I. szakasz. A szótár képzete.
Tökéletes nagy szótárnak a nyelv gyermekkora, előmenetele, virágzása s megromlásának philosophiai történeteit kell magában foglalnia; ebből következik, hogy ily nemű szótárakban puszta előadással megelégedni nem lehet, hanem megkivántatik, hogy minden szónak eredete lehetőleg kimutattassék, változásának, vagy talán hanyatlásának kora és okai kifejtessenek. E szerint a szótárdolgozó a nyelvbeli szóknak történetirója, s mint ilyennek soha okosdásból történeti adatokat merítenie, sem valamely szónak jelen divatját elmagyarázni s megváltoztatnia nem szabad; jövendőre pedig másíthatatlan törvények színe alatt javaslatokat adni épen veszedelmes. Az ily önkény szerint dolgozott szótár csak akadályára lehetne a nyelv haladásának s kifejtődésének.

A magyar szótár alkotásának, nyelvünk természete szerint, némely főbb szabályokat kivéve, különbözőnek kell lenni minden egyéb nyelvek szótárainak alkatától, valamint az eddig készült magyar szókönyvekétől is. Végre mivel e szótárban idegen nyelv nem vétethetik segédül, minden egyes szóról el kell mondani mind azt, mit róla nyelvtudósnak tudnia lehet, és kell a kivánt felvilágositás csak ott maradhatván el, hol azt a dolog természete, vagy nyelvünk határozatlan állapotja nem engedé.

A szótár létreszei következők:

a) A nyelvbeli egyes szók.

b) Azoknak grammaticai tulajdonságaik.

c) Értelmök tökéletes meghatározása.

d) Származásuk.

II. szakasz. A szótárba tartozó egyes szókról.
Tulajdonképen tökéletes magyar szótárban minden magyar szónak fel kellene találtatnia; de e szerint igen sok haszontalan, roszúl alkotott szóval terhelnők szótárunkat, s másfelül minden magyar szónak kikutatása nem is oly könnyű mint első tekintetre vélnők. Azonban a helyesen alkotott szók felvételére sem szoríthatjuk magunkat; mert igen sok helytelenül alkotott szó divatozik közönségesen, melyet kihagyni nem szabad. De az irás- s beszédbeli köz szokást sem lehet venni kizárólag útmutatóul: mert igen sok jó szavaink a kor viszontagságai vagy szeszélyei miatt elavultak, ellenben irók által is sok helytelen szó használtatik. Azonban a szótár dolgozásában mind ezen pontokat folyvást szem előtt kell tartani, s minden egyes szót különös vizsgálat alá venni.

Bizonyosabb szabályul lehet tenni a következőt: Mind azon szók, melyek classicus iróinknál és pedig akár régiebbeknél u. m. Pázmán, Gyöngyösi stb, akár ujabbaknál, u. m. Faludi, Berzsenyi stb. előfordulnak, valamint azok is, melyeket a köz szokás kelendőkké tett, a szótárba felvétessenek. A szótárban mindazáltal az egyes szóknál megjegyeztessék, melyik uj, régi vagy avult szó, melyek helyes, vagy helytelen alkotásuak, vidékiek vagy közszokásbeliek s országosak; továbbá mely uj, vidéki vagy elavult szók érdemlik a megtartást s felélesztést.

Mi a classicus irókat illeti, azoknak használása által az uj szó bizonyos polgári just nyer, azért is efféle szókat a szótárból ki nem szabad hagyni; de köz szokásnak különösen az idegen szókra nézve nem kell fölötte nagy kiterjedést adni, ha azt nem akarjuk, hogy szótárunk minden nyelvek zűrzavarával megterheltessék. Az idegen szók közől tehát csak azokat kell felvennünk, melyek nyelvünkben régen meggyökerezve, s átalakítva vannak, s minden köz embertől érthetők, mint: pintér, templom, kápolna, apostol stb.; vagy amelyekre okvetetlen, ha tán csak ideiglen is, szükségünk vagyon, mint: philosophia, passio, character stb., megjegyezvén, hogy némelyek ezek közől csak kénytelenségből vétettek fel, mihelyt helyökbe jó magyar szó alkottatik, kiirtandók.

A műszók közől (akár tudomány-, akár müvészet-, vagy kézműbeliek) fölvétessenek mind azok, melyek vagy eredetiek s köz nyelven forognak, vagy ha kölcsönözöttek is, nyelvünk hangejtése szerint módosultak; p. állomány, rendszer, mód, rím, vers, stb.

Családok, nemzetek, országok, tartományok, városok, hegyek, vizek, helységek stb. tulajdonneveik, mivel a szófejtegetésben felvilágosítást adhatnak, szinte felveendők, mint: magyar, cseh, Örs, Sajó, Pécs stb.

Az új szók közől felvétessenek mind azok, ha helytelen alkotásuak is, melyek classicus irók által használtattak, vagy köz divatba jöttek, mint péld. rény, modor, lég, s több efféle; a helyes alkotásuak, ha szinte rosz irók által használtatnak is, mint péld. lény, lényeg; a helytelen alkotásuak ellenben, s a haszontalanok, melyek sem divatba nem jöttek, sem jobb irók munkáiban elő nem fordulnak, általánosan ki legyenek zárva, ilyen péld. püspökségedelem (Barczafalvi-Szabótól).

Egyébiránt a szótárdolgozóknak, mint a nyelvbeli szók történetiróinak új szókat alkotni, s beigtatni nem szabad, néhol azonban ajánlólag, s nem a többi szók sorában, hanem ezeknek magyarázatiban új szókat javaslatul felhozni megengedtetik.

Az elavult s vidéki szóknál azoknak haszonvehetőségére kell figyelemmel lennünk s felvennünk mind azokat, melyek nyelvünk belső történetire nézve nevezetesek, vagy természetének kifejtésére szolgálhatnak, mint péld. pest, tereny (tenyér értel). stb.

Szóképzőinket s szóragainkat, ha azok szinte egy betüből állnának is p. o. ó, ad-ó, a szótárból kihagyni nem lehet, mert ezek azon kivül, hogy nagy részint önállók, nyelvünk grammaticai alkotásának s a szóeredetnek kimutatására okvetetlen szükégesek.

Megjegyeztetik, hogy ahol a szóeredet kétes, olyannak jelentessék ki a szótárban is; péld. tövis, mely tőből, de tűből is eredhetett, hihetőleg emebből, mert a tő inkább tompa, a tű hegyes.

Hátra van meghatározni, micsoda alakban vétessenek fel egyes szavaink a szótárba. Erre nézve nyelvünknek a nyugotiakétól különböző természete azt hozza magával, hogy minden szó tiszta törzsökében, azaz ragatlan állapotjában vétessék fel, és ugyan a név a nevező esetben (nominativus), p. o. vas, fűz; az ige a jelentő mód jelen idejének egyes számu harmadik személyében (cselekvő igéknél a határozatlan formában) p. o. lát, örűl. A megjegyzett személyben állítassanak elő azon igék is, melyekben a tiszta törzsök ik szótaggal van megtoldva, p. o. fáz-ik, nyíl-ik.

A szók sorozatában a származati betűrend tartassék meg; a gyökerek után tudniillik a származékok következzenek magyarázataikkal; magyarázatlanúl azonban s hívatkozólag a a magyarázott helyekre, minden szó előforduljon szoros betűrendben is. [1]

III. Szakasz. A szók grammaticai természetének kifejtése.
Hogy szavainkkal helyesen élhessünk, szükséges azoknak grammaticai tulajdonságaikat ismernünk, s noha ezeknek általánosabb szabályai inkább grammaticába tartoznának, nyelvünk sajátsága mindazáltal a közönségesebb grammaticai törvények felvételét is néha megszenvedi; ugyan is a fölebb mondottak szerint szótárunkban nem csak az úgy nevezett beszédrészek foglalandanak helyett, hanem a ragok és szóképzők is mindennemű változásaikkal együtt, a mi által nem csak nyelvünk belső alkotásaival ismerkedünk meg, hanem annak minden elemeit, a törzsökszókat épen úgy, mint a származtatási vagy ragozási szótagokat, összegyüjtve leljük szótárunkban.

Egyes szóknál, milyen közönséges grammatikai szabályok s mint adassanak elő: a szótár dolgozását eszközlő társaságnak elveitől függ, s azt, minthogy nagy grammatikánk még nincs, itt előre meghatározni nem lehet. A szótárírók azonban itt se felejtsék, hogy a nyelvnek és szavainak nem alkotói, csak történetírói; különben pedig a jót javallni, a roszat kárhoztatni lehet is, kell is.

A szók különösebb grammatikai tulajdonainak meghatározása már szorosabban kivántatik. Meg kell tudniillik határozni, melyik szó miféle beszédrész, név-e, ige-e? s továbbá fő- vagy mellék-név-e? cselekvő vagy szenvedő ige-e stb. Mert ettől függ mind a nevek, mind az igék ragozása.

Nyelvünkben a ragozás igen egy- és szabályszerű; vannak mindazáltal eltérések, melyeket szabály alá vonni lehetetlen; ezeket tehát minden szónál följegyezni szükséges, és ugyan a) a főneveknél 1) a szenvedés ragát mindenkor ki kell tenni ekképen: fa, fát, vár,-at; hab,-ot; üst,-öt; szék,-et stb. 2) Ki kell tenni a többes szám ragát is, valahányszor a többes hangzóval, a szenvedő pedig a nélkül formáltatik, p. o. bárány, szenvedő: bárány-t, többes: bárányok.

b) Az igéknél szükséges följegyezni 1) a jelentő mód jelen idejének első személyét akkor, midőn az igetörzsök vég szótagában í hangzó vagyon, p. o. sír-ok, csíp-ek stb.[2] 2) A jelentő mód mult idejének harmadik, néha midőn eltérnek, első személyei ragát p. o. ad-ott,-tam. 3) A parancsoló mód egyes számu második személyét, p. o. ad,-j; vet, vess; vált,-s. 4) Az óhajtó mód félmultja s a határtalan mód a na vagy ne, és ni ragok elé néha hangzót vesznek, az ilyeket is föl kell jegyezni p. o. mond-ana; mond-ani. Azonban itt elég kettő közől csak egyet jegyezni meg, minthogy egy szabályt követnek.

A névmások ragozásai szinte helyet foglalandanak a szótárban. A melléknév hasonlításai ellenben csak ott tétetnek ki, hol a szabálytól eltérnek; mint: szép, szebb; nagy, nagy-obb. A mi a rendhagyó szókat illeti, azoknak eltérései elmaradhatatlanul följegyeztessenek.

A szószerkezet általánosabb szabályai szótárban nem adathatnak elő; vannak mindazáltal e részben is oly észrevételek, melyeket egyes szóknál megtenni szükséges p. o. ki személyt, mely tárgyat jelent; továbbá, mely ige mi ragu nevet vagy névhatározót kiván maga mellé, p. o. tartani valami-től, élni a magáé-ból, isten-t félni, haza felé menni. Az efféléket tanácsos lesz, rövid példák által felvilágosítani.

A nyelv s egyes szavai grammatikai tulajdonainak fejtésében ügyelettel kell lenni a nyelv régiségeire, s a nevezetesebb változásokat röviden megemlíteni, vagy csak érinteni a kevesbbé nevezetest.

A szók helyesirása a társaság nyelvszabályai szerint tartassék. ^[3] Ezenkivűl vannak némely főbb szabályok melyeket szinte szem előtt kell tartani, p. o. hol a származás világos, ott nem szabad annak ellenére a szokáshoz állani, p. o. némi nemű jobb, mint némü nemű; hol nem világos a származás, ott a szokás szab törvényt, p. o. édes jobb, mint ídes. A hol sem egyik sem másik nem utasít, ott a széphang határoz. Szükség azonban a különböző leírást, p. o. ismer, esmer, ösmer, megemlíteni s az elfogadottnak röviden okát adni.

A szók kimondásának különösebb meghatározása s a poetai mérték följegyzése, magyar szótárban nem szükségesek; mert szavaink kimondását tulajdon betűink legjobban meghatározzák, minél többet világszerte elfogadott betűk nem létében kivánni nem lehet; a magyar mértéknek szabályai oly egyszerűk s oly kevesek, hogy azt minden szónál különösen följegyezni nem érdemes, miután a magyar szók mértéke főkép az accentusok helyes fölrakásától függ, mire szótárírónak ügyelni különben is kötelessége.

A mondottak szerint szótárunkban egy oly teljes és tökéletes grammatikát fogunk bírni, melyet semmi egyes grammatikai könyv ki nem pótolhat.

IV. szakasz. A szók értelmének meghatározása.
A szók valódi értelmét s erejét a nagy szótárnak kell legfontosabban el- s meghatároznia. A magyar szók értelme ne idegen megfelelő (a legszükségesebb helyeket kivéve) hanem magyar szók által határoztassék meg; idegen megfelelő szók által azért ne, 1) mert ritkán felel meg egyik nyelvbeli szó tökéletesen a másik nyelvbelinek; 2) mert a megfelelő idegen szók értelmére s definitiójára ügyelés a magyar értelme meghatározásban könnyen félre vezetheti a szótárirót; 3) mivel kisebb német-, deák-, franczia-magyar, vagy viszont, szótárak különben is fognak készülhetni a magyar nagy szótárból.

Szükséges tehát, hogy a magyar szók értelme magából a nyelvből fejtessék ki, annak elemeiből állítassék elő, és pedig vagy szoros definitio által, a hol az lehetséges, vagy körülírások, magyarázatok, a szavak tulajdonainak kijelentései által; az efféle puszta magyarázatok gyakran a szó teljes értelmét kifejezik. Egyébiránt a nagy szótár magyarok számára lévén írva, minden olvasónál feltehetni a szók némi nemű értését, melyet a nagy szótár egy kis utasítás által is tökéletessé tehet.

A mely szónak többféle értelme divatozik, annál meg kell jegyezni, melyik a saját s legelső értelem, s amennyire lehet, magyarázattal kisérni s fejtegetni, mint s miért vitethetett a többi értelmekre át. Hol az ilyen értelem-átvitelekben oly nagy ugrás van, hogy azt a képzetek rokonságából semmikép kimagyarázni nem lehet, a két vagy több értelmű szót, több külön szónak kell tekinteni. Ilyen szó: szeg, 1) secat; 2) valamit beszeg, limbo circumdat; 3) szeg, angulus; 4) szeg, clavus. Ilyen: ásó, 1) aki ás, 2) vas eszköz az ásáshoz.

Van szó, mely értelmét csak összeköttetésben változtatja, az ilyet mind előhordani lehetetlen, a nevezetesb- és divatosbakat azonban, valamint a példabeszédeket, és saját szólásokat is a magok helyén elő kell adni, p. o. végén csattan az ostor, azaz, a dolgot vége határozza.

Az úgynevezett synonymák ritkán egy értelműek, legalább nem használtatnak egyaránt, p. o. von és húz csaknem egy, s még sem mondatik: megvonták a haját, hanem: meghúzták. Az ily hason értelmű szók bármi kis különbözésének kijelelése egyenesen a nagy szótárt illeti, minthogy azt valami közönséges szabályok által meghatározi épen nem lehet.

A szók értelme meghatározásában sokszor minden körülirásnál többet ér a jól választott példa, kivált ha az valamely jó íróból vétetik. Ajánltatik tehát, hogy a szótárírók a szók értelmét minél sürűbben példák által is felvilágosítani ügyekezzenek.

Ide tartozik az is, hogy jegyeztessék meg, melyik szó minemű előadáshoz tartozik. Vannak tudniillik aljas tréfás kifejezések, melyekkel p. o. a költés főbb nemeiben élni nem szabad, és viszont; így péld. arcz helyett pofa csak aljasb nyelvben használható.

V. szakasz. A szószármaztatásról.
A szószármaztatás könnyen tévedésre s képtelenségekre visz, sz. Ágoston szerint: a szók eredetét kiki, mint az álmokat, jó szánta szerint magyarázván. A kimondás által a betűk gyakran elcseréltetvén, csaknem lehetetlen a szók való eredetéig feljutni, erőtetéssel pedig csaknem minden szót ki lehet a legidegenebb nyelvből is magyarázni. Etymologiát mindazáltal szótárírónak elhagyni nem szabad; az által világosodik fel nyelvünk története, szavaink értelme, s új szók alkotására csak a szószármaztatás törvényeiből lehet szabályokat venni. Azonban a szók eredetének kinyomozásában a könnyenhívőség és túlságos kétkedés közt közép utat kell tartani, s inkább tudatlanságunkat megvallanunk, mint hibát tanítani.

A szók vagy gyökök, mint péld. rom, vagy származékok, mint romladék, vagy összetételek, mint vár-rom, le-ront.

Gyökszónak hivatik az, mely nincsen szóképző által alkotva. Az ily gyökszók vagy eredetiek vagy kölcsönzöttek. Ezek eredetéről, a természeti hang után képzetteket kivéve, alig mondhatni valamit, mert az ős régiség homályában vész el. Már az ily gyökszókról, akár azok a finn, zsidó, arab, akár a perzsa, mongol, török, tatár, akár tót, német, deák, görög nyelvvel legyenek közösek, legtanácsosabb ezen szabályt követni, hogy: hol a kölcsönözés akár nyelvünkbe, akár nyelvünkből világos, ott az kijelentessék; hol pedig eléggé ki nem mutatható, ott kétesnek maradjon a szótárban is, egyszerűen az jegyeztetvén meg, hogy ez vagy amaz magyar gyökszó, ez vagy amaz idegen nyelvvel közös.

A még divatos idegen szókat is, mint péld. status, philosophia stb. fel kell venni s megmagyarázni, ami alkalomul szolgálhat arra, hogy idővel helyettök magyar szó alkottassék. - Néha az idegen szó nem azon nyelvből jön át, melynek tulajdona, p. o. piacz, az olasz piazza-ból van véve, noha eredetie a német Platz. Tévedés elháritására a nagy szótárban ennek is föl kel jegyeztetnie.

A származék és összetett szóknál ki kell jelelni azon elemeket, melyekből összeállottak, hacsak a származás és összetétel könnyen-érthetősége azt szükségtelenné nem teszi, p. o. napvilág, híres stb. [4]

VI. szakasz. A szótári rövidségről.
Hogy szótárunk megszerezhető, olvasható, szóval, haszonvehető legyen, szükséges a rövidségre ügyelni.

A rövidség háromképen eszközölhető: 1) ha előadásunkat a lehetségig összevonva szerkesztjük, 2) ha a mondottakat nem ismételjük, 3) a többször előforduló szavakat rövidítve nyomatjuk.

Az előadás rövidsége abban áll, ha benne semmi fölösleges nincs. Erre nézve azonban inkább csak útmutatást mint szabályokat adhatni, és ugyan

1) Amely szót helyesen meghatározni nem lehet, ne törekedjünk azt hosszas körülírással elérni, mert ez többnyire nevetséges, sokszor lehetlen. A tudományok s mesterségek szavainál néha elég csak azon tudományt vagy mesterséget említeni, melyhez a szó tartozik, vagy főbb tulajdonságaikat; az efféle szók egyébiránt is egy különös szótárba tartozván.

2) A szók grammatikai tulajdonainak, vagy különböző értelmeinek felvilágosítására a lehetségig rövid példákkal éljünk, szükségtelenekkel pedig a szótárt ne terheljük.

3) Hosszas grammatikai vitatkozásokba ne avatkozzunk.

4) A szók meghatározására szükséges tárgyak rendéhez felettébb szorosan ne ragaszkodjunk, hanem tartsuk magunkat ahhoz, melyet az egyes szók mineműsége megkiván. Vannak oly tulajdonok, melyek több szavakkal néha azoknak egész osztályával közösek; ezeket elég egy helyen elmondani s az olvasót oda utasítani, valamint a szók különösebb és csak némely szókkal közös tulajdonit is elégséges egy szónál előadni, s a többieknél arra hivatkozni. A szükségtelen ismétlés a többiek közt mellőztetik az által is, ha a ragozatoknál a törzsököt kihagyván, csak a ragokat teszszük ki, péld. hit-et, e helyett: hit, hitet. Hol mindazáltal a törzsökben, ragozáskor, akár egy vagy több betűben akár a mértékben változás történik, a törzsök egészen kiteendő, péld. híd, hid-at; ló, lovat; hó, havat; vő, veje; derék, derekak; vet, vess; bocsát, bocsáss.

Igen sok hely kiméltetik meg az által, ha a grammatikai műszók s egyéb gyakran előforduló szók rövidítve nyomatnak, melyekre nézve megkivántatik, hogy az ily összehuzott szók egymástól különbözzenek, s hogy lajstromuk a magyarázattal együtt a szótár elébe függesztessék.

A, hangzó s egyszersmind legelső betű az Abc-ben, mely a nyelvünkben uralkodó hangosztály szerint a mélyekhez vagyis vastagokhoz tartozik.

A szokás két egymástól alaposan különböző a betűt ismer: zárt és nyíltat. A zárt, valamint a nyílt, ismét vagy rövid, vagy hosszú. Zárt rövid a van ezekben: harang, akarat; zárt hosszú ezekben: aara, amaara, a mi csak némely vidékek sajátja. A felső vármegyék, Hont, Bars, Nógrád stb. a zárt rövid a helyett nyílt röviddel élnek, s a magam nálok mägäm, harag häräg. Nyílt hosszú á van ezekben: kár, vár, tár; mely mindenkor vonással jegyeztetik. Az írói nyelv s míveltebb beszéd mind ezekből csak a zárt rövid a-t, s a nyílt hosszú á-t fogadta el, vonással emezt, amazt vonás nélkül.

A vont á hosszú tagot tesz a versmértékben: ád, ár; a vonatlan magában mindig rövidet: hamar, magyar; de hosszút, ha utána ugyanazon szóban két mássalhangzó következik adna, vannak. Ugyan ez törvénye minden hangzónak. A cz, cs, gy, ly, ny, ty, sz, zs, nem tesznek két mássalhangzót.

A zárt rövid a igen rokon a rövid o hangzóval. A régieknél Arad=Orod; Tihany=Tichon; Bihar=Bihor. Dunántúl: háza, látna helyett hallani: házo, látno. A mai írónyelvben is vannak példái az ily felcseréléseknek: álmadat, álmodot; lakadalom, lakodalom.

A, a betű jelenti 1) a hírtelen zaj által meglepettnek, vagy valamely váratlan esetre föleszmélőnek figyelmét vagy figyelmeztetését, s ilyenkor mint felkiáltó vagy figyelmeztetö hang mind elűl, mind utól tétethetik. A! harangoznak; amott a! ahon a! Hihetőleg ezen rövid a kapcsoltatott eleinte mutatóul s határozóul a nevek elejéhez is: a vár, a ház; amint ezeket némely vidékek maig is röviden ejtik. l. Az, a.

2) Jelent mindenféle indulatot és szenvedélyt, u. m. haragot, boszankodást, fájdalmat, csodálkozást, s ilyenkor hangja az indulathoz képest változó; de többnyire hosszú, vagy a h betűnek gyenge leheletét is felveszi: ah! áh! hah! stb.

3) Jelenti az egyes 3-dik személyt az igéknél, vagy annak birtokát a vastag hangú neveknél (l. Ő.), de ezt nem mint eredeti, hanem az ő-ből hangrendesen elváltozott rag: ad-a, adt-a, adni-a; s a neveknél: kalpag-a, tor-a, vár-a. Az ily ragozatokban: ad-j-a, hí-v-a, ro-v-a, kalap-j-a, munká-j-a, ha-v-a, sa-v-a, a j és v segédbetűk.

Néha pedig, szükségtelenül, hihetőleg a késedelmes nyelv hibájából, a szók végéhez ragasztatik: máj-a, zúz-a, tors-a, máj, zúz, tors helyett. Ilyenkor, minthogy értelmet nem változtat, el is hagyathatik.

Vég, fn. -et; jelent 1) határt időben és térben: világ vége, bot vége, vége az életnek. 2) Jelenti Magyarország határvidékét s a határőrzőket egyszersmind:
    Vitézek! mi lehet
    A kerek föld felett
    Szebb dolog a végeknél.
                    (Balassa.)

3) Rőfös portékákban valamely egészet, mint: vég vászon, vég gyolcs, vég posztó.

Származékai: véges, végetlen, végső, végez, végezet, véghetetlen stb. (Ezek külön ismét, mint a czikkszó, kidolgozandók.)

Összetételei: Végbél, l. Bél.
            Véghely, l. Hely.
            Végszó, l. Szó.
            Faluvég, hidvég (itt kidolgozandók).

Bátor, -ort vagy bát-r-at; t. bát-r-ak, hasonl. ~orabb vagy bát-rabb. Jelent 1) maga erejében, tehetségében bizót, merészet, harczban s veszélyekben. Ily értelemben lett tiszteletneve Opusnak, ki Salamon s László királyok alatt híres bajnok volt. 2) Veszedelemtől mentet, s rokon értelmű a ment, mentes, biztos szavakkal; de ekkor inkább a bátorságos használtatik. 3) Bátor, kötszó gyanánt használtatik ezek helyett: noha, bár, ámbár, jóllehet. Szokásban van leginkább a régieknél, s ráhagyást, megengedést, s megnyugvást jelent; mondatik ám-mal is: ámbátor. A híres Bátoriak nemzetsége s több helységek emlékeztetnek ezen szó régiségére.

Származékai: bátran, bátrúl, bátorít, bátorítás, bátorság, bátorságos, bátortalan, bátortalanság, stb.

Én, személyes nm. szenvedő eset: éngem, éngemet, mely Dunán túl s Erdélyben divatozik; helyette engem, engemet van szokásban, mi talán az én-em-et-ből változott el, hol az én egyszer épen, utóbb elváltozott alakban (em) s szenvedő raggal (et) toldva jelenik meg; a g betűt az erősebb kiejtés adhatta hozzá. (l. Beh; beg édes, beh édes helyett). E névmás hiányos, több esetei nincsenek; de elváltozott alakban: em (öm, am, om) a név- és igeragozásban többször megjelenik. 1. Em. Hibázó eseteit a ragoktól kölcsönözi, holott elváltozott alakban végül jelenik meg, nek-em, től-em, vel-em, ról-am stb. Mondatik: én-nek-em, én-től-em stb. mi nyomosításúl használtatik. Többesét l. Mi, mink.

Nyelvtudományilag jelenti az egyes első személyt, különben pedig mindenki magát, saját személyét nevezi én-nek, melyhez teste, lelke érzékei s tehetségeinek munkálatai tartoznak közvetlenül, ellentétben a tárgyakkal, melyek az érzéket s tehetséget mozgásba hozzák. Kant az eszmélet (öntudat) eszméletének nevezte az ént; Fichte ellenben az eszméletet az én eredményének tartá s így az én-t valami felsőbbnek: alanynak, mely mindennek alapja s kútfeje; s a nem-én maga (a mi másoknál tárgy) nem egyéb szerinte, mint az énnek ellentéte, s az én munkásságának eredménye.

A keleti nyelvekben ugyanazt jelentik a rokon hangu ani (zsidó), ana (arab), az aram eno és ana szavak s a finn én, mely az egyes első személyeiben fordul elő.

Származékai: enyém, enyéim.

Nek, névrag, birtokító és tulajdonító jelentéssel bír.

1) Mint birtokító megfelel a deák genitivusnak, s ekkor a nek-kel ragasztatott szó oly viszonyban áll egy másikkal, mint birtokkal, s a birtokszó rendesen közvetetlen a nek ragu szót kiséri vagy előzi; de változatosság kedvéért, kivált költői nyelvben több szók, sőt egész mondás is, jöhetnek közbe: A jó fiú atyjának haragját nem ingerli; vagy a jó fiú atyjának nem ingerli haragját; a jó fiú atyjának, ha oka volna is az ellenmondásra, nem ingerli haragját.

A birtokító nek, ki is hagyathatik: harangnak lába, vagy harang lába; hiányjellel némelyeknél, másoknál a nélkül. Kivételt tesznek az érintett közbenvetések: a hazának minden hazafi kivánja virágzását, nem mondhatnók: a haza minden hazafi kivánja virágzását. Az illető melléknevek közbejövetele nem gátolja a nek kihagyását: a hazának minden fiai, vagy a haza minden fiai.

A birtokszó nek után a harmadik személynek birtokragait veszi fel, és ugyan amint egy vagy több a birtokos, úgy a ragoknak is vagy egy vagy több birtokuaknak kell lenni: embernek élete, embereknek életök; mely törvénytől azonban a nyelvünkben uralkodó gazdálkodás, a szebb hangzás, de a köz szokás is eltérni szabadságot adván, így mondhatni: embereknek élete, v. emberek élete.

A független névhatározók is: előtt, mellett, megett, alatt, felé, hozzá stb. felveszik a birtokító nek után a birtokragot, de mihelyt a nek elhagyatott, ezek is elvesztik ragaikat: a háznak előtte, a ház előtt.

A birtokszó, elébe is tétethetik a nek ragos szónak; de ily esetben a nek-et nem lehet kihagyni: nem mondhatni tehát: gyümölcse kertem, kertemnek helyett.

2) Mint tulajdonító megfelel a nek a deák dativusnak, s felvevén a birtokragokat, az egyes és többes szám mind a három személyeinek tulajdonító esetévé válik:

	nek-em	nek-ünk
	nek-ed	nek-tek
	nek-i(ie)	nek-ik(iök)

Mondatik nyujtva is: nékem stb. Nyomosítóul felveszi a személyes névmásokat elül is: én-nekem, te-neked stb.

A nek hajdan nem változva állott a vastag hangúak után is: pokol-nek, halál-nek, Tuhutum-nek; de a szokás nak-ra változtatta: pokolnak, halálnak, Tuhutumnak.

Től, névrag, fölveszi az egy birtokú személyragokat.

	től-em	től-űnk
	től-ed	től-etek
	től-e	től-ök

A mélyhanguak után tól-ra változik: kár-tól. A rövid hangzó (az i, u, ü-t kivéve) előtte hosszuvá lesz: eke, ekétől.

A szót, melyhez ragasztatik, az eredés tövévé, vagy a megindulás, eltávozás pontjává teszi, vagyis oly határvonallá, honnan valaminek eredése, távozása vagy távolsága méretik, pl. mindnyájan Ádámtól eredünk. Buda Pesttől 200 ölnyire van. Ily értelemben módosítja továbbá mind azon szók jelentését, honnan jónak vagy rosznak eredését várjuk vagy rettegjük, pl. Istentől jót várni. Félni a haláltól. - Használtatik a miatt helyett is! pl. nem alhatik a fájdalomtól = fájdalom miatt: nem lát a szemétől = szeme miatt; sok fától (fa miatt) az erdőt.

Rokon értelmű a ből és ról ragokkal, tőlök annyiban elhajló, hogy amaz a kútfő, emez az alap eszméjét kapcsolja a nevek értelméhez, a től pedig inkább az általános és kül vonaloknál marad.

Összetettnek látszik a ta (honnan to-va s tá-vol erednek) vagy tő, és el részecskékből, mely szinte távozást jelent: ta-el = től, mintha mondanók: tova-el.

Mér, cs. mér-sz. - mér-t. Jelenti 1) meghatározását a távolságnak és aránynak térben, 2) időben: ahhoz méri az időt; 3) meghatározását a mennyiségnek s ekkor vel ragot kiván, pl. itczével mérni a bort, sert stb.; 4) a súlynak: mérni valamely testet, hány font, mázsa stb.; 5) árnak, bizonyos mennyiség vagy súly szerint valamit árúlni, pl. sert, bort mérni; 6)-hoz mérni, jelent: valamely személyt vagy tárgyat máshoz hasonlítani vagy szabni.

Származékai: mérleg, mérnök, mérsék, mérsékel, mérséklet, mérték, mértéklet, mértékletes, mértékletlen, mértéktelen.

Összetételei: bemér, felmér, kimér, megmér, összemér (vel) stb.

Fut, k. fut-sz. fut-ott; futtam tájdivat a szokottabb futottam helyett. Jelenti 1) embernek vagy állatnak a rendes lépésnél gyorsabb, erőszakosabb haladását; gyorsabb s nem oly általános mint a járás, kevesb a rohanásnál, egy értelmünek vehetni a szaladással; 2) híg testnek mederből, de sajátabbúl, edényből kiömlését, pl. fut a leves stb.

Használtatik cselekvőleg is: versenyt fut = versenyez, pályát fut = pályáz, s mind két esetben vel ragu szót kiván.

Származékai: futamik, futamat, futamatnyi; futamodás; futás; futó, futós; futtat, futtatás stb.

Öszvetételei: elmefuttatás; kengyelfutó; lófuttatás; befut; elfut, kifut, megfut, k. és cs; megfutamodik.

Romlik, romol, k. romlom, romlol, romlunk, romlotok, romlanak; vagy: romolok, (szokatlan), romolsz, romolunk, romoltok, romolnak; mult 3-d személy: romlott, vagy romolt. Jelenti 1) valamely testnek bontakozását, pusztulását, aljasodását: 2) jelent szellemi, vagy erkölcsi megfogyatkozást, aljasodást: romlik a nép, a sziv.

Ered e szóból: rom; hozzá járul az el szóképző, s lesz hangváltozással rom-ol; ehez járulván az ik, lesz öszvehuzva romlik.

Származékai: romladék, romladékony; romladozik; romlékony; romlott, romlottság.

Öszvetételei: elromlik, leromlik, megromlik, öszveromlik.

Vesz, hiányos és rendhagyó cs. valamely dolognak elfoglalását, vagy általvíve, áron szerzését jelenti. Csak jelentőmód jelen ideje van: veszek, veszesz stb; egyéb módjait s időit a vë gyökből veszi v közbevetésével vagy a nélkül, ve-v-ém, ve-end stb.

2) A parancsoló mód 2-dik sz. végy, mely vonatlanul szokottabb a többi személyekben stb. stb.

^[2] Ez, eljárásunk nyomán a mult idő ragjában eléggé kifejezve levén: sír-tam, csíp-tem, vagyis a mennyiben kifejezve van (mit sokszor a példák is kitüntetnek), új alak fölvétele nem látszék szükségesnek.

^[3] A helyesírásra nézve természet szerént az Akademia legutolsó megállapodása határoz. Az egyetlen a betűre és elemre nézve találhatni aki, ami, amely, amennnyi stb szókban némi eltérést, ha ugyan eltérésnek lehet tekinteni az olyast, mire nézve eddigi szabályaink nem szólanak; de ami előttünk oly világosnak látszott, miszerént nem hihetők, hogy felakadásokra adjon alkalmat. Mi jelennen is, minél többet gondolkodunk e tárgyról s mennél jobban visgáljuk nyelvünk természetét, annál inkább meggyőződünk irásmódunk helyességéről. Alig tagadhatja valaki, hogy amely, ami, aki szókban ugyanazon mutató (a) elem vagyon, mely ahol (eléjön mint tudjuk ihol is), ahonnan, avagy s másokban, melyek régiesen szintén irattak z kiséretében is: azhol, azvagy, mégis nem levén nevek, senki sem tekinti azon a vagy az elemet névelőnek - artikulusnak. S azoknak egy szóba összevonása és irása már csak azért is czélszerűnek mutatkozik, hogy megkülönböztethessük a névelős névmásoktól pl. ne nézd a kit hanem a mit, minthogy az első esetben akár kit, mit, akár akit, amit írjunk és olvassunk, tárgyi ragozásnak nincs helye, mint van egyebeknél péld. az olyan, az ilyen névmásoknál is, melyek tárgyesete az nélkül határozatlan igeragozással jár: az olyan embert szeretem és: olyan embert szeretek. S ha akit, amit mellett több ezer példa között egy tárgyi ragozást találunk (mi mai napon is megtörténik azokon, kiknek nincs teljes hatalmukban a nyelvérzés), ez az általános szabályt semmikép meg nem gyöngíti. A hangsuly is az általános népnyelvben az a tagon fekszik. A franczia nyelvből felhozott példa pedig lequel, laquelle szókban épen mellettünk harczol, mert épen ezek is együvé szoktak iratni. Nem tartozik ide: a szerént, mert itt az a névmás.

^[4] E szakasz az, melytől a kivitelben némi határozatlansága miatt is eltérve, noha különösen küldetésünkkor főleg csak az értelmezésre valánk utalva, az elemzésekbe és hasonlításokba is mélyebben ereszkedtünk. De tettük ezt számos eléadások és mutatványok alapján is az Akadémia világos helyeslése mellett. E szakasz elején t. i. az mondatik: "A szók eredetének kinyomozásában a könnyenhivőség s túlságos kétkedés közt közép útat kell tartani s inkább tudatlanságunkat megvallanunk, mint hibát tanítani." Továbbá "Ezek (a gyökszók) eredetéről, a természeti hang után képzetteket kivéve alig mondhatni valamit." Végül "A származék és összetett szóknál ki kell jelelni azon elemeket, melyekből összeállottak, hacsak a származás és összetétel könnyenérthetősége azt szükségtelenné nem teszi."

Már ha egy részről a gyökszók eredetéről nagy részben alig mondhatunk valamit, más részről a származásás és összetétel könnyen érthetősége az elemek kijelölését szükségtelenné teszi: akkor alig maradna, mit elemezzünk. Pedig ennek az értelem meghatározására is végtelen befolyása van. Ez okból határoztuk el magunkat az általános, de inductiok és abstractiók utján nyert elveken alapuló s némileg a hasonlítás szabályaival is egybekötött elemzésnek magyar származatú szókban az egész szótáron keresztül vitelére, mit számos mutatványokban az Akadémia elébe is terjesztettünk, s ez által helyeslést és az e szerénti munkálkodásra megbizatást nyertünk, mint alább eléjön. De eléjön igazolása is részünkről azon eljárásnak, melyet e tekintetben követénk vala.

^[5] E dolgozatpéldányok összeköttetésben különben is a föntebbi utasítással legjobban megfelelnek azon mindennemű követelésekre, melyek újabb időben, midőn már magának a szótárnak egyes füzetei sajtó alól kikerülni kezdettek, erre nézve tétetének. Mi az utasításhoz s a példányokhoz tartottuk magunkat. S hogy minden most feltünedező követeléseknek megfeleljünk, ezekre kettőnknek egész életünk sem lett volna elegendő. Az Akadémia sokkal gyakorlatibb volt utasításaiban, mint sem két embertől erejök fölötti dolgokat kivánjon. A munka megjelentével pedig bizonyosan könnyebb lesz annak tökéletesbítése és hálás köszönettel veendi az Akadémia az alapos pótlásokat, tehát mindenkinek alkalma fog nyílni, hogy nyelvészeti terjedelmesb ösmereteivel az ügynek és hazának szolgálhasson. Mi megtörtük az útat, igyekezünk rajta tovább haladni.