* | |
* | |
| kisded alakban z, harminczkilenczedik bötü a magyar ábéczerendben, s a mássalhangzók sorában huszonnegyedik; kiejtve: zé. A nyelvhegyi, vagyis, fogbötűk osztályába tartozik, s lágyabb hangzatu mint legközelebbi szervrokona sz. Mint sziszegő, némely természetutánzók jellemhangja, nevezetesen ezekben: zaj, zajdúl, zajog, zajgat, zajlik, zajos; zakat, zakatol; zenebona, zenezuna, zeng, zendít, zendűl; ziv, zivar, zivatar; zihál; ziz, zizeg; zok, zokog; zöcs, zöcsköl; zöp, zöpög; zör, zörög, zördít, zördül, zörren; zuh, zuhan, zuhog, zúdít, zúdúl, zúg, zúgó; supp, zuppan; zúr, zűr, zűrzavar, zurbol. Tájszokás szerént, kivált túl a Dunán, némely szók elején elhagyják, mint: acskó = zacskó, álog = zálog, ászló = zászló, ubony = zubony. Ellenben a záp szóban, midőn romlottat, büzhödtet jelent, előtét, mely eredetileg áp, honnan áporodik, melynek ellentéte úgy látszik az ép gyöktől eredő éperedik.
Szervrokonaival gyakran fölcserélődik, nevezetesen a) sz hanggal, mint: zamat, szamat; zománcz, szománcz; zug, szug; zöpög, szöpög; zilál, szitál; zarándok, szarándok; zádokfa szádokfa; csúz, csúsz; csőz, csősz; váz, vász; csimaz, csimasz; retez, retesz; kelevéz, kelevész; kotoráz, kotorász; hadonáz, hadonász; totoláz, totolász; vonz, vonsz; kivált mint középképző, kemény mássalhangzók előtt, p. porozkál, poroszkál; (rezged) reszket, (vizged) viszket; kapozkodik, kapaszkodik; küzködik, küszködik; azt aszt; b) cz-vel, mint: mozzan, moczczan; vonzol, vonczol; evezkél,. eviczkél; és t-z, d-z összehuzásából: bonczol (bontozol); dönczöl (elöntözöl); hurczol (hordozol; c) d-vel: csizmazia, csizmadia; bűz, büd; az névmutató régiesen: ad, csizma székelyesen: csidma; továbbá mint közép-igeképző gondolkozik, gondolkodik, szánakozik, szánakodik; csodálkozik, csodálkodik; d) h-val: zabakol, habakol; zavar palóczosan: zabar, habar; zuppan, huppan stb. Többször a d-t előtétül, vagy nyomatékul szereti fölvenni, mint: fiazik, fiadzik; kölykezik kölykedzik; borjazik; borjadzik; csikózik, csikódzik; vemhezik, vemhedzik, csirázik, csirádzik; gyökerezik, gyökeredzik; sarjazik, sarjadzik; bimbózik, bimbódzik; galyazik, galyadzik; mohozik, mohodzik; pölyhözik, pölyhödzik; takarózik, takaródzik; nyujtózik, nyujtódzik stb.; e) ritkábban t-vel, p. rezzen, retten; zömöcsköl, tömöcsköl (v. d-vel dömöcsköl); zömök, tönkesz, (dömbicz). Némely nevekben az s képzőnek felel meg, milyenek: igaz, száraz, nehez, üdvöz, lemez, doboz; hasonlóan némely d középképzőjü igékben az s mássalhangzóval azonos, pl. kapdoz, kapdos; fogdoz, fogdos: faldoz, faldos; mardoz, mardos öldöz, öldös; köpdöz, köpdös; röpdöz, röpdös stb. A gyök- vagy törzsige végén a parancsoló módnak úgy a mutatómód jelenidejében a tárgyalási igeragozásnak j~ hangját magával azonosítja, mint: húz-z, űz-z, fűz-z, oldoz-z, hordoz-z, húz-z-a, űz-z-e stb.; l. ~Z, (1) igerag. | |
* | |
| igerag, mely az önhangzón végződő igetők után közvetlenül következő j hangból hasonúlt által 1) általán a parancsoló és kapcsoló módban pl. őriz-z (= őriz-j), irgalmaz-z (= irgalmaz-j), hoz-z (=hoz-j), oldoz-z (=oldoz-j), üldöz-z (=üldöz-j), stb. melyeket a régieknél gyakorta az eredeti j-vel találunk, pl. a Müncheni codexben hoz-j-a, leráz-j-á-tok, néha h kiséretében: őrizjh, irgalmazjh stb.; 2) a tárgyi ragozásban mély hangú igéknél a mutató mód egyes harmadik és a többes minden személyében, magashangu igéknél csak az utóbbiakban hoz-z-a, hoz-z-uk, hoz-z-átok, hoz-z-ák; öriz-z-ük, őriz-z-étek, őriz-z-ék stb. V. ö. ~J, (2). | |
* | |
| s önhangzókkal: ~AZ, ~EZ, ~OZ , ~ĚZ, ~ÖZ rendszerént gyakorlatos igéket képez, még pedig mind nevekből mind igékből; pl. nem-z, kocsi-z, von-z, fő-z, tű-z, irány-z v. irány-oz, kín-z v. kín-oz (pl. kínzani v. kínozni), dagad-oz, vigad-oz, ajándék-oz, or-z v. or-oz, küld-öz, föd-öz, nyak-az, irgalm-az, nyil-az, vég-ez, viz-ez, hím-ez, ér-ez, kegyelm-ez; őr-iz szóban -iz, de az i önhangzó ki is eshetik: őrizni v. őrzeni stb. stb. A föntebbi fő-z és tű-z lehet: fő-öz és tű-öz is; általában önhangzók után a teljes ~oz, ~ez stb. képzőket a törzs önhangzójával egybe olyadottakul tekinthetjük. | |
* | |
| fn. tt. zab-ot, harm. szr. ~ja. Növénynem a három himesek seregéből és kétanyások rendéből; csészéje két vagy több virágu; polyvája hártyaforma; ondója hátából nő ki, a sodrosan megtekeredett kalász virágzása bugás. Fajai közől ismeretesbek, a) a közönséges v. abrakzab (avena sativa), melynek bugája pongyola, virági lecsüggők, magvai simák; b) ürezab (avena elatior); c) héla zab (avena fatua) máskép népiesen: szőrös, fekete, vad, üre zab stb. Ökör szánt a zab alá, de a ló eszi meg. (Km.) Tréfásan: tót zab, apróra vagdalt szalma, azaz szecska.
Hasonlók hozzá törzsükben a német Haf-er v. Hab-er, latin av-ena és szlovák ov-os. (Jancsovicsnál). Miklosich szerént zob alakban meg van a szerb és magyar-horvát nyelvekben is; végül megjegyzi: "Die eigentliche europäische Brodfrucht, als deren apecielles Vaterland das Donaugebiet angesehen wird (Unger 1. 7.), hat ihren serb-magy. Namen von ihrer Verwendung als Pferdefutter." Adelung igy szól: "Das lat. avena ist ohne Zweifel mit dem deutschen Hafer verwandt; aus dem ersteren haben die Franzosen ihr avoine und von dem letzteren ihr averon." | |
* | |
| fn. tt. zab-ot, harm. szr. ~ja. Apró, fehér mirigy a szarvasmarhák és juhok pofája belsején. Néhutt máskép: zabollya. | |
* | |
| (zabak-ol) áth. mn. zabakol-t. Habar, zavar, zavarossá tesz. Zabakolni, fölzabakolni a vizet. Máskép: zavakol, zabukol, habakol. L. ZABUKOL. | |
* | |
| (zabak-ol-ás) fn. tt. zabakolás-t. tb. ~ok, harm. sz. ~a. Cselekvés, mely által a vizet zavarossá teszszük, habakolás. | |
* | |
| önh. és áth. m. zabál-t. Mohón, torkosan, mértéktelenül eszik. Sokat, mindig, torkig zabál. Éretlen gyümölcsöt, mindent öszvezabál. Egész vagyonát fölzabálta. Ne zabálj annyit. Különösen meg igekötővel önhatólag: megszabál v. középigeként megzabállik v. megzabállódik, am. mohó és mértéktelen evés által gyomra megundorodik, elromlik, okádásig megtelik. Mondják különösen lóról, midőn kövér takarmánytól, pl. lóhertől fölfuvódik.
Véleményünk szerént e szónak gyöke nem az abrakot jelentő zab, hanem a mohó evésre vonatkozó hab, melyből lett habzsol s hihetőleg zabakol v. zabukol v. zavakol is; mintha volna habál, t. i. a h néha z-re szeret változni, mint: habakol, zabakol, a vizet habarja, zavarja; hörpöl, zörpöl; huppan zuppan; hupál, zupál; habar, zavar, palóczosan: zabar. Képeztetésre hasonlók hozzá, a mátyusföldi lakál = mohón, sokat iszik, és duskál. Egyébiránt a mongolban eléjön zabghara v. dzabghara igetörzs, Schmidt szerént am. sich den Geschmack verderben (durch den reichlichen Genusz von Zwiebeln und so weiter). Figyelmet érdemel az arab-persa záh is, am. homo edax, helluo. (Vullers). | |
* | |
| (zabál-ás v. zabál-lás) fn. tt. zabálás-t, tb. ~ok, harm. szr. ~a. Mohó, torkos, mértéktelen evés, dobzódás. Megzabálás v. zabállás: mohó v. mértéktelen evés által a gyomor megundorodása. | |
* | |
| falu Krassó m.; helyr. Zabálcz-ra, ~on, ~ról. | |
* | |
| (zabál-l-ik), k. m. zabáll-ott, htn. ~ani. Am. az önható zabál; 1. ZABÁL alatt. | |
* | |
| (zabál-l-ó-o-d-ik) k. m, zabállód-tam, ~tál, ~ott. Am. az önható zabál v. közép zabállik. l. ZABÁL alatt. | |
* | |
| (zabáló-csütörtök) ösz. fn. A nagybőjtöt közvetlen megelőző utolsó farsangi csütörtök, máskép: kövér- vagy torkos-csütörtök, csonka-csütörtök. Nincs mindig zabáló-csütörtök. Aki sok zabáló-csütörtököt tart, hosszu böjtre szorul. (Km.) | |
* | |
| (zabáló-hideg) ösz. fn. Hideg vagyis hideglelés, melyben a beteg sok ételt kiván és azt mohón eszi. | |
* | |
| (zabál-t) mn. tt. zabált-at. Mohón, torkosan, mértéktelenül evett; különösen ily evés által megromlott gyomrú, fölfuvódott hasu, megundorodott. Zabált v. megzabált ló. Régiesen átv. értelemben is am. fölöttébb v. mód nélkül megtelt, pl. Katalin Verseslegendájában:
"Oh (= jaj) én nyavalyás fejemnek És búban zabált lelkemnek! (Toldy F. kiadása 177. 1) | |
* | |
| (zabál-tat) mivelt mn. zabáltat-tam, ~tál, ~ott, par. ~tass. Mértéktelenül, torkig; vagy undorodásig, fölfuvódásig, okádásig etet. Lóherével megzabáltatni a lovat. | |
* | |
| falu Gömör m.; helyr. Zabar-ra, ~an, ~ról. | |
* | |
| (zab-aratás) ösz. fn. Mezei munka, midőn az érett zabot aratják. V. ö. ARAT. | |
* | |
| (zab-asztag) ösz. fn. Asztagba rakott zabkévék. | |
* | |
| (am. zab-ál-t) mn. tt. zabátta-t. Göcseji szó s am. jótestben levő, kövér (ember v. marha.) | |
* | |
| puszták Nyitra- és Szepes m.; helyr. Zabavá-ra, ~n, ~ról. | |
* | |
| (zabbal-érő) ösz. fn. Mondják gyümölcsről, különösen körtéről, mely a zabbal ugyanazon időben szokott érlelődni. Máskép: zabérő. | |
* | |
| (zab-dara) ösz. fn. Zabszemekből őrlött dara. V. ö. DARA. | |
* | |
| (zab-dercze v. ~dércze) ösz. fn. Apróbb dara, vagy goromba liszt, melyet zabszemekből őrlenek. V. ö. DERCZE. | |
* | |
| fn. tt. zábé-t. A Székelyeknél am. kapufélfa; másutt: kapuláb, kapuoldal, kapubálvány.
"Mond meg nékem kapuzábé, Ki jár este melletted bé, Bé szeretőm hajlékába, Szép szerelmem rablására." Székely népd. Talán a záp szónak változata, mely a szekér oldalának szélső sugárfáját teszi; s a zápfogak is hasonlóan a többit kétfelül öszvefoglalják, mint a zábé a kapuszárnyakat. V. ö. ZÁP. | |
* | |
| puszta Máramaros m.; helyr. Zaberis-re, ~én, ~ről. | |
* | |
| (zab-érő) ösz. mn. Igy nevezik azon körtefajt, mely a zabbal egyszerre szokott megérni, mintegy julius végén vagy augusztus elején, valamint az árpával egy időben érőt árpaérő körtenek nevezik. | |
* | |
| (zab-föld) ösz. fn. Föld, melybe zabot vetnek vagy szoktak vetni, melyben zab terem. | |
* | |
| (zab-gyerměk) ösz. fn. Házasságon kivül nemzett és született, törvénytelen, fatytyú-gyermek; kemenesali tájszólással: zabli.
Mennyiben a zab más nemesebb gaboákhoz képest alábbvaló eledelt nyújt, s ennél fogva olcsárlás tárgyaul is szolgál: innen azt vélhetnők, hogy a fattyugyermek ezen elnevezésénél átv. érteményben az olcsárlás alapfogalma rejlik. Azonban, ha a magyarból elemezni lehet, valószinű, hogy valamint a fattyu szó a rendkivüli buja fajzástól kapta nevét, hasonlóan a zabgyermek is szap gyöktől; t. i. amannak első alkatrésze zab rokonhangok változásával hasonló azon szap gyökhöz, melyből szapora származott, vagyis a zabgyermek oly fajzat, melyet rendkivüli buja nemzőösztön szaporított. Figyelmet érdemel az arab persa zab 1) membrum virile; 2) scortum paer (Vullers) azaz fattyúgyermek. | |
* | |
| (zab-gyermekség) ösz. fn. Fattyugyermeki állapot. Eléjön Csúzinál. Síp. 257. 1. | |
* | |
| (zab-i) m. tt. zabi-t, tb. ~ak. Zabban való; tartozó, zabban levő. Eléjön Molnár Albertnél, Szabó Dávidnál. | |
* | |
| (zab-kása) ösz. fn. Zablisztből vagy derczéből főzött kása, vagyis pépféle eledel. | |
* | |
| (zab-kenyér) ösz. fn. Zablisztből sütött, sovány, nem igen ízes, de eléggé tápláló kenyér. Zabkenyéren hízott. Aki zabkenyérhez szokott, jó izűen eszi. (Km.). És a szegénységnek él zabkenyerével. (Régi Kistűkör. Árvavárm.) | |
* | |
| (zab-kéve) ösz. fn. Learatott vagy lekaszált zabszálakból kötött kéve. | |
* | |
| l. ZABOLA, ZABOLÁZ stb. | |
* | |
| fn. tt. zablit. A Tájszótár szerént kemenesali szó, s am. zabgyermek; l. ezt. | |
* | |
| (zab-liszt) ösz. fn. Zabszemekből őrlött liszt. | |
* | |
| (zab-ol-ó) fn. tt. zabló-t. Lábakon álló, s ide-oda mozgatható váluféle edény, melyből a lovakat zabolni, azaz zabbal, de szénával és szecskával is etetni szokták. Különösen, milyek a csárdák s kocsmák előtt az utasok lovai számára készen állanak. Így nevezik azon tojásdad kosarat is, vagy kifeszített ponyvafélét, melyeket zaboláskor a ki nem fogott lovak elé a rúd végére szoktak akasztani. | |
* | |
| (zabló-kosár, zabló-válu) ösz. főnevek. l. ZABLÓ alatt. | |
* | |
| (zab-nyák) ösz. fn. Főzött zabból készitett nyákféle sürű levesétek. V. ö. NYÁK. | |
* | |
| (zab-ol) áth. m. zabolt. Zabbal etet. Zabolni a lovakat, juhokat. | |
* | |
| fn. tt. zabolát. A kantárnak lényeges alkatrésze, vagyis azon vas, mely a kantárral fölszerelt lónak szájában keresztül fekszik, s az úgy nevezett kantár- vagy gyeplüszíj által, amint a lovagnak, vagy kocsisnak tetszik, majd feszesen majd tágan tartható. Néha rövidítve: zabla. Kereszt, v. feszitőzabola, mely egy darab egyenes vagy görbe vasrudacskából áll. Csikózabla, mely az előbbinél valamivel kisebb és vagy lánczforma, vagy csuklóban hajló két darabból van öszveállítva, s a feszítőzabla fölött van helye. Midőn a ló szájába csak feszitőzablát tesznek, akkor ezt czígányzablá-nak nevezik. A zabolát feszesen tartani, megrántani, megereszteni. Zabolából itatni, azaz, itatáskor ki nem venni azt a ló szájából. A ki lator (lopott) paripán ül, zabolából itat. (km.) Zabola, fék, ostor, délczeg lovat megtör, (km.) átv. szigorú fegyelemkorlátozott állapot, mely a kicsapongás ellen akadályt vet. Zabolán tartani a pajkos ifjakat.
Midőn tulajd. ért. vétetik, mind zabola, mind zabla egyaránt használható; de zabla csak tulajdon értelemben divatozik származékaival együtt, mondhatjuk; lovat zabolázni v. zablázni, zabolás v. zablás paripa; de nem igen szokták mondatni: embert zablázni, zablátlan ifju, a pajkos fiút zablán tartani stb. Valószinüleg a tót zubadlo-ból kölcsönzött szó, mely fogazót v. fogak közé valót jelent; régi magyarosan: ajvas, szájvas, ajazó v. ajadzó. | |
* | |
| puszta Veszprém m.; erdélyi falu Orbai székben; helyr. Zabolá-ra, ~n, ~ról. | |
* | |
| (zabola-ás) mn. tt. zabolás-t, v. ~at, tb. ~ak. Zabolával fölszerelt, zabolára fogott. Zabolás paripa. Átv. fegyelmes, szigorún fogott. Zabolás fenyiték. | |
* | |
| (zab-ol-ás) fn. tt. zabolás-t, tb. ~ok, harm. szr. ~a. Zabbal való etetés, abrakolás. | |
* | |
| (zabola-at-lan) mn. tt. ~t, tb. ~ok. Ami zabolával fölszerelve nincsen, zabla nélküli. Zabolátlan szilaj paripán nem tanácsos lovagolni. Átv. kicsapongó, szilaj, fegyelmetlen; féktelen erkölcsü. Zabolátlan ifju. Zabolátlan indulat, harag, kicsapongás. Zabolátlan élet. Határszóként am. zabolátlanul. | |
* | |
| (zabola-atlan-ság) fn. tt. zabolátlanság-ot, harm. szr. ~a. Átv. kihágó, kirúgó, kicsapongó, szilaj, fegyelmetlen állapot v. tulajdonság, féktelenség. | |
* | |
| (zabola-atlan-ul) ih. Átv. szilajul, kicsapongólag, fegyelem nélkül; féktelenül. | |
* | |
| (zabola-az) áth. m. zaboláz-tam, ~tál, ~ott, par. ~z. Zabolával fölszerel; kantároz; fékez; néha. zabláz. Paripát nyergelni, és zabolázni v. zablázni. Átv. fegyelem, fenyiték alá fog; valakinek daczos, makranczos indulatát megtöri; kicsapongás, kihágása kirúgás ellen korlátoz. Szilaj ifjút, rosz indulatot zabolázni, megzabolázni. Ezen érteményben nem szokás mondani: zabláz, vagyis a lóról mindkét félekép mondhatni: zabolázni v. zablázni, de az emberről csak zabolázni, zabolán tartani, zabolátlan, fiú, nem: zablátlan; zabolátlanság, nem: zablátlanság; zabolátlanul élni, nem: zablátlanul. V. ö. ZABOLA. | |
* | |
| (zabola-az-ás) fn. tt. zabolázás-t, tb. ~ak, harm. szr. ~a. Cselekvés, mely által valamit, v. valakit zabolázunk, tulajd. és átv. érteményben; fékezés; fenyités. V. ö. ZABOLÁZ. | |
* | |
| fn. tt. zabollyát. L. ZAB 2). | |
* | |
| (zab-ol-tat) miv. m. zaboltat-tam, ~tál, ~ott. Eszközli, meghagyja, hogy valamely marhafélének pl. a lónak zabot adjanak. Zaboltatni a lovakat, csikókat, birkákat. | |
* | |
| falu Turócz m.; helyr. Zábor-ra, ~on, ~ról. | |
* | |
| (zab-os) mn. tt. zabos-t, v. at, tb. ~ak. 1) Zabbal bővelkedő, zabbal töltött, rakott. Zabos földek. Zabos zsák, kamara. 2) Zabbal kevert, vegyes. Zabos bükkön. 3) Zabbal tartott, táplált. Zabos ló. | |
* | |
| l. ZABUSKA. | |
* | |
| (zab-oz) áth. m: zaboz-tam, ~tál, ~ott par. ~z. l. ZABOL. | |
* | |
| (zab-pelyva v. ~polyva) ösz. fn. A nyomatott vagy csépelt zabfejek és zabszárak polyvája. V. ö. POLYVA. | |
* | |
| falu Temes m.; helyr. Zábrány-ba, ~ban, ~ból. | |
* | |
| falu Ung m.; helyr. Zabrugy-ra, ~on, ~ról. | |
* | |
| (zab-sěr) ösz. fn. Zabból fözött serféle ital. | |
* | |
| (zab-szalma) ösz. fn. A zabfélenövénynek, különösen abrakzabnak sásos levelű szalmája, mely a marhának elég izletes takarmányt nyujt. | |
* | |
| (zab-szěm) ösz. fn. A zabnövény hosszukás hegyes magva. Bolond az, aki egy zab szemért a lóba, bújik. (Km.). Bújj oda, hová a zabszem. (Bújj a lóba). Aljas köznépi mondatok. Átv. zabszemre varrni, oly nagyokat ölteni, mint a zabszem. | |
* | |
| (zab-tarló) ösz. fn. A lekaszált, vagy aratott zabnak tarlója. V. ö. TARLÓ. | |
* | |
| (zab-tartó) ösz. fn. Hely, a hol zabot tartanak. | |
* | |
| (zab-termés) ösz. fn. Zabból álló, zabmivelés után keletkezett, gyüjtött termés. | |
* | |
| (zab-tized) ösz. fn. A régi urbéri tartozás szerénti tized, melyet a jobbágy illető uraságának stb. a termesztett zabból adott. | |
* | |
| (zab-tócs, azaz ~tócsa?) Kriza J. szerént a székelyeknél, különösen Udvarhelyszéken vízzel megforrasztott zabliszt, miből a kiszi készül. | |
* | |
| (zab-tövis) ösz. fn. Népies nyelven a zsoltina egyik faja; máskép szintén népiesen; aszottas; növénytani néven: aszottas zsoltima. (Serratula arvensis). | |
* | |
| áth. m. zabukolt. A Tájszótár szerént Balaton melléki és vasmegyei szó; am. valamely eszközzel lökve vizet zavar. Máskép: zabakol, zavakol. Eredetére vagy zavar szó zav gyökétől származott, vagy a hab szótól, honnan az önható, de rokon jelentésü habuczkol is. | |
* | |
| (zabukolás) fn. tt. zabukolás-t, tb. ~ok, harm. szr. ~a. A viznek valamely eszközzel zavarása. V. ö. ZABUKOL. | |
* | |
| puszta Hont m.; helyr. Zabuská-ra, ~n, ~ról. | |
* | |
| (zab-vetés) ösz. fn. 1) Mezei munka, midőn valaki termelés végett zabot vet a földbe. 2) A földbe vetett zab, sarjadó állapotában. | |
* | |
| fn. tt. zacskót. Tulajd. ért. a zsák szónak kicsinzője, s am. zsákocska, vagyis kicsi zsákhoz hasonló erszény, latinul: sacculus, németül Säckel. Őszvetéve: pénzeszacskó, melyben pénzt tartanak; dohányzacskó, turózacskó. Átv. zacskóhoz hasonló takarója valaminek, pl. tökzacskó, magzacskó (némely növényeknél). Más kiejtéssel zsacskó (Káldinál is). Túl a Dunán nemely tájakon a z v. zs elhagyásával acskó. E szóban a gyökbetü a képző betüjével átvetve ejtetik, minthogy zsák-csó-ból változott zsacskó- v. zacskó-vá; és valóban is eléjön a régieknél zakcsó alakban, pl. a Carthausi Névtelennél "Egy éjjel kedég felkele es méne közikben a szegényeknek egy zakcsó pénzzel." (Sz. István Legendája). A Régi Magyar Passióban is: "Es monda nekik: Mikoron küldélek titeket zsakcsónál kil (zsacskó nélkül) es tassolynál kil es sarunálkil" (Toldy F. kiadása. 38. 1.) mi némely más szóknál is megesik, milyenek: háskó = hágosó, hágcsó; szöcskő = szököső, szökcső; tamariska = tamariksa a latin tamarix után; talicska néhutt = taligcsa; faricskál = faragcsál. | |
* | |
| (zacskó-alaku) ösz. mn. l. ZACSKÓDAD. | |
* | |
| (zacskó-dad) mn. tt. zacskóda-dot. Olyan alakú mint a zacskó szokott lenni. | |
* | |
| (zacs-kó-os v. zsák-csó-os) mn. tt. zacskós-t, v. ~at, tb. ~ak. Zacskóval ellátott.
Átv. zacskóhoz hasonló tokáju, vagy bögyű, pl. hörcsök, zacskóspók és némely más állatok. | |
* | |
| falu Máramaros m.; helyr. Zádnyá-ra, ~n, ~ról. | |
* | |
| l. SZÁDORFA. | |
* | |
| mn. tt. zádor-t, tb. ~ok. A székelyeknél: zándor, zándori, zándor-ember = minden semmiségért ingerkedő, czivódó, háborgó. Innen zándorodik haragra lobban, mordúl. Essze (össze) zándorodtak = összevesztek; zándorog háborog, veszekedik. (Kriza J.). Magyar elemzéssel a zaj szótól származtatható, melytől d képzővel zaj-d-it, és zaj-d-ul is eredtek; tehát zádor v. zándor annyi volna, mint zajd-or = zajdító, zajt okozó, vagyis czivódó. Képeztetésre egyezik a szintén kedélyállapotra vonatkozó bátor, fondor, komor, kajtor, sündör melléknevekkel.
Azonban mongolul zangdur v. dzangdur igetörzs am. haragosan fenyeget, haragosan kiált, (im Zorne drohen, eine drohende Bewegung machen, menacer, crier de colčre, ętre en colčre, ętre irrité), ennek ismét törzse: zangda v. dzangda (aufschreien laut schelten, blâmer, gronder stb.). Miklosich szerént szerbül zadoricza = jurgium. | |
* | |
| falu Somogy, puszta Pest m.; helyr. Zádor-ra, ~on, ~ról. | |
* | |
| falu Gömör m.; helyr. ~falára, ~n, ~ról. | |
* | |
| falu Gömör m.; helyr. ~házára, ~n, ~ról. | |
* | |
| fn. tt. zafir-t, tb. ~ok, harm. szr. ~ja. Világosabb vagy sötétebb kékszinü, igen kemény drágakőfaj, melynek szine a tűzben, és különféle képződésü jegeczedésben változni szokott. Görögül: sapfeiroV héberül: szappîr, khaldeai nyelven: szampîr, arabul: szafîr. | |
* | |
| (zafir-kék) ösz. mn. Zafirkőhöz hasonló kékszinű, mely a sötét égszinhez közeledik. | |
* | |
| (zafir-rubin) ösz. fn. Rubinfaj, melynek vörös szine kékkel vegyes. | |
* | |
| a Tájszótár szerént Sopron megyében am. szag; l. ezt. | |
* | |
| puszta Nyitra m.; helyr. Zagárd-ra, ~on, ~ról. | |
* | |
| erdélyi falu Orbai székben; helyr. Zágon-ba, ~ban, ~ból. | |
* | |
| erdélyi falu Küküllő m.; helyr. Zágor-ra, ~on, ~ról. | |
* | |
| falu Szala m.: helyr. Zagorhidá-ra, ~n, ~ról. | |
* | |
| erdélyi falu Besztercze vid.; helyr. Zagrá-ra, ~on, ~ról. | |
* | |
| Horvátország fővárosa, halyr. Zágráb-ba, ~ban, ~ból. Tájejtéssel betüátvetve Zábrág. | |
* | |
| (zágráb-megye v. ~vár-megye) horváthországi vármegye; határa északról Varasdvármegye, Stájer- és Illirországok; keletről Körösvármegye és Pozsega vármegyének egy része, délről némely határőrvidéki részek, nyugotról Illirország s a magyar Tengerpart. | |
* | |
| l. ZAGYVALÉK. | |
* | |
| fn. és mn. tt. zagyvát. 1) Molnár A. érteményezése szerént, szittyó, vagy sásos fű, és Szabó Dávidé szeréNt is császta, bozót, káka v. szittyó; sásas hely. Némelyek véleménye szerént, nem egyéb, mint a szittyó módosúlata, mintha volna szityva, szatyva, s rokona a szittyóból kötött szatyor, és a sáshoz alakra hasonló, galandot jelentő szatying. A szittyó, csuhu v. suhu és sás szók valószinűen sziszegö, suhogó tulajdonságuktól kapták neveiket. 2) Mennyiben a szittyós, sásos, csuhus lápok vize zavaros, mocskos szokott lenni, innen zagyva különösen a Balaton mellékén jelent öszvekevert, zavart, tisztátalan, mocskos folyadékot, levet, italt stb., mely zagyvalék származékában szokottabb. Szabó Dávid másik értelmezése szerént elegy-belegy, elegyes, vegyes. Zagyva (v. zagyvalék) bor, ser. Zagyva-leves. E tulajdonságból érteményezhető a Zagyva folyó neve is.
Képeztetésre hasonlók hozzá: Kotyva, golyva, mogorva, pányva, báva, dudva; s némely folyók nevei, mint Bitva, Zzitva, Ikva, Boldva, Romva stb. Ezen folyó nevekre vonatkozva Bopp Ferencznél találjuk e következőket: "Góth ahva = flumen, régi német aha, affa az összetett szók végén; szanszkrit nyelven ap, latinul: aqua (mutatâ labiali in gutturalem)." Megjegyzendő, hogy a szanszkrit ap szóval rokon a magyar hab. | |
* | |
| falu Nógrád m.; helyr. Zagyvá-ra, ~n, ~ról. Folyó neve is ugyanott, továbbá Hevesben és a Jászságban, mely Szolnoknál ömlik a Tiszába. | |
* | |
| (zagyva-bor) ösz. fn. Idegen részekkel kevert, tisztátalan bor. | |
* | |
| (zagyva-al) áth. m. Zagyvál-t. Különféle, együvé nem illő, össze nem való folyadékot, italt, ételt stb. öszvekever, vagy vegyítés által tisztátalanná, zavarossá tesz. Borokat zagyválni. A tudatlan szakács édeset, savanyút öszvezagyvál. | |
* | |
| (zagyva-al-ás) fn. tt. zagyválás-t, tb. ~ok, harm. szr. ~a. Cselekvés, midőn valaki zagyvál holmit; keverés, öszvezavarás; kotyválás. V. ö. ZAGYVÁL. | |
* | |
| (zagyv al-ék) fn. tt. zagyvalék-ot, harm. szr. ~a. Kevert, vegyített öszvezavart folyadék, különösen ital, vagy leves étel. Zagyvalékbor, zagyvalékbecsínált. Hasonló hozzá kotyvalék v. kotyfolék. Sándor Ist. szerént a v kihagyásával: zagyalék. | |
* | |
| (zagyva-al-ó) mn. tt. zagyváló-t. Aki valamit vagy holmit zagyvál; kotyfoló. V. ö. ZAGYVÁL. | |
* | |
| (zagyva-al-t) mn. tt. zagyvált-at. Kevert, zavart, különféle folyadékokból vegyített; kotyfolt, kotyvasztott. Zagyvált kocsmai bor. Zagyvált leves, becsinált. V. ö. ZAGYVA, (1). | |
* | |
| falu Nógrád m.; helyr. ~Szántó-ra, ~n, ~ról. | |
* | |
| záhol ige gyöke; l. ZÁHOL. | |
* | |
| MEZŐ~, erdélyi falu Torda m.; helyr. Záh-ra, ~on, ~ról. | |
* | |
| fn. tt. zahát. Nyelőgége-égetés, melyet bizonyos ételek szoktak okozni. Megfelel neki a német Sodbrennen, s görög pyrosis. Mennyiben ezen bajt a kelletlen vagy mértéktelen vagy a gyomornak nem tetsző étel okozza, rokonnak tekinthető a zabál igéhez, miszerént zaha = zava, v. zaba. Miklosichnál olvassuk: zháha, záha slovak; izgaga russ.; es soll auch im Nsl. (Neuslavischen) als zgaga vorkommen. | |
* | |
| falu Ung m.; helyr. Zahar-ra, ~on, ~ról. | |
* | |
| falu Bereg m.: helyr. Zahatká-n, ~ra, ~ról. Máskép: Hátměg. | |
* | |
| mn. tt. zahin-t, tb. ~ok. Tata vidéki tájszó, am. zömök, köpczös, izmos, erős. | |
* | |
| (záh-ol) áth. m. záholt. A székelyeknél am. űz, kerget. Elzáholta a farkas a juhnyájat. (Kriza J.). Ugyancsak Kriza Jánosnak egy irásbeli megjegyzése szerént Udvarhelyszéken rövid a-val: zahol. A gyök záh v. zah, teljesen egyezik a perzsa za ígetörzszsel, melynek határtalan módja: za-dan v. za-den am. pulsare, ferire, verberare; infligere, iniicere. | |
* | |
| (záh-ol-ás) fn. tt. záholás-t, tb. ~ok, harm. szr. ~a. Űzés, kergetés. V. ö. ZÁHOL. | |
* | |
| falu Ung m.; helyr. Záhony-ba, ~ban, ~ból. | |
* | |
| erdélyi falu Brassó vid.; helyr. Zaizon-ba, ~bon, ~ból. | |
* | |
| fn. tt. zaj-t, tb. ~ok, harm. szr. ~a. 1) Erősebb kitörésü, de tompa és homályos hangok, vagy szószatok keveréke, p. midőn egyszerre sokan fenhangon beszélnek, kiáltanak, perelnek, vitatkoznak stb. Hasonló hozzá, de valamivel gyöngébb a zsibaj, zsivaj, zsibongás. V. ö. ZUGÁS, ZENGÉS. Zajt ütni, v. csapni. Sok zaj semmiért. (Km.). Micsoda zaj ez? 2) Szélesb ért. akármily egyes, de tartós, és folytonos kiáltás, lárma, zörgés. 3) Jégdarabok, melyek egymáshoz surlódva, néha egymásra torlódva, némi tompa morajjal, zajogva huzódnak alá a folyón, vagy tolódnak a partra. A Dunán sok, sűrü a zaj. A zaj között nehéz átvergődni a folyón. | |
* | |
| falu Torontál m.; helyr. Zaján-ba, ~ban, ~ból. | |
* | |
| fn. tt. zajdát. Molnár A. szerént jelent málhát, podgyászt. Szabó D. értelmezései: bútyor, málha, tergenye, czuczolék, köczölék, tüsző, turba. Ma is él Abaúj, Zemplén, Borsod megyékben, midőn kivált az asszonyok, valamit lepedőbe vagy ponyvába takargatva hátokra vesznek. | |
* | |
| (zajda-as) mn. tt. zajdás-t v. ~at. tb. ~ak. Zajdával ellátott, málhával, pogyászszal terhelt. Zajdás vándor, utazó. | |
* | |
| (zaj-d-ít) áth. mn. zajdít-ott, par. ~s, htn. ~ni, v. ~ani. Eszközli, okozza, hogy valaki zajogjon; zajgóvá tesz. Képeztetésre hasonlók hozzá: jajdít, zudít, zendít, csördít, zördít, s több hangutánzók. Egyezik vele zajgat azaz zajogat. | |
* | |
| (zaj-d-ít-ás) fn. tt. zajdítás-t, tb. ~ok, harm. szr. ~a. Zajgóvá tevés. V. ö. ZAJDÍT. | |
* | |
| (zaj-d-úl) önh. m. zajdúl-t. Zajogni kezd, zajossá lesz, zajra fakad, Szabó D. szerént: zendűl, rivad, riad stb. Zajdúl, főlzajdúl a néptömeg. | |
* | |
| (zaj-d-úl-ás) fn. tt. zajdulás-t, tb. ~ok, harm. sz. r. ~a. Zajossá levés. V. ö. ZAJDÚL. | |
* | |
| l. ZAJOG. | |
* | |
| (zaj-og-ás) fn. tt. zajgás-t tb. ~ok. harm. szr. ~a. Tartós, folytonos zaj, lármázás. | |
* | |
| (zaj-og-at) gyak. mivelt. m. zajgat-tam, ~tál, ~ott, par. ~gass. Folytonos zajra vagyis zajgásra ösztönöz, ingerel valakit, vagy többeket. A lázitó szónok zajgatja a népet. | |
* | |
| (zaj-og-at-ás) fn. tt. zajgatás-t, tb. ~ok, harm. szr. ~a. Miveltetés, mely által eszközli valaki, hogy más vagy mások zajogjanak. | |
* | |
| (zaj-og-ó) mn. tt. zajgó-t. Aki, vagy ami zajog, zajt üt. Utczákon zajgó néptömeg. 2) l. SZAJKÓ. | |
* | |
| (zaj-og-ó-od-ik) k. m. zajgód-tam, ~tál, ~ott. L. ZAJOG. | |
* | |
| (zaj-og-ó-os) mn. tt. zajgós-t, v. ~at, tb. ~ak. Zajgó természetü. | |
* | |
| (zaj-harang) ösz. fn. Harang, melyet akkor húznak meg, midőn valamely veszély, p. tűzvész, árviz, ellenség közeledése fenyeget; vagy általán, félre vert harang. Máskép: vészharang. | |
* | |
| (zaj-hely) ösz. fn. Hely melyen zaj van, zajongók tanyája. | |
* | |
| falu Szala m.; helyr. Zajk-ra, ~on, ~ról. | |
* | |
| erdélyi falu Hunyad m.; helyr. Zajkány-ba, ~ban, ~ból. | |
* | |
| (zaj-ol-ás) fn. tt. zajlás-t, tb. ~ok, harm. szr. ~a. A víznek vagyis folyónak, tónak, tengernek azon állapota, midőn jégdarabok keletkeznek, s uszkálnak rajta. | |
* | |
| (zaj-ol-ík) k. m. zajl-ott, htn. ~ani. Fris fagyásu jégdarabok uszkálnak raja. Zajlik a folyó, sürüen zajlik a Duna, nem sokára befagy. Udvarhelyszéken: szajlik. Átv. mondják a borról, midőn nagy melegben megtörik, megzavarodik. | |
* | |
| (zaj-ol-ó) mn. tt. zajló-t. Fris fagyásu, vagy töredezett jégdarabokkal lepett. A zajló Dunán veszély közt vergődtünk által. | |
* | |
| (zaj-og) gyak. önh. m. zajog-tam, ~tál, ~ott v. zajgott, htn. ~ni v. zajgani. Zajt üt, zajt csinál, vagyis oly hangon szól, beszél, kiált, perel stb., melyet zajnak nevezünk, n közbevetéssel: zajong; l. ezt. V. ö. ZAJ. | |
* | |
| (zaj-og-ás) l. ZAJONGÁS. | |
* | |
| (zaj-ong) gyak. m. zajong-tam, ~tál, ~ott, htn. ~ni, v. ~ani. L. ZAJOG, melynél valamivel nyomatékosabb és nagyobb tartósságu. | |
* | |
| (zaj-ong-ás) fn. tt. zajongás-t, tb. ~ak, harm. szr. ~a. Folytonos zaj, nagyobbszerű zajgás. | |
* | |
| (zaj-ong-ó) mn. tt. zajongó-t. Aki vagy ami zajong: V. ö. ZAJONG. | |
* | |
| (zaj-os) mn. tt. zajos-t v. ~at, tb. ~AK. 1) Zajt csináló, ütő; zajjal járó, párosuló. Zajos nép. Zajos mulatság, lakoma, tanácskozás, vitatkozás. 2) Átv. jéggel borított; vagy viharos, förgeteges. Zajos folyó, melyen jégdarabok uszkálnak. Zajos tenger. V. ö. ZAJ. | |
* | |
| (zaj-os-an) ih. Zajt ütve, zajjal párosulva; lármázva, kiáltozva. V. ö. ZAJOS. | |
* | |
| (zaj-os-od-ás) fn. tt. zajosodás t, tb. ~ok, harm. szr. ~a. 1) Csendzavaró állapot, midőn zajossá leszen valaki v. valami. 2) A víz szinének jégdarabokkal ellepése, jegesedése. | |
* | |
| (zaj-os-od-ik) k. m. zajosod-tam, ~tál, ~ott. 1) Zajossá, zajgóvá leszen, zajra kezd fakadni. 2) Zajló jég keletkezik rajta. 3) Részegségében esze megzavarodván, zajt üt, megkotyogósodik. Megzajosodik bortól a feje. (Pázmány Pred. 958. 1.) | |
* | |
| falu Szatmár m.; helyr. Zajtá-ra, ~n ~ról. | |
* | |
| zakatol, zakota, zaklat szók gyöke. | |
* | |
| törzs záka, zákády v. zákány, zákla v. záklya szókban; l. ZÁKÁNY. | |
* | |
| (zák-a) fn. tt. zákát. L. ZÁKÁLY. | |
* | |
| (zák-ály), fn. tt. zákály-t, tb. ~ok, harm. szr. ~a. A hibásan kelesztett és sütött kenyérnek szappanos tésztája, mely kivált a kéreg alatt látszik; máskép: irgy, v. czopáka, v. zákla, záklya. Elemzésére nézve l. ZÁKÁNY. | |
* | |
| (zák-ály-os) mn. tt. zákályos-t, v. ~at, tb. ~ak. Szappanhoz hasonló tésztáju; máskép tájdivatok szerént: zsengés, czopákás, irgyes, szalonnás, záklás. Mondják különösen kenyérről. A zakályos kenyér a késkez és foghoz ragad s megfekszi a gyomrot. V. ö. ZÁKÁLY. | |
* | |
| (zák-ány v. zák-a-any) fn. tt. zákány-t, tb. ~ok, harm. szr. ~a. Nyálkaféle üledék, söprü, tisztátalanság, mely az állott vizben, vagy romlott borban, sörben képződik, az edény fenekére ülepedik, s ha fölkeverik, foltokban uszkál. Szabó D. szerént: seprő, seprőlék, ally, allyadék, zavar, zavarék, mocsok.
Alapfogalomban egyezik vele záka, zákály, zákla, v. záklya, vagyis a roszúl kelt kenyérnek irgyes, szappanos, czopákás bele, mely megsürűsödött nyákhoz hasonló, s kivált a kéreg alatt gyül öszve. Gyöke zák talán am. hák természeti hangutánzó, s jelent nyálkás, turhás, hurutos pököt. E szerént mind zákány, mind záka, zákály eredetileg nyákot, nyálkát jelentene, és zákányos víz, bor, sör, = nyákos, nyálkás; zákályos kenyér = nyákhoz hasonló ragadós bélű kenyér. Tehát úgy látszik, esetleges találkozás volna - mi a különböző nyelvekben néha megtörténik, - hogy tótul is a zákályos kenyér neve zákalé; és za-kalit, am. zavarni, fölzavarni, bemázolni. Miklosich szerént csehül, szlovákul: zákal (panis lardum), lengyelül zakat. | |
* | |
| fn. tt. zákány-t, tb. ~ok. Sándor I. szerént valamely szittyai madár neve. | |
* | |
| fn. tt. zákány-t, tb. ~ok, harm. szr. ~a. 1) A moszatok seregébe tartozó, lopvanőszó növényfaj, vagyis, apró pölyhök, melyek látcsővön nézve sok apró szőrszálból állanak, különösen, az álló vizeken lebegő zöldes szinű szálacskák, viz-virág-zákány. Nevét hasonlatnál fogva a nyálkás mocskot jelentő zákánytól kapta; l. fölebb ZÁKÁNY. | |
* | |
| falu Somogy m.; helyr. Zákány-ba, ~ban, ~ból. | |
* | |
| v. ZÁKÁNYIT, (zák-ány-ít) áth. m. zákányit-ott par. ~s, hatn. ~ni v. ~ani. Zákányossá tesz. Tisztátalan kezelés által zákányítani a bort, sört. V. ö. ZÁKÁNY, (1). | |
* | |
| (zákány-körte) ösz. fn. Kresznerics szerént, nagy vörös, hosszukás, nem igen jó izű körtefaj. | |
* | |
| (zák-ány-os) mn. tt. zákányos-t, v. ~at, tb. ~ak. Mondják általán folyadékról, midőn zákány képződik benne, mocskos, nyálkás, söprüs üledékű. Zákányos bor, sör, viz, eczet. Dugonicsnál átv. ért. zákányos ember, részeges, kit a közmondat szerént, elért a nyálas tüszszentés. | |
* | |
| (zák-ány-os-ít) l. ZÁKÁNYÍT. | |
* | |
| (zák-ány-os-od-ás) fn. tt. zákányosodás-t, tb. ~ok, harm. szr. ~a. A folyadéknak tisztátalan, romlott változása, midőn zákányossá leszen. V. ö. ZÁKÁNYOS. | |
* | |
| (zák-ány-os-od-ik) k. m. zákányosod-tam, ~tál, ~ott. Zákányossá lesz; nyálkásodik, söprüsödik. V. ö. ZÁKÁNYOS. | |
* | |
| (zák-a-as) mn. tt. zákás-t v. ~at, tb. ~ak. l. ZÁKÁLYOS. | |
* | |
| (zak-at-ol) önh. m. zakatol-t. Zörög, zörgést csinál. Kapun, ajtón zakatolni. Kemenesali szó. Szabó Dávidnál is am. zörög, zörget. "Ne zakatoljatok." A székelyeknél Kriza J. szerént a bútorokat s más eszközöket hányásvetéssel döntögetve zajt, zörejt csinál. Magas hangon: zeketel. (Lugossy J.).
Gyöke zak természeti hangutánzó, s képeztetésre hasonló ezekhez: habatol, höbötöl, birmitel, dörmötöl, zsivatol. | |
* | |
| (zak-at-ol-ás) fn. tt. zakatolás-t, tb. ~ok, harm. szr. ~a. Zörgés, dörömbölés, zajos hányásvetés. | |
* | |
| falu Bars m.; helyr. Zakély-ba, ~ban, ~ból. | |
* | |
| l. ZÁKÁLY, ZÁKÁLYOS. | |
* | |
| (zak-lal-ó-od-ik) k. m. zaklalód-tam, ~tál, ~ott. Eléjön Kresznericsnél értelmezés nélkül. Alkalmasint am. zaklatásban forgolódik. A ,zaklat' törzs magában nem fordúl elé. | |
* | |
| (zák-la-as-ság) fn. tt. záklásság-ot, harm. szr. ~a. A roszul sütött kenyér tulajdonsága, midőn záklás, azaz irgyes, szappanos, czopákás. V. ö. ZÁKÁLY. | |
* | |
| áth. m. zaklat-ott par. zaklass. 1) A vonómarhát különösen a lovat sebes menésre sürgeti, hajtja, kergeti. Rosz úton lassan hajts, ne zaklasd a lovat. 2) Szélesb ért. valakit keményen, szigorún, kinozva sürget, hogy valamit tegyen, dolgozzék, teljesítsen; erőszakosan gyötör. Zaklatni a cselédeket, alattvalókat. Az adóst zaklatni, hogy fizessen. Továbbá valakit üldöz, kerget. Úton, útfélen zaklatni az ellenséget. Szabó D. szerént: kényszerít, únszol, nyomorgat, kerget.
Ha e szóban alapfogalmul a kergetést veszszük, úgy törzsre nézve rokon a száguld (v. szaguld) szágódik, (azaz sebesen nyargal) igével, melynek törzséből lett száglat v. szaglat, némi hangváltozással zaklat. Egyébiránt V. ö. ZAKATOL; ZAKURÁL. | |
* | |
| (zaklat-ás) fn. tt. zaklatás-t, tb. ~ok, harm. szr. ~a. 1) A lónak kergetése, futásra, száguldásra kényszerítése. 2) Gyötrő, kínzó sürgetés, üldözés. Hagyj föl már a zaklatással. V. ö. ZAKLAT. | |
* | |
| (zaklat-ó) mn. tt. zaklató-t. Aki lovat, vagy átv. ért. embert zaklat; kergető; üldöző: gyötörve sürgető. Lovakat zaklató kocsis. Cselédeit zaklató kegyetlen úr. V. ö. ZAKLAT. | |
* | |
| falu Nyitra m.; helyr. Zakosztolán-ba, ~ban, ~ból. | |
* | |
| fn. tt. zakot-ot. Kresznericsnél, kútfő-idézés nélkül, am. sövénykerités. A mennyiben a következő zakota szóhoz igen közel áll, talán jelenthet általán valami hánytvetettet. | |
* | |
| fn. tt. zakotá-t. Székely tájszó, s jelent szobában rendetlěnül öszvevissza hányt mindenféle holmit, bútorokat. A kamara tele van zakotával. (Kriza J.). Zakota ember, ki mindig láb alatt van. (Ugyanaz). V. ö. ZAKATOL. | |
* | |
| (zakota-al) önh. m. zakotált. Bútorokat s más eszközöket hányásvetéssel döntögetve zajt, zörejt, csinál. Máskép: zakatol. | |
* | |
| (zakota-as) mn. tt. zakotás-t, v. ~at, tb. ~ak. Zakotával azaz hánytvetett holmival tele levő. Zakotás ház. V. ö. ZAKOTA. | |
* | |
| (zakota-as) fn. tt. zakotás-t, tb. ~ok. Kriza J. szerént háromszéki nyári étel, disznóhússal főzve, sok saláta, tárkony, petrezselem, hagymaszára és kevés somborddal, tojással öszszevegyítve, és tejföllel föleresztve. | |
* | |
| áth. m. zakurál-t. Bodrogközi tájszó, s am. valakit az adósság lefizetésére sürget. Talán a zaklat szóval egy gyökből (zak) származott; (zakolál, zakulál, zakurál). | |
* | |
| mváros Somogy m.; Zalá-ra, ~n, ~ról. Néha értik Szala helyett is. l. SZÁLA, (2). | |
* | |
| mváros Szala m. helyr. Apáti-ba, ~ban, ~ból. | |
* | |
| falu Hont m.; helyr. Zalabá-ra, ~n, ~ról. | |
* | |
| falu Szala m:; helyr. Zalabér-re, ~ěn, ~ről. | |
* | |
| KIS~, NAGY~, faluk Ung m.; helyr. Zalacská-ra, ~n, ~ról. | |
* | |
| mváros Szala m.; helyr. Egerszeg-re, ~ěn, ~ről. | |
* | |
| l. ZÁLOG. | |
* | |
| erdélyi falu F. Fehér m.; helyr. Zalakná-ra, ~n, ~ról. | |
* | |
| falu Szala m.; helyr. ~Lövő-re, ~n, ~ről. | |
* | |
| l. ZALÁNBOL. | |
* | |
| falu Szala m.; helyr. Mindszent-re, ~ěn, ~ről. | |
* | |
| önh. m. zalánbol-t. Bódult fővel ide-oda tekereg, csavarog, bolyong. Megiszom, ne talán holtom után a lelkem a pohárszék körül zalánboljon, részeg ember mondása. Dunántuli tájszó. Alapértelemre és törzsre nézve rokonnak látszik vele zarán-dok. | |
* | |
| erdélyi falu Sepsi székben; helyr. Zalány-ba, ~ban, ~ból. | |
* | |
| falu Szala m.; helyr. ~pataká-ra, ~n, ~ról. | |
* | |
| erdélyi falu Hunyad m.; helyr. Zalasd-ra, ~on, ~ról. | |
* | |
| falu Szala m.; helyr. Szentlászló-ra, ~n, ~ról. | |
* | |
| falu Baranya m.; helyr. Zalátá-ra, ~n, ~ról. | |
* | |
| erdélyi mváros A. Fejér m.; helyr. Zalatnára, ~n, ~ról. | |
* | |
| falu Szala m.; helyr. Zalavár-ra, ~on v. ~ott, ~ról. | |
* | |
| erdélyi falu B.-Szolnok m.; helyr. Zálhá-ra, ~n, ~ról. | |
* | |
| falu Szabolcs m.; helyr. Zalkod-ra, ~on, ~ról. | |
* | |
| falu Közép Szolnok m.; helyr. Zálnok-ra, ~on, ~ról. | |
* | |
| fn. tt. zálog-ot, harm. szr. ~a, v. ~ja. 1) Ingó vagy ingatlan jószág, melyet valaki bizonyos kölcsön vett pénz fejében biztosítás végett a hitelezőnek általad, vagy illetőleg leköt. Pénzt zálogra kölcsönözni. Holmi drágaságokat zálogba tenni, vetni. A zálogot kiváltani, a reá fölvett pénzt kifizetni. Földbirtokot zálogban birni. Házát zálogul lekötni. 2) Ingóság, melyet valakitől bizonyos kártételért elvesznek, s megtartanak, mig az a kellő kárpótlást nem teljesíti. A tilalmasban legeltetőtől, vadászótól zálogot venni; zálogban elvenni az orvadász puskáját, a juhász szűrét. 3) Az úgy nevezett zálogosdi-játékban a játék szabálya ellen vétett társtól lefoglalt valamely tárgy, pl. kendő, keztyű, gyürű stb., melyet csak bizonyos (játékbeli) büntetés teljesítése után kap vissza. 4) Átv. bizonyos személyek között létező belső viszonynak jegye, jele, vagy eredménye, péld. a gyermekek a szerelem vagy házasság zálogai. Ez legyen barátságunk záloga.
"Vajha szivünk szerelmének Kis zálogi születnének, S ott állnának hosszu sorral. A kuczkóban teli borral." A csikóbőrös kulacshoz. Csokonai. 5) Biztosítás, kezesség. Ez érteményben mondja Szent Pál (Tárkányi B. Józsefnél) az Ephes. irt levelében I. rész, 14. v. a Szent Lélekről "Ki ami örökségünk záloga." Kor. II. lev. I. rész, 22. v. "Ki meg is pecsétel minket és a lélek zálogát adta sziveinkbe." Tájejtéssel, mint Szabó Dávidnál is zálag, túl a Dunán néhutt álog. Egyezik vele a mongol zolik v. dzolik (Schmidt szerént am. Pfand), törzse: zoli-khu v. dzoli-khu (pfänden). Miklosich szerént zaloge régi szláv szó, és utasít zaszlona szóra, mely csehül am. függöny (Vorhang). De ez erőtetett származtatás. Innen is megtetszik, mint másutt is érintők, hogy az érintett régi (bolgár) szláv szó is turáni eredetre mutat; mert itt (a mongolban) találjuk a törzset is, zoli-khu = zálogol-ni. | |
* | |
| (zálog-adás) ösz. fn. Valaminek zálogúl adása. | |
* | |
| (zálog-adós) ösz. fn. Aki bizonyos zálogra vett föl kölcsönt. | |
* | |
| (zálog-adósság) ösz. fn. Adósság, melyet a hitelezőnek általadott vagy lekötelezett zálog biztosít. | |
* | |
| (zálog-birtokos) ösz. fn. Hitelező, aki a kölcsön adott pénz fejében biztosításul zálogot bir. | |
* | |
| (zálog-ház) ösz. fn. Nyilvános intézet, melyben zálogért határozott százalék mellett, és bizonyos időre, pénzt adnak kölcsön. | |
* | |
| (zálog-hitelező) ösz. fn. Hitelező, aki nála letett, vagy neki lekötelezett zálogra kölcsönöz pénzt. | |
* | |
| (zálog-hivatal) ösz. fn. Rendes tiszti személyzet hivatala nyilvános zálogházban. | |
* | |
| (zálog-istálló) l. ZÁLOGÓL. | |
* | |
| (zálog-ít) áth. m. zálogit-ott, par. ~s, htn. ~ni v. ~ani. Valamit zálogba tesz. Rendesen el igekötővel jár. Óráját, gyürüjét, ezüst edényeit elzálogitotta. Maskép: zálogosit. V. ö. ZÁLOG. | |
* | |
| (zálog-ít-ás) fn. tt. zálogositás-t, tb. ~ok, harm. szr. ~a. Cselekvés midőn valaki a kölcsön vett pénzért zálogba teszi, vagy zálogul lekötelezi valamely jószágát. | |
* | |
| (zálog-játék) ösz. fn. l. ZÁLOGOSDI. | |
* | |
| (zálog-jegy) ösz. fn. A záloghivataltól kiadott jegy a zálogba adott és átvett ingó vagyonról. | |
* | |
| (zálog-jog) ösz. fn. Jog, melynél fogva a hitelező zálogbirtokos a zálogra adott kölcsönt visszakövetelheti. | |
* | |
| (zálog-jogi) ösz. mn. Zálogjogon alapuló, azt illető, ahhoz tartozó. Zálogjogi követelés, kereset. | |
* | |
| (zálog-jószág) ösz. fn. Ingatlan birtok, melyet valaki kölcsön adott bizonyos mennyiségü pénzért bir, s azt az elzálogosító, szerződés értelme szerént, határozott időben az illető tulajdonosnak visszaadni tartozik. | |
* | |
| (zálog-kölcsöny) ösz. fn. Bizonyos pénzmennyiség, melyet valaki zálogra vett kölcsön. | |
* | |
| (zálog-kötés) ösz. fn. Szerződés a zálogadós és zálogbirtokos között. | |
* | |
| (zálog-levél) ösz. fn. 1) Oklevél, mely a zálogbaadó és zálogbavevő közti szerzödést foglalja magában. 2) Különösen így hívják a jelzálog- (hypotheca-) bankok által kibocsátott egyes, és kamatszelvényekkel ellátott levelkéket, melyek a közönségnél akár a bank (mint amely a kölcsönt adja), akár a kölcsönvevő által áruba bocsáttatnak, és bizonyos idő leforgása alatt leginkább sorshuzás utján beváltatnak, addig a birlalóknak a kamatok egész vagy félévenként pontosan fizettetvén. Különbözik a zálogjegy. | |
* | |
| (zálog-ol) áth. m. zálogol-t. 1) Az adósnak bizonyos jószágát biztosítás végett zálogkép lefoglalja, vagy elveszi. 2) Különösen, a kártevőnek valamely ingóját elveszi, hogy őt kárpótlásra kényszerítse. Megzálogolni a tilosba hajtó pásztort vagy kocsist, azaz, ruháját, szerszámát stb. elvenni. Megzálogolni az orvadászt, p. puskáját elvenni. 3) Az ugynevezett zálogosdi játékban a játék szabályai ellen vétőtől valamit elvesz, s annak kiváltására bizonyos föladat teljesitése által kényszeríti. | |
* | |
| (zálog-ól) ösz. fn. Községi vagy hatósági ól, istáló, melyben a tilosban kapott, vagy kárpótlás végett lefoglalt barmokat a kiváltás idejeig zárva tartják. | |
* | |
| (zálog-ol-ás) fn. tt. zálogolás-t, tb. ~ok, harm. szr. ~a. Cselekvés, mely által valakitől zálogot vesznek. V. ö. ZÁLOG. | |
* | |
| (zálog-os) mn. tt. zálogos-t, v. ~at, tb. ~ak. 1) Amit valaki zálogban bir. Zálogos jószág. 2) Ahol a zálogban vett ingóságok le vannak téve. Zálogos kamara. 3) Gr. Eszterházy M. nádor egyik levelében zálogos ember am. megbizható ember: "Rendeljen hadnagyot maga atyafiai közől, az ki zálogos ember legyen, s értse is az dolgot." (M. Történelmi Tár. VIII. K. 78. 1.). | |
* | |
| (zálog-os-di) fn. tt. zálogosdi-t, tb. ~k. A vegyes nemű ifjuság kedvenczjátéka, melyben a szabályok ellen hibázó, vagy vesztes társnak valamely nála levő ingóságát, p. kendőjét, gyürűjét, szalagját, keztyüjét stb. zálog gyanánt elveszik, s annak kiváltására bizonyos tréfaszerű, dévaj, csintalan, kedves büntetést szabnak.
Képeztetése olyan, mint több játéknemé, p. bujósdi, szembekötősdi, kergetősdi, katonásdi, lovasdi stb. | |
* | |
| (zálog-os-ít) l. ZÁLOGÍT. | |
* | |
| (zálog-oz) áth. m. zálogoz-tam, ~tál, ~ott. L. ZÁLOGOL. | |
* | |
| (zálog-oz-ás) l. ZÁLOGOLÁS. | |
* | |
| (zálog-pénz) ösz. fn. Pénz, melyet valakinek a tőle vett vagy biztosított zálogért adnak. Továbbá, váltságpénz, melyet az fizet, kit valamely kártételért megzálogoltak. | |
* | |
| (zálog-pěr) ösz. fn. Törvénykezés valamely zálogban birt jószág kiváltása iránt. | |
* | |
| (zálog-szěrződés) ösz. fn. Szerződés, valamely ingó vagyont (régebben ingatlant is, de amit a jelen törvény meg nem enged) elzálogosító, s azt zálogba vevő felek között, vagyis, melyben a hitelező a kölcsönzött pénzért bizonyos vagyon lekötése vagy átadása által is biztosíttatik. | |
* | |
| (zálog-udvar) ösz. fn. Községi, vagy az illető hatóság által kitűzött udvar, hová a zálogul lefoglalt lábas jószágot behajtják, s a kiváltásig zárva tartják. | |
* | |
| (zálog-ul) ih. Zálogként, mint zálog v. zálogot. Zálogul óráját, s arany lánczát tette be. Az orvadász puskája zálogul szolgál. Zálogosdi játékban zsebkendőjét adta zálogul. | |
* | |
| (zálog-vétel) ösz. fn. l. ZÁLOGOLÁS. | |
* | |
| mváros Vas m.; helyr. Zalónok-ra, ~on, ~ról. | |
* | |
| FAZEKAS~, RIMA~, faluk Gömör m.; helyr. Zaluzsány-ba, ~ban, ~ból. | |
* | |
| Debreczenhez tartozó puszta Bihar m.; helyr. Zám-ba, ~ban, ~ból. A mongolban zam v. dzam am. út. | |
* | |
| l. ZOMÁNCZ | |
* | |
| mn. tt. zamankós-t, v. ~at, tb. ~ak. Több vidéken, nevezetesen Hevesben, Csongrádban, mondják zivataros, zegernyés téli időről; néhutt máskép: zimankós. Rokon a szláv zima (hideg, tél) szóval. V. ö. ZIVAR, ZIVATAR. | |
* | |
| (Szamárdi) falu Somogy m.; helyr. Zamárdi-ba, ~ban, ~ból. | |
* | |
| falu Trencsin m.; helyr. Zamarócz-ra, ~on ~ról. | |
* | |
| fn. tt. zamat-ot, harm. szr. ~ja. A gyümölcsnek vagy szeszes italnak, különösen a bornak sajátnemű íze, és szaga, kivált mely az inyeket kedvesen ingerli. Szamócza, ananász zamatja. Ezen bornak igen jó zamatja van. Más kiejtéssel: szamat. Átv. ért. ami a kedélyi, szellemi és erkölcsi élvezetet mintegy füszerezi. Beszédén a finom társalgás zamatja ömlik el. Vallásos zamatú szónoklat.
Mennyiben az izlési érzék a szaglásival legszorosabb viszonyban áll, ennélfogva alapértelemre és gyökhangra nézve rokonok vele szag (Sopron megyében a Tájszótár szerént zag), szamócza, szimat. V. ö. SZAG, SZAMAT, SZIMAT. | |
* | |
| (zamat-os) mn. tt. zamatos-t v. at, tb. ~ak. Aminek sajátnemű íze és szaga van, különösen, ínynek kedves, tetszetős ízű. Zamatos meleg éghajlati gyümölcsök. Zamatos borok. V. ö. ZAMAT. | |
* | |
| falu Győr és Fehér m.; helyr. Zámolyba, ~ban, ~ból. | |
* | |
| puszta Fehér m.; helyr. Zámor-ra, ~on, ~ról v. Zámor-ba stb. | |
* | |
| falu Zemplén m.; helyr. Zamutó-ra, ~n, ~ról. | |
* | |
| falu Vas m.; helyr. Zanath-ra, ~on, ~ról. | |
* | |
| erdélyi tájszó és m. tt. zándor-t, tb. ~ok. l. ZÁDOR. | |
* | |
| mn. tt zándori-t, tb. ~ak. l. ZÁNDOR. | |
* | |
| (zándor-od-ik) k. m. zándorod-tam, ~tál, ~ott. Zándorrá lesz, garázdálkodva összezörren másokkal. V. ö. ZÁDOR. | |
* | |
| l. ZÁDOR alatt. | |
* | |
| (zángó-, azaz csángó- czángó-harang) ösz. fn. A Tájszótár szerént ökörre való nagy, bután hangzó harang; szokottabban kolomp, néhutt; csatrang. | |
* | |
| fn. tt. zángor-t, tb. ~ok. A székelyeknél (Hétfaluban) és a csángóknál am. mészárszék
"Hová, hová? ajz zángorba! Gyere inkább ajz ágyamba." Csángó dal. | |
* | |
| falu Szala m.; helyr. Zanká-ra, ~n, ~ról. | |
* | |
| fn. tt. zanót-ot, harm. szr. ~ja. Cserje vagy kóróféle növénynem a kétfalkások seregéből és tízhímesek rendéből, csészéje két ajakú; hüvelye a kocsánon fölül elszükült; himszálai némely fajokban mind összenőttek. Levelei hármasak, s virága többnyire sárga. (Cytisus). Többféle faja van, melyek közől a fái: zanót (C. laburnum) a kecskék kedves eledele. Siet, mint kecske a zanót után. (Km.). A Vadászműszótár szerént máskép: dőgfa (Bohnenbaum). Miklosich szerént szerbül: zanovijet. | |
* | |
| (zanot-os) mn. tt. zanotos-t, v. at, tb. ~ak. A Tájszótár szerént Kemenesalon am. bortól fölhevült, neszes, zajgó. Gyöke zan úgy látszik, ugyanaz a zon gyökkel zong (= zon-og) szóban. | |
* | |
| (zanót-os) mn. tt. zanótos-t, v. at, tb. ~ak. Zanótot termő, zanóttal benőtt, bővelkedő. Zanótos völgy. | |
* | |
| fn. tt. záp-ot, harm. szr. ~ja. 1) A keréknek küllője, vagyis fentője, sugara, melynek egyik vége a kerékagyba, másik a keréktalpba megyen. 2) A szekéroldalnak, vagy létrának szélesebb lapos foga, milyen rendesen a két végen és közepett szokott lenni. 3) Az emberek és több állatnemek szájában az őrlő fogak, mint a többinél erősebbek. 4) A hajósoknál vas v. fapeczek, csap, melylyel a járgányt v. egyéb tekerőt a visszaforgástól föl lehet tartóztatni.
E szó a záp melléknévvel semmi fogalmi rokonságban nincs. Különben V. ö. CSAP, és CSÁP. Vámbéry Á. szerént az oszmanli sap (szap) am. valamely testnek töve, markolata, alsó vastag része. | |
* | |
| mn. tt. záp-ot, 1) Mondjuk különösen madártojásról, midőn hosszú állás miatt megromlik, megbüdösödik. Zápon maradt a tojás. Záp tojás, záp tikmony. Némely tájszólás szerént áp, melyből áporodik, áporodott származtak, s egy jelentésüek a zápúl, zápult szókkal. Ellentétök: épěrědik, épěrědett, azaz egészsége megujúl, frisülni kezd. E szerént az ellentétek igy állanak: ép, áp; épěrědik, áporodik; épěrědětt, áporodott. Rokon vele a görög shw (szépó) faul machen, in Fäulnisz bringen; szenvedő formában: faulen, verfaulen, modern; ettől lett szop-r-osz, faul, stinkend stb. Budenz J. szerént vogul nyelven sâp (száp) am. rothadt (p. o. fa). A mongolban dzabi am. mocsok, folt, rozsda (tache, souillure, rouille); honnan dzabitu am. mocskos, rozsdás. | |
* | |
| (záp-agy) ösz. (?) fn. tt. zápagy-at. A leveles mohok egyik neme, melynek kupakja a tokról le nem válik, s vele együtt húll le a kanafról; himvirágai száratlanok. (Phascum.) Fajai Diószegi-Fazekasnál: simuló, kinyiló, gyökerező zápagy. | |
* | |
| (záp-fog) ösz. fn. Az emberi szájban azon leghátrább fekvő, alul-fölül öt-öt, öszvesen husz zömök fog, melyek rendeltetésöknél fogva őrlő fogaknak is neveztetnek. Néhutt a nép nyelvén jelent üres, azaz, odvas fogat is. V. ö. ZÁP, (1) és (2). | |
* | |
| (záp-ít) áth. m. zápít-ott, par. ~s, htn. ~ni, v. ~ani. Záppá, vagyis áporodottá, büdössé teszi a tojást. V. ö. ZÁP, (2). | |
* | |
| (záp ít-ás) fn. tt. zápítás-t, tb. ok, harm. szr. ~a. Záppá vagyis áporodottá tevés. V. ö. ZÁPÍT. | |
* | |
| (záp-lég) ösz. fn. A záptojás bűze; vagy a záptojás bűzéhez hasonló lég. | |
* | |
| fn. tt. zapóczát. Növénynem az öthímesek seregéből és kétanyások rendéből; ernyője mintegy öt kocsányu; ernyőkegalléri színesek, szélesek; ernyőkéi virágrúgók; levelei karéjosak, vagy újjasak. (Astrantia) Fajai Diószegi-Fazekasnál: hegyi, berki, ujjas zapócza. Köznépiesen a berkit hívják egyszerűen zapóczának. | |
* | |
| fn. tt zápor-t, tb, ~ok, harm. szr. ~a. Sürü, sebes, förgeteges eső. Hirtelen mint a zápor. (Km.). Lehordta mint halmot a zápor. (Km.). Egyezzik pele a székelyeknél divatos zapora, mely Gyarmathy szerént záport és szaporát is jelent, honnan záporeső = szapora eső. V. ö. SZAPORA. Képes kifejezéssel: könyűk zápora v. könyüzápor, am. sürüen omló könyűk. Csúzinál (Trombita) eléfordúl: hózápor és kőzápor, azaz sürüen hulló hó, vagy kövek. | |
* | |
| fn. tt. zaporát. L. ZÁPOR alatt. | |
* | |
| (zápor-eső) ösz. fn. Sürü sebes eső.
"Záporeső után Eszterhaj megcsordúl." Népdal. | |
* | |
| (zápor-kod-ik) k. m. záporkod-tam, ~tál, ~ott. A Tájszótár szerént Marczal mellékén am. megboszankodik. Neki záporkodik. A székelyeknél: áporkodik. | |
* | |
| (zápor-l-ik) személytelen ige; m. záporl-ott htn. ~ani. Záporként, zápor módjára hull, ömlik. | |
* | |
| (zápor-lövés) ösz. fn. Zápor módjára tett v. teendő lövés. | |
* | |
| (zápor-os) mn. tt. záporos-t, v. at, tb. ~ak. A miből zápor esik, ömlik, szakad. Záporos felhő. Továbbá, mondjuk időszakról, melyben sok zápor jár. Záporos nyár, tavasz. V. ö. ZÁPOR. | |
* | |
| (zápor-patak), ösz. fn. Patak, melyet valamely mederben összefutó zápor vize képez. | |
* | |
| (záp-os) mn. tt. zápos-t, v. ~at, tb. ~ak. Aminek zápféle küllője, sugara van. Zápos kerék, különböztetésül a tömör keréktől. Zápos szekéroldal. V. ö. ZÁP. | |
* | |
| (záp-oz) áth. m. zápoz-tam, ~tál, ~ott, par. ~z. Záp nevü sugarakkal, izekkel, küllőkkel ellát, szerel. Zápozni a malomkereket, a szekéroldalt, a létrát. V. ö. ZÁP. | |
* | |
| (záp-oz-ás) fn. tt. zápozás-t, tb. ~ok, harm. szr. ~a. Záppal vagy zápokkal ellátás, szerelés. | |
* | |
| erdélyi falu B.-Szolnok m:; helyr. Zaprócz-ra, ~on, ~ról. | |
* | |
| falu Bereg m.; helyr. Zapszony-ba, ~ban, ~ból. | |
* | |
| (záp-tik-mony), v. ZÁPTÓJÁS, (záp-tojás) l. ZÁP (2) alatt. | |
* | |
| (záp-úl) önh. m. zápúl-t. Mondjuk tojásról, midőn hosszas állásban megavasodik, megáporodik, megbüdösödik. | |
* | |
| (záp-úl-ás) fn. tt. zápúlás-t, tb. ~ok, harm. szr. ~a. A tojásnak áporodása, büdösödése. V. ö. ZÁPÚL. | |
* | |
| fn. tt. zár-t, tb. ~ok, harm. szr. ~a. 1) Általán, különféle szilárd anyagú, rugótollas, csavaros, peczkes, kajmós, csappantyús, kulcsoló, toló stb. eszköz, vagy készület, melylyel valamit becsukunk, s a kinyilás ellen megerősítünk, péld. csatok, csiptetők, kapcsok az erszényeken, karpereczeken, nyaklánczokon, könyveken, vagy kallantyú, kilincs, tolóka, retesz az ajtókon, kapukon. Vas zár, aczélzár, fazár. Szükebb ért. mindennemű lakatok, vagy kulcscsal fölszerelt csukómívek. Zárt csinálni, tenni az ajtóra, kapura. Zár alatt tartani a pénzt. Feltörni, leütni, leverni, kifesziteni, kinyitni a zárt. Egyszerű, közönséges pléhzár, czigányzár, mesterséges, rejtélyes, titkos zár. 2) Átv. ért. birói zár, közhatósági zár, vagyis törvényes rendelkezés neme, mely szerint valakitől saját vagyonának kezelését jogszerü okokból elveszik, s azt ideiglen némi díjazás és számadási lekötelezés mellett más személyre bizzák. (Sequestrum). Zár alá tétel v. vétel. A megbukott, a csőd alá jutott kereskedőnek, a pazarló földbirtokosnak vagyonát zár alá fogni, venni. Valakit zár alól fölmenteni v. föloldani. Együttes v. közös zár, midőn többek részére és nevében rendel zárt a biró. Ugyanezen fn. egyszersmind ige is; l. ZÁR, (2). Rokon vele a latin sera fn. honnan sero áth. ige; továbbá Budenz J. szerént az osztják tôcr-, bezárni. Vámbéry A. szerént a csuvasz sura (szura) = lakat. | |
* | |
| áth. m. zár-t. Zárnemű eszközzel kinyitás, vagy kinyilás ellen erősít, biztosít valamit. Ajtót, kaput zárni a rablók ellen. Kulcscsal, lakattal, reteszszel bezárni. Szabatosan véve különbözik tőle csuk, mely szélesebb jelentésü, s közvetlen czélja. hogy bizonyos nyilást, rést, hézagot befogjon, péld. a szemet becsukni.= behunyni; csukd be a szádat, szoritsd öszve ajkaidat, átv. hallgass, ne beszélj; becsukni a könyvet = kitárt oldalait öszvehajtani; becsukni az ablakot = betenni. Ellenben zárni, bezárni szorosan véve annyit tesz, mint a becsukottat ezen állapotban zárnemű eszközzel megerősíteni, a végett, hogy ki vagy be ne lehessen rajta járni, hogy, a mit elrejt, hozzá ne lehessen férni, jutni. A pénzes ládát nem elég becsukni, de be is kell zárni. A csukott ajtó néha magától is kinyilik, de a bezártat csak a zár elmozditásával vagy erőszakkal lehet kinyitni. Midőn igekötő van előtte, akkor rendesen a helyet vagy kört határozza meg, a hová menni, férni, jutni, vagy honnan elmenni nem lehet. A rabokat bezárni. Valakit a házból, a társaságból kizárni. Rázárták a kaput, az ajtót, hogy ki ne mehessen. Lezárták a pinczébe. Elzárja mindenét, hogy hozzá ne férjenek. Öszvezárni a czinkostársakat. Egyébiránt a beható ragu viszonyneveknél az illető igekötő, ha nem ezen nyugszik a hangsuly, elmarad. A madarat kalitkába, a gyilkost börtönbe, a pénzt szekrénybe zárni. Rokonságait l. ZÁR, (1) alatt. | |
* | |
| (zár-ad-ék) fn. tt. záradék-ot, har. szr. ~a. 1) A beszéd szövegének azon mellékes mondata, tétele, vagy egyes szava, melyet zárjel közé szokás irni. l. ZÁRJEL. 2) Különféle okmányok, u. m. törvényczikkek, szerződési kötvények, rendelvények, egyezvények stb. szövegéhez csatolt, s bizonyos kivételt, vagy föltételt, vagy korlátozást tartalmazó toldalék. (Clausula). Régi törvénykönyvünkben nevezetes az Aranybulla harminczegyedik czikkének ilyetén záradéka (az ellentállásról, mely az 1687-ik évi 4-ik törvényczikkben eltöröltetett). | |
* | |
| l. ZÁRKOZÁS, ZÁRKOZIK. | |
* | |
| mváros Arad m.; falu Bihar m.; helyr. Zaránd-ra, ~on, ~ról. | |
* | |
| mváros Mozsony m.; helyr. ~falvá-n, ~ra, ~ról. Máskép: Zsurány. | |
* | |
| ösz. fn. határos északról Bihar, keletről Alsó-Fehér, délről Hunyad, nyugotról Arad megyével. | |
* | |
| fn. tt. zarándok-ot, harm. szr. ~a. Széles ért. gyalog utazó, országokat járó idegen. Szükebb ért. bucsús szent helyeket látogató jámbor utas. Rómába, szentföldre utazó zarándok. Hajdan jelentette magát a bucsujárást, vagy utazást is, honnan, Molnár A. szerént: zarándokot jár = peregrinatur. Hangváltozattal: szarándok, a Müncheni codexben: arandok (a néha = sz): "Ten magad jéruzsalembeli arándok vagy" (Lukács. XXIV.). A Bécsi codexben arandok némberi am. szarándok nő (Rúth. III.). - Gyökben hasonló hozzá a Sándor I. által följegyzett szara bora, azaz járókelő, bujdosó, világkerülő; zalán-bol szóban pedig az egész zarán- törzs benfoglaltatik. Idegen nyelvekre támaszkodva a zar v. szar gyökkel teljesen egyezik a szanszkrit szar gyök, mely am. ire, incedere, progredi; és rokon hozzá a szintén szanszkrit szal gyök, mely am. ire (Bopp F.). Továbbá rokonok hozzá arab-persa nyelven szafar am. iter, profectio (Vullers); arab nyelven: szejr das Einhergehen, Reisen (Zenker); héber nyelven: súr ivit, profectus est. (Eichorn, Winer). - Döbrentey Gábor képeztetésre nézve hasonlónak tartja az ajándok v. ajándék, nyomdok, szerdék, hálánféle, növendék s több más szókhoz. (Régi M. Nyelvemlékek. III. K. 344. 1.), Dankovszky felhozza a szarándok szónál a sztrannik szót, s ezt illir és orosznak mondja, de Miklosich erről hallgat, mint a Dankovszky munkájában eléjövő számtalan más szóról is, melyekre nézve tehát az utóbbi munka. megbízható forrásul nem tekinthető. | |
* | |
| (zarándok-bot) ösz. fn. Hosszút kajmós bot, milyet a bucsujárók hordanak. | |
* | |
| (zarándok-kobak) ösz. fn. Kobakféle viztartó edény, melyet a zarándokok magukkal vinni szoktak. V. ö. KOBAK. | |
* | |
| (zarándok-ol-at) fn. tt. zarándoklat-ot, harm. szr. ~a. Utazás, bucsujárás, melyet valaki zarándokképen tesz. "Kierede ő arandoklatjának helyéből ő két menyével." (Bécsi cod. Ruth. I. fej.) Átv. mulandó földi élet. | |
* | |
| ösz. fn. Zarándokképen utazó, bucsujáró nőszemély. A Bécsi codexben: arandok némberi. | |
* | |
| (zarándok-ol) önh. m. zarándokol-t, v. zarándoklott, htn. zarándololni v. zarándoklani. Idegen földön gyalogutazik; különösen valamely bucsujáró szent hely látogatására megy. "Elmene, ember Judának Betleheméből, hogy arándoklana Moabitidisnek vidékében." (Bécsi codex Ruth. I. fej. | |
* | |
| (zarándok-ol-ás) fn. tt. zarándokolás-t, tb. ~ok, harm. szr. ~a. Utazás, melyet valaki zarándokképen tesz; különösen, bucsujárás, szenthelyek látogatása. | |
* | |
| (zarándok-os-kod-ik) k. m. zarándokoskod-tam, ~tál, ~ott. Zarándokképen utazik; szenthelyekre járdogál. Átv. mulandó életet él. E földön mindnyájan zarándokoskodunk. | |
* | |
| (zarándok-pálcza) ösz. fn. Hosszu uti pálcza, milyent a zarándokok viselnek, vagy milyennel őket festeni szokták; zarándokbot. | |
* | |
| (zarándok-ság) fn. tt. zarándokság-ot, harm. szr. ~a. Utazási vagy bucsujárási állapot. Átv. mulandó élet. "Aztot meg kell vallani, hogy a mi életünk úgy minden keresztényeknek is az élete csak zarándokság." Mikes Kelemen LXXXV. levél. | |
* | |
| (zarándok-tarisznya) ösz. fn. Tarisznya vagy táska v. turba, melyben a zarándok holmiját viszi. | |
* | |
| (zarándok-táska, v. ~turba) l. ZARÁNDOKTARISZNYA. | |
* | |
| falu Heves m.; helyr. Zaránk-ra, ~on, ~ról. | |
* | |
| falu Sopron m.; helyr. Zarány-ba, ~ban, ~ból. | |
* | |
| (zár-ás) fn. tt. zárás-t, tb. ~ok. harm. szr. ~a. Általán cselekvés, mely által valamit zárunk. Ajtózárás, kapuzárás. Igekötőkkel: bezárás, elzárás, kizárás. Ellentéte: nyitás. V. ö. ZÁR, ige. | |
* | |
| (zár-at) fn. tt. zárat-ot, harm. szr. ~a, v. ~ja. 1) Záró eszköz. 2) l. ZÁRLAT. | |
* | |
| (zár-at) miv. m. zárat-tam, ~tál, ~ott, par. zárass. Eszközli, meghagyja, okozza, hogy valamit vagy valakit be-, el-, ki- stb. zárjanak. | |
* | |
| (zár-at-lan) mn. tt. záratlan-t, tb. ~ok. 1) Amit kinyitás ellen zárral meg nem erősítettek. Záratlan kapu, ajtó. Ellentéte: zárt. 2) Amit zár alá nem rejtettek; nyiltan, szabadon hagyott. Záratlan pénzhez, kincshez könnyen hozzányúl a tolvaj. 3) Ami zárféle csukóeszközzel fölszerelve nincsen; zár nélkül való. Záratlan táska, asztalfiók. | |
* | |
| Kresznerics szerént régi neve Vörös-Berénynek. | |
* | |
| (zár-beszéd) ösz. fn. Akár szó-, akár irásbeli eléadást, értekezést befejező beszéd, illetőleg irat. | |
* | |
| (zár-csěngetyü) l. ZÁRHARANG. | |
* | |
| (zár-da) fn. tt. zárdát. Új alkotásu szó, a régi, de idegen eredetű klastrom, v. kolostor helyett. Némelyek szerént jelenti csak az úgy nevezett clausurát vagyis a kolostornak azon belső részét, különösen elzárt folyosóit, s lakszobáit, melyekbe idegeneknek, tilos a bemenet. V. ö. KOLOSTOR, MONOSTOR, ZÁRLAK. | |
* | |
| (zárda-féle) ösz. mn. Zárda módjára alkotott; zárdai szabályhoz vagy szabályokhoz alkalmazott v. hasonló. Zárdaféle épitmény. Zárdaféle élet. | |
* | |
| (zár-da-i) mn. tt. zárdai-t, tb. ~ak. Zárdában levő, zárdát illető, ahhoz tartozó. Zárdai szerzetesek, cselédek. Zárdai fegyelem, életmód. | |
* | |
| (zár-dal) ösz. fn. Valamely nagyobbféle dalművet befejező zengemény, végdal, végső dal. | |
* | |
| (zárda-nagy) ösz. fn. Általán, zárdai főnök, előljáró, p. perjel, gárgyán. | |
* | |
| (zárda-szerű) l. ZÁRDAFÉLE. | |
* | |
| (zárda-szerűség) ösz. fn. Zárdaszerü minőség. | |
* | |
| puszta Tolna, m.; helyr. Zárdoká-ra, ~n, ~ról. | |
* | |
| (zár-emběr) l. VÉGEMBĚR. | |
* | |
| (zár-ének) ösz. fn. Nagyobbszerű énekmüvet befejező zengemény. | |
* | |
| (zár-erszény). Zárféle csukóval, csappanóval, vagy épen lakatkával ellátott erszény. | |
* | |
| (zár-fa) l. TOLÓZÁR. | |
* | |
| (zár-fal v. ~falazat) ösz. fn. Valamely helyiséget bezáró falazat. | |
* | |
| (zár-fogó) ösz. fn. alakú vas eszköz, melyet a zár ellenében az ajtóragasztóba, vagy falba ütnek, s melynek nyilásába a zár nyelve belejár. | |
* | |
| (zár-föl-oldás) ösz. fn. Birói zárnak megszüntetése. | |
* | |
| áth. m. zargat-tam, ~tál, ~ott, par. zargass. Ormánsági tájszó Baranyában, s am. kerget, űz, abajgat. Eredetére nézve vagy az öszvehúzott zavargat t. i. lovat, barmot zavargatni, am. kergetni; vagy pedig a zar gyök ugyanaz zarándok szónak is elemi részével. | |
* | |
| (zár-gát) ösz. fn. Gát, mely a víznek kiáradását, kifolyását elzárja, elrekeszti. | |
* | |
| (zargat-ás) fn. tt. zargatás-t, tb.
~ok, harm. szr. ~a. Űzés, kergetés. V. ö. ZARGAT. | |
* | |
| (zár-gondnok) ösz. fn. l. ZÁRGONDVISELŐ. | |
* | |
| (zár-gond-viselő) ösz. fn. Illető hatóság által kinevezett tiszti személy, ki a birói zár alá vett vagyon-tömegre gondot visel. Máskép: zárgondnok, zártartó. | |
* | |
| (zár-hang) l. UTÓHANG, 2). | |
* | |
| (zár-harang) ösz. fn. Harang, melylyel valamely községben késő este jelt adnak hogy a kapukat bezárják. Hasonló czélu a néhutt úgy nevezett korhelyharang, melynek jeladására a korcsmázók, s estveli csavargók haza takarodni kötelesek. | |
* | |
| (zár-határ) l. ZÁRHATÁRIDŐ. | |
* | |
| (zár-határ-idő) ösz. fn. Valamely határidőnek végpontja, valamely határidőt bezáró pont. (Präclusivtermin). | |
* | |
| (zár-határ-nap). Valamely határidőnek végső napja. V. ö. ZÁRHATÁRIDŐ. | |
* | |
| (zár-ház) ösz. fn. Lakatosok nyelvén azon pléh, vagy lemezburok, mely a zár lényeges részeit, u. m. rugóit, nyelvét takarja. | |
* | |
| falu Ung m.; helyr. Zaricsó-ra, ~n, ~ról. | |
* | |
| (zár-idő) ösz. fn. 1) Határozott estveli idő, melyben a várak, városok, házak kapuit bezárni kell, vagy szokták. 2) l. ZÁRHATÁRIDŐ. | |
* | |
| (zár-itélet) l. VÉGITÉLET, 1). | |
* | |
| (zár-izom) ösz. fn. Általán gyürüalakú izmok, melyek valamely nyilást bezárnak, p. a seggnek két zárizma, külső és belső. (Spinter ani externus et internus.) | |
* | |
| (zár-jel) ösz. fn. Helyesirási jel (... ), mely közé rendesen oly szót vagy mondatot, vagy kérdő vagy felkiáltó jelet irunk, mely a folyó szöveggel viszonyban van ugyan, de el is maradhat a nélkül, hogy az értelem csonkulást szenvedne. Zárjelbe, zárjel közé tenni, irni, foglalni. Előzárjel, utózárjel. | |
* | |
| (zárjelentés) ösz. fn. Utósó v. végső jelentés. | |
* | |
| (zár-jelez) ösz. áth. Zárjelbe v. zárjel közé foglal. V. ö. ZÁRJEL. | |
* | |
| falu Szala m.; helyr. Zarkaház-ra, ~on, ~ról. | |
* | |
| (zár-kapocs) ösz. fn. Általán kapocs, melylyel valamit bezárunk. Zárkapocs az imakönyvön. | |
* | |
| (zár-kerék) ösz. fn. Kerék, melynek fogai által valaminek mozgását megakasztják. | |
* | |
| (zár-kérő) l. ZÁRLATKÉRŐ. | |
* | |
| (zár-kormány) ösz. fn. A birói vagy hatósági zár alá vett vagyont kezelő több személyből álló valamely testület, bizottság. | |
* | |
| (zár-koz-ás) fn. tt. zárkozás-t, tb. ~ok, harm. szr. ~a. Cselekvés, midőn valaki magamagát elzárja, bezárja. Elzárkozás, bezárkozás. V. ö. ZÁRKOZIK. | |
* | |
| (zár-koz-ik) k. m. zárkoz-tam, ~tál, ~ott, par. ~zál. Az ajtót, kaput magára zárja, hogy másik hozzá ne jöhessenek. A magánykedvelő ember zárkozni, bezárkozni, elzárkozni szeret. Hogy meg ne találják, a kályhalikba zárkozott. Átv. elszigeteli magát, nem közlékeny, nem nyilatkozik. Magába zárkozik. Különböztetésül V. ö. ZÁRÓDIK. | |
* | |
| (zár-koz-ott) mn. tt. zárkozott-at. Aki magát bezárta, elzárta; elszigetelt; titkolódzó, hallgatag. Magába zárkozott mogorva ember. V. ö. ZÁRKOZIK. | |
* | |
| (zár-koz-ott-ság) fn. tt. zárkozottság-ot, harm. szr. ~a. Átv. hallgatag, titkolódzó, magába vonulás, elszigeteltség; érzelmeinek, gondolatainak elrejtése, eltakarása. | |
* | |
| (zár-kő) ösz. fn. Kőmívesek nyelvén, ékalakú kő, melylyel a boltozatívet bezárják, bevégzik. | |
* | |
| (zár-kúp) ösz. fn. A kerekes vagyis kerékre járó mívek kúpalakú része, mely a kereket megakasztja, p. az órákon, hogy felhúzás után a súly le ne szaladjon. | |
* | |
| (zár-lak) ösz. fn. Általán helyiség, melynek lakója másoktól, főkép idegenektől el van zárva. Különösen a zárdának, kolostornak még külön elzárt helyisége. (Clausura). V. ö. ZÁRDA. | |
* | |
| (zár-láncz) ösz. fn. Általán láncz, melylyel bizonyos vonalt elzárnak, hogy az átmenést akadályozzák. Isteni szolgálat alatt a templom előtt, vagy tanácskozás, biráskodás alkalmával a tanácsház, törvényszéki terem stb. körűl zárlánczot húzni. Zárlánczczal elzárni a kikötőt. | |
* | |
| (zár-olás) fn. tt. zárlás-t, tb. ~ok, harm. szr. ~a. Cselekvés, midőn valamit zárolnak, azaz, elzárnak, bezárnak; vagy átv. ért. zár alá vesznek. V. ö. ZÁROL. | |
* | |
| (zár-ol-at) fn. tt. zárolat-ot, harm. szr. ~a, v. ~ja. 1) Általán am. bezárás. 2) Valamely számvitelnek, pl. a kereskedői könyveknél, bezáró befejező része. 3) Hatósági különösen birói intézkedés, melynél fogva valakinek vagyona zár alá vétetik és az alatt tartatik. | |
* | |
| (zár-ol-at-i) mn. tt. zárlati-t, tb. ~ak. Zárlatra vonatkozó, azt illető. | |
* | |
| (zárlat-kérő) ösz. fn. Aki valaki vagyonának zár alá vételét közhatóságnál szorgalmazza v. szorgalmazta. | |
* | |
| (zárlat-szenvedő) ösz mn. és fn. Akinek vagyona hatósági zár alatt tartatik. | |
* | |
| (zár-lemez) ösz. fn. Lemez, mely a zárházat képezi, vagyis, a zár rugóit és nyelvét takaró pléh. | |
* | |
| (zár-ol-ott) l. ZÁROLT. | |
* | |
| (zár-mondat) ösz. fn. A kerekbeszéd utómondata, mely azt mintegy bezárja, vagyis bevégzi. | |
* | |
| (zár-munka) ösz. fn. Munka, mely zárt helyiségben végeztetik. | |
* | |
| (zár-nap) ösz. fn. Azon rendelt időnek, mely alatt valamit tenni, véghez vinni kell, utolsó határnapja, pl. fellebbezési zárnap, melyen túl az el nem fogadtatik; máskép: zárhatárnap. | |
* | |
| (zár-nok) fn. tt. zárnok-ot, harm. szr. ~a, v. -ja. Személy, aki valamely zárt helyiségre, vagy pedig zár alá vett valamely vagyonra felügyel. | |
* | |
| (záró-csavar) ösz. fn. Záróként szolgáló csavar. | |
* | |
| (zár-ó-od-ás) fn. tt. záródás-t, tb. ~ok, harm. szr. ~a. Állapot, mód, midőn valami záródik. | |
* | |
| (zár-ó-od-ik) belsz. m., záród-tam, ~tál, ~ott. 1) Élünk ez igealakkal, midőn a módot, vagy záreszköz nemét határozzuk meg, melylyel valamit zárni lehet. Ezen ajtó, kapu könnyen, nehezen záródik. A börtön ajtaja kivülről záródik. A házunk kapuja csak belülröl záródik. Két forditással záródik. Visszafelé forditott kulcscsal záródik. Kilincscsel, kulcscsal, lakattal, reteszszel, kapocscsal záródik. Nyomás, becsapás által záródik. 2) Mondjuk holmi nyilásokról, midőn öszvehuzódnak. Szeme az álomtól bezáródik. Bezáródott a szája. Némely virágok kelyhei illetésre bezáródnak. 3) Átv. valaminek folytatása véget ér, megszünik. A farsangi zajos mulatságok hushagyó kedden bezáródnak. A fürdési időszak bezáródott. Ellentéte: nyilik, nyitódik. | |
* | |
| (zár-ol) áth. m. zárol-t, v. zárl-ott htn. zárol-ni v. zárl-ani. Zárral a kinyilás, vagy kinyitás, vagy nyitódás ellen erősít; ráfordítja, rátolja, ráteszi a zárt. Kapukat, ajtókat zárolni. Átv. ért. valamely vagyont törvényes zár alá fog v. vesz. V. ö. ZÁR, (1). | |
* | |
| (zár-ol-ás) fn. tt. zárolás-t, tb. ~ok, harm. szr. ~a. Cselekvés, midőn zárolnak valamit. V. ö. ZÁROL. | |
* | |
| (zárol-t) mn. tt. zárolt-at. Zárral erősített. Zár alá vett. Zárolt ajtó. Zárolt vagyon. | |
* | |
| (zár-os) mn. tt. záros-t, v. ~at, tb. ~ak. 1) Zárral ellátott, fölszerelt. Záros ajtó, kapu, szoba. Záros láda, táska, szekrény, asztalfiók. Ellentéte: zártalan. 2) Valamely időpontot bezáró. Záros határidő. | |
* | |
| (zár-parancs) ösz. fn. Felsőségi, hatósági parancs, rendelet, mely valamely vagyont törvényes zár alá vétet. V. ö. ZÁR, (2). | |
* | |
| (zár-pénz) ösz. fn. Pénz, melyet az éjjelre bezárt házkapu vagy házajtó felnyitásaért illetőleg be- vagy kibocsátásért fizetni szoktak. | |
* | |
| (zár-pont) l. VÉGPONT. | |
* | |
| (zár-rúd) ösz. fn. Rúd vasból vagy fából, melylyel nagyobb biztositás végett befülről, vagy kivülről a bezárt ajtót vagy kaput keresztben megerősitik. | |
* | |
| (zár-rugó) ösz. fn. Rugó vagy toll, mely a zár nyelvét ide-oda taszítja. | |
* | |
| (zár-szeg) ösz. fn. 1) Szegek, melyekkel a zárt megerősítik. 2) Derékszeg, mely a nyujtóval a szekér első és hátulsó tengelyét öszveköti, vagy mely az álgyutaligát az álgyutalppal öszvetartja. | |
* | |
| l. ZÁRLATSZENVEDŐ. | |
* | |
| (zár-szó) ösz. fn. A beszédnek vagy eléadásnak vége, mely azt befejezi. | |
* | |
| (zár-t) mn. tt. zártat. Ami v. aki zárva, el-, ki- v. bezárva van; továbbá ahol csak az illető tagok, szakemberek tanácskozhatnak, társaloghatnak. Zárt ülés. Az eskűtt birák, a törvényszéki tagok zárt ülése. Zárt társulat, melyben mások mint tagok részt nem vehetnek. | |
* | |
| (zár-talan) mn. tt. zártalan-t tb. ~ok. Ami zárral ellátva, fölszerelve nincs. Zártalan, ajtó, kapu, láda, szekrény, asztalfiók, táska. Ellentéte: záros. V. ö. ZÁRATLAN. | |
* | |
| (zár-tartó) ösz. fn. l. ZÁRGONDVISELŐ. | |
* | |
| (zár-tét v. ~tétel) ösz. fn. l. ZÁRMONDAT. | |
* | |
| (zár-toll) ösz. fn. l. ZÁRRUGÓ. | |
* | |
| (zár-törés) ösz. fn. A zárnak jogositlan megsértése, felbontása, megsemmisítése. | |
* | |
| (zár-tűsző v. ~tüsző) ösz. fn. Tüsző, mely zárféle kapocscsal, vagy rugóval el van látva. V. ö. TŰSZŐ. | |
* | |
| (zár-ütköző) ösz. fn. A lakatnak kajmós v. horgas nyelvhegye, mely zárláskor a fogóba akad. | |
* | |
| (zár-vonal) ösz. fn. Vonal, avagy sorompó, mely, a be- vagy kimenetelt, vagy mindkettőt tiltja elzárja. | |
* | |
| falu Szala m.; helyr. Zászádhegy-re, ~ěn, ~ről. | |
* | |
| falu Szala m., hely. Zászádszelő-re, ~n, ~ről. | |
* | |
| fn. tt. zászló-t, harm. szr. ~ja, v. zászlaja. Rúdra, póznára akasztott lengeteg szövetdarab, melyet különféle jelül, jelvényül, czimerül, szertartási diszletül stb. szokás kitüzni vagy hordozni. Nemzeti zászló, melynek szövete az illető nemzet jelszinét viseli, pl. a vörös, fehér, zöld magyar nemzeti zászló. Testületek, czéhek zászlóji. Templomi zászlók, melyeket körmenetek, bucsujárások alkalmával hordoznak. Egy rudú, több rudú zászlók. Négyszögü, hosszukás, fecske farkú zászlók. Mérnöki zászló. Tornyokra vásárokon kitűzött zászlók. Tengeren vagy folyókon levő, hajókon lengő zászlók. Kitüzni, lobogtatni behúzni a zászlót. Kitették a vörös zászlót (km.) tulajdon értelemben am. tűz van; általános ért. veszély van. Szép egyesség emeli a zászlót. (Km.). Hadi zászló, mely alá, mint mondani szokás, bizonyos számu katonákból álló sereg esküszik, s melyet hadi gyakorlatok alkalmával és harczban előttök visznek. Zászló alá esküdni, ahhoz hűnek maradni. Elhagyni a zászlót. Visszatérni a zászlóhóz. "Akik zászlóm alá oly véggel jöttek, hogy mindenikünknek mind az győzedelem, mind az halál köz legyen." II. Rákóczi Ferencz a gyömrői táborban 105. julius 3. A zászló lebegését különösen lobogás-nak mondjuk, honnan máskép lobogó a neve. Királyi sászlók lobognak. (Egyházi ének). Átv. zászlóhoz hasonló, és forgékony nyelű lemez az épületeken, különösen várak falain, tornyain. Némely tájakon a z elhagyásával: ászló. Miklosich rokonitásai a cseh zaszlóna, függöny, továbbá a szlovak zászlon, zászlona (Jancsovicsnál szintén am. függöny). Egyébiránt magát a zászló szót Jancsovics zásztava szláv szóval fejezi ki. | |
* | |
| (zászló-ally, v. ~alj v. ~aly) ösz. fn. tt. zászlóal-t, tb. ~ak, harm. szr. ~a. Bizonyos zászló alá esküdött, és az alatt szolgáló, illetőleg csatázó katonák serege, mely számra nézve a hadseregek más-más szervezeténél fogva különböző. Gyalog zászlóalj, (Bataillon) milyen egy magyar-osztrák ezredben legalább három, de háborús időben négy, sőt több is szokott lenni. Lovas zázslóalj. (Divisio). Ezredesi, első őrnagyi, másod őrnagyi zászlóalj, amint azt közvetlenül vagy az ezredes, vagy az őrnagyok vezénylik. | |
* | |
| (zászló-alj-parancsnok) ösz. fn. Valamely zászlóalj vezénylője. | |
* | |
| (zászló-anya) ösz. fn. A zászlónak ünnepélyes fölszentelésekor egyik főszerepet vivő hölgy. | |
* | |
| (zászló-csiga) ösz. fn. Hólyagos csiganem Keletindiában. (Bulla physis.) | |
* | |
| (zászló-hordó) l. ZÁSZLÓVIVŐ. | |
* | |
| v. ~NYÉL, (zászló-nyel v. ~nyél) ösz. fn. Nyel, melyre a zászló lebenyege kötve van, s melynél fogva azt kitüzik, vagy hordozzák. | |
* | |
| (zászló-örs) ász. fn. Örs v. őrség, mely zászló őrizetével van megbízva. | |
* | |
| (zászló-os) mn. tt. zászlós-t, v. at, tb. ~ak. 1) Zászlóval, vagy zászlókkal ellátott, fölszerelt, megjelelt. Zászlós torony. Zászlós bucsujárók. Zászlós hajók. 2) l. ZÁSZLÓSUR. | |
* | |
| ösz. fn. Üreges talap, melybe a zászlót tüzik, vagy bőrből készült öblös tok, mely szíjon a zászlóvivő nyakában lóg, s a zászlónyelet tartja. | |
* | |
| (zászlós-úr) ösz. fn. A régi magyar védrendszerben igy neveztettek mindazon főurak, kik kötelesek voltak saját zászlóik alatt úgynevezett bandériumot vezetni a harczba, köz zászlósurak, kiktől különböztek a valódi zászlósurak (barones regni) vagyis az ország és királyi udvar főhivatalnokai, s méltóságai, u. m. a nádor, országbiró, horvát- és tótországi bán, tárnokmester, továbbá föajtónálló, főasztalnok, főkamarás, a magyar testőrsereg kapitánya, és a pozsonyi gróf. Régente e czimet és rangot viselték az erdélyi vajda, a szörényi, macsói, temesi bánok, s az auranai perjel is. | |
* | |
| (zászló-szentělés) ösz. fn. Innepélyes egyházi szertartás, midőn a pap valamely testület újdonúj zászlóját megáldja, s fölavatja. | |
* | |
| (zászló-tartó) ösz. fn. Ezelőtt az osztrák hadseregben föltiszt volt, ki rangra nézve alhadnagy után állott. Jelenleg valamely altiszt, ki az úgynevezett zászlóalj zászlóját viszi. | |
* | |
| (zászló-tiszt) ösz. fn. Főrangu tiszt valamely tengeri hajóseregnél, kinek rangjelül zászlója van. | |
* | |
| (zászló-tok) ösz. fn. Tok, melybe a zászló lobogóját öszvegöngyölgetve betakarják. | |
* | |
| (zászló-vivő) ösz. fn. Általán, személy aki bizonyos testület előtt a zászlót viszi. Czéhek, tanuló ifjuság, bucsujárók zászlóvivője. A hadseregnél különösen zászlótartó a neve. Átv. személy, aki bizonyos merény vállalat, kitüzött czél elérésére vezérül, utmutatóul működik; népies nyelven: kolompos. | |
* | |
| fn. tt. zászpát. Növénynem a hathímesek seregéből és háromanyások rendéből; csészéje nincs; bokrétája hat szirmu; tokja három, sok magvu. (Veratrum). Fajai Diószegi-Fazekasnál: fejér zászpa, máskép köznyelven: fejér húnyor, néhutt: csömőrüző fű; és fekete zászpa. Némely régieknél am. a latin helleborus, amely Diószegi-Fazekasnál húnyor. | |
* | |
| (zászpa-kikerics) ösz. fn. Kikericsfaj, melynek piros virága őszszel minden levél nélkül buvik ki a földből; levelei a tokkal együtt a következő tavaszszal nőnek fel. (Colchicum autumnale.) Máskép köznépiesen a virágáról: öszike, v. őszi kökörcsin v. kikerics; levele és gyümölcséről: törpe zászpa, fejes nászpa. | |
* | |
| puszta Pest Solt m.; helyr. Zásztó-ra, ~n, ~ról. | |
* | |
| (zát-ony) fn. tt. zátony-t, tb. ~ok, harm. szr. ~a. Föltorlódott föveny a folyók, tavak-tengerek fenekén vagy fölmagasodó sziklás vizfenék, mely valamint egyfelől a meglábolást, átgázolást lehetővé teszi, másfelől a hajóknak akadályt v. gátot s néha veszélyt is okoz. Zátonyon megfeneklett hajó. Zátonyra vetett gálya. Zátonyra jutni, kerűlni.
A magyarból elemeze a zát törzs talán am. gát, tehát zátony annyi volna mint gátony. Egyébiránt Miklosich szerént szlovákul szinte zátony (Sandbank), újszlávul pedig záton am. sziget (Insel.) Jancsovicsnál egyik sem jön elé. | |
* | |
| (zátony-ol-ás) fn. tt. zátonylás-t, tb. ~ok, harm. szr. ~a. Zátonyba ütődés, zátonyon fennakadás. | |
* | |
| (zátony-ol-ik) k. m. zátonyl-ott, htn. ~ani. Zátonyba ütődik, zátonyba fenn akad. A hajó megzátonylott. | |
* | |
| (zátony-os) mn. tt. zátonyos-t, v. ~at, tb. ~ak. Aminek fenekén zátony vagy zátonyok emelkednek. Zátonyos folyó. V. ö. ZÁTONY. | |
* | |
| kemenesali tájszó, s am. patvarkodik, perlekedik, veszekedik. Vagy ,patvarkodik' vagy talán ,zádorkodik' módosulata. | |
* | |
| puszta gyök zavadzál, zavakol és zavar Szókban. l. ZAVAR, (1) végén. | |
* | |
| (zav-ad-oz-ál) önh. m. zavadzált. A Tájszótár szerént barkó szó; s jelentése: láb alatt hentereg v. fetreng. V. ö. ZAVAR, (1). | |
* | |
| (zavak-ol) l. ZABAKOL. | |
* | |
| (zav-ar) áth. m. zavar-t. 1) Valamely higgadt folyadékot, melynek söpreje, szemetje, stb. leülepedett, turkálás, keverés, zárás és általán mozgatás által tisztátalanná, homályossá, sürüvé tesz. Vizet zavarni, fölzavarni. Átv. ő nem zavar vizet, tétlen, békés, vagy kevés lelki tehetségü. Rázás, forgatás által fölzavarni a söprűn állo mustot, ecczetet, gyógyfőzetet. 2) Ami bizonyos rendben, vagy nyugott állapotban volt, annak részeit összevisszahányja, forgatja, kellő helyeikből kimozdítja, összebonyolítja, kuszálja stb. Zavarni a rendet. 3) Átv. nyugtalanít, háborít. Zavarni a békét, egyetértést mulatságot. Ezen esemény engem igen megzavart; fejemet, eszemet megzavarta. 4) Valamit rendetlenül végez. Zavarja a beszédet, a teendőket. 5) Ide-oda kerget, űz, zaklat, erőszakosan sürget. Zavarja a lovakat, erősen hajtja. A gulyát ménest zavarni, bezavarni az akolba. Valakit vallatás, próbatét alatt megzavarni.
Ezen ige alapfogalomban oly forgatás a vonatkozik, mely által valami rendes állapotából rendetlenre,vagy rendkivülire változik. Gyöke za v. zav azon csa és ka gyökökkel azonos, melyekből félrehajlást, kigörbeděst jelentő származékok erednek, mint, csák, csákó, csáklya, csámpa, kajla, kajmó, kajsza stb. Képzőjére nézve azon hasonló képzőjű igék osztályába tartozik, melyek cselekvése forgatás által történik, mint: csavar, takar, facsar, kapar, hadar, teker, hidor, kotor, sodor, gyötör, pödör stb. Öszvehúzva: zúr v. zűr, honnan ez öszvetételek: zúrzavar v. zűrzavar, zurjazavarja v. zűrizavarja. E tekintetben hasonló hozzá csúrcsavar v. csűrcsavar. Azon igék egyike, melyek ugyanazon alakban, és értelemben főnevek is, mint, csavar, les, nyom, zár stb. Alapfogalomban és gyökben rokon zivar, zivatar szókkal, mennyiben mindegyik bizonyos hanggal járó kavargása vonatkozik. Továbbá mindkét tekintetben rokonnak tekinthető hab-ar és ka-var szókhoz is. | |
* | |
| (zav-ar) fn. tt. zavar-t, tb. ~ok, harm. szr. ~a. 1) Valamely folyadéknak idegen részekkel, seprüvel, szeméttel stb. kevert, vegyitett, tisztátalan, homályos, megsürüsödött állapota, melyről azt szoktuk mondani; zavaros. 2) Fölforgatott, bonyolodott, öszvevisszahányt, kuszált állapot, vagy minemüség; rendetlenség. 3) Átv. a kedélynek, vagy észnek fölforgatott állapota, midőn nyugtalankodik, háborog, eligazodni, kellőleg intézkedni, magát elhatározni nem képes, midőn valamivel tisztában nincs. Zavarba jönni, esni. Zavarban lenni. Valakit zavarba ejteni, hozni. Az egész ember csupa zavar. Beszéde merő zavar, melynek se füle, se farka. V. ö. ZAVAR, (1). | |
* | |
| falu Pozsony m.; helyr. Zavar-ra, ~on ~ról. | |
* | |
| fn. tt. závár-t, tb. ~ok, harm. szr. ~a v. ~ja. Fából csinált egyszerű zárféle készület, a közönséges falusi szobák, kamrák, présházak, istállók stb. ajtaján. Csapó v. billentyüs závár, mely kilincs gyanánt fölnyomható, vagy leereszthető. Tolózávár, melyet záráskor az ajtóragasztóba taszítanak. Eredetére nézve vagy a zár szó megnyujtott módosulata, vagy pedig zárfa szóból némi áttétellel származott; vagy végre a szláv nyelvek valamelyikéből jött által nyelvünkbe, minthogy Miklosich szerént eléjön szerb és szlovák nyelven: zavor, cseh nyelven: závora. Beregszászi felhozza hasonlitólag a persa zavár szót, moly Vullers szerént am. custos (aegrotorum vel captivorum). | |
* | |
| fn. tt. zavarát. Székely tájszó és fn. Gúzsokkal öszvefoglalt hasábokból álló kertelet, vagy kapu. Rokonnak látszik zár, závár főnevekkel. | |
* | |
| (zav-ar-ás) fn. tt. zavarás-t, tb. ~ok, harm. szr. ~a. Cselekvés, midőn zavarnak, zavarossá tesznek valamit. V. ö. ZAVAR, ige. | |
* | |
| (zav-ar-atlan) mn. tt. zavaratlan-t, tb. ~ok. Ami nincs megzavarva; tiszta, higgadt, ülepedett, söprütlen. Átv. háborítlan, csendben, békében hagyott. V. ö. ZAVAR, (1). | |
* | |
| (za-ver-ék) fn. tt. zavarék-ot, harm. szr. ~a. 1) Söprüs, tisztátalan, öszve nem illő részekből vegyített folyadék, kotyvadék. 2) Rendetlenül összevisszahányt, kevert holmi. 3) iMidőn melléknevül használtatik, akkor öszvetett szót alkot, s am. zavart, kevert, kotyvasztott. Zavarékbor, zavarékleves. Rokonai: kavarék, keverék, habarék. | |
* | |
| (zav-ar-ék-os) mn. tt. zavárékos-t, v. at, tb. ~ak. Söprüs, tisztátalan, ülepedetlen; zavaros. Zavarékos víz, bor, sör. | |
* | |
| (zav-ar-og-at) gyak. áth. m. zavargat-tam, ~tál, ~ott, par. ~gass. Gyakran, folytonosan, ismételve, vagy aprózva zavar valamit. V. ö. ZAVAR, (1). | |
* | |
| (zav-ar-og-at ás) fn. tt. zavargatás-t, tb. ~ok, harm. szr. ~a. Gyakori, ismételt, vagy aprózva üzött zavarás, háborgatás, nyugtalanítás. V. ö. ZAVARÁS. | |
* | |
| (zav-ar-ít) áth. m. zavarít-ott, par. ~s, htn, ~ni, v. ~ani, Zavarossá tesz; alját, üledékét, söprüjét fölkeveri valaminek. Képzésre hasonló ezekhez: csavarít, kanyarít, sanyarít, fanyarít, sodorít, pödörít stb. | |
* | |
| (zav-ar-ít-ás) fn. tt. zavarítás-t, tb. ~ok, harm. szr. ~a. Cselekvés, mely által valami zavarossá tétetik. | |
* | |
| (zav-ar-od-ás) fn. tt. zavarodás-t, tb. ~ok, harm. szr. ~a. Állapotváltozás, midőn zavarodik valami. Víznek, bornak zavarodása. Átv. háborodás, nyugtalanodás. V. ö. ZAVARODIK. | |
* | |
| (zav-ar-od-ik) k. m. zavarod-tam, ~tál, ~ott. Mondjuk folyadékról, midőn higgadtsága megváltozik, tisztátalanná lesz, midőn söprüje, üledéke fölkeveredik vagy idegen testrészekkel elegyedik. Áradáskor zavarodik a viz. Átv. kedélye nyugtalanodik, háborodik, vagy elhatározó tehetsége akadoz, s nem tudja, mitevő legyen, vagy, mint szokás mondani, zavarba jő. V. ö. ZAVAR, (2). | |
* | |
| (zav-ar-od-ott) mn. tt. zavarodott-at. 1) Rendetlenül összevisszahányt, bonyolodott, fölforgatott; háborodott. Zavarodott halmazban heverő gyüjtemény. A hazát zavarodott állapotban találni. 2) Lelki tehetségekre vonatkozva, aminek rendes szabályos működése megszünt; megbomlott. Zavarodott fej, ész, elme, kedély. | |
* | |
| (zav-ar-od-ott-ság) fn. tt. zavarodottság-ot, harm. szr. ~a. Átv. zavarodott lelki állapot, vagy tulajdonság. V. ö. ZAVARODOTT, 2). | |
* | |
| (zav-ar-os) mn. tt. zavaros-t, v. at, tb. ~ak. Folyadékról szólva, holmi söprüs, nyálkás, szemetes, mocskos stb. részek belevegyülése miatt tisztátalan, homályos. Zavaros víz, bor, sör. Zavaros vizelet. Zavaros vizben jó halászni. (Km.). A Tisza, a Duna beh zavaros. (Népd.). Ellentétei tiszta, híg, átlátszó, ülepedett. Átv. rendetlen, öszvefüggetlen, kúszált. Zavaros beszéd. V. ö. ZAVAR (2). | |
* | |
| (zav-ar-os-ít) áth. m. zavarosít-ott, par. ~s htn. ~ni, v. ~ani. Üledékét, söprüjét fölkeverve, vagy idegen részeket belevegyítve zavarossá, azaz tisztátalanná, homályossá tesz valamit. | |
* | |
| (zav-ar-os-ít-ás) fn. tt. zavarosítás-t, tb. ~ok, harm. szr. ~a. Cselekvés, mely által valami zavarossá tétetik. | |
* | |
| (zav-ar-os-od-ás) fn. tt. zavarosodás-t, tb. ~ok, harm. szt. ~a. A folyadéknak állapotváltozása, midőn zavarosodik. V. ö. ZAVAROSODIK. | |
* | |
| (av-ar-os-od-ik) k. m. zavarosod-tam, ~tál, ~ott. Higgadt állapota, vagy mineműsége zavarosra változik; söprüsödik, homályosodik, sürüsödik. Zavarosodik a folyó, midőn az árvíz iszapot hoz bele. A söprűn fekvő must, eczet zavarosodik, midőn megrázzák. V. ö. ZAVAROS. | |
* | |
| (zav-ar-t) mn. tt. zavart-at. Aminek alja, üledéke, söprüje a higgadt tiszta részekkel öszvekeveredett; holmi mocsokkal vegyitett. A zavart vizet csepegtetés által, a zavart bort vizhólyaggal megtisztítani. Átv. rendetlen, bomlott. Zavart beszéd. Zavart elme, ész. | |
* | |
| (zav-ar-talan) l. ZAVARATLAN. | |
* | |
| (zav-art-an) ih. Zavart állapotban, vagy módon, tulajd. és átv. ért. véve. Zavartan érkezett borok. Zavartan beszélni. | |
* | |
| (zav-ar-t-ság) fn. tt. zavartság-ot, harm. szr. ~a. Zavart állapot, zavart minőség. | |
* | |
| (zav-ar-úl) önh. m. zavarúlt. l. ZAVARODIK. | |
* | |
| (zav-ar-úl-t-ság) l. ZAVARODOTTSÁG. | |
* | |
| Zvonáricsnál (M. Postilla. I. R. 28. 1.) am. szivárvány. | |
* | |
| falu Bereg m.; helyr. ~falvár-a, ~n, ~ról. | |
* | |
| faluk Pozsony és Tolna m.; helyr. Závod-ra, ~on, ~ról. | |
* | |
| l. ZÁVÁR. | |
* | |
| (záv-oz-va) ih. Oldalasan, félre. A Tájszótár szerént barkó szó. Mint alakja mutatja, a divatból kiment závoz igéből származott, melynek törzse záv rokonnak látszik a szekér oldalának részét tevő záp szóval, tehát mintha volna: zápozva. | |
* | |
| mváros Trencsén m.; helyr. ~Ugrócz-ra, ~on, ~ról. | |
* | |
| falu Szala m:; héelyr. Zebeczké-re, ~n, ~ről. | |
* | |
| falu Hont m.; helyr. Zebegény-be, ~ben, ~ből. | |
* | |
| falu Zemplén m.; helyr. Zebegnyő-re, ~n, ~ről. | |
* | |
| fn. tt. zebrát. A lovak nemének egyik faja, mely alkatra és nagyságra szamárhoz hasonló; szép fényes, fehér szőre van, melyet szabályos fekete csíkok tarkítnak s déli Afrikában lakik. | |
* | |
| (zebra-ló) ösz. fn. l. ZEBRA. | |
* | |
| falu Bihar m.; helyr. Zecsé-re, ~n, ~ről. Máskép: Kisháza. | |
* | |
| fn. tt. zegernyét. Zivataros, égiháborús idő, förgeteg. Túl a Dunán divatos szó, s Kemenesalon jelent havas esőt is. Máskép: zehernye. Valószínüleg hangutánzó, mint zihar, zivar, zivatar, e gyökeik is zeg, zeh, zih, ziv, valamint törzseik: zeger, zeher, ziher, zivar rokon hangúak. | |
* | |
| (zegernye-es) mn. tt. zegernyés-t v. et, tb. ~ek. Zivataros, förgeteges. Zegernyés idő, eső. Átv. haragos kedvű, veszekedő, zavargó ember. | |
* | |
| iker fn. l. SZIGSZEG. | |
* | |
| l. ZEGERNYE. | |
* | |
| falu Gömör m.; helyr. Zehernyé-re, ~n, ~ről. | |
* | |
| puszta Baranya m.; helyr. Zehi-be, ~ben, ~ből. | |
* | |
| erdélyi falu Hunyad m.; helyr. ~faluk-ra, ~n, ~ról. | |
* | |
| fn. tt. zekét. Erdélyben, különösen a Székelyföldön divatos szó, s jelentése: durva szövetből, daróczból, készült dolmányszűr szabásu öltöny, szűrkankó. Térdig érő szűr (Báró Lakos). Hasonjelentésüek: zekele (Szabó D.), czedele (Kászonban), szokmány, v. zokmány (Udvarhelyszéken), másutt: czondra, darócz (Túry Ignácz), Molnár A. szerént megfelel neki a latin sagum. Mandsu nyelven szeke Gabelentz szerént am. Zobel. Arab-persa nyelven: szikka v. szikke am. indumentum, vestis (Vullers, az betű alatt. 8. pont.) | |
* | |
| (zeke-árus) ösz. fn. Zekével mint áruval kereskedő. | |
* | |
| l. ZEGERNYE, ZEGERNYÉS. | |
* | |
| (zeke-es) mn. tt. zekés-t v. et, tb. ~ek. Zekét öltött, zekébe öltözött, kurta mentés. | |
* | |
| (zeke-zuka) tréfás ikerszó, tt. zekezuká-t. Holmi dibdáb podgyász, ruhanemüek, eszközök stb. Minden zekezukáját elvitte. (Km.). Hasonló jelentésüek: kiczit-kaczat, retye-mutya, czele-csula. Ugy látszik, nem egyéb, mint az egy jelentésü zeke és zokmány szók játszias ikerítése. | |
* | |
| falu Szala m.; helyr. Zelefá-ra, ~n, ~ról. | |
* | |
| mn. tt. zelegor-t, tb. ~ok. A Székelyeknél jelent veszekedő, zegernyés, részeg embert. Alakjára nézve sajátnemű. Talán szél és gar szókból van akként öszvetéve, mint szele-verdi. V. ö. GAR. | |
* | |
| NAGY~, KIS~, puszták Szabolcs m. helyr. Zelemérre, ~ěn, ről. | |
* | |
| falu Nógrád m.; helyr. Zelené-re, ~n, ~ről. | |
* | |
| ALSÓ~, FELSŐ~, faluk Nyitra m.; helyr. Zellé-re, ~n, ~ről. | |
* | |
| falu Nógrád m.; helyr. Zellenik-re, ~én, ~ről. | |
* | |
| fn. tt. zeller-t, tb. ~ěk, harm. sz. ~e. Növénynem az öthímesek seregéből és kétanyások rendéből; nagygallérja egy levelű; kisgallérja igen apró vagy nincs is; virági egyenlők, s többnyire termők; gyümölcse tojásdad, karczolt, apró. (Apium). Diószegi-Fazekasnál két faja van: 1) Petrezselyem-zeller, a közönséges petrezselyem (apium petroselinum), gyökere hosszú alakú; 2) nagyszagu zeller, a közönséges zeller (apium graveolens), gyökere gumós, zömök alakú, szét ágazó szálacsokkal. Mindkettő általán ételekben használt konyhaszer. | |
* | |
| (zeller-ěs) mn. tt. zellerěs-t, v. et, tb. ~ek. Zellerrel-készített, amiben zellert főztek. Zelleres leves, becsinált. | |
* | |
| (zeller-gyökér) ösz. fn. A zellerféle növény zömök gyökere, melyet levesbe, becsináltba, salátának stb. használnak. | |
* | |
| (zeller-leves) ösz. fn. Leves, melynek főalkatrésze zeller gyökérből áll. | |
* | |
| (zeller-saláta) ösz. fn. Szeletekre hasogatott, nyers vagy megfőzött zellergyökér, saláta módjára, ecettel olajjal elkészítve. | |
* | |
| székely tájszó, mely atyafiságot, vérrokonságot, hozzátartozókat jelent. Talán a szűlöttség szónak elferditése. | |
* | |
| KIS~, NAGY~, faluk Nógrád m.; helyr. Zellő-re, ~n, ~ről. | |
* | |
| fn. tt. zelniczét. A kéthimesek seregébe, és egyanyások rendébe tartozó fanem, melynek bokrétája négy metszésü, nyakatlan, metszései legöngyölödnek; bogyója csontárforma, egy magvú. (Phillyrea.) Eredete homályos. A tótban van ugyan zelencze, de ez téli zöldet jelent. | |
* | |
| (zelnicze-bogyó) ösz. fn. A zelnicze növénynek bogyó forma gyümölcse. | |
* | |
| (zelnicze-meggy) ösz. fn. A meggyek neméhez tartozó növényfaj, melynek fája középszerű, levelei aprón fürészesek, nyelein mindkét felül egy-egy bibircsó, virágai fürtösek, gyümölcse fekete. Máskép népiesen: kutya-, v. vad-, v. gerézdes cseresznye, néhutt csak: zelnicze. (Prunus padus.) | |
* | |
| falu Sopron m.; heIyr. Zemenyé-re, ~n, ~ről. | |
* | |
| puszta Arad m.; helyr. Zemerd-re, ~ěn, ~ről. | |
* | |
| elavult fn. tt. zemes-t, tb. ~ěk, Páriz-Pápai, Calepinus és Szabó D. szerént jelentett irhaféle bőrt. Lengyelűl: zamesz, németül: Sämisch-Leder, Gemsleder, francziául: chamois. | |
* | |
| mváros Zemplén, puszta Torna m.; helyr. Zemplén-be, ~bn, ~ből. | |
* | |
| az északi Kárpátoktól kezdve egész a Tiszáig hosszan nyúlik le, határai északról Gácsország, keletre Unh és Zabolcs, délre Szabolcs, Borsod, Abaúj, Sáros vármegyék. Alsó keleti és déli részen van a Hegyalja, hol a világhírü tokaji bor terem. | |
* | |
| v. ZĚN, természeti hangszó, melyből zěněg v. zeng, zendít, zendül az újabb korban önállólag használatba is jött zene, és származékaik erednek. Vastaghangon megfelel neki zon, melyből zong, zongás. Máskép: zön, zöng, zöngés. Rokonai: csěn, csěng, v. csön, csöng, dön, döng, don, dong, és a rút zengést jelentő csangó gyöke csan. Ugyanezen természeti hang rejlik a latin sonus, tonus, sono, tono szókban. Mongolul: czengge-kü, am. lustig seyn, sich vergnügen, jubeln, innen czenggel, die Freude, Ergötzlichkeit, Jubel. A magyarban gyökhangzója inkább közép ě mint nyilt e, mert származékaiban terjedelmes tájszokás szerént ö-vel cseréltetik föl, p. zöndül, zöndít, zönög stb. | |
* | |
| törzse a zendít, zendül igéknek és származékaiknak. Azt tartjuk, hogy a zeng szó módosulata, ahonnan zendít, zendül am. zengít, zengül, mint csendít, csendül am. csengít, csengül stb. | |
* | |
| (zěn-d-í-t v. zen-g-ít) áth. m. zěndít-ett, par. ~s, htn. ~ni v. eni. Tulajdonkép, eszközli, véghez viszi hogy valami zengjen, zengő hangon szóljon. A villanyos felhő eget zendít. A hegedűt megzendíteni. Átv. és szokottabb ért. háborgó, zajos mozgalomra indít, ösztönöz, izgat. Törvényes ura ellen zendíteni a népet. Az izgató szónok fölzendítette a várost. V. ö. ZĚNG. | |
* | |
| (zěn-d-ít-és) fn. tt. zěndítés-t, tb. ~ěk, harm. szr. ~e. Hatás, cselekvés, mely által valami zengővé tétetik; vagy átv. bizonyos népsokaság háborgásra izgattatik. | |
* | |
| (zön-d-ít-ő) mn. és fn. tt. zendítő-t. Átv. ért. aki vagy ami zajos háborgásra, forradalomra, fölkelésre, ellenszegülésre izgat. Zendítő szónok. Zendítő beszédek, röpiratok. Mint önálló főnév jelent személyt, ki zendűlésre, pártütésre, forradalomra izgat. | |
* | |
| (zěn-d-ül) önh. m. zěndűl-t. 1) Zengő hangon megszólamlik, zengeni kezd, zengővé lesz. Zendül, megzendül a hegedü, ha vonóval huzzák. Zendülnek füleim. (Szabó D.). Megzendült az erdő a kiáltástól. (Szabó D.). Zendül, megzendül a villanyterhes felhőtöl az ég. 2) Átv. ért. zajt ütve nyugtalankodni, háborogni, pártoskodni, lázadni indúl, vagy perbe száll. Zendül, fölzendül a bujtogatott nép. A törvényes hatalom ellen zendülni. A rosz házas társak gyakran öszvezendűlnek. | |
* | |
| (zěn-d-ül-és) fn. tt. zěndülés-t, tb. ~ěk, harm. szr. ~e. Átv. lázadási forrongás, háborgás, zajongás, ellenszegülés, fölkelés, pártütés. A zendülést csillapítani, elnyomni. A népet zendülésre izgatni. | |
* | |
| (zěn-d-ül-ő) mn. és fn. tt. zendülő-t. Aki a törvényes hatalom, vagy felsőség, elüljáróság, hatóság ellen föllázad, pártot üt, háborog, fölkel stb. | |
* | |
| (zěn-e) fn. tt. zěnét. Ujabb korban a köz szokásu, de idegen eredetű muzsika helyett divatba jött szó. Egyházi, világi, operai, katonai zene. Vig, andalgó, szomorgó zene. Éjjeli, lakodalmi, tánczzene. Szózatos v. énekzene; hangszeres zene. "Megromlott hangszerrel a legnagyobb művész sem idézhet elé harmoniát, de vajjon ebből az következik-e, hogy a zene csak a hangszernek tulajdonitható." B. Eötvös József. Gondolatok.
"Egy gyönge csalogány Csattogja gyász zenéjét." Vörösmarty. (Madárhangok). | |
* | |
| (zene-bona) iker fn. tt. zěnebonát. Átv. ért. lázongás, zajgó háborgás, forrongás, zavargó perpatvar, pártoskodók viszálkodása. Nagyobbszerüsége által különbözik tőle forradalom. "Hogy ha Isten könyörülne rajtunk... ěs minden zenebona nélkül szabad választástok lenne." Báthori István király 1578-ban. (Magyar Történelmi Tár. VIII. K. 214. 1.) Eredetre nézve a két természeti gyökhang zen, bon ikerített származéka, milyenek ezek is: dérdúr, deredara, terefere, teretura, szuszimuszi, licslocs, tritytroty, mendemonda, szíszó, szíreszóra stb. Legközelebb áll hozzá a csupán zavaros hangokat jelentő zenezuna. | |
* | |
| (zene-bonás) ikeritett mn. tt. zenebonás-t, v. ~at, tb. ~ak. Zenebonát indító; a törvényes rend, és felsőség ellen zajosan lázongó, háborgó; a köz csend zavarója. Zenebonás nép. Zenebonás izgató, lázitó. V. ö. ZENEBONA. | |
* | |
| (zene-bonáskodás) ösz. fn. Zenebonát gyakorló, űző indulatoskodás; lázongó háborgás. | |
* | |
| (zene-bonáskodik) ikerített gyak. k. m. zenebonáskod-tam, ~tál, ~ott. Zenebonás kihágásokat űz, gyakorol; mint elégületlen pártoskodik, lázong, háborog, a közrendet és csendet nyugtalankodásai által zavarja. | |
* | |
| (zěne-darab) l. ZĚNEMŰ. | |
* | |
| (zěn-ěd-e) fn. tt. zenedét. Tanintézet, melyben a növendékek énekelni, különféle hangszereken játszani tanulnak, vagyis általán zenészetre képeztetnek. | |
* | |
| (zěne-egylet) ösz. fn. Zenészek társulata. | |
* | |
| l. ZĚNG, ZĚNGÉS. | |
* | |
| (zěn-ěg-tet) l. ZĚNGET. | |
* | |
| (zene-kar) ösz. fn. Zenehangszerekkel müködő zenészek. Szinházi, templomi zenekar. | |
* | |
| (zene-kiséret) ösz. fn. Éneket, dallamot kisérő hangszeres zene. | |
* | |
| (zěne-költemény) l. ZĚNEMŰ. | |
* | |
| (zěne-költő) l. ZĚNESZERZŐ. | |
* | |
| (zěn-e-el) önh. m. zěnél-t. Bizonyos hangszeren játszik, zenét csinál, vagy, mint idegen szóval mondani szokták, muzsikál. Szépen, ügyesen, roszul zenélni. Templomban, színházban, lakoma alatt zenélni. | |
* | |
| (zěn-e-el-és) fn. tt. zěnélés-t, tb. ~ěk, harm. szr. ~e. Cselekvés, midőn valaki zenél; idegen szó után: muzsikálás. | |
* | |
| (zěne-mű) ösz. fn. Zenehangokból vagyis zöngékből bizonyos szabályok szerént alkotott a leirt mű. | |
* | |
| (zěne-mű-árus) l. ZĚNEMŰKERESKĚDŐ. | |
* | |
| (zěne-mű-kereskědés) ösz. fn. Leírt zeneművek árulása. | |
* | |
| (zěne-mű-kereskědő) ösz. mn. és fn. Aki leirt zenemüveket árul. | |
* | |
| ~MÜVÉSZ, (zěne-művész) ösz. fn. A zenét elméletileg és gyakorlatilag ismerő művész; máskép: zenész. | |
* | |
| ~MÜVÉSZET (zěne-művészet) ösz. fn. Müvészet, melynek tárgyát zene és zenemüvek teszik; máskép: zenészet. | |
* | |
| ösz. fn. Zenélő készülettel ellátott óra, mely óraütéskor, vagy azon kivül is, ha meghuzzák, bizonyos zenemüvet játszik. | |
* | |
| (zěn-ész) fn. tt. zenész-t, tb. ~ek. 1) Általán, zenemüvész. 2) Ki egy vagy több hangszeren játszik. Ídegen nyelven: muzsikus, muzsikás. Templomi, tábori, szinházi zenészek. Mükedvelő zenész.
"És jőnek a zenészek: Pintyőke és a csíz." Vörösmarty. (Madárhangok). Rovarfaj, mely zizegő tulajdonságától vette nevét. | |
* | |
| (zěne-szerzemény) l. ZĚNEMŰ. | |
* | |
| (zěne-szerző) ösz. mn. és fn. Aki zeneműveket alkot, teremt. | |
* | |
| (zěn-ész-et) fn. tt. zeněszet-ét, harm. szr. ~e. l. ZĚNEMŰVÉSZET. | |
* | |
| (zěne-szó) ösz. fn. A zenének hallható kifejezése, am. maga az egyszerű zene. | |
* | |
| iker fn. tt. zenezunát. Haszontalan csevegésü zengészongás, terefere, teretura, deredara Kriza J. szerént zaj, szózaj. | |
* | |
| v. ZĚNĚG (zěn-ěg) gyak. önh. m. zěněg-tem, ~tél. v. ~ěttem. ~ěttél, ~ětt, htn. ~ni v. ~eni. 1) Zeng az ég, midőn villanyos felhőiből a tűz villámolva kipattan; máskép: dörög. 2) Általánosan mondjuk a muzsikáról, különösen a vonóval huzott, húros hangszerekről. "Harsogtak a tárogatók, a hegedűk zengének, szólt a duda, tapsolt a táncz, a sarkantyúk pengének." Kisf. S. (Csobáncz). "Húrod zengjen vésznél szilajabban." Vörösmarty (A vén czigány). Áthatólag is: "Zengj nekünk dalt, hangok nagy tanárja." Vörösmarty. (Liszt Ferenczhez). "Enyhülni fogsz, ha kínod visszazengem." Szemere Pál. (Echo). 3) Mondjuk emberi énekszóról és éneklő madárszóról. Az egyházi ének szivrehatólag áhítatra buzditva zeng. A liget madarkái kellemesen zengenek. "Erdők, mezők, berek, Víg énekök zajától Harsogva fölzeneg." Vörösmarty. (Madárhangok). 4) Szélesebb ért. zeng minden erősebb emberi szó vagy ami a bele ütközött hangot viszonozza. Hasonlitás, és különböztetés végett. V. ö. CSĚNG, PĚNG. | |
* | |
| ikeritett önh. Többféle éles és tompa hangokat hallat. | |
* | |
| (zěn-ěg-ő, zěn-ěg-e) fn. tt. zengét. Zenei hang. | |
* | |
| (zěn-ěg-ed-ěz) gyak. önh. m. zengeděz-tem, ~tél, ~ětt, par. ~z. Folytonosan, vagy bizonyos mérséklettel, s kedves érzésre gerjesztve zeng, hangzik, énekelget. Vonz tárgyesetes viszonynevet is. Édes, epedő, szomorgó dalokat, éneket zengedezni. | |
* | |
| (zěn-ěg-ed-ěz-és) fn. tt. zěngedězés-t, tb. ~ěk. Folytonos, többször ismételt, vagy gyöngéd mérsékletű, kedves lejtésü zengés, éneklés, hangzás. Erdei madarak zengedezése. | |
* | |
| (zěn-g-e-mény) fn. tt. zengemény-t, tb. ~ěk, harm. szr. ~e. Zenei hangok lejtése, zenében kifejezett hangzat. | |
* | |
| (zěn-ěg-és) fn. tt. zěngés-t, tb. ~ěk. A hangzásnak azon neme, melyről különösen szoktuk mondani, hogy zěng. Égzengés, hegedüzengés, madarak zengése, énekzengés. Ikeritve: zengésbongás. V. ö. ZĚNG. | |
* | |
| (zěn-ěg-et) mivelt. m. zenget-tem, ~tél, ~ětt, par. zěngess. Eszközli, okozza, hogy valami zengjen. A villany zengeti az eget. Képeztetésre olyan mint: penget, csenget, ingat, ringat, renget stb. | |
* | |
| (zěn-ěg-et-és) fn. tt. zengetés-t, tb. ~ěk, harm. szr. ~e. Cselekvés midőn valaki valamit zenget. | |
* | |
| iker fn. tt. zengezungát. Sok apró baja, része, valamely dolognak, sok utánjárás. Székely tájszó. Kriza J. szerént egyezik értelemben zene-zuna szóval is; de ugyancsak ő szerénte: zenge-zungástul am. minden portékástul, amidőn inkább zeke-zuka volna. | |
* | |
| (zěn-ěg-ő) mn. tt. zěngő-t. Ami zeng, vagy zengeni szokott. Zengő ég. Zengő hegedü. Kedvesen zengő ének, madár. | |
* | |
| l. ZENDŰL 1). | |
* | |
| (zěn-ěg-ěz-et) fn. tt. zěngzet-ět, harm. szr. ~e. A szózatos és hangszeres zenének hullámzó lejtése: E szónak törzse és önállólag nem divatos zengzik. | |
* | |
| (zěn-ěg-ěz-et-ěs) fn. tt. zěngzetěs-t v. ~et, tb. ~ek. Hullámzó hanglejtésü. Zengzetes dallam. | |
* | |
| falu Vas m.; helyr. Zenkócz-ra, ~on, ~ról. | |
* | |
| mváros Bács m.; helyr. Zentá-ra, ~n, ~ról. | |
* | |
| erdélyi falu Kokos m.; helyr. Zentelké-re, ~n, ~ről. | |
* | |
| fn. tt. zerát.Vadászok nyelvén am. őzborju. | |
* | |
| tájdivatosan am. zörög; honnan zěrget am. zörget. Měgzěrgetěm a csontodat. (Kriza J.) | |
* | |
| fn. tt. zergét. Havasokon lakó vadkecskefaj, melynek szőre rendesen barnavörös, torkán és hasán szennyes fehér, farka rövid, szakála nincs, lábszárai nagyok, szarvai magasak, s végeik hátra görbülők. Több faja van, pl. bival, buvár, indiai, kék, lepenyékes, núbiai, szarva hosszu, sziklaugró, szökő, törpe zerge. Némely régi iróknál: zeri, zerna. Mongolul: zegere, zegeren, v. dzegere, dzegeren. (Capra rupicapra.) | |
* | |
| (zerge-bak) ösz. fn. A zergeféle vadkecskének himje. | |
* | |
| (zerge-bőr) ösz. fn. A zergének bőre nyers és kikészitett állapotban véve. | |
* | |
| (zerge-fű) ösz. fn. l. ZERGETARRÖR. | |
* | |
| (zerge-golyó) ösz. fn. Hosszukás gömbölyü s különféle nagyságu golyó, jobbára hamuszinű, sárgabarna, vagy halványzöld, mely néha a zerge gyomrában találtatik, s részint a nyaláskor lenyelt szőrszálakból, részint növényrostokból áll, melyek emésztetlenül maradván a gyomornyálka által gömbölyü testté képződtek. | |
* | |
| (zerge-ész) fn. tt. zergész-t, tb. ~ěk. A ki különösen zergéket vadász. | |
* | |
| (zerge-ész) önh. m. zergész-tem, ~tél, ~ětt, par. ~sz, Zergéket vadász. | |
* | |
| (zerge-ész-et) fn. tt. zergészet-ět, harm. szr. ~e. Nyaktörő, veszedelmes vadászat a zergékre, melyek merész szökdelésekkel meredek sziklacsúcsokra csalják a vadászt. | |
* | |
| tájdivatosan am. zörget; V. ö. ZĚRĚG. | |
* | |
| (zerge-tar-kör) ösz. fn. Növényfaj a tarkörök neméből; levelei aprófogasak, borzasak, a legalsók szivdedek, nyelesek, föntebb lapiczkás szivdedek, a legfölsők kerek szivdedek. Máskép népiesen: zergefű, vadkecskefü. (Doronicum pardalianches) V. ö. TARKÖR. | |
* | |
| (zerge-teve) öst. fn. Azon közép állatfaj a szarvas és kecskenemüek között, melynek görög neve antilope. Lakik Indiában, nyakát úgy hordozza, mint a teve, s hátán púpja is van. (Antilope tragocamelus.) | |
* | |
| (zerge-vadász) ösz. fn. l. ZERGÉSZ, (1). | |
* | |
| (zerge-vadászat) ösz. fn. l. ZERGÉSZET. | |
* | |
| fn. tt. zerit; l. ZERGE. | |
* | |
| BÉL~, NAGY~, faluk Arad m.; helyr. Zerind-re, ~ěn, ~ről. | |
* | |
| fn. tt. zernát; l. ZERGE. | |
* | |
| erdélyi falu Brassó vidékében; helyr. Zerná-ra, ~n, ~ról. Máskép: Zernest, Zirma. | |
* | |
| ugyanaz Zerna helynévvel; l. ezt; helyr. Zernest-ěn, ~re, ~ről. | |
* | |
| fn. tt. zernyát. A Tájszótár szerént Balaton mellékén igy nevezik a szürke macskát. A zernya, szürke és szőlke (szőke) gyökhangokban egymással rokonok. | |
* | |
| fn. tt. zérót. Az úgy nevetzett arab számitásban azon 0 forma számjegy, mely magában vagy más számok előtt semmit jelent, de ha más számok után áll, azokat minden egyes esetben tízzel sokszorozza, pl. 10, 100, 1000, 10,000, 100,000, 1.000,000 stb. Az arab çifr(un) szóból eredett, mely am. üres, semmi; magyar neve üres, néha czifra, az arabhoz közelebb. | |
* | |
| fn. tt. zérus-t, tb. ~ok. l. ZÉRÓ. | |
* | |
| erdélyi puszta A Fehér m.; helyr. ~ra, ~on, ~ról. Máskép: Bekenszeg. | |
* | |
| (zér-zúr) iker, fn. tt. zérzúr-t, tb. ~ok. Zörgést utánzó természeti hang. Különösen jelent erős zivataros hangot; Szabó D. szerént zivatar, zörgés, ropogás, csattogás. | |
* | |
| v. ZETELAKA erdélyi falu Udvarhelyszékben; helyr. Zetalaká-ra, ~n, ~ról. | |
* | |
| v. ZÉTÉNY, falu Zemplén m.; helyr. Zetény-be, ~ben, ~ből. | |
* | |
| (zězám-fű) ösz. fn. Egiptusban és a Keleten tenyésző növényfaj, melynek magjából kövér, édes, gyógyszerül is használt olajt sajtólnak. (Sesamum orientale). Arabneve: szemszem. (Zenker.) | |
* | |
| miut képző csak a tájdivatos csizmazia szóban fordul elé, csizma-dia helyett. Sínai nyelven cziâng am. opifex, artifex. Egyébiránt a dsi névképző igen gyakori a tatár nyelvben, pl. az utóbbiban papus-dsi am. papucs-csináló, jol-dsi utas. A magyarban is eléjön: zubboncsi. | |
* | |
| l. ZOÁNA. | |
* | |
| (olvasd: Zics) falu Somogy m.; helyr. Zics-re, ~ěn, ~ről. | |
* | |
| (olv. Zicsifalva), falu Torontál, puszta Fehér m.; helyr. ~falvá-ra, ~n, ~ról. | |
* | |
| hangutánzó gyök zihál és zihar szókbab. V. ö. ZIHÁL. | |
* | |
| (zih-ál) önh. m. zihál-t. Szegedi, göcseji, Balaton melléki szó. Elfáradás után, vagy tüdőbajban szenvedvén nehezen, szakadozva fúj, libeg, hallatszólag lélekzik. Zihál a kehes ló, a rosz tüdejü ember. Gyöke a természeti hangot utánzó zih, még pedig különösen kiemelendő a h lehelési hang, mint lih-(ěg), pih-(ěg), leh-(el), köh-(ög), keh(ěs) gyökökben is. | |
* | |
| (zih-ál-ás) fn. tt. zihálás t, tb. ~ok, harm. szr. ~a. Nehéz, szakadozott lélekzés, pihegés, lehelés. V. ö. ZIHÁL. | |
* | |
| (zih-ál-ó) mn tt. ziháló-t. Nehezen lélekző, pihegő. | |
* | |
| (zih-ar) fn. tt. zihar-t, tb. ~ok. Székely tájszó a közönségesebb divatú zivatar helyett. Néhutt: zehernye, zegernye. V. ö. ZIH gyök; továbbá ZIVATAR, VIHAR. | |
* | |
| mváros Közép Szolnok m.; helyr. Zilah-ra, ~on, ~ról. | |
* | |
| l. SZILAJ. | |
* | |
| l. ZILAH. Máskép: ZILAJ, Lenknél: Szilaj-Szilágy. | |
* | |
| SZILÁLÁS. | |
* | |
| (zil-ál-t-ság) fn. tt. ziláltság-ot, harm. szr. ~a. Zilált állapot, v. tulajdonság. | |
* | |
| falu Borsod m.; helyr. Zilicz-re, ~ěn, ~ről. | |
* | |
| fn. tt. ziliz-t, tb. ~ěk. Növénynem az egyfalkások seregéből és sokhimesek rendéből; csészéje kettős, a külső hat vagy kilenczmetszésü; tokjai egy magvuak gyürüs karikákban az anyaszár körül. (Althaea, némely növénytanokban: Alcea). Fajai közt nálunk nevezetesbek; a mahola-zilíz, népiesen: fehér mályva, mahola, mázola, zílíz (A. officinalis); a rózsazilíz, népiesen: mályvarózsa (A. rosea). | |
* | |
| (zilíz-ír v. ~kenőcs) ösz. fn. Zilízből készített gyógyír. | |
* | |
| BÁNKÚT~, ÚJFALU~, faluk Arad m.; helyr. Zimánd-ra, ~on, ~ról. | |
* | |
| falu Arad m.; helyr. ~Fakert-re, ~ěn, ~ről. | |
* | |
| falu Arad m.; helyr. ~falvá-ra, ~n, ~ról. | |
* | |
| falu Somogy m.; helyr. Zimány-ba, ~ban, ~ból. | |
* | |
| l. CZIMBORA. | |
* | |
| falu Bereg m.; helyr. Zimbrilová-ra, ~n, ~ról. | |
* | |
| falu Arad m.; helyr. Zimbró-ra, ~n, ~ról. | |
* | |
| puszta Nógrád m.; helyr. Zimon-ba, ~ban, ~ból. | |
* | |
| A péterváradi katonavidék területén Nándorfehérvárral szemközt a Száva torkolata fölött fekvő város. (Semlin.) Helyr. Zimony-ba, ~ban, ~ból. | |
* | |
| székely tájszó, s jelent képmutatót. Alkatrészei talán az álképet jelentő szin, és a for gyökből származott forus, azaz foros; tehát tulajdonkép am. szinforgató, azaz álszint mutogató ember. | |
* | |
| fn. tt. zimorát. Valamely sokaságnak tompa, értetlen hangu zsibongása. Székely tájszó, különben hangutánzó, s gyöke zim egyezik e hasonhangú gyökökkel: ziv (zivar szóban), zsív (zsivaj szóban) és zsíb (zsibong szóban). | |
* | |
| fn. tt. zinár-t, tb. ~ok, Kriza J. szerént romlott erkölcsü, rosz embber. Székely szó. l. ZSINÁR. | |
* | |
| fn. tt. zinket. l. HORGANY. | |
* | |
| falu Bihar m.; helyr. Zircs-re, ~ěn, ~ről. Máskép: Feketegyörös. | |
* | |
| mváros Veszprém m.; hely. Zircz-re, ~ěn, ~ről. | |
* | |
| (zíter-ěd-ik) k. m. zíterěd-tem, ~tél, ~ětt. Heves megyében mondják romlott borról, midőn eczetesedik. A zíter törzs egyezik cider (=almabor) idegen szóval; francziául: cidre, középlatinul: sicěra, görögül: czíkera; Heyse idegen szótára szerént keleti eredetü; t. i. héberül: ékár, arabul szakar (= általán részegitő ital). A magyarban egyezik a föntebbiekkel csigér v. csiger v. csigere =lőre, szőlőtörkölyre öntött és avval erjesztett savanykás víz. | |
* | |
| ugyanaz Zerna helynévvel, l. ezt; helyr. Zirmá-n, ~ra, ~ról. | |
* | |
| puszta gyök zivar, zivatar szókban; l. ZIVATAR. | |
* | |
| (ziv-ar) fn. tt. zivar-t, tb. ~ok. Székely tájszó, l. ZIVATAR. | |
* | |
| (ziv-at-ar) fn. tt. zivatar-t tb. ~ok, harm: szr. ~a. Zsibongó, zajongó, dörgő, förgeteges idő, égi háboru, szélvész, különösen kavargó széllel járó hófuvatag, hózivatar. Zivatar készül (km.), mikor a zsémbes házi asszony haragosnak látszik. Gyöke ziv természeti hangutánzó; s rokona zih, zeg; l. ZIH; ZEGERNYE. | |
* | |
| (zív-at-ar-os) mn. tt. zivataros-t, v. ~at, tb. ~ak. Zivatarral járó, förgeteges, szélvészes, égiháborús. Zivataros eső, zápor, hó. | |
* | |
| (ziz-ěg) önh. m. zizěg-tem, ~tél, ~ětt. Ziz hangot hallat.
"Majd a földre hintik a zizegő szalmát." Arany János. (Családi kör). "Felhőid és zúgó szeled, A zizegő haraszt, mohar." Ugyanaz. (Őszszel). | |
* | |
| (zizi-fű) ösz. fn. Növénynem a két főbb hímesek seregéből és födetlen magvuk rendéből; csészéje hengeres, hosszú, vékony; bokrétája ásító, apró ajakú, felső ajka hátratüremlett, tojáskerek, épvégü; hímszála kettő; magvai hosszúk, a csészénél rövidebbek. (Ziziphora.) | |
* | |
| fn. tt. zizon-t, tb. ~ok. Az öthímesek seregébe és kétanyások rendébe tartozó növénynem; ernyő- s ernyőkekocsányai kevesek, egyenetlenek; nagy gallérja mintegy négylevelü, egyenetlen; virágai egyenlők, mind termők; gyümölcse tojásdad, karczolt. (Sison). | |
* | |
| mváros Turócz m. helyr. Váraljá-ra, ~n, ~ról. | |
* | |
| fn. tt. zoánát stb. Kriza J. szerént a faggyáért, zsirjáért kifőzött kövér kecskének (némelyek szerént juhnak is) megmaradt húsrésze. Zuhánás hus. Měnyěk a ziánára kifőző helyre. Ez utóbbi jelentésben mint kifőző hely egyezik véle a mongol zugha v. dzugha am. tűzhely. | |
* | |
| puszta Baranya m.; helyr. Zobák-ra, ~on, ~ról. | |
* | |
| l. ZUBONY, v. ZUBBONY. | |
* | |
| faluk Nógrád, Pozsony m.; puszta és hegység Nyitra m.; helyr. Zobor-ra, ~on, ~ról. Nógrádban máskép: Zombor. | |
* | |
| mn. tt. zódét. Balaton mellékén jelent mohón evőt, zabálót, ételben, italban telhetetlent. Székely nyelven: szódé. Ez utóbbi szónál rokonságba hoztuk a latin sat, sat-is, sat-ur, sat-io, a német satt, a góth szad szókat, melyeket Eichhoff és Kaltschmidt a szanszkrít szádh (anfüllen, vollenden) törzszsel hoznak viszonyba. Ugyanezen törzs Boppnál am. perficere, superare. A khálmuk és mongolban zódik v. dzódik am. harapós pl. kutya. Irva zaghudak, azonban Bálinti Gábor szerént a szó közepén aghu a kiejtésben hosszu ó-vá változik, mint több számtalan esetben. (Sajátlag a torokhang kihagyatik, s megmaradt két önhangzó egybeolvad, mint khán =khagan, bátur=baghatur [magyar bátor] szóban is. A törzs zaghu- (zó-)khu am. harap-ni. | |
* | |
| l. SZÓDÉN, SZÓDÉSÁG, SZÓDÉSKODIK. | |
* | |
| fn. tt. zofó-t. Gömörben, kendert lábbal tipró, és törő eszköz. Talán am. zsufó, zsúfoló. V. ö. ZSÚFOL. Máskép: bitó. | |
* | |
| fn. tt. zok-ot. 1) Tájdivatos szó. l. KÖLÜMALOM. Természeti hangszó, mely a működő mozgásban, ütésben levő kölyük zok, zök hangját utánozza. 2) Mint puszta gyök egyezik zök gyökkel. 3) Mint szintén puszta gyök a sirónak szakadozó, görcsösen töredező, fuladozó, csukló tompa hangja, melyből zokog, s átv. értelemben zokon, zokony, és öszszetétellel zokszó származtak. Persa nyelven zakh am. lamentatió, és zok am. susurrus seu admurmuratio ira et indignatione. (Vullers). V. ö. ZOKOG; ZOKSZÓ. | |
* | |
| falu Baranya m.; hely. Zók-ra, ~on, ~ról. | |
* | |
| (zokk-an v. zok-u-an, zok-v-an); ZOKKANÁS; ZOKKANÓ, l. ZÖKKEN; ZÖKKENÉS; ZÖKKENŐ. | |
* | |
| (zok-og) gyak. önh. m. zokog-tam, ~tál, ~ott. Mély fájdalmu keservében görcsös, töredezett, csukló hangon sír, szól, kesereg. A megholt kedves koporsója, sírja fölött zokogni. Zokogva sirni, panaszkodní.
"Lantját letészi csüggedetten És szíve felzokog." Arany J. (A dalnok búja.) Mongolul: soksi-khu, mandsu nyelven szoksě-me schluckzen. V. ö. ZOK. | |
* | |
| (zok-og-ás) fn. tt. zokogás-t, tb. ~ok, harm. szr. ~a. A sirónak görcsös csuklása, midőn zokog. V. ö. ZOKOG. | |
* | |
| (zok-og-ó) mn. tt. zokogó-t. Aki zokog. Zokogó árvák, panaszkodók. Továbbá, ami zokogva történik. Zokogó sirás. V. ö. ZOKOG. | |
* | |
| (zok-on) ih. Mély fájdalommal, nehezen, keservesen. Zokon venni, fogadni valamely bántalmat. Zokon esett neki a szemrehányás. Gyöke a sirással járni szokott zok hang, mely itt átv. értelemben fájdalmat, keserü, fájdalmas érzést jelent.
"Bátya, ne vedd tőlem e hadi cselt zokon!" Arany J. (Buda Halála). | |
* | |
| (zok-ony) mn. tt. zokony-t, tb. ~ok. Szegeden am. bántó, sértő, szomoritó. Zokony szó. Zokony szavak. (Tájszótár). | |
* | |
| (zokszó) ösz. fn. Régebben is Sándor Istvánnál jön elé, s am. zokogó szó; fájdalmas érzést mutató, bántó szó.
"Zok szóval a multért nem illete senkit." .............................. "Keserű zok-szóval így feddi meg őket." Arany János. (Buda Halála). | |
* | |
| falu Krassó m.; helyr. Zold-ra, ~on, ~ról. | |
* | |
| l. SZÁDOKFA. | |
* | |
| fn. tt. zolná-t. Tájnyelven növényfaj a csucsórok neméből; szára tövistelen, levelei tojásdadok, molyhosak; kocsányi lecsüggők. Máskép: egyiptomi alma. Növénytani néven: tojáscsucsór. (Solanum melongena.) | |
* | |
| falu Zólyom m.; helyr. Zolná-ra, ~n, ~ról. | |
* | |
| személynév, melyet újabb korban keresztnévül is használnak; tt. Zoltán-t, tb. ~ok. Eredetére nézve l. ZSOLT. | |
* | |
| erdélyi falu Sepsi sz.; helyr. Zoltán-ba, ~ban, ~ból. l. ZOLTÁNY. | |
* | |
| puszta Csongrád m.; helyr. Zoltántér-re, ~ěn, ~ről. | |
* | |
| erdélyi falu F.-Fehér m.; helyr. Zoltány-ba, ~ban, ~ból. L. ZOLTÁN, (1), (2). | |
* | |
| szab. kir. város Zólyomvármegyében; helyr. Zólyom-ba, ~ban, ~ból. Máskép Ô-Zólyom. | |
* | |
| falu Zólyom m.; helyr. ~Váralyjá-ra, ~n, ~ról. | |
* | |
| (Zólyom-vár-megye) ösz. fn. Bars, Turócz, Liptó és Gömör között fekvő vármegye, melynek székhelye Beszterczebánya. | |
* | |
| l. ZOMOK, 2). | |
* | |
| fn. tt. zománcz-ot. 1) Sajátlagos vegyülékből készitett üvegnemü mázféle töměg, melyet tüz által holmi arany, ezüst, vas stb. mívekre szépitésül ráfuttatnak. Fekete, vörös, zöld, fehér zománcz. (Email.) 2) Átv. a fogakat behuzó kemény, üvegnemű, fényes kéreg. Fogak fehér zománcza. 3) Képes kifejezéssel, a virágok szirmait tarkító és szépitő szinek. Idegen eredetű szó. A források lehetnek az olasz smalto, régi franczia esmail, esmal, franczia provençal esmant, középlatin smaltum, esmalctum. Legközelebb áll hozzá a provençal (provence-i) esmant. A Dankovszky felhozta szláv zamazanetz és zámázka Miklosichnál és Jancsovicsnál nem fordulnak elé. | |
* | |
| (zománcz-festés) ösz. fn. Zománczczal, zománczszinekkel, vagy zománczos alapra festés. V. ö. ZOMÁNCZ. | |
* | |
| (zománcz-festő) ösz. fn. Festő, aki zománczczal, vagy zománczos alapra fest. | |
* | |
| (zománcz-fű) ösz. fn. Növénynem a kétfőbbhímesek seregéből és födetlen magvúk rendéből; bokrétája csöves, ötmetszésü, az alsó kiterült; himszála kettő, négy púpos magvú. (Amethystea.) | |
* | |
| (zománcz-galócza) ösz. fn. A vörös lemezü galóczák alneméhez tartozó növényfaj, melynek kalapja lapos, behajlott szélü, egészen fakó, végre rózsaszinre hajlik; lakik erdőkben. (Agaricus vinaceus.) | |
* | |
| (zománcz-mű) ösz. fn. Általán, zománczczal bevont, futtatott, vagy festett, szépített mű. | |
* | |
| (zománcz-ol) áth. m. zománczolt. Zománczczal bevon, futtat, fest, szépít valamely mívet. | |
* | |
| (zománcz-ol-ás) fn. tt. zománczolás-t, tb. ~ok, harm. szr. ~a. Bizonyos mívesek munkája, midőn zománczolnak valamit. 2) Ezen munkához értő mesterség. V. ö. ZOMÁNCZOL. | |
* | |
| (zománcz-ol-at) fn. tt. zománczolat-ot, harm. szr. ~a, v. ~ja. Valamely műnek zománczos része. | |
* | |
| (zománcz-ol-ó) fn. tt. zománczolót. Aki zománczol, aki a zománczolás mesterségét érti, gyakorolja. | |
* | |
| (zománcz-os) mn. tt. zománczos-t. v. ~at, tb. ~ak. Zománczczal bevont, futtatott, szépített, színezett, tarkázott. Zománczos kard, puska. Zománczos diszmívek, edények, ékszerek. | |
* | |
| (zománcz-os-an) ih. Zománczozva, zománczos állapotban v. minőségben. | |
* | |
| (zománcz-oz) áth. m. zománczoz-tam, ~tál, ~ott, par. ~z. l. ZOMÁNCZOL. | |
* | |
| (zománcz-oz-ás) l. ZOMÁNCZOLÁS. | |
* | |
| (zománcz-szín) ösz. fn. A zománcznak különféle szine, különösen, mint legközönségesebb, kékellő szín, milyen a puskák zománczaé szokott lenni. | |
* | |
| az Erdészeti Műszótárban bogárfaj, ú. m. égerzományka (Erlenblattkäfer), nyárzományka (Pappelnblattkäfer). | |
* | |
| falu Tolnam.; helyr. Zombá-ra, ~n, ~ról. | |
* | |
| sz. kir. város Bács, mváros Zemplén m.; KIS~, faluk Torontál és Nógrád m.; helyr. Zombor-ra, ~on, ~ról. | |
* | |
| NAGY~, KIS~, puszták Bihar m.; helyr. Zomlin-ba, ~ban, ~ból. | |
* | |
| v. SOMOGY, fn. tt. zomogyot. A Tájszótár szerént eszterha alja belül a padláson. Zomogy alja (Kemenes alján), máskép: rag alja (Balaton mellékén) a padlásnak a koszorúfák mellett levő alacsonyabb része. | |
* | |
| mn. és fn. tt. zomokot. 1) Szabó Dávidnál am. zömök. l. ZÖMÖK. 2) Ugyanannál zomok (kurta) kigyó. Molnár Albertnél is mindkét jelentésben, különösen az utóbbiban a latin coluber-nek megfelelő kigyófaj, zomokkigyó; némely régi iratokban zomak pl. a Bécsi codexben: "És megmarja őtet zomak." (Ámos. V. Káldinál: "És megmarja őtet a kigyó"). A Nádor codexben: "Az utolsó napon megmar miképpen az zomak," (128. 1.). A Góry-codexben De az utósó napon megmar miképpen az zomak." (5. 1.) | |
* | |
| természeti hang, mint puszta gyök zong szóban. | |
* | |
| falu Pozsony m.; helyr. Zoncz-ra ~on, ~ról. | |
* | |
| fn. tt. zondát. Himező ráma. | |
* | |
| (zon-og) gyak. önh. m. zong-tam, ~tál, ~ott, htn. ~ni, v. ~ani. Tompa zon-féle hangon szól. Ikerítve: zongdong, honnan a zongódongó légy, különösen húst beköpő légy neve Gömörben. Mongolul czanghina-khu = zongani (sonner stb.) és czangh, valamint czanghinaghor = czimbalom. | |
* | |
| (zon-og-ás) fn. tt. zongás-t, tb. ~ok, harm. szr. ~a. Zon-féle hangon szólás. | |
* | |
| l. ZONG alatt. | |
* | |
| (zon-og-ó) mn. tt. zongót. Ami zong. | |
* | |
| l. ZONG alatt. | |
* | |
| (zon-og-or-a), ösz. fn. Köz ismeretű, fémhúrokkal fölkészített billentyűs hangszer. (Clavier, Fortepiano v Pianoforte). Már Gyarmathi a vogul ongort (eine Art Zither) szóval rokonítja. V. ö. ZONG. | |
* | |
| (zongora-készitő) ösz. fn. Iparos, ki zongora nemű hangszereket szokott késziteni. | |
* | |
| (zon-og-or-a-al) áth. m. zongorált. l. ZONGORÁZ. | |
* | |
| (zongora-művész) ösz. fn. Ki a zongorán zenélést kitünően érti. | |
* | |
| (zon-og-or-a-ász) fn. tt. zongorász-t, tb. ~ok. Zongorán zenélő, a zongorán zenélést értő. | |
* | |
| (zongora-tanító) ösz. fn. Személy ki a zongorán zenélés módját s müvészetét tanitja. | |
* | |
| (zon-og-or-a-az) önh. m. zongoráztam, ~tál, ~ott, par. ~z. Zongorán játszik, zongorán zenél. | |
* | |
| (zon-og-or-a-az-ás) fn. tt. zongorázás-t, tb. ~ok, harm. szr. ~a. Zongorán játszás v. zenélés. | |
* | |
| falu Krassó m.; helyr. Zorány-ba, ~ban, ~ból. | |
* | |
| mn. tt. zordot. L. ZORDON. | |
* | |
| (zord-ít) l. ZORDONÍT. | |
* | |
| (zord-on) mn. tt. zordon-t, tb. ~ok. 1) Személyre vonatkozva, durva, nyers, mogorva, barátságtalan, vad, el- v. visszataszitó külsejü v. magatartásu, túlzó szigorusága által elriasztó, a finomság, gyöngédség, nyájasság érzelmeit egészen nélkülöző. Zordon apa. Zordon börtönész. 2) Mondjuk visszataszitó, elriasztó minőségü tárgyakról is. Zordon hang, zordon beszéd, zordon élet, igen szigorú, vad, magányba vonult; zordon idő, zivataros, förgeteges; zordon vidék, tartomány, kietlen, puszta, melyben semmi gyönyörködtető nincs. A rövidebb zord törzs ugyanazon jelentéssel szintén használatban van.
Alapfogalomra s hangokra hasonlók hozzá zérzúr, dérdúr, morcz, mord, a szanszkrit har, hr (se erigere, horrere), honnan a latin horreo, horridus. (Lat. horreo per assim[ilationem] e horseo. Bopp). Vámbéry Á. szerént az oszmanli szerd, szert am. zord, kemény, szigorú. | |
* | |
| (zord-on-ít) áth. m. zordonít-ott, par. ~a, hatn. ~ni, v. ~ani. Zordonná tesz; durvít, vadít stb. Átv. kietlenít. V. ö. ZORDON. | |
* | |
| (zord-on-ka) fn. tt. zordonkát. Némelyek szerént am. a latin asperugo, mely Diószegi-Fazekasnál: magiszák. | |
* | |
| (zord-on-kod-ás) fn. tt. zordonkodás-t, tb. ~ok, harm. szr. ~a. Durválkodás, nyerseskedés, vad, barátságtalan magaviselet V. ö. ZORDONKODIK. | |
* | |
| (zor-d-on-kod-ik) k. m. zordonkod-tam, ~tál, ~ott. Zordonul viseli magát: másokkal vadul, nyersen durván, túlszigoruan bánik. V. ö. ZORDON. | |
* | |
| (zor-d-on-od-ás) fn. tt. zordonodás-t, tb. ~ok, harm. szr. ~a. Kedélyváltozás, midőn valaki zordon természetet ölt; vad durvulás, nyersesedés, túlságos szigorodás. Átv. kietlenedés; továbbá, zivatarosodás. | |
* | |
| (zor-d-on-od-ik) k. m. zordonod-tam, ~tál, ~ott. Kedélye, természete zordonná leszen; nyers, vad, durva indulatúra változik. Átv. kietlenedik; vagy fergetegessé, zivatarossá leszen. Zordonodik az elpusztult, míveletlenül hagyott vidék. Zordonodik az idő. | |
* | |
| (zor-d-on-ság) fn. tt. zordonság-ot, harm. szr. ~a. Zordon tulajdonság; vad, mogorva nyerseség, mordság; túlzott keménységü szigoruság. Átv. kietlenség, pusztaság, vagy az időnek viharos, förgeteges állapota. | |
* | |
| (zor-d-on-ul) ih. Zordon módon; vadan, nyersen, durván, mogorván stb. V. ö. ZORDON. | |
* | |
| (zord-on-úl) önh. m. zordonúlt. L. ZORDONODIK. | |
* | |
| (zord-ság) l. ZORDONSÁG. | |
* | |
| (zord-ul), l. ZORDONUL ih. | |
* | |
| (zord-úl) önh. m. zordúlt. l. ZORDONODIK. | |
* | |
| falu Turócz m.; helyr. Zorkócz-ra, ~on, ~ról. | |
* | |
| falu Kraszna m.; helyr. Zovány-ba, ~ban, ~ból. | |
* | |
| (zök-ös-öl v. zöty-ög-öl) áth. m. zöcsköl-t. Holmi nyirkos, leves testeket, különösen gyümölcs-féléket rázás által zökögtet, öszvezúz, s ez által nedveiket kifakasztja, kibugyogtatja. Almát, szőlőt, szilvát göröngyös úton öszvezöcskölni.
E szónak gyöke talán zök, melyből lett a gyakorlatos zökös, ebből zökösöl, zöksöl, átvetve: zöcsköl, mint szökcső-ből szöcskő, hágcsó-ból háskó, zsákcsó-ból zacskó. Lehető az is, hogy hangváltozattal am. zöty, melyből zötyög, zöttyen stb. származtak. | |
* | |
| (zök-ös-öl-és) in. zöcskölés-t, tb. ~ěk, harm. szr. ~e. Rázás, mely által valami öszvezúzódik, s leve kifakad. V. ö. ZÖCSKÖL. | |
* | |
| (zök-ös-öl-ő-öd-ik) belsz. m. zöcskölőd-tem, ~tél, ~ött. Rázkódás, öszveütődés által megzúzódik, s nedve, leve kifakad, kibugyog. Zöcskölődik a gyümölcs, ha rázós uton viszik. | |
* | |
| tájdivatosan am. zöld; l. ezt. | |
* | |
| természeti hangszó, melyből zökken, zökkent, zökög, zökögés, zökögtet és ezek származékai eredtek. Azon szökő mozgás által okozott hangot fejezi ki, midőn a szárazföldi jármű kereke mélyebb vágásba, gödörbe, árokba stb. bukkan, s megrázódik. V. ö. ZÖTY. | |
* | |
| áth. m. zök-tem, ~tél, ~ött. Göcsejben am. lök, taszít. Megzöktö (megzökte) am. megtaszította. (Lugossi J.) | |
* | |
| (zökk-en v. zö-kü-en, zök-v-en) önh. m. zökken-t. Bukás vagy ütődés által egy izben megrázódik. Kriza J. szerént lejebb száll, még pedig esve. Zökken a kocsi, szekér, taliga, midőn kereke mély kátyolba bukik, vagy a kapusarkba akadva fölvetődik, meg visszaesik. Nagyot zökkent. Mély hangon: zokkan. Csekélyebb mérvű megrázodásnál: zötytyen. V. ö. SZÖKKEN. | |
* | |
| (zökk-en-és) fn. tt. zökkenés-t, tb. ~ěk, harm. szr. ~e. A szekérnek, kocsinak, megrázkódása, midőn zökken. V. ö. ZÖKKEN. Első zökkenésre eltörött a tengely. | |
* | |
| (zökk-en-t) áth. m. zökkent-ětt, par. ~s, htn. ~ni v. ~eni. Eszközli, okozza, hogy a szekér zökken, s illetőleg, aki vagy ami rajta van, szintén megrázkódik. A vigyázatlan kocsis megzökkenti a szekeret. Mély hangon: zokkant. "És mind keresztfástul oly igen zokkanták az verembe." (Régi magy. Passio. Told y F. kiadása 228. 1.). | |
* | |
| (zökk-en-t-és) fn. tt. zökkentés-t tb. ~ěk, harm. szr. ~e. Cselekvés, illetőleg okozás midőn a szekeret valaki, v. valami zökkenti, megzökkenti. V. ö. ZÖKKENT. | |
* | |
| (zök-ög) gyak. önh. m. zökög-tem, ~tél, ~ött. Folytonos bukkanás, föl s alá szökkenés miatt rázódik, hányódik, döczög. (Szabó. D.) Görönyös, kátyolos, zsombékos, gödrös úton zökög a szekér. V. ö. ZÖTYÖG. | |
* | |
| (zök-ög-és) fn. tt. zökögés-t, tb. ~ék, harm. szr. ~e. A folytonosan vagy gyakran bukkanó szekérnek rázkódása. Lágyabban; zötyögés. | |
* | |
| (zök-ög-ő) mn. tt. zökögő-t. Ami zökög. Zökögő szekér, kocsi, taliga. V. ö. ZÖKÖG. | |
* | |
| (zök-ög-ő-ős) mn. tt. zökögős-t, v. ~et, tb. ~ek. Göröngyös, hoportyos, kátyolos, rosz kövezetü, egyenetlen, görbe, amin a haladó szekér, kocsi stb. zökög; rázós. Zökögős út. Mondják roszul csinált járműről is, mely ráz. | |
* | |
| (zök-ög-tet) mivelt. m. zökögtet-tem, ~tél, ~ětt, par. zökögtess. Eszközli, vagy okozza, hogy a szekér zökög, s illetőleg, hogy ami rajta van, megrázkódik. A roszul hajtó kocsis a szekeret, ez pedig a rajta ülőt zökögteti. Lágyabban: zötyögtet. V. ö. ZÖKÖG. | |
* | |
| (zök-öt-e-es) mn. tt. zökötěs-t, v. ~et, tb. ~ek. A székelyeknél az útról mondják midőn zökögős. (Kriza J.). | |
* | |
| mn. tt. zöld-et. Tájdivatosan: ződ. A fő szinek egyike, mely a sárga és kék szinnek vegyülete, s mely számtalan fokozatban kivált a növények országában tünik elé. Világos, sötét, haragos zöld, fűzöld, fakózöld, olajszinü zöld, libaszinü zöld, halavány zöld, tengerzöld stb. Zöld ág, v. gally, zöld szin, zöld szőlő, zöld levél, zöld festék, zöld tollak, zöld üveg, zöld viasz, zöld ércz. Örömzöld, a vadászoknál kalapra tűzött zöld gally, szarvas vagy más nagy vad elejtése jeléül. (Bérczy K.). Különösen, a minek ily szinű levelei, lombjai, sarjai vannak. Zöld fa, zöld erdő, zöld mező.
"Nyerve lassan-lassan az élet kezébül Lombokat és zöld szint." Arany János. (Egressy Gábornak). "Túl a hegyen, Tótországon, Van egy madár zöld faágon, Tőrt vetettem a lábára, De elrepült a zöld fára." Népdal. A kártyajátékban azon lapok, melyek zöld levelekkel v. szemekkel jegyezvék. Zölddisznó, zöldkirály zöldfilkó. Átv. zsenge, fiatal, éretlen, nyers. Zöld borsó, zöld bab. Zöld szilvát, almát enni. "Fiatal zöldében napjaimnak, életemnek legszebb virágjában." (Faludi.). Zöldeket mondani, beszélni, éretlen, sületlen dolgokat. Néha mint fn. jelent zöld mezőt, s a városi élettel ellentétben mezei, külső természeti életet, állapotot. Nagy városi lakók nyaranta szeretnek a zöldben tartózkodni, mulatni. "Annyi hegyes sátor terem a fris zöldben, Mennyi vakondtúrás nincs puha mezőben." Arany János. (Buda Halála.) Legvalószinűbb, hogy a zöld, valamint más szinek is, oly tárgytól kapta nevét, mely közlátszat szerént ily színben mutatkozik; milyenek általán a növények. Innen hellenül clwróV = zöld, és clóa v. clóh = nyers sarjadzó fű; latinul viridis és vireo; németül grűn = zöld, és a régi német groan, gruen = nőni; tótul zelina = fű, és zeleny zöld. A magyar zöld e két utolsóhoz hangokban némileg hasonló, azonban Miklosich nem említi. Így a magyarban alapfogalomban és gyökre nézve egyeztethető vele azon serd törzs, melyből a növésre, különösen növényi sarjadzásra vonatkozó sěrdűl, serdít származtak. Némileg hasonlók hozzá szanszkrit nyelven: harit, am. zöld, persául: zerd, am. sárga, törökül: jesil am. zöld. | |
* | |
| (zöld-béka) ösz. fn. 1) Fák levelein lakó zöld bőrü béka, máskép: levélbéka. 2) l. KATONABÉKA v. KECSKEBÉKA. | |
* | |
| (zöld-bogár) l. KŐRISBOGÁR. | |
* | |
| (zöld-borsó) ösz. fn. Zöld hüvelyü, zsenge, éretlen borsó. Hüvelyes, fejtett zöldborsót enni. | |
* | |
| (zöld-csütörtök) ösz. fn. Nagycsütörtök, midőn új tavaszi zöldséggel készitett levest szokás enni. | |
* | |
| (zöld-dinnye) ösz. fn. Néhutt így hívják a görög v. görgődinnyét. | |
* | |
| (zöld-ed) mn. tt. zölded-et. Kevessé, vagy világos zöld, elmosódott zöldszinű, zöldes. | |
* | |
| (zöld-el) önh. m. zöldelt. L. ZÖLDELLIK. | |
* | |
| (zöld-ell-és v. zöld-el-l-és) fn. tt. zöldellés-t, tb. ~ěk, harm. szr. ~e. 1) A növények állapota, midőn zöldszint öltenek. Erdők, mezők zöldellése. 2) Mondjuk általán más testekről is, melyek zöldszínüek, s oly szinben tünnek elé. | |
* | |
| (zöld-ell-ik v. zöld-el-l-ik) k. m. zöldell-ětt, htn. ~ni, v. ~eni. Zöldszínben díszlik, sarjadzik, leveledzik. Tavaszkor zöldellni kezdenek, kízöldellnek az erdők, mezők. Továbbá, bizonyos test zöldszint játszik. Zöldellik a tenger. Némely madarak tollai zöldellenek. | |
* | |
| (zöld-ell-ő) mn. tt. zöldellő-t. 1) Zöldszinben sarjadzó, leveledző. Zöldellő fák, bokrok. 2) Ami zöld szinben tünik elé. Zöldellő mocsárvíz, tenger. | |
* | |
| (zöld-el-tet v. zöld-el-l-tet) miv. Eszközli, hogy valami zöldelljék. | |
* | |
| (zöld-en) ih. Zöld állapotban vagy minőségben. | |
* | |
| (zöld-eny) fn. tt. zöldeny-t, tb. ~ěk, harm. szr. ~e. Az Erdészeti Műszótár szerént a sejtekben szemcsék alakjában uszó testanyag, mely a növényeknek zöld szint kölcsönöz. (Blattgrün). | |
* | |
| (zöld-es) mn. tt. zöldes-t, v. ~et, tb. ~ek. l. ZÖLDED. | |
* | |
| falu Arad m.; helyr. Zöldes-re, ~ěn, ~ről. | |
* | |
| (zöld-farsang) ösz. fn. Fehérvasárnap után következő tavaszi időszak, midőn a nyilvános menyekzőtartás, mely a nagy bőjtön tiltva vala, ismét szabad. | |
* | |
| (zöld-férěg) ösz. fn. l. LEVELÉSZ. | |
* | |
| (zöld-fürdő) ösz. fn. Némely zöld füvekkel készített gyógyfürdő. | |
* | |
| (zöld-gálicz) l. VASGÁLICZ. | |
* | |
| (zöld-harkály) ösz. fn. Zöld tollakkal ékeskedő harkályfaj, máskép: zsolna. Talán ugyanaz a székelyeknél divatos zöld külü szóval; l. ezt. | |
* | |
| (zöld-i-ke) kics. fn. tt. zöldikét. A pintyek neméhez tartozó, zöld tollazatú madárfaj. (Coccothraustes viridis. Klein. Loxia chloris. Lin.) | |
* | |
| (zöld-iloncza) ösz. fn. Az ilonczák neméhez tartozó zöldszínü levelészfaj. V. ö. ILONCZA. | |
* | |
| (zöld-ít) áth. m. zöldít-ětt, par. ~s, htn. ~ni, v. ~eni. Zölddé tesz, eszközli, okozza, hogy zöldszinben sarjadozzék; továbbá, zöldre fest, zöldszinüvé tesz. A tavaszi eső és lágymeleg zöldíti, kizöldíti az erdőket, mezőket. | |
* | |
| (zöld-ít-és) fn. tt. zöldítést, tb. ~ěk, harm. szr. ~e. Zölddé tevés. V. ö. ZÖLDÍT. | |
* | |
| (zöld-kert) ösz. fn. Kert, melyben konyhára való zöldséget termesztenek. Különbözik tőle az elválasztva írt zöld kert, azaz, oly kert melyben a fák s más növények zöldellő állapotban vannak. | |
* | |
| (zöld-kertész) ösz. fn. Kertész, ki konyhai zöldségek termesztésével foglalkodik; máskép: zöldségkertész, konyhakertész, különböztetésül a virág- v. díszkertésztől, dohánykertésztől stb. | |
* | |
| ösz. fn. Kriza János szerént a székelyeknél harkály faja. | |
* | |
| (zöld-leves) ösz. fn. Holmi zöldségekkel sajátnemüleg fűszerezett, s elkészített levesétel. | |
* | |
| (zöld-lile) ösz. fn. A lilenemüekhez tartozó madárfaj, mely nedves réteken szeret lakni, földi kukaczokkal él, s leginkább esős időben mutatja magát és hallatja szavát. (Charadrius pluvialis). | |
* | |
| (zöld-el-ő) fn. tt. zöldlő-t. Sárgászöld, s kellemetlen büzű egyszerű vegyelem, mely nedves állapotban minden szerves szineket eloszlat. Újabb vegyészi nyelven: halvany. (Chlorum). | |
* | |
| (zöld-piacz) ösz. fn. Piacz, vagyis vásártér, melyen különösen konyhai zöldséget árulnak, különböztetésül másféle, pl. kenyér-, baromfi-, gabona-, szénapiacztól stb. | |
* | |
| (zöld-sárga) ösz. mn. Oly sárga, mely zöldszinbe megyen által, milyen például a kis liba szőre. Továbbá, zöld és sárga szinek egymás mellett, mint: feketesárga, vörösfehér stb. | |
* | |
| (zöld-ség) fn. tt. zöldség-et, harm. szr. ~e. 1) Általán, a növények sarjainak, lombjainak, leveleinek stb. zöldszinü tulajdonsága, vagy állapota. 2) Különösen konyhai, konyhába való növények,vagyis főzeléknek, főzni való eledelnek, fűszernek használt némely kerti vagy vadon termő növények, pl. sárgarépa, petrezselyem, saláta, káposzta, sóska stb. A Nádor codexben am. virulás, díszlés. Az irígy embör..... más embörnek zöldségéből megasz" (120. lap.) | |
* | |
| (zöldség-kert) l. ZÖLDKERT. | |
* | |
| (zöldség-kertész) lásd ZÖLDKERTÉSZ. | |
* | |
| v. ~TERMESZTÉS (zöldség-termelés v. ~termesztés), ösz. fn. Konyhába való növények termelése. | |
* | |
| (zöld-szilva) ösz. fn. 1) Éretlen szilva. 2) Nemesebb szilvafaj, melynek bőre érett korában is zöld marad, s mely befőzve kedves nyalánkság. (Ringlotte.) | |
* | |
| (zöld-takarmány) ösz. fn. Zöld vagyis kevéssel előbb kaszált v. aratott fűnemű, eleségül valamely barom számára. A tejelő marhának zöld takarmányt adni. | |
* | |
| (zöld-űl) önh. m. zöldűl-t. 1) Zölddé lesz, zöld sarjai, levelei nőnek. Zöldülnek az erdők, mezők, midőn tavaszodik. Eső után szépen zöldülnek a fák. 2) Zöldszinüre változik. A réz a penésztől megzöldül. 3) Tájdivatosan pl. a göcseji nyelvjárás szerént átv. értelemben am. megijed, megretten. (Vass József). | |
* | |
| (zöld-ül-és), fn. tt. zöldűlés-t, tb. ~ěk, harm. szr. ~e. Állapotváltozás, illetőleg szinesedés, midőn a növény zöldűl, vagy valamely más test zöldszinüvé lesz. V. ö. ZÖLDŰL. | |
* | |
| (zöld-ül-ő) mn. tt. zöldülő-t. Zöldszinben sarjadzó, leveledző, lombosodó. Továbbá, ami zöldszint vesz magára, ami zöldszínben tünik elé. | |
* | |
| (zöld-vásár) ösz. fn. Vásár, melynek árúczikkei különösen konyhazöldségekből állanak, pl. káposztavásár. | |
* | |
| (zöld-vetés) ösz. fn. Zöldjében levő vetés. | |
* | |
| fn. tt. zölöp-öt, harm. szr. ~je. Balaton mellékén am. malomgátnál levert czövek, gerenda; egyezik vele czölöp; l. ezt. | |
* | |
| elvont vagy puszta gyök, melyből közvetlenül zömök, zömöcskös, zömöcsköl származtak. Alapfogalomban oly testre vonatkozik, melynek térfogata (volumen a benne levő tartalommal fordított arányban áll, vagyis mely mentől sűrűbben öszvetömődött részekből keletkezett. Ennélfogva, hangváltozattal azonos vele töm, honnan tömött testü = zömök; továbbá döm, ezen származékokban döme, dömbicz, dömsödi, dömöcskös, dömöszke, melyek hasonlóan zömök, tömött termetü embert jelentenek. Vastag hangon: zom. l. ZÖMÖK. | |
* | |
| fn. tt. zöm-et, harm. szr. ~e. Újabb korban keletkezett szó, mely valamely sokaságnak különösen, hadseregnek deréktestét jelenti. Az ellenhadak zömét megtámadni, szétverni. | |
* | |
| l. ZIMON. | |
* | |
| (zöm-ös-ög-öl) gyak. áth. m. zömöcsköl-t. Gyúrás, tömögetés, nyomdosás által valamely testet, különösen némely lágyabb nemü, leves testeket p. gyümölcsöt öszvezúz. Hangváltozattal azonosak vele: dömöcsköl, tömöcsköl, gyömöcsköl, továbbá gyömöszöl, csömöszöl, csomoszol. Mindezekben a tömés alapfogalma rejlik, honnan eredeti gyökük: töm, melyből háromszoros gyakorlati képzővel lett töm-ös-ög-öl, öszvehúzva: tömösgöl, tömöcsköl, és e szerént: zömöcsköl, dömöcsköl, gyömöcsköl; kettős képzővel alakultak: tömöszöl, gyömöszöl, csömöszöl és csomoszol. Képeztetésre szakasztott mása a dör (tör) igétől származott döröcsköl, s hasonlók tapicskol, méricskel, futosgál, keresgél stb. | |
* | |
| (zöm-öcs-k-ös) mn. tt. zömöcskös-t, v. ~et, tb. ~ek. Tömött, zömök, dömöszke testalkotásu. Zömöcskös legény. Gyöke a töm-mel azonos zöm, törzse sömös v. zömöcs, melyhez a k toldalékul járult, mint varacs-k, tövis-k, rovát-k és némely másokhoz; honnan zömöcskös képeztetésre olyan mint, varacskos, töviskes, rovátkol, poczkos, lucskos, pocskol stb. | |
* | |
| (zöm-ök) mn. tt. zömök-öt. Tömött, vastag testalkatu, alacson, de vállban, derékban jól megtermett. Vastag hangon: zomok. Ellentétei: nyúlánk, vékony stb. Mondjuk lelketlen testekről is. Zömök derekú fa. Zömök növésü csemete, ha ez erőteljes, dús ágazatú, nem vékony v. nyulánk, hanem inkább alacsony. (Erdészeti Műszótár.). Vámbéry Á. szerént csagataj nyelven: csömük, V. ö. ZÖM, (1). | |
* | |
| (zöm-ök-ség) fn. tt. zömökség-et, harm. szr. ~e. Tömött, vastag termet, testalkat, illetőleg ilynemű tulajdonság vagy állapot. | |
* | |
| l. ZĚNG; ZĚNGÉS, ZĚNGEDĚZ stb. | |
* | |
| (zön-g-e) fn. tt. zöngé-t. Szoros értelemben vett zenehang; más kiejtéssel: zěnge. | |
* | |
| (zönge-fok) ösz. fn. Valamely zöngének meghatározott helye a zönge lejtőjén, pl. egyenfok, másod fok, harmad, negyed fok stb. | |
* | |
| (zönge-lejtő) ösz. fn. A zöngéknek fokozata, valamely alapzöngétől számitva; ezen fokozatnak, ha irásba fog laltatik, öt párhuzamos vonal szolgál alapúl, melyekre és melyek közé, továbbá melyeken fölül és alul is a hangjegyek v. kóták jönnek, (Scala, Tonleiter). | |
* | |
| (zönge-sor) ösz. fn. A zöngéknek egymás után következő menete. | |
* | |
| (zönge-táv) ösz. fn. Két zöngének egymástól fokozatban eltérése. (Intervallum). | |
* | |
| (zöp-ög) gyak. önh. m. zöpög-tem, ~tél, ~ött. Sirásközben szuszogva lélekző, vagy csukló zöp-féle hangja hallatszik; nem fenhangon, hanem lassan, gyöngén, szakadozva sirdogál, mint a kényeskedve, kelletlenül pityergő gyermekek. Balaton melléki szó.
| |
* | |
| (zöp-ög-és) fn. tt. zöpögés-t, tb. ~ěk, harm. szr. ~e. Gyöngén csukló, szuszogó, lassu hangu sirás. | |
* | |
| természeti, erősebb reszketésü hangszó, melynek származékai: zördít, zördűl, zörej, zörren, zörög, zörget, zörgetyű, zörgölődik zörömböl stb. Legközelebbi rokonai: csör, és dör, mint a csörög, dörög stb. gyökei. | |
* | |
| (zör-d-ít) áth. m. zördít-ětt, par. ~s, htn. ~ni, v. ~eni. Valamit zörgővé tesz, eszközli, okozza, hogy zör-féle hangot adjon, mi rendesen ütés, rázás által történik. V. ö. ZÖRÖG. | |
* | |
| (zör-d-ít-és) fn. tt. zördítés-t, tb. ~ěk, harm. szr. ~e. Zör-féle hang eszközlése. | |
* | |
| (zör-d-ül) önh. m. zördűlt. Zörögni kezd, vagy egyes zör hangot ad. Zördül a kapu, ajtó, ha megrúgják, megrázzák. Zördül a köves uton megindított szekér. Erős széltől, álgyulövéstűl megzördülnek az ablakok. Átv. öszvezördűlni am. egymással öszvepörölni, szóvitába, pörbe szállani. | |
* | |
| (zör-d-ül-és) fn. tt. zördűlés-t, tb. ~ěk, harm. szr. ~e. Erős, tompa hangzás neme, midőn valamely test zör-féle hangot ad. V. ö. ZÖRDŰL. | |
* | |
| (zör-d-ül-et) fn. tt. zördület-ět, harm. szr. ~e. A zördülő testnek hangzata, zöreje. Az ablak, ajtó zördületére fülébredni, megrezzenni. | |
* | |
| (zör-ej) fn. tt. zörej-t, tb. ~ěk, harm. szr. ~e. Folytonos tompa zör-féle hang; zörgés. Képzésre olyan mint moraj, robaj, zsivaj, csörej, dörej, szintén hangutánzók. Zörejt ütni. Nagy zörejjel haladó szekér. | |
* | |
| zörgeděz, zörgés, zörget, zörgetyű stb. szók törzse; egyébiránt ugyanaz zörög igével. | |
* | |
| (zör-ög-e, azaz, zör-ög-ő) mn. tt. zörgé-t. Ami könnyen zörög. Képzésre hasonló csörge, pörge, fürge szókhoz. | |
* | |
| (zör-ög-ed-ěz) gyak. önh. m. zörgeděz-tem, ~tél, ~ětt, par. ~z. Folytonosan zörög. Oly képzésü, mint csörgeděz, zěngeděz, ingadoz stb. | |
* | |
| (zör-ög-és) fn. tt. zörgés-t, tb. ~ěk, harm. szr. ~e. Hangzása oly testnek, mely zörög; zörej. Zörgésre fölébredni. Ajtó-, kapu-, ablakzörgés. Kocsi-, szekérzörgés. Ikerítve: zörgésbörgés v. zörgésbongás. | |
* | |
| (zör-ög-et) gyak. áth. m. zörget-tem, ~tél, ~ětt, par. zörgess. Eszközli, okozza, hogy valami zörögjön. Zörgetni az ajtót, kaput, ablakot, t. i. ütés által. Használtatik önhatólag is tárgyesetes viszonynév nélkül, s ekkor am. zörejt csinál. Ki zörget oda künn? Ne zörgessetek. Zörget valaki, ereszd be. Átv. bizonyos kérelemre vonatkozó sürgetéssel jelenkezik valakinél. Ha valamit kapni kivánsz, annak idején, zörgess. A fukar embernél hiába zörgetsz. | |
* | |
| (zör-ög-ed-eg) gyak. mn. tt. zörgeteg-et. Ami könnyen, vagy folytonosan zörög, zörgésre hajlandó, pl. a repedezett rosz ablak, mely minden szélre, rázkódásra zörög. | |
* | |
| (zör-ög-et-és) fn. tt. zörgetés-t, tb. ~ěk. Cselekvés, vagyis ütés, rázás, mely által valamit zörgetnek; kopogatás, koczogtatás. Ajtó-, kapa-, ablak- zörgetés. V. ö ZÖRGET. | |
* | |
| (zör-ög-et-ő) fn. tt. zörgetyű-t, tb. ~k. Eszköz, gépecske, mely rázás, forgatás által zörög. Részesülőből módosított név, mint többek nyelvünkben, p. csörgetyű, csöngetyű, pörgetyű, pattantyú, szivatyú stb. csörgető, csöngető stb. helyett. | |
* | |
| (zör-ög-ő-öd-ik) k. m. zörgőd-tem, ~tél, ~ött. l. ZÖRGÖLŐDIK. | |
* | |
| (zör-ög-öl-őd-és) fn. tt. zörgölődés-t, tb. ~ěk, harmadik szr. ~e. Folytonos ütközés, öszveütődés következtében tartó zörgés. Átv. perlekedés, zsörtölődés. | |
* | |
| (zör-ög-öl-ő-öd-ik) belsz. m. zörgölőd-tem, ~tél, ~ött. Folytonosan összeütközve zörög, zörgést csinál. Átv. pörlekedik, haragos zajjal vitatkozík, zörtölődik. Tál s fazék öszvezörgölődnek, hogy ne az emberek? (Km.). | |
* | |
| (zör-öm-öl) önh. m. zörmölt. Am. zörög, zör-féle hangokat ad.
"Zörmöl a gaz, reng a sűrü." Arany J. (Szibinyáni Jank). | |
* | |
| (zör-öm-öl-és) fn. tt. zörmölés-t, tb. ~ěk, harm. szr. ~e. l. ZÖRGÉS. | |
* | |
| (zör-ög) gyak. önh. m. zörög-tem, ~tél, v. zörg-öttem, ~öttél, ~ött; htn. zörög-ni, v. zörg-eni. Bizonyos ütődés, ütközés, rázás stb. következtében tompa erős zör-féle hangokat ad. Zörög a szél rázta vagy lábbal rugdalt kapu. Zörög a kocsi. Zörög a haraszt. Személyre vonatkozva ily nemű zajt csinál. Valaki zörög az ajtón, ablakon. Ne zörögjetek! Átv. ért. perlekedő, lármás hangon beszél, zörgődik, zörgölődik. Mindég zörög mint a törött fazék. (Km.). Megindult a zörgő malom (km.) átvitten am. zörgölődni kezd. Ikerítve: zörög-börög. | |
* | |
| (zör-ömb-öl v. zör-öm-b-öl) önh. m. zörömböl-t. Valamit erősebben ütve, rázva, vagy ütődve, rázkódva nagy zörgést csinál. Hasonló képeztetésüek, és érteményüek: csörömpöl, dörömböl, dorombol. | |
* | |
| (zör-ömb-öl-és) fn. tt. zörömbölés-t, tb. ~ěk, harm. szr. ~e. Erősebb folytonos zörej, vagy zörgetés. | |
* | |
| mn. tt. zörönyű-t. Ami a vizet beiszsza, amin a víz átszivárog, átszürönködik, pl. zörönyü homokkő. Szabó Dávidnál zörönyő. Mint jelentése mutatja, nem más, mint a szűr igéből származott szűrönyű változata. | |
* | |
| (zörr-en v. zör-ü-en, zör-v-en) önh. m. zörren-t. Egyes ütésre, ütközésre, rázkódásra erős zörr hangot ad. Minden ágyulövésre zörren, megzörren az ablak. Átv. ért. összezörrenni, egymással szóvitába keveredni. | |
* | |
| (zörr-en-és) fn. tt. zörrenés-t, tb. ~ěk, harm. szr. ~e. Erős, de csak futólagosan hallatszó zör-féle hangzás. | |
* | |
| (zörr-en-t) áth. m. zörrent-ětt, par. ~s, htn. ~ni, v. ~eni. Ütés, vagy rázás által eszközli, okozza, hogy valami zörrenjen. | |
* | |
| l. ZÖTYTYEN. | |
* | |
| természeti hangszó, melyből zötyög, zötyögtet, zötyty, zötytyen, zötytyent származtak. A zök, döcz hangutánzó gyököknél kissé gyöngébb rázódást jelent. | |
* | |
| (zöty-ög) gyak. önh. m. zötyög-tem, ~tél, ~ött. Csekélyebb v. gyöngébb mérvben zökög. | |
* | |
| (zöty-ög-tet) miv. m. zötyögtet-tem, ~těl, ~ětt, par. zötyögtess. Eszközli okozza, hogy valami zötyög. | |
* | |
| (zötty-en, v. zöty-ü-en, zöty-v-en) önh. m. zötytyent. Zöty hangot hallatva egy ízben megrázódik; döczczen. | |
* | |
| (zöty-ü-en-és, zöty-v-en-és) fn. tt. zötytyenés-t, tb. ~ěk, harm. szr. ~e. Gyöngébb nemü v. mérvű zökkenés v. döczczenés. | |
* | |
| fn. tt. zrínyi-t, tb. ~k, (nem: ek). Szabóink által elnevezett oly szabásu dolmány, vagy mente, milyent a hires szigetvári hős Zrínyi viselt. | |
* | |
| l. ZUBBONY. | |
* | |
| l. ZUBBONYKA. | |
* | |
| fn. tt. zubbonyt, tb. ~ok, harm. szr. ~ja. Más kiejtéssel: zubban, zubon, zubony. Különféle gyapjuszövetből, moldonból, flanérból stb. készült, az egész testet befödő, bő, szoknyaformáju köntös, milyent különösen a falusi kis gyermekek viselnek. Szélesb ért. akármiféle szabásu felső gyermeköltöny. Szabó Dávidnál gyapottal tölt ujjatlan köntös. Némely tájakon a z kihagyásával ubony. A magyarországi szerbeknél zubun. Idegen eredetü szó, francziául: jupon (olv. zsüpoń), jupe, angolul: gippo, spanyolul; jupone, olaszul: giubba, giubbone, németűl: Joppe stb. Mindezek, úgy látszik, a régi latin, supparus v. supparum módosulatai. Egyébiránt V. ö. SUBA. | |
* | |
| (zubbony-csi) ösz. fn. Igy nevezik néhutt, különösen Veszprémvármegyében Pápa vidékén azon mesterembert, ki zubbonyokat és paplanokat csinál.
E szónak második alkatrésze csi egyezik a csinál, régiesen csiál, cseál igék gyökével, s egy érteményü a csizmadia v. ~zia szónak dia v. zia alkatrészével. l. ZIA. | |
* | |
| (zubbony-ka) fn. tt. zubbony-kát. Kicsi gyermeknek való zubbony. | |
* | |
| (zubbony-os) mn. tt. zubbonyos-t, v. ~at, tb. ~ak. Zubbonyt viselő, zubbonyban járó. Zubbonyos gyermekek. Mikor még zubbonyos fiú voltam. | |
* | |
| falu Zemplén m.; helyr. Zubná-ra, ~n, ~ról. | |
* | |
| falu Gömör m.; helyr. Zubogy-ra, ~on, ~ról. | |
* | |
| l. ZUGOLYFA. | |
* | |
| l. ZUBBONY; ZUBBONYOS stb. | |
* | |
| l. ZÜBÖRÖG. | |
* | |
| l. ZURBOL. | |
* | |
| (zú-d-ít v. zúg-ít) áth. m. zúdít-ott, par. ~s. 1) Eszközli, okozza, hogy valami zúg, nevezetesen az erősen toluló víznek vagy levegőnek azaz szélnek szabad rést nyit, hogy zúgva áttör rajta. A szél is zúdítja az erdőt, vizet, midőn erősen neki rohan. "Lezúdittom a követ a hegyről." (Szabó D.). 2) Valamely emberi sokaságot felindít, fölingerel, lázít, izgat, hogy haragját, elégületlenségét stb. zúgás, erős zsibongás által nyilvánitsa. Fölzúdítani a népet. Az egész várost ellenem zúdította. "Neki zúdittom az ostromnak a vitézeket." (Szabó D.). Igekötőkkel: bezúdít, fölzúdít, kizúdit, öszvezúdit, át- v. általzúdít. | |
* | |
| (zú-d-ít-ás azaz, zúg-ít-ás) fn. tt. zúdítás-t, tb. ~ok, harm. szr. ~a. Cselekvés, mely által valaki eszközli, okozza, hogy zúg valami, hogy zúgás támad; különösen, lázító izgatás. | |
* | |
| (zú-d-úl v. zú-g-úl) önh. m. zúdúl-t. 1) Zúgva előre nyomulni kezd. Szabó D. szerént nagy hanggal, zúgással indíttatni, ~jőni, ~esni, ~omolni. Zúdúl az árviz, midőn gátot szakaszt vagy a zsilipet, zúgót fölnyitják. Zúdúl a szél, a förgeteg. Zúdúl megzúdúl a vihartól a tenger, a széltől, az erdő. "Nagy zúdúlva ledőlt a torony." "Megzúdúlt a ház, erdő a nagy kiáltástól." (Szabó D.). Még, más igekötőkkel: bezúdúl, fölzúdúl, kizúdúl, öszvezúdúl, átzúdúl. 2) Bizonyos lázangó, boszús, haragos népsokaság zúgó hangra fakad, s fölindúl, megindúl, neki rohan valaminek. "Kizúdúlt a nép az utczára." (Szabó D.) | |
* | |
| (zú-d-úl-ás, azaz, zúg-úl-ás) fn. tt. zúdúlás-t, tb. ~ok, harm. szr. ~a. Zúgó hanggal járó erőszakos megindulás: lázadó, boszús, haragos zajongásra fakadás. V. ö. ZÚDÚL. | |
* | |
| falu Zemplén m.; helyr. Zuellá-ra, ~n, ~ról. | |
* | |
| fn. tt. zuyg-ot, harm. szr. ~a. v. ~ja. Jelentésére nézve am. szug, de amaz általánosb használatu. "Minden szöget, minden zugot Ugy lel, miképen megszokott." Arany János. (A Költő Hazája) Ikeritve: zig-zug, mint, szěg-szug, v. szög-szug. Több öszvetett szóban jelent a maga nemében hitványat vagy rejtekben működőt, mint zugfirkász, zugiskola, zugnyomda. | |
* | |
| (zú-g, v. zu-og) önh. m. zúg-tam, ~tál, ~ott. 1) Mondjuk erősebb mozgásu, rohanásu, valamely résen áttörő vizről, és levegőről, illetőleg: szélről. Zúg a viharos tenger. "Zúgnak a szelek, a sebes folyó vizek." (Szabó D.) 2) Zúgnak bizonyos testek, midőn erősebb csapás, ütés, szél stb. éri. Zúg az erdő, midőn erős szél fú. Zúg a malom. Zúg a fejem, a fülem. "Zúg az egész ház a rombolástól; szérü a cséphadaróktól." (Szabó D.) 3) Némely tájakon mondják sertésekről, midőn a nemi ösztön felébred bennök, máskép: görg, görög. 4) Zúg valamely sokaság, pl. a népsokaság, midőn haragra, boszúra gerjedve lázong, zajong.
Gyöke a hangutánzó, zu v. zú, melyhez a gyakorlatos képző g önhangzóval vagy a nélkül járul, valamint a súg, búg, bőg, bég igékben. | |
* | |
| (zug-alkusz) ösz. fn. Hitelességgel nem biró alkusz, ki hatóságilag megvizsgálva, s üzletek eszközlésére feljogositva nincsen. Máskép: zughajhász, v. csak: hajhász. | |
* | |
| (zu-og-ás) fn. tt. zúgás-t, tb, ~ok, harm. szr. ~a. Mély tompa hangzás, midőn valami zúg. Tenger zúgása. Zöld erdő zúgása, vad galamb szólása. (Népd.) Fölzúgás, fejzúgás. | |
* | |
| (zu-og-at) áth. m. zúgat-tam, ~tál, ~ott. Eszközli, okozza, hogy valami zúg. Kriza J. szerént a székelyeknél rebesget (birt). "Erősen zúgatják, hogy stb." | |
* | |
| (zu-og-at-ó) fn. tt. zúgatyú-t, tb. ~k. Csigaforma játékszer, mely megperditve nagy zúgással forog. Máskép: búgatyú, brúgatyú. V. ö. ZÖRGETYŰ. | |
* | |
| tájdivatosan am. zúgó; l. ezt. | |
* | |
| falu Vas m.; helyr. Zuggó-ra, ~n, ~ról. | |
* | |
| (zug-hajhász). l. ZUGALKUSZ. | |
* | |
| v. ~IRKÁSZ, (zug-irász, v. ~irkász) ösz. fn. A kontár irkászok legaljasabb faja s gúnyneve; különösen aki irástudatlan köznépi emberek nevében panaszos folyamodásokat gyárt össze, és ezen munkájaért zsarolásokkal terheli őket. | |
* | |
| (zug-iskola) ösz. fn. Gúnyosan szólva oly iskola, melyet valaki felsőségi engedély nélkül nyitott; titkos, mintegy zugban elrejtett iskola. | |
* | |
| (zug-kikötő) l. ZUGRÉV. | |
* | |
| (zug-liget) ösz. fn. Buda nyugot felőli részén erdős, hegyes vidék. (Auwinkel). | |
* | |
| (zug-nyomda) ösz. fn. Félreeső, csekély beruházással biró, jelentéktelen nyomda. | |
* | |
| (1), (zu-og-ó) mn. és fn. tt. zúgó-t. 1) Általán, ami zúg. Zúgó viz, tenger, szél. Zúgó malom. Zúgó fülek. Zúgó népsokaság. "Zúgó pergetyű, játékeszköz." (Szabó D.) 2) Tavak, folyók stb. partján, vagy töltésén, vagy gátján csinált, s fölvonókapuval ellátott rés, nyilás, melyen a vizet kiereszteni, csapolni lehet. Szabó D. szerént megrekesztett víznek, halastónak kifolyó torka. Zúgója a tónak. V. ö. ZSILIP. | |
* | |
| (2) puszta Arad m.; hely. Zúgó-ra, ~n, ~ról. | |
* | |
| (zu-og-ó-od-ás) fn. tt. zúgódás-t, tb. ~ok, harm. szr. ~a. Am. zúgolódás.
"Adj oly szivet Úr isten, hogy nekik engedhessünk, Hogy zúgódás nélkül nekik szolgálhassunk. Régi ének. (Thaly K. gyűjt. I. K. 93. 1.) | |
* | |
| (zú-og-ó-od-ik) k. m. zúgod-tam, ~tál, ~ott. Am. zúgolódik: l. ezt. Eléjőn a Debreczeni Legendás könyvben, Telegdi a Molnár Albertnél is, pl. az elül emlitett nyelvemlékben: "Zúgódni kezdének a zsidók ellen." (64. 1.) | |
* | |
| (zú-og-ol-ó-od-ás) fn. tt. zúgolódás-t, tb. ~ok. Haragból, boszuvágyból, vagy panaszos elégületlenségből fakadt folytonos zúgás, zajongás, lázongó moraj. V. ö. ZÚGOLÓDIK. | |
* | |
| (zu-og-ol-ó-od-ik) belsz. m. zúgolód-tam, ~tál, ~ott. Akármiféle felsőség ellen haragra, boszúra gerjedvén, föllázadván, nyilván, vagy alattomban fenyegető hangon zúg, zajong, morgolódik, lázongva panaszkodik.
"Oh, remélj, remélj egy jobb hazát! S benne az erény diadalát; Mert különben sorsod és e föld Isten ellen zúgolódni költ." Arany J. (Fiamnak.) | |
* | |
| (zu-og-ol-ó-od-ó) mn. tt. zúgolódót. Aki vagy ami zúgolódik, lázongva panaszkodik, zajong, mormog. Zúgolódó alattvaló. Zugolódó nép, sokaság. | |
* | |
| (zug-oly) fn. tt. zugoly-t, v. zugly-ot, tb. zuglyok, harm. szr. zugoly-a v. zugoly-ja. Am. szugoly; de amaz szokottabb.
"S hol a puszta domb és egyszerű faoszlop, Mely szentté jelölje a föld egy zugolyját?" Arany J. (Névnapi Gondolatok). | |
* | |
| (zugoly-fa) ösz. fn. l. CSUBOR. | |
* | |
| (zug-rév) ösz. fn. Apróbb naszádokkal vihar elől menekvési, félreeső kis öböl. (Schlupfhafen.) | |
* | |
| (zug-sajtó) l. ZUGNYOMDA. | |
* | |
| v. ~ÜGYVÉD, (zug-ügyész v. ~ügyvéd) ösz. fn. Oklevéllel nem biró ügyész. | |
* | |
| természet hangszó, mely bizonyos leesett s megütődött testek ilynemű tompa hangzását utánozza. Származékai: zuhaj, zuhan, zuhanás, zuhany, zuhant, zuhatag, zuhint, zuhog. V. ö. SUH, SUHAN, SUHOG, továbbá: SUS, SUSOG. | |
* | |
| (zuh-aj) fn. tt. suhaj-t, tb. ~ok, harm. szr. ~a. Tompa zuh-nemű hangzat. A szekérröl, padlásról leesett teli zsák zuhaja. Hasonló képzésü hangutánzók: sohaj, robaj, moraj, zsibaj, zörej stb. | |
* | |
| (zuh-ál) áth. m. zuhált. Valakit vagy valamit ugy ver, hogy zuhog bele. Megzuhálták a hátát, a ködment. Máskép: zupál. | |
* | |
| (zuh-ál-ás) fn. tt. zuhálás-t, tb. ~ok, harm. szr. ~a. Cselekvési midőn vki zuhál. V. ö. ZUHÁL. | |
* | |
| (zuh-an) önh. m. zuhan-t. Magasabb helyről aláesve és megütődve zuh-nemű tompa hangot ad. Alázuhan, lezuhan. Nagyot zuhant, mint a gyapjuzsák. Zuhan a víz, midőn magasról leömlik, lerohan. Zuhannak a háztetőről leesett gerendák. Vízbe, csávába zuhanni. | |
* | |
| (zuh-an-ás) fn. tt zuhanás-t, tb. ~ok, harm. szr. ~a. Tompa zuh-nemű hangzása, valamely testnek, midőn valahonnan leesik. Zuhanása a viznek, esőnek. | |
* | |
| (zuh-an-ó) mn. és fn. 1) Ami v. aki zuhan. "Partokról zuhanó vizek.Ť (szabó D.). 2. l. ZUHATAG. | |
* | |
| (zuh-an-t) mivelt. m. zuhant-ott, par. ~s, htn. ~ni, v. ~ani. Valamit úgy vet le, hogy zuhan. Földre zuhantani a nehéz terhet, zsákot. | |
* | |
| (zuh-an-t-ás) fn. tt. zuhantás-t, tb. ~ok, harm. szr. ~a. Cselekvés, midőn valaki vmit zuhant. | |
* | |
| (zuh-any) fn. tt. zuhany-t, tb. ~ok, harm. szr. ~a. Gépnemű fürdői készület, mely a fölszivódott vizet permetegesen vagy vastagon ereszti alá a fürödő, vagy mosakodó testére. | |
* | |
| (zuhany~ v. zuhanyos-fürdő) ösz. fn. Fürdői hely, szoba, kamara, mely zuhanynyal van fölkészitve. | |
* | |
| (zuh-any-oz) áth. m. zuhanyoz-tam, ~tál, ~ott, par. ~z. Testét zuhanynyal mosogatja, füröszti. | |
* | |
| (zuh-any-oz-ás) fn. tt. zuhanyozás-t, tb. ~ok, harm szr. ~a. A testnek mosogatása, fürösztése zuhanyféle készület által. | |
* | |
| (zuh-ad-ag) mn. és fn. tt. zuhatag-ot, harm. szr. ~a, v. ~ja. 1) Ami folytonosan zuhog, vagy zuh-zuh hangon szól Zuhatag szélvész, förgeteg. Zuhatag tenger. 2) Mint főnév jelent magasról, meredekről hirtelen leomló viztömeget. Niagarai zuhatag. | |
* | |
| (zuh-é) indulatszó, melyet zuhan helyett használunk, pl. zuhé a csávába, azaz a csávába zuhan, v. zuhant. | |
* | |
| l. ZUHAN, ZUHANÁS. | |
* | |
| (zuh-int) l. ZUHANT, melytől egyébiránt némi kicsinzési árnyéklatban különbözik.
"Erre ivott ő is. Azzal kavarintá, Mind a maradékot oltárra zuhintá." Arany J. (Buda Halála). | |
* | |
| (zuh-int-ás) fn. tt. zuhintás-t, tb. ~ok, harm. szr. ~a. Kicsinző zuhantás. V. ö. ZUHINT. | |
* | |
| (zuh-og) gyak. önh. m. zuhog-tam, ~tál, ~ott. Folytonos, vagy gyakori zuh-nemű tompa hangon szól. Zuhognak a szekérről lehányt kévék. Zuhog a meredek szikláról mélységbe szakadó patak, folyam. V. ö. SUHOG. | |
* | |
| (zuh-og-ás) fn. tt. zuhogás-t, tb. ~ok, harm. szr. ~a. Folytonos, vagy gyakori zuhnemű tompa hangzás. "Zuhogása a víznek, esőnek." (Szabó D.) | |
* | |
| (zuh-og-ó) mn. tt. zuhogó-t. Ami zuhog. Zuhogó vízesés. | |
* | |
| fn. tt. zuhotát. A székelyeknél Kriza J. szerént am. náthahurut. | |
* | |
| hangutánzó gyök zeng és zunnog szókban. | |
* | |
| (zun-g v. zun-og) önh. m. zung-tam, v. ~ottam, ~tál v. ~ottál, ~ott, htn. ~wi v. ~ani. L. ZUNNOG. | |
* | |
| (zun-g-at-ó) l. ZÚGATYÚ. | |
* | |
| (zunn-og) önh. m. zunnog-tam, ~tál, ~ott. Kriza J. szerént am. zsibongva dong, pl. a méhek háborgatójok körül, a kézből elhajtott hengergő lapos kő, vagy ostorhegybe - csapóra - kötve elhajtott kő. | |
* | |
| (zunn-og-ás) fn. tt. zunnogás-t, tb. ~ok, harm. szr. ~a. Zsibongva dongás. V. ö. ZUNNOG. | |
* | |
| természeti hang, mint puszta gyök zupál, zupog, zuppan szókban. | |
* | |
| (zup-ál) áth. m. zupált. Tenyérrel, ököllel, vagy valamely ütleggel ver, pufál, pufogat valakit, zuhál. | |
* | |
| (zupál-ás) fn. tt. zupálás-t, tb. ~ok, harm. szr. ~a. Cselekvés, illetőleg ütés, verés, midőn valakit zupálnak. V. ö. ZUPÁL. | |
* | |
| (zup-og) önh. m. zupog-tam, ~tál, ~ott. Ütés v. verés közben zup-féle hangot ad. Zupog a csép (a levegőben) midőn azzal a gabonát verik. | |
* | |
| (zup-og-ás) fn. tt. zupogás-t, tb. ~ok, harm. szr. ~a. Verés közben okozott zup-nemű hangzás, pl. a csép nesze. Balaton melléki szó. | |
* | |
| fn. tt. zupp-ot. 1) A kallóban azon része a kalapácsnak, v. külünek, mely a fészekbe leesik, és kallja a szűrt. levét onnan kapta, mert leeséskor nagyot zuppan. Zupp nyele, v. zuppszár, azon kiálló csúcsa a zuppnak, melynél fogva a göröndöly keresztjein fönnakad; máskép: zupp szára. 2) Ugró tánczosokat biztató indulatszó. Hopp, zupp. V. ö. CZUPP, HOPP. | |
* | |
| (zupp-an) önh. m. zuppant. Leesve s megütődve zupp-nemű egyes hangot ad. V. ö. CZUPPAN, HUPPAN. | |
* | |
| (zupp-an-ás) fn. tt. zuppanás-t, tb. ~ok, harm. szr. ~a. A leesett és megütődött testnek zupp-féle hangzása. | |
* | |
| l. ZAVAR, (1). | |
* | |
| mváros Mosony m.; helyr. Zurány-ba, ~ban, ~ból. | |
* | |
| (zur-b-ol) áth. m. zurbol-t. A vizet, különösen halászatkor, rúddal, doronggal zúrja zavarja, turkálja; máskép: zurubol, zuburol, turbokol, turbikál, csubokol. Képeztetésre olyan, mint hörböl v. hörpöl, szörböl. | |
* | |
| (zur-b-ol-ó) fn. tt. zurboló-t. Aki v. ami zurbol; különösen vizet zavaró rúd v. dorong. | |
* | |
| a csangóknál am. zörög; és zurgot=zörget.
"Zurgó mogyoróval, Csattogó gyivóval." "Tatár rabja vagyok, térdgyig vaszba vagyok, Kezemen, lábamon vasz (vas) zurgót zurgatok." Csangó dalok. (Erdélyi J. gyüjt.) | |
* | |
| l. ZURBOL. | |
* | |
| (zúr-zavar) iker, ige, m. zúrtzavart, htn. zúrni-zavarni. Rendetlenül öszvevissza kever, elegyit, öszve nem illő különnemü testeket, dolgokat egy tömegbe vegyit. Máskép: zűrzavar, htn. zűrni-zavarni. A persában sur-idan am. a latin continuo fundere, spargere (szórni). V. ö. ZAVAR, (1). | |
* | |
| (zúr-zavar) iker fn. tt. zúrzavar-t, tb. ~ok. Különnemü testek, dolgok összevissza hányt, kevert vegyüléke. Átv. megbomlott, erkölcsi, vagy társadalmi állapot, vagy rend. Máskép: zűrzavar. (Chaos.) V. ö. ZAVAR, (2). | |
* | |
| (zúr-zavaros) iker mn. Összevissza hányt, kevert, vegyített, megbomlott rendű, állapotú. Zúrzavaros folyadék. Zúrzavaros beszéd, eléadás, tanácskozás. | |
* | |
| erdélyi falu Kolos m.; helyr. Zútorba, ~ban, ~ból. | |
* | |
| fn. tt. zuvat-ot, harm. szr. ~a, v. ~ja. A székelyeknél divatos szó. 1) Tudakozódási mód, midőn a hallott hírt vádat, személyről személyre visszamenve addig kutatják, mig végre annak kútfejéhez jutnak. Különösen, ellopott jószágra nézve, zuvatra vinni a dolgot, azt jelenti: ha a lopott jószág valakinél megtaláltatván, kimutatja, hogy azt hol s kitől vette, ez ismét urát adván, a harmadik, negyediknél mindaddig puhatolódnak, tudakoznak, fürkésznek, mig azon személyhez jutnak, akin a dolog megfeneklik, vagyis, aki annak urát adni nem tudja, tehát reá bizonyodik, hogy ő az, aki azt ellopta. 2) Szájról-szájra adott mende-monda, hírharang, rágalmazás.
Minthogy e szónak származékai zuvatol, zuvatos a szokottabb szavatol, szavatos szóknak felelnek meg, kétségtelen hogy zuvat a szó főnév származéka s eredetileg zuvat v. szovat vala. És csakugyan a Tájszótár szerént Cserey Elek a zuvatos szót így értelmezi: szavattyus azaz szavatos. | |
* | |
| l. ZUVATOLÁS. | |
* | |
| (zuvat-ol) áth. m. zuvatolt. 1) Mídőn valamely szónak, hirnek kibocsátóját, vagy jószágnak eltulajdonitóját személyről-szamélyre keresik, fürkészik: a kérdett vagy felszólitott más valakire utal. Máskép: zuvol. 2) Hirt terjeszt, mendemondáz. "Az éfjasszon (ifjú asszony) soha sem dógozott, hanem csak járt házról-házra zuvatolni." (Kriza J. Székely népmesék. XI. mese.) | |
* | |
| (zuvat-ol-ás) fn. tt. zuvatolás-t, tb. ~ok, harm. szr. ~a. 1) Tudakozódás, fürkészés, vagy utánjárás alkalmával a kérdett vagy felszólított által más valakire történt utalás. 2) Hírhordás, hírterjesztés. | |
* | |
| (zuvat-os) fn. tt. zuvatos-t, tb. ~ok. Szavattyús, azaz szavatos, aki pl. az ellopott és nála talált vagy keresett portékának mimódon és kitől szerzését igazolni tartozik. V. ö. ZUVAT, ZUVATOL. | |
* | |
| l. ZUVATOL; ZUVATOLÁS. | |
* | |
| l. ZÚZ, (3). | |
* | |
| (zú-oz v. zu-oz) áth. m. zúz-tam, ~tál, ~ott, par, ~z, Nyomás, szorítás, taposás, tiprás, ütés, rágás, s hasonló erőszak által valamely szilárdabb állományú, nagy tömör testet öszvelapít, vagy apróra tördel, roncsol, zöcsköl stb. Kukoriczát zúzni. Bezúzni valaki fejét. Marokkal öszvezúzni valamit. Kizúzom a béledet. Körtvélyt, almát, szilvát s más gyümölcsfélét öszvezúzni. A követ porrá zúzni, szétzúzni. "Soknak összezúzza fejét a földön" (109. Zsoltár. Tárkányi.)
Alakra hasonlók hozzá: nyúz (nyú-oz), űz (ü-öz) néz (ni-ez) stb. | |
* | |
| fn. tt. zúz-t, tb. ~ok, személyragozva: zúz-om, ~od, ~a, v. ~za stb. Ez alakban mai napság leginkább dunántúli szó. A madarak sajátságos szerkezetü, szilárd tömött izmokból álló gyomra, mely a begybe szedett eledelt magába veszi, s megemészti. Szabó Dávidnál is zúz: "Ki máját, ki zúzzát szereti." Igy a Bécsi codexben is "Megszaggatom ő zúzjoknak belőlvalóit" (Et dirumpam interiora jecoris eorum. Ozeas. XII. A Vulgataban XIII.). A madarak rendesen homokot, kőport, vagy apró kavicsot szoktak időnként elnyelni, mely által az emésztést előmozdítják, az eledelt megőrlik, s mintegy öszve-zúzzák; honnan a zúz ige és név alapértelemben egyek, mint les, nyom, zár s többek.
Több tájon, különösen a Tisza vidékén divatos szokás szerént megtoldva zúza v. zúzza (=zúzó); személyragozva: zúzám, zúzád, zúzája. "Gonosz a zúzája." "Szereti a zúzát." Közmondatok Erdélyi Jánosnál. "Töröm a zúzáját" Kisfaludy K. (Mátyás deák). "Volt szeretőm szép, de hamis, Hamis még a zúzája is." Népdal. | |
* | |
| v. ZUZ, fn. tt. zúz-ot, harm. szr. ~za. Tájdivatosan am. zúzmara; származéka zúzos, v. zuzos általánosabb használatu. | |
* | |
| (zúz-a = zúz-ó) fn. tt. zúzáti l. ZÚZ, (2) | |
* | |
| l. ZÚZKŐ. | |
* | |
| (zúz-ás) fn. tt. zúzás-t, tb. ~ok, harm. szr. ~a. Erőszakos cselekvés, mely által vamit zúznak. V. ö. ZÚZ, (1). | |
* | |
| (zúz-a-as) mn. tt. zúzás-t, v. ~at, tb. ~ok. Zúzával biró. Zúzával készített. Zúzás madarak. Zúzás étek. | |
* | |
| (zúz-at) fn. tt. zúzat-ot, harm. szr. ~a, v. ~ja. Összezúzott valami. | |
* | |
| (zúz-at) miv. m. zúzat-tam, ~tál, ~ott, par. zúzass. Eszközli, hogy valami zúzassék, össze- v. szétzúzassék. | |
* | |
| (zú-oz-da), fn. tt. zuzdát. 1) Zúzó mű, zúzó készülék, gép (a bányákban. 2) Helyiség, épület, hol ily zúzómivek léteznek. | |
* | |
| (zu-oz-ék-ony v. zú-oz-é-kony) mn. tt. zúzékony-t, v. ~at, tb. ~ak. Amit könynyen lehet össze- v. szétzuzni; máskép: zúzható. | |
* | |
| (zúz-hat-ó) mn. tt. zúzhatót. L. ZÚZÉKONY. | |
* | |
| v. ZÚZAKŐ, (zúz-, v. zúza-kő) ösz. fn. Babszem nagyságu átlátszó kő, melyről azt tartják, hogy a vén kappanok zúzájában terem; innen máskép: kappankő. | |
* | |
| ösz. fn. tt. zúzmarát. Fagyos harmat, dér, székelyesen: hóharmat, mely a fákat, füveket, s más testeket dara gyanánt belepi. Balaton mellékén zúzmora, néhutt csak zúz.
E szónak második alkatrészével egyezik a szláv mráz, (dér, fagy) és zmráznik (zuzmara). A mráz magyarosan ejtve maráz. L. ZÚZMARÁZ. | |
* | |
| (zuzmara-os) mn. tt. zúzmarás-t, v. ~at, tb. ~ak. Amit a zuzmara belepett, hóharmatos. Zúzmarás fák, fűvek. Zuzmarás bajusz, szakál. Mondjuk időről is, melyben zuzmara jár, zúzmarás ködös szél. Máskép: zúzmarázos. "Zuzmarázos éjszaka." (Szabó D.) | |
* | |
| ösz. fn. A régieknél és tájdivatosan am. zúzmara, hóharmat. "És elveszté kőesővel szőlőjeket, és a szederjöket zúzmarázzal." (Káldi, 77. zsolt. 47. v.) l. ZÚZMARA. | |
* | |
| (zuzmaráz-os) mn. l. ZUZMARÁS. | |
* | |
| (zuz-m-ó v. zuz-am-ó) fn. tt. zúzmó-t. A moszatok seregébe tartózó lopvanősző növénynem, mely az élő és kiszáradt fákon, néha a köveken és kőfalakon lelapult kérges varformája ripacsokban vagy czérnaként lecsüggő szálakban tenyészik. Igen sok alneme és faja van. (Lichen). | |
* | |
| tájdivatosan am. zuzmara, zuzmarás; l. ezeket. | |
* | |
| (zúz-ó) mn. és fn. tt. zúzót. Ami v. aki zúz; vagy amivel zúznak. Zúzó eszköz, zúzó gép. | |
* | |
| (zúz-ól) áth. m. zúzol-t. Kriza J. szerént am. összehurol, finyel, innen: összezúzolódik. | |
* | |
| (zúzó-mű) ösz. fn. Bányai eszköz v. gép, melylyel az érczköveket szétzúzzák. | |
* | |
| (zuz-or-ka) kicsinző fn. tt. zuzorkát. Apróra zúzott, morzsolt, reszelt tészta, melyet levesbe szoktak főzni, néhutt: morzsóka, zsurmóka, de ezek másutt némileg eltérő jelentésüek. | |
* | |
| (zúz-os) mn. tt. zúzos-t, v. ~at. tb. ~ak. Zúzzal lepett, hóharmatos, zuzmarás. V. ö. ZÚZ, (3). | |
* | |
| (zúz-os-an) ih. Zúzzal lepett állapotban, zuzmarásan. | |
* | |
| (zúz-os-od-ik) k. m. zúzosod-tam, ~tál, ~ott. Zúzossá lesz, zúzossá válik. Zúzosodik az idő. | |
* | |
| (zúz-ott) mn. tt. zúzott-at, Amit zúzva meglapitottak, benyomtak, vagy morzsákra tördeltek stb. Porrá zúzott kövek. Öszvezúzott gyümölcs. V. ö. ZÚZ, (1) | |
* | |
| l. ZÚZ, (2). | |
* | |
| (zűbör-ög-és) fn. tt. zübörgés-t, tb. -ěk, harm. szr. ~e. Zübörgő mozgás. V. ö. ZÜBÖRÖG. | |
* | |
| (zübör-ög) önh. m. zübörög-tem, ~těl, ~ött. htn. zübörögni v. zübörgeni. A folyadék különösen zübör-féle hangot ad, mikor zurbolják, vagy folyása közben belsejében valamely akadályba ütközve örvényesen kering. | |
* | |
| v. ZÜCSKE, l. SZÖCSKŐ vagyis SZÖKCSŐ. | |
* | |
| mn. tt. zülledt-et. A Tájszótárban túl a Dunán am. élemült, meglett korú, Elemzésére nézve V. ö. ZÜLLIK. | |
* | |
| (hihetőleg am. szür-l-eszt) áth. am. zülleszt-ětt, htn. ~ni v. ~ani, par. zülleszsz. Am. élemit, vénit, mintegy megszűr, meg. v. elapaszt, fogyaszt. V. ö. ZÜLLESZTĚS; ZÜLLIK. | |
* | |
| (szür-l-eszt-és), fn. tt. züllesztés-t, tb. ~ěk, harm. szr. ~e. Élemités, vénités; fogyasztás, apasztás. "Vigyázzunk, hogy saját erőnk szétrombolása és szétzüllesztésével ne dolgozzunk ellenségünk kezére.Ť Klapka György. | |
* | |
| (hihetőleg am. szür-l-ik) k. m. züllött. 1) A Tájszótár szerént vénhedik, az öregség felé közeledik, mintegy megszürődik, szürekedik, fogy, soványkodik. 2) Ellzülleni valakitől am. elszakadni, elválni.
"Predrag termett szilaj paripára, Paripára, harczias kópjára, De elzüllött az öreg atyjátúl, Ajdukba jár völgyön, hegyeken túl. Nenád felnőtt anyja örömére, De elzüllött ő is az anyjától. (Szerb dal, Kondor Lajos ford.) | |
* | |
| (zümm-ög) önh. m. zümmög-tem, ~tél, ~ött. Zűmm-féle tompa hangokat hallat.
ťMint tücsöké pusztán, gyenge szavam zümmög." Arany J. (Buda Halála). | |
* | |
| (zümm-ög-és) fn. tt. zümmögést, tb. ~ěk, harm. szr. ~e. Zümm-féle tompa hangokon szólás. | |
* | |
| zűrzavar ikerszónak előrésze. l. ZÚRZAVAR, (1). | |
* | |
| l. SZÖRPÖL. | |
* | |
| v. ZÜRHANG, ZŰRHANGZAT, (zürhang v. ~hangzat) ösz. fn. Egymással nem egyező fülsértő zavart hangok. (Disharmonia). | |
* | |
| szokott kiejtéssel züllik, mint tarló, talló; sarló, salló; orló, olló st.b. l. ZÜLLIK. | |
* | |
| (zür-m-öl) személytelen ige, m. zűrmöl-t. A székelyeknél Kriza J. szerént am. szelesen, (zűr-ösen, zűrzavarosan) havaz. | |
* | |
| (zür-m-öl-és) fn. tt. zürmölés-t, tb. ~ěk, harm. szr. ~e. Szeles, zűrzavaros havazás. | |
* | |
| (zűr-ös) mn. tt. zűrös-t, v. ~et, tb. ~ek. L. ZÚRZAVAROS. | |
* | |
| l.. ZÚRZAVAR (1); ZÚRZAVAROS.
| |