* | |
* | |
| kisded alakban v, harmincznyolczadik bötü a magyar ábécze-rendben, a hangszervre nézve az ajakhangok (b, f, m, p, v) osztályába tartozik. Mint fuvóhang, az f-nek lágyított módosúlata, valamint a b a p-nek. Kiejtésben folytonos tartásu, s az f-vel együtt nem érülköző, vagyis az ajkakat öszve nem zárja, s ebben különböznek tőle a b, p, m, melyek kiejtésekor az ajkak egymást szorosabban érintve becsukódnak.
E hang változékony alakoskodása által nagy szerepet játszik nyelvünkben. Némely szókban, kivált a régieknél, némi gyönge fuvalatként előtétetik, mint a régi Halotti beszédben: vimadjomuk vimádjamuk = imádjunk azaz imádkozzunk, vőt (vőt) = őt stb.; továbbá a mai beszédben is kétképen divatosak: ihog vihog, ahákol vahákol (a csecsemő), iháczol viháczol, innyog vinnyog, inczároz vinczároz, áj váj, ás vás vés, ajh vajh! egyít vegyít, illog villog, illan villan stb. Ugyancsak a szók elején váltakozik a) b-vel: valaska balaska, vajludik v. vajudik bajlódik, velő bel, Veszprém régen: Beszprém, Valent Bálint; b) f-vel: viczkándozik ficzkándozik, virgoncz fűrgöncz, vinczároz finczároz, vaszok v. vaczok fészek, ivadék (progenies) ifjú, von fon; c) p-vel: vorczog porczog, vör (věr, vir) pör (pěr pir) pl. vörös v. veres piros, pörzsöl pěrgél villog pillog, villan pillan (mint a német btitzen és blicken); d) m-vel: Visegrád Misegrád, vézna mázna, vakog makog. - A szók közepén szintén fölcseréltetik más ajakhangokkal: tévelyeg tébolyog, leveg lebeg lefeg, levegő lebegő, zsivaj zsibaj, magvaváló magbaváló, kotyvál kotyfol, szivogat szipogat, sivít sipít, nyivog nyifog, kövecs göbecs; kivált a palóczos szóejtésben, mint: üveg űbeg, zavar zabar; ezek is: oly-bá, eli-be (v. elé-be), közi-be, föli-be, hegyi-be, ezek helyet vannak: oly-vá, elé-ve; (régiesen. pl. Thaly Kálmán gyüjteményében: Vitézi Énekek. I. K. 65. lapon: előve), közé-ve, fölé-ve, helyé-ve, (mint ho-va v. ho-vá, to-va, el-ve; l. ~VA, ~VE). Különösen azon ba be, fa fe, ma me, pa pe képzőjü szókban, melyek igenevekből módosultak, mint: tör-ből törve törpe, csal-ból: csalva csalfa, dúz-ból: duzva duzma, szusz-ból szuszma, tuty-ból tutyma, fity-ból fityma, töm-ből tömve tömpe. Ide tartoznak azon vány vény képzőjü nevek, melyekben a v, m-vel váltakozik, pl. alkotvány alkotmány, keresvény keresmény, látvány látmány, kérvény kéremény; ámbár néha az ujabb irói szokás különbséget tesz; miről bővebben l. ~MÁNY ~MÉNY, és ~VÁNY ~VĚNY képzőket. Továbbá, melyek eredetileg ó v. ő képzővel alakúltak, s ezt ú ű, azután v, végre valamely ajakhangra változtatták, mint: gom gomó gomú gomv gomb, kam kamó kamu kamv kamp, zúr zuró zuru zurv zurb, csom csomó csomu csomv csomb, rom romó romu romv romb, csöm csömb, göm gömb, lom lomb, ter terü terv terp, ször szörp, kör hörp; dölő dölv dölf, csörő csörv csörf csörfös, lam lamv lamp lampos; hor horó horv horp horpad stb. Alkalmasint hasonló módon alakúltak részint önálló, részint közvetett törzsekből: gomba = gomva, görbe = görve, kacsiba = kacsiva, bamba = bamva, hajma = hajva, szakma = szakva, szakmány = szakvány, csámpa = csámva, báma = báva. Megtartották a v hangot: csáva, csóva, mogorva, durva, golyva, ponyva, pányva, elve, öszve stb. A szók legvégén a) átalakult igeneves ó ő, pl. ölő ölv, ötő ötv ötvös, merő merev, nyelő nyelv, védő védv, mérő mérv, sérő sérv, hi-ő (hi-vő) hív, oló olv, hamó homó (azaz omó) hamv homv, különben hamu homu; b) az olyanságot jelentő ó ő vagy u ü. (v. ú, ű) képzőnek változata. Keserű régiesen: keserő keserv, örü örv, nedü nedv, üdü űdv, adu adv, fenyü fenyv, enyü enyv, terü terv, elő elv, redő redv, kedü kedv, daru darv, szaru szarv, hiu hiv (vacuus, vanus), könyű könyv, tetü tetv, senyü senyv. - Hasonlóan a v, illetőleg u ü változatai rejlenek ezen rövid szók ajakhangjaiban: eb = eő eü ev (= evő), síp, sió sív, honnan: sipít sivít. Alapfogalomban egyeznek ezek is: öv és öb, av és áp. pl. ov-asodik és áporodik. Szintén azt tartják némelyek, hogy a v az u ű képző módosulata több egytagu, s összehúzott szókban, ami leginkább a szóképzés- és némely ragozásnál tűnik elé, mint ó = a-u, av (honnan: av-as, av-ul), hó = ha-u, hav (honnan: hav-at, hav-as), só = sa-u, sav, szó = sza-u szav, tó = ta-u tav, ló = lo-u lov, jó = jou jov v. jav, cső = csö-ü csöv, bő = bö-ü, bőv v. bé bé-ü bév; hő = he-ü hev v. hév, tő = tö-ü töv, kő = ke-ő ke-ü kem (a kemény gyöke) köv; tű = tü-ü tüv, tüvis, hű = hü-ü hüv (frigidus) változattal: hiv, honnan: hűvös és hivěs, dí = di-a div, í = i-u, iv (arcus), mű = mü-ü műv, vagy mí miv, nyű = nyü-ü nyűv, sű = sü-ü süv, bű = bü-ü bűv, szű = szü-ü szüv v. sziv, szú = szu-a szuv, lé = leü, lev. A föntebbiekhez hasonlók ezen igék: ó = o-ó ov, ró = ro-ó rov, szí = szi-ó sziv, hí = hi-ó hiv, sí = si-ó siv, rí = ri-ó riv, nyí = nyi-ó nyiv v. nyif, ví = vi-ó viv, lő = lö-ő löv, nő = nö-ő v. ne-ő, növ v. nev (nevel, nevekedik), sző = szö-ő szöv, fő = fö-ő föv, bú = bu-ó buv v. buj, fú = fu-ó fuv v. fuj v. fúj. Azonban mindezekben más vélemény szerént a v oly közbeszúrat, mint a j az ürnek (két önhangzó torlódásának) elkerülése végett. pl. fá-j-a, munká-j-a, erde-j-e, vessze-j-e stb. stb. Mutatják ezt a Müncheni codexben eléjövő: utó-v-ak, előv-ek, egyű-gyű-v-ek, hitű-v-ek; a többek közt a göcseji nyelvjárásban fű-j-ek áll ,fű-v-ek' helyett, sőt a v egészen ki is marad, pl. kü-ecs = köv-ecs, lu-am, lu-ak = lo-v-am, lo-v-ak, to-a = tov-a, szü-em = szü-v-em stb. Egyébiránt a h és j hangokkal kiejtésre nézve a v-nek azon rokonsága van, hogy nem érülköző, különösen lágyságban a j-hez közel áll; s e hangtani okoknál fogva részint általán, részint tájdivatosan a mondott önhangzókkal is szeret váltakozni, mint: kova koha, sovársohár, bival bihal, hóvér (a székelyeknél am.) hóhér, vigályos higályok, posvad poshad, kömíves kőmíhes, sávoly sáholy, báv báj, sav saj (,sajtalan' szóban), szio sziu sziv szij, hiu hiv hij, div dij, iv íj, buv buj, fuv fuj. A göcseji hangejtésben ójok = óvok, fűjelő (legelő) = fűvelő, fűjek = fűvek, réjok = révok azaz rívok. (Vass József. Dunántuli Neylvjárás. Magyar Nyelvészet V. kötet). A vá vé rag is néha a régieknél já jé pl. fiájá = fiává. (l. ~VÁ, ~VÉ.) A régi Halotti beszédben is terömteve, veteve igealakok szintén más régieknél: teremteje, veteje, ma összevonva: teremté, veté. Ugyanezen Halotti beszédben: üldetvitől e helyett áll: üldetjétől. A göcseji hangejtésben is puhájá (= puhává) gyúrta, lójá (lóvá) tette, kurtájá (= kurtává) szabta. (Vass József. Dunántuli Nyelvjárás, mint föntebb. l. ~VÁ. ~VÉ.) Néha szintén régiesen fölcseréltetik l-v el a) a szók elején: vék lék, vépik lépik, váz láz, vápa lápa; b) a szók közepén ma is tájdivatosan tola te! am. tova te (borjuűző szó.) Tájejtés szerint néha l-re változik ezekben is: hílok hívok, szílok szívok, rílok rivok, nőlök növök. Ellenben irodalmilag is divatozik az ó v. óv igétől származott óltalom v. ótalom. Kétségtelen közbeszúratként, mint összeeső önhangzókat elválasztó hang áll több igeragozásában: e-v-ém, i-v-ám, te-v-ék, le-v-ék, ve-v-ék, vi-v-ék, hi-v-ék, e-v-ő, i-v-ó, te-v-ő, le-v-ő, ve-v-ő, vi-v-ő, hiv-ó; e-v-én, i-v-án, te-v-én, le-v-én, ve-v-én, ví-v-én, hi-v-én és némely származékaikban, mint: te-v-eg-et, i-v-og-at, te-v-és, i-v-ás stb. Ellenben a jövő időben kimarad: ě-endik, i-andik, tě-end, vě-end, lě-end, vi-end, hi-end; valamint több más szóban is pl. ri-vad ri-ad, ri-vaszt ri-aszt, di-vó dió, si-vó sió, ho-v-á, tájdivatosan: ho-á, to-v-a tájdivatosan: to-a. A v hasonulásáról l. a ~VÁ ~VÉ, és ~VAL ~VEL névmódositó ragokat; sőt ~VA, ~VE ragot is. | |
* | |
| rövidítve am. vagy (kötszó). | |
* | |
| gm. valaki. | |
* | |
| am. valamely. | |
* | |
| am. valami.
V. ö. am. vesd össze. | |
* | |
| elvont gyöke vág, váj, vál, válik, vás önálló szóknak, és származékaiknak, melyek szétnyilásra, elszakadásra vonatkoznak. | |
* | |
| magas hangon ~VE, 1) igékből melléknévi állapotjegyzőt, némelyek elnevezése szerént félmult részesülőt képző rag, mint: ad-va, áll-va, hal-va, ir-va, szab-va, zár-va; él-ve, szel-ve, tör-ve, űl-ve, sírva, (sírva vígad a magyar; km.). Némely tájbeszédben: val, vel, pl. fizetvel. - Talán a va-n ige gyökeleme: va. A régieknél mint igerag a személyragokat is fölvevé pl. a Bécsi codexben: "A mely föld tégedet meghalvád fogadand, azon haljak meg. (Ruth. I.) "És ő atyja és anyja meghalvájok, Mardocheus ő magának lyányaól vevé őtet." (Heszter. II.). "Ennen magam meghagyatván (= elhagyatván) látám e nagy látatot." (Daniel X.). "Fordóhad (= fordíjad v. fordítsad) mü siralmonkat örömre, hogy élvénk dicsérjük te nevedet." (Heszter. XIII.). "Bünhödtünk eltávozvánk te tőled." (Daniel. III.). "Esmég megfordulvátok tízszer inkább megkeresitek őtet" (Baruch VI.). "Mert en atyámfiai ma keves sérelmet szenvedvéjek (modico nunc dolore sustentato. Machabeus. A vulataban VII. fejezet.) Továbbá fölveve némely névragokat is. "Az én postillámat, úgy mint semmit, és minden tévelygésekkel rakvát neveti" (Telegdi. Révay Grammaticájában II. 798. lap.). "Hívsággal rakvának érzené minden javát e földnek" (Ugyanott). "Az utczák rakvák valának sokaságos csodáló néppel. (Lépcsi. U. o. 799. 1.) Az úrnak irgalmasságával rakvák a vizek." (U. o.). Ez utóbbi alakban ,vannak' szóból összevonva pl. irvák = irva vannak, szabvák = szabva vannak, intézvék = intézve vannak, divatosak a mai irodalomban is.
Ami e képzőrag rokonságát illeti, az összehasonlitható a török üb v. űp v. ip hasonló képzővel mely még en ragot is vehet magához, (épen úgy mint a magyar va ve-ből ván, vén lesz) pl. szevip v. szeviben (szeretve, szeretvén, geliebt haben. KasemBeg.) A mándsu nyelvben: fi pl. ili-me (álla-ni) szóból: iti-fi (áll-va v. álló, gónime-től góni-fi (gondol-va v. gondoló), mute-me-től, mute-fi (hatva v. ható) stb. A szürjén nyelvben: öma, ema v. öm, em pl. mun-nď (men-ni) szótól: mun-öma men-ve stb. 2) Némely ígehatározók képzője, mint ho-va, to-va, ösz-ve, ki-ve v. kü-ve (régiesen am. ki), el-ve (régiesen am. túl. ,Föli-be' is am. fölé-ve; l. V betű alatt. Az ormánysági tájbeszédben mint állapotjegyzői ragban a v hasonúl is az előtte álló mássalhangzóval pl. adda = adva, tudda = tudva, fonnyadda = fonnyadva, megelégedde = megelégedve; (l hozzá függedésével: addal, tuddal stb.); mi leginkább a d végzetü tőszóknál van szokásban. (Vass József. Magyar Nyelvészet. V. kötet.). A régieknél is eléjön az l toldalékhang pl. a Régi Magyar Passióban mul-val. l. ~VAL, ~VEL, (2.) | |
* | |
| vékonyhangon VÉ, névmódositó rag p. só-vá, kő-vé. Ha az illető viszonyszó rövid a, e önhangzóval végződik, ez rendesen megnyújtatik, mint fá-vá henyé-vé; az u, ü, i röviden marad: hamu-vá, sürű-vé, mi-vé, semmi-vé. Mássalhangzó után az általános népnyelvben a v ehhez hasonúl, pl. dob-bá (dob-vá), tőr-ré (tőr-vé), lom-má (lom-vá). De némely tájejtésben változatlan marad. Két alakú ezekben: az-zá v. csak ritkán: av-vá, ez-zé v. szintén ritkán ev-vé.
Értelemre nézve: Változási, átalakulási viszonyt fejez ki, még pedig a) Midőn valami előbbi minőségét, mivoltát mintegy letevén egy másneműt veszen föl, pl. a vizet borrá változtatni. A sivatag vadont kies vidékké (vidék-vé) alakítani. A fa kővé vált. Az ige testté (test-vé) lőn. (János evangyéliomában). b) Szélesb ért. midőn valaki bizonyos ok vagy járulék által új állapotot ölt, mely az előbbin változást okoz pl. a bor évről érre jobbá lesz. A csemete vastag fává növekszik. Por voltál és ismét porrá leszesz. Porrá égett a falu. Kereskedés által gazdaggá lett. c) Jelenti uj életnem, hivatal, rang, méltóság fölvételét, s ez által az illető egyénnek mintegy átváltozását p. biróvá tették, tisztté (tisztvé) nevezték, báróvá, gróffá lett. "És ha királ consentiál az hitnek, tahátt (akkor) császárrá koronázzák és Max(imilian) urunkat királylyá." (Levél 1557-ből. Szalay Ág. 400 magy. 1. 238 1.) "Az isten embörré lön." (Debr. Legendásk. 53. 1.). d) Ezekben: olybá (= olyvá) tartom, olybá veszem, nak helyett áll: olyannak tartom, veszem, s mint, mintha következik utána. "Olybá tartom rosz embernek reám szóllását, mint szeméten gubás ebnek az ugatását." Szirmay Hungaria la Parabolis. Katalin verses legendájában is (92. lapon): "jobbá (jobb-vá azaz jobbnak) tartanám." Ezekben pedig: kissé (= kis-vé), kevessé, (keves-vé) kevesbbé (kevesb-vé), többé (több-vé, de a harmadik b-t nem irjuk ki), továbbá stb. a mennyiségi, mértéki állapot változását fejezi ki. e) Régiesen gyakran ul, ül névrag helyett áll, pl. a régi Halotti beszédben házoá (házává) am. házaúl, mint itt alább; a Debreczeni Legendáskönyvben: "Hogy özvegygyé (= özvegyül) marada" (79. 1.) "Vendéggé (= vendégül) hivatá" stb. Továbbá helyrag helyett is: "Urunk Jézusnak sziletése e világgá (= e világra. Ugyanott 53. 1. l. alább is.) A Carthausi Névtelennél eléjön: négygyé (= négyfelé) vágatá. (13. 1.). Ugyanott: nehézzé (nehéznek v. nehézül) tartja vala. (11. 1.) Arany Jánosnál is "Tagot is embernek párjával az isten, Ad csupán egy főt úrrá egész testen." Buda halála. Szintén a régieknél számtalanszor v nélkül csak az önhangzót (á v. é) találjuk, pl. a régi Halotti beszédben: "És adotta vala neki paradicsomot házoá" (házaá, azaz házává, házaúl). Sz. Krisztina életében: "Méltóá töttél engemet" (29. 1.) "Az oktalan állatokhoz egyenlöé tötted magadat (32. 1.). A Bécsi codexben: "És semmié egyébbé nem lesznek, hanem csak azzá, mié akarják lenni a papok." (Baruch 2). Ezekben: egyébbé, azzá, már úgy látszik a vé vá rejlik, hanemha így elemezzük: egyebb-é, az-á). Néha pedig v helyett j áll. "Kit őmagának lányájá választott vala." (Heszter. II.). "Teszitek őtet kétszer inkább pokolnak fiájá." (Müncheni cod. Máté XXIII.). l. V betü. Egy levélben 1557-ből olvassuk: "Enihán (egynehány) drabonthokath bocsáttam vala, hogy - az borokat el ne hadnájak az hegyekrül másvé (e helyett: máshová v. máshelyüvé) vinni. (Szalay Ág. 400 magy. 1. 262. 1.). A régieknél gyakran eléjönnek ra re v. ba be helyragok helyett, pl. a Carthausi Névtelennél: Fejérvárrá (90. 1.), Csanáddá (89. 1.), Veszprimmé (13. 1.), Pécscsé (90. 1.) Győrré (ez ma is divatos) stb. | |
* | |
| l. VÁD, (2). | |
* | |
| mváros Fehér m. helyr. Vaál-ba ~ban, ~ból. | |
* | |
| hangutánzó gyök vacskol, vacskotol és vacsog szókban. | |
* | |
| puszta Pest m. helyr. Vacs-ra, ~on, ~ról. | |
* | |
| erdélyi falu Csik székben; helyr. Vacsárcsi-ba, ~ban, ~ból. | |
* | |
| puszta Máramaros m.; helyr. Vacsi-ba, ~ban, ~ból. | |
* | |
| (vacs-ok-ol) áth. m. vacskolt. L. VACSKOTOL. | |
* | |
| l. VACZKOLÓDIK. | |
* | |
| l. VASKOS. | |
* | |
| (vacs-ok-ot-ol) gyak. áth. m. vacskotol-t. Székely tájszólás szerint, zúzás, nyomkodás által a gyümölcsöt öszverontja. Máskép vacskol. Gyökük: vacs, mely mint hangutánzó rokon a mocs, pocs, pacs, fecs gyökökkel. | |
* | |
| (vacs-ok-ot-ol-ás) fn. tt. vacskotolás-t, tb. ~ok, harm. szr. ~a. Cselekvés midőn valaki vacskotol v. vacskol. | |
* | |
| (vacs-og) gyak. önh. m. vacsog, ~tam, ~tál, ~ott. Mondják gyermekről, midőn sirva nyafog. Gyöke hangutánzó. | |
* | |
| (vacs-og-ás) fn. tt. vacsogás-t; tb. ~ok, harm. szr. ~a. A gyermeknek síró nyafogása. | |
* | |
| fn. tt. vacsorá-t. A szláv vecsera, Miklosichnál: vecserja szóból módosult; magyarosan: estebéd (= estveli ebéd v. evés) mint a déli evés: délebéd, az ozsonna: harmadebéd, a reggeli: éhomét, éjomét. V. ö. EBÉD. Szegény ebéd, melynek vacsorája nincsen. (Km.). A mely szolga elfelejt ebédet enni, megérdemli a jó vacsorát. (Km.). Vacsorára is kevés (a gyönge ellenség a hatalmasbnak. Km.) Vacsorát nem is lát, v. csillagot néz vacsorára (km.) azaz vacsorálás nincsen módjában, olyan szegény. Vékony vacsora, szegényes vacsora. Szentvacsora l. ÚRVACSORA. | |
* | |
| (vacsora-csillag) l. ESTCSILLAG. | |
* | |
| (vacsora-idő) ösz. fn. Estveli, napnyugot utáni idő, midőn vacsorát szokás enni. | |
* | |
| (vacsora-al) önh. m. vacsorál-tam, ~tál, ~t. Vacsorát eszik, estebédel. Vonz tárgyesetes viszonynevet is. Mit vacsoráltál? Sültet, és tésztást. Megvacsorálni, az estebédet elvégezni. Úgy jó vacsorálni, hogy megtudja más is. (Km.). A régieknél pl. a Debreczeni Legendáskönyvben: vacsorálik. Hogy vacsorálik vala, egy haltetem általálla ah torkán." (89. 1). A Münch. codexben is ikes igeként ragoztatik: "Készéh (készíj azaz készits) hogy vacsoráljam." Lukács. XVII.); tehát itt is vacsorálik, valamint ,ebédel' helyett ,ebéllik'. | |
* | |
| (vacsora-al-ás) fn. tt. vacsoralás-t tb. ~ok, harm. szr. ~a. Estebédelés. | |
* | |
| (vacsora-al-ik) k. l. VACSORÁL. | |
* | |
| (vacsora-al-ó) mn. tt. vacsoráló-t. 1) Aki vacsorál. 2) Hely ahol vacsorálnak v. vacsorálni szoktak. Vacsoráló ház. Vacsoráló hely. | |
* | |
| (acsora-atlan mn. tt. vacsorátlan-t, több. ~ok. A kinek vacsorája nincs, aki vacsorát nem evett. Határozóként am. nem vacsorálva, vacsora nélkül. Vacsorátlan feküdt le. | |
* | |
| (vacsora-vesztő) ösz. fn. Estveli kis pillefaj, mely gyertyagyujtatkor szokott jelenkezni. (Sphynx). Átv. gúnyos ért. tányérnyaló, hivatlan vendég, ki másnál szeret ingyen vacsorálni. | |
* | |
| mváros Pest m.; helyr. Vácz-ra, ~on, ~ról. | |
* | |
| ALSÓ~, FELSŐ~ faluk Zaránd m.; helyr. Váczá-n, ~ra, ~ról. | |
* | |
| falu Pestmegy.; helyr. ~Hartyán-ba, ~ban, ~ból. | |
* | |
| l. VACZOK. | |
* | |
| (vacz-ok-ol-ó-od-ás) fn. tt. vaczkolódás-t, tb. ~ok. harm. sz. r. ~a. Vaczkában mozgolódás; fészkelődés. | |
* | |
| (vacz-ok-ol-ó-od-ik) belsz. m. vaczkolód-tam, ~tál, ~ott. Vaczkában mozgolódik, nyugtalanul izegmozog, igazgatja magát; fészkelődik. Átv. elvaczkolódik, elkotródik, odahagyja a vaczkát, fészkét. Más kiejtéssel: vaszkalódik, vacskolódik. V. ö. VACZOK. | |
* | |
| fn. tt. vaczkor-t, tb. ~ok, harm. szr. ~a. Dugonics irásmódja szerént: vadzkor. A vad körtefának fanyar izü gyümölcse. Molnár A. és Szabó Dávidnál s a Tájszótár szerént a székelyeknél a ,vaczkor' am. vadkörte. A vadalma pedig másképen: vadóka. V. ö. VADÓKA. Válogató medvének a vaczkor is jól esik. (Km.). Lepotyog az ember mint a vaczkor. (Km.)
Gyöke, úgy látszik: vad, melyből némi gúnyos kicsinző képeztetéssel fejlődött ki vadkó, s r toldalékhanggal: vadkor, vadzkor (mint Dugonicsnál), végre vaczkor. Vagy talán az uttóbbi (-kor) szótagban a ,körte' szó rejlik. Egyébiránt ~kó képzővel gúnyosan a sörnek alja,: ficzkó, a megromlott bor: czankó, v. vinkó, a nyeletlen rosz vas bicsak vaskó. A ,vad' szóból származtak a vadalmát jelentő vadóka, és a vadzab neve: vadócs. | |
* | |
| (vaczkor-fa) ösz. fn. l. VADKÖRTEFA. | |
* | |
| l. VASKOS. | |
* | |
| l. VASKOSSÁG. | |
* | |
| (vacz-og) gyak. önh. m. vaczog-tam, ~tál, ~ott. 1) Megfázáskor fogai öszvekoczognak. A hidegláz úgy megrázta, hogy a fogai is vaczogtak. 2) A székelyeknél mondják tyúkokról, ha róka vagy görény zaklatja; továbbá a gyermekről, mikor valaki csiklandva kaczagtatja. V. ö. VACZOGTAT. Gyöke vacz természeti hangutánzó, s rokon kocz gyökkel az első, és kacs gyökkel az utóbbi jelentésben. | |
* | |
| (vacz-og-ás) fn. tt. vaczogás-t, tb. ~ok, harm. szr. ~a. A fogaknak öszvekoczogása. | |
* | |
| (vaczog-tat) mivelt. m. vaczogtat-tam, ~tál, ~ott, par, vaczogtass. 1) A fogakat vaczogni kényszeríti. 2) A gyermeket csiklandva kaczagtatja. Ne vaczogtasd azt a gyermeket. (Kriza J.) V. ö. VACZOG. | |
* | |
| (vacz-ok?) fn. tt. vaczk-ot, harm. szr. ~a. 1) Némely négylábu állatok fészke, p. kutya, macska, egér, nyúl vaczka. Rosz kutya az, amely a maga vaczkát megugatja (km.), máskép: rosz madár az, mely a maga fészkébe fosik. 2) Szélesb ért. alom, ágy, fekvőhely. Bujj ki a vaczkodból, kelj fel az ágyból. Vidd el a vaczkodat. A növénytanban a kocsány vagy kocsányka megvastagodott vagy épen kiszélesedett teteje, helyen aztán a virág részei fejlenek ki, (Receptaculum. Gönczy P.). A székelyeknél: vaszok, mely Kriza J. szerént jelenti az állatok tanyáját, fekvő, buvó helyét, kutyák hálóhelyét, (vaszkot vájt v. ásott magának a szalma [boglya] tövibe); továbbá a puskavessző helyét, a hidlásgerenda odrát (fáncz), mibe a hídlásfák végei belefeküsznek; szekérben lajtorja-áll fekvése helyét a párnafán; valamely szerelmes vagy gonosztevő tartózkodási vagy mulató helyét, szállását; innen: vaszkába siet, belétalál (illik) a vaszkába; jól találja vaszkán magát; a nyúlat vaszkán lőni.
Egyezik vele a vékonyhangu fészek, mind alapfogalomban, mind ragozási módban: vaczkot fészket, vaczkos fészkes, vaczkolódik fészkelődik stb. Talán am. fiadzó azaz fiadzóhely. Budenz J. szerént a mordvinben vasta am. hely, alvóhely. V. ö. FÉSZEK. | |
* | |
| l. SZENTLÁSZLÓ alatt. | |
* | |
| fn. és mn. tt. vad-at, harm. szr. ~a, v. ~ja. 1) Legszorosb ért. Molnár A. latinozata szerint megfelel neki a bestia, fera, dúvad, ragadozó vad, fenevad, azaz, magán járni szerető, vérengző, ragadozó állat, milyenek az orozlán, párducz, tigris, farkas stb. "A gonosz vad ötte meg őtet, a fene vad ötte meg Józsefet." (Káldi, Móz. 1. K.). 2) Szélesb ért. oly állatok neve, melyek ha magok között társasan élnek is, de az embereket kerülik, nem szelidek, nem háziak. Vad ló, vad szamár, vad macska, vad disznó, vad kecske, vad juh, vad lúd, vad récze, vad tyúk. A föntebbieket összetett főnévként is írják, mint alább. Fővad v. nagyvad a szarvas kizárólagos megkülönböztetése minden más vadtól. Rőtvad a szarvas, dámvad, őz és zerge. Fekete vad = vaddisznó. Az élvezhetők neve: jó vad. 3) Növényeket illetőleg, ami természeti állapotban, emberi mivelés nélkül nő, tenyészik; ellentétei: szelid, olytott, nemesített, házi, kerti. Vad alma, körte, szőlő, borsó, kender, len, saláta. Vad rózsa, szegfű. Vad gyümölcs. A szelíd gyümölcs is vad, mig meg nem érik, (km.). azaz, olyan izű, mintha vad volna. 4) Emberekre alkalmazva, akik még bizonyos szerkezetű polgári társaságba nem állottak, s nyers természeti állapotban élnek, földmiveléssel, mesterségekkel nem foglalkoznak stb. Szélesb ért. kik a müveltségben még kevés haladást tettek, durva, nyers erkölcsüek, milyenek a müvelt népek között is találkoznak, különösen, kik az emberi társaságot kerülik. Ezen fiú még nagyon vad. Vad indulat, vad düh, vad szokások, erkölcsök. Képes kifejezéssel: vadakat mondani, beszélni, amik a műveltség, okos ész szabályai ellen vannak. Ne beszélj oly vadakat. Vadra való am. teljes erejében levő, ki a vadakkal is megküzdeni képes. Nem nagy vadra való. (Km.). Mondjuk helyekről is, mennyiben vagy miveletlenek, vagy vad emberektől lakvák. Vad tájék, vad erdő, vad ország.
Midőn a vad főnév, vagy tulajdon értelemben vett melléknév, a vele viszonyló névvel közösb szokás szerint öszvetett szót alkot, p. vadbőr, vadnyom, vadhús, vadállat, vadkan. Ellenben átv. értelemben inkább elválasztva irjuk, p. vad indulat, vad harag, vad beszéd, vad íze valaminek. Egyezik vele a persa bad (malus, malignus; malum), honnan: badrám (immanis, ferus de bestiis feris, ferox indomitus de equo, mulo), bad zahrá (malignus; timidus, magyarul: vadas) stb. V. ö. VADON; VADÁSZ (1) és (2). | |
* | |
| fn. tt. vád-at, harm. szr. ~ja. Általán, panaszos nyilatkozat, valamely személy ellen, ki bizonyos rosz tettet valóban, avagy állítólag elkövetett. Sok vád történt ellene. Vádat emelni valakire. Különösen, magán vagy hivatalos panasz, melyet valaki az illető biróság előtt tesz, oly ember ellen, ki bizonyos sérelmet, bántalmat bűnt, vétket, törvénytelen tettet, vagy olyannak látszót vitt véghez. Törvényszék v. biróság előtti vád. Tisztügyészi vád. Szóbeli azaz szóval elmondott v. eléadott vád; irásban benyujtott v. irásbeli vád. Meghallgatni, visszautasítani a vádat. A vádat visszavonni. Molnár Albertnél személyt jelent, s am. vádló (accusator, Kläger). A persában bád am. verbum, dictum; lamentatio. (Vullera. l. végül). A szanszkritban is vad am. a latin dicere, loqui s Bopp F. ezzel rokonítja a szláv vad-i-ti (reprehendere) szót. Miklosich szerént vada (calumnia) régi szláv szó. Talán nem hibázunk ha a magas hangu magyar fedd szót is, mint amely mind hangokban, mind fogalomban rokon a vád szóval, itt szintén megemlítjük. A Gyarmathi felhozta latin vadimonium erőtetettnek látszik; mert, noha Bopp Ferencz is így nyilatkozik: "Fortasse lat. vas, vad-is a dicendo dictum; sicut nos dicimus gut sagen;" azonban a magyar vád fogalma ha általán a mondással, a különösen feddéssel rokonítható is, de a latin vas fogalma (Faber Thesaurusa szerént: qui pro alio spondet in judicio; vas etiem dicitur sponsor in re capitali, seu in maleficio) a magyar vád illetőleg vádló fogalmával ellentétben áll. A vadimonium szó is Faber Thesaurusában igy értelmeztetik: "sponsio ad certum diem comparendi in judicio" stb. | |
* | |
| puszták Máramaros és Nógrád m. falu Kővár vidékében; erdélyi faluk Belső-Szolnok és Hunyad m. és Fogaras vid.; helyr. Vád-ra, ~on, ~ról. | |
* | |
| fn. tt. vád-at, harm. szr. ~ja. A székelyeknél ágakból összekötött gát, melylyel halászat végett a folyót elrekesztik. A szanszkritban badle v. bandh gyök am. a latin ligare, innen bandhá nexus, vinculum; és a persában band am. vinculum, ligamentum, különösebben: claustrum aquae, agger (Vullers a 9-ik pontban) épen az ami a székely vád. V. ö. VÁDVONÁS; VÉSZ, VEJÉSZ. | |
* | |
| erdélyi falu Maros székben; helyr. Vadad-ra, on, ~ról. | |
* | |
| falu Közép-Szolnok m.; helyr. ~falvá-ra, ~n, ~ról. | |
* | |
| (vád-al-koz-ik) l. VÁDASKODIK. | |
* | |
| (vad-álladék) l. VADÁLLOMÁNY. | |
* | |
| (vad-állapot) ösz. fn. Vád alatt létezés, midőn valaki tiszti vagy magán váddal van megtámadva. | |
* | |
| (vad-állat) ösz. fn. Vad, szoros ért. véve, l. VAD alatt. | |
* | |
| (vad-állo-mány) össz. fn. Valamely vadastér állandó vadainak létszáma. | |
* | |
| (vad-alma) ösz. fn. A vadalmafának gyümölcse. Mosolyog mint a vadalma. (Km.). | |
* | |
| (vad-alma-fa) ösz. fn. Vadon tenyésző, nem nemesített, be nem olytott almafa. V. ö. ALMAFA. | |
* | |
| (vad-almás) ösz. fn. Hely, ahol vadalmafa tenyészik. A marosi székely székben egy hegynek tulajdon neve. | |
* | |
| puszta Nógrád m.; helyr. ~Almás-on, ~ra, ~ról. | |
* | |
| v. VADAMAS; falu Szala m. helyr. Vadamos-ra, ~on, ~ról. | |
* | |
| (vad-an) ih. 1) Vad állapotban, minemüségben. Vadan tenyésző növények; módosított ejtéssel: vadon. 2) l. VADUL, ih. | |
* | |
| ösz. fn. Vadászmester, ki valamely vadaskertre fölügyel, s vadakat tenyészt, nevel benne. | |
* | |
| (vad-as) mn. tt. vadas-t, v. ~at, tb. ~ak. 1) Vadakkal bővelkedő, ahol vadak tenyésznek, tartózkodnak. Vadas erdő, vidék. 2) Ahol vadak húsát árulják. Vadasbolt. Vadaspiacz. 3) Kemenesalján am. félénk, ijedős, bátortalan; székelyesen: vadocz. | |
* | |
| (vad-as) fn. tt. vadas-t, tb. ~ok. Vadas hely, vadas vidék, kert, erdő. | |
* | |
| puszták Pest és Szatmár m. helyr. Vadas-ra, ~on, ~ról. | |
* | |
| v. VÁDOS (vád-as) mn. tt. vádas-t, v. ~at, tb. ~ak. A mi vádat foglal magában, vádat tárgyaló. Vádas levél, nyilatkozat. Mint fönév jelenti azon személyt, ki vádat mond, indít valaki ellen; fölperes. | |
* | |
| (vadas-bolt) ösz. fn. Bolt-féle helyiség, melyben vadak húsát árulják. | |
* | |
| erdélyi falu Maros székben; helyr. Vadasd-ra, ~on, ~ról. | |
* | |
| (vadas-kert) ösz. fn. Bizonyos határok közé szorított tájék, erdőrész, erdőcske, melyben konyhára való vadakat, pl. vaddisznókat, őzeket, szarvasokat stb. nevelnek. | |
* | |
| (vad-as-kod-ás) fn. tt. vadaskodás-t. tb. ~ok, harm. szr. ~a. Emberkerülő idegenkedés; szokatlankodás. V. ö. VADASKODIK. | |
* | |
| (vád-as-kod-ás) fn. tt. vádaskodás-t, tb. ~ok, harm. szr. ~a. Gyakori cselekvés, melynél fogva valaki vádaskodik. V. ö. VÁDASKODIK. | |
* | |
| (vad-as-kod-ik) k. m. vadaskod-tam, ~tál, ~ott 1) Vadak módjára idegenkedik, elvonja magát az emberektől. 2) A székelyeknél am. szokatlankodik. | |
* | |
| (vád-as-kod-ik) k. m. vádaskod-tam, ~tál, ~ott. Mások ellen nyilatkozó vádakkal foglalkodik; vádolgat; különösen a büntető törvényszék előtt vádlóképen tanúskodik. | |
* | |
| (vadas-piacz) ösz. fn. Piacz valamely városban, melyen vadhúst árulnak, vagy melyen vadasboltok (vadárusboltok) vannak felállitva. | |
* | |
| (vadas-tér) ösz. fn. 1) Rendes, állandó vaddal ellátott, be nem kerített erdő. 2) l. VADASPIACZ. | |
* | |
| (vad-ász) fn. tt. vadász-t b. ~ok, harm. szr. ~a. Általán, minden ember, ki bizonyos eszközzel, fegyverrel, csellel vadakat fogdos, öldös. Vadász sokat fárad. (Km.). Jó vadász, rosz gazda. (Km.). Különösen, a konyhára való, vadak szaporítására, nevelésére szükséges ismeretekkel biró, s azokat gyakorló személy. Urasági vadász, fővadász, udvari vadász. A hadseregben oly csapatbeli vitéz, melynek különös rendeltetése az ellenségből egyes egyéneket venni czélba s e végett az ily vitézek a lövésben kiválólag képeztetnek. Gyalog vadász. Lovas vadász. Képes kifejezéssel, aki bizonyos dolgokat fürkész, keres, megkeríteni vágy. Hírvadász, nővadász.
Hangokban is rokon, sőt mondhatjuk, egyezik vele a mandsu buthaszi (Gabelentz átirása szerént) am. vadász; halász, és mint ige buthasza-me am. fog-ni, vadász-ni; a törzs butha, 1) fn. am. vadászat; halászat. 2) ige (butha-me, vagy buta-me) am. fog-ni; vadász-ni; halász-ni; (buta mint fn. pedig am. mező). Figyelmet érdemel ugyancsak a mandsuban,vada-me igeszó am. a kutyákat a vadra ereszteni (die Hunde auf das Wild loslassen.) | |
* | |
| (vad-ász) önh. m. vadász-tam, ~tál, ~ott par. ~sz. Bizonyos fegyvert, eszközt, cselt használva vadakat fürkészni, fogdosni, öldösni jár. Sokat vadász, keveset fog. (Km.). Erdőben, pusztákon, szőlőkben, tavakon vadászni. Nyúlakra, őzekre foglyokra, fürjekre vadászni. Képes kifejezéssel, fürkész, keres, megszerezni, megfogni vágy. Hireket vadászni. Embereket vadászni. Azon szók osztályába tartozik, melyek nevek és igék egy alakban, mint szintén ász, ész végzettel: halász, csikász, rákász, madarász, egerész; továbbá ász végzet nélkül: nyom, les, zár, nyit stb. Rokonságát l. VADÁSZ (1.) alatt. | |
* | |
| falu Arad, puszta Bihar m. ALSÓ~, FELSŐ~, faluk Abaúj m. helyr. Vadász-ra, ~on, ~ról. | |
* | |
| (vadász-apród) ösz. fn. Vadászos jelmezbe öltözött udvari diszszolga, különösen, ki a vadászaton urasága oldala mellett szolgál. | |
* | |
| (vad-ász-ás) fn. tt. vadászás-t, va- tb. ~ok, harm. szr. ~a. Cselekvés, midőn valaki vadász. A vadászásban elfáradni. Vadászással tölteni a napot. V. ö. VADÁSZ, ige. | |
* | |
| (vad-ász-at) fn. tt. vadászat-ot, harm. szr. ~a. Vadászás, elvont értelemben, vagyis fogalom, mely alá tartozik minden, mivel a vadászok, mint olyanok, foglalkodni szoktak. Vadászatról irt könyv. Vadászatot tanúlni. Egyébiránt jelenti magát a cselekvést is, pl. tilalmas a vadászat, azaz, vadászás. | |
* | |
| (vad-ász-at-i) nm. tt. vadászati-t, tb. ~ak. Vadászatot illető, arra vonatkozó, ahhoz tartozó. Vadászati jog. Vadászati törvények. Vadászati rendőrség. Vadászati szolgalom. | |
* | |
| (vadászat-jog) ösz. fn. Jog, melynél fogva valaki bizonyos helyen, vagy bizonyos vadak ellen vadászatot űzhet. | |
* | |
| (vadászat-mesterség) ösz. fn. Mesterség, mely arra oktat, miképen kell a vadakat tőrbe ejteni, megfogni, meglőni, megölni stb. | |
* | |
| (vadászat-nap) ösz. fn. Kitűzött nap, melyen vadászni szoktak, vagy vadászni szabad. | |
* | |
| (vadászat-vám) ösz. fn. Vámféle részbér, melyet a vadász az illető földbírtokosnak a kézre kerített vadakból adni köteles. | |
* | |
| (vadász-cseléd) ösz. fn. A vadászok, különösen vadászó uraság mellett szolgálatot tevő cseléd, pl. aki a vadászebeket vezeti, a fegyvereket tölti stb. | |
* | |
| (vadász-dárda) ösz. fn. Dárdaféle fegyver, melyet némely vadak, pl. vadkanok, medvék stb. ellen szoktak használni. | |
* | |
| (vadász-ěb) ösz. fn. Ebfaj, melyet különösen vadászatra használnak, mint az agarak vizslák, kopók. Továbbá oly eb, mely maga szántából vadász. | |
* | |
| (vadász-ebéd) ösz. fn. Vadászok rövid ebédje. V. ö. VADÁSZREGGELI. | |
* | |
| (vadász-eszköz) ösz. fn. Eszköz, melylyel vadászni szoktak, p. puska, dárda, vadászkés, vadászháló stb. | |
* | |
| (vad-ász-og-at) gyakor. önh. m. vadászgat-tam, ~tál, ~ott, par. vadászgass. Gyakran, vagy némi kényelemmel, könnyeden vadász; vadászattal mulatja magát. | |
* | |
| (vad-ász-og-at-ás) fn. tt. vadászgatás-t, tb. ~ok, harm. ~a. Gyakori, vagy könnyüszerű, kényelmes vadászás. | |
* | |
| (vadász-gerely) l. VADÁSZDÁRDA, és V. ö. GERELY. | |
* | |
| (vadász-háló) ösz. fn. Háló-, melylyel némely vadakat megkeríteni szoktak, csapóháló. Fűrjeket vadászhálóval fogdosni. | |
* | |
| (vad-ász-hat-ó) mn. tt. vadászható-t. A mi hasznosság tekintetéből megérdemli, hogy vadászszák, vagy amit a vadászat szabályai szerint megfogni, meglőni stb szabad. A poczokos, vemhes anyavadak nem vadászhatók. | |
* | |
| (vadász-ház) ösz. fn. Rendesen erdei ház, melyben vadász lakik, vagy mely a vadászok ideiglenes tartózkodására, s kényelmére épült, vadászlak. | |
* | |
| (vadász-hivatal) ösz. fn. 1) Urasági, udvari vadásznak tiszti állomása. 2) Vadászati ügyeket rendező tiszti személyzet. | |
* | |
| (vad-ász-i) mn. tt. vadászi-t, tb. ~ak. Vadászt illető, ahhoz tartozó, arra vonatkozó. Vadászi kötelesség, felügyelet. Vadászi cselfogás. Vadászi mesterség (Molnár A.). | |
* | |
| (vad-ász-i-lag) ih. Vadászok módjára, szokása szerint. Vadászatilag öltözködni, bánni a fegyverrel. | |
* | |
| (vadász-inas) ösz. fn. Vadászatot tanuló újoncz, vagy ki a vadászok mellett inasként szolgál. | |
* | |
| (vadász-kalap) ösz. fn. Könnyű, fölcsapott karimáju, vagy zöld nemezből készített kalap, milyet a vadászok szoktak viselni. | |
* | |
| (vadász-kelepcze) Molnár Albertnél; l. VADKELEPCZE. | |
* | |
| (vadász-kép) ösz. fn. Vadászati jelenetet ábrázoló kép, rajzolat, festmény. | |
* | |
| v. ~KERÜLET, (vadász-kerűlet) ösz. fn. Bizonyos határokkal jelölt terület a vadas erdőben, vagy más vidéken, melyet társas vadászatban szoktak meghajtani; vagy mely bizonyos vadászmester felügyelése alá tartozik. | |
* | |
| (vadász-kés) ösz. fn. Hosszu, pilingáju, s kétélü kés, melylyel némely vadakat leszúrni szoktak. | |
* | |
| (vadász-készület) ösz. fn. l. VADÁSZESZKÖZ. | |
* | |
| (vadász-kifejezés) l. VADÁSZSZÓ. | |
* | |
| (vadász-kiséret) ösz. fn. Udvari vadászatokon azon vadászok, és cselédek, kik az illető uraságot környezik, követik. | |
* | |
| (vadász-kocsi) ösz. fn. kétfelül nyilt oldalu könnyü alacson kocsi, melyről bármely perczben hamar le lehet szállni, s melyen járatlanabb útakon is útazhatni. | |
* | |
| (vad-ász-kod-ás) fn. tt. vadászkodás-t, tb. ~ok, harm szr. ~a. Vadászi életmód gyakorlása, üzése. | |
* | |
| (vad-ászkod-ik) gyak. k. m. vadászkod-tam, ~tál, ~ott Vadászi életmódot, hivatalt, szolgálatot gyakorol. | |
* | |
| (vadász-kopó) ösz. fn. Kopóféle vadászeb. Nem magyaros kifejezés, minthogy a magyarban maga a ,kopó' szó is kifejezi azt, amit a föntebbi szó akar kifejezni. l. KOPÓ. | |
* | |
| (vadász-kör) l. VADÁSZKERŰLET. | |
* | |
| (vadász-kurjongatás) ösz. fn. Fölkiáltó, kivált ebeket biztató szavak a vadászaton, p. haj hó! ha hó! haj rá! vagy, melyekkel a fölriadt vadakat ijesztgetik, vagy a vadászok egymást hivogatják. | |
* | |
| (vadász-kutya) l. VADÁSZĚB. | |
* | |
| (vadász-kürt) ösz. fn. Leginkább erdei vadászatokon használtatni szokott réz-, vagy szarukürt, milyet a vadászok használnak, hogy egymásnak, vagy ebeiknek jelt adjanak. Továbbá fuvó hangszer rézből, mely alakjára nézve a vadászokéhoz hasonló. | |
* | |
| (vadász-kürtös) ösz. fn. Zenekar tagja, ki vadászkürtöt fú. | |
* | |
| (vadász-lak) ösz. fn. Ház, melyben vadász lakik, különösen e czélra épített erdei ház, vagy a rendes lakház külön része.
.... "Csöndes vadászlakodba, Hol nem aludt ki régi szenelőd." Szász Károly (Szemere Miklóshoz.) | |
* | |
| (vadász-láz) ösz. fn. Kezdő vagy szenvedélyes vadásznak fokozott izgalma a vad kiötlésekor. | |
* | |
| (vadász-legény) ösz. fn. Vadászmester mellett kitanúlt, s vadászatot gyakorló legény. | |
* | |
| (vadász-lepel) ösz. fn. Némely vadak elkeritésére szolgáló erős vászonkészülék. | |
* | |
| (vadász-ló) ösz. fn. Ló, melyen vadászni, különösen agarakkal nyúlakat űzni szoktak. | |
* | |
| (vadász-madár) ösz. fn. Ragadozó madár, melyet megszelíditve s kitanítva más madarak fogdosására használnak, milyen a sólyom. | |
* | |
| (vadász-mester) ösz. fn. Urodalmi, vagy udvari tiszt, ki az illető vádaszkerület ügyeit igazgatja, s az alárendelt vadászokra felügyel. | |
* | |
| (vadász-mesterség) ösz. fn. A vadászathoz szükséges ismereteken alapuló gyakorlati ügyesség. | |
* | |
| (vadász-nyelv), ösz. f. A vadászmesterséghez tartozó, s vadászoknál divatos műszók. | |
* | |
| (vad-ász-ó) mn. tt. vadászó-t. 1) Aki vadász, vagy vadászni szokott. 2) Vadászatra használtatni szokott állat vagy eszköz. Vadászó ló. (Molnár A.) | |
* | |
| (vad-ász-os) mn. tt. vadászos-t, v. ~at, tb. ~ak. Vadászoknál szokásos, divatos. Vadászos viselet. | |
* | |
| (vadász-os-an) ih. Vadászok módjára, mint a vadászok szoktak. | |
* | |
| (vadász-öltözet) ösz. fn. Zöldes, vagy szürkés öltözet, milyet a szoros ért. vett vadászok viselnek; továbbá milyenbe a vadászni menő műkedvelők öltözni szoktak. | |
* | |
| (vadász-pagony) ösz. fn. Vadászkerület, mint bizonyos erdőrész. l. VADÁSZKERÜLET; és V. ö. PAGONY. | |
* | |
| (vadász-pálya) ösz. fn. Azon irány, csapás, vagy út, melyen a vadászok a vadakat nyomozzák. Továbbá életmód, melyet valaki mint rendes vadász űz. | |
* | |
| (vadász-pénz) ösz. fn. Pénz, melyet a vadászati engedélyért fizetnek. | |
* | |
| (vadász-pózna) ösz. fn. Póznák, melyekkel, és melyekre a vadászhálókat kifeszítik. | |
* | |
| (vadász-puska) ösz. fn. Puska, mely különösen vadászás végett van készítve, vadászásra alkalmas. | |
* | |
| (vadász-reggeli) ösz. fn. Reggeli étek, villásreggeli, melyet a vadászok többnyire sietve költenek el, hogy a vadászásból mennél kevesebb időt veszitsenek. | |
* | |
| (vadász-rend) ösz. fn. 1) Rend, melyet a társas, hajtóvadászatokban kell tartani. 2) A vadászat tiszteletére alapított díszrend, pl. Hubert rendje Szászországban, a a würtenbergi Fridrik herczegtől 1702-ben alapított vadászrend. | |
* | |
| (vadász-rend-szabás) ösz. fn. Vadászatot illető kormányhatósági rendeletek. | |
* | |
| (vadász-rész) ösz. fn. Szarvas vagy őz tüdeje, mája, szíve, veséje, gégéje és nyelve egyvelegéből, szalonna, só és paprikával készített étek. | |
* | |
| (vadász-robot) ösz. fn. A régi urbéri rendszerben a robotnak azon neme, midőn a jobbágy az urasági hajtóvadászatra menni tartozott. | |
* | |
| (vadász-ruha) l. VADÁSZÖLTÖZET. | |
* | |
| (vadász-ság) fn. tt. vadászság-ot, harm. szr. ~a. Vadászi foglalatosság, életmód, mesterség, szolgálat. Vadászságot tanulni, arra adni magát. Továbbá, mint gyűnév jelent vadásztestületet. A videkbeli vadászság öszvegyült a hajtóvadászatra. | |
* | |
| (vadász-sátor) ösz. fn. Sátor, melyet a vadászok magukkal hordanak, s kellő helyen és időben felütnek. Vadászsátor alatt ebédelni, alunni. | |
* | |
| (vadász-szekér) l. VADÁSZKOCSI. | |
* | |
| (vadász-szěr, v. ~szěrszám) l. VADÁSZESZKÖZ. | |
* | |
| (vadász-szó) ösz. fn. Vadászati fogalmak kifejezésére szolgáló s a vadászok nyelvében divatos műszó, pl. midőn a vad valamelyiktől eltávozik, és más valakire fordúl, amaz azt kiáltja ennek: ám rád. Élt ezzel Gyöngyösi is "Kemény János"-ában: Vigyázz! ám rád a nyúl. | |
* | |
| (vadász-tanya) ösz. fn. Tanya, telep, hol a vadászok öszvegyülni, s ideiglen tartózkodni szoktak. V. ö. TANYA. | |
* | |
| (vadász-tarisznya) ösz. fn. Bő száju, s rendesen bőrből csinált tarisznya, mely vállra vetve szijról lóg alá, s melybe az elejtett vadakat teszik. | |
* | |
| (vadász-táska) l. VADÁSZTARISZNYA. | |
* | |
| (vadász-tilfa) ösz. fn. Felállított karó, czölöp, pózna, mely a tilalmas vadászkerület jelölésére szolgál. (Jagdsäule). | |
* | |
| (vadász-tilos) ösz. fn. Vadas vidék, kerület, határ stb. melyben az illető birtokoson kivül másnak vadászni nem szabad. | |
* | |
| (vadász-tisztség) l. VADÁSZHIVATAL. | |
* | |
| (vadász-titok) ösz. fn. Holmi babonák, bűvös dolgok, milyeneket vadászoknak tulajdonítanak. | |
* | |
| (vadász-tőr) ösz. fn. Tőr, melyet némely vadak megkerítésére, megfogására vetnek, pl. vidravas. | |
* | |
| v. ~ÜDVÖZLET, (vadász-üdv v. ~üdvözlet) ösz. fn. Egymást üdvözlő szózata a vadászoknak. | |
* | |
| (vadász-zaj) l. VADÁSZKURJONGATÁS. | |
* | |
| (vad-barom) l. VADÁLLAT. | |
* | |
| (vadász-zászló-alj) ösz. fn. Valamely hadseregben úgy nevezett vadászokból álló zászlóalj. V. ö. ZÁSZLÓALJ. | |
* | |
| (vad-bér) ösz. fn. Bér v. díj, melyet az erdész minden saját lövésű vagy fogásu dúvadért, s minden, ura vagy ennek vendége lőtte jóvadért húz. | |
* | |
| (vád-beszéd) ösz. fn. Az illető biróság előtt egy vagy több személyt valamely bűnös cselekvény miatt különösebben szóval tett eléadás. Ha irásban történik, akkor különösebb neve: vádirat v. vádlevél. | |
* | |
| (vad-bika) ösz. fn. A szarvasmarha fajtáju vadállat hímje. Külön írva: vad bika am. neki dühödött öklelődző bika. | |
* | |
| (vad-bival) ösz. fn. 1) Vad állapotban élő bivalfaj. 2) l. PÉZSMÁLY. | |
* | |
| (vad-borjú) ösz. fn. Bölénynek, vadbivalnak borja. | |
* | |
| (vad-borsó) ösz. fn. Diószegi-Fazekasnál a kornilla nemü növény egyik fajának népies neve; máskép: szeges lednek; növénytani néven: kardos kornilla. (Coronilla securidaca. Molnár Albertnél: ervum ervilia, Párizpápainál: cicercula). | |
* | |
| (vad-bőr) ösz. fn. Általán, vadállatok bőre; különösen kikészített, szűcsölt, timárolt állapotban, pl. szarvasbőr, zergebőr, farkasbőr, rókabőr stb. | |
* | |
| (vad-búza) ösz. fn. 1) Pázsitféle fű, szúrós kalászokkal, melyek ha kifejlődtek, a marha nem eszi. Talán máskép: bolyhosbúza (triticum villosum)? 2) Az alföldi televénydús földeken aratáskor elhullott búzamagok kedvező időjárásban ismét kikelnek, és a jövő évben még egy terményt adnak, néhutt ezt is vadbúzának hívják, minthogy mivelés nélkül termett. | |
* | |
| (vad-csapás) l. VADJÁRÁS. | |
* | |
| (vad-cseresnye) ösz. fn. A vadcseresnyefának apró szemű gyümölcse. | |
* | |
| (vad-cseresnye-fa) ösz. fn. A meggyek neméhez tartozó alnövénynem; fája magas, virági ernyősen bokrosak, levelei tojáskerekláncsásak, alul szőröskék; gyümölcse fekete, néha vörös. Ebből váltak mivelés által a kerti cseresnyének sokféle fajai. (Prunus avium.) | |
* | |
| (vad-díj) l. VADBÉR. | |
* | |
| (vad-disznó) ösz. fn. A disznók neme alá tartozó vadállatfaj; vadászok nyelvén fekete vad; némely régi iratokban: erdei, pl. Szalay Ágoston magyar levélgyüjteményében (Levelestár 215. 1.); így Molnár Albertnél is. | |
* | |
| (vad-disznó-fěrtő) ösz. fn. Sárfertő, melyben a vaddisznók henteregni, fetrengeni szeretnek. | |
* | |
| puszta Somogy m. helyr. Vadé-ra, ~re, ~ról. | |
* | |
| (vad-emběr) ösz. fn. Szoros ért. vadak módjára, társadalmon kivül élő, nyers, minden müveltséget nélkülöző ember. Szélesb ért. emberkerülő, emberfutó, nyájasság nélküli parlagi ember. | |
* | |
| (vad-emběr-majom) ösz. fn. Erdőkben lakó, emberhez hasonló, magas termetű majomfaj. Keletindiai vadembermajom. (Simia satyrus, orangutang). Afrika-i vadember. (Simia troglodytes.) | |
* | |
| (vad-eme) ösz. fn. Nőstény vaddisznó; máskép: vademse. | |
* | |
| (vad-fa) ösz. fn. Általán, vadon termő, tenyésző fa. Különösen gyümölcsfákra vonatkozólag, nem mívelt, nemnemesített, nem oltott fa.
Vadfának vad a gyümölcse, v. nem várhatni vadfától szelíd gyümölcsöt. (Km.). Vadfába szelid ágat olytani. | |
* | |
| (vad-fek v. ~fekhely) ösz. fn. Hely, alom, rejtek, hol a vad fekünni, nyugonni, alunni, megbújni szokott. | |
* | |
| l. VADFÜGE. | |
* | |
| (vad-fogás) ösz. fn. Vadászás neme, midőn a vadat bizonyos eszközök által elevenen kerítik kézre. | |
* | |
| (vad-föld) ösz. fn. Vadak tenyésztésére fordított, s használt térség, vadaskert, vadaserdő, vagy azok táplálására némely takarmánynyal bevetett szántóföldek. Különbözik tőle a soha nem mivelt, csupa vad növényeket termő, s külön íratni azokon vad föld. | |
* | |
| (vad-füge) ösz. fn. Vad, miveletlen állapotban, vagy helyen termő füge. | |
* | |
| (vad-galamb) ösz. fn. Erdőkben, ligetekben, pusztákon tenyésző galambfaj; különböztetésül a házi v. szelíd galambtól. Zöld erdő zúgása, vadgalamb szólása. (Népd.) | |
* | |
| (vad-gesztenye) ösz. fn. A vadgesztenyefának nem ennivaló gyümölcse. A törökök porrá törve gyógyszerül kehes lovaik abrakjába keverik. | |
* | |
| (vad-gesztenye-fa) ösz. fn. Köznéven vadfaju és nem élvezhető gyümölcsű gesztenyefa, a bokrétafák neméből. Másképen szintén köznéven: lógesztenye; növénytani néven: gesztenye bokrétafa. A szelid gesztenye másnemü fán terem. Ez az egylakiak serege és sok hímesek rende alá tartozik, mint a tölgy-, dió-, mogyoró-, boglár- és bikkfák is; amaz a héthímesek és egyanyások egyik neme. (Aesculus hippocastanum.) | |
* | |
| (vad-gyömbér) ösz. fn. Keletindiai növény, melynek hajmás gyökerét gyógyszerül használják. (Zedoaria.) | |
* | |
| (vad-gyümölcs) ösz. fn. A vadan tenyésző, nem olytott, nem nemesített fák gyümölcsei p. vadkörte, kökény, sajmeggy, som. | |
* | |
| (vad-hajma) ösz. fn. Vadon termő apró hajma. (Bulbine.) | |
* | |
| (vad-hajtás) ösz. fn. Hajtóvadászaton a vadak fölzaklatása. | |
* | |
| (vad-hajtó) ösz. fn. Ki a hajtóvadászaton a vadakat fölzaklatja, s a vadászok elé kergeti. | |
* | |
| (vad-harcz) l. VADVIADAL. | |
* | |
| (vad-hely) ösz. fn. Sivatag kietlen hely. | |
* | |
| (vad-hús) ösz. fn. 1) A vadállatnak húsa, különösen, mely ennivaló, p. szarvashús, őzhús, nyúlhús. 2) Átv. gyógytani ért. a hegedési folyamnál a sejtszövet túlságos sarjadzása, t. i. minden anyaghiányt, akár csontban, akár izomban, mindig a sejtszövet pótol ki a testben, s ha ezen kipótlás igen sebesen történik, hússzömölcsök képében sarjadzik, mely sarjadzás ha a bőrín túl fölemelkedik, vadhús nevet kap. Néha a megfenésedett húst is így nevezik. | |
* | |
| (vadhús-árus, v. ~kereskedő) ösz. fn. Húsárus, ki vadhússal kereskedik. | |
* | |
| (vad-i) mn. tt. vadi-t, tb. ~ak. Vad természetü, vadhoz hasonló. Vadi kegyetlenség. (Molnár A., Szabó D.) | |
* | |
| ALSÓ~, FELSŐ~, KÖZÉP~, faluk Trencsín m. helyr. Vadicsó-ra, ~n, ~ról. | |
* | |
| (vád-irat) ösz. fn. Az illető biróság elé benyujtott iromány, mely egy vagy több személy elleni bűnvádat foglal magában; máskép vádlevél; ha csak szóval adatik elé: vádbeszéd. | |
* | |
| (vad-ít) áth. m. vadít-ott, par. ~s, htn. ~ni, v. ~ani. Vaddá tesz, elidegenít, elijeszt, elrezzent, emberkerülővé tesz. A pusztai élet, a szüntelen magánosság elvadítja az embert. Szigorú bánásmód által elvadítani a gyermeket. | |
* | |
| (vad-ít-ás) fn. tt. vadítás-t, tb. ~ok, harm. szr. ~a. Cselekvés, mely által valakit elvadítanak. V. ö. VADÍT. | |
* | |
| (vad-íz) ösz. fn. Olyan íz, milyen a vadgyümölcsöké, vagy vadhúsé szokott lenni. Ezen almának vadíze van. A szelid disznó- vagy kappanhúsnak mesterséges vadízt adni. Különösen gyümölcsre és borra vonatkozva am. savanyú, fanyar íz. | |
* | |
| v. ~IZÜ, (vad-ízű) ösz. mn. A minek vadíze van; savanyú; fanyar, szivos, fojtós. Vadízü becsinált hús. Vadízü bor. | |
* | |
| (vad-járás) ösz. fn. Vadak vándorlása egy helyről másra; továbbá azon csapás, melyen a vadak járni szoktak. A vadjárás mellett lesben ülni. | |
* | |
| (vad-juh) ösz. fn. Juh forma vad. Sándor Istvánnál: ovis ammon. | |
* | |
| fn. tt, vadkát. Vizes maradék a pálinka nagyoláskor. Székely szó. (Kriza J.) Alkalmasint ugyanaz a ,vodka' v. ,votka' szóval; l. ezt. | |
* | |
| (vad-kacsa v. ~kácsa) l. VADRÉCZE. | |
* | |
| (vad-kakas) ösz. fn. Fajdkakas, erdei kakas. V. ö. FAJD. | |
* | |
| (vad-kan) ösz. fn. Kannemű vaddisznó, hét éves korán túl, nagy kiálló agyarakkal. Dúlfúl magában, mint a vadkan. (Km.). Bús vadkan a tölgyfa gyökerének is neki vágja agyarát. (Km.). | |
* | |
| (vad-kár) ösz. fn. Általán, mindenféle kár, pusztítás, melyet a vadak az erdőkben, fákban, szántóföldeken, réteken, szőlőkben tesznek. | |
* | |
| (vad-katáng) ösz. fn. Vadállapotban tenyésző katáng. | |
* | |
| (vad-kecske) ösz. fn. l. ZERGE. | |
* | |
| (vad-kecskefű) ösz. fn. l. ZERGEFŰ. | |
* | |
| (vad-kelepcze) ösz. fn. Kelepcze, milyet a vadaknak szokás vetni. V. ö. KELEPCZE. | |
* | |
| (vad-kender) ösz. fn. Vadállapotban tenyésző kender. Felnő mint a vadkender. (Km.). | |
* | |
| (vad-kert) ösz. fn. Bekerített térség, erdőrész, melyben vadakat tenyésztenek, nevelnek. Máskép: vadaskert. | |
* | |
| mváros Nógrád, falu Pest, puszta Nógrád m., helyr. Vadkert-re, ~ěn, ~ről. | |
* | |
| (vad-kos) ösz. fn. A juhfajhoz tartozó vadállat hímje. | |
* | |
| (vad-köles) ösz. fn. Vadon termő köles; néhutt a szénamuhar neve. | |
* | |
| (vad-kölyök) ösz. fn. Vadállat szülötte, a mennyiben az kölykezni szokott; pl. a farkas, róka kölyke. | |
* | |
| (vad-kömény) ösz. fn. Kömény, mely vadon tenyészik, vagy tenyészett. | |
* | |
| v. ~KÖRTVÉLY; (vad-körte v. ~körtvély) l. VACZKOR. Válogat benne, mint medve a vadkörtében. (Km.). | |
* | |
| (vad-körte-fa) ösz. fn. Vadon termő, sokáig élő, rendesen bőven gyümölcsöző körtefa. V. ö. KÖRTEFA. | |
* | |
| némely régi iratokban pl. a Carthausi Névtelennél am. vall. l. VALL. | |
* | |
| l. VÁDOLÁS. | |
* | |
| (vád-ol-at) fn. tt. vádlat-ot, harm. szr. ~a. Panaszképen, vagy törvényes kereset végett elmondott, vagy irásban benyújtott vád; máskép: vádolat. | |
* | |
| (vad-lednek) ösz. fn. Növényfaj a lednekek neméből; szára csekély; levelei szárnyaltak; pálhái horgasak, félnyílszabásuak; máskép: kakukborsó, bükkön. (Orobus vernus.) | |
* | |
| (vad-len) ösz. fn. Vadon termő len. | |
* | |
| (vad-lencse) ösz. fn. Népies neve az abrakbabó (vicia sativa) növényfajnak; máskép szintén népiesen: abrakborsó, lóborsó; l. ABRAKBABÓ. | |
* | |
| l. VADLEDNEK. | |
* | |
| (vad-les) ösz. fn. A vadak ellen intézett cselvető les. V. ö. LES. | |
* | |
| (vád-levél) ösz. fn. l. VÁDIRAT. | |
* | |
| (vad-ló) ösz. fn. Természeti vad állapotban tenyésző és élő ló. | |
* | |
| (vád-ol-ó) mn. és fn. tt. vádló-t. Személy, ki fölperesképen valamely váddal, különösen bűnváddal lép fel valaki ellen. Magán vádló; köz vagy tiszti vádló. | |
* | |
| (vadló-irat) l. VÁDIRAT. | |
* | |
| (vad-lopás) ösz. fn. A lopásnak azon neme, midőn valaki a tilosból vadakat oroz. | |
* | |
| (vad-lopó) ösz. fn. Aki a tilosból vadakat oroz, orvadász; l. VADOR. | |
* | |
| (vádló-társ) ösz. fn. Ugyanazon személy ellen több vádló közől egyik a másiknak vádlótársa. | |
* | |
| (vád-ol-t, v. vád-ol-ott) mn. és fn. tt. vádlottat. Személy kit bizonyos törvényszegésről, különösen bűncselekvény elkövetéséről biróság előtt vádolnak. | |
* | |
| (vád-l-ott-társ) ösz. fn. Több személy közől, kiket ugyanazon bűnös tettről v. tettél vádolnak, egyik a másiknak vádlott társa. | |
* | |
| (vad-lúd) ösz. fn. Sík mezőkön, s vizes tájakon vadan tenyésző, s télre elköltöző lúd. Bérczy K. szerént vadásznyelven három faja van nagy vadlúd, lilik és gyöngyvér; a két utóbbi együtt a nép nyelvén: lengyel liba. Bolyognak, egymás után mennek, mint a vadludak. (Km.). | |
* | |
| (vad-macska) ösz. fn. A házi macskával egy nem alá tartozó, de vadon, erdőkben élő állatfaj; kanja mint a háziaknál: kandúr. V. ö. MACSKA. | |
* | |
| (vad-madár) ösz. fn. Természeti szabadságában élő madár, különböztetésül a szelid házi madártól. A vadmadár is megszokja a kalitkát. | |
* | |
| (vad-madár-hús) ösz. fn. Vadon tenyésző madárnak húsa. | |
* | |
| (vad-mák) l. PIPACS. | |
* | |
| (vad-mályva) ösz. fn. Vadon termő mályva. l. ZILÍZ. | |
* | |
| (vad-meggy) ösz. fn. Nem nemesitett, hanem vadon növő meggyfa apró gyümölcse; különösen a törpe cserjés sajmeggy. | |
* | |
| (vad-méh) ösz. fn. Erdőkben, mezőkön szabadon tanyázó méhfaj, mely mézét a fák odvaiba, vagy földi likakba gyüjti. | |
* | |
| (vad-menta) ösz. fn. A menta nemű növény egyik fajának népies neve; füzérjei hosszúk, hengeresek; a szár- és ághegyeken levelei hosszúdadok, hegyes fűrészfogúk, molyhosak, nyeletlenek, fejérlők; himszálai a bokrétánál hosszabbak. Máskép szintén népiesen: ló-, fejér-, hegyesmenta, növénytani néven: bárzingmenta. (Mentha sylvestris). | |
* | |
| (vad-mester) ösz. fn. Tisztviselő, ki valamely vadászkerület vadaira, s rendesen a vadas erdőkre is felügyel. | |
* | |
| (vad-méz) ösz. fn. Vadméh gyüjtötte méz. | |
* | |
| (vad-méz-fű) ösz. fn. Vadon termő mézfű-féle vagy forma növény. | |
* | |
| (vad-murok) ösz. fn. Vadon termő murok-féle növény. | |
* | |
| (vad-mustár) l. REPCSIN. | |
* | |
| falu Borsod m. helyr. Vadná-ra, ~n, ~ról. | |
* | |
| régiesen és tájdivatosan pl. a székelyeknél e helyett áll: vagynak. | |
* | |
| (vad-nyom) ösz. fn. Nyom, melyet a járókelő vad maga után hagy. | |
* | |
| (vad-ó) fn. tt. vadó-t. Baranyának ormánsági vidékén így nevezik a kányát. l. KÁNYA. | |
* | |
| (vad-ocz) mn. tt. vadoczot. A székelyeknél Ferenczi János szerént am. félénk, bátortalan; Kemenesalján: vadas. | |
* | |
| (vad-ócz) fn. tt. vadócz-ot, harm. szr. ~a. Növénynem a háromhímesek seregéből és kéttanyások rendéből; füzére lapos, kétsoros; füzérkéi sokvirágúk, éllel a gerinczre feküsznek; minden füzérkét a külső élén egy tagból álló takaró, vagy csészepolyva borít (Lolium.) Útféli vadócz, máskép köz nyelven: kutyazab, angol perje; szédítő vadócz, köz nyelven: üszögös konkoly, néhutt csak: vadócz. (Lolium temulentum.) | |
* | |
| (vad-ócz-os) mn. tt. vadóczos-t, v. ~at, több. ~ak. Amiben vagy ami között vadócz terem; vadóczczal kevert. Vadóczos szántóföd, gabona. | |
* | |
| (vad-ó-ka) kicsinző fn. tt. vadókát. Szabó D. szerént am. vadalma; vadkörte; de Molnár Albertnél, valamint a Tájszótár szerént a barkóknál és palóczoknál csak vadalmát jelent. V. ö. VACZKOR. | |
* | |
| (vad-ol) áth. m. vadolt. A székelyeknél (Udvarhely székben) am. utána jár. Ezt a leányt nem igen vadolják a legények. (Kriza J.). | |
* | |
| (vád-ol) áth. m. vádol-tam, ~tál, ~t, v. vádl-ottam, ~ottál, ~ott. Valakiről azt nyilatkoztatja, hogy bizonyos bünt követett el, hogy valamely rosz tettnek oka volt; különösen ezt a felsőbbségnek, törvényszéknek bejelenti, Valakit lopásról, erőszaktételről, becsületsértésről vádolni, a birónak bevádolni. A Bécsi codexben: megvádolni e helyett: be v. elvádolni: "A caldeosok férfiak (caldeus férfiak) megvádolák a zsidókat Nabuchodonozor királnak." Vonz val vel viszonyragu neveket is. Csalással, uzsorával vádolják őt. Azzal vádolják, hogy föl akarta gyújtani a várost. Eltérő igevonzat van a Górycodex e helyén: "Ott sok hamossat reád vádolván" talán az eredeti jelentéshez hivebb értelmezéssel am. reád mondván. V. ö. VÁD, (1). Vass József szerént az Ormányságban és Göcsejben elvádolni azt is teszi: elvállalni. (Magyar Nyelvészet, V. Kötet. 126. 1.). | |
* | |
| (vad-olaj-fa) ösz. fn. Köznéven az ami Diószegi-Fazekasnál: olajezüstfa (elacagnus angustifolia); máskép szintén köznéven: fűzolajfa, ezüstfűz. | |
* | |
| (vad-ol-ás) fn. tárgyesete: vadolás-t, több. ~ok, harm. sz. r. ~a. Utána járás. V. ö. VADOL. | |
* | |
| (vád-ol-ás) fn. tt. vádolás-t, tb. ~ok, harm. szr. ~a. Cselekvés, illetőleg nyilatkozás, mely által vádolnak valakit. V. ö. VÁDOL. | |
* | |
| (vád-ol-at) fn. tt. vádolat-ot; harm. sz. r. ~a v. ~ja. Tényállás, mely a vádolásban (panaszban, keresetben, vádlevélben) foglaltatik, v. felhozatik. | |
* | |
| (vád-ol-gat) gyak. áth. m. vádolgat-tam, ~tál, ~ott, par. vádolgass. Gyakran, vagy több izben vádol. | |
* | |
| (vád-ol-ga-tás) fn. tt. vádolgatás-t, tb. ~ok, harm, sz. r. ~a. Cselekvés midőn valaki gyakran, vagy több izben vádol. | |
* | |
| (vád-ol-kod-ás) l. VÁDOLGATÁS. | |
* | |
| (vád-ol-kod-ik) gyak. k. m. vádolkod-tam, ~tál, ~ott. Gyakori vádakkal foglalkodik; másokat vádolgat; továbbá, irigységből, rosz indulatból, haszonkereasésből, tetszvágyból stb. másokat föladogat; árulkodik. | |
* | |
| (vád-ol-t) l. VÁDLOTT. | |
* | |
| (vad-on) mn. és fn. tt. vadon-t, tb. ~ok, harm. szr. ~a. v. ~ja. A vad szónak megtoldott változata, az alapfogalom némi nyomatossága végett, mint, zord, zordon. Vadon vad, igen vad. Vadon erdő (Molnár Albertnél). Vadon puszta (Faludinál). Vadon fajzat (Sándor Istvánnál) stb. Mint főnév jelent elhagyott, puszta, lakatlan, Szabó Dávid szerént, rengő, rengeteg, kietlen, szörnyű, sivatag, roppant vidéket, pl. erdőt, tartományt. Afrika vadonai. Vadonban lakó tigrisek, orozlánok. Ez értelemben rokon vele a mongol badan (sable, Sand); hasonlók hozzá a német Heide, őde, Őde, góth authi, szláv edin stb. (l. Adelung, Kaltschmidt). Budenz J. szerént finnül autto am. puszta föld, erdőség; lappul: vuoude s finn-lappul: vuovdde = erdő, erdőség, (talán a német Wald után, mely régi németűl wod, wude, wude, wuda alakokban is eléjön; angolul ma is wood, olvasd: vud). | |
* | |
| (vad-on) ih. Vad, nem mivelt állapotban; vadak módjára. Vadon tenyésző, termő növények. Vadon élő emberek. Egyébiránt a közös képzői szabály szerint így is mondhatjuk: vadan. | |
* | |
| (vad-oncz) fn. tt. vadoncz-ot, harm. szr. ~a. Újabb kori szó, s jelent vad csemetét, t. i. vadgyümölcsből lett csemetét, mely a nemesített gyümölcsfatenyésztésnél alanyul szolgál. Képeztetésre olyan mint ifjoncz, ribancz, virgoncz, fürgencz. | |
* | |
| (vadon-fa) ösz. fn. Erdei vadfa. | |
* | |
| (vadonnat-új) ösz. mn. Újdon új, egészen új. Molnár Albertnél: vadonan új. A vadonnat v. vadonnan szó azon szavaink egyike, melyeket a népies kiejtés tulságosan meg szokott toldani. Igy fejlődtek ki a régen, hajdan, újdon szókból régennen v. régente, hajdanan v. hajdanta, újdonan v. újdonnan, újdonat v. újdonnat, honnan újdonnat új. Mondják így is: vadon új. Valamit vadonnatújnak v. vadonújnak átv. értelemben mondunk, t. i. mennyiben az újdonúj dolog szemeink előtt még szokatlan, nem otthonos, mintha valamely vadonból jött v. származott volna. | |
* | |
| (vad-on-ság) fn. tárgyesete ~ot. Vadon, elhagyott, miveletlen, lakatlan térség, pusztaság, sivatag. | |
* | |
| (vadon-új) l. VADONNATÚJ. | |
* | |
| (vad-on-ul) határzó. Vadul, miveletlenül; pusztán, elhagyottan. | |
* | |
| (vad-ony) fn. tt. vadonyt, tb. ~ok. 1) A Tájszótár szerént Balaton mellékén am. beolytandó vadfa; melybe ha már olytottak is, újabb alkatu szóval alany v. alaj a neve. 2) Szabó Dávidnál am. vadon; l. VADOK, (1), fn. | |
* | |
| (vad-or, v. ~orv) ösz. fn. Tolvaj, ki idegen és tilalmas területen vadakat lop, orozva lő vagy fog; máskép: vadlopó, vadtolvaj, orvadász. | |
* | |
| (vad-orzás) ösz. fn. Vadlopás, más birtokához tartozó vadak eltulajdonítása. | |
* | |
| tájdivatosan am. vadas. l. VADAS. | |
* | |
| (vád-os) mn. tt. vádos-t, v. ~at. tb. ~ak. Ki bizonyos bűnért vádolva van; szokottabban: vádlott. | |
* | |
| falu Sopron m. helyr, Vadosfá-ra, ~n, ~ról. | |
* | |
| (vád-os-kod-ik) l. VÁDOLKODIK. | |
* | |
| (vad-ökör) ösz. fn. Igen vad, erős, és zömök testü ökörfaj Afrikában. (Bos caffer.) | |
* | |
| (vad-ösvény,) ösz. fn. l. VADJÁRÁS. | |
* | |
| (vad-páva) ösz. fn. Bérczy K. szerént Erdélyben a siketfajd neve. | |
* | |
| (vad-pecsenye) l. VADSÜLT. | |
* | |
| (vad-petrezselyem) ösz. fn. Vadon termő petrezselyem féle v. ~forma növény (Párizpápainál: oreoselium). | |
* | |
| l. VADASPIACZ. | |
* | |
| (vád-pont) ösz. fn. Azon különösen kiemelt tárgy, illetőleg bűn, csíny, tett stb. melyről valakit vádolnak. A vádpontokat egymás után tárgyalás alá venni. | |
* | |
| (vad-récze) ösz. fn. Vizes tájakon vadon tenyésző récze- v. rucza- v. kacsafaj. Bérczy K. szerént számtalan fatája létezik: tőke~, kercze~, fáczán~, kér~, jég~, krik~, tű,körrécze, hamvas v. kendermagos, csörgő, fütyölő, kanalas, tarka, telelő, buksi, fejér, törpe, nyilfarku, kontyos, örvös, erdei, havasi récze. | |
* | |
| (vad-repcze) ösz. fn. Vadon tenyésző repczeféle növény. | |
* | |
| (vad-retek) ösz. fn. Vadon tenyésző retekféle v. retekforma növény. | |
* | |
| (vad-ribiszke) ösz. fn: Vadon termő ribiszkeféle, v. ~forma növény. | |
* | |
| (vad-rózsa) l. CSIPKERÓZSA. | |
* | |
| (vad-rucza) l. VADRÉCZE. | |
* | |
| (vad-ruta) ösz. fn. Vadon tenyésző rutaféle v. rutaforma növény. | |
* | |
| (vad-sáfrány) ösz. fn. Erdőkben vadon termő sáfrányféle v. sáfrányforma növény, mely őszszel virágzik. V. ö. SÁFRÁNY. | |
* | |
| (vad-ság) fn. tt. vadság-ot, harm. szr. ~a. Vadakat jellemző tulajdonságok, milyenek, az emberek kerülése, nyerseség, miveletlen állapot, illetőleg kegyetlenség stb. Ellentétei: szelidség, nyájasság, müveltség, finomság stb. V. ö. VAD. | |
* | |
| (vad-saláta) ösz. fn. Vadon termő saláta félenövény. Diószegi-Fazekasnál: keszegsaláta; levelei bugásak; levelei éllel felfordúlnak, hegyesek, fulánkos gerinczűk, nyilasak, kaczúros-szárnyasan hasadtak, a felsők szárölelők, nyílformák; szára tövön szőrös (Lactuca scariola). | |
* | |
| l. VADZSÁLYA. | |
* | |
| (vad-sült) ösz. fn. Vadállat húsa sülve mint eledel. | |
* | |
| (vad-szag) ösz. fn. A vadhúsnak, kivált ba tovább állott, saját nemű szaga. Továbbá, az orrot kellemetlenül megütő, idegen nemű szag. | |
* | |
| (vad-szagú) ösz. mn. A minek vadszaga van; idegen, szokatlan szagú. V. ö. VADSZAG. | |
* | |
| (vad-szamár) ösz. fn. Afrika pusztáin vadon tenyésző, kis lóhoz hasonló termetű, szép szabályos csíkokkal tarkázott szőrű szamárfaj. (Equus Zebra.) | |
* | |
| (vad-tanya) ösz. fn. A vadaknak szokott tartózkodási helye, fekhelye, rejtekhelye. | |
* | |
| (vad-tolvaj) l. VADOR. | |
* | |
| (vad-turbolya) l. TURBOLYA alatt. | |
* | |
| (vad-ul) ih. Vadak módjára; durván, nyersen, miveletlenül; idegenkedve; neki bőszülve; szörnyü hánykolódással; semmi zabolát, korlátet nem ismerve. Vadul hánykodólik a hajó, bősz tánczot jár a hajó (reiten auf dem Halse. Kenessey A.) "Lehetlen álmokat kergetsz, vadul megeresztett kantárral." Szász Károly. | |
* | |
| (2) (vad-úl) önh. m. vadúl ~t. Vadhoz némi tekintetben hasonlóvá leszen; a társaságtól elidegenűl, nyers, durva, műveletlen erkölcsöket, szokásokat vesz föl. Miolta pusztán lakik, egészen elvadúl. Nemesitett kerti növényekre, gyümölcsfákra, veteményekre alkalmazva, am. a mivelés hiánya, elhanyagolása miatt sarjadékai ismét eredeti vad állapotba mennek által. | |
* | |
| (vad-ul-ás) fn. tt. vadulás-t tb. ~ok, harm. szr. ~a. Állapotváltozás, midőn valaki v. valami vaddá lesz. V. ö. VADÚL. | |
* | |
| (vad-varádics) ösz. fn. A pimpó nemű növények egyik fajának népies neve; másképen: pipefű, lúdpázsit, fejér v. ezüstös hátu fű; növénytani néven: libabimpó. (Potentilla anserina.) | |
* | |
| (vad-verem) ösz. fn. Némely vadak fogására ásott verem, pl. farkasverem, máskép: farkasordító. | |
* | |
| erdélyi falu A. fehér m. helyr. ~ve-rem-be, ~ben, ~ből. | |
* | |
| (vad-viadal ösz. fn. 1) A vadak verekedése, öklelődzése, marakodása stb. egymással, 2) Látványul rendezett ilyetén viaskodás, milyek hajdan a római szinkörökben divatoztak. | |
* | |
| (vád-viszonzás) ösz. fn. Mentségnek, önvédelemnek neme, midőn valaki az ellene felhozott vádat ellenváddal torolja vissza. | |
* | |
| (vad-vita) l. VADVIADAL. | |
* | |
| (vad-viz) ösz. fn. Szántóföldeken réteken a földből időnként főleg esős évszakban ki, és szétszivárgó víz, mely rendes forrásvízet nem tartalmaz, nem formál. | |
* | |
| (vad-vizes) ösz. mn. Helylyel közzel vadvizet tartalmazó. Vadvizes hely, szántófőld. | |
* | |
| (vád-vonás) ösz. fn. Halászás neme a székelyeknél, midőn ágakból úgy nevezett vádat kötnek öszve, felülnek reá, hogy nehezebb legyen, a vizben azt többen húzzák, s a hálót elébe vetik, hogy a fölriasztott halak bele menjenek; az ág fölzavarta viz is azokat a hálóba menni készteti. V. ö. VÁD, (3). | |
* | |
| (vad-zab) ösz. fn. A zab nemü növény egyik faja; máskép: ürezab, hélazab, szőrös-feketebab. (Avena fatua.). | |
* | |
| (vad-zsálya) ösz. fn. Zsályaféle vagy zsályaforma növény, mily vadon tenyészik. | |
* | |
| áth. m. vág-tam, ~tál, ~ott. Kézbefogott, és sujtva neki hajtott éles eszközzel valamely szilárd testen hasadást csinál, vagyis öszvefüggő részeit bizonyos hézagvonalon elválasztja egymástól. Ez igében kettős fogalom rejlik, n. m. a sujtó ülés és a hasítás, elválasztás fogalma. Ennélfogva néha csak sujtást, ütést, csapást értünk alatta, pl. pofon, nyakon, földhöz vágni, ütni, csapni valakit; mennykő vágja, v. csapja, v. üsse, v. sujtsa meg. A sujtás a cselekvési erőt, a hasadás, elválás ennek hatását fejezi ki. A szoros értelmű vágás eredménye hasadás, elválás; az ütésé, csapásé, sujtásé zuzódás, törés, horpadás, lapulás. Különböznek tőle a hasonló eredményt okozó, de más cselekvésmóddal működő metsz, szel, szeg, nyes, szab, nyír, farag, reszel, gyalúl, fürészel, irt, arat, harap, vakar, vájol, hornyol, vés stb. melyek a testeket bizonyos élü eszközzel szintén részekre, darabokra választják, de nem sujtás, hanem nyomás, tolás, taszítás, szorítás által. Tehát néha ugyanazon eszközzel lehet vágni, metszeni, szelni, szegni, nyesni, faragni, irtani, pl. késsel húst vágni, fület lemetszeni, kenyeret szegni, s karajokra szelni, szeget faragni, ágat nyesni, buza közől rozsot irtani. De nyirni csak ollóval, reszelni reszelővel, gyalulni gyaluval, fűrészelni fürészszel, aratni sarlóval, harapni fogakkal, vésni, hornyolni vésüvel szoktak.
A tör szó is részekre választja a merev testeket, de abban különbözik amazoktól, hogy ez éles eszköz nélkül csupán ütés, nyomás, zuzás, hajlítás, szoritás által történik. A ,vág' szó alkalmazása többféle 1) Midőn szoros ért. elválasztó ütésre vonatkozik. Fejszével, baltával, szekerczével, bárddal, taglóval darabokra, konczokra, ízekre vágni valamit. Karddal levágni az ellenség fejét, fülét, karját. Az állófát tövéből kivágni, hasábokra vágni. A fát sem vágják le egy csapással (km.), nagy műnek végrehajtására sok idő és fáradság kell. Vágok vágok fát, de micsoda fát? réti rakottyát, gyermekeket ütenyzésben gyakorló vers. Kaszával füvet, rendet vágni. "Vagyok olyan legény, mint te, Vágok olyan rendet, mint te." (Népd.) Ki mennyit vág, annyi forgácsa leszen. Nádat, kákát, vesszőt vágni, tövéről lemetszeni, illetőleg aratni, kaszálni. Eret vágni valakin. Hajat vágni, a ló farkát, a kutya fülét levágni, azaz, lemetszeni. Különösen valami egészet kisebb-nagyobb darabokra, izekre tagol. A disznóknak tököt, a juhoknak, lovaknak szecskát, az ökröknek kukoriczakórót, a teheneknek répát vágni. Dohányt, sót, követ vágni. A marhahúst kivágni, a mészárszékben darabonkint kimérni. Evezővel a vizet vágni. (Kenessey Albert szerént a hajósoknál divatos). 2) Midőn csupán ütésre, verésre vonatkozik. Az ökröt egy sujtással levágni, agyon vágni. Az elitélt tolvajra huszonötöt vágtak. Korbácscsal vágni a lovat. A jég elvágta a vetést. Karddal, bottal hozzávágni, rávágni. Vágjad fiam, vágjad Forgács, tiéd leszen Gímes és Gács (történeti szóhagyomány). 3) Sulyos nyomás, ütés által feltör, feltúr, likassá, gödrössé tesz valamely alaptért. A barmok felvágják a rétet, a nedves legelőt. A kerék felvágja a sáros, agyagos útat. A patkó felvágja a padlót. A holló kivágja a döglött ló szemét. 4) Átv. Bevágni az ellenség közé. Kivágni magát a támadók közől. Valamely ügyes-bajos dologból kivágni magát, azaz, kimenekülni. Bevágták az utját, tervének, szándékának kivitelében akadályozták. Nagy fába vágta a fejszét (km.) nagy dologba fogott, melyet alig lesz képes végrehajtani: Belevágni más beszédébe, beleszólva. félbeszakasztani. Ő is belevág, mintha tudna hozzá. (Km.). Szemével vágot egyet, bizonyos jeladásul intett. Szóval megvágni valakit. Vág a golyó a vadászoknál, ha hallják, mint ütődik a vadba. Vág az agár ha a nyulhoz oly közel jár, hogy egy bizonyos perczben képes agy szökéssel nyitott szájával a nyúlhoz kapni. A fenn eléadott értelmezések szerint a vágás tulajdonkép oly cselekvést jelent, mely által valamely test két vagy több részre, darabra, hasábra stb válik, vagy némi hézag, rés támad benne. Ez alapfogalom szerént rokon azon va gyökhangu szókkal, melyek részletes elválásra vonatkoznak, milyenek: az elválasztó szócska vagy-vagy (aut-aut. v. vel-vel), továbbá maga vál, set től válik, vált, a nyilás, gödör, hasadék eszközlésére vonatkozó váj, a koptatás által elválasztó vásik és némely mások. Ide tartoznak a balta és valaska v. balaska, mint vágószerszámok nevei. Némely származékaiban u. m. vagdal, vagdalkozik, vagdos gyökhangzója megrövidűl, miből azt gyanithatni, hogy eredetileg rövid volt: vag, mint szeg (secet, sciudit). Egyébiránt hasonló a gyakorlatos g képzőjü rág, bég, bőg, búg, súg, zúg, lóg igékhez. Egyezik vele az árja nyelvekben mac v. mach v. makh gyök, miként ezt Curtius a következő szókból elvonja: ma-o-mai kämpfen, mach Schlacht, szanszkrit makh-as, mah-as Opfer, makh-as Kämpfer, latin mac-ellum, mac-tű-re stb. | |
* | |
| FEKETE~, puszta Liptó m.; helyr. Vág-ra, ~on, ~ról. | |
* | |
| l. VÁGH, (1), (2). | |
* | |
| l. VÁGHA. | |
* | |
| (vág-ad-ék) l. VÁGATÉK. | |
* | |
| (vág-ány) fn. tt. vágány-t, tb. ~ok, harm. szr. ~a. 1) Általán, bevágás által csinált hasadék, nyilás valamely testen. Különösen 2) a női szeméremtest hüvelyének nyilása, a lovaknál: vaszora. 3) A seggpartok közötti völgy. Segge vágánya. 4) l. VÁGÁS 2) alatt: kerékvágás. | |
* | |
| (vág-ás) fn. tt. vágás-t, tb. ~ok, harm. szr. ~a. 1) Cselekvés, mely által valamit: vágunk, e szónak minden értelmében. Favágás, húsvágás, kővágás, sóvágás. Evezővel vágás. Bevágás, levágás, kivágás. stb. 2) Nyom, melyet a haladásban levő kerék, vagy állat maga után hagy, kerékvágás. Közöld (vedd közbe) a vágást. 3) Erdőszeti nyelven, az erdőnek azon része, melyről a fát levágták; avagy osztályokra részletezése, melyek szerint egymás után az erdőt vágják. Hatvan vágásra osztott erdő. Vágás jelölése. | |
* | |
| falu Sáros m. és Erdélyben Udvarhelyszékben; ANDRÁS~, BAJOR~, FERENCZ~, ISTVÁN~, KAPI PÁL~, KECZER PÁL~, faluk Sáros m. KOVÁCS~, Abauj és Torna, MÁTÉ~, MIKLÓS~, NÉMETH JAKAB~, PÉTER~, VÖRÖS~, Sáros m. ÚJ~ v. LÁZ~, falu Kraszna m.; helyr. Vágás-ra, ~on, ~ról. | |
* | |
| (vág-ás-i) mn. tt. vágási-t, tb. ~ak. Vágásra vonatkozó, vágást illető. Vágási idő. Vágási bér. Vágási eredmény. Vágási terv. Vágási rend, sor. Vágási tér, vonul, irány. | |
* | |
| (vág-ás-os) mn. tt. vágásos-t, v. ~at, tb. ~ak. A miben egy vagy több vágás, hasadás, nyilás van. Vágásos fatörzs. Vágásos út, melyet a kerekek felvágtak. Vágásos erdő, mely vágásokra van osztva, elválasztva. V. ö. VÁGÁS. | |
* | |
| (vág-at) fn. tt. vágat-ot, harm. szr. ~a. Erdővágásra vonatkozólag, amit egy osztályban kivágtak. Tavalyi, idei vágat. | |
* | |
| (vág-at) mivelt. m. vágat-tam, ~tál, ~ott, par. vágass. 1) Eszközli, parancsolja, hogy valamit vágjanak. Fát, követ, sót, húst vágatni. Kivágatni az erdőt. 2) Bizonyos eszközzel üttet, veret valakit. V. ö. VÁG. | |
* | |
| (vág-at-ás) fn. tt. vágatást, tb. ~ok, harm. szr. ~a. Cselekvés mely által valamit v. valakit vágatnak. V. ö. VÁGAT. | |
* | |
| (vág-at-ék) fn. tt. vágaték-ot, harm. szr. ~a. Öszve-, elvágott holmi, darabok, hasábok, konczok. 2) Valamely testbe vágott rés, nyilás, vágány. 3) A verselésben am. metszet (caesura). | |
* | |
| (vág-at-ék-os) mn. tt. vágatékos-t v. ~at, tb. ~ak. Amiben nyilás, vágány, vágaték van. | |
* | |
| (vág-atlan) mn. tt. vágatlan-t, tb. ~ok. Ami nincs el-, meg-, összevágva. Határozóként am. vágatlan állapotban. | |
* | |
| (vág-at-ó) mn. és fn. 1) Aki vágat. 2) Hely ahol valamit vágnak. A favágatón elég forgács van (Szabó D.) Az utóbbi értelemben máskép vágitó. | |
* | |
| mváros Trencsin m. helyr. - Beszterczé-re, ~n, ~ről. | |
* | |
| (vág-ics-ál) gyak. kics. áth. múlt ~t. Gyakran és kicsinyenkint, apróra vág valamit. Kolbásztölteléknek való húst vágcsál. Körmeit vágcsálja. | |
* | |
| (vág-ics-ál-ás) fn. tt. vágcsálás-t több. ~ok. Gyakori, s kicsinyes, aprózó vágás. | |
* | |
| (vág-od-al) gyak. áth. m. vagdal-t. Több vágást tesz, gyakrabban vág, s ennélfogva vágások által több részre, konczokra, tagokra, hasábokra, apróra metél, választ valamit. A tönköt hasábokra vagdalni. Tököt vagdalni a sörtéseknek. Tésztát, húst vagdalni. Kivagdalni az elszáradt fákat. Továbbá, gyakori vágással rést, hézagot csinál valamely testen. A fák derekát késsel, baltával bevagdalni. Bizonyos eszközzel ide-eda üt, csap. Vagdalja az ellenséget. Átv. valakit csipős czélzásu szavakkal sérteget, bántalmaz, sujtó modorban czáfolgat, gúnyosan bökdös. | |
* | |
| (vág-od-al-ás) fn. tt. vagdalás-t, tb. ~ok, harm. szr. ~a. Gyakorlatos cselekvés, mely által valamit v. valakit vagdalnak. V. ö. VAGDAL. | |
* | |
| (vág-od-al-ék) fn. tt. vagdalék-ot, harm. szr. ~a. Öszvevagdalt holmi dirib-darab, hulladék, forgács, szecska stb. Különösen apróra vagdalt hús. Leves borjuvagdalékkal. Kolbásznak való vagdalék. V. ö. VAGDAL. | |
* | |
| (vág-od-al-hat-[at]lan) mn. tt. vagdalhatatlan-t, tb. ~ok. Amit vagdalni, össze- v. szétvagdalni nem lehet. | |
* | |
| (vágod-al-hat-ó) mn. tt. vagdalhatót. Amit vagdalni, össze- v. szétvagdalni lehet. | |
* | |
| (vág-od-al-koz-ás) fn. tt. vagdalkozás-t, tb. ~ok, harm. szr. ~a. Gyakori ide-oda vágás, ütés, különösen verekedés alatt. Átv. másnak bántására, kigunyolására czélzó vitatkozás, fulánkos beszéd, czáfolgatás. | |
* | |
| (vág-od-al-koz-ik) gyak. k. m. vagdalkoz-tam, ~tál, ~ott, par. ~zál. Magát védőleg, vagy másokat megtámadva bizonyos eszközzel, fegyverrel ide-oda vág, üt, sujt. Ütközetben karddal, verekedésben bottal, baltával, széklábbal vagdalkozni. Á viaskodó madarak orraikkal vagdalkoznak. A bagoly is vagdalkozik a maga odujában. (Km.). Átv. szóbeli versenygésben, czáfolásban, keményebb, csipősebb kifejezésekkel bökdösi ellenfelét. Másképen: vagdalódik, vagdalódzik. | |
* | |
| (vág-ad-al-ó) mn. tt. vagdalót. Aki vagdal; vagy amivel valamit vagdalnak. Vagdaló bárd, vagdaló kés, vagdaló tőke. | |
* | |
| (vág-od-al-ó-od-ik) belsz. m. vagdalód-tam, ~tál, ~ott. 1) Mintegy maga magát vagdalja. A szekéroldal a kerékhez vagdalódik. 2) l. VAGDALKOZIK. | |
* | |
| (vág-od-al-ó-od-oz-ik) l. VAGDALKOZIK. | |
* | |
| (vág-od-al-t) mn. tt. vagdaltat. Vágások által apróra metélt. Vagdalt hus. Vagdalt tészta; főnévként is használják pl. vagdaltat (összevagdalt holmit) adtak a sertésnek. | |
* | |
| (vág-od-og-ál) l. VAGDAL. | |
* | |
| (vág-od-os) gyak. áth. m. vagdos-tam, ~tál, ~ott. l. VAGDAL. Képeztetésre hasonlók hozzá: fogdos, kapdos, nyomdos, rugdos, pökdös, lökdös stb. | |
* | |
| (vág-fegyver) ösz. fn. Fegyver, melylyel vágnak, különböztetésül a lő v. lövő-, és szúrófegyvertől. | |
* | |
| (vág-fog) ösz. fn. Az emberek s állatok szájában az első fogak, melyekkel rendszerént harapnak; szokottabban: harapófog. | |
* | |
| falu Sopron m. helyr. Vágh-ra, ~on, ~ról. | |
* | |
| hajókázható folyam Lliptó, Thurócz, Nyitra, Komárom megyékben. Két kisebb, Fekete~ és Fejér-Vágh folyóból veszi eredetét, melyek közől az első a Király hegyéből, a második pedig a Kriván kősziklái közt létező hegytóból ered. Komárom megyében a Csallóköz szigetét alkotó Kis-Dunát magába vevén Vágh-Duna nevet kap, majd a Nyitrával is egyesülvén mintegy 150 öl szélességü medrében végre az Öreg v. Nagy-Dunába szakad. Ezen összefolyásnál épitette Tulma (mongol-mandsu nyelven am. tömlő) árpádkori egyik vezér Komárom várát - quod "Camarum nuncupavit", - mondja Anonymus "De Camaro castro" fejezetében, kamar szónak pedig egyik jelentése a mongolban: fok. V. ö. TÖMLŐ. | |
* | |
| falu Pozsony m. helyr. Vághá-ra, ~n, ~ról. | |
* | |
| (vág-hat-ó) mn. tt vághatót. Amit vágni lehet, ami vágásra alkalmas. | |
* | |
| (vág-it-ó) fn. tt. vágitót. Túl a Dunán, azon törzsök, melyen a tüzelésre való fát kisebb darabokra vágják, favágitó. | |
* | |
| ösz. fn. A vágfogakkal öszveköttetésben levő izom; szélesb értelemben fogizom. | |
* | |
| (vág-ó) mn. és fn. tt. vágó-t. Rendesen a viszonynévvel öszvetett szót alkot. 1) Midőn elül áll jelent a) olyan valamit, a mi vágnivaló, vagy a mivel, vagy a min vágnak: Vágóbarom, vágókés, vágódeszka, vágófog, vágópad, vágószék, vágótőke; b) aki vág: vágólegény a mészárszékben. 2) Midőn hátul áll, a) jelent személyt, munkást, ki valamit vág: favágó, kővágó; b) eszközt, amivel vagy a min vágnak valamit: kendervágó (eszköz), favágó, húsvágó (tőke), érvágó (sebészeszköz.), nádvágó. Különösen önállóan azon hely, hol a mészárosok a barmot leütik, nyuzzák, s nagyban tagolják. Vágóra hajtani az ökröt, tehenet. Vágóra való barom. | |
* | |
| (vág-ó) fn. tt. vágó-t. Alsó Nyitravölgyében, midőn a menyasszony, atyja házát elhagyván a vőlegény házához megyen, a menyasszonyi háznál megmaradt (felvágott vagy vagdalt) ételt, és nem tulajdon értelemben az italt is a menyekzősöknek fel szokták adni, s ezt hívjak vágónak. | |
* | |
| (vágó-bárd) ösz. fn. Mészárosok, hentesek bárdja, melylyel a levágott vagy megölt barmot tagolják; tagló. | |
* | |
| (vágó-barom) l. VÁGÓMARHA. | |
* | |
| falu Vas m. helyr. Vágod-ra, ~on, ~ról. | |
* | |
| (vágó-deszka) ösz. fn. Deszka, melyen a hentesek, szakácsok a húst kisebb nagyobb darabokra vagdalják. | |
* | |
| (vágó-evező) ösz. fn. Kenessey A. szerént közönséges evező, melyet naszádok oldalain azoknak hajtása végett használnak. (Antauchruder, Seilruder). | |
* | |
| (vágó-fegyver) l. VÁGFEGYVER. | |
* | |
| (vágó-fog) l. VÁGFOG. | |
* | |
| (vágó-hal) ösz. fn. Molnár A. szerint megfelel neki a latin cobitis taenia, Páriz-Pápai szerént acus; mások szerint cyprinus cultratus, magyarul: garda, mely a Balatonban nagy bőségben tenyészik. | |
* | |
| (vágó-híd) ösz. fn. Hidforma padolat, melyen a mészárosok a barmokat levágják, s nagyban széttagolják. | |
* | |
| (vágó-hullám) ösz. fn. Hullám, mely a hajót orrban vagdalja. | |
* | |
| (vágó-kés) ösz. fn. Mészárosok, hentesek, szakácsok nagy pengéjü erős kése, melylyel a húst vágják, konczokra szelik. | |
* | |
| (vág-ó-lag) ih. Vágó módon, vágva; Pázmánnál: vágólan. | |
* | |
| (vágó-legény) ösz. fn. A mészárosoknál jelenti azon legényt, ki a húst a mészárszékben kivágja; máskép: székállólegény. | |
* | |
| (vág-o-mány) fn. tt. vágomány-t, tb. ~ok, harm. szr. ~a. Amit vágnak, v. vágtak, le~, fel~, össze~, szét-vágnak v. vágtak. | |
* | |
| (vsgó-marha) ösz. fn. Mészárszékre hizlalt, vagy oda szánt, levágni való marha. | |
* | |
| (vágó-pad) ösz. fn. Pad, melyen a mészárosok, hentesek a húst tagolják, vagy darabokra apritiák. | |
* | |
| (vágó-szék) ösz. fn. 1) Asztalféle emelvény, melyen a mészárosok a föltagolt húst kimérik. 2) Am. mészárszék. | |
* | |
| (vágó-szer) ösz. fn. Általán, eszközök, szerszámok, melyekkel valamit vágni szoktak, mint: fejsze, balta, bárd, tagló stb. | |
* | |
| puszta Baranya m. helyr: Vagot-ra, ~on, ~ról. | |
* | |
| (vágó-tőke) ösz. fn. Tőke, vagyis vastag fa derekából elvágott tönk, melyen a mészárosok és hentesek húst vágnak, aprítanak. Ilyen némely famívesek faragótőkéje is. | |
* | |
| (vág-ott) mn. tt. vágottat. Amit darabokra, hasábokra, izekre, apróra stb vágtak. Vágott fa, hús, szalma, tészta. V. ö. VÁG. | |
* | |
| puszta Pozsony m, helyr. - erdő-re, ~n, ről. | |
* | |
| l. VÁGOMÁNY. | |
* | |
| (vágó-vas) ösz. fn. A vashámorosok, és kovácsok széles vésüféle eszköze, melyet az izzó vasdorongra állítva pőrölylyel ütnek, s azt ketté vágják. | |
* | |
| l. SZERDAHELY alatt. | |
* | |
| (vág-ta) fn. tt. vágtát. Újabbkori szó, mely azonban nem igen kapott lábra. l. VÁGTATÁS. | |
* | |
| (vág-tat) képzőjére nézve, s alapfogalomban miveltető, de alkalmazásban önható jelentésü, m. vágtat-tam, ~tál, ~ott, par. vágtass. Mondjuk lovagokról, midőn lovag paripája kinyujtott testtel előre szökellve sebesen nyargal s körmeivel, patkóival vágja, fölvágja a földet. Különböznek tőle: koczog, üget, poroszkál, nyargal. Képeztetésre hasonlók hozzá a szintén mozgásra vonatkozó csörtet, törtet, lüktet, rugtat, baktat, melyekben a miveltetés fogalma alattomban rejlik, de különben egyszerü cselekvést fejeznek ki, t. i. csörtet, csört zörgést csinálva megy; törtet, holmit törve halad bizonyos akadályon által; lüktet, lökéseket csinálva foly a vér; rugtat, fölrúgva nyomúl, és e szerint vágtat am. földet vágva, tulajdonkép lova által vágatva nyargal. Budenz J. a lapp vainke- (am. vágtatni) szóval rokonítja. | |
* | |
| (vág-tat-ás) fn. tt. vágtatás-t, tb. ~ok, harm. szr. ~a. Sebes lovaglás, midőn valaki vágtatva nyargal. V. ö. VÁGTAT. | |
* | |
| (vág-tat-ó) mn. és fn. tt. vágtató-t. 1) Aki vagy ami vágtat. 2) Eszköz fából két fa s egy nyelvvel, melyen a megáztatott, és kiszárított kendert először megtörik. Azután következik a tilón, melynek a köze nem oly tágas mint a vágtatóé, a tilólás; erre jön a kölüben törés; végra a gerebenezés v. hihölés v. léhelés. A ,vágtató' mint kendertörő eszköz néhutt: rágtató. | |
* | |
| l. UJFALU alatt. | |
* | |
| l. ÚJHELY alatt. | |
* | |
| l. VECSE alatt. | |
* | |
| (vág-vésü) ösz. fn. Általán minden vésü, melylyel valamit elvágnak. | |
* | |
| vagyok' íge egyes 2-ik személye, illetőleg törzs a létige mutató módjának jelen idejében; l. VAN létige. | |
* | |
| elavult fn. A régieknél jelentett vagyont, birtokot, jószágot; ma toldalékkal: vagyon. Münch. cod. Luk. VIII. fejezet: "Kik szolgálnak vala ő neki ő nagyokból." (de facultatibus suis). Luk. XV. "És megosztá ő nekik a vagyot." (et divisit illis substantiam). Luk. XVI.: "Alkossatok tű magatoknak barátokat e hamisságnak vagyából" (e mammona iniquitatis). Rokonságaira nézve is l. VAGYON. | |
* | |
| mely a) két ellenmondó v. ellentétes beszédrészt avagy mondatot egymáshoz viszonyít, de egyszersmind mintegy elkülönitő válaszfalat von közöttök, pl. Vagy van pénze, vagy nincs. Vagy beteg, vagy nem beteg. Vagy én, vagy más. Öt év mulva vagy kész leszek munkámmal, vagy nem. Vagy jó, vagy rosz. Néha az első ,vagy' kimarad pl. Fuss, vagy fizess. Hallgass, vagy menj. Én, vagy te. Ezzel kötjük öszve az ellenmondó és ellentétes állításokat az úgy nevezett kétszarvu okoskodásban. b) Használjuk több elkülönzött beszédrészek, és mondatok elválasztására, de mindig egymásra vonatkozó viszonyban, s minden elkülönzött rész elébe teszszük, pl. vagy karddal, vagy késsel, vagy fejszével, vagy más hasonló eszközzel vágták meg. Vagy Péter, vagy Pál, vagy János az oka. Vagy meghalok érted, Vagy elszököm érted, Vagy piros véremmel földet festek érted." (Népd.). Továbbá élünk vele akár helyett. Vagy élek, vagy halok, szerencsét próbálok. (Km.). Vagy tetszik, vagy nem, de meg kell lenni. Vagy szomjas, vagy nem, mindig iszik, c) Néha bővebben értelmező, magyarázó azaz jelentése van, különösen is hozzatéttel. Holnap után, vagyis (azaz) szombaton meglátogatlak. Tőrt, vagyis madárfogó hurkot csinálok. A molnár bekarapolja, vagyis vízzel befecskendezi a gabonát. d) Ha különzésnél csak az utóbb álló részhez kötjük, akkor így is ejtjük: avagy, avvagy, pl. kocsin, avagy lóháton megyek hozzád.
Székelyesen: vaj. "Měg is házasodnám, Nem tudom mit tögyek, Fiatalt vaj vénöt, Vaj özvegyöt vögyek." Vadrózsák. (Kriza J. gyüjt. 60. 1.) "Vaj nem értette, vaj nem tartozott az ő dógához." (Ugyanott 404. 1.) Mennyiben a vagy beszédrészeket, és mondatokat külön-külön választ, s mintegy részekre vagdal, gyökben és alapfogalomban egyezik azon va gyökhangu szókkal, melyek elválásra, szétválasztásra vonatkoznak. Egyébiránt szanszkrit nyelven: vá-vá (entweder, oder), törökül v helyett j-val: ja, pl. ja o ja ben (vagy ő vagy én) mandsu nyelven v helyett h-val: hode (oder vielleicht.). | |
* | |
| fn. tt. vágy-at, harm. szr. ~a. Az emberi kedélynek azon működő hajlama, vonzalma, törekvése, szenvadélye, melytől ösztönöztetve valamely kedves, vagy olyannak tartott dogot elérni, birni, élvezni óhajt, kiván. Az illető viszonytárgygyal öszvetett szót alkot. Dicsvágy, hírvágy, tisztvágy, becsületvágy, élvezetvágy, pénzvágy, étvágy, honvágy, birvágy, boszuvágy, harczvágy, veszekedésvágy, tetszvágy stb. Nagy vágygyal esengni valami után. Vágyat gerjeszteni valakiben bizonyos élvezetre. Vágyát kielégíteni, fékezny, zabolázni.
Mint kedélyre vonatkozó szó, eredetre nézve nem más, mint kitörő természeti kedélyhangnak utánzása s alaphangokban és fogalomban rokonok vele: vah! vaj! vajh, hajh! vajha! áh! ahít, áhít, oh! ohajt, sohajt, fohász. Innen a vágyakodó ember szójárásai: Vajh be jó volna! Vajha még egyszer láthátnam őt! Bár csak elérném czélomat! Ah beh szeretném! Ohajtva várom őt. Sohajtozok utána stb. Egyébiránt rokonok mongol nyelven: bakha (desir; plaisir, desir ardent, concupiscence) mandsu nyelven buye-me (olvasd - buje-me) am: vágy-ni (wünschen, begehren), buyen vágy (Begehren, Begierde), szanszkrit nyelven: vaç (desiderare, exoptare); továbbá váncsh (optare, desiderare), váncshá (optatio, desiderium); színai nyelven: jao (vella, desiderare); Vámbéry szerént ujgur nyelven: bak (vágy), jakut nyelven: baga (vágy, kedv). | |
* | |
| önh. m. ~tam, ~tál, ~ott. Azon igéink egyike, melyek egyszersmind ugyanazon alakban és alapértelemben főnevek. Kedélyének ösztönénél fogva valamely kedves dolgot elérni, megnyerni, birni, élvezni ohajt, kiván, vágya van valamire. Hirre, dícsre, becsületre, tisztségre, nagyra vágy. Naygra szokott vágyni am igaz nemes vér. Vagyok őt látni. Vágyva vágytam veled találkozni. Élvezni, sokáig élni vágy. V. ö. VÁGY, fn. és VÁGYIK, k. | |
* | |
| (vágy-ad-oz) önh. m., vágyadoz-tam, ~tál, ~ott. l. VÁGYÓDIK, és V. ö. VÁGYADOZIK. | |
* | |
| (vágy-ad-oz-ás) l. VÁGYÓDÁS. | |
* | |
| (vágy-ad-oz-ik) k. m. vágyadoz-tam, ~tál, ~ott. Mint ikes ige annyiban használható, amennyiben ,vágyik' igének is van helye. | |
* | |
| (vágy-a-kod-ás) fn. tt. vágyakodás-t, tb. ~ok, harm. szr. ~a. Gyakori, folytonos, és hevesebb vágyás; valaminek elérésére törekvő esenkedés. | |
* | |
| (vágy-a-kod-ik) gyak. k. m. vágyakor-tam, ~tál, ~ott. Valamely tetsző, kedves, élvezetes dolognak elérésére, birására folytonosan ösztönöztetik, törekedik, esenkedik, sovárog. Tisztségre vágyakodik. Férjhez menni vágyakodik. | |
* | |
| (vágy-a-koz-ás) l. VÁGYAKODÁS. | |
* | |
| (vágy-a-koz-ik) l. VÁGYAKODIK. | |
* | |
| (vágy-al-om) fn. tt. vágyalm-at. harm: sz. r. ~a. Vágyó vagy vágyódó indúlat, kivánság elvont értelemben. | |
* | |
| (vágy-ás) fn. tt. vágyás-t, tb. ~ok, harm. szr. ~a. A kedélynek nyugtalan működése, illetőkép szenvedélyes állapota, midőn valamire vágy. Különbözik tőle: vágy, mennyiben ez a szenvedélynek elvont fogalmát, amaz pedig a szenvedélytől ösztönzött kedélynek működését fejezi ki. Igy különböznek egymástól: les és lesés, zár és zárás, nyit és nyitás, lak és lakás, csavar csavarás stb. | |
* | |
| az erdélyi szójárásban divatos, l. VAJ IGEN; és V. ö. VAJ, (4). | |
* | |
| (vágy-ik) k. l. VÁGY (1). Mennyinyiben ezen ige a kedélynek szenvedő állapotára vonatkozik, terjedtebb szokással ik-es igeül is ragoztatik: vágyom, vágyol, vágyik stb. | |
* | |
| (vagy-is) ösz. kötszó. Ha a ,vagy' szónak bővebben értelmező azaz jelentése van, akkor ezen összetett kötszót használhatjuk. Tegnap előtt vagyis vasárnap nagy vihar volt. | |
* | |
| (vagy-lag) ih. ,Vagy' szóval megkülönböztetve, vagy egyik vagy másik esetben, pl. vagylag állnak ezen mondatok: Vagy fuss, vagy fizess (a lóversenynél). Vagy teljesitsd amit igértél, vagy add vissza a pénzt, melyet kaptál. (Latinosan: alternative). | |
* | |
| (vagy-lag-os) mn. tt. vagylagos-t v. ~at, tb. ~ak. Vagy egyik vagy másik esetet föltételező. Vagylagos mondat. | |
* | |
| (vagy-lag-os-an) l. VAGYLAG. | |
* | |
| falu Nyitra m. helyr. Vagyócz-ra, ~on, ~ról. | |
* | |
| (vágy-ó-od-ás) fn. tt. vágyódás-t, tb. ~ok, harm. szr. ~a. A kedélynek szenvedélyes állapota, illetőleg belső működése, midőn vágyódik. V. ö. VÁGYÓDIK. | |
* | |
| (vágy-ó-od-ik) belsz. m. vágyód-tam, ~tál, ~ott. Köz beszédben, sőt az irodalmi nyelvben is egy értelemben szokás használni a vágyakodik igével; de szabatosan véve azon különbség van köztök, hogy amaz a vágynak erősebb belműködését, törekvését fejezi ki; emez pedig a vágynak többszörös gyakorlatára vonatkozik. Igy különböznek egymástól: tünődik és tünekedik; fejlődik és fejlekedik; kötődik és kötekedik, hányódik és hányakodik, stb. | |
* | |
| (vágy-ó-od-oz-ik) gyakoritó k. m. vágyódoz-tam, ~tál, ~ott, par. ~zál. Eléjön Molnár Albertnél. Folytonosan v. többszörösen vágyódik. | |
* | |
| (vágy-ó-ol-d) önh. m. vágyóld-tam, ~tál, ~ott. Eléjön Molnár Albertnél és Szabó Dávidnál. l. VÁGYÓDIK. | |
* | |
| (vágy-ó-ol-kod-ik) gyakorító k. m. vágyólkod-tam, ~tál, ~ott. Eléjön Molnár Albertnél (vágyólkodás) és Szabó Dávidnál. l. VÁGYAKODIK. | |
* | |
| l. VAGYON, (2); VAGYONOS. | |
* | |
| létige; l. VAN: és v. ö VAGYON, (2). | |
* | |
| (vagy-on) fn. tt. vagyon-t, tb. ~ok, harm. szr. ~a. Mindennemü jószág, kincs, ingó vagy ingatlan, melyet valaki bir, vagy, mint mondjuk, minden, amije van, ami az övé. Sok vagyont szerzett. Minden vagyonát elpazarlotta. Vagyonának egy részét közintézetekre hagyta. Igaz úton, uzsorával, csalással szerzett vagyon. Elfogy a vagyon, ha rá nem keresnek. (Km.). Régiesen: vagy. l. VAGY, (2). Gyöke egyezik mind a régies vagy főnévvel, mind a magyar létige mutató módja jelen idejének törzsével: vagy-ok vagy (2-ik személy), vagy-on, vagy-unk, vagy-tok, vagy-nak. l. VAN.
A mongolban ezen létigetörzs bai v. baj rokon hangokban szintén egyezik a magyar vagy törzszsel; de a mongolban a bai létige teljes ragozással bir, vagyis minden időben és módban rendesen ragozható. (A magyar val is a mutatómód függő multjában és a reszesülőben: val-a val-ó; vagy vol a mutató mód független multjában és az óhajtó módban: vol-t vol-na, mint szintén létigetörzs a mongolban bol alakban létezik, mely hasonlóképen rendesen, azaz minden időben és módban ragozható. A bai igetörzstől származik a mongol bajan fn. am. a magyar vagyon fn. de a mongolban azt is teszi: vagyonos, gazdag; s azonos az avarok híres fejedelme Bajan nevével. Zenkernél a baj () fn. és mn. törökül előkelőt, fejedelmet és gazdagot jelent, mely alkalmasint a ,bajan' rövidülete, ez pedig épen úgy származott a baj létigetörzsből, mint a magyar vagyon és vagyonos a ,vagy' létigetörzsből és egyszersmind régi főnévből. V. ö. VAL, VOL létigetörzseket. | |
* | |
| (vagyon-adó) ösz. fn. Adó neme, melyet a vagyon mennyiségéhez képest aránylag fizetni kell, különböztetésül a kereseti s másnemű adóktól. | |
* | |
| (vagyona-fogyott) l. VAGYONBUKOTT. | |
* | |
| (vagyonállapot) ösz. fn. Azon vagyonmennyiség, melyet valaki jelennen bir. | |
* | |
| (vagyon-át-engedés) ösz. fn. Némely csődrendtartásban a bukás, illetőleg csődeljárás azon neme, midőn a bukott a büntetés kikerülése s a csőd alatt némely kedvezmények elnyerése végett minden vagyonának hű átadása mellett oly esetben kér röktön csődöt, midőn balesemények miatt, hibáján kivül jutott fizetési tehetetlenségbe. | |
* | |
| l. VAGYONtALAN. | |
* | |
| (vagyona-vesztett) l. VAGYONBUKOTT. | |
* | |
| (vagyon-beli) ösz. mn. Vagyont illető, arra vonatkozó. Vagyonbeli állapot. Vagyonbeli közösség Vagyonbeli büntetés. | |
* | |
| (vagyon-be-vallás) ösz. fn. Vagyonának fölfedezése pl. adózás végett, csődperben stb. | |
* | |
| (vagyon-biztonság) ösz. fn. Törvényes állapot a társadalomban, midőn a más vagyonának megtámadása czélszerü polgári intézkedések által lehetőleg eltávolittatik. | |
* | |
| (vagyon-bukott) ösz. mn. és fn. Am. az egyszerü ,bukott' vagyis valaki vagyonbeli azon állapotban, midőn adósságai, kötelezettségei öszves vagyonát elnyelik vagy épen felülhaladják. | |
* | |
| (vagyon-hány) ösz. fn. Vagyon nélküli állapot, vagy a birt vagyonnak azon része, mely akármikép megszünt az illető birtokosé lenni. | |
* | |
| (vagy-on-i) mn. tt. vagyoni-t, tb. ~ak. Vagyont illető, arra vonatkozó. Vagyoni állapot. Vagyoni biztonság. Vagyoni közösség. Vagyoni kimutatás. | |
* | |
| (vagy-on-i-lag) ih. A vagyont tekintve. Vagyonilag jól áll. | |
* | |
| (vagyon-jegyzék) ösz. fn. Részletes jegyzék minden ingó és ingatlan vagyonról melyet valaki bir. | |
* | |
| (vagy-on-os) mn. tt. vagyonos-t v. ~at, tb. ~ak. A kinek vagyona van, nagyitó értelemben, jómódú, gazdag, pénzes. Vagyonos parasztgazda, polgár. V. ö. VAGYON, (2). | |
* | |
| (vagy-on-os-od-ás) fn. tt. vagyonosodás-t. tb. ~ok, harm. szr. ~a. Állapot, midőn valaki vagyonossá lesz, midőn vagyona szaporodik, gazdagodás. | |
* | |
| (vagy-on-os-od-ik) k. m. vagyonosod-tam, ~tál, ~ott. Vagyona szaporodik; gazdagodik; népiesen képes kifejezéssel: gyapjasodik, faggyasodik, tollasodik. | |
* | |
| (vagy-on-os-ság) fn. tt. vagyonosság-ot, harm. sz. r. ~a. Állapot, midőn valaki vagyonos. | |
* | |
| (vagyon-össze-irás) ösz. fn. Bizonyos esetekben pl. valaki halála után birói végrehajtásoknál akár az ingó, akár ingatlan vagyonnak, akár mindkettőnek egészben vagy részben följegyzése. | |
* | |
| (vagy-on-ság) fn. tt. vagyonság-ot, harm. sz. r. ~a. Összes vagyona, általán: vagyona valakinek. (Possessio, facultates, Molnár A.) Régiesen: vagyság (mint ,vagyon' helyett is ,vagy'). "Nem ül vala veszteg semmi vagyságában." Istvánfi Pál a XVI. században (Voltér és Griseldis). | |
* | |
| (vagy-on-talan) mn. tt. vagyontalan-t, tb. ~ok. Akinek semmi, vagy állapotához képest aránylag kevés a vagyona, szegény, szűkölködő. Továbbá, kinek bizonyos fekvő jószága vagy tőkepénze nincsen, s csak valamely csekély dijból, vagy napi keresetből él. Határozóként am. vagyon nélkül; vagy kevés vagyonnal. | |
* | |
| (vagy-on-talan-ság) fn. tt. vagyontalanság-ot, harm. szr. ~a. Vagyon nélküli állapot, szegénység. | |
* | |
| (vagy-on-talan-ul) ih. Vagyon nélkül; v. csekély vagyonnal. | |
* | |
| (vagyon-tár) ösz. fn. Tár, melyben bizonyos ingó vagyont, jószágot tartanak, pl. pajta, magtár, éléstár, pénztár. | |
* | |
| ezen összetételben: nagyravágyóság, azaz nagyravágyó természet, indulat, tulajdonság. | |
* | |
| (vágy-ösztön) ösz. fn. A szivnek, illetőleg kedélynek azon belső, s vele született rúgója, mely benne bizonyos vágyakat ébreszt. | |
* | |
| (vagy-ság) l. VAGYONSÁG. | |
* | |
| (vágy-társ) ösz. fn. Akik bizonyos czélt egymás kizárásával, mintegy versenyezve elérni, vagyis valamit elnyerni vágynak, törekesznek, azok egymásnak vágytársai, pl. kik ugyanazon nő szerelmére vagy ugyanazon hivatalra vágynak. | |
* | |
| (vágy-társkodik) ösz. k. Vágytársképen versenyez, vetélkedik valakivel. V. ö. VÁGYTÁRS. | |
* | |
| (vágy-tehetség) ösz. fn. Kedélyi tehetség, melynél fogva valaki magában vágyakat ébreszt s azokat teljesíteni törekszik. | |
* | |
| (vah-ák-ol) önh. m. vahákol-t. Mondják csecsemőről midőn vah vah-féle hangon kiáltoz. Az utóbbi rész ~ákol megvan a macska-, vagy kutyakölyökről használtatni szokott nyivákol szóban is. | |
* | |
| v. VAHORÁZ (vah-or-ász v. vah-or-a-az) gyak. önh. m. vahorász- v. vahoráz ~tam, ~tál, ~ott, par. ~sz v. ~z. Értetlen, rejtéljes, büvös vak vah! hangokat ejtve bűbájoskodik, varászol. Eléjön Szabó Dávidnál, Sándor Istvánnál. | |
* | |
| v. VAHORÁZÁS (vah-or-ász-ás v. vah-or-a-az-ás) fn. tt. vahorászás-t, tb. ~ok, harm. sz. r. ~a. Bűbájoskodás, varázslás. | |
* | |
| l. VAJSZKA. | |
* | |
| l. VAJSZKOVA. | |
* | |
| mváros Baranya m. helyr. Vaiszló-ra. ~n, ~ról. | |
* | |
| (Nyúlfalu, Hasendorf), falu Vas megyében; helyr. Vaizfalu-ba, ~ban, ~ból. | |
* | |
| indulatszó, l. VAJH. | |
* | |
| fn. tt. vaj-at, harm. szr. ~a. Az állati tejtől, különösen a tehén és juhtejtől elválasztott kövér zsiros részek. Tehénvaj, juhvaj, birkavaj. Irós vaj, a mint kiköpülték, ki nem főzött v. ki nem olvasztott állapotban. Kifőzött vaj (Tisza vidékén olvasztott v. eresztett vaj - Rindschmalz). Bizonyos ételeket vajjal készíteni, vajon sütní. Kenyérre ken vajat (vajas kenyeret) enni. Tejjel vajjal élni. Lágy, mint a vaj. Elolvad, mint a vaj. A vajat letörni (Tisza vidékén: fölverni - abtreiben). Mit árt a vaj a bélesnek? (km), azaz ezek öszveillő dolgok, egymás becsét viszonyosan emelik. Haj baj! kilencz tehén, még sincs vaj. Vaját, fölét leszedi a tejnek. Vajat gyüjt. Szállj le pille, szállj le, tejet vajat adok. (Pillefogdosó gyermekek szavajárása). Átv. a szemek gödrében és fülekbe öszvegyülő, s némileg a vajhoz basonló ragadós sürü nedvesség. Szemvaj, fülvaj szokottabban: fülzsír. Ily átv. értelmüek: vajalma, vajkörte stb.
Egyezik vele Budenz J. szerint a mordvin vaj, erza-mordvin oj (vaj, zsir, olaj), vogul vaj, voj, déli vogul vuaj, vuoj (zsir), finn és észt voi, lapp vuoj, vuoja, finn-lapp vuoga, lív vői, vöidag, vöidug, osztják voj (zsir, faggyú,) zürjän vďj; Vámbéry szerént a csagataj maj (vaj, zsir); melyeknek származékai többnyire kenést, kenetet is jelentenek. A törökben is eléjön jagh am. olaj, zsír, vaj. Mennyiben a vajnak a többi tejrészek között az a sajátsága van, hogy külön válva az egész folyadéknak fölszinére emelkedik, vagy is a tejszinnel és tejföllel együtt fenn úszik; innen magyar elemzéssel alapfogalom benne vagy a válás, elválás (va gyöktől); vagy a felsőség, s ekkor a fen, fel, fej szókkal közös eredetű, mintha volna vékonyhangon: vej, (lív nyelven: vői) az az fej v. fel. Innen Molnár Albertnél is "Vaját v. felit a téjnek elszedni". Ez utóbbi nézet szerint vaj oly kifejlődéssel képződött, mint: feő fő fej; saó só saj; neő nő nej; veő vő vej; di diu díj; szí szíu szíj; hí hiu híj; í iu íj. A tejnek többi részei: turó, s ennek vize savó, végre iró a vajnak vize, melyek mind ó képzős szók. | |
* | |
| puszta Bihar m. helyr. Vaj-ra, ~on, ~ról. | |
* | |
| A székelyeknél divatos ,vagy' kötszó helyett; l. VAGY, (3). Különösen figyelmet érdemelnek nálok ezen kifejezések: vaj egy, vaj egyszer, vaj hogy, vaj igen, vaj mint, vaj nem; régen eléjön: vaj ne. S hogy ezekben a vaj szó ,vagy' helyett áll, bizonyitja azon körülmény, hogy némely más szójárásokban vagy igen, vagy egyszer kifejezések divatoznak (az utóbbi Magyarországban is). A föntebbi kifejezéseket l. külön czikkekben. | |
* | |
| gyöke vajludik, vajudik, vajuszik szóknak; rokon, sőt azonosnak látszik ,baj' szóval; l. VAJUDIK alatt. | |
* | |
| áth. m. váj-t, v. ~ott. Bizonyos testben akár kézzel akár valamely eszközzel likat, gödröt, üreget, nyilást, hasadékot stb csinál; áskál, turkál, piszkál. Körmeivel vájja a földet. Fogát vájja. Ujjával a fülét, orrát vájja. Kivájom a szemedet. Egyik varju nem vájja ki a másik szemét. Zsebét vájja, s nem talál benne semmit. Ásóvál, kopával, czövekkel vájni a földet. Vésüvel kivájni a fát. Teknőt, válut vájni. Átv. A vizcseppek kivájják a földet, követ. Kicsiny a csepviz, de ha mindig hull, a kőben is likat váj.
Egész en egy értelmű vele a túl a Dunán, nevezetesen Göcsejben divatos áj, és az országos ás, t. i. a j és s úgy váltakozik bennök mint az ejt és esik, a fejlik és feslik, a rojt és rost, a bojtorkodik és böstörködik, a kajtár és kasta v. kosta szókban. Továbbá legközelebbi rokonai: vás, vásik, és a magashangu vés, innen Molnár Albertnél vájkáló am. sculptor (véső). Alapfogalomban, mint nyilásra, üregre vonatkozók, egyeznek velök az aj, ajak, ajtó, és adu. Általán pedig váj a rokongyökhangú s elválást jelentő szók osztályába tartozik, milyenek vág, valag, válik stb. V. ö. VÁLIK. Vámbéry szerént rokona az oszmanli és csagataj oj-mak mely am. vájni v. ájni, vésni. | |
* | |
| A székelyeknél Szabó Elek szerént juhokat üző, hajtó szó. Azonosnak látszik az általánosabb hajh! hajh! szóval. | |
* | |
| mváros Szabolcs, falu Kraszna, puszta Fehér m. erdélyi falu Maros sz.; helyr. Vajá-ra, ~n, ~ról. | |
* | |
| (vaj-alja) ösz. fn. A kifőzött irósvajnak üledéke, söpreje. Jól esett neki, mint vén ebnek a vajalja. (Km.). Vajalját kenyérre kenve enni. Vas megyében: vajalla, vajolla. | |
* | |
| l. VAJALJA. | |
* | |
| (vaj-alma) ösz fn. Középnagyságu téli almafaj, melynek héja kövéres, mintegy zsiros tapintatu. | |
* | |
| falu Ung m. helyr. Vaján-ba, ~ban, ~ból. | |
* | |
| (vaj-agyag) ösz. fn. Lágy, ragadós, zsiros agyagfaj. | |
* | |
| önh. m. vajalt. Vajjal él, vajat használ. | |
* | |
| puszta Fejér m.; helyr. Vajal-on, ~ra, ~ról. | |
* | |
| (vaj-as) mn. tt. vajas-t. v. ~at, tb. ~ak. 1) Ami vajrészeket foglal magában; vajjal készített; vajjal bekent. Vajon turó. Vajas kalács, lepény, tészta, sütemény, perecz, pogácsa. Zsiros taristnyából is húll ki néha vajas pogácsa. (Km.). Vajas kenyér v. kenyérszelet. Vajaskása. Csak a vajasát eszi a kásának. (Km.). 2) Amiben vajat tartanak. Vajas edény, bödön, fazék, vindől, hordó. 3) Átv. ért. vajhoz hasonló, zsirosságú, tapintatú, ízű. Vajas ganéj, melynek sürü zsiros leve van. Vajas bogár, isten ünője, isten tehenkéje. | |
* | |
| puszta Komárom m.; helyr. Vajasra, ~on, ~ról. | |
* | |
| (váj-ás) fn. tt. vájas-t, tb. ~ok, harm. szr. ~a. Celekvés, midőn valamit vájunk. V. ö. VÁJ. | |
* | |
| erdélyi mváros A. Fehér m. helyr. Vájasd-ra, ~on, ~ról. | |
* | |
| (vajas-kenyér) ösz. fn. Vajjal bekent kenyérszelet, mint nyalánk eledel. | |
* | |
| (vajas-körte) ösz. fn. Gyönge, izletes, vajként a szájban szétomló husú körtefaj. | |
* | |
| (vajas-kürt) ösz. fn. Igy nevezik Gömörben, s némely más tájakon a vajasszarvast, németesen: vajas kifli. | |
* | |
| (vajas-perecz) ösz. fn. Vajjal készitett perecz. | |
* | |
| falu Pozsony m. helyr. ~Vattára, ~n, ~ról. | |
* | |
| (váj-at) miv. m. vájat-tam, ~tál, ~ott, par. vájass. Eszközli, meghagyja hogy valaki valamit vájjon. | |
* | |
| (váj-at) fn. tt. vájat-ot, harm. szr. ~a. Vájás eredménye; ami vájatik, vagy vájatott. | |
* | |
| (vaj-atlan) mn. tt. vajatlan-t, ~ok. Vaj nélküli, amibe vagy amire vajat nem tettek. Vajatlan sütemény. | |
* | |
| (vaj-az) áth. m. vajaz-tam, ~tál, ~ott, par. ~z. Vajjal elkészit, vagy ken, beken valamit. Vajazni a kását, tésztát, süteményt. Kenyérszeletet, piritost vajazni. Vajazd meg neki, zsirozd meg neki, hadd legyen jó ize. (Népd.). | |
* | |
| (vaj-az-ás) fn. tt. vajazás-t, tb. ~ok, harm. szr. ~a. Vajjal készités, vajjal bekenés. | |
* | |
| (vaj-bödön) ösz. fn. Bödön, vindöl, melyben vajat tartanak; máskép: vajasbödön. | |
* | |
| fn. tt. vajdát. Latinosan: vajvoda. Igy neveztettek hajdan Moldva és Oláhország fejedelmei, melyet utóbb hoszpodár czimmel váltottak fel. Hajdani Lengyelországban így nevezték a tartományi főnököket. Vajda nevet viseltek Erdélyország kormányzói is. A magyar és erdélyországi czigányok főnökeiket szintén e tiszteletczimben részesítik. Némely vidékeken így nevezik a kaszások között az előmenőt, s a szőlőmivesek között az előkapást.
Ezen szó, amint kész szerkezetében előttünk áll, alkalmasint szláv csinálmányu, mert tulajdonképen vojvoda am. hadvezér, harczvezér t. i. boj, vojna am. harcz, háború (magyarul baj szintén azt isteszi, viadal); továbbá voják, bojár (bajár) am. katona; vodim, vedem pedig am. vezetem, vezérlem. Miklosich ezt írja róla: "Vojevoda bellidux asl. (altslavisch); boeboda den Byrantinern in Bezug auf die Magyaren. Vajda ehedem Vajvoda Bartal I. 237, s. (significat) dux; vajvoda, vajda s. prorex in Valachia, Moldavia, Transylvania. Molnár. Rum(änisch) vojevod, vojvod, vode. Alb(anesisch) vojvode. Neugriech(isch) boeboda. Finn(isch) hertua dux ist anord (altnorddeutsch) hertogi. Thomsen. 135." Fábián Istvánnál találjuk még e finn szókat: voitto vitézség, voittaja, vitézlő, győző. | |
* | |
| falu Bihar m. KRASZNYIK~, falu Abaúj m. helyr. Vajdá-ra, ~n, ~ról. | |
* | |
| falu Zemplén m, helyr. Vajdácská-ra, ~n, ~ról. | |
* | |
| Fényesnél: VAJDAFALVA, falu Bihar megyében; helyr. ~falu-ba, ~ban, ~ból, v. ~falvá-n, ~ra, ~ról. | |
* | |
| KIS~, NAGY~, erdélyi faluk Fogaras vidékében; helyr. Vajdafalvá-n, ~ra, ~ról. | |
* | |
| erdélyi falu Doboka m. helyr. ~házá-ra, ~n, ~ról. | |
* | |
| vagy LIBICZ. puszta Somogy m.; helyr. ~homok-ra, ~on, ~ról. | |
* | |
| erdélyi mváros Hunyad m.; helyr. ~Hunyad-ra, ~on, ~ról. | |
* | |
| erdélyi falu Kolos m.; helyr. ~Kamarás-ra, ~on, ~ról. | |
* | |
| erdélyi falu Küküllő m. helyr. ~kútára, ~n, ~ról. | |
* | |
| erdélyi falu Fogaras vidékében; helyr. ~Récsé-re, ~n, ~ről. | |
* | |
| (vajda-ság) fn. tt. vajdaság~ot, harm. szr. ~a. 1) Tartomány, ország, melynek kormányzója vajda czimet visel. 2) Vajdai méltóság. | |
* | |
| erdélyi falu Aranyos sz. helyr. ~szeg-re, ~en, ~ről. | |
* | |
| erdélyi falu Torda m. helyr. ~Szentivány-ba, ~ban, ~ból. | |
* | |
| (váj-dog-ál) l. VÁJKÁL. | |
* | |
| A székelyeknél am. néhány. V. ö. VAJ, (4). | |
* | |
| A székelyeknél am. néha. "Ne részegeskedjél örökké vaj egyszer a viz és megjárna." (Kriza J.). V. ö. VAJ. (4). | |
* | |
| (váj-furó) ösz. fn. Famívesek furója, melylyel a fában csőnemű üreget fúrnak, p. melylyel a kerékagynak való tönköt kifúrják. | |
* | |
| (vaj-fű) ösz. fn. Népies neve a foganött (galeopsis) nemü növény két fajának: l. veres vajfű, máskép szintén népiesen: kenderikefű; növénytani néven: veres foganőtt (g. ladanum); 2) tarka vajfű, máskép: tarka kenderfű; növénytani néven: tarka foganőtt (g. tetrahit). | |
* | |
| indulatszó, mely nyomatékosb óhajtást, sohajtást fejez ki. Változatainak tekinthetők hajh, hej v. hejh, óh. Írják, kivált a régiek, h nélkül is; vaj; de különböztetés végett is helyesebbnek tartjuk h-val írni. Szabó Dávidnál eléjönnek "Vaj mi nagy dolog e világon jól élni! Vaj mi szép Vaj ki utálatos!" Vaj mi v. vajh mi kifejezésben pl. vajh mi szép! vajh mi felséges, ma is divatozik. A Müncheni codexben (Máté. XXVII.) megfelel neki a Vulgata szerént a latin ,quia', hogy értelemben: "Mert úgy mondott, vaj (irva vaý) Istennek fia vagyok én." (Dixit enim, quia filius Dei sum). Tárkányi forditása szerént: "Mert azt mondotta, hogy Isten fiavagyok. De a Müncheni codex irója, úgy látszik, inkább igy érté: hajh! Isten fia vagyok. Ugyanitt néhány sorral előbb eléjön: "Vach ki megtöröd Istennek templomát.... üdvözéhed (üdvözítsed) tenmagadat." E mondatban a vach szó vagy a latin ,vah' utánzása (különben a forditó nem szokott latin szókat használni), vagy talán hibás olvasás vaih azaz vajh helyett, mert tudjuk. hogy a régieknél az i számtalanszor j helyett áll, s az i fölött is a pont gyakran elhagyatván a másoló az i-t (pont nélkül) a c-vel könnyen fölcserélheté. Tárkányi e szót csakugyan hej! szóval adja. Eléjönnek a régieknél e kifejezések is vaj hogy, vaj mely; l. ezeket.
Rokonok vele a mongol üi (am. a franczia he!), a mandsu ai (am. a német ach! was?), ettől jön: ai ke (am. ob, wenn, magyarul: vajha, vajjon); továbbá rokon a latin vah, Párizpápai értelmezése szerént am: aha, óha stb. | |
* | |
| (vaj-ha v. vajh-ha) ösz. indulatszó. Különösen vonatkozik valami után sovárgó vágyra. Vajha még láthatnám őt. Megfelelnek neki ó ha v. óh ha, bárha.
"Békeséggel vajha azt eltürnétek" Intő ének a XVI. századból (Thaly K. gyűjt.). "Vajha midőn közelít ez az óra, te kedves! Mellettem lennél." Enyingi Török Bálint. (Horváth Endrétől). A Bécsi codexben eléjön avajha (ah vajha?). "Avajha nem volnék férfiu, szelletet valló." (Utinam non essem vir habens spiritum. Micheas. II.). | |
* | |
| puszta Csongrád m.; helyr. Vajhát-on, ~ra, ~ról. | |
* | |
| (váj-hat-ó) mn. tt. véjható-t. Amit vájni lehet (fossilis. Molnár A.) | |
* | |
| (1), (=vagy hogy). A székelyeknél am. akárhogy. | |
* | |
| (2), (= vajh hogy v. hogyan) azaz vajh mennyire! Eléjön Pesti Gábornál: "Mindent mindenekre vaj hogy nem kell bízni." (XX. mese). "Mikoron tégedet levágnak, hogy ugyan cseng és peneg a fejsze hátadon, vaj hogy akarnád akkor, ha olyan lehetnél mint mi." (CIII. mese. A jegenyefáról és szilfáról). | |
* | |
| (vaj-hordó) ösz. fn. Hordó, melyben vajat tartani, vagy szállítani szoktak, máskép vajashordó. | |
* | |
| (= vagy-igen). Erdélyiesen am. de igen, óh igen, de bizon; t. i. ha valaki tagadólag kérdez, pl. nem voltál tegnap a szinházban? és a felelő az ellenkezőt akarja kifejezni, akkor mondja: vaj igen. Külön irjuk mint Szabó Dávid is irja. V. ö. VAJ, (4); VAJ NE; VAJ NEM. | |
* | |
| kérdő indulatszó, mely különösen kiváncsiságra, tudvágyra mutat. Vajjon eljön-e, vagy nem? Vajjon tudja-e már, hogy meghalt az apja? Vajjon hová mehet ez az ember? Vajjon ki volt ott? Vajjon mit akar az az ember? Ha az egyszerübb vaj indulathang származékának tekintjük, így is irható: vajon. Egyébiránt részint különböztetés végett a vaj főnévtől, részint mert így is elemezhető: vajh-on, és az általános kiejtésben is kettős jj hallatszik, jobbnak tartjuk a vajjon alakot. Némelyek így szokták írni, és mondani: valljon! mintha a vall igétől származtatva ezt tenné: vallja meg, azaz mondja meg. | |
* | |
| falu, KIS~ puszta Nyitra m. helyr. Vajk-ra, ~on, ~ról. | |
* | |
| mváros Pozsony m. helyr. Vajká-ra, ~on, ~ról. | |
* | |
| (váj-og-ál) gyak. önh. és áth. m. vájkál-t. Gyakran, folytonosan váj. Zsebében, fülében vájkál. Ételben, zsírban, sárban vájkálni. Fogait vájkálja. Könyökig vájkál a pénzben. Gyakorlatos középképzője g rokonhangu kemény k-ra változott, valamint ezekben: áskál, turkál, szurkál, furkál, bujkál, nyirkál, piszkál stb. | |
* | |
| (váj-og-ál-ás) fn. tt. vájkalás-t. tb. ~ok, harm. szr. ~a. Gyakori vagy folytonos vájás. | |
* | |
| am. vaj mi, v. vajh mi; l. VAJH alatt. | |
* | |
| (váj-kó) fn. tt. vájkót. Mint tájszó jelenti a nyakszirt alatti völgyeletet vagy kupát. (Magyar Nyelvészet. I. K. 371. 1. alján. Hibásan a 372. 1. helyett.) A hajósoknál valamely rovátk, vágány, cső, pl. mélyités valamely fába, hogy általa ebbe valami illeszthető legyen, (Kenessey A.). | |
* | |
| falu Ung. m. helyr. Vajkócz-ra, ~on, ~ról. | |
* | |
| (váj-kotor?) áth. m. vajkotolt. Keresgél újra meg újra valamit pl. a zsebben, ládában. Székely szó. (Ferenczi János). | |
* | |
| fn. tt. vajkotolás-t, tb. ~ok, harm. sz. r. ~a. Újra meg újra keresgélés. V. ö. VAJKOTOL. | |
* | |
| (vaj-köpü) ösz. fn. Köpüféle fa edény, melyben vajat köpülnek, azaz, írós részeitől elválasztják, különböztetésül másféle, p. víztartó vagy méhköpütől. | |
* | |
| ösz. fn. 1) l. VAJKÖPÜ. 2) Aki vajat köpül. | |
* | |
| ösz. fn. Izletes igen leves husu körtefaj, mely a fogak között vaj gyanánt szétomlik, máskép: vajaskörte. | |
* | |
| l. VÁJOLÁS. | |
* | |
| (váj-ol-ó) mn. tt. vájló-t. 1) Aki vájol. 2) Amiben vájolnak, pl. vájlóteknő Molnár Albertnél. V. ö. VÁJOL. | |
* | |
| (vaj-ol-ud-ás) l. VAJUDÁS. | |
* | |
| (vaj-ol-ud-ik) l. VAJUDIK. | |
* | |
| indulatszó, am. hajh mely, óh mely. "Vaj mely nagy hatalmas embernek fia" Intő ének a XVI. századból (Thaly K. gyüjt.). | |
* | |
| l. VAJH alatt. | |
* | |
| (vagy-mint) a székelyeknél am. akármint. (Kriza János). | |
* | |
| (váj-na) fn. tt. vájnát. Újabb alakitással így nevezik némelyek a bányát, melyet amabból eredettnek vélnek; különösebben a bányaüreget. | |
* | |
| falu Máramaros m. helyr. Vajnágh-ra, ~on, ~ról. | |
* | |
| falu Ungh m. helyr. Vajnatiná-ra, ~n, ~ról. | |
* | |
| (= vagy ne), eléjön a Debreczeni Legendáskönyvben. "Monda az ördög: Hadd törjem el (rontsam le) a templomot es (is), hogy veszszenek el a te ellenségid. Feleleh a szent apostol: Vaj ne! sőg ezt parancsolom, hogy senkinek neh árthass." (44. 1.). Ebből kétségtelenül kitűnik, hogy a felelet a vaj ne kifejezéssel a megelőző mondatnak ellenkezőjét kivánja értetni; miként a VAJ IGEN VAJ NEM czikkeknél is eléadtuk. | |
* | |
| (= vagy nem) erdélyiesen am. de nem, óla nem; t. i. ha valaki állitólag kérdez, pl. voltál tegnap a szinházban? és a felelő az ellenkezőt akarja kifejezni, akkor mondja: vaj nem. "Monda a farkas: Nem jól járunk, bizony elvétöttük az útat. Felele a szamár: Vaj! el nem vétöttük, jó farkas uram." (Heltai Gáspár. A fabulák könyvéből. LXIX.). Külön írva találjuk Szabó Dávidnál is, ki azt a vaj! indulatszó alatt hozza fel; azonban mi azon nézetben vagyunk, hogy mind ezen kifejezésekben: vaj igen, voj ne, vaj nem az első szó a székelyes vaj azaz ,vagy' szó, (1. VAJ, (4), és csakugyan Erdély többi részében inkább vagy igen, vagy nem divatoznak. V. ö. VAJ, (4); és VAJ NE. | |
* | |
| v. ~NEMÜ (vaj-nemű), ösz. mn. A szoros értelemben vett vajhoz némileg hasonló. Vajnemű kövérség, zsiradék, ír. | |
* | |
| (vaj-nok) fn. tt. vajnok-ot. A székelyeknél 1) a vállcsont köpüje vagyis mélyedése. 2) Halánték, embernek vakszeme. "Dörzsöld meg itt a vajnokomat." (Kriza J.). Valószinűen am. vájnok, minthogy mind a vállcsont köpüje, mind a halanték egy kevéssé be van mélyedve, mintha kivájták volna. Ily viszonyban állanak hosszú á-val: vág, és rövid a-val: vagdos, vagdal. S a váj szó van hihetőleg ebben is: vajkotol talán = vájkotor. Egyébiránt Vámbéry szerént oszmanli és csagataj nyelven: ojnak am: csukló, ízűlet, és oj-mak am. vájni. | |
* | |
| (váj-ó) mn. és fn. tt. vájót. Aki váj; vagy eszköz, a mivel vájnak, mint vájó kés, vájó vas; fogvájó, fülvájó. | |
* | |
| l. VAJÚDIK. | |
* | |
| l. VÁLYOG. | |
* | |
| (váj-og-at) áth. m. vájogat-tam, ~tál, ~ott, par. vájogass. L. VÁJKÁL. | |
* | |
| (váj-ol) áth. m. vájol-t. A megdagasztott és megkelt tésztát kiszakasztja, s mintegy kivájja. Innen: vájoló v. vájló teknő (Molnár Albertnél) am. szakasztóteknő. | |
* | |
| erdélyi falu Kolos m. helyr. Vajolá-ra, ~n, ~ról. | |
* | |
| (váj-ol-ás) fn. tt. vájolás-t, tb. ~ok. A megkelt tésztának kiszakasztása, s mintegy részenként kivájása. | |
* | |
| l. VAJALLA, illetőleg: VAJALJA. | |
* | |
| l. VAJJON. | |
* | |
| l. VAJUDIK alatt. | |
* | |
| erdélyi tájszó és fn. tt. vajor-t, tb. ~ok. Vizvezető csatorna. Valószinüleg a váj gyökből am. vájor. | |
* | |
| l. VÁJT; és V. ö. VÁJUTT. | |
* | |
| (vaj-rénye) ösz. fn. Néhutt túl a Dunán pl. Győr és Tolna megyében leütött, öszvehabart- s vajon sült tojás; másutt: rántott v. rátott tojás vagy rátotta. Nem tulajdon ért. így nevezik a lúd-, vagy disznózsíron sültet is. V. ö. Rénye. | |
* | |
| (vaj-szín) ösz. fn. Sárgás szín, milyen a vajé szokott lenni. Használjuk melléknevül is vajszinű helyett. | |
* | |
| falu Bács m.; helyr. Vajszká-ra, ~n, ~ról. | |
* | |
| falu Zólyom m.; helyr. Vajszková-n, ~ra, ~ról. | |
* | |
| v. VÁJOTT (váj-t v. váj-ott) mn. tt. vájt-at, v. vájottat. Általán, amiben valami üreget, vermet, gödröt, nyilást, likat stb. vájtak, ástak, véstek, hornyoltak, fúrtak stb. (Molnár Albertnél: cavus, excavatus, hohl, ausgehölt). Vájt teknő, melyet faderékból készitettek. Továbbá, amit vájás által szakasztottak, választottak el. Vájt föld. A teknő oldalról levájt tészta. Fülből kivájt zsír. V. ö. VÁJ. | |
* | |
| falu Fehér m. helyr. Vajtá-ra, ~n, ~ról. | |
* | |
| (vaj-tartó) ösz. fn. Általán edény, bödön, fazék, bögre stb. melyben vajat tartanak. | |
* | |
| (vájt-penge) ösz. fn. Kard pengéje, v. pilingája, mely foka mentében vájuforma hornyos mélyedésű. | |
* | |
| l. VÁLU. Mindkét alak helyes, mennyiben a váju kivájt, a válu pedig bizonyos távolságra egymástól elválasztott oldalu pl. itató v. más hasonló edényt jelent. | |
* | |
| (vaj-ud-al-om-as) mn. tt. vajudalmas-t, v. at, tb. ~ak. Él e szóval Telegdi Miklós Préd. 1. R. ,kinos' v. ,gyötrelmes' v. ,fájdalmas' értelemben. Vajudalmas élet. | |
* | |
| (vaj-ud-alom) fn. tt. vajudalmat, harm. szr. ~a. Vajudási állapot, lankadtság, fájdalom. V. ö. VAJUDALMAS. | |
* | |
| (vaj-ud-ás) fn. tt. vajudás-t, tb. ~ok, harm. szr. ~a. A szülést közvetlenül megelőző fájdalmas érzések. Átv. ért. tervezői vajudás, reformvajudás. V. ö. VAJÚDIK. | |
* | |
| (vaj-ud-ás-i) mn. tt. vajudási~t, tb. ~ak. Vajudást illető, ahhoz tartozó. Vajudási fájdalmak, előjelek. | |
* | |
| (baj-ud-ik?) k. m. vajud-tam, ~tál, ~ott. Máskép: vajlódik, v. vajludik, vajuszik. Molnár A. szerint, lankadt állapotban szenved (langveo, langvesco). Szabó Dávid is így értelmezi: "Vajudom, vajuszom: lankadok, fonynyadok, vajlódom, tikkadok, hitványodom, csűnöm." Ma tulajdon értelemben általán mondják nőről, és más nőstény állatról, midőn a szülés ideje közelgetvén sajátnemű fájdalmakat éreznek. Átv. gúnyos ért. valamely tervnek, elmeszüleménynek létrehozásával vesződik, kinlódik, késik. Egy két versen óraszámra vajudik. Tervével már régen vajudik. Vajudnak a hegyek, s egeret szülnek.
Képeztetésre hasonló ezekhez: alkudik v. alkuszik, petyhüdik v. petyhüszik, szélhüdik, s némely mások. Némely tájbeszédben és a régieknél: vajodik és a határtalan módban: vajonni (mint nyugonni ,nyugodni helyett). "Mert meglelted a kazdagságokat, kiket atte szüleid elhattak, kinékil (ki nélkül) vajonni kezdnek azok, kik most sokat bírnak. (Nádorcodex. 550. 1. A Szótárban megjegyzi Toldy F. hogy az Érsekujvári codexben e helyt ,wajodni' áll s jelentése: quibus egebunt hi qui......) Gyöke vaj egyezik a baj névvel, honnan vajlódik és bajlódik legközelebbi rokonok. E gyök rokonságához tartoznak a fájdalmas érzés hangjai: jaj! haj! idegen nyelvekben a török vai v. vaj (Hindoglunál franczia értelmezéssel: ha! a secours! a mon secours!; ah! ha! hé! ahi! aie! malheur), az észt vaiva, góth vái, wai, latin vae, német weh! angol woe stb. Budenz J. a finn vaipu-, észt vaibu-, lapp vaipe-, finn-lapp vaibba- igékkel egyezteti, melyeknek jelentése: elfáradni, ellankadni. Ezek, mint látjuk a bágy-ad, bágy-aszt szók, bágy gyökével is viszonyban állanak. | |
* | |
| (vaj-ud-ó) mn. és fn. tt. vajudó-t. Szülési fájdalmakban szenvedő. Vajudó asszony. Átv. valamely terv végrehajtásával, elmemű szerzésével kinlódó. Vajudó irkász. | |
* | |
| (vaj-ud-ság v. vaj-ud-t-ság) fn. tt. vajudság-ot, harm. sz. r. ~a. L. VAJUDALOM. | |
* | |
| puszta Krassó m. helyr. Vajugá-ra, ~n, ~ról. | |
* | |
| (vaj-ud-t) mn. Molnár Albertnél am. elfonnyadt, Szabó Dávidnál: lankadt, tikkadt. V. ö. VAJUDIK. | |
* | |
| (vaj-ud-t-ság) fn. Szabó D. szerént am. lankadtság, tikkadtság. Molnár Albertnél: syntexis, Ohnmacht, Schwachheit, Schwindsucht. l. VAJUDALOM. V. ö. VAJUDIK. | |
* | |
| (vaj-ud-t-ul) ih. Lankadtan, tikkadtan. Vajudtul látni a dologhoz. (Szabó D.) | |
* | |
| (vaj-usz-ik) k. csak a mutató mód jelen idejében használják; különben egy a ,vajudik' igével; l. VAJUDIK. | |
* | |
| l. VAJUDT. | |
* | |
| Szabó Elek szerént a székelyeknél sárga halovány szinű üres (vájott?) ábrázatu, (mintha t. i. ezt kivájták volna?) V. ö. VÁJT, VÁJOTT; ha ugyan a hosszú á nem hibából áll a Tájszótárban; ez utóbbi esetben hihetőleg am vajutt v. vajudt? azaz lankadt, bágyadt (tenuatus, vietus, langvidus) mint Molnár A. értelmezi. | |
* | |
| (vaj-virág) ösz. fn. Népies néven am. pongyola pitypang. Nevét sárga virágjától kapta, mely midőn megszárad, pöhöly gyanánt elszáll, honnan Ersekujvár vidékén: pömpömpára. (Leontodon taraxacum.) | |
* | |
| mn. tt. vak-ot. 1) Minden állat, melynek szemszervei teljesen megromlottak, s nem lát, vagy néha ideiglen, pl. születése után néhány napig, vagy valamely szembaj által meg van fosztva szeme világától; innen emberre vonatkozólag szelídebben szólva másképen: világtalan. Vak ember, vak ló, vak macska-, kutyakölyök, Némely közmondatok: Heves kutya vak kölykeit hányja. Ha vak vezet vakot, mindketten a verembe esnek. Szemesnek áll a világ, vaknak az alamizsna. Vak veti világtalannak szemére, Vak is lát néha álmában. Vak is talál garast. Mit használ a vaknak hogy apja látott. Vakok között egg szemü (fél szemü) az első. Vakok között sanda a király. Néha vak többet lát szemesnél. Vak, ha sok is aranya, mégis nyomorult. Vak a színekről. Vaknak mutatsz tükröt v. vak nem veszi hasznát a tűkörnek. Vak ember lova nehezen hízik. Tud hozzá mint vak a hímvarráshoz. Mondjuk arról is aki roszul lát, pl. aki rövidlátó, vagy kinek ugy nevezett farkassötétsége van. Vak aki a szitán (v. rostán) át nem lát. (Km.) Vak légy ha hamar akarsz látni (azaz ne tekintgess ide oda). Vak pila, Vak, a ki nem látja. Hogy lehetsz oly vak, hogy nem látod? 2) A nyelvszokás többféle átv. értelemben használja, a) Vakhoz hasonlóan működő holmibe akadozó, ütköző. A szerelem vak. Neki megy mindennek, mint a vak légy. Vakmerő, ki a veszedelmet nem látva, vagy rá nem ügyelve neki megy. Vak engedelmesség, mely a parancsnak hódul a nélkül, hogy annak okát, jogosságát, czélszerüségét vizsgálná. Vakbuzgó, kinek hite szent Pál szerint nem okszerü, vagy ki megfontolás, és mérséklés nélkül akarja érvényesíteni bizonyos elveit, véleményeit stb. b) Véletlen előre nem látott, nem gyanított, nem várt. Vak eset, vak történet, vak szerencse. c) Ami valamely dolognak szinét, látszatát, külsejét álozza. Ez értelemben különösen öszvetett szókat alkot. Vakablak, vakajtó, vakhold, vaknap, vakköröm, vaklövés, vakseb, vakbarázda, vakaranyér, vakmeleg, vakszikra, vakczifraság, hiú, semmit sem érő. stb. d) Vakkoczka, mely csak egy szemet mutat; egyszerűen: vak.
"A házasság dolga istennek munkája, Nála nélkül vakra vetett sok koczkája." Gyöngyösi (Murányi Vénus). "Megfordúlt a játék több a vak a hatnál." Faludi F. (Pásztori versengés). Titkos, alattomos, rejtett. Vakáru, dugáru, becsempészett áru. Vak bor, melyet titkon, tilalom ellen árulnak. Vaklik v. ~lyuk, mely valamely módon el van takarva, hogy ne lássék. Vaktetü, vizes tetü, a megfagyott tagnak viszketege. Innen a vakol íge is. Ha tekintetbe veszszük, hogy minden vaknak lényeges sajátsága, miszerént menésében akadoz, mozgásaiban a körülötte levő testekbe ütközik: ezen alapfogalomból kiindulva gyanitható, hogy azon ak gyöknek előlehes rokona, melyből akad, akaszt származtak. Hangváltozattal egyezik vele a bakcsó szónak gyöke bak, mely máskép vakvarju, azaz, vakcsó, továbbá a bakafántos, a ki másokba kapczáskodni, beleakadni szeret, mintegy akafántos. Egyébiránt (a végső a elhagyásával, minthogy a mandsu nyelvben valamely szó, csekély kivétellel, mássalhangzón nem végződhetik) hangokban teljesen egyezik a magyar vak szóval a mandsu vaka (fehlend, mangelhaft, fehlerhaft), valamint általános jelentésben is. | |
* | |
| fn. tt. vaká-t. Mátyus földén, és Csalóközben nagy czövek vagy orsó forma gyökerü, fehér husú, édes répafaj, melyet csakugyan édesen disznóorjával szeretnek elkészíteni, élvezni; másutt: karórépa, fanosrépa, koszmacska, kálvinistarépa, bunczirépa. Növénytani néven: karórépa-káposzta. (Brassica napus). Maga a vaka szó a tót kvaka szóval egyezik. | |
* | |
| (vak-ablak) ösz fn. A falba féligmeddig bevágott, s ablakot ábrázoló nyilás, vagy üreg. | |
* | |
| (vak-ájtatos) ösz. mn. Aki az ájtatosságot vakbuzgóságból gyakorolja. | |
* | |
| (vak-ájtatosság) ösz. fn. Vakbuzgóájtatosság. | |
* | |
| (vak-ajtó) ösz. fn. Ajtóforma bevágás a fal oldalán, melyre néha ajtótáblákat is alkalmaznak, hogy szekrény gyanánt szolgáljon. | |
* | |
| (vak-and) fn. tt. vakand-ot, harm. szr. ~ja. Négylábu emlős állat, melynek hegyes orra, igen apró és szőrrel eltakart szemei, rövidke lábai, séles körmei vannak, melyekkel a földet igen ügyesen tudja ásni. Föld alatt lakik, s egész testét rövid, szép fényes fekete szőr födi. (Talpa). Más kiejtéssel vakond, és toldva: vakandok, vakondok. "A vakandok útat mutat a szemesnek, Tanulatlan elme leczkét ad eszesnek. Faludi F. (pásztori versenygés). Nevét azon népies vélemény után kapta, mely szerint vaknak tartják. Képeztetésre olyan, mint: porond, börönd, bolond, belind, s a lágyított varangy, göröngy, torongy. Megtoldva vakandok, v. vakondok olyan mint túz túzok, mocs mocsok, pocz poczok, szömörcs szömörcsök, varangy varangyék, belind belindek stb. Némelyek így akarják elemezni vak-undok, azaz vak és undok. | |
* | |
| (vak-and-ász) fn. tt. vakandász-t, tb. ~ok, harm. szr. ~a. A ki vakandokat fogdos. A kertészek vakandászok is. Vakandász eb. | |
* | |
| (vakand-csapta) ösz. fn. Csaptaféle fogó, kelepcze, melylyel a vakandokat fogják. | |
* | |
| (vakand-fogó) ösz. mn. és fn. 1) Aki v. ami vakandot fog. 2) Különösen l. VAKANDCSAPTA. | |
* | |
| (vak-and-ok) fn. tt. vakandokot, harm. szr. ~ja. l. VAKAND. | |
* | |
| v. ~TÚRÁS, (vakand-turás) ösz. fn. Azon porhanyó földhupacz, melyet a vakand a föld szinére föltúr. Az ily turások, noha maga a vakand a földben levő férgeket, különösen pajódokat pusztítja, nagy kárt okoznak a kertekben, réteken, legelőkön. Az idővel begyőpösödött vakandturás zsombékot képez. A vakandturásokat széthányni, kiegyengetni. Gúnyosan szólva am. rendetlen, szabálytalan, rosz szántás. | |
* | |
| (vág-ány?) fn. tt. vákány-t, tb. ~ok, harm. szr. ~a. A székelyeknél Gyarmathi szerént jelent völgyet, vápát, mintegy bevágott mélyedést a hegyek, halmok, partok között. Szabó Dávid egynek veszi a vágány szóval s így értelmezi: vágány, vápa, alfel völgye, hasadékja. V. ö. VÁGÁNY. | |
* | |
| (vak-ar) áth. m. vakar-t. 1) Az ember, vagy más állat saját körmeit a maga testére vagy másra nyomja, és húzkodja rajta. Általán az állat azon helyen vakarja magát, hol a teste viszket. Majd ott is vakarod, a hol nem viszket, átv. ott is bajt fogsz érezni, a hol nem vártad, lesz elég gondod. Vakarja a fejét, töprenkedik, aggódik, búslakodik. Koszt, rühet, hegedő sebet vakarni. Valakinek talpát, hátát vakarni. A bőrt fölvakarni, vérig vakarni. Továbbá, körmeivel valamely testnek fölszinéhez ragadt mocskot, foltot, idegen anyagot lekarczol. 2) Ugyan ezt teszi bizonyos éles eszközzel, szerszámmal. Tollat vakarni. Késsel kivakarni a tintafoltot. Halat vakarni, késsel a pikkelyeit letisztítani. Bőrt vakarni, mint ezt a timárok, szücsök, irhagyártók stb. teszik. Lovat vakarni, szőre közől a port, s más szennyet úgy nevezett vakaróval kitisztítani. A teknő oldalához tapadt tésztát levakarni, A falról mészport vakarni. Krétát vakarni stb. Tréfásan valakit jól megvakarni. am. megütögetni, hátát megtapogatni, megsimogatni, megkefélni, mind átv. értelemben. Szabó Dávidnál eléjönnek: Sok roszat vakart maga nyakára; ugyan reá vakart, azaz reá pergelt, piritott. Szabó Dávidnál találjuk önhatólag is: vakarj innen takarod(jál), vakarodj(ál), kotródj(ál), kotorj.
Minthogy aki vakar, az körmeit vagy a kezébe vett eszközt az illető testbe nyomja, s mintegy beleakasztja: innen úgy vélekedünk, hogy e szónak gyöke az akad akaszt szók ak gyökével egyezik, vagyis ak előlehvel vak, s ar képzővel vakar, mint a lábnyomást jelentő tep tip gyökökből teper tipor. Képeztetésre hasonlók hozzá: csavar, zavar, kavar, habar, kapar, takar, facsar, teker, teper, kever, tipor, hidor, sodor, csikor, kotor, gyötör, pödör. Mind ezek az illető cselekvésnek tartósabb, hatályosabb voltát jelentik, mit az r képző fejez ki; s megfelel neki szintén folytonos cselekvésre vonatkozó, de lágyabb l igeképző pl. ezekben: botol, tarol, gyülöl, töröl, nevel stb. | |
* | |
| puszta Borsod m.; hely. Vakarács-ra, ~on, ~ról. | |
* | |
| (vak-ar-ás) fn. tt. vakarás-t, tb. ~ok, harm. szr. ~a Cselekvés, mely által valamit vakarunk, karmolás, karczolás. Néha maga a vakarás eredménye. Az irományban sok vakarás látszik. Tréfásan, igen rendetlen, csúnya irás, macskavakarás. | |
* | |
| (vak-ar-ász) önh. és áth. m. vakarász-tam, ~tál, ~ott, parancs. ~sz. Vakargat valamit, különösen viszkető testét, vakaródzik, rühelődzik. Féjében, hóna alatt vakarász. Hegedő sebét, vizestetüjét vakarászsza. Ilyenek a szintén kézzel, vagy körmökkel tett cselekvésekre vonatkozó, hadarász, kotorász, totolász, kaparász. | |
* | |
| (vak-ar-cs) fn. tt. vakarcs-ot, harm. szr. ~a. A sütőteknő oldalairól levakart, keletlen nehéz tészta, továbbá ezen tésztából sült czipó, vagy pompos; néhutt túl a Dunán vakaros v. vakarus, mint pirítos v. piritus, némely tájakon: vakaró v. vakaru. Hasonló képeztetésüek: habarcs, kaparcs, tekercs. Átv. tréfás ért. így nevezik az anyának utolsó gyermekét, kivált ha a többi testvéreinél hitványabb, nyuzgább; a madaraknál fészekfentő, melyet gyermekre is alkalmaznak. | |
* | |
| (vak-ar-ics-ál) gyak. kics. önh. és áth. m. vakarcsál-t. Gyakran, és kicsinyesen, aprózva, időtöltésből vakar. Néhutt vakircsál, mint Kriza János szerént a székelyeknél is, ki azt fürmöl és reszetěl szókkal azonosítja. Hasonló képeztetésüek: kaparcsál, karicsál, hangicsál, rágicsál stb. | |
* | |
| (vak-ar-ics-ál-ás) fn. tt. vakarcsálás-t, tb. ~ok, harm. szr. ~a. Gyakori, folytonos, és kicsiszerű vakarás. | |
* | |
| (vak-ar-ék) fn. tt. vakarék-ot, harm. szr. ~a, v. ~ja. Vakarás alatt a testtől elváló hulladék, diribdarab. Tollvakarék, bőrvakarék, halvakarék. Igy képződtek ezek is: habarék, facsarék, takarék, keverék, az az, habarás, facsarás, takarás, keverés által létrehozott valami. Átv. gúnyos ért. vakaráshoz hasonló rosz irat. Vakarék irás. | |
* | |
| (vak-ar-og-at) gyak. önh. m. vakargat-tam, ~tál, ~ott, par. vakargass. Gyakran s némi kényelemmel, mérséklettel vakar. Tintafoltokat vakargat. Tenyerét vakargatja. Czukrot vakargat a tésztára. V. ö. VAKAR. | |
* | |
| (vak-ar-og-at-ás) fn. tt. vakargatás-t. tb. ~ok, harm. szr. ~a. Gyakori, kényelmes, kicsinyes, mérsékelt vakarás. | |
* | |
| (vak-ar-ít) áth. m. vakarít-ott, par. ~s, htn. ~ni. v. ~ani. Gúnyos ért.
imígy-amugy firkant valamit. Vakaríts egy verset. Nagy nehezen, vakarított egy se füle se farka levelet. | |
* | |
| (vak-ar-ít-ás) fn. tt. vakarítás-t, tb. ~ok, harm. szr. ~a. Firkantás; röviden firkantott kitétel. "Ha csak egy vakaritást mutat is valaki.... hogy hasonlóvá tétettenek a pórok a statusokhoz a templomok dolgában, kész vagyok engednem neki." (Gr. Eszterházy M. nádor Rákóczy György erd. fejedelemhez. 1644-ben). | |
* | |
| (vak-ar-ó) mn. és fn. tt. vakarót. 1) Aki valamit vakar. 2) Általán éles fogu, vagy pengéjü eszköz vasból, melylyel valamit vakarni, illetőleg tisztogatni szoktak. 3) Különösen lóvakaró, melylyel a ló szőre közől a port, s más szennyet kitisztítják; teknővakaró, melylyel a teknő oldalához tapadt tésztát levakarják. Vakarókapa. Vakarókés, Dobd le barát a vakarót. (Km.). E közmondatban valószinüleg a testet gyötrő úgy nevezett cilicium értetik, s értelme: hagyd oda a barátéletet. 4) l. VAKARCS. | |
* | |
| (vak-ar-od-ás) fn. tt. vakarodás-t~ tb. ~ok, harm. sz. r. ~a. Takarodás, elkotródás. V. ö. VAKARODIK. | |
* | |
| (vak-ar-od-ik) k. m. vakarod-tam, ~tál, ~ott. Tréfás népnyelven am. takarodik, elhordja magát, kotródik, elsompolyodik, eloldall; mintegy elvakarja magát. "El kell vakarodni a háztól." Mikes Kelemen. (IV-ik levél). Szabó Dávidnál ez értelemben az egyszerű ,vakar' is eléjön, l. VAKAR alatt. | |
* | |
| (vak-ar-ó-od-oz-ás) fn. tt. vakaródzás-t, tb. ~ok, harm. szr. ~a. Cselekvés midőn valaki testének valamely részét, viszketeges táját vakargatja. V. ö. VAKARÓDZIK. | |
* | |
| (vak-ar-ó-od-oz-ik) belsz. m. vakaródz-tam, ~tát, ~ott, htn. ~ni, v. ~ani, par. ~dzál. Testének viszkető táját vakargatja. A tetves, rühes ember vakaródzik. Mennél rühesebb, annál jobban vakaródzik. (Km.). Hasonló jelentésüek; rühelődzik, nyühelődzik. | |
* | |
| (vakaró-kapa) ösz. fn. Kapa nemü eszköz, főleg az utaknak a fűvektől, gyeptől tisztitására. | |
* | |
| (vakaró-kés) ösz. fn. Görbe nyelű és behajtott pengéjü késforma eszköz, melylyel holmit, különösen a teknőhöz tapadt tésztát levakarják. Igy nevezhető a timárok, és szücsök czurholókése, v. kaszája is. | |
* | |
| v. VAKARUS, (vak-ar-os) fn. tt. vakaros-t, tb. ~ok. Túl a Dunán nevezetesen az Őrségen Vasvármegyében igy nevezik a vakarcsot. Azon kevés nevek egyike, melyek os ěs képzővel igétőből származtak, milyenek: piritos, takaros, nyertes, vesztes, mentes. l. VAKARCS. | |
* | |
| (vakaró-szer) ösz. fn. Általán eszköz, szerszám, melylyel valamit vakarni szokás, p. lóvakaró, teknővakaró, bőrvakaró, a timárok vakaróvasa stb. | |
* | |
| (vakaró-vas) ösz. fn. Vakarószer vasból. | |
* | |
| (vak-ar-ó) fn. tt. vakarút. L. VAKARCS. | |
* | |
| (vak-áru) ösz. fn. Alattomosan becsempészett dugáru, tilalom ellen árult holmi. | |
* | |
| (vak-ar-os) fn. tt. vakarus-t, tb. ~ok. L. VAKAROS. | |
* | |
| (vak-árus) ösz. fn. Ki tilos áruczikkekkel üzérkedik, kereskedik. | |
* | |
| (vak-bél) ösz. fn. Állati bél, különösen az emberi testben az, mely az öreg hurka mellett fekszik, s alsó végén nyílástalan. (Intestinum rectum.) | |
* | |
| (vak-bél-ér), ösz. fn. Ér a vakbélben. V. ö. VAKBÉL. | |
* | |
| (vak-bor) ösz. fn. Tilalom ellen árult, mért bor; csempészett bor. | |
* | |
| (vak-buzgalom) l. VAKBUZGÓSÁG. | |
* | |
| (vak-buzgó) ösz. mn. A ki vallásos érzelmeinek nyilatkozásában túlzó, más vallásuak iránt türelmetlen, más szóval, ki vallása mellett nem okszerüen, hanem eszélyesség és a körülmények méltánylása nélkül nyakrafőre buzog. Szélesb ért. alkalmazzuk politikai tulzókra is, p. a nemzetiséget, vagy kormányrendszert illető ügyekben. (Fanatikus.) | |
* | |
| (vak-buzgóság) ösz. fn. Eszélytelen, túlzott, mások iránt türelmetlen buzgóság a vallási vagy politikai ügyekben. V. ö. VAKBUZGÓ. | |
* | |
| (vak-csap) ösz. fn. A hordó fenekében levő dugasz, melyet, midőn a hordó tartalmát ki akarják ereszteni, kivesznek s helyette, a fejtőcsapot dugják be. | |
* | |
| l. VAKÍT. | |
* | |
| (vak-hír) ösz. fn. Homályos hír, melynek sajátlag semmi alapja nincs. | |
* | |
| (vak-hit) ösz. fn. A lelki üdvösségre vonatkozó tanokat alapos ok, érett megfontolás, vagy megbizható tekintély nélkül elfogadó hit. Szélesb ért. könnyenhivőség, melynél fogva valaki kellő itészet s birálat nélkül igaz gyanánt fogadja, amit történt dolog gyanánt adnak elé. | |
* | |
| v. ~HITÜ, (vak-hitű) ösz. mn. Aki hisz valamit a nélkül, hogy annak alapját, okszerüségét, lehetségét vizsgálatra venné vagy hitelt érdemlő tekintély által annak igazsága felől meggyőződött volna. | |
* | |
| (vak-hold) l. ÁLHOLD. | |
* | |
| (vak-honcsok v. ~hancsik) ösz. fn. A székelyeknél jelent vakandtúrást; Kriza J. szerént néha magát a vakandokot is. V. ö. HANCSIK. | |
* | |
| l. VAKARCSÁL. | |
* | |
| (vak-is-a v. vak-os-a) mn. tt. vakisát. Gegő Nicephor szerént a székelyek mondják juhról, melynek gyapja fekete foltos, czirmos; Kríza Jánosnál fekete szemkörü fejérjuh; szerénte vakisa szemü-nek mondják a kecske, bika, ökör, tehén, sőt nagy fekete szemü, szemöldökü, de fejér bőrü embert is. Hasonló hozzá a Kemenesalján divatos vakotás, am. babostarka, foltos, jégverte. Mindegyikben a vakság alapfogalma látszik rejleni, átv. értelemben véve, t. i. a fekete sötét szín mintegy vakszín. Ellentéte a fehér foltosat jelentő holdas, v. hóka, pl. ló, melynek homlokán fehér folt látszik. | |
* | |
| (vak-ít) áth. m. vakított, par. ~s, htn. ni, v. ani. Vakká tesz, szeme világától megfoszt. Továbbá, akadályozza a szemeket, hogy akár a sötétség, vagy sürü füst, gőz stb. akár a tulságos fénysugarak miatt kellőleg ne láthassanak. Átv. az ész világát, belátását, a megfontolást akadályozza, s mintegy lelkileg vakká tesz valakit. A bölcset is megvakitja a szerelem. Ál hitegetésekkel vakítani valakit. A népet holmi igéretekkel vakítani. A könnyen hivőket babonával, szemfényvesztésekkel vakítani.
A régieknél gyakran vakejt vagy vakéjt pl. "azokat a bizon (igaz) velágosságtól megvakejtja" (Nádor-cod. 80. 1.). Szintén a régieknél eléjön még vakójt v. vakót s ennek parancsoló módja: vakóh e helyett: vakíts. "Meg ne vakóh en bűnömben, hogy láthassam uram te szent orczádat nagy örömben." (Benigna asszony imakönyve. Régi Magyar Nyelvemlékek. II. K. 33. 1.) T. i. a régieknél ót képző áll gyakran ít helyett, mint tanót = tanít, szabadót = szabadít; tehát vakót = vakít; s amazokban ts helyett a parancsoló módban számtalanszor csak h-t találunk, mint szabadóh = szabodóts, mai divattal szabadíts (a népnyelvben nem szokatlan szabadíj is); ezek szerént vakóh is am. vakóta azaz vakíts. A parancsoló módban nem ugyan egyedül, de a j mellett szintén gyakran eléjön a h a régieknél pl. őrízjh, irgalmazjh. Ugyanott (33. 1.) eléjön tisztóhad = tisztitsad, bátoróh = bátoríts (20. 1.), indóhad = indítsad (27. 1.), világosóha = világositsa (31. 1.), fordóh = fordíts (22. 1.). | |
* | |
| (vak-ít-ás) fn. tt. vakítás-t, tb. ~ok, harm. szr. ~a Cselekvés, mely által vakítanak valakit, v. valamit, tulajd. és átv. értelemben véve. V. ö. VAKÍT. | |
* | |
| (vak-ít-ó) mn. tt. vakító-t. Általán, ami testi vagy lelki vakságot okoz. Vakító füst, gőz, fény. Vakitó szerelem, szemfényvesztés, babona. Különösen, aki embertársait szellemileg vakká teszi álnok módon csalja, elbolondítja, butítja. | |
* | |
| (vak-ít-ó-lag ih. Vakító módon. V. ö. VAKÍTÓ. | |
* | |
| (vak-játék) ösz. fn. Jaték kártyával s más eszközzel, melyben egészen a vakszerencsére vin bízva a nyerés és vesztés. | |
* | |
| (vak-j-os v. vak-ly-os, vak-l-os) mn. tt. vakjos-t v. ~at, tb. ~ak. A székelyeknél am. rövidlátó, vaksi. (Kriza J.). A székelyek az ly-et rendeserént j-nek ejtik, pl. székej. Egyébiránt l. VAKLYAS | |
* | |
| (vakk-an-t) önh m. vakkant-ott, par. ~s, htn. ~ni. v. ~ani. Akadozó hangon mond valamit. Nagy nehezen kivakkantotta hogy... Gyöke vak v. vakk hangutánzó. V. ö. VAKOG. | |
* | |
| (vakk-an-t-ás) fn. tt. vakkantás-t, tb. ~ok. Valaminek akadozó hangon mondása. | |
* | |
| (vak-kigyó) ösz. fn. Mérges, kicsi kigyófaj, mely vaknak látszik. Előre és hátrafelé csuszkál, de hátra lassabban. | |
* | |
| (vak-koczka) ösz. fn. l. VAK, d). | |
* | |
| (vak-köröm) ösz. fn. A hústól elvált, vastag, hoporcsos, csúnya álköröm az emberi ujjon. | |
* | |
| (vak-l-and-os) mn. tt. vaklandos-t v. at, tb. ~ak. Rosz szemű, rövid látásu, vakok módjára akadozó, tapogatódzó; vaksi. Alakjára nézve sajátságos szó, s úgy fejlődhetett ki, mint csiklandik-tól csiklandós, tehát vaklik, vaklandik, vaklandós vagy vaklandos. Ilyen az ökrendik, ökrendős is. ,Vaklok' (talán vaklik közép igétől ,vaklom' helyett) csakugyan eléjön Szabó Dávidnál; valamint vaklandos is. Nem: vaklantos; V. ö. VAKLIK, (1). | |
* | |
| (vak-l-and-os-an) ih. Vaksi módon, vakoskodva. Máskép: vaklyosan. Mindkettő eléjön Szabó Dávidnál. V. ö. VAKLIK. | |
* | |
| (vak-l-and-os-ság) fn. tt. vaklandosság-ot, harm. szr. ~a. Keveset, roszul, rövidet látó, vakoskodó ember tulajdonsága, vaksiság. V. ö. VAKLANDOS. | |
* | |
| (vak-légy) ösz. fn. Pőcsikfaj, mely a körülötte levő testekbe, mintha vak volna, rohanva ütközik. Neki megy mindennek, mint a vaklégy. (Km.). V. ö. PŐCSIK. | |
* | |
| (vak-levél) l. ÜRLAP. | |
* | |
| (vak-lik v. vak-l-ik) k. m. vaklott. Vakoskodik, alig v. roszul lát. Eléjön Szabó Dávidnál: "vaklok = alig látok (helyesebben: vaklom, mint csiklik, csiklom). Ettől származnak: vaklandos, vaklyas v. vaklyos (vakjos) v. vaklyás. | |
* | |
| v. VAKLYUK, (vak-lik v. ~lyuk) ösz. fn. Födött vagy eltakart lik. Székely szó. "A hetedik pinczébe egy vaklikba bé van a (kürt) vakolva.... Mirkó kirájfi azonnal kőműjest hozatott.... a vaklikat megtalálta s kibontotta." (Kriza J. XIII. mese). | |
* | |
| (vak-l-incz) mn. tt. vaklincz-ot. Baranyában am. piros barna v. fekete, pl. vaklinczleány. V. ö. VAKISA. | |
* | |
| (vak-lövés) ösz. fn. Lövés, csupán lőporral töltött fegyverből sörét, szatyma, golyó, bomba stb. nélkül. Továbbá gránátlövés, mely csak akkor gyúl el, midőn valahová leesik. | |
* | |
| (vak-l-as v. vak-ló-as) mn. tt. vaklyas-t v. vaklyás-t v. ~at, tb. ~ak,
Rövidlátó, roszul látó, vaksi, vaklandos. "Hasonlók ezek a vásott gyermekekhez, kik a purdi-pénzt mindaddig hordozzák, míg nem valami vaklyás kufárra kötik. (Káldi Vas. Préd. 574. l.). ,Vaklyas' eléjön Szabó Dávidnál. A székelyeknél Kriza J. szerént. vakjos. V. ö. VAKLIK. | |
* | |
| (vak-l-as-an) l. VAKLANDOSAN. | |
* | |
| l. VAKLIK, (2). | |
* | |
| (vak-marmota) ösz. fn. Egérfaj, melynek látszató szemei nincsenek. (Marmota typhlus.) | |
* | |
| (vak-meleg) ösz. mn. és fn. Olyan rekkenő meleg, midőn a nap nem, vagy csak félig-meddig süt. | |
* | |
| (vak-merész) l. VAKMERŐ. | |
* | |
| (vak-merő) ösz mn. 1) Aki tulságosan bátor és merész, vagyis, ki a nélkül, hogy saját erejét az ellene álló nehézségekkel és veszélyekkel öszvemérné, megfontolatlanul, minden vésznek, akadálynak nekirohan. Vakmerő tengerész, katona, bajvivó. 2) Ki a társadalmi viszonyokat s illemi szabályokat megvetve másoktól szemtelenül igényel, követel valamit; makacsul szembeszáll, házsártos, bakafántos; daczoskodó, ellenszegülő, p. a gyermek vakmerő lehet apja, a cseléd ura, az alattvaló felsősége irányában. 3) Átv. alkalmazzuk a vakmerők által elkövetett cselekedetekre. Vakmerő ütközet, hajózás. Vakmerő követelés, koldulás. Vakmerő tolakodás, szerelmi vallomás. Vakmerő vállalat. Néhutt hangáttétellel így is mondják: makverő. | |
* | |
| (vak-merően) ösz. ih. Túlzott merészséggel; a veszélylyel nem gondolva; továbbá: makacsul, ellenszegülve, daczosan, szemtelen bátorsággal. V. ö. VAKMERŐ. | |
* | |
| (vak-merőködés) ösz. fn. Gyakorlatos cselekvés, midőn valaki vakmerőködik. | |
* | |
| (vakmerőködik) ösz. k. Valamely vakmerő tervet, vállalatot véghezvinni törekedik; túlzólag bátorkodik. Továbbá, szemtelen igényekkel, követelésekkel áll elé; makacskodik, daczoskodik stb. | |
* | |
| l. VAKMERŐKÖDIK. | |
* | |
| l. VAKMERŐEN. | |
* | |
| (vak-merőség) ösz. fn. 1) A vakmerő embernek, mint olyannak, tulajdonsága. Hallatlan bámulatos vakmerőséggel harczolni. 2) Vakmerő által végrehajtott tény. Ez nagy vakmerőség volt tőled. Szélesb ért. makacsság, daczosság, szemtelen ellenszegülés, vagy követelés. V. ö. VAKMERŐ. | |
* | |
| l. VAKMERŐKÖDÉS, VAKMERŐKÖDIK. | |
* | |
| (vak-murmutér) l. VAKMARMOTA. | |
* | |
| (vak-nap) l. ÁLNAP. | |
* | |
| (vak-og) gyak. önh. m. vakog-tam, tál, ~ott. Akadozó nyelven, értetlen hangon mond, vagy akar mondani valamit. Természeti hangutánzó, mint: makog, nyekeg, nyifog, hebeg, hübög, mind hibás szólásra vonatkozók. | |
* | |
| (vák-og) gyak. önh. m. vákog-tam, ~tál, ~ott. A székelyeknél Incze József szerént ,vák' hangon kiabál, gágog (achnattert). | |
* | |
| (vak-og-ás) fn. tt. vakogás-t, tb. ~ok, h. szr. ~a. Akadozó, értetlen szókiejtés. V. ö. VAKOG. | |
* | |
| (vák-og-ás) fn. tt. vákogás-t, tb. ~ok, harm. szr. ~a. Gágógás. V. ö. VÁKOG. | |
* | |
| l. VAKÍT alatt. | |
* | |
| Emberbaráti intézet, különösen épület, melyben a szerencsétlen vakok némi oktatásban és ápolásban részesülnek. | |
* | |
| (vak-ol) áth. m. vakol-t. A megrakott csupasz falat mész és homokból csinált vegyülékkel betapasztja, bevonja. Idegenből vett nyelven szólva malteroz. Gyöke az átv. értelemben vett vak, mely valami elrejtettet is jelent, t. i. a vakolás mintegy elrejti, látatlanná teszi a falat. V. ö. VAK; VAKLIK, (2) stb. | |
* | |
| falu Szala m. helyr. Vakolá-ra, ~n, ~ról. | |
* | |
| (vak-ol-ás) fn. tt. vakolás-t. tb. ~ok, harm. szr. ~a. Kömivesi munka, mely által a falat vakolják. Néha értik ,vakolat' helyett is. Vastag, vékony vakolás. (Szabó D.). V. ö. VAKOL. | |
* | |
| (vak-ol-at) fn. tt. vakolat-ot, harm. szr. ~a, v. ja. Mész és homokból készített, s falra csapott tapasz. Vastag, vékony sima, gőcsörtös vakolat. A vakolat levált a falról. | |
* | |
| (vakolat-csináló) ösz. mn. és fn. Kőmivesek mellett dolgozó, ki a vakolatnak való anyagokat öszvekeveri v. kavarja s elkészíti. | |
* | |
| (vakolat-hordó) ösz. mn. és fn. Aki a kőmivesek részére vakolatot hord; továbbá eszköz, pl. taliga, szekér, melyben vakolatot hordanak. | |
* | |
| (vakolat-kavaró) ösz. mn. és fn. Munkás, ki a vakolatnak való anyagokat összekeveri; vagy eszköz, melylyel az ily kavarás történik. | |
* | |
| (vakolat-készitő) l. VAKOLATCSINÁLÓ. | |
* | |
| (vakolat-láda) ösz. fn. Deszkából nagyobb láda formára öszveszegezett tartály, melyben a vakolatot kavarják, készítik. | |
* | |
| (vak-ol-atlan) mn. tt. vakolatlan-t, tb. ~ok. Ami nincs bevakolva, mészhomokkal becsapva, csupasz. Vakolatlan házfal, kerítésfal. Négyszögü kövekből épített vakolatlan torony. Határozóként am. vakolatlanul. A közbejött fagyos idő miatt a falak vakolatlan maradtak. | |
* | |
| (vakolat-vonó) ösz. fn. Horgas lapát forma eszköz, melylyel a készülőben levő vakolatnak való anyagot keverik, ideoda húzigálják. | |
* | |
| (vak-ol-ó) mn. és fn. tt. vakolót. Aki vakol; vagy amivel vakolnak. V. ö. VAKOL. | |
* | |
| v. KALÁN, (vakoló-kanál) v. ~kalán) ösz. fn. A kőmivesek kalán forma eszköze, melylyel a vakolatnak való anyagot a falra csapkodják és rajta szétsimitgatják. | |
* | |
| (vak-on) ih. Vak állapotban, világtalanul, nem látva. Vakon született gyermek. Vakon ellett macskafiak. Jobb lett volna neki vakon születnie, az az, nagyon szerencsétlen, vagy azzá lesz, jaj lesz neki. Átv. megfontolatlanul, hebehurgyán, akadozva. Vakon kapni valamibe. Vakon neki megy mindennek. Vakon tölteni, lőni (Mind laden, blind schieszen) golyó v. göbecs nélkül, csak lőporra vert fojtással. A vadászoknál: vakon van ütve a vad, ha nyakán vagy hátgerinczén kapott lövésre összerogy, de aztán összeszedi magát és csülökre kap. | |
* | |
| l. VAKAND. | |
* | |
| (vak-on-ta) ih. Vakság ideje alatt, vak korában. Mig látott, másokat vezetett, de most vakonta őt vezetik. Hasonlóan időfolyamatra vagy bizonyos korra vonatkoznak: ifjanta, leányta, füvente, hajdanta, régente, naponta (= nappal). | |
* | |
| falu Szala m. helyr. Vakonyá-ra, ~n, ~ról. | |
* | |
| (vak-os) mn. tt. vakos-t, v. ~at, tb. ~ak. Nem egészen vak, hanem homályosan, rövidet látó, menésében akadozó, vaksi. Eléjön Szabó Dávidnál. Átv. ért. vakos koczka, am. egy szemet mutató koczkalap. | |
* | |
| (vak-os-di) fn. tt. vakosdi-t. Átv. ért. a felvilágosodottság ellensége. (Obscurant). | |
* | |
| (vak-os-di-ság) fn. tt. vakosdiság-ot, harm sz. r. ~a. Elviség, melynél fogva valaki azon meggyőződésben van, hogy a társadalomban a felvilágosodottságot elnyomni s a népet butaságban tartani szükséges. (Obscurantismus). | |
* | |
| (vak-os-kod-ás) fn. tt. vakoskodás-t, tb. ~ok, harm. szr. ~a. Homályos látási állapot, midőn valaki roszul v. alig lát, vakoskodik; sötétben tapogatódzás. V. ö. VAKOSKODIK. | |
* | |
| (vak-os-kod-ik) gyak. k. m. vakoskod-tam, ~tál, ~ott. Akár szemgyöngeség, rövidlátás, akár a szükséges világosság hiánya miatt homályosan veszi ki a tárgyakat, majd ide, majd oda ütődve tapogatódzik. Miolta vakoskodik, se irní, se olvasni nem képes. Gyúts gyertyát, ne vakoskodjunk a sötétben. | |
* | |
| l. VAKÍT. | |
* | |
| (vak-ot-a v. vak-ótt-a) fn. tt. vako-tát. Mint a tájdivatos ,vakotás' szó törzse jelent valamely barna vagy fekete foltot. | |
* | |
| (vak-ot-a-as) mn. tt. vakotást v. ~at, tb. ~ak. Kemenesalján am. tarkababos, jégverte. V. ö. VAKISA. | |
* | |
| (vak-padolat) ösz. fn. Rejtett alsó padolat, melyre a felső (koczkás v. diszesebb) padolat van fektetve. | |
* | |
| (vak-pőcsik) l. VAKLÉGY. | |
* | |
| (vak-ság) fn. tt. vakság-ot, harm. szr. ~a. Vak, világtalan állapot, vagy tulajdonság, midőn valaki nem lát. Nagy csapás a vakság. Vaksága miatt koldusbotra jutott. "De ki a vakságtól nem fél, minek annak a szemfödél? (Csokonai.) Átv. az észnek, megfontolásnak, belátásnak hiánya. Lelki vakság, midőn valaki az üdvösségre vezető utat nem látja, vagy behunyja lelki szemeit előtte. | |
* | |
| (vak-seb) ösz. fn. Nem nyílt seb, t. i. behegedt, hártyával behuzott seb; a néhai sebnek jegye, látszatos nyoma; továbbá, zúzás által okozott sérv a testen. | |
* | |
| (vak-sebes) ösz. mn. Egy vagy több vaksebbel jegyzett. Vaksebes katona. | |
* | |
| (vak-os-i) mn. tt. vaksi-t, tb. ~k, v. ~ak. Gúnyos, tréfás nyelven am. rövidlátó, rosz szemű, vakoskodó. Innen vaksi-pila, ki se lát, se hall, hanem akadozva, szelesen, hebehurgyán, kellő megfontolás nélkül tesz mindent. Ez összetett szó alkalmasint valamely szeles Pila az az Ila nevű nőről vétetett, valamint a hasonló jelentésü Szél Pál szeles ferfiról.
Mi a ,vaksi' szó alakját illeti, hasonlók hozzá a szintén gúnyos nevek: buksi, töksí, silapsi, ebsi, hapsi, kapsi v. kapzsi. Az i képző, néha d-vel együtt más ily gúnyneveket is alkot, mint: oktondi, pökhendi, kortyándi, szuszimuszi, csapdi, bonfordi, sunyi stb. | |
* | |
| (vaksi-pila) ösz. fn. l. VAKSI alatt. | |
* | |
| (vak-szem) ösz. fn. l. HALÁNTÉK. | |
* | |
| (vak-szěm-csont) ösz. fn. A koponyának azon csontjai két oldalt, melyek a vakszemet, azaz, halántékot képezik. (Ossa temporum.) | |
* | |
| (vak-szěm-ütér) ösz. fn. A vakszemen látszó ütér. | |
* | |
| (vak-szěm-gödör) ösz. fn. A vakszemnek, vagyis halántéknek homorú mélyedése. | |
* | |
| (vak-szěm-ideg) ösz. fn. A vakszemizomba nyuló idegek. Külső, és belső vakszemideg. | |
* | |
| (vak-szěm-izom) ösz. fn. Izom, mely a homlok- és falcsont ivded vonalától jő, az állkapcsig nyúlik, és azt fölfelé, s egy kevessé hátra húzza. | |
* | |
| (vak-szěm-ütér) ösz. fn. Azon üterek, melyek a vakszembe mennek. Mély, mellső, hátsó vakszemütér. (Arteria temporalis, profunda, anterior, posterior.) | |
* | |
| (vak-szerencse) ösz. fn. A sorsnak bármely emberi cselekvényben oly fordúlata, midőn a jó vagy bal siker, vagy eredmény nem az emberi ügyességtől vagy előleges számitástól függ; innen néha máskép véletlennek vagy véletlenségnek is mondjuk. | |
* | |
| (vak-szikra) ösz. fn. Szikra, melynek rendszerént gyujtó ereje nincs, pl. a kovácsműhelyekben, midőn a tüzes vasat pőrölyözik. | |
* | |
| (vak-szoba) ösz. fn. Falak közé mélyedő, saját ablakkal nem biró, sötét és szobaféle zug, melyet rendesen alvóhelyül használnak. (Alkoven). | |
* | |
| (vak-ta-ban) ih. Vakon, nem látva, vagy, mintha nem látna. Vaktában neki megy. Vaktában lőni, gondolomra lőni. Minthogy az ily képeztetésü határozók igékből szoktak származni, mint, jártában, keltében, mentében stb. azt vélhetnék, hogy hajdan létezett vak v. vakik ige; vagy pedig hogy merő önkényes hangváltozattal vakjában helyett jött szokásba, melyet túl a Dunán így is ejtenek vaktyában. Azonban hasonló képeztetésüek ezek is: széltében, sebtében, végtében, melyek azon nézetre jogositnak, hogy ezekben a ta v. te önálló képző s valaminek mintegy voltát, mivoltát jelenti s az utóbbi szók mellett eléjönnek: szeltére v. széltire és végtére is. | |
* | |
| így nevezik némely vidéken, nevezetesen Heves megyében az éjszakkeleti csipős szelet. Vak Tamás felől fúj a szél. (Talán a Kárpátok valamelyik bérczét nevezték hajdan Vak Tamásnak?) | |
* | |
| (vak-tetű) ösz. fn. Az elfagyott lábnak tetücsipéshez hasonló viszketege, máskép: vizestetü. | |
* | |
| (vak-töltény v. ~töltés v. ~töltvény) ösz. fn. Lőfegyverben golyó vagy göbecs nélküli töltény, csupán lőporra vert fojtással. | |
* | |
| (vak-ul) ih. Vakon, világtalanul; vagy vak módjára. | |
* | |
| (vak-úl) önh. m. vakúl-t. Vakká lesz, szeme világa vesz, elvesz. A vén csődör vagy megsántúl, vagy megvakúl. (Km.) Vakúljon meg a szemed. | |
* | |
| (vak-úl-ás) fn. tt. vakúlás-t, tb. ~ok, harm. szr. ~a. A szemek világának elveszése. | |
* | |
| (vak-utánzás) ösz. fn. Cselekvés, midőn valaki megfontolás nélkül utánoz valamit, vagyis valakinek valamely tettét; mondatát; nem nézvén, ha jó- vagy rosz-e az amit utánoz. | |
* | |
| (vak-utánzó) ösz. mn. és. fn. Megfontolatlanul utánzó. V. ö. VAKUTÁNZÁS. | |
* | |
| (vak-útcza) ösz. fn. Útcza, melynek egyik vége el van zárva; máskép: zsákútcza, térjmegútcza. | |
* | |
| (vak-ütés) ösz. fn. Zúzást, nem nyilt sebet okozó ütés a testen. | |
* | |
| (vak-varju) ösz. fn. l. BAKCSÓ | |
* | |
| elvont gyök, melyből a segg és nőszemérem vágányát jelentő valag, és a vágó szerszám neve: valaska, származtak. Ez más ejtéssel balaska, s ez alakban gyökre hasonló hozzá a balta. Megnyújtva egyezik vele vál és ennek ivadékai vált, változik, választ stb. Vékony vagyis inkább éles hangon rokonának tekinthető Lugossy J. szerént a fél név egész családjával együtt. V. ö. VÁLIK; FÉL; VÖLGY. Alapfogalomban egyeznek vele a latin vallis, vallum, és az ajtó vagy ablakszárnyat, ajtófelet jelentő valva. | |
* | |
| törzse a lét- és birtokige függő multjának: val-ék (= val-a-ek) valál (= val-a-al) val-a stb. és részesülőjének; val-ó. A mutató mód multjában és az óhajtó módban: vol, pl. vol-t-am, vol-t-ál, vol-t stb. és vol-n-ék (= vol-na-ek), vol-n-ál (= vol-na-al) vol-na stb. A Müncheni codexben eléjön a részesülőben is ,levén' értelmében: "Simon Péternek azért kési valván." (János XVIII). Továbbá ugyanezen codexben eléjön a határtalan mód: volni: "Kik mondják a felkeletet nem volni" (resurrectionem non esse. Mark. XII). ,Vala' helyett vola (az o mint zárt vagy mély ao) áll a régi Halotti Beszédben szokosztja vola. Ugyanigy találjuk egy régi levélben is (1526-ik évből): "Kissebejth vola engem." (Szalay Á. 400 m. 1. 3. lap).
Idegen nyelvekben legközelebb áll hozzá a mongol bol szintén létige törzse, a mely minden időben és módban rendesen ragoztatik; továbbá a votják és osztják val, lív vol, vuol, szürjén völ törzsek. V. ö. VAN. Továbbá Rokon hozzá a török-tatár és vogul ol, finn és észt ole, mordvin ul'e, hegyi cseremisz ul, ďl, ol, végre a lapp orro; és "van nekem neked" stb. értelmében az oszmanli var és csagataj bar. - A régieknél, nevezetesen a Müncheni és Bécsi codexben az állapotjegyzőben is eléfordúl, még pedig a hajdan divatos mód szerint személyragozva, pl. Müncheni cod. János IV. fej. "Miképen te zsidó valvád kérsz én töllem innod." (Judaeus cum sis. Pestinél, ha zsidó vagy. Erdősinél, te zsidó lévén). Máté VII. fej. "Ha azért tü gonoszok valvátok tudtok jó adományokat adnotok." (Si ergo vos cum sitis mali). János XVIII. "Simon Péternek azért kési valván kivevé azt." (Pestinél, "mikoron tőre volna.") Lukács XIV. fej. "Egyébként még messzől valvári, követséget eresztvén kéri azokat," azaz, midőn még messze volt. Ezek helyett ma lévén van szokásban. Továbbá szintén a régieknél eléjön ,vall" átható ige helyett, s néha ezen egész alakban is, tárgyesetes viszony névvel a latin habeo értelmében. Máté V. fej. "Hogy te atyádfia val valamit te ellened" (si frater tuus habet aliquid contra te). Ilyenek ugyancsak a Münch. codexben "Ördögöt val" (daemonium habet). "Hálálatot val" (gratiam habet). "Világot vallotok (lucem habetis) "Menekedetet nem valnak" "Valalokat valló" (possessiones habens), "Nem valvád menyekzői ruhát" (non habens vestem nuptialem): A Bécsi codexben "Történék kedig hogy a szántóföld urat val vala Booz nevőt." (Ruth. II.). A Debreczeni Legendáskönyvben: "Valja az életnek velágosságát" (2. 1.). "Nagy keserüséget szivébe valván." (58. 1.). "A szépségöt magában vallja" (182. 1. "Bizodalmat (24), sebeköt (35), szeretetöt (70) vall. Ez értelemben ma is mondjuk: becsületet, szégyent, gyalázatot, kudarczot, kárt vall. A köznépnél ma is hallható: Kevés gyümölcsünk termett, s azt sem tudtuk megvallani. azaz, birtokunkba venni. Mai szokás szerént ama régiek helyett (,habeo' értelmében) leggyakrabban van nekem, neked, neki stb. néha pedig bírok, bírsz valamivel v. valamit, divatoznak, pl. van neki karikagyürűje. Ördöge van. Szégyene, kára van. Felesége, gyermekei vannak, de gondja is van; Tagadólag: nincs sincs, v. nem, sem bírok, bírsz stb. Péternek nincs pénze. Semmim sincs. Nem bírok semmivel. Semmivel sem bírok. l. VALL. | |
* | |
| vékonyhangon ~VEL, névmódosító rag, p. hó-val, eső-vel; l. ~VEL. | |
* | |
| önh. és VÁLIK, (vál-ik) közép ige, multjok vált. A kettő szabatosan véve különbözik egymástól. 1) Midőn az ember, vagy más állat akár egyes társától, akár többed magától vagy egész seregtől mintegy ön akaratából, vagyis cselekvőleg elszakad s azt odahagyja, akkor önhatólag: vál, elvál, kivál. 2) Midőn valamely lélektelen test bizonyos kül erőszak által tehát szükségességből vagyis szenvedőleg két vagy több részre oszlik, akkor: válik, le-, elválik, szétválik, kiválik, pl. a fejszével hasított fa ketté válik; a vakolat a faltól elválik; a fa kérge leválik; a dió szétválik. Ellenben az 1ső pont szerént: a férj feleségétől elvál; a két utitárs szétvál; amott egy tulok elvál a csordától. "Mint gerliczemadár, Ki társátul elvál, Jaj kesergi társát, Zöld ágra nem is száll." Népdal. (Erdélyi J. gyüjt. 11. lap.). Szenvedőlegességet fejeznek ki ezek is: majd elválik a dolog. Majd elválik, mi lesz belőle. Megválik, ki lesz erősebb. Majd elválik, hány zsákkal telik. (Km.). Tánczos leányból ritkán válik jó asszony. (Km.). Még derék ember válhat (válhatik) belőle. (Szabó D.). Átv. ért. valamivé válni annyit tesz, mint alakja változtatása által némileg mássá, lenni. A jó borból jó eczet válik. Nem minden botból válik borotva. A mely abroszt sokan viselnek, szöszszé válik. (Km.). A régi szokás törvénynyé válik. (Km.). Vér nem válik vizzé. (Km.).
"Ha bár minden rózsa leánynyá válnék is, Galambomnak párja nem származnék még is" Népdal. (Erdélyi J. gyüjt. 24. 1.). Egészségére válik. Halálra válik, az az, halálosan beteg, halálán van. A régieknél a föntebbi megkülönböztetést nem mindig találjuk, pl. "És elválék ő tőllö az angyal" (et diacessit ab illa angelus. Müncheni cod. Lukács. L). - Továbbá a régieknél, valamint több helyütt a népnél ma is divatos kifejezés: megválva v. megválván, e helyett: kivévén. "Tőlledtől megválván" (excepto te. Bécsi cod. Ruth. VI.). "A levelektől megválván semmit nem lele" (nihil invenit praeter folia". Münch. cod. Mark. XI.). "Mindenth én, ám az egy dologtól megválva, ki tithok, nekiek megmondék. Levél 1540-ik évből. (Szalay Á. 400 m. 1. 9. 1.). A köznépnél ma is hallható: verje meg az Isten, lelkétől megválva. - Származékai: választ, válogat, vált, változik, vádság, válu stb. Rokon a rövid önhangzóju val gyökkel. l. VAL, (1). Minthogy a vál önhangzója hosszú, ezt némelyek vá-el (= vá azaz valamivé lesz) összetételből eredettnek vélik (Révay. Antiqu. 107. 1. és Elab. Gramm. 212. 1.); azonban a vá szórészecskét nyelvünkben csupán csak mint névragot ismerjük, ez sem mindig állandó, mert néha já, néha pedig, kivált a régieknél, csak á (illetőleg é). V. ö. ~VÁ, ~VÉ, névrag. - Egyébiránt összeüt a német Wahl, wählen szókkal, (az elsőbbi a régi németben: wala, weli); a szanszkrit gyök: var (eligere). Bopp F. a latin volo-t is a szanszkrit var szóval rokonitja. Budenz J. a menést jelentő némely szókkal egyezteti, milyenek a lapp vuolge, finnlapp vuolgge, finn olkene, olkee, vogul vajl. stb. | |
* | |
| fn. l. VÁLL, fn. | |
* | |
| helynév; l. VAÁL. | |
* | |
| (val-a), a magyar van létige függő v. viszonyos multjának törzse; melynek rokonságáról l. VAL, (2).
Mint segédige alkotja 1) az illető ige jelenével a tartós vagy végzetlen múltat: lát vala, tud vala, ír vala, kér vala stb. mely föltételes mondatokban is használtatik; 2) az illető ige függő multjával az előbbi múltat a legközelebbi időből: láta vala, tuda vala, íra vala, kére vala; 3) az illető ige általános multjával az előbbi multat, bizonyos viszonyban más valamely multtal: látott vala, tudott vala, írt vala, kért vala; Példák a régi emlékekből: 1) "Mártha azért hogy hallotta, hogy Jézus eljött, eleibe futa ő neki, Mária ke(dég) hon ül vala (domi sedebat). Münch. cod. János. XI. Pesti Gábornál is: hon ül vala, Erdősinél: hon veszteg ül vala. (Azonban száz meg száz példát mutathatunk a Bécsi és Müncheni codexekből, melyekben a viszonyos múlt a végzetlen multtal, főképen valamely mondat idézésénél fölcseréltetik. l. Nyelvtudományi Közlemények. I. Kötet. Szabatosság az ígeidőkben.) Továbbá föltételes mondatban: "Mert ha egy ideig is ő felsége ez szegény országot meg nem kötelezi vala, ennyi sok fogadásával, hithivel,... bódog életben voltunk volna." (Bebek Ferencz 1555-ből. Régi Magyar Nyelvemlékek. II-ik kötet. 119-ik lap.) "Az ajondokoth (ajándékot) mind kész volnék oda annom (adnom), csak te kegyelmed ne kissebejth vola engem." Levél 1526-ból. (Szalay Á. 400 m. 1. 3. lap). 2) Váltig igyekeztönk halasztani, amint halasztottunk is, hogy ne kelleték vala az nemes vármegyéket költetniök." (Gr. Eszterházy M. nádor). 3) "És megfordóltanak a pásztorok dicsőitvén és dicsérvén Istent méndenekben, melyeket hallottak vala és láttak vala" (Müncheni cod. Lukács. II.). Az utóbbiak csak kevéssel előzik meg az elül álló "megfordúltanak" múltat. Láss még némely példát a MULT IDŐK czikk alatt. | |
* | |
| eléfordúl mint némely személynévmásoknak, továbbá helyet, időt és mennyiséget jelentő némely szóknak egyik, még pedig első alkotó része, pl. vala-ki, vala-mely, vala-mi, vala-milyen, valaha, vala-hol, vala-hány, vala-mennyi, vala-meddig, vala-míg, vala-hogy, vala-hová vala-honnan stb. Jelent általán szorosan meg nem határozott személyt, vagy dolgot, helyet, időt, mennyiséget.
Ha a magyar nyelvből akarnók származtatni, talán a való szóval azonosithatnók. Mit igazolna az, hogy az ellenkezője legtöbbnyire sem v. se szóval fejeztetik ki pl. sen-ki (= sem-ki) sem-mi, se-milyen, so-ha (= se-ha, régiesen: son-ha = sem-ha), se-hol, se-hogy se-hová se-honnan. Azonban eljön a mongolban adi-ken am. vala-ki, és a mongol szó első része e nyelvben mind önállólag szokásban van, s jelentése: hol? mi? (wo? was?), mind származékaiban, illetőleg összetételeiben s más szókkal összeköttetéseiben is föltalálható, pl. aliba = valamely, bármely (irgend ein, allerlei), adi bolkhoi = valamennyi (tout, tout en general, szó szerént: bármi legyen), adi-jaghun = vala-mi (quelque chose, quoi que soit), alin = mely, melyik (quel, lequel?), adi-nigen = egy valamely, alimad = valamely, bármely (quel, quelque ce soit, welche, welche auch) stb. Budenz J. a votják nyelvből két szót hoz fel: ol'o-kin (vala-ki) és ol'o-mar (vala-mi); megjegyezvén hogy ol'o am. ,vagy', a német,oder'. Figyelmet érdemlőnek tartják némelyek a latin ali szórészt is egészen hasonló összetételekben: ali-quis. ali-quid, ali-quando, ali-quot, ali- quantus stb. Faber Thesaurusa szerént "alius alia aliud" szótól. Mások, mint Lugossy a ,vala' szórészt a ,féle' szóval azonosítják. ~Mink, ha a magyar való el nem fogadható, a mongollal rokonitást a többieknek elébe teszszük, s a magyarban a ,vala' szórésznek a hol szóval egyeztetését is elfogadhatónak tartjuk, mit holmi szó is tanusít. | |
* | |
| (vál-ad) önh. m. válad-t. Magát illető társától, vagy egész seregtől elszakasztja, elkülöníti. Sándor Istvánnál jön elé, különösen kiválad összetételben. Nemcsak annyiban szabályszerü, a mennyiben nyelvhasonlatilag átható társa: választ, hanem a székely váladoz szónak valóságos törzse is. | |
* | |
| (vál-ad-ék) fn. tt. váladék-ot, harm. szr. ~a. Vegytani értelemben, a vegyes testnek azon része, mely egy más testnek közbejöttével különválik; s rendesen leülepedik. (Praecipitatum). | |
* | |
| (vál-ad-oz) gyakoritó önh. m. váladoz-tam, ~tál, ~ot. Többször v. egymás után el-, leválad, v. -válik. A székelyeknél divatos. "Rotyog a haricska, puiszka, Plútóné addig keveri, göbődi, kavargassa (kavargatja) a szapora firiss kezivel míg jó rittyegősön fel kezd a keverő után váladozni az üst ódaláról." (Kriza J. I. mese). | |
* | |
| (vál-ad-oz-ás) fn. tt. váladozás-t tb. ~ok, harm. szr. ~a. Többszörös v. egymás utáni el-, leválás. V. ö. VÁLADOZ. | |
* | |
| (val-ag) fn. tt. ~at, harm. szr. ~a 1) A női szeméremtest hüvelye, vagyis ennek nyilása. "Mert minden férfiu, valag megnyitó (első szülött értetik) szentnek hívattatik úrnak." (Münch. cod. Lukács. II. Tárkányinál. "Minden figyermek, ki anyja méhét megnyitja, az Úrnak szenteltessék. 2) A seggpartok közti völgy. Mai korban csak aljas nyelvben használtatik. V. ö. VÁGÁNY. Elemzésére nézve l. VAL, (1). | |
* | |
| (val-ag-áz) áth. m. valagáz-tam ~tál, ~ott, par. ~z. Seggire ver. | |
* | |
| (vala-ha) ösz. időhatárzó. 1) Elmult időben, régen, hajdan. Valaha ő is szép volt. Mintha valaha láttam volna. E nemzet is dicső volt valaha. 2) Leginkább fölható raggal jelen időre is alkalmazzuk. No, valahára itt vagy, azaz, sok idő után. Pénzemet valahára megkaptam. Szabó Dávidnál ,egyszer' szóval viszonyban fölható rag nélkül is: ,egyszer valaha elérkezett. 3) Jövő határozatlan időre. Ha valaha látnálak. Majd valaha csak fölvirad nekünk is. Nem tudom látlak-e még valaha.
"Megvirad még valaha Nem lesz mindig éjszaka." Népdal. Értelmi viszonyban vannak vele: mindenha, minden időben, mindenkor, minden korban; néha némi időben; soha, semmi időben. Innen némelyek úgy vélekednek, hogy elemei volnának vala, és az időt jelentő ha, tehát betüszerint am. vala idő, (fuit, erat tempus). Azonban mint föntebb látók, jelen és jövő értelemben is eléjön. Kétséget nem szenved, hogy ezen szórész azonos a valaki, valami, valahány, valahányszor, valahogy, valahol, valamerre, valamikor, valahonnan, valahová stb. összetételekben eléforduló ,vala' szóval l. VALA, (2). | |
* | |
| (vala-hány) ösz. mn. Bizonyos mennyiséget, számot alkotó részek mindegyike, latinul: quotquot. A viszonymondatban megfelelnek neki: annyi; illetőleg: mindannyi, pl. valahány fej, annyi vélemény. Valahány újj, annyi köröm. Itt a mennyiségi részek külön-külön válva értetnek. Valahánynyal találkozott, mindannyinak köszönt. Valahány elment, mindannyi egészségesen tért haza. Itt a valahány am. öszvesen, együtt véve, mind valamennyi. Különbségi viszonyban állnak vele: néhány, akárhány. A fentebbi mondatokban ,valahány' ahány szóval is fölcserélhető. Ahány fej annyi vélemény. | |
* | |
| (vala hányan) ösz. számhatárzó. Mind, akik akár különkülön, akár tömegesen, öszvesen véve bizonyos mennyiséget tesznek. Valahányan voltak, mindegyik mást akart. Valahányan az ütközetben részt vettek, mindannyian megsebesülte.
Különbségi viszonyban vannak vele: kiki, néhányan (nonnulli), akárhányan. A főntebbi mondatokban ,valahányan' helyett ahányan is állhat, épen úgy mint ,valahány' szónál is megjegyeztük. | |
* | |
| (vala-hányszor) ösz. kötszó. Bizonyos számu, különkülön izben. A viszonymondatban mindannyiszor, mindenkor, mindig, ugyanannyiszor felelnek meg neki. Valahányszor kocsmában volt, mindannyiszor részegen tért haza. Valahányszor látom, mindenkor jobban tetszik. Változattal: ahányszor, annyiszor, mint VALAHÁNY szónál. Viszonyosai; néhányszor, akárhányszor. | |
* | |
| (vala-hára) ösz. ih. Élünk vele, midőn azt akarjuk kijelenteni, hogy valami sok idő mulva megtörtént, megtörténik, megtörténni fog. Végre valahára megkapta pénzét. Valahára itt vagy. Valahára el fog menni, V. ö. VALAHA. | |
* | |
| (vala-hogy v. ~hogyan) ösz. módhatárzó. Bizonytalan módon, valamikép, némikép. Valahogy majd segitsünk a dolgon. Csak valahogy megszabadulhatnék tőle. Ha valahogy kifürkészhetném. Valahogy úgy, változattal: ahogy úgy, Ellentéte: sehogy; az összesre kiterjesztve: akárhogy V. ö. VALA, (2). | |
* | |
| (vala-hol) ösz. helyhatárzó 1) Valamely helyen. Valahol a városban lesz, de nem tudom hol. Valahol már láttam. Valahol ott lesz. Jó lesz valahol megnyugodni. 2) Akármely határozatlan helyen, vagy több hely között bármelyiken. Valahol lát, mindenütt megszólít. Valahol csak jártam, mindenütt találék barátságos emberekre. "Valahol lakozandol en es (én is) lakozom." (Bécsi cod. Ruth. I.) Néha: valaholott, "Csak sohajt és fárad, valaholott megáll, Mind addig bujdosik, míg társra nem talál." Népdal. (Erdélyi. J. gyüjt. 11. 1.) Ezeket így is lehet változtatni: ahol lát, ahol csak jártam, ahol csak lakozandol stb. Viszonyos társai: mindenhol, sehol, néhol, akárhol. V. ö. VALA, (1). | |
* | |
| (vala-holott) l. VALAHOL, 2). | |
* | |
| v. ~HUN, népies; l. VALAHOL. | |
* | |
| v. ~HONNAT, v. ~HONNÉT, (vala-honnan, v. ~honnat v. ~honnét) ösz. helyhatárzó, 1) Valamely helyről, tájról, irányról.
Szerezz nekem valahonnan egy szolgát. Ezek nem idevalók, hanem valahonnan jöttek. 2) Akármely helyről, tájról, irányról. Valahonnan befoly a viz, mindenütt be kell csinálni a rést. Változattal: ahonnan, pl. a honnan csak elmentek, mindenütt sajnálják őket. Viszonyos társai: mindenhonnan v. mindenünnen, sehonnan; néhonnan. V. ö. VALAHA. | |
* | |
| v. ~HOVA, (vala-hová) ösz. helyhatárzó. 1) Valamely határozotlan helyre, tájra, czélpontra. Valahová menni készül. 2) Akárhová bármely helyre. Valahová menendesz, mindenhová kisérünk, mindenütt ott leszünk: "Valahová menendesz, megyek.Ť (Bécsi cod. Ruth. I.) Viszonyan vannak vele: mindenhová sehová, akarhová. V. ö. VALA, (2). | |
* | |
| fn. tt. valaj-t tb. ~ok, harm. szr. ~a. Növénynem a négyhimesek seregéből és egyanyások rendéből; virági felemások, nősök és himek ugyanazon száron. (Valantia). | |
* | |
| falu Szatmár m. helyr. Válaj-ba, ~ban, ~ból. | |
* | |
| (vala-ki) ösz. névmás. 1) Többek közől egy személy, egy ember; határozatlanul véve, s név szerint különösen ki nem tüzve. Valaki közőletek jöjjön velem. Valakit köztetek nagy baj fenyeget. "Parancsolá hogy valakinek (alicui) ne mondanák, mely lött vala." (Münch cod. Lukács. VIII.). ťHa valakinek atyjafia (frater alicujus. Ugyanott. XX.). 2) Akárki, bármelyik. Valaki csak moczczanni mer, jaj neki. "Sem reteszekkel valaki (quisquam) meg nem kötözheti vala őtet." (Münch. cod. Mark. V.). "Nem ereszte valakit (quemquam) bemenni ő vele." (Lukács.VIII.) Ez értelemben többese is használtatik. "És valakik (quicunque) nem vendnek (veendnek) tütöket. (Lukács. IX ). 3) Néha csak aki helyett áll. "Az, hazugokat gyűlöl, valaki eszes és bölcs." (Bölcsek jeles mondási. Toldy F. kiadása, Pesti G. meséi végén. 260. 1.). Mai nap sem szokatlan kifejezés, főleg a mondatok megforditásával valaki eszes és bölcs, az, hazugságokat gyűlöl. | |
* | |
| (vál-a-kod-ik) v. vál-a-koz-ik) k. m. válakod- v. válakoz-tam, ~tál, ~ott, par. válakodj v. válakozz. Egy jelentésü válad igével, és mint ez, szintén fölveszi a ki igekötőt kiválakozik. | |
* | |
| (val-al) fn. tt. valal-t tb. ~ok, harm. szr: ~a. A régi nyelvben jelentett falut, népesített birtokot (possessio). Elemzésére nézve l. VAL, (2). "Mert valának sok valali." (erat enim habens multas possessiones. Münch. cod. Máté. XIX.). "Kinek ő férje hagyott vala sok kazdagságokat és szolgákat és valalokat. (Bécsi cod. Judith, VIII.). "Kiket kilemb-kilemb városokkal, valálokkal es kiülbelől való szépségökkel megerősöjtvén." (Carthauzi Névtelen. Toldy F. kiadása. 15. 1.). Egyezik vele a majorságot jelentő elavult fol, és a ma is szokásban levő falu szó. Most is fordulnak elé Erdélyben Volál helységek. | |
* | |
| l. VÁLLAL; VÁLLALAT stb. | |
* | |
| l. VÁLLALKOZÁS; VÁLLALKOZIK. | |
* | |
| (vala-meddig) ösz. ih. Bizonyos, vagy bizonytalan helybeli vagy időbeli távolságig. Valameddig az árok tart, addig mind a miénk. Valameddig apjok élend, mindaddig nem örökölnek. Valameddig csak kiállom, azaz, bizonytalan darabideig. | |
* | |
| (vala-mely) ösz. mn. A többi közől egy, bizonytalan, akár személy akár dolog. E könyvet valamely diák vesztette el. Ha valamely ház eladó lesz, én megveszem. Különbözik tőle: bizonyos. | |
* | |
| (vala-melyest) ösz. ih. (est végzettel, mint ,mihelyest' szóban is). Valamely módon. | |
* | |
| (vala-melyik) ösz. névmás. A több közől valaki. A több személyt jelentő ragokat is fölveszi. Valamelyik közőletek v. valamelyikötök fütyölt. A kitűzött jutalmat valamelyikünk elnyeri. Valamelyikteket v. valamelyiteket katonának viszik. Ellentéte: egyik sem, egyikünk sem, egyiktek v. egyitek sem, egyikök sem. | |
* | |
| (vala-mennyi) ösz. mn. A mennyi számmal, ahányan vannak, mindöszve véve. Valamennyi szolgáját elbocsátotta. Valamennyi pénzét elvesztette. Valamennyi juha volt, mind(annyi) megdöglött. Valamennyünk, valamennyitek, valamennyiök. "És adja őneki valamennyéjek kellemetesek" (quotquot habet necessarios. Münch. cod. Lukács. XI.). | |
* | |
| l. VALAMENNYIN. | |
* | |
| (vala-mennyin) számhatárzó. Mindnyájan, ahányan vannak. "És valamennyen illetik vala őtet" (et quotquot tangebant eum. Münch. c. Mark. VI.). | |
* | |
| (vala-mennyiszěr) ösz. ih. Ahányszor, mindannyiszor, minden különös izben; akárhányszor. Tízszer löttem, s valamennyiszer czélt találtam. Valamennyiszer hozzá mentem, mindig iróasztalánál lelém. | |
* | |
| (vala-merre) ösz. ih. 1) Határozatlan helyre, tájra, irányban. Menjűnk már valamerre. 2) Akármely helyre, tájra. Valamerre menendesz, mindenhová követünk. Viszonyban vannak vele: semerre, akármerre. | |
* | |
| (vala-mi) ösz. némás, főnévi minőségben. Határozatlan tárgy, dologra vonatkozva. Valami bántja, fáj neki. Valamit akarnék mondani. Valamivel meglepnek. Valamitől fél. Valamiben töri a fejét. "Senki nem teszen valamit rejtekben" (Münch. cod. János. VII.). "Mi de nem valami fogyatkozott volt-e meg tünektek?" (numquid aliquip defuit vobis? Lukács. XXII.). Melléknévi minőségben ,valamely' helyett sokan hibásan használják, mert az egyszerü mi sem melléknév. Példák: valami módon (valamely módon) segitsünk rajta. Valami (valamely) étel megártott neki. Azonban más melléknév előtt a német ,Etwas' és latin ,aliquid' értelmében helyesen alkalmazzuk, pl. valami szépet láttam (ich sah Etvas schönes). Valami jót hallottam. Valami keveset (modicum aliquid). "Valami mondóm (azaz mondandóm) vagyon teneked" (habeo tibi aliquid dicere. Münch. cod. Lukács. VII.). 3) Eléjön kivált a régieknél ,bármi' v. ,bármely' értelemben is. "Megvígaszik vala, valami betegségtől foglaltatik vala" (a quacumque detinebatur infirmitate. János. V.). "Test nem használ valamit" (caro non prodest quidquam. János. VI.). | |
* | |
| (vala-midőn) ösz. ih. l. VALAMIKOR. Valamidőn itt volt. (Szabó D.) | |
* | |
| (vala-míg) ösz. ih. és kötszó. Bizonyos időhatárig; változattal; a meddig, valameddig. Valamíg élek, addig gondom lesz rád. A viszonykötszó jobbára elhagyható. Valamíg élek, el nem felejtem. | |
* | |
| (vala-míglen) l. VALAMÍG. | |
* | |
| (vala-mi-ként) ösz. ih. és kötszó. 1) Bizonyos módon, valahogyan. Valamiként segíteni kell a dolgon. Valamiként rá kell őt bírni. 2) A latin quemadmodum értelmében a viszony mondatban úgy v. azonként v. akként következik utána. Valamiként a férgek a növényt, úgy rongálják a nyavalyák az emberi testet. Máskép: valamint. | |
* | |
| v. ~KĚPEN, (vala-mi-kép v. képen) ösz. ih. Valamely móddal, szerrel; valamely módon, valahogy. | |
* | |
| (vala-mikor) ösz. ih. 1) Egy időben; volt idő, mikor; hajdan; valaha. Valamikor jó barátok voltak, s most ellenségek. Ő is szép volt valamikor. 2) Akármely időben. Valamikor látom, mindig örülök. Toldva: valamikoron. "És te valamikoron megfordólván" (et tu aliquando conversus. Münch. cod. Lukács. XXII.). | |
* | |
| (vala-mint) ösz. kötszó. Hasonlitó mondat előtt áll, s a viszonymondatban megfelel neki: úgy, v. azonként v. akként. l. VALAMIKÉNT. Néha az utómondatban áll, s ezt teszi hasonlóan; szintúgy mint; azonképen. Te itt maradsz, valamint Péter is. Neked is meg kell halnod, valamint másnak. Valamint s valahogy Molnár Albertnél am. bárminő módon (quomodocunque). | |
* | |
| (vala-mivel) a valami szónak a vel segítő raggal viszonyitása, midőn a viszonymondatban mint, v. hogysem felel meg neki; s öszvehasonlítási mértékre, vagy becsre vonatkozik. Ez valamivel nagyobb, hosszabb, magasabb stb. mint amaz. Valamivel kevesebb, hogysem gondoltam. A gabona valamivel drágább, mint taval volt. Néha de szintén öszvehasonlitólag, viszonymondat nélkül áll. Menj valamivel tovább. Valamivel hamarabb jöhettél volna. Ily esetekben a viszonymondat alattomban értetik. | |
* | |
| PAPMEZŐ~, PETRÁNY~, faluk Bihar m. helyr. Valány-ba, ~ban, ~ból. | |
* | |
| (vál-ás) fn. tt. válás-t, tb. ~ok, harm. szr. ~a Általán, azon változás, midőn bizonyos egységet, egészet képező részek egymástól elválnak. V. ö. VÁL, VÁLIK. Különösen azon viszonynak eltávozás általi megszakítása, mely az egy társaságban, kivált házasságban élt személyek között létezett. | |
* | |
| (vál-ás-i) mn. tt. válási-t, tb. ~ak. Válást illető, arra vonatkozó. Válási törvény. Válási per. Válási eljárás. | |
* | |
| falu Zemplén m. helyr. Valaskócz-ra, ~on, ~ról. | |
* | |
| (vál-asz) fn. tt. válasz-t, tb. ~ok, harm, szr. ~a. 1) Határvonal, vagy köz, vagy test, mely bizonyos tért ketté szakaszt. Iy jelentésü ezen öszvetett szókban: válaszfal, válaszkő, válaszárok, válaszút stb. Átv. kérdésre, tudakozásra vagy vitatásra adott felelet. Kérdésedre ez a válaszom. Levelemre választ várok. Az ellenvetésre választ adni. Különösen a törvénykezésben az alperes kifogására a fölperes által adott felelet. (A ,kifogás' a keresetre vagy kereset ellen adatott. A válaszra pedig a viszonválasz következik.) - Némely tájejtés szerint megtoldva: választ, ragozva: választot, választra stb. l. VÁLASZT, (2). A másod értelemben a kettő között mondott vagy irott beszéd valami egész gyanánt vétetik, melynek egy-egy felét a két személy külön beszéde teszi. Innen máskép: felelet, a fél törzstől, s alapértelemben egyezik vele: felesel, azaz felváltva vitatkozik. Ugyanezen fogalmi rokonság van a német scheiden (választani) és Bescheid (válasz) között.
Képeztetésre hasonlók hozzá szakasz, ragasz, horpasz, torlasz, rekesz főnevek. | |
* | |
| (válasz-adás) ösz. fn. A tett kérdésre, tudakozásra, vagy bizonyos állitásra, vitatásra felelés, illetőleg nyilatkozás. V. ö. VÁLASZ. | |
* | |
| (válasz-fa) ösz. fn. Élőfa vagy karó, ducz, czobor, tőke stb. mely határt jelöl ki az egymással érintkező két külön térség között. | |
* | |
| (válasz-fal) ösz. fn. Fal, mely bizonyos térséget ketté választ. Kertek, szobák közti válaszfalak. Átv. gát, akadály, mely ugyanazon nemű anyagi vagy erkölcsi tárgyakat egymáshoz közeledni tiltja, vagy egymástól elszakasztja. A növénytanban a magrejtőt rekeszekre osztó húsos vagy hártyás részek, mely a magrejtő alakulásakor a termőlevelek befelé fordúlt széleiből képződik. (Dissipimentum. Gönczy Pál). | |
* | |
| (válasz-irás) ösz. fn. Levélirás, melyben a kapott levélre feleletet adunk; a föltett kérdésre felelünk. | |
* | |
| (válaszirat) ösz. fn. Választ vagy feleletet magában foglaló irat. A törvénykezésben irott válasz. | |
* | |
| falu Zólyom m. helyr. Valaszká-ra, ~n, ~ról. | |
* | |
| falu Nyitra m. helyr. ~Bellá-ra, ~n, ~ról. | |
* | |
| (válasz-karó) ösz. fn. Határt jelelő karó. | |
* | |
| (válasz-kő) ösz. fn. Külön osztályu, vagy más-más birtokoshoz tartozó föld, rét, szőlő, telek stb. közé határjelül állitott kő. | |
* | |
| (válasz-levél) l. VÁLASZIRAT. | |
* | |
| (vál-asz-ol) önh. m. válaszol-t. A feltett kérdésre, tudakozásra, vagy bizonyos állitásra, vitatásra felel, választ ad. Különösen a vett levelet levélirással viszonozza. V. ö. VÁLASZ. | |
* | |
| (vál-asz-t) áth. m. választ-ott, par. válasz-sz, htn. választ-ni, v. ~ani. 1) Eszközli, hogy a mi akár anyagilag, akár erkölcsileg bizonyos egészet, egységet, vegyüléket képezett, vagy egymással közvetlenül érintkezett, ugyanaz két vagy több különrészre, darabra, tagra stb. váladjon, szakadjon, oszoljék, egymástól távolodjék stb. Ez értelemben el és szét igekötőkkel szokott járni. A hajat fésűvel elválasztani. A közös birtokot tagonkint árokkal, a szomszéd kertöket fallal, sövénynyel elválasztani. A házasfeleket, a veszekedő laktársakat egymástól, a juhokat a gödölyéktől szétválasztani. A régieknél ,elválaszt' helyett gyakran ,megválaszt' áll: "Csak csupa halál választhat meg engemet és tégedet." Bécsi cod. Ruth, I.). "Kiket Isten egybeszerketett, ember meg ne válaszja." (Müncheni cod. Máté. XIX.). 2) Ugyanazon nemüek hözől egyet vagy többet kiszemel, kiszakaszt, bizonyos czélra kivesz. Kettő közől választaná. A ménesből paripának való csikót, a gulyából járomba való tinókat választani. Ez értelemben ki, meg igekötők járulnak hozzá. Kiválasztani a gyümölcs javát, szépét. A legények közől a legderekabbakat kiválasztani. Midőn meg igekötőt vesz fel, tárgyra vonatkozva am. kiszemel, megkülönböztet. Ő megszokta választani barátait. Ha venni akarsz valamit, megválaszd. Meg tudja ő választani a feketét a fejértől. 3) Szavazás által bizonyos hivatalra, állomásra többek közől kitűz, kijelől, kitüntet, s olyanná tesz valakit. Országos képviselőket, követeket, egyesületi tagokat választani. Birónak, hadnagynak választották. Szabadon, titkos, nyilt szavazattal, választani. A Müncheni codexben eléjön ,változtat' helyett is "Hirtelenkedetbe választatott (in furorem versus est. Mark. III. Eléjön ,változtat' is pl. a IX. fejezetben.). V. ö. VÁL, VÁLIK. | |
* | |
| fn. tt. választ-ot, harm. szr. ~ja. Némely tájdivat szerént a ,válasz' szó toldalékos alakja. Szabó Dávidnál is eléjön: választot adni, tenni, venni. | |
* | |
| (vál-asz-t-ás) fn. tt. választás-t, tb. ~ok, harm. sz. ~a. Általán, cselekvés, mely által választunk, ez igének minden értelmében. Öszvetéve: elválasztás, szétválasztás, kiválasztás, megválasztás. Különösen, szavazási eljárás, melynél fogva többek közől bizonyos állomásra, hivatalra stb. valakit kitűzni szoktak. Követválasztás, biróválasztás, papválasztás, egyesületi tagválasztás. Szabad, korlátozott választás. V. ö. VÁLASZT. | |
* | |
| (vál-asz-t-ás-i) mn. tt. választási-t, tb. ~ak. Választást illető, arra vonatkozó. Választási jog, szabadság, rend v. rendtartás, szabályok. Választási bizottság. Választási törvény. Választási jegyzőkönyv. Választási jelölt. Választási tény (magában a ,választás' szó is kifejezi). Választási képesség. V. ö. VÁLASZTHATÓSÁG. | |
* | |
| (választás-jog) ösz. fn. Jog, melynél fogva bizonyos testület tagjai szavazat által határozott állomásra, hivatalra stb. kinevezhetnek, meghivhatnak valakit. Jobb hangzással és szokottabban: választási jog. V. ö. VÁLASZTHATÓSÁG. | |
* | |
| (választás-nap) ösz. fn. Kitűzött nap, melyen bizonyos testület tagjai választás végett öszvegyülnek. Jobb hangzással és szokottabban: Választási nap, választás napja. | |
* | |
| (vál-asz-tat-os) mn. tt. választatos-t v. ~at, tb. ~ak. Régiesen pl. a Carthausi névtelennél am. választott. "Mert választatosok voltanak az mennyei dicsőségre." (Toldy F. kiadása. 40. 1.). | |
* | |
| (vál-asz-t-ék) fn. tt. választék-ot, harm. szr. ~a. 1) Ami egymással érintkező, vagy egymáshoz közel levő térség vagy testek között elkülönítő határt von, pl. válaszfal, árok, korlát stb. Képeztetésre olyan mint rekeszték. 2) Különösen a kétfelé fésült hajak közti nyilás. 3) A többi közől különösen kiválogatott, a maga nemében jobbféle valami. V. ö. VÁLASZT. | |
* | |
| (vál-asz-t-ék-os) mn. tt. választékos-t, v. at, tb. ~ak. 1) Elkülönítő választékkal ellátott. Választékos haj. 2) Különösen kiszemelt, a maga nemében jobb, jelesebb, fiomabb (elegans). Választékos öltözet. Választékos irásmód. | |
* | |
| (válasz-tétel) ösz. fn. l. VÁLASZADÁS. | |
* | |
| (válasz-t-hat-ás) fn. tt. választhatás-t, tb. ~ok, harm. sz. r. ~a. Képesség a választásra. V. ö. VÁLASZTHATÓSÁG. | |
* | |
| (vál-asz-t-hat-[at]lan) mn. tt. választhatatlan-t, tb. ~ok. 1) Akinek akármely oknál fogva nincs képessége, nem alkalmas rá, hogy bizonyos állomásra megválaszszák. 2) El v. szét igekötőkkel, akit v. amit a vele kapcsolatban, öszvaköttetésben levő féltől vagy részektől elkülöníteni nem lehet, vagy nem szabad; mással legbensőbb, legszorosabb viszonyban létező. | |
* | |
| (vál-asz-t-hat-ó) mn. tt. valasztható-t, tb. ~k. 1) Képes, vagy alkalmatos rá, hogy bizonyos állomásra megválaszszák. 2) ,El' igekötővel, a mit, v. akit a vele szoros viszonyban levöktől el lehet különíteni. | |
* | |
| (vál-asz-t-hat-ó-ság) fn. tt. választhatóság-ot, harm. szr. ~a. Személyes képességi tulajdonság, melynél fogva valakit bizonyos állomásra megválasztani lehet, szabad. Idegen nyelvek után közönségesen így szokták mondani: szenvedő választási képesség; de magyarosan elég a föntebbi választhatóság, vagy ha úgy tetszik: választatási képesség; melyeknek ellentéte lesz: választási képesség, az elhatalmazott "cselekvő választási képesség" helyett. | |
* | |
| (vál-asz-t-ig) VÁLASZTIGLAN, (vál-asz-t-ig-lan) l. VÁLTIG. | |
* | |
| (vál-asz-t-mány) fn. tt. választmány-t, tb. ~ok, harm. szr. ~a. Bizonyos testület által saját köréből kiválasztott, s valamely ügynek végrehajtására megbizott személyek. Máskép: választottság. Szabatosan véve különbözik tőle bizottság, mennyiben ez egyes esetre, egyes ügyek tárgyalására megbizott személyeket jelent; a választmány pedig oly tagokból áll, kiket az illető testület fölhatalmazott hogy ügyeiben folytonosan intézkedjenek s rendelkezzenek. A bizottság működése inkább ideiglenes és bizonyos tárgyhoz kötött, a választmányé állandó, és kiterjedtebb. | |
* | |
| (választ-mány-i) m. tt. választmányi-t, tb. ~ok. Választmányra vonatkozó, azt illető, attól eredett. Választmányi tag, tagság. Választmányi elnök, tollvivő v. jegyző. Választmányi ülés, eljárás, határozati jegyzőkönyv. | |
* | |
| (vál-asz-t-ó) mn. és fn. tt. választó-t, tb. ~k. 1) Mint melléknév am. választási joggal biró, azt gyakorló, ahhoz tartozó. Választó polgárok, követek, (testületi) tagok. Választó szavazat. 2) Ami valamely egészet alkotó részeket egymástól elszakaszt, eltávolit. Az elválasztó óra közelít. 3) Főnévileg személy, kinek joga van bizonyos állomásra szavazat által választani valakit. | |
* | |
| (választó-fejedelem) ösz. fn. A régi német birodalom szerkezetében azon fejedelmi személyek, eleinte heten, később többen, kik föl voltak jogosítva, hogy a legfőbb úri, császári szék-megürűltével új császárt válaszszanak. | |
* | |
| (választó-fejedelěmség) ösz. fn. A régi német birodalomhoz tartozó azon fejedelemségek, melyeknek fejedelmi urai császárokat választottak. | |
* | |
| (választó-golyó) ösz. fn. Golyók, melyeket a választásoknál használni szoktak. Fehér, fekete választógolyó. | |
* | |
| v. GYÜLÉS (választó-gyűlés) ösz. fn. Gyülés, melyen valamely testület tagjai választás végett jönnek öszve. | |
* | |
| (választó-ház) ösz. fn. Ház, melyben valamely testület tagjai bizonyos állomások betöltésére öszvegyűlnek, hol a választások történnek, választási ház. | |
* | |
| (választó-herzeg) l. VÁLASZTÓFEJEDELEM. | |
* | |
| (választó-jegy) ösz. fn. Jegy, czédula, melyre a választók az általok ajánlott személy nevét följegyzik, s illető helyre be adják v. melynél fogva a választásra jogositvák. | |
* | |
| (választó-jel) ösz. fn. Jel, mely több tárgynak egymástól elkülönitésére szolgál. | |
* | |
| (választó-jog) ösz. fn. Jog, melynél fogva valaki bizonyos testületben választószavazattal bir. | |
* | |
| (választó-képes) ösz. mn. Választási képességgel biró. Rosz szó. Helyesebben választásra jogosúlt, vagy csak: választó. | |
* | |
| (választó-képesség) ösz. fn. A választási jognak gyakorolhatása; helyesebben: választási képesség. | |
* | |
| (választó-kerület) ösz. fn. Megyékben vagy városokban egyes kerület vagy szakasz, melyben a választások elkülönítve történnek; helyesebben: választási kerület. | |
* | |
| (választó-nap) ösz. fn. Választásra kitüzött nap, választási nap, választás napja. | |
* | |
| (választó-ország) ösz. fn. Ország, melynek fejedelmeit választani szokták, különböztetésül az öröklési országtól. | |
* | |
| (választó-polgár) ösz. fn. Polgár, kinek joga van az illető községben kép-, és tisztviselőket választani. | |
* | |
| (választó-pont) l. VÁLPONT. | |
* | |
| (vál-asz-tó-ság) fn. tt választóság-ot, harm. szr. ~a. 1) Választói jog. 2) Választó személyek testülete. | |
* | |
| (választó-szavazás) ösz. fn. Tény, cselekvés, midőn a választók a választási jogot tettleg gyakorolják. | |
* | |
| (választó-szavazat) ösz. fn. Szavazat, melylyel a választók kijelentik, kit akarnak bizonyos állomási helyre alkalmazni. | |
* | |
| (választó-szó) ösz. fn. Egyes választónak szava, v. szavazata. | |
* | |
| (választó-tag) ösz. fn. A választók összeségének egyes tagja. | |
* | |
| (választó-tagság) ösz. fn. Minőség, jogosság, melyekkel bír valaki mint választótag. | |
* | |
| (választó-testület) ösz. fn. Testület, mely választási joggal bír; vagy a választást tettleg gyakorolja. | |
* | |
| (vál-asz-t-ott) mn. tt. választott-at. Amit, v. akit a többi hasonneműek közől különösen kiszemeltek, bizonyos czélra megkülönböztettek; kivel valamely állomási helyet betöltöttek; továbbá, a maga nemében jelesebb, kitünőbb, derekabb. Használjuk önállólag is főnévképen. Sokan vannak a hivatalosok, de kevesen a választottak. V. ö. VÁLASZT. | |
* | |
| (választott-biró) ösz. fn. 1) Általán, minden biró, kit az illető község tagjai választottak. 2) Biró, kit a peres felek köz egyezéssel megbiztak, hogy ügyökben itéletet mondjon. | |
* | |
| (válasz-t-ott-ság) fn. tt. választottság-ot. 1) Minőség, melylyel bir valaki mint választott egyén. 2) l. VÁLASZTMÁNY. | |
* | |
| (választó-tűz-fal) l. TŰZFAL. | |
* | |
| (választó-víz) ösz. fn. Vizhez hasonló folyékonyságu test, melylyel bizonyos érczeket egymástól elválasztani lehet. Különösen több mennyiségü vizzel föleresztett salétromsav, mely az ezüstnek s más fémnek elválasztására szolgál. | |
* | |
| (válasz-tű) ösz. fn. Széles hosszu tű, melylyel a nők befont hajtekercseiket fejökre föltűzik. | |
* | |
| (válasz-út) ösz. fn. 1) Út, mely bizonyos tért ketté választ, s határt von. 2) Azon pont, melyen valamely út két vagy többfelé ágazik. Átv. különböző kétes helyzetek, melyek között választani kell, melyektől jövendő sorsunk függ. | |
* | |
| falu Szatmár m.; erdélyi falu Doboka m.; helyr. Válaszút-ra, ~on, ~ról. | |
* | |
| (válasz-vonal) ösz. fn. Vonal, mely bizonyos térnek részeit, vagy az egymáshoz közel levő testeket elválasztja, s határt von közöttük. | |
* | |
| erdélyi falu Meggyes sz.; helyr. Valdhid-ra, ~on, ~ról. | |
* | |
| erdélyi falu Hunyad m.; helyr. Valény-ba, ~ban, ~ból. | |
* | |
| (vál-faj, azaz elváló v. változati faj) ösz. fn. A termelés, különösen növénymivelésben valamely faj eredeti alakjától némi mellékes jegyekben eltérő olynemü változat, melyben mégis a faj lényeges jegyei megismerhetők; sőt a növények az ilyen válfaj magvainak elvetése által néha az eredeti alapfajra vissza is vihetők. (Varietas. Gönczy P.). Diószegi Fazekasnál másképen: fajta, hasonfaj. Ha a válfaj minőségére nézve az alapfajnál roszabb, korcsnak hívjuk. | |
* | |
| (vál-hat-[at-]lan) mn. tt. válhatatlan-t, tb. ~ok. Aki v. ami a vele kapcsolatban levőtől el nem válhat v. válhatik nem távolodhatik. V. ö. VÁL, VÁLIK. | |
* | |
| puszta Szala m. helyr. Valiczká-ra, ~n, ~ról. | |
* | |
| l. VÁL, (1) alatt. | |
* | |
| l. VAJJON. | |
* | |
| falu Borsod m.; helyr. Valk-ra, ~on, ~ról. | |
* | |
| falu Ung. m.; helyr. Valkajá-ra, ~n, ~ról. | |
* | |
| falu Torontál m.; helyr. Valkány-ba, ~ban, ~ból. | |
* | |
| falu és puszta Bars m.; helyr. Valkház-ra, ~on, ~ról. | |
* | |
| faluk Gömör ésPest m.; MAGYAR~, OLÁH~, Kraszna m. helyr.; Valkó-ra, ~n, ~ról. | |
* | |
| falu Bars m.; helyr. Valkócz-ra, ~on, ~ról. | |
* | |
| erdélyi falu Kolos m.; helyr. ~Keleczel-be, ~ben, ~ből. | |
* | |
| (van-l, v. van-al, v. van-ol, l. alább); áth. m. vallott, htn. ~ani. Jelent 1) bizonyitást, állitást, azaz valamiről azon nyilvánitást, hogy bizonyos tekintetben van, létezik. Igazat vallani = azt mondani, ami igaz (quod verum est). Bűnét megvallani, megmondani hogy bűne van. Tanúságot vallani, valamiről állitólag mondani hogy így vagy úgy van. Számtalan régibb magyar oklevél kezdetén eléfordúl: "Valljuk (azaz bizonyítjuk ez levél rendiben." Szélesb ért. véli, hiszi, s meggyőződéssel nyilvánitja, hogy valami ez vagy amaz, v. ilyen vagy olyan. Jónak, rosznak vallani, vélni valamit. Hiszem és vallom hogy Isten van. Különösen hitet vallani. Mi más-más hitet vallunk. Innen hitvallás egyszerűen: vallás. Így a régieknél is: "Más bizon vallja vala" (alius quidam affirmabat. Münch. cod. Lukács. XXII.). "Vall vala úrnak" (confitebatur Domino. Lyukács. II.). "Tanuságot vallék" (testimonium perhibui. János. I.) "Nem vallom hogy ménd e világ foglalná azokat" (nec ipsum arbitror mundam capere posse eos. János. XXI.).
"Szent nevedet holtig vallom. És soha meg nem tagadom." Katalin Verses Leg. 2) Jelent birtoklást; mely értelemben régente divatosabb vala, ma csak néhány esetben fordúl elé pl. kárt, kudarczot vallani. Búját vallod (a székelyeknél). l. VAL (2) alatt. - Hogy a van-l v. van-al elemzés helyes, (mint szégyell = szégyen-el, reméll = remény-l, hall = han-l v. hang-l) mutatja a Müncheni codexben valósággal is eléjövő vanal ,habet' értelemben. "Betegekre vetik kezěket és megvanalnak (bene habebunt, Márk. XVI). Eléjön helyette a régieknél ez is vadlani (mint hadlani = hallani, vádolni = vállalni. Budenz J. az első jelentésben némely esküt jelentő szókkal egyezteti, milyenek a finn vala, lapp vale, finnlapp valle, mordvin val (szó, hír); s megjegyzi hogy az árja szvar ige szintén am. esküdni, németül: schwören, Schwur; de általában mondani, szólni, mint ezekben: erew, sermo, svéd svara (felelni). Megemlítjük még, hogy véleményünkkel az ~all, ~ell képző, mely számos névből átható igéket alkot, nem egyéb mint ezen ,vall' ige, pl. rosz-all (am. rosz[nak] vall), jav all (am. jó-nak vall), drág-áll (azaz drága-all am. drágának vall), ural v. urall (mint a Carthausi Névtelen és Simai is írja am. úrnak vall), kevesell (am. kevésnek vall), rest-ell (piget), helyesell (helyesnek vall) stb. a régieknél is eléjön hamisall (am. hamisnak vall, hamissággal vádol (Szalay Á. 400 m. 1. 342. 1.), kár-oll v. kár-l (= kárnak v. károsnak vall; ugyanott 3.1.), nehez-ell (graviter fert = Simay. Régi Magyar Passio 22. 1.) stb. | |
* | |
| fn. tt. váll-at, harm. szr. ~a. Az emberi test azon páros részei, melyek a hátnak felső táját képezik, s a nyaktőtől a kartövig terjednek. Jobb váll, bal váll. Magas, széles, keskeny, szűk, csapott váll. Vállra venni, vállon vinni valamit. Vállat vetni, neki támasztani valaminek. Vállat vetve v. vállvetve működni, közös, megfeszített, egymást segítő erővel. Félvállra vetni a ruhát a mentét am. öltetlenül, palástúl, panyókául venni. Félvállon venni valamit, könnyü módon, magát meg nem erötetve, keveset gondolva vele. Vállat vonitani valamire v. (Szabó Dávidnál vállal felelni azt jelenti: nem tudom, v. nem bánom, nem gondolok vele. Koldustáska vállán, aranygyürű ujján, nem illenek öszve. (Km.). Átv. a felöltőruhának azon része, mely a vállakat födi, továbbá különösebben a nőknél derekat öszveszoritó, s a vállakat kitüntető ruhaderék. "Karcsu derekadon a váll halhéj nélkül is szépen áll." (Csokonai: Csikóbőrös kulacshoz). Vas váll (Szabó Dávidnál) am. mellvas, fegyverderék. Szintén átv. jelenti valamely műnek váll gyanánt kiálló részét, szélét. Kályha, kemence válla. Fal válla. Korsó, kulacs válla, és nyaka. Képes kifejezéssel, jelent erőt, tehetséget, mely valamely nehéz terhes munka végrehajtására szükséges. Ily nagy munkát nem bir meg a válla. Vállát nagy teher nyomja. Innen magára vállalni valamit, am. annak végrehajtását minden terheivel együtt megigérni stb. A növénytanban a levél alsó részeinek a nyelétől vagy a gerincze tövétől jobb és bal felől eső része. (Basis. Gönczy Pál).
Minthogy a vállaknál a hát kétfelé válik, s a velök öszvekötött karok által szétágazik: innen úgy véljük, hogy gyöke válik, mi szerint váll = váló azaz, ketté váló. Igy lett a tol v. tal gyökből az erdélyies tolu v. talu, s a közönségesebb toll. (Talán ekkép elemezhetők az áll, és mell szók is; amaz jelenti a fejnek, illetőleg arcznak al részét, tehát az áll név eredetileg aló all; emez a deréknak elő része s lett belőle m előtéttel melő mell. Egyébiránta régieknél sokszor csak vál. Helyviszonytól kapták neveiket a fej, láb s bél is, t. i. a fej felső, a láb alsó, a bél belső része a testnek.) Budenz J. szerént a finnben: olka, az észtben olg, a lappban: olke, a finnlappban: oalge am. váll. A mongolban műrű v. mürün, mely az íjnak két végét is jelenti (épaule; les bouts de l' arc. Kowalewski). Ugyanitt dalu am. vállapoczka. | |
* | |
| falu Moson m. helyr. Vallára, ~n, ~ról. | |
* | |
| (válla-közös) ösz. mn. A székelyeknél am. széles vállu, vállas. | |
* | |
| (váll-al) áth. m. vállalt. Tulajd. ért. valamit vállára vesz; valamint karol, ölel, markol am. karjára, ölébe, markába vesz. Ilyenek a szintén testrészekből alkotott, de átv. értelemben használt orrol, szivel, torkol, nyelvel, szemel. Egyébiránt a vállal is inkább csak átv. értelemben divatozik, s am. bizonyos munkának, kötelességnek aláveti magát, annak végrehajtását magára veszi. Hivatalt vállalni, elvállalni. Betegek ápolását, gyógyitását magára vállalni. Fölvállalni valamely pert. Más adósságának kifizetését magára vállalni. Néha am. elfogad; gondja alá vesz. Valakinek árvait elvállalni. Az ormánsági és göcseji tájszólásban elvádolni azt is teszi: elvállalni (Vass József. Magyar Nyelvészet.V. Köt. 126. 1.). | |
* | |
| (váll-al-ás) fn. tt. vállalás-t, tb. ~ok, harm. szr. ~a. Cselekvési szándék, mely által valamit magunkra vállalunk. V. ö. VÁLLAL. | |
* | |
| (váll-al-at) fn. tt. vállalat-ot, harm. szr. ~a. Azon tervezett munka, űzlet, merény, melynek végrehajtására eltökéljük, elszánjuk magunkat, s melynek terhét mintegy vállunkra veszszük. Nehéz, terhes, veszélyes, kétes kimenetelű, haszonhajtó, káros vállalat. | |
* | |
| (váll-al-at-i) mn. tt. vállalati-t, tb. ~ak. Vállalatra vonatkozó, ahhoz tartozó, azt illető. Vállalati tőke. Vállalati ügyesség, süker. Vállalati koczkáztatás v. koczkázat. Vállalati viszony, összeköttetés. | |
* | |
| (váll-al-koz-ás) fn. tt, vállalkozás-t, tb. ~ok, harm. szr. ~a. Eltökélett rendkivüli cselekvés, szándék, melynél fogva vállalkozunk valamire. V. ö. VÁLLALKOZIK. | |
* | |
| (váll-al-koz-ás-i) mn. tt. vállalkozási-t, tb. ~ak. Vállalkozást illető, arra vonatkozó. Vállalkozási merészség. Vállalkozási szellem. | |
* | |
| (váll-al-koz-ik) k. m. vállalkoz-tam, ~tál, ~ott. par. ~zál. Némi bátorságot, erőmegfeszítést igénylő tervnek, munkának végrehajtására eltökéli magát; különösen többed magával fölteszi, hogy valami rendkivülit fog tenni. | |
* | |
| (váll-al-koz-ó) mn. tt. vállalkozót. Aki valamire vállalkozik. Vállalkozó iparosok. Vállalkozó szellem. Vállalkozó hadi társak. Rohanóra vállalkozó vitézek. Mint főnév önállólag is divatozik. | |
* | |
| (váll-lapoczka) ösz. fn. Széles lapos csont, mely a vállal összefüggésben hátul az emberi test felső bordája fölött fekszik. | |
* | |
| erdélyi falu Hunyad m. helyr. Vallár-ra, ~n, ~ról. | |
* | |
| (vall-ás) fn. tt. vallás-t, tb. ~ok, harm. szr. ~a. 1) Nyilatkozás, mely által állítjuk, bizonyítjuk, hogy valami így vagy úgy van, vagy ellenkezőleg: tagadjuk. V. ö. BEVALLÁS. Különösen, tanuságtétel, máskép: vallomás. 2) Szóbeli, és tettleges kijelentés, hogy bizonyos hitágazatokat hiszünk és követünk. Hitvallás (Fidei confessio). Külső vallás. Belső vallás. 3) A lelki üdvösségre vonatkozó hitágazatok öszvege, mennyiben azoknak hivői, és követői vagyunk. (Religio). Zsidó v. izraelita vallás, keresztény vallás, római katolikus v. katolika vallás, protestans vallás, óhitűek vallása. Muhamedánok vallása. Minthogy nyelvünk természete szerént ,vallás' csak az alanyra vonatkozólag érthető, t. i. midőn vall valaki: innen amennyiben a vallás (religio) fogalmát az alanytól elvonva is képzeljük, erre némelyek az ,egély' szót használják. 4) Némely öszvetételekben jelent bizonyos állapotot, melybe jutottunk, jót vagy roszat mely ért bennünket. Kárvallás, becsületvallás, gyalázatvallás, kinvallás, kudarczvallás. V. ö. VALL, áth. | |
* | |
| (váll-as) mn. tt. vállas-t, v. ~at, tb. ~ak Nagyító ért. kinek széles nagy válla van. Alakra hasonlók hozzá: melles, begyes, czombos, csontos, faros stb. Átv. aminek vállhoz hasonló pártázata, kiálló része van. Vállas kemencze, kályha. Továbbá váll nevü ruhaderékkal ellátott, abba öltözött. Vállas öltözék. Vállas magyar leány. V. ö. VÁLL. | |
* | |
| (vallás-ágazat) ösz. fn. A lelki üdvösségre vonatkozó vallásnak egyes czikkje hitágazat. | |
* | |
| (vállás-beli) ösz. mn. Hitvalláshoz tartozó, arra vonatkozó. Vallásbeli tanok, oktatások. Vallásbeli buzgóság, hanyagság. | |
* | |
| (vallás-czikkely) l. VALLÁSÁGAZAT. | |
* | |
| vallásra vonatkozó ügy v. ügyek. | |
* | |
| (vallás-felekězet) ösz. fn. Egynemü hirvalláshoz tartozó, saját, főleg a lényeges hitágazatokban egyetértő, s vallások ügyét közösen gyámolító és előmozdító hivők különös gyülekezete, testűlete, hitfelekezet. A keresztények többféle vallásfelekezetre oszolvák. | |
* | |
| (vallás-gúnyoló) ösz. mn. és fn. Ki valamely hitvallás tanait, ágazatait, szertartásait stb. gúny, nevetség targyává teszi, lealacsonyítja, szentségteleniti. Továbbá oly müvek, melyek által valaki azt teszi. Vallásgúnyoló könyvek, versezetek, rajzok. | |
* | |
| v. GYAKORLAT, (vallás-gyakorlás v. ~gyakorlat) ösz. fn. A hitvallás tanainak, szertartásainak, illetőleg parancsainak tettleges teljesítése; cselekedetek által bebizonyított vallás. | |
* | |
| v. ~GYÜLÖLSÉG, (vallás-gyülölség) ösz. fn. Gyülölség, melylyel valaki általán a vallások, vagy bizonyos vallásfelekezet tanai és azok követői ellen viseltetik. | |
* | |
| v. ~HÁBORITÁS, (vallás-háborítás) ösz. fn. Cselekvény, mely valakit vallása szabad és törvényes gyakorlatában külsőleg akadályoz, vagy akadályozni törekszik. | |
* | |
| ~HÁBORITÓ, (vallás-háborító) ösz. mn. és fn. Aki mást vallása szabad és törvényes gyakorlatában akadályoz vagy akadályozni törekszik. Értjük a cselekvényre vagy eszközre is, mely által a vallásháboritás czéloztatik vagy végrehajtatik. | |
* | |
| (vallás-háboru) ösz. fn. Különböző vallásfelekezetüek között viszonyos gyülölségből támadt háboru. Dühöngő vallásháború. | |
* | |
| (vall-ás-i) mn. tt. vallási-t, tb. ~ak. Vallást illető, arra vonatkozó, ahhoz tartozó. Vallási tanok, szertartások. Vallási törvények, ügyek. Vallási egyesülés. | |
* | |
| (vallás-kényszer v. ~kényszerités) ösz. fn. Erőszakoskodás, melynél fogva valakit oly hitvallásra szorítanak, melyhez akár meggyőződésből, akár más tekintetből vonzalma, hajlama, kedve nincsen. | |
* | |
| (vallás-kétely) ösz. fn. Az emberi észnek vagy szívnek azon állapota, midőn a vallás némely egyes czikkelyei iránt nincs tisztába magával, vagy azokról meggyőződésre jutni nem bír. | |
* | |
| v. ~KÜLÖNBSÉG, v. ~KÜLÖNSÉG, (vallás-különbözet v. ~különbség v. ~különség) ösz. fn. Egymástól elütő, vagy épen ellenkező tanok, s gyakorlatok, melyek a vallásfelekezetek között léteznek. | |
* | |
| (vall-ás-os) mn. tt. vallásos-t, v. at, tb. ~ak. Gyakorlati ért. istenfélő, jámbor, ki nem csak szóval mondja, hanem tetteivel is bizonyítja, hogy vallása van; aki vallása mellett híven buzog. | |
* | |
| (vall-ás-os-ság) fn. tt. vallásosság-ot, harm. szr. ~a. Vallásos buzgóság, istenfélő jámborság. V. ö. VALLÁSOS. | |
* | |
| (vallás-szabadság) ösz. fn. Szabadság, melynél fogva kiki azon hitvallást követheti, és gyakorolhatja, melyet véleménye vagy meggyőződése szerint legüdvösbnek tart. Továbbá, mely szerint minden vallásfelekezetnek joga van saját ügyeiben akadály nélkül rendelkezni, intézkedni. | |
* | |
| (vall-ás-talan) mn. tt. vallástalan-t, tb. ~ok. Ki általán minden vallást megvet, egynek tanait sem fogadja és követi, hitetlen. | |
* | |
| (vall-ás-talan-ság) fn. tt. vallástalanság-ot, harm. szr. ~a. Vallás nélküli állapot, hitetlenség; mind azon tanok, s erkölcsi eszközök megvetése, melyeket a vallás üdvösségünk megszerzésére nyújt. | |
* | |
| (vall ás-talan-ul) ih. Semmi vallást sem követve; hitetlenül. Vallástalanul élni, meghalni. | |
* | |
| (vallás-tan) ösz. fn. A vallásnak hitágazatait, és jó erkölcsökre vezérlő lelki eszközeit tárgyaló tan, hittan, egélytan. V. ö. VALLÁS. | |
* | |
| v. ~TANITÓ, (vallás-tanító) ösz. fn. Személy, ki a vallástanból oktatásokat ad. | |
* | |
| (vallás-társaság v. ~társulat) ösz. fn. Hitvallási czélokból összeállott társak szövetsége. Különbözik a vallásfelekezettől. Amaz különböző felekezetü hívekből is állhat. | |
* | |
| v. TÉTEL, (vallás-tét v. ~tétel) ösz. fn. 1) Általán nyilatkozat, mely által bizonyos kérdéses dologról kimondjuk, hogy tudomásunk szerint így vagy úgy van. 2) Különösen, innepélyes szertartásu bizonyitvány, hogy valamely hitvallási felekezet tagjai vagyunk vagy annak hívei közé állunk. | |
* | |
| (vallás-tevő) ösz. mn. és fn. 1) Aki valami felől tudomása szerinti nyilatkozatot ad, vagy tanuságot tesz. 2) Aki innepélyesen kijelenti, hogy valamely vallásfelekezet híve, vagy azzá lesz. | |
* | |
| (vallás-türelem) ösz. fn. l. TÜRELEM alatt. | |
* | |
| (vallás-vita) ösz. fn. Vita, mely a különböző vallásfelekezeti tanok fölött, s illetőleg azok követői között támad. | |
* | |
| (vall-at) mivelt. m. vallat-tam ~tál, ~ott. par. vallass. Valakit parancs, fenyegetés, vagy akármily módon kényszerit, sürget, hogy az elébe adott kérdésekre tudomása szerínt feleljen. Különösen birói, törvényszéki vizsgálatra vonatkozik. Vallatni a vád alatt levő feleket, a tanukat. | |
* | |
| (vall-at-ás) fn. tt. vallatás-t. tb. ~ok, harm. szr. ~a. Mást a végre kényszeritő, sürgető cselekvés, hogy valamit valljon. V. ö. VALLAT. | |
* | |
| (vall-at-ó) mn. és fn. tt. vallatót. Aki vallat. Különösen ahol vagy aminek következtében tanúk és felek kihallgattatnak pl. vallató szoba; vallató parancs, rendelvény.
Továbbá birósági, törvényszéki személy, ki a perbe idézett feleket és tanúkat vallatja: vallató biró; a mai szelidebb eljárásnál fogva, szokottabban: visgáló biró. Tréfás népnyelven: vallató bor = igen savanyú rosz bor, melylyel mint valamely kinzószerrel vallatni lehetne. | |
* | |
| ösz. fn. l. VALLATÓ alatt. | |
* | |
| (vallat-ott) fn. tt. vallatott-at. Büntetőperbe idézett személy, kit vallatnak, vagy vallattak. V. ö. VALLAT. | |
* | |
| (váll-az) áth. m. vállaz-tam, ~tál, ~ott, par. ~z. A fán bizonyos czélra hosszukás bemetszést, hornyot csinál; hornyol, völgyel. Eredetére nézve vagy közvetlenül váll fn. származéka, mennyiben a bemetszett mélyedés oldalai mintegy két vállat képeznek; vagy a válik igéből elemezhető, melyből lett válu, s innen válu-az, hangváltozattal vállaz, azaz, válussá tesz. Ez elemzéssel alapfogalomban egyezik völgyel, minthogy a völgy váluhoz hasonló mélyedést jelent, s gyöke völ nem egyéb, mint a vál vékonyhangú változata. | |
* | |
| (váll-az-ás) fn. tt. vállazás-t, tb. ~ok, harm. szr. ~a Vésés, hornyolás, mely által valamit vállaznak; völgyelés, váluzás. V. ö. VÁLLAZ. | |
* | |
| (váll-bojt) ösz. fn. Az öltönynek vállakat takaró részeire varrott díszbojtok, különösen a katonák, udvari tisztek, és szolgák diszruháin, jelmezein. (Epaulette.) | |
* | |
| (váll-bojtos) ösz. mn. Vállbojtokkal diszített, ellátott. Vállbojtos katonaruha, diszruha, jelmez. V. ö. VÁLLBOJT. | |
* | |
| (váll-csont) ösz. fn. Azon csontok, melyek öszvevéve a vállat képezik. | |
* | |
| (váll-csont-púp) ösz. fn. Púp, magasodás a vállon, melyet a vállcsont képez. (Acromion). Máskép: vállhegy. | |
* | |
| (váll-csúcs) ösz. fn. A vállnak csúcsot képező széle. | |
* | |
| (váll-darab) ösz. fn. A vállnak egy bizonyos része, különösen a levágott marháéé. | |
* | |
| (váll-ér) ösz. fn. Vérér, mely a vért a válltól a szivhez vezeti. | |
* | |
| (váll-födő) ösz. fn. A régies pánczélos fegyverzetben azon lemez, mely a vállakat takarja. Ha vasból készült, vállvas vala a neve. | |
* | |
| (váll-hěgy) ösz. fn. Személyragozva: vállam hegye, vállad hegye stb. l. Vállcsontpúp. Válla hegyén fityeg a mentéje. | |
* | |
| (váll-heveder) ösz. fn. A katonnál s némely másnál, posztóból vagy szijból való, s vállakra varrt szalag, mely a töltéstáska, vagy kard, vagy szurony sziját tartja. | |
* | |
| (váll-izom) ösz. fn. A vállakkal öszveköttetésben levő izom nemű rész v. részek. | |
* | |
| (váll-kötény). Kötény, melyet vállakra öltve viselnek, különböztetésül oly köténytől, mely a deréktól vagy csipőtől nyúlik alá. | |
* | |
| (váll-kulcs) ösz. fn. A vállapoczkához kapcsolódó felső vállcsont; máskép vállperecz. | |
* | |
| v. VÁLLLAPOCZKA, l. VÁLLAPOCZKA. Bérczy K. különbséget tesz a kettő között s váll ap-nak nevezi a lapoczka és az első oldalborda közötti helyet. Imnen vállaplövés, midőn a seb nyilása a szarvasvad vállapján van. | |
* | |
| a vadászok mondják, midőn a szarvasvad úgy van találva, hogy a golyó a test ezen részébe hatolt. | |
* | |
| (vall-ó) ösz. mn. és fn. Aki valamit vall, bevall, fölvall. Hitvalló. Bűnvalló. Bevalló. | |
* | |
| Bérczy K. szerént vadászoknál a vaddisznó jöttére figyelmeztető kiáltás. | |
* | |
| (valló-bor) ösz. fn. Kresznerics szerént áldomási ital szőlőbevallásakor (eladásakor). | |
* | |
| (valló-fél) ösz. fn. Azon fél, aki a régibb magyar törvény szerént valamely ingatlan vagyont be- vagy fölvallott. (Fatens). V. ö. VALLOMÁNY, 2). | |
* | |
| (vall-o-mány) fn. tt. vallomány-t, tb. ~ok, harm. szr. ~a. 1) Általán, nyilatkozvány, midőn valaki tudomása szerint valamit akár maga ösztönzéséből, akár felszólitásra mond, vall, kijelent. 2) A régibb magyar törvények értelmében, örök vallomány v. bevallás, (fassio perennalis) a birtokjogoknak (ingatlan vagyonnak) valamely hiteles helyen bizonyos ünnepélyességgel történt örökös czim alatti eladása. | |
* | |
| (vall-o-mány-os) fn. tt. vallományos-t, tb., ~ok. A régibb magyar törvényben azon személy, kire örök vallományi úton más valaki ingatlan vagyonát örök joggal átruházta. (Fassionarius). V. ö. VALLOMÁNY. | |
* | |
| (vall-om-ás) fn. tt. vallomás-t, tb. ~ok, harm. szr. ~a. Nyilatkozás, tanuságtevés, midőn bizonyos körülmények által ösztönöztetve, vagy mások fölszólitására valamit vallunk.
Sajátnemű képeztetésére nézve hasonló a látomás vallomás, tudomás, áldomás szókhoz. | |
* | |
| (vallomás-tevő) ösz. mn. és fn. Aki vagy maga ösztönzéséből, vagy felszólitásra valamely ténykörülmény iránt nyilatkozik. | |
* | |
| (vall-ott) mn. és fn. Összetételekben használják, mint: kárvallott, szégyenvallott (Káldi. Ünn. Pred. 510). | |
* | |
| (váll-öltő) V. ö. VÁLLRAVETŐ. | |
* | |
| (váll-párna) ösz. fn. A hintó szögleteibe varrott párnácskák, melyekhez a bennülők vállaikat vetik. | |
* | |
| (váll-perecz) ösz. fn. l. VÁLLKULCS. | |
* | |
| (vállra-való) ösz. fn. l. VÁLLFÖDŐ. | |
* | |
| (vállra-vető) ösz. fn. Ruhanemü, melyet vállra vetnek akár diszebbités akár betakarás végett; különösen válltakaró v. vállfödő; l. ezt. | |
* | |
| (váll-rész) ösz. fn. 1) Toldalék az ingvállban hogy tartósabb legyen. 2) l. VÁLLDARAB. | |
* | |
| (váll-rojt) ösz. fn. Katonai s udvarszolgai öltönyök vállait diszítő rojtok. | |
* | |
| (váll-ruha) ösz. fn. Vállra vett ruha. Különösen a róm. katholikusok misemondó öltözékében azon fehér vászonból való ruhadarab, melylyel a pap vállait befödi. (Humerale). | |
* | |
| (vál-sallang) ösz. fn. Némely diszruhákhoz, jelmezekhez való sallangféle pipere, mely a vállakról alá lógg. | |
* | |
| (váll-szalag) ösz. fn. Öltöny vállát diszítő szalag. | |
* | |
| (váll-szíj) ösz. fn. Vállon fekvő, v. vállról csüngő szíj. | |
* | |
| (váll-takaró) l. VÁLLFÖDŐ. | |
* | |
| falu Szala m. helyr. Vállus-ra, ~on, ~ról. | |
* | |
| (váll-üt-ér) ösz. fn. Űtér, mely a vért a váll felé viszi. | |
* | |
| v. ~VARRÁNY, (váll-varrás v. ~varrány) ösz. fn. Varrás v. varrány az öltöny vállában. | |
* | |
| (váll-vas) ösz. fn. Vállfödő vasból. Eléjön többek közt Thúri György leltárában a XVI. században. (Századok. 1870. 1. füzet). Szabó Dávidnál: vasváll. V. ö. VÁLLFÖDŐ. | |
* | |
| (váll-véd) ösz. fn. Az erőd azon részét, melyet vállnak hívnak, védelmező épitmény. | |
* | |
| (váll-vér-ér) ösz. fn. l. VÁLLÉR. | |
* | |
| (váll-vetés) ösz. fn. Átv. ért. jelenti az együtt működést. "A kézfogásban, a vállvetésben van az erő." Gr. Széchenyi István a Főrendeknél 1844. okt. 28-ikán. | |
* | |
| (váll-vonás- v. ~vonítás) ösz. fn. A vállnak egyes mozdítása, mely által valamit tagadólag szoktunk jelenteni p. ezek helyett: nem tudom, nem bánom, nem lehet, vállat vonítunk. | |
* | |
| (váll-vonogatás) ösz. fn. A vállaknak többszöri mozdítása, emelgetése, különösen midőn tagadunk, mentegetődzünk, kétkedünk. Vállvonogatással felelni. | |
* | |
| l. VÁLYOG. | |
* | |
| l. VAJJON. | |
* | |
| (vál-mány) fn. tt. válmány-t, tb. ~ok. Azon anyag, mely a vegybontásban a többiekből kiválik, pl. a hordó oldalára rakodott borkő a fiatal borból vagyis ezt alkotó részekből. (Educt). | |
* | |
| (val-ó) mn. és fn. tt. való-t. 1) Mint a val létige törzsnek részesülője (l. VAL létigetörzs), minden, ami nem csak fogalomban, eszmében, hanem tárgyilag is létezik. Való dolog, való történet, való esemény, nem képzelt, nem költött. Valót beszélni, hiresztelni. "A(z) való, hogy a nyelvnek nem tudása is okozhatja a hozzánk való idegenséget." (Mikes Kelemen. IV. Levél). "Való, hogy sok bibelődés vagyon a gyapottal" (XXXVII. Levél). Ellentétei: ábránd, képzelet, hazugság, agyrém, gyanu, sejtelem. 2) Nem ál, nem tettetett, nem hamis, hanem az, aminek lennie kell, vagy olyan, amily ennek mutatkozik; igazi, hiteles. Való képe valaminek. Való szándék, akarat. Való fájdalom. Való hir. "Az ember való becse nem eszének, hanem akaratinak erejétől függ." (Gondolatok. B. Eötvös Józseftől). 3) Bizonyos körülményekben, viszonyokban létező; mely esetben rendesen öszvetett szót alkot, annak második felét képezi, s jobbára levő v. lévő által fölcserélhető. Benvaló, künvaló, alattvaló, fentvaló, honvaló, jelenvaló, távolvaló, közelvaló, nyilvánvaló, örökkévaló, ideigvaló, holtigvaló, előbbvaló, utóbbvaló. A Döbrentei-codexben: vala. "Isten hallj meg minket, minden föld véginek reménysége, és még messze vala tengerig." Pünkösdi hymnus. LXIV.). 4) Kárhoztatólag, valamire méltó, érdemes. Akasztófáravaló. Tüskérevaló, égetnivaló boszorkány. Pokolravaló lator. Alávaló ember. Kicsapni való bitang. Ördögnekvaló. 5) Valamire szánt, rendelt, alkalmas Borravaló, ennivaló, innivaló, sütnivaló, nyársravaló csirke, jóravaló, szóravaló, tudnivaló, vesznivaló, útravaló, életrevaló, télrevaló, nyárravaló, tűzrevaló fa, jóravaló, hiábavaló, semmirevaló, járomba való ökör. stb. Különösen valamely tagnak vagy testrésznek takarására kellő, alkalmas. Fejrevaló (fátyol, kendő), nyakravaló (kendő), mellrevaló, lábravaló. Tulajdonító ragu viszonynévvel, bizonyos állapotra alkalmas, v. valamely czélra jó. Katonának, papnak űgyvédnek, kézmivesnek, mezei gazdának való ember. Paripának való csikó. Bornak, szerszámnak való fa. Edénynek való föld. Népnek való könyvek. Uraknak való ruha, bútor. Eczetnek való bor. 6) Valamiből készűlt, s ekkor megfelel neki a latin fio-ból lett factus. Ez esetben az anyag a belőle készített mű neve előtt ragozatlanul is melléknév gyanánt állhat, pl. fából való szerszám, fa szerszám; vasból való ágy, vas ágy; kenderből való hám, kender hám. 7) Bizonyos helyről származott, vagy oda tartozó, Honnan való? Pestről való, Hová való? Budára való. Kertből való gyümölcs. Boltból való áruk. Pinczébe való edények. Szobába való bútorok. Sárba, vizbe való lábbeli.
A régi Halotti beszédben így írva: volov. "Es mend paradísumben uolov gimilciktul munda neki elnie" (És ménd [azaz mind, minden] paradicsomban való gyümölcsiktül (-bül) monda neki élnie). 7) Mint fn. eléjön az ujabb ,lényeg' szó jelentésében is. Az ember valója. Figyelmet érdemel, hogy ból, ből való, v. ba, be való, vagy ról, ről v. ra, re való kitételek helyett, ha ezek birtokragos szók mellett állanak néha mind a régieknél, mind a népnyelvben csak i-t találunk, pl. a Sajó-Szentpéterieknek 1403-ban kelt végezésében: városonki azaz városunkból való, Molnár Albertnél hazánki = hazánkból való (Ponori Thewrewk Emil, de amely Páriz-Pápaiban fordúl elé), földemi (ez már eléfordúl amott is) am. földemről való, földim, Ormánságban: falunki ("Ezek itt mind a mi falunkiak." "Ő is a mi falunki." Szarvas Gábor), Vörösmartynál: sírhalmomi. l. VÁROSUNKI. Árgírus Históriájában Görgei Alberttől a XVI. században olvassuk: "Ez országi ember" = ez országból való, ez országbeli ember. Ezen szót a nyelvszokás többször túlbőségből használja pl. nagyravaló vágyás, nagyravaló látás, miért az ily esetekben kihagyható, vagy változatosság kedveért valamely más raggal, vagy szóval fölcserélhető, midőn t. i. az ily változás által sem az értelmesség, sem a nyelv bevett szabályai nem szenvednek. Mire nézve megjegyezzük a következőket. a) Midőn a való különálló jelzőt képez, a változásnak, vagy helyettesitésnek nincs helye, pl. ezekben, való igaz, való történet, való esemény; továbbá oly öszvetételekben, melyek önálló nevek, mint: alattvaló, jelenvaló, örökkévaló (Isten). b) Midőn a való bizonyos körülményi állapotot jelentő és sajátlag igehatározó szóval egyesűl, többnyire minden helyettesítés nélkül elmaradhat, pl. jelenvaló idő, jelen idő; távolvaló ország, távol ország; messzevaló út, messze út; nyilvánvaló dolog, nyilván dolog; ingyenvaló lakás, ingyen lakás; helyrevaló legény, helyre legény (tájdivatosan) azaz, derék. Ezen mondatokban a jelen, távol, messze szók stb. sajátlag igehatárzók. Többször i képzővel pétolható, különösen a névutók, pl. alatt, fölött, mögött, előtt, után, mellett, miatt, szerint, végett, ellen, gyanánt, körül, által, nélkűl névutók után, pl. föld alatti lak, börtön; természet fölötti tanok; ház előtti pad; ház mögötti kert; örökség miatti per; délutáni leczke séta, etc. Továbbá az ily hely- vagy időbeli létállapotra vonatkozókban: távolabbvaló, távolabbi; közelebbvaló, közelebbi; előbbvaló, előbbi; későbbvaló, későbbi, melyek való v. i nélkül szintén csak igehatározók (a másod fokban). De ha a való kellőséget, illőséget, rendeltetést fejez ki, akkor nem változható; pl. ez előbbvaló munka amannál, vagyis előbb kell megtenni, mint amazt. c) Néha valamely más képzővel vagy szóval fölcserélhető, pl. benvaló, benső; titkonvaló, titkos; örökkévaló, (örökké élő, holtigvaló, holtigtartó; derékig való viz, derékig érő. d) A fentebb jegyzett 4-dik és 5-ik pontok alá tartozó esetekben változatlanul marad, legalább eddig a köz nyelvszokás i-vel nem cserélte föl, s nem mondja: tüskérei boszorkány; borrai pénz; életrei ember; nyakrai, fejrei kendő, ezek helyett: tüskére való, borravaló, életrevaló, nyakravaló, fejrevaló; s nem mondja: katonánaki legény; edényneki föld; paripánaki csikó, ezek helyett: katonának való stb. Mert ezekben a való nem csupán létállapotot, hanem bizonyos czélt, rendeltetést, vagy ügyességet fejez ki. Azonban a legújabb nyelvfejlődési korszakban az irodalmi téren divatba jött, de a jobb nyelvérzést sértő, s ezért jelesb iróink által nem helyeselt azon eljárás, midőn némelyek a viszonyragos nevekhez a szokott való helyett i képzőt ragasztanak. pl. városbai menés; kertbeni mulatság; másokhozi közeledés; embertőli idegenkedés stb. Ha ezen egybeállitásokban a vonatkozó (utóbbi) szó igenév, különösebben pedig ás és, at et végzetü igenév, a viszonyragot (megelőző szót) mind i, mind való nélkül mondhatjuk, így: városba menés v. menet, v. menetel, másikhoz közeledés, embertől idegenkedés, férjétől elválás, a törvénytől eltérés, az emberekkel társalgás. Néha, ha a többi szószerkezett engedi, a viszonyragos szót utól is tehetjük, pl. menés a városba, idegenkedés az embertől, elválás a férjétől, társalgás az emberekkel stb.; de amint látjuk, ekkor a névragos szó nem igen lehet el az a az névmutató nélkül. Ban ben való helyett néha beli is állhat pl. "kertben való mulatság" helyett: kertbeli mulatság. A köz életben szokásos ra re való nézve (Szabó Dávidnál székelyesen: nézt) is állhat való nélkül pl. "Erre (való) nézt v. nézve." "Azokra (való) nézve tetemes kárt vallottak." (Szabó D.). Azonban általán a való úgy tekintendő, mint a val igetörzs részesülője; a részesülőknek pedig azon szókötési tulajdonságuk van, ami az illető igéknek, melyekből származtak, p. házba megy; házba menő; házban lakik, házban lakó; házhoz jár, házhoz járó; háznál marad, háznál maradó, háztól távozik, háztól távozó. E hasonlatnál fogva a való is mind azon esetekben, midőn a beszédnek lényeges részét teszi, az értelmesség csonkítása nélkül ki nem hagyható, melyekben t. i. valamely határozott viszonyt fejez ki, p. házba való (tartozó, illő, kellő) bútorok, házban való (létező, tartozkodó) lakosok; házhoz való (tartozó) külső telek; háznál való holmi; bitóra való (érdemes, méltó), katonának való (alkalmas). Az ily kifejezések az illető fogalmak közti viszonyt határozottan és szabatosan fejezik ki. A helyettesített i szélesb értelmü, pl. kerti növény jelenthet kertbevaló, hertben való, kertből való növényt; szobai bútornak mondhatjuk a szobába illő, kellő, a szobában valósággal létező vagy a szobából akárhová kitett bútort. | |
* | |
| (vál-ó) mn. Aki v. ami elvál v. elválik; v. elválásra vonatkozik. Váló házasfelek. Magva váló baraczk, szilva. Válóper. | |
* | |
| (2,) l. VÁLÚ. | |
* | |
| (val-ó-ban) ih. 1) Igazán, tagadhatatlanul, úgy amint mondom. Az valóban megtörtént. Valóban ugy van. "Ki az embereket valóban ismeri, az sem egészen bízni, sem végkép kétségbe esni nem fog senki fölött." (Gondolatok. B. Eötvös Józseftől). 2) Erősítve bizonyitó értelmű. Ez valóban szép. Valóban jeles ember. Néha: valójában. | |
* | |
| (való-bizon v. ~bizony) Régiesen am. igenis, úgy van (omnino, utique) pl. a Müncheni codexben: "Hiszitek-e hogy ezt tehetem tünektek? Mondának: valóbizon, Úr (Utique Domine. Máté. IX). "Valóbizon mondom tünektek" (Utique dico vobis. Lukács. VII.). "A lélek valóbizony kész, az test kedeg beteg." Régi Magy. Passio. (Toldy F. kiadása 79. 1.). A Bécsi codexben am. továbbá (porro). "Valóbizon lzraelnek fiai leszállának Betuliából" (Porro filii Izrael descendentes. Judith. VI.). "Valóbizon Olofernes (Porro Olofernes) midőn kerengene kőrnyől" (Ugyanott. VII.) Veresmartynál (1639-ben) valóbizonynyal ,certo' értelemben. (Toldy F. a föntebbi helyen). | |
* | |
| (val-ó-di) mn. tt. valódi-t, tb ~ak. 1) Nem ál, nem színlett, nem tettetett. Ez valódi szándékom, akaratom, Valódi barátság, nyájasság, jószivüség. 2) Különféle árukra terményekre vonatkozólag, ami nem hamisított, nem pótlékféle, nem utánzott valami. Valódi angol beretva. Valódi brüsseli csipke, rumburgi, hollandi vászon. Valódi tokaji, menési, somlyai bor. Valódi magyar, török dohány. Valódi kávé. 3) A maga nemében egészen az, és olyan, aminek, vagy a milyenek lennie kell. Valódi pap, katona, Valódi magyar. | |
* | |
| (val-ó-di-atlan) mn. tt. valódiatlan-t, tb. ~ok. Nem valódi; hanem ál, színlett, hamisított, különbözik némileg: valótlan. | |
* | |
| (val-ó-di-lag) ih. 1) Nem ál, nem szinlett, nem tettetett módon. 2) A maga nemében alaposan, velősen, jelesen. V. ö. VALÓDI. | |
* | |
| (val-ó-di-ság) fn. tt. valódiság-ot, harm. sz. ~a. Tulajdonság, melynél fogva valamit valódinak mondunk, állitunk. V. ö. VALÓDI. | |
* | |
| (való-érték) ösz. fn. Igazi a dolog mivoltának megfelelő érték. | |
* | |
| l. VALAG. | |
* | |
| l. VÁLYOG. | |
* | |
| (vál-og-at) gyak. áth. m. válogat-tam, ~tál, ~ott, par. válogass 1) Valamely gyűegésznek részei közől némelyeket kiszedeget, elkülönözget, szemelget. A legények közöl katonáknak valókat válogatni. A nyájból kiválogatni a szebbeket. A gyümölcs közől a férgeseket kiválogatni. 2) Különösen némi finnyásságból, vagy izlése szerint nem hamar fogad el valamit a többi közől. Ez értelemben önhatólag használtatik. Válogat az ételekben. Válogat benne, mint medve a vadkörtében. Ez a leány addig válogat (a kérők közt mig végre eczetre marad. | |
* | |
| (vál-og-at-ás) fn. tt. válogatás-t, tb. ~ok, harm. szr. ~a. Cselekvés midőn valamit, vagy valamiben válogatunk. V. ö. VÁLOGAT. | |
* | |
| (vál-og-at-mány) fn. tt. válogatmány-t, tb. ~ok, harm. szr. ~a. L. SZEMELVÉNY. | |
* | |
| (vál-og-at-ó) mn. 1) Aki válogat. 2) Különösen am. válogatós. Ételben válogató. Pázmánnál am. eretnek. (Pred. 289. 1.). | |
* | |
| (vál-og-at-ó-os) mn. tt. válogatós-t. tb. ~ak. Finnyás, ki akár az anyagi, akár a szellemi élvezetek tárgyait saját jó vagy rosz izlése szerént igen szereti megválasztani. Válogatós medvének utóljára a vaczkor is jól esik. (Km.). | |
* | |
| (vál-og-at-ó-os-ság) fn. tt. válogatósság-ot, harm. sz. r. ~a. Tulajdonság, midőn valaki v. valami válogatós. | |
* | |
| (vál-og-at-ott) mn. tt. válogatott-at. Amit a többi hasonnemüek közől kiválogattak, külön szedegettek, kiszemeltek; a maga nemében kitünőleg jeles, derék stb. Válogatott legénység. Válogatott gyümölcs. Válogatott könyvek, költemények. V. ö. VÁLOGAT. | |
* | |
| (vál-og-at-ost-ság) fn. tt. válogatottság-ot, harm. sz. r. ~a. Válogatott állapota vagy tulajdonsága valaminek. | |
* | |
| (vál-og-at-va) ih. A többi hasonneműek közől kiszemelgetve, elkülönitve; választással. E gyümölcsnek száz darabja válogatva öt forint. | |
* | |
| (val-ó-ja-ban) ih. Valóban, valósággal, igazán; tettleg. - Képeztetésre hasonlók hozzá: hamarjában, igazában, hevenyében, melegében stb. Ha úgy tekintjük mint rendes ragozásu főnevet akkor jelentése: lényegében. V. ö. VALÓ. | |
* | |
| (való-képen) ösz. ih. Csak további összetételben használtatik. pl. tudnivalóképen; l. ezt. | |
* | |
| (váló-levél) ösz. fn. A régi zsidóknál levél v. okmány, melyet a férj adott nejének, midőn elvált tőle, s melyben őt új férjhezmenésre fölszabaditotta. | |
* | |
| (váló-pěr) ösz. fn. Illető törvényszék előtt folyó per, melyet az elválni akaró egyik házasfél a másik ellen indított. | |
* | |
| (val-os) mn. tt. valos-t v. ~at, tb. ~ak. Lugossy József szerént régiesen am. vagyonos. "Némelly valos emberek megéppítik házokat." (Kismarjai Veszelin Pál XIX. pred. Debr. 1640. 312. 1.). | |
* | |
| (val-ó-os) mn. tt. valós-t, v. ~at tb. ~ak. Ami valót foglal magában. Inkább csak származékaiban divatozik, u. m. ezekben: válósit, válósúl, válósodik. Némelyek a latinos ,reál' jelentésében használják pl. valós ismeretek. | |
* | |
| (val-ó-ság) fn. tt. valóság-ot, harm. szr. ~a. 1) Bizonyos létállapot, vagy tulajdonság, menyiben egyszerüen létre vonatkozik. Allattvalóság alattvalói állapot. Alávalóság, alávaló tulajdonság. Életrevalóság, hiábavalóság, semmirevalóság, örökkévalóság, fölebbvalóság. 2) Nem csupán eszmei, hanem tárgyilagos létezés, maga a megtestesült eszme; nem ábránd, nem költemény, nem képzelmény. Valóság-e ez, vagy csak tünemény? A tréfának fele valóság szokott lenni. (Km.).
"Hol csak a külszín fedi a valóság Puszta országát bibor állepelben" Berzsenyi (Barátimhoz). 3) Régiesen pl. Molnár Albertnél azt is jelenti, amit a latin essentia; subslantía, ma: lényeg; állag. | |
* | |
| (val-ó-ság-val) ih. Igazán, tagadhatlanul, bizonynyal; valóban. Valósággal úgy van, mint mondom. Erősebbféle, határozott bizonyitás. | |
* | |
| (val-ó-ság-os) mn. tt. valóságos-t v. at. tb. ~ak. 1) Valóban, igazán, köz tudomásra létező; nem képzelt, nem költött, nem szemfényvesztő. Valóságos történet. Valóságos igaz. 2) Ugyanaz, vagy olyan, aminek eredetileg lennie kell, vagy aminek látszik; nem áll, nem szinlett, nem pótlékféle; valódi. "Csak legyen minden tanácskozásunknak vezérlője az egy valóságos szeretet." Gr. Battyány József esztergomi érsek. (A Főrendeknél. 1790. jun. 10-ikén). | |
* | |
| (val-ó-ság-os-an) ih. Valóban, igazán, bizonyosan, tagadhatlanul, kétség kivül, valójában; tettlegesen. Erősebbféle nagyító bizonyitás. | |
* | |
| (val-ó-os-it) áth. m. valósit-ott, par. ~s. htn. ~ni, v. ~ani. Eszközli, végrehajtja, hogy valóvá vagy valóssá legyen valami; az eszmében tervben, szándékban megfogamzott valamit tettleg létesiti. Amit föltesz magában, azt valósitja is. Amit előre gyanítottunk a későbbi idő vasósitotta. | |
* | |
| (val-ó-os-ít-ás) fn. tt. valósítás-t. tb. ~ok, harm. szr. ~a. Cselekvés, mely által valami valóssá leszen; létesités. V. ö. VALÓSÍT. | |
* | |
| (val-ó-os-ít-[at]lan) mn. tt. valósítlan-t, tb. ~ok. Amit nem vallósítottak, ami nincs valósítva. | |
* | |
| (val-ó-os-ít-hat-[at]lan) mn. tt. valósíthatlan-t, tb. ~ok, Amit valósítni nem lehet. V. ö. VALÓSÍT. | |
* | |
| (val-ó-os-od-ás) fn. tt. valósodás-t, tb. ~ok, harm. szr. ~a. Létrejövési, teljesedési állapot, midőn valósodik valami. V. ö. VALÓSODIK. | |
* | |
| (vál-ó-os-od-ik) k. m. valósod-tam, ~tál, ~ott. 1) A mi eszmében, tervben, szándékban létezett; tettleg, tárgyilag is valóvá vagy valóssá lesz. 2) Amiről sejtésünk, gyanunk, előérzésünk, jóslatunk volt, bebizonyodik, teljesedik, mint igazán létező tünik elé. Sejtelmem, gyanum valósodott. Amit jövendöltél, nem valósodott. Máskép: valósúl. | |
* | |
| (val-ó-s-úl) önh m. valósúlt. L. VALÓSODIK. | |
* | |
| (val-ó-s-úl-ás) fn. tt. valósúlás-t, tb. ~ok, harm. sz. r. ~a. l. VALÓSODÁS. | |
* | |
| (val-ó-s-úl-at) fn. tt. valósúlat,-ot, harm. sz. r. ~a. Valósult állapot elvont értelemben. | |
* | |
| (val-ó-os-úl-t) mn. tt. valósult-at. Valóvá lett, teljesedett. V. ö. VALÓSODIK. | |
* | |
| v. ~SZINÜ, (való-szinű) ösz. mn. Ami a valónak némi jeleit, szinét viseli; a valóhoz némi tekintetben hasonló, közeledő; amiről nem alaptalan gyanunk, sejtelmünk, előérzésünk van; de ami okvetlenül nem bizonyos, nem világos tudomásu, ami az ellenkező lehetségét nem zárja ki. Rokon értelmű vele: hihető. | |
* | |
| v. ~SZÍNÜEN, (való-színűen) l. VALÓSZINŰLEG. | |
* | |
| v. ~SZINÜLEG, (való-szinüleg), ösz. ih. A valónak látszatával; hihetőleg, de még sem teljes bizonyossággal. Rokon értelműek vele: hihetőleg, alkalmasint (latinúl: probabiliter). | |
* | |
| v. ~SZINÜSÉG, (való-szinüség) ösz. fn. A valónak némi hasonlatán alapuló sejtelem. Különösen az ismeretek tárgyaira nézve mintegy fél bizonyosság. Rokon értelmű vele hihetőség. | |
* | |
| (való-szinütlen) ösz. mn. Ami nem csak nem való, hanem a valónak némi szinét, hasonlatát sem birja; alapos okoknál fogva nem hihetö. | |
* | |
| (való-szinűtlenség) ösz. fn. Valószinütlen tulajdonsága, mivolta valaminek. l. Valószinütlen. | |
* | |
| falu Turócz m. helyr. ~faluba, ~ban, ~ból. | |
* | |
| (val-ó-talan) mn. tt. valótlan-t tb. ~ok. Ami nem való, nem igaz; ami csak képzeletben, alaptalan gyanuban, de igazán, tettleg nem létezik. Jobb a járat út járatannal, és a való valótlannál, (Km.). | |
* | |
| (vál-ó-ta-lan-ság) fn. tt. valótlanságot, harm. szr. ~a. Tulajdonság vagy állapot, midőn valami valótlan. V. ö. VALÓTLAN. | |
* | |
| mváros Verőcze m.; helyr. Valpó-n ~ra, ~ról. | |
* | |
| (vál-pont) ösz. fn. Azon változási hely, v. időpont, melyben a kétes módon és hatással működött erő vagy személy határozott irányt vesz, s bizonyos hatást fejt ki. | |
* | |
| (vál-rokonság) ösz. fn. A Vegyészetben, midőn valamely testet egy harmadik anyag szétbont az által, hogy ama test részeinek valamelyike a harmadik anyaghoz, nagyobb vonzalmat érez és ezzel egyesült, tehát több közől emezt választja, ezen vegyülést nevezik válrokonságnak, különösen vegyészi válrokonságnak. (Wahlverwandschaft). | |
* | |
| (vál-ság) fn. tt. válság-ot, harm. szr. ~a. Cselekvés, vagy hatási tünemény, mely a működő erőnek azon állapotát jellemzi, mutatja, melyben az érdeklett dolognak, ügynek így vagy amugy történendő kimenetele várható. (Crisis). Különösen a betegségnek azon fejlettségi foka, mely után annak jó vagy rosz fordúlata határozottan következik. | |
* | |
| (vál-ság-os) mn. tt. válságos-t, v. at, tb. ~ak. Ami a kétes működési állapot válpontjára ért. A betegségnek válságos kórjelei. V. ö. VÁLSÁG. | |
* | |
| (válság-teljes) ösz. mn. Nagyon v. nagy mértékben válságos. | |
* | |
| (vál-t) áth. m. vált-ott, par. ~s, htn. ~ni, v. ~ani. Köznépiesen: vát. Valamit más hasonnemüvel fölcserél, vagy helyettesít. Ruhát váltani, a levetett helyett mást venni magára. Tányérokat váltani, a bepiszkoltak helyett tisztákat adni. Az őrt fölváltani. Egymást bizonyos munkában fölváltani. "Megváltani a kormányt az ekében." (Szabó. D.) Útat váltani. Állomásonként lovakat váltani. "Meg kell néha a ruhát váltani: változtatni." (Szabó D.) "Soha nem akartalak en tegedet egyeb fion (fiún azaz fiúval) elváltanom (-el- v. fölcserélnem. Nádor-cod. 363. 1. 2) Hasonneműt viszonoz. Szót váltani valakivel. Levelet váltani. Gyűrűt váltani (a jegyesekről mondják). Fontos képet váltani. 3) Bizonyos értéken, pénzen stb. kicserél, magához vesz valamit. Kiváltani, visszaváltani a zálogba adott, jószágot. Ezen mást kell váltani: venni, szerezni." (Szabó D.). 4) Némi áron szabaddá tesz; bizonyos rosztól megment valakit. Kiváltani a foglyokat. Megváltani életét a haláltól. Krisztus urunk az emberi nemet szenvedései és halála által megváltotta a kárhozattól. 5) Nagyobb pénzdarabot hasonló értékü kisebbekkel vagy bizonyos neműt, anyagút más neműre, anyagúra cserél föl. A forintot krajrczárokra váltani. Aranyat váltani. Papirospénzt aranynyal, ezüsttel beváltani. 6) Vadászok nyelvén vált a kopó, midőn hajtás közben más vadra talál, s az addig követett nyomot elhagyja. 7) Az emberi hangról is szokták mondani: jól vált (vát) a hangja, tisztán helyesen dalol v. énekel; a hangok egymás után jól váltakoznak. Nem vát a hangja, nem jól foly egybe vagy rekedt; néha a hangszerről is mondják. A székelyeknél ěssze (össze) válnak am. egy hangon énekelnek; összebeszélnek, egy húron pendűlnek.
Mindezen jelentésekben a vált bizonyos viszonyt fejez ki, mely két hasonló nemű vagy értékü fél között létezik; tehát váltani annyit tesz, mint bizonyos tekintetben hasonló két félt egymással fölcserélni, egyiket a másikért adni, venni. Ennélfogva a fél szónemzetség, és vál család ivadéka (Lugossy J.).V. ö. FÉL, név: és VÁL, ige. A Budenz J. felhozta mordvin polaffď és erzamordvin polavto- (váltani, cserélni) igetörzsek is, úgy látszik, mintha a finn puole, észt pole, lív puol' (= fél), stb. szókkal volnának összefüggésben. Képeztetésre olyan, mint ezen igékből: telik, sérik, esik, kel, egyszerü t képzővel származott telt v. tölt, tilt, sért, ejt (est), kelt, és így válik vált. | |
* | |
| (vál-t-a-koz-ás) fn. tt. váltakozás-t, tb. ~ok, harm. sz. r. ~a. Egymásnak többszöri felváltása. | |
* | |
| (vál-t-a-koz-ik) k. m. váltakoz-tam, ~tál, ~ott. Egyik a másikat többször felváltja. Aprilhóban a napfény és eső váltakozni szokott. | |
* | |
| (vál-t-ás) fn. tt. váltás-t tb. ~ok, harm. szr. ~a. Általán, cselekvés, mely által valamit váltunk, ez igének minden jelentéseit véve. Felváltás, kiváltás, beváltás, megváltás, viszszaváltás. Ruhaváltás, tányérváltás, őrváltás, pénzvállás, zálogváltás, gyűrűváltás, jegyváltás stb. V. ö. VÁLT. | |
* | |
| (vál-t-ás-i) mn. tt. váltási-t. tb. ~ak. Váltást illető, ahhoz tartozó, arra vonatkozó. Őrváltási idő. Megváltási dij, ár. V. ö. VÁLTÁS. | |
* | |
| falu Pozsony m. helyr. ~Súr-ra, ~on, ~ról. | |
* | |
| (vál-t-hat-atlan) mn. tt. válthatatlan-t, tb. ~ok. Amit váltani (ki-, megváltani) nem lehet. | |
* | |
| (vál-t-ig) ih. Köznépiesen: vátig. Addig mig bizonyos mennyiségig mértékig ér, annak fő fokáig menvén mintegy elválva tőle, nagy mértékben, fölötte nagyon; Lugossy J. szerént: válatig, bizonyos pontra (azaz válpontra) fejlődésig. Váltig elég. Váltig bő, sok. "Én mégis az doktoroktól váltig csigáztatom." (Levél 1559-ből Szalay Ág. 400 magyar levél 343 1.) "Az török ide ez földre váltig rabol." (Ugyanott. 354. 1.) Néha: váltég (mivel az ig régiesen ég, mint,mindég' szóban ma is.) "Én penig váltég szólék neki, hogy kárát vallaná ha be nem adatná." (Ugyanott 13. 1.) "Váltég harczolánk." (Ugyanott 167. 1.) "Mi itt váltig fáradoznánk az békesség dolgában." (Gr. Eszterházy M. nádor Rakóczy Gy. erd. fejedelemhez 1644-ben.) "Erőtlen fegyverét váltig forgatta." (Ugyanaz: Az vármegyékhez). Molnár Albertnél másképen: váltigen, latinul: magnopere, satis, admodum; Szabó Dávidnál másképen: választig, váltigen, választigen am. felette, eléggé. Váltig intettem. Váltig dolgozott. Váltig szeretett. Kríza J. értelmezése szerént: alkalmasint, jó részt, csaknem, szintén. Vátig olyan, nem épen, de kevés híján akkora és olyan valami (Udvarhely székben.)
E szónak törzse a multidő harmadik személye vált, s hasonlók hozzá a szintén mult időből származott, s bizonyos határmértékre vonatkozó: töltig, csordultig, köröm-szakadtig, fáradtig, duztig, untig stb. Ellentéte: alig, vagyis a kellő mértéknek alsó fokaig. | |
* | |
| (vál-t-ig-en); VÁLTIGLAN, (vál-t-ig-lan) l. VÁLTIG. | |
* | |
| (vál-t-ó) mn. és fn. tt. váltó-t. 1) Bizonyos időszakonkint megszünő, majd elétünő működésű, s mintegy felekre válva jelenkező. A viszonynévvel öszvetett szót alkot. Váltoláz, melyben a lázas állapot a lázatlannal mint ellenféllel viszonyos cserében áll. Váltógazdaság, midőn ugyanazon földben más-más féle terményeket tenyésztenek. 2) Pénzértekre vonatkozólag, az úgy nevezett beváltási pénzjegy (Einlösungsschein), melynek rendeltetése, vagyis rendeltetése volt egy más régebbet beváltani. Váltópénz v. váltójegy, v. váltóczédula, mely amenynyiben még régibb okmányokban eléjön, ezüst (conventiós) pénzre szokott átváltoztatni, akképen, hogy váltóban 2 ft. 30 kr teszen egy pengő forintot, vagyis 5 váltó forint két pengő forintot. (Egy pengő ft. pedig osztrák értékben 1 ft. 5 kr.). 3) Mint főnév, oly okmány, mely által annak kibocsátója magát váltójogilag szigorún kötelezi, hogy valamely meghatározott öszveget bizonyos helyen és időben vagy maga fizet, vagy annak más általi fizetését eszközli tekintet nélkül arra hogy ő kapott e azért valamely értéket vagy sem. V. ö. VÁLTÓÉRTÉK. Teljes néven: váltólevél. Idegen váltó, (intérvény v. tukvány) melyben a kibocsátó az adósság fizetésére egy harmadikat bíz meg, vagyis magát bizonyos öszvegnek egy harmadik általi kifizetésére kötelezi. (Fremder Wechsel, Tratta). Saját, némely törvényhozásokban száraz vagy ,egyes' (sola), vagy ,formaszerűtlen' (unförmlich) váltó, melyben a kibocsátó magát nevezi meg fizetőnek. Váltót kibacsátani, elfogadni, forgatni stb. Akinek rendelkezésére bocsáttatik ki a váltó, rendelményes; és azon része a váltónak melyben ez van kifejezve: rendelmény (Ordre). Váltókkal üzérkedni azt teszi: váltókat adni venni, különösen a már készen levő (egy vagy több nevvel ellátott, u. m. aláirt, elfogatott, forgatott) váltókat egyezség szerint némely százalék levonásával kifizetni, s magához venni (leszámitolni) és ismét tovább adni stb. A ,váltó' v. ,váltólevél' nevezet (sajátlag az eredeti olasz lettera di Cambio után, honnan a franczia lettre de change, német Wechsel v. Wechselbrief s angol bill of exchange is) onnan származott, hogy a közép korban a nemzetközi forgalom az érczpénznemek sokfélesége, és a pénzküldések s utazásoknál a biztonság hiánya miatt oly pénzváltókra szorult, kik a távol országokban másokkal összeköttetésben állának, s a pénzt küldeni vagy utazni szándékozóktól a fémpénzt egy iratkával (utalványnyal) magokhoz váltották, s aztán az útalványra a pénz rendeltetése helyén, a pénz ki is fizettetett. Mai jelentésében is az pénz helyettese levént minthogy a pénz helyét váltja fel, váltónak nem helytelenül nevezzük. 4) Pénzi minőség tekintetében váltópénz-nek neveztetik az apró pénz is, a forgalomban nagyobb összegek kiegyenlitésére és kisebb vásárlások eszközlésére (Scheidemünze); ilyenek nálunk kiválólag a rézpénzek, néha, különösebben más országokban a kisebb fajta ezüst pénzek is. | |
* | |
| (váltó-adás) ösz. fn. Cselekvés midőn valaki váltóféle okmányt ad valakinek V. ö. VÁLTÓ 3) | |
* | |
| (váltó-adó) ösz. fn. Személy, ki váltónemű okmányt bocsát ki, s ad által valakinek. | |
* | |
| (váltó-adós) ösz. fn. Adós ki a váltólevél kibocsátása, vagy elfogadása, vagy forgatásánál, vagy ezekért kezeskedésnél fogva bizonyos mennyiséget fizetni köteles. | |
* | |
| (váltó-adósság) ösz. fn. Adósság, melyet valaki váltólevélnél fogva, váltóval, váltó által csinált v. kötelezett. V. ö. VÁLDÓADÓS. | |
* | |
| (váltó-alkusz) ösz. fn. Alkusz ki váltóknak más részére eladásával vagy megvételével van megbízva. | |
* | |
| (váltó-árus) ösz. fn. Személy ki váltók adás-vevésével üzérkedik. V. ö. VÁLTÓ 3). | |
* | |
| (váltó-asztal) ösz. fn. 1) Pénzváltó asztala. 2) Bank, vagy nyilvános pénztári hivatal, mely váltóokmányokat elfogad, és kiad. | |
* | |
| (váltó-bank) ösz. fn. Bankféle intézet, mely részint fémpénzek be- és átváltása s eladásával, részint váltóüzlettel (váltólevelek adásvesésével, leszámitolásával), de többnyire más értékpapírok üzletével is foglalkodik. | |
* | |
| (váltó-beli) ösz. mn. Váltóban foglalt; váltóra vonatkozó. Váltóbeli összeg. Váltóbeli kötelezettség. | |
* | |
| (váltó-bélyeg) ösz. fn. Váltókra alkalmaztatni szokott bélyeg, illetőleg bélyegöszlet v. bélyegdij, mely más bélyegeknél rendszerént kisebb, minthogy a váltók többnyire rövid időre, közel lejáratra (3-6 hónapra) szólnak. | |
* | |
| v. ~BIRTOKOS (váltó-birláló v. ~birtokos) ösz. fn. Aki a váltót birtokában tartja, habár nem is tulajdonos pl. csak meghatalmazott; különösebben használtatik e kifejezés oly üresforgatmánynál, midőn a birtokos neve a váltón elé sem fordul. | |
* | |
| (váltó-czédula) ösz. fn. l. VÁLTÓ, 2) | |
* | |
| (váltó-czirkalom) ösz. fn. Czirkalom, melynek egyik szárát le lehet venni, s helyébe irónt, vagy tollat alkalmazni. | |
* | |
| (váltó-dij) ösz. fn. Aki a váltót mint jótálló (forgató, idegen váltóban kibocsátó) s nem mint főadós váltja magához, ezért a főadóstól, vagy saját előzőjétől, midőn a váltónak kifizetését magán úton vagy perben követeli, némi dijt is igénybe vehet, mely a magyar váltótörvény szerént egy harmad rész (1/8) százalék. | |
* | |
| (váltó-érték) ösz. fn. Azon érték akár pénzben; akár árukban, akár előbbi adósságban, melyért a váltó kibocsáttatott, azaz melyet kapott akár az egyenes váltóadós, akár a többi aláírók egyike vagy másika; midőn a váltókötelezettséget, annak bekövetkezendő kifizetését magára vállalá. Azon kifogás, hogy a váltóadósok egyike vagy másika értéket nem kapott, a magyar váltótörvénykezésben el nem fogadtatik, minthogy minden aláiró váltóadós egyetemleg van kötelezve, sőt ha egyik sem kapott volna is értéket, a váltó hitele, minthogy rendeltetése a forgalmat elémozdítani, azt kivánja, hogy azon kifogással élni ne lehessen; ezért a váltó aláirása nagy ovatosságot igényel. | |
* | |
| (váltó-fel-törvény-szék) ösz. fn. Másod fokú váltóbiróság. Egyéb iránt e nevezet legújabban megszünt, s váltóügyekben is a királyi tábla illetékes (külön tanácsban). | |
* | |
| (váltófolyam v. folyamat) ösz. fn. A váltólevelek időnként folyó, elfogadott becsára, főleg két különböző (más országokban fekvő) pénzpiaczok között. | |
* | |
| (váltó-föld) ösz. fn. Mivelés alá vett föld, melyben bizonyos időszak lefolyta alatt évenkint másmás gabonát, vagy egyéb növényt termesztenek. | |
* | |
| (vál-t-og-at) gyak. áth. m; váltogat-tam, ~tál, ~ott. par. váltógass. Gyakran, többször, ismételve vált; cserélget. Asztalnál tányérokat váltogatni. Egymást bizonyos munkában fölváltogatni. Pénzt váltogatni. Ülőhelyét váltogatni V. ö. VÁLT. | |
* | |
| (vál-t-og-at-ás) fn. tt. váltogatás-t tb. ~ok, harm. szr. ~a Cselekvés, mely által bizonyos hasonnemüeket- vagy hasonértéküeket váltogatunk egymással; cserélgetés. V. ö. VÁLTOGAT. | |
* | |
| (vál-t-og-at-ó) mn, tt. váltogató-t. 1) Aki váltogat, cserélget. 2) Ami időszakonkint eléfordúl, majd megszünik. Váltogató láz, tünemény. 3) Növénytani ért. váltogató levelek, v. ágak, midőn az egyik levél vagy ág a szár egyik oldalán alább, másik pedig a szár másik oldalán fölebb áll, pl. a dohány növény levele; máskép: kerülgetők, mennyiben a szárat mintegy kerülgetik; ellentéte: ellenes. | |
* | |
| (vál-t-og-at-va) ih. Egymást gyakran, ismételve, többször felváltva. A lakosok váltogatva végzik az éjőri kötelességet. "A fényes levelen a levelkék, a kétsoros füzéren s virágok váltogatva állanak." (Diószegi-Fazekas. Füvészkönyv. 14. 1.) V. ö. VÁLTOGAT; VÁLTOGATÓ. | |
* | |
| (váltó-gazdaság) ösz. fn. Földmivelési gazdaság neme, midőn valamely telken bizonyos időszak leforgáse alatt évenkint másmás gazdasági növényeket termesztenek. | |
* | |
| (váltó-gerenda) ösz. fn. A háztetőn gerenda, mely egy másikba vagy több másba van eresztve. | |
* | |
| (váltó-ház) ösz. fn. 1) Ház, melyben különnemü pénzeket váltani lehet. Kereskedőház, mely váltókkal üzérkedik. | |
* | |
| (váltó-hely) ösz. fn. Hely, melyen valamit váltani, felváltani beváltani, kiváltani, elváltani lehet, vagy szokás, vagy kell. Különösen azon hely, melyben a váltó keletkezett. | |
* | |
| (váltó-hitel) ösz. fn. Hitel, mely váltólevelen alapszik. | |
* | |
| (váltó-hitelező) ösz. fn. Hitelező, ki a váltó értéke fejében a váltó tulajdonába jutott, különösebben aki váltóra adott kölcsönt. | |
* | |
| (váltó-intézvényes) l. VÁLTÓRENDELMÉNYES. | |
* | |
| (váltó-jegy) l. VÁLTÓ 2). | |
* | |
| (váltó-jegyző) ösz. fn. Váltóóvások fölvételére megbizott közhitelességü személy, ki az eddigi magyar törvény szerént a jelesb ügyvédek közöl neveztetik ki. | |
* | |
| (váltó-jog) ösz. fn. A váltóféle okmányokat tárgyazó jogok és törvények öszvege. | |
* | |
| (váltó-jogi) ösz. mn. Váltójogot illető, arra vonatkozó, annak rendszabályaiban alapuló. Váltójogi kezesség. Váltójogi eljárás, végrehajtás. Váltójogi műszó. | |
* | |
| (váltó-jogilag) ösz. ih. Váltójogra vonatkozva, arra alapítva. Váltójogilag perelni be, marasztalni el valakit. | |
* | |
| (váltó-kamat) ösz. fn. váltószerződéseknél a megállapított kamat, a lejáratig mindjárt előre le szokták vonni, vagy a váltóöszletbe betudni. A lejárat utáni késedelmi kamat, ha más szerződés nincs, száztól hat. | |
* | |
| (váltó-kelet) ösz. fn. A váltó keltének (kibocsátási évének, hónapjának és napjának) irásban kitétele. | |
* | |
| (valtó-kémlet) ösz. fn. A váltó tovább adásának vagyis küldésének azon módja, mely szerént több váltópiaczok közől az választatik, s a váltó azon keresztül küldetik tovább, a melynél kevesebb költség s veszteség forog fen. | |
* | |
| (váltó-képesség) ösz. fn. Jogosultság, hogy valaki akár váltót birhasson és ennek alapján szükség esetében a váltóadóst vagy adósokat beperelhesse, akár magát váltójogilag mint adós kötelezhesse; amaz cselekvő, emez szenvedő váltóképesség. | |
* | |
| (váltó-kereset) ösz. fn. 1) Váltókövetelés, mely beperlés végett biróság elé terjesztendő vagy már biróság elé van terjesztve. 2) Maga azon irat (váltókeresetlevél), melyen a váltókövetelés van annak módja és szabályai szerént följegyezve. | |
* | |
| (váltó-kereseti) ösz. mn. Váltókeresetre vonatkozó, azt illető. | |
* | |
| (váltó-kereskědés) ösz. fn. Kereskedés neme, melyet valaki váltóokmányok vevésével-adásával űz, különösen midőn a váltókat fizetési idejök előtt aránylagos levonással (disconto) bevásárolja; máskép: váltóüzlet. | |
* | |
| (váltó-kereskědő) ösz. fn. Személy, ki váltókkal kereskedik, üzérkedik. | |
* | |
| (váltó-kezes) ösz. fn. Aki a váltóadósságért vagyis a váltólevélnek annak idején leendő kifizetéseért jót áll, tekintettel akár a kibo-csátó, akár a forgató, akár és többnyire az elfogadó köteleztetésére; még pedig a váltókezes rendszerént készfizető is, azaz a váltókötelezettel együtt egyetemesen áll tartozásban, úgy hogy a váltótulajdonos akár őt, akár a kiért kezességet vállalt, akár egyszerre mindkettőt beperelheti és elmarasztaltathatja. | |
* | |
| (váltók-kezesség) ösz. fn. Kezeskedés vagyis jótállás valamely váltóadósért. V. ö. VÁLTÓKEZES. | |
* | |
| (váltó-kosarazás) ösz. fn. Trágyázási mód, midőn valamely szántóföldön a juhokat úgy nevezett kosár, vagy is esztrengaféle kerítés között tartogatják, hogy állóhelyeiket ganajozzák; s mennyiben ezt majd egyik, majd másik földrészen fölváltva teszik, innen,váltókosarazás' a neve. | |
* | |
| (váltó-könyv) ösz. fn. Üzérek és váltókereskedők könyve, melybe váltóüzleteiket bejegyzik. | |
* | |
| (váltó-követelés) ösz. fn. Követelés, mely váltólevelen alapszik. | |
* | |
| (váltó-kufár) ösz. fn. Megvető, gúnyos értelemben am. váltókkal nyerészkedő. | |
* | |
| (váltó-kufarság) ösz. fn. Gúnyos értelemben aprólékos váltókkal nyerészkedés. | |
* | |
| (váltó-küldény) ösz. fn. A váltónak azon neme, mely által a váltót távol helyre a rendalményes küldi, mint forgató írván nevét a váltóra; s ebben különbözik a közönséges intézvény (v. tukvány) szótól, melyben rendelményesnek azt írják, akinek számára küldetik a váltó. Használják magában a,küldény' szót is. (Rimesse.) | |
* | |
| (váltó-láz) ösz. fn. Láz, melyben a kórrohamok időnként fölváltva jelenkeznek, midőn a beteg majd lázban szenved, majd szabad tőle, milyen különösen a harmadnapos hidegláz. | |
* | |
| (váltó-le-számíto-lás) ösz. fn. Váltólevél megvétele, megvásárlása, még pedig rendszerént annak lejárata (fizetési határideje) előtt bizonyos százalék levonásával. | |
* | |
| (váltó-levél) ösz. fn. l. VÁLTÓ 3). | |
* | |
| (váltó-lovaglás). l. VÁLTÓNYARGALÁS. | |
* | |
| (váltó-másodlat) ösz. fn. A váltónak másod példánya, másodváltó. (Seconda-Wechsel.) | |
* | |
| (váltó-másolat) ösz. fn. Az eredetiről lemásolt váltó, mely lehet ismét egyszerü vagy hitelesített. Különbözik ettől a váltómásodlat. | |
* | |
| (váltó-munka) ösz. fn. A mesterembereknél valaki által megrendelt munka, különböztetésül a vásári munkától. | |
* | |
| (váltó-nyargalás) ösz. fn. Szorult helyzetben a nem szilárdul álló kereskedő azon visszaélésre vetemedik, hogy majdan lejárandó váltójának kifizetése végett ismét ujabb váltót v. váltókat bocsút ki és ad el; vagy pedig azt, akire váltót intézvényezett, megbízza, hogy szintén ő reá intézvényezzen egyet vagy többeket stb. (Wechselreiterei). Látni való hogy ezekben egyik váltó mintegy nyargal a másikon; s minthogy ezen nyargaltatások a legjobb esetben is költséggel, dijakkal, leszámitolásokkal stb. járnak, mindezek, kivált ismételt esetekben végromlásra vezethetnek. | |
* | |
| (váltó-óvás) ösz. fn. Rendszerént a váltólevél el nem fogadása vagy ki nem fizetése esetében ezen körülményekről hiteles személy (váltójegyző) által kiadott bizonyitvány a végett, hogy a váltótulajdonos viszkeresetet indithasson. | |
* | |
| (váltó-özszeg). A váltólevelekben foglalt és rendszerént mind számokkal mind betükkel kiírt pénzmennyiség. | |
* | |
| (váltó-pénz) ösz. fn: 1) l. VÁLTÓÖSSZEG. 2) l. VÁLTÓ, 4) pont alatt. | |
* | |
| (váltó-piacz) ösz. fn. Nagyobb kereskedelmi város, hol váltókkal, főképen a nemzetközi forgalom végett, rendes üzlet van folyamatban. | |
* | |
| (váltó-rendelet) l. VÁLTÓRENDTARTÁS. | |
* | |
| (váltó-rendelmény) ösz. fn. A váltólevélnek azon része, melyben az van kifejezve, kinek rendelkezésére bocsáttatott az ki. | |
* | |
| (váltó-rendelményes) ösz. fn. Azon személy, kinek részére vagyis redelkezésére bocsáttatott ki a váltó. Neveztetik váltóhitelezőnek is, de ez tágasb értelmű, mert ez lehet forgatmányos is. A ,rendelményes' szó helyesebb mint ,intézvényes' l. RENDELMÉNYES. | |
* | |
| (váltó-rend-tartás) ösz. fn. Váltójogra vonatkozó felsőbb hatósági rendeletek, melyeket a váltók kibocsátásában, elfogadásában, fizetésében stb. megtartani kell; használják e kifejezést megkülönböztetésül a váltótörvénytől, amennyiben amaz nem valamely alkotmányos törvényhozó testülettől, hanem korlátlan hatalomtól származik. V. ö. VÁLTÓTÖRVENY. | |
* | |
| (vál-t-ó-os-tag) ih. Katalin prózai legendájában am. váltva, felváltva. "Négy forgó kerekeket szereztete, es élös borotvákkal megfízeté (füzeté), kik egymás ellen váltóslag forognának." (Toldy F. kiadása. 269 1.) | |
* | |
| (váltó-szabályzat) ösz. fn. Váltólevelekre vonatkozó szabályok összege. | |
* | |
| (váltó-szabó) ösz. fn. Szabó, aki a neki általadott kelmékből bizonyos megrendelők számára, vagy általán megrendelésre készít ruhaneműeket; különböztetésül a vásári szabó-tól, ki úgy nevezett vásári munkákat az ön maga által vett kelmékből készít. | |
* | |
| (váltó-számla) ösz. fn. Kereskedői vagy váltóüzéri könyvekben a kapott v. vett és tova adott váltólevelekről vezetett számla. | |
* | |
| v. ~SZÁMOLAT, (váltó-számolás v. ~számolat) ösz. fn Számolás, mely által meghatározzák, vagyis fölvetik, mennyit ér a váltófolyam szerint bizonyos nemü pénz, vagy mily viszonyban áll egyik pénz neme a másikhoz. Jelentheti az egész- vagy részletfizetésekről vezetett jegyzéket is. Különbözik a váltóleszámitolás. | |
* | |
| (váltó-szeg) ösz. fn. Szeg, mely a cságatyút az ekerúddal öszveköti, s melyet ennek sorlyukaiba kény szerént által lehet tenni. V. ö. CSÁGATYU. | |
* | |
| (váltó-szerződés) ösz. fn. Szerződés az iránt, hogy valaki váltólevélben kőtelezi magát. | |
* | |
| (váltó-szokás) ösz. fn. Valamely váltópiaczon bevett szokás a váltófizetési határidőre nézve, mely a magyar törvény szerént lát után 14 nap. | |
* | |
| (váltó-szöglet) ösz. fn. Mértani ért. egymással szemközt álló szögletek. | |
* | |
| (váltó-táncz) ösz. fn. Táncz, melyben majd egyik, majd másik tánczol, vagy melyben a tánczos párok egymással váltakoznak. | |
* | |
| (váltó-tár) ösz. fn. l. VÁLTÓASZTAL; VÁLTÓHÁZ. | |
* | |
| (váltó-telep) ösz. fn. Ha a váltó nem az elfogadónak a váltóban kitett lakhelyén, hanem más helyen fizetendő, ez telepnek hívatik, melyben a magyar törvény szerént különösen annak neve is megemlítendő, kinél a fizetést fölvehetni. | |
* | |
| (váltó-toldat) ösz. fn. Ha a váltólevél hátiratokkal már egészen megtelt, ahhoz varrás vagy pecsételés által még egy darab papirt függesztenek, s ezt toldatnak hívják. | |
* | |
| (váltó-tőke) l. VÁLTÓÖSZSZEG. | |
* | |
| (váltó-törvény) ösz. fn. A váltókra, váltólevelekre mint okiratokra vonatkozó és az államhatalmak megosztása folytán törvény hozásra jogosított testülettől, (országgyüléstől) minden tényező hozzájárulásával szabályszerüleg alkotott törvény. | |
* | |
| (váltó-törvényi) ösz. mn. Váltótörvényre vonatkozó, azt illető, azon alapuló. Váltótörvényi eljárás, elmarasztalás. | |
* | |
| (váltó-törvénykezés) ösz. fn. Törvénykezés vagyis peres eljárás váltóügyekben. | |
* | |
| (váltó-törvény-szék) ösz. fn. Törvényszék, mely a váltóügyek iránt támadt perekben itél. | |
* | |
| (váltó-törvény-széki) ösz. mn. Váltótörvényszékre vonatkozó, ahhoz tartozó, azt illető, attól származott. Váltótörvényszéki utasitás. Váltótörvényszéki elnök, biró, jegyző, igtató, kiadó. Váltótörvényszéki itélet. | |
* | |
| (vál-t-ott) mn. tt. váltottat. Ami váltva van. Átv. ért. szine hagyott, elszigorodott. Milyen váltott vagy! (Kriza J.). | |
* | |
| (váltott-gyermek) ösz. fn. A babonások hiszeme szerint, idétlen, idomtalan, gyüge gyermek, kit, mint mesélik, ördög valamely boszorkánytól nemzett, s más gyermek helyébe csempészett. Szélesb ért. szüleitől egészen elütött korcsgyermek. | |
* | |
| (váltott-munka) ösz. fn. Megrendelésre készítet mesteremberi munka; különböztetésül a vásári munkától. V. ö. VÁLTÓSZABÓ. | |
* | |
| (váltó-ügy) ösz. fn. Váltólevelekre vonatkozó mindenféle ügy, pl. váltókibocsátás, váltóelfogadás, forgatás, váltókereset stb. | |
* | |
| (váltó-ügylet) l. VÁLTÓÜZLET. | |
* | |
| (váltó-üzér) l. VÁLTÓKERESKEDŐ. | |
* | |
| (váltó-üzlet) ösz. fn. Váltók adása vevése, kibocsátás, forgatás, elfogadás, különösen leszámitolás által, váltókkal nyerészkdés. | |
* | |
| (váltó-végre-hajtás) ösz. fn. Váltókeresetből származott birói végrehajtás. | |
* | |
| (váltó-vevés) ösz. fn. Egy vagy több váltóféle okiratnak nyerekedés végetti megvásárlása. | |
* | |
| (váltó-visz-kereset) ösz. fn. Nem a főadósok (ú. m. idegen váltóban az elfogadó, saját váltóban a kibocsátó), hanem a jótállók, úgynevezett előzők elleni viszkereset. | |
* | |
| (vál-t-oz-and-ó) mn. tt. változandó-t. A mi változásnak van kitéve; nem állandó, ami nem marad úgy, a mint jelennen van. V. ö. VÁLTOZÉKONY. | |
* | |
| (vál-t-oz-and-ó-ság) fn. tt. változandóság-ot, harm. szr. ~a. Tulajdonság, melynél fogva valami változandó, jelen állapotában nem maradandó. V. ö. VÁLTOZANDÓ. | |
* | |
| (vál-t-oz-ás) fn. tt. változás-t, tb. -ok, harm. szr. ~a. Akármily állapotnak vagy létezésnek egy más újjal történő fölcserélődése. Időváltozás, soraváltozás, szinváltozás, átváltozás, egészségváltozás, némi gyöngélkedés. Országos időváltozás. V. ö. VÁLTOZIK. | |
* | |
| (vál-t-oz-ás-i) mn. tt. változási-t, tb. ~ak. Változást illető, ahhoz tartozó, arra vonatkozó. Időváltozási előjelek. | |
* | |
| (vál-t-oz-at) fn. tt. változat-ot, harm.szr. ~a. 1) Új állapot, jelenségtünemény, mely egy másik helyett jön létre, mely azt mintegy fölváltja. 2) A zenészetben valamely alapdallamnak a hangszerhez alkalmazva müvészetibb, legalább mesterségesebb modorban eléadott módositása, mely által az eléadó különösen az illető hangszeren szerzett jártasságát akarja kitüntetni. (Variatio). 3) A régieknél eléjön ,váltság' helyett is.
"Isteneket felemeltet, Nekik teszen áldozatot, S ő bínéért változatot." Katalin Versesleg. (Toldy F. kiadása 77. 1.) | |
* | |
| (vál-t-oz-atlan) mn. tt. változatlan-t, tb. ~ok. 1) Ami bizonyos idő folyta alatt ugyanazon állapotban, mivoltában állandóan megmarad. Változatlan egészség, időjárás, szerencse. Változatlan kedély, akarat. 2) Ami szükségképen létezik, a mi lényegénél fogva mindig ugyanaz. A természetnek változatlan törvényei. Különösen, öröktől fogva létező. Az Isten változatlan. Különbözik: változhatatlan. | |
* | |
| (vál-t-oz-atlan-ság) fn. tt. változatlanság-ot, harm. szr. ~a. A létezőnek tulajdonsága, melynél fogva az változatlan állapotban marad. V. ö. VÁLTOZATLAN. | |
* | |
| (vál-t-oz-at-lan-ul) ih. Változat nélkül, ugyanazon állapotban maradva. | |
* | |
| (vál-t-oz-at-os) mn. tt. változatos-t, v. ~at, tb. ~ak. Ami más-más állapotban, alakban, jelenségekkel, működéssel, hatással mutatkozik. Különféle vegyes tárgyakból álló. A természet művei igen változatosak. | |
* | |
| (vál-t-oz-at-os-an) ih. Változatos minőségben vagy állapotban. | |
* | |
| (vál-t-oz-at-os-ság) fn. tt. változatosság-ot, harm. szr. ~a. Tulajdonság, midőn valami változatos alakban tünik elé; sokféleség, különféleség, más-más nemüség. | |
* | |
| (vál-t-oz-ék-ony) mn. tt. változékony-t, v. ~at, tb. ~ak. Ami természeténél fogva változásra hajlandó, s más-más alakban tünik föl. Változékony kedély, azaz szeszélyes. | |
* | |
| (vál-t-oz-ék-ony-ság) fn. tt. változékonyság-ot, harm. szr. ~a. Változásra hajlandó tulajdonság; állapoti mulandóság. | |
* | |
| (vál-t-oz-ék-os) mn. tt. változékos-t v. ~at, tb. ~ak. l. VÁLTOZATOS. | |
* | |
| (vál-t-oz-hat-[at]lan) mn. tt. változhatatlan-t. tb. ~ok. Amin változtatni nem lehet, nem szabad, aminek szükségkép úgy kell maradnia; amint van; ami változásnak nincs alá vetve; végképen elhatározott. Változhatatlan akarat. | |
* | |
| (vál-t-oz-hat-[at]lan-ság) fn. tt. változhatatlanság-ot, harm. szr. ~a. Tulajdonság, melynél fogva valami változhatatlan. | |
* | |
| (vál-t-oz-hat-[at]lan-ul) ih. Változhatatlan állapotban, vagy módon; szükségképen úgy maradva, amint van; végkép eltökélett, elhatározott módon. | |
* | |
| stb.: l. VÁLTOZHATATLAN: VÁLTOZHATATLANSÁG. | |
* | |
| (vál-t-oz-ik) k. m. változ-tam, ~tál, ~ott, par. ~zál. Előbbi állapota, mivolta másra fordúl, más alakban tünik elé, nem marad az, vagy olyan, ami, vagy amilyen azelőtt volt. A derüs idő borusra, a borus derüsre változik. Régi vig kedélye komorra változott. A hernyó pillangóvá változik. A világ sorsa változik, megváltozik. Betegsége után egészen elváltozott. "Változton változik" Csúzi Trombitájában am. szüntelen változik, oly alkatú mint "folyton foly, menten megy." Meg-, kiváltozni, régiesen am. magát meg-, kiváltani. Szabó Dávidnál is ,kiváltozni' am. szabadúlni, mentekezni (azaz menekedni). Eléjön 1641-ben kiadott egy bizonyságlevélben: "Egy igaz holdult embert vittek el, Fülemen Lázár nevüt negyed magával, maga változott ki 600 flor." - "Molnár György feleségét, az ki 450 forénton változott ki." (Régi Magyar Nyelveml. III. K. 362. 1.). A Nádor codexben megváltozni. "Mondd meg, ha vagyon (-e) valami kedvezés és ha megváltozhatnak (-e) kéncscsel, avagy ez világi ajándékokval." (335. 1.). Ugyane codexben "valamibe változni" am. valamivé változni (l. végül a Szótárban).
Képeztetésre hasonlók hozzá: tartozik, költözik, rejtezik hűtőzik, osztozik. | |
* | |
| (vál-t-oz-ó) mn. tt. változó-t. Általán, ami előbbi állapotát, alakját, bizonyos tulajdonságát egy másféle újjal cseréli föl, ami nem mindig azonképen létezik, mutatkozik, jelenkezik; állhatatlan; szeszélyes stb. Változó idő. Változó ünnepek, melyek nem minden évben ugyanazon időpontra esnek, p. husvét, pünköst; úrnapja. A dunai hajóvontatók nyelvén azon hely, melyen a vontató lovakat egyik partról a másikra átteszik. Komáromtól Pozsonyig sok változó van. Erdélyben: fehérnemű ú. m. üng. gatya, melyet t. i. időnként felváltva szokás viselni. | |
* | |
| (vál-t-oz-ó-ság) fn. tt. változóság-ot, harm. sz. r. ~a. Változó minőség, vagy állapot. | |
* | |
| (vál-t-oz-tat) mivelt. m. változtat-tam, ~tál, ~ott. par. változtass. Akármiféle működés, vagy erő által eszközli, hogy valami változzék. Amit meg nem lehet változtatni, azt legjobb elfeledni. (Km.). Változtass rajta. Azon lehetetlen változtatni. Néha az egyszerü ,vált' azaz ,cserél' helyett használják. Ruhát változtatni. Helyét lakását minduntalan változtatja. V. ö. VÁLTOZIK. | |
* | |
| (vál-t-oz-tat-ás) fn. tt. változtatás-t. tb. ~ok, harm. szr. ~a. Cselekvés mely által valamit, vagy valamin változtatunk; v. ö VÁLTOZTAT. | |
* | |
| (vál-t-oz-tat-hat-[at]lan) mn. tt. változtathatatlan-t. több. ~ak. Amit, vagy amin változtatni lehetetlen, vagy nem szabad, nincs erőnk; aminek szükségképen úgy kell maradnia, amint van. | |
* | |
| (vál-t-oz-vány) fn. tt. változvány-t, tb. ~ok, harm. sz. r. ~a. Minőségre vagy alakra nézve átváltozott test, anyag. Mondják különösen növényről, gyümölcsről, midőn az elvetett magból vagy mag után az eredetitől elütő más fajta növény, v. gyümölcs terem. | |
* | |
| (vál-t-ság) fn. tt. váltság-ot, harm. szr. ~a. 1) Más által akármikép letartóztatott személynek vagy jószágnak bizonyos dijért általvétele, illetőleg megszabaditása. Mit kivánsz váltságul? (Szabó D.). Innen a váltságdij, váltságbér, váltságpénz öszvetett szók. "Üdvözlégy. angyali kenyér, váltságunkért adatott bér." (Egyházi ének.) 2) Maga azon dij, vagy bér, melyet a megvaltásért adni kell. Levélváltság, zálogváltság, melyen a levelet, zálogot kiváltjuk. 3) Régiesen pl. a Nádor-codexben előjőn ,választás' jelentésében. "Ó mely igen bódogtalan váltság választani az örök ként." (107. 1.) De eléjön mai jelentésében is: "Pokolba valamely szömélyek mennek, továbbá nincsen ő nekik váltságnak reménysége... ha mind ez velág ő kéncsét érőtte adná, egy pokolbeli lelköt meg nem szabadíthatnának." (335. 1.). Továbbá ,csere' jelentésében. "Minemű váltságot től (tevél) ez napon, mert ime adaték neköm szolga az úrért." (363. 1.).
Képeztetésre olyan, mint a hasonló alakú igékből származott költség, mentség. | |
* | |
| (váltság-bér) ösz. fn. Bér, becsár, melyen más hatalmában, birtokában levő, letartóztatott személyt vagy dolgot visszaváltunk, megváltunk, megszabadítunk, legyen az pénz, vagy akármily más becsérték. | |
* | |
| (váltság-dij) l. VÁLTSÁGBÉR. | |
* | |
| (váltság-összeg) l. VÁLTSÁGPÉNZ. | |
* | |
| (váltság-pénz) ösz. fn. Váltságbér bizonyos pénzösszegben. | |
* | |
| (vált-szirmu) ösz. mn. A növénytanban olyan bokrétáról mondják, melynek szirmai semmi részben nem nőttek össze egymással pl. a szegfű bokrétájában. (Dialypetala). | |
* | |
| (vál-t-va) ih. Majd egyik, majd másik; majd most, majd máskor; majd így, majd úgy; majd pihenve, majd müködve st. Ketten egy ruhát váltva viselnek. A nőtestvérek váltva teszik a konyhai munkát. A paripákat váltva használni. V. ö. VÁLT. | |
* | |
| (vál-u) fn. tt. válu-t, tb. ~k. kicsiny. valucska. 1) Kisebb nagyobb darabfából való, öblösen kivésett, hosszukás edény, melyből a barmokat, házi madarakat stb. itatni, illetőleg etetni is szokták. Kút mellett itató válu. Juhokot sózó, abrakoló válu. Disznóválu, melyből a disznókat etetik. Madárválu a kalitkában. Tyukok és más baromfiak váluja. Malomválu. 2) Agyagból égetett, vagy kőből vésett hasonló alakú, és czélra való edény. 3) Más váluforma készület, pl. csatorna. 4) A hajósoknál Kenessey A. szerént azon födélzeti burkony, mely a bőrfával (kis bálványnyal) közegyenesen a hajó födélzetét körülfutja; s a tölgy hajókon a tető mellett jobbra, balra a hajó hosszában járdát képez; máskép: járó deszka, Komáromban; mesterdeszka. (Wassergang, Leibhölzer, Gangbord). 5) A Debreczeni Legendáskönyvben eléjön, ,árnyékszék' (latrina) jelentésében. Máskép tájdivatosan: vályu, v. váju, melyek alapfogalomban rokonok, de gyökeikre nézve csekély eltéréssel különbözők, t. i. a váló törzse vál-(ik) mennyiben egymástól elváló oldalai vannak; a váju törzse pedig váj, mert ki van vájva, azaz, vésve. Hasonló rokonságuak a válog és vájog. ,Vályu' pedig akár egyik, akár másikból módosulhatott. - Képeztetését illetőleg azon u ü képzőjü szók osztályába tartozik, melyek eredetileg igenevek, vagyis részesülők, s miután főnevekké lettek, ó ő helyett u ü- vel is ejtetnek, milyenek csikoltó csikoltú; sutó sutu: furó furu, pattantó pattantyu; szivató szivatyu; töpörtő töpörtü; seprő seprü; mér ő mérü; ütő ütü; véső vésü stb. Molnár Albertnél is - Éder kiadásában - ,válu' szinte eléjön váló alakban. Jancsovicsnál szlávul: válov. | |
* | |
| v. VÁLUCSATORNA, (válu-csatorna) ösz. fn. Váluformáju csatorna, vizvezető válu, p. mely a vizet a malomkerékre viszi. | |
* | |
| v. VÁLÚPIKK, (válu-pikk) ösz. fn. Növénynem az együttnemzők seregéből s egyenlő nősök rendéből; vaczka kopasz, csészéje két soros, a külső sor néha kevés apró pikkelyekből áll; a belsőnek levelkéi befelé válusak. (Lapsana). Fajai Diószegi-Fazekasnál: piczi, büdös, czérnaágu válupikk. | |
* | |
| l. VÁLLUS. | |
* | |
| v. VÁLÚS, (vál-n-os) mn. tt. válus-t, v. at, tb. ~ak. Váluval ellátott, vagy válu formára kivésett, alakitott. Válus kút. A növénytanban azon bemélyedésre vonatkozólag mondják, mely a levélen, vagy valamely szerven hosszában végig vonúl, mint a bunkós hajma (allium sphaerocephalum) levelén. | |
* | |
| (vál-u-oz) áth. m. váluz-tam ~tál, ~ott, par. ~z. 1) Váluval fölcserel. 2) Válu gyanánt öblösre váj, vés valamit. | |
* | |
| (vál-u-oz-ás) fn. tt. váluzás-t, tb. ~ok, harm. szr. ~a. Cselekvés midőn valamit váluznak. V. ö. VÁLÚZ. | |
* | |
| v. VÁLVÁN ,megválva' ,megválván, összetételben am. kivéve, kivévén. Pesti Gábornál is: "Kiket mind elada, ketteitől megválva." (Aesopus élete. Toldy F. kiadása 14. 1.). "Gyermektől megválván gyermekeket kivévén) megkeresztöle két negyven ezör embört." (Nádor-cod. 617. 1.). l. VÁL, VÁLIK alatt. | |
* | |
| ALSÓ~, falu, FELSŐ~, falu és puszta Gömör m.; helyr. ~Vály-ba, ~ban, ~ból. | |
* | |
| falu Abaúj és Sáros m; helyr. Valykócz-ra, ~on, ~ról. | |
* | |
| (vály-og v. váj-og v. vál-og) fn. tt. vályog-ot, harm. szr. ~a v. ~ja; ,vályok' szó tárgyesete pedig vályk-ot, s harm. sz. raggal ~a. 1) A székelyeknél agyagsár, melyet az asszonyok öszvegombolyitott darabokban télre eltesznek, hogy szükség idején vizzel föleresztve, tapaszul használják. 2) Saját módon meggyúrt agyagsárból kiszakasztott, s téglamintára alakitott és napon megszáritott épületszer, melyből tégla gyanánt falat raknak; máskép: sártégla, égetlen tégla. A kiégetett vályogból leszen a tégla. Vályogot téglát vetni. V. ö. MÓR. Kiejtési változattal: vájog. v. válog. Gyöke magyar elemzéssel: váj illetőleg vál, mennyiben vájott, s részekre választott agyagból áll. Miklosich az ugyanazon jelentésű válek szót szlováknak mondja. 3) Néhutt a palóczoknál jelent sodrófát s ez értelemben egyezik vele a német Walke, felső német Walk v. Walch és Miklosich szerént az új szláv valék. Magyar elemzéssel hasonlók hozzá: tályog, hályog, szúnyog, horog a némely mások. | |
* | |
| (vályog-fal) ösz. fn. Fal valamely épületben, keritésnél, mely vályogból van rakva. | |
* | |
| (vályog-föld) ösz. fn. Agyagföld, melyből vályogot vetnek, mely vályognak legalkalmasabb. | |
* | |
| (vályog-kemencze) ösz. fn. Kemencze, melynek falai válykokból vannak rakva. | |
* | |
| (vályog-minta) ösz. fn. Fából csinált hosszukás négyszögü minta, melylyel a meggyúrt agyagföldet kiszakasztják, s téglaformává alakitják. | |
* | |
| (vályog-mór) ösz. fn. Vályognak való s meggyúrt agyag, melyet szalmával v. polyvával is szoktak vegyítni. | |
* | |
| (vály-og-ol) önh. m. vályogol-t. Az elkészitett vályogmórt mintával kiaszakgatja. | |
* | |
| (vályog-vető) ösz. fn. Munkás, illetőleg mesterember, ki vályogokat vet, azaz, csinál. V. ö. TÉGLAVETŐ. | |
* | |
| l. VÁLYOG. | |
* | |
| l. VAJJON. | |
* | |
| l. VÁLU. | |
* | |
| fn. tt. vám-ot, harm. szr. ~ja. 1) Tartozási járandóság, vagy dij gyanánt követelt, és kiszakasztott rész bizonyos ingó vagyonból, áruból stb. Ilyen a ma is divatozó malomvám, midőn a molnár az őrlésre hozott gabonából egy részt, nevezetesen a pozsonyi mérőből egy finaknyit kivesz. 2) Azon dij, melyet a szálított jószágtól, áruktól stb. néha a személytől a határokon, hidakon, utakon stb. az államnak, vagy illető tulajdonosnak javára fizetni kell. Nem lehet kétség benne, hogy a hajdani pénzszük korban az ily vámot sokszor természetben szokták megadni; innen megvámolni valamit am. bizonyos részt kivenni, elvenni belőle. Határvám melyet bizonyos országok, tartományok határán általvitt áruktól fizetnek. Hidvám, útvám, kövezetvám, partvám, a hidak, utak, kövezetek, partok használása fejében. Tarka lótól, vemhes szamártól nem vesznek vámot. (Km. Hanem a gazdájától). Borvám, gabonavám, gyarmati áruvám. Kiviteli, behozatali vám. Fogyasztási vám. Hegyvám az az szőlőhegyi vám, mely mielőttt a szőlőváltság behozatott, némely kiváltságos helyeken a szőlőhegyektől a földesúrnak nem tizedben vagy kilenczedben, hanem évenként bizonyos állandó összegben az évi termésre tekintet nélkül fizettetett. A ,hegyvám' szó (németesen: Bergrecht) eléjön az 1405-diki I-ső törvényczikkben is, némelyek véleménye szerént ,bányavám' értelmében. Vámot vetni valamire. Vámot kérni, venni, szedni, adni, fizetni. A mit nyert a vámon, elvesztette a réven v. némelyek szerént: harminczadon. (Km.). 3) Azon hely, vagy ház, vagy hivatal, hol a vámdijt szedik. Vámhoz érni. A vámnál megállni. Kikerűlni a vámot. V. ö. HARMINCZAD.
Teljesen egyezik a persa vám szóval mely am. aes alienum, debitum; másképen: ávám v. avám, és hám v. ábám v. abám. (A v és b a persában gyakran váltakoznak pl. bán is másképen: van. Az á előtét is gyakran eléjön a persában pl. ta és á-ti am. tűz). | |
* | |
| puszta Fejér m.; helyr. Vám-ba ~ban, ~ból. | |
* | |
| (vám-alatti) ösz. mn. Amitől vámot kell fizetni. | |
* | |
| falu Krassó m.; helyr. ~Margá-n, ~ra, ~ról. | |
* | |
| (vám-át-hágás) ösz. fn. Vámnak nem fizetése vagy kisebb öszletben fizetése által a vámszabályok magsértése. | |
* | |
| (vám-atlan) mn. tt. vámatlan-t. tb. ~ok. Amitől nem kell vámot adni, fizetni. Vámatlan utak, hidak. Vámatlan szabad áruk. | |
* | |
| (vám-belyeg) ösz. fn. Bélyeg. melyet a vámhivatalban a megvámozott árúkra ragasztanak vagy az illető szállítónak adnak. | |
* | |
| (vám-bér) l. VÁMDIJ. | |
* | |
| v. ~BÉRLET, (vám-bérlés v. ~bérlet) ösz. fn. Szerződés, vagy szerződési viszony, mely által valaki bizonyos vám jövedelmét határozott dijért bérbe veszi. | |
* | |
| (vám-bérlő) ösz. mn. és fn. Aki valamely vám jövedelmeit kibérli. | |
* | |
| (vám-be-vétel) l. VÁMJÖVEDÉK. | |
* | |
| (vám-bódé) ösz. fn. Bódé a vámszedő állomáson, melyben a járandó vámdijt beszedik. | |
* | |
| (vám-czédula) ösz. fn. Czédula, melyet a vámdijat lefizető utas a vámhivataltól kap; máskép: vámjegy. | |
* | |
| (vám-díj) ösz. fn. Meghatározott pénzmennyiség, mely vám fejében fizettetik. | |
* | |
| v. ~EGYLET, (vám-egyesület v. ~egylet) ösz. fn. Több szomszéd államok egyesülete, mely bizonyos szerződésre lépett azon vámdijakra nézve, melyeket a ki- és beviteli áruktól illetékesen fizetni kell. Némethoni vámegylet. Máskép: vámszövetség.
| |
* | |
| (vám-egyleti, ösz..mn. Vámegyletre vonatkozó, azt illető, abban megállapitott. Vámegyleti mértékek. Vámegyleti államok. | |
* | |
| (vám-el-járás) l. VÁMKEZELÉS. | |
* | |
| (vám-fa) ösz. fn. A vámhivatalnál fölállitott czoborféle fa, rendesen vámfizetésre emlékeztető táblával. | |
* | |
| falu Szatmár m. helyr. ~falu-ba ~ban, ~ból. | |
* | |
| (vám-fel-ügyelő) ösz. mn. és fn. Vámtiszti személy, ki a vám kivetése és beszedése körüli eljárás fölött őrködik. | |
* | |
| (vám-fizetés) ösz. fn. Cselekvény, midőn valaki a vámilletéket megadja. | |
* | |
| (vám-fizető) ösz. mn. és fn. Aki vámot fizet, vagy akinek vámot kell fizetnie. | |
* | |
| (vám-hambár) ösz. fn. Molnárok hambára, melybe a vámgabonát töltik. | |
* | |
| (vám-ház) ösz. fn. Ház a vámhatáron, melyben a vámhivatalhoz tartozó személyek laknak, s hivatalosan működnek. | |
* | |
| (vám-hely) ösz. fn. Általán minden hely, határvonal, hol vámot szednek. | |
* | |
| (vám-hivatal) ösz. fn. 1) Vámszedéssel foglalkodó hivatal. 2) Ezen hivatalhoz tartozó személyek. 3) Épület, ház, melyben ezen személyek tisztjeiket végzik. | |
* | |
| (vám-illeteték) l. VÁMDÍJ. | |
* | |
| (vám-jegy) ösz. fn. Mindenféle jegy, pl. bélyeg, czédula, barcza, melyet bizonyitványul kap, aki a vámot lefizeté. | |
* | |
| (vám-jegyzék) ösz. fn. Sorozatos jegyzék, mely a vámfizetés alá vetett szállítási áruczikkek neveit, s az érettök járó vámdíjt magában foglalja. | |
* | |
| (vám-jegyző) ösz. fn. Vámhivatalhoz tartozó, s jegyzői kötelességet végző tiszti személy. | |
* | |
| (vám-jel) ösz. fn. A vámhivatal előtt kitüzött valamely jel, p. czobor, tábla, zászló, mely az általkelni akarókat figyelmezteti, hogy ott vámot kell fizetni. | |
* | |
| (vám-jog) ösz. fn. 1) Jog melynél fogva az állam, vagy bizonyos község, testület, vagy egyes személy vámot követelhet, és szedhet. 2) A vámjogra vonatkozó törvények, és rendeletek öszvege. | |
* | |
| (vám-jövedék) ösz. fn. Jövedék, melyet valamely vámon vesznek be. | |
* | |
| (vám-kapcsolat) ösz. fn. Kapcsolat vagy viszony vámszedési tekintetben. | |
* | |
| (vám-kerék) ösz. fn. Czölöpre, karóra tett kerék, melyet némely vámhivatalok előtt vámjelül szoktak fölállitani. | |
* | |
| (vám-kerülő) ösz. fn. Vámhivatalhoz tartozó szolga, kinek kötelessége az illető vámház környékén vigyázni, nehogy valaki a vámvonalt kikerülje, s fizetés nélkül elosonjon. | |
* | |
| (vám-kezelés) ösz. fn. A vám kivetése és bevétele körüli eljárás. | |
* | |
| (vám-ki-szabás) ösz. fn. Azon cselekvény vagy eljárás, melylyel a vámdíj mennyisége meghatároztatik. | |
* | |
| (vám-ki-vetés) l. VÁMKISZABÁS. | |
* | |
| (vám-köteles) Személy, ki vámot fizetni tartozik. A régi magyar alkotmány szerint a papság, nemesség stb. nem, volt vámköteles azaz vámmentes volt. | |
* | |
| (vám-kötelezettség) ösz. fn. Állapot, viszony, midőn valaki vámfizetésre kényszeritőleg is szorittathatik. | |
* | |
| (vám-levél) ösz. fn. A lefizetett vámról bizonyitványul adott levél. | |
* | |
| (vám-mentěs) ösz. mn. 1) Akinek saját magától, s illetőleg a hozzá tartozó társaitól, lovától, szekerétől s ezen levő vagy bármi módon magával vitt holmijától útvámot, hidvámot stb. fizetnie nem kell. 2) A személyre tekintet nélkűl jószág, áru, melyet vámdij nélkül szállítani lehet, szabad. | |
* | |
| v. ~MENTĚSIT, (vám-mentěsit) ösz. áth. Valakit v. valamit vámmentessé tesz, a vámfizetéstől fölment. | |
* | |
| v. MENTĚSITÉS, (vám-mentěsités) ösz. fn. Cselekvés, mely által a törvények, vagy illető felsőbbségek valakit v. valamit vámmentessé tesznek. | |
* | |
| (vámmentěsség) ösz. fn. Kiváltság vagy szabadalom, melynél fogva valaki akár személyében, akár magával vitt vagyonáért vámot fizetni nem tartozik. | |
* | |
| (vám-nyereség) ösz. fn. A kiviteli és behozatali vám egybevetése által a kiviteli vám részére mutatkozó nyereség. Lehet azon összeget is érteni alatta, mely a kezelés és minden költségek levonása után megmarad. | |
* | |
| (vám-ol) áth. m. vámol-t. 1) Valamely jószágból járandóságképen bizonyos részt természetben kivesz, kiszakaszt, kiválaszt, pl. a molnár az őrlésre hozott gabonából. Szélesb ért. önkényből jogtalanul, erőszakkal valamely egészből elvisz valamit. A nyomtatók megvámolták a buzagarmadát. 2) A vámféle járandóságot pénzben beszedi. | |
* | |
| (vám-ol-and-ó) mn. Vám alá tartozó, vámolni való. | |
* | |
| (vám-ol-ás) fn. tt. vámolás-t, tb. ~ok, harm. szr. ~a. 1) Vámrésznek természetben, vagy 2) vámdijnak pénzben beszedése. | |
* | |
| l. VÁMOLANDÓ. | |
* | |
| (vám-os) fn. tt. vámos-t, tb. ~ok, harm. szr. ~a. Személy ki vámot szed, vagy valamely vámjövedelmet bérben tart. Goromba mint a vámos. (Km.). Jelenthet vámhelyet is, és mint olyan több helynevek jelzője mindkét magyar hazában, mint Vámos-Attya, Vámos-Csanád, Vámos-Györk, Vámos-Mikola stb., melyek valószinüleg egykoron mint vámszedő helyek voltak. | |
* | |
| faluk Győr, Somogy, Veszprém m.; SAJÓ~, Borsod m.; helyr. Vámos-ra, ~on, ~ról. | |
* | |
| v. ATYJA falu Bereg m.; helyr. ~Atyjá-ra, ~n, ~ról. | |
* | |
| falu Vas m.; helyr. ~Család-ra, ~on, ~ról. | |
* | |
| falu Pozsony m.; helyr. ~faluba, ~ban, ~ból. | |
* | |
| falu Nógrád m.; helyr. ~falvá-ra, ~n, ~ról. | |
* | |
| falu Heves m.; helyr. ~Györk-re, ~ön, ~ről. | |
* | |
| falu Bars m.; helyr. ~Ladány-ba, ~ban, ~ból. | |
* | |
| falu Bihar m.; helyr. ~Láz-ra, ~on, ~ról. | |
* | |
| (vámos-legény) ösz. fn. A több kerekű malmokban azon legény, ki az őrlésre hozott gabonából a vámot kiveszi. | |
* | |
| falu Hont m.; helyr. - Mikolá-ra, ~n, ~ról. | |
* | |
| falu Szatmár m.; helyr. - Oroszi-ba, ~ban, ~ból. | |
* | |
| hajdúváros; helyr. ~Pércs-re ~én, ~ről. | |
* | |
| (vám-os-ság) fn. tt. vámosság-ot, harm. sz. r. ~a, Vámosi minőség v. állapot. | |
* | |
| erdélyi falu Küküllő m. helyr. ~Udvarhely-re, ~ěn, ~ről. | |
* | |
| falu Zemplén m.; helyr. ~Ujfalu-ba, ~ban, ~ból. | |
* | |
| (vám-osz-lop) l. VÁMFA. | |
* | |
| (vám-őr) l. VÁMKERÜLŐ. | |
* | |
| (vám-oz) áth. m. vámoz-tam, ~tál, ~ott, par. ~z. l. VÁMOL, 2) | |
* | |
| (vám-oz-ás) l. VÁMOLÁS. 2) | |
* | |
| (vám-pénz) ösz. fn. Pénz melyet vám fejében kell fizetni. | |
* | |
| (vám-rend) ösz. fn. Az illető felsőség, vagy hatóság által meghatározott rend, melyet a vámszedésben követni kell. | |
* | |
| (vám-rend-szer) ösz. fn. Bizonyos elvek, melyeken a vám tételeinek meghatározása és egyes tárgyakra kivetése alapszik. | |
* | |
| (vám-sorompó) ösz. fn. Sorompó a vámvonalon, melyet szabad járásra kinyitnak, vagy ha szükséges, bezárnak. | |
* | |
| (vám-szabály) ösz. fn. Megállapitott mód, eljárás a vám kivetése- és szedésében. | |
* | |
| (vám-szedés) ösz. fn. Cselekvény midőn a kiszabott vámdíj át- és bevétetik. | |
* | |
| (vám-szedő) ösz. fn. Vámhivatali tiszt, ki a vámdíjakat beszedi. Kisebb vámokon maga a vámbérlő vagy vámtulajdonos, vagy ezek megbizottja. | |
* | |
| (vám-szoba) ösz. fn. Vámhivatali szoba, melyben a vámpénzt lefizetik s beszedik. | |
* | |
| (vám-szolga) ösz. fn. Vámhivatalhoz tartozó szolga. | |
* | |
| (vám-szövetség) l. VÁMEGYESŰLET. | |
* | |
| (vám-táblam) ösz. fn. 1) Vámot jelelő tábla, némi fölirattal. 2) Tábla melyre a vámjegyzéket ragasztani szokták. | |
* | |
| (vám-táblázat) l. VÁMJEGYZÉK. | |
* | |
| (vám-terület) ösz. fn. Földterület, meddig bizonyos vámhivatal hatóság vámszedési jogát gyakorolhatja és gyakorolja. | |
* | |
| ösz. fn. Egyes megnevezett tárgy és annak vámilletéke valamely vámjegyzékben v. táblázatban. | |
* | |
| (vám-tiszt) ösz. fn. A vámhivatalhoz tartozó, s tiszti rangon levő személy. | |
* | |
| (vám-tisztség) ösz. fn. 1) Tiszti állomás, a vámhivatalnál. 2) A vámhivatalhoz tartozó tisztek testülete. | |
* | |
| (vám-törvény) ösz. fn. Minden törvény mely vámra vonatkozik. | |
* | |
| (vám-út) ösz. fn. Út mely bizonyos vámhely felé vezet, továbbá melytől útvámot kell fizetni. | |
* | |
| (vám-ügy) ösz. fn. A vámhoz, vámjoghoz a vámkötelezettséghez és vám kezeléséhez tartozó dolgok egyenként vagy öszvesen. | |
* | |
| (vám-ügyelő) ösz. fn.Vámtiszt, ki az illető vámra azaz vámhivatalra vagyis az öszszes eljárásra ügyel. | |
* | |
| (vám-veszteség) ösz. fn. Veszteség midőn a kiviteli vám a behozatalinál kevesebb; továbbá midőn a vámkezelésre és hivatatalokra fordított költségek felülmulják a bevételi összeget. V. ö. VÁMNYERESÉG. | |
* | |
| (vám-vonal) ösz. fn. A vámterület azon része, hol a vámház és vámsorompó áll, melyen aki átlép a vámszabálynak van alávetve. | |
* | |
| létige (verbum substantivum); és birtokige, s ezen utóbbi minőségben a személytelenek közé tartozik, és csak az egyes és többes harmadik személyben divik. - Mint létigét következőleg ragozzuk: Mutató mód. Jelen idő: vagyok, vagy, van v. vagyon, vagyunk, vagytok (tájdivatosan: vattok), vagynak v. vannak (tájdivatosan, pl. a székelyeknél és a régieknél is, pl. Szalay Ág. Levelestára. 14. lap.: vadnak).
Függő mult: valék, valál, vala, valánk, valátok, valának. Általános múlt: voltam, voltál, volt, voltunk, voltatok, voltak v. voltanak. Előbbi mult: voltam vala, voltál vala stb. Jövőjét lesz igétől kölcsönzi: leszek, leszesz v. léssz, lesz v. leszen stb. továbbá: lenni fogok, fogsz stb. és leendek, leendsz v. leendesz, leend stb. Kapcsoló és parancsoló módját szintén a lesz igétől kölcsönzi: legyek, légy, legyen stb. Óhajtó módban jelen: volnék, volnál, volna, volnánk, volnátok, volnának. Mult: voltam volna, voltál volna stb. Határtalan módja is a ,lesz' igéből van átvéve: lenni; régente eléjön: volni. Részesülő: való. Állapotjegyző: levén; régente eléjön: valván. Mint létige példái a jelen időben: magam vagyok, magad vagy, maga van. Ketten vagyunk, vagytok, vannak. Ott vagyunk, itt vagyunk, vagytok, vannak. Mint birtokige példái: lovam van, lovad van, lova van stb.; hangsulyozva: van lovam, van lovad stb. A személy hangsulyozásával: nekem lovam van, és nekem van lovam, neked lovad van és neked van lovad, neki lova van stb. Birtoktöbbesben lovaim, lovaid, ökreim, ökreid vannak. Van annak aki meg nem iszsza: (Km.). Múltakban: lovam vala, lovaim valának, lovam volt, lovaim voltak stb. Ellentétel, de csak a jelenben: nincs, nincsenek, is-sel: sincs, sincsenek pl. van is, nincs is; kinek társa van, ura van, kinek társa nincs, ura sincs; borom is van, söröm is van, borom sincs, söröm sincs stb. V. ö. NINCS, SINCS, SE, SEM. Sajátságos mondatok: nagyra van vele, dicsekszik, kevélykedik, rátartja magát vele, v. néha: miatta; rajta van valamin, törekszik, iparkodik; oda-van elveszett, vagy távol van; ugyan kivannak, valamely kedves állapotot nagy mértékben élveznek; ő magában is elvan, nem szorúl társra; benne van, mint zsidó a lóban, nem menekülhet; túl van rajta, átesett rajta; megvan, megtaláltam; v. kész; még fönn van, nem fekütt le; hátra van a bökkenő, következik. "En szegődetlen voltam; valamit N(agyságod) adott, avval voltam." (Levél 1554-ből. Szalay Ág. 400 m. 1.). "Ennekem N(agyságod semmit nem fizetett, hanem az mit velem tett, abban vagyok. (Ugyanott). Hogyan vagy? = hogyan érzed magad? Jól vagyok = jól érzem magam. Mennyire van Budatól Bécs? Mindennek van oka, foka. Miben van a dolog? A létigék a nyelvekben a többi igék ragozásánál rendszerént segédigekül is szolgálnak. A magyarban ily minőségben vala és volt s a ,lesz' íge után ,legyen' fordulnak elé, pl. kérél vala, kérsz vala stb. kérék vala, kérél vala stb. kértem vala, kértél vala stb. kértem volt, kértél volt stb. l. VALA, (1) alatt. A régieknél még eléjőnek más egybeállitások is, pl. kérek volt, kérél volt stb. de ezek ma nincsenek szokásban. Mint kapcsolat (copula) a jelen idő 3-ik személyeiben elmarad, pl. az ember halandó (homo est mortalis), az emberek halandók (homines sunt mortales), mint a héber és arab nyelvben is, sőt ez utóbbiban többnyire az első s 2-ik személyek is elmaradnak pl. en-et-täriku = én (vagyok) az út, entební te fiam (vagy), enná türábün ve remádün = mert mi por és hamu (vagyunk. Kollár.) A föntebbi ragozásból láttuk, hogy ezen létige (a kölcsönzött lesz igétől elgondolva) közvetlenül három gyökből áll: vagy (csak a mutató módbeli jelen időben), val (csak a függő multban) és vol; sőt minthogy a régieknél val helyett is gyakran vol áll (pl. vol-a, l. VAL), sajátlag vagy és vol gyökökből (a van jelen is úgy tekinthető, mint a vagyon összevont alakja, mongolul: bajan.) A mongolban (v ajakhang helyett rokon b-vel, mely a tankönyvek szerént néha v-nek ejtetik) mindkét gyök mint igetörzs megvan, az egyik: bai, mely szótárak után így is olvasható: baj, sőt eléjön mint a ,vagyon'-nak közelebb megfelelő, baina és baigha is (Kowalewski szerént am. a franczia est, existe, se trouve); az elsőt (baina) Bálinth Gábor kalmuk kiejtés után bänä-nek írja, mely közelebb a van-nak felel meg. A másik törzs: bol. Mindkettő teljes ragozással bír. A val, s vol-nak némely más nyelvekbeli rokonságairól l. VAL. Azonban valamennyinek gyökeleme va v. vo, melyet föltalálunk különösen mind az árja mind a föntebbi nyelvekben is, t. i. a szanszkrit nyelvben bhú, a zend, persa nyelvekben bú, az ékiratokban bu (Vullers, Bopp). Ide sorolja Bopp a latin fo-re fu-i, fu-turul, a görög fu-w, u-fe, a régi német bi-m (mai német bi-n), lithván bú-ti (esse), szláv bü-ti stb. szók törzseit is. A persában olvassuk bud va nábud = lét és nem lét; vagyon (régiesen csak: vagy) és szegénység (esse et non esse; divitiae et paupertas. Vullers). A mongolban a föntebbieknek megfelelőleg eléjön egy harmadik létigetörzs: bü, mely már nem bír teljes ragozással, s ezzel egyezik a mandsu bi. Figyelmet érdemel még, hogy a mongolban és mandsuban az ajak- mint előhang elhagyásával, egyedül az önhangzó is létige gyöke ú. m. a mongolban a, a mandsuban o, innen a mongolban a-mui, a mandsuban o-mbi am. vagyok, vagy, van, vagyunk, vagytok, vagynak (t. i. ezen nyelvekben a személynévmások nem olvadnak össze az igével). A mongolban mui, fenhangu ragozásban müi, s a mandsuban mbi az igeragozásban a jelen idő képzőji. A mui s műi minden hihetőséggel egy a büi (= vagyok) segédigével; mely másképen, pl. Kowalewski Szótárában: bui (franczia értelmezéssel: jesuis, tu est, il est, nous sommes, vous ętes, ils sont; 2, l' ętre, entité, existence; celui qui est, celui qui existe); a mandsuban is a bi utóhang maga a bi s létige, és az m alkalmasint a határtalan mód me képzőjével azonos; egyébiránt ezek mindkét nyelvben, miként az imént érintők, a jelen idő képzőji pl. a mongolban szünö müi = szünöm, szűnöl, szűnik stb. (szó szerént am. szünő vagyok, szünő vagy stb.) a mandsuban: ili-mbi = állok, állsz, áll stb. (szó szerént: álló vagyok, álló vagy stb.). Ennél fogva a föntebbi a-mui és o-moi is körülbelül ezt teszi: létező vagyok. Révay is Neumann után azt tartja, (Elaboratior Gramm. Hung. 564. 837, és követk. lapokon) hogy a héber és chaldaeai hává v. hájá (fuit, exstitit) eredetileg (?) egyszerűen va és ja s végül hehentéssel: vah, jah, Vater alakjai (hávaj, hájaj) után indulva pedig (a há elhagyásával) vaj, jaj volt. Ő aztán ezen vaj-ból származtatja a magyar vagy, val, vol gyököket, rokonitván több más nyelvekbeli törzsekkel is (l. VAL), kivévén a mongol és mandsu törzseket, melyeket ő nem ismert, s ma sem sokan ismernek, nemcsak nálunk, hanem másutt is. | |
* | |
| elvont törzs, l. VÁNY. | |
* | |
| magas hangon: ~VÉN, (va-an, ve-en) állapotjegyző, határozói minőségben; körülírható midőn, minthogy, miután, és kötszókkal (az utolsó néha elül, néha utól jön) s az illető ige mutató módjával (jelenben, multban, vagy jövőben is). Bármely eredeti magyar művet vegyünk kezünkbe, számtalan példát fognak találni, pl. a Sajószentpéteriek végezésében (Magy. Nyelveml. II. Kötet): "Ha valaki szerémi avagy somogyi borokat vehet valahol... tartsa Kisasszony napjáig, melly nap beteljesedvén (midőn beteljesedik) kikezdhesse." Mikes K. Leveleiben: "A fejedelem elbucsúzván a hámtól (khántól), mi is megköszönvén csak főintéssel ő tatárságoknak jóakaratjokat, a szállásra menénk." (Miután a fejedelem elbúcsúzott a khántól stb. II. levél.), "Urunk meg akarta látni a császárt, aki is Drinápolyból érkezvén (érkezett és) nagy pompával ment bé a városban." (XX-ik levél).
Mert a hadakozást nem tudván (nem tudja és) attól irtózik" (XXVIII. Levél). "Azt jól tudja talám ked, hogy ki követje cselekedte aztot, hogy Bercsényi Pérából kiköltözködjék addig, amig oda érkezik, nem akarván (minthogy nem akar) véle egy városban lakni" stb. A nép nyelve inkább a körülirásokat kedveli. A latinból magyarított munkákban még sokkal több a kérdéses állapotjegyző, pl. a Müncheni codexet találomra kinyitván Máté XVIII. fejezetének mindjárt elején olvassuk: "Az időben vépének (lépének) Jézushoz ő tanéjtványi mondván" (és mondának). Egyébiránt e codexben va ve ragú részesülő helyett is sokszor a ván vén ragú állapotjegyzőket találjuk, pl. mondván vagyon (Máté V.); adván vagyon (Máté XIII.), látá mennyeket megnyitván (vidit coelos apertos. Mark. I.); jövének sietvén (Lukács II.); írván vagyon (Lukács. VII.); ezek helyett mondva vagyon, adva vagyon, látá mennyeket megnyitva, jövének sietve, irva vagyon. Ugyanez áll több régi nyelvemlékekre nézve is. Nincs példa nélkül hogy e képzö a mult alakhoz is járul pl. ebben akartván. "Magam dolgát az mi nézi, akartván nem igyekeztem semmibe exorbitálnom." (Gr. Eszterházy M. nádor levele Sennyei István cancellárhoz. 1631-ben. Ma is mondjuk: kész akartva). | |
* | |
| (van-al) elavult ige, a van igének származéka s annyit tesz, mint folytonosan létezik; vagy birtokában van valaminek. A Müncheni codexben betü szerinti forditással a latin bene habebunt értelmében am. meggyógyul. "Betegekre vetik kezeket és megvanalnak". Ebből alakult át csekély öszvehuzással és hasonulással a régies vall (= van-al, van-l); l. VALL. | |
* | |
| falu Vas m. helyr. Vancsavész-re, ~ěn, ~ről. | |
* | |
| falu Máramaros m. helyr. falu-ba, ~ban, ~ból. | |
* | |
| falu Bihar m. helyr. Váncsod-ra, ~on, ~ról. | |
* | |
| l. VÁNSZORODÁS; VÁNSZORODIK. | |
* | |
| l. VÁNSZORGÁS; VÁNSZOROG. | |
* | |
| (vány-da) mn. tt. vándá-t. Elaszott; sovány testű, nyomorék. Elemzését illetőleg l. VÁNY, elvont gyök. Szokottabban: vanyiga. | |
* | |
| mn. és fn. tt. vándor-t, tb. ~ok. Idegen földön ideoda utazó, ideiglen majd itt, majd ott tartozkódó, lakhelyét váltogató, költözködő. Vándor czigányok, drótos tólok, szinészek, zenészek. Vándor madarak. Különösen ki bizonyos mesterségi gyakorlat végett másmás városokba, országokba utazik: Vándor szabólegények. Átvitt értelemben jejelenti az embert a földi életben.
"Kidől; s más vándor lép üres nyomára, S az esti szellő játszva leng porára." Kisfaludy K. (Az Élet Korai). Egyezik a német Wanderer, wandernd szókkal. A német wandern és wandeln gyakorlatos jelentésüek s az előbbit Adelung a v előtét elhagyásával az olasz andare és svéd andra, máskép szintén v-vel vandra (gehen) szókkal egyezteti. Heyse mindkettőt a wenden szóval hozza viszonyba, a mennyiben a want törzset (a régi felső-német wantal szóban) ,wenden' szóval értelmezi. | |
* | |
| (vándor-bot) ösz. fn. A vándornak útravaló botja. Átv. gyalog utazás. Vándorbotot fogni am. gyalogutazásra indulni. | |
* | |
| (vándor-egér) ösz. fn. Egerek melyek bizonyos évszakokban más éghajlat alá, vagy tartományba költöznek. | |
* | |
| (vándor-élet) ösz. fn. Élet neme, midőn valakinek különösen valamely népségnek állandó lakhelye, telepe nincsen, hanem hol ide hol oda költözködik. V. ö. VÁNDORNÉP. Átv. ért. jelenti az emberi életet. V. ö. VÁNDOR. | |
* | |
| (vándor-év) ösz. fn. A mesterembereknél azon év, vagy évek, melyeket mesterségi gyakorlat végett idegen helyeken töltenek vagy töltöttek. | |
* | |
| (vándor-galamb) ösz. fn. Vadgalambok Éjszak-Amerikában, melyek felhőket képező sürü csapatokban költözködnek. (Columba migratoria). | |
* | |
| (vándor-hangya) ösz. fn. Egy helyről más helyre költözködő hangya, vagyis hangyasereg. | |
* | |
| (vándor-hernyó) ösz. fn. Hernyók neme, melyek seregesen költözködnek helyről helyre. | |
* | |
| (vándor-ka) fn. tt. vándorkát. Szárnyfödeles féregnem, melynek lelógó feje állkapcsos, tapogató szarvai szőrösek, melle hosszu, benyomott, s négy öszvebonyolított szárnya van. (Mantis) | |
* | |
| (vándor-könyv) ösz. fn. A vándorló mester legényeknek az illető hatóságtól vagy czéhtől adott könyv, melybe neveik, mesterségők, kiknél és hol dolgoztak stb. följegyezvék. | |
* | |
| (vándor-köpeny) ösz. fn. Utazásra alkalmas kivált vízhatlan kelméből készített köpeny. | |
* | |
| (vándor-ol-ás) fn. tt. vándorlás-t, tb. ~ok, harm. szr. ~a 1) Általán, költözködés helyről helyre, idegen földön utazás; ideoda bolygás. 2) Kézmivesek utazása mesterség gyakorlása végett. | |
* | |
| (vándor-ol-ó) mn. tt. vándorló-t, Aki vándorolt helyről helyre utazik, költözik, különösen, hogy bizonyos mesterségben gyakorolja magát. Vándorló legények. V. ö. VÁNDOR. | |
* | |
| (vándorló-könyv) l. VÁNDORKÖNYV. | |
* | |
| (vándorló-legény) ösz. fn. Mesterlegény, ki gyakorlat végett vándorol. | |
* | |
| ösz. fn. Így hivják mind azon madárnemeket, melyek évszakonként másmás éghajlat alá, különösen öszszel melegebb tájakra költöznek, pl a fecskék, gólyák, vadludak stb. Átv. ért. ki lakhelyét változtatni szereti. | |
* | |
| ösz. fn. Pásztorkodó, legeltető nép, melynek, minthogy a földmiveléssel nem foglalkodik, állandó tanyája, telepe nincsen, hanem minden vagyonával, mely leginkább barmokból, sátrakból áll, majd ide, majd oda költözik; s göröglatinosan nomádnépnek hívatik, ezen görög szótól: nomas (= legeltetve ide s tova járókelő) ez pedig nomh (= legelő), ez ismét nemw (= legeltetek) szótól ered. | |
* | |
| (vándor-ol) önh. m. vándorol-t, v. vándorlott, htn. ~ni, v. vándorlani. 1) Általán, folytonosan úton van, ideoda költözik; csavarog. 2) Különösen, bizonyos mesterség gyakorlása és ügyesség szerzése végett idegen helyeken, tartományokban, s illető műhelyekben megfordúl s dolgozik: Népnyelven öszvehúzva: vándol, mint a népdalban: Egy szegény legény vándolni készül, de nincsen kenyere. | |
* | |
| (vándor-pálya) l. VÁNDORÚT. | |
* | |
| (vándor-ruha) ösz. fn. Kényelmes pongyolaféle, sajátságos szabásu ruha, milyet az utasok, vándorlegények viselnek. | |
* | |
| (vándor-sáska) ösz. fn. Legnagyobb sáskanem, mely az eget felhő gyanánt boritó csapatokban helyről helyre költözik, s a mezőket, vetéseket elpusztítja. V. ö. SÁSKA. | |
* | |
| (vándor-sólyom) Nemes sólyomfaj, mely vándorolni szokott. (Falco gentilis.) | |
* | |
| (vándor-út) ösz. fn. A vándorlónak maga vagy mások által kitűzött útja, melyet bejárni akar, vagy már bejárt. | |
* | |
| falu Vas m.; helyr. Vancsá-ra, ~n, ~ról. | |
* | |
| falu Nyitra m.; helyr. Vanigá-ra, ~n, ~ról. | |
* | |
| fn. tt. vanill-t. tb. ~ok; máskép vanilla, vanília, tt. vanillát, vaníliát. Az igazi vanill (vanilla aromatica v. epidendron vanilla) indiai felfutó növény, a fák körül 18-20 lábnyira is feltekergőzik; hüvelyeiben teremnek azon igen apró fényes, fekete, balzsamillatu, s izgató erejü magocskák, melyeketv leginkább csokoládéba használnak. A köz életben nálunk igy neveztetik az amérikai kunkor (heliotropium peruvianum v. odoratum), kékes fejét és vanilia illatú virág csoportokkal, télen csak melegházban, de nyáron a szabadban is tenyészik. | |
* | |
| fn. tt. vánkos t, tb. ~ok, harm. szr. ~a. 1) Általán valamely szövetből, vagy bőrből, különféle alakban, és nagyságban öszvevarrott öblös mű, melynek ürét holmivel, pl. tollal, pöhölylyel, szőrrel, csöpüvel stb. megtöltik, s bizonyos támaszul, talapul stb. használják; máskép: párna. Fej alá való vánkos, ez néhutt máskép: fejal, v. fejaly v. - alj. másutt: féval v. ~alj. Nyitra völgyében: fejel. Ablakvánkos; pamlagvánkos; oltárvánkos; óravánkos; kocsivánkos; varróvánkos; térdeplővánkos, székvánkos. Selyem vánkos, bőr vánkos, vászon vánkos. Vánkosra hajtani a fejét. Vánkoson ülni. Vánkosra dőlni, könyökölni. 2) Átv. vánkoshoz némileg hasonló alap vagy támasz fából, kőből stb. melyre valamit fektetnek p. az épitésben azon tönkök a ház tetőzetén, melyekre a gerendákat fektetik; a szekérben a rakoncza talapja stb. A növénytanban a vaczok feldudorodott teteje, melyen aztán a virágrészek fejlenek ki (torus).
Élnek e szóval a szlávok is különösen Miklosich szerént vanjku, vánku alakban, de ő maga is a szlávban idegen szónak tartja. Jancsovicsnál szlávul másképen: poduska, v. podhlavňicza, az az, fejal. Mi magyar elemzését illeti, mennyiben a vánkos tulajd. ért. véve valami kitömöttet, puffadtat jelent, rokonok hozzá törzsben: pánkó és fánk, mint puffadt és töltelékes sütemények, s távolabbról azon ajakgyökhangú szók, melyekben a fuvás és puffadtság alapfogalma rejlik, mint: poh, pofa, pöffed, puffad, fú stb. | |
* | |
| v. ~ALY (vánkos-alj v. ~aly) ösz. fn. Növénynem a lopvanőszők seregéből, s a leveles mohok közől; tokja kúpos, vánkoson ül; szája karimáján négy pár fog; himvirágai ugyanazon tövön vagy gomba- vagy csillagformák. (Splachnum) | |
* | |
| (vánkos-fa) ösz. fn. A szoba padló alatt elnyúló gerenda, melyre a deszkákat szegezik. | |
* | |
| (vánkos-héj) ösz. fn. A vánkosnak, különösen az ágybelinek felső héja, melyet tisztitás végett időnként lehúzni szoktak. Németesen túl a Dunán némely tájakon: vánkoscziha. | |
* | |
| (vánkos-ka) kics. fn. tt. vánkos-kát. Kicsi vánkos. | |
* | |
| (vánkos-os) mn. tt. vánkosos-t, v. at, tb. ~ak. Vánkossal ellátott, fölszerelt. Vánkosos ágy, pamlag, ablak, szék, kocsiülés. V. ö. VÁNKOS. | |
* | |
| (vánkos-szék) ösz. fn. Vánkossal ellátott szék. | |
* | |
| (vánkos-tag) ösz. fn. Az épitésben azon fekirányban lerakott tetőzeti tönkök, melyekre a gerendákat fektetik. | |
* | |
| hevesmegyei tájszó tt. vannát; l. VINDÖL. | |
* | |
| (ván-osz-or-i) mn. tt. vánszori-t, tb. ~k v. ~ak. A székelyeknél am. vánszorgó, sinlődő, beteges. | |
* | |
| (ván-osz-or-og-ás) fn. tt: vánszorgás-t, tb. ~ok, harm. szr. ~a. Sinlődő nyavalygás, testi fonnyadás. V. ö. VÁNSZOROG. | |
* | |
| (ván-osz-or-od-ik) k. m. vánszorod-tam, ~tál, ~ott. Sinlődő, nyavalygó módjára mozdúl. Nagy nehezen fölvánszorodott. Elvánszorodott. V. ö. VÁNY, fn. | |
* | |
| (ván-osz-or-og) gyak. önh. mult. ~tam, ~tál, vánszorgott, htn. ~ni. v. vánszorgani. Sinlődik, nyavalyog, testében fonnyad, aszik; továbbá, gyöngélkedő betegkint nehezen, fáradtan, lankadtan, alig mozog. V. ö. VÁNY, fn. | |
* | |
| elvont gyöke vanyalít, venyiga szóknak. Egyezik vány törzszsel. | |
* | |
| v. VÁN, elvont törzs, melynek két különnemű, de alapfogalomban némileg egyező származékai vannak: a) Melyek az állati test fonnyadó, száradó, sinlődő állapotát fejezik ki, u. m. ványad, ványadt, vánszorog, vánszorodik; a törzsben rövid őnhangzóval: venyiga. b) Melyek holmi bozontos, kóczos szövetek dömöczkölésére, illetőleg koptatására vonatkoznak, u. m. ványol, ványoló, ványolódik stb. Az első jelentésben vett vány-ból osz képzővel lett ványosz, s ebből ványosz-ol, ványszol, mint unoszol unszol, vonoszol vonszol, s keményebb hangon ványszor s innen ványszorog, ványszorodik, vagy lágyitás nélkül és közösebb szokás szerint vánszorog, vánszorodik. Mennyiben a vány testi fogyatkozásra, aszásra vonatkozik, egyezik vele azon fony v. fonny, melyből a fonnyad, fonnyaszt szók származtak. A második jelentésü vány, ványol abban egyezik vele, hogy a ványolóban, azaz, kallóban az illető szövet szintén elébbi terjedelméből veszt, midőn tömöttebbé, összevonttá leszen, hogy továbbá bozontos, kóczos részei elhullanak, honnan a ruháról, s más nemű testekről mondjuk, hogy elványolódnak, vagy elkallódnak, midőn kopnak s vékonyabbakká lesznek, vagy épen lassankint szétmállanak. Szanszkrit nyelven van am. Ferire, laedere. Budenz J. szerént a finnben: vanilta-, az észtben: vanuta, a lívben vant-am. ványolni. | |
* | |
| vékonyhangon ~VÉNY, névképző, p. indít-vány, kele-vény, l. Előbeszéd 143. 1. és ~MÁNY, ~MÉNY. | |
* | |
| ALSÓ~, FELSŐ~, puszták Pest m. DÉVA~, m. város Heves m:; helyr. Ványá-ra, ~n, ~ról. | |
* | |
| (vány-ad) önh. m. ványadt. Testében bágyad, fonnyad, szinében sápad, pl. valamely belső betegség, vagy fárasztó munka, vagy korhelység stb. miatt. Különösebben a székelyeknél divatos szó. V. ö. VÁNY. | |
* | |
| (vány-ad-ás) fn. tt. ványadás-t, tb. ~ok, harm. szr. ~a. Bágyadás, fonnyadás, sinlődés, nyavalygás. | |
* | |
| (vány-ad-ság) fn. tt. ványadság-ot, harm. sz. ~a. Bágyadt, beteges, fonnyadt állapot v. minőség. | |
* | |
| (vány-ad-t) mn. tt. ványadt-at. Sápadt, bágyadt, fonnyadt, beteges, mintegy elványolt, elkopott. | |
* | |
| (vány-ad-t-an) ih. Bágyadt, fonnyadt állapotban. | |
* | |
| (vány-ad-t-ság) l. VÁNYADSÁG. | |
* | |
| (vany-al-ít) áth. m. vanyalit-ott. htn. ~ni v. ~ani, par. ~s. Kriza J. szerént a székelyeknél: "hirtelenében (könnyedén, felületesen) készitni valamit, pl. ha egy szegényebb gazda némi díb-dáb kertelést készített, mondják: vanyalított. Igy a gazdasszonyok is mondják: egy kis vacsorát vanyalittok." A Tisza vidékén sem ismeretlen szó. Rokon hozzá a székelyeknél mind törzshangokban, mind jelentésben: pónyál; és Szabó Elek szerént fányol. | |
* | |
| (vany-al-ít-ás) fn. tt. vanyalitás-t, tb. ~ok, harm. sz. r. ~a. Valaminek hirtelenében, könnyedén készitése. V. ö. VANYALÍT. | |
* | |
| falu Nógrád m.; helyr. Vanyarcz-ra, ~on, ~ról. | |
* | |
| (vány-h-ad); VÁNYHADÁS, (vány-h-ad-ás) l. VÁNYAD; VÁNYADÁS. | |
* | |
| (vany-ig-a) mn. tt. vanyigát. Sovány, nyomorúlt, hitvány, nyuzga. Kriza Jánosnál gyáva, gyenge mint a venyige. Vanyiga gyerek, ember. Törzse azonos a vány törzszsel, mely vanyalít-nál is rövidülve jön elé. V. ö. VÁNY. Képeztetésre hasonlók hozzá: nyafiga, guriga, taliga, melyekben a gyakorlatos igeképző og kicsinző ig-re változott, s eredetileg: nyafogó, gurogó, tologó, tehát ványogó. | |
* | |
| Nápicz nembeli növényfaj; bugája széljelberzedt görbegurba ágakkal; ondója tövön pelyhes és kalászos; izékje fölül leveletlen; levelei hajszál formák. (Aira flexuosa; némelyek szerént: avena fl.). | |
* | |
| (vány-ol) áth. m. ványol-t. 1) A gyapjuszövetet, zeke- s harisnyaposztót úgy nevezett ványolómalomban, vagyis kallóban beavatja, öszveveri, s megtisztitja. Mit a Tájszótár Incze József után így ir le: "Mikor a zekeposztót megszövik, elküldik a malomba, hol feltürve, vízzel tele váluba teszik, erre, mint a kásatörő kés olyan bot jár rendre, melyeket a víz hajt s minthogy ezen botok csapanólag esnek a posztóra, azt nemcsak összeverik s avatják, hanem a váluban forgatják is; az ilyen malom ványolónak neveztetik." 2) A ruhát viselés által koptatja. V. ö. VÁNY; VANYALÍT. | |
* | |
| falu Veszprém m. helyr. Vanyolá-ra, ~n, ~ról. | |
* | |
| (vány-ol-ás) fn. tt. ványolás-t, tb. ~ok, harm. szr. ~a. A szövésből nyersen kijött posztónak, szűrnek kallóban elkészitése. | |
* | |
| (vány-ol-ó) mn. és fn: 1) Aki ványol; v. amivel ványolnak. 2) Kalló malom. V. ö. VÁNYOL. | |
* | |
| (vány-ol-ó-od-ás) fn. tt. ványolódás-t, tb. ~ok, harm. szr. ~a. Holmi ruhaneműeknek viselés, hordozás általi kopása, elkallódása, elnyüvése. | |
* | |
| (vány-ol-ó-od-ik) belsz. m. ványolód-tam, ~tál, ~ott. Viselés által kopik, mállik, kallódik. V. ö. VÁNY, VÁNYOL. | |
* | |
| (ványoló-malom) l. KALLÓ | |
* | |
| falu Árva m.; helyr. Ványovká-ra, ~n, ~ról. | |
* | |
| (váp-a) fn. tt. vápát. 1) Láp, v. lápa, lápos hely, azaz, mocsáros lapály, vizállás, tócsa, fertő (Szabó D.). 2) Gödör, mélyedés, homorú szöget képező hajlás. Vápahupa, völgydomb, hegyvölgy, néhutt máskép: hápahupa, hátahupa, hátahoporja, Lugossynál: hépe-hupa, a székelyeknél: vápa-kotya, is. Térd vápája, hajlása. Vápa a bányában, árok forma mélyedés. - Miklosich szerént vapa ,stagnum' jelentésben régi szláv. Azonban ,lápa' nála nem jön elé, pedig e két szó a magyarban azonos mert az l és v hangok benne úgy váltakoznak, mint lép és vép, lék és vék, láz és váz szókban. | |
* | |
| (vápa-hupa) ikeritett fn. l. VÁPA alatt. | |
* | |
| (vápa-hupás) ikerített mn. l. HÁPAHUPÁS. | |
* | |
| (vápa-kotyás) ösz. mn. A székelyeknél am. vápahupás v. hápahupás. | |
* | |
| (váp-a-as) mn. tt. vápás-t, v. ~at, tb. ~ak. 1) Lápos, mocsáros. Vápás vidék, térség. 2) Gödrös, völgyes, homorú. V. ö. VÁPA. | |
* | |
| fn. tt. var-at, harm. szr. ~a. Kéregféle héj, vagy hártya, mely a hegedő seben vagy fölfakadt daganaton, kelésen képződik; továbbá azon hoportos héj, mely a rühes, koszos bőrt takarja, vagy mely a fejbőrön fejlik ki, ez néhutt: hompora. Szabó Dávidnál: túr, kosz. A székelyeknél jelent rühöt is. V. ö. ÓLTVAR, POKOLVAR, RÜH. Mandsu nyelven: valu (Geschwür, az u oly utóhang mint baturu (= bátor) szóban; továbbá gyökre nézve egyeznek vele az arab barasz v. berasz (Aussatz), a latin verruca, porrígo, s a német Borke. Budenz J. felhozza mint rokont az erza-mordvinban és votjákban az ur (= kelés) szót. Mennyiben a var száradt állapotban porhanyóvá lesz, egyezik vele a por, purha, s erre látszik vonatkozni a hompor v. hompora is, azaz om-por, omló por, mely leginkább a kis gyermekek fejét szokta belepni. Lugossy J. bőr szóval hozza párhuzamba. | |
* | |
| önh. és áth. m. várt. Azon okból, hogy valamely idő lefolyta alatt bizonyos tárgyra vonatkozó kíváncsisága teljesedni, vagyis valami történni fog, kedélyét függőben tartja, illetőleg az esendőség bekövetkezteig bizonyos időt mulaszt, halaszt, elfolyni enged. A várás fogalmában háromféle dolog rejlik: a) valamely esendőség függő állapota; b) ezen esendőségre irányzott folytonos figyelem, és kiváncsiság; s c) határozott vagy határozatlan tartósságu időhaladék. A várásnak okozója: vágy, kiváncsiság; végoka: érkezés, megjövés, teljesedés, s ezeknek ellentétei: késés, elmaradás. A várás minden eshetőségre kiterjed, ami teljesedése által a kedélyt akár kedvesen, akár kedvetlenül lepi meg. Örömmel, szivesen, vágyva, kiváncsilag, csendesen várni valakit. Várton vár, várván vár valakit vagy valamit am. fölöttébb, nagyon, igen nagy vágyódással vár. Mint bizonyost, elmaradhatatlant várni valamit. Félelem, remegés között, szomorúan, leverten várni a fenyegető csapást, az itéletet, a büntetést. Halálát minden órában várják. Ide, oda várni valakit. Előbb ott, azután ítt vártalak. Haza várni, visszavárni az elutaztakat. Vendégeket várni. Hivatalt, jutalmat, örök üdvösséget várni am. ohajtani, kivánni, reményleni. Bevárni a dolog végét. A gyülekező társakat öszvevárni. A mely szekér meg nem vár, az után nem kell futni. (Km.). Időszakra vonatkozólag: reggeltől estig, több napig, hónapokig, évekig várni. Sokáig várni. Várt leány (aki várt) várat nyer. (Km.). Ne várjuk azt, mig fejünk felett elcsapnak a veszélyek habjai." (Palóczy l. az 1840. apr. 23-diki országos ülésben). Mondjuk nehézkes nőről is, hogy váróban v. várandóban van, midőn szülési ideje közeledik. Főlható ragu viszonynévvel: valakire várni, érkezését figyelemmel, kiváncsian lesni; valamire várni: teljesedését lesni. Jobb időre várni. Sorára várni, várj sorodra. Fölcseréltetik néhutt les igével. Már régen lesem őt, még sem jő. Eluntam őt lesni. - Távolító ragu viszonynévvel, bizonyos személytől, vagy dologtól remélt, kiván valamit. Tőle sokat várhatunk. Sorsomat a jövőtől várom. Pénzt várok atyámtól. Ettől keveset várhatsz. Időtől kell várni, tanácsra hallgatni. (Km.).
Mennyiben a várás a kedélynek folytonos kiváncsiságában áll, úgy vélekedünk, hogy alapfogalomban és hangban azon kedélyszókkal rokon, melyek vágyat, kivánást fejeznek ki, mint: vágy vaj, vajh, vah, ah, áh, tehát elemezve, a vah v. vá indulathangot vévén alapul, melyből ,vágy' is származik, r képzővel: vár, mint sí sir; tá tár; té tér; szu szúr; s l képzővel; dú dúl; hű hűl; stb. Igy keletkezik indulat hangokból az esengő várásra, kivánságra vonatkozó vágy szón kivül: ohajt, ahít, és az űző haj! -ból származott hajt. Lugosasy J. az őr szóval hozza párhuzamba. Hasonlók hozzá a német harren és warten. Amazt Adelung a franczia garder, s olasz gvardia, emezt a latin durat és haeret szókkal rokonitja. Annyi igaz, hogy a várás némi figyelemmel, vigyázattal és leséssel jár; de azt sem tagadhatni, hogy a lesésnek eredeti, első indoka bizonyos vágy, vagy kiváncsiság, vagyis mielőtt lesni indulnánk valamit előbb vágynak, kiváncsiságnak kell felébrednie bennünk. Budenz J. szerént lapp nyelven vuorde, finn lapp nyelven vuordde-, vogul nyelven: űrkat- am várni, várakozni; déli vogul nyelven uor am. őrizni mordvin nyelven vara, erza mordvin nyelven vara-varča- am. megnézni. | |
* | |
| fn. tt. vár-t at, tb. ~ak, harm. szr. ~a. 1) Magasabb helyre, nevezetesen hegyoromra rakott, s erődített építmény, vagy több épületből álló védhely, az ellenség megtámadásai ellen. Sziklavár, hegyi vár. Ilyenek a hazánk hegyes vidékein jobbára már romladozott számos várak. 2) Hasonló czélból akár magasb helyen, akár sik földön épített erőség, vagyis falakkal, bástyákkal, vizárkokkal stb. keritett, vagy ha jelenleg nincs is keritve, de régebben kerítve volt helyiség. Földvár, Sárvár, Vízvár, Óvár, Újvár stb. S ily összetételben számos helyneveket alkot, mint Csákvár, Daruvár, Fejérvár, Ikervár, Kapusvár, Kapuvár, Oroszvár, Sárvár, Szigetvár, Ungvár, Vasvár stb. 3) Nagyobbszerü mérvben épitett, s fényesb és erősebb alkotmányu, fejedelmi lakúl, avagy fejedelmi és állami czélokra szolgáló erőditmény. Császári királyi vár. Mennyiben némely várak bizonyos helységek, illetőleg városok kebelében vagy mellett épültek, a vár szót inkább személyragozni szokták: Buda vára, néha, kivált költői nyelven; Budavár.
"És ujra nagy lesz egykor a magyar, És ujra fényes ősi Budavár." Jókai M. Arad vára, Munkács vára, Komárom vára, különösen ha személyről neveztetik, egy szóvá olvad: Leopoldvára, Pétervára. Bélavára. Még általában némely nevezetek és kifejezések: az erődített helynek magasabb része fellegvár. Más részei lehetnek: alsó vár, felső vár, külső vár, belső vár. Várat víni, ostromolni, körülvenni, megszállani, megvenni, (némely vidéken: bevenni). Várból kirohanni. Azé a vár, kié a mező. (Km.). Baj egyedűl a várban bízni, nem katonáiban. (Km.). Könnyű oly várat védni, melyet nem vínak. (Km.). Szóból várat. (Km.). 4) Átv. ért. jelent védelmet, ótalmat, biztositást. Isten a mi erős várunk. - Tréfásan: fellegvár v. felső vár am. fej. Kiszöktek a felső várból; v. üres a fellegvár, v. felső vár, nincs otthon a gazda (km. Elvesztette az eszét). Bevették a felső várat, azaz részeg. Légvár, képzelt remények, tervek. Légvárakat építeni. A rokonságok közt legközelebb áll hozzá a persa bár (arx, aula regia, továbbá báru (arx, castellum); a héber-ben eléjön bíráh, melyről Simon szótára azt mondja: "videtur persicae originis." A v és b egymással könnyen fölcseréltetnek, mint szintén a persa vám és bám s megforditva bán és ván szókban is. Olvastuk a régiségi tanulmányokban, különösen De Vaux munkájában, hogy Media fővárosa, Ekbatanának egy részét vár-nak hivták, - Budenz J. felhozza rokonokúl a finn vuore, vaare, lapp vare, finnlapp varre szókat, melyek hegyet jelentenek, továbbá a mordvin vär, erzamordvin väre, veri szókat, melyek főnvalót, felső részt jelentenek. (A szanszkritban para am. magas, a persában bar némely kiejtés szerént ber am. magasság, felső rész, pars superior, altitudo; és a góth-ban bairg am. hegy). Hunnivár eléjön Jornandes-nél a VI. században, mely az egykorú Procopiusnál am. castrum vetus hunnorum. Távolabbról talán ide sorozhatjuk a a görög purgoV, német Burg szókat is. (Némelyek szerént ezek is rokonok a Berg német szóval). | |
* | |
| Puszta Sopron m.; helyr. Vár-on, ~ra, ~ról. | |
* | |
| (var-acs) kics. fn. tt. varacs-ot, hárm. szr. ~a. Var forma szömörcs, bibircsó, csomócska némely állatok bőrén és növények héján, kérgén. Megtoldva: varacsk, mint tövis tövisé, viasz viaszk, rovat rovátk stb. Máskép: narancs v. varangy. | |
* | |
| (vár-acs) fn. l. VÁRDA. | |
* | |
| (var-acs-k) fn. tt. varacskot, harm. sz. ~ja. L. VARACS. | |
* | |
| (var-acs-k-os) mn. tt. varacskos-t, v. ~at, tb. ~ak. Varacsokkal rakott; néhutt: dorozmás. Varacskos béka. Más képeztetéssel: varangyos. Mondják némely terményekről is: varacskos burgonya, tök, dinnye, uborka, azaz bibircsós héju. | |
* | |
| l. VARACSKOS. | |
* | |
| l. VARACSK; VARACSKOS. | |
* | |
| falu Somogy, puszta Somogy m. ALSÓ~, FELSŐ~, faluk Bars, KIS~, Nyitra; NAGY~, város Bihar m.; helyr. Várad-ra, ~on, ~ról. | |
* | |
| falu Temes m., helyr. Váradiá-ra, ~n, ~ról. | |
* | |
| fn. tt. varádics-ot, harm. szr. ~a. Növénynem az együttnemzők seregéből és nősözvegyek rendéből; vaczka kopasz; fészke félgolyóbis, födelékes; virágának szirmai csak száraz nyáron nőnek meg; bóbitája párkányos. (Tanacetum). Fajai Diószegi-Fazekasnál: berzedt, giliszta, bodros varádics. A gilisztavarádics köznépiesen varádicskóró; máskép: gilisztavirág. Vad varádics népiesen am. libapimpó (potentilla anserina): máskép szintén népiesen: pipefű, lúdpázsit, fejér v. ezűstös hátu fű.
Miklosich szerént új szlávul: vratič, szlovénul: vrat'ič, csehül: vrátič, vratyč, lengyelül wrotycz. | |
* | |
| (varádics-kóró) ösz. fn. l. VARÁDICS alatt. | |
* | |
| falu Sáros m. helyr. Váradká-ra, ~n, ~ról. | |
* | |
| (var-ad-oz-ás); VARADZIK, (var-ad-oz-ik) l. VARASODÁS; VARASODIK. | |
* | |
| l. a szokottabb VÁRAKOZÁS; VÁRAKOZIK szókat. Amazok találhatók, Pázmánnál, Káldinál, Molnár A-nél. | |
* | |
| (vár-a-koz-ás) fn. tt. várakozás-t tb. ~ok. Kiváncsi és figyelmes cselekvési állapot, midőn valaki várakozik. Légy várakozással. Hosszas, rövid várakozás. Megunni a várakozást. Éhező embernek nehéz a várakozás. (Km.). Nincs nehezebb a várakozásnál. (Km.)
"Anyámasszony, a fonás Nehéz a várakozás." Népdal. V. ö. VÁRAKOZIK. | |
* | |
| (vár-a-koz-ás-i) mn. tt. várakozási-t, tb. ~ak. Várakozást illető, arra vonatkozó. Várakozási hely, idő. | |
* | |
| (vár-a-koz-at) fn. tt. várakozat-ot, harm. szr. ~a. Elvont értelemben vett, vagy megtörtént, bevégzett várakozás. | |
* | |
| (vár-a-koz-ik) k. m. várakoz-tam, ~tál, ~ott. Folytonosan, vagy hosszabb ideig vár valakire, v. valamire. Várakozzál, míg visszajövök. Sokáig várakoztunk rátok. Nagy uraknál, malomban, révben várakozni kell. (Km.). | |
* | |
| (vár-a-koz-tat) mivelt. m. várakoztat-tam, ~tál, ~ott, par. várákoztass. Okozza, meghagyja, parancsolja, hogy várakozzék valaki. Órákig, hetekig várakoztatni valakit. Reggeltől estig várakoztatni a kérelmezőket. V. ö. VÁRAKOZIK. | |
* | |
| (vár-og-oz-tat-ás) fn. tt. várakoztatás-t, tb. ~ok, harm. szr. ~a. Halasztás, visszatartóztatás, mely által valakit várakoztatunk. V. ö. VÁRAKOZTAT. | |
* | |
| (vár-a-lag) ösz. fn. Váralatti mély üregek, melyeket régibb korban börtönökül használtak. | |
* | |
| (vár-alj v. ~alja) ösz. fn. Vár alatt fekvő táj, vagy helység, város. A helységek neveinél többnyire így irják: Várallya. | |
* | |
| (vár-aljai) ösz. mn. Váraljára való, oda tartozó, arra vonatkozó. Váraljai lakosok, kertek, szőlők. | |
* | |
| l. VÁRALJ. | |
* | |
| faluk Bereg, Kraszna, Sáros, Tolna, Ung m., Kővár vid.; puszták Somogy, Liptó m.; erdélyi faluk Hunyad, Küküllő. m.; ÁRVA~, Árva m. BERENCS~, Nyitra, BOLDOGKŐ~, mezőváros Abauj, DETREKÖ~, falu Pozsony DOBRÓ~, Zólyom, KISMARTON~, Sopron, KRASZNAHORKA~, Gömör, REVISTYE~, Bars, SZEPES~, mezőváros Szepes, SZKLABINYA~, falu Turócz, SZINYÉR~, mváros Szatmár, TAMÁS~, falu Ugocsa, ZNIÓ~, mváros Turócz, ZÓLYOM~, falu Zólyom m.; helyr. Várallyá-ra, ~n, ~ról. | |
* | |
| (var-ancs) l. VARACS. E szók csupán n közbetét által különböznek egymástól, mint: ragacs rapancs; ripacs ripancs; göröcs göröncs; locs loncs, és némely mások. | |
* | |
| (var-ancs-ag); VARANCSAGOS l. VARANCS; VARANCSOS. Máskép: varancsék, varancsékos, v. varangyék, varangyékos. | |
* | |
| (var-ancs-os) l. VARACSKOS. Egy értelmüek vele: varancsagos, varangyékos, kivált midőn békára vonatkoznak. | |
* | |
| (vár-and-ó) mn. évi részesülő, tt. várandó-t. Mint minden ~andó ~endő képzőjü részesülő, ha átható igéhez járul, úgy ez is mind cselekvő mind szenvedő értelemben eléjön. 1) Cselekvőleg: aki vár v. várni fog. Jelenleg viszszavonúlok a politikai élettől, várandó, mi történik későbben. 2) Szenvedőleg: amit várni kell, vagy amit várni lehet, vagy fogunk. A vendégek mind bevárandók, mielőtt asztalhoz ülnénk. Várandó örökség. Várandóban van azaz, valaminek a teljesedésére vár, különösen a nő, ki nem sokára szülni készül. | |
* | |
| (vár-and-ó-os) mn. tt. várandós-t v. ~at. tb. ~ak. Mondják viselős nőről, ki nem sokára szülni fog. | |
* | |
| (vár-and-ó-ság) fn. tt. várandóság-ot, harm. szr. ~a. Általán a birtokolási jognak, vagy reménynek azon neme, melynél fogva valaki bizonyos idő elfolyta után valamely jószágnak birtokába jut; máskép: váromány. (Virtualitas). | |
* | |
| (var-angy) l. VARANCS. Oly hasonlóság van köztök, mint a göröngy és göröncs, ingy és incs, rongy és roncs között. | |
* | |
| l. VARANGYÉK. | |
* | |
| (var-angy-ék) fn. tt. varangyék-ot, harm. szr. ~a. Nem vizekben, hanem nedves, nyirkos földben lakó békafaj, melynek bőrét zöldes, szürke, sötétsárga, és fekete varforma foltok födik; a földbe likakat túr, s férgekkel él; rövid lábai inkább mászásra alkalmasak, mint ugrásra. (Rana bufo). Mandsu nyelven var = quakender Frosch; egyezik a hangutánzó ,vartyogás' gyökével. | |
* | |
| (var-angy-ok) l. VARANGYÉK. | |
* | |
| mváros Zemplén m. helyr. Varannó-ra, ~n, ~ról. | |
* | |
| (vár-árok) ösz. fn. A sikon fekvő várnak falait, sánczait, bástyáit keritő árok. A várárkot vizzel megtölteni. Máskép birtokragozva: vár árka. | |
* | |
| (var-as) mn. tt. varas t, v. ~at, tb. ~ak. 1) Amit varféle, porhanyó bőrhártya takar; rühes, koszos, homporás. Varas seb, mely hegedni kezd. Varas fej. 2) Varhoz hasonló foltokkal, bibircsókkal rakott. Varas béka. Átv. mocskos, penészes. Segíts rajta jó garas, ne légy görbe, se varas, (Km.). | |
* | |
| (vár-as) mn. tt. váras-t, v. tb. ~at, ~ak. A hová vár van építve, vagy várakkal bővelkedő. Váras hegy, váras vidék. Hajdan ,város' fn. is ez alakban használtatott, melyet Szabó D. is váras-nak ír. Mai bevett szokás szerint különbözik tőle: város fn., mely habár eredetileg oly helységet jelentett is, melyet védfalak, bástyák kerítettek, vagy melynek területén vár állott, de ujabb korban nagy részént más tulajdonokról veszi nevezetét. V. ö. VÁROS.
Ily különbséget tesz több vidéken a nyelvszokás a májas, ágas, lábas, tálas melléknevek és májos v. május, ágos, lábos, tálos főnevek között. | |
* | |
| (vár-ás) fn. tt. várás-t, tb. ~ok, harm. szr. ~a. Kiváncsi és figyelmes cselekvési állapot, midőn valaki vár. V. ö. VÁR, (1.). | |
* | |
| (varas-béka) ösz. fn. l. VARANGYÉK. | |
* | |
| megye, és szab. kir. város azon megyében; faluk Baranya és Tolna m.; helyr. Varasd-ra, ~on ~ról; mint megyénél: Varasd-ba, ~ban, ~ból. | |
* | |
| v. VÁRÓSDI, (vár-as-di v. vár-ós-di) fn. tt. várasdi-t, v. várósdi-t, több. ~ak. Laptázás neme, midőn a játszó társak körben állanak, s várják, mikor jő feléjök a lapta, hogy elkaphassák. Olyan mint kapósdi, kiütősdi, futósdi; lehet a körtől véve vár-as-di (azaz várt képző játék) is. | |
* | |
| (var-as-it) áth. m. varasit-ott par. ~s. htn. ~ni v. ~ani. Varassá tesz, okozza, hogy varak támadnak valamely testen. V. ö. VARAS. | |
* | |
| (var-as-ít-ás) fn. tt. varasitás-t. tb. -ok, harm. szr. ~a. Cselekvés, okozás, mely által valami varassá tétetik. | |
* | |
| (var-as-od-ás) fn. tt. varasodás-t, tb. ~ok, harm. szr. ~a. Varféle kütegek fejlődése, támadása az állati bőrön. | |
* | |
| (var-as-od-ik) k. m. varasod-tam ~tál, ~ott. Bőre vagy sebe varassá lesz, varak fejlődnek, támadnak rajta. V. ö. VAR. | |
* | |
| (var-as-úl) önh. m. varasult. L. VARASODIK. | |
* | |
| (var-as-úl-ás) l. VARASODÁS. | |
* | |
| falu Heves m.; helyr. Váraszó-ra, ~n, ~ról. | |
* | |
| (vár-aszt) áth. m. váraszt-ott, htn. ~ni, v. ~ani, par. váraszsz, Szokottabban: várat; l. VÁRAT, (1.). | |
* | |
| (vár-at) mivelt, m. várat-tam, ~tál, ~ott, par. várass. Okozza, eszközli, hogy valaki várjon, vagy kénytelen legyen várni, különösen késés, elmaradás által. Sokáig váratja magát, v. várat magára, azaz késik, nem jön. Ugyan megvárattál bennünket. | |
* | |
| (vár-at) fn. tt. várat-ot, harm. szr. ~a. Várás, mint végrehajtott dolog. Kis váratra itt leszek, visszatérek. | |
* | |
| (vár-atlan) mn. tt. váratlan-t, tb. ~ok. Akit, vagy amit nem vártak, véletlen, meglepő, nem reménylett. Váratlan szerencse, eset. Váratlan érkezés. Váratlan vendégek. Váratlan találkozás. Határozóként am. váratlanul. | |
* | |
| (vár-atlan-ság) fn. tt. váratlanság-ot, harm. szr. ~a. Váratlan állapot, véletlenség, meglepő tünemény. | |
* | |
| (vár-at-lan-ul) ih. Nem várva, a nélkül, hogy várták volna; véletlenül, meglepőleg, nem remélve, nem sejtve; kitüzött idő előtt.Váratlanul érkezni haza. | |
* | |
| (var-az-ás) szokottabban: varadzás. l. VARASODÁS. | |
* | |
| (var-az-ik), szokottabban: varadzik. l. VARASODIK. | |
* | |
| fn. tt. varázs-t, tb. ~ok, harm. szr. ~a. Bűbáj, vagyis rendkivüli, meglepő erőhatás, és tünemény, melynek oka a babonahitüek szerint megfoghatatlan, természetfölötti, s azt valamely titkos szellemi lénynek, nevezetesen, ördögnek, boszorkánynak, tündérnek stb. kell tulajdonitani. Ide tartoznak a különféle szemfényvesztő műtételek, kuruzslások, megrontások, igézések stb. Szelidehb s átvitt ért. titkos erő, mely kellemes, bájos módon lepi meg a kedélyt, elragadja s magához vonzza a lelket, pl. rendkivüli női szépség, szívhez szóló zene, kies vidék stb.
Miklosich szerént vraati (varázsolni, bűvölni) régi v. ó szláv szó. (Az ó szláv a szláv nyelvészeknél többnyire bulgárt jelent, ezekről pedig történelmileg kétségtelen, hogy eredetileg turáni népség volt). Eléjön a magyarban vahorász v. vahoráz (Sándor Istvánnál, Szabó Dávidnál), am. bűbájoskodik (l. VAHORÁSZ), mely hangtanilag alig különbözik a varázs szótól, és egészen magyar elemekből áll vah-or-ász. - Némelyek a v előtételével orvos szóval rokonítják. | |
* | |
| (varázs-ág) l. VARÁZSVESZSZŐ. | |
* | |
| (varázs-bot) ösz. fn. Bűvösök szemfényvesztők csodabotja, melylyel úgy látszólag varázstüneményeket idéznek elé. | |
* | |
| (varázs-bötük) ösz. fn. Bötük, melyeknek titkos jelentéseiből a varázslók jövendölni s bűvölni szoktak. | |
* | |
| (varázs-csomó) ösz. fn. Csodálatos, büvös titkos szövetü, s föloldhatatlan csomó. | |
* | |
| (varázs-dob) ösz. fn. Bűvös erejű, és hatásu dob. | |
* | |
| (várazs-erő) ösz. fn. Titokszerű, csodálatos erő, mely bűvös tüneményt, hatást eszközöl, pl. mely a szemek igéző nézésében rejlik. Átv. ért. igen nagy hatásu erő. | |
* | |
| (varázs-fű) ösz. fn: Növényfaj népies neve a szirompárok neméből; szára felálló; levelei tojáskerekek, vagy szívesek, itt-ott fogasak; máskép: varázslófű; növénytani néven: varázs-szirompár. (Circaea lutetiana). Nevét onnan kapta, mert varázserőt tulajdonitott neki a babonahit. | |
* | |
| v. GYÜRÜ (varázs-gyürű) ösz. fn. Megbűvölt, vagy bűverejű gyürü. Ha a mese hőse a varázsgyürűt megforditja, minden vágya teljesül. | |
* | |
| (varázs-hang) ösz. fn. Átv. ért. emberi vagy zenei hang, mely az érzést mintegy elragadja. | |
* | |
| (varázs-ige) ösz. fn. Ige, az az, egyes szó, vagy értetlen mondat, melynek kiejtésével a büvölő személy látszólag csodás tüneményeket hoz létre. Ilyenek a dauzsolás, birbitelés, vahákolás, vahorászás, hókuszpókusz. A boszorkánynyomás ellen: Kaszakő a fülébe, disznószar a szájába. Vagy midőn a kihullott foggal a kemencze szurdékba kiált a gyermek: Egér egér adok neked csontfogat, adj te nekem vasfogat. | |
* | |
| (varázs-ír) ösz. fn. Babonás hiedelem szerént varázsló, vagyis bűverejű zsír, boszorkányzsir, melylyel ha valaki hónalját és talpait megkeni, és azt mondja: hipp hopp ott legyek, a hol akarom, legott oda röpül. Mese szerint ha a befogott ökrök nyakát várázs irral bekenik, szekerestül elrepülnek, s csak boszorkány szállithatja le őket. | |
* | |
| (varázs-ital) ösz. fn. Büvös erejü, és hatásu ital. A mese hőse ha ezt megiszsza, szerelmet gerjeszt maga iránt, vagy álomba esvén csodásan átváltozik, vagy sárkányok legyőzésére erőt kap stb. | |
* | |
| (varázs-játék) ösz. fn. Büvös mutatványokból, szemfényvesztő jelenetekből álló játéknemű mulattatás. Továbbá némely csodaszerű természeti tünemények változékonysága, szemeket kápráztató tulajdonsága. Délibáb varázsjátéka. | |
* | |
| (varázs-jel) ösz. fn. Mindenféle jel, p. taglejtés, bottal hadarászás, gyürüforgatás, szitapörgetés stb. melyeket a bűvösök, varázslók müködéseikben szoktak használni. | |
* | |
| (varázs-könyv) ösz. fn. Könyv, mely varázsmesterségre oktat; továbbá melyből a varázslók valamit kiolvasnak, vagy ráolvasnak valamire. Ilyen a hirneves Kristóf imádsága is. | |
* | |
| (varázs-kör) ösz. fn. Körvonal, melyet a varázslók bizonyos működésökkor magok körül huznak, s melyen belűl minden más varázsló hatalma ellen biztositvák. | |
* | |
| (varázs-kút) ösz. fn. Megbűvölt vágy bűverejű kút, p. melynek vize a belőle ivót, erőssé, a benne megmosdót gyönyörüséges széppé teszi stb. Természettani ért. ugrókút formájára készitett mesterséges szerkezetü edény, melyből fölváltva viz szökell ki. (Fons intermittens Kircheri.) | |
* | |
| (varázs-lámpa) ösz. fn. lámpa, melynek segedelmével különféle képtüneményeket lehet mutatni. (Laterna magica.) | |
* | |
| (var-ázs-ol-ás) fn. tt. varázslás-t, tb. ~ok, harm: szr. ~a. Bűvölés, bájolás, boszorkányozás, szemfényvesztő működés, igézés. Régente pl. a Bécsi codexben am jóslás, jövendölés. "A látásért éj leszen őnekik, és setétség a varázsolásért" (pro diviuatione. Micheas. III.) | |
* | |
| (varázs-ol-at) fn. tt. varázslat-ot harm. szr. ~a. Varázslás eredménye, jelenetei, tüneményei, szóval minden, mit a varázsló végrehajt. | |
* | |
| (varázs-levelke) ösz. fn. Bűvös erejű levelke, vagy czédula, melyre holmi varázsbetűket, szókat, vagy mondatokat szoktak irni. | |
* | |
| (varázs-ol-ó) mn. és fn. tt. varázsló-t, 1) Amivel varázsolnak, vagy ami varázserejü. Varázsló vessző, gyűrű, birmitelés. 2) Személy, ki bűbájos mesterséget űz; jós, javas, büvös, boszorkány, garabonczás, szemfényvesztő, tátos. | |
* | |
| l. VARÁZSFŰ. | |
* | |
| Büvös mesterséget üző nőszemély pl. boszorkány, javas nö, kártyavető asszony. | |
* | |
| (varázs-mű) ösz. fn. Varázslás, bűvölés, boszorkányság által létre hozott mindenféle mű, tünemény. | |
* | |
| (varázs-ol) önh. és áth. m. varázsol-t, v. varázslott, htn. ~ni. v. varázslani. 1) Büvös mesterséget űz. 2) Büvölés által bizonyos változást, tüneményt eszközöl, p. megigéz, megront, széppé, erőssé tesz stb. 3) Régente am. jósol; V. ö. VARÁZSLÁS. 4) Túl a Dunán némely tájakon am. viraszt, máskép: verázsol. Ennek törzse tulajdonkép a tájdivatos verrad azaz virrad v. virad szóéval azonosnak látszik s am. virazsol. | |
* | |
| (varázs-ol-ás) fn. tt. varázsolás-t, tb. ~ok, harm. szr. ~a. 1) l. VARÁZSLÁS. 2) Mint a virad (verrad) igének származéka jelent folytonos vagy gyakori virasztást. V. ö. VARÁZSOL. | |
* | |
| (varázs-pěcsét) ösz. fn. Büvös erejü s hatásu pecsét. | |
* | |
| (varázs-sip) ösz. fn. Bűverejű sip. Mozárt varázssipja, ily czimű zeneműve. | |
* | |
| (varázs-sipka) ösz. fn. Bűvösök sipkája, melyet működésök alatt fejökre tesznek; továbbá bűerejü sipka, mely, amint ideoda forgatják, különféle hatásu. | |
* | |
| (varázs-szer) ösz. fn. Különféle szerek, melyeket a varázslók használnak, p. italok, írók, kenőcsök, emberek v. állatók csontjai, füvek stb. | |
* | |
| l. VARÁZSFŰ. | |
* | |
| (varázs-szó) ösz. fn. Szó, melynek egyes, vagy ismételt kiejtése által a varázsló némi bűjeleneteket, varázsmüveket idéz elé; máskép varázsige. | |
* | |
| (varázs-tét) ösz. fn. Varázslók műtéte, egyes mutatványa; vagy ezeket utánzó próba. | |
* | |
| (varázs-töltsér) ösz. fn. Töltsér alakú műbe rejtett szivornya. | |
* | |
| v. ~TÜKÖR, (varázs-tűkör) ösz. fn. Bűvös tükör, mely különféle csodálatos képeket mutat. Átv. a képzelet tükre, vagy azon tünemények, melyekkel a déli báb, vagy az erdők közti csendes tavak árnyképei kápráztatják a szemeket. | |
* | |
| (varázs-ütés) ösz. fn. Varázsvesszővel érintés. V. ö. VARÁZSVESSZŐ. Átv. ért. mintegy varázsolás vagy bűvölés támasztotta érzelem. | |
* | |
| (varázs-vessző) ösz. fn. Bűvösök vesszeje, melylyel küllátszatra csodalátványokat, eredményeket hoznák létre, pl. melylyel valakit elaltatnak, vagy a holtat ideiglen fölelevenitik stb. Boszorkányok varázsvesszeje, melylyel a nép hiedelme szerént a vert tejet vérré változtatják, az elrejtett kincseket megmutatják stb. | |
* | |
| (vár-bakoló) ösz. mn. Arany Jánosnál am. vártörő, romboló, a bak v. kos (aries) szótól. Várbakoló eszköz ("Buda halála" czimü költeményben.) | |
* | |
| (vár-beli) ösz. mn. Várban levő, lakó, oda tartozó. Várbeli katonaság, hadi műszerek. | |
* | |
| (var-biró) ösz. fn. A régi várurak cselédei, illetőleg várnépe fölött birói hatalmat gyakorlott udvari tiszt. Különbözik tőle a vársereg főnökét jelentő várnagy. | |
* | |
| faluk Borsod és Nógrád m.; helyr. ~Varbó-ra, ~n, ~ról. | |
* | |
| faluk Gömör és Torna m.; helyr. Varbócz-ra, ~on, ~ról. | |
* | |
| CSÁBRÁG~, KECSKE~, KORPÁS~, faluk Hont m.; helyr. Vágbók-ra, ~on ~ról. | |
* | |
| (vár-börtön) ösz. fn. Börtön a várban, a hadbiróság által elitélt gonosztevők, illetőleg politikai foglyok számára. | |
* | |
| ALSÓ~, FELSŐ~, KÖZÉP~, faluk Köz. Szolnok m. helyr. Várczá-ra, ~n, ~ról. | |
* | |
| (varcz-og) gyak. önh. m. varczog-tam, ~tál, ~ott. Mondjuk valamely kemény testről, midőn a fogak által rágva kellemetlen fülsértő varcz-féle hangot ad. Varczok fogai között a kőporos dara. Máskép: vorczog; rokona: porczog. | |
* | |
| (varcz-og-ás) fn. tt. varczogás-t, tb. ~ok, harm. szr. ~a. A fogak közt töredező kemény testnek kellemetlen varcz hangja. | |
* | |
| (varczog-at v. ~tat) mivelt. m. varczog-ott, par. varczogass. Fogai közt ropogtat valamely kemény, köves, csontáros testet. Mogyorót, diót, csontot, homokot varczogtatni. | |
* | |
| (vár-da) fn. tt. várdá-t. Kisebb várnemü erőditmény. | |
* | |
| falu Somogy, puszta Veszprém m.; KIS~, mváros Szabolcs, falu Somogy m.; helyr: Várdá-ra, ~n, ~ról. | |
* | |
| falu Tolna m; helyr. Várdomb-ra, ~on, ~ról. | |
* | |
| erdélyi falu Csik sz. helyr. ~falvá-ra, ~n, ~ról. | |
* | |
| (vár-egy-ház) ösz. fn. Vár területén álló egyház vagyis templom, vártemplom; várkápolna. | |
* | |
| (vár-épités) ösz. fn. 1) Épités, melynek föladata bizonyos terv szerint várat állitani. 2) Munka a vár épitése körül. Várépitésre itélt rabok. | |
* | |
| puszta Győr m.; helyr. Várerdő-re, ~n, ~ről. | |
* | |
| (vár-erődités) ösz. fn. Várépitési munkálat, különösen várfalak, bástyák, sánczok épitése, melyek a várat erőssé teszik. | |
* | |
| (vár-erőség) ösz. fn. Vármű, várat képező minden féle épitmények, falak, bástyák stb. | |
* | |
| (vár-ét v. vár-ít) m. várít-ott, htn. ~ni v. ~ani, par. ~s. Göcsejben am. várakozik (Plánder Ferencz). | |
* | |
| (vár-fal) ösz. fn. Várat keritő kőfal, v. téglafal. | |
* | |
| erdélyi falu Aranyos sz.; helyr. falvá-ra, ~n, ~ról. | |
* | |
| (vár-fenék) l. VÁRALAG. | |
* | |
| puszta Heves m. helyr. fenék-re, ~ěn, ~ről. | |
* | |
| (vár-fogság) ösz. fn. Büntetésül szabott fogság valamely katonai, különben néptelen várban. | |
* | |
| (vár-fok) ösz. fn. Erődités szabályai szerint a vár kiálló részein épitett sánczok, védgátok. | |
* | |
| falu Szala, puszta Komárom m. helyr. Várföld-re, ~ön, ~ről. | |
* | |
| (var-fű) ösz. fn. A sikkantyúk neméhez különösebben a négy metszésű bokrétájuakhoz tartozó növényfaj népies neve, melynek szirmai a karimán nagyobbak; szára, szőrös levelei néha mind épek, s itt-ott fogasak, néha mind szárnyasan hasadtak; vaczka szőrös. Máskép szintén népiesen: rühfű, fekélyfű, koszfű, kelésfű, sennyedékfű; növénytani néven: mezei sikkantyú. (Scabiosa arvensis). Fönti magyar népies neveit onnan kapta, mert varak s fekélyek ellen gyógyszerül használják. | |
* | |
| (varr-og-a) fn. tt. vargát. A régi czéhrend szerint, mesterember, ki bőrből saru, bocskor, bakancs, vagy czipőféle lábbeliket varr s különbözik a csizmadiától, kinek műköréhez a régi úgy nevezett "articulusok" szerint a csizmák és magyar topányok csinálása tartozik. Több városokban a csizmadiák remeke kordoványból nőcsizma és férfi topány volt a legújabb időkig. Német varga, ki német szabásu lábbeliket (stibliket), azaz német sarukat készít. Tót varga v. horvát varga v. cserző varga, ki önmaga által gyártott tehén és lóbőrből durvább mivű, vastag talpu sarukat a bakancsokat varr. Bocskorvarga, ki bocskorokat készit. Czipő- v. czipellős varga, ki női s gyermekczipőket varr. Egyébiránt ma már, a czéhkülönbségek daczára, az ügyesebb városi csizmadiák német vargai munkákat is csinálnak, és viszont. Valamint a németeknél a szabók, úgy a magyar köznép nyelvén a vargák különféle gúnynevek, és csúfolódó élczek tárgyai, ellenben a csizmadiák ritkábban. Húzza mint varga a bőrt. Siet, mint varga a vásárra. Megrázza, mint Krisztus (nagy pénteki kerepelő) a vargát. Még némely közmondatok: Igen tud varga lovat patkólni. Vargához viszi az ekevasat. Varga ne szóljon feljebb a kaptánál. Varga vargának ha barátja, csuda. Nem illet vargát veres köröm. Örül a varga ha kaptáját hihúzta. Varga cserezze ki bőrét. Eb a varga bőr nélkül. Vargakésnek nincs, nem is lesz tokja. Ritka vargának jó saruja. Hadd morogjon a varga, csak jó sarut varrjon. Átv. jelent durvát, gorombát vagy a maga nemében hitványat. Vargalégy, mérges pőcsik, Vargahal, igen szálkás husu czompó.
E szónak gyöke varr, melyből gyakorlatos képzővel lett a szokatlan varrog ige, s ebből varrogó, varroga, varrga, mint: bugyoga, czinege, fürge, pörge stb. Ily származási viszony van a latin suo és sutor s a tót sijem és svecz között. - Általában csak egy r-rel szokták irni. | |
* | |
| falu Baranya m.; helyr. Vargá-ra, ~n, ~ról. | |
* | |
| (varga-árr) ösz. fn. A vargák árrféle hegyes eszköze. V. ö. ÁRR. | |
* | |
| (varga-bolt) ösz. fn. Vargaárukkal rakott bolt, melyben vargamunkákat árulnak. | |
* | |
| (varga-bötü) ösz. fn. Átv. tréfás ért. félrecsavarodás az egyenes útról. Ide jöttömben egy vargabötűt csináltam, azaz, kerülőt mint midőn varga késével a bőrön kanyarit. | |
* | |
| (varga-cser) ösz. fn. A cser- s némely más fának kérge, melyet a timárok s más bőrkészitők csávába használnak. | |
* | |
| (varga-czéh) ösz. fn. Bizonyos városban, vagy vidéken lakó s egy külön testületet képező és czéhmester alatt levő vargák. Átv. ért. túl a Dunán egy két városban jó kedvü uri pajtások néhai mulató egylete, melynek tagjai kendezni szokták egymást, s gyüléseikben épen nem válogatták a finomabb kifejezéseket. Elnökük czéhmester nevet viselt. | |
* | |
| (varga-festék) ösz. fn. Festék leginkább vasrozsdából készítve, melylyel a vargák a lábbelinek való s némely más bőrt magok festenek be. | |
* | |
| (varga-folt) ösz. fn. Folt, melyet varga vet valamely lábbelire. Átv. fölösleges, helytelen toldalék, mely az egészhez nem illik. | |
* | |
| (varga-fonal) ösz. fn. Vastag goromba fonal, melylyel a vargák varrnak, máskép dratva v. dratyva, a német Drath-ból. | |
* | |
| (varga-gyűszű) ösz. fn. Tulajdonkép széles gyürü, rézből vagy vasból, melyet a varga ujjára húz, hogy a vastag vargatűt nagyobb erővel és sérelem nélkül benyomhassa a bőrbe. | |
* | |
| (varga-hal) ösz. fn. l. CZOMPÓ. | |
* | |
| (varga-inas) ösz. fn. Vargamesterséget tanuló inas; németesen: vargagyerek. | |
* | |
| (varga-kapta) ösz. fn. Kapta, vagyis lábminta fából, melyre a vargák a lábbeli fejét ráütik, ráhuzzák. | |
* | |
| (varga-kés) ösz. fn. Vargák görbe kése, melyet a bőr kiszabására használnak; a csizmadiáknál dikis v. dikics. Soha nem volt, nem is lesz vargakésnek hüvelye. (Km.). | |
* | |
| (varga-legény) ösz. fn. Iparos, ki az inaséveket betöltötte, s a czéh szabályok szerént legénynyé avatva, vagyis fölszabaditva a vargamesterséget valamely mester mühelyében gyakorolja. | |
* | |
| (varga-légy) ösz. fn. l. BAROMPŐCSIK. | |
* | |
| (varga-mester) ösz. fn. Iparos, ki a vargamesterséget bizonyos számu évekig mint legény gyakorolta, s jóváhagyott remekmű készitése után a varga czéh mestertagjává avattatott. | |
* | |
| (varga-mesterség) ösz. fn. Vargamívek készitésével foglalkodó mesterség, kézi ügyesség, kézmivesség. | |
* | |
| (varga-munka) ösz. fn. Munka, vagy kézmív, melyet a varga, mint olyan készít, p. saru, bocskor, bakancs; czipő. | |
* | |
| (varga-műhely) ösz. fn. Műhely, melyben vargák dolgoznak, s vargamíveket készítenek. | |
* | |
| fn. tt. vargányát. A galóczák neméhez tartozó, fölül sárga bőrü gombafaj népies neve, melynek kalapja töltséres, csavargós szélű; lemezei kövérek, eresek, tönkre futók; máskép szintén népiesen: kenyérbélű gomba; növénytani néven: vargánya gomba. (Agaricus cantharellus). Fajtái: búza-, rozs-, hajdinavargánya, amint t. i. a buzával, rozszsal, vagy hajdinával együtt nőnek, melyek ehetők; tehénvargánya, mely nem ehető.
Talán a latin agaricus-ból módosúlt. Vagy mivel lemezei eresek, azaz, barkásak, lehet eredetileg barkánya; végre lehet vargagomba, mint: vargahal, vargalégy. | |
* | |
| (vargánya-gomba) ösz. fn. l. VARGÁNYA. | |
* | |
| (vargánya-ász) fn. tt. vargányász-t, tb. ~ok. Aki vargányagombát keresget, szedeget. Ugyanez alakban ige is. | |
* | |
| (varr-og-a-ság) fn. tt. vargaság-ot, harm. szr. ~a. 1) Műipar, melyet a vargák űznek; vargamesterség. Vargaságot tanulni, gyakorolni. Vargaságot sem lehet egy nap megtanulni. (Km.). 2) Valamely községben a vargák együtt véve. | |
* | |
| (varr-og-a-as-kod-ás) fn. tt. vargáskodás-t, tb. ~ok, harm. szr. ~a. Vargamesterség üzése, gyakorlása. | |
* | |
| (varr-og-a-as-kod-ik) k. m. vargáskod-tam, ~tál, ~ott, Vargamesterséget űz, gyakorol. | |
* | |
| (varga-szeg) ösz. fn. Vékony szegek vasból, és fából, melyeket a vargák a lábbelik sarkaiba, és talpaiba vernek. A legujabb divat szerint a talpvarrásra fa szegeket használnak. | |
* | |
| (varga-szék) ösz. fn. Három lábon álló, s homorúra csinált kerekszabásu háttalan szék, melyen a vargák, és csizmadiák dolgozni szoktak. | |
* | |
| (varga-szurok) ösz. fn. Szurok, melylyel a vargák a varrófonalat bekenik, hogy csuszósabb legyen. | |
* | |
| (vár-gát) ösz. fn. Vár körül, felhányt földből épitett, gátféle védmű. | |
* | |
| (varga-tarattyú) ösz. fn. Holmi dirib-darab foltok, bőrnyesedékek, hulladékok stb. a vargaműhelyben; továbbá ócska, rongyos lábbelik, saruk, czipők, szárak, papucsok, mint zsibáruk. V. ö. TARATTYÚ. | |
* | |
| (varga-tinta) ösz. fn. l. VARGAFESTÉK. | |
* | |
| (varga-tőr) ösz. fn. l. VARGAÁRR. | |
* | |
| (varga-tű) ösz. fn. A vargák, lapos és kevessé meghajlott fülü tűje. | |
* | |
| (varga-zsíb) ösz. fn. Ócska vargamívekből álló zsibáru; továbbá foltok, úgy nevezett vargapofák, az az, bocskornak, táknak való bőrdarabok, talpszeletek stb. | |
* | |
| falu Gömör m. helyr. Várgedé-re, ~n, ~ről. | |
* | |
| (vár-gond-viselő) ösz. fn. l. VÁRNAGY. | |
* | |
| falu Sáros m. helyr. Várgony-ba, ~ban, ~ból. | |
* | |
| (vár-gróf) ösz. fn. Középkorban a németeknél, grófi czimmel diszitett személy, kit a fenségi hatalommal biró várúr a vársereg kapitányává nevezett ki (Burgraf), s ez egyszersmind a vár gondviaslője, s a várnép itélő birája volt. Több régi iróinknál a ,Burggraf' után átalakitva: porkoláb, valamint a Markgraf morkoláb. V. ö. VÁRNAGY. | |
* | |
| (vár-grófi) ösz. mn. Várgrófot iltető, ahhoz tartozó, arra vonatkozó. Várgrófi czim, rang, hatalom, kötelesség. V. ö. VÁRGRÓF. | |
* | |
| (vár-grófság) ösz. fn. Várgrófi rang, hivatal. | |
* | |
| erdélyi falu Udvarhely sz. helyr. Vargyas-ra, ~on, ~ról. | |
* | |
| l. VARJU, VARNYÚ. | |
* | |
| (vár-hěgy) ösz. fn. Hegy, melyre várat építettek, melyen vár áll. Pozsonyi várhegy. | |
* | |
| erdélyi faluk Torda m. és Kézdi sz.; helyr. Várhěgy-re, ~ěn, ~ről. | |
* | |
| erdelyi falu Csik sz.; helyr. ~hěgyaljá-ra, ~n, ~ról. | |
* | |
| erdélyi faluk Doboka, Hunyad m.; helyr. Várhely-re, ~ěn, ~ről. | |
* | |
| NAGY~, puszta Zemplén m.; helyr. Várhomok-ra, ~on, ~ról. | |
* | |
| (vár-hű-bér) ösz. fn. A hajdani hűbéri rendszerben vár, melyet a fejedelem valakinek hűbéri czim alatt adományozott azon kötelezéssel, hogy azt védelmezze. | |
* | |
| (vár-hű-bérěs) ösz. fn. Személy, kinek a fejedelem valamely várat hűbérben adományozott. | |
* | |
| fn. tt. varit; l. VARJU. | |
* | |
| (vár-i) mn. tt. vári-t, tb. ~ak. Várhoz tartozó, azt illető; várban tartózkodó, lakó. Leginkább összetételekben divatos, mint fehérvári, óvári, temesvári stb. | |
* | |
| mváros Bereg m.; helyr. Vári-ba, ~ban, ~ból. | |
* | |
| falu Zemplén m.; helyr. Varihurócz-ra, ~on, ~ról. | |
* | |
| (varina-dohány) ösz. fn. Kitünő jelességü dohány, mely déli Amerika Varinas nevü tartományában terem. | |
* | |
| l. VÁRÉT. | |
* | |
| l. HARIZSÁL. | |
* | |
| l. VARJU. | |
* | |
| (var-j-as) mn. tt. varjas-t, v. ~at, tb. ~ak. Varjakkal bővelkedő. Varjas vidék, erdő. | |
* | |
| faluk Baranya és Temes m. puszták Heves és Pozsony m. KIS~, NAGY~, faluk Arad m.; helyr. Varjas-ra, ~on, ~ról. | |
* | |
| falu Somogy m. helyr. ~Kér-be, ~ben, ~ből. | |
* | |
| (varjas-ló) ösz. fn. Hamvas varjuhoz hasonló szinű szürke ló. | |
* | |
| (var-j-ú) fn. tt. varju-t v. varjat, tb. ~k, v. varjak, harm. szr. varja. Madárnem, melynek bárom előre álló, és egy hátra fekvő meztelen lábújja van; csőre v. orra hengerded és hegyes végű; orra tövéről szőrszálak nyúlnak alá, s nyelve hasított. (Corvus). Fajai népnyelven: fekete varju, v. holló, v. kálvinista varju, mely a maga nemében legnagyobb, s hússal, hamvas v. szürke v. pápista varju, mely magokkal táplálkozik. Közmondatok: Nem vágja ki egyik varju a másikának szemét. A varju is neki krákog. Éhes varjú dög után lát. Úgy krákog a varju mint az anyja. Néz mint varju az üres konczba. Varjutól is fél, hogy kikrákogja. Gyanakszik mint a varjú. Aki varjut akar lőni, nem pengeti íjját. Varjura varjut fogni. Nehéz a pápistavarját húsra szoktatni. Más is látott karón varjút. Az őrségi nép nyelvén: vari. "Pizsellém (kis csibe)... az átkozott vari, meg a a tikhordu kánya ęvitte minden szálán." (Magyar Nyelvőr. IX. Füzet. 422. 1.).
E szónak gyöke a természeti var hang (mint a károg szó kár gyökével rokon), melyből j képzővel lett varj (vari, mint föntebb), honnan a varjat, varjak, varjas ragozások, végre u utóhangzással: varju, Hasonló képzésüek: borj borju, sarj sarju; továbbá u utóhang nélkül: orr orj; mor morj; tar tarj; szeder szederj; és némely mások. A természeti varjuhang utánzása szerint alakultak ezek is: a török karga, csagataj barga (Vámbéry szerént), szláv vrana, hellenlatin corax, latin cornix, corvus, német Krähe stb. valamint a magyar károg és krákog. Budenz J. szerént rokonok még a finn varekse, észt vares, liv variîk, lap vuoračes, vuorča, finnlap vuora, vuorčes, osztják varńaj, szurguti osztják urńi, mordvin varsi, varhsi, erza-mordvin varsej, varaka, szürjén vari (ez utolsó am. bagoly). | |
* | |
| (varju-bab) ösz. fn. Növényfaj népies neve a szakák neméből; levelei nyeletlenek, tojáskerekek, húsosak, fürészesen fogasak; virágai sátorozók. Máskép szintén köz néven: bablevelű fű, kövérfű, szerelem taplója; növénytani néven: bablevelű szaka. (Sedum Telephium.) | |
* | |
| (varjú-borsó) ösz. fn. Népies neve a takarmánybaltaczim növényfajnak. l. TAKARMÁNYBALTACZIM. | |
* | |
| falu Sáros m.; helyr. ~falu-ba, ~ban, ~ból. | |
* | |
| (varju-köröm) ösz. fn. A dudafürtök neméhez tartozó csernövényfaj népies neve; levelkéi körkörösek, behorpadt végűk; vitorláján két rövid púposodás van; virága sárga. Máskép szintén népiesen: hólyagos borsófa; növénytani néven: pukkantó dudafűrt. (Colutea arborescens). | |
* | |
| (varju-láb) ösz. fn. 1) Tulajd. ért. a varju nevü madár lába. 2) Növényfaj népies neve az utifüvek neméből; levelei szálasak, fogasak vagy bevagdaltak; tőkocsánya hengeres. Máskép szintén népiesen: hollóláb, kigyóharaptafű; növénytani néven hollóláb útifű. (Plantago coronopifolia). 2) Idomtalan betüvakarintás, macskavakarás. | |
* | |
| puszta Szabolcs m. helyr. Varjulapos-ra, ~on, ~ról. | |
* | |
| (varju-mogyoró) ösz. fn. Népies neve a tákajak nemü növényfajnak; máskép szintén népiesen: fekete cseresznye, fekete bodza, torokgyékfű; növénytani néven: bodzatákajak; l. ezt. | |
* | |
| (varju-szěm) ösz. fn. 1) A varju nevü madár szeme. 2) Magva Kelet-Indiában tenyésző bizonyos fának, melynek levelei tojásdadok s gyümölcse aranysárga. (Stychnos nux vomica). | |
* | |
| (varju-szőlő) ösz. fn. Az afonyanemü növénynek bogyója. V. ö. AFONYA. | |
* | |
| (varju-tövis) ösz. fn. A bengék neméhez tartozó növényfaj népies neve; ágai tövises végüek; virága négy metszésü; levelei tojásdadok; bibéje négy. Máskép szintén népiesen: ebtövis, festő kökény, hashajtó kökény; növénytani néven: varjutövisbenge (Rhamnus catharticus.) | |
* | |
| (v. Kajmád) puszta Fehér m. helyr. Varjuvár-ra, ~on, v. ~ott, ~ról. | |
* | |
| (vár-kapitány) ösz. fn. A régi várrendszerben várfőnök, várparancsnok kapitányi czimmel. Ma igy nevezhetni a várkormányhoz tartozó térkapitányt. | |
* | |
| (vár-kápolna) ösz. fn. Vár területén álló kápolna. Továbbá a fejedelmi várlakhoz tartozó udvari kápolna. | |
* | |
| (vár-kapu) ösz. fn. A várba be-, s kijárásul szolgáló kapu. | |
* | |
| (vár-katona) ösz. fn. Várőrséghez tartozó, s várban tanyázó katona. | |
* | |
| (vár-kert) ösz. fn. Kert a várnak területén, vagy környékén különösen a fejedelmi várlak mellett. | |
* | |
| falu Vas m. helyr. Várkesző-re, ~n, ~ről. | |
* | |
| faluk Baranya, Borsod és Pozsony m. TISZA~, falu Heves m.; helyr. Várkony-ba, ~ban, ~ból. | |
* | |
| (vár-kormányzó) l. VÁRPARANCSNOK. | |
* | |
| (vár-környék) ösz. fn. Várhoz tartozó környék, terület, vagy vidék. | |
* | |
| (vár-kún, talán inkább: avar-kún) ösz. fn. Némely régi iróknál eléjövő neve a húnavaroknak. Theophilactus szerént: alii var, alii chunni (Ouar xai Counni) veteri nomine dicuntur. "E nép igazi nevét Ouar v. Var és Chouni, Var és Chuni, s gyakran Varchonitae alakban találjuk" (Thierry Amadé után Szabó K. Figyelmet érdemel, hogy a mongolok közt aki magát igazi v. tiszta mongolnak tartja, így nevezi magát: oor-mongghol. Az oor szó lehet az oghor v. ughor rővidűlete is, minthogy a torokhangot a mongolban a szó közepén igen gyakran kihagyják, pl. khaghán-ból lesz khán, baghatur a mandsuban baturu s a magyarban bátor stb.). | |
* | |
| (vár-lak) ösz. fn. Nagyobbszerü, fényes építményü fejedelmi lak. Szélesb ért. a régiebb korban oly várhelyiségek, melyekben fejedelmek, főurak, lovagok, nemesek laktak. | |
* | |
| (vár-lakó v. ~lakos) ösz. fn. Valamely várban rendes lakással biró személy, egyén. | |
* | |
| (vár-megye) ösz. fn. 1) Eredetileg, országunknak bizonyos várhoz tartozott, s arról nevezett kisebb nagyobb tartományi területe. S igaz ugyan, hogy több vár, mely utóbb megyei székhely lőn, már Árpád korában s általán Szent István előtt fennállott, de a megyerendszernek mint részint honvédelem alapjának, részint a közigazgatás fő közegének eredetét jeles történetiróink Szent István első királyunknak tulajdonitják, ki több vármegyére osztotta fel birodalmát, s főnökökül úgy nevezett megyeispánokat (comes parochianus) rendelt. Későbbi időkben a legujabb korig (pl. az 1848. V. tcz. elszámlálása szerént) némely hatósággal biró kerületeken és határ- s más vidékeken kivül, miután némelyek törvényhozásilag már előbb egyesíttettek, a magyarországi vármegyék száma, a szorosan vett erdélyieket ide nem értve, de a 3 szlavoniaiakkal 52, a horvátországiakkal 55, az erdélyiekkel (a székek s vidékek kivételével 63. Dunán inneni és túli, Tiszán inneni és túli vármegyék. Pest, Pilis és Zsolt törvényesen egyesült vármegyék, Bács és Bodrog, Gömör és Kis Hont, Heves és Szolnok egyesült vármegyék. Terjedelemre legnagyobb Bihar, legkisebb Torna vármegye. 2) Régebben az ily területen lakott, vagy birtokos, és a nemesi osztályhoz tartozott személyek egyeteme, mint testület. Vármegye gyülése, tisztújítása. Ma főleg csak közigazgatási ügyekben működő testületet képez, s tagjai részint a nagyobb adófizetők személyesen, részint a több adófizetők közől választott képviselők, s a választási jogra bizonyos legkisebb adómennyiség vétetik alapul. E testület (bizottság) választja a tisztviselőket is. 3) Régebben az ily területen lakott nemesség kebeléből, s annak egyetemi többsége által választattak bizonyos időszakokban a megyei biróságok is, u. m. alispánok, szolgabirák, esküttek, mint a megyei törvényszéknek ezekből álló egyik része. A másik részét a táblabirák tették, kiket a főispán nevezett volt ki. Ma a biráskodás egészen el van különitve a közigazgatástól, s a rendszerénti birákat ministeri ellenjegyzés mellett a király nevezi ki, kik fegyelmi eljárás nélkül el nem mozdíthatók stb. | |
* | |
| (vár-megye-beli) ösz. mn. Valamely vármegyében létező, valamely vármegyéből való. | |
* | |
| (vár-megye-gyűlés) ösz. Régebben valamely vármegyéhez tartozó karok és rendek gyülése. Mai napság a vármegyei bizottságot alkotó testület összejövetele s tanácskozása. | |
* | |
| (vár-megye-ház) ösz. fn. A vármegyei hivatalok, és gyülések széképülete. Magyarosabban: vármegye háza. | |
* | |
| (vár-megyei) ösz. mn. Vármegyéhez tartozó, onnan való, azt illető, arra vonatkozó stb. | |
* | |
| (vár-mellék) ösz. fn. Valamely várnak legközelebbi környéke. | |
* | |
| falu Vas m.; helyr. Vármellék-ěn, ~re, ~ről. | |
* | |
| (vár-mező) ösz. fn. A vár tövében elterjedő sík tér. | |
* | |
| erdélyi falu Doboka m.; helyr. Vármező-re, ~n, ~ről. | |
* | |
| (vár-munka) ösz. fn. Várépitéshez tartozó mindenféle munka. V. ö. SÁNCZMUNKA. | |
* | |
| (vár-mű) ösz. fn. Mindenféle erőditmények u. m. sánczok, árkok, gátak stb. melyek valamely várhoz tartoznak, vagy bizonyos helyet az ellenség rohanása ellen biztosítanak. | |
* | |
| mváros Trencsén m.; helyr. Várná-ra, ~n, ~ról. | |
* | |
| fn. tt. várnát. Némelyek által fölvett szó az idegen (spanyol, portugall) származásu Kaste, azaz zárt családtörzs v. zárt osztály jelentésében. | |
* | |
| (vár-nagy) ösz. fn. A régi várvédrendszerben, a várőrség főnöke, és vezénylője. Újabb korban így nevezték a vármegyekatonák és hajdúk főnökét, ki egyszersmind a megye házára és börtönökre felügyelt. Máskép mind a régi, mind az újabb időben: porkoláb, a német ,Burggráf'ból. - Képeztetésre hasonlók hozzá: hadnagy, násznagy, régi folnagy, s az újabb országnagy, őrnagy, tábornagy stb. | |
* | |
| (vár-nagyi) ösz. mn. Várnagyot illető, ahhoz tartozó, arra vonatkozó. Várnagyi rang, hívatal. | |
* | |
| (vár-nagyság) ösz. fn. Várnagyi hivatal, állomás. | |
* | |
| (vár-nok) fn. tt. várnok-ot, harm. szr. ~a. Várépitési, erőditési, hadi mérnökségi tudományokban jártas, és az úgy nevezett várnoktesthez tartozó katonai személy. | |
* | |
| (várnok-kar) l. VÁRNOKTEST. | |
* | |
| (várnok-test) ösz. fn. Várnokokból álló hadi test. | |
* | |
| (várnok-tiszt) ösz. fn. Hadi tiszt a várnoktestben. | |
* | |
| l. VARJÚ. Tájdivatos kiejtés, mint bornyú, sarnyú. Szintén tájdivatosan: vargyú, mint borgyú, sargyú; sürje helyett sürgye; pörje h. pörgye stb. | |
* | |
| (vár-od-al-om) fn. tt. várodalmat. A Müncheni codexben am. várás, várakozás. "Emberek megaszván a várodalmtól" (Luk. XXI. fej.). Hasonlók hozzá: fáradalom, türödelem stb. | |
* | |
| puszta Pest m. helyr. Várok-ra, ~on, ~ról. | |
* | |
| (vár-o-mány) fn. tt. váromány-t, tb. ~ok, harm. szr. ~a. Remélt jószág, birtok, melyre valaki bizonyos idő múlva, különösen egy vagy többek halálozása után, mint reá háramlandóra tart számot. | |
* | |
| (vár-o-mány-os) mn. és fn. Aki valamely várományt igényel. | |
* | |
| (vár-omladék) l. VÁRROM. | |
* | |
| l. VARANCS; VARANCSOS. | |
* | |
| falu Tolna m.; helyr. Várong-ra, ~on, ~ról. | |
* | |
| (vár-os) fn. tt. város-t, tb. ~ok, harm. szr. ~a. Eredetileg, vár gyanánt erődített, vagy falakkal készitett helység, honnan a kulcsos város régi nevezet. Szélesb ért. bizonyos szabadalmakkal, s ami legkevesebb, vásári szabadalommal felruházott község, melynek lakosai a kivánt képesség mellett polgár czimet viselnek, s főleg kézmivekkel és kereskedéssel foglalkoznak. A törökben: város csak külvárost (fauburg-ot) jelent. Szabadalmak különbségére nézve: szabad kir. város, mely a megyeitől elkülönített saját törvényhatósággal bír; s ezekhez számittatnak a bányavárosok is; püspöki város (püspök székhelyével); mezőváros, jászkún, hajduváros. Főváros, anyaváros, székváros, fejedelmi város. Keletkezése idejét tekintve: ó város, új város Részenkint véve: belváros, külváros. Lakosainak különbségére nézve: ráczváros, czigányváros. Terjedelmére: nagy, kis város, népes város. Körületére nyilt, keritett város. Főbb hivatalnokai: városfő-, alpolgármestere, főispánja; város kapitánya. Város tisztjei, szolgái, rendőrei, hajdúi. V. ö. FALU. Az illető tulajdonnévhez harmadik személyraggal járúl. Pest városa, Buda városa, ma egyesítve: Budapest városa. Némi különböztetésül l. VÁRAS. | |
* | |
| erdélyi falu Csik sz. helyr. Városra, ~on ~ról. | |
* | |
| falu Bihar m. helyr. Városány-ba, ~ban, ~ból. | |
* | |
| (város-beli) ösz. mn. Városban lakó, v. onnan való, ott lévő, divatozó stb. Városbeli nép, mesteremberek. Városbeli szokások. | |
* | |
| (város-biró) ösz. fn. A városi törvényszék elnöke; hajdan több városban, hol polgármester nem volt, a város feje. Magyarosabban: város birája. A legujabban hozott törvényeknél fogva, a birói hivatal a közigazgatásitól elkülönittetvén, tulajdonképeni városbiró nincsen. | |
* | |
| erdélyi falu Udvarhely sz.; helyr. ~falvá-ra, ~n, ~ról. | |
* | |
| (város-fél) ösz. fn. A városi község egyes polgára. ,Polgár' helyett ajánltatott, de divatba nem ment szó. | |
* | |
| (város-ház) ösz. fn. Községi épület a városi hivatalok számára. Magyarosabban; város háza. | |
* | |
| mváros Somogy m.; helyr. ~Hidvégre, ~ěn, ~ről. | |
* | |
| mváros Vas m.; helyr. ~Hodász-ra, ~on, ~ról. | |
* | |
| (vár-os-i) mn. tt. városi-t, tb. ~ak. Városban lakó, oda tartozó, abban létező, azt illető, arra vonatkozó, ott divatozó. Városi mesteremberek. Városi tisztviselők, polgárok. Városi elüljáróság. Városi szokások. Városi község. Városi rendőrség. | |
* | |
| (vár-os-i-as) mn. tt. városias-t. v. at, tb. ~ak. Városi szokásokra mutató, azokat utánozó; finomabb, müveltebb. Városias divat, viselet, társalgás, életmód. | |
* | |
| (vár-os-i-as-an) ih. Városi módon; finomabban. | |
* | |
| (vár-os-i-as-ság) fn. tt. városiasság-ot, harm, szr. ~a. Finomabb, müveltebb társalgási szokás; udvariság. Eszmeileg a latin urbanitas hasonlatára alakitott szó, valamint az udvarias, udvariság v. udvariasság német höflich és Höflichkeit szóknak felel meg. | |
* | |
| (vár-os-i-lag) ih. Városi módon, városi szokás szerint; finomabban, müveltebben. | |
* | |
| (vár-os-ka) kics. fn. tt. varoskát. Kis város, milyen pl. Ruszt, a magyarországi királyi városok legkisebbike. | |
* | |
| (város-kapitány) ösz. fn. Városi törzstisztviselő, ki különösen rendőri főhatóságot gyakorol. | |
* | |
| (város-liget) ösz. fn. Pestvárosnak főmulató helye annak kelet felőli részén. Magyarosabban: városi liget. | |
* | |
| falu Veszprém m.; helyr. Városlőd-re, ~ön, ~ről. | |
* | |
| (város-nagy) ösz. fn. Némelyek által ajánlott szó ,polgármester' helyett. | |
* | |
| (város-negyed) ösz. fn. Tulajd. szoros ért. az igazgatási tekintetben négy részre osztott városnak egy-egy része, melynek külön al hivatalnokai vannak. Némely nagyobb terjedelmű városok négynél több ily részre osztattak fel, de amelyeket régente szintén negyedeknek szoktak nevezni. | |
* | |
| v. ~KINT, (vár-os-on-ként) ih. Városról városra, több várost külön-külön s egymás után véve. Városonként járni. Valamely rendeletet városonként kihirdetni. | |
* | |
| falu Bereg m.; helyr. ~palánká-ra, ~n, ~ról. | |
* | |
| (város-rend) ösz. fn. A kormányhatóság, s illetőleg a város tanácsa által megállapitott rend a városok igazgatásában. Magyarosabban: városi rend v. rendszabályzat. | |
* | |
| (város-tanács) ösz. fn. A városi hatóságot gyakorló tisztviselők testülete. Magyarosabban: városi tanács. | |
* | |
| (város-torony) ösz. fn. A városházhoz épitett, vagy külön álló torony, mely egyszersmind őrtorony, és tűzharanggal van ellátva. Magyarosabban: város tornya. | |
* | |
| am. városunkbeli, városunkból való, eléfordul a Sajó-Szentpéteriek végezésében. Ezen alak nem egyedül e nyelvemlékben található. Eléjön ugyanis a Magyar Nyelvőr 1872-ik évi IX-ik Füzete 411-ik lapján több ily szó, hol Ponori Thewrewk Emil figyelmeztet bennünket Molnár Alber-Szótárában eléforduló ezen szókra: "Patrius, hat zánki, conterraneus földemi (ma: földim. Az iménti szók egy későbbi kiadásu Pariz-Pápai-féle szótárban vannak). Továbbá a szerkesztő Szarvas Gábor ugyanott felhozza az ormányságban hallotta ,falunki' szót. Ide igtatható még a Vörösmartynál olvasható sírhalmomi. | |
* | |
| (vár-őr) ösz. fn. A vár őrizetére, illetőleg védelmére rendelt hadseregben szolgáló katona. | |
* | |
| (vár-őr-nagy) ösz. fn. Az állandó várőrseregben őrnagyi rangot viselő tiszt, máskép: térőrnagy. | |
* | |
| (vár-őr-ség) ösz. fn. Vár őrizetére rendelt, s a várban és vár környékén tanyázó katonaság, különösen gyalogság, tüzérség. | |
* | |
| (vár-őr-torony) ösz. fn. Vigyázótorony, lestorony a várban. | |
* | |
| (vár-palota) ösz. fn. Palotaszerü épület mint fejedelmi lak valamely várban. | |
* | |
| (vár-parancsnok) ösz. fn. Kormányzói minőséggel biró személy valamely várban. | |
* | |
| (vár-piacz) ösz. fn. Piacz, vagy is tágasabb térség a várban; vártér, melyen őrdisztartásra, szemlére stb öszvegyűlnek az őrhadak. | |
* | |
| (vár-pincze) ösz. fn. Pinczeféle üregek a várban; váralag. | |
* | |
| áth. m. varr-t, v. ~ott, htn. ~ni. Tűbe huzott fonallal, vagy más hasonló eszközzel valamely szövetféle vagy rostos testet öszveköt; továbbá, az ily munka által valamit készít, alakít, Czérnával, selyem-, pamut-, szőrfonallal varrni valamit. A feslett ruhát öszvevarrni. Á könyökön elszakadt ruhát bevarrni. A leszakadt gombot fölvarrni. A szürt czifrán kivarrni. Likra foltot varrni. A ruhát megvarrni. Üngöt, gatyát, nadrágot varrni. Himet varrni. A fölhasitott hasbőrt összevarrni. Szijgyártó míveket varrni. A hajócsinálóknál, hajót varrni am. a hajó alkatrészeit, illetőleg gerendáit, deszkáit úgy nevezett eszkábákkal öszvekötni.
Rokona az erősebb varráshoz szükségelt ár v. árr, s magas hangon Lugossy J. szerént: fércz vagyis ennek gyöke: fér, melyekben általán alaphang a hangutánzó r, amint az a fúr szóban is szerepel, melyhez egészben is hasonló, s melylyel egyezik a görög peraw, latin foro, német bohren, csagataj buru-mak, fúr-ni), mongol ürüm (fura). Jelentésben még közelebb jár hozzá a mandsu furu-me = sző-ni. Budenz J. ezen szókkal egyezteti lapp koro-, cseremisz orug-, hegyi cseremisz org-, urg-, votják és szürjen vur-, melyeknek jelentése szintén varr-ni. | |
* | |
| (vár-rab) ösz. fn. 1) Várbeli börtönbe zárt rab. 2) Vármunkára itélt rab, sánczrab. V. ö. VÁRFOGSÁG. | |
* | |
| (vár-rabság) l. VÁRFOGSÁG. | |
* | |
| (varr-ány) fn. tt. varrány-t, tb. ~ok, harm. szr. ~a. 1) l. VARROMÁNY. 2) Boncztani ért. a csontoknak egymásba vágó öszvekötése. (Sutura). | |
* | |
| (varr-ás) fn. tt. varrás-t, tb. ~ok, harm. szr. ~a. 1) Cselekvés, midőn valaki varr valamit, vagy folytonosan e munkával foglalkodik. Varráshoz fogni. Varrással keresni kenyerét. 2) E cselekvés által eszközlött mív. Szép, finom, tömött, ritka varrás. Himvarrás. Az utóbbi jelentésben szabatosabban: varrat, varromány. | |
* | |
| falu Pozsony m, helyr. ~Súr-ra, ~on, ~ról. | |
* | |
| (varr-at) fn. tt. varrat-ot, harm. szr. ~a. Varrás által eszközlött mív. | |
* | |
| (varr-atlan) mn. tt. varratlan-t, tb. ~ok. A mi nincs megvarrva, öszvevarva. Kiszabott, de még varratlan posztó, gyolcs, vászon. Továbbá, a mi egy czélszerű egészet képez a nélkül, hogy több darabból volna öszvevarva. "Varratlan vala pedig a köntös, a fölitől fogva egészen szőhetett." (Káldi. János ev. 19. fej. 23. v.) | |
* | |
| l. VARROGAT. | |
* | |
| l. VARGA. | |
* | |
| (varr-ó) mn. és fn. tt. varró-t. Aki valamit varr, vagy rendesen varrással foglalkodik. A viszonynévvel öszvetett szót alkot. Varrónő, varróleány (helyesebben az utóbbi szók elválasztatnak: varró nő, varró leány). Továbbá, varráshoz való, arra vonatkozó, varrókat illető. Varróvánkos, varróráma, varrótű, varrószer, varróselyem, varróiskola, varróóra. | |
* | |
| (varró-asszony) ösz. fn. Asszony, ki a varrással foglalkodik, ki varrásból él. | |
* | |
| (varró-asztal) ösz. fn. A varráshoz szükségelt eszközökkel ellátott asztal, melynél varrni szokás. | |
* | |
| (varró-eszköz) ösz. fn. A varráshoz kellő mindenféle eszköz, ú. m. tű, olló, czérna, varróvánkos, gyüszű stb. | |
* | |
| (varr-og-at) gyak. áth. m. varrogat-tam, ~tál, ~ott, par. varrogass. Gyakran, folytonosan, vagy kicsinesen s némi kényelemmel varr, foltozgat, férczelget. | |
* | |
| (varr-og-at-ás) fn. tt. varrogatás-t, tb. ~ok, harm. szr. ~a. Gyakori, folytonos, vagy kicsines, aprólékos varrás. | |
* | |
| (varró-gép) ösz. fn. Különös szerkezetü gép, mely a varrási munkát igen nagy mértékben gyorsítja. Újabb kor találmánya. | |
* | |
| v. ~GYÜRÜ, (varró-gyűrű) l. VARGAGYŰSZŰ. | |
* | |
| (varró-iskola) ösz. fn. Iskola, melyben a növendékek, illetőleg leánykák varrni, hímezni, horgolni stb. tanulnak. | |
* | |
| (varró-ládika, ösz. fn. Ládika melyben a varrók, és varró nők holmi varró eszközeiket tartják. | |
* | |
| (vár-rom) ösz. fn. Düledezett vár összeomlott része vagy részei. | |
* | |
| fn. tt. varromány-t, tb. ~ok, harm. szr. ~a. A mit varrva készítettek, varrott miv. | |
* | |
| (varró-nő) ösz. fn. Nőszemély, ki varrással foglalkodik, s azzal keresi kenyerét; helyesebben elválasztva: varró nő. | |
* | |
| (varró-óra) ösz. fn. Bizonyos meghatározott óra varrás vagy ennek tanulása végett. | |
* | |
| (varró-párna) ösz. fn. Varróasztalra fektetett, vagy szélére odacsiptetett kemény, tömör, nehéz párnácska v. vánkos, melyhez a munkába vett kelmét kapocscsal hozzá akasztják, hogy kényelmesebben bánhassanak vele. | |
* | |
| (varró-ráma) ösz. fn. Ráma, melyre bizonyos varrásoknál az öszvevarrandó kelmét ráfeszítik. V. ö. HIMZŐRÁMA. | |
* | |
| (varró-selyěm) ösz. fn. Selyemfonal, melylyel varrni szokás. Fekete, fehér, sárga stb. varróselyem. | |
* | |
| (varró-szer) ösz. fn. l. VARRÓESZKÖZ. | |
* | |
| (varr-ott) mn. tt. varrott-at. Amit öszvevartak, varrás által készítettek, különböztetésül a szövött, v. kötötttől, pl. varrott nadrág, nem szövött, nem kötött. | |
* | |
| (varró-tű) ösz. fn. Tű, melylyel varni szokás, különböztetésül a kőtő, hímző, gombos stb. tűktől. | |
* | |
| (varró-vánkos) l. VARRÓPÁRNA. | |
* | |
| (varró-vas) ösz. fn. A hajósoknál vaseszköz, melylyel a kóczot vagy mohot a hajó faeresztékeibe s a burkonyok közibe tömik. | |
* | |
| (var-s-a) fn. tt. varsát. Vesszőből font, hosszukás kosárforma eszköz, melylyel az álló vizekben halakat és csíkokat fognak. Magas hangon a Vág mellékén verse, Szabó Dávidnál vörse alakban is. Hallgat, mint csík a varsában. (Km.). "Ő varsájába (in sagena sua) vonta és ő hálójába gyüjtötte... Azért kiterjeszti ő varsáját, és nem szőnik mindenkoron nemzeteket megölni." (Bécsi cod. Abakuk. I.).
Azon r gyökhangu, s bar ber, far fer, par per, mar stb. gyökü szók osztályába sorozható, melyek valami köröset, kerekdedet; pergőt, forgót jelentenek: Képeztetésre hasonlók hozzá: morsa (morzsa) torsa (torzsa). | |
* | |
| falu Tolna m; helyr. Varsád-ra, ~on, ~ról. | |
* | |
| (vár-sáncz) ösz. fn. Vár erőditése végett épitett sáncz. V. ö. SÁNCZ. | |
* | |
| GYULA~, falu Arad m. helyr. Varsánd-ra, ~on, ~ról. | |
* | |
| faluk Hont, Nógrád, Veszprém m. puszta Pest m. ALSÓ~, FELSŐ~ puszták Heves, KIS~, NAGY~ Szabolcs m.; helyr. Varsány-ba, ~ban, ~ból. | |
* | |
| puszta Bihar m.; helyr. Varsányhely-re, ~ěn, ~ről. | |
* | |
| (vár-sík) ösz. fn. l. VÁRMEZŐ. | |
* | |
| falu Kraszna m.; helyr. Varsolcz-ra, ~on, ~ról. | |
* | |
| falu Bihar m.; helyr. Vársonkolyos-ra, ~on, ~ról. | |
* | |
| erdélyi falu Csik sz. puszta Pest m.; helyr. Várszeg-re, ~ěn, ~ről. | |
* | |
| erdélyi falu Kolos m.; helyr. Várszó-ra, ~n, ~ról. | |
* | |
| (vár-szög) ösz. fn. A várbástyának szöget képező része. | |
* | |
| fn. tt. vártát. Katonai nyelven, a német Warte után am. őrállás, őrhely, v. ismét idegen nyelven: strázsa, strázsálás. Vártára menni. Vártán állani. Vártaház = őrház. | |
* | |
| (vár-tat) mivelt. m. vártat-tam, ~tál, ~ott, par. vártass, Meghagyja, parancsolja valakinek, hogy várjon; várni kényszerit. Ritka használata, helyette inkább ,várakoztat' vagy ,várat' dívik. V. ö. VÁRAT. | |
* | |
| (vár-tat-ás) fn. tt. vártatás-t, tb. ~ok, harm. szr. ~a. Parancsolás, kényszerités, mely által akarjuk, hogy valaki várjon. | |
* | |
| (vár-tat-va) A ,vártat' igének egyes részesülője. Bizonyos ideig tartó várakozás mellett vagy után. Kevés vártatva (azaz kevés vártatás v. várakoztatás mellett v. után, nem sokára) ott leszek. A Müncheni codexben: vártatván. "Es kevesenné (kevesennyi régiesen am. kevesnyi) vártatván" (Et post pusillum. Lukács. XXII.). | |
* | |
| falu Közép-Szolnok m.; helyr. Vártelek-re, ~en, ~ről. | |
* | |
| ösz. fn. Várbeli templom; különösen, melyben a várőrség isteni szolgálatra szokott öszvegyülni. | |
* | |
| (vár-terém) ösz. fn. A vár laképületében levő teremek; továbbá, terem a fejedelmi várlakban. | |
* | |
| (vár-tiszt) ösz. fn. 1) A várőrseregben szolgáló tiszt, különösen ki a várkormányhoz tartozik, p. térőrnagyi térkapitány, térhadnagy, 2) A régi várszerkezetben, a várurnak polgári rendü hivatalnoka, p. várbiró, várgondviselő. | |
* | |
| (vár-torony) ösz. fn. Őrtorony, lestorony a várban. | |
* | |
| (vár-tömlöcz) ösz. fn. A hadi törvényileg elitélt katonák, vagy államfoglyok bezárására épített tömlöcz a várban; máskép: várbörtön. | |
* | |
| (vár-törvényszék) ösz. fn. A hajdani várurak által állitott törvényszék, mely az illető várnép ügyeiben biráskodott. | |
* | |
| a vizi békának utánzott természeti hangja, melyből vartyog, vartyogás származtak. Hasonlók hozzá: horty, forty, korty, szorty, szörty. | |
* | |
| (varty-og) gyak. önh. m. vartyog-tam, ~tál, ~ott. Varty-féle durva rekedt hangon kiáltoz. Vartyog a béka; más hangutánzással: brekeg, kuruttyol, karatyol. | |
* | |
| (varty-og-ás) fn. tt. vartyogás-t, tb. ~ok, harm. szr. ~a. A vizi békának varty-féle kiáltozása. | |
* | |
| (vár-udvar) ösz. fn. Várépületek által kerített tér, különösen a fejedelmi várlak udvara. V. ö. UDVAR. | |
* | |
| (vár-utcza) ösz. fn. Utcza a várterületen levő épületek között. | |
* | |
| (vár-üreg) ösz. fn. Bástya alatt rejtett üreg. Az idegenszerü kazsamáta (olaszul casamatta) magyarositása. | |
* | |
| (vár-vivás) ösz. fn. Mind azon támadó hadi munkálatok, melyek valamely vár bevételére szükségesek, milyenek, a várfalak, bástyák rongálása, aknázás, rohanás stb. | |
* | |
| (vár-vivó) ösz. mn. és fn. Ki az ellenséges várat hadi erőszakkal ostromolja, rongálja stb. Várvivó seregek. | |
* | |
| falu Bihar m. helyr. Várviz-re, ~én, ~ről. | |
* | |
| fn. tt. vas-at, harm. szr. ~a. 1) Fehéres szürke szinű, igen kemény, rugalmas és nyujtható fém, melyet ugyan a nemtelenek osztályába soroznak, de sokféle haszonvehetősége miatt igen becses, sőt minden fémek között a leghasznosabb. Tiszta termésvas, mely másféle ásványrészekkel nem vegyülve találtatik. Nyers vas, amint azt vaskőből a vashámorokban kiolvasztják, s melyet még tisztitani kell. Vert v. kovácsolt vas. Hengerezett vas. Öntött vas. Az aczél a vasnak szénenynyel egyesüléséből áll elé. A mágnesvas is vaséleg és vaséleny vegyülete. A vas is megvásik idővel. (Km.). Addig kell a vasat verni, mig tűzes (km.), élni kell a jó alkalommal. Ó kocsit vasaért, vén leányt pénzeért ne végy. (Km.). Vasat verni, edzeni, aczélozni, keményitem, vádolni, nyújtani. 2) Jelent különféle míveket, eszközőket, melyek belőle készülnek, s ezekkel rendesen öszvetett szót alkot. Bélyegvas, csiptetővas, ekevas, fogóvas, kardvas, kengyelvas, keresztvas = bilincs melyet a rab egyik kezére és lábára keresztben tesznek; kurtavas, rövid lánczu rabbilincs; körömvas, melylyel a puskából a töltést kiveszik; kötővas, marokvas, mellvas, nyakvas, orrvas, ostyasütővas, pléhvas, rabvas, reszelővas, singvas, kerékvas, szántóvas, téglázóvas stb. melyeket l. Saját rovataik alatt, 3) Vasérczet tartalmazó, vasérczczel foglalkozási helyet. Vasbánya. Vaskoh. 4) Mint melléknév jelent vasból valót, vasból csináltat. Vas abroncs, vas ajtó, vas ágy, vas kalán, vas láda, vas rostély, vas rúd. Az általános szokás ezeket is öszvetéve szereti irni. Vaskapu, vasmacska és hasonlók, midőn t. i. az egész nem tulajdon értelemben vétetik minden esetre összetéve irandók. 5) Képes kifejezéssel a maga nemében erős, kemény, szilárd. Vasfejü ember, makacs, nyakas. Vaskar, kemény, erős kar. Vasakarat, elszánt, hajthatatlan. Vastürelem, kitartás. "Világ vas sarkai" Vörösmarty. (Zalán futása). 6) Jelent még önállólag vágó, szuró fegyvert, u. m. kardot, dárdát stb. főleg költői nyelven: "Visszacsapott ez s most vasaik veszedelmes erővel összetalálkozván a léget messze betölték rémitő csengésökkel." Vörösmarty. (Cserhalom). 7) Szintén önállólag jelent rabvasat v. bilincset. Vasra verni a rabot. Vasat viselni, hordozni.
E szó különféle nyelvcsaládokban kisebb nagyobb módosulattal eléfordul, mi ős régiségét tanusitja. Szanszkrit nyelven: ajasz, góthul: aisz, németül: Eisen, Bopp F. ide sorozza a latin aes szót is. Budenz József szerént finnül vaske = réz, észt vask = réz, lív vak = ércz, réz. Plinius szerint (Hist. Nat. lib. 36. c. 11) az aethiopok a basalt követ vasszinéről nevezték igy stb. | |
* | |
| puszta Komárom m. helyr. Vas-ra, ~on, ~ról. | |
* | |
| vásik, vásít, váslal, váslik, vásol, stb. szók törzse l. VÁSIK alatt. | |
* | |
| v. ~ABRINCS, (vas-abroncs v. ~abrincs) ösz. fn. Vasléczből v. sinből készitett abroncs, hordókon, kádakon stb. | |
* | |
| (vas-abroncsos) ösz. mn. Vasabroncscsal ellátott, körülfogott, összeszorított. Vasabroncsos kád, hordó. | |
* | |
| (vas-acs) fn. tt. vasacs-ot. l. VASÉLECS. | |
* | |
| falu Bihar, puszta Pest m.; helyr.Vasad-ra, ~on, ~ról. | |
* | |
| (vas-ag) fn. tt. vasag-ot, harm, szr. ~a, v. ~ja; l. VASÉLEG. | |
* | |
| (vas-ágy) ösz. fn. Vasrudakból öszveállitott ágytalapzat. | |
* | |
| (vas-ajtó) ösz. fn. Ajtó, mely egészen vasból van; vagy vaslemezzel bevont faajtó. | |
* | |
| (vas-akna) ösz. fn. Akna, melyből vastartalmu ásványokat, köveket bányásznak ki. | |
* | |
| (vas-al) áth. m. vasal-t. 1) Vassal bevon, erősít, öszveforraszt valamit. Szekeret, kereket, tengelyt vasalni, megvasalni; lovat vasalni, patkólni. Továbbá valakire vasbilincset ver. Megvasalni a rabokat. 2) Vasaló nevü eszközzel ruhanemüeket simít, idomit. Posztót, fehérruhát vasalni. Átv. tréfás ért. elvasalni, am. elillanni, elkotródni, s mintegy patkós sarkát mutatva elrugtatni, mint: elpatkólni. Eleget vasaltam rajta Szabó D. szerént = eleget úntattam, eleget kopácsoltam, tüzeltem rajta. A hasonlat talán inkább a vasaló eszközzel simitástól van véve. | |
* | |
| v. VÁSÁLL (vásár-l) a nép nyelvén összébb huzódva, illetőleg az r l-lé hasonúlva am. vásárl v. vásárol. | |
* | |
| (vas-al-ás) fn. tt. vasalás-t, tb. ~ok, harm. szr. ~a 1) Cselekvés, különösen kovácsmunka, mely által valamit vasalnak. Kerékvasalás, szekérvasalás, lóvasalás = patkólás. 2) Bilincsre verés. 3) Ruhasimítás, kiegyengetés úgy nevezett vasaló által. V. ö. VASAL. | |
* | |
| (vas-al-at) fn. tt. vasalat-ot, harm. szr. ~a. Azon vasmű, melylyel valamit bevontak, megerősítettek. Erős, vastag vasalat. A kerék vasalata kopni kezd. A kapu vasalatát behorpasztani. | |
* | |
| (vas-al-atlan) mn. tt. vasalatlan-t, tb. ~ok. Meg nem vasalt. Határozóként am. meg nem vasalt állapotban. | |
* | |
| l. VÁSÁL. | |
* | |
| v.VASALJA falu Vas m.; helyr. Vasallyá-ra, ~n, ~ról. | |
* | |
| (vas-al-ó) mn. és fn. tt. vasaló-t. 1) Aki valamit vasal. Szekeret, lovat vasaló kovácslegény. 2) Aki úgy nevezett vasalóval ruhanemüeket, szöveteket kisimít. Vasaló szobaleány. Vasaló szabólegény. 3) Háromszögforma s mintegy arasznyi vastégla, melyet megtüzesitve s tokba zárva, vagy pusztán is ruhanemüek kisimitására használnak a szabók, mosónők stb. Máskép: téglázóvas. | |
* | |
| (vasaló-nyelv) ösz. fn. Azon darabvas, mely tulajdonkép a vasaló lényegét teszi. V. ö. VASALÓ, 3) | |
* | |
| ÓSÁM~, falu Bihar m.; helyr. Vasánd-ra, ~on, ~ról. | |
* | |
| (vas-any) fn. tt. vasany-t, tb. ~ok. A nehéz, nemtelen fémek közé tartozó egyszerü elem, illetőleg maga a vas mint fémanyag. Magában vas is azt jelenti. | |
* | |
| fn. tt. vasár-t, tb. ~ok, harm. szr. ~a. Baranyai tájszó, s jelent fekete szurkot. Talán am. vassár. | |
* | |
| a ,vasárnap' szóban ,vásár' helyett első tagjában megrövidült. | |
* | |
| fn. tt. vásár-t, tb. ~ok, harm. szr. ~a, v. ~ja; helyragokkal, ha nem helybeli vásárról van szó, ~ba, ~ban, ~ból helyett: ~ra, ~on, ~ról divatozik pl. a debreczeni vásárra megyek; a d. vásárról jövök. 1) Nagy számú, részint valamit eladni, részint venni jött emberek gyülekezete valamely nyilvános helyen. Néhutt: sokadalom, akár a nép sokaságától, akár a sok adnivalótól, de hihetőbben az előbbitől úgy nevezve. Heti vásár, melyet hetenkint egy vagy több napon tartanak. Országos vásár, mely évenkint valamely helyen csak néhányszor fordul elé, melyre távolabb vidékről is vagy egész országból, tartományból öszvegyülnek az adók-vevők, s mindenféle áruczikkeket nagyobb mennyiségben hordanak öszve. 2) Az áruczikkek, és nemekre nézve így nevezik a helyet is, ahol valamit adni venni szoktak, még pedig leginkább összetételekben, pl. baromvásár, lóvásár, disznóvásár, gabonavásár, búzavásár, zsibvásár, káposztavásár stb. Néha a vásárokat azon áruk szerint különböztetik meg, melyek az illető időszakban főleg vannak folyamatban, ilyen Pesten a medardi gyapjuvásár, a nyakavágói dinnyevásár, a leopoldi hajmavásár. Vásárokra járni. "Szegény legény vagyok én, vásárokra járok én." (Népd,) "Vásárt (= vásártt azaz vásárban) ülő gyermekekhez" (pueris sedentibus in foro. Müncheni cod. Máté. XI.). Vásárra vinni valamit. 3) Átv. nagy zaj, zsibongás, milyen a vásárokban szokott lenni. Micsoda vásár ez? Csitt vásár! ne lármázzatok. 4) Néha jelenti az adásvevési cselekvényt. Kettőn áll a vásár. (Km.). Megereszteni a vásárt. Jó, rosz vására volt. Vásárt ütni valamivel. Némely közmondatok, és példabeszédek: Siet mint varga a vásárra. Minden kecske maga bőrét viszi a vásárra. Maga van mint varga a vásárban. Két asszony egy lúd, egész vásár. Csak egyszer volt Budán kutyavásár. Pénzzel járják a vásárt. Megesett neki a diószegi vásár. Szabad a vásár. Megesik egy ember nélkűl a vásár.
Több keleti népeknél divatos szó; perzsa és török nyelven: bázár v. pázár (marché; lieu de marché; jour de marché. Zenker. Honnan persául házári am. vásári); mongol nyelven: băszăr v. vászăr, (endroit habité, bourg, village. Kowalewski). Elemeit a mongolban találjuk, mert băszu (a szanszkritban văszu) am. áru, és oru am. hely; az egész tehát am. áruhely. | |
* | |
| (vásár-állás) ösz. fn. l. VÁSÁRHELY, (1). | |
* | |
| (vásár-áru) ösz. fn. Áru, melyet eladás végett vásárra visznek; jobb hangzással: vásári áru. | |
* | |
| (vásár-biró) ösz. fn. A vásári rendre felügyelő, a a vásárosok közt támadó peres ügyeket eligazitó helyhatósági személy. | |
* | |
| (vásár-biztos) ösz. fn. Vásárokban rendőri alsóbb hivatalnok. | |
* | |
| (vásár-bolt) ösz. fn. Bolt a vásárhelyen, melyben vásári czikkeket árulnak. | |
* | |
| (vásár-czédula) ösz. fn. Czédula, melyet a vásári árusok bizonyitványul kapnak, hogy a helypénzt megfizették. | |
* | |
| ALSÓ~, FELSŐ~, faluk Nyitra m.; helyr. Vásárd-ra, ~on, ~ról. | |
* | |
| (vásár-fia) ösz. fn. Ajándék, melyet valakinek kedveskedésűl a vásárban vesznek, különösen holmi csemegék, játékszerek stb. a gyermekek számára. | |
* | |
| (vásár-hajó) ösz. fn. Hajó, dereglye stb. melyen némely árukat vásárra szoktak szállítani. | |
* | |
| (vásár-hely) ösz. fn. Térség, piacz, melyen vásárokat tartanak. "Kik akarnak járniok stolákban és köszöntetniek vásárhelyt."
(In foro. Müncheni cod. Mark. XII.). Néhutt máskép: vásárállás. | |
* | |
| falu Zemplén m. Fugyi-Vásárhely, falu Bihar, Kis~, Szala, Holdmező~, mváros Csongrád, Somlyó~, mváros Veszprém m. Gyerő~, erdélyi falu Kolos m. Kézdi~, mváros Kézdi sz. Maros~, mváros Maros székben, Oláh-Vásárhely, Falu B. Szolnok m.; helyr. Vásárhely-re, ~ěn, ~ről. | |
* | |
| (vásár-hét) ösz. fn. Hét, melyen bizonyos városban országos vásárt tartanak. | |
* | |
| (vásár-hivatal) ösz. fn. A vásárokban különösen a rendre ügyelő hivatali személyzet. | |
* | |
| (vásár-i) mn. tt. vásári-t, tb. ~ak. Vásárt illető, ahhoz tartozó, abban történő, arra vonatkozó. Vásári áru. Vásári biróság, rendőrség. Vásári hirdetés. Vásári váltó. Vásári jószág. Vásári lopás. Vásári munka, a ruhacsináló mesterembereknél oly munka, v. ruhanemű, melyet vásárra készítenek; átv. a maga nemében alábbvaló, futtában készített mű, különböztetésül a váltott v. mondva csinált munkától. V. ö. VÁSÁR. | |
* | |
| puszta Bihar m.; helyr. Vásári-ba, ~ban, ~ból. | |
* | |
| (vásár-idő) ösz. fn. Hatóságilag vagy szokás szerént meghatározott idő a vásáron történő adásvevésekre. | |
* | |
| (vásár-jog) ösz. fn. Jog, vagy szabadalom, melynél fogva valamely község, vagy földbirtokos a maga területén bizonyos időkben vásárokat tarthat. | |
* | |
| (vásár-könyv) ösz. fn. A vásárokra járó kalmárok és kereskedők könyve melybe vásári üzleteiket bejegyzik. | |
* | |
| l. VÁSÁROL. | |
* | |
| (vásár-ol-ás) fn. tt. vásárlás-t, tb. ~ok, harm. szr. ~a. Alkuval járó cselekvés, midőn valamit vásárlunk. V. ö. VÁSÁROL. | |
* | |
| (vásár-ol-ás-i) mn. tt. vásárlási-t, tb. ~ak. Vásárlást illető, arra vonatkozó. Vásárlási ügyesség, szemesség, kedv. | |
* | |
| (vásár-ol-at) fn. tt. vásárlat-ot, harm. szr. ~a v. ~ja. Végrehajtott vásárlás. | |
* | |
| (vásár-ol-ó) mn. és fn. tt. vásárló-t. Aki valamely áruczikket alku szerint megvesz, megvásáról, V. ö. VÁSÁROL. | |
* | |
| (vásár-nagy) ösz. fn. l. VÁSÁRBIRÓ. | |
* | |
| (vasár-nap) ösz. fn. Közönséges fogalom szerint a hétnek első napja, melyet az egész kereszténység Urunk föltámadása emlékeül ünnep gyanánt üll meg. De tulajdonképen, ha azt veszszük hogy a magyar a hét első napját hétfő-nek, a másodikát kedd-nek azaz, ketted-nek nevezi; a vasárnap a föntebbi elnevezések után a hétnek utólsó napja volna, mely a dologtevő hat napot mint nyugnap zárja be. Egyházi, különösen katholikus keresztény szokás szerint a vasárnapoknak saját neveik vannak. Négy adventi vasárnap; karácson utáni vasárnap; háromkirályok utáni vasárnapok; septuagesima, sexgesima, quinquagesima vasárnap; böjti vasárnapok, különösen az utolsó előtti: feketevasárnap, az utósó, virágvasárnap; husvétvasárnap, fehérvasárnap, husvét s pünkösd utáni vasárnapok, ez utósók változó számmal, a mint a husvét korábban vagy későbben esik. Egyházi nyelven a vasárnapokat azon szóról czimezik, melylyel az illető vasárnapon a misében az úgy nevezett Introitus kezdődik, pl. első adventi vasárnapon: Ad te levavi; másodikán: Populus Sion; harmadikán: Gaudete: husvét utáni elsőn: Quasimodo geniti stb. A husvét-, pünköst-, és szentháromsági vasárnapoknak saját neveik vannak. E vasárnapi czimek minden naptárban olvashatók. Némely tájejtéssel pl. túl a Dunán, és a Vág mellékén vasárnap.
Elemezve: vásár-nap, minthogy régente ezen napon szokták a vásárokat tartani, midőn t. i. a vidék népe az anyaegyházba isteni szolgálatra öszszegyülve egyszersmind csereberélni szokott, minek nyoma a templomi búcsunapokon maiglan fenn van. A török nyelvben is e nap elnevezése ugyan ezen elemekből áll; t. i. vasárnap törökül bazar gűnü v. gűni, melyben bazar v. pazar am. vásár és gün am. nap. | |
* | |
| (vasár-napi) ösz. mn. Vasárnapot illető, arra vonatkozó, akkor történni szokott stb. Vasárnapi isteni szolgálat. Vasárnapi ujság, mely vasárnapokon jelenik meg. | |
* | |
| (vasár-napilag) ösz. ih. Vasárnapon szokott módra, ünnepiesen. Vasárnapilag öltözködni. | |
* | |
| (vásár-ol) áth. m. vásárolt v. vásárlott, htn. ~ni, v. vásárlani. Bizonyos árut alku szerint megvesz, magaévá tesz. Lovakat, disznókat, gabonát, posztót, vásznat vásárolni. Téli szükségre való élelmi czikkeket bevásárolni. Legjobb készpénzen vásárolni (km.) mert a hitel kamattal, ráfizetéssel jár. Némely vidék hangejtése szerént vásál vagyis inkább vásáll t. i. a végelőtti l az r-ből hasonúlt, tehát am. vásárl vagyis vásárol. V. ö. VÁSÁR. | |
* | |
| l. VÁSÁRLÁS. | |
* | |
| l. VASÁRUS; VASÁRUSSÁG. | |
* | |
| (vásár-os) fn. tt. vásáros-t, tb. ~ok. Kereskedő, kalmár, mesterember, szatócs, ki áruival vásárról vásárra jár. Általán aki a vásáron adásvevés végett megjelen. A vásárosokat megtámadni, kirabolni. | |
* | |
| falu Baranya m.; helyr. Dombó-ra, ~n, ~ról. | |
* | |
| falu Sopron m.; helyr. ~falu-ba, ~ban, ~ból. | |
* | |
| mváros Bereg m.; helyr. ~Namény-ba, ~ban, ~ból. | |
* | |
| (vásár-pénz) ösz. fn. 1) Pénz, melyen a vásárban valamit veszünk, vagy venni akarunk. 2) Helypénz, melyet a vásárban árulók az illető községnek, vagy helybirtokosnak fizetni tartoznak. | |
* | |
| (vásár-sátor) ösz. fn. Sátor a vásártéren, melyben a vásárosok áruikat kirakják, és árulják. Jobb hangzással: vásári sátor. | |
* | |
| (vásár-segéd) ösz. fn. Személy, ki a vásárost áruinak eladásában segiti. | |
* | |
| erdélyi falu Doboka m.; helyr. ~Szentivány-ba, ~ban, ~ból. | |
* | |
| erdélyi falu Kolos m.; helyr. ~telké-re, ~n, ~ről. | |
* | |
| (vas-áru) ösz. fn. Vas anyagból álló különféle áruczikkek, p. rudak, eszközök, szerszámok, edények vasból. | |
* | |
| (vas-árulás) ösz. fn. Vasáruk eladása. | |
* | |
| (vas-árus) ösz. fn. Kereskedő, ki részint vasmíveknek való vasrudakat, részint vasból készitett holmi eszközöket, kész míveket árul; máskép: vasáros; emez kerekdedebb hangzatú, amaz szóelemzéshez hivebb, mert törzse: vas-áru. | |
* | |
| (vas-árus-bolt) ösz. fn. Bolt, melyben vasárukat adnak vesznek. | |
* | |
| (vas-árusság) ösz. fn. Vasárukkal üzött kereskedés. | |
* | |
| mváros Pozsony m.; helyr. Vásárút-ra, ~on, ~ról. | |
* | |
| (vásár-zászló) ösz. fn. Községi, vagy földbirtokosi zászló, melyet a vásár ideje alatt valamely magasabb helyen kitűznek. Néhutt ezt már néhány nappal a vásár előtt szokták tenni. | |
* | |
| (vas-as) mn. tt. vasas-t, v. ~at, tb. ~ak. 1) Vasrészekkel bővelkedő, amiben vaselemek vannak. Vasas ásványvizek, kövek. 2) Amit vassal erősitettek, összeforrasztottak stb. Vasas hordó, vasas szekér, vasas láda. 3) Kinek pánczéla vasból van. Vasas katona, vasas német; ez értelemben önálló főnevül is használjuk, s ekkor többese: vasasok. A katholikus naptárban: Vasas Szent Péter napja, august. 1-sején, mint e szent apostol fogságának emlékünnepe. (Petrus in vinculis.) | |
* | |
| falu Baranya, puszta Gömör m.; helyr. Vasas-ra, ~on, ~ról. | |
* | |
| (vás-ás) fn. tt. vásás-t, tb. ~ok, harm. szr. ~a. 1) A test tömörségének fogyó állapota, midőn csiszolás, dörzsölés által részei kopnak; vagy midőn szöglete, éle elkopván tompává leszen. 2) A fognak bizonyos tompulása. 3) Vágyódás. V. ö. VÁSIK. | |
* | |
| (vas-atlan) mn. tt. vasatlan-t, tb. ~ok. 1) Ami vasrészeket nem foglal magában, ami vasat nem terem. Vasatlan vizek, kövek. 3) Amit meg nem vasaltak, vasalatlan. Vasatlan hordó, szekér. | |
* | |
| (vas-az) áth. m. vasaz-tam, ~tál, ~ott, par. ~z. Vassal, vagy is vasból készitett lemezzel, abroncscsal, sinnel stb. erősit, bevon. Kereket, tengelyt vasazni. Rokon jelentésü: vasal, de ezt több más értelemben is használják. V. ö. VASAL. | |
* | |
| (vas-az-ás) fn., tt. vasazás-t, tb. ok~ barin. szr. -a. Kovács v. lakatosféle munka, melylyel valamit vasaznak. l. Vasaz. | |
* | |
| (vas-az-at) fn. tt. vasazat-ot, harm. szr. ~a. Azon vasmívek öszvege, melyekkel bizonyos testet bevontak, öszvekötöttek, megerősitettek, pl. vasabrincsok a hordón, vassinek és hasonló más erősitvények a szekéren. | |
* | |
| (vas-bádog) ösz. fn. Vékonyra kinyujtott bádogalaku vaslap, vaslemez. | |
* | |
| (vas-bánya) ösz. fn. Bánya, melyből vasrészekkel bővelkedő ásványokat, vasköveket fejtenek; néha a vaségetéshez és rudakká alakitáshoz szükségelt hámorokkal együtt is értve. | |
* | |
| falu Zólyom m.; helyr. ~Berzenczé-re, ~n, ~ről. | |
* | |
| (vas-bilincs) Vasgyürükből és pereczekből készitett láncz, melyet rabokra, foglyokra szoktak verni. | |
* | |
| (vas-borona) ösz. fn. Rácsformára alkotott mezőgazdasági eszköz, vasfogakkal ellátva, melylyel a hantos, göröngyös földet porhanyitják, vagy a gizgaztól megtisztitják; máskép fogasborona v. egyszerüen, fogas. Különbözik tőle a tövis- és hengerborona. | |
* | |
| v. ~CSEKLE, (vas-cseklye v. ~csekle) ösz. fn. Sándor I. szerént vadat fogó vas szerszám. | |
* | |
| (vas-csillám) ösz. fn. Vasrészek, melyek a vasérczeken, vasköveken csillámgyanánt tündökleni látszanak. | |
* | |
| (vas-derék) ösz. fn. A derekat, különösen mellett takaró pánczél vasból; mellvas, mellvért. | |
* | |
| (vas-deres) ösz. fn. Ló, melynek vashoz hasonló szürkés vagy deres szinű szőre van. | |
* | |
| puszta Komárom m.; helyr. Vasdinnyé-re, ~n, ~ről. | |
* | |
| v. ~DURUNG, (vas-dorong v. ~durung) ösz. fn. Különféle czélokra vasból csinált dorong. | |
* | |
| (vas-drót) ösz. fn. Vékonyabb, vastagabb fonalformára kinyujtott vasszálacska, vashuzal, vassodrony. | |
* | |
| (vas-edény) ösz. fn. Akárminő edény vasból. V. ö. VASFAZÉK. | |
* | |
| (vas-ék) ösz. fn. Ékféle eszköz vasból. | |
* | |
| (vas-élecs) ösz. fn. A vasnak élenynyel vegyülete kisebb fokban (Eisen-Oxydul). | |
* | |
| (vas-éleg) ösz. fn. A vasnak élenynyel vegyülete nagyobb fokban (Eisen-Oxyd). Az üveget, ha ezen anyagban bő mennyiségben van jelen, vöröses sárgára festi. | |
* | |
| (vas-ér) ösz. fn. Ér, vagyis menet a vashegyekben, illetőleg vasbányákban, mely vasérczet tartalmaz. | |
* | |
| (vas-ércz) ösz. fn. Vasrészeket tartalmazó ércz. | |
* | |
| (vas-ércz-kő) ösz. fn. Kőnem, melynek fő alkatrésze vasérczből áll. | |
* | |
| (vas-erősségü) ösz. mn. Szilárd, rugalmas erejű mint a vas. | |
* | |
| (vas-eszköz) ösz. fn. Eszköz, szerszám vasból. | |
* | |
| (vas-fa) ösz. fn. 1) A vashámorokban, vaslemezzel bevont fadorong, melylyel a nyers vasdarabokat a pőröly alá emelik 2) A természetrajzban fanövény déli Afrikában, Malabarban, és Karolinában; melynek fája fölötte kemény. (Sideroxylon.) Továbbá egy másik faj Sína v. Chinában láncsás levelekkel, mely szintén igen kemény. (Dracaena ferrea). | |
* | |
| (vas-fazék) ösz. fn. Főző edény vasból, melynek belseje czinezve van, hogy az ételben levő savany a vasból valamit fel ne oldjon. | |
* | |
| l. VASFÖDŐ. | |
* | |
| (vas-fejtés) ösz. fn. A vasérczes hegyekben azon bányamunka, mely által a vasérczeket, illetőleg köveket feltörik. | |
* | |
| v. ~FEJÜ, (vas-fejü) ösz. mn. Átv. ért. nagy merészségü; továbbá makacs, átalkodott akaratú, fejes, nyakas, csökönyös, magát megkötő. | |
* | |
| (vas-fény) ösz. fn. A vasércznek, illetőleg fémnek sajátnemű fénye, csillogása. | |
* | |
| (vas-festmény) ösz. fn. Vasból készitett festvény. (Tinctura ferri.) | |
* | |
| (vas-fogó) ösz. fn. Vasból csinált fogóféle eszköz. V. ö. FOGÓ. | |
* | |
| (vas-folt) ösz. fn. Folt valamely testen, melyet vasrozsda fogott meg. | |
* | |
| (vas-fonal) ösz. fn. Fonalformára, vékonyan kinyújtott vasanyag; vasdrót, vashuzal, vassodrony. | |
* | |
| (vas-födő) ösz. fn. Födő eszköz vasból készitve. | |
* | |
| (vas-föld) ösz. fn. Vasrészeket, vasérczeket tartalmazó föld. | |
* | |
| v. ~FÜRDŐ, (vas-fürdő) ösz. fn. Vaskuti vizből készitett fördő. l. VASKÚT. | |
* | |
| (vas-föveg) ösz. fn. l. VASSÜVEG. | |
* | |
| (vas-föveny) ösz. fn. Vasrészecskékkel, vasporral vegyitett, különféle, de kivált fekete vagy vörnyeges barna szinű föveny. | |
* | |
| v. ~FURU, (vas furó) ösz. fn. Vasat fúrni való sajátnemü erős furóeszköz. | |
* | |
| (vas-fű) ösz. fn. Néhutt népnyelven igy hivják a galambócz, illetőleg szapora galambócz nevü növényt. | |
* | |
| (vas-gálicz) ösz. fn. Föleresztett kénsavban fölolvasztott vasrészecskék; zöld gálicznak is hivják. Vegyészeti neve: kénsavas vasélecs. Némely vidékeken természetesen is nagy mennyiségben található. | |
* | |
| (vas-ganaj) ösz. fn. l. VASSZAR. | |
* | |
| (vas-gém) ösz. fn. Vasderes tollu gémfaj. (Ardea pullo). | |
* | |
| (vas-göbecs) ösz. fn. Vasrészeket tartalmazó göbecses ásvány. | |
* | |
| (vas-gyógyszer) ösz. fn. Gyógyszer, melynek fő alkatrésze vas. | |
* | |
| v. ~GYURÓ, (vas-gyúró) ösz. mn. és fn. Átv. rendkivül erős természetü; mindent öszvetörő; erejével kérkedő, birkozni szerető. Szabó Dávidnál máskép: vasverő. | |
* | |
| (vas-hámor) ösz. fn. Vasbányához tartozó épületek, melyekben a kiégetett nyers vasat pőrölyözés által rudakká, szálakká stb. idomitják. | |
* | |
| puszta Veszprém m.; helyr. Vashámor-ra, ~on, ~ról. | |
* | |
| (vas-hámor-hulladék) ösz. fn. Tüzes vastömegekből elhullott részek a hámorokban. l. VASSZIKRA. | |
* | |
| erdélyi falu A. Fehér m.; VONYARCZ~, falu Szala m. helyr. Vashegy-re, ~en, ~ről. | |
* | |
| (vas-homok) ösz. fn. l. VASFÖVENY. | |
* | |
| (vas-hűtő) ösz. fn. A vashámorokban, kovácsműhelyekben stb. vizzel töltött tekenő, melyben hűtés végett a megtüzesedett szerszámokat, vagy edzésül az izzó vasat szokták mártani, továbbá melyből az égő szenet fecskendezik, hogy hirtelen el ne égjen. | |
* | |
| (vás-ik) k. m. vás-tam, ~tál, ~ott. par. vássál. 1) Mondják mindenféle szilárd állományu testről, midőn csiszolás, súrolás, dörzsölés által kopik, tömege fogy, szélei, fölszine, élei, hegyei kisebbek lesznek stb. A vas is elvásik idővel. (Km.) Vásik a csizma talpa, a kerék sine. A bőr levásott a tenyeréről. Ruhája elvásott. Vásik a fejsze, a szantóvas, a kés, a kard éle. 2) A fogakra vonatkozólag, némi savanyú ételtől v. fanyar italtól megtompúl, s rágásra alkalmatlan. Savanyú szőlőtől elvásott a foga. Nem vásik benne a fogad, azaz, nem eszel belőle, vagy nem nyered meg a mit kivánsz. "Mert az ő almaételével az én fogam kezd megvásnia." Levél 1557-ből. (Szalay Ág. 400 m. 1. 271. 1.). 3) Valamire, valakire nagyon vágyni v. vágyódni, mintha t. i. a foga vásnék (v. fájna) reá. "Vannak kik reád vásnak, nem engedlek én másnak." Népdal (Erdélyi gyüjt. I. köt. 9. 1.). Igy a székelyeknél is. l. VÁSÓDIK. 4) A mult részesülőben vásott átv. ért. am. pajkos, kirugó. l. VÁSOTT. - Azon hasonló gyökhangu szók osztályába tartozik, melyek a testek részeinek erőszakos elválására vonatkoznak, mint ás, áj, váj, vág, vés, továbbá válik, feslik, fejlik, és származékaik. V. ö. VÁL, ige és VÁG. Rokon vele mind jelentésben mind hangokban a ,feslik' ige fes gyöke, úgy hogy váslik és feslik, váslott és feslett már csak al- és fenhanguságban különböznek. Továbbá idegen nyelvekben rokon vele a szanszkrit vasz (findere, abscindere. Bopp F. Glossarium, az 5. sz. a.). Vámbéry Á. szerént csagataj nyelven ain-mak am. elkopni, vás-ni; aundur-mak, koptatni, vásítni, ainmi kopott, vásott. | |
* | |
| falu Árva m.; helyr. Vasilló-ra, ~n, ~ról. | |
* | |
| (vás-ít) áth. m. vásít-ott par. ~s, htn. ~ni v. ~ani. Eszközli, okozza, hogy valamely test vássék, elvássék; csiszolva, dörzsölve, surolva koptat, tompít stb. A forgó kerék vásítja a tengelyt, a keréksint vásitja a kemény út. A hosszas irás elvásitja a toll hegyét. A fű elvásitja a kaszát, a gabonaszár a sarlót. A savanyu gyümölcs, ital elvásítja a fogakat. V. ö. VÁSIK. | |
* | |
| (vás-it-ás) fn. tt. vásitás-t, tb. ~ok, harm. szr. ~a. Csiszolás, dörzsölés általi koptatás, tompitás. V. ö. VÁSÍT. | |
* | |
| l. VASKÓ. | |
* | |
| KARDOS~,falu Trencsin m.; helyr. Vaská-ra, ~n, ~ról. | |
* | |
| (vaska-kés) ösz. fn. l. VASKÓ. | |
* | |
| (vas-kalán) ösz. fn. Gyarmathi szerént a székelyeknél am. vaslapát. | |
* | |
| (vas-kalap) ösz. fn. 1) Vaslemezből csinált kalap, milyet néhutt a kalaposok czimerül tesznek ki. 2) Régi szabásu háromszögletes, vagy úgy nevezett éghasitó kalap tréfás gúnyneve. V. ö. VASKALAPOS. | |
* | |
| (vas-kalapács) ösz. fn. Kalapács, melynek feje vasból van. | |
* | |
| (vas-kalapos) ösz. fn. Tréfás nyelven, személy, ki háromszögű (éghasitó) régi divatszerü kalapot visel. Igy nevezik a magyar közkatonák azon törzs- és más tiszteket, kik oly kalapot viselnek. Továbbá, gúnyosan szólva, ó szabásu, a régi szokások mellett nyakasan megmaradó, ujitásokat ellenző személy, főleg tanár, pap. | |
* | |
| (vas-kályha) ösz. fn. Vasból készült kályha, szobák, boltok stb. fűtése végett. | |
* | |
| (vas-kapocs) ösz. fn. Kapocs vasból, különböztetésül a réz, ezüst stb. kapocstól. | |
* | |
| (vas-kapu) ösz. fn. Vasból készített, vagy legalább vaslemezzel borított kapu. Átv. szoros út magas hegyek között, mely az ellenség rohanását, mintegy erős kapu, akadályozza. Több helység neve. | |
* | |
| erdélyi puszta Doboka m. és hegyszorulat Hunyad m., puszták Baranya és Gömör m. hegyorom Esztergom határában; helyr. Vaskapu-ra, ~n, ~ról. | |
* | |
| (vas-kar) mn. és fn. tt. vaskar-t, tb. ~ok. Átv. ért. jelent. erős kart, erős embert. "A kun vaskarja nem enged." Vörösmarty. (Cserhalom). VASKÁR l. VASMAT. | |
* | |
| (vas-karika) ösz. fn. Különféle czélokra szolgáló karikák vasból. Különösen vasgyürü. Átv. fából csinált vaskarika, am. képtelenség lehetetlenség. | |
* | |
| (vas-kemencze) ösz. fn. 1) l. VASKÁLYHA. 2) l. VASKOH. | |
* | |
| (vas-kemény) ösz. fn. Oly kemény, mint a vas. Átv. ért. szilárd, törhetetlen, hajthatatlan jellemű, akaratú. Magyarosabban vas keménységü. | |
* | |
| (vas-kereskedés) ösz. fn. Kereskedés, melyet valaki vasárukkal űz. | |
* | |
| (vas-kereskedő) l. VASÁRUS. | |
* | |
| (vas-keztyű) ösz. fn. Keztyűféle kéztakaró vaslemezből, a régi pánczélos fegyverzetben. | |
* | |
| (vas-kó) fn. tt. vaskó-t. Kések, kardok stb. vasa, pilingája, pengéje. Gúnyosan, nyeletlen rosz bicska, kés; a székelyeknél máskép:, vaska, vaskakés. | |
* | |
| (vas-koh) ösz. fn. Vasbányai kemencze, melyben a vasérczeket fölolvasztják; vashuta. Igyiridi bigyiridi váradi vaskoh. (Gyermekek kiolvasó verse.) | |
* | |
| mváros Bihar m. helyr. Vaskoh-ra, ~on, ~ról. | |
* | |
| l. VASKOH, (1). | |
* | |
| falu Bihar m.; helyr. ~Szelistyé-re, ~n, ~ről. | |
* | |
| falu Bihar m.; helyr. ~Szohodor-ra, ~on, ~ról. | |
* | |
| (vas-korona) ösz. fn. Korona vasból. Dózsa Györgyöt tüzes vaskoronával koronázták meg. Vaskoronának hívják azon koronát, melylyel a VI. század vége óta a lombardiai királyok, aztán Nagy Károly, s a német királyok nagy része V. Károlyig, 1805-ben I-ső Napoleon és 1838-ban az osztrák császár mint lombardia fejedelmei koronáztattak meg. Nevét belsejében levő azon keskeny vas karikától vagy pártától kapta, mely a monda szerént a Krisztus keresztjének egy szegéből alakittatott s melyet Nagy Gergely pápa ajándékozott Theodelinde lombard fejedelemnőnek. Jelenleg Bécsben őriztetik. A vaskorona rendjét Napóleon 1805-ben Olaszhonban történt koronázása után alapitotta, de a mely 1814-ben megszünt; hanem utóbb ú. m. 1816-ban I. Ferencz ausztriai császár mint vitézrendet hozta be. | |
* | |
| (vas-k-os) mn. tt. vaskos-t, v. ~at, tb. ~ak. Erős, csontos, izmos, vállas, tenyeres talpas. Vaskos legény, hajdu. Más kiejtéssel: vacskos.
Képeztetésre hasonló a lucskos, mocskos, pocskos, rűcskös, piszkos, peczkes szókhoz s valamint ezek törzsei: lucsk, mocsk, pozsk, rücsk, piszk, peczk, hasonlóan amazé vask, s ennek gyöke a fenn emlitett hasonlat szerint vas, t. i. a vaskos átv. értelmü szó, s am. vashoz hasonló erejü. V. ö. VASTAG. Budenz J. szerént finn és észt nyelven: vahva, am. erős (firmus, fortis, robustus); terhes (schwanger). | |
* | |
| (vas-k-os-ság) fn. tt. vaskosság-ot, harm. szr. ~a. Az állati, különösen emberi testnek izmossága, contossága, erőssége, tömöttsége, zömöksége. V. ö. VASKOS. | |
* | |
| (vas-kő) ösz. fn. Vasrészeket, vasérczet tartalmazó terméskő. Vörös vaskő, mely nem igen kemény. Barna vaskő. Fekete vaskő stb. | |
* | |
| (vas-kút) ösz. fn. Kút melynek vize vasrészeket tartalmaz; vasaskút. | |
* | |
| falu Bács és Vas m.; helyr. Vaskút-ra, ~on, ~ról. | |
* | |
| (vas-láb) ösz. fn. Valamely bútornak, vagy állványnak, szobornak vasból csinált lába. Különösen három lábon álló konyhai készület, melyre sütésfőzéskor bizonyos edényeket állitanak. | |
* | |
| erdélyi falu Csik sz.; helyr. ~Vasláb-ra, ~on, ~ról. | |
* | |
| (vás-ol-al) gyak. áth. m. váslal-t, Folytonosan vásit, koptat, tompit valamit. "Elváslaltam a ruhát." (Szabó D.). Kettős képzőjénél fogva hasonló a késsel, érlel, kérlel, bérlel stb igékhez. | |
* | |
| (vás-ol-al-ás) fn. tt. váslalás-t, tb. ~ok, harm. szr. ~a. Folytonos vásitás, koptatás, tompitás. | |
* | |
| (vas-lapoczka v. ~lapiczka) ösz. fn. Vasból készült lapiczka vagyis kisebb féle lapát, a tűzhelyeken, fűtőkemenczéknél, a tűz szitására, a zsarátnak tova vitelére stb. | |
* | |
| (vas-lemez) ösz. fn. Lemez, vékonyra lapított, vagy nyujtott vasból. V. ö. LEMEZ. | |
* | |
| (vas-levél) ösz. fn. Levélformára alakított vékony vaslap, vaslemez. | |
* | |
| (vás-l-ik) k. m. vásl-ott, htn. ~ni. Szabó D. szerént am. az egyszerü vásik, honnan nála "elváslott a köntösöm, fogam" am. elvásott; "váslott am. kopott; pajkos, hamis p. o. ifiú, leány." | |
* | |
| (vás-ol-ód-ik) belszenvedő vagyis középige, m. váslód-tam, ~tál, ~ott. Ferenczi János szerént a székelyeknél nyughatatlan, pajkos, rosz erkölcsü gyermekről mondják. V. ö. VÁSIK; VÁSOTT. | |
* | |
| (vás-l-ott) l. VÁSOTT, és V. ö. VÁSLIK. | |
* | |
| (vas-macska) ösz. fn. 1) Vasból csinált lábas állvány a tűzhelyen, melyre az égetni való fát fektetik. 2) Két vagy több horgas, és hegyes águ vasrúdféle készület a hajókon, melyet megállapodáskor a víz fenekére bocsátanak, hogy a földbe furódva a hajót helyben marasztalja. Leereszteni, fölhúzni a vasmacskát. Ujabb kifejezéssel, és általános értelemben: horgony. Kenessey A. a két águ és kapájuakat nevezi horgonynak, s a négy águ és kapájuakat vasmacskának. V. ö. HORGONY. | |
* | |
| (vas-macska-ág v. ~láb) ösz. fn. A hajózási vasmacska- v. horgonyszár alsó végén azon kiálló részek, melyek a horgony kapáit tartják. | |
* | |
| mn. tt. vasmat-ot. Erdélyben am. vaskos, izmos. Valószinüen létezett vasmad önható ige, melyből lett vasmadt, mint duzmad duzmadt, förmed förmedt, nyommad nyommadt, s ezek szerint vasmadt, mintegy vaserejüvé alakúlt. Némely kiejtés szerént: vasmati, vasmag. Eléjön ez értelemben vaskár is. (Kríza J.) | |
* | |
| falu Szabolcs m.; helyr. ~Megyer-re, ~ěn, ~ről. | |
* | |
| (vas-metsző) ösz. fn. Eszköz a vashámorokban, vagy a vásmíveseknél, melylyel a vasrudat darabokra metszik. | |
* | |
| l. VASMUNKA. | |
* | |
| (vas-míves) ösz. fn. Mesterember, vagy gyáros, ki vasból különféle míveket készít, gyárt, pl. kovács, lakatos, szegcsináló stb. | |
* | |
| (vas-mosány) ösz. fn. Mosány, vagyis iszapos bányaér, bányamenet, mely vasrészeket tartalmaz. | |
* | |
| (vas-munka) ösz. fn. Munka, v. mív, melyet vasból csináltak, p. vaságy, vasszék, vasedény, s mindenféle kovács v. lakatosmunka. | |
* | |
| l. VASMUNKA. | |
* | |
| l. VASMÍVES. | |
* | |
| v. ~NEMÜ, (vas-nemű) ösz. mn. Vashoz hasonló tulajdonságu. Vasnemü ásványok, érczek, kövek. | |
* | |
| (vás-ó-od-ás) fn. tt. vásódás-t, tb. ~ok, harm. szr. ~a. Vágyódás valamire. V. ö. VÁSÓDIK. | |
* | |
| (vás-ó-od-ik) k. m. vásód-tam, ~tál, ~ott. Valamire nagyon vágyik v. vágyódik. A székelyeknél dívik.
"Hallod-é te szép barna menyecske! Métt (= mért) vásódál férhez ojan ízibe?" "Nekěm anyám azt mondotta, Ne vásógygyam férhez soha." Székely népdalok. (Kríza Jánosnál.) l. VÁSIK, 3). | |
* | |
| (vás-od-kod-ik) k. m. vásodkodtam, ~tál, ~ott. Vásott, v. pajkos módon viseli magát, pajkoskodik. Eléjön Biró Mártonnál. (Micae 32, 351. 1.). Máskép: vásonkodik. | |
* | |
| (vás-ol), áth. m. vásolt. L. VÁSÍT. | |
* | |
| (vás-ol-ás) l. VÁSÍTÁS. | |
* | |
| (vas-olu) ösz. fn. Tűzben fölolvasztott, folyóvá tett vasanyag. | |
* | |
| (vás-ong-od-ás) fn: tt. vásonkodás-t, tb. ~ok. Tulajd. ért. folytonos vásás, kopás. Átv. ért. cselekvés, midőn valaki úgy viseli magát mintha erkölcsi érzete elvásott, elkopott volna. V. ö. VÁSONKODIK. | |
* | |
| (vás-ong-od-ik) k. m. vásonkod-tam, ~tál, ~ott. Tulajd. ért. folytonosan vásik, kopik, szakadoz, mállik, kallódik. Ez értelemben kevesbbé divatos. Átv. mondják pajkos fiatalokról, gyermekekről, kiknek tettei olyanok, mintha erkölcsi érzetök elvásott, elkopott, megtompult volna, kik engedetlenek, kicsapongók stb. Törzse a gyakorlatos vásong, melynek g betüje k-ra változik. | |
* | |
| NAGY~, mváros, TÓT~, falu Veszprém m. puszta Fehér m.; helyr. Vásony-ba, ~ban, ~ból. | |
* | |
| (vas-orru-bába) ösz. fn. A népmesékben nagy szerepet játszó, boszorkányféle bűvös banya, kinek tűhegyes vasorra van, s ha a vasfalat ostromolja, hét mértföldnyiről ugrik neki. Tizenkét leánya van, kiket rézlovakká változtat stb. | |
* | |
| (vas-orru mag-nyitó) ösz. fn. 1) Általános neve azon madaraknak, melyek orra vagyis csőre hengerded hegyes, a azzal és magokat feltörik. (Coccothraustes.) 2) Különösen, erős, vastag csőrü madárfaj, melynek háta barna, hasa hússzinű vörös, s fark- és röptollai feketék. Rendesen a bükkösökben lakik, s cseresznyeéréskor a kerteket látogatja és a cseresznyemagvakat nagy ügyességgel feltöri. (Loxia coccothraustes.) | |
* | |
| (vás-ott) mn. tt. vásott-at, tb. ~ak. Csiszolás, dörzsölés, súrolás stb. által elkopott, megtompult. Vásott élü kard, kés. Vásott keréktalp. Átv.ért. pajkos, kicsapongó, kinek erkölcsi érzékei mintegy elvástak, megtompultak. Különösen gyermekek s ifju személyekről mondják. Vásott gyermek, ifju, leány. Máskép: váslott. (Szabó D.). | |
* | |
| (vás-ott-an) ih. Vásott, kopott állapotban; vásott, pajkos módon. | |
* | |
| (vás-ott-ság) fn. tt. vásottság-ot, harm, szr. ~a. 1) Kopott, tompult állapota vagy tulajdonsága valamely testnek. 2) Pajkosság, engedetlenség.. V. ö. VÁSOTT. | |
* | |
| (vás-ott-ul) l. VÁSOTTAN. | |
* | |
| (vas-öntő) ösz. fn. 1) Iparos, vagy gyáros, ki vasból különféle eszközöket, szerszámokat, edényeket stb. önt. 2) l. VASÖNTŐDE. | |
* | |
| (vas-öntőde) ösz. fn. Műhely, gyár melyben különféle eszközök pl. kályhák, rácsozatok eléállitására vasakat öntenek. | |
* | |
| (vas-pálcza) ösz. fn. Bizonyos czélra vasból csinált pálczaforma eszköz, pl. akóló vaspálcza. | |
* | |
| (vas-pálya) l. VASÚT. | |
* | |
| (vas-pánczél) ösz. fn. Vasból csinált pánczél, vért, mellvas. V. ö. PÁNCZÉL. | |
* | |
| falu Sáros m.; helyr. Vaspatakára, ~n, ~ról. | |
* | |
| (vas-pěcsét) ösz. fn. l. VASFOLT. | |
* | |
| (vas-pléh) ösz. fn. 1) Vékonyra vert nyújtott vaslap: 2) Ilyen vaslapból csinált zártok. V. ö. PLÉH. | |
* | |
| (vas-pléh-hámor) ösz. fn. Hámor, melyben vaspléheket csinálnak. | |
* | |
| (vas-pléh-tűz) ösz. fn. Tűz a váshámorokban, melynél pléheket készitnek. | |
* | |
| (vas-por) ösz. fn. Porféle hulladék, mely reszelés, ütés, dörzsölés által a vastól elválik. Továbbá, a vasmosányban, vashomokban levő parányi vasrészecskék. | |
* | |
| (vas-portéka) ösz. fn. l. VASÁRU. | |
* | |
| falu Szala m.; helyr. Vaspőr-re, ~ön, ~ről. | |
* | |
| (vas-pőröly) ösz. fn. Nagy, nehéz kalapács vasfejjel, nagyobb műhelyekben, hámorokban. | |
* | |
| (vas-pőrölyde) l. VASHÁMOR. | |
* | |
| (vas-próba) ösz. fn. Középkorban istenitélet neme, midőn a vádlottnak, ártatlansága bebizonyitására, tüzes vasat kellett kezébe fognia. | |
* | |
| (vas-ragasz) ösz. fn. Égett gipszből, vasporból, és eczetből csinált ragasz, vizi épitésekre. | |
* | |
| (vas-ráspoly) ösz. fn. Ráspoly, melylyel a vasat reszelik, simitják, idomitják. | |
* | |
| (vas-reszelék) ösz. fn. Minden hulladék, mely reszelés által a vastól elválik. | |
* | |
| (vas-reszelő) ösz. fn. l. VASRÁSPOLY. | |
* | |
| (vas-rosta) ösz. fn. Rosta, melynek főalkatrésze vasból készült. | |
* | |
| (vas-rostély) ösz. fn. Rostély, melynek részei vasból készültek. | |
* | |
| (vas-rozsda) ösz. fn. Vörnyeges porféle rozsda, mely a romlásnak indult vasat meglepi. V. ö. ROZSDA. | |
* | |
| (vas-rúd) ösz. fn. 1) Szálformára kivert vasanyag, amint a hámorból kijön. 2) Bizonyos czélra ruddá alakított vas; vasdorong, vaskaró. | |
* | |
| (vasár-ügy) ösz. fn. Kovacskeménységü, korallalakú, fehér csepegőkő, mely néha a vaskövekhez tapad. | |
* | |
| (vas-salak) ösz. fn. Az olvasztott és kovácsolt vasnak salakja, alja, hulladéka, söpreje. V. ö. SALAK. | |
* | |
| (vas-sav) ösz. fn. A vasnak élenynyel vegyülete a legnagyobb fokon. | |
* | |
| (vas-sín) ösz. fn. Laposra nyujtott vagyis léczformára vert vasrúd. | |
* | |
| (vas-sisak) l. VASSÜVEG. | |
* | |
| (vas-só) ösz. fn. Részint a vasélecsnek, részint a vasélegnek különbféle savakkal egyesülése által támadott só; amannak vegyülete többnyire zöld szinű, s az üveganyagokat sötét zöldre festi. | |
* | |
| (vas-sulyom) ösz. fn. Sulyomhoz hasonló szeges vaseszköz, péld. melyet oly helyre tesznek le, hová tolvajok jöhetnek, hogy lábaikat megsértse. Továbbá görbe vas vadak fogására, melyet a tőrbe hágott nagyobb vad odább vonczol. | |
* | |
| (vas-süveg) ösz. fn. Vaslemezből készített föveg, p. a bajvivók-, ostromlóknál, vassisak. | |
* | |
| (vas-szar) ösz. fn. l. VASSALAK. | |
* | |
| (vas-szatócs) ösz. fn. Holmi ócska vasakkal kereskedő szatócs. | |
* | |
| (vas-szěměr) ösz. fn. Vasból öntött apró golyócskák, srétek, melyeket lődözésre használnak. | |
* | |
| (vas-szén) ösz. fn. Szénné égetett vas, melyet formába öntve iró-, rajzoló eszközül használnak. | |
* | |
| (vas-szer) ösz. fn. Mindenféle szer, eszköz vasból; továbbá gyógyszer, melynek főalkatrésze vas, vasgyógyszer. | |
* | |
| (vas-szerszám) ösz. fn. Szerszám vasból, p. fejsze, kalapács stb. | |
* | |
| (vas-szikra) ösz. fn. A tüzes, izzó, kovácsolt vasról elpattogó szikrák; t. i. ha a vörös izzásig hevített vasat kalapácscsal ütjük, a rajta képezett vaséleg fölületéről leválik; melyet nagy kohókban vashámorhulladék-nak is neveznek. Ha az aczélt a kemény tüzkőhöz erősen ütjük, szintén apró vasdarabok válnak le, melyek ütésközben izzásig hevülvén a levegőn elégnek vagyis szikrát adnak. | |
* | |
| v. ~SZIN, (vas-szín) ösz. fn. Olyan szín, milyen a vasé. Mint mn. = vasszínű. | |
* | |
| v. ~SZINÜ (vas-színű) ösz. mn. Vas szinéhez hasonló szinű; vasderes. Vasszínű kő. | |
* | |
| mn. tt. vastag-ot. 1) Molnár A. szerint megfelel neki a latin solidus, nervosus, robustus, firmus, validus, fortis, azaz tömött, minek sok inai, izmai, illetőleg rostjai, rétegei sürüen és szorosan érintkeznek egymással, ami kisebb terimében aránylag nagyobb tömeget foglal, s ennek következtében szilárd, kemény, erős. Minél fogva a vastagság eredeti értelme: erővel párosult tömöttség; s ellentétei ritka, léha, laza, foszlány, gyönge, erőtlen. De ezen jelentése, úgy tudjuk, elavult. 2) Mai közönséges ért. oly tömör test, melynek oldallapjai távolabb állnak egymástól, s több tömeget zárnak magukban, pl. vastag fal, vastag deszka, vastag kőtábla, kőréteg; vastag könyv, vastag pengéjü kés stb. továbbá, oly hengerded test, melynek külső pontjai, külvonalai aránylag távol fekszenek a középponttól, és nagyobb beltartalmuak. Vastag fa, dorong, rúd, bot, karó, pipaszárhenger, sodrófa. Vastag derék, czomb, lábikra, kar, ujj. Ellentéte: vékony, karcsu. 3) Tompa. Vastag toll, vastag ék; ellentéte: hegyes, éles. 4) Átv. ért. maga nemében durvább, gorombább. Vastag eledel. Vastag tréfa, vastag felelet. 5) Hangokra vonatkozva mély, kemény, erős, mint az a, o, u; vagy a zene és ének hanglejtőzetén alsóbb, mélyebb foku hang.
Ha e szónak eredeti jelentése valóban az, melyet Molnár A. jegyzett föl; úgy valószinű, hogy gyöke az erőnek jellegét viselő vas, és egy értelmű a vaskos, vasmat szókkal, s mennyiben tömöttet jelent, szintén hasonlitható a vashoz mint kitünőleg tömör testhez. Mi ellemzését illeti, vagy öszvetett szó, vas-tag, mint vaskar, vasfej, melyek átv. ért. a magok nemében valami- szilárdat, erőset jelentenek; vagy létezhetett önható ige vasad, mint, avad, olvad, horgad, gornyad, szörnyed stb. a valamint ezekből lett avatag, olvatag, horgatag, gornyatag, szörnyeteg stb. úgy amabból, vasatag, öszvehúzva vastag. V. ö. VASKOS és VASMAT. | |
* | |
| (vastag-bél) ösz. fn. l. VÉGBÉL. | |
* | |
| (vastag-étel) ösz. fn. Száraz terményekből pl. lencse, bab, borsóból készített eledel. | |
* | |
| puszta Fehér m.; helyr. ~halom-ra, halm-on halom-ról. | |
* | |
| (vastag-ít) áth. m. vastagít-ott, par. ~s, htn. ~ni, v. ~ani. Vastaggá teszi, tömörít, izmosít, illetőleg: tompít. V. ö. VASTAG. | |
* | |
| (vastag-ít-ás) fn. tt. vastagítás-t, tb. ~ok, harm. szr. ~a. Cselekvés, mely által valamely test vastaggá tétetik. V. ö. VASTAGÍT. | |
* | |
| (vastag-ocs-ka) kics. mn. tt. vastagocskát. Kevessé vastag; nem oly vékony, nem oly karcsu, mint rendesen lennie kellene. | |
* | |
| (vastag-od-ás) fn. tt. vastagodás-t, tb. ~ok, harm. szr. ~a. A test tömörségének gyarapodása, sokasodása, tömörödés, izmosodás. | |
* | |
| (vastag-od-ik) k. m. vastagod-tam, ~tál, ~ott. Inai, izmai, illetőleg rostjai, rétegei szaporodnak, sürűsödnek, nagyobb és nagyobb terimében vagy körimében fejlődnek ki. Az élőfa évről-évre vastagodik. Dereka, czombjai, karjai vastagodnak. Ellentéte: vékonyodik, karcsúdik. Átv. hangja mélyebb, s erősebb lesz. | |
* | |
| (vastag-on) ih. Vastag állapotban v. minőségben; durván. | |
* | |
| (vastag-ság) fn. tt. vastagság-ot, harm. szr. ~a. A testnek tulajdonsága, midőn mind tömörség, mind teriméje nagyobb. Különösen a test oldallapjainak távolsági aránya. Fal vastagsága könyv vastagsága stb. V. ö. VASTAG. | |
* | |
| (vastag-szik) k. Ragozásban csak a mutató mód jelenében tartja meg az sz-et; a többi időt a ,vastagodik' szótól kölcsönzi. l. VASTAGODIK. | |
* | |
| (vastag-úl) önh. m. vastagúlt. l. VASTAGODIK. | |
* | |
| (vastag-úl-ás) l. VASTAGODÁS. | |
* | |
| (vastag-vég) ösz. fn. Valamely testnek azon vége, mely a másiknál tömörebb, bunkósabb. A botvak vastagvége. | |
* | |
| (vas-tartalmú) ösz. mn. Ami vasrészeket foglal magában. Vastartalmú ásvány, kövek, homok, forrás. | |
* | |
| (vas-tartalom) ösz. fn. Vaselemek, vasrészek, melyeket bizonyos test magában foglal. | |
* | |
| (vas-tégla) ösz. fn. Túlságosan kiégetett szénforma tégla. | |
* | |
| (vas-těvő) ösz. fn. Ajtócska vaspléhből, melylyel a kemencze, vagy kályha száját beteszik. | |
* | |
| (vás-t-ol) áth. m. vástol-t. A növények fonnyadó, vagy buján tenyésző fölösleges leveleit letépi, hogy az illető növény jobban tenyészszék vagy gyümölcse könnyebben érjék. Szőlőt vástolni.
Ez igének törzse vás-ik (= kopik), melyből lett vásít, vást, mint ront, bont, dönt, követ, s ol képzővel vástol, mint roncsol, bonczol, dönczöl, követel. A vást-hoz hasonló értelmüek: foszt, fejt, V. ö. VÁSIK. | |
* | |
| (vás-t-ol-ás) fn. tt. vástolás-t tb. ~ok, harm. szr. ~a. A növény leveleinek letépése bizonyos czélból. V. ö. VÁSTOL. | |
* | |
| (vas-tőr) ösz. fn. Tőrféle szuró, hasitó eszköz vasból. Továbbá vadfogó eszköz, pl. az úgy nevezett vidravas. V. ö. TÖR. | |
* | |
| fn: tt. vású-t, tb. ~k. Ritkán használt tájszó, a terjedtebb szokásu faszuly v. paszuly helyett, melylyel különben azonos. l. PASZULY. | |
* | |
| (vás-úl) önh. m. vásúl-t. Vásottá lesz, tompúl. V. ö. VÁSIK. | |
* | |
| (vás-ul-ás) fn. tt. vásulás-t, tb. ~ok, harm. szr. ~a. Fogyatkozási állapot, midőn valamely test vásúl; kopás, tompulás. | |
* | |
| (vas-út) ösz. fn. Párhuzamos vassínekkel ellátott út, melyen csak ehhez alkalmazott kerekű kocsikon lehet járni, s rajta nagy terhekkel rakott kocsik könnyen és gyorsan mozgósíthatók levén, az mind a személy-, mind az árufogalmat rendkivüli módon előmozdítja. Gőzerő (gőzmozdonyok) használatára épitett vasút. Lóvasút, lóerő használatára épitett vasút. Máskép: vcspálya. | |
* | |
| (vas-úti) ösz. mn. Vasúthoz tartozó, vasútra vonatkozó. Vasúti kocsi. Vasútí gőzös. Vasúti őr. Vasúti (pénz-) kölcsön. | |
* | |
| (vas-üveg) ösz. fn. Vasércz neme, mely könnyen törik, mint az üveg. | |
* | |
| (vas-vágó-pőröly) ösz. fn. A vashámorosok és kovácsok pőrölye, melylyel a vasrudakat darabokra vágják. | |
* | |
| mváros Vas, puszta Borsod m.; helyr. Vasvár-ra, ~on v. ~ott, ~ról. | |
* | |
| BATIZ~, NYIR~, faluk Szatmár m.; hely. ~Vasvári-ba, ~ban, ~ból. | |
* | |
| (vas-vár-megye) ösz. fn. A Dunán tuli kerülethez tartozó vármegye, Stájerország, Austria, Sopron, Veszprém, és Szalavármegye között. | |
* | |
| (vas-vár-megyei) ösz. mn. Vasvármegyében létező, lakó, oda tartozó, onnan való, arra vonatkozó. Vasvármegyei városok, faluk, lakosok, magyarok, hienczek, vinděk. | |
* | |
| (vas-verő) ösz. mn. és fn. 1) l. VASGYURÓ. 2) Vashámorban dolgozó bányamíves. 3) l. VASPŐRÖLY. | |
* | |
| v. ~VÉSŰ, (vas-véső) ösz. fn. Vésőféle eszköz, melylyel a vasat vésik, hornyolják stb. | |
* | |
| (vas-vessző) ösz. fn. Bizonyos czélokra szolgáló vesszőformáju eszköz vasból, pl. a puskatöltő vessző. "Fogd meg, pajtás, a vasvesszőt, verd meg vele a temetőt," (Népd.) Átv. a kemény szigorú fegyelemnek jelvénye. Vasvesszővel kormányozni. | |
* | |
| (vas-villa) ösz. fn. Villa, melynek ágai v. fogai vasból vannak. Két, háromágu vasvilla. Úgy állnak a szemei, mint a vasvilla, azaz, haragosan, mintha szúrni, öldökölni akarna velök. V. ö. VILLA. | |
* | |
| (vas-virág) ösz. fn. Növénynem az együttnemzők (syngenesis, Gönczy Pál szerént forrt portokúak) seregéből; vaczka polyvás; fészke födelékes; belső pikkelyei sugárosan kinyúlnak, színesek, sugáros viráguak; bóbitája polyvássertés. (Xeranthemum). Fajai D. F.-nál: kinyiló (X. annuum) s a köznép ezt hivja különösen vasvirágnak, máskép szalmavirágnak; és húnyó (X. inapertum v. cylindricum). | |
* | |
| (vas-vonat) ösz. fn. A vasnak vegyészileg eszközlött kivonata. | |
* | |
| faluk Zágráb m.; helyr. Vasz-on ~ra, ~ról. | |
* | |
| 1) ,vászon' szó törzse: l. ezt. 2) l. VÁZ. | |
* | |
| fn. tt. vaszak-ot, harm. szr. ~ja, v. ~a. Túl a Dunán, nevezetesen a Kemenesalon divatozó tájszó, s am. holmi dibdáb jószág, hánytvetett pogyász; kaczat, retyemutya. Talán átv. ért. az állatok tanyáját, buvó v. alvó helyét jelentő vaczok v. vaszok változata, mennyiben ez is öszvehordott, s hánytvetett, kuszált holmiból áll. Ugyanazon törzsből ered vaszkota, v. viszkota. V. ö. VASZKOTA. | |
* | |
| (vaszak-ol) áth. m. vaszakolt összeviaszahány, kuszál. V. ö. VASZAK. | |
* | |
| (vaszak-olás) fn. tt. vaszakolás-t, th. ~ok, harm. sz. r. ~a. Összevisszahányás, kuszálás. | |
* | |
| faluk Baranya és Veszprém m.; helyr Vaszar-ra, ~on, ~ról. | |
* | |
| l. VASZORA. | |
* | |
| (vaszar-kod-ik) k. m: vaszarkod-tam, ~tál, ~ott. Pezderkedik, erején túl erőködik. Erdélyi tájszó. | |
* | |
| mn. tt. vaszkát. Mondják méhekről, melyek vesztegelve henyén töltik az időt, s mézet nem takarítnak. Vaszka méh. Ezen méhek hitványabb testüek a munkásoknál s ennél fogva alapfogalomban egyezik nevökkel a hitványat, soványat, veszendőt jelentő poszka, poszáta; vékonyhangon veszke, a vesz (perit) gyöktől, akár azért, mert veszni készül, akár pedig mivel veszteg tölti, vagyis vesztegeti az időt. | |
* | |
| falu Trencsin m.; helyr. Vaszká-ra, ~n, ~ról. | |
* | |
| l. VASKA, KARDOS~. | |
* | |
| l. VACZKOLÓDIK. | |
* | |
| (vasz-ok-i) mn. tt. vaszki-t, tb. ~ak. A székelyeknél am. egy anyától, egy méhből született, egyhasi. Vaszki gyermekek, azaz, egy vaszokból, fészekből, méhből valók. V. ö. VASZOK, VACZOK. | |
* | |
| l. VACZKOLÓDIK. | |
* | |
| (vaszok-ol-ta?) fn. tt. vaszkotát. A székelyeknél elhevert (mintegy vaszkolt) szemét; szeméthely. Máskép: viszkota, (Kriza J.). Ez utóbbi szó törzse viszk közelebbről a fészek szóhoz rokon áll. Talán viskó is e családba tartozik. | |
* | |
| (vászon-as) mn. tt. vásznas-t. v. ~at, tb. ~ak. Vászonnal ellátott, megrakott, v. üzérkedő. Vásznas kalmárbolt. Vásznas tót. Továbbá, vászonnal takart, béllelt. Vásznas szekér. Vásznas nadrág. V. ö. VÁSZON. | |
* | |
| falu Baranya m.; helyr. Vásznok-ra ~on, ~ról. | |
* | |
| falu Arad m.; helyr. Vaszojá-ra, ~n, ~ról. | |
* | |
| l. VACZOK. | |
* | |
| falu Szala m.; helyr. Vászoly-ba, ~ban, ~áól. | |
* | |
| fn. tt. vásznat, v. vászont, tb. vásznak, harm. szr. vászna. Kender- vagy lenfonalakból szőtt kelme, melybe néha gyapotot is vegyítnek, vagy melyet egészen gyapotból is készítnek. Kendervászon, lenvászon. Csinvat, sávolyos vászon. Kittöl, négy nyüstös vászon. Vastag, goromba, vékony, finom vászon. Zsáknak, ponyvának, ruhának való vászon. Hetes vászon, legkeskenyebb. Tizes, tizennégyes vászon. Fehéritett, festett, viaszos, szurkos vászon: Ritka, tömött nászon. A finomabb vászon neme különösen gyolcs, vagy bulya vászon. Hazájára nézve, hol készitik: lengyel vászon, rumburgi, hollandi stb. vászon. Vásznat szőni, fehériteni. Vászonra festeni: Vászonnal béllelni a ruhát. Asszonyt, vászont nem jó gyertyavilágnál nézni. (Km.). Ő sem jobb a Deákné vásznánál. (Km.). Minő a vászon, olyan foltja kerül. (Km.). Átv. jelent vászonból készitett ruhát. Vászonban járni. Továbbá am. vászonból való. Vászonnadrág, vászonszoknya, vászonfal, vászonköpeny. Tréfásan, vászoncseléd, am. fehérnép, nőnép.
Mennyiben a vászon foszlékony, vagyis szálai, rostjai egymástól elválaszthatók, némely vélemény szerént valószinű, hogy törzs, vál-ik, s talán eredetileg válszon s képeztetésre hasonló a tulajdon, alacson, kicsin, kölcsön, vagyon nevekhez. Egyébiránt egyezik vele a mandsu boszo (Gewenbe, Leinwand), mely mint látjuk, a posz-tó szó első részét is alkotja; továbbá a mongol büsz (toile), büsze (ceinture), büdze (ruban). Vámbéry Á. szerént törökül bez, csagataj nyelven böz szintén am. vászon. | |
* | |
| (vászon-áru) ösz. fn. Vászonszövet, mint eladni való kelme, vászonportéka. | |
* | |
| (vászon-árus) ösz. fn. Kereskedő, kalmár, ki vásznat árul. | |
* | |
| (vászon-árálus) ösz. fn. Vászonszövetek áruba bocsátása. | |
* | |
| (vászon-cseléd) ösz. fn. Tréfás népnyelven, nő, fehérszemély, fehércseléd. | |
* | |
| (vászon-fehérités) ösz. fn. A szővőszékből vagy gyárból nyersen kijött vászonnak mosás, áztatás, és bizonyos szerek általi elkészitése, hogy fehér legyen. | |
* | |
| (vászon-gáncs) ösz. fn. A fonalnak csomósodása, vagy rendetlen fekvése a vászonban, máskép: belezna, talán a mennyiben e hiba a bél-fonal rendetlensége miatt szokott történi. V. ö. BELEZNA. | |
* | |
| (vászon-ház) l. VÁSZONPALOTA. | |
* | |
| (vászon-kereskědés) ösz. fn. Kereskedés neme, melyet valaki vászonféle szövetekkel űz. | |
* | |
| (vászon-kereskědő) ösz. fn. Kereskedő, ki vászonkelmékkel üzérkedik. | |
* | |
| (vászon-korsó) ösz. fn. Egy fülü csöcsös korsó csak közönséges gerencsérföldből, mely halavány sárga szinű, mint a durva nyers vászon. | |
* | |
| (vászon-köpeny v. ~köpönyeg) ösz. fn. Vászonszövetből csinált foszlány, könnyü, por ellen való köpönyeg. | |
* | |
| (vászon-maradék) ösz. fn. Kisebb nagyobb vászondarab, mely az egész végből hátra marad, miután nagyobb részét eladták, vagy kellő czélra kiszabták. | |
* | |
| (vászon-palota) ösz. fn. Tréfásan am. sátor vászonból. Él e szóval Mikes Kelemen, Törökorsz. leveleiben. (XLV. levél). Más helyütt vászonház. (LXI. levél). | |
* | |
| (vászon-poh) ösz. fn. Több rétben öszvehajtogatott vászon, mely bizonyos czélra, péld. takarásra szolgál. | |
* | |
| (vászon-portéka) ösz. fn. l. VÁSZONÁRU. | |
* | |
| (vászon-szövő) ösz. fn. Kézmives, illetőleg gyáros, ki vásznat sző, takács. | |
* | |
| vászon-tábla) ösz. fn. Székelyesen átv. ért. szülőágy. Miolta vászontáblára kitettek, azaz miólta születtem. | |
* | |
| fn. tt. vaszorát. A tehénnek, kanczának, szukának stb. hugyozó likaz külső nemi része. E szónak vasz gyöke hihetőleg ugyanaz a vaszok szó gyökével, midőn szintén vaszkot, fészket jelentene, t. i. a magfoganzás, ivás vaszkát, fészkét; s ezen fogalom megvan a vaszki szóban is. | |
* | |
| puszta Fehér m.; helyr. Vasztély-ba, ~ban, ~ból. | |
* | |
| l. VATH. | |
* | |
| l. VÁLT. | |
* | |
| l. VÁTH. | |
* | |
| l. GYAPU. | |
* | |
| erdélyi puszta Kolos m.; helyr. ~házá-ra, ~n, ~ról. | |
* | |
| fn. és mn. tt. vátahotát, Kriza J. szerént a székelyeknél am. zuvat, szófia beszéd; és: kétes, bizonytalan dolog, pl. vátahota dolog, kétséges eredményü. Ikerített szónak látszik, mintha volna: zuváta-hota, s a zuvatot nyomatékosabban akarná kifejezni. | |
* | |
| fn. tt. vatalét. Fapalaczk, vagy kis hordóforma edény, csobolyó, kulacs (Molnár Albert), veresgyurkó (Szabó D.), melyben a mezei munkások innivaló vizet, vagy más italt szoktak magokkal vinni. "Egy ember vivén egy vatalé vizet" (Münch. cod. Mark. XIV.). "Hogy nyomnátok ötven vatalé bort." (Bécsi cod. 144. levél). Más kiejtéssel: vataléj, vatalaj, vatallé, vatola.
E szó vat gyöke, a vatyika, s vatyog szók vaty gyökével egyezik; s ha ezt ismét kotyog, kotytyan szók koty gyökével összevetjük, mely különösen a szűk száju edényből kiömlő víz hangjának utánzása is, akkor vat, vaty gyökök is ily hangutánzóknak tekinthetők, s vatalé annyi volna mint vatyoló; mint a butykos, csobolyó nevü hasonló ivó edények is a bugyogástól vették nevöket. Más vélemény szerént vedel túl a Dunán némely vidékeken annyi mint mohón iszik, sokat iszik, ebből származik vedelő, némi hangváltozattal, t. i. mély hangon: vatalé. V. ö. VEDEL. | |
* | |
| (vat-ar-ász) gyak. önh. m. vatarász-tam, ~tál, ~ott, par. sz. Kezeível itt-ott tapogatva keresgél, kutatgat. Egy gyökű és jelentésü a matat, motat, motorász igékkel (vat = mat, mot). Rokonai a hadarász, kotorász, kutat szók is. | |
* | |
| BELSŐ~, KÜLSŐ~; faluk Vas m. helyr. Vath-ra, ~on, ~ról. | |
* | |
| falu Vas, puszta Nógrád m.; helyr. Váth-ra, ~on, ~ról. | |
* | |
| l. VADKA. | |
* | |
| l. VÁLTIG, VÁLTOTT. | |
* | |
| l. VATALÉ. | |
* | |
| falu Borsod m. BÉL~, Zólyom, VAJAS~, Pozson m.; helyr. Vattá-ra, ~n, ~ról. | |
* | |
| falu Temes m.; helyr. Vattiná-ra, ~n, ~ról. | |
* | |
| puszta Pest m., helyr. Vattyá-ra, ~n, ~ról. | |
* | |
| hangutánzó vatyog szóban; l. ezt | |
* | |
| NAGY~, falu Baranya m.; helyr. Váty-ra, ~on, ~ról. | |
* | |
| erdélyi tájszó, tt. vatyikát. L. FINAK. | |
* | |
| l. VOTKA, VODKA. | |
* | |
| (vaty-og) gyak. önh. m. vatyog-tam, ~tál, ~ott. Kis gyermek módjára értetlen hangon mond valamit; kotyog, gagyog, vakog, mokog, dadog, Vityegni-vatyogni. (Czech J. szerént Győr m.). Gyöke hangutánzó. | |
* | |
| puszta Bihar m.; helyr. Vátyona-ba, ~ban, ~ból. | |
* | |
| (vavák-ol) önh. m. vavákolt. A fűrjről mondják, mely pitypalatty helyett vavák hangon szól. | |
* | |
| (vavák-ol-ás) fn. tt. vavákolás-t, tb. ~ok, harm. szr. ~a. A fürjnek vavák hangon szólása. | |
* | |
| fn. tt. váz-t v. ~at, tb. ~ak, harm. szr. ~a. 1) A gerinczes állati test szilárd részeinek, illetőleg csontjainak egész szerkezete, külön véve; bőr, izom, inak, erek stb. minden lágy részek nélkül, csontváz. (Skelett). Emberi váz" állati váz. Átv. igen sovány ember, kiről azt mondjuk, hogy csak csontja bőre van. 2) Emberi vázhoz hasonló készület, melyet holmi rongyokba öltöztetnek, s madárijesztőül állitnak föl a szőlőkben, kertekben stb. Olyan, mint az ijesztő váz. "Mert miként a dinnyés kertben a váz semmit nem őriz." (Bécsi cod. Baruth). Vas vármegyében Horváth József szerént: láz, oly hangcseréléssel mint vápa = lápa, vépik = lépik szókban, melyekben t. i. a v és l hangok szintén fölcseréltetnek.
Alapfogalomban és gyökhangra egyezik vele a soványat jelentő vézna v. vészna. Szabó D. így is irja: vász. | |
* | |
| fn. tt. vazall-t, tb. ~ok. Idegen szó, francziául: vassall, németesen: Vasall; am. hűbéres; alattvaló. Celta eredetünek tartják. | |
* | |
| (váz-ol-at) fn. tt. vázlat-ot, harm. szr. ~a. Valamely mesterségi, müvészeti, vagy elmei műnek általános vonásokban foglalt tervezete, s mintegy az állati vázhoz hasonló száraz szerkezete. (Skizze). Képek, zeneművek vázlata. Regény, hősköltemény, szinmű vázlata. Vázlatban közleni valamit. | |
* | |
| (váz-ol-at-os) mn. tt. vázlatos-t, v. ~at, tb. ~ak. Ami valamely műnek csak vázlatát mutatja, annak csak fővonalait tárgyalja. Vázlatos kép. | |
* | |
| (váz-ol) áth. m. vázol-t. Valamely tervben levő műnek csak tajékozásra szolgáló főbb vonalait határozza meg és jegyzi föl, vagy terjeszti elé. | |
* | |
| (váz-ol-ás) fn. tt., vázolás-t tb. ~ok, harm. szr. ~a. Cselekvés, mely által vázolunk valamit. V. ö. VÁZOL. | |
* | |
| l. VÁZLAT. | |
* | |
| férfi kn. tt. ~t, tb. ~ok. Az eredeti görög nyelv után latinosan; Basilius, (basíleioV királyi). | |
* | |
| l. ~VA. | |
* | |
| régiesen és a székelyeknél ma is divatos, összehúzva ebből: verě; az egész függő mint tárgyi ragozásssal: vém, (= vevěm, véd (= vevéd), vé (= vevé), vők (= vevők), větěk (= vevétek), vék (= vevék), Hasonló összehuzás van a té (= tevé) törzsben: tém (= tevém), téd (= tevéd), tě (= tévé), tök (= tevők), tétek (= tevétek), ték (= tevék). Alanyi ragozással vék (= vevék), vél (= vevél), vön (= veön), vénk (= vevénk), vétek (= vevétek), vönek (= vevének). V. ö. VĚSZ, és VÖN; TÖN. | |
* | |
| l. ~VÁ. | |
* | |
| falu Heves m. és Erdélyben Torda m.; BODROG~, Zemplén m.; helyr. Vécs-re, ~ěn, ~ről. | |
* | |
| falu Nyitra ~DUNA, mváros Pestm. m,; helyr. ~Vecsére, ~n, ~ről. | |
* | |
| falu Zemplén, HERNÁD~, falu Abauj m.; helyr. Vécsé-re, ~n, ~ről. | |
* | |
| falu Krassó m; helyr. Vecseház-ra, ~on, ~ról. | |
* | |
| puszta Pest-Solt m.; helyr. Vecsej-be, ~ben, ~ből. | |
* | |
| l. VÖCSÖK. | |
* | |
| falu Nógrád m.; helyr. Vecseklő-re, ~n, ~ről. | |
* | |
| puszta Veszprém m.; helyr. Vecseny-be, ~ben, ~ből. | |
* | |
| erd. falu Felső-Fejér m.; helyr. Vecsérd-re, ~ěn, ~ről. | |
* | |
| fn. tt. vecsernyét. A székelyeknél Cserey Elek szerént am. délest. A keresztények, különösen római katolikusok ájtatoskodása, melyet templomban, vagy más nyilvános imahelyen délután, délesti órákban szoktak tartani. Szorosb ért. bizonyos zsoltárokból, énekekből, és imádságokból álló zsolosma, az úgy nevezett breviáriumban. Vecsernyére harangozni, menni. Vecsernyét énekelni, elmondani. Eltalálta, mint Balás pap a vecsernyét. (Km.). Átv. gúnyos ért. zsidó vecsernye zűrzavaros, idomtalan kiáltozás, mozgás, birmitölés. Nem lehet zsidó vecsernye morgás nélkül. (Km.).
A latin vesper, vespera és szláv vecseru, vecsera után alakúlt idegen eredetű szó. Curtius Etymologiájában rokonságba hozza a mondottakat a szanszkrit vasz-a-ti-sz, német West szókkal s a vasz (umhüllen) szótól származásukat hihetőnek mondja. (Vielleicht in vasz umhüllen [erkennen wír] die Wurzel unseresWortes." Legyen szabad itt is megjegyeznünk, hogy a szanszkrit vasz, vesz-ę (induo mihi) szóval szintén rokon a magyar mez.). Különböztetésül l. VETERNYE. | |
* | |
| (vecsernye-ez) önh. m. vecsernyéz-tem, ~tél, ~ett, par. ~z. Vecsernyét tart. V. ö. VECSERNYE. | |
* | |
| (vecsernye-ez-ő) mn. tt. vecsernyéző-t. 1) Aki vecsernyét tart. Vecsernyéző pap, nép. 2) Vecsernyéhez tartozó. Vecsernyéző palást, melyet a pap vecsernyekor vesz magára. | |
* | |
| falu Pest m.; helyr. Vecsés-re, ~ěn, ~ről. | |
* | |
| falu Hont m., és Erdélyben Marosszékben; helyr. Veczé-re, ~n, ~ről. 2) l. VEZA; 3) l. VICZE. | |
* | |
| erd. falu Hunyad m.; helyr. Veczel-re, ~ěn, ~ről. | |
* | |
| fn. tt. veczk-et, harm, szr. ~e. Erdélyi tájszó, 3-6 éves gyermeknek mondják, ha csintalan, vagy csintalankodik. Rokon vele: ,viczkandik' viczk gyöke. | |
* | |
| erd. falu Belső-Szolnok m.; helyr. Véczk-ěn, ~re, ~ről. | |
* | |
| erd. falu Udvarhely székben; helyr. Véczké-re, ~n, ~ről. | |
* | |
| (vecz-ek-el-ő-öd-ik) k. m. veczkelőd-tem, ~tél, ~ött. Nyugtalankodik, fészkelődik. V. ö. VECZEK. | |
* | |
| l. VICZKANDIK. | |
* | |
| gyöke vedel és veder szóknak; l. ezeket. | |
* | |
| áth. m. véd-tem, ~tél, ~ětt. Valakit, v. valamit bizonyos megtámadás, veszély, baj, kár, romlás stb. ellen megóni, ótalmazni, menteni, sértetlenné tenni törekszik; pártol, gyámolít. Az ellenség, gyilkosok, rablók, haramiák ellen védni magát. Minden ügyész a maga felét védi. A családapának kötelessége védni övéit. Tűz, víz ellen védni a házat. Várat, várost védni. Ügyet védni. Veszélytől, kártól védni, megvédni. Átv. bizonyos állítás, vélemény ellen felhozott okokat, nehézségeket megczáfolni igyekszik. Alaposan, erős okokkal védni, megvédni valamit. - Rokon a fed v. föd szóval. Egy 1558-diki levélben (Szalay Ág. 400 m. 1. 301. lapon) ,véd-ni' helyett imád-ni jön elé. "Mind adigi es (addig is) nagyságodtól várom az en igazságomot, törvénynyel imádom magamot, kit te nagyságodnak az előtt es kiáltottam." | |
* | |
| fn. tt. véd-ět, harm. szr.~e, v. ~je. Azon nevek egyike, melyek egyszersmind igék, mint les, nyom, zár, zavar, csavar stb. Leginkább összetételekben használják. 1) Személy, ki valamit véd, ótalmaz. Ügyvéd, várvéd, honvéd, védszent, védőr; elővéd, utóvéd a hadi lábon álló seregben. Védül megkérni valakit. Nincs senki véde. "Ő nékem védem." (Szabó D.). 2) Ami által valamit ótalmazunk, viszszatorló erő, eszköz; különösen az összetétel előrészében. Védfegyver, véderő, védsereg, védgát, védfal, védvár, védirat. stb. | |
* | |
| puszta Bihar m.; helyr. Véd-re, ~ěn, ~ről. | |
* | |
| (véd-ajtó) ösz. fn. Ajtó, mely egy másiknak védelmére szolgál. Általában, mely valaminek megvédése végett van fölállitva. | |
* | |
| (véd-állapot) ösz. fn. Állapot, melyben az van, kit az ellenség megtámadott, s ez ellen ótalmazza magát. | |
* | |
| (véd-angyal) ösz. fn. Angyal, ki valamely ország, hely, nemzet, nép, család, különösen bizonyos személy fölött őrködik; őrangyal. V. ö. ANGYAL. Átv. ért. személy, ki különös gyöngédséggel, gonddal véd, ótalmaz valakit. | |
* | |
| (véd-anya) l. VÉDASSZONY. | |
* | |
| (véd-árok) ösz. fn. Erőditményeknél védül szolgáló árok. | |
* | |
| (véd-asszony) ösz. fn. Asszony, nőszemély, ki valakit, vagy bizonyos ügyefogyottakból, szegényekből álló intézet gyámoltjait pártolja, jótékonyságában részesiti. Árvák, özvegyek védasszonya. Különösen illeti e czim a boldogságos Szűz Anyát. Magyarország védasszonya Szűz Mária. | |
* | |
| (véd-bér) 1) Védési bér.2) l. HŰBÉR. | |
* | |
| (véd-beszéd) ösz. fn. Nyilvános, ünnepélyes, hivatalos szónoki, ügyvédi beszéd, melyben valaki valakit különösen a biróság előtt ótalmaz, vagyis a védettje ellen felhozott vádakat czáfolja s őt a büntetéstől, kárhoztatástól, illetőleg marasztalástól fölmentetni törekszik. | |
* | |
| (vész-d-ěg-él) gyak. áth. m. vědděgél-t. Valamit több izben, vagy többet egymás után elvesz. Veddegél, teddegél valamit. A rakáspénzt darabonként elveddegélte. Továbbá am. vásárolgat. Képeztetésre hasonlók hozzá: tědděgél, vidděgél, hidděgél, edděgél, iddogál, aluddogál, melyekben a törzs képzője sz átváltozik d-re, ezek helyett: teszdegél, viszdegél, hiszděgél, ěszděgél, iszdogál, aluszdogál. | |
* | |
| (vesz-d-ěg-él-és) fn. tt. veddegélés-t, tb. ~ěk, harm. szr. ~e. Cselekvés midőn valaki valamit több ízben, vagy többet egymásután elvesz. V. ö. VEDDEGÉL. | |
* | |
| (véd-deszka) ösz. fn. Deszka, mely védgát gyanánt tétetik bizonyos test mellé, vagy elé, vagy után. | |
* | |
| (véd-egylet) ösz. fn. Egylet v. egyesület, mely valaminek védelmét tűzi ki czélul. | |
* | |
| (véd-egyleti) ösz. mn. Védegyletre vonatkozó, ahhoz tartozó. Védegyleti alapszabályok. Védegyleti tagság. | |
* | |
| (véd-ě-kěz-és) fn. tt. védekězés-t, tb. ~ěk. Ön magának szóval vagy másképen védelmezése, önvédelem. | |
* | |
| (véd-ě-kěz-ik) k. m. védekěz-tem ~tél, ~ětt. Ön magát szóval vagy másképen védelmezi. | |
* | |
| (ved-el) áth. m. veděl-t. Mohón iszik, oktalan állat módjára iszik, sokat, mértéken túl iszik. Vedeli a sok vizet. Vedel, mint a lúd. (Vas, Tolna megyében, Kemenesalon). Aki a sós vizben sokat vedelvén. (Vajda. Krisztus köv. 360. 1. ). Mátyusföldén: lakál. Gyöke ved egyezni látszik ned (= nedv) szóval, mely némely régieknél, és tájdivatosan: med pl. medves szóban. ,Vedel, tehát annyi volna mint nedel v. medel. V. ö. VEDER. | |
* | |
| (véd-elěm) fn. tt. védelmet, harm. szr. ~e. Véd, egész terjedelmében, mivoltában véve, vagyis mind azon eszközök, és cselekvények, melyek által valamit védünk, ótalmazunk. Önvédelem, saját maga védelmezése. Egyezik vele jelentésben ótalom. V. ö. VÉD. | |
* | |
| (védelěm-pénz) ösz. fn. Pénz, vagyis dij, melyet azon személynek adunk, ki ügyünket, személyünket védelme alá veszi. | |
* | |
| (ved-el-és) fn. tt. vedelés-t, tb. ~ěk. harm. szr. ~e. Vízivás állatok módjára; mohón ivás; mérték nélkül ivás; Mátyusföldén: lakálás. | |
* | |
| (véd-el-ěm-ez) áth. m. védelmez-tem, ~tél, ~ětt, par. m. Védelme alá vesz, ótalmaz, menté tesz, pártfogol, gyámolit, valaki v. valami javára minden védeszközt, véderőt fölhasznál. Védelmezni a megtámadott hazát, a vádlott felet. A várost tűz, viz ellen védelmezni. V. ö. VÉD. | |
* | |
| (véd-el-ěm-ez és) fn. tt. védelmezés-t, tb. ~ěk, harm. szr. ~e. Erőkifejtés, mely által valamit v. valakit védelmezünk. V. ö. VÉDELMEZ. | |
* | |
| (véd-el-ěm-ez-ő) mn. és fn. tt. védelmező-t. Aki valakit vagy valamit védelmez; ótalmazó, pártoló, gyámolitó; mentő. | |
* | |
| (véd-el-ěm-ez-ő-leg) ih. Valamit óva; ótalmazólag, pártolólag, gyámolitólag; védő állapotban. Ellentétei: támadólag, bántólag, fenyegetőleg, vádolólag stb. V. ö. VÉD, VÉDELMEZ. | |
* | |
| (véd-el-ěm-i) mn. tt. védelmi-t, tb. ~ek.Védelmet illető, ahhoz tartozó, arra vonatkozó. Védelmi eszközök. Életvédelmi jog. Védelmi háború. Önvédelmi ügy. | |
* | |
| (véd-ěncz) fn. tt. véděencz-ět, harm. szr. ~e. Személy kit valaki bizonyos ügyben bajban véd, pártfogol, gyámolit, pl. a pörösfél az illető ügyvédnek védencze. | |
* | |
| (véd-ěncz-ség) m. tt. védenczség-ět, harm. szr. ~e. Védés, gyámolitás, pártfogolás alatti állapot. | |
* | |
| mváros Moson m.; helyr. Védeny-be, ~ben, ~ből. | |
* | |
| v. VĚDĚR (ved-ěr) fn. tt. veder-t, v. vedrět, harm. szr. vedr-e. 1) A gémes kút ostorára akasztott edény, melylyel a kutból vizet merítnek. Némely kiejtés szerént: vödör. Leereszteni, fölhúzni a vedret. Vederből válúba tölteni a vizet. Továbbá hasonló edény a csigás vagy gugorás kutakon, mely lánczon, vagy kötelen jár alá föl. 2) Szélesb ért. karikás fogatú faedény, vagy bőrkanna melyben vizet hordanak tartanak; néhutt, ha fából van, rocska. Csöbörből vederbe lépni, máskép lóról szamárra ülni, v. eben gubát cserélni, esőről csepegő alá menni. 3) Erdélyben ürmértékül szolgáló edény, akó. Egy veder bor; itt máskép: vider. 4) Átv. hasonló alakú kő- vagy cserépedény, pl. milyenben a római halottak hamvait eltakarították hamvveder.
Magyar elemzéssel e szó gyöke: ved am. ned v. med (,nedü' v. ,nedv' és ,medves' szókban) s a vedel ige gyöke is ved; amely tehát származási és fogalmi viszonyban áll a veder-rel is, épen úgy mint a latinban aqua és aqualis, a hellenben a ndwr és ndria (hydria). V. ö. MED, MEDENCZE, NEDV. Miklosich szerént régi és uj szláv nyelven: vëdro, vědro, mordvinul: vederka, uj görögül: bedron. | |
* | |
| (véd-ernyő) ösz. fn. Védelmül szolgáló ernyő. Minthogy az ernyő (pl. esernyő, napernyő, szekérernyő magában is mindig védelmül szolgál, az összetétel egészen fölösleges. | |
* | |
| (véd-erő) ösz. fn. Általában erő, melyre valaki mint védelemre támaszkodik. Különösen katonai vagy hadi erő, melynek rendeltetése háboru esetén főképen a haza védelme. | |
* | |
| (véd-erőség) ösz. fn. A várerődítésben, azon bástyák, erődmívek, melyek az illető várat a megtámadás ellen védik. | |
* | |
| (véd-és) fn. tt. védés-t, tb. ~ěk, harm. szr. ~e. Erőkifejtés, ellenszegülés, mely által valamit védünk; ótalmazás, pártolás; illetőleg menté tevés, visszaczáfolás. V. ö. VÉD, (1). | |
* | |
| puszta Sopron m.; helyr. Vedesin-be, ~ben, ~ből. | |
* | |
| (véd-eszköz) ösz. fn. Eszköz, mely által valamit védünk, mely a védett tárgy, vagy veszély természetéhez képest különféle lehet, pl. hadi, rablók elleni védeszközök; törvényes védeszközök stb. | |
* | |
| (véd-etlen) mn. tt. védetlen-t, tb. ~ěk. Véd nélküli, akit vagy amit nem védnek; kárnak, veszélynek kitett; pártolatlan, gyámoltalan, elhagyott. Védetlen vár. Védetlen árva. V. ö. VÉD. Határozóként am. védetlenül. Máskép védtelen. | |
* | |
| (véd-et-len-ség) fn. tt. védetlenség-ět, harm. szr. ~e. Védetlen állapot, védnélküliség; pártolatlanság, gyámoltalanság, elhagyatottság. | |
* | |
| (véd-et-len-ül) ih. A nélkül, hogy valaki védné; veszélynek, kárnak kitéve; pártolás, gyámolás nélkül. | |
* | |
| (véd-ětt), mn. tt. védětt-et. Akit v. amit védtek, ótalmaztak, pártoltak, gyámolítottak, vagy jelenben: védnek, ótalmáznak stb. illetőleg vád, ellenvetések ellen igazoltak v. igazolnak. A jól védett várt nem vehette be az ellenség. A roszul védett ügy elveszett. Mint főnév jelent védenczel; l. VÉDĚNCZ. | |
* | |
| ösz. fn. Általán, fából való eszköz, mely bizonyos véd gyanánt szolgál, pl. támaszfa, mely valamit a bedőlés, eldőlés ellen véd stb. | |
* | |
| (véd-fal) ösz. fn. Általán, fal, mely bizonyos veszély ellen gátul, akadályul szolgál, pl. a vár előfalai, a tűzfalak, árvíz ellen épített fal stb. | |
* | |
| (véd-fegyver) ösz. fn. Fegyver, melynek rendeltetése, hogy vele a megtámadások ellen védjük magunkat, különböztetésül másnemű, p. vadász-, diszfegyvertől. | |
* | |
| (véd-frigy) ösz. fn. Fejedelmek, vagy nemzetek közti frígykötés, szövetség, mely szerint lekötelezik magokat, hogy egymást a megtámadók ellen viszonyosan segiteni, védeni fogják. | |
* | |
| (véd-gát) ösz. fn. Általán mindenféle gát, mely bizonyos veszély, vagy kár elháritására, akadályozására véd gyanánt szolgál. Várerőditési, árviz elleni védgátak. V. ö. GÁT. | |
* | |
| (véd-háboru) ösz. fn. Háboru, melyet valamely fejedelem, vagy állam a megtámadó ellen visel, hogy magát védje; ellentéte: támadóháboru. | |
* | |
| (véd-had) ösz. fn. Had, mely valamely helynek védelmére van rendelve; helyőrség, várhad. | |
* | |
| (véd-hajó) ösz. fn. A derékhajóhad körül őrködő hajó, mely azt az ellenség rohanása ellen födözi. | |
* | |
| (véd-hajós) ösz. fn. 1) Hadi védhajón szolgáló hajós. 2) Kormányos, vagy tengerész, ki a bejárandó tengert, s annak veszélyes tájait ismeri, s ezek ellen a hajót óvja, védi. | |
* | |
| (véd-hatalmasság) ösz. fn. l. VÉDHATALOM, 2). | |
* | |
| (véd-hatalom) ösz. fn. 1) Általában hatalom, mely valakit vagy valamit megvédeni képes. 2) Különösen nagyobb hatalmasság vagyis állami hatalom, mely valamely kisebb állam védelmét magára vállalta vagy vállalja. | |
* | |
| (véd-himlő) ösz. fn. Tehénhimlő, melyet a gyermekekbe szoktak oltani, hogy a veszélyes gyermekhimlő ellen megvédjék. | |
* | |
| (véd-intézet) ösz. fn. Általán intézet, melynek föladata valamit védeni, pártolni, gyámolitani, attól a veszélyt elháritani. Szegények, árvák, kisdedek védintézete. Tűz, árviz elleni védintézet. | |
* | |
| (véd-irás v. ~irat) ösz. fn. Irat, melyben valaki magát vagy mást bizonyos vádak, megtámadások ellen kimenteni s igazolni törekszik. (Apologia) | |
* | |
| (véd-iró) ösz. fn. Személy, ki védiratot készit, és bocsát ki. (Apologus). V. ö. VÉDIRAT. | |
* | |
| (véd-isten) ösz. fn. A sokistenséget hivő népeknél, különösen görögök és rómaiaknál, főbb és alsóbb rendü istenek, kik hiedelem szerint, bizonyos országnak, helynek, népnek, vagy egyes háznak, személynek védei, pártolói voltak.
Ellenistenek is léteztek, mint Ovid bizonyitja "Iupiter in Trojam, pro Troja stabat Apollo. Aequa Venus Teucris, Pallas iniqua fuit." | |
* | |
| (véd-isten-nő) ösz: fn. Fő, avagy alsóbb rendü istennő, mint bizonyos országnak, helynek, népnek stb. véde, pártolója. V. ö. VÉDISTEN. | |
* | |
| (véd-istenség) ösz. fn. Védisteni tulajdonság; de többnyire csak maga a ,védisten' helyett veszszük. | |
* | |
| (véd-jog) ösz. fn. Jog, melynél fogva valaki bizonyos személyeket, testületeket, vagy községeket ügyesbajos állapotukban védhet, s e joggal járó előnyöket élvezheti. Atyai, úri, egyházi védjog. | |
* | |
| (véd-kincs) ösz. fn. A hitregés időkorban, istenektől adottnak, az égből csodálatosan lehullottnak hitt, vagy akármily kegyeletes kép, szobor, fegyver stb. mely a hit szerént az illető birtokost veszély ellen védte, p. Mars paizsa a rómaiaknál, Etele kardja a húnoknál, Pallásznak égből esett képe a trójaiaknál, honnan a palladium szó nevezete. | |
* | |
| (véd-kosár) ösz. fn. Vesszőből font, a földdel töltött nagy kosarak, melyek ostromok alkalmával az ellenség lövései ellen védgátul szolgálnak. | |
* | |
| (véd-kötelesség) ösz. fn. Kötelesség, melynél fogva valaki valakit vagy valamit védni köteles, pl. a gyám gyámoltját, s annak vagyonát. | |
* | |
| (ved-l-és) fn. tt. vedlés-t, tb. ~ěk, harm. szr. ~e. Némely állatok testén véghez menő változás, midőn vedlenek; hámlás, tollhullás. V. ö. VEDLIK. | |
* | |
| (véd-ěl-et) fn. tt. védlet-ět, harm. szr. ~e. Folyamatban levő, vagy végrehajtott védés. | |
* | |
| (ved-el-ětt) mn. tt. vedlětt-et. Am. felbőrét, vagy tollait, szőreit elhányta, elhullatta. Vedlett kigyó, madár. | |
* | |
| (véd-levél) ösz. fn. Illető felsőségtől kiadott okmány, melyben kijelenti, hogy alattvalóját minden bántalom ellen védeni fogja, s ennél fogva akarja, hogy személy-, és vagyonbiztosságát senki ne háborítsa. | |
* | |
| (ved-l-ik) k. m. vedl-ětt, htn. védleni. Mondjuk állatokról, melyek bizonyos időben felső bőreiket, pikkelyeiket, szőreiket, tollaikat elvetik, elhullatják. Vedlenek tavaszszal a kígyók. Vedlik a fiatal szarvasmarha, midőn borjuszőre elhull. Vedlenek a madarak; máskép: küklenek. Szabó Dávidnál eléjön mint hasonszó: verdik.
Képeztetésre hasonlók hozzá: foszlik, fejlik, feslik, hámlik stb. Elemezve, vagy vet-l-ik, a vet igétől, mert a vedlő állat héját, tollát szőrét elveti, s mintegy levetkezik, kivetkezik; vagy gyöke ved a ruhát jelentő mez változata, mintha volna mezlik. Igy lett a hám-ból hámlik, azaz, hámja elválik, kopácslik, p. a dió, azaz kopácsa elválik. | |
* | |
| (véd-mű) ösz. fn. Minden erőditési mű, mely az ellenség támadása, berohanása ellen védül szolgál, p. sáncz, gát, palánk stb. | |
* | |
| (véd-nök) fn. tt. védnök-öt, harm. szr. ~e. Felsőségi hatalommal, erővel, tekintélylyel biró személy, ki valakit védelme, ótalma, pártfogása, gyamolitása alá vesz. Ő nekem védnököm, s én az ő védencze vagyok. | |
* | |
| (véd-ok) ösz. fn. Ok, mely bizonyos állitást igazolni, s az ellene felhozott nehézségeket megczáfolni törekszik. Erős, alapos védokok. | |
* | |
| (véd-ő) mn. és fn. tt. védő-t. Aki valamit véd, vagy ami által védünk valamit. Nemzetét hazáját, fejedelmét védő hazafi, katona. Védő eszközök fegyverek. Midőn személytelen tárgyra vonatkozik, rendesen véd áll helyette, s a viszonynévvel öszvetett szót képez: védeszköz, védfal, védgát stb. Mint önálló fönév jelent személyt, ki valakit, v. valamit véd, ótalmaz, pártol, gyamolit; röviden: véd, pl. honvéd, ügyvéd. | |
* | |
| (véd-ő-leg) ih. Védő állapotlan, magát a támadás ellen védve ótalmazva, vagy is arra törekedve, hogy a fenyegető veszélyt elháritsa magától. Ellentéte: támadólag. | |
* | |
| (véd-ő-leg-ěs) mn. tt. védőleges-t v. et, tb, ~ek. Magát védőleg működő, az ellenerőt, bántalmat visszatorló, visszaverő. Védőleges háboru. | |
* | |
| (véd-őr) ösz. fn. Őr, kinek kötelessége a támadó ellenség mozgalmaira vigyázni, s azok ellen állomását, s a rábizottakat védeni, ótalmazni. | |
* | |
| (véd-párkány) ösz. fn. Czölöpökből, gerendákból állitott párkány, kerités, mely az ellenség előrenyomulását gátolja. | |
* | |
| (véd-pénz) ösz. fn. Pénz, vagy díj melyet a védencz védnökének fizet. | |
* | |
| (véd-rács) ösz. fn. Általán, vasrács, v. rostélyzat, mely bizonyos helyet akár miféle kár, veszély, megtámadás ellen biztosit különösen ilyetén készület a várak kapujin, bejárásain. | |
* | |
| (véd-rend) ösz. fn. Általán, rend, melyet a védháboruban, védcsatákban a megtámadók ellen kell tartani. | |
* | |
| (véd-rend-szer) ösz. fn. Rendszer az állami szervezetben, mely védelemre szorítkozik; vagy mely a honvédelmi összes erőket eszközöket alkotja, szabályozza. | |
* | |
| falu Pozsony m.; helyr. Vedrőd-re, ~ön, ~ről. | |
* | |
| (véd-ség) fn. tt. védség-ět. harm szr. ~e. 1) Azon jogok és kötelességek öszvege, melyek a védet v. védnököt illetik; inkább csak öszvetételben használtatik: ügyvédség, honvédség, s ilyenkor jelent ügy- v. honvédtestületet is. | |
* | |
| (véd-sipka) ösz. fn. Kitömött gyermeksipka, vagy föveg, mely eleséskor betörés vagy sértés ellen védi a fejet. | |
* | |
| (véd-szellem) ösz. fn. Magasabb szellemi lény, mely vallási hit, vagy bevett hiedelem szerint bizonyos személyt vagy dolgot véd, pártfogol. (Genius). V. ö. VÉDANGYAL. | |
* | |
| (véd-szent) ösz. fn. A r. katholika egyházban szent, kit bizonyos személy, vagy község, testület, nép, tartomány stb. védője gyanánt tisztel. Szent István, s a boddogságos Szűz Magyarország védszentei. | |
* | |
| (véd-szer) ösz. fn. Mindenféle szer, vagy eszköz, mely által védünk valakit v. valamit. Különösen jelenti az egészségtanban azon szert, mely által a nyavalyát, mielőtt bekövetkeznék, elhárithatni véljük; máskép: óvszer. | |
* | |
| (véd-szó) ösz. fn. Szó, vagyis beszéd, mely által valakit v. valamit védünk. | |
* | |
| (véd-szónok) ösz. fn. Szónok, ki valakit v. valamit bizonyos vád, vagy megtámadás ellen véd, s igazolni, illetőleg menteni törekszik. | |
* | |
| (véd-szövetség) l. VÉDFRIGY. | |
* | |
| (véd-telen) l. VÉDETLEN. | |
* | |
| (véd-úr) ösz. fn. Úr, ki bizonyos személyek vagy községek fölött védjogot gyakorol. | |
* | |
| (véd-uras) ösz. mn. Védurral biró. Véduras egyház. | |
* | |
| (véd-uraság) ösz. fn. 1) Védúri minőség. 2) l. VÉDÚR. | |
* | |
| (véd-úri) ösz. mn. Védúrra vonatkozó, azt illető. Védúri jogok és kötelességek. | |
* | |
| (véd-v) fn. tt. védv-et, harm. szr. ~e. Erősitő ok, mely által valamely állitást védünk. (Argumentum) | |
* | |
| (véd-vám) ösz. fn. Valamely iparág védelmére vagy annak fejlesztése végett a külföldről behozandó árukra vetett magasabb vám, mint azt rendes körülmények között megszabni szokták. | |
* | |
| (véd-vonal) ösz. fn. Azon vonal, melynek mentében hadi működéseiket intézik azok, kik a támadó ellenség ellen védőleg tarják magokat. | |
* | |
| fn. tt. vég-et, harm szr. ~e, köznépiesen: ~i. 1) Azon pont, vagy vonal, melyen bizonyos test, vagy tér hossza megszakad, mintha elvágták volna. Gerenda, lajtorja, pózna vége. Minden hosszu, vagy hosszában vett testnek két vége van. Kert, szőlő, rét, szántóföld vége. Város, falu, ház vége. Meghúzza magát mint guta a falu végin. (Km. Talán Guta nevü tolvaj értetik alatta. Egyik végtől a másikig. Végtől v. végtül végig. Szélesb ért. a tér vagy test terjedelmének bármily mértékirányban vett megszakadása, külső pontjai, vonalai. Világ vége. Négyszögü test végei. Egy végben, egy végtiben, midőn egyik dolog vége a másikáét mintegy közvetlenül érinti, egymás után, egy folytában. 2) Határvonal, mely bizonyos tért a vele érintkezőtől mintegy elvág, elválaszt. Különösen országunknak a török birodalom felőli részein fekvő helyek, várak. "Az vég mindenkor így járt, az szegény legény ez félével él, mivelhogy az frigy alatt az fejedelmek is szűkön fizetnek". Szinan aga levele Magyar Bálinthoz 1559-ben (Szalay Ágoston 400 m. levél. 335. lap.). Innen a végbeli, végház, véghely, végvár; végvidék, végles nevezetek. V. ö. VÉGHÁZ. 3) Valamely testnek utolsó része, darabja, íze, ahol terjedelme, hossza megszünik. Kötél vége, gyertya vége, bot vége, vastag, vékony vége. Minden botnak végén a feje. (Km.). A karó egyik végét meghegyezni. Láttam karó végén tar varját. (Km.). Ostor vége. Végén csattan az ostor (Km.) am. végén válik el a dolog. Hátra van még a vastagabb vége. (Km.). Szaru vége, köröm vége, kard vége, kés vége. Átv. Kellő végét fogni valaminek. A dolognak könnyü végét fogni. 4) Bizonyos szövet egész szál hosszában véve. Vég posztó. Egy vég vászon, két vég gyolcs három vég selyem, négy vég szőnyeg. Nyolcz vég bagazia, karasia négy vég. (E két utóbbi olvasható Thúry György hagyatékáról 1571-ben fölvett leltárban. Századok. 724, 725. 11.). Végestül v. vég számra venni gyolcsot, egész véget venni. 5) Számra, mennyiségre, sokaságra vonatkozva, ahol az megszünik, megszakad. Az átvonuló katonaságnak vége hossza nem volt. Jön a sereg vége. 6) Időt illetőleg, hol az betelik, s bizonyos egészet képez. Hónap, esztendő, század vége. Minden év végén számot adni. Élet vége. 7) Mindenféle ügynek, dolognak, cselekvésnek betölte, bezárása, utója. Pör kezdete és vége. Beszéd eleje, folyamata és vége. Vigalom, mulatság, dolog, munka vége. Végbevinni, végrehajtani valamit. Kezdettől végig. Elejétől végig. Végét érni, végére jutni, véget vetni, végét szakasztani valaminek. Jó a tréfa, de nem mindvégig. (Km.). Véges végig. A szindarabot végig nézni. A könyvet végig olvasni. Mise végeig a templomban maradni. 8) Azon eredmény, mely valamiből foly, s az előzménynek mintegy záradéka. Mi vége lett a dolognak? Végén válik el, v. vége választja meg, v. várd el a végét. Menjünk végére, széna-e vagy szalma. (Km.). Beszél, beszél a barát, koldulás a vége. (Km. Néhutt e közmondat így végződik: alamizsnát vár). Jó vég köti a munka koszorúját. (Km. Latinul finis coronat opus). Ennek nem lesz jó vége. Rosz vége lesz neki. Véget érni am. bevégződni. Szerencsés, boldog véget ért. Végére járni valaminek, kettős értelme van: a) elejétől végig kinyomozni; b) elveszteni, elpazarolni; pl. minden vagyonának végére járt. 9) Vész, elmulás; különösebben halál, mely bizonyos létnemet megszakaszt, megszüntet. Végünk van, oda vagyunk, elvesztünk. "Jól vigyázz, meg ne tudjon fogni, mett (mert) osztán vége nekünk." Székely népmese. (Kriza J. gyüjt.). Vége vége mindennek, elmult, elveszett. Végéhez, halálához közelget. Vége van, meghalt. 10) Czél, utolsó ok, melyből valami történik. Mi végre teszed ezt? Az más végből történt. Nehéz tudni czélját, végét, kitanulni mesterségét az asszonynak. (Gúnydal). 11) Átv. valaminek oly állapota, mivolta, melynél tovább, fölebb nem terjedhet; s ilyenkor többnyire a ,végső' melléknév helyett, és mai szokott helyesirásunk szerént az illető szóval összetéve áll. Végerejét (végső erejét) megfeszítení. Végromlásra jutott. Végreménye is eltünt. Végóra. Végnap. Végrendelet. Végbucsú. V. ö. VÉGNAP.
Mind ezekből kitűnik, hogy a vég szó alapfogalomban valami folytonos egésznek megszakadását, s mintegy elvágását jelenti. Minélfogva némelyek (Lugossy, Ballaghy) úgy vélekednek, hogy egy eredetű a vág igével, s annak vékonyhangu módosulata. Hasonló módosulatok vannak ezekben: tá té; vás vés; tár tér; ár (pretium) ér-(ték); sár csér; váz vézna; csámcsog csémcseg; láb lép. Úgy látszik, mintha a latin finis és findo közt is ezen fogalmi és gyöki viszony rejlenék. Mi szerint azon szók seregébe osztályozható, melyek igék és nevek egy alakban, mint nyit, zár, les, nyom, vágy stb. Innen elemezhető a véghetetlen szó, melynek középképzője het, mint tehető képző, csak igékhez szokott járulni. V. ö. VÉGTÉRE. Mint személynevet régiesen gh-val írják: Végh. Egyébiránt egyeznek a ,vég' szóval mandsu nyelven: vadsin (Ende) vadsima (Ende, Schlusz); vadsi-me (végezni, endigen); továbbá szintén mandsu nyelven: mokho. (Gabelentz. Élémens de la Grammaire mandchoue. 67. 1. Magában Gabelentz szótárában mohon áll, s am. a német Ende, Gränze, das Aeuszerste. A kh olvasásáról azt mondja a nyelvtan, hogy az úgy hangzik mint a magyar h vagy mint a német ch). Budenz J. fölhozza rokonokul a finn viimehe (postremum, ultimum), viimeise (postremus, ultimus), észt viimse, viimane (utolsó, végső), lív vîmi szókat stb. Vámbéry Á.-nál eléjön az ujgur ing, eng am. végső, utólsó, legföljebb, sajátképen azon szócska, melylyel az ujgur nyelv a harmad foku melléknevet képzi, pl. ing üstün, legmagasb. | |
* | |
| ösz. fn. A kádároknál azon abroncs, mely a hordó, kád stb. fenekéhez, illetőleg szájához legközelebb fekszik. | |
* | |
| (vég-adomány) ösz. fn. Adomány, melyet mint végsőt kiván az adományzó tekinteni. | |
* | |
| (vég-akarat) ösz. fn. Elhatározott, változhatatlan, utolsó akarat; különösebben valakinek halála esetére nyilvánított akarata, melyet szabatosabb kifejezéssel végrendeletnek hívunk. | |
* | |
| (vég-akarati) ösz. mn. Végakaratot illető, arra vonatkozó. l. VÉGRENDELETI. | |
* | |
| l. VÉGRENDELETILEG. | |
* | |
| (vég-áldozat) ösz. fn. Utólsó áldozat. | |
* | |
| falu Zemplén m. BEREGSZÁZ~, Bereg m.; helyr. ~Végardó-ra, ~n, ~ról. | |
* | |
| (vég-be) ih. Teljesedésbe, azon pontra, határra, hová terjednie kelletik. Végbe vinni valamit. Végbe ment. "Noha kívántuk volna ugyan, hogy ennyi haladékok uttán, szegény hazánk jovájért és nagy sok difficultásinknak rendben vételéjért végben mehet vala ez az gyüllés." Gr. Eszterházy M. nádor levele Győr megyéhez. 1634-ben. (Magy. Történelmi Tár. VIII. köt. 87. 1.). | |
* | |
| (vég-bél) ösz. fn. Vastag bél, melynek felső része a haskéren belül, alsó vége pedig azon kivül fekszik s az alfelig lenyúlik. (Intestinum rectum.) | |
* | |
| (vég-bél-féreg) ösz. fn. Gilisztaféle féreg, mely a végbélben tartózkodik. (Acaris vermicularis.) | |
* | |
| (vég-bél-folyás) ösz. fn. Vérfolyás a végbélből, folyó aranyér. | |
* | |
| (vég-bél-gyúladás) ösz. fn. Gyúladásféle kór a végbélben. | |
* | |
| (vég-beli) ösz. mn. és fn. A végvárakban v. végházakban létező vagy létezett, ahhoz tartozó, vagy tartozott. Végbeli katonák. Végbeliek.
"Az végbelieknek tartsd meg erejeket, Hogy pogány vérében mártsák fegyvereket. Thúry György 1548-ban. (Thaly K. gyüjt.) V: ö. VÉGHÁZ. | |
* | |
| (vég-bél-lob) l. VÉGBÉLGYÚLADÁS. | |
* | |
| (vég-beszéd) ösz. fn. Beszéd, mely bizonyos értekezést, tanácskozást, vitatkozást stb. bezár. | |
* | |
| l. VÉGBÖTÜ. | |
* | |
| v. ~VISZEN, (végbe-visz v. ~viszen) ösz. áth. Valamely dolgot, teendőt teljesen bevégez, végrehajt, teljesit, eszközöl. Ész, fegyver, érték mindent végbeviszen. (Km.). Könnyü végbevinni, minek más veté meg ágyát. (Km.) | |
* | |
| (végbe-vitel) ösz. fn. Bizonyos teendőnek teljesitése, bevégzése, megtevése. | |
* | |
| (vég-bötü) ösz. fn. Bötü, mely bizonyos bötük sorát bezárja, mely utólsó helyen áll, p. ezen szónak: ember, végbötüje r; a magyar ábéczének végbötüje zs. | |
* | |
| v. ~BUCSU, (vég-búcsú) ösz. fn. Bucsú, melyet eltávozásunk előtt utoljára veszünk, vagy mely után többé nem látjuk egymást. V. ö. BÚCSÚ. | |
* | |
| (vég-czél) ösz. fn. Azon előre kitűzött siker, eredmény, melynek elérése után a cselekvés teljesen befejeztetik. | |
* | |
| falu Szala m. helyr. Véged-re, ~ěn, ~ről. | |
* | |
| (végedes-végig) l. VÉGESVÉGIG.
"Többet ebből a beszédből nincs mit hallgassatok, met (mert) elmondtam végedes végig." (Székely népmese. Kriza gyüjt.). | |
* | |
| (vég-ek) többesi fn. Régebben igy nevezték az országnak a török birodalommal vagy foglalással határos és a törökök ellen őrségül szolgáló határait s határvárait. "Vitézek mi lehet e széles föld felett szebb dolog a végeknél?" (Balassa B.). Másképen s mai nap szokottabban: katonai végvidék, határvidék, őrvidék, mely azonban a legújabb korban polgári szervezetet nyert. V. ö. VÉG, 2); VÉGHÁZ. | |
* | |
| (vég-el-adás) ösz. fn. Végképeni eladás, midőn valamennyi áruk olykép adatnak el, hogy azután a kereskedés, legalább a megnevezett helyen vagy czég alatt, egészen megszünik. | |
* | |
| (vég-elemzés) ösz. fn. A végsőig vitt, vagyis a lehető legrészletesebb elemzés. | |
* | |
| (vég-el-intézés) ösz. fn. Végképeni elintézés. | |
* | |
| (vég-elő-hó) ösz. fn. November hava. V. ö. VÉGHÓ. | |
* | |
| (vég-előtti) ösz. mn. A végsőt közvetlen megelőző, a végsőtől visszafelé második, aki v. ami a sorozatos sokaságban a végtag, végrész előtt áll, létezik; Végelőtti szótag. Végelőtti ház, máskép: utósóelőtti, véginnenső. | |
* | |
| (vég-ember) ösz. fn. A sorba állított emberek, különösen katonák között az utósó. | |
* | |
| (vég-enyészet) ösz. fn. Végképeni semmivélevés állapota. "Nehéz idők, vészteljes évek mentek el felettünk. Végenyészet szélén állott nemzetünk." Deák F. (A képviselők házában 1861. május 13-ikán). | |
* | |
| (vég-érvényes) ösz. mn. Végképen eldöntő és oly érvényre jutott, mely többé változás alá nem eshetik. Végérvényes határozat, itélet. | |
* | |
| (vég-es) mn. tt. véges-t, v. ~et, tb. ~ek. Aminek véges határa van, aminek hosszát, terjedelmét meg lehet mérni, ami nem tart örökké. Véges lény. Véges emberi elme. Ellentétei: végtelen, határtalan, örökkévaló, mérhetetlen. | |
* | |
| v. ~ÁRU, (véges-árú) ösz. fn. Áru, illetőleg szövet, melyet számra szoktak adni s venni, pl. posztó, vászon. | |
* | |
| (végesded-végig) l. VÉGESVÉGIG. | |
* | |
| (vég-es-leg) ih. Valamely működést, cselekvést teljesen berekesztőleg; máskép: végkép, végképen, végleg. A székelyeknél azt teszi vég számra: Vásznat, posztót végesleg vásárolni. | |
* | |
| (vég-es-ség) fn. tt. végesség-ět, harm. szr. ~e. A térnek, időnek, s a térben időben létezőnek azon tulajdonsága, melynél fogva terjedelmének, illetőleg tartásának határa van. Ellentétei: végtelenség, határtalanság, mérhetetlenség, örökkévalóság. | |
* | |
| (véges-végig) ösz. vagyis ikerített, erősbített ih. Egyik végtől a másikig, egész hosszában, folytában, elejétől utójáig. Némely tájakon: végesdedvégig, végedesvégig, végtül végig, végtelen végig, végeslen végig. Végesvégig elrepeszteni, elhasítani valamit. Végesvégig menni az útczán. | |
* | |
| (véges-végin) ösz. ih. Épen utolján. (Szabó D.) | |
* | |
| l. VÉGÜL alatt. | |
* | |
| (vége-szakadatlan) ösz. mn. Aminek soha sem szakad, soha nem lesz vége. Mind tart vége szakadatlan. (Kriza J.). Határozóként: oly módon, hogy soha sem szakad vége. | |
* | |
| v. ~SZAKADTÁVAL (végeszakadtán v. ~szakadtával) ösz. ih. Valaminek végeztén v. végeztével (Kriza J.) | |
* | |
| (vég-etlen) mn. tt. végetlen-t, tb. ~ěk. Aminek vége, határa nincs; örökké tartó. Székelyesen: vége szakadatlan. Nagyító ért. ami a maga nemében igen terjedelmes, nagyon sok, igen hosszu ideig tartó. Végetlen pusztaság, tenger. Végetlen munkába kapott. Úgy látszik azonban, hogy a nyelvszokás ez átvitt értelemben inkább a végtelen-t szereti használni. Végtelen sokaság, erdőség. Végtelen nagy város. Határozóként am. vég nélkül. | |
* | |
| (vég-et-len-ség) fn. tt. végetlenség-ět, harm. szr. ~e. Tulajdonság, melynél fogva valami végetlen; határtalanság; örökkévalóság. | |
* | |
| (vég-ett) névhatárzó. Bizonyos végből, végokból, czélból, vagyis azért, hogy valami történjék, teljesedjék. Mulatság, látogatás végett menni valahová. Tanulás, tapasztalás végett utazni. Életünk fentartása, nem torkosság végett kell enni. Némileg rokon hozzá: miatt, mennyiben mindkettő okságra vonatkozik; de különböznek először abban, hogy miatt valaminek mintegy előokát, végett pedig utóokát, czélokát fejezi ki, vagyis oly kitűzött valamit, minek későbben kell teljesednie; másodszor abban, hogy miatt kedvezőtlen jelentéssel bir, midőn t. i. valamely ok nem ohajtásunk szerént üt ki; végett pedig a kivánságunkhoz képesti czélt fejezi ki. Fölvilágosításul szolgáljanak ezen ellentétek: Sok olvasás miatt (sok olv. vala az oka, hogy) elgyöngült a szeme; olvasás végett (olv. oka v. czéljából) könyvet kért tőlem. Czirkálás végett kiindult a hajó, de szél hiánya miatt nem haladhat. Betegsége miat nem végezhette el munkáját, egészsége végett fördőre ment. Mi végett teszed ezt? Mi miatt nem tetted meg? Pénz végett jött hozzám. Csak pénze miat becsülik őt. Apám végett jöttem, hogy lássam. Apám (pazarlása) miatt vagyok szegény. Fölveszi a személyragokat is: végettem, végetted, végette stb. V. ö. MIATT. | |
* | |
| (vég-ez) áth. m. végez-tem, ~tél, ~ětt, v. végzěttem,végzěttél, végzětt, par. végez-z; htn. ~ni, v. végzeni. 1) Bizonyos munkát, mivet, dolgot befejez, vagy tovább folytatni megszűn. Szántást, vetést, aratást, nyomtatást végezni, elvégezni, bevégezmi. Ebédet vacsorát végezni. Eléadást, beszédet végezni. A tűt mindenkor ott hagyd a munkában, a hol elvégezted. (Km.). Jobb, alant kezdeni és fent végezni. (Km.). 2) Néha am. teljesít. A szakmányos munkát bizonyos órában végezni. 3) Megfontolás, tanácskozás, értekezés után valami bizonyosat határoz, rendel, intéz. Sokáig tanácskoztak, de semmit, sem végeztek. Azt végezték, hogy máskor végeznek. Ügyeiket magok között elvégezték. Elvégezém magamban, hogy nem engedek. "Végezé arra az ő gondolatját, hogy őtet tartaná egy magas toromban." (Nádor-cod. 493. 1.). 4) Valakit kivégezni am. halál által életének, különösen törvényes itélet következtében, véget vetni, főlakasztani, lefejezni stb. Szükségét végezni. l. SZŰKSÉG alatt. | |
* | |
| (vég-ez-és) fn. tt. végezés-t, tb. ~ěk, harm. szr. ~e. Bizonyos cselekvés, munkálkodás, működés folyamának bezárása, teljesítése. Használják ,végezet' 2-ik jelentésében is, pl. 1403-ik évben a Sajó-Szentpéteriek végezésében:
"Mind ez egész városnak lakosinak... egy aránt való végezéséből, illyen végezéseket avagy rendeléseket szerzettünk." (Régi Magyar Nyelvemlékek. II. K.). V. ö. VÉGZÉS. | |
* | |
| (vég-ez-et) fn. tt. végezet-ět, harm. szr. ~e. 1) Minden, a mi végezve van, a cselekvésnek vagy létezésnek utolsó pontja, mivolta. 2) Elhatározott, eltökélett, elintézett valami. Tanács, törvényszék végezete. Örök végezet, isteni végezet. 3) Régiesen halál pl. a Nádor codexben: "És annak utánna sírsz, hogy engömet én végezetömnek előtte nem láttál" (559. 1.). V. ö. VÉGZET. | |
* | |
| l. VÉGZETLEN. | |
* | |
| (vég-ez-et-re) ih. Utóljára, mindenek után. Végezetre elhatározták, hogy... Máskép végtére. | |
* | |
| (vég-ez-et-ül) ih. Végezet- vagy határozotként. A többség akaratát végezetűl kimondani. Végezetül kimondott itélet. A Müncheni codexben am. végtére. (novissime). "Hogy végezetől jövén ne szorongasson engemet." (Ne in novissimo veniens sugillet me. Lukács. XVIIl.). | |
* | |
| (vég-ez-het-etlen) mn. tt. végezhetetlen-t, tb. ~ek. Amit elvégezni nem lehet. A Nádorcodexben am. véghetetlen. | |
* | |
| l. VÉGZŐDÉS; VÉGZŐDIK. | |
* | |
| (vég-fal) ösz. fn. A várerőditésben a többi bástyafalak közől kiálló homlokfal. | |
* | |
| (vég-felelet) ösz. fn. Felelet, mely bizonyos vitatkozást, kérdezősködést bezár. | |
* | |
| (vég-gyalu) ösz. fn. Az ácsok, asztalosok stb. simító gyaluja. | |
* | |
| (vég-gyolcs) ösz. fn. Egész szövet gyolcs. Egy, két, három stb. vég gyolcs. | |
* | |
| (vég-győzedelem v. ~győzelem) ösz. fn. Végső, vagyis végkép eldöntő győzedelem.
"S ha zendűl majd a véggyőzelmi dal: Nevéhez kötve lesz a diadal" Szász K. (Báró Eötvös J. emlékezetére). | |
* | |
| (vég-hagyás) ösz. fn. Nyelvtani ért. a szó végének megkurtítása valamely betü vagy szótag elhagyásával p. eskü esk, tövisk tövis. | |
* | |
| (vég-hang) ösz. fn. Végső hang valamely énekben, zenében, szóban. | |
* | |
| (vég-határozat) ösz. fn. Tanácskozást, vitatkozást, biráskodást bezáró határozat. | |
* | |
| (vég-ház) ösz. fn. A régieknél am. az országnak a török birodalom vagy foglalás felőli határán fekvő vár, erőség; végek.
"Adjad nagy Úr-Isten, vitézi tettekkel Végházunk kérkedjen sok pogány fejekkel" Thúry György 1548-ban (Thaly K. gyüjt.). Thaly K. megjegyzi: "Végház, végvár: a törökök ellen fennállott határvár"; ismét: "Végbeliek azon vitézek, kik e várak őrségét képezvén, folytonos csatározásban voltak s a legjobb hősökké fejlődének. A vég szó akkor tájban az illető várak neve elé iratott, igy találjuk például gyakorta: Vég Szendrő, Vég-Ónad, Vég-Veszprém, Vég-Ujvár, Vég-Simontornya." | |
* | |
| (vég-hely) ösz. fn. Hely, térhuzam, mely valamely országnak, tartománynak határát képezi; továbbá, végvár, határvár, határváros, határfalu. l. VÉGEK. VÉGHÁZ. | |
* | |
| csárda Baranyában; helyr. Véghelyre, ~ěn, ~ről. | |
* | |
| (vég-het-e-tlen) mn. tt. véghetetlen-t, tb. ~ěk. Nagyitólag szólva, aminek végét nem lehet érni, vagy felfogni, igen igen terjedelmes, vagy nagy mennyiségü, sokaságu, vagy mértékü, fokozatú. Véghetetlen mindenség. Az Isten véghetetlen jóság. Véghetetlen kin, fájdalom. Ezen szó képeztetése sajátságos a maga nemében, mert a het mint tehető képző szabály szerint csak igékhez járul; s úgy látszik, azt kell föltennünk, hogy a vég némely más szók módjára hajdan ige is volt. V. ö. VÉG. | |
* | |
| (vég-het-et-len-ség) fn. tt. véghetetlenség-ět, harm. szr. ~e. Oly nagysági, sokasági, terjedelmi tulajdonság, melynek végét érni, szakasztani nem lehet. | |
* | |
| (vég-het-et-len-ül) ih. Nagyítólag szólva, megmérhetetlen nagyságban, terjedelemben, sokaságban, vagy mértékben, fokozatban. Véghetetlenül nagy, sok. Véghetetlenül szenved, haragszik, örül. | |
* | |
| (véghěz-vihető) ösz. mn. Amit bizonyos cselekvés, ipar, szorgalom, erőfeszités stb. által teljesiteni, eszközölni, végrehajtani lehet. Véghezvihető szándék, akarat, parancsolat, terv. | |
* | |
| (véghěz-vihetőség) ösz. fn. Tulajdonsága valaminek, amennyiben az véghezvihető, teljesithető, végrehajtható. | |
* | |
| (véghěz-vitel) ösz. fn. A cselekvés alá fogott dolognak teljesitése, eszközlése. | |
* | |
| (véghěz-vitlen) ösz. mn. A mit véghez nem vittek, nem teljesítettek, abbanhagyott, félbeszakadt. Véghezvitlen munka, terv, épités. Határozóként am. a nélkül hogy véghez vitték, végrehajtották volna. Dolog-véghezvitlen (re infecta) visszajött, Kresznerics szerint közmondat. | |
* | |
| (véghěz-vivés) l. VÉGHĚZVTTEL. | |
* | |
| l. VÉGLES. | |
* | |
| l. VÉGLESHUTA. | |
* | |
| (vég-hó) ösz. fn. December hava. A hónapoknak sorszám szerénti elnevezésében fordúl elé. (Első- v. előhó, másodhó, harmadhó,.... tizedhó = oktober, végelőhó = november). | |
* | |
| (vég-hurka) l. VÉGBÉL. | |
* | |
| (vég-i) mn. tt. végi-t, ~ek. A véghez tartozó, végül levő. (Finalis. Zum Ende gehőrig. Molnár A.). | |
* | |
| köznépi kiejtés ,vége' helyett. V. ö. VÉG. | |
* | |
| v. ritkán: VÉGIGLEN, (vég-ig v. vég-ig-len) ih. 1) Azon tér- vagy időpontig, melynél valaminek vége szakad. Elejétől végig olvasni a könyvet. Végig hallgatta a beszédet. Mind végig mind vérig. (Km.). 2) Egész hosszában vagy tartósságában. Végig járta a várost. Végig nézte őt, tetőtől talpig. Ez az útcza végig sáros. Fokozva: végesvégig, v. végedesvégig, v. végtől végig, amaz helyesebben: végtül, t. i. összetett határozói t és ül ragokkal, mint ,széltül' szóban is. | |
* | |
| (vég-innenső) ösz. mn. Aki v. ami a végsőt közvetlen megelőzi, a sorozatban a végrész v. végtag előtt áll, létezik; máskép: végelőtti, utósó előtti. | |
* | |
| (vég-innenső-előtti) ösz. mn. Aki v. a mai véginnensőt megelőzi, a végsőtől visszafelé harmadik. (Penultimus, ~ma, ~mum). | |
* | |
| (vég-intézet) l. VÉGRENDELET. | |
* | |
| (vég-intézetlen) ösz. mn. és ih. Végintézet nélküli; végintézet nélkül. | |
* | |
| l. VÉGRENDĚLKĚZÉS. | |
* | |
| (vég-intézkedő) l. VÉGRENDELKEZŐ. | |
* | |
| helyesebben: végintézkedő v. végrendelkező. | |
* | |
| (vég-irat) ösz. fn. A magyar törvénykezési rendes eljárásban két periraton túl a fölperesnek még egy végső eléadása az alperesi viszonválaszra. Ezen végiratra következik az alperesi ellenvégirat. | |
* | |
| tájdivatosan am. végére; pl. végire járás = végrejutás; végire jutás. V. ö. VÉG, 8). | |
* | |
| (vég-itélet) ösz. fn. 1) Itélet, melyet a biró valamely ügyben utószor, eldöntőleg hoz; vagy melyet mint változhatatlant a legfelsőbb törvényszék mond ki. 2) A keresztény hittan szerint isteni itélet, melyet Isten az utolsó napon a sirjaikból feltámadandó emberek fölött tartani fog; szokottabban: utósó itélet. | |
* | |
| (vég-jel) ösz. fn. Jel, mely valaminek véghatárát mutatja. | |
* | |
| (vég-jelentés) ösz. fn. Végső jelentés. | |
* | |
| (vég-jutalom) ösz. fn. Jutalom, mely végsőkép adatik.
"Add által szivedet, ez lesz utitársam, Adj egy csókot rózsám, az lesz végjutalmam. Népdal. | |
* | |
| (vég-kép v. ~képen) ösz. ih. Valamely működést, cselekvést, vagy állapotot bezárólag. Végkép elenyészett. Végképen elmaradott. Végkép elintézni valamit. | |
* | |
| (vég-képeni v. ~képi) ösz. mn. Valamely cselekvést, állapotot bezáró,megszüntető. Végképi elhatározás. Végképeni eladás. | |
* | |
| (vég-ki-elégités) ösz. fn. Oly kielégités, melynek megtörténte után többé semmi követelésnek helye nincsen. | |
* | |
| (vég-kő) ösz. fn. A határ végét jelelő kő. | |
* | |
| (vég-kurtítás) l. VÉGHAGYÁS. | |
* | |
| (vég-leg) l. VÉGKÉP, VÉGKÉPEN. | |
* | |
| (vég-leg-ěs) mn. tt. véglegěs-t, v. ~et, tb. ~ek. l. VÉGKÉPENI. | |
* | |
| falu Zólyom m.; helyr. Věgles-re, ~en, ~ről. | |
* | |
| falu Zólyom m.; helyr. ~hutá-ra, ~n, ~ról. | |
* | |
| (vég-let) fn. tt. véglet-ět, harm. szr. ~e. Végső határ, végső állapot, végsőség. | |
* | |
| (vég-let-ěs) mn. tt. végletěs-t v. ~et, tb. ~ek. 1) Végsőig menő, végsőig terjedő. 2) l. VÉGKÉPENI. | |
* | |
| (vég-menedék) ösz. fn. Végső, utósó menedék. | |
* | |
| (vég-nap) ösz. fn. 1) Végső nap valamely ember életében, halál napja. 2) A keresztény hittan szerint azon végzetes nap, melyen e világ elmúlik, s a föltámadt emberek fölött végitéletet mond az Istenség, melynél fogva a jókat örök boldogságra, a gonoszokat örök kárhozatra itéli; máskép: itélet napja, utósó itélet.
Mindkét jelentésben eléjön az I. Lajos korabeli azon hivatalos eskümintában, melyet Mossóczi Zakariás I. Lajosnak 1351-iki decretuma (végzeménye) végén első közölt a Corpus jurisnak (Törvénytárnak) 1584-ik évi kiadásában, s mely aztán több következő kiadásban is benfoglaltatik. Ebben az 1-ső jelentésre vonatkozva ezek állanak: "Szűz Mária melletted te vég napodon szent fiának előtte úgy támadjon." Továbbá: ťIsten teste te vég napodon méltán neked úgy méltóztatassékŤ (így). A 2-ik jelentésre vonatkozólag; "Isten szénjét (színjét azaz színét) te vég napodon úgy láthassad". Hogy itt a 2-ik jelentést kell értenünk, teljes bizonyságul szolgál Hunyadi János kormányzói esküje (1446-ik évről, mely ugyan eredeti példányban szintén nincsen meg, de valamennyi meglevő másolatban, és a Törvénytár különböző kiadásaiban is (latinul) az illető szavak egybehangzólag fordulnak elé) ezen kifejezésben: "Itélet napján (in die judicii) Istennek ő szent szinét úgy láthasd". (l. Régi Magyar Nyelvemlékek II. kötet 355. 1.). | |
* | |
| (vég-ok) ösz. fn. Azon kitűzött czél, melynek elérése végett valami történik, tétetik. (Causa finalis) | |
* | |
| (vég-óra) ösz. fn. 1) Az órákra felosztott vagy számitott idő folytában az utósó óra, mely a többit bezárja. A csata végórájában a szerencse hozzánk fordúlt s az ellenség futásban keresett menedéket. 2) Bizonyos időszaknak, különösen az életfolyamnak közel vége, a halálozást megelőző mintegy egy órányi idő. Ütött neki a végóra. Végóráján kibékűlt ellenségével. V. ö. VÉGNAP. | |
* | |
| (vég-ostrom) ösz. fn. Ostrom, mely végsőkép intéztetik az ellenség, vagy ellenséges erőség ellen. | |
* | |
| (vég-őr) ösz. fn. Végül álló őr. Különösen az ország határán őrködő katona vagy más személy, határőr. V. ö. VÉGEK. | |
* | |
| (veg-örs) ösz. fn. Végül álló örs. Sándor Istvánnál: végőrös. | |
* | |
| v. ~ÖSSZEG, (vég-öszlet v. ~öszveg) ösz. fn. Több összeadott számok isméti összeadásából eléállott egész v. teljes összeg. | |
* | |
| (vég-percz) ösz. fn. Bizonyos kimért időben, különösebben az élet folyamában azon végső és csekély időtartam, melyben ama kimért idő vagy az élet folyama megszűnik. A végperczben érkezénk a hajóra, midőn ez már indulóban volt. Eszméletét a végperczig megtartotta. | |
* | |
| (vég-pont) ösz. fn. Azon pont, mely bizonyos térnek, vagy időnek, t. i. akár térben létező testnek, akár időben tartó cselekvésnek, történetnek folyamát bezárja, elvágja. | |
* | |
| (vég-posztó) ösz. fn. Egész szövet posztó. Egy, két, három stb. végposztó. | |
* | |
| (vég-re) ih. 1) Bizonyos megtörtént dolgok elmulta után bezárólag. Végre ő is megérkezett. "Felkeresésére útnak indult sokad magával. Végre megtalálták." (Székely népmese. Kriza J. gyüjt.). Különösen élünk e szóval, midőn valamit késellünk. Végre megjött az esze. Végre valahára megfizette adósságát. El szócskával összekötve elvégre, igen kedvelt kifejezés, mely az egyszerü,végre' szóra nagyobb nyomatékot fektet, s különösen annyit tesz: mindenek után; több esélyen keresztül áthatolva; több bajon, viszontagságon áttörve. Elvégre czélhoz jutottunk. Elvégre győztünk. 2) Néha am. végett. Mi végre tetted azt? A végre jöttem, hogy... A hajt igével öszvetéve teljesitést jelent. Végrehajtani valamely rendeletet, parancsot, V. ö. VÉGREHAJT. | |
* | |
| (végre-hajt) ösz. áth. Cselekvési czélul kitűzött valamely dolgot teljesít, bevégez, eszközöl. A mit magában föltesz, azt végrehajtja. Különösen, bizonyos rendeletet, parancsot, törvényt, birói itéletet stb. tettleg valósít, az illetőket, a kötelezetteket annak teljesitésére kényszeríti. A törvényszék által rendelt elkobzást végrehajtani. A felsőbb rendeletet, az országosan, hozott törvényt végrehajtani. | |
* | |
| (végre-hajtás) ösz. fn. Cselekvés, mely által valaki végrehajt valamit, e szónak minden értelmében. V. ö. VÉGREHAJT. | |
* | |
| (végre-hajtási) ösz. mn. Végrehajtásra vonatkozó, azt illető. Végrehajtási utasitás, kérvény, végzés. Végrehajtási eljárás. Végrehajtási jelentés. | |
* | |
| (végre-hajtató) ösz. mn. és fn. Fél, ki valamely birói határozat végrehajtását kéri és eszközlésbe véteti. | |
* | |
| (végre-hajthat[at]lan) ösz. mn. Amit végrehajtani nem lehet vagy nem szabad. | |
* | |
| (végre-hajtható) ösz. mn. Amit végrehajtani lehet, aminek végrehajtása megengedendő. | |
* | |
| (végre-hajtó) ösz. mn. és fn. 1) Ami által végrehajtatik valami. Végrehajtó hatalom, rendelet. 2) Személy ki törvény v. más felsőség által, vagy magánosok által is pl. végrendeletben föl van hatalmazva, hogy bizonyos törvényt, rendeletet, parancsot, itéletet, végzést stb. az illető felekkel tudasson, azok teljesitését eszközölje, vagy eszközölni igyekezzék stb. Birósági végrehajtó. Végrendeleti végrehajtó. | |
* | |
| (végre-hajtói) ösz. mn. Végrehajtót illető, arra vonatkozó. Végrehajtói kötelességek, jogok. | |
* | |
| (vegre-hajtóság) ösz. fn. Hatalom, felsőség, mely köteles, vagy melynek joga, van végrehajtani valamit. V. ö. VÉGREHAJT. | |
* | |
| (végre-járás) ösz. fn. Nyomozás, t. i. cselekvés, midőn végére járunk valaminek. V. ö. VÉG, 8). | |
* | |
| (végre-jutás) ösz. fn. Azon pontra jutás, melyen valami végét éri. | |
* | |
| (vég-remény) ösz. fn. Remény, melynek meghiusulta után többé reményleni megszününk. V. ö. REMÉNY. | |
* | |
| (vég-rendělés) ösz. fn. Cselekvés, midőn valaki szóval vagy irásban végrendeletet tesz. Végrendelésre felszólítani, kérni, sürgetni a beteget. Végrendeléstől vonakodni, azt halasztani. Szokottabban: végrendelkezés. V. ö. VÉGRENDĚLET. | |
* | |
| (vég-rendělet) ösz. fn. Törvényszerü módon akár élőszóval kijelentett, akár okmányba foglalt akarata valakinek, mely szerint halála esetére, leginkább vagyonáról intézkedik. Végrendeletet tenni, fölnyitni, meghamisítani, elsikkasztani. Végrendelet nélküli örökös, öröködés. A latinból kölcsönzött szóval: testamentom. | |
* | |
| (vég-renděleti) ösz. mn. Végrendeletet illető, ahhoz tartozó, arra vonatkozó. Végrendeleti akaratnyilvánitás, intézkedés. Végrende leti végrehajtó. | |
* | |
| (vég-renděletileg) ösz. ih. Végrendeletnél fogva, végrendeletben nyilvánított módon. | |
* | |
| (vég-renděletlenül) ösz. ih. A nélkül, hogy végrendeletet tett volna; szokottabban: végrendelet nélkül. Végrendeletlenül halni meg. | |
* | |
| (vég-rendělkězés) ösz. fn. Szóbeli nyilatkozás, vagy okmányirás, mely által. valaki szabályszerűen végrendeletet tesz. V. ö. VÉGRENDĚLET. | |
* | |
| (vég-rendělkězési) ösz. mn. Végrendelkezést illető, arra vonatkozó. Végrendelkezési képesség, tehetőség. | |
* | |
| (vég-rendělkěző) ösz. fn. Személy, ki végrendeletet tesz, vagy tett. | |
* | |
| (vég-rím) ösz. fn. Rim a verssor, vagy versszak végén. V. ö. RÍM. | |
* | |
| (vég-romlás) ösz. fn. Romlás, mely valaminek épségét, kellő mivoltát egészen megsemmisíti. Átv. tönkrejutás, vagyonának semmivé levése. | |
* | |
| (vég-rövidítés) ösz. fn. l. VÉGHAGYÁS. | |
* | |
| (vég-ség) fn. tt. végség-ět, harm. szr. ~e. Valaminek végső állapota, főleg mely a kellő határon is túlterjed. Szokottabban: végsőség v. véglet V. ö. VÉGSÉGĚS. | |
* | |
| (vég-ség-ěs) mn. tt. végségěs-t v. ~et. Végső állapotú; végső határig létező. Eléjön Szabó Dávidnál. | |
* | |
| (vég-sereg) ösz. fn. A vonulásban levő derékhadat bizonyos távolságban követő sereg vagy csapat; különösen, mely azt az utánnyomuló ellenség megtámadása ellen födözi; hátvéd. (Arriergarde). | |
* | |
| (vég-ső) mn. tt. végső-t. 1) Ami végét teszi, képezi valaminek, ami végen áll, a mi bizonyos sorozatot, folyamatot, mint annak része, bezár. Végső ház a faluban. A kertnek, szőlőnek végső része. Mint rokon képzőjü társai, fölveszi a felső fokot legvégső, és tulságos fokozással legesleg-végső. 2) Ami valamit teljesen bevégez, bezár, ami után semmi sem következik. Végső akarat, remény. Mint főnév jelenti bizonyos állapotnak utósó fokát. Végsőre menni, jutni.
"Isten veled hazám" - végsőt sohajta, És néma lőn a Búcsu dalnoka." Szász Károly. (Báró Eötvös József emlékezetére). Képeztetésre rokonai mind azon szók, melyek helyet vagy helyviszonyt határoznak mint: alsó, felső, külső, belső, innenső, tulsó, közepső, szélső, első, utósó V. ö. ~SÓ, ~SÓ képző. | |
* | |
| (végső-kép v. képen) ösz. ih. Utójára, azon ízben, mely bizonyos szám-, vagy sorrendet bezár. | |
* | |
| (vég-ső-ség) fn. tt. végsőség-ět harm. szr. ~e. Bizonyos határ végső pontjáig terjedő állapot vagy tulajdonság. Átv. ért. cselekvési túlság. Végsőségig vinni valamit. Máskép: szélsőség, Újabbkori szóval: véglet. | |
* | |
| (vég-ső-ször) ih. Azon izben, mely bizonyos szám-, vagy sorrendet bezár; utószor, nem többé. | |
* | |
| (vég-szám-adás) ösz. fn. Számadás, mely valamely üzlet jövedelmeit és kiadásait végképen tisztába hozza, s az utósó eredményt, létállapotot kimutatja. | |
* | |
| mennyiségére vonatkozva am. egész darabban, egész végben. Végszámra venni a posztót, gyolcsot. | |
* | |
| v. ~SZÁNDOK, (vég-szándék v. ~szándok) ösz. fn. Utósó szándék, melyet valaki magában föltesz; elhatározott s változhatatlan szándék. | |
* | |
| (vég-szeg) ösz. fn. Bizonyos testnek, műnek végébe ütött szeg, különösen a tengely végén, mely a kereket a kiesés ellen óvja. V. ö. DERÉKSZEG. | |
* | |
| (vég-szeg-fogó) ösz. fn. Csavaros fogó, melylyel a hintókban divatos kerékszeget ki- vagy becsavarják. | |
* | |
| (vég-szó) ösz. fn. 1) Egyes szó, mely valamely mondatot, verssort, versszakot bezár. 2) Beszéd vége, zárbeszéd. | |
* | |
| (vég-szó-hang) l. VÉGHANG alatt. | |
* | |
| (vég-szó-tag) ösz. fn. A több tagu szónak utósó tagja, p. e szóban emberség, végszótag a ség. | |
* | |
| (vég-tag) ösz. fn. 1) Azon tagok az emberi és állati testben, melyeknek több végeik vannak, u. m. a kerék- és lábakon az újjak. 2) l. VÉGSZÓTAG. | |
* | |
| l. VÉGTIBEN. | |
* | |
| (vég-te-len) mn. tt. végtelen-t, tb. ~ěk. A minek vége nincs; ami örökké tart; aminek nincs határa, amit meghatározni nem lehet. Köznyelven, nagyítólag szólva, a mi a maga nemében igen nagy, fölötte sokáig tart, aminek végét érni nem lehet, igen terjedt, nagyon hosszú. Végtelen sokaság. Határozóként am. végtelenül. V. ö. VÉGETLEN. | |
* | |
| (vég-te-len-ség) fn. tt. végtelenség-et, harm. szr. ~e. Végtelen állapota, vagy tulajdonsága valaminek; határtalan mennyiség, sokaság, terjedtség. | |
* | |
| (vég-te-len-ül) ih. Határtalanul; a maga nemében igen nagyon; fölötteképen rendkivül nagy mennyiségben, terjedelemben. V. ö. VÉGTELEN. | |
* | |
| falu Gömör m.; helyr. Végtelké-n, ~re, ~ről. | |
* | |
| (vég-et-e-re) v. vég-t-e-re) ih. Utójára, midőn valami bevégződik; máskép: végre, végezetül. Valamint a véghetetlen, úgy ezen szó is gyanittatja, hogy a vég hajdan ige is lehetett, melyből et képzővel alakult véget főnév, mint vág vágat lát, látat, űt ütet, stb. harmadik személyraggal, végetev végte, innen végtére mint láttára történt, kértére kapott valamit, jöttére megijedtek. Egyébiránt a t lehet határozói képző is, mint szél-t-ére, szél-t-ül szókban is. V. ö. SZÉLTÉBEN. | |
* | |
| (vég-t-e-ben) ih. Ezen kifejezésben: egy végtiben am. végökkel v. végeikkel mintegy közvetlenül érintve egymást, egymás után, egy folytában. Réteink egy végtiben feküsznek. | |
* | |
| (vég-toldás) ösz. fn. Szóhosszabitás neme, midőn valamely bötüt, avagy szótagot, vagy hangzatosság végett, vagy utóhangzásképen vagy csupa túlbőségből toldanak a szóhoz; pl. te ten mi min, ti tin, máj mája, zúz zúza, moh moha, vakand vakandok, azt-at, ezt-et, azt-at-at, ezt-et-et stb. A végtoldás abban különbözik a ragozástól, hogy ez a gyök- vagy törzsszó értelmét némileg módositja, a végtoldás pedig rendszerént nem. | |
* | |
| (vég-toll) ösz. fn. Szélső toll a madár szárnyában. | |
* | |
| l. VÉGIG alatt. | |
* | |
| (vég-ül) ih. A sorban v. az elősoroltakban végső v. utósó helyen, utóljára. Fölveszi a leg előszócskát is: legvégül, s még nagyobb sulyosbitással: legeslegvégül; némely szójárásban: véges végül.
"Imádkozom az én teremtőmnek, Aggyon eszöt az én szeretőmnek, Osztán adjon a munkához kedvet, Végös végül tiszta hű szerelmet" Székely népdal. (Kriza J. gyüjt.) | |
* | |
| (vég-vacsora) ösz. fn. Utósó vacsora, melyet Üdvözitőnk, kinszenvedése és halála előtt tizenkét tanitványával végzett, midőn "vevé "a kenyeret és megáldá és megszegé, és adá a tanitványinak, és mondá: Vegyétek, és egyétek, ez
"az én testem; és vevén a pohárt hálákat ada, és "nekik adá, mondván: igyatok ebből mindnyájan, "mert ez az én vérem.... (Káldi. Máté 26 "fej.) Ezt cselekedjétek az én emlékezetemre." (U. o. Luk. 22 fej.) | |
* | |
| (vég-vágat) ösz. fn. A vágásokra osztott erdőben azon rész, melyet utószor vágnak le. | |
* | |
| (vég-választó) ösz. mn. Ami a dolog végét elválasztja, vagyis végkép elhatározza. Végválasztó itelet, határozat. | |
* | |
| (vég-vár) ösz. fn. Bizonyos ország, vagy tartomány határán álló vár, határvár. Régente a török birodalommal vagy foglalással határos vár. l. VÉGHÁZ. | |
* | |
| (vég-vászon) ösz. fn. Egész szövet vászon. Egy, két, három stb. szövet vászon. | |
* | |
| (vég-veszědelěm) ösz. fn. Veszedelem, mely valaminek véget vet; végromlás. | |
* | |
| l. VÉGVESZĚDELĚM. | |
* | |
| (vég-vetés) ösz. fn. Cselekvés, vagy határozás, mely által valaminek véget vetünk, valamit megszüntetünk, abbanhagyunk, vagy befejezünk. | |
* | |
| (vég-vidék) ösz. fn. l. VÉGEK. | |
* | |
| (vég-vonaglás) ösz. fn. A haldoklónak utolsó küzdelme az életés halál között. V. ö. VONAGLÁS. | |
* | |
| (vég-ez-mény) fn. tt. végzemény-t, tb, ~ěk, harm. szr. ~e. Általán, fontolgatás, tanácskozás, vitatkozás után bizonyos ügyben megállapított határozat, rendelet, törvény, legfelsőbb akarat. Különösen, régebben egy egész országgyülésen hozott törvények összege. | |
* | |
| (vég-ze-mény-ěs) mn. tt. végzeményěs-t v. ~et, tb, ~ek. Ami bizonyos végzeményt foglal magában. A hatóságnak, fejedelemnek végzeményes akarata. | |
* | |
| (vég-ez-és) fn. tt. végzés-t, tb. ~ěk, harm. szr. ~e. 1) Bizonyos cselekvésnek, munkának bezárása, vagyis azon pontra juttatása, melyen folyamata megszünik. 2) A tanácskozás, vitatkozás eredményének kimondása, s megállapitása. A végzést följegyezni, beirni a jegyzőkönyvbe. 3) l. VÉGZET, 3) és 4) | |
* | |
| (vég-ez-et) fn. tt. végzet-ět, harm. szr. ~e. 1) A cselekvés által eszközlött műnek vége, bevégzett része. 2) Nyelvtanilag valamely szónak egy vagy több hangból álló végső része, mint általános neve a rag és képzőnek. 3) A tanácskozás, vitatkozás után megállapitott végzés tartalma. 4) Sora, vagyis felsőbb erő, avagy Istenség által elhatározott viszontagságok, események, melyek szükségkép tünnek elé, melyek mintegy eleve el vannak végezve, melyeken változtatni nem lehet. Örök végzet.
"Fajáért ége keble tiszta lángja Magát emésztő fénynyel mint a fáklya, S a halvány lapra fényt e szó vete: Hogy "szeretni az ember végzete." Szász K. (B. Eötvös J. emlékezete). | |
* | |
| (végzet-hivés) ösz. fn. Valamely felsőbb világi erő vagy istenég által eleve megállapított, elhatározott sorsnak hivése, elvi elismerése. | |
* | |
| (végzet-hivő) ösz. mn. és fn. Valamely felsőbb világi erő vagy istenség által eleve megállapított sorsnak hivője. (Fatalista). | |
* | |
| (vég-ez-etlen) mn. tt. végzetlen-t, tb. ~ěk. Ami nincs bevégezve; amiben működni, amit csinálni előbb megszüntek, hogysem kellő teljesedést ért volna. Végzetlen épület, könyv. Végzetlen zenemű, színmű. Végzetlen milt l. MULTAK alatt. Határozóként am. végzetlenül, be nem végezve. | |
* | |
| (vég-ez-et-len-ül) ih. A nélkül, hogy bevégezték volna; csonkán, hiányosan, félbenhagyva, teljesen el nem készitve. | |
* | |
| (végzet-szerű) ösz. mn. Mondják oly eseményről, mely úgy tűnik fel előttünk, mintha valamely felsőbb erő által eleve elhatároztatott volna. | |
* | |
| (vég-ez-et-ül) ih. Végzetképen, utójára, bezárólag, végül. Végzetül még egy két szót mondok. | |
* | |
| (vég-ez-ő-öd-és) fn. tt. végződés-t, tb. ~ěk, harm. szr. ~e. Bizonyos cselekvés, vagy tünemény, vagy létezés stb. folyamatának megszünése, bezáródása. | |
* | |
| (vég-ez-ő-öd-ik) belsz. m. végződött. Az első és harmadik személynek a dolog fogalmánál fogva észszerüleg nincs helye. 1) Térben, vagy időben azon pontig ér, melyen folyamata, illetőleg terjedelme, széle, hossza, vagy tartóssága megszakad, megszünik, betelik. Itt a határvonal, itt végződik a város terűlete. December utósó napján bevégződik a polgári év. 2) Bizonyos mű, munka, foglalatosság azon pontra jut, melyen a cselekvés megszünik. Végződik a per, csata. A szüret már az egész hegyen bevégződött. 3) Valamely egésznek utósó része betelik valamivel. E vers egytagu szóval végződik. Minden versszak rimmel végződik. Ezen szinmű szomorú jelenettel végződik. | |
* | |
| (éles ë-vel, mely nem szokott ö-vé változni) fn. tt. vegy-et, harm. szr. ~e. Különnemü, s együvé kevert, vagy keveredett részekből álló egész, vagy tömeg. K lönféle borokból csinált vegy. Lisztből, tejből, tojásból, czukorból való vegy. Festékvegy, szinvegy, azaz, tarkaság. Természettani ért. minden test, melyet alkatrészeire, vagyis elemeire feloldani lehet, s melyek külön véve egészen másnemüek, mint az illető egész. | |
* | |
| ,věsz' ige parancsolójának, továbbá kapcsoló módja jelenének egyes 2-ik személye; a kapcsoló mód egész jelene: věgy-ek, végy, věgyen, věgyünk, věgyetek věgyenek. l. VÉSZ v. VÉSZEN áth. ige. | |
* | |
| (vegy-arány) ösz. fn. Az öszszetett testekben levő részeknek egymáshoz való aránya. T. i. ha valamely test egy másikkal új testté egyesül, az mindig bizonyos arányban történik, úgy hogy az egyik test egy paránya a másik testnek szintén egy vagy két vagy három parányával vegyűl, vagy az egyik test 2 paránya a másik testnek 3 vagy 5 vagy 7 parányával, vagy 3 parány 5 vagy 7-tel stb. stb. | |
* | |
| (vegy-arány-tan) l. VEGYMÉRTAN. | |
* | |
| (vegy-áru) ösz. fn. Vegyészeti czélokra vagyis működésekre szolgáló áru. | |
* | |
| (vegy-beli) ösz. mn. l. VEGYÉSZETI. | |
* | |
| (vegy-bontás) ösz. fn. Valamely összetett testnek alkatrészeire vegyészeti uton történő bontása. | |
* | |
| (vegy-búza) ösz. fn. Más gabonafajjal, különösen rozszsal kevert búza; kétszeres. | |
* | |
| (vegy-egyesülés) ösz. fn. Vegytani ért. a külön természetű anyagok olyatén egyesülése, mely által mindegyik elveszti elébbi tulajdonságát, s együtt egészen újnemü testet alkotnak, pl. midőn az egyesült kén és higany czinóberré lesz. | |
* | |
| (vegy-elemzés) ösz. fn. Valamely összetett testnek elemeire vegyészeti felbontása. | |
* | |
| (vegy-es) mn. tt. vegyes-t, v. ~et, tb. ~ek. Különnemű, vagy faju alkatrészekből álló, kevert. Vegyes ital. Vegyes vetemény. Vegyes népség. Vegyes tárgyu könyvek. Különösen, tarka. Vegyes szinezet. Személyekre vonatkozólag, különnemü hatósági, igazgatási, törvényhozási stb. testület tagjaiból álló. Vegyes ülés, tanács, törvényszék. | |
* | |
| (vegy-es-en) ih. Vegyes v. kevert állapotban, különnemü vagy faju részekből alkotva. V. ö. VEGYES. | |
* | |
| (vegy-es-ít) áth. m. vegyesít-ětt, par. ~s, htn. ~ni, v. ~eni. Vegyessé tesz, különféle részekből egy vegyes testet, tömeget készít. | |
* | |
| (vegy-es-ít-és) fn. tt. vegyesítés-t, tb. ~ěk. Cselekvés, mely által vegyesítünk valamit. V. ö. VEGYESÍT. | |
* | |
| (vegy-es-kěd-és) fn. tt. vegyeskědés-t, tb. ~ěk, harm. szr. ~e. Hozzá nem valókkal közlekedés v. társalgás. V. ö. VEGYESKEDIK. | |
* | |
| (vegy-es-kěd-ik) k. m. vegyeskěd-tem, ~tél, ~ětt. A székelyeknél Kriza J. szerént: hozzá nem valókkal közlekedik v. társalog. | |
* | |
| (vegy-es-leg) ih. Vegyített, kevert állapotban. l. VEGYESEN. | |
* | |
| (vegy-es-ül) önh. m. vegyesűl-t. Vegyessé lesz. V. ö. VEGYES. | |
* | |
| (vegy-es-ül-és) ösz. fn. Vegyessé levés, alakulás, képződés. | |
* | |
| (vegy-ész) fn. tt. vegyész-t, tb. ~ěk, harm. szr. ~e. Gyakorló természettudós, ki az összetett testeket alkatrészeikre illetőleg végső elemeikre feloldja, vagy különböző elemekből és testekből vegyítés által másnemű testeket állít elé. (Chemicus). | |
* | |
| (vegy-ész-et) fn. Gyakorlati tudomány, mely a testek vegyületével vagyis azoknak mind alkatrészeikre felosztásával, mind vegyités által újabb testekké alakitásával foglalkodik. | |
* | |
| (vegy-ész-et-i) mn. tt. vegyészeti-t, tb. ~ek. Vegyészetet illető, arra vonatkozó. | |
* | |
| (vegy-ész-et-i-leg) ih. Vegyészeti módon v. úton. | |
* | |
| (vegy-ész-i) mn. tt. vegyészi-t, tb. ~ek. Vegyészt illető, arra vonatkozó. | |
* | |
| (vegy-ész-i-leg) ih. Vegyész módjára, mint a vegyészek szoktak működéseikben eljárni. | |
* | |
| (vegyész-szerek) ösz. tb. fn. Szerek, melyeket a vegyészek működéseikben szoktak használni. | |
* | |
| (vegy-folyam v. ~folyamat) ösz. fn. Vegytani ért. a vegyülést okozó vegyrokonság működése. | |
* | |
| (vegy-fürkészet) ösz. fn. Az összetett testek vegyészeti minőségére vonatkozó visgálódás. | |
* | |
| (vegy-hatály) ösz. fn. A vegyrokon tárgyaknak egymásra való befolyása. V. ö. VEGYROKONSÁG. | |
* | |
| (vegy-ít) áth. m. vegyít-ětt, par. ~s, htn. ~ni, v. ~eni. Két vagy többféle anyagot keverés által egygyé tesz. Buzát rozszsal, szénát szalmával, bort vízzel vegyíteni. | |
* | |
| (vegy-ít-ék) fn. tt. vegyyték-ět, harm. szr. ~e. Különféle testek, anyagok vegyítéséből támadt keverék egész. Árpakásából és babból való vegyíték. Gyógyszeres vegyíték. Öszvetéve: Vegyítékbor, vegyítékgabona, vegyítékeledel. | |
* | |
| (vegy-it-és) fn. tt. vegyítés-t tb. ~ěk, harm. szr. ~e. Cselekvés, mely által vegyítünk holmit. V. ö. VEGYÍT. | |
* | |
| (vegy-ít-[et]len) mn. tt. vegyítetlen-t, tb. ~ěk. Ami másnemű részekkel nincs vegyítve; egynemű részekből álló, tiszta. Vegyítetlen bor, tej. | |
* | |
| (vegy-it-[et]len-ül) ih. Vegyítetlen állapotban; idegennemű részektől, anyagoktól tisztán. Vegyítetlenül inni a bort árulni a tejet. | |
* | |
| (vegy-ít-het-[et]len) mn. tt. vegyíthetetlen-t tb. ~ěk. Amit bizonyos testekkel vegyíteni nem lehet. Az olaj a vízzel vegyíthetetlen. | |
* | |
| (vegy-jel) ösz. fn. Könnyebb érthetőség és felfogás végett a vegytanban az elemek és ezekből összetett testek jelölésére a latin-görög neveknek jellemző kezdő betűi használtatnak, pl. O = oxygen (magyarúl: éleny), H = hydrogen (magyarul: köneny), S = sulphur (magyarul kén), Fe = ferrum (magyarul: vas); úgy hogy az összetett testeknél a vegyarány is ki van fejezve, pl. Fe2 O3 azt jelenti, hogy ezen vegyületben két vegyarány vas van egyesülve három vegyarány élenynyel, mit röviden vasélegnek hívnak. Az ekkép használt betűket nevezik a vegytanban vegyjeleknek. | |
* | |
| (vegy-kém) ösz. fn. VEGYÉSZ. | |
* | |
| (vegy-kémlet) ösz. fn. l. VEGYÉSZET. | |
* | |
| (vegy-mér-tan) ösz. fn. Tan az összetett testek vegymennyisége vagy vegyarányáról; máskép: vegyaránytan. (Stöchiometria). | |
* | |
| (vegy-rész) ösz. fn. A vegyet képező, vagyis öszvetett vegytestnek, vegyegésznek egy-egy alkatrésze, illetőleg eleme. | |
* | |
| (vegy-rokon) ösz. mn. Oly testekről mondjuk, melyek egymással annak útján érintkezve egymásra vonzó erővel bírnak. V. ö. VEGYROKONSÁG. | |
* | |
| (vegy-rokonság) ösz. fn. Vegytani ért. a különféle testeknek, anyagoknak azon ereje vagy beltulajdonsága, illetőleg vonzó ereje, mely a vegyülést eszközli, vagyis melylyel különnemü testek új testté egyesülni szeretnek, vagy mely által a már egyesült testek egyesülésökben megállapodnak. A vegyrokonság csak érintkezés, különösen folyadékban, avagy légalakban, illetőleg hőben érintkezés által gyakorolhatja működését; ha pl. vasport és ként még oly soká keverünk is egymással, azok nem fognak egyesülni; de ha e keveréket addig hevítjük, míg a kén megolvad: akkor izzás alatt egyesül a vas a kénnel, és új testet alkot. | |
* | |
| (vegy-ség) fn. tt. vegység-ět, harm. szr. ~e. Vegyi állapot vagy minőség. (Chemismus). V. ö. VEGY, természettani értelemben. | |
* | |
| (vegy-suly) ösz. fn. A vegyészek szokott meghatározása után azon sulymennyiség, melyek szerént az elemek egy mással vegyülnek. Valahányszor t. i. valamely test egy másikkal új testté egyesűl, az mindig meghatározott és változhatatlan mennyiségben történik, pl. egy sulyrésznyi köneny (hydrogen), ha ezt más elemekkel akarjuk új testté egyesítni, az élenyből (oxygenből) 8, a kénből 16, a halvanyból (chlorból) 35.5 sulyrészt igényel stb. | |
* | |
| (vegy-tan) ösz. fn. A sulyos testek természettanának egyik szaka, mely a testeket vegyállapotukra nézve tárgyalja, hogy t. i. miképen lehessen a vegyes testeket elemi alkatrészeikre felbontani, vagy pedig különböző testeket vegyrokonságuknál fogva öszvekötni, és szoros értelemben vett vegyületté alakítani. V. ö. VEGYÜLET. Tiszta vegytan, mely tekintet nélkül a gyakorlati használatra, az ebbeli tünemények rendszeres eléadásával foglalkodik. Alkalmazott vegytan, mennyiben gyakorlatilag az orvosi, műtani, földmivelési stb. tanszakokra vonatkozik. Állati, növényzeti, ásványi vegytan. | |
* | |
| (vegy-tanár) ösz. fn. Tanár a a vegyészetben, vegytudományban. | |
* | |
| (vegy-tani) ösz. mn. Vegytant illető, ahhoz tartozó, arra vonatkozó. Vegytani kisérlet, vizsgálat, eléadás. | |
* | |
| (vegy-tanilag ösz. ih. l. VEGYÉSZETILEG. | |
* | |
| (vegy-tudomány) ösz. fn. A vegytani ismereteknek bizonyos elvekre alapított rendszere. | |
* | |
| (vegy-tudományi) ösz. mn. Vegytudományt illető, azt tárgyaló, arra vonatkozó. Vegytudományi ösmeretek, értekezések, művek. | |
* | |
| (vegy-tudós) ösz. fn. Természettani szaktudós, ki különösen a vegytani ismeretekben jártas. | |
* | |
| (vegy-űl) önh. m. vegyűl-t. Széles ért. több hasonlók, vagy különneműek közé keveredve azokkal bizonyos egységet képez; elegyűl, elegyedik, egyveledik. A nép közé vegyült. A bitang ló az idegen ménesbe vegyült. A kása öszvevegyült a mákkal. Szénából szalmából vegyült takarmány. Átv. valamibe bonyolodik, avatkozik. Belevegyült a verekedésbe. Vegytani ért. egyik test a másikkal olyképen keveredik öszve, hogy mindegyik elveszti előbbi tulajdonságát, s együtt egy egészen ujnemü testté válnak. | |
* | |
| (vegy-űl-ék) fn. tt. vegyűlék-ět, harm. szr. ~e. l. VEGYŰLMÉNY. | |
* | |
| (vegy-ül-és) fn. tt. vegyülés-t, tb. ~ěk, harm. szr. ~e. Állapot, midőn bizonyos testek egymással vegyülnek. "Minden élet, minden kifejlődés a különböző elemek vegyülése által feltételezett." (Gondolatok. B. Eötvös Józseftől). | |
* | |
| (vegy-űl-et) fn. tt. vegyület-ět, harm. szr. ~e. Széles ért. oly keverék egész, mely különfélékből állott öszve. Színek tarka vegyűlete. Vegytani ért. több alkatrészekből álló olyatén egész, melynek részei az egyesület előtti sajátságaikat megváltoztatják, s egészen más nemű egyet képeznek. Különbözik tőle: elegy, melynek részei csak öszve vannak keverve, egy nemű anyagot nem képeznek, és elébbi tulajdonságaikat nem változtatják, p. az öszvekevert hamu és sórészecskék; továbbá: oldat, melynek részei szemre egynemű anyagot képeznek ugyan, de előbbi természetöket szinte nem változtatják, pl. a vízben felolvasztott konyhasó. | |
* | |
| (vegy-ül-mény) fn. tt. vegyűlmény-t, tb. ~ěk, harm. szr. ~e. Általán, vegyülés, keveredés, elegyedés által egy egészszé lett anyag; máskép: vegyűlék. | |
* | |
| falu Zemplén m.; helyr. Vehécz-re, ~ěn, ~ről. | |
* | |
| l. VEMH. | |
* | |
| elvont gyök vejcz, vejsze és vejész s talán véjint v. venyít és venyige (= vejige) szókban is. | |
* | |
| fn. tt. vejcz-ět. l. VEJÉSZ. | |
* | |
| (vej-ész) fn. tt. vejész-t, tb. ~ěk, harm. szr. ~e. A felső Duna és alsó Vág mellékén, nádból vagy vesszőből öszvekötözött falforma készület, melylyel a halászok az ereket, és kisebb patakokat keresztben elzárják, s melyet tekervényesen úgy állítanak öszve, hogy a körbe csúszott halak vissza ne mehessenek.
Más tájakon: vész, v. vejcz, v. vejsze, v. vészlés. Vejész és vejcz szókban a vej hajlékonyságot látszik jelenteni; a midőn a mélyhangu haj gyökkel volna rokon. V. ö. VÉJINT; VENYIGE. A fönti vész szó pedig nem más mint a,vejész' szó összehuzása. | |
* | |
| (vej-ész-el) áth. m. vejészelt. Vejészből vagy vejész módra együvé kötöz; vejészszel halász. | |
* | |
| fn. tt. véjint-ět, harm. szr. ~je. Másképen; venyít. Baranyai tájszó, mely az Ormányságban iszalagot, másutt venyigét jelent. Első jelen tésénél fogva, mennyiben az iszalag mint a fákat s más növényeket körülövező, igen hajlékony szokott lenni, eredetre nézve a vejészhez hasonlítható. Másik értelmére nézve is, mennyiben a venyige hasonló tulajdonságu, szintén rokonítható vele. | |
* | |
| puszta Sopron m., KIS~, NAGY~, faluk Tolna m.; helyr. Vejké-re, ~n, ~ről. | |
* | |
| (vej-sze) fn. tt. vejszét. l. VEJÉSZ. | |
* | |
| (vej-sz-el) l. VEJÉSZEL. | |
* | |
| puszta Pest m.; helyr. Vejté-re, ~n, ~ről. | |
* | |
| falu Baranya m.; helyr. Vejti-be, ~ben, ~ből. | |
* | |
| hangutánzó, elvont gyöke vekeg, vekeng szóknak. | |
* | |
| összehúzva ebből: vevék. "Okot vék verseimre." (Beniczky Péter a XVII. században). A régieknél többször eléjön. | |
* | |
| fn. tt. vék-et, harm. szr. ~e. Jégen vágott lik, melyen a halászok a hálót a vízbe eresztik. Erdélyben és Bodrogközben divatos szó; más vidékeken: lék. l. LÉK. | |
* | |
| puszta Komárom m.; hely. Vék-re, ~ěn, ~ről. | |
* | |
| fn. tt. vékát. Száraz ürmérték, illetőleg mérőedény, vagyis a pozsonyi mérőnek fele, a pestinek harmada, a köbölnek v. sarlai szapunak v. némely vidéken a kilának egy negyede; Mátyus földön: mécz (a német Metzen). Túl a Dunán némely tájakon, kerekkosár, milyenben pl. Győr vidékén gyümölcsöt, s holmi más árukat fejeiken szoktak a nők piaczra hordani. Egy véka cseresnye, szilva. Véka alá dugni valamit, szem elől elrejteni. Tetézve viszszaadni a csapott vékát, átv. ért. a kölcsönt kamattal visszafizetni, tromfot nagyobb tromffal ütni, a bántást nagyobb mértékben megtorolni. Nap fényét nem rejthetni néha alá. (Km.). Nem kell a gyertyát véka alá rejteni. (Km.).
Talán a kivágott likat jelentő vék (= lék) szónak származéka, mennyiben a vékaféle ürmérő edény eredetileg üregesen kivájt, kivésett faderékból, tönkből állhatott. V. ö. VÁKÁNY. Egyezik vele Gyarmathi S. szerént a román vike v. jike a finn vakka, s rokona a szintén finn vako barázda, vágány a földben, és vaku bölcső, mint vágányhoz hasonló mű. | |
* | |
| (véka-csináló) ösz. fn. Famives, ki vékaféle űrmérő edényeket készít. | |
* | |
| (véka-as) mn. tt. vékás-t, v. ~at, tb. ~ak. Vékamértékü. Egy, két, három vékás zsák. Öt, tíz, húsz, vékás föld. | |
* | |
| (véka-az) áth. m. vékáz-tam, ~tál, ~ott, par. ~z. Vékával mér, fölmér, kimér valamit. Vékáznia felszórt gabonát. | |
* | |
| (vék-a-az-ás) fn. tt. vékázás-t, tb. ~ok, harm. szr. ~a. Mérés, vékaszámra. | |
* | |
| falu Zemplén m.; helyr. Véké-re, ~n, ~ről. | |
* | |
| (vek-ěg) önh. m. vekěg-tem, ~tél, ~ětt. Lugossy József ,vakog' szóval hozza párhuzamba; egyezik mekeg szóval is. | |
* | |
| (vek-ěng) önh. m. vekěng-tem, v. ěttem, ~tél, v. ~ěttél, ~ětt. Lugossy J-nél am. vekeg, vakog. | |
* | |
| falu Baranya m.; helyr. Vékény-be, ~ben, ~ből. | |
* | |
| falu Bihar m.; helyr. Vekerd-re, ~ěn, ~ről. | |
* | |
| természeti hangutánzó gyök vekkeděz, vekken szókban. | |
* | |
| (vekk-ed-ěz) önh. m. vekkeděz-tem, ~tél, ~ětt, par. ~z. A székelyeknél Kriza J. szerént am. félve tart valamitől; továbbá: erősen vágyik valaminek birása után. Az első jelentésben gyöke rokon a hökken szó hökk gyökével. | |
* | |
| (vekk-ed-ěz-és) fn. tt. vekkedězés-t, tb. ~ěk, harm. szr. ~e. Valamitől félve tartás; valaminek birása után vágyás. V. ö. VEKKEDĚZ. | |
* | |
| (vekk-en) önh. m. vekken-t. Valamely esés után vekk hangot hallat. Úgy leesett, hogy ugyan megvekkent. (Kriza J.). Rokon egészben nyekken szóval. | |
* | |
| (vekk-en-és) fn. tt. vekkenés-t, tb. ~ěk, harm. szr. ~e. Esés után vekk hang hallatása; máskép: nyekkenés. | |
* | |
| l. VÉKONYAN. | |
* | |
| l. VÉKONYÍT; VÉKONYÚL. | |
* | |
| mn. és fn. vékony-t, v. ~at, v. véknyat, tb. ~ak, v. véknyak; mint fn. harm. személyraggal: vékonya v. véknya. 1) Mondjuk hosszukás, hengerded testről, melynek átmérője aránylag csekély. Vékony czombok, karok, ujjak. Véony fa, dorong, karó, sodrófa, bot, vessző. Vékony fonal, czérna, tű. Vékony a hajszál, mégis van árnyéka. (Km.). Ott szakad ahol legvéknyabb. (Km.). Ellentéte, a mai értelemben divatos vastag. V. ö. SUDÁR, KARCSÚ, VÉZNA. 2) Lapos testekre vonatkozólag, a minek oldallapjai szűk keskeny közüek. Vékony fal. Vékony szelet. Vékony deszka, donga. Vékony papir, bőr, gyolcs, patyolat, fátyol, vászon. 3) Átv. aminek anyaga, tartalma kevés, értéke csekély, silány. Vékony eledel, vékony ebéd, vékony aratás, vékony szüret. Vékony ajándék, vékony becsület, vékony reménység. Vékony dongáju ember, gyönge, erőtlen, beteges. 4) Hangra vonatkozva így nevezzük a magas u. m. e, ě, ö, ő, ü, ű hangokat. (Az ë, é, i és í hangokat éleseknek hívjuk). A zenében, különösen emberi éneklésben is a felsőbb, élesebb hangokat. 5) Mint főnév jelenti a derék alsó részének azon tájait jobb és balfelől, melyek az alsó oldalbordák és csipők között feküsznek, mennyiben t. i. a természetes alkotásu, s el nem pohosodott testnek ezen tája karcsubb szokott lenni. Vékonyát megszoritani, átövezni. No ne nyúlj hozzá, megszakad a véknyad (km.) annak mondják aki restül fog valamihez. Ezen táj az, melyet néhutt övezőnek is hivnak. Övezőig ért a víz, azaz, vékonyig.
Mandsu nyelven ujakan (etwas dünn), vaiku hajlott (gebogen, geneigt). Ha a,vékony' szót a magyarból elemezzük, az ony végezet képzőnek mutatkozik. Azonban a vék törzstől több rokon jelentésü származékot nem ismerünk, s azért biztosan nem elemezhetjük. Legtöbb hihetőséggel a vág szót vehetjük alapúl, annyival inkább, mert a,vékony' szó is mély hangu ragokat és képzőket veszen föl.,Vákány' szóban is a k g-ből változott által; s,vékony' mint fn. jelentésben is rokon,vákány' szóval. Budenz J. következő idegen szókkal egyezteti: finn ohia, ohu, ohue; ohukaise; észt öhukese; lív voit, voitö; osztják vâgat, szurguti osztják vôgat, vogul vôta, voutä. | |
* | |
| (vékony-an) ih. 1) Vékony vagyis karcsu, sudár stb. alakban, vékony testtel. Vékonyan kifaragni, kigyalulni valamit. 2) Csekély mértékben, mennyiségben. Borunk, buzánk ez idén vékonyan termett. V. ö. VÉKONY. | |
* | |
| (vékony-bőr) ösz. fn. Bőr, melynek szine és fonákja, vagyis oldallapjai között aránylag csekély köz van. | |
* | |
| v. ~BŐRŰ, (vékony-bőrű) ösz. mn. Aminek vékony a bőre. Átv. gyöngéd érzésű, szemérmes, hamar piruló. Ellentéte: vastagbőrű, bocskorbőrü. | |
* | |
| (vékony-czombu) ösz. mn. Kinek czombjai vékonyak. Vékonyczombu nápicz ember. Gúnyos népnyelven: pipaszár lábu. | |
* | |
| (vékony-dad) mn. tt. vékonydad-ot: A kellő, vagy szokott mértéknél vékonyabb. | |
* | |
| (vékony-dongáju) ösz. mn. 1) Tulajd. ért. faedény, mely vékony dongákból van öszveállítva. 2) Átv. szokottabb ért. gyönge testalkatú, erőtlen, beteges, nápicz, vanyiga, vézna. | |
* | |
| (vékony-elméjü) ösz. mn. Kevés, korlátolt elmetehetségü. | |
* | |
| (vékony-fájás) ösz. fn. Fájás a vékonyak táján levő részekben. | |
* | |
| (vékony-fürész) ösz. fn. Némely kézmivesek kicsided, finom fürésze, pl. melyet az arany- és ezüstmivesek használnak. | |
* | |
| (vékony-hang) ösz. fn. 1) A zenei szóhangok között, mely a maga nemében finomabb és magasabb, milyen a női v. gyermeki hang. 2) A beszédhangok között az e, ě, ö, ő, ü, ű, máskép: felhang, magas hang. | |
* | |
| (vékony-hangu) ösz. mn. Akinek v. a minek vékony hangja van. A beszédben mn. felhangu. Vékonyhangu énekes. Vékonyhangu bötűk, szók. | |
* | |
| v. ~HÉJU, (vékony-héju) ösz. mn. Aminek vékony héja van. Vékonyhéju gyümölcs, növény. V. ö. HÉJ. | |
* | |
| (vékony-húsú) ösz. fn. Soványhúsú, kiről azt mondják hogy csak csontja bőre; máskep átv. ért. vekonypénzü. | |
* | |
| (vékony-hüvelyű) ösz. mn. A minek hüvelye vékony. Vékonyhüvelyű magok. V. ö. HŰVELY. | |
* | |
| (vékony-ít) áth. m. vékonyit-ott, par. ~s, hnt. ~ni, v. ~ani. Bizonyos cselekvés, p. faragás, gyalulás, csiszolás, dörzsölés, szoritás, koptatás stb. által vékonynyá tesz valamit. Átv. higít, valaminek sürüségét ritkitja. | |
* | |
| (vékony-ít-ás) fn. tt. vékonyítás-t, tb. ~ok, harm. szr. ~a. Cselekvés, mely által vékonynyá tétetik, alakíttatik valami. | |
* | |
| (vékony-ka) kics. mn. tt. vékonykát. Aránylag, a maga nemében igen vékony; kelletinél vékonyabb. | |
* | |
| v. ~KÉPÜ, (vékony-képü) ösz. mn. Kinek orczái laposak, nem dudorúak; keskeny, hosszukás sovány arczu. | |
* | |
| v. ~LÁBU, (vékony-lábu) ösz. mn. Kinek lábszárai aránylag vékonyak, soványak; pipaszárlábu, gólyalábu. | |
* | |
| (vékony-od-ás) fn. tt. vékonyodás-t, tb. ~ok, harm. szr. ~a. Változás a testen, midőn terjedelme, különösen kerekdedsége, vagy szélessége, vagy vastagsága fogyatkozik; soványodás, laposodás. | |
* | |
| (vékony-od-ik) k. m. vékonyod-tam, ~tál, ~ott. Általán, előbbi terjedelméhez képes karcsudik, sudarodik; vagy hegyesedik, csúcsosodik; vagy keskenyedik, laposodik; vagy soványodik; vagy tömörsége kevesbedik. A beteg, az öreg ember karjai, czombjai vékonyodnak. Faragás alatt vékonyodik a szálfa. Viseléssel vékonyodik a posztó. Megnyujtva vékonyodik a bőr. | |
* | |
| v. ~PÉNZÜ, (vékonypénzű) l. VÉKONYHÚSÚ. | |
* | |
| (vékony-ság) fn. tt. vékonyság-ot, harm. szr. ~a. A testnek terjedelmi tulajdonsága, melynél fogva vékonynak mondjuk. V. ö VÉKONY. | |
* | |
| (vékony-szabó) ösz. fn. Posztókelméből dolgozó szabó, különböztetésül a szűrszabó-tól. | |
* | |
| v. ~TESTÜ, (vékony-testű) ösz. mn. Általán, kinek teste vékony, legyen az karcsu, vagy sudár, vagy sovány, vagy keskeny stb. | |
* | |
| (vékony-ul) ih. Átv. ért. am. kis mértékben, szegényen, szüken. Vékonyul adtak enni. Vékonyul él. | |
* | |
| v. VÉKONYUL, (vékony-úl) önh. m. vékonyúl-t. Vékonynyá lesz; előbbi terjedelmét bizonyos tekintetekben veszti el. V. ö. VÉKONY. | |
* | |
| (vékony-ulás) fn. tt. vékonyulás-t, tb. ~ok, harm. szr. ~a. A test terjedelmi állapotának azon változása, midőn vékonynyá lesz. | |
* | |
| mélyhangon: ~VAL (1) név-módositó tag, p. kő-vel, só-val. Az a e rövid önhangzók rendszerént megnyúlnak előtte, mint: kefé-vel, kapá-val; de a rövid i, u, ü mint általán más ragozásoknál is, rövidek maradnak p. mi-vel, ki-vel, lakzi-val, kocsi-val, gyalu-val, ürü-vel. Közösebb nyelvszokás szerint a v a viszonynév végmássalhangzójához hasonúl: eb-bel, kövecs-csel, szem-mel, tűz-zel, dob-bal, uracs-csal, úr-ral, szál-lal, ezek helyett: eb-vel, kövecs-vel stb. Közösek: az-zal v. av-val, ez-zel v. ev-vel. Különben, kivált palóczos tájejtéssel, megtartja eredeti alakját, pl. Csíkban a székely földön: késvel, kézvel, kenyérvel, regvel. (Kriza J.). Sőt némely vidékeken egyedül vel alakban járul, nemcsak a magas, hanem a mély hangu szókhoz is, pl. síp-vel, dob-vel, villá-velt, kapá-vel, nap-vel v. nap-pel. A régieknél is a v néha változatlanul áll, néha hasonúl, pl. a Müncheni codexben: Zebedeussal ő atyjokkal, gyetrelmekkel, olajjal, ehhel (éhvel); olajval, tehetségvel, ostorval, istenvel stb. A személyragokat csak vel veszi föl: vel-em (néha a köznépnél: vélem v. véllem), vel-ed (véled), vel-e (véle), vel-ünk, vel-etěk, velök. Ennélfogva önálló eredeti alakja: vel, innen némely dunántúli tájszólásokban mélyhangu szók ragozásában is állandóan vel, pl. a föntebbieken kivül: ásó-vel, véká-vel. Néha palóczos és göcseies kiejtéssel az l utóhang elhagyásával is: ásóve, kapáve, néha a v j-vé változik s megkettőztettetik: kapá-jje, ládá-jje, véká-jje. (Göcsej, Őrség). Sőt mind a v mind az l is elmarad fiá-e = fiával, hordó-e = hordóval, kutyá-e = kutyával, pelyvá-e = pelyvával. (l. Vass József. Dunántúli Nyelvjárás. Magyar Nyelvészet. 1860.).
Jelentésére nézve általán, két különböző valaminek, mint külön-külön félnek együttségi viszonyát fejezi ki, nevezetesen: 1) Társitó jelentésü, midőn különböző dolgokat, mint társakat, feleket bizonyos viszonyban köt öszve, t. i. valamely együttes cselekvés, szenvedés, állapot, vagy tulajdonságnál fogva, pl. Szapolyai János a törökkel szövetkezett. A fölperes alkudozik, egyezkedik az alperessel. A földbirtokos ujra szerződik haszonbérlőjével. A kutya ritkán barátkozik a macskával. Kiki hasonlóval szeret társalkodni. A mester legényeivel dolgozik, eszik. Ezen ember szomszédjaival perlekedik. Budapest határos Rákospalotával. Ő én velem egykoru. A latín nyelv ezen vel-t czum, a német mit előljáróval fejezi ki. 2) Öszvesitő, midőn valamit rész-, járulék-, tartozékképen köt öszve valamivel, pl. A bort vízzel keveri. Szénával rakott szekér. Halakkal bővelkedő folyó. Malaszttal teljes Szűz Mária. A tésztás étket czukorral behinteni. Ide tartozik azon vel, mely rokonnemű részeket gyűegészszzé egyesít, pl. kettejével v. kettesével, ötével adja a tojást, almát. Hétforintjával vette a bor akóját. 3) Közvetítve társitó, midőn a ragozott szó az illető cselekvésnek vagy állapotnak mintegy közegül szolgál, nevezetesen a) segitségre vonatkozó igékkel, p. pénzzel segit. Jó tanácscsal szolgál. Pártfogással gyámolít, vagy ellenkezőleg: rosz tanácscsal jégre visz. Ellenszegüléssel akadályoz, hátráltat valamit. b) Adományozásra vonatkozókkal: könyvvel megajándékozni, pénzzel, hivatallal jutalmazni valakit. c) Tetszelgést jelentőkkel, milyenek: kérkedik dicsekedik, kevélykedik stb. valamivel, d) Testi, lelki, erkölcsi vágyak szükségek kielégitésére vonatkozókkal, pl. kenyérrel, hússal, zöldséggel, tejjel, borral él, táplálkozik. Kukoriczával hizlalja a baromfiakat. Vendégeit zálogatott italokkal kinálja. Eszét tanulással növeli. Szivét erkölcstanitó könyvek olvasásával nemesíti. Akaratát, jellemét önmegtagadással, nélkülözéssel edzi. e) Kedvező vagy kedvezőtlen érzést állapotot okozókkal, pl. jó hirrel biztat, vígasztat. Halállal fenyeget. Ilyenek: bátorít, lelkesít, buzdít, csábít, kecsegtet, ijeszt, rettent, rémít, szomorít, búsít, keserít stb. valamivel. f) Cserenemű, vagy megváltási cselekvények közegével, pl. aranynyal, ezüsttel fizet. Ruháját máséval kicseréli. Száz forinttal adós. Aki sokkal tartozik, sokkal fog adózni. g) Mértéki hasonlítások mennyiségi közegével: Egy lépéssel tovább. Fél fejjel magasabb. Egy ujjnyivaL szélesb. A Duna nagyobb a Tiszánál. 4) Eszközzel öszvekötő, midőn az eszköz az illető cselekvésnek vagy cselekvőnek mintegy segédtársa, pl. nyillalp, uskával, álgyuval lő Karddal vagdalkozik. Kópjával, dárdával szúr. Késsel metéli a húst, faragja a tollat. Ekével szántja a földet. Ide tartoznak a működő érzékek és tagok nevei. Szemmel lát, szemmel tart; füllel hall; kézzel, lábbal dolgozik; sarkával rúg; fogával harap; fullánkjával szúr. stb. Továbbá, a mérlegek nevei, mint eszközök: A bort itczével, akóval, a gabonát kilával, szapuval; a húst fonttal mérik. 5) Ha e kérdésre, mikor? az időnevekhez járul, az illető időnek a benne történő cselekvéssel vagy létező állapottal együttes voltát fejezi ki, pl. nappal dolgozunk, éjjel alszunk; reggel fölkel; tavaszszal szánt vet; őszszel szüretel; ezelőtt két évvel, három hónappal történt. A fönt előadottakból kitetszik, hogy a vel a) szoros ért. társító, b) közvetítő, eszközlő jelentésű, s hogy mindkét értelemben két külön félnek együttségi, öszveköttetési viszonyát fejezi ki. A nyelvérzék ösztönszerü képessége, ráelmélés segitségével könnyen kitalálja, mely esetben van az egyiknek, melyben a másiknak helye, p. "kis ember nagy bottal jár" itt társító, "bottal ütheted a nyomát" itt eszközlő. A régieknél néha hol illetőleg hal, sőt még egyszerűbben csak il, illetőleg al pl. kegyelmé-hel (a régi Halotti Könyörgésben), szömtök-hel (= szömtökvel, a Halotti Beszédben); halálá-al (= halálával. Ugyanott); Imré-hel, azok-hal (Carthausi Névtelen). az-hal (= az-val Szalay Ág. 400 m. 1. 194. 1.) "Nem osztozik senki-el", (Szalay Ág. 400 m. levél. 7. lap.). "Nincs mi-el őket tartanomŤ. (Ugyanott 138. 1.). "Minden jószágá-al egyetemben.... és egyéb marhaá-al" (= marhájával. Uo. 213. l.) Ha szabad a fejtegetésben a magyarból indulni ki - minthogy, miként alább látni fogjuk, nevezetes rokonságai vannak - azon fogalom alapján, hogy a vel két félnek mint egymáshoz tartozóknak viszonyát fejezi ki, Lugossy Józseffel együtt valószinünek tartjuk, hegy nem egyéb, mint fél, rövid e-vel (kivált némely ragozásban és származékokban) fel név hasonmása, mely tulajd. ért. jelent a) egyenlően ketté oszlott, ketté vált egésznek egy-egy részét, p. egész kenyér = két fél kenyér, szélesb ért. egészet tevő két rész, habár egyik kisebb a másiknál innen felekezik = az egésztől, seregtől, sokaságtól kiválva külön részt képez, felekezet, = az így elvált rész; mely értelemben rokonai, a veleszta gyöke vel, menynyiben az a lekaszált növényből egy-egy különvált sort, rendet, mintegy felekezetet képez, mély hangon ejtve: valaszta, választa; továbbá azon val, melyből a valag, és vál, melyből válik, vált, választ, válogat származtak, végül valaska, balaska, balta, mint ketté hasitó eszközök gyöke val, bal; b) hasonlók váltakozását ezekben; felel, felelet, felesel, mély hangon válasz, válaszol, azaz szót szóval fölvált; c) átv. ért. jelent társat, a ki tőlünk egyénileg különbözik, de bizonyos életviszonyi tekintetben hozzánk hasonló, vagy bizonyos sokaságnak egyik egészítő része, pl. "Látjátok feleim" (Régi Halotti Beszéd, városfél = polgár; d) jelent tájrészt, oldalt, mely valaminek illetőleg az általa elfoglalt helynek, tájnak mintegy másik felét képezi, p. felém jó = azon hely közelébe, melynek egy részét én foglalom el; Buda felé indul azon hely irányába, melynek egyik részén Buda áll; jobbom felül űl = azon helyen, melynek egyik felét az én jobbom, másikát ő foglalja el. Mennyiben tehát félt (felet) egy másik fél nélkül gondolni nem lehet: a két fél oly viszonyállapotot fejez ki, mely szerént mindegyik valamely egésznek alkatrészét illetőleg egymásnak hasonmását, társát teszi, s különváltságuk mellett egymáshoz viszonyitva egységet képeznek, és összevalók. És ez azon pont, melyben a vel minden jelentései egyeznek, ugyanis a társító két különböző félt ugyanazon cselekvés, állapot, vagy tulajdonságnál fogva köt öszve pl. velem = felem, Buda határos Pesttel = Buda határára nézve Pestnek fele, vagyis Budát és Pestet mint két félt közös határ köti öszve; az öszvesitő az állítmány tárgyát mint egyik félt egy másik féllel egyesíti, pl. a bort vizzel keveri, a bort mint állitmányi tárgyat és vizet mint részfelet; a közvetitő eszközlő az illető cselekvőt vagy cselekvési tehetséget, erőt bizonyos közeggel vagy segédeszközzel mint köz munkaféllel, mint müködő társsal köti öszsze p. a vadász puskával lövi a vadat itt közös cselekvés a lövés, melyet félig a vadász, félig a puska mint eszköz visz végbe; jó hirrel biztat, itt egyik fél a biztató cselekvés, a másik ennek közege, a jó hir. Személyragozva, mint társitó, néha a fél szóval teljesen pótolható, p. légy velem = légy felem, (socius meus); maradj velünk = maradj felünk, (socius noster). Többire nézve valódi jelentését a nyelvérzék mintegy ösztönszerüleg fogja föl, valamint más ragoknál és képzőknél, p. midőn azt mondjuk: máskor jövök, ez szóról szóra latinul: aliud tempus venio; s mint olyan értetlen mondat, ellenben amaz a magyar előtt világos; vagy, ilyenek: éjfélkor, máskép, kétszer melyekben a fogalmak titkos kötelékeit a magyar nyelvérzéke pótolja. Egyébiránt ujgur nyelven: bile pl. üdi bile, idővel, bilem, bileng, bilesi velem, veled, vele; oszmanli nyelven: ile. (Vámbéry Á.). Megjegyzendő, hogy ile mint kötszó azt is teszi: és. Különös figyelmet érdemel, hogy a mongolban il v. el főnév, és azt jelenti: egyezség (Einigkeit. Concorde). | |
* | |
| mély hangon: ~VAL, (2) néha mind régente, mind tájdivatosan a va ve állapotjegyzőnek toldalékos alakja; pl. "Ennek utánna keves ide (idő elmúlval.(Katalinprózai Legendája). "Láttunk a szilvásban mikor lopval ettél" (Faludi Ferencz. Pásztorversengés). A Duna mentében, különesebben Göcsejben: addal = ad-va, tuddal = tud-va. (Vass J. Dunántúli Nyelvjárás. MagyarNyelvészet. 1860.). Ki van fizetvel e helyett: fizetve. Somogyban stb.). | |
* | |
| áth. m. vélt. Szenvedő állapotot nem vesz föl, vagyis szenvedő igeragozása, nincs szokásban, Midőn, öntudatunk szerint, valamit bizonyosan, igazán, valóban, határozottan nem tudunk, de még is némi valószinű okokból itélünk felőle, akkor szoktuk mondani: azt véljük, úgy véljük. A vélés tehát oly neme az itélésnek, mely más lehetőséget nem zár ki, sőt rendesen két vagy több lehetőség közől azt választja, s annál állapodik meg, ami legvalószinűbbnek látszik előtte. E dologról mindegyikünk mást vél. Hát Péter mit vél felőle? Azt véli, hogy úgy jobban ütne ki a dolog. Nem tudom, mire véljem, hogy... Jónak, helyesnek, rosznak, károsnak vélni valamit. Jutalomra, büntetésre, halálra méltónak vélni valakit. Vélek hozzá, néhutt azt teszi: úgy látszik, mintha ismerném, tudnám, különösen: szavaihoz bizonyos érteményt köt, mely mások előtt nem mindig világos. Nem tudom, mit vélsz ez által. Mást mondani, és mást vélni. Téged véltelek alatta. Mikor ingyen sem vélnők, elrántják a gyékényt alólunk. (Km.). Hasonló értelmüek, és néha fölcseréltetnek vele: azt tartom, azt gondolom azt hiszem. Egészen egyezik vele jelentésben a régies és a székelyeknél ma is divatos alajt, alít; de rokon hozzá jelentésben vall szó is. (Lugossy J.)
Mennyiben a vélés más hasonlónak lehetőségét nem zárja ki, bizonyos részrehajlás, vagy felekezetesség fogalma látszik rejleni benne; minélfogva a hasonrészekre vonatkozó vál-ik és fél szókkal rokonitható, vagy is vélni am. az okok ellensulyozása által támadt lehetőségek közől egyet választani, egy féllel tartani. Továbbá, kik valamely dologról más mást vélnek, azok itélete mintegy elválik, szétágazik, s külön felekezetet képez, és a ki vélekedik, az mintegy válakodik, felekedik. Egyébiránt egyezik vele Vámbéry Á. szerént a csagataj bil-mek = vélni, tud-ni, pl. men sundak bilemen én úgy vélem. Ide sorozza Budenz J. a szürjén velal - és votják valal - szókat, melyek azt jelentik: érteni. | |
* | |
| régies és tájdivatos szó; l. VILÁG. | |
* | |
| falu Szepes m.; helyr. Velbak-ra, ~on, ~ról. | |
* | |
| falu Bars. m.; helyr. Velcsicz-re, ~ěn, ~ről. | |
* | |
| (vele-bánás) ösz. fn. Azon cselekvési mód, melyet követünk, midőn valakivel v. valamivel dolgunk van, s reájok kellő vagy kelletlen hatást gyakorlunk. V. ö. BÁNÁS, BÁNÁSMÓD. | |
* | |
| falu Fehér m.; helyr. Veleg-re, ~ěn, ~ről. | |
* | |
| falu Vas m.; helyr. Velegé-re, ~n, ~ről. | |
* | |
| v. VELEJTHE, 1) falu Zemplén m.; helyr. Velejté-re, ~n, ~ről, 2) l. VELÉTHE. | |
* | |
| (vél-ek-ěd-és) fn. tt. vélekědés-t, tb. ~ěk, harm. szr. ~e. A valószinüségen alapuló itélésnek azon neme, mely szerint vélekedünk valaki v. valami felől. l. VÉLEKĚDIK. | |
* | |
| (vél-ek-ěd-és-i) mn. tt. vélekědési-t. tb. ~ek. Vélekedést illető, arra vonatkozó. | |
* | |
| (vél-ek-ěd-ik) k. m. vélekěd-tem, ~tél, ~ětt. Itélőtehetsége több lehetőségek közöl ahhoz ragaszkodik, és azzal foglalkodik, melyet valószinűnek tart. E szó az észnek folytonos vagy gyakori működését jelenti, s oly viszonyban van a vél egyszerü igével, mint a gondolkodik és gondol, elmélkedik és elmél egymással, vagyis a vélekedő a vélést, gondolkodó a gondolást, az elmélkedő az elmélést gyakorolja. | |
* | |
| (vél-el-ěm) fn. tt. vélelm-et, harm. szr. ~e. Valószinüségen, hihetőségen alapuló elővélés, latinul: praesumtio. | |
* | |
| falu Vas m.; helyr. Velem-be, ~ben, ~ből. | |
* | |
| (vél-e-mény) fn. tt. vélemény-t, tb. ~ěk, harm. szr. ~e. 1) Valószínüségen alapult itélet, vagy állitás, vagy gyanitás, vagy föltételes tudat, nézet. Ez csak vélemény, melyet még be kell bizonyitani. Véleményét változtatni. Más véleményen lenni. 2) Tanácskozás, vitatkozás, fontolgatás folytán kimondott egyéni nézet. A gyülési tagok véleményei megoszlottak. Kiki más véleményt nyilvánitott. 3) Nyilatkozat, melyet valakinek v. valaminek jó vagy rosz tulajdonságairól, javalólag vagy roszalólag teszünk. Valakinek jelleméről, eddigi életéről véleményt kérni, adni. Kedvező, ajánló véleményt adni. V. ö. VÉLEMÉNY. | |
* | |
| (vél-e-mény-ěs) mn. tt. véleményěs-t v. ~et, tb. ~ek. Véleményen alapuló, véleményben gyökeredző. Véleményes állitások. (Szabó D.). | |
* | |
| (vél-e-mény-ěz) áth. m. véleményěz-tem, ~tél, ~ětt. Valamiről véleményt mond vagy ad. | |
* | |
| (vél-e-mény-ěz-és) fn. tt. véleményězés-t, tb. ~ěk, harm. szr. ~e. Valamiről vélemény mondása vagy adása. | |
* | |
| (vélemény-különbség) ösz. fn. Egyik ember nézetének eltérése a másikétól. "Ott hol lételünk vagy elenyészésünkről van szó, legkisebb véleménykülönbség sem létezik." (Klauzál Gábor, a képviselők házában 1861. május 22-ikén). | |
* | |
| l. VÉLEMÉNYEZÉS. | |
* | |
| (vél-e-mény-ěz-et) fn. tt. véleményzet-ět. Hosszabb, indokolt véleménye egynek vagy többeknek. | |
* | |
| falu Vas m.; helyr. Velemér-re, ~ěn, ~ről. | |
* | |
| Felső Olaszországnak tengeren épült történetdús városa. (Venetia). A Debreczeni Legendáskönyvben még idegen eredetéhez hűbben: Venőce v. Venőcze. Alkalmasint innen vette nevét a magyarországi Fehérvár megyében fekvő Velencze tava és helysége, mely a tó mentében elszórt házaival mintegy amaz olasz várost ábrázolja. Kemencze nem Velencze. (Km.). | |
* | |
| fn. velenczét. Forgó lemez vasból nagypléhből némely házak tetején, mely a szél járását mutatja. Hasonló hozzá a vitorlát jelentő latin velum, s máskép csakugyan szélvitorla a neve. Egyébiránt lehet levencze is (levegő v. lebegő tulajdonságától) hang-átvetéssel: velencze. | |
* | |
| , falu, KIS-VELENCZE, puszta Fejér m.; helyr. Velenczé-re, ~n, ~ről. | |
* | |
| mn. tt. velenczei-t, tb. ~ek. Velenczéből való, ott lakó, oda tartozó, annak területén levő. Velenczei olaszok. Velenczei tenger. Velenczei tó. V. ö. VELENCZE, (1), (3). | |
* | |
| (velencze-es) fn. tt. velenczés-t, tb. ~ěk. 1) Velenczei olasz. (Venetus. Molnár A.). 2) Velencze nevü lemezzel fölkészitett. V. ö. VELENCZE, (1), (2). | |
* | |
| (vél-és) fn. tt. vélés-t, tb. ~ěk, harm. szr. ~e. Az észnek azon működése, midőn valamit vél, vagy is hihetőségi okokból itél. V. ö. VÉL. | |
* | |
| PÓCSA-VELESD, falu Bihar m.; helyr. Velesd-ěn, ~re, ~ről. | |
* | |
| fn. tt. velesztát. A székelyeknél, és Pozsony vármegye némely tájékán jelent lekaszált és rendben fekvő fűvet, szénarendet. "Még velesztában vagyon a levágott (kaszált) fű: még gyűtetlen, nincs még feltakarva, öszvetakarítva, csomóba, buglyába rakva, öszvegereblyélve, öszvehárogatva." (Szabó D.).
Alakjára nézve sajátságos szó, valamint geleszta v. giliszta és alamuszta. Azon, részint magyar, részint idegen szók osztályából való, melyekben e vékony és vastaghangok egyesülve fordulnak elé, s bennök az e éles ë-nek tekinthető, mint gyertya, gelyva, hernyó stb. Véleményünk szerint magyar elemzéssel a felez (azaz felekre oszt) igéből elemezhető, mintha volna felesztő, feleszte, feleszta, a lágyabb ajakhanggal veleszta, minthogy a lekaszált füvet felekre, szakaszokra választja. Alakra hasonló hozzá a kalisztál ige törzse ,kaliszta' is. | |
* | |
| (vele-születětt) ösz. mn. Születéskor, vagy születéssel együtt szerzett, kapott, eredeti tulajdonságú. Veleszületett jóság, igazságszeretet. | |
* | |
| (vél-et-ěs) mn. tt. véletěs-t, v. ~et, tb. ~ek. l. VÉLT. | |
* | |
| v. VELEJTHE, falu Ugocsa m.; helyr. Veléthére, ~n, ~ről. | |
* | |
| (vél-et-len) mn. tt. véletlen-t, tb. ~ěk. Minek lehetőségét, eshetőséget előre nem gondoltuk, nem gyanitottuk, nem vártuk, nem reméltük; minek semmi előhire nem volt; meglepő. Véletlen szerencse, szerencsétlenség. Véletlen találkozás. Veletlen eset, esemény, veszély, szabadulás. Véletlen bokorban gyakran nyúl fekszik. (Km.). Határozóként is használjuk véletlenül helyett. Véletlen ott termett. E szerencse véletlen talált. | |
* | |
| (vél-et-len-ěs) mn. tt. véletleněs-t. v. ~et, tb. ~ek. Esetleges, meglepő, váratlan; amiben valami véletlen rejlik; véletlen szerű; módu. | |
* | |
| (vél-et-len-ség) fn. tt. véletlenség-ět, harm. szr. ~e. Előre nem vélt, nem gyanitott, nem várt esemény, történet. Néha am. nem akaratból, nem szándékosan történt valami. Véletlenségből fejbe ütni valakit. | |
* | |
| falu Borsod m.; helyr. Velezd-re, ~ěn, ~ről. | |
* | |
| (vél-het-etlen) mn. tt. vélhetetlen-t, tb. ~ek. Amiről valaki magának véleményt nem alakithat. (Inopinabilis. Molnár A.). | |
* | |
| (vél-het-ő) mn. tt. vélhető-t. Valószinűen gyanitható, megtörténhető; gondolható; amit határozottan tagadni, amiről alaposan kétkedni nem lehet. Minden vélhető eseményre elkészűlni. | |
* | |
| (vél-het-ő-leg) ih. Valószinűen, hihetőleg. | |
* | |
| (vél-het-ő-ség) fn. tt. vélhetőség-ět, harm. szr. ~e. Állapot, minőség, midőn valami vélhető. | |
* | |
| l. VELIZNEK. | |
* | |
| falu Baranya m.; helyr. Velin-be, ~ben, ~ből. | |
* | |
| v. ~PAPIROS, (velin-papír v. ~papiros) ösz. fn. Pergamenhez hasonló finom sima papir. | |
* | |
| fn. tt. veliznek-ět, harm. szr. ~e. l. BELEZNA. Idősb Mándy P. egy helyütt azt irja: fonat, melyből gyertyabelet csinálnak, más helyütt: gyertyabélszál. | |
* | |
| puszta Nyitra m.; helyr. Velká-ra, ~n, ~ról, | |
* | |
| l. VELKOPOLYA. | |
* | |
| falu Gömör m.; helyr. Velkenyé-re, ~n, ~ről. | |
* | |
| erdélyi falu Kolos m.; helyr. Velké-re, ~ěn, ~ről. | |
* | |
| mv. Bars megyében; helyr. Velkopolyá-ra, ~n, ~ról. | |
* | |
| régies és tájdivatos szó; l. VILLA. | |
* | |
| (vella-kés) ösz. fn. Kés, melynek pengéjét be nem lehet csukni, ellenkezőleg mint a bicsakét. Baranyai tájszó. | |
* | |
| régies és tájdivatos szó; l. VILLÁM. | |
* | |
| áth. m. vellejt-ětt, hat. ~eni v. ~ni. Régi szó. Eléjön a Nádor codexben: "Egy kicsinded nyugodalomnak utánna esmeg egy kicsinded erőt vellejte." (359. 1.) azaz neve v. vőn magába. | |
* | |
| alsó Nyitravölgyi tájszó, és fn. tt. véllő-t. Hajadon lányok játéka. Virágvasárnapján délenti órákban zsupból bábot alakitanak, s azt legünnepiesb idomzatú virágos menyasszonyi öltözettel, szalagokkal piperézve fölékesitik, hosszu póznára tűzik, és a helység határának azon dűlő felére viszik, mely bevetve van. Itt nagy számu gyülekezetben ezt éneklik: Véllő, Véllő ! kiviszszük a kiczeviczét, (neve a bábnak s behozzuk a konczmesternét, Véllő, Véllő ! Vigan szenteljük meg majd őt, s énekszóval a pünkösdöt, Véllő, Véllő. !" stb. Midőn az énekbe beleúntak, levetköztetik a pompásan öltözött alakot, s azután énekszóval haza térnek. Talán a népmesebeli Villi védszellem nevéből alakúlt; vagy talán am. védlő(?). | |
* | |
| fala Nyitra m.; helyr. Vellusócz-ra, ~on, ~ról. | |
* | |
| (bel-ő ?) fn. tt. velő-t, tb. ~k. harm. személyraggal: veleje, ritkán: velője. 1) Az állatok sipcsontjaiban és csontüregeiben rejlő sejtszövetes és lágy tömeg. (Medulla. A növények belsejében létező hasonló test neve szék, pl. bodzaszék). Csontvelő, ökörvelő. Kiszedni a velőt. A marhavelőből ételt, kenőcsöt késziteni. 2) Különösebben am. agyvelő. (Cerebrum). 3) Átv. valaminek belső lényege, fontos mivolta. Ez a dolog veleje. Nem a dolog kérgét, hanem velejét fejtegetni. Csak most jutottunk a dolog velejére.
A dolog természeténél fogva alaposan vélhetjük, hogy a velő nem egyéb, mint belő v. belű, vagy is belrész, ami a csontok belét képezi. Igy lett a közepet jelentő latin medium-ból hasonló észjárás szerint a medulla ("dicta quod in ossibus media sit." Fabri Thesaurus). Hogy a b és v mint szervrokonok váltakoznak, tudvalevő dolog. Egyébiránt Budenz J. szerint vogul nyelven: valem, déli vogul ny. vualm, osztják ny. vedem, votják ny. vďjim, finn ny. ytime stb. Továbbá Vámbéry Á. szerént csagataj ny. jilik (medulla), mejin (cerebrum), oszmanli ny. ilik (medulla), bejin (cerebrum). | |
* | |
| (velő-gombócz) ösz. fn. Marhavelőből készitett gombóczféle eledel. | |
* | |
| (velő-nemű) ösz. mn. Velőhöz hasonló, annak tulajdonságaival biró. | |
* | |
| (velő-piszka) ösz. fn. Eszköz, melylyel a csontüregből a velőt kipiszkálják, kihuzzák. | |
* | |
| (vel-ő-ös) mn. tt. velős-t, v. ~et, tb. ~ek. 1) Amiben velő van. Velős csont. 2) Velővel készített. Velős leves, velős tésztaétel, velős kenőcs. 3) Amit velőhöz használnak. Velős kalán. 4) Átv. jeles tartalmu, fontos, kitünő. Velős mondat, beszéd. Velős eszü. | |
* | |
| (vel-ő-ös-ít) áth m. velősít-ětt, par. ~s, htn. ~ni, v. ~eni. Velőssé tesz, velejét szaporitja. A hizlalás velősiti a barmot. Átv. tartalmassá, fontossá tesz valamit. V. ö. VELŐS. | |
* | |
| (vel-ő-ös-it-és) fn. tt. velősités-t. tb. ~ěk, harm. szr. ~e. Cselekvés, mely által valami velőssé tétetik, tulajd. és átv. ért. V. ö. VELŐSÍT. | |
* | |
| (velső-ös-öd-és) fn. tt. velősödés-t. tb. ~ěk, harm. szr. ~e. Az állati test belgyarapodásának, hizásának azon neme, midőn sok velő képződik benne. | |
* | |
| (vel-ő-ös-öd-ik) k. m. velősöd-tem, ~tél, ~ött. Veleje szaporodik, tömörödik, sürűdik; hízik, kövéredik. | |
* | |
| (velő-szedő) ösz. fn. Eszköz, melylyel a csontokból a velőt kiszedik, kipiszkálják. | |
* | |
| (vel-ő-telen) mn. tt. velőttelen-t, tb. ~ěk. Amiben velő nincsen; kiaszott, sovány csontú. Velőtelen csontok, Átv. mondjuk ételről, melyben kevés a táprész, mely hig, ösztövér. Velőtelen leves. Képes kifejezéssel, tartalmatlan, üres, hatálytalan. Velőtelen mondat, beszéd. | |
* | |
| (velő-torta) ösz. fn. Némely állatok velejéből készitett tortaféle csemege étek. | |
* | |
| (velő-vájó) l. VELŐSZEDŐ. | |
* | |
| (vel-ő-öz-ik) k. m. velőz-tem, ~tél, ~ött. l. VELŐSÖDIK. | |
* | |
| (vél-t) mn. tt. véltet. Amit olyannak vélünk, gondolunk, tartunk, gyanítunk. A vélt veszély elmaradt. A tudósnak vélt ember valósággal csak nyegle volt. "Enyedi György a kolozsvári áriánusok vélt püspöke" (Káldi. Innepnapi Pred. 482. 1.). Elővélt (praesumtivus). | |
* | |
| (vél-t-e) ih. Molnár A. szerint am. néha, ritkán. Eléjön Pesti Gábor meséiben is (XLII. mese végén):
"Sok veszedelem közett ha valaki leszen Ott menedéket nagy nehezen veszen És önmagával jót igen vélte teszen." Némely tájakon a mondott értelemben ezt mondják: vétve, elvétve, pl. csak elvétve jön hozzánk. Innen lehető, hogy az l, a t előtt csak befurakodott s az egész am. véltve. De ugyancsak Molnár Albertnél máskép: elvélten, vélve. Lehet a föntebbi ,vélte' a len végzet elhagytával a véltelen vagyis véletlen rövidülete is, mint mezít, néhutt: mezté hasonló módon a mezítlen- v. meztelen-ből rövídült pl. mezítláb, némely dunai vidéken: meztéláb. Egyik mint másik esetben a len végzet maradt el. | |
* | |
| fn. tt. velyhét. Nógrádmegyei tájszó; l. SÁRGARIGÓ. | |
* | |
| major Baranya m:; helyr. Vemely-be, ~ben, ~ből. | |
* | |
| falu Baranya m.; helyr. Vémend-re, ~ěn, ~ről. | |
* | |
| a vehem szónak mint törzsnek módosulata; midőn önhangzón kezdődő rag vagy képző járul hozzá, pl. vemh-et, harm. szr. ~e, mn. vemhes. T. i. valamint pělyh v. pölyh, terh, molyh, polyh átvetéssel ezek helyett használtatnak: pehely, teher, moholy, poholy, még pedig első alakban az önhangzóval, másodikban a mássalhangzóval kezdődő ragok és képzők előtt, úgy vehem is; lesz tehát vemhet, pelyhet, terhet, molyhot, polyhot; vemhem, pelyhem, terhem, molyhom, polyhom; vemhes, pelyhes, terhes, molyhos, polyhos; vemhezik, pelyhedzik, terhel, molyhodzik, polyhodzik; ellenben: vehemmel, pehelylyel, teherrel, moholylyal, poholylyal; vehemtől, pehelytől, tehertől, moholytól, poholytól stb. Hasonló az idegen Kelch szóból honosult kehely. Az ért és ig és on én viszonyragok előtt néhutt mindkétféleképen eléjön vemhért, v. vehemért; mint pelyhért, v. pehelyért, terhért, v. teherért, vemhig v. vehemig, pelyhig v. pehelyig, terhig v. teherig stb. vemhen v. vehemen v. vehmen, pelyhen v. pehelyen, terhen v. teheren, molyhon v. moholyon, kelyhen v. kehelyen stb. azonban szokottabb a fönti általanos szabály. A Müncheni codexben ,vehem' szónak tárgyesete is vehmet (mint alább). Egyébiránt ,vehem' jelenti a lónak és szamárnak csikaját, fiát, akár midőn még méhben fekszik honnan a ,vemhes' szó), akár ellés után. "Az egyik hím vehem örök sántha...... az másik hím vemhet Huszár Pálnak igérte uram." (Szalay Ág. 400 m. 1. 87. 1.). Ma csődörcsikó. "És meglelék a vehmet állatta." (invenerunt stantem pullum. Münch. cod. Luk. XIX. fej.) "Egy szamár vehmét" (pullum asinae. Ugyanott). "Ime te királyod jött teneked, ülvén a szamárnak vehmén". (Műncheni cod. János. XII.). "És ő ruhájokat a vehemre hányván" et projicientes vestes supra pullum. (Uo.). Nehéz elhatározni, vajjon vem v. veh-e a gyök, mert egyiktől sincs több származék. Az elsővel ben, az utóbbival poh látszik rokonnak. A Müncheni codexből az utóbbit következtethetjük. A német Wampe s latin venter az elsővel látszik egyezni; az utóbbit Bopp F. a góth guithus (uterus) szóval hozza viszonyba ("fortasse lat. venter e guenter, insertâ, nasali"). | |
* | |
| Molnár Albertnél e helyett áll vemheszik; l. ezt. | |
* | |
| l. VEMHESZIK. | |
* | |
| (vemh-es) mn. tt. vemhes-t v. ~et, tb. ~ek. 1) Mondjuk kanczáról, midőn hasas, azaz csikó van a méhében. Ha akarom vemhes, ha akarom nem vemhes. (Km.). 2) A minek szült, ellett csikaja van. ú. m. kis csikós ló, v. szamár. | |
* | |
| (vemh-es-ěd-és) fn. tt. vemhesědés-t, tb. ~ěk, harm. szr. ~e. A kanczának azon állapota, midőn vemhe foganik, és nő a méhében. | |
* | |
| (vemh-es-ěd-ik) k. m. vemhesěd-tem, ~tél, ~ětt. A kancza ló, v. szamár vemhet fogad, és növeszt méhében, hasasodik, poczosodik. | |
* | |
| (vemh-es-en), ih. Vemhes állapotban. | |
* | |
| (vemh-ez-és) fn. tt. vemhezés-t, tb. ~ěk, harm szr. ~e. Midőn a ló v. szamár ellik, megellik, csikózás. | |
* | |
| (vemh-ez-ik) k. m. vemhez-tem, ~tél, ~ětt, par. ~zél. Csikót ellik, csikózik. A kancza megvemhezett. Elvemhezett am. elvetélt, vemhét elvetette. (Szabó D.). | |
* | |
| (vemh-űl) önh. m. vemhűlt. L. VEMHĚSĚDIK. | |
* | |
| mn. és fn. tt. vén-et, v. ~t harm. szr. ~e. E szóval azonegy közfogalom alá tartoznak ó, avas, agg, ős, régi v. hajdani, s mellékértelménél fogva öreg. Ezen közfogalom, a viszonylagos nagy idősség, időbeli távolság. De alkalmazásban mindegyiknek megvan saját köre, melyen kivül a szokás nem használja azokat. Az ó ellentéte: új, pl. ó bor, uj bor; ó vár, új vár; ó város, új város; ó év, új év; ó hitű, új hitü stb. Ezeknél a származási, keletkezési idő viszonya vétetik tekintetbe, vagyis azon rend, melyben egymás után létre jöttek.
Az avas ellentéte: fris, romlatlan, eredeti diszében levő. Az avas leginkább csak némely zsiros, hig testekre illik, melyek hosszabb idő alatt megromlanak: avas szalonna, avas háj, avas zsir, vaj, olaj; a tojásról azt mondjuk: áporodott v. záp. Az agg mint név és ige jelent folytonos haladást, közeledést az óság felé, s állatokra és néha növényekre alkalmazzuk. Agg férfii, agg nő, agg legény, agg vitéz, agg fa, agg széna. Ellentétei: fiatal, növekedő, sarjadó, teljes erejében, diszében levő. Ami agg, annak növése, gyarapodása hanyatlik, szünőben van, és aki aggódik, átv. ért. ezen állapotot előmozdítja. Az ős ellentétei: utód, ivadék. Ezek között emberszármazási, születési viszony van. Aki bizonyos származási fokozaton elébb áll, az őse az utóbb származottnak, s ez amannak utóda. Alkalmazzuk azon időre is, melyben az ősök éltek. Őskor, ősvilág, ellentéteik: utókor, utóvilág. A rég, régen ellentéte: ma, v. mast v. most, pl. "Nem úgy van most, mint volt régenŤ. (Népdal.). Az öreg eredeti első jelentése: nagy, illetőleg terjedelmes v. vastag; ellentéte: kicsin, apró, csekély, p. öreg biró, kis biró; örek diák, kis diák; öreg templom, kis templom, kápolna, fiók templom; öreg Duna, kis Duna; öreg szűr, kis szűr; öreg csizma, kis csizma; öreg kötél (alattság), kis, vékony kötél; öreg ujj, kis ujj; öreg bél, azaz vastag bél, kisbél; örege apraja valaminek. Mellékértelemben óságra, régiségre, nagy korra is vonatkozik, mennyiben t. i. ami nagy, annak növése, kifejlődése illetőleg készítése hosszabb időbe került. Innen az öreg szónak, mint korra vonatkozólag tisztességesebb jelentése van, mint a vénnek. pl. öreg ember, öreg asszony, öreg néni, öreg úr, öreg pap, öreg katona, nem oly gúnyos nevezések mint: vén ember, vén asszony, vén pap stb. s ennek lélektani oka van, mert A vén ellentéte: ifju, fiatal. "Haj ifjuság, szép ifjuság Az ifjuság nem bolondság; Ki nem tugygya föl 'használni (fölhasználni) Késő lössz majt (majd) vénön bánni". Székely népdal (Kriza J. gyüjt.). V. ö. VÉNSÉG. Ezen szók között az állatokat és növényeket illetőleg olyféle viszony van, milyen bizonyos testekre nézve az avas és fris között, vagyis a vén szóban a romlás, kopás, ványadás alapfogalma rejlik, gyakran az olcsárlás, becsmérlés, gúnyos megvetés mellékfogalmával együtt. Vén asszony, vén banya, vén bába, vén kofa, vén leány, vén legény, vén szipa, vén tarattyú, vén troty, vén farkas, vén róka, vén ló, vén szamár, vén dög. Vén czigány. A vén czigány minden nap egy nótát felejt. (Km.). Vén fa. A vén fának árnyékában jobb nyugodni (km.) jobb koros férfihoz nőül menni. A vén ló is megröhögi az abrakot. (Km.) Úgy esett neki, mint a vén ebnek a vaj alja. (Km.) A fiatal katonából válik vén koldus. (Km.). Köhög, mint a vén juh. (Km.). Nem fog vénen ravasz tanács. (Km.). Vén rókát, vén verebet, vén parasztot nehéz megcsalni. (Km.). Vén ember tanácsa jobb mint ifju gáncsa. (Km.). Jobb a vén árnyéka mint az ifju kardja. (Km.). Nem remélhet sokat a vén. (Km.). Vén ember mindenben lassú, csak a koporsóhoz gyors. (Km.). Vén embert venyigével is agyon üthetni. (Km.). Csúf dolog, ha vénnek esze későn érik. (Km.). Néha a viszonyszóval összeírják, mint vénasszony, vénbanya, vénember. A régieknél eléjön öreg v. ,régi' értelemben is: "Mondván vagyon a véneknek" (dictum est antiquis. Müncheni cod. Máté V.). Továbbá a latin ,senior' értelmében is: ťA papok fedelmi káromlyák vala őtet az irástudókkal és vénekkel (cum scribis et senioribus. Ugyanott. XXVII.). Átv. népies nyelven és gúnyképen mondják rosz eszközökről, szerszámokról, mennyiben élemedett embert, különösen banyát hasonlítnak hozzájok. Vén szatyor, vén tarisznya. Vén csoroszla, vén gereblye. Vén bocskor, vén heveder stb. A bibliai latin nyelvben eléforduló senior után régente szokásban volt a nép öregbjeit is igy nevezni: a nép vénei, ťTahát papoknak fejedelmi egybegyülekeztek és népnek vémbiŤ (vénebbjei. Régi M. Passio. Toldy F. kiadása 3. 1.). "Mind papok, mesterek és vámbek." (Ugyanott. 27. 1. Az m ajakhang a közvetlenül következő b ajakhangnál fogva n-ből változott át a kiejtésben, mint ,azomban, külömben' szókban ,is). Ujabb korban a testületek, kivált a czéhek korosbjai, vagy előljárói öregb czimmel neveztettek, pl. Mi az N. N. czéhnek öregbjei, nem vénei. - Magyar elemzéssel, mennyiben a vén romlásnak indult, korhadó, a kortól megviselt embert vagy más állatot jelent, s a közmondat szerint a vénség maga betegség: ezen alapfogalomból kiindulva ugy vélekedünk, hogy azon vány gyöknek módosított mása, melyből ványad, ványadt, ványolodik és vanyiga származtak. V. ö. VÁNYAD. Lehet béna szóval is közös eredetü. Egyébiránt finn nyelven: vanha, észt és lív nyelven vana. (Budenz J.). Továbbá oszmanli ny. buna-mak am. vénül-ni, innen: bunamis am. vén. | |
* | |
| l. ~VÁN. | |
* | |
| (vén-asszony) ösz. fn. Vén korra jutott, elöregedett asszony; többnyire némi gúnyos értelemben. | |
* | |
| (vén-asszonyi) ösz. mn. Vénasszonyra vonatkozó, vénasszonytól származó vagy származott. Vénasszonyi ruha. Vénasszonyi sápolás, rikácsolás. | |
* | |
| (vén-asszonyos) ösz. mn. A vénasszonyhoz v. vénasszony szokásához, élet- és cselekvési módjához hasonló. | |
* | |
| (vén-banya) ösz. fn. Vénasszony gúnyos értelemben. | |
* | |
| fn. tt. vencsel-t, tb. ~ěk, harm. szr. ~e. A székelyeknél am. motóla, vagy csürlő, vetélőfa. l. VENCSÉN. | |
* | |
| Ó~, ÚJ~, faluk Szabolcs m.; helyr. Vencsellő-re, ~n, ~ről. | |
* | |
| fn. tt. vencsén-t, tb. ~ěk, harm. szr. ~je. A székelyeknél malomkerék módjára forduló, fonaltekerő kisded gép; máskép: vencserlő (Kríza J.), és vencsel. Alkalmasint ugyanaz ami a Tisza vidékén csőrlő, s emez, úgy látszik ,vencserlő' utóbbi része is. ,Venes' ismeretlen eredetü. | |
* | |
| fn. tt. vencserlőt. l. VENCSÉN. | |
* | |
| férfi kn. tt. Venczel-t, tb. ~ěk. Venceslaus. Szláv eredetü, ezen szóktól: vieniecz, Jancsovicsnál veňjec (= koszorú) és szlava (= dics), az egésznek jelentése: dicskoszorús. | |
* | |
| l. VENCZEL. | |
* | |
| mn. és fn. tt. vend-et. Szlávfaju népség északi és keleti némethonban. Hazánkban így hívják a Vasvármegye hegyes vidékén lakó szlávokat az úgy nevezett tótsági járásban. | |
* | |
| fn. tt. vendég-et, harm. szr. ~e. 1) Legszélesb ért. minden idegen, külföldi, ki valahol ideiglen, átmenőben, mint utas tartózkodik; különösen, kit akár barátságból ingyen, akár bizonyos dijért valaki szállásra fogad, s némely szükségesekkel ellát. Vendégeket várni, fogadni, beszállásolni, jól tartani. Ez a fogadó, szálloda teli van vendégekkel. A fürdőbe sok vendég érkezett. ťVendég valék és befogadátok engemet.Ť (Müncheni cod. ) Máté. XXV.). 2) Oly személy, ki akár pénzére, akár ingyen, barátságból másnál eszik, lakomázik. Hivatalos, hivatlan vendégek. Hivatlan vendégnek ajtó mögött a helye. (Km.). Alkalmatlan vendég az éhség, vagy a vénség. (Km.). Harmadnapi vendégnek czoki a neve. (Km.). Régen várt vendég legkedvesebb. (Km.). Kora vendég hamar megy, v. reggeli vendég nem hál meg. (Km.). Hideg konyha, üres tál, sok vendéget nem talál. (Km.). Kocsmai, házi vendég. Déli, estveli vendégek. 3) Aki bizonyos gyülekezetekben nem mint annak tagja, hanem mint idegen látogató jelen meg. A tanodai eléadáson sok vendég jelent meg. 4) Átv. jelent valami mellékeset, a dolog lényegéhez nem tartozót, valamely járulékot, vagy helyettest. Vendégfal, vendégfog, vendéghaj, vendégoldal, melyeket l. saját rovataik alatt.
E szónak gyöke ven a jön ige módosulatának látszik: mintha volna jöndeg v. jöendék, azaz jövendék, mint, növendék, nevendék. A tompa v. gömbölyü önhangzók után a v némely szójárásban kimarad, pl: köecs = kövecs, üeg = üveg, lüök = lövök, gyüök = gyövök, jövök, toa = tova, luak = lovak. (Vass J. Dunántúli Nyelvjárás. Magy. Nyelvészet. 1860.). A szók végén pedig, valamint másutt is, a k és g szervrokonságuknál fogva többször fölcseréltetnek, mint hézak hézag, vöcsök vöcsög stb. Szerkezete tehát olyan, mint a szintén igékből származott un-d-ok,szán-d-ok v. szán-d-ék, ér-d-ek, nyom-d-ok stb. szóké. Gyökre nézve egyezik vele a latin venio, melyből az ad-vena származott. | |
* | |
| KIS~, NAGY~, faluk Nyitra m.; helyr. Vendég-re, ~ěn, ~ről. | |
* | |
| (vendég-ágy) ösz. fn. Ágy, melyet a közbejövő vendégek számára készen szoktak tartani. | |
* | |
| (vendég-anya) ösz. fn. A német Gastmutter után forditott szó, s jelent a kórházi betegekre felügyelő asszonyt. | |
* | |
| (vendég-arcz) ösz. fn. Álarcz, nem igazi arcz; mint ,vendég-haj' nem igazi haj. | |
* | |
| (vendég-asztal) ösz. fn. Asztal, melynél akár a házi s barátságból fogadott, akár a kocsmai, fogadói vendégek esznek. | |
* | |
| (vendég-ěl) áth. m. vendégěl-t. Valamely idegen személyt mint asztali vendéget fogad, s lakomában részesit. Barátit, jóakaróit megvendégelni. | |
* | |
| (vendég-ěl-és) fn. tt. vendégělés-t, tb. ~ěk, v. harm. szr. ~e. Barátságos fogadás, mely által vendégelünk valakit. V. ö. VENDÉGĚL. | |
* | |
| (vendég-ěs-kěd-és) fn. tt. venděgeskedés-t, tb. ~ěk, harm. szr. ~e. Több vendéggel folytatott, gyakorlott lakomázás, eszemiszom. | |
* | |
| (vendég-ěs-kěd-ik) k. m. vendégěskěd-tem, ~tél, ~ětt. Vendégek társaságában gyakran lakomázik, eszik iszik, duskásan él. | |
* | |
| (vendég-ěs-kěd-ő) mn. és fn. tt. vendégěskědő-t. Vendégekkel lakomázó, duskásan evőivó. Vendégeskedő lakodalmas nép. | |
* | |
| (vendég-fal) ösz. fn. Úgy nevezett olasz v. spanyolfal, deszkafal, kárpitfal, bútorféle szobai készület, melyet ideoda helyezni, mozdítani lehet. | |
* | |
| (ven-dég-fog) ösz. fn. Álfog, nem igazi fog, mely a kihullott fogakat némileg pótolja. | |
* | |
| (vendég-fogadás) ösz. fn A vendégnek vagy vendégeknek elfogadása. A Debreczeni Legendáskönyvben am. vendéglátás, vendégszeretet. "A vendégfogadást úristenért nagy szorgalmatossággal kezdéh tennie" (89. 1.). | |
* | |
| (vendég-fogadó) ösz. fn. A jövőmenő utasok, idegenek számára épített köz épület, melyben azok kellő dijért szállással, s egyéb szükségesekkel elláttatnak; máskép egyszerűen: fogadó, újabbkori elnevezéssel: szálloda. "A te házad vendég fogadó ház, és oda sok jövő járó vagyon." (Nádor cod. 380. 1.).
"Milyen ez a falu, beh fakó, Nincs-e benne vendégfogadó?" (Népd.). Ugyancsak a Nádor-codexben jelent elfogadó teremet is: "Az apáth kedég parancsolá őtet bevinni az vendég fogadó házba." (403. 1.). | |
* | |
| (vendég-fogadós) ösz. fn. Vendégfogadó tulajdonosa, vagy haszonbérlője, ki idegeneket szállással, s egyéb szükségesekkel bizonyos dijért ellát; egyszerüen: fogadós; újabbkori elnevezéssel: szállodás. V. ö. VENDÉGFOGADÓ. | |
* | |
| (vendég-fogadósné) ösz. fn. Vendégfogadós felesége; ha pedig valamely nő mint vállalkozó bir vagy haszonbérel valamely fogadót, akkor helyesebben: vendégfogadósnő. | |
* | |
| (vendég-fogadósság) ösz. fn. Vendégfogadósi foglalkodás, vállalkozás, keresetmód, állomás. | |
* | |
| (vendég-gúzs) ösz. fn. Gúzs, melylyel a vendégoldalt a szekér oldalához kötik. V. ö. VENDÉGOLDAL. | |
* | |
| (vendég-gyěplő) ösz. fn. Lógós ló gyeplője. | |
* | |
| (vendég-haj) ösz. fn. l. PARÓKA. | |
* | |
| (vendég-ház) ösz. fn. 1) l. VENDÉGFOGADÓ. 2) Kocsmai szoba, hol a vendégek esznek, isznak, étház, étterem, vendégszoba, ivószoba. | |
* | |
| (vendég-hivogató) ösz. fn. Házi cseléd, vagy más megbizott személy, ki az illető hivatalosokat lakomára, ebédre stb. meghivja. | |
* | |
| (vendég-i) mn. tt. vendégi-t, tb. ~ěk. Vendégeket illető, azokhoz tartozó, azokra vonatkozó. Vendégi jog. | |
* | |
| puszta Abaúj, BÓDVA~, falu Torna m. helyr. Vendégi-be, ~ben, ~ből. | |
* | |
| (vendég-inas) ösz. fn. A vendégek szolgálatára, különösen küldözésre készen álló vendégfogadói inas v. szolga. | |
* | |
| (vendég-jog) ösz. fn. 1) Általán jog, melynél fogva minden idegen igényelheti, hogy bizonyos esetekben vendégül fogadtassék. 2) Különösen, barátsági vagy akármiféle kötelezettségi viszonyokon alapuló jog, két személy között, mely szerint azok készek egymást lak-, és asztaltársul fogadni. 3) Védelmi jog, melyre a vendég illető fogadójától a bevett társadalmi szabályok szerint számithat. | |
* | |
| (vendég-látás) l. VENDÉGSZERETÉS. | |
* | |
| (vendég-látó) ösz. mn. Vendégszerető, ki az idegenetek, jövevényeket, utasokat szivesen látja, fogadja stb. | |
* | |
| l. VENDÉGĚLÉS. | |
* | |
| (ven-d-ég-ěl-ő) fn. tt. vendéglő-t. 1) Személy, ki vendégeket fogad, akár barátságból, akár pénzen. 2) Vendégfogadó, különösen vendégterem, étterem. Vendéglőből hozatni ételeket. Vendéglőbe járni, s ott ebédelni. | |
* | |
| (vendéglő-ház) l. VENDÉGHÁZ. | |
* | |
| (vendég-el-ő-ös) fn. tt. venděglős-t, tb. ~ök. l. VENDÉGFOGADÓS. | |
* | |
| (vendég-mester) ösz. fn. Nagyobb uri házaknál, udvaroknál, vagy fogadókban, kolostorokban azon személy, ki a vendégek kényelmeiről gondoskodik, azokat elhelyezi stb. | |
* | |
| (vendég-oldal) ösz. fn. A terhhordó, különösen széna-, zsúp- és kévés gabonatakaritó hosszúszekerek oldalaihoz kötött rudak, melyeket úgy nevezett keresztfákkal az oldalak magasságára fölemelnek, s illetőleg a szekeret szélesebbé teszik, hogy többet rakhassanak reá. Az ily szekérre felrakott holmit rendesen nyomórúddal szoritják le. V. ö. VENDÉG, 4). | |
* | |
| l. VENDÉGARCZ. | |
* | |
| (vendég-ruha) ösz. fn. Diszesebb öltözék, melyet ünnepies lakomába meghivott vendégek vesznek magukra. | |
* | |
| (vendég-ség) fn. tt. vendégség-ět, harm. szr. ~e. Vendégek számára adott lakoma, eszemiszom. Bor nélkül szegény a vendégség. (Km.) | |
* | |
| (vendég-szelemen) Mellékszelemenfa az épület tetőzetén. V. ö. SZELEMEN. | |
* | |
| (vendég-szelemen-kötés) ösz. fn. Kötés, mely a vendégszelemeneket az ollófákkal öszvetartja. | |
* | |
| (vendégszelemen-sas) ösz. fn. Függőleges gerenda a háztetőn, mely a vendégszelemeneket öszvetartja. | |
* | |
| (vendég-szěm) ösz. fn. 1) Bőrdarab, melyet a lovak szemei mellett fekvő kantárbőrhöz varrnak hogy jobbra balra ne nézhessenek, kivált ha ijedősek. 2) Szemüveg, kivált utasoknál. | |
* | |
| (vendég-szerep) ösz. fn. Szerep, melyben valamely szinész nem mint szerződött tag, hanem mint máshonnan jött vendég lép föl. Vendégszerepekre meghivni valakit. | |
* | |
| (vendég-szereplés) ösz. fn. Vendégként szereplés. V. ö. VENDÉGSZEREP. | |
* | |
| v. ~SZERETET, (vendég-szeretés v. ~szeretet) ösz. fn. Barátságos indulat, melynél fogva valaki vendégeket szivesen lát, fogad, s velök lakát, asztalát megosztja. | |
* | |
| (vendég-szerető) ösz. mn. Vendégeket szivesen látó, fogadó. A magyar nép vendégszerető. | |
* | |
| (vendég-szoba) ösz. fn. Szoba, melyet vendégek beszállásolására szoktak készen tartani. | |
* | |
| (vendég-társ) ösz. fn. Kik bizonyos háznál, vagy lakomában mint vendégek együtt vannak, azok egymásnak vendégtársai; továbbá, kik baráti viszonyuknál fogva egymásnál szoktak szállani. | |
* | |
| (vendég-tel-en) mn. tt. vendégtelen-t, tb. ~ěk. Kinek vendégei nincsenek, vagy nem szoktak lenni, mi rendesen onnan van, mert nem látja őket szivesen. | |
* | |
| férfi kn. tt. Vendel-t, több. ~ék. Vendelinus. Sz. Vendel, a pásztorok és mezei gazdák, majorosok védszente. | |
* | |
| fn. tt. véndel-t, tb. ~ěk, harm. szr. ~e. Bödönféle edény fából, melyben vajat, zsirt, turót stb. tartani szoktak. Változattal: vindel, vindöl vöndöl, melyek illetőleg a bödön, döbön, bodon módositott alakjai. Egyezik velök az öblös száju korsót jelentő baranyai bendi, és Marczalmellékén a kis sajtárt jelentő fentő. | |
* | |
| l. VENDEL | |
* | |
| (vend-ül) ih. Vendek nyelvén. Vendül beszélni, érteni, irni. V. ö. VEND. | |
* | |
| falu Sáros m. helyr. Venécziá-ra, ~n, ~ról. | |
* | |
| falu Győr m. helyr. Vének-re, ~n, ~ről. | |
* | |
| (vén-ember) ösz. fn. Vén korra jutott, előregedett ember; csak a férfinemről mondják. | |
* | |
| fn. tt. venerék-ět, harm. szr. ~e. A régieknél, különösen a Bécsi és Müncheni codexekben, Nádor-codexben jelent általán szeszes italt, mely szőlőből vagy más gyümölcsből, gabonából erjedés által készült. Hogy a vizitaltól különbözik, következtetni lehet a Bécsi codexben Oseas II. fejezetéből "Kik megadják ennekem en vizeimet.... és en olajomat és en venerékemet." Hasonlóan Münch. cod. Luk. 1. "Bort és semmi veneréket (siceram) nem iszik." Részegitő erejére vonatkozik Abakuk II. fejezetében is e mondat: "Jaj, ki veneréket ad ő barátjának,... megrészegeitvén." A Nádor-codexben: "Ha czomjózol nem vizet, sem egyébnemü veneréköth." (287.). E jelentésénél fogva tehát a venerék erjedés által készült szeszes ital, melynek egyik tulajdonsága a csipősség, fanyarság, honnan véleményezhető, hogy eredetileg fanyarék volt, a fanyar törzstől s abból lett magas hangon fenyerék, venyerék, venerék, mint: kavarék. keverék, hadarit hederít, kalantyú kelentyű, különösen fürgencz virgoncz, melyekben az f és v váltakoznak. Ide tartozik vonyár, mely az Őrségben jelent fanyart, pl. vonyár izű bor. Egyébiránt az is hihetőnek látszik, hogy virics szóval egy eredetü, mennyiben a venerék nem egyéb, mint bizonyos növények gyümölcséből, magvaiból stb. kifacsart, kifőzött szeszes nedv, vagy ital; e szerént venerák v. venyerék eredetileg virinyék v. verenyék volna s az n és r hangok áttétele után venyerék, mint kenyér eredetileg kerény, s kanyar eredetileg karany. V. ö. VIRICS. | |
* | |
| (vén-es) mn. tt. vénes-t. v. et, tb. ~ěk. Vének szokására, tulajdonságára mutató; tottyadt, korhadt, lassu. Vénes mozgás, állás. | |
* | |
| l. VÉNHĚDIK. | |
* | |
| (vén-h-ěd-és) fn. tt. vénhedés-t, tb. ~ěk, harm. szr. ~e. Érettkorusági állapot, midőn valaki a vén korba lép. V. ö. VÉNHĚDIK. | |
* | |
| (vén-h-ěd ik) k. m. vénhěd-tem, ~tél, ~ětt. Folytonos vénülő állapotban van; változattal: vénhěszik, vénhöszik, vénhüszik, de csak a jelentő mód jelen idejében. ťMikor megvénhěszěl" (cum senueris. Münch. cod. János. XXI.). Pesti Gábornál: "mikoron megvénhittél," Erdősinél: ťmikoron vinsigre jutandasz."
Ez igében a h középképző. Hasonló képeztetésüek ik végezettel és e nélkül: bűzhödik, hamuhodik, szélhüdik, bünhödik, kárhozik, petyhüdik, porhad, korhad, poshad stb. V. ö. H betü. | |
* | |
| l. VÉNHĚDIK. | |
* | |
| (vén-h-esz-t) áth. m. vénheszt-ětt, htn. ~ni, v. ~eni, par. vénheszsz, Eszközli, okozza, hogy valaki vénhedik. A sok gond, bú, nyavalya időnek előtte vénhesztik az embert. | |
* | |
| (vén-h-eszt-és) fn. tt. vénhesztés-t, tb. ~ěk, harm. szr. ~e. Cselekvés, okozás, mely által valaki vénhedő állapotra jut. | |
* | |
| l. VÉNHĚDIK. | |
* | |
| némelyek szerént VÉNICZ, fn, tt. veniczet. 1) Népies neve az iszalag bércse (clematis Vitalba) kapaszkodó növény fajnak, mely máskép szintén népiesen: venike, iszalag, szulák. 2) l. VENICZFA. | |
* | |
| (venicz-fa) ösz. fn. Növénynem az egylakiak, és sokhímesek seregéből. (Ostrya). A komlós véniczfa tobozai tojásdadok, lecsüggők, levelei tojáskerekek, rügyei tompák. (Carpinus ostrya). Népies nyelven különösen ezt hívják veniczfának. Mandsu nyelven vence am. vad théa (wilder Thee). Miklosich a ,venyige' szóval együtt a ,venicz' szót is a szláv vinika, vinjaga (wilde Rebe) szókkal rokonitja. V. ö. VENYIGE. | |
* | |
| fn. tt. venikét. 1) l. VENICZ. 2) l. VENYIGE. | |
* | |
| (vén-ít) áth. m. vénít-ětt, par. ~s, htn. ~ni, v. eni. Venné tesz, vagyis eszközli, okozza, hogy vénné lesz valaki. Az aggkor minden embert megvénit. V. ö. VÉNHESZT. | |
* | |
| (vén-ít-és) fn. tt. vénités-t, tb. ~ěk, harm. szr. ~e. Cselekvés, vagy hatás, mely által valaki vénűl. | |
* | |
| l. VĚSZ v. VĚSZĚN áth. íge alatt. | |
* | |
| l. VELENCZE. | |
* | |
| (vén-ség) fn. tt. vénség-ět, harm. szr. ~e. Az életkornak végső, korhadó szaka. A vénség maga is betegség. (Km.). Szomorú társakkal szokott járni a vénség. (Km.). Köhögő társakkal jár a vénség. (Km.). Késő vénség. Vénségében koldusbotra jutott. Ellentéte: ifjuság.
"És örömest vagyok házamhoz elmennem, Holott esék nekem ifjuságban élnem, Ott vénségemnek is ugyan végét érnem" Istvánfi Pál a XVI. századból. | |
* | |
| (vén-szakálas) ösz. fn. vén, korhadt ember. Képes kifejezéssel, a régihez makacsul ragaszkodó. V. ö. AGGSZAKÁL. | |
* | |
| puszta Szala m.; helyr. Venté-re, ~n, ~ről. | |
* | |
| v. VĚNTĚR v. VÖNTÖR fn. tt. venter-t, tb. ~ěk, harm. szr. ~je. Háló neme, melyet a vizben karókhoz pányváznak.; máskép öszszetéve: venterháló, vöntörháló. | |
* | |
| falu Bihar m.; helyr. Venter-re, ~ěn, ~ről. | |
* | |
| egy régi énekben a XVII. századból am. fentereg v. fetreng.
"Étel-ital annak méreg, Rosz asszonynyal ki ventereg." (Thaly K. gyüjt. II. K. 213. 1.) l. VERTENG. | |
* | |
| fn. tt. Vénus-t. 1) A római hitregében főleg a szépség női istene. A magyarban némely öszszetételekben jön elé. 2) Bolygó csillag neve, mely a Merkur után ami napunk körül forog, s igen szép fényben ragyog. Minthogy a nap kelte előtt, és lenyugta után látszik, máskép: hajnali és estveli csillag; néha a népdalokban: szerelem csillaga. Bopp F. a latin veneror szóval együtt a szanszkrit van gyöktől származtatja, mely am. colere, venerari, deditum esse, amare; honnan szerénte, magában a szanszkritban vanitâ am. femina, uxor, továbbá a régi német winia dilecta, uxor, hiberniai ban (angol woman). | |
* | |
| (vénus-csiga) ösz. fn. Két teknőjü csiganem, melynek ajkai egymás fölött feküsznek. (Venus-Muschel). | |
* | |
| (vénus-fodorka) ösz. fn. Növényfaj a fodorkák neméből; lombjai kétszer füzöttek; szárnyai váltogatók, karéjosak, nyelesek. Lakik nedves kősziklákon. (Adianthum[helyesebben adiantum] capillus Veneris.) | |
* | |
| (vénus-fürdő) ösz. fn. Népies neve a héjakút mácsonya (dipsacus laciniatus) növényfajnak. Nevét onnan kapta, mert a köznép véleménye szerént, aki a levelén eső után maradt vizzel mossa magát, szép lesz mint Vénus. Máskép szintén népiesen: héjakút, szomjútövis, pásztorvessző. | |
* | |
| (vénus-i) mn. tt. venusi-t, tb. ~ak. 1) Szépségre Venushoz hasonló. Vénusi alak termet. 2) Átv. bujakóros. Vénusi nyavalya. | |
* | |
| egyik népies neve a piros páponya (physalis Alkekengi) növényfajnak; máskép szintén népiesen: zsidó cseresznye, muharcz, kőrontó fű, hólyagcseresznye, (latin-görög physalis neve is physa [= hólyag] szótúl ered, mert bogyóját hólyagként felfuvódott veres csésze zárja be). | |
* | |
| (vén-űl~) önh. m. vénűl-t. Vén korba lép, vénné lesz. A szép asszony is, ha megvénül, csúnya korba lép. (Km.). Aki nem akar megvénűlni, akaszsza föl magát. (Km.) | |
* | |
| (vén-ül-és) fn. tt. vénűlés-t, tb. ~ek. Az életkor hanyatlása s korhadása. | |
* | |
| (ve-eny) fn. tt. vény-t, tb. ~ěk, harm. szr. ~e. Újabb gyógyszerészi és orvosi nyelven am. orvosilag rendelt s bevenni való gyógyszerek jegyzéke, orvosi rendelet. (Recept.) Különböztetésül V. ö. VEVÉNY. | |
* | |
| l. ~VÁNY. | |
* | |
| l. VENYIGE. | |
* | |
| l. VENERÉK. | |
* | |
| fn. tt. venyigët. Igy nevezik rendesen a szőlőtő vesszejét leginkább lemetszett állapotban; honnan Molnár Albertnél latinul sarmentum és resex. Máskép: venyike, venyeke, Káldinál vinyike. Minthogy a szőlővessző hajlékony természeténél fogva a közel testekre kúszni, s föltekeredni szeret, ezen tulajdonságánál fogva egy származásunak tarthatjuk a vejint v. véjint főnévvel, mely Baranyában venyigét is, iszalagot is jelent. Hogy a j átváltozik ny-re, mutatják a jargal nyargal, borju bornyu, varju varnyu stb. változatok. A föntebbi vejint is máskép venyít. Törzse lehetett vejeg (tekereg, tekeredik) s ebből vejegő, vejege, vejige, venyige, mint: czinegő czinege, vanyogó vanyiga, talogó taliga nyafogó nyafiga, gurogó guriga; bugyogó bugyoga stb. V. ö. VEJÉSZ, VEJINT.
Hasonló gyöki és fogalmi rokonság látszik lenni a latin vitis, vimen és vico között. A mandsuban vence vad théát jelent, melyről mint szintén kúszó v. felfutó növényről azt irják, hogy 20-30 lábnyira is megnő. Miklosich a szláv vinika és vinjaga (wilde Rebe) szókkal rokonitja. Jancsovicsnál, viňica (vinyicza) szőlőt jelent, és viňični prút szőlővesszőt, vinjaga nála nem jön elé. | |
* | |
| (venyiga-hamu) ösz. fn. Az elégetett venyige hamva. | |
* | |
| (veny-ig-e-es) mn. tt. venyigés-t v. ~et, tb. ~ek. Venyigével bővelködő, rakott stb. Venyigés szőlőtő, lugos. Venyigés szekér. | |
* | |
| l. VENYIGE. | |
* | |
| KIS~, NAGY~, puszták Fejér m.; helyr. Venyim-be, ~ben, ~ből. | |
* | |
| fn. tt. venyít-ět, harm. szr. ~j. L. VEJINT. | |
* | |
| szokottan: VÉPIK, (vép-ik) önh. illetőleg középige, m. vép-tem, ~tél, ~ětt. Régi szó, lép helyett. "Angyalok vépének (accesserunt) és szolgálnak vala neki." (Müncheni cod. Lukács. IV.). "Vépék ő hozjá a centaurio." (Ugyanott. Luk. VII.). "Ezek azért vépének Phülöphöz." (Uo. János XII.).
"Vépék az oszlophoz." (Bécsi cod. Judith. XIII.). "Vépjél ide". (Bécsi cod. Hester. XV.). Egyezik vele szanszkrit nyelven: mép. (ire; se movere). | |
* | |
| mváros Vas m.; helyr. Vép-re, ~ěn, ~ről. | |
* | |
| falu Sopron m.; helyr. Veperd-ěn, ~re, ~ről. | |
* | |
| (vép-és) fn. tt. vépés-t, tb. ~ěk, harm. szr. ~e. Am. lépés. "Ő vépése monnal megkészejtetett holval". (Quasi diluculum praeparatus est egressus ejus. Oseas. VI.). | |
* | |
| l. VÉP. | |
* | |
| áth. m. vert. Az üt igének sokszorozója, melylyel oly viszonyban áll, mint ezek egymással: hány vet; szed vesz; hord hoz v. visz; jár megy v. jön.; rak tesz; tol taszít. 1) Emberre, vagy más testesebb állatra többször ráüt, különösen haragból, vagy fenyítőleg, büntetőleg, hogy érezze, hogy fájjon neki. Fejbe, hátba, pofon, nyakon verni valakit. Agyon, halálra verni. Farára huszonötöt vertek. Bottal, korbácscsal, ököllel verni. A kegyetlen ember feleségét, s gyermekeit veri. Ökrét, lovát üti veri. Falba veri a féjět. Öszvetéve: elverni, le-, megverni, öszveverni valakit. Vert had v sereg. Átv. ért. büntetésül bizonyos csapással illet. Verje meg az Isten. Most is verni az Isten, de nem érzi. Sajátságos kifejezések: Megverte őt a maga keze, azaz, holt részeg. Megveri a kopókat a róka vagy nyúl, ha ezek szimatja félbenszakadván, a kopók többé ne követhetik. (Bérczy K.). Vasra verték. Népies nyelven, a verés módjaira és eszközeire vonatkozólag, több képes és tréfás kifejezésü hasonszókkal helyettesíttetik: páhol, zsákol, lasnakol, dönget, dögönyöz, megtapogat, nadrágol, husángol, korbácsol, dorongol, botoz, pufol, pufogat, bufál, elpuhít, megabrakol, zuhál, öklöz, gyomroz, megnyújt, megrak, kókál, egyebugyál stb. 2) Valamely lélektelen testet bizonyos okból, czélból ütöget. Vasat verni. Dobot, czimbalmot, zongorát, orgonát verni. A harangot félreverni. Aranyból, ezüstből, rézből pénzt verni. Vert arany. Vert út. Falba szeget verni. Fából diót verni. A kaput, ajtót verni, hogy nyissák ki. Cséppel verni a gabonát. Könyvből, ruhából, kiverni a port. Fölvert galuska. Fölverni a ládát, szekrényt, feltörni. Átv. ért. valaminek árát fölvermi, t. i. dobolás által. 3) Ütve, vagy ütéssel fenyegetve hajt, űz, kerget. Kiverték a házból, a városból. A barmot kiverni a tilosból, a mezőre verni. Az agár verte a nyúlat, vadászok nyelvén am. érte, billentette, vágta a nyúlat. Az ellenséget szétverni, visszaverni. 4) Bizonyos neszszel, zörejjel nyugalmából fölhajt. Álmomból fölvert a tűzharang. Fölverni a vadat.
"Megjön az éj, szomorún feketednek az ormok, az élet Elnyugszik, s a fél föld lesz nyoszolyája, de engem Fölver az elmúlt szép tetteknek gondja." Vörösmarty. (Zalán futása.) Kiverni átv. ért. valamit elfeledtetni, mintegy az elméből kiűzni. Kiverte eszemből, amit mondani akartam. Ily gondolatot legjobb kiverni a fejből. Ellentéte fejébe verni valamit, megfoghatóvá tenni. 5) Bizonyos erőfeszítéssel csinál, alapít valamit. Fészket, feneket verni. Kötelet verni. Sátort, tábort verni. Az egerek nem sok fészket vernek az ő csűrěben, azaz, szegény. 6) Képes kifej. adósságba verni magát; sok pénzt beleverni valamibe, sokat költeni rá. Élére veri a pénzt, öszvehalmozza, zsugorgatja. Valaminek árát fölverni. 7) Mint önható, am. mozogva folytonosan ide-oda ütődik. Ver az óra. Ver a szive; alig ver az ere, vagyis szivében, erében a vér. V. ö. ÜT. Egyezik vele mandsu nyelven: bire-me (= ver-ni), továbbá Vámbéry Á. szerént török ny. vurnak, csagataj ny. ur-mak = verni. (Hinduglonál török szóként mindkét alakban eléjön); honnan vurus, urus = verés, verekedés, harcz. Ki ne sorozná ide a latin verber, verbero szókat is? | |
* | |
| elvont gyöke verecsen, verőcze szóknak és vers törzsnek verseng, verseny szókban; egyezik fer, per, for stb. gyökökkel fereg, perdűl, forog szókban. l. VERŐCZE, (1), VERS, (1). | |
* | |
| elvont gyök, melyből věrěs, věrnyeg, věrhenyeg stb. származtak; hangváltozattal a származékok is vörös, vörnyeg, vörhenyeg stb. Azon r gyökhangu szók osztályába tartozik, melyek különféle rokonhangi módosúlatokkal tűzre, égésre, s annak sajátságos szinére vonatkoznak, milyenek vir, per, pör, por, pír, mint a virad, pěrnye, pěrkěl v. pörköl, perzsel v. pörzsöl, porzsol, piros stb. származékok gyökei. Persa nyelven egyezik vele bór am. pír (color ruber) és biristan v. burustan am. pörzsöl-ni pirít-ni (assare, torrere, frigere. Vullers az utóbbi szó önhangzóit [u] helyteleneknek mondja ugyan, azonban megismeri, hogy azon szót is bizonyos megnevezett szótárban találta. Nem látjuk által, hogy a két alak miért nem állhatna meg egymás mellett, mint pl. a magyar veres és vörös, perzsel és pörzsöl stb.) | |
* | |
| fn. tt. vér-t, tb. ~ěk, harm. szr. ~e. Veres folyadék a négy első osztályhoz tartozó vagyis gerinczes állatok testében, mely annak egyik lényeges alkatrésze, s míg az állat él, folytonos mozgással az erekben kering. Sürü, hig, könnyü, nehéz, alutt vér. Pezseg a vére. Foly az orra vére, átv. ért. szomorú, bús. Vért hányni, okádni. Vért ereszteni, pl. érvágással, köpölyözéssel. Orczájába tódult, futott a vér, elpirult, vörös lett. Kezét vérrel mocskolni, tulajd. és átv. ért. valakit megvérezni, megölni. Vérét ontani a hazáért, sebeket, halált szenvedni. "Véreket kiontják-e kegyelmedért?" (Gr. Eszterházy M. nádor. Rákóczy György fejedelemhez. 1644.). Vér és pénz legdrágább. (Km.). "Vérrel hasal vala" (sangvinis fluxum patiebatur, Münch. cod. Máté IX.). Vért szomjuhozni, átv. ért. kegyetlen, gyilkos indulattal, szenvedélylyel birni. Vérig üldözni, zaklatni, verni valakit, azaz legnagyobb mértékben. Nincs benne egy csep egészséges vér. Patakokban omlott a vér, oly dühös volt a harcz. Vérben fagyban hagyni valakit, annyira megverni, hogy vér ömlött testéből s félholttá lőn. Szélesb ért. vérnek nevezik a rovarok, és férgek testében folyó fehéres vagy más szinű nedvet is. 2) Átv. az állati élet maga, vagy annak lényege, mivolta, tulajdonságai. Jó vér van benne. Nemes vér foly ereiben. A jó vér nem válik vizzé. (Km.); felelnek rá az egymással perlekedő rokonok: de válhatik méreggé. Vérré válik, mint barátban a lencse. (Km.). Telivér ló. Kitört belőle a kutyavér. Gonosz, hamis vér ő kelme. Véremet is oda adnám érte. Hűségét vérrel pecsételte. A megölt ember vére boszúért kiált. Különösen, az érzéki élet, a testi vágyak és gerjedelmek öszvege, mint a lelkiek ellentéte. A test és vér az Isten országát nem birhatják. (I. Cor. 15. 50.). Továbbá, az Úr vacsorájában, a római katholikusok hittana szerint Krisztus Urunk valóságos vére a bor szine alatt, melyet az ő halála emlékezetére veszünk magunkhoz. 3) Jelent atyafit, mennyiben az egy atyától, vagy közös őstől származottakban közös vér van. Innen a testvér, egy testvér, unokatestvér, fitestvér, nőtestvér v. fivér nővér nevezetek. Édes vérem, az atyafiságos vagy baráti szeretet leggyöngédebb kifejezése. A 2-ik és 3-ik pontra még egy példa: "Ha bennetek volna magyar vér, és hozzám nem uratokhoz, de atyátokhoz, társatokhoz, véretekhez való szeretet, boszúljátok meg gyalázatunkat" (II. Rákóczi Ferencz fejedelem a gyömrői táborban 1705. julius 3-ikán).
Mint piros, veres testet jelentő szó, szinénél fogva közelebbről a pir szóval azonos. A persában a rokon pór szó am. piros szín (color ruber), és pej ló (equus rufus). Egyezik vele Budenz József szerént különösen a finn vere (vér), verevä (véres, fris, virágzó szinü, piros), észt vers (vár), verev (vörös), lív ver (vér), verri (véres), lap varr, varra (vér), finnlapp varra (vér), varras, varas (fris pl. hal, hús), varres (fris, egészséges), osztják ver (vér), verde (vörös), votják, zürjén vir, mordvin ver, cseremiz vür, hegyi cseremiz vir; déli vogul vujr, űr (mind am. vér) erza-mordvin värek (nyers) stb. Ide sorozzuk még a görög ear v. eiar szót (1) der Früh. ling, 2) der Saft in Menschen, Thieren und Früchten, daher Blut); továbbá a mandsu oori szót, mely hasonlókép jelent általán nedvet, különösen vért. (Curtius a föntebbi görög szót a szanszkrit asz-ra-m, asz-an, asz-rg s régi latin assir szókkal rokonítja). | |
* | |
| l. VERONIKA, (1). | |
* | |
| fn. tt. vérát. Gyúladás a szarvasmarha és juh valamely tagján. A székelyeknél Udvarhely székben divatos szó (Kriza J.). Talán pír-tól származtatható; vagy pedig újabb rövidülete a vértály szónak. | |
* | |
| régies és tájdivatos, ,virág' helyett; l. ezt. | |
* | |
| (vér-ág) ösz. fn. Vérrokon, atyafi. "Egy szegény húgunk volth, ki megholth, ěs az is minekünk hatta vala az mi kevés jószága volth.... Mi abban is vérágak vagyunk; mert azzal is egyek voltunk." (Szalay Ág. 400 m. 1. 89. lap.). | |
* | |
| (vér-áldomás) ösz. fn. Hajdan több népeknél divatozott véráldozati szertartás, midőn a leölt állatok, vagy emberek vérét az istenek tiszteletére eresztették, ontották, vagy a kieresztettet borral vegyítve megizlelték. Ily áldomás volt az, melyet Anonymus C. 5. följegyzett: "More "paganismo fusis propriis sanguinibus in unum vas, "ratum fecerunt juramentum." (Pogányszokás szerint saját véreiket egy edénybe ontván, megszentesíték az esküt.) | |
* | |
| (vér-áldozat) ösz. fn. A régi zsidóknál, és több más népeknál áldozat neme, mely az Isten, illetőleg istenek tiszteletére levágott barmokból állott. Átv. ért. mondjuk emberről, ki büntelenül, szükség nélkül, vagy vakmerő tette által a halál martaléka lett. | |
* | |
| (vér-alkat) ösz. fn. Az állati, különösen emberi test híg és szilárd részeinek bizonyos arányu vegyülete, és viszonya egymáshoz, mely a lélek müködéseire, vágyaira, hajlamaira kitünő befolyást gyakorol. Ily értelemben négy fő véralkatot szoktak fölvenni, s ezek: vérmes véralkat (temperamentum sangvineum), epés véralkat (t. cholericum), nyálkás véralkat, (t. phlegmaticum), epésáron v. búskomor v. fekete véralkat, (t. melancholicum). Máskép: vérmérsék. | |
* | |
| (vér-állató-fű) népies neve 1) a pásztortarsókának (thlaspi bursa pastoris); 2) a rózsásgerelynek (geraneum sangvineum), mely máskép szintén népiesen: varjú- v. csókaláb; 3) a magas linkának (hypericum ascyron), mely máskép szintén népiesen: veresvirágu, v. nagy v. széles levelü csengőfű. | |
* | |
| (vér-állitás) ösz. fn. Általán gyógyitás, v. gyógymód, mely a vérnek akármily kóros folyását megszünteti. | |
* | |
| (vér-állitó) ösz. mn. Ami a kóros vérfolyást megszünteti, meggyógyítja. Vérállitó szerek. | |
* | |
| (vér-alma) ösz. fn. Veres húsú almafaj. | |
* | |
| (vér-árulás) ösz. fn: Általán oly bánásmód, vagy cselekvés, mely által valaki atyjafiával ellenséges roszakaró gyanánt bánik; különösen: őt megtagadja, javaitól áll szín alatt megfosztja, személyére vagy életére törő hamis vádakkal terheli stb.
| |
* | |
| (vér-áruló) ösz. fn. Aki atyjafia ellen vérárulást követ el. V. ö. VÉRÁRULÁS. | |
* | |
| (vér-atya-fi) ösz. fn. l. VÉRROKON. | |
* | |
| Dunán tuli tájige, am. virraszt, éjszakán által ébren van. | |
* | |
| Ó~, Új~, faluk Bács m.; helyr. Verbász-ra, ~on, ~ról. | |
* | |
| (vér-bélü) ösz. mn. Mondjuk különösen görög v. görgő dinnyéről, melynek vérszinü veres húsa van. Átv. ért. egészséges, piros pozsgás. Vérbélü leány. | |
* | |
| falu Torontál m.; helyr. Verbiczá-ra, ~n, ~ról. | |
* | |
| mváros Liptó m.; helyr. Verbiczé-re, ~n, ~ről. | |
* | |
| (vér-biró) ösz. fn. Vértörvényszéki biró, ki az illető vádlottak élete vagy halála fölött itél. | |
* | |
| (vér-biróság) ösz. fn. Élethalál fölött itélő biróság. Különösen e szóval forditják némelyek a német ,Fehmgericht' szót. | |
* | |
| (vér-birság) ösz. fn. Büntetési dij, melyet régebben az emberölő a megölt atyjafiainak fizetni vagy adni tartozott; máskép: vérdíj. | |
* | |
| mváros Nyitra, falu Liptó m.; helyr. Verbó-ra, ~n, ~ról. | |
* | |
| mvros Nyitra, faluk Ugocsa és Ung. m.; helyr. Verbócz-ra, ~on, ~ról. | |
* | |
| (vér-boszú) ösz. fn. Az emberölésnek, illetőleg gyilkosnak megtorlása, megbüntetése. | |
* | |
| (vér-boszúló) ösz. fn. Személy, ki az emberölésért vérboszut áll. | |
* | |
| (vér-bő) l. VÉRDÚS. | |
* | |
| (vér-bőség) ösz. fn. Sokvérüség, vérmesség. | |
* | |
| (a német,Werbung'-ból); VERBUNKOS, l. TOBORZÓ. | |
* | |
| fn. tt. vércsét. A sólymok neméhez tartozó ragadozó madárfaj, mely a tornyokban, s régi elpusztult épületek falai között szeret fészkelni. (Falco tinnunculus). Nevét vagy a vér-től kapta, mint vérszomjazó madár, vagy talán virregő hangjától. E nevet, valamint némely más madarakét, gyakran lovaknak is adják. Vércse! Ráró! Fecske! hi!
Alakra hasonlók hozzá,: görgöcse, harcsa, furcsa stb. | |
* | |
| (vér-csěpp) ösz. fn. Az állati vérből annyi, melyet egy cseppnek nevezünk. Kiomlott vércseppek nyomai, foltjai. | |
* | |
| (vércse-szin) ösz. fn. és mn. 1) Olyanféle fakószin, milyen a vércse tollainak színe. 2) l. VÉRCSESZINŰ. | |
* | |
| v. ~SZINÜ, (vércse-szinű) ösz. mn. Fakó szinü, mint a vércse tollazata. | |
* | |
| (vér-csík) ösz. fn. Csík, vagyis hosszukás veres folt az állati bőrön, mely verés, különösen vesszőzés, ostorozás, korbácsolás után támad. Átv. hasonló szinű vonás némely növények levelein, vagy virágok szirmaira. | |
* | |
| (vér-csikós) ösz. fn. Amin vércsik vagy csikok látszanak. Vércsikos bőr. V. ö VÉRCSÍK. | |
* | |
| (vér-dag) ösz. fn. Vérnek feldagadása, csomósodása. | |
* | |
| (ver-de) fn. tt. verdét. Verőhely; különösen pénzverde. | |
* | |
| (ver-děg ěl) gyak. áth. m. verděgěl-t. Gyakran, vagy lassan-lassan, bizonyos kényelemmel és mérséklettel ver valamit. Eléjön Molnár Albertnél. V. ö. VER. | |
* | |
| (ver-d-ěg-ěl-és) fn. tt. verdegelés-t, tb. ~ěk, harm. szr. ~e. Cselekvés midőn valaki verdegel. | |
* | |
| (ver-d-es) gyak. áth. m. verděs-tem, ~tél, ~ětt, par. ~s. Gyakran ver valamit, vereget, verdegel. A madár szárnyaival verdes. Verdeső hullám. A hajósoknál am. Klopfsee. Kenessey A.). Képeztetésre hasonlók hozzá: öldös, tördös, tépděs, kapdos, mardos stb. | |
* | |
| (ver-d-és) fn. tt. verdés-t, tb. ~ěk, harm. szr. ~e, l. VEDLÉS, és V. ö. VERDIK. | |
* | |
| (ver-d-es-és) fn. tt. verdesés-t, tb. ~ěk, harm. szr. ~e. Cselekvés midőn valaki vagy valami verdes. | |
* | |
| (azaz: far-dagály) ösz. fn. tt. verdigály-t, tb. ~ok, harm. szr. ~a. A szoknya azon részének kidudorodása, mely a fart takarja, máskép: duczifar; eredetileg: fardagály, melyből hangváltozattal módosúlt. V. ö. VERDIGÁLYOS. | |
* | |
| (azaz: far-dagályos) mn. tt. verdigályos-t, v. ~at, tb. ~ak. Duzzadólag kitömött, duczifaros, fardagályos. Verdigályos szoknya. Eléfordul Molnár Albertnél. Él e szóval Mikes Kelemen is Törökországi leveleiben. | |
* | |
| (vér-díj) ösz. fn. l. VÉRBIRSÁG. | |
* | |
| (ver-d-ik) k. m. verd-ětt. Ugyanazt jelenti, mit vedlik. Szabó Dávidnál eléjön: verdik az eszed. Néhutt: veret. l. VERET, (1). | |
* | |
| Heves megyei tájszó, am. rosz, vén gebe. Talán a verdi törzsből, minthogy a rosz vén lovat gyakran kell verni, hegy húzzon. | |
* | |
| (ver-d-ő-öd-és) l. VERGŐDÉS. | |
* | |
| (ver-d-ő-öd-ik) l. VERGŐDIK. | |
* | |
| erd. falu N.-Sink sz. helyr. Vérdt-re, ~ěn, ~ről. | |
* | |
| v. DUGULÁS, (vér-dugúlás) ösz. fn. A vérnek bizonyos helyen megszorulása, öszvetömődése, melynél fogva rendes keringése akadályoztatik. | |
* | |
| (vér-dús) ösz. mn. Vérrel v. vérben bővelkedő, sokvérü. | |
* | |
| (vér-duzzadás) ösz. fn. Nagy bőség miatt vagy egyéb okból a vérnek felduzzadása. | |
* | |
| v. VERÉB, fn. tt. verebet, harm. szr. ~e. Legközönségesebb, s legismeretesb madarak egyike, melynek csöre kúpalakú s hegyes, tollai szürkés és barna szinüek, és szárnyain fehér csík nyúlik el. Házi veréb, nádi veréb, magányos veréb. Közmondatok: Jobb ma egy (kis) veréb, mint holnap egy (nagy) túzok. Sült veréb nem repül senki szájába. Okos, mint a nádi veréb. Akkor nár elülnek a verebek, este lesz. Vak veréb tétova úszik a vizen. Verebekkel csiripelj. Verebek váluja, köznépi tréfás nyelven az asszonyi méh.
Adelung ,Sperling' szó alatt azt mondja: "Ezen állat neve lényeges részeiben igen régi, noha képzőraga igen elváltozott. Ulphilasnál: Sparwa, Notkernél: Sparo, Honecknél: Sperk, némely felsőnémet tájakon most is: Spork, Spörk, Spier, Spyr, svéd nyelven: Sparf, izland nyelven: Spaur, dán és norvég nyelven: Spurr, angolszász nyelven Speare, Sparva, angol nyelven: Sparron. Igen valószinü, hogy ezen madár nevét csiripelésétől (von seinem Schwirren, Schirpen) kapta." Miklosich szerént régi szláv ny. vrabij, új szl. ny. vrabelj, vrabecz, albaniai ny. vrabéts. Valamint a német, úgy a szláv, sőt a latin frinyilla szóknak törzshangjai is e madárnak verregő, virrogó, csiripelő hangját utánozzák. A tudományos madártanban veréb pinty a neve, t. i. ,pinty' nemi név, mely osztály alá több apró madár tartozik, mint a csíz, tengelicz sbt. | |
* | |
| falu Fehér m.; helyr. Vereb-re ~ěn, ~ről. | |
* | |
| (vér-ěb) ösz. fn. Tulajd. ért. mészároseb, mely a barmokat lefogja. lefüleli, megvérezi. Bérczy K. szerént a vadászoknál saját kopófaj, mely ivadékokon át gonddal nevelve oly idomulást nyer, hogy a meglőtt nagy vadat sebvére után nyomozza. Átv. ért. kegyetlen, vérszopó ember. | |
* | |
| (veréb-czicző) ösz. fn. Növényfaj a cziczők neméből; szára kevéssé ágas, levelei szálasak; virágai a levéltöviseken kocsántalanok. (Stellera passerina.) V. ö. CZICZŐ. | |
* | |
| mváros Bars m. MÁTRA~, falu Nógrád m.; helyr. Verebély-re, ~ěn, ~ről. | |
* | |
| (vereb-ěs) mn. tt. verebes-t, v. ~et. tb. ~ek. Verebekkel bővelkedő, verebektől látogatott, meglepett. Verebes majorság, csűr. | |
* | |
| erdélyi falu Csik székben, helyr. Vereběs-re, ~ěn, ~ről. | |
* | |
| (vereb-ész) fn. tt. vereběsz-t, tb. ~ěk, harm. szr. ~e. Aki verebeket fogdos, vagy lődöz. Ugyanezen alakban ige is; m. verebész-tem, ~él, ~ětt; par. ~sz. Verebészni megy, azaz verebeket fogdosni, lődözni. | |
* | |
| (veréb-fej) ösz. fn. A verébnek feje. Verébfészket szedni, s adó mellett beadni. (Régebben a verebek pusztitása végett, melyek a buzában sok kárt szoktak tenni, az adózó jobbágyok köteleztettek bizonyos adóösszeg pl. egy forint után ugyanannyi verebet adni be). | |
* | |
| (veréb-fészěk) ösz. fn. Fészek, melyben a verebek ülni, tojni, és költeni szoktak. | |
* | |
| (veréb-fi) ösz. fn. Fiatal veréb, tökös vagy tokos veréb. Midőn a gyermek nem köszön, gúnyosan azt szokták tőle kérdezni: Talán verébfiak vannak a kalapod alatt? | |
* | |
| (veréb-gébics) ösz. fn. Verebeket öldöső gébics. | |
* | |
| (veréb-göbecs) ösz. fn. Apró szemű göbecs, vagy srét, melylyel verebekre szokás lődözni. | |
* | |
| (veréb-ijesztő) ösz. fn. Vázféle alkotmány, melylyel a kertekből, vetésekről, asztagokról stb. a verebeket elijesztik. Átv. gúnyos ért. ágról szakadt ringyrongy ember; madárijesztő. | |
* | |
| (veréb-sěrét) ösz. fn. l. VERÉBGÖBECS v. SZATYMA. | |
* | |
| puszta Pozsony m. helyr. Verébszállás-ra, ~on, ~ról. | |
* | |
| (veréb-vesztő) ösz. mn. és fn. Aki a verebeket, mint kártevő madarakat irtani, pusztitani szereti. Hagyomány szerint ilyen volt egy Vincze nevü váczi püspök, kiről ma is él ezen bötü játékos közmondat: "Verébvesztő váczi Vincze vesztette el Vácz városának virágvasárnapi vasvásárját." | |
* | |
| (ver-ecs-ěn) fn. tt. verecsěn-t, tb. ~ek. Kassai József szerént Pécsett a szűrszabók fonó eszköze, a melynek néhutt, pl. Szegeden, kalantyú a neve. Nevét a pergéstől, fergéstől (azaz forgástól) vette. | |
* | |
| falu Ugocsa m.; helyr. Verécz-re, ~ěn, ~ről. | |
* | |
| ALSÓ~, mváros, FELSŐ~, falu Bereg m.; helyr. Vereczké-re, ~n, ~ről. | |
* | |
| (vér-edény) ösz. fn. Edények, vagyis csövek, erek az állati testben, melyekben a vér kering. Ezek közől némelyek a vért a szivből a testnek egyes részei felé vezetik, üterek (arteriae) név alatt, ezeken át megy a vér a hajcsöves edényekbe melyek a táplálást és elválasztást végzik és a vért azonnal tovább vezetik a visszavivő erekbe, röviden: viszerekbe, s ezek végül a vért, mely a hajcsöves edényekből beléjök gyül, visszafolyatják a szivbe, a honnan az kiindult vala. | |
* | |
| (vér-ed ěz-ik) k. l. VÉRZIK. | |
* | |
| (ver-ěg-et) gyak. áth. m. verěgettem, ~těl, ~ětt, par. verěgess. Gyakran, folytonosan, vagy némi kényelemmel, könnyeden ver valamit; ütöget, peczeget; verdes, verdegel. Valakinek megveregetni a vállát, tetszését, helybehagyását kijelenteni. | |
* | |
| (vér-ěget-és) fn. tt. verěgetés-t, tb. ~ěk, harm. szr. ~e. Gyakori, vagy kényelmes, könnyüded, kicsinyes verés. | |
* | |
| ,verő' harmadszemélyi raggal: l. VERŐ, (1); VERÍTÉK. | |
* | |
| (ver-ejt-ék); VEREJTÉKĚZIK, l. VERÍTÉK; VERÍTÉKĚZIK. | |
* | |
| (ver-ekěd-és) fn. tt. verekědés-t, tb. ~ěk, harm. szr. ~e. Veréssel visszatorlott, viszonozott verés. V. ö. VEREKĚDIK. | |
* | |
| (ver-e-kěd-ik) k. m. verekěd-tem, ~tél, ~ětt. 1) Két meghasonlott fél haragos, boszus indulatból viszonyosan veri egymást. Aki verekedni akar, botot könnyen talál. (Km.). 2) Különösen csatában, harczban küzködik, fegyveres kézzel tör egymás ellen. 3) Néha am. mást vereget, a nélkül hogy visszavernék őt. 4) Erőszakkal, törekvéssel, vergődve, s mintegy akadályokba ütközve tesz valamit, vagy jut valahova. Nagy nehezen kiverekedni a sok nép közől. Általverekedni a bajokon. Béverekedik mennyeknek országába. (Csúzi Tromb. 335. 1.). Magas polczra, hivatalra fölverekedni. | |
* | |
| (ver-e-kěd-ő) mn. és fn. tt. verekědő-t. Aki verekedik, vagy verekedni szeret; házsártoskodó, veszekedő. | |
* | |
| (ver-e-kěsz-ik) l. VEREKĚDIK. Amaz csak a mutató mód jelen idejében divatos, egyéb idejét az utóbbitól kölcsönzi. | |
* | |
| falu Pozsony m., helyr. Vereknyé-re, ~n, ~ről. | |
* | |
| (vér-el-folyás) ösz. fn. A vérnek bizonyos sérv, vagy kór következtében kisebb-nagyobb mennyiségü kiömlése, mely a testet gyöngiti, elbágyasztja, vagy épen az életet veszélyezteti. | |
* | |
| (ver-ěm) fn. tt. vermet, harm. szr. ~e. Földbe ásott, kisebb-nagyobb mélységü és öblü üreg. Búzaverem, melyben búzát, vagy más gabonát tartanak. Jégverem, burgonyaverem, mészverem, répaverem, ganéjverem, farkasverem, máskép: farkasorditó. Komor, mint a verembe esett farkas. (Km.). Ha vak vezet vakot, mindketten a verembe esnek. (Bibliai mondat). A ki másnak vermet ás, maga esik bele. (Km.). "Az ember a fogával ás magának vermet" azaz mértéktelen evése és ivásával. (Mikes Kelemen úgy hozza elé mint példabeszédet LXIV: levelében).
A régi Halotti beszédben is eléjön: "Isa es num igg ember mulchotia ez vermut" mai irásmódunk szerént: isa ! (sinai nyelven sí v. sísi am. valóban, bizon) és nöm igygy ember (és nem egy ember egy ember sem, Révay) mulhatja (mellőzheti) ez vermöt (azaz sírt. Révay). Gyöke ver rokon az űr magyar szóval. Csagataj nyelven Vámbéry Á. szerént az egyszerü ur csakugyan vermet jelent. | |
* | |
| (verěm-börtön) ösz. fn. Veremformáju földalatti börtön. | |
* | |
| (vér-ěn) állapitó ěn raggal, 1) Vér árán, vért ontva. Véren szerzett szabadság, nemesség. 2) Véren érni, kapni valakit; am. tetten kapni, rajta érni. | |
* | |
| (vér-ěng-ěz) áth. m. vérěngěz-tem, ~těl, ~ětt. Vért ontogat, ontott vérrel bemocskol, vérrel festeget. Vérengező vadak. Vérengező harcz. V. ö. VÉRENGZIK. | |
* | |
| (vér-ěng-ěz-és) fn. tt. vérěngězěs-t, tb. ~ěk, harm. szr. ~e. Más vérének kiontása; vérontó verekedés. V. ö. VÉRĚNGZÉS. | |
* | |
| l. VÉRĚNGZIK; VÉRĚNGZŐ. | |
* | |
| (vér-ěng-ez-és) fn. tt. vérěngzés-t tb. ~ěk, harm. szr. ~e. Mint a vérengzik származéka szabatosan véve jelenti a testnek folytonosan vérző, vérvesztésben szenvedő állapotát, s különbözik tőle a vérengezés mint cselekvés. Ily különbségi viszony van a poroz és porzik, virágoz és virágzik, vérez és vérzik igékből származott porozás és porzás, virágozás és virágzás, vérezés és vérzés között. | |
* | |
| (vér-ěng-ěz-ő) mn. tt. vérěngző-t. Vért ömledező, folytonosan vérző, vérrel folyó. Vérengző sebek, tagok. Szabatosan véve különbözik tőle verengező, azaz, vért ontani kedvelő, vérontást okozó, kegyetlen, vérszomjuzó; noha a köz szokás a két alakot nem szokta ily szabatosan megkülönböztetni. V. ö VÉRENGĚZ, VÉRENGZÉS. | |
* | |
| régiesen am. vér szerént való. "Vala kedég Elimeleh férfiónak vérént való rokona hatalmas ember." (Bécsi cod. Ruth. II). | |
* | |
| barkósan am. verő; l. VERŐ. (1) | |
* | |
| (vér-ér) Ér az állati testben, mely vért foglal magában. l. VÉREDÉNY. | |
* | |
| (vér ér-csomó) l. VÉRÉRDAG. | |
* | |
| (vér-ér-dag) ösz. fn. Görcsösnemű kór, mely a vérért dagadtá, csomóssá teszi. | |
* | |
| (vér-ér-gyú-ladás v. ~lob) ösz. fn. A vérérnek kóros állapota, mely gyúladásban nyilvánul. | |
* | |
| v. VÖRÖS, (věr-ěs) mn. tt. věrěs-t, v. ~et, tb. ~ek. A hét egyszerü prismai szinek egyike s legélénkebbike, mely a napképhez legközelebb áll, s utána a veressárga, a sárga stb. következik. Sok fokozata és árnyéklata van, valamint általán a szineknek, s különféle neveit vagy azon testektől kapja, melyeken rendesen látszik: vérveres, rézveres, téglaveres, tűzveres stb. vagy másmás árnyéklatától, mint: haragosveres, sötétveres, világosveres, halványveres, teliveres. Testekre alkalmazva veres posztó, veres nadrág, veres zászló, veres pipacs, veres orr, veres haj, veres szakál, veres bor, a székelyeknél: piros bor. "Megivutt reá három pohár piros ó bort." (Kriza J. gyüjteményében I. mese). Egyébiránt gyakran a veres, a pirossal ellentétben, nem igen tetsző szint jelent. A rózsát pirosnak mondják nem veresnek. Piros orcza más mint veres orcza; ez utóbbit rosz értelemben használják. Mennyiben némely testek megkülönböztető lényeges jegye, azokkal öszvetett szót alkot, mint: vereshagyma, veresrépa, veresfenyő, veresgyürű, veresbegy stb. Tréfásan jajveres, verés által okozott veres szín a bőrön. Szabtak neki nadrágot jajveres posztóból. A kártyajátékban veresnek nevezik azon lapokat, melyekre veres szív van festve: veresdisznó, vereskirály, veresfelső stb. V. ö. Piros.
Származására nézve l. VER, elvont gyök. | |
* | |
| l. VĚRĚSS | |
* | |
| (ver-és) fn. tt. verés-t, tb. ~ek, harm. szr. ~e. 1) Cselekvés, midőn valaki v. valami ver, azaz többször üt valakit, v. valamit, ez igének minden értelmében. Veréshez fogni. Verésben kifáradni; Öszvetéve: agybaverés, agyonverés, pénzverés, megverés, visszaverés; érverés, óraverés, stb. 2) Azon szenvedés, bünhödés, fájdalom, melyet a cselekvő verés okoz. Fél a veréstől. Sok verést kapott. V. ö. VER, (1). | |
* | |
| (vér-ěs) mn. tt. věrěs-t, v. ~et, tb. ~ek. 1) Vérrel festett, mocskolt, vegyitett. Véres kéz, tőr, kard. Véres tej, vizelet, geny. Véres száju magyar, átv. tős gyökeres, honát vérig védelmező, harczias magyar. 2) Vérontással járó. Véres áldozat. Véres harcz, verekedés. Véres tett. | |
* | |
| (vér-ěs) fn. tt. vérěs-t, tb. ~ěk. l. VÉRĚSHURKA. | |
* | |
| v. ~BÖGY, (věrěs-běgy v. ~bögy) ösz. fn. A billegények neméhez tartozó madárfaj, mely őszszel a kertekben és majorok körül szeret tartózkodni. Nyaka és begye veres, és szépen énekel. (Motacilla rubecula). | |
* | |
| l. VĚRĚSGALÓCZA. | |
* | |
| puszta Pozsony m.; helyr. ~búzahely-re, ~ěn, ~ről. | |
* | |
| (věrěs-csíkos) ösz. mn. Amit veres csíkok, azaz vonások tarkáznak. Verescsíkos kendő, virágszirom. V. ö. CSÍK; CSÍKOS. | |
* | |
| v. ~CSŐRÜ (věrěs-csőrű) ösz. mn. Madárfaj, melynek csőre (orra) veres. | |
* | |
| a csucsor nemü növény egyik fajának népies neve, mely máskép szintén népiesen: vízi ebszőlő, iszalag v. ihszalag, növénytani néven: keserédes csucsór. (Solanum Dulcamara). | |
* | |
| (věr-ěs-ěd-és) fn. tt. věrěsědés-t, tb. ~ěk, harm. szr. ~e. Szinváltozás, vagy szinalakulás, midőn bizonyos test elébbi szine veresre változik. | |
* | |
| (vér-ěs-ěd-és) fn. tt. vérěsědés-t, tb. ~ěk, harm. szr. ~e. Véressé levés, vérrel bemocskolódás. | |
* | |
| (věr-ěs-ěd-ik) k. m. věrěsěd-tem, ~tél, ~ětt. Veres szint vesz magára, veressé kezd változni; veresedik. Orra, orczája a sok bortól, megveresedett. A lenyugvó nap sugáraitól veresedik az ég. V. ö. PIROSODIK. | |
* | |
| (vér-ěs-ěd-ik) k. m. vérěsěd-tem, ~tél, ~ětt. Véressé leszen, vértől bemocskolódik, foltosodik. | |
* | |
| (ver-e-ség) fn. tt. vereség-ět, harm. szr. ~e. 1) Verés által okozott szenvedés, fájdalom. A nagy vereség miatt alig bír menni. Vereséget szenvedni. A szó is vereség a régi szolgának. (Km.). 2) Verés okozta jelek, foltok az állati testen. Kék vereség. | |
* | |
| falu Pest m. erdélyi faluk Doboka és A. Fehér m. puszta Békés m.; helyr. ~egyházá-ra, ~n, ~ról. | |
* | |
| (vér-ěs-ěl) áth. m. věrěsěl-t, htn. ~ni. Valamit veresnek tart, állít vagy azt mondja felőle, hogy tulságosan, kelletén túl veres; más kiejtéssel: věrěsěll. | |
* | |
| (věr-ěs-ěll-ik) k. m. věrěsěll ~ětt, htn. ~eni. Erősebb, élénkebb veres szinben tünik elé. Ha napnyugotkor veresellik az ég, azt tartják, hogy más nap szél lesz. Veresellik az orra, arcza. Némi módosúlattal: věrěslik. | |
* | |
| (věr-ěs-en) ih. Veres szinben vagy szinüen. | |
* | |
| (vér-ěs-en) ih. Vérrel festetten v. mocskoltan. | |
* | |
| (věr-ěs-es) mn. tt. věrěses-t, v. ~et, tb. ~ek. Veresnek látszó, kevessé veres, veres szinnel vegyült, veres szinhez közeledő. A kástélyos bor vereses szinű. | |
* | |
| v. ~FEJÉR (věrěses-fehér) ösz. mn. Világos veres, és fehér szinekből vegyített szinű. | |
* | |
| (věrěs-fejér) ösz. mn. Veres és fehér szín egy csoportban, egymás mellett. Veresfehér zászló. | |
* | |
| (věrěs-fehérzöld) ösz. mn. Veres, fehér és zöld szín egy csoportban, egymás mellett. Veresfehérzöld magyar nemzeti szín. | |
* | |
| v. ~FENYŰ, (věrěs-fenyő v. ~fenyű) ösz. fn. Diószegi-Fazekas szerént fenyőfaj, melynek levelei bokrosak, őszszel lehullanak; tobozai tojáshosszudadok; pikkelyei kihajlott rongyos szélűk, murvácskái hegedűdelek; gesztje (belfája) verhenyő, honnan a neve (Pinus larix. Az Erdészeti Műszótár szerént: larix europaea. Lerche.). | |
* | |
| (věrěs-festő) ösz. fn. Festő, ki bizonyos kelméket, különösen bőröket veresszinre fest. | |
* | |
| (věrěs-fogoly) ösz. fn. Tulajdonkép a fajdok neméhez tartozó erdei havasi madár, melynek veres feje van, s többi tollai hamuszinűek. (Tetrao rufus.) | |
* | |
| (věrěs-foltos) ösz. mn. Veresszinű foltokkal pettyegetett, tarkázott. | |
* | |
| (vérěs-fű) l. VÉRONTÓFŰ. | |
* | |
| (věrěs-fűz) ösz. fn. A fűzek neméhez tartozó faj népies neve; levelei körkörösek, kihegyzettek, kopaszok; nyelei fölül bibircsósak; barkái a leveleknél későbben nőnek; magzatjai láncsásak, kopaszak; himjei négytől hétig; növénytani néven: babérfűz. (Salix pentandra). | |
* | |
| (věrěs-galócza) ösz. fn. Galóczafaj, melynek kalapja domború; bőre fehér pikkelyes; lemezei előbb rózsaszinűk, azután megbarnulnak. Tenyészik gyepeken, s megehető; máskép köznépi nyelven: věrěsbélű gomba. (Agaricus campestris.) | |
* | |
| v. ~GYŰRŰ, (věrěs-gyűrű) ösz. fn. A somfák neméhez tartozó cserjefaj népies neve; virágai az ághegyeken lapos bogernyőkben fehérek; levelei tojáskerekek, alulfölül zöldek; ágai egyenesek, veresek, gyümölcse fekete; növénytani néven: veresgyürűsomfa. (Cornus sangninea.) | |
* | |
| (věrěs-gyürű-bogyó) ösz. fn. Bogyó, mely a veresgyürüféle cserjén terem. | |
* | |
| puszta Bihar m. helyr. ~gyűrűs-re, ~ön, -~ről. | |
* | |
| (verěs-gyürü-som-fa) l. VĚRĚSGYÜRŰ. | |
* | |
| (věrěs-hagyma v. ~hajma) ösz. fn. Növényfaj a leveletlen tőkocsányu hajmák neméből, melynek himszálai háromhegyük, ernyője golyóbisforma; tőkocsánya a leveleknél magasabb, bördős, a töve felé hasas; levelei hengeresek, bőrdősek, gumója veres haju. Fajtái sokfélék. (Allium cepa.) Mint több ételhez használt fűszer, közismeretű termény. Esküszik, szabódik, mint a vereshajma. (Km.) l. HAJMA. | |
* | |
| (věrěs-hajma-lé) ösz. fn. Vereshajmával, kivált piritottal készitett lé. Gulyásos hús, vereshajmalével. | |
* | |
| (věrěs-hajma-mag) ösz. fn. A vereshajma golyóbisforma bugájában termő magok. | |
* | |
| (věrěs-hajma-mártás) ösz. fn. Mártásféle mellékétel, melyet vereshajmával s rendesen eczettel készítenek. | |
* | |
| (věrěs-hajma-nedv) ösz. fn. A kinyomott vereshajmának nedve, nyirka. | |
* | |
| (věrěs-hajma-szag) ösz. fn. A vereshajmának sajátságos éles szaga, mely az inyekre, orr és szemidegekre csipősen hat. | |
* | |
| (věrěs-hajú) ösz. mn. Kinek haja veres szinű, vagy hirtelen szőke. | |
* | |
| puszta Gömör m.; helyr. ~haraszt-ra, ~on, ~ról. | |
* | |
| (vérěs-hurka) ösz. fn. Hurka, melynek tölteléke főleg kifőzött vagy is abárlott disznóvérből áll. Véreshurkát tormával, enni. | |
* | |
| puszta Bereg m.: helyr. Věrěshěgy-re, ~ěn, ~ről. | |
* | |
| (věr-ěs-ít) áth. m. věrěsit-ett, par. ~s, htn. ni. v. eni. Veressé tesz, veresre fest; okozza, hogy valami veres legyen. Börzsönynyel veresíteni. Arczát, orrát megveresitette a bor. | |
* | |
| (vér-ěs-it) áth. m. vérěsít-ett, par. ~s. htn. ~ni, v. eni. Véressé tesz, vérrel bemocskol valamit. | |
* | |
| (věr-ěs-ít-és) fn. tt. věrěsités-t, tb. ~ěk, harm. szr. ~e. Cselekvés, vagy hatás, mely által veréssé tétetik valami. | |
* | |
| (vér-ěs-it és) fn. tt. vérěsités-t, tb. ~ěk, harm. szr. ~e. Cselekvés, mely által véressé, vérfoltossá tétetik valami. | |
* | |
| (veres-kacsa v. ~kácsa) ösz. fn. Vereses kácsafaj. (Karminente). | |
* | |
| (věrěs-káposzta) ösz. fn. Fejes káposztafaj, melynek levelei veresek. Azt tartják róla, hogy több zsiradékot kiván mint a fehérkáposzta. | |
* | |
| puszta Gömör m.; helyr. Věrěskő-re, ~n, ~ről. | |
* | |
| (vér-eskü) ösz. fn. Vérnek a kezekből (ujjakból, karokból) kibocsátásával pecsételt eskü a régieknél. "Akkoron áldozni, véresküre mentek Buda, Etel és a többi tanácsrendek." Arany J. (Buda halála). | |
* | |
| (věr-es-el-ik) l. VĚRĚSĚLLIK. | |
* | |
| faluk Marmaros, Szatmár, Szabolcs m. erdélyi faluk Aranyos, Brassó, Szeben székben; helyr. Věrěsmart-ra, ~on, ~ról. | |
* | |
| (věrěs-nadrág) ösz. fn. 1) Tulajd. ért. veres kelméből, posztóból varrt nadrág. Örül neki, mint czigány a veresnadrágnak. Km. 2) Átv. növényfaj népies neve a verescsukkok neméből; füzére hengeres buga, és veres; polyvái tekenősek, durva prémesek, puhák; növénytani néven: veresnadrág polyvacsukk. (Phalaris phleoides). | |
* | |
| (veresnadrág-polyva-csukk) l. VĚRĚSNADRÁG, 2) | |
* | |
| (věrěs-orru) ösz. mn. 1) Kines orra veres, vezes szinű. Veresorru korhely, serivó. 2) l. VĚRĚSCSŐRŰ. | |
* | |
| erdélyi bányafalu A. Fehér m. helyr. ~patak-ra, ~on, ~ról. | |
* | |
| (věrés-pénz) ösz. fn. l. RÉZPÉNZ. | |
* | |
| (věrěs-pézsma) ösz. fn. Népies neve a veres virágu pézsmacsüküllőnek. l. PÉZSMACSÜKÜLLŐ. | |
* | |
| puszta Baranya m. helyr. ~pusztá-ra, ~n, ~ról. | |
* | |
| (věrěs-redv) ösz. fn. Veres szinű redv a fában, mint fabetegség. | |
* | |
| (věrěs-réz) ösz. fn. l. RÉZ alatt. | |
* | |
| (věrěs-rézmíves) ösz. fn. Mesterember, ki veres rézből készít míveket, különböztetésül a sárgarézmívestől. | |
* | |
| falu Nógrád m, helyr. Věrěss-re, ~ěn, ~ről. | |
* | |
| (věrěs-sárga) ösz. mn. Veresbe átmenő, veressel vegyes sárga, vagy veres és sárga szinek külön váltogatva; p. veressárga csíkok, pettyek valamely kelmén. | |
* | |
| (věr-ěs-ség) fn. tt. věrěsség-ět, harm. szr. ~e. Veres szin, mint valamely testnek tulajdonsága. Réznek, pipacsnak, vérnek veressége. V. ö. VĚRĚS. | |
* | |
| (vér-ěs-ség fn. tt. vérěség-ět, harm. szr. ~e. Véres állapot vagy minőség. | |
* | |
| (veres-selyem) ösz. fn. Baranyában am. verespamut. | |
* | |
| (věrěs-szakálú) ösz. mn. Kinek szakálszőre veres szinű. | |
* | |
| (věrěs-szilva) ösz. fn. Korábban érő, hosszukás szilvafaj, melynek héja vereses. Nagyobbik fajtája: lószeműszilva. | |
* | |
| (věrěs-szín) ösz. fn. és mn. 1) A többféle árnyalatu veres színek egyike. 2) l. VĚRĚSSZÍNŰ. | |
* | |
| (věrěs-szinű) ösz. mn. A minek színe veres. | |
* | |
| (věrěs-taraju) ösz. mn. Minek tarajhúsa veres. V. ö. TARAJ. | |
* | |
| erdélyi hegyszorosbeli torony Boicza falu alsó végén, mely régente veresre volt festve s az ottani katonai határőri parancsnok lakott benne. Magát a hegyszorost is így hívják (a rómaiak: korában Porta trajana); helyr. Věrěstorony-ba, ~ban, ~ból. | |
* | |
| galóczafaj, melynek kalapja lapos, lánczos, szélü; tönkje kurta, veres; tenyészik erdei kaszálókban; megehető. (Agaricus Russula.) | |
* | |
| (vér-ěs-űl) önh. m. vérěsűlt. Ritka használatu szó, e helyett: vérěsědik; l. ezt. | |
* | |
| l. VÉRÁLLATÓFŰ, 3). | |
* | |
| l. VĚRĚSPÉZSMA. | |
* | |
| (ver-et) önh. m. veret-tem, ~tél, ~ett. Túl a Dunán, különösen Göcsejben és Kemenesalon, am. az általánosabb vedlik, vagyis héját, szűrét, tollait elhányja; máskép szintén tájdivatosan: verdik.
Ezen veret igében a különben áthatókat képző t az önható igeképző d helyett áll, minél fogva szabályszerüleg vered volna, honnan a középige verdik (= veredik) is. Hasonló betüváltozással képződtek a viszket, reszket, ezek helyett: viszked, reszked. Hangra nézve egyezik vele némely értelemben, a latin verno, pl. angvis vernat (a kigyó bőrét hányja). | |
* | |
| (ver-et) mivelt. m. veret-tem, ~tél, ~ětt. par. veress. 1) Valakinek megparancsolja, meghagyja, hogy verjen valakit, v. valamit. Hajdukkal veretni az elitélt rabokat. 2) A verést bizonyos eszközzel viteti véghez. Vesszővel kiveretni a ruhából a port. Ha nem takarodol, bottal veretlek ki. V. ö. VER. | |
* | |
| (ver-et) fn. tt. veret,-ět, harm. szr. ~e. Végrehajtott verés. Leginkább a fémpénzről mondjuk pl. 1872-ik évbeli veretű pénz. | |
* | |
| falu Bereg m.; helyr. Veretecső-re, ~n, ~ről. | |
* | |
| l. VERÍTÉK. | |
* | |
| (ver-et-és) fn. tt. veretés-t, tb. ~ěk, harm. szr. ~e. 1) Vedlés, verdés. 2) Miveltetés, midőn valaki más által viteti véghez a verést. | |
* | |
| (ver-etlen) nm. tt. veretlen-t, tb. ~ěk. Akit vagy amit nem vertek, meg nem vertek, verés nélkül hagytak; ellentéte,: vert. V. ö. Vert viszen veretlent, agyafeje töretlent. (Népmesei közmondat.) Igehatározóként am. veretlenül. | |
* | |
| (vér-etlen) mn. tt. věretlen-t, tb. ~ěk. A minek tulajdonképi vére nincsen, vagy aránylag igen kevés vérü. A rovarok véretlen állatok. Továbbá a mi vérontás nélkül történik. Véretlen áldozat az új testamentomban. | |
* | |
| (ver-etlen-ül) ih. Meg nem verve; veréstől menekedve. | |
* | |
| (vére-vesztětt) ösz. mn. Mondjuk emberről, vagy más állatról, midőn sok vére elfolyt. | |
* | |
| (vér-fagylaló) ösz. mn. Átv. ért. iszonyatos, rémitő, borzasztó, mi a vért mintegy meredté teszi a szemlélőben vagy hallgatóban. | |
* | |
| fn tt. verfely-t, tb. ~ěk. Régiesen am. koczka. Molnár A.-nél verfölye. Nem más mint a német Würfel. | |
* | |
| (vér-fenyő) ösz. fn. l. VĚRĚSFENYŐ. | |
* | |
| (vér-fěrtelěm) ösz. fn. Törvénytelen nemi közösülés oly személyek között, kik vératyafiságban vannak egymással. E bünnek foka annál nagyobb, minél közelebbi a vérség. | |
* | |
| (vér-fěrtőzés) ösz. fn. Vérfertelem elkövetése, különösen a csábító, vagy erőszakoló fél részéről. l. VÉRFĚRTELEM. | |
* | |
| (vér-fertőzési) ösz. mn. Vérfertőzést illető, ahhoz tartozó, azzal járó. Vérfertőzési paráznaság, bűn. | |
* | |
| (vér-fěrtőzet) ösz. fn. Végrehajtott vérfertőzés, mint egyházilag és polgárilag kárhoztatott undok bűn. | |
* | |
| (vér-fěrtőző) ösz. fn. Személy, ki vérrokonával törvénytelenül nemileg közösül. Mennyiben bizonyos fokon levő rokonok egyházi és polgári törvény szerint házasságra léphetnek, az ilyek nem vérfertőzők. | |
* | |
| (vér-fěrtőztetés) ösz. fn. A szokás egy értelemben használja a vérfertőzés szóval; valamint a szokás némely más hasonló esetekben sem tesz különbséget, pl. szellőzés és szellőztetés, kettőzés és kettőztetěs között. | |
* | |
| (vér-fěrtőztető) ösz. mn. l. VÉRFĚRTŐZŐ. | |
* | |
| (vér-folyás) ösz. fn. Általán, a vérnek folytonos, vagy gyakori ömlése akár a természetes nyilásokon, akár bizonyos sérv, kór által megnyilt testrészen. Orrnak, méhanyának vérfolyása. Vérfolyásban szenvedő nő. A Müncheni codexben vérfolyat (fluxus sanguinis): "Vali néminémü némberi vérfolyatban." (Lukács VIII.) | |
* | |
| (vér-folyási) ösz. mn. Vérfolyást illető, attól származó, arra vonatkozó. Vérfolyási bajok, fájdalmak. | |
* | |
| (vér-folyásos) ösz. mn. Vérfolyásban szenvedő. Az evangyéliumi vérfolyásos aszszony. | |
* | |
| l. VÉRFOLYÁS. | |
* | |
| (vér-forgás) ösz. fn. A vérnek folytonos mozgása, keringése az állati erekben. | |
* | |
| (vér-fő) ösz. fn. Növénynem a négyhímesek seregéből és egyanyások rendéből; csészéje két levelü a magzat alatt; bokrétája kerékforma, négy hasábu a magzat fölött. (Sanguisorba.) Faja Diószegi-Fazekasnál: orvosi vérfő, melynek füzérkéje tömött, tojásdad, setétvörös, levelei szárnyaltak; füzérkéje felülről kezd nyilni. (Sanguisorba officinalis.) A köznép ezt vérfűnek nevezi. Molnár Albert szótárában is vérfű. | |
* | |
| l. VERFELY. | |
* | |
| (vér-förtelěm) Ösz. fn. l. VÉRFĚRTELĚM. | |
* | |
| (vér-fürdő) ösz. fn. Tulajd. ért. oly fürdőt jelentene, mely emberi vagy más állati vérből készült. Átv. nagy bőségben kiontott, s mintegy patakzó vér; igen véres harcz. | |
* | |
| (vér-fürt) ösz. fn. Növénynem a tízhímesek seregéből és tízanyások rendéből; csészéje nincs; bokrétája öt szirmu, csészeforma, állandó; bogyója gömbölyű, kevéssé lelapított, tiz rekeszű, tiz magvú; sötétveres. (Phytolacca.) Ide tartozik a berzsenvérfürt, népiesen: festőszőló, alkermes, berzsen. (Ph. decandra). | |
* | |
| (vér-geny) ösz. fn. Romlott vérből álló geny. V. ö. GENY. | |
* | |
| (ver-gép) ösz. fn. Sajtónemű gép, melylyel fémanyagokból vagy anyagokra valamit sajtólnak, pl. a pénzverdékben. | |
* | |
| (ver-e-g-ő-öd-és) fn. tt. vergődés-t, tb. ~ek, harm. szr. ~e. Több irányban müködő erőszakos mozgás, midőn az ember vagy más állat vergődik. V. ö. VERGŐDIK. | |
* | |
| (ver-ěg-ő-öd-ik) belsz. m. vergőd-tem, ~tél, ~ött. Mondjuk emberről vagy más állatról, midőn szabad mozgása akadályozva levén ideoda hánykolódik, tolakodik, majd ide majd oda ütődik, s mintegy veri magát, hogy tovább hasson. Nagy néptömegen által vergődni. Kivergődni a vízből, hinárból, a sürü bozótból, a nagy sárból. Vergődik a lépen akadt madár, a hálóba szorult hal, midőn menekedni vágyván ideoda csapong. Hajóval vergődni. (Kenessey A.). Máskép tájdivatosan: verdődik, verhődik, verhűdik. (Molnár A., Szabó D.) Átv. ért. erkölcsi akadályokon áttörni iparkodik. Kivergődni a bajból, szövevényes ügyből, veszélyből.
Gyöke a sokszoros ütést jelentő ver. V. ö. VEREKĚDIK. | |
* | |
| fn. tt. vergyět. Keritésfelé eszköz. Gárgya szóval egyezőnek látszik. | |
* | |
| puszta Bihar m. helyr. Vergyé-re, ~n, ~ről. | |
* | |
| (vér-gyökér) ösz. fn. 1) l. PÁSZTORTARSÓKA. 2) Átv. azon ősapa, kitől bizonyos nemzetséghez tartozó ivadékok származtak, helyesebben: vértörzs. | |
* | |
| (vér-hajtó) ösz. mn. A mi bizonyos vérfolyási bajokban, pl. aranyérben, a megakadt vért folyásra inditja. Vérhajtó szerek. | |
* | |
| (vér-hályog) ösz. fn. Hályog, mely a vérnek a fej- és szemedényekben öszvetolulásából szokott támadni. (Amaurosis sanguinea.) | |
* | |
| (vér-hányás) ösz. fn. Hányás, vagyis okádás, mely vérömléssel jár. | |
* | |
| (vér-has) ösz. fn. Hasmenés neme, midőn a természetes bélsár kinos fájdalmak között vérrel vegyitve ürül ki. | |
* | |
| (vér-hasas) ösz. mn. A ki vérhasban szenved. V. ö. VÉRHAS. | |
* | |
| (vér-has-folyás) l. VÉRHAS. | |
* | |
| (vér-hatalom) ösz. fn. Hatalom, melynél fogva bizonyos felsőségi személynek, vagy törvényhatóságnak joga van valakinek élete és halála fölött itélni. | |
* | |
| (vér-hatóság) ösz. fn. Vérhatalommal biró hatóság, vagy törvényszék. V. ö. VÉRHATALOM. | |
* | |
| (věr-h-ěny) fn. Élénk vereses szin, mely bizonyos testeket akár állandóan, akár ideiglen fest. Verheny az arczbőrön, az égen. Máskiejtéssel: vörhöny. Hasonló hozzá a derültet, fehéreset jelentő derheny. | |
* | |
| (věr-h-ěnty-eg) fn. l. VĚRHĚNY. | |
* | |
| (věr-h-ěny-eg-ěs) mn. tt. věrhěnyegěs-t v. ~et, tb. ~ek. Vereses szinnel festett, vagy tarkított, pettyegetett. Verhenyeges mint a fürmony. (Km.). Verhenyeges ég. A kutya nem nyúl, ha mindjárt verhenyeges szine van is. (Km.). Más kiejtéssel: vörhönyegěs. L. VĚRHENYŐ. | |
* | |
| (věr-h-eny-ő) mn. tt. ~t, tb. ~k, más kiejtéssel: vörhenyő. Vereses szinű, verhenyeges. Képeztetésre hasonló hozzá: derhenyő, azaz, derülő, tiszta egű. "Estve levén úgy mondotok, derhenyő leszen, mert verhenyő a menny. (Münch. cod. Máté. XVI. f.) Hasonló hozzá porhanyó is. Mindezek törzsei tulajdonkép elavult igéknek látszanak: verheny derhen, porhan, melyekből lettek verhenő, derhenő, porhanó részesülők; lágyítva: porhanyó, verhenyő stb. | |
* | |
| (věr-h-eny-ő-ös) mn. tt. vérhenyős-t v. ~et, tb. ~ek. Verhenyeges, vereses. | |
* | |
| falu Szala m.; helyr. Verhoviczá-ra, ~n, ~ról. | |
* | |
| falu Szala m.; helyr. Verhovlyán-ba, ~ban, ~ból. | |
* | |
| l. VERGŐDIK. | |
* | |
| (vér-hugyás) ösz. fn. A vizelő edények, illetőleg húgyhólyag kóros állapota, midőn a vizelettel vér megyen el. | |
* | |
| ösz. fn. Általán, vérzés, midőn a testből akár természetes, akár sértett nyilásokon vér szakadoz, ömledezik. "Ki mivel hogy mi nekünk az elmult hadainkban, úgy mint vitéz ember, vére hullásával szolgált, méltónak itéljük azért őtet az mi kegyelmességünkre." (Báthori István király 1582-ben. Magyar történelmi tár. VIII. K. 227 1.) | |
* | |
| (vér-hulló-fű) ösz. fn. Gódircz nemü növényfaj népies neve; máskép szintén népies néven: nagyfecskefű, gódircz, czihadónia; növénytani néven: czinadónia-gódircz. (Chelidonium majus.) | |
* | |
| (ver-h-üd-és) l. VERGŐDÉS. | |
* | |
| (ver-h-üd-ik) k. m. verhüd-tem, ~tél, ~ött, l. VERGŐDIK. | |
* | |
| (vér-h-üd-ik) k. m. vérhüd-tem, ~tél, ~ött. Bizonyos nyavalyában, mely sok kergetésből támad, mondják a juhról, disznóról, mely nyavalyát a fülök hegyén véreresztéssel orvosolnak. (Tájszótár). Képeztetésre hasonlók hozzá: szélhüdik, vajudik, hamuhodik. | |
* | |
| (vér-in-pók) ösz. fn. Vérből v. vér által támadt inpók. V. ö. INPÓK. | |
* | |
| (ver-int) áth. m. verin-ětt, par. s, htn. ~ni v. ~eni. Gyöngéden, kimélve, alig illetve ver. Kicsinző jelentésü, mint: tapint, csapint, dobint, legyint, emelint. | |
* | |
| (ver-int-és) fn. tt. verintés-t, tb. ~ěk, harm. szr. ~e. Kimélve, alig illetve történő verés. | |
* | |
| (ver-ít-ék) fn. tt. veríték-ět, harm. szr. ~e. Az erősebben fölhevült állati test bőrén átszivárgó nedv, pára, izzadság, mely a bőr felszinén kisebb nagyobb cseppekké alakul. Sürű, meleg, nagy cseppű veriték. Homlokáról csepeg a veríték. Hideg által visszahajtott veríték. Letörölni a verítéket. Csak úgy szakad, foly róla a veríték. Kiütött rajta a halál verítéke. Átv. erős, nehéz, fáradságos munka, mely a testet izzasztja. Véres verítékkel keresi kenyerét. Továbbá ily munkával szerzett vagyon. Verítékét méltatlan örökösök birják. Másképen: verejték. "Az ilyetén nagy és czimeres épületekre sok ezer szegénynek véres verejtéke vagyon tapasztva." (B. Orczy Lőrincz 1784. Okt. 14-én Abaúj megye gyülésén.) Molnár Á.-nál: verőték. Szabó D.-nál: veréték is. A Müncheni codexben: verő. "És lett ő vereje, miként vérnek cseppenete." (Et factus est sudor eius, sicut gutta sanguinis. Münch. cod. Ján. XXII. fej.) A régi magyar Passióban szintén: "És lön űneki vereje, miként földön elfolyó vérszemek." (Toldy F. kiadása. 39 1.) Pesti Gábornál: verüek (verijek ?), Erdősinél verijtik (verijtik). A Nádorcodexben: "A kenyves (könyves v. könnyes) vérnek veréje." (172 1.) E szónak törzse a föntebbiek szerént verő, mely különösen a barkóknál jelent melegen sütő napot, honnan a közdivatú verőféhy, égető napsugár. l. VERŐ, (1). E törzsből képződött verőít v. verőt, máskép régiesen: verőjt, v. veréjt, verejt, verét, ujabbkori képeztetéssel verít ige, s innen verőték, veröjték, verejték, veréték, veríték, mint a fenyit, hasít törzsökből fenyíték, hasíték. | |
* | |
| (veríték-csepp v. ~csěppenet) ösz. fn. Cseppekbe öszvefutott izzadság a bőr fölszinén. Homlokáról verítékcseppek hullanak. | |
* | |
| (veríték-ěs) mn. tt. verítékěs-t, v. et, tb. ~ek. Verítéket izzadó, verítékkel lepett. Verítékes test. | |
* | |
| (ver-ít-ék-ěz-és) fn. tt. verítékezés-t, tb. ~ěk, harm. szr. ~e. Hőség által okozott izzadás, verítékszakadás. | |
* | |
| (ver-ít-ékěz-ik) k. m. verítékěz-tem, ~tél, ~ětt, par. ~zél. Bőrén verítékcseppek ütnek ki; izzadoz. Erős munkától, hőségtől, félelemből verítékezni. | |
* | |
| (vér-itélet) ösz. fn. Vérbiróság hozta itélet. | |
* | |
| (ver-ít-ěz-ik) régiesen pl. a Nádor-codexben és a székelyeknél ma is am. verítékezik. l. VERÍTÉKĚZIK. | |
* | |
| (vér-izzadság) ösz. fn. Vércseppekkel vegyes verítékezés. | |
* | |
| (vér-jaszpis) ösz. fn. Vérszinü jaszpis; V. ö. JASZPIS. | |
* | |
| (vér-kelés) ösz. fn. Kelés, melyben véres geny foglaltatik. | |
* | |
| (vér-kěrěsztség) ösz. fn. A vizkeresztséggel egy érvényű vértanuság, midőn valakinek eltökélett szándéka van Krisztus hitét vallani, s mielőtt a vizkeresztséget fölvehette volna, mint vértanu hal meg. Ilyenek voltak sokan az első keresztény századokban a megtérni akaró pogányok között. | |
* | |
| (vér-keringés) ösz. fn. l. VÉRFORGÁS. | |
* | |
| puszta Somogy m.; helyr. Verknyá-ra, ~n, ~ról. | |
* | |
| (vér-kór v. ~kór-ság) ösz. fn. l. VÉRFOLYÁS; ARANYÉR. A Debreczeni legendáskönyvben ,vérkórság' am. méhvérfolyás. "Megszabadult anyja a vérkórságból." (27. 1.) | |
* | |
| (vér-kormány) ösz. fn. Kegyetlen, zsarnoki kormány, mely halálos rettegetésekkel akarja hatalmát megszilárditani. Forradalmi vérkormány. | |
* | |
| (vér-korona) ösz. fn. Erkölcsi jutalom, mennyei dicsőség, melyet valaki nyer, midőn valamely szent ügyért, illetőleg a keresztény vallásért kint, halált, vértanuságot szenved. | |
* | |
| (vér-kórság) l. VÉRKÓR. | |
* | |
| (vér-kórságos) ösz. mn. Vérkórságban szenvedő. | |
* | |
| (vér-kő) ösz. fn. Vérszinü vaskő, néha barnás, vagy sárga, de dörzsölés, csiszolás által vörös szint ölt. (Haematites.) | |
* | |
| (vér-köldök-sérv) ösz. fn A köldöksérvek egyik neme. (Haemotomphale.) | |
* | |
| (vér-köpés) ösz. fn. Nyavalya, midőn a köhögő vagy hurutozó vért köp ki tüdejéből, melléből. (Haemophtisis.) | |
* | |
| (vér-kör) ösz. fn. Vérkeringés, vérforgás. | |
* | |
| (vér-lázasztó v. ~lázító) ösz. mn. Rémületes, iszonytató, mi a vért lázadásba hozza. Vérlázitó események. | |
* | |
| (vér-liliom) ösz. fn. Liliomfaj, melynek szirmai lángszinüek; máskép: tűzes liliom, (Lilium bulbiferum.) | |
* | |
| (vér-lobogó) ösz. fn. Vérszinü kelméből készített lobogó. Átv. veres, vagy vérrel festett lobogó, mely alatt az illetők élethalálra küzdeni készek. | |
* | |
| (vér-lúg) ösz. fn. Növénylúgsóból és vérből készített lúg. | |
* | |
| (vér-medencze) ösz. fn. Medencze, melybe érvágáskor a vért folyatják. | |
* | |
| (ver-ěm-ěl) áth. m. verměl-t. 1) Mondjuk szölőmívesekről, midőn az ültetvényszőlőt bizonyos mélységig ásott verembe ültetik; néhutt: homlít. 2) Valamit verembe rak, tölt, takar. Vermelni a gabonát. 3) Bevermelni az ételt, a székelyeknél am. mohón befaldosni. "S mind egy utósó falásig bévermelte," t. i. a puiszkát. (Kriza Jánosnál. Háromszéki népmesék. I.) | |
* | |
| (ver-ěm-ěl-és) fn. tt. vermělés-t, tb. ~ěk, harm. szr. ~e. 1) Szőlőmívesi munka, midőn az ültetvényeket vermelik. 2) Verembe töltése, rakása valaminek. 3) Faldozás. V. ö. VERMĚL. | |
* | |
| (vér-menyekző) ösz fn. Igy nevezik a történetirók IX-dik Károly franczia király menyekzőjét, melynek éjszakáján Párisban a hugonottákat megöldösték; máskép: Bertalan éjszakája. | |
* | |
| (vér-mérleg) ösz. fn. Sebészek mérlege, melylyel érvágáskor a kieresztett vért megmérik. | |
* | |
| (vér-mér-sék v. ~mérséklet) l. VÉRALKAT. | |
* | |
| (ver-ěm-ěs) mn. tt. verměs-t, v. ~et, tb. ~ek. A hol egy, vagy több verem van ásva. Vermes telek. Búzavermes kertek alja. Továbbá, a mit veremben tartanak, vagy abból vettek ki. Vermes gabona. Több család neve. | |
* | |
| falu Krassó, puszta Heves m. erdélyi falu Besztercze vidékében; helyr. Vermés-re, ~én, ~ről. | |
* | |
| fn. tt. vermés-t, tb ~ék, harm. szr. ~e. igy nevezik Szeged tájékán azon helyet, hol a halak ivás, vagyis ikráik lerakása végett öszvegyülnek, továbbá, hol más állatok is, kivált madarak, nyugvás, tollászkodás végett tanyáznak; Bérczy K. szerént, hol a szárnyas vad csoportosan költ.
Véleményünk szerint a vermés nem egyéb mint més képzővel am. verés azaz verdés (képeztetésre hasonló a látomás, tudomás, állomás szókhoz); a midőn pl. az ívó halak is mintegy verdenek, midőn ikráikat lerakják; V. ö. VERDIK. Itt a cselekvést jelentő szó jelenti a helyet, hol a cselekvés történik, mint állomás jelent álló helyet is. | |
* | |
| (vér-ěm-ěs) mn. tt. vérměs-t, v. ~et, tb. ~ek. 1) Am. véres, pl. Szabó Dávidnál: vérmes étek, vérmes a szeme, a vér elfutotta. 2) Aránylag sok vérü, telivér, piros pozsgás. Vérmes ember. Vérmes véralkat. 3) Átv. mondják földről is, mely televényes, sikeres, melyben sok a termékeny nedv. Képes kifejezéssel: vérmes remény, midőn valaki teljesen hiszi hogy vágya teljesedni fog, vagy oly dolgokat remél, melyek csak az ő heves képzelete szerint teljesedhetők.
Törzse vérm v. vérěm önállólag nincs divatban. | |
* | |
| (vér-ěm-ěs-ěd-és) fn. tt. vérměsědés, tb. ~ěk, harm. szr. ~e. A vérnek túlságos szaporodása. | |
* | |
| (vér-ěm-ěs-ěd-ik) k. m. vérměsěd-tem, ~tél, ~ětt. Vérmessé, telivérüvé leszen; vére szaporodik, pozsgásodik. | |
* | |
| (vér-m-ěs-ít) áth. m. vérmesít-ětt, htn. ~ni v. ~eni, par. ~s. Vérmessé teszen. V. ö. VÉRMĚS. | |
* | |
| (vér-ěm-ěs-ség) fn. tt. vérměsség-et, harm. szr. ~e. Vérbőség, telivérüség, piros pozsgásság. Átv. a földnek vérmes, sikeres állapota, v. tulajdonsága. | |
* | |
| (vér-mezőx) ösz. fn. Általán, mező, térség, hol vért ontanak, p. harczmező. Különösen oly hely, hol a halálra itélteket kivégezni szokták. | |
* | |
| (vér-mogyoró) ösz. fn. Mogyorófaj, melynek maghúsa vagy legalább maghéja vereses. | |
* | |
| falu Gömör m.; helyr. Vernárd-ra, ~on, ~ról. | |
* | |
| (vér-nász) ösz. fn. 1) Nász, vagyis menyekző, mely erőszakos vérontással történik. 2) Menyekző, melyben két vérrokon kel öszve, kivált ha e vérrokonság nincs tudva előttök, mint a Vörösmarty "Vérnász" czimű színmüvében. | |
* | |
| l. VIRNYÁKOL v. VIRNYIKOL. | |
* | |
| l. VĚRHENYEG. | |
* | |
| (věr-ny-eg-ěs) mn. l. VERHENYEGĚS. | |
* | |
| (verny-og) önh. m. vernyog-tam, ~tál, ~ott. Vernyog a macska midőn különösen ellenségére visít. (Tájszótár.) V. ö. VERNYÁKOL v. VIRNYÁKOL. | |
* | |
| (vér-okádás) ösz. fn. l. VÉRHÁNYÁS. | |
* | |
| l. VERONIKA (1). | |
* | |
| női keresztnév, a görög phereniké szótól, mely am. győzelemhozó, győzelmes. | |
* | |
| l. SZIGORÁLL. | |
* | |
| (vér-ontás) ösz. fn. Erőszakoskodás, verekedés, harcz, gyilkolás stb., melyben az emberek egymás vérét ontják. Mohács, Mohács, régi vérontás ! (Régi ponyvaének.) | |
* | |
| (vér-ontó-fű) ösz. fn. A háromanyás linkák neméhez tartozó növényfaj népies neve; máskép szintén népiesen: véresfű, kevélyfű, növénytani néven: bogyós linka. (Hypericum androsaemum.) | |
* | |
| fn. tt. verőt, harm. szr. verője v. vereje. 1) A régieknél, sőt a barkóknál Gömörben ma is jelent forrón égető, mintegy pergelő napot, honnan a közönségesebb verőfény, égető, perzselő, tüzes sugarú napfény. 2) Szintén a régieknél am. veríték. l. VERÍTÉK.
Mint alapjelentéséből kitünik, gyöke azon pěr gyökkel egyezik, melyből pergel, perzsel, pergyó stb. származtak. V. ö. PĚR, gyök; és PERGYÓ, fn. | |
* | |
| (ver-ő) mn. és fn. tt. verőt. 1) Aki ver. 2) Ami verve szokott működni. Verő óra, verő ér. 3) A mivel verni szoktak, s ekkor öszvetéve irjuk. Verőfa, verősúlyok, verőkos, verőszerszám; megfordítva mint főnév: csigaverő, dióverő, dobverő, kutyaverő, pénzverő, tyúkverő v. kakasverö (mulatság neme); harang verője = ütője (Szabó D.). Kötélverő, ki köteleket csinál. Szakálverő = borotvás. 4) Am. pőröly (a Nádor-codexben, Molnár Albertnél, Szabó Dávidnál), mely hihetőleg szintén ,verő' szóból módosult.
| |
* | |
| (ver-ő-cze) kics. fn. tt., verőczét. Rácsos ajtó, vagy félajtó, a falusi konyhák küszöbén. Igy hivják néhutt az utczai, vagy kerti kapu mellett levő ajtócskát is.
...."Ámbár Lámiám .............................. Rómába zárt el De lelkem szüntelen mezőre vonsz, S áttörni vágy az ellenző verőczén." Kazinczy F. (Horácz a majorosához.) Máskép, illetőleg kicsinzőleg: verőczke v. veréczke. Alakra hasonlók hozzá: bökőcze, csepőcze, gyerkőcze, galócza stb. Gyöke azon fěr, és pěr gyökök változata, melyekből fereg, fergetyü, pereg, pereszlén mint könnyü forgásra vonatkozó szók származtak; t. i. a verőcze könnyen pergő fergő ajtócska. | |
* | |
| fn. tt. verőczét. Mezőváros és vármegye neve Slavoniában; falu Nógrád m.; helyragokkal, mint város és falu: Verőczé-re, ~n, ~ről, mint vármegye: ~be, ~ben, ~ből. | |
* | |
| (verőcze-ér) ösz. fn. Három visszértörzsnek ú. m. a lép-, nagy gyomor- és bélfodorvisszérnek a máj alatt egyetlen visszérré egyesülését nevezik verőczérnek. (Vena pontae.) V. ö. VÉREDÉNY. | |
* | |
| (ver-ő-öd-ék) l. VERÍTÉK. | |
* | |
| (ver-őd-és) fn. tt. verődés-t, tb. ~ěk, harm. szr. ~e. Szenvedő állapot, midőn valamely test más testhez verődik. V. ö. VERŐDIK. | |
* | |
| (ver-őd-ik) belsz. m. verőd-tem, ~tél, ~ött. Belső vagy legalább valamely nem tapasztalt, meg nem nevezett okból veréseket, ide-oda lökdöséseket, tolongásokat stb. szenved. Fogai a hideg szélben összeverődtek. Térdei összeverődnek. Rázós úton a kocsi oldalához verődni. Jégzajláskor sok jégdarab a vízpartra verődött. | |
* | |
| (verő-ér) ösz. fn. l. ÜTÉR. | |
* | |
| (verő-fa) ösz. fn. Fából való eszköz, pl. sulyok, dorong, tömőfa, melylyel valamit vernek. Az utczakövezők verőfája. | |
* | |
| (verő-fény) ösz. fn. Égető nap, vagy napsugár. Verőfényen sütkérezni, szárítani valamit. Verőfényen szakgat köpönyeget, nyárban hord téli subát. Ki verőfényen jár, barnán megyen haza. (Km.) Fogas verőfény, süt a nap, de a hideg miatt a fogak vaczognak. "Ha egyes emberek vagy pártok árnyoldalait ismerni akarjuk, nem kell egyéb, mint hogy őket a szerencse verőfényében lássuk; ilyenkor az árnyak nem maradnak el soha." (B. Eötvös J. Gondolatok). V. ö. VERŐ, (1). | |
* | |
| (verő-fényěs) ösz. mn. Égető sugarú. Verőfényes nap. | |
* | |
| (verő-kos) ösz. fn. Tömör, zömök, megvasalt tönkfa, melyet bizonyos húzókészület vagy gép segítségével czölöpök leverésére használnak. A régi korban falakat rontó ostromgép. | |
* | |
| (verő-malacz) ösz. fn. Sütnivaló fiatal malacz, süldő. E szónak első alkatrésze věrő azon věr, pér, pír, pör gyökökkel azonos, melyeknek származékai tűzre, égésre vonatkoznak. V. ö. VĚR, elvont gyök. | |
* | |
| (vér-ömlés) ösz. fn. A vérnek nagyobb mértékben folyása. | |
* | |
| (verő-óra) ösz. fn. Óramű, mely az időt nem csak mutatja, hanem különös műszerkezete által annak hányadát is kiveri. | |
* | |
| (verő-seprű) ösz. fn. Verésre, fenyítésre használt vesszőcsomag; virgás, supra. | |
* | |
| (ver-ő-te) fn. tt. verőtét. l. HÁMOR. | |
* | |
| l. VERÍTÉK. | |
* | |
| l. VERÍTÉKĚS; VERITÉKĚZIK stb. | |
* | |
| (ver-ő-öz-és) fn. tt. verőzés-t, tb. ~ěk, harm. szr. ~e. Sütkérezés, maga melegítése a verőfényen. V. ö. VĚRŐ, (1). | |
* | |
| (ver-ő-öz-ik) belsz. m. verőz-tem, ~tél, ~ött. Napon sütkérezik, melengeti magát, kiáll a pergyóra. A kígyók tavaszszal verőznek, egyszersmind verdenek v. vedlenek. | |
* | |
| (vér-özön) ösz. fn. Átv. kiontott vér sokasága, patakzó vér. | |
* | |
| (vér-pad) ösz. fn. Emeltebb állás, hol a halálra itélteket lefejezik. Máskép: vesztőpad. Szélesb ért. vesztőhely. | |
* | |
| (vér-pallos) ösz. fn. Hóhér pallosa, melylyel az a halálra itélteket lefejezi. V. ö. PALLOS. | |
* | |
| (vér-pangás) ösz. fn. A vérnek igen lassu, akadozó folyása, megrekedése. | |
* | |
| l. VÉRFĚRTŐZŐ; VÉRFĚRTŐZÉS. | |
* | |
| (vér-patak) ösz. fn. Képes kifejezéssel, am. nagy bőségben omló vér. Vérpatakban úszó sebesültek a harcztéren. | |
* | |
| mváros Heves m.; helyr. Verpelét-re, ~ěn, ~ről. | |
* | |
| (vér-pénz) ösz. fn. 1) Díj, melyet régen a gyilkosok, emberölők a megölt személy rokoninak fizetni tartoztak, vérdíj. 2) Pénz, melyet a véráruló vagy gyilkos kap. Ily vérpénz volt az, melyet Judásnak adtak a zsidópapok. | |
* | |
| (vér-petty) ösz. fn. Apróbb vérfolt. | |
* | |
| (vér-pinty) ösz. fn. Veres begyű pintyfaj. | |
* | |
| (vér-piros) ösz. mn. Fris vérhez hasonló pirosságu. Vérpiros pipacs. | |
* | |
| (vér-pök) ösz. fn. Tüdővészből vagy más kórból eredő, vérrel vegyes pök. | |
* | |
| (vér-pökés) ösz. fn. Vérből álló, vagy vérrel vegyes pökés. | |
* | |
| régies (pl. Molnár Albertnél) és tájdivatos szók; l. VIRRAD; VIRRASZT. | |
* | |
| puszta Pozsony m. helyr. Verrét-re, ~én, ~ről. | |
* | |
| (vér-rokon) ösz. fn. Kik egy törzsatyától származtak, egymásnak vérrokonai, vératyafiak. Közelről, távolról való vérrokonok. | |
* | |
| (vér-rokonság) ösz. fn. Vérrokonok közt létező származási viszony, vératyafiság. V. ö. VÉRROKON. | |
* | |
| (vér-rokonsági) ösz. mn. Vérrokonságot illető, arra vonatkozó. Vérrokonsági viszony, kötelék. | |
* | |
| némely kiejtés szerént: VÉRS v. VÖRS, elavult törzs, mely még néhutt a gyermekek rímjátékos beszédében fenn van: "Vágok vágok fát, de micsoda fát? régi rakottyát; aki velem vers, én is avval vers, fogadjunk fel egy pint borba, huszonkettő ez." E mondatban: verset futni valakivel a ,verset' tárgyesetnek is tekinthető. Ezekben a vers jelent különösebben versenyző v. vetélkedőtársat. Innen értelmezendők származékai: verseng, versengés, versenkedik, verseny, versenyěz, versenyězés. Gyökével: ver, mind hangban, mind alapértelménél fogva is rokon: pěr, honnan per-dül, v. fer, honnan fer-eg, s for, honnan for-dúl, for-og és mások erednek. Tehát eredeti jelentése: fordulás, forgás, vagy forduló, forgó. Hogy a latin verto is e családba tartozik, lehet-e kételkedni ? V. ö. VERS, (2). A ver gyökből úgy képződött vers s képzővel, mint: pěrs, örs, társ, hárs, nyárs, törzs (zs-vel), gyors stb. | |
* | |
| fn. tt. vers-et, harm. szr. ~e. Jelent mint a prózának, v. kötetlen beszédnek ellentéte 1) általán kötött beszédet, a melyben t. i. minden sor bizonyos hangidomi v. hangarányi szabályok szerént van szerkesztve. Mértékes, rímes versek. Ezen szabályoknak a kötött beszédben minden egyes szó, sőt különösen a mértékes verselésben a szónak minden tagja is alá van rendelve, úgy hogy egymás mellett vagy egymás után több sorban vagy beszédrészben (szakban) is ugyanazon hangidomi szabályok újra meg újra eléfordulnak, ismétlődnek s az egésznek egységes alakot kölcsönöznek. Ily általános jelentésben mondjuk: Kisfaludy, Kölcsey, Vörösmarty versei. - Különösen pedig jelenti a magyar nyelvben, 2) az egész kötött beszédnek egyes sorát; 3) annak két vagy több sorból álló szakát (stropha). 4) Átv. ért. bizonyos cselekvésnek egy-egy íze, tagja. Valamibe három versben is belefogni. 5) A Szentirásban az úgy nevezett részek vagy fejezeteknek számokkal jelölt egyes szakaszkáit is így nevezik.
Ezen jelentésekben a ,vers' szót a latin versusból kölcsönzöttnek tekinthetjük, melyből az általán más nyelvekbe is átment, pl. a németbe Vers, a francziába vers, az angolba verse, az olaszba verso alakban stb. stb. A latin versus-t pedig a nyelvészek a verto szótól származtatják, pl. "Das Latein. Versus stammt von vertere her" (Adelung). "Vers... von dem lat. versus v. vertere, wenden; also eig(entlich) Wendung: Furche (legelső értelmében), Reihe, Schriftzeile" (Heyse). "Vers latine: versus van vertere umwandeln" (Rest-Encyclopaedie). E szerént az tökéletesen összeüt a magyar ,vers' törzs eredeti jelentésével is. l. VERS, (1). Mi nem azt teszi, hogy a latin a magyarból vette, hanem hogy a nyelvek szelleme sokakban találkozik, különösen a különböző nyelvekbeli gyökök gyakran egyeznek egymással, a nélkül, hogy elhatározni lehetne, vagy kellene, melyik nyelv vett át valamit a másiktól. | |
* | |
| (vers-alkat) ösz. fn. A szótagok határozott mértéke és száma, továbbá egymásra vonatkozó viszonya, általán a versnek azon alakja, melynél fogva az bizonyos egyezményes egészet képez a maga nemében. Tiszta, hibás versalkat. Hatlábu, ötlábu, rímes, rímetlen versalkat. | |
* | |
| ösz. fn. Ragadás, sárgás víznemű folyadék, mely a vérnek egyik fő alkatrészét teszi. (Lympha.) | |
* | |
| (vers-csinálás) ösz. fn. A gondolatoknak bizonyos versnemekbe, kötött beszédbe szedése. Gúnyos ért. költői ihletés és tehetség nélküli verselés, verskoholás, versfaragás. | |
* | |
| (vers-csináló) ösz. fn. Gúnyos ért. versfaragó, verskoholó, mint mondani szokták: fűzfapoéta. | |
* | |
| fn. l. VARSA. | |
* | |
| l. VERSETZ. | |
* | |
| (vér-ség) fn. tt. vérség-ět, harm. szr. ~e. Az egy vérből származott rokonok közti viszony, atyafiság. Vérség fája. V. ö. VÉR. 3). | |
* | |
| falu Pest m.; helyr. Versegh-re, ~ěn, ~ről. | |
* | |
| (vér-ség-i) mn. tt. vérségi-t, tb. ~ek. Vérségre vonatkozó. Vérségi összeköttetés. | |
* | |
| (vvér-ség-i-leg) ih. Vérségnél fogva. | |
* | |
| (vérség-jegyzék) ösz. fn. Bizonyos törzsatyától származó, s egy nemzetséget képező személyek, illetőleg ivadékok sorozata, úgy nevezett származási fája. | |
* | |
| (vérség-lajstrom) l. VÉRSÉGJEGYZÉK. | |
* | |
| (vérség-tábla) ösz. fn. Tábla, melyen valamely nemzetséget képező vérrokonok szétágazó származásaik szerint le vannak írva. | |
* | |
| (vers-el) önh. m. versel-t. Verseket csinál, készít, kötött beszédü költeményt ír. Szabó D. szerént azt is jelenti: versenyez, vetélkedik. "Vele nem verselhetsz, (am.) vele föl nem tehetsz, nem vetélkedhetel." | |
* | |
| (vers-el-és) fn. tt. vérselés-t, tb. ~ěk, harm. szr. ~e. 1) Verscsinálás, verskészítés; kötött beszédü költemény irása. 2) Versenyzés, vetélkedés. V. ö. VERSEL. | |
* | |
| (vers-el-et) fn. l. VERSEZET. | |
* | |
| (vers-el-ő) fn. tt. verselő-t. Verscsináló, versiró, versköltő. Űgyes, könnyű verselő. V. ö. VERSEL. | |
* | |
| falu Baranya m.; helyr. Versend-re, ~ěn, ~ről. | |
* | |
| l. VERSENYĚS. | |
* | |
| l. VERSENYĚZ v. VĚRSĚNYĚZ; VERSENYĚZÉS. | |
* | |
| (ver-s-ěng) gyak. önh. m. věrsěng-tem, ~tél, ~ětt, htn. ~ni v. ~eni. Más kiejtéssel.: vörsöny. Molnár A. szerint latinul: disceptat, litigat, azaz felesel, vitáz, perlekedik. Másod ért. bizonyos czél elérése végett valakivel vetélkedik, s rajta ki akar fogni. Az osztályos atyafiak, az örökösök versengenek egymással. Elsőségért, dicsőségért, jutalomért versengeni. V. ö. VERSĚNGÉS. Azon gyakorlatos igék osztályába tartozik, melyek nagyobb nyomatosság végett n hangot vesznek föl, mint berzeng, fetreng, kereng, mereng, borzong, forrong, torzong, szorong, dühöng stb. Elemzésére nézve. l. VERS, (1). | |
* | |
| (vers-ěng-és) fn. tt. věrsěngés-t, tb. ~ěk, harm. szr. ~e. Más kiejtéssel: vörsöngés. Szóbeli felekezés, feleselés, vitázás, perlekedés; egymáson kifogni akaró vetélkedés, vitálkodás. Molnár Albertnél máskép: versenség, virrongás. Amaz eléjön Báthori István lengyel király levéleiben is. | |
* | |
| (vers-ěng-ő) mn. tt. věrsěngő-t. Szóval feleselő, vitázó, perlekedő, vetélkedő. Versengő szomszédok, testvérek, laktársak. V. ö. VERSĚNG. | |
* | |
| (vers-ěng-ěd-ěs v. vers-en-kěd-és) fn. tt. věrsěnkědés-t, tb. ~ěk, harm. szr. ~e. Haragos vitatkozás, perlekedés, szóváltogatás. V. ö. VERSĚNKĚDIK. | |
* | |
| (ver-sěng-ěd-ik v. vers-en-kěd-ik) k. m. versěnkěd-tem, ~tél, ~ětt. Viszonyos versengésben, perlekedésben, haragos szóváltogatásban van valakivel; Szabó D. szerént vetekedik, vetélkedik, harsolódik, visszálkodik, háborog, virrong, pántolódik, kötekedik, kötődik, czivódik, czivakodik, marakodik, perlekedik. Képeztetésre hasonlók hozzá: berrenkedik, torzonkodik, szoronkodik stb. | |
* | |
| (vers-en-ség) fn. tt. versenség-ět, harm. szr. ~e. Régiesen (pl. Molnár Albertnél) am. versengés; l. ezt. | |
* | |
| (vers-en-t) ih. Vetélkedve, máson kifogni akarva. Versent futni, iparkodni. "Versent a békákkal valamit kákogtál." (Faludi F. Pásztori versengés). Ebben: verset futni a ,verset' szó egy értelmü vele; egyébiránt ez lehet tárgyeset is. V. ö. VERS, (1). | |
* | |
| l. VERSENYĚZÉS. | |
* | |
| (věr-s-ěny) fn. tt. věrsěny-t, tb. ~ěk, harm. szr. ~e. Tájejtéssel vörsöny. Két vagy több vetélkedő személy avagy testület, néposztály cselekvénye, midőn bizonyos czélra törekedvén egymáson kifogni, s elsőséget nyerni akarnak. Harczjátéki, lófuttatási, agarászatí, lövészeti verseny. Fogadási verseny. Dijért, jutalomért küzdő verseny. A versenyben győzni, nyerni, veszteni. "A nemes versenynek, melylyel a nép minden osztálya saját emelkedésén dolgozik, köszönjük korunk haladásait." (B. Eötvös J. Gondolatok.) | |
* | |
| (věrsěny-dal) ösz. fn. Dal, melyben két vagy több dalnok egymással versent énekel. | |
* | |
| (vérsěny-darab) ösz. fn. Zenei mű, melynek eléadásában több hang- vagy énekmüvész veszen részt, azonban egy vagy néha két s több is kitüntetőleg kell hogy működjék. V. ö. HANGVERSENY. | |
* | |
| KIS~, csárda Somogy m.; helyr. Versenyé-re, ~n, ~ről. | |
* | |
| (věr-s-ěny-ěs) mn. tt. věrsěnyěs-t, v. ~et, tb. ~ek.Tájejtéssel: vörsönyös. Versenyben működő, versenyt szerető, vetélkedő. Versenyes futtatók, lövészek, agarászok. Versenyes tanulók. Molnár Albertnél, Szabó Dávidnál am. makranczos, konok, durczás, versengő (pervicax, contentiosus). | |
* | |
| (vér-s-ěny-ěz) önh. m. věrsěnyěz-tem, ~těl, ~ett, v. versenyzětt, par. ~z. Tájejtéssel: vörsönyöz. Versenyben tesz valamit, egy czélra müködő társain kifogni törekedik, vetélkedik, pályáz. | |
* | |
| (věr-s-ěny-ěz-és) fn. tt. věrsěnyězés-t, tb. ~ěk, harm. szr. ~e. Vetélkedő cselekvés, midőn ketten vagy többen versenyeznek egymással. V. ö. VERSĚNYĚZ. | |
* | |
| (věrsěny-fél l. VERSENYTÁRS. | |
* | |
| l. VERSĚNG; VERSĚNGÉS. | |
* | |
| (věrsény-társ) ösz. fn. Kik bizonyos versenyben egy czél és dij elérésére közösen törekesznek, azok egymásnak versenytársai. Máskép: vetélytárs, pályatárs. | |
* | |
| (vér-senyv) ösz. fn. l. SÜLY. | |
* | |
| (vér-senyves) ösz. mn. l. SÜLYÖS. | |
* | |
| (vér-sérv) ösz. fn. Sérv neme, midőn a keringő vér rendes folyásából valamikép kitör. | |
* | |
| l. VERSENT. | |
* | |
| szab. kir. város Temes m.; helyr. Versetz-re, ~ěn, ~ről. | |
* | |
| (vers-ez) önh. m. versez-tem, ~tél, ~ětt; par. ~z. l. VERSEL. | |
* | |
| (vers-ez-és) l. VERSELÉS. | |
* | |
| (vers-ez-et) fn. tt. versezet-ět, harm szr. ~e. Több versből, vagy versszakból álló költői mü, versköltemény. Továbbá a versekben írt költeménynek műtani alakja, szerkezete. | |
* | |
| (vers-faragás) ösz. fn. Költői hivatás és ihletés nélküli, erőtetett verscsinálás. | |
* | |
| (vers-faragó) ösz. fn. A hivatlan költők, és rosz verscsinálók gúnyneve; verskoholó, rímkovács, fűzfapoéta, poétamesterember. | |
* | |
| (vers-fő) ösz. fn. Valamely versezetnek első sora vagy sorai. | |
* | |
| (vers-futás) ösz. fn. Versenyező, pályázó, egymást megelőzni törekvő futás, versenyfutás. | |
* | |
| (vers-futó) ösz. fn. Személy, ki futásban versenyez, pályáz. | |
* | |
| (vers-gyártó) ösz. fn. l. VERSFARAGÓ. | |
* | |
| (vers-irás); VERSIRÓ, (vers-iró) l. VERSSZERZÉS; VERSSZERZŐ. | |
* | |
| (vers-koholó) ösz. fn. l. VERSFARAGÓ. | |
* | |
| (vers-kovács) l. VERSFARAGÓ. | |
* | |
| (vers-láb) ösz. fn. Bizonyos számu szótagok, mint a verssornak egyes alkatrészei. Kéttagu versláb, milyenek a piri ( két rövid taggal, pyrrhichius), szökő ( egy rövid, egy hosszu taggal, jambus), lépő (- - két hosszú taggal, spondeus); lejti ( trochaeus). Háromtagu verslábak, milyenek andalgó (- - - molossus), lengedi ( dactylus), lebegő ( anapaestus), toborzó ( bacchius), körösdi (, amphibrachys) stb. Négytagu verslábak: lengedező v. lejtiszökő (, choriambus), toborzéki (, antispastos) stb. A verslábak magyar neveiben levő mértékek mind egyeznek magoknak a lábaknak mértékével. Némelyek a szökőt menőnek nevezik de helytelenül, mert a menő ember, hacsak nem sánta, egyenlő lépéseket teszen. Megjegyzendő hogy a magyar nyelv a vers mértékelésében egészen a hellén és római nyelvek példájára a szótagok hangmennyiségét (azaz valódi hosszaságát és rövidségét) követheti és követi, nem pedig a hangsulyt, mint az e tekintetben tökélytelenebb más nyelvek. | |
* | |
| (vers-méret) l. VERSMÉRTÉK. | |
* | |
| (vers-méret-ěs) l. VERSMÉRTÉKĚS. | |
* | |
| (vers-mér-tan) ösz. fn. Azon szabályok előadása s meghatározása, melyek szerént kell a versmértéket ismerni s alkalmazni. | |
* | |
| (versmérték) ösz. fn. Azon verslábak hangmennyiségi (hosszusági s rövidségi) jellege, egymáshozi viszonya és egymást követő rende, melyek bizonyos versnemhez megkivántatnak. V. ö. VERSLÁB. Hexameterek (hatméretüek), pentameterek (ötméretüek) versmértéke. A sonett (hangzatka) versmértéke. Népdalok különbféle versmértéke, helyesebben: hangmértéke, minthogy azokban a mértékelés nem annyira a szókban, mint a dallamban rejlik, noha a kettő sokszor összeüt, pl. ezen népdalban:
"Káka tövén kelt a rucza, Jó földbe terem a búza, De hol a hű leány (v. legény) terem Azt a helyet nem ismerem seholsem" a dőlt betükkel írt szók vagy szórészek egészen egyeznek (lábak szerént véve) a dallambeli hangok mértékével; ha t. i. a dallamban egy ütenyt a versben egy lábnak veszünk, és a szokásos 2/4 mértékü halk menetü dallamban az 1/8 () mint hoszszabb kótát a versben hosszú szótagnak s a rövidet rövid szótagnak veszszük, aminthogy az éneklés ezt valóban így is követeli: akkor lesz ezen négy kótás üteny: a versben am. azaz lengedező láb (pl. Káka tövén), ezen üteny pedig: = toborzéki láb (... rem a búza. A sor végtagja hosszúnak vagy rövidnek is vehető). E két üteny uralkodó a lassúbb menetü magyar népdalokban. A frisebb menetüekben az 1/8 kóta () már rövid levén, a mértékelés úgy hozható hangarányba, hogy vagy mind a négy 1/8 kóta rövid, vagy a négy kóta közől egy (akár hosszu, akár rövid) kiesik, pl. ezen dalsor: Szeretlek galambom, a dallamban két ütenyből áll (toborzó-körösdi); azonban néha a nép a 2-ik ütenyt ekkép dalolja: = (lengedi), de már ekkor a szöveg mértéke nem üt össze a dallam mértékével. Ki lehet mutatni, hogy olyan versezetben, melyeknek készitésekor a mértékre figyelem nem is volt hanem csak a szótagok számára és a rímre) a föntebbi mértékek mégis nagy részint föltalálhatók, tehát a magyar népdallamok egészen a magyar nyelv természetén alapulnak; s ezzel meg van czáfolva azon hamis állitmány, hogy a magyar zene czigányzene volna; ezen hamis állitmányt egy igen nagy nevü hazánkfia terjesztette el - fájdalom - a nagy világba. És bizonyára hosszú idő fog elfolyni, míg a külföldet, mely nyelvünket nem ismeri, az ellenkezőről fogjuk meggyőzhetni, valamint ezen, úgy némely hazánkfiai által kikürtölt más tekintetben is. | |
* | |
| (versmértékěs) ösz. mn. Versmértéket biró, versmértékben szerkesztett, versmértékbe szedett. Versmértékes szomorú- vagy vígjáték. Versmértékes ballada, lantos költemény. | |
* | |
| (vers-nem) ösz. fn. Saját mértékkel biró vers, mennyiben más mértéküektől különbözik. Hatlábu v. hatlábas, ötlábú, lejti, szökő, rímes, rímetlen versnem. | |
* | |
| (vers-pár) ösz. fn. Két verssor, melyek bizonyos tekintetben egy egészet képeznek, pl. a hellenlatin distichon; vagy egymásután következő két rímes vers. | |
* | |
| (vers-sor) ösz. fn. Egyes sor valamely versezetben. | |
* | |
| (vers-szak) ösz. fn. A verses költeménynek ugyanazon alakban ismételve visszaforduló különkülön része. (Stropha). Egyébiránt a versszakok néha, a költő műérzéke szerint, majd rövidebbek, majd hosszabbak, majd másmás lábmértéküek, rímszerkezetüek stb. lehetnek. | |
* | |
| (vers-szerzés) ösz. fn. Verses költemény irása. V. ö. VERSSZERZŐ. | |
* | |
| (vers-szerző) ösz. fn. Költő, aki verses költeményeket ír. Régiesen: verstörlejtő. V. ö. TÖRLEJTŐ. | |
* | |
| (vers-tag) ösz. fn. Szótag, mint a verslábnak egyes alkatrésze, mely vagy hosszú, vagy rövid, pl. a lépőben mindkét verstag hosszú, a szökőben az első rövid, a másik hosszú; a lejtiben az első hosszú, a második rövid; a lengediben az első hosszú, a második és harmadik rövid stb. V. ö. VERSLÁB. | |
* | |
| (vers-taglalás) ösz. fn. Valamely vers, különösen verssor egyes tagjainak lassú eléadásban hallható elemzése. | |
* | |
| (vers-tan) ösz. fn. Tan, mely versalkotás szabályait, s a versek különféle nemeit tárgyalja. | |
* | |
| (vers-tani) ösz. mn. Verstant illető, arra vonatkozó. Verstani szabályok. | |
* | |
| (vér-szegénység) ösz. fn. Vérhiányban szenvedő állapot. | |
* | |
| (vér-szekercze) ösz. fn. Hohérbárd, hóhérpallos, vérpallos. | |
* | |
| (vér-szěm), ösz. fn. 1) Az állati vérből egy részecske, melyet máskép és szokottabban vércsepp-nek, vércseppenet-nek hívunk. "Miként földön elfolyó vérszemek." (Régi magyar Passio. Toldy F. kiadása. 39. l.) 2) Átv. ért bizonyos körülmények által fölélesztett bátorság, merészség, különösen, mely valamely sikerült kisérlet után szokott támadni. Vérszemet kapott, neki bátorodott, kedve jött többet merényleni. | |
* | |
| (vér-szěměs) ösz. mn. Neki bátorodott, bátorságra gerjedt. | |
* | |
| (vér-szěměsség) ösz. fn. Átv. tulajdonság, midőn valaki a körülmények kedvezésekor, vagy bizonyos sikerült kisérlet után merész tettre gerjed. | |
* | |
| vérrokon, atyafiúi. | |
* | |
| (vér-szín) ösz. fn. 1) Vérhez hasonló élénk veres szin. 2) Mint melléknév jelent vérszínűt. Vérszin lobogó. | |
* | |
| (vér-színű) ösz. mn Vérhez hasonló szinű. Vérszinű posztó, virágszirom. | |
* | |
| (vér-szipó v. ~szivó) ösz. mn. és fn, 1) Aki v. ami vért szí. 2) l. NADÁLY, PIÓCZA. | |
* | |
| (vér-szivárgó) ösz. mn. Amiből vér szivárog. Vérszivárgó seb. | |
* | |
| l. VÉRSZIPÓ. | |
* | |
| (vér-szomj) ösz. fn. Ragadozó állatok vágya, melynél fogva más állatok vérét szívni, szopni, inni szeretik. Átv. ért. mások életére törő, kegyetlen, gyilkos, bosszuálló szenvedély. | |
* | |
| (vér-szomjas) ösz. mn. 1) Marczona vérengző, mások vérét kiontani, kiszivni, inni vágyó. Vérszomjas tigris, párducz. 2) Átv. mondjuk kegyetlen, öldöklésre hajlandó emberről is. Vérszomjas zsarnok, haramia, orgyilkos. | |
* | |
| (vér-szomju) ösz. mn. l. VÉRSZOMJAS. | |
* | |
| (vér-szopó) ösz. mn. 1) Általán, minden állat, mely más állatok vérét szopni, szívni szereti. Különösen, marczona, kegyetlen, öldöklő. 2) Átv. emberre alkalmazva, kegyetlen zsarnok v. zsaroló. | |
* | |
| (ver-t) mn. tt. vert-et. Általán, amit vertek, ezen igének minden jelentéseiben véve. V. ö. VER. Vert hadak. Vert ludak. Foltonkint szállinkoznak, mint a vert ludak. Falba vert szeg. Vert út, verőfával megtömött. Vert arany, ezüst stb. V. ö. VER, áth. | |
* | |
| fn. tt. vért-et, harm. szr. ~je, v. ~e. A hadi fegyverzethez tartozó burokféle védeszköz, hogy a testet az ellenség fegyvere ellen biztosítsa; különösen, melltakaró, mellvért, mely a mellett födözi. Különféle népeknek és korszakokban voltak kenderből font, vagy szövetből, börből, vasból, rézből csinált vértek. Sima pikkelyes vért. Máskép: vasderék, vasváll, mejj- v. mellvas (Szabó D.), idegen nyelvek után: pánczél. Szélesb ért. az egész derékra, karokra lábszárakra öltött szilárd tömör állományu védtakaró, milyen a középkori lovagok vértezete. Továbbá, hogy ,vért' hajdan, mint testfödöző eszköz, paizs (scutum, clypeus) jelentésében is vétetett, kitűnik a Bécsi codexből: "És vértnél és tőrnélkül (et absque scuto et gladio). Továbbá Anonymus l. fejezetéből: "Dux vero Arpad ab orientali parte dedit Eleudunec (Elődnek), patri Zobolsu (Szabolcs atyjának) silvam magnam, quae nunc Vertus (Vértös) vocatur, propter clypeos Teutonicorum inibi dimissos." Bérczy K. szerent vadászoknyelvén vérten lőni am. szemközt jövő vadat arczszínt lőni.
E szó viszonyban áll a vérte szóval, mely a gömöri barkóknál házhomlokot, mintegy házvértezetet jelent. Mindenik szóban a boritás, védés fogalma látszik rejleni, s vért (mellvért) talán am. borít v. boritó (mell-boritó) s vérte (házvérte) szintén am. borító, mely a ház előrészét borítja. Egyébiránt rokonnak tekinthető mandsu nyelven ertun am. gyámol, védelem és védett. (Stütze, Schützling.) | |
* | |
| v. VIRT, falu Komárom, puszta Fehér m. helyr. Vért-re, ~ěn, ~ről. | |
* | |
| (vér-tagadás) ösz. fn. Nyilatkozás, mely által valaki saját atyjafiáról tagadja, hogy vele vérrokonságban van. Továbbá, a vérrokonnak idegen gyanánt mellőzése, szeretetből kizárása, megvetése, ellenségképen bántalmazása, vagy épen elárulása. | |
* | |
| (vér-tagadó) ösz. mn. Aki atyjafia ellen vértagadási tényt követ el. l. VÉRTAGADÁS. | |
* | |
| (vér-tálgyu) VÉRTÁL v. VÉRTÁLY, (vér-tály) ösz. főnevek. l. VÉRTÁLYOG. Amazok eléjönnek Szabó Dávidnál is. | |
* | |
| (vér-tályog) ösz. fn. Szarvasmarhák nyavalyája, midőn lépjök megfeketedik, s folyová lesz. A tehenet elfutotta a vértályog. Néhutt vértály, vértán, vértálgyu. V. TÁLYOG. | |
* | |
| (vér-tanú) ösz. fn. Általán, ki valaminek bebizonyításaért vérét ontja, életét áldozza föl. Különösen személy, ki a kereszténység első századaiban, vagy utóbb is a keresztény hitvallásért kint, halált szenvedett. (Martyr.) Szélesb ért. aki valamely jó, szent, vagy jónak, szentnek vélt ügyért ártatlanul szenved. Hazaszeretet, polgári szabadság vértanúja. | |
* | |
| (vér-tanu-könyv) ösz. fn. A keresztény hitért szenvedett vértanuk neveit és életrajzát tartalmazó könyv. (Martyrologium.) | |
* | |
| (vér-tanuság) ösz. fn. Tanuság, melyet valaki mint vértanu tesz; különösen a keresztény hitért szenvedett kinhalál. V. ö. VÉRTANÚ. | |
* | |
| (vér-tarjag) ösz. fn. Véres fakadék, vagy bibircsó, vagy csomósodás az állati testen. | |
* | |
| fn. tt. vérté-t. A gömöri barkóknál jelent házhomlokzatot. A ,vért' szóval hihetőleg egy eredetü. l. VÉRT. | |
* | |
| azaz vert-té vagyis ~téj, köznépies kiejtéssel. A székelyeknél vajavett savanyú tej, melynek a vaját kiköpülték (Szabó Elek, Kriza J.). Szokottabban: iró. | |
* | |
| (vért-ecs) kicsinző fn. Kisebb nemü vért. | |
* | |
| (vér-tejelés) ösz. fn. Tehenek nyavalyája, midőn véres tejet adnak. | |
* | |
| (vér-tekecs) ösz. fn. A vérben létező igen apró golyócskák, mint a vérnek alkatrészei. V. ö. VÉRTÖMECS. | |
* | |
| (vért-el-ék) fn. tt. vértelék-ět, harm. szr. ~e. A gömöri barkóknál am. a házpadlásnak elzárt része. A vérte szóval látszik viszonyban lenni. | |
* | |
| (vér-telen) mn. tt. vértelen-t, tb. ~ěk. 1) Aminek szoros értelemben vett vére nincsen: A férgek, rovarok vértelen állatok. 2) Vérétől megfosztott, vére vesztett, halavány. | |
* | |
| régies, e helyett: ferteng, azaz fetreng. "Immár en szerető fiam, látom, hogy halálodnak utolsó horáján, idején vertengesz." (Nádor-codex. 356 1. Toldy F. szerént a Winkler-codexben: vertenghez.) Némi hangáttétellel: ventereg; l. ezt. | |
* | |
| (vér-termődés) ösz. fn. A tápnedvek vérré alakulása, az állati testben. | |
* | |
| (vért-ěs) nm. és fn. tt. vértěs-t, v. ~et, tb. ~ek; mint fn. tt. ~t, tb. ~ěk. 1) Vérttel fölszerelt, vértbe öltözött, takart. Vértes mell, karok. 2) Mellvasas, pánczélos katona; különösen ily öltözetü lovas. 3) Hegység és erdőség neve, mely Fehérvármegyében fekvő Mór tájékától a pilisi hegyek felé huzódik. Néphagyomány szerint onnan kapta nevét, mert az Etele hunjai által megszalasztott germánok e tájon vértjeiket elhányták, hogy könnyebben futhassanak. E hagyomány mondja azt is, hogy a Mór és Pannonhegye közt fekvő Bársonyos nevü helység határában ugyanazok bársony palástjaikat hányták el. | |
* | |
| falu Bihar m.; helyr. Vértés-re, ~ěn, ~ről. | |
* | |
| (vért-es-en) ih. Vérttel ellátva, fölkészitve. | |
* | |
| (vér-testecs) l. VÉRTÖMECS. | |
* | |
| (vér-tett) ösz. fn. Vérontással járó tett. Magyarosabban: véres tett. | |
* | |
| (vért-ěz) áth. m. vérteztem, ~tél, ~ětt, par. ~z. Vérttel fölszerel, vértbe öltöztet, pánczélos. Mellét vas lemezzel vértezi. Vértezett hajó, pánczélos haj ó. V. ö. VÉRT. | |
* | |
| (vért-ěz-és) fn. tt. vértězés-t, tb. ~ék, harm. szr. ~e. Vértbe öltöztetés, pánczélozás. | |
* | |
| (vért-ěz-et) fn. tt. vértězet-ět, harm. szr. ~e v. ~je. A vérhez vagy pánczélhoz, kivált több pánczélhoz tartozó összes készülék. Hajó vértezete. | |
* | |
| (vert-fal) ösz. fn. Deszkák között bunkózott, földből, közbevert törekszalmával stb. épült fal. | |
* | |
| (vért-gát) ösz. fn. A várerődítésben am. előgát, elősáncz, mely t. i. a várárkon kivül fekszik, s mintegy vértül szolgál. | |
* | |
| (vert-hab) ösz. fn. A habart, kavart, zurbolt tejből keletkező hab. | |
* | |
| (vért-ing) ösz. fn. Vas fonalakból szerkezett üngforma vért. | |
* | |
| (vér-tisz-títás) ösz. fn. A vérnek higítása, holmi gyógyszerek, növénynedvek stb. által. | |
* | |
| (vér-tisztító) ösz. mn. és fn. A mi a vért higítja, s bizonyos részeit kihajtja. Vértisztító szerek. Vértisztítót bevenni. | |
* | |
| (vér-tisz-tulás) ösz. fn. A vérnek bizonyos életmüködés vagy szerek általi higulása, s némely részeinek kiválása, kifolyása, kipárolgása stb. Különösen, női hószám, havi tisztulás. | |
* | |
| (vért-keztyű) ösz. fn. Érczlemezekből csinált keztyű, mint a régi lovagok fegyverzetének egyik kiegészítő része. | |
* | |
| (vért-láncz) ösz. fn. Láncz, péld. nyakláncz, mely oly alakú gyürüzetből áll, mint a vértingeké szokott lenni. | |
* | |
| (vér-tódulás) ösz. fn. A vérnek rendkivüli mozgás általi nyomulása a testnek valamely tája felé. | |
* | |
| l. VÉRTÓDULÁS. | |
* | |
| (vér-tő) ösz. fn. Növénynem az öthímesek seregéből, és egyanyások seregéből; csészéje öt hasábu; bokrétája harangforma; torka kinyilt; magva négy. (Onosma). Szurós vértő, mely egészen durva szőrű, borzas; gyökerének külső haja piros; máskép köznépiesen: pirositó gyökér, sárga atraczél. (Onosma echioides.) | |
* | |
| (vér-tömecs) ösz. fn. A természettudósoknál a vérnek legkisebb részecskéje. A tömecset némely tudósok a paránynyal egy jelentésűnek veszik, mások am. azt több parányból állónak tekintik. | |
* | |
| (vér-tömeg) ösz. fn. Az állati testben létező vér nagyobb terjedelemben vagy öszvegben. Testének egész vértömege megromlott. | |
* | |
| (vér-tömlés) ösz. fn. Nyugtalan álmat okozó vértolulás, melyet a babonahitüek boszorkánynyomásnak tulajdonítnak. Baranyai tájszó. | |
* | |
| (vér-törés) l. VERFERTŐZÉS. | |
* | |
| (vér-törvény) ösz. fn. Atv. ért. a maga nemében igen szigorú, kegyetlen, minden vétséget halállal büntető, mintegy vérontói törvény. | |
* | |
| (vértörvény-szék) ösz. fn. Bizonyos körülményekben, péld. forradalom alatt működő, szigorú, az ellenpárt hiveit halállal büntető törvényszék. | |
* | |
| (vér-törzs) ösz. fn. A rokonságban ősapa, kitől bizonyos nemzetséghez tartozó ivadékok származtak. | |
* | |
| (vert-pénz) ösz. fn. Valamely fémből a pénzverdében készült pénz. | |
* | |
| v. ~TÉJ, (vert-tej) ösz. fn, 1) Habarás, csapkodás által habossá tett tej. 2) A székelyeknél, köpüléskor a vajrészektől elvált savanyú izű vizes rész, vagyis iró, köznépies kiejtéssel: verté. | |
* | |
| (vér-vágy) ösz. fn. Kegyetlen, fenevadi vágy, mely öldökölni, gyilkolni, vért ontani szeret, vérszomj. | |
* | |
| (vér-věrěs) l. VÉRPIROS. | |
* | |
| v. ~VESZÉLY, (vér-vész v. ~veszély) ösz. fn. Betegség neme, mely különösen a test sós nedveinek megromlásában áll, s éles sós kötegek, a fogak ingadozása, s kihullása által stb. jelenkezik, kivált a tengerészeknél, kik sokáig fris eledeleket nélkülöznek. Máskép: süly. (Scorbutum.) | |
* | |
| (vér-veszélyěs) ösz. mn. Vérveszélyben szenvedő, sülyös. V. ö. VÉRVESZÉLY. | |
* | |
| (vér-vesztés) ösz. fn. A vérnek akármily kóros folyás általi megfogyása. | |
* | |
| (vér-vizelés) ösz. fn. l. VÉRHUGYÁS. | |
* | |
| falu Közép Szolnok m.; helyr. Vérvölgy-re, ~ön, ~ről. | |
* | |
| ALSÓ~, FELSŐ~, faluk Bihar m.; helyr. Verzár-ra, ~on, ~ról. | |
* | |
| (vér-zászló) ösz. fn. Halálos harczra hivó, vezető hadi zászló. | |
* | |
| (vér-ěz-és) fn. tt. vérzés-t, tb. ~ěk, harm. szr. ~e. A testnek szenvedő, kóros állapota, midőn vér foly belőle. | |
* | |
| (vér-ěz-ik) k. m. vérz-ětt, htn. ~eni. Vére folyik, ömlik, szivárog. Betörött feje, megvágott keze vérzik. | |
* | |
| (vér-ěz-ő) mn. tt. vérzőt. Aminek vére folyik, ömlik. Vérző seb, vérző orr. Átv. élénk fájdalomban szenvedő. Vérző sziv, kebel. Különbözik tőle vérező, mint az átható vérez származéka. | |
* | |
| (vér-ěz-ő-ke) kicsinző fn. tt. vérzőkét. Molnár Albertnél am. vérgyökér; l. PÁSZTORTARSÓKA. | |
* | |
| áth. m. vés-tem, ~tel, ~ětt, par. ~s. Szilárd, kemény állományu testbe valamely éles hegyü eszközzel hornyot, rovatot, hézagot, likat stb. váj, metsz, szurkál. Ezen eszköz neve vésü. Ily nemü munkát különösen a famívesek, u. m. asztaosok, bodnárok, kerékgyártók, ácsok stb. továbbá, kőfaragók, kovácsok, lakatosok stb. visznek véghez. Mondjuk azon művészekről is, kik aczélba, rézbe, kőbe, fába stb. különféle rajzokat, képeket, bötüket metszenek.
Alaphangra és fogalomra nézve legközelebbi rokonai a vastag hangu vás, váj, és előhang nélkül, ás, áj, l. VÁJ áth. Törökül is es-mek am. ásni (scharren, den Erdboden aufscharren, aufwühlen stb. Zenker). Továbbá Budenz J. szerént egyezik vele a finn veistä-, vestä- (farag-ni, vés-ni), vesuime, vesime (securis curva excavandis patinis ligneis), veitse (kés); észt vesime (válu-vájó bárd); veitse (kés), lív veis (kés), votják oon (vésü, Meiszel), cseremiz voz-em (írni). Vámbéry Á. szerént a csagataj és oszmanli oj-mak am. váj-ni, vés-ni, ojma am. vésemény. | |
* | |
| tájdivatos ,vasárnap' helyett; l. ezt. | |
* | |
| falu Zala m.; helyr. Vescsiczára, ~n, ~ról. | |
* | |
| l. VET alatt. | |
* | |
| (věs-ěd-ěg-ěl) gyak. áth. m. vésděgěl-t. Folytonosan, vagy lassan-lassan, s bizonyos kényelemmel, mérséklettel vés valamit. V. ö. VÉS. | |
* | |
| a székelyeknél am. versdi azaz verseny. Vesdit v. vesdibe futni valakivel am. verset v. versent futni. (Vadrózsák. Kriza J.)
"Egy legény is velem ma Vesdit nem dolgozhatna." Ugyanott. | |
* | |
| fn. tt. vesét. Az ember, és más emlősállatok testében két, hosszukás paszuly- v. babszemalaku belső rész, melyek a has hátsó falánál az ágyék táján vannak elhelyezve, zsiros anyaggal s inas hártyával borítva, és melyek különösen a vizelet- vagy húgynak a vérből kiválamitására szolgálnak. Jelent ezen zsigerből készített étket is. Veres hajmával sült vesét enni. Átv. bibliai ért. (valamint a sziv) jelenti az érzés székhelyét, minthogy ijedéskor, vagy más kellemetlen benyomásu kedélyváltozásoknál a vesék tájékán fájdalmat szoktunk érezni. Isten, ki a szivet és veséket vizsgálod.
Minthogy a vesék a vizelet v. pes elválasztásának szervei: innen Gyarmathi a latin vesica (= hólyag, hugyhólyag) latin szóval rokonítja. A magyar nyelvből indulva ki, lehet a pes származéka különösen az iménti okból, és mivel azok a bonczolt testből kivéve pes szagúak. Budenz J. szerént az erzamordvinban: piči. | |
* | |
| falu Somogy m.; helyr. Vésé-re, ~n, ~ről. | |
* | |
| (vese-alakú) ösz. mn. Hosszukás, féldomboru babforma, mint vese. | |
* | |
| (vese-ded) mn. tt. vesédedet. L. VESEALAKÚ. | |
* | |
| (vés-ed-ék) fn. tt. vésedék-ět, harm. szr. ~e. 1) Azon horny, rovaték, barázda, hézag, lik, melyet vésüvel csinálnak. 2) Vésés által kivájt részek, mint: faradék, faragáskor, nyiradék, nyiréskor elhulló, elváló részek. | |
* | |
| (vese-ér) ösz. fn. Erek a vesében, melyek a vért kivezetik belőle, vesevérér. | |
* | |
| (vese-fa) ösz. fn. Amerikában, és Cejlon szigetén tenyésző, magas, erős fa, mely húsos, sima, vörnyeges sárga, és tojásdad gyümölcsöt terem, melynek csúcsán vesealakú, s mintegy gesztenyenagyságu mag ül. (Anacardium occidentale.) | |
* | |
| v. ~FÁJDALOM, (vese-fájás v. ~fájdalom) ösz. fn. Veséket bántalmazó kóros állapot. | |
* | |
| (vese-fájós) ösz. mn. Aki vesefájásban szenved, vagy szenvedni szokott. | |
* | |
| (vese-fövény) l. VESEPOROND. | |
* | |
| (vés-ěg-et) gyak. áth. m. vésěget-tem, ~tél, ~ětt, par. vésěgess. Gyakran, folytonosan, lassanlassan vés valamit. V. ö. VÉS. | |
* | |
| (vés-ěg-et-és) fn. tt. vésěgetés-t. tb. ~ěk, harm. szr. ~e. Gyakori, folytonos vésés. V. ö. VÉSÉS. | |
* | |
| (vese-háj) ösz. fn. A veséket takaró hájféle kövérség. | |
* | |
| (vese-hús) ösz. fn. Konczhús, melyet a vese tájáról metszenek le, s melyhez egy rész a veséből is esik. A borjuból vágott, s megsült vesehús neve: vesepecsenye v. vesesült. | |
* | |
| l. VESELKĚDIK. | |
* | |
| (vese-kór) ösz. fn. l. VESEFÁJÁS. | |
* | |
| (vese-kóros) ösz. mn. l. VESEFÁJÓS. | |
* | |
| (vese-kórság) l. VESEFÁJÁS. | |
* | |
| (vese-kő) ösz. fn. Kőnemü kemény test, mely néha a vesékben képződik; apró alakban: veseporond. Különbözik tőle a hugyhólyagban termő hugyhólyagkő. Átv. agyagnemü, a szalonnakövekhez tartozó, s a kigyókőhöz igen hasonló, zöldszinű, kövér tapintatú, s többé-kevésbbé átlátszó kő. (Lapis nephriticus.) | |
* | |
| (vese-kövecs) ösz. fn. l. VESEPOROND. | |
* | |
| puszta Nógrád m.; helyr. Veselény-be, ~ben, ~ből. | |
* | |
| (vesel-ke) fn. tt. veselkét. Növénynem a tízhimesek seregéből és kétanyások rendéből; csészéje négy, néha ötmetszésü, szines; bokrétája nincs; tokja két orru, egy rekeszü, sok magvú. Legtöbbször nyolcz himes, csak néha a felső közép virág tíz himes. (Chrysosplenium). Arany veselke, szára bakarasznyi, levelei váltogatók, csészéje sárga; ugyanez népies neve is. (Chr. alternifolium). Nyeletlen veselke, amattól abban különbözik, hogy levelei ellenesek, nyeletlenek. (Chr. oppositifolium). | |
* | |
| (vesel-kěd-és) fn. tt. veselkěd-és-t, tb. ~ěk, harm. szr. ~e. Erőködés. V. ö. VESELKĚDIK. | |
* | |
| (vesel-kěd-ik) k. m. veselkěd-tem, ~tél, ~ětt. Erejét megfeszitve működik. Gyarmathi szerént: erőködik. Neki veselkedik, még sem birja a hordót fölemelni. (Incze József). Székely tájszó. Máskép: vesejkedik. (Kriza J.). Némely tájakon szepelkedik rokon jelentésü.
Gyöke ves rokonnak látszik azon fesz gyökkel, melyből feszit, feszül származtak; mi szerint veselkedik lehet am. feszelkedik, magát neki vagy megfeszíti. Származhatott ,vese' szótól is, mint erőtől erőlködik, vagy erőködiK. | |
* | |
| (vés-e-mény) fn. tt. vésemény-t, tk. ~ěk, harm. szr. ~e. Vésés által csinált horny, rovaték, hézag, lik; különösen vésett mű, milyek pl. az aczélmetszők, rézmetszők stb. művei. | |
* | |
| l. VEZSENY. | |
* | |
| (vese-pecsenye) ösz. fn. Vesehús, melyet sütve készitenek s adnak asztalra. | |
* | |
| (vese-porond) ösz. fn. Apró, kemény, porondhoz, vagy darához hasonló testek, melyek a vesékben képződnek, s vesekórságot okoznak. | |
* | |
| (vese-remek) ösz. fn. Sándor Istvánnál am. vesehús. | |
* | |
| (vese-es) mn. tt. vesés-t, v. ~et, tb. ~ek. 1) A minek veséje van, ilyen minden emlős állat. 2) Koncz, húsdarab, szelet, sült, veséből, vagy vesével. | |
* | |
| (vés-és) fn. tt. vésés-t, tb. ~ěk, harm. szr. ~e. Cselekvés, midőn valaki vésüféle, vagy más hasonló eszközzel hornyol, rovatol, metsz, bökdös stb. valamit, azaz, vés. V. ö. VÉS. | |
* | |
| falu Vas m.; helyr. Vesesiczá-ra, ~n, ~ról. | |
* | |
| (vese-sült) ösz. fn. l. VESEPECSENYE. | |
* | |
| (vese-szeletke) ösz. fn. és kics. A fölvagdalt veséből egy kis szelet. | |
* | |
| (vese-szer) ösz. fn. Veséket tisztitó, vesefájdalmak ellen szolgáló különféle gyógyszerek. | |
* | |
| (vés-et) fn. tt. véset-ět, harm. szr. ~e. Horny, rovat, melyet vésve csináltak, vésemény. | |
* | |
| fn. tt. véskát. A székelyeknél jelent rostakérget, melybe a sajtot belenyomják.
Mind jelentésre mind hangra nézve hasonló a véka szóhoz. | |
* | |
| (vés-ěg-él) gyak. áth. m. véskél-t. Lassan-lassan, aprózva, vagy gyakran, folytonosan vés valamit: Képeztetésre hasonlók hozzá: áskál, vájkál, turkál, szurkál, furkál, melyekben a gyakorlatos g képző keményebb k-ra változott, ásogál, vájogál, turogál, szurogál, furogál helyett. | |
* | |
| (vés-ěg-él-és) fn. tt. véskélés-t, tb. ~ěk, harm. szr. ~e. Kicsinyes, lassu, vagy folytonos, gyakori vésés. | |
* | |
| falu Ung m.; helyr. Veskócz-ra ~on, ~ról. | |
* | |
| (vés-lik) l. VÉSLYUK. | |
* | |
| fn. tt. vesling-ět, harm. szr. ~je Molnár Albertnél am. sajtocska (caseolus). Talán német Käselein-ból módosult ? | |
* | |
| (vés-lyuk). Vésés által csinált lyuk. | |
* | |
| (vés-nök) fn. tt. vésnök-öt, harm. szr. ~e. Kézmives, ki fémanyagú testekbe, p. gyürükbe, vagy kövekbe különféle alakokat, betüket stb metsz. (Graveur). | |
* | |
| (vés-ny-eg ?) fn. tt. vesnyeg-ět harm. szr. ~e. Göcsejben jelenti azon fát, melyben a sajtóorsónak felső része forog, máskép: sas v. kágyilló. (Tájszótár). | |
* | |
| (vés-ő) mn. és fn. tt. vésőt. Aki vés. | |
* | |
| v. VÉSÜ, (vés-ő) fn. tt. véső-t. Szélesebb, vagy keskenyebb, éles végü eszköz vasból, nyéllel, vagy szárral ellátva, melyet kalapácscsal ütögetve fából, köből, fémből készitendő mivek alakitására használnak. Különösen az asztalosok esztergályosok, ácsok, bodnárok, kőfaragók stb. ilyetén eszközei, melyek mind alakra, mind nagyságra nézve különfélék, p. egyenes, görbe, gyürüs vésők. A bányászoknál hosszu nyélbe ütött éles vas, melylyel az olvasztókemencze falaihoz tapadt érczrészeket levakarják. l. VÉSÜ. | |
* | |
| (véső-kölyü) ösz. fn. A drágakőmetszőknél, vésnököknél kehelyhez hasonló, s felső felén kifúrt fadarab, melybe köszörüléskor a követ helyezik. | |
* | |
| (véső-párna) ösz. fn. A rézmetszők bosszukás gömbölyü s homokkal töltött bőrvánkosa, melyre véséskor a rézlapot fektetik. | |
* | |
| elavult fn. l. VACSORA. | |
* | |
| (vés-por) ösz. fn. Általán, a vésés alatt elváló hulladékpor. | |
* | |
| l. VET alatt. | |
* | |
| tájdivatosan am. hess; vess el am. hess el. | |
* | |
| (vess-ěg-et) áth. m. vessěget-tem, tél, ~ětt. Am. hesseget. | |
* | |
| (vess-ěg-etés) fn. tt. vessěgetés-t, tb. ěk. Am. hessegetés. Érti a lúd a vessegetést. (Közmondat a székelyeknél. Kriza J.) | |
* | |
| (vessző-i) mn. tt. vesszei-t, tb. ~ek. Vesszőre vonatkozó, vesszőt illető. Eléjön Molnár Albertnél. Ma nem igen van szokásban. | |
* | |
| fn. tt. vessző-t. Személyragozva ~m, ~d, vesszője v. szokottabban: vesszeje, veszszőim v. vesszeim, vesszőid v. vesszeid, vesszőjök v. vesszejök stb. 1) Némely fák és cserjék sudár, vékony, hajlékony sarjai, vagy csemetéi, vagy ágai, pl. fűzvessző, nyírvessző, rakottyavessző, szőlővessző, fattyúvessző, hónaljvessző. Különösen a füzek neméhez tartozó fonófüz, vagy cziglevessző, mely a folyók mentében, zátonyokon árvíz hordta fövenyeken tenyészik. Veres, zöld héju vessző. Fattyu vessző. Magvessző, elültetésre való. Növendékvessző. Vesszőt vágni, hántani. Vesszőből kosarat, kocsikast, sövényt fonni, gúzst tekerni. A vesszőt kévébe, pőzsbe kötni. Vesszővel megverni, nyirfavesszővel fenyiteni a gyermeket. Vesszőt futni, katonai németes nyelven am. sorba állitott katonák közt futva vesszővel veretést szenvedni. Kinőtt már a vessző alól, átv. ért. már nem gyermek, nincs nevelési fegyelem alatt. Lépes vessző, melylyel madarakat fognak. Addig hajlik a vessző, míg gyönge. (Km.). 2) Fából vagy fémből készített, s vesszőhöz hasonló alakú eszköz. Puskavessző, melylyel a töltést beverik. Vasvessző, ezüstvessző, aranyvessző. Vasvesszővel kormányozni, szigorú, kegyetlen módon. Innen a hatalom és szigoruság jelvényeül is használtatik. "Isten rendelése, és meg kell csókolni a vesszőt, amelylyel ostoroz". (Mikes Kelemen. LXXXV. levél.). Orvosi nyelven a férfi szeméremtagja. A helyesirásban am. vonás, mint elválasztó jegy a mondat ízei között (comma); innen pontos vessző am. semicolon.
Mennyiben a vessző oly cserje- és fasarjat jelent, mely különösen hajlékony, s melyet főleg kötésre, fonásra, fűzésre szoktak használni: innen a magyar nyelvből elemezve, úgy vélekedhetünk, hogy gyökre nézve egy eredetü a vejész, v. véjint, továbbá vejige v. venyige szókkal; s am. vejésző, vejsző, vessző. Hasonló fogalmi rokonság látszik a latin vico, vimen és vitis között. V. ö. VEJÉSZ, VENYIGE. Egyébiránt rokon vele az arab 'aszá (Stab, Stock, Prügel; das mänliche Glied). Továbbá Gyarmathi S. szerént a dalmát véz; Budenz J. szerént a finn vesä (tőhajtás, sarj, bokor), észt vösa (Sprosse, Gesträuch). | |
* | |
| (vessző-bujtás) ösz. fn. Valamely fatőből kihajtott vesszőnek a földbe hajtása akképen, hogy hegye a földből kiálljon; ez által a földben levő része gyökeret hajt, úgy hogy későbben törzséről le lehet vágni és külön ültetni. | |
* | |
| SZÁSZ~, erdélyi faluk Felső-Fejér m. és Senk székben; helyr. Vessződ-re, ~ön, ~ről. | |
* | |
| (vessző-futás) ösz. fn. Szigorú katonai büntetés, midőn az arra itélt bünös két sorba állitott bizonyos számu katonák között végig megyen, s ezek meztelenre vetkőzött hátát veszszővel verik. A lovasokat hajdan vessző helyett farmatringgal verték. Mindkét büntetés neme a legujabb időben az osztrák-magyar hadseregben megszünt. | |
* | |
| (vessző-kerités) ösz. fn. Vesszőből font kerités, sövény. | |
* | |
| (vessző-öl) áth. m. vesszőlt. Valamit veszővel köt, egybefon. Továbbá vesszővel ver, megver. "Az Eszterghami törököketh ighen meghveszszőlénk az áruló kurvafiakath." (Szalay Ág, 400 m. 1. 103. 1.) V. ö. VESSZŐLÉS. | |
* | |
| (vessző-öl-és) fn. tt. vesszőlés-t, tb. ~ěk, harm. szr. ~e. A székelyeknél: vesszelés, am. csapógát kötése apró vesszők és czövekekből, vagy valamely földbirtok megvédéseül folyó mosása ellen. (Kriza J.). | |
* | |
| (vessző-ny) fn. tt. vesszőnyt, tb. ~ök. A folyadékokban tenyésző s ázalékokhoz tartozó igen sugár féregnem. (Bacillaria paradoxa) | |
* | |
| (vessző-nyaláb) ösz. fn. Nyalábba, azaz, csomóba, kisebb kévébe kötött vesszőszálak. A régi római poroszlók (lictores) vesszőnyalábbal és szekerczével voltak ellátva. | |
* | |
| (vessző-paripa) ösz. fn. Gyermekek játékeszköze, midőn valamely vesszőt lábuk alá vesznek, s ugy szaladgálnak, azt képzelvén mintha lovon ülnének. Átv. ért. vesszőparipán nyargalni am. elméjében komoly és nagy dolgokról gyerekes vagy éretlen eszméket forgatni. | |
* | |
| (vessző-pont) ösz. fn. A helyesirásban a vessző fölött egy pont; szokottabban pontos vessző. | |
* | |
| (vessző-ös) 1) mn. tt. vesszős-t. v. ~et, tb. ~ek. Vesszőtermő, vesszővel benőtt, bővelkedő. Vesszős szigetek, zátonyok, folyópartok. Vesszős berek. 2) Mint főnév jelenti azon helyet, hol vessző terem, s ekkor tt. vesszős-t, tb. ~ök. | |
* | |
| SZÁSZ~, erd. falu Küküllő m.; helyr. Vesszős-re, ~ön, ~ről. | |
* | |
| v. ~SEPRŰ, (vessző-sěprő v. ~seprű) ösz. fn. Vesszőszálakból, különösen nyirfavesszőből kötött seprű. | |
* | |
| (vesszős-hely) ösz. fn. l. VESSZŐS, 2). | |
* | |
| (vessző-szál) ösz. fn. Különvett, egyes vessző. | |
* | |
| (vessző-öz) áth. m. vesszőz-tem, tél, ~ött, par. z. Vesszővel ver, megver, supráz, suprikál. Megvesszőzni a gyermeket. A régibb hadi büne tőtörvény szerint megveszszözték a szökevényt. | |
* | |
| (vessző-öz-és) fn. tt. vesszőzés-t, tb. ~ék, harm. szr. ~e. Verés, melyet vesszőcsapásokkal visznek véghez; különösen, régebben ily nemü katonai büntetés. V. ö. VESSZŐFUTÁS. | |
* | |
| (vessző-öz-ik) k. m. vesszőz-tem, ~tél, ~ött, par. ~zél. Vesszőt hajt, ágazik, sarjazik. Eléjön Sándor Istvánnál. | |
* | |
| erdélyi falu Szeben székben; helyr. Vestény-be, ~ben, ~ből. | |
* | |
| (vés-ü) fn. tt. vésü-t, tb. ~k. Jelentésére nézve l. VÉSŐ, (2). A nyelvszokás némely, részesülőkből alakult eszköznevekben az ó ő képzőket u ü-re szereti változtatni, mint: furó furú, külő külü, űtő ütü, sutó sutu, seprő seprű stb. | |
* | |
| önh. és k. m. vesz-tem, ~tél, ~ětt, par. ~sz. v. ~szél. Hangzója nyilt e, vagy (de csak a ragozatlan gyökben) mint elül érintők, nyujtott é, s különbözik tőle a zárt ě-vel ejtett věsz, vagy tájejtéssel vösz; a különbség leginkább az időragozásban tűnik ki, mert amaz: vesze, veszětt, veszend, veszsz, veszni, vesző; ellenben emez: věve v. vén v. vőn, větt, věend, végy, věvő (l. VĚSZ). Továbbá, amabból lesz tehető veszhet, miveltető veszejt v. veszít, emebből: věhet, větet stb.
Jelentései: 1) Különösen állati és növényi életre vonatkozólag, előbbi mivolta, lényege, épsége bizonyos romlás következtében létezni megszünik, illetőleg meghal. Vízbe veszni, fúlni. Tűzbe veszni, megégni. Harczban elveszni, odaveszni, abban meghalni. Kiveszett az utósó ivadéka, a faja is. Epemirigyben sok ember, s dögvészben sok barom elveszett. Nagy szárazságban kivesznek a növények. Mérgében, kinjában csaknem elveszett. Hóhér bárdja által veszett el. Veszszen el ! (pereat. Átokszó.) 2) Szélesb ért. akármiféle romlás által előbbi mivolta elmúlik, s mintegy kihal. Elvesz a nép, ország, szabadság. Kivesznek a jó erkölcsök, a becsületesség, a felebaráti szeretet, a hazafiság. Elveszett a szemefénye. Haja, tüdeje, fogai vesznek. Sirva veszik el most szegény Magyarország (Tinódi), Veszett (romlott) jószág (Szabó D.). 3) Úgy eltűnik, úgy oda lesz, oltávozik, elpusztúl, eltéved, mintha lenni megszünt, mintha meghalt volna. Elment s oda veszett. Gyermeke elveszett. Sok bába között elvész a gyermek. (Km.) Szőrén szálán elveszett. Neve, hire is elveszett. "Kegyelmed is ne mulasson semmit ott el, a ne hagyjon minket is ide veszni." (Gr. Eszterházy M. levele Sennyei István cancellárhoz 1631.) "Mindnyájoknak ottan eszek vesz" (Ugyanaz ugyanahhoz). "E világ mint egy kert, Kit kőeső levert, Napról napra veszten vész." Rimai János. "A közembernek neve vész magával." (Berzsenyi). Különösen, az illető birtokosnak némi kárára, annak hire, tudta nélkül, vagy akarata ellen valami eltűnik, vagy másnak birtokába jut, s az előbbi birtokosra nézve mintegy megsemmisül. Zsebéből erszényestűl elveszett a pénz. Kártyán, üzérkedésben elveszett mindene. Sok könyve, irománya elveszett. 4) Átv. ért. elveszett az esze, oly badarul cselekszik, vagy beszél, mintha esze eltünt volna. Eszeveszett ember, dühös bolond. Szeme, figyelme ráveszett valamire. Különösen a testi épségnek, vagy léleknek, kedélynek romlott állapotára vonatkozik az ily mondatokban Megvész az eb, midőn düh, víziszony szállja meg. Majd megvesz érte, bolondul szereti, kivánja. Öszveveszni valakivel, vagy beleveszni valakibe. Szanszkrit nyelven rokonok vele vas (Bopp F. szerént am. ferire, laedere, occidere); vasz (amare); findere, abscindere, occidere); vaszt (vexare occidere). V. ö. VÉSZ; VESZT. Budenz J. egyeztetései a veszt, veszedelem szókkal együtt: a finn vahinko (kárveszteség), észt vahing (bal eset, szerencsétlenség), lapp vahak (veszedelem), vaek (infortunium), finnlapp vahag (kár, veszteség), zürjän vo- (vesz-ni, elvesz-ni), vot- (veszíteni, verderben, verlieren), votják ďt- (elveszt-eni, verlieren.) | |
* | |
| néha: VÉSZEN, (vě-sz v. vě-sz-én) áth. első m. alanyi ragozással věvék v. régiesen: vék, vevél v. rég. vél, vől, věve v. vén v. vőn, vevénk v. vénk, vevétěk, věvének v. vének v. vőnek; tárgyi ragozással: vevém v. régiesen: vém, vévéd v. régiesen: véd v. vőd, vevé v. régiesen: vevéje v. csak vé; vevők v. régiesen: vők, vevétěk v. régiesen: vőtök, vevék v. régiesen: vevéjek v. vék. Második m. větt; jövő: věend; par. végy; htn. věnni; részes. věvő. Ható forma: věhet; tétető v. miveltető forma: vétet v. větet. 1) Valamely helyből mozdítható testet kézzel vagy bizonyos eszközzel előbbi helyétől eltávolítva maga felé, mellé, köré stb. emel, mozdít, helyez. Ellentéte: tesz, azaz, előbbi helyéről máshová helyez, fektet. A könyvet a szekrényből kiveszi, meg beteszi. Polczról levenni, s asztalra tenni az edényt. Földről fölvenni, és zsebbe tenni a pénzt. Elévenni, visszatenni a fegyvert. Kézbe venni, betenni a könyvet. Nem mind szakács, aki kezébe veszi a kalánt. (Km.) Dolmányt, mentét, köpenyt venni magára, t. i. öltözetül. Se teszi, se veszi, nem gondol vele. Gyakorítója: szed, valamint a tesz-é rak. Honnan az ily viszonylatok: szedi vedi; amit fölvett, leteszi; amit fölszedett, lerakja; a tálból villával kivesz egy darab húst, s a káposztát kanállal szedi ki; a férges gyümölcsöt a jók közöl kiveszi, és külön helyre teszi; s ha a gyakorítást a mondatban ki akarjuk emelni... kiszedi és külön helyre rakja. 2) Valamit birtokába ejt, magáévá tesz. Ellentéte: ad, vagy néha fizet. Vedd el, amit adnak. Végy az ételből, jó szivvel adjuk. Ne vedd el a másét, inkább adj neki. Vámot dézmát, adót venni. A gondolattól nem vesznek vámot. (Km.). Pénzt kölcsön, kamatra venni. Sok pénzt venni be és adni ki. Bevenni a várat (Kresznerics. A régieknel: megvenni pl. "Megvétele a várnak." Molnár Albert. "Ének Pannónia megvételéről." Régi ének Csáti Demetertől. Ugyanitt eléjön: "Ki ez országot megvette vala.") am. birtokba, hatalomba keríteni; átadni a várat, a várost, más birtokába adni. Az Isten adta, az Isten el is vette. (Km.). Továbbá, valamit kap, nyer, szerez. Éltünket, mindenünket Istentől vettük. Jót vett tőlem, s lábbal rúg. Hol veszi király a várat? Akárhol veszed, meg kell fizetned. Megvenni valakin az adósságot. Száz forintot vettek rajta az elkövetett kárért. Elvette jutalmát. Hasznát venni valaminek. 3) Bizonyos birtoktól megfoszt, megkárosít,
valakit, v. valamit. Fejét vették. Vérét venni valakinek. Elvették a becsületét. Árva vagyok, árva, mint az őszi tarló, melynek ékességét elvette a sarló. (Népd.) Elvette a fagy a gyümölcsöt. 4) Valamit bizonyos áron tesz magáévá, vásárol, megvásárol. Amint adják, úgy veszem. Amint vettem, úgy adom. Aki vesz, annak lesz. Ötön vette, öt ujjal, azaz, lopta. Lovat, ökröt, házat, földeket venni. Drágán, olcsón, jutányos áron venni. Mindenféle árut öszvevenni. 5) Valakit bizonyos állapotba fogad, helyez. Bevenni valakit papnak, katonának. Feleséget venni. Leányt feleségül, nőül, házastársul venni. 6) Használtatik több mellék- és átv. értelemben. Észrevenni, tudomásul venni valamit. Fontolóra, gondolóra, vizsgálat alá venni. Számba venni, megszámlálni, beszámlálni. Számot venni és adni. Semmibe, kevésbe v. csekélybe venni. "Szeresd hazádat..... Tégy érte mindent: éltedet, Ha kell, csekélybe vedd." Vörösmarty. Vedd eszedbe, amit mondtam, jegyezd meg. Amit fejébe vesz, el nem felejti. Szemre, szemügyre venni valamit. Nagyon szivére vette a sérelmet, fáj neki. Ezt nem vehetem a lelkemre, erkölcsi érésemmel nem egyezik meg. Jól, helyesen veszi föl a dolgot, jó, helyes fogalma van róla. Jó, rosz néven, elég néven (régies) venni valamit, mint jót, roszat, elegendőt fogadni. Vétkűl, hibául venni (tulajdonítani) valakinek, amit cselekedett. Nem kell minden csekélységet fölvenni, nem kell miatta neheztelni. Föl sem kell venni, mint kerten a likat. (Km.) Mindent magáru vesz, magára ért. Kit nem illet, a szó, ne vegye magára. Szóba venni, megszólni. Tréfának, bolondságnak venni a dolgot, annak tartani. Szigorún, komolyan venni valamit. Üzőbe venni az ellenséget. Fegyelem alá, virgába, kordába venni a növendéket. Erőt, hatalmat venni valakin, kifogni rajta, legyőzni. Őt rá lehet venni mindenre, rábírni, rábeszélni. Levenni a lábáról, lebeszélni valami jóról, roszra csábítni. Szuszt, lélekzetet venni. Elvette érdemlett jutalmát. Valaminek hasznát venni. Orvosságot venni be. Búcsút venni. Kapufától vett bucsút, hír nélkül távozott, elszökött. Szaladásnak, futásnak veszni a dolgot. Hol veszed itt magadat? hogy jöttél ide? Kárt venni, kárt vallani. "Aprólék marhádban igen sok kárt vészesz." Népvers. (Erdélyi J. gyüjt. I. köt. 248. 1.). Kedvet venni. "Mert ha különben lészen, asszony kedvet nem vészen. Ugyanott. 254. 1.). Majd megveszi az Isten hidege. Dér vette, fagy vette gyümölcs. Fölveszi, neki veszi magát, anyagilag vagy erkölcsileg fölkap, gyarapodik. Belevette magát a nedvesség a falba. A német nyelvből becsúszott mondatok: szabadságot veszek magamnak, bátorkodom; bátorságot vesz, neki bátorodik. Lásd az összetett, ugymint igekötőkkel összetett szókat is: ÁLTALVĚSZ, BEVÉSZ, EL~, ELŐ~, ÉSZRE~, FÖL~, KI~, KÖ~, RÜL~ v. KÖRNYÜL~, LE~, MEG~, ÖSSZE~, VISSZAVĚSZ stb. Valamint gyökhangokra, úgy alapfogalomra nézve rokona a visz ige, azon különbséggel, hogy věsz az illető tárgynak elébbi helyéről egyszerü, s bevégzett elmozditását fejezi ki, a visz pedig folytonos bevégzetlen elszállitásra vonatkozik, midőn a vivő a magához vett valamivel maga is tovább-tovább halad. A vevés tehát a vivésnek mintegy kezdete, s föltétele. - Mi elemeit illeti, tiszta gyöke vě, melyből sz képzővel lett věsz. E tekintetben hasonlók hozzá: tesz, lěsz, hisz, visz, alszik, fekszik, nyugszik, eszik, iszik, melyekben, hogy az sz nem a gyök lényegéhez tartozik, mutatják bizonyos származékaik, t. i. ezekben az sz elmarad, mint: a tehetőkben, tě-het, lě-het, hi-het, vi-het, al-hatik, fek-hetik, nyug-hatik, e-hetik, i-hatik, a mivelt. tě-tet, hi-tet, vi-tet, al-tat, fek-tet, nyug-tat, ě-tet, i-tat. Különben is az emlitett igék hasonló szabály szerint ragoztatnak. - V. ö. VESZ v. VÉSZ. | |
* | |
| l. VESZ v. VÉSZ, ige. | |
* | |
| l. VEJÉSZ. | |
* | |
| fn. tt. vészt, tb. ~ěk. harm. szr. ~e. A Bécsi codexben rövid e-vel: "És lön igen nagy vesz a tengeren". (Jónás könyve). "En értem vagyon ti rajtatok e nagy vesz". (Ugyanott). Azonos a vesz v. vész igével; t. i. azon nevek seregébe tartozik, melyek egy alapértelemben igék is, mint zár, nyit, les, nyom stb. Mint fn. 1) Állapotváltozás, midőn valaminek mivolta romlik, meg-, elromlik, s romlás következteben megszünik, milyen különösen az élőállatra nézve a halál, a növényeket illetőleg a tenyészés szünete. Máskép: veszedelem. Vész ellen védeni életét. Vésznek indulni. Vészszel fenyegető betegség. Marhavész. 2) Maga azon romboló erő, mely romlást illetőleg halált okoz. Szélvész, tengervész v. tenger vésze (Vajdánál) "Az tengeren nagy vész támadaŤ (Pesti Gábor. CXXXIX. mese). Dögvész, vizvesz (Káldinál), tüzvész. (Szabó Dávidnál).
"És halni mégyen, s győzve jár A vér szent mezején, Vészek körítik homlokát, Erő forr kebelén." Kölcsey. (Hazafiúság). 3) A székelyeknél am. rohadt és egymásra dőlt fák az erdőben, cziheres, bozótos hely. (Kriza J.) Ezekből kitűnik, hogy az első jelentésben, sőt a 3-ikban is a vész am. maga a romlás mint okozat, a 2-ikban pedig am. romboló azaz romlást okozó. Innen fejthetni mag tökéletesen a régi Halotti bebeszédben eléforduló fesze v. fésze vagyis az f helyébe v hangot tevén (melyek mint igen közel rokonok némely más szókban is fölcseréltetnek, mint viczkándozik, ficzkándozik, virgoncz fürgencz, vinczároz finczároz, vaczok v. vaszok fészek, leveg lefeg, kotyvál kotyfol, von fon stb.) vésze szót. T. i. az egész mondat így áll: "Es az gyimilcsben halálot evék.... Haraguvék isten es veteve vőt ez munkás világbele, es lőn halálnek es pokolnek fesze es mind ő nemének." Az utolsó mondat: halálnek és pokolnek fesze v. fésze tőkéletesen egyezik fogalomban ezzel tengernek vésze, vagy tengervész, mint föntebb; hasonló szélvész, dögvész is, tehát am. lön halálvész és pokolvész; azaz halálos vész, pokoli vész; ebben pedig mind ő nemének (vésze lőn) az értelem még világosabb, ú. m. mind ő nemének veszedelme azaz romlása, mint ebben is marhavész nem a marha okozza a vészt vagy romlást, hanem az magában a marhában van; ellenkezőleg ebben: dögvész a dög v. döglelet okozza a vészt. Az egészet a szokottabb ,veszély' szóval így fejezhetjük ki: És lőn halálnak és pokolnak veszélye (oly veszély milyet a halál és pokol szűl vagy okoz) és mind ő nemének (veszélye, veszedelme, romlása); vagyis: lőn mind önmagára nézve halálos és pokoli veszély, mind pedig ő nemének veszélye. Nyelvészeink némelyike a fesze szót a fészke vagy ezzel rokon idegen szóban keresi. De hogyan lőn Ádám ő nemének fészke az által, hogy isten őt büntetésül e munkás világba veté, megfejteni senki sem képes. V. ö. FESZE. | |
* | |
| falu Varasd m. ÚJ-VÉSZ, puszta Trencsén m.; helyr. Věsz-ěn, ~re, ~ről. | |
* | |
| (vész-biróság) ösz. fn. l. VÉRBIRÓSÁG. | |
* | |
| (vész-csüllő) ösz. fn. A csüllők neméhez tartozó, fekete tollazatu madárfaj, mely a tengervész közeledését rendkivüli kiáltozása által előre jelenti. (Larus marinus.) V. ö. CSÜLLŐ. | |
* | |
| puszta Békés m.; helyr. Veszěn, ~re, ~ről. | |
* | |
| (vesz-ěd-el-ěm) fn. tt. veszedelm-et harm. szr. ~e. Vészszel, romlással fenyegető állapot. Életveszedelem, mely halállal fenyeget. Veszedelemben lenni. Nem kell a veszedelemtől félni. Bizonyos elkerülhetetlen, halálos veszedelemnek tenni ki magát. Kikerűlni, eltávolitani a veszedelmet. Veszedelemmel járó merény. Sok veszedelmen keresztül menni, esni. A veszedelem mutatja ki az embert. | |
* | |
| (vesz-ěd-el-ěm-es) mn. tt. veszědelmes-t, tb. ~ek. Veszedelemmel járó, azt okozó, romlással, halállal fenyegető. Veszedelmes merénylet, betegség, tengeri zivatar. Veszedelmes sebek. | |
* | |
| (vesz-ěd-el-ěm-es-en) ih. Veszedelemmel fenyegetve, halálosan. Veszedelmesen beteg, meg van sértve. | |
* | |
| (vesz-ěd-el-ěm-es-ség) fn. tt. veszědelmesség-ět, harm. szr. ~e. Veszedelmes állapot, vagy tulajdonság. | |
* | |
| (vesz-ěd-el-ěm-ez-tet) mivelt. m. veszědelmeztet-tem, ~těl, ~ětt, par. ~eztess. Eszközli, okozza, hogy valaki v. valami veszedelembe jőjön; lételét, életét koczkáztatja; veszedelemnek kitesz. Forradalom által veszedelmeztetni a hazát. | |
* | |
| (vész-edzett) ösz. mn. Vészekben és vészek ellen erősödött. | |
* | |
| l. VESZT. Amaz régies képzőjü és használatu ige, ,veszit' helyett, milyen a most is helyenként divatozó szakajt am. szakít. | |
* | |
| (vesz-e-kěd-és) fn. tt. veszekědés-t, tb. ~ěk, harm. szr. ~e. 1) Szoros ért. oly perlekedés, czivódás, mely verekedésre tör ki, s veszélyes sérelmeket, vagy épen halált is okoz. 2, Szélesb ért. a meghasonlott felek közti haragos kötekedés, egymásnak bántalmazása. 3) Hitványkodás, erőtlenedés. V. ö. VESZEKĚDIK. | |
* | |
| (vesz-e-kěd-ik) k. m. veszekěd-tem, ~tél, ~ětt. Ártani vágyó indulatból másba beleköt, mást bántogat, sérteget; verekedik, marakodik. Meztelen csonton (semmiért) veszekednek. (Km.). Ne veszekedjél, maradj nyugton, ne bánts. Továbbá, mérgében, haragjában stb. egészségét rontja, életét veszélyezteti, vesz, dühödik. Ha megveszekedel sem bánom.
"Ha nem szeretsz, veszekedj meg, Hogy a szived repedjen meg." Népdal. Szabó Dávidnál azt is teszi: hitványkodik, csappan, erőtlenedik. "Nagyon megveszekedett (veszett, erőtlenedett, hurkant) a lovam, a marhám." V. ö. VESZ v. VÉSZ ige. | |
* | |
| (vesz-e-kěd-ő) mn. és fn. tt. veszekědő-t. Haragos, mérges, ártani vágyó indulatból mással kötekedő, perlekedő, házsártoskodó, verekedő, marakodó. Veszekedő részegek, kutyák. | |
* | |
| (vesz-ék-ěl) önh. m. Veszékěl-t. Vésztől félve, vészt kiáltva jajgat, panaszkodik, jajveszékel, p. a ki veszélyt látva, vagy képzelve elréműl, megretten, és segedelmért kiált. | |
* | |
| (vesz-ék-ěl-és) fn. tt. veszékělés-t, tb. ~ěk, harm. szr. ~e. Vészkiáltás, vésztől félő jajgatás. Jajveszékelés. | |
* | |
| v. VESZEKSZIK, l. VESZEKĚDIK. Amaz csak a mutató mód jelen idejében szokott használtatni; néha eléjön a htn módban is veszekszeni. | |
* | |
| (vesz-e-köz-ik) k. m. veszeköz-tem, ~tél, ~ött. Katalin 2-ik prózai legendájában elveszeközött am. elveszett. "Emberi nemzet elveszeközött volna bínnek miatta." (Toldy F. kiadása. 264. 1.). | |
* | |
| l. VESZEKĚLÉS. | |
* | |
| falu Nyitra m. ALSÓ~, FELSŐ~, falvak Bars m.; helyr. Veszelé-n, ~re, ~ről. | |
* | |
| l. VESSZŐLÉS. | |
* | |
| falu Árva m.; helyr. Veszellé-n, ~re, ~ről. | |
* | |
| puszta Bihar m.; helyr. Veszely-re, ~ěn, ~ről. | |
* | |
| (vesz-ély) fn. tt. veszély-t, tb. ~ěk, harm. szr. ~e. Körülbelül azt jelenti, mit a ,vész' szó, azaz részint am. veszedelem, vészes állapot, részint pedig azon rontó erőt fejezi ki, mely romlást okoz. Az elsőre példák: Veszélyben forogni. Véletlen veszély. (Molnár A.) Széllel, veszélylyel jutott hozzá. (Km.). Aki sokáig él, sok veszély éri. (Km.) "Ne csak veszélyben légy serény." (Vörösmarty. Honszeretet). Az utóbbira példák: "Kél a veszély, hány a remény" (Kölcsey. Szép Lenka): "Ne felejtsük, mennyi baj, mennyi veszély környezi helyzetünket." (Deák F. A képvíselők házában. 1861. május 13.). | |
* | |
| (vesz-ély-ěs) mn. tt. veszélyěs-t, v. ~et, tb. ~ek. Veszélylyel járó, fenyegető, vészt okozó; halálos. Veszélyes ellenség, háboru, forradalom. Veszélyes seb, betegség. V. ö. VESZÉLY. | |
* | |
| (vesz-ély-ěs-en) ih. Veszélyt hozó erővel, hatással; rontólag, halálosan. Veszélyesen megsérteni valakit. Veszélyesen beteg. | |
* | |
| (vesz-ély-ěs-ség) fn. tt. veszélyěsség-ět, harm. szr. ~e. Veszélyt okozó tulajdonság, vagy veszélyes állapot. E sebnek veszélyessége gondos ápolást, gyógyítást kiván. | |
* | |
| (vesz-ély-ěz) áth. m. veszélyěz-tem, ~tél, ětt, par. ~z. Veszélyt okoz, veszélybe juttat, veszélylyel környez. A förgeteg veszélyezi a hajót. Ezen betegség veszélyezi az életet. l. VESZÉLYĚZTET. | |
* | |
| (vesz-ély-ěr-és) fn. tt. veszélyězés-t, tb. ~ěk, harm. szr. ~e. Cselekvés, hatás, mely veszélyez valamit. V. ö. VESZÉLYĚZ. | |
* | |
| (vesz-ély-ěz-tet) áth. miveltető alakban: m. veszélyěztet-tem, ~tél, ětt, par. veszélyěztess. Szándékosan, készakarva, vagy akármily cselekvés által eszközli, hogy valamit veszély érjen; veszélynek tesz ki valamit; koczkáztat. Ki az erősebbet vakmerően megtámadja, az veszélyezteti magát, életét. Helyette az irodalom az egyszerü ,veszélyez' szót használja. | |
* | |
| (vesz-ély-ěz-tet-és) fn. tt. veszélyěztetés-t, tb. ~ek, harm. sz. ~e. Cselekvés, mely által veszélyeztetünk valakit, v. valamit. V. ö. VESZÉLYĚZTET. | |
* | |
| (vesz-ély-telen) mn. tt. veszélytelen-t, tb. ~ěk. 1) Amit veszély nem fenyeget; biztos, bátorságos. Veszélytelen utazás, hajózás. Veszélytelen békés állapot. 2) Ami veszélylyel nem fenyeget; mitől félni nem kell; ártalmatlan. Veszélytelen betegség. Veszélytelen vállalat. | |
* | |
| (věsz-ěn) áth. l. VĚSZ. A jelentőmód egyes harmadik személyében én toldalékot vesz föl, mely nem egyéb, mint maga a harm. személynévmás,: ön; honnan a többesben nem járul hozzá egy másik n, mint ellenkezőleg, péld. az izen igéhez izennek. E tekintetben hasonlók hozzá: teszen leszen, hiszen, viszen, s a régies aluszon, feküszön, nyugoszon. | |
* | |
| (vesz-end-ék)fn. tt. veszendék-ět, harm. szr. ~e. 1) Veszendőben levő vagyon, ami az elveszéshez közel van, ami kárba megy. Veszendék jószág. 2) Valaki által valóban elvesztett jószág. Midőn a gyermek többek társaságában valamit talál, azt elrejtve így kiált föl: kinek vagyon veszendéke, nálam vagyon keresménye. | |
* | |
| (vesz-end-ő) mn. tt. veszendő-t. Oly állapotban, vagy körülményben levő, melynél fogva elvesz, vagy el kell vesznie; a mi nem maradandó, nem állandó. Veszendő pénz, adósság. Veszendő kincsek, földi javak. Különösen jelenti magát ezen állapotot. Veszendőben van mindene. Veszendőbe menni. | |
* | |
| (vesz-end-ő-ség) fn. tt. veszendőség-ět, harm. szr. ~e. Állapot, vagy tulajdonság, melynél fogva valami veszendő; mulandóság, romlandóság. | |
* | |
| (vesz-és) fn. tt. veszés-t, tb. ~ěk, harm. szr. ~e. Állapotváltozás, midőn valami vesz, elvesz, megvesz, kivesz stb. t. i. a vesz igének különféle értelmében. Dunába veszés. Pénz elveszése. Észveszés. Összeveszés. Megveszés. V. ö. VESZ v. VÉSZ. | |
* | |
| (vész-ěs) mn. tt. vészěs-t, v. ~et, tb. ~ek. Vészszel járó, fenyegető, vészhozó. Vészes tenger.
"Nincs gát előtte s vészes út, A bércz egy lesz völgyével." Kölcsey F. (Dobozi). "A béke vészesebb, S melyet vág álmos népeken, Gyógyithatlanb a seb." Vörösmarty. (Honszeretet). | |
* | |
| l. VESZT. | |
* | |
| (vesz-etlen) mn. tt. veszetlen-t, tb. ~ěk. Ami ép, nem romlott (Szabó D.); ami romlatlan állapotában megvan; ami az illető tulajdonos birtokában megmaradt. Ellentétei: veszett, kiveszett, romlott, elveszett, megveszett. V. ö. VESZ v. VÉSZ. | |
* | |
| (vesz-ětt) mn. tt. veszětt-et. 1) Állati vagy növényi életétől megfosztott. Vizben, csatában veszett ember. Szárazságban kiveszett növények. 2) Ami az illető birtokos tudta vagy akarata nélkül és kárával eltünt, vagy más hatalmába, birtokába kerűlt. Adósoknál veszett pénz. Veszett, elveszett jószág. Veszett fejszének a nyele is jó. (Km.). Más mondatban: Veszett fejszének nyele fordúl. Veszett pör, vagyis annak tárgyát tevő elveszett birtok, jog, követelés. Veszett nap, mely semmi hasznot, élvezetet nem hozott. 3) Különféle átv. ért. veszett kutya, dühös. Veszett név. A mely ebet el akarnak veszteni, veszett nevét költik. (Km.). Veszett tyúkfi, levesétel neme, melyet hamarjában valamely más eledel-féléből készitenek, mintha a tyúkfi elveszett volna. Veszett dolog, bonyodalmas. Eszeveszett ember. Hireveszett. Izeveszett étel. Megveszett dühöngő. V. ö. VESZ. | |
* | |
| (vesz-ětt-en) ih. Veszett módon v. állapotban. | |
* | |
| (vesz-ětt-ség) fn. tt. veszěttség-ět, harm. szr. ~e. Általán, dühöngő, eszeveszett, bősz indulatosság. Különösen, ebeket meglepni szokott, viziszonynyal járó dühös kórság. | |
* | |
| (vesz-ětt-ül) ih. Veszett módon, igen roszúl. Veszettül rosz. | |
* | |
| (vész-fa) ösz. fn. A szél által kitörött vagy gyökerestül ledöntött fa. (Erdészeti Müszótár). l. VÉSZ, fn. 3). | |
* | |
| (vesz-fuvó) ösz. fn. Személy, különösen őr, ki fuvóeszközzel, pl. trombitával, kürttel valamely vész közeledését az illetőknek tudtokra adja. | |
* | |
| (vész-halál) l. HALÁLVÉSZ. | |
* | |
| (vész-harang) ösz. fn. 1) Sajátságos hangu, kongásu harang, melyet akkor húznak meg, midőn bizonyos vész p. tűzvész, vízvész közeledik, vagy támadt. 2) Minden harangozás, mely vészre figyelmeztet, s annak elháritására, vagy kerülésére int. 3) Átv. ért. vészkiáltás, jajveszéklés. Nem kell minden csekélységért meghúzni a vészharangot. | |
* | |
| (vész-horgony) ösz. fn. Legnagyobbféle horgony, melyet a hajósok vész idején vetnek le. | |
* | |
| (vész-hozó) ösz. mn. Amivel vész jár, vészt okozó. Vészhozó háboru. | |
* | |
| (vész-hozólag) ösz. ih. Vészt okozó módon. | |
* | |
| (vész-idő) ösz. fn. Vészszel járó, vészt okozó idő. | |
* | |
| l. VESZ v. VÉSZ, ige. | |
* | |
| (vesz-ít) áth. m. veszít-ětt, htn. ~ni, v. ~eni, par. ~s. l. VESZT. | |
* | |
| (vész-jel) ösz. fn. Különféle jel, mely az illetőket bizonyos vészre figyelmezteti, p. vészharang kongatása, vészfuvás, lövés, tüzes, forgó szalmatekercsek stb. | |
* | |
| (vész-jós) ösz. mn. és fn. Aki valamely bekövetkező vészt előre megmond. Amiből előre vészt lehet következtetni. Bizonyos madár neve is. (Sturmvogel). | |
* | |
| (vész-jósló) ösz. mn. Vészt jövendőlő. | |
* | |
| v. VÉSZKA, falu Nyitra m.; helyr. Vészká-ra, ~n, ~ról. | |
* | |
| falu Sopron m.; helyr. Veszkény-bě, ~ben, ~ből. | |
* | |
| (vesz-k-ő-öd-és) fn. tt. veszkődés-t, tb. ~ěk, harm. szr. ~e. Szilaj, pajkos, csintalan kötődés, vagy cselekvés neme, midőn veszkődik valaki. V. ö VESZKŐDIK. | |
* | |
| (vesz-kő-öd-ik) belsz. m. veszköd-tem, ~tél, ~ött. Nem annyira rosz, vagy ártani vágyó indulatból, mint pajkos, csintalan, szilaj jó kedvből kicsapong, kötődik, s ez által másnak némi boszuságot, nyugtalanságot okoz. Szelidebb jelentésü, mint a ,veszekedik' szó. Veszkődni leginkább a pajzán fiatalság szokott. Veszkődik a ló is midőn a kocsi előtt, vagy ülője alatt nyugtalankodik, ágaskodik. Szabó Dávid példaként e mondatot hozza föl: "A ló, ha elszabadúl, kiveszkődik: kiront, kitör az ólból, istálóból." | |
* | |
| (vész-ěl-és) fn. tt. vészlés-t, tb. ěk, harm. szr. ~e. Igy nevezik különösen Bodrogközben azon vesszőből font sövénynemü zárgátot, melyet áradáskor az erek és fokok torkolatán állitanak, hogy apadáskor a halak a derék folyóba vissza ne mehessenek. Elemzésére nézve l. VEJÉSZ. | |
* | |
| (vész-lövés) ösz. fn. Lövés, mely az illető közönséget bizonyos vészre figyelmezteti. | |
* | |
| (vész madár) ösz. fn. l. HOJSZA. | |
* | |
| l. VÉZNA. | |
* | |
| l. VESSZŐD. | |
* | |
| (vesz-ő-öd-és) fn. tt. vesződés-t, tb. ~ěk, harm. szr. ~e. A cselekvő személynek bizonyos nehézségekbe, akadályokba ütköző kellemetlen küzködése; bajlakodás, bajoskodás. V. ö. VESZŐDIK. | |
* | |
| (vesz ő-di) mn. tt. vesződi-t. A székelyeknél am. türelmetlenkedő. (Kriza J.) | |
* | |
| (vesz-ő-öd-ik) k. m. vesződ-tem ~tél, ~ött. Mondjuk emberről, sőt más állatról is, midőn törekvéseiben akadályok, ellenkezések, gátok szegülnek ellene, és azokat elhárítani, legyőzni akarván küzködik, s mintegy vesztegeti erejét bajlódik, bajoskodik. Sokat, sokáig vesződni valamivel. Félnapig vesződék, mig a sárból kivergődhetett. Hadd vesződjenek egymással. Ugyane ne vesződjél vele.
Ezen igében a cselekvésnek eredménye ennek oka helyett tétetik, mennyiben t. i. a vesződés az ember erejét vesztegeti, rongálja. Hasonló átv. értelmüek: törődik, aggódik, űtődik, illetődik. | |
* | |
| (vesz-ő-öd-ség) fn. tt. vesződség-ět, harm. szr. ~e. Különféle akadályokkal, nehézségekkel járó munka, állapot; különösen, mely kisebbféle aprólékos fáradságot okoz. V. ö. VESZŐDIK. | |
* | |
| (vesz-ő-öd-ség-ěs) mn. tt. vesződségěs-t, v. ~et, tb. ~ek. Vesződséget okozó, azzal párosult. Vesződséges utazás, munka. V. ö. VESZŐDSÉG. | |
* | |
| mváros és püspöki székhely hasonló nevű vármegyében. Helyr. Veszprém-be, ~ben, ~ből. Régente: Beszprém. Gyarmathi S. szerént Weiszbrun-ból módosult. | |
* | |
| fekszik túl a Dunán (a Duna jobb partján) ezen kerületnek mintegy közepén. Határja északról Győr m.; keletről Fejér m. s Komárom megyének egy kis része; délről Tolna, Somogy, Zala megyék és a Balaton tava, ennek északi része is Veszprém megyéhez tartozván; nyugotról Vas vármegye. | |
* | |
| l. VESSZŐ. | |
* | |
| (vesz-t) áth. m. veszt-ětt, par. veszsz, szokottabban: veszits, v. veszejts. 1) Eszközli, okozza, végrehajtja, hogy valakinek v. valaminek élete veszszen; megöl. Vizbe veszteni, méreggel, akasztófán kötéllel elveszteni valakit. 2) Valamely magával vitt, hordozott jószágát észrevétlenül elejti, elhagyja s annak birtokától mintegy megfosztja magát: Zsebéből pénzét, óráját elvesztette. Ellentéte: talál. 3) Bizonyos sorsjáték, vagy verseny, fogadás stb. következtében fosztja meg magát valamitől. Kártyán, koczkán sok pénzt, mindent elvesztett. Száz forintot vesztett. Csatát, ütközetet veszteni. Elvesztette a fogadást. Ellentéte: nyer, honnan a közmondat: Aki nem próbál, se nem nyer, se nem veszt. Veszteni valamiben rosz sikerrel merényleni, kárt vallani, roszuljárni. Pört veszteni. 4) Átv. ért. eszét, veszteni, elveszteni; kedvét veszteni. Apját, anyját elveszteni, árvaságra jutni. Szinét veszteni. Ízét veszteni. Becsületét, hivatalát elveszteni, megfosztatni tőle. Útat veszteni, eltéveszteni. Az embereket öszveveszteni, meghasonlásra, pörlekedésre ingerelni. Valamin veszteni, valamely árún veszteséget szenvedni. Valamin rajta veszteni, mondják arról akit valamely tilos dolgon rajta kaptak. Máskép veszít, régiesen: veszét v. veszejt; ennek parancsoló módja volt: veszejts, amazé veszess.
"No hát minden ember magát észre vegye, Az örök életet hogy el ne veszesse." Ének-töredék a XVI. századból: (Thaly K. gyüjt.). V. ö. VESZ v. VÉSZ, önh. | |
* | |
| (vesz-t) igenév, mely csak személyragozott állapotban divatozik; vesztěm, vesztěd, veszte v. tájdivatosan: veszti; vesztünk, vesztětěk, vesztök. Jelenti azon állapotot, mely valakinek anyagi vagy erkölcsi életét romlással fenyegeti. Vesztemre jöttem ide. Vesztét kivánni valakinek. Ugy tesz, mintha vesztét v. vesztit érezné. Vesztére v. vesztire jár. Más vesztére törekedni. Aki mit gyülöl, annak vesztét kivánja. A székelyeknél divatosak: vesztig erőködni, azaz vesztire; és vesztibe kerestük mintha elveszett volna. (Kriza J.). | |
* | |
| (vesz-t-ig?) ih. tt. veszteg-ět. Nyugalmas, tétlen, mozdulatlan, hallgatag, csendes állapotban, mintha veszve, halva volna. Veszteg ülni, maradni, hallgatni. Veszteg álló víznek, hallgató embernek nem kell hinni. (Km.). A székelyeknél végül hosszú kiejtéssel vesztég. Ülj vesztég. (Kríza J.) Ez mutatja, hogy itt ig (mely régiesen, sőt ,mindég' szóban ma is: ég) határvető rag látszik fenforogni. Némely régiek szerint ige is pl. Molnár Albertnél, Szabó Dávidnál a parancsoló módban vesztegj csak sile modo, tace tantum, azaz, hallgass, légy csendesen. Továbbá a Bécsi codexben az óhajtó mód mult idejében. "Ha urrok (orvok) bementenek volna te hozjád és tolvajok éjjel, midenem vesztegtel volna-é (quomodo conticuisses? Abdyas próféta). Molnár A. a mondott igeformán kivül mind melléknévnek mind igehatározónak veszi, így szólván "(adject[ivum] et adv[erbium] quietus, pacate."
Alaphangokban és fogalomban egyezik a szanszkrit szthá gyökkel, mely Bopp F. szerént am. stare; motu vacare; perdurare; manere, morari stb. Ebből származnak az árja eredetü nyelvekben a latín sto, sisto, német ste-hen, stell-en, görög isthmi (stellen; Halt machen, aufhören lassen), persa isztáden (stehen, stehen bleiben) stb. stb. | |
* | |
| (veszteg-áru) ösz. fn. Heverő bolti áru, melyet senki sem keres, mely nem kelendő, nem kapós. | |
* | |
| (vesz-t-eg-ěl) önh. m. vesztegěl-t v. veszteglětt, htn. vesztegěl-ni v. vesztegleni. Tétlenül, munkátlanul hever, nyugszik, tölti az időt; helyéből nem mozdúl. A régieknél am. hallgat. "Leeresztém en személyemet (orczámat) a földre és veszteglék (tacui. Bécsi cod. Dániel X.). "Ha ma veszteglendesz" (silueris. Ugyanott Heszter. IV.). "Veszteglett en népem" (conticuit. Uo. Ozeas. IV.). "A gyölekezet ke(dég) megfeddi vala azokat, hogy veszteglenének" (ut tacerent. Müncheni cod. Máté XX.). "És ime lészsz veszteglő (et ecce eris tacens) és nem szólhatsz." (Uo. Lukács. I.). Különösen, az úgy nevezett vesztegházban elzárva, letartóztatva marad. V. ö. VESZTEGHELY. | |
* | |
| l. VESZTEGLÉS; VESZTEGLŐ. | |
* | |
| (vesz-t-ě-get) gyak. áth. m. vesztěget-tem, ~tél, ~ětt, par. ~gess. 1) Vagyonát pazar módon, fecsérelve költögeti, birtokából kieregeti. Pénzét fényüzésre, lakomákra vesztegeti. Nem kell a hájat ebre vesztegetni. (Km.). 2) Erkölcsileg rongál, rosz tettekre ingerel, csábitgat. Az ifjuságot rosz példákkal, vétkes élvezetekkel megvesztegetni. Különösen adománynyak ajándékkal, igéretekkel roszra, törvénytelen tettre bir, csábit valakit. Megvesztegetni a birákat. A foglyok megvesztegették az őröket, s elszöktek. | |
* | |
| (vesz-t-ě-get-és) fn. tt. vesztěgetěs-t, tb. ~ěk, harm, szr. ~e. 1) Pazarlás, fecsérlés, oktalan költekezés, elbitangolás, elprédálás. 2) Erkölcsi rontás, különösen, mely adományok által történik. Ocsmány beszélgetés, erkölcsvesztegetés. (Km.). Birák, előljárók, cselédek vesztegetése, megvesztegetése. | |
* | |
| (vesz-t-ě-get-etlen) mn. tt. vesztegětetlen-t, tb. ~ek. Akit nem vesztegettek meg, aki nincs megvesztegetve. | |
* | |
| (vesz-t-ěg-et-het-[et]len) mn. tt. vesztěgethetlen-t, tb. ~ek. Akit nem lehet megvesztegetni. Vesztegethetlen biró. | |
* | |
| (vesz-t-ě-get-ő) mn. és fn. tt. vesztěgető-t. 1) Pazarló, fecsérlő, prédáló, vagyonát pénzét oktalanul költögető. 2) Ki mások erkölcseit megrontja, másokat holmi adományok által roszra csábit. V. ö. VESZTĚGET. | |
* | |
| (veszteg-ház) l. VESZTEGHELY alatt. | |
* | |
| (veszteg-hely) ösz. fn. Bizonyos kikötőkben és határvonalokon elkülönzött hely, hol a dögvészes országokból érkezett hajókat, illetőleg személyeket, és árukat több-kevesebb napig elzárják, nehogy a talán magukkal hozott dögvészt tovább terjeszszék. Az utasok elkülönitésére, s lakására rendelt épület neve: vesztegház, milyen a zimonyi veszteghely, és vesztegház. Szélesb ért. hasonló intézet, más ragályos nyavalyák, pl. epemirigy ellen. | |
* | |
| (veszteg-idő) ösz. fn. Határozott időszak, melyet a veszteghelyen, vesztegházban elkülönözve tölteni kell. A tengeri kikötőkben eredetileg negyven napig tartott, honnan a franczia quarantaine nevezet. V. ö. VESZTEGHELY. | |
* | |
| (veszteg-intézet) l. VESZTEGLŐINTÉZET. | |
* | |
| (vesz-t-eg-ěl-és) fn. tt veszteglés-t, tb. ~ěk, harm. sz. ~e. 1) Tétlenül, mozdulatlan állapotban maradás. "Az afféle veszteglés magában hordja az enyészetnek magvát." (Beőthy Ödön 1844 sept. 16-án a Karok és Rendek gyülésén). 2) Elzárt, elkülönzött állapodás, maradás valamely vesztegházban. V. ö. VESZTEGHELY. | |
* | |
| (vesz-t-eg-ěl-et) fn. tt. veszteglet-ět, harm. szr. ~e. Állapot, midőn valaki vesztegel; tétlenség, csendesség; hallgatagság. V. ö. VESZTEGĚL. | |
* | |
| (vesz-t-eg-ěl-et-ěs) mn. tt. vesztegletěst, v. ~et, tb. -ek. Nyugodalmas, tétlen, csendes, békés (Szabó Dávid), hallgatag (taciturnus. Molnár A.). | |
* | |
| (vesz-t-eg-ěl-et-ěs-en) ih. Csendesen, békésen; hallgatagon. | |
* | |
| fn. tt. vesztegletěsség-ět, harm. szr. ~e. Tétlen, mozdulatlan másnak nem alkalmatlankodó nyugalmasság; csendesség, hallgatagság. | |
* | |
| (vesz-t-eg-el-ő) mn. tt. veszteglőt. Aki vesztegel; v. hely, a hol vesztegelni kell. Régiesen pl. Molnár Albertnél am. hallgatag (taciturnus). | |
* | |
| (veszteglő-ház) l. VESZTEGHELY alatt. | |
* | |
| (veszteglő-intézet) ösz. fn. Czélirányos intézményekkel ellátott, s kellőleg rendezett veszteghely, a dögvészes országokból érkezett személyek és szállitmányok letartóztatására s elkülönitésére. V. ö. VESZTEGHELY. | |
* | |
| (vesz-t-eg-ség) fn. tt. vesztegség-ět, harm. szr. ~e. Tétlen nyugalmasság, csendesség, hallgatagság; veszteg maradó tulajdonság. V. ö. VESZTEG. | |
* | |
| (vesz-t-eg-tet) miv. m. vesztegtet-tem, ~tél, ~ětt. A Bécsi codexben am. hallgattat. "Éjjel vesztegtettem (tacere feci) te anyádat. (Ozeas. IV.). | |
* | |
| (veszteg-zár) ösz. fn. Zár, vagyis tilalom, melynél fogva a veszteghelyen elkülönzött személyekkel és árukkal az intézet szolgáin kivül másnak érintkeznie nem szabad. | |
* | |
| (vész-telen) l. VESZÉLYTELEN. | |
* | |
| (vész-teljes) ösz. mn. Ami mindenfelől vészszel fenyeget, igen veszedelmes. "Nehéz idők, vészteljes évek mentek el felettünk." (Deák F. a képviselők házában. 1861. május 13.). | |
* | |
| ALSÓ~, FELSŐ~, faluk Nyitra m.; helyr. Vesztenicz-re, ~ěn, ~ről. | |
* | |
| l. VESTÉNY. | |
* | |
| (vész-terhes) ösz. mn. l. VÉSZTELJES. | |
* | |
| (vesz-t-ěs) mn. tt. vesztěs-t, v. ~et, tb. ~ek. Aki bizonyos játékban, peres ügyben, versenyben, vitázásban, fogadásban, küzdelemben a várt előnytől elesik, veszteséget szenved: kárt vall, a föltett dijat, koczkára tett, igénylett vagyonát másnak engedni kénytelen. Ellentéte: nyertes, honnan nyertes fél, mint: vesztes fél. Hol az érzékenység nyertes, vesztes a nyugodalom. (Km.). Fizessen aki vesztes. (Km.).
Szintén igékből, és hasonló képzővel alakultak: mentes, magasztos, piritos, takaros; különösebben igenévből: nyertes, jártas, keltes. | |
* | |
| (vesz-t-és) fn. tt. vesztés-t, tb. ~ěk. 1) Szenvedő, kárvalló állapota valakinek, midőn bizonyos birtoka elvesz, eltünik. Életvesztés, becsületvesztés, észvesztés, fejvesztés, szemfényvesztés, idővesztěs, útvesztés azaz eltévesztés. 2) A nyerés ellentéte. Pörvesztés, csatavesztés. 3) Cselekvés, midőn valakinek birói itélet következtében, vagy gyikosság által életét veszik. Rablók, haramiák vesztése. Gyermekvesztés. | |
* | |
| (vesz-t-e-ség) fn. tt. veszteség-ět, harm. szr. ~e. Kár, melyet az szenved, ki akármily vagyonát, birtokát, elvesztette, vagy valamely kedves dologtól megfosztatott. E szerint nem csak anyagi, hanem erkölcsi kárra is vonatkozik. Veszteséget szenvedni. A jeles férfi halála nagy veszteség a hazára nézve. Ellentéte: nyereség. | |
* | |
| (vesz-t-ěs-en) ih. Veszteséget szenvedve. V. ö. VESZTĚS. | |
* | |
| (vesztes-fél) ösz. fn. A versenyzők, pörlekedők, vitázók, fogadók, játszók közől az, a ki rövidet húzott, ki ügyét elvesztette, ki kárt vallott stb. | |
* | |
| (vesz-t-ěs-ség) fn. tt. vesztěsség-ět, harm. szr. ~e. Állapot, melyben az van, ki valamit vesztett. Ellentéte: nyertessěg. V. ö. VESZTESÉG. | |
* | |
| (vesz-t-ő) mn. tt. vesztő-t. 1) Általán, aki valamit veszt. Vesztő fél, ki ügyét, fogadását elveszti. Öszvetételekben: észvesztő zavar; útvesztő idegen, úttévesztő; fogadásvesztő stb. 2) Aki, vagy ami életet vesz el. Gyermekvesztő anya. Életvesztő veszély. 3) Emberi élet kivégzésére vonatkozó. Vesztőállás, vesztőpad, vesztőbárd, vesztőszék. 4) Ami veszteséggel jár. Vesztőtőzs v. kereskedés. 5) Átv. ért. vacsoravesztő, esti pille; és tányérnyaló, ki hivatlanúl másokhoz járogat vacsorára. 6) Mint fn. jelent hóhért. | |
* | |
| falu Békés m. helyr. Vésztő-re, ~n, ~ről. | |
* | |
| (vesztő-állás) ösz. fn. l. VESZTŐHELY. | |
* | |
| (vesztő-bárd) ösz. fn. Hóhér bárdja vagy pallosa, melylyel a halálra ítélt bünösnek nyakát elvágja. | |
* | |
| (vesztő-hely) ösz. fn. Hely, hol a halálra itélteket kivégezik. | |
* | |
| (vesztő-pad) ösz. fn. Vesztőhelyen állitott emelvény, állás, melyen a hóhér vesztői kötelességét végezi. | |
* | |
| (vész-törvény-szék) l. VÉSZBIRÓSÁG. | |
* | |
| (vesztő-szék) ösz. fn. 1) l. VÉSZBIRÓSÁG. 2) Szék a vesztőhelyen, melyre a lefejezendőt ültetik. | |
* | |
| KIS~, NAGY~, faluk Gömör m.; hely. Veszverés-re, ~ěn, ~ről. | |
* | |
| áth. m., vetěttem, vetěttél, vet-ětt, (tájdivatosan pl. az Ormánságban, s palóczos szójárásban: vettem, vettél, [nem: věttem, věttél] mint ugyanott üttem, süttem, futtam stb. ütöttem, sütöttem, futottam helyett); par. vess. 1) Kézbe, vagy eszközzel fogott valamely testet kisebb-nagyobb távolságra magától eldob, elhajít, eltaszít. Kútba, gödörbe, sárba, vizbe vetni valamit. Egyik hajóról másikra átvetni a kötelet. A kiszakasztott kenyértésztát bevetni (taszitni) a kemenczébe. A rohadt gyümölcsöt elvetni. Holmit ide-oda vetni. Dárdát, rudat vetni, t. i. harczjátékban. Nyeregből kivetni a lovast. Szekérről levetni a zsákot. Lapáton kivetni a szemetet. Válláról levetni a terhet. Szekérre, asztagra kévét vetni. A kocsi farát meg- v. elvetni. Az adott ajándékot visszavetni. Ebrudon kivetni valakit, átv. csúfosan kiadni rajta, kiűzni. Elvetette a sulykot, átv. hazudott, nagyot mondott. Szőrét, tollát, bőrét elvetni, elhullatni, megvedleni. Megvető, vagy gyöngédtelen kifejezéssel am. kedvetlenül ad, nyujt. Vess neki egy darab kenyeret, hogy ne kunyoráljon. Vesd vissza a panaszos ajándékot. Kérelmét, folyamodványát visszavetették, el nem fogadták, visszaadták. Továbbá az állatoknak, barmoknak ennivalót ad. Az ökröknek, lovaknak szénát, a szamárnak szalmát vetni. Az ebnek konczot, csontot vetni. Szintén megvetőleg: fattyat, kölyket vetni, azaz, szülni, mennyiben amazt tulajdonkép az oktalan állatokról szokás mondani. A bodri kutya öt kölyköt vetett. A kancza csikaját, a tehén borját elvetette, időnek előtte megellett. A vet sokszorozója hány, honnan: hányni vetni valamit; hányja veti magát, dicsekszik, kérkedik, hánykolódik; a hálóból az apró halakat kihányni, egyenkint kivetni, kévéket hányni a szekérre, egymás után fölvetni. 2) Erősebb mozdulattal s visszahatólag önmagát előbbi helyzetéből eltávolitja. A hal fölveti magát. Vesd el magadat, azaz, fuss. Lóra vetette magát. Fölvetettte magát a pénz, vagyis a babonáshit szerint, a pénznek lángja. 3) Mondjuk lelketlen testekről, midőn magoktól erőszakosan eltávolitnak, elrugnak valamit. A holt testet kivetette a viz. Kivetette gyomrából a föld. A hullámok zátonyra, partra vetették a hajót. A lőpor fölveti, szétveti a sziklát. A nap világot vet a földre. A sötét test árnyékot, homályt, sötétséget vet. Az égő fa füstöt, szikrát, lobbot, lángot vet. A ló patkója szikrát vet. Szikrát vetett a szeme. 4) A földmives némely növények magvait termesztés végett a földre szórja. Buzát, rozsot, árpát, zabot, kölest, mákot lóhermagot vetni. Szántott földbe, barázda vagy eke alá vetni. Őszit porba, tavaszit sárba vetni. Ugarba kendert, feltörött gyepföldbe lent vetni. Sürűn, ritkán, korán, későn vetni. Ki mint vet, ugy arat. (Km.). Vetés előtt aratsz. (Km.). Szánt-vet, mezei gazdasággal foglalkozik. 5) Bizonyos helyre, czélra tesz, helyez, alkalmaz, rendez, illeszt valamit. Zálogba vetni valamit, elzálogosítani. Ágyat vetni, megvetni, fölvetni. Álmot vetni a sertéseknek, lovaknak. Asztalt vetni, teríteni. Horgonyt, horgot, hálót, kelepczet, tőrt, lest vetni. Ránczot, foltot vetni. Nyakba vetni a tarisznyát. Vállra vetni a dolmányt, mentét. A subáját fél vállára veti. Süveget vetni, köszöntés, tiszteletadás végett levenni. Latra, fontra vetni valamit, t. i. sulyának megtudása végett; átv. meggondolni, gondolóra venni. Ez nagyot, sokat vet a latba, nyomós, fontos, nagy hatásu dolog. Hátat, vállat vetni, neki fesziteni, átv. egyesült erővel működni. Lábát megvetni, szétvetni. Gáncsot, v. kancsot vetni, hogy valaki bele akadjon. Bukfenczet vetni. Czigánykereket vetni. Koczkát, kártyát vetni. Sorsot, nyilat vetni, valamit sora által elhatározni. Cseltvetni. Mindezen pontok alatt a vet szó oly cselekvésekre vonatkozik, melyek által valamit bizonyos távolságra mozdítnak, vagy helyeznek.
Átv. ért. valamit csinál, formál, készit, alakit, mennyiben t. i. mindez némi mozgékonysággal történik. Téglát, vályogot vetni. Betüt, számot vetni. Barázdát vetni. A kazalnak szarvat vetni. Keresztet vetni magára. Valamire keresztet vetni, képes kifejezéssel veszendőnek tartani, lemondani róla. Alapot, feneket vetni. Akadályt, gátot, határt vetni. Valaminek véget vetni. Utat vetni, azaz, tenni. Ha már eljősz hozzám kedves, kérlek, hosszú utat ne vess. (Népd.). Távolabbi átv. értelmű ezen sajátságos mondatokban: Időt vetni valaminek, azaz, szabni, határozni, kitüzni. Számot vetni. "Botyáni uramhoz menek szám vetni..... ottan (azonnal) kész vagyok az k(egyelmed) parancsolatja szerént számot vetni vele." Levél 1347-ik évből. (Szalay Ág. 400 m. 1. 39. 1.), Fölvetni a költséget, számolás által. Kivetni, hány forint jut mindegyiknek. Adót, sarczot vetni a lakosokra. Az adót arányosan kivetni. Hozzávetni valamihez, közeledve találgatni. Fejét valamely nagy dologra vetni, elszánni, eltökélni, elhatározni magát. Közbe vetni, ellenvetni magát. Két vagy több dolgot öszvevetni, egymáshoz hasonlitani. Rosz tetteit valakinek szemére vetni. Valaminek okát másra vetni. Azt vetette okul, hogy..... Rám ne vess, ne okolj. "Es ha valamy tertényk (történik) nekyk, kyk az erdőt az mi tyszt tartóynk hyre nekyl vágyák (vágják), my reánk ne vessenek. Levél 1558. évből. (Szalay Ág. 400 m. 1. 296. 1.) Magát elvetni, magát gyalázatosan viselni, emberi méltóságát lealázni. Valamit, vagy valakit megvetni, épen semmire sem becsülni, vagy ugy venni, mintha nem is léteznék. Puskája csütörtököt, pattantyúja retezt vetett, nem sült el, átv. ért. terve nem sikerült. Valamire szemet vetni, figyelemre venni. Haragos szemet vetett, haragosan nézett. A Nádorcodexben: "De maga doctorok vetnek néminemü jegyeket", azaz, mulatnak, eléhoznak. Ugyanitt eléjönnek: vettetik egy kérdés, azaz tétetik, okát vetni, okát adni, okul adni, vessönk nyilat rajta, vetének rajta nyilat azaz sorsot. Rokonai Budenz J. szerént a finn vetkää (vet-ni, dob-ni), mordvin vid'é- (magot vet-ni), cseremisz üd- (magot vet-ni) déli vogul uot (csikót vet-ni stb,); Vámbéry Á. szerént a csagataj at-mak (vetni, dob-ni); Hindoglunál, Zenkernél török szóként is fordul elé, "jeter, lancer, tirer" stb. jelentéssel; honnan atla-mak vetél-ni, ide oda vetni (jeter çŕ et lŕá. | |
* | |
| önh. m. vét-ětt par: ~s, htn. ~ni, v. ~eni. 1) A rendes, kellő, helyes, igaz, czélirányos utról, iránytól, vagy szabálytól eltérve hibát követ el; fonákul, visszásan tesz valamit. Elvéteni az utat, utczát, házat, más útra, utczába, házba térni, mint kell, azaz eltéveszteni. Elvétni a számlálást, az időt, hasonló jelentéssel. 2) Erkölcsi szabálytól, törvény parancsától eltérve rosz tettet követ el. Az illem szabályai ellen véteni. Szóval, szándékkal, cselekedettel véteni. Isteni és emberi törvények ellen véteni. Nagyot, sokat véteni. Atyám, vétettem ellened. 3) Valakinek árt, bántalmat, sérelmet okoz. Kinek vétettem közöletek? Én nem vétettem senkinek. Ebnek sem vét. 4) Átv. s határozói alakban vétve, elvétve, am. kivételképen, ritkán, mintha a rendes szokást elhibázta, eltévesztette volna. Csak úgy elvétve vetődött be hozzánk. A székelyeknél veti a tréfát = nem fogja a tréfálózás. (Kriza J.).
Minthogy aki vét, az tévedést követ el, vagyis, az igaz, helyes, jó, törvényes utról eltér: innen a magyar nyelvből kiindúlva, úgy látszik, hogy a vét nem egyéb, mint a forditott tév, miként amazt ezzel Vass József szerént az Ormányságban is fölcserélik; aki hasonló hangáttételre több példát is hoz fel pl. köp pök, csikmák mákcsik, evelen eleven (Ormányságban), egyelit elegyít, csavar facsar stb. Egyébiránt Budenz J. szerént rokonok hozzá a finn välttä (elkerül-ni valamit, vitare, evitare), lapp nyelven vělt-, finnlap vältte- (irritum fieri, fehl schlagen) ,Vitare' értelemben a latin vit-o is egyezik vele. | |
* | |
| (vě-et) fn. tt. vét-ět, harm. szr. ~e. Amit vesznek, a vevésnek tárgya, vagy eredménye. A vě igegyöknek származéka, mint a tě, lé, hi, vi, é, i gyökökből eredt: tét, lét, hit, vit, ět, it, melyeket részint nagyobb hangzatosság, részint más értelemadás végett el v. al képzővel toldott meg a nyelvszokás: vétel, létel, tétel, hitel, vitel, étel, ital. A vét eredeti alakja különösen az öszvetett húsvét szóban divatozik. E szerint lehetnek: bucsuvét, haszonvét stb. | |
* | |
| (vét-ár) l. VÉTELÁR. | |
* | |
| (vét-bizonyitvány) ösz. fn. l. VEVÉNY. | |
* | |
| (vet-ěg-et v. vet-get) gyak. áth. m. vetěgettem, ~tél, ~ětt, par, vetěgess. Gyakran folytonosan, vagy aprózva, lassan-lassan vet, ezen igének mindenféle értelmében. A takács a vetélőt ide-oda vetegeti. A juhoknak szénát veteget. Kártyát, koczkát veteget. Buzát, rozsot veteget. Czigánykereket, bukfenczeket veteget. Néha megfelel neki a sokszorozó ige hány, továbbá: dobál, hajigál. | |
* | |
| (vét-ěg-et v. vét-ě-get) gyak. önh. m. vétěgettem, ~tél, ~ětt, par. vétěgess. Gyakran, ismételve vét, elvét. A vadon erdőben utazó idegen vétegeti az utat. V. ö. VÉT. (1). | |
* | |
| (vet-ěg-et-és) fn. tt. vetěgetés-t, tb. ~ěk, harm. szr. ~e. Cselekvés, midőn valamit, v. holmit vetegetünk; hányás; dobálás, hajigálás. V. ö. VETĚGET. | |
* | |
| (vét-ěg-et-és) fn. tt. vétěgetés-t, tb. ~ěk, harm. szr. ~e. Ismételt, gyakori elvétés. V. ö. VÉTĚGET. | |
* | |
| (vet-ěg-et-ő) mn. és fn. tt. vetěgetőt. 1) Aki veteget. 2) A székelyeknél oly kapu, mely nem sarkokon fordúl, hanem mikor a nyiláson bemennek, félretolják, s aztán ismét helyreteszik. | |
* | |
| (vét-ěk) fn. tt. vétket, harm. szr. ~e. Erkölcsi botlás, hiba, gáncs; továbbá ezek által okozott ártalom, sérelem, melyet az követ el, ki akármiféle törvény ellen cselekszik, s attól akár gyarlóságból akár szándékosan mintegy eltér, eltéved. Vétket elkövetni. Egyik vétek a másikat vonja maga után. (Km.). Az a vétke (hibája) hogy hirtelen föllobban. Én vétkem, én igen nagy vétkem. (Gyónói vallomás.) Az ifjak kölcsön is fölveszik a vétket. (Km.). Könnyü másokat megitélni, de a maga vétket nehéz megismérni. (Km.). Vétkét megbánni, megvallani. Vétkül tulajdonítni valamit. Néha, kivált a régieknél am. hiba, általános ért. "Canj (Csányi) uramnak el kylthem vala az k(egyelmed) leveléth, abba k. vétthketh nem val.Ť Levél 1556-ik évből. (Szalay Ág. 400 m. 1. 179, 1.) Különböztetés végett V. ö. BÜN. | |
* | |
| (vet-e-kěd-és) fn. tt. vetekědés-t, tb. ~ěk, harm. szr. ~e. Két vagy több személynek egymáson kifogni akaró törekvése; versenyezés, vitatkozás; birakozás, küzködés. V. ö. VETEKĚDIK. | |
* | |
| (vet-e-kěd-ik) m. vetekěd-tem, ~tél, ~ětt, Bizonyos testi vagy lelki ügyességre, vagy erőre nézve egygyel vagy többel kiköt, mérkőzik, versenyez, s magát kitüntetni, illetőleg versenytársain kienni, kifogni iparkodik. Különösen valamely erkölcsi, vagy anyagi dijat, bért, jutalmat a vágytársak legyőzésével elnyerni törekszik. A jeles vitézek bátorságban, küzdelemben vetekednek. Dicsőségért, elsőségért, szép nő kegyeért vetekedni. Továbbá, észszel, szóval, irásban vitatkozik, okokkal ellenszegül, és küzd. Az ellenvéleményen levő tudósok vetekednek egymással. Szabó Dávidnál is am. vetélkedik, verseng; ujjat húz. A székelyeknél mondják: elvetekedett a seb (Kriza J.) am. elvetemedett, elfajult.
Ezen ige az előbbi jelentésekben is átvitt értelmű, mennyiben a vetekedve müködők mintegy neki vetik, ellenvetik, hányják-vetik magukat, s eredeti első jelentése a testi erő törekvésére, a tagok lejtésere vonatkozik. Hasonló képeztetésüek a szintén erőszakoskodásra vonatkozó: huzakodik, marakodik, tusakodik, tolakodik, hányakodik, verekědik, kötekedik, ütekědik stb. | |
* | |
| (vet-e-kěd-ő) mn. és fn. tt. vetekědő-t. Általán, aki valakivel vetekedik, ezen igének minden értelmében: versenyező, vitatkozó, kifogni akaró, másokat meggyőzni, megelőzni törekvő. Vetekedő társ. Vetekedő felek, tudósok. Elsőségért vetekedő tanutó ifjak. V. ö. VETEKĚDIK. | |
* | |
| (vétek-jel) ösz. fn. Az elkövetett véteknek nyoma, maradványa, jelensége, pl. megverésnél a zúzott, törött testrészek, az ütőeszköz stb. | |
* | |
| (vétěk-suly) ösz. fn. A lelkiisméretre nehezedő, s azt mintegy nyomó erkölcsi teher, melyet érez, aki bizonyos vétket követett el. | |
* | |
| (vet-e-kě-sz-ik) k. Ezen alakban csak a mutató és határtalan mód jelen idejében van szokásban; a többi időt a hason jelentésü ,vetekedik' szótól kölcsönzi.
"Két férfi birokban egyenlőn vetekszik Nehezen kél a ki egyszer alul fekszik." Arany J. (Buda Halála). | |
* | |
| (vét-ěk-telen) mn. tt. vétěktelen-t, tb. ~ěk. Akinek vétke nincs; ártatlan büntelen. | |
* | |
| (vét-ěk-ül) ih. Vétekként mint vétek v. vétket. Vétekül v. vétkül tulajdonitani valakinek valamit. | |
* | |
| (vet-él) önh. m. vetél-t. Mondjuk nőstény barmokról, midőn időnek előtte megellenek, vagy is idétlent szülnek. Vetél, elvetél a kancza, a tehén, az anyajuh. | |
* | |
| (vet-él) gyak. áth. m. vetél-t. 1) Gyakran, ismételve vet, vagyis dob, pl. a takács midőn az úgy nevezett vetélőt ide-oda veti, dobja. Képeztetésre hasonló hozzá az elavult met-ből származott metél, továbbá: dobál, menél, hálál (többször hál) stb. | |
* | |
| (vé-et-el) fn. tt. vétel-t, tb. ~ěk, harm. szr. ~e. 1) Általán, amit magunkhoz veszünk, beveszünk, vagy amit akárhonnan kapunk, s elfogadunk, elveszünk. Első vétel után a gyógyszer hatását érezni. A levél, küldemény, pénz vételéről, átvételéről bizonyitványt, térítvényt adní. Öszvetéve bevétel, bizonyos jövedelem kézhez vevése; orvosságnak gyomorba eresztése stb. elvétel, fölvétel, visszavétel, bucsuvétel elbucsuzás, haszonvétel, fejvétel, kivétel, észrevétel, visszavétel stb., melyeket láss saját rovataik alatt. 2) Bizonyos áron eszközlött szerzés, vásárlás, vagy szerzett vagyon. Olcsó, drága, jutányos vétel.
Képeztetésre hasonlók hozzá: tét-el, lét-el, menet-el, hit-el, vit-el, ét-el, it-al, hivat-al, rovat-al. V. ö. VÉT, (2). | |
* | |
| (vétel-ár) ösz. fn. Azon szabott vagy kialkudott ár, melyen bizonyos árut, házat, jószágot stb. veszünk s azt magunkévá teszszük. | |
* | |
| (vétel-érték) ösz. fn. Azon érték, melyet valaki valamely megvásárlott dologért ad. Hason értelmü a ,vételár' szóval; noha általában, ár és érték némileg különböznek egymástól; minthogy valaminek az ára egyes esetben nagyobb vagy kisebb lehet mint valóságos értéke. | |
* | |
| (vet-él-és) fn. tt. vetélés-t, tb. ~ěk. 1) Idétlen szülés, némely barmoknál. 2) Ismételt vetés; dobálás, hajigálás. V. ö. VETÉl. (1) és (2). | |
* | |
| (vétel-jog) ösz. fn. Azon jog, mely valakit a megtörtént vásárlásnál fogva megillet. Igy nevezik az elővásárlási jogot is, melynél fogva valakinek valamit vásárolni mások fölött elsősége van. | |
* | |
| (vet-él-kěd-és) fn. tt. vetélkědés-t, tb. ~ěk, harm. szr. ~e. Folytonos, tartós, ismételt vetekedés. l. VETEKĚDÉS; és V. ö. VETÉLKĚDIK. | |
* | |
| (vet-él-kěd-ik) k. m. vetélkěd-tem, ~tél, ~ětt. Egy vagy több vágytárssal, ellenféllel folytonosan, tartósan vetekedik, versenyez, s mintegy vitálkodik, küzködik. A vetekedik és vetélkedik között szabatosan véve az a különbség, hogy amaz az egyszerü vet, emez pedig a gyakorlatos vetél származéka, és igy amannál valamivel hatályosabb. V. ö. VETĚKĚDIK. | |
* | |
| (vet-él-kěd-ő) mn. és fn. tt. vetélkědő-t. Folytonosan, tartósan, gyakrabban vetekedő, versenyező s mintegy vitálkodó. Vetélkedő társ. L. VETEKĚDŐ. | |
* | |
| (vétel-kedv) ösz. fn. Kedv v. hajlam, hajlandó indulat valaminek a vásárlására. Ma a tőzsdén erős větelkedv mutatkozott. | |
* | |
| (vétel-kareskědés) ösz. fn. Kereskedés neme, melyben az illető áruczikkeket bizonyos mennyiségü pénzen adják, és veszik, különböztetésül a cserekereskedéstől. | |
* | |
| (vétel-költség) ösz. fn. Valamely vásárlásnál a vett tárgy árán túl mellékes kiadások, pl. alkuszdij, bélyeg stb. | |
* | |
| (vétel-levél) ösz. fn. Általán bizonyos vételről szóló okmány, bizonyitvány, térítvény, pl. kézhez kapott küldeményről, áruról, levélről stb. Máskép: vétbizonyitvány, vevény. Továbbá az illető vásári hatóság által adott bizonyitvány a vásárlott jószágról. | |
* | |
| (vet-él-ő) mn. és fn. tt. vetélőt. 1) Aki v. ami vetél. 2) Csolnakformára kivájt, közepen likas faeszköz a takácsoknál, melylyel az ontokot, azaz bélfonalat a mellékfonalak között által dobálják, ide-oda vetélik. Egyszersmind ez szokott lenni a takácsok kiakasztott czímere. Néhutt az l-et kettősen ejtik: vetéllő; Csikszékben: vetőllő. | |
* | |
| (vetélő-fa) ösz. fn. l. VETÉLŐ, 2). | |
* | |
| (vétel-összeg) ösz. fn. Valamely megvásárolt árunak vagy bármely dolognak kialkudott vagy kifizetett teljes ára. | |
* | |
| (vétel-pénz) ösz. fn. Azon pénz, melyet valaki valamely megvásárlott dolognak árában fizet. | |
* | |
| (vetélő-zsemlye) ösz. fn. Sodrott tésztából öszvevissza kulcsolt, tekervényesen által vetegetett alakú zsemlyesütemény. | |
* | |
| (vétel-pénz) ösz. fn. Pénz, melyet a megvásárolt jószágért fizetünk, vagy foglaló gyanánt adunk. | |
* | |
| (vet-ély) fn. tt. vetély-t, tb. ~ěk, harm. szr. ~e. Ujabb kori alkotásu szó, a régiebb veszély, akadály stb. hasonlatára. Amit a vételkedés öszszerüen (concrete) jelent, azt a vetély elvontan (abstracte) fejezi ki. A vetély tehát elvont, a vetélkedés pedig öszszerü fogalom. V. ö. VETÉLKĚDÉS. | |
* | |
| (vetély-társ) ösz. fn. Aki egygyel vagy többel bizonyos okból, bizonyos dijért vetélkedik, versenyez, vitálkodik, annak, illetőleg azoknak vetélytársa. Régebben: vetélkedőtárs. Tágabb értelmü mint versenytárs. | |
* | |
| (vet-em) elvont törzs, vagyis inkább elavult főnév, s hasonló az élem, félem, futam, folyam, húzam szókhoz. Közelebbi származékai: vetemedik, vetemít, veteműl. | |
* | |
| (ve-tem-ěd-és) fn. tt. vetemědés-t, tb. ~ek, harm. szr. ~e. Állapot midőn valami vetemedik. V. ö. VETEMĚDIK. | |
* | |
| (vet-em-ěd-ett) mn. tt. vetemedětt-et. 1) Az egyenes iránytól elhajlott, elgörbedt, pl. ajtó, midőn fája kidagad, s bezárni nem lehet. 2) Erkölcsileg félrecsapó, magát mintegy elvető. Elvetemědett korcs ifju. V. ö. VETEMĚDIK. | |
* | |
| (vet-em-ěd-ětt-ség) fn. tt. vetemědettség-ět, harm. szr. ~e. Állapot, vagy tulajdonság, midőn valami, vagy valaki vetemedett. V. ö. VETEMĚDĚTT. | |
* | |
| (vet-em-ěd-ik) k. m. veteměd-tem, ~tél, ~ětt. 1) Mondjuk szilárd, rugalmas testekről, nevezetesen fából készült mívekről, midőn lapjaik meggörbülnek, kidudorodnak, s egyenes irányaiktól elhajlanak p. a nyers deszkából csinált ajtó, padlózat, a könyvnek kemény táblája stb. 2) Cselekvésében valamely rendkivüli, s jobbára helytelen útra, módra tér, és mintegy vaktában oda veti magát. Furcsa gondolatra vetemedett. Szorultságában mire nem vetemedik az ember? Végre oda vetemedett, hogy saját véreit, barátait elárulta. Különösen, elvetemedni am. gyalázatos életre adni, erkölcsileg elvetni, lealázni magát, elfajzani, elkorcsosúlni.
Törzse a vet gyökből származott vetem, mint az él, fél, foly, fut, húz stb. igékből alakult élem, félem, folyam, futam, huzam, s ezekből származnak: élemědik, félemědik, folyamodik, futamodik, huzamodik; így lön vet igéből: vetem, vetemědik. | |
* | |
| (vet-e-mény) fn. tt. vetemény-t, tb. ~ěk, harm. szr. ~e. 1) Elvetett magokból kelt növények, pl. mindennemü gabona, vagy takarmány. 2) Különösebben akár vetés, akár ültetés által termesztett zöldség, főzeléknek való növény. Hüvelyes vetemények, pl. bab, borsó, lencse. | |
* | |
| (vetemény-ágy) ösz. fn. A kertnek külön szakasza, táblája, melyben veteményt termesztenek. | |
* | |
| )vetemény-borsó) ösz. fn. Közönséges, különféle fajú borsó, melyet kertekben, vagy szántóföldeken termesztenek, különböztetésül a parragon termő vadborsótól. | |
* | |
| (vet-e-mény-es) mn. tt. veteményěs-t, ~et, tb. ~ek. Veteményt v. veteményeket tartalmazó; vetemények mivelésére szolgáló. Veteményes ágy, veteményes hely, veteményes kert. | |
* | |
| (veteményes-kert) ösz. fn. Kert, melyben egy vagy többféle veteményt termesztenek; zöldséges kert; kertészkert; konyhakert, különböztetésül másféle pl. vadas-, díszkerttől. V. ö. KERT. | |
* | |
| (ve-te-mény-ěz) önh. m. veteményěz-tem, ~tél, ~ětt, p. ~z. Veteményeket ültet, termeszt, növeszt. | |
* | |
| (vet-e-mény-ěz-és) fn. tt. veteményězés-t, tb. ~ěk, harm. szr. ~e. Cselekvés, midőn valaki veteményez. V. ö. VETEMÉNYĚZ. | |
* | |
| (vetemény-mag) ösz. fn. Szoros ért. mag, melyből zöldségféle kerti veteményeket növesztenek, különböztetésül a gabnatenyésztésre, vagy takarmányra vonatkozó vetőmagtól. | |
* | |
| (vet-e-mény-ség) fn. tt. veteménység-ět, harm. szr. ~e. Összes vetemény. Eléjön Biró Mártonnál. | |
* | |
| (vet-em-ít) áth. m. vetemít-ětt, par. ~s, htn. ~ni, v. ~eni. Eszközli, okozza, hogy valami el- vagy megvetemedjék; különösen, hogy valaki erkölcstelen tettre, vagy életmódra vetemedjék. A szemérem levetkezése, a haszonlesés sok roszra, bűnre vetemíti az embert. | |
* | |
| (vet-em-ít-és) fn. tt. vetemítés-t, tb ~ěk, harm. szr. ~e. Cselekvés, illetőleg hatás, okozás, mely valamit vagy valakit, elvetemít. V. ö. VETEMÍT. | |
* | |
| (vet-em-űl) önh. m. veteműlt. L. VETEMĚDIK. | |
* | |
| (vet-em-űl-és) fn. tt. veteműlés-t, tb. ~ěk, harm. szr. ~e. l. VETEMĚDÉS. | |
* | |
| (vet-ény) fn. tt. vetény-t, tb. ~ěk, harm. szr. ~e. Sándor Istvánnál am. vetett magból nőtt, pl. vetényfa, vetényfű. | |
* | |
| fn. tt. véter-t, tb. ~ěk, harm szr. ~e, v. ~je. L. VĚNTĚRHÁLÓ. | |
* | |
| (veter-ěd-ik) k. m. veterěd-tem, ~tél, ~ětt. Állásban kivált régisége miatt romlik, csámporodik, poshad. (Szabó D.). Megveteredik a sokáig álló bor. (Pázmán Préd. 574. 1.). Gyarmathi Sámuel a latin veterasco szóval rokonítja. | |
* | |
| fn. tt. veternyét. Régi szó Gyarmathi S. latin értelmezése szerént: matutinum, officium tenebrarum, missa nocturna, sacrificium tenebrarum. "Gyakorta éjjel veternyének idein az ő szent koporsójánál angyali szép éneklésöket hallnak vala." (Carhausi Névtelen. Toldy F. kiadása 28. 1.). Mátyás Fl. a fönebbi jelentéssel egybehangzólag így szól e szóról: ťKövetkező codex-irodalmi és 16. 17-ik századbeli példák a veternye szót határozottan értelmezik. Debreczeni codex: "Anyaszentegyház hétszer emléközik meg ő kénjáról szolozsmának tartásában: Elészer veternyének idején, mert veternye koron három helyen szenvede idveziténk." Passio 243. 1. "Karácson estire való predikácio..... Veternyei dicséretön (Laudes) kezdeték el ez mai vigilia; egyeb innepök vecsernyén kezdetnek el, de eh maih ez éjjel." Debreczeni Legendáskönyv 48. 1. (Toldy kiad. 37. 1.). Margit Legenda "Karachon (Karácson) estyn mykoron hyrdettetik Cristusnak születese veternye után (Laudes) az capitulomba." E karácsonéji ajtatosság németül Mette matutinum. Szent Damankos élete: "Completa után es veternye utan." Christus a keresztienseget nem fondala - - misen, veczernien, completan, veternen, hanem czac az evangeliomba valo hitnek vallasaba." (88. 1.). Pázmán: "Minden Isteni szolgálatoknak szolozsmának veternyének, vecsernyének és szent Misének elei, közepe, vége Allelujával tellyes." (Predik. 574. 1.) M veternye eredetét illeti: szláv eredete kétségtelen Valamint barát (= frater), szesztra, szolozsma, vecsernye, úgy veternye is szláv ajku téritőktől átvett, s magyarrá idomított szó. Gyöke jutro, utro = latin mane; ebből származik juternja, tájszólásilag utranja = preces matutinae." Mátyás Fl. Magyar Nyelvtudomány. II. Füzet. 12, 13. 11. - Kresznerics Molnár Albertre hivatkozva ,vesperae' szóval is értelmezi; de az imént mondottak szerént tévesen; azonban Margit életére is hivatkozva a Gyarmathi Sándor után adtuk föntebb értelmezést is közli. | |
* | |
| (veternye-i) mn. tt. veternyei-t, tb. ~ěk. Veternyekor létező, vagy történő; veternyére vonatkozó. Veternyei csillag (= stella matutina Sz. Damankos élete. 5. 1.) Veternyei ködök (= nubes matutinae. Bécsi cod. Ozeas. VI.). V. ö. VETERNYE. | |
* | |
| (vet-és) fn. tt. vetés-t, tb. ~ěk, harm. szr. ~e. Általán jelenti azon cselekvést, melyet valaki végrehajt, midőn valamit vet. Valamint tehát ezen ige sokféle értelemben divatozik, hasonlóan a vetés is más-más rokonnemü ilyetén cselekvést fejez ki, a) Hányás vetés; dárdavetés; kenyér bevetése. b) Búzavetés, rozsvetés, őszi, tavaszi vetés, sűrű, ritka vetés. Különösen tárgyilag az elvetett és kikelt magnak vagyis magvaknak növényzete. Zöld, tiszta, konkolyosvetés. Vetésre ereszteni a barmot. Letiporni a vetést. c) Ágyvetés, asztalvetés, háló-, tőr-, kelepcze-, horgony-, horogvetés. d) Lábvetés, gáncsvetés, hátvetés, vállvetés; "A vállvetésben van az erő." (Gr. Széchenyi István). e) Maga vetése hányavetiség. "Legyünk bátrak, de csak ott, a hol annak helye, oka és szüksége van. Egyebütt bátorságot mutatni... hijába való magunk vetése." (Gr. Teleki József. Ugocsa rendeihez 1790. april 29.). Bukfenczvetés; koczka-, kártyavetés; sors-, nyilvetés. f) Téglavetés, betüvetés, számvetés, barázdavetés, keresztvetés, költségvetés, adóvetés, közbevetés stb. V. ö. VET. | |
* | |
| falu Szatmár m.; helyr. Vetés-re, ~ěn, ~ről. | |
* | |
| (vét-és) fn. tt. vétés-t, tb. ~ěk, harm. szr. ~e Hibás, fonák cselekvés, melyet az követ el, aki vét. Módositott jelentései: tévedés, bántás, sértés. V. ö. VÉT. (1). | |
* | |
| (vetés-ágy) ösz. fn. Faiskolában hosszúkás tábla, melybe csemeték nevelése czéljából a famagvakat elvetik. | |
* | |
| (vetés-forgás) ösz. fn. A mezei gazdaságban azon gazdálkodási mód, midőn évenként vagy néha azonegy évben is egymás után különböző természetü növények miveltetnek, pl. kalászos növények után úgy nevezett kapanövények pl. burgonya, répa stb. és megforditva. | |
* | |
| (vet-és-i) mn. tt. vetési-t, tb. ~ěk. Vetést illető, ahhoz tartozó, arra vonatkozó. Dárdavetési gyakorlat. Számvetési ügyesség, hiba. Különösen, a mi a gabonavetésre, sarjadó gabonára vonatkozik. Vetési idő. V. ö. VETÉS. | |
* | |
| (vet-et) fn. tt. vetet-ět, harm. szr. ~e. Vetés által eszközlött mű, cselekedet, a vetés eredménye, vagy amit vetettek. Egy vetet széna, amit egyszerre vetettek a baromnak. Első vetetre nyert, második vetetre vesztett a koczkán. Ezen téglák egy vetetüek.
Képeztetésre hasonlók: ütet, menet, csipet, sütet, fogat, látat stb. | |
* | |
| (vé-tet) mivelt. m. větet-tem, ~tél, ~ětt, par. vétess. Általán, parancsolja, vagy eszközli, hogy valaki vegyen valamit, ezen igének minden jelentéseiben. Szolgájával könyvet vetet ki a szekrényből. Biztos ember által lovat, szekeret vetet magának. Fiával a szomszéd leányát elvetette stb. V. ö. VĚSZ, áth.
Képeztetésre hasonlók hozzá a rokon alkatú, tětet, hitet, vitet, ětet, itat, altat, fektet, nyugtat. | |
* | |
| (vét-et) fn. tt. vétet-ět, harm. szr. ~e. A Müncheni codexben am. vétek (peccatum). "És bocsássad münekönk mü vétetönket." (Máté. VI.) | |
* | |
| (vet-et-len) mn. tt. vetetlen-t, tb. ~ěk. Amit vetés által el nem készitettek. Vetetlen ágy. Vetetlen agyag, sár, melyet még téglává nem alakítottak. Vetetlen szántóföld, melybe magot nem vetettek. Öszvetételekben: közvetetlen, ami mással szoros öszveköttetésben van, s legott utána következik; okvetetlen, mentegetés nélküli, szükségkép való, elhagyhatatlan, elmaradhatatlan. Határozóként am. vetetlenül. | |
* | |
| (vét-etlen) mn. tt. vétetlen-t, tb. ~ěk. Ami nincs elvétve. Szabó D. szerént ártatlan, büntelen. | |
* | |
| (vet-etlen-ül) ih. Vetetlen állapotban. Vetetlenűl hagyott ágy. Vetetlenül heverő szántóföldek. Öszvetéve: közveletlenül, nyomban következve, minden másnak közbejövetele nélkül; okvetetlenül, elmaradhatlanul, szükségképen. | |
* | |
| (vet-ětt) mn. tt. vetětt-et. Amit vetés által csináltak, készitettek, végrehajtottak, stb. Vetett ágy, asztal. A számodra lészen vetett ágyam készen. (Népd.). Vetett föld, melybe magot vetettek. Vetett út Szabó D. szerént rakott, csinált, kikövezett út. V. ö. VET. | |
* | |
| l. VETŐHOROG. | |
* | |
| (vét-ěk-ěl) áth. m. vétkěl-t. Valakit bizonyos vétek okának tart, mond, okol; vétkesnek nyilvánít. Engemet vétkel, pedig maga az oka. | |
* | |
| (vét-ěk-ěl-és) fn. tt. vétkělés-t, tb. ~ěk, harm. szr. ~e. Okolás, vádolás, mely által valakit vétkelünk. V. ö. VÉTKEL. | |
* | |
| (vét-ěk-es) mn. tt. vétkes-t, v. ~et, tb. ~ek. Aki vétket követett el, bizonyos rosznak okozója; továbbá bűnös, valamely büntetésre méltó tettben részes. Mindnyájan vétkesek vagyunk, mint gyarló emberek. Vétkes társak, czimborák. V. ö. VÉTSÉG. | |
* | |
| (vét-ěk-es-en) ih. Vétkes módon, hibásan, valami roszat elkövetve; bűnösen, gonoszul. Vétkesen cselekedtél. V. ö. VÉTKES. | |
* | |
| (vét-ěk-es-ít) áth. m. vétkesít-ětt, par. ~s, htn. ~ni, v. ~eni. Vétkessé tesz; vagy Szabó D. szerént vétkesnek mond, vall, nyilvánít valakit, vétkel. | |
* | |
| (vét-ěk-es-ít-és) fn. tt. vétkesítés-t, tb. ~ěk, harm, szr. ~e. Cselekvés, mely által valaki vétkessé tétetik; vagy nyilvánítás, hogy valaki vétkes. | |
* | |
| (vét-ěk-es-ség) fn. tt. vétkesség-ět, harm. szr. ~e. Vétkes tulajdonság, vagy állapot; büntetésre méltó vétkes cselekvény. | |
* | |
| (vét-ěk-et-len) mn. tt. vétketlen-t, tb. ~ěk. Akinek vétke nincs, erkölcsileg hibátlan, ártatlan, büntelen. Határozóként am. vétketlenül. | |
* | |
| (vét-ěk-et-len-ség) fn. tt. vétketlenség-ět, harm. szr. ~e. Vétketlen tulajdonság, vagy állapot; ártatlanság, büntelenség. | |
* | |
| (vét-ék-et-len-ül) ih. Vétek nélkül, erkölcsileg hibátlanul; ártatlanul, büntelenül. | |
* | |
| (vet-kěz-és) fn. tt. vetkězés-t, tb. ~ěk, harm, szr. ~e. Cselekvés, midőn valaki a magára vett ruhákat lerakja, lehuzza, leölti, leteszi. Ellentéte: öltözés. Szélesb ért. a testet takaró tollak, szőrök, héjak elvetése, elhullatása, vedlés. | |
* | |
| (vét-ek-ez-és) fn. tt. vétkezés-t, tb. ~ěk, harm. szr. ~e. Általán, akármily véteknek elkövetése, végrehajtása. V. ö. VÉTEK. | |
* | |
| (vét-ek-ěz-et) fn. tt. větkězet-ět, harm. szr. ~e v. ~je. Régiesen, pl. a Nádor-codexben am. vétkezés, vétek. A Müncheni codexben: vétet. | |
* | |
| (vet-kěz-etlen) mn. tt. vetkězetlen-t, tb. ~ěk. Aki ruháit le nem vetette magáról, aki öltözve maradt. Határozóként am. vetkezetlenül. | |
* | |
| (vét-ek-ěz-etlen) mn. tt. vétkězetlen-t, tb. ~ěk. Aki nem vétkezik, v. nem vétkezett, vétket el nem követ v. el nem követett. Határozóként am. vétkězetlenül. | |
* | |
| (vét-ek-ěz-et-len-ség) fn. tt. vétkezetlenség-ět, harm. szr. ~e. Vétkezetlen tulajdonság, vagy állapot, midőn valaki nem vétkezett. | |
* | |
| (vet-kěz-etlen-ül) ih. Ruháit magáról le nem vetve, felöltözött állapotban. Vetkezetlenül feküdni az ágyba, ugorni a vizbe. | |
* | |
| (vét-ěk-ěz-etlen-ül) ih. Vétkezés nélkül, vétket el nem követve. | |
* | |
| (vét-ěk-ěz-het-[et]len) mn. tt. vétkězhetetlcn-t, tb. ~ěk.
Aki nem vétkezhetik, lényegénél fogva szent. Az Isten vétkezhetetlen lény. | |
* | |
| (vet-kěz-ik) k. m. vetkěz-tem, ~tél, ~ětt, par. ~zél. Ruhájit, öltönyeit egymás után levetegeti, lerakja. Ellentéte: öltözik. Ingre, gatyára vetkezik. Egész nap nem tesz egyebet, mint öltözik és vetkezik. Nagy melegben, lefekvés, fűrdés előtt levetkezni. Továbbá, tollait, szőrét, héját elhullatja, vedlik. Kivetkezik. A kigyó tavaszkor bőréből kivetkezik. Mondják a rőt vadról is, midőn april- és majushóban téli világosabb szőrét elhányva, barnapirosra vagy sárgásveresre változik. Átv. bizonyos erkölcsi jó tulajdonságokat mintegy elvet, elhány magától, s ellenkezőket vesz föl. Szeméremből, becsületerzésből kivetkezni, szemtelenné, becstelenné lenni. Más kiejtéssel: vetkőzik.
A ,vetkezik' igének k képzője a gyakorlatos ěg képző változatának tekinthető, mintha volna vetěgezik, azaz, magáról vetegeti a ruhát; hasonlóan alakultak: mérkezik, férkezik, ütközik, hűtközik, fűtközik, sütközik, azaz, méregeti magát, féreget, ütögeti, hűtögeti, fűtögeti, sütögeti magát, t. i. visszahatólag értve. - Vetkőzik pedig elemezve lehet vet-eg-ő-öz-ik. | |
* | |
| (vét-ěk-ěz-ik) k. m. vétkěz-tem, ~tél, ~ětt, par. ~zél. Vétket követ el, vétkesen cselekszik. Gyarlóságból, hibából, rosz akaratból vétkezni. Vétek ugyan, de ember szokott vétkezni. (Mentegetődző mondat). Nagyon sokszor vétkeztem.
Képeztetésre olyan, mint a szintén főnevekből származott étkezik, (= ét-ek-ěz-ik), rejtekezik, verejtékezik, lélekzik (lélekezik), tajtékozik stb. | |
* | |
| (vetkěző-asztal) ösz. fn. Hálószobai, vagy ágy melletti asztal, melyre a levetett ruhákat rakni szokás. | |
* | |
| (vet-kěz-ő-öd-és) fn. tt. vetkěződés-t, tb. ~ěk, harm. szr. ~e. Cselekvés, midőn valaki vetkeződik. V. ö. VETKĚZŐDIK. | |
* | |
| (vet-kěz-ő-öd-ik) belsz. m. vétkěződ-tem, ~tél, ~ött. Egymás után leszedett, leöltött, levetett ruháiból mintegy kivetkőzteti magát; vetkezéssel foglalkodik. Ellentéte: öltözködik. | |
* | |
| (vet-kěz-tet) mivelt. m. vetkěztet-tem, ~tél, ~ětt, par. vetkěztess. Valakit levetkezésre kényszerit, vagy levetkezésben segit. Anyaszült meztelenre vetkeztették. Az elfogott tolvajt vizsgálat végett levetkeztetni. A beteget, a kis gyermeket levetkeztetni. Ellentéte: öltöztet. Átv. ruhájától, vagy más jószágától megfoszt. Az utonállók egy üngre gatyára vetkeztették. Az uzsorások, a játszó pajtások mindenéből kivetkeztették. | |
* | |
| (vet-kěz-tet-és) fn. tt. vetkěztetés-t, tb. ~ěk, harm. szr. ~e. Miveltetés, illetőleg kényszerités, parancs, vagy segités, mely által valakit vetkeztetnek. Ellentéte: öltöztetés. V. ö. VETKĚZTET. | |
* | |
| l. VÉTKĚZET. | |
* | |
| l. VETKĚZIK. | |
* | |
| l. VETKĚZTET; VETKĚZTETÉS. | |
* | |
| l. VÉTEKÜL. | |
* | |
| (vét-telen) mn. tt. vétlen-t, tb. ~ěk. Aki nem vétett, roszat nem tett, ártatlan, büntelen, vádra, kárhoztatásra nem méltó; vét (vétek) nélküli. Határozóként am. vétlenül.
Gyöke vét, s képzője telen, ennélfogva eredetileg a köz szabály szerint véttelen, öszvehuzva véttlen, melyből az irói szokás az egyik t-t kihagyta, s lett vétlen. Hasonló rövidüléssel az éttelen, ittalan, téttelen, hittelen-ből lett: étlen, itlan, tétlen, hitlen. V. ö. ~TALAN, ~TELEN. Mindezek határozókul is használtatnak, vétlenül, étlenül, itlanul, tétlenül, hitlenűl helyett. | |
* | |
| (vét-telen-ség) fn. tt. vétlenség-ět, harm. szr. ~e. Vétlen állapot, vagy tulajdonság; büntelenség, ártatlanság, erkölcsi hibátlanság. V. ö. VÉTLEN. | |
* | |
| (vét-telen-űl) ih. Vétés, azaz vétek nélkül; büntelenül, ártatlanul, erkölcsileg hibátlanul. V. ö. VÉT, (1). | |
* | |
| (vét-levél) l. VÉTBIZONYITVÁNY. | |
* | |
| l. VEDLÉS, VEDLIK. | |
* | |
| (vét-levél) l. VÉTELLEVÉL. | |
* | |
| (vetni-való) l. VETŐMAG. | |
* | |
| (vet-ő) mn. és fn. tt. vető-t. Tulajdonkép a vet igének részesülője, minélfogva alkalmazzuk személyekre, kik valamit vetnek, vagy dolgokra, melyekkel vagy melyeket vetni szoktak. A vele közvetlen viszonyban levő szóval rendesen öszvetett szót alkot. Adóvető, ki az adót kiveti. Számvető, ki számot vet. Téglavető. Asztalvető, ágyvető cseléd. Vetőháló. Vetőmag. Vetőruha. Vetődárda. Magavető, magával dicsekvő, hányiveti ember. Megvető lenézés, tekintet. Levetőt is játszik a szerencse. (Km.). Kivető pénz azaz kivetni, elvesztegetni való. Különösen jelent személyt, ki termesztés véget magot vet. Szántóvető ember.
Továbbá azon szántás, melybe közvetlenül vetni szoktak. Ugart, forgatót, vetőt azaz vető alá szántani. | |
* | |
| (vet-ő-öd-és) fn. tt. vetődés-t tb. ~ěk, harm. szr. ~e. Szenvedő, vagy akaratlan, véletlen állapot, melyben az van, aki vagy ami valahová vetődik; el-, bevetődik stb. V. ö. VETŐDIK. | |
* | |
| (vet-ő-öd-ik) belsz. m. vetőd-tem, ~tél, ~ött. 1) Személyt illetőleg, véletlenül, mintegy eltévedve, vagy, mintha oda vetették volna, érkezik, megy valahová. E pusztai lakba csak néha vetődik valaki. Magam sem tudom, hogyan vetődtem ide. Átv. helyét, lakát, állapotát változtatni kénytelen. A szegény üldözött minden felé hányódik, vetődik. Mondjuk bolygó, eltévedt, s valahová betért állatokról is. A lopott marháról mentegetőzésül szintén szokták mondani: Úgy vetődött ide, nem akadt gazdája. 2) Lelketlen tárgyakra vonatkozólag, némi erőszak által mozgatva, taszigáltatva bizonyos helyre jut, vagy ide-oda mozog. A hullám hányta hajó partra vetődött. A vizbe fult ember teste kivetődött. A fákról lehullott érett mag által a közel föld önmagától bevetődik. V. ö. VET. | |
* | |
| (vet-ő-öd-ség-ěs) mn. tt. vetődségěs-t v. ~et, tb. ~ek. A székelyeknél am. hánytvetett sorsu, hányódó-vetődő. (Kriza J.) | |
* | |
| (vető-eke) ösz. fn. Eke, mely szántás közben a vetőmagot egyszersmind a földre hullatja. | |
* | |
| (vető-fa) ösz. fn. Gombkötők fa eszköze, melylyel a fonalakat, selyemszálakat jobbra-balra viszálva vetegetik, midőn a fonás nevü zsinórt csinálják. | |
* | |
| (vető-gép) ösz. fn. Mezőgazdasági gép, vagyis kerekekre illesztett, s likas csövekkel ellátott ládaféle készület, mely vontatásközben a vetőmagot a felszántott földre hullatja. | |
* | |
| (vető-háló) ösz. fn. Ólomnehezékkel ellátott, kis kerekháló, melyet zsinegről a viz fenekére vetnek máskép: pendelyháló, péntő stb. | |
* | |
| (vető-horog) ösz. fn. Négyágu horgonyka, milyeneket vékony kötelekre fűzve, szabad kézből valamely hajóra vetnek, s azok által ezt a támadó hajóhoz közelebb vonják. (Enterdreg. Kenessey A.). | |
* | |
| (vető-kötél) ösz. fn. Kötél, melyet valamely vízbe esett tárgy után vetnek, hogy azt vele megfogják s kihuzzák. (Fangseil. Kenessey A.). | |
* | |
| (vető-lapát) ösz. fn. Sütők lapátja, melylyel a kenyeret, czipót stb. a kemenczébe vetik. | |
* | |
| (vet-ő-el-ék) fn. tt. vetőlék-ět, harm. szr. ~e. El- v. kivetett valami, amit elvetnek, elhagyítnak. (Ausschusz, ejectamentum. Sándor I. Kresznerics). | |
* | |
| l. VETÉLŐ. | |
* | |
| (vető-mag) ösz. fn. Vetni való, vetésre szánt, hagyott, kiválogatott növény-, különösen gabonamag. | |
* | |
| (vető-mív) l. VETŐGÉP. | |
* | |
| (vető-nyúl) ösz. fn. Sándor Istvánnál am. nőstény nyúl. V. ö. VETSZAK. | |
* | |
| (vető-ruha), ösz. fn. Vállra kötött lepedő, melyből a földmives a vetőmagot marokkal kiszedegetve a földre szórja. | |
* | |
| (vető-szigony) ösz. fn. A földsarki tengereken nagyobb tengeri állatok ölésére használt lándsa féle eszköz. (Baarharpune. Kenesey A.). | |
* | |
| (vető-vágás) ösz. fn. Az erdészetben vágás, mely akként és oly czélból történik, hogy a meghagyott anyafákról a lég és világosság nagyobb befolyása következtében dúsan termett mag lehullván, az egész tér természetes úton magától bevetődik. | |
* | |
| (vető-virág) ösz. fn. Sáfránhoz hasonló szinű mezei virág, mely mig az őszi vetés ideje tart, addig látszik a réteken. | |
* | |
| (vető-zsák) ösz. fn. Zsák, vagy zacskó, melyből vetőmagot szórnak a szántóföldre. | |
* | |
| fn. tt. větrěczét. Sült vagy pörkölt szalonnaszelet, néhutt egyéb hússzelet is. Innen vetreczeleves, melyet sült szalonnaszeletekkel, s néha kolbászsszal, továbbá veres hajmával és kenyérrel készítenek. A székhelyeknél: vetricze. (Tájszótár). Kresznericsnél eléjön vetrencze v. vetrenycze is.
Alkalmasint átvetett hangu szó, s eredetileg věrtěcze, a věr gyökről, melyből a věrěs (vörös) származik, mennyiben a pirított v. pörkölt szalonna és más húsféle vernyeges szinű. Hasonló hang átvetéssel alakult szók: ketrecz, kertecz; fetreng, ferteng; setre v. sedre, serte serde; hetre, herte v. herde; petrencze, perdeneze. | |
* | |
| (vetrecze-leves) ösz. fn. l. VETRECZE alatt. | |
* | |
| l. VETRECZE. | |
* | |
| l. VETRECZE. | |
* | |
| (vét-ség) fn. tt. vétség-ět, harm. szr. ~e. Vétés által elkövetett hiba, vagy rosztett. A büntető jogban meg szokták különböztetni a vétséget a büntettől vagy gonosz tettől; ez utóbbiak alatt rendszerént azon törvényszegéseket értvén, melyek eltökélett gonosz szándékkal követtetnek el. V. ö. BÜNTETT. | |
* | |
| (vét-ség-ěs) fn. tt. vétségěs-t v. ~et, tb. ~ek. Vétséggel járó, terhelt, vádolt. Vétséges cselekedet. | |
* | |
| (vet-szak) ösz. fn. Vadászok nyelvén a nyúl és rőtvad szaporodásának ideje. | |
* | |
| l. VETŐSZIGONY. | |
* | |
| (vét-szó) ösz. fn. Szó, vagy mondat, mely által bizonyos szabály, vagy törvény ellen vét valaki. | |
* | |
| (vě-tt) mn. tt. větt-et. Tulajdonkép a věsz igének mult időbeli részesülője, s annak megtörtént állapotát fejezi ki. A kézbe vett fegyvert ismét letenni. A betett orvosságtól jobban lenni. Pénzen vett kenyeret enni stb. A székelyeknél vett ár am. vétár v. vételár. Vett árán adni. (Kriza J.). V. ö. VĚSZ. | |
* | |
| (vet-tet) mivelt. m. vettet-tem, ~tél, ~ětt, par. vettess. Parancsolja, vagy eszközli, okozza, hogy valakit v. valamit vessenek, ez igének szokott jelentéseiben. Cselédeivel gabonát vettet. A házsártos idegent kivetteti a házból. Vén asszonyok által kártyát vettet. Lőporral fölvettette a várt. V. ö. VET. | |
* | |
| puszta Tolna m.; helyr. Vettlé-re, ~n, ~ről. | |
* | |
| (vet-űl-és) fn. tt. vetűlés t, tb. ~ěk, harm. szr. ~e. Az erdészetben így hívják, midőn a fa érett magjai lehullván, az alatti vagy közel föld önmagától bevetődik.
Helyesebben: vetődés v. bevetődés volna. | |
* | |
| (vet-űl-ět) fn. tt. vetület-et, harm. szr. ~e v. ~je. Így nevezik a földképekre vonatkozva a fokok hálózata tervét. (Projectio, Projection). Látirá yos v. távlati vetűlet. (Perspectivische Pr.) Központi vetűlet. (Centrale Pr.) Egyenlitői vetűlet. (Aequatoriale Pr.), Földsarki vetűlet. (Polare Pr.). Vizszintes v. víz- v. fekirányos vetűlet. (Horizontale Pr.). | |
* | |
| (vét-ve) ih. Átvitten: ritkán, néha, mintegy elhibázva, eltévedve. Csak vétve, elvétve jön hozzánk. l. VÉLTE. | |
* | |
| l. KÓTYAVETYE. | |
* | |
| puszta Szala m.; helyr. Vetyem-be, ~ben, ~ből. | |
* | |
| (vety-eng) gyak. önh. m. vetyeng-tem, ~tél, ~ětt, htn. ~ni, v. ~eni. Túl a Dunán némely vidékeken am. hányódik, vetődik pl. a sors által. Vetyengőben van, azaz, hányják vetik, s romlását, vesztét siettetik, csak imigy amugy létezik; székelyesen: vetődséges.
Gyöke vety nem egyéb, mint a lágyított vet. | |
* | |
| (vě-v-ěg-et) gyak. áth. m. věvěget-tem, ~tél, ~ětt, par. věvěgess. Gyakran, folytonosan vagy kicsinyesen vesz valamit. Képeztetésre hasonlók hozzá: těvěget, vivěget, hivěget, ěvěget, ivogat stb. Egyeznek velök e szintén gyakorlatos igék vědděgel, tědděgel, vidděgel, hidděgel, ědděgel, iddogal stb. | |
* | |
| (vě-v-ěget-és) fn. tt. věvěgetés-t, tb. ~ěk, harm. szr. ~e. Gyakori, folytonos, vagy kicsinyezett aprózott vevés. | |
* | |
| (vě-v-ény) fn. tt. věvény-t, tb. ~ěk, harm. szr. ~e. Valamely átvételről, különösen levél átvételéről szóló okmány. Postai vevény. Átadási vevény. Feladási vevény. Átvételi vevény. Térti vevény. | |
* | |
| (vě-v-és) fn. tt. věvés-t, tb. ~ěk, harm. szr. ~e. Cselekvés, midőn valaki vesz valamit, ez igének minden jelentéseiben. Különösen birtokszerzés, bizonyos áron. V. ö. VĚSZ. Alakra hasonlók hozzá: tevés, levés, hivés, vivés, evés, ivás. | |
* | |
| (vě-v-ő) mn. és fn. tt. vevő-t. Aki valamit vesz, ezen igének minden jelentéseiben. Különösen, aki bizonyos árut vásáról. A vásárban több volt az add vagy árus, mint a vevő. Összetételekben hamvvevő, részvevő, számvevő. Hasonló képzésüek: tevő, levő, vivő, hivő, evő, ivó. | |
* | |
| (vevő-társ) ösz. fn. Aki mással vagy másokkal társaságban veszen, vásáról valamit. | |
* | |
| elavult vagy elvont gyök, melyből vezér, vezet és vezény származtak. Mennyiben a vezér és a vezető valakit mintegy magával maga után visz: innen mind alaphangokban, mind alapfogalomban rokona: visz. Hasonló rokonság létezik a szláv ved-em v. vegyjem (vezetem), továbbá vez-em v. vezjem (jármüvön viszem, szállitom), és vezmem (elveszem) között. Hasonlók Budenz J. szerént a finn vetä (húz-ni), észt vedä-, veda- (húz-ni, szállít-ni, vinni), lív veda(húz-ni, vinni, vezet-ni), cseremisz vid-, vided- (vezet-ni), mordvin vät'e-, erzamordvin vet'e-, ved'a- (vezetni, kormányozni), vogul vät- (húzni). Továbbá Vámbéry Á. szerént az ujgur bözüt-mek, v. böszüt-mek (vezet-ni), böszüt (vezetés), böszütcsi (vezető), oszmanli jedek és jetek (vezetékló). | |
* | |
| erdélyi falu A. Fehér m,; helyr. Vézára, ~n, ~ról. | |
* | |
| (vezeg-ěl) önh. m. vezekěl-t, v. vezekl-ětt, htn. ~ni, v. vezekl-eni. Bünbánólag magát emészti, testét sanyargatja, penitencziát tart, hogy Istent megengesztelje. Némelyek szerént: vezeklik.
Mennyiben sanyargatás által a testi erő gyöngül, vesz, véleményünk szerínt, ezen igének gyöke vesz v. vész, s eredetileg az egész am. veszegěl, azaz, veszegő állapotban szenved. | |
* | |
| (vezeg-ěl-és) fn. tt. vezekělés-t, tb. ~ěk, harm. szr. ~e. Szenvedő állapot, midőn valaki büneiért szenved, sanyargatja magát. V. ö. VEZEKĚL. | |
* | |
| (vezeg-ěl-ő) mn. és fn. tt. vezekělő-t. Aki bűneiért vezekel; bünbánásban szenvedő, testét sanyargató, penitencziatartó bűnös. | |
* | |
| faluk Heves, Nyitra, Pozsony m.; puszta Heves m.; GARAM~, FAKÓ~, NAGY~, KIS~, faluk Bars m.; helyr. Vezekény-be, ~ben, ~ből. | |
* | |
| (vezeg-ěl-ik) k. l. VEZEKĚL. | |
* | |
| falu Szatmár m.; helyr. Vezend-re, ~ěn, ~ről. | |
* | |
| (vez-ény) fn. tt. vezény-t, tb. ~ěk, harm. szr. ~e. Újabbkori alkotásu szó a hadi értelmü commando kifejezésére, s innen lett: vezényel, vezénylés, vezénylet. | |
* | |
| (vez-ény-ěl) áth. m. vezényel-t, v. vezénylětt, htn. ~ni, v. vezényleni. Kisebb-nagyobb hadcsapat, vagy sereg fölött parancsnoksági hatalmat gyakorol, azt főnökként vezeti, igazgatja, stb. Zászlóaljat, ezredet, dandárt vezényelni. Lovasságot, gyalogságot, tüzéreket vezényelni. (Commandiren). | |
* | |
| (vez-ény-ěl-és) fn. tt. vezényělés-t, tb. ~ěk, harm. szr. ~e. Hadparancsnoki, vezéri cselekvés, mely által bizonyos hadcsapatot, hadsereget vezényel valaki. V. ö. VEZÉNYĚL. | |
* | |
| l. VEZÉNYĚLÉS. | |
* | |
| (vez-ény-ěl-et) fn. tt. vezénylet-ět, harm. szr. ~e. Hadparancsnoki hatalom, menynyiben azt valaki vezénylés által gyakorolja. Őrnagy vezénylete alatt álló, csatázó zászlóalj. | |
* | |
| (vezény-szó) ösz. fn. A vezénylő főnök parancsszava katonai szolgálat- v. működéskor. | |
* | |
| (vez-ér) fn. tt. vezér-t, tb. ~ěk, harm. szr. ~e. Széles ért. hadi főnök, ki bizonyos hadtest fölött parancsnoki hatalmat gyakorol, különösen azt harczba, csatára vezeti, vezényeli. Fővezér, fő hadi vezér. Szorosb ért. úgy nevezett tábornoki rangon levő főtiszt, honnan a vezérőrnagy (generalmajor) nevezet is. A török nyelvben is eléjön vezír-"államtanácsos, államminister, alkirály; basa" jelentésben. (Hindoglu). Átv. mondjuk a) emberről, ki bizonyos czélra vállalkozásban másokat vezet; b) állatról, melyet a többi, mint útmutatót, mint elűlmenőt követ, pl. vezérürü, mely a nyáj előtt megy; vezéreb; c) némely eszközökről, testekről, melyek nyomán, vagy irányadása szerént történik valami, mint: vezérfonal, vezérkötél, vezérzászló. A közönséges szántótaligában vezér-nek, taligavezér-nek, v. ekevezér-nek mondják azon félkörü s likakkal ellátott fát, mely a taligarúdba van illesztve, s melyet majd rövidebbre majd hosszabbra lehet venni, amint a szántó szélesebb vagy keskenyebb barázdát akar hasítani.
Elemére s rokonságaira nézve l. VEZ, gyök. | |
* | |
| (vezér-bot) ösz. fn. Bot, melyet a szoros ért. vett hadvezér hatalma és rangja jelvényeül visel. | |
* | |
| (vezér-csillag) ösz. fn. Csillag, mely az éjjeli, kivált tengeri utasoknak irányul, eligazodásul, s mintegy vezérül, kalauzul szolgál. Különösen oly csillag, vagy csillagzat, mely az évnek minden szakában, s egész éjen által látható, milyen pl. a gönczölszekere. Átv. ért. am. vezérelv, vezérszabály. | |
* | |
| (vezér-czikk) ösz. fn. Előczikk a politikai hirlapokban, mely a napi események állapotának földerítésére mintegy vezérül szolgál, mely vezérelveket fejteget stb. | |
* | |
| (vezér-eb) l. VEZÉRKOPÓ. | |
* | |
| (vez-ér-ěl) áth. m. vezérěl-t, v. vezérlětt, htn. ~ni, v. vezérleni. Vezérképen elül menve utat mutat, bizonyos cselekvésre, különösen hadi müködésre többeket maga után visz, vagy mint intézkedő igazgat. Csapatokat, seregeket vezérelni. Isten vezéreljen benneteket. V. ö. VEZÉR. | |
* | |
| (vezér-elv) ösz. fn. Kitűzött elv, melynek nyomán és irányadása szerént ismereteink rendszerét vagy cselekvéseinket bizonyos követketezességgel s egyezményesen tovább-tovább fűzzük, folytatjuk. | |
* | |
| (vezér-eszme) ösz. fn. Fő eszme, mely az alárendelt eszméknek irányadóul szolgál. | |
* | |
| (vezér-fonal) ösz. fn. Tulajd. ért. fonal, melylyel valakit v. valamit vezetünk. Átv. és szokottabb ért. ami elmei vagy akaratbeli müködésünket vezérli, s a feltett czél felé irányozza. | |
* | |
| (vezér-gyeplő) ösz. fn. A vezérlovon (gyeplősön) használtatni szokott gyeplő. | |
* | |
| (vez-ér-i) mn. tt. vězéri-t, tb. ~ek. Vezért illető, ahhoz tartozó, arra vonatkozó. Vezéri utalom, parancs, jog, kötelesség. | |
* | |
| (vezér-ige) ösz. fn. Az egyházi beszédnek alapul szolgáló ige vagyis igék, egy vagy több mondat, melyet a hitszónokok általában a Szentirásból idéznek. | |
* | |
| (vezér-kar), ösz. fn. A hadi vezérhez v. vezérséghez tartozó tiszti kar. (Generalstab). | |
* | |
| (vez-ér-kěd-és) fn. tt. vezérkědés-t, tb. ~ěk, harm. szr. ~e. Vezéri tisztnek, működésnek gyakorlása, vezéri hivatalkodás. V. ö. VEZÉR. | |
* | |
| (vez-ér-kěd-ikx) k. m. vezérkěd-tem, ~tél, ~ětt. Vezéri tisztet, hatalmat gyakorol, vezérként működik. | |
* | |
| (vezér-kopó) ösz. fn. Vadászok nyelvén a falka legjelesebb és legbiztosabb kopója, mely a futam alatt első sorban jár. (Bérczy Károly). | |
* | |
| (vezér-kutya) ösz. f. l. VEZÉRKOPÓ. | |
* | |
| (vez-ér-ěl-és) fn. tt. vezérlés-t, tb. ~ěk, harm. szr. ~e. Cselekvés, midőn valakit vezérlünk. Ügyes, biztos vezérlés. Vezérlésed alatt győzni fogunk. V. ö. VEZÉRĚL. | |
* | |
| (vez-ér-ěl-et) fn. tt. vezérlet-ět, harm. szr. ~e. Vezérlés, elvont értelemben; a vezérlés műve, eredménye. | |
* | |
| (vez-ér-ěl-ő) mn. és fn. tt. vezérlő-t. Aki vezérel vagy átvitten ami vezér gyanánt utat, irányt mutat. Századot vezérlő kapitány. Utasokat vezérlő csillag, iránytű. A vezérlő után indulni. V. ö. VEZÉREL. | |
* | |
| (vezér-mondat) l. VEZÉRIGE. | |
* | |
| (vezér-őr-nagy) ösz. fn. A katonai tisztségben másod rangu vezér. | |
* | |
| (vezér-parancs) ösz. fn. A vezértől eredett vagy kiadott parancs. | |
* | |
| (vez-ér-ség) fn. tt. vezérség-ět, harm. szr. ~e. Vezéri hatalom, rang, parancsnokság. Valakit vezérségre emelni. A vezérséget elfogadni, letenni. Vezérsége alatt győztünk. Fővezérség, alvezérség. | |
* | |
| (vez-ér-ség-i) mn. tt. vezérségi-t, tb. ~ek. Vezérséget illető, arra vonatkozó. | |
* | |
| (vezér-szabály) ösz. fn. Fő v. általános szabály, mely a többinek vezérelvül szolgál. | |
* | |
| (vezér-szál) l. VEZÉRFONAL. | |
* | |
| (vezér-szalag) ösz. fn. Széles szalag, melynél fogva a járni tanuló gyermeket vezetgetik. Átv. tévedéstől megóvó irányadás, utmutatás, vezérfonal. | |
* | |
| (vezér-szó) 1) l. ELŐSZÓ. 2) Főszó a mondatban, melyre a többi szók vonatkoznak. | |
* | |
| (vezér-tűz) ösz. fn. Tűz, melyet éjjel a végett gyujtanak, és táplálnak, hogy bizonyos utmutatásra, irányadásra szolgáljon; pl. a tenger melletti hegytetőkön vagy tornyokban a tengeri utasok számára. | |
* | |
| (vezér-ürü) ösz. fn. Rendesen kolompos ürü, mely a juhnyáj előtt megy, s azt a juhász vagy kutyája terelgetése szerint vezeti. | |
* | |
| (vezér-zászló) ösz. fn. Keskeny, rövid, vagy nyelvidomú zászló, mely a tengeri hadvezér hajójának nagy árboczán lengedez. | |
* | |
| (vez-et) áth. m. vezet-tem, ~tél, ~ětt, par. vezess. 1) Embert, vagy némely állatot, bizonyos irányban és czélra igazgatva, utat mutatva, maga után vagy mellett járat, s mintegy magával visz. Vakot vezetni. Vak vezet világtalant. Ha vak vezet vakot, mindketten verembe esnek. A gyöngélkedőt, lábadozót karon fogva, a kisdedet járszalagon vezetni. Utasokat rengeteg erdőségen át vezetni. Ellenségre, csatába vezetni a hadsereget. Bevezetni, kivezetni, fölvezetni, levezetni, elvezetni, körülvezetni, félrevezetni valakit. A lovakat bevezetni az ólba, kivezetni a gyöpre. A vadászebet pórázon, a borjút kötélen, a medvét lánczon vezetni. A kolompos ürü egész juhnyájat vezet. 2) Különféle átv. ért. a) Valakit parancs, tanácsadás, oktatás stb. által tetteiben igazgat, s mintegy kitüzi neki a cselekvési irányt, czélt, módot. Jó erkölcsit jámbor utra vezeti növendékeit. Az eltévelyedettet visszavezetni a jó útra. Hová vezet mind ez? hová, mire juttat? mi vége lesz? Jégre vezetni (vinni) valakit, káros, veszélyes, sikamlós állapotra juttatni, terelni. Órránál fogva vezetteti magát, más tanácsát, utasitását vakon, botorul követi. b) Valakit bizonyos állapotba avat. A művészet, tudomány csarnokába bevezetni a tanulót. Új társaságba, körbe, hivatalba bevezetni valakit. c) Valaminek irányát, menetét, folyamát meghatározza, kiszabja, kijelöli. Az utczai csatornákat a közel folyóba vezetni. A forrásból vizet vezetni a városba. Ezen út a városba, amaz a szőlőhegyre vezet. A főlépcsők a nagy terembe vezetnek. d) Kereskedői nyelven divatba jött: könyvet pl. főkönyvet, naplót stb. vezetni (Buch führen); innen a jegyzőkönyvekre is alkalmazzák jegyzőkönyvet vezetni. e) Szabó Dávidnál; vasat, érczet vezetni am. nyujtani. f) Vadászok nyelvén: vezet a kopó, mely a falka élén jár.
Elemzésére nézve l. VEZ, gyök. | |
* | |
| (vez-et-degél) áth. m. vezetdegélt. l. VEZETGET. | |
* | |
| (vez-et-ék) fn. tt. vezeték-ět, harm. szr. ~e, 1) Azon eszköz, melynél fogva valamit vezetnek, pl. kötőfék, kantár, kötél, póráz. Vezetéken vinni a lovat. Vízvezeték = csatorna, melyen a vizet bizonyos czélból másuvá folyatják. 2) Mondjuk melléklóról, melyet a lovas maga mellett vezet, pl. a lovász az urának paripáját; öszvetéve: vezeték-ló. "Legelől jöve sokad magával az assas basa..... azután a fővezér a muftival..... a császár vezetékji". (Mikes Kelemen. XX. levél). 3) Átv. l. VEZETÉKNÉV; VEZETÉKKERÉK. | |
* | |
| (vezeték-eb) ösz. fn. Vadászok nyelvén a véreb fajából való s arra van tanitva, hogy minden vad, de különösen a fővad nyomát fölvegye és tartsa, habár ez nem is volna meglőve. (Bérczy K.). | |
* | |
| (vez-et-ék-ěl) áth. m. vezetékěl-t, Vezetéken visz. A lovász urának paripáját vezetékeli. V. ö. VEZETÉK. | |
* | |
| (vez-et-ék-ěny) mn. tt. vezetékěny-t, tb. ~ek. Könnyen vezethető; aki vagy ami vezetni engedi magát, engedelmes, nem makacskodó. | |
* | |
| (vez-et-ék-ěny-ség) fn. tt. vezetékěnység-ět, harm. szr. ~e. Tulajdonság, hajlandóság, készség, melynél fogva valaki v. valami vezettetni hagyja magát. | |
* | |
| (vezeték-hajó) ösz. fn. A fölfelé lovak által vontatott nagyobb hajók előtt járó dereglye, mely az alattságot tartja. | |
* | |
| (vezeték-kerék) ösz. fn. Fölösleges kerék, melyet a hosszabb útra menő szekerezők magukkal visznek, hogy azt, a törött kerék helyébe azonnal betehessék. | |
* | |
| (vezeték-kötél). A hajózásban minden kötél, melylyel valamit kisérnek, vagy amin valamit vezetnek; tarcsvitorlán pedig a tarcsokkal párhuzamosan futó kötél, melylyel azon vitorlát felhuzzák. (Leiter, Leitseil. Kenessey A). | |
* | |
| (vezeték-ló) ösz. fn. Általán ló, melyet valaki lóháton menve maga mellett vezet. Különösen nyergesló, melyet a szolga, illetőleg lovász urának számára visz magával. | |
* | |
| (vezeték-név) ösz. fn. Nemzetségi név, különböztetésül a keresztnévtől; amaz a magyarban az utóbbi előtt áll, pl. ezekben: Kis Péter, Nagy Pál, Zongor Mihály, a Kis, Nagy, Zongor vezetéknevek. Egyébiránt gyakran a keresztnevek is használtatnak vezetéknevekül, pl. Péter István, László György. | |
* | |
| (vezeték-szándék v. ~szándok) ösz. fn. Szabó D. szerént második, nem első szándék. "Ez vala vezeték szándékja, hogy -" | |
* | |
| (vezeték-szíj) ösz. fn. Vadászoknál szíj, melyre a vezetékeb fűzve van, s ha ez már jól keres a szíjon, akkor: vezethető. | |
* | |
| (vez-et-és) fn. tt. vezetěs-t, tb. ~ěk, harm. szr. ~e. Cselekvés, mely által valakit v. valamit vezetünk, ezen igének minden jelentéseiben véve. V. ö. VEZET. | |
* | |
| (vez-et-és-i) mn. tt. vezetési-t, tb. ~ek. Vezetést illető, arra vonatkozó. | |
* | |
| (vez-et-get) gyak. áth. m. vezetget-tem, ~tél, ~ětt, par. vezetgess. Gyakran, folytonosan, ide-oda vezet, magával járat. V. ö. VEZET. | |
* | |
| (vez-et-get-és) fn. tt. vezetgetés-t, tb. -~ěk, harm. szr. ~e. Cselekvés, midőn valaki vezetget. | |
* | |
| (vez-et-ő) mn. és fn. tt. vezető-t. Aki valakit v. valamit vezet, péld. útmutató, kalauz, vezér. Hadvezető, koldusvezető. Átv. ért. vízvezető csatorna, erdőbe vezető út stb. V. ö. VEZET. | |
* | |
| (véz-na) mn. tt. véznát. Vékony dongáju, vanyiga, sovány, nápicz, csenevész, satnya, hitvány testü. Némely kiejtés szerént pl. Szabó Dávidnál is: véznya, néhutt vészna. Alapfogalomban és hangra nézve egyezik vele váz, mintha volna vázna. | |
* | |
| (véz-na-ság) fn. tt. véznaság-ot harm. szr. ~a. Sovány testüség, nápiczság, satnyaság. | |
* | |
| (véz-na-ít) áth. m. véznít-ott, par. ~s, htn. ~ni, v. ~ani. Véznává tesz, elsoványít, elsatnyít. | |
* | |
| l. VÉZNA. | |
* | |
| (véz-na-úl) önh. m. véznúl-t. Véznává lesz, satnyúl, csenevész. | |
* | |
| falu Heves m.; helyr. Vezseny-be, ~ben, ~ből. | |
* | |
| utánzott természeti hang, melyből többnemü tőszók és származékok eredtek, a) indulatszók, különösen, melyek jó kedvü, gyermeteg vékony hangu nevetésre vonatkoznak, mint: vics, vicsor, vicsorog; vigy, vigyor, vigyorog, vigyori; vih, vihog, viháczol; vidám, vig; vinnyog, b) élesebb nemű, részént állati, részént más természti hangokat utánzók, mint: viog v. vijog (a sas), vihar, viheder. Ezekben tulajdonkép az élénk, éles, vékony i az uralkodó alaphang, mint e széles kedvű indulatszókban i ha! i haha! i huhu! i juju! hi hi!, a v pedig fuvó hangnak avagy szellettnek tekinthető, honnan az ily változatok is: ihog vihog, iháczol viháczol. Hasonló éles hangu természetutánzók: rí, sí, nyí, szí.
A jó kedvből fakadó i indulathang látszik rejleni ezen latin szókban is.: io! jocus, (locus) jubilum, jucundus, hilaris stb. | |
* | |
| v. VÍV önh. és áth. Ragozva jelen idő: vívok v. vivok, vísz v. vivsz, ví v. vív v. viv, vívunk v. vivunk, vívtok v. vítok, vivnak v. vínak; első mult vívék v. vivék, vívál v. vivál, víva v. viva stb.; 2-od m. vivtam, vivtál, vívott v. vivott, v. víttam, víttál stb.; jövő: vivandok, vivandasz, vivand stb.; paran csoló mód: vivj v. víj, v. vijj; óhajtó mód: vivnék, vivnál, vivna v. vínék, vínál, vína stb.; htn. vivni v. víni. A Bécsi codexben a törzs viu és vio. "Hogy viujak (ut praelier) a persaiak fedelme (fejedelme) ellen." (Daniel X.). "És víu (pugnabit) ezfek (észak) királya ellen." (Dániel XI.). "Íjnel és nyilnalkül és vértnel és tőrnelkül (rövid nal, nel) viott ő isteněk ö értěk". (Judith. V.). "Hogy vionának (pugnarent) igazaknak nemzete ellen." (Hester XI.). 1) Önh. tárgyesetes viszonynév nélkül, am. támadólag vagy védőleg küzd, verekedik, csatáz, harczol, az ellene törekvő erőt, akadályt ellenszegülés által legyőzni iparkodik. Harczban, csatában erősen vívni. Megvivni az ellenséggel. Hazáért, szabadságért vivni. Harczjátékban, dícsőségért, jutalomért víni: Szirmay Lajos elül jár, a török had vijjon bár. (Szirmay Hung. in Parab.). Ki merne ő vele vivni? Átv. bizonyos akadályokkal küzd, azokat elmellőzni törekszik. Ez életben sok bajjal kell vivnunk. Magával indulataival viv, küzd. "Ha en országom e világból volna, en szolgáim megvínának en értem". (Münch. cod. János. XVIII.). 2) Áth. tárgyesetes viszonynévvel, ellenségképen, hadi erővel támadólag rongál, szorongat, ostromol valamely helyet. Várat, várost, bástyát, a vár kapuját vivni. Könnyü azt a várat megőrízni, melyet nem vínak. (Km.). Idegen nyelvekből kölcsönzött, de már szokássá vált szókötéssel mondjuk: bajt víni, párbajt, csatát, harczot víni, Átv. kivívni valamit, am. erőfeszítés, az akadályok legyőzése által bizonyos czélt érni. A mire törekedett volt, végre kivivta.
Ragozásra hasonlók hozzá: hí, rí, sí, nyí, szí, melyek alaphangja hangutánzó; s véleményünk szerént a ví igének alapját is az teszi, mennyiben a vivás rendesen élénken kitörő süvöltéssel, fuvással szokott járni. Innen ví és fú rokon hangú szék is. A ví gyöknek hangváltozattal megfelel baj szó is ,viadal' jelentésben. Ugyanaz szolgál alapúl viaskodik, viadal s vita szóknak és származékaiknak is. Egyezik vele Jancsovics Szótárában a szláv bij-em ütöm, verem, honnan bij-ák ütő verő, bíi-am ütögetem veregetem; továbbá bit v. bitja ütés, verés, bitka ütközet stb. a föntebbi bij- törzszsel szintén egyezik a szláv nyelvben boj ütközet, harcz. Budenz József egyeztetései szerént ide tartoznak a lapp viko- ví-ni (luctari, certare, kämpfen), viko (lucta, certamen) s több rokon hangu, erőt jelentő finn-ugor szók. | |
* | |
| (vi-ad-al) fn. tt. viadal-t, tb. ~ok, harm. szr. ~a. Harczban, csatában, ütközetben, versenyküzdelemben egymást legyőzni törekvő ellenfelek küzdése, verekedése. Viadalra szállani. Viadalban győzni, elfáradni. "Viadalnak miatta (általa) kiirtatának" (exterminati sunt praeliis. Bécsi cod. Judith. V.). "Viadal tudományának tudatlani" (sine peritia artis pugnae. Ugyanott). "Mire futtál el, minek előtte a viadal lenne." (Nádor cod. 555. 1.). Mondjuk állatok verekedéséről is. Bikaviadal, kakasviadal. "Waterlói diadal. Mind csak kakasviadal". (Kölcsey). A Müncheni codexben eléjőn a latin agonia (végvonaglás, halálos küzdés) jelentésében. (Lukács XXII.). Gyöke kétségtelenül ví s képzője az összetett adat, mely ,viadalom' szóban még om képzővel is megszaporodik. Az első ad képző fordúl elé az újabb alkotásu ,viador' szóban is. | |
* | |
| (viadal-bíró) ösz. fn. Megbízott személy, ki a harczjátékok kellő menetelére fölügyel, s megitéli; a küzdő felek közől ki a győztes, és jutalomra érdemes. | |
* | |
| (vi-ad-al-i) l. VIADALMI. | |
* | |
| (vi-ad-al-om-as) mn. tt. viadalmas-t, v. ~at, tb. ~ak. Viadalomra askalmas, képes, viaskodni szerető, bátor harczoló. Viadalmas őseink, középkori lovagok. | |
* | |
| (viadal-mester) ösz. fn. Mester, ki másokat vivni, küzdeni, különféle fegyverek ügyes használására tanít. Molnár Albertnál: házsártosmester. Máskép: vivómester v. vímester. | |
* | |
| (vi-ad-al-om-i) mn. tt. viadalmi-t, tb. ~ak. Viadalmat illető, arra vonatkozó. Viadalmi készületek. | |
* | |
| (vi-ad-al-om) mn. tt. viadalm-at, harm. szr. ~a. Köz szokás szerént ugyan azt jelenti, mit a rövidebb viadal. "Az ő hozzá tartozóból hét bék esett az viadalomba". (Szalay Ág. 400 m. 1. 334. 1.). E tekintetben hasonlók hozzájok diadal és diadalom. | |
* | |
| (vi-ad-al-os) l. VIADALMAS | |
* | |
| (vi-ad-or) fn. tt. viador-t, tb. ~ok. Ujdon alkotott szó a latin ,gladiator' magyar kifejezésére. Ezek régente leginkább nyilvános néző helyeken szoktak föllépni, és a nép mulattatására egymás ellen élethalálra víni. | |
* | |
| (ví-árok) ösz. fn. Ostromlók árka mellvéddel ellátva. | |
* | |
| (vi-as-kod-ás) fn. tt. viaskodás-t tb. ~ok, harm. szr. ~a. Folytonosan üzött vívás, küzködés, verekedés, harczoskodás. | |
* | |
| (vi-as-kod-i) mn. tt. viaskodi-t, tb. ~ak. Gúnyos ért, viaskodni, veszekedni, másokba kapczáskodni szerető, kötekedő. Hasonlóan részesülőkből módosultak: hányiveti, markapöki, rátarti, sunyi, csali gúnyos melléknevek. | |
* | |
| (vi-as-kod-ik) k. m. viaskod-tam, ~tál, ~ott. Ellenfelével, vagy akármiféle bajjal, akadálylyal folytonosan ví, küzködik. Azon kevés igék osztályába tartozik, melyek kodik, kedik képző előtt, kivált neveknél, szereti az os, as, ěs képzőt is, maga elé venni, mint biráskodik, vendégeskedik. | |
* | |
| (vi-as-kod-ó) mn. tt. viaskodó-t, Harczban, csatában, fegyverjátékban, stb. vagy némi nehézségekkel, akadályokkal küzködő, bajlódó. V. ö. VIASKODIK. | |
* | |
| fn. tt. viasz-t, tb. ~ok, harm. szr. ~a. Kövér, olajos, lépes tömeg, melyet a méhek a virágokról gyüjtenek, s melyből sejtjeiket készítik; továbbá ugyanezen testtömeg tűzben felolvasztva és megtisztított állapotban véve. Sárga, fehér viasz. Viaszt olvasztani, tisztítani. Viaszból gyertyát készíteni. Viaszszal beönteni, bevonni valamit. Némely összetételekben mint anyagszer, jelent viaszból valót, pl. viaszgyertya, viasztekercs, viaszvászon stb. Továbbá jelent hasonló anyagot, melyet némely növények pl. a viaszbura gyümölcséből készítenek, vagy más olvatag testet, melynek főalkatrésze viaszféléből áll. Spanyolviasz, pecsétviasz. Tréfás népnyelven: búzaviasz = emberganaj. Népiesen gyakran k utóhang járul hozzá: viaszk. A Debreczeni Legendáskönyvben; vihiusz (44. 1.) és viusz (174. 1.).
Németül: Vachs, a régí felső németben: vuahs, a közép felső németben: wahs, angolszászul: väx, veax, weax, waexe, wex, wexe (Kaltschmidt), a szláv nyelvekben oroszul: vaszka, uoszke, lengyelül, csehül: woszk, lithvánul: waszkasz stb. Kaltschmidt ezeket a szanszkrit payas (olvasd: pajasz) szóval rokonitja, mely am. folyékony (flüssig). Miklosich szerént régi szlávul: voske, új szlávul: vojsk, szerbül: vosak. | |
* | |
| (viasz-áru) ösz. fn. Viaszból készített eladni való anyag, mű, gyártmány, eszköz stb. viasztekercs, viaszgyertya. | |
* | |
| (viasz-árus) ösz. fn. Aki viaszanyagot, vagy viaszból készített miveket, gyártmányokat, eszközöket stb. árul. | |
* | |
| (viasz-báb) ösz. fn. Viaszanyagból alakított bábféle mű. Átv. gúnyos ért. viaszbábhoz hasonló, lelketlen arczu, alaku személy. | |
* | |
| (viasz-bura) ösz. fn. Diószegi F. szerént a négyhímes kétlakiak seregébe tartozó növénynem, melynek himvirági barkája hosszudad, pikkelyei tojáskerekek, egy viráguak; anyavirágának barkája mint a himé; anyaszála kettő, csontárja bogyóforma. (Myrica). Faja: törpe viaszbura, mely viaszos nedvet izzad; németül: Wachsbaum. Nevét onnan kapta, mert magvaiból viaszféle lépes anyagot készítenek. | |
* | |
| (viasz-fáklya) ösz. fn. Fáklya, melynek bélszővete viaszszal van bevonva, különböztetésül másnemű p. szurkos fáklyától. | |
* | |
| (viasz-fehérités) ösz. fn. Cselekvés, mely által viaszt fehérítenek. | |
* | |
| (viasz-fehérítő) ösz. mn. és fn. Aki a nyers viaszt megtisztogatja, és fehérré teszi. Továbbá ily czélu intézet. | |
* | |
| (viasz-festés) ösz. fn. Festészet neme, e végre különösen elkészített viaszanyag által. | |
* | |
| (viasz-fű) ösz. fn. A szeplék neméhez tartozó növényfaj népies neve; bokrétájának karimafogai hegyesek, öszvehajulnak, a bokrétát bezárják, levelei szárölelők, kopaszak, símák; virága sárga. Máskép szintén népiesen: párduczfű, szeplőfű, szeplőlapu; növénytani néven: kis szeplén. (Cerinthe minor). | |
* | |
| (viasz-galócza) ösz. fn. Galóczafaj, melynek kalapja viaszszinű, harangforma, behajlott szélü; lemezei viaszszínűk, tönkre futók, tönkje fehér, tenyészik erdőkben. (Agaricus mitra). | |
* | |
| (viasz-gyár) ösz. fn. Gyár, melyben a nyers viaszanyagot tisztogatják, s belőle különféle míveket, eszközöket, stb. készítenek. | |
* | |
| (viasz-gyertya) ösz. fn. Olvasztott viaszanyagból öntött vagy mártott gyertya. Sárga, fehér, vastag, vékony, szálas, tekercses viaszgyertya. Templomi, szentelt, husvéti viaszgyertya. | |
* | |
| (viasz-gyöngy) ösz. fn. Viaszból göngyölített, s halenyvvel, azaz, vizahólyagtapaszszal bevont gyöngy. | |
* | |
| (viasz-ír) ösz. fn. Viaszanyagból készített ír. | |
* | |
| l. VIASZ, VIASZOS. Azon szók osztályába tartozik, melyek néha a k hangot utótétül veszik föl, mint tövis, tövisk; pocz, poczk; varacs, varacsk stb. | |
* | |
| (viasz-kalács) l. VIASZTEKERCS. | |
* | |
| (viasz-kenőcs) ösz. fn. Viaszból csinált kenőcs, milyet különösen hajkenésre használnak. | |
* | |
| (viasz-kép) ösz. fn. Viaszból alakított kép, mellkép, vagy egész emberi alak. | |
* | |
| (viasz-képelés v. ~képezés) ösz. fn. Képalakitás viaszféle anyagból. | |
* | |
| (viasz-képelő) l. VIASZKÉPMŰVÉSZ. | |
* | |
| (viasz-kép-művész) ösz. fn. Képzőmüvész, ki viaszképeket alakit. | |
* | |
| (viasz-kép-müvészet) ösz. fn. Viaszképek alakitásával foglalkodó müvészet. (Keroplastik, Bossirkunst). | |
* | |
| (viasz kereskědés) ösz. fn. Kereskedés neme, melyet valaki viaszányaggal, ebből készitett mívekkel űz. | |
* | |
| (viasz-kereskědő) ösz. fn. Aki viaszanyaggal, s viaszárukkal kereskedik. | |
* | |
| (viasz-korong) ösz. fn. Kerekded, sima viasztömeg, hasonló a tálfenékhez, melyben öntötték. | |
* | |
| (viasz-moly) ösz. fn. l. VIASZSZÍPOLY. | |
* | |
| (viasz-nemű) ösz. mn. A méhkasok sejtes viaszához hasonló; avagy az ebből készűlt anyagból való. Viasznemü kövér, olajos, lépes testek. | |
* | |
| (viasz-nyomat) ösz. fn. Viaszos lapra, vagy viasztömegbe csinált nyomat, különösen, mely valamely készítendő műnek mintául szolgál. | |
* | |
| (viasz-ol) áth. m. viaszol-t. Viaszszal beken, bevont fényesít valamit. Padolatot viaszolni. | |
* | |
| (viasz-olaj) ösz. fn. Sárgaviaszból készített, igen csipős szagú olaj. A vakkörmöt viaszolajjal puhítani. | |
* | |
| (viasz-ol-ás) fn. tt. viaszolás-t, tb. ~ok, harm. szr. ~a. Cselekvés, mely által viaszolnak valamit. V. ö. VIASZOL. | |
* | |
| (viasz-olvasztás) ösz. fn. Cselekvés, mely által a viaszanyagot tűznél híggá, folyékonynyá teszik, egyszersmind salakjától megtisztítják. | |
* | |
| (viasz-orr) ösz. fn. A viaszképnek orra; vagy az elveszett élő orr helyett viaszból csinált pótlékorr. Törvénynek viaszorra szokott lenni (km.), azaz, ide-oda csavarni lehet. | |
* | |
| (viasz-os) mn. tt. viaszos-t, v. ~at, tb. ~ak. Viaszszal bevont, bekent, fényesített. Viaszos tábla, vászon. Viaszos padolat. | |
* | |
| (viaszos-vászon-gyár) ösz. fn. Gyár, melyben bizonyos czélokra a vásznat viaszszal vonják, vagy eresztik be. | |
* | |
| (viasz-oz) áth. m. viaszoz-tam, ~tál, ~ott, par. ~z. Viaszszal beken, behúz, fényesít. | |
* | |
| (viasz-oz) l. VIASZOLÁS. | |
* | |
| (viasz-öntés) ösz. fn. Viaszmíveket készítő mívesek cselekvése, munkája, péld. midőn gyertyákat, vagy más míveket alakítnak a felolvasztott viaszból. | |
* | |
| (viasz-öntő) ösz. fn. Míves, aki a felolvasztott viaszból különféle míveket készít. | |
* | |
| (viasz-salak) ösz. fn. Az olvasztott viasznak söpreje, alja, durvája. | |
* | |
| (viasz-sárga) ösz. mn. Sárga viaszhoz hasonló színű. Viaszsárga arcz. | |
* | |
| (viasz-sotú) ösz. fn. Sotú, mely által a nyers viaszt salakjától megtisztítják. | |
* | |
| (viasz-szál) ösz. fn. Sajátneműleg készített, viaszszal bevont húr vagy szövetszál, mint orvosi eszköz, mely a húgycsőnek kitágítására, illetőleg a megrekedt vizelet előmozditására szolgál. | |
* | |
| (viasz-szappan) ösz. fn. Szappan, melynek egyik alkatrésze viaszból áll. | |
* | |
| (viasz-szín) ösz. fn. 1) Olyan szín, milyen a nyers viaszé szokott lenni, azaz, sárga. 2) l. VIASZSZÍNŰ. | |
* | |
| (viasz-szinű) ösz. mn. Viaszhoz hasonló sárga szinű. | |
* | |
| (viasz-szipoly) ösz. fn. Szipolyfaj, melynek pilléje a méhkasokba rakja le tojásait, s a lépben, viaszban pusztitásokat tesz. (Phalaena cereana. L.) | |
* | |
| (viasz-szú) ösz. fn. l. VIASZSZIPOLY. | |
* | |
| (viasz-tapasz) ösz. fn. Tapasz, melynek fő alkatrészét viasz teszi. | |
* | |
| (viasz-tekercs) ösz. fn. Viaszból öntött, vékony hosszú szálra nyujtott, s öszvetekergetett gyertya; máskép: viaszkalács. | |
* | |
| (viasz-virág) ösz. fn. 1) Viaszból csinált mesterséges virág. 2) A viaszfűnek, azaz kis szeplénnek sárga virága. | |
* | |
| falu Szepes m.; helyr. Viborná-ra, ~n, ~ról. | |
* | |
| természeti hangszó, mely a nevető fogai közől kinyomuló vékony éles hangot utánozza, honnan vicsog, vicscsan származékok. Némi módosúlattal hasonló jelentésük: vigy, vigyog; vih, vihog; vik vikog; vinny, vinnyog. Mennyiben ilyetén nevetéskor a száj széthuzódik, s a fogak kitünnek, másod jelentése nyilás, kitünés; honnan, vicsorog = fogait kimutatja; felhők közől kiviggyan a nap, sugarai kilövellenek; vinnyog a szája, meg-megnyilik, vonaglik, mintha nevetni akarna. | |
* | |
| falu Közép Szolnok m.; helyr. Vicsá-ra. ~n, ~ról. | |
* | |
| KIS~, NAGY~, faluk Nyitra m.; helyr. Vicsap-ra, ~on, ~ról. | |
* | |
| puszta Veszprém m.; helyr. Vicsé-re, ~n, ~ről. | |
* | |
| (vics-cs-an, vics-u-an) önh. m. vicscsan-t. 1) Éles vékony vics-féle hangon elneveti magát. Oly alkatu mint: nyikkan, czuppan, rikkan stb. 2) Átv. nyilás, repedés által rejtekéből kibukkan, mint a nevető fogai. Vicscsan a nap, midőn a felhőből ki kibuvik. Egyezik vele vigygyan. 3) Kriza J. szerént a székelyeknél am. marjul, csikkan. | |
* | |
| (vics-og) gyak. önh. m. vicsog-tam, ~tál, ~ott. Száját széthuzva, fogait kimutatva vékony vics hangon nevetgél. Vicsognak a csintalan gyermekek, leányok. Átv. vicsog a nap, midőn majd elétünik, majd elbuvik. Egyezik vele vigyog, vihog, vikog. | |
* | |
| (vics-og-ás) fn. tt. vicsogás-t, tb. ~ok, harm. szr. ~a. A nevetődzés sajátságos neme, midőn vicsog valaki. V. ö. VICSOG. | |
* | |
| (vics-or) elavult v. elvont törzs, melyből vicsori, vicsorog, vicsorgat, vicsorít, vicsorodik származtak. Jelent vicsogó állapotot, vagy tulajdonságot. Hasonlóan elavultak a háborog, hunyorog, zsugorog igék törzsei: hábor, hunyor, zsugor stb. Egyébiránt Diószegi-Fazekas füvészkönyvében növény neve. l. VICSOR, (2). | |
* | |
| fn. tt. vicsor-t, tb. ~ok. A két főbb hímesek és magrejtősök seregébe tartozó növénynem, melynek csészéje négy hasábu, bokrétája ásitó (mintegy vicsorgó); felső ajaka sisakos, szálkahegyű, az alsó három karéju, hátraszegett szélü, tompa. (Lathraea). | |
* | |
| (vics-or-gat, v. vics-or-og-at) gyak. áth. m. vicsorgat-tam, ~tál, ~ott, par. vicsorgass. 1) Vicsogó hangon nevetkezve fogait mutogatja. 2) Haragból nevetőhöz hasonlólag fogait dühösen haragosan kitünteti, fenegeti p. a haragos eb, farkas. Vicsorgatja fogát, mint Rókus kutyája. (Km.). | |
* | |
| (vics-or-gat-ás) fn. tt. vicsorgatás-t, tb. ~ok, harm. szr. ~a. Vicsorgó hangon nevetkezve fogainak mutogatása. Fogainak haragos kitüntetése. V. ö. VICSORGAT. | |
* | |
| (vics-or-i) mn. tt. vicsorí-t, tb. ~ak. Vicsorogni szokott, vicsorgásra hajlandó; vigyori, vigyorgó; gyermekesen, vagy ostobául nevetkező. Ikerítve: ácsori-vicsori. Képzőjénél fogva gúnyos kifejezés, mint: ácsori, zsugori, bodri, csitri stb. | |
* | |
| (vics-or-ít) áth. m. vicsorít-ott, par. ~s, htn. ~ni, v. ~ani. Jó kedvből nevetve, vagy haragból, gúnyból, száját széthúzza, és fogait mutatja. V. ö. VICSOR, (1); VICSORGAT. | |
* | |
| (vics-or-it-ás) fn. tt. vicsorítás-t, tb. ~ok, harm. szr. ~a. A fogaknak kimutatása nevetéskor, vagy a szájnak, haragos, gúnyos széthuzásakor. | |
* | |
| (vics-or-od-ás) fn. tt. vicsorodás-t, tb. ~ok, harm. szr. ~a. A szárnak víg vagy szomorú indulatkor széthuzódása, illetőleg a fogak mutatkozása. | |
* | |
| (vics-or-od-ik) k. m. vicsorod-tam, ~tál, ~ott. Ajakai széthuzódnak, megnyilnak, s fogai kimutatkoznak. Nevettében, haragjában, kínjában elvicsorodott. | |
* | |
| (vics-or-og) gyak. önh. m. vicsorog-tam, ~tál, v. vicsorg-ottam, ~ottál, ~ott, htn. ~ni. Száját széthúzva, s fogait mutogatva, dísztelenül, gúnyosan nevet, vagy fájdalmat, haragot mutat. V. ö. VIGYOROG. | |
* | |
| Győr megyében a Tájszótár szerént am. fitymálni. A két első szó ikerített levén, az elsőbb eredetinek tekinthető és fittyet hason jelentésü szóból csavarodottnak. | |
* | |
| elvont gyök, melyből viczk (= vicz-og) törzs és ebből viczkos, viczkándik származékok eredtek. Alapfogalomban jelent élénk, könnyü, kicsinyes, fürge mozgást. Egyezik a vicz gyökkel ficzam, ficzamodik, ficzamit szók gyöke ficz; és ficzk, mint ,ficzkándozik' törzse; továbbá n közbetéttel vincz, honnan vinczároz, finczároz. Mennyiben kicsinyes, könnyü mozgásra vonatkoznak, hasonlók hozzá bicz, biczeg, iz izeg izog, is iseg biseg, isz iszamodik. Mindezekben alaphangok az élénk i önhangzó és a sziszegő, suhogó sz, cz, z, s mássalhangzók, a b f, v ajak- illetőleg fuvóhangok pedig előtétekül tekinthetők. | |
* | |
| női keresztnév, máskép: Évicza. Éva szó kicsinzője. | |
* | |
| falu Sopron m.; helyr. Viczá-ra, ~n, ~ról. | |
* | |
| a latinból átvett szó, am. helyett helyettes, pl. viczeispán = helyettes ispán, alispán. | |
* | |
| erdélyi falu Doboka m.; helyr. Viczé-re, ~n, ~ről. | |
* | |
| l. VÖCSÖK. | |
* | |
| (vizeth) némely régi codexekben am. helyett, pl. a Nádor-codexben, 386, lapon: "Neked adván vagyok fiú viczett." Kétségtelenül a latin ,vice' (in vicem) szóból csavarodott. | |
* | |
| l. VICZ elvont gyök. | |
* | |
| (vicz-og-ánd-ás) fn. tt. viczkándás-t, tb. ~ok, harm. szr. ~a. Könnyü, élénk szökdösés, ugrándás. V. ö. VICZKÁNDIK. | |
* | |
| (vicz-og-ánd-ik) k. m. Viczkánd-tam, v. ~ottam, ~tál, v. ~ottál, ~ott. Könnyűd élénkséggel szökdös, ugrándozik, hányja veti magát, mint a jó kedvü pajzán gyermekek, a kis csikók, borjúk stb. szoktak tenni. Mondjuk különösen apróbb állatokról. Vickandnak a halfiak, a csíkok, a sajtkukaczok, szökcsők. Máskép: ficzkándik; törzse viczog, melyből ánd, vagy and képzővel lett viczogand-, s hangváltozattal és kihagyással viczkánd-ik, mint: fecs, fecseg, fécskend, fécskěndik. | |
* | |
| (vicz-og-ánd-oz-ás) fn. tt. viczkándozás-t, tb. ~ok, harm. szr. ~a. Folytonos, gyakori viczkándás, ugrándozás, szökdösgetés, föl-fölrugaszkodás. Hangváltozattal: ficzkándozás, V. ö. VICZKÁNDÁS. | |
* | |
| (vicz-og-ánd-oz-ik) k. m. viczkándoz-tam, ~tál, ~ott, par. ~zál. Gyakran, folytonosan viczkándik, ugrándozik, szökellik. Viczkándoznak a bogározó borjúk. Változattal: ficzkándozik. V. ö. VICZKÁNDIK. | |
* | |
| (vicz-og-os) mn. tt. viczkas-t, v. ~at, tb. ~ak. Könnyen, pajkosan, szilajul szökdöső, ugrándozó; iczke-ficzke. Viczkos fiúk, leánykák. Viczkos, hegyke, hányiveti legény. | |
* | |
| v. VIDA, férfi kn. amannak tárgyesete: Vidot, emezé: VIDÁT; latinul: Vitus, németül Veit. A nyelvészek egynek tartják Guido névvel a régi felső német witu szótól, mely fát jelent, innen a régi felső német Wito, Wido, am. Holzmann, Waldmann, Waldbewohner. Hazai történetünkben emlékezetes Salamon királynak ily nevü tanácsosa. Tájdivatosan: Vido, Vidos, Vitus. | |
* | |
| falu Veszprém m.; NEMES~, falu Somogy, TISZA~, Bereg m.; KIS~, puszta Somogy, RÁCZ~ Szabolcs m.; helyr. Vid-ra, ~on, ~ról. | |
* | |
| (3) elavult v. elvont törzs, melyből vidám, vidámít, vidámúl, vidít, vidor, vidúl, és származékaik eredtek. Alapfogalomban valamint hangokban egyezik vele a köz szokásban levő ,víg'. | |
* | |
| 1) l. VID, (1); 2) puszta Torontál m.; helyr. Vidá-ra, ~n, ~ról. | |
* | |
| falu Liptó m.; helyr. Vidaföld-re, ~ön, ~ről. | |
* | |
| puszta Baranya m.; helyr. Vidák-ra, ~on, ~ról. | |
* | |
| erdélyi falu Tarda m.; helyr. Vidály- ba, ~ban, ~ból. | |
* | |
| (víd-ám) mn. tt. vidám-at. Kinek arczvonásai, taglejtései örömet, megelégedést mutatnak, derült kedvü, örvendezésre, mosolyra, nevetésre kész. Ellentétei: komoly, komor, bús, szomoru, mogorva. Vidám ifjak, leányok. Vonatkozhatik derült kedvet mutató dolgokra is. Vidám orcza, vidám kedv. (Szabó Dávid). Egyezik vele: víg, azon árnyéklati különbséggel, hogy vidámság a nyugalmasabb, gyöngédebb örömnek megelégedésnek mintegy tükre, külső alakja; továbbá képesség, fogékonyság, melynél fogva a kedves benyomások elfogadására készek vagyunk; vígság pedig a jó kedvnek tettleges kitörése, gyakorlása. Átv. vidám idő, vidám nap. Szokták e nevet lovaknak is adni. V. ö. VÍG.
Képzőjére nézve, mint melléknév, talán egyetlen a magyar nyelvben; de vannak főnevek hozzá hasonlók, mint: villám, csillám, karám stb. | |
* | |
| l. VIDÁMON v. VIDÁMUL, ih. | |
* | |
| puszta Somogy m.; helyr. ~házá-ra, ~n, ~ról. | |
* | |
| (víd-ám-ít) áth. m. vidámít-ott, par. ~s, htn. ~ni, v. ~ani. Vidámmá tesz, földerít, jó kedvet okoz, bút kerget, szomoruságot, bánatot elűz; örömre gerjeszt, örvendeztet; kedves benyomások elfogadására, érzésére képessé, fogékonynyá tesz. Fölvidámítja őt a zene, a jó bor. Oly mély a bánata, hogy semmi sem képes őt megvidámítani. V. ö. VÍDÍT. | |
* | |
| (víd-ám-ít-ás) fn. tt. vidámitás-t, tb. ~ok, harm. szr. ~a. Cselekvés, mely által valaki vidámmá tétetik; kedvderítés, örömre gerjesztés, búkergetés. V. ö. VÍDÁM. | |
* | |
| (víd-ám-ít-ó) mn. tt. vidámító-t tb. ~k. Ami vidámmá tesz; kedvszerző, kedvderítő, örvendeztető. Vidámító társaság, mulatság, zene. Szívvidámító bor. | |
* | |
| (víd-ám-od-ás) fn. tt. vidámodás-t tb. ~ok, harm. szr. ~a. Kedélyi változás, midőn vidámodik valaki. V. ö. VÍDÁMODIK. | |
* | |
| (víd-ám-od-ik) k. m. vidámod-tam, ~tál, ~ott. Előbbi komoly, komor, vagy szomorú kedve vidámra változik, kiderül. Képzésre hasonlók hozzá: komolyodik, komorodik, szomorodik, keseredik. | |
* | |
| (víd-ám-on) l. VIDÁMÚL, ih. | |
* | |
| (víd-ám-ság) fn. tt. vidámság-ot, harm. szr. ~a. Kedélyi állapot, vagy tulajdonság, midőn valaki vidám; derült kedvüség. Arcza, s minden mozdulata vidámságra mutat. Régi vidámsága szomoruságra, komorságra változott. Élczes tréfáival mindnyájunkat vidámságra indított. V. ö. VÍDÁM. | |
* | |
| (víd-ám-ul) ih. Vidám módon; derült, jó kedvvel; megelégedést, örömet mutatva; nem komoran, nem szomorúan. | |
* | |
| VIDÁMUL, (vid-ám-úl) önh. m. vidámúl-t. Vídámmá lesz; kedve kiderűl. Megvidámúl, fölvidámúl. | |
* | |
| (vid-ám-ul-ás) fn. tt. vidámulás-t, tb. ~ok, harm. szr. ~a. A borult kedélynek vidámra változása; kedvderülés. | |
* | |
| falu Nógrád m. helyr. ~falvára, ~n, ~ról. | |
* | |
| fn, tt. vidék-ět, harm. szr. ~e.; helyragokkal az 1-ső és 2-dik jelentésben: vidék-re, ~ről, ~ěn; pl. Budapest vidékén a törökök pusztitása miatt később oda költözött számos idegen nyelvűek laknak; a 3-ik jelentésben: ~be, ~ben, ~ből, (mint a szék szónál is), pl. Kővár vidékében egy város és kilenczven falu van, 1) Valamely középponthoz tartozó, s azt környező, azzal határos kisebb nagyobb földterület. Budapest vidéke, mely az ikerváros körül fekszik. Hegyes, erdős, sik vidék. E városnak kies, regényes vidéke van. 2) Szélesb ért. valamely helytől távolabb eső tájak, illetőleg városok, falvak öszvege, melyek lakosai közlekedés, üzérkedés stb. végett oda szoktak gyűlni. Ezen városnak mint vásáros, mint kereskedési helynek nagy vidéke van. Pest-vidéki törvényszék. Különféle vidékről érkězett utasok, vendégek. 3) Közigazgatási bizonyos terület. Kővár vidéke. Fogaras vidéke. - A régieknél némileg eltérő jelentésekkel. "Hogy ki ne űzné őket a vidékből" (extra regionem. Müncheni cod. Mark. V.), "Hogy eltávoznék ő vidékekből", (Ut discederet de finibus eorum. Ugyanott). A Bécsi codexben eléjön ,tartomány' jelentésben. "Ki országolt Indiától fogván száz huszonhét vidékeken" (super centum viginti septem provincias. Hester I.). Göcseji, s némely más szójárás szerént vidéki szó jelentése: idegen; és minthogy e két szó (a v hangot előtétnek vevén) egymással hangokban is egyezik, e föntebbi jelentést vehetjük eredetinek. Más vélemény szerént, mennyiben a vidék bizonyos középponti helylyel határos, közeli földterületet jelent: a közelség alapfogalma látszik benne rejleni, honnan hihető, hogy törzse a közelségre mutató ide, melyből ék képzővel lett idék, v előtéttel vagy szellettel: vidék, mintegy ide közel tartozó helyiség. Alkatra hasonlók hozzá mellék, valamely helynek, testnek mentében elnyuló térség; környék, bizonyos középponti hely körvonala közé szorúlt terület; tájék, valamely középponttól kisebb-nagyobb távolságig terjedő térség. (Táj = táv). Tehát e fejtegetések szerént vidék és tájék között szabatosan véve az a különbség, hogy vidék inkább közelségi, illetőleg belső közlekedési, tájék pedig távolsági, szétterjedési viszonyt fejez ki. | |
* | |
| (vidék-i) mn. tt. vidéki-t, tb. ~ek. Bizonyos középponti helyhez tartozó vidékről való, azt illető, arra vonatkozó. Pestvidéki faluk, hegyek. Továbbá am. területi. Fogaras vidéki, Kővárvidéki népség. Szélesebb értelemben különösen göcseji tájszólás szerént is (mint föntebb érintők) am. idegen, távolabbi helyről, tartományból való. Vásárra sok vidéki mesterember, és kalmár gyült öszve. Ezek vidékiek, nem városunkból valók. | |
* | |
| (vidék-ség) fn. tt. vidékség-ět, harm. szr. ~e. Valamely vidéknek öszves területe, minden tájék felé kiterjedő részei. | |
* | |
| erdélyi tájszó, l. VĚDĚR. | |
* | |
| falu Szepes m.; helyr. Vidernik-re, ~ěn, ~ről. | |
* | |
| puszta Tolna m.; helyr. Vidinnel-be, ~ben, ~ből. | |
* | |
| (vid-ít) áth. m. vidít-ott, par. ~s, htn. ~ni, v. ~ani. Viddá, azaz viggá tesz, földerít, örömre, jó kedvre indít, gerjeszt. Fölvidítani, megvidítani a szomorúkat. Engem már nem vidít semmi. A szép zene, jó bor szívet vidít.
"Ami engem vidítana, E világhoz kedvet adna, Attól én meg vagyok fosztva, A jó mind másnak van osztva". Népdal. | |
* | |
| (víd-ít-ás) fn. tt. vidítás-t, tb. ~ok, harm. szr. ~a. Cselekvés, hatás, mely által valaki viddá, azaz, víggá tétetik. Fölvidítás megvidítás. V. ö. VIDÍT. | |
* | |
| férfi kn. tt. Vidót. L. VID v. VIDA. | |
* | |
| erdélyi falu Brassó vidékében helyr. Vidombák-ra, ~on, ~ról. | |
* | |
| falu Vas m.; helyr. Vidoncz-ra, ~on, ~ról. | |
* | |
| (vid-or) mn. tt. vidor-t, tb. ~ok. Körülbelül egy jelentésü a vidám szóval. l. VÍDÁM. Képeztetésre hasonlók hozzá a szintén kedélyi állapotra vonatkozó szomor, komor, mogor(va), bátor. | |
* | |
| férfi kn. A latin ,Hilarius' után magyarított név. | |
* | |
| (vidor-an) ih. Vidor módon, vidám kedvvel, derülten, vidáman. | |
* | |
| (vid-or-ít) áth. m. vidorít-ott, par. ~s, htn. ~ni, v. ~ani. Vidorrá, derűlt kedvüvé tesz; vidámít, vidít. | |
* | |
| (vid-or-od-ás) fn. tt. vidorodás-t, tb. ~ok, harm. szr. ~a. Kedélyváltozási tünemény, midőn vidorodik valaki. V. ö. VIDORODIK. | |
* | |
| (vid-or-od-ik) k. m. vidorod-tam, ~tál, ~ott. Kedve vidorrá leszen; vidámodik; komolysága vagy szomorúsága, bánata eltávozik. Képeztetésre hasonlók hozzá: komolyodik, komorodik, szomorodik, bátorodik. | |
* | |
| (vid-or-ság) fn. tt. vidorság-ot, harm. szr. ~a. Vidor kedvü állapot, vagy tulajdonság; vidámság, derült kedvüség. | |
* | |
| (vid-or-ul), ih. l. VIDORAN. | |
* | |
| (2) önh. m. vidorult. l. VIDORODIK. | |
* | |
| férfi kn. tt. Vidos-t. L. VID v. VIDA. | |
* | |
| falu Nyitra m.; helyr. Vidavan-ba, ~ban, ~ból. | |
* | |
| ALSÓ~, FELSŐ~, faluk Szala m.; helyr. Vidovecz-re, ~ěn, ~ről. | |
* | |
| fn. tt. vidrát. Öt úszhártyás újjal ellátott négylábu emlősállat; háta gesztenyeszinű hasa szürke szőrű. A folyók patakok mellett föld alatti meneteket ás, és hallal él.
Tótul és szerbül szintén vidra, latinul: lytra v. lutra, hellenül: enndiV (vizben lakó). Miklosich szerént régi szláv nyelven: vydra, új görögül: bidra. Azon nézet, hogy gyöke a viz módosított vid volna, mely felhangu raggal megvan a vider azaz veder (hydria = adualis) szóban, s med alakban a medves (= nedves) szóban stb. a föntebbiek szerént meg nem áll. | |
* | |
| falu Zaránd m.; helyr. Vidrá-ra, ~n, ~ról. | |
* | |
| (vidra-bőr) ösz. fn. A vidrának nyers és kikészitett prémes bőre. | |
* | |
| (vidra-czik-szár) ösz. fn. Növényfaj a czikszárak neméből, mely vízben is lakik, szárazon is. A vízi, vizen lábbó, fényes levelű, a bokrétánál rövidebb hímszála; a földi, felálló, igen ritkán virágzó, a bokrétánál többnyire hosszabb hímszálu. (Polygonum amphibium.). | |
* | |
| (vidra-ecset) ösz. fn. Festészek ecsete, melyet vidraszőrből készítettek. | |
* | |
| (vidra-eleczke) ösz. fn. Növényfaj az eleczkék neméből; levelei hármasak, bokrétáji sürű szakálosak. Vizben tenyészik, virága füzéres, testszinű. Máskép köznépiesen: vidrafű, v. keserű háromlevelűfű. (Menyanthus trifoliata). | |
* | |
| (vidra-fogás) ösz. fn. A vidrának kézrekerítése különféle kelepcze, lövés stb. által. | |
* | |
| (vidra-fogó) l. VIDRAVAS. | |
* | |
| (vidra-fű) l. VIDRAELECZKE. | |
* | |
| falu Zemplén m.; helyr. Vidrán-ba, ~ban, ~ból. | |
* | |
| (vidra-ász) önh. m. vidrász-tam, ~tál, ~ott, par. ~sz. Vidrákat fogdos. | |
* | |
| (vidra-ász) fn. tt. vidrász-t, tb. ~ok, harm. szr. ~a. Aki vidrákat vadász, fogdos. Hasonlók hozzá: halász, madarász, nyulász, csikász stb. | |
* | |
| (vidra-ász-at) fn. tt. vidrászat-ot, harm. szr. ~a. Vadászat neme, mely vidrák fogásával, kézre kerítésével foglalkodik. | |
* | |
| (vidrász-ěb) ösz. fn. l. VIDRÁSZTACSKÓ. | |
* | |
| (vidrász-tacskó) ösz. fn. Tacskóféle vadászeb, mely a vidrák likait, földalatti meneteit kikutatja. | |
* | |
| puszta Csongrád m.; helyr. Vidratorok-ra, ~on ~ról. | |
* | |
| erdélyi falu Küküllő m.; helyr. Vidrátszeg-re, ~ěn, ~ről. | |
* | |
| (vidra-vas) ösz. fn. Vas lemezekből csinált csapdaféle kelepcze, melylyel vidrákat, néha patkányokat, gerényeket is szoktak fogni. | |
* | |
| (vid-táncz) ösz. fn. Görcsös betegség neme, oly erős és különnemű mozdúlatokkal s rángásokkal összekötve, hogy a beteg tánczolni látszik. | |
* | |
| (víd-úl) önh. m. vidúl-t. Viddá, azaz, viggá, vidámmá lesz, jó kedvre derül. Fölvidúl, megvidúl, neki vidúl. | |
* | |
| (vid-ul-ás) fn. tt. vídulás-t, tb. ~ok, harm. szr. ~a. A komor, vagy szomorú kedvnek vidámra változása, kedvderülés. | |
* | |
| puszta Zemplén m.; helyr. Vidumára, ~n, ~ról. | |
* | |
| faluk Bars, Nyitra, Trencsén m. helyr. Vieszká-ra, ~n, ~ról. | |
* | |
| mn. tt. víg-at. Kinek kül és bel érzékei bizonyos benyomásokra kedves izgalomba jöttek, melynél fogva arczán öröm sugárzik, s megelégedett jó kedve mutatkozik mind szavaiban, mind tetteiben, főleg kitörő, élénk, péld. nevető, éneklő, ugrándozó jelenetekben. Ellentétei; komoly, komor, mogorva, szomorú, bús, bánatos. V. ö. Vidám. Víg kedvű ember. Víg czimbora. Vig társaság. Átv. ami ilyetén érzésre, indulatra gerjeszt, vagy azzal viszonyban áll. Víg elbeszélés. Víg óra. Egy víg napja sem volt. Vígjáték.
Mennyiben a vigság többnyire élénk nevetés által nyilatkozik; innen legtermészetszerűbbnek véljük, hogy e szónak gyökeleme azon természetutánzó vi hangszó, melyből részint vihog, viháczol, vihog, vigyorog, részint viczkos, viczkándozik származtak. V. ö. VI. és VICZ gyököket. További képzővel lett belőle víg, mint az üreset jelentő hi gyökből híg,= ritka, melyben sok a hiány, üresség; a messze terjedést jelentő tá-ból, tág stb. vid pedig elvont gyök, melyből ismét vid-or, vid-ám képződtek. Budenz J. egyeztetései fűrgét, élénket jelentenek, mint a finn viekkaha élénken mozgó, fürge, serény, lapp viäke, finnlapp viekka- szalad-ni. Ezen fogalomnál fogva ide sorozhatók a latin vig-eo, ,Fabri Thesaurus'-a szerént = frisch, wacker, lebendig seyn, vig-ens = frisch, munter, vigor = frische Kraft, Hurtigkeit, Lebendigkeit stb. | |
* | |
| (víg-ad) önh. m. vigad-tam, ~tál, ~t, v. ~ott, Víg érzelmeket élvez, a kedves benyomások hatásától folytonosan izgatva örvend, zajos kedvvel mulatja az időt, pl. nevetgél, énekel, tánczol, dáridóz stb. Vígadjunk barátim, szóljon a zene, csengjen a pohár. Vigadjunk az Úrban, lelki örömet élvezzünk. "Abrachám tü atyátok vígadott texultavit) hogy látná en napomat; látta és örőlt" (gavius est. Münch. cod. János ev. VIII). "Semmit ne bánkodjék, hanem vígadjon the kegyelmed". (Szalay Á. 400 m. 1. 339 1.).
Míg Mohácsnál nem csatázott A félholdu büszke tar, Víg volt addig: hajh azóta Sírva vigad a magyar" Bajza. | |
* | |
| (víg-ad-al-om) fn. tt. rugadalmat. Am. vigalom. l. VÍGALOM.
"Kik valljátok tü vígadalmatokat" (habetis consolationem vestram. Münch. cod. Lukács VI). "És vigadjunk - a magyarnak Vígadalmi nem nagyok". Bajza. | |
* | |
| (ví-g-ad-ás) fn. tt. vigadás-t, tb. ~ok, harm. szr. -a. A víg kedv örömeinek tettleges élvezése; örvendés; zajos kedvtöltés. | |
* | |
| (víg-ad-ó) mn. és fn. tt. vigadó-t. 1) Aki vigad; örömet élvező, az időt vigan töltő. stb. 2) Ujabb időben a franczia "redoute" mint nyilvános mulató terem, köz tánczterem és mulatság értelmében felkapott szó, a némelyek által ajánlott, de a magyar szóalkotással nem egyező ,vigarda' helyett. | |
* | |
| (vi-g-ad-oz) gyak. önh. m. vigadoz-tam, ~tál, ~ott, par. ~z. Gyakran, folytonosan vigad; örvendez; némi zajos mulatlatságokkal tőltögeti kedvét, pl. dáridóz, lakodalmaskodik. | |
* | |
| (víg-ad-oz-ás) fn. tt. vigadozás-t, tb. ~ok, harm. szr. ~a. Vig kedvből fakadó folytonos kedvtöltés; örvendezés; mulatozás. | |
* | |
| (víg-al-om-i) mn. tt. vígalmi-t, tb. ~ak. Vigalomra vonatkozó, azt illető, abból eredő. Vigalmi hang, ujjongás, rivalgás. | |
* | |
| (vig-al-om) fn. tt. vigalma-t, harm. szr. ~a. Vig kedvből fakadozó érzelem, mely bizonyos örömélvezetek által nyilatkozik, pl. lakomai vigalom, tánczvigalom. | |
* | |
| fn. tt. vigály-t, tb. ~ok. A növények, különösen vetemények, ültetvények ritkás, gyéres állapota, mivolta. V. ö. VIGÁLYOS. | |
* | |
| (vigály-fa) ösz. fn. Azon fa, melyet a pagonyban, erdőben vigályitás czéljából kivágnak. | |
* | |
| (vigály-ít) l. VIGÁLYOSÍT. | |
* | |
| (Vigály-ít-ás) l. VIGÁLYOSÍTÁS. | |
* | |
| (vigály-os) mn. tt. vigálgos-t, v. ~at, tb. ~ak. Mondjuk növények-, ültetvények-, véteményekről, midőn sarjaik, száraik ritkán, gyéren állanak. Ellentéte: sürü, tömött. Vigályos erdő. Vigályos buza, kukoricza. Némelyek elemzése szerint nem volna egyéb, mint az átvetett világos, mennyiben a ritka növények között át lehet látni. De valószinűbbnek látszik, hogy eredetileg higályos lehetett a hig törzstől, mennyiben a hig a sürünek, tömöttnek ellentéte, s gyöke hi általán ürességet, vagyis bizonyos térnek töltetlen állapotát jelenti. | |
* | |
| (vigály-os-ít) áth. m. vigályosít-ott, par. ~s, htn. ~ni, v. ~ani. Vigályossá test, azaz, a sürűbb sarjadzásu vetemény, ültetmény szárait helylyel közzel kiirtja. Vigályosítani a pagonyt, a dohányt. V. ö. VIGÁLYOS. | |
* | |
| (vigály-os-od-ás) fn. tt. vigályosodás-t, tb. ~ok. Állapotváltozás, midőn a növények, ültetvények, vetemények vigályosakká lesznek; ritkásodás, gyéresedés. V. ö. VIGÁLYOS. | |
* | |
| (vigály-os-od-ik) k. m. vigályosod-tam, ~tál ~ott. Vigályosra változik; ritkásodik, gyéresedik. V. ö. VIGÁLYOS. | |
* | |
| (vi-g-an) ih. és indulatszó. Vig kedvvel; örömeket élvezve; örvendetesen; zajosan mulatva; bú, gond nélkül. Vigan legyünk ma. Vigan fiúk! énekeljetek, tánczoljatok. Vigan tölti a farsangi napokat. Vigan éli világát. V. ö. VÍG. | |
* | |
| fn. tt. viganó-t. Női hosszú felső ruha, melynek dereka és alja egy végben van kiszabva és összevarrva. Különbözik tőle a szoknya, mely a csipőtől kezdve nyúlik lefelé, s melyhez fölülről váll, vagy derék, vagy mellény (rékli) járul. Köznépies nyelven úrias, fényüzési, divatos női öltözék. "Hej viganó, viganó, Nincsen kenyérnek való. Adjuk el a viganót, Vegyünk kenyérnek valót". (Népies gúnydal). Viganóban jár, uri asszonyi, városi divat szerént öltözik.
Eredetileg talán Wigan angol várostól, mely számos gyapotgyárairól és gyártmányairól nevezetes, és ezen gyártmányokról terjedhetett el a név hazánkba is. Némelyek szerént idegen személynév. | |
* | |
| falu Szala m. helyr. Vigánt-ra, ~an, ~ról. | |
* | |
| máskép: Petőcz, puszta Baranya m.; helyr. Viganvár-ra, ~on, -ról. | |
* | |
| l. VIGADÓ, 2). | |
* | |
| (víg-a-ság) l. VIGSÁG. | |
* | |
| (víg-a-ság-os) l. VIGSÁGOS. | |
* | |
| (víg-asz), korunkban a vígasztal igétől elvont, s divatba hozott fn. tt. vigasz-t tb. ~ok, harm. szr. ~a. Azon kedélyre ható kedves benyomás, mely annak szomorú, búbánatos állapotát elűzi, s viggá derűltté teszi. Különbözik tőle vigasztalás, mely amaz állapotnak létrehozását fejezi ki. A baráti vigasztalásra vigaszt érezni. Lelki vigasz. | |
* | |
| (víg-asz-ik) k. m. vigasz-tam, ~tál, ~ott, par. ~szál. A régieknél am. gyógyúl, betegségéből fölépűl. Ezen értelemben használták nevezetesen a Müncheni codex, Margit élete irói, Bátori, Komjáti, Pesti, Telegdi stb., sőt némely tájakon a palóczok ma is élnek vele. "De mondj csak igéddel, és megvigaszik (sanabitur) en gyermekem". (Münch. cod. Máté. VIII.). "Ha en csak ő ruháját illetendem, megvigaszom. (salva ero. Ugyanott). "Megvigasznak vala" (curabuntur. Lukács VI.). "Szent vérödben ha megmosdom, megnyugoszom és vigaszom". (Benigna asszony). ťÉs mikoron az férgeket nyelvének alóla kivejendik, legottan az eb megvigaszik. (Góry-codex).
Minthogy a gyógyulásnak természetes következése, és jelensége, hogy földeríti a kedélyt, s vidámságra, vigságra, örömre gerjeszt: innen okszerüen vélhetni, hogy ezen igének törzse azon vig, melyből vígadj vígalom, vígság stb. származtak, s oly átvitt, vagy mellékjelentésü, mint a hasonló értelemben használt javúl, újúl, épűl, éperedik. V. ö. VÍGASZT. | |
* | |
| (víg-asz-ság) l. VÍGASÁG, VÍGSÁG. | |
* | |
| (víg-asz-t) áth. m. vigaszt-ott, par. vígaszsz, htn. vigaszt-ni, v. ~ani. A régi iróknál am. gyógyít, valamint vigaszik am. gyógyúl. Például a Müncheni codexben: "Ha illik szombaton vígasztani" (curare. Máté. XII.). Szintén e codexben olvashatók: Megvigasztom (curabo); megvigasztott (salvum fecit); megvigasztnak vala (sanabant); vigasztjad meg (cura) stb. Így Pesti Gábornál is, pl. Máténál. A Bécsi codexben: "Mikor meg akarnám vígasztanom Izraelt." (Cum sanare vellem Izrael. Ozeas. VII.). A Górycodexben: "Az imádság lelki kórságból megvígaszt." Egyébiránt a vigasztal igének elvont törzse; t. i. a régi nyelvszokásnak tetszett az első alakot szükebb, a másodikat szélesb értelemben használnia. V. ö. VÍGASZTAL. Hasonló viszony van a mai tapaszt és tapasztal között. Ellenben, maraszt és marasztal, ngugoszt és nyugosztal, akaszt és akasztal, engeszt és engesztel között alig van különbség. | |
* | |
| (vig-asz-t-al) áth. m. vigasztal-t. A bús, bánatos, szomorú érzelmeket valakinek szivétől elűzni, a jóval, reménynyel bíztatva, kecsegtetve, fájdalmát, szenvedését enyhiteni, bánatos, kedélyét földeríteni, s beteg szivét mintegy meggyógyítani törekedik. Szomorúkat, kesergőket, özvegyeket, szerencsétleneket, betegeket vigasztalni. A kárval lottakat részvéttel, segedelemmel, adományokkal megvigasztalni. Jó hírrel, biztos reménynyel megvigasztalni valakit. Istenbe helyezett bizalommal, a hitvallás szent tanaival vigasztalni magát. Bánata oly nagy, hogy csak az idő vigasztalhatja meg. "Ne szomorkodj, légy vig, nem lesz ez mindig így. Hejh ki megszomorított, Meg is vigasztal még." (Népd.) A ,vigaszt' szótól eltérőleg a régieknél is a föntebbi értelemben fordúl elé. "Hogy megvígasztalnák (ut consolarentur) azokat. Müncheni cod. János ev. XI.). Mikor ke(dég) jövend a vígasztalandó szent szellet." (Ugyanott. XV.). "Megvigasztalták királyt" (laetificarunt regem. Bécsi cod. Ozeas. VII.). Elemzésére nézve l. VÍGASZT. | |
* | |
| (víg-asz-talan) mn. tt. vígasztalan-t, tb. ~ok. l. VÍGASZTALATLAN. | |
* | |
| (víg-asz-t-al-ás) fn. tt. vigasztalás-t, tb. ~ok, harm. szr. ~a. Részvétes szívből, indulatból származott cselekvés, mely által vigasztalunk valakit. Baráti szives vigasztalás. Továbbá, a tárgyra vonatkozva, a bánatnak, szomoruságnak, fájdalomnak enyhülete, melyet ily cselekvés okoz. Nagy vigasztalásomra szolgál, hogy fájdalmamban részt vesztek. Rám nézve ez csekély vigasztalás. Ez utóbbi értelemben régiesen; vígasztalat; l. ezt. | |
* | |
| (vig-asz-t-al-ás-ul) ih. Vigasztalást szerző eszköz, ok, mód gyanánt; mint olyas valami, ami vigasztal. Vigasztalásul biztos reménynyel kecsegtetni valakit. | |
* | |
| (víg-asz-t-al-at) fn. tt. vigasztalat-ot, harm. szr. ~a. A tárgyra vonatkozva, vígasztalás által eszközlött enyhület, szívkönnyebbedés. "És ez ember vala igaz és félelmes, váró israelnek vígasztalatját." (Münch. cod. Lukács. II.). "Vigasztalat (consolatio) elrejtetett en szemeimtől" (Bécsi cod. Ozeas. XII.). "Esmeg hoz tünektek örök vígasztalatot, örvendezetet" (rursum adducet vobis sempiternam jucunditatem. Ugyanott. Baruch. IV.). Maga a codex a ,vígasztalat' szót ,örvendezet' szóval világositja fel. | |
* | |
| (víg-asz-t-al-atlan) mn. tt. vigasztalatlan-t, tb. ~ok, Aki nincs vigasztalva, megvigasztalva; enyhület, részvét, jobb remény nélkül bánatot, fájdalmat szenvedő. Az egész világtól elhagyott, vigasztalatlan árva. Használtatik határozóul is, vígasztalatlanul helyett. | |
* | |
| (víg-asz-t-al-atlan-ul) ih. Vigasztalatlan állapotban; bánatot, szomoruságot enyhítő részvét nélkül. | |
* | |
| (víg-asz-t-al-hat-[at]-lan) mn. tt. vigasztalhatatlan-t, tb. ~ok. Akinek bánata, szomorúsága stb. oly nagy, hogy vigasztalni, illetőleg enyhíteni, földeríteni lehetetlen, vagy igen nehéz. | |
* | |
| (víg-asz-t-al-hat-[a]-lan-ság) fn. tt. vigasztalhatatlanság-ot, harm, szr. ~a. A szomorú, bánatos, fájdalmas szívnek mélyen megrögzött állapota, vagy tulajdonsága, mely ellen nincs vigasztalás. | |
* | |
| (víg-asz-t-al-hat-[at]lan-ul) ih. Mélyen gyökerezett szomorusággal, melyet vigasztalással enyhíteni lehetetlen. | |
* | |
| stb. l. VIGASZTALHATATLAN, VÍGASZTALHATATLANUL. | |
* | |
| (víg-asz-t-al-ó) mn. tt. vigasztaló-t 1) Aki valakit vígasztal. Vigasztaló barátok, rokonok. Vigasztaló Szentlélek. 2) Ami bánatot, szomorúságot, fájdalmat enyhit, elűz. Vígasztaló levél, beszéd. A viz nem ide való, bor a szívvigasztaló. Népd. | |
* | |
| (vig-asz-t-al-ó-od-ás) in. tt. vigasztalódás-t, tb. ~ok, harm. szr. ~a. A szomorú kedélynek belváltozása, midőn vigasztalódik. V. ö. VÍGASZTALÓDIK. | |
* | |
| (víg-g-asz-t-al-ó-od-ik) belsz. m. vigasztalód-tam, ~tál, ~ott. A vigasztaló benyomások hatására könnyebbülést, enyhületet érez, kedvderülésre fogékonynyá lesz. Hasonló képzéssel és észjárás szerént alakultak: engesztelődik, kérlelődik, és ezek ellentéte mérgelődik. | |
* | |
| (víg-asz-t-ás) fn. tt. vígasztás-t, tb. ~ok, harm. szr. ~á. A régieknél am. gyógyitás. "És vala úrnak tehetsége betegeknek vígasztásokra" (ad sanandum eos. Münch. cod. Lukács. V.). "Lelkünknek sebeinek megvígasztására". (Góry-codex).
| |
* | |
| (víg-elmű) ösz. mn. Vígságra hajlandó, fogékony, jó kedvű, mulatni szerető; nem komor, nem szomorkodó. Vigelmű czimborákkal tölteni az időt. | |
* | |
| (víg-elmüség) ösz. fn. Tulajdonság, kedélyi hajlam, fogékonyság melynél fogva valaki vígelmű. V. ö. VÍGELMŰ. | |
* | |
| (víg-gat) áth. m. viggat-tam, ~tál, ~ott, par. viggass. A székelyeknél am. kedvre éleszt, pl. játékra viggat valakit. (Kriza J.). | |
* | |
| (vig-gat-ás) fn. tt. viggatás-t, tb. ~ok, harm. szr. ~a. Kedvre élesztés. V. ö. VIGGAT. | |
* | |
| l. VIGYGYAN. | |
* | |
| (víg-ik) k. m. vig-tam, ~tál, ~ott. Vig állapotban van, vígad. Kevessé divatos. | |
* | |
| (víg-játék) ösz. fn. Oly cselekvény drámai eléadása, vagyis színmű, mely az élet nevetséges oldalának elmés kifejtése által vígságra gerjeszt. (Comoedia.) Ellentéte: szomorújáték. | |
* | |
| (víg-ság, víg-a-ság) fn. tt. vigság- v. vígaság-ot, harm. szr. ~a. Vigadási állapot, vagy tulajdonság; derült jó kedvvel járó mulatság. "Én leszen teneked öröm és vígaság" (Et erit tibi gaudium et exultatio. Müncheni cod. Lukács. I.). Ellentétei: szomorúság, búbánat. | |
* | |
| (víg-ság-os) mn. tt. vigságos-t, v. ~at, tb. ~ak. Közbevetéssel: vígaságos. Vigságra gerjesztő, azzal járó. Vigságos lakoma, zene. Vigságos farsangi napok. "Vendégségnek vígaságos és nagy gazdagságos asztalára". (Góry-codex. 26. 1.). | |
* | |
| falu Gömör m.; helyr. Vígtelké-re, ~n, ~ről. | |
* | |
| természeti hangszó, mely az élénk vékony éles hangu nevetést utánozza, egyszersmind jelentvén a szájnak megnyilását, és fogak kifitítását. Származékai: vigyog, vigyor, vigyorog, vigyori, vigyorít, vigyorodik, vigyít. Rokonai: vics, vicsor, vicsorog; vih, vihog, viháczol; vik vikog; vinny vinnyog. V. ö. VI, gyökelem. | |
* | |
| l. VÍGY, (2). | |
* | |
| a visz ige parancsolójának egyesszámu második személye. l. VISZ alatt. | |
* | |
| v. VIGY, elvont gyök, melyből vígyáz és származékai eredtek. Rokona a magashangú figy, mint a figyel, figyelem, figyelmez származékok gyöke, és fity mint a fityész gyöke. Ugyanezen alaphang és fogalom rejlik a latin vid-eo továbbá vig-il, vig-il-at, szókban: Bopp F. a vid-eo-t a szanszkrít vid gyökkel rokonitja ("ut vídetur, primitive videre; vide bud et confer lat. viděo, gr. eidw etc.").
Mennyiben a vigyázás, figyelés felnyitott szemekkel történik; innen alapfogalomban egyezik az átv. értelemben használt s nyitott szájra vonatkozó vigyorog, vicsorog igékkel is. | |
* | |
| (vígy-áz) önh. m. vigyáz-tam. ~tál, ~ott, par. ~z. Érzéki és lelki figyelő tehetségét folytonosan bizonyos tárgyra irányozza és függeszti, hogy ami vele, vagy körülötte történik, észrevegye. Különösen a külérzékek működését illetőleg. a) Folytonosan nézkél, szemeskedik, leskelődik, kandikál stb., hogy látérzéke alá kerüljön valami. Jobbra balra, előre, hátra vigyáz, tekintget, szemlélődik. Vigyáz a lesben ülő vadász, az örsre rendelt katona, az éjjeli őr, az ellenség földén járó kém. Többen vigyáznak a pap életére, mintsem miséjére. (Km.). b) Figyelmesen hallgatódzik, füleskedik, hogy halljon valamit. A katona vigyáz a dobszóra, vezényszóra. A vadász minden neszre, zörejre vigyáz. Beszédre, zenére vigyázni. Továbbá, belérzékeit azon test vagy lelki tünemények észrevevésére fordítja, melyek benne jelenkeznek. Vigyázni a gyógyszer által okozott változatokra. Megvigyázni, mily ételek tetszenek, milyek nem a gyomornak. A kedély változatainak okaira vigyázni. Az ész figyelő tehetségére vonatkozólag, valamit esze járásával folytonosan kisér, a részletek öszvefüggését belátni, és felfogni törekszik. A tanitó eléadására vigyázni. Az események fejlődéseire, okaira, eredményeire vigyázni. Csak vigyázz rá, megtudod, hogy úgy van. Jól vigyázzatok, hogy megértsétek, amit mondok. Mennyiben a vigyázásnak egyik czélja, hogy valami roszat észre vegyen és eltávolitson, am. őrködik, ovakodik. A jó pásztor vigyáz a nyájra. Vigyázz kocsis, hogy föl ne dönts. Vigyázz magadra, különben roszul jársz. Vigyáz rá, mint a két szemed fényére. Tűzre, vizre vigyázzatok, hogy semmi kárt ne valljatok. Vigyázni a gyermekekre, a betegekre, a foglyokra. c) A régieknél sokszor am. viraszt, ébren van: "Nagyobb az itteni jelönetöket vigyázva látni, honnemmint aluva". (Debrecz. Legendás k. 63. 1.). Az szerető mivel vilekedik vigyázván, (arról álmod". Régi görög bölcsek. (Toldy F. kiadása ,Pesti meséi' végén 267. 1.).
Ez igének gyöke vígy v. vigye egy azon figy és fity gyökökkel, melyekből a figyel és fityész igék származtak. (l. VÍGY (2). Képzője áz az ász (ész) ige-, és névképző változata, mintha volna: vigy-ász. E tekintetben hasonlók hozzá a szintén figyelemmel, illetőleg kereséssel járó fityész, fürkész, cserkész, böngész, v. böngéz, kórász, kotorász v. kotoráz, totolász v. totoláz, szaglász, hajhász stb. Fentebbi Véleményünket támogatja azon körülmény is, hogy valamint az utóbbi szók jobbára nevek és igék is egy alakban hasonlóan a vigyáz szó ige is, név is, mely nevet ebeknek szokás adni. Vigyáz ne! Vessetek csontot a Vigyáznak. | |
* | |
| (vígy-áz) fn. tt. vigyáz-t. l. VÍGYÁZ (1) alatt, a végső pontban. | |
* | |
| (vigy-áz-ás) fn. tt. vigyázás-t, tb. ~ok, harm. szr. ~a. Az érzéki, különösen látási és hallási érzékek, továbbá a lelki figyelő tehetség működései, midőn vigyáznak valamire. V. ö. VÍGVÁZ, (1). | |
* | |
| (vigy-áz-at) fn. tt. vigyázat-ot, harm. szr. ~a. 1) Figyelmet, őrködést igénylő állapot. Vigyázat alatt lenni. Szoros vigyázat alatt tartani a foglyokat. 2) Vigyázás elvont értelemben, vagy a vigyázónak azon érzéki és lelki műkődő állapota, melyet a vigyázás okoz, eredményez. 3) A Müncheni codexben am. vigilia (Károli Gáspárnál: éjszakának része, Tárkányinál: őrváltás): "És ha jövend az éjnek másod vigyázatja koron, és ha harmad vigyázatja koron jövend". (Lukács. XII.). | |
* | |
| (vígy-áz-atlan) mn. tt vigyázatlan-t, tb. ~ok. Aki nem vígyáz; vigyazat nélküli; figyelmetlen. Továbbá, aki tetteiben nem ovatos, előre nem látó, hebehurgya, szeles. Vígyázatlan tanuló, olvasó. Vígyázatlan őr. Vígyázatlan hajós, kocsis. | |
* | |
| (vígy-áz-atlan-ság) fn. tt. vigyázatlanság-ot, harm. szr. ~a. Vígyázatlan állapot, vagy tulajdonság; figyelmetlenség; cselekvési szelesség, hebehurgyaság, gondoskodási hanyagság; ovakodási hiány. Vígyázatlanságból hibázni, bakot lőni, a vízbe esni. | |
* | |
| (vígy-áz-at-tan-ul) ih. Vígyázat nélkül; figyelmetlenül; észrevevő tehetségeit elhanyagolva; hebehurgyán, szelesen; előre nem gondoskodva, nem látva; óvakodás nélkül. Vigyázatlanul olvasni a könyvet, nézni a szinjátékot. Vigyázatlanúl hajtani a szilaj lovakat. Továbbá, őrködés, fölügyelés nélkül. Vígyázatlanul hagyni a foglyokat. V. ö. VIGYÁZAT. | |
* | |
| (vígy-áz-ék-ony) mn. tt. vígyázékony-t, tb. ~ak. L. VÍGYÁZATOS. | |
* | |
| (vígy-áz-ék-ony-ság) l. VÍGYÁZATOSSÁG. | |
* | |
| (vígy-áz-at-os) mn. tt. vigyázatos-t, v. ~at, tb. ~ak. Aki vigyázni, mindenre figyelni szeret; körülnéző v. ~tekintő, előrelátó; gondoskodó; óvatos. | |
* | |
| (vígy-áz-at-os-an) ih. Vigyázattal, körültekintőleg; óvatosan. | |
* | |
| (vígy-áz-at-os-ág) fn. tt. vigyázatoság-ot, harm. szr. ~a. Vigyázni szerető tulajdonság, vigyázó állapot. | |
* | |
| (vígy-áz-ó) mn. és fn. tt. vigyázó-t. Aki vigyáz, ez igének minden jelentéseiben. Beszédre vigyázó hallgatóság. Nyájára vigyázó pásztor. A vigyázó gazdának kegyetlen nevét kőlti a cseléd. (Km.). Éjjeli vigyázó, fölvigyázó. Átv. vigyázó szemek. | |
* | |
| (vígyázó-torony) l. ŐRTORONY | |
* | |
| (vígy-áz-talan) l. VIGYÁZATLAN. | |
* | |
| l. VÍGYÁZATLANSÁG. | |
* | |
| (vígy-áz-z) a paranosoló mód egyes 2-ik személye. Hadi műszó. (Habt Acht). | |
* | |
| (vigygy-an v. vigy-u-an) önh. m. vigygyan-t. Nevetésre fakadtakor egy-egy Izben vigy-féle hangot hallat. Hasonló képeztetésüek a magok nemében szintén egyes hangadásra vonatkozó nyikkan, nyekken, czuppan, szuszszan igék. | |
* | |
| (vigygy-an-ás v. vigy-u-an-ás) fn. tt. vigygyanás-t, tb. ~ok, harm. szr. ~a. Nevetés neme, midőn vigygyan valaki. V. ö. VIGYGYAN. | |
* | |
| (vigy-ít) önh. m. vigyít-ott, par. ~s, htn. ~ni, v. ~ani. A székelyeknél am. együtt mulat, társalog (Kriza J.), azaz együtt vigyorog. Kriza J. és Ferenczi J. úgy vélik, hogy ,vigyít' a vegyit szóval volna azonos. Attól függ, ha ,vigyít' mély v. magas hangúlag ragoztatik-e; ha az előbbi eset áll, mint mi is följegyzők: akkor ,vigyorog' szóval egy eredetü; ha az utóbbi, pl. vigyítek, vigyítünk stb. akkor lehet am. vegyítek, vegyítünk stb. Nincsen-e mindkét ragozás divatban? | |
* | |
| (vigy-or) fn. tt. vigyor-t, tb. ~ok. 1) A nevetőnek (fogakat kifitító) szájnyilása, honnan: vigyorog, vigyorít, vigyorodik, aki fogait kimutatva nevet. V. ö. VIGYOROG. 2) Átv. túl a Dunán, nevezetesen Kemenesalon, Göcsejben stb. az öszveragasztott deszkák között támadt üreg, hasadék, mely mintegy a vigyorgónak szája nyilásához hasonló. | |
* | |
| l. VIGYOROG. | |
* | |
| (vigy-or-og-ás) fn. tt. vigyorgás-t, tb. ~ok, harm. szr. ~a. Széthuzó, s fogakat kimutató, egyszersmind disztelen módja a nevetésnek. V. ö. VICSORGÁS. | |
* | |
| (vigy-or-og-ó) mn. tt. vigyorgó-t, tb. ~k. Vigyorogva nevető; fogait mutogató. V. ö. VICSORGÓ. | |
* | |
| (vigy-or-i) mn. tt. vigyori-t, tb. ~ak. Könnyen, vagy szüntelen vigyorgó, dísztelenül, gyerekesen, ostobán, gúnyosan nevető. Átv. népies, tréfás nyelven am. menyekzői örömapa, örömanya. Öreg vigyori. V. ö. VICSORI. | |
* | |
| (vigy-or-ít) áth. m. vigyorít-ott, par. ~s, htn. ~ni, v. ~ani. Különösen fogakra alkalmazva, am. kifitat, kimutat; Szabó D. szerént: fogát csikorgatja. Fogait vigyorítja, kivigyorítja. Mondják általán szájról is. V. ö. VIGYORÍTÁS; továbbá: VICSORÍT. | |
* | |
| (vigy-or-ít-ás) fn. tt. vigyorítás-t, tb. ~ok, harm. szr. ~a. Cselekvés, midőn valaki fogait vigyorítja, kifitítja. Szabó Dávidnál eléjön: szájvigyoritás = szájtátás. | |
* | |
| (vigy-or-od-ás) fn. tt. vigyorodás-t. tb. ~ok, harm. szr. ~a. A szájnak oly megnyilása, és széthuzása, melylyel a fogak kimutatkoznak, akár nevetésre fakadás, akár valamely kedvetlen érzés következtében. | |
* | |
| (vigy-or-od-ik) k. m. vigyorod-tam, ~tál, ~ott. Vigyorogni kezd, elfakad vigyorogva; fogai kimutatkoznak. V. ö. VICSORODIK. | |
* | |
| (vigy-or-og) gyak. önh. m. vigyorog-tam, ~tál, v. vigyorg-ottam, ~ottál, ~ott, htn. vigyorog-ni, v. vigyorgani, v. vigyorgni. Száját dísztelenül, vagy pajkosan széthuzva, fogait fitogatva, vékony éles hangon nevet, ihog-vihog. Szabó D. szerént: Fogát fitítva nevet; száját félrevonszsza. A Tájszótár szerént álnok szívből mutat kedvet, ikerítve: igyorog-vigyorog. A ki mindenikre vigyorog, senkit sem szeret. (Km.). Vigyorog, mint a gerebencsináló. (Km.). Átv. képes kifejezéssel: vigyorog a nap, midőn a felhők közől ki-kibukkan. V. ö. VICSOROG. | |
* | |
| természeti hangszó, melyből kétnemű származékok eredtek, a) az éles hangu vékony nevetés hangját utánzó vihog, viháczol, vihorog;.és b) a fuvó szél nemét jelentő vihar, viher, viheder. | |
* | |
| (vih-ácz-ol) önh. m. viháczol-t. Csintalanul, pajkosan vihog. Iháczol-viháczol. Idősb Mándy Péter szerént: vihanczol. | |
* | |
| (vih-ácz-ol-ás) fn. tt. viháezolás-t, tb. ~ok, harm. szr. ~a, Csintalan, pajkos vihogás. | |
* | |
| (vih-ancz-ol) l. VIHÁCZOL. | |
* | |
| fn. tt. vihar-t, tb. ~ok, harm. szr. ~a, v. ~ja. Élesen, dühösen süvöltöző szél, förgeteg. Pusztító, vészszeL fenyegető, tengeri vihar. Aki szelet vet, vihart arat. (Km.)
"Süvöltve száll át a vihar Tetőn és téreken". Vörösmarty M. (A túlvilági kép). Göcsejben, az Őrségen, Balaton mellékén és Baranyában viher, viheder, vihetőr. Hasonlók hozzá, zivar, zivatar; s egyezik a vih gyökkel a német wehen gyöke, továbbá a szanszkrit vá gyök (flare, spirare, de vento) melylyel rokonítja Bopp F. a latin ventus, a szláv vé-ja-ti (flare), vé-tr (ventus) stb. szókat. Miklosich szerént új szlávul: viher, vhár, vihér, szlovákul: vichor. | |
* | |
| (vihar-horgony) ösz. fn. Sajátnemű nagy horgony a tengeri hajókon, melyet vihar ketetkeztekor biztositásul vetnek be. | |
* | |
| (vihar-os) mn. tt. viharos-t, v. ~at, tb. ~ak. Viharral járó, vihartól fölzaklatott. Viharos évszak, idő. Viharos tenger. | |
* | |
| (vihar-os-an) ih. Viharos módon, viharos állapotban. | |
* | |
| (vihar-szél) ösz. fn. Zivataros, förgeteges, fütyülő, rongáló, pusztító erős szél. | |
* | |
| (vihar-terhes) ösz. mn. Vihart tartalmazó, igen nagyon viharos. | |
* | |
| (vihar-vitorla) ösz. fn. Négyszögü vitorla kisebb tengeri hajókon, melyet viharkor használnak. | |
* | |
| (vih-ar-oz-ás) fn. tt. viharzás-t, tb. ~ok, harm. szr. ~a. Förgeteges, zivataros, viharos szélfuvás. | |
* | |
| (vih-ar-oz-ik) k. m. viharoz-ott, htn. viharzani. Viharos állapotban van. Viharzik a szél, midőn viharrá fokozódik. Viharzik a tenger, midőn a vihar feldúlja. Átv. ért. viharzik a kebel, midőn heves indúlat vagy indúlatok dúlják. | |
* | |
| (vih-ar-oz-ó) mn. tt. viharzó-t. Viharrá növekedő; vihar által feldúlt, förgeteges, zivataros. Viharzó éjnapegyenleti szelek. Viharzó tenger. | |
* | |
| (vih-ed-er) fn. tt. viheder-t, tb. ~ěk, harm. szr. ~e. Göcsejben, Baranyában, Balaton mellékén és az Őrségben am. vihar. Képeztetésre hasonló hozzá a suhanczot, suttyót jelentő siheder, továbbá a zivad törzsből kifejlett zivatar. | |
* | |
| (ví-hely) ösz. fn. Hely, tér, melyen a vívók küzdenek. Párviadalra kitűzött víhely. | |
* | |
| l. VIHEDER, VIHAR. | |
* | |
| a régieknél pl. a Debreczeni Legendáskönyvben am. viasz; néha szintén a régieknél viusz, vijosz. | |
* | |
| fn. tt. vihnyét. Kovácsműhely, kivált a czigányoké. Székelyszó Csikszékben. (Gegő Nicephor). l. VINNYE. | |
* | |
| (vih-og) gyak. önh. m. vihog-tam, ~tál, ~ott. Gyermekes, vagy gúnyolódó, vagy pajkos jó kedvből, kaczérságból, disztelenül, illetlenül, vékony vih-féle hangra fakadozva nevet. Ihog-vihog. V. ö. VICSOG, VIGYOG, VIKOG, NYIHOG. | |
* | |
| (vih-og-ás) fn. tt. vihogás-t, tb. ~ok, harm. szr. ~a. A nevetés azon neme, mely vihogva tör ki. V. ö. VIHOG. | |
* | |
| (vih-og-ó) mn. tt. vihogó-t, tb. ~k. Vihogva nevető. Vihogó leánykák, fiúk. V. ö. VIGYOGÓ, VICSOGÓ, VIKOGÓ. | |
* | |
| (vih-or-og) önh, m. vihorog-tam, ~tál. v. vihorg-ottam, vihorg-ottál, vihorg-ott, htn. vihorog-ni v. vihorg-ani. Kriza J. szerént a székelyeknél am. vihog, nevetőleg agyarog, virrog. | |
* | |
| hangutánzó elvont gyöke víjant, víjog szónak. | |
* | |
| (víj-an-t) önh. m. víjant-ott, htn. ~ni, v. ~ani, par. ~s. Egyes vij-féle hangon szól. V. ö. VÍJOG. | |
* | |
| (víj-og) gyak. önh. m. víjog-tam, ~tál, ~ott. Mondjuk különösen sas nemű madaraktól, midőn éles vékony víj-féle hangokon szólanak. | |
* | |
| (víj-og-ás) fn. tt. víjogás-t, tb. ~ok, harm. szr. ~a. Sas nemü madarak víj-féle hangokon szólása. | |
* | |
| a Döbrentei codexben (XCVI.) am. viasz. | |
* | |
| elvont gyök vikog, vikota stb. szókban. | |
* | |
| erdélyi falu Hunyad m.; helyr. Viká-ra, ~n, ~ról. | |
* | |
| (ví-kard) ösz. fn. Vivókard. | |
* | |
| falu Szepes m.; helyr. Vikartócz-ra, ~on, ~ról. | |
* | |
| (ví-keztyű) ösz. fn. Keztyű, melyet a vívók, vívni tanulók kezökre húznak. | |
* | |
| női kn. tt. Vikit. A latin ,Victoria' szóból kicsinyezve. | |
* | |
| (vik-og) gyak. önh. m. vikog-tam, ~tál, ~ott. Éles, vékony vik hangot hallat; vihog, vigyog; nyihog, nyikog. | |
* | |
| (vik-og-ás) fn. tt. vikogás-t, tb. ~ok, harm. szr. ~a. Vihogás, vigyogás; nyihogás, nyikogás. | |
* | |
| (vik-o-ta v. vik-ot-a) fn. tt. vikotát. A székelyeknél, különösen Homoród vidékén, am. szóvita. Nem kell olyan nagy vikotát csinálni abból a dologból. (Kriza J.). V. ö. VIK, VIKOG. | |
* | |
| (vik-ot-a-al) önh. m. vikotált. Székely tájszó és ige, m. vikotál-t. Am. szóval vitatkozik. A házasfelek egymással vikotálnak. (Kriza J.). Buczy szerént: vikotol. V. ö. VIKOTA. | |
* | |
| (vik-ot-a-al-ás) fn. tt. vikotalás-t, tb. ~ok, harm. szr. ~a. Szóval vitatkozás. V. ö. VIKOTÁL. | |
* | |
| (vik-ot-a-al-ód-ik) k. m. vikótálód-tam, ~tál, ~ott. Am. az egyszerűbb vikotál. Ne vikotálódjatok. (Kriza J.). | |
* | |
| (vik-ot-ol) l. VIKOTÁL. | |
* | |
| elvont gyök, melyből világ, vilámodik, és kettőztetett ll hanggal villám, villan, villog s ezek származékai eredtek. Azon l gyökhangu szók osztályába tartozik, melyekben a fürge, sebes mozgás alapfogalma rejlik. V. ö. VILÁG, (1) és L, mint gyökhang. | |
* | |
| (vil-ág) fn. tt. világ-ot, harm. szr. ~a. Azon igen finom vékonyságu anyag, mely a látásnak szükséges kelléke és közege, vagyis melynek érintenie kell szemeinket, hogy a körülöttünk levő tárgyakat láthassuk. Ellentéte: homály, sötét. Sok testnek saját világa van, mely körülötte egyenes irányban szétterjed. Ilyek az úgy nevezett világító testek, p. a nap, a csillagok, a tűz. (A holdnak és bolygóknak nincs saját, hanem kölcsönzött világuk). Égő testek, tüz, gyertya, lámpa, fáklya világa. Teljes világ, fél világ; tört világ, mely a világitó testről nem egyenes irányban, hanem más világított testtől visszaverődve ütközik szemeinkbe. Közönséges szokott ért. a világ azon nemét értjük alatta, melyet a naptest lövel szét. A napvilág behat az ablakon, a réseken, a nyilásokon. A világot ablaktáblákkal, redőnyökkel elzárni. Napvilágnál nézni valamit. A nap világot vet a testekre. Különféle átv. ért. látásra, látszatra, szinre vonatkozik. Kellő világban elémutatni, kitűntetni valamit, felállítani a képeket, rajzokat. Világra, napvilágra hozni. Világra jön az még. Nem lát az többé napvilágot. Kerülni a világot, félni a világtól, óvakodni a meglátástól, észrevevéstől. Ész világa, azon tehetség, melynél fogva helyes, kellő fogalmakat szerzünk, helyesen ítélünk, s okoskodunk. Szemek világa, látereje. Elvesztette a szeme világát, látási érzékét, szervét. Vigyázz rá, mint a szemed világára. Átv. jelent testeket, melyek világot terjesztenek, milyenek az égő gyertya, fáklya, lámpa. Világot gyújtani, eloltani, honnan az öszvetételek: gyertyavilág, mécsvilág, lámpavilág, fáklyavilág. "Tűz gyojtván ke(dég) a pitvar közepett és azok környülülvén Péter vala ő közepettek. Kit mikor látott volna néminemő leány a világnál ülette" (sedentem ad lumen. Münch. cod. Lukács. XXII.). Képes költői nyelven mondják személyekről, kik kitünő értelmiség, vagy erényesség által másoknak vezérei, példaadói. Krisztus az emberiség világa. Az apostolok a keresztény egyház világai. Különböztetésül V. ö. VILÁGOSSÁG. Származékai: világít, világlik, világos, világosít, világosodik, világosság, világtalan.
Mennyibem a világ kitünőleg az égő, ragyogó, fénylő testek tulajdona, s mint olyan reszketeg, és szemeket kápráztató, pillogtató, illetőleg mozgékonyság, libegés, lobogás által jelenkező tünemény innen, véleményünk szerént, eredeti családi viszonyban áll azon il, bil, pil, mil, vil gyökü szókkal, melyekben részént általán a mozgás, részént különösen a fénylés, ragyogás alapfogalma rejlik, milyenek illeg billeg, illen billen, illan, pilla, pillant, pillangó, pille, pilinga, milling, villám, villog, villan. Ide sorozhatók csillag, csillog, csillám, virrad is, sőt a magashangu meleg egészen egyezik is vele, s a kettő fogalomban is rokon. Tájejtéssel: velág. Képeztetésre a virág szón kivül alig van mása; de hasonlók hozzá az ag, eg, ég, továbbá a keményebb ak, ák, ek, ék képzőjüek, mint: csillag, szalag, hézag, sereg, üreg, meleg, hideg, fonák, buborék. Azonban figyelemre méltó, hogy a törzs végén a torokhang a legtöbb rokonságban feltaláltatik. Számos rokona van, még pedig mind az árja, mind az altaji, mind a sémi nyelvekben. Az árja nyelvekben Curtius György szerént hellénül: fleg-w, fleg-e-J-w (brenne, leuchte), fleg-ma, flegmonh, (Brand), fleg-nro-V (brennend), flox (Flamme); szanszkritúl: bhrag (olvasd: brads), bhragę (fulgeo, splendeo), bhrâg, bharg-as (Glanz); latinul: fulg-eo, fulg-ur, ful-men, ful-vu-s, flag-ra-re, flâ-vu-s, flam-ma, flâ-men; góthul: bairh-t-s (dhloV), régi felső németben: blichu (splendeo). A finn-ugor nyelvekben Budenz József szerént finnül valkea (fehér, világos, fényes; világosság, fény, tűz), valo (világ, lux, lumen); észt nyelven: valge (fehér, világ), valo (világ), valosa (fényes); lív ny. vâlda (fehér, világos), val (világ, fény), lapp ny. velkes, velket, velkot, finn-lapp ny. vielggad, vilgis, vielgok (fehér); cseremisz ny. volgodo (világos, fényes); mordvin ny. valda, erza-mordvin ny. valdo (világ, világos), valske (reggel). Szlávul: bjeli, bili (fehér). bjelost (fehérség) stb. Az ujgurban Vámbéry A. szerént jolav, jula fáklya, világosság) jolak-mak (villog-ni, fényl-eni); csagataj ny. jilla-mak, (villogni), jillag, fényes), jalga-mak, (fényl-eni). A héberben (bhálag) Eichhorn és Wiener szerént a Kal formában nincs szokásban, arabul (baladsa = nituit, fulsit); azonban megvan a Hiphil formában: (explendescere fecit) stb. V. ö. kettős l l hangokkal: VILL-ÁM, VILL-AN, VILL-OG szókat is. | |
* | |
| (vil-ág) fn. tt. világ-ot, harm. szr. ~a. 1) Legtágabb értelemben mindazon tárgyak öszvege, mindensége, melyek léteznek, t. i. a menny és föld és mind az ami azokban vagy azokon foglaltatik. (Mundus appellatur caelum, terra, mare et aer. Festus). Ily értelemben mondjuk: Isten teremtette a világot. "Az Isten ki alkotta e világot és mindazokat, mik abban vannak, a mennynek és földnek Ura lévén, nem kézzel épített templomokban lakik". (Apostolok Cselekedetei 17, 26. Káldi után Tárkányi B. József. 2) Szűkebb értelemben a kerekföld, mint külön test egészben, véve. A világ négy tája, kelet, dél, nyúgot, észak. Világ körül tett utazás. Elég tág a világ, elférünk benne. (Km.). világ, a földnek hajdantól ismert részei: Európa, Ázsia, Afrika. Új világ: Amerika, Ausztrália. Mindkét világ, az ó és új. Világ vége, hossza, széle. A világ legnagyobb hegyei, tengerei. Világtalan világig, világgá menni, megállapodás nélkül bujdosni, járni kelni. "Haraguvék Isten és veteve vőt (Ádámot) ez munkás világbele". Régi Halotti Beszéd. Nem esik ki a világ feneke. (Km.). "Az világnak folyását senki másra nem fordíthatja, hanem csak az miben Isten rendelte". Báthori István lengyel király. (Magyar Történelmi Tár. VIII. K. 213. 1.). 3) Legszűkebb és átv. ért. a földön egy idő alatt létező, vagy létezett dolgok, s lakosainak öszvege, nagy száma, továbbá ezek tettei, működései. Az egész világot szeretné fölfalni. Nem adnám a világért. Világért sem tenném azt. Édest keserűvel egyelít a világ. (Km.). Mai világ, a most történő dolgok, a jelennen élő emberek. Világ csúfja. Világ rosza. Régi világból való ember, a hajdankor erkölcseit, szokásait követő. Egynek hatot, másnak vakot vet a világ koczkája. (Km.). Világhoz alkalmazkodni. Nem törődni a világgal. Mit nekem a világ, hadd fecsegjen. Azt beszéli a rosz világ. Világba lépő ifju, aki nyilvános életbe lép. A világ végén lakni, távol helyen (nagyitó értelemben). Ország világ arról beszél. Sokat igér a világ, de keveset ad. (Km.). A világért sem, v. a világ kincseért sem, bármely nagy igéretekért sem. Sok országot, világot látni. Ezt az egész világ előtt ki merem mondani. A világ elől futni, bújni, az emberek társaságát kerülni. "És predikáltatik az országnak evangyélioma ménd ez világban" (in universo orbe. Münch. cod. Máté. XXIV.). Különösen jelent bizonyos társadalmi osztályt. Nagy, előkelő, úri világ, a polgári társaság magasabb rangu tagjai. Nővilág, szépek világa. Tudós világ.
"Lenn az alföld tengersík vidékin Ott vagyok honn, ott az én világom". Petőfy. (Az Alföld). Továbbá jelenti az érzéki, és hiú, mulandó dolgok öszvegét, ellentétben a szellemiekkel, s az örökkévalósággal, vagyis a másvilággal, túlvilággal. A világon kapni. Ragaszkodni a világhoz. A világról lemondani, és kolostorba menni. Megutálni a világot. Ő a világnak meghalt. Világ fiai, leányai, mulandó, hiú élvezeteken kapók. Árnyékvilág, e mulandó élet. Az életnek, életmódnak kedvező, vagy kedvezőtlen viszonyaira vonatkozik az ily mondatokban: Szűk, nehéz, háborus világban élni. Jó világ van nálunk. Olcsó, drága világ. Czudar világ biz ez. Ez a világ úgy sem sok, használják az okosok. (Népdal). Addig élem világom, mig tart ifiuságom. (Népdal. Szomorú már nekem járásom, kelésem, Talán e világban nem leszen örömem. (Népdal). Világra való, világra termett ember, életre való, ügyes, szemes. Mondjuk testetlen dolgokra vonatkozólag is. Erkölcsi világ. Szellemi világ. Ábrándvilág. "A föld határin túl szállong az elme, S ábrándvilágba kél öröm- s gyötrelme". Kisfaludy Károly. (Az élet korai). Kéjvilág. "Kéjvilág, öröm világa Bájoló tavasz, Egy öröm van a világon, Élvezésed az". Garay. Más világ v. másik világ v. túlvilág a halál utáni világ v. élet. A világ (lux, lumen) és világ (mundus, orbis) között oly elnevezési viszony van, mint a nap (sol) és nap (dies) között, vagyis az ok és okozat nevei azonosítvák. Az égi testet jelentő nap nélkül nincs nappal, és a világ, mint látási kellék nélkül nem látnók a körülöttönk levő mindenséget, vagyis a világ jelenti azt is, aminél, azt is, amit látunk. Ily észjárat látszik a szláv szvet (Welt) és szvetlo (Licht) között is. A görög xósmoV (ékesség), és xósmoV (világ), tobábbá a latin mundus (tiszta; ékesség) és mundus (világ) szókról olvasható Pliniusnál (2, 4) "Quem xóVmon graeci nomine ornamenti appellaverunt, eum et nos, perfecta absolutaque elegantia mundum". | |
* | |
| falu Zemplén m.; helyr. Világ-ra, ~on, ~ról. | |
* | |
| (világ-alkotmány) ösz. fn. Az egész mindenség, vagy szűkebb ért. a föld, mint Istentől alkotott, és czélirányosan rendezett mű. | |
* | |
| v. BIRÓ, (világ-bíró) ösz. mn. és fn. 1) Az egyetemes világalkotmány fölött hatalmat gyakorló Isten. 2) l. VILÁGHÓDITÓ. | |
* | |
| (világ-bölcs) ösz. fn. Világkormányzási, vagy országlási tudományokban jártas személy. | |
* | |
| (világ-csaló) ösz. fn. Furfangos, kitanult embercsaló kalandor. | |
* | |
| (világ-egyetěm) ösz. fn. A legszélesb értelemben vett világ mindensége. | |
* | |
| (világ-ellenző) ösz. fn. Bőrből, szövetből stb. készített ellenzőféle eszköz, melyet az égő gyertya vagy lámpa elé alkalmaznak, hogy a világ sugarainak erősebb hatásától a szemek megkíméltessenek. | |
* | |
| (világ-esemény) ösz. fn. Az egész világra (tágabb és szűkebb értelemben kiható fontos esemény. | |
* | |
| (világ-fi v. ~fia) ösz. fn. Az érzéki élet kényelmeit, gyönyöreit élvezni szerető személy, különösen az úri, előkelő, jómódu osztályból. | |
* | |
| (világ-gyűlölő) ösz. mn. és fn. A társadalmi életet megvető, magába vonult; emberkerülő, emberfutó, magánakvaló. Különösen, aki az emberek tapasztalt erkölcstelensége miatt az életet megveti, utálja. | |
* | |
| (világ-hirü) ösz. mn. Személyről szólva am. igen hires, egész világon ismeretes. Dolgot illetőleg, a miről az egész világon beszélnek, köz fontosságu. Világhirű esemény. | |
* | |
| (világ-hódító) ösz. mn. és fn. Igen nagyhatalmu fejedelem, ki a világ nagy részét hatalma alá vetette. Világhóditó Nagy Sándor. | |
* | |
| (vil-ág-i) mn. tt. világi-t, tb. ~ak Általán, világot illető, ahhoz tartozó, arra vonatkozó. Átv. érzéki tárgyakra, élvezetekre vonatkozó, mulandó; ellentétei: szellemi, lelki, üdvös, vallási, mennyei. Világi örömek. Világi hatalom, uralkodás. Világi gond, dicsőség, pompa, fényesség. Világi énekek. Világi élveket, gyönyöröket hajhászni, s az üdvösséget elhanyagolni. Továbbá, életnemre, s társadalmi osztályra vonatkozva mondják személyekről általán, kik az egyházi rendhez, papi osztályhoz nem tartoznak. Világi és egyházi urak, rendek. Világi és egyházi (papi) tanárok, tudósok. A római és görök egyházban világi pap, különböztetésül s szerzetestől, kit bizonyos szerzetes rendnek szigorúbb egyházi szabályai köteleznek. | |
* | |
| (vil-ág-i-as) mn. tt. világias-t, v. ~at tb. ~ak. 1) A ugy nevezett világiak ( nem papok, különösebben nem szerzetesek) módját, szokását követő. 2) Erkölcsi ért. érzéki élvezetekre mutató. | |
* | |
| (vil-ág-i-as-ít) l. VILÁGISÍT. | |
* | |
| (vil-ág-i-lag) ih. A világi személyek osztályához tartozók módja, szokása, életrende szerént; nem úgy, mint az egyháziak, szerzetesek. Továbbá, érzékileg élvezve, mulandó, hiú dolgokon kapkodva. | |
* | |
| (világ-irás v. ~irat) ösz. fn. A világnak, mint mindenségnek, a világalkotmánynak leirása. (Cosmographia). | |
* | |
| (világ-iró) ösz. fn. Szerző, tudós, ki a világ alkotmányáról tanít, értekezik. | |
* | |
| (vil-ág-i-ság) fn. tt. világiság-ot, harm. szr. ~a. Személynek vagy dolognak világi, különösen érzéki, mulandó tulajdonsága. V. ö. VILÁGI. | |
* | |
| (vil-ág-i-s-it) áth. m. világisít-ott, par. ~s, htn. ~ni, v. ~ani. Valakit az egyházi rend, vagy szerzetes életszabályaitól, illetőleg fogadásaitól fölment, s világivá szabadít. V. ö. VILÁGI. | |
* | |
| (vil-ág-ít) önh. és áth. m. világít-ott par. ~s, htn. ~ni, v. ~ani. 1) Önh. tárgyesetes viszonynév nélkül, eszközli, hogy világosság legyen; világsugarak lövelnek ki belőle. Világít a fölkelő nap, hold. Világít az égő gyertya, fáklya, lámpa. ťMondá pedig Isten: Legyenek világítók az ég erősségén.... hogy világítsanak az ég erősségén és világosítsák meg a földet. És úgy lőn. És alkota Isten két nagy világitót - a nagyobbik világitót, hogy uralkodjék nappal, és a kisebbik világítót, hogy uralkodjék éjjel - és csillagokat. És helyezé azokat az ég erősségébe, hogy világítsanak a földre.Ť (Mózes I-ső könyve. Káldi után Tárkányi B. József). Máskép: világol. 2) Áth. értelemben s ki, meg igekötőkkel, valamit világossá tesz; homályt, sötétséget elűz. Kivilágítani a teremet, az utczákat. Egy lámpa az egész szobát megvilágitja. 3) Átv. megvilágít valamit, eszközli, hogy annak valódi mivoltát láthassuk. | |
* | |
| (vil-ág-ít-ás) fn. tt. világítás-t, tb. ~ok, harm. szr. ~a. 1) A világnak, mint látási kelléknek, szétterjedése, működő hatása. A nap világítása erősebb, mint a holdé. 2) Cselekvés, mely eszközli, hogy világ, világosság támadjon, terjedjen. A teremek világitásával foglalkodó cselédek. 3) E cselekvés által eszközlött világosság. Gázvilágitás, lómpavilágitás, gyertyavilágitás. 4) Átv. megvilágitás am. világossá, megfoghatóvá, az értelemben láthatóvá tevés. | |
* | |
| (vil-ág-ít-ás-i) mn. tt. világítási-t, tb. ~ak. Világitást illető, ahhoz tartozó, arra vonatkozó. Világitási szerek, eszközök, költségek. | |
* | |
| (vil-ág-ít-ó) mn. és fn. tt. világító-t, tb. ~k. Általán, ami, vagy aki világit; világot terjesztő, világgal szolgáló, pl. égő gyertya, lámpa, fáklya, gáz. Világitó torony (Leuchtthurm). Világitó utczai suhanczok. Világitó udvar városi épületeknél a fő vagy nagyobb udvaron vagy udvarokon kivűl kisebbszerű mellékudvar (Lichthof). V. ö. VILÁGÍT. | |
* | |
| (világ-kép) ösz. fn. 1) Az egész földgolyó területét ábrázoló kép. 2) Szélesb ért. a világalkotmánynak vagyis fő vonásokban számos földi és égi testeknek lerajzolt képe. | |
* | |
| (világ-kerülő) ösz. mn. és fn. 1) Emberfutó, sötétségkereső, aki láttatni nem akar, vagy magát az emberi társaságtól elszigeteli. 2) Csavargó, lótifuti, bujdokló, szarahora, országfutó. Világkerűlő kalandor, szerencsevadász. | |
* | |
| (világ-ki-állitás) l. VILÁGTÁRLAT. | |
* | |
| (világ-lakó v. ~lakos) l. VILÁGPOLGÁR. | |
* | |
| (vil ág-ol-ás) fn. tt. világlás-t, tb. ~ok, harm. szr. ~a. 1) A világterjesztő testnek azon állapota, midőn sugarai szétlövellenek. A kelő napnak, holdnak, égő gyertyának világlása. 2) A rávetett világsugarak által földerített testnek látszatos állapota. | |
* | |
| (vil-ág-ol-ik) k. m. világl-ott, htn. ~ani, 1) Saját világsugaraival elétünik, sugarai szétlövellnek, világa terjedez. Világlanak a nap, a csillagok, az égő testek. Éjjel a tűzvész messze elviláglik. 2) A rávetődött világsugaraktól fénylik, látszatossá lesz. Nagy tűzkor világlanak a környék épületei, tornyai. Átv. mondjuk rejtélyes, titkos, homályos dolgokról, midőn tudomásra, bizonyosságra jönnek. A tanuk vallomásából eléggé kivilaglik, hogy.... | |
* | |
| (vil-ág-ol-ó) mn. és fn. tt. világlót. Ami világol avagy világlik. Mint fn. a székelyeknél am. égő mécs, gyertya, forgács, pozdorja. Ha valaki valamit keres, szét- vagy kinéz: világlót (pozdorját stb.) gyujt. (Kríza J.) | |
* | |
| (világ-lyuk) ösz. fn. Általán, üregbe, mélységbe nyiló lyuk, vagy rés, melyen a világ sugarai behatnak. Bányai, pinczei világlyukak. | |
* | |
| (világ-nézet) ösz. fn. Gondolkodásmód a világ állapotáról, rendszeréről. | |
* | |
| (vil-ág-od-ás) fn. tt. világodás-t, tb. ~ok, harm. szr. ~a. Állapotváltozás, midőn valamely test világos kezd lenni. Ellentéte: sötétedés. | |
* | |
| (vil-ág-od-at) fn. tt. világodat-ot, harm. szr. ~a, v. ~ja. Világodás elvont értelemben. Világodatkor Molnár Albertnél: sub auroram, diluculo, Szabó D. szerént: "világodni kezdvén az idő". | |
* | |
| (vil-ág-od-ik) k. m. világod-tam, ~tál ~ott. Világban, világosan kezd elétünni; homályos sötét állapota szünni kezd. Szokottabban világosodik. | |
* | |
| (vil-ág-ol) önh. m. világol-t, htn. ~ni. Világot ad, terjeszt, világával szolgál. Világol a nap, a teli hold. | |
* | |
| (vil-ág-ol-ás) fn. tt. világolás-t, tb. ~ok, harm. szr. ~a. Hatás, mely által valamely test világot terjeszt. | |
* | |
| (világ-oltó) ösz. fn. l. GYERTYAOLTÓ. | |
* | |
| (vil-ág-os) mn. tt. világos-t, v. ~at, tb. ~ak. Általán, mondjuk minden testről, melynek saját világa van, mely magából világot lövel. A tűz, a nap, az állócsillagok világos testek. 2) Amit a világító test látszatossá, fénylővé tesz. Világos terem, melynek ablakain a nap sugarai bőven behatnak, vagy melyet gyertyákkal, lámpákkal stb. kivilágítottak. Világos felhő. Időszakra vonatkozólag: világos reggel, világos nappal, délben, világos virradtig. Átv. ért. mondjuk. 1) Szinekről, melyek derültebbek, s a fehérhez kőzelednek. Világos haj, szőke. Világos, kék, vörös, zöld. Ellentéte: sötét. 2) Oly testekről, melyek gyűrészei ritkásak, s a világosságot áteresztik. Világos erdő, Világos ritka szövet. Világos kenyérszelet, mely igen vékonyra van metszve. 3) Észről, melynek tiszta, határozott fogalmai; ismeretei vannak. Világos ész, fej, 4) Amit könnyű felfogni, átlátni; kétségtelen. Oly világos, hogy tagadni nem lehet. Világos igazság. Az világos. | |
* | |
| MAGYAR~, mváros, Ó~, falu Arad m.; puszta Heves m.; helyr. Világos-ra, ~on, ~ról. | |
* | |
| (vil-ág-osan) ih. 1) Elegendő világgal, látszatosan, tisztán, a tárgyakat elétüntetve. Világosan égő gyertya, lámpa. 2) Átv. értelmesen, könnyen felfoghatólag. Világosan beszélni, megmondani, eléadni, értelmezni valamit. V. ö. VILÁGOS. | |
* | |
| (világos-barna) ösz. mn. Oly barna szinű, mely a szög, vagy gesztenyeszin felé hajlik. Ellentéte, a feketéhez közeledő sötétbarna. | |
* | |
| (vil-ág-os-ít) áth. és önh. m. világosít-ott, par. ~s, htn. ~ni, v. ~ani. Régiesen: világosejt (Bécsi cod.), világosojt (Nádorcod.). 1) Valamely homályos, sötét testet vagy tért világossá tesz. 2) Átv. valakit felvilágosítani, am. eszközölni, hogy bizonyos dolgok felől tiszta, bizonyos, igazi, határozott fogalmai, ismeretei legyenek; valamit felvilágosítani, am. eszközölni, hogy valódi mibenlétét, mivoltát láthassuk. 3) Önhatólag am. világol, világít. ťSem világosejtnak sem fényesejtnek mént (mint) nap, sem világosejtnak mént hód.Ť (Bécsi cod. Baruth.). | |
* | |
| (vil-ág-os-ít-ás) fn. tt. világositás-t, tb. ~ok, harm. szr. ~a. 1) Cselekvés, vagy hatás, mely által valami világossá tétetik, tulajd. és átv. értelemben véve. 2) Világolás, világitás. V. ö. VILÁGOSÍT. | |
* | |
| (világos-kék) ösz. mn. Derültebb kékszinű, melynek több árnyéklatai vannak, p. búzavirágszinű, molnárszinű, kökényszinű, stb. Világoskék posztó, selyem, virág. Ellentéte: sötétkék. | |
* | |
| (vil-ág-os-kod-ás) fn. tt. világoskodás-t, tb. ~ok, harm. szr. ~a. A saját világú testnek működése, midőn folytonosan, vagy gyakran világol, fényeskedik. | |
* | |
| (vil-ág-os-kod-ik) k. m. világoskodtam, ~tál, ~ott. Világát folytonosan, vagy gyakran löveti szét; fényeskedik. | |
* | |
| puszta Fehér m.; helyr. ~major-ra, ~on, ~ról. | |
* | |
| (vil-ág-os-od-ás) fn. tt. világosodás-t, tb. ~ok, harm. szr. ~a. A világnak fokozatos elétünése, növekedése, terjedése. Átv. az észt homálylyal borító tudatlanságnak, kétségnek, bizonytalanságnak stb. ujabb és ujabb ismeretek általi szünedezése. Felvilágosodás. | |
* | |
| (vil-ág-os-od-ik) k. m. világosodtam, ~tál, ~ott. Fokonként világos állapotba megy által, előbbi sötétsége szünedez, múlik. Hajnalban világosodik az ég. Átv. mondjuk az észről, midőn fogalmai tisztulnak, ismeretei gyarapodnak, előitéletei, balvéleményei szünnek stb. Továbbá, ismereti tárgyakra vonatkozólag, am. kitünik, fölfoghatóvá leszen. Ami eddig titok, rejtély, kétes dolog volt, végre kivilágosodott. | |
* | |
| (világos-pej) ösz. mn. Oly lóról mondják, melynek szőre a piroshoz közeledik; ellentéte a világosbarnához közeledő sötétpej. V. ö. PEJ. | |
* | |
| (vil-ág-os-ság) fn. tt. világosság-ot, harm. szr. ~a. Szabatosan véve, világtól, mint látási kellékanyagtól származó tulajdonság, vagy állapot; ily értelemben különbözik a világtól, ez jelenti az anyagot, illetőleg okot, mely a világosságot mint okozatot eszközli. Igy különböznek egymástól a homály és homályosság, fény és fényesség stb. A kis világ kevés, a nagy világ sok világosságot terjeszt. Ha a sötét szobában világot gyújtanak, világosság terjed el benne. "És mondá Isten: Legyen világosság, és lön világosság. És látá Isten a világossságot, hogy jó, és elválasztá a világosságot a sötétségtől, és nevezé a világosságot napnak és a sötétséget éjnek". (Mózes I-ső könyve Káldi után Tárkányi B. József szerént). Átv. ért. fogalmak, ismeretek tulajdonsága, mivolta, melynél fogva határozottak, kétségtelenek, igazak. | |
* | |
| (világos-sárga) ösz. mn. Derültebb sárgaszinű, különféle árnyéklattal. Ellentéte: sötétsárga. Mondják különösen oly lóról, melynek aranyszínü sárga sörénye, farka, és szőre van. | |
* | |
| (világos-színű) ösz. mn. Általán, oly szinű, mely a maga nemében derültebb, vagy elmosódottabb levén, fehérebb világban tünik elé. Világosszinű zöld, sárga, kék. Ellentéte: sötétszinű. | |
* | |
| (világos-szürke) ösz. mn. Szürke szinű, melynek szőrei, szálai között aránylag több a fehéres, mint a sötétbarna. Ellentéte sötétszűrke. | |
* | |
| (vil-ág-os-úl) önh. m. világosult. l. VILÁGOSODIK. | |
* | |
| (vil-ág-os-úl-ás) l. VILÁGOSODÁS. | |
* | |
| (világos-věrěs) ösz. mn. Derültebb, vagy élénkebb szinű veres. Ellentéte: sötétvěrěs, haragosvěrěs, királyvěrěs. | |
* | |
| (világos-zöld) ösz. mn. Derült élénk, vidám szinű zöld, sokféle árnyéklattal, különböztetésül a sötét- v. haragoszöldtől. | |
* | |
| (világ-polgár) ösz. fn. Általán minden ember, mint a világnak, azaz, földnek lakosa, vagyis az egyetemes emberi társaságnak tagja, ki minden embert polgártársaul tekint, és fogad. Különösen oly személy, ki érdekeit bizonyos hazához és nemzet érdekeihez nem köti, ki mindenütt otthonosnak tartja magát. (Cosmopolita). Kedvezőtlen ért. hazafiság nélküli és sehonnai. V. ö. HAZAFI, HONPOLGÁR. | |
* | |
| (világ-polgári) ösz. mn. Világpolgárra vonatkozó, azt illető, annak szokásaihoz hasonló. Világpolgári nézetek, érzelmek, cselekvések. V. ö. VILÁGPOLGÁR. | |
* | |
| (világ-polgárilag) ösz. ih. Világpolgárok módja, szokása szerint; nem bizonyos haza, és nemzet érdekeihez ragaszkodva. Világpolgárilag érezni, gondolkozni. | |
* | |
| (világ-polgárság v. ~polgárság) ösz. fn. A világpolgárnak, mint olyannak, állapota, vagy tulajdonsága, szoros ért. vett nemzetiség és hazafiság nélkül. A világpolgárság hazaszeretet nélkül olyan, mint az emberszeretet, családszeretet nélkül. | |
* | |
| (világ-rend-szěr) ösz. fn. Általán, a világalkotmánynak, világegyetemnek rendszere, melynél fogva minden részei czélirányos viszonyban öszvefüggenek, s fennállanak. Különösen, ami naprendszerünkhöz tartozó égi testek viszonya egymáshoz. | |
* | |
| (világ-rész) ösz. fn. Közönségesen bevett ért. az öt külön nagy tagra osztályozott földterületnek egy-egy tagja, u. m. Európa, Azsia, Afrika, Amerika, Ausztralia. | |
* | |
| (világ-sark) ösz. fn. A széles ért. vett világ tengelyének két végső pontja. V. ö. FÖLDSARK; VILÁGTENGELY. | |
* | |
| (világ-sugár) ösz. fn. A mozgásban, terjedésben levő világanyag, midőn részecskéi egyenes irányban vagyis sugárdad vonalban a világító testből kilövellenek. | |
* | |
| (világ-szěm) ösz. fn. Átv. ért. az isteni mindenlátást ábrazoló, képesitve érzékítő szem. Szintén átv. ért. a világegyetemre sugaraival kiterjedő, s azt mintegy látó, áttekintő nap. | |
* | |
| (világ-szěrte) ösz. ih. Az egész földterületen, mindenfelé, mindenütt, valamennyi vagy számtalan ember előtt. Világszerte lakó emberek. Világszerte hires, nevezetes dolgok, események. | |
* | |
| (világ-táj) ösz. fn. 1) l. ÉGTÁJ. 2) A földnek valamely kisebb-nagyobb része. | |
* | |
| (vil-ág-talan) mn. tt. világtalan-t. tb. ~ok. 1) Sötét, homályos. Világtalan éj. Világtalan börtön, barlang. 2) Szeme világától megfosztott vak. Szegény világtalan koldus. Vak veti világtalannak szemére. (Km.). | |
* | |
| (vil-ág-talan-ít) áth. m. világtalanít-ott, par. ~s, htn. ~ni, v. ~ani. Világtalanná, azaz vakká tesz valakit, szeme világától megfoszt. | |
* | |
| (vil-ág-talan-it-ás) fn. tt. világtalanítás-t, tb. ~ok, harm. szr. ~a. Vakítás, megvakítás. | |
* | |
| (vil-ág-talan-od-ás) fn. tt. világtalanodás-t, tb. ~ok, harm. szr. ~a. Szenvedő állapotváltozás, midőn a szemek világtalanokká lesznek, azaz megvakulnak. | |
* | |
| (vil-ág-ta-lan-od-ik) k. m. világtalanod-tam, ~tál, ~ott. Világtalanná lesz, szeme világa elvész, megvakúl. | |
* | |
| (vil-ág-talan-ság) fn. tt. világtalanság-ot, harm. szr. ~a. A világtalannak mint olyannak állapota, vagy tulajdonsága; vakság. | |
* | |
| (vil-ág-talan-ul) ih. Szemvilágtól, látszervektől megfosztva; vakon, vakoskodva. | |
* | |
| (vil-ág-talan-úl) önh. m. világtalanul-t. Világtalanná leszen; szeme világa elvész; vakúl, megvakúl, világtalanodik. | |
* | |
| (vil-ág-tan) ösz. fn. Általán mindenféle tan, mely a világalkotmánynak, világrendszernek, továbbá a világban történő eseményeknek ismeretére vonatkozik, és azokat tárgyalja. | |
* | |
| (világ-tárlat) ösz. fn. Nagyszerü hatósági, s állami intézkedések, illetőleg épitkezések, helyiségek, melyeknél fogva, vagy melyekben az egész földön lakó s létező mind egyeseknek mind testületeknek és országoknak alkalom nyujtatik, hogy ipari, müvészeti, gazdasági, nevelési, tudományos, és általán a népek és nemzetek müveltségi állapotára vonatkozó, azt tanusitó mindennemü czikkek, a közönségnek megtekintés, tanulmányozás, versenyzés stb. végett bemutattassanak. Londoni, párisi, bécsi világtárlat. Máskép: világkiállitás, nemzetközi kiállitás. | |
* | |
| (világ-tárlati) ösz. mn. Világtárlatra vonatkozó, azt illető. | |
* | |
| (világ-teli v. teljes) ösz. mn. Egészen, vagy kellőleg világos, kivilágitott, derült fényü. Világteljes dél. | |
* | |
| (világ-tengěly) ösz. fn. Képzeleti vonal, melyet a föld középpontján által északdéli irányban húzunk, s melyet az egyetemes világalkotmány éjszaki és déli sarkáig kinyulni képzelünk. "De az bölcs Isten az, az ki e világnak tengelyét az ő elvégezett akaratja szerént forgatja". Báthori István lengy. kir. (Magyar Történelmi Tár. VIII. K. 213. 1.).
"Felfordúlt a világ, eltörött tengelye, Régi járásának se nyoma, se helye". Faludi Ferencz. | |
* | |
| (világ-test) ösz. fn. A nagy világ egyetemét alkotó égi testek, u. m. napok, holdak, csillagok, üstökösök stb. valamelyike. | |
* | |
| v. ~TÖRTÉNELEM, (világ-történet v. ~történelem) ösz. fn. Fontos, a maga nemében nagyszerű, az egész földi világra vagy annak nagy részére nevezetes befolyásu történet, esemény, változás; illetőleg ezen eseményeknek leirása. | |
* | |
| (1), (vil-ág-úl) ih. 1) Világ gyanánt, világitóként. Szurkosfenyűt világul használni. 2) Világra (Welt) vonatkozva am. világként, mint világ.
"Míg világ világul leszen, Nevek (nevěk v. nevök) dicsőséges leszen". Katalin Verses legendája, (Prologus). | |
* | |
| (2), (vil-ág-úl) önh. l. VILÁGOSÚL. | |
* | |
| (világ-város) ösz. fn. Földünk gömbjén létező oly nagyszerü és világhirü város, mely nemcsak saját országára, hanem az összes müvelt küldföldre nézve is igen nagy érdekkel s befolyással bir. London, Páris, Bécs világvárosoknak tekintetnek. | |
* | |
| (vil-am-od-ik) k. m. vilamod-tam, ~tál, ~ott. Hajnal- és napkeltekor világos kezd lenni. A Tájszótár szerént, mint székely szó vilámodik. A jelen időben eléjön vilamoszik alakban is. l. VILLÁMODIK. | |
* | |
| (vil-any) fn. tt. vilany-t, tb. ~ok, harm. szr. ~a. Természettani ért. az alapanyagok, vagyis vegyelemek osztályába tártozó egyszerű test, mely a lég közönséges hőfokánál fehéres, szilárd, viaszként hajtható gyulékony, gyakran csak dörzsölés által is meggyuló test, a földköri közönséges léggel érintkezve, ennek élenyével vegyülvén, füstölög, és a sötétben világit, ezen tulajdonságától kapta mind görög (phosphorus) mind magyar nevét. Tisztán a természetben soha sem találtatik, hanem más anyagokkal vegyülve, különösen bizonyos állatok nedveiben, csontjaiban, s még némely ásványokban. Máskép: villó. Különböztetésül V. ö. VILLANY. | |
* | |
| (vil-ár) fn. tt. vilár-t, tb. ~ok, harm. szr. ~a. Több égő gyertyával vagy lámpával fölszerelhető, v. fölszerelt, s különféle alakban divatos világtartó. Függő, falba illesztett, több águ, több karu vilár.
"A sok fáklya barna lángvilára Felpiroslik az éj orczájára". Erdélyi János. Új alkatu szó, de már-már kedveltebb a szintén új ,csillár'. | |
* | |
| (vil-éleg) ösz. fn. A vilany vegyülete az éleny bizonyos mennyiségével. (Phosphoroxyd). | |
* | |
| férfi kn. tt. Vilhelmet. l. VILMOS. | |
* | |
| férfi kn. Wilibald. | |
* | |
| falu Nógrád m.; helyr. Viké-re, ~n, ~ről. | |
* | |
| falu Szepes m.; helyr. Vilkócz-ra, ~on, ~ról. | |
* | |
| (vil-köneny) ösz. tn. A vilanynak könenynyel vegyülete. (Phosphorhydrogen). | |
* | |
| ,vil' gyöknek még egy l hanggal erősbített mása, villám, villan, villany, villog stb. szókban. | |
* | |
| fn. tt. villát. Tájdivatosan: vella. Nyéllel ellátott, s két vagy több águ eszköz fából, vasból, aczélból stb., melynek hegyeivel holmit fölszúrni, rakosgatni stb. szoktak. Két, három, négy ágú villa. Asztali villa, melylyel eszünk. Szénahányó, ganajhányó fa villa. Ezüst, csont nyelü villa. Gazdasági vasvilla. Úgy állnak a szemei, mint a vas villa. (Km.). Villával kévéket hányni, szekeret, kazalt, baglyát rakni. Igy nevezik némely szarvasmarha hegyesen fölfelé álló tülkét is.
Jancsovics szerént tótul vidli, kicsinyezve vidlicska. Miklosich szerént vila, többnyire többesben: vile új szláv szó, albániai ny. filuke. A szanszkritban vil v. bil v. bhil v. bhid gyök am. hasít (findere).; e szerént azt jelentené: hasított. Némelyek véleménye szerint, magyar elemzéssel, rokon a válásra és a választásra vonatkozó vál-ik és fél szókkal, tehát mintegy váló, s e tekintetben gyökre nézve rokona volna a lekaszált fűsortjelentő veleszta is. | |
* | |
| (villa-bökés) ösz. fn. Bökés, szurás, melyet valaki bizonyos testen villahegygyel tesz. | |
* | |
| (villá-dad) mn. tt. villádad-ot. Villaalakú, villa gyanánt szétágazó. Villádad madárfark. | |
* | |
| (villa-farku) ösz. mn. A minek farktollai két ágra válnak; fecskefarkú. Villafarkú madarak. | |
* | |
| tájdivatosan am. villog; l. ezt. | |
* | |
| (villa-hěgy) ösz. fn. A villa ágának csúcsos vékony vége. | |
* | |
| (villa-hím) ösz. fn. Növénynem a két főbbhímesek seregéből és födetlen magvúk rendéből; himszálai kéthegyűk, az egyik hegyén függ a porhon; bokrétájának nyaka rövid, torka hosszúdad. (Prunella). Nevezetesb fajai: torok-, nagyvirágu-, láncsás villahím. A torokvillahím népies nevei: gyékfű, tűzfű, szilvalevelüfű, békavarfű, torokfű, toroköröme. | |
* | |
| (villa-kereszt) ösz. fn. Kétágu villához hasonló kereszt, milyenre a hagyományi monda szerint az elitélt gonosztevőket feszitették. Mások szerint az úgy nevezett szent András keresztje. | |
* | |
| (villa-kés) ösz. fn. Ugyanazon egy nyéllel vagy nyélben villa és kés együtt. | |
* | |
| (vill-am) fn. tt. villamot, harm. szr. ~a, v. ~ja. l. VILLANY. | |
* | |
| (vill-ám v. vil-l-ám) fn. tt. villám-ot, harm. szr. ~a. 1) Széles ért. a szemeket hirtelen megütő, s legott eltünő fény, ragyogás, világsugár. A nap felé forgatott fényes kard, tűkör villámot vet.
2) Szükebb ért. czikázva ragyogó tűzszikra s látszólag tűzfolyam, mely égi háborúkor egyik felhőből kisebb távolságban dörgést hallatva a másikba vagy a földre lövel; máskép, népiesen szólva: Isten nyila, Isten haragja, s mennyiben leüt, és roncsol, zúz, sujt, mennykő a neve. Tüzes villám. Leütött, lecsapott a villám. Villám csapja meg! Ezer villám, és mennykő! Sebesen jár mint a villám. Villám vissza nem tér. (Km.). Messze villámnak késő menydörgése. Képes kifejezéssel a sebességnek legnagyobb fokát jelenti. Adják e nevet lovaknak is. Tüzes! Villám! hi! E szónak alapértelméből világos, hogy gyöke azon vil, melyből világ, világos származtak, s menynyiben nagyobb hatást fejez ki, kettőztetve vill, valamint a villan, villog származékokban is. V. ö. VILÁG, (1); és VILLOG. Képeztetésre hasonlók hozzá: csillám, hullám. Egyébiránt képzője ám egyezik azon rövid am képzővel, mely a sikamlik, nyilamlik, iramlik, csuszamlik, futamlik, háramlik stb. igékben fordúl elé. | |
* | |
| (villa-mag) ösz. fn. Az együttnemzők seregébe és egyenlőnősök rendébe (Gönczy Pálnál: forrt portokúak seregébe és fészkesek rendébe) tartozó növény nem. (Bidens). Fajai: subás, és bókoló villamag; amaz népiesen: farkasfog, ragadó villa. | |
* | |
| (vill-ám-ás) fn. tt. villámás-t, tb. ~ok, harm. szr. ~a. Szabó Dávidnál am. villámlás vagyis villám czikázása, nyilallása.V. ö. VILLÁMIK. | |
* | |
| (vill-ám-at) fn. tt. villámat-ot, harm. szr. ~a, v. ~ja. Villamás elvont értelemben, villám. "Vala ke(dég) ő személye miként villámat (fulgur. Münch. cod. Máté. XXVIII.). "Miként a villámat támad napkeleten. (Ugyanott. Máté. XXIV.). "Úrnak villámati és ködi". (Bécsi cod. Dániel. III.). | |
* | |
| (villám-bogár) ösz. fn. A természetrajzban, fényesen ragyogó, s mintegy villámló szárnyfödelü rovarnem. (Fulgora). Amerikai villámbogár. (Fulgora laternaria). Chinai v. sínai villámbogár. (F. candelaria). | |
* | |
| (villám-fogó) l. VILLÁMHÁRÍTÓ. | |
* | |
| v. ~HÁRITÓ, (villám-hárító) ösz. fn. Franklin Benjamin által feltalált eszköz, vagy készület, mely vagy a felhő villanyosságát leütés nelkül a földre vezeti, vagy a leütő villám tűzsugarait magához vonzza s ekkép a körötte levő testektől, helyektől eltávolitja, és a földbe, vizbe vezeti, hogy gyujtó, s kártékony erejét megsemmisítse. Fő alkatrészei fémek mint legjobb vezetők u. m. (rosdásodás ellen) aranyozott hegyü vas vagy réz rúd, és ehhez csatolt hasonló huzal, mely az épület felső csúcsától szakadatlanul lefelé a földbe nyúlik. Máskép: villámfogó, mennykőhárító. V. ö. VILLANY. | |
* | |
| (vill-ám-ik) régies k. m. villámott. Ma szokottabban: villámlik. "Miképpen a villámat villámván fénylik (sicut fulgur corruscens, fulget, Münch. cod. Lukásc XVII.). Hasonló változatúak futamik és futamlik, csuszamik és csuszamik. | |
* | |
| (villám-kő) szokottabban l. MENNYKŐ. | |
* | |
| (vill-ám-ol-ás) fn. tt. villámlás-t, tb. ~ok, harm. szr. ~a. Légtünemény, midőn az égi villanytűz czikázik, nyilallik. | |
* | |
| (vill-ám-ol-at) fn. tt. villámlat-ot, harm. szr. ~a, v. ~ja. Villámlás elvont értelemben; villám. | |
* | |
| (vill-ám-ol-ik) k. m. villáml-ott, htn. ~ani. 1) Széles ért. bizonyos testnek fénye hirtelen föl- és eltünik, péld. a napsugarak ellen forgatott kardé, tűköré. 2) A villanyterhes felhőnek kifejlett tüze czikázva nyilallik, fénylik. Villámlik és dörög az ég. A dolog természeténél fogva csak a harmadik személyben ragozható. | |
* | |
| (villam-mérő) l. VILLANYMÉRŐ. | |
* | |
| (vill-ám-od-ás v. vill-am-od-ás) fn. tt. villamodás-t, tb. ~ok, harm. szr. ~a. Hajnalodás, pitymallás, viradás midőn a hajnal sugarai fölvillannak. V. ö. VILLÁMODIK. | |
* | |
| (vill-am-od-at) fn. tt. villámodat-ot, harm. szr. ~a, v. ~ja. Hajnalodás, viradás, viradat. "Kik vilamodat előtt (ante lucem) voltanak a koporsónál". (Münch. cod. Lukács XXIV.). ťHogy szabadság adatnék őneki éjjel és villamodat előtt kimenni imádkozni". (Bécsi cod. Judith. XII.). V. ö. VILLÁMODIK. | |
* | |
| (vill-ám-od-ík) k. m. villámod-tam, ~tál, ~ott. Hajnalodik, pitymallik, viradni kezd. "És vilamodván esmeg jövö (jöve) az templomba" (et diluculo iterum venit. Münch. cod. János. VIII.). A Nádor-codexben: megvillamodik, az Érsekujvári codexben: megvelamodik (antequam illucesceret). "A farkas, mikoron még meg nem villámodott volna, és az erdőben járna". Pesti G. Meséi. (LVI. mese). "Már villámodik: virrad. Villámodatkor: virradtkor". (Szabó D.). Talán helyesen: villamodik v. vilamodik, mint föntebb a Müncheni codexben is, mind ezen mind a megelőző, czikknél. A Tájszótárban is, mint székely szó, egy l-lel jön elé. Azonban habár két ll-lel használjuk is, rövid a-val helyesebbnek tartjuk: villamodik, villamodat, mint Döbrentei is írta; minthogy a ,villám' törzs állandóan ,fulgur'-t jelent, s ezen különösebb jelentést, a föntebbi szókban nem találjuk. | |
* | |
| l. VILLANYOS; VILLANYOSSÁG; VILLANYOZ. | |
* | |
| (vill-ám-oz-ás) fn. tt. villámozás-t, tb. ~ok, harm. szr. ~a. Többszöri villámlás. V. ö. VILLÁMOZIK. | |
* | |
| (vill-ám-oz-ik) k. m. villámoz-tam, ~tál, ~ott. Egymás után többször villámlik. Szabó Dávidnál: fénylik, ragyog, tündöklik. | |
* | |
| (villám-sugár) ösz. fn. Az égi villámnak sugáralakban kilövelő tüze, fénye. | |
* | |
| (villam-szikra) l. VILLANYSZIKRA. | |
* | |
| (vill-an) önh. m. villan-t. Általán mondjuk minden tüzi tüneményről, fényről, midőn mintegy pillanatnyira szembetűnik és legott elmulik, s ebben különbözik tőle a folytonos vagy gyakori fénylésre vonatkozó villog. Átv. hirtelen eszébe ötlik valami. | |
* | |
| (vill-an-ás) fn. tt. villanás-t, tb. ~ok, harm. szr. ~a. Tüzes, vagy fényes testnek pillanatnyi szembetünése. | |
* | |
| (vill-an-at) fn. tt. vilanat-ot, harm. szr. ~a. Villanás által eszközlött pillanatnyi tünemény; tonábbá azon időperczenet, mely alatt a vil lanás történik; pillanat. Egy villanat alatt eltünt. | |
* | |
| (vill-án-cs) fn. tt. vil lancsot. A székelyeknél am. éji őrtűz, gyenge tűz. (Kriza J.). | |
* | |
| (vill-án-cs-ol) önh. m. villáncsolt. Fel-fellobban pl. a tűz v. gyertyavilág. V. ö. VILLÁNCS. | |
* | |
| (vill-án-cs-oz-ik) k. m, villáncsoz-tam, ~tál, ~ott, par. ~zál. L. VILLÁNCSOL. | |
* | |
| l. VILLONG. | |
* | |
| (vill-any) fn. tt. villany-t, tb, ~ok, harm. szr. ~a. Az egész anyagi természetben szétterjedve rejlő folyadék vagy erő, mely ezen erő tekintetében egymástól különböző testek (villanyve zetők és nem vezetők) dörzsölése által kibontakozva gerjedésbe jő, más könnyű testeket magához húz, nagyobb mérvben, pattogva, recsegve szikrázó fényt bocsát stb. (Electricitas, Electricität). A villany fénytüneményei között a természetben legismeretesebb a villám. | |
* | |
| falu Baranya m.; helyr. Villány-ba, ~ban, ~ból. | |
* | |
| (villa-nyel) ösz. fn. A villa nevű eszköznek nyele, szára, fogatója. Ezüstből, csontból, fából való villanyel. V. ö. NYEL. fn. | |
* | |
| (villany-erő) ösz. fn. Azon hatási tehetség, melyet a villany más testekkel érintkezve kifejt, vagy fejthet. | |
* | |
| (villany-erő-mű) l. VILLANYGÉP. | |
* | |
| (villany-gép) ösz. fn. Erőmű, vagyis sajátságos szerkezetű gépféle készület, mely villanyos tünemények eléidézésére, s többnemű ilye tén kisérletekre és működésekre szolgál (Machina electrica). | |
* | |
| (vill-any-ít) áth. m. villanyít-ott par. ~s, htn. ~ni. v. ~ani. Villanynyal megtölt, villanyerővel fölfegyverez valamely testet, eszközt, edényt stb. | |
* | |
| (villany-mérő v. ~mutató) ösz. fn. Eszköz, vagy készület, mely a gerjesztett villanynak erősségét, vagy általában jelenlétét mutatja. (Elektrometer, Elektroskop). | |
* | |
| (vill-any-od-ás) fn. tt. villanyodás-t, tb. ~ok, harm. szr. ~a. Villanyféle erővel megtelés. | |
* | |
| (vill-any-od-ik) k. m. villanyod-tam, ~tál, ~ott. Villanynyal megtelik. | |
* | |
| (vill-any-os) mn. tt. villanyos-t, v. ~at, tb. ~ak. Villanynyal tölt, terhelt, ami villanyt rejt magában. Villanyos felhő. Villanyos testek. | |
* | |
| (vill-any-os-ít) áth. m. villanyosit-ott, par. ~s, htn. ~ni, v. ~ani. Villanyossá tesz, villanynyal tölt, terhel valamely testet. | |
* | |
| (vill any-os-ít-ás) fn. tt. villanyosítás-t, tb. ~ok, harm. szr. ~a. Cselekvés, mely által valamely test vil lanyossá tétetik. | |
* | |
| l. VILLANYODÁS; VILLANYODIK. | |
* | |
| (vill-any-os-ság) fn. tt. villanyosság-ot, harm. szr. ~a. Bizonyos testek vil lanyos, villanynyal tölt állapota, vagy tulajdonsága. | |
* | |
| (vil-l-any-oz) áth. m. villanyoz-tam, ~tál, ~ott, par. ~z. A villanyt valamely testtel közli, azt bele vezeti. Továbbá villany által az állati idegeket fölberzengeti, megrázza, reszketésbe hozza. Átv. a bel érzéket, illetőleg a kedélyt élénk, mozgékony, tevékeny működésre inditja. | |
* | |
| (vill-any-oz-ás) fn. tt. villanyozás-t, tb. ~ok. harm. szr. ~a. Cselekvés, mely által valamely testet, vagy átv. értelemben kedélyt villanyoznak. V. ö. VILLANYOZ. | |
* | |
| (villany-sűrítő) ösz. fn. Készület, mely által a villanynak csak alig észrevehető részei öszvehalmozódnak, s észrevehetőbbekké lesznek. (Condensator). | |
* | |
| (villany-szikra) ösz. fn. A villanyozott testből más test érintése által kipattanó szikra. Az égi villám is csak erős villanyszikra, hanem a nagy sebesség által ír le szikszakos útat, mint midőn egy tüzes végű vesszőt sebesen forgatunk, egész kör látszik. | |
* | |
| (villany-terhes) ösz. mn. Villanyt nagy mértékben tartalmazó, villanynyal megtelt. Villanyterhes föllegek. | |
* | |
| (villany-üveg) ösz. fn. Hengeralakú palaczk, melyet majd egész szája széleig kivül belül ónsíkkal bevonnak, s különféle kisérle tekben vilanynyal megtölteni, vagy fegyverzeni szoktak. | |
* | |
| (villany-vezető) ösz. fn. Általán, azon testek, melyek a villanyosságot tovább közlik, milyenek különösen a fémek, a viz, s minden más anyagok, melyek vizet tartalmaznak: a gőzök és párák; aztán a füst, láng stb. Nemvezetők a selyem, az üveg, drágakövek, gyantafélék, kén, száraz levegő stb. | |
* | |
| (villa-as) mn. tt. villás-t, v. ~at, tb. ~ak. 1) Villával ellátott, valamit villaféle eszközzel tevő; különösen nyomtató napszámos, ki a gabonaágyat forgatja, a szalmát letisztítja stb. Négy lóval, és két három villással nyomtat. 2) Ételre vonatkozólag, amit villával és késsel szokás enni, húsféle. Villás reggeli. 3) A növénytanban Gönczy P. szerént a ,villás' (furcatum) nevezetet oly növényről mondják, melyen az ágak vagy a szőrök két s több egyenlő részre oszlanak, mint a köddaravirág (draba verna) levelén levő szőrök; az Erdészeti Műszótárban oly fáról, melynek véghajtása két ágra oszlik. 4) Oly ökrök neve, melyeknek magas szarvai villaágakként nyúlnak föl. Csáli, Villás! | |
* | |
| (villa-szarvas) ösz. fn. A vadászok nyelvén, szarvas, melynek sarjatlan két águ szarvai villa gyanánt nyílnak fel. | |
* | |
| (vila-szarvú) ösz. mn. Olyan szarvú, melynek magas szarvai villaágakként nyulnak föl. | |
* | |
| v. SZURÁS, (villa-szúrás) l. VILLABÖKÉS. | |
* | |
| ösz. fn. Székely tájszólással jelent kis rakás szénát, vagy szalmát, mennyit villával egyszerre el lehet vinni. | |
* | |
| (villa-az) áth. m. villáz-tam, ~tál, ~ott, par. ~z. 1) Valaminek villához hasonló ágakat csinál. 2) Villával szedeget, fölszurkál valamit. | |
* | |
| (villa-az-ás) fn. tt. villázás-t, tb. ~ok, harm. szr. ~a. Cselekvés, midőn valaki valamit villáz. | |
* | |
| (vid-l-ěg-et, talán összehúzva ebből: viddegelget) áth. A székelyeknél am. viddegel. Máskép: villöget. (Kriza J.). | |
* | |
| (vill-ó) fn. tt. villót. L. VILANY. | |
* | |
| puszta Heves m.; helyr. Villó-ra, ~n, ~ról. | |
* | |
| (vill-ó-od-oz-ás) fn. tt. villódzás-t, tb. ~ok, harm. szr. ~a. Villó módjára világitás. V. ö. VILLÓDZIK. | |
* | |
| (vill-ó-od-oz-ik) k. m. villódz-tam, ~tál, ~ott. Villó v. vilany módjára világit a sötétben, pl. a gyémánt, ha előbb a napfénynek volt kitéve némely redves fadarabok, a szent János bogara stb. ~(Phosphoresciren). | |
* | |
| (vill-og) v. vil-l-og) gyak. önh. m. villog-tam, ~tál, ~ott. Mondjuk fényes testről, midőn sugarai rezegve, czikázva tünnek szemeinkbe; ragyogva, tündökölve fénylik. Csillog-villog. Villognak a kardok. Villog a förgeteges ég. Villognak a szemei, mint kanmacskáéi. Villog a farkas és hiúz szeme. Erdélyiesen: villag. Legközelebbi fogalmi rokonságban vannak vele: villám, villámlik, pillog, pillangó stb. ,Villog' értelemben rokonai más nyelvekben Bádenz J.-nél a finn vilkku-, välkky-, észt välki-, välka, vogul vol'g-, lapp vilete- (pillant-ani) stb. V. ö. VILÁG, (1). | |
* | |
| (vil-l-og-ás) fn. tt. villogás-t, tb. ~ok, harm. szr. ~a. Valamely fénysugaras testnek folytonos, vagy gyakori rezegése, czikázása, tündöklése. Kard, tűkör, drágakő villogása. | |
* | |
| (vil-l-og-tat) mivelt. m. villogtat-tam, ~tál, ~ott, par. ~ogtass. Eszközli, okozza, hogy bizonyos test villogjon, péld. aki a tükröt a nap sugarai ellen lebegteti. | |
* | |
| (vill-og-tat-ás) fn. tt. villogtatás-t, tb. ~ok, harm. szr. ~a. Villogást eszközlő cselekvés; ragyogtatás, tündököltetés. | |
* | |
| (vill-og-vány) fn. tt. villog vány-t, tb. ~ok, harm. szr. ~a. Villogó v. csillogó valami. | |
* | |
| (vill-ong) gyak. önh. m. villong-tam, ~tál, v. ~ottam, ~ottál, ~ott, htn. ~ni, v. ~ani. Alakra ugyan villog igének módositott változata, mint bolyog bolyong, rajog rajong, azonban jelentése eltérő. T. i. Szabó D. értelmezése szerént am. harsolódik, pántolódik, vetekedik, veszekedik, czivakodik, zenebonáskodik, pörlekedik, kardoskodik, kapczáskodik, háborog, verseng, visszálkodik. Molnár Albertnél: villongok, contendo, altercor. Talán a vil v. vill gyöknek általánosb jelentése, vagyis a gyors mozgás (illanás mintegy illongás) tehát ,mozgalom' fogalma rejlik benne. Lehet virrong módosúlata is. | |
* | |
| (vil-l-ong-ás) fn. tt. villongás-t, tb. ~ok, harm. szr. ~a. Vetekedés, ellenségeskedés, háborúskodás. (certatio, altercatio, contentio. Molnár A.). V. ö. VILLONG. | |
* | |
| (vill-ong-ó) mn. tt. villongót. Aki villong, nyughatatlan; villongással járó, háborgó. | |
* | |
| (villó-sav) ösz. fn. Sav-féle test, melynek fő alkatrésze villó-féle anyagból, vagyis vilanyból, másik része az éleny bizonyos mennyiségéből áll. V. ö. VILANY. | |
* | |
| falu Abaúj m.; helyr. Villy-ba, ~ban, ~ból. | |
* | |
| l. VILLĚGET. | |
* | |
| (vil-sav) l. VILLÓSAV. | |
* | |
| női kn. tt. Vilmá-t. Wilhelmina. V. ö. VILMOS. | |
* | |
| DRÁGA~, falu Kővár vidékében; helyr. Vilmá-ra, ~n, ~ról. | |
* | |
| tt. Vilmányt. l. VILMOS. | |
* | |
| ~KISFALU, falu Abaúj m.; helyr. Vilmány-ba, ~ban, ~ból, v. ~Kisfalu-ba, ~ban, ~ból. | |
* | |
| tájszokásilag am. viola. | |
* | |
| falu Veszprém m.; helyr. Vilonyá-ra, ~n, ~ról. | |
* | |
| férfi kn. tt. Vilmost. A német Wilhelm-ből módosult. Heyse Idegenszótárra szerént régi németül: Wilihelm, ,willo' (= Wille v. Willen) és ,helm' szóktól, tehát az egész am. willenskräftiger Helm, das ist Schirm, Schutz, Beschützer). | |
* | |
| (ví-mester) ösz. fn. Személy, ki a vívás mesterségét érti, s abban gyakorlati tanítást ad. | |
* | |
| (ví-mesterség) ösz. fn. A vívás szabályait, és gyakorlati módját tárgyaló mesterség. | |
* | |
| falu Sopron m.; helyr. Vimpácz-ra, ~on, ~ról. | |
* | |
| tájdivatosan am. vén. | |
* | |
| falu Veszprém m.; helyr. Vinár-ra, ~on, ~ról. | |
* | |
| puszta Hont m.; helyr. Vinári-ba, ~ban, ~ból. | |
* | |
| elvont törzs, melyből vinczároz, vinczos, vinczoskodik származtak. Egyezik vele keményebb hangon vicz, fincz v. ficz, a viczkos, viczkándoz, ficzánkol, finczos, finczároz származékokban. Alapértelme: könnyű, élénk, fürge, kaczér, pajkos mozgás. Másod jelentése, csintalan, pajkos nevetés, vihogás. | |
* | |
| AL~, v. ALSÓ~, erdélyi mváros Alsó-Fejér m.; FEL~, v. FELSŐ~, erdélyi mváros Aranyos székben; helyr. ~Vincz-re, ~ěn, ~ről. | |
* | |
| (vincz-ár-oz) önh. m. vinczároz-tam, ~tál, ~ott, par. ~z. Jó kedvében, pajkosan, csintalanul ficzánkol, szökdel, mind a szabadabban együtt mulató két nemű fiatalság szokott tenni. Másod értelemben ihogvihog, iháczolviháczol, czinczároz. Szabó D. szerént is máskép: hanczúroz, játszodozik, nevetkezik, hinnyog, vinnyog. | |
* | |
| (vincz-ár-oz-ás) fn. tt. vinczározás-t, tb. ~ok, harm. szr. ~a. Pajkos, csintalan ficzánkolás, kergetődzés; ihogás-vihogás. V. ö. VINCZÁROZ. | |
* | |
| férfi kn. tt. Vinczét. Vincentius. A latin ,vincens' szó után am. győző. Ha fénylik Vincze, megtelik a pincze (km.) ha Vincze napján (január 22-ikén) fénylik a nap, a gazdák a borra jó évet várnak. Verébvesztő váczi Vincze. (Népies adoma). | |
* | |
| puszta Pozsony m.; helyr. Vinczeházá-ra, ~n, ~ról. | |
* | |
| fn. tt. vinczellér-t, tb. ~ěk, harm. szr. ~e, v. ~je. Szőlőmivelést értő, s azt valóban gyakorló személy, különösen, kinek kezelésére bizonyos szőlőkert v. hegy bizva van, ki a szőlőmives munkásokra fölügyel stb. Átv. szőlőleveleken rágodó féreg. A német Winzer v. Weinzierl után módosított idegen eredetű szó. | |
* | |
| (vinczellér-kěd-és) fn. tt. vinczellérkědés-t. tb. ~ěk, harm. szr. ~e. Vinczelléri mineműségben a szőlőmivelés körül űzött foglalkodás. V. ö. VINCZELLÉR. | |
* | |
| (vinczellér-kědik) k. m. vinczellérkěd-tem, ~tél, ~ett, vinczelléri foglalatosságot gyakorol. | |
* | |
| (vinczellér-ség) fn. tt. vinczellérség-ět, harm. szr. ~e. Vinczelléri szolgálat, életmód, szőlőmivelési mesterség. V. ö. Vinczellér. | |
* | |
| (vincz-os) mn. tt. vinczos-t, v. ~at, tb. ~ak. Pajkosan csintalanul ficzánkoló, különösen a nemi ösztön által izgatva. Vinczos legények, ifjak. V. ö. FINCZOS. | |
* | |
| (vincz-os-kod-ás) fn. tt. vinczoskodás-t. tb. ~ok, harm. szr. ~a. Pajkoskodás; csintalankodás. | |
* | |
| (vincz-os-kod-ik) k. m. vinczoskod-tam, ~tál, ~ott. Élénk, ifju vértől, különösen nemi ösztöntől izgatva pajkoskodik, csintalankodik, ficzkándozík, kergetődzik, vinczároz. | |
* | |
| erdélyi falu Besztercze vidékében; hely. Vindá-ra, ~n, ~ról. | |
* | |
| falu Szala m; helyr. ~lak. ra, ~on, ~ról. | |
* | |
| falu Szala m.; helyr. ~fok-ra, ~on, ~ról. | |
* | |
| falu Szala m.; helyr. ~Szőllős-re, ~ön, ~ről. | |
* | |
| l. VÉNDELY. | |
* | |
| mváros. Temes m.; helyr. Vingá-ra, ~n, ~ról. | |
* | |
| erdélyi falu A. Fehér m.; helyr. Vingárd-ra, ~on, ~ról. | |
* | |
| fn. tt. vinkó-t. Csigérféle rosz, selejtes bor. Úgy látszik, a latin vinum-ból képeztetett, mely a szláv nyelvekben vino, s Jancsovicsnál a szláv vinko borocskát jelent. | |
* | |
| falu Ung m.; helyr. Vinná-ra, ~n, ~ról. | |
* | |
| természeti hangszó, melyből vinnyog, vinnyogás származott. Rokonai a szintén élénk, csintalan nevetésre vonatkozó vih, vigy, vik. V. ö. VI, gyökhang. | |
* | |
| fn. tt. vinnyét. Kovácsműhely. Máskép: Vihnye. Egyezik vele Miklosich szerént a cseh vyheň, vyhně (Esse, Schmiede), a szlovák viheň, vihňa. | |
* | |
| puszta Veszprém m.; helyr. Vinnyé-re, ~n, ~ről. | |
* | |
| l. VIRNYÓ. | |
* | |
| (vinny-og) gyak. önh. m. vinnyog-tam, ~tál, ~ott. Száját széthúzva, s fogait fitogtatva disztelenűl nevet; vigyog, vihog. Mondják lóról is, midőn sárlik, és szaglároz. | |
* | |
| (vinny-og-ás) fn. tt. vinnyogás-t, tb. ~ok. Vinnyogó nevetés; vihogás, vigyogás, vigyorgás. | |
* | |
| (vinny-og-ó) mn. tt. vinnyogó-t. Aki vinnyogva, disztelenül nevet; vihogó, vigyogó; fogait fitogtató. | |
* | |
| (vinny-og-tat) miv. m. vinnyogtat-tam, ~tál, ~ott. Eszközli, okozza, hogy vinynyogjon. | |
* | |
| fn. tt. vinos-t, tb. ~ok. Molnár A. után Kresznerics szerént, kiment szeszü bor. Ma, legalább tudtunkra, nincs szokásban, s helyette néhutt vinkó divatos. | |
* | |
| máskép: ventěrěg; l. FENTĚRĚG, FETRENG. | |
* | |
| JÁSZ~, puszta Somogy m.; helyr. Vinyá-ra, ~n, ~ról. | |
* | |
| fn. tt. violát. Növénynem az öthímesek seregéből és egyanyások rendéből; csészéje öt levelü; bokrétája öt egyenetlen szirmu; porhonai nincsenek mindig öszvenőve, de mindig öszveállanak, s végeik hártyákkal vannak kitoldva; tokja egy rekeszű, s háromfelé nyiló. (Viola). Némely tájejtéssel: ibolya, ivolya, viloja. Diószegi-Fazekas munkájában a viola ás ibolya külön nemek. A violának a föntebbi munkában alnemei részint száratlanok, részint szárba indulók, melyek ismét több fajuak, különösen a diszkertészetben. Viola, néhutt ibolya néven legismeretesbbek 1) a tavaszi viola (viola odorata), máskép népiesen: kék viola, szederjes viola, martiusi viola, ibolya, kis ibolya; 2) a háromszinü viola (viola tricolor), virága rendszerént sárga, fejér és kék szinnel vegyes; máskép népiesen: császárszakál; kertekben különösen a nagy virágú (grandiflora) miveltetik; 3) köz nyelven v. népiesen sárga viola v. ibolya, másképen: fajtlinka; de amely Diószegi-Fazekasnál a különösen így nevezett ibolya, (cheirantus) nemhez tartozó faj; 4) szintén köznyelven: a tőzekviola, mely ismét más nemhez, ú. m. a tőzekéhez (leucojum) tartozó faj; 5) ismét köz nyelven: a fürtös ibolya v. viola, mely növénytani néven: csillagfürt (lupinus); 6) mégis köz nyelven az éjjeli viola v. estvelke, növénytani néven: szomor estike (heaperis tristis). | |
* | |
| (viola-bab) ösz. fn. A csillag fürtök neméhez tartozó növényfaj népies neve; máskép szintén népiesen: fügebab, fejér gerezdes, növénytani néven: fejér csillagfürt. (Lupinus albus). | |
* | |
| (viola-czukor) ösz. fn. Czukorral vegyített, és sűrített violanedv. | |
* | |
| (viola-eczet) ösz. fn. A violavirág kisajtólt szirmainak nedvéből készített eczet. | |
* | |
| (viola-fa) ösz. fn. Tömör, sötét kékviolaszinű, pettyes, eres és illatos külföldi (braziliai, perui), igen szépen fényezhető fa. (Veilchenholz, Palisanderholz, Jacarandaholz). | |
* | |
| (viola-gyökér) ösz. fn. 1) A violanemű növény gyökere. 2) A nőszirmok egyik fajának népies neve, máskép szintén népiesen: olasz liliom, növénytani néven: violanőszirom (Iris florentina). | |
* | |
| (viola-illat) ösz. fn. A viola virágának saját nemű, s a szagló idegeket kedvesen ingerlő illata. | |
* | |
| (viola-kék) ösz. fn. Aminek szine a kék szirmu violáéhoz hasonló. Violakék festék, szövet. | |
* | |
| (viola-kékes) ösz. mn. Violakéket játszó, ahhoz némileg közelítő. | |
* | |
| (viola-koszorú) ösz. fn. Virágzó violaszárakból fűzött koszorú. | |
* | |
| (viola-kő) ösz. fn. Kő, melyen violaszinű moh- v. pehelyféle növény tenyészik, melytől violaillata is van. (Veilchenstein). Némelyek szerént az ametiszt magyaros neve is. | |
* | |
| (viola-levél) ösz. fn. 1) A viola növénynek levele. 2) A violavirágnak szirma. | |
* | |
| (viela-nedv) ösz. fn. A viola virágszirmaiból sajtólt nedv és illatszer. | |
* | |
| (viola-nő-szirom) ösz. fn. Nősziromfaj, melynek tőkocsánja 1-2 virágu, kopasz leveleinél hosszabb, virága fehér, gyökere violaszagu. Népiesen máskép: violagyökér, olaszliliom. (Iris florentina). | |
* | |
| (viola-nő-szirom-gyökér) ösz. fn. A violanőszirom illatos gyökere röviden: violagyökér. V. ö. VIOLANŐSZIROM. | |
* | |
| (viola-olaj) ösz. fn. A viola szirmaiból kivont illatolaj. | |
* | |
| (viola-as) mn. tt. violás-t, v. ~at, tb. ~ak. Violaféle növénynyel, virággal bővelkedő; violával díszített. Violás mezők, kertek. | |
* | |
| (viola-szag) l. VIOLAILLAT. | |
* | |
| v. ~SZAGU, (viola-szagú) ösz. mn. Aminek illata a violáéhoz hasonló, vagy valóban violaillatot lehel. Violaszagú olajok, kenőcsök. | |
* | |
| (viola-szín) ösz. fn. és mn. 1) A kék violának szine, vagy ahhoz hasonló kék szin. 2) Olyan szinű, mint a kék viola, violaszinű, violakék. Violaszín festék, szövet, kelme, selyem. | |
* | |
| v. ~SZINÜ, (viola-színű) l. VIOLAKÉK. | |
* | |
| (viola-szín-nünük) ösz. fn. Cserebogárfaj, melynek szárnyfödelei fekete pettyesek, fara violakékes, s egész teste vastag pondróhoz hasonló. (Meloë proscarabaeus). | |
* | |
| (viola-szin-por-honrojt) ösz. fn. Növényfaj a porhonrojtok neméből; szára felálló, levelei tojáskerek-láncsásak, kevessé fűrészesek; csészefogai hátratüremlettek; virágai a levéltöveken és szárhegyen alig kocsányosak. (Lobelia siphilitica). | |
* | |
| (viola-szörp) ösz. fn. Violanedvből készített szörp. V. ö. SZÖRP. | |
* | |
| (ví-óra) ösz. fn. Leczke óra a vivásban, tanulás, gyakorlás végett. | |
* | |
| (ví-oskola) ösz. fn. Helyiség, melyben a vívás mesterségét tanulják, gyakorolják. | |
* | |
| fn. tt. viperá-t. Mérges kigyófaj, mely eleven fiakat szül. Latin szó, s a nyelvészek azt tartják, hogy a vivipara (elevent szülő) szó módósúlata. (Adelung). A Müncheni codexben: kecskekigyó. | |
* | |
| (vipera-fajzat) ösz. fn. A viperanemű kigyónak fia. Átv. gonosz, mérges nyelvű ember. | |
* | |
| (vipera-nyelv) ösz. fn. 1) viperakigyó nyelve. 2) Másokat rágó, mérges, gonosz emberi nyelv. 3) Bizonyos kövületek neve. | |
* | |
| , elvont gyök, melyből élénk színre vonatkozó származékok erednek, milyenek: virad, viraszt, virázsol, virág, virít, virúl stb. Mind ezek abban egyeznek, hogy élénk, különösebben piros színre vonatkoznak t. i. virad, fölvirad, midőn hajnal nyílik, hasad s a keleti égtáj pirosodni kezd; virágzik a növény, midőn termő részeinek takaróji kinyilván, rendesen a zöld színen kivül vagy a zöld szintől elütő több különböző szint mutatnak; virúl a növény, midőn általán élénk diszlő színt ölt magára. ("Blühen, mit einem lebhaften Scheine sichtbar werden". Adelung). Mind ezekben a piros, pirosas vagy pirossal vegyes szín az uralkodó, honnan legközelebbi rokona pír. Hangokban egészen egyezik a zöldet jelentő latin vir-eo, vir-esco, vir-idis szók gyökével. A Budenz J. rokonitásai is többnyire a zöld szinre vonatkoznak, ú. m. finnül viheriä (zöld), vihertä- (zöldelleni); cseremiszül uarge (zöld); azonban lívül vîri am. sárga. A virad szó és származékai rokonságait l. VIRAD szónál. | |
* | |
| természeti hang, melyből virdít, virdúl; virgat, virran s ny utóhanggal: virnyákol v. virnyikol, virnyít származtak. | |
* | |
| elvont gyöke virgoncz, virhudik szóknak és származékaiknak; egyezik für gyökkel fürge, fürög stb. szókban. | |
* | |
| elvont gyöke virics szónak; l. ezt. | |
* | |
| (vir-ad) önh. m. virad-t. A hajnal nyilik, hasad, egyszersmind az éj sötétsége oszlik, az ég pirosodni, és világlani kezd; néhutt tájdivatosan: pitymallik, villamodik. Megvirad még valaha, nem lesz mindég éjszaka. (Népdal). Megviradt, azaz reggel van. Áth. fölviradt neki, szomorú, bús, komor sorsa, állapota vidámra, derültre, jobbra változott.
E szóban különösen és megkülönböztetőleg a világosság alapfogalma rejlik, s e tekintetben gyökre nézve rokonságban van a pir szóval, mint pirul, pirkad, piros szók törzsével; nem különben a vil gyökkel világ, villám, villog stb. szókban. Ejtik tájdivatosan kettőztetve is virrad, ritkábban: verad, verrad; továbbá virjad, virnyad. A latin aurora görög aurion, szanszkrit prátar (mane), német Morgen, frűh szók gyökei kétségtelenül egyeznek a virad szó gyökével; azonban aur-ora szóról azt tartja Curtius, hogy az am, aus-ôsa, és a görög hwV (Morgenrőthe), szanszkrit uszh, uszar (Morgen) stb. szókkal egyezteti. A többi szóról a nyelvészek véleménye inkább az előbbit (latinul: prae, prius) jelentő szók egyeztetésére hajlik. Budenz J. egyeztetései a mordvinban várhmede- (virrad-ni), várhmedema (reggel, virradat). | |
* | |
| (vir-ad-ás) fn. tt. viradás-t, tb. ~ok, harm. szr. ~a. Hajnalodás, pitymallás, villamodás, midőn nap kelte előtt az ég pirosodik. V. ö. VIRAD. | |
* | |
| (vir-ad-at) fn. tt. viradat-ot, harm. szr. ~a. Azon időszak, midőn a hajnal hasadtakor világosodik, és a nap fölkelőben van. Viradatról napnyugotig. Napviradatkor fölkelni.
"Higyjed, változó sorsa Magyar Mársnak így hozza Hogy kelvén virradatja Magyar törököt rontja". Mohács, Mohács. (Régi ponyvaének). | |
* | |
| (vir-ad-ó) mn. és fn. tt. viradó-t. Hajnalló, villamodó, reggeledő. Viradó ég, nap. Mint főnév jelenti azon időszakot, midőn virad, vagyis a napkelés előtti, a korai reggelt. Holnap viradóra (reggelre) elutazunk. Más nap viradóra meghalt. Viradóra itt leszek. Kedden, Szerdán stb. viradóra. | |
* | |
| (viradó-lövés) ösz. fn. korareggeli lövés. | |
* | |
| (vir-ad-oz) gyak. önh. m. viradoztam, ~tál, ~ott, par. ~z. Lassan-lassan, folytatólag, fokozatosan virad, t. i. a hajnal első sugarától kezdve nap felkelteig. | |
* | |
| (vir-ad-oz-ás) fn. tt. viradozás-t, tb. ~ok, harm. szr. ~a. A nap keltét megelőző világosságnak fokonkénti növekedése, terjedezése. | |
* | |
| (vir-ad-ta) igenév am. viradat. Leginkább ragozva s névutókkal használjuk: viradtakor, viradta előtt (Szabó D.). "Hányszor feküdtem már úgy le, hogy nem gondoltam viradtát érni". Mikes Kelemen. (XLV. levél). "Ki az urát nem szereti, Kopotnyikot főzzön neki; Adja be azt vacsorára, Kiteriti viradtára. (Népdal. Erdélyi gyüjt.). Néha az a rag elmarad: Világos viradtig mulatni, dőzsölni. "Feküdj fel csak alig, Nem egész a falig, Világos viradtig". (Népdal). | |
* | |
| (vir-ág) fn. tt. virág-ot, harm. szr. ~a, v. ~ja. 1) Növénytani értelemban a növények nemző vagyis teremni induló részecskéinek takarója, házacskája, máskép a mag kifejlődhetése végett növő s a bimbóban átalakult, rendszerént a többinél élénkebb szinű levélzet, melyen a növények mesterséges osztályozása (Linne rendszere) alapszik. A tökélyes virág négy fő részből (szervből) áll: a virág külső zöld takarója a csésze (calyx); az ezen belül eső élénkebb szinü levelekből (szirmokból) alakúl a bokréta (corolla); a bokrétán ismét belül virágport tartalmaz a poroda Gönczy Pál elnevezése szerént, vagy hím Diószegi-Fazekas szerént (latin neve: stamen); s legbelül áll a magot termő anya v. nő Diószegi-Fazekasnál, v. terme Gönczy Pálnál (latin neve: pistillum). A szár vagy ág azon részét, melyen a virág van, kocsány-nak (pedunculus) hívják. Mindezek igen sokféle alakban váltakoznak. Alma-, körte-, szilva-, baraczk-, hárs-, dió-, bab-, tök-, dinnyevirág. Bimbóból lesz a virág, virágból a gyümölcs. Fakadnak, nyilnak, fonnyadnak, lehullanak a virágok. 2) Köz nyelven virágnak neveztetnek a bokrétai növényrészek, mennyiben ékes alakjok, és színök, s igen gyakran kellemes illatjok stb. által különösen kitünnek és gyönyörködtetnek. Vörös, piros, fehér, kék, sárga, tarka, pettyes, csikos (szirmú) virágok. Teljes, bogláros, feselő, kinyilt, illatos virágok. Nem minden virágból lesz gyümölcs. (Km.). Kerteletlen virág hamar elenyész. (Km.). Ëgy virág nem hozza meg a tavaszt. (Km.). 3) Általán így nevezzük az ily részekkel diszlő bokor-féle egész növényeket is, milyenek a rózsa, szegfű, viola, tulipán stb. Kerti, mezei, erdei virágok. Innét e nevet viselik több növénynemek, és fajok. Gyöngyvirág, csillagvirág, boglárvirág, harangvirág, tányérvirág, buzavirág stb. Virágot ültetni, tenyészteni, oltani, bujtani, nemesíteni. Virágokból koszorút fűzni. 4) Virágot utánzó mesterséges mű. Virágokat csinálni, rajzolni, festeni. A kelmékbe virágokat szőni, hímezni. Az írott virágot sokan dicsérik, de senki sem szagolja. (Km.). 5) A köz szokás, különösen a költői nyelv több átvitt, és képes kifejezésekben használja: a) Jelenti az arcznak élénk, egészséges, szép szinét. Arczán virágok, liliomok nyilnak. Arcza rózsáit elhervasztotta, letépte a bú, a fájdalom, a betegség. Jelent b) A virághoz hasonló fiatalságot, zsenge ifjuságot, deliséget. A menyecske nyiló virág. (Népd.). Élete virágában meghalt. Vad örömek között húllatja ifjusága virágát. c) A maga nemében kitünő diszűt, szépségűt, jeleset. Ő az iskolai ifjuság virága. Mohácsnál elesett a magyar nemesség vírága. d) Élvezeti örömet, gyönyört. Az élet ösvényén virágokat tépni, szedni. Minden léptét virágok fűszerezik. e) Továbbá gúnyos ért. halál virága, (Pázmánynál is) ősz haj; akasztófa virága, akasztani való gazember. f) A költői és szónoki nyelvnek ékesebb, czifrább, czikornyás részei, kifejezései. Magyarság virága. Beszéde teli volt virágokkal. g) Bizonyos testek finomabb részei, pl. a vegyészetben azon repülékeny részecskék, melyek a durvábbaktól elválva fölszállanak, milyen a kénkővirág, v. kénvirág. h) A festőműhelyekben a felolvasztott indigónak szép kékes habja. i) A viasz gyertyákat kiverő, és színeiket elhomályosító vékony lisztforma por. k) A megromlott bor szinén keletkező fehér foltocskák. Innen átv. az iszákosok arczbőrét kiverő foltok, borszeplő, borvirág.
Elemzésére nézve l. VIR, (1). | |
* | |
| (virág-ágy) ösz. fn. 1) A szoros ért. vett virágnak feneke, alsó része, melyből a virág kifakad (thalamus, receptaculum, placenta). 2) A diszkertben egy-egy tábla, vagy szakasz, melyen virágokat tenyésztenek. | |
* | |
| (virág-árulás) ösz. fn. Virágok, mint áruczikkek eladása. | |
* | |
| (virág-árus) ösz. fn. Személy, ki virágokkal, akár természetiekkel, akár csináltakkal, mint áruczikkekkel kereskedik. | |
* | |
| (virág-ásó) ösz. fn. A virágkertészek kisebbnemű félkézásója. | |
* | |
| (vir-ág-ász) fn. tt. virágász-t, tb. ~ok, harm. szr. ~a. Virágmiveléssel foglalkodó. | |
* | |
| (virág-bimbó) ösz. fn. Bimbó, melyből virág nyilik; termő-bimbó, különböztetésül a sarjbimbótól v. rügytől. V. ö. BIMBÓ. | |
* | |
| (virág-bogár) ösz. fn. Bogárnem, mely kifejlődése előtt a virágszirmokon szeret tartózkodni. (Tenthredo). | |
* | |
| (virág-burok) l. VIRÁGHÜVELY. | |
* | |
| (virág-cserép) ösz. fn. Különféle alakú cserépedény, melyben kerti, diszvirágokat tenyészteni, tartogatni szokás. | |
* | |
| (virág-csésze) ösz. fn. 1) Csészeféle virágtartó edény. 2) Növénytani ért. levélanyagú, de annál rendszerént keményebb zöld boriték, mely a bokréta tövét körülveszi. Ëgy, két, több tagú virágcsésze. Máskép: kehely. | |
* | |
| (virág-csomó) ösz. fn. Több leszakitott virág egy csomóban fogva, v. kötve. | |
* | |
| (virág-dús) ösz. mn. Virágokkal bővelkedő, sok vírágu. Virágdús tavasz, kertek, mezők. | |
* | |
| (virág-edény) ösz. fn. Edény, melyben virágnövényeket tenyésztenek, vagy virágszálakat, díszvirágokat tartogatnak. | |
* | |
| (virág-ékítmény) ösz. fn. Természetes, vagy mesterséges virágokból készitett diszmű, mely ékítményül szolgál. | |
* | |
| (virág-ének) ösz. fn. Némely régieknél pl. Pázmánynál am. világi ének, dal. | |
* | |
| (virág-ernyő) ösz. fn. 1) Virágdús növényekből álló természetes, lugosféle ernyő. 2) Virágművekkel diszitett kézi ernyő, napernyő. | |
* | |
| (virág-férěg) ösz. fn. Tengerben lakó féregnem, melynek igen sok lába és tapogatója van, s a rinya nevü féreghez hasonló. (Mereis). | |
* | |
| (virag-festés) ösz. fn. Egyes vagy több virágnak természeti színök- vagy színeikben festékek általi ábrázolása. | |
* | |
| (virág-festmény) ösz. fn. Festett mű, mely virágot vagy virágokat ábrázol. | |
* | |
| (virág-festő) ösz. fn. Festő, v. festész, ki főleg virágokat szokott festeni. | |
* | |
| (virág-fészěk) ösz. fn. Fűvészeti ért. a virág feneke, vagyis azon hely a kocsány végén melyből a virág, vagy a gyümölcs, vagy a mag kinő; máskép: vaczok, v. virágágy. | |
* | |
| (virág-föld) ösz. fn. Virágtermelésre, különösen virágedényekbe való megtisztitott kertiföld. | |
* | |
| (virág-füzér) ösz. fn. Koszorúba, csokorba fűzött diszvirágok. | |
* | |
| (virág-gyüjtemény) ösz. fn. Gyüjtemény virágokból, Átv. ért. irók jelesb. mondatainak gyüjteménye. | |
* | |
| (virág-habarcz) ösz. fn. Sok szirmu virághoz némileg hasonló tengeri habarczfaj. V. ö. HABARCZ. | |
* | |
| (virág-hajma) ösz. fn. Némely virágnemek, pl. liliomok, jáczintok, tulipánok, hajmaféle gyökere. | |
* | |
| (virág-hét) ösz. fn. Virágvasárnaptól-husvétig tartó hét, szokottabban: nagyhét. | |
* | |
| (virág-hét-fő) ösz. fn. Virágvasárnap után közvetlenül következő hétfő. | |
* | |
| (virág-hímzés) ösz. fn. Virágokat utánzó, kivarró hímzés neme. V. ö. HÍMZÉS. | |
* | |
| (virág-hímző) ösz. fn. Diszvarró, ki bizonyos kelméket, illetőleg ruhákat virághímzetekkel ékesít. | |
* | |
| (virág-hó v. ~hó-nap) ösz. fn. Átv. ért. május hava, melyben égalyunkon a virágok leginkább diszlenek. | |
* | |
| (virág-hüvely) ösz. fn. Levél, vagy hártyaforma boriték, mely a virágokat nyilás előtt betakarja, nyiláskor pedig kihasad, és vagy a virág tövén megmarad, vagy a virág kinő belőle, s őtet elhagyja, pl. a narcisz hüvelye. Máskép: burok. (Spatha). Sándor Istvánnál am. virágcsésze v. kehely, (Calyx). | |
* | |
| (virág-idő) ösz. fn. Az évnek azon szaka, melyben a virágok leginkább nyilnak; tavasz. | |
* | |
| (virág-ismerő) ösz. fn. Aki a virágok, különösen kertiek nemeit, fajait ismeri, azok tenyésztéséhez, szépítéséhez, nemesítéséhez stb. ért. | |
* | |
| (virág-isten-nő) ösz. fn. A latin Flora hitregei szónak körülírt magyarítása. | |
* | |
| (virág-káposzta) ösz. fn. A főzelék-káposzták egyik faja, melynek virágai sürű gerezdes bokrot képeznek, s finnyás, izletes eledelül szolgálnak, máskép: virágos káposzta, idegenből vett néven: kárfiol. (Brassica botrytis). | |
* | |
| (virág-kedd) ösz. fn. Virágvasárnap után következő kedd, szokottabban: nagy kedd. | |
* | |
| (virág-kedvelés) ösz. fn. Szenvedély neme, melynél fogva valaki a virágok tenyésztésében, tartásában stb. különös élvezetet, gyönyört talál. | |
* | |
| (virág-kehely) ösz. fn. l. VIRÁGCSÉSZE. | |
* | |
| (virág-kert) ösz. fn. Kert, díszkert, melyben különösen virágnövényeket tenyésztenek, különböztetésül másféle növényeket, p. gyümölcsfákat, zöldséget stb. termelő kertektől. | |
* | |
| (virág-kertész) ösz. fn. Virágok, virágnövények tenyésztésével foglalkodó kertész, díszkertész. | |
* | |
| (virág-kosár) ösz. fn. Kosáralaku, fonatos virágtartó edény. | |
* | |
| (virág-koszorú) ösz. fn. Virágszálakból füzött, kötött diszkoszorú. Ëleven, mesterséges virágkoszorú. V. ö. KOSZORÚ. | |
* | |
| (virág-levél) ösz. fn. A virágbokréta levele, vagyis szirma. (Petalum). Szélesb ért. a virágtermő ágnak szárlevele. | |
* | |
| (virág-madár) ösz. fn. A madarak legpiczinyebb s ékes tollazatu neme, mely méhek és darázsol módjára a virágokból szivott nedvekkel, vagy mézzel táplálkozik. (Colibri). | |
* | |
| (virág-méz) ösz. fn. A virágok édes izü nedve, melyből a méhek mézet gyűjtenek. | |
* | |
| (virág-mívelő) ösz. fn. Virágkedvelő kertész, ki különösen a virágok mesterséges tenyésztésével, nemesítésével stb. foglalkodik, virágász. | |
* | |
| (virág-nyelv) ösz. fn. 1) A virágok nevét tartalmazó műnyelv. 2) Díszvirágok neveit bizonyos eszmék és fogalmak kifejezésére jelvényül használó kifejezések, pl. a fejér rózsa am. ártatlanság; hallgatagság; a fehér liliom = ártatlanság; a levendula = bizalmatlanság; a teljes százszorka v. százszor szép (rukercz) = szerelmedet viszonzom; tubarózsa = érzékiség; a háromszinü viola = szüntelen rád gondolok; a kék v. martiusi viola = szerénység; a nárczis = önszeretet; az áloe = keserv; a búzavirág = mezei egyszerüség; mezei szépség; az orgona (lila) = első szerelem; a kerti v. (pompás) szegfű = tartós szépség; a (májusi) gyöngyvirág = te igénytelen vagy; megújult szerencse; a mizsót egyik faja a közéletben is: nefelejts; a csillag (mécs ) virág (lychnis chalcedonica) a közéletben is: égő szerelem; tiszta szerelem stb. stb. | |
* | |
| (virág-ország) ösz. fn. Áth. ért. mindazon növények öszvege, melyek virágaik által kiváltkép kitünnek, mint a növényország egy része. | |
* | |
| (vir-ág-os) mn. tt. virágos-t, v. ~at, tb. ~ok. 1) Virággal diszlő, ami virágzik. Virágos fák, rózsabokrok. A kétlaki növények közől a hím. Virágos kender, ellentéte: magvas. 2) A miben virágok tenyésznek. Virágos kertek, mezők, rétek. Virágos edények, ágyak. Virágos növények, melyeknek virágszervei puszta szemmel láthatók, vagy legalább virágukban levő tenyészszervei közönséges nagyitóval megszemlélhetők. V. ö. VIRÁG. 3) Virággal diszített, ékesített, legyen az természeti, vagy mesterséges. Virágos ablakok, ösvények. Virágos süveg, kalap. Virágos szövet, bársony. Virágos pohár, csésze, tányér, tálcza. Átv. beszédre, eléadásra vonatkozólag, ami ékes, czikornyás kifejezésekkel bővelkedik. Virágos nyelv. Borról mondva jelent penészest, nyálkást, nyúlóst. Virágos bor. Gúnyos ért. borhimlős, borszeplős. Virágos, borvirágos orr, arcz.
"A kocsmáros beh haragos, Mert az orra borvirágos." A vén bakancsos. (Szigetitől). | |
* | |
| falu Baranya m.; helyr. Virágos-ra, ~on, ~ról. | |
* | |
| (vir-ág-os-an) ih. Virágokkal bővelkedve, ékesítve, piperézve. | |
* | |
| erdélyi falu B. Szolnok m.; helyr. ~berek-re, ~ěn, ~ről. | |
* | |
| (virágos-káposzta) l. VIRÁGKÁPOSZTA. | |
* | |
| (vir-ág-os-od-ás) fn. tt. virágosodás-t, tb. ~ok, harm. szr. ~a. A növénynek azon fejlődési állapota, midőn virágbimbói nőnek, feslenek. | |
* | |
| (vir-ág-os-od-ik) k. m. virágosod-tam, ~tál, ~ott. Virágbimbói nőnek, fejlődnek, feslenek; virágossá leszen. Tavaszszal virágosodnak a fák. Átv. ért. virághoz némileg hasonló kinővések támadnak rajta. Virágosodik a bor, midőn penészessé lesz. Virágosodik az iszákos ember orra. V. ö. VIRÁGOS. | |
* | |
| (virág-osztály) ösz. fn. A diszkertnek azon osztálya, táblája, része, melyben diszvirágok tenyésznek. | |
* | |
| (vir-ág-oz) áth. m. virágoz-tam, ~tál, ~ott par. ~z. Virággal ékesít, diszít, piperéz, behint, hímez, fest. A kalapot, süveget virágozni, fölvirágozni. Különbözik: virágozik v. virágzik. | |
* | |
| (vir-ág-oz-ás) fn. tt. viragozás-t, tb. ~ok, harm. szr. ~a. Cselekvés, midőn valamit virággal diszítnek, megtűznek, hímeznek stb. Különbözik tőle a virágzik igétől számazott virágzás. | |
* | |
| l. VIRÁGZIK. | |
* | |
| (vir-ág-oz-tat) miv. m. virágoztat-tam, ~tál, ~ott, par. virágoztass, Eszközli, okozza, hogy valami virágozzék. | |
* | |
| (virág-párta) ösz. fn. Virágokból kötött, füzött pártaféle szüzkoszorú. V. ö. PÁRTA. | |
* | |
| (virág-por) l. PORODA alatt. | |
* | |
| (virág-rügy) ösz. fn. Rügy, azaz, termésbimbó, mely a virág elemeit mintegy méhébe zárva tartja. V. ö. RÜGY. | |
* | |
| (virág-szak) l. VIRÁGOSZTÁLY. | |
* | |
| (virág-szál) ösz. fn. 1) l. VIRÁGSZÁR. 2) Virág szálastul, szálával együtt. Gyöngyvirágszál.
"Mert a virágszálat szükséges öntözni, Másként a melegben el kéne száradni". Mikes K. (LXX. levél). | |
* | |
| (virág-szamár) ösz. fn. A középkorban virágvasárnapi innepélykor virágokkal fölczifrázott szamár, emlékére azon bemenetelnek, midőn Idvezitőnk Jeruzsálembe szamárháton vonult be. E szokás kiváltkép a németeknél és francziáknál divatozott, de hazánkban, ugy látszik, nem volt szokásban, mert legalább közmondási nyoma nincsen, mint a németeknél, kik a tulságosan fölpiperézett nőről mondják: olyan mint a virágvasárnapi szamár. (Palmesel). | |
* | |
| (virág-szár) ösz. fn. A virágnövény derekából, vagy tövéből kinövő sarj, vagy ágacska, melyen a virágbimbó nyílik, máskép kocsány, kocsán. | |
* | |
| (virág-szedés) ösz. fn. Általán akármiféle, különösen a díszvirágoknak bizonyos czélból való szedése, tépése, gyűjtése. | |
* | |
| (virág-szedő) ösz. fn. Személy, ki a növények virágait bizonyos czélra, p. gyógyszernek, füvészeti tanulmányul, ékszerül stb. leszedi, öszvegyűjti. | |
* | |
| (virág-szék) l. VIRÁGCSÉSZE, 2). | |
* | |
| (virág-szerv) ösz. fn. l. VIRÁG alatt. | |
* | |
| (virág-szirom) ösz. fn. A virág bokrétáját képező egy vagy több levelke. Virágszirom nyaka, vagyis azon része, mely a csészébe nyúlik, p. a szegfűnél. Virágszirom karimája v. eresze v. lemeze, azon kiszélesedő része, mely a csészén kivül kiterűl. | |
* | |
| (virág-tenyésztés) ösz. fn. Kerti díszvirágok növesztése, szaporitása, nemesítése. | |
* | |
| (vir-ág-talan) mn. tt. virágtalan-t, tb. ~ok. 1) Növényről szólva, ami a természet meddősége, vagy az idő visszontagsága miatt virágot nem hajt. Virágtalan növény, melynek virágszerveit sem puszta szemmel sem nagyitó üveg segitségével fölvenni nem lehet, hanem e helyett magporai (sporae) teremnek mint a harasztoknak. (Cryptogamen). Elfagyott, elvénhedt, virágtalan fák. 2) Amiben virágok nincsenek, nem díszlenek. Virágtalan kertek, kopár mezők. 3) Ami mesterséges virágokkal diszítve nincs. Virágtalan szövetek. Virágtalan női kalap. | |
* | |
| (virág-tengely) ösz. fn. A növény olyan tengelye, mely csupán virágokat hordoz. | |
* | |
| (virág-thea) ösz. fn. Bizonyos növények, p. bodza, hárs virágából készített theaféle ital. | |
* | |
| (virág-tok) l. VIRÁGCSÉSZE, 2). | |
* | |
| (virág-vasárnap) ösz. fn. A nagybőjti vasárnapok között utolsó, mely a husvéti innepeket megelőzi, annak emlékére szentelve midőn Idvezitőnk halála előtt bevonult Jeruzsálembe, s midőn a zsidónép pálmaágakat hintve utjába, üdvözölte őt; minek jelvényeül a katholika anyaszentegyházban barkás faágakat szoktak szentelni. | |
* | |
| (vir-ág-oz-ás) fn. tt. virágzás-t, tb. ~ok, hann. szr. ~a. E középigének: virágzik származéka levén, jelenti a növénynek azon fejlődési állapotát, midőn nemző ás termő bimbója nyilik. Fák, violák virágzása. Átv. az ifjúi életkornak, vagy némely más életállapotnak diszlése. | |
* | |
| (vir-ág-oz-at) fn. tt. virágzat-ot, harm. szr. ~a. A növények egyes virágainak különösen egy közös kocsányon csoportulása. Bodza-, gesztenyevirágzat. Hársvirágzat. Továbbá virágok öszszesége. A rózsafa virágzata. A kert virágzata. | |
* | |
| (vir-ág-oz-ik) k. m. virágz-ott, htn: virágz-ani. Virágbimbói fejlenek, nyilnak, nyilt állapotban diszlenek. Tavaszkor virágzanak a fák. A rózsák már elvirágzottak. Átv. fiatal, szép korában diszlik, serdülő ifjuságot él. Továbbá mondják nőről, midőn havi tisztulás van rajta. Virágzik a köröm, ha fehér foltocskák vannak benne. Különbözik tőle áz áth. virágoz. | |
* | |
| (vir-ág-oz-ó) mn. tt. virágzó-t. Ami tulajd. ért. virágzik, virága nyilik. Virágzó almafa. Átv. ifju kort élő, serdülő. Virágzó szüzek, ifjak. Továbbá, ami létezésének legszebb szakában díszlik. Virágzó állapotra jutott ország. Virágzó irodalom, művészet. | |
* | |
| (vir-ány) fn. tárgyeset-t, tb. ~ok. Viruló állapotban levő, különösen virágokkal ékeskedő táj, síkság, mező, rétség. Patak melletti, völgyi, himes, tarka virányok. Pest megye és tájéka viránya. (Flora). Alkatra olyan mint lapány. V. ö. VIRIT. | |
* | |
| (vir-ány-ol-ás) fn. tt. vitanylás-t, tb. ~ok, harm. szr. ~a. Viránynyal diszlő állapot midőn a rétek, mezők stb. viránylanak. V. ö. VIRÁNYLIK. | |
* | |
| (vir-ány-ol-ik) k. m. virányl-ott, htn. viránylani. Zsenge, kellemes sarjadzásu, nyilt virágos állapotban diszlik. Tavaszszal, eső után viránylanak a mezők, völgyek. V. ö. VIRÁNY. | |
* | |
| (vir-ány-os) mn. tt. virányos-t, v. ~at, tb. ~ak. Zsengén, élénken, frisen zöldellő, fejledező, virágokkal ékes. Virányos mező, völgy. | |
* | |
| (vir-asz-t) áth. m. viraszt-ott, par. viraszsz, htn. viraszt-ni, v. ~ani. Mennyiben az önható virad igének felel meg, képeztetési hasonszerüség szerént am. a sötét éjet világossá, mintegy viradóvá teszi, vagyis részéről az éjelt mint világost, világítottat, viradót használja, pl. aki egész éjjel gyertya, lámpa, tűz világánál ébren van, az átvirrasztja az éjet, azaz, egész éjen át elűzi a sötétséget. Szokottabb ért. és önhatólag am. az éjet ébren tölti, különösen valamely munka mellett, vagy őrködés, vigyázás végett, lesés, várakozás stb. miatt. Betegek, halottak mellett virasztani. Veszedelem idején egész éjjel virasztani. V. ö. VIRAD. | |
* | |
| (vir-asz-t-ás) fn. tt. vírasztás-t, tb. ~ok, harm. szr. ~a. Az éji időnek ébren töltése; éjjeli őrködés, lesés, vigyázás stb. V. ö. VIRASZT. | |
* | |
| (vir-aszt-at) gyak. önh. m. virasztgat-tam, ~tál, ~ott, par. virasztgass. Gyakran, ismételve, vagy folytonosan viraszt, ébren, vigyázva töltögeti az éjet. Szabó Dávidnál: virrogat gyakran vigyáz. | |
* | |
| (vir-asz-t-og-at-ás) fn. tt. virasztgatás-t, tb. ~ok, harm. szr. ~a. Gyakori, ismételt, vagy folytonos virasztás. | |
* | |
| (vir-asz-t-ó) mn. és fn. tt. virasztó-t. Aki az éjet ébren, világitó mellett, őrködve, vigyázva stb. tölti. Különösen így nevezik azon személyeket, kik éjjel a kiterített holttest mellett vigyáznak, beszélgetnek, énekelnek, imádkoznak; továbbá magát ezen cselekvést. A halottas házhoz vírasztókat hivni. Virasztóba menni. Néhutt am. éji őr. (Szabó D.). | |
* | |
| (vir-ázs-ol) önh. m. virázsol-t. Kelletlenül, kénytelenül, vagy korhelykedve viraszt, ébren tölti az éjet. Dunántúli tájszó. | |
* | |
| falu Bihar m.; helyr. Vircsolag-ra, ~on, ~ról. | |
* | |
| (vir-d-ít) önh. m. virdít-ott, par. ~s, htn. ~ni, v. ~ani. Fájdalmas, avagy haragos indulatból éles, erős hangon elkiáltja magát. A tompább ordít igének hangutánzó változata. Képeztetésre hasonló a cserdít, csendit, jajdít stb. hangutánzókhoz. | |
* | |
| (vir-dí-tás) fn. tt. virdítás-t, tb. ~ok, harm. szr. ~a. Éles hangu, erős kiáltás, rivalkodás, orditás. | |
* | |
| (vir-d-úl) önh. m. virdúl-t. Éles rivalkodó, vir-féle hangra fakad. Haragjában, kínjában elvirdult. Képeztetésre olyan, mint jajdúl, dördűl, zördűl stb. hangutánzók. | |
* | |
| fn. tt. virgá-t, A latin ,virga' egész valóságában átvéve; több vidéken am. szigorú fegyelem, büntetés, különösen gyermekekre vonatkozva. Virgában tartani, virga alá venni a gyermeket. Ily értelemben használják a korda (chorda) szót is. Kordában tartani a növendéket. | |
* | |
| fn. tt. virgács-ot, harm. szr. ~a. Nyalábba kötött vessző, különösen nyirvessző, melylyel a gyermekeket büntetésből verni szokták, supra, suprika. A latin virga főnévből csinált szó; máskép: virgás. | |
* | |
| (virgács-ol) áth. m. virgácsol-t. Virgácscsal ver, fenyít, büntet; suprál, suprikál. | |
* | |
| (virgács-ol-ás) fn. tt. virgácsólás-t, tb. ~ok, harm. szr. ~a. Virgácscsal való verés, büntetés; suprálás suprikálás. V. ö. VIRGÁCS. | |
* | |
| (virga-as) tt. virgás-t, tb. ~ok; l. VIRGÁCS. | |
* | |
| (virga-as-ol) l. VIRGÁCSOL. | |
* | |
| (vir-og-at) áth. gyakoritó. A székelyeknél am. gyermeket ríkat, boszont. Miét (miért) virgatád meg: (Kriza J.). | |
* | |
| (vir-og-at-ás) fn. tt. virgatás-t, tb. ~ok, harm. szr. ~a. RIKATÁS. V. ö. VIRGAT. | |
* | |
| (virga-az) m. virgáz-tam, ~tál, ~ott, par. ~z. l. VIRGÁCSOZ. | |
* | |
| (virga-az-ás) l. VIRGÁCSOLÁS | |
* | |
| l. VIRGYINA. | |
* | |
| l. VIRGYINÁL. | |
* | |
| női keresztnév: Virginia, a latin ,virgo' szótól am. szűzi. | |
* | |
| (virr-og-ó) fn. tt. virgót. A székelyeknél Kriza J. szerént két fél közötti peres hely, melyet mindkét fél magáénak tart; tehát amely iránt virrogások, perlekedések vannak folyamatban. | |
* | |
| (vir-og-oncz) mn. tt. virgoncz-ot. Fürge, élénk, könnyü mozgásu, tevékenységü. Virgoncz ifjak, gyermekek, leányok. Átv. virgoncz ész. Erdélyiesen: virgancz. Egyezik vele a magas hangu fürgencz, v. fürgöncz. Gyökre nézve rokonai ir-am, ir-eg, ir-eg for-og, fürög. Budenz J. egyeztetései a finn virkiä, viriä (gnavus, alacer, vivax), virkku (ua. különösen lóról); észt virg (fürge, serény, gyors); lív virgzö (munter, lebhaft). | |
* | |
| (vir-og-oncz-kod-ás) fn. tt. virgonczkodás-t, tb. ~ok, harm. szr. ~a. Virgoncz, azaz, élénk, könnyü forgolódás, sürgölődés, jó kedvű mozgékonyság. | |
* | |
| (vir-og-oncz-kod-ik) k. m. virgonczkod-tam, ~tál, ~ott. Virgoncz módon forgolódik, vidáman szökdös, sürög forog, mint az egészséges jó kedvű gyermekek szoktak. | |
* | |
| (vir-og-oncz-ság) fn. tt. virgonczság-ot, harm. szr. ~a. Élénk, jó kedvű, sürgő forgó mozgékonyság, elevenség. | |
* | |
| fn. tt. virgyinát, v. virginát. A régieknél például Pázmánynál, Molnár Albertnél jelentett czimbalmot. Kresznerics latinozása szerént virginale is; talán a vesszőt jelentő virga szótól, minthogy a czimbalmot vesszőcskékkel szokás veregetni. | |
* | |
| (virgina-al) önh. m. virginált. Székely tájszólás szerént am. éles vékony gyermekhangon rivalkodik, siránkozik. Átv. értelműnek látszik, a czimbalmot jelentő virgyina szóból. Hasonlóan gúnyképen mondják a síró gyermekről, hogy gajdol, hegedűl. Cziniczini Péter bácsi, neked hegedülnek. Vagy talán a virdít, virrog, virnyikol szóval egy származásu? | |
* | |
| (vir-h-ud-ik v. vir-h-usz-ik) k. m. virhud-tam, ~tál, ~ott. A ,virhuszik' alak csak a jelen időben divatos. Székely tájszólás szerént am. bizonyos tettre erős indulat által üzetve, s mintegy neki bőszűlve ösztönöztetik. Szerelemre, haragra virhudni. Ugyan reá virhudt a vigjátékba való menetel. (Ferenczi János). Fogalmi és gyöki rokonságban áll azon ir, vir, fir, für gyökökkel, melyekből iram, ireg, (forog), virgoncz, fürgöncz szók erednek. | |
* | |
| (vereb-el? v. vir gyöktől mint virics?) áth. m. ciribelt. A Tájszótár szerént úgy iszik mint a veréb, többet elveszteget mint megiszik. (Matics Imre szerént pápavidéki szó). Iddogál (Kállay szerént). Benne váj, benne fürdik. (Lévai l. szerént kemenesali szó). | |
* | |
| fn. tt. virics-ět, harm. szr. ~e. Általán, a szőlő kivételével, a növényekből, vagy azok magvaiból, gyümölcséből kifőzött, kisajtólt, kieresztett, kifolyott lé, nedv. Almavirics, árpa-, rozsvirics, nyírvirics, nyírvíz, ha tavaszkor a nyirfát megvágják, az ebből kifolyó nedv. Molnár A. szerént törkölylé (Treberwein). Gömörben, fának a forrása tavaszkor. Különösen a székelyeknél Buczy szerént a pálinka-, vagy serfőzéskor azon nedv, mely az illető anyagból legelőször csepeg ki; Kriza J. szerént pedig pálinka tisztáláskor az üst fenekén való maradék. Mindenik jelentésében gyöngébb erejű nedv, ital.
Gyöke vir egyezik a nedvnemű folyadékot jelentő ir szóval: gyökhangokban, s alapfogalomban rokonok vele a tejfőlnek a vajrészektől elváló nedvét jelentő iró (mongolul: airak), továbbá a keletlen szappanos kenyér lágy rétegének neve irj v. irgy, valamínt nyír, nyirok, nyirkos, nyers, nyiring v. nyering (eső utáni nyirkos ut). Mindezekben a nedvet, levet jelentő ir fogalma rejlik. Kicsinyitő képzője ics kiváltkép növénynemekhez szeret járulni, mint: kakics, kikirics, papics, tarnics. | |
* | |
| (vir-ikk-ěl) önh. m. virikkel-t. A székelyeknél am. viraszt. Fenvirikkelni éjjel. (Kriza J.). A virad, viraszt szókkal egy eredetűnek vagyis azonos gyökűnek látszik. | |
* | |
| (vir-ikk-ěl-és) fn. tt. virikkělés-t, tb. ~ěk, harm. szr. ~e. Virasztás. V. ö. VIRIKKĚL. | |
* | |
| női kn. tt. Virinkát. A latin "Flora" magyarítása, mintegy viruló (florescens, florida). | |
* | |
| (vir-ít) alakjára áth., de jelentésére önh. m. virít-ott, par. ~s, htn. ~ni, v. ~ani. Mondjuk általán növényekről, különösen veteményekről, füvekről, mezőkről, midőn zsenge, fiatal, élénk sarjakat hajtanak, virágaik fakadnak, nyílnak, midőn fejlődésök diszében pompáznak. V. ö. VIR, 1). Virítanak a rétek, mezők, vetések. Ha a buzát korán veted hamar pirít. (Km.). Hasonjelentésü virúl; honnan elvirít v. elvirúl am. virága elhull, virága elenyészik.
"Elvirít a szép kikelet S vele a hesperi liget. Az enyém is elvirult már! Pályám vége közelít". Berzsenyi. | |
* | |
| (vir-ít-ás) fn tt. Virítás-t, tb. ~ok, harm. szr. ~a. A növények állapota, fejlődése, midőn virítanak; zsenge diszű fakadás, zöldellés, nyilás, virágzás. | |
* | |
| (vir-ít-ó) mn. tt. virító-t. Ami virít; zsengén, díszesen fakadó, nyiló, zöldellő, virágzó. Virító mezők, rétek, vetések. | |
* | |
| (vir-j-ad) székelyesen am. virad.
"A hol a bérösök virjadtig alusznak Csak napot számlálnak a tüzhejt nyujtóznak". "Oda mönyök écczakára, Meggyógyittom virjadtára". Székely népdalok. (Kriza Jánosnál). | |
* | |
| fn. tt. virnáncz-ot, harm. szr. ~a, ,Növénynem a sokhímesek seregéből és sokanyások rendéből; csészéje nincs; bokrétája négy-öt szirmu, csekély, hamar elhulló; magvai csákótlanok; virágszára bugás, vagy fürtös, levelei fűzöttek. (Thalictrum). Egyik faja; sárga virnáncz (th. flavum), melynek népies neve: vad virnáncz. 2) Népies nyelven jelent még virnáncz kerti rutát, növénytani néven szagos rutát. (Ruta graveolens). | |
* | |
| (virnáncz-galamó) ösz. fn. A galamók neméhez tartozó növényfaj; szára fölül ágas arasznyi; gyökérlevelei hosszú nyelesek, fűzöttek, szárlevelei hármasak; pilisei aprók, kalán formák, tövön csövesek; virága fehér. (lsopyrum thalictroides). | |
* | |
| elvont törzse vernyákol v. virnyikol, virnyít szóknak, s talán virnyó szónak is. | |
* | |
| (vir-ny-ad) l. VIRAD. | |
* | |
| (vir-ny-ák-ol) önh. m. virnyákolt. l. VIRNYÍKOL. | |
* | |
| (vir-ny-ol-ás) l. VIRNYÍKOLÁS. | |
* | |
| (vir-ny-og-ol) gyak. önh. m. virnyikol-t. Éles metsző hangon rivalog, kiáltoz, ordítoz; máskép: virnyákol. Képeztetésre hasonlók hozzá a szintén hangutánzó és gyakorlatos tapsikol, bernyákol, dávorikol, tüszköl. V. ö. VIRDÍT, VIRDÚL, VIRNYÍT. | |
* | |
| (vir-ny-og-ol-ás) fn. tt. virnyikolás-t, tb. ~ok, harm. szr. ~a. Éles metsző hangú, rivalkodó kiáltozás, gyermekes ordítozás. | |
* | |
| l. VIRDÍT. | |
* | |
| (vir-ny-ó, azaz vir-ny-ít-ó? mint [farkas-]ordító) fn. tt. virnyót. Kriza J. szerént a székelyeknél am. viskó, hurubánál s kalibánál valamivel elébbvaló de a közönséges lakóhelynél csekélyebb házikó. Némely tájszólással: vinnyó. | |
* | |
| (vir-o-gat) l. VIRASZTGAT. | |
* | |
| erősbített vir gyök virrad, virrogat, továbbá virran és virrog származékokban. l. VIR, (1); (2) | |
* | |
| l. VIRAD, VIRASZT stb. | |
* | |
| (virr-an) önh. m. virran-t. Egyes éles kiáltó (virr) hangra fakad. "A sertés - mikor a kést érezte - nagyot virrant". (Kriza J.). V. ö. VIRDÍT és áttett hangokkal RIVVAN. | |
* | |
| (virr-an-ás) fn. tt. virranás-t, tb. ~ok, harm. szr. ~a. Egyes virr hangra fakadás. | |
* | |
| (virr-og) gyak. önh. m. virrog-tam, ~tál, ~ott. Éles metsző hangon rivalg, orditoz. Továbbá, haragra fakadva perlekedik, kiáltozva felesel, Szabó D. szerént: czivódik. "A kik ezön a világon az atyafiak közűl úgy virrognak, pöllelködnek (pörleködnek) a jószág fölött, a más világon is örökkétig veszeködnek." (Székely népmese. Kriza Jánosnál). Máskép: virrong, villong. (Szabó D.). Gyöke a hirtelen indulatból fakadó virr hang, s hasonlók hozzá a haragos tyúk kiáltását jelentő kirrog; továbbá: berreg, hurrog. | |
* | |
| (virr-og-ás) fn. tt. virrogás-t, tb. ~ok, harm. szr. ~a. Éles hangu rivalgás; a székelyeknél: perlekedés (Gödry), viszongás (Kríza J.). Máskép: virrongás, mely a Vadászműszótár szerént am. dúvadak veszekedése, marakodása. V. ö. VIRROG. | |
* | |
| (virt-o-gat l. VIRASZTGAT. | |
* | |
| (virr-ong) l. VIRROG és VILLONG. | |
* | |
| l. VIRROGÁS és VILLONGÁS. | |
* | |
| falu Komárom m.; helyr. Virt-re, ~ěn, ~ről. | |
* | |
| (vir-úl) önh. m. virúl-t. Zsengén sarjadzik, fejlődik, zöldellő, virágzó állapotban van. Kikeletkor legszebb diszben virulnak a növények. Átv. zsenge ifjusaga diszlik, s fejlő virághoz hasonló alakja van. Orczáin rózsák virulnak. Hason jelentésü: virít. L. ezt. | |
* | |
| (vir-úl-ás) fn. tt. virulás-t, tb. ~ok, harm, szr. ~a. Növények díszlő fejlése, nyilása, zöldelése, virágzása. | |
* | |
| (vir-úl-at) fn. tt. vitulat-ot, harm. szr. ~a. A növényeknek diszlő hajtási, sarjadzási, nyilási, virágzási állapota. | |
* | |
| (vir-úl-mány) fn. tt. virulmány-t, tb. ~ok, harm. szr. ~a, A virulásban levő növények tömege, sokasága, mint szemeket gyönyörködtető látvány, tünemény.
"Hímezze bár utam Thessali virulmány, Koszorúzza fejem legdicsőbb ragyogvány". Bucsuzás Kemenesaljától. Berzsenyi. | |
* | |
| (vir-úl-ó) mn. tt. virúlót. Ami virúl; élénk, fris, zsenge sarjadzásu, hajtásu, nyilásu, virágzásu. Viruló csemeték, vetések, rózzák. Átv. serdülő korban diszlő, szép, ékes. Viruló ifjuság. | |
* | |
| Éles, metsző állati hang, melyből a visít, visítás származtak; fordítva siv, honnan sivit, sivítás, hangmódosítással süv, mint a süvölt ige gyöke. E hangból elemezhető a Visó, mármarosi folyó neve, mintégy sivó, valamint Sió, és Sajó szintén folyónevek. 2) Helyén gyök, mely hihetőleg több magyar- és erdélyországi helynevekben rejlik, u. m. Vis-en kivül Visa, Visk, Viska, Visnyó, Visó, Víst, Vista. 3) l. VIZS. | |
* | |
| KÁPTALAN~, NEMES~, faluk Sopron m.; helyr. Vis-re, ~ěn, ~ről. | |
* | |
| erdélyi falu Kolos m; helyr. Visá-ra, ~n, ~ról. | |
* | |
| erdélyi puszta Kolos m.; helyr. Viság-ra, ~on, ~ról. | |
* | |
| (szláv nyelven am magasvár) mváros Pest-Pilis m.; helyr. Visegrád-ra, ~on, ~ról. Tájejtéssel, és régiesen: Visegrád. | |
* | |
| (vis-el) áth. m. visel-t. Valamit magára, testére véve, öltve, kötve stb. folytonosan ide-oda visz, hordoz. 1) Különösen mondjuk mindennemű öltözékről, és testi fölszerelésről. Nyáron szalmakalapot, czipőt, foszlányt, selyemkeztyűt, télen gucsmát, sarut, botost, mentét, gubát, bundát, subát, köpenyt, karmantyút viselni, Bő gatyát, lobogós üngöt, szűk nadrágot, sarkantyús czizmát, dolmányt, atillát viselni. Magyar, idegen szabásu ruhát viselni. Kardot, pánczélt, fokost, furkóst viselni. Továbbá mondjuk az arczon, fejen növő hajazatról. Hosszú, rövid, fodorított hajat, üstököt, csombókot viselni, szakált, bajuszt barkót viselni. 2) Valami nehezet, nyomasztót hordoz, illetőleg bizonyos állapot terheit viszi, teljesiti. Igát, terhet, méhben magzatot viselni. Költséget viselni. Valaminek gondját viselni. Valamire gondot viselni. Tisztséget, hivatalt viselni. Kiki a maga keresztjét viseli. Hadat, háborut viselni. 3) Átv. erkölcsi ért. visszahatólag, tetteit bizonyos módon, szerrel víszi véghez, vagy gyakorolja. Jól, roszul, illendően, illetlenül, vitézül, gyáván, okosan, bolondul viseli magát. Aki hogy viseli magát, úgy veszi hasznát. (Km.). A mondottakból értelmezhetők ezen igekötős öszvetételei: elviselni a ruhát, folytonos használással, hordozással elkoptatni; elviselni a terhet. "Viseld a bajt, mely reád rovatott" (Szabó D.). azt mintegy folytonosan hordozni, eltűrni, magáról le nem rázni, nyomását meggyőzni; megviselni valakit, bizonyos nehézségeken, fáradalmakon keresztül vinni, s erejét, mint a ruhát elkoptatni, illetőleg ellankasztani. Szabó Dávidnál is eléjönnek: "Ugyan csak emberül megviselte (tanította, győzte, rakta) p. o. az ellenséget. "Csak belém kötekedj v. kötelődz, majd megvisellek". "Már el nem viselhetem, amit tesz rajtam, (nem győzöm, nem tűröm)". Kiviselni magát valahonnan, kihágásai által okot adni rá, hogy kénytelen legyen elhordani magát, ráviselni magát, rátartani, állapotához illő nemesebb életmódot vinni. Új szólás: Képviselni valakit, helyesebben: képét viselni valakinek, valamely erkölcsi testületnek. V. ö. KÉPVISEL.
Ezen igében a folytonos vivés vagyis hordozás alapfogalma rejlik, mint ezt a megfelelő latin gero, gesto, porto, s a német tragen, führen, a tót noszim (hordozom, viszem, viselem) tanusítják. Minélfogva okszerűen állithatni, hogy gyöke vis nem egyéb, mint a visz ige módosulata, a képzője el gyakorlatra, folytonosságra mutat, mint a szintén igékből származott szökel, menel, s a megnyujtott vetél, metél, hálál, szokál stb. gyakorlatos igékben. A régieknél csakugyan eléjön vinni helyett: viselni, pl. a Nádor-codexben: "Kezdék az szent testöt viselni" (599. 1.). Sz. Krisztina életében: "Es láták mind az asszonyok az háboruságokat, kiket szenvedett vala szent Krisztina, sokat viselnek vala velek az ő jószágokban, hogy Krisztinának hízelkednének". (44. 1.). "Már is viseltetik hajóm jó szellőtől". Gyöngyösi István. (Murányi Vénus). | |
* | |
| (vis-el-és) fn. tt. viselés-t, tb. ~ěk, harm. szr. ~e. Cselekvés, midőn valamit viselünk, hordozunk; továbbá, erkölcsi magatartás. Viselésben elkopott ruha. Teherviselés, igaviselés, gondviselés, tisztviselés, keresztviselés, magaviselés. "Maga szép viselésével". (Szabó D.). V. ö. VISEL. | |
* | |
| (vis-el-et) fn. tt. viselet-ět, harm. szr. ~e. 1) Öltözködési mód, szokás, divat, jelmez. Úri, városi, köznépi, falusi viselet. Csinos, divatos, régi, nemzeti viselet. Szabó Dávidnál: "Hány viselet v. öltöző ruhája van". 2) Elkölcsi magatartás módja, szokása. Illendő, illetlen, szerény, pajkos, jó, rosz viselet. Gyakran a visszaható névmással magaviselet. A személyek kitüntetésével: magam, magad, maga, magunk stb. viselete. Valakinek (maga) viseletéről bizonyítványt adni, dicsérettel szólani. Minden (maga viseletéből kitetszik, hogy nyers, durva ember. V. ö. VISELÉS alatt a Szabd D. felhozta példát. | |
* | |
| (vís-el-et-i) mn. tt. viseletí-t, tb. ~ek. Viseletre vonatkozó. Viseleti jó izlés. (Maga viseleti bizonyitvány. | |
* | |
| (viselet-jegyzék) ösz. fn. Jegyzék egy vagy többeknek maga viseletéről; szokásban van különösen a katonaságnál. (Conduitliste). | |
* | |
| (vis-el-etlen) mn. tt. viseletlen-t, tb. ~ěk. Mondjuk ruháról, melyet még senki nem vett magára, nem hordozott; új don új. Viseletlen czizma, nadrág, fehérnemű. Határozóként: viseletlenül. | |
* | |
| (vis-el-e-t-len-ül) ih. Viseletlen állapotban, a nélkül, hogy valaki magára vette s hordozta volna. Viseletlenül heverő, szegen függő ruhadarabok. | |
* | |
| (vis-el-het-[et]len) mn. tt. viselhetetlen-t, tb. ~ěk. 1) Amit öltözékül viselni, hordozni nem lehet. Szűk, idomtalan szabása, vagy rongyos volta miatt viselhetetlen ruha. 2) Aminek terhét, nyomását elbirni nem lehet; ami erőnket, türelmünket felülmulja. Viselhetetlen adó, költség, iga, teher. Elviselhetetlen gyötrelem, kin, zaklatás, zsarnokság. | |
* | |
| (vis-el-hetetlen-ség) fn. tt. viselhetetlenség-ět, harm. szr. ~e. Bizonyos tehernek, nyomásnak tulajdonsága, melynél fogva azt megbírni lehetetlen. | |
* | |
| l. VISELHETETLEN; VISELHETETLENSÉG. | |
* | |
| (vis-el-kěd-és) fn. tt. viselkědés-t, tb. ~ěk. Öltözékeire v. szokásaira, erkölcsére nézve bizonyos mód követése. | |
* | |
| (vis-el-kěd-ik) k. m. viselkd-tem, ~tél, ~ětt. Öltözékére, vagy szokásaira, erkölcsére nézve bizonyos módot követ. Használják ,viseltetik' 2-ik jelentésében is; l. ezt. | |
* | |
| (vis-el-ő) mn. tt. viselő-t, tb. ~k. Aki valamit visel, hordoz tulajd. és átv. értelemben. Rongyos ruhát viselő koldús. Magát jól viselő ifjú. Jószágára gondot viselő gazda. Némely öszvetételekben főnevül használtatik, pl. gondviselő, tisztviselő, fegyverviselő, képviselő. | |
* | |
| (vis-el-ő-ös) mn. tt. viselős-t, v. ~et, tb. ~ek. Mondjuk nőszemélyről, ki méhében magzatot visel. Nemesebb kifejezés, mint a ,terhes' szó. Máskép tájdivatosan: nehézkes. Az oktalan emlős állatokról szólva: vemhes, poczos, poczokos, hasas. | |
* | |
| (vis-el-ő-ös-vég) fn. tt. viseLősség-ět, harm. szr. ~e. A nőnek viselős állapota; terhesség, nehézkesség. V. ö. VISELŐS. | |
* | |
| (vis-el-t) mn. tt. viselt-et. 1) Amit öltönyül hordoztak. Viselt czizma, nadrág, kalap. 2) Mondjuk némely véghez vitt eseményekről. Viselt dolgok. Viselt háboru. | |
* | |
| (vis-el-t-es) mn. tt. viseltes-t, v. ~et, tb. ~ek. Amit koptatásig viseltek, hordoztak, kopottas. Viseltes ruhanémüek. Hasonlóan múltigéből képződtek: jártas, keltes, ittas. | |
* | |
| (vis-el-tet-ik) külszenv és k. m. viseltet-tem, ~tél, ~ětt. 1) Viselés, hordozás által használtatik. A franczia divatú öltönyök Európaszerte viseltetnek. Egyébiránt magyaros nyelvben inkább így mondják: a franczia.... öltönyöket.... viselik. 2) Cselekvéseiben mások iránt bizonyos rokon- vagy ellenszenvet tüntet ki és gyakorol. Barátsággal, szivességgel, jóakarattal, szeretettel, kegyelemmel, viseltetni valakihez, v. valaki iránt. Ellenséges indulattal, gyülölséggel, haraggal, utálattal viseltetik hozzám. Némely ember hálával, más hálátlansággal riseltetik jótevői iránt. | |
* | |
| l. VIZSGA; VIZSGÁL stb. | |
* | |
| (vis-ít) önh. m. visit-ott, htn. ~ni, v. ~ani, par. ~s. Éles, metsző, sipító indulathangon kiált, sír, sivalkodik. Használtatik mind fájdalmas, mind jó kedvből fakadó ilynemü hangkitörésekre. Visít a gyermek, ha verik. Visítanak a legényekkel pajkoskodó, vinczározó leányok. Mondják siró malaczokról, s élesen fuvó szélről is. Egyezik vele a megfordított gyökü sivít. Hasonló képeztetésüek ezen hangutánzók is: rikít, sipít, hurít, ordít, nyerít, ahít, virnyít. | |
* | |
| (vis-ít-ás) fn. tt. visítás-t, tb. ~ok, harm. szr. ~a. Éles, metsző, sipitó kiáltás; sívás, sivítás. V. ö. VISÍT. | |
* | |
| (vis-ít-ó) mn. tt. visító-t. Aki, vagy a mi visít. Visító gyermekek. Visító malacz, szél, siphang. V. ö. VISÍT. | |
* | |
| mváros Máramaros, falu Hont m.; helyr. Visk-re, ~ěn, ~ről. | |
* | |
| falu Ung. m.; helyr. Viská-ra, ~n, ~ról. | |
* | |
| (his-kó?) fn. tt. viskó-t. Kunyhó, gurgyó, kaliba-féle hájlék, szegényes házikó, vityilló. Szabó D. szerént szük, alacsony hajlék: máskép nála: gugyoló, gurdély. Egyezik vele a palóczoknál divatos hiska és hiskó.
E szónak képzője kó jelent kicsinzést, mint a házikó, kuczkó szókban, továbbá némi tréfás gúny szinét viseli, mint ezekben: vaskó, letykó, filkó. Ha a palócz hiska, hiskó szókat vesszük eredeti alakoknak, akkor lehet a tájdivatos hí v. hiu v. hiju származéka: hícskó v. hiucs-kó (oly formán mint kuczkó, házikó), tehát jelentene kis hiu (padlásüreg v. tető) félét. | |
* | |
| falu Sáros m.; helyr. Viskócz-ra, ~on, ~mól. | |
* | |
| l. VIZSLA, VIZSLAT. | |
* | |
| fn. tt. visnyét. Szeder Fábián szerént a palóczoknál am. meggy. Mikl. szerént szláv szó. | |
* | |
| ALSÓ~, FELSŐ~, KÁPOLNÁS~, faluk Somogy m.; helyr. Visnyé-re, ~n, ~ről. | |
* | |
| faluk Borsod, Gömör, Nyitra, Zemplén megyékben; helyr. Visnyó-ra, ~n, ~ról. | |
* | |
| l. VIZSOLY. | |
* | |
| erdélyi falu Kolos m. helyr. Visollyá-ra, ~n, ~ról. | |
* | |
| faluk Heves és Somogy m.; helyr. Visontá-ra, ~n, ~ról. | |
* | |
| 1) falu Szabolcs m.; helyr. Viss-re, ~ěn, ~ről. 2) l. VIS, 2). | |
* | |
| ALSÓ~, FELSŐ~, KÖZÉP~, faluk Máramaros m.; helyr. Vissó-ra, ~n, ~ról. Ugyanott folyó neve is. | |
* | |
| ih. illetőleg igekötő. 1) Önható igékkel mozgásra, menésre stb. vonatkozólag ezt jelenti: bizonyos távolságig tett haladás után megfordulva, s a kiindulási pont felé térve, érkezve. Ily jelentésü ezen öszvetett igékben: visszaballag, viszszacsörgedez, visszacsavarodik, visszaczammog, visszacsúsz, visszadöczög, visszaér, visszafárad, visszafoly, visszafut, visszagördűl, visszagurúl, visszagyalogol, visszahengeredik, visszahömpölyög, visszahuzódik, viszszaindúl, visszajár, visszajő, visszakerűl, visszaköltözik, visszalép, visszalopódzik, visszalovagol, visszamász, visszamegy, viszzanyargal, visszarándul, visszasétál, visszasiet, visszaszalad, visszaszáll, visszaszökik, visszatakarodik, visszatér, visszaugrik, visszaúszik, viszautazik, visszavándorol, visszavánszorog, visszavitorláz stb. 2) Átható igékkel valamit ismét azon helyre, helyzetbe, irányba mozdítva, szállítva stb., a hol előbb volt, p. visszaakaszt, visszaállít, visszabocsát, visszacsal, visszaczipel, visszadönt, visszafáraszt, visszafordít, visszafú (valamit), visszagörbít, visszahajt, visszahány, visszahelyez, visszahengerit, visszahí, visszahint, visszahord, visszahordozkodik, visszahoz, visszahurczol, visszahúz, visszaídéz, visszaigazít, visszailleszt, visszaint, visszakapcsol, visszakeblez, visszakerget, visszaköt, visszaküld, visszalök, visszaemellékel, visszamer, visszamér, visszamozdít, visszanyom, visszaönt, visszarak vísszarekeszt, visszaseper, visszaszí, visszatámaszt, viszszateker, visszatesz, visszatol, visszatölt, visszavet, viszszavisz stb. Továbbá vegyesen 3) Hasonlót hasonlóval ismételve, forbátolva, viszonozva, megtorolva, p. visszabeszél, visszacsap, visszacsókol, visszacsúfol, visszaczáfol, visszadöf, visszadörög, visszafenyeget, visszafénylik, visszafüttyent, visszagúnyol, visszahangoz, visszaharap, visszahat, visszahurít, visszaigér, viszszaír, visszafelel, visszakiált, visszaköszön, visszamar visszamond, visszanevet, visszapattog, visszarúg, visszaszolgál, visszaszíd, visszatorol stb. Ismét 4) Ami akármikép más birtokába hatalmába jutott, azt ismét magaévá téve; visszafoglal, visszahódít, visszakap, visszakér, visszakerít, visszakövetel, visszanyer, visszarabol, viszszalop, visszaoroz, visszaszerez, visszateremt, visszavesz, visszavon; vagy megfordítva: visszaad, visszafizet, visszaigér, visszanyújt, visszapótol stb. 5) Valamely kellemetlen benyomás miatt mintegy hátrafelé mozdulva: visszaborzad, visszahökken, visszaijed, visszapironkodik, visszarezzen stb. 6) Gondolatban, vagy érzésben a multakra, vagy távoli dolgokra térve vonatkozva: visszaemlékezik, visszagondol, visszakiván, visszakivánkozik, visszasohajt, visszavágy stb. 7) Hátrafelé, hátulra: visszanéz, visszapillant visszakacsint, visszatekint, visszacsuklik, visszahajlik, visszafésűl. Vissza van Ormánságban am. hátra van. 8) Fonákul, hibásan, viszásan, roszul: visszaélni valaminél. 9) Ismételve, ujra: vissza keresztel. (Régi szó). 10) Mint parancsoló indulatszó am. hátrálj! távozzál! el innen!
Mi elemzését illeti, valamint össze máskép öszve: hasonlóan vissza eredetileg viszva. A v, mint tudjuk, raguknál és képzőknél igen szeret a megelőző mássalhangzóval hasonúlni; mire nézve lásd a vá vé és val vel ragokat. A régieknél igen gyakran találjuk viszha alakban is pl. a Müncheni codexben viszhavivó (perversus. Máté XVII, Pestinél: visszavonó). De eléjön vissza is: "Ó hütötten nemzet és vissza vivó" (Lukács. IX. Erdősynél: viszha fordúlt fajú, Pestinél: viszos). A Bécsi codexben: "És viszha éltettetik azokkal". (Et abutetur eis. Daniel. XI.). Egy 1627-iki bizonyságlevélben: "Choltay (Csoltai) biró hiti után vallja, az uronk Demer aga, az mennyi somma apró pénzt beadtonk ez esztendőben, most mind viszha küldte". (Régi M. Nyelvemlékek. III. Kötet. 366. lap.). A v és h rokon hangok néha fölcseréltetnek, pl. régente tohábbá e helyett: ,továbbá', tájbeszédben ma is kőmíhes e helyett: ,kőmíves' stb. | |
* | |
| mind régiesen, mind mai napság főnév is; tárgyesete: visszát. Példák régiesen, (Molnár Albertnél, Szabó Dávidnál stb.) visszát von am. visszáskodik v. visszálkodik (dissidet, rixatur, jurgatur, Calepinusnál: discordat); A Góry-codexben: "Az szeretet senkivel visszát nem vonszon". (31. 1.). Telegdinél szintén visszát vonz (Pred. 1. R. 18. 1.). Molnár Albertnél is (Éder kiadásában): visszát vonszok v. visszát vonyok (vonok). Arany Jánosnál "Buda Halála" czimü költeményében (a régiséget utánozva):
"Had ura, im hallj szót, kinek neved ISTEN! Igaz nekem ugy légy, mint igazán eskem: Hogy e mai szer-től soha el nem állok; Etele öcsémmel visszát nem csinálok." Buda esküje. Etele esküje szintén ez értelemben: "Jó Buda bátyámmal visszát ha csinálok". Mai értelemben visszája valaminek pl. posztónak, vászonnak am. ki- v. megfordított, hátulsó irányu része, fonákja. Visszáról venni magára az üngöt kifordítva, vagy elejét hátravetve. Visszáról fogni valamit, nem kellően, hanem fonákul, balul, fordítva. "Visszájára fordúlt a dolog". (Szabó D.). | |
* | |
| (vissza-ad) ösz. áth. 2) Amit akármely módon és akármely végre adtak neki, azt ismét annak adja, akitől kapta. Visszaadni az ajándékot. Visszaadni a kölcsön vett pénzt, kenyeret. 2) Az elvett, ellopot, elvesztett és megtalált jószágot illető tulajdonosának adja. 3) Hasonló tettel megtorol, forbától, vagy viszonoz valamit. Visszaadták neki a pofot. A látogatást visszaadni. 4) A fölváltott pénzdarabból az őtet illető részt magának tartván, a többit ismét annak adja akitől kapta. A száz forintosból tiz forintot, és husz krajczárt visszaadni. | |
* | |
| (vissza-adás) ösz. fn. Cselekvés, midőn visszaadunk valamit. V. ö. VISSZAAD. | |
* | |
| (vissza-aggott) ösz. mn. Újra aggott, nagyon elaggott. Pázmánynál előjön: visszaaggott feleség, (Magyari ellen 109. 1.), visszaaggott kofa. (X. Bizonys. 92. 1.). | |
* | |
| (vissza-akaszt) ösz. áth. Az akasztóról, szegről stb. levett valamit előbbi helyre akasztja. A szekrényből kivett ruhát, a falról levett tükröt, képet visszaakasztani. V. ö. AKASZT. | |
* | |
| (vissza-akasztás) ösz. fn. Cselekvés, midőn valamit ismét oda akasztunk ahol előbb lógott, függött. | |
* | |
| (vissza-állít) ösz. áth. A helyéről elmozdított, eldöntött stb. tárgyat újra oda állitja, helyezi. A szobából kihordott bútorokat visszaállítani helyeikre. Átv. bizonyos megszünt dolgot, állapotot ismét folyamatba, divatba, szokásba hoz. Visszaállítani a megzavart polgári rendet, a békét. Visszaállitani az egészséget. V. ö. ÁLLÍT. | |
* | |
| v. ÁLLITÁS, (vissza-állítás v. állitás) ösz. fn. Cselekvés, mely által valamit előbbi helyzetébe, állapotába, mivoltába stb. visszaállítanak, visszatesznek, visszahelyeznek. | |
* | |
| (vissza-bájol) ösz. áth. Bájolva vissza vagy emlékezetbe hoz.
"...A helyett, hogy visszabájolod Eltünt korom szebb álmait felettem, Borítsd el rajtok inkább fátyolod". Szemere Pál. (Sonett az Emlékezethez.) | |
* | |
| (vissza-ballag) ösz. önh. Ballagva azon helyre megy ismét, melyről eltávozott, elment, elballagott. A mezőről visszaballag a városba. | |
* | |
| (visz-sza-abb) ih. Még jobban vissza, onnan a megfordulási vagy hátrálási ponttól ide közelebbre. Visszább jönni tíz lépéssel. Húzd viszszább a lovat, még egy kicsit visszább. "Visszább hoztuk a Ő Fölsége hadait". Gr. Eszterházy M. levele. 1644. (Történelmi Tár. VIII. k. 192. 1.). | |
* | |
| (vissza-beszél) ösz. önh. Annak, aki őt feddi, dorgálja, inti stb. daczosan ellenmond. A vásott gyermek apjának, tanítójának, az engedetlen szolga urának visszabeszél. | |
* | |
| (vissza-beszélés) ösz. fn. Feleselő szóváltás, midőn valaki visszabeszél valakinek. V. ö. VISSZABESZÉL. | |
* | |
| (vissza-bocsát) ösz. áth. Megengedi, hogy azon helyről, vagy állapotból, melyhez akármely módon kötve volt, előbbi helyére, állapotába visszatérhessen; visszaküld, haza bocsát. Visszabocsátani a foglyokat hazájokba. V. ö. BOCSÁT. | |
* | |
| (vissza-bocsátás) ösz. fn. Megengedés, rendelés, hogy valaki visszamehessen oda, ahonnan jött, a honnan való stb. | |
* | |
| (vissza-borzad) ösz. önh. Valamitől elborzadva hátrál, meghökken, eltávolodik, utálattal fordul el. Valamely utálatos, fertelmes látványtól visszaborzadni. | |
* | |
| (vissza-borzadás) ösz. fn. Borzadva visszarándulás, hátrálás valamitől. | |
* | |
| (vissza-bőg) ösz. önh. A bőgést viszonozza, pl. a tehén, a borja bőgését. | |
* | |
| (vissza-bukás) ösz. fn. Bukás neme, midőn a menésben, mozgásban levő sulyegyenét vesztve hátra, hanyat esik, vagy ismét oda bukás, a honnan ki- vagy felbukott. V. ö. BUKÁS. | |
* | |
| (vissza-bukik) ösz. k. 1) Hanyatlás következtében mélyen hátra esik. 2) Oda bukik megint, a honnan ki- vagy felbukott, pl. a bukdácsoló vizimadár, az úszó ember, a buvár, a vidra. | |
* | |
| (visssza-csal) ösz áth. Az eltávozottat bizonyos csel által ráveszi, hogy ismét viszszatérjen. Az elpártolt társakat, a szökevényeket viszszacsalni. | |
* | |
| (vissza-csalás) ösz. fn. Csábitás, hitegetés, mely által visszacsalnak valakit. V. ö. VISSZACSAL. | |
* | |
| (vissza-csap) ösz. áth. és önh. 1) A csapást viszonozza, visszatorolja, forbátolja. 2) Csapva előbbi helyére, vagy megforditott irányban eltávolit. V. ö. CSAP. | |
* | |
| (vissza-csapás) ösz. fn. Cselekvés, illetőleg ütés, mely által valamit visszacsapnak. V. ö. VISSZACSAP. | |
* | |
| (vissza-csatol) ösz. áth. Csatolva, vagy csatolmányként vissahelyez, küld. | |
* | |
| (vissza-csatolás) ösz. fn. Cselekvés, midőn valamit visszacsatolunk. | |
* | |
| (vissza-csavar) ösz. áth. Az előbbi csavarással ellenkező irányban csavar valamit, p. ha előbb jobbra csavarta, azután balra, és viszont. V. ö. CSAVAR. | |
* | |
| (vissza-csavarás) ösz. fn. Visszafelé, ellenkező irányban fordított csavarás. | |
* | |
| (vissza-csavarodás) ösz. fn. A mozgási iránynak változtatása, midőn valami csavarodó vonalban ismét előbbi helyére, vagy hátra felé fordúl. | |
* | |
| (vissza-csavarodik) ösz. k. Görbe, csavaros vonalban hátra felé mozdúl, hajlik. A szántó a dülőre jutván, visszacsavarodik. V. ö. CSAVARODIK. | |
* | |
| (vissza-csókol) ösz. áth. Az adott, kapott csókot vaszonozza, visszaadja. | |
* | |
| (vissza-csókolás) ösz. fn. A kapott csóknak visszaadása, viszonozása. | |
* | |
| (viasza-csörgeděz) ösz. gyak. önh. Hátrafelé görbülő, forduló irányban csörgedez, p. a kígyódzó csermely. | |
* | |
| (vissza-csörgedězés) ösz. fn. Csörgedezve visszafelé folyás. | |
* | |
| (vissza-csúfol) ösz. áth. A csúfot, csúfolódást viszonozza, forbátolja, visszaadja; csúfért csúffal fizet. | |
* | |
| (vissza-csúfolás) ösz. fn. Csúfolás, melylyel valaki a szenvedett csúfolást, csúfot, csúfságot viszonozza. | |
* | |
| (vissza-csukkan) ösz. önh. "Hátra csuklik, bicsaklik, p. a tág sarkú kés. 2) Kinyitás után ismét becsukódik. | |
* | |
| (vissza-csukkanás) ösz. fn. Valamely sarkon mozgó eszköznek hátrabicsaklása, vagy a nyitott ajtónak, födélnek becsukódása. | |
* | |
| v. CSÚSZIK, (vissza-csúsz v. csúszik) ösz. önh. és k. Csúszva előbbi helyére jut. A sütkérező kigyó ismét visszacsúsz fészkébe. V. ö. CSÚSZ, CSÚSZIK. | |
* | |
| (vissza-csúszás) ösz. fn. Cselekvő vagy szenvedő állapot, midőn valaki v. valami visszacsúsz, v. csúszik. | |
* | |
| (vissza-czáfol) ösz. áth. A czáfot czáffal viszonozza, forbátolja; ellenczáfot ír vagy mond. | |
* | |
| (vissza-czáfolás) ösz. fn. Feleselés, vitatkozás neme, mely által visszaczáfolnak valakit v. valamit. | |
* | |
| (vissza-czammog) ösz. önh. Oda, honnan eltávozott, czammogva ismét visszatér. A jól lakott medve visszaczammog barlangjába. V. ö. CZAMMOG. | |
* | |
| (vissza-czammogás) ösz. fn. Czammogva, előbbi, elhagyott helyére viszszatérés. | |
* | |
| (vissza-czipel) ösz. áth. Valamit ismét oda czipel, a hol előbb volt. V. ö. CZIPEL. | |
* | |
| (vissza-czipelés) ösz. fn. Erőködő, nekézkes visszaszállitása valamely tehernek. | |
* | |
| (vissza-döczög) ösz. önh. Ismét oda döczög, a honnan eldöczögött, eltávozott. A hizott sertés visszadöczög az ólba. V. ö. DÖCZÖG. | |
* | |
| (vissza-döczögés) ösz. fn. Döczögő mozgással léptekkel előbbi elhagyott helyére visszamenés. | |
* | |
| (vissza-döfés) ösz. áth. A döfést döféssel viszonozza, forbátolja. V. ö. DÖF. | |
* | |
| (vissza-döf) ösz. fn. Sértés neme, midőn visszadöfnek valakit, v. valamit, V. ö. VISSZADÖF. | |
* | |
| (vissza-dől) ösz. önh. Hátrafelé hanyatló irányban dől. Ellentéte: előre dől. V. ö. DŐL. | |
* | |
| (vissza-dőlés) ösz. fn. Hátráló irányban dőlve lefekvés, leereszkedés, leesés. | |
* | |
| (vissza-dönt) ösz. áth. 1) Eszközli, hogy hátrafelé, hanyatló irányban rohanjon, dőljön valami. 2) A megtöltött edényből a benne levő holmit ismét oda dönti, teríti, a hol előbb volt. A mérőbe hányt buzát visszadönteni a garmadára. V. ö. DÖNT.
| |
* | |
| (viasza-döntés) ösz. fn. Cselekvés, midőn visszadöntenek valamit. V. ö. VISZSZADÖNT. | |
* | |
| (vissza-dörgés) ösz. fn. Dörgés-viszhangzása. | |
* | |
| (vissza-dörmög) ösz. önh. A szóra daczát dörmögve nyilvánítja; dörmögő hangon mond ellent. V. ö. DÖRMÖG. | |
* | |
| (vissza-dörmögés) ösz. fn. Valakinek beszédére boszusan, daczosan dörmögés. | |
* | |
| (vissza-dörög) ösz. önh. A dörgést viszonozza, viszhangozza. Ég dörgésekor a sziklák öblei visszadörögnek. V. ö. DÖRÖG. | |
* | |
| (vissza-él) ösz. önh. Valamit viszásan, czélellenesen, roszra, fonákul használ erkölcsi tekintetben. Másnak jóságával visszaélni. Az Isten adományával, az ész tehetségével visszaélni. V. ö. ÉL, ige. | |
* | |
| (vissza-élés) ösz. fn. Erkölcsileg visszás, fonák, czélellenes, rosz használása valaminek, Szabó D. szerént: gaz szokás. A szabadsággal sok visszaélés történik. | |
* | |
| (viasza-elmél) ösz. k. Elméjében, eszében visszagondol valamire, elméjében megújít, visszahoz valamit. | |
* | |
| (vissza-elmélés) ösz. fn. Cselekvés, midőn valamire visszaelmélünk. V. ö. VISSZAELMÉL. | |
* | |
| (vissza-emlékězés) ösz. fn. Emlékezés oly dolgokra, melyek elmúltak, megtörténtek; észbe juttató figyelmezés. | |
* | |
| (vissza-emlékězik) ösz. k. A multakat eszébe veszi, mintegy ismét eléidézi, s jelenné képzeli, mintegy visszatér rájok. Visszaemlékezni ifjuságunk örömeire, a régi jó időkre. V. ö. EMLÉKĚZIK. | |
* | |
| (vissza-emlékěztet) ösz. mivelt. Eszközli, hogy visszaemlékezzünk valamire; eszünkbe juttat; az elmultakra figyelmeztet. V. ö. EMLÉKĚZTET. | |
* | |
| (vissza-emlékězte-tés) ösz. fn. Cselekvés, mely által valakit visszaemlékeztetünk valamire. V. ö. VISSZAEMLÉKĚZTET. | |
* | |
| (vissza-ér) ösz. önh. Ismét oda ér, oda jut, honnan elment, eltávozott. Az elköltözött vendég már eddig visszaért házába. | |
* | |
| (vissza-érés) ösz. fn. Visszajutás, oda érés, ahonnan valaki eltávozott. | |
* | |
| (vissza-ereszt) ösz. áth. Aki valamely idegen helyen akármikép lekötve, letartóztatva volt, azt ismét elébbi helyére, lakába, hazájába térni, eredni engedi; visszabocsát. Lelketlen testről szólva am. tartalékán tágítva, természetes nehézkedésénél fogva mozdulni hagyja. A parton heverő csónakot visszaereszteni a vizbe. A lejtőn visszaereszteni a szekeret. V. ö. ERESZT. | |
* | |
| (vissza-eresztés) ösz. fn. Cselekvés, midőn visszaeresztenek valakit v. valamit. V. ö. VISSZAERESZT. | |
* | |
| (vissza-érkězés) ösz. fn. Elhagyott előbbi helyre érkezés. | |
* | |
| (visszaérkězik) ösz. k. Bizonyos távolságra tett utjából ismét előbbi helyére, lakába érkezik, jut. V. ö. ÉRKĚZIK. | |
* | |
| (vissza-esés) ösz. fn. Ismét azon helyre és irányban esés, mint már előbb. Átv. ért. ismét azon rosz, veszélyes, vagy erkölcstelen állapotba jutása valakinek, melyben már egykor szenvedett. A lábadozót a visszaesés ellen óvni. V. ö. ESÉS. | |
* | |
| (vissza-esik) ösz. k. 1) Ismét oda esik, a honnan egykori eleste után fölkelt. Kétszer fölkelt, s mindannyiszor visszaesett. 2) Hanyatt, hátrafelé esik. 3) Átv. ismételve rosz, veszélyes, vagy erkölcstelen állapotba jut. Előbbi nyavalyájába visszaesett. | |
* | |
| (vissza-eső) ösz. mn. Aki ismét valahová vagy valamely állapotba esik, jut. | |
* | |
| (vissza-evez) ösz. önh. A vizi járművet evezőlapattal ismét oda hajtja, vontatja, honnan előbb kiindult. V. ö. EVEZ. | |
* | |
| (vissza-evezés) ösz. fn. Evezve az elhagyott helyre visszahajózás. | |
* | |
| (vissza-fárad) ösz. önh. Bizonyos fáradsággal, nehézséggel járó utat ismétel, újra tesz. V. ö. FÁRAD. | |
* | |
| (vissza-fáradás) ösz. fn. A fáradva tett útról ismét fáradva visszatérés. | |
* | |
| (vissza-fáraszt) ösz. áth. Eszközi, okozza, hogy valaki visszafáradjon; viszsza menni, a megtett utat ismételni késztet. V. ö FÁRASZT. | |
* | |
| (vissza-fárasztás) ösz. fn. A fáradva, jöttnek fárasztó visszautra késztetése. | |
* | |
| (vissza-felé) ösz. ih. Visszavezető irányban, hátrafelé; oda ahonnan a kiindulás, és eltávozás történt. Visszafelé fordulni, jönni, menni V. ö. FELÉ. | |
* | |
| (vissza-felel) ösz. áth. és önh. 1) Am. az egyszerü felel v. válaszol. 2) A meg- vagy felszólitásra vagy meghagyásra durczásan, vonakodólag felel. | |
* | |
| (vissza-felelget) ösz. áth. és önh. Többször visszafelel. | |
* | |
| (vissza-felesel) ösz. önh. Többször visszafelel (a 2-ik jelentésben). | |
* | |
| (vissza-fenyěget) ösz. áth. 1) A fenyegetést fenyegetve viszonozza, forbátolja. 2) Fenyegetve visszaűz, víssszahajt. V. ö. FENYĚGET. | |
* | |
| (vissza-fenyěgetés) ösz. fn. 1) Fenyegetés viszonzása. 2) Fenyegetve visszaüzése valakinek. | |
* | |
| (vissza-fénylik) ösz. k. A fényt, a fénysugarakat visszaveti; ismételve, viszonozva ragyog, p. a nap sugaraitól a tükör. | |
* | |
| v. ~FÉSÜL, (visszaifésül) ösz. áth. Hátrafelé fésűl, vagy amit előbb egyik oldalra fésűlt, azután más oldalra fésüli. V. ö. FÉSŰL. | |
* | |
| v. ~FÉSÜLÉS, (vissza-fésűlés) ösz. fn. Cselekvés, midőn visszafésülnek valamit. V. ö. VISSZAFÉSÜL. | |
* | |
| (vissza-fizet) ösz. áth. A mástól akármikép magához vett pénzt ismét visszaadja, visszaszámlálja. Átv. visszatorol, forbátol valamit; hasonló tettet hasonlóval viszonoz, t. i. vagy jutalmaz, vagy büntet. V. ö. FIZET. | |
* | |
| (vissza-fizetés) ösz. fn. Viszonzó cselekvés, mely által visszafizetünk valamit. V. ö. VISSZAFIZET. | |
* | |
| (vissza-fog) ösz. áth. Amit fogni, kezében tartani megszünt, amit letett, ismét kézbe fogja. A letett fegyvert visszafogni. 2) A kifogott lovakat ismét befogja. 3) Amit másnak adnia kellene, azt akármály okból magánál tartja, fogja. A cseléd béréből tiz forintot visszafogott. V. ö. FOG. | |
* | |
| (vissza-fogad) ösz. áth. Akit már egykor elbocsátott, elűzött stb., vagy az önként eltávozottat ismét magához veszi, fogadja, szerződteti. Visszafogadni a régi szolgát, a hűtlenül elszökött feleséget. V. ö. FOGAD. | |
* | |
| (visszafogadás) ösz. fn. Cselekvés, midőn visszafogadunk valakit. V. ö. VISSZAFOGAD. | |
* | |
| (vissza-foglal) ösz. áth. A más által elfoglalt jószágot, földet, tartományt, stb. ismét saját birtokába keríti, foglalja. V. ö. FOGLAL. | |
* | |
| (vissza-foglalás) ösz. fn. Birtoklási, szerzési eljárás, midőn visszafoglalunk valamit. V. ö. VISSZAFOGLAL. | |
* | |
| (vissza-fojt) ösz. áth. A lélekzetről mondják, midőn azt valaki visszatartja. | |
* | |
| (vissza-foly) ösz. önh. 1) A folyóviz bizonyos ellennyomás, meggátolás következtében rendes folyásával ellenkező irányban foly. A kisebb folyó visszafoly, midőn torkolatánál az áradó nagyobb folyó visszatolja. 2) A kiömlött, kiáradt viz, vagy más nedv ismét oda foly, honnan kiered. Duna apadásakor a kiöntések visszafolynak. 3) Átv. ért. bizonyos kiadások, költségek némi jövedelem, vagy bevétel, vagy nyereség utján megkerülnek. | |
* | |
| (vissza-folyás) ösz. fn. 1) Rendes irányától visszafelé forduló folyás. 2) A kiömlött nedvnek előbbi ágyába, medrébe stb. visszatérése. 3) Kiadások visszakerülése. | |
* | |
| (vissza-folyó) ösz. mn. Ami visszafoly. | |
* | |
| v ~FORDIT, (vissza-fordít) ösz. áth. Úgy fordít, hogy előbbi helyzetével, vagy menetével ellenkező irányban legyen. Visszafordítani a szekeret, a hajót. V. ö. FORDÍT. | |
* | |
| v. ~FORDITÁS, (vissza-fordítás) ösz. fn. Cselekvés, illetőleg mozdítás, terelés, midőn visszafordítnak valamit. | |
* | |
| v. ~FORDUL, (vissza-fordúl) ösz. önh. Ismét azon oldalra, vagy irány felé fordúl, melyet maga után hagyott; visszatér, visszamegy. V. ö. FORDUL. | |
* | |
| v. ~FORDULÁS, (viszsza-fordulás) ösz. fn. Irányváltoztatás, midőn a mozgásban levő test továbbra, előbbre haladni megszünik, fordulva s visszafelé veszi irányát; visszamenés, visszatérés. | |
* | |
| (vissza-fordult) ösz. mn. Átv. ért. gonoszszá változott, gonosz, rosz (perversus). Visszafordúlt világ. Erdősynél: "Viszha fordúlt fajú nép". (Lukács. IX.) Pestinél: viszos, a Müncheni codexben viszha- v. visszavivó. V. ö. VISZSZA, (1). | |
* | |
| (vissza-fordultság. ösz. fn. Átv. ért. gonoszság, roszaság. (Perversitas) Molnár A.). V. ö. VISSZAFORDULT. | |
* | |
| (vissza-fú v. ~fúj v. ~fúv) ösz. önh. és áth. 1) Visszafú a szél, midőn előbbi irányát ellenkezőre változtatja. 2) Fuvással eltávolit magától valamit. A szemébe fútt füstöt visszafújja. V. ö. FÚ. | |
* | |
| (vissza-fut) ösz. önh. Futva ismét oda tér, honnan elment, eltávozott, elfutott. Az akolba terelt ménes visszafutott a mezőre. V. ö. FUT. | |
* | |
| (vissza-futás) ösz. fn. Az elhagyott helyre futva visszatérés. | |
* | |
| (vissza-futos) ösz. önh. Futva többször visszatér. | |
* | |
| (vissza-fülel) ösz. áth: Fülénél fogva visszahúz. | |
* | |
| (vissza-fülelés) ösz. fn. Fülön fogva visszahuzás. | |
* | |
| (vissza-füttyent) ösz. önh. és áth. 1) Füttyöt füttyel viszonoz. 2) Fütytyel visszahí. Vissza füttyenteni a vadászebeket. | |
* | |
| (vissza-füttyentés) ösz. fn. 1) A hallott fütty viszonzása. 2) Füttyszóval viszszahivás. | |
* | |
| (vissza-fütyől) ösz. önh. Fütyőlést fütyöléssel viszonoz. | |
* | |
| (vissza-gondol) ösz. önh. és áth. 1) Az elmúltakra, történtekre gondolatban visszatér. Visszagondolni a régi jó időkre, ifjuságunk napjaira. 2) Gondolatban mintegy újra eléidéz, maga elé állit valamit, emlékezetébe visszahoz. Ami elmult, visszagondolhatod, de nem állithatod vissza. | |
* | |
| (vissza-gondolás) ösz. fn. Ész működése, midőn visszagondol valamire. V. ö. VISSZAGONDOL. | |
* | |
| (vissza-gondolkozik) ösz. k. Gondolkozva, illetőleg emlékezve, képzelődve az elmultakat forgatja eszében. V. ö. GONDOLKOZIK. | |
* | |
| (vissza-görbed) ösz. önh. 1) Ami görbe állapotából kiegyenesitve volt, ismét görbéve lesz. 2) Hátrafelé görbed. | |
* | |
| (vissza-görbedés) ösz. fn. Hajlás, meghajlás neme, midőn valami viszafelé görbed. | |
* | |
| (vissza-görbít) ösz. áth. 1) Az egyenessé igazított testet ismét előbbi görbe alakúvá hajlítja. 2) Hátrafelé görbít. V. ö. GÖRBÍT. | |
* | |
| (vissza-gárbítés) ösz. fn. Cselekvés, hajlitás, mely által viszszagörbítünk valamit. V. ö. VISSZAGÖRBÍT. | |
* | |
| (vissza-görbűl) l. VISSZAGÖRBED. | |
* | |
| l. VISZSZAGÖRBEDÉS. | |
* | |
| (vissza-gördít, ösz. áth. Valamely hengerded, vagy gömbölyü testet ismét oda gördít, a honnan elgördült, vagy elgördítették. Az öblítés végett kúthoz gördített hordókat visszagördíteni a pinczébe, a szinbe. V. ö. GÖRDÍT. | |
* | |
| (vissza-gördítés) ösz. fn. Tolás, taszitás, mely által visszagördítnek valamit. V. ö. VISSZAGÖRDÍT. | |
* | |
| (vissza-gördűl) ösz. önh. Oda gördül ismét, ahonnan elgördült, vagy elgördítették. A lejtőre tolt hordó visszagördült a lapályra. V. ö. GÖRDÜL. | |
* | |
| (vissza-gúnyol) ösz. áth. A vallott gúnyt gúnynyal viszonozza, forbátolja. | |
* | |
| (vissza-gúnyolás) ösz. fn. A mástól szenvedett gúnynak visszonzása. | |
* | |
| (vissza-gurdít); VISSZAGURDÚL, VISSZAGURÚL, l. VISSZAGÖRDÍT; VISSZAGÖRDŰL. | |
* | |
| (vissza-gyalogol) ösz. önh. Gyalogolva ismét oda megy, ahonnan eltávozott. V. ö. GYALOGOL. | |
* | |
| (vissza-gyalogolás) ösz. fn. Az eltávozási helyre gyalogolva visszatérés. | |
* | |
| (vissza-hajít) ösz. áth. 1) Amié hozzá hajítottak, azt ismét oda hajítja, a honnan jött. Visszahajítani a laptát, a követ. 2) Amit kapott, hajítva az adónak visszaveti. V. ö. HAJIT. | |
* | |
| (vissza-hajítás) ösz. fn. Cselekvés, midőn visszahajitunk valamit. V. ö. VISSZAHAJÍT. | |
* | |
| (vissza-hajlás) ösz. fn. Hátragörbedése valamely testnek. | |
* | |
| (vissza-hajlik) ösz. k. Egyenes irányábol hátrafelé hajlik, görbed, t. i. valamely erőszakos nyomás, húzás, csavarás stb. következtében. Különbözik tőle: visszahajol. V. ö. HAJLIK; HAJOL. | |
* | |
| (vissza-hajol) ösz. önh. Testét önként hátrafelé hajtja. | |
* | |
| (vissza-hajt) ösz. áth. 1) Hátra visszafelé hajlít, görbít, s mintegy kajlít, kampít. Visszahajtani az egyenes gallért. 2) Előbbi helyére viszszaűz, kerget, s mintegy haj haj! szóval visszamenésre ösztönöz. A nyájat a legelőről visszahajtani az ólba. 3) Átv. visszafelé tol, nyom. A szél visszahajtja a hajót a parthoz. V. ö. HAJT. | |
* | |
| (vissza-hajtás) ösz. fn. Cselekvés, midőn visszahajtanak valamit, v. valakit. | |
* | |
| (vissza-hallik) ösz. k. Viszhangzik, a távolból hallik. A vadászok kürtszava, kiáltása visszahallik. V. ö. HALLIK. | |
* | |
| (vissza-hang) l. VISZHANG. | |
* | |
| ösz. áth. A bizonyos módon hangolt hangszert ismét az előbbi módra hangolja. | |
* | |
| (vissza-hangoz) ösz. áth. A bele ütődött hangot viszonozza, visszaüti, ismétli. A kürtök riadását, a mennykőcsapást visszahangozzák a sziklák. Összébb húzva: viszhangoz. | |
* | |
| (vissza-hangozás) ösz. fn. A valamibe ütődött hangnak visszaütése. | |
* | |
| (vissza-hangzás) ösz. fn. A hangnak visszaütődése; viszhangzás. | |
* | |
| (vissza-hangzik) ösz. k. 1) A bele ütődött hang visszaütődik. Az üres teremek a lábdobogásoktól visszahangzanak. 2) Visszásan, kellemetlenül hangzik, p. a rosz zene. | |
* | |
| (vissza-hány) ösz. áth. Holmit ismét azon helyre hány, a honnan jött, vagy kapta.
A hálóba szorult apró halakat visszahányni a vizbe. V. ö. HÁNY. | |
* | |
| (vissza-hányás) ösz. fn. Cselekvés, midőn holmit visszahánynak. | |
* | |
| (vissza-hanyatlás) ösz. fn. Hanyatt visszaesés; isméti hanyatlás. | |
* | |
| ösz. k. Ismét oda hanyatlik, ahonnan fölkelt, fölemelkedett. V. ö. HANYATLIK. | |
* | |
| (vissza-harap) ösz. áth. A harapást harapással viszonozza, forbátolja. Egyik eb a másikat visszaharapja. V. ö. HARAP. | |
* | |
| (vissza-hat) ösz. önh. A hatást viszonozza, ellenhatással viszonozza. V. ö. HAT, ige. | |
* | |
| (vissza-hatás) ösz. fn. Hatást viszonozó hatás, ellenhatás, vagyis a cselekvő erőnek oly működése, mely a vele ellentétben levő erőt gyöngíteni, vagy megsemmisíteni törekszik. A hatás visszahatást szűl, okoz. V. ö. HATÁS. | |
* | |
| (vissza-ható) ösz. mn. Ami viszszahat, ami a hatást ellenhatással viszonozza. Nyelvtani ért. visszaható ige, oly középige, melyben az alany cselekvése önmagára vonatkozik, s mintegy visszatér, milyenek a) az odik, ědik, ödik képzésüek. p. csavarodik, telepědik, göndörödik, mintegy csavaritja, telepíti, göndöríti önmagát; b) a kodik, kědik, ködik, kozik, kězik, közik képzőjüek, pl. vonakodik, vetekědik azaz vonogatja, vetegeti önmagát; bontakozik, mérkězik, törölközik bontogatja, méregeti, törölgeti magát; c) melyek két vagy több alanynak egymásra vonatkozó hatását, cselekvését fejezik, ki p. marakodik, kötekědik, verekědik, gyülölködik, t. i. valakivel v. egymással. | |
* | |
| (vissza-hatólag) ih. Viszszaható módon vagy állapotban. | |
* | |
| (vissza-hátrál) ösz. önh. Ismételve hátrál, vagy hátrálva visszavonúl, magát visszavonja. | |
* | |
| (vissza-hátrálás) ösz. fn. Hátrálva visszavonulás. | |
* | |
| (vissza-helyez) ösz. áth. Ismét azon helyre tesz, állít, fektet stb. valamit, ahol előbb volt. A kivett könyveket visszahelyezni a polczra, szekrénybe. A pert előbbi állapotba visszahelyezni am. megújitni. Személyre vonatkozólag, előbbi állapotában, hivatalába stb. igtat, bevezet valakit. | |
* | |
| (vissza-helyezés) ösz. fn. Cselekvés, midőn valamit v. valakit visszahelyeznek valahova. Előbbi állapotba visszahelyezés. V. ö. VISSZAHELYEZ. | |
* | |
| (vissza-hengěrědik) ösz. k. Ismét oda hengeredik, honnan elhengeredett, vagy elhengeritették. A hordó a lejtőről visszahengeredett. V. ö. HENGĚRĚDIK. | |
* | |
| (vissza-hengěrěg) ösz. önh. Hengeregve visszatér, visszafelé mozog. | |
* | |
| (vissza-hengěrget) ösz. gyak. áth. Hengergetve előbbi helyére, állására hajt. V. ö. HENGĚRGET. | |
* | |
| (vissza-heverědik) ösz. k. Heverés végett ismét azon helyre fekszik, hol előbb hevert. A juhász felkelt a fa alól, a körülnézve a nyájt visszaheveredett. V. ö. HEVERĚDIK. | |
* | |
| (vissza-hí v. ~hív) ösz. áth. A távozásban, menésben levőt, vagy a bizonyos czélra küldött s távol levő személyt visszaidézi. Vissza hívni a hirnököt, a követeket. V. ö. HÍ. ige. | |
* | |
| (vissza-hint) ösz. áth. Holmit hintve, szórva ismét odahány, vet, ahol előbb volt. A földről fölszedegetett gabnaszemeket visszahinteni. V. ö. HINT. | |
* | |
| (vissza-hintés) ösz. fn. Cselekvés, midőn valamit ismét előbbi helyére hintenek. | |
* | |
| l. VISSZAHÍ. | |
* | |
| (vissza-hivás) ösz. fn. Cselekvés, illetőleg parancs, rendelet, kérelem stb., melynél fogva valakit visszahínak. V. ö. VISSZAHÍ. | |
* | |
| (vissza-hívhat-[at]lan) ösz. mn. Akit visszahívni nem lehet. | |
* | |
| (vissza-hivatlan) ösz. mn. Akit vissza nem hívtak. (Irrevocatus. Molnár A.). | |
* | |
| (vissza-hódít) ösz. áth. Az ellenség által elfoglalt, vagy elpártolt országot, illetőleg népet hódítás által ismét hatalmába kerít. Az elvesztett, elpártolt tartományokat fegyveres erővel visszahódítani. V. ö. HÓDÍT. | |
* | |
| v. ~HÓDITÁS, (vissza-hóditás) ösz. fn. A mások által elfoglalt vagy elpártolt tartományok visszaszerzése hadi erővel. | |
* | |
| (vissza-hord) ösz. áth. Holmit egymás után ismét azon helyre hord, ahol előbb létezett. A szekérre rakott gabonát visszahordani a kamarába, a magtárba. A vásárra kirakott árukat visszahordani a boltba. V. ö. HORD. | |
* | |
| (vissza-hordás) ösz. fn. Csefekvés, midőn visszahordanak holmit. V. ö. VISSZAHORD. | |
* | |
| (vissza-hordozkodás) ösz. fn. Hordozkodás, midőn valaki előbbi lakhelyére, szállására visszatér. V. ö. HORDOZKODÁS. | |
* | |
| (vissza-hordozkodik) ösz. k. Holmijével együtt ismét előbbi lakhelyére szállására takarodik. Faluról visszahordozkodni a városba. Elhagyot lakhelyére visszahordozkodott. V. ö. HORDOZKODIK. | |
* | |
| l. VISSZAHORDOZKODIK. | |
* | |
| (vissza-hoz) ösz. áth. Valakit vagy valamit ismét azon helyre hoz, vagy szállít, ahonnan eltávozott, vagy ahonnan elvitték. Visszahozni vason a szökevényeket. Visszahozni a levelet. V. ö. HOZ. | |
* | |
| (vissza-hozás) ösz. fn. Cselekvés, midőn visszahoznak valakit v. valamit. V. ö. VISZSZAHOZ. | |
* | |
| (vissza-hozhatatlan) ösz. mn. Amit visszahozni nem lehet; szokott átv. ért. amit ismét eléállitani, létesíteni, jelenné tenni lehetetlen, Visszahozhatlan idő, elmúlt ifjuság. Vissza-hozhatlan boldog napok. | |
* | |
| (vissza-hozható) ösz. mn. Amit visszahozni, illetőleg visszaallítani, újra létesíteni, eléidézni lehet. | |
* | |
| (vissza-hozó) ösz. mn. Aki v. ami valakit vagy valamit visszahoz. Vizszahozó névmás l. VISSZAMUTATÓ alatt. | |
* | |
| (vissza-hökken) ösz. önh. Valamitől megijedve, megrettenve hátrafelé rándul. V. ö. HÖKKEN. | |
* | |
| (vissza-hökkenés) ösz. fn. Ijedés, megrezzenés következtében történő hátrafelé rándulás. | |
* | |
| (vissza-hőköl) ösz. önh. Mondják különösen szarvas marhákról, midőn hátrafelé nyomulnak. Egyébiránt elég egyszerüen mondani hőköl, mert gyöke hők állatot szólító indulatszó, s am. hátra! Hők te! hátra te. V. ö. HŐK, HŐKÖL. | |
* | |
| (vissza-hőkölés) ösz. fn. Hőkölve visszarándulás, visszalépés. | |
* | |
| (vissza-hőköltet) ösz. mivelt. ,Hők' kiáltással eszközli, hogy a barom hátráljon, hőköljön. V. ö. HŐKÖLTET. | |
* | |
| (vissza-hömpölyget) ösz. gyak. áth. Eszközli, hogy bizonyos test, különösen folyadék visszafelé hömpölyögjön. A patak medréből kiömlött vizet csatornázással visszahömpölygetni. | |
* | |
| (vissza-hömpölyög) ösz. gyak. önh. Hömpölyögve visszafelé mozog, foly. A kiömlött árviz visszahömpölyög a folyóba. V. ö. HÖMPÖLYÖG. | |
* | |
| (vissza-húll) ösz. önh. Húllva ismét oda esik, ahonnan fölvették, fölemelték. A kosárba szedett burgonya visszahullott a földre. V. ö. HÚLL. | |
* | |
| (vissza-hullás) ösz. fn. A fölvett, fölemelt holminek előbbi helyére hullása. | |
* | |
| (vissza-hurczol) ösz. áth. Előbbi helyére hurczol valakit, v. valamit. V. ö. HURCZOL. | |
* | |
| (vissza-hurczolás) ösz. fn. Cselekvés, midőn visszahurczolnak valakit, v. valamit. V. ö. VISSZAHURCZOL. | |
* | |
| (vissza-hurczolkodás) ösz. fn. Hurczolkodva előbbi lakhelyre viszszatérés. | |
* | |
| (vissza-hurczolkodik) ösz. k. Holmijával együtt ismét előbbi lakhelyére, régibb lakhelyére, szállására hurczolkodik, hordozkodik. V. ö. HURCZOLKODIK. | |
* | |
| (vissza-hurít) ösz. önh. és áth. 1) Nyers, orditó hangon felel vissza. Az ellenmondóra visszahurítani. 2) A hurítva káromolót, dorgálót hasonló hangon káromolja, dorgálja. V. ö. HURÍT. | |
* | |
| (vissza-hurítás) ösz. fn. Hurításra hurítással válaszolás. | |
* | |
| (visszahurogat) ösz. gyak. áth. A hurogatót viszonyos hurogatással káromolja, dorgálja, visszatorolja. V. ö. HUROGAT. | |
* | |
| (vissza-hurogatás) ösz. fn. Hurogatás viszonzása hurogatással. | |
* | |
| (vissza-húz) ösz. áth. Elhagyott előbbi helyére, vagy kiidulási pontja felé húz valakit, v. valamit. A távozni, a szökni akarót erővel, kezénél, gallérjánál fogva visszahúzni. A leeresztett horgonyt, hálót visszahúzni. Átv. adott szavát, vallomását, állitását, igéretét visszahúzni, am. annak valódiságát, illetőleg érvényét megsemmisíteni. | |
* | |
| (vissza-húzás) ösz. fn. Cselekvés, midőn visszahúzunk valamit, tulajd. és átv. értelemben. V. ö. VISSZAHÚZ. | |
* | |
| (visz-sza-huzódik) ösz. belszenvedő. Önmagát visszahúzza. Mondjuk különösen mozgó népseregről, hadról, midőn előre tett haladásában megfordúl, s bizonyos helyre visszátér. Sikeretlen rohanás után visszahuzódni a táborba. Továbbá, a cselekvény, a működés teréről, vagy társadalmi közlekedéstől távozik, s mintegy magányba tér vissza. | |
* | |
| (vissza-idéz) ösz. áth. A már egyszer vagy többször idézettet, jelen voltat ismét idézi, magához hivja. Az elbocsátott tanukat visszaidézni a törvényszék elé. Átv. az elmult, régi dolgokat képzeletben, emlékezetben eléállitja, vagy hasonló alakban létesíti. A nemzet régi fényét, dicsőségét visszaidézni. V. ö. IDÉZ. | |
* | |
| (vissza-idézés) ösz. fn. Cselekvés, illetőleg hivási rendelés, parancs, mely által visszaidéznek valakit. Emlékezetbe visszahivás. V. ö. VISSZAIDÉZ. | |
* | |
| (vissza-iagzít) ösz. áth. 1) Ami valamikép rendetlen, helytelen, hibás állapotba jött, azt ismét előbbi rendes, helyes, hibátlan állapotába állitja vissza. Az ellenszált, szétbomlott hajat, fodrokat visszaigazítani. 2) Azt, aki nem kellő módon vagy időn, helyen kivül, vagy tévedésből járul hozzá, elmenésre utasítja, visszaküldi, vagy kellő útmutatást adva elbocsátja. A tolakodókat visszaigazítani. A panaszos félt illető birájához visszaigazítani. V. ö. IGAZÍT. | |
* | |
| (vissza-igazítás) ösz. fn. Cselekvés, mely által valakit vagy valamit visszaigazítnak. l. VISSZAIGAZÍT. | |
* | |
| (vissza-igér) ösz. áth. Valamely igéretet igérettel viszonoz. Én gyümölcsöt igértem neki, s ő nekem vadat igért vissza. V. ö. IGÉR | |
* | |
| (vissza-ígérkězik) ösz. k. Azt igérgeti maga felől hogy vissza fog jönni, vagy menni. Visszaigérkezett hozzánk, de nem jött. V. ö. ÍGÉRKĚZIK. | |
* | |
| (vissza-ijed) ösz. önh. Ijedve hátrál, visszavonja magát, távolodik valakitől v. valamitől. Olyan utálatos, hogy látására visszaijedten tőle V. IJED. | |
* | |
| (vissza-ijedés) ösz. fn. Ijedés által okozott visszahökkenés. | |
* | |
| (vissza-illeszt) ösz. áth Ismét oda illeszti, alkalmasan oda helyezi, ahol előbb volt. A kivett dongát visszailleszteni a hordóba V. ö. ILLESZT. | |
* | |
| (vissza-illesztés) ösz. fn. Cselekvés, midőn visszaillesztünk valamit. V. ö. VISSZAILLESZT. | |
* | |
| (vissza-indít) ösz. áth. Az állapodásban, nyugovásban levőt meginditja, hogy visszafelé haladjon, menjen. V. ö. INDÍT. | |
* | |
| (vissza-indíttás) ösz. fn. Cselekvés, midőn visszaindítnak valamit. V. ö. VISSZAINDÍT. | |
* | |
| (vissza-indúl) ösz. önh. Utját ismét oda veszi ahonnan jött. Az idegen országból jött seregek visszaindúlnak hazájokba. V. ö. INDÚL. | |
* | |
| (vissza-indulás) ösz. fn. Útra indulás az elhagyott hely felé. | |
* | |
| (vissza-int) ösz. áth. Intve az elmenőnek jelt ad, hogy jőjjön vissza; visszahí, viszszaidéz. V. ö. INT. | |
* | |
| (vissza-ír) ösz. önh. és áth. Valakinek irására, levelére irással, levéllel válaszol, felel. Tudakozódó barátjának visszaírt. Azt irta vissza, hogy mit sem tud a dologról. V. ö. ÍR. | |
* | |
| (vissza-írás) ösz. fn. Cselekvés, midőn valakinek visszairunk. | |
* | |
| (vissza-irat) ösz. fn. Felelő, válaszoló, iratot viszonzó irat. | |
* | |
| (vissza-ítél) ösz. áth. Itéletmondás által bizonyos jószágot előbbi, vagy jogszerű birtokosának visszaadatni rendel. Az erőszakkal elfoglalt, bítorolt jószágot a törvényes örökösnek visszaitélni. V. ö. ÍTÉL. | |
* | |
| (vissza-ítélés) ösz. fn. Birói, törvényszéki határozás, mely által valakinek visszaitélnek valamit. V. ö. VISSZAÍTÉL. | |
* | |
| (vissza-izen) ösz. áth. Valamely izenetre viszonti izenetet küld. | |
* | |
| (vissza-jár) ösz. önh. Elhagyott előbbi helyére gyakran, többször visszamegy. A babonahit szerént visszajár a megholt ember lelke, midőn kisértetképen meg szokott jelenni. Átv. a fizetésül átadott nagyobb pénzdarabból az illető járandóságot fölülmuló rész az általadó fizetőt illeti. A százforintosból visszajár 15 for. 20 kr. | |
* | |
| (vissza-járás) ösz. fn. Cselekvés, midőn valaki visszajár valahová. | |
* | |
| (vissza-játszik) ösz. k. Amit némi cseljátékkal, büvölő ügyességgel valakitől eltulajdonitott, vagy eltüntetett, azt hasonló módon visszatériti. A bűjátékos a zsebemből eltüntetett pénzt visszajátszotta. A kártyán elvesztett pénzt visszajátszani. | |
* | |
| ahonnan eltávozott. Visszajönnek a vadászok. Ő nem jön vissza többé, meghalt. Átv. ami elmúlt, újra vagy hasonló alakban jelenkezik. Régi baja visszajött. Vajjon visszajönnek-e a régi jó napok?
| |
* | |
| (vissza-jövés) ösz. fn. Ismét ezen helyre jövés, honnan eltávozott valaki. V. ö. JÖVÉS. | |
* | |
| (vissza-jövet) 1) ösz. fn. Jövet, melyet az innét eltávozott ismét e helyre tesz. 2) Használtatik határzóul is, e helyett: visszajövetkor. Visszajövet megbetegedett. Helyesebben: jövett, régies ragozás szerént: jövettem, jövetted, jövette. | |
* | |
| (vissza-jövetel) l. VISSZAJÖVET, 1). | |
* | |
| (vissza-jut) ösz. önh. 1) Bizonyos viszontagságok, vagy távollét, elmaradás, letartóztatás után ismét visszajön, haza ér. Sok veszély, hányás vetés után visszajutott hazájába. 2) Némi törvényes jutalék, osztalék gyanánt visszajár neki, amihez joga, vagy igénye volt. V. ö. JUT. | |
* | |
| l. VISSZAKACSONGAT; VISSZAKACSONGATÁS. | |
* | |
| (vissza-kacsint) ösz. önh. Kacsintva visszanéz; hátrafelé kacsint. V. ö. KACSINT. | |
* | |
| (vissza-kacsintás) ösz. fn. Kacsintás, melyet valaki hátrafelé tesz. | |
* | |
| (vissza-kacsongat) ösz. gyak. önh. Gyakran kaczérkodva hátra felé kacsint. | |
* | |
| ösz. fn. Többszöri visszakacsintás. | |
* | |
| (vissza-aap) ösz. önh. és áth. 1) Kezével hátra kap, hogy valamit fogjon, vagy érintsen stb. 2) Amit akármikép elvesztett, azt bizonyos úton módon ismét megkapja, visszanyeri. Elkobzott jószágát, ellopott pénzét hiánytalanúl visszakapta. V. ö. KAP. | |
* | |
| ösz. fn. 1) Hátrafelé kapás. 2) Az elvesztett jószágnak visszanyerése. | |
* | |
| (vissza-kapcsol) ösz. áth. Tulajd. ért. kapocscsal ismét öszveköt, együvé fűz valamit. Visszakapcsolni a szétbomlott ruhaszárnyakat. Átv. a többitől elvált, elszakasztott, elkülönített részt ismét azokkal egyesíti, öszveköti. Az országtól birodalomtól elszakasztott tartományokat visz szakapcsolni. Továbbá l. VISSZACSATOL. | |
* | |
| (vissza-kapcsolás) ösz. fn. Ismételt egyesítés, öszvekötés, mely által valamit visszakapcsolnak. V. ö. VISSZAKAPCSOL. | |
* | |
| (vissza-keblez) ösz. áth. 1) Ami valamely területi körből ki volt véve, szakasztva stb., azt ismét annak körébe foglalja, s azzal egyesíti. Valamely vármegyétől elszakasztott, vagy elkülönített helységet, vidéket visszakeblezni. 2) Akit valamely testületi karból kebelből kivettek, kizártak stb., azt ismét abba helyezi. | |
* | |
| (vissza-keblezés) ösz. fn. Cselekvés, viszonyváltoztatás, mely által valamit előbbi területkörébe, vagy valakit bizonyos testületi karba visszakebleznek. V. ö. VISSZAKEBLEZ. | |
* | |
| (vissza-keltez) ösz. áth. Valamely iromány keltét előbbre teszi, írja mint a mely időben az valóban megtörtént; helyesebben előbbre keltez. (Autedatiren). | |
* | |
| (vissza-kényszerít) ösz. átn. Valakit v. valamit kényszerít, hogy viszszafelé menjen, térjen, mozogjon, haladjon stb. | |
* | |
| (vissza-kér) ösz. áth. Amit átengedett, oda adott, oda ajándékozott, kölcsönözött stb. valakinek, azt visszaadatni kéri. A kölcsön adott könyvet, pénzt vísszakérni. V. ö. KÉR. | |
* | |
| (vissza-kéredzik) ösz. k. Kérés mellett visszamenni akar vagy készül. | |
* | |
| (vissza-kérés) ösz. fn. Cselekvés, illetőleg követelés, mely által visszakérünk valamit. | |
* | |
| (vissza-kěrěsztěl) ösz. áth. A németes wiedertaufen után betü szerénti fordított kifejezés, helyesebben: újra keresztel, azaz, a kisded korában megkereszteltett felnőtt korában ismét megkereszteli. V. ö. VISSZAKERESZTELŐ. | |
* | |
| (vissza-kěrěsztělés) ösz. fn. Helyesebben: újra keresztelés, másodszori keresztelés. | |
* | |
| (vissza-kěrěsztělő) ösz. fn. Helyesebben: újra keresztelő, mint tagja a Luther korában támadt, s messze elágazott azon hitfelekezetnek, melynek lényeges hitágazata szerént a kisdedek keresztelése érvénytelen, minél fogva a keresztséget érett korban még egyszer ismétlik. (Anabaptista, Rebaptisans). Eléjőn Pázmánynál is. (Kalaúz. 132. 1.) | |
* | |
| (vissza-kerget) ösz. áth. Embert, vagy más állatot kerget, hogy elhagyott, előbbi, kellő helyére térjen vissza. A kiszabadult csikókat visszakergetni az akolba. V. ö. KERGET. | |
* | |
| (vissza-kergetés) ösz. fn. Üzés, hajtás, terelés, mely által visszakergetnek valamely állatot. | |
* | |
| (vissza-kerít) ösz. áth. Az akármikép elveszett, eltévedt, eltünt stb. jószágot bizonyos úton módon visszaszerzi. Akárhová lett, de viasszakerítem. | |
* | |
| (vissza-kerités) ösz. fn. Cselekvés, mely által visszakerítünk valamit. V. ö. VISSZAKERÍT. | |
* | |
| (viasza-kerűl) ösz. önh. 1) A mi elveszett, eltévedt, eltünt, ismét eléjön, elékerül, megkerül. Az ellopott jószág, vísszakerült. 2) Kerülve, görbe uton visszatér. | |
* | |
| (vissza-kerülés) ösz. fn. 1) Elékerülés. 2) Cselekvés, midőn kerülve visszatér valaki. | |
* | |
| l. VISZSZAKÍSÉR. | |
* | |
| (vissza-készül) ösz. önh. Készületeket tesz a visszamenésre, vagy jövésre. A vendégek visszakészülnek. Hazájába visszakészűl. | |
* | |
| (visza-kézülés) ösz. fn. Készülés a végett, hogy visszainduljunk, visszatérjünk. | |
* | |
| (vissza-kéz) ösz. fn. Kifelé hajtott, forditott kéz. Visszakézzel pofon ütni vatakit, Mondják igy is: kéztül ütni. | |
* | |
| (vissza-kiált) ösz. önh. és áth. 1) Viszonozva, válaszképen kiált. A kiáltónak, hivónak szavára visszakiáltani. 2) Kiáltó hangon hí valakit, hogy térjen viasza. Az útra bocsátott szolgát visszakiáltani. | |
* | |
| (vissza-kiáltás) ösz. fn. 1) Kiáltásra kiáltással válaszolás. 2) Kiáltó hangon visszahivás. | |
* | |
| (vissza-kínál) ösz. áth. A kinált tárgyat a kinálónak vissza adni v. juttatni kész, hajlandó. Mondják leginkább törvénykezésben az esküről. A kinált esküt visszakinálni. | |
* | |
| (vissza-kísér) ösz. áth. Valakit oda kisér, ahonnan jött. A látogató vendéget visszakisérni saját lakába. | |
* | |
| (vissza-kissérés) ösz. fn. Cselekvés, midőn visszakísérünk valakit. V. ö. VISZSZAKISÉR. | |
* | |
| (vissza-kíván) ösz. áth. 1) Kivánja, hogy ami előbb övé volt s azután más birtokába nagyhatalmába jutott, visszaadassék neki. Visszakivánni a háboruban elfoglalt várakat, hadi szereket. 2) Kívánja, hogy ami elmúlt, ismét létesüljön. Visszakívánni a régi jó időket. 3) A jót vagy roszat kivánónak viszont ugyanazt kivánja. | |
* | |
| (vissza-kivánás) ösz. fn. 1) Kivánás, mely által valamit visszaadatni sürgetünk; visszakövetelés. 2) Elmult dolgok vísszaóhajtása. 3) Viszonzott kivánás. | |
* | |
| (vissza-kívánkozik) ösz. k Ismét oda menni kiván, óhajt ahonnan eljött. Visszakivánkozik hazájába, falujába. Továbbá, előbbi állapotába visszatérni kiván. Elhagyott hivatalába visszakivánkozik. V. ö. KÍVÁNKOZIK. | |
* | |
| (vissza-korbácsol) ösz. áth. Korbácscsal verve, vagy fenyegetve valakit, előbbi elhagyott helyére visszatérni kényszerít. | |
* | |
| (vissza-költözés) ösz. fn. Visszatérés, visszahordozkodás azon helyre, honnan elköltözött valaki. V. ö. KÖLTÖZÉS. | |
* | |
| (vissza-költözik) ösz. k. Ismét oda költözik, ahonnan elköltözött; visszahordozkodik. Az őszszel elköltözött vándormadarak tavaszkor visszaköltöznek. Faluról visszaköltözni a városba, hol előbb lakott valaki. | |
* | |
| (vissza-köszön) ösz. önh. A köszönést köszönéssel fogadja, viszonozza. | |
* | |
| (vissza-köszönt) ösz. áth. A köszöntést visszonozza. | |
* | |
| (vissza-köszöntet) ösz. mivelt. A ki őt köszöntette, azt visszonosan köszönteti. V. ö. KÖSZÖNTET. | |
* | |
| (vissza-köt) ösz. áth. Ami el volt oldva, kötelékétől szabadítva, azt ismét előbbi helyére köti. A leoldott kardot derekára visszaköti. Az elszabadult barmot visszakötni a jászolhoz. | |
* | |
| l. VISSZAKÖVETEL | |
* | |
| (vissza-követel) ösz. áth. Bizonyos jogi alapnál fogva kivánja, hogy mástól letartóztatott birtoka visszaadassék neki. V. ö. KÖVETEL. | |
* | |
| (vissza-követelés) ösz. fn. Sürgető cselekvés, mely által visszakövetelünk valamit. V. ö. VISSZAKÖVETEL. | |
* | |
| (vissza-küld) ösz. áth 1) A hozzá küldött valakit, vagy valamit oda utasítja vissza, ahonnan küldötték. 2) Szélesb ért. az idegen helyről jöttet előbbi lakhelyére, hazájába utasítja. V. ö. KÜLD. | |
* | |
| (vissza-al) áth. m. visszál-t. Bizonyos hajlékony szálu vékony testeket, ide-oda, jobbra-balra hajtogatva, vetegetve, sodorgatva össze-vissza teker, sodorít, fodorít, sző, fon. A gombkötök visszálják a selyemfonalakat, midőn zsinórt vernek. A kosárkötők visszálják a vesszőszálakat, a takácsok a fonalakat. Hajat visszálni, fodorítani. A beretválók visszálanak, midőn a szőrnek első levétele után még egyszer ellenkező irányban neki fogják a kést. Szabó Dávidnál "visszálni = közbeszőni, p. o. valamely vászonba, diktába (vászon neme) más szint. Visszálott fonal." | |
* | |
| (vissza-lag) Szabó Dávidnál am. visszásan, ellenkezőleg. | |
* | |
| (vissza-al-ás) fn. tt. viszálás-t, tb. ~ok. harm. szr. ~a. Cselekvés, midőn visszálnak valamit. Fonalvisszálás, selyemvisszálás, hajvisszálás. V. ö. VISSZÁL. | |
* | |
| (vissza-lép) ösz. önh. Lépést teszen hátrafelé. Átv. mondjuk emberről, aki bizonyos czélra, irányra törekedett, s ezen törtekvését abban hagyja, különösen aki valamely versenybeli működéstől visszavonja magát, abban részt venni megszűn, nem akar. | |
* | |
| (vissza-al-kod-ás) fn. tt. viszálkodás-t, tb. ~ok. harm. szr. ~a. Egyenetlenkedő, egymás közt meghasonlott felek ellenkező törekvése, működése, midőn visszálkodnak; patvarkodás, perlekedés. Összetett szóval: visszavonás. Újabb szóval: viszály. V. ö. VISSZÁLKODIK. | |
* | |
| (vissza-lépés) ösz. fn. Cselekvés, midőn valaki visszalép, tulajdon és átv. értelemben. V. ö. VISSZALÉP. | |
* | |
| (vissza-al-kod-ik) gyak. k. m. visszálkod-tam, ~tál, ~ott. Mondjuk meghasonlott felekről, midőn bizonyos ügyben egymással ellenkező irányt követve feleselnek, perlekednek, ujjat húznak, egymás müködéseit viszonosan zavarják, gátolják, rövid szóval, midőn egymás irányában viszás módon törekesznek. Régiesen: visszát von v. vonz. V. ö. VISSZA, (2). Amattól ered a ma is szokott visszavonás. | |
* | |
| (vissza-al-og-od-ó) mn. tt. visszálkodó-t. Aki visszálkodik, patvarkodó, perlekedő, ellenkező irányban működő. Visszálkodó felek, rokonok, társak. V. ö. VISSZÁLKODIK. | |
* | |
| (vissza-al-ó) fn. tt. viszáló-t. Eszköz, melylyel fonalat, selyemszálat stb. visszálnak. V. ö. VISSZÁL. | |
* | |
| (vissza-lop) ösz. áth. Amit lopva elvettek tőle, azt lopva visszaveszi. | |
* | |
| (vissza-lopódzik) ösz. k. Lopva, azaz, alattomban, suttonban előbbi helyére visszamegy. V. ö. LOPÓDZIK. | |
* | |
| (vissza-al-os) mn. tt. visszálos-t, v. ~at, tb. ~ak. Molnár Albertnél amit könnyen lehet visszálni, visszálható. (Versatilis, versabilis, versabundus). | |
* | |
| (vissza-lovaglás) ösz. fn. Lóháton visszatérés, visszamenés. | |
* | |
| (vissza-lovagol) ösz. önh. Előbbi helyére lovagolva visszatér. | |
* | |
| (vissza-lök) ösz. áth. 1) A lökést lökéssel viszonozza. 2) A feléje közeledőt lökve eltávolítja magától. V. ö. LÖK. | |
* | |
| (vissza-lökés) ösz. fn. Cselekvés, mely által visszalökünk valamit, v. valakit. V. ö. VISSZALÖK. | |
* | |
| l. VISZÁLY. | |
* | |
| (vissza-aly-os) mn. tt. visszályos-t, v. ~at, tb. ~ak. Szabó Dávidnál am. viszszaható, pl. visszályos erő (vis repulsiva). | |
* | |
| (vissza-mar) ösz. áth. 1) A marást marással viszonozza. 2) Marva viszszaűz, visszakerget. | |
* | |
| (vissza-marad) ösz. önh. 1) A többitől elmarad, hátramarad, elkésik. 2) Mondjuk mennyiségről, mely valamely kikerekített egészhez, számhoz nem tartozik, s hozzá nem számíttatik. V. ö. MARAD. | |
* | |
| (vissza-maradás) ösz. fn. Elmaradás az előre haladottaktól, elkésés, hátramaradás. | |
* | |
| (vissza-mász) ösz. önh. Mászva oda tér vissza, ahonnan elmászott, vagy akármikép eltávozott. V. ö. MÁSZ. | |
* | |
| (vissza-megy) ösz. önh. Ismét oda megy, ahonnan elment. V. ö. MEGY. | |
* | |
| (vissza-mellékěl) ösz. áth. Ismét oda mellékel valamit, ahonnan ez mint melléklet elvétetett. V. ö. MELLÉKEL. | |
* | |
| (vissza-mén) ösz. önh. l. VISZSZAMEGY. | |
* | |
| (vissza-menés) ösz. fn. Menés, midőn valaki ismét oda megy, ahonnan eltávozott. Átv. a haladással ellenkező cselekvés. | |
* | |
| (vissza-menet) 1) ösz. fn. Elvont értelemben vett visszamenés mint végrehajtott cselekvés. 2) Igehatározólag am. visszamenéskor. Visszamenet (v. visszamenett) útközben megbetegedett. | |
* | |
| (vissza-menetel) ösz. fn. Menetel visszafelé. V. ö. MENETEL. | |
* | |
| (vissza-mennydörög) ösz. önh. A mennydörgés hangját visszonozza, visszhangozza. Átv. dörgő, kemény, dorgaló hangon válaszol. | |
* | |
| (vissza-mer) ösz. áth. Ismét oda, illetőleg azon edénybe mer valamit, ahonnan kimerte, V. ö. MER. | |
* | |
| (vissza-mér) ösz. áth. Amit bizonyos mértékkel mérve kapott, azt ismét azon mértékkel mérve visszaadja. Átv. hasonlót hasonlóval viszonoz, forbátol, visszatorol. "A mely mértékkel mértek, visszamérettetik nektek." (Máté. 7.1. Káldi). | |
* | |
| (vissza-merés) ösz. fn. Cselekvés, midőn visszamernek valamit. V. ö. VISSZAMER. | |
* | |
| (vissza-mérés) ösz. fn. Cselekvés, midőn valaki visszamér valamit. V. ö. VISZSZAMÉR. | |
* | |
| (vissza-merit) l. VISSZAMER. | |
* | |
| (vissza-mond) ösz. áth. 1) Mondott szavát visszahúzza. 2) A rámondott gúnyszót, csúfnevet, szidalmat stb. viszonozza. | |
* | |
| (vissza-mondás) ösz. fn. 1) A mondott szónak visszahuzása. 2) Valamely sértő szónak viszonzása, hasonlóval visszatorlása. | |
* | |
| (vissza-morog) ösz. önh. A morgást morgással viszonozza. | |
* | |
| (vissza-mozdít) ösz. áth. Valamit úgy mozdít, hogy vissza vagy hátrafelé nyomuljon, haladjon. V. ö. MOZDÍT. | |
* | |
| (viszsza-mozdítás) ösz. fn. Cselekvés, midőn visszafelé mozditnak valamit. | |
* | |
| (vissza-mozdul) ösz. önh. Hátra, visszafelé mozdúl. V. ö. MOZDUL. | |
* | |
| (viszsza-mozdulás) ösz. fn. Mozdulás visszafelé tartott iranyban. | |
* | |
| (vissza-mutat) ösz. önh. Bizonyos jellel hátra, visszafelé, valamely elmult, elhagyott dologra mutat. | |
* | |
| (vissza-mutatás) ösz. fn. Cselekvés, jeladás, figyelmeztetés, melynél fogva visszamutatunk valamire. | |
* | |
| (vissza-mutató) ösz. mn. Aki v. ami valamire v. valakire visszamutat. Visszamutató névmások: ki (v. aki), mely (v. amely), mi (v. ami), t. i. ezek egy megelőző dologra, illetőleg személyre vonatkozva azokat a mondatban ismétlés nélkül visszahozzák, pl. a ló, melyet a mult héten vettem, kehes; Péter, ki csak tegnap érkezett városunkba, már ismét elútazott; mintha mondanók: a ló kehes, azt a lovat a mult héten vettem; Péter már ismét elútazott, ő csak tegnap érkezett városunkba. | |
* | |
| (vissza-nevet) ösz. önh. és áth. 1) Nevetést nevetéssel viszonoz. 2) A nevetve gúnyolót nevetve visszagúnyolja. | |
* | |
| (vissza-nevetés) ösz. fn. Más nevetésének nevetéssel viszonzása. | |
* | |
| (vissza-néz) ösz. önh. Fejét hátra, az utána levő tárgyak felé forditja, néz.
"Sötét olajfák illatos hüsében Ül a bús vándor, köny ragyog szemében, S mélyen sohajtva vissza-visszanéz." Honvágy. Kisfaludy K. | |
* | |
| (vissza-an-oz) A székelyeknél Kriza J. szerént am. viszonoz; l. ezt. Eléjön Szabó Dávidnál is. | |
* | |
| (vissza-nyargal) ösz. önh. Nyargalva ismét oda tér vissza, ahonnan eltávozott. | |
* | |
| (vissza-nyargalás) ösz. fn. Nyargalva visszatérés, visszasietés. | |
* | |
| (vissza-nyer) ösz. áth. Amit akármikép elvettek tőle, ismét visszakapja. Elfoglalt jószágát, elvesztett hivatalát visszanyerni. Különösen, amit játékban elnyertek tőle, azt hasonló úton módon visszaszerzi. Elvesztett ezer forintjából kilenczszázat visszanyert. V. ö. NYER. | |
* | |
| (vissza-nyerés) ösz. fn. Az elvett, elnyert jószágnak visszaszerzése. | |
* | |
| (vissza-nyom) ösz. áth. 1) A nyomást nyomással viszonozza. Ha te nyomsz, én visszanyomlak. 2) Nyomás által hátrálni, visszavonulni kényszerít valakit, v. valamit. Visszanyomni a rohanó ellenséget. Az áradó Duna visszanyomja a kisebb folyókat. V. ö. NYOM. | |
* | |
| (vissza-nyom) ösz. fn. A viszszafelé menőnek nyoma; máskép lehet: visznyom. | |
* | |
| (vissza-nyomás) ösz. fn. 1) Cselekvés, illetőleg ellenhatás, mely a nyomást ellennyomással viszonozza. 2) Valakit vagy valamit hátrálásra kényszerítő nyomás. | |
* | |
| (vissza-nyújt) ösz. áth. Amit nyújtottak neki, azt nyújtva visszaadja. A neki nyújtott kulacsot ivás után visszanyújtotta. | |
* | |
| (vissza-nyújtás) ösz. fn. Cselekvés, midőn visszanyujtunk valamit. l. VISZSZANYÚJT. | |
* | |
| (vissza-nyúl) ösz. önh. Kezével hátra, visszafelé nyúl, péld. hogy valamit megfogjon, tapintson, keressen stb. | |
* | |
| (vissza-nyúlás) ösz. fn. Cselekvés, midőn visszanyúl valaki. | |
* | |
| (vissza-oroz) ösz. áth. Amit orozva elvettek tőle, ő ismét orozva visszaszerzi. V. ö. OROZ. | |
* | |
| (vissza-orozás) ösz. fn. Az elorzott jószágnak orozva viszszaszerzése. | |
* | |
| (vissza-önt) ösz. áth. Bizonyos nedvet, folyadékot ismét oda önt, ahonnan merítve volt. A kitálalt levest visszaönteni a fazékba. V. ö. ÖNT. | |
* | |
| (vissza-öntés) ösz. fn. Cselekvés, midőn előbbi helyére, öblébe visszaöntenek valamit. V. ö. VISSZAÖNT. | |
* | |
| (vissza-parancsol) ösz. áth. 1) A haladásban, menésben, útban levőnek parancsolja, hogy térjen vissza. Az útra indított seregeket visszaparancsolni előbbi állomásaikra. 2) Ellenparancs által megszüntet valamit. A megrendelt szertartást visszaparancsolni. V. ö. PARANCSOL. | |
* | |
| (vissza-parancsolás) ösz. fn. Rendelés, mely által visszaparancsolnak valamit. | |
* | |
| (vissza-pártol) ösz. önh. Ismét azon párthoz, felekezethez szegődik, melytől előbb elpártolt. V. ö. PÁRTOL. | |
* | |
| (vissza-pártolás) ösz. fn. Az elhagyott párthoz visszatérés. | |
* | |
| (vissza-pattan) ösz. önh. 1) Mondjuk rugalmas testről, midőn más testbe ütődvén, arról pattanva visszaugrik. A vaskapuról visszapattannak a golyók. 2) A pattanást viszhangozza. | |
* | |
| (vissza-pattanás) ösz. fn. 1) Pattanó hangon visszaugrás. 2) A pattanó hangnak viszonzása. | |
* | |
| (vissza-pattant) ösz önh. 1) A pattantást pattantással viszonozza, 2). l. VISSZAPATTÁN. | |
* | |
| (vissza-pattog) ösz. gyak. önh. 1) Pattogva, azaz többször pattanva visszaugrik. Még a jég is visszapattog róla. (Népd). 2) A pattogást pattogással vesszonozza. 3) Átv. haragos perpatvarkodó hangon válaszol, felesel. | |
* | |
| (vissza-pattogás) ösz fn. A pattanásnak többszöri viszonzása. Patvarkodó visszamondogatás. | |
* | |
| (vissza-pillant) ösz. önh. Fejét hátrafelé fordítva pillanatot vet. Átv. a mult dolgokra gondol, eszmél, azokat elméjében forgatja. V. ö. PILLANT. | |
* | |
| (vissza-pillantás) ösz. fn. Szemlélő cselekvés, midőn visszapillantunk, tulajd. és átv. ért. V. ö. VISSZAPILLANT. | |
* | |
| (vissza-pironkodik) ösz. k. Pironkodva hátrál, visszavonúl. | |
* | |
| (vissza-pótlás) ösz. fn. Cselekvés, mely által visszapótolunk, némileg visszatéritünk valamit. l. VISSZAPÓTOL. | |
* | |
| (vissza-pótol) ösz. áth. Amit mástól elvett, vagy valamikép kapott, azt pótolóképen visszatéríti. V. ö. PÓTOL. | |
* | |
| (vissza-rabol) ösz. áth. Amit elraboltak tőle, azt ő rabolva visszaszerzi. Az elrablott zsákmányt visszarabolni. | |
* | |
| (vissza-rak) ösz. áth. A helyéről elszedett holmit ismét helyére rakja. A kirakott árukat visszarakni a ládába. V. ö. RAK. | |
* | |
| (vissza-rakás) ösz. fn. Cselekvés, midőn holmit visszarakunk. | |
* | |
| (vissza-rándúl) ösz. önh. Ismét oda rándúl, ahonnan eltávozott. V. ö. RÁNDÚL. | |
* | |
| (vissza-rándulás) ösz. fn. Az elhagyott helyre rándulva visszatérés. | |
* | |
| (vissza-ránt) ösz. áth. 1) Megrántva valakit v. valamit eszközli, hogy hátráljon, hogy visszafelé mozduljon. Kantáránál fogva visszarántani a lovat. Gallérjánál visszarántani valakit. 2) Rántva visszavesz, visszakap, visszahúz valamit. Amit nyujtani akart, ismét visszarántotta. Valaki ütésre emelt karját visszarántja. V. ö. RÁNT. | |
* | |
| (vissza-rántás) ösz. fn. Cselekvés, midőn visszarántanak valakit v. valamit. V. ö. VISSZARÁNT. | |
* | |
| (vissza-rekeszt) ösz. áth. A rekeszből kiszabadultat, kibocsátottat ismét berekeszti. A sertéseket visszarekeszteni az ólba. V. ö. REKESZT. | |
* | |
| (vissza-rekesztés) ösz. fn. Rekesztékbe, rekesz közé visszahajtása, bezárása valamely állatnak. | |
* | |
| (vissza-renděl) ösz. áth. 1) Amit rendelt, ellenrendeléssel visszahúzza, megszünteti. 2) Rendeli, hogy valaki előbbi helyére visszatérjen. Az útnak indított csapatot visszarendelni állomására. | |
* | |
| (vissza-rendělés) ösz. fn. Parancsoló intézkedés, mely által valakit visszarendelnek valahová. V. ö. VISSZARENDĚL. | |
* | |
| (vissza-rěpűl) ösz. önh. Repülve előbbi helyére száll vissza. Az elriasztott verebek visszarepülnek a búzaasztagra. V. ö. REPŰL. | |
* | |
| (vissza-répülés) ösz. fn. Szárnyra kelve, repülve, hátrafelé, visszafelé térés; távozás. | |
* | |
| (vissza-retten) ösz. önh. Rettenve visszavonúl, hátrahuzódik valamitől. | |
* | |
| (vissza-rettenés) ösz. fn. Rettenve visszahúzódás, hátravonulás, visszahökkenés. | |
* | |
| (vissza-rettent) ösz. áth. Eszközli, okozza, hogy valaki visszarettenjen. V. ö. VISSZARETTEN. | |
* | |
| (vissza-rettentés) ösz. fn. Visszarettenést okozó benyomás, hatás, cselekvés. | |
* | |
| (vissza-rezzen) ösz. önh. Rezzenve hátrál, visszavonul. V. ö. REZZEN. | |
* | |
| (vissza-rezzenés) ösz. fn. Megrezzenve hátrálás, visszavonulás. | |
* | |
| (vissza-rezzent) ösz. áth. Okozza vagy eszközli, hogy bizonyos ember, vagy más állat visszarezzenjen. V. ö. VISSZAREZZEN. | |
* | |
| (vissza-rezzentés) ösz. fn. Cselekvés, mely által visszarezzentenek valakit v. valamit. V. ö. VISSZAREZZENT. | |
* | |
| (vissza-rogy) ösz. önh. 1) Hátrafelé nehezedő irányban rogy le. 2) Elgyöngülve ismét azon helyzetbe esik vissza, vagy hanyatt, melyből elébb fölemelkedett, fölkelt, fölállt, fölült, föltámaszkodott. V. ö. ROGY. | |
* | |
| (vissza-rogyás) ösz. fn. Szenvedő gyöngélkedő állapot, midőn valamely ember vagy más állat hátrafelé rogy, vagy ismételve lerogy. | |
* | |
| (vissza-ról) ih. Visszás oldalról, fonákul; balul, helytelenül fogva, forditva. Visszáról öltötte fől az üngöt. Máskép: visszájáról. | |
* | |
| (vissza-ra-os) mn. tt. visszáros-t, v. ~at, tb. ~ak. A székelyeknél am. visszás, tekeres, facsaros, pl. visszáros fa, mely nehezen és nem egyenesen hasad. (Kriza J.). | |
* | |
| (vissza-rúg) ösz. áth. A rúgót megrúgja, a rúgást rúgással viszonozza. Ő megrúgott engem, én is visszarúgtam őt. Átv. mondjuk rugalmas testekről, midőn a nyomást ellennyomással viszonozzák. | |
* | |
| (vissza-as) mn. tt. visszás-t, v. ~at, tb. ~ak. 1) Háttal fordított, fonák. Visszás oldalról nézni valamit. A látcsőbe visszás végéről nézni. 2) Facsarcs, tekercs, pl. a hasadó fa; l. VISSZÁROS. 3) Átv. mogorva, nehézkes kedélyű, mintegy kifordított, vagy kicserélt kedvű, ellenkező indulatú. Igen viszzás ember. (Szabó D.) Továbbá, helytelen, ferde, zavart. Visszás beszéd, eléadás. Visszás értelem. "Ez nekem igen visszásnak tetszik". (Szabó D.). | |
* | |
| (vissza-as-an) ih. Fonákul, megfordítva, helytelenül, Visszásan tenni valamit. "Viszszásan esik a dolog". (Szabó D.). | |
* | |
| (vissza-sántikál) ösz. gyak. önh. Sántikálva ismét oda megy, ahonnan eltávozott. V. ö. SÁNTIKÁL. | |
* | |
| (vissza-sántikálás) ösz. fn. Sántikálva visszamenés, visszatérés. | |
* | |
| (vissza-segít) ösz. áth. 1) A rajta segítőt viszonozva segiti. 2) A végett segit valakit, hogy előbbi helyére, vagy állapotába viszszajuthasson. A bujdosót visszasegiteni hazájába. | |
* | |
| (vissza-sěpěr) ösz. áth. Valamit ismét oda seper, ahol elébb volt. | |
* | |
| (vissza-sétál) ösz. önh. Sétálva azon úton tér viasza, melyen elment, vagy ismét oda sétál, a honnan eltávozott. | |
* | |
| (vissza-sétálás) ösz. fn. Sétálva visszafelé menés. | |
* | |
| (rossza-sétikál) ösz. önh. Sétikálva ugyanazon úton, vagy előbbi helyére viszszatér. | |
* | |
| (vissza-sétikálás) ösz. fn. Sétikálva visszafelé menés. | |
* | |
| (visszás-hangu) ösz. önh. A minek hanglejtése nincs egy másik vagy több hanggal kellő egyezményben. Viszszáshangu zeneszerek, zeneművek. Szélesb ért. ami a fület sérti. Visszáshangú beszéd. | |
* | |
| (vissza-siet) ösz. önh. Utját sietve folytatja visszafelé, vagyis oda, ahonnan eltávozott. V. ö. SIET. | |
* | |
| (vissza-sietés) ösz. fn. Sietőleg visszamenés, visszatérés. | |
* | |
| (vissza-sír) ösz. önh. Átv. ért. am. visszakivánkozik. | |
* | |
| (vissza-as-kod-ik) k. Am. Visszálkodik v. viszálkodik; l. VISSZÁLKODIK. | |
* | |
| (vissz-sohajt) ösz. önh. és áth. 1) Másnak sóhaját sóhajjal visszonozza. 2) Ami elmúlt, vagy aki eltávozott, azt sohajtva kivánja vissza. | |
* | |
| (vissza-sovárog) ösz. önh. sovárogva kiván visszatérni oda, ahonnan eltávozott. Hazájába, szerettei körébe visszasovárog. V. ö. SOVÁROG. | |
* | |
| (vissza-as-ság) fn. tt. visszásság-ot, harm. szr. ~a. Visszás, fonák, helytelenre fordult állapota vagy tulajdonsága valaminek. V. ö. VISSZÁS. | |
* | |
| (vissza-sudamlik) ösz. k. Sudamolva ismét oda száll, oda repűl a honnan elsudamlott. V. ö. SUDAMLIK. | |
* | |
| (vissza-sugárlik) ösz. k. A bele ütközött fénysugarak visszaverődnek róla. V. ö. SUGÁRLIK. | |
* | |
| (vissza-sugárol) l. VISZSZASUGÁROZ. | |
* | |
| (vissza-sugároz) ösz. áth. A rávetődött fényt, világot sugáralakban visszaveti, ragyogtatja. | |
* | |
| (vissza-sugározás) ösz. fn. Sugarak visszavetése. | |
* | |
| (vissza-sugárzás) ösz. fn. A fénylő testnek azon állapota, midőn a fénysugarak visszaverődnek róla. | |
* | |
| (vissza-sugárzik) l. VISZSZASUGÁRLIK. | |
* | |
| (vissza-sülyed) ösz. önh. Sülyedve ismét oda merűl, ahonnan fölemelkedett, fölvetődött, fölmerült. Átv. előbbi erkölcstelen életmodjára tér vissza. Visszasűlyedni a bűnök fertőjébe. V. ö. SÜLYED. | |
* | |
| (vissza-sülyedés) ösz. fn. Alámerülési állapot, midőn visszasülyed valamely test. V. ö. VISSZASÜLYED. | |
* | |
| ösz. mn. A növénytanban az olyan levélről vagy levélnemü szervről mondják, melynek a válla hegyes, hegye pedig szív alakjában van kikanyarodva, (Obcordatum). | |
* | |
| ösz. mn. A növénytanban az olyan levélről vagy levélnemü szervről mondják, melynek a hegye szélesebb, válla pedig keskenyebb. (Obovatum). | |
* | |
| (vissza-szalad) ösz. önh. Szaladva oda siet vissza, ahonnan eltávozott, vagy elvitték, elhajtották stb. V. ö. SZALAD. | |
* | |
| (vissza-szaladás) ösz. fn. Szaladva visszatérés, visszasietés. | |
* | |
| (vissza-száll) ösz. önh. Szállva vagyis repülve, a légben, avagy vizen lebegve ismét oda tér vissza, ahonnan távozott vagy eltávolították. A fáról elrezzentett madár ismét visssaszáll. Átv. bizonyos birtok, mely más kezére jutott, ismét elébbi tulajdonosáé leszen, vagy szerződés vagy törvények értelme és érvénye szerént. | |
* | |
| (vissza-szeret) ösz. áth. Valakinek szeretetét szeretettel viszonozza; viszont szeret valakit. | |
* | |
| (vissza-szerez) ösz. áth. Ami birtokából akármikép kiesett, azt bizonyos szerrel, móddal ismét birtokába hajtja, magaévé teszi. Az ellopott, elfoglalt jószágot visszaszerezni. V. ö. SZEREZ. | |
* | |
| (vissza-szerzés) ösz. fn. Birtoklási mód, cselekvés, mely által visszaszerzünk valamit. | |
* | |
| (viasza-szí) ösz. áth. Amit orrán, száján kilehelt, kifújt, stb. azt ismét beszíja. | |
* | |
| (vissza-szid) ösz. áth. A szidást szidással viszonozza. | |
* | |
| (vissz.-szokik) ösz. k. Ahonnan, vagy akitől, amitől gyakori elmaradás által elszokott, s mintegy elidegenült; oda vagy ahhoz gyakori érintkezés által ismét vonzódni, ragaszkodni kezd. V. ö. SZOKIK. | |
* | |
| (vissza-szól) ösz. önh. 1) A szót szóval viszonozza; felel, válaszol. Szóltam hozzá, de ő nem szólt vissza. 2) A hozzá intézett szóra nem hallgat, nem engedelmeskedik hanem daczosan, ellenszegűlve válaszol. | |
* | |
| (vissza-szólás) ösz. fn. 1) Válaszolás, felelés. 2) Daczos ellenszólás. | |
* | |
| (vissza-szolgál) ösz. áth. Bizonyos szolgálatot, szivességet hasonlóval viszonoz. Ami jót tettél velem iparkodom visszaszolgálni. | |
* | |
| (vissza-szolgálás) ösz. fn. Valamely jótéteměnynek, szivességnek hasonlóval viszonzása. | |
* | |
| (vissza-szólít) ösz. áth. A távozóhoz, menőhöz szól, hogy térjen vissza; visszahí. | |
* | |
| (vissza-szólítás) ösz. fn. Az elmenőnek, távozónak visszahivása. | |
* | |
| (vissza-szorít) ösz. áth. 1) A szorítást szorítással viszonozza. A barátilag szorító keret visszaszorítani. Ha te szorítod az én nyakamat, én visszaszorítom a tiedet. 2) Nyomás, tolás által hátrálni, visszanyomulni kényszerit valakit v. valamit. Visszaszorítani az ellenséget. V. ö. SZORÍT. | |
* | |
| (vissza-szorítás) ösz. fn. Cselekvés, midőn visszaszórítnak valakit v. valamit. V. ö. VISSZASZORÍT. | |
* | |
| (vissza-szorúl) ösz. önh. Nyomás, tolás, ellenszegülés következtében kátrálni, visszahuzódni kényszerűl. A megszalasztott had visszaszorúlt az elhagyott sánczokba. | |
* | |
| (vissza-szorulás) ösz. fn. Szorítás következtében visszahuzódás, hátrálás. | |
* | |
| (vissza-sző) ösz. áth. A szövetnek szálait, fonalait, végétől eleje felé visszahaladva szétszedi. | |
* | |
| (vissza-szökés) ösz. fn. 1) Hátrafelé tett szökés, ugrás. 2) Szökés, midőn valaki bucsuvét nélkül, s alattomosan elhagyja állomását, és előbbi helyére visszaillan. V. ö. SZÖKÉS. | |
* | |
| (vissza-szökik) ösz. k. 1) Hátrafelé ugrik. 2) Állomását elhagyva alattomosan oda illan vissza, ahonnan jött, távozott, ahonnan való stb. V. ö. SZÖKIK. | |
* | |
| (vissza-szúr) ösz. áth. 1) A szúrást szúrással viszonozza. 2) Ami valahová be volt szúrva, és onnan kivéve, azt ismét oda szúrja. A kihúzott karót visszaszúrni a földbe. V. ö. SZÚR. | |
* | |
| (vissza-takarodik) ösz. fn. Takarodva visszatérés, visszahuzódás. V. ö. VISSZATAKARODIK. | |
* | |
| (vissza-takarodás) ösz. k. Holmiét öszveszedve ismét oda takarodik, szégyenszemre elhordja magát, ahonnan jött. V. ö. TAKARODIK. | |
* | |
| (vissza-talál) ösz. önh. Rátalál azon útra, melyen előbbi helyére visszamehet; keresgélés után oda jut, ahonnan távozott, ahonnan való. A rengeteg erdőben alig birt visszatalálni elhagyott hajlékába. | |
* | |
| (vissza-támaszt) ösz. áth. Valamit ismét oda támaszt, ahová előbb támasztva volt. Az elvett, eldőlt dúczot visszatámasztani a falhoz. V. ö. TÁMASZT | |
* | |
| (vissza-támasztás) ösz. fn. Cselekvés, midőn visszatámasztnak valamit. V. ö. VISSZATÁMASZT. | |
* | |
| (vissza-támolyog) ösz. önh. Támolyogva visszatér. | |
* | |
| (vissza-tántorog) ösz. önh. Tántorogva visszamegy, visszatér. | |
* | |
| (vissza-tanúl) ösz. önh. Molnár Albertnél am. a tanulásban visszafelé halad, felejtős lesz. (Dedisco). | |
* | |
| (vissza-tart) ösz. áth. 1) Valamit a végett tart, vagyis magafelé húz, von, hogy előre ne nyomulhasson, ne rohanjon, le ne essék stb. továbbá, valaminek haladását mozgását mérsékli. Lejtőn visszatartatni a lovat. A lélekzést visszatartani. 2) A mit másnak kellene adnia, magánál tartja. A cseléd bérének egy részét visszatartani. Váltókövetelés fejében (a váltóadóstól ezt illető) pénzt, ingóságot (melyek kezéhez nem tiltott úton jutottak) magánál tart. 3) Önh. ért. utját visszafelé irányozza. Úgy látszik, hogy a vadászok már visszatartanak. Átv. mások irányában tartózkodva, ovakodva, idegenkedve viseli magát, nem ért velök egyet. | |
* | |
| (vissza-tartás) ösz. fn. 1) Általán cselekvés, midőn valamit visszatartunk, vagyis haladásában gátolunk, vagy mérséklünk. 2) Ovakodó, tartózkodó visszavonulás, idegenkedés. 3) Magánál tartása annak, mit vissza kellene adnia. Visszatartási jog; máskép: megtartási jog. V. ö. VISSZATART. | |
* | |
| (vissza-tartóztat) ösz. mivelt. A menni, távozni akarót maradásra kényszeríti, vagy bizonyos működés menetelét, haladását akadályozza, gátolja, illetőleg mérsékli. Visszatartóztatni az utasokat, vendégeket. Mértéktelen evés-ivástól, játéktól, verekedéstől visszatartóztatni valakit. A pör folyamatát visszatartóztatni. V. TARTÓZTAT. | |
* | |
| (vissza-tartóztatás) ösz. fn. Erőszakoló, kényszerítő cselekvés, mely által valakit v. valamit visszatartóztatunk; a szabad menésnek, működésnek akadályozása, illetőleg mérséklése. V. ö. VISSZATARTÓZTAT. | |
* | |
| (vissza-taszigál) ösz. gyak. áth. 1) A taszigálót taszigálva visszanyomdossa. 2) Holmit ismét előbbi helyére taszigál, vagy a végett taszigál valakit, hogy hátráljon. V. ö. TASZIGÁL. | |
* | |
| (vissza-taszigálás) ösz. fn. Cselekvés, erőszakoló nyomkodás, mely által visszataszigálnak valakit v. valamit. V. ö. VISSZATASZIGÁL. | |
* | |
| (vissza-taszít) ösz. áth. Valakit v. valamit hátra taszít, vagy eltaszít magától. Ököllel, könyökkel visszataszítani valakit. V. ö. TASZÍT. | |
* | |
| (vissza-taszítás) ösz. fn. Tolás, nyomás, lökés, mely által visszataszítnak valakit v. valamit. | |
* | |
| (vissza-taszító) ösz. mn. 1) Aki valakit v. valamit visszataszít. 2) Átvitt. ért. kellemetlen érzést gerjesztő. | |
* | |
| (vissza-teker) ösz. áth. Az előbbi tekeréssel ellenkező irányban teker valamit; ami föl volt tekerve, ismét letekeri, vagy viszont. Visszatekerni a gúzst. V. ö. TEKER. | |
* | |
| (vissza-tekerés) ösz. fn. Cselekvés, mely által visszatekernek valamit. V. ö. VISSZATEKER. | |
* | |
| (vissza-tekerget) ösz. gyak. áth. Folytonosan vagy lassan-lassan, viszásan tekerve ismét előbbi helyzetébe, vagy irányába állit vissza valamit. A letekert kötelet visszatekergetni a gugorára. V. ö. TEKERGET. | |
* | |
| (vissza-tekergetés) ösz. fn. Cselekvés, midőn visszatekergetnek valamit. V. ö. VISSZATEKERGET. | |
* | |
| (vissz-tekint) ösz. önh. Fejét fordítva pillanatot vet hátrafelé; visszanéz, visszapillant. Átv. az elmúltakat, a történteket figyelemre veszi. | |
* | |
| (vissza-tekintés) ösz. fn. Tekintés hátrafelé; a multakra, történtekre irányzott figyelés, észlelés. | |
* | |
| (vissza-tér) ösz. önh. 1) Eltávozta, elutazta után oda tér ismét, ahonnan eltávozott, elutazott. Tiz évi kalandozás után visszatért hazájába. Oda ment, ahonnan többé nem tér vissza, azaz meghalt. 2) Átv. ért. mondjuk állapotok, körülmények, események felől, melyek ideiglen megszüntek, elmultak, s most újra elétünnek. Roncsolt egészsége régi kedve lassanként visszatér. Az eltünt fiatalság nem tér vissza többé. V. ö. TÉR, ige. | |
* | |
| (vissza-terel) ösz. áth. A távolra elszéledezett barmokat előbbi helyeikre, állomásaikra visszahajtja. A nyájat visszaterelni az akolba. A tilosba csapott ökröket visszaterelni a közlegelőre. | |
* | |
| (víssza-tarelés) ösz. fn. Cselekvés, midőn visszaterelik a barmokat. V. ö. VISSZATEREL. | |
* | |
| (vissza-teremt) ösz áth. Átv. ért. a valamikép elveszett, eltünt vagyont, jószágot ismét, akár saját mivoltában, akár hasonló értékben, eléállítja, visszaszerzi, eléteremti. V. ö. TEREMT. | |
* | |
| (vissza-térés) ösz. fn. Bizonyos messzeségig és ideig tartott távollét utáni megjövés, hazajövés. | |
* | |
| (vissza-térít) ösz. áth. 1) A tévuton vagy kicsapongó irányokban kalandozót, csavargót, tekergőt stb. kellő helyére, az illető állapotba visszajárat, visszamenni kényszerit. 2) Átv. józan, erkölcsi igaz útra vezet vissza valakit. 3) A másnak tett kárt, vagy mástól eltulajdonított jószágot visszapótolja. | |
* | |
| (vissza-térités) ösz. fn. Cselekvés, mely által visszatéritünk valakit, v. valamit. | |
* | |
| (vissza-térő) ösz. nm. Aki v. ami visszatér. Visszatérő névmás, midőn a személyes névmás magam, magad, maga stb. szókkal tétetik össze, pl. én v. en v. ennenmagam, te, v. ten v. tennen magad stb.; vagy a föntebbi szók törzse (mag) csupán a szernélyragokkal használtatik: magam, magad, maga, magunk, magatok, magok v. maguk, Mindenik esetben a visszonyragokat is fölveszi: (en) magamnak, (ten) magadnak stb. (en) magamat, (ten) magadat stb. | |
* | |
| (vissza-těsz) ösz. áth. Valamit ismét oda tesz helyez, állít, szorít, fektet stb. ahol előbb volt. A könyvet visszatenni a szekrénybe. A kificzamodott lábszárt visszatenni csuklójába, Átv. ismét előbbi állapotába, hivatalába, rangjába állít, helyez. V. ö. TĚSZ. | |
* | |
| (vissza-tétel) ösz. fn. Cselekedet, mely által valamit ismét szokott, rendes, kellő helyére, vagy valakit előbbi hivatalába, állomására stb. helyeznek. | |
* | |
| (vissza-tetszés) ösz. fn. Általán a tetszéssel ellenkező mindennemü érzés, vagyis mely a kedélyre rosz, kellemetlen bántó, visszataszitó benyomást tesz, mely kellemetlen a bántó, visszataszitó érzést szül, okoz, nem tetszés. V. ö. VISSZATETSZIK. | |
* | |
| (vissza-tetszik) ösz. k. Mondjuk általán mindenről, ami bel- vagy külérzékeinkre kellemetlen hatást okoz, ami vagyainkkal, hajlamunkkal ellenkezik, ami iránt rokonszenvet nem érezünk, mert azt maganemében helytelennek, illetlennek, czélszerületnek, bántónak, rosznak stb. tartjuk, vagy érezzük. A német ,missfallen' újabbkori, de nem sikerült forditása; magyarosabban: nem tetszik, vagyis roszul, kellemetlenül bántólag hat, kellemetlen, visszataszitó érzést szül, okoz. | |
* | |
| (vissza-tetsző) ösz. mn. Ami hajlamunkat, vonzalmunkat, rokonszenvünket nem birja, nem tetsző, visszataszító, kellemetlen. V. ö. VISSZATETSZIK. | |
* | |
| (vissza-tetszőleg) ösz. ih. Visszatetsző módon, kellemetlen behatást okozva. V. ö. VISSZATETSZIK. | |
* | |
| (vissza-těvés) ösz. fn. Cselekvés, mely által valamit v. valakit visszateszünk, viszszahelyezünk. V. ö. VISSZATĚSZ. | |
* | |
| (vissza-tol) ösz. áth. 1) Valamit smét azon helyre tol, ahol előbb volt. A szín alól kihúzott kocsit visszatolni. A fiókot kihúzni, meg visszatolni. 2) Úgy tol valamit v. valakit, hogy hátra, visszafelé induljon, mozogjon; tolás által hátráltat, visszatérni kényszerít. Az áradó nagyobb folyó viszszatolja a kisebb folyó vizét. V. ö. TOL. | |
* | |
| (vissza-tolás) özs. fn. Cselekvés, illetőleg nyomás, taszítás, mely által visszatolnak valamit. | |
* | |
| (vissza-tolúl) ösz. önh. Tolúlva, azaz, mintegy magát tolva előbbi helyére, visszanyomúl. | |
* | |
| (vissza-tolulás) ösz. fn. Visszafelé tolongó nyomulás. | |
* | |
| (vissza-torlás) ösz. fn. Ellenszegülő, hatást ellenhatással viszonzó cselekvés, erőlködés, mely által valamit visszatorolunk; forbátolás, fántonfánt. V. ö. VISSZATOROL. | |
* | |
| (vissza-torol) ösz. áth. A bántalmat hasonló bántalommal viszonozza, fántonfánttal fizet; amely mértékkel mértek neki, azzal mér vissza; boszút áll. Régiesen: forbátol. | |
* | |
| (vissza-tölt) ösz. áth. Ismét oda, illetőleg azon edénybe, mederbe stb. tölt valamit, ahonnan vétetett. A sajtárba eresztett bort viszszatölteni a hordóba. V. ö. TÖLT. | |
* | |
| (vissza-töltés) ösz. fn. Cselekvés, midőn visszatöltenek valamit. V. ö. VISZSZATÖLT. | |
* | |
| (vissza-tutajoz) ösz. önh. Tutajon azon helyre tér vissza, ahonnan eltávozott. A kiindulási rébe visszautajozni. | |
* | |
| (vissza-tutojozás) ösz. fn. Tutajozva az elhagyott helyre, eltávozási pont felé visszatérés. | |
* | |
| (vissza-tükrödzés) ösz. fn. Tünemény, midőn visszatükrödzik valami. V. ö. VISSZATÜKRÖDZIK. | |
* | |
| (vissza-tükrödzik) ösz. k. Fénysugarai bizonyos testről visszaverődnek, s úgy tünik elé, mint tükör által ábrázolt kép. A csendes tóról visszatükrödzenek a part melletti fák, épűletek stb. | |
* | |
| (vissza-tükröz) ösz. áth. Valamely testnek alakját tükör módjára, visszaveti. | |
* | |
| (vissza-tükrözés) ösz. fn. Sugárzás, mely valamely test alakját tükör gyanánt visszaveti. | |
* | |
| (vissz-ugat) ösz. önh. és áth. Az ugatást ugatással viszonozza, ugatóra ugat, az ugatót megugatja. V. ö. UGAT. | |
* | |
| (vissza-ugatás) ösz. fn. Az ugatásnak ugató hangon viszonzása. | |
* | |
| (vissza-ugrás) ösz. fn. 1) Hátrafelé ugrás. 2) Ugrás azon helyre, honnan elugrott valaki v. valami. V. ö. UGRÁS. | |
* | |
| (vissza-ugraszt) ösz. áth. Embert vagy más állatot kényszerít, hogy hátrafelé vagy azon helyre ugorjon, ahonnan elugrott. V. ö UGRASZT. | |
* | |
| (vissza-ugrik v. ~ugor) ösz. k. illetőleg önh. 1) Hátrafelé, vagy azon helyre ugor, ugrik, ahonnan el-, vagy kiugrott. 2) Átv. mondjuk rugalmas testről, midőn a nyomást visszataszitva ismét kitágúl. V. ö. UGOR; UGRIK | |
* | |
| (vissza-úsz v. úszik) ösz. önh. illetőleg k. Uszva oda tér ismét vissza, ahonnan elúszott, v. úszva eltávozott. V. ö ÚSZ, ÚSZIK. | |
* | |
| (vissza-út) ösz. fn. Út visszafelé, melyet t. i. valaki visszafelé, vagyis azon helyre tesz melyről eltávozott. | |
* | |
| (vissza-útasít) ösz. áth. Ismét oda utasít, azaz, visszaküld, ahonnan jött. A csavargókat visszautasítani hazájokba. Átv. kérelmezőt, folyamodót stb. tagadólag, vagy kihallgatás nélkül eltávolítja magától. V. ö. ÚTASÍT. | |
* | |
| (vissza-útasítas) ösz. fn. Cselekvés, midőn visszautasítnak valakit. V. ö. VISSZAÚTASÍT. | |
* | |
| (vissza-útaz) ösz. önh. Utjában megfordulván ismét oda tér vissza, ahonnan elútazott. | |
* | |
| (vissza-utazás) ösz. fn. Utazás, melyet valaki visszafelé, vagyis azon helyre tesz, ahonnan eltávozott. V. ö. ÚTAZÁS. | |
* | |
| (vissza-üt) ösz. áth. 1) Valakinek ütését ütéssel viszonozza. Aki üt, azt visszaütik. Ne üss, mert visszaütlek. 2) Valamit ismét oda üt ahonnan elütötték, eldobták stb. Visszaütni a laptát, csürköt. V. ö. ÜT. | |
* | |
| (vissza-ütés) ösz. fn. Cselekvés, midőn visszaütnek valakit, v. valamit. V. ö. VISZSZAÜT. | |
* | |
| (vissza-ütődés) ösz. fn. Állapot, midőn valamely test visszaütődik. | |
* | |
| (vissza-ütődik) ösz. belsz. Más testbe ütközvén, annak taszitó erejétől ütést szenvedve visszanyomúl. | |
* | |
| (vissza-űz) ösz. áth. Embert, vagy más állatot oda űz, ahonnan távozott, ahonnan jött. A régi polgári törvénykezésben am. visszaüzési perorvoslatot használ. V. ö. VISSZAŰZÉS. | |
* | |
| (vissza-üzen) ösz. önh. Az üzenetet üzenettel visszonozza, az üzenőnek viszont üzen valamit. V. ö. ÜZEN. | |
* | |
| (vissza-üzenés) ösz. fn. Üzenésre üzenéssel válaszolás. | |
* | |
| (vissza-űzés) ösz. fn. Fenyegető, üldöző hajtás, kergetés, mely által valakit v. valamit űzünk, hogy hátrálásra birjuk, vagy hogy oda térjen vissza, ahonnan jött. A régi polgári törvénykezésben bizonyos esetekben perorvoslat faja volt, mely a végrehajtást szóval, vagy némi ellenszegüléssel akadályozta s a perlekedés folytatására adott alkalmat, honnan birtokon belüli perújitás néven is hívatott. | |
* | |
| (vissza-vág) ösz. önh. és áth. 1) A háta mögött levő felé vágást tesz. 2) Aki őt megvágta, ő visszont megvágja. Meg ne vágj, mert visszaváglak. V. ö. VÁG. | |
* | |
| (vissza-vágás) ösz. fn. Cselekvés, midőn valaki visszafelé vág; vagy visszavág valakit. V. ö. VISSZAVÁG. | |
* | |
| (vissza-vagdal) ösz. gyak. önh. és áth. Gyakran, vagy többször visszavág. V. ö. VISSZAVÁG. | |
* | |
| (vissza-vágy v. ~vágyik) ösz. önh. illetőleg k. Vágya van ismét oda menni, ott lenni, ahonnan távozott. A számkivetett visszavágy hazájába. V. ö. VÁGY, VÁGYIK. | |
* | |
| (vissza-vágyódik) ösz. k. vagy ha tetszik, belsz. (tulajdonképen ,belszenvedő' elnevezésnek ott van helye, hol külszenvedő alak is fordúl elé). Folytonosan és erősebben ösztönöztetve vágy, azaz, sovárog, kívánkozik visszamenni, vagy előbbi állapotát visszanyerni. Az elkényeztetett gyermek visszavágyódik szüléihez. V. ö. VÁGYÓDIK. | |
* | |
| (vissza-való) ösz. mn. Régiesen am. visszás, ferde. "Vissza való dolognak látván azt, mind az testi, s - mind az lelki dolgokban, az mikor az nyáj akarja és kivánja legeltetni az pásztort". Gr. Eszterházy Miklós nádor levele. 1632. (Történelmi Tár. VIII. K. 62. 1.). | |
* | |
| (vissza-vált) ösz. áth. Bizonyos dij lefizetése vagy csere által ismét birtokába veszi azt, amit valamikép birtokából kibocsátott, elvesztett stb. Visszaváltani a zálogba adott jószágot. V. ö. VÁLT. | |
* | |
| (vissza-váltás) ösz. fn. Cselekvés, mely által visszaváltunk valamit. V. ö. VISSZAVÁLT. | |
* | |
| (vissza-vándorlás) ösz. fn. Cselekvés, midőn valaki visszavándorol. V. ö. VISSZAVÁNDOROL. | |
* | |
| (vissza-vándorol) ösz. önh. Vándorképen ismét oda tér vissza, ahonnan távozott, elutazott. V. ö. VÁNDOR; VÁNDOROL. | |
* | |
| (vissza-vánszorgás) ösz. fn. Vánszorogva előbbi helyére tér vissza. | |
* | |
| (vissza-vánszorog) ösz. önh. Vánszorogva, azaz, testét nehezen húzva, vonszolva, fáradt tagokkal ismét előbbi helyére tér vissza. V. ö. VÁNSZOROG. | |
* | |
| (vissza-vár) ösz. áth. Oly valakit vár, aki elébb itt volt, jelen volt, azután eltávozott de ismét vissza fog térni, vagy vissza kellene térnie. V. ö. VÁR, ige. | |
* | |
| (vissza-varászol) ösz. áth. Ami elmúlt, eltünt, azt mindegy varázsolva ismét eléidézi, elétünteti; visszabájol. | |
* | |
| (vissza-varázsolás) ösz. fn. Cselekvés, mely által viszszavarázslunk valamit, V. ö. VISSZAVARÁZSOL. | |
* | |
| (vissza-vásárlás) ösz. fn. Az eladott jószágnak bizonyos áron visszaszerzése. | |
* | |
| (vissza-vásárol) ösz. áth. Amit vásári árukép másnak eladott, azt ismét bizonyos áron megveszi. | |
* | |
| (vissza-ver) ösz. áth. 1) Aki őt veri, vagy megverte, azt ő viszont veri; a verést veréssel forbátolja. 2) Verve kényszerít valakit v. valamit, hogy hátráljon, vagy visszamenjen. Viszszaverni a támadó, a rohanó ellenséget. 3) Átv. mondjuk testekről, melyek a beléjök ütközött testeket rugalmas erejöknél fogva magoktól eltaszítják. V. ö. VER. | |
* | |
| (vissza-verés) ösz. fn. 1) "Cselekvés, midőn vissza vernek valakit. 2) Hatás, mely által visszaverődik valami. V. ö. VISSZAVER. | |
* | |
| (vissza-verődik) ösz. belsz. Valamely testbe ütközvén, annak taszitó erejétől visszanyomúl. Mondjuk különösen a fényfsugarakról. | |
* | |
| (vissza-věsz) ösz. áth. 1) Amit oda adott, elajándékozott stb. azt ismét birtokába veszi. 2) Átv. szavát, igéretét, fogadását visszavenni, azaz, megsemmisíteni, érvénytelennek nyilvánítani. V. ö. VĚSZ. | |
* | |
| (vissza-vet) ösz. áth. 1) Valamit előbbi, volt helyére vet. Az apró halakat a vízbe viszszavetni. 2) Olcsárolva, roszalva, neheztelve stb. helytelen, kelletlen dolog gyanánt eltávolít, elutasít, el nem fogad valamit. Visszavetni a hitvány árut, ajándékot. Az indokolatlan panaszlevelet visszavetni. V. ö. VET. | |
* | |
| (vissza-vétel) ösz. fn. Cselekedet, melynél fogva visszavettek valamit. V. ö VISSZAVĚSZ. | |
* | |
| (vissza-vetés) ösz. fn. Cselekvés, midőn valaki valamit visszavet. V. ö. VISSZAVET. | |
* | |
| (vissza-vezérel) ösz. áth. Vezérelve visszatérít; visszavezet. | |
* | |
| (vissza-vezet) ösz. áth. Ismét azon pontra, helyre vezet valakit v. valamit, ahonnan a kiindulás, eltávozás történt, tulajd. és átv. ért. Az eltévedtet visszavezetni az igaz útra. A lovat visszavezetni az ólba. V. ö. VEZET. | |
* | |
| (vissza-vezetés) ösz. fn. Cselekvés, midőn valakit vagy valamit visszavezetnek. | |
* | |
| (vissza-visz) ösz. áth. Valakit, v. valamit elhagyott, előbbi helyére visz. Hajón hozni, kocsin visszavinni valamit. Ide vele, ha tiszta, ha nem tiszta, vidd vissza. (Km.). V. ö. VISZ, ige. | |
* | |
| (vissza-vitel) ösz. fn. Cselekvény, mely szerént visszavittek valamit v. valakit. V. ö. VISSZAVISZ. | |
* | |
| (vissza-vitorláz) ösz. önh. Vitorlás hajón ismét oda tér vissza, ahonnan jött, érkezett. | |
* | |
| (vissza-vitorlázás) ösz. fn. Vitorlás hajón visszatérés, visszautazás. | |
* | |
| (vissza-von) ösz. áth. 1) A távozóban, indulóban levőt magafelé vonja, haladni, menni nem engedi; visszafelé von. 2) Amit nyújtott, adott, ismét magához veszi. 3) Átv. szavát, igeretét visszavonni, azaz, ellenkezőjét nyilvánitani; máskép: viszszahúz. | |
* | |
| (vissza-vonás) ösz. fn. 1) Cselekvés, midőn valaki valamit visszavon. 2) Átv. ért. viszálkodás, pártoskodó egyenetlenkedés, ujjhúzás. "Gyülölséget és visszavonyást nevel inkább mint egyességet". Gróf Eszterházy M. nádor levele Rákóczy Györgyhöz 1644. (Toldy F. kiadása 276. 1.). | |
* | |
| (vissza-vonó) ösz. mn. 1) Aki valamit visszavon. 2) Viszálkodó, pártoskodó, egyenetlenkező, ujjhuzó. Visszavonó felek, társak. Eléjön Pestinél is. (Máté XVII.). l. VISSZA (1) alatt. | |
* | |
| (vissza-vonsz) ösz. áth. l. VISSZAVON, 1); továbbá., VISSZA alatt. | |
* | |
| (vissza-vonúl) ösz. önh. Hátrafelé, a többitől elvonja, elkülöníti magát; valamely közös ügyben részt venni megszün. V. ö. VONÚL. | |
* | |
| (vissza-vonúlás) ösz. fn. 1) Az előremenéssel ellenkező cselekvés, hátrálás. 2) Elmaradás, különválás, midőn valaki bizonyos közügyektől, nyilvános működéstől, vállalattól stb. eláll, s mintegy magányba rejtőzik. | |
* | |
| (vissza-vonult) ösz. mn. A többitől elmaradt, különvált, magányba rejtőzött. | |
* | |
| (vissza-vonultság) ösz. fn. Visszavonúlt állapot, magányba zárkozottság, mely bizonyos ügyekben részt venni megszün. Viszszavonultságban élni. | |
* | |
| (vissza-zár) ösz. áth. A zár alól, kivettet, vagy kiszabadítottat ismét zár alá. teszi, bezárja. V. ö. ZÁR, ige. | |
* | |
| (visszazarándokol) ösz. önh. Zarándokképen ismét oda tér vissza, ahonnan távozott, vagy mint zarándok elutazott. V. ö. ZÁRÁNDOK, ZARÁNDOKOL. | |
* | |
| (vissza-zěng) ösz. önh. A zengést zengve viszonozza, viszhangozza. V. ö. ZĚNG. | |
* | |
| (vissza-zěngés) ösz. fn. A zengésnek viszhangozása. | |
* | |
| (vissza-zuhan) ösz. önh. Zuhanó hangot adva, visszafelé, hátraesik, hátrarogy. | |
* | |
| (vissza-zuhanás) ösz. fn. Zuhanó hanggal vissza-, hátraesés. | |
* | |
| l. VISZHANG. | |
* | |
| l. VISZONOS. | |
* | |
| l. VISZONOZ. | |
* | |
| erdélyi falu Kolos m.; helyr. Vistá-ra, ~n, ~ról. | |
* | |
| elavult v. elvont gyök, melynek származékai: visza v. vissza, viszál v. visszál, viszlik viszolog, viszos, viszony, viszont, viszontagság, viszonos viszonoz, visszáros, és újabb alkotással viszály, viszony viszonyít stb. Hogy némely származékokat egy, másokat két ssz (szsz) hanggal ejtünk, oka abban rejlik, mert az előbbiek közvetlenül visz gyöktől, az utóbbiak közvetve t. i. vissza szótól erednek; úgy hogy ha pl. viszonos, viszonoz némely szójárásban két ssz hanggal ejtetnek is ki, ezeket csak visz gyöktől származtathatjuk és csakugyan törzsük viszon nem is jön elé két ssz hanggal. Ellenben a székely visszáros, visszánoz stb. szókat már csak ,vissza' szó után elemezhetjük. Némely újabb összetételek is, mint viszér, viszfény, viszhang, viszkereset, viszváltó a visz gyökkel egyesültek. Alapfogalomban jelent oly irányvonalt, illetőleg menetet, mely, miután bizonyos távolságra haladt, ismét arrafelé fordúl, ahonnan kiindúlt vagyis előbbi irányának mintegy hátat fordítva mutatkozik. Innen értelmezhetők a) visza v. vissza, pl. a posztónak, vászonnak visszája, azaz, színével megfordított állapotban levő része, hátoldala, máskép fonákja; b) viszál v. visszál, a fonalakat, szálakat stb. jobbra-balra hányva sző, köt valamit; c) viszos a minek rostjai, szálai egymást szeldelő irányban, tekervényesen állanak, pl. viszos fa, melyet gyaluláskor, hol innen, hol onnan kell fordítani. Átv. viszont v. viszontag, a dolgot hasonlóval, vagy más neművel fölváltva, azzal ami tőrtént vagy ami történendik egy vagy más modon megfelelő irányban; viszony, két vagy több személynek, vagy dolognak egymásra befolyó, vonatkozó, kölcsönös állapota, hatásneme; viszonoz, bizonyos cselekvést hasonlóval vagy másneművel ismétel, s mintegy a cselekvő felé fordít, irányoz; viszontagság, különféle irányu, majd kedvező, majd kedvezőtlen befolyásu, hatásu változatok, események az élet ösvényén.
Mindezen érteményeket öszvevéve, kitünik, hogy az emlitett szók alapfogalomban bizonyos iránykörre vonatkoznak, úgy hogy két megfordított cselekvésnek vagy állapotnak egymás felé czélzó irányzását foglalják magokban. Egyezik a mongol bocza-khu igével (visszatér-ni, retourner), továbbá, a persa báz szóval, mely főnév és egyszersmind igehatározó, t. i. Vullers szerént: reditus, unde adv(erbium) retro et in comp(ositione) id quod lat, re ut báz mándan remanere; Zenker szerént mint fn. = Wiederholung, ein neues Mahl; mint igehatározó: nochmals, wieder, von neuem; zurück, rückwärts; innen: geszten menni, báz geszten visszamenni, dásten tartani, báz dásten visszatartani. (Pfizmaier). Vullers szerént párszi (régibb persa) nyelven: avázs v. aváz v. aváds. Budenz József rokonításai viszont, viszontag, vissza, visszás származékok tekintetbe vételével: a finn vasta (ellenében való, ellenkező), vastaan, vastoin, vasten (ellen, ellenébe) vastaise (contrarius, adversus, renitens), vastaa- (resistere, repensare, respondere, relo qui), vastukse (obstaculum), vastusta- (ellenezni, akadályozni); észt vasta, vasto (ellen, ellenében), vasta- (respondere); lív vast, vastö (ellenébe; ellen), vasti (ellenes, widrig); lapp vuosta, vuoste, finnlap vuostai, vuosta (ellenébe való, ellen, ellenébe); zürjän vetďn (átellenben); votják va- (felelni, ellentmondani); cseremisz va (szemközt, ellenében) stb. A toldatok közt vist v. vast (ismét). Mind ezekből - ide értve a mongol bocza és persa báz, aváz stb. szókat is - kitűnik, miért hogy a magyar ,visz' gyökben az i minden származékaiban is mélyhangú, mint a czikk elején láttuk, s az egyes szóknál még bővebben láthatjuk. | |
* | |
| áth. első vagy függő mult vivék, vivél, vive v. régiesen: vin, vün, második v. független m. vitte jöv. viend, par. vígy, kapcsoló mód: vigyek, vígy vigyen, vigyünk, vigyetěk, vigyenek, htn. vinni, részesülő vivő, tehető forma: vihet, miveltető forma: vitet; stb. 1) Valamit v. valakit főlvett teher gyanánt távolodó irányban tovább szállít. Ellentéti viszonyban áll vele hoz, vagyis bizonyos távolságról valamely ponthoz közeledő irányban szállít valamit. Aki visz, az megy, távozik, aki pedig hoz valamit, az jön, közeledik. Oda vinni, ide hozni. Vidd oda, hozd ide. A futár leveleket visz, és hoz. Mindkettőnek sokszorozója: hord, azaz, többször, ismételve, folytonosan visz v. hoz. - Fejen, vállon, háton, kézben, karon, ölben, hón alatt, ujjak között vinni valamit. Kosárban tojást, bödönben vajat, sajtot vinni a vásárra. Az ételt kivinni a konyhából, s bevinni az ebédlőbe. A háztetőre fölvínni, a hegyről levinni valamit. Előre, hátra, messze, haza vinni. Visszaviheted ahonnan hoztad. Vissza nem hozom fejében elvinni valamit. 2) Közvetőleg, péld. teherhordó állattal, vagy jármüvön tovább szállít. Lóháton, szamáron vinni a málhát. Hintón, szekéren, talicskán, hajón, talpszálakon vinni holmit. 3) Magával ragad, erőszakkal elvesz. Az eb viszi az elkapott konczot. A héja viszi a csirkét A rablók dúlók mindenét elvitték. Vigye az ördög. Vidd ördög, tartsd pokol! Vigye a manó! 4) Mondjuk mozgásban levő lelketlen testekről, midőn más testeket magokkal vonzanak. A folyó viszi a hajókat. Viszi a szél a felhöket lefelé, elviszi a kalapot. 5) Valakit bizonyos új állapotba helyezés végett távolít valahová. Tánczba, férjhez vinni a leányt. Könnyü Katát tánczba vinni, ha neki is kedve, van rá. (Km.). A legényt katonának viszik. A gyermeket nevelőintézetbe, iskolába vinni Az elitélt gonosztevőket bitóhoz, akasztófára vinni. 6) Vezet, vezényel, irányoz. Háboruba, csatába vinni a hadsereget Ez az út a városba visz. Roszra, jégre vinni valakit. Ez a dolog nem visz jóra. Jól visz a puskája. 7) Valamit folytatólag tesz, cselekszik, hogy bizonyos czélt érjen. Ő még sokra, nagyra viheti. A mibe kap azt, kiviszi, véghez viszi. Már nem messze, nem soká viszi. Végletig, tulságig vinni valamit. Oktalansága által oda viszi a dolgot, hogy tökéletes kzdarczot vall. Ezt el nem viszed szárazon, bűnhödés lesz a vége. 8) Valamit közlésképen tovább ad. Hirt, izenetet, sürgönyt, üdvözletet vinni.
Ez igének egyszerű gyöke vi a ragokat és képszöket azon szabály szerént veszi föl, mint a hisz, lěsz, věsz, těsz, ěszik, iszik, p. vivěk, hivék, lěvék, věvék, těvék, évém, ivám; vitt hitt, lětt, větt, tětt, ětt, itt; vivés, hivés, lěvés, věvés, tévés, ěvés, ivás; vihet, hihet, lëhet, věhet, těhet, ěhetik, ihatik stb. A régi Magyar Passióban (Toldy F. kiadása 32. 1.) az első multban kivisziék áll ,kivivék' helyett. Rokonokul tekinthetők a latin veho, szanszkrit vah (trahere vehere, ferre stb.), a szláv vezje-m (visz kocsin v. szekéren. Jancsovics), továbbá Budenz J. szerént a finn vie- (ferre, auferre, ducere), vieskele- (ugyanaz); észt vii- (fűhren, bringen), lapp vazz-e-, finnlap víezza- (abholen); votják vaj-, vail- (bringen), vi- (fahren); zürjän vaj- (afterre, adducere, advehere). | |
* | |
| falu Somogy m.; Ó-VISZ v. ~VIZ, falu Szepes m.; helyr. Visz-re, ~ěn, ~ről. | |
* | |
| (visz-a) fn. tt. viszát. Ellenkező irányu oldala, látszata, fonákja valaminek. A posztónak viszája. Viszáról venni magára az üngöt, p. kiforditva, vagy elejét hátra vetve. Viszáról fogni valamit, nem kellően, balul, fonákul, forditva. Szokottabb kiejtéssel: vissza. l. VISSZA, (2). | |
* | |
| l. VISSZAFOLYÓMALOM. | |
* | |
| falu Krassó m.; helyr. Viszágh-ra, ~on, ~ról. | |
* | |
| falu Vas m.; helyr. Viszák-ra, ~on, ~ról. | |
* | |
| és származékaikról l. VISSZÁL; VISSZÁLKODIK stb. | |
* | |
| (visz-ály) fn. tt. viszály-t, tb. ~ok, harm. szr. ~a. 1) Valaminek fordított, visszás oldala, fonákja. 2) Átv. ellenkező irányu, módu, egymást rontó, zavaró müködési, törekvési állapot; perpatvar, njjhuzás, egyenetlenség. Képeztetésre hasonló ezekhez: aszály, dagály, akadály, szabály, osztály, ragály, apály, szegély, veszély stb. | |
* | |
| (visz-ály-os) mn. tt. viszályos-t, v. at, tb. ~ak. Egyenetlenkedő, meghasonlóan müködő; perpatvaros, egymással ellenkedő. Viszályos felek, társak. Továbbá, ami viszályt okoz, ami viszálylyal jár. Viszályos ügy. | |
* | |
| l. VISSZÁS; VISZSZÁSAN. | |
* | |
| l. VISSZÁSSÁG. | |
* | |
| (visz-biztositás) ösz. fn. Viszont v. újra biztosítás; t. i. valamely biztositó intézet a nála biztositott tárgyat vagy tárgyakat hogy kár esetében kevésbé terheltessék, egy más intézetnél csekélyebb árért újrabiztositja. | |
* | |
| l. VISZ, ige. | |
* | |
| (visz-ér) ösz. fn. l. VÉRÉR. | |
* | |
| (visz-fény) ösz. fn. Fény, mely valamely testről visszavetődik, pl. a tükörről, csiszolt kardról visszavetődött napsugár. | |
* | |
| (visz-fény-tan) ösz. fn. A viszfény tulajdonságait eléadd tan. (Katoptrika). | |
* | |
| (visz-fuvar) ösz. fn. Szállitás, midőn a fuvarral eltávozott a lerakodott jármű viszatértekor ismét új terhet hoz. | |
* | |
| l. VISSZA. | |
* | |
| (visz-hang) ösz. fn. Valamely hang után nyomban hallatszó, s azt mintegy másoló, utánzó, ismétlő másodhang. (Echo). A hegyek, erdők közt szóló kürtök vizhangja. Tihanyi viszhang, mely több szót ismétel. Átv. ért másokat utánzó, követő szó, beszéd, vélemény, nyilatkozat, hir. | |
* | |
| (visz-hangol) l. VISZHANGOZ. | |
* | |
| (visz-hangos) ösz. mn. Viszhangot adó, viszhangzó. | |
* | |
| (visz-hangoz) ösz. áth. Bizonyos hangot viszonoz, utánoz, ismételve hallat. A sziklák viszhangozzák a mennydörgést. Átv. mások szavát, beszédét, véleményét stb. utánozza, követve hirdeti, terjeszti, ismételi. | |
* | |
| (visz-hangozás) ösz. fn. Cselekvés, midőn valami bizonyos hangot viszonoz. V. ö. VISZHANGOZ. | |
* | |
| (visz-hang-tan) ösz. fn. A hangtan azon része, mely különösen a viszhangot, illetőleg annak okait, tüneményeit tárgyalja. | |
* | |
| (visz-hangzás v. ~hangzat) ösz. fn. Általán minden hangzat, melyet a testek bizonyos illetés, ütődés következtében rezgésbe jövén, vissza adnak. | |
* | |
| (visz-hangzik) ösz. k. 1) A bele ütközött hangot ismételve, utánozva másolva hallatja, viszhangot ad. A kürtök riadása viszhangzik a hegyek között. 2) Általán erősebb illetésre, ütődésre rezgésbe jövén, hangot ad. | |
* | |
| erdélyi falu Hunyad m.; helyr. Viszká-ra, ~n, ~ról. | |
* | |
| (visz-keresés) ösz. fn. Cselekvés, midőn valaki a törvénykezésben viszkeresettel él. V. ö. VISZKERESET. | |
* | |
| (visz-kereset) ösz. fn. A váltójogi törvénykezésben az előzők, ú. m. forgató, kibocsátó elleni kereset. | |
* | |
| (visz-kereseti) ösz. mn. A viszkeresetre vonatkozó, azt illetö. Viszkereseti jog, eljárás. | |
* | |
| önh. m. viszket-ětt. par. viszkess. Az illető fogalom természeténél fogva rendesen csak harmadik személyben divatozik, mint a fáj ige; ámbár képes kifejezéssel igy is szólhatnánk: Talpam, mért viszketsz? talán tánczolhatnál? Ne viszkess fejem, hisz nincs semmi baj. Molnár Albertnél, Szabó Dávidnál eléjön viszketek, latinul: prurio. Ma nem igen használjuk, hanem helyette azt mondjuk: viszket a testem; viszket a hátam stb.
Tulajdonképen mondjuk a bőrnek azon sajátságos érzéséről, midőn a tapidegek rendkivüli izgásba, pezsgésbe jönnek, melyet ösztönszerűleg vakarás, dörzsölés által szokás megszüntetni vagy enyhíteni. Viszket a feje, tenyere, talpa. Viszket a lába a tánczra. Ott vakard a hol viszket, v. kinek hol viszket ott vakarja. (Km.). Majd ott is vakarod, ahol nem is viszket, Ha a feleséged ily dologra késztet. (Menyekzői vers) Átv. bizonyos vágy által ingereltetik. Viszket torka, am. íhatnék. Viszket a tenyere, verekedhetnék Viszket a talpa, tánczolni szeretne. Viszket a háta, mondjuk nyugtalan, verekedő, kapczáskodó emberről, ki mintegy fölhí másokat, hogy megvakarják a hátát; vagyis megdöngessék. "Mindég arra viszketett: arra fájt a foga, arra törekedett, ~ásitozott, ~sovárgott" (Szabó D.) Véleményünk szerint gyöke azon iz, melyből izeg v. izog, izgat, bizgat származtak. Törsze a gyakorlatos izeg, s ebből lett ed önható képzővel izeged, izged, iszked, továbbá. v előtéttel viszked, mint tájdivatosan ejtik, végre viszket. Hasonlóképen fejlett ki a rezeg törzsből reszket, tájdivatosan reszked: Mindkettejök önhatók, nem áthatók levén, tudnivaló, hogy eredeti végképzőjük inkább d. | |
* | |
| (viszket-eg) mn. és fn. tt. viszketeg-ět, harm. szr. ~e. 1) Viszketésre hajlandó, ami természeténél fogva viszketni szokott. A viszketeg bőrü ember megérzi az időváltozást. Mint mn. csak tájdivatban él. 2) Az állati bőrnek izgékony állapota, különösen bőrbajok, p. rüh, kosz, var, melyeket enyhitésül vakarni szokás. Orr, szem-, fűlviszketeg. Fagyos ujjak viszketege. 3) Molnár Albertnél, Szabó Dávidnál, továbbá Szathmár megyében is Gáthy János szerént am. rüh. 4) Átv. ért. nyugtalanitó vágy, inger, ösztön.
Azon atag eteg képzőjü nevek osztályába tartozik, melyek ad ed önható igékből alakulnak, mint lankad lankatag, hervad hervatag, förged förgeteg, csőrged csörgeteg, rezged reszketeg stb. V. ö. VISZKET. | |
* | |
| (viszket-eg-ěs) mn. tt. viszketegěs-t, v. ~et, tb. ~ek. Amit vagy a kit a viszketeg bánt, akár tulajd. akár átv. érteményben. Viszketeges láb. Viszketegěs elme. V. ö. VISZKETEG. | |
* | |
| (viszket-eg-ség) fn. tt. viszketegség-ět, harm. szr. ~e. Viszketeg állapot vagy tulajdonság, illetőleg a bőrnek rendkivüli izgékonysága, érzékisége. | |
* | |
| (viszket-és) fn. tt. viszketés-t, tb. ~ěk, harm. szr. ~e. A bőrnek azon érzése, midőn viszket, illetőleg a tapidegek rendkivüli izgása. V. ö. VISZKET. | |
* | |
| (viszket-ség) l. VISZKETEGSÉG. | |
* | |
| (viszket-tet) mivelt. m. viszkettet-tem ~tél, ~ětt, par. viszkettess. Eszközli, okozza, hogy a testnek illetőleg bőrnek valamely része viszkessen. Keserű epesár viszketteti orrát (Guzmics. Theocrit. Idyll.). Viszkettető serke a bőr alatt. (Szabó D.). | |
* | |
| (visz-ok-ol-ó-od-ás) fn. tt. viszkolódás-t, tb. ~ok, harm. szr. ~a. Nyugtalan ide-oda mozgolódás, fészkelődés. V. ö. VISZKOLÓDIK. | |
* | |
| (visz-ok-ol-ó-od-ik) belsz. m. viszkolód-tam, ~tál, ~ott. Nyugtalanul izegmozog, fészkelődik, mint a csintalan gyermekek szoktak. Székely szó.
Ez ige vagy fészkelődik, máskép (Kríza J. szerént is) vaszkolódik módosulata, vagy pedig a v előtétes hang s azon isz, iz, icz, is gyökü szók családjához tartozik, melyek kicsinyes, élénk, könnyü mozgásra vonatkoznak, mint iszamik, iszánkol, izeg, izgat stb. | |
* | |
| máskép: VASZKOTA, (vaszok-ot-a) fn. tt. vászkotát, vaszkotát. A székelyeknél Kriza J. szerént elhevert szemét (mint a vaszok szokott lenni), szeméthely. | |
* | |
| falu Sáros m.; helyr. Viszlavá-ra, ~n, ~ról. | |
* | |
| (visz-ol-ik) k. m. viszl-ott, htn. ~ani, A székelyeknél mondják futásban levő vadról, midőn tekervényesen majd erre majd arra, azaz, visszásan, egyenetlen irányban szökik. Itt viszlott meg a nyúl (Túry Ignácz). | |
* | |
| ferfi kn. tt. Viszlót. l. VENCZEL. | |
* | |
| faluk Baranya, Borsod, Somogy m.; SZENT~, falu Szala m.; helyr. Viszló-ra ~n, ~ról. | |
* | |
| falu Heves m.; helyr. Visznek-re, ~ěn ~ről. | |
* | |
| (visz-nyom) ösz. fn. Nyom, melyet bizonyos távolságig haladt ember, vagy más állat, vagy jármű maga után hagy. | |
* | |
| faluTrencsén m.; helyr. Viszocsán-ba, ~ban, ~ból. | |
* | |
| faluk Hont, Sáros és Ung megyékben; helyr. Viszoká-n, ~ra, ~ról. | |
* | |
| falu Trencsén m.; helyr. Viszolaj-ba, ~ban, ~ból. | |
* | |
| (visz-ol-og-ás) fn. tt. viszolgás-t, tb. ~ok, harm. szr. ~a. 1) Vonakodás. 2) Fájdalmas csiklandás. V. ö. VISZOLOG. | |
* | |
| (visz-ol-og) gyak. önh. m. viszolog-tam, ~tál, v. viszolg-ottam, ~ottál, viszolgott. htn. ~ni v. viszolgani, 1) Balaton vidékén am. vonakodik, valamitől visszahúzza magát. (Horváth Sigmond). 2) Kemenesali szólással: fájdalmasan csiklandik, érezhetőn borsódzik s mint egy visszás érzése van. (Lévay László). Viszolog a háta, sértett tagja. | |
* | |
| l. VIZSOLY. | |
* | |
| erd. falu Kolos megyében; helyr. Viszolyá-n, ~ra, ~ról. | |
* | |
| (visz-on) csak mint törzs pl. viszonos, viszont szókban, továbbá öszvetételekben mint előrész fordúl elé; annyi mint a dolgot megforditva; viszonozva, hasonlóval ismételve, forbátolva, pl. viszoncsere, viszonajánlás, viszonbántás. V. ö. VISZONT. | |
* | |
| (viszon-ajándék) ösz. fn. Ajándék, melyet valaki annak ad, kitől ajándékot kapott. | |
* | |
| (viszon-ajánlás) ösz. fn. Ajánlást viszonozó ajánlás. | |
* | |
| (viszon-bántás) ösz. fn. vett bántásnak hasonlóval megtorlása; forbátolás, fántonfánt. | |
* | |
| (viszon-barátság) ösz. fn. Barátságot, illetőleg baráti hajlamot, szolgálatot stb. viszonzó indulat, cselekvés. Ajánlom viszonbarátságomat. | |
* | |
| (viszon-bátorság) ösz. fn. Bátorság, vagyis biztosság, mely szerént valaki mástól szerzett bátorságot hasonlóval visszaszolgálja. | |
* | |
| (viszon-dal) ösz. fn. Dal, melynek részeit az éneklő felek egymást fölváltva, s mintegy versenyezve zengik el. | |
* | |
| (viszon-érték) ösz. fn. Valamely értékért viszonosan adott érték, pl. buzáért, marháért pénz, a csereszerződésekben gyümölcsért gabona (faluhelyeken, hol gyümölcs nem terem, ha másunnat gyümölcsöt hoznak, cserében főleg az asszonyok gabonát adogatnak). | |
* | |
| (viszon-föl-tét) ösz. fn. Föltét, melyet egyik alkudozó, szerződő fél a másik ellenében tűz ki. | |
* | |
| (visz-ong) gyak. önh. m. viszong-tam, ~tál, ~ott, htn. ~ani. v. ~ni. Viszályban él, egyenetlenkedik, perlekedik, másokkal ujjat húz. Képeztetésre hasonlók hozzá; jajong, ujjong, zajong, borong, eseng, feszeng stb. | |
* | |
| (visz-ong-ás) fn. tt. viszongás-t, tb. ~ok, harm szr. ~a. Viszálkodás, egyenetlenkedés, perlekedés. | |
* | |
| (visz-ong-ó) mn. tt. viszongó-t. Viszályban élő, viszálkodó, egyenetlenkedő, perlekedő. Viszongó felek, rokonok, házastársak. | |
* | |
| (viszon-hagyomány) ösz. fn. Végrendeleti hagyomány, melyet valaki előbb történhető halála esetére annak számára rendel, aki hasonló esetre szintén valamit hagyományozott neki. | |
* | |
| (viszon-hajlam v. ~hajlandóság) ösz. fn. Hajlandóság, melylyel valaki más hajlandóságát viszonozza. | |
* | |
| (viszon-hála) ösz. fn. Hála, melyet valaki bizonyos jótéteményért oly személy iránt mutat, aki ő neki elébb bizonyos hálával lekötelezve volt; háláért hála, köszönetért köszönet. | |
* | |
| (viszon-hatás) ösz. fn. Egymással bizonyos viszonyban levő személyek vagy dolgok hatása egymásra. V. ö. HATÁS. | |
* | |
| (viszon-hit-bér) ösz. fn. A magyar törvény szerint azon összeg, melyet hitbér fejében a menyasszony köt le a vőlegénynek. (Contrados). V. ö. HITBÉR. | |
* | |
| (viszon-hűség) ösz. fn. Hűséget hűséggel viszonzó indulat, vonzalom, hajlam. Házasok, barátok közti viszonhűség. Hüségért viszonhűséget igényelni. | |
* | |
| (viszon-igéret) ösz. fn. Igéret, melylyel valaki a vett igéretet viszonozza. V. ö. IGÉRET. | |
* | |
| (viszon-illetőség) ösz. fn. Illetőség, melyet két fél egymásnak kölcsönösen megadni tartozik. V. ö. ILLETŐSÉG. | |
* | |
| (viszon-járandóság) l. VISZONILLETŐSÉG. | |
* | |
| (viszon-jegy-bér. v. ~jegydij), ösz fn. Jegybér, jegyajándék, melyet eljegyzéskor a menyasszony igér és köt le a vőlegénynek. V. ö. JEGYBÉR. | |
* | |
| (viszon-kedvezés) ösz. fn. Kedvezés, melylyel valaki a vett, tapasztalt kedvezést viszonozza. | |
* | |
| (viszon-kérdés) ösz. fn. Kérdés, melyet valaki válasz helyett tudakozólag a kérdőnek tesz. | |
* | |
| (viszon-kereset) ösz. fn. Az alperes azon joga, hogy valamely folyamatban levő perban fölperes keresete ellenébe saját követelésével léphessen föl; mi azonban törvényünk szerént bizonyos föltételekhez van kötve, pl. ha követelése a fölperesi keresettel ugyanazon jogalapból származik, vagy azzal hasonnemü, határozott, és már lejárt stb. | |
* | |
| l. VISSZAKĚRĚSZTĚLKĚDŐ. | |
* | |
| (viszon-kezes) ösz. fn. 1) Kezesért cserében adott, vagy kitüzött kezes. 2) Másod kezes, ki valamely kezesért jót áll. V. ö KEZES. | |
* | |
| (viszon-kezesség) ösz. fn. Biztosság, melyet két fél cserében adott vagy kitüzött kezesek által szerez magának. | |
* | |
| (viszon-ki-hivás) ösz. fn. Fölszólitás, melynél fogva valaki azt hivja ki p. veresnyre, viadalra, aki őt hivta ki az előtt. | |
* | |
| (viszon-köszöntés) ösz. fn. Köszöntést elfogadó s viszonozó köszöntés. | |
* | |
| (viszon-kötelesség) ösz. fn. Kötelesség, melylyel két fél egymás irányában viszonosan tartozik. V. ö. KÖTELESSÉG. | |
* | |
| (viszon-kötelezés) ösz. fn. Kötelezés, melyet egyik fél kötelezettsége viszonzásaul a másik fél szintén magára vállal. V. ö. KÖTELEZÉS. | |
* | |
| (viszon-kötelezvény) ösz. fn. Iromány valamely viszonkötelezvényről. | |
* | |
| (viszon-követelés) ösz. fn. A követelő ellen irányzott hasonló, vagy másnemű követelés. V. ö. VISZONKERESET. | |
* | |
| (viszon-láng) ösz. fn. Képes ért. forró szerelmet hasonlóval viszonzó indulat, szenvedély.
Ó égető kin, Ó gyötrelem, Viszonláng nélkül A szerelem. Bajza J. | |
* | |
| (viszon-látás) ösz. fn. Egymásnak újra látása vagyis ideiglenes elválás, távollét utáni találkozás. Viszonlátásig! (t. i. Isten áldjon, vagy élj boldogúl), egymástól elválók bucsucsava. | |
* | |
| (viszon-látogatás) ösz. fn. Látogatás, melyet valaki viszonzásul annál tesz, aki őt előbb meglátogatta. V. ö. LÁTOGATÁS. | |
* | |
| (viszon-nyilatkozás) ösz. fn. Nyilatkozás, melyet valaki egy más nyilatkozásra tesz. | |
* | |
| (viszon-nyomás) ösz. fn. Nyomási hasonlóval viszonzó, forbátoló, visszatorló cselekvés. | |
* | |
| (viszon-nyugta v. ~nyugtatvány) ösz. fn. A vett nyugtatványról adott ellennyugtatvány. | |
* | |
| (visz-on-ol) áth. m. viszonol-t, l. VISZONOZ. | |
* | |
| (visz-on-os) mn. tt. viszonos-t, v. at, tb. ~ak. Szabatosan véve különbséget tehetünk a viszonos és viszonyos között. Amannak megfelel a latin reciprocus, emennek a lat. relativus. A viszonyos szó jelenti két vagy több félnek bizonyos tekintetben egymásra vonatkozó összefüggését, közösségét, s ellentétei: önálló, független, általános; p. az apa és fiú viszonyos fogalmak, mert egyiket a másik nélkül nem gondolhatni; viszonyos becsű, a munka, mely bizonyos tekintetben, p. versenytársaival egybehasonlitva, bir csak becscsel, nem általán véve: ellenben viszonos, ami hasonlónak hasonlóval felel meg, p. az apa és a fiu viszonos szeretettel viseltetnek egymáshoz, midőn az apa a fiút, és a fiú az apát szereti. Ez máskép: kölcsönös, midőn egyik fél a másiktól mintegy kölcsön vett hatást hasonlóval viszonoz. Ezzel fogalmi öszvefüggésben állanak: viszont (reciproce), és viszonoz (reciprocat), amazzal: viszonylik (refetur, in relatione est), viszonylás (relatio, die Beziehung), és viszonylat (status relativus). V. ö. VISZONY. | |
* | |
| (visz-on-os-an) ih. Viszont, viszontag. Megfelel neki a latin reciproce, vicissim, p. a jó házasfelek, hű barátok viszonosan szeretik egymást. V. ö. VISZONOS; VISZONYOSAN. | |
* | |
| (visz-on-os-ság) fn. tt. viszonosság-ot, harm. szr. ~a. Két fél közötti viszonos állapot, vagy tulajdonság; kölcsönösség. V. ö. VISZONOS. | |
* | |
| (visz-on-oz) áth. m. viszonoz-tam, ~tál, ~ott, v. viszonz-ottam, ~ottál, ~ott, par. ~z. htn. ~ni v. viszonzani. 1) Szükebb ért. ugyanazt teszi vagy ugyan oly módon cselekszik más irányában, amit v. amint ez az ő irányában tett. Szabó D. szerént: víszont cselekszik. Jót jóval, roszat roszszal viszonozni. 2) Szélesb ért. annak következtében, vagy fejében, amit valaki az ő irányában tett, ő is tesz annak valamit. A jótéteményt hálával viszonozni. A köszöntést megvetéssel, a kérést tagadással, a szeretetet gyűlölettel viszonozni. | |
* | |
| (visz-on-oz-ás) fn. tt. viszonozás-t, tb. ~ok, harm. szr. ~a. Cselekvés, melynél fogva viszonozunk valamit. V. ö. VISZONOZ. | |
* | |
| (visz-on-ság) fn. tt. viszonság-ot, harm. szr. ~a. l. VISZONTAGSÁG. | |
* | |
| (viszonság-teljes) ösz. mn. l. VISZONTAGSÁGOS. | |
* | |
| (viszon-szeretet) ösz. fn. Szeretet, melyet oly személy iránt érzünk, és gyakorlunk, aki minket szeret. | |
* | |
| (viszon-szolgálat) ösz. fn. Szolgálat, melyet valakinek az irántunk tett szolgálataért teszünk. Ajánlom viszonszolgálatomat. | |
* | |
| (visz-on-t) ih. A dolgot hasonlóval avagy egy vagy más módon megfelelővel fülváltva, ismételve, azt ami történt, vagy történendik, egy vagy más módon viszonozva. Ha eléadott kérésemet teljesíted, én viszont holtomig hálás leszek irántad. Én neked adok szállást, élelmet és ruházatot, te viszont felügyelsz minden házi dolgaimra. Némely irónál ,ellenben' szó jelentésében is fordúl elé, pl. Szabó Dávidnál; de ezt nem tartjuk szabatosnak, minthogy itt nem ellentétről, hanem egy vagy más állapotnak, cselekedetnek egy vagy más módon megfelelő állapotról, cselekedetről van szó, pl. Péter Pált szidalmazta, Pál viszont (viszonzásul, nem: ellenben) amazt veréssel fenyegette; és: Péter Pált szidalmazta, Pál ellenben Pétert csititotta. | |
* | |
| (visz-on-t-ag) ih. Nem egyéb, mint a viszont toldalékos változata, azon különbséggel, hogy némely származékok már csak a ,viszontag' szóból képződnek, u. m. viszontagol, viszontagos, viszontagság. | |
* | |
| (visz-on-t-ag-i) mn. tt. viszontagi-t, tb. ~ak. Viszontag levő vagy való, viszonyos. (Molnár A.). Viszontagi hasonlóság. (Szabó D.). | |
* | |
| (visz-on-t-ag-lan) l. VISZONT. | |
* | |
| (visz-on-t-ag-ol) áth. m. viszontagolt. Régies szó. l. VISZONOZ. | |
* | |
| (visz-on-t-ag-os) l. VISZONOS. | |
* | |
| (visz-on-t-ag-ság) fn. tt. viszontagság-ot, harm. szr. ~a. különféle módon jelenkező, majd kedvező, majd kedvezőtlen befolyásu, de kiváltképen visszahatásu változatok, események az élet ösvényén. Sok viszontagságon esett által. Máskép: viszonság, Berzsenyinél: viszontság.
Viszontagság és törzse viszontag oly származási viszonyban állanak; mint a megfelelő latin vicissitudo, és vicissim. | |
* | |
| (visz-on-t-ag-ság-os) mn. tt. viszontagságos-t, v. ~at, tb. ~ak. Viszontagsággal járó; változékony, bajos állapotu. Viszontagságos élet, kalandozás. Máskép: viszonságos, viszonságteljes. | |
* | |
| l. VISZONOS. | |
* | |
| (viszont-látás) l. VISZONLÁTÁS. | |
* | |
| (visz-on-t-ol) áth. m. viszontolt Régiesen pl. Szabó Dávidnál am. viszonoz. l. VISZONOZ. | |
* | |
| (viszon-torlás) ösz. fn. l. VISSZATORLÁS. | |
* | |
| (visz-on-t-os) mn. tt. viszontos-t, v. ~at, tb. ~ak. L. VISZONOS. | |
* | |
| (visz-on-t-ság) fn. tt. viszontság-ot, harm. szr. ~a. L. VISZONTAGSÁG. | |
* | |
| (viszon-vád) ösz. fn. Vád, melyet a vádlott emel vádlója ellen. | |
* | |
| (viszon-vádlott) ösz. fn. Oly személy, ki ellen az általa vádlott fél vádat emel. | |
* | |
| (viszon-válasz) ösz. fn. törvénykezésben a fölperes válaszára alperes által adott vagy adandó felelet. | |
* | |
| (viszon-váltó) ösz. fn. Azon váltó, melyet valamely váltóhitelező érték fejébe (viszonosan) ad a váltó intézvényezője vagy kibocsátójának. (Gegenwechsel). Ettől különbözik a viszváltó, melyet viszkereset helyett az előzőkre (mintegy vissza) intézvénynek (Rückwechsel, Retourwechsel), noha idegen nyelveken: Rückwechsel, Retourwechsel, Gegenwechsel szókat nem mindig különböztetik meg szabatosan. | |
* | |
| l. VISZONOZ. | |
* | |
| (viszon-zálog) ösz. fn. Zálog, melyet valaki nagyobb biztosság végett attól kap, akinek bizonyos zálogot adott. | |
* | |
| l. VISZONOGÁS. | |
* | |
| (visz-ony) fn. tt. viszony-t, tb, ~ok, harm. szr. ~a. Általány a lények azon állapota melynél fogva bizonyos tekintetben egymásra vonatkoznak, egymással némi öszveköttetésben vannak, továbbá azon mód, mely szerint egymásra kölcsönösen hatnak. Az ember és körülötte levő tárgyak közti viszonyok, melyek állapotára befolynak. Különösen, a) társadalmi öszveköttetés, egymásra hatás. A szülék és gyermekeik közti természetes viszony. Rokonsági, szomszédsági, baráti viszony. Szerelmi viszony. Szoros viszony. Nemzetségi, polgári, vallási viszony. b) Müködési, üzleti öszveköttetés. Kereskedelmi, közlekedési, levelezési, tudományos viszonyban állani valakivel. c) Bizonyos jogokat és kötelességeket föltételező vonatkozás. Az úr és szolga, a felsőség és alattvalók közti viszonyok. d) Azon állapot, mely valami egésznek részei között létezik, s melynél fogva egymásra befolyással vannak. e) Állapotunkra befolyó körülmény. Különféle viszonyokban élni. Viszonyokhoz alkalmazkodni. Más viszonyban nemz igy tennék. V. ö. VISZ, (1). | |
* | |
| (visz-ony-ít) áth. m. viszonyít-ott, htn. ~ni v. ~ani, par. ~s. Bizonyos viszonyba, hoz, állit, helyez. | |
* | |
| (visz-ony-it-ás) fn. tt. viszonyitás-t, tb. ~ok, harm. szr. ~a. Bizonyos viszonyba hozás, állitás, helyezés. | |
* | |
| (viszony-lag) ih. Bizonyos viszonyba hozva, állitva, helyezve; bizonyos viszonyban létezve. | |
* | |
| (visz-ony-lag-os) mn. tt. viszonylagos-t, v. ~at, tb. ~ok, Bizonyos viszonyban létező. | |
* | |
| (visz-ony-ol-ás) fn. tt. viszonylás-t, tb. ~ok, harm. szr. ~a. Vonatkozás, midőn bizónyos lények némi öszveköttetésöknél fogva egymásra befolyással, hatással vannak. | |
* | |
| (visz-ony-ol-at) fn. tt. viszonylat-ot, harm. szr. ~a v. ~ja. A viszonyban levő lények öszveköttetési állapota. V. ö. VISZONYLIK. | |
* | |
| (visz-ony-ol-ik) k. m. viszonyl--ott htn. ~ani. Bizonyos öszveköttetés, közösség, hasonlat, hatás, ellenhatás, befolyás stb. által valamire vonatkozik, azt illeti. | |
* | |
| (visz-ony-os) mn. tt. viszonyos-t, v. ~at, tb. ~ok. Szabatosan véve megfelel neki a latin relativus, a különbözik tőle viszonos, lat. reciprocus. Ennélfogva: viszonyos becs (pretium relativum); viszonyos fogalom (conceptus relativus) V. ö. VISZONOS. | |
* | |
| (visz-ony-os-an) ih. Bizonyos viszonyben, csak föltételesen, nem önállóan, nem általánosan, csak mással öszvehasonlitólag véve. V. ö. VISZONYOS. | |
* | |
| (visz-ony-os-ság) fn. tt. viszonyosság-ot, harm. szr. ~a. Viszonyos állapot vagy tulajdonság; egymásra vonatkozóság. | |
* | |
| (viszony-rag) ösz. fn. Nyelvtudományi műszó. T. i. valamely mondatban a főnév vagy valamely igére, vagy más főnévre, vagy mindkettőre viszonyúl, pl. ebben: könyvet írtam, az első szó viszonyban áll az utóbbival s ezen viszonyt az ět végzet vagy rag fejezi ki. Ebben pedig: a könyvet barátomnak ajánlottam, már a második főnév is a rá következő igére viszonyúl s a ,barátom' szóhoz nak végzet v. rag járúl. Ezen ragok neveztetnek viszonyragoknak. Ezek belső viszonyragok, minthogy oly viszonyt fejeznek ki, melyet csak elménkben - bensőnkben - gondolunk, érezünk; ezekhez járul a sajátitó nak, nek rag is pl. Péter-nek a házát árverezik. Külső viszonyragok, melyek főleg helyre és időre viszonyúlnak, pl. ház-ba, ház-ból, ház-ra, ház-ról, ház-on, vásár-kor, vásár-nál stb. | |
* | |
| (viszony-szó) ösz. fn. Azon szó, mely egy másikra viszonylik, mely rendesen raggal jár, pl. a VISZONYRAG alatti példákban könyv, barátom, Péter, ház, vásár főnevek. | |
* | |
| (viszony-szócska) ösz. fn. l. NÉVUTÓ. | |
* | |
| (visz-ony-úl) önh. m. viszonyúlt. Bizonyos viszonyba, összeköttetésbe jut v. jön. l. VISZONYLIK. | |
* | |
| (visz-ony-úl-ás) fn. tt. viszonyúlás-t, tb. ~ok, harm. szr. ~a. Bizonyos viszonyba jutás. | |
* | |
| (visz-ony-oz-ó-od-ik) belsz. m. viszonyzód-tam, ~tál, ~ott. l. VISZONYÚL. | |
* | |
| (visz-os) mn. tt. viszos-t, v. ~at, tb. ~ak. Ellenkező irányzatu, hatásu; visszás, összevissza forgatott. Viszos állapot. Különösen mondják fáról, midőn rétegei, rostjai tekervényesen összevissza nőttek, s melyet, hogy meg lehessen gyalulni, többször majd erre, majd arra kell fordítani. Élnek vele ez érteményben a Balaton mellett és Göcsejben. | |
* | |
| (visz-sugár) ösz. fn. Fénysugár, mely valamely testről visszaverődik. | |
* | |
| puszta Soprony m.; helyr. Visztá-ra, ~n, ~ról. | |
* | |
| mn. tt. visztér-t, tb. ~ěk. A székelyeknél jelent sovány testüt, ösztövért. Úgy látszik, nem egyéb, mint a közösebb divatú ösztövér némi módosúlata. l. ÖSZTÖVÉR. | |
* | |
| falu Pozsony m.; helyr. Visztuk-ra, ~on, ~ról. | |
* | |
| (visz-váltó) ösz. fn. l. VISZONVÁLTÓ alatt. | |
* | |
| visz' igének némely származékaiban eléforduló törzs pl. vitet, fn. V. ö. VITEL; VISZ, (2). | |
* | |
| v. VITY elavult v. elvont gyök, melynek származékai: vitla, vitilló, Erteményezését l. az emlitett szók rovatai alatt. | |
* | |
| törzs, melyből vita, vitálkodik, vitat, vitatkozik, vitáz, vitéz stb. származtak. Gyöke az önállóan divatozó ige ví v. vív v. víj. Azon t képzőjü igék osztályába sorozható, melyek egyszerü gyökökből származtak mint: hűt, fűt, süt, ejt, nyit, szít, stb. | |
* | |
| fn. tt. vitát. Széles értelemben a meghasonlott s egymás ellen törekvő, egymást rontó, legyőzni akaró felek küzdelme, harcza, csatája, viaskodása, viadala. Szűkebb ért. nem annyira testi erővel, s anyagi eszközökkel, mint erkölcsi ellenhatással űzött viszonos küzdelem, pl. perlekedés, feleselés, szóbeli harcz v. versengés, szóváltás, ellenvéleményezés, eszmesurlódás stb. Vitára kelni valakivel. Vitára okot adni. Sok vitám volt vele. Tudományos vita Tanácskozási vita. Vitán járni Ferenczi János szerént a székelyeknél am. véletlen keresztül menni.
Valamint viadal, úgy vita is a ví gyökből származott akár egyszerüen s közvetlenül ta képzővel, akár közvetve vit törzsből, mely vitat, vitatkozik szók törzsének is tekinthető. | |
* | |
| NEMES~, falu Szala m.; helyr. Vitá-ra ~n, ~ról. | |
* | |
| (vita-düh) ösz. fn. Túlságos, kóros kedélyi hajlam, illetőleg indulatosság, melynél fogva valaki vitázni, perlekedni, ellenmondani, feleselni, küzdeni, vitálkodni szeret. | |
* | |
| (vita-irat) ösz. fn. Irat, melynek tárgyát és tartalmát bizonyos erkölcsi vita, p. ellenvélemény, czáfolat stb. teszi. | |
* | |
| l. VITÁLYOS, (2). | |
* | |
| falu Liptó m.; helyr. ~falvá-ra, ~n, ~ról. | |
* | |
| (vita-al-kod-ás) fn. tt. vitálkodás-t, tb. ~ok, harm. szr. ~a. Veszekedés, viszálkodás, perlekedés, feleselés; ellenkező véleményüek egymás elleni nyilatkozása. V. ö. VITÁLKODIK. | |
* | |
| (vita-al-kod-ik) gyak. k. m. vitálkod-tam, ~tál, ~ott. Valakivel gyakran vagy folytonosan vitáz, perlekedik, felesel, viszálkodik, ellenvéleményezve verseng; vitatkozik. Kemenesali szó. | |
* | |
| (vita-ály) fn. tt. vitály-t, tb. ~ok, harm. szr. ~a. l. VITATKOZÁS. | |
* | |
| (vita-ály-os) mn. tt. vitályos-t, v. ~at, tb. ~ak. Vitatkozás alatti, ami vitatkozás tárgya. | |
* | |
| férfi kn. tt. Vitályos-t, tb. ~ok. A latin vitalis, melynek eredeti jelentése élénk; éltető. | |
* | |
| falu Zemplén m,; helyr. Vitány-ba, ~ban, ~ból. | |
* | |
| (vita-as) mn. tt. vitás-t, v. ~at, tb. ~ak. Vita alatt levő, ami vitatkozás tárgya. | |
* | |
| (vita-ász) fn. tt. vitász-t, tb. ~ok, harm. szr. ~a. Vitázó. | |
* | |
| (vita-ász-at) fn. tt. vitászat-ot, harm szr. ~a v. ~ja. L. VITATKOZÁS. | |
* | |
| néhutt pl. Szabó Dávidnál, más kiejtéssel: VÍTAT, (ví-tat v. vit-at) áth. m. vitat-tam, ~tál, ~ott, par. vitass. 1) Tulajd. ért. valamit folytonosan ví, ostromol, támadólag szorongat, Molnár A. szerént oppugnat, impugnat. "Eleget vitatott, ostromolt, kénytetett, de nem vehetett szándéka teljesitésére" (Szabó D.) Ma ezen jelentésben, legalább tudtunkra, szokatlan, úgy hogy Molnár A. későbbi, pl. Ederféle kiadásában is, ezen jelentés már elé nem fordúl, 2) Szokottabb átv. ért. bizonyos állitást, véleményt okokkal támogat, s azt az ellenvélemények vagy ellenvetések ellen védelmezi. Alaposan, makacsul, álokokkal vitatni valamit. Inditványát erősen vitatja.
Ezen ige, mint érteményeiből kitüik, nem miveltető, hanem átható, minthogy a ví s hasonló nemü igékből a miveltetők rendszerént igy képződnek: vivat, hivat, szívat, lövet, szövet stb. Tehát törzse inkább az elavult vit, melyből at képzővel lett: vitat, mint fitat, mutat stb. | |
* | |
| (vita-tárgy) ösz. fn. Tárgy mely vitára okot, alkalmat adott, illetőleg melyről a vita foly, p. bizonyos állitás, vélemény, kérdés, kereset stb. | |
* | |
| (ví-tat-ás v. vit-at-ás) fn. tt. vitatás-t, tb. ~ok, harm. szr. ~a. Bizonyos állitásnak, véleménynek okokkal támogatása s az ellenvélemény ellen védelmezése. "Ezt vitatás nélkül is megengedem" Szabó D.). V. ö. VITAT. | |
* | |
| (vit-at-koz-ás) fn. tt. vitatkozás-t, tb. ~ok, harm. szr. ~a. Az ellenvéleményen levők közti feleselés, versengés, melyben kiki saját véleményét, állitását védi, s az ellenfelet megczáfolni törekszik. Tudományos, egyezkedési, tanácskozási, itélethozási, birói vitatkozás. V. ö. VITATKOZIK. | |
* | |
| (vit-at-koz-ik) k. m. vitatkoz-tam, ~tál, ~ott, par. ~zál. Mondjuk felekről, midőn bizonyos kérdésre, állitásra nézve egymással ellenes véleményen, nézetben lévén, részént védő, részént czáfoló okokkal viszonosan versengenek, feleselnek, latinosan szólva, disputálnak. | |
* | |
| (vit-at-koz-ó) mn. tt. vitatkozó-t. Aki vitatkozik. Vitatkozó felek, tudósok. Továbbá átv. ért. ami a vitatkozás tárgyát magában foglalja. Vitatkozó beszéd, értekezés. V. ö. VITATKOZIK. | |
* | |
| v. VÍTATLAN, (vit-atlan, mn. tt. vitatlan-t, tb. ~ok. Amit nem vitattak meg nem vitattak, amit senki meg nem támadott, ellenmondás, czáfolat nélkül hagyott. Vitatlan állitás, indítvány. V. ö. VITAT. | |
* | |
| (vit-atlan-ul) ih. A nélkül hogy vítták, megvítták volna; ellenmondás nélkül, megegyezőleg. Az inditványt vitatlanul elfogadni. | |
* | |
| (vi-ta-az) önh. m. vitáz-tam, ~tál, ~ott, par. ~z. Vitát űz, folytat, gyakorol; ellenmondva, ellenszegülve bizonyos állitásra, kérdésre névre felesel, verseng, latinosan: disputál. V. ö. VITA. | |
* | |
| (vita-az-ás) fn. tt. vitázás-t, tb. ~ok, harm. szr. ~a. Versenyző szóváltás, feleselés. V. ö. VITÁZ. | |
* | |
| (vita-az-at) fn. tt. vitázat-ot, harm. szr. ~a, v. ~ja. l. VITATKOZÁS. | |
* | |
| (vita-az-at-i) mn. tt. vitázati-t, tb. ~ak. Vitázatra vonatkozó. | |
* | |
| (vita-az-ó) mn. tt. vitázót. Aki vitáz, vitatkozik. Vitázó felek. | |
* | |
| (vit-el) fn. tt. vitel-t, tb. ~ěk, harm. szr. ~e. 1) Szállítási cselekvény, fáradalom, melynél fogva valamit viszünk, tova viszünk. Öszvetéve általvitel, bevitel, kivitel, elvitel, visszavitel. Különösen: fuvar. Vitel ára. A vitel sokba kerül. 2) Azon teher, melyet tovább szállítanak. Ennyi mázsa egy vitelül terhes.
Törzse az önállóan nem divatos vit, melylyel oly származási viszonyban áll, mint ezek egymással hit hitel, it ital, ét étel, tét tétel, vét vétel, lét létel, menet menetel. | |
* | |
| v. ~DIJ (vitel-bér v. ~dij) ösz. fn. Bér v. dij, melyet bizonyos teher viteleért, azaz elszállitásaért fizetni kell. | |
* | |
| (vit-el-ez) rth. m. vitelez-tem, ~tél, ~ětt, par. ~z. Valamely szállitó eszközzel tovaviszen. | |
* | |
| (vitel-jegy v. ~jegyzék) ösz. fn. A teherszállitó fuvarosoknak, hajósoknak általadott jegyzék, az illető szállitmányról. | |
* | |
| (vitel-költség) ösz. fn. Általán, minden költség, vagyis kiadás, melybe bizonyos teher elszállitása kerül, u. m. fuvarbér, vám stb. | |
* | |
| puszta Pozsony m.; helyr. Vitény-be, ~ben, ~ből. | |
* | |
| falu Szala m.; helyr. Vitenyéd-re, ~ěn, ~ről. | |
* | |
| (vit-et) fn. tt. vitet-et, harm. szr. ~e, v. ~je. A vitelre való tárgynak bizonyos mennyisége. Egy vitet széna, szalma. | |
* | |
| (vi-tet) miv. m. vitet-tem, ~tél, ~ětt, par. vitess. Eszközli, rendeli, hogy vigyen valaki valamit. | |
* | |
| fn. tt. vitéz-t, tb. ~ěk, harm. szr. ~e. 1) A régieknél általán jelentett mindennemű katonát, hadseregben szolgáló fegyveres embert. Nyilas, parittyás, kópjás, számszeríjas, gyalog, lovas, keresztes vitéz. Új vitéz, válogatott, régi vitézek. Kevély vitéz hamar vész. (Km.). Könnyü ott vitéznek lenni, ahol nincs ellenség. (Km.). A Müncheni codexben rövid e-vel: vitez. Mert és en (én is) hatalm alatt szerzetett ember vagyok, valván vitezeket en alattam." (Münch. cod. Máté. VIII. és Lukács VII.). Különben rendszerént hosszú é-vel találjuk és ma állandóan így ejtjük. "A vitézek, miután megfeszítették őt". (Tárkányi B. József. "Vitézek, mi lehet szebb dolog a végeknél?" (Balassa B.). Mai nap is a magyar katonák megszólító czíme: vitézek! 2) Valamely lovagrendnek avatott tagja. Aranygyapjas, aranysarkantyús v. szentelt vitéz. Sz. István rendének vitéze. Máltai vitéz. 3) Mint melléknév jelent hőst, bátrat, harczvágyót. Vitéz ember, vitéz hadak, seregek. Hátul van a sebe, vitéz katona volt, gúnyszó a futó, félékény katonára. Továbbá katonáknál a feltiszteknek adatni szokott tiszteleti czím. Vitéz hadnagy uram! Vitéz kapitány uram!
Ezen szónak gyöke a katonát különösen illető ví azaz, harczol, s törzse vagy vit, melyből vita, vitáz-ík is származtak, vagy maga a vita szó. (Lugossy J.). Ezek sorában képződhetett ész képzővel vitész, (vitész, v. vita-ész) mint a szintén mélyhangu rák, bám, kór gyökökből lett rákész, bámész, kórész. A rokonnemű sz és z hangok fölcseréltetnek másokban is pl. ádász ádáz, csúsz csúz, kelevész kelevéz stb. Minthogy régente rövid e-vel vitez volt, föltehető az ez (az) végzet is, mint igaz, száraz, idvez szókban stb. Hogy ví, vita mély hangu szók s vitéz magas hangu, véleményünkön nem változtat, mert az ily módosulásnak nyelvünkben számos példái vannak, pl. nyír szótól nyirkál és nyiret; nyiredék; tibejedik a székelyeknél am. tébolyodik? viríkkel ugyanott am. virraszt, bizget am. bizgat, vaszok am. fészek, fürgöncz am. virgoncz stb. Miklosich szerént régi szlávul: viteze, új szlávul: vitez; a szlovákok (tótok) igy ejtik: vítyaz. | |
* | |
| KIS~, NAGY~, faluk Sáros m.; helyr. Vitéz-re, ~in, ~ről. | |
* | |
| (vitéz-babó) ösz. fn. Növényfaj a babók neméből, melynek kocsányai a leveleknél rövidebbek; levelkéi hosszudadok, szőröskék; pálhái félnyilszabásúk, épélűk, láncsásak. (Vicia cassubica). | |
* | |
| (vitéz-en) ih. l. VITÉZŰL. | |
* | |
| (vitéz-fű) ösz fn. A kosbor nemü növény egyik fajának népies neve; pilisének ajaka három karélyu; karélyai csipkések, tompák; a középső csorba;. szirmai felhajlók, tompák; sarkantyúja kúpos, felhajló, a magzatnál rövidebb; virága piros. Máskép szintén népiesen: agárfű, kosborfű; növénytani néven: agárkosbor. (Orchis morio). | |
* | |
| (vitéz-i) mn. tt. vitézi-t tb. ~ek. Vitézre vonatkozó, azt illető, ahhoz tartozó; katonai, harczosi. Vitézi bátorság, elszánás, büszksség, becsületvágy. Vitézi költemény = hősköltemény. (Sándor I.) Vitézi vers, versezet. Vitézi öv (Káldinál). Vitézi rend. V. ö. VITÉZ. | |
* | |
| puszta Somogy m.; helyr. Vitézi-be, ~ben, ~ből. | |
* | |
| (vitéz-i-leg) ih. Vitézi módon, katonásan; hősiesen, lovagiasan, bátran, mint vitézhez illik. Vitézileg szánni el magát, neki menni, a veszélynek, legyőzni az ellenséget. | |
* | |
| (vitéz-kěd-és) fn. tt, vitézkedés-t, tb. ~ěk, harm. szr. ~e. 1) Katonáskodás. 2) Katonai bátor tettek gyakorlása, hősködés, daliáskodás. Gúnyos értelemben hányiveti hetykélkedés, legénykedés, markapökés. V. ö. VITÉZKEDIK. | |
* | |
| (vitéz-kěd-ik) k. m. vitézkěd-tem, ~tél, ~ětt. 1) Mint hadsereg beavatott tagja katonáskodik, hadi szolgálatot gyakorol, folytat. 2) Vitézhez illő, bátor hős tettekkel jeleskedik. 3) Gúnyos ért. szájhős gyanánt hányja-veti magát, hetykélkedik, legénykedik.
Képeztetésre azon igék osztályába tartozik, melyek bizonyos rangi, vagy tiszti hivatali állomás gyakorlatára vonatkoznak, mint: császárkodik, királykodik, vezérkedik, kapitánykodik, ügyészkedik; ügyvédkedik stb. | |
* | |
| (vitéz-kěd-ő) mn. tt. vitézkedő-t, tb. ~k. 1) Katonai életet viselő, gyakorló. 2) Vitézhez illő, bátor, hősies tetteket üző. 3) Átv. vitézkedő anyaszentegyház, vagyis, annak élő, világi viszontagságokkal küzködő tagjai, hivei együtt véve. (Ecclesia militans) "Azonképpen ez világban, vitézködő szentgyházban nevek dicsőséges leszen." (Katalin verses leg.). | |
* | |
| (vitéz-kosbor) ösz. fn. Növényfaj a kosborok neméből, melynek pilisajaka három hasábu, pettegetett, érdes; szélső hasábjai szálasak; karéjai közt egy szálka; szirmai hegyesek, öszvehajlók; sarkantyúja egyenes; murvái igen aprók. (Orchis militaris). | |
* | |
| (vitéz-kötés) ösz. fn. Sinórféle bojtos fonadék, milyen a huszárok vagy más katonák csákóin szokott fityegni, vagy mely mentekötőül szolgál. Mint a divatnak tetszik, néha polgári magyaros öltönyökön is viselik. | |
* | |
| (vitéz-ěl-ő) mn. tt. vitézlő-t 1) Katonáskodó; vitézi állapotban élő. Vitézlő nép (Pázmánynál). Vitézlő társ (Molnár Albertnél). Vitézlő rend (Faludinál). 2) Mennyiben ősi alkotmányunk szerént minden nemes ember született katona volt, köz szokással a nemesek tisztelet czime: Nemes, nemzetes, és vitézlő N. N. úr.
Eredetére nézve az önállólag nem divatos vitézel ige részesülőjének tekinthető, avagy olyan származásu mint egyenlő, hasonló. | |
* | |
| (vitéz-öv) ösz. fn. Sajátnemü öv, milyet a vitézek viselnek. Különösen a magyar huszároknál divatozott öv. | |
* | |
| (vitéz-rend) l. LOVAGREND. | |
* | |
| (vítéz-ség) fn. tt, vitézség-ět, harm. szr. ~e. 1) Vitézi, azaz, katonai állapot, életmód. 2) Vitézhez illő, bátor, hősies tulajdonság. Vitézségét a veszélyben, harczban kitüntetni, Vitézséggel jár a nyereség. | |
* | |
| (vitéz-telen) mn. tt. vitéztelen-t, tb. ~ěk. 1) Vitézek hiányában szenvedő, katonák nélkül való, azoktól megfosztott. 2) Bátortalan, hősietlen, félénk, gyáva. (Eléjön ily értelemben Zrínyinél). | |
* | |
| (vitéz-ül) ih. Vitézhez illő módon, azaz, keményen, bátran, merészen, veszélylyel szembeszállva, győzelmesen. Vitézül viselni magát, megállni a harczot, vivni a várat. | |
* | |
| falu Szatmár m.; helyr. Vitká-ra, ~n, ~ról. | |
* | |
| falu Nyitra m.; helyr. Vitkócz-ra, ~on, ~ról. | |
* | |
| fn, tt. vitlát. Hajlékony, különösen fonni, kötni való fűzvessző, milyenből a sövényeket, kosarakat, kasokat stb. fonják.
"Mint az akol, melynek rongyollnak vitlasövényi, Áll pusztán, s menetelt szabadít a nyájra vadaknak". Horvát Endre. E szónak törzse: vit, v. mint ,vityilló' szóban vity, melylyel egyezni látszik vész v. vejsz mint a ,vessző' törzse, ennek pedig gyöke: vej; idegen nyelvekben talán a füzet jelentő német Weide, angol:with, hellen 'itea, vagy 'iteh, 'iteih stb. Már Adelung megjegyzette, hogy a Weide kitünő hajlékonyságától vette nevét, melynél fogva kötésre, fonásra alkalmas, honnan régi német nyelven withan am. kötni, újabb németül: minden, binden. E vi gyökökkel ismét rokonok a latin vieo, wimen stb. V. ö. VESSZŐ. Magyar elemzés alapján vitla törzse volna vitol ige, azaz, fon, fűz, köt, melynek részesülője vitló vitla (mint hetlő kotló, hetle kotla, vizsló vizsla, csoroszló csoroszla stb.) azaz fonó, füző, kötő gyanánt hajló. Ugyanezen gyök látszik rejleni lágyítva a vityilló (sövénykunyhó) szóban is. Miklosich szerént szerbül vitliti = circumagi. | |
* | |
| (vit-len v. vit-et-len) mn. és ih. Kresznericsnél eléjön véghezvitlen (= véghez nem vitt) összetett szóban. "Dolog véghezvitlen visszajött (km.)". | |
* | |
| falu Sopron m.; helyr. Vitnyéd-re, ~ěn, ~ről. | |
* | |
| puszta Somogy m.; helyr. Vitorág-ra, ~on, ~ról. | |
* | |
| fn. tt. vitorlát. 1) Általán lepedő takaróféle szövet; különösen a barkóknál az alvó gyermek bölcsője vagy fekhelye fölé kifeszitett lepedő. (Hollók Imre). 2) Azon vastag, erős ponyvanemű szövet, (régente állatbőr is) melyet a hajók árboczaira feszítenek, hogy a szél beléje akadva, vagyis a szelet felfogva, ez a hajót hajtsa. Fölhúzni, kifeszíteni, letekerni a vitorlát. 3) A szélmalmokat hajtó lapátféle szárnyak. 4) Réz v. vas lemez az épületek tetején mely forgásával a szél irányát mutatja, szélvitorla. 5) Vadásznyelven a róka és mókus farka. 6) Növénytanilag a pillangós bokrétában, mely négy egyenetlen formáju szirmokból áll, ezen szirmok egyike, s rendszerént a legnagyobbika pl. a borsó, paszuly; akász bokrétájában. (Vexillum).
Mennyiben a vitorla részént oly szövetet jelent, melybe valamit takargatni, gombolygatni szokás, részént oly eszközt, mely rendeltetésénél fogva a szél járása szerént ide-oda tekeredik, forog: innen magyar elemzéssel hihetőnek látszik, hogy közvetlenül egy eredetű és érteményü a fitor szóval, minél fogva vitorla annyi volna mint vitorló, fitorló, azaz tekeredő, csavarodó, t. i. szövet, szer vagy eszköz. Lásd föntebb a különböző jelentéseket. A v és f mint tudjuk épen így váltakoznak e szókban is virgoncz fürgencz, vicskándozik ficzkándozik, vinczároz finczároz, vinczos, finczos, Miklosich szerént régi szlávul: vétrilo, románul: vetrile; ugyanitt azt is mondja, hogy új szlávul, s magyarul: veternica, de erről a magyarban sohasem hallottunk valamit. Gyarmathi Sámuel a német ,Wetter' szóval hozza viszonyba, s ezt ,Leilach' (Leilaken) szóval összetéve Wetterleilach szót hozza fel, mint rokont; azonban ez összetétel nincs a német szótárakban. Egyébiránt a német Wetter-nek megfelel a szláv větr (Boppnál), v. vjetor, vitor (Jancsovicsnál) stb. | |
* | |
| (vitorla-fa) ösz. fn. Általán a hajó nagyságához mért vékonyabb s vastagabb gömbölyü farúd, mely az árboczon keresztben lóg, s melyhez a vitorla kötve van. Máskép: vitorlakar, vitorlarúd. Kenessey Albert több faját számlálja elé: előtörzs~, főtörzs~, főderék~, előderék~, hátsóderék~, elősudár~, fősudár~, hátsudár~, szárnyvitorlafa stb. Igy némely részeit is: vitorlafa-csuszólék, kötél, mely által azt fölebb alább eregetni lehet; vitorlafékszár, végül levő kötél, mely által a vitorlát, illetőleg vitorlafát jobbra-balra fordítják; stb. | |
* | |
| (vitorla-feszítő) ösz. fn. Kötél, melylyel a vitorlát kifeszitik. | |
* | |
| (vitorla-fonal) ösz. fn. Két vagy három nyüstös vastag fonal kenderből, melylyel a vitorlavásznat öszvevarrják, vagy melyből azt szövik. | |
* | |
| (vitorla-gyár) ösz. fn. Szövőgyár, melyben vitorlának való vastag vásznat szőnek. | |
* | |
| (vitorla-kakas) ösz. fn. Az épületekre kakas alakban feltüzött vitorlaféle lemez, mely a szél járását mutatja, vagyis annak változása szerént forog. | |
* | |
| (vitorla-kar) l. VITORLAFA | |
* | |
| (vitorla-készitő) ösz. fn. Gyáros, kézmíves, aki vitorlákat csinál. | |
* | |
| (vitorla-készség) ösz. fn. Mindennemü vitorla és vitorlakötél öszvesen valamely hajón. | |
* | |
| (vitorla-kötél) ösz. fn. Különféle kötél, melyekkel a hajóvitorlát kifeszítik, föl-, lehuzzák, jobbra-balra fordítják, vagy kellő időben öszvetekergetik. V. ö. VITORLAFA, VITORLAFESZITŐ. | |
* | |
| (vitorla-kötélzet) ösz. fn. A hajóvitorlán levő összes kötelek. | |
* | |
| (vitorla-madzag) ösz. fn. Kender-, vagy lensinórféle, hogy a vitorlafán átvéve vele a vitorlát részben vagy egészben a vitorlafához köthessék. | |
* | |
| (vitorla-mester) ösz. fn. Kenessey A. szerént személy, ki a kereskedelmi hajókon rendesen a mindenes (Bootsman) szerepét viszi. Nagyobb vagy hadi hajókon külön altiszt, ki a vitorlák kezelését vezeti. Máskép: vitorlász. | |
* | |
| (vitorla-rúd) l. VITORLAFA. | |
* | |
| (vitorla-rudaló) ösz. fn. Rövid kötél, melylyel a vitorlát a rudjához kötik. | |
* | |
| (vitorla-rúd-tartó) ösz. fn. Eszköz a vitorlás hajókon, melylyel a vitorlarudat az árboczhoz kötik, mely egyszersmind a vitorla fölhuzását és leeresztését elősegíti. | |
* | |
| (vitorla-as) mn. tt. vitorlás-t, v. ~at, tb. ~ak. Vitorlával ellátott, fölszerelt. Vitorlás hajó, gálya, sajka. Használják főnévül is, de ekkor tárgyesetben: vitorlást, tb. vitorlások; s jelentése 1) vitorlával fölszerelt jármű; 2) vitorlakészítő; vagy vitorlákra felügyelő személy. | |
* | |
| (vitorla-sor) ösz. fn. Azon sor, vagy vonal, melyet valamely hajóhadnak egymás után haladó vitorlái képeznek. Vitorlás hajósor. | |
* | |
| (vitorla-ász) fn. tt. vitorlász-t, tb. ~ok. l. VITORLAMESTER. | |
* | |
| (vitorla-atlan) mn. tt. vitorlátlan-t, tb. ~ok. Vitorlával el nem látott, föl nem szerelt; evezőkkel hajtott. Vitorlátlan dunai hajók. | |
* | |
| (vitorla-tű) ösz. fn. A vitorlakészítők háromszögü vastag varrótűje. | |
* | |
| (vitorla-vászon) ösz. fn. Kenderből szőtt erős csinvatvászon, melyből a vitorlákat készitik. Szélesb ért. hasonló nemű csinvatszövet, melyet kelmeül holmi öltözékekre, p. porköpenyre, kabátra, nadágra stb. használnak. | |
* | |
| (vitorla-vonal) l. VITORLASOR. | |
* | |
| (vitorla-az) önh. és áth. m. vitorláz-tam, ~tál, ~ott, par. ~z. Széltől hajtott vitorlás hajón halad, utazik, hajókáz. Europából Amerikába vitorlázni. Áth. ért. vitorlával fölszerel, ellát. Vitorlázni, fölvitorlázni az indulóban levő hajókat. | |
* | |
| (vitorla-az-ás) fn. tt. vitorlázás-t, tb. ~ok, harm. szr. ~a. Vitorlás vizi járművön utazás, hajózás. 2) Vitorlákkal ellátása, fölszerelése a hajónak. | |
* | |
| (vitorla-az-at) fn. tt. vitorlázat-ot, harm. szr. ~a. Vitorlák, és a hozzájuk tartozó készületek, melyekkel a hajó fel van szerelve. | |
* | |
| mváros Nyitra m.; helyr. Vittencz-re, ~ěn, ~ről. | |
* | |
| férfi kn. tt. Vitus-t, tb. ~ok. l. VIT; (1). | |
* | |
| l. VIT, (2). | |
* | |
| puszta Somogy m.; helyr. Vityá-ra, ~n, ~ról. | |
* | |
| (vita-al-ó-od-ás) fn. tt. vityálódás-t, tb. ~ok, harm. szr. ~a. Szóval vitázás, vikotálás; legénykedés. V. ö. VITYÁLÓDIK. | |
* | |
| (vita-al-ó-od-ik) k. m. vityálód-tam, ~tál, ~ott. A székelyeknél Kriza J. szerént am. a szintén székely vikotál, t. i. élczes szóváltásokba vegyül, kötölődve vitáz; legénykedik. Ne vityálódj velem. A törzs vitya egy a vita szóval. | |
* | |
| puszta Baranya m.; helyr. Vityás-ra ~on, ~ról. | |
* | |
| fn. tt. vityilló-t, tb. ~k. Szegény pórias hajlék, kunyhó, gurgyó, kaliba; különösen Sándor I. érteményezése szerént, füzvesszőből font sövényházikó. "Ama sötét nyárfák alatt... ott egy vityilló." "Felégetem azt a vityillót" (Csokonai, parasztdal.)
Elemzésére nézve hihetőleg rokon vitla szóval V. ö. VITLA. Változattal: vitykó, máskép: viskó. A vityílló szó hasonló képeztetésünek látszik a polyvás kunyhót jelentő kutyuló, röviden kutyó szóval. | |
* | |
| l. VITYILLÓ. | |
* | |
| l. VÍ. | |
* | |
| (vív-árok) l. VÍÁROK. | |
* | |
| (vív-ás) fn. tt. vivás-t, tb. ~ok, harm. szr. ~a. Általán azok cselekvése, akik vivnak; különösen csatázás, birkozás, küzdés, harczolás, ostromlás. V. ö. VÍ. | |
* | |
| (vi-v-és) fn. tt. vivés-t, tb. ~ěk, harm. szr. ~e. Cselekvés midőn valaki valamit visz stb. V. ö. VISZ, (2). | |
* | |
| (vív-hat-[at]-lan) mn. tt. vívhatatlan-t, tb. ~ok. Amit vívni, megvívni nem lehet. | |
* | |
| (viv-hat-ó) mn. tt. vivhatót. Amit vívni, megvívni lehet. | |
* | |
| székely tájszó. pl. vívnak a halak am. ívnak, a előtéttel. (Tájszótár) l. ÍVIK. | |
* | |
| (vív-nok) ösz. fn. tt. vivnok-ot, harm. szr. ~a. l. VÍVÓ; VÍMESTER. | |
* | |
| v. VIVÓ (vív-ó) mn. tt. vivó-t. tb. ~k. Általán, aki valakivel, v. valaki ellen vi; küzdő, harczoló, csatázó, ostromló. Mint önálló főnév jelent ily munkával, vagyis vivással foglalkodó személyt. V. ö. VÍ. | |
* | |
| (vivó-bárd) ösz. fn. A régiek bárd vagy szekercze alakú harczi fegyvere. | |
* | |
| (viv-ó-od-ás) fn. tt. vivódás-t. tb. ~ok, harm. szr. ~a. Küzködés, birkozás. l. VÍVÓDIK. | |
* | |
| (vív-ó-od-ik) belsz. m. vivód-tam, ~tál, ~ott. Küzdve, birkozva erőlködik, ellenkedik, tusakodik. Átv. halállal vivódik, azaz, haldoklik. "Dicsértessék az úr Isten, kisasszonyunk vívódik, tegnapóta a halállal mondják, igen kinlódik". (Kisfaludy S. Csobáncz) V. ö. VAJUDIK. | |
* | |
| (vívó-fogás) ösz. fn. Fortélyos, az ellenfélt cselbe ejtő mozdulás, csapás stb. a bajvívásban. | |
* | |
| (vívó-hely) l. VÍHELY. | |
* | |
| (vívó-iskola) l. VÍOSKOLA. | |
* | |
| (vívó-kard) ösz. fn. 1) Általán minden kard, melyet vivásra vagyis harczban, csatában használnak, különböztetésül a diszkardtól. 2) Különösen sajátságos alakú kard, milyet a vioskolákban használnak. | |
* | |
| (vivó-mester); VÍVÓMESTERSÉG. l. VÍMESTER; VÍMESTERSÉG. | |
* | |
| (vivó-óra) l. VÍORA. | |
* | |
| (vivó-pálya) ösz. fn. A harczjátékok gyakorlatára kitüzött tér, vagy pálya. "Puszta már a vivópálya. Csak magában szálldogálja Azt olasz vitéz." (Vörösmarty.) Szélesb átv. ért. akármiféle versenyre, pályázásra nyitott alkalom. | |
* | |
| (vívó-sáncz) ösz. fn. Mellvéddel ellátott sáncz, vagy sánczok, melyeket az ostromlók különléle irányu kanyarulatokban az ostrom alá vett hely felé vezetnek, hogy hozzá közeledhessenek. | |
* | |
| (vivó-segéd) ösz. fn. Az egymással vivók egyike vagy másika részén levő segédtárs. (Secundant). | |
* | |
| (vivó-szablya) ösz. fn. Saját ságos alakú hosszu szablya, milyet a víoskolákban használnak. | |
* | |
| (vívó-szál) ösz. fn. Vioskolai gyakorlatokra szolgáló, keskeny, egyenes, hosszú, s végén gombbal ellátott szablyaféle eszköz. | |
* | |
| (vivó-szökés) ösz. fn. Szökés, vagyis ugrás neme a vímesterség szabályai szerént, melynek a bajvivásban, illetőleg párviadalban van helye. | |
* | |
| (vivó-társ) ösz. fn. 1) Akik egymással, vagyis egymás ellen vínak. 2 ) Akik egy másik vagy többek ellen együtt, öszvetartva vínak, bajtársak. | |
* | |
| (vi-v-ő) mn. és fn. tt. vivő-t. Aki v. ami valamit visz. Levélvivő. Zászlóvivő. Némely összetételekben átvitt értelmű pl. ügyvivő, szóvivő, könyvvivő; l. ezeket, és V. ö. VISZ, (2). | |
* | |
| (vivő-szék), ösz. fn. Nyélféle rudadkal ellátott széknemű készület, melyen embereket, különösen betegeket, gyöngélkedőket stb. tovább szállitani szoktak; máskép: gyaloghintó. | |
* | |
| fn. tt. viz-et, harm. szr. ~e. Az ékvesztők közé tartozik, s ezek szabályai szerint az önhangzón kezdődő legtöbb képzők és ragok előtt állandóan röviden hangzik: viz-et, viz-ek, viz-em, ~ed, ~e, viz-es, viz-el, viz-ecs-ke stb. A régieknél úgy nevezett éltető állatok - elementumok - egyike, mely földünk nagyobb részét borítja, tengerek, tavak, folyók stb. alakjában és nevök alatt, s belsejének bő tartalmát is alkotja; mely egész vagy csak kevéssé háborított tisztaságában szín, íz és szag nélküli éghetetlen folyadék, kisebb, nagyobb fokú melegség által gőzzé, köddé, felhővé vékonyúlva feloldódik, alantabb fokon ismét cseppekké sűrüsödik; s még alantabb fokon (a hévmérő zéroján alul) többé-kevésbé szilárd testté, (dérré; hóvá, jéggé) lesz. Folyó víz, álló víz v. holt víz, forrásvíz, kútvíz, esővíz, tengeri víz. Fris, hideg, fagyos, jeges, langyos, meleg, forró víz. Hévíz, hóvíz. Ivóvíz. Szökő v. ugróvíz. Tiszta, sáros, iszapos, zavaros víz. Fürdővíz. Gyógyvíz. Ásványvíz, savanyúvíz, erdélyiesen: borvíz. Lágy víz, kemény víz, édes víz, sós víz, szentelt víz. Árváz, alacson víz, lassu, mély, sekély víz. Vizet inni. Vízzel keverni a bort. Vízzel mosdani. Vízbe fúlni, veszni, halni. Vízzel öntözni a növényeket. Vízben áztatni húst, kendert stb. Kapkod, mint a vízbe haló ember. (Km.). A vízbe haló ember a nád- vagy szalmaszálhoz vagy habhoz is kapkod. (Km.). Vízen és kenyéren koplaltatni, bőjtöltetni valakit. Fris, mint hal a vizben. Vizet húzni, meríteni, csapolní, melegíteni, forralni. Árad a víz, midőn tömege szaporodik s magasodik; ellenkező esetben apad. Mind a vízig szárazon, tréfás bucsuszó a távozóhoz. Gyurvíz v. csuromvíz, mely a ruhanemübe csordultig beveszi magát. Csuromvíz vagyok, csurog rólam a víz, az izzadság. Tóvíz. Igyál ökör tóvíz (km.), az ökör a tóvizet is megiszsza. Keresztvíz, keresztelővíz. Még a keresztvizet is levenné róla.
(Km.). Egy kalán vízbe elvesztené, ha lehetne. (Km.). Különösen ilynemű folyadék nagyobb tömegben véve. Vízen szállítani holmit. Vízre bocsátani a hajót. Vizen útazni, tengeren, folyón.. Vizeket szabályozni, csatornákba vezetni. Vízen és szárazon v. szárazföldön lakó állatok. Víz járja a határt. A különféle vegyrészekkel bővebben telt ilyetén folyadékok az ásványos, keserű, büdös, kénes, salétromos, vasas stb. vizek. A Tájszótárban eléjön víz ótta fa am. víz oldta v. oldotta azaz vízjárta fa. Használtatik többféle átv. ért. a) Vízhez hasonló, s főleg vízrészeket tartalmazó, vagy mesterségesen készített vegyfolyadék. Szagos vizek, rózsavíz, levendulavíz, violavíz, kölni víz, kendőző víz. b) Gyógyfolyadék neme. Gyomorvíz, szemvíz stb. c) Különféle nedvek, levek, nyirkok. Nyirvíz, málnavíz, fenyővíz, meggyvíz. A fogak közől kiszivárgó víz. d) Több képes kifejezésü mondatok, illetőleg példabeszédek vezérszava. Valakinek malmára hajtani a vizet, czélját előmozdítani, alkalmasan segíteni. Ez jó víz az ő malmára. Vízre vezetni v. vinni valakit, veszélyes, rosz utra csalni. "Nem hittem én, de már hiszem, Hogy a leány vízre viszen". Székely népdal. Dunába, tengerbe vizet hordani, annak adni, akinek úgy is sok van, vagy valamely fölösleges, szükségtelen munkát tenni. A jó vér nem válik vízzé, őseinek valódi unokája, állhatatos hű rokon, atyafi. Nem zavar vizet együgyü csendes, tétlen, nem tesz galibát. Sehol sem jobb a víz, mint tulajdon forrásánál. Leghamisabb víz az asszonyok könyhullatása. Átkozott a hal a harmadik vizben, melyet t. i. rája isznak. Egy kalán vizben elvesztené, ha lehetne, elszánt, eskütt ellenség. Még a keresztvizet is levette róla, nem hagyott rajta semmi becsületet, rútul legyalázta, pogánynak mondta. Igyál ökör tóvíz, nesze, ez inyedre való étel ital. Szomjas ökörnek a zavaros víz is jó, akinek nagy étvágya van, nem szokott válogatni. Víz ellenébe nehéz úszni, az akadályok ellen nehéz küzdeni. Elűl tűz, hátul víz, mindenfelől veszedelem, kelepcze. Lassú víz, partot mos, máskép: alázatos macska nagyot ugrik. A régi Halotti Beszédben elé fordúl: vize, "Es az gyimilcsnek oly keserűv vaola vize hogy torkhokat mige szakaosztjao vaola". Itt a ,vize' szót Mátyás Flórián ,nedv' szóval értelmezi. Mások, mint Révay Miklós, Toldy Ferencz a v jegyet szelletnek (spiritus lenis, gyönge hehentés-nek) tartják, minthogy ugyan ezen Halotti Beszédben több szónál mind a szók elején, mind a szók közepén és végén kétségtelenül ezen szellet fordul elé, ú. m. vv (vő), vvt (vőt), uimagguc (vimádjuk), bovdug (bóvdug), jovben (jóvben), iarov (járóv) stb. És így víze am. íze. A ,víz' szónak ős régisége kitűnik onnan, hogy különnemű nyelvcsaládokban rokon, még pedig többnyire ajak- és foghangokkal fordul elé; t. i. Budenz J. szerént finn nyelven; vete (nominativ: vesi), észt ny. vesi, lív ny. vei, vogul ny. vit, ut', ujt', déli vogul ny. ujt', votják ny. vu, mordvin ny. ved', ved, erza-mordvin ny. ved, väd', vetsa, vetsana (= híg), cseremisz ny. vüt, hegyi cseremisz ny. vit, vid, vüdän. (Ezek közől közelebbről több egyezik a magyar ned v. med, gyökkel, nedv, nedves v. medves szókban). Továbbá góth nyelven: vato, norvég ny. vas, vatn, svéd ny. vatten, izland ny. vats, vat, vaten, angolszász ny. waet, waes stb. (Adelung, Heyse, Kaltschmidt: A német Wasser, angol water s több hason jelentésü és végzetü szókról azt mondja Adelung, hogy az er végzet újabbi képző: "Die letzte Sylbe ist eine ueuore Ableitungssylbe"). Ide tartozik még a v ajakhang elhagyásával a mongol uszun v. uszu, (mely a Budenz J. érintette vogul ut, ujt, ujt' szókhoz is közel áll) és a török-tatár szu. Különösen a mongolban találjuk ezen kifejezéseket is: uszun üker vízi ökör azaz bivaly, uszunu tekerme, vízi malom, uszunu gharoma, vízcsatorna, vízvezeték, uszunu czorgho vízi cső, csatorna, uszutu mn. vízi (aquatique), vizű, pl. czükűn uszutu csekély (v. kevés) vizű, uszuda-khu, vizesed-ni (devenir aqueux) stb. Heyse felhozza a ,Wasaer' szónál figyelmeztetésül a szanszkrit und flieszen, uda Meer, a latin unda Welle, uvidus feuchtx udor Nässe szókat is. | |
* | |
| fn. tt. vizá-t. A tokok neméhez tartozó halfaj, mely néha nyolcz, tíz mázsányira s 24 lábnyi hosszura is megnő. Húsa szálkátlan, porczogós, izletes, ikráját sokan nyalánkságul szeretik. Rendes hazája a Fekete- és Kaspi-tenger, honnan a Dunába, s azon tengerekbe ömlő némely más nagy folyókba is fölúszik, kivált tavaszszal ívás idejében. Husát és ikráját besózva is szokták árulni. (Acipenser huso). Dunai halászaink nyelvén az úgy nevezett kötélhalak között első helyen áll. Régibb korban is eléjön, "Ěs ott az szegyen (gát félén) fogtanak tizenkét vizát". Levél 1558-ból. (Szalay Ág. 400 m. 1.).
Németül: Hausen, melyről azt mondja Adelung, hogy (mint rendszerénti hazája is mutatni látszik, a török uszun után (mely egyezik a magyar hosszú szóval) képeztetett volna. Szerénte a később kori latin huso már a németből módosittatott Gesner, Aldrovand s mások által. Egyébiránt a szláv nyelvekben is eléjön, ú. m. Miklosich szerént csehül: vyz, vyza, uj szlávul és szlovákul: viza; utána teszi (németül Hausen; tehát úgy látszik, hogy amazokat ettől származtatja. | |
* | |
| (víz-abrosz) ösz. fn. Abrosz, mely valamely víznek, pl. folyónak, tengernek térképét ábrázolja. | |
* | |
| (víz-agy) l. AGYVÍZKÓR. | |
* | |
| (víz-ágy) VÍZ ÁGYA. Általán azon kivölgyelt mélyedés, melynek határai közé akár a folyó, akár az álló vizek szorulnak. Különösen folyók medre, teknője, meddig ezt a víz belepi. | |
* | |
| (viza-hólyag) ösz. fn. A vizahalnak úszóhólyaga. Különösen nemcsak a viza, hanem a kecsege és sőreg hólyaga, megtisztítva, fölmetélve, kovászszá gyúrva, és megszárítva, melyet enyv gyanánt, továbbá bortisztításra használnak. Készitenek hasonló, de amannál alábbvaló enyvanyagot más halak hólyagaiból és porczogóiból is. | |
* | |
| (viza-hólyag-enyv) ösz. fn. Enyvnemű anyag, melyet vizahólyagból készítenek. V. ö. VIZAHÓLYAG. | |
* | |
| (viza-ikra) ösz. fn. A vizának továbbá a kecsegének, és sőregnek besózott, s nyalánkságul elkészített ikrája. (Caviar). Az oroszok kedves eledele. | |
* | |
| (víz-akna) ösz. fn. Kútnemű gödör, melyben a vizetlen helyeken az esővizet öszvegyüjtik, s használatra tartogatják. Bányákban víz ellepte akna, vagy olyan akna, melyből a vizet szivattyúzzák. | |
* | |
| erdélyi mváros A. Fejér m.; helyr. Vizakná-ra, ~n, ~ról. | |
* | |
| (víz-akóló) ösz. fn. Eszköz, melylyel meg lehet mérni, mennyi vizet képes adni valamely cső pl. vízvezetéki cső, bizonyos idő alatt. | |
* | |
| v. VIZALY, (viz-al v. ~alj v. ~aly) ösz. fn. Diószegi-Fazekas szerént az egylakiak seregébe tartozó növénynem; hímvirágának csészéje, bokrétája, hímszála nincs; porhonja gömbölyű a magzat mellett; anyavirágának szintén se csészéje, se bokrétája, se anyaszára nincs; bibéje öt; gyümölcse egy kis bogyó, egy rekeszü, sok magvú. Víz alatt tenyészik. (Chara). Fajai a föntebbi szerzőknél büdös, borzas, molghos, hajlós vízaly. | |
* | |
| (víz-állás) ösz. fn. 1) A viznek áradási vagy apadási állapota. Magas, alacson vízállás. 2) Alacson fekvésű, öblös mélyedésü térség, melyen a kiöntött árviz megtelepedve vesztegel, vagy az esővíz kisebb-nagyobb ideig mocsárt, tavat képez. | |
* | |
| (víz-állásos) ösz. mn. Mocsárral, pocsétákkal lepett; fenékvizes: Vizállásos völgyek, mezőségek. V. ö. VÍZÁLLÁS. | |
* | |
| (víz-álló) ösz. mn. Amin a víz át nem hat, sürű, tömött, át nem ázható. Vízálló szövet, vászon posztó, kalapnemez. Máskép: vízellenes. | |
* | |
| l. VIZAL. | |
* | |
| (víz-any) fn. tt. vízany-t. Anyag, mely a víznek föloldhatatlan alkatrésze, úgymint a köneny és éleny, honnan együtt véve kön-éleg viz, mely két térfogatu könenyből és egy térfogatu élenyből áll. Némelyek a köneny elemi testet értik alatta. | |
* | |
| (víz-any-szesz) ösz. fn. A vízanyból melegség által kifejlett szesz. (Gas hydrogenium.) | |
* | |
| (víz-apály) ösz. fn. A víz állapota, midőn megapad. | |
* | |
| (víz-ár) ösz. fn. A viznek azon állapota, midőn bizonyos arányon és mértéken túl sokasodik, nagyobbodik, illetőleg magasodik, szélesedik, midőn rendes medréből kicsap, kiözönlik. Máskép: vízdagály: Ellentéte; vízapály. V. ö. ÁRVÍZ. | |
* | |
| (víz-áramlás) ösz. fn. A viznek rendes határon, arányon túl ömlése, terjedése. | |
* | |
| (víz-arány) ösz. fn. A csendesen álló víznek fölszíne, mennyiben látszólag minden pontjaik egyenlő magasságuak, s mintegy sima, egyenes lapot képeznek. V. ö. VÍZARÁNYOS. | |
* | |
| (víz-arány-mérő) ösz. fn. Mérőeszköz, mely által meghatározzák, ha bizonyos térnek vagy testnek fölszíne, illetőleg fekvése vízarányos e vagy nem? | |
* | |
| (víz-arányos) ösz. mn. A csendesen álló víz fölszínével v. felületével egyező vagy párhuzamos menetelü. (Eléjön Sándor Istvánnál) Máskép: fekirányos, vízszínleges, vízszintes. (Horizontalis). Ellentéte: függőleges. | |
* | |
| (víz-arányosan) ösz. ih. csendesen álló víz felületével egyezőleg vagy párhuzamosan. (Horizontaliter). V. ö. VÍZARÁNYOS. | |
* | |
| (víz-árkolás) ösz. fn. Árokhuzás, árokásás a végett, hogy az álló, mocsáros, vagy rendetlen folyásu vizeket bele vezessék, leszivárogtassák, lecsapolják stb. | |
* | |
| (víz-árkolat) ösz. fn. Vizárkolás által keletkezett mű. | |
* | |
| (víz-árok) VIZ ÁRKA. Árok, melybe vizet vezetnek, csapolnak stb. A víz árka különbözik a víz medrétől, mert ez utóbbi a víz árkának és folyásának legmélyebb vonala, hova a víz mindenünnen összefoly. V. ö. ÁROK. | |
* | |
| (víz-barázda) ösz. fn. 1) Esővíz, vagy vékonyan szivárgó csermely, vagy pedig árvíz által hasított barázdaféle völgyelet, meder. 2) A réteken, vagy kertekben akár öntözés, akár eltávolitás végett mesterségesen csinált ilyetén vízvezető meder. | |
* | |
| (vízbe-fojtás) ösz. fn. Erőszakolt halál neme, midőn az embert vagy más állatot vízbe vétnek, buktatnak, s megfúlni kényszeritnek; máskép: vízbefúlasztás. | |
* | |
| (vízbe-fúlás v. ~fúladás) ösz. fn. Halálozás neme, midőn az ember vagy más állat a vízbe vesz. | |
* | |
| (vízbe-fúlasztás) ösz. fn. Cselekvés, midőn embert, vagy más állatot vizbe fúlni azaz veszni, halni kényszerítenek. | |
* | |
| (vízbe-halás) l. VÍZBEFÚLÁS. | |
* | |
| (vízbe-hányás) ösz. fn. Több tárgynak egymás után vízbe vetése. | |
* | |
| (víz-be-hányás) ösz. fn. Valamely vizes helynek szilárd testekkel, mint földdel, kővel stb. behányása, betömése. | |
* | |
| (vizbe-hányó) ösz. fn. Husvéthétfő, midőn némely vidékeken a legények a leányokat öntözik, s néha a vizes váluban megfürösztik. V. ö. VÍZÖNTŐNAP. | |
* | |
| (víz-bel-i) mn. tt. vízbeli-t, tb. ~ek. Vízben lakó, létező, tartózkodó, növő, termő. Vízbeli állatok, növények. Vízre vonatkozó, azt illető. | |
* | |
| (vízbe-ölés) l. VÍZBEFÚLASZTÁS. | |
* | |
| (víz-bér) ösz. fn. Általán bér, mely bizonyos víz használatáért az illető tulajdonosnak jár, pl. melyet valaki más kútjából vagy napszámosok által hordott vizért fizet. | |
* | |
| (vízbe-vesztés) l. VIZBEFULASZTÁS. | |
* | |
| (víz-bé-vitel) ösz. fn. Víznek bevezetése pl. a városba csatornákon. (Szabó D.). | |
* | |
| (víz-borított) ösz. mn. Lapályos területről mondják, melyet akár valamely vízár lepett el, akár a föld alacson fekvésénél fogva vizenyős. Más viszonyitással: víz borította. | |
* | |
| (víz-borozda) ösz. fn. l. VÍZBARÁZDA. | |
* | |
| (víz-bő) ösz. mn. Vízzel bővelkedő, elegendő vizet tartó, szolgáltató. | |
* | |
| (víz-bőség) ösz. fn. Vízzel bővelkedő állapot. Viznek elégsége. | |
* | |
| (víz-buborék) ösz. fn. Vízből képződő buborék, különböztetésül másnemü folyadékok bukorékjától. V. ö. BUBORÉK. | |
* | |
| (víz-csatorna) ösz. fn. Különösen vízvezetésre szolgáló csatorna. V. ö. CSATORNA. | |
* | |
| (víz-csavar) ösz. fn. Eszköz, mely egy henger körül tekerődző csavarból áll, s forgatás által a vizet fölfelé hajtja; máskép Archimedes csavarja v. csigája, mivel annak feltalálását Archimedesnek tulajdonitják. | |
* | |
| (víz-csěpp) ösz. fn. Cseppnyi mennyiség a vízből; különböztetésül másnemü folyadékok cseppjeitől. V. ö. CSĚPP. | |
* | |
| (víz-cső) ösz. fn. Mindenféle cső, melyen vizet vezetnek, folyatnak, húznak. V. ö. CSŐ. | |
* | |
| (víz-dagály) l. VÍZÁR. | |
* | |
| (víz-daganat) ösz. fn. Víznemü anyagot tartalmazó daganat az állati testen. | |
* | |
| (viz-ecs-ke) kicsinző fn. tt. vizecskét. 1) Kicsi víz pl. kicsi folyó, kicsi patak. 2) Kevés víz. Adj vizecskét, adj egy kevés vizet. | |
* | |
| (víz-edény) ösz. fn. Általán, minden edény, melyben különösen vizet tartanak, p. vízcsöbör, dézsa, kanna, rocska stb. | |
* | |
| (viz-eg) fn. tt. vizeg-ět, harm. szr. ~e. Viznemű nedvvel tölt hólyagocskák a kóros emberi testen, pl. midőn valaki megégeti magát. Különösen a szemhéjak táján támadni szokott ilyetén átlátszó vizes hólyagocskák. (Hydatis palpebrarum.) | |
* | |
| (víz-ejtött) ösz. mn. Szabó Dávidnál am. vizenyős, Molnár Albertnél (Eder kiadásában): aquosus, wässerig, gewässert. | |
* | |
| (víz-eke) ösz. fn. Ekenemű eszköz melylyel a vizenyős helyen ásandó árok fenekéül, irányául barázdát húznak. | |
* | |
| (viz-el) önh. m. vizel-t. Tisztesb kifejezéssel am. húgyik v. hugyozik v. pisál, pesel. Néhutt az l-et kettősen ejtik: vizell. | |
* | |
| (viz-el-és) fn. tt. vizelés-t, tb. ~ěk, harm. szr. ~e. Húgyás, hugyozás, pisálás, peselés, a húgyhólyag kiüritése. Nehéz, megszorult, csepegő vizelés. | |
* | |
| (viz-el-et) fn. tt. vizelet-ět, harm. szr. ~e. A húgyhólyagból kiürülő s vizhez némileg hasonló folyadék; köz nyelven: húgy v. pisa. Tiszta, sárga, zavaros, üledékes, nyálkás vizelet. | |
* | |
| (vizelet-hajtó) ösz. mn. és fn. Ami a vizelet kifolyását sürgeti, vizelésre ingerlő, ösztönző. Vizelethajtó szerek, italok. Vizelethajtót venni be. | |
* | |
| (vizelet-szorulás) ösz. fn. Kórállapot, midőn húgycsőszükülés, görcs, vagy más oknál fogva a vizelet rendes folyása megakad. | |
* | |
| l. VIZEL; VIZELÉS stb. | |
* | |
| vízen a víz folyásával ellenkező irányban, folyó vízen fölfelé. Víz ellen úszás, vontatás. | |
* | |
| (víz-ellenes) l. VÍZÁLLÓ. | |
* | |
| (viz-elleni) ösz. mn. A vizen a viz folyásával ellenkező menetelü; a vizen fölfelé irányban uszó. | |
* | |
| (viz-el-ő) mn. tt. vizelő-t. 1) Hugyozó pisáló, peselő. Ágyba vizelő gyermek. 2) Amiben a vizelet öszvegyül vagy amin kifoly; továbbá, amibe vagy a hová vizelni szokás. Vizelőhólyag, vizelőcső. Vizelőedény, vizelőzug. | |
* | |
| (vizelő-hólyag) ösz. fn. Az altestben fekvő hólyag, melyben a vizelet öszvegyűl; máskép: húgyhólyag. V. ö. HÓLYAG. | |
* | |
| (vizelő-zug) ösz. fn. Zug az árnyékszékben, udvaron, utczán stb. hová vizelni szoktak. | |
* | |
| (víz-emeltyű) ösz. fn. Vízemelésére szolgáló mű vagy gép. | |
* | |
| (vizěn-futosó) ösz. mn. Ami a víz felületén könnyüségénél fogva ide-oda futos. V. ö. VÍZIPÓK. | |
* | |
| (vízěn-járó) ösz. mn. Aki bizonyos eszközök segitségével vagy ami természeti alkatánál fogva a víz felületén jár. Vízenjáró könnyű féreg, Molnár Albertnél Éder kiadásában am. tipula, vízi pók. | |
* | |
| (vizěn-kórász) ösz. fn. Kis bogárfaj, mely az állóvizeket nagy számmal szokta ellepni, azok fölszinén úszkál, s napfénynél sebesen keringő mozgásokat tesz. (Gyrinus). | |
* | |
| (vizěn-lábbogó) ösz. fn. Tésztás étel neme. V. ö. SZABÓGALLÉR. | |
* | |
| (viz-eny) fn. tt. vizeny-t. 1) Mint a vizenyő, vizenyős szók törzse jelent vizességet, vízbőséget, vízanyagot. 2) Víznemű anyagot tartalmazó daganat az állati testen. | |
* | |
| (viz-eny-ő v. viz-eny-ű) nm. tt. vizenyő-t. 1) Mondják térségről, melynek fölszine vizes, nedves, mocsáros, vizállásos, söppedékes, vagy fenékvizes. Vizenyő rétek, legelők. 2) Ami aránylag sok víznemű nedvet tartalmaz, vízizű. Vizenyő gyümölcs, melyben kevés a czukoranyag, izetlen. | |
* | |
| (viz-eny-ő-ös) mn. tt. vizenyős-t, v. ~et, tb. ~ek. Ami rendesen vizenyő szokott lenni, vizenyes tulajdonságu. V. ö. VIZENYŐ. Átv. amiben kevés a szesz, vagy szellem; a maga nemében ízetlen. Vizenyős beszéd, versezet. | |
* | |
| (viz-eny-ő-ös-ség) fn. tt. vizenyősség-ět. harm. szr. ~e. Vizenyős állapot, vagy tulajdonság. V. ö. VIZENYŐS. | |
* | |
| (víz-épités) ösz. fn. l) Általán minden épités a vizeken vagy vizek mellett, pl. töltések, gátok, eszterók, hidak; zúgók, vízimalmok stb. épitése. 2) Mesterség, melynek tárgyát ilynemű munkálatok teszik. | |
* | |
| (víz-épitész) l. VÍZÉPITŐ. | |
* | |
| (víz-épitészet) ösz. fn. Vízépitéssel foglalkodó mesterség v. tudomány. | |
* | |
| (víz-épitő) ösz. fn. Épitész, aki különösen vízépitéssel foglalkodik; Sándor Istvánnál: vízimester. V. ö. VÍZÉPITÉS. | |
* | |
| (víz-épület) ösz. fn. Vízben emelt, vagy vízzel közvetlenül öszvefüggő épület, p. hídak, malmok. | |
* | |
| (víz-ér) ösz. fn. Szűk menetek a föld szinén, vagy gyomrában, melyek vizet tartalmaznak. Boncztani ért. nyirkedények, melyek a vér közé víznemű nedveket vezetnek. A hajósoknál jelent kivűlről a hajó fenekén kiszőrödzött vagy kiereszkedett fűvet, finom növényt mely tartós állás közben a hajó alját ellepi. (Bart am Schiff. Kenessey A.). V. ö. ÉR, fn. | |
* | |
| (víz-eres) ösz. mn Vízerekkel bővelkedő. Vízeres rétek, mezők, hegyek. V. ö. VÍZÉR. | |
* | |
| (víz-eresz) ösz. fn. Nyilás, vagy lejtő, melyen a vizet bizonyos térre kifolyatni, elfolyatni szokták. | |
* | |
| (víz-eresztő) ösz. mn. és fn.Aki vagy ami vizet ereszt, a vizet el-, levezeti; különösen csatorna, barázda, vagy bármely nyilás, melyen a vizet ki- és elfolyatják. | |
* | |
| (víz-erő) ösz. fn. A víznek erőhatása annak folyamában más testekre, különösen azon ereje, mely főleg a viznek össze nem nyomhatóságán alapszik. V. ö. VÍZIERŐ. | |
* | |
| (viz-erő-mű) ösz. fn. Erőmű, vagy is gép, melyet víz hajt, mozgat, vagy melyet némely vízi munkálatokra, vízépitéseknél stb. használnak. | |
* | |
| (víz-erő-tan) ösz. fn. Tan, mely a szilárd testek és vizek viszonos erőhatását tárgyalja, s gyakorlatban a vízépítésnek alapját teszi. (Hydraulica). | |
* | |
| (viz-es) mn. tt. vizes-t, v. et, tb ~ek. 1) Vízzel bővelkedő, vízzel lepett, víztől nedves. Vizes vidék, határ. Vizes ruha. 2) Vízzel vegyített. Vizes bor, pálinka. 3) Amiben vizet tartanak v. hordanak. Vizes korsó, hordó, vizes edények. Néha összeirják: vizeskorsó stb. | |
* | |
| puszta Csanád m.; belyr. Vízes-re, ~ěn, ~ről. | |
* | |
| NAGY~, KIS~, faluk Torontál m.; helyr. Vizesdjá-ra, ~n, ~ról. | |
* | |
| (vizes-edény) ösz. fn. Edény, melyben vizet tartanak v. hordanak. | |
* | |
| (viz-es-ěd-és) fn. tt. vizesědés-t, tb. ~ěk, harm. szr. ~e. Állapot, illetőleg változás, midőn valami vizesedik, azaz, vizessé lesz. V. ö. VIZESÉDIK. | |
* | |
| (viz-es-ěd-ik) k. m. vizesěd-tem, ~tél, ~ětt. Vizessé leszen, viztől megnedvesedik, lucskosodik. V. ö. VIZES. | |
* | |
| (viz-es-en) ih. Vizes állapotban; vízzel nedvesítve, vízbe mártva; vízzel keverve. A vadászatról sárosan, vizesen megtérni. A ruhát vizesen vette magára. Vizesen iszsza a bort. | |
* | |
| (víz-esés) ösz. fn. l. ZUHATAG. | |
* | |
| (víz-eset) ösz. fn. A folyóvizek lejtési állapota, melynélfogva hovatovább alászállanak, alább lejtenek. | |
* | |
| (víz-eset-mérő) ösz. fn. Eszköz, melylyel a vízetesetet, vagyis a viznek bizonyos távolságonként változó lejtelét megmérik. | |
* | |
| falu Bihar m.; helyr. Vizesgyán-ba, ~ban, ~ból. | |
* | |
| (vizes-hely) l. VÍZHELY, 1). | |
* | |
| (vizes-hordó) ösz. fn. Hordó, melyben víz áll, vagy melyben vizet szoktak tartani, vinni. | |
* | |
| (viz-es-ít) áth. mn. vizesít-ětt par. ~s, htn. ~ni, v. ~eni. Vizessé tesz; vízzel nedvesít, belocsol, befecskendez; vízzel kever, vegyít valamit. | |
* | |
| (viz-es-ít-és) fn. tt. vizesítés-t, tb. ~ék, harm. szr. ~e. Cselekvés, mely által vizessé tesznek valamit. V. ö. VIZES. | |
* | |
| (vizes-kád) ösz. fn. Kád, melyben víz áll, vagy melyben vizet szoktak tartani. | |
* | |
| (vizes-kanna) ösz. fn. Kanna, melyben vizet tartanak v. melyből locsolnak, öntöznek. | |
* | |
| (vizes-kanta) ösz. fn. Kanta, melyben vizet tartanak v. hordanak. | |
* | |
| (vizes-korsó) ösz. fn. Korsó, melyben vizet tartanak v. hordanak. | |
* | |
| (vizes-palaczk) ösz. fn. Palaczk, melyben vizet, különösen ivóvizet tartanak. | |
* | |
| máskép: BŐGÖLYPATONY, falu Pozsony m.; helyr. ~Patony-ba, ~ban, ~ból. | |
* | |
| (vizes-pohár) ösz. fn. Pohár, melyből vizet isznak. | |
* | |
| falu Gömör m.; helyr. Vizesrét-re, ~én, ~ről. | |
* | |
| (vizes-ség) fn. tt. vizesség-ět, harm. szr. ~e. Vizes tulajdonság; vizes állapot. | |
* | |
| (vizes-tetű) ösz. fn. Leginkább a fagyos lábujjakat bántalmazó viszketeg. | |
* | |
| (viz-es-űl) önh. mn. vizesül-t. Vizes tulajdonságúvá lesz; nedvesűl. | |
* | |
| (viz-es-ül-és) fn. tt. vizesülés-t, tb. ~ěk, harm. szr. ~e. L. VIZESĚDÉS. | |
* | |
| (víz-eszű) ösz. mn. Átv. ért. hig velejü, könnyű gondolkozásu, könnyelmű; buta, ostoba. | |
* | |
| (víz-eszűleg) ösz. ih. Könynyelmű módon; ostobán. | |
* | |
| (viz-eszűség) ösz. fn. Híg velejüség, könnyelmüség, ostobaság. | |
* | |
| (viz-etlen) mn. tt. vizetlen-t, tb. ~ěk. Víz hiányában szenvedő; aminek kiszáradt, elenyészett a vize. Vizetlen puszta, sivatag, homokság. Vizetlen kútak. | |
* | |
| (viz-et-len-ség) fn. tt. vizetlenség-et, harm. szr. ~e. Vizetlen állapot, vagy tulajdonság, vízhiány. | |
* | |
| a Debreczeni Legendáskönyvben, Nádor-codexben így olvasandó: viczett l. ezt. | |
* | |
| (viz-ez) áth. m. vizez-tem, ~tél, ~ětt, par. ~z. Vízzel kever, vegyít, vagy nedvesít, behint, befecskendez, lustosit stb. Vizezni a bort, tintát. A vasalás alá vett ruhát bevizezni. A harmatos fűben bevizezni a csizmát. | |
* | |
| (viz-ez-és) fn. tt. vizesés-t, tb. ~ěk, harm. szr. ~e. Vízzel keverés, vegyítés; vagy nedvesítés, behintés stb. | |
* | |
| (víz-fa) ösz. fn. 1) Amerikában tenyésző magas fa, melynek gyümölcse az olajbogyóhoz hasonló. (Nyssa). 2) A vízjátékokban mesterségesen csinált vízmű, midőn a víz fához hasonló alakban szökik föl. | |
* | |
| (víz-fakadás) ösz. fn. A forrás vagy fenékvíznek ki- és felbugyogása. | |
* | |
| (vízfenék) ösz. fn. Elkülönítve víz feneke. Valamely álló vagy folyóviznek legalsó része, mely a meder vagy árok alsó földrétegét érinti. | |
* | |
| (víz-festék) ösz. fn. Festékanyag, melyet vízzel szoktak fölereszteni, s ilyképen használni, különböztetésül az olajfestéktől. | |
* | |
| (víz-festés) ösz. fn. Festés, mely vízfestékkel történik, tovabbá, az ily módon festett kép. V. ö. OLAJFESTÉS. | |
* | |
| (víz-fészěk) ösz. fn. Általán, lápos, lankás, ingoványos, posványos, dsindsás hely, vagy kopolya. Továbbá áradásnak kitett táj, vidék határ stb. V. ö. SÁRFÉSZEK. | |
* | |
| (víz-fogó) ösz. fn. Kútféle gödör, vagy medencze, melyben az esővizet és hólevet öszvegyűjtik, kivált a kutak szükében szenvedő vidékeken. | |
* | |
| (víz-fok) ösz. fn. Valamely víz medréből kifolyó ér alkotta fok; vagy az egyesülő vizek, folyók áltat alkotott fok. V. ö. FOK. | |
* | |
| (víz-folt) ösz. fn. Folt, melyet valamely testnek fényességén, szinén stb. a rácseppent víz ejt. Posztón, asztalon, padlón, kövön látszó vízfoltok. | |
* | |
| (víz-folyam) ösz. fn. 1) l. VÍZFOLYÁS. 2) Vízből álló folyam. | |
* | |
| (víz-folyás) ösz. fn. A víznek menete, haladása bizonyos mederben, teknőben, ágyban, vagy földalatti erekben. Egyenes kanyargó, kígyódzó, lassú, sebes vízfolyás. Vízfolyás iránya. Átv. ért. tekervényes vízfolyáshoz hasonló hímezés, varrás. | |
* | |
| (víz-fonal) ösz. fn. 1) A folyóvíz menetének fő, rendesen középiránya, nyila; néhutt: víz sodra. 2) Füvészi ért. a moszatok seregébe tartozó vízi növénynem, vagyis vékony fonalszálak, melyek majd egyenlők, majd öszvecsapzottak, rajtok látszó apró bibircsókkal. (Conferva). | |
* | |
| (víz-forgatag) ösz fn. Azon érdekes természeti tünemény, midőn a tengerből egy víztömeg tekealakban fölemelkedik, és nagy zúgással tovább sodródik, s az utjába akadt tárgyakon nagy rombolást visz véghez. | |
* | |
| (víz-forrás) ösz. fn. Nyilás, melyen a föld gyomrából víz fakad, bugyog. | |
* | |
| (víz-fő) ösz. f. Általán azon hely, hol valamely víz ered, forr, különösen a folyóvizek kezdete, vagyis legmagasabban fekvő vége. Honnan e nevezetek: Kútfő, Pinkafő, Kaposfő, Tapolczafő, Balatonfő stb. V. ö. VÍZTŐ. | |
* | |
| (víz-fürdő) ösz. fn. Fürdésre használt közönséges, vagy ásványos víz, különböztetésül másnemű fürdőktől, milyenek: sárfürdő, gőzfürdő, savófürdő, malátafürdő stb. | |
* | |
| (víz-gát) ösz. fn. A víz kiáradó csapongásának korlátozására, vagy öszveszorítására csinált gát, különböztetésül másnemű gátoktól. V. ö. GÁT, ESZTERÓ. | |
* | |
| (víz-gép) ösz. fn. Víz erejével működő gép. | |
* | |
| (vízgödör) ösz. fn. Általán gödör, melyben víz van. Mesterséges, ásott, esőfogó vízgödör. Ingoványos réteken levő vízgödrök. | |
* | |
| (víz-gőz) ösz. fn. Gőz, mely a fölmelegített, fölforralt vízből fejlik ki. | |
* | |
| (víz-gyógy-intézet) ösz. fn. A víznek, különösen hideg víznek többféle használata, pl. abban fürdés, azzal burogatás, mosás, annak ivása által bizonyos betegségeket gyógyító intézet. | |
* | |
| (víz-gyógyitás) ösz. fn. Gyógyitás módja, mely bizonyos betegségek ellen a vizet használja gyógyszerül, nevezetesen a vízivást, fürdést, vizes borogatást stb. | |
* | |
| (víz-gyüjtés) ösz. fn. Cselekvés, midőn valaki bizonyos mederbe, gödörbe stb. esővizet, hólevet, vagy kisded erekből fakadó és csörgedező vizet gyűjt. | |
* | |
| (víz-hajtás) ösz. fn. A víz hajtó erejének működése, pl. a vizi malmoknál. | |
* | |
| (víz-hányadék) ösz. fn. Mindenféle gizgaz, töredék, hulladék, melyet a víz magával ragad, s idővel a partokra kihány. | |
* | |
| (víz-hányó) ösz. mn. és fn. 1) l. Vízokádó. 2) A mivel vizet hánynak. Vízhányó lapát, vagy szapoly a hajókon. | |
* | |
| mn. Mondják mindenféle gizgazról, töredékről, fagalyak- s tönkökről, melyeket a víz a partra kihány. Víz hányta fa (Treibholz). | |
* | |
| (víz-hát) ösz. fn. 1) A víznek fölszine, különösen, mennyiben valamit visz. Vízháton utazni. 2) Vizekkel bővelkedő, árvíznek kitett vidék, tartomány. Mindkét jelentésben szokottabb birtokviszonyt használni: víz hátán úszni. Viz hátán nyúlat ne less. (Km. Dugonicsnál).
Hasonló észjárás szerént képeztettek: cserhát, hegyhát, erdőhát, homokhát. | |
* | |
| (víz-határ-kő) ösz. fn. Határkő, mely a folyókon, tavakon stb. áthuzódó határvonalat jelöli ki. | |
* | |
| (víz-hatlan) ösz. mn. Amin a víz át nem hat; ami át nem ázik, máskép: vízálló, vízellenes. Vízhatlan szurkosvászon, posztó, nemez, bőr. | |
* | |
| (víz-hatlanít) ösz. áth. Vízhatlaná, vízállóvá tesz. Halzsirral vízhatlanítaní a lábbelinek való bőrt. | |
* | |
| (víz-hatlanság) ösz. fn. Vízhatlan tulajdonság. | |
* | |
| (víz-hely) ösz. fn. 1) Általán hely, melyet vizek, különösen tavak, mocsárok lepnek. 2) Oly tengeri szigetek, vagy kikötők, vagy partok, melyeken a hajósok fris ivóvízzel elláthatják magokat. | |
* | |
| (víz-hiány) ösz. fn. Víz szűke, vagy teljes nélkülözése, nem léte. | |
* | |
| (víz-himlő) ösz. fn. Himlőfaj, melynek hólyagcsái víznemű nedvvel töltvék. | |
* | |
| (víz-hintő) ösz. fn. Általán nyéllel ellátott eszköz, melylyel vizet szoktak hinteni, p. üreges és likacsokkal ellátott gömb vasból, rézből stb.; vagy borosta, milyennel a katholikusok templomaiban a pap a szenteltvizet hinti; tájnyelven karapoló. | |
* | |
| (víz-homok) ösz. fn. Homok a folyók, tavak, tengerek fenekén, vagy vizeik közé vegyítve, különböztetésül a szárazföldi homoktól. V. ö. HOMOK. | |
* | |
| (víz-hordás) ösz. fn. 1) Víznek mint tehernek hordása. Vízhordással foglalkozó napszámosok, fuvarosok. 2) Föld, iszap, homok, melyet az árvíz magával ragadván, bizonyos helyen lerakott. | |
* | |
| (víz-hordó) ösz. mn. és fn. 1) Aki vagy ami rendesen vizet hord. Vízhordó napszámosok. Vízhordó szekér, taliga, szamár. 2) Amiben vizet szoktak hordani. Vízhordó edény, putton, kanna, rocska. 3) Hordóféle edény, melyben vizet tartanak, pl. a községi föcskendők mellett. | |
* | |
| amit folyóvíz hordott valahová, pl. víz hordta föld, fa, kövek. | |
* | |
| (víz-i) mn. tt. ~ět, tb. ~ek. 1) Vízben lévő, lakó, tartózkodó, növő, termő. Ellentéte: szárazföldi. Mennyiben az illető alany lényegéhez tartozik, a szokás oda látszik hajlani, hogy azzal öszvetéve irassék: vízibika, vízibolha, víziborju, vízigomba, víziló, vízipók stb. Mi a különirást helyesebbnek tartanók, azonban a következőkben az általánosabb szokást követtük. 2) Vízre vonatkozó vizet, illető, azzal némi viszonyban lévő, vizen történő. Vízi munkálatok. Vízi utazás, veszedelem, kár, halál. Vízi erő, vízi sebesség. | |
* | |
| (vízi-állat) ösz. fn. Általán mindenféle állat, mely vízben él; ellentéte: szárazföldi állat. | |
* | |
| (vízi-beteg); VÍZIBETEGSÉG l. VÍZKÓROS, VÍZKÓRSÁG. | |
* | |
| (vízi-bika) l. BÖLÖNBIKA v. DOBOSGÉM. | |
* | |
| (vízi-bodza) ösz. fn. Vizes helyen termő bodzafaj. (Sándor I. szerént: Sambucus palustris). | |
* | |
| (vizi-bogár) ösz. fn. A vizben élő bogárfaj. (Hydrocantharus). | |
* | |
| (vízi-bolha) ösz. fn. Az állóvizeken tanyázni szerető s úszkáló bogárfaj, melynek testét kemény burok födi, s szemei oly közel vannak egymáshoz, mintha csak egy szemü volna. (Monoculus.). | |
* | |
| (vízi-borju) ösz. fn. 1) l. GŐTE. 2) l. TENGERIBORJU. | |
* | |
| (vízi-bors) ösz. fn. Növényfaj népies neve a czikszárak neméből, máskép szintén népiesen: vízihunyor, balhafű, ebgyömbér, légyfű, keserűfű, növénytani néven: borsos czikszár. (Polygonum hydropiper). | |
* | |
| (vízi-bösövény) ösz. fn. A bösövény nemü növény faja; népies névvel: vízikapor. (Phallendrium aquaticum). | |
* | |
| (vízi-bürök) ösz. fn. Sándor I. szerént am. méregbürök v. csomorika. | |
* | |
| (vízi-dió) l. SULYOM, 2). | |
* | |
| (vízi-egér) ösz. fn. Vizek mellett tartózkodó nagyobb fajta egér, mely apró vízi állatokból és növényekből él. | |
* | |
| (vízi-epe) l. VÍZITORMA. | |
* | |
| (vízi-erő) ösz. fn. Vízi haderő. | |
* | |
| (vízi-féreg) ösz. fn. Vízen v. vízben élődő féreg. | |
* | |
| (vízi-foghajma) ösz. fn. Népies neve a hajmaszagú tarorja (teucrium scordium) növényfajnak; máskép szintén népiesen: fodorka. | |
* | |
| (vízi-fonal) l. VÍZFONAL, 2). | |
* | |
| (vízi-gesztenye) l. SULYOM, 2). | |
* | |
| (vízi-guvat) ösz. fn. Guvatfaj a gázlók rendéből; mocsáros helyeken tartózkodik. | |
* | |
| (vízi-hidőr) l. VÍZIÚTIFŰ. | |
* | |
| (vízi-gyík) ösz. fn. Vízben lakó gyíkfaj. | |
* | |
| (vízi-had) l. VÍZIERŐ. | |
* | |
| (vízi-húnyor) l. VÍZIBORS. | |
* | |
| (vízi-isten) l. VÍZISTEN. | |
* | |
| (vízi-kapor) l. VÍZIBÖSÖVÉNY. | |
* | |
| (vízi-kapu) ösz. fn. A vízhez vagy víz felé vezető kapu. | |
* | |
| l. VÍZKÁR. | |
* | |
| (vízi-kígyó) ösz. fn. Vízben lakó, nem mérges kigyófaj. | |
* | |
| (vízi-kender) ösz. fn. Népies neve a kenderpakócza (eupatorium cannabicum) növényfajnak; máskép: szintén népiesen: keresztesbodza, paszkoncza, pakócza. | |
* | |
| l. VÍZKÓRSÁG. | |
* | |
| (vízi-lapu) l. VÍZILÓROM. | |
* | |
| (vízi-leány) l. HABLEÁNY. | |
* | |
| (vízi-ló) ösz. fn. A legnagyobb emlős állatok egyike, mely vizen és szárazon él. Fogai nagyok, lábai rövidek és vastagok, farka rövid és kevés szőrrel födött, bőre vastag, és feketés. Rendes lakása a Nilus vize. (Hippopotamus). | |
* | |
| (vízi-ló-hal) ösz. fn. Müller természetrajzában, a tűhalak hetedik faja, melynek feje és nyaka a lóéhoz, testének hátsó része pedig féregéhez hasonló. (Syngnathus hippocampus.) | |
* | |
| (vízi-lórom) ösz. fn. A lórom nemű nővény faja; szirmai épélük, levelei szívesek, vagy tojáskerek láncsásak, nagyok, simák, hegyesek; népiesen: vízilapu. (Rumex aquaticus). | |
* | |
| (vízi-madár) ösz. fn. Minden madár, mely a vízen és vizek mellett szokott tartózkodni és élni. | |
* | |
| (vízi-ménta) ösz. fn. A ménta nemü növény faja; a szárhegyen virággomb; azon alul a levéltöveken kocsános gyűrűk; levelei tojáskerekek, nyelesek, szőrösek; hímszálai a bokrétánál hosszabbak; köznépiesen: vízi feketeménta. (Mentha aquatica). | |
* | |
| (vízi-méreg) ösz. fn. DiószegiFazekasnál népies neve a torzsika szironták (ranunculus sceleratus) növényfajnak. Máskép szintén népiesen: torzsika, istárj, lator koldús, sebesitőfű. | |
* | |
| (vízi-mester) l. VÍZÉPITŐ. | |
* | |
| (vízi-mesterség) l. VÍZÉPITÉS, 2). | |
* | |
| (vízi-mogyoró) ösz. fn. Népies neve a haramag nemü növény egyik fajának; máskép szintén népiesen: vízi petrezselyem; növénytani néven: mogyorós haramag. (Oenanthe pimpinelloides). | |
* | |
| (vízi-moh) l. VÍZFONAL, 2). | |
* | |
| (vízi-mű) ösz. fn. A víz ereje által eléállitott mű, pl. a víz vezetése, emelése, szöktetése stb. végett. | |
* | |
| (vízi-nápicz) ösz. fn. A nápicz nemű növény faja; bugája kinyílt; ondója kalásztalan, a csészénél hosszabb, levelei laposak; ízékje tövön görbe, gyökerező. (Aira aquatica). | |
* | |
| (vízi-növény) ösz. fn. A vízben vagy víz mellett élő, tenyésző növény. | |
* | |
| (vízi-petrezselyem) ösz. fn. l. VÍZIMOGYORÓ. | |
* | |
| (vízi-peszércz) ösz. fn. A peszércz nemü növény faja; levelei mélyen fürészesek, pillempátyosak, alul ikráspontosak; népiesen vízipeszercze. (Lycopus europaeus). | |
* | |
| (vízi-pille) Sándor Istvánnál pilleforma vízi rovarfaj (Wassernymphe). | |
* | |
| (vízi-pók) ösz. fn. Vízen futosó hatlábu pók. (Tipula. Páriz-Pápai. | |
* | |
| (vízi-pólé) l. VÍZISALÁTA. | |
* | |
| (vízi-puska) ösz. fn. A köznép nyelvén szokottabb neve a fecskendőnek. | |
* | |
| (víz-irány) ösz. fn. 1) Azon irány, melyet a mozgásban vagyis folyásban levő víz menetele, fonala követ. 2) A csendesen álló víznek fölszinén elhuzódó vonalak, mennyiben látszólag minden pontjaik egyenlő magasságuak, s mintegy sima egyenes lapot képeznek; helyesebben vízarány. | |
* | |
| (víz-irány-mérő) l. VÍZARÁNYMÉRŐ. | |
* | |
| (víz-irányos) ösz. mn. 1) A folyásban levő víz menetével egyező. 2) Helyesebben l. VÍZARÁNYOS. | |
* | |
| (vízi-rovar) l. VÍZIBOGÁR. | |
* | |
| (víz-irtózat) ösz. fn. Betegség neme, amelyben sinlődő a víztől irtózik, iszonyodik; máskép: víziszony; l. ezt. | |
* | |
| (vízi-saláta) ösz. fn. Népies neve a deréczeszigoráll (veronica beccabunga) növényfajnak; máskép szintén népiesen: vízipólé, derécze, téli saláta. | |
* | |
| (vízi-sása) l. VÍZITORMA. | |
* | |
| (vízi-seregély) ösz. fn. Seregélyfaj az északi Európa leghidegebb vidékein, mely nagyságra a közönséges seregélyhez hasonló, fekete hátu, fehér mellű, farkát billegények módjára illegető; sebesen fut és repül, s ügyesen bukdácsol a víz alá. (Sturnus cinclus). | |
* | |
| (víz-isme V. ~ismeret) ösz. fn. Jártasság a víz, különösen tenger sajátságaiban és hajózási jelekben, mely által valaki bizonyosan megismeri azok hollétét és tudja merre és miként kelljen hajóját vezetnie. | |
* | |
| (víz-ismerő) ösz. mn. és fn. Aki vízismerettel bír. V. ö. VÍZISME. | |
* | |
| (víz-isten) ösz. fn. A régi hellen, és latín mythoszok szerént, a vizeken különösen uralkodó főisten, azaz Neptun; továbbá ilynemü kisebb istenek, és istennők, mint Triton, Nereus, és ennek leányai stb. | |
* | |
| (vízi-sulyom) ösz. fn. l. SULYOM, 2). | |
* | |
| (víz-isza) ösz. mn. Aki rendesen vagy kizárólag vizet szokott inni, nem bort vagy más szeszes italt; máskép: bornemisza. | |
* | |
| (víz-iszap) ösz. fn. l. ISZAP. | |
* | |
| (víz-iszony) ösz. fn. Az ebeket, s néha más állatokat, sőt az ezek által megmart embereket is meglepő dühféle igen veszélyes kórság mely a víztől iszonyodásban is mutatkozik (Hydrophobia). | |
* | |
| (víz-iszonyos) ösz. mn. A víztől iszonyodó veszett, dühös, ebdühös. | |
* | |
| (víz-ital) ösz. fn. Víz, mint italul használt szer. Vízitaltól nád terem az orrodban. (Az iszákosok közmondata). | |
* | |
| (vízi-teknőcz) ösz. fn. Vízben lakó teknősbéka. | |
* | |
| (vízi-teve) ösz. fn. A hajósoknál ládaféle készülék, mely úgy van szabva, hogy felső nyílt részével a hajó aljához, fenekéhez szorosan illjék. Hajóknak vízben fölemelésére használják; t. i. megtöltve vízzel, a hajó, különösen lyukadt hajó alá tolják és szorosan ahhoz kötik, s midőn vízellenesen zárkózott: el kezdik belőle a vizet kiszivattyúzni, mire a rajta fekvő hajó, kivált ha egyszerre ilyen több is alkalmaztatott, el kezd emelkedni. | |
* | |
| (vízi-torma) ösz. fn. A zsombor nemü növény fajának népies neve, máskép szintén népiesen: forrási torma, vízizsázsa vagy ~sása, Sándor Istvánnál vízi epe; növénytani néven: zsázsazsombor. (Sisymbricum nasturtium). | |
* | |
| (vízi-tök) ösz. fn. Népies neve a nimfa növénynek. (Nymphaea). | |
* | |
| (vízi-tűzjáték) ösz. fn. Valamely vízen, folyón tartott v. tartandó látványos tűzjáték. | |
* | |
| (vízi-tyúk) ösz. fn. Vízimadár a gázlók vagy buvárok neméből; máskép hóda. Némelyek szerént a fú nevű madárral azonos. | |
* | |
| (vízi-út) ösz. fn. Vízen használtatni szokott út. Különösen vízen hajózás segitségével tett v. tétetni szokott v. teendő útazás. | |
* | |
| (vízi-úti-fű) ösz. fn. Népies neve a vízi hídőrnek; szára három szegű, gyürüsen szétágazó, virágkocsányi az ágakon gyürüsek; gyökérlevelei nyelesek, széles tojásdadok, hegyesek; tokjai tompán háromszegűk. A kiszáradt réteken levelei keskenyebbek, láncsásak, a folyókban pedig a víz alatt levők szálasak. | |
* | |
| (víz-ív) ösz. fn. A vízijátékokban, felszökő s ívet képező vízsugarak. | |
* | |
| (vízi-varju) ösz. fn. Vízimadár faj; máskép; szárcsa v. sárcsa; l. ezt. | |
* | |
| (vízí-város) ösz. fn. Víz mellett fekvő város vagy városrész, pl. Budán a Duna mellett. | |
* | |
| (víz-ivás) ösz. fn. A.víznek italul használása. | |
* | |
| (vízi-veszedelem) l. VÍZVESZÉLY. | |
* | |
| (vízi-virág) ösz. fn. 1) Vízí növény virága. 2) Maga a vízi növény, mely virágot szokott hozni. | |
* | |
| (víz-ivó) ösz. mn. Aki vizet iszik, vagy rendesen és kizárólag azzal él; máskép: vizisza, bornemisza.
"Hej! vízivók! be sürű Pocsolyában foly világtok!" Csokonai. "Patrónusunk szent Ivó, Soha sem volt vízivó". Régi jurátusdal. | |
* | |
| (vízi-zsázsa) l. VÍZITORMA. | |
* | |
| (víz-járadék) ösz. fn. Kijáró v. kivett rész valamely mesterségesen vezetett vízből. | |
* | |
| (víz-járatlan) ösz. mn. 1) Amit az árvizek járni, azaz elönteni nem szoktak. Vízjáratlan határ, homokhát. 2) Vízhatlan, vízálló, vízellenes, amit a víz át nem jár. | |
* | |
| (víz-járatlanít) ösz. áth. 1) A vízjárás, vagyis áradás ellen biztossá tesz, mentesít. 2) Oly tömötté, sürűvé csinál valamit, hogy a víz át ne járhassa. | |
* | |
| (víz-járó) ösz. mn. és fn. Személy, ki bizonyos segédeszközök által a víz fölött járni képes. | |
* | |
| (víz-játék) ösz. fn. Játék neme, midőn a vizen és vízből mesterséges módon különféle tüneményeket idéznek elé. | |
* | |
| (víz-jog) ösz. fn. Jog valamely vizet, folyót használni, pl. abban halászni, azon malmot építni. | |
* | |
| (víz-jós) ösz. fn. Személy, ki a víznek különféle változataiból, mozgásából, tüneményeiből jóslatokat mond. | |
* | |
| (víz-jóslás) ösz. fn. A vízjósok babonás mestersége, s ennek gyakorlása. V. ö. VÍZJÓS. | |
* | |
| (víz-kád) ösz. fn. Kád, melyben vizet tartanak, különösen előgondoskodásból a netalán támadható tűzveszély esetére; magyarosabban vizeskád. | |
* | |
| (víz-kalapács) ösz. fn. Kevés vízzel megtöltött, légmentes, és mindkét végén bezárt üvegcső, melynek egyik vége hegyes csúcsra megy ki. Ha e csőben levő vizet lassacskán annak csúcsos végébe folyatják, azután az egész csövet hirtelen fölfordítják, hogy a víz a másik végébe folyjon: akkor ez nagyot pattan, s az üveget, ha nem eléggé erős, elrepeszti. Ha a cső ürege nem légmentes, a pattanás gyöngébb lesz. | |
* | |
| (víz-kanyarulat) ösz. fn. Karingós irányvonal, melyet néha-néha a folyónak, pataknak menete képez. | |
* | |
| (vízkár) ösz. fn. Általán, mindenféle kár, melyet a víz, különösen árvíz a vetésekben, réteken, épületekben, hajókban stb. okoz. Vízkár ellen biztosítani a gabonás hajókat, hidakat. | |
* | |
| (víz-kár-mentő) ösz. mn. és fn. A vízen károsultakat mentesitő (egyén v. intézet). | |
* | |
| (víz-kék) ösz. mn. Oly szinü kék, milyent néha a folyók, tavak, különösen a tenger tűkre játszik. | |
* | |
| (víz-kelet) ösz. fn. Sándor I. szerént vízfakadás; és átkelés, átjárás a vizen. | |
* | |
| falu Pozsony m.; helyr. Vizkelet-re, ~ěn, ~ről. | |
* | |
| (víz-kép) ösz. fn. l. VÍZABROSZ. | |
* | |
| (víz-kérěszt) ösz. fn. Három királynapja v. ünnepe, mely január 6-dikára esik, vízkereszt napja. Ennek előestéjén a római kathol. egyházban vizet szokás szentelni, s innen származott ,vízkereszt' neve. | |
* | |
| (víz-kěrěsztség) ösz. fn. A tulajd. ért. vett keresztség, mely víz által történik. V. ö. KĚRĚSZTSÉG. Különböznek tőle az átv. ért. vérkeresztség (baptismus sangvinis) és tűz- v. lángkeresztség (baptismus flaminis). | |
* | |
| némely régi iratokban am. viszketeg. | |
* | |
| (víz-kor) ösz. fn. Kór neme, midőn a testnek bizonyos részében vízféle nedvek tolulnak öszve, s azt fölfújják, vagy pöttyedtté teszik. | |
* | |
| (víz-kóros) ösz. mn. és fn. Vízkórban szenvedő, sinlődő. | |
* | |
| (víz-kórság) ösz. fn. A vízkórban szenvedőnek állapota; egyszerűbben: vízkór. | |
* | |
| (víz-kórságos) l. VÍZKÓROS. | |
* | |
| (víz-korty) ösz. fn. Korty, melyet valaki a vízből iszik, leereszt a torkán. V. ö. KORTY. | |
* | |
| (víz-köz) ösz. fn. Folyóktól, tavaktól körülvett vidék, terület, tartomány, sziget. Hasonló képeztetésüek: tóköz, sárköz, nyírkőz, és folyókról nevezett több köz, pl. Rábaköz, Muraköz, Bodrogköz stb. | |
* | |
| (víz-közi) ösz. mn. Vízközből való, azt illető, arra vonatkozó, ott levő, fekvő. stb. Vízközi lakosok, termények, rétek. | |
* | |
| (víz-lábolás) ösz. fn. Fennállva uszás a vízben, mintha csak gázolná valaki a vizet. | |
* | |
| (víz-láboló) ösz. mn. és fn. A vízben fennálva uszó, mintha csak lábolná v. gázolná a vizet. (Wassertreter). | |
* | |
| (víz-lapát) ösz. fn. Lapátféle eszköz, melylyel a vízi jármívekből a beszivárgott vizet kihányják, máskép: szapoly. | |
* | |
| (víz-le-csapolás) ösz. fn. Általán, a fölösleges vagy álló víznek csövek, csatornák, árkok s hasonló mívek által elvezetése, s leapasztása. | |
* | |
| (víz-le-írás) ösz. fn. Valamely vidék, vagy tartomány, ország vizeinek, illetőleg forrásainak, folyóinak, tavainak stb. leirása. (Hydrographia.) | |
* | |
| (víz-le-iró) ösz. fn. Vízleirással foglalkodó személy. | |
* | |
| (víz-lék) ösz. fn. Általány lék, azaz ablakforma nyilás a hajónak oldalán, melyen a fenékre beszivárgott vizet szapolylyal kihányják. A tengeri vagy más lapos födelű hajókon, a födélzet oldalain csinált négyszögü nyilások, melyeken az esövíz, vagy a fölcsapongó hullámok vize lefoly. | |
* | |
| (Tót-szentgyörgy) falu Somogy m.; helyr. ~Lendvá-ra, ~n, ~ról. | |
* | |
| (víz-leves) ösz. fn. Vékony, hig, sovány leves, melyben nincsen vagy csak alig van más táplálék. | |
* | |
| falu Temes m.; helyr. Vizmá-ra, ~n, ~ról. | |
* | |
| (víz-magasság) ösz. fn. A víznek fenéktől fölfelé vagy bizonyos ponttól függőleges irányban vett mértéknagysága. Hat, nyolcz lábnyi vízmagasság. | |
* | |
| (víz-medencze) ösz. fn. Általán medencze, melyben vizet tartanak. Különösen mosdóvíznek való ilyetén edény: V. ö. MEDENCZE. | |
* | |
| (víz-meder) VÍZ MEDRE l. VÍZÁGY. | |
* | |
| (víz-mellék) ösz. fn. Víz mentében elterjedő térség, tájék. | |
* | |
| (víz-melléki) ösz. mn. Vízmelléken létező, fekvő, lakó, oda való, ott termett, arra vonatkozó, oda tartozó stb. Vízmelléki helységek, kertek, földek, lakosok. Vízmelléki növények. | |
* | |
| (víz-melletti) l. VÍZMELLÉKI. | |
* | |
| (víz-mélység) ösz. fn. A víznek nagyságmértéke annak fölszinétől fenekeig véve, különösen azon állapota, vagy tulajdonsága, midőn színvonala a fenéktől távol esik. V. ö. VÍZMAGASSÁG. | |
* | |
| a víz menetele vagy folyása. Víz mentében a víz folyásával ugyanazon irányban. Víz
mentére bocsátkozik (Pázmánynál) a víz folyását indúl követni. | |
* | |
| (víz-merítő) ösz. mn. l. VÍZMERŐ. | |
* | |
| (víz-mérleg) ösz. fn. Mérő eszköz a folyó vízesése, különösen a vízarány meghatározásában, valamely vonalnak vagy térnek vízarányossá tételében. Különbözik vízmérő, és vízmérték. | |
* | |
| (víz-merő) ösz. mn. 1) Aki vizet mer, vagy merni szokott; máskép: vízmeritő. Vízmerő kerti napszámosok. 2) Amivel mernek, merítnek. Vizmerő csésze, lapát, edények. Vízmerő kerek. | |
* | |
| (vízmérő) ösz. fn. 1) Személy, ki bizonyos eszközzel a vizek magasságát, v. mélységét, szélességét stb. méri. 2) E végre használt eszköz. | |
* | |
| (víz-mér-tan) ösz. fn. A mértannak azon ága, melynek tárgyát különösen a víz sulyának, sokaságának, sebességének, nyomásának stb. meghatározása teszi. | |
* | |
| (víz-mérték) ösz. fn. Vizek mérésére szolgáló eszköz. Különbözik a vízsulymérő. | |
* | |
| (víz-mosás) ösz. fn. Eső, zápor, vagy árvíz által kivájt gödrök, mélységek, horhok, barázdák, szakadások a földeken, réteken, hegyek oldalain, partokon stb. | |
* | |
| (víz-moz-dony v. ~mozgony) ösz. fn. Általán minden mozgony, melyet víz hajt, különösen ilyetén mozgonyok a bányákban. | |
* | |
| (víz-mű) ösz. fn. 1) Víz által hajtott, mozgatott mű, pl. malom, vízmozdony. 2) Az úgy nevezett vízjátékokban mesterségesen eléállított tünemények, pl. vízfák vízivek stb. | |
* | |
| (víz-mű-tan) ösz. fn. Mesterség, melynek tárgyát különféle vízmivek készítése teszi. | |
* | |
| v. ~NEMŰ, (víz-nemű) ösz. mn. A közönséges vízhez némileg hasonló. Víznemű nyirkok, nedvek az állati és növényi testekben. | |
* | |
| (víz-nyomás) ösz. fn. Nyomás, melyet a víz természeti nehézkedésénél és sulyánál fogva más testekre gyakorol, s melyen a vizmívek működései, s tüneményei alapszanak, p. a szökőkutaknál, vízimalmoknál stb. | |
* | |
| ALSÓ~, FELSŐ~, faluk Bereg m.; helyr. Vizniczé-re, ~n, ~ről. | |
* | |
| (víz-odor) ösz. fn. A folyóvíz által mélyen kivájt odor, azaz gödör. V. ö. ODOR. | |
* | |
| (víz-okádó) Ami valamely nyiláson szakadáson, résen, mintegy állati torokból önti a vizet. Vízokádó csövek, zsilipek, sziklaszorulatok. | |
* | |
| (víz-omlás) ösz. fn. A viznek erősebb folyása, szakadása pl., midőn meredekről esik alá, vagy a gáton rést ütve áttör stb. | |
* | |
| (vízóra) ösz. fn. 1) Mesterségesen készített mü, mely a benne foglalt, s belőle egyenlő cseppekben folydogáló víz által az órákat mutatja. Éltek vele a régi rómaiak. V. ö. HOMOKÓRA. 2) Vízivezetékóra, mely által megismerik, hogy valamely háznál bizonyos időben mennyi vizet fogyasztottak. 3) Jelenthet víz által mozgatott óramivet is. | |
* | |
| (víz-oszlás) ösz. fn. A medréből, forrásából kiömlött víznek szétterjedése, szétömlése. | |
* | |
| (víz-oszlop) ösz. fn. 1) l. VÍZFORGATAG. 2) A vízjátékban oszlophoz hasonló vastag vízsugár. 3) Egy tömegvíz fölszíntől fenékig, melyet oszlop gyanánt elvonva képzelünk. | |
* | |
| l. VÍZ alatt. | |
* | |
| (víz-öböl) ösz. fn. Vízzel töltött öböl, vagy a forgó víz által képzett, a öbölhöz hasonló gyürüs karima. | |
* | |
| (víz-öntő) ösz. fn. 1) Aki v. ami vizet önt 2) Csillagzat neve az állatkörben (zodiacuson), mely képben oly embert ábrázol, aki kantából vizet önt. Sorozatra nézve a bak és halak között van. (Amphora). | |
* | |
| (víz-öntő-nap) ösz. fn. Husvét másod napja, midőn az ország több vidékein divatos szokás szerént a férfiak a nőket megöntözik, mit utána következő kedden a nők viszonoznak. Máskép: öntöző hetfő, kedd. | |
* | |
| (víz-öntött) l. VÍZBORÍTOTT. | |
* | |
| (víz-öntözés) ösz. fn. A víznek valamely tárgyra öntözése; vízzel öntözés. | |
* | |
| (víz-örvény) ösz. fn. l. ÖRVÉNY. | |
* | |
| l. VÍZISME. | |
* | |
| (víz-özön) ösz. fn. Molnár Albertnél (Eder kiadásában) így is áll: vízezön. Messze terjedő vízár, mely egész vidéket, tartományt, országot elborít. Szorosb vagyis bibliai ért. azon világeseményü árvíz, mely Noé korában pusztított. Fordítva: özönvíz. A kettő között szabatosan véve az a különbség, hogy az elsőben alapfogalom az özön a másodikban a víz, vagyis amabban az özön nemét, ebben pedig a vizét határozzuk meg; a vízözön = vízbőség, vízsokaság víznagyság, az özönvíz pedig = bőséges, sokaságos, nagy víz. Hasonlóan különböznek vízár és árvíz. | |
* | |
| a bibliai vízözönt megelőző; átv. ért. igen régi, réges régi. | |
* | |
| (víz-pára) ösz. fn. l. VÍZGŐZ. | |
* | |
| (víz-part) ösz. fn. Part, mely a víz medrének, ágyának, tekenőjének fölemelkedő oldalát képezi. V. ö. PART. | |
* | |
| (víz-pép) ösz. fn. Vízben főtt pép. | |
* | |
| (víz-poloska) ösz. fn. l. ÚSZKA. | |
* | |
| (víz-porond) ösz. fn. Porond, vagyis apró kövecses fövény a vizek fenekén, különböztetésül a szárazföldi porondtól. | |
* | |
| (víz-próba) ösz. fn. Próba, vagyis kisérlet, melyet víz által szoktak tenni, pl. az érczek vízpróbája, midőn víz alatt mérlegelik. Különösen a középkorban a vádlottnak itélőszéki vizpróbája, midőn ártatlansága bebizonyitására forróvízbe vetett követ kelle sértetlenül kivennie, vagy, ha babonáról, boszorkányságtól vádoltatott, öszvekötött kézzel-lábbal a vízbe vettetett, s ha el nem merült, bünösnek itéltetett. | |
* | |
| (víz-putton) ösz. fn. Puttonféle edény, melyben vizet szoktak hordani és tartani, különböztetésül más czélra szolgáló puttonoktól. | |
* | |
| (víz-rekesz) ösz. fn. Általán mindennemü rekesz, mely bizonyos térségen, helyen a vizet elzárja, hogy szét vagy tovább ne folyhasson, milyenek a zúgók, gátok, eszterók, kerti vízmedenczék, víztartók stb. | |
* | |
| (víz-rekesztés) ösz. fn. Vízrekesz készitése, vagyis cselekvés, melynél fogva bizonyos gátok által akadályozzák, hogy a víz szét vagy tova ne folyhasson, ki ne ömölhessék. | |
* | |
| (víz-sérv) ösz. fn. Sérülés neme az emberi testben, midőn a tökzacskó vízzel telik meg. (Hernia aquosa, Hydrocele). | |
* | |
| a folyóvíznek fő menetiránya, fonala, nyila. | |
* | |
| (víz-sodró) ösz. fn. l. VÍZĚNKÓRÁSZ. | |
* | |
| (víz-sorompó) ösz. fn. A vizen keresztül vetett sorompóféle korlát, mely ideiglen a hajókat elzárja. | |
* | |
| v. ~SUGÁR, (viz-sugár) ösz. fn. A vízjátékokban mesterségesen eléidézett és sugárhoz hasonló vízi tünemény, vagy a szökőkutakból sugárként fellövellő víz. | |
* | |
| (víz-suly) ösz. fn. A víznek sajátnemű, s más testekhez mért aránylagos sulya. | |
* | |
| (víz-suly-mérő) ösz. fn. Mérő eszköz, mely különösen a vízsuly meghatározására szolgál. | |
* | |
| (víz-suly-tan) ösz. fn. A sulytannak azon ága, mely különösen a vízsulyt tárgyalja. | |
* | |
| (víz-szakadás) ösz. fn. l. VÍZÖMLÉS, ZUHATAG. | |
* | |
| (víz-szegény) ösz. mn. Kevés vizü, pl. vidék. | |
* | |
| (víz-szegénység) ösz. fn. l. VÍZ SZŰKE. | |
* | |
| (víz-szél), VÍZ SZÉLE, a partnak a vízzel érintkező része, víz nyalta part. | |
* | |
| (víz-szelő) ösz. fn. Hajósoknál a hajó orra élének azon része, mely kivált vízszint metszi a habokat. | |
* | |
| (víz-szentelés) ösz. fn. Szertartás a latin és görög egyházban, midőn a pap többnemű templomi és szent buzgósági gyakorlatokra szánt vizet bizonyos imádságok által innepélyesen megáldja, mi rendesen a Vízkereszt innépenek előnapján történik. Ugyan ez ünnepen szokásban van s görögöknél a vizeket, vagyis patakokat, folyókat stb. általán megáldani, s megszentelni. V. ö. BÚZASZENTELÉS. | |
* | |
| erdélyi falu Doboka m.; helyr. Szilvás-ra, ~on ~ról. | |
* | |
| (víz-szín) ösz. fn. 1) A víznek sajátnemű színe, mennyiben azt a világosság sugarai különböző módositásokkal, s árnyéklatokkal tüntetik elé. 2) A víznek fölszíne, tetőlapja, színvonala. Néha irva mindkét jelentésben: viz színe. 3). l. VÍZSZÍNŰ. | |
* | |
| (víz-színleg) ösz. ih. 1) A víz fölszíněn. 2) A csendesen álló víz szinével egyenlő vagy párhuzamos vonalban, vízarányosan. | |
* | |
| (víz-szinleges) ösz. mn. l. VÍZARÁNYOS. | |
* | |
| (víz-szín-mérő) l. VÍZARÁNYMÉRŐ. | |
* | |
| v. ~SZINTT, (víz-szint v. szintt) ösz. ih. l. VÍZSZINLEG. | |
* | |
| (víz-szintes); VÍZSZINTESEN, l. VÍZARÁNYOS; VÍZARÁNYOSAN. | |
* | |
| v. ~SZINÜ (víz-színű) ösz. mn. A minek színe a vizéhez hasonló. Vízszinű drágakövek, gyöngyök. | |
* | |
| (víz-szín-vonal) l. VÍZVONAL. | |
* | |
| v. ~SZIVATTYÚ (víz-szi-vatyú v. ~szivattyú) ösz. fn. Szivatyú, melylyel vizet szivatnak, különböztetésül másnemű p. légszivatyútól. V. ö. SZIVATYÚ. | |
* | |
| (víz-szivó) l. SZIVACS. | |
* | |
| a víznek többé-kevésbé érezhető elégtelensége. | |
* | |
| (víz-tan) ösz. fn. Tan, mely általán a víznek természeti tulajdonságait, elemeit, erejét stb. tárgyalja. | |
* | |
| (víz-tani) ösz. mn. Víztanra vonatkozó, víztant illető, víztanban tárgyalt. | |
* | |
| (víz-tár) ösz. fn. Nagyobbféle víztartó edény, medencze, kád, csöbör stb. vízkészlettel ellátva. | |
* | |
| (víz-tárna) ösz. fn. Tárna a bányákban, mely vizet foglal magában. V. ö. TÁRNA. | |
* | |
| (víz-tartó) ösz. fn. l. VÍZTÁR. | |
* | |
| (víz-tér v. terület) ösz. fn. Valamely víz szinének, avagy folyásának terjedelme. | |
* | |
| (víz tisztás) ösz. fn. Tisztás hely valamely vizen, folyón, mely körül több apró szakadások, szigetek szemlélhetők. | |
* | |
| v. ~TOLULÁS, (víz-tolúlás) ösz. fn. Az áradó, emelkedő v. szükebbült medrében fenntartóztatott víznek összeszorulása; vagy az egymásba ömlő vizek hullámainak mintegy egymás ellenezven nyomulása. | |
* | |
| (víz-torkolat) l. VÍZTŐ. | |
* | |
| v. ~TORLÓDÁS, (víz-torlás v. ~torlódás) ösz. fn. A víznek emelkedése, dagadása, ha folyásában valamely akadályra talál; vagy midőn holmit, különösen homokot, fövenyt, kavicsot rakásra hord, és zátonyt alakit. | |
* | |
| (víz-tő) ösz. fn. Általán, a folyóvizek alsó vége, a hol más vízbe, pl. folyóba, tóba, tengerbe szakadnak. Innen ez alkalmazott nevezetek: Mazczaltő, Berettő, Zsitvatő. V. ö. l. VÍZFŐ. | |
* | |
| (víz-tök) ösz. fn. VÍZITÖK. | |
* | |
| (víz-tömlő) ösz. fn. Tömlő, azaz, bőrzsák, bőredény, bőrkanna, melyben vizet szoktak hordani, tartani, különösen milyet a tűzoltásoknál használnak. V. ö. SZÉLTÖMLŐ. | |
* | |
| (víz-tünet) ösz. fn. Valósággal észlelt vagy csak képzeletben létező tünet, tünemény valamely vízen, vagy víz fölött. | |
* | |
| (víz-tükör) VÍZTÜKRE, l. VIZSZÍN, 2). | |
* | |
| (víz-út) l. VÍZIÚT | |
* | |
| (viz-üreg) ösz. fn. Víz által, kivájt, kitúrt, kikotort üreg; vízodor. | |
* | |
| (víz-válazstás) ösz. fn. A víznek elválasztása más valamely testtől. | |
* | |
| (víz-váló-pont) ösz. fn. Pont midőn valamely folyóvíz két vagy több ágra szakad. | |
* | |
| (víz-vám) ösz. fn. 1) Vámdíj melyet bizonyos helyeken a hajóktól fizetni kell. 2) Vámhivatal, hol e díjat beszedik. V. ö. VÁM. | |
* | |
| (víz-vár) ösz. fn. Vízzel kerített, vizek közt épített várerősség. Szélesb ért. vizek közt fekvő hely, helység, térség, épület. | |
* | |
| falu és puszta Somogy m.; puszta Komárom m.; helyr. Vizvár-ra, ~on v. ~ott, ~ról. | |
* | |
| (víz-veszedelem v. ~veszély) ösz. fn. Általán veszély, vagyis károk, pusztítások stb., melyeket az árvíz szokott okozni. | |
* | |
| (víz-vető) ösz. fn. Épület oldalfalain elnyúló gerenda, a kereszt- és fiókgerendáknál, mely t. i. az eső vizét az épülettől elveti, eltávolítja. | |
* | |
| (víz-vévő) ösz. mn. és fn. Némely régieknél am. vízkutató; vízvezető, azaz víz kutatással avagy vízvezetéssel foglalkodó. (Aquilex). | |
* | |
| (víz-vezeték) ösz. fn. Mindenféle készülék, vagy eszköz, melyen a vizet tovább lehet folyatni, pl. csatorna, árok, cső stb. A pesti vízveveték százezerekbe került. | |
* | |
| (víz-vezetéki) ösz. mn. A Vízvezetékre vonatkozó, at illető, ahhoz tartozó. Vízvezetéki készütetek, intézkedések, költségek. | |
* | |
| (víz-vezetés) ösz. fn. Cselekvés vagy intézkedés, mely által a vizet bizonyos irányban és czélra odább folyatják. | |
* | |
| (víz-virág-zákány) ösz. fn. A zákányok neméhez tartozó, lopvanősző növényfaj, mely pelyhes szálakból áll, s vizen lebeg, és zöldes szinű. (Byssus flos aquae). | |
* | |
| (víz-vivő) ösz. mn. Aki vagy ami valamely egyes esetben vizet viszen. Vízvivő napszámos. Vízvivő ló. Különbözik ,vízhordó'. | |
* | |
| (víz-vonal) ösz. fn. A hajó oldalán azon vonal, mely mutatja, mily mélyen merűl az a vízbe. A legfelső vízvonal azt mutatja, menynyire merülhet le a hajó sülyedési veszély nélkűl, s meddig szabad azt megterhelni. | |
* | |
| (víz-zajlas) l. JĚGZAJ. | |
* | |
| (víz-zuhanás) ösz. fn. 1) A víznek zuhanó mozgása. 2) l. ZUHATAG. | |
* | |
| elvont v.puszta gyök, melyből vizsga, vizsgál, vizsla, vizslat és ezek származékai eredtek; melyeket némelyek pl. Szabó D., Molnár A. csak s betüvel írnak és sokan ily hanggal ejtenek mai napság is: visga, visgál, visla, vislat.
Minthogy ezen szókban alapfogalom a vigyázás, és szemelkedés: véleményünk szerént vizs v. vis nem egyéb, mint azon vigy, figy, fity gyökök módosított mása, melyekből vigyázz figyel, fityész eredtek. V. ö. VIGYÁZ. | |
* | |
| fn. tt. vizsát. Némely tájszokás szerént így nevezik a szőlőtáblának egy-egy szakaszát; máskép: pászta. Hány vizsára osztotta a szőlőt? (Szabó D.).
Minthogy s szőlőmunkások egy vizsán végig menvén, a másikon visszafordulva folytatják munkájokat; innen úgy látszik, hogy vizsa = vissza, azaz forduló, mennyiben egy ily szakaszt a másikhoz képest mintegy visszás irányban vesznek munkálatba, s a hány a vizsa, annyi a forduló. | |
* | |
| puszta Somogy m.; helyr. Vizsák-ra, ~on, ~ról. | |
* | |
| (vizs-g-a v. vizs-og-a) mn. tt. vizsgá-t. Aki valamit különösen figyelem alá vesz, megvigyáz, hogy bizonyos tudomást, ismeretet szerezzen állapota, mivolta felől; kutató, fürkésző, fityésző. Más kiejtéssel: visga. Az újabb korban fölelevenített szók közé tartozik. Vizsga kémek, őrök. Átv. vizsga szem, vizsga tekintet. Divatba jött főnevül is használni ,vizsgálat' helyett; de ezt nem helyeselhetjük; mert a magyar a mellék- és fönevet - a részesülők kivételével - nem szereti összezavarni. A Molnár Albertnél eléforduló ,vizsgaság' (visgaság) szóra Kresznerics azon megjegyzést teszi: Radix itaque hujus vocis esset: vizsga.
Eredetét és alapérteményet illetőleg l. VIZS, gyök. Azon ga ge, és ka ke képzőjü nevek osztályába tartozik, melyek gyakorlatos ígék részesülőiből módosúltak, mint: var(r)ga, ürge, fürge csörge; csacska, locska, fecske, czinke stb. Hasonlóan az önállólag nem divatos, de hasonlat szerént szabályszerü vizsog igéből, lett vizsoga, öszvehúzva: vizsga. | |
* | |
| (vizs-ga-ál v. vizs-og-a-al) gyak. áth. m. vizsgál-t, 1) Valamit különös figyelemmel, vigyázattal, részletesen, körülményesen stb. kutat, szemlél, fürkész, fityész, hogy mivolta vagy állapota felől tudomást szerezzen. Más kiejtéssel: visgál, származékaival együtt: visgálás, visgálat, visgálódik stb. Minden szögöt, zugot megvizsgálni. A lopásról gyanús embernek mindenét kivizsgálni. 2) Birálat, itélet végett tudakoz, meghányvet, fontolgat. Isten, ki a sziveket és veséket vizsgálja. Mindent vizsgáljatok, s ami legjobb, azt tartsátok. 3) Tudakozódás, kérdezősködés, próbatét által valakinek ismeretei s tudományos képessége, vagy ügyessége felől tudomást szerezni iparkodik.
Alapérteményét s eredetét illetőleg l. VIZS, gyök. Képzésre hasonló ezen gyakorlatos igékhez futosgál, keresgél, irkál, szurkál, turkál stb. V. ö. VIZSGA. | |
* | |
| (vizs-g-a-al-ás) fn. tt. vizsgálás-t, tb. ~ok, harm. szr. ~a. Cselekvés, illetőleg kiváncsi tudnivágyás, midőn valamit vizsgálunk; kutatás, fürkészés; próbálás, késérlés. V. ö. VIZSGÁL. | |
* | |
| (vizs-g-a-al-at) fn. tt. vizsgálat-ot, harm. szr. ~a. v. ~ja Vizsgálás elvont érteményben, néha megtörtént, végrehajtott állapotban, mivoltában véve. Iskolai vizsgálat. Érettségi vizsgálat. Ügyvédi vizsgálat. Kiállani a vizsgálatot. Birói vizsgálat. Előleges vizsgálat. Szigorú vizsgálat alá venni a vádlottakat. A vizsgálat pontjait följegyezni. A vizsgálatból kitünt, hogy ő volt a gyilkos, V. ö. VIZSGÁL. | |
* | |
| (vízsgálat-díj) ösz. fn. A vizsgálatért fizetett vagy fizettetni szokott díj. | |
* | |
| (vizs-g-a-al-at-i) mn. tt. vizsgálati-t, tb. ~ak. Vizsgálatra vonatkozó, azt illető. Vizsgálati szabályok. Vizsgálati fogság. | |
* | |
| (vizs-g-a-al-at-lan) mn. tt. vizsgálatlan-t. tb. ~ok. Akit vagy amit nem vizsgáltak, meg nem vizsgáltak; nem kutatott, nem fürkészett; késérletten, próbálatlan. V. ö. VIZSGÁL. | |
* | |
| (vizs-g-a-al-a-tan-ul) ih. A nélkül, hogy vizsgálták volna; fürkészés, kutatás, késértés nélkül. | |
* | |
| (vizs-g-a-al-og-at) gyak. áth. mn. vizsgálgat-tam, ~tál, ~ott, par. ~gass. Ismételve, gyakran, vagy kicsinyenként, lassan-lassan vizsgál; kutatgat, fürkészget. Határozóként am. vizsgálatlanul. V. ö. VIZSGÁL. | |
* | |
| (vizs-g-a-ál-hat-[at]lan) mn. tt. vizsgálhatatlan-t, tb. ~ok. Annyira rejtélyes, titokszerü, hogy róla világos tudomást szerezni, s mint olyat felfogni lehetetlen. Az Isten útai, itéletei vizsgálhatatlanok. | |
* | |
| (vizs-g-a-al-ó) mn. tt. vizsgáló-t. Általán, aki valamit vizsgál; kutató, fürkésző; késérlő. Sziveket vizsgáló Isten. Vizsgáló biró, biztos, bizottság, küldöttség. Használják önálló főnévül is, s ekkor jelent személyt, kinek különös föladata, vagy tiszte vizsgálni valamit. Csillagvizsgáló. Égvizsgáló. Vizsgálóra venni Szabó Dávidnál am. vizsgálat alá venni. | |
* | |
| (vizs-g-a-al-ó-od-ás) fn. tt. vizsgálódás-t, tb. ~ok, harm. szr. ~a. Belterjesebb, részletesebb, kiváncsiabb, folytonosabb nemű vizsgálás. V. ö. VIZSGÁLÓDIK. | |
* | |
| (vizs-g-a-al-ó-od-ik) belsz. m. vizsgálód-tam, ~tál, ~ott. Különös gonddal, kiváncsisággal kémlelődik, puhatolódik, tudakozódik kérdezősködik, hogy valamit mentül körülményesebben, részletesebben, alaposabban, bizonyosabban stb. megtudjon, megismerjen, belásson megleljen. | |
* | |
| (vizs-g-a-ál-ó-od-ó) mn. tt. vizsgálódó-t. Kémlelődő, puhatolódó, szaglálódó, tudakozódó, kiváncsilag fürkésszkedő, fityészkedő stb. V. ö. VIZSGÁLÓDIK. | |
* | |
| (vizs-g-a-ság) fn. tt. vizsgaság-ot harm. szr. ~a. Élénk, fürge kiváncsiság, mely mindent tudni vágy, kutatni, kémlelni, fürkészni szeret; s ami gyakran vele jár: furfangosság, fortélyos ság, ravaszság. | |
* | |
| (vizs-ol-a) fn. tt. vizslát. Vadászebfaj, mely részént természeti hajlamánál fogva, részént betanítva, a vadak nyomait, és rejtekeit szaglászva s ide-oda futkosva fürkészni, fityészni szereti. Bérczy K. szerént nálunk négy faja ismeretes: a cseh, franczia, spanyol és angol vizsla. Mennyiben ezen vadászeb egyik jellemző tulajdonsága az ide-oda futkosás, innen némely tájakon átv. ért. jelent lótófutót, csélcsapot. Vizsla leány, vizsla gyerek. Továbbá jelent kiváncsit, kinek szemei mindenfelé járnak, és fürkésznek.
Gyöke vizs ugyanaz a vizsga szó gyökével; illetőleg a vigy, figy, fity gyökök módosúlata, melyekből vigyáz, figyel, fityész származtak. Törzsének tekinthető az önállólag nem divatos vizsol; ennek részesülője: vizsoló, vizsola, öszvehúzva: vizsla (mint pizsele, pizsle, hetlekotla, csoroszla, kajla, azaz pizselő, hetlőkotló, csoroszló, kajló stb.) Ugyanazon törzs (vizsol) származéka lehet ,vizslat' is. | |
* | |
| falu Nógrád m.; helyr. Vizslás-ra, ~on, ~ról. | |
* | |
| (vizs-ol-at) önh. m. vizslat-tam, ~tál, ~ott, par. vizslass. 1) Vizslaeb módjára fürkész, keresgél, fityész. 2) Szintén vizslaebként futkos, ide-oda szaladgál, lót, fut, csélcsapkodik, máskép: peslet, bislet.
Ezen ige, alakját tekintve, miveltetőnek látszik, de valósággal önható, valamint ezen mozgásra, járásra vonatkozók is: koslat, baktat, satrat, üget, lüktet. | |
* | |
| (vizs-ol-at-ás) fn. tt. vizslatás-t, tb. ~ok, harm. szr. ~a. 1) Fürkészés, fityészés, keresgélés, kutatás. 2) Ide oda futkozás, szaladgálás, csélcsapkodás. V. ö. VIZSLAT. | |
* | |
| (vizs-ol-at-ó) mn. tt. vizslató-t. 1) Fürkésző, fityésző. Vizslató eb, vizslató szemek. 2) Ide-oda futkosó, csélcsap, koslató, satrató. Vizslató leány, legény. | |
* | |
| falu Abaúj m.; helyr. Vizsoly-ba, ~ban. ~ból, Máskép: Visoly, Viszoly. | |
* | |
| fn. tt. vodér-t, tb. ~ok, harm. szr. ~ja. Ormánsági szó s am. tokmány. | |
* | |
| l. VADKA. | |
* | |
| a régi Halotti Beszédben igy olvasandó: vogymuk v. vagymuk, ma: vagyunk. A muk rag a mük, mink személynévmáshoz áll közelebb. Hasonló ragozásu a régi könyörgésben: "imágyomuk (= imádjamuk) azaz imádjunk ma (imádkozzunk) ez szegény ember lilkiért", mely mondat világosan mutatja, hogy itt ,imád' nem átható, hanem önható értelemben veendő. | |
* | |
| erdélyi falu Hunyad m.; helyr. Vojá-ra, ~n, ~ról. V. ö. VOLYA. | |
* | |
| falu Szepes m.; helyr. Vojkócz-ra, ~on, ~ról. | |
* | |
| erdélyi falu Fogaras vid.; helyr. Vojlá-ra, ~n, ~ról. | |
* | |
| fn. tt. vojtát. Kártyajáték neme. | |
* | |
| (vojta-az) önh. m. vojtáz-tam, ~tál, ~ott, par. ~z. Vojta nevü kártyát játszik. | |
* | |
| falu Temes m.; helyr. Vojtek-re, ~én, ~ről. | |
* | |
| falu Zemplén m.; helyr. Vojtócz-ra, ~on, ~ról. | |
* | |
| falu Temes m.; helyr. Vojvodincz-ra, ~on, ~ról. | |
* | |
| falu Baranya m.; helyr. Vokány-ba, ~ban, ~ból. | |
* | |
| fn. tt. voksot. A latin vox-ból módosult. l. SZAVAZAT. | |
* | |
| önh. m. voksolt. L. SZAVAZ. | |
* | |
| l. VAL, (2). | |
* | |
| l. ~VEL, VAL, (2). | |
* | |
| l. VAL, (2); és VALA, (1.) | |
* | |
| falu Zemplén m. helyr. ~Laborcz-ra, ~on, ~ról. | |
* | |
| erdélyi faluk, F. Fehér m. és Brassó vidékében; helyr. Volkány-ba, ~ban, ~ból. | |
* | |
| a van ige óhajtó módjának egyes 3-ik személye; a többi személyek; volnék, volnál, volnánk, volnátok, volnának. Segéd igeként is szerepel az óhajtó mód multjában: irtam volna, irtál volna, irt volna stb. kütdöttem volna, küldöttél volna stb. | |
* | |
| a Müncheni codexben am. a mai lenni. l. VAL (2). | |
* | |
| falu Bereg m.; helyr. Volócz-ra, ~on, ~ról. | |
* | |
| falu Ung, m.; helyr. Voloszánká-ra, ~n, ~ról. | |
* | |
| (vol-t). 1) A vol (val=van) létigetőnek múltja, még pedig egyszerüen a mutató módban és részesűlőben. Voltam, voltál, volt, voltunk stb. Volt s nincs. Volt s költ. (Fuimus Troës. Molnár Albert). Volt biró. Volt jezsuita (exj. Sándor I.) 2) Ezen igetőből származott igenév, melyet, mint tudjuk csak ragozottan használunk: voltom, voltod, volta v. voltja; voltért, voltomért; voltomban voltodban voltában; volthoz, voltról stb. Mint igenév a) vonatkozik megtörtént létezésre, elmúlt létre. Voltért, nem ad a zsidó semmit, (km) t. i. azért, ami csak volt és elmult, de ami már nincs. Voltnak és meglettnek szemérmes orczája. (Km.). Itt voltodkor, midőn itt voltál. Hallgassunk a voltakról. b) Jelenti valaminek nemcsak elmult, hanem jelenlétét, milétét, valóságát, tulajdonságát is. Szeretném e dolognak igazi voltát tudni. Isten jóvoltából egészségesek vagyunk. A dolog volta, szokottabban: mivolta. Belvolta a dolognak. (Szabó D.) Külvolta = állapotja. (Ugyanaz). "És bár szavaimnak gyenge voltát érzem, a czél fensége mégis éleszti reményemet". (Bezerédj István. 1840. febr. 20-iki országos ülésben). Mint segédige eléjön a régmultban pl. irtam volt, hallottam volt, kértem volt, mentem volt. "Amith (összeirva) én megmonttham volth és megis izenthem volth, azt kelleth volna mivelnetek". Levél 1557-ből (Szalay Ág. 400 m. 1. 210. 1.). Régiesen igen gyakran találjuk a jelen idővel egybekapcsoltan is, tartós mult idő jelentésében, pl. egy 1558-diki levélben: "viszen vót hátán két vég posztót".... "hallotta azt hogy ez Deres Ferencz kéri volt, hogy".... Szabó Imre kegyig azt mondja volt, hogy".... (Régi M. Nyelvemlékek II. K. 138. 1.). Ugyanitt a 169 lapon csak vol fordúl elé: "mennek vol"..... "megyen vol". | |
* | |
| (volta-ként) l. VOLTAKÉP. | |
* | |
| v. VOLTAKÉPEN, (volta-kép v. ~képen) ösz. ih. A dolog mibenlétét tekintve, tulajdonkép, igazán, valósággal, úgy amint van. A tény voltakép ebben áll. Tudod-e, ki vagyok én voltaképen? Ha a dolgot voltaképen veszem, neked nincs igazad. | |
* | |
| Molnár Albetrnél am. valójában, voltaképen. | |
* | |
| ALSÓ~, FELSŐ~, JAKAB~, JURKO~, OROSZ~, faluk Sáros m.; DOBRA~, puszta Szepes m.; helyr. Volyára, ~n, ~ról. V. ö. VOJA. | |
* | |
| l. VOJTÓCZ. | |
* | |
| áth. m. von-t. Valamely veszteglő, vagy feszült állapotban levő, vagy ellenszegülő erejű testet valamely irányban, de különösen maga felé vagy maga után indulni s mozogni kényszerit. Molnár Albertnél, és némely, származékaiban tájdivatosan ma is vony, pl. vonyó, vonyogó, vonyós, vonyalg stb. Ellentéte: tol v. taszit, azaz, valamely testet nyomva, neki feszített erővel vagy eszközzel távolodó irányban mozgat. Innen ezen ellentétek: a szekeret vonni, és a szekeret tolni. A nyelvszokás gyakran azonos érteményben s fölváltva használja a von és húz igéket. Az igásökör a szekeret húzza v. vonja. Hajót hozni v. vonni. Valaki ellen kardot huzni v. vonni. Húz-von innen: húza-vona, húzó-vonó. A borotvát szíjon meghúzni v. megvonni. Különböző irányu mozgatásra vonatkozik az igekötőkkel használt össztételben: bevonni, kivonni, fölvonni, levonni, elvonni, megvonni öszvevonni, szétvonni. Átv. ért. magát összevonni (v. húzni), megvonni (v. húzni). Szavát, igéretét visszavonni, (v. visszahúzni). "Mihelyt kivonta (v. kihúzta) lábát a házból". (Szabó D.). Megjegyezzük, hogy szokottabban csak von divatozik, kivált átv. érteményben Valamire vállat vonni (nem: húzni). Kétségbe vonni valamit. Kérdőre, számadásra, feleletre vonni valakit. Mások haragját, boszuját vonni magára. Bizonyos eszméket, fogalmakat elvonni. Valamely szám gyökét kivonni. Ebből azon tanulságot lehet kivonni. Visszát vonni. (Molnár A.). "Jó mivelködetöktől megvontalak" (= elvontalak. Nádorcod. 322. 1.). Midőn a mozgató erő vagy eszköz neve a von ige származéka, akkor a mozgató cselekvést rendesen a húz fejezi ki, pl. vonogóval szénát huzni. A hegedüt, nótát vonóval húzzák. A hajót vontatólovak húzzák. Ismét némely esetekben csak a húz, nem pedig a von divatozik; pl. harisngát, czipőt, csizmát, nadrágot húzni, nem: vonni. Sorsot, nyilat, kártyát húzni; a bort lehúzni; az állat bőrét lehúzni; átv. a levegő húz; valakire jót húzni, ráhúzni, ráütni; továbbá, midőn nyújt, tágít helyett haználtatik: húzza az éneket, mint varga a bőrt. (Km.). Széthúzni a rugalmas testet. - Magas hangú gyökben egyezik vele vi-sz, melynek határtalan módja vin-ni. Lugossy J. fen szóval hozza párhuzamba.
Ugy látszik általában, hogy húz és von valamint hangilag úgy fogalmilag véve is a hoz és visz szókkal viszonyban állanak azon különbséggel, hogy hoz és visz szók tulajdonkép a szállitási helyre vagy irányra is vonatkoznak, ellenben húz és von kiválólag azon erőre, mely a teherrel küzdésben valamit hoz vagy visz. Továbbá aki hoz az jön, és aki visz, az megyen; ellenben húz-von, mind a jövőről, mind a menőről mondható. V. ö. HOZ; VISZ, HORD. Egyezik alaphangokban a szanszkrit vah igével (trahere, vehere [currum], ferre stb), melytől származtatja Bopp F. a latin veho, via szókat is (az utóbbira nézve igy szólván: ejecto h sicut in hib (ernico) feon currus. A Budenz J. egyeztetései egyszerű alakban inkább önható és közép jelentést mutatnak, pl. a finn veny-, észt veni-, lív venu-, lapp vatne, finnlapp vadna, mordvin veneme- stb. mind am. nyujtód-ni, nyujtózkod-ni, nyúl-ni. | |
* | |
| (von-a) ezen ikerített szóban: húzavona am. huzó-vonó cselekvény, zsarolás; használják ,húzó-vonó' helyett is. | |
* | |
| tájdivatosan e helyett: volna; l. ezt. | |
* | |
| (von-ag) gyak. önh. m. vonag-tam, ~tál, ~ott. Molnár A. és Szabó D. szerént am. vonakodik; továbbá am. teste a halállal küzdve rángatódzik, vagy szélesb ért. nyujtózik; mai napság szokottabban: vonaglik. A föntebbi iróknál első jelentésében másképen: vonyalog, vonyalkodik, vonyogódik, vonagódik, vonogódik. | |
* | |
| (von-ag-ol-ás) fn. tt. vonaglás-t, tb. ~ok, harm szr. ~a. A testnek, tulajdonkép idegeknek rángatódzása, p. bizonyos nyavalyákban vagy halálozáskor. | |
* | |
| (von-ag-ol-ik) k. m. vonagl-ott, htn. - ani. Idegei izogva rángatódznak; különösen midőn a halállal küzd, vivódik. | |
* | |
| (von-ag-ol-ó) mn. tt. vonagló-t. Aki vagy ami vonaglik; rángatódzó; halállal küzdő, vajudó. | |
* | |
| (von-ag-óx). 1) l. VONAGLÓ. 2) l. VONOGÓ. | |
* | |
| (von-ag-ó-od-ik) k. m. vonagód-tam, ~tál, ~ott. l. VONAG alatt. | |
* | |
| (von-ag-od-ás) fn. tt. vonakodás-t, tb. ~ok, harm. szr. ~a. Visszatartózkodásnak, nem akarásnak neme, midőn vonaakodik valaki. V. ö. VONAKODIK. | |
* | |
| (von-ag-od-ik) k. m. vonakod-tam ~tál ~ott. Átv. ért. amihez kedve, hajlama nincsen, azt tenni, végrehajtani, sürgetés daczára, nem akarja, halogatja, s attól, magát mintegy visszavonni, eltávolitani törekszik. Sokáig vonakodott, de végre rávettem. Ugyan ne vonakodjál, hanem tedd meg a mire kérünk. Az ajánlott hivatalt vonakodott elfogadni. | |
* | |
| (von-ag-od-ó) mn. tt. vonakodó-t. Aki valamitől, vagy valamit tenni, vonakodik. V. ö. VONAKODIK. | |
* | |
| l. VONAKODÁS; VONAKODIK. | |
* | |
| (von-al) fn. tt. vonul-t, v. ~at, tb. ~ak. 1) Mértani ért. kisebb-nagyobb távolságra nyuló hosszusági irány, melyet elvontan, szélesség és magasság nélkül képzelünk, vagyis, bizonyos irányban egymásután következő pontoknak képzelt folytonossága; különösen: látható jel, pl. huzás, metszés, vágás, mely azon irányt kitünteti. Egyenes, görbe, hosszu, rövid vonal. Körvonal, csigavonal, alapvonal, határvonal. A csillagászatban: délvonal, egyenlitővonal stb. 2) Szükebb ért. az egymással érintkező testek szélső határa, mennyiben az bizonyos irányt képez. Az utczai házak, az út melletti fák egyenes vonalban állanak. Hosszu vonalban fölállított katonák. 3) Hoszmérték neme, mely a hüvelyknek egy tizenketted vagy a tizedes rendszerben egytized részét teszi. | |
* | |
| (von-al-as) mn. tt. vonalas-t, v. ~at, tb. ~ak. Vonalakkal jegyzett, ellátott. Vonalas papir. | |
* | |
| (von-al-az) áth. m. vonalaz-tam, ~tál, ~ott, v. vonalz-ott, par. ~z, htn. ~ni v. vonalz-ani. Vonalakkal ellát, jegyez, osztályoz; vonalakat húz, metsz stb. bizonyos testen. Hangjegyek alá vonalazni a papirt. Kereskedői könyveket vonalazni. | |
* | |
| (von-al-az-ás) fn. tt. vonalazás-t tb. ~ok, harm. szr. ~a. Vonalakkal jegyzés, ellátás. V. ö. VONALAZ. | |
* | |
| (von-al-az-ó) mn. és fn. tt. vonalazó-t. 1) Aki vonalaz. 2) Eszköz érczből, fából stb. melynek mentében vonalakat szokás húzni. | |
* | |
| (von-al-ka) kicsinző fn. tt. vonalká-t. Rövid, kisded vonal. | |
* | |
| (von-al-ka-as) mn. Vonalkával v. vonalkákkkal jegyzett, ellátott. | |
* | |
| (vonal-lap) ösz. fn. Tintával vastagon vonalazott papirlap, melyet a beirandó tiszta papir alá szoktak tenni, hogy átlátszó vonalai szerént egyenesen lehessen irni. | |
* | |
| l. VONALAZ. | |
* | |
| l. VONALAZÓ. | |
* | |
| (von-ás) fn. tt. vonás-t, tb. ~ok, háromszr. ~a. 1) Cselekvés, midőn valaki von valamit. Fölvonás jelenti a szinjátékok egyes szakaszát is. Összevonás. Húzásvonás. Visszavonás; l. ezeket külön; és V. ö. VON. 2) Azon látható jegy, melyet ama cselekvés létre hoz, nevezetesen irásjegy, rovat, rajzvonal stb. Szabályos kézvonás, tollvonás, névvonás, keresztvonás. Vastag vonás, vékony v. hajszálvonás. Különösebben a magyarban irásjegy, melyet a hosszu önhangzó jelölésére ennek fölibe írunk; máskép: huzás. Továbbá a szók között a legkisebb nyug jegye. (Comma). Innen: pontos vonás, nagyobb nyug jegye. (Semicolon). 3) Átv. ért. arczot jellemző, s megkülönböztető arány annak részei között, kiváltképen a kedélyt bélyegző, s az arczon kitünő jegyek. Szelíd, vad, nemes, durva arczvonás. E képen egy vonás sem hasonló az eredetihez. Továbbá, szó vagy irásbeli vázolat, jellemzés. Vastag, finom vonásokkal jellemezni valakit. 4) A hegedű-féle hangszereken vonóval játszás. Szép vonásokat tesz a hegedűn. (Szabó D.). Öszvetételei: elvonás, fölvonás, levonás, kivonás, összevonás, visszavonás (melyben a vissza szó fn.), húzásvonás stb. l. saját rovataik alatt. | |
* | |
| (vonás-forint) ösz. fn. Régi magyar forint, mely három (tizenhét krajczáros) máriásból, azaz ötvenegy krajczárból állott. Különbözött a kurtaforint, mely 50 krt tett. | |
* | |
| (von-ás-ol) áth. m. vonásol-t. Bemetszések által vonalaz valamit, mint pl. a rézmetszők, aczélmetszők szoktak. | |
* | |
| (von-ás-ol-ás) fn. tt. vonásolás-t, stb. ~ok, hrmszr. ~a. Cselekvés, illetőleg metszés, rovás, mely által vonásolnak valamit. V. ö. VONÁSOL. | |
* | |
| (von-ás-os) mn. tt. vonásos-t, v. ~at, tb. ~ak. Vonásokkal ellátott, jegyzett; bemetszett, bevésett. Vonásos érczlemez, pipaszár. | |
* | |
| (von-asz) fn. tt. vonasz-t, ~ok. l. VONALAZÓ, 2) | |
* | |
| (von-at) fn. tt. vonat-ot, harm. szr. ~a. Általán, amit vonás által létesitnek, eszközölnek. Különösen, gyógyszerészi ért. azon nedv, melyet a növényekből, illetőleg gyökereikből, leveleikből, gyümölcseikből stb. bizonyos oldószerek által elválasztanak. (Extractus). 3) Vaspályákon az együtt vontatott kocsik öszvege. (Train). Déli, esteli, éjjeli, reggeli vonat. 4) Szabó Dávidnál am. sorshuzás. "Első vonatra (huzásra) mindjárt nyert". | |
* | |
| (von-at-ko-zás) fn. tt. vonatkozás-t, tb. ~ok, harm. szr. ~a. Két vagy több dolognak azon viszonyállapota, melynél fogva egymásra vonatkoznak. Ügyed e dologra semmi vonatkozással nincsen. V. ö. VONATKOZIK. | |
* | |
| (von-at-koz-at) fn. tt. vonatkozat-ot, harm. szr. ~a v. ~ja. Vonatkozás elvont értelemben. | |
* | |
| (von-at-koz-ik) k. m. vonatkoz-tam, ~tál, ~ott, par. ~zál. Mondjuk két vagy több dologról, melyek bizonyos tekintet és viszonynál fogva egymással öszveköttetésben vannak, vagy egymástól függenek, egymásra hatnak. Fölható ragu viszonynevet vonz. Úgy veszem észre, hogy példázgató szavaid rám vonatkoznak, engem illetnek. Ezen rendelet a törvények szigoru megtartására vonatkozik. Beszéděnek vége egészen másra vonatkozik, mint a kezdete.
Képeztetésre hasonló ezen egyszerü igékből származottakhoz: hivatkozik, unatkozik, csalatkozik, keletkezik stb. | |
* | |
| (von-at-koz-ó) mn. tt. vonatkozó-t. Valakivel v. valamivel bizonyos viszonyi állapotban, összeköttetésben levő. V. ö. VONATKOZIK. | |
* | |
| (von-at-koz-ó-lag) ih. Valamire vonatkozva, viszonyilag öszvekötve. | |
* | |
| (von-at-koz-tat) miv. m. vonatkoztat-tam, ~tál, ~ott; par. vonatkoztass. Eszközli, okozza hogy valamely dolog egy másikra vonatkozással legyen. | |
* | |
| (von-cz-al-ék) fn. tt. vonczalék-ot, harm. szr. ~a, v. ~ja. Vonczolt v. vonszolt valami, Különösen a vadászoknál, dögrész, zsiger stb. melyet földön vagy havon oly czélból vonczolnak, hogy bűzén rókát, farkast vagy más dúvadat bizonyos helyre csaljanak. | |
* | |
| l. VONSZOL. | |
* | |
| (von-od-og-ál v. von-o-dog-ál) gyakoritó áth. m. vondogál-t. Gyakran, folytonosan, vagy aprózva és könnyeden von valamit. V. ö. VON. | |
* | |
| (von-od-og-at) gyakoritó áth. m. vondogat-tam, ~tál, ~ott, par. vondogass. L. VONDOGÁL. | |
* | |
| (von-od-os) gyak. áth. m. vondos-tam, ~tál, ~ott, par. ~ss Gyakran, vagy ismételve von. "Más, kertének szépségének szedi virágját; zsengéjének, gyümölcsének vondossa fáját". Régi ének a XVII. század első feléből. (Thaly K. gyüjt. I. K. 280. 1.). Körülbelül egy érteményü vele vondogál, azon árnyalati különbséggel, hogy ez némileg kicsinyző is. Hasonló viszony van ezek közt is rágdos, rágdogál; faldos, faldogál; csipdes, csipdegél; röpdös, röpdögél stb. Más kiejtéssel, pl. a székelyeknél: vondoz. | |
* | |
| (von-od-oz) gyakoritó áth. m. vondoz-tam, ~tál, ~ott; par. ~z. Azonos jelentésü vondos igével. "Tővel hégygyel a nagy fákot (fákat) haza vondozták". (Kriza J. Székely népmesék. I.). Tájdivatosan hasonlók: fogdoz, fogdos; kapdoz, kapdos; rugdoz, rugdos; köpdöz, köpdös stb. | |
* | |
| (von-ék-ony v. von-é-kony) mn. tt. vonékony-t, v. ~at, tb. ~ak. 1) Amit vonva kinyújtani lehet. Ilyenek többnemű rugalmas testek. 2) Sándor J. szerént, vékony, karcsu. | |
* | |
| (von-og-ál) gyak. áth. m. vongál-t. Gyakran, ismételve, vagy aprózva von valamit; vondogál. | |
* | |
| l. VONÓHANGSZER. | |
* | |
| (von-int) áth. m. vonint-ott, par. ~s, htn. ~ni, v. ~ani. A vonít szónak kicsinzőleg módositó változata, mint: taszít, taszínt; lódít, lódint; bólít, bólint stb. | |
* | |
| (von-int-ás) fn. tt. vonintás-t, tb. ~ok, harm. szr. ~a. Vonítás kicsinző ételemben. V. ö. VONINT. | |
* | |
| (von-ít) áth. mn. vonít-ott, par. ~s, htn. ~ni. v. ~ani. 1) Valakit v. valamit megüt, s az illető eszközzel mintegy vonást csinál rajta; ráhúz. Mogyorópálczával jót vonitott rája v. rajta. 2) Vállmozgásra vonatkozva: vállat vonit, azaz, vállát megrántja, fölhúzza, s ez által azt jelenti, hogy az illető dolgot nem tudja, nem érti, vagy nem gondol vele, nem érdekli őt, nem bánja stb. Mindenre vállat vonít, s hallgat. 3) Mondják ebről, midőn félelem vagy fájdalom miatt különös metsző hangon kiált, p. midőn veszélyt érez vagy verést kapott. V. ö. UGAT, SZÜKÜL, CSAHOL. 4) Pesti G. meséiben elvonit am. elcsen "Mikoron az eb a mészárszékbe a mészáros elől egy darab húst elvonított volna" (XLVII. mese). Továbbá: elévonít am. elévon, elévesz (CCLVIII. mese); és "elvonitá magát az erdőbe" am. elvoná magát, elvonúla (CXXII. mese). | |
* | |
| (von-ít-ás) fn. tt. vonítás-t, tb. ~ok, harm. szr. ~a. 1) Cselekvés, midőn valaki ütés által vonit; ráütés; ráhuzás. 2) A vállnak megrántása, fölhuzása, Átv. vállvonítással fogadni valamit, vállvonítással felelni, azaz, hallgatni, a dologgal nem gondolni. 3) Az ebnek félénk, siralmas kiáltása. V. ö. VONÍT. | |
* | |
| (von-ít-ó-ra, von-ít-ó-os-an) ih. A székelyeknél Kriza J. szerént nem bogra, hanem egy vonitással oldhatólag (t. i. kötni valamit). Ferenczi J. szerént vonitósra kötni, azaz úgy hogy egyik szálat megvonva, megoldjék. | |
* | |
| (von-ó) mn. és fn. tt. vonó-t. 1) Átalán, aki vagy ami von valamit, vagy vonásra van rendelve. Vonó erő, ellentéte: taszító. Húzóvonó tiszt, aki az alattvalókat kínozza fosztogatja, zsarolja. Vonó marha, vonó barom. "Nincsen vonyó barmom". Levél 1554-ből. (Szalay Ág. 400 m. 1. 138. 1.). Húzóvonó szegény ember, barom módjára dolgozó. 2) Mondjuk némely eszközökről, melyeket vonva szokás használni, vagy melyekkel valamit vonnak, s akkor a viszonynévvel öszvetett szót alkot, Vonóháló, melyet kötélen vonnak, különböztetésül másnemű, p. meregető hálótól. Vonókés. Vonókötél stb. Továbbá: fogvonó, szénavonó, fölvonóhíd, ~kapu stb. 3) Nyiretyű, vagyis eszköz, melylyel a hegedűnemű hangszereket hangoztatják. l. NYIRETYŰ. | |
* | |
| v. ~CSIPŐ (vonó-csipesz v. ~csipő) ösz. fn. A tűcsinálók, dróthuzók stb. csipeszféle eszköze, mellyel a vasat, rezet stb vékonyra kinyujtják. | |
* | |
| (von-ó-od-ás) fn. tt. vonódás-t. tb. ~ok, harm szr. ~a. Mozgékony, tevékeny állapot, midőn valami vonódik; huzódás. V. ö. VONÓDIK. | |
* | |
| (von-ó-od-ik) belsz. mn. vonód-tam, ~tál ~ott. Némi kényszerülés által bizonyos irányban és czél felé mozog vagy hajlik. Kiki mit szeret, arra vonódik (Rajnis) azaz vonzódik. A felhők arra vonódnak, merre a szél fú. A bánatos ember magányba vonódik, a társaságtól elvonódik; szokottabban vonúl. | |
* | |
| (von-og) l. VONAG. | |
* | |
| (von-og-ál) gyak. áth. m. vonogált, l. VONOGAT. | |
* | |
| (von-og-ál-ás) l. VONOGATÁS. | |
* | |
| (von-o-gat v. von-og-at) gyak. áth. m. vonogat-tam, ~tál, ~ott, par. ~gass. 1) Gyakran, ismételve, vagy aprózva, és könnyeden von; vondogál. A fonó ujjaival vonogatja a kender-, len-, gyapjuszálakat. A kazalból szénát vonogatni: 2) Visszaható névmással: magát vonogatni valamitől, am. visszatartani, visszavonni, huzódozni. Képeztetésre hasonló ezen egyszerü igékből származottakhoz adogat, csalogat, fonogat, nyalogat, tátogat, csipeget, ütöget stb. | |
* | |
| (von-o-gat-ás) fn. tt. vonogatás-t, tb. ~ok, harm. szr. ~a. Cselekvés, mely által valamit vonogatunk. Átv. halogatás, késedelmezés, visszatartás, vonakodás. Vonogatás nélkűl teljesítette, a mire fölszólították volt. | |
* | |
| (von-o-gat-ó-o-doz-ás) VONOGATÓDZIK, (von-o-gat-ó-od-oz-ik) l. VONAKODÁS, VONAKODIK. | |
* | |
| (vonogató-síp) ösz fn. Sándor Istvánnál fémből készült síp, melynek egyes részei egymásba nyúlnak s játék közben ki- s be vonogattatnak.(Posaune) | |
* | |
| (von-o-gat-ó-oz-ás); VONOGATÓZIK (von-o-gat-ó-oz-ik) l. VONAKODÁS, VONAKODIK. | |
* | |
| (von-og-ó) fn. tt. vonogó-t. Kajmós hegyű, nyélbe űtött, kis csáklaféle, majorsági eszköz, melylyel a kazalokból szénát, szalmát huzigálnak. Tájejtéssel pl. Pápa vidékén, Balaton mellékén: vonyogó, vonyagó, Kállay gyűjteménye szerént: vonyigó. (Tájszótár). Kenessey A. Hajózási Műszótárában horgas és hegyes vaseszköz valamely gyujtó hajó vitorlafáinak végén, mely a közel levő hajó köteleibe akad, s az által az utóbbi meggyúlad. (Enterhaaken). | |
* | |
| (von-og-ó-od-ik, l. VONAGÓDIK. | |
* | |
| (vonó-gyanta) ösz. fn. Gyanta, melylyel a hegedűvonókat, vagy nyirettyűket megkenik. | |
* | |
| (vonó-háló) ösz. fn. Hosszú háló, vagy gyalom, melyet a halászok kötélen húznak. V. ö. GYALOM. | |
* | |
| (vonó-hang-szer) ösz. fn. Húros hangszer, melynél a zenei hangok eléállítására rendszerint vonó v. nyiretyü kivántatik, milyen a hegedű, karvas, (karos hegedű), gordonka, gordon, bőgő, brúgó Helyesebben: vonóshangszer. Különbözik a fuvóhangszer. | |
* | |
| (vonó-híd) ösz. fn. Hid, mely úgy van készitve, hogy padolatának egy részét fől lehessen emelni, s ez által az átmenetelt, vagy ha kapu előtt áll, a ki- s bejárást gátolni. A várkapu vonóhidját fölhuzni, leereszteni. | |
* | |
| (vonó-horog) ösz. fn. Horogféle gajmó az álgyu talpán, melybe a kötelet akasztják, midőn továbbra akarják húzni. | |
* | |
| (vonó-karika) ösz. fn. Karika az álgyutalpán, melyen a vonókötelet áthuzzák. | |
* | |
| (vonó-kés) ösz. fn. l. KÉZVONÓ. | |
* | |
| (vonó-kötél) ösz. fn. Általán, kötél, melylyel valamit vonnak, p. az alattságféle hajókötél, hálókötél stb. | |
* | |
| (vonó-marha) ösz. fn. Igás marha, melyet szekérbe fognak, s teherhordásra, vagy általán húzásra használnak. | |
* | |
| (vonós-hang-szer) l. VONÓHANGSZER. | |
* | |
| (vonos-marka) l. VONÓMARHA. | |
* | |
| (vonó-szék) l. FARAGÓSZÉK. | |
* | |
| l. VONZ, VONZALOM. | |
* | |
| (von-sz-ol) gyak. áth. m. vonszol-t. Folytonosan, s némi erőfeszitéssel von, hurczol, magával vagy maga után húzkál.
Képeztetésre hasonló hozzá: unszol v. onszol. | |
* | |
| (von-sz-ol-ás) fn. Cselekvés, midőn vki v. vmi vmit vonszol. | |
* | |
| (von-sz-on) a régieknél vonsz helyett; mint ma is vesz veszen, tesz teszen, hisz hiszen. l. VONZ. | |
* | |
| (von-sz-or-og-ás) fn. tt. vonszorgás-t, tb. ~ok, harm. szr. ~a, Lassú, nehézkes járás, mozgás. V. ö. VONSZOROG. | |
* | |
| (von-sz-or-og) gyak. önh. m. vonszorog-tam, ~tál, vonszorg-ott, htn. ~ni v. vonszorg-ani. Mintegy önmagát vonva, vonszolva, vontatva, lassan, nehézkesen, fáradtan megy, jár, mozog. Hangváltozattal és szokottabban: vánszorog, de alkalmasint más gyöktől. | |
* | |
| (von-t) mn. tt. vont-at. Eredetileg a von igének részesülője, s annak különféle érteményeiben használtatik. V. ö. VON. Vont kard, melyet hüvelyéből kirántottak. Magasra vont sátor. Vont arany, ezüst, melyet húzva kinyujtottak. Igekötőkkel: bevont, fölvont, levont, elvont, szétvont, összevont, kivont, megvont. | |
* | |
| (von-t-an) ih. Vont állapotban. V. ö. VONT. | |
* | |
| (von-tat) mivelt. vontat-tam, ~tál, ~ott par. vontass. 1) Eszközli, okozza, parancsolja, hogy bizonyos erő vonjon valamit. Hajót lovakkal vontatni. A petrenczéket boglyákat ökrökkel vontatni a majorba. A megsülyedt szekeret bivalok által vontatni a sárból. Nagyként szenved vala, úgy hogy két fogat neki ki kell vala vontatni" (Nádorcodex. 483. 1.). V. ö. VON. 2) Átv. valamit lassan, halogatva tesz, végez. Vontatni a dolgot, késletni. Vontatni a szót, megnyújtva ejteni. Időt vontatni, halasztani. | |
* | |
| (von-tat-ás) fn. tt. vontatás-t. tb. ~ok, harm. szr. ~a. Miveltetés, mely által valamit vontatunk. Átv. halogatás, késleltetés, megnyujtva ejtés V. ö. VONTAT. | |
* | |
| (von-tat-ék) fn. tt. vontaték-ot, harm. szr. ~a. v. ~ja. Vonómarha, melyet bizonyos jármű elé fognak, hogy azt tovább vonja; előfogat; továbbá, utasok vagy más teher szállítására rendelt szekér, kocsi. | |
* | |
| (von-tat-ó) fn. és mn. tt. vontató-t 1) Vizi vagy szárazföldi fuvaros, ki bizonyos bérért határozott távolságra hajót vagy előfogatként szekeret vontat. Dunaföldvári, révkomáromi vontatók. 2) Ami által valamit vontatnak, s ez érteményben a viszonynévvel öszvetett szót alkot. Vontatóló, mely hajót vagy előfogatul szekeret húz. Vontatókötél, alattság. Vontatóhajó oly gőzös, mely más hajókat von maga után. 3) Kaptató hely, hágó, melyen vontatót kell használni. | |
* | |
| (vontató-eszköz) ösz. fn. Mindenféle eszköz, melyet vontatásra használnak. V. ö. VONTATÓ. | |
* | |
| (vontató-gép) ösz. fn. Gép, melyet vontatásra használnak V. ö. VONTATÓ. | |
* | |
| (vontató-hajó) l. VONTATÓ alatt. | |
* | |
| (vonató-kötél) ösz. fn. l. ALATTSÁG. | |
* | |
| (vontató-ló) ösz. fn. l. VONTATÓ alatt. | |
* | |
| (von-tat-ó-os) fn: tt. vontatós-t, tb. ~ok. l. VONTATÓ, 1). | |
* | |
| (von-tat-ott) mn. tt. vontatott-at. 1) Amit vontatnak. Vontatott hajó. 2) Vontatva, késedelmezve, nehezen haladó. | |
* | |
| (vontató-szál) ösz. fn. A vontatókötélnél valamivel vékonyabb kötél. | |
* | |
| (vontató-út) ösz. fn. Partszélen azon nehány ölnyi út, melyet a vontató lovak számára szabadon hagynak. | |
* | |
| (von-tat-va) ih. 1) Vontató erő által. A dunai hajók vontatva haladnak fölfelé. 2) Átv. lassan halogatva, késkedve, késedelmezve. Vontatva beszélni, ejteni a szót. Ő mindent vontatva tesz. | |
* | |
| (von-úl) önh. m. vonúl-t. Bizonyos helyre tér, vagy valamely irányban elindúl. Magányba, falura vonulni. Igekötőkkel: bevonúlni valahová; kivonúlni a városból; elvonúlni, viszszavonúlni a társaságtól; rejtekben megvonúlni, meghúzni magát. A hadsereg hátrafelé vonúlt. Néha használják ,vonódik' jelentésében is. A felhők dél felé vonúlnuk. | |
* | |
| (von-úl-ás) fn. tt. vonúlás-t, tb. ~ok, harm. szr. ~a. Cselekvés, midőn valaki, vagy állapot, midőn valami vonúl, el-, félre-, visszavonul stb. | |
* | |
| (von-z v. von-oz) gyak. áth. m. vonz-ott, par. ~z, htn. ~ani. Folytonosan, tartósan maga felé von, s mintegy nagyobb erejénél fogva kényszerít valamit, hogy feléje tartson, közeledjék, huzódjék. Különösen használtatik áttvitt, s erkölcsi érteményben. Bizonyos testek más testeket magokhoz vonzanak. Szivemet valamely ellenállhatlan erő vonzza felétek. Mi vonz ide engem? A honvágy szűntelen haza vonz. Máskép: vonsz, s a régieknél vonszon v. vonzon. "Méndeneket vonszok en hozjám" (Münch. cod. János ev. XII.). "Az szeretet senkivel visszát nem vonzon" (Góry-cod. 31. 1.). "Hubay Nemes Uraim hitek szerént vallják, hogy mind az sommájokat föliebb föliebb veri, mind penigh bitangot gyakran vonszon rajtok". (1627-iki bizonyságlevél. l. Régi M. Nyelveml. III. K. 366 1.).
Ezen ige képzője z v. sz (oz v. osz) változattal: os, mely különösen doz, dos alakban gyakorlatos igéket képez, mint ettől: üld (a régi Halotti beszédben), üldöz; kűld, küldöz; told, toldoz; továbbá fogdoz, fogdos; kapdoz, kapdos; rugdoz, rugdos stb. Mely hasonlat szerint vonz v. vonsz = vonoz v. vonosz v. vonos. Az sz, s és z mint szervrokonok gyakran fölcseréltetnek. | |
* | |
| (von-z-al-om-as) mn. tt. vonzalmas-t. v. ~at, tb. ~ak. Ami vonzalmat gerjeszt maga iránt; vonzóerővel biró. V. ö. VONZALOM. | |
* | |
| (von-z-alom-i) mn. tt. vonzalmi-t, tb. ~ak. Vonzalomra vonatkozó, azt illető. Vonzalmi erő, kényszerüség. | |
* | |
| (von-z-al-om) fn. tt. vonzalmat, harmszr. ~a. Átv. erkölcsi ért. a kedélynek azon rokonszenvi állapota, melynél fogva valaki iránt különös hajlamot érzünk, és ahhoz közeledni, ragaszkodni, s vele egyesülni törekszünk. Ezen szenv a valódi nyájasság, szeretet, szerelem, barátság, részvét, és jóakarat alapja, s ösztönszere. Ellentétei: ellenszenv, idegenség, visszavonás, utálat, gyűlölet. | |
* | |
| (von-z-at) fn. tt. vonzat-ot, harm. szr. ~a. v. ~ja. 1) A nyelvtanban a szóknak, beszédrészeknek bizonyos viszonya egymáshoz. T. i. azon nevet vagy igét, mely maga mellé más nevet vagy igét kiván v. viszonyit, vonzónévnek és igének, a viszonyitott nevet vagy igét pndig vonzottnak mondjuk, s a vonzó és vonzott szó közötti viszony vonzatnak. Ezen vonzatot kiválólag a névmutató, névragok és névutók alapitják meg. 2) l. VONZALOM. | |
* | |
| (von-z-atlan) mn. tt. vonzatlan-t, tb. ~ok. Vonzat nélküli, amit más valami nem vonz. V. ö. VONZAT. | |
* | |
| (von-z-atlan-ul) ih. Vonzatlan állapotban, vonzat nélkül. | |
* | |
| (vonz-erő) ösz. fn. Általán, anyagi vagy erkölcsi erő, mely valamit magához vonz. Ellentéte: taszitó, visszataszitó erő. Különösen természettani ért. azon viszonyos erő, melynél fogva a testek egymáshoz közeledni törekesznek. V. ö. VONZ. | |
* | |
| (von-z-ó) mn. tt. vonzót. Aki vagy ami valamit magához vonz. V. ö. VONZ; VONZAT. | |
* | |
| (von-z-ó-od-ás) fn. tt. vonzódás-t, tb. ~ok, harm. szr. ~a. A rokonszenvi hajlamnak kényszerű működése, midőn valakihez vonzódik. V. ö. VONZÓDIK. | |
* | |
| (von-z-ó-od-ik) belsz. m. vónzód-tam, ~tál, ~ott. Bizonyos rokonszenv által valakihez mintegy vonatva érzi magát; különös hajlammal viseltetik valakihez. | |
* | |
| (von-z-on) l. VONZ. | |
* | |
| l. VONYOGÓ. | |
* | |
| (vonal-og) önh. m. vonyalog-tam, ~tál, v. vonyalg-ottam, ~ottál, ~ott; htn. vonyalogni v. vonyalgani. L. VONAG alatt. | |
* | |
| (von-al-og-od-ik) k. m. vonyalgod-tam, ~tál, ~ott. L. VONAG alatt. | |
* | |
| tájejtéssel am. fanyar, vagyis magát megvont, állott. Zakál Gy. szerént őrségi szó. | |
* | |
| falu Szala m.; helyr. Vonyarcz-on, ~ra, ~ról. | |
* | |
| falu Szala m.; helyr. Vashegyre, ~ěn, ~ről. | |
* | |
| l. Von-og-ó. | |
* | |
| tájdivatosan am. vonó; l. ezt. | |
* | |
| l. VONOGÓ. | |
* | |
| (von-og-od-ik) k. m. vonyogod-tam, ~tál, ~ott. l. VONAG alatt. | |
* | |
| (von-og-ó-od-ik) k. m. vonyogód-tam, ~tál, ~ott. l. VONAG alatt. | |
* | |
| természeti hang. V. ö. VORCZOG. | |
* | |
| erdélyi falu Hunyad m:; helyr. Vorczá-ra, ~n, ~ról. | |
* | |
| (vorcz-og) gyak. önh. m. vorczog-tam, ~tál, ~ott. Mondjuk valamely kemény testről, midőn a rágicsáló fogak közt fülsértő vorcz-féle hangja hallatszik. A kőporos dara vorczog a fogak között, máskép: varczog. Legközelebbi hangrokona: porczog. | |
* | |
| (vorcz-og-ás) fn. tt. vorczogás-t, tb. ~ok, harm. szr. ~a. Fogak közti ropogás, porczogás. V. ö. VORCZOG. | |
* | |
| falu Szala m.; helyr. Vorhotá-ra, ~n, ~ról. | |
* | |
| máskép: SZARVKŐ. Helyr. Voristan-ba, ~ban, ~ból. | |
* | |
| l. VALKAJA. | |
* | |
| erdélyi falu Hunyad m.; helyr. Vormárá-ra, ~n, ~ról. | |
* | |
| falu Ung m.; helyr. Vorocsó-ra, ~ní, ~ról. | |
* | |
| falu Bereg m.; helyr. Vorotniczá-ra, ~n, ~ról. | |
* | |
| a székelyeknél Aranyos székben am. vas, vasal. | |
* | |
| falu Zaránd m.; helyr. Vosdocs-ra ~on, ~ról. | |
* | |
| puszta Somogy m.; helyr. Vótá-ra, ~n, ~ról. | |
* | |
| önh. m.; votizált. A latin votum szótól am. szavaz; l. azt. | |
* | |
| l. VATARÁSZ. | |
* | |
| falu Bars m.; helyr. Vornicz-ra, ~on, ~ról. | |
* | |
| l. VEZEKÉNY.
V. Ö. a "vesd öszve" szók öszvehuzása. | |
* | |
| (ve-vő) fn. tt. vő-t, tb. ~k. Személyr. vőm. vőd, vője, v. vejem, vejed, veje stb. A szülék irányában vőnek mondják azon férfit aki leányukat feleségül vette. A vő irányában pedig az illető apa = ip v. após, az illető anya = napa v. anyós. "Vőm nem fiam, menyem nem leányom". (Km.).
Minthogy köz szójárás szerént a házasodó emberről azt szoktuk mondani, hogy feleséget vesz, vagyis N. N. nevű nőt veszi magának házastársul; továbbá, minthogy a fölserdült leányt eladó leánynak nevezik, és eladják, férjhez adják: innen okszerüleg állíthatni, hogy a vő nem egyéb, mint a visz igének részesülője vévő, honnan vőlegény = vevőlegény, valamint a mennyasszony = (férjhez) menőasszony. Egyébiránt hasonlók hozzá Budenz J. szerént a finn vävy, väy, észt väi, väu, lapp viva, viv, finnlapp vivva, vogul vuäps, mind am. vő. | |
* | |
| fn. tt. vöcsög-öt, harm. szr. ~e, v. ~je. Tengeri buvárnemű madarak egyik faja. (Colymbus auritus). Apró vöcsög. Búbos vöcsög. | |
* | |
| fn. tt. vöcsköt. l. VÖCSÖG. | |
* | |
| falu Szala m.; helyr. Vöczkönd-re, ~ön, ~ről. | |
* | |
| régiesen am. vevéd; l. VÉSZ alatt. | |
* | |
| fn. tt. vödör-t v. vödr-öt, harm. szr. vödr-e l. VĚDĚR. | |
* | |
| l. VEDRŐD. | |
* | |
| (vödör-ös) mn. tt. vödrös-t, v. ~et, tb. ~ek. Vödörrel ellátott, fölkészitett. Vödrös kút. | |
* | |
| puszta Torontál m.; helyr. ~házá-ra, ~n, ~ról. | |
* | |
| l. VŐFÉL. | |
* | |
| (vő-fél) ösz. fn. A vőlegénynek fele, azaz, barátja; köz népszokás szerént, nőtelen ifju, ki a házasságkötési szertartások s ünnepélyek körül saját nemű szolgálatokat tesz, u. m. a vendéket öszvehivja, a menyasszonyt esküvőre vezeti, a menyekzői lakoma alatt az ételeket és italokat föladja, a vendégeket hevenyészett tréfás ötletekkel; vagy betanult alkalomszerű versekkel mulattatja, tyúkverőjáráskor a karóhoz kötött tyúkot vagy kakast lenyakazza stb. stb. Mindezek részletesen eléadatnak a "Vőfél kötelességei" 'czimü ismeretes könyvecskében. Némely tájszokás szerént vőfély, vőfény, vőfél. "A vőfények józanak, Gyorsak és igazmondókŤ. Régies lakodalmi ének. (Thaly K. gyüjt. I. K. 409. 1.) Néhutt, különösen a palóczos kiejtésben kurtitva vőfé. | |
* | |
| (vő-félség) ösz. fn. Hivatal, melyet a házassági szertartások alatt az úgy nevezett vöfél szokott viselni. V. ö. VŐFÉL. | |
* | |
| l. VÖFÉL; VŐFÉLSÉG. | |
* | |
| l. VÖLGY. | |
* | |
| régiesen am. vevěk; v. vevők, l. VĚSZ alatt. | |
* | |
| falu Pezsony m.; helyr. Vők-re, ~ön, ~ről; máskép: Vöők, Völk. | |
* | |
| l. ~VEL, ~VAL, (2). | |
* | |
| régiesen am. vevél; l. VESZ alatt. | |
* | |
| erd. falu Doboka m.; helyr. Völcs-ön, ~re, ~ről. Máskép: Völcz, Völz, Völgy. | |
* | |
| falu Sopron m.; helyr. Völcsej-be. ~ben, ~ből. | |
* | |
| Falu Közép Szolnok m.; helyr. Völcsök-re, ~ön, ~ről. | |
* | |
| l. VÖLCS. | |
* | |
| (vő-legény) ösz. fn. Szoros ért. legény, vagy nőtelen habár korosabb férfi, aki valamely nőt feleségül eljegyzett magának, kinek czíme menyasszony. Esküvő után a vőlegényből férj lesz. V. ö. VŐ. | |
* | |
| (vő-legénység) ösz. fn. Vőlegényi állapot, mely az eljegyzéstől vagy kézfogótól kezdve az öszvekelésig tart. | |
* | |
| (1) fn. tt. völgy-et, harm. szr. ~e. Általán, hegyek, vagy magaslatok között fekvő alacson hely, tájék, mélyedés. Széles, keskeny, kies, termékeny völgy. Hegyvölgy, görbeország. Völgynek lassan, a hegy maga tanít. (Km.). Hegyenvölgyön lakadalom (km.), határtalan, kicsapongó vigadozás, dínomdánom. Különösen hegyek közt, akár közelebb, akár távolabb állnak azok egymáshoz, elvonuló mélyedés, melyen valamely folyó fut végig. Vág völgye. Nyitra völgye. Garan völgye. Hernád völgye. Sajó völgye. Tisza völgye. Szamos völgye. Maros völgye stb. Átv. völgyhöz hasonló barázdanemű mélyedés, vagy vájadék. V. ö. VÖLGYEL.
A völgynek egyik lényeges jegye, vagy tulajdonsága, hogy két magaslat között fekszik, s azokat egymástól elválasztja; a másik pedig mélyedő alacsonyság. Ha alapfogalomul az első tulajdonságot veszszük, rokon azon vál, fél gyökökhöz, melyek választásra, felezésre vonatkoznak, miszerént vőlgy annyi volna mint váladék, azaz választó mélység, vagy hely, s egyeznének vele a latin vello, divello, vallis, és a magyar valag (Lugossy J.) Ha pedig alacson fekvését veszszük tekintetbe, azt vélhetnők, hogy gyöke al, melyből lett algy, előtéttel valgy magas hangon: völgy. Ily fogalmi viszony van a szláv dole (alá) és dol, dolina (völgy) között. A gy, valamint igen sok szavainkban, itt is lágyított d-nek vehető, pl. ezekben térgy, szelígy (tájdivatosan), Somogy, Almágy, Szilvágy stb. Egyébiránt hasonló hozzá a mandsu vala (niederer Platz; unten). Budenz J. hasonlitásai: a finn orko rétnek mélyedése; észt org völgy; lív urga patak; folyó vízzel való völgy (Niederung). - Megjegyzendő hogy Pázmány Péter Préd. 507. lapon mondja; "Mint a nád üres, és nincsen völgye" Kresznerics szerént, széke, vagyis bele; és csakugyan néhutt, nevezetesen Heves megyében (Dobóczky szerént) völgy jelent növényi bélt v. széket is. Váj igétől lehet annyi is mint vájadék. | |
* | |
| KIS~, puszta, Gömör, Nyitra, NAGY~, puszta Nyitra, MÁRIA~, puszta Fejér, falu Pozsony m.; NYÁRJAS~, puszta Nógrád m.; SZÁSZ~, l. VÖLGYE. Helyr. Völgy-re, ~ön, ~ről. l. VÖLCS. | |
* | |
| SZÁSZ~, erdélyi falu Küküllő m.; helyr. Völgyé-re, ~n, ~ről. | |
* | |
| (völgy-el) áth. m. völggel-t. Valamely szilárd lapos testen, p. deszkán, lemezen, barázdanemű mélyedést váj, mint a sindelyek egyik szélén tenni szokás. Általán völgyelni szoktak az asztalosok, bodnárok, s egyéb famívesek. Szélesb ért. völgyhöz hasonló barázdát ás, váj, túr a földön, p. az eső. | |
* | |
| (völgy-el-eg) fn. tt. völgyeleg-ět harm. szr. ~e.Völgyelés által csinált, azaz vájt, vésett, gyalúlt hasadék, mélyedés, barázda. "A hol egy kis völgyelege volt, oda vette magát a viz." (Kresznerics.) | |
* | |
| (völgy-el-eg-ěs) mn. tt. völgyelegěs-t. v. ~et, tb. ~ek. Amibe völgyeleget ástak, vájtak, véstek; hornyolt. V. ö. VÖLGYELEG. | |
* | |
| (völgy-el-és) fn. tt. völgyelés-t, tb. ~ěk, harm. szr. ~e. Cselekvés, mely által völgyelünk valamit; barázdoló vájás, vésés, hornyolás. V. ö. VÖLGYEL. | |
* | |
| (völgy-el-et) fn. tt. völgyelet-ět, harm. szr. ~e. l. VÖLGYELEG. | |
* | |
| (völgyelő-furó) ösz. fn. Furóféle eszköz, melyet völgyelésre használnak. | |
* | |
| (völgyelő-gyalu) ösz. fn. Asztalosok, bodnárok stb. gyaluja, melylyel a munkába vett fát völgyelni szokták. V. ö. VÖLGYEL. | |
* | |
| (völgyelő-kalapács) ösz. fn. Kalapácsféle eszköz, melyet völgyelés végett használnak. | |
* | |
| (völgyelő-vésű) ösz. fn. Vésüféle eszköz, melylyel völgyelni szoktak, különböztetésül másféle vésüktől. V. ö. VÉSÜ. | |
* | |
| (völgy-es) mn. tt. völgges-t v. et, tb ~ek. 1) Mondjuk vidékről, tartományról, melynek több völgye van, melyen a hegyek és völgyek többször váltakoznak. Hegyesvölgyes ország. 2) Barázdás, rovatos hornyos, homorú. Völgyes deszka. Völgyes (födél-)cserép. | |
* | |
| (völgy-es-ít) áth. m. völgyesít-ětt, hm. ~ni, v. ~eni, par. ~s. Völgyessé tesz, alakít. | |
* | |
| (völgy-es-ítés) fn. tt. völgyesítés-t, tb. ~ěk, harm. sz. r. ~e. Völgyessé alakitás. | |
* | |
| falu Sopron m.; helyr. ~falu-ba ~ban, ~ból. | |
* | |
| (völgy-fenék) ösz. fn. völgynek legalsó része. | |
* | |
| (völgy-i) mn. tt. völgyi-t, tb. ~ek. Völgyben, létező, fekvő, völgyből való, ott termő. Völgyi rétek, szántóföldek, növények. Völgyi lakosok. | |
* | |
| falu Szala m.; helyr. ~faluba, ~ban, ~ból. | |
* | |
| (völgy-kebel) l. VÖLGYÖBÖL. | |
* | |
| (völgy-oldal) ösz. fn. A völgynek szélső része, mely a hegy oldalát érinti. | |
* | |
| (völgy-öböl) ösz. fn. A völgynek öblös része. | |
* | |
| (völgy-ség) fn. tt. völgység-ět, harm. szr. ~e. Völgyekkel bővelkedő tájék, több völgy együtt véve. Képeztetésre olyan, mint hegység, erdőség, nyirség stb. | |
* | |
| (völgy-szoros) ösz. fn. Elválasztva: völgy szorosa. A völgynek azon része, melyen az összébb huzódik s keskenyebb lesz. | |
* | |
| (völgy-teknő) ösz. fn. A völgynek teknőforma része. | |
* | |
| (völgy-torok) ösz. fn. Hegyek közti szorulat, mely a völgyöbölbe útat nyit. | |
* | |
| (völgy-zug) ösz. fn. Elválasztva: zuga. Zugos hely valamely völgyben. | |
* | |
| l. VŐK, (2). | |
* | |
| régiesen am. vevém; l. VĚSZ alatt. | |
* | |
| l. VĚSZ alatt. | |
* | |
| falu Vas m.; helyr. Vönöczk-re, ~ön, ~ről. | |
* | |
| fn. tt. vöntör-t, tb. ~ök. l. VENTER. | |
* | |
| l. VENTEREG, FENTEREG, TÉNFEREG. | |
* | |
| l. VŐK, (2). | |
* | |
| l. VÖLCS. | |
* | |
| elvont gyök, máskép: vér, l. ezt; származékai vörös, vörheny, vöröslik stb., melyeket l. VĚRĚS, VĚRĚSLIK stb. rovatok alatt. | |
* | |
| puszta Szala m.; helyr. Vörcseg-re, ~én, ~ről, v. Vörcsög-re, ~ön, ~ről. | |
* | |
| l. VERFELY. | |
* | |
| v. VÖRHÖNY; VÖRHENYEG, v. VÖRHÖNYÖG; VÖRHENYŐ v. VÖRHÖNYŐ l. VĚRHENY, VĚRHENYEG; VĚRHENYŐ. | |
* | |
| l. VĚRNYEGĚS. | |
* | |
| a Tájszótárban Tóbi Antal szerént Baranyában, és Vass József szerént Göcsejben is am. fattyú. Talán poronty módosulata. Vass J. vér szótól, illetőleg vör gyöktől származtatja. (Magyar Nyelvészet. 1860. 153. 1.) | |
* | |
| l. VĚRĚS; VĚRĚSES; VĚRĚSLIK stb. | |
* | |
| falu Sáros m.; puszta Somogy m.; helyr. ~Almára, ~n, ~ról. | |
* | |
| falu Veszprém m. helyr. ~Berény-be, ~ben, ~ből. | |
* | |
| puszta Pozsony m.; helyr. ~hely-ěn, ~re, ~ről. | |
* | |
| puszta Somogy m.; helyr. folyás-ra, ~on, ~ról. | |
* | |
| mváros Pozsony, falu Trencsén m.; helyr. Vöröskő-re, ~n, ~ről. | |
* | |
| puszta Szepes m.; helyr. ~klastrom-ba, ~ban, ~ból. | |
* | |
| puszta Pozsony m.; helyr. ~major-ra, ~on, ~ról. | |
* | |
| faluk Heves és Krassó m. helyr. Vörösmart-ra, ~on, ~ról. l. VÖRÖSMARTH. | |
* | |
| faluk Baranya és Ugocsa m.; helyr. Vörömarth-ra, ~on, ~ról. | |
* | |
| l. VĚRĚSĚDÉS; VĚRĚSĚDIK stb. | |
* | |
| puszta Pest-Solt m.; helyr. ~szállásra, ~on, ~ról. | |
* | |
| falu Szala m.; helyr. Vörösszeg-re, ~ěn, ~ről. | |
* | |
| falu Veszprém m.; helyr. Vöröstó-ra, ~n, ~ról. | |
* | |
| falu Sáros m.; helyr. Vörösvágás-ra, ~ón, ~ról. | |
* | |
| mváros Vas, faluk Bars, Nyitra, Pest-Pilis m.; helyr. Vörösvár-ra, ~on, v. ~ott, ~ról. | |
* | |
| falu Somogy m.; helyr. Vörs-re, ~ön, ~ről. | |
* | |
| puszta Somogy m.; helyr. ~major-ra, ~on, ~ról. | |
* | |
| a Tájszótárban Lévai László szerént kemenesali szó s am. varsa fiók. | |
* | |
| l. VERSEND. | |
* | |
| (vörs-öng) gyak. önh. m. vörsöng-tem, ~tél, v. ~öttem, ~öttél, ~ött, htn. ~ni v. ~eni l. VĚRSĚNG. | |
* | |
| falu Vas m.; helyr. Vörthegy-re, ~én, ~ről. | |
* | |
| falu Szala m.; helyr. Vörü-be, ~ben, ~ből. | |
* | |
| l. VARSA. | |
* | |
| (böstör-ög?) önh. m. vöspörögtem, ~tél, v. vöspörg-öttem, ~öttél, ~ött, htn. vöspörög-ni, v. vöspörgeni. Balaton melléki tájige, am. felesel, vitálódik, székelyesen: vityálódik. V. ö. BÖSTÖRKÖDIK. | |
* | |
| (vő-társ) ösz. fn. Azon férjek, kiknek nejeik testvérek, egymásnak vőtársai. | |
* | |
| férfi kn. A szláv Vratislav magyaros kiejtése. | |
* | |
| falu Somogy m.; helyr. Vrászló-n, ~ra, ~ról. | |
* | |
| mváros Verőcze m.; helyr. Vucsinba, ~ban, ~ból. | |
* | |
| falu Máramaros m.; helyr. ~mező-re, ~n, ~ről. | |
* | |
| erdélyi tájnyelven am. Vicza, női keresztnév; l. VICZA, (1). | |
* | |
| falu Verőcze m.; helyr. Vukó-n, ~rag, ~ról. | |
* | |
| falu Temes m.; helyr. Vuková-n, ~ra, ~ról. Máskép: Vukovár. | |
* | |
| Ó~, ÚJ~, mvárosok Szerém, falu Temes m.; helyr. Vukovár-ra, ~on, v. ~ott, ~ról. | |
* | |
| folyóviz, Sopron m. | |
* | |
| fn. tt. vulkán-t tb. ~ok, harm. sz. r. ~ja. Tűzokádó, tűzhányó (hegy). Latin szó, a Vulkanus (tűzisten) névtől. | |
* | |
| (vulkán-nemű) l. VULKÁNSZERÜ. | |
* | |
| (vulkán-szerü) ösz. mn. Tűzhányó, vagy ily minőségü. | |
* | |
| erdélyi falu Hunyad m.; helyr. Vulkány-ba, ~ban, ~ból. Ugyanott hegy és átjárás is. | |
* | |
| falu Sopron m.; helyr. ~Pordány-ba, ~ban, ~ból. | |
* | |
| falu Szala m.; hely. Vulláriá-ra, ~n, ~ról. | |
* | |
| falu Ung m.; helyr. Vulsinki-ba, ~ban, ~ból. | |
* | |
| erdélyi falu Al.-Fehérm.; helyr. Vultur-ra, ~on, ~ról. | |
* | |
| erdélyi falu Szeben székben; helyr. Vurpód-on, ~ra, ~ról. Máskép: HŰHALOM. | |
* | |
| v. VÜN, régiesen, pl. a Debreczeni Legendáskönyvben am. vive; vűn a vive-ön egybeolvadása, valamint vön am. veve-ön. "Önnön vállán tizenkét kosárral vün kih a földben a fundamentumból." (93, 1.) Arany Jánosnál is:
"Etelének is vűn hírt Hilda futára." (Buda Halála. 233. 1.) | |
* | |
| a székelyeknél Keresztúrfiszékben am. üres. | |
* | |
| Udvarhelyszékben am. visel. (Kriza J.)
| |