Magyar Adorján
Az Ősműveltség

Pannon




Ezen őstörzsünk amely másként még pún, főnük és venéd, venét vagy vend néven is neveztetett, hajózó és kereskedő nép volt már azon ősidőkben is, amelyekben Alföldünket még tenger borította.  Vallási szócsoportjuk alapja a p, b, u, f és az m, n mássalhangzókból állott, de amelyek a szó végén gyakran mp, mb, nd, nt, ng, nk kiejtésűekké is válottak.  Volt náluk is tűztisztelet, habár náluk nem nagymértékben, mint az avaroknál.  Ellenben igen nagy szerepe volt náluk a naptiszteletnek, aminek következtében kultusz-színeik főképp a Nap színei voltak: az aranysárga és a piros, utóbbi a fölkelő és a lemenő Nap színe, de emellett szerepe volt náluk valószínűleg még a zöldnek is, mivel szent növényeik is voltak: a granátalma, a fenyőfélék, de ezekközül főképpen a kellemes ízű, tápláló magokat termő, latin nevén pinus pinea fajta, amely mindkét fa csak délibb országokban terem, de ősidőkben, amikor Magyarország is melegebb éghajlatú volt, itt is megtermettek.  Szent viráguk volt a piros pünkösdi rózsa, latin nevén peonia.  Viszont legfőbb szent állatuk volt mindenesetre a népmeséinkben ma is sokat emlegetett Aranymadár vagy Tűzmadár.  Ellenben legfőbb vallásos jelképük a kissé domború kerek korong volt, amely náluk, aranyból, fényesre és tükröző felületűre készülve, a Nap jelképe is volt.  Minden valószínűség szerint voltak hímelvű valamint nőelvű törzseik is.  Utóbbiak neve a pannon és Pannonia nemzet- és országnévben maradott fönn, ami egyúttal Föld-, Víz- és Légistennőjük neve is volt, ellenben a hímelvi törzseik és Napistenük nevei Panopa, Banota, Főnük alakú nevek lehettek.  E törzseink őshazája is minden bizonnyal Magyarország volt, pontosabban ennek nyugati része, amelyet a rómaiak is Pannonia néven neveztek és ahol ma is él a ma szláv nyelven beszélő vend nevű nép.

Ezen őstörzsünknél bizonyára nagy szerepe volt a gránát almának (alábbi rajzon a és c).  Ennek van több fajtája.  A nemesített fajták almája is gömbölyű és ennek pirosas-barnára érő a felülete.  Belsejében számtalan nedűdús szemcséi rózsaszínűek és édeskés ízűek.  De a vadon termő és tehát őseredeti fajták almája érett korában élénk piros, szintén gömbölyű, szemcséi pedig vérpirosak, ízük egyik fajtánál erősen, másiknál csak kellemesen savanyú.  Említém annak helyén a savanyúságnak (nucleinsav) az életkezdetnéli nagy fontosságát (meggy, egres, som, borbolya, szőlő).  Az erősen savanyú fajta levéből mézzel vagy cukorral az Olaszországban granatina nevű üdítő italt készítik.  Virága a vadfajtának mindig gyönyörű élénkpiros (alakja itt a rajzon b), míg a nemesített fajták között van sárgás valamint fehér virágú is.  Az alma belseje színe aranysárga.  Említettem, hogy ezen pún avagy pannon nevű őstörzsünk fő kultusz-színei a piros és a sárga voltak.  Finn és észt nyelven puna, punaise, punane = piros.  A gránátalma levélzete természetesen zöld, de ősszel sárgán hullik le.  Agai igen tövisesek, amiértis pannon őstörzseink egykori földváraik oldalait védelmül bizonyára a gránátalma nagy bokraival ültették volt be.  A gránátalma többnyire szabályos gömbalakú, néha azonban fönt és lent kissé nyomott és így egy kevéssé a lencsealak felé is hajló.  Említém, hogy ezen őstörzsünk vallásos alapjelképe a kétoldalán domború korong, vagyis tehát a lencsealak, volt.  E lencsealak neve náluk sejtelmem szerint pún, pén, megfordítva nab, neb, nap szóalak kellett legyen, míg a szabályos gömböt, golyót, gömbölyű hólyagot pom, bom szóalakkal nevezhették, amelyből egyrészt a mai olasz pomo = gyümölcs, alma, másrészt a szintén az olaszból elterjedett és nemzetközivé válott bomba szó is származott, és amelynek rokona még az olasz bombola is, amely szóval hólyagot, hólyagszerű valamit, főképpen pedig gömbölyű, hasas bögreszerű edényt szoktak az olaszok nevezni s mindamiből kétségtelenné válik, hogy a bomba szó eredeti értelme is gömb, esetleg belül üres gömb, volt.  De ugyanezen olasz bomb- szótő nyelvünkbeli rokona a búb, bób, bóbita szavunk is, amelyen valaminek kiálló, gömbölyded részét: púpját is értjük de amely, különösen Erdélyben, kupolát, kupolaszerű alkotmányt is jelent; amely utóbbiak, azonosmássalhangzós szavak lévén, eszerint úgy pannon mint kabar szavaknak is vehetők.

Az olaszban az említett pomo = alma szó, bár ugyanúgy mint a latin pomum, gyümölcsöt általában is jelent de vonatkoztatják csak az almaszerű nagyságúakra, nem az igen kicsinyekre, sem a fürtösökre, amilyen a szőlő is.  Az albán nyelvben is pem = gyümölcs.  Ismeretes pedig, hogy a rómaiaknál a gyümölcsök és gyümölcsöskertek istennője Pomona-nak neveztetett.

Olaszul pomolo valaminek gombszerű végét jelenti (például gombostűét is), amit magyarul annak búbja-nak is nevezhetjük, ha e búb nem is teljesen gömb hanem kissé lapított alakú is, illetve valamennyire lencsealakú is.  Úgy az olaszban valamint a franciából átvéve a németben is, pompone, pompon gömbölyű, rendesen piros színű, bojtot jelent, míg a pompa és pomposo az olaszból, franciából elterjedett szavak értelme: igen díszes, fényűző azaz tehát „pompás”.  Amely szavak valószínűleg onnan erednek, hogy mindennél amit tehát pompássá akartak tenni, bőséggel alkalmazták a piros színt, az aranyat és a mindig piros pomponokat, bojtokat.  Magam, fiatal koromban még láttam, éspedig tengeri hajón, olyan piros függönyöket amelyek szélén végig piros pomponok csüngöttek, míg kötöző, szintén piros, zsinórjuk két végén piros bojtok voltak.  E függönyök ugyan csak piros szövetből valók voltak de elképzelhetjük ezeket aranyhímesen is.  Azt hiszem pedig, nem tévedek ha a pomponok alkalmazását a föníciaiktól és tehát őseredetben hajózó pannon őstörzseinktől származónak tartom, és ugyanígy a pompon szót is, amely valamikor pannon szócsoportunk ban a gömbölyűséget is ugyanúgy kifejezte mint az ide-oda hullámzó és a csüngő mozgást is, aminthogy a németben ma is baumeln ide-oda és csüngve ingó mozgást is nevez meg, de kifejezi ezt a ma több nyelvben használatos bim-bam szólás is, ami viszont a harang hangját is okszerűen jelenti, mivel a harang vagy egész teste, vagypedig csak nyelve ide-oda mozgása közben adja a hangot; amiről egyébként a cseng, csöng és csüng stb. szavainkkal kapcsolatban már részletesen írtam.

A gránát-almát azért nevezték így is mert latinul granum = szem, szemcse, a gránátalma belseje pedig csupa piros szem;  de nevezték ugyane gyümölcsöt a rómaiak általánosabban punica és punica malus néven is, azaz pún almának, azért mert ezt a föníciai eredetű s pún néven is nevezett karthágóiak közvetítésével ismerték meg, akik ezt nagyban termelték.

A gránátalma oly élénk piros színéről származik az olasz color granatico = igen élénk piros, kifejezés is.

Visszatérve a gránátalma leve savanyúságára, emlékeztetnem kell, hogy a magyarok kultusz gyümölcse, a meggy, valamint a szeméréké, a som, is savanyú, és hogy, amint erről már írtam, a savanyúságnak az élet kezdeténél és fönnmaradhatásánál mily fontos szerepe volt illetve van és hogy a nucleinsav nélkül sem élet nem keletkezhetett volna sem fönn nem maradhatna, amiről föntebb már részletesen volt szó.

Régi hímzéseken és szövetmintázatokban igen sokat láthatjuk ma is a „gránátalma motivum”-ot (a föntebbi rajzon c).  Ez ha számtalan változatában ma már teljesen el is rontva néha, de a gránátalma teljesen érett állapotábani ábrázolatából keletkezett, amikor ugyanis meghasad, úgyhogy belseje piros szemcséi láthatókká lesznek.  (Utóbb egészen szét is nyílik, mire szemcséi ki is hulladoznak.)  Bizonyosnak kell tehát tartanunk, hogy e díszítmény is ősrégi időkben pannon őstörzsünknél keletkezett de utóbb ennek kivándorlói ezt mindenfelé elterjesztették.  Azt is már többször említettem, hogy számos, ma csak Délen termő növény igen régen, amikor a Kárpát-Medence még melegebb éghajlatú volt, itt is megtermett.

Igen fontos tápnövények, s valószínűleg kultusznövények is, lehettek pannon őstörzseinknél a hüvelyesek, vagyis a borsó, lencse és paszulyfélék.  A lencse, amellett hogy igen tápláló eledel, magjai alakjában tökéletesen egyezik a pannónok dombordad korong-jelképével.  Mai lencse szavunk ugyan nem pannon szócsoportbeli de pannon megfelelője pen, pencse lehetett (a -cse csak kicsinyítő rag), azért mert nyelvünkben ma is pénz, régebben penész, szó s a régi pénzek, különösen pedig az aranypénzek, szintén még kissé domborúak voltak, azért mert hiszen egyszerű aranygömböcskékből keletkeztek, amelyeket utóbb vertek, kalapáltak csak mindinkább lencse-, azaz pénzalakúvá.  Ezeknek régen csak közepére vertek valamely jelt és csak egyik oldalára, majd utóbb mindkét oldalára is.  Pénz szavunkat ma szintén „jövevényszavunk”-nak állítják és a latin pensio (penszio) szóból származtatják, amely utóbbinak pedig tulajdonképpeni értelme: függés (pendere = függeni).  Mert ugyanis aki bizonyos időre élelemért avagy szállásért előfizet, az ekként az élelmet avagy szállást adótól függ, vagyis, hogy előfizetése el ne vesszen: függő helyzetbe kerül.  Teljes képtelenség azonban a magyar pénz, az ónémet fenning, fanting, német Pfennig, angol penny, oláh banu és a kínai fen szót — amelyek mind pénz avagy bizonyos pénznem jelentésűek — mind a latin pensio = függés, előfizetés, fizetés szóra visszavezetni.  Eltekintve attól, hogy ezek mind már műveltségi szavak, holott a magyar pénz még természeti ős-szó (ős-szó pedig nem származhat műveltségiből), mert e magyar szó még kerek lapocskát általában, például pikkelyt, halpikkelyt, is jelent, aminthogy a pikkelyt népünk ma is nevezi pénz-nek, halpénznek, sőt mondja „lencseszem” helyett azt is hogy „lencsepénz”.  Igen valószínű tehát hogy azon bibliai elbeszélés amely szerint Ézsau elsőszülöttségi jogát „egy tányér lencséért adta el”, csak ősnépeinktől a zsidók által megértetlenül átvett és elrontott, egykori szójátékon alapuló elbeszélésből származott.  Pannon őstörzseink nyelvében ugyanis a pen vagy pencse, penze szó egyaránt jelenthetett lencsét és pénzet, aminthogy a magyarban ma is egyaránt jelent kerek lapocskát, halpikkelyt és pénzet.  Azt pedig alább látandjuk, hogy a föníciaiak, a zsidók közvetlen szomszédai, ha utóbb nyelvileg el is sémiesedtek, de pannon törzseink egy kivándorlott ága voltak, amire egyébként már főnik és pún, pirosat is jelentő nevük is utal (foenikusz, főnikusz, punane).

A lencse az emberiség egyik legrégibb termelt növénye.  Leletek bizonyítják, hogy már a cölöpépítmények korában vagyis az Új-Kőkorban is használták.  Van több fajtája, szürke és fehéres szemű, — azaz: pénzű — de van piros is, az úgynevezett „francia lencse”, amely valószínűleg, éppen e színe miatt lehetett a pannon őstörzseink által leginkább termelt fajta.

De az emberiség egy másik ősrégi idők óta termelt növénye a ma magyarul lóbab-nak nevezett igen nagyszemű borsóféle is, amelynek magvai azonban nem gömbölyűek hanem szintén laposak, ha nem is szabályos korongalakúak hanem inkább a vesealak felé hajló körvonalúak, azaz az általunk tulajdonképpen bab-nak nevezett magokra hasonlítanak, ahogyan azt természetes nagyságban ezen rajzocskám tünteti föl.  Ezt is megtalálták őskori sírokban is.  Vadon e növény ma már sehol sem található, ami szintén igen régi kerti növény volta mellett szól.  Lóbabnak népünk csak azért nevezi mert a szót nagy értelemmel olyasmi nevéhez szokta tenni ami általában kicsi de előfordul nagyobbként is, és e nagyobbja nevéhez teszi oda hogy „ló-”.  Igy például „lódarázs” a közönségesnél sokkal nagyobb darázsfajta.

Szempontunkból azonban itt különösen érdekes a bab szó, illetve név, amely egyenlőmássalhangzós szó lévén, pannon szócsoportbelinek is vehető, úgymint az ugyane borsófaj szerb-horvát bob és latin-olasz faba, fava neve is (a b, v, f hangok egymással majdnem azonosak).  De egyezik e szó a már említett búb és púp gömbölyűséget, dudort is jelentő szavainkkal, amelyeknek viszont pontosan megfelel az olasz bubbone szintén gömbölyűség, dudor értelmű szó.  Úgyhogy sejthetővé válik, miszerint bab szavunk régen nem csak azt jelentette amit irodalmi nyelvünkben ma, vagyis nem csak paszulyt hanem magot általában is.  Ami viszont mégsem kell azt jelentse hogy a pannon szócsoportnak ne lett volna a magra más szava is, ha árnyalati értelemkülönbséggel is.  Mert íme, a németben fönn is maradott a Bohne (bóne) szó, amely tisztán pannon szócsoportbeli, jelentése pedig: bab és babszerű mag.

Úgy a közönséges bab magja mint a lóbabé is, egyúttal vesealakú is, úgyhogy következtethető, miszerint miként a vesealaknak szerepe volt a besenyők szimbolikájában de szerepelt a pannonokéban is.  Valamint következtethető hogy létezett egy gömbölyűséget, de vesealakút is, jelentő bubor szavunk, amelyből egyrészt magyar buborék = hólyag szavunk származott, de a szerb-horvát bubreg = vese szó is másrészt.  Török böbrek is = vese.

Tény azonban, hogy a lóbab magja az emberi hímtag makkjára meglehetősen hasonlít, amiértis az olaszok némelyütt, például Rómában is, a hímtag makkját fava néven is nevezik, holott e szó különben a lóbab neve.  Ennek pontos besenyő megfelelője az, hogy Erdélyben a közönséges babot nem csak paszulynak, faszulykának, hanem faszuj-nak is nevezik, ami pedig csakis a lóbabbal okolható meg, mert ez hasonlít az emberi hímtag makkjára, de nem a közönséges paszuly magja.  Világossá válik mindezek szerint, hogy valamikor, a pannon szócsoport szerint nem csak a lóbabmag neve volt faba és bab, hanem a hímtag makkjáé is, ami viszont átvezet a papa = apa (albán nyelven, de más nyelvekben is baba, olaszul babbo = apa) és az ebből származott pápa szóra, amely tehát eredetileg nem csupán apaságot hanem hímséget általában is kellett jelentsen.

De van még egy laposmagú borsóféle, amelynek pannon őstörzseinknél úgy kultusz mint tápnövény szempontból szerepe lehetett, és ez a latin-olasz nevén lupinus, lupino többesben lupini-nek nevezett, amelynek legáltalánosabb fajtája magjai igen szép aranysárga színűek, szabályosan kerekek és laposak de mindkét oldalukon kissé domborúak (biconvex-ség), ahogyan ezt itteni rajzocskám természetes nagyságban ábrázolja, vagyis tehát tökéletesen olyanok amilyenek az ókori, kezdetleges aranypénzek voltak.  Valahol Magyarországon régen hallottam aranybab-ról beszélni, de akkor azt hittem hogy sárga színű közönséges babról volt szó.  E lupini-nek nevezett borsófélét Olaszországban ma is elég sokat termelik és magjait, főve, piacokon ételként úgy árulják mint például a sült avagy főtt gesztenyét.

Kétségtelennek tartom, hogy a német Lupe, francia loupe = nagyítóüveg szó is e növény termése nevéből származott, mivel a közönséges nagyítóüveg is lencsealakú, amiért nevezzük is „lencse” vagy „nagyítólencse” néven.  Bizonyosnak tartom továbbá azt is, hogy a lupinus-lupini e neve nem a farkas latin lupus nevéből származik, mint ahogy némelyek vélik, hanem palóc szócsoportunk lap alapszavából, amelynek a domború fölületű laposság megnevezéséül létezhetett lup, lub változata is.

Láttuk hogy a különböző őstörzseink kultuszában és szimbolikájában bizonyos virágok is szerepeltek.  Pannon őstörzseinknél, mivel főszíneik a piros és a sárga voltak, természetesen piros és sárga virágok szerepelhettek.  Ezek között elsősorban mindenesetre a gránátalma virága, amelyről már volt szó s amely valóban igen élénk piros.  De ugyanilyen élénken, szinte ragyogóan piros a pipacs is, amelynek hogy pannon őstörzsünknél szerepe lehetett, mutathatja e neve is, amely egyenlőmássalhangzós pannon szó (p-p), de amelynek pontosan megfelel a latin-olasz papaver-papavero, amely névben mintha még veres szavunk is ott volna, habár valószínű hogy a pap szó valamely kiejtésének is volt piros szín értelme.  Viszont mivel a pipacs és a mák egymás közeli rokona, ezért a latinnak, olasznak és más nyelveknek sincsen e kettőre más-más elnevezése, illetve a kettőt csak ugyanazon névvel nevezik, de a kettő ily közeli rokon volta alapján következtethető még az is, hogy pannon őstörzsünknek a mák is kultusznövénye volt, annál is inkább, hogy ennek némileg tápnövény értéke is van, viszont van piros virágú mák is, ha ennek színe nem is oly élénk mint a pipacsé.  Megjegyezhetem még, hogy Dalmácia tengerpartján, különösen a Cattarói öbölben van egy pipacsfaj amelynek virága igen szép aranysárga, de amelyet csakis a tenger közelében láttam, soha a tengertől távol.  Valószínű azonban, hogy e virág a tenger közelében másutt is terem.

Meg egy másik, a pannonoknál bizonyára nagy szerepet játszott virág volt a pünkösdi rózsa vagy peonia (paionia), egyrészt élénk piros színe miatt (bár van sárga s fehér is), másrészt azért is mert nemes fajtája virága közepén valósággal mintegy nagy, piros pompont képez.  De ezenkívül a peonia név is tisztán pannon szócsoportbeli.  De ide sorolható a magyar pünkösdi rózsa elnevezés is, ami mindenesetre onnan is származik, hogy tavasszal, pünkösd körül nyílik.  Igaz ugyan hogy pünkösd szavunk a görög pentekoszte ünnep e nevéből származik, csakhogy mivel pünkösd tavaszi ünnepe a kereszténység előtt is megvolt, vagyis a kereszténység ezt is, miként más ünnepeket is, csak átvett, így tehát ki tudja mely szóazonosítások, átmagyarázgatások történtek míg a pentekoszte szó, valamint a magyar pünkösd szó is, valamely hasonló régibb szóból létre jött.

Pannon törzseink szent fái viszont a fenyvek voltak.  Fenyő szavunk, ugyanúgy mint a latin pinus, amely szintén fenyő jelentésű, tisztán pannon szócsoportunkbeli szavak.  Szempontunkból azonban különösen kiemelendő a csak melegebb éghajlatú tájakon és főképp tenger közelében élő, ehető, igen kellemes ízű magvakat (olasz nevükön pignoli, ejtsed: pinnyóli) termő, latin nevén pinus pinea fenyőfaj, amelyből például Olaszországban némelyütt szinte erdőnyi állomány is van.  E fenyőfaj fiatal vagyis még kicsi korában egészen szabályosan gömbölyű koronájú, majd később mindinkább ernyőalakot ölt, vagyis mentül vénebb fává válik, koronája mindinkább óriási lencsealakot képez, amint ezt a fönti rajzomon is látjuk;  említettem pedig, hogy pannon őstörzsünk vallási legfőbb jelképe a lencsealak volt, amelyen kívül azonban szerepe volt náluk a gömbnek is (pompon).  De szempontunkból még az is igen érdekes egyezés, hogy habár e fa kérge felszíne barnás-fakó, de ez mélyebben szép vörös színű, ezenkívül pedig igen gazdag cserzőanyagtartalmú is, amiértis Olaszországban de különösen ennek Venezia tartományában, vagyis tehát az egykori venétek e földén, a tengerparti halászok e fa kérgét cserzésre használják is, az evvel cserzett (hosszabb időn át áztatott) hálók, kötelek, vitorlák pedig ezáltal nem csupán igen tartóssá lesznek, illetve rothadásnak sokkal tovább ellenállókká, hanem igen kellemesen vörös színűekké is.  Amely színt például a német Meyers Lexikon is „vezenianisch rot” = velencei vörösnek nevezi.  E fenyőfaj közeli rokona az úgynevezett aleppo-fenyő amely a Földközi-tenger partjain mindenfelé található és kérgéből szintén igen szép vörös színű és kitűnő minőségű cserző lé készül.  Úgy ennek mint a piniának lehántott kérge cserzőanyagként Olaszországban scorza rossa = vörös kéreg név alatt kereskedelmi cikk.  Úgy ezen aleppófenyő valamint némely más fenyőfaj is idős korában többé-kevésbé hajlamos lencselakú korona képzésére, amint azt ezen alábbi rajzomon is ábrázolom.  Viszont magától értetődő, hogy olyan hajózó, sőt tengeri hajózó nemzetnél amilyen ősidők óta a pannon volt, amelytől a velenceiek vagy venétek és a föníciaiak vagy púnok is származtak, nem lehetett szerepe a magas hegységek és havasok fenyőfáinak, hanem csak az olyanoknak amelyek, amint láttuk tengerek mellett sőt inkább csak melegebb éghajlat alatt honosak.


_____________



A rómaiak Pannonia tartományukat a pannokról nevezték így.  Ez a mai Dunántúl volt, amelynek ma is Észak és Kelet felé a Duna képezi határát, de a rómaiak Pannoniája Nyugatra még a Bécsi Síkságot és Bécset magát, amelyet akkor Vindobona-nak neveztek, a mai Ausztria délibb részét és a mai szlovének Jugoszláviához tartozó földét, Délre pedig Szlavóniát is magába foglalta.  Mi már tudjuk hogy éltek e területeken más törzseink is, lehet azonban, hogy ezek közül a rómaiak idejében éppen a pannonok lévén legszámosabbá, a rómaiak e tartományukat róluk nevezték el.  De a görögök Makedoniában is említenek peon nevű népet, amely, e neve szerint, úgylehet szintén pannon eredetű volt, vagyis a pannonok egy elvándorolt szakadéka.  Másrészt azonban bizonyosnak tartom, hogy a ma szláv nyelvű vend-ek valamint a ma olasz nyelvű venétek vagy venédek is nagyrészt pannon eredetűek és hogy e nevük is a pannonok egyik névváltozata volt.  Mindezzel szemben e pannonok a Dunántúlon maradott része ma egyszerűen magyarnak vallja magát, ami annál is inkább természetes, mivel — amint ezt már említettem — összes őstörzseink is, és így a pannonok is, a Csallóközből és a tulajdonképpeni magyar őstörzsből származtak és magukat saját törzsi nevükön fölül magyariaknak is tartották, nevezték.  Ezen pannon, máskép pan, pand, vend, főnük, főnik néven is nevezett törzsünk már ősrégi időkben terjedett el az Adriai-tenger északi partjaira, egészen Velencéig, amely tulajdonképpen Veletia nevű várost is ők alapították, valamint innen Délre is, egészen a Po folyamig.  Majd innen is tovább elhajózva, jutottak, el az Adria keleti mai jugoszláv és albániai partjaira s ezek mentén — amelyek sok szigetükkel az ősi, még kezdetleges hajózásra a nyugati, szigettelen olaszországi partoknál sokkal veszélytelenebbek voltak — meg lejjebb a Görög-Félszigetre, majd Krétára, Kis-ázsiába és még tovább Szíria, Palesztina partjaira, ahonnan őket föníciaik, feniciaiak avagy feníkek, föníkek, telepeiket Fönícia, Fenicia néven a történelemből is ismerjük, habár már csak sémita nyelvű népként, de csak azért mert a késői, a történelemből ismert, föníciaiak nyelvileg el voltak sémiesedve.  Ugyanis a tengerparti Fönícia, Tírusz és Szidón városa, hátterét képező terméketlen hegységekből valamint Arábia szintén terméketlen pusztaságairól is ide folyton szivárgott be a sémita és műveletlen beduin-féle népség, ugyanaz amely Mezopotámia fajunkbeli ősműveltségét is elborította, ami tökéletesen ugyanazon folyamat volt mint ahogy például Dalmácia városai régi latin majd olasz nyelvű lakosságát is a hátterük terméketlen hegységei közül szakadatlanul leszivárgó szlávság a legújabb időkben, nem is egészen száz esztendő alatt, szemünk láttára, borította, szlávosította el.  Amely jelenség oka mindenütt és mindenkor csak az, hogy hegységek avagy máskép terméketlen vidékekről a népség mindig a termékenyebb avagy másképpen jobb, könnyebb megélhetést nyújtható vidékekre nyomul, akár beszivárgás által, akár fegyveres betörések útján.  Holott a jobb megélhetési viszonyok közül senki sem költözik és települ meg vad hegységek avagy pusztaságok tájaira.  De ezenkívül természetes és magától értetődő, hogy hegységek és pusztaságok gyér lakossága mindig műveletlenebb, vadabb mint a termékeny völgyek, lapályok vagy a tengerpartok sűrűbb lakossága, mivel zord és terméketlen tájakon, nehéz megélhetés mellett, magasabb műveltség kifejlődéséhez a lehetőségek sincsenek meg.

Csakhogy miként amott a sémita elem, amely közé a pusztákról érkező nomád zsidók — akiknek a Biblia szerint templomuk is csak sátor volt — tartoztak, úgy emitt a szlávok is, átvették, örökölték a tengerparti városok régibb lakossága műveltségét, ha némileg leromlottan is, míg nyelvük is telítődött a régibb, művelt nép nyelvéből átvett műveltségi szavakkal, amelyeket például a dalmáciai szláv nyelvből csak újabban, irodalmi úton igyekeznek kiküszöbölni.

De a fönícieknek, a följegyezések szerint, telepeik voltak a Vörös-Tenger partjain is, ahol az afrikai parton létesítették a tiszta pannon szócsoportbeli nevű Punt országot, amelynek lakossága is a pún vagy punt nevet viselte.  (Emlékeztetek itt az észt punane és finn punaise, puna = piros szóra, valamint arra, hogy ez országot később a görögök is Eritrea, helyesebben Erütrea = Vörösország-nak nevezték.)  A Vörös Tengert hiszen a Földközi Tengertől csak igen keskeny földsáv választja el, úgyhogy hajós népnek is a Vörös-Tenger partjaira való áttelepülhetésére ez nem képezhetett akadályt.  Sőt némely tudós, bár tévesen, a fönícieket a Földközi Tenger melletti Föníciába is a Vörös Tenger melletti Punt országból származtatja.  Részemről valószínűnek tartom, hogy az Egyiptomtól Délre eső Nubia ország és Napata (Napatya) város neve is tulajdonképpen pannon vagy pún törzsek ottani telepeire vezetendő vissza.  Amihez tehető még, hogy Nubia gazdag aranybányáiról volt híres és hogy az egyiptomi nyelvben nub, nuba = arany, de hogy Nubiában nub, nuba nevű nép is létezett.

Viszont Fáy Elek a már többször említett könyvében is már kiemelte, hogy a Nap e magyar nevének fény szavunk tulajdonképpen csak megfordított alakja.  Amihez tehető még, hogy tájszólásaiban népünk e szót fén-nek, sőt fém-nek is ejti.  Például fémlik vagy fémik és fényes arany helyett fémes arany kifejezéseiben;  amely fén, fémes szavakból azután nyelvújítóink a fém = metallum, tiszta érc szavunkat alkották.  Ám kétségtelenné válik, hogy a görög faino, faienosz = fényes, ragyogó is pannon őstörzsünk nyelvéből származó szó.  Mi több: jelent ugyane szó a görögben még pirosat is.

Idézem itt Fáy könyve 201. oldaláról e sorokat: „A nap szóalak inversiója — a p hangnak ph = f-re változásával — a fény szavunk, amelynek ezen eredetét a rokon jelentésű görög jainw ige jan gyöke még közvetlenebbül tanúsítja.”  Alább, a 202. oldalon írja:  „A jainw igével és fény szavunkkal összefügg annak, a világtojásból fényesen, szárnyakkal kikelő mithikus őslénynek neve, akit az ősök képzelete az elvont istenség első megnyilvánulásaként teremtett meg s egyszersmind a Nappal, mint minden létező magvával, előképével is azonosított.  Ezen őslény neve: Fanesz, Faneh, avagy Creuzer szerint: Fenesz volt.” (Creuzer Friedrich dr.: „Symbolik und Mythologie der alten Völker.” Leipzig u. Darmstadt, 1821. II. kötet, 267. oldal.)

Fáy amely soraihoz a következőket kell megjegyeznem: Ezen Fanesz, Fanek avagy Fenesz = Fény-ős, Fény-ük = Fény-apa tehát nem más mint pannon őstörzsünk Napistene s tehát regebeli ősapja, a földi élet apja s tehát Magor avagy Magyar Napistennel és regebeli ősatyánkkal azonos, vagyis szintén a Nap költői megszemélyesítése.  Tojásról pedig itt azért van szó mert pannon őstörzsünk — amelytől a még el nem sémiesedett ősföníciek is származtak — ez istenségüket a regebeli Főnix madárral jelképezték volt;  azt pedig már láttuk hogy a Napot madárral, például sassal, más őstörzseink is szokták volt jelképezni, azért mert a Nap valóban a magasságban szállani látszik.

Minderről és a Főnix madárról bővebben alább kellend szólanom de itt is megjegyezhetek már annyit, hogy e madárnak és a tollnak pannon őstörzseink kultuszában nagy szerepe volt, és hogy a latinban, olaszban penna = toll, amely szó, ugyanúgy mint a Főnix szó vagy név is, a legtisztább pannon szócsoportbeli.  Amely penna szó a pen = pénz, azaz tehát lapos valami révén, velünk azt is megsejteti, hogy pannon szócsoportunkban a lapot, de egyúttal a szárnyat és tollat is nevezhették pen, penn, pann alakú szóval.

Mindenesetre a Nap korongja úgy fölkeltemint lementekor piros színű és ilyenkor többnyire pirosnak látszik úgy az Ég megfelelő része s az ottani felhők is, valamint az ilyenkor még megvilágított magas hegyek is, amiért hajnalpír-ról meg alkonypír-ról beszélünk.  Úgyhogy a föníciaiaknál szerepe kellett legyen nemcsak az arany-napkorongnak (pénz) hanem a pirosnak is, amely utóbbi neve is valószínűleg pún avagy punt, punsz lehetett, aminthogy a finnben, észtben valóban puna, punaise, punane = piros.  Amihez tehető, hogy az egyiptomiak a napkorongot mindig pirosra festve s kissé domborúra ábrázolták, ami szerintem minden valószínűség szerint valamely pannon illetve föníci őstörzsünktől származott hagyományon alapult.  Ezzel kapcsolatban még föl kell hoznom, hogy egyiptomi ábrázolatokon a föníciek mindig vörös testszínűeknek tüntetvék föl, sőt megjegyezendő és kiemelendő, hogy festményeiken, megfestett domborműveiken, az egyiptomiak sajátmagukat is vörös színűeknek ábrázolták, kivéve a nőket, akiket viszont fehéres-sárgás testszínűeknek tüntették föl;  ami tehát szintén pannon hagyomány lehetett.  Amihez még tehető, hogy a vörös, égetett agyagra feketével festett archaikus görög vázákon a férfialakok feketével festvék ugyan, de a nők egészen fehérrel.  Szerintem ezzel nem véletlen egyezés, hogy Erdélyben egészen általánosan: fehérnép = nők.

Ami pedig Fáy idézett soraiban az „elvont istenség” kifejezést illeti, ezalatt ő is a nagy Mindenséget megszemélyesítő istenséget érti, aki első megnyilvánulásaként az égitestek, és tehát a Nap is, értendők, a Nap, illetve a Napisten tehát eszerint az ősisten, vagyis a Mindenségisten fiaként volt fölfogható.

Azt is tudjuk a történelemből, hogy a föníciek a hajóépítést, hajózást mindinkább tökéletesítvén, mind messzebb tengerekre jutottak el, számos gyarmatot alapítva és kereskedve.  Tudjuk, hogy Észak-Afrikában Karthágót is ők alapították és hogy a Gibraltári szoroson át úgy az Ibér félsziget mint Afrika nyugati partjaira is eljutottak, itt is gyarmatokat alapítva, sőt jelek szerint eljutottak Británia szigeteire is, ahová állítólag a bronzhoz szükséges cinért jártak, majd még ennél is tovább, a Balti-tengerig borostyán-kőért.  De ezek szerint valószínű hogy ugyanígy eljutottak az Atlanti-óceán szigeteire, valamint a regék szerint azon ősidőkben még létezett Atlantisz szigetére s innen tovább Amerikába is.  Az amerikai ősműveltségek és az egyiptomi közötti bizonyos hasonlóságok már többeknek föltűntek és e kettő közös eredetét is föltételezték.  Szerintem azonban ez csak annyiban áll, hogy közvetítők az ősföníciek (de talán még más őstörzseink is) voltak.  Viszont a föníciek műveltsége s az egyiptomi miegymásban valóban hasonlított is, amennyiben az egyiptomiak föníciai elemeket, majd később, a már elsémiesedett föníciek, egyiptomi elemeket is utánoztak.  De eszerint az amerikai és az egyiptomi műveltségek hasonlóságai: tulajdonképpen föníciai elemek.  Viszont meglepő egyezés, hogy holott úgy a föníciek mint az egyiptomiak talán valóban is vöröses testszínűek voltak, amiértis az ilyen testszín szépségeszményük is volt, amit aztán ábrázolataikon ezért túloztak is, de tény, hogy Amerikában ma is élnek néptörzsek, amelyek testszíne vöröses, amiértis őket például olaszul pellirosse, németül Rothaute = vörösbőrűeknek, magyarul rézbőrűek-nek nevezik.  Újból fölhozom pedig itt, hogy görögül fönikeiosz = piros, fönikoisz pedig = lángvörös.  Úgyhogy föltételezhető, miszerint a vörösbőrű amerikai őslakók fajilag tulajdonképpen ott elszaporodott föníci gyarmatosoktól származtak.  Egyezések vannak továbbá még a következőkben is: Említettem hogy a föníciek mythologiájában szerepe volt a Főnix-madárnak, a Nap jelképeként, valamint hogy a latin penna a legtisztábban pannon szócsoportbeli szó jelentése = toll, amiből azután arra is következtethetni, hogy a pannonok, valamint a tőlük származott föníciek vallásos kultuszában a tollnak is szerepe volt.  És íme: jól ismeretes hogy az indián, vagyis a rézbőrű népek műveltségében mily nagy szerepe volt a különböző tollaknak, nemcsak ruhára s fejdíszként alkalmazva, hanem hogy e népek mindmáig is különböző színű és fényes tollakból gyönyörű kárpitokat készítenek, amelyeken a mindenféle toll mintegy mozaikszerűen a szövetalapra varrva képezi a szebbnél-szebb mintázatokat.  Hogy viszont a tollaknak indiánoknál vallásos szerepe máig is van, ezt fölemlítve megtaláljuk például az amerikai „The National Geographic Magazine” nevű folyóirat 1932. évfolyama 490. oldalán, ahol Alfonso Caso egy cikkében szövegben és képben is bizonyítja a tollaknak szertartásos táncokbani vallásos szerepét, de ami a régi ábrázolatok bizonysága szerint e népek ősműveltségéből származó maradvány.  Viszont igen jól ismerjük hogy a naptiszteletnek úgy Peruban mint Amerikában másutt is, mily nagy szerepe volt.

Valószínű különben az is, hogy azon ősrégi időkben Amerika Európához még közelebb is volt mint ma, ami mellett szól azon ma már ismert tény is, hogy az angolna hal, bár Európa vizeiben él de ívni máig is az Atlanti-óceánnak inkább Amerikához közelebbi mélységébe tér vissza, amely óriási távolságot hogy megússza, ez csak azzal magyarázható, hogy ívási helye egyébkénti élethelyétől a milliomodévek alatt, lassan de szakadatlanul távolodott, ám ezalatt a hal nemzedékei mégis mindig ugyanazon helyre térek vissza ikráikat lerakni, illetve ívni.  Aminthogy ismeretes, miszerint számos más halfaj is, mint például a lazac, ívásakor mindig azon helyre tér vissza ahol maga is világra jött, vagyis az ikrából kikelt, azaz a folyóvizek fölsőbb folyásáig, sőt némelyütt a magas hegységek közötti forrásvidékéig is, de amiután ismét a tengerbe tér vissza.  Amiből még az is világossá válik, hogy a lazac őseredetileg, sok millió évvel ezelőtt édesvízi hal volt és csak utóbb kezdett mindinkább a tengerbe alászállani.  Viszont, amint ez ismeretes, a folyóvizek hordalékkal vagyis földdel, iszappal, kaviccsal, jéghordta kővel, a szárazföldet a tengerek rovására folyton növelik, terjesztik, aminek következtében aztán a lazac nemzedékeinek is, hogy ívási helyükre visszatérjenek, mind nagyobb és nagyobb távolságot kellett megúszniok.

Viszont az is megállapíttatott, hogy az Európa és Amerika közötti távolság ma is évente körülbelül egy méterrel nagyobbodik.  Amely távolodás millió évek alatt igen sokat tett ki, eltekintve attól, hogy közben némelyütt hirtelen is történhettek szakadások, ami például Atlantisznak a rege szerinti vészes (katasztrofális) elsüllyedését is okozhatta.