Magyar Adorján
A Csodaszarvas

Zárszó
(1956)



Odaírtam föntebb hogy „Vége” azért mert bevégeztem amit e művemben megírni szándékoztam, ez azonban nem jelenti azt hogy egykori nemzeti ősregéinknek is már itt lett volna vége.  Hiszen a fönt elmondott „Világszép Magyar Miklós” című költeményemben is — amelyet hiszen népmeséink nyomán írtam — meg van mondva hogy regebeli ősatyánk, Magyar, feleségét elveszíti (a sárkány elrabolja) de hogy ő utóbb, bár nehéz viszontagságok után visszakapja, illetve megszabadítja.  Ugyanez számos népmesénkben is hasonlóképen történik.  És így van ez a görög „Iliász”-ban is, ahol Szép Helénát (azaz népmeséink Tündér Szép Ilonáját), Menelaosz feleségét, Páris elrabolja és Trójába viszi, ahonnan őt Menelaosz csak nehéz harcok után kapja vissza.

Nem tudtam azonban eddig megállapítani hogy ősregénk ezen folytatásában a Csodaszarvasnak is volt-e szerepe ?  Ez tehát annak egyik oka hogy a „Vége” szót odaírtam.  A jövőre kell tehát azt is híznom hogy fogja-e valaki és miként fogja ősregénk folytatását megírni.

Tudom azonban hogy ősköltészetünk, ősműveltségünk az e művemben elmondottakon kívül is még mérhetetlen kincsekkel bírt.

Hiszen mennyi ily kincs van csak „A lelkiismeret Aranytükre” című művem bővített kéziratában és „Jegyzetek” füzeteimben is letéve, bár mindez kiadatlan hever.  Bizony úgy az ott mint az e művemben elmondottak leírásakor is nem egyszer szemeim könnyekkel teltek meg amikor fájó szívvel gondoltam el hogy íme mennyi gyönyörű költői szépség, mily szellemi műveltségi kincsek birtokában vagyok, holott mindettől nemzetem meg van fosztva.  Költők, művészek mindezt föl nem használhatják mert nem ismerik, létezését sem sejtik, egyrészt azért mert az „ázsiai eredet” és „műveletlen, nomád keveréknép” hamis de a gonoszság által terjesztett elmélet miatt majdnem az egész magyarság félre van vezetve, másrészt azért is mert nemzetünkre idegenek által erőszakolt vallási türelmetlenség minden „pogány” dolog iránt megvető és elutasító gyűlöletet tanít és követel.  Továbbá azért is mert a magyarság századok óta egyik rabságból és elnyomatásból a másikba esett valamint mert az idegen elem is pénzbeli hatalmával azon dolgozik, ugyanúgy mint a többi elnyomó hatalom, hogy a magyarságot irtsa és földje urává legyen.  Ezért századok óta igyekeznek mindent ami magyar becsmérelni, gúnyolni, meghamisítani, sőt letagadni vagy kisajátítani, hogy nemzetünk lelkét is elrabolhassák, hogy lelki erejét, öntudatát, önérzetét, életerejét és ellenállóképességét aláássák.  Egyetlen reményem az marad hogy mindezek dacára is, ha nyelvétől megfosztva is, a tudomány halad, úgyhogy az igazság előbb-utóbb ki kell derüljön és hogy akkor újjászületésünk is bekövetkezend, amikoris mindazon milliók akik ma nem tudják hogy magyarok és magukat más nemzetekhez tartozóknak hiszik, megtudandják hogy ők igenis magyarok s ősi, igazi nyelvüktől megfosztattak, azon nyelvtől, amely mostani nyelvüknél oly nagyon tökéletesebb, és hogy vérük szerint azon ősi nemzet fiai, amely az emberiség legrégibb és oly gyönyörű műveltségét alapította, amelyből táplálkozik, bár öntudatlanul, ma is minden nemzet igazi szellemi műveltsége.

Addig is kötelességem teljesítem és a tőlem telhetőt megteszem hogy kincseink napvilágra kerüljenek.

De a Napisten neje, illetve a Napisten-testvérpár nejei, elrablásával és visszaszerzésével sincsen még Napeposzunknak vége mert hiszen ezután kell még következzen a Napisten, illetve a testvérpár öregkora, az emberektőli, azaz gyermekeiktőli elbúcsúzása, eltávozása és halála (amiután az eposz kezdetén az újjászületés következik).  Ezen eposzrész valamikor talán az egész eposz legszebb, legfenségesebb része volt.

Megvan ennek maradványa nálunk a „Toldi estéje” azaz öregsége és halála regéjében, habár itt a késői rontás, aljasodás már sok nevetséges dolgot is belekevert, ami azonban a finnek Kalevalájában még nincsen így, azaz sokkal enyhébben van csak meg.  Itt Väjndmöjnen — a Napistennek már öregemberkénti megszemélyesítése (fiatal megszemélyesítései egyike Lemminkäjnen szerelemisten).  Ó előbb gyönyörűen énekel, magát kantelejével kísérve (hárfaszerű finn hangszer), énekével az embereket, az állatokat és az egész Természetet is elbűvöli, amiután népétől elbúcsúzik, majd csolnakára (hajójára) száll és a Tenger végtelenségén útra kel, eltávozik, a messzeségben eltűnik, azaz a hosszú, sarki éjszakába vész, azaz meghal, mert hiszen elmondottam hogy a Tenger, a mélység őseinknél a halál és evvel kapcsolatos örök hallgatást is jelentette.  Arany János „Toldi”-jában nincsen ugyan mondva hogy ő halála előtt énekel hanem csak annyi hogy táncol, ami kétségtelenül a rege aljasodásának tudandó be.

Väjnámöjnen azonban megjósolja hogy ha az emberek majd nagyon sokat szenvedtek, őt visszahívják és akkor ő vissza is jön és a régi boldogságot is visszahozandja :

„Várjatok csak, lesz még idő,
Egy nap elmegy, másik feljő,
Szükség lesz majd reám újra,
Várnak vissza, hívnak vissza,
Új szampónak mesteréül.”

A szampó-malom a finneknél a boldogság jelképe is.

Nem tudom hogy az alábbi indíték nem csak Lönrót (a gyűjtő) hozzáköltése-e, de a Kalevalában még az is mondva, hogy Väjnämöjnen haragosan távozik mert az emberek Marjatta (Mária) fiát kezdik tisztelni.  Való igaz pedig az is hogy a magyarság hanyatlását közöttük idegenek betelepedését, elhatalmasodását is a behozott idegen vallás okozta.

Észt rokonainknál a mi Toldi Miklósunkkal azonos nemzeti hős neve Nagy Toll, aki nagyerejű és nagy termetű, ugyanúgy mint a mi Toldink de akit a nép kezd nem tisztelni, mint a finn Väjnämöjnent és a mi Toldinkat, amiért ezek megharagszanak.  (Lássad Bán Aladár: „A Toldi-monda alaprétege” az „Ethnographia” folyóiratban, 1917. évfolyam 21-35. oldal.)  De a mi Toldinkkal és az észtek Tolljával azonos a svájci Tell Vilmos is, aki Toldinkkal még olyan részletekben is azonosul hogy amikor csolnakából egyszer partra száll, azt lábával rettentő erővel löki messzire, vissza a vízre.

Ezen Toldi vagy Toll név nem más mint ős-török törzseink bot, bunkó jelentésű tol, toll vagy tor, tur szava, amely bot, megszemélyesítve Tor vagy Tur Napistennel is azonos.  (A Tell kiejtés romlott, mivel őstörök törzseinknél az u és o magánhangzók jelentettek hímneműséget, az a és e nőneműséget.)

(Olaszul tortore, a szerb-horvátban toljaga = dorong, durong, vagy bot;  megfordítva rúd, németül Rute.  De ugyanezen Napistenünk neve kőrös őstörzseinktől származólag az Arkal, Erkola, Herkules és Kaleva, Kalervo nevekben is fönnmaradott, amely nevek szintén botot jelentenek, ugyanúgy mint a magyar kalló, küllű, küllő, megfordítva lükű, r-es kiejtéssel karó, továbbá a latin-olasz clava (olv. klava) és a szerb-horvát kolac = bot, rúd, ami hogy egyúttal a hímtag neve is, bizonyítják a szerb-horvát kur, kurak, kurac szavak, amelyek egyaránt jelentenek cölöpöt, cöveket és hímtagot is.  De ugyanezen istenség neve, amint már sokszor láttuk, tulajdonképeni magyar őstörzsünknél Magar, Magyar, Makar volt, aki azonos Heraklésszel, fegyvere pedig a rettentő bunkós bot volt.  És íme, a héberben is megtaláljuk a makab = bot, bunkó, kalapács szót, valamint megtaláljuk a Nakabi (Makabeus) szót is, nemzeti hős értelemmel, amely név értelme tehát ugyanúgy botos buzogányos mint az őstörök Tol vagy Tor istené, akit az etruszkok (turusz; egy őstörök törzs) is rettentő kalapáccsal kezében ábrázoltak és akivel kőrös őstörzseink Kolos nevű istensége is azonos (Latin colossus).  Említettem hogy szemere (szumer, szemareus, szamarai) törzseinknél a Napisten neve Szam, Sam volt.  E név megfordítva képezi az olasz mazza és amazzare (olv. macca és amaccare) = durong és agyonütni szavakat, míg macca és amaccare (olvassad makka és amakkare) is körülbelül ugyanazt jelenti.  De ugyancsak az olaszban macarone (olv. makarone) jelent egyaránt botot és hímtagot (ennek szótöve megfordítva képezi a magyar gyám szót, amelynek értelme karó, oszlop, támasz, támasztó.  Tény hogy a macarone nevű tésztát, amint azt Olaszországban magam is láttam, az asszonyok házilag ugyanúgy készítik, rudacskákká sodorgatva mint nálunk a bögyörő nevű tésztát (e szó népünknél is a hímtag egyik neve; kabar szócsoport), úgyhogy ez is Makar vagy Magyar Napistenünk nevét kell eszünkbe juttassa.

Viszont a Szam névvel azonos a mi mesebeli „Tamás kocsisunk” neve, aki szekéren jár, amint a görögök Heliosz Napistene, és rettentő kalapácsával veri szét a jégtornyot (tél), amelybe a király az ő kedvesét bebörtönözte.  Mindezt az sz és t hang rokon volta szerint kétségtelenné teszi hogy a szemerék Samás vagy Sámson Napistenüket Tamás-nak is nevezték volt, valamint kétségtelenné válik az is hogy az elő-ázsiai Tamuz tavaszisten is azonos Samással vagy Tamással, aki tavasszal, a tél jegét veri szét;  hogypedig ezen Tamás vagy Tamuz név azonos a mi tavasz szavunkkal, azt látjuk.  Hogypedig a jégből kiszabadított leány nem más mint Tündér Ilona, a Föld és növényzet megszemélyesítése, azt is világosan látjuk.

De föltűnő még a Tamás név és támasz szavunk azonos alakja is.  Sok vita folyt már Tamasek istennevünk körül is de ezt eddig nemigen merték Tamuz tavasznapisten nevével azonosítani, pedig kétségtelen hogy vele azonos.  Csak megemlítem itt az észak-afrikai tamasek vagy tamazig nevű kamita nyelvű népet, amely e nevet valószínűleg egykori Napistenéről vette.  (Lássad: „Mayers Lexikon: „Tamaschek”.)  E névben az -ek valószínűleg a mi ük szavunkkal azonos és összevethető a török aga és a magyar agg szóval.

De megtaláljuk az elmondottak párhuzamát besenyő őstörzsünknél is, amelynek szócsoportja a b-s, p-sz, p-t alaphangokból állott.  Náluk a Napisten neve Beszer, Baszor, Bátor, Batur, Petur, Péter alakú volt.  Nyelvünkben a hímtagot jelentő pet, peter a bot szavunkkal azonos de összevetendő ez a latin pater, piter = atya szóval is.  Szerb-horvát bat, batina = bot, olasz battere = ütni, csapni, magyar csép = bot de a csap, megfordítva paskol ütés jelentésű szavaink is tisztán besenyő szócsoportbeli szavaink, ugyanúgy mint a fasz = hímtag szavunk is.

A finnek öreg Väjnämöjnene tehát azonos a mi népmeséink gyönyörűen énekelő öreg Vörös Koldusával is (a vörösen lemenő Nap) de azonos Orpheusszal is, aki szintén gyönyörűen énekel, embert, állatot is elbűvöl és aki lemegy az Alvilágba vagyis a Halál országába.

Némely őstörzsünknél ugyanis szokták volt a távozó Napistent fiatalnak is mondani.  Orpheusz az Alvilágba Euridikeért, kedveséért megy le de őt visszahoznia nem sikerül.  Ugyanez indíték megvan Väjnämöjnennél is, amely szerint ő meg „Északhonba”, azaz szintén a Halál országába, megy el, ifjú feleséget szerezni, ami azonban neki sem sikerül mert a lány nem akar öregemberhez menni.  A mi Toldi regénkben is az öreg Toldi egy szép özvegybe lesz szerelmes, aki őt bolondítja és csúfot űz vele.  Mindenesetre azonban látnunk kell hogy sem Ilosvai sem Arany János teljesen magukköltötte indítékokat nemigen illesztettek a Toldi-mondába, habár az általuk fölhasznált anyag már meglehetősen el volt aljasodva.

De azonos kétségtelenül Väjnämöjnen-Orpheusz a mi, szintén alkonyatkor gyönyörűen énekelő Aranymadarunkkal is, azaz szintén a Napisten egyik megnyilvánulásával, valamint azonos még Mózessel is, akinek ezen szemere szócsoportbeli neve világosan tanusítja hogy ő Szam vagy Samas Napistennel is azonos (sam-moz), vagyis hogy ő az ősi, igazi semita, azaz szemere-szumer törzseink Napistene volt, amely őstörzsünk nevét ma tévesen alkalmazzák a zsidókra és nyelvi rokonainkra, mert hiszen a bibliai Szem vagy Sém ős sem más mint szemere törzseink Napistene és mythoszi ősatyja, mit Kám azonos a magyar és kún törzsek ősapjával (az ikertestvérekké szétválás előtt), Jáfet pedig az állattenyésztő kazár, kabar és jász törzseinké.

Tudjuk hogy a zsidó hitrege szerint Mózes is halála előtt gyönyörűen énekelve hirdeti ki „második törvényét”.  Meg kell azonban jegyeznem hogy ártatlan, jóságos természetű népnél, amilyen ősidőkben a magyar törzs volt (ahyperboreusok), még nincsen szükség „törvényekre” sem „parancsolatokra”, amelyek nemkövetése aztán rettentő büntetést von magaután.  A mi Napistenünknek, Aranymadarunknak még nincsenek parancsai csak szeretetteljes tanításai, tanácsai.  Ellenben későbbi más népeknél igenis törvényekre, parancsolatokra és nem követés esetén rettenetes büntetésekre lett szükség mert enélkül a tanítást, tanácsot ilyen népek el nem fogadtak volna.

Továbbá az hogy Mózes és Väjnämöjnen halála előtt, az Aranymadár még alkonyatkor énekel, eszünkbe kell juttassa a „hattyúdalt” is, azaz a hattyak mondaszerinti halálelőtti szép dalát.  Ezzel azonban, mivel a hattyú kun és palóc törzseink szent madara és a Napistennek is egyik jelképe volt (a voguloknál lúd), ezzel oly nagy kitérést kellene tennem hogy ezen magyarázataimnak így soha sem lenne vége.  Mindez is azonban elveszett nagy művemben teljesen ki volt fejtve.

Viszont azon tény hogy a mesebeli hőst úgy a németeknél mint a mi népmeséinkben is, csolnakon hattyú húzza, valamint hogy Väjnämöjnen is csolnakján távozik, azt is eszünkbe kell juttassa hogy Magyar Napistent még a Csodaszarvas hozza és viszi hátán a Mindenség Tengerében úszva, úgyhogy azt következtethetjük miszerint eredetileg a „csolnak” vagy „hajó” tulajdonképpen a Csodaszarvas volt (később szarvas bőréből készült tömlő).  E hajó például jász törzseinknél óriási úszó kossal volt azonos (Jázon „Argo” nevű hajója és az Ázsiában még élő „argali” nevű óriási juhfajta), de azonos ez a jászok másik szent állatával is, az óriási „Csillagos Hal”-lal, azaz a csillagszerű pikkelyekkel bíró óriás tok-hallal (jász nevén jizéter), amelyből aztán a görög regékben egyrészt a hátán, repülve, testvérpárt vivő kos, másrészt a szintén testvérpárt vivő delfin lett.

Napeposzunk azon régibb alakjába amelyben még csak egy Napistenszemélyről van szó, az újraköltő könnyen írhatja azt is hogy a Napistent búcsúzása után a Csodaszarvas viszi el úszva, viszont a későbbi változatban, amelyben már testvérpárról van szó, úgy írhatja hogy ezek a Csodaszarvas által húzott hajón távoznak.  Írhatja azonban úgy is hogy csak Magyar távozik (a Csodaszarvas hátán úszva) de hogy Hunor (Hadúr, Mars), a harc és rombolás gonosz Istene marad.

Több néprajztudós rájött már arra hogy néprajzilag, különösen pedig népmeseileg, egész Európa egy egységes terület, amelyen belül egymástól teljesen független indítékok nincsenek, illetve ilyenek csak kisebb részletekben vannak.  E területhez azonban szerintem nyugodtan hozzávehetjük még Ázsiát és Afrika északibb részét, — ha ugyan nem egész Földünket is !

Csak azt nem szerették megállapítani hogy mi volt, hol volt ezen nagy egység alapja, kiindulópontja, mely néptől származott ?  Én azonban megállapítottam hogy egész Európa és a vele többé kevésbé összefüggő területek legrégibb ősműveltségét a mi ősnépeink alapították, amely alapból aztán az összes később keletkezett népek szellemi műveltségük kezdő elemeit vették.

Kimondotta ezt már nehány magyar tudós, például Horvát István, továbbá a finn Koskinnen is, csakhogy ezeket, a túlzott nacionalista és sovinista idegen tudósok lehurrogták, kigúnyolták vagy ahol ezt nem lehetett, legalább agyonhallgatták, mint például Gyárfás István nagy művét („A jász-kunok története”) és Fáy Elek kisebb terjedelmű művét („A magyarok őshona”) és pedig néha nem is mindig sovinizmusból hanem parancs miatt, anyagi haszonért.

Pedig hiszen már igen régen Trogus Pompeius megírta volt hogy az ősrégi műveltségű egyiptomiak is elismerték hogy a szkíták a világ minden népénél régibbek és ősrégi időben a világ fölött ők uralkodtak.

Csakhogy az idegen tudósok az ilyesmit következetesen elhallgatják.  Természetesen igen rosszul esik nekik elismerni hogy Elő-Ázsia műveltségeit nem semiták hanem turániak alapították.  Ismeretes Halevi hosszú harca a szumer nép és nyelv létezettsége ellen, míg aztán az ásatások mindig nagyszerűbb eredményei elhalgattatták.  Ugyanúgy rosszul esik a túlzó nacionalista tudósoknak is elismerniök hogy például India ősműveltségét sem az oda aránylag későn behatolt, harcias de műveletlen árják — vagy ahogy ők nevezni szeretik: „indogermánok” — alapították, hanem a sokkal régibb turáni sőt finn-ugor eredetű dravida népek.  Ezt bizonyították be a Mohendzo-Daro-i ásatások is.  Amely ásatások azonban hamarosan abba hagyattak, nehogy a ma elnyomatásban élő dravida nép büszke öntudatra ébredjen.  Nem kevésbé rosszul esik az idegen sovinisztáknak elismerni hogy a magyarság európai ősnép és hogy ennélfogva a „Dunaműveltség”-nek elnevezett gyönyörű ősműveltség sem „indogermán” hanem magyar, hogy az ásatások révén mind nagyobb mennyiségben itt előkerülő gyönyörű tárgyak az ősidők óta földművelő magyarságéi.  Ugyanez okból támadták annyira Eickstedt antropológust is, aki német létére is, kijelentette hogy az emberiség őseleme a „keletbalti”-nak nevezett faj, a világ legszőkébb faja, amelynek ősnyelve „semmiesetre sem volt árja”, amelyből a többi fajok mind származtak.

Végül megkérem még a szíves olvasót, ne ütközzön meg azon hogy e könyvemben többször ismétlésekbe is esem.  Ennek egyik oka mindenesetre az is hogy sohasem tudom, az egészen új dolgokat megelőzőleg eléggé világosan fejtettem-e ki, másrészt, mivel e könyvet hosszú éveken át, öregkoromban írtam, sokszor nem is emlékeztem, hogy valamit már megírtam-e vagy nem.



_________________




Függelék



Hőskölteményünk nagyobbszerűsége érdekében mindenesetre az lenne a legelőnyösebb ha annak két változatát, egyetlen egészbe fűzhetnők össze, ami szerintem lehetséges is.  Ugyanis a régibb változatban — amelyben még csak egy mesehős szerepel —, ugyanúgy mint a vogul naphimnuszokban, teljesen világosan megmondva hogy a hős maga a Napisten, a Magyarok Istene, míg a második változatban, ahol már testvérpárról van szó, ha ez észrevehető is, de nincsen kimondva hogy itt a Nap kétszeres megszemélyesítésével van dolgunk, aminthogy a finn Kalevalában sincsen kimondva hogy hiszen Kallervo, Väjnämöjnen és Lemminkäjnen is tulajdonképpen a Napisten különböző megnyilvánulásai.  Ugyanígy a görög hitregékből is csak megállapítható hogy úgy Heraklész mint Apolló és Orpheus is tulajdonképpen a Nap megszemélyesítései de ez kimondva nincsen, illetve ezek külön-külön létezett személyekként tüntetvék föl.

Ugyhogy, azt hiszem semmi akadálya, hogy tehetséges epikai költő a két eposzalakot egybefűzze, úgy hogy a régibb alak az eposz első részét, az újabb pedig annak második részét képezze.

Ez esetben azonban az epikai helyesség, szépség érdekében a fő-hős neve az első részben nem lehet teljesen ugyanaz mint a másodikban.  Vagyis az elsőben lehet Magor, Napisten, Aranyisten, Magyarok Istene s a többi, és csak a második részben Magyar, lévén hogy a Magor kiejtés mindenesetre régibb is mint a Magyar.  Így aztán a két név, illetve személy azonos volta kimondva nincsen, habár ez mégis kikövetkeztethető marad.


A vogul naphimnuszok említik a Napisten kerek és tündöklő aranysapkáját.  Erről föntebb megírtam hogy ez azonosul a magyar korona ősmagyar eredetű, Iegbelső részével, az „aranybádog sapkával”, amelyet azonban újabban belőle eltüntettek.  Napeposzunk azon régebbi alakjában tehát, amelyben a Nap még csak egy személyként, mint Magyar Napisten van megszemélyesítve, ezen ragyogó aranysapkája többször is meg kell legyen említve, valamint az is hogy e sapkája — amint azt vogul naphimnusz is mondja — apjától, az Égistentől, származik.  Nagy hiány tehát hogy ezt a föntebbi eposztartalom-rekonstrukcio kísérletemből kifelejtettem.  Láttuk hogy a megkoronázás egyúttal a nősülést, illetve hogy a csészealakú koronának a fejretétel a közösülést is jelképezte.

A vogul naphimnusz azt is mondja hogy a Napisten sapkáját az Égisten teremtette, aminthogy hiszen a nőt is ő teremtette.  Ezért természetes tehát hogy aranysapkáját a Napisten csak nászakor kapja.  Képzelhetünk ugyan a Napisten fejére sapkát azelőtt is de csak pirosat, aminthogy a fölkelő Nap is piros.

Való hogy a szarvasok napközben többnyire az erdő sűrűjébe rejtőzve pihennek és csak éjjel indulnak legelészni.  Ez is egyezik tehát, hogy a Csodaszarvas este jön és reggel tűnik el.




A szövegben idézett munkák jegyzéke



Anonymus

Béla Király névtelen jegyzőjének könyve a magyarok viselt dolgairól.  A bécsi Cs. Kir. udv. könyvtárában lévő kézirat hasonmása.  A Magyar Tudományos Akadémia kiadása, Budapest 1892.


Ballagi Mór

A magyar nyelv teljes szótára  Heckenast Gusztáv kiadása, Budapest 1873.


Balogh Ányos

Szemelvények P. Cornelius Tacitus művéből.  Szt. István-társulat kiadás, Budapest 1942.


Baráthosi-Balogh Benedek

Turáni regék és mondák a világ teremtéséről  Held nyomdavállalat, Budapest 1926.


Benedek Elek

Magyar mese és mondavilág.  Ezer év meseköltése.  Negyedik és ötödik kiadás, I-X. kötet. Athenium RT kiadás, Budapest.


Brehms,

Tierleben, Dritte auflage Bibliographishes Institut Leipzig und Wien 1900.


Brusch Heinrich

Religion und Mithologie der alten Aegypter Leipzig 1855.


Gaál Mózes

Hűn és Magyar mondák Franklin-Társulat, Budapest 1900.


Cox György

Görög regék.  (Angolról fordította Komáromy Lajos) Franklin-Társulat, Budapest 1897.


Duka Tivadar

Kőrösi Csoma Sándor dolgozatai A Magyar Tudományos Akadémia kiadás Budapest 1885.


Eichstedt Egon Freicher von

Rassenkunde und Rassengeschichte der Menschheit, Ferdinand Enke Verlag,Stuttgart 1934.


Etnographia

Magyar Néprajzi Társaság hivatalos értesítője.  A Magyar Néprajzi Társaság kiadása.  Budapest 1890-1936 folyóiratok.


Fáy Elek

A Magyarok őshona Frauscburg Gusztáv könyvkereskedése kiadása.  Budapest 1910.


Franc-Harrar Annie

Die Kultur von Alt-Europa, Ostegard Verlag Berlin Schönberg 1932.


Friedenthal Albert

Das Weib im Leben der Völker Berlin 1910.


Gyárfás István

A Jász-Kunok története. I-IV. kötet.  Sziládi Károly fia nyomdája Kecskemét 1873.


Geréb József

Az Olympos.  Görög-Római mythologia és a germán népek istentana.  Az Athenium kiadása, Budapest 1893.


Herman Ottó

A magyar pásztorok nyelvkincse A K.M. Természettudományi társulat kiadása Budapest 1914.


Horger Antal

Hétfalusi csángó népmesék Athenium kiadás, Budapest 1908.
A magyar szavak története Kókai Lajos kiadása, Budapest 1924.
A nyelvtudomány alapelvei Kókai Lajos kiadása, Budapest 1926.


Horvát István

Rajzolatok a magyar nemzet legrégibb történeteiből.  Petrózai Trattner Mátyás Betüivel, Pesten 1825.


Huszka József

Magyar ornamentika Pátria R.T. nyomdája, Budapest 1898.


Hürlimann, Martin

Nepal Berliner Illustratirte Zeitung n. 42. Berlin 1899.


Ipolyi Arnold

Magyar Mithologia Zajti Ferenc kiadása, Budapest 1929.


Kallós Zsigmond

Hejgetés — regösdalok rejtélye Martenium nyomda, Szombathely 1940.


Kalevala

A Finnek nemzeti eposza (Fordította Barna Ferdinánd) A Magyar Tudományos Akadémia kiadása, Pesten 1871.


Kandra Kabos

Magyar mithologia Beznák Gyula könyvkereskedés bizománya, Eger 1893.


Kálmány Lajos

Boldogasszony ősvallásunk Istenasszonya A Magyar Tudományos Akadémia kiadása, Budapest 1885.


Kramer, Hans

Der Mensch und die Erde Berlin und Leipzig 1911.


Krohn Gyula

A Finnugor népek pogány istentisztelete A Magyar Tudományos Akadémia kiadása, Budapest 1908.


Litkey György

Hazánk őslakói Miskolci könyvnyomda R.T. Mickolc 1935.


A Magyar Nemzeti Múzeum

Néprajzi Osztályának Értesítője és a Néprajzi Múzeum Országos Magyar történeti néprajzi Tára Értesítője.  A Magyar Nemzeti Múzeum kiadása, Budapest 1903-1941 folyóiratai.


A Magyar Nemzet Története, I-VI kötet

Athenium R.T. kiadás, Budapest 1896.


Mahler Ede

Ókori Egyiptom A Magyar Tudományos Akadémia kiadása, Budapest 1896.


Malonyai Dezső

A Magyar nép művészete Budapest 1911.


Mauer, Friedrich

Der Mensch und seine Ahen Verlag Ullstein, Berlin 1928.


Morley Sylvanus Griswold

Investigation suggests that the Maya may have designed the first astronomical observatory in the new world in order to cultivate corn The National Geographic Magazine, Washington July 1931.
(Vizsgálat arra utal, hogy a maják a kukorica termesztése végett állították fel az új világ első csillagvizsgálóját.)


Munkácsi Bernát

A vogul nyelvjárások A Magyar Tudományos Akadémia kiadása, Budapest 1894.


Németh Gyula

A honfoglaló magyarság kialakulása A Magyar Tudományos Akadémia kiadása, Budapest 1930.


Pecz Vilmos

Ókori Lexikon Franklin Társulat, Budapest 1904.


Schliemann, Heinrich

Mykenae F.A. Brockhaus, Leipzig 1878.


Sebestyén Gyula

A regösök, I. kötet
A regösök történeti emlékei, II. kötet Athenium R.T. kiadás, Budapest 1902.
Regös-énekek Atheneum R.T. kiadás, Budapest 1900.


Szent Biblia

(Istennek ó és új testamentumában foglaltatott egész szentírás.  Magyar nyelvre fordíttatott Károly Gáspár által) Reichárd A. és társa kiadása, Pest 1872.


Schuchnardt, Karl

Schliemann ásatásai (Fordította Dr. Öreg Károly) A Magyar Tudományos Akadémia kiadása, Budapest 1892.


Spamers Illustrierte Weltgesichte

Verlag und Drucht von Otto Spamer, Leipzig 1893.


Tacito Gaio Cornelio Gli Annali

Eduardo Sonogno, editore, Milano 1874.


Vámbéry Ármin

A magyarság keletkezése és gyarapodása. Franklin társulat kiadása, Budapest 1895.
A magyarság bölcsőjénél Athenium kiadás, Budapest 1914.


Weule, Karl

Leitfaden der Völkerkunde Leipzig und Wien 1912.


Világegyetem

A műveltség könyvtára, Budapest 1906.


Viterbo Ettore

Grammatica e dizionario della lingua Oromica (Galla), vol. I e II. Editore — Librario della Real casa Ulrico Hoepli, Milano 1892.


Voermann, Karl

Geschichte der Kunst 1-6. Bibliographisches Institut Leipzig, 1925.


Woolley, Leonard

Vor 5000 Jahren die Ausgrabungen von Ur und gesichte der Sumer Frachische Verlagschanglung, Stuttgart 1930.