*SZ.[*]
*SZ
	kisded alakban sz, harminczegyedik betű a magyar ábéczében, s a mássalhangzók sorában huszadik. A fogak között vékony szellettel kinyomott egyszerü mássalhangzó. Mint sziszegő vékony gyökhang a természetet utánozza ezekben: szél, szellet, szellő, átv. ért. szellem; tovább., szender szendereg; szimmog; szisz, sziszeg, sziszereg; szity, szityeg; szí, szít, szivár, szivárog; szorty, szortyog, szortyan; szoty, szotyog, szottyan, szotyós; szó; szuny, szunydikál, szunnyad; szusz, szuszog, szuszi, szuszma, szuszszan; szűr (ige), szürcsöl; különösebben a szivási, illetőleg szaglási és izlési érzékek működése alatt támadó hangokat utánozza ezekben: szag, szesz, ész, szipa, szipák, szipákol, szippant, szimat, szimatol, szamat, szamócza, szop, szomogy; szirics, sziricsel; szörcs, szörcsöl, szörpöl, szörpent; kedélyből fakadtakat: szepeg, szeppen, szepelkedik; szán; szid, szitok; szenv, szenved, szörny, szörnyed, szörnyűködik; sebes mozgással járókat: szalad, száguld, száll, szárny, szekér, szökik, szökcső, szittyó; végre sziszegő hanggal működő eszközöket: szita, szitka, szürő, szivattyú, szivornya. Mint a nyelvhegy és fogak által képződött hang rokonszervü társaival néha fölcseréltetik, és pedig a) t-vel; ide tartozik kétségtelenül a jelentő és jövendő mód második személyraga sz vagy önhangzóval elül: esz, asz is, pl. döntesz am. dönt te, állsz v. állasz am. áll te; továbbá, az egymástól távolodást jelentő sza sze gyökök am. ta te, honnan szana szét am. tana tét, azaz tovatét, szaka am. toka, s helynevekben Szárszó, Szikszó alkalmasint am. Szártó, Sziktó. Némelyek a parancsoló mód második személy sza sze toldalékáról is azt tartják, hogy az am. te, honnan jer-sze, és jösz-te, ne sze és ne-te, no-sza és no-te, add-sza és add-te, hop-sza és hop te egyet jelentenek. Azonban ezen sza sze toldalékok mind régiesen mind tájdivatosan más személyeknél is eléjönnek, miről lásd az illető czikket. b., cz-vel, mint: szimbora, czimbora; szigony czigorny; szepel czepel; szulák czulák; szucza czucza; szikkad czikkad; c) d-vel: cselekszik cselekědik, verekeszik, marakoszik stb. d) z-vel: szig szug, zig zug; szászpa zászpa; szamat zamat; szilál zilál; Szala Zala; Szarka Zarka; szarándok zarándok. e) s-vel: szárcsa sárcsa; szalag salang; szőr sörény sörte; szömörcsök sömörcsök; szuvat suvat. V. ö. S, gyökhang.
*~SZ (1)
	néha önhangzóval együtt: ~ASZ, ~ESZ, igerag, a mutató mód jelen és jövő idejének egyesszámu második személyében, pl. jár-sz, kel-sz, járand-asz, kelend-esz; l. Előbeszéd 154-5 l.).
*~SZ (2)
	j helyett parancsoló és kapcsoló mód képzője ezen esetekben: 1) ha az igető végső hangja sz, pl. fürkész-sz, halász-sz, madarász-sz; kivételek némely rendhagyók: tesz, vesz, hisz stb., 2) ha az igető szt hangokon végződik, a t kiesik, pl. szakasz-sz, eresz-sz; 3) a tárgyi ragozásban, de csak a parancsoló mód 2-ik személyében maga az sz képző is kimarad, pl. szakasz-d, eresz-d; de ezek csak rövidítmények ezek helyett: szakasz-sz-ad, eresz-sz-ed, és a többi személyekben az sz mindenütt meg is marad: szakasz-sz-am, szakasz-sz-a, szakasz-sz-uk, szakasz-sz-átok, szakasz-sz-ák; melyek régente j képzővel használtattak: szakasz-j-am, szakasz-j-ad, szakasz-j-a stb. valamint az 1-ső pont alattiak is: fürkész-j, madarász-j.
*SZ.
	röviditésekben am. szent.
*SZ. K. V., v. SZ. KIR. VÁROS
	röviditésekben am. szabad királyi város.
*SZA (1)
	elvont gyökelem, mennyiben bizonyos értelemre nézve rokon szók alapját képezi, milyenek az elválásra, a részeknek egymástól távolodására vonatkozók, ú. m. szab., szak, szana. Rokon vele a ta, melyből tár (nyit) tág, tát, táv, távol eredtek, továbbá a vékonyhangú sze gyök, ezen származékaiban, szét, szél (margo) széled, széd, széděleg, keményebb hangon té, honnan té, téved, tévelyeg, té-tova, tél-túl, tép származtak. Ide tartozik a félszaku távolodásra vonatkozó csa, nagy számu családjával együtt. V. ö. CSA.
*SZA (2)
	a parancsoló módnak és még némely indulatszócskáknak toldaléka, pl. add-sza, hozd-sza, a székelyeknél: fuss-sza, továbbá: no-sza; haj-sza stb., l. bővebben SZE; és V. ö. NOSZA.
*SZÁ
	régies fn. mai használattal: száj; l. SZÁJ. Egyébiránt most is személyragozva így szoktuk mondani és írni: szám, szád, szánk, szátok. A régieknél ez önálló alakban más ragokat is fölvett. "Szűnek bőségéből beszél szá" (ex abundantia tordis os loquitur. Münch. cod. Máté. XII.). "Mert mi szán bemegyen" (quia quod intrat in os. U. o. Máté XV.). "Melyek kedég széból kijőnek" (quae vero ex ore procedunt. U. o. XV.). "Én adok szát" (ego dab., vobis os. Luk. XXII.). "Gyónásra való szának megnyilását" (Nádor-cod. 42.). "En adok nektök szát es bölcseségöt" (Debreczeni Legendáskönyv). A j csak toldalékul járult hozzá, mint nyelvünkben töb., szóhoz, ú. m. bá báj, tá táj (táv), ké kéj, fe fej, é éj, hé héj, szí szíj, í ij, hí hij, dí díj, taré taréj, paré paréj, karé karéj. Ilyenek ka és kaj, t. i. a kacs és kajcs, a kacsiba és kajcsos, kamó és kajmó, kasza és kajsza rokon értelmű származékokban pl. kaszás lábu am. kajsza, kacsiba, kajcsos lábu.
*SZÁÁR
	(olv. Szár) falu Fehér m.; helyr. Száár-ra, ~on, ~ról.
*SZAB
	áth. m. szab-tam, ~tál, ~ott. 1) Széles ért. valamely rostos alkotásu, vagy szövetnemű, vagy foszlékony testet két vagy töb., részre hasít, szakít, tép, vág, szel, metsz, harap stb. Ketté szabni az ellenség fejét. Elszabni a levelet, a kapczának való ócska ruhát. Szétszabni az érvénytelen, kötelezvényeket. Az ebek leszabták róla a ruhát. A végposztóból néhány rőföt leszabni. 2) Szükebb ért. bizonyos czélra, és határozott mérték vagy alak szerént metsz, idomít valamit. Ruhának való posztót, gyolcsot, vásznat szabni, kiszabni. Testhez szabni a nadrágot, dolmányt. Úgy áll neki, mintha nem ő rá szabták volna. A falu kalodáját sem szabják egy ember lábához. (Km.). Kiszabni valakit a ruhából am. ezt kelletinél szűkebbre, kisebbre szabni. 3) Átv. a teendők, vagy illetékek arányát, számát, rendét, idejét stb. meghatározza. Törvényt, rendet szabni. Jutalmat, büntetést szabni. Valaminek árát szabni. Kiszabni a munkások bérét, eledelét, a lovak abrakját. Az adósság lefizetésére időhatárt szabni. "Amit elődbe szabtak, azt miveld." (Szabó D.). Visszaható névmással am. magát bizonyos rendhez, szokáshoz, parancshoz stb. alkalmazza. Kiki a vezér parancsához szabja magát. Ahhoz szabd magadat, amit mondottam. Ez igében eredeti tulajdon értelménél fogva, alapfogalom a test részeinek elválasztása, mi szerént rokon vele azon szak, melyből szakad, szakaszt eredtek, tovább., a vékonyhangú szeg, és szel, s mind ezekben azon sza sze gyök rejlik, melynek származékai: szana szét (egymástól elvált irányban), szél a test jobb és bal oldalának legtávolabb eső végvonala, széled, egymástól ellenkező irányban elszakad, elválik, szór (sza-or) am. széthányva elválaszt. Ide tartozik: szám, melyet eredetileg rovás, vagyis metszés által képeztek, és jegyeztek föl, és a szánt, (szán-t) vagyis, a földet metszi, kétfelé hasítja, szabja. A b., mint egyszerű gyökigeképző, önállólag csak ebben, és a dob, téb, láb igékben fordúl elé, ellenben keményebb ajkú rokona p már többekben, ú. m. csap, csíp, kap, kop, köp, lep, lép, lop, rop, szop, tép, a két szótagú harap, és az elavult hagyap. Egyébiránt több gyakorlati hangigéinkben b végzetü elvont igegyökök rejlenek, milyenek: dobog, döbög, höbög, robog, zsibog stb. Egyezik vele a rokon török szap-mak (vágni, bevágni), tovább., a héber sabáb és arab szabba.
*SZABAD (1)
	mn. tt. szabad-ot. Legszélesb ért. mondjuk mindenről, mitől bizonyos megszorítás, kényszerítés, vagy akadály távol van, különösen: I. Távolító ragú névvel, azt jelenti, hogy a viszonyszóban levő fogalom az alanytól, vagy ez amattól tova, vagy távol van. Gondoktól, aggodalomtól szabad ember. Adósságtól, terhektől szabad polgár. Büntől, vádtól szabad lelkiesméret. Szerelem kinjaitól szabad szív. Hogy e szóban eredeti s tulajdon értelmű alapfogalom a távol állapot, vagy valamitől mentesség, onnan tünik ki, mert származékai szabadít és szabadúl rendesen tól vagy ból v. ról viszonyragú neveket vonzanak, melyekben az el mindig távolodásra, vagy távol létre, mentességre vonatkozik, pl. adósságtól szabadúl; tömlöczből szabadúl; lánczról elszabadúl. II. Szükeb., ért. mint jelző, oly tulajdonságot jelent, melynél fogva az illető alany bizonyos testi, vagy lelki, vagy kedélyi, vagy társadalmi, vagy polgári stb. kényszerítéstől, megszorítástól mentes, vagyis távol van. 1) Testre vonatkozó megszorítástól, vagy kényszerítéstől mentes. a) Mind attól mentes, ami a test szabad működését akadályozza. Szabad mozgás, járás, sétálás. Szabad lélekzés. Szabad bemenet valamely házba. A levegőnek szabad járása van. Szabad mint a madár. (Km.). Szabad erdő, mely a legelő barom szája elől már felnőtt s a legeltetésnek már meg van nyitva. A víznek szabad folyást engedni. Szabad kézzel rajzolni. Szabad taglejtés. Átv. gondolatainak, vágyainak szabad röptöt engedni. b., Mind attól mentes, ami a helyet, vagy tért korlátozhatná. Szabad tér, piacz, út. Szabad helyet engedni az átmenőknek. Szabad ég alatt tanyázni. Szabad kilátás. Kimenni a szabadba. Ez értelemben általán am. nyilt, tágas, ellentéte: szük, szorult; többire l. SZABAD, (2). c) Más testek illetésétől mentes. Szabad fekvésü gerenda, melyet mások nem érintenek. Szabaddá tenni a hajót, am. lengővé tenni, le-, megszabadítni (zátonyról, akadékok közől). Innen: szabadon áll a ház, melynek érintkező szomszédai nincsenek; szabad állásu fa, vagy szabadon áll a fa, midőn magán nőtt fel, vagy a többit kivágták mellőle, vagy a szomszéd fák oly távol állnak, hogy azoktól korlátlanul mindenfelé terjeszkedhetik. Szabad kötélvég a hajózásban am. szabadon álló. 2) Polgári és társadalmi megszorítástól, kényszerítéstől mentes. a) Mások birtokjogától mentes. Szabad ember, szabad polgár; ellentétei: szolga, rab., rabszolga. A rabot, jobbágyot szabaddá tenni. Szabad mesterségek, szabad müvészetek, mennyiben hajdan nem szolgák, hanem szabad emberek gyakorolták. Szabad telek, jószág, melyeken úrbéri teher nem fekszik. b) Mások felsővégétől mentes, ezen állapotnak különféle fokozatai szerint. Szabad birtok, melyhez hübéri tartozások kötve nincsenek. Szabad köztársaság. Szabad nép, nemzet, ország. Szabad város. "Ami szárnya a madárseregnek A szabad föld az a nemzeteknek." Garay J. (Kelet népéhez). c) Másoktól nem függő. Magán életet viselő szabad ember. A házas ember, mennyire nejéhez van kötve, nem szabad. A szerelmesnek szive nem szabad. Ami szabad redves, ami tiltott kedves. (Km. Nitimur in vetitum semper, cupimusque negata). d) Bizonyos törvényektől, szabályoktól, kötelességektől, büntetésektől mentes. Tíz évi katonáskodás után szabaddá lenni. Szabad vadászat, halászat. A vádlottat szabadon bocsátani. Szabad csapat. e) Foglalatosságtól ment. Egy hétben alig van egy szabad napja. Szabad órában sétálni. Most nincs szabad időm. f) Különféle polgári, társadalmi, pl. rendőrségi bajoktól, alkalmatlanságoktól, akadályoktól, fizetésektől stb., mentes. Szabad utazás, éjjeli csavargás. Szabad mulatságok, lakomák. Szabad vásár. Szabad kikötő. Szabad pogyász. Szabad lakás. g) Amit kötelezettség nélkül, illetőleg ingyen, használni lehet. Szabad asztal. Szabad fáizás. Szabad bemenet a szinházba, tánczterembe. 3) Erkölcsi megszorítástól, kényszerítéstől mentes. a) Amit tenni, vagy elhagyni, vagy amik között választani önakaratunktól függ egyedül. Szabad választás. Szabad igéret, lekötelezettség, adakozás. A pénznek szabad használása. Szabad kézből eladni valamit, nem a hatóság által árverezve. Ezzel szabad vagy, tehetsz vele, amit akarsz. Nem mind illik ami szabad. vagy ne mind cselekedd ami szabad. (Km.). Mi szabad törvénynek, nem szabad szégyennek. (Km.). b., Az érzékek, és vágyak uralmától mentes, ki minden tetteit az erkölcsi törvényekhez képes alkalmazni. Szabad akarat, a legszorosb ért. véve. c) Előtétetektől mentes. Szabad elme, gondolkodás, okoskodás, mely nem mások tekintélye után indúl és működik. d) Elfogulástól, félelemtől mentes nyílt, bátor. Szabad tekintet, szabad beszéd. Szabad társalgás. e) Az elmemüvek vagy szépmüvek készítésében önálló, a szabályokhoz aggódólag nem ragaszkodó. Szabad irásmód. Szabad fordítás. f) Az illedelemtől, a jó erkölcsöktől elütő, eltávozó. Szabad életű nőszemély. Szabad kacsingatás. Istentelen szabad beszéd, sajtó. A fent elsorolt valamennyi jelentésből kitünik, hogy a szabad olyasmit jelent, mitől bizonyos megszorítás, kényszerítés, akadály el van távolítva, ami bizonyos dologtól tova van, vagyis attól mentes. Ezen alapfogalomból indult ki Adelung is a német frei szónak értelmezése és elemzésében, midőn úgy vélekedik, hogy gyöke azon régi, és az éjszaki németeknél most is divatos frä v. fram szócska, melynek megfelel az ab., aus, von, magyarul tól, ból, ról, s tulajdonkép elválasztást vagy távolodást jelent. E szerént tekintettel egyedül a magyar nyelv birodalmára, mi is azon véleményen vagyunk, hogy a szabad gyöke azon sza, melyből a test részeinek elválasztását jelentő szab, szak, szakad, továbbá a távolságra vonatkozó szana (szét) erednek, s melynek tompa hangon megfelel a ta v. to, mint a táv, távol, tág, tova, tal, tol származékok egyszerü elvont gyökeleme. A sza gyökből b ajakhang hozzátételével képződött a szab (= tav, tov), és ebből ad képzővel szabad. A d, illetőleg ad ed képző, midőn mellékneveket alkot, egy jelentésü az as os ěs ös is képzőkkel, pl. hosszud, karcsud, gyöngéd, kicsid am. hoszszuas, karcsuas, gyöngés, kicsies, kicsis, kicsinyes, továbbá apród am. aprós. Sőt e gyakorlatos igékben is, tapod és tapos, rakod (ik) és rakos a d és s azonos értelmüek. Ily viszony létezik az ily helynevekben Ludad Ludas (hely), Somod Somos (hely), Almád Almás (hely), stb. Ezen hasonlat szerint a szabad, am. szabas, azaz: tabas tabad, v. távos távol, s megfelel neki a szintén a mén, v. megy szótól eredett és szintén távolodásra vonatkozó mentes. Melyeket még jobban kitüntetnek némely származékok pl. szabadkozik, szabódik. Egyébiránt hangra és jelentésre hasonló hozzá a szanszkrit szva-pati szószerént am. maga ura, melyből vagy hasonló elemekből származhatott a szláv nyelvekben divatos szloboda v. szwoboda (= szabadság), és szlobodni (= szabad) is. E találkozást, mint sok mást, egészen esetlegesnek tartjuk. Következőleg valamint mi nem hiszszük, hogy azt más nyelvek a magyartól kölcsönözték; viszonylag nem elégszünk meg azon indokolatlan puszta állitással, hogy a szabad szót mi vettük volna akár a szlávoktól, akár másunnat. A magyar ,szabad' szónak és származékainak nem is minden érteményét lehetne a mondott nyelvekből megfejteni. Egyébiránt figyelmet érdemel még idegen nyelvekben a mongol dzabta v. dzabtu, v. dzabtugha am. szabad v. üres idő, (temps libre, loisir, Zeit, Musse; maga a törzs dzab is ugyanazon jelentésü); dzabtatai, kinek szabad ideje vagy alkalma van (qui a le loisir ou l'occasion); dzabtu-khu szabad idővel bírni (avoir le loisir).
*SZABAD (2)
	fn. tt. szabad-ot. Nyilt természet amennyiben az emberi holtmivektől, nem élőmivektől, mint épületek, falvak, városoktól elválasztva gondoltatik. Kimenni a szabadba. A szabadban enni, mulatni, hálni.
*SZABAD (3)
	hiányos ige, mely csak az egyes szám harmadik személyében divatozik, és a határos módoknak nem is minden idejében; (szokatlanok: szabada, szabadott, szabadand, szokottabbak: szabadjon, szabadna; de melléknévként: szabad vala, szabad volt, szabad leend, szabad legyen, szabad volna általánosan divatoznak. Szab., Dávidnál ez is eléjön: ezt nem szabadják neked). Értelme: nincs tiltva, erkölcsileg nincs akadályozva; meg van engedve. Határtalan módu igékkel áll viszonyban. Itt szabad vadászni, halászni. Ott dohányozni nem szabad. Mig beteg volt, bort innia nem vala szabad. Soha sem volt szabad (vagy szabadott,) a börtönből kimennie. Ha utaznom szabad leend (vagy szabadand) meglátogatlak. Szabadjon hinnem. Ej ha szabadna szinházba mennem! Ha szabadott volna irnom. Használtatik határtalan módu viszonyige nélkül is. Ez szabad, az nem. Neki minden szabadott. Akár szabadjon, akár nem, én megteszem. Szabad a vásár (km.) azaz kénye kedve szerint cselekedhetik, vigadhat mindenki. Szabad! t. i. belépni, midőn valaki az ajtón koczogatott. V. ö. SZABAD, mn.
*SZABAD (4)
	erdélyi falu Maros székben; helyr. Szabad-ra, ~on, ~ról.
*SZABADAKARATU v. ~AKARATÚ
	(szabad-akaratú) ösz. mn. Kinek akaratát semminemű kényszerítés, megszorítás nem akadályozza; ki saját meggyőződése vagy indulata szerént működhetik; ki önként határozza, vagy határozhatja magát valamire. Szabadakaratú vállalkozók. Szabadakaratú katonák, azaz, önkéntesek.
*SZABADALMAS
	(szabad-al-om-as) mn. tt. szabadalmas-t v. ~at, tb., ~ak. Ki az illető felsőségtől bizonyos jogok gyakorlására szabadalommal bir. Szabadalmas polgárság, gyártulajdonos, kereskedő. V. ö. SZABADALOM.
*SZABADALMAZ
	(szabad-al-om-az) áth. m. szabadalmaz-tam, ~tál, ~ott, par. ~z. Szabadalommal ellát, megajándékoz, jutalmaz. A haza és fejedelem iránti hűségért szabadalmazott polgárok. Valamely nagyszerü találmány szerzőjét szabadalmazni. V. ö. SZABADALOM.
*SZABADALMAZÁS
	(szabad-al-om-az-ás) fn. tt. szabadalmazás-t, tb., ~ok, harm. szr. ~a. Cselekvés, illetőleg jogadás, mely által valaki szabadalmat nyer. V. ö. SZABADALOM.
*SZABADALMAZVÁNY
	(szabad-al-om-az-vány) fn. tt. szabadalmazvány-t, tb., ~ok, harm. szr. ~a. Felsőbbségi engedélyt tartalmazó okirat, melyben valamire szabadalom adatik. V. ö. SZABADALOM.
*SZABADALMI
	(szabad-al-om-i) mn. tt. szabadalmi-t, tb., ~ak. Szabadalomra vonatkozó, azt illető. Szabadalmi levél. Szabadalmi ügy. Szabadalmi díj.
*SZABADALOM
	(szabad-al-om) fn. tt. szabadalmat, harm. szr. ~a. Széles ért. mindennemü előny, melyet valaki töb., mások között bizonyos adománynál, engedélynél fogva bir, és gyakorol, milyek általán a kiváltságok. Különösen hatósági engedély, melynél fogva valaki bizonyos üzletet gyakoroltat. Bolt, kávéház, szatócsság megnyitására adott szabadalom.
*SZABADALOMENYÉSZÉS
	(szabadalom-enyészés) ösz. fn. A szabadalomnak megszünte.
*SZABADCSAPAT
	(szabad-csapat) ösz. fn. Fegyveres csapat, melyet csak háboru vagy hadjárat tartamára alakítnak, vagy egyes csapatfőnökök a hadúr felhatalmazása mellett leginkáb., önkéntesekből állítnak fel.
*SZABADEJT, v. SZABADOJT
	(szabad-ej-t v. szabad-oj-t) régies alakok ,szabadít' helyett, pl. a Müncheni codexben: "Lássuk, ha jő Illyés őtet megszabadejtani." (Máté XXVII.). "Es nem szabadojt meg tegedet az, aki megöletteték a zsidóktól, kit te tisztelsz." (Sz. Krisztina élete 19. l.). Parancsoló módja a régieknél szabadók (szabadoch) v. szabadéh "De szabadóh münket gonosztól." (Müncheni codex Máté VI.). "Én bíneimnek mélységéből szabadóh kegyös Jézus." (Benigna asszony imáds. könyve. Tizönegyed imádság). "És szabadóh (szabadoch) meg münket (erue nos) te csudáidban" (Bécsi cod. Daniel III.). "Te istened, kit te mendenkor becsölsz, ő szabadéhon meg tégedet" (U. o. Dániel VI.). "Es szabadóhanak meg tegedet az tévelygésből." (Szent Krisztina élete. 17. l.). V. ö. ~S, parancsoló és kapcsoló mód képzője.
*SZABADÉK
	(szabad-ék) fn. tt. szabadék-ot; l. SZABADALOM; és KIVÁLTSÁG.
*SZABADÉKOS
	(szabad-ék-os) mn. l. KIVÁLTSÁGOS.
*SZABADÉLETŰ v. ~ÉLETÜ
	(szabad-életű) ösz. mn. l. SZABADSZEMÉLY.
*SZABADELMÜ v. ~ELMŰ
	(szabad-elmű) ösz. mn. Független gondolkozásu, itéletű, nézetű, ki előitéletektől ment lévén, s mások tekintélyét vakon nem követvén a józan észnek hódul egyedül.
*SZABADELMÜLEG v. ~ELMŰLEG
	(szabad-elmüleg) ösz. ih. Független gondolkozással, nézettel v. itélettel.
*SZABADELMÜSÉG v. ~ELMŰSÉG
	(szabad-elmüség) ösz. fn. Tulajdonság, mely szerént valaki szabadelmü; gondolkozásban, s a dolgok körüli nézetekben függetlenség.
*SZABADERDŐ
	erdélyi puszta A.-Fehér m.; helyr. ~erdőre, ~n, ~ről.
*SZABADHAD
	(szabad-had) lásd SZABADCSAPAT.
*SZABADHEGY
	falu és puszta Somogy m.; helyr. Szabadhegy-re, ~ěn, ~ről.
*SZABADHELY
	falu Arad m.; helyr. ~helyre, ~ěn, ~ről.
*SZABADI
	faluk Győr és Somogy m; helyr. Szabadi-ba, ~ban, ~ból.
*SZABADIK
	l. SZABÓDIK.
*SZABADÍT
	(szabad-ít) áth. m. szabadít-ott, par. ~s, htn. ~ni v. ~ani. Általán, némileg megszorított, kedvezőtlen, kényszerített, akadályos állapottól mentessé tesz. Uram szabadíts a gonosztól. Leginkáb., igekötőkkel fordúl elé. A rabot elszabadítani a lánczról, kiszabadítani a börtönből, megszabadítani a fogságtól. Felszabadítani a jobbágyokat, rabszolgákat. Az inast felszabadítani am. a legények osztályába igtatni. Felszabadítani a tilos legelőt, erdőt am. annak közös haszonvételét megengedni. Száraz fagykor rászabadítani a barmot a vetésekre. Régiesen: szabadojt és szabadejt; l. SZABADEJT; és V. ö. SZABAD.
*SZABADÍTÁS, SZABADITÁS
	(szabad-ít-ás) fn. tt. szabadítás-t, tb., ~ok, harm. szr. ~a. Cselekvés, mely által valaki v. valami szabaddá tétetik. V. ö. SZABAD.
*SZABADÍTÉK, SZABADITÉK
	(szabad-ít-ék) fn. tt. szabadíték-ot, harm. szr. ~a. Jog, engedély, melylyel valakit valaminek tevésére, főleg iparüzésre felhatalmaznak.
*SZABADÍTÓ, SZABADITÓ
	(szabad-ít-ó) mn. és fn. tt. szabadító-t. Aki másokat bizonyos szorongatott, veszélyes, kedvezőtlen, lekötött stb., állapottól megment, megvált. Te vagy az én szabadítóm. Krisztus Jézus az emberi nemzet szabadítója.
*SZABADÍTVÁNY
	(szabad-ít-vány) fn. tt. szabadítvány-t, tb., ~ok, harm. szr. ~a. Okirat, mely bizonyos nemű szabaditásról tanuságot ad. A kézmives inasnak legénynyé avatásáról szóló szabadítvány. A vizsgálat alól elbocsátott vádlottnak, vagy a büntetéstől fölmentett rabnak adott szabadítvány. V. ö. SZABADÍT.
*SZABADJA, SZENTKIRÁLY~
	falu; Veszprém m.; helyr. ~Szabadjá-ra, ~n, ~ról.
*SZABADJÁBAN
	(szabad-ja-ban) ih. Megszorítás, tilalom, akadály nélkül. Szabadjában tehet amit akar. Szabadjában legelő barmok. "Azután a töb., birodalminkat és híveinket is fegyverrel és haddal szabadjában nyomorgathassa." (III. Ferdinánd manifestuma 1644-ben. Gr. Eszterházy M. nádor munkái. Toldy F. kiadása, 229. l.). "Azért nyelved zabolában Tartsad aczél kapuczában; Ne nyargaljon szabadjában Hogy ne hozzon gyalázatban." Beniczky Péter. (A XVII. században).
*SZABADKA
	sz. királyi város Bács m; puszta Gömör m.; helyr. Szabadká-ra, ~n, ~ról.
*SZABADKÉZ
	(szabad-kéz) ösz. fn. 1) Irást, rajzolást, festést gyakorló kéz, mely vezető, útmutató stb., eszközöket nem használ. 2) Valamely dolog eladásában szabad akarat, önkéntesség, mely eladás nem kényszeritésből pl. birói határozatból, vagy árverésből történik.
*SZABADKOZÁS
	(szabad-koz-ás) fn. tt. szabadkozás-t, tb., ~ok, harm. szr. -a. Vonakodás, ellenkezés, vagyis önvédelem neme, midőn valaki mentegetődzik. V. ö. SZABADKOZIK.
*SZABADKOZIK
	(szabad-koz-ik) k. m. szabadkoz-tam, ~tál, ~ott, par. -zál. 1) Valamitől vonakodik, bizonyos kényszerítést, megszorítást, kötelezettséget magától eltávolítni ügyekezik, azoktól magát szabadnak vallja, azok ellen mentegetődzik, nem akar valamit örömest elvállalni. Erősen szabadkozott, hogy ő azzal nem köteles. Szabadkozni az új teher ellen. 2) Vádat, bünt magától elhárítani iparkodik, vagyis a vádtól, büntől magát szabadnak vitatja.
*SZABADKŐMIVES
	(szabad-kő-mives) ösz. fn. Az úgynevezett szabadkőmives rendnek tagja. V. ö. SZABADKŐMÍVESREND.
*SZABADKŐMÍVESREND
	(szabad-kő-míves-rend) ösz. fn. Az európai müveltséggel együtt elterjedt s különféle rangu, nemzetiségü és vallásu tagokból álló mintegy kőmívesi czéhet ábrázoló társaság, melynek tagjai atyafiak neve alatt titkos gyüléseket tartanak. Egyébiránt ez egyesület kitüzött czéljának tartják az emberiség erkölcsi müvelésének és tökéletesbűlésének minél magasab., polczra emelését.
*SZABADKŐMIVESSÉG
	(szabad-kőmivesség) ösz. fn. A szabad-kőmivesek egyesülete, és kitüzött kötelességei.
*SZABADLELKÜ v. ~LELKŰ
	lásd SZABADELMÜ.
*SZABADLEVÉL
	(szabad-levél) ösz. fn. 1) Okirat, melynek erejénél fogva valaki bizonyos kötelezettségektől fölmentetik. Jobbágyságtól, rabszolgaságtól, katonaságtól feloldó szabadlevél. 2) Úti levél, melyet az illető hatóság vagy felsőség valakinek ad, hogy bizonyos országban, vagy bizonyos helyre szabadon utazhassék, vagy valamely helyen szabadon tartózkodhassék. "Hogy kegyelmed énnekem egy szabad levelet az nagyságos úrtól vándorispán uramtól szerzene, hogy énnekem szabad úton volna a te uraságod földére ökrökvel járnom, azután onnait az nagyságos úr földőre." Levél 1559-ből. (Szalay Ág. 400 m. 1. 351. l.).
*SZABADLÖVÉSZ
	(szabad-lövész) ösz. fn. A német Freischütz után képzett szó. Igy neveztettek a XV-dik században, először a VII. Károly franczia király által felállított sajátnemű íjazók. Továbbá, szabad-lövészeknek mondják, kik a nyilvános lövödékben lődözhetnek a nélkül, hogy bizonyos illetéket betenni kötelesek volnának.
*SZABADMENEDÉK
	(szabad-menedék) ösz. fn. Állapot vagy hely, melyben valaki veszélytől vagy üldözéstől biztosítva van.
*SZABADMENET
	(szabad-menet) ösz. fn. Utazás neme, különös biztosító szabadlevél, vagy kiséret mellett. (Salvus conductus).
*SZABADÓH
	l. SZABADEJT alatt.
*SZABADOJT
	l. SZABADEJT.
*SZABADÓLAT
	régies alak; l. SZABADÚLAT.
*SZABADÓLTATIK
	(szabad-ól-tat-ik) régies alak, ,szabadíttatik' vagyis inkáb., az egyszerü ,szabadúl' helyett, pl. "Hogy félelm nélkül szolgáljunk ő neki, mü ellenségönknek kezekből megszabadóltatván" (liberati. Münch. cod. Lukács I.). "Egyéb sokkal szabadóltatnak meg" (liberabuntur. Heszter IV.). "Elszabadultatik" (Nádor-cod.). V. ö. ~T, igeképző.
*SZABADON
	(szabad-on) ih. Általán am. szabad módon, azaz, megszorítás, kényszerítés, akadály nélkül, a szabad szónak mindennemü értelmében. Szabadon járni, kelni, utazni. Szabadon lélekzeni. Szabadon lenni. Szabadon úszni (főleg a hajóról). Szabadon épült ház. Szabadon álló fa. Szabadon élni, gondolkozni, beszélni, mulatni. Szabadon hagyni. Szabadon bocsátani. Szabadon vadászni, halászni stb., V. ö. SZABAD.
*SZABADONBOCSÁTÁS
	(szabadon-bocsátás) ösz. fn. Valamely kényszerités vagy kötelezettség alól feloldás.
*SZABADONCZ
	(szabad-oncz) fn. tt. szabadoncz-ot. Új alkotásu szó, a szokottab., önkéntes értelmében. A szabadoncz inkább illenék talán a guerilla-féle szabad csapatok elnevezésére, vagy oly személyekre, kik a fogságtól, és a jobbágyság korában a jobbágyságtól stb. mely sorsukhoz vala kötve, megmenekültek (libertinus); V. ö. SZABADOS, (2).
*SZABADOS (1)
	(szabad-os) mn. tt. szabados-t v. ~at, tb., ~ak. Széles ért. valamitől mentes, szabad, mind mai, mind régi értelemben. Szabados kötél a hajósoknál (mind a tiszaiak-, mind a dunaiaknál) am. félre tett, jelenleg nem használt tartalékkötél. Ugyanazoknál hasonló értelemben divatosak: szabados eszköz, jószág stb. "És az ökret boszontja vala (a tulok), hogy mivel ő szabados volna, és semmit nem munkálódnék." (Pesti G. meséi. CXVI. mese). Régente szabad gondolkozásu. "Az szabados (nagy) elme nem viszen be boszuságtételt." (XVI. századbeli Erkölcsi iratok. Toldy F. kiadása). Végre ami meg van engedve, nem tilos. Szorosb ért. szabadsággal végkép elbocsátott. Szabados katona, jobbágy. Némely újabb iróknál roszalólag am. szabadsággal visszaélő, kicsapongó, korlátlan, zabolátlan. Szabados életű, magaviseletű személy. Szabados beszéd. Azonban ez akár a szóelemzés, akár a népnyelv, akár - legalább tudtunkra - a régi nyelvemlékek által nem igazolható. Jön ugyan elé Pázmánnál: szabados életű, de ez csak am. szabad életü, s Faludinál csakugyan elé is fordúl a "szabad élet" kifejezés. Pesti G. föntebbi meséjében is a ,szabados' szóra vonatkozólag ez áll: "És monda neki (az ökör): Azt hiszem, hogy avagy csak mastan is jobbnak véled az én munkával való életemet, hogynemmint a te szabadságodat, ki teged a halálra vonszon."
*SZABADOS (2)
	(szabad-os) fn. tt. szabados-t, tb., ~ok. 1) A régi hübéri rendszerben am. libertinus, azaz, semmiféle földesuraságnak, legalább szoros jobbágyilag le nem kötelezett személy, ki azonban sem nemes, sem királyi város polgára nem volt, pl. oly nem nemes, ki nemes eredetű anyja után öröklött nemesi telken lakott (agilis), vagy a koronai és püspöki városok lakosai; továbbá, általán, kiket földes uraik jobbágyi kötelességeiktől fölmentettek. 2) Legalsóbb foku altiszt, ki a káplár után áll; máskép: alkáplár. (Der Gefreite).
*SZABADOSÍT, SZABADOSIT
	(szabad-os-ít) áth. m. szabadosít-ott, par. ~s, htn. ~ni v. ~ani. Szabadossá tesz. V. ö. SZABADOS, (1) és (2).
*SZABADOSÍTÁS, SZABADOSITÁS
	(szabados-ít-ás) fn. tt. szabadosítás-t, tb., ~ok, harm. szr. ~a. Cselekvés, illetőleg engedélyezés, vagy kegyes tett, mely által valaki szabadossá tétetik. V. ö. SZABADOS, (1) és (2).
*SZABADOSSÁG
	(szabad-os-ság) fn. tt. szabadosság-ot, harm. szr. ~a. 1) Polgári szabadosok állapota a régi hübéri rendszerben. 2) Némely újab., iróknál hibásan, a roszul használt szabadság fattyú kinövése; a szabadság palástja alá takaródzó kicsapongás, helyesebben: korlátlanság, zabolátlanság. Szabadossággá fajult szabadság. V. ö. SZABADOS, (1).
*SZABADRÉT
	puszta Pest m.; helyr. Szabadrét-re, ~ěn, ~ről.
*SZABADSÁG
	(szabad-ság) fn. tt. szabadság-ot, harm. szr. ~a. Állapot, midőn valaki, v. valami szabad. 1) Mentes állapot akárminemű megszorítástól, kényszerítéstől, akadályozástól, akár testet akár lelket illetőktől. A foglyot, rabot szabadságb., helyezni. Minden állat szereti a szabadságot. "Mert elközelejt tü szabadságtok" (redemptio vestra. Müncheni codex Lukács XXI.). 2) Mentesség a polgári és társadalmi megszoritástól. Természeti szabadság, melynél fogva valaki minden polgárzati kötelékektől független. Némely népek, országok szabadsága, vagyis oly polgári szerkezete, mely minél kevesebb megszorítással jár. A szabadság elveit terjeszteni, hirdetni. A szabadságot megszorítani, eltörölni, elnyomni. Szabadságban élni. Szabadságért küzdeni, meghalni. Valódi vagy igazi szabadság. Álszabadság, mely az igazinak csak látszatát viseli. Korlátlan szabadság, mely semmi rendet, törvényt nem ismér. Sajtószabadság. Vásári szabadság, melyben mindenki árulhat, vagy csak egyszerüen: szabadság am. vásár, pl. debreczeni szabadság. - Arany szabadság, melyet II-dik Endre királyunk úgynevezett arany bullája foglal magában. Szabadság jobb gazdagságnál. A szabadság drágább az aranynál. Legdrágább kincs a szabadság. (Közmondatok). "Midőn hazáját rabbilincs fenyíti, Bőszült érzéssel harczmezőre száll; A szép szabadság hőslánggal hevíti, Körüldörögje bár ezer halál." Kisfaludy K. (Az élet korai). 3) Erkölcsi értelemben, az akaratnak függetlensége, melynél fogva önállólag, külső kényszerítés nélkül valamire elhatározhatja magát. Ezt kinek-kinek szabadságára kell hagyni. Szabadságodban áll. Erkölcsi szabadság, mely egyedül az ész vezérlete alatt áll. 4) Oly cselekvés, mely által valaki bizonyos tetteiben a rendesen bevett szabályokat elmellőzi. Festészi szabadság. Költői szabadság.
*SZABADSÁGFA
	(szabadság-fa) ösz. fn. Igy nevezék a franczia nagy forradalom idejében azon faoszlopokat, melyeket szabadság jelvényeül vörös sipkával koszorúzva nyilvános helyeken felállítottak.
*SZABADSÁGHÁBORU v. ~HARCZ
	(szabadság-háboru v. ~harcz) ösz. fn. Harcz, háboru, melyet valamely nép, polgári szabadságért vagy szabadsága mellett visel.
*SZABADSÁGI
	(szabad-ság-i) mn. tt. szabadsági-t, tb., ~ak. Szabadságra vonatkozó, azt illető. Szabadsági háboru. Szabadsági buzgalom, érzület.
*SZABADSÁGKÉPES
	(szabadság-képes) ösz. mn. Aki müveltségénél és erkölcsi vagy jogi érzületénél fogva a társadalomban az igazi szabadsággal élni tud, a nélkül hogy a társadalmi rendet és törvényeket megsértené. A nagy néptömegek általán még nem mind szabadságképesek.
*SZABADSÁGLEVÉL
	(szabadság-levél) ösz. fn. l. SZABADLEVÉL.
*SZABADSÁGOL
	(szabad-ság-ol) áth. m. szabadságol-t. Szabadsággal felruház; valakinek szabadságot ad.
*SZABADSÁGOLÁS
	(szabad-ság-ol-ás) fn. tt. szabadságolás-t, tb., ~ok, harm. szr. ~a. Szabadsággal felruházás.
*SZABADSÁGOS
	(szabad-ság-os) mn. tt. szabadságos-t v. ~at, tb., ~ak. Kiváltsági, vagy mentességi szabadsággal ellátott; szabadon bocsátott. Szabadságos városok, kerületek. Szabadságos katona. V. ö. SZABADSÁG.
*SZABADSÁGSZERETET
	(szabadság-szeretet) ösz. fn. Indulat, mely a szabadságért kész nélkülözéseket is tűrni s áldozatokat hozni.
*SZABADSÁGVÁGY v. ~VÁGYALOM
	(szabadság-vágy v. ~vágyalom) ösz. fn. Esengés szabadság után.
*SZABADSZÁJÚ v. ~SZÁJU
	(szabad-száju) ösz. mn. Szitkolódó, mocskolódó vagy gyalázkodó természetü, aki mintegy szabadnak hiszi magát a mocskolódásra, akár van alapja, akár nincs.
*SZABADSZÁLLÁS
	mváros Kis-Kunságban; helyr. ~szállás-ra, ~on, ~ról.
*SZABADSZELLEM
	(szabad-szellem) ösz. fn. 1) Jó értelemben oly személy, aki előitéletektől menten, s mások tekintélyét vakon nem követve gondolkodik, és cselekszik, t. i. a józan ész sugalata szerént. 2) Roszabb., és szokottabb ért. aki elbizakodva, vagy hányivetiségből, vagy érzéki indokokból a tekintélyen és hiten alapuló vallási igazságokat alaptalanul s mintegy megvetőleg kétségbe vonja, és elveti.
*SZABADSZELLEMŰ v. ~SZELLEMÜ
	(szabad-szellemű) ösz. mn. Ki a gondolkozásban, és cselekvésben szabadszellemmel bir. V. ö. SZABADSZELLEM.
*SZABADSZELLEMÜSÉG
	(szabad-szellemüség) ösz. fn. Gondolkozási, és cselekvési tulajdonság, midőn valaki szabadszellemű. V. ö. SZABADSZELLEM.
*SZABADSZEMÉLY
	(szabad-személy) ösz. fn. Nyilvános parázna életet gyakorló nőszemély; kurva; némely tájakon egyszerüen mondva: személy.
*SZABADSZERÜ v. ~SZERŰ
	(szabad-szerű) ösz. mn. 1) Szabadhoz, szabad állapotuhoz némileg hasonló; olyan módu, szokásu. Szabadszerű kormány. Szabadszerű nézetek, beszédek. 2) Némelyek szerént am. közönyös, kinek véleménye szerént akar így, akar úgy tenni mindegy.
*SZABADTALAN
	(szabad-talan) mn. tt. szabadtalan-t, tb., ~ok. Ami v. aki nem szabad. Ritka használatu szó.
*SZABADTELEK
	(szabad-telek) ösz. fn. Bizonyos tartozásoktól, szolgálattól, adótól stb., mentes telek, milyenek voltak általán az egykori nemestelkek. V. ö. TELEK.
*SZABADÚL, SZABADUL
	(szabad-úl) önh. m. szabadúl-t. Bizonyos megszorított, kényszerített, kedvezőtlen állapottól, helyzettől mentessé lesz. "Rab vagyok rab vagyok, Szabadúlást várok, A jó Isten tudja Mikor szabadúlok." Népdal. Nagy nyügtől szabadultam meg. A szilaj tinó elszabadult a kötélről. Kiszabadult a fogságból. Csakhogy megszabadultál azon gonosz embertől. A vargainas felszabadúlt, azaz, a legények soráb., avattatott. V. ö. SZABAD.
*SZABADÚLÁS, SZABADULÁS
	(szabad-úl-ás) fn. tt. szabadúlás-t, tb., ~ok, harm. szr. ~a. Átmeneti állapot, midőn valaki v. valami előbbeni kényszerített, kedvezőtlen helyzetéből menekül. Pokolból nincs szabadulás. (Biblia utáni mondat). V. ö. SZABADÚL.
*SZABADÚLAT
	(szabad-úl-at) fn. tt. szabadúlat-ot, harm. szr. ~a. A régieknél gyakran használt alak (~at, ~et képzőkkel, ~ás, ~és helyett) pl. "És tött szabadólatot ő népének" (Lukács I.).
*SZABADVÁLASZTÁS
	(szabad-választás) ösz. fn. Valamely hivatalnoknak vagy hivatalnokoknak megválasztásában gyakorlott vagy gyakorlandó, minden megszorítás nélküli jog, különösen midőn valaki ezen választásban kijelölés által korlátolva nincsen; tovább., ezen jognak érvényesitése.
*SZABADVÁROS
	(szabad-város) ösz. fn. Többféle jogokkal felruházott város; különösen amely saját belügyeiről legfőb., hatósági felügyelet mellett, különben szabadon és függetlenül intézkedik stb.
*SZABÁLY
	(szab-ály) fn. tt. szabály-t, tb., ~ok, harm. szr. ~a. 1) Határozott rendet, módot kifejező tétel, melyet bizonyos cselekvésekben követni, vagyis melyhez magunkat szabni, alkalmazni kell. Erkölcsi szabályok, törvényszabályok, életszabályok. Intézeti, oskolai, társalgási szabályok. Módszabály, mely valaminek módját, rendszabály, mely az illető rendet tüzi ki. Müvészeti, verstani szabályok. Szerzetes rendek, czéhek szabályai. Szobályhoz alkalmazkodni, szabály ellen tenni, véteni. 2) Azon rend, melyet több hasonló esetek eléfordulása képez, s melyhez a többi azonnemű eseteket is alkalmazni szokás, vagy kell, milyenek a nyelvtani szabályok. Szabály szerént irni, ragozni. Szabálytól eltérő ragozások. Ritka szabály kivétel nélkül. Helyesen alkotott ujab., kori szó több régiek hasonlatára, mint: akadály, osztály, veszély stb. V. ö. SZAB.
*SZABÁLYELLENĚS
	(szabály-elleněs) ösz. mn. A bevett, vagy kitűzött, vagy rendelt szabálylyal ellenkező. Szabályellenes magatartás, irás. Szabályellenes lovaglás. Szabályellenes testalkat. Hasonló jelentésü: szabálytalan. (Abnormis, anomalus). V. ö. SZABÁLY.
*SZABÁLYELLENĚSEN
	(szabály-elleněsen) ösz. ih. l. SZABÁLYTALANUL.
*SZABÁLYELLENĚSSÉG
	(szabály-elleněsség) ösz. fn. l. SZABÁLYTALANSÁG.
*SZABÁLYELLENI
	(szabály-elleni) l. SZABÁLYELLENĚS.
*SZABÁLYOS
	(szabály-os) mn. tt. szabályos-t v. ~at, tb., ~ak. Ami bizonyos szabály szerint történik, készül, képződik; ami a szabott mértéknek, minőségnek megfelel. Szabályos irásmód, verselés. Szabályos épület. Szabályos termet, arcz. Szabályos életmód az evésben, ivásban, alvásban. Szabályos állapot. (Normalis). Mondják szabályszerü-nek és szabványos-nak is. V. ö. SZABÁLY.
*SZABÁLYOSAN
	(szab-ály-os-an) ih. Szabály szerént, a szabályhoz vagy szabályokhoz alkalmazva vagy alkalmazkodva.
*SZABÁLYOSÍT v. SZABÁLYOSIT
	(szab-ályos-ít) áth. m. szabályosít-ott, htn. ~ni v. ~ani, par. ~s. Szabályossá tesz, szabályossá alakít; szabályokb., olvaszt, szabályokba öltöztet.
*SZABÁLYOSSÁG
	(szab-ály-os-ság) fn. tt. szabályosság-ot, harm. szr. ~a. Valaminek állapota, vagy tulajdonsága, midőn bizonyos szabályt követ, vagy a szerint történik, képződik. V. ö. SZABÁLYOS.
*SZABÁLYOZ
	(szab-ály-oz) áth. m. szabályoz-tam, ~tál, ~ott, par. ~z. Bizonyos szabály szerént intéz, rendel, rendez valakit v. valamit. Szabályozni a növendékeket, kik a fegyelmet elhanyagolták. Szabályozni a rendetlen katonaságot. A kicsapongó folyókat szabályozni. V. ö. SZABÁLY.
*SZABÁLYOZÁS, SZABÁLYZÁS
	(szab-ály-oz-ás) fn. tt. szabályozás-t, tb., ~ok, harm. szr. ~a Cselekvés, mely által szabályozunk valakit v. valamit. A tanitóintézetek szabályozásával foglalkodni. Közlegelők, utak, erdők szabályozása. Tisza, s egyéb folyók szabályozása. V. ö. SZABÁLYOZ.
*SZABÁLYOZAT
	l. SZABÁLYZAT.
*SZABÁLYOZÓ
	l. SZABÁLYZÓ.
*SZABÁLYRENDELET
	(szabály-rendelet) ösz. fn. Felsőb., rendelet, mely eléforduló hasonló esetekre nézve szabályul szolgál.
*SZABÁLYSZERŰ v. ~SZERÜ
	(szabály-szerű) ösz. mn. 1) Bizonyos szabályt követő, ahhoz mért, a szerént történő, szabályos. 2) Rendre, módra nézve szabályhoz hasonló. Szabályszerű intézkedések.
*SZABÁLYSZERÜLEG v. ~SZERŰLEG
	(szabály-szerüleg) ösz. ih. Szabály szerént; kitüzött renddel, móddal; úgy amint kell, amint szokás, vagy helyes stb., Szabályszerüleg épített házak, rendezett város. V. ö. SZABÁLY.
*SZABÁLYSZERÜSÉG v. ~SZERŰSÉG
	(szabály-szerüség) ösz. fn. Állapot, vagy tulajdonság, midőn valami olyan, mint szabály szerént lennie kell, illik, szokás stb.
*SZABÁLYSZERÜTLEN
	(szabály-szerütlen) ösz. mn. l. SZABÁLYTALAN.
*SZABÁLYTALAN
	(szab-ály-talan) mn. tt. szabálytalan-t, tb., ~ok. Ami nem szabályos, nem szabályszerű, vagyis, nem követ bizonyos szabályt, rendetlen, rendhagyó. Szabálytalan városi utczák, házak. Szabálytalan irás. Határozóként am. szabályt nem követve, szabály ellen. V. ö. SZABÁLY.
*SZABÁLYTALANSÁG
	(szab-ály-talan-ság) fn. tt. szabálytalanság-ot, harm. szr. ~a. Szabálytalan állapot vagy tulajdonság, rendetlenség. V. ö. SZABÁLYTALAN.
*SZABÁLYTALANUL
	(szab-ály-talan-ul) ih. Szabályon kivűl, vagy szabály ellen.
*SZABÁLYZÁS
	l. SZABÁLYOZÁS.
*SZABÁLYZAT
	(szab-ály-oz-at) fn. tt. szabályzat-ot, harm. szr. ~a. A szabályok öszvesége.
*SZABÁLYZÓ
	(szab-ály-oz-ó) mn. tt. szabályzó-t. Aki vagy ami szabályt alkot.
*SZABAR
	faluk Baranya, Vas és Szala m.; helyr. Szabar-ra, ~on, ~ról.
*SZABÁS (1)
	(szab-ás) fn. tt. szabás-t, tb., ~ok, harm. szr. ~a. 1) Tulajdon szoros ért. cselekvés, mely által valaki bizonyos nemű testeket elmetsz, szétvág, hasít stb. V. ö. SZAB. 2) Idomitó, valamely czélra alkalmazott metszés, vágás, pl. midőn a szabó a ruhának való kelmét, a csizmadia a bőrt kimetszi, és e metszés által alakult forma. Se a szabáshoz, se a varráshoz nem ért. Magyar, német, franczia divatú szabás; helyes, helytelen szabás. 3) Átv. a teendők módjának rendének meghatározása, melynek elvont ért. megfelelnek a ,szabat' v. ,szabály' szók. Rendszabás, törvényszabás. Régi szabások. "Elállottunk a régi szabásoktól.' (Szabó D.). 4) Valamihez hasonló állapot, alak, külalak, tulajdonság, pl. a hajósoknál a hajó szabása (Schnitt v. Belauf eines Schiffes); honnan a szabásu származéknak, kivált a régieknél ilyetén jelentései: Bánom szabásu arcz. Megboszonkodik szabásu. (Zvonarics l. K. 406. l.). Szomorú, víg szabásu. V. ö. SZABÁSU. A Müncheni codexben ,szabás' am. ábrázolat, kép. "Márk ke(dég) példáztatott orozlán szabásban." (Régi magy. nyelveml. III. köt. 81. l.).
*SZABÁS (2)
	falu Somogy, puszta Baranya m.; helyr. Szabás-ra, ~on, ~ról.
*SZABÁSU, SZABÁSÚ
	(szab-ás-ú) mn. tt. szabású-t. Alakú, szokottabban: féle, forma, pl. Szab., Dávidnál: "Csaknem olyan szabásu ember" azaz olyanforma, olyanféle ember; "bánom szabásu: aki bánni látszatik"; "szomoru szabásu: félszomoru"; "haragszom szabásu stb."
*SZABAT
	(szab-at) fn. tt. szabat-ot, harm. szr. ~a v. ~ja. 1) Amit bizonyos czélra és mérték, alak szerént kimetszettek, nyirtek, stb., Ezen szabatban három rőf posztó van. Egy üngnek való szabatban négy rőf vászon van. 2) Azon alak, vagy forma, melyet szabás által bizonyos test nyer. 3) Átv. beszédi, vagy irályi alak, melynél fogva a szók az illető fogalmakhoz szabvák, és kelletinél sem nagyobb sem kisebb számmal nincsenek, s mindegyik kellő helyet foglal, mint a ruhának szabott kelme részei. Ez értelemben vett szabatnak ellene tétetik a beszédbeli áradozás, szószaporítás, vagy a homályos rövidség.
*SZABATON
	puszta Tolna m.; helyr. Szabaton-ra, ~on, ~ról.
*SZABATOS
	(szab-at-os) mn. tt. szabatos-t v. ~at, tb., ~ak. Nyelvbeli eléadást illetőleg, ami az eszméknek pontosan megfelelő, kellő mennyiségű, s a szószerkesztés szabályai szerint elrendezett szókból áll. Ellentétei: áradozó, ömledező, czikornyás; csigázott, rendetlen, zavart stb. Szélesb ért. pontos. Szabatos zenejáték, ének.
*SZABATOSAN
	(szab-at-os-an) ih. Szabatos módon, eléadással. Szabatosan írni, beszélni, értelmezni, meghatározni, megkülönböztetni. V. ö. SZABATOS.
*SZABATOSÍT, SZABATOSIT
	(szab-at-os-ít) áth. m. szabatosít-ott, htn. ~ni v. ~ani. Szabatossá teszen, eszközli, hogy szabatos legyen.
*SZABATOSÍTÁS, SZABATOSITÁS
	(szab-at-os-ít-ás) fn. tt. szabatosítás-t, tb., ~ok. Szabatosság eszközlése.
*SZABATOSSÁG
	(szab-at-os-ság) fn. tt. szabatosság-ot, harm. szr. ~a. Mondott vagy irott beszéd tulajdonsága, midőn szabatos módon van szerkesztve. V. ö. SZABATOS. Szélesb ért. pontosság bizonyos müködésekben. Szabatosság a hangszerjátékban, az éneklésben, a tánczlejtésben.
*SZABDA
	(szab-da); SZABDASZERÜ, (szabda-szerü) l. SZABVÁNY; SZABVÁNYSZERÜ.
*SZABDAL
	(szab-od-al) gyak. áth. m. szabdal-t. Folytonosan, gyakran, vagy töb., részekre szab. Szabdal a szabó, a csizmadia, midőn az illető kelmét nyirbálja, metéli. A kardra kelt csatázók szabdalják, megszabdalják egymást. Elszabdalni a végvásznat, a posztót. Az ebek leszabdalták róla a ruhát. V. ö. SZAB. Képeztetésre hasonló ezekhez: harapdal, tépdel, lépdel, csipdel, vagdal, rugdal, nyögdel stb., melyekben kettős gyakorlati képző rejlik, ú. m. az os, és ös-nek megfelelő od ěd öd, pl. a kapod kapos, tapod tapos, rakod (ik) rakos azonos értelmüekben, és a szintén gyakorlatos al (el, ol, öl); mi szerént szabdal am, szabodal, v. szabosal.
*SZABDALÁS
	(szab-od-al-ás) fn. tt. szabdalás-t, tb., ~ok, harm. szr. ~a. Gyakori szabás; metélés. V. ö. SZABDAL.
*SZABÉD
	erdélyi falu Maros székben; helyr. Szabéd-ra, ~on, ~ról.
*SZABLYA
	(szab-oly-a) fn. tt. szablyá-t. Molnár A. latinozata szerént: framea, láncsaféle fegyver; acinaces, széles rövid kard, milyet a szittyák viseltek; gladius ensis, kard; és sica (czucza?) azaz, tőr. E szerint a szablya széles ért. az éles pengéjü fegyverek többféle faját jelentette. Görb., szablya, kurta szablya, gyilkoló szablya. Fájdalom szablyája. (Pázmán Préd. 552. l.). Mesterét a szablya olykor agyonvágja. (Km.). Nem pennához illik a szablya. (Km.). Korunkban a szablya a katonaság és a köz nép nyelvén ritkán vagy alig fordúl elé s helyette a kard divatozik. Ellenben s régi, kivált a XVI-dik századbeli nyelvemlékekben gyakran olvasható. Kisebb-nagyobb módositással majd minden európai nyelvben megvan, ú. m. a németben: Säbel s közbeszédben Sabel, Saber, a svédben: sabel, az angol s francziában: sabre, az olaszban: sabra, sable, a csehben: szawle, a finnben sabeli stb.; s Adelung úgy vélekedik felőle, hogy e fegyvert a többi népek a törököktől és magyaroktól kölcsönözték; továbbá azon név szerinte görbe vasu kardot jelent, s nevét a görbeségtől vette volna, nevezetesen az új görög nyelvből, melyben zabosz am. görbe, és zabűné am. szablya. Azonban, minthogy e fegyver, Adelung vallomásaként a törököktől és tőlünk ment által a németekhez, annak értelmezésére nézve illetékesb birónak tartjuk a mi Molnárunkat, ki szerént a szablya nem csak görbe, hanem más alaku metsző, hasító, általán szabdaló fegyvert is jelent, mint föntebb láttuk. Véleményünk az, hogy a szablya gyöke a metszést, vágást jelentő szab, melyből lett a gyakorlatos szabok mint hat hatol, aszik aszal, tör töröl; met metél; vet vetél. A szabol részesülője: szaboló szabló, módosítva: szabla, lágyítva: szablya, azaz, szabdaló t. i. fegyver. Hasonló képeztetésüek a szintén eszközöket jelentő csáklya, kuruglya, korcsolya, mereglye, gereblye, csoroszla v. csoroszlya; továbbá a lágyítot l nélkül képzettek: tězsla, vizsla, vitla, kajla, hetle kotla; s melyek az eredeti részesülő-alakot megtartották, ú. m. sarló, orló (olló), doroszló; s mind ezek részént ma is élő, részént elavult igékből származtak. - A szablya szót, mint régi szittya és magyar fegyver nevét épen úgy kölcsönözhették tőlünk más népek, mint a huszár-t, vagy csákó-t.
*SZABLYABÓDA
	(szablya-bóda) ösz. fn. A szablyának fogatója, maroklára. V. ö. BÓDA.
*SZABMÁNY
	(szab-mány) fn. tt. szabmány-t, tb., ~ok. Ami ki- vagy meg van szabva.
*SZABÓ
	(szab-ó) fn. tt. szabó-t. Köz ismeretű mesterember, ki szövetekből különféle ruhanemüeket szab., és varr. Férfiszabó (jobban: férfiruhaszabó), ki férfiaknak való öltözékeket készít. Nőszabó (nőruhaszabó), ki női ruhákat varr. Foltozó szabó. Magyarszabó, németszabó. Váltómíves szabó, ki mondva rendelt, vagy általadott kelmékből való ruhákat készít. Vásári szabó. Szűrszabó. Czéhbeli; kontár szabó. Nem szabja ki magát a szabó. (Km.). Szentnek hívják azt a szabót, kinél folt nem marad. (Km.). Nevét munkájának fő kellékétől, a szabástól kapta, valamint a német Schneider, a tót krajcsir, a franczia tailleur stb., A családi nevek egyik leggyakorabbika.
*SZABÓASZTAL
	(szabó-asztal) ösz. fn. 1) Asztalforma nagy tábla, melyen a szabók szabni, és vasalni szoktak. 2) Kis asztal, melynél ugyancsak a szabók varrni szoktak.
*SZABÓCZÉH
	(szabó-czéh) ösz. fn. Szab., mesterembereknek czéhbeli egyesülete.
*SZABÓDÁS
	lásd SZABADKOZÁS; és V. ö. SZABÓDIK.
*SZABÓDIK
	k. m. szabód-tam, ~tál, ~ott. Am. szabadkozik. "Akkor híja szépen, hogy üljön közelébb, Rá is áll az könnyen, bár szabódik elébb." Arany J. (Családi kör). l. SZABADKOZIK. Eredetileg vagy szabadik volt (mint Szab., Dávidnál elé is jön: szabadni = szabódni) ,szabad' törzsöktől, melyhez az ik középképző járulván lett szabadik, szabodik (szintén eléjön Szabó Dávidnál); mire példák: tűz tüzik (a nap), ok okik stb.; vagy pedig össze van húzva szabadódik-ból.
*SZABÓGALLÉR
	(szabó-gallér) ösz. fn. Szalaghoz hasonló hosszu tésztaétel. A székelyeknél táska étel neme.
*SZABÓINAS
	(szabó-inas) ösz. fn. Szabóságot tanuló ujoncz.
*SZABÓIZOM
	(szabó-izom) ösz. fn. A bélcsonttól kimenő, s a czombon végig a térd aljáig nyuló izom, mely különösen akkor működik, midőn egyik lábunkat, varró szabók módjára, a másikra fektetjük.
*SZABOLCS (1)
	faluk Baranya, Bihar, Szabolcs m.; DRÁVA~, falu Baranya m.; puszta Fehér m.; helyr. Szabolcs-ra, ~on, ~ról. (Mint megye helynévragozása: Szabolcs-ba, ~ban, ~ból).
*SZABOLCS (2)
	SZABOLCS VÁRMEGYE, megye, mely Zemplén, Ungh, Beregh, Szatmár és Bihar, Békés, Heves és Borsod megyékkel határos.
*SZABÓLEGÉNY
	(szabó-legény) ösz. fn. Mesterlegény, ki a szabóságot űzi.
*SZABÓMESTERSÉG
	(szabó-mesterség) ösz. fn. Különféle szövetekből való ruhák készítésével foglalkodó mesterség, melyet t. i. különösen az úgy nevezett szabók űznek. Különbözik tőle a szűcsmesterség. L. SZABÓ.
*SZABÓMUNKA
	(szabó-munka) ösz. fn. Munka, melyet valaki mint szabómesterember, vagy mint annak utánzója végez; tovább., egyes ruhadarab, melyet szabó készített. Különbözik tőle a bőrös, szőrös ruhákra vonatkozó szűcsmunka.
*SZABÓMŰ
	(szabó-mű) l. SZABÓMUNKA.
*SZABÓMŰHELY
	(szabó-műhely) ösz. fn. Műhely, melyben a szabók dolgoznak.
*SZABÓOLLÓ
	(szabó-olló) ösz. fn. Olló nemű eszköz, milyent a szab., mesteremberek szoktak használni.
*SZABÓSÁG
	(szab-ó-ság) fn. tt. szabóság-ot, harm. szr. ~a. 1) Szabómesterség. Szabóságot tanulni. Szabóságból élni. 2) Szabók egyesülete, testülete. Az egész szabóság az ujonczok felruházásával foglalkodik.
*SZABÓSKODÁS
	(szab-ó-os-kod-ás) fn. tt. szabóskodás-t, tb., ~ok, harm. szr. ~a. A szabómesterségnek üzése, gyakorlása.
*SZABÓSKODIK
	(szab-ó-os-kod-ik) k. m. szabóskod-tam, ~tál, ~ott. Szabómesterséget űz, gyakorol.
*SZABOTT
	(szab-ott) mn. tt. szabott-at. 1) Metszett, vágott, hasított, szelt. Elszabott, szétszabott, leszabott posztó, vászon. 2) Bizonyos mérték és forma szerént metszett, alkalmazott. Testhez szabott nadrág, dolmány. Bőre, szűkre szabott mellény. 3) Bizonyos mód, rend, idő, érték stb., szerint meghatározott. Szabott törvény, rend. Szabott munka, bér. Kiszabott eledel, abrak. Szabott ára valaminek. Szabott árak. V. ö. SZAB.
*SZABVÁNY
	(szab-va-any) fn. tt. szabvány-t, tb., ~ok, harm. szr. ~a. Kitűzött szabály, vagy zsinórmérték, vagy példány, mely szerént valamit tenni kell, mely a maga nemében mintegy mutatványul szolgál, (Norma). Különösebben helyesen használtathatnék a ,statutum' kifejezésére; minthogy a ,norma' szót maga a ,szabály' is jelenti.
*SZABVÁNYOS
	(szab-va-any-os) mn. tt. szabványos-t v. ~at, tb., ~ak. Szabványul szolgáló, vagy szabvány szerént létező, működő, vagy rendelt. Szabványos tanoda, melyhez, mint eddigi legjobbhoz kell a többieket is szabni, alkalmazni. Szabványos szélessége a folyó medrének, mennyi t. i. szükséges, hogy a bele ömlő vizeket felfogja. Szabványos érverés, mely bizonyos idő alatt határozott számu lüktetésekben jelenkezik. Szabványos mozgás, gyorsaság. Szabványos vonal, mely szerint a többieket is vonni kell. Szabványos mélység, magasság, hosszuság stb. Szabványos állapot. (Normalis).
*SZABVÁNYOSSÁG
	(szab-va-any-os-ság) fn. tt. szabványosság-ot, harm. szr. ~a. Szabványos állapot, vagy tulajdonság. V. ö. SZABVÁNYOS.
*SZACSAL
	falu Máramaros m., erdélyi falu Hunyad m.; helyr. Szacsal-ra, ~on, ~ról.
*SZACSKA
	székelyes tájszó; l. SZECSKA.
*SZÁCSKA
	(szá-acs-ka) kicsiny. fn. tt. szácská-t. Kis, piczi száj; máskép: szájacska. Hizelgő, dicsérő, gyöngéden nyájaskodó nyelvben divatos szó. V. ö. SZÁ, SZÁJ.
*SZACSKÁL
	áth. m. szacskál-t. A székelyeknél némi hangáttétellel am. szakicsál, szétaprál. (Kriza J.).
*SZACSUR
	falu Zemplén m.; helyr. Szacsur-ra, ~on, ~ról.
*SZACSVA
	erdélyi falu Sepsi székben; helyr. Szacsvá-ra, ~n, ~ról.
*SZÁD
	(szá-d) fn. tt. szád-ot, harm. szr. ~a v ~ja. Tájdivatosan, leginkáb., a székelyeknél átv. értelmü száj, azaz, állati szájhoz hasonló nyilás v. nyiladék, mely azonban a régieknél is eléfordúl Hordó száda, melyen a bort, pálinkát stb. bele töltik. Palaczk száda. Fazék száda. Hiu száda. Kemencze száda, melyen a tüzelőt, sütnivalót beteszik. Barlang száda, azaz, nyilása. "És hozattaték egy kő és vetteték a veremnek szádára." (Bécsi cod. Dániel VI.). "Ne sovárogj a méz után, Fulánk van a küpü szádán." Székely népvers. A Tájszótárban a törzsben száda hibásan van írva; mert a származék: szádol (nem: szádál), és Szab., Dávidnál s Kriza Jánosnál is csak szád; a Bécsi codexben is: a veremnek szádára, holott különben ,szádájára' volna. E szónak törzse szá, régi szó, ma megtoldva száj. A d is némi módositó toldalék, mely mint ilyen más szókban is eléfordúl, pl. besze beszéd; belén belénd; csalár csalárd; fai (tyúk) fajd; hugy-ik, és hugy-d-ik, s ebből huddik; de jelenthet eszközt is; amidőn az egész azt tenné; száj eszköz, szájhoz hasonló eszköz.
*SZADA
	faluk Pest és Zemplén m.; helyr. Szadá-ra, ~n, ~ról.
*SZÁDABRONCS
	(szád-abroncs) ösz. fn. Azon abroncs a hordón, mely a szádhoz legközeleb., fekszik. V. ö. SZÁD.
*SZÁDAL; SZÁDALÓ
	l. SZÁDOL; SZÁDLÓ.
*SZÁDELŐ
	falu Torna m.; helyr. Szádelő-re, ~n, ~ről.
*SZÁDFÜRÉSZ
	(szád-fürész) ösz. fn. Kádárok fürésze, melylyel a hordó szádát kimetszik.
*SZÁDLÓ
	(szá-d-ol-ó) mn. és fn. tt. szádló-t. Aki szádol; vagy amivel szádolnak. Főnévileg: dugasz, melylyel a hordó szádát bedugják. Néhutt: szájadzó (Tájszótár).
*SZÁDLÓFA
	(szádló-fa) ösz. fn., l. SZÁDLÓ, mint fn.
*SZÁDMÉLY
	(szád-mély) ösz. fn. A hordónak azon mélye, vagyis mélysége, mely a szádtól fenékig nyúlik. E hordónak szádmélye három, négy lábnyi. V. ö. SZÁD.
*SZÁDOK (1)
	(szá-d-ok) fn. tt. szádok-ot, harm. szr. ~a v. ~ja. Sándor I. azonos értelműnek veszi a szádokfával; de véleményünk szerint a szádok tulajdonkép am. szádló, vagyis a szádnak dugasza, s képeztetésre olyan mint ajándok (v. ajándék), szándok (szándék), marok (marék) stb., Amennyiben néhutt száldok-nak is mondják, lehet eredetileg szádlok is; a d és l helyet cserélvén. V. ö. SZÁDOKFA.
*SZÁDOK (2)
	falu Nyitra m.; helyr. Szádok-ra, ~on, ~ról.
*SZÁDOKFA
	(szádok-fa) ösz. fn. Hársfa. E nevét valószinüen onnan kapta, mert szivos tömör fája hordódugasznak, azaz szádlónak, szádoknak különösen alkalmas. Tájdivatosan: száldokfa, szódokfa. V. ö. HÁRSFA.
*SZÁDOL
	(szá-d-ol) áth. m. szádol-t. A hordó szádát dugaszszal beteszi; aknával bedugja. Igy lett a torok-ból torkol, és az aj-ból ajaz, vagyis a ló szájáb., zabolát tesz.
*SZÁDOLÁS
	(szá-d-ol-ás) fn. tt. szádolás-t, tb., ~ok, harm. szr. ~a. A hordó szájának bedugaszolása.
*SZÁDOLÓ
	l. SZÁDLÓ.
*SZÁDOR
	(szád-or) fn. tt. szádor-t, tb., ~ok, harm. szr. ~a. Növénynem a kétfőbbhímesek, és magrejtősök közől; csészéje két-öt metszésü; bokrétája előre görbült; bibéje kettős, vastag, bókoló; tokja egy rekeszü, két kopácsu, sokmagvu; leveletlen. (Orobanche). Fajai: nagy szádor (o. major), köz népi nyelven: kender-kökörcsin, nagy ökörfarkfű; továbbá szegfű-szádor, magas, vérpiros, kék, elágazó szádor.
*SZÁFRÁS
	fn. tt. száfrás-t, tb., ~ok. Amérikai fa, melynek ánisszagú héjából olajt sajtólnak, s azt különféle betegségek ellen gyógyszerül használják. (Laurus sassafras).
*SZAG
	fn. tt. szag-ot, harm. szr. ~a. A testekből finom pára, vagy gőz gyanánt kirepülő részecskék, mennyiben az orrban végződő idegekre hatnak, s bizonyos érzést gerjesztenek. Minden állatnak sajátnemű szaga van. Némely virágnak nagy a szaga. Étel, bor, pálinka, eczet szaga. Erős, metsző, csipős, gyönge, finom, kellemes szag. Szaga után borra mint jó vizsla nyúlra. (Km.). Szagával jó a káposzta. (Km.). Ha nem látja magát, de érzi a szagát. (Km.). Az oly szagot, mely visszataszitólag, s igen kellemetlenül hat orridegeinkre, különösen bűz-nek nevezzük; ellenben a finom, kellemes ingerű szag neve illat. E szónak alapját teszi a szivás, vagyis az orron beszívott levegő hangja, melyet az sz fejez ki, s mely a szí igén kivül töb., szaglásra vonatkozó szók gyökeül szolgál, milyenek: szimat, szimatol, szamat, szipa, szipák, szipákol, szippant, a büdös szagú szenny, az erős szagú szesz. - Egyezik vele az arab-persa szok (genus aromatis), továbbá a latin sagire (acute sentire, Cicerónál), és ettől: sagax, szaglászó, szimatoló pl. canes sagaces (Spűrhunde), továbbá általánosabb (szivási) érteményben a héber (anhelavit), arab szaf és szuf (auram traxit, anhelavit, szí v. szív) német hauchen, Hauch stb.
*SZAGANY
	(szag-any) fn. tt. szagany-t, tb., ~ok. A nehéz és nemes fémek egyike, mely az érenynek (Platin) rendes kisérője szokott lenni a természetben. Szin állapotban vagy vékony, szürkés-fekete fémfényü lemezkéket, vagy pedig vasfekete összeálló tömeget képez. A levegőn hevitve a szagany savvá ég el, mely nagyon szállékony s gőzállapotban sajátságos átható szagu, és a légzési szerveket erősen megtámadja. Ezen sajátságánál fogva nyerte magyarul a szagany, valamint előbb az osmium nevezetet is a görög osmh (= szag) szótól. (Török J. tanár).
*SZAGATLAN
	(szag-atlan); SZAGATLANSÁG, (szag-atlan-ság) l. SZAGTALAN; SZAGTALANSÁG.
*SZAGGAT; SZAGGATÁS; SZAGGATOTT
	lásd SZAKGAT; SZAKGATÁS; SZAKGATOTT.
*SZAGIDEG
	(szag-ideg) ösz. fn. Az elülső agykérből kijövő és az orrcsont szitájáig terjedő idegek, melyek a testekből kirepülő s velök érintkező szagot megérezik.
*SZAGLAL v. SZAGLÁL
	(szag-ol-al) gyak. áth. m. szaglal-t. Gyakran, vagy folytonosan szagol, különösen a végett, hogy valaminek létezését, miségét, milyenségét megtudja. Szaglalni az ételt, a vadhúst, ha nem büdös-e. Szaglalni a virágokat, a pordohányt. A szimatoló ebek szaglalják a vadak nyomait. E szónak gyöke szag, melyből lett az egyszerü ige szagol, s ebből a gyakorlatos szagolal, öszverántva: szaglal, mint, fog foglal; hizik hizlal; íz izlel; kér kérlel; ér-(ik) érlel; bér bérlel; mely hasonlatnál fogva a képző hangzójának megnyujtása szükségtelen, (de elterjedett szokás), mert az elemzés szabályai szerint: szaglal. Hasonlóan a gyomlál eredetileg gyomlal. Általán azt venni észre, hogy a gyakorlatos al el képzőt a szokás megnyujtani szereti, mint, álldogál, járdogál, üldögél, mendegél, ezek helyett álldogal, járdogal, üldögel, mendegel stb., Az ily meg nyujtásnak szófejtésileg csak ott van helye, hol a gyök vagy törzsök hangzóval végződik, pl. kapa kapál; kasza kaszál; gereblye gereblyél; csere cserél stb.
*SZAGLALÁS v. SZAGLÁLÁS
	(szag-ol-al-ás) fn. tt. szaglalás-t, tb., ~ok, harm. szr. ~a. Gyakori, vagy folytonos szagolás; továbbá, kutatás, vizslatás neme a szagidegek által, vagyis, szimatolás. V. ö. SZAGLAL.
*SZAGLALÓDÁS v. SZAGLÁLÓDÁS
	(szag-ol-al-ó-od-ás) fn. tt. szaglalódás-t, tb., ~ok, harm. szr. ~a. Kutatás, vizslatás neme, melyet az ember, vagy más állat a szagidegek által gyakorol. V. ö. SZAGLALODIK.
*SZAGLALÓDIK v. SZAGLÁLÓDIK
	(szag-ol-al-ó-od-ik) belsz. m. szaglalód-tam, ~tál, ~ott. Gyakran, vagy folytonosan szagol, vagyis szaglal a végett, hogy valaminek létezését, miségét, milységét megérezze s észrevegye. Aki valamely bűzt, vagy illatot, vagy szagot érez, szaglalódni szokott, hogy megtudja annak okát, származását, tárgyát stb., Szaglalódik az eb, midőn a vadnak nyomát érzi, vagy gyanítja; máskép: szimatol.
*SZAGLÁS
	(szag-ol-ás) fn. tt. szaglás-t, tb., ~ok, harm. szr. ~a. 1) A szagidegek által gyakorlott érzés. 2) Azon tehetség, vagyis érzék, mely által valaminek szagát észreveszszük. Éles, finom jó szaglás. Az ebnek jó szaglása van. V. ö. SZAGOLÁS.
*SZAGLIK
	(szag-ol-ik) k. m. szagl-ott, htn. ~ani. Szag jön ki belőle; érzik a szaga, (leginkáb., rosz értelemben). Az állott hús, az avas vaj szaglik. V. ö. SZAGOSKODIK. Hasonló képeztetésüek: izlik, bűzlik.
*SZAGLÓ
	(szag-ol-ó) mn. és fn. tt. szagló-t. Aki vagy ami szagol, avagy szaglik. Főnévileg a vadászok így nevezik a dúvad orrát.
*SZÁGÓDÁS
	(szág-ul-d-ás) l. SZÁGULDÁS.
*SZÁGÓDIK
	(szág-ul-d-ik) k. m. szágód-tam, ~tál, ~ott. Eléjön Szab., Dávidnál. l. SZÁGULD.
*SZAGOL
	(szag-ol) áth. m. szagol-t. Valaminek szagát beszívja, felfogja, érzi, élvezi. Virágokat, illatszereket szagolni. Dohányt, ételt szagolni. Bűzt, illatot szagolni, megszagolni. Átv. ért. némi jelekből gyanít, sejdít, észrevesz valamit. A kandi kiváncsi ember mindent megszagol. Már ezt is megszagoltad? Megszagolta a kolbászbűzt, észrevette, hogy roszul van a dolog.
*SZAGOLÁS
	(szag-olás) fn. tt. szagolás-t, tb., ~ok, harm. szr. ~a. A szagló érzék működése, midőn valaminek szagát szívja, érzi. Különbözik tőle gyakorlatban a szaglás, mennyiben ez magát az illető érzéket is jelenti. V. ö. SZAGLÁS.
*SZÁGOLD
	l. SZÁGULD.
*SZAGOLGAT
	(szag-ol-og-at) gyak. áth. m. szagolgat-tam, ~tál, ~ott. Gyakran, vagy folytonosan, vagy többfélét szagol. Szabatosan véve különbözik tőle szaglal, és szaglalódik, mennyiben a szaglaló és szaglalódó azért használja szagidegeit, hogy valamit kutasson, vizslasson, szimatoljon, a szagolgató pedig egyedül a végett, hogy valaminek szagát, illatát érezze, megismerje, élvezze. A vadászeb., midőn fürkészni szokott, szaglal vagy szaglalódik; ellenben aki a virágok illatát élvezi, aki a szagot egyedül magaért szivogatja, az szagolgat.
*SZAGOLGATÁS
	(szag-ol-og-at-ás) fn. tt. szagolgatás-t, tb., ~ok, harm. szr. ~a. A szagló érzéknek működtetése, midőn valamit szagolgatunk általa.
*SZAGOS
	(szag-os) mn. tt. szagos-t v. ~at, tb., ~ak. 1) Aminek felötlő, legott érezhető szaga van. Szagos kenet. Szagos szőlő, gyümölcs. 2) Szagot lehelő szerrel vegyített, kent. Szagos olaj, víz. Szagos zsebkendő, szagos haj. V. ö. SZAG.
*SZAGOSAN
	(szag-os-an) ih. Szagos minőségben vagy állapotban.
*SZAGOSÍT, SZAGOSIT
	(szag-os-ít) áth. m. szagosít-ott, par. ~s, htn. ~ni v. ~ani. Szagossá tesz valamit, pl. midőn szaggal vegyíti, vagy szagos testtel érintkezésb., hozza. A vizet rózsalevéllel szagosítani. Pézsmával beszagosítani a szobát, a ruhákat. A hajat kenőcscsel szagosítani. V. ö. SZAGOS.
*SZAGOSÍTÁS, SZAGOSITÁS
	(szag-os-ít-ás) fn. tt. szagosítás-t, tb., ~ok, harm. szr. -a. Cselekvés, vagy ehhez hasonló hatás, melynél fogva valamit szagossá tesznek.
*SZAGOSKODIK
	(szag-os-kod-ik) k. m. szagoskod-tam, ~tál, ~ott. Szagot, illatot terjeszt maga körül. Különböző: szaglik, mert ez főleg rosz szagra vonatkozik.
*SZAGOSODÁS
	(szag-os-od-ás) fn. tt. szagosodás-t, tb., ~ok, harm. szr. ~a. Állapoti változás, vagy tulajdonságnak fölvevése, mely által valami szagossá leszen. V. ö. SZAGOS.
*SZAGOSODIK
	(szag-os-od-ik) k. m. szagosod-tam, ~tál, ~ott. Szagossá leszen, szagot kap. Bizonyos gyümölcsök érés által megszagosodnak. Az avas vaj, szalonna megszagosodik.
*SZAGOSSÁG
	(szag-os-ság) fn. tt. szagosság-ot, harm. szr. ~a. Szagos állapota, vagy tulajdonsága valaminek.
*SZAGTALAN
	(szag-talan) mn. tt. szagtalan-t, tb., ~ok. Aminek szaga nincs, vagy, ha van, oly csekély, hogy alig vagy épen nem érezni. Szagtalan víz. Az arany, ezüst, vas szagtalan testek. Határozóként am. szag nélkül, szagtalanul. V. ö. SZAG.
*SZAGTALANSÁG
	(szag-talan-ság) fn. tt. szagtalanság-ot, harm. szr. ~a. Állapot, midőn valamely testnek szaga nincs.
*SZAGTALANUL
	(szag-talan-ul) ih. Szag nélkül, érezhető szag nem létében.
*SZAGU, SZAGÚ
	(szag-u) mn. Aminek szaga van. Csak melléknév kiséretében használják. Jó, rosz szagu, kellemes, kellemetlen szagu.
*SZÁGULD v. SZAGULD
	(szag-ul-d) önh. m. száguld-ott, htn. ~ni v. ~ani. Sebesen nyargal; szerteszét futtat, portáz, mint háborúban a czirkáló, s az ellenséget nyugtalanító lovasok, előörsök szoktak. Nyargalt, nyargalt, hogy szikrát hányt a száguldó ló lába. (Kisfaludy S.). Elszáguldani, kiszáguldani. Áthatólag is: Beszáguldani a vidéket. "Ottan az Alibég onnét elszágolda, Haláltól, fogságtól ő megszabadúla." Temesvári István 1569-ben. (Kenyérmezei viadal). "Omló tajtékban füredvén, Nyargal, szaguld a büszke mén." Kölcsey. (Dobozi-balláda). Átv. ért. sebesen halad. Szétfoszlott s éjszaki széltől űzött föllegek száguldanak délfelé. Ezen igében a d vagy olyféle toldalék, mint hugydik igében, s eredetileg szagúl v. szágúl lehetett, vagy pedig szágúdik szágódik (mint Szab., Dávidnál is) az eredeti alak s az l közbefurakodott. Ha ez igében alapfogalmul a sebes mozgást veszszük, úgy rokon értelmű a szalad, száll igékkel; ha pedig az ide-oda nyargalás fogalmát fejezte ki eredetileg, úgy azon sza gyökű szókhoz rokonítható, melyek széledező mozgásra vonatkoznak, mint szana (szét), szór (sza-or), szab, szak, szakaszt; továbbá ide tartozik azon ta, melyből táv, távul, tágul eredtek. Különösen alapértelemben rokon hozzá: tágul, mennyiben ezt is teszi: elmegy, eltakarodik, eltávozik, pl. tágulj innen! A közép g öszveolvasztó hang gyanánt is csuszhatott be, mint téged szóban te-ed helyett és tegez igében, mely eredetileg te-ez (téz) azaz, te-nek nevez; mi szerint a szaguld is annyi volna mint sza-ul-d.
*SZÁGULDÁS v. SZAGULDÁS
	(szag-ul-d-ás) fn. tt. szaguldás-t, tb., ~ok, harm. szr. ~a. Sebes vágtatásu, vagy szerteszét csapongó nyargalás. Ki-, elszáguldás.
*SZÁGULDÓ v. SZAGULDÓ
	(szag-ul-d-ó) mn. tt. száguldó-t. Sebes vágtatva, ide-oda csapkodva nyargaló. Száguldó had, száguldó kémlovasok. V. ö. SZÁGULD.
*SZÁGULDOZ v. SZAGULDOZ
	(szag-ul-d-oz) gyak. önh. m. száguldoz-tam, ~tál, ~ott, par. ~z. Gyakran, vagy folytonosan száguld. V. ö. SZÁGULD.
*SZÁGULDOZÁS, SZAGULDOZÁS
	(szag-ul-d-oz-ás) fn. tt. száguldozás-t, tb., ~ok. Gyakori, vagy folytonos száguldás; sebes menetű, ide-oda csapongó nyargalódzás.
*SZÁGULDOZÓ v. SZAGULDOZÓ
	(szag-ul-d-oz-ó) mn. tt. szaguldozó-t, tb., ~k. Gyakran, vagy folytonosan száguldó; nyargalódzó, portázgató.
*SZÁGY
	falu Baranya m.; helyr. Szágy-ra, ~on, ~ról.
*SZAGYÁN
	fn. tt. szagyán-t, tb., ~ok, harm. szr. ~a. Növénynem a négyhímesek és négyanyások közől; csészéje négy levelű; bokrétája négy apró szirmú; tokja egy rekeszű, négy nyilásu. Néha csészéje szétnyilik, néha öszveáll; néha szirmai nincsenek. Fajai: heverő, emelkedő, merőnálló szagyán. (Sagina). Neve a megfelelő idegen szóból eredett.
*SZAGYÁNCSIBEHÚR
	(szagyán-csibe-húr) ösz. fn. Növényfaj a csibehúrok neméből; szára henyélő, gyökerező, kicsiny; levelei ellenesek, szálasak, simák; kocsányi a szároldalról magánosak; virági öt hímesek, bókolók. (Spergula saginoides).
*SZÁGYFA
	(szágy-fa) ösz. fn. A takácsoknál am. vetélő, vagyis azon likas czövek, mely az ontokot keresztül szövi a mellékfonalakon. Ezt dugdossa által a takács jobbról balra, és viszont. Talán össze van vonva szovátfa szókból; vagy pedig, mivel a szágyfát dugdozás által hozzák működésbe, valószinű, hogy első alkatrésze szágy azonos a dugaszt jelentő szád-val, mintha volna szádfa, dugaszoló fa. A barkóknál névszócsere által talán mint rész az egész helyett használtatva szövőszéket jelent, s megegyezik a másutt, példaul Abaújban is divatozó szátva v. szátfa szóval, mely akkép is értelmezhető, hogy az szováta azaz szövőte szóból módosult.
*SZAHA
	fn. tt. szahá-t. Kellemetlen, égető érzés, mely a gyomor szájától föl a nyeldeklőig terjed, s mely a gyomorban megromlott savanyuságtól támad. (Sodbrennen). Alkalmasint az égésre, tüzre vonatkozó aszik, aszal szókkal egy eredetü. V. ö. SZAHÁNY.
*SZAHÁNY
	fn. tt. szahányt, tb., ~ok. Baranyában am. tepszi. Eredetre nézve talán: aszány s a gyökíz (asz) megforditásával: sza-ány, sza-h-any, melyben t. i. valami aszik, azaz sül. l. TEPSZI.
*SZAIK
	falu Baranya m.; helyr. Szaik-ra, -on, ~ról.
*SZAJ
	fn. tt. szaj-t, tb., ~ok. A székelyeknél vékony jég, első fagy a vízen; honnan: szajlik. Magyarországon szokottabban: zaj, zajlik. L. ZAJ.
*SZÁJ
	(sza-aj) fn. tt. száj-t v. ~at. Személyragozva: ~am, ~ad, ~a stb., vagy a régies szá törzsből, az első és második személyben, mind egyes-, mind többesben: szám, szád, szánk, szátok. 1) Emberre vonatkozólag a felső és alsó állkapcsok közé szorított, s az ajkak, mint ajtó által kinyitható és bezárható öböl, mely magában foglalja a nyelvet, a fogakat, az inyeket, s melyen az étel ital bemegyen a lélekzet ki s b., jár, és a hangok kinyomulnak. Továbbá más állatok, nevezetesen a gerinczesek fején hasonló rendeltetésü, ámbár különféle szerkezetü és alkatrészü nyilás. Piczi, nagy, kerekded, széles, görbe, pittyedt száj. Vékony, vastag, dudorodott ajakú száj. Büdös, párlott, fogatlan, cserepes száj. Harcsaszáj, papucsszáj. Nyúlszáj, melynek ajaka hasított, mint a nyúlé. Mézes száj. Kopasz száj, melyet bajusz, szakál nem kerít. Kemény, erős száj, t. i. a lónál. Véres szájú, átv. ádáz, vérengző. Zsiros, mocskos száj. A szájat nyalni, öblögetni, mosni, tisztogatni. Száját félre húzni. Különféle működéseire nézve számos sajátnemű kifejezésekben és közmondatokban eléfordúl: a) Szólásra nézve. Záratlan kapu a gyermek szája. Sok só ételben, sok szó ember szájában nem jó. Prókátor szája arany kulcscsal nyilik. Megaranyozták a száját, szónoklataért megfizették. Nem lehet mindennek száját bedugni. Nagy száj nagy falatokkal telik. Szájába rágták a szót, részletesen világosan elébe adták a mondandókat. Kimondja ami szájára jön, nem tud hallgatni. Sokat jár a szája, vagy jár a szája mint a kereplő; vagy soha nem áll be a szája. Mosdatlan száju, azaz szemérmetlen dolgokat beszél. Segget csinált szájából. Számból vette ki a szót, azaz, épen azt mondotta, amit én akarék vala mondani. Fogd be a szádat. Tartsd föl a szádat. Saját szájából, szája vallomásából tudom. Száján ember messzi elmehet, másképen: többet ér egy ,kérdezem' száz ,keresem'-nél. Egy száj fú hideget is meleget is. Szája isten, szíve ördög. Mi haszna ütöd szád, ha nem érzed (mi haszna a mell verésnek, ha belül nem érzesz). Sima száju. Szabad száju. Szája sem úgy áll, hogy okosat mondjon. Falu, helység község szája, vagyis, legbeszédesb, legszájasb embere, előcsahos. Bezzeg volt nagy szája, azaz pattogott, lármázott. Mindig jár a szája, mint a malom. Sokat hüti száját, sokat beszél. Szájon forog, hire jár. Szájról szájra jár. Ne szólj szám, nem fáj fejem. Megégette száját (olyasmit mondott, aminek reá nézve rosz következése lett). Befagyott a szája; v. lakat van a száján (nem lehet belőle semmi szót kivenni). b) Evést illetőleg. Sok száj, sok falat. Áldott a sok kéz, átkozott a sok száj. Farkas szájából ritkán esik ki nyálazatlanúl a malacz. Aki más szájával eszik, ritkán szokott jól lakni. Szereti a száját, torkos, vagy finnyás. Sült galamb nem repül az ember szájába. Valakinek szájából kivenni a kenyeret. Saját szájától elhúzta, csakhogy másnak adhassa. Nincs szája izére. Szájbavető falatja sincs. A kalánt előbb viszik a tálba, mint a szájba, v. előbb a tálba, aztán a szájba. Szájba való falatja sincs. Magam szájától elvonom, azt is neki adom. e) Nyilást, tátást illetőleg, különösen, midőn csodálkozással, bámulással jár. A szája sem úgy áll, épen nem olyan, amilyennek lennie kellene. Száját tátja mindenre. Csak a száját tátja, semmit nem lendít, v. mozdít. Ne tátsd a szádat. Szájt, szemet tát e csudára (Kazinczy F.). Majd kiesett a száján (nagyot ásított). Nyitva áll a szája, mint a várkapu. Málé, tátott száj. d) Némely más esetekben: Mintha szájából pökte volna ki, azaz teljesen hasonló hozzá. Megnyalod a szádat utána. Száján vezetik v. viszik a lovat. Megehetné szép szájával (gúnyos mondat a becsmérlő emberre). Eszem a szádat, szerelmesek édelgése. 2) Az állati szájhoz némileg hasonló nyilás, vagy öböl bizonyos testeken, edényeken stb. Hordó, kemencze, katlan, kályha szája, máskép: szádja. Korsó szája. Barlang, búzaverem szája. Álgyu, mozsár szája. Zsák, erszény, dohányzacskó szája. Betenni, bedugni, berakni a kemencze száját. Régiesen csak szá is. Több., kevésbé rokonok hozzá idegen nyelvekben a török: aghz v. aghďz, finn és észt szuu, lapp csuv, csodd (torok), finnlapp csod (ugyanaz), latin os (megfordítva), melyből fejlett ki a szláv uszto. Figyelmet érdemelnek a németben sagen és Mund, hangokban amannak a magyar száj és szó, emennek a magyar mond felelvén meg, de fogalmakban mindenik rokon levén. (A mongolban is aman száj). Általán pedig több nyelvekben vehetni észre, hogy a szájt jelentő szókban a mélyhangú a, o, u uralkodik, így a fenn elsoroltakon kivül a hellen stoma, a szláv huba, a német Mund és Maul stb.; melyek a szájnak öblös nyilását látszanak utánozni, mennyiben t. i. a száj működéseinél, az evésnél, lehelésnél, szólásnál, bámulásnál annak ürege többé-kevésbbé megtágul vagyis tátong. Mi különösen a magyar szájat illeti, ez úgy látszik, öszvetett név a szó-nak sza, és a nyilást jelentő ajnak a gyökéből, honnan lett sza-a, öszveolvadva szá, mint régente önállóan divatozott, s j utóhanggal száj, mintegy sza-aj, vagy pedig szó-aj, azaz, szónyilás, azon öböl, melyen a szó kijő. Miről részletesebben V. ö. SZÁ és A, AJ. Mennyiben a száj szóban a nyilás, tátongás alapfogalma rejlik, szintén rokonságban vannak vele az önálló aj, és ennek származékai: ajak, ajt, ajtó, ájúl; továbbá ás, Göcsejben áj, vagyis valamely szilárd testben nyilást csinál, előttétel vás, váj. Ide tartoznak a szájtátásra vonatkozók: ámé, ámúl, ásít, előtéttel, bámé, bámúl, bamba, bacza, málé, mamlasz, mámor, mámmám s söbb mások. Hasonló rokonsági viszonyban állanak a latin os, ostium, a német Maul, Maulaffe, gaffen, gähnen stb.
*SZÁJADZÓ
	(száj-ad-oz-ó) fn. tt. szájadzó-t. l. SZÁDLÓ, mint fn. Olyan képeztetésü mint ,ajadzó.'
*SZÁJAL (1)
	(szá-j-al) önh. m. szájal-t. Locsog, fecseg, a szája jár.
*SZÁJAL (2)
	(mint föntebb., áth. Szádol, azaz, valaminek szájforma nyilását becsinálja. l. SZÁDOL.
*SZÁJALÁS
	(szá-j-al-ás) fn. tt. szájalás-t, tb., ~ok, harm. szr. ~a. 1) Locsogás, fecsegés, haszontalan szájjárás. 2) l. SZÁDOLÁS.
*SZAJÁN v. ZAJÁN
	falu Torontál m.; helyr. Szaján-ba, ~ban, ~ból.
*SZÁJANG
	l. SZÁJONG.
*SZÁJAS (1)
	(szá-j-as) mn. tt. szájas-t v. ~at, tb., ~ak. 1) Tulajdon értelmű szájjal ellátott. Az emlősök, madarak, halak mind szájas állatok. 2) Aminek szájhoz hasonló nyilása, ürege van. Szájas korsó. 3) Átv. mondjuk oly emberről, ki akármiféle ügyben nem kéméli a szót, ki majd feddőleg, majd követelve, majd bántólag, majd dologhoz értést igényelve sokat beszél; ki szó nélkül mit sem hagy. Szájas kofa. Szájas ügyvéd. Szájas követ. A népgyülésekben a szájas emberek viszik a főszerepet. 4) A régieknél szájasul származék am. szája betelik, megelégszik. "Szoméhoztak (szomjúhoztak) hozzád jőnek, Te nálod megszájosulnak." Benigna assz. imáds. könyve. (Nyelveml. II. K. 28. l.).
*SZÁJAS (2)
	(szá-j-as) fn. tt. szájas-t, tb., ~ok. Vas megyében széles száju nagy korsó.
*SZÁJASKODÁS
	(szá-j-as-kod-ás) fn. tt. szájaskodás-t, tb., ~ok, harm. szr. ~a. Szokás, vagy gyakorlás neme a beszédben, midőn szájaskodik valaki. V. ö. SZÁJASKODIK.
*SZÁJASKODIK
	(szá-j-as-kod-ik) k. m. szájaskod-tam, ~tál, ~ott. Némi követeléssel, igénynyel, merészen, nagy hűhóval vitatkozik; feddődzik, másokat megtámad stb., V. ö. SZÁJAS, (1).
*SZÁJASSÁG
	(szá-j-as-ság) fn. tt. szájasság-ot, harm. szr. ~a. Tulajdonság, midőn valaki a beszédben szájas, vagyis merész, követelő, igényelő, viszszafelelni szerető beszédüség.
*SZÁJASÚL
	(szá-j-as-úl) önh. m. szájasúl-t. L. SZÁJAS, (1) alatt.
*SZÁJATLAN
	(szá-j-atlan) mn. tt. szájatlan-t, tb., ~ok. Aminek szája nincs. Szájatlan rovarok, férgek. Határozóként am. száj nélkül.
*SZÁJAZ
	(szá-j-az) áth. m. szájaz-tam, ~tál, ~ott, par. ~z. A lónak, öszvérnek, szamárnak stb., szájába zabolát tesz; máskép: ajaz. Felszájazni.
*SZÁJAZÁS
	(szá-j-az-as) fn. tt. szájazás-t, tb., ~ok, harm. szr. ~a. Zabolázás, ajazás.
*SZÁJAZAT
	(szá-j-az-at) fn. tt. szájazat-ot, harm. szr. ~a. Az állati szájat képező részek együtt véve; a szájnak mintegy fölszerelt állapota. Az emberi szájazat nyelvből, inyből, fogakból, ajakból stb., áll.
*SZÁJBARÁT
	(száj-barát) ösz. fn. Oly személy, ki szóval barátul mutatja magát, holott tettel, valósággal nem az.
*SZÁJBELI
	(száj-bel-i) mn. tt. szájbeli-t, tb., ~ek. 1) Szájban levő. 2) A székelyeknél sok helyen úgy nevezik a hajszás ökröt.
*SZÁJBOSZANTÓ v. ~BOSZONTÓ
	(száj-bo-szantó v. ~boszontó) ösz. fn. A székelyeknél tréfásan am. pálinka. (Ugyanott lélekdobáló am. kenyér; lélekhajgáló am. galuska).
*SZÁJCSÉSZE
	(száj-csésze) l. SZÁJMOSDÓ.
*SZÁJCSUKÚLÁS v. ~CSUKULÁS
	(száj-csukúlás) ösz. fn. A szájnak görcsös betegsége, midőn az alsó állkapocs erőszakosan fölfelé tolúl, mi által a száj becsukódik, s csak nehezen nyittathatik föl.
*SZÁJDUGASZ
	(száj-dugasz) ösz. fn. Általán dugasz, melylyel akármiféle szájat betömnek, pl. szádlófa, vagy a szájb., tömött kendő. Különösen a veszteglő álgyúk szájat betömő dugasz, hogy tisztán maradjanak.
*SZÁJFÁJÁS
	(száj-fájás) ösz. fn. A szájnak sajátságos kór állapota, főképen a szarvasmarháknál.
*SZÁJFINTORGATÁS
	(száj-fintorgatás) ösz. fn. Cselekvés, midőn valaki nemtetszését szája félrehuzogatásával jelenti ki.
*SZÁJGÖRCS
	(száj-görcs) l. SZÁJCSUKÚLÁS.
*SZÁJGYÜRÜ
	(száj-gyürü) ösz. fn. A száj nyilását gyürü gyanánt kerítő ajak.
*SZAJHA
	(szaj-ha) fn. tt. szajhá-t. Hangjánál fogva némileg gyöngéb., kifejezés, mint az értelemre azonos kurva, czurhó, ringyó. Te szajha fia, am. kurvanyád. Fonj szajha, inged lesz. (Km.). Tarkabarka ruha illik a szajha farára. (Km.). Képzőjére nézve hasonló a lomha, lanyha, renyhe, csürhe, mostoha, turha, nátha szókhoz, azon tekintetből is, hogy mind ezekben bizonyos roszalás vagy utálat alapfogalma rejlik. Gyöke szaj a félre csapásra vonatkozó csa, csaj, cza, sa, sza gyökű szókkal rokon, milyenek csafrinka, csajvadék, czafra, czandra, sandra, safarina, szatyus. Ide tartozik a Dunán túl divatos szingyola is. V. ö. KURVA.
*SZÁJHAGYOMÁNY
	(száj-hagyomány) ösz. fn. Valamely eseménynek vagy eseményeknek egyik ivadékról a másikra egyedül szóbeli eléadásokból át- és tovaterjesztése. A legrégib., történelem nagy részben szájhagyományokon alapszik.
*SZAJHÁLKODÁS
	(szaj-ha-al-kod-ás) fn. tt. szajhálkodás-t, tb., ~ok. l. KURVÁLKODÁS.
*SZAJHÁLKODIK
	(szaj-ha-al-kod-ik) k. m. szajhálkod-tam, ~tál, ~ott, L. KURVÁLKODIK.
*SZAJHÁZ
	(szaj-ha-az); SZAJHÁZÁS, (szaj-ha-az-ás) l. KURVÁZ, KURVÁZÁS.
*SZÁJHŐS
	(száj-hős) ösz. fn. Hetvenkedő, vitézi bátorsággal kérkedő, de hol ember kell a gátra, a veszélyben, csatában gyáva, nyúlszivű.
*SZÁJHŐSKÖDIK
	(száj-hősködik) ösz. k. Hetvenkedik, ahol semmi veszély nincs vitézi bátorsággal kérkedik.
*SZÁJÍZ
	(száj-íz) ösz. fn. Személyragozva: szájam v. szám íze, szájad v. szád íze, szája íze, szájunk v. szánk íze, szájatok v. szátok íze, szájok íze. 1) Azon ízek, vagyis idegek öszvege a szájban, melyek különösen a test táplálására szolgáló ételek italok bizonyos ingerlő tulajdonságait felfogják, s azok éldelését mintegy kivánatossá teszik. 2) Azon érzés, melyet az idegek ilyetén fogékonysága gerjeszt. Elvesztette a szája izét, mint a pápai biró. (Km.). "Hegyaljait hamar ide, Hadd jőjön meg a szám íze." Bordal. V. ö. ÍZ.
*SZÁJKENŐCS
	(száj-kenőcs) ösz. fn. Általán akárminemű kenőcs, melyet bizonyos szájbajok, pl. kicserepedzés, inydaganat, zsebrék stb., ellen szoktak alkalmazni.
*SZAJKÓ
	(szaj-og-ó) fn. tt. szajkó-t. A szarkához hasonló nagyságu, de sokkal czifráb., tollu, és szebb madár. Hazánkban kétféle faja van, egyik a fenyvesekben, másik a bükkös és cseres erdőkben lakik. Nevét zajgó vagyis csacsogó természetétől kapta. Ha nyelvét fiatal korában fölmetszik, némely szók kiejtését megtanulja. Átv. oly gyermekről, vagy tanulóról mondják, ki holmit szajkó módjára mások után megtanúl és elmond a nélkül, hogy értené. Csacsog mint a szajkó. (Km.).
*SZÁJKÓ
	(száj-k-ó) fn. tt. szájkó-t. A székelyeknél am. tátott száju.
*SZAJKÓFALVA
	falu Bereg m.; helyr. ~falvá-ra, ~n, ~ról.
*SZÁJKOSÁR
	(száj-kosár) ösz. fn. Drótszálakból rácsosan csinált kaponczaféle készület, melyet az ebek fejére húznak, hogy ne haraphassanak.
*SZAJLA
	falu Heves m.; helyr. Szajlá-ra, ~n, ~ról.
*SZÁJLEPEL
	(száj-lepel) ösz. fn. Szájat bekötni, vagy betakarni való lepel, pl. hideg időben a szabad ég alatt.
*SZAJLIK
	(szaj-ol-ik) k. m. szajl-ott, htn. ~ani. A székelyeknél am. heged a fagyni kezdő víz. Szokottabban: zajlik.
*SZÁJLYUK
	(száj-lyuk) ösz. fn. Valaminek száját képező lyuk. Kemencze szájlyuka, azaz, szája, szádja.
*SZÁJMOSDÓ
	(száj-mosdó) ösz. fn. Csésze- vagy findsa-féle eszköz, evés után a szájnak lágymeleg vízzel kiöblögetése végett.
*SZÁJNYITÓ
	(száj-nyitó) ösz. fn. Orvosi csavarnemű eszköz a szájgörcs v. szájcsukúlás ellen.
*SZÁJÓK
	(szá-j-ók) fn. tt. szájók-ot, harm. szr. ~ja. Nagy száju, tátott száju, vastag ajakú. Képzője ók (ők) a maga nemében valami nagyot jelent, mint a pofók, pirók, monyók, orrók, pohók, hasók, szemők, Istók, Erzsók szókban.
*SZAJOL
	falu Heves m.; helyr. Szajol-ba, ~ban, ~ból.
*SZÁJONG
	(szá-j-ong) gyak. önh. m. szájong-tam, ~tál, ~ott, htn. ~ni v. ~ani. Száját lustán, ásítva, bámulva nyitogatja; tátong, tátogat.
*SZÁJONGÁS
	(szá-j-ong-ás) fn. tt. szájongás-t, tb., ~ok, harm. szr. ~a. Lusta, ásító, bámészkodó száj tátongás.
*SZÁJÖBLITŐ
	(száj-öblitő) l. SZÁJMOSDÓ.
*SZÁJPAD
	l. SZÁJPADLÁS.
*SZÁJPADLÁS
	(száj-padlás) ösz. fn. A szájüregnek felső boltozata, mely a fogaktól a nyeldeklőig terjed. Nyelve a nagy szomjuság miatt a szája padlásához ragadt. Az l és n hangok kifejtésekor a nyelv a szájpadlást érinti.
*SZÁJPĚCZĚK
	(száj-pěczěk) ösz. fn. Kis peczek fából, melylyel a kitátott szájat feltámasztják, pl. büntetésűl a csacsogni szerető gyermekekét.
*SZÁJSZÉL
	(száj-szél) ösz. fn. Az ajaknak kerülete, külső körvonala.
*SZÁJTÁTI, SZÁJTÁTÓ
	(száj-táti v. ~tátó) ösz. fn. Málészájú, bámész, ácsorgó.
*SZÁJTÁTVA
	(száj-tátva) ösz. ih. Nyitott szájjal, mint a bambák, buták, bámészok, ostobán csudálkozók; továbbá, lomhán, tunyán. Szájtátva csudálni, bámulni valamit. Mit álltok itt szájtatva? menjetek dolgozni.
*SZÁJTISZTÍTÓ
	(száj-tisztító) ösz. mn. és fn. A mivel a szájat, illetőleg annak részeit tisztára mosni, öblíteni, dörzsölni, kefélni stb., szokás. Szájtisztitó vizek, porok, kefe.
*SZÁJÜREG
	(száj-üreg) ösz. fn. A szájat képező nyilás, vagy öböl, mely a fogakat, s nyelvet magában foglalja.
*SZAK
	fn. tt. szak-ot, harm. szr. ~a. 1) Rész, mely úgy tünik föl elménkben, mintha bizonyos egésztől, vagy töb., hasonló nemüektől el volna választva, metszve, vágva, szabva stb. Ezen alapfogalom rejlik a szakad, szakaszt, szakgat, szakos, szakócza, szakmány v. szakvány származékokban. Szakká tenni (Kresznericsnél) am. részekre törni, tépni, szabni, hasítani; szakká válik, szakká leszen am. összenyomódik, törődik. Szak a könyvben, iratban am. a görög-latin paragraphus. Ezen öszvetett szóban: erőszak jelent tehetséget, vagy törekvést, melynél fogva erőnket mintegy szétbomlásig megfeszítjük, vagyis, mint mondani szokás, ha törik, szakad is, vagy erő szakadtáig elszánjuk magunkat a végrehajtásra. 2) Gyümölcsből való pép, kása, mely zúzás, törés, csömöszölés, vagyis részecskékre szakasztás által készül. Ez értelemben egyezik vele az íz, pl. szilvaíz, baraczkíz, azaz, lekvár, ízzé zuzott szilva, baraczk, minthogy az íz nem csak ínyekre ható érzést, hanem apró részecskéket is jelent. A föntebbi "szakká teszem" "szakká leszen" közelebb e jelentésre is vonatkozhatik. 3) Az időből, mint valami folytonos egészből elvont kisebb-nagyobb folyamrész. A tavasz, nyár, ősz, tél az évnek szakai. A nap a hétnek heted szaka. Az óra a napnak huszonnegyed szaka. Korszak. Időszak. Ifjusági, férfikori, vénségi időszak. Évszak. Fürdőszak. Továbbá bizonyos idő folyama alatt történt dolgok öszvege. Árpádok korszaka. Keresztes háboruk korszaka. - Ezen kérdésre mikor? határozói sajátságos szerkezete van ezen kifejezésekben: éjt-szaka, napot-szaka, hetetszaka (az Érsekujvári codexben), nyarat-szaka, telet-szaka, s am. éji időnek, hétnek, nyárnak, télnek folytában; mintha volna: éj-idő-szaka, nyár-idő-szaka, miknek elemzésére nézve l. NAPOTSZAKA, és NYARATSZAKA. 4) Jelenti az égtájnak, illetőleg látkörnek egy-egy külön gondolt részét. Éjszak, keletszak, délszak, nyugotszak, (septemtrio, oriens, meridies, occidens). Általában csak az ,éjszak' divatos, melytől különböznek: éj-szaka és éjt-szaka. 5) Ezen öszvetételben, félszak am. a rendes egészhez képest fél alak. Félszakra épített háztető, mely csak egyik oldalról emelkedik föl. Félszakra fordítani az ekét, azaz, oldalast, nem egész talpára állítani. 6) Átv. ért. valamely társadalmi, ügyességi vagy szellemi egésznek része. Hivatalok különféle szakai. A tisztviselőt más szakba tenni át. A tudományok vagy müvészetek egy vagy több szakában jártasnak lenni. Ez a bölcsészeti, az a történelmi szakhoz tartozik. A tudományos értekezéseket szakok szerint osztályozni. Minden tudományszakból egy-egy pályakérdést hirdetni. - Egyébiránt legközelebb áll hozzá a magyar szeg, továbbá idegen nyelvekben a csagataj szak-mak (vág-ni), a szanszkrit szagh gyök, honnan a latin sec-o, s innen sectio, segmen, ismét a török és csagataj szök-mek (elválasztani, darabokra, részekre osztani) stb. Gyökeleme: sza, honnan szab szó is am. részekre oszt; a törökben is szap-mak am. szab-ni, vág-ni, bevág-ni. V. ö. SZAB.
*SZÁK (1)
	fn. tt. szák-ot, harm. szr. ~ja. Hálóféle szövetből álló, s nyéllel ellátott zacskó, melylyel a bárkából a halakat kiszokták szedni, vagy melylyel az aprónemű, különösen a kisz nevü halacskákat fogják. Egynek látszik az iszák v. zsák szóval. l. ZSÁK, és ISZÁK.
*SZÁK (2)
	falu Komárom m.; helyr. Szák-ra, ~on, ~ról.
*SZAKA (1)
	(szak-a) fn. tt. szaká-t. 1) Egyegy elvált rész valamiből, pl. a kerék talpáról abroncsrovásból kitört vagy kihullott vagy kivágott darabka, rovaték. Különösen a székelyeknél divatos. Szakát vetett kerék vagy abroncs. Vágj szakát neki t. i. rovatékot az abroncsnak. (Kriza J.). Máskép: szakáj. - Ez értelemben nem egyéb., mint a önhangzóval v. utóhangzással megtoldott szak, milyenek máj mája, zúz zúza, bog boga, rongy rongya. 2) A nyaknak csomója, vagy úgynevezett Ádám almája, továbbá az áll alatti kövér dudoruság; máskép: toka, s úgy látszik, hogy ennek csak módosított alakja, és rokon hozzá dag, dagály. Nagy szakáju kövér ember (Szabó Dávid). 3) Görvélyféle nyavalya némely állatok pl. disznók, juhok torkában. Disznószaka = csík, torokfájás (Szabó Dávid). Szakája lett a disznónak - az ínye szélén, ajakán. (Kriza J.). Ez értelemben is a tokával áll gyökhangi és fogalmi rokonságban. 4) Növénynem a tízhímesek seregéből és ötanyások rendjéből; csészéje öt metszésü; bokrétája öt szirmu; pilise a magzat tövén öt pikkelyes; tokja öt. Virági többnyire sárgák. Fajai részént lapos, részént hengeres levelük. (Sedum). Fajai közől emlitést érdemelnek: bablevelü szaka (s. telephium), köz névvel: bablevelüfű, kövérfű, varjubab, szerelem taplója; heverő szaka (s. anacampseros), köz névvel: szerelemterjesztőfű; borsos szaka (s. acre), köz névvel: bárány- vagy egércsecsfű, szakafű; hatszegü szaka (s. sexangulare); fejér szaka (s. album), köz névvel: kicsin fülfű stb.
*SZAKA (2)
	némely összetételekben határozói jelentése van, milyenek: éjt-szaka, telet-szaka, nyarat-szaka, napot-szaka, hetet-szaka; l. ezeket.
*SZÁKA
	falu Bihar m.; helyr. Száká-ra, ~n, ~ról.
*SZAKÁCS (1)
	(szak-a-acs v. szak-a-as l. a czikk végén) fn. tt. szakács-ot, harm. szr. ~a. 1) Férfiszemély, ki különféle ételek készitésében kiseb., vagy nagyobb ügyességgel bir. Urasági, kolostori, tábori, katonai szakács. Franczia, német, magyar szakács, mennyiben kiválólag ezek izlése szerént süt főz. Az éhség legjobb szakács. (Km.). A sok szakács elsózza a levest, v. ételt. (Km.). Sok szakács közt sótlan marad az étel. (Km.). Télben két szakács egy kulcsár, nyárban két kulcsár, egy szakács (km.) azaz télben többet egyél, nyárban többet igyál. Nincs oly szakács ki mindennek szája izént főzzön. (Km.). A szakács is király maga konyhájában. (Km.). A szakácsságot tanulónak, illetőleg szakács segédének neve kukta, mely szó jobbadán csak a kolostorokban divatozik. 2) Nőszemélyre vonatkozva, nőszakács v. szakácsnő, v. szakácsasszony, ki a sütést főzést érti, különböztetésül a szakácsné-tól, ki tulajdonkép am. szakács felesége, minél fogva lehet valaki jó szakácsné, de rosz szakácsnő és viszont. Egyébiránt e szabatos különböztetésre a szokás nem ügyel, mert a szakácskodó nőt is szakácsnénak nevezi. Szerelmes a szakácsné, akkor mondják, ha igen sós az étele. Mi e szónak elemzését illeti, úgy vélekedünk, hogy gyöke azon szak, mely különösen holmi gyümölcsökből készített pépet, kását, éteknek való ízt jelent. Mi szerint eredetileg csak azt nevezhették szakácsnak, ki az urak számára különféle nyalánkságokat, csemegéket, szakokat, ízeket készített, s későb., széles értelemben átvitetett minden sütőfőző személyekre. A németben is a szakács és pép (szak, íz) fogalmak egyesülnek a Koch szóban. Képeztetésére nézve legvalószinűbb, hogy a szak-ból lett a utóhangzással szaka, s ebből tulajdonságot jelentő as képzővel együvé olvadva szakás t. i. szakkal (ízzel, péppel) bánó (személy), mint, gulyás, csikós, csordás, vagy, sajtos, pálinkás, hentes személynevek. Hogy pedig az ás as ász asz a szók végén át szoktak változni, s lesz belőlök ács acs, mutatják e példák: bogás bogács (kóró), faragás forgács, talpas talpacs (bakancsos), virgás virgács, tanás tanács (személy, és értekezés), kovács (kohás) kovács, rovás rovács, ordas ordacs, kajás kajács, Munkás Munkács. Ide tartozik vakarcs, sütemény neme, Őrségben vakaros vagy vakarus, melynek hasonlatára ezek is: habarcs tekercs, eredetileg habaros, tekeres lehettek; dugasz dugacs stb. A szók közepén az s és cs fölcseréltettek ezekben és több másokban: hágosó hágcsó, lépeső lépcső, innenső innencső, valaminek olcsó ára, azaz alsó ára, minthogy az al régiesen ol, pl. Alpár, Olpár. Mások előtt talán valószinűbbnek látszhatik, hogy a szakács öszvetett szó a szak és ács főnevekből, mintha volna szak-ács, azaz, szakcsináló. Ha nyelvünk birodalmában tudnánk régieb., koru öszvetett szót, melyben az ács kétségtelenül egy volna az ács személynévvel, úgy mi is e második elemzéshez hajlanánk; amidőn ács v. acs maga a megfordított csi v. cse vagyis csinál régiesen cseál gyöke volna; de nekünk úgy látszik, hogy kovács, takács, tanács és barkács szókban is nem az ács személynév rejlik; miről l. az illető szókat saját rovataik alatt. Egyébiránt a törökben is igen gyakran eléfordúl ezen képző, dsi alakban, mely valóban a magyar csi (= cseál, csinál) gyöknek felel meg, pl. sapka-dsi am. sapka- (azaz kalap) csináló, kalapos, csizme-dsi am. csizmadia, süpürge-dsi am. seprőcsináló, ás-dsi am. hús- vagy étekcsináló azaz szakács.
*SZAKÁCS (2)
	faluk Bihar és Arad m.; helyr. Szakács-ra, ~on, ~ról.
*SZAKÁCSASSZONY
	(szakács-asszony) ösz. fn. Konyhai sütéshez főzéshez értő, azt gyakorló nőszemély.
*SZAKÁCSASZTAL
	(szakács-asztal) ösz. fn. Konyhai asztal, melyen a szakácsok a sütnifőzni való holmit metélik, szabdalják, habarják stb.
*SZAKÁCSI
	faluk Borsod, Közép-Szolnok és Somogy m.; helyr. Szakácsi-ba, ~ban, ~ból.
*SZAKÁCSINAS
	(szakács-inas) ösz. fn. lásd KUKTA.
*SZAKÁCSKÉS
	(szakács-kés) ösz. fn. Kés, melylyel a szakácsok a húsokat konczolják, a tésztákat metélik stb.
*SZAKÁCSKODÁS
	(szak-a-as-kod-ás) fn. tt. szakácskodás-t, tb., ~ok, harm. szr. ~a. A szakácsmesterség, vagy ügyesség gyakorlása; sütési főzési foglalkodás.
*SZAKÁCSKODIK
	(szak-a-as-kod-ik) k. m. szakácskod-tam, ~tál, ~ott. Szakácssággal foglalkodik, azzal keresi kenyerét. V. ö. SZAKÁCSSÁG.
*SZAKÁCSKÖNYV
	(szakács-könyv) ösz. fn. Könyv, mely különféle ételek készitése módjáról oktatást ad. Franczia, magyar szakácskönyv, amint t. i. főleg vagy a francziák vagy a magyarok izléséhez alkalmazkodik.
*SZAKÁCSKÖTÉNY
	(szakács-kötény) ösz. fn. Fehér vászonból való kötény, milyet a szakácsok, és szakácsnők szoktak maguk elé kötni.
*SZAKÁCSMESTER
	(szakács-mester) ösz. fn. Férfi személy, ki a szakácsok sorába, illető ügyességének kimutatása után némi szertartással b., van avatva, s oklevéllel ellátva.
*SZAKÁCSMESTERSÉG
	(szakács-mesterség) ösz. fn. Mesteri ügyesség, vagy tulajdonság, vagy állapot, melyre valaki mint kitanult szakács szert tesz.
*SZAKÁCSNÉ
	(szakács-né) ösz. fn. Szabatosan véve am. szakács felesége; mint, takácsné, kovácsné, gulyásné stb., Azonban a nyelvszokásnak tetszett a nőszakácsot vagy szakácskodó nőt is így nevezni. A vén szakácsné is megfőzi a jó levest. (Dugonics km. 2. R. 326. l.).
*SZAKÁCSNŐ
	(szakács-nő) ösz. fn. Szakácskodó, szakácsságot üző nőszemély; fordítva: nőszakács.
*SZAKÁCSSÁG
	(szak-a-as-ság) fn. tt. szakácsság-ot, harm. szr. ~a. Ételeket sütőfőző mesterség, vagy ügyesség, vagy foglalkodás. V. ö. SZAKÁCS.
*SZAKAD
	(szak-ad) önh. m. szakad-t. 1) A megfeszített, ide-oda húzott vonott, vagy csigázott testnek rostos részei között az öszvetartó kötelék felbomlik, s azok ellenkező irányban egymástól elválnak, szétfeslenek, szétrepednek, elfoszlanak stb., Szakad az erőszaknak engedő kötél, madzag, zsinór, fonal, czérna. Szakad az igen felcsigázott húr. Szakad a posztó, vászon, papír, midőn repegetik, tépik. Elszakadt a hám, a gyeplő, a szíj. A kötelékek mind öszveszakadtak. Hármas kötél nehezen szakad. (Km.). 2) Bizonyos tartalékától elválik. A kender gyökerestül kiszakad a földből, midőn nyüvik. Leszakad a gomb. Leszakad a tető gerendája, a hídpadló. Leszakad alatta a jég. 3) Némi erőszak, pl. vásás, koptatás, dörzsölés, nyomás stb. által hézag, lik támad rajta, minél fogva az illető részek elválnak egymástól. Térden, könyökön leghamarabb szakad a ruha. Oldalt kiszakadt a csizma. Elszakadt a töltés, a gát. 4) A részek közötti öszvetartó erő megtágul, egyszersmind némi romlás keletkezik bennök. Ina szakad. Megszakad, pl. midőn a töke leszáll, vagy bizonyos sérülést szenved. Ha törik, szakad, még sem engedek. 5) Átv. a) bizonyos helyről, vidékről máshová telepedik. Őseink keletről szakadtak ide. Hazánk némely lakosai külföldről szakadtak hozzánk. Utánad folynak könnyeim, ki tőlem elszakadsz. (Dal). A menekültek távol világrészekbe szakadtak. b) Pártosságból, felekezetességből, gyülöletből stb. valakitől, vagy egész testülettől elválik, elkülönzi magát. A görög szertartásu keresztények nagy része elszakadt a római egyháztól. Megszakadt köztök a barátság. c) Az ily mondatokban, szivemből szakadt, lelkemtől szakadt, jelent oly elválasztást, mely tulajdonkép eredetre vonatkozik, de különben erkölcsi és szellemi egységre, rokonságra mutat. Ide tartoznak: Eb ágyából szakadt, azaz, származott. Magva szakadt, nemzetsége, vagy családja kihalt benne. "Miglen magva szakad, s hozzá már senki hasonló nem születik többé." (Czuczor, Aradi gyülés). 6) Képes kifejezéssel, am. nagy-rohanással ömlik. Szakad az eső, a zápor. Sebes szakadva tódúl az árvíz, a bérczi patak. Szemeiből könyűzápor szakad. A folyó a tengerbe szakad. Mind ezen jelentésekből kitünik, hogy ez igében alapfogalom az elválás, távolodás, szétbomlás. Minél fogva gyöke azon sza, melyből szana (szét) szór (sza-or) és szab is alakultak, s rokon hozzá a vékonyhangú sze, és te, melyből szét, té, téved, tétova, téltúl, stb., származtak. A törökben szakat Hindoglu szerént am. estropié; rompu, cassé. V. ö. SZA, gyökelemet; és SZAB, SZAK gyököket.
*SZAKADÁR
	(szak-ad-ár) fn. tt. szakadár-t, tb., ~ok, harm. szr. ~a v. ~ja. 1) Széles ért. így nevezhetők akármily polgári, vagy társadalmi, vagy testületi közönség oly tagjai, kik annak egységétől bizonyos tekintetben mintegy kiszakasztják magukat, pl. kik a köz akaratnak, vagy többség véleményének hódolni nem akarván külön felekezetet képeznek. 2) Különösen az egyházi történelemben így neveztetnek a nemegyesült keleti egyház tagjai, kik a katholikusokkal a hitágazatok lényegére nézve, a szentháromság titkát kivéve, megegyeznek ugyan; de a római pápa egyházi felsőségét el nem ismerik, mi által a katholikusok községétől elszakasztják magukat. (Schismatici). Átv. értelemben más hitvallásokra is alkalmazható, pl. a törökök a perzsákat szakadároknak tartják, minthogy a sztambuli nagy szultánt fejökül nem fogadják el.
*SZAKADÁS
	(szak-ad-ás) fn. tt. szakadás-t, tb., ~ok, harm. szr. ~a. 1) Szenvedő állapota valamely testnek, midőn szakad. Kötélnek, húrnak szakadása. Szakadás ellen megerősíteni valamit. 2) Bizonyos erőszak által keletkezett réz, hézag, nyilás, lik valamely testen. Szakadás a ruhán, a töltésen. 3) Sérülés a megerőtetett állati test némely részeiben. 4) Pártos, felekezetes elválása valamely testület egy részének a többitől. A keleti görög szertartásu keresztények szakadása, kik a római egyháztól külön váltak. (Schisma). "Szakadásban minekünk nem kell bocsátkoznunk, mert elveszünk." Gr. Eszterházy Miklós nádor 1645-ben. 5) Folyónak egy másikba, kivált nagyobba, tóba, tengerbe ömlése; különösen így nevezik magát a beömlő vizet, és ennek medrét is, mely másképen torok v. torkolat. V. ö. SZAKAD.
*SZAKADAT
	(szak-ad-at) fn. tt. szakadat-ot, harm. szr. ~a. 1) A szakadásnak eredménye, végrehajtott állapota. "És a szakadat (scissura) nagyob., leszen." (Münch. cod. Máté. IX.). Különösen párt, vagy felekezet, melynek tagjai az egésztől elváltak. Egyébiránt, ámbár nem szabatosan, e szó helyett a mai nyelv szakadás szót használ (l. SZAKADÁS), holott oly különbség van köztök, mint pl. gondolás és gondolat, eredés és eredet s több mások között. 2) A székelyeknél am. szünet. (Kriza J.). Általában is szakadatlan, szakadatlanul am. szüntelen, szüntelenül.
*SZAKADÁT
	falu Bihar m., erdélyi fala Szeben székben; helyr. Szakadát-ra, ~on, ~ról.
*SZAKADÁTH
	falu Tolna m.; helyr. Szakadáth-ra, ~on, ~ról.
*SZAKADATLAN
	(szak-ad-at-lan) mn. tt. szakadatlan-t, tb., ~ok. Aminek részei között szakadat nincsen; szétválás nélküli ép, egész. Átv. időre vonatkozólag am. folytonos; minek részei egymásután létezni, történni soha meg nem szüntek, szünet nélküli. Szakadatlan közlekedés. Szakadatlan munka, iparkodás. Valamely nemzetségnek több századok folytán szakadatlan uralkodása. Szakadatlan örökségi jog. Határozóként am. szünet nélkül, szakadatlanul. Szünetszakadatlan itt regnál rajtam ez a gyermek. (Kriza J.).
*SZAKADATLANUL
	(szak-ad-at-lan-ul) ih. 1) Általán, szakadat nélkül. V. ö. SZAKADAT. 2) Különösen, am. folyvást, szünet nélkül. Szakadatlanul dolgozni.
*SZAKADÉK
	(szak-ad-ék) fn. tt. szakadék-ot, harm. szr. ~a. 1) Rés, hézag, lik, mely a részek erőszakos elválása által támadt. Szakadék a töltésen, a gáton, a sövényen. A szakadékot betömni, bevarrni. 2) Az egésztől rom gyanánt elvált rész, pl. sziklaszakadék. 3) A tyúknak, vagy más házi madárnak utolsó tojása, mely után megkotlik, tehát azon tojás, melyen a madárnak mintegy magva szakad. E szerint szakadéknak mondhatnók a nemzetségnek vagy családnak utolsó ivadékát is. 4) A folyónak kiágazó része, foka, mely a derékmedertől mintegy elszakad. Vízszakadék. Tisza, Duna szakadékja, (Szab., D.). "Volt Nagyságtoknak Seredi urammal valami Duna szakadék vize, kin Báthori uram Seredi urammal szegyet csináltatott." Levél 1558-ból (Szalay Ág. 400 m. levél). 5) Átv. ért. máslás. 6) A székelyeknél szintén átvitten legkarcsúbb hosszu darázsfaj, melynek melle a hasával igen vékonyan függ öszve, s úgy látszik, mintha meg volna szakadva, máskép: kecskedarázs. Erről nevezik az igen karcsu termetű leányt darázsderekú-nak.
*SZAKADÉKONY
	(szak-ad-ék-ony) mn. tt. szakadékony-t v. ~at, tb., ~ak. Ami könnyen szakad, vásik, reped, mállik. Szakadékony szövet, mint a pókháló. V. ö. SZAKAD.
*SZAKADÉKONYSÁG
	(szak-ad-ék-ony-ság) fn. tt. szakadékonyság-ot, harm. szr. ~a. Könnyen, szakadó tulajdonság vagy állapot.
*SZAKADÉKOS
	(szakad-ék-os) mn. tt. szakadékos-t v. ~at, tb., ~ak. Amin vagy miben szakadék van.
*SZAKADHATATLAN, SZAKADHATLAN
	(szak-ad-hat-[at]lan) mn. tt. szakadhatatlan-t, tb., ~ok. Igen szilard szövetű, szerkezetű, tömegű, melynek részeit egymástól nem vagy alig lehet szétszakasztani, eltépni, elvásítani stb. Átv. ért. szorosan öszvefüggő, öszvetartó, erkölcsileg egyesült, elválaszthatlan. Szakadhatatlan barátság, szövetség. Határozóként am. el nem szakadhatólag, elválhatatlanul.
*SZAKADKOZÁS
	(szak-ad-koz-ás) fn. tt. szakadkozás-t, tb., ~ok, harm. szr. ~a. Fáradság vagy betegeskedés által gyöngülés, fogyogatás.
*SZAKADKOZIK
	(szak-ad-koz-ik) k. m. szakadkoz-tam, ~tál, ~ott, par. ~z. A székelyeknél am. fáradság vagy betegeskedés által elgyöngül, fogyogat.
*SZAKADÓ
	(szak-ad-ó) mn. tt. szakadó-t. 1) Ami szakad. 2) Szakadásos pl. folyampart.
*SZAKADOZ
	(szak-ad-oz) gyak. önh. m. szakadoztam, ~tál, ~ott, par. ~z. 1) Folytonosan, vagy töb., részben, vagy többed magával szakad, azaz, alkatrészei erőszakosan szétválnak, szétrepedeznek, foszladoznak stb. Szakadoznak a lőporral fölvetett sziklák. Szakadoznak a húrok, a kötelek. Tüskék között szakadoz a ruha. "Mert úgy a tömlők megszakadoznak és a bör elötletik." (Münch. cod. Máté IX.). 2) Több rés, nyilás, lik támad rajta. Szakadoz a töltés, a gát. 3) Többed magával tartalékjától elválik. Ruhájáról leszakadoztak a gombok. 4) Többen, vagy egymás után valamely helyről más helyre távoznak. Az elpusztult zsidók a világ minden részeire elszakadoztak. 5) Többed magával párt vagy felekezetképen az egésztől elválik. V. ö. SZAKAD.
*SZAKADOZÁS
	(szak-ad-oz-ás) fn. tt. szakadozás-t, tb., ~ok, harm. szr. ~a. Állapot, vagy cselekvés, midőn valami, vagy valaki szakadoz. V. ö. SZAKADOZ.
*SZAKADOZOTT
	(szak-ad-oz-ott) mn. tt. szakadozottat. Ami töb., részekre szakadt, foszlott, széledt. Szakadozott kötél, ruha. Szakadozott hadak. V. ö. SZAKADOZ.
*SZAKADOZOTTSÁG
	(szak-ad-oz-ott-ság) fn. tt. szakadozottság-ot, harm. szr. ~a. Szakadozott, töb., részekre foszlott, széledt állapot.
*SZAKADTÁBAN
	(szak-ad-t-a-ban) ih. Oly állapotban midőn valami elszakad. Használtatik főkép átv. értelemben: végső megfeszültében vagy megerőtetésében. Lelke szakadtában kereste. (Szab., D.).
*SZAKADTÁIG v. SZAKADTAIG
	(szak-ad-t-a-ig) ih. Mindaddig, mig el nem szakad. Eltart szakadtáig. Átv. végső megfeszülésig, megerőtetésig. Körme szakadtáig üzte a dolgot. Torka szakadtáig lármázott.
*SZAKADTIG
	(szak-ad-t-ig) ih. Összetételekben használtatik szakadtaig helyett, pl. körömszakadtig, torokszakadtig.
*SZAKAFŰ
	(szaka-fű) ösz. fn. 1) Diószeginél a ,szaka' nemü növény egyik fajának népies neve, mely nála borsos szaka (sedum acre). A Tájszótárban Incze József után am. bodzatákajak (scrophularia nodosa).
*SZAKAFÜLFŰ
	(szaka-fül-fű) ösz. fn. A fülfüvek neméhez tartozó növényfaj; szárai merőn állók, levelei rendetlenek, az alsók hengerdedek, a felsők behorpadtak. (Sempervivum sediforme).
*SZAKÁJ
	(szak-a-aj) fn. tt. szakáj-t, tb., ~ok. l. SZAKA, 1).
*SZAKAJT
	(szak-aj-t); SZAKAJTÁS; SZAKAJTÓ, l. SZAKÍT v. SZAKASZT; SZAKASZTÁS; SZAKASZTÓ. Azon igék egyike, melyek a régies ejt, ojt képzőt ,ajt' alakban még megtartották; s melyből lett később., korban az ít képző.
*SZAKÁL (1)
	(szak-a-l v. szak-a-al) fn. tt. szakál-t, tb., ~ak, harm. szr. ~a. E szó ragozásában azon szabálytalanság észlelhető, hogy a tt. szakál-t (egyszerü t-vel), melynél fogva a többesnek szakál-ok-nak kellene lennie, mint hasonló tárgyesetü más főnevekben; vagy megfordítva a tárgyesetnek kellene szakál-at-nak lennie, mik mind két esetben tájdivatosan léteznek is; azonban az általánosabb szokás így állapította meg, mint föntebb följegyzők. Szakálas melléknévi származék tájszokásilag szinte ,szakálos' vagy ,szakállos' alakban is eléjön. - Jelentései: 1) A felserdült férfinemüek állán, és tokáján növő szőrözet, melytől különbözik az orr és felső ajak közén sarjadzó bajusz, és a pofát benövő barkó, mely máskép pofaszakál vagy fülbajusz. Sürü, ritka, göndör, hoszszu, rövid szakál. Spanyol szakál. Fekete, vörös, ősz, szürke, fehér szakál. A szakált megereszteni, fésülni, beretválni, nyesni, nyirni. Félre bajusz, jön a szakál. (Km.). Becsüld meg az ősz szakált. (Km.). 2) Némely állatok állán növő, s a szakálhoz hasonló szőr, vagy lebenyeg, pl. a kecskéknél, és a kakasoknál. 3) Szakálhoz hasonló mű, vagy tünemény. Kulcs szakála. Álgyu szakála. Némely bolygó csillagok szakála. Hajósok nyelvén minden oly ág, szeg, kampó, mely valahol aláfelé áll. (Wiederhagge). Péter szakála, tréfásan am. borczégér. 4) Képesen szólva: tisztesség, s ezen alapuló hitel. Szakálára kölcsönözni pénzt valakinek. Más szakálára inni. (Szabó D.). Szakálamra mondom azaz becsületemre. Szakálamra veszem azaz jót állok, kezeskedem. Jelent férfi kort, férfiasságot is. Majd ha megnő a szakálad. Aggszakál. 5) Szakála van a pipának, különösen a tajtéknak, midőn nyaka körül a mocsok kiveri. 6) Szabad szakálára hagyni am. teljes függetlenséget engedni. Egyezik vele az uigur, török, tatár szakal, mongol szakhal (barbe, barb., ou filets de l'epi, fibres de racine; honnan; boghodai jin szakhal, barbe du froment [kalász], khuluszun szakhal, grappe ou un épi de roseau); a wolgai finn sakal vagy sakala, továbbá a héber zakan, és arab dakan, melyek jelentenek állat is, szakált is (mertum, barba). Véleményünk szerint ugyanezen viszony létezik a magyar szaka (,toka' jelentéssel) és szakál között, minthogy a szakál tömege leginkább a tokát környezi, s annak kinövése; hasonlóan a ,szakál' szó nem egyéb, mint a megnyujtott, s mintegy kinőtt szaka. Innen kiindulva mind a szakál és szakhal, mind a zakan szókat a magyar szóképzés szerint elemezhetjük, t. i. a) az al v. l újabb képzőnek is tekinthető; de ezen kivül is szokása nyelvünknek némely önhangzón, különösen a, e hangokon végződő szókat l betüvel megtoldani - pl. fő fől, nő nől, lopva lopval, sanda sandal, bandsa bandsal, kancsa kancsal, hangya hangyal v. tájdivatosan hangyál, és így szaka szakal v. szakál. Hasonlóan fejlődiek l-vel részint mint képzővel, részint mint toldalékhanggal ki: fonal, kötel, lebel, lepel, és meglágyítva ly-vel: apály, ragály, aszály, seregély, sörte sörtély, körte körtély stb.; Sőt maga szaka is egyik érteményében a székelyeknél másképen: szakáj, melyben a j az ly helyett van, mint általán a székely ki ejtésben, mely szerént ,székely' szó is nálok: ,székej'. b) Az l és n nem csak némely szók elején és közepén, de végén is fölcseréltetnek, mint: hol hon, sehol sehon, halkal halkan, val van (hiányos igék), dal dana, sül-disznó, sün-disznó; lágyítva: lapály lapány, vőfél vőfény, mordály mordány stb. Ez elemzésnél fogva nincs rá semmi ok, hogy kettőztetve írjuk: szakáll. Az l és ly mint folyékony hangok végül igen gyakran megkettőztetnek. E szót, mint töb., régi és ujabb keleti nyelvekkel közöset, az ősi nyelv egyik tisztes hagyományának tarthatjuk.
*SZAKÁL (2)
	faluk Baranya, Bihar és Nógrád m.; ERDŐ~, MEZŐ~, erdélyi faluk Torda m.; helyr. Szakál-ra, ~on, ~ról.
*SZAKÁLACSKA
	(szakál-acs-ka) fn. tt. szakálacská-t. Kicsi, rövid szakál.
*SZAKÁLAS (1)
	(szakál-as) mn. tt. szakálas-t v. ~at, tb., ~ak. 1) Kinek vagy minek szakála nőtt, szakála van, különösen ki szakálát meghagyja. Szakálas őseink. Szakálas férfiak, vének. Szakálas zsidó. Szakálas asszony, kinek vénségére itt-ott sarjadzó szőrszálak rutítják az állát. Óvd magadat a szakálas asszonytól. (Km.). Szakálas czinege. Szakálas keselyü. Szakálas (agg) szolgának szó is vereség, v. szó a veresége. (Km.). 2) Általánosabban: szakálas kecske, kakas. Szakálas csillag, különböztetésül a szoros értelmü üstököstől, vagy farkastól. (Cometa barbatus, csinitus, caudatus). 3) Mint fr. tárgyesete: szakálas-t, tb. ~ok. A régieknél bizonyos nemü lőfegyver. "Egy nehány zegyen (szegény?) katona vagyon kik(nek) soha netalán szakálos sem volt kezébe." Levél 1555-ből. (Szalay Ág. 400 m. levél). Molnár Albertnél szakállas am. bombarda, selopetum pogonatum (eine Büchse, ein Doppelhacken).
*SZAKÁLAS (2)
	mint helynevet l. SZAKÁLLAS czikk alatt.
*SZAKÁLASAN
	(szakál-as-an) ih. Szakálas állapotban vagy minőségben, szakállal.
*SZAKÁLASODÁS
	(szakál-as-od-ás) fn. tt. szakálasodás-t, tb., ~ok, harm. szr. ~a. Serdülési állapot, midőn valakinek állán, tokáján szakál növekedik.
*SZAKÁLASODIK
	(szakál-as-od-ik) k. m. szakálosod-tam, ~tál, ~ott. Szakála sarjadzik, növekedik. Némely ifjak korán szakálasodnak. Átv. ért. a pipa, különösen tajtékpipa alját a zsir kiveri.
*SZAKÁLATLAN
	(szakál-at-lan) mn. tt. szakálatlan-t, tb., ~ok. Kinek szakála nincsen, vagy, ha nől is, leberetválja. A forró égöv alatt lakó férfiak sokszor szakálatlanok. Szakálatlan papok, katonák, udvari emberek. Határozóként am. szakál nélkül, szakálatlanul.
*SZAKÁLD
	falu Borsod m.; helyr. Szakáld-ra, ~on, ~ról.
*SZAKÁLHÁZA
	falu Temes m.; helyr. ~házá-ra, ~n, ~ról.
*SZAKÁLKA
	(szakál-ka) fn. tt. szakálká-t. Kicsi, rövid szakál.
*SZAKÁLKENDŐ
	(szakál-kendő) ösz. fn. Kendő, melyet valakinek nyaka alá kötnek, midőn szakálát beretválják, vagy nyirik, máskép: elővető.
*SZAKÁLKÉS
	(szakál-kés) ösz. fn. lásd BOROTVA.
*SZAKÁLL
	l. SZAKÁL.
*SZAKÁLLAS (1)
	l. SZAKÁLAS.
*SZAKÁLLAS (2)
	falu Kővár vidékben, puszta Heves m.; helyr. Szakállas-ra, ~on, ~ról.
*SZAKÁLLOS
	APÁCZA~, LAK~, TÚRI~, faluk Pozsony m.; IPOLY~, Hont m.; helyr. Szakállos-ra, ~on, ~ról.
*SZAKÁLMEDENCZE
	(szakál-medencze) ösz. fn. A borbélyok rézmedenczéje, melyben a borotváláshoz való szappant elkészítik, egyszersmind a borbélyműhelyek czégére; tréfásan: lencsés tál.
*SZAKÁLOS
	l. SZAKÁLAS, SZAKÁLLAS és SZAKÁLLOS.
*SZAKÁLSZŐR
	(szakál-szőr) ösz. fn. Szakált képező szőrözet az emberi állon, és tokán, különböztetésül a testnek más tájait fedő szőröktől.
*SZAKÁLTALAN
	(szakál-talan) lásd SZAKÁLATLAN.
*SZAKÁLVERŐ
	ösz. fn. tréfásan am. borbély.
*SZAKÁLVILÁG
	(szakál-világ) ösz. fn. A székelyeknél régi idő, midőn még szakált viseltek. A mai kort szintén mondhatjuk szakálvilágnak.
*SZAKÁLY
	faluk Abaúj és Tolna m.; helyr. Szakály-ra, ~on, ~ról.
*SZAKAMÁS
	erdélyi falu Hunyad m.; helyr. Szakamás-ra, ~on, ~ról.
*SZAKASAVAR
	(szaka-savar) ösz. fn. Növényfaj a savarok neméből; szára felálló, tövön elágazó, terepély; levelei húsosak, hamvasak, tövistelenek, két-három zöld csikkal. (Salsola soda). V. ö. SZAKA, és SAVAR.
*SZAKASZ (1)
	(szak-asz) fn. tt. szakasz-t, tb., ~ok, harm. szr. ~a. Általán valamely egésznek alkatrésze, mely bizonyos czélu, vagy alapu osztálynál fogva külön egységet képez, s az egészhez képest mintegy elvált állapotban létezik. A tudományok szakai szerént osztályozott könyvek ugyanannyi szakaszokat képeznek a könyvtárban. Az erdőt, szőlőt, kertet, földet több szakaszra osztani. Szabó Dávidnál jelent házemeletet is. - Különösen a könyvek szerkezetében, nagyobb nemü osztály, mely több fejezetet, vagy czikket foglal magában. Hit, remény és szeretet czimű szakaszok az egélytani könyvben. Első, másod, harmad szakasz. (Sectio). Egyébiránt az irók hol szélesb hol szűkebb értelemben használják s az osztályok majd kisebb (paragraphus), majd nagyobb (sectio) nemeire alkalmazzák. Legczélszerűbben a paragraphust szak-nak, a sectiot szakasz-nak v. szakozat-nak mondhatjuk.
*SZAKASZ (2)
	falu Szatmár m.; helyr. Szakasz-ra, ~on, ~ról.
*SZAKASZJEGY
	(szakasz-jegy) ösz. fn. Ezen bevett § jegy, melyet a szakaszok egyes részeinek, azaz czikkeinek, ízeinek jelölésére szokás használni. Helyesebben: szakjegy.
*SZAKASZKODÁS
	(szak-asz-kod-ás) fn. tt. szakaszkodás-t, tb., ~ok, harm. szr. ~a. 1) Pártossági vagy felekezetességi elválás, mely nem egyszerre, hanem fokozatosan, vagy részletesen, és lassan-lassan történik meg. 2) Átv. lankadozás, mint a szakadtig megfeszített erőnek, munkának eredménye.
*SZAKASZKODIK
	(szak-asz-kod-ik) k. m. szakaszkod-tam, ~tál, ~ott. 1) A többségtől lassan-lassan elválik, elkülöníti magát, hogy különös felekezetet képezzen. Az új vallások tagjai elszakaszkodtak a régi egyháztól. 2) Átv. erő szakadtaig fáradoz; a megerőtetés miatt lankatag állapotban szenved, erőben fogyatkozik, csökken (Szab., D.).
*SZAKASZT
	(szak-asz-t) áth. m. szakaszt-ott, par. szakaszsz, htn: ~ni v. ~ani. 1) Feszítés, húzás-vonás, csigázás, tépés stb., által véghez viszi, hogy valami szakadjon, vagyis, hogy részei két vagy több szakaszra váljanak, feseljenek, foszoljanak, rongyoljanak stb. Kötelet, madzagot, fonalat, zsinórt, húrt szakasztani. A levelet felszakasztani, szét-, elszakasztani. 2) Tartalékától elválaszt, felhúz, vagy letép valamit. Földből kiszakasztani a csemetét, füvet. A gombot leszakasztani. A padlót felszakasztani. Levelet, virágot szakasztani. "Térdig jártam a rózsában, Lehajultam, szakasztottam." Népdal. 3) Vásás, koptatás, dörzsölés, nyomás által hézagot, likat, rést csinál valamely szilárd szerkezetű test, vagy tömeg részei között. A sebes árvíz töltéseket, gátokat szakaszt. Térdén a nadrágot, könyökén a dolmányt kiszakasztotta. 4) Bizonyos helyről távolodni kényszerít. A sors elszakasztott bennünket hazánktól. 5) Sütők nyelvén am. a megkelt tésztatömegből kisebb-nagyob., czókot kiválaszt, hogy belőle kenyeret, czipót, zsemlyét stb. alakítson. 6) Különös szólások: Elődbe szakasztom (adom) annak valóságos képét (Szabó D.). Időt szakasztani am. szorgos idéjéből egy részt valami másra fordítani. Szakasztó szálig a székelyeknél am. valamennyien. "A kikről beszéltem, azok hónap (holnap) mind egy szakasztó szálig legyenek a tü vendégeitek." (Székely népmese befejezése). Pesti Gábornál: "Étkeket (étköket t. i. mostoha gyermekeiét) megszakasztja" am. tőlök megvonja. A régi Halotti beszédben: "És az gyimilcsnek oly keserű vala íze, hogy torkukat mige szakasztja (megszakasztja) vala" (= megrontja vala). "Arrul is izentem az birónak és ispánnak, hogy az kanisai temleczbe szakasztom nyakokath." Levél 1557-ből. (Szalay Ág. 400 m. levél). Végét szakasztani valaminek, am. végét vetni, megszüntetni. 7) Önhatólag szakasztani valakivel vagy valamely párttal, felekezettel, társasággal am. attól elválni.
*SZAKASZTÁS
	(szak-asz-t-ás) fn. tt. szakasztás-t, tb., ~ok, harm. szr. ~a. Cselekvés, vagy erőhatás, mely által valamely test szakaszokra válik, mi tépés, csigázás, feszítés, általán a részek erőszakos elválasztása által történik. V. ö. SZAKASZT.
*SZAKASZTÓ
	(szak-asz-t-ó) mn. és fn. tt. szakasztó-t. 1) Aki vagy ami szakaszt. Kötelet szakasztó szilaj ökör. Töltéseket szakasztó árvíz. Kenyeret szakasztó asszony. 2) Vesszővel kötött szalmakosár, melyb., a kiszakasztott kenyértésztát teszik, mielőtt a kemenczébe vetnék; máskép: szakasztóvéka, vagy túl a Dunán: zsompor. Szakasztószálig. lásd SZAKASZT alatt.
*SZAKASZTÓRUHA
	(szakasztó-ruha) ösz. fn. Vékonyan belisztezett ruha, vagyis vászondarab., melyet a szakasztókosár öblében szétterítenek, s a kiszakasztott kenyértésztát bele takarják.
*SZAKASZTOTT
	(szak-asz-t-ott) mn. tt. szakasztott-at. 1) Általán, minden, amit szakaszokra választottak, téptek, vásítottak, koptattak stb., V. ö. SZAKASZT. 2) Átv. oly hasonló valakihez, vagy valamihez, mintha azzal egészen egy, s belőle vétetett, s választatott volna el. Szakasztott olyan, mint az édes apja. Szakasztott képe az édes anyjának. Ez a fegyver szakasztott mása az enyémnek. Ezen fogalmi viszony rejlik a hasonló szóban is, melynek gyöke azon has, honnan hasad, hasít származtak.
*SZAKASZTÓVÉKA
	(szakasztó-véka) ösz. fn. l. SZAKASZTÓ, 2).
*SZAKATKOZIK
	(szak-at-koz-ik) k. m. szakatkoz-tam, ~tál, ~ott, par. ~z. Lásd SZAKASZKODIK, 2).
*SZAKATURA, SZAKA-TURA
	falu Kővár vidékben; helyr. Szakaturá-ra, ~n, ~ról.
*SZAKAVATOTT
	(szak-avatott) ösz. mn. Aki valamely tudomány vagy müvészet ágában kellő jártassággal bír.
*SZAKAVATOTTAN
	(szak-avatottan) ösz. ih. Valamely tudomány vagy müvészet ágában kellő jártassággal.
*SZAKAVATOTTSÁG
	(szak-avatottság) ösz. fn. Valamely tudomány vagy müvészet ágában szerzett kellő jártasság.
*SZAKBELI
	(szak-beli) ösz. mn. Valamely tudományos vagy müvészeti szakhoz tartozó, arra vonatkozó.
*SZAKBÉR
	(szak-bér) ösz. fn. Bér, melyet a munkások bizonyos szakmányért, vagyis kiszabott munkáért kapnak, különösen a bányászok fizetési járandósága, egy-egy kiszabott munkaszakért.
*SZAKCS
	mváros Tolna m.; helyr. Szakcs-ra, ~on, ~ról.
*SZAKCSONT
	(szak-csont) ösz. fn. Azon porczogó csont, mely az áll vagyis szak alatt kidudorodik, máskép: Ádám almája, Ádám csutkája.
*SZAKEMBER
	(szak-ember) ösz. fn. Szakavatott ember, a tudományok vagy müvészetek valamely szakában, ágában jártas ember, illetőleg férfi.
*SZAKÉRTELEM
	(szak-értelem); SZAKÉRTELMISÉG, (szak-értelmiség) l. SZAKAVATOTTSÁG.
*SZAKÉRTŐ
	(szak-értő) l. SZAKAVATOTT.
*SZAKÉRTŐEN, SZAKÉRTŐLEG
	(szak-értően v. ~értőleg) l. SZAKAVATOTTAN.
*SZAKFÉRFI
	(szak-férfi) l. SZAKEMBER.
*SZAKGAT
	(szak-og-at) gyak. áth. m. szakgat-tam, ~tál, ~ott, par. szakgass. 1) Valamit töb., részekre, vagy több testet folytonosan tépeget, szakokra fesleni, foszlani kényszerít. Kötelet, húrokat szakgatni. A leveleket, könyveket, hirlapokat szétszakgatni. 2) Több rokon nemü testeket tartalékaiktól rántva, húzva, tépve stb. elválaszt. Kendert szakgatni, azaz, nyűni. Virágokat, leveleket száraikról leszakgatni. Felszakgatni a padlódeszkákat. 3) Rések, likak, hézagok csinálása által több szakra választ, vásít, koptat. Az árvíz szakgatja a partot, töltéseket, gátakat. Ruhát szakgatni, elszakgatni. "Magát a kövekhez szakgatván" (concidens se lapidibus. Münch. cod. Marc. V.). Világos, hogy ez igének gyöke azon szak, melyből szakad, szakaszt, szakmány s más ugyanazon alapfogalmú szók származtak, tehát a k eredeti gyökhang, minélfogva mint elemhangot minden származékaiban meg kell tartanunk és kiírnunk, habár kiejtésben s hangejtés természete szerint g gyanánt hangzik. Hasonlóan irandók ezek is: ak, akad akgat; rak rakos rakgat rakogat, (melytől különbözik a rag gyöktől eredt raggat), nyak nyakgat; nyek nyekeg nyekget; nyik nyikog nyikgat; lik likgat; fak fakad, fakgat, ha csak ez utósót a fog igéből nem származtatnók foggat.
*SZAKGATÁS
	(szak-og-at-ás) fn. tt. szakgatás-t, tb., ~ok, harm. szr. ~a. 1) Cselekvés, vagy erőszakos hatás, mely valamit szakokra tépeget, szétválaszt, vásítgat, rongyosít, tartalékjától elvon, likassá, hézagossá tesz stb. V. ö. SZAKGAT. 2) Átv. csúszos nyavalya kórjelensége, melyet a szenvedő úgy érez, mintha inait, izmait szakgatná valami. Karok, lábszárak, fogak szakgatása. Különbözik tőle a csipedés v. hasrágás, nyilalás, öklelés v. szúrás.
*SZAKGATOTT
	(szak-og-at-ott) mn. és fn. tt. szakgatott-at. 1) Általán, szakokra tépegetett, vásott, koptatott; hézagosan elválasztott; töveiről kihuzdalt, szárairól letördelt, lecsipdesett stb., Szétszakgatott kötelek, húrok. Megszakgatott töltés. Elszakgatott ruha. Kiszakgatott kender, gyom. Leszakgatott virágok, falevelek. 2) Mint fn. jelent csuszaféle tésztaételt, melyet a gyúrt tésztatömegből ujjakkal, vagy néha, mint a gánczát, késsel is szakgatnak ki, mely ha kisebb darabkákból áll, csipedett v. csipkedett v. csipegetett a neve. Turós szakgatott.
*SZAKGYŰLÉS v. ~GYÜLÉS
	(szak-gyülés) ösz. fn. Szakférfiakból álló összejövetel.
*SZAKHÍVATOTT
	(szak-hívatott) lásd SZAKAVATOTT.
*SZAKISME, SZAKISMERET
	(szak-isme vagy ~ismeret) l. SZAKAVATOTTSÁG.
*SZAKISMERŐ
	(szak-ismerő) l. SZAKAVATOTT; SZAKEMBER.
*SZAKÍT
	(szak-ít) áth. m. szakít-ott, htn. ~ni v. ~ani, par. szakíts, és némely tájbeszédben: szakíj, melyben a j a regies h-ból származott. (V. ö. SZABADÍT). Köz szokás szerént oly értelemben vétetik, mint szakaszt; azonban szabatosan véve a dolgot azon különbség volna köztök, mely maguk a törzsek t. i. a szak és szakasz között, t. i. szakít am. szakká tesz, szakaszt pedig am. szakaszszá, azaz szakossá tesz. Hasonlóan különböznének egymástól: higít és higgaszt; pirkít és pirkaszt; szárít és száraszt (szárazt) görbít és görbeszt. A szabatos elemzés szerint különbség van a nekik megfelelő önhatókban is, t. i. higúl és higgad; pirkúl és pirkad; görbűl és görbed között. A szárad igével viszonyló szárul tudtunkra nem létezik, ámbár a nyelvhasonlat szerént ez is mint helyes alkotásu szó érvényes lehetne. V. ö. ~ASZT, ~ESZT igeképző.
*SZAKÍTÁS, SZAKITÁS
	(szak-ít-ás) fn. tt. szakítás-t, tb., ~ok, harm. szr. ~a. Cselekvés, vagy erőszakos hatás, mely által valami szakká tétetik, vagyis két vagy több szakra oszlik, feslik. Átv. ért. l. KENYÉRTÖRÉS, 2). - V. ö. SZAKÍT.
*SZÁKJAVAS
	(szákja-vas) ösz. fn. A székelyeknél azon vas tölcsér, melyb., a fuvó csője megyen. Első része alkalmasint a szák v. iszák szóból csavarodott el, mely alatt a fuvónak bőrtömlője értendő.
*SZAKJEL v. SZAKJEGY
	(szak-jel v. ~jegy) l. SZAKASZJEGY.
*SZAKKÉPZETT
	(szak-képzett); SZAKKÉPZETTSÉG, (szak-képzettség) l. SZAKAVATOTT; SZAKAVATOTTSÁG.
*SZAKKÖZLÖNY
	(szak-közlöny) ösz. fn. Irodalmi közlöny v. irodalmi lapok valamely tudományos vagy müvészeti szakbeli ismeretek terjesztése végett.
*SZAKLAP
	(szak-lap) ösz. fn. l. SZAKKÖZLÖNY.
*SZAKLÓ
	falu Közép-Szolnok m.; helyr. Szakló-ra, ~n, ~ról.
*SZÁKLÓVAS
	(szákló-vas) ösz. fn. A vashámorokban azon vas töltsér, melyb., a fuvó csője beszolgál, máskép: száklya- v. szákjavas. Hihetőleg nevét a szák szótól vette, mintha volna szák-vas azaz a fuvó szák alaku tömlőjéhez tartozó töltsér. Lásd SZÁKJAVAS.
*SZAKMA
	(szak-ma) fn. tt. szakmá-t. Valamely tudományos egésznek egyes ága. Bölcsészeti, nyelvészeti szakma. Kiki maga szakmája - tudománya szerént (Szab., D.).
*SZAKMAKÖR
	(szakma-kör) ösz. fn. A tudományszakmához tartozó egyes ágak öszvege. V. ö. SZAKMA.
*SZAKMÁNY
	(szak-mány) fn. tt. szakmány-t, tb., ~ok, harm. szr. ~a. Kiszabott munka, melyet bizonyos időben, vagy határozott darab szerint szoktak többnyire csak szóbeli szerződés szerént kialkudott bérért végezni, pl. midőn az aratókat holdak, táblák, a kaszásokat nyilasok szerént, az erdei favágókat ölek szerént, a szénégetőket a szén mérője szerént stb. fogadják fel és fizetik. Szakmányban kapálni, aratni. Szakmány szerént fizetni a munkásokat. Némi eltéréssel: szakvány. Gyökben rokon szegődik szóval.
*SZAKMÁNYMUNKA
	(szakmány-munka) ösz. fn. Olyan munka, melyet szakmányban végeznek.
*SZAKMÁNYOS
	(szak-mány-os) mn. tt. szakmányos-t v. ~at, tb., ~ak. Aki szakmányban dolgozik, vagy amit szakmány szerént, nem általában végeznek. Szakmányos arató, akit napszámban, de kivált holdak száma szerént fogadtak, és fizetnek; különböztetésül a részes-től. Szakmányos bányamunka. Személyről szólva használtatik főnevül is, amidőn tárgyesete: szakmányos-t, többese: ~ok. Szakmányosokat fogadni, fizetni. Nem vagyok szakmányosa azaz fogadott szolgája (Szabó D.).
*SZAKMÁR (1)
	(szak-ma-ár) fn. tt. szakmár-t, tb., ~ok. A bányamivelésnél tiszti személy, aki a bányamunkásokra (szakmányosokra) felügyel, hogy szakmányaikat kellőkép végezzék, azok fizetése végett pénzt vesz által stb. (Schichtmeister).
*SZAKMÁR (2)
	népies és némelyek véleménye szerént eredeti alakja a Szathmár szónak. Lásd SZATHMÁR.
*SZAKMÁR (3)
	puszta Pest-Solt m.; helyr. Szakmár-ra, ~on, ~ról.
*SZAKMAT
	(szak-am-at) fn. tt. szakmat-ot, harm. szr. ~a. Holmi dirib-darab., szakadozott töredék. Képeztetési alakra hasonlók hozzá: folyamat, futamat, daganat, foganat, pillanat, melyeknek hasonlata nyomán valószinű, hogy törzsöke a szak gyökből eredt szakam v. szakamik, melyből lett Szakamás (helynév Erdélyben) és szakamat.
*SZAKMATOL
	(szak-am-at-ol) önh. m. szakmatol-t. Holmi töredékkel szemetez, kever valamit. Ne szakmatolj a vízbe. V. ö. SZAKMA.
*SZAKMATOLÁS
	(szak-am-at-ol-ás) fn. tt. szakmatolás-t, tb., ~ok, harm. szr. ~a. Cselekvés, midőn valaki szakmatol. V. ö. SZAKMATOL.
*SZAKMESTER
	(szak-mester) ösz. fn. Személy ki a bányai munkásokra felügyel, kik t. i. szakmányban dolgoznak; ki a munkát szakmányonként kiosztja, és fizeti; máskép: szakmár. L. SZAKMÁR, (1).
*SZAKMŰ
	(szak-mű) ösz. fn. Valamely tudományos szakban készült munka.
*SZAKMÜVELTSÉG
	(szak-müveltség) ösz. fn. Valamely tudományos vagy müvészeti szakban kellő jártasság; máskép: szakavatottság, szakképzettség.
*SZAKNYÉR
	falu Vas m.; helyr. Szaknyér-ra, ~on, ~ról.
*SZAKÓCZA
	(szak-ó-cza) fn. tt. szakóczá-t. Kis szekercze. Képzőjére nézve kicsinyző, s gyöke a vágásra, metszésre vonatkozó szak, honnan szakó, am. szegő, és szakócza am. szekercze, azaz, szegőcze. V. ö. SZEKERCZE.
*SZAKOGAT; SZAKOGATÁS
	tájdivatosak; l. SZAKGAT; SZAKGATÁS.
*SZAKOLCZA
	szabad kir. város Nyitra m.; tt. Szakolczá-t; helyr. Szakolczá-ra, ~n, ~ról. Tótul: Szkalicza, azaz, sziklás hely.
*SZAKOLCZAI
	mn. tt. szakolczai-t, tb., ~ak. Szakolczáról való, oda tartozó, ott készült, termett, arra vonatkozó. Szakolczai tót. Szakolczai posztó.
*SZAKOLY
	falu Szabolcs m.; helyr. Szakoly-ba, ~ban, ~ból.
*SZAKONKÉNT
	(szak-on-ként) ih. Szakok szerént, amint valamely szak hozza magával; szakról szakra.
*SZAKONY
	ALSÓ~, FELSŐ~, faluk Sopron m.; helyr. Szakony-ba, ~ban, ~ból.
*SZAKONYFALU
	falu Vas m.; helyr. ~falu-ba, ~ban, ~ból.
*SZAKOS
	(szak-os) mn. tt. szakos-t v. ~at, tb., ~ak. 1) Aminek függölyféle kinövése van a tokáján. Szakos malacz, juh. 2) Szakokra osztott; szakonként eléforduló. Szakos irat. Szakos láz. V. ö. SZAK. 3) Ezen öszvetett szóban: erőszakos, am. feszített, csigázott. V. ö. ERŐSZAK.
*SZÁKOS
	MAGYAR~, TÖRÖK~, faluk Temes m.; helyr. Szákos-ra, ~on, ~ról.
*SZAKOSZTÁLY
	(szak-osztály) ösz. fn. Valamely egésznek szakok szerént elosztott egy része. Akadémiai szakosztály.
*SZAKOSZTÁLYI
	(szak-osztályi) ösz. mn. Szakosztályt illető, ahhoz tartozó, arra vonatkozó. Szakosztályi bizottság. Szakosztályi elnök. Szakosztályi ülés.
*SZAKOZ
	(szak-oz) áth. m. szakoz-tam, ~tál, ~ott, par. ~z. Szakokra osztályoz; szakok szerént elkülönít, elhelyez, elrendel. A tudományos társulatot szakozni, azaz, tagjait a tudományok szakjai szerént osztályozni. Szakozni a könyveket, a természetiek, régiségek gyüjteményét. Szakozni az erdőt évi vágatások végett. V. ö. SZAK.
*SZAKOZÁS
	(szak-oz-ás) fn. tt. szakozás-t, tb., ~ok, harm. szr. ~a. Szakok szerinti felosztása, különitése, elrendezése valamely egésznek vagy többségnek. V. ö. SZAK.
*SZAKOZAT
	(szak-oz-at) fn. tt. szakozat-ot, harm. szr. ~a. Töb., szakot magában foglaló egész. Állapot, midőn valami szakozva van.
*SZAKRENDSZER
	(szak-rend-szer) ösz. fn. Oly rendszer, különösen a tanitásban, midőn a tudományok külön szakaira, külön oktatók alkalmaztatnak.
*SZAKSZINA
	(szak-szina) iker. fn. tt. szaksziná-t. Szanaszét elszórt, elhányt, mindenféle gúnya, hulladék, portéka, pl. valamely rendetlen házban, vagy hurczolkodás alkalmával. Bodrogközben: szekszemonta. Hasonlók hozzá: retyemutya, genyegunya, ginczgöncz, czeleczula, encsembencsem mind holmi gúnyára vagy elszórt portékára vonatkozók, tovább., igen sok mások, melyek az alapszónak némi változtatása és ikerítése által keletkeztek, mint: czókmók, ringyrongy, gizgaz, dibdáb stb. stb.
*SZAKTAN
	(szak-tan) l. SZAKTUDOMÁNY.
*SZAKTANÁR
	(szak-tanár) ösz. fn. Tanár, ki a szakrendszer alapelve szerént a tudomány valamely ágát nyilvános iskolai intézetben eléadja.
*SZAKTÁRS
	(szak-társ) ösz. fn. Személy, ki a tudomány vagy müvészet ugyanazon ágában működik, mint egy másik.
*SZAKTUDOMÁNY
	(szak-tudomány) ösz. fn. Tudomány ága, melyet valaki tüzötten müvel és gyakorol.
*SZAKTUDÓS
	(szak-tudós) ösz. fn. Tudós, ki a tudománynak valamely szakában különösen müvelte s müveli magát, és abban jártas.
*SZAKTŰZ
	(szak-tűz) ösz. fn. A háboruban, vagy hadi gyakorlatoknál a gyalogság lődözésének azon módja, midőn az oszlopokban felállított katonák egyenként előre lépnek a sorból, s úgy sütögetik el puskáikat, azután ismét a sorb., állnak, és töltenek.
*SZAKÚL
	(szak-úl) önh. m. szakúl-t. Szabatosan véve am. szakká lesz v. válik, valamint a vele viszonyló, és átható szakít am. szakká tesz. Egyébiránt nem igen divatozik, s a szokás inkáb., a szakad igét használja.
*SZÁKUL
	mváros Krassó m.; helyr. Szákul-ba, ~ban, ~ból.
*SZAKÜLÉS
	(szak-ülés) ösz. fn. Egybegyült szakférfiak tanácskozása.
*SZAKVÁNY
	(szak-vány) fn. tt. szakvány-t, tb., ~ok, harm. szr. ~a. 1) l. SZAKMÁNY. 2) Nyitravölgyén am. arató, vagy cséplő rész, mint munkabér.
*SZAL
	elvont gyök, mely értelemre nézve különböző szóknak alapját képezi. a) Élénkeb., mozgásra vonatkozik a szalad, szalaszt, szalonka, szaláng származékokban, s rokona a halad, halaszt igék gyöke: hal, a zalámbol gyöke: zal, továbbá száll ige és a vékonyhangú szél (ventus) főnév. Csagataj nyelven szal-mak am. kelni, kikelni (Vámbéry), a hegyi cseremiszben šil (am) am. elszaladni, megszökni (Budenz). A szanszkritban is szal gyök am. bewegen, springen, honnan a latin salio. b) Ezen származékokban: szalu, szalul, szalufa, vájást szétválasztást jelent, mely alapfogalomnál fogva rokona a vékonyhangú szel. c) Mint a szalag és szalma gyöke értelmi hasonlatban áll a szál, és szár főnevekkel. d) Több helynevek képződtek belőle, ú. m. Szala, Szalacs, Szalapa, Szalánta, Szalonta, Szaláncz, Szalk, Szalka, Szalók, és Szalva patak Ugocsában, melyekről csak pontos helyirati ismeretek után lehetne meghatározni, vagy legalább okszerüleg gyanítani, melyik gyökből eredtek legyen a fenn említettek közől.
*SZÁL (1)
	fn. tt. szál-at, tb., ~ak, harm. szr. ~a. 1) A növényeknek fölfelé sarjadzó szára, dereka. Nádszál, fűszál, kenderszál, lenszál, vesszőszál, szalmaszál, faszál. Néhány szálat levágni az erdőből. Vastag, vékony, magas, alacson szál. Szálfa nem erdő. Különösen, virágbimbós ág, vagy szár. Rózsaszál, liliomszál, szegfüszál, violaszál. Letörni a rózsaszálat. Ez értelemben jobbára egyezik vele: szár. 2) Szőrnek, vagy hajnak egyes sarjadéka. Hajszál. Egy szál haja sincs. Vastag, finom, vékony hajszál, gyapjuszál. Szőkén szálán elveszett. Nincs annyi haja szála, a hányszor megbánta. Minden haja szála felállott. Vékony, mint a szögszál. Szőrszálat hasogatni. (Km.). 3) A sarjas szálakhoz hasonló fonadék, fonal, vagy rost. Czérna-, selyem-, gyapjuszál. Egy szál kötél. A vászonból kitépni a bélszálakat. Húsnak szálai, azaz, rostjai. 4) Az egyenesen álló növényszálhoz hasonló alak, vagy termet. Gyertyaszál, egy szál gyertya, fáklya. "Addig a házamból el nem mégy, Míg három szál gyertya el nem ég." Népdal. Oszlopszál, sziklaszál, kőszál. Kötélszál (a hajósoknál). Szálárbocz egy darabból, egy szálfából álló árbocz. Nagy szál ember, derék, magas szál legény. Szál szeg am. vastag derékszeg. 5) Egy szál kard am. hüvelyéből kihúzott és fölemelt kard. Egy szál kardra kihíni valakit am. párbajra szólítni. 6) Töb., fenyüszálból öszveszerkezett vizi jármű; máskép: talp, tutaj, szálhajó. Szálakon sindelyt, deszkát szállítani; mely értelemben egyébiránt kétes, ha nem mongol-tatár eredetű-e? l. itt alább. E szóban, az első pont alatti értelemnél fogva, a magasságra növés alapfogalma rejlik, s legközelebb., rokonai a szár, és a sar, melyből sarj, sarjad, sarang és származékaik erednek. Ide tartoznak a szintén magas növésü szaru, és taré. Rokon hozzá a mongol szal (radeau, bateau, bac, vaisseau), melylyel egyezik a csagataj szal amivel a vízen átkelnek (Abuska); továbbá a finn szalko, mely póznát, hoszszabb rudat jelent; a héber (szálal), arab (schál) am. valamit fölemelt, egymásra halmozott. Továbbá alaphangra és fogalomra rokonai, a német Halm, latin calamus, culmus, persa: kalem, magasat jelentő culmen, collis, s magyar halom. Mi a szál szónak a többi pontok alatti értelmét illeti, azok a tulajdon értelmű szálhoz részént növésre, részént sudaras alakra hasonló tárgyakat jelentenek, minél fogva egyeznek vele szalag és sallang.
*SZÁL (2)
	l. SZÁLL.
*SZALA (1)
	fn. tt. szalát-t. 1) Szőlőfaj, (így nevezve talán Szala megyéről), melyet Hegyalján formint-nak, Sopronban pedig a németek Zapfner-nek neveznek. (Tájszótár).
*SZALA (2)
	A Dunán túli kerülethez tartozó vármegye, melynek egyik oldalát a Balaton mossa, s mely a Dráváig lenyúlik. Tovább., ugyanezen vármegyét öntöző folyó neve is. Szala bora, Szala rákja, Szala menyecskéje. (Km.). Régi irásmóddal Zala, mi ujabb időben nagyon divatba jött, de csak a müveltséget igénylő osztálynál, mert a nép nyelvén most is Szala. Eredeti jelentését meghatározni nehéz. Valószinű ugyan, hogy e vármegyét hasonló nevű folyóvizéről nevezték el; de ez honnan kapta légyen nevét, nem bizonyos, legalább a szalad igével aligha azonos gyökü, mert folyása lassú, s mocsárok között bolygó. Talán a hornyolást, völgyelést jelentő szalu-val rokonítható. A finnben szala am. elrejtett valami, és szalainen am. rejtélyes, titkos. Egyébiránt kérdés, vajjon a Szala folyó neve nem régiebb-e a magyarok bejövetelénél, valamint a Vág, Nyitra, Duna, Tisza, Rába folyóké.
*SZALA (3)
	falu Abaúj m.; helyr. Szalá-ra, ~n, ~ról.
*SZÁLA
	fn. tt. szálá-t. Idegen szó. Olaszul, spanyolul, lengyelül: sala, francziául: sale, salon, németül: Saal; magyarosan l. TEREM, fn.
*SZALACS
	falu Bihar m.; helyr. Szalacs-ra, ~on, ~ról.
*SZALACSKA
	puszta Somogy m.; helyr. Szalacská-ra, ~n, ~ról.
*SZÁLACSKA
	(szál-acs-ka) kicsin. fn. tt. szálacská-t. Kicsi szál, ennek minden jelentésében. V. ö. SZÁL.
*SZALAD (1)
	(szal-ad) önh. m. szalad-tam, ~tál, ~t. Sietve, sebbellobbal, gyorsított léptekkel haladva távozik. Köz szokás szerént egy értelmű vele fut, minthogy mindkettejök a siető haladásnak hangütését utánozza, t. i. a szalad a széllel, a fut a fuvással áll szoros hangviszonyban; honnan elszelelni tréfásan szólva am. elszaladni. A szintén rokon értelmű iramlik reszketeg hanggal járó s erőseb., nemű sietésre vonatkozik. Különösen a szaladás fogalmához némi indulatosságot, pl. félelmet, szilajságot, kicsapongást szoktunk kapcsolni. Ellenség elől szaladni. Féltében megszaladni, elszaladni, kiszaladni, beszaladni. A tolvaj elszaladt. Szaladj hamar, mert elfognak. A szilaj csikók, tinók kiszaladtak az ólból. Szaladj farkas, inadban az igazság. (Km.). Szaladj vármegyébe való, tréfásan a félénkről mondják. Ily különböztetésre vonatkozik Vitkovicsnak ezen élczeskedése: "Futtattok lovakat nagy urak, s így futni tanultok, kérdés: futni tudás nem szül-e majd szaladást?" E szerént szalad némi menekvési, szabadulási, vagy kicsapongási törekvést is fejez ki, honnan mást jelent: valakit megszalasztani, elszalasztani, és megfuttatni, elfuttatni. V. ö. SZAL, gyök, és FUT, LÓDÚL, IRAMLIK.
*SZALAD (2)
	fn. tt. szalad-ot, harm. szr. ~ja. Általán, mesterségesen kicsigáztatott gabona, melynek levéből italt, vagy bizonyos ételt készítenek, milyen a sörnek való árpa, vagy azon buza, melyből költést sütnek. Lásd MALÁTA. Szláv eredetü szó, mert tótul: szlad, lengyelül: szlod am. éd, honnan szladki, szlodki am. édes. Mi a szaladot magyarán édeny- vagy édes-nek vagy öszvetett szóval csiréd-nek nevezhetnők. V. ö. SZALADOS.
*SZALADADÓ
	(szalad-adó) ösz. fn. Adó neme, melyet a sernek való szaladtól fizetni kell. V. ö. SZALAD, fn.
*SZALADÁR
	(szal-ad-ár) fn. tt. szaladár-t, tb., ~ok, harm. szr. ~ja. l. STRUCZ.
*SZALADÁS
	(szal-ad-ás) fn. tt. szaladás-t, tb., ~ok, harm. szr. ~a. A haladásnak egyik legsietőbb neme, melyet valaki gyorsított léptekkel teszen. Különösen menekülési, szabadulási, vagy kicsapongási ösztönből eredő futás. Szaladásra venni a dolgot. Szaladás által menekülni. V. ö. SZALAD.
*SZALADÁSI
	(szal-ad-ás-i) mn. tt. szaladási-t, tb., ~ak. Szaladásra vonatkozó, azt illető, ahhoz tartozó. Szaladási ösztön, szándék, szilajság.
*SZALADCSERÉNY
	(szalad-cserény) ösz. fn. Cserény, azaz sövényféle fonadék vesszőből, melyen a szaladot kiteregetik és szárogatják. V. ö. SZALAD, főnév.
*SZALADGÁL
	(szal-ad-og-al) gyak. önh. m. szaladgál-t. Kénye, kedve, szilaj indulata szerént ide-oda szaladoz, futkároz. Különösen gyermekekre, s fiatal állatokra alkalmazható.
*SZALADGÁLÁS
	(szal-ad-og-al-ás) fn. tt. szaladgálás-t, tb., ~ok, harm. szr. ~a. Gyakori, ideoda szaladás.
*SZALADKEVERŐ
	(szalad-keverő) ösz. fn. Rúdféle eszköz, melylyel a szaladot kiverik, kotorják. V. ö. SZALAD, fn.
*SZALADMALOM
	(szalad-malom) ösz. fn. Malom, melyben kizárólag szaladot vagyis szaladnak való gabonát őrlenek. V. ö. SZALAD, fn.
*SZALADÓCZI
	(szal-ad-ó-czi) mn. tt. szaladóczi-t, tb., ~ak. Szaladgáló, lótófutó. Gúnyos jelentésü, mint, rüheróczi, szopóczi. Faludi ,Nemes asszony.' 103. l. főnevül használja: Szaladóczira nem kell bocsátani; így Szabó Dávidnál is.
*SZALADOS
	(szalad-os) mn. és fn. tt. szalados-t v. ~at, tb., ~ak, mint fn. tárgyesete: ~t, harm. szr. ~a. Kicsiráztatott gabonának levéből és lisztből készített édes sütemény, mint a római katholikusoknál divatozó böjti eledel. Szalados vakarcs (a lakadalmi versben). Dunán túli tájszó; némely más vidékeken költés vagy kőtés (= költes, keltes) a neve. Eredetére nézve l. SZALAD, fn.
*SZALADOZ
	(szal-ad-oz) gyak. önh. m. szaladoz-tam, ~tál, ~ott, par. ~z. Gyakran, folytonosan ide-oda szalad.
*SZALADOZÁS
	(szal-ad-oz-ás) fn. tt. szaladozás-t, tb., ~ok, harm. szr. ~a. Gyakori, ide-oda szaladás.
*SZALADRÁCS
	(szalad-rács) ösz. fn. Rács, illetőleg cserény, melyen a kicsirázott gabonából készített szaladot szárítják.
*SZALADSĚR v. ~SÖR
	(szalad-sěr) ösz. fn. Vékony gyönge ser, melyet úgy készítenek, hogy a lehúzott első főzet után a törköly-re vizet öntenek. Közönségeseb., neve: ficzkó v. ficzkóser.
*SZALADSZÉRÜ
	(szalad-szérü) ösz. fn. Szérü, melyen a szaladnak való gabonát kiteregetik, s megnedvesítik, hogy csiráb., menjen.
*SZALAFŐ
	falu Vas m.; helyr. Szalafő-re, ~n, ~ről.
*SZALAG
	(szal-ag) fn. tt. szalag-ot, harm. szr. ~ja. Általán, vékony szálat, vagy szelvényt képező, hajlékony állati vagy növényi test, melylyel valamit öszvekötni szoktak, vagy lehet, milyenek a bőrből hasított szíjak, vagy ezekhez hasonló szövetek, vagy bizonyos növények héjai, szárai, rostjai. Bőr-, fahártya-, fahéjszalag. Selyemszalag. Páros, fehér, fekete, zöld, sárga szalag. Szalagokkal ékesített kalap, ruha. Szalaggal befonni, megkötni a hajat. Megérdemelné, hogy szalagszíjakat metéljenek hátából. (Km.). Gyökre és alapfogalomra rokonai: szál, szilánk és sallang; a mongolban szalagha am. sarj.
*SZÁLAG
	(szál-ag) fn. tt. szálag-ot, harm. szr. ~ja. Az állati és növényi testek rostjai, mennyiben t. i. szálanként egymástól elválaszthatók. V. ö. SZÁL.
*SZALAGÁRU
	(szalag-áru) ösz. fn. Minden szövetnemű szalag, mint kereskedelmi czikk.
*SZALAGÁRUS
	(szalag-árus) ösz. fn. Kalmár, ki szövetnemű szalagokkal kereskedik.
*SZALAGBOKOR
	(szalag-bokor) ösz. fn. Bokorb., vagy csokorba kötött szalag. Szalagbokor a női kalapon, ruhán.
*SZALAGCSOKOR
	(szalag-csokor) l. SZALAGBOKOR.
*SZALAGDAD
	(szal-ag-dad) mn. tt. szalagdad-ot. Szalag alaku, olyan mint a szalag.
*SZALAGFÉLE
	(szalag-féle) ösz. mn. 1) Többféle szalag áruk. 2) l. SZALAGDAD.
*SZALAGFÉREG
	(szalag-féreg) ösz. fn. Sima, lapos giliszta-forma, többnyire fejérszinű, igen hoszszu féreg, mely az emberek és állatok beleiben szokott tartózkodni.
*SZALAGGYÁR
	(szalag-gyár) ösz. fn. Gyár, melyben különféle növényi, vagy állati pl. selyemanyagból szalagokat szőnek.
*SZALAGGYÁROS
	(szalag-gyáros) ösz. fn. Gyáros, ki szalagokat készít.
*SZALAGKERESKĚDÉS
	(szalag-kereskědés) ösz. fn. Kereskedés, melyet valaki szalagárukkal űz.
*SZALAGKERESKĚDŐ
	lásd SZALAGÁRUS.
*SZALAGKŐ
	(szalag-kő) ösz. fn. Általán minden kő, melyet szalagforma vonások tarkáznak.
*SZALAGMŰ
	(szalag-mű) ösz. fn. Mindenféle szalagszövet, mint mesterségesen készített mű.
*SZALAGMŰHÁZ
	(szalag-mű-ház) ösz. fn. l. SZALAGGYÁR.
*SZALAGOL
	(szal-ag-ol) áth. m. szalagol-t. L. SZALAGOZ.
*SZALAGOS
	(szal-ag-os) mn. tt. szalagos-t v. ~at, tb., ~ak. Egy vagy több szalaggal diszített, megkötött, csokrozott. Szalagos kalap, ruha. Szalagos hajfonadék. V. ö. SZALAG.
*SZÁLAGOS
	(szál-ag-os) mn. tt. szálagos-t v. ~at, tb., ~ak. Szálagokból, vagyis rostokból álló, rostos szerkezetű. Szálagos hús, izom. Szálagos kender.
*SZALAGOSAN
	(szal-ag-os-an) ih. Szalaggal diszítve, megkötve, csokrozva. Szalagosan fölpiperézett kalap, hajék.
*SZALAGOZ
	(szal-ag-oz) áth. m. szalagoz-tam, ~tál, ~ott, par. ~z. Egy vagy töb., szalaggal diszít, piperéz, megköt, csokroz valamit. Öltözéket, kalapot, hajat szalagozni.
*SZALAGOZÁS
	(szal-ag-oz-ás) fn. tt. szalagozás-t, tb., ~ok, harm. szr. ~a. Cselekvés, illetőleg piperézés, midőn valamit szalagoznak.
*SZALAGRÓZSA
	(szalag-rózsa) ösz. fn. Rózsaalakot képezőleg öszvetüzött, s pipere gyanánt diszlő szalagcsokor.
*SZALAGRÓZSÁS
	(szalag-rózsás) ösz. mn. Szalagrózsával diszített, piperézett. Szalagrózsás fejék, kalap, mell.
*SZALAGSZŐSZÉK
	(szalag-sző-szék) ösz. fn. Szövőszék, melyen szalagokat szőnek.
*SZALAGSZÖVÉS
	(szalag-szövés) ösz. fn. Szalagokat készítő szövőszéki munkálkodás.
*SZALAGSZÖVŐ
	(szalag-szövő) ösz. fn. Személy, ki szalagokat sző, különösen ilyetén munkával foglalkodó kézmives.
*SZALAJ
	fn. tt szalaj-t, tb., ~ok. Lásd SZALAJKA, (1).
*SZALAJKA (1)
	(szal-aj-ka) fn. tt. szalajká-t. Mátra vidékén am. hamuzsír. Valószinű, hogy nevét sós részeitől vette, mintha volna sajajka v. salajka. V. ö. SÓ, SAV.
*SZALAJKA (2)
	puszta Nógrád m.; helyr. Szalajká-ra, ~n, ~ról.
*SZALAKÓTA
	(szala-kóta) ösz. fn. A szajkóhoz hasonló madárfaj, mely férgekkel, s mindenféle magszemekkel szokott élni. Igen szép kék, és vörösen pettegetett tollai vannak. Öszvetett nevének első része, úgy látszik szaladgáló, második kiáltozó, vagyis szüntelen kótogó kotyogó tulajdonságára vonatkozik. (Coracias garrula). Máskép: vasvarjú.
*SZALAKUSZ
	falu Nyitra m.; helyr. Szalakusz-ra, ~on, ~ról.
*SZÁLAL
	(szál-al) áth. m. szálal-t. Az erdészeti szótárban am. az erdőgazdaságban a szükséges fát, kor, vastagság s más minőség szerént nem rendes vágásokból, hanem szálanként az egész erdőből ott vágják, ahol az a megkivántató minőségben találtatik.
*SZÁLALÁS
	(szál-al-ás) fn. tt. szálalás-t, tb., ~ok, harm. szr. ~a. Szálanként vágás. V. ö. SZÁLAL.
*SZÁLALÓ
	(szál-al-ó) mn. tt. szálaló-t. Aki szálal, vagy amit, v. ami által, v. amiben szálalnak. Szálaló erdő. Szálaló üzem. Szálaló vágás. V. ö. SZÁLAL.
*SZALAMANDRA
	fn. tt. szalamandrá-t. Lásd TŰZGYÍK.
*SZALÁNCZ
	NAGY~, KIS~, faluk Abaúj megyében; helyr. Szaláncz-ra, ~on, ~ról.
*SZALÁNCZHUTA
	falu Abaúj m.; helyr. ~hutá-ra, ~n, ~ról.
*SZALÁNG
	(szal-áng) fn. tt. szaláng-ot. Vas megyei tájszó. l. SZALONKA.
*SZALANGÁL
	(szal-ang-al) gyak. önh. m. szalangál-t. Szaladgál, futkároz. Gyakorlatos középképzőjében az n közbevetett hang, az egyszerü szalagál v. szalogál helyett.
*SZALANGÁLÁS
	(szal-ang-al-ás) fn. tt. szalangálás-t, tb., ~ok, harm. szr. ~a. Szaladgálás, futkározás.
*SZALÁNKA
	l. SZALONKA.
*SZÁLANKÉNT
	(szál-an-ként) ih. Minden szálat külön-külön, egyenként véve. Szálanként kitépni a szakált, bajuszt, hajat. Szálanként megválogatni a fenyűt. Gyöngyb., foglaltatlak (ősz szakálam) - - diszt ha hozsz nekem; sárba, és kitéplek szálanként, ha nem... (Vörösmarty). V. ö. SZÁL.
*SZÁLANKOZÁS; SZÁLANKOZIK
	l. SZÁLLANKOZÁS; SZÁLLANKOZIK.
*SZALÁNNA
	tájdivatos; l. SZALONNA.
*SZALÁNTA
	falu Baranya m.; helyr. Szalántá-ra, ~n, ~ról.
*SZALAPA
	falu Szala m.; helyr. Szalapá-ra, ~n, ~ról.
*SZALÁRD
	falu Bihar m.; helyr. Szalárd-ra, ~on, ~ról.
*SZÁLAS
	(szál-as) mn. tt. szálas-t v. ~at, tb., ~ak. 1) Szoros ért. vett szálakból álló; rostos, amit szálakra lehet szétfejteni. Szálas hús. Némely növények szálas héja. 2) A növénytanban szálas az olyan levél vagy levélnemü szerv, mely aljától hegyéig csaknem egyenlő széles, és szélességénél 4-5-szörte hosszabb; ilyen a hóvirág (galanthus) levele. 3) Aránylag magasra nőtt, termetes, vagy magas szálakból álló. Szálas legény, katona. Szálas termetü ember. Szálas fa, erdő, széna. V. ö. SZÁL.
*SZÁLASODÁS
	(szál-as-od-ás) fn. tt. szálasodás-t, tb., ~ok, harm. szr. ~a. Állapot, midőn valami szálasodik; l. ezt.
*SZÁLASODIK
	(szál-as-od-ik) k. m. szálasod-tam, ~tál, ~ott. Magasra növekedik; szálai fölfelé nyúlnak. A megnyesett fiatal erdő szálasodik. Mondjuk általán növényekről, midőn szárb., mennek, vagy a serdülő fiatalságról, midőn fölcseperedik.
*SZÁLASSÁG
	(szál-as-ság) fn. tt. szálasság-ot, harm. szr. ~a. Állati vagy növényi tulajdonság, midőn magasra, sudarasra növekedik.
*SZALASZT
	(szal-asz-t) áth. m. szalaszt-ott, par. szalaszsz, htn. ~ni v. ~ani. 1) Parancs, nógatás, biztatás, ijesztés stb., által eszközli, hogy valaki szaladjon. Orvosért, gyógyszerért szalasztani valakit. A szolgát a szomszéd faluba szalasztani valamiért. Megszalasztani az ellenséget. 2) Némely igekötőkkel am. embert vagy állatot azért enged szaladni, és menekülni, mert letartóztatni nem bírja. Elszalasztani a lopáson ért tolvajt. Elszalasztani a szilaj csikót, tinót. A foglyot kiszalasztani a börtönből. 3) Átv. elszalasztani a jó alkalmat, azaz, elmulasztani, annak idején nem használni; kiszalasztani a szót, am. szelességből olyat mondani, amit el kellett volna hallgatni.
*SZALASZTÁS
	(szal-asz-t-ás) fn. tt. szalasztás-t, tb., ~ok, harm. szr. ~a. Cselekvés, mely által valakit szaladásra késztünk, vagy menekülőleg szaladni engedünk. V. ö. SZALASZT.
*SZALATNA
	KIS~, NAGY~, faluk Zólyom m.; és puszta Nógrád m.; helyr. Szalatná-ra, ~n, ~ról.
*SZALATNAK
	falu Baranya m.; helyr. Szalatnak-ra, ~on ~ról.
*SZALATNYA
	falu Hont, KIS~, puszta Nógrád m.; helyr. Szalatnyá-ra, ~n, ~ról.
*SZÁLCSA
	(szál-csa) fn. tt. szálcsá-t. Lásd PORODA alatt.
*SZÁLDOB
	(szál-dob., ösz. fn. Egymás mellé vert két karóról lógó deszka, melyen a helységekben elszállásolt lovas katonáknak abrakolásra dobolnak.
*SZÁLDOBÁGY
	falu Kraszna m.; HEGYKÖZ~, falu Bihar m.; helyr. Száldobágy-ra, ~on, ~ról.
*SZÁLDOBÁGY-SZELISTYE
	falu Bihar m.; helyr. ~Szelistyé-re, ~n. ~ről.
*SZÁLDOBOS
	falu Máramaros m.; erdélyi falu Udvarhely székben; helyr. Száldobos-ra, ~on, ~ról.
*SZÁLDOKFA
	l. SZÁDOKFA.
*SZÁLERDŐ
	(szál-erdő) ösz. fn. Magas szálu fákból álló erdő, különböztetésül a pagonytól vagy cserjétől.
*SZÁLFA
	(szál-fa) ösz. fn. 1) Magasra nyúlt derekú fa, és az ebből készült gerenda. Szálfa (= egy szál fa) nem erdő. (Km.). 2) Gerendák, fenyőszálak, melyekből a szállító talpak öszveállítvák.
*SZÁLFOGÓ
	(szál-fogó) ösz. fn. Selyemfonók eszköze, vagyis görb., sodrony, mely a selyemszálakat együvé fogja, hogy fonallá alakuljanak.
*SZÁLHAJÓ
	(szál-hajó) ösz. fn. Öszvekötött fenyűszálakból álló vízi jármű, máskép: talp, talphajó, tutaj, bornahajó, lábóhajó. V. ö. SZÁL, (1).
*SZÁLHÍD
	(szál-híd) ösz. fn. Keskenyeb., folyókon híd gyanánt szolgáló egy vagy több talphajó.
*SZÁLHIVATAL
	(szál-hivatal) ösz. fn. Szálhajókra (talpakra) felügyelő személyek hivatala. Sószállítási szálhivatal a Tiszán.
*SZÁLINGOZIK
	l. SZÁLLINGOZIK.
*SZÁLIRÁNYOS
	(szál-irányos) ösz. mn. Oly irányú, mint az egyenesen felnőtt növények, különösen fák szálai; egyenes vonalban kinyúlt.
*SZALK
	puszta Pest m.; hely-r. Szalk-ra, ~on, ~ról.
*SZALKA
	mváros Hont m.; falu Tolna m.; puszta Bihar m.; MÁTÉ~, mváros Szatmár m.; TISZA~, falu Bereg m.; helyr. Szalká-ra, ~n, ~ról.
*SZÁLKA
	(szál-ka) fn. tt. szálká-t. 1) Hegyes, vékony, szurós, tűalakú kis szál, mely rost gyanánt a fának szilárd részétől elválik, kihasad, vagy más növények hasonló részecskéje, pl. tüske, törek. Szálkák a padolatdeszkában. Szálka ment a lábába. Kihúzni a szálkát. 2) Töb., nemű halak husában tűhöz hasonló vékony kis szálak. A csukában sok szálka van. A fogasnak, vizának nincs szálkája. Torkán akadt a szálka. Könnyü apró halat fogni, nehéz a szálkától enni. (Km.). Halat szálka nélkül, embert hiba nélkűl nem lehet találni. (Km.). 3) Némely ösztövér húsok vastag és szálakra választható rostjai. 4) Átv. ami némi akadályt, megütközést, botrányt okoz. Tudom, hogy nagy szálka vagyok a szemedben. Más szemében meglátja a szálkát, s magáéban nem látja a gerendát. (Km.). "Ne keresse mások tiszta szemében az szálkát." Gr. Eszterházy M. nádor Rákóczy Gy. erdélyi fejedelemhez 1645-ben. 5) A székelyeknél átv. ért. jelzőként am. elvéknyúlt. Beh szálka tested van. Ugyan szálka ember. (Kriza J.). - Ha a szálka szóban alapfogalomul a vékony tűféle alakot veszszük, okszerüleg vélhetjük, hogy nem egyéb, mint a szál-nak kicsinzője. Ha pedig szurós, bökős tulajdonságát fogjuk föl, úgy látszik, hogy a tüskét jelentő szulák szóval azonos, s ennek átvetés által alakult módosítása, mintha volna szulka, azaz, szurka, azon szu gyöktől, melyből a szú v. szol, és szucza származtak. Hogy u és ú restes kimondásban a- és á-val fölcseréltetnek, mutatják baglya = buglya (v. boglya), császkál = csúszkál; kászmálódik = kúszmálódik stb. Továbbá a ka megfordítva is jön elé némely szók végein, mint: kupka kupak, csutka csutak, sipka sipak stb. A Müncheni codexben szálka helyett kalász fordul elé: "Mit látod kedig a kalászt te atyádfia szemében." "És osztán meglátod kivetni a kalászt te atyádfiának szeméből." (Máté VII.). Molnár A. szerént is a szálka nem csak tövist, hanem kalászt (festuca) azaz gabonafőt is jelent, mely szurós szálaitól kapta nevét, melyek egymástól mintegy elvannak hasadozva, mint a fissus fissura és festuca rokon gyökü szók gyaníttatják, sőt a spica spiculum is szintén szurósra vonatkoznak. Ezek szerént a kalász szó sem volna egyéb, mint az átvetett szálka. Hasonló fogalmi rokonság látszik lenni a varrgák szuró eszközét jelentő német Ahle és Ähre között.
*SZÁLKABÚB
	(szálka-búb., ösz. fn. Növénynem az együttnemzők seregéből, s egyenlőnősök rendjéből; vaczka zsejtes, csészéje galléros; bóbitája a szélső magvakon fogas, a belsőkön két-négy sörteszál, honnan a neve. (Tolpis).
*SZÁLKACSÉK
	(szálka-csék) ösz. fn. A kétfőbbhímesek seregéb., és magrejtősök rendjébe tartozó növénynem; csészéje hengeres, négy fogú, némely porhonjain szálka, vagy tövis van, tokja tojásdad, két rekeszű. (Euphrasia). Nevezetesb fajai szemvidító, háromfogú, fogáncs-, sárga szálkacsék.
*SZÁLKALEVELÜ vagy ~LEVELŰ
	(szálka-levelü) ösz. mn. Növényfaj, melynek levelei a szálkához vagy tűhöz hasonlók, mint a fenyűfajokéi.
*SZÁLKANYAK
	(szálka-nyak) ösz. fn. Növénynem a négyhímesek seregéből és egyanyások rendjéből; csészéje két levelű a magzat alatt; bokrétája a magzat felett töltséres, négy hasábu; magva kettő; levelei csillogósak. (Crucianella).
*SZÁLKÁS
	(szál-ka-as) mn. tt. szálkás-t vagy ~at, tb., ~ak. Szálkával bővelkedő, szálkákra hasadozott. Szálkás deszka. Szálkás hal. Szálkás ösztövér, hús. Szálkás agár vadászok nyelvén: kemény, serte szőrü, többnyire tartós, erős, mérges és sebes agár. V. ö. SZÁLKA.
*SZÁLKÁSÍT, SZÁLKÁSIT
	(szál-ka-as-ít) áth. m. szálkásít-ott, par. ~s, htn. ~ni v. ~ani. Szálkássá tesz, vagyis bizonyos testnek, különösen fának rostjait szálanként elválasztja, felszakgatja. V. ö. SZÁLKÁS.
*SZÁLKÁSÍTÁS, SZÁLKÁSITÁS
	(szál-ka-as-ít-ás) fn. tt. szálkásítás-t, tb., ~ok. Szálkássá tevés.
*SZÁLKÁSODÁS
	(szál-ka-as-od-ás) fn. tt. szálkásodás-t, tb., ~ok, harm. szr. ~a. Állapoti változás, midőn bizonyos test szálkákra szakadoz, vagy szálkák fejlődnek benne.
*SZÁLKÁSODIK
	(szál-ka-as-od-ik) k. m. szálkásod-tam, ~tál, ~ott. Szálkák támadnak benne, szálkákra szakadoz, repedez. Az igen kiszáradt fenyűdeszka szálkásodni szokott.
*SZÁLKÁTLAN
	(szál-ka-atlan) mn. tt. szálkátlan-t, tb., ~ok. Amiben szálka nincs. Szálkátlan husú viza, fogas. Szálkátlan sima deszka. Határozóként am. szálkátlanul, szálka nélkül.
*SZÁLKÁZIK
	(szál-ka-az-ik) k. m. szálkáz-tam, ~tál, ~ott. Am. szálkásodik. l. ezt. Felszálkázott a köröm töve.
*SZÁLKERESKĚDÉS
	(szál-kereskedés) ösz. fn. Kereskedés talpakon szállított fával, pl. deszkákkal, sindelyekkel stb.
*SZALK-SZENTMÁRTON
	mváros Pest m.; helyr. ~Szentmárton-ba, ~ban, ~ból.
*SZÁLL
	(szál-ol) önh. m. száll-t v. ~ott, htn. ~ni v. ~ani. 1) Általán bizonyos mozgással, ú. m. lépve, röpülve, jármüvön utazva valamely irány felé halad, hogy ott megtelepedjék, helyet foglaljon, vagy ideiglen tartózkodjék. Innen ez irányra mutató öszvetétek: beszáll, kiszáll, felszáll, leszáll, alászáll, elszáll, rászáll. Beszállani a fogadóba. Kiszállani a hajóból. Felszállott a páva vármegye házára. (Népd.). Leszállani a lóról. "Immár kedég ő leszállatta" (jam autem eo descendente. Müncheni cod. János IV.). "Urnak kedég angyala idő szerént leszáll vala." (U. a. János V.). Szálla alá poklokra. (Hitforma). Elszállanak a madarak. A hollók rászállanak a dögre. "Száll a madár ágrul ágra, Száll az ének szájrul szájra." Arany J. Az elrezzent verebek visszaszállanak a fára. Szemb., szállani az ellenséggel, azaz, elébe lépni, s vele megküzdeni. Harczra, táborba, hajóra, tengerre szállani. 2) Mellékértelemben am. bizonyos helyen megtelepedik. Megszállott a raj. Valahová v. valakihez szállani. Megszállani valakinél, a fogadóban, honnan származékai: szállás, szálloda am. ideiglenes vagy állandó telepedési helyek. Megszállani a várat. 3) Átv. Szárába szállott az esze. Magába szállani, am. a külső tárgyaktól eszét elvonni, s annak működését önmagára fordítani. Szivébe szállani, erkölcsi belérzelmekre gerjedni. Szállj szivedbe, sirasd meg bűneidet. (Faludi). Felszáll, vagy leszáll az ára valaminek am. drágább, vagy olcsóbb lesz. Alászáll am. apad, fogy. "Hazádnak szép vége mindenütt csonkán áll, Sereged szép száma fogy, romol s szállton száll" B. Balassa Bálint. ( A magyar nemzet romlott állapotjáról). 4) Átv. örökség vagy hagyományként általmegy, elébb., tulajdonosa után másnak jut. Apjának minden vagyona rászállott. Ez a jószág leányágra száll. Ez igének első jelentésében a gyors mozgásnak, különösen a repülésnek alapfogalma rejlik, melyet a gyökszó sziszegő hangja utánoz; és legközeleb., rokon szél (ventus) szóval; másod értelem benne az előhaladás, bizonyos helyre törekvés, illetőleg a mozgás utáni megtelepedés. Alakjára hasonló hull, ill-an, vill-an igékhez, melyekben a kettőztetett l az alapfogalom nyomatékosságát, vagy belerejét látszik kifejezni. A régiek, mint Molnár, Pázmán, némely származékait egy l betűvel irták, mint: szálankozik, szálong, szálinkozik; azonban a régieknél a kettőztetett belükre különös figyelem nem fordíttatott. Egyébiránt a következetesség, valamint a közösebb szokás a származékokban is kettőztetést ajánl; ellenben egy l betüvel irandó a felköszöntésben divatos szálok az úrhoz vagy az úrnak, melyre ezt szokták felelni: halljuk a szép szót, mert ez am. szólok, t. i. a sza gyöktől, melyből a szav, szavas, szaval, szavatos fejlődtek ki; ugyanezen ige rejlik ama közmondatban is: aki másnak rosz tanácsot ad, maga fejére szál azaz szól. Érsekujvárott még az ujabb időkben is a városi hirdető így szokta kezdeni beszédét: "Uraim, dobszálva és publikálva tudtára adatik kigyelmeteknek" azaz, dobszólva, vagy dobszóval.
*SZÁLLADÉK
	(száll-ad-ék) fn. tt. szálladék-ot, harm. szr. ~a. Bizonyos nedvnek, olunak fenékre szálló, leülepedő részei. Törzse az önállólag nem divatos ige szállad, milyenek az üledék, menedék, hulladék, töredék törzsei: üled, mened, hullad, töred stb.; vagy pedig ad-ék összetett képző.
*SZÁLLADÉKEZÜST
	(szálladék-ezüst) ösz. fn. Ezüst, mely miután felolvasztatott, ismét leülepedik.
*SZÁLLAKOZIK
	(száll-a-koz-ik vagy száll-ag-oz-ik) l. SZÁLLANKOZIK.
*SZÁLLALÓDIK
	(száll-al-ód-ik) k. m. szállalód-tam, ~tál, ~ott. A székelyeknél am. késlelődve v. késlekedve dolgozik.
*SZÁLLANDÓSÁG
	(száll-and-ó-ság) fn. tt. szállandóság-ot, harm. szr. ~a. Ami örökségül valakire szállani fog. Különbözik tőle: szállomány.
*SZÁLLANKOZÁS
	(száll-ank-oz-ás v. száll-ang-oz-ás) fn. tt. szállankozás-t, tb., ~ok, harm. szr. ~a. l. SZÁLLONGÁS.
*SZÁLLANKOZIK
	(száll-ank-oz-ik vagy száll-ang-oz-ik) k. m. szállankoz-tam, ~tál, ~ott, par. ~zál. Ide-oda szállong. Foltonként szállankoznak, mint a vert hadak. (Pázmán Kal. 454. l.). Ez igében a gyakorlatos középképző tulajdonkép ag s az n közbevetett hang, mintha volna szállagozik v. szállogozik, s tájdivatosan létezik is: szállakozik. V. ö. SZÁLL.
*SZÁLLÁS (1)
	(száll-ás) fn. tt. szállás-t, tb., ~ok, harm. szr. ~a. 1) Telepedés, állapodás, tartózkodás végett bizonyos helyre menés, utazás stb. Rendesen csak igekötőkkel divatozik: leszállás, beszállás, kiszállás, felszállás, megszállás. 2) Azon hely, hol valaki ideiglen letelepedik, tartózkodik, rövidebb vagy hosszabb ideig lakik. Utasoknak szállást adni. Szállásra fogadni. Szállásra fogadóba menni. Szállást fogadni, változtatni. Szállásra magához venni. Katonai szállás. Olcsó, drága, ingyen szálláson lakni. Nyáron minden bokor szállást ad. (Km.). "Hol vagyon a szállás (diversorium) hol a bárányt egyem en tanejtványimmal." (Münch. cod. Lukács XXII.). "Nézjed ma az assiriosoknak szállásit" (castra. Bécsi codex Judith IX.). "Hogy kedég este lőn sietének ő szolgai ő szállásokra" (ad hospitia sua. Ugyanott XIII.). 3) Mezőgazdasági tanya künn a szabad határban, milyenek az úgy nevezett karámok, aklok, elletők vagy sellenczek. 4) Régebben telep vagy gyarmat értelemben is használtatott. Innen e helynevek: Árokszállás, Újszállás, Fülöpszállás, Kis-Újszállás stb. 5) Vadászok nyelvén így hívják a róka és borz lakhelyét, melyről ezeket írja Bérczy Károly: "A tanyaszállás (Hauptbau) 5-8 lábnyira a föld alatt van. Kijárata lejtősen és rézsut fut a földbe s innen jobbra és balra 14-15 különböző vezeték nyílik és czikázza át egymást. Ezek közől egy vagy kettő a pitarba vezet, s ilyen pitarja a tanyaszállásnak 4-5 is van, mindegyikből más keskeny vezeték vivén a másikba. Az utolsó legkeskenyebb vezeték a teknőbe nyílik, mely a legtéresebb üreg, fajzási és kölykezési hely. Van ezen kivül a rókának más tanyája is, ú. m. kotorék (a róka ideiglenes keskeny szállása) és tömlő (a kanróka s a meddőn maradt szuka lakása, melynek teknőjéből ellenkező irányban két vezeték szolgál a ki- s bejárásra).
*SZÁLLÁS (2)
	puszta Pozsony m.; helyr. Szállásra, ~on ~ról.
*SZÁLLÁSADÓ
	(szállás-adó) ösz. fn. 1) Személy aki szállást ad. 2) Országos adó neme, mely valakire szállása után szállástartására figyelemmel vettetik ki.
*SZÁLLÁSBÉR
	(szállás-bér) ösz. fn. Bér, melyet más házában vagy telkén fogadott lakhelyért, telepért fizetni kell. A szállásbért évnegyedenként előre letenni. Fölverni a szállásbért.
*SZÁLLÁSJEGY
	(szállás-jegy); SZÁLLÁSLAP, (szállás-lap) l. SZÁLLÁSLEVÉL.
*SZÁLLÁSLEVÉL
	(szállás-levél) ösz. fn. Levél, vagy czédula, melynek utasítása szerént valaki bizonyos helyen szállást kap. A gyülésre meghivott tagoknak szállásleveleket adni. Katonai nyelven poléta (boléta).
*SZÁLLÁSMENTESSÉG
	(szállás-mentesség) ösz. fn. Tulajdonképen szállásadási mentesség, midőn valaki pl. a szállásoló vagy átvonuló katonaságnak szállást adni nem köteles.
*SZÁLLÁSMESTER
	(szállás-mester) ösz. fn. hivatalosan megbizott személy, kinek feladata a megérkezett vendégeket illető szállásaikra utasítani, vagy bevezetni. Különösen községi tisztviselő, ki a katonák elszállásolása felől gondoskodik.
*SZÁLLÁSOL
	(száll-ás-ol) önh. m. szállásol-t. Bizonyos idegen helyen megtelepedve lakik, tartózkodik. Fogadóban, ismerősnél, jó barátunknál szállásolni. E helységben lovas katonák szállásolnak. Áth. értelemben am. szállásra rendel, utasít; máskép szállásoz. A gyalogságot laktanyáb., szállásolni.
*SZÁLLÁSOLÁS
	(száll-ás-ol-ás) fn. tt. szállásolás-t, tb., ~ok, harm. szr. ~a. 1) Bizonyos helyen mint ideiglenes szálláson lakás, tartózkodás. 2) Szállásra rendelés, utasítás; máskép: szállásozás.
*SZÁLLÁSOSZTÓ
	(szállás-osztó) ösz. fn. Aki többek részére pl. a katonaságnál kinek-kinek illető szállását kimutatja.
*SZÁLLÁSOZ
	(száll-ás-oz) áth. m. szállásoz-tam, ~tál, ~ott, par. ~z. A jövevényt, vendéget bizonyos szállásra rendeli, utasítja. El-, beszállásozni a katonákat.
*SZÁLLÁSOZÁS
	(száll-ás-oz-ás) fn. tt. szállásozás-t, tb., ~ok, harm. szr. ~a. Rendelkezés, utasítás, melynél fogva valaki bizonyos szállást kap.
*SZÁLLDOGÁL
	(száll-ad-og-ál) gyak. önh. m. szálldogál-t. Egymás után, lassanként, gyéren, kicsinyenként érkezik, bizonyos helyre gyülekezik, röpül stb., Az utasok szálldogálnak már a hajóra. Már szálldogálnak a fecskék, gólyák. A hó szálldogálni kezd. A méhek a virágokra szálldogálnak.
*SZÁLLDOGÁLÁS
	(száll-ad-og-ál-ás) fn. tt. szálldogálás-t, tb., ~ok, harm. szr. ~a. Cselekvés, midőn valaki vagy valami szálldogál.
*SZÁLLÉKONY
	(száll-ék-ony) mn. tt. szállékony-t v. ~at, tb., ~ak. Ami egy helyen nem marad, hanem tovább halad, repül, lebeg, mint a füst, gőz, illat, szesz. Szállékony felhők, ködök, pölyhök.
*SZÁLLÉKONYSÁG
	(száll-ék-ony-ság) fn. tt. szállékonyság-ot, harm. szr. ~a Tulajdonsága valamely testnek, melynél fogva könnyen mozgásb., jő s tovább repül, lebben.
*SZÁLLERNYŐ
	(száll-ernyő) ösz. fn. Nagy ernyőhöz hasonló készület, melynek segedelmével, ha kiterjesztetik, magasab., helyről a szabad levegőben biztosan alá lehet ereszkedni.
*SZÁLLING
	(száll-ing) gyak. önh. m. szálling-tam, ~tál, ~ott. Kiseb., mozgással, s mintegy könynyeden ide-oda száll. A szállong igének kicsinyző módosulata. V. ö. SZÁLLONG.
*SZÁLLINGÓ
	(száll-ing-ó) mn. és fn. tt. szállingó-t. 1) Ami ide-oda szálling. Szállingó lepkék, madarkák, pölyhök. 2) A virágok himszálai.
*SZÁLLINGOZÁS v. SZÁLLINGÓZÁS
	(száll-ing-oz-ás v, száll-ing-ó-oz-ás) fn. tt. szállingozás-t, tb., ~ok, harm. szr. ~a. Gyakori, folytonos ide-oda szállás, röpködés. A kicsinyzés, és könnyüdség alapfogalma rejlik benne.
*SZÁLLINGOZIK v. SZÁLLINGÓZIK
	(száll-ing-oz-ik vagy száll-ing-ó-oz-ik) k. m. szállingoz-tam, ~tál, ~ott. Gyakori, kicsided, és könnyüd mozgásokkal ide-oda száll, röpdös, mint a lepkék, bogarak, vagy a pöhöly, hó stb.
*SZÁLLINKOZIK
	l. SZÁLLINGOZIK.
*SZÁLLÍT, SZÁLLIT
	(száll-ít) áth. m. szállít-ott, par. ~s, htn. ~ni v. ~ani. 1) Máshonnan jötteket bizonyos helyre telepít, ideiglenes vagy folytonos ott lakás végett. A polgárok házaib., katonákat szállítani. Két személyt egy vendégszobába szállítani. Az elpusztult tartományba idegen gyarmatokat szállítani. 2) Szélesb ért. eszközli, hogy valaki bizonyos helyről másra menjen, induljon, mozduljon. Kiszállítani az utasokat a hajóról. Leszállítani valakit a lóról. 3) Valakit v. valamit szárazföldi vagy vízi jármüvön bizonyos helyre általvitet, elküld. Hajókon, szekereken szállítani a hadsereget. Borokat, gabonát, fát, különféle árukat távol földre szállítani. Igekötőkkel: el-, be-, fel-, le-, kiszállítani holmit. Átv. ért. leszallítani valaminek az árát am. kisebbre szabni. A keresetet leszállítani a törvénykezésben am. azt megszüntetni.
*SZÁLLÍTÁS, SZÁLLITÁS
	(száll-ít-ás) fn. tt. szállítás-t, tb., ~ok, harm. szr. ~a. Cselekvés, mely által valakit v. valamit bizonyos jármüvön határozott helyre általvisznek, különösen a kereskedelmi forgalomra vonatkozólag. Gabona-, fa-, borszállítás.
*SZÁLLÍTÁSBÉR
	(szállítás-bér) ösz. fn. Bér, melyet a bizományi szállítás fejében fizetni kell; fuvarbér, fuvarköltség.
*SZÁLLÍTÁSI
	(száll-ít-ás-i) mn. tt. szállitási-t, tb., ~ak. Szállitáshoz tartozó, arra vonatkozó. Szállitási eszközök, Szállitási bér, költségek. Szállitási ügy, üzlet, szerződés.
*SZÁLLITMÁNY
	(száll-ít-mány) fn. tt. szállitmány-t, tb., ~ok, harm. szr. ~a. Bármi nemü, főképen kereskedelmi forgalom alá tartozó czikkek, melyeket bizonyos jármüvön küldenek és visznek valahova. Az első szállitmány elfogyta után egy másodikat rendelni.
*SZÁLLITMÁNYI
	(száll-ít-mány-i) mn. tt. szállitmányi-t, tb., ~ak. Szállitmányt illető, arra vonatkozó. Szállitmányi áru v. czikk. Szállitmányi üzlet.
*SZÁLLITMÁNYOS
	(száll-ít-mány-os) fn. tt. szállitmányos-t, tb., ~ok. L. SZÁLLÍTÓ, 2).
*SZÁLLITMÁNYVONAT
	(szállitmány-vonat) l. TEHERVONAT.
*SZÁLLÍTÓ, SZÁLLITÓ
	(száll-ít-ó) mn. és fn. tt. szállító-t. 1) Amin holmit, nevezetesen árukat szállítanak. Szállító hajó; szállító eszköz; gabona-, gyapju-, vasszállító szekerek. 2) Bizományos személy, kinek feladata holmit rendeltetése helyére elküldeni, s az illetőkhöz utasítani.
*SZÁLLÍTÓ~ v. SZÁLLITÓESZKÖZ
	(szállító-eszköz) ösz. fn. Bárminő szer, mely holmik, különösen kereskedelmi czikkek tovaszállitását előmozdítja, pl. szekér, hajó, vasút, vasúti kocsi stb.
*SZÁLLÍTÓ~ v. SZÁLLITÓHAJÓ
	(szállító-hajó) ösz. fn. Hajó, melyen embereket, vagy más mindenféle holmit, áruczikkeket, eleséget stb., bizonyos helyre visznek; különböztetésül egyéb czélu, pl. hadi, postahajóktól. Személyszállitó, teherszállitó hajó.
*SZÁLLÍTÓ~ v. SZÁLLITÓHELY
	(szállitó-hely) ösz. fn. Üzleti hely, melyben áruszállitásokkal foglalkodnak.
*SZÁLLÍTÓ~ v. SZÁLLITÓHÍVATAL
	(szál-lító-hívatal) ösz. fn. Hívatal vagyis helyiség, melyben szállítási üzletekkel foglalkodnak. Így nevezik magát az ilyen üzlettel való nagyobbszerü foglalkodást is.
*SZÁLLÍTÓSÁG, SZÁLLITÓSÁG
	(száll-ít-ó-ság) fn. tt. szállítóság-ot, harm. szr. ~a. Szállítási üzlettel foglalkodás.
*SZÁLLITVÁNY
	(száll-it-vány) fn. tt. szállitvány-t, tb., ~ok, harm. szr. ~a. Eredetileg am. szállitmány, vagyis minden, amit szállítanak; de különös alkalmazásban jelent gyarmatot, vagyis oly emberek seregét, kik előbbi hazájokat elhagyván más országban vagy világrészben telepesznek le.
*SZÁLLÓ
	(száll-ó) mn. és fn. tt. szálló-t. Általán, aki vagy ami száll. Házakb., szálló katonák. Fára szálló madár. Felszálló pöhöly, füst, gőz. Harczra szálló vitéz. Magába, szivébe szálló ember. Megszálló utasok. V. ö. SZÁLL. Különösen mint főnév jelent vendéget, utast, ki bizonyos helyen, nevezetesen fogadóban megtelepedik. Teli van a fogadó külföldi szállóval. Továbbá am. kisebbszerű fogadó, hol különösen mesterlegények szállanak be. Nincs hely a szállóban.
*SZÁLLODA
	(száll-o-da) fn. tt. szállodá-t. Legujonnan divatb., jött szó, a régibb fogadó v. vendégfogadó értelmében, ha ez alatt nagyobbszerű intézetet értünk, különösen a franczia hôtel jelentésében.
*SZÁLLODAI
	(száll-o-da-i) mn. tt. szállodai-t, tb., ~ak. Szállodához tartozó, arra vonatkozó. Szállodai szoba, butorzat. Szállodai életmód.
*SZÁLLODÁR
	(száll-o-da-ár) fn. tt. szállodár-t, tb., ~ok. L. SZÁLLODÁS.
*SZÁLLODÁS
	(száll-o-da-as) fn. tt. szállodás-t, tb., ~ok. Szálloda bérlője vagy tulajdonosa, ki azt mint ilyet bírja.
*SZÁLLÓHELY
	(szálló-hely) ösz. fn. Hely, hol egy vagy töb., ember megszáll, máskép csak szálló vagy szállás.
*SZÁLLOMÁNY
	(száll-o-mány) fn. tt. szállomány-t, tb., ~ok, harm. szr. ~a. Örökségül valakire szállott vagyon.
*SZÁLLOMÁS
	(száll-om-ás) fn. tt. szállomás-t, tb., ~ok, harm. szr. ~a. Valamely vagyonnak valakire örökségül háramlása.
*SZÁLLONG
	(száll-ong) gyak. önh. m. szállong-tam, ~tál, ~ott, par. ~ni vagy ~ani. Könnyeden ide-oda lebeg, röpdös. Szállongnak a méhek, lepkék, madarak. Szállong a bodor füst, a pöhöly, a hópihe.
*SZÁLLONGÁS
	(száll-ong-ás). fn. tt. szállongás-t, tb., ~ok, harm. szr. ~a. Állapot, cselekvés, midőn valami szállong.
*SZÁLLONGÓ
	(száll-ong-ó) mn. tt. szállongó-t. Ami ide-oda szállong. Virágok körül szállongó lepkék, méhek. V. ö. SZÁLLONG.
*SZÁLLÓS
	(száll-ó-os) mn. tt. szállós-t v. ~at, tb., ~ok. L. SZÁLLÉKONY.
*SZÁLLÓSZOBA
	(szálló-szoba) ösz. fn. Szob., a fogadóban, vagy akármely vendéglátó házban, a vendégek számára.
*SZÁLLOTT
	(száll-ott) mn. tt. szállott-at. 1) Általán, aki megállapodás, letelepedés végett valahová ment. Fogadób., szállott utasok, jövevények. 2) Ülepedett. Szállott bor. 3) Örökségül háramlott. Reá szállott jószág.
*SZALMA
	(szal-ma) fn. tt. szalmá-t; palóczos ejtésekkel: szaóma, szóma, szuóma, szaoma. 1) A gabonák s egyéb pázsitfüvek neméhez tartozó növények felszálasodó sarja, szála, t. i. oly csöves szára, mely bütykök által ízekre van tagolva, s bütykeiből induló levelek bütykei közeit behüvelyezik. Sásos, vastag, vékony, bötykös szalma. Üres szalmát csépelni, vagy csak; szalmát csépelni. (Km.). Szalmára sok gabona termett, de magra kevés. Búza-, rozs-, árpa-, köles-, zabszalma. Némely évi növények vastagab., szára különösen kóró. 2) Ugyanezen szárak letarolt, letöredezett, csépelt, nyomtatott állapotban véve, mint különféle használatra valók. Zsupszalma. Takarmánynak való, s kazalba rakott árpa-, zabszalma. Ágyba való szalma. Isten könnyebbítse meg ágya szalmáját, azaz, haljon meg. (Km.). Szalmából kosarat, kalapot kötni, gúzst; kötelet tekerni. Szalmával födött ház. Szalmába takarni valamit. Szalmában puhított vaczkor. Szalmát vetni a lovak, ökrök alá. Olyan mintha szalmát sem tudna keresztűl tenni. (Km.). Szalmával fűteni, disznót perzselni. 3) Átv. a maga nemében alábbvaló, ízetlen, üres. Széna-e, vagy szalma? azaz, hányadán van, jól, roszul áll-e a dolog? Olyan, mint a szalma, azaz, izetlen. Mintha szalmát rágna, kelletlenül, kedvetlenül tesz valamit. Beszéde merő szalma, üres, tartalmatlan. Teli van a feje szalmával, üres fejü. Szalmatűz, mely hamar fellobban, s legott kialszik, elhamvad. Hangra, és jelentésre egyezik vele a csagataj szalman, török, nigur szaman (Vámbéry); tovább., a szláv nyelvekben átvetve divatos szlama, s a gabnaszárt jelentő német Halm, a latin calamus, caulis, persa kalem, arab kalam, szanszkrit kalamasz; ezek ismét oly szókkal állanak gyökhangi rokonságban, melyek magasra meredést, nyulást, emelkedést jelentenek, mint a szanszkrit kul (halmoz); kulan (halom); német Halde, Hals; latin culmus, culmen, collis, collum; a magyar szál, szár, halom stb. T. i. a h egyfelül k, másfelül sz hangra szeret változni, nem csak ami nyelvünkben, hanem másokban is, mint: hörpöl, szörpöl, sorbet; horret szörnyed; hirtus, haarig, szőrös; Horn, cornu, szaru; cor, Herz, szlavul: szrdcze stb. Ennélfogva a fenn említett szókban a hal, szal, cal, cul, kul gyökök egy eredetre mutatnak, s egy alapfogalmat t. i. magasságot fejeznek ki. Minthogy továbbá a hangok átvetése az eredeti alaknak némileg elferdítése: tehát a magyar szalma, a német Halm, és latin calamus eredetiebb alakok, mint a szláv szlama. A latin stramen és német Stroh, mint a sterno és streuen igék származékai, a szalmának azon rendeltetésére vonatkoznak, mely szerént azt alomul használják, pl. a barom alá vetik, hintik; de maga az anyag eredetileg latinul: calamus, culmus, németül Halm, magyarul: szál v. szár. Végre mi ezen szó alakját illeti, az valódi magyaros, mint a duzma, szuszma, tutyma, fityma, elme, eszme, isme, böszme s több másokban.
*SZALMAÁGY
	(szalma-ágy) ösz. fn. 1) Szalmából vetett ágy, melyről tréfásan szokták mondani villával vetettek neki ágyat. 2) Szalmával kitömött, s derekalyul szolgáló zsák.
*SZALMAÁRUS
	(szalma-árus) ösz. fn. Szatócs, ki szalmát, zsúpot árul.
*SZALMACSOMÓ
	(szalma-csomó) ösz. fn. Bármiféle csomó gabonaszalmából.
*SZALMACSÓVA
	(szalma-csóva) ösz. fn. Tekercsb., göngyölített szalma, melybe tüzes taplót vagy üszköt tesznek, s addig csóválják, mig lángot nem vet. Szélesb ért. más czélokra is használt szalmatekercs, pl. milyeket az erdőkben az utasok tájékozásaul helyenként a fákra kötnek, vagy zsúrolásra használnak stb.
*SZALMACSUTAK
	(szalma-csutak) ösz. fn. Csomóba, tekercsb., kötött szalma, különösen melylyel valami hézagot bedugnak. Szalmacsutakkal bedugni a likas zsákot, vagy a hordó száját. V. ö. CSUTAK.
*SZALMÁD
	falu Szabolcs m; helyr. Szalmád-ra, ~on, ~ról.
*SZALMAFEDÉL v. ~FÖDÉL
	(szalma-fedél v. ~födél) ösz. fn. Valamely épületnek gabonaszalmával, különösen zsúppal tetézett födele.
*SZALMAFĚDELŰ v. ~FÖDELÜ
	(szalma-födelü) ösz. mn. Minek szalmafödele van, zsuppal födött. Szalmafödelü házak, ólak, viskók.
*SZALMAFONADÉK v. ~FONAT
	(szalma-fonadék v. ~fonat) ösz. fn. Szalmaszálakból font, kötött holmi, pl. csizmatörlő tekercs, gyékény alakú takaró vagy sártisztitó, üvegházi függöny, kézi kosár stb.
*SZALMAGALÓCZA
	(szalma-galócza) ösz. fn. A sárga lemezű galóczák alneme alá tartozó gombafaj; kalapja domború, szalmaszinű, sima, szikkadt; tönkje hosszú, fényes; lemezei ritkák; terem erdőkben. (Agaricus inanis).
*SZALMAGYÉKÉNY
	(szalma-gyékény) ösz. fn. Gyékény alaku szalmafonadék a sarunak, csizmának, stb., sártól tisztitása, vagy valaminek betakarása végett.
*SZALMAHÁZ
	(szalma-ház) ösz. fn. Szalmával födött ház. Szalmaházi nemesember. (Szab., D.).
*SZALMAHÍD
	puszta Pest-Solt m.; helyr. Szalmahíd-ra, ~on ~ról.
*SZALMAKALAP
	(szalma-kalap) ösz. fn. Szalmaszálakból font kalap. Karimás, búbos, női, divatszerű, florencziai szalmakalap. Feketére festett szalmakalap.
*SZALMAKAZAL
	(szalma-kazal) ösz. fn. Kazal vagyis hosszában rakott halmaz gabonaszalmából.
*SZALMAKOPJA
	(szalma-kopja) ösz. fn. Átv. ért. am. gyönge okoskodás vagy érvelés. Ezek csak szalmakopják. (Pázmán).
*SZALMAKERÍTÉS v. ~KERITÉS
	(szalma-kerítés) ösz. fn. Kerítés végett vagy kerítésül felhányt, felhalmozott gabonaszalma.
*SZALMAKOSÁR
	(szalma-kosár) ösz. fn. Szalmaszálakból, vagyis tincsekből fonott, kötött, vagy vesszővel öszvevarrt kosár, milyenek az úgynevezett szakasztókosarak.
*SZALMAKOSZORÚ
	(szalma-koszorú) ösz. fn. Koszorú módjára öszvefűzött, vagy tekert szalma, melyet valami alá tesznek, pl. a fejen vitt teher, vagy konyhai edények alá. Hajdan a teherb., esett leányok fejére, midőn férjhez mentek, csufságból ilyen menyasszonyi koszorút szoktak föltenni.
*SZALMAKÖNTŐ
	(szalma-köntő) ösz. fn. Szalmatekercs, csomób., göngyölgetett szalmaszálak. V. ö. KÖNTŐ.
*SZALMAKÖTÉL
	(szalma-kötél) ösz. fn. Kötél, gúzs gyanánt megtekert szalmából. A gabnakévéket szalmakötéllel kötözni.
*SZALMAKUNYHÓ
	(szalma-kunyhó) ösz. fn. Kunyhó, melynek teteje, vagy oldala is szalmából, zsupból van.
*SZALMALÁNG
	(szalma-láng) lásd SZALMATŰZ.
*SZALMAMÍV v. ~MŰ
	(szalma-mű) ösz. fn Mindenféle mű, melyet szalmából készítnek, pl kalap, kosár, kas, koszorú, terítő stb.
*SZALMAMÍVES
	(szalma-míves) ösz. fn. Kézmíves, ki holmit szalmából fon, köt, pl. kalapokat, kosarakat készít.
*SZALMAPÁRNA
	(szalma-párna) ösz. fn. Szalmával kitömött párna. Derék-, fej alá való szalmapárna.
*SZALMÁS
	(szal-ma-as) mn. tt. szalmás-t vagy ~at, tb., ~ak. Szalmával megrakott, hintett, tömött, kevert. Szalmás szekér. Szalmás út, átv. ért. néhutt am. tejut, hadak utja az égen. Szalmás takarmány.
*SZALMASÁRGA
	(szalma-sárga) ösz. fn. Világosabbféle sárga, milyen a szalma szine. Rokon hozzá zsufa- azaz, zsupszinü, t. i. a palóczoknál divatos zsuf gyöktől.
*SZALMASZÁL
	(szalma-szál) ösz. fn. A szalmának egy-egy szála, szára. A kis ember sem szalmaszál. (Km.). Olyan, mintha szalmaszálat sem birna keresztül tenni. Szalmaszállal kitisztítani a pipaszárt. Szalmaszállal sem álmodtam, hogy megakadna benne, v. szalmaszálat sem tettem keresztül utjában. (Km.).
*SZALMASZÁR
	(szalma-szár) lásd SZALMASZÁL.
*SZALMASZÉK
	(szalma-szék) ösz. fn. Szék, melynek ülete fonott szalmából van.
*SZALMASZÍN
	(szalma-szín) ösz. fn. A szalmaéhoz hasonló sárga szín, szalmasárga.
*SZALMASZÍNŰ v. ~SZINÜ
	(szalma-színű) ösz. mn. Olyan sárgaszinű, mint a szalma. Szalmaszinű selyem.
*SZALMATEKERCS
	(szalma-tekercs) ösz. fn. Különféle czélra csomóba, csutakb., tekert szalma.
*SZALMATERCS
	faluk Nógrád m.; helyr. ~Tercs-re, ~ěn, ~ről.
*SZALMATŰZ
	(szalma-tűz) ösz. fn. Az égő szalmának hirtelen elégő tüze, rövid melege. Disznót szalmatűzzel perzselni. Átv. szalma gyanánt hirtelen lobbot vető, s legott elhamvadó lelkesedés. Szalmatűznek szene is hitvány. (Km.).
*SZALMAVÁGÓ
	(szalma-vágó) ösz. fn. Gazdasági eszköz, melylyel a takarmánynak való szalmát, különösen a zsúpot apróra metélik; máskép: szecskavágó, szecskametsző. Jelenti azon személyt is, ki ily munkával foglalkodik.
*SZALMAVÁR (1)
	(szalma-vár) ösz. fn. Átv. ért. csak a képzeletben létező vár, azaz minden alap nélkül szűkölködő ábrándképe valamely rajongó, vagy hiú képzelődésében nagyot váró személynek; máskép: légvár.
*SZALMAVÁR (2)
	puszta Veszprém m; helyr. ~vár-ra, ~on, ~ról.
*SZALMAVÁZ
	(szalma-váz) ösz. fn. Szalmából alakított madárijesztő váz, pl. a kazalokon, asztagokon, szőlőkben.
*SZALMAVIRÁG
	(szalma-virág) ösz. fn. Néhutt így hívják a német nevezet (Strehblume) után a vasvirágot. l. VASVIRÁG.
*SZALMÁZ
	(szal-ma-az) áth. m. szalmáz-tam, ~tál, ~ott, par. ~z. Szalmával köt, behint, kever, beszemetez valamit. Szalmázni a háztetőt. Beszalmázni az utczát, udvart. Szalmázni a takarmányt. Átv. ért. a rosz szónoklatra mondják, hogy a szónok szalmáz, vagy szalmázott.
*SZALMÁZÁS
	(szal-ma-az-ás) fn. tt. szalmázás-t, tb., ~ok, harm. szr. ~a. Szalmával kötés, behintés. Rosz szónokolás.
*SZALMAZSÁK
	(szalma-zsák) ösz. fn. Szalmával töltött zsák, mely az ágy fenekén a párnának, derekalynak alapul szolgál.
*SZALMAZSÚP
	(szalma-zsúp) ösz. fn. Gabonaszálakból rendesen együvéállított és öszvekötött csomó, midőn pl. a gabonát kicséplik és a szalmáját ugyanolyan csomób., öszvekötik, úgy hogy a szálak hasonló (elvágott és üres kalászos) végei együtt vannak.
*SZÁLNYI
	(szál-nyi) mn. Akkora, mint valamely szálas test, különösen, mint hajszál, szőrszál. Átv. ért. a maga nemében igen kicsi, igen kevés. Egy szálnyi becsület sincs benne.
*SZALNYIK
	falu Zemplén m.; helyr. Szalnyik-ra, ~on ~ról.
*SZALÓCZ
	falu Gömör m.; helyr. Szalócz-ra, ~on, ~ról.
*SZALÓK
	faluk Zemplén m.; ALSÓ~, Sáros, EGER~, HEVES~, FELSŐ~, KIS~, NAGY~, Szepes m.; NEMES~, PÓR~, Veszprém m.; helyr. Szalók-ra, ~on, ~ról.
*SZALÓKA
	falu Szabolcs m.; helyr. Szalóká-ra, ~n, ~ról.
*SZALONKA
	(szal-ong-a) fn. tt. szalonká-t. Az idegen ,sneff' nevű fajta vándor madár a gázlók rendéből; t. i. németül: Schnepf. Maga nemében igen ízletes húsu. Másképen némelyek szerént: lebenke. Néhutt szaláng, szalánka, id. Mándy P. szerént: szélkiáltó (l. itt alább). Legvalószinűbb., hogy nevét szálongáló tulajdonságától kapta, melynek törzse: szálong, rövid a-val: szalong, s ebből lett szalongó, szalonga, szalonka, mint a fut gyökből futrinka. Fajai: erdei szalonka (Waldschnepf); vízi és mocsári szalonka, s ennek több faja: sárszalonka (Mittelschn. Moorschn.), néhutt: mohszalonka; a vízi szalonka némely vidéken: bárányszalonka, másutt: sártyúk (Heerschnepf, Becassine); még más fajok: gyepi szalonka, vagy szőrszalonka (Haarsehn.). A magyar vadászok a szalonkákhoz számítják a pólingókat és liléket is: szélkiáltó szalonka v. póling (Goizer), gombos orru szalonka (schwarzschwänziger Schn.), gólyaszalonka vagy gyöngyvérlile vagy csutor (Strandreiter), kardorru v. gulipánszalonka (Wasserbläser), furkófejüszalonka v. aranylile (Goldregenpfeifer), kaczagólile (Morinellregenpfeifer), fütyülőlile (Halsbandregenpf,), hókafejü lile (Weisstirniger Regenpf.), partilile (Sandlaufer); fekete szalonka, máskép: batla v. saska.
*SZALONKAIDÉNY
	(szalonka-idény) ösz. fn. Az évben azon időszak, midőn a szalonkákra vadászni legelőnyösebb.
*SZALONKÁZ
	(szal-ong-a-az) önh. m. szalonkáz-tam, ~tál, ~ott, par. ~z. Szalonkákra lövöldöz, szalonkákra tart vadászatot.
*SZALONKÁZÁS
	(szal-ong-a-az-ás) fn. tt. szalonkázás-t, tb., ~ok, harm. szr. ~a. Szalonkák vadászása.
*SZÁLONKÉNT
	helyesebben: SZÁLANKÉNT, mert a tt. szála-t s a több., ragok és képzők is ehhez alkalmazkodnak. l. SZÁLANKÉNT.
*SZALONNA (1)
	fn. tt. szalonná-t. Túl a Dunán némely tájakon: szalánna. 1) Szoros ért. a disznónak bőre alatt közvetlenül képződő zsirtömegű réteg, mely a háttájon legvastagabb., a has alatt vékonyabb szokott lenni. Két, három, négy ujjnyi vastagságu szalonna. Legyen kövér a szalonnája (km.), azaz szerencsésen üssön ki vállalata; t. i. mikor disznót öl valaki, szokták úgy köszönteni, innen a km. Rostos, ikrás szalonna. Kemény, füstölt, avas, kukaczos szalonna. Hasáb-, táblaszalonna. Kiolvasztani a szalonnát. Szalonnát pirítani. Szalonnával rántani. Fehér czipó szalonna, füstölt hús és káposzta, a magyarnak étele. (Népdal). Közmondatok: Ó szalonna jó a háznál, Ó bor jó, és új szalonna. Kukaczos szalonna, s büdös vaj öszveillenek. Jobb egy ujjnyi szalonna a káposztába, mint semmi. Kutyából nem lesz szalonna. Hiába fáj fogad az úri szalonnára. Ez volna szalonna az egér fogára. Mindenkor kövérebb a más szalonnája. Megkezdték a szalonnát, ha iskolás gyermeket először fenyítenek, v. ha hatalommal birót először megtámadnak, tekintélyét törni kezdik: ilyekre szól e km. Rávárják a szalonnára, azaz meglesik mint a szalonnára kapott macskát, hogy tőrbe ejthessék. Szalonnája hasadna, az elhízott emberről mondják. Pörzsölheted, nem lesz abból szalonna, máskép: kutyából nem válik szalonna. Rájár a szalonnára, folytatja a megkezdett dolgot, különösen a tiltottat. 2) Szélesb ért. más állatok husán képződő, s tömeges zsiros részek. 3) Átv. a keletlen kenyér héja alatti nyirkos réteg, máskép: irgye, szappan, czopáka, zákla. Egyezik vele a szláv nyelvekben köz divatú szlanina, talán ezen gyöktől: szlani, mely sósat jelent. Egyébiránt lehet, hogy e hangi és értelmi találkozás véletlen, s hogy a magyar szalonna a hasábra, hasításra vonatkozó szel, szelet, szelevény, tovább., szilánk, szilvány, szalu, szalul szókkal áll fogalmi rokonságban, mennyiben a szoros értelemben vett szalonna nem egyéb, mint kiszelt, a hústól szij, vagy szilánk gyanánt elszalult réteg, mintha volna: szeleny v. szelény, szilany v. szilány, v. szalany szalány, melyhez legközelebb áll a Dunán túl divatos szalánna. Több más szóban is váltakoznak a mély és magas hangok, mint rakottya rekettye, galagonya gelegenye, ibrad ébred (amaz a székelyeknél), csalafinta cselefente, rigya rügy stb.
*SZALONNA (2)
	falu Borsod m.; helyr. Szalonnára, ~n, ~ról.
*SZALONNAÁRUS
	(szalonna-árus) ösz. fn. Hentes, ki különösen szalonnát árul.
*SZALONNABOGÁR
	(szalonna-bogár) ösz. fn. A molybogarak egyik faja, melynek kukacza nem csak szalonnát, hanem más avasodó állati testeket is rág és emészt. (Dermestes lardarius).
*SZALONNABŐR
	(szalonna-bőr) ösz. fn. Bőr, melylyel a szalonna rétege, közvetlenül érintkezik, máskép: bürke. Úgy terjed a becsülete, mint a szalonnabőr a tüzön, (km.) azaz öszvezsugorodik, kicsinyedik. V. ö. DISZNÓBŐR.
*SZALONNABÜRKE
	(szalonna-bürke) ösz. fn. l. SZALONNABŐR.
*SZALONNACSÖRGE
	(szalonna-csörge) ösz. fn. Az apróra metélt, és kiolvasztott szalonnának rostos része, máskép: töpörtő, töpörtyű, pörcz, kurczina. V. ö. CSÖRGE.
*SZALONNADAG
	(szalonna-dag) ösz. fn. Gyógytani nyelven, daganat neme, mely némileg a szalonnához hasonló.
*SZALONNAFÉREG
	(szalonna-féreg); lásd PĚRGE, (1).
*SZALONNAKŐ
	(szalonna-kő) ösz. fn. Félig átlátszó, és szálkás rostozatú kőnem, melynek szine különféle zöldet játszik, a tapintatkor úgy érzik, mintha kövér volna. (Talcum lardites).
*SZALONNALEVÉL
	(szalonna-levél) ösz. fn. Vékony szeletekre hasogatott szalonnadarabok, melyeket a szakácsok némely sültekre burogatnak. Szalonnalevéllel sütött fenyvesmadár, fogoly.
*SZALONNAPORVA
	(szalonna-porva) ösz. fn. l. SZALONNABOGÁR.
*SZALONNAPÖRCZ
	(szalonna-pörcz) ösz. fn. l. SZALONNACSÖRGE.
*SZALONNÁS
	(szalonna-as) mn. tt. szalonnás-t v. ~at, tb., ~ak. 1) Minek egy része szalonnából áll. Szalonnás koncz, hús. Szalonnás sonkaszelet. 2) Miben szalonnát tartanak. Szalonnás kamara. 3) Szalonnával készített, főzött, sütött, pörgölt. Szalonnás gombócz, káposzta, sültvad. Előbb való a becsület a szalonnás káposztánál. (Km.). 4) Átv. szalonnás kenyér, melynek egy része nincs jól kisülve, vagy hibásan van dagasztva; máskép: irgyes, szappanos, záklás, czopákás kenyér. V. ö. SZALONNA.
*SZALONNÁSAN
	(szalonna-as-an) ih. 1) Szalonnával ellátva; szalonnával készítve, főzve, sütve. 2) Átv. ért. záklásan, czopákásan.
*SZALONNASZEG
	(szalonna-szeg) ösz. fn. Szegformára aprított szalonna, melyet szakácstűb., öltve bizonyos ösztövérnemű sültekbe szurkálnak. Szalonnaszegekkel megtűzött kappan, pulyka, nyúl, borjuczomb, borjuszegy.
*SZALONNASZELET
	(szalonna-szelet) ösz. fn. Szalonnából metszett kiseb., vagy nagyobb darab.
*SZALONNATŰ
	(szalonna-tű) ösz. fn. Szakácsok tűje, melylyel a szalonnaszegeket az illető sültekb., öltögetik, spékelő tű.
*SZALONNÁZ
	(szalonna-az) áth. m. szalonnáz-tam, ~tál, ~ott, par. ~z. A sütni, pirítani való holmit szalonnaszegekkel vagy levelekkel készíti; németesen: spékel.
*SZALONTA
	falu Borsod m.; NAGY~, mezőváros Bihar m.; helyr. Szalontá-ra, ~n, ~ról.
*SZÁLPATAK
	(szál-patak) ösz. fn. Patak, vagyis folyó, melyen talpszálakat lehet vagy szoktak szállítani.
*SZÁLREKESZ
	(szál-rekesz) ösz. fn. Rekesz, mely a patakon vagy folyón szállított, eregetett faszálakat fentartja, hogy a rendelt helynél továb., ne usszanak.
*SZÁLSZALMA
	(szál-szalma) ösz. fn. Töretlen, ép száru szalma, milyen a zsúp.
*SZÁLTALP
	(szál-talp) ösz. fn. Vízi jármű, mely egymással öszvekötött s talpat képező faszálakból áll. Zsindelylyel, deszkákkal terhelt száltalp.
*SZÁLTELEK
	erdélyi falu Maros székben; helyr. Száltelek-re, ~ěn, ~ről.
*SZÁLTISZT
	(szál-tiszt) ösz. fn. Szálhivatalban szolgáló tiszt. V. ö. SZÁLHIVATAL.
*SZÁLTÓ
	(szál-tó) ösz. fn. Tó, illetőleg vízöböl, melyb., a levágott faszálakat eregetik, s melyből azokat tovább szállítás végett a vele öszveköttetésben levő patakba vagy folyóba terelik.
*SZÁLTUTAJ
	(szál-tutaj) ösz. fn. lásd SZÁLTALP.
*SZALU
	(szal-u) fn. tt. szalu-t. A székelyeknél és az Őrségben váluzó, hornyoló, völgyelő görb., fejsze. Gyöke az elavult ige szal, vékony hangon: szel, honnan szaló szalu, am. szelő. V. ö. SZEL. Képeztetésre hasonlók hozzá a fúr, vés gyökökből származott furu, vésü.
*SZALUFA
	(szalu-fa) ösz. fn. l. KOSZORÚFA; és SZARUFA.
*SZALUL
	(szal-u-l) áth. m. szalul-t. Szalu nevü fejszével vagy gyaluval völgyel, hornyol, vés, szel. Koszorufát szalulni, kiszalulni. Máskép, különösen a székelyeknél: szalval.
*SZALULÁS
	(szal-u-l-ás) fn. tt. szalulás-t, tb., ~ok, harm. szr. ~a. Hornyolás, völgyelés. V. ö. SZALUL.
*SZALVA
	erdélyi falu Besztercze vidékében; helyr. Szalvá-ra, ~n, ~ról.
*SZALVAL
	(szal-u-al) áth. m. szalval-t. Lásd SZALUL.
*SZALVALÁS
	(szal-u-al-ás) fn. tt. szalvalás-t, tb., ~ok, harm. szr. ~a. l. SZALULÁS.
*SZAM
	elvont gyöke szamat és szamócza szóknak; l. SZAMAT alatt.
*SZÁM (1)
	elvont gyök számlik és szánt (= számt) szókban és származékaikban. Eredeti jelentésére nézve l. SZÁM, fn.
*SZÁM (2)
	fn. tt. szám-ot, harm. szr. ~a. 1) Bizonyos alakú irott, rovott, metszett jegy, vonal, vagy bötü, mely által kiseb., nagyobb mennyiséget jegyzünk föl. Úgynevezett arab számok: 1, 2, 3, 4 stb., de a melyekről közönségesen azt tartják, hogy eredetileg hindu jegyek t. i. a hindu számok kezdő betűinek némely régi alakjaiból keletkeztek volna. Azonban egy részről a hindu számjegyek, mint a nyelvtanokban találjuk, nem igen ütnek össze az úgynevezett arab jegyekkel; más részről ezek, mint némelyek tartják, egyes vonalkák összetételeiből is keletkezhettek, ú. m.: Régebben némely számoknak kissé eltérő jegyeik valának, pl. = 4, = 7. Egyébiránt a sínai számok egy része is fekirányos vonalkák összetétele ú. m. - (=1), = (= 2), (= 3). Egybehasonlításul ide jegyezzük a hindu számjegyeket is: melyek közől csak a hármas szám látszik a mi hasonló értékü számjegyünkkel egyeztethetőnek, s ha egynémelyik alakja hasonlít is a mienkhez, az a hinduban mást jelent, ú. m. a négyes, ötös és hetes. Római számok: I. V. X. l. C. D. M v. CD. A római számokban az I egy vonalat, vagy ha tetszik, egy ujjat jelent. Az V jelenti a kéznek öt ujját, ha t. i. a nagy ujjat a többitől elválasztjuk, a kéz V betüt mutat. Az X a két V összetétele. A C a centum (= száz) szó első betűje, az L úgy gondoltatik, mint C betü alsó fele (középen kétfelé metszve) az M a mille (= ezer) szó első betűje, a D a régies CD (= M) betünek utóbb., fele. (Schwartner). Görög számok: a, b, g, d stb., magok a betűk. Így a saját arab számok is. 2) Azon mennyiség, melyet ilyetén jegyek, betűk jelentenek. Számnevek. Fő- v. törzsszámok. Egyes, kettős, tízes, húszas, százas szám. Kicsiny, kevés, egész, tört, páros, páratlan szám. Nagy, fölös szám. Sorszámok. Osztószámok. Nincs száma, igensok. Kerekszám alatt értjük a tízes számokat, különösebben a nagyobbakat, melyek 10 számmal tökéletesen feloszthatók, pl. 1000 kerekszám, ellenben 997, vagy 1001, 1002, nem kerekszámok. E városnak kerekszámmal 8000 lakosa van. Kerekszámmal mintegy ezer ember lehetett jelen. Üreg szám, zerus 0. Egyesszám, többesszám a név- és igeragozásban. Időszám, évszám, hónapszám, hétszám, napszám, óraszám, vagyis évek, hónapok, hetek, napok, órák szerént vett idő. Hószám, havonként megjelenni szokott női vértisztulás. 3) Kimutatás, igazolás, melyet bizonyos mennyiségről ilyetén jegyek által teszünk vagy tetetünk. Számot, kérni, venni valakitől az elköltött pénzről. Számon kérni valamit valakitől. Az évi kiadásokról számot adni. Számot vetni am. számjegyek öszveadása, vagy kivonása stb. által bizonyos mennyiséget megtudni. Számba venni am. megszámlálni. Számba sem venni valamit, vagyis a többihez nem számlálni, úgy tekinteni, mintha nem volna. Valamit számon tartani am. nyilvánságban tartani. 4) Jelent igényt, birtokot. Számot tartani valamire v. valakire. Magam és mások számára. Kinek számára veszed a gabonát? Magaméra. Minthogy a szám eredeti első értelménél fogva bizonyos alakú rovott, metszett, irott jegyet jelent; okszerüleg állíthatni, hogy a számolásnak egyik legeredetib., módja t. i. a rovás alapfogalma rejlik benne, minélfogva gyökhangra, és eredeti alapértelemre egyezik a szab, szak, szakasz, szakócza, szalu, s a vékonyhangú szeg, szel szókkal, mint metszésre, részenkénti elválasztásra vonatkozókkal. Valamennyinek gyökeleme: sza vagy sze. Erdeti alapértelme van meg ezen származékokban: számlik, azaz, rétegesen felhasad, szétválik, és számt, (a jobbhangzás törvényei szerént: szánt), azaz a földet barázdákra hasogatja, szétmetéli, rovatokra osztja. Bizonyos formának alakítására mutat e sajátságos mondatban is számot vetni, azaz, alakítani, csinálni, mint ezekben betűt vetni, téglát vetni, barázdát vetni, keresztet vetni. Alakra nézve több, részént önálló, részént elvont gyökök hasonlók hozzá, mint: gyám, hám, tám, bám, csám, rém, kém, gém, hím stb. V. ö. SZERSZÁM. Csagataj nyelven: szan (Abuska. 67. l.); ez alakban nálunk is eléjön, l. SZÁMKIVET; sínai nyelven: szíuŕn (eligere, numerare), továbbá szân am. három (tres) és szán többször (repetitis vicibus). Továbbá mind hangokban mind értelemben rokonítható vele a szanszkrit szam és görög sun elüljárók, melyeknek jelentése: együtt, val vel, s melyekkel rokonítják a nyelvészek a német samm gyököt is sammeln, sammt szókban. Figyelemébresztésül ideigtatjuk némely rokon nyelvekből a főb., számneveket, melyeket Hunfalvy Pál "Reguly Antal hagyományai"-ban bővebben és több más nyelvből is összeállított (262 és következő lapokon): Lapp nyelven: Finnül: 1. oft, ofta, okt, okta yhte (yksi, s = sz itt általában) 2. guoft, guöfte, guökt kahte (kaksi) 3. golm, golma, golbma kolme 4. ńäll'ä, ńälle neljä 5. vitta, vit, vitte viite (viisi) 6. gutta, gut, gutte kuute (kuusi) 7. čiečča, čieč, geca seitse-männ 8. gavce, gauce, gafce, jakce kahdeksam 9. ovce, oufce, ofce yhdeksän 10. loge, lokke kymmenen 20. guoft loge kaksi kimmentä 30. golm loge kolme kimmentâ 100. čüötte sata Szürjän nyelven: Vogul nyelven: 1. ötik äk, äkve 2. kďk kiti, kit 3. kujim kórom, korm 4. ńol' (olv. nyoly) ńilä, 5. vit ät 6. kvajt kat 7. sizim sát 8. kökjamďs ńalalu 9. ökmďs antallu 10. das lau 20. kďz kús 30. komďn vát 100. sjo sat 1000. sjurs sater Törökül (és tatárul): Csuvasul: (Kazembeg után.) 1. bir (ber) per 2. iki (ike) ikke 3. üč (utz) wisse (vissze) 4. dört dwáta 5. beš (biš) pilik 6. altď olta 7. jeddi (dsitti) œičče 8. sekiz sakkyr (szakkďr) 9. dokuz (tukhusz) tuhhur 10. on (nn) wonna 20. jigirmi (dsegermi) sirim (szirim) 30. otuz wutur 100. jüz (dsüz) šur 1000. bin (bing) pin Mongolul: Burjät nyelven: 1. nige, nigen nigen 2. kujar v. khujar, (khusz am. pár) khojir 3. gurban (ghurban) gurban 4. dürben durbön 5. tabun taban 6. dsirgugan (dsirghughan) zorgân 7. dologan (dologhan) dolôn 8. najman najman 9. jiszun juhön 10. arban arban 20. khurin khorin 30. gucsin (ghucsin) gušin 100. zagun (dzaghun) zun 1000. minggan (mingghan) meangan. Mint látjuk, egyik nyelvben egyik, másik nyelvben másik számnév egyezik némileg a magyarral, pl. lapp okt, finn ihte, vogul äk, szürjän ötik, mongol nige = egy; finn kahte, lapp guoft, vogul kiti, kit, török iki stb., = két, kettő; lapp golm, finn kolme, vogul kórom, mongol gurban = három; szürjän, lapp vit, finn viite, vogul ät, török bes, mongol tab-un am. öt; sürjän dasz = tíz; török on, csuvas vonna = -van, -ven (ötven, hatvan stb. szókban). A szanszkrit és ezzel rokon némely nyelvekre tekintettel szintén figyelmet érdemel, hogy ezekben épen a legsarkalatosab., számok (1, 10, 100, 1000) rokonok a magyarral, ú. m. a szanszkrit éka, hindosztan ék, persa jek am. egy, (a szanszkritban ádi am. első, melyből Bopp a régi szlav jedinu-t származtatja); a szanszkrit daszan, hindosztan dasz, örmény taszn, izland thusz, persa dah v. deh, latin decem am. tíz; a szanszkrit és zend szata, persa szad am. száz; a szanszkrit szahaszra, örmény hazar, persa hazar v. hezar am. ezer, persa hezar-hezar am. ezerszer ezer (milliom), melyeket így öszvesen más ismert altaji nyelvben nem lehet feltalálni, csak a magyarban. - Bopp F. szerént a szanszkrit éka össze van téve a mutató é törzsből és ka kérdő névmási törzsből (ha magyar elemekkel akarnók kifejezni = e-ki v. ez-ki). Továbbá daszan-ról azt véli, hogy azon szó két részből áll, az első rész am. da (= dva = két) a másik pancsan (= öt; és így szól: "Ich fasse demnach daœan als collectives Compositum im Sinne von zwei Pentaden"); de megengedhetőnek tartja Lepsius véleményét is ("Wenn man nicht etwa lieber das skr. páni Hand darin erkennen will"), aki az utóbbi részben a szanszkrit páni (= kéz) szót gyanítja, s e szerint ,daszan' annyi volna mint két kéz. A szanszkrit szata (= száz) szóról Bopp F. ezt mondja: "Das skr. sendische œata hundert, ein neutrales Substantiv (nom. œatam, œatem) verdankt, meiner Meinung nach, seinen Benennungsgrund der Zahl zehn (daœan), wovon es durch das suffix ta gebildet ist, - die Unterdrückung des Schussnasals (n) ist regelmässig - so dass es als Verstümmelung von daœata (tízszer? vagy tíz-tíz) anzusehen ist. A szahaszra (= ezer) szóról Grimm után határozottabban állítja Bopp F., hogy az szahasz (= erő) szóból eredett; "denn - úgymond - die Begriffe der Stärke, Grösse und Vielheit berühren sich nahe." Heyse munkája (System der Sprachwissenschaft) után ide jegyezzük még e következőket magyar fordításban: "A szanszkrit ęka (v. éka) zend aęva, latin unus (régi latin oenus), német ein, goth ains szókban úgy látszik (Pott szerint: Die quinäre und vigesimale Zühlmethode) ugyanazon alapelem (ę azaz é) van meg, de különböző ragokkal. Ellenben a görög en szót Pott a latin sin-guli, sim-plex, sem-per, sem-el szókkal (vagyis ezek gyökeivel) veti egybe; duo, dew, szanszkr. dwa, góth tvai, régi felső német zuęne, zwô, zuei szókat sokan a 2-ik személynévmásokból tu, du fejtik meg; és ugyanazon névmási törzsből (vagy Lepsius szerint ta, görög to = az mutatóból) származtak volna közbeszúrt r hanggal (!?) a tres, drei szók is. Nem valószinütlen ugyan, hogy a legegyszerűb., számok, valamint a névmások is a helyre mutatástól keletkeztek; de az is gondolható, hogy a kettes és hármas szám fogalma érzéki alakjában valamely megfelelő jelképes hangzat szüleménye. Ez különösen felismerhető a zwei szónál, ha a dwa, tva (tvai) eredeti alakot tekintjük. A tv-ben az elválás érzékileg ki van fejezve; vesd össze ezzel a régi német zwî, zwîc = zweig szót. Ezen tva tehát a szam gyöknek (sem-el, sim-ul am-a stb. szókban) jelentős ellentéte. A drei szanszkrit tri szót Pott (nyelvész) a szanszkrit trî-ből értelmezi, melynek jelentése túlmenni (transgredi), mivel azon szám az első páron túlmegyen. A vier szó két- és háromtagu legrégibb alakjaiban (szanszkritul: csatur, csatvárasz, latinul: quatuor, góthul: fidvór, görögül: pisnreV, pessnreV, tessreV) világosan úgy tűnik fel, mint összetett vagy származott alak, melyet önálló ősszónak nem lehet tekinteni. Fünf, szanszkritul: pancsa (= pente, quinque) alkalmasint (a szanszkrit) páni (= kéz) szóval áll összeköttetésben. Így értelmezi ezt Benary a páni-csa (manus-que) összetett szóból, azaz kéz és még egy, minthogy ő a vier szóban a kéz ujjait a hüvelykujj nélkül tartja alapul szolgálóknak (azaz Benary szerént a hüvelykujj mutatván a kéz többi ujjaira, e szerint a kéz és még egy azt jelentené, hogy még azon egy is, t. i. a hüvelykujj is, a kézhez számítandó). Pott azt a csi, sammeln (gyüjteni, gyöktől származtatja, a csonka upa elüljáróval és ni-vel összetéve, tehát sajátlag am. rakás (Haufen). A zehn, régi német zehan, góth taihun származik a teihan, zíhan (zeigen) szótól és alkalmasint összefüggésben van a Zehe (lábujj, vagy csak: ujj) szóval, valamint a görög deka, latin decem a dekw (deiknumi = mutatok) digitus szókkal; tehát az am. az ujjak száma, mely által a tízes rendszer természetszerüleg van megállapítva. Hundert régi német hunterit vagy csak hund rokon a régi német hindan (= fassen) szóval, és eredetileg jelent összeséget, innen az angolszászban tízet is; vesd össze a görög - xonta, latin - ginta végzeteket, pl. triakonta, triginta szókban és a latin centum szót; a régi németben száz így is neveztetett zehanzug. De Grimm értelmezése a tízszertíz rövidítéséből igen mesterkéltnek látszik. Tausend (góthul thűsundi) talán tíz százat jelent; t. i. tíz góthul: tigus (innen a német - zig = deka), izland nyelven: thus; innen thus-hund (= tíz-száz) izland nyelven am. ezer. Tehát a számneveknek (mint némely más alakszóknak is) azért, hogy elvont fogalmat jeleznek, eredetileg nem vala elvont jelentésök; hanem azok concret képletekből származtak. A számfogalmak képeztetése és megállapitásánál főszerepet a kezek és ujjak visznek. Mindkét kéz együtt alkotja a müvelt nyelvekben uralkodó tízes rendszert.... A folytonos szellemi fejlődés mellett a tiszta számfogalom megőrzése végett a dologi fogalomnak, mely a számnevekben rejlett, feledésbe kellett mennie; s ennélfogva azok pusztán közmegegyezési (conventionalis) hangalakokká lőnek, melyek, mivel az alak nem a benne létező fogalomnál fogva szilárdult meg, sokféle változáson ment keresztül, annyira, hogy az alapul szolgáló törzs teljesen ösmeretlenné lett (V. ö. Humboldt. "Über die Kawi-Sprache I. 22. és követk. 11.)" Ennyit Heyse első jelességü munkája után, melyben ő csak azokat foglalta egybe, miket kitünő nyelvészek mint leghihetőbbeket adtak elé, mellőzve a nehézkeseb., fejtegetéseket. Ha egy Bopp, Schott, Lepsius, Grimm és más jelesek tapogatódzásai mellett némely hazánkfiai is megkisérték a magyar alapszámokban rejlő fogalmakat vagy jelentéseket kifejteni, reméljük, hogy ezt egy jóakaró magyar olvasó sem fogja rosz néven venni. Szerintök elvül szintén elfogadván a Benary, Heyse és mások azon nézetét, hogy a számfogalmak első képeztetésénél alapul a kezek és ujjak szolgáltak vagyis első alkalmat a számok kifejtésére a kezek és ujjak mutatása nyujtott, akkor a magyar alapszámokban rejlő jelentések körülbelül ekképen volnának megfejthetők: Egy am. hegy (Spitze, cuspis) t. i. a több., ujjakat beszorítva csak a hüvelyk vagy nagy ujjal mutatunk. Két v. kettő am. köt v. kötő, a feltartott nagy ujj a mutató ujjal öszveköttetik, így a mongolban is kholbagha v. kholbogha am. kettő, pár; csomó (deux, une paire, une couple; liasse, paquet), kholba-khu v. kholbo-khu (= kötni) igétől. Három am. orom, így nevezve a harmadik v. középső ujjtól, mely legmagasabb s mintegy ormot mutat a többi között; az ,orom' szóban a h ugyan hiányzik, de megvan az ugyanazon gyökü hóri (hórihorgas) szóban; a török ücs (= 3) is egyezni látszik az üds (= csúcs) szóval. Négy = ne-egy v. nem-egy t. i. a kéz ujjai egy hián (5-1). Öt = üt v. ököl t. i. a kéz öklöt mutat s mintegy ütésre áll. Schott Vilmos is a csuvas pilik (= öt) szót a török bilik v. bileg szóval rokonítja, mely am. Handwurzel, Handgelenk, de Zenkernél: Faust, Ballen is. Hat = át v. ált (törökül: allď) átmenetet jelent a másik kézre. Hét = két t. i. a másik kézen kettő (hozzá gondoltatván az első kéz). Nyolcz = nyúlt v. nyújtott, régiesen: nyolt, nyojtott, azaz nyujtott v. legmagasabb ujj, t. i. a másik kézen épen az ami ,orom' az egyik kézen (itt is hozzá gondoltatván az első kéz). Kilencz = külön-tíz, vagyis elkülönítendő egy a tízből, (10-1) hasonló észjárással mint a négyes számnál, (több más nyelvek példájára is, miként Schott Vilmosnál, valamint Hunfalvy Pál említett munkájában is olvasható). Tíz = tesz t. i. a két kéz összetétele; egyébiránt hangokban közös a szanszkrit daszan, latin decem, görög deka stb. szókkal, valamint a száz és ezer szók is egyeznek az árja családbeliekkel, mint föntebb megérintők. A magyar tíz, száz ezer számnevek az íz szóból is megfejthetők, melynek jelentését (rész, tag, különösen az ujjakon: bötyök) mindnyájan ismerjük; ebből kiindúlva tíz annyi volna mint tő-íz, száz mint sza-íz (= tova v. további íz), ezer mint íz-három (persa hezár).
*SZÁMADÁS
	(szám-adás) ösz. fn. 1) Igazolás, kimutatás, melyet valaki bizonyos kiadások, és bevételek felől az illető felsőbbségnek, vagy megbizónak egyes tételek eléadása, és öszveállitása által teszen. Gazdatiszti, pénztárnoki, kereskedelmi számadás. Számadásra felszólítani, sürgetni, vonni, kényszeríteni valakit. Pontos, hibás számadás. Számadásban megbukni. 2) Átv. okadás, melylyel valaki bizonyos tetteiről, eljárásáról tartozik. Az elveszett ütközet miatt számadásra vonni a vezért. Itt van a számadás napja.
*SZÁMADÁSI
	(szám-adási) ösz. mn. Számadáshoz tartozó, számadásra vonatkozó. Számadási jegyzékek. Számadási kötelesség, per. Számadási iratok. Számadási elintézés. Számadási (számadás alóli) fölmentés.
*SZÁMADÓ
	(szám-adó) ösz. fn. Tiszt, vagy szolga, ki akármily rábízott vagyon mibenlétét az illető birtokosnak, vagy megbizónak szám szerént kimutatni köteles. Rendesen mint melléknév az illető személy nevével jár. Számadó tiszt, számadó gazda. Számadó juhász, gulyás, csikós, kanász, kinek felelőségére bizvák a bujtárok, és nyájbeli jószágok. A hajcsárok számadója Mátyusföldön: sáfár.
*SZÁMADÓI
	(szám-adói) ösz. mn. Számadóra vonatkozó, számadót illető. Számadói kötelesség, mulasztás. Számadói könyvek vizsgálata.
*SZÁMADOL
	(szám-adol) ösz. önh. Valamiről számot ad. V. ö. SZÁM.
*SZÁMADOLTAT
	(szám-adoltat) ösz. áth. Számadás alá von.
*SZÁMALAK
	(szám-alak) ösz. fn. l. SZÁMJEGY.
*SZAMALÓ
	(szam-al-ó) fn. tt. szamaló-t. Göcsejben Szent György táján am. szénvonó. Alakjára igenévnek látszik az elavult szamal igétől; vagy talán csak a szénvonó szónak elferdítése; vagy végre eredetileg szenelő volt, melyből vastaghangon szanaló, szamaló alakult.
*SZAMÁR
	fn. tt. szamár-t v. szamar-at, tb., szamarak. Négylábu emlős állat, melynek patája hasítatlan, fülei hosszúk és lekonyulók, szőre szürke, farkának csak vége bojtos. Köz ismeretü s gúnyolt állat, holott rosz élelmezés mellett is kivált teherhordásra haszonvehető. Róla több közmondat forog a nép szájában: Tudja minden szamár maga terhét. Szamár se bír el asztagot. Aranyat hord a szamár, bogácskórót eszik. Igen érti szamár a szép szót. Igen kell szamárnak a hegedűszó. (Asinus ad lyram). Szamár többre nézi aranynál a szalmát. Aranyos kantár szamár fejéhez, bot a tegezhez. Szamár arany lant mellett is szamárnótát ordít. Hozzá szokott mint szamár a böjthöz. Szamarat füléről. Szamár a juhok közt. Illik rá, mint szamárra a bársonynyereg, v. mint szamár hátán a selyemnyereg v. nem illet szamarat a vörös nyereg. Lóról szamárra. Kilátszik, mint juhok közől a szamár. "Megy a juhász szamáron, Földig ér a lába." Petőfi. 2) Átv. gúnyos ért. buta, ostoba, tunya. Te szamár! Nagy szamár vagy. Tanuló korában mindig szamár volt. Két láb., szamár. Fölveszi a fokozást is, mely esetben melléknevül szolgál, pl. szamárnál szamarabb. Képes körülirással: Isten lova. 3) A szamárnak festett képe, melyet hajdan a rest tanulóknak csufságos büntetésül nyakokba akasztottak. Szamarat viselni. Azon szók egyike, melyek töb., ragok és képzők előtt az éket elvesztik, mint: bogár, sugár, madár stb. - Olaszul: somaro (Esel; Lastthier, Saumthier), talán soma (Bürde, Last) szótól; eléjön a németben is Saumer (teherhordozó, mind személyre, mind állatra értve); vagy talán keletről jött át e szó akár a magyar, akár az olasz nyelvbe, minthogy szintén hasonlít hozzá a héber khamór () arab kimár mely nevét e nyelvekben úgy látszik veres szinétől kapta, minthogy a gyökszónak ( és ) egyik jelentése: rubuit. Egyébiránt a rokon hangok az ázsiai és európai nyelvekben történetesen is találkozhatnak mint sok más szóban.
*SZAMARAGOL
	(szamarag-ol) önh. m. szamaragol-t. Tréfás utánzással képzett szó a lovagol hasonlatára, s am. szamáron jár, szamáron nyargal.
*SZAMÁRAGYÚ
	(szamár-agyú) ösz. mn. Buta, ostoba, milyennek a szamarat tartják.
*SZAMÁRAKOL
	(szamár-akol) ösz. fn. Akol, melyben szamarakat tartanak.
*SZÁMARÁNY
	(szám-arány) ösz. fn. Számban kifejezett arány; V. ö. ARÁNY, 2).
*SZAMARAS
	(szamar-as) mn. és fn. tt. szamaras-t vagy (melléknévileg) ~at, tb., ~ok v. (melléknévileg) ~ak. Szamárral biró. Szamarat hajtó, szamáron menő, járó.
*SZAMARAZ
	(szamar-az) áth. m. szamaraz-tam, ~tál, ~ott, par. ~z. Valakit szamár czimmel illet, gúnyosan szamárnak csúfol. Szamarazni, megszamarazni valakit.
*SZAMARAZÁS
	(szamar-az-ás) fn. tt. szamarazás-t, tb., ~ok, harm. szr. ~a. Gúnyolás, csúfolás, midőn valakit szamárnak neveznek.
*SZAMÁRBŐGÉS
	(szamár-bőgés), ösz. fn. A szamárnak sajátszerü orditása. Szamárbőgés, ebugatás nem hallik menyországba. (Km.).
*SZAMÁRCSIKÓ
	(szamár-csikó) ösz. fn. A szamárnak csikó fia, vemhe; kis szamár.
*SZAMÁRDI
	l. ZAMÁRDI.
*SZAMÁRFAKÓ
	(szamár-fakó) ösz. mn. Szürkés fakó, milyenek a szamarak szoktak lenni.
*SZAMÁRFŐ v. ~FEJ
	(szamár-fő v. ~fej) ösz. fn. 1) A szamárnak aránylag nagy feje. A szamárfejet nem szokták megszappanozni. Szamárfej tormával "modicum et bonum" (gúnyos km.). 2) Átv. ostoba, buta fej.
*SZAMÁRFÜL
	(szamár-fül) ösz. fn. A szamárnak hosszú, konya füle. Gúnyosan, kezekkel utánzott fülek, melyek által valakit ostobának csúfolnak. Szamárfüleket mutatnak egymásnak. Oskolás gyermekek nyelvén, a könyvnek akár hosszában akár valamely szögletén behajtott levele. Szamárfüllel megjegyezni a leczkét.
*SZAMÁRHAJTÓ
	(szamár-hajtó) ösz. fn. Szolga, ki a teherhordó szamarakat hajtja, vagy általán, ki szamarakat őriz.
*SZAMÁRHERE
	(szamár-here) ösz. fn. Népies neve a baltaczim (hedysarum) nevü növény egyik fajának, melyet növénytani néven takarmánybaltaczim-nek (hedysarum onobrychis) hívnak; másképen szintén köz néven: spanyollóhere, varjuborsó. Idegen néven: esparlette.
*SZAMÁRHURUT
	(szamár-hurut) ösz. fn. Igen erős hangu hurut, mely a szamár orditásához némileg hasonló.
*SZAMÁRKODÁS
	(szamár-kod-ás) fn. tt. szamárkodás-t, tb., ~ok, harm. szr. ~a. 1) Teherhordó szamár módjára való szolgálás. 2) Ostoba cselekvés, működés, beszélés.
*SZAMÁRKODIK
	(szamár-kod-ik) k. m. szamárkod-tam, ~tál, ~ott. 1) Szamár módjára húzza vagy viseli a terhet. 2) Ostobául tesz, vagy beszél valamit; bolondoskodik; izetlenül tréfálkodik.
*SZAMÁRKÖRÖM
	(szamár-köröm) ösz. fn. 1) A szamárnak hasitatlan körme, vagyis patája. 2) A szattyúk neméhez tartozó növényfaj népies neve; máskép szintén köz néven lókörömfű, marti lapu, kis édes lapu, szamár lapu; növénytani néven: lókörmü szattyú. (Tussilago farfara).
*SZAMÁRLAPU
	(szamár-lapu) l. SZAMÁRKÖRÖM, 2).
*SZAMÁRNÓTA
	(szamár-nóta) ösz. fn. Gúnyosan, a szamárnak rút kiáltásu hangja, orditása. A szamár aranylanton is szamárnótát peng. (Km.).
*SZAMÁRÓL
	(szamár-ól) ösz. fn. Ól, melyb., a szamarakat rekesztik, vagy bekötik.
*SZAMÁRORDÍTÁS v. ~ORDITÁS
	(szamár-ordítás) ösz. fn. A szamárnak fülsértő kiáltása, melyben az i és a hangok kiváltképen kivehetők. Ebugatás, szamárordítás nem hallik mennyországba, alaptalan rágalomra vonatkozó közmondat.
*SZAMÁRÖSZVÉR
	(szamár-öszvér) ösz. fn. Öszvér, melyet ménlótól kanczaszamár ellett. V. ö. ÖSZVÉR.
*SZAMÁRPATA
	(szamár-pata) lásd SZAMÁRKÖRÖM, 1).
*SZAMÁRRÍVÁS v. ~RIVÁS
	(szamár-rívás) ösz. fn. Szamárordítás. A rívás szó hangzóinál fogva szabatosabban kifejezi ez állatnak hangját, kiáltását, mint az ordítás. Szamárrívás, ebugatás nem messze ér. (Beniczky). Hallottam szamárrívást, el nem futék. (Km.).
*SZAMÁRSÁG
	(szamár-ság) fn. tt. szamárság-ot, harm. szr. ~a. Átv. ért. ostobaság, butaság, oktalan cselekedet.
*SZAMÁRSZEG
	(szamár-szeg) ösz. fn. Az eke szarvait öszvefoglaló szeg. Balaton vidéki tájszó.
*SZAMÁRSZÜRKE
	(szamár-szürke) ösz. mn. A szamár szőréhez hasonló szürke szinű.
*SZAMÁRTANÁCS
	(szamár-tanács) ösz. fn. Ostob., fejtől eredt rosz tanács. Ökörtől szamártanács. (Km.).
*SZAMÁRTEJ
	(szamár-tej) ösz. fn. Vemhes szamár teje. Gyógyszerűl szamártejet inni.
*SZAMÁRTÖVIS
	(szamár-tövis) ösz. fn. Köz néven néhutt így hívatik a tövises iglicze (ononis spinosa), másutt a fodros bogács (carduus crispus); mely másképen szintén köz néven: fodor tövis; ismét másutt a fejérhátu bordon (onopordum acanthium), mely másképen: fejérhátu tövis, vagy szöszös bogács.
*SZAMÁRUL
	(szamár-ul) ih. Szamár módjára; bután, ostobául. Szamárul ordít. Szamárul cselekszik, beszél.
*SZAMAT
	(szam-at) fn. tt. szamat-ot, harm. szr. ~ja. Gyümölcsök, és azok levének, izének sajátnemü szaga v. illata. Jó szamatú bor. A borértők szamatjaikról megismerik a borokat. Máskép: zamat. E szónak gyökében alaphang a sziszegő sz, melyet ízleléskor a nyelven és orron beszivott lég képez, mint a szí, szop, szag, a latin sapio, sapor, sugo, a német schmecken stb., szókban is. Egyezik vele szimat, honnan szimatol, azaz, szaglározva, orrát szivogatva fürkész, keres, kutat.
*SZÁMATLAN
	(szám-at-lan) mn. tt. számatlan-t, tb., ~ok. Szabatosan véve am. amit számba nem vettek, aminek száma tudva nincs; olvasatlan, számlálhatlan. Számatlan pénzt adni valakinek. Különbözik tőle számtalan, vagyis igen nagy számu, igen sok. Ilyetén különbséget a szokás némely más hasonló képzetü szókra nézve is megalapított, pl. különböznek: szemetlen és szemtelen, gondatlan és gondtalan, képetlen és képtelen, fajatlan és fajtalan stb.
*SZÁMBĚTŰ
	(szám-bětű) ösz. fn. Betű, melyet a szokás, vagy tudomány számjegy helyett használ, pl. a rómaiaknál: I, V, X, L, C, D, M; a görögöknél: a, b., g stb., itt-ott az araboknál, hébereknél szintén az ábécze betűi; V. ö. SZÁM; a mennyiségtanban: a, b, c stb. általános mennyiségi jegyek, pl. a+b= x.
*SZÁMBIRÁLAT
	(szám-birálat) ösz. fn. Számadás birálata, vizsgálata.
*SZÁMBIRÁLÓ
	(szám-biráló) ösz. fn. Valamely számadásnak megvizsgálója.
*SZÁMÉNTALAN
	(szám-ént-[a]-lan) mn. tt. száméntalan-t, tb., ~ok. Igen nagy számu; amit számba venni, megszámítani alig lehet, általánosabb szóval számtalan. Él ama szóval Pázmán, Préd. 877. l. Molnár Albertnél megfelel neki a támétalan, innumerabilis, mely nem egyéb, mint az elsőnek betüváltozás általi módositása, s ugyanazt jelenti Pázmánnál táméntalan, Prágainál: táméntalanság. Innen alakult úgy a Balaton mint Tisza mellett divatos vékonyhangú teméntelen és töméntelen. Különböztetés végett V. ö. TÖMÉNYEZER, és TÖMĚRDEK. A száméntalan törzse az elavult számént, azaz, számint, mint csavarént csavarít, legyént legyint, stb., egyszerűbb alakban: számít, csavarít. Ezen nemű igékhez az egyszerű tagadó lan len képző szokott járulni, mint: csorbít-lan, tisztítlan, aprítlan, ferdítlene, rendítlen stb. és így: számítlan, n közbevetéssel számintlan; ez utóbbi könnyebb kiejtés végett ismét közbevetett önhangzóval: számint-a-lan. V. ö. ~TALAN, ~TELEN képzőt.
*SZÁMÉRTÉK
	(szám-érték) ösz. fn. Valamely számnak meghatározott becse.
*SZÁMÉRTŐ
	(szám-értő) ösz. mn. és fn. Aki a számitásban és számvitelek nemeiben ügyességgel bír, magának képességet szerzett.
*SZÁMFĚLĚTTI v. ~FÖLÖTTI
	(szám-fětětti v. ~fölötti) ösz. mn. Ami a kellő, rendes számmenynyiséghez nem tartozik; a kellő számnál több., a kimért egészhez mintegy mellékesen oda csatolt; ami nélkül épenséggel ellehetni. A számfeletti kocsikat, munkásokat visszaküldeni. Számfeletti tisztviselők, segédhadak.
*SZÁMÍT, SZÁMIT
	(szám-ít) áth. m. számít-ott, par. ~s, htn. ~ni v. ~ani. 1) Bizonyos mennyiséget számok által meghatároz. Pénzt számítani. Felszámítani a kiadást, és bevételt. Kiszámítani, mib., kerűl egy uj ház. Öszveszámítani a termett gabona mennyiségét. A bevételből leszámítani a kiadást am. kivonni. 2) Bizonyos illeték, járandóság gyanánt a többi közé tud be valamit. Az ügyvéd fáradsági díját a többi perköltségek közé számítani. A börtönre itélt fogolynak a vizsgálati időt beszámítani. 3) Önhatólag am. valamire igényt tart. Számítok segítségedre. Arra nem is számítottam. Különbözik számol; l. ezt.
*SZÁMÍTÁS, SZÁMITÁS
	(szám-ít-ás) fn. tt. számítás-t, tb., ~ok. Cselekvés, midőn valamit számítunk. V. ö. SZÁMÍT.
*SZÁMÍTÁSI, SZÁMITÁSI
	(szám-ít-ás-i) mn. tt. számítási-t, tb., ~ak. Számitásra vonatkozó, számitást illető. Számitási munkálat. Számitási hiba. Számitási pénz, melyet a valóságban nem vernek, vagy mint papirpénzt nem nyomtatnak, hanem a forgalomban csak számitásként használnak, mint pl. az angol sterlinget; hasonló volt nálunk régente általában a gira (marca); jelenben is a conventios forint valóságban már nem létezik, noha még számtalan régibb szerződésekben, kötelezvényekben eléfordúl.
*SZÁMÍTÓ, SZÁMITÓ
	(szám-ít-ó) mn. és fn. tt. számító-t. Aki vagy ami számít. Számítókönyv. Kis számító = kiseb., számitásokat tartalmazó könyv.
*SZÁMJEGY
	(szám-jegy) ösz. fn. l. SZÁMJEL, 2).
*SZÁMJEL
	(szám-jel) ösz. fn. 1) Általán akármiféle jel, mely által bizonyos számot kimutatunk, pl. ujjakkal mutatott számjel. 2) Különösen írott, rovott ilyetén jel, pl. arab számjelek: 1, 2, 3.
*SZÁMJELENTÉS
	(szám-jelentés) ösz. fn.
*SZÁMJELEZ
	(szám-jelez) ösz. áth. Számjelek által kimutat, szembetünővé tesz, soroz, rendez valamit; másképen: számoz. Számjelezni a könyvkötetek sarkait. Számjelezni a könyv lapjait. Számjelezni a házakat.
*SZÁMJELEZÉS
	(szám-jelezés) ösz. fn. Cselekvés, melynél fogva valamit számjelek által kimutatunk, sorozunk. V. ö. SZÁMJELEZ.
*SZÁMKIŰZ
	(szám-ki-űz); SZÁMKIŰZÉS, (szám-ki-űzés) l. SZÁMKIVET; SZÁMKIVETÉS.
*SZÁMKIVET
	(szám-ki-vet) ösz. áth. Felsőb., parancs, vagy birói itélet által valakit bizonyos országból, kerületből, városból idegen földre költözni kényszerít, másképen: számkiűz, rövidebben: számüz. Az országháboritókat számkivetni. A Debreczeni Legendáskönyvben a számki (szánki) el is választatik a vetni szótól. "Mikoron őtet szánki akarnája vetnie" (104. l.). "Vettettenek vala szánkive" (61. l.). Innen az is megtetszik, hogy az egész szó eredetileg szám kive - azaz szám kivül vetni volt, s a mai száműz önkényü (a szófejtésen nem alapuló) rövidités, mert a ki vagy kive a szám szóhoz és nem az űz vagy vet szóhoz tartozván, el nem hagyható vala; azonban ennek ellenére a tetszetes kurtitás divatba hozta; helyesebben számból űz volna.
*SZÁMKIVETÉS
	(szám-ki-vetés) ösz. fn. Büntetési állapot az oly személynek, kit számkivetettek; másképen: számüzés. V. ö. SZÁMKIVET.
*SZÁMKIVETĚTT
	(szám-ki-vetětt) ösz. mn. és fn. Akit számkivetettek; száműzött. Számkivetett forradalmárok. V. ö. SZÁMKIVET.
*SZÁMKÖNYV
	(szám-könyv) ösz. fn. Könyv, melyben a számitás pl. összeadás, kivonás, sokszorozás stb., könnyitésére főleg a köznép használatára a kisebb számokon kezdve sorban bizonyos nagyobb mennyiségekig följegyezvék.
*SZÁMLA
	(szám-ol-a) újab., korban (Fogarasi által) divatba hozott fn. mint a számlál ige közelebbi törzse, tt. számlá-t. Ennek pedig törzse: számol, melyből lett igenév számoló, számola, öszverántva: számla. 1) Általában jelenti azon észműködést, mely által bizonyos mennyiséget számok segítsége által meghatározunk. Igy lett a szemel igéből szemle, szemlél. 2) Kereskedők, iparüzők, mesteremberek stb. könyveiben hitelüzleteik felszámitása, különesen pedig a fő- vagy számlakönyvben oly számviteli lap (Conto), melynek két oldala van ú. m. Tartozik (v. Adós) és Követel (v. Birós) oldala. Feles számla (Conto a meta). Folyó számla (Conto corrénte). Költött számla (Conto finto). Én számlám (Conto mio). Mi számlánk (Conto nostro). Ő számlája (Conto suo). Ők számlája (Conto loro). Különfélék számlája (Conto per diversi). Egyenleg számla (Conto saldo). Külön számla (Conto separáto). Függő számla (Conto sospeso).
*SZÁMLABÉR
	(számla-bér) ösz. fn. Bér, melyet valakinek bizonyos számvitelért fizetnek.
*SZÁMLAKÖNYV
	(számla-könyv) ösz. fn. Kereskedőknél, mesterembereknél stb., azon könyv, mely a számlákat foglalja magában, adósok és követelők könyve.
*SZÁMLÁL
	(szám-la-al) áth. m. számlál-t. 1) Bizonyos többségben foglalt egységeket egymás után elsorol, s illető számnevek által az öszveget végleg meghatározza, kifejezi. A pénzt garasonként, huszasonként, forintonként számlálni. Megszámlálni a csordában levő ökröket. Öszveszámlálni az egész nap bevett bolti jövedelmet. Ez értelemben máskép: olvas. 2) Egyenként megnevezi bizonyos sokaság alkatrészeit. Elszámlálni a jelen volt vendégeket. Elészámlálni az áruczikkeket. Különbözők: számol és számít. l. ezeket.
*SZÁMLÁLÁS
	(szám-la-al-ás) fn. tt. számlálás-t, tb., ~ok, harm. szr. ~a. Ész működése, mely által bizonyos többséget számlálunk. Öszvetéve: megszámlálás, elszámlálás, elészámlálás, öszveszámlálás. V. ö. SZÁMLÁL.
*SZÁMLÁLAT
	(szám-la-al-at) fn. tt. számlálat-ot, harm. szr. ~a. Azon eredmény, melyet a számlálás létre hoz, vagyis a mennyiség mibenlétének kiderült állapota. A számlálatból kitünik, hogy a kiadás fölülmulja a bevételt. A számlálatban hibát találni.
*SZÁMLÁLATLAN
	(szám-la-al-atlan) mn. tt. számlálatlan-t, tb., ~ok. Amit meg nem számláltak; máskép: olvasatlan. Egy marok számlálatlan pénzt adni valakinek. Határozóként am. meg nem számlálva, számlálatlanul.
*SZÁMLÁLATLANUL
	(szám-la-al-atlan-ul) ih. Meg nem számlálva; olvasatlanul; számtanilag föl nem vetve. Számlálatlanul átadni, elfogadni a pénzt. V. ö. SZÁMLÁL.
*SZÁMLÁLGAT
	(szám-la-al-og-at) gyak. áth. m. számlálgat-tam, ~tál, ~ott, par. számlálgass. Gyakran, folytonosan számlál valamit. Pénzét, jövedelmét számlálgatja. Megszámlálgatja az ebeket, Kresznerics szerént, öreget jelentő közmondat.
*SZÁMLÁLGATÁS
	(szám-la-al-og-at-ás) fn. tt. számlálgatás-t, tb., ~ok, harm. szr. ~a. Cselekvés midőn valaki számlálgat. V. ö. SZÁMLÁLGAT.
*SZÁMLÁLHATATLAN, SZÁMLÁLHATLAN
	(szám-la-al-hat-[at]lan) mn. tt. számlálhatatlan-t, tb., ~ok. Amit vagy miket megszámlálni, határozott számban kifejteni semmi halandó nem képes. Meg-, elészámlálhatlan. A csillagok megszámlálhatlan sokasága. Rövidebb szóval: számtalan. Határozóként meg nem számlálható mennyiségben.
*SZÁMLAP
	(szám-lap) ösz. fn. Az óraműnek azon lapja, melyre az időmutató számjelek fölirvák.
*SZÁMLAPÉNZ
	(számla-pénz) ösz. fn. 1) Sárgarézből, ónból, vaslemezből stb., készített pénzalaku jegy, vagy barcza, melyet bizonyos számlálásoknál, különösen a kártyaasztalokon pótlékul használnak. 2) Némelyek ,számitási pénz' helyett használják, de nem helyesen; l. SZÁMITÁSI alatt.
*SZÁMLÁS
	(szám-l-ás) fn. tt. számlás-t, tb., ~ok, harm. szr. ~a. A földnek szántás által barázdákra hasadása. V. ö. SZÁMLIK.
*SZÁMLIK
	(szám-l-ik) k. m. száml-ott, htn. száml-ani. Mondják, nevezetesen a székelyeknél, földről, midőn az ekevas által barázdásan széthasad. A föld jól vagy roszul számlik. "Számlik a föld, recseg, ropog a járom, Szeretőmet biz én továb., nem várom." "Beh jól számlott a főd akkor, Mint gyermök-ekével a por" Székely népdalok. (Kriza). Képeztetésre hasonlók hozzá: hámlik, hímlik, omlik, ömlik, bomlik, romlik. Eredetére nézve l. SZÁM, fn.
*SZÁMMIVELET v. ~MÜVELET
	(szám-mivelet) ösz. fn. Számítási működés, milyenek egyszerűen az összeadás, kivonás, szorozás, elosztás.
*SZÁMNAGYSÁG
	(szám-nagyság) ösz. fn. Sokaság, többség, melyet bizonyos szám jelent.
*SZÁMNÉV
	(szám-név) ösz. fn. Név, mely számot, mennyiséget, sokaságot jelent. Határozott számnév, milyenek a tőszámok, egy, kettő, három, négy stb., Határzatlan számnév, mint: sok, kevés, több, elég, tömérdek, töméntelen.
*SZAMÓCZA
	(szam-ó-cza) fn. tt. szamóczát. Növénynem a húszhímesek seregéből és sokanyások rendjéből (fragaria), melynek legközönségesb faja az erdei eperj, az árnyékot szereti, gyümölcse hosszukás, gyönge piros, a kocsányon könnyen áll, és leválik, s a köznép általában ezt nevezi szamóczának; másik fajtája a csattogó eper, a szabadab., s napos helyet, pl. a réteket szereti; gyümölcse ha jól megérik, piros és nehezen szakad le. Mindkettő Diószeginél földi eperszamócza (fragaria vesca). Van kerti szamócza, mely amazoktól abban különbözik, hogy gyümölcsei nagyobbak, pirosak, és mind kocsányai mind nyelei szőrösek (fragaria elatior). Skárlátszamócza (fr. virginiana), skarlátpiros szinü; ananász szamócza (fr. grandiflora), ananász illatu. Gönczy Pálnál a csattogó szamócza (fr. collina) kúpalaku, ananászszagu, nagyobb faj; levelkéi felül csaknem kopaszok. Gyöke azon szam, mely a szamat, szamatos származékokban szagos, illatos ízt jelent. A szamócza is illatos, ízletes tulajdonságától kapta nevét. Kicsinyítő képzőjére nézve a növényországban töb., rokonai vannak, mint: galócza, kukójcza, derécze, peszercze, seprencze, szömörcze stb. V. ö. SZAMAT.
*SZÁMOL
	(szám-ol) áth. m. számol-t. 1) Szám szerént megnevez, megkülönböztet. Számolni a napokat, órákat; helyesebben: számlálni. 2) Bizonyos mennyiség közé vesz valamit. Ezt a többihez számolom. Azt nem is számolom, számb., sem veszem; helyesebben: számítni. 3) Önhatólag, számtani működéssel foglalkodik. Számolni tanít, tanúl. Táblán, fejből számolni. Ez is inkább: számítni. 4) Különösen számok segítsége által valamit igazolás végett kimutat; számot ad; s ez a legvalódibb jelentése. A bevételekről, és kiadásokról számolni. Kiki magáról számol. A tiszt tartozik urának számolni. Majd számolok veled, azaz, kérdőre vonlak, tetteidről felelőssé teszlek. 5) Felható ragu névvel am. valamire igényt tart. Számolok barátságodra. Arra nem is számoltam. Ez is inkább: számítok.
*SZÁMOLÁS
	(szám-ol-ás) fn. tt. számolás-t, tb., ~ok, harm. szr. ~a. 1) Számtani működés, mely által bizonyos mennyiségről határozott tudomást szerzünk, vagy szerzeni akarunk. 2) Felelősségre vonatkozó számadás. Tiszti számolás. V. ö. SZÁMOL.
*SZÁMOLAT
	(szám-ol-at) fn. tt. számolat-ot, tb., ~ok, harm. szr. ~a v. ~ja. Számolás v. számadás eredménye.
*SZÁMOLÓ
	(szám-ol-ó) fn. tt. számoló-t. Személy, ki tudomás végett, vagy tiszt, hivatalnok, ki felelősségből számol. Ügyes, pontos számoló. V. ö. SZÁMOL.
*SZÁMOLTAT
	(szám-ol-tat) miv. m. számoltat-tam, ~tál, ~ott, par. számoltass. Eszközli, meghagyja, hogy valaki számoljon.
*SZÁMOLTATÁS
	(szám-ol-tat-ás) fn. tt. számoltatás-t, tb., ~ok, harm. szr. ~a. Cselekvés, midőn valaki számoltat.
*SZÁMOLYA
	fn. tt. számolyá-t. Növénynem az öthímesek seregéből és egyanyások rendjéből; bokrétája gyertyatartóforma, a magzat fölött három metszetü; hímjei a bokréta nyakában, a szeletekkel általellenben; tokja egy rekeszű, öt fogú. (Samolus). Faja: szíki számolya. (S. Valerandi).
*SZÁMONKÉNT
	(szám-on-ként) ih. Külön-külön számokra osztva; egyenként. Számonként átadni, átvenni a könyveket. Számonként kimutatni a jövedelmi forrásokat.
*SZÁMONTARTÁS
	(számon-tartás) ösz. fn. Nyilván v. nyilvánságban tartás.
*SZAMORODNI
	újab., időben Tokaj vidékén a általában a Hegyalján lábra kapott idegen (némelyek szerént lengyel) szó; azon bort nevezik így, melyet vegyesen aszú és nyers szőlőszemekből nyomtak ki.
*SZAMOS
	az erdélyi folyóvizek egyik nevezetesbike (Nagy-Szamos, Kis-Samos és egyesült Szamos), mely Szathmár megyében a Tiszáb., szakad. Több helység neveztetik róla.
*SZÁMOS
	(szám-os) mn. tt. számos-t v. ~at, tb., ~ak. 1) Számmal ellátott. 2) Nagyító értelemben am. sok, nagy számu. Számos cseléddel van. Számos nép gyült öszve. Számos esztendeig éljen.
*SZÁMOSAN
	(szám-os-an) ih. 1) Számozva. 2) Sokan, nagyszámmal. Számosan voltunk.
*SZAMOS-BECS
	falu Szatmár m.; helyr. ~Becs-re, ~ěn, ~ről.
*SZAMOSFALVA
	erdélyi falu Kolos m.; helyr. ~falvá-ra, ~n, ~ról.
*SZÁMOSÍT, SZÁMOSIT
	(szám-os-ít) áth. m. számosít-ott, par. ~s, htn. ~ni v. ~ani. Számossá tesz, sokasít, nagy számra nevel. Számosítani a munkásokat, a kiadást, a jövedelmet.
*SZÁMOSÍTÁS, SZÁMOSITÁS
	(szám-os-ít-ás) fn. tt. számosítás-t, tb., ~ok, harm. szr. ~a. Cselekvés, mely által valamit számosítunk. V. ö. SZÁMOSÍT.
*SZAMOS-KORÓD
	falu Szatmár m.; helyr. ~Koród-ra, ~on, ~ról.
*SZÁMOSODÁS
	(szám-os-od-ás) fn. tt. számosodás-t, tb., ~ok, harm. szr. ~a. Állapoti változás, midőn valami számosodik sokasodik, többé leszen. l. SZÁMOSODIK.
*SZÁMOSODIK
	(szám-os-od-ik) k. m. számosodtam, ~tál, ~ott. Bizonyos mennyiségnek száma növekedik, szaporodik, sokasodik, nagyobbodik. Számosodnak a tanulók, előfizetők. Számosodik a munka, a gond.
*SZÁMOSSÁG
	(szám-os-ság) fn. tt. számosság-ot, harm. szr. ~a. Számos állapot, sokaság, nagyszámuság. A könyvek kelendőségét az olvasók számossága előmozdítja.
*SZAMOSSZEGH
	falu Szatmár m.; helyr. ~szegh-re, ~ěn, ~ről.
*SZAMOS-SZÉPLAK
	falu Közép-Szolnok m. helyr. ~Széplak-ra, ~on ~ról.
*SZAMOSTELKE
	erdélyi falu Küküllő m.; helyr. Szamostelké-n, ~re, ~ről; máskép: Somostelke, Szomostelke.
*SZAMOS-UDVARHELY
	falu Közép-Szolnok m.; helyr. ~Udvarhely-ěn, ~re, ~ről. SZAMOS-ÚJLAK, faluk Belső-Szolnok és Szatmár m.; helyr. ~Újlak-ra, ~on ~ról.
*SZAMOS-ÚJVÁR
	szabad kir. város Erdélyben Belső-Szolnok m.; helyr. ~Újvár-ra, ~on, v. ~ott, v. ~t, ~ról.
*SZAMOS-UJVÁR-NÉMETHI
	falu Belső-Szolnok m.; helyr. ~Némethi-be, ~ben, ~ből.
*SZAMOTLÁS
	(szamot-ol-ás) fn. tt. szamotlás-t, tb., ~ok, harm. szr. ~a. A székelyeknél am. a szarufa állának a koszorúfába eresztése. E szónak törzse: szamot, melyből lett szamotol ige, s ebből szamotlás. Legvalószinűbb, hogy a metszést, rovást jelentő szám szóval rokon, minthogy szamotolni nem egyéb, mint egyik gerendát a másikba róni. V. ö. SZÁM, fn.
*SZAMOTOL
	(szamot-ol) áth. m. szamotol-t. A szarufa állát a koszorúfáb., ereszti. V. ö. SZAMOTLÁS.
*SZÁMOZ
	(szám-oz) áth. m. számoz-tam, ~tál, ~ott, par. ~z. Több., különösen hasonnemű tárgyakat számjelekkel megkülönböztet. Számozni a házakat, ajtókat, könyvlapokat, fehérruhát.
*SZÁMOZÁS
	(szám-oz-ás) fn. tt. számozás-t, tb., ~ok, harm. szr. ~a. Cselekvés, mely által valamit számozunk. V. ö. SZÁMOZ.
*SZÁMOZAT
	(szám-oz-at) fn. tt. számozat-ot, harm. szr. ~a v. ~ja. Számozás eredménye.
*SZÁMPALA
	(szám-pala) ösz. fn. Tábla símított palakőből, melyen számítni szoktak.
*SZÁMPÉNZ
	(szám-pénz) ösz. fn. Helyesebben: számitási pénz. l. SZÁMITÁSI alatt.
*SZÁMRA
	(szám-ra) ih. 1) Bizonyos mennyiség vagy mérték szerént, ahhoz mérve. Mázsa, font, lat számra mérni, adni, venni valamit. Akó, itczeszámra mérni a bort. Esztendő, hónap, hét, nap számra kiadott szoba. Óra számra fizetni a zongora- nyelvmestert. 2) A számot vevén tekintetbe. Számra sok könyve van, de belértékre kevés.
*SZÁMRENDSZER
	(szám-rend-szer) ösz. fn. Valamennyi számnak bizonyos meghatározott sorb., rendezése a végett, hogy nagyobb öszvegeknél könynyen tájékozhassuk magunkat. Ennek eszközlése végett általában el van fogadva alapul a 10-es szám, mely után a számlálás mindig ujból kezdődik pl. 20 = két tíz, 30 = három tíz, 100 = tíz tíz, 1000 = száz tíz és így tovább végtelenül. Minthogy a 10-es számot csak 2 és 5 számmal lehet elosztani, de 3 és 4 számmal nem, némelyek a 12-es számot ajánlották alapszámnak, azonban siker nélkül.
*SZÁMSOR
	(szám-sor) ösz. fn. Sor, melyben a számok egymás után következnek. Természetes számsor: 1, 2, 3, 4, 5 stb.
*SZÁMSZER
	(szám-szer) ösz. fn. A régieknél jelentett töb., részekből álló szerszámot, vagy gépet. V. ö. SZERSZÁM.
*SZÁMSZERÉNTI v. ~SZERINTI
	(szám-szerinti) ösz. mn. Számmal vagy számokkal kifejezett.
*SZÁMSZERÍJ
	(szám-szer-íj) ösz. fn. A régieknél rugonyos, és nagyob., íjforma hadi gép, melyből nagy nyilakat lődöztek. (Balista). Különbözött a közönséges kézíjtól, mennyiben amazt csak bizonyos állóhelyen alkalmazva használták pl. a várak vívásánál. V. ö. SZÁMSZER.
*SZÁMSZERÍJAS
	(szám-szer-íjas) ösz. fn. Lövész a régies hadviselésben, ki számszeríjjal nagyobbféle nyilakat lődözött ki. V. ö. SZÁMSZERÍJ.
*SZÁMSZERÍJGYÁRTÓ
	(szám-szer-íj-gyártó) ösz. fn. Gyártó, míves, ki számszeríjakat készített.
*SZÁMSZERINTI
	l. SZÁMSZERÉNTI.
*SZÁMSZÓ
	(szám-szó) ösz. fn. Általán minden szó, mely alapértelemben számot fejez ki, tehát szélesb jelentésü, mint a szoros ért. vett számnév. Ide tartoznak a tőszámnevek: egy, kettő, három stb., sorszámnevek: első, második, harmadik stb. osztó számszók: egyed, ketted, harmad, negyed stb. sokszorozó számszók: egyszer, kétszer, háromszor stb.
*SZÁMTALAN
	(szám-talan) mn. tt. számtalan-t, tb., ~ok. A maga nemében igen sok, minek száma tudva nincsen. Számtalan, mint a por. (Km.). Számtalan sok a pénze. Határozóként am. számtalan ízben. V. ö. SZÁMATLAN.
*SZÁMTALANSZOR
	(szám-talan-szor) ih. Igen gyakran, nagyon sokszor.
*SZÁMTALANUL
	(szám-talan-ul) l. SZÁMTALANSZOR.
*SZÁMTAN
	(szám-tan) ösz. fn. A mennyiségtan alaprésze, mely a számok ismeretére, s a velök bánásra oktat. Közönséges számtan, mely arabjelekkel, általános számtan, mely betüszámjelekkel adatik elé. Amannak czélja a határozott számjegyek különféle öszvekötésében ügyességet szerezni (arithmetica); emezé az általános számok öszvekötésének szabályait kimutatni (algebra). Szoros ért. csak az elsőt nevezik számtan-nak, a másodikat pedig betüszámtan-nak v. betüvetéstannak.
*SZÁMTANI
	(szám-tan-i) mn. tt. számtani-t, tb., ~ak. Számtant illető, ahhoz tartozó, arra vonatkozó. Számtani szabályok, munkálatok. Számtani könyv, oktatás.
*SZÁMTANILAG
	(szám-tan-i-lag) ih. Számtan szabályai szerint. Számtanilag kivetni valamit. V. ö. SZÁMTAN.
*SZÁMTARTÁS
	(szám-tartás) ösz. fn. Minden, ami a számadáshoz, különösen a bevételek, és kiadások kimutatásához tartozik, vagyis számadást tárgyazó működés.
*SZÁMTARTÓ
	(szám-tartó) ösz. fn. Hivatalnok, kinek feladata a bevételeket és kiadásokat számb., venni, s az illető felsőbbségnek kimutatni. Uradalmi számtartó, ki nagyobb, és rendezett uradalmakban rangra a tiszttartó után, és a kasznár fölött áll, s a pénzek, fizetések kezelésével vagy azoknak csak felszámításával, könyvelésével foglalkodik.
*SZÁMTARTÓKÖNYV
	(szám-tartó-könyv) ösz. fn. Hivatalos könyv, melyb., a számtartó a bevételi és kiadási részleteket beigtatja.
*SZÁMTARTÓSÁG
	(szám-tartóság) ösz. fn. Számtartói hivatal és rang.
*SZÁMTÉTEL
	(szám-tétel) ösz. fn. Egyes tétel azaz czikk valamely számviteli jegyzékben vagy könyvben.
*SZÁMTISZT
	(szám-tiszt) ösz. fn. Tisztviselő, ki a bevételek és kiadások rendszeres följegyzésével foglalkodik.
*SZÁMTUDOMÁNY
	(szám-tudomány) ösz. fn. Tudományos rendszerb., foglalt számtani ismeretek.
*SZÁMTUDÓS
	(szám-tudós) ösz. fn. Számtanban tudományosan kiképzett és jártas személy.
*SZÁMŰZ
	(szám-űz) ösz. áth. l. SZÁMKIVET.
*SZÁMŰZÉS
	(szám-űzés) ösz. fn. l. SZÁMKIVETÉS.
*SZÁMŰZÖTT
	(szám-űzött) ösz. mn. és fn. l. SZÁMKIVETETT.
*SZÁMVERS
	(szám-vers) ösz. fn. Vers, mely valamely évnek számát foglalja magában, honnan teljesben évszámvers-nek is hívják; ilyen számvers olvasható pl. Gyula-Fejérvár szó alatt. (Chronostichon v. chronogramma).
*SZÁMVÉTEL
	(szám-vétel) ösz. fn. Cselekvény, melynél fogva a felsőség, vagy megbizó tulajdonos az illető számadó vagy számtartó által maga elé terjeszteti a bevételek és kiadások egyes részleteit.
*SZÁMVETÉS
	(szám-vetés) ösz. fn. Számtani működés, midőn a számjelek viszonyítása, és számtan szabályai szerint bizonyos mennyiséget meghatározunk. Különösen számadásra v. számvételre vonatkozó ilyetén működés. Nagy számvetésem van veled.
*SZÁMVETÉSI
	(szám-vetési) ösz. mn. Számvetésre vonatkozó, azt illető. Számvetési észrevételek. Számvetési szabályok.
*SZÁMVETÉSTAN
	(szám-vetés-tan) ösz. fn. Tan a számvetési szabályok- és rendszerről.
*SZÁMVETŐ
	(szám-vető) ösz. fn. Személy, illetőleg számtudós, ki számot vet, vagyis a számtan szabályai szerint működve bizonyos mennyiséget meghatároz, megtud. Ügyes, pontos számvető.
*SZÁMVETŐKÖNYV
	(szám-vető-könyv) ösz. fn. 1) Számtani könyv, mely a számvetés szabályait adja elé. 2) Könyv, melyb., a már fölvetett mennyiségeket bejegyzik.
*SZÁMVEVÉS
	(szám-vevés) l. SZÁMVÉTEL.
*SZÁMVEVŐ
	(szám-vevő) ösz. mn. és fn. Aki a bevételekről és kiadásokról szóló tételeket az illető számadók által hivatalosan maga elé terjeszteti és vizsgálat alá veszi.
*SZÁMVEVŐHIVATAL
	(szám-vevő-hivatal) ösz. fn. Számvétellel foglalkodó tiszti, hivatalnoki állomás; tovább., a számvevőtisztek testülete; és irodája.
*SZÁMVEVŐI
	(szám-vevői) ösz. mn. Számvevőt illető, arra vonatkozó; számvevőtől eredett vagy eredő. Számvevői vizsgálat, birálat. Számvevői szolgálat.
*SZÁMVEVŐSZÉK
	(szám-vevő-szék) ösz. fn. Számvevőtisztek testülete.
*SZÁMVEVŐTISZT
	(szám-vevő-tiszt) ösz. fn. Hivatalnok, ki a számadásokat, bevételekről és kiadásokról szóló jegyzékeket, könyveket vizsgálat alá veszi.
*SZÁMVEZETŐ
	(szám-vezető) l. SZÁMTISZT.
*SZÁMVISGÁLÓ v. ~VIZSGÁLÓ
	(számvizs-gáló) l. SZÁMVEVŐ.
*SZÁMVISZONY
	(szám-viszony) ösz. fn. Egyik számnak viszonya a másikhoz, pl. 1 a 3-hoz.
*SZÁMVITEL
	(szám-vitel) ösz. fn. 1) Hivatalnoki, vagy biztosszemélyi foglalkodás, melynek feladata a bevételeket és kiadásokat, úgy a követeléseket és tartozásokat s általában az üzleteket bizonyos rendben kezelt könyvb., jegyezni. 2) Maga ezen kiadásoknak s bevételeknek stb. jegyzéke.
*SZÁMVIVŐ
	(szám-vivő) ösz. mn. és fn. A bevételi és kiadási tételeket rendes szerkezetü könyvb., jegyző hivatalnok, vagy biztosszemély. Hatósági, kereskedelmi számvivő.
*SZÁMVIVŐSÉG
	(szám-vivő-ség) ösz. fn. A bevételi és kiadási tételeket rendes szerkezetű könyvb., jegyző személyek hivatala; v. összesége. Hatósági, kereskedelmi számvivő.
*SZÁMVIVŐSÉGI
	(szám-vivőségi) ösz. fn. Számvivőhivatalt, vagy számvitellel foglalkodást illető.
*SZÁMVIZSGÁLÓ
	(szám-vizsgáló) l. SZÁMVEVŐ.
*SZÁN (1)
	áth. m. szán-t. Szenvedő alakot nem szokott fölvenni. 1) A szenvedő iránt fájdalmas részvéttel viseltetik; sajnál valakit. Szánom a szegényt. Ne szánd őt, maga az oka, hogy szenved. Eb., aki szánja. Szánjanak meg engem világtalant. Megszánja isten a pogányt is. (Km.). Különösen, önmaga, által elkövetett bűn miatt sajnálkodik, mely esetben a bán igével szeret ikerülni. Szánom bánom minden bűneimet. Három napi dínomdánom, holtig való szánom-bánom. (Km.). 2) Tulajdonító ragú viszonynévvel, valakinek némi kedélyi vonzalomból kész adni valamit. Ezt a fegyvert fiamnak szántam, ha felnő. Legszebb paripámat neked szánom, ha lovagolni megtanulsz. Vagyonának egy részét holta után a szegényeknek szánta. "Kérem kegyelmedet ezeket is vegye jó consideratióban, s ne is vegye gonosz néven, mert én jó szántomból cselekszem." Gr. Eszterházy M. Rákóczy Györgyhöz 1644-ben. 3) Előre eltökéli, hogy valakit v. valamit bizonyos czélra alkalmazni, vagy fordítani, vagy bizonyos állásba helyezni fog. Egyik fiát papnak, a másikat katonának v. katonai életre szánta. Mire szántam fiamat? (Fáy). Jövedelmem felét közintézetekre szántam. 4) Felható ragú viszonynévmással am. némi belküzdelem után valamely nehezebb dologra eltökéli, feláldozza magát. Veszélyre, halálra, katonaságra szánta magát. Rászánta magát a legszigorúbb szerzetesi életre. Általában is: elszánni magát am. valamely szenvedésre, veszélylyel járó küzdelemre készen állani. E szó értelmében alapfogalomként a kedélynek azon hajlama rejlik, mely fájdalmas részvétre, vagy ösztönszerü rokonérzetre szokott gerjeszteni. Innen átv. ért. jelenti az akaratnak küzdelmét, midőn az érzékiséggel mintegy meghasonlik, s némi erőszak és önmegtagadás által kénytelen rajta erőt venni. E szerint alapértelemre rokon a sajnál, sajgat, szenv, szenved, haj! jaj! fájdalmas érzelmekre vonatkozó szókhoz. Csagataj nyelven szana-mak am. szánni, sajnálni (azt is teszi: számlálni); tovább., szan-mak am. vélni, sajdítni. (Vámbéry).
*SZÁN (2)
	fn. tt. szán-t, tb., ~ok, harm. szr. ~ja. Jármű, melynek alapját elűl felgörbedő s derékban úgynevezett eplényekkel öszvekötött két talpfa teszi, melyet télen a havas és jeges utakon, mint könnyen iszamodót kocsi gyanánt használnak. Szánon utazni, terhet szállítani. Hintókorbával fölszerelt szán. Gyermekek csúszkáló szánja. Tájdivatos kiejtéssel: szány, máskép: szánka, szánkó. Mint könnyen csuszó, sikamló szer alaphangra rokon azon isz gyökü szókhoz, melyek sikamlást, elsurranást jelentenek, milyenek: iszkódik, iszamodik, iszánkodik, s valószinü, hogy a szán is eredetileg iszán volt, melyből az i idővel elmaradt, mint az is, es kötszókból lett s; t. i. az erős sziszegésü sz vagy s előtt az i csak gyöngén hallatszik, honnan más nyelvekben is vannak rá példák, hogy kimarad, pl. isthmi sto, historia olaszul storia. A német nyelvben is a szán és iszamodás, iszánkolás (csuszkálás) nevei egy gyöküek: Schlitte, schlendern, schleifen stb., Egyébiránt eléjön a szláv nyelvekben is szanya, szanye, szanki.
*SZANA
	önmagában nem jön elé, hanem csak szana-szét ikerített szóban; de megvan magában is a mandsu nyelvben: szania-me, és a mongolban: szunukhu am. terjedni; távol lenni (s' etendre, s' allonger; ętre éloigné stb.). l. SZANASZÉT.
*SZANÁCS
	puszták Gömör és Somogy m.; helyr. Szanács-ra, ~on ~ról.
*SZANÁD v. ZANÁD
	falu Torontál m. helyr. Szanád-ra, ~on ~ról.
*SZÁNAKODÁS
	(szán-ak-od-ás) fn. tt. szánakodás-t, tb., ~ok, harm. szr. ~a. Sajnálkodás, fájlalás; melyet a szenvedők iránti részvét gerjeszt bennünk. Szánakodásból jót tenni valakivel. V. ö. SZÁNAKODIK.
*SZÁNAKODIK
	(szán-ak-od-ik) k. m. szánakod-tam, ~tál, ~ott. Valakinek szenvedő állapotán részvevőleg sajnálkodik, szomorkodik, s mennyire lehet, enyhíteni törekszik. Szánakodni a szegényeken, betegeken, kárvallottakon. Szánakodni kell rajta, ha látja őt az ember. Elemezve: szán-ag-od-ik, vagy szán-og-od-ik, t. i. törzse az elavult gyakorlatos ige szánag v. szánog.
*SZÁNAKODÓ
	(szán-ak-od-ó) mn. tt. szánakodó-t. Aki szánakodik, vagyis, más szenvedése iránt fájdalmas részvéttel viseltető. V. ö. SZÁNAKODIK.
*SZÁNAKOZÁS; SZÁNAKOZIK; SZÁNAKOZÓ
	l. SZÁNAKODÁS; SZÁNAKODIK; SZÁNAKODÓ.
*SZÁNALMAS
	(szán-al-om-as) mn. tt. szánalmas-t v. ~at, tb., ~ak. Szánalmat gerjesztő, szánalomra méltó. Szánalmas eset, állapot. V. ö. SZÁNALOM.
*SZÁNALOM
	(szán-al-om) fn. tt. szánalm-at, harm. szr. ~a. Részvevő indulat, melynél fogva valaki v. valami fölött szánakozunk. Hasonló képeztetésüek e kedélyre vonatkozó szók: fájdalom, irgalom, siralom, gyötrelem; újab., származékok: szenvedelem, vigalom.
*SZÁNALOMGERJESZTŐ
	(szánalom-gerjesztő) ösz. mn. Ami valakit szánakodásra indít; máskép: szánalmas.
*SZÁNANDÓ
	(szán-and-ó) mn. tt. szánandó-t. Szomorú, szenvedő állapota miatt fájdalmas részvétre méltó. Szánandó árvák, özvegyek, szegények. V. ö. SZÁN igét.
*SZÁNAS
	(szán-as) fn. és mn. tt. szánas-t vagy (melléknévként) ~at, tb., ~ok, v. (melléknévként) ~ak. 1) Szánnal biró, szánnal járó; V. ö. SZÁNASSÁG. 2) Szánra vagy szánnal járásra alkalmas. Szánas idő. Szánas út.
*SZÁNÁS
	(szán-ás) fn. tt. szánás-t, tb., ~ok, harm. szr. ~a. Fájdalmas érzés, melynél fogva a szenvedő iránt részvéttel viseltetünk. Szánásbánás, elkövetett saját bününk miatt. Elszánás, am. belküzdelem utáni eltökélés. V. ö. SZÁN, ige.
*SZÁNASSÁG
	(szán-as-ság) fn. tt. szánasság-ot, harm. szr. ~a. A székelyeknél Udvarhelyszéken am. szánnal járás, kereskedés, mint: szekeresség. Elment szánasságra (Kriza J.).
*SZANASZÉT v. ~SZÉLT
	(szana-szét vagy ~szélt) ösz. ih. Ikerített szavaink egyike, melyben csak az egyes szók szana- és szét gyökei (sza, sze) teszik az ikerités alapját. Annyi mint a hason természetü szerteszét, t. i. ide s tova, azaz rendetlenül elszórva, különféle irányban; néhutt: szerin-szerte. (Szab., D.). A nyáj szanaszét bolyong az erdőn. Könyvei, irományai szanaszét hevernek az asztalon. Elemzésére nézve l. SZA, (1); és rokonságára SZANA czikket.
*SZÁNAT
	(szán-at) fn. tt. szánat-ot, harm. szr. ~a v. ~ja. Elvont értelemben azon részvevő fájdalmas érzet vagy indulat, melyet mások szenvedő állapota kelt fel bennünk, szánalom. Régi iratokban fordúl elé, pl. Benigna asszony imakönyvében.
*SZÁNATOS
	(szán-at-os) mn. tt. szánatos-t v. ~at, tb., ~ak. 1) Szánatra mutató. Szánatos arcz, taglejtések. 2) Ami szánatra gerjeszt; szánandó, sajnálatra méltó. Szánatos nyomor, szegénység, kinlódás.
*SZANCSAL
	erdélyi falu Küküllő m.; helyr. Szancsal-ra, ~on ~ról.
*SZANDA
	falu Nógrád, puszták Heves és Máramaros m.; helyr. Szandá-ra, ~n, ~ról.
*SZÁNDÉK
	(szán-ad-ék) fn. tt. szándék-ot, harm. szr. ~a. Máskép, kivált a régieknél: szándok, mint hajlék hajlok; marék marok; fazék fazok; ajándék ajándok stb., Az akaró tehetségnek határozata, melynél fogva valaki bizonyos teendőt tűzött ki magának, vagyis, tervezett czél, föltétel, mely teljesitésre vár. A szándék a szabad akarat kifolyása, s különbözik a vágy-tól, vagy ösztön-től, melyek az észnek megfontoló működése nélkül csupán érzéki indokból késztenek cselekvésre. Szabatosan véve különbözik az akarattól is, mennyiben ez gyakran mások cselekvésére is elhatározó, s kényszerítő erővel bír, pl. a felsőség akarata az alsóbbak irányában; ellenben a szándék csak előkészületi határozat, mely közvetlenül az alany teendőire vonatkozik, s a végrehajtó akaratot megelőzi. Szándékát titkolni, kijelenteni. Szándéka van külföldre utazni. Szándékában volt katonának menni, de szándékát megváltoztatta. Ez szándékom szerént történik. Jó szándékkal lenni valaki iránt. Szánt-szándékkal elkövetett gyilkosság. Rosz szándékból tenni valamit. Közmondatok: A rosz szándék erkölcsi bűn, ha végre nem hajthattad is. Embernél szándék, Istennél ajándék. Ember teszi a szándékot, Isten, aki rendeli. Szegény ember szándékát boldog Isten birja. Nem jó czégért kötni titkos szándékunknak. Gyöke szán ige, melyből lett az elavult szánad v. szánd ige, s ebből szánadék v. szándék. Hasonló módon képződtek a ken, fen, tol, fon, un igegyökökből kend, fend, told, fond(or), und(or) származékok. V. ö. SZÁN, ige.
*SZÁNDÉKLÁS
	(szán-ad-ék-ol-ás) fn. tt. szándéklás-t. tb., ~ok, harm. szr. ~a. Az akaró tehetségnek működése valamely szándékra vonatkozólag.
*SZÁNDÉKLAT
	(szán-ad-ék-ol-at) fn. tt. szándéklat-ot, harm. szr. ~a v. ~ja. Maga az egyszerűb., ,szándék'; l. ezt.
*SZÁNDÉKLOTT
	(szán-ad-ék-ol-ott) mn. tt. szándéklott-at. Amit valaki szándékb., vett, előre cselekvési czélul kitüzött. Szándéklott utazása elmaradt. V. ö. SZÁNDÉKOL.
*SZÁNDÉKOL
	(szán-ad-ék-ol) áth. m. szándékol-t v. szándékl-ott, htn. ~ni v. szándékl-ani. Valamit teendőül szándékb., vesz. Amit nem szándéklott, azt kelle tennie. Mit szándékolsz v. szándéklasz tenni?
*SZÁNDÉKOLT
	l. SZÁNDÉKLOTT.
*SZÁNDÉKOS
	(szán-ad-ék-os) mn. tt. szándékos-t v. ~at, tb., ~ak. Elhatározottan, készakarva történő. Szándékos kártétel, gyilkosság. Szándékos jóakarat. Nyomatosabban: szántszándékos.
*SZÁNDÉKOSAN
	(szán-ad-ék-os-an) ih. Előre megfontolva, teendő gyanánt kitüzve, készakarva. Szándékosan veszélynek, halálnak tenni ki magát. Szántszándékosan bántani, gúnyolni valakit.
*SZÁNDÉKOSSÁG
	(szán-ad-ék-os-ság) fn. tt. szándékosság-ot, harm. szr. ~a. Állapot v. tulajdonság midőn valaki készakarva, eltökélett szándékkal viszen valamit véghez.
*SZÁNDÉKOZÁS
	(szán-ad-ék-oz-ás) fn. tt. szándékozás-t, tb., ~ok, harm. szr. ~a. Elhatározás, melynél fogva valamit tenni szándékozunk. V. ö. SZÁNDÉKOZIK.
*SZÁNDÉKOZIK
	(szán-ad-ék-oz-ik) k. m. szándékoz-tam, ~tál, ~ott, par. ~zál. Elhatározza, fölteszi magában, hogy valamit tenni fog; bizonyos föltétel vagy czél végrehajtására készül. Házat építeni, jószágot venni, útra menni szándékozik. Elszándékozik tőlünk (távozni készűl). Hova szándékozol?
*SZÁNDÉKTALAN
	(szán-ad-ék-talan) mn. tt. szándéktalan-t, tb., ~ok. Ami szándék nélkül történik; amire valaki eleve és szabad akaratból el nem határozta magát. Szándéktalan kártétel, bántalom. Ellentéte: szándékos. Határozólag am. szándékosság v. szándék nélkül, nem szándékosan.
*SZÁNDÉKTALANSÁG
	(szán-ad-ék-talan-ság) fn. tt. szándéktalanság-ot, harm. szr. ~a. Szándék nélküli állapot.
*SZÁNDÉKTALANUL
	(szán-ad-ék-talan-ul) ih. Szándékosság nélkül.
*SZÁNDERÉK
	(szán-derék) ösz. fn. A szánnak azon része, mely a viendő személyt vagy dolgot foglalja magában.
*SZÁNDOK
	(szán-ad-ok) fn. tt. szándok-ot, harm. szr. ~a. Értelmére l. SZÁNDÉK. A régiek után ismét divatb., jött. "Az ellenségnek penigh minden szándokok reánk vagyon." Levél 1557-ből. (Szalay Ág. 400 magyar levél 272. l.). Azon k képzőjű nevek egyike, melyek a megelőző é hangzót o-ra szokták változtatni, mint: hajlék hajlok; marék marok; fazék fazok; szurdék szurdok stb.
*SZÁNDOKOL; SZÁNDOKOS stb.
	l. SZÁNDÉKOL; SZÁNDÉKOS stb.
*SZÁNFA
	(szán-fa) ösz. fn. 1) Elül felgörbedő és simára faragott vagy gyalult gerendaszeletek, melyek a szán nevü járműnek talpát teszik. 2) Szélesb ért. ide tartoznak az eplények is, melyek a talpakat öszvekötik.
*SZANISZLÓ (1)
	férfi kn. tt. Szaniszló-t. Szláv eredetű: Sztaniszlav, am. állandó, dicső v. boldog.
*SZANISZLÓ (2)
	falu Szatmár m.; helyr. Szaniszló-ra, ~n, ~ról.
*SZANK
	puszta Kis-Kunságban; helyr. Szank-ra, ~on, ~ról.
*SZÁNKA
	(szán-ka) fn. tt. szánká-t; l. SZÁN. ,Szánkó' szóval együtt a hajósoknál is divatos műszó. l. SZÁNKÓ, 2). E szó nem látszik kicsinyzőnek, hanem az elavult száng v. szánog ige részesülőjének: szánoga, azaz, szánogó, melyekből öszverántva lett szánga szángó, s keményebben ejtve: szánka, szánkó. Ily képeztetésüek: czinegő czinege czinke, fecsegő fecsege fecske, locsogó locsoga locska, csacsogó csacsoga csacska csacskó stb.
*SZÁNKATALP
	(szánka-talp) ösz. fn. 1) Lásd SZÁNTALP. 2) Azon talpfák, melyeket hajóépitőhelyen a hajó hosszában két oldalt raknak, hogy a hajót vízbeeresztés alkalmával egyenes állásban tartsák.
*SZÁNKÁZ
	(szán-ka-az) önh. m. szánkáz-tam, ~tál, ~ott, par. ~z. Szánka nevü jármüvön valahová rándul, tova és visszautazik. Farsangban szánkázni. Kutyaszánkázta! (azaz szánkáztatta) szelid káromkodási pótlék.
*SZÁNKÁZÁS
	(szán-ka-az-ás) fn. tt. szánkázás-t, tb., ~ok, harm. szr. ~a. Útazás, mulatsági kirándulás szánkán.
*SZÁNKÁZIK
	(szán-ka-az-ik) k. l. SZÁNKÁZ.
*SZÁNKÁZTAT
	(szán-ka-az-tat) miv. m. szánkáztat-tam, ~tál, ~ott, par. szánkáztass. Eszközli, hogy valaki szánkán valahová ránduljon, pl. aki a szánb., fogott lovakat hajtja, vagy pedig saját emberének meghagyja, hogy valakit szánon tova szállitson, különösebben, hogy szánkázás által neki mulatságot szerezzen.
*SZÁNKÓ
	(szán-k-ó) fn. tt. szánkó-t. Tájdivatosan am. szán, szánka. 1) l. SZÁN. 2) Kenessey Albertnél azon talpépitmény, melyen a hajó vízb., bocsáttatik.
*SZÁNLIK
	(szán-l-ik) k. m. szánl-ott, htn. ~ani. Göcseji tájnyelven: szánlik a föld, rét am. bizonyos pontig nyúlik, (mintha szántanák?) A mi földenk (földünk) a határdombig szánlik.
*SZÁNKÓCZOBOR
	(szánkó-czobor) ösz. fn. A szánkótalpra függőlegesen állított oszlop, milyenek többen alkalmazva a vízre bocsátandó hajót oldalt támogatják.
*SZÁNKÓTALP
	(szánkó-talp) l. SZÁNKATALP.
*SZÁNOMÁNY
	(szán-o-mány) fn. tt. szánomány-t, tb., ~ok, harm. szr. ~a. Amit valakinek vagy valamire, valahova szánnak v. szántak. Ritka használatu szó.
*SZÁNT
	(szám-t) áth. m. szánt-ott, par. ~s, htn. ~ni v. ~ani. 1) A földet ekével barázdákra hasogatja, hogy kellő termelésre alkalmassá tegye. Mélyen, fölületesen szántani a földet. Felszántani a gyepet. Ugart, forgatót v. keverőt, vetőt szántani. Befelé, kifelé, domborúra, lejtőre szántani a földet. Egy ekével egy nap egy holdat megszántani. Elszántani a szomszéd földéből egy két barázdányit. Beszántani a barázda alá vetett gabonát. Körülszántani a vizenyős legelőt, hogy a juhok rá ne menjenek, azaz, köröskörül huzott barázdával megjegyezni. Nem tud az én ekémen szántani. Ő is szeret a czigányok lován szántani, azaz, hazudni. (Közmondatok). Kutya szántotta fia, ördög szántson a hátadon, tréfás káromkodások. "Szeretnék szántani, Hat ökröt hajtani, Ha a rózsám jönne Az ekét tartani." Népdal. "Kertünk végén szánt egy eke, Barna legény áll mellette." Népdal. 2) Átv. mondják a léget vagy vizet hasító némely testekről, és állatokról. A haladó hajó szántja a víz hullámait. Szánt a pacsirta, midőn egyenes vonalban föl-alá röpűl. "Kis pacsirta ég madara, Szánt fölöttem, zeng a dala." Népdal. Tovább., tréfásan szólva, jobbra balra szántani am. sántikálva, s földet csiszolva maga után húzni a lábát. "Egyik jobbra sántít, A másik balra szánt." Vörösmarty. Szinte átv. ért. valakin szántani am. szuttyongatni, bántani, dorgálni, szidni. Ne szánts annyit rajta, ne pirongasd mindig. Elemzésére nézve l. SZÁM, fn. Képeztetésre hasonlók hozzá: hánt, hint, ont, bont, önt, ront, melyekben a gyökbeli m könnyeb., kiejtés végett n-re változott. Ugyan ezen okból olvasható a Debreczeni Legendáskönyvben: szántalan, sőt itt eléjön szánkivetni is.
*SZÁNTALP
	(szán-talp) l. SZÁNFA, 1).
*SZÁNTÁS
	(szám-t-ás) fn. tt. szántás-t, tb., ~ok. A földnek barázdákra hasogatása ekével. Őszi, tavaszi, nyári szántás. Szántásvetés. A Müncheni codexben eléjön ,szántóföld' vagyis ,szántott föld' értelemben is, mi ma sem szokatlan. "Mennyeknek országa hasonlatik mustármaghoz, kit vevén ember vet ő szántásába." (Máté XIII.). - V. ö. SZÁNT.
*SZÁNTÁSBÉR
	(szántás-bér) ösz. fn. Bér, melyet a fogadott szántónak fizetni szoktak; tovább., azon költség, melybe a szántás kerűl. A kiadások közé a szántásbért beszámítaná.
*SZÁNTÁSVETÉS
	(szántás-vetés) ösz. fn. Általán am. földmivelés, mennyiben a földet, hogy teremjen, meg kell szántani, és b., kell vetni.
*SZÁNTAT (1)
	(szán-t-at) miv. m. szántat-tam, ~tál, ~ott; par. szántass. Eszközli, meghagyja hogy szántson. Én még nem szántatok.
*SZÁNTAT (2)
	(szán-t-at) fn. tt. szántat-ot, harm. szr. ~ja. A Müncheni codexben am. szántóföld (ager). "Ki veti a jó magot, az embernek fia, az szántat ke(dég) az e világ." (Máté. XIII. Ugyanitt eléjön hasonló értelemben ,szántás' is).
*SZÁNTATLAN
	(szám-t-atlan) mn. tt. szántatlan-t, tb., ~ok. Amit meg nem szántottak; ugaron, parragon heverő. A szántatlan föld gazt, bozótot terem. Határozóként am. szántatlanul, meg vagy fel nem szántva.
*SZÁNTATLANUL
	(szán-t-atlan-ul) ih. Meg nem szántva, parragon. Szántatlanul hagyott dűlők, nyomások.
*SZÁNTHATÓ
	(szám-t-hat-ó) mn. tt. szántható-t. Ami alkalmas rá, hogy czélirányosan szántani lehessen. Eső után szánthatób., a föld. A sziklás vagy ingoványos határ nem szántható.
*SZÁNTÓ (1)
	(szám-t-ó) mn. és fn. tt. szántó-t. 1) Amivel szántanak. Szántó ökrök. Szántó vas, öszvetéve: szántóvas. 2) Aki szánt. Szántó legény, béres, gazda. Szántóvető. 3) Amit szántanak. Szántó föld, öszvetéve: szántóföld.
*SZÁNTÓ (2)
	mváros Abaúj megyében; faluk Hont, Tolna, Szala, Csongrád m.; KIS~, NAGY~, Bihar, PILIS~, Pest, TASNÁD~, Közép-Szolnok, ZAGYVA~, Nógrád m.; puszták Nógrád és Pest m.; helyr. Szántó-ra, ~n, ~ról.
*SZÁNTÓD
	puszta Somogy m.; helyr. Szántód-ra, ~on, ~ról.
*SZÁNTÓFÖLD
	(szántó-föld) ösz. fn. Általán minden föld, vagy telek, melyet termékenyítés nevezetesen gabonatermelés, vagy más vetemények végett szántani szokás, különböztetésül a legelők-, kaszálórétek-, kerti földek- és szőlőktől.
*SZÁNTÓFÖLDI
	(szántó-földi) ösz. mn. Szántóföldet illető, abban termő stb., Szántóföldi jövedelem, termény.
*SZÁNTOGAT
	(szám-t-og-at) gyak. áth. m. szántogat-tam, ~tál, ~ott, par. szántogass. Folytonosan, gyakran, vagy egymás után, lassan-lassan szánt. Két ökrön szántogatja kis telkét. V. ö. SZÁNT.
*SZÁNTOGATÁS
	(szám-t-og-at-ás) fn. tt. szántogatás-t, tb., ~ok, harm. szr. ~a. Gyakori, folytonos, vagy némi kényelemmel, s lassudan haladó szántás.
*SZÁNTÓHALMA
	erdélyi falu Hunyad m.; helyr. ~halmá-ra, ~n, ~ról.
*SZÁNTÓKA
	(szám-t-ó-ka) kicsiny. fn. tt. szántóká-t. Mezei pacsirta, melyről midőn egyenesen majd föl, majd alá röpül, a nyelvszokás azt mondja, hogy a levegőt szántja, honnan a neve szántóka kis szántót jelent.
*SZÁNTOVA
	falu Bács m.; helyr. Szántová-ra, ~n, ~ról.
*SZÁNTÓVAS
	(szántó-vas) ösz. fn. Az ekének lényeges része, hegyes orrú, élesre aczélozott és sajátságos alakú vas lemez, mely az eketalphoz illesztve, és a vonó erő után nyomulva a földet ketté hasítja, s a kormánydeszka segítségével barázdákat vet. V. ö. CSOROSZLA. A szántóvasat mélyebbre ereszteni. Az elkopott szántóvasat megnádolni, v. edzeni v. aczélozni.
*SZÁNTÓVASHAL
	(szántó-vas-hal) ösz. fn. Müller természetrajza szerént tengeri halfaj, melynek hátulsó részéből két ösztökeforma kinövés nyúlik ki. (Zeus vomer).
*SZÁNTÓVETŐ
	(szántó-vető) ösz. mn. és fn. Ki sajátkezüleg földmiveléssel foglalkodik, parasztember, földmivelő, földész. Szántóvető embernek a jövő esztendőben áll minden gazdasága. (Km.).
*SZÁNTSZÁNDÉKKAL
	(szánt-szándékkal) ösz. ih. Szabad akarat szerint elhatározva, eltökélve, előre kitüzve, készakarva. Szántszándékkal kárt tenni valakinek. Szántszándékkal, nem véletlenül, nem hirtelen haragból elkövetett gyilkosság. "Nem szán(t) szándékkal esött a pénzvétel, hanem tertineth (történet) szerint." Levél 1559-ből (Szalay Ágoston 400 m. 1. 319. lapon).
*SZÁNTSZÁNDÉKOS
	(szánt-szándékos) ösz. mn. A ,szándékos' szónak nyomatékozott mása, am. előre minden oldalról meggondolt, tüzetesen elhatározott, eltökélett, teendőül czélzatosan kitűzött. Szántszándékos kártétel, bántalom.
*SZÁNTSZÁNDÉKOSAN
	(szánt-szándékosan) l. SZÁNTSZÁNDÉKKAL; és V. ö. SZÁNTSZÁNDÉKOS.
*SZÁNÚT
	(szán-út) ösz. fn. Hóval borított szilárd fenekü vagy jeges út, mely szánkázásra alkalmas. Ha a fagyos földre hó esik, jó szánút lesz rajta.
*SZANY
	mváros Sopron m.; helyr. Szany-ba, ~ban, ~ból.
*SZÁNY
	tájdivatos; l. SZÁN.
*SZAP (1)
	elvont gyök, melyből közvetlenül szapor, közvetőleg szapora, szaporít, szaporodik és ezek származékai eredtek. Rokon értelmü vele azon gyap, mely a gyapor, gyaporít, gyaporodik szók gyöke. Mindegyikben a sokaság, tömöttség, sűrüség alapfogalma rejlik. Ennélfogva ide tartoznak a gyapju, gyapott, gyapár, vékonyhangon gyep, gyepes, cseplye, cseplyes, csepőcze, csepü, cseprente, csepzik, melyek állati vagy növényi sürü sarjadékokra vonatkoznak, és így mind alapfogalomra, mind alaphangra rokonok: szag, gyap, gyěp, gyöp, csěp, csöp (nem ,csöpög' gyöke). Törökül szabuk és csagataj nyelven szapuk am. hamar, tovább., törökül csabuk, csagataj nyelven csapuk am. gyors, szapora.
*SZAP (2)
	elavult gyök, melyből szapu, szapul, szapuló, szapoly származtak. Mint a szapu és szapoly szókból kitűnik, öblösen kivájt vagy öszveállított edényt jelent. A palóczok- és barkóknál csak azon különös értelemben maradt fenn, midőn kemenczét jelent. Alapértelmére nézve talán azon sza gyökü szók közé sorozható, melyek metszést, hasítást, különösebben vájást jelentenek, mint: szab., szak, szakad, szakócza, szánt, szalul. V. ö. SZAP, (3); és SZAPU.
*SZAP (3)
	fn. tt. szap-ot, harm. szr. ~ja. A palóczok és barkóknál am. kemencze, honnan: szap alja, kemencze alja, vagy oldala, kuczkó. Törökül szoba. Öblös tulajdonságánál fogva rokon a szapoly és szapu szókhoz. V. ö. SZAPU.
*SZAP (4)
	falu Győr m.; helyr. Szap-ra, ~on, ~ról.
*SZÁP
	fn. tt. száp-ot, harm. szr. ~ja. A pontyok, kárászok neméhez tartozó halfaj. (Cyprinus ballerus). Egyezik vele a német Zope, Pomerániában Schwope.
*SZAPAL, SZAPALY
	(szap-al v. ~aly) ösz. fn. A palóczoknál am. kemencze alja; kemencze oldala melletti padka.
*SZÁPÁR
	falu Veszprém m.; helyr. Szápár-ra, ~on ~ról.
*SZAPARNICZA
	fn. tt. szaparniczá-t. Sándor István szerint lóbetegség, melyet köznyelven taknyosságnak hívnak. Szláv eredetű szó, mert szopel szlávul taknyot, szopelnicza taknyosságot jelent. Nincs rá szükségünk, s itt csak tudomásul jegyezzük föl.
*SZAPLONCZA
	falu Máramaros m. helyr. Szaplonczá-ra, ~n, ~ról.
*SZAPOLY
	(szap-oly) fn. tt. szapoly-t, v. szaplyot. 1) Szeged vidékén a hajósok, molnárok mély öblü lapátja, melylyel a hajób., szivárgott vizet kimeregetik. Faszapoly, hosszu nyelü szapoly, kis szapoly. 2) A székelyeknél öblös lemezü, lapáthoz hasonló ásó. V. ö. SZAP, (2), elavult gyök.
*SZAPOLYOZ
	(szap-oly-oz) áth. m. szapolyoz-tam, ~tál, ~ott, par. ~z. Vizet szapolylyal (a hajóból) kihányni.
*SZAPOLYOZÁS
	(szap-oly-oz-ás) fn. tt. szapolyozás-t, tb., ~ok, harm. szr. ~a. Víznek szapolylyal kihányása.
*SZAPOR
	(szap-or) elvont törzse szapora, szaporít, szaporodik szóknak.
*SZAPORA
	(szap-or-a) mn. tt. szaporát. 1) Sűrűn, buján növő, tenyésző. Szapora búza. Szapora fű. Szapora birka, tehén. A nyúl szaporáb., az orozlánnál, s a veréb a sasnál. Szapora, mint az ebkapor. (Km.). 2) A maga nemében sűrüen, gyakran, hamar működő. Szapora beszéd. Szapora munka. Szapora malom sokat darál. (Km.). Szapora tréfa ritka okosság. (Km.). Szapora előmozdítása akármely dolognak megérdemel egy pár keztyűt. (Km.). Szapora Margit módjára, frisen sürgölődve, gondoskodva. 3) Tájdivatosan am. sok. Három fontnál szaporábbat (többet) nyom. (Szabó Dávid). 4) Főnevül használva jelent ivadékot, növedéket, terményt. Nincs szaporája a bitangnak. (Pázmán). Ez értelemben ,szaporaság' v. ,szaporúlat' is szokásban van. 5) A verselésben olyan láb, melynek három rövid tagja van (Č Č Č, tribrachys). Gyöke szap mint sürüséget jelentő, egyezik a gyapor, gyapju, gyapott, továbbá a csepü, cseplesz, gyepü szók gyap, csep, gyep gyökeivel. Törökül: szďpďr am. szeleburdi (Vámbéry). V. ö. SZAP, (1), elvont gyök. Alakra hasonlók hozzá: csutora, gugura, kukora, pipere stb. melyekben az a e végképző a tulajdonságot jelentő ó ő v. ú ű képzőnek felel meg, mint: bugyogó bugyoga, czinegő czinege.
*SZAPORABESZÉDÜ v. ~BESZÉDŰ
	(szapora-beszédü) ösz. mn. Aki igen hamar v. sebesen szokott beszélni.
*SZAPORAFŰ
	(szapora-fű) ösz. fn. Köz néven növényfaj a galamboczok neméből; szára magános, szerteágazó; virágzása czérnaforma füzérekben; levelei sokhasábúk, sallangosak; máskép szintén köz néven: galambfű, galambocz; növénytani néven szapora galambocz. (Verbena officinalis).
*SZAPORA GALAMBOCZ
	l. SZAPORAFŰ.
*SZAPORÁN
	(szap-or-a-an) ih. 1) Sürűn, buján tenyészve. Jó földben szaporán nő a fű, vetemény. A lebotolt fűz szaporán hajt. 2) Frisen, hamar, mintegy sürüen követve egymást. Szaporán beszélni, lépni, dolgozni. Láss szaporán a munka után. Csak szaporán legények, hogy el ne késsünk.
*SZAPORASÁG
	(szap-or-a-ság) fn. tt. szaporaság-ot, harm. szr. ~a. 1) Állati vagy növényi tulajdonság, melynél fogva, faját buján tenyészti, sokasítja. Nyulak, verebek, halak szaporasága. Köles szaporasága. 2) Friseség, hamarság, hirtelenség. Beszédbeli szaporaság, Sürgési, mozgási szaporaság. 3) Növedékek, származékok, ivadékok. A nyáj szaporasága az idén nem nagy. V. ö. SZAPORA.
*SZAPORÁSKODIK
	(szap-or-a-as-kod-ik) k. m. szaporáskod-tan, ~tál, ~ott. Szaporán tesz valamit; hamarkodik, hirtelenkedik. (Eléjön Szab., Dávidnál).
*SZAPORA SZEGFŰ
	a szegfű (dianthus) növénynem egyik fajának népies neve; másképen szintén köz néven: csillagvirág, növénytani néven: csillagszegfű. (Dianthus barbatus).
*SZAPORÁTLAN
	(szap-or-a-atlan) mn. tt. szaporátlan-t, tb., ~ok. 1) Ami gyéren tenyészti a maga faját; meddő. Szaporátlan állatok, növények, vetemények. 2) Nem eléggé fris, lassan működő. Szaporátlan lépés. Szaporátlan, munka, melynek az időhöz képest kevés látszata van. Határozóként am. gyéren tenyészve; kevés sikerrel.
*SZAPORÁTLANSÁG
	(szap-or-a-atlan-ság) fn. tt. szaporátlanság-ot, harm. szr. ~a. 1) Tenyésztő erő hiányossága. 2) Az időhöz mért munkának, mozgalomnak, aránylag kevés sikeressége, látszatlansága. V. ö. SZAPORÁTLAN.
*SZAPORÁZ
	(szap-or-a-az) áth. m. szaporáz-tam, ~tál, ~ott, par. ~z. Valamit szaporán, azaz, igen gyorsan hamarkodva tesz. Szaporázza a beszédet. Megszaporázza lépteit. Elszaporázza a munkát. A tánczot gyors vagy fris léptekkel ropja.
*SZAPORÁZÁS
	(szap-or-a-az-ás) fn. tt. szaporázás-t, tb., ~ok, harm. szr. ~a. Cselekvés, mely által valamit szaporázunk. V. ö. SZAPORÁZ.
*SZAPORCZA
	falu Baranya m.; helyr. Szaporczá-ra, ~n, ~ról.
*SZAPORÉKONY
	(szap-or-ék-ony) mn. tt. szaporékony-t v. ~at, tb., ~ak. l. SZAPORA, 1) 2) 3).
*SZAPORICZA
	(szap-or-i-cza) mn. tt. szaporiczá-t. Pergő, fris, hadaró nyelvű. Szaporicza beszéd. Szaporicza tanitó, szónok. Kemenesali szó. Balaton mellékén az n hang közbevetésével: szapornicza.
*SZAPORÍT, SZAPORIT
	(szap-or-ít) áth. m. szaporít-ott, par. ~s, htn. ~ni v. ~ani. 1) Eszközli, hogy saját, vagy más állatok, és növények faja tenyészszék, sokasodjék. Családját évenként egy gyermekkel szaporítja. A ménest, gulyát, juhokat nemeseb., faj által szaporítani. Az ur Isten szaporítsa, gyarapítsa. Fákat szaporítani. 2) Valamit a maga nemében sokasít. Szaporítani a hivatalnokok munkáját. A sok gyermek szaporítja az apai gondot. Szót szaporítani. Ne szaporítsd a szót, ne fecsegj hiába. 3) Frisít, hamarít. Lépteit szaporítja.
*SZAPORÍTÁS, SZAPORITÁS
	(szap-or-it-ás) fn. tt. szaporítás-t, tb., ~ok, harm. szr. ~a. Cselekvés, mely által szaporítunk, azaz, tenyésztünk, sokasítunk, hamarítunk valamit. Baromszaporítás. Haszontalan szószaporítás. V. ö. SZAPORÍT.
*SZAPORNICZA
	(szap-or-n-i-cza) mn. l. SZAPORICZA. Különbözik: szaparnicza.
*SZAPORODÁS
	(szap-or-od-ás) fn. tt. szaporodás-t, tb., ~ok, harm. szr. ~a. 1) Az állatok vagy növények nemzés által sokasodása. 2) Szélesb ért. akármily dolognak több hasonló nemüek hozzá járultával történő növekedése, nagyobbodása. V. ö. SZAPORODIK.
*SZAPORODIK
	(szap-or-od-ik) k. m. szaporod-tam, ~tál, ~ott. 1) Az állatnak vagy növénynek faja tenyészik, sokasodik. Szülés, ellés, ívás által szaporodnak az állatok. Felesége megszaporodott, gyermeke lett. Árvíz után szaporodik a hal. Eső után szaporodik a gaz, gomba. 2) Szélesb ért. a maga nemében több., számosabbá leszen; nagyobbodik, sokasodik. Pénze, vagyona évről évre szaporodik. Dolgai és gondjai megszaporodtak.
*SZAPOROSZIK
	(szap-or-osz-ik) k. l. SZAPORODIK. A több., időt is ,szaporodik' szótól kölcsönzi.
*SZAPORÚL, SZAPORUL
	(szap-or-úl) önh. m. szaporúl-t; l. SZAPORODIK.
*SZAPORÚLAT, SZAPORULAT
	(szap-or-úl-at) fn. tt. szaporúlat,-ot, harm. szr. ~a v. ~ja. Lásd SZAPORASÁG, 3).
*SZAPORÚSÁG, SZAPORUSÁG
	(szap-or-ú-ság v. szap-or-ul-ság) fn. tt. szaporúságot, harm. szr. ~a. l. SZAPORASÁG, 3).
*SZAPPAN
	fn. tt. szappan-t, tb., ~ok, harm. szr. ~a v. ~ja. Tűzálló lúgsóval öszvekötött zsiradék, mely vízben feloldható, s különösen a ruhák és több más testek szennyeinek kimosására alkalmas. Szappant főzni, készíteni. Feketés, fehéres, szürke szappan. Debreczeni, szegedi szappan. Szappannal mosni, kivenni a zsírfoltokat. Borotválkozó szappan. Megmosták a fejét szappan nélkül, jól megszidták. Tót szappan, tréfásan am. mosófa. Megette a szappant (km.) azaz ostoba, buta. Nem eszi a szappant. (Km.). Velenczei szappan, melyet faolajjal készítenek. Szagos szappan. Átv. ért. a keletlen kenyérnek szappanhoz némileg hasonló tésztarétege a héj alatt, máskép: irgye, szalonnája, czopákája. Nemcsak az európai, hanem számos ázsiai nyelvekben is feltaláltatik, ú. m. latinul: sapo, görögül sapwn, németül: Seife, persául: szabonu, szabun, törökül, arabul: szabun, örményül: szavaun, hindu nyelven: szabon, szavin, mongolul: szabong.
*SZAPPANALMA
	(szappan-alma) ösz. fn. A szappanfának gyümölcse. V. ö. SZAPPANFA.
*SZAPPANBALZAM v. ~BALZSAM
	(szappan-balzam) ösz. fn. Spanyol szappanból, borszeszből, kámforból, és rozmarinolajból készített balzam.
*SZAPPANBOGYÓ
	(szappan-bogyó) ösz. fn. A szappanfának gyümölcse. V. ö. SZAPPANFA.
*SZAPPANBUBORÉK
	(szappan-buborék) ösz. fn. A szappanlének buboréka. Elpattan mint a szappanbuborék. (Km.). V. ö. BUBORÉK. Átv. ideiglen fénylő, de legott elmuló valami.
*SZAPPANFA
	(szappan-fa) ösz. fn. Indiai nagy fa, melynek gyümölcse három, egymással öszvenőtt golyóforma bogyóból áll, melyek mindegyikében egy dióalakú mag rejlik, s ha levét kinyomják és vízzel vegyítik, jóféle szappananyaggá válik.
*SZAPPANFÖLD
	(szappan-föld) ösz. fn. Finom agyagföld, mely sima tapintatú, mint a szappan, s a gyapjuszövetekből a mocskot, zsírt kiveszi.
*SZAPPANFŐZÉS
	(szappan-főzés) ösz. fn. Főzés, mely által bizonyos anyagokból szappant készítenek.
*SZAPPANFŐZŐ
	(szappan-főző) ösz. fn. Mesterember, ki közönséges házi szappant készít; máskép: szappanos.
*SZAPPANFŰ
	(szappan-fű) ösz. fn. Növénynem a tízhímesek seregéből és kétanyások rendjéből; csészéje egy tagú, csöves, tövön pikkelyetlen; bokrétája öt szirmú; tokja hengerded; levelei ellenesek. (Saponaria). Fajai közől valók: tajtékzó szappanfű (s. officinalis), köz néven: szappanfű, tajtékzófű, lábmosófű; szőrös sz. (s. ocymoides), köz néven: vad v. erdei bazsalikom; vetési sz. (s. vaccaria).
*SZAPPANFÜRDŐ
	(szappan-fürdő) ösz. fn. Szappannal készített kádfürdő, mint bizonyos betegségek elleni gyógyszer.
*SZAPPANGOLYÓ
	(szappan-golyó) l. SZAPPANTEKE.
*SZAPPANHAMU
	(szappan-hamu) ösz. fn. Hamu, melyet a szappanosok szappanfőzéshez használnak.
*SZAPPANKŐ
	(szappan-kő) ösz. fn. 1) l. SZALONNAKŐ. 2) A bányászoknál, ónkő.
*SZAPPANLÉ
	(szappan-lé) ösz. fn. Víz, melyben szappant olvasztottak föl. Szappanlével megmosni valamit.
*SZAPPANLÉL
	(szappan-lél) ösz. fn. l. SZAPPANSZESZ.
*SZAPPANLÚG
	(szappan-lúg) ösz. fn. Lúg, melyet a szappanosok szappankészitésre használnak.
*SZAPPANNEMŰ
	v. ~NEMÜ, (szappan-nemű) ösz. mn. A szappanok neme alá tartozó; némileg a szappanhoz hasonló. Szappannemű agyagföld.
*SZAPPANOS (1)
	(szappan-os) mn. tt. szappanos-t v. ~at, tb., ~ak. Szappannal bekent, szappannal kevert, szappanba mártott.
*SZAPPANOS (2)
	(szappan-os) fn. tt. szappanos-t, tb., ~ok. L. SZAPPANFŐZŐ.
*SZAPPANOSAN
	(szappan-os-an) ih. Szappannal kenve, keverve.
*SZAPPANOZ
	(szappan-oz) áth. m. szappanoz-tam, ~tál, ~ott. Szappannal ken, beken. Szappannal kever, vegyít.
*SZAPPANOZÁS
	(szappan-oz-ás) fn. tt. szappanozás-t, tb., ok, harm. szr. ~a. Szappannal kenés, vegyités.
*SZAPPANPATAKA
	falu Kővár vid. helyr. ~patakára, ~n, ~ról.
*SZAPPANSZESZ
	(szappan-szesz) ösz. fn. Borszesz, melyben szappant olvasztottak föl.
*SZAPPANT
	tt. szappant-ot. Tájdivatosan különösen Ormánságban ,szappan' szó toldalékos alakja; mint ,rubin' szóé: rubint és töb., mások.
*SZAPPANTEKE
	(szappan-teke) ösz. fn. Teke- vagy golyóalakú szappan, melyet holmi szennyfoltok, zsírmocskok kimosására használnak.
*SZAPU
	(szap-u) fn. tt. szapu-t, tb., ~k. 1) Baranyában, fakéregből való kis öblös edény, a mérünek mintegy nyolczad része. 2) Vág, Nyitra, Garan vidékén általában gabonamérő faedény, országos névvel mérő v. mérü. Pozsonyi szapu. Sarlai szapu, am. kila. Száz szapu buzát vetett el. Hogy kel szapuja a rozsnak? Gömörvármegye 1627-diki bizonyságlevelében a török zsarolásairól, több ízben eléjön; egyebek között: "Haczon lakozó Soory János vallja, az török uronk Beczer Aga verte fel sommánkat 75 forintra, buzát és zabot veszen rajtunk 30 szaput." "Mokó János vallja, hogy Juszap Aga verte fel summánkat 20 forinttal fellebb, az buzát hét szapuval buzával, az zabot is hét szapuval zabbal." (Jászay Régi M. Nyelveml. III. k. 344. l.). 3) Az elébbihez hasonló, de rendesen nagyobb öblü faedény, melyben mosáskor a szennyes fehérruhákat meleg lúgvízzel áztatják; máskép: szapuló. Gyöke szap, melyből u képzővel lett szapu, mint lapu, kapu, gyöpü, csöpü, köpü. Rokonsága legközeleb., a mongol szaba (das Gefäss, der Behälter; vas, poterie, receptacle), továbbá a görög skujoV, skajh, latin scaphium, német Schaff, mely Adelung szerint eredetileg minden üreges tért, és minden edényt jelentett. Különösen a mongol szaba (Behälter) általános jelentéséből értelmezhetők a rokon szap = kemencze, magyar szoba, mely törökül annyi is mint kemencze, és szapu = edény, mérő. V. ö. SZAP, (2), (3).
*SZAPUD
	puszta Győr m.; helyr. Szapud-ra, ~on, ~ról.
*SZAPÚKA, SZAPUKA
	(szap-u-ka) kicsinző fn. tt. szapukát. Növénynem a kétfalkások seregéből és tízhímesek rendjéből; csészéje felpuffadt, hasas; hímszálai mind öszvenőttek; levelei szárnyasak, ritkán hármasak. (Anthyllis). Fajai: nyúl, szapúka (anth. vulneraria), köznépiesen: nyúlherefű; tovább., hegyi szapúka (anth. montana). Nevét valószinüen csészéjének szapuhoz hasonló öblös, hasas alakjától kapta.
*SZAPÚL, SZAPUL
	(szap-u-ol) áth. m. szapúl-t. A szennyes fehérruhát, vagy némely más testeket szapub., töltött meleg lúgvízzel áztatja, puhítja. Goromba vászon ruhákat szapulna. Kendert, taplógombát megszapulni. Téglát szapúl, sikeretlen munkát tesz. (Km.). Átv. keményen fedd, szid; megszól valakit. Megszapúlom a fejedet. Mások fejét szapulja.
*SZAPÚLÁS, SZAPULÁS
	(szap-u-ol-ás) fn. tt. szapulás-t, tb., ~ok, harm. szr. ~a. Cselekvés, midőn szapúlnak.
*SZAPÚLÓ, SZAPULÓ
	(szap-u-ol-ó) mn. és fn. tt. szapuló-t. 1) Aki szapul. Szapuló mosónők. 2) Azon faedény, vagyis szapu, melyben szapulnak. V. ö. SZAPÚL.
*SZAPÚLÓ~ v. SZAPULÓKÁD
	(szapúló-kád) ösz. fn. l. SZAPULÓ, 2).
*SZAPÚLÓ~ v. SZAPULÓPAD
	(szapúló-pad) l. SZAPÚLÓSZÉK.
*SZAPÚLÓ~ v. SZAPULÓSZÉK
	(szapúló-szék) ösz. fn. Szék, melyre a szapulót állítják, hogy a belőle közzel-közzel kieresztett lúg a szapusajtárb., folyhasson.
*SZAPUSAJTÁR
	(szapu-sajtár) ösz. fn. Sajtár, melyb., a szapulóból kieresztett lúgvizet folyatják. "Ez a bortól undoroszik, Az mint szapusajtár iszik. Horvát E.
*SZAR (2)
	fn. tt. szar-t, tb., ~ok, harm. szr. ~a. Az emésztés által átalakult ételek sepreje, sonkolya, mely a belekben lerakodik, s onnan a végbélen kitakarodik, máskép: bélsár, vagy ganéj, v. emésztet. Emberszar, kutyaszar, disznószar, verébszar, galambszar. Vasszar = vassalak. A bevett illemi szabályoknál fogva tisztes beszédben, vagy irásban nem használható. Minden szarban kotorász. (Km.). Ne bizgasd a szart, ment büdösebb lesz. (Km.). V. ö. FOS, GANÉJ. Rokon hozzá a magyar sár (mongolul: sibar), mely némely ragozásokban megrövidűl, pl. sarat, sarak, és az evvel egy értelmü tájdivatos csér, továbbá a csagataj csar (sár, piszok), a görög saron v. saroV (am. söpredék), skwria (salak), persa szargin (stercus, fimus), orosz szor, tót szerem, szracska, szanszkrit szardh (pedere), szarasz (lacus), latin stertus, és cerda, az utóbbi ezen öszvetett szóban sucerda v. succerda (stercus suis = disznószar, s úgy látszik, ebből lett a magyar kukherda).
*SZÁR (1)
	fn. tt, szár-t, v. ~at, tb., ~ak, harm. szr. ~a. 1) Magból vagy gyökérből kihajtó, akár kúszó, akár felsudaradzó növénysarj, mely az illető növénynek mintegy törzsét, derekát képezi, melyen ágak vagy legalább levelek képződnek. Búza-, kukoricza-, burgonyaszár. Szárba megy a gabona, a saláta, a sóska. A fanemüek szárát különösen törzsök-nek, derék-nek, vagy szál-nak mondják. A gombanemüek szára: tönk. Az olyan virágkocsánok pedig, melyek nem az ágból, sem a szárból, hanem egyenesen a gyökből nőnek, pl. a jáczint, tőkocsánoknak hívatnak. A kúszó szárak neve máskép: inda, pl. dinynye, tök indája. Egyébiránt a szár tartósságára nézve fűnemü és egy vagy kétnyári; kórós, mely minden évben elszárad, de gyöke megmarad s újra kihajt; cserjés, mely évről évre megmarad, fakeménységü, de tövön mindjárt szétágazik és magasra ritkán nő; és fái, mely keménygesztü, magasra nő, és sok évig elél. 2) A növényszárhoz némileg hasonló tagok az állati testben. Kezek, lábak szárai, azaz, csontjai. Száradjon el a kezed szára. Eltörött a lába szára. Szárába szállott az esze. (Km.). 3) Némely hasonló müvek, vagy eszközök. Saruszár, csizmaszár, nadrágszár, gatyaszár, harisnyaszár. Pipaszár, kantárszár, fékszár, gyeplüszár. 4) A hajósoknál jelent nyelet vagy fogantyút is, pl. evezőszár, máskép: evezőrúd (Ruderbaum). Hangra és alapértelemre legközeleb., áll hozzá szál, s midőn lábszárra vonatkozik, egyezik vele a latin sura. Azon szók osztályába sorozható, melyeknek gyöki alaphangja r, s magasodást, vagy kinövést jelentenek. V. ö. R, gyökhang, és SZÁL.
*SZÁR (2)
	fn. tt. szár-at. Baranyában am. góré, kukoriczatartó.
*SZÁR (3)
	mn. tt. szár-at. Elavult szó, s jelentett tart, kopárt, kopaszt, minek növényi vagy állati meze, azaz, szőre, haja kiveszett. Innen a Szárhegy helynév Erdélyben, és I. Béla király Szegszár neve, ki szeg szinű, és kopasz fejü volt, s ebből származott volna Szegszárd helynév. "Es viteték az szegszárdi monostorban, kit még éltében rakattatott vala; de miért hogy ennen maga és (is) szár homloku vala, az ő akaratja szerént nevezteték Szegszárdnak". (Carthausi névtelen. Toldy F. kiadása 94. l.). Somogyban a Szárszó nevü helység a vidékiek hagyományos értelmezése szerént am. Szár-tó, száraz tó. (Törökül szu am. víz). E gyöknek közvetlen származékai: szárad, száraszt, száraz, szárít. Gyökeleme a sziszegő sza s az a önhangzónak előtételével: asz. A persában: ázar v. ádar s a zendben: áthar tüzet, aszályt jelentenek.
*SZARABANKA
	(szara-banka) lásd BÜDÖSBANKA.
*SZÁRAD
	(szár-ad) önh. m. szárad-t. Mondjuk az előb., nyirkos, nedves, nyers testről, midőn kisebb-nagyobb hév következtében nyirka, nedve kipárolog, s ez által tömege kevesbedik, szükebb terimébe megy öszve, s előbbi szívos, hajlékony, rugékony természetét elveszti. Szárad a meleg napra teregetett vizes ruha. Szárad a levágott fa. Széltől naptól szárad a sár. Kiszáradt a kút, patak, tó, midőn vize elfogy. Őszszel elszáradnak a falevelek. Állati testre alkalmazva am. zsírja húsa fogyatkozván soványnyá lesz, aszik. Elszáradt a karja, lába szára. Tartós betegségben egészen kiszáradt a teste. Kiszáradt a torka, a nagy meleg miatt, szomjuzik. Oldala csontjához száradt a lelke. Száradnak könyűi, folyni megszünnek. Átv. rajta száradt a szégyen, a gyalázat, azaz, nem mosta ki belőle magát, vagyis hozzá ragadt, mint a testen, ruhán megszáradt mocsok. V. ö. SZÁR, mn. és SZÁRAZ.
*SZÁRADÁS
	(szár-ad-ás) fn. tt. száradás-t, tb., ~ok, harm. szr. ~a. A nyirkos, nedves, nyers testek azon állapoti változása, midőn száradnak. Különösen állati testre vonatkozólag aszkórság. Száradásban szenved, sinlődik. V. ö. SZÁRAD.
*SZÁRADT
	(szár-ad-t) mn. tt. száradt-at. Aminek nyirkai, nedvei elrepültek, kipárologtak, aszott. A száradt szénarendeket felgyüjteni. Száradtig napon hagyni a ruhát. Nehéz a nyers fának száradtát várni. (Km.).
*SZÁRADTAN
	(szár-ad-t-an) ih. Száradt állapotban.
*SZÁRAFALVA
	falu Torontál m.; helyr. Szárafalvá-ra, ~n, ~ról.
*SZARAHORA
	(szara-hora) ikerített mn. Molnár Albertnél am. csavargó, bolygó. Alapfogalomban és gyökre nézve egyezik szarándok v. zarándok szóval.
*SZARAKAKOTA v. ~KAKUTA
	(szara-kakuta) l. BÜDÖSBANKA.
*SZARAKODIK
	(szar-a-kod-ik) k. m. szarakod-tam, ~tál, ~ott. Aljas köznépi beszédben divatozó kifejezés, s am. értetlenül, ügyetlenül tesz valamit; tovább., izetlenül tréfálkodik, bolondozik, kötődik, ingerkedik.
*SZARAKOTA
	(szara-kota) l. BÜDÖSBANKA.
*SZARAKSZÓ
	erdélyi falu Alsó-Fehér m.; helyr. Szarakszó-ra, ~n, ~ról.
*SZARÁND
	falu Bihar m.; helyr. Szaránd-ra, ~on, ~ról.
*SZARÁNDOK; SZARÁNDOKOL
	l. ZARÁNDOK; ZARÁNDOKOL.
*SZARAPES
	falu Zaránd m.; helyr. Szarapes-re, ~ěn, ~ről.
*SZARÁS
	(szar-ás) fn. tt. szarás-t, tb., ~ok, harm. szr. ~a. Állati cselekvés, midőn az állat a bélsárt kiüríti, midőn szarik, ganéjlik; gyermeknyelven: kakálás.
*SZÁRAS
	(szár-as) mn. tt. száras-t v. ~at, tb., ~ak. Aminek szára van; ami szárba ment. Száras növények. Száras saláta, sóska, melyek felvirágzottak.
*SZÁRASD
	mváros Pozsony m.; helyr. Szárasd-ra, ~on, ~ról.
*SZÁRASODÁS
	(szár-as-od-ás) fn. tt. szárasodás-t, tb., ~ok, harm. szr. ~a. Állapot-változás, midőn valamely növénynek szára növekedik. V. ö. SZÁRASODIK.
*SZÁRASODIK
	(szár-as-od-ik) k. m. szárasod-tam, ~tál, ~ott. Tövéből, gyökéből, törzsökéből szárak sarjadzanak. Szárasodik a kukoricza, a fű. V. ö. SZÁR, (1), fn.
*SZÁRÁSZ
	falu Baranya m.; helyr. Szárász-ra, ~on, ~ról.
*SZÁRASZT
	(szár-asz-t v. szár-az-t) áth. m. száraszt-ott, par. száraszsz, htn. ~ni v. ~ani. Szárazzá tesz valamit, pl. midőn nedveit szellőztetés, melegség, tűz által kipárologtatja. A szél, és nap heve kiszárasztja a sarat. Egy értelmü vele a szárít, mint, szakaszt és szakít, görbeszt és görbít, higaszt és higít, lázaszt és lázít stb., Törzse lehet száraz is, melynek z hangja a hangtan szabályai szerént a kemény t előtt keményebb sz-re változik, ahonnan így is irhatnók szárazt, mint az-t, ez-t, igaz-talan, melyeknek kiejtésében szinte sz hangzik: aszt, igasztalan.
*SZÁRASZTÁS
	(szár-asz-tás v. szár-az-t-ás) fn. tt. szárasztás-t, tb., ~ok, harm. szr. ~a. Cselekvés, mely által valamit szárazzá teszünk. V. ö. SZÁRAZ.
*SZÁRASZTÓ
	(szár-az-t-ó) mn. és fn. tt. szárasztó-t. Ami száraszt, vagy aminek segédével szárasztanak valamit. Szárasztó szél, meleg, hőség. Szárasztó kötél, melyen ruhákat, potos, melyen dohányt szárítnak. Főnévileg: hely, melyben valamit szárasztanak v. száritanak.
*SZÁRÁTA
	erd. f. Fogaras vid. helyr.; Szárátá-ra, ~n, ~ról.
*SZÁRATLAN
	(szár-atlan) mn. tt. száratlan-t, tb., ~ok. A minek szára nincs, e szónak mindenféle értelmében véve. Száratlan növények. Száratlan csizma, pípa. Határozóként am. szár nélkül. V. ö. SZÁR.
*SZÁRAZ (1)
	(szár-az) mn. és fn. tt. száraz-at, tb., ~ak; főnévileg: ~t, tb. ~ok. I.) Mint mn. 1) Növényeket illetőleg, oly minőségü, melynek nyirkai, nedvei elfogytak, s ez által szivós, rugalmas, nyulékony, nyers tulajdonságát elvesztette. Száraz ág, levél, fa, fű. A száraz fa mellett a nyers is elég. (Km.). Száraz gyümölcs. Száraz kenyér, átv. ért. száraz kenyeret enni, rágni, mellékétel vagy ital nélkül, mely azt csuszósabbá tenné. 2) Állati testre vonatkozólag, kellő nedvek, husosság, zsírosság nélkül szükölködő. Száraz torok. Száraz toroknak üres korsó nem jó. (Km.). Száraz ember, kiaszott testű. Száraz szemek, könyütlenek. Száraz száj, ajak, melynek szükséges nyaladéka hiányzik. Különösen bizonyos betegségek jelzője. Száraz keh, száraz hurut, nyálkapökés nélkül. Száraz fájdalom, száraz betegség, aszkórság. Száraz süly, vak aranyér, mely nem foly. 3) Nedvesség, víz, sár nélküli térség. Száraz út; száraz utcza; száraz sor; száraz domb, völgy; száraz ér; száraz gát. Puszta malmon, száraz gáton nem sok vámot szedhetsz. (Beniczky. Km.). 4) A maga nemében illető nedvek nélkül működő, vagy létező. Száraz dajka, ki nem szoptat. Száraz malom, melyet nem víz hajt, hanem kerekébe fogott állatok (lovak, ökrök) forgatnak. Száraz korty, átv. hiú vágy, képzelt élvezet. Nyeli a száraz kortyot. Száraz vám, melyet a szárazon utazók fizetnek, különböztetésül a hidvámtól, kikötővámtól. Száraz bőjt, midőn valaki csak hideg, levestelen ételekkel él. 5) Átv. szóbeli eléadást illetőleg am. czikornya nélküli, igen rövid, vagy érdektelensége miatt unalmas, épen nem mulattató. Száraz válasz. Száraz valóság. Száraz tagadás. Száraz értekezés, szónoklat. II.) Mint főnév használtatik ,szárazföld' helyett. Európai száraz. "Én vízen szárazon járó szegény legény vagyok, Hivatal szerént mindennel jót tenni akarok." Lakodalmi vers. Azon kevés szavaink osztályáb., tartozik, melyek a tulajdonságot jelentő as, os, ös, ěs helyett az, os, öz, ez képzőt vettek föl, milyenek:igaz, doboz, lemez, nehez, üdvöz. Rokon vele a chaldaeai czarad (szárad), czerid (száraz), csagataj kurug v. kuruk (Abuska), a hellen xhroV, és hasonló hozzá sz előtét nélkül a latin aret, aridus. V. ö. SZÁR, (3).
*SZÁRAZ (2)
	puszta Heves m.; helyr. száraz-ra, ~on, ~ról.
*SZÁRAZ-AJTA
	erd. falu Miklósvár székben, helyr. ~Ajtá-ra, ~n, ~ról.
*SZÁRAZAN
	(szár-az-an) ih. Száraz állapotban, nedveitől megválva, nem nyersen, nem nyirkosan. Szárazan felgyüjteni a szénát. Szárazan jönni haza, meg nem ázva. Nem viszed el szárazan, átv. megmosom a fejedet, kikapsz érte. Mind a vízig szárazan (km.) azaz nem mesterség szárazan maradni ahol víz nincs. Szabatosan véve különbözik tőle: szárazon, melyben az on állapító névviszonyrag, miszerént szárazon utazni am. szárazföldön, szárazan tenni meg az utat am. megázás, vízbemerülés, gázolás nélkül.
*SZÁRÁZÁN
	falu Krassó m.; helyr. Szárázán-ba, ~ban, ~ból.
*SZÁRAZBEREK
	falu Szatmár m.; helyr. Szárazberek-re, ~ěn, ~ről.
*SZÁRAZBETEG
	(száraz-beteg) ösz. mn. Lásd ASZKÓROS.
*SZÁRAZBETEGEN
	(száraz-betegen) ösz. ih. Aszkóros állapotban.
*SZÁRAZBETEGSÉG
	(száraz-betegség) lásd ASZKÓRSÁG.
*SZÁRAZBOGYÓTAKTA
	(száraz-bogyó-takta) ösz. fn. Növényfaj a takták neméből; levelei kétszer szárnyaltak; levelkéi bevagdalt fürészesek, hegyesek; fürtje igen hosszú; bogyója száraz bőrforma. (Actaea racemosa). V. ö. TAKTA.
*SZÁRAZ-BŐ
	puszta Heves m.; helyr. Száraz-Bő-re, ~n, ~ről.
*SZÁRAZD
	falu Tolna m.; helyr. Szárazd-ra, -on, ~ról.
*SZÁRAZDAJKA
	(száraz-dajka) ösz. fn. Leány, vagy asszony, ki a csecsemőt karjain viseli, ápolgatja, vigyáz rá, de nem szoptatja, különböztetésül a szoptató dajká-tól. Amazt, ha serdülő kis leány, tótosan némely felső vidékeken pesztrának vagy pesztonkának nevezik.
*SZÁRAZDAJKASÁG
	(száraz-dajkaság) ösz. fn. Szárazdajkai szolgálat vagy minőség.
*SZÁRAZFÁNK
	(száraz-fánk) ösz. fn. Lásd FORGÁCSFÁNK.
*SZÁRAZFESTÉS
	(száraz-festés) ösz. fn. Különféle szárazfestékekkel való képirás. V. ö. SZÁRAZFESTÉSZET.
*SZÁRAZFESTÉSZET
	(száraz-festészet) ösz. fn. Müvészet, mely különféle festékes tésztából készült és megszárított peczkekkel (rudacskákkal) vagy iróeszközökkel való képirás eredménye. (Pastell-Malerei, Farbenstiftmalerei, Trockenmalerei).
*SZÁRAZFESTMÉNY
	(száraz-festmény) ösz. fn. Festett kép, mely különféle szárazfestékekkel készült. (Pastell-Gamälde). V. ö. SZÁRAZFESTÉSZET.
*SZÁRAZFESTŐ
	(száraz-festő) ösz. fn. Képiró, ki szárazfestészettel foglalkodik. (Pastell-Maler).
*SZÁRAZFÖLD
	(száraz-föld) ösz. fn. Általán, minden földterület, melyet vizek nem borítanak. Különösen, a földkerekség azon részei, melyeket tenger nem föd, vagy elszigetelve nem vesz körül. E szerént bár folyók által hasított országokat is szárazföldnek mondunk; de Nagybrittannia mint szigetország, ellentétben áll a szárazfölddel.
*SZÁRAZFÖLDI
	(száraz-földi) ösz. mn. Szárazföldet illető, arra vonatkozó, azon termő, létező, lakó stb., Szárazföldi állatok, növények. Szárazföldi kereskedés. V. ö. SZÁRAZFÖLD. Ellentétei: vízi, tengeri; szigeti.
*SZÁRAZFŰ
	(száraz-fű) ösz. fn. Népies neve a kónizsok neméből való növényfajnak; növénytani néven: berzedt kónizs, (Conyza squarrosa).
*SZÁRAZJELKARÓ
	(száraz-jel-karó) ösz. A hajósoknál ellenkezője a kontyosjelkarónak; ez t. i. oly vízjárati jegy, mely egy szalma- vagy zöldág stb., kötéssel azt mutatja, hogy ahol ez áll, ott vízen alámenve ettől balra kell mennünk, hogy jóvizet találjunk, fölfelé menve ellenkezőleg; a szárazjelkaró pedig, minden kötés nélkül, legfölebb száraz galyakkal tétetik látszatosabbá, s ellenkezőre figyelmezteti a hajóst. (Kenessey Albert).
*SZÁRAZKODIK
	(szár-az-kod-ik) k. m. szárazkod-tam, ~tál, ~ott. Megázás után szárogatja magát, ruháját. Napon szárazkodni. V. ö. SZÁRAZ.
*SZÁRAZMALOM
	(száraz-malom) ösz. fn. Sajátságos gépezetű malom, melyet nem víz hajt, hanem barmok (ökrök, lovak) húznak. A szél- vagy gőzmalmokat nem hívják ezen néven, noha ezek is csak szárazföldön működnek.
*SZÁRAZMENTSÉG
	(száraz-mentség) ösz. fn. Semmivel sem indokolt mentség; máskép: kopaszmentség.
*SZÁRAZON
	(szár-az-on) ih. Szárazföldön, nem vizen, nem tengeren, nem sárban. Szárazon és tengeren háborut viselni. Menj a szárazon, ne a sárban. Szabatosan véve különbözik: szárazan; noha a köz életben amazt e helyett is használják. V. ö. SZÁRAZAN.
*SZÁRAZPATAK
	falu Ugocsa m.; erdélyi falu F.-Fehér m.; helyr. ~patak-ra, ~on, ~ról.
*SZÁRAZSÁG
	(szár-az-ság) fn. tt. szárazság-ot, harm. szr. ~a. Száraz állapot, vagy tulajdonság. E nyáron nagy a szárazság. A földet nagy szárazsága miatt nehéz szántani. Különösen rendkivüli meleg, és esőtlen időjárás.
*SZÁRAZTAKARMÁNY
	(száraz-takarmány) ösz. fn. Barmok eledele letakarított és megszárasztott állapotban; ellentéte: zöldtakarmány, mely ha szinte le is van takarítva (kaszálva vagy aratva), de még nincs megszárasztva.
*SZÁRAZTEKERŐ
	(száraz-tekerő) ösz. fn. Hajósoknál a földben ásott gödörb., függélyesen állított szálfa, melyre a tekerendő kötelet veszik, s még egykét dorong, melyekkel e szálfát körülforgathatni, együtt oly egyszerü és hathatós gép, melyet hajósok gyakran használnak, hogy vele hajót zátonyról le-, vagy a vízből partra húzhassanak. (Kenessey Albert).
*SZÁRAZVÁM (1)
	(száraz-vám) ösz. fn. Vám, melyet az utazók, szállítók szárazföldi utvonalakon fizetnek, különböztetésül a híd-, révvámtól, stb.
*SZÁRAZVÁM (2)
	falu Sopron vármegyében; helyr. ~vám-ra, ~on, ~ról.
*SZÁRAZVITORLAFA
	(száraz-vitorla-fa) ösz. fn. Hajósoknál a hátsó árbocz törzsén álló vitorlafa, mely jobbára csak azért van, hogy általa a hátsó derékvitorla kifeszíttethessék és saját vitorlát ritkán hord; ezért neveztetik száraz- v. meddő vitorlafának.
*SZÁRAZVÖLGY
	1) falu Sáros m.; helyr. Szárazvölgy-re, ~ön, ~ről. 2) Vidék Abaúj megyében, mely Kázsmárk helységén alul a Hernád völgyéb., nyílik.
*SZARBABUK
	v. ~BABUTA, (szar-babuk v. ~babuta) l. BÜDÖSBANKA.
*SZÁRBORÍTÓ v. ~BORITÓ
	(szár-borító) ösz. mn. A növénytanban olyan levelekről mondják, melyek a száron sürűn s egymásra borulva állanak, mint a parti fűtej (euphorbia gerardiana) levelei.
*SZARBUB
	(szar-bub., l. BÜDÖSBANKA. Eléjön Molnár Albertnél.
*SZÁRCSA (1)
	(szár-csa) fn. tt. szárcsá-t. Lásd SÁRCSA.
*SZÁRCSA (2)
	NÉMET~, OLÁH~, faluk Torontál m.; helyr. ~Szárcsá-ra, ~n, ~ról.
*SZÁRCSAFŰ
	(szárcsa-fa) ösz. fn. Amérikai magyal (Sarsaparilla v. sassaparilla).
*SZÁRCSAGYÖKÉR
	(szárcsa-gyökér) ösz. fn. Amérikai magyal gyökere.
*SZÁRCSAMONY
	(szárcsa-mony) ösz. fn. Szárcsa madár tojása. Tarka mint a szárcsamony.
*SZÁRCSI
	(szár-csi) kicsiny. mn. tt. szárcsi-t, tb., ~ak. Száraz, sovány testü, vagy tagú. Szárcsi lábu, termetü. Gyökre és alapértelemre száraz szóval rokon.
*SZÁRCSONT
	(szár-csont) ösz. fn. Az alsó lábszárnak sínvashoz hasonló alakú lapos csontja, mely elül a térdtől bokakörig nyúlik le.
*SZÁRCSONTIDEG
	(szár-csont-ideg) ösz. fn. A térdidegekből kinyuló ideg, mely a szárcsont hátsó izmaival függ öszve. (Nervus tibialis).
*SZÁRCSONTIZOM
	(szár-csont-izom) ösz. fn. Izmok, melyek a szárcsont lapjából jönnek ki. Elülső, hátulsó szárcsontizom.
*SZÁRCSONTÜTÉR
	(szár-csont-üt-ér) ösz. fn. Üterek a szárcsontizmok mögött.
*SZARD
	(szar-d) áth. m. szard-ott, htn. ~ani. Páriz Pápainál megszardom am. concaco.
*SZÁRD (1)
	(szár-d) mn. tt. szárd-at. Elavult szó, s am. kevessé kopasz. E szóban a d-nek kicsinző jelentése van, mint a kicsid, gyöngéd, lassud, kicsided, gyöngéded, lassudod melléknevekben.
*SZÁRD (2)
	(szár-d) mn. és fn. tt. szárd-ot. 1) szárdiniai; 2) Szárdinia lakosa.
*SZARDOB
	ösz. fn. Aljas gúnynyelven am. potrohos, nagy hasu dömsi ember. V. ö. SZARZSÁK.
*SZARÉSZÓ
	(szar-ész-ó) mn. tt. szarészó-t. Baranyában mondják rideg disznóról, mely a szabadban ide-oda kalászol, kódorog. Törzse: szarész azon szar gyöktől, mely a szarándok és szarahora szókban járáskelést jelent. Nógrád megyében szarkázó ugyanazt jelenti.
*SZÁRFA
	(szár-fa) ösz. fn. Hajósoknál leginkáb., az oly rudakat nevezik így, melyek a vitorlafák végein mint szárnyvitorlafák használtatnak. (Kenesey Albert).
*SZÁRFÖLD
	falu Sopron m.; helyr. ~föld-re, ~ön, ~ről.
*SZÁRFŰ
	(szár-fű) ösz. fn. Népies neve a pimpók neméből való növényfajnak; szárai heverők, gyökerezők; levelei csonkatollas szárnyasak, alúl ezüstszinü selymesek; levelkéi fürészesek. Máskép szintén köznépiesen: pipefű, lúdpázsit, fehér v. ezüstöshátu fű, vad varádics, növénytani néven: libapimpó. (Potentilla anserina).
*SZÁRHEGY (1)
	(szár-hegy) ösz. fn. 1) Valamely szárnak a teteje vagy vége. 2) Kopasz hegy.
*SZÁRHEGY (2)
	puszta Fehér m.; erdélyi falu Gyergyó székben; helyr. Szárhegy-re, ~ ěn, ~ről.
*SZÁRHEGYI
	(szár-hegyi) ösz. mn. A szárnak hegyén termő vagy termett. Szárhegyi dinnye. Különösebben mondják a virágról, mely a szár vagy kocsány végén áll, s a szár vagy kocsány egyéb részén nincs másutt semmi; ilyen a tulipán.
*SZÁRHÚS
	(szár-hús) l. LÁBIKRA.
*SZARICSÓKA
	(szari-csóka) ösz. fn. Hazánkban legszeb., tollazatu vándormadár a szökdelők rendéből. (Mantelkrähe). Nevét alkalmasint a szarándokolás- v. zarándokolástól, vándorlástól vette, minthogy a többi vándormadarak módjára öszszel melegebb tájra költözik.
*SZARIK
	(szar-ik) k. m. szar-tam, ~tál, ~t. Úgy nevezett nagy szükségét végzi. Az aljas köznépi nyelv különféle mondatokban használja, melyeket itt mellőzünk. Azon igék osztályáb., tartozik, melyek főnevekből ik középképzővel alakultak, mint: fos-ik, hugy-ik, ok-ik, lak-ik, tüz-ik.
*SZÁRIKA
	(szár-i-ka) kicsiny. fn. tt. száriká-t. A székelyeknél am. kis szűrféle öltözék. Hihető, hogy eredetileg szűrike volt, s későb., mély önhangzókat vett fel, mint több más szó.
*SZÁRÍT
	(szár-ít) áth. m. szárít-ott, par. ~s, htn. ~ni v. ~ani. Értelemre nézve am. száraszt, melynél azonban divatosabb., Ruhát, dohányt, halat, gyümölcsöt szárítani. Kiszárítani a sültet. Öszveszárítani, megszárítani, felszárítani valamit. V. ö. SZÁR, mn. és SZÁRASZT.
*SZÁRÍTÁS, SZÁRITÁS
	(szár-ít-ás) fn. tt. szárítás-t, tb., ~ok, harm. szr. ~a. Cselekvés, mely által valami szárazzá tétetik. Ruha-, dohány-, hal-, gyümölcs-, gabonaszárítás. V. ö. SZÁRÍT.
*SZÁRÍTGAT
	(szárít-og-at) gyak. áth. m. szárítgattam, ~tál, ~ott, par. szárítgass. Gyakran, vagy folytonosan, vagy lassacskán szárít valamit. V. ö. SZÁRÍT.
*SZÁRÍTKOZÁS
	(szár-ít-koz-ás) fn. tt. szárítkozás-t, tb., ~ok, harm. szr. ~a. Cselekvés midőn valaki szárítkozik. V. ö. SZÁRÍTKOZIK.
*SZÁRÍTKOZIK
	(szár-ít-koz-ik) k. m. szárítkoz-tam, ~tál, ~ott, par. ~z. Maga magát szárítja, vagy maga magán ruháját szárítja, akár tűznél, akár a nap melegénél.
*SZÁRÍTÓ, SZÁRITÓ
	(szár-ít-ó) fn. és mn. tt. szárító-t. 1) Aki vagy ami szárít. 2) Hely a hol valamit szárítnak. Ruhaszárító. Szárító kötél.
*SZÁRÍTOTT, SZÁRITOTT
	(szár-ít-ott) mn. tt. szárított-at. Amit szárazzá tettek, minek nedveit nyirkait kipárologtatták. Szárított gyümölcs, hal, dohány, szivar. Napon, kemenczében szárított tökmag. V. ö. ASZALT.
*SZARKA
	(szar-og-a, azaz zör-ög-e v. cser-eg-e) fn. tt. szarká-t. Ragadozó madárfaj a varjak, hollók, csókák neméből; tollai fehérrel tarkázott feketék, farka hosszú fekete, s minduntalan billegő. Mozgása élénk, ugrándozó, s hangja különösen csergő. A népmonda szerint, ha a ház körül leszáll és csereg, vendég jövetelét jelenti. Csereg, mint a szarka. Tarka, mint a szarka. Sokat akar a szarka, de nem bíri (bírja) a farka. (Km.). Ugrál, mint a szarka. Cseregbereg a szarka, násznagy akar lenni. (Lakodalmi vers). Csörög a szarka azt jelenti, hogy vendég jön a házhoz. Legvalószinűbb., hogy nevét csergő, erregő, zörgő hangjától kapta, mintha volna csarogó, csaroga, öszverántva: csarka. Hasonló képeztetésüek e hangutánzáson alapuló madárnevek is; csóka, babuka, szajkó, czinke v. czinege, fecske, csirke. Rokon vele legközelebb a mongol sarika (gracula religiosa); rokon továbbá a persa csark (, nomen avis, quae se capite inverso de arbore suspendit, alias avis neridica dicta; Vullers); valamint az orosz szoroka, lengyel szroka, cseh és tót sztraka is. Mind ebből nem következik, hogy egyik a másiktól vette volna, hanem mindenik utánozhatta magának ezen madárnak hangját.
*SZARKABARÁT
	(szarka-barát) ösz. fn. Tréfásan am. szesztrabarát (Cistercita), mivel tarka az öltözete; innen máskép: tarkabarát.
*SZARKAFALVA
	erdélyi falu Szászváros székben; helyr. ~falvá-ra, ~n, ~ról.
*SZARKAFÉSZĚK
	(szarka-fészěk) ösz. fn. A szarkának töviságakból álló fészke, melyet a fa sudarára szokott rakni.
*SZARKAGÁBOR v. ~GÁBORJÁN
	(szarka-gábor v. ~gáborján) ösz. fn. Klein szerént a sólymok nemzetsége alá sorolt ragadozó madárnem (Falco minimus). Németül: Neuntödter, mert a népmonda szerént naponként kilencz madarat öl meg. Magyar nevét csörgő kiáltozásától kapta, mely a gábor szóhoz némileg hasonlani látszik, mint a szajkóé a mátyás-hoz.
*SZARKALÁB
	(szárka-láb., ösz. fn. 1) A szarka nevű madár lába. 2) A sarkvirágok neméből való növényfaj népies neve; szára felálló, szétágazó; levelei vékony sallangokra hasítottak, a felsők nyeletlenek; virága kék; innen másképen: kék szarkaláb; növénytani néven: mezei sarkvirág. (Delphinium consolida). 3) A szarkának sarkantyús lábához némileg hasonló gombkötő munka. 4) Ákom-bákom féle irás. (Id. Mándy P.). 5) Étel neme. "Szarkaláb., nyúlfarka édesen csinálva." Lakodalmi vers.
*SZÁRKAPOCS
	(szár-kapocs) l. SZÁRCSONT.
*SZARKÁS (1)
	(szarka-as) mn. tt. szarkás-t v. ~at, tb., ~ak. Helyről mondják, melyen szarkák tanyáznak.
*SZARKÁS (2)
	puszta Esztergom m.; helyr. Szarkás-ra, ~on, ~ról.
*SZARKATÁNCZ
	(szarka-táncz) ösz. fn. Pajkoskodó tréfás táncz, midőn a tánczos guggolva és szarka módjára jobbra balra ugrándozik. "Szíve bánatját is ez (a bor) elfelejteti, A szarkatánczra is magát készítheti." Lakodalmi vers.
*SZARKATÖVIS
	(szarka-tövis) ösz. fn. Népies neve a csipkerózsának; l. CSIPKERÓZSA.
*SZARKAVÁR (1)
	(szarka-vár) ösz. fn. Puszta vár, melyben csak szarkák tanyáznak. (Sándor I.).
*SZARKAVÁR (2)
	puszta Győr m.; helyr. ~vár-ra, ~on, v. ~ott, ~ról.
*SZARKÁZÓ
	l. SZARÉSZÓ.
*SZARKÓ
	falu Bihar m.; helyr. Szarkó-ra, ~n, ~ról.
*SZARLÉGY
	(szar-légy) ösz. fn. A ganajon élősködő légy.
*SZÁRLEVÉL
	(szár-levél) ösz. fn. A növényen oly levél, mely vállaival egészen vagy legaláb., félig a szárhoz nőtt, szárölelő levél.
*SZÁRM
	(szár-am) elvont törzse származik szónak és a melyek ebből erednek. V. ö. SZÁRMAZIK.
*SZÁRMA
	fn. tt. szármá-t. Némely tájékon, nevezetesen Kecskemét vidékén am. töltött káposzta, vagy, mint másutt nevezik: takart. Török eredetü; t. i. a török nyelvben szár-mak am. tölteni, begöngyölni, honnan szárma valósággal eléfordúl magában a török nyelvben is, és jelent káposztáb., vagy szőlőlevélbe göngyöngetett rist és vagdalt húst azaz töltött káposztát vagy töltött szőlőlevelet.
*SZARMADÁR
	(szar-madár) ösz. fn. l. BÜDÖSBANKA.
*SZÁRMÁLÓDIK
	(szár-ma-al-ó-d-ik) k. m. szármálód-tam, ~tál, ~ott. A székelyeknél am. származik. Nem rég szármálódott falunkba. (Kriza J.).
*SZÁRMANT
	fn. tt. szármant-ot, harm. szr. ~ja. Tájdivatos, különösen baranyai kiejtésü szó, szárma helyett; l. ezt.
*SZÁRMAZ
	(szár-m-az) a Debreczeni Legendáskönyvben áth. m. származ-tam, ~tál, ~ott, par. ~z. "Nagyjó illatú es izű olajt folya és származa magából."
*SZÁRMAZÁS
	(szár-m-az-ás) fn. tt. származás-t, tb., ~ok, harm. szr. ~a. Eredés neme, midőn bizonyos lény nemzés, vagy sarjadzás, vagy egyéb okforrás által létre jön. Emberek, állatok származása. V. ö. SZÁRMAZIK.
*SZÁRMAZÁSI
	(szár-m-az-ás-i) mn. tt. származási-t, tb., ~ak. Származást illető, arra vonatkozó. Származási íz. Származási rend. Származási tábla.
*SZÁRMAZAT
	(szár-m-az-at) fn. tt. származat-ot, harm. szr. ~a. Elvont értelmü szó, s am. nemzés vagy más okozás általi eredet. Nemes, királyi származat. Tovább., azon lény, mely szoros értelemben vett származás által jött létre. Alávaló, hitvány származat.
*SZÁRMAZATI
	(szár-m-az-at-i) mn. tt. származati-t, tb., ~ak. Származatot illető, arra vonatkozó. Származati rend, viszony. Ellentéte: őseredeti, eredeti. Származatot tanusitó. Származati levél.
*SZÁRMAZATILAG
	(szár-m-az-at-i-lag) ih. Származati vagy származási viszonyban. Ellentéte eredetileg.
*SZÁRMAZATÍZ
	(származat-íz) l. SZÁRMAZÉKÍZ.
*SZÁRMAZATOS
	(szár-m-az-at-os) mn. tt. származatos-t v. ~at, tb., ~ak. Származati viszonyban levő.
*SZÁRMAZATREND
	(származat-rend) ösz. fn. l. ÍZREND.
*SZÁRMAZÉK
	(szár-m-az-ék) fn. tt. származék-ot, harm. szr. ~a. 1) Nemzés, ivadás által eredett lény, ivadék. Emberek, állatok származékai. Ősi nemzetség származékai. 2) Ami máshonnan szakadt valahova. Idegen, külföldi származék. 3) Nyelvtanilag, bizonyos gyökből vagy törzsből eredett, pl. a kajla, kajsza, kajcs, kajmó a görbét jelentő kaj gyöknek származékai.
*SZÁRMAZÉKÍZ
	(származék-íz) ösz. fn. Ág a származási rendben.
*SZÁRMAZÉKOS
	(szár-m-az-ék-os) mn. tt. származékos-t v. ~at, tb., ~ak. L. SZÁRMAZATOS.
*SZÁRMAZÉKSZÓ
	(származék-szó) ösz. fn. l. SZÁRMAZÉK, 3).
*SZÁRMAZIK
	(szár-m-az-ik) k. m. származ-tam, ~tál, ~ott. Molnár A. latinozata szerént am. "promanat, procedit," vagyis, valahonnan ered, kijön, elétünik. 1) Vérség, születésnél fogva bizonyos nemzetségből, családból veszi eredetét. Királyi vérből, régi nemes nemzetségből, előkelő családból, pór szüléktől származni. Mi sem származtunk bogaraktól. (Km.). Keresztény hittan szerént, a Fiú az Atyától, a Szent Lélek az Atyától és Fiutól öröktől fogva származott. 2) Mint okozat bizonyos okból ered. Ez a dolog nem származhatott mástól, mint ő tőle. Ebből sokféle rosz származik. 3) Nyelvtanban mondjuk szóról, mely bizonyos gyöktől, vagy törzstől ered, pl. ezen szó ront a rom gyökből származik. 4) Átv. valamely helyről másra távozik, elszakad. Messze földre elszármazott közőlünk. Leszármazott az alföldre. Hát te honnan származtál hozzánk? E szónak gyöke a növényi sarjat jelentő szár, s értelme azon hasonlaton alapszik, melynél fogva ami származik, az mintegy az illető törzsből, magból növényi szár gyanánt kisarjadzik, kinő. Szár főnévből lett az elavult szár törzs, tovább., alakulásban szárm, mint járom járm, három hárm, halom halm, üröm ürm stb., végre az igeképzővel szárm-az-ik. Molnár Albertnél: szármozik. A mongolban még a gyökben használják mint igét még pedig szal alakban, szal-khu v. szalo-khu am. származni (descendere, tirer son origine, herkommen, abstammen), innen szalmoi v. szalomoi am. származik (vagy a mondatbeli értelemhez képest a többi személyekben is: származom, származol, származunk stb. A magyarban az l helyett r áll: szár, de meg van az l is szál főnévben.
*SZÁRMAZOTT
	(szár-m-az-ott) mn. tt. származott-at. Aki vagy ami mástól vette eredetét.
*SZÁRMAZOTTSÁG
	(szár-m-az-ott-ság) fn. tt. származottság-ot, harm. szr. ~a. Tulajdonság vagy állapot, midőn valaki vagy valami származottnak tekintendő.
*SZÁRMAZTAT
	(szár-m-az-tat) áth. m. származtat-tam, ~tál, ~ott, par. származtass. 1) Valakinek vérségi eredetét bizonyos törzsből hozza le, vagy arra viszi vissza. Mátyás királyt a népmonda majd pór, majd szegény nemes családból származtatja. 2) Bizonyos elvek, okok, előzmények nyomán kihoz, következtet valamit; különösen a nyelvtanban valamely szónak eredetét mutatja ki. Idegen, rokon nyelvekből származtatni a szókat.
*SZÁRMAZTATÁS
	(szár-m-az-tat-ás) fn. tt. származtatás-t, tb., ~ok, harm. szr. ~a. Következtetés, mely által valakinek v. valaminek származatát kimutatjuk, lehozzuk. V. ö. SZÁRMAZTAT. Különösen szónyomozási működés, mely a szók eredetének keresésével, és kimutatásával foglalkodik: szószármaztatás.
*SZÁRMAZTATÁSI
	(szár-m-az-tat-ás-i) mn. tt. származtatási-t, tb., ~ak. Származtatást illető, arra vonatkozó. Szószármaztatási szabályok.
*SZÁRMOZÁS; SZÁRMOZAT; SZÁRMOZIK; SZÁRMOZTAT
	l. SZÁRMAZÁS; SZÁRMAZAT; SZÁRMAZIK; SZÁRMAZTAT.
*SZÁRNÖVÉNY
	(szár-növény) ösz. fn. A fűnemü növények (pázsitfélék) száras része.
*SZÁRNY
	(szár-ny) fn. tt. szárny-at, harm. szr. ~a. 1) Némely állatosztályok, nevezetesen madarak, bogarak stb., terjeteg tagjai, melyeket lebegtetve ideoda szállongnak, röpdösnek. Különösen a madaraknál rögtollakból szerkezett ilyetén tagok. A madár kiterjeszti szárnyait, szárnyaival csapkod, fölemelkedik. Szárnyakra kelni. Leereszteni a szárnyakat. A tyúk szárnyai alá takarja fiait. Konyhai nyelven jelenti a madárnak azon tagját vagy ízét, melyből a szárnytollak kinőnek. Egy csirkeszárnyat kivenni, megenni. Hasonlatnál fogva a madárszárnyak több képes kifejezésre adtak alkalmat. Leereszti a szárnyát, am. kedvetlen, búsúl. Megnyírték v. megnyirbálták a szárnyát v. kiszedték a szárnya tollát, szabadságától, hatásától megfosztották. Szárnyát szegték. Szárnya nőtt. Saját szárnyára v. maga szárnyára kelt. Megégette a szárnyát. Más szárnya alatt lenni, nyugodni. Szárnya alá venni valakit, védelme, oltalma alá. Szárnyára bocsátották őt. E tekintetben a szárny fogalma általán a szabad mozgáséval áll viszonyban; honnan az ily kifejezések: Szellő szárnyain haladni. Hír szárnyaira bocsátani valamit. Vitorlaszárnyakon a sajka elrepült. (Vörösmarty). Szárnyon jár a gonosz hír. (Km.). 2) Átv. ért azon körülménynél fogva, hogy a madár szárnyai kétfelé nyilnak, és két szélsőséget képeznek, hasonlatképen szárnyaknak neveztetnek különféle müvek, és szerkezetü testek, melyek e tekintetben mintegy szárnyakkal ellátva tűnnek elé. Kapu-, ajtó-, ablakszárnyak. A köpeny szárnyát vállra vetni. Épület szárnya. A gátnak mindkét szárnya a vízbe nyúlik. Növénytanban a magra vitetve hártya forma lapos kinövés a mag oldalán, vagy körületén, vagy tetején, melynél fogva a szél könnyen bír vele, és tovább viszi. (Diószegi). V. ö. SZÁRNYAS, (1). Boncztanban, az ékcsontok kinövése. Hadtudományi nyelven a felállított hadseregnek két szélét képező csapatok. Az ellenség egyik szárnyát elvágni, visszatolni. Míg a jobbik szárny előnyomult, a bal szárnyat visszanyomá az ellenség. A dolog természeténél fogva szárny gyöke azon szár főnév, mely a növények és állatok törzseiből kinövő tagokat, részeket jelenti, melyhez az ny képzőűl járult, mint az árny, orny, horny, gorny, hurny, korny, görny, szörny, körny, és még némely hasonló részént élő, részént elavult törzsökszókban. Egyébiránt azt is vélhetni, hogy a hangváltozat szabályaival egyezőleg am. szálny v. szállny a mozgást jelentő száll gyöktől, mennyiben t. i. a szárnyak az illető állatoknak szálló, repülő tagjait alkotják. Hanem e származtatás ellen azon észrevételt tehetni, hogy igékből puszta ny képzővel alakult neveink nem igen léteznek s e példa magánosan állana.
*SZÁRNYA
	falu Árva m.; helyr. Szárnyá-ra, ~n, ~ról.
*SZÁRNYACSKA (1)
	kicsinző fn. tt. szárnyacská-t. Kicsi szárny, kivált az állat nagyságához képest. Méh szárnyacskája.
*SZÁRNYACSKA (2)
	puszta Nyitra m.; helyr. Szárnyacská-ra, ~n, ~ról.
*SZÁRNYAJTÓ
	(szárny-ajtó) ösz. fn. Kétfelé nyíló ajtó.
*SZÁRNYAKÖTÉL
	(szárnya-kötél) ösz. fn. Hajósoknál azon vendégkötél, mely a vontató hajóról nem ér egyenesen a vontató hajóig, hanem amint bakra vették, külső végével magára a vontatókötélre kötik, hogy általa a vontatóhajónak a kanyarulatoknál nehezen fordulása esetében egy vagy más oldalra vitethessék a vontatott test súlya, s így a vontató hajó könnyebben bekanyarodjék.
*SZÁRNYAL
	(szár-ny-al), önh. és áth. m. szárnyal-t. Szárnyakon száll, repül. Az a hír szárnyal, hogy... A szárnyatlan ezüst, szenteket elszárnyaltatja, azaz ellopja. (Dugonics). Átv. ért. szárnyal a költő midőn emelkedett gondolatai vannak. A vadászoknál szárnyalni am. a repülő vad szárnyát ellőni. Túl szárnyalni valamit, am. kanyarodva eléb., kerülni, vagy erkölcsileg fölülmulni.
*SZÁRNYALÁS
	(szár-ny-al-ás) fn. tt. szárnyalás-t, tb., ~ok, harm, szr. ~a. 1) Repülés. 2) Átv. ért. költői szárnyalás; továbbá túlszárnyalás, mást megelőző kanyarodás, máson fölülemelkedés. V. ö. SZARNYAL.
*SZÁRNYALAT
	(szár-ny-al-at) fr. tt. szárnyalat-ot, harm. szr. ~a v. ~ja. Szárnyalás elvont, különösen átv. értelemben.
*SZÁRNYAS (1)
	(szár-ny-as) mn. tt. szárnyas-t, v. ~at, tb., -ak. A minek szárnyai vannak, akár tulajdon, akár átv. értelemben véve. Az illető alany nevével öszvetett szót alkot. Szárnyasállatok; szárnyasmajorság; szárnyasbogarak; szárnyasegér. Szárnyasajtó, ablak. Szárnyasköpeny stb. A növénytanban szárnyaslevél az, midőn a főnyelen úgy fejlődnek ki a levelkék, hogy a végső kivételével, mindenik levelkével ellenesen áll egy másik levelke, pl. az akáczfa levele. V. ö. SZÁRNY.
*SZÁRNYAS (2)
	(szár-ny-as) fn. tt. szárnyas-t, tb., ~ok. Am. tollas szárnyu madár, repeső.
*SZÁRNYAS (3)
	puszta Fehér m.; helyr. Szárnyas-ra, ~on, ~ról.
*SZÁRNYASAJTÓ
	(szárnyas-ajtó) ösz. fn. Ajtó, melynek jobbra és balra nyiló táblái vannak. SZÁRNYASÁLLAT, (szárnyas-állat) ösz. fn. Széles ért. mindenféle állat, mely szárnyakkal van ellátva. Különösen, a tollas szárnyu madarak.
*SZÁRNYASAN
	(szár-ny-as-an), ih. Szárnynyal vagy szárnyakkal ellátva, fölszerelve, ékesítve.
*SZÁRNYASASZTAL
	(szárnyas-asztal) ösz. fn. Evőasztal, melynek két végét ki lehet húzni, terjeszteni.
*SZÁRNYASBENGE
	(szárnyas-benge) ösz. fn. Növényfaj a bengék neméből; tövisfulánkjai párosak, az alsó hátragörbült; virágai három anyásak; bogyója száraz, csontárforma, köröskörül hártyaszárnyas, honnan a neve. (Rhamnus paliurus).
*SZÁRNYASCSAVAR
	(szárnyas-csavar) ösz. fn. Csavar, melynek feje két felül fogóval van ellátva, különböztetésül a hornyolt fejü vagy pokú csavartól.
*SZÁRNYASCSIGA
	(szárnyas-csiga) ösz. fn. Általán azon egy teknőjü csigák neme, melyeknek ajaka kidudorodik, és szárnyak gyanánt kétfelé nyilik. (Strombus).
*SZÁRNYASEGÉR
	(szárnyas-egér). Máskép: bőregér, bőrmadár, denevér, némely régieknél: pubdenevér v. pupdenevér, tündevény; l. BŐREGÉR.
*SZÁRNYASÍT, SZÁRNYASIT
	(szár-ny-as-ít) áth. m. szárnyasít-ott, htn. ~ni v. ~ani. Szárnyakkal ellát, fölszerel.
*SZÁRNYASODÁS
	(szár-ny-as-od-ás) fn. tt. szárnyasodás-t, tb., ~ok, harm. szr. ~a. Alakulási állapot, midőn bizonyos állatnak szárnyai nőnek.
*SZÁRNYASODIK
	(szár-ny-as-od-ik) k. m. szárnyasod-tam, ~tál, ~ott. Szárnyai nőnek, szárnyakat kap.
*SZÁRNYASVAD
	(szárnyas-vad) ösz. fn. Vadon élő szárnyasállat vagyis vad madár, pl. vadlúd, vadrécze. (Federwild).
*SZÁRNYASZEGĚTT
	(szárnya-szegětt) ösz. mn. Aminek szárnya letörött, csuklójából kimenült. Olyan, mint a szárnyaszegett lúd. (Km.). Átv. képes kifejezéssel, erejétől, hatásától, szabadságától fosztott. "A dalnok egyedül, .................................... Mellette és körüle vannak Romai sok törött sohajnak, Szárnyaszegett dalok, .................................... Romok közt andalog" Arany J. (A dalnok búja).
*SZÁRNYASZEGĚTTEN
	(szárnya-szegětten) ösz. ih. Szárnyaszegett állapotban.
*SZÁRNYATLAN
	(szár-ny-atlan) mn. tt. szárnyatlan-t, tb., ~ok. Aminek szárnya nincs, vagy ha volt, kitépték, letörték. Szárnyatlan emlős állatok. Szárnyatlan légy. Határzóként am. szárny vagy szárnyak nélkül. V. ö. SZÁRNY.
*SZÁRNYATLANÍT
	(szár-ny-atlan-ít) áth. m. szárnyatlanít-ott, par. ~s, htn. ~ni v. ~ani. Szárnyatlanná tesz, szárnyait letöri, kitépi valaminek.
*SZÁRNYATLANSÁG
	(szár-ny-atlan-ság) fn. tt. szárnyatlanság-ot, harm. szr. ~a. Szárnyatlan állapot v. tulajdonság.
*SZÁRNYATLANUL
	(szár-ny-atlan-ul) ih. Szárnyatlan állapotban, szárnyak nélkül, pl. mint a légy melynek szárnyait lecsipték.
*SZÁRNYAZ
	(szár-ny-az) áth. m. szárnyaz-tam, ~tál, ~ott, par. ~z. Átv. ért. szárnyformára alakít, képez, kikanyarít valamit. Szárnyazni a csatarendb., állított hadsereget. Szárnyazni a gátot. Szárnyazni az angyalok képeit, szobrait. V. ö. SZÁRNY.
*SZÁRNYÉK
	(szár-ny-ék) fn. tt. szárnyék-ot, harm. szr. ~a. 1) Szárny, megnyujtott alakban, mint körny környék, árny árnyék. 2) Az alföldi pusztákon nádból vagy cserényből keresztben felállított falnemü kerítés, mely a juhokat a szél ellen védi. Ilyenforma túl a Dunán az úgynevezett sellencz. 3) Bizonyos művek szárnyalakú szélei. Háztető szárnyéka. Öltöny szárnyéka, melyet kétfelé lehet hajtani. Süveg szárnyéka, azaz, csákósan álló leffentyűji.
*SZÁRNYÉKOL
	(szár-ny-ék-ol); SZÁRNYÉKOLÁS (szár-ny-ék-ol-ás), l. SZÁRNYAL; SZÁRNYALÁS.
*SZÁRNYÉKOS
	(szár-ny-ék-os) mn. tt. szárnyékos-t v. ~at, tb., ~ak. Szárnyékkal ellátott, különösen épület, vagy akolféle keritésről mondják. Szárnyékos háztető. Szárnyékos csákó, régies süveg, öltöny. V. ö. SZÁRNYÉK.
*SZÁRNYÉKSEGÉD
	l. SZÁRNYSEGÉD.
*SZÁRNYÉKZONGORA
	(szárnyék-zongora) ösz. fn. Szárny gyanánt kinyuló hosszu zongora, különböztetésül a keresztzongorától.
*SZÁRNYEMBER
	(szárny-ember) ösz. fn. A fölállított hadsorban azon katona, ki a sor legszélén áll; máskép: szárnylegény, szárnyintő.
*SZÁRNYÉPŰLET v. ~ÉPÜLET
	(szárny-épület) ösz. fn. Nagyobbszerü építményekhez ragasztott oldal- vagy melléképület.
*SZÁRNYFA
	(szárny-fa) ösz. fn. Minden fa, vagyis rád, mely valamely, más fának, rúdnak mellékágát képezi. Különösebben l. SZÁRNYVITORLAFA.
*SZÁRNYFAL
	(szárny-fal) ösz. fn. Nagyob., falhoz épitett oldal- vagy mellékfal.
*SZÁRNYFĚDÉL- v. ~FÖDÉL
	(szárny-fědél) ösz. fn. Némely repülő rovarok szárnyait takaró keményebbnemü hártya, mely azokat majd egészen majd csak félig boritja.
*SZÁRNYHĚGY
	(szárny-hěgy) ösz. fn. A madarak szárnyainak ékalakú vége, csúcsa.
*SZÁRNYINTŐ
	(szárny-intő) lásd SZÁRNYEMBĚR.
*SZÁRNYKAPU
	(szárny-kapu) ösz. fn. Kétfelé nyiló kapu.
*SZÁRNYLEGÉNY
	(szárny-legény) ösz. fn. l. SZÁRNYEMBĚR.
*SZÁRNYÓK
	(szár-ny-ók) fn. tt. szárnyók-ot. Gönczy Pálnál a kétfalkások seregéb., és tíz porodájuak (tízhímesek) rendébe tartozó növénynem; hüvelye négyszögü, mindenik ormóján széles szárnyas; bibeszára fölfelé vastagabb. (Tetragonolobus). Diószeginél a kerep (lotus) egyik faja bársonykerep (lotus tetragonolobus) néven; köznépiesen: bársonyborsó, czipőkvirág.
*SZÁRNYSEGÉD
	(szárny-segéd) ösz. fn. Segédtiszt a hadsereg szárnyát vezénylő tábornok, vagy főnök mellett. V. ö. SEGÉDTISZT.
*SZÁRNYSZEGĚTT
	(szárny-szegětt) lásd SZÁRNYASZEGĚTT.
*SZÁRNYTEREM
	(szárny-terem) ösz. fn. A főteremből kinyiló mellék v. oldalterem.
*SZÁRNYU, SZÁRNYÚ
	(szár-ny-u) elavult fn. a mai köz divatu szárny értelmével. Mint melléknév, u képzőjénél fogva jelent bizonyos tulajdon ságu szárnyast; pl. fekete, pettyes, fehér, tarka szárnyu madarak.
*SZÁRNYVITORLAFA
	(szárny-vitorla-fa) ösz. fn. Hajósoknál azon rudak, melyeket a vitorlafák végeire tolnak, hogy azokat meghosszabbitsák s rájok vitorlákat is függeszthessenek, melyek a hajót újab., szárnyakkal gazdagítják. (Kenessey Albert).
*SZÁRNYVONAL
	(szárny-vonal) ösz. fn. Nagyob., vaspályához vezető, v. nagyobb vaspályából kiágazó mellékút.
*SZAROGAT
	(szar-og-at) gyak. önh. Gyakran, ismételve szarik, szardogál.
*SZÁROGAT
	(szár-og-at) gyak. áth. Gyakran, folytonosan vagy töb., valamit szárit. Az áztatóból kendert, kimosott ruhákat szárogatni.
*SZAROS
	(szar-os) mn. tt. szaros-t v. ~at, tb., ~ak. Szarral bemocskolt, bekent, hintett, födött stb. Szaros ruha, gyerek. V. ö. SZAR.
*SZAROZ
	(szar-oz) áth. m. szaroz-tam, ~tál, ~ott, par. ~z. Szarral bemocskol, rutít, beken.
*SZÁRÖLELŐ
	(szár-ölelő) ösz. mn. Növénytani ért. mondják nyeletlen levélről, mely vállaival vagy egészen vagy legaláb., félig a szárhoz nőtt, mint a karórépa-káposztáé.
*SZARPUP
	(szar-pup) l. BÜDÖSBANKA.
*SZÁRRAFUTÓ
	(szárra-futó) ösz. mn. Mondják nyeletlen levélről, midőn válla hozzá nő a szárhoz, s azon egy darabig lefelé menvén, azt gatyássá teszi.
*SZÁRRALAPULT, SZÁRRASIMULT
	(szárra-lapult v. ~simult) ösz. mn. A növényi levélről mondják, midőn egészen a szárhoz fekszik, mint a toronszál levelei.
*SZÁRSZEG
	falu Bihar m.; helyr. Szárszeg-re, ~ěn, ~ről.
*SZÁRSZÓ
	falu Somogy m.; helyr. Szárszó-ra, ~n, ~ról.
*SZARTOS
	puszta Komárom m.; helyr. Szartos-ra, ~on, ~ról.
*SZÁRTOS
	erd. f. Alsó Fehér m. helyr. Szártos-ra, ~on, ~ról.
*SZARU
	(szar-u), fn. tt. szaru-t, tb., ~k. Értelmére nézve l. SZARV alatt. Azon kétalaku szavaink egyike, melyek az u ü véghangokat v-re is cserélik, s mindkét alakban fölveszik - néha kissé eltérő értelemmel - a módosító és képzőragokat, mint: szaru szarv, daru darv, hamu hamv, ölü ölv; innen szarut és szarvat, darut és darvat, hamut és hamvat, ölüt és ölvet. Öszvetételekben és származékokban könnyebb kiejtés végett ,szarv' helyett is ,szaru' használtatik, pl. szarvhártya, szarvcső, szarvdad helyett: szaruhártya, szarucső, szarudad.
*SZARUCSÁVA
	(szaru-csáva) ösz. fn. Fésüsök csávája, melyben a szarvakat áztatják, puhítják, idomítják.
*SZARUDAD
	(szar-u-dad) mn. tt. szarudad-ot. Szaruhoz hasonló alakú. Szarudad kinövések némely állatok testén.
*SZARUFA
	(szaru-fa) ösz. fn. A háztetőn alá fordított (V), vagyis egymásra hajló szarvak alakjában (L) felállított gerendák, vagy rudak, melyekhez a léczeket szegezik. Hasonlók hozzájok az úgy nevezett ollófák, azon különbséggel, hogy ezek kinyitott ollóformában fölül átmetszik egymást, és a szegényeb., sorsú birtokosok némely épületeiben a szelemengerendát tartják. V. ö. SZELEMEN.
*SZARUFACSÚCS
	(szaru-fa-csúcs) ösz. fn. A felállított szarufának felső hegyes vége.
*SZARUFAGOMB
	(szaru-fa-gomb., ösz. fn. A szarufának gombalaku hegye.
*SZARUFEKÉLY
	(szaru-fekély) ösz. fn. Fekély a szaruhártyában. V. ö. SZARUHÁRTYA.
*SZARUFOGÓ
	(szaru-fogó) ösz. fn. A fésüsöknél erős bot, melynek végéb., a szarut becsíptetik, midőn a tüzön melegítik.
*SZARUFORGÁCS
	(szaru-forgács) ösz. fn. Forgács, melyet a fésüsök a munkáb., vett szaruról lefaragnak.
*SZARUGYÁM
	(szaru-gyám) ösz. fn. A szarufa alá tétetni szokott támasz.
*SZARUHÁRTYA
	(szaru-hártya) ösz. fn. Általán, kemény, fehéres, s félig átlátszó hártyanemü bőr. Különösen a boncztanban átlátszó, finom lemezkékből álló, szarunemű hártya, mely elül a szemgolyónak kis körszeletét képezi.
*SZARUHÁRTYAMETSZÉS
	(szaru-hártya-met-szés) ösz. fn. Szemorvosi műtét, midőn a szaruhártyán szurást tesznek.
*SZARUHÁRTYASIPOLY
	(szaru-hártya-sipoly) ösz. fn. A szemgyógytanban am. a szemnek sipolyféle betegsége. V. ö. SIPOLY.
*SZARUKŐ
	(szaru-kő) ösz. fn. Igy neveztetnek azon többféle kőnemek, melyek színre, átlátszóságra, és szerkezetökre nézve némileg az állati szarvhoz hasonlók, milyenek pl. a tűzkövek.
*SZARUMETESZ
	(szaru-metesz) ösz. fn. Sebészi eszköz, melyet a szaruhártyán tett műtétnél használnak.
*SZARUMÍVES
	(szaru-míves) ösz. fn. Míves, ki állati szarukból különféle eszközöket készít.
*SZARUMŰ
	(szaru-mű) ösz. fn. 1) Állati szaruból készített mű, pl. fésü, szelencze, pohár. 2) A várerődítésben az erődök két szélét vagyis szarvait képező erődmüvek.
*SZARUNEMŰ
	(szaru-nemű) ösz. mn. Bizonyos tulajdonságaira nézve az állati szarvhoz hasonló. Szarunemű kemény bőr, kinövés. A körmök szaruneműek.
*SZARUNYELVIZOM
	(szaru-nyelv-izom) ösz. fn. A nyelvnek széles oldalizma.
*SZARURESZELŐ
	(szaru-reszelő) ösz. fn. A szarumívesek reszelőféle eszköze. V. ö. RESZELŐ.
*SZARUSIPOLY
	(szaru-sipoly) lásd SZARUHÁRTYASIPOLY.
*SZARUSZEG
	(szaru-szeg) ösz. fn. Nagy fajta szeg, milyet a szarufák öszveszegezésénél szoktak használni; kiseb., fajta a léczszeg, még kisebb a zsindelyszeg; mindegyik használatát maga a név mutatja.
*SZARUTALP v. ~TALPALAT
	(szaru-talp v. ~talpalat) ösz. fn. A háztetőzetben falakra fektetett gerendák, melyekb., a szarufákat eresztik.
*SZARUTOK
	(szaru-tok) ösz. fn. Gönczy Pálnál a sokporodások (sokhímesek) seregéb., és egyterméjüek (egyanyások) rendébe tartozó növénynem; virágai magánosak; tokja kopácsai közt kifejlett taplós válaszfalánál fogva két rekeszü; hegye felől kezd felnyílni. (Glaueium). Faja: szarvas szarutok (gl. corniculatum); köznépiesen:szarvasmák. Diószeginél a gódircz (chelidonium) nemhez tartozó fajok; t. i. az első: fakó gódircz (ch. glaucium), köznépiesen: sárga szarvasmák; az utóbbi: szarvas gódircz (ch. corniculatum).
*SZARUZAT
	(szar-u-z-at) fn. tt. szaruzat-ot, harm. szr. ~a v. ~ja. A szarufák együtt véve.
*SZARV
	(szar-v) fn. tt. szarv-at, harm. szr. ~a. Kétségtelen, hogy szarv és szaru szók valamint elemeiknél, úgy eredeti jelentéseiknél fogva is azonosak, mindazáltal az általánosab., szokás némi különbséget tesz a kettő között. Ugyanis I, szarv 1) széles ért. sudaras, majd hosszabb, majd rövidebb kinövések némely állatok fején, milyenek több négylábuak, halak, rovarok, csigák ilyetén kinövései. Csigabiga öltsd ki szarvad. (Gyermekjáték). 2) Különösen több emlős állat fejéből kisarjadzó, kemény, hegyes, majd egyenes, majd kajla, kacskaringós stb. kinövések, azoknak egyszersmind fegyverül szolgálók, mint az ökrök, kecskék, zergék stb. szarvai. Öszvetéve: ökörszarv, bikaszarv, tehénszarv, kosszarv, kecskeszarv stb. Az úgy nevezett szarvasok neméhez tartozóknál a szarvak nem oly egyszerüek, hanem ágasabbak, mint másoknál. Kurta, sudár, suta, csira, kajla, csákó, villás szarvak. Czimeres szarvak, a legsudarasabbak. Csonka, lefürészelt, gombos szarvak. Tekergődző, kacskaringós, ágasbogos szarvak. Szarvakkal öklelődznek, szúrnak, böknek a szilaj ökrök, tinók. A bőszült bika szarvaival szórja a port, felhányja a szénarendeket. Ökröt szarvánál, embert szavánál szokták fogni. (Km.). Mennyiben a szarvak a támadó és véderő jellegei, s mint olyanok fegyverül szolgálnak, innen némely képes kifejezésekre adtak alkalmat. Szarva nő am. unja magát. Szarvai nőttek, megnőttek, bántó, elbizott hatalomra kapott. Szarvait letörték, leütötték, hatalmát megalázták, elvették. Szarvakat kapott, vagy visel, oly férjről mondják, ki magát neje által hűtlenül megcsalatni engedi, mely értelemben a hasonlati viszony az ökör vagy juh butaságára, és türelmére látszik vonatkozni. 3) Átv. több tárgyneve, melyek némileg az állati szarvakhoz hasonlók. Ágas szarvai. Eke szarva. Kazal szarvai. Szekérrakáskor a szénából, szalmából szarvakat csinálni, vetni. Hold szarva, midőn újulóban vagy fogyóban van. Tréfás értelmű ezen mondatban: letörte a macska szarvát azaz valamely kis csinyt követett el, mit rendesen gyermekekről mondanak. II.) Szaru-nak nevezik a szarvakból készült némely müveket, szereket, edényeket. A régiek szarukból ittak. Lőporos szaru. A fuvószerül használt szarut pedig szokottabban kürt-nek nevezik, pl. tábori kürt, vadászkürt, néha pedig tülök v. tülk a neve, pl. a csordások kürtjeé, továbbá a kaszások tülke, melyben a kaszakövet hordják. Néha a szarufát is nevezik egyszerüen szarunak, kivált összetételekben pl. szarutalp. V. ö. SZARU. Alapértelemre azon szók osztályáb., tartozik, melyek gyökében r az alaphang, s valami magasat, emelkedettet, kinövőt jelentenek, mint az állatokban e magas részeket jelentők is: orj, marj v. morj, tarj, taré, tarkó; s közelebbi törzsének szár tekinthető; V. ö. SZÁR, (1). Egyeznek vele a persa szuru (cornu animalis és poculum, serleg), továbbá: szintén a persa szaru, szarui, szarun, a hellen keraV, latin cornu, (honnan Varro szerént) cervus, német Horn, góth haurn, melyeket Bopp F. a szanszkrit szirasz (= fej), szóval rokonít, magában a szanszkritban is eléjön szarnisz v. çarnisz és szarńgan (cornu), szárńga (corneus), ide tartoznak továbbá az arab karn, persa korn, héber keren, karná, török zurna v. szurna (Horn, Instrument). A finn családhoz tartozó nyelvekben: sarve, œura, csorve. V. ö. R, gyökhang.
*SZARVA (1)
	a toldalékkal am. az egyszerű ,szarv'; tt. szarvá-t; s jelent Kemenesalján puskaportartót, lőporszarut.
*SZARVA (2)
	NAGY~, falu, KIS~, puszta Pozsony m.; helyr. Szarvá-ra, ~n, ~ról.
*SZARVAD
	PELE~, TASNÁD~, faluk Közép-Szolnok m.; hely. Szarvad-ra, ~on ~ról.
*SZARVAL
	(szar-v-al) áth. m. szarval-t. Szarvával öklel, szúr, bök valamit. A viaskodó bikák szarvalják egymást. A bőszült tinó felszarvalta a bujtárt.
*SZARVALÁS
	(szar-v-al-ás) fn. tt. szarvalás-t, tb., ~ok, barm. szr. ~a. Szarvakkal véghez vitt öklelés, bökés, szurás.
*SZARVAS (1)
	(szar-v-as) mn. tt. szarvas-t v. ~at, tb., ~ak. Aminek szarvai vannak, akár tulajdon, akár átv. értelemben véve. A hasított körmű emlősök némely nemei szarvasak. Szarvas halak, bogarak. A szarvasok szarvasak. Átv. erkölcsi ért. am. a maga nemében igen sértő, fölötte nagy, kitűnő. Szarvas bűn, vétek. Szarvas bűnt követett el. Ez szarvas hiba. Több öszvetételekben használtatik, mint szarvasbogár, szarvasfű, szarvasgomba stb.
*SZARVAS (2)
	(szar-v-as) fn. tt. szarvas-t, tb., ~ok, harm. szr. ~a. 1) Négylábu emlős állat a hasított körmüek rendéből. Termetre a tehénnél valamivel magasabb és karcsubb, de nem oly hosszú. Némelyek szerént máskép: fővad (Hochwild, Edelwild), minden egyéb vadtól megkülönböztetőleg, mint az erdők fejedelme. Erdőkben lakik, szőre vörhenyeg, fején ágasbogos szarvakat visel, melyeket szabatosan agancs-nak neveznek, s alig látszó kis farka van; mohával, fakéreggel, fűvel, makkal s vad gyümölcscsel él. A nőstényt tehénnek, szarvastehénnek, helyesebben sutavadnak hívják, mert a nősténynek nincsen szarva v. agancsa, a himet himszarvasnak vagy szarvasbikának vagy csak szarvasnak szokás nevezni. Némely vadászok és vadhúsárusok nyelvén vörösvad vagy rőtvad, azonban e név alatt szabatosabban nemcsak a szarvast, hanem a dámvadat, őzt és zergét is értik, különböztetésül a feketevad-tól, azaz, vaddisznótól. A szarvas évenként elhányja szarvait (agancsait) s új nő helyettök. A szarvas derék testének külső részei következők: 1) vállap v. lapoczka (Blatt), 2) vállmögött vagy vállmög (Hinter's Blatt), 3) heveder (Mittenleib), 4) remek (Ziemer), 5) homor v. homorlövet (Hohlschusz), 6) bél v. béllövet (Waidwundschusz), 7) czopák (Schlegel). - Szarvasokra menni, vadászni. Szarvast lőni, elejteni. Nehéz helytt van a szarvas az erdőben, és az irás a káptalanban. (Km.). Ezen állat, mint láttuk, nevét kitünőleg ágasbogos szarvazatától kapta. V. ö. SZARVASAGANCS. 2) Átv. ért. szarvhoz, vagyis kürthöz hasonló alakú sütemény. Vajas, tejes, tojásos, köményes, ánizsos szarvas. Mákos, diós szarvas. 3) Borsod, Heves, Szabolcs megyében s több tiszai vidékeken ganéjdomb, melynek magasabb részén széltől két csúcsot raknak s ezek fölfelé úgy állanak mintha szarvak volnának.
*SZARVAS (3)
	mváros Békés, puszta Fehér m.; helyr. Szarvas-ra, ~on, ~ról.
*SZÁRVAS
	(szár-vas) ösz. fn. Általán lap, vagy lemez vasból, mely szárat képez, vagy takar, milyen a tengelyen a marokvas, vagy a régies fegyverzetben a lábszárakat takaró lemez.
*SZARVASAGANCS
	(szarvas-agancs) ösz. fn. A fővadnak, az erdők fejedelmének köznéven szarva, helyesebben agancsa. Az agancs és szarv közötti különbség az, hogy az agancs tömör anyag és évenként újúl, a szarv üres és nem újúl. Az agancs fő részei: két törzse tülök s ennek kiálló fokai ágak. A szarvast (hímszarvast) az ágak mennyiségéhez képest nevezik hat, nyolcz, tíz stb., águ szarvasnak. Az ágakat az egyik tülkön számítják s a kijött számot kettőzik. Ha egyik tülkön több ág nőtt ki, mint a másikon, akkor a nagyobb számot kettőzik s az ilyen szarvak: páratlan hatos, nyolczas, tízes stb. Az agancs bibircsós karimája: koszorú; azon rész, mely az agancsot a homlokcsonttal összeköti: tülöktő. Azon kis növések, melyek az agancson elszórvák s az idős szarvasoknál legnagyobbak: gyöngyök, az ezek közt elnyuló mélyedések pedig rovátok. Csonka szarvas, melynek egyik tülke nincsen meg.
*SZARVASALOM
	(szarvas-alom) ösz. fn. Alom, vagyis fekhely ágyazata, hol a szarvasok heverni, nyugonni, alunni szoktak.
*SZARVASBIKA
	(szarvas-bika) ösz. fn. Himszarvas. Mennyiben a közéletben a szarvasokat az ökörnemü állatokhoz hasonlítják, a hímszarvast bikának, a nőstényt tehénnek, a vemhét pedig borjunak is nevezik. V. ö. SZARVAS.
*SZARVASBILLEGÉNY
	(szarvas-billegény) l. SZARVASFARK.
*SZARVASBOG
	(szarvas-bog) l. SZARVASBUGA.
*SZARVASBOGÁR
	(szarvas-bogár) ösz. fn. Nagy bogárfaj, hosszu vastag falámokkal, melyek ágbogaikra nézve a szarvas nevű állat agancsaihoz hasonlók. Páriznál: scarabaeus cornutus, Linné szerént: cervus.
*SZARVASBORJÚ
	(szarvas-borjú) ösz. fn. A nőstényszarvas nevű emlős állatnak vemhe; s így nevezik mind addig mig az öreg suták (nőstények) ujra megellenek s a tavalyi borjut elrugják. Egyébiránt szokás azokat koruk szerént nyári, őszi és téli borjuknak nevezni. A bak (hím) borju-nak második évében fején két csapja nő, innét csapos a neve, harmadik évében: villás, aztán hatos, nyolczas stb., Az üszke (nőstény) borju első évének befejezésétől az első üzekedésig: ünő, üzekedésétől kezdve az öreg suták közé soroltatik. V. ö. SZARVAS.
*SZARVASBŐR
	(szarvas-bőr) ösz. fn. A szarvasnak bőre akár nyers, akár kikészített állapotban. Szarvasbőrből takarókat, lepedőket, vánkoshéjakat, nadrágot csinálni. Némely összetételekben annyi mint szarvasbőrből való. Szarvasbőrkeztyű, nadrág, csizma, vánkos.
*SZARVASBUGA
	(szarvas-buga) ösz. fn. Bugához, vagy boghoz hasonló, hártyás kinövés a szarvas fején, mielőtt tülkei ki lennének fejlődve.
*SZARVASCSAPA vagy ~CSAPÁS
	(szarvas-csapa v. ~csapás) ösz. fn. Csapás, vagyis nyomok által jelölt vonal, melyet a futó szarvas lábai hagynak maguk után.
*SZARVASCSEK v. ~CSÖK
	(szarvas-csek v. ~csök) ösz. fn. A szarvasbika nemző vesszeje.
*SZARVASCZOMB v. ~CZOPÁK
	(szarvas-czomb v. ~czopák) ösz. fn. A szarvasnak azon testrésze, melyet czombnak nevezünk; V. ö. SZARVAS. Szarvasczomb az uraknak, lencse borsó barátnak. (Km.).
*SZARVASD
	puszta Tolna m.; helyr. Szarvasd-ra, ~on, ~ról.
*SZARVASDEREZLE
	(szarvas-derezle) lásd SZARVASEMREKE.
*SZARVASDERMENET
	(szarvas-dermenet) ösz. fn. A szarvas nevü rőtvad betegsége, mely görcsből áll, s majd előrészeit, majd egész testét meglepi, és rángatja.
*SZARVASEMREKE
	(szarvas-emreke) ösz. fn. Népies neve nem annyira az emrekék, mint a derezlék neméből való növényfajnak; máskép szintén köz néven csak: emreke vagy: hegyi petrezselyem: növénytani néven; szarvasderezle. (Selinum cervaria). Erről azt tartják, hogy a megsértett szarvas sebét begyógyítja.
*SZARVASFA
	(szarvas-fa) ösz. fn. Köznépies neve a szömörczének. l. SZÖMÖRCZE.
*SZARVASFARK
	(szarvas-fark) ösz. fn. A szarvasnak csuta farka, máskép a vadászok nyelvén billegény.
*SZARVASFARTŐ
	(szarvas-far-tő) ösz. fn. A szarvasnak egyik legízleteseb., húsa, koncza, melyet a fartőről vágnak le. V. ö. FARTŐ.
*SZARVASFEJ
	(szarvas-fej) ösz. fn. 1) A szarvasnak feje. 2) A czimerekre vésett vagy festett ilyetén fej.
*SZARVASFI
	(szarvas-fi) ösz. fn. Fiatal szarvas. V. ö. SZARVASBORJÚ.
*SZARVASFŰ
	(szarvas-fű) ösz. fn. l. SZARVASGYÖKÉR.
*SZARVAS-GEDE
	falu Nógrád m.; helyr. ~Gedé-re, ~n, ~ről.
*SZARVASGÍM
	(szarvas-gím) ösz. fn. Sándor István szerént az úgynevezett vörösvadak, azaz, őzek, szarvasok, zergék és dámvadak közneve. Molnár Albertnél gím szarvas am. hímszarvas. Pázmánnál gímszarvas am. szarvastehén, nőstényszarvas. (Pred. 248. l.).
*SZARVASGÓDIRCZ
	(szarvas-gódircz) ösz. fn. l. SZARUTOK.
*SZARVASGOMBA
	(szarvas-gomba) ösz. fn. A pöfetegek közé tartozó, telebélü gombának népies neve, mely alatt két fajt értenek; egyik gömbölyü, húsos bélű, tüskés vagy ripacsos fekete héju, és a maga nemében nyalánkságul keresett, megehető; növénytani néven: drága pöfeteg (lycoperdon tuber); a másik szintén gömbölyü és húsos bélü; de legközepén fekete port termő, rongyos héju, és nem ehető; növénytani néven: porközépü pöfeteg (lycoperdum cervinum).
*SZARVASGYILOK
	(szarvas-gyilok) ösz. fn. Kurta és egyenes pilingáju kés, melyet a vadászok a szarvasok leszurására használnak.
*SZARVASGYÖKÉR
	(szarvas-gyökér) ösz. fn. Népies neve az ezerjó nemü növény fajának, mely másképen szintén népies néven: kőrislevelüfű, ezerjófű, szarvasfű; növénytani néven: kőris ezerjó. (Dictamnus albus). Szára ágatlan, levelei szárnyasak.
*SZARVASHAL
	(szarvas-hal) ösz. fn. Azon halak közneve, melyeknek fején szarunemü kinövés van, vagy fejök hegyesen kicsúcsosodik.
*SZARVASHÁLÓ
	(szarvas-háló) ösz. fn. Háló, melyet szarvasok fogására használnak a vadászok.
*SZARVASHÁT
	puszta Baranya m.; helyr. Szarvashát-ra, ~on ~ról.
*SZARVASKA
	(szar-v-as-ka) kicsiny, fn. tt. szarvaská-t. Kicsided alaku, úgynevezett szarvasféle sütemény. Krajczáros szarvaska.
*SZARVAS-KEND (1)
	erd. f. Doboka m.; helyr. Szarvaskend-re, ~ěn, ~ről.
*SZARVASKEND (2)
	falu vas m.; helyr. Szarvaskend-re, ~ěn, ~ről.
*SZARVASKETRECZ
	(szarvas-ketrecz) ösz. fn. Ketrecz, melyben elevenen fogott szarvast tartogatnak, vagy valahova szállítanak.
*SZARVASKÍGYÓ
	(szarvas-kígyó) ösz. fn. Kigyónem a keleti tartományokban, melynek szeme fölött szarunemű kinövés látszik. (Cerastes).
*SZARVASKŐ
	falu Heves m.; helyr. Szarvaskő-re, ~n, ~ről.
*SZARVASKÖNY
	(szarvas-köny) ösz. fn. Genybél, mely a szarvas, és iramszarvas szemgödrében szokott támadni, s lassan lassan megkeményül.
*SZARVASKÖRÖM
	(szarvas-köröm) ösz. fn. A szarvasnak szarunemű körme, patája.
*SZARVASLÁB
	(szarvas-láb., ösz. fn. A szarvasnak vékony száru, s futásra alkotott lába.
*SZARVASMADÁR
	(szarvas-madár) ösz. fn. Keletindiai nagy madár, melynek fejéből mintegy három hüvelknyi magas, elül fekete, hátul sárga szinű, és szarunemü kinövés emelkedik föl, s nyakáról két, részént vörös, részént barna húsleffentyü fityeg. Szárnyai a struczénál is kisebbek. (Casuar, Struthio casuarius).
*SZARVASMÁK
	(szarvas-mák) ösz. fn. Lásd SZARUTOK.
*SZARVASMARHA
	(szarvas-marha) ösz. fn. Gyűnév, mely alatt a nyelvszokás az ökröket, bikákat, teheneket, s ezek fiatalait a tinókat, üszőket, borjukat érti. A szarvatlan marhát sutának, néhutt bugának nevezik.
*SZARVASNYOM
	(szarvas-nyom) l. SZARVASCSAPA.
*SZARVASODÁS
	(szarv-as-od-ás) fn. tt. Szarvasodás-t, tb., ~ok, harm. szr. ~a. Növési állapot, midőn bizonyos állatnak szarvai nőnek.
*SZARVASODIK
	(szar-v-as-od-ik) k. m. szarvasod-tam, ~tál, ~ott. Mondjuk állatról, midőn szarvai sarjadzanak, nőnek. A másodfű borjuk már szarvasodnak.
*SZARVASPATA
	(szarvas-pata) l. SZARVASKÖRÖM.
*SZARVASPEJ
	(szarvas-pej) ösz. mn. Olyan pej, mint a szarvas, azaz, vörhenyeg-barnás; másképen: szarvasszín, v. ~szinü.
*SZARVASPÉZSMA
	(szarvas-pézsma) l. SZARVASKÖNY.
*SZARVASSZARU
	(szarvas-szaru) ösz. fn. A szarvas nevü állatnak ágasbogos szarva, különböztetésül az ökör, kos, kecske stb., szaruktól; szabatosabban: agancs. l. SZARVASAGANCS.
*SZARVASSZARULÉL
	(szarvas-szaru-lél) ösz. fn. Barna, pörzsszagú folyadék, melyet vegytanilag szarvasszaruból, de más szarunemü testekből is készítenek. (Spiritus cornu cervi).
*SZARVASSZARUSÓ
	(szarvas-szaru-só) ösz. fn. A hugyanysóhoz (szalmiához) hasonló só, melyet szarvasszaruból, s más hasonló testekből készítenek. (Sal cornu cervi).
*SZARVASSZARV
	(szarvas-szarv) l. SZARVASAGANCS.
*SZARVASSZEGY
	(szarvas-szegy) ösz. fn. A szarvasnak szegye, azaz, két első lábak közötti része, melyet a lóban szügynek mondanak. V. ö. SZEGY, SZÜGY.
*SZARVASSZĚM
	(szarvas-szěm) ösz. fn. A szarvasnak vidám, szelid tekintetü szeme.
*SZARVASSZÍN
	(szarvas-szín) ösz. fn. és mn. 1) Vörnyeges barna szin, milyen a szarvasé. 2) l. SZARVASSZÍNÜ.
*SZARVASSZÍNŰ v. ~SZINÜ
	(szarvas-színű) ösz. mn. A szarvas szinéhez hasonló vörnyeges barna; másképen: szarvaspej.
*SZARVASSZÓ
	falu Máramaros m.; helyr. Szarvasszó-ra, ~n, ~ról.
*SZARVASSZŐR
	(szarvas-szőr) ösz. fn. A szarvas nevü állatnak vörnyeges barna szőre.
*SZARVASTALP
	(szarvas-talp) ösz. fn. A szarvaspatának azon része, mely közvetlenül tapossa a földet.
*SZARVASTEHÉN
	(szarvas-tehén) ösz. fn. Nőstény szarvas, helyesebben sutavad vagy csak suta, minthogy szarvai (agancsai) nincsenek. Pázmánnál: gímszarvas. V. ö. SZARVASGÍM. - Egyébiránt valamint általában a tehénről, úgy erről is azt szokták mondani, hogy üzekedik, s megellik, vagy borjazik.
*SZARVASTINÓRÚ
	(szarvas-tinórú) ösz. fn. Gombafaj a tönkös tinórúk neméből, melynek sok szétágazó tönköcskéi vannak, s mindeniken egy-egy kalap; húsa megehető. (Boletus ramosissimus).
*SZARVASTÖK
	(szarvas-tök) ösz. fn. A szarvasbikának hímgolyója, heréje.
*SZARVASTŐKE
	(szarvas-tőke) ösz. fn. Ágasbogos szőlőtőke. Heves megyei tájszó.
*SZARVASTÜLÖK
	(szarvas-tülök) l. SZARVASAGANCS alatt.
*SZARVASÜLŐ
	(szarvas-ülő) ösz. fn. Kovácsok két szarvu ülője.
*SZARVASVADÁSZAT
	(szarvas-vadászat) ösz. fn. Vadászat, melyet tüzetesen szarvasok ellen űznek.
*SZARVATLAN
	(szar-v-at-lan) mn. tt. szarvatlan-t, tb., ~ok. Aminek szarvai nincsenek, vagy ha voltak is, elvesztek, lehulltak, letörtek stb. Másképen: suta, néhutt: buga. Szarvatlan juhfajok. Határozóként am. szarv vagy szarvak nélkül.
*SZARVAZ
	(szar-v-az) áth. m. szarvaz-tam, ~tál, ~ott, par. ~z. Átv. értelmü szarvakat csinál, alakít. Szarvazni az ekét, a kazalt, a ganéjdombot. Álarczosan felszarvazni magát. V. ö. SZARV.
*SZARVAZÁS
	(szar-v-az-ás) fn. tt. szarvazás-t, tb., ~ok, harm. szr. ~a. Cselekvés, mely által szaruhoz hasonló valamit készítnek, alakítnak. Kazal szarvazása.
*SZARVAZAT
	(szar-v-az-at) fn. tt. szarvazat-ot, harm. szr. ~a. 1) Az állat szarvai együtt véve, különösen töb., ágból bogból állók, mint a szarvasokéi. Hét, nyolcz águ szarvazat. 2) Több, átvitt értelmü szarvak szerkezete. Kazalnak, szénás szekérnek szarvazata.
*SZARVKŐ
	mváros Sopron m.; helyr. Szarvkőre, ~n, ~ről.
*SZARVORRU
	(szarv-orru) ösz. fn. A szárazföldi állatok egyik legnagyobbika Ázsiában és Afrikában, termetre idomtalan, otromba; lábszárai aránylag rövidek, vastagok, bőre ránczos, szürkés; s orrából kemény tömör szaruféle kinövés emelkedik. Az ázsiainak csak egy orra van, mintegy másfél vagy két lábnyi hosszu, az afrikainak kettő. (Rhinoceros).
*SZARZSÁK
	(szar-zsák) ösz. fn. Tréfásan am. has. Eléfordúl Pázmánnál (Pred. 68, 1013. 11.).
*SZÁSZ
	mn. és fn. tt. szász-t, tb., ~ok, harm. szr. ~a, v. sza. A német nemzet egyik ágának neve, mely a felső németbirodalomban, nevezetesen az úgy nevezett szász tartományokban honol. Innen származtak azon szászok is, kik Erdélyben a tizenkettedik század folytán telepedtek le. Szász királyság, szász herczegségek. Erdélyi szász nemzet. Hadd alább jó szász, mert nem babodban találtál. (Km.). Ránczos, mint a szász csizma. (Km.). Szász székek, városok, falvak. Magyarországban is több helység viseli e nevet, mi szintén szász eredetű gyarmatokra mutat. A német Sachs-ból módosúlt név.
*SZÁSZ
	mváros Zólyom, falu Pozsony m.; ÚJ~, falu Pest m.; helyr. Szász-ra, ~on, ~ról.
*SZÁSZA
	falu Gömör m.; és Kővár vidékében; helyr. Szászá-ra, ~n, ~ról.
*SZÁSZAHÚSZ
	erd. f. Újegyház székben; helyr. Szászahúsz-ra, ~on, ~ról.
*SZÁSZAKNA
	erd. f. Kolos m.; helyr. Szászakná-ra, ~n, ~ról.
*SZÁSZ-ALMÁS
	erd. f. Küküllő m. és Meggyes székben; helyr. Szász-Almás-ra, ~on ~ról.
*SZASZÁR
	falu Kővár vidékében; helyr. Szaszár-ra, ~on ~ról.
*SZÁSZ-BÁNYICZA
	erd. f. Kolos m.; helyr. Szász-Bányiczá-ra, ~n, ~ról.
*SZÁSZ-BEREK
	puszta Heves m.; helyr. Szász-Berek-re, ~ěn, ~ről.
*SZÁSZ-BUDA
	erd. f. Segesvár székben; helyr. ~Budá-ra, ~n, ~ról.
*SZÁSZ-BUDAK
	erd. f. Besztercze vidékében; helyr. ~Budak-ra, ~on ~ról.
*SZÁSZ-DÁLLYA
	erd. f. Segesvár sz.; helyr. ~Dállyá-ra, ~n, ~ról.
*SZÁSZ-ERKED
	erd. f. Kolos m.; helyr. Szász-Erked-re, ~ěn, ~ről.
*SZÁSZ-ERNYE
	erd. f. Küküllő m.; helyr. ~Ernyé-re, ~n, ~ről.
*SZÁSZFA
	l. SZÁZFA.
*SZÁSZFALU
	falu Ugocsa m. és erd. f. Kézdi székben, helyr. ~falu-ba, ~ban, ~ból.
*SZÁSZFALVA
	falu Bihar m; helyr. ~falvá-ra, ~n, ~ról.
*SZÁSZ-FEJÉREGYHÁZA
	erd. f. Kőhalom sz.; helyr. ~Fejéregyházá-ra, ~n, ~ról.
*SZÁSZFÖLD
	(szász-föld) ösz. fn. Szászok lakta vidék Erdélyben.
*SZÁSZFÖLDI
	(szász-földi) ösz. mn. Szászföldhöz tartozó; Szászföldről való; Szászföldre vonatkozó. Szászföldi törvények, szokások. Szászföldi viselet.
*SZÁSZFŰ
	(szász-fű) ösz. fn. népies neve a börvén meténg (vinca minor) növény fajnak; máskép szintén köznéven: bervény, börvény, meténg, loncz, erdei puszpáng, földi borostyán.
*SZÁSZ-FÜLPÖS
	erd. f. Kolos m.; helyr. ~Fülpös-re, ~ön, ~ről.
*SZÁSZHALOM
	1) erd. f. Nagy-Sink sz.; helyr. ~halom-ra, ~halmon, ~halomról. 2) l. SZÁZHALOM.
*SZÁSZHON
	(szász-hon); SZÁSZHONI, (szász-honi) l. SZÁSZORSZÁG; SZÁSZORSZÁGI.
*SZÁSZKA
	falu Bars m.; NÉMET~, OLÁH~, faluk Krassó m.; helyr. Szászká-ra, ~n, ~ról.
*SZÁSZ-KÉRD
	erd. f. Segesvár sz.; helyr. ~Kérd-re, ~ěn, ~ről.
*SZÁSZ-LÓNA
	erd. f. Kolos m.; helyr. ~Lóná-ra, ~n, ~ról.
*SZÁSZ-MAGYARÓS
	erd. f. Küküllő m.; helyr. ~Magyarós-ra, ~on, ~ról.
*SZÁSZMETÉNG
	(szász-meténg) ösz. fn. Növényfaj a meténgek neméből; szára lecsepült; levelei láncsásak; csészéi szemszőrösek, kocsányi egy virágúk. (Vinca herbacea).
*SZÁSZ-NÁDAS
	erd. f. Küküllő m.; helyr. ~Nádas-ra, ~on, ~ról.
*SZÁSZ-NYIRES
	erd. f. B. Szolnok m.; helyr. ~Nyires-re, ~ěn, ~ről.
*SZÁSZÓKA
	falu Bereg m.; helyr. Szászóká-ra, ~n, ~ról.
*SZÁSZ-ORBÓ
	erd. f. Szerdahely sz.; helyr. ~Orbó-ra, ~n, ~ról.
*SZÁSZ-ORSZÁG
	(szász-ország) ösz. fn. Széles ért. felső és alsó szász tartományok a németbirodalomban, öszvesen véve. Különösen a felső Szászország déli része, vagyis a szász királyság (mely régebben t. i. 1806 előtt választófejedelemség volt); különböztetésül a szász herczegségektől, milyenek Sachsen-Altenburg, Sachsen-Koburg-Gotha, Sachsen Meiningen stb.
*SZÁSZORSZÁGI
	(szász-országi) ösz. mn. Szászországból való; Szászországhoz tartozó; arra vonatkozó.
*SZÁSZ-ÖRMÉNYĚS
	erdélyi falu Küküllő m.; helyr. ~Örményěs-re, ~ěn, ~ről.
*SZÁSZPA
	l. ZÁSZPA és HUNYOR.
*SZÁSZPATAK
	erdélyi falu A. Fehér m.; helyr. ~patak-ra, ~on, ~ról.
*SZÁSZ-PELSŐCZ
	máskép: NÉMET-PELSŐCZ, mváros Zólyom m.; helyr. ~Pelsőcz-ön, ~re, ~ről.
*SZÁSZ-RÉGEN
	erdélyi falu Torda m.; helyr. ~Régen-be, ~ben, ~ből.
*SZÁSZ-SEBES
	erdélyi sz. kir. város; helyr. ~Sebes-re, ~ěn, ~ről.
*SZÁSZ-SOMBOR
	erdélyi falu Segesvár sz.; helyr. ~Sombor-ra, ~on, ~ról.
*SZÁSZ-TYÚKOS
	erdélyi falu Kőhalom sz.; helyr. ~Tyúkos-ra, ~on, ~ról.
*SZÁSZ-UGRA
	erdélyi falu Kőhalom sz.; helyr. ~Ugrá-ra, ~n, ~ról.
*SZÁSZ-UJJŐSS
	erdélyi falu Doboka m.; helyr. ~Ujjőss-re, ~ön, ~ről.
*SZÁSZUL
	(szász-ul) ih. Szász nyelven, vagyis oly kiejtésü német nyelven, milyet a szászok beszélnek.
*SZÁSZVÁR
	falu Baranya m.; helyr. Szászvár-ra, ~on, v. ~ott, ~ról.
*SZÁSZVÁROS
	erdélyi mváros Szászváros sz.; helyr. ~város-ra, ~on, ~ról.
*SZÁSZ-VESSZŐD
	erdélyi faluk F. Fehér m.; és Nagy-Sink székben; helyr. ~Vessződ-re, ~ön, ~ről.
*SZÁSZ-VESSZŐS
	erdélyi falu Küküllő m.; helyr. ~Vesszős-re, ~ön, ~ről.
*SZÁSZVÖLGYE
	erdélyi falu Küküllő m.; helyr. Szászvölgyé-re, ~n, ~ről.
*SZATA
	l. SZATTA.
*SZÁTFA
	l. SZÁGYFA.
*SZATHMÁR
	l. SZATMÁR.
*SZATINA
	falu Baranya m.; helyr. Szatiná-ra, ~n, ~ról.
*SZATING
	nyitravölgyi tájszó, l. SZATYING.
*SZATMÁR v. SZATHMÁR
	1) vármegye; 2) Németivel egyesült sz. k. város; helyragokkal mint város: Szathmár-on ~ra, ~ról; mint megye: Szathmár-ba, ~ban, ~ból. Némelyek szerint román eredetű, szatu am. falu, vagy szlatina (am. posvány, mocsár) és mare (am. nagy) szókból összetéve; mások szerént am. szakmár a k t-vé akként változván mint szatyma szóban. Egyébiránt a Névtelen jegyző (,Zotmar' alakban) oly formán említi, mint a honszerző magyarok elfoglalásakor már fennlevő várat ("usque ad castrum Zotmar pervenerunt, et castrum, per tres dies pugnando obsidentes, victoriam adepti sunt").
*SZATMÁR-NÉMETI
	szab., kir. város; helyr. ~Németi-be, ~ben, ~ből.
*SZATÓCS
	fn. tt. szatócs-ot, harm. szr. ~a. Kis boltos, kurta kalmár, ki holmi vegyes apró árukkal, különösen konyhára, s mindennapi házi szükségekre valókkal üzérkedik. Alakjára nézve töb., eredeti magyar szóhoz hasonló ugyan, mint: babócs, likócs, bogács, dörgécs stb. de eredete a török nyelvben keresendő, hol szat-mak am. eladni, árulni és szatďdsď am. árus, eladó. - V. ö. BAKONYÁS; KALMÁR.
*SZATÓCSKODÁS
	(szat-ócs-kod-ás) fn. tt. szatócskodás-t, tb., ~ok, harm. szr. ~a. Üzérkedés, kis kalmárkodás, milyet a szatócsok üznek. V. ö. SZATÓCS.
*SZATÓCSKODIK
	(szat-ó-cs-kod-ik) k. m. szatócskod-tam, ~tál, ~ott. Mint szatócs üzérkedik, kis kalmárságot visz. V. ö. SZATÓCS.
*SZÁTOK
	FELSŐ~, falu, ALSÓ~, puszta Nógrád m.; helyr. ~Szátok-ra, ~on, ~ról.
*SZÁTORJA
	fn. tt. szátorjá-t. Növénynem a kétfőb., hímesek seregéből és födetlen magvuak rendjéből; bokrétájának nyaka a csészénél rövidebb; torka egy kevéssé öblös; ajakassága kevessé tetszik ki; felső ajaka feláll, tompa, csorba; alsó ajaka három hasábu; hímszálai szerteszét állanak; porhonjai öszvehajolnak. (Satureja).
*SZATRA
	falu Vas m.; helyr. Szatrá-ra, ~n, ~ról.
*SZATURÓ
	falu Arad m.; helyr. Szaturó-ra, ~n, ~ról.
*SZATTY
	l. SZATY.
*SZATTYÁN
	fn. tt. szattyán-t, tb., ~ok, harm. szr. ~a, v. ~ja. Csávában kikészített és festett finom puha borjú-, kecske-, juhbőr. Sárga, vörös, zöld szattyán. Szattyánból varrt papucs. Szattyánnal béllelni a csizmát. Szattyánba kötött könyvek. A német nyelvben: saffian, a szláv nyelvekben safian, safján; a keleti nyelvekben törökül: szakhtian, arabul: szikhtijan, persául: szakhtijan; melyeket a nyelvészek a persa szakht szótól származtatnak, mely am. kemény, durva, vastag. A német Saffian szót Adelung török eredetűnek tartja.
*SZATTYÁNGYÁR
	(szattyán-gyár) ösz. fn. Gyár, melyben juhbőrőkből stb., szattyánt készítenek.
*SZATTYÁNOS
	(szattyán-os) fn. tt. szattyános-t, tb., ~ok. Csávával dolgozó timárféle kézmives, ki különösen szattyánt készít; továbbá, aki szattyánnal kereskedik.
*SZATTYÚ
	fn. tt. szattyú-t, tb., ~k. Növénynem az együttnemzők és nősözvegyek seregéből; vaczka kopasz; fészke hengeres; pikkelyei egyenlők, a virág tányérjaig érnek, s hártya vagy szattyán alakúak, honnan a magyar neve. Virágai vagy sugárosak, vagy sugártalanok, a sugárosaknak félszer virági éphegyűk; bóbitája hajszálas. (Tussilago). Egyik faja: lókörmü szattyú (tuss. farfara) a köz életben: martilapu, kis édes lapu, lókörömfű; egy másik faja: kalapos szattyú (tusa. petasites), köznyelven kalapfű, nagy édes lapu.
*SZATY
	elvont gyöke szatying és szatyva szóknak s rokon szoty gyökkel szotyog szóban, és szity gyökkel szittyó szóban. Sőt szattyán (= szaty-j-án?) és szattyú (= szaty-j-ú?) is ide sorozhatókul látszanak. Lásd ezeket saját rovataik alatt.
*SZÁTYÁR
	(száty-ár) mn. tt. szátyár-t, tb., ~ok. Szabó Dávidnál, ocsmány, mosdatlan száju, fajtalan beszédű; honnan szószátyár am. sokat fecsegő, hírhordó, temonda ember. Ezen értelmeinél fogva úgy vélekedhetünk, hogy törzse a megnyujtott szaty, ugyanaz mint szatyus szóban; V. ö. SZATYUS; egyébiránt szátyár szóval mind hangokban, mind jelentésben rokon a mongol szador, mely Schmidt szerént am. ein verdächtiges Weib, eine Hure; ein vethurter Mensch; Kowalewszkinél: lascif; déréglé.
*SZATYING
	(szaty-in-g) fn. tt. szatying-ot, harm. szr. ~ja. Szalag, különösen fehér szalag, vagy kötő. Mennyiben a szatying vékony, s a maga nemében puháb., anyagú köteléket jelent, alapértelemre talán szattyánnal rokon. V. ö. SZATTYÁN, és SZATY. Képeztetésre a pating, mócsing, rozmaring, matring, sing, bárzsing szókhoz hasonló, melyekben a g csak utóhangzási toldalék.
*SZATYINGHAL
	(szatying-hal) ösz. fn. Tőkehal, melynek háta csíkos, és mintegy szatyingokkal vonalazott.
*SZATYMA
	fn. tt. szatymát. Apróra vagdalt ólomdarabok, melyeket a vadászok serét gyanánt használnak. Szatymára tölteni a puskát. Szatymával lőni a madarakra. Valószinű, hogy eredetileg szakma volt, mely töredéket jelent, honnan szakmatolni am. töredékké tenni. V. ö. SZAKMA.
*SZATYMATÖLTÉNY v. ~TÖLTÉS
	(szatyma-töltény v. ~töltés) ösz. fn. Töltény v. töltés valamely lőszerben, mely szatymát tartalmaz.
*SZÁTYÓK
	(száty-ók azaz száj-ók) mn. tt. szátyók-ot. Szájtáti, bamba, mamlasz, léhűtő, haszontalanul ásítozó. - E szó nagyitásra, néha egyszersmind gúnyra mutat, mint: pofók, monyók, szemők, pirók. Törzse: száty am. száj, t. i. a j ty-vé változott, mint tájszokásilag némely más szókban is megtörténik, pl. Göcsejben sok tya am. sokja, üstök-työk am. üstökjök. (Vass József).
*SZATYOR
	(szaty-or) fn. tt. szatyor-t v. szatyr-ot, tb., ~ok v. szatyr-ok, harm. szr. szatyr-a. Úgy nevezett gyékénykákából vagy szittyóból, szalmából kötött kétfülü kosár, melyet puha anyagánál fogva öszve lehet lapítani. Szatyrot kötni. Karra fűzni, vállra vetni a szatyrot. Szatyorral menni piaczra. A czigányasszonyok szatyorral járnak. Gúnyos köznépi nyelven jelent banyát. Vén szatyor. Szatyor a vénasszony. Eléfordúl némely közmondatokban is: Rátartja magát mint a kétfülü szatyor. Jön megy, mint Apátiban a szatyor. Egy pénzes szatyornak két pint bor az áldomása. Két pénzes szatyornak egy pint bor az ára. Káldi azon szittyó kosarat, melyben a kisded Mózest vizre bocsátották, szintén szatyornak nevezi. Székelyes kiejtéssel: szotyor. Anyagánál és alaphangjánál fogva rokon a szittyó, és a galandot jelentő szatying szókkal. V. ö. SZITTYÓ. A német Zecher, mely Campe szerint csak az ausztriai németeknél divatos, alkalmasint a szomszédos magyar ,szatyor'-ból módosult.
*SZATYRA
	gömöri és bodrogközi tájszó, s am. a közöseb., divatú satra v. satrafa, azaz, vén banya, l. SATRAFA.
*SZATYUS
	fn. tt. szatyust, tb., ~ok, harm. szr. ~a. Győr tájékán am. kurva, szajha. Egyezik vele szotyó és szotyka. l. ezeket és V. ö. SZÁTYÁR.
*SZAVA
	falu Baranya m.; helyr. Szavá-ra, ~n, ~ról.
*SZÁVA (1)
	fn. tt. Szává-t. Folyóvíz, mely Karantánországban ered, s Belgrád vára alatt a Dunáb., szakad. A magyar koronai birodalom főbb folyóinak egyike: Duna, Tisza, Dráva, Száva.
*SZÁVA (2)
	puszta Győr m.; erdélyi falu Doboka m.; helyr. Szává-ra, ~n, ~ról.
*SZAVACSKA
	(szav-acs-ka) fn. l. SZÓCSKA.
*SZAVAHIHETŐ
	(szava-hihető) ösz. mn. Oly személyről mondják, kinek mondása hitelt érdemel.
*SZAVAL
	(szav-al) önh. és áth. m. szaval-t. Kötött vagy kötetlen beszédet bizonyos hanghordozással, és kellő nyomatékkal mond, hogy ez által eléadása érthetőb., és hatásosabb legyen. Verseket, szónoki gyakorlatokat szavalni. Elszavalni a betanult szerepet. Ezen szónok szépen értelmesen szaval.
*SZAVALÁS
	(szav-al-ás) fn. tt. szavalás-t, tb., ~ok, harm. szr. ~a. Szóbeli eléadás, melynek föladata némi innepélyes, müvészi, tiszta, értelmes, szép hangzatosságu s a kedélyekre ható nyelven szólani az illető hallgatósághoz. Egyházi, szinpadi, vitatkozási, gyakorlati szavalás.
*SZAVALAT
	(szav-al-at) fn. tt. szavalat-ot, harm. szr. ~a. A szavaló beszéde, a szavalás tárgyilag véve, szónoklat. Ékes szavalat.
*SZAVALATI
	(szav-al-at-i) mn. tt. szavalati-t, tb., ~ak. Szavalatra vonatkozó, szavalatot illető. Zene- és szavalati akadémia.
*SZAVALMÁNY
	(szav-al-mány) fn. tt. szavalmány-t, tb., ~ok, harm. szr. ~a. l. SZAVALAT.
*SZAVALÓ
	(szav-al-ó) mn. és fn. tt. szavaló-t, tb., ~k. Aki a szavalás szabályai szerént törekszik valamit elmondani. Értelmesen, hatással szavaló szónok, szinész. E szavalónak minden szavát megérthetni.
*SZAVATARTÓ
	(szava-tartó) ösz. mn. Olyan személyről mondják, aki ha valamit igér, azt teljesítni is szokta.
*SZAVATOL
	(szav-at-ol) önh. m. szavatol-t. Bizonyos ügyben mint szavatos működik; valakinek valamiért szavatol. V. ö. SZAVATOS. Némelyek a törvénykezésben a német ,einantworten' magyarítására is használják (be-szavatolni), de az ezt sehogy sem fejezi ki; helyesen: átadni.
*SZAVATOLÁS
	(szav-at-ol-ás) fn. tt. szavatolás-t, tb., ~ok, harm. szr. ~a. Szavatosi működés.
*SZAVATOS
	(szav-at-os) fn. tt. szavatos-t, tb., ~ok, harm. szr. ~a. A törvénykezésben oly mellékes személy, kire akár a fölperes, akár az alperes mint kezesre, jótállóra rendszerint ugyanazon perben hivatkozik, hogy szavával a fölperest támogassa, vagy az alperest védelmezze. Fölperesi, alperesi szavatos. (Evictor).
*SZAVATOSSÁG
	(szav-at-os-ság) fn. tt. szavatosság-ot, harm. szr. ~a. Kötelesség és felelősség, melyet valaki, mint szavatos, magára vállalt.
*SZAVATOSSÁGI
	(szav-at-os-ság-i) mn. tt. szavatossági-t, tb., ~ak. Szavatosságot illető, arra vonatkozó. Szavatossági kötelezettség. Szavatossági kereset. Szavatossági per.
*SZAVATOZ
	(szav-at-oz) önh. m. szavatoz-tam, ~tál, ~ott, par. ~z. l. SZAVATOL.
*SZAVATTYÚ
	(szav-atty-ú) fn. tt. szavattyú-t. Beszédbeli hangszerv, hangképesség, szószerv. Szavattyús ifju. (Faludi). Jó szavattyúja van. (Molnár A.). Azon régibb., de ma nem igen használt szavaink egyike, melyek vagy élő vagy elavult t képzőjű igékből származván a részesülő képzője előtt a t hangot meglágyitják, s néha meg is kettőztetik, mint: fergető fergetyű, csikoltó csikoltyú, pattantó pattantyú, szivató szivattyú, nyirető nyirettyű stb. Ezekben és hasonlókban az ó ő átváltozik ú ű-re, mi által főnevekké lesznek, mint furó furu, váló válu.
*SZAVATTYÚS
	(szav-atty-ú-s) mn. tt. szavattyús-t, tb., ~ak. Kitünőleg erős hangszervekkel ellátott, harsány szavú. Szavattyús szónok.
*SZAVAZ
	(szav-az) önh. m. szavaz-tam, ~tál, ~ott, par. ~z. A köz tanácskozás vagy elhatározás alatt forgó, s egymástól különböző vélemények, indítványok stb., közől határozatként kimondott igenlő vagy tagadó szava által valamelyik fél mellett nyilatkozik. A vádlott mellett, vagy ellene szavazni. A tisztujitók egy hián mind ő rá szavaztak. Átv. ért. bizonyos jel által nyilatkozik. Golyókkal, czédulákkal szavazni. Fölemelt kézzel, felállással, ülve maradással szavazni.
*SZAVAZÁS
	(szav-az-ás) fn. tt. szavazás-t, tb., ~ok, harm. szr. ~a. Cselekvés, vagyis határozás neme a köz tanácskozások, véleményezések, választások körül, midőn az illető tagok a fenforgó ügyben szavaznak. V. ö. SZAVAZ. Szavazás alá bocsátani, szavazással eldönteni valamit. Az elnök szavazásra szólította a választókat, birákat, tanácsosokat, vitatkozókat.
*SZAVAZAT
	(szav-az-at) fn. tt. szavazat-ot, harm. szr. ~a. 1) Nyilatkozat, határozat, melyet a szavazók kimondanak, vagy bizonyos jel által tudatnak. A szavazatokat megszámlálni. A szavazatok többsége igenlő volt. Két szavazat hián százat kapott. Vetélytársát három szavazattal múlta fölül. Titkos, nyílt szavazat. Egyhangu szavazat. 2) Ilyetén nyilatkozati jog. Szavazattal bírni.
*SZAVAZATI
	(szav-az-at-i) mn. tt. szavazati-t, tb., ~ak. Szavazatra vonatkozó, azt illető. Szavazati jog, képesség.
*SZAVAZATKÉPES
	(szavazat-képes) ösz. mn. Akinek a törvény, vagy törvényes határozat, vagy társulati szabály stb., megadta a jogot valamely szavazásban részt vehetni.
*SZAVAZATKÉPTELEN
	(szavazat-képtelen) ösz. mn. Akinek nincs joga valamely szavazásban részt venni.
*SZAVAZATOS
	(szav-az-at-os) mn. tt. szavazatos-t v. ~at, tb., ~ak. Aki szavazattal bír. Mint fn. tárgyesete: ~t, tb. ~ok. Szavazattal biró személy.
*SZAVAZATSZÁM
	(szavazat-szám) ösz. fn. A szavazatoknak számmal kifejezett öszlete.
*SZAVAZATTÖBBSÉG
	(szavazat-többség) ösz. fn. A két vagy többfelé menő szavazatok vagyis szavazók közt azon rész, mely számban a többit felülmulja; máskép: szótöbbség. Általános szavazattöbbség v. szótöbbség, mely az összes szavazóknak töb., mint felét bírja, pl. száz szavazó közt ötvenegy már szavazattöbbséget alkot. Viszonylagos szavazattöbbség, ha kettőnél többfelé mennek a szavazók, és általános többséggel egy rész sem bír.
*SZAVAZÓ
	(szav-az-ó) mn. és fn. Aki szavaz vagy aki szavazattal bír. Szavazó tag, szavazó biró. A szavazók többsége.
*SZÁZ
	számnév, tt. száz-at. Tőszám, mely tízszer tíz egységet foglal magában, honnan a sokszorozó táblán: tízszer tíz am. száz. Egy hián száz. Egy szó mint száz. Mint általán a számnevek után a főnevet csak egyes számban kivánja. Száz ember, ló, forint. Száz év, száz nap, száz percz. Tízszer száz ezer. Száz annyi, száz féle. Száz számra adni, venni valamit. Megjárták a száz tű hosszát. (Km.). "Utána int száz szem, száz kéz, De ő csak egy pár könnyet néz." Kölcsey. (A vándor). Száz ezer; határozóilag száz ezeren. "Valának ked(ég) hadakozó gyalogok százhúsz ezeren" (Bécsi cod. Judith VII.). Ő maga sem változik más szám előtt. "És ő monda annak: Vegyed te leveledet és írjh nyolcz százat." (Müncheni cod. Lukács XVI.). De maga magában felveszi a többes számot. Százak, ezerek hulltak el az utolsó háborúban, azaz töb., száz, több ezer; különbözik: százan, ezeren. V. ö. SZÁZAN. Néha határozatlan nagyobb számot jelent, s am. a maga nemében sok. Száz a bajom, gondom. Százfelé kell lótnom futnom. Száz rétü paczal. Száz lábu bogár. - Harmadik személynévmással, mint a többi számnév, árúkra vonatkozik s am. száz darab együtt véve. Hogy száza az almának? A téglának százát két forinton adják. A káposztát százával szokták árulni. Százától öt forint jár. Többé-kevésb., rokonok vele hangokban a szanszkrit çata v. a nevező esetben çatan, (Boppnál: œatam= çatam), zend çatem, persa szad, parszi (régibb persa) szad; latin centum; a finn nyelvekben sata, sada, œada, œado, sót, sát, œado, œüde, csuotte stb. (az œ = magyar s, az s = magyar sz); továbbá az átvetett szláv szto, mely az orosz szotnia (század katona) szóban rendes alakjában szot. Törökül: jüz, néhutt: juz, tatárul: dsuz, csuvasul: szur (ezen nyelvekben az r és z gyakran fölcseréltetnek). A mongolban dzaghun (cent, centaine), innen: dzaghun-ta = százszorta, dzaghu-ghat = százanként (régiesen: százankéd), dzaghu-dughar = századik. Figyelemre méltó a mongolban: szaja am. milliom. V. ö. SZÁM, fn.
*SZÁZAD
	(száz-ad) osztószám, mely valamely száz részre osztott mennyiségnek, egésznek egy-egy részét jelenti. Száz forintnak század része egy forint. Az osztrák forintnak század része egy krajczár. Az ezernek század része tíz. Mint a több., osztószámokat ik toldaléku sorszám helyett is használják, pl. század éve foly, hogy... = századik. Század napra megjövök = századikra. Század magammal, magaddal, magával, oly sereggel, melyben magam voltam, magad voltál, maga volt a századik. Mint fő- és gyűnév tárgyesete: század-ot, harm. szr. ~ja v. ~a; és jelent a) száz évből álló korszakot. A keresztény korszak első, második, harmadik stb. százada. Mi a 19-dik században élünk. Múlt századok. Jelen század. Századunk. Félszázad. Negyedszázad. "Az előbbi századok jobbak voltanak." Szabó D. b) A hadseregek osztályozásában száz emberből álló csapatot, kapitányságot; innen van: gyalogszázad, lovasszázad; jóllehet a valóságban rendesen több személyt foglal magában, valamint az ezred sem áll kerekszámmal ezer emberből.
*SZÁZADBÉR
	(század-bér) ösz. fn. l. SZÁZALÉK.
*SZÁZADIK
	(száz-ad-ik), sorszám, s am. számlálás szerint a kilenczvenkilenczedik után következő. Életének századik évében halt meg. Századik számu ház. A besorozásban ő volt a századik. Tovább., am. száz közől egyik v. egy század rész. A legények közől minden századikat katonának vitték. Jövedelmének századikát szegényeknek osztja. Erről századik sem tud semmit.
*SZÁZADOL
	(száz-ad-ol) áth. m. századol-t. 1) Száz részre osztja. 2) Valamely mennyiségnek század részét kiveszi, vagyis, annyival kevesbíti azt. Alapértelemben hasonlók hozzá: ötödöt, kilenczedel, tizedel stb.
*SZÁZADOLÁS
	(száz-ad-ol-ás) fn. tt. századolás-t, tb., ~ok, harm. szr. ~a. Cselekvés, mely által valamit századolnak. V. ö. SZÁZADOL.
*SZÁZADONKÉNT
	(száz-ad-on-ként) ih. ,Század' nevü csapatokra osztva. A katonákat századonként szemle alá venni. A díszlövéseket századonként tetetni.
*SZÁZADOS
	(száz-ad-os) I) mn. tt. százados-t v. ~at, tb., ~ak. 1) Száz évtől fogva élő, létező, szokásban levő. Százados ember; százados tölgy; százados intézet; százados divat. 2) A mit minden századik évben megtartanak. Százados innep, szertartás. II) fn. tt. százados-t, tb. ~ok. 1) A hadsereg szervezetében oly tiszt, ki századot vezényel. Százados kapitány, mely értelemben önálló főnevül is használják. 2) Némely királyi városok egykori igazgatásában száz személyből állott külső tanácsnak tagja, valamint a hatvan személyből állotté hatvanos.
*SZÁZADOSSÁG
	(száz-ad-os-ság) fn. tt. századosság-ot, harm. szr. ~a. Századosi tisztség, hivatal. V. ö. SZÁZADOS, II.).
*SZÁZADSZOR
	(száz-ad-szor) ih. Századik ízben, vagy századik pontot számítva. E szinmüvet ma századszor adják. E sorszámításnak kezdete: először, öszvetétekben: egyedszer, pl. tizen-, huszonegyedszer, másodszor, öszvetételekben: kettedszer, harmadszor stb.
*SZÁZALÉK
	(száz-al-ék) fn. tt. százalék-ot, harm. szr. ~a. Általán jövedelem, járandóság, jutalék, kamat, nyereményrész, mely százával számított alaptőke után jár, vagy bejön. Öt, tiz, húsz forintos százalék. A részvényesek arány szerént osztoznak a százalékokban. Máskép: száztóli, századbér, de ez utóbb., nem igen jött divatba. (Latinul: pro centum, innen olaszul: per cento, francziául: pour cent, németesen: Procent). Az alék összetett képzőnek tekintendő, valamint ázalék, martalék, adalék, osztalék szókban is, magas hangon: elék, pl. függelék, főzelék, s jelent valami aprólékost, ami valamennyi származékokból is, de leginkább magából ,aprólék' szóból kitűnik.
*SZÁZALÉKJEGY
	(százalék-jegy) ösz. fn. Az irásban és nyomtatásban azon jegy, melylyel a százalékot fejezik ki ú. m. %, pl. 6% azt teszi hat százalék.
*SZÁZALÉKOZ
	(száz-al-ék-oz) önh. és áth. A százalékot ki- vagy felszámítja.
*SZÁZAN
	(száz-an) számhatárzó, mely megfelel ezen kérdésre: hányan? s am. együtt véve száz számmal. Négy százan rohantak az ellenségre, százan megsebesültek, ötvenen halva maradtak. Ha ő is eljön, épen százan leszünk.
*SZÁZANKÉNT
	(százan-ként) ösz. ih. Töb., oly csapatban, tömegben, mennyiségben, melyek mindegyike száz egységet foglal magában. Százanként szétküldözgetni a czirkáló katonákat. Napjában százanként haltak az emberek. Százanként osztogatni a forintokat.
*SZÁZANNYI
	(száz-annyi) ösz. mn. Ami bizonyos egységet százszor foglal magában. Százannyi jövedelme van, mint nekem. Adjon Isten százannyit. Százannyian voltak, mint mi.
*SZÁZAS
	(száz-as) 1) mn. tt. ~t v. ~at, tb., ~ak. Ami valamely mennyiségből, mértékből, számból száz egységet foglal magában. Százas bankjegy, száz forintot, frankot stb. érő. Százas hordó, száz akós. 2) Mint önálló főnév tárgyesete: százas-t, többese: ~ok, s jelenti a számjegyek sorában azon számjegyet, mely százat, vagy százakat fejez ki, pl. ezen sorban, 536 az 5 százas, a 3 tizes, a 6 egyes. Jelent továbbá oly pénz-, vagy bankjegyet, melyre 100 (forint, frank, tallér) van föl jegyezve. A régieknél, pl. a Bécsi codexben, ,százas' am. század (csapat) centenarius. "És szerze (rendele) környől százasokat menden forrásokra." (Judith. VII.). Római irás szerént a százasnak számjegye C, (centum).
*SZÁZD
	falu Hont m.; helyr. Százd-ra, ~on, ~ról.
*SZÁZFA
	falu Abaúj m.; hely. Százfá-n, ~ra, ~ról.
*SZÁZFELÉ
	(száz-felé) ösz. ih. 1) Száz, egymástól különböző irányban, vagy határozatlan ért. sokfelé. 2) Száz részre. Százfelé elosztani, elmetszeni, eldarabolni valamit.
*SZÁZFÉLE
	(száz-féle) ösz. mn. Százra menő, s oly egységekből álló valami, melynek egységei nemben ugyan megegyeznek, de bizonyos tekintetben mindnyájan különböznek egymástól. Százféle bor, melyek más-más hegyről vagy évből valók. Százféle étek. Százféle nyelv. Határozatlan értelemben am. sok mindenféle.
*SZÁZFÉLEKÉP
	(száz-féle-kép) ösz. ih. Száz különböző módon, alakban; sokfélekép. V. ö. SZÁZFÉLE.
*SZÁZFORINTOS
	(száz-forintos) ösz. mn. és fn. 1) Ami százforintot ér, vagy százforinton vétetett. Százforintos ökör, ló, agár. 2) Bank-, vagy pénzjegy, melyen 100 forint áll.
*SZÁZFORINTOSFŰ
	Népies neve a földepetarnics (gentiana centaurium) növényfajnak; máskép szintén köznéven: földepe, kis centauria, kis ezerjófű.
*SZÁZHALOM
	falu Fejér m.; helyr. Százhalmon, Százhalom-ra, ~ról.
*SZÁZLÁBU v. ~LÁBÚ
	(száz-lábu) ösz. mn. és fn. l. PINCZEBOGÁR.
*SZÁZLEVELÜ v. ~LEVELŰ
	(száz-levelü) ösz. fn. A tojásdad gyümölcsü rózsák alneméhez tartozó növényfaj; gyümölcse és kocsánya borzas; szára borzas és fulánkos; nyelei fulánktalanok. (Rosa centifolia). Sokféle fajtái ékesítik a kerteket.
*SZÁZRÉTÜ v. ~RÉTŰ
	(száz-rétü) ösz. mn. Ami száz vagy átv. ért. igen sok rétből, rétegből áll. Százrétü paczal.
*SZÁZRÉTÜ CZICZKÓRÓ
	a cziczkórók neméhez tartozó növényfaj; virága tányéros sátorban; levelei háromszor szárnyasan hasgattak; sallangjai láncsásak, hegyesek; levéltövei fülesek, egyik fül fölfelé, másik alá hajlik; az egérfarkú cziczkórónál kétszerte nagyobb., szára ritka szőrös. (Achilles magna).
*SZÁZRÉTÜ GYÖKÉR
	népies neve a turbánliliom (lilium martagon) növényfajnak; máskép szintén köznéven: erdei liliom, török turbán.
*SZÁZSZOR
	(száz-szor), sokszorozó szám, s am. bizonyos egységet, mennyiséget száz ízben véve, vagy valamit annyiszor ismételve. Százszor száz = tizezer. Betegségében százszor látogatta meg az orvos. Mint más nagyob., számok, ez is néha határozatlanul véve jelent sokat, sokszor történőt. Ezt már százszor hallottam, láttam, mondtam. "Megfogadtam száz- meg százszor." Csokonai.
*SZÁZSZORI
	(száz-szor-i) mn. tt. százszori-t, tb., ~ak. Százszor ismételt, százszor történő. Százszori botütés alatt meghalt. Százszori látogatásért az orvosnak kétszáz forintot adtak.
*SZÁZSZORKA
	(szász-szor-ka) fn. tt. százszorká-t. l. SZÁZSZORSZÉP.
*SZÁZSZOROS
	(száz-szor-os) mn. tt. százszoros-t, v. ~at, tb., ~ak. Száz ugyanazon nemű részletből álló, százszor vett, százszor öszvetett. Százszoros rétegzet, ránczozat. Százszoros szám.
*SZÁZSZOROSAN
	(száz-szor-os-an) ih. Százszoros ízben, százszor ismételve.
*SZÁZSZOROZ
	(száz-szor-oz) áth. m. százszoroz-tam, ~tál, ~ott, par. ~z. Bizonyos számot, mennyiséget százszor annyivá tesz; százzal szoroz, sokszoroz.
*SZÁZSZOROZÁS
	(száz-szor-oz-ás) fn. tt. százszorozás-t, tb., ~ok, harm. szr. ~a. Cselekvés, mely által valami százszoroztatik. V. ö. SZÁZSZOROZ.
*SZÁZSZORSZÉP
	(százszor-szép) ösz. fn. A rukerczek neméből való növényfaj népies neve, növénytani néven: százszorszép rukercz. (Bellis perennis). Tőkocsánya egy virágu, leveletlen; levelei visszás tojáskerekek, csipkések, inasak. Virágának közepe sárga; sugára fehér vagy veres. Máskép szintén köznéven: százszorka, kis nadályfű, rukercz.
*SZÁZSZORTA
	(száz-szor-ta) l. SZÁZSZOR.
*SZÁZVÁSÁR
	(Hundertmorgen) falu Szepes m.; helyr. ~vásár-ra, ~on, ~ról.
*SZE (1)
	mély hangon: SZA, némely indulatszóknak, kiváltképen pedig a parancsolómódnak nyomatos toldaléka. Leggyakrabban a 2-ik személyben fordúl elé, pl. általánosb divatúak no-sza, ne-sze, add-sza, jer-sze; szokottab., a székelyeknél, pl. fuss-sza, teddsze, szorítsd-sza jobban héj! jöszte-sze bé. "Csókoljsza meg te Kati, Az Isten megfizeti." "Fog'sza meg, forgasd meg, Téringesd meg, lógasd meg." Székely tánczversek. Néha g toldalékkal fuss-szag. Homoród vidékén mély hangu szók után is eléjön sze (= szë) alakban, pl. fogd-sze. (Kriza J.). A palóczoknál rendesen szi, szë alakban divatozik, pl. gyereszi am. jersze v. jöszte; adszi, am. adsza; sőt önálló indulatszó gyanánt is eléfordúl, pl. szi hé! Azonban mind a székelyek és palóczoknál, mind a régieknél nem csak az egyes szám második, hanem a harmadik, sőt többes személyekhez is járul a parancsolómódban. "Ha kjed ojan hatalmas, próbájjasza meg, vegye tenyerib., a fődet." "Jőjjönsze bé kjed, Uram!" "Egy miczre (perczre) meg van, csak fogjunksza hezzá." (Kriza J.). Gömörben általános divatúak: hallja szi v. szë, mondja szi stb. "Mutassátoksze ennekem az adópénzt." (Münch. cod. Máté XXII.). "Ha Izraelnek királya, szálljonsze le a keresztről." (U. o. XXVII). Mindenik szokás mutatja, hogy az eredeti alak sze (szë), melynek a sza csak hangrendes módosúlata. Némelyek véleménye szerént ezen sze hihetőleg egy a második személy névmással: te, melyet a népies nyelvszokás szólítási, biztatási, parancsi szók után is rendesen szokott használni, pl. Zsiga te! haj te! czo te! tola te! prücs te! nem oda te! farto te! hücs te! sicz te! csibi te! czoki te! gyi te! tüled te! hajsz te! Ugyanezen értelmünek tekinthető a ne-sze, no-sza, haj-sza, hop-sza, továbbá az u-szu, u-czu, haj-di, us-di, iszkur-di szókban a sze, sza, szu, czu, di. Egyeznék vele a jelentőmód jelen idejének, és jövendő időnek egyes számu második személyében fordítva divatos esz asz, és ěd od, öd, pl. dönt-esz, hord-asz, ver-ěd, hord-od, dönt-öd, ülend-esz, álland-asz, látand-od, ütend-ed. Eredetileg tehát ezen vélemény szerént csak a második személyre illenék szabatosan, de a későbbi szokás a többire is alkalmazta. Ha azonban azt veszszük, hogy a harmadik személyre sőt többes számra is vitetik, még pedig mind a régi iratokban, mind a most élő palócz és székely beszédben, akkoron valamely hajsz-oló, ösz-tönző szócskának tarthatjuk. A száll, szél szókban épen a sza sze gyökelem rejlik, mely kétségtelenül suhanó hangot, illetőleg sebességet, sürgősséget fejez ki. Ha a rokon nyelveket veszszük, a törökben a sza sze rag valósággal a kapcsoló módot alkotja, pl. szev-sze am. szeressen, bak-sza am. lásson, i-sze vagy ol-sza am. legyen, s a parancsoló módban n hozzájárultával: szevszün, bakszün, olszün; ahonnét addsza, adjasza mintegy azt tenné: add legyen, adja legyen. A mongolban dza, dze a lehető mód (potentialis) képzője. Hasonlónak látszik ezen sza sze a latin to toldalékos raghoz is, mely szintén a parancsoló módban divatozott, pl. audi-to, es-to, ama-to, fer-to, mortuos in urbe ne sepeli-to (decem tab. leg.).
*SZE (2)
	elvont gyök vagy gyökelem, melyből szét, szédeleg, szédít, szédűl, szél (margo), széled, széleszt stb., származtak. Rokon hozzá a vastaghangu sza a szana, szab, szak, szakad származékokban; továbbá azon te v. té, melyből tétova, téved, tébolyog, tékozol eredtek. Mindezek alapfogalomban az illető részek egymástól elválására, vagy némi iránytól elhajlására vonatkoznak. Ugyanezen alapfogalom rejlik a szeg, szel igékben (V. ö. ezeket) és származékaikban. Egyezik vele a latin elválasztó szócska se, pl. a sepono, se-paro, se-jungo, se-cerno, se-curus, öszvetett, és a seco, secula, securis egyszerű szókban. Hasonlóan bizonyos iránytól elhajladozást jelentenek, és alaphangban egyeznek a magyar tétováz, és latin titubat. V. ö. CSA, TA, TO.
*SZE (3)
	gyökelem szél szóban; l. SZÉL, (1).
*SZĚ
	elvont gyök szě-d-ěr és szě-m szókban s ezek származékaiban. Hangban és értelemben megegyezik össz, össze szókkal. Egyébiránt a két gyök sze és szě végelemzésében ugyanaz, minthogy mindkettőnek általános alapfogalma többség, töb., egyes rész.
*SZEBB
	l. SZÉP alatt.
*SZEBBEBB
	Göcsejben am. szebb.
*SZEBBÍT
	(szebb-ít) áth. m. szebbít-ětt, par. ~s, htn. ~ni v. ~eni. Valamit szebb., tesz, alakít, mint előbb volt; szépségét neveli. Új díszítményekkel szebbíteni a teremeket, a színházat. V. ö. SZÉPÍT.
*SZEBBÍTÉS, SZEBBITÉS
	(szebb-ít-és) fn. tt. szebbítés-t, tb., ~ěk, harm. szr. ~e. Cselekvés, mely által valami szebbé tétetik. V. ö. SZÉP.
*SZEBBÜL
	(szebb-űl) önh. m. szebbűl-t. Szebb., lesz, változik, szépsége növelkedik. Pest városa évről évre szebbűl. Ez a gyermek szemlátomást szebbűl. Miolta katonává lett, megszebbüle.
*SZEBBŰLÉS, SZEBBÜLÉS
	(szebb-ül-és) fn. tt. szebbűlés-t, tb., ~ěk, harm. szr. ~e. Állapoti változás, midőn valaki v. valami szebbé lesz.
*SZEBEDIN
	falu Zólyom m.; helyr. Szebedin-be, ~ben, ~ből.
*SZEBEDRÁZS
	falu Nyitra m.; helyr. Szebedrázs-ra, ~on, ~ról.
*SZEBEKLÉB
	mváros Hont m.; helyr. Szebekléb-re, ~ěn, ~ről.
*SZEBEN
	1) NAGY-SZEBEN, szabad királyi város, és az erdélyi szászföldnek fővárosa; helyragokkal: ~be, ~ben, ~ből. 2) KIS-SZEBEN, szab., kir. város Sárosvármegyében. 3) Van ily nevü puszta is Biharban.
*SZEBENI
	mn. tt. szebeni-t, tb., ~ek. Szebenből való, ott, vagy vidékén létező, ott készült, oda vonatkozó stb. Szebeni szászok, kézmívek. Szebeni tányéralma.
*SZEBÉNY
	falu Baranya m.; helyr. Szebény-be, ~ben, ~ből.
*SZEBENYE
	puszta Abaúj m.; helyr. Szebenyé-re, ~n, ~ről.
*SZEBESZLÓ
	puszta Turócz m.; helyr. Szebeszló-ra, ~n, ~ról.
*SZÉCS
	faluk Közép-Szolnok és Nyitra m.; RIMA~, mváros Gömör m.; helyr. ~Szécs-re, ~ěn, ~ről.
*SZÉCSÁNFALVA
	falu Torontál m.; helyr. ~falvá-ra, ~n, ~ról.
*SZECSÁNY
	falu Temes m; helyr. Szecsány-ba, ~ban, ~ból.
*SZECSE
	NAGY~, KIS~, faluk Bars m.; helyr. ~Szecsé-re, ~n, ~ről.
*SZECSEL
	erdélyi falu Alsó-Fehér m.; helyr. Szecsel-re, ~ěn, ~ről.
*SZÉCSEN
	faluk Krassó és Sopron m.; helyr. Szécsen-be, ~ben, ~ből.
*SZÉCSÉN
	falu Torontál m.; helyr. Szécsén-be, ~ben, ~ből.
*SZÉCSÉNKE
	IPOLY~, falu Hont m.; helyr. ~Szécsénké-re, ~n, ~ről.
*SZÉCSENY
	falu Vas m.; helyr. Szécseny-be, ~ben, ~ből.
*SZÉCSÉNY
	mváros Nógrád m.; helyr. Szécsény-be, ~ben, ~ből.
*SZÉCSÉNYKE
	ALSÓ~, FELSŐ~, faluk Nógrád m.; helyr. Szécsényké-re, ~n, ~ről.
*SZECSKA
	fn. tt. szecská-t. Apróra szegdelt, metélt szalma, mint barmok eledele; különösen, a rozsnak zsupszalmája, melyet zabbal keverve lovaknak, juhoknak adnak; a magyar kocsisok gúnyos nyelvén: tót zab., Szecskát vágni. Szecskával vegyíteni a zabot. E szó közös a szlávokkal, valamint gyöke is, mert a magyar szeg, a szláv szeká, és latin secat egyértelmüek. V. ö. SZEG. A szecska szabályszerű hangrendben szecske, honnan szecskevész nép, am. csiribiri hitvány gyülevész nép. Eredetileg szegcse szekcse, mint a szök igétől szökcse, szökcső, átvetve: szöcske szöcskő, sőt mondják ezt is: szecskó. Igy lett zsákcsó helyett zsacskó, hágcsó helyett hácskó, háskó stb.
*SZECSKAMETSZŐ
	(szecska-metsző) ösz. fn. Gazdasági gép, melylyel a szalmát szecskává metélik, aprítják.
*SZECSKAVÁGÓ
	(szecska-vágó) l. SZECSKAMETSZŐ.
*SZECSKAVÁLU
	(szecska-válu) ösz. fn. 1) A szecskametszőnek váluforma ládája, melyb., a szalmát fektetik, s onnan a metsző alá csusztatják. 2) Válu, melyben a szecskát zabbal, korpával stb. keverve a barmok elé adják.
*SZECSKEVÉSZ
	mn. tt. szecskevész-t, tb., ~ek. Csiribiri, hitvány, csőcselék, pipogya, pitypoty, gizgaz. Eléjön Pázmán Kalauzában: "Imez amaz hitetlen szecskavészek." Alakjára hasonló csenevész, gyülevész, sindevész szókhoz; s talán ,szecska' szótól származott.
*SZECSŐ
	TÁPJÓ~, falu Pest m.; helyr. ~Szecső-re, ~n, ~ről.
*SZECSŐD
	EGYHÁZAS~, NÉMET~, MOLDOVÁN~, TERESTYÉN~, faluk Vas m.; helyr. ~Szecsőd-re, ~ön, ~ről.
*SZECZÉL
	fn. tt. szeczél-t, tb., ~ěk. A német ,Sessel'-ből csavarodott. Eléjön Heltainál, s öszvetéve: szeczélszék más régieknél is.
*SZED
	áth. m. szed-tem, ~tél, ~ětt. Általán gyűértelmű ige, mely töb., egynemű tárgyra ható, s folytonos, vagy gyakori cselekvést jelent, mint a rak, hord, gyüjt, stb. Néha a tőszemélyben hosszú é-vel széd. Nem széd a török is mások kosárjába eperjet." (Gr. Eszterházi Miklós Rákóczi Györgyhöz. 1644.). Ilyenek ád, kél is. Jelentései 1) Holmit tépve, törve, szakgatva eredeti, vagy nyugvó helyéről elemel, elvesz, öszvegyüjt. Almát, szilvát, szőlőt, kukoriczát, gabonafejeket szedni. Gombát, füveket, száraz ágakat, forgácsot szedni. Szájból a rakott fogakat, falból a szegeket, búza közől a konkolyt kiszedni. A háztetőről a gerendákat leszedni. A tejfölt, a leves zsirját leszedni. Az elszórt magot fölszedni, öszveszedni. Szedje fel aki elszórta (a czigány mondá, midőn aratni hivták). Szemed szőrét is kiszedi. A hidat fölszedni. Az ócska hajót szétszedni. Könnyü a kepe mellett búzafejeket szedni. A szekrényből a könyveket elészedni. Valamit, holmit szednivedni, ide-oda tenni, válogatni, keresgélni. Szedivedi. 2) Rész, járandóság, adomány, szerzemény, ragadmány stb. gyanánt veddegel holmit. Vámot, dézmát, helypénzt, fübért, adót, alamizsnát szedni. Az adósságot beszedni. Az utonállók elszedték mindenét. Az égettek számára ruhaneműeket, kenyeret, zsiradékot, fát szedni. Megszedte magát, sok vagyont gyüjtött. 3) Válogat, a többi közől holmit kiveddegel. Katonákat szedni. Szemen szedni a gabonát. Hányják vetik, mint a dézmán szedett gabonát. (Km.). Betüket szedni. 4) Több azon nemüeket öszveállít, rendez. Ránczba szedni a ruhát; átv. ránczba szedni valakit, korlátok közé szorítani, fegyelem alá venni, megfenyíteni. Rendbe, sorba szedni. A gyöngyöket sinórra szedni. Átv. ért. öszveszedni magát, elszórakozott lelki erejét, öntudatát, önérzetét, megfogyott egészségét visszaszerezni. Tűhegyre szedni beszédét, szoros, rövid öszvefüggésü mondatban eléadni valamit. Rászedni valakit, megcsalni, vagyis úgy bánni vele mint a gyürüvel, melyet kényünk szerént ujjunkra húzunk, és forgatunk, vagy mint a gyöngyszemekkel, midőn felfűzzük. Szedi a lábát, mondják a szépen lépdelő lóról. Ezen ige első értelménél fogva oly cselekvést jelent, mely által holmit elébb., helyétől, nyugpontjától eltávolítunk, s mintegy elszakasztunk, elválasztunk; minél fogva rokon a helyirány változására vonatkozó szét, széled, szédűl, té, tétova, téved, és a részek elválasztását jelentő szeg, szel szókhoz. A helytől eltávolitásnak, vagy elszakasztásnak fogalma rejlik a ved (vesz) igében is, mely a szed-nek ikertársa, s mintegy magyarázó gyanánt járul hozzá: szedved, szedivedi, szedtevedte. A csagataj- és törökben szecsmek am. válogat-ni, kiszed-ni. Másod értelménél fogva a ,szed' szó gyüjtést jelent, mennyiben szedés által a különféle pontokról eltávolított, vagy elszórtan létező holmit együvé rakjuk, helyezzük.
*SZĚD
	elvont gyöke szěděr szónak és származékainak. Jelentése össze, összetett, minthogy a szeder egyes gyümölcse töb., összetett apró részekből áll.
*SZÉD
	elvont törzse szédeleg, szédít, szédűl szóknak és származékaiknak. Rokon szét szóval. V. ö. SZE, elvont gyök és SZÉDELEG.
*SZEDDĚGEL
	(szed-degel) l. SZEDĚGET.
*SZEDĚGÉL
	(szed-ěg-él) gyak. áth. m. szeděgél-t. L. SZEDĚGET.
*SZEDĚGÉLÉS
	(szed-ěg-él-és) fn. tt. szeděgélés-t, tb., ~ěk, harm. szr. ~e. l. SZEDĚGETÉS.
*SZEDĚGET
	(szed-ěg-et) gyak. áth. m. szeděget-tem, ~tél, ~ětt, par. szeděgess. Gyakran, folytonosan, vagy lassan-lassan, mintegy kényelemmel szed, ezen igének minden értelmeiben véve. Szilvát, gombát szedegetni. Adót, alamizsnát szedegetni. Betüket szedegetni. Valaminek javát kiszedegetni stb., V. ö. SZED.
*SZEDĚGETÉS
	(szed-ěg-et-és) fn. tt. szeděgetés-t, tb., ~ěk, harm. szr. ~e. Gyakori, vagy folytonos, vagy aprólékos szedés. V. ö. SZEDÉS.
*SZÉDĚLĚG
	(széd-ěl-ěg) gyah. önh. m. szédělěg-tem, ~tél, szédělg-ětt, htn. ~ni v. szédělg-eni. 1) Oly kóros állapotban szenved, mintha feje, és szemei előtt levő minden tárgy forogna, keringene vele, midőn minden homályban lebeg előtte, s gyakran egyideig öntudat nélkül van, pl. midőn a vér rendkivüli erővel az agyvelőre tódúl, vagy midőn valaki meredek magasról a melységb., lenéz, s leeséstől retteg. 2) Ide-oda csavarog, lézeng, tekereg. (Szabó D.). E szónak törzsöke széd egy értelmü az egyenes iránytól félre csapongást jelentő szét határzóval, mintha volna szételeg, mennyiben a szédelgő tétova mozog, mi leginkáb., kitetszik a fönti 2-ik jelentésből. V. ö. SZÉDĚLGET. Képeztetésre hasonlók hozzá: édeleg, téveleg, bódolog, csótolog, őgyeleg stb. V. ö. SZE, elvont gyök.
*SZEDELÉK
	(szed-el-ék) fn. tt. szedelék-et, harm. szr. ~e. Amit kéregetés, koldulgatás, szóval aprólékos adományozás által öszvegyüjtöttek. A szedelékből aránylag részesíteni a kárvallottakat. Pénzbeli, eleségbeli szedelék. Ritka használatu szó s helyette inkáb., gyüjtelék használható. Törzsöke az önálló szed, és elék összetett képző, valamint főzelék, függelék s mély hangon ázalék, adalék, mártalék, százalék s töb., másokban is.
*SZÉDĚLGÉS
	(széd-ěl-ěg-és) fn. tt. szédělgés-t, tb., ~ěk, harm. szr. ~e. Kóros állapot, midőn valakinek feje szédeleg. Szédelgésben szenvedni. V. ö. SZÉDELEG.
*SZÉDĚLGET
	(széd-ěl-ěg-et) gyak. áth. m. szédělget-tem, ~tél, ~ětt, par. szédelgess. Szédelgővé tesz, szédelgésb., hoz. A sebes vértolulás szédelgeti a fejet. Szabó Dávidnál am. forgat, ráz, lobogtat. Molnár A.-nél is am. a latin vibrat, azaz, forgat, kanyarít. E jelentéséből világos, hogy törzsöke az egyenes iránytól eltávolitást jelentő szét. V. ö. SZÉDĚLĚG.
*SZÉDĚLGETÉS
	(széd-ěl-get-és) fn. tt. szédělgetés-t, tb., ~ěk, harm. szr. ~e. Szédelgésbe hozás. V. ö. SZÉDĚLGET.
*SZÉDĚLGŐ
	(széd-ěl-ěg-ő) mn. tt. szédělgő-t. Akinek feje szédeleg. Átv. ide-oda lézengő, tántorgó, tétovázva csavargó. Szédelgő lélek. V. ö. SZÉDĚLĚG.
*SZÉDĚLGŐS
	(széd-ěl-ěg-ő-ös) mn. tt. szédělgős-t v. ~et, tb., ~ek. 1) Szédelgésre hajlandó, ki többször szédelegni szokott. Szédelgős fejü ember ne menjen a meredekre. 2) Szédelgést okozó. Szédelgős magasság; szabatosabban: szédítő.
*SZĚDĚR
	(szěd-ěr) fn. tt. szěděr-t v. szědr-ět, tb., szědr-ěk, harm. szr. szedre. A szeder és eper, mint némileg hasonló gyümölcsök nevei, különböző tájszokás szerént egymással fölcseréltetnek, hasonlóan a szederfa, és eperfa is. V. ö. EPERFA; j toldalékkal: szederj (valamint ,eper' is toldalékkal: eperj). A Müncheni codexben is szederjhfa. Diószegi füvészkönyve szerént a szeder cserjesedő növény a húszhímesek seregéből és sokanyások rendjéből, melynek csészéje öt metszésü; bokrétája öt szirmu; gyümölcse csoportbogyó, egy magvú apró bogyókból öszveforrt. (Rubus). Nevezetesebb fajai: málnaszeder, szára felálló, hol sima, hol borzas; levelei szárnyasak, ötével; gyümölcse rendszerént veres (rubus idaeus); hamvas szeder, szára földön futó, indás, hengeres, fulánkos, levelei hármasak; gyümölcse fekete hamvas vagy igen sötétkék hamvas (rubus caesius); seregélyszeder, a hamvastól abban különbözik, hogy levelei alul molyhosak, gyümölcse fényes, nem hamvas (rubus fruticosus); szagos szeder, szára tövistelen, soklevelű és virágu, virágai pirosak, szagosak (rubus odoratus) stb. Igy neveztetnek általán ezen növények gyümölcsei is. V. ö. EPER. Minthogy a szeder, mint gyümölcs, bogyócsoportozatot képez, valószinű, hogy nevét ezen tulajdonságától kapta, miszerént gyöke szěd valami öszszest, összetettet jelent, s rokon jelentésü volna a szěm szóval, mely átv. értelemben a gyümölcsök egyes gümőit, golyóit is jelenti, pl. szilvaszem, szőlőszem, buzaszem, egy szem rozs, két szem árpa stb., Az m és d nem rokonszervü hangok, de szěm és szěd nem is egészben, hanem csak gyökükben szě, és ennek általános jelentésében egyeznek meg, ami nem azt teszi, hogy szed szem-ből vagy ez amabból eredett volna, hanem hogy mindkettő külön képző (d és m) segitségével közös gyökelemből származott; mint törmelék és tördelék, törmöl és tördel szókban is tör a közös gyök. Képeztetésre hasonlók a szěm, göm, csom, csöm, csucs gyökökből származott szěměr, gömör, csomor, csömör, csucsor stb. szókhoz. Figyelmet érdemel az arab-persa szadar (mely némely tájak szerént szeder-nek is olvasható), Vullers szerént nomen fructus, fructui álucsa (prunum parvum, cerasum acidum) similis.
*SZĚDĚRCSERJE
	(szěděr-cserje) ösz. fn. A szeder nevű növénynek cserjeféle szára.
*SZĚDĚREPERFA
	(szěděr-eper-fa) ösz. fn. Diószeginél az eperfának egyik faja, melynek levelei szívesek, vagy tojásdadok, néha karéjosak is, rendetlenül fogasak, durva tapintatúk; gyümölcse fekete, savanyú. (Morus nigra). A köz életben csak szěděrfa. V. ö. EPERFA.
*SZEDERÉSZ
	l. SZEDRÉSZ.
*SZĚDĚRFA
	(szěděr-fa) ösz. fn. l. SZEDER-EPERFA.
*SZĚDĚRJ
	fn. tt. szěděrj-et. l. SZĚDĚR. Azon r gyökhangú szavaink egyike, melyek részént az alapértelem módositása végett, részént egyszerű toldatképen j hangot vesznek föl, milyenek or orj; mar marj; tar tarj; var varj; sar sarj; ir irj; őr őrj; fér férj; eper eperj.
*SZĚDĚRJES (1)
	(szěd-ěr-j-es) mn. tt. szěděrjes-t v. ~et, tb., ~ek. 1) Szederjnemű fákkal vagy cserjékkel benőtt. 2) Sötétkék, vagy olyan hamvas szinű, mint a hamvas szeder. Szélesb ért. oly szinű, milyen akármelyik szederfaj szokott lenni, innét vörhenyeges is, Molnár A. szerént: purpureus. Szederjes posztó. Szederjes orr. Szederjes káposzta, vöröses kék káposzta. Szederjes a teste a veréstől. (Szabó D.).
*SZĚDĚRJES (2)
	puszta Somogy m.; erdélyi falu F.-Fejér m.; helyr. Szěděrjes-re, ~ěn, ~ről.
*SZĚDĚRJIN
	(szěděrj-in) ösz. fn. A földön kúszó, vagy cserjés szedernek szára. V. ö. In, fn.
*SZĚDĚRKÉK
	(szěděr-kék) ösz. mn. és fn. Igen sötétkék, a hamvas szeder szinétől így nevezve.
*SZĚDĚRKÉNY
	faluk Baranya és Borsod m. puszta Heves m.; helyr. Szěděrkény-be, ~ben, ~ből.
*SZĚDĚRNYE
	(szěd-ěr-nye) fn. tt. Szěděrnyét. Göcseji tájszó. l. SZEDERJ.
*SZĚDĚRNYÉS
	(szěd-ěr-nye-es) mn. tt. szěděrnyés-t v. ~et, tb., ~ek. L. SZEDERJES.
*SZEDÉS
	(szed-és) fn. tt. szedés-t, tb., ~ěk, harm. szr. ~e. Folytonos, vagy ismételt cselekvés, midőn holmit szedünk. Gyümölcs-, szőlő-, kukoriczaszedés. Adó-, vám-, alamizsna-szedés. Katonaszedés, betüszedés. Valaminek rendbeszedésével foglalkodni. Igekötőkkel: beszedés, kiszedés, fölszedés, elszedés, leszedés, szétszedés, rászedés. V. ö. SZED.
*SZEDETLEN
	(szed-etlen) mn. tt. szedetlen-t, tb., ~ěk. Aminek termését, gyümölcsét le nem szedték; amit össze nem szedtek. Szedetlen szőlő, gyümölcsfák. Szedetlen kukoriczás, dohányos földek. Szedetlen betük. Határozóként am. szedetlen állapotban, szedetlenül.
*SZEDETLENÜL
	(szed-et-len-ül) ih. A nélkül, hogy össze- vagy leszedték volna.
*SZEDĚTT
	(szed-ětt) mn. tt. szedětt-et. 1) Aminek termését, gyümölcsét leszedték. Szedett szőlő, szedett fa. Puszta, mint a szedett szőlő. Úgy hagyták, mint a szedett tőkét. Szemen szedett, egyes szemenként kiválogatott. 2) Szedés által öszvegyűjtött, öszveválogatott. Házról házra szedett alamizsna. Szemen szedett gabona. Adósságra felszedett pénz. Kiszedett betük. 3) Valahonnan, vagy valakitől elvett, kivett. Kemenczéből kiszedett kenyerek. Az orvadászoktól elszedett fegyverek. V. ö. SZED.
*SZEDĚTTEN
	(szed-ětt-en) ih. Szedětt állapotban.
*SZEDĚTTVEDĚTT
	(szedětt-vedětt) ikerített mn. Ami innenonnan öszvehordott, s együvé nem illő, más-más nemű, vagy tulajdonságú gyűrészekből áll. Olcsárló, fitymáló értelemben használtatik. Szedettvedett háibái könyvek, ruhák, bútorok. Szedettvedett jöttment emberekből öszveállitott testület, hadsereg.
*SZÉDÍT
	(széd-ít) áth. m. szédít-ětt, par. ~s, htn. ~ni v. ~eni. Okozza, vagy eszközli, hogy a fej szédelegjen. V. ö. SZÉDELEG. A nagy ütés, rázkódás, magasság elszédíti a fejet. Átv. ért. valakit szilárd állásában megtántorít, félrevezet. A pénz megszédíti a parasztot. (Km.).
*SZÉDÍTÉS, SZÉDITÉS
	(széd-ít-és) fn. tt. szédítés-t, tb., ~ěk, harm. szr. ~e. Cselekvés, mely által valaki szédelgővé tétetik.
*SZÉDÍTŐ, SZÉDITŐ
	(széd-ít-ő) mn. tt. szédítő-t. Ami szédít, szédelgést okozó. Szédítő magasság. Szédítő ütés, vértolulás. Átv. ami erkölcsileg eltántorít, félrevezet. Szédítő beszédek.
*SZEDŐ
	(szed-ő) mn. és fn. tt. szedő-t. Mint melléknév általában aki vagy ami szed. Különösen mint főnév 1) munkás, napszámos, ki bizonyos terményeket, gyümölcsöket szed, pl. szőlőszedő, gubacsszedő. 2) Ki holmi járandóságokat, adakozásokat stb., gyűjt. Adószedő, vámszedő, alamizsnaszedő, pénzszedő. 3) Személy, ki a sajtó alá szánt irományoknak megfelelő betűjegyeket kiválogatja, s kellőleg öszveállítja. 4) Eszköz, melylyel valamit szednek, pl. fazékszedő, pálcza, melylyel a polczról a fazekakat leveszik.
*SZEDŐASZTAL
	(szedő-asztal) ösz. fn. Asztal, melyen valamit szednek; különösen szüretkor, azon asztal, melyen a szőlőfürtökből az aszúszemeket kiválogatják.
*SZEDŐDESZKA
	(szedő-deszka) ösz. fn. A nyomdászoknál azon négyszögü deszka, melyen a kiszedett betüsorokat öszveállítják, s kellően elrendezik.
*SZEDŐFIÓK
	(szedő-fiók) ösz. fn. A nyomdákban, fiókokra osztott láda, melyekben a betűk sorban elhelyezve foglaltatnak, s melyekből a szedő a kellő betűket kiválogatja.
*SZEDŐGÉP
	(szedő-gép) ösz. fn. Gépezet, melynek segítségével a betűszedés gyorsíttatik.
*SZEDŐKALÁN v. ~KANÁL
	(szedő-kalán v. ~kanál) ösz. fn. Nagyobbféle asztali kanál, melylyel némely ételeket, pl. levest, főzeléket a tálból kimerítni szokás. Különböztetésül a kisebbnemű evőkanáltól.
*SZEDŐVONAL
	(szedő-vonal) ösz. fn. Sárgarézből való keskeny lemez, melyet a nyomdai szedő a kiszedett betűsorok közé helyez, hogy egyenes vonalban álljanak.
*SZĚDRĚS
	falu Tolna m.; helyr. Szědrěs-re, ~ěn, ~ről.
*SZĚDRĚSKERT
	(szědrěs-kert) ösz. fn. Kert, melyben szederfákat vagyis eperfákat tenyésztenek.
*SZĚDRÉSZ (1)
	(szěd-ěr-ész) fn. tt. szědrész-t, tb., ~ěk, harm. szr. ~e. Személy, ki szederféle gyümölcs-bogyókat szedeget.
*SZĚDRÉSZ (2)
	(mint fölebb., önh. m. szědrésztem, ~tél, ~ětt, par. ~sz. Szedret szedeget. Képeztetésre hasonlók hozzá: eprész, fűvész, böngész, gombász.
*SZĚDRÉSZÉS
	(szěd-ěr-ész-és) fn. tt. szědrészés-t, tb., ~ěk, harm. szr. ~e. Szedrek szedegetése.
*SZĚDRÉSZET
	(szěd-ěr-ész-et) fn. tt. szědrészet-ět, harm. szr. ~e v. ~je. Szedrészés elvont értelemben.
*SZEDTE-VEDTE
	ikerített indulatszó. A valódi káromkodásnak mintegy pótlékszava, és szelídeb., módosítása, mely csak tettetett haragra mutat, mint a kutya macska, veszett egye meg! ilyen-amolyan! kakas csipje meg! stb.
*SZEDTE-VEDTÉZ
	(szedte-vedte-ez) ikerített önh. és áth. m. szedte-vedtéz-tem, ~tél, ~ětt, par. ~z. Szedte-vedtével káromkodik vagy szidalmaz valakit. V. ö. SZEDTE-VEDTE.
*SZÉDŰL, SZÉDÜL
	(széd-űl) önh. m. szédűl-t. Oly állapotb., jön, mintha szemei előtt minden keringene, s fejében valami forogna. Elszédűl, megszédűl a feje. Átv. erkölcsileg oly zavarba jön, úgy megtántorodik, mintha szédűlne a feje.
*SZÉDŰLÉS, SZÉDÜLÉS
	(széd-ül-és) fn. tt. szédülés-t, tb., ~ěk, harm. szr. ~e. Kóros állapot, midőn a fej szédűl. Szédülést okozó magasság. V. ö. SZÉDŰL, SZÉDĚLĚG. Különbözik tőle a szédelgés, mennyiben ez a jelen kórállapotnak folytonos vagy gyakori voltát jelenti, amaz pedig egyszerü állapotváltozást fejez ki.
*SZÉDŰLET, SZÉDÜLET
	(széd-űl-et) fn. tt. szédület-ět, harm. szr. ~e v. ~je. Szédülés elvont értelemben.
*SZÉDŰLETĚS, SZÉDÜLETĚS
	(széd-űl-et-ěs) mn. tt. szédületěs-t v. ~et, tb., ~ek. Szédülő; vagy szédületet okozó.
*SZEG (1)
	áth. m. szeg-tem, ~tél, ~ětt. Közönségeseb., kiejtéssel nyilt e hallatszik benne, s ez által különbözik az ugyanazon betükből álló szěg, szëg mellék- és főnevektől. A régieknél is pl. a Müncheni és Bécsi codexekben állandóan nyilt é-vel van írva. 1) Valamely szilárd testet metsző eszközzel vág, hasít, elválaszt. Kenyeret, szalonnát, sajtot szegni, megszegni. A czipóból egy karejt leszegni. A kalácsot megszegni. A gyepet fölszegni. 2) Bizonyos állati tagokat megbénít, ficzamít, le-, kitör. Nyakát szegni. Esésben nyakát szegte. Átv. értelemben is nyakát szegni valakinek am. megrontani, semmivé tenni. Szárnyát szegni átv. am. erejét, nagyságát megtörni, megbénítani. A Müncheni codexben megszeg am. el-, széttör. "Jövö (jöve) egy némberi valván drágalátos.... kenetnek alabástromát, és az alabástrom megszegvén ötté (önté) ő fejére." (Mark. XIV.). Szabó Dávidnál is leszegni am. letörni, pl. valaminek a szárnyát, az ágát; továbbá lehajtani: leszegni vagy szemére szegni a kalapot; félreszegett kalap. 3) A ruhának széleit köröskörül, vagy részben mintegy megtörve behajtja, s öszvevarrja. Beszegni az üng alját, a lepedőt, kendőt. Szélesb ért. a ruha széleit, szalagnemű szeletekkel bevarrja. Még szélesb ért. valamely tért, vagy müvet bizonyos pártázattal kerít. A virágágyakat gyeppel beszegni. A nádas háztető ormát deszkával beszegni. Székely tájszólással: a ruha megszegi a testet, am. helyesen megfekszi, ráillik. 4) Átv. erkölcsi sérelmet, törést ejt valamin. Megszegni a törvényt, parancsot. Szükség törvényt szeg (Gr. Eszterházi M. nádor. 1639. Történelmi Tár. VIII. K.); ma: törvényt ront. (Km.). Megszegni az esküt, a szót, meg nem tartani. Megszegte a hitét, a böjtöt, az innepet. A Bécsi codexben am. fölgerjeszt, felindít. "Olofernesnek ked(ég) szüvö megszegetteték" (concussum est cor ejus. Judith. XII.). Használtatik középige gyanánt is szegik, mely esetben szenvedő értelme van, pl. Szép szónak nem szegik szárnya. (Km. Szabó Dávidnál); hasonlók hozzá tüzik, hallik, érzik, izlik. Minthogy alapfogalomban metszést, törést, csonkitást jelent, rokon hozzá szel, s általán azon sze sza gyökhangu szók, melyek metszésre, hasításra vonatkoznak, különösebben: szak, szakít stb., Többé-kevésbé rokon nyelvekben hasonlók hozzá a mongol eszki-kü (szegni), szöke szekercze és szeg, szughurkhai (szekercze), mándsu szukhe (szekercze), török szökmek (elválasztani), persa és török csakď (zsebkés, tollkés), héber szakkin (culter), keleti török csak-mak (szúr-ni, harap-ni), votják cig-, cigďl- (frangere), szürjén čeg-, eglal- (frangere), német hacken, latin seco, securis, secula, szláv szekám (vagdalok). V. ö. SZAK és SZEG főneveket. A gyökelem: sza, sze, honnan ezek is: szab (törökben: szap-mak vág-ni, bevág-ni), szel (mongolul: szal-khu v. szalo-khu), szalu stb.
*SZEG (2)
	vagy SZĚG, (1), bizonyos szint jelentő; l. SZÖG, mn.
*SZEG (3)
	vagy SZËG, v. SZĚG, (2), fn. tt. szeg-et, harm. szr. ~e, tájdivatosan főképen az alább., 2-ik értelemben: SZÖG. 1) Kemény, szilárd anyagból alakított, tömegéhez mérve aránylag hosszukás, hegyes, pöczök- vagy ékféle szer, melynek rendeltetése két vagy több testet öszvekötni, öszvetartani, mit az által eszközöl, ha hegyes végénél fogva az illető testekbe szúrják, s azokban marad. Ilyenek az asztalosok, kerékgyártók, varrgák stb. által használt fa szegek. Különösen vasból készített ilyetén müvek, melyek különböző rendeltetésökhöz képest sokféle alakuak. Derékszeg a szekérben; járomszeg; koporsószeg; sindelyszeg; léczszeg; sinszeg; patkószeg; kerékszeg; rúdszeg; tengelyszeg; foglaló szeg; sas-szeg, melynek két szárnyu feje van; kalapos szeg stb. Beütni, beverni, kihúzni a szeget. Szegre akasztani a kalapot, ruhát. Levenni valamit a szegről. Új szita szegen függ v. lóg (Km ). Szěget szeggel (contraria contrariis). Kitetszik a szeg a zsákból. (Km.). Egy szeg miatt megsántúl a ló. (Km.). Szeget kémél, patkót veszít. (Km.). Ez a dolog nagy szeget ütött a fejébe, azaz, aggodalomra, töprenkedésre, kétkedésre adott neki okot. "Ez mellett példa is levén előtte, hogy a salvus conductusért küldött embere most is árestomban vagyon kegyelmednél, én szorgalmazván is, viszsza nem bocsátja, méltán szeget üthetett a fejében. (Gr. Eszterházy M. Rákóczi Györgyhöz. 1645.). Gondjait szegre akasztani am. gondosságát egészen hanyagolni. Szegről végről kikérdezni valamit. Valami szegről-végről rokona. Egy szeggel fölebb akasztják az orgazdát. (Km.). Bizonyos fűszer neve is, mely szeghez hasonló, szegfű-szeg, V. ö. SZEGFŰ. 2) Öszveszükölő szoros tér, vagy kihegyesedő csúcsos lap, melyet két külön iránytól jövő vonalak érintkezése akár belülről, akár kivülről képez; amaz máskép: szug, zug, németül: Winkel; emez máskép: csúcs, csücs, ék, hegy, sarok, csegely, melyet t. i. az ily vonalak külsőleg alakítanak; németül Adelung szerént mindkét értelemben: Ecke, mely sz előtét nélkül hangokban is egyezik a magyar szeg szóval. Innen származtak több helységek, és földtájak nevei, melyek folyók, hegyek, erdők közé zárva ilyetén alakot mutatnak: Bánszeg, Dunaszeg, Egyházszeg, Kalotaszeg, Kőszeg, Malomszeg stb. stb. Szoros mértani ért. egyenes szěg azon pont, melyben két függőleges vonal érintkezik egymással, és folytatva általszelik egymást; s ezek körvonal által öszvekötve a körnek negyed részét teszik, azaz, 90 fokot; hegyes v. éles szěg, mely az egyenesnél kisebb, azaz, szükebb, a körvonala 90 foknál kevesebbet teszen; tompa szěg, az egyenesnél nagyobb, és így 90 foknál nagyobb körvonalat képez. Szeg, különösebben az 1-ső jelentésben, t. i. mint hegyes, és öszvekötő eszköz neve, alapfogalomban megegyezik a 2-ik értelmü vagyis csúcsot jelentő szeg szóval, mennyiben mindegyik valami ékneműt, csúcsosat, egyik végén öszveszorulót jelent; de különböznek abban, hogy az első állandóan szurásra, bökésre vonatkozik, honnan mind gyökre mind értelemre rokonok hozzá a szigony, szike, szú, szúl, szún, szulák, szucza, czucza, czulák, cziczerél, a keleti török csak-mak (szúr-ni), latin sica, a héber szék (vepres), szukkah (spina), sínai ting (clavus); votják ćog, lapp sagge; továbbá, mennyiben a szeg bizonyos testb., verve, hézagot csinál, vagyis annak részeit egymástól elválasztja, egyeznek vele azon sze sza gyökhangu szók, melyek metszésre, hasításra vonatkoznak, mint a szeg és szel igék, továbbá szekercze, szab, szak, szakad, szakócza, a latin scindo, seco, securis, secula, a scytháktól kölcsönzött hellen sagariV (mongolul: szughurkhai) stb. V. ö. SZEG, (1), és SZE, (2), elvont gyök. Midőn pedig a szeg vagyis szěg öszveszoruló tért jelent, egyeznek vele a szug, zug, sut, szuszkó, a fordított kuszkó, kuczkó, (Ormánságban czikó), csúcs, csűcs, csegely, rokon nyelvekben a mongol szughum (szug, zug), lapp cäk, finnlapp čiek (u. a.); s mennyiben szintén szorult állapotra, vagy tulajdonságra vonatkoznak, a zsug, zsugor, zsigora, zsikora, szegény, szük, szigorú, szikár. Mindezekben az sz, z, zs, cz, cs mint rokonszervű gyökhangok váltakozva fordulnak elé. A megelőzőkkel együtt többféle ,szeg' levén, szabatosság végett ajánlatos, hogy a 2-ik jelentésben állandóan zárt önhangzóju szög alakot használjunk, annál fogva is, mert legközelebbi rokonaiban szug, zug szintén zárt önhangzó (u) van; ellenben az első jelentésü szeg állandóan e vagyis éles ë-vel ejtendő, minthogy legközelebbi rokona szigony szintén állandóan éles önhangzóval (i) fordúl elé. E szerént megkülönböztetendők volnának: szeg, szëg, és szěg v. szög. A szěg v. szög melléknév is a szőke szóhoz áll legközelebb; és így minden megkülönböztetés mellett is irásban maradna két ,szeg' (ige és fn.) és két ,szög' (fn. és mn.).
*SZĚG (3)
	NAGY~, SZÉL~, SZILÁGY~, faluk Közép-Szolnok m.; helyr. ~Szěg-re, ~ěn, ~ről. L. SZEGH.
*SZEGALAKU v. ~ALAKÚ
	(szeg-alaku) ösz. mn. Aminek olyan alakja van, mint a szegnek.
*SZĚGBARNA
	l. SZÖGBARNA.
*SZEGCSINÁLÓ
	(szeg-csináló) ösz. fn. Mesterember, ki szegek csinálásával foglalkodik. Különösen szegfaragó, ki fából, szegkovács, ki vasból készít szegeket.
*SZEGCSIPŐ
	(szeg-csipő) ösz. fn. Fogóféle eszköz vasból, szegeket kihúzni való.
*SZEGCSIPTETŐ
	(szeg-csiptető) ösz. fn. Patkoló kovácsok eszköze, mely által a beütött patkószeget leszorítják.
*SZEGDĚGEL
	(szeg-děgel, szeg-ěd-ěg-el) gyak. áth. m. szegděgel-t. Folytonosan, vagy lassan-lassan töb., részekre szeg, szel, metél valamit.
*SZEGDĚGELÉS
	(szeg-ěd-ěg-el-és) fn. tt. szegděgelés-t, tb., ~ěk, harm. szr. ~e. Egymás után több részekre szelés, metélés.
*SZEGDEL
	(szeg-ěd-el) gyak. áth. Gyakran, töb., részre szeg, szabdal valamit. Karéjokra szegdelni a kenyeret. Ekével szegdelni a gyepet. Régiesen, tördel. "Hogy megszegdeltetnének ő szárok" (ut confringerentur eorum crura. János XIX.). "Hogy láták őtet immár meghalván nem szegdelék meg ő szárait." (U. o.). Egyébiránt a szegdel és szegdegel között szabatosan véve azon különbség van, hogy amaz egyszerü, emez némi kicsinyitéssel, aprózással járó gyakorlatot jelent.
*SZEGDELÉS
	(szeg-ěd-el-és) fn. tt. szegdělés-t, tb., ~ěk, harm. szr. ~e. Cselekvés, melynél fogva valamit szegdelünk. V. ö. SZEGDEL.
*SZEGECS
	(szeg-ecs) kicsiny. fn. tt. szegecs-ět, harm. szr. ~e. 1) Aránylag véve, s a maga nemében kicsi szeg, mint szuró hegyes eszköz, pl. a csizma talpába, sarkáb., való szegecsek. 2) Növénytani ért. növénynem a négyfőbbhímesek seregéből és beczősök rendjéből; csészéjének levelei öszveállanak, tövön egyenlők; beczője négy, néha öt szegü; a két kisebb himszálak tövén belülről ikra (Erysimum). Nevezetesb fajai: szapora, tormáncs, hagymaszagú, fürtös, ibolya, sömörös, buglyos, szüklevelű, kákaszegecs.
*SZEGECSĚL
	(szeg-ecs-ěl) áth. m. szegecsěl-t. Szegecsekkel erősít, öszveköt. Szegecselni a téli csizma talpát.
*SZEGECSĚLÉS
	(szeg-ecs-ěl-és) fn. tt. szegecsělés-t, tb., ~ěk, harm. szr. ~e. Cselekvés, midőn valamely testbe erősítés, öszvekötés stb. végett szegecseket vernek.
*SZEGECSIBOLYA
	(szegecs-ibolya) ösz. fn. Ibolyafaj, melynek levelei láncsásak, fogasak, kopaszak, szára egyenes, ágatlan, beczője négy szegű, virága sárga. (Cheiranthus crysimoides).
*SZĚGED
	szabad kir. város Csongrád m.; ÚJ~, v. KIS~, falu Torontál m.; helyr. Szěged-re, ~ěn, ~ről. Tájdivatosan: Szöged.
*SZĚGEGYHÁZA
	puszta Szabolcs m.; helyr. ~egyházá-ra, ~n, ~ról.
*SZEGEL
	(szeg-el) áth. m. szegel-t. Valamib., megerősítés végett szeget üt; szeggel öszveköt. Fölszegezni a szarufákra a léczeket, a léczekre a sindelyeket. Szokottabban: szegez.
*SZEGELÉS
	(szeg-el-és) l. SZEGEZÉS.
*SZEGÉLY
	(szeg-ély) fn. tt. szegély-t, tb., ~ěk, harm. szr. ~e. 1) A ruhanemüek behajtott, és bevarrott széle. Keskeny, széles szegély a kendőn, szoknyán. 2) Ugyan a ruhák szélét keritő pártázat, vagy prém, vagy szalag. Bársony, selyem szegélylyel diszített köntös. 3) Szélesb ért. ráma vagy pártázatféle kerülete, foglalványa valaminek. Tekeasztal szegélye. Háztető szegélye. Eltart a nádfödél, csak szegélylyel győzzék. (Km ).
*SZEGÉLYĚS
	(szeg-ély-ěs) mn. tt. szegélyěs-t v. ~et, tb., ~ek. Szegélylyel ellátott, szegélyezett.
*SZEGÉLYĚSEN
	(szeg-ély-ěs-en) ih. Szegélylyel ellátva.
*SZEGÉLYĚZ
	(szeg-ély-ěz) áth. m. szegélyěz-tem, v. szegélyz-ětt, ~tél, ~ětt, htn. szegélyez-ni v. szegélyz-eni, par. szegélyez-z. Szegélylyel ellát valamit. Szegélyezni a ruhát, a háztetőt.
*SZEGÉLYĚZÉS
	(szeg-ély-ěz-és) fn. tt. szegélyězés-t, tb., ~ěk, harm. szr. ~e. Szegélylyel ellátás.
*SZEGÉLYPÁRKÁNY
	(szegély-párkány) ösz. fn. Szegélyül alkalmazott párkány.
*SZEGÉLYSZALAG
	(szegély-szalag) ösz. fn. Szalag, melylyel bizonyos ruhanemüt beszegnek. Szegélyszalag a kalapon, szoknyán.
*SZEGÉLYTELEN
	(szeg-ély-telen) mn. tt. szegélytelen-t, tb., ~ek. Szegély nélküli.
*SZEGÉLYZET
	(szeg-ély-ěz-et) fn. tt. szegélyzet-ět, harm. szr. ~e. Szegély, mint mű, egészen véve, vagyis valamely ruha vagy más test szegélyeinek öszvege.
*SZEGÉN; SZEGÉNKE; SZEGÉNSÉG stb.
	tájdivatosan am. szegény; szegényke; szegénység.
*SZEGÉNY
	(szeg-ény) mn. és fn. tt. szegény-t, tb., ~ek, midőn fn. ~ěk. Tájdivatos kiejtéssel: szëgény (éles ë-vel, mely az i-hez áll közelebb). 1) Ki az élet fentartására szükségelt kellékek, úgymint, eledel, ruházat, lakhely hiányában szenved; szükölködő. Ellentétei: vagyonos, jó módu, gazdag, dús stb. A különféle életnem, müveltség, rang, polgári állapothoz képest viszonylagos értelmű szó, amint t. i. valakinek több vagy kevesebb szükségei és igényei vannak, melyeket kielégítenie kell, honnan amely vagyon birtokában valamely urat, grófot stb. szegénynek mondunk, ugyanannyi vagyonnal egy mesterembert vagy földmivest vagyonosnak, gazdagnak nevezünk. Általán tehát szegénynek mondják, ki nem bír annyi vagyonnal, melylyel polgári vagy egyéni állapotához mért szükségeit kellőleg födözhesse. 2) Szűkebb ért. ki elgyöngülés, betegség következtében nem képes az élet fentartására kellő holmit megkeresni, milyenek a szoros ért. vett koldusok. Szegény vakok, bénák, nyomorékok, elaggott munkások. Házi szegény, ki koldulni nem jár. Szegények háza, intézete. Szegény sorsra, állapotra jutni. Szegényeket táplálni, ruházni. 3) Ami a maga nemében nem elég a kellő szükségek födözésére. Szegény termés, aratás, szüret. Szegény ebéd, vacsora, lakoma. Szegény ebéd az, melynek vacsorája nincsen. (Km.). Szegény öltözet, lakás. Szegény föld, ország. Mindenütt bátran jár a szegény. (Km.). Általán több közmondatokban eléfordúl: Szegény háztól ösztövér szalonna. Eleget élt a szegény, ha korán meghalt is. Szegény aki másé. Szegénynek szegény a barátja. A szegény pokolban is szegény. Mindenütt szegény a szegény. Ritka vetésnek szegény az aratása. Ha szegény vagy ne tánczolj. Nem illik szegényhez nedéngesség. A szegény embernek nincs kenyere, még is ebet tart. Szegény legény nem nagy úr. Szegény ember szándékát boldog Isten bírja. Szegénynek a csuprából is kifortt. Szegénynek a szerencséje is szegény. Szegény úrnak galambház a mészárszéke. Szegényt az ág is húzza. Ki szegényben bízik, szalmán hízik, v. nádra támaszkodik. Nincs a szegénynek féltő marhája. Sajt és kenyér két tál étel a szegénynek. Szegény háztól ösztövér bárány. Szegény fog madarat, gazdag eszi meg. (Mikes Kelemennél is a XLIX. lapon). Nincs gyümölcsözőbb a szegény tenyerénél. Szegényt a légy is jobban csípi. Sokra visz a szegénység (paupertas magna meretrix). Mint vasszeg a zsákból, szegénység a házból stb. 4) Használtatik sajnálkozó indulatszó gyanánt. Szegény! Oh te szegény! Szegény fiú, beh kár érte! Szegény pára! Oh te szegény beteges, mikor léssz egészséges. (Népd.). Oh én szegény bűnös ember! Már az egyik legrégibb t. i. a kisebb Halotti beszédben vagy Könyörgésben eléfordúl ez értelemben: "Szerelmes brátim! imádjamok (ma: imádkozzunk) ez szegín ember lilkiért." (Némelyek azt tartják, hogy ezen rövidebb beszéd valóságos szegény emberek temetésénél mondatott). 5) Átv. a maga nemében hiányos, szükölködő. Szegény nyelv, melynek az eszmék és érzelmek kifejezésére kevés szavai vannak. Szegény irodalom. Szellemileg szegény ember. Bibliai ért. lelki szegény, ki vagyon után nem ásitozik, s ha van is birtoka, ahhoz nem ragaszkodik, boldogságát nem helyezi benne. Népies nyelven: szegény legények, szolgálat nélkül a pusztákon vagy erdőségekben barangoló, a lopásból élő zsiványok. Szegény legény vagyok én, csikót tinót lopok én. (Népd.). Bakonyi szegény legények. De régente, mint némely régi iratokból kitűnik, e név alatt úgy látszik az önkéntes katonákat értették. "K(egyelmed), viseljen gondot rólonk, k. agygyon pézeth, mert k. oztán mi reánk ne vessen, az szegény legényeket nem tarthatjok, ezek es (is) elmennek az kik vannak." (Levél 1555-ből. Szalay Ág. 400 m. l.). "Az vég (végrész) mindenkor így járt, az szegény legény ez félével él, mivelhogy az frigy alatt az fejedelmek is szűkön fizetnek." (U. o. Levél 1559-ből). "De szegénylegénynek csak jó hajlék Rohoncz, Mert ott katonának b., kenyere, bor, s koncz." A XVI. századból. (Thaly K. gyüjteménye; szerénte is a ,szegény legény' és ,katona' hol egyik, hol másik zászlós úr zsoldjában álló szabad csatárt jelentett). Minthogy e szóban alapfogalom a vagyonosságra vonatkozó szűk, azaz szorult állapot; innen legvalószinübbnek látszik, hogy gyöke szeg nem egyéb., mint a módosított szűk, mintha volna szükény, szikény, szekény; honnan szükös Pázmánnál és Monoszlainál am. szegény, és szükölködni am. szegény állapotban szenvedni, szegénykedni. Rokon hozzá törzsben a szintén szoros állapotra vonatkozó szigorú, szigorog. Legközelebb áll hozzá Vámbéry szerént a csagataj szagin (nyomorult), Zenkernél a keleti török csigan (pauvre). Egyezni látszik vele a görög hchn (az ióniai nyelvjárásban, a finn heikko (gyönge, erőtlen, vékony), lapp häjo, häjos (gyönge, szegény), az arab szakím (krank, schwach), sz előhang nélkül a latin egen-us (ege-o igétől), mongol ügei, ügegü (= szegény, továbbá tagadó szó = nem; használtatik a magyar -talan, -telen értelmében is; a mandsu akó is am. nem; vajjon nem egy eredetű-e ezekkel a török-tatár jok = nem?). A törökben zengin rokon hangu szó épen ellenkezőt, t. i. gazdagot jelent; innen zenginlik a. m. gazdagság.
*SZEGÉNYADÓ
	(szegény-adó) ösz. fn. Adó, melyet a szegények tartására kell fizetni, pl. Angolországban.
*SZEGÉNYÁPOLÁS
	(szegény-apolás) ösz. fn. A szegényeknek ellátása eledellel, ruházattal, s egyéb szükségesekkel.
*SZEGÉNYÁPOLDA
	(szegény-ápolda) ösz. fn. Intézet, ház, melyben a munkára képtelen szegények eledellel, ruházattal stb., elláttatnak.
*SZEGÉNYDED
	(szeg-ény-ded) mn. tt. szegényded-ět. Szegényféle, szegényes, aránylag kevéssel biró. Szegényded táplálék, ruházat, lak. Szegényded úr.
*SZEGÉNYDÖN
	(szeg-ény-dön) régies ih. Am. szegényesen. Eléjön a Nádor-codexben. A dön képző azonos az ,ujdon' és ,csupádon' szók don képzőjével. ,Újdon' is régebben csak határozóként használtatott.
*SZEGÉNYĚDÉS
	(szeg-ény-ěd-és) fn. tt. szegényědés-t, tb., ~ěk, harm. szr. ~e. Állapoti változás, midőn valaki előbbi vagyonához képest hovatovább fogyatkozik, kevesebbet bír, s mindinkább szükölködik. A pazarlás szegényedéssel jár.
*SZEGÉNYĚDIK
	(szeg-ény-ěd-ik) k. m. szegényěd-tem ~tél, ~ětt. Vagyonában fogyatkozik, azon állapothoz közeledik, melyben valakit viszonylag vagy általán véve szegénynek mondunk. Sors csapásai, saját bünei miatt elszegényedni. V. ö. SZEGÉNY.
*SZEGÉNYEN
	(szeg-ény-en) ih. Szegények módjára, szűken, szükölködve, nélkülözve. Szegényen élni, ruházkodni.
*SZEGÉNYĚS
	(szeg-ény-ěs) mn. tt. szegényěs-t, v. ~et, tb., ~ek. Szegényféle, szegény állapotra mutató. Szegényes életmód, viselet.
*SZEGÉNYĚSEN
	(szeg-ény-ěs-en) ih. Oly állapotban, mely szegénységre mutat.
*SZEGÉNYHÁZ
	(szegény-ház) ösz. fn. Nyilvános ház, intézet, melyben a község szegényeit ápolják, szükséges eledellel, ruházattal stb., ellátják; szokottabban: szegények háza.
*SZEGÉNYISKOLA
	(szegény-iskola) ösz. fn. Iskola, melyben a szegény gyermekeket díj nélkül oktatják, nevelik.
*SZEGÉNYÍT
	(szegény-ít) áth. m. szegényít-ětt, par. ~s, htn. ~ni v. ~eni. Szegénynyé tesz, életneméhez szükséges vagyonától megfoszt valakit. A pazarlás, szertelen fényűzés szegényíti a családot. Az igéret senkit meg nem szegényít. (Km.).
*SZEGÉNYÍTÉS, SZEGÉNYITÉS
	(szeg-ényít-és) fn. tt. szegényítés-t, tb., ~ěk, harm. szr. ~e. Cselekvés, mely által valaki szegénynyé tétetik.
*SZEGÉNYJOG
	(szegény-jog) ösz. fn. Kedvezés, melynél fogva a valódi szegények ügyeit az illető hatóság a szokott járandóság elengedésével viszi, védelmezi.
*SZEGÉNYKE
	(szeg-ény-ke) kicsiny, mn. tt. szegényké-t. Mint sajnálkozási indulatszó van divatban. A szegényke mennyit szenved! Ó te szegényke! Tudnivaló, hogy leginkáb., kisdedekről és apróbb állatokról használtatik.
*SZEGÉNYKĚDÉS
	(szeg-ény-kěd-és) fn. tt. szegénykědés-t, tb., ~ěk, harm. szr. ~e. Szegény állapotban szenvedés, létezés; folytonos szegénység.
*SZEGÉNYKĚDIK
	(szeg-ény-kěd-ik) k. m. szegénykěd-tem, ~tél, ~ětt. Szegény állapotban szenved, tengődik, sanyarog; mint szegény folytatja életét. Képeztetésre olyan mint: királykodik, úrkodik, vitézkedik, kalmárkodik stb.
*SZEGÉNYPÉNZ
	(szegény-pénz) ösz. fn. A szegények ápolására, fölsegélésére szánt, rendelt, adott pénz.
*SZEGÉNYRENDĚLET
	(szegény-rendělet) ösz. fn. Hatósági, községi, kormányi, vagy országos rendelet, mely az elszegényült polgárok ápolása, ellátása felől intézkedik.
*SZEGÉNYSÉG
	(szeg-ény-ség) fn. tt. szegénység-ět, harm. szr. ~e. 1) Szegény, szükölködő állapot, vagy tulajdonság. Szegénységre jutni. Szegénysége miatt szégyenleni magát. Szegénységben élni, meghalni. 2) Mint gyűnév jelent szegényekből álló sokaságot. Városi, falusi szegénység. Pázsitos udvaron lakik a szegénység. (Km.).
*SZEGÉNYTÖRVÉNY
	(szegény-törvény) ösz. fn. Szegényekre vonatkozó törvény, mennyiben azok ellátása, és ápolása felől rendelkezik.
*SZEGÉNYÜL
	(szeg-ény-ül) ih. Szegények módjára; szükölködve; holmi szükségeseket nélkülözve, nem birva. Szegényül élni, ruházkodni.
*SZEGÉNYŰL, SZEGÉNYÜL
	(szeg-ény-űl) önh. m. szegényűl-t. Szegénynyé leszen; az élet fentartására szükséges vagyona, pénze, ereje fogyóban van. Évről évre szegényűl. Vénségére egészen elszegényűlt.
*SZEGÉNYŰLÉS, SZEGÉNYÜLÉS
	(szeg-ényül-és) fn. tt. szegényűlés-t, tb., ~ěk, harm. szr. ~e. Szegény, szükölködő állapotra jutás.
*SZEGÉNYVITÉZ
	(szegény-vitéz) ösz. fn. Tejben áztatott s tojásb., mártott zsemlye- vagy kenyérszelet megpirítva, illetőleg kirántva. Erdélyi tájszó. Túl a Dunán: katonabéles.
*SZEGES
	(szeg-es) mn. tt. szeges-t v. ~et, tb., ~ek. 1) Szegekkel ellátott, amibe szegek vannak ütve. Szeges sarutalp. Szeges kerítés. Szeges bot. Szeges borona. 2) Átv. erkölcsi ért. ami a belérzékeket szeg gyanánt sérti, bökdösi, fulánkozza. Szeges beszéd, szeges szók, szeges iratok.
*SZĚGES v. SZÖGES
	(szěg-es v. szög-es) mn. tt. szěges-t v. ~et, tb., ~ek. Egy vagy több szögletet képező, csúcsosan végződő; máskép: szögletes.
*SZEGÉS
	(szeg-és) fn. tt. szegés-t, tb., ~ěk, harm. szr ~e. 1) Széles ért. cselekvés, mely által valamit részekre metszünk, hasítunk, törünk. Kenyérszegés, szalonnaszegés. Szárnyszegés. Nyakszegéssel járó esés. 2) Munka, melynél fogva valaki úgy nevezett szegélyt varr, csinál, alakít. Kezkenők szegésével, beszegésével foglalkodni. A nádazók már a szegéshez fogtak. 3) Átv. erkölcsi sérelem, melyet valaki a kiszabott teendőkön ejt, midőn kihágást követ el. Törvényszegés, böjtszegés, ünnepszegés, hitszegés, parancsolatszegés, szószegés, hűségszegés, esküszegés, stb. V. ö. SZEG, ige.
*SZEGET
	régies (pl. a Bécsi codexben) és tájdivatos kiejtésü fn. l. SZIGET.
*SZEGETLEN
	(szeg-etlen) mn. tt. szegetlen-t, tb., ~ěk. 1) Midőn a szurós hegyes szert jelentő szeg gyökből származik, am. amiben szeg nincsen. Szegetlen bot, csizmatalp. Ez értelemben a gyöknek e hangzója inkább éles ë. 2) Midőn a nyilt hangzóju szeg igéből ered, am. amit meg nem szegtek, amin metszést, törést nem ejtettek, vagy aminek szegélyt nem csináltak. Szegetlen kenyér, szalonna. Szerencse, hogy szegetlen nyakkal megszabadulhattam. A szegetlen ruha szélei kirojtosodnak. Szegetlen háztető. 3) Erkölcsileg meg nem sértett, át nem hágott. Szegetlen törvény, hit, szó, eskü, parancsolat. Szegetlen böjt, ünnep. Itt a gyökszóbeli e nyiltan, terpedten hangzik.
*SZEGEZ
	(szeg-ez) áth. m. szegez-tem, ~tél, ~ětt, vagy szegz-ěttem, szegz-ěttél, szegz-ětt; htn. szegez-ni v. szegz-eni; par. szegez-z. 1) Szegféle hegyes eszközzel erősít, öszveköt, kifeszít, ellát, stb., Hirdetményeket kapukra, falakra szegezni. Kiszegezni a szárnyas egeret. Beszegezni a koporsót. Fölszegezni, leszegezni, öszveszegezni, odaszegezni holmit. 2) Átv. testének valamely részét, különösen oldalát a fájdalom szurós szeg gyanánt ökleli, nyilalja. Valami szegezi az oldalamat. 3) Szintén átv. ért. magát valakinek ellene szegezni am. vele szembeszállni, ellene szegűlni. Szuronyt szegezni, am. ellenséggel szurony neki szegezésével szembe szállni. Szuronyt szegezz és előre hadi parancsszó. "Onnan imás szókkal ősz Torda levette (t. i. a kardot) Előb., Buda karján ereit pedzette, Aztán Etelének szögzé hegye fényét, Vére ugyan verte a gyula edényét." A véreskü, Arany Jánosnak ,Buda halála' czímű költeményében.
*SZEGEZÉS
	(szeg-ez-és) fn. tt. szegezés-t, tb., ~ěk, harm. szr. ~e. Cselekvés, midőn valamibe szeget vagy szegeket ütnek, megerősítés, öszvekötés, kifeszítés stb. végett. Beszegezés, fölszegezés, leszegezés stb. 2) Éles fájdalom, vagyis olynemű kinos érzés, mintha a testet valami szurkálná; öklelés, nyilalás; különösen az oldalakat gyötrő ilyetén szenvedés. (Pleuritis).
*SZEGEZŐ
	(szeg-ez-ő) mn. tt. szegező-t. Aki vagy ami szegez. A Bécsi codexben am. zár (clausura): "Ugyan erősejtik meg a papok az ajtókat szegezőkkel és lakatokkal." (Baruth. Utolsó fejezet).
*SZEGFEJ, SZEGFŐ
	(szeg-fej v. ~fő) ösz. fn. A szegnek vastagab., végén levő gombja, vagy kalapja, vagy két águ szárnyai, amelyre ütve azt valahová beverik. A szeget fején találni átv. ért. am. kellő helyen, lényegében érinteni valamit.
*SZEGFURÓ v. ~FURÚ
	(szeg-furó v. ~furú) ösz. fn. Vékony csavarú kis furú, melylyel a beütni való nagyob., szegnek likat csinálnak.
*SZEGFŰ
	(szeg-fű) ösz. fn. Növénynem a tíz hímesek seregéből és kétanyások rendjéből; csészéje egytagú, bőrforma, csővel, tövön pikkelyes; bokrétája öt szirmu, szirmai nyakasak; tokja hengeres, egy rekeszű; levelei ellenesek. (Dianthus). Fajai sokfélék, melyek ismét csomós virágúakra, elágazó száruakra, és egy (néha két) viráguakra osztályoztatnak. Mind ezek között ismeretesbek a csillagszegfű (d. barbatus), melynek virága sokszinü, teljesedő, köznéven: szapora szegfű, csillagvirág; a barát szegfű (d. carthusianorum), köznéven: barát- v. németszegfű; a szeplős szegfű (d. armeria), szirmai fejérrel pettegetett pirosak, köz néven: mezei szegfű; a pompás szegfű (d. cariophillus) köz néven: kerti- v. szagosszegfű; a leányszegfű (d. virgineus), köz néven: pünkösti szegfű. Néhutt a köz nép más nemü virágokat is nevez e néven, ilyenek a büdös szegfű, másképp: büdöske (tagetes patula), kakuk szegfű, növénytani néven: kakukmécsvirág (lychnis flos cuculi).
*SZEGFÜBARNA
	(szeg-fű-barna) ösz. mn. A barna szegfű szirmaihoz hasonló szinű.
*SZEGFÜBORS
	(szeg-fű-bors) ösz. fn. Keletindiai cserjének (eugenia cariophyllata) fűszeres erejű gyümölcse.
*SZEGFÜGALÓCZA
	(szěg-fü-galócza) ösz. fn. Gyepeken termő gombafaj a galóczák neméből; kalapja domború, azután meglapúl, viaszszinű, átlátszó, lemezei tejfelszinűk, ritkásak; húsa kevés, megehető. (Agaricus esculentus).
*SZEGFÜKÖRTE
	(szeg-fű-körte) ösz. fn. Apró, szamatos izű, nyári körtefaj.
*SZEGFÜNÁPICZ
	(szeg-fü-nápicz) ösz. fn. Növényfaj a nápiczok neméből; bugája szétberzedt, háromhárom águ, görbegurb., kocsányokkal; virági ritkásak; jószagú, de a moly nem szenvedheti. (Aira caryophyllacea).
*SZEGFÜOLAJ
	(szeg-fű-olaj) ösz. fn. Szegfüvirág szirmaiból kivont olaj.
*SZEGFÜSZÁDOR
	(szeg-fű-szádor) ösz. fn. A szádorok neme alá tartozó növényfaj; himszálai tövön pelyhesek, bibéje fakó vagy piros; különben hasonló a nagy szádorhoz. (Orobanche caryophyllacea).
*SZEGFŰSZÁL
	(szeg-fű-szál) ösz. fn. A szegfű nevü növénynek egyes szála.
*SZEGFÜSZEG
	(szeg-fü-szeg) ösz. fn. Egy indiai fának még ki nem nyilt, szegforma bimbaja, mely előb., füstön, azután napon megszárítva fűszer gyanánt árultatik. V. ö. SZEGFÜBORS.
*SZEGFŰTŐ
	(szeg-fű-tő) ösz. fn. Szegfű, mint növény, egészen, azaz, tövestul, szálasztul véve.
*SZEGFŰVIRÁNY
	(szeg-fű-virány) ösz. fn. Virágzásban levő szegfűvek csoportozata.
*SZEGGOMB v. ~GÖMB
	(szeg-gomb v. ~gömb., ösz. fn. A szegnek gombhoz hasonló gömbölyü feje, pokja.
*SZEGH
	NEMES~, puszta Pozsony m.; helyr. ~Szegh-re, ~ěn, ~ről.
*SZEGHAJU
	l. SZÖGHAJU.
*SZEGHALOM
	falu Békés m.; helyr. Szeghalom-ra, ~halm-on, ~halomról.
*SZEGHÁMOR
	(szeg-hámor) ösz. fn. Hámor, melyben szegeket készítenek.
*SZEGHEGY
	falu Bács m.; helyr. Szeghegy-re, ~ěn, ~ről.
*SZEGHI v. SZEGI
	puszta Zemplén m.; helyr. Szeghi-be, ~ben, ~ből.
*SZEGHUZÓ
	(szeg-huzó) ösz. fn. Csipővas, vagy fogó, melylyel a szegeket kihuzzák; különösen a palakővel dolgozó, és födelező mesteremberek ilyetén eszköze.
*SZEGI
	l. SZEGHI.
*SZEGIK
	(szeg-ik) k. l. SZEG ige alatt.
*SZEGILONG
	falu Zemplén m.; helyr. Szegilong-ra, ~on, ~ról.
*SZĚGLE
	(szěg-el-e) fn. tt. szěglé-t. Tájdivat szerént, nevezetesen Mátyusföldön am. szeglet. Szegleszugla = szegzug. Eléjön Szab., Dávidnál is. Törzse, valamint a szeglet szóé, a szěgel, v. szěglik ige, melyből lett igenév: szěglő, módosítva: szěgle, mint hetle kotla, vizsla, pisle, terleturla stb.
*SZĚGLET, SZÖGLET
	(szěg-el-et) fn. tt. szěglet-ět, harm. szr. ~e. 1) Azon tér, melyet a szeg, vagyis két vonalnak érintkezése képez, s mintegy öszveszorít. Egyenes, éles, tompa szeglet. A két oldalirányban öszvejövő falak szegletet alakítanak. Szegletb., szorítani valakit, tenni valamit. Szegletbe húzni magát. V. ö. ZUG, SUT. 2) Azon csúcs, vagy sarok, vég, melyet a szeg kivülről képez. A ház szegletét meghorholta a tengely. Szegletbe botlani. A levél szegletét behajtani. A papirt szegletekre kimetélni. Egyik utczaszeglettől a másikig. V. ö. SZEG, fn.
*SZĚGLETĚS, SZÖGLETES
	(szěg-el-et-ěs) mn. tt. szěgletěs-t v. ~et, tb., ~ek. Csúcsra, sarokra, ékre végződő, kimenő, kiálló. Szegletes sipka. Szegletes betűk. Szegletes alma, körte. Ellentétei: gömbölyü, kerek. Átv. Szegletes modor, magaviselet, midőn valakinek mozdulataiban, taglejtéseiben hiányzik a kellő arány, idom, s beszédében, tetteiben nincs meg a finomabb simaság, minélfogva a bevett társalgási szabályokba ütközik.
*SZĚGLETĚSEN
	(szěg-el-et-ěs-en) ih. Szegletes minőségben vagy állapotban.
*SZĚGLETĚSSÉG
	(szěg-el-et-ěs-ség) fn. tt. szegletěsség-et, harm. szr. ~e. Tulajdonsága valamely testnek, illetőleg térnek, melynél fogva szegletesnek mondatik. V. ö. SZĚGLETĚS.
*SZĚGLETĚZ
	(szěg-el-et-ěz) áth. m. szěgletěz-tem, ~tél, ~ětt, par. ~z. Szegleteket csinál valamin; szegletekre kimetsz, kifarag, stb., Szegletezni az üvegedényeket. Ollóval kiszegletezni a papirt.
*SZĚGLETĚZÉS
	fn. tt. szěgletězés-t, tb., ~ěk, harm. szr. ~e. Cselekvés, mely által valamit szegletezünk. V. ö. SZĚGLETĚZ.
*SZĚGLETKŐ
	(szěglet-kő) ösz. fn. 1) Nagyob., tömegü kő, mely valamely épületfalnak szegletét képezi. 2) Kivülről a szegletfalhoz a végett illesztett kőczobor, hogy azt a járókelő szekerek dörzsölése ellen megóvja. Szegletkőbe akasztani a tengelyt. Megbotlani a szegletkőben.
*SZĚGLÉZ
	(szěg-le-ez) l. SZĚGLETĚZ.
*SZEGMÉNY
	(szeg-mény) fn. 1) Széles ért. darab., melyet valami egészből leszegnek. 2) Mértani ért. a körterületnek oly (elszegett) darabja, mely egy ív, és egy ívhúr között foglaltatik. Érteményre, gyökre és képzőre egyezik vele a latin segment és segmentum.
*SZEGMÍVES
	(szeg-míves) ösz. fn. Szegcsináló, szegkovács.
*SZEGŐ
	(szeg-ő) mn. és fn. tt. szegő-t. Általán, aki valamit szeg, beszeg, elszeg stb., V. ö. SZEG, ige. Különösen 1) némely öszvetett szókban oly személy, ki bizonyos erkölcsi kötelezettséget megsért, felbont. Hitszegő, szószegő, esküszegő, hűségszegő, hivatalszegő, törvényszegő stb. 2) A mértanban egyenes vonal, mely valamely görbe vonalat két vagy több pontban érint. (Secans). Vannak ily nevű családok is.
*SZEGŐDÉS
	(szeg-ő-öd-és) fn. tt. szegődés-t, tb., ~ěk, harm, szr. ~e. Állapoti változás, midőn valaki elébbi, akár társas viszonyától akár magános állapotától megválva máshoz csatlakozik. V. ö. SZEGŐDIK.
*SZEGŐDI
	(szeg-ő-öd-i) mn. tt. szegődi-t, tb., ~k v. ~ek. Mondják oly emberről, ki előbbi társát, pajtását, pártfeleit, könnyen oda hagyogatja, s másokhoz adja magát, hasonló lévén oly szolgához, ki urait minduntalan változtatja, s majd ehhez, majd ahhoz szegődik be. Birnak e tulajdonsággal a csavargó ebek is. E szó a szegődik ige részesülőjének módosított alakja, melyben az i egyszersmind némi kicsinylést, olcsárlást, gúnyt fejez ki, mint ezekben is: kortyándi, szeleverdi, pökhendi, sunyi, csapdi, vaksi, kapzsi, zsugori, hiblihubli, csalavandi stb.
*SZEGŐDIK
	(szeg-ő-öd-ik) belsz. m. szegőd-tem, ~tél, ~ött. 1) Előbb., szokott vagy rendes állásától eltér, elhajlik; máskép: szegűl. 2) Előbbi társas viszonyát, avagy magános állapotát elhagyva valakihez oda csatlakozik, s öszveköttetésbe lép vele. Tegnap Péterrel járt, ma pedig hozzám szegődött. Egyik párttól másikhoz szegődni. Az uratlan, csavargó eb ahhoz szegődik, aki nyájas szóval, étellel csalogatja. 3) Valakihez, mint urához, parancsolójához, bizonyos bér kialkuvása mellett szolgaképen beáll. Az urasághoz béresnek, ostorosnak, juhásznak, csikósnak szegődni, beszegődni. Szolgálónak, szobaleánynak, szakácsnőnek szegődni. Elszegődtem Tarnóczára bujtárnak. (Népd.). Még bé sem szegődött, már kiszolgálta urát. "Megszegődvén ke(dég) a művesekkel" (conventione facta. Müncheni codex. Máté. XX.). Minthogy a szegődés az elébb., viszonynak megszakasztásában, s egy ujabb csatlakozásban áll: innen gyöke szeg ige, és rokon azon szak szóhoz, melyben alapfogalom az öszvekapcsolt részeknek elválása, és ekképen egy más térviszonyba lépése; ezen alapfogalomnál fogva elszakadni valahonnan am. eltávozni; ide szakadt, hozzánk szakadt, am. máshonnan elválva, eltávozva, ide hozzánk jött, telepedett, és így, valakihez szegődni, am. máshonnan hozzá szakadni, mintegy szakódni; elszegődni am. elszakadni. A 2-ik és 3-ik jelentésben nem annyira a belszenvedés mint önkéntes cselekvés rejlik, mint több más hasonló képeztetésekben is, pl. munkálódik, gúnyolódik, kötődik, szerződik stb.
*SZEGŐDMÉNY
	(szeg-ő-öd-mény) fn. tt. szegődmény-t, tb., ~ěk, harm. szr. ~e. l. SZEGŐDSÉG.
*SZEGŐDMÉNYĚS
	(szeg-ő-öd-mény-ěs) mn. tt. szegődményěs-t v. ~et, tb., ~ek. 1) Szegődményre vonatkozó. 2) Aki szegődményi v. szegődségi viszonyban áll mással. Ha ilyenkor főnevűl használtatik, tárgyesete: szegődményěs-t, tb. ~ěk.
*SZEGŐDÖTT
	(szeg-ő-öd-ött) mn. tt. szegődött-et. 1) Viszonyos föltételek mellett szolgálatra szerződött. Egy évre beszegődött kocsis, juhász, bujtár. 2) Amit a szegődés föltételeül kikötöttek. Szegődött élelmezés, ruházat. Szegődött bér, osztott koncz. (Km.).
*SZEGŐDSÉG
	(szeg-ő-öd-ség) fn. tt. szegődség-ět, harm. szr. ~e. Szerződés, melynek erejénél fogva valaki bizonyos szolgálatra, szolgálattételre, pl. munkára, bérfizetésre kötelezi magát. (Conventio).
*SZEGŐDSÉGI
	(szeg-ő-öd-ség-i) mn. tt. szegődségi-t, tb., ~ek. Szegődségre vonatkozó, azt illető. Szegődségi levél. Szegődségi viszony, állapot.
*SZEGŐDTET
	(szeg-ő-öd-tet) mivelt. m. szegődtet-tem, ~tél, ~ětt, par. szegődtess. Eszközli, véghez viszi, hogy valaki szegődjék. Az urasági tiszt az év vége felé újra szegődteti a cselédeket.
*SZEGŐDTETÉS
	(szeg-ő-öd-tet-és) fn. tt. szegődtetés-t, tb., ~ěk, harm. szr. ~e. Szegődés eszközlése. Cselédek szegődtetése.
*SZEGŐDVÉNY
	(szeg-ő-öd-vény) fn. tt. szegődvény-t, tb., ~ěk. 1) Szegődségről kelt iromány vagy levél. 2) ,Szegődmény' helyett l. SZEGŐDSÉG.
*SZEGRŐL ESETT
	mn. Átv. ért. am. egészen új, újdon új.
*SZĚGRŐLVÉGRŐL
	(szěgről-végről) ösz. ih. Valamely tárgynak azon részeit véve, melyek annak közepétől, belsejétől, derekától, lényegétől legküleb., esnek. Szegrőlvégről szemügyre venni valamit. Szegrőlvégről tudakozódni valami iránt. Innen: szegrőlvégről atyafi, am. a nemzetségi törzsöktől távolról. A hasonlat onnan vétetett, mert a testek szegletei és végei legkülebb esnek.
*SZĚGSÁRGA
	l. SZÖGSÁRGA.
*SZEGSZÁRD
	mváros Tolna m.; helyr. Szegszárd-on, ~ra, ~ról.
*SZEGTĚN
	(szeg-t-ěn) ih. Azon multidői ígenevekből származott határozóink egyike, melyek az illető gyökigével párosulva a cselekvésnek vagy állapotnak folytatását, vagy fokozott hatását fejezik ki, mint nőttön nő, jöttön jő, futton fut, nézten néz, azaz, folyvást nő, jő, fut, néz, és így, szegten szeg, folyvást, mindig, egyremásra szeg, megszeg valamit. Szegten szegdel (Faludi). Képzőjében a hangrendi hasonlat szerént közép ě hangzik szabályosan, melynek az ö és o felel meg, mint nőttön, futton, nem pedig, nőtten, futtan. Ellenkezőleg a melléknevekből képzett ilyetén határzókban a kétágú nyilt a e uralkodik, mint: okosan, bölcsen; noha itt is vannak némely kivételek, mint: gazdagon, szabadon, szárazon, vakon, nagyon, (alkalmasint job., hangzásból), s néhány mások, melyek számát a tájak szokása szaporítja.
*SZEGŰL
	(szeg-űl) önh. m. szegűl-t. Ellenkező irányb., helyezkedik; rendes vagy szokott állapotát elhagyva egy másik tárgygyal, v. személylyel öszvetüződik. Neki szegülni. Ellene szegülni valaminek, vagy valakinek. Az egymást taszigálók vállaikkal egymásnak szegülnek. A kanyarodó folyam nyila a partnak szegűl. A kocsi rúdja megszegűlt. "Hogy mind begyülének, ezek és a többi, Hún ágak apái, hún seregek főbbi Fényével a homlok mind szegül Budára, Ő pedig ily szókat veszen ajakára." Buda halála. Arany Jánostól. Gyöke lehet ugyan az öszvetüző vonalak által képzett szěg is: azonban nem tapasztaljuk, hogy az ö-ző tájkiejtések ,szögűl'-t használnának, mint használnak ,szög'-öt. Innét azt véljük, hogy ,szegül' valamint ,szegődik' a nyilt e-vel ejteni szokott ,szeg' igétől származik.
*SZEGŰLÉS, SZEGÜLÉS
	(szeg-űl-és) fn. tt. szegülés-t, tb., ~ěk, harm. szr. ~e. Azon állapot, midőn valami vagy valaki szegűl, megszegűl, nekiszegűl.
*SZEGÜLŐ
	(szeg-ülő) ösz. fn. Szegmívesek ülője, melyen szegeket kovácsolnak. V. ö. ÜLŐ.
*SZĚGŰLVÉGŰL
	l. SZĚGRŐLVÉGRŐL.
*SZEGVÁR
	faluk Csongrád és Szala m.; helyr. Szegvár-ra, ~on, v. ~ott, ~ról.
*SZEGVAS
	(szeg-vas) ösz. fn. 1) Vas, melyből szegeket készítenek. 2) A szegmíveseknél négyszögü, likas vas eszköz, melyben a szegeknek fejeket alakítnak.
*SZEGVÉNY
	(szeg-vény), fn. tt. szegvény-t, tb., ~ěk, harm. szr. ~e. l. SZEGŐ, 2).
*SZEGZ
	(szeg-ez) l. SZEGEZ.
*SZEGZÁRD
	l. SZEGSZÁRD.
*SZEGZÉS
	l. SZEGEZÉS.
*SZEGY v. SZĚGY
	fn. tt. szegy-et, harm. szr. ~e. A szarvasmarhának melle, vagyis két első lábai között a lebenyeg alatt fekvő része; tovább., a husárusok nyelvén, azon hús, melyet onnan levágnak. Ökörszegy, tehénszegy. A szegyéből egy fontot kérni. Régi iratokban eléjön valamely ,gát' vagyis mai szokottabb nyelven ,sarkantyu' helyett. "Volt nagyságtoknak valami Dunaszakadék vize, kin szegyet csináltatott." Levél 1558-ból (Szalay Ág. 400. m. l.). Egyezik vele a lovak, szamarak, szarvasok mellét jelentő szügy. Mennyiben mind a szegy mind a szügy több., kevesbbé kidudorodott alaku, alaphangban és fogalomban rokonaik: a pofát jelentő tügy, a felfúható tüdő, továbbá dödölle, döhér stb. Görögül sthJoV (Brust, eigentlich das Hervorstehende. Dr. Valent. Christ Friedr. Rost); finnül säke, säke, säkehe.
*SZÉGYELL; SZÉGYELLÉS
	l. SZÉGYENEL; SZÉGYENLÉS.
*SZÉGYĚN
	(szégy-en) fn. tt. szégyěn-t, tb., ~ěk, harm. szr. ~e. 1) Erkölcsi szenny, mely becstelenséget, nyilvános megvetést és utálatot szokott vonni maga után, továbbá azon állapot, melybe valaki a miatt jut. Szégyent vallani. Szégyenbe esni. Szégyent okozni, szégyenére lenni, válni valakinek. Szégyenbe ejteni valakit. Szégyent tenni valakin. Nagy szégyen érte őt. Szégyenében nem tud hova lenni. Szégyen gyalázat! Örökös, nyilvános, lemoshatatlan szégyen. A szegénység nem szégyen. Szégyennek kitenni magát. Szégyen a futás, de hasznos. (Km.). 2) Szelidebb ért. kudarcz, rövidség, veszteség, melyet valaki versenytársa irányában vall, kivált ha előbb elbizta magát, ha hetvenkedett. A támadó hadak szégyennel kénytelenek voltak visszavonulni. 3) Érzeményi viszonyban van a szemérem szóval is, midőn am. elpirulás (jó értelemben) melyet valaki szenved, midőn gyöngéd erkölcsi és becsületérzése megsértetik. A tisztes nők szégyennel fordulnak el ily becstelen látványtól. A trágár beszédekre szégyen pirja futotta el arczát. Ezen sajátságos mondatban: szégyen fejében tenni valamit am. a szégyennek, megszégyenítésnek váltságára, kikerülésére. Eredetileg, s két első jelentésében rokonságban áll a szenny szóval, minél fogva úgy vélekedhetünk, hogy talán csak ezen szóból módosult át, vagyis összébbvonva: szégy, ennek erkölcsi érteményében, t. i. az ny utób., gy-vé változott: szengy, ez pedig en toldalékkal lett szengyen, szégyen, milyen toldalékot találunk a gézen gúz, enczen bencz, kótyon fity, inczen pincz stb., olcsárló szókban is, melyekkel egyezik: szégyen szem. Kétségtelenné teszi a szengy törzset a Góry-codex: "Hogy az úr Isten ... az örök szengyöntül megszabadojcsa." (47. l.). Ugyanitt eléjön ,szégyön" is. Hogy a kihagyott n, m helyett a rövid hangzó megnyúlik, azt a nyelvszokás eléggé bizonyítja, mint: mengyen, mégyen; mencs v. mincs (Csalóközben) am. mécs; pempő, pép; munka, múka (régiesen); longó (Nyitra körül) am. lógó, langy, lágy (víz) stb. Idegen nyelvekben rokonok hozzá a csagataj szigan-mak = szégyenel-ni (Vámbéry), továbbá a sínai szién (pudor, rubor). Szlávul Dankovszky szerént: sztigyeni, Jancsovicsnál: sztud am. szégyen.
*SZÉGYĚNĚDÉS
	(szégy-ěn-ěd-és) fn. tt. szégyěnědés-t, tb., ~ěk, harm. szr. ~e. Állapot, midőn valaki szégyent vall. V. ö. SZÉGYĚNĚDIK.
*SZÉGYĚNĚDIK
	(szégy-ěn-ěd-ik) k. m. szégyeněd-tem, ~tél, ~ětt. Szégyent, pironságot vall, szenved; oly valami esik rajta, miért magát szégyenlenie kell.
*SZÉGYĚNĚL
	(szégy-ěn-ěl) áth. m. szégyěněl-t v. szégyěnl-ětt, htn. ~ni v. szégyenl-eni. Kétféle kép ragozható; hangugratással, és a nélkül: szégyěnělěk, szégyěnělsz, szégyěněl, szégyěnělěk stb., vagy szégyěnlek, szégyěnlsz v. szégyěnlesz stb., De az n hasonulhat is, vagyis az l előtt ehhez hasonlóvá, szintén l hanggá átváltozhatik: szégyell; s ekkor a múlt lesz: szégyellt v. ~ětt, htn. ~ni v. ~eni. Szenvedő alakban nem divatozik. Valamit szégyennek tart; pironságot szenved; bizonyos dolog szégyenérzetre indítja. Józanan szégyenli, amit részegen elkövetett. Szégyenli ifjuságának csínyeit. Szégyenli, hogy vén leánynak maradt. Miért szégyenled az elmellőztetést? Nem szégyenled magadat?! Szégyenli megvallani szegénységét, bűneit. El-, megszégyenleni magát. Aki hazudni szokott, a lopást nem szégyenli. (Km.).
*SZÉGYĚNĚLÉS
	l. SZÉGYĚNLÉS.
*SZÉGYENÉRZET
	(szégyen-érzet) ösz. fn. l. SZÉGYENLET.
*SZÉGYENFA
	(szégyen-fa) ösz. fn. Nyilvános téren felállított czölöp, czobor, vagyis úgy nevezett bitófa, melyhez a büntetteseket köz megszégyenítés végett büntetésül kikötni szokták.
*SZÉGYENGET
	(szégy-en-get) áth. m. szégyenget-tem, ~tél, ~ětt, par. szégyengess. Pesthi Gábornál: elszégyenget am. szégyennel elűz, elpirongat. "A balgatag madarat megfoszták a nem ő talljától (tolljától)... oztán el haza szégyengeték." (XXIX. mese).
*SZÉGYĚNHÁZ
	(szégyěn-ház) ösz. fn. Különös esetekben valamely büntettben vagy vétekben marasztalt fenyitésére rendelt lak vagy szoba.
*SZÉGYĚNÍT, SZÉGYĚNIT
	(szégy-ěn-ít) áth. m. szégyenít-ětt, par. ~s, htn. ~ni v. ~eni. Valakinek irányában, ellenében oly tettet követ el, mi miatt az magát szégyenli, pironságot szenved. Megszégyenít. Fiam, ne szégyenítsd apádat. Különösen bizonyos jelesség, kitünő tulajdonságnál fogva versenytársán vagy ellenfelén kitesz; a hányivetit a kérkedőt legyőzi, nemeslelküsége által mást felülmúl stb., Az ujoncz vitéz megszégyenítette az agg katonákat. Az adakozó szegény megszégyeníti a fösvény gazdagokat.
*SZÉGYENÍTÉS, SZÉGYENITÉS
	(szégy-enít-és) fn. tt. szégyenítés-t, tb., ~ěk. Cselekvés, mely szégyent okoz valakinek.
*SZÉGYĚNÍTŐ, SZÉGYĚNITŐ
	(szégy-ěn-ít-ő) mn. tt. szégyenítő-t. Szégyent okozó, szégyennel járó. Szégyenitő magaviselet.
*SZÉGYĚNKĚDÉS
	(szégy-ěn-kěd-és) fn. tt. szégyěnkědés-t, tb., ~ěk, harm. szr. ~e. A becsületérzésnek szenvedő állapota, midőn bizonyos dolog miatt valaki szégyenli magát. V. ö. SZÉGYĚNKĚDIK.
*SZÉGYĚNKĚDIK
	(szégy-ěn-kěd-ik) k. m. szégyěnkěd-tem, ~tél, ~ětt. Akár saját maga, akár a vele viszonyban levők hibájaért, vétkeért folytonos vagy gyakori szégyent szenved, pironkodik, vagyis oly állapotban van, mely gyöngéd becsületérzésével ellenkezik. Szégyenkedik, kit véletlenül valamely szeméremsértő tetten rajta kapnak. Szégyenkedik az apa, midőn fia a társaságban illetlenül viseli magát. Elszégyenkedett innen, szégyennel eltávozott.
*SZÉGYĚNKĚZÉS
	(szégy-ěn-kěz-és) l. SZÉGYĚNKĚDÉS.
*SZÉGYĚNKĚZIK
	(szégy-ěn-kěz-ik) k. m. szégyěnkěz-tem, ~tél, ~ětt, par. ~zél. l. SZÉGYĚNKĚDIK.
*SZÉGYĚNKŐ
	(szégyěn-kő) ösz. fn. Szoros ért. kőállvány, melyre némely büntettben marasztaltat nyilvános megszégyenítés végett régebben állítani szoktak. Kiállították a szégyenkőre. Átv. köz látványul nyilvános helyen véghez vitt akármily szégyenítés neme. Itt állok a szégyenkövön.
*SZÉGYĚNLÉS
	(szégy-ěn-ěl-és) fn. tt. szégyěnés-t, tb., ~ěk, harm. szr. ~e. Állapot midőn valaki valami miatt pirosságot szenved.
*SZÉGYĚNLET
	(szégy-ěn-ěl-et) fn. tt. szégyěnlet-ět, harm. szr. ~e. A gyöngéd erkölcs, vagy becsületérzet megsértéséből eredt kedélyállapot. Szégyenletében nem tudott hová lenni.
*SZÉGYĚNLETĚS
	(szégy-ěn-ěl-et-ěs) mn. tt. szégyěnletěs-t v. ~et, tb., ~ek. Szégyent hozó vagy okozó, szégyennel járó, szégyenítő. Szégyenletěs magaviselet.
*SZÉGYĚNLŐS
	(szégy-ěn-ěl-ő-ös) mn. tt. szégyěnlős-t v. ~et, tb., ~ek. Aki hamar elszégyenli magát; könnyen elpiruló, szemérmes, kivált midőn idegenek társaságába jut, minek oka gyakran a nevelés hiánya, vagy bizonyos félénkség szokott lenni. Szégyenlős falusi leány, menyasszony.
*SZÉGYĚNLŐSSÉG
	(szégy-ěn-ěl-ő-ös-ség) fn. tt. szégyěnlősség-ět, harm. szr. ~e. Szégyenlős tulajdonság, vagy állapot. V. ö. SZÉGYENLŐS.
*SZÉGYĚNOSZLOP
	(szégyěn-oszlop) ösz. fn. Büntettesek szégyenitése végett kőből vagy fából felállított oszlop. l. PELENGÉR.
*SZÉGYĚNPAD
	(szégyěn-pad) ösz. fn. 1) Pad némely tanodában, hová a nevendéket fegyelmi tekintetben ültetik. 2) Büntettesek nyilvános megszégyenitése vagy fenyitése végett is köz helyen felállított padforma készülék fából vagy kőből.
*SZÉGYENPÍR
	(szégyen-pír) ösz. fn. Szégyenlés miatt az arczon elömlő píronság. Átv. ért. am. szégyenérzet.
*SZÉGYĚNSÉG
	(szégy-ěn-ség) fn. tt. szégyenség-ět, harm. szr. ~e. Szégyennel járó mivolta, tulajdonsága, állapota valamely tettnek; csufság, gyalázatosság. Szégyenséget okozó tolvajság, házasságtörés.
*SZÉGYĚNSÉGĚS
	(szégy-ěn-ség-ěs) mn. tt. szégyěnségěs-t v. ~et, tb., ~ek. Nagy szégyennel járó; csufságos, gyalázatos.
*SZÉGYĚNSZĚM
	(szégyěn-szěm) ösz. fn. Egyébiránt csak e ragozásban használják: szégyěnszěmre am. nyilvános szégyent okozó módon; a köz illemet vagy erkölcsiséget sértőleg. Szégyenszemre tenni valamit.
*SZÉGYĚNTELEN
	(szégy-ěn-telen) mn. tt. szégyěntelen-t, tb., ~ěk. Szemtelen, orczátlan, ki nem szégyenli magát, midőn a gyöngéd erkölcsi vagy becsületérzést megsértette. "Mercurius azért megösmeré az ő álnokságát és szégyentelen voltát." Pesthi Gábor meséi (CLXX. mese). Határozóként am. szemtelenül.
*SZÉGYĚNTELENÜL
	(szégy-ěn-telen-ül) ih. Szemtelenül, orczátlanul, rút tettén el nem pirulva. A nyilvános bűntetést szégyentelenül venni.
*SZÉGYĚNÜL
	(szégy-ěn-ül) ih. Szégyenként, szégyenitőleg, lealázásul. A gonoszak rágalmát nem kell szégyenül venni.
*SZÉGYĚNŰL, SZÉGYĚNÜL
	(szégy-ěn-űl) önh. m. szégyěnül-t. Szégyent vall; oly valami történik rajta, mi szégyenére válik; kevélysége, hányivetisége lealáztatik. Megszégyenűl. V. ö. SZÉGYENÍT.
*SZÉGYĚNŰLÉS, SZÉGYĚNÜLÉS
	(szégy-ěn-űl-és) fn. tt. szégyěnülés-t, tb., ~ěk, harm. szr. ~e. l. SZÉGYĚNVALLÁS.
*SZÉGYENÜLTETIK
	(szégy-ěn-űl-tet-ik) régies külsz. a mai ,szégyeníttetik' helyett.
*SZÉGYĚNVALLÁS
	(szégyěn-vallás) ösz. fn. Állapot, midőn szégyen ért valakit.
*SZEGYFEJ
	(szegy-fej) ösz. fn. A szarvasmarha szegyének kidudorodó része, s a belőle kivágott koncz. V. ö. SZEGY.
*SZEGYTÁJ
	(szegy-táj) ösz. fn. A szarvasmarha szegye körüli rész.
*SZÉHELY
	vagyis SZÉNHELY, székely tájszó, am. szénégető hely. Túl a Dunán talán németesen: milehely, a Meiler, Meilerstatt után.
*SZEHÉNFA
	puszta Somogy m.; helyr. Szehénfá-ra, ~n, ~ról.
*SZEJKE
	fn. tt. szejké-t. A székelyeknél jelent nehéz italu, némelyek szerént büdösköves szagú, rosz izü forrásvizet és ilyetén vízzel bővelkedő lapályt, söppedéket, melyről egyébiránt Ferenczi János a Tájszótárban azt mondja, hogy a marhák szeretik inni. Úgy látszik, mintha a szike vagyis szík főnévből módosult volna; s attól származott aztán szejkés v. szejkes azaz szíkes; V. ö. SZEJKÉS.
*SZEJKÉS, SZEJKES
	(szejke-es v. szejk-es) mn. tt. szejkés-t v. szejkes-t v. ~et, tb., ~ek. A Tájszótárban Gödry után: szejkés hely vagy víz am. büdösköves hely vagy víz. Kriza Jánosnál: szejkes hely vagy víz = salétromos, timsós forrás. Az utóbbi értelmezésből megtetszik, hogy ez alkalmasint az általánosabb divatu ,szíkes' szóból módosult. A mongolban szeköü am. salétrom.
*SZEJP
	l. SZELYP.
*SZÉK (1)
	fn. tt. szék-ět, harm. szr. ~e. 1) Különféle szabásu, alakú, és anyagból való bútorféle állvány, mely rendeltetésénél fogva ülőhelyül szolgál. Különböztetés végett V. ö. PAD, LÓCZA, PAMLAG, KEREVET. Karos, hátas, karatlan szék. Négy, három láb., szék. Fa szék, vas szék. Szalma, nád, bőr szék, mennyiben ülési alapja szalmából, nádból vagy bőrből van. Kis szék, bábaszék, fejő szék, vargaszék, tábori szék, zsellyeszék. Lucza széke (l. LUCZA). Két szék között földre esett v. földön maradt. (Km.). Székkel megkinálni a vendéget. 2) Székhez hasonló, s bizonyos működésre használt állvány. Gyóntató szék, szónoki szék, tanszék, imaszék. Dagasztó szék, melyre a teknőt fektetik. Szapulószék, faragószék, vágószék, szövőszék, térdeplőszék, árnyékszék. A mészárszék több vidéki szokás szerént egyszerüen: szék. 3) Bizonyos méltóságok ülőpolcza, mint a rangnak jelvénye. Királyi, fejedelmi, érseki, püspöki szék. Szent Péter széke. 4) Hely, telep, vidék, tartomány, mely állandó lakul, tartózkodásul szolgál, milyenek Erdélyben a székelyek és szászok székei. 5) Átv. hatóságok, biróságok gyülekezete, testülete, mennyiben törvényes hatalmukat, működésöket összeülve szokták gyakorolni, mely jelentése leginkább összetételekben fordúl elé. Kormányszék. Szentszék. Tisztiszék. Számvevőszék. Törvényszék. Itélőszék. Semmitőszék. Birói szék. Országló szék. Tisztújitó szék. Egyedül állva is használtatott, és használtatik ,törvényszék' v. ,birói szék' helyett: "Ezért az dologért székre idéztetett minket szógabiró által." Levél 1559-ből (Szalay Ág. 400 m. l. 398. lap). Innen ezen öszvetételek: székülés, törvényes, birói tanácskozás; székülő v. székfia, birótag; széksértés. Minthogy a szék szó önhangzója hosszú, bizonyossággal állíthatjuk, hogy az két önhangzóból húzatott egyb., sze-ek vagy sza-ek, és így a gyök sze vagy sza azonos azon sza gyökkel, mely száll szónak is elemét alkotja. Innen szék eredeti értelme szállás, megszállás, a hol megszállunk, megülepedünk, megtelepedünk. De ugyancsak eredeti értelménél fogva jelent emelkedést (felszállást), emelkedett helyet is. Idegen nyelvekben egyezik vele közelebbről a török szeki (lieu un peu élevé pour s' asseoir; banc, estrade), persa szaku v. szóku (sedile seu scumnum), mongol szago-khu (s' asseoir, demeurer), honnan: szaghodal v. szagholta v. szaghori (sičge, demeure, domicile), továbbá szintén a mongol szeöke (chaise ŕ porteurs, Sänfte), arab szeken (szék, székhely, domicil, habitation); távolabbról a latin: sca-mnum és török iszkemle törzse. Különösen a latin scamnum-ot a nyelvészek scando (= hágok, fel- vagy leszállok) igéből származtatják. De egyezik vele gyökben a latin sedes, sedeo, sella, solium, német sitzen, Sessel, szláv szedim, szedlo, szelo, franczia seoir, asseoir, siége stb. is.
*SZÉK (2)
	fn. tt. szék-et, harm. szr. ~e; a székelyeknél és Ormánságban mélyhangu, pl. amott: tojás szíkja, emitt: széka. Bizonyos állati és növényi testek bele, belseje. Tojás széke, sárgája. Bodza széke, azaz, szívos bele. Innen jelenti az emberi ürüléket vagy ganajlatot is. Lágy szék, kemény szék. Nincs rendesen széke. E szó az ülőhelyet jelentő székkel fogalmi öszveköttetésben nincsen; miért valószinű, hogy inkáb., azon szék szóhoz rokon, melyet némely szójárás szerént máskép szík-nek mondanak; V. ö. SZÍK.
*SZÉK (3)
	falu Heves m.; FELSŐ~, Kraszna, NÉMET~, MAGYAR~, Baranya, MARKA~, Bihar m.; erd. mváros Doboka m.; helyr. Szék-re, ~ěn, ~ről.
*SZÉK (4)
	l. SZÍK.
*SZÉKA
	fn. tt. székát. Ormánságban (Baranya megyében) am. tojás széke. l. SZÉK, (2).
*SZÉKÁCS
	fn. tt. székács-ot Gömörben vad galamb faja, vagy némelyek szerént oly örvös galamb., mely erdőkben és cserjésekben lakik. Eredetét illetőleg a szék szóval semmi értelmi öszvefüggése nincsen, szlávul: dupnacsek. A szláv nyelvben szekács am. metsző, vágó; s a magyarban is szeg, szak a metszésre, szét választásra vonatkozó gyökszók. Innen úgy látszik, mintha székács a légnek mintegy szegésétől, azaz metszésétől vagy hasításától vette volna nevét, t. i. ezen fajta galamb a repülésben sebeseb., mozgást tesz, vagy látszik tenni.
*SZÉKALJ, SZÉKALY
	(szék-alj v. ~aly) ösz. fn. A párnával kitömött v. kitömendő széknek alsó fa vagy vas részei.
*SZÉKÁLLÓ
	(szék-álló) ösz. mn. és fn. Mondják mészároslegényről, ki a székben a húst fontonként kiméri és árulja, különböztetésül a pénzszedőtől.
*SZÉKÁLLÓ LEGÉNY
	l. SZÉKÁLLÓ, mint fn.
*SZÉKÁS
	faluk Krassó és Temes m.; erdélyi puszta A. Fehér m.; helyr. Székás-ra, ~on, ~ról.
*SZÉKBÉR
	(szék-bér) ösz. fn. Általán bér, melyet bizonyos ülőhelyekért, székekért fizetni kell, pl. a templomokban, szinházakban stb.
*SZÉKCSINÁLÓ
	(szék-csináló) ösz. fn. Kézmüves, ki különösen székek csinálásával foglalkodik.
*SZEKCSŐ
	mváros, KAPOS~, falu Baranya m.; helyr. Szekcső-re, ~n, ~ről.
*SZÉKDUGÚLÁS
	(szék-dugúlás) ösz. fn. A ganéjnak a végbelekben megkeményedése, bennrekedése.
*SZÉKEGYHÁZ
	puszta Csanád m.; helyr. ~egyház-ra, ~on, ~ról.
*SZÉKEL
	(szék-el) önh. m. székel-t. Valahol rendesen lakik, állandóan tartózkodik. A fejedelem országának fővárosában székel. Ez ige kivált oly méltóságokra s testületekre alkalmaztatik, melyekről mondani szoktuk, hogy székeik vannak. Magyarország primása Esztergamban, a magyar ministerium - egy minister kivételével - Budapesten székel.
*SZÉKELÉS
	(szék-el-és) fn. tt. székelés-t, tb., ~ěk, harm. szr. ~e. Méltóságok rendes lakása.
*SZÉKELFA
	falu Pozsony m.; helyr. ~fá-ra, ~n, ~ról.
*SZÉKELLYÓ v. SZÉKELJÓ
	erd. falu Kolos m.; helyr. Székellyó-ra, ~n, ~ról.
*SZÉKELY
	(szék-el-ő) fn. és mn. tt. székely-t, tb., ~ěk, harm. szr. ~e. Köz ismeretű, és általán divatos értelemben magyarember, ki az erdélyi székelyföldnek lakosa s az úgy nevezett székely nemzet ivadéka, tagja. Aranyosszéki, csikszéki, marosszéki, udvarhelyi, háromszéki stb. székely. Székely fő ember. Lófő székely (lovas főszékely) siculus equestris, primipilus. Székely darabant, siculus pedestris, pyxidarius. A hagyomány őket Atilla húnjaitól származtatja, vagyis a hún birodalom felbomlása után az erdélyi bérczekbe vonult hún maradványoknak tartja. "Óh e várak s őseid sírhalma Kérdik tőlem: hol Attila népe? Él-e még a székely? s ha él, merre Szabadsága, neve, dicsősége?" Gyulai. Melléknévileg: székely népnyelv, székely népszokás, székely öltözet, székely népdal, székely népmese. 2) Igy neveztettek hajdan országunk némely határőrei is: siculi, speculatores; sőt némely régi iratokban általán más közönséges őrök is pl. 1558-ból (Régi Magyar Nyelvemlékek II. kötet 311. lapon): "Az erdő Regéczhez való, ha az székelyek ott tanálnak, bevisznek bennönköt." A ,székely' szó úgy tekinthető, mint igerészesülő t. i. székelő, aki székkel, állandó teleppel bir valamely helyütt, talán ellentétben a csangó (= csapongó-), vagy palócz (= ballócz- vagy ballogócz-)tól. Ezen elemzést bizonyitja azon körülmény is, hogy a székelyeknél a megyék székeknek (mintegy telepeknek) hívatnak. ,Székelő'-ből hangváltozattal lett székeli, székely, mint seregelő-ből seregély, erdőelő-ből erdély; hüvelő-ből hüvely azaz övelő, t. i. bizonyos testnek tokja; törkölő-ből törköly, a sajtó alá tett szőlőnek, vagy más testnek öszvetört részei; szipoló-ból szipoly, bökölő-ből bököly bögöly stb., Arab nyelven szeken (szék, lakhely), szákin, székelő, vagyis lakó, lakos (incola), többese: szekene, székelők, lakók (Zenker Szótárában) mind hangokban, mind jelentésben közel járnak a székely szóhoz. Semmi esetre sem igazolható Engel történésznek a szökő szóból származtatása, minthogy a székely szó törzsében állandóan hosszú önhangzó van, mi a szökik igében soha sem fordul elé. Nagyobb figyelmet látszik érdemelni azon körülmény, hogy Herodot szerént a persák a skythákat szákai vagy szákaj (Sakai, accusativus: SaxaV) néven nevezték, amit átiratokban szákä alakban adnak vissza. Kézai Simonnál zakuli am. székelyek.
*SZÉKELY (2)
	falu Szabolcs m.; KIS~, NAGY~, Tolna m.; helyr. Székely-be, ~ben, ~ből.
*SZÉKELYFALVA
	erd. puszta Maros székben; helyr. ~falvá-ra, ~n, ~ról.
*SZÉKELYFÖLD
	(székely-föld) ösz. fn. Erdélyország egyik alkatrésze, mely éjszakról Moldvával, keletről ismét Moldvával és Oláhországgal, délről Felsőfehérvármegyével, a krassói kerülettel, Kőhalom és Segesvár székével, nyugotról Küküllő vármegyével, és a beszterczei kerülettel határos.
*SZÉKELYHÍD
	mváros Bihar m.; helyr. ~hidra, ~on, ~ról.
*SZÉKELY-KOCSÁRD
	erdélyi falu Aranyos Székben; helyr. ~Kocsárd-ra, ~on, ~ról.
*SZÉKELYNYELV
	(székely-nyelv) ösz. fn. A székelynyelv általánosságban azonos a magyar nyelvvel. Azonban vannak a külön szójárásokban olyas eltérései, melyek a magyar nyelvbuvárlatra nézve fölötte nagy becsüek. Mellőzve azon eseteket, melyek némely magyarországi tájbeszédben is feltalálhatók, pl. a val vel névragban a v-nek épségben maradása: kés-vel kenyer-vel; tovább., a zárt v. tompa ě-nek ö-vel fölcserélése (a keresztúrfiszéki szójárásban): szěnt szönt, szěmbe szömbe, szěrěncse szöröncse, měnyěk mönyök, szerelěm szerelöm, testěm lelkěm testöm lelköm, éděs kincsěm édös kincsöm stb. az l-nek palóczos kihagyása, pl. ęmegy = elmegy, beszęni = beszélni, âma = alma, gondôta = gondolta, törö^te = törölte stb. csak azokat érintem meg, melyek ha talán nem is kizárólag, de jelennen a székely népnyelvben divatosabbak ú. m.: 1) A háromszéki szójárás szerént némely ragozások- és szóképzésekben a végső rövid önhangzó nem nyúlik meg: alaja (e helyett: alája), melleje, ládacska, bundacska stb., épen úgy mint több régi nyelvemlékben pl. a Tatrosi codexben: pinczejek. Így a török-tatár nyelvben is. 2) Ugyanott, kivált a Csík felé lakóknál szokottak alanyesetben is rövid önhangzókkal: bogar, szeker, keves, közep, föveny, eger stb., Épen úgy mint a Bécsi és Tatrosi codexekben: ket (= két), het, kez, nehez, szen, szel (ventus, de margo szél), fedel, fel (dimidium), közep stb. Azon szók t. i. melyek némely ragozásban ékezetöket vesztik. 3) Sok tiszta gyök önállóan is használtatik, melyek másutt csak származékaikban élnek, pl. röv am. az általános divatu rövid; pill (közelebbről a pillan gyöke) am. pillanat: egy pillra itt lesz; b., am. gamat, tehát büdös, bűz szók gyöke; büdös (büdüs) törzse is büdü szokásban van, am. büdös hely; kák-ni am. szájat tátni, világosan a kák-og szó gyöke; csid am. csidkó v. csikó hajtás szava; továbbá maga a csidkó: csid alá mámi kötődés a rosz lovaglóval. 4) A j mint tárgymutató a tárgyi igeragozásban a jelentő módban (indicativusban is) hasonúl: Rózsa nem állhassa (állhatja), kirántsa (kirántja) a kardot, neki uszítsa (uszítja) a kutyákat, erre a boszorkány megmutassa (megmutatja) neki stb., Még pedig ez áll oly személyekben is, melyekben az általános nyelv j-t nem használ, pl. nem igyam meg (= nem i-j-a-m azaz iszom meg), nem vigyem el (= nem vi-j-em azaz viszem el) annak bizonyságaul, hogy eredetileg ezen személyben is megvolt a mutató j. 5) Ugyancsak a j tárgy- vagyis birtokmutató a nevekben részint tisztán, részint hasonúlva többször eléfordúl oly szókban is, melyekből az általános nyelvekben az már elenyészett, pl. máj-j-a (máj-a), leány-j-a (leány-a), város-s-a (= város-j-a), ágy-gy-a (= ágy-ja). 6) Átható ige határtalan módja mellett a főnév sokkal gyakrabban áll alanyesetben, mint az általános népnyelvben, zab-aratni, búzavirág-szedni, szerencse-próbálni, tűz-gyujtani. Számosab., példa van erre a régieknél is, pl. a Tatrosi codexben: víz-merejteni, a Levelestárban: puskapor-venni (levél 1557-ből). Különösen divatos ez a mongol nyelvben. 7) es a székelység igen nagy részében am. is. Akkoron es. Elmenyünk oda es. Úgy es mást ad az Isten hejjibe. Ezen alak régiségét vagyis az is-nek az és-ből származtát tanusítja számos régi magyar nyelvemlék, pl. a Bécsi és Müncheni codexek, Szentpéteriek végezése. 8) szer rag mély hangu szóknál sem alkalmazkodik ezekhez, pl. sok-szer am. sokszor. 9) Kétféle rövid a, t. i. általános tapasztalás a magyar rövid a kiejtésében, hogy az igen sok esetben tompább., zártabb (az o-hoz közeledőbb), mint számos más nyelvekben. De ha a nyelvbuvár minden fínomságaiban észleli a magyar nyelvet, kétségtelen nyomait találja egy nyiltabb (ă) és tompább a (= ao) közti különbségnek. E betü alatt elmondók, hogy nyiltabbnak tartjuk azon a hangot, mely 1-ször a zárt nemü o s u hangokkal nem szokott váltakozni, mint agg, akad, ajak, arasz stb. 2-szor melynek hangrendi párhuzamos társa nyilt e ú. m. aj ej (sohaj, moraj, zörej), ba be (házba, kertbe) stb. Továbbá Előbeszédünkben megérintettünk egy más körülményt is, hogy t. i. az élő nyelvben is különbség vehető észre a mădár és majom, bărát és barlang szók első részében levő rövid a kiejtésénél, melyekre az utána következő nyílt (á) és zárt (a, o) önhangzók szintén hatással vannak. S íme a székely népköltések jeles gyüjtője (Kriza János, kinek gyüjteményéből írtuk ki a példákat ezen egész czikkben) a legfényesebben igazolja föntebbi állításunkat, ezer meg ezer szót hozván fel, melyekben az utolsó szótagban levő hosszu á (melyet nyelvünk, - némely tájszokások kivételével - nyiltabban ejt) visszahatással van a közvetlenül megelőző egy vagy több szótagban is levő rövid zárt a- (ao)-ra, pl. ha apa, haza, lakadalom az utolsó szótagban hosszu (nyilt) á-val ragoztatnak, a megelőző rövid zárt a önhangzók is nyilt ă-vá lesznek: ăpám, hăzám, lăkădălmát, sőt a következő szónak közvetlen hosszu á-ja, még egy másik megelőző szó rövid a-jára is befolyással van, pl. hădd lám. 10) A háromféle rövid e, ě és ë a székely népnyelvben tisztán felismerhető. T. i. a keresztúr-fiszéki nyelvjárás ő magánhangzót használ, hol a háromszékiben zárt ě hallatszik, mint e czikk elején megérintők; azonban vannak olyan szók is, melyekben a háromszéki nyelvjárásban divó zárt ě nem változik át ö-vé, mint tennap (tënnap), tenta, esztena, egy, egyszer, reá, hezzá, gyertya, leány stb., úgyde épen ezek némelyikéről tudjuk, hogy más szójárásban (magoknál a székelyeknél is) e helyett i-t használnak, pl. tinta, riá, (,egy' is a régi halotti beszédben ig, igg) stb. vagyis az ezekben levő e közelebb az i-vel rokon, másokban pedig azon e az o-val cseréltetik fel mint gyortya, hozzá; és ezen e az, melyet mi éles ë-nek, vagy mivel mind fel- mind alhangu szókban eléfordul, közös ë-nek is nevezénk l. E betü. 11) Az i mint névképző igen gyakori, pl. csali = csaló, csalfa, csapzi = csapodár, jári-futi = járó-futó, kancsi = kancsal; s ami nevezetesebb., azon i itt nem a részesülői ó v. ő-ből változott el, hanem az önállólag mint kicsinző tűnik fel, mutatják ezt leginkább azon szók, melyek nem igék származékai, mint gucsmi (,gucsma' kicsinzője), kancsi (,kancsal' kicsinzője). 12) Az int igeképző is kicsinzőként és gyakrabban jön elé, mint a több., magyar szójárásokban, pl. hallint am. fülhegygyel hall, illint am. gyöngén illet, dobint am. kissé dob; hasonlók: nyalint, forralint, fuvint, húzint stb. főkép a háromszéki nyelvjárásban. 13) Szintén az i az ik személyragban ok, ěk, ök (vagy uk, ük) helyett nem birtok többeseként, hanem csak egyes birtok jelölésére használtatik, pl. szép házik van, jó bundájik van, apjik, anyjik, testvérik haza jött, mind kettőjiknek eszikb., jutott stb. 14) Állapotjegyző a multban és személyragokkal pl. "még csak álmottam (oly állapotban, midőn álmottam) láttam ijen (ilyen) dolgot, ő is csak álmotta láthatott"; hasonló émettem (= ébren létemben). Számos példák vannak erre a régi nyelvemlékek között különösen a Tatrosi v. Müncheni és Bécsi codexekben; l. ~ATTA, ~ETTE. 15) Határozott vagyis tárgyi ragozás helyett gyakorta s leginkáb., a parancsoló módban határozatlan áll, pl. hún' be (= húnyd be) szemedet, nyis' ki (nyisd ki) szemedet; mit a régieknél is sokszor találunk pl. a Levelestárban: "Emlíss (= említsd) meg az uramnak, hogy Kocsis János jó tunna a sólyomokhez" (1510-diki levél). Ellenben 16) Tárgyi ragozást is találunk a névmutató elhagyásával: "Széporczáját csókolom, mennyországot gondolom"; "Fejér bőrét kéméli, s világot ingyen éli." A régieknél szintén gyakrabban találjuk. 17) A sajátitó nek nak rag létezéséről, mit sokan tagadnak, és szabályszerü használatáról lásd az e czikk alatt mondottakat. 18) A szenvedő igék használatának is vannak nyomai a székely tájbeszédben, pl. a XI. mesében: "Szitsd fel a tüzet s dógozz, macska, mett (= mert) ma megverődöl." A XVIII. mesében: "Mahónap azon vöszöd eszre, hogy elragadtatódol" (t. i. az ördög által). 19) Ezen mutató névmásokat: ily v. ilyen és oly v. olyan, milyen a székely népnyelv általában egy j-vel ejti: ij, ijen (mongolul: ejn, ejmü) oj, ojan, mijen. 20) A székely népnyelvben még divatban találjuk nemcsak a mássalhangzós (t-és) multat (például: látott), hanem az önhangzós multat (pl. láta), tovább., az összetett (lát vala) és régmultat (látott vót) is. Lássunk egykét példát. "Jó estét agygyon isten apám uram! - Hozott Isten, mondá az óriás; köszönd, hogy apádnak szólítottál, mett ha nem, egészen bényellek vala. - Elindultam, azt feleli Palkó, hogy szógálatot keressek, s a jó szerencse ide vete kjedhez..... Palkó megtelepedett, vacsorált, elaluttak..... Látok véghetetlen messze akkora fejérséget mint egy csillag; mi az apám uram? - Az a kiráj fellegvára, felelé az óriás..... Leültek, mind a ketten delet ettek; az óriás.... két kenyeret s két negyvenest délebédre elkőtött; Palkót is kénálá (t. i. az alatt míg a két kenyeret elkőtötte).... Palkó most egy gyönyörü tündöklő várat látott, a mijent soha még álmában sem látott vót" stb. stb. Bizon bizon! magyar iróink és tudósaink, még azok is, kik pályakérdéseket tűznek ki, és pályakérdésekre felelnek, a székely népnyelvből az igeidők használatára nézve bő tanulságot meríthetnének. V. ö. MÚLT IDŐK. 21) Azt sem vevők észre Kríza János egész gyüjteményében (30 ívnél több), hogy a székely népnyelv az ikes igék ragozása ellen vétene. 22) Ugyanezen gyüjtemény töb., ezer oly szóval gazdagítja a magyar nyelvet, melyek az általános magyar nyelvben ismeretlenek. (Lásd annak Tájszótárát). Ezek közt vannak olyanok is, melyek régente már divatoztak, de az általános magyar nyelvből kivesztek pl. alít (régiesen: alajt) am. vél, sejt; olyanok pedig igen számosan, melyek a szófejtésre világot vetnek, pl. ezent am. ezen szerént, s melyből kétségtelenül származott az -ént rag, innen a régieknél vérént való rokona am. vérszerént való rokona; s ebből lett az összetett -ként rag = ki-ént, s a mint (régiesen: mént) szó = mi-ént. Még igen sok érdekest és figyelemre méltót hozhatnánk elé a székely népnyelvből, de itt nincs helye, hanem utasítjuk az olvasót Kríza Jánosnak többször idézett gyüjteményére: "Vadrózsák. Székely népköltési gyüjtemény."
*SZÉKELYSÉG
	(szék-ely-ség) fn. tt. székelység-ět, harm. szr. ~e. 1) A székely nevü magyarok, mint népség, vagy nemzet együtt véve. 2) Székelyföld. Székelység hegyei, folyói, városai.
*SZÉKELYSZÁLLÁS
	erdélyi falu Udvarhely székben; helyr. Székelyszállás-ra, ~on, ~ról.
*SZĚKELYTELEK
	falu Bihar m.; helyr. ~telek-re, ~ěn, ~ről.
*SZÉKELY-UDVARHELY
	erd. mváros Udvarhely székben; helyr. ~Udvarhely-re, ~ěn, ~ről.
*SZEKÉR
	(szek-ér) fn. tt. szeker-et, harm. szr. ~e. Ékvesztő szavaink egyike, sőt palócz szóejtéssel rendesen és általában röviden hangzik: szeker, szekerrel, szekeren, szekerhez stb., Közönséges eredeti ért. kerekeken mozgó szárazföldi jármű, terhet hordani, kirándulni, utazni való. Ily széles értelemre mutatnak a régieknél eléforduló hintószekér, kocsiszekér, két kerekű szekér, László szekere (gúnyosan emberek által húzott taliga, daczára a közmondatnak: taliga nem szekér). Szükebb és ma szokottabb értelemben különböztetésül a hintó, kocsi, taliga nevű jármüvektől, durvább, nagyobb, erősebb szerkezetü, kivált pedig teherhordásra való ilyetén jármű, mely közrendüeknél utazásra is használtatik. Paraszt-, béres-, hosszú szekér. Ökörszekér, lószekér. Társzekér, tábori szekér, ekhós szekér, melynek gyékény- vagy ponyvafödele van. Fakó szekér, mely nincs megvasalva. Közmondatok: Fakó szekér kenderhám, mind a kettő rosz szerszám; és: Fakó szekér, kenderhám, nemes ember, szűrdolmány. Félre szekér, jön a kocsi. Megy a szekér, ha hájazod. Hájas szekér hosszu út. Ha szekered nincsen, talpad készen legyen. Nincs oly rakott szekér, melyre több nem fér. Ó szekeret vasáért, vén asszonyt pénzeért el ne vegyed. Nem szénás szekér a szó, könnyü megfordítani. Kinek szekere farkán ülsz, annak a nótáját dúdold. Ne fuss oly szekér után, mely föl nem vesz. Terhes szekérnek, részeg embernek az Isten is kitér. Eb a fa szekere. Szekeren ment, gyalog jött. A fölszerelt ökörszekér részei: rúd, juha, nyújtó, lőcsök, rakonczák, oldalak, vendégoldalak, keresztfák, nyomórúd, kerekek, tengelyek, tézslák, csikoltók, jármok stb. melyeket l. saját rovataik alatt. Legvalószinűbb., hogy a szekér haladó, mozgékony tulajdonságától kapta nevét, s gyöke szök- v. szökik, melyből lett szökő, szökér, vagy zök-től zökér, mint, csipő csipér, füző füzér, buvó buvár, futó futár stb. Az ö átváltozván rokon e-re lett szekér, mint ketény, ecsém, fedél stb. ezek helyett: kötény, öcsém, födél. Ezen alapfogalmi viszony van a latin curro és currus, a német Wagen és wegen, bewegen, a hellen agw és aganna között. (Adelung). V. ö. KOCSI, HINTÓ.
*SZEKÉRAL
	v. ~ALJ, v. ~ALY, (szekér-al, v. alj v. ~aly) ösz. fn. A szekér alapját tevő részek, ú. m. kerekek, tengelyek, nyújtó.
*SZEKÉRBÉR
	(szekér-bér) ösz. fn. Bér, melyet a szekéren szállítás, teherhordás fejében fizetni szoktak.
*SZEKERCZE
	fn. tt. Szekerczé-t. Bárdhoz hasonló, széleseb., lapú, rövid nyelü fejsze, melylyel a faragás alá vett fát kisimítják, különböztetésül a keskenyebb pilingáju fejszétől vagy baltától. A régieknél jelentett ily alakú hadi fegyvert is, milyennel szent László királyt festeni szokták. Szekerczés szent László, Vajda S. 3. k. 79. l. Egyébiránt tájszokásilag a fejszét is néhutt szekerczének nevezik. Egyezik vele a mongol szughurkhai (une espčce d' arme, un glaive), latin securis, szláv szekera, t. i. mind rokon törzsből származnak, mely a mongolban: szüke, mandsu nyelven: szuke (hache, coignée), innen szükele-kü (hacher), tovább., a latinban seco, a szlávban szekám, a magyarban szegni. V. ö. SZEG, ige. Mélyhangon: szakócza, melynek gyöke közvetlenűl a szak, szakad, szakaszt szókéval azonos.
*SZEKEREMB
	erdélyi falu Hunyad m.; helyr. Szekeremb-re, ~ěn, ~ről.
*SZEKÉREMELŐ
	(szekér-emelő) ösz. fn. Csavar- v. csigaféle eszköz, melynek segedelmével a székeret, illetőleg annak egyik vagy másik tengelyét, kerekét fölemelik.
*SZEKÉRERNYŐ
	(szekér-ernyő) ösz. fn. Közönséges szekereken rendesen gyékényből vagy vászonból is készített födél.
*SZEKERES (1)
	(szek-er-es) mn. tt. szekeres-t, v. ~et, tb., ~ek. Szekérrel ellátott, szekéren dolgozó, szekérbe fogott. Minden telkes gazda szekeres, de a zsellérek között csak némelyek szekeresek. Szekeres napszámosok. Szekeres lovak. Midőn főnév, több. ~ěk. Ekkor személyt jelent, ki holmit bérben, szekéren hordani, szállítani szokott, azaz, fuvarost. Áruk, katonaság szállítására fogadott, berendelt szekeresek. "Bácsi szekeresek útnak indulának, Útnak indulának, Eger városának." Vitkovicz.
*SZEKERES (2)
	KIS~, NAGY~, faluk Szathmár m.; helyr. Szekeres-re, ~ěn, ~ről.
*SZERERESÁGY
	(szekeres-ágy) ösz. fn. Kihuzó ágy, valamely más ágy alatt, melynek négy alacson lábán négy kis kerék van s ezek segitségével akkor huzzák ki, midőn használni akarják; máskép: kerekeságy, tolóágy.
*SZERERESKĚDÉS
	(szek-er-es-kěd-és) fn. tt. szekereskědés-t, tb., ~ěk, harm. szr. ~e. Foglalkodás, kereseti mód, melyet valaki gyakorol, midőn holmit bizonyos díjért szekéren hordani, szállítani szokott. Szekereskedésből élni.
*SZERERESKĚDIK
	(szek-er-es-kěd-ik) k. m. szekereskěd-tem, ~tél, ~ětt. Szekeresképen foglalkodik, terhet hord, szállít s ezzel keresi kenyerét. l. SZEKERES.
*SZEKERESSÉG
	(szek-er-es-ség) fn. tt. szekeresség-ět, harm. szr. ~e. Szekeresi foglalkodás, keresetmód.
*SZEKERES-TÖRPÉNY
	erdélyi falu B. Szolnok m.; helyr. ~Törpény-be, ~ben, ~ből.
*SZEKEREZ
	(szek-er-ez) önh. m. szekerez-tem, ~tél, ~ětt, par. ~z. Szekéren hord, szállít valamit; fuvaroz, tájdivatosan: fóroz; a szekérb., fogott ökröket, lovakat hajtja.
*SZEKEREZÉS
	(szek-er-ez-és) fn. tt. szekerezés-t, tb., ~ěk, harm. szr. ~e. Teherhordás, teherszállítás szekéren, különösen fogadott bér mellett.
*SZEREREZŐ
	(szeke-er-ez-ő) mn. és fn. tt. szekerező-t. Aki holmit szekéren hordani, szállítani szokott, fuvaros. Különösen hadjárásban, és hadszervezetben katona, ki a hadviseléshez szükséges szereket, pogygyászokat, álgyukat vontatja.
*SZEKÉRFOGAT
	(szekér-fogat) ösz. fn. A szekér vontatására alkalmazott állati erő, pl. ökör-, lófogat stb.
*SZEKÉRGYÁRTÓ
	(szekér-gyártó) ösz. fn. Mesterember, ki szekereket készít; szokottabban: kerékgyártó; németesen bognár, tótosan kollár.
*SZEKÉRKAS
	(szekér-kas) ösz. fn. Kasnemü vesszőfonadék, melyet némely tájakon, kivált a teherszállító szekerek oldalai közé helyeznek.
*SZEKÉRKE
	(szek-ér-ke) kicsinző fn. tt. szekérké-t. Kis, könnyü szekér, milyenek az úgy nevezett csilleszekerek Bakonyban. Érsekujvárott régebben kerekeken mozgó deres, melyen a büntetteseket csapni, korbácsolni szokták.
*SZEKÉRKENŐ
	(szekér-kenő) ösz. fn. 1) Személy, ki a szekeret keni. 2) Holmi zsiradék, melylyel a szekér tengelyeit időnként megkenik, hogy a kerekek könnyebben forogjanak: háj, kulimász, vagyis fenyőszurokból főzött kátrány. Félek tőle mint a szekérkenőtől. (Km.).
*SZEKÉRKENŐCS
	(szekér-kenőcs) ösz. fn. l. SZEKÉRKENŐ, 2).
*SZEKÉRKÉZÉS
	(szek-er-ke-ěz-és) fn. tt. szekerkézés-t, tb., ~ěk, harm. szr. ~e. Kisebb szekéren rövid kirándulás. V. ö. SZEKERKÉZIK.
*SZEKERKÉZIK
	(szek-er-ke-ěz-ik) k. m. szekerkéz-tem, ~tél, ~ětt. Kisebbfajta szekéren, mulatságból rövid kirándulást, sétautat teszen, kocsikázik.
*SZEKÉRLÁNCZ
	(szekér-láncz) ösz. fn. Láncz, a teherhordó szekereken, melylyel a felrakott holmit, s az oldalakat, saraglyát, nyomórudat stb., megerősítik.
*SZEKERNYE
	fn. tt. szekernyé-t. Molnár A. és Calepinus latinozata szerént ocrea, gallica, azaz, lábszárakat takaró süvegkapcza, vagy bőrből való szár. Pakróczos talpatlan szekernye (Calep.), melyhez leginkáb., hasonló az úgy nevezett gamache, vagy fekete kapcza, csarapa, milyet ezelőtt az osztrák birodalmi, nem magyar gyalogkatonák viseltek. Vevék eszekbe, hogy lóbőr a szekernye. (Pázmán Kal. 530. l.). Mások szerént magas száru saru, latinul cothurnus, s ez értelemben a szomorújáték jelmeze, szekernyében beszélni, in cothurnis loqui, azaz, tragicai nyelven. E szó, mint jelentéséből kitetszik, a rokon hangu szekér, szekercze, szókkal semmi öszvefüggésben nincsen, s valószinüen idegen eredetü, talán a latin soccus, socculus, vagy német Socke (nálunk a köznépnél: Sockerl) után képeztetett. Dankovszky szerént a szláv nyelvekben: skornye am. saru (a német Stiefel).
*SZEKÉRNYOM
	(szekér-nyom) ösz. fn. Nyom, melyet a haladó szekér kerekei hagynak maguk után, kerékvágás vagy vágány.
*SZEKÉRNYÚJTÓ
	(szekér-nyújtó) ösz. fn. A szekéralynak azon rúdnemű része, mely az első és hátulsó tengelyt öszveköti.
*SZEKÉROLDAL
	(szekér-oldal) ösz. fn. Lajtorjához hasonló rácsos készület a fölszerelt, mely szekér job., és bal részén végig nyúlik. Egyébiránt vannak nem rácsos, pl. deszkákból szerkezett szekéroldalak is. Továbbá így hívják azon tért is, melyet ez oldalak körülvesznek. Oly kevés szénája termett, hogy alig tölt meg egy szekéroldalt.
*SZÉKERÖLTETÉS v. ~ERŐTETÉS
	(szék-eröltetés) ösz. fn. Nehéz székürülés, vagyis szorulás, midőn valakit az úgy nevezett nagy szükség sürget, szorongat, de sikeretlenül.
*SZEKÉRPÉNZ
	(szekér-pénz) ösz. fn. A bérb., fogadott szekérért, illetőleg szállitásért fizetett pénz.
*SZEKÉRPOSTA
	(szekér-posta) ösz. fn. Leveleket, személyeket s némely málhákat szekéren (kocsin) vivő posta.
*SZEKÉRRÚD
	(szekér-rúd) ösz. fn. A szekér első tengelyéhez kapcsolt rúd, melyhez a vonó állatokat fogják. A lovas szekérrúd felhérczczel, és kisafával, az ökrös szekérrúd járommal van fölszerelve. V. ö. TÉZSLA, RÚD.
*SZEKÉRSZÍN
	(szekér-szín) ösz. fn. Gazdasági épület, félhaj, vagy mint néhutt nevezik, szekérállás, félszín, félszer, mely alatt a szekereket tartják.
*SZEKÉRTENGELY
	(szekér-tengely) ösz. fn. A szekér nevű járműnek tengelye. V. ö. TENGELY.
*SZEKÉRÚT
	(szekér-út) ösz. fn. Út, melyen szekerek járnak, különböztetésül a gyalogúttól, ösvénytől. Szekérút mentében.
*SZEKÉRVÁM
	(szekér-vám) ösz. fn. Szekerektől (kocsiktól) szedetni szokott vámpénz.
*SZEKÉRVÁR
	(szekér-vár) ösz. fn. Régi hadviselésben táborozás, csatázás alkalmával sáncz gyanánt öszveállított szekerek, hogy az ellenség nyomulása ellen akadályul, védelmül szolgáljanak.
*SZEKÉRZET
	(szek-ér-ěz-et) fn. tt. szekérzet-ět, harm. szr. ~e. Szekerek és ezekhez tartozó készülékek összesége a katonaságnál. (Fuhrwesen).
*SZÉKĚS v. SZÉKES
	(1), (szék-ěs) mn. tt. székěs-t v. ~et, tb., ~ek. 1) Egy vagy több székkel ellátott, fölszerelt; nem széktelen. Székes terem, szinházi karzat, sétatér. 2) Hol valamely főszemélynek, méltóságnak, fejedelemnek állandó széke, lakhelye van. Székes város. Székes egyház, templom. (Ecclesia cathedralis).
*SZÉKES (2)
	erdélyi falu Marosi székben; helyr. Székes-re, ~ěn, ~ről.
*SZÉKES (3)
	l. SZÍKES.
*SZÉKĚSEGYHÁZ
	(székěs-egyház) ösz. fn. l. SZÉKĚSTEMPLOM.
*SZÉKĚS-FEHÉRVÁR v. ~FEJÉRVÁR
	sz. kir. város Fehérvármegyében, hajdan töb., királynak koronázási és székhelye; helyr. ~Fehérvár-ra, ~on, v. ~ott, ~ról.
*SZÉKESKANONOK
	(székes-kanonok) ösz. fn. Székeskáptalan tagja. V. ö. SZÉKESKÁPTALAN.
*SZÉKESKÁPTALAN
	(székes-káptalan) ösz. fn. Püspök vagy érsek székhelyén létező (püspöki vagy érseki) káptalan; különböztetésül a társaskáptalantól.
*SZÉKĚSTEMPLOM
	(székěs-templom) ösz. fn. Püspöki, érseki, főérseki templom. (Ecclesia cathedralis).
*SZEKESÚT
	falu Temes m.; helyr. Szekesút-ra, ~on, ~ról.
*SZĚKĚTLŐ SZĚM
	székely tájszólás szerént tulzó kicsinyitésként használtatik, pl. egy szěkětlő szěmět sem hagyott. (Kriza J.). V. ö. ZEKETLŐ.
*SZÉKFIA
	(szék-fia) ösz. fn. A székelyeknél am. törvényszék tagja, itélő biró, újabban alkotott szóval: ülnök. (Assessor).
*SZÉKFONÓ
	(szék-fonó) ösz. fn. Kézmives, iparos, ki nádból, vesszőből, szalmából, kukoriczahéjból széküléseket fon.
*SZÉKFÖLD
	l. SZÍKFÖLD.
*SZÉKFŰ
	l. SZÍKFŰ.
*SZÉKFŰVIRÁG
	l. SZÍKFŰVIRÁG.
*SZÉKHÁT
	(szék-hát) ösz. fn. A széknek fölemelkedő része, melynek a hátat neki lehet vetni, támasztani.
*SZÉKHELY
	(szék-hely) ösz. fn. Hely, illetőleg vár, város stb., melyen valamely hatóság, törvényszék stb., megtelepedett, és rendesen működik.
*SZÉKKAR
	(szék-kar) ösz. fn. A széknek job., és bal oldalán emelkedő támasz, melyen az ülő nyugtathatja karjait.
*SZÉKLA
	fn. tt. széklá-t. B. Szab., D. szerént tutaly rúdja, melylyel a szárazra kiköttetik. Eredetét illetőleg talán am. széklő azaz telepítő, megszállító.
*SZÉKLÁB
	(szék-láb., ösz. fn. Állati lábakhoz hasonló támaszok, melyeken a széknek ülésűl szolgáló lapja áll; így hívják a lugzócseber alatt álló lábas készüléket is.
*SZÉKLÁBFÚRÓ v. ~FÚRU
	(szék-láb-fúró v. ~fúru) ösz. fn. Asztalosok eszköze, melylyel a csavaron vagy szegre járó széklábakat kifúrják.
*SZEKLENCZE
	falu Máramaros m.; helyr. Szeklenczé-re, ~n, ~ről.
*SZEKLICZE
	fn. tt. szekliczé-t. Növénynem az együttnemzők seregéből s egyenlőnősök rendjéből; vaczka polyvás, sertés; fészke tojásdad, födelékes, pikkelyei többnyire tövishegyűek; bóbitája polyvás szőrös, vagy nincs. (Carthamus). Fajai: sáfrány, gordon szeklicze. Legvalószínűbb., hogy nevét sörtés, tövises, s mintegy szeges tulajdonságától kapta, minélfogva elemezve szeglicze, a szeg gyöktők és szegel törzsöktől, mintha volna szegelőcze, szegelicze.
*SZÉKMÍVES
	(szék-míves) l. SZÉKCSINÁLÓ.
*SZÉKMŰ
	(szék-mű) ösz. fn. A bányászoknál am. a német Stockwerk, azaz, bányajárások, és bányatelepek többsége, melyek bizonyos helyen érintkeznek, és egyesűlnek. Köz ért. székül szolgáló, vagy székhez hasonló mű, alkotvány.
*SZÉKÓ
	falu Ung m.; helyr. Székó-ra, ~n, ~ról.
*SZÉKOSZLOP
	(szék-oszlop) ösz. fn. Szarufát tartó oszlop.
*SZÉKPÁRKÁNY
	(szék-párkány) ösz. fn. Valamely talapzat párkánya.
*SZÉKPONT
	(szék-pont) ösz. fn. A körnek középpontja. Hasonlat után a tojásnak, fának stb., székétől átv. értelmű szó.
*SZÉKREKEDTSÉG
	(szék-rekedtség) ösz. fn. l. SZÉKDUGÚLÁS.
*SZEKRÉNY
	fn. tt. szekrény-t, tb., ~ěk, harm. szr. ~e. Általán, különféle alakú, és nagyságu, vagy egy osztatlan öbölből, vagy fiókokból álló bútornemű készület, melybe holmit helyezni, rakni, zárni szoktunk. Könyvszekrény, ruhaszekrény. Polczos, fiókos szekrény. Konyhaszekrény. Lisztes, szalonnás szekrény. Pohártartó, edényes szekrény. Szekrénybe zárni a pénzt. Úgy látszik, hogy a latin scrinium után képeztetett, valamint a német Schrein, Sckrank, szláv skrinya is stb.
*SZEKRÉNYÁGY
	(szekrény-ágy) ösz. fn. Szekrényhez hasonló állvány v. készület, melyben az ágyneműt nappal zárva tartják, s éjjel vagy alvás idején a szekrényt ki- vagy szétnyitva, ki- v. széthúzva alvóhelyül használják. Ilyenekül tekinthetők az úgynevezett tolóágyak (szekeres vagy kerekeságyak) s a hajókon levő emeletes fekhelyek is.
*SZEKRÉNYKE
	(szekrény-ke) kicsiny. fn. tt. szekrényké-t. Kis kézi, vagy utravaló szekrény; kis láda.
*SZÉKREVÁGÁS
	(székre-vágás) ösz. fn. A húsárusoknál a marhának fölkonczolása kimérés végett, az úgy nevezett mészárszékben, vagy egyszerüen, székben.
*SZÉKREVÁGÓ
	(székre-vágó) ösz. fn. Husárus, ki marhát vág, hogy azt a mészárszéken kimérje.
*SZÉKSÉRTÉS
	(szék-sértés) ösz. fn. A törvényszék, s illetőleg annak birái ellen szóval vagy irásban elkövetett olyan sértés, melylyel valaki azokat birói működésök, itélethozásuk illetlen gyalázásával bántalmazza.
*SZÉKSÓ
	l. SZIKSÓ.
*SZEKSZEMONTA
	fn. tt. szekszemontá-t. Motyó, holmi czeleczula, retyemutya, poggyász; máskép: ekczemoncza. Idegen alaku és eredetü szónak látszik, melyek az olasz saccomanno vagy saccomesso-ra emlékeztetnek, s talán a külföldi katonaság útján lopódzott be.
*SZEKSZENA
	fn. tt. szekszená-t. A teherhordó barmok nyerge, a felrakott motyóval, poggyászszal együtt; honnan: szekszenás ló, öszvér, szamár. Idegen szónak látszik. (Saumsattel?).
*SZEKSZENÁS
	(szekszena-an) mn. tt. szekszenás-t v. ~at, tb., ~ak. Szekszenával terhelt. V. ö. SZEKSZENA.
*SZEKSZINÁS
	mn. tt. szekszinás-t v. ~at, tb., ~ak. Balaton vidékén am. boros, félrészeg, pityókos; talán a szekszenával terhelt szamár vagy öszvér tántorgásától vett hasonlatnál fogva.
*SZÉKTÖRÉS
	(szék-törés) ösz. fn. 1) Tulajd. ért. a szék nevű bútornak rontása; eltörése. 2) Átv. ért. törvényszék ellen elkövetett sértés.
*SZÉKUDVAR
	falu Arad m.; helyr. ~udvarra, ~on, ~ról.
*SZÉKÚJÍTÁS
	(szék-újítás) ösz. fn. A vármegyei stb., rendszerben alkotmányos joggyakorlat, melynélfogva a kebelbeli választók megyei tisztviselőket időszakonként szavazás vagy felkiáltás által újonnan választanak; máskép: tisztújítás.
*SZÉKÜLÉS
	(szék-ülés) ösz. fn. A törvényszék tagjainak hivatalos együtt léte, és tanácskozása.
*SZÉKÜLŐ
	(szék-ülő) ösz. mn. és fn. Ki a törvényszékben, mint annak tagja részt vesz, újab., alkotású szóval: ülnök. Székülő birák. A régi rendszerben a megyei székülők neve táblabiró volt.
*SZÉKVÁNKOS
	(szék-vánkos) ösz. fn. A széknek ülőlapjára alkalmazott vánkosféle mű. Csöpüvel, tehén-, lószőrrel kitömött, rugalmas székvánkos.
*SZÉKVÁROS
	(szék-város) ösz. fn. Város, melyben az illető ország, birodalom stb., feje lakik. Az osztrák birodalom székvárosa Bécs, a magyaré Buda-Pest.
*SZEL
	áth. m. szel-t. Tömör, vagy szilárd szövetü testet éles eszközzel hasábokra metsz, vág. Kenyeret karéjokra, húst falatokra, konczokra szelni. A szalonnából, sajtból egy darabot leszelni. A dinnyét gerezdekre szelni. Ollóval a papírivből egy negyedet leszelni. Valamit fürészszel ketté szelni. Átv. mondjuk akármily tömör testről, mely haladása, mozgása közben a levegőt vagy vizet ketté hasítja. A repülő madár szeli a levegőt. A sajkák, hajók szelik a folyó habjait. Egyezik vele mongol nyelven szeil-kü v. szejle-kü, v. szejlö-kü (decouper, tailler stb.), tovább., mongol és mandsu nyelven: szeleme (épée, sabre, glaive); ide sorozható mély hangon szalga-khu (séparer, détacher, diviser, partager, isoler, tirer, deriver); ezen igétől: szal-khu v. szalo-khu (se séparer, ętre partagé, détaché, isolé stb.); csagataj csal-mak lapp nyelven: čole-, vogul ny. sil- stb. V. ö. SZEG, VÁG, HASÍT. Gyöke azon sze, mély hangon sza, mely több szóban a részeknek egymástól elválását, vagy a testnek bizonyos iránytól távolodását jelenti, miről részletesebben l. SZE, (2), elvont gyök v. gyökelem. V. ö. SZALU, SZALUL; SZAB, SZAK; SZÉL, (2).
*SZÉL (1)
	fn. tt. szele-t, harm. szr. ~e. Ékvesztő szavaink egyike, palóczosan ejtve: szeel v. sziel, v. szeil. A Müncheni codexben állandóan rövid e- (č)-vel jön elé: "Megálla a szel" (ventus). "És lőn szelnek nagy fergetege." "Szeltől ingandó nádat" (46, 90, 141. stb., lapokon). Különbözik a térnek, illetőleg testnek két oldalát jelentő szél-től, mely az idézett codexben is mindig megtartja ékezetét. "Mennynek négy szélitől fogván" (68. l.). Tájszokásilag így is ejtetik szíl. Szoros ért. a sebesebb mozgásba hozott légnek azon fülbeható tulajdonságát, vagyis hangját jelenti, mely folytonos sz gyanánt hallik (lásd végül). Hideg, meleg, langyos, csipős, nedves, szárító szél. Al szél, fel szél. Széllel menni, azon irányban, mint a szél fú; ellentéte: szél ellen menni; mindkettőt átvitt értelemben is használják, t. i. az elsőben: a körülményekhez alkalmazkodni; az utóbbiban: a körülményekkel daczolni. Északi, keleti, déli, nyugoti szél. Tót szél, mely a karpatoktól délnek fú. Balaton szele, a Győri vidékre nézve déli szél. Pásztás szél rövid időközökben és csak tájanként meg-megjelenő szél. Annyi, mint a Mátra szele. (Km.). Vak Tamás szele, keleti szél. Nemere szél, a székelyeknél igen mérges északi szél (a Nemere hegyétől). Ki szelet vét, vihart arat. (Km.). Szél a tölgyet ledönti, de a náddal nem bír. (Km.). Szelet fontol v. szeleket horgász. (Km.). Nem él az ember széllel (Km ). Belé szorították a szelet, megfojtották. Szélesb ért. a levegőnek különféle hangokat űtő sebesebb mozgása, honnan e változatok: zivatar, zegernye, vihar, förgeteg, továbbá, fú, fütyöl, sipol, súg, susog, suhog, sivít, üvölt, süvölt, zúg, mormog, dudál, tutul a szél stb. A hajósoknál még eléfordúlnak e kifejezések: szél alá, v. szél alatt, v. széllel alá, v. széltől el, ki, azaz a hajónak szélmentes oldalára vagy oldalán (leewärts); innen: szélalatti oldal vitorlát szél alá fordítni (abbrassen), a szél alatti vitorlaszárakat meghúzni, hogy a vitorlák a szélnek jobban táruljanak; szélbe fordítni (brassen) vitorlát fordítni, meghúzni; széllel szembefordítni (back brassen); szélnek hátat fordítni; széllel futni, haladni; széllel fordúlni; szélnek vagy szél ellen fordúlni; vitorlát szélnek tárni (vollbrassen); szélnek tartani (anlafen) stb. Átv. az állati test belsejében, különösen a gyomorban, belekben keletkező s vagy a torkon felböfögő, vagy a végbélen kiomló könenyféle bűzlég. Szelek bántják. Megy tőle a szél. Élettani ért. betegség neme, mely a testnek valamely részét hirtelen, mintegy szél gyanánt megüti, s vagy megbénítja, vagy folytonos mozgásban, reszketésben tartja (hemiplexia). V. ö. GUTA. Karját, nyelvét, egyik oldalát megütötte a szél. Képes kifejezéssel; szele jár v. szele hallik valaminek, azaz, előhíre, mely gyanítva, suttogva terjed; rosz szél fú felőle, gyanús hírben áll; szelét venni valaminek, alattomban értesülni róla; szélnek ereszteni v. bocsátani, martalékul hagyni, pusztulni engedni; nagy széllel járni, nagy szelet ütni v. szelet csapni, azaz, nagy zajjal, hirtelenkedve, hányiveti módon mutogatni, fitogtatni magát, honnan a szeleverdi, szeleburdi, szélcsapó, szélpila gúnyos kifejezések. Alapfogalomban egyezik mind azon szókkal, melyek a sebességnek, sietésnek, sirülésnek stb., sziszegő sz vagy suhogó s hangját utánozzák; s legegyszerűbben van meg a török esz-mek (= fúni) szóban; továbbá egyezik azon idegen szókkal, melyek magát ezen légtüneményt is sz, s rokon gyökhangokkal fejezik ki, mint legközelebb a mongol szalkin (Wind), a latin spirat, spiritus, sibilus, sibilat; ide tartoznak azon szók is, melyek ajakhanggal kezdődvén fuvást, mintegy a levegőnek továbbra tolulását fejezik ki, mint: fú, sínai nyelven is fú, a latinban flat, a németben wehen, blähen stb. A finn nyelvekben sz helyett tompább t, a törökben lágyabb j hangzik; amott: tuuli, töl, tyl, emitt: jel, jil. A magyarban is van tutul, dúdúl. Rokon vele alapfogalomban vagyis a sebesség természeti hangjának utánzásában a száll ige is, egészen hasonló módon a mongollal, melyben mint föntebb érintők, szalkin am. szél és szoila-khu (mandsu nyelven: szoilo-me) am. száll-ni, repülni.
*SZÉL (2)
	fn. tt. szél-t, tb., ~ěk, harm. szr. ~e. A légmozgást jelentő szél-től főleg abban különbözik, hogy ékezetét mindig megtartja: széle, szélěs, szélü, szélěz; továbbá a tisztább kiejtés szerént valamivel élesebben hangzik, miért némi tájszokással szíl, szíles, szílű, szílez; ellenben a légmozgató szél tompábban hangoztatja az e-t, mintha nem volna egyéb megnyujtott, vagy kettőzött rövid e-nél: szeel. V. ö. SZÉL, (1). Hasonló hangejtési viszony van az ér (pervenit) és ér (vena), az ég (coelum) és ég (ardet), fél (dimidium) és fél (metuit) között. 1) Tágabb ért. bizonyos területnek vagy testnek külső pontjai, vonalai, végei, melyek azt mintegy kerítik, s annak középpontjától legtávolabb esnek. Ország, vármegye, város széle, azaz, véghatára. Tulsó, innenső szél; jobbik szél, bal szél; alsó szél, felső szél. Határszél, erdőszél, tószél. Szája széle, azaz ajaka. Szélementében végig v. szélementire végig, (székely szólás). A nyomtatott lapnak tisztán hagyott széleit beírni. A papirív széleit körülnyírni. A rét bal szélén kezdeni a kaszálást, gyűjtést. A ruha széleit beszegni, fodrozni, prémezni. 2) Szorosb ért. mint a hosszusággal és magassággal viszonyló térmérték jelenti azon egyenes irányban vett vonalat, mely valamely területnek vagy testnek hosszmentét általszegi, s annak egyik oldalától a másikig nyúlik. E végposztó hossza húsz, széle (szélessége) két rőfnyi. Megmérni a szántóföld szélét, hosszát. Valamely terület szélét annak hosszával sokszorozni. Két szélben, másfél szélben venni a gatyaszárnak való vásznat. Egy szél a vitorlavászonból. Széle hossza mindegy, azaz, négyszögű, vagy alacson vastag. Gyöke azon elvont sze, melyből szédít, szédűl, szédeleg, ideoda irányzott mozgásra vonatkozó szók is eredtek, s rokona az alapfogalomban egyező té, mint téved, tévelyeg, tébolyog, tékozol, tétova, téltúl származékok gyöke. Vogul nyelven: sel, sil am. oldal, part; finn nyelven syrjä (margo). A mongol szal-khu v. szalo-khu (se séparer, ętre pártagé, détaché, isolé), közeleb., a magyar szél-ed-ni igével rokon. V. ö. SZE, (2), elv. gyök v. gyökelem; és SZEL.
*SZÉLANYA vagy ~ANYJA
	(szél-anya v. ~anyja) ösz. fn. Az épületek ormára alkalmazott kakas, vagy zászló, vagy néha nyil alakú mű rézből, bádogból, vasból stb., mely a szélnek érintésére ideoda forog, s annak járását, irányát mutatja; máskép: szélforgony szélmutató, s különösen ha kakas alakja van: szélkakas. L. SZÉLMUTATÓ.
*SZÉLBAJ
	(szél-baj) ösz. fn. A gyomorbeli széltől eredő bántalom.
*SZÉLBILLENTYŰ
	(szél-billentyű) ösz. fn. Billentyű, melynek megnyomására a szél ki vagy bejár; máskép: szelentyű, szelep. (Ventillum).
*SZÉLBODOR
	(szél-bodor) ösz. fn. A ruhák széleit kerítő, diszítő bodor.
*SZÉLCSAPÁS
	(szél-csapás) ösz. fn. 1) A szélnek valamely térre, tárgyra közben-közben erőseb., nyomása, hatása. 2) Átv. ért. szeleverdiség.
*SZÉLCSAPÓ
	(szél-csapó) ösz. fn. Szeleverdi, szelekótya, hányiveti, sok szóval, zajjal járó, magát feltünő viselettel fitogtató ember.
*SZÉLCSÉCS
	(szél-csěcs) l. SZÉLHIMLŐ.
*SZÉLCSĚND
	(szél-csend) ösz. fn. A levegőnek nyugott, nesztelen, mozdulatlan állapota, különösen mely a szélnek csillapodását követi.
*SZÉLCSĚNDĚS
	(szél-csěnděs) ösz. mn. Szél nélküli, nesztelen. Szélcsendes idő, nap, éj. Szélcsendes tenger.
*SZELCSOVA
	falu Krassó m.; helyr. Szelcsová-ra, ~n, ~ról.
*SZÉLCSŐ
	(szél-cső) ösz. fn. Általán cső, melyből a levegő sebeseb., mozgással szél gyanánt ömlik ki, pl. a fújtatónak szélcsöve.
*SZELCZ
	falu Nógrád m.; helyr. Szelcz-re, ~en, ~ről.
*SZELCZE
	falu és puszta Gömör m.; helyr. Szelczé-re, ~n, ~ről.
*SZÉLDAG
	(szél-dag) ösz. fn. Fehér, fényes és pöffedékeny, fájdalom nélküli daganat, mely itt-ott a sejtszövetekben a bőr alatt szokott öszvegyűlni. (Emphysema).
*SZELDE
	(szel-de) fn. tt. szeldé-t. A székelyeknél 1) am. igen erős, csipős szél; 2) am. szeleverdi.
*SZELDEL
	(szel-del) gyak. áth. m. szeldel-t. Folytonosan, töb., hasábra, gerezdre, részekre szel valamit. Kenyeret, sajtot, szalonnát, húst szeldelni a vendégeknek. Fölszeldelni a dinnyét. Az ekevas barázdákra szeldeli a földet. Papírt szeldelni. Átv. a levegőt szárnyakkal, a vizet sajkával szeldelni. Ez igének összetett képzője (del = ed-el) gyakorlatos jelentésü. V. ö. SZEL.
*SZELDELÉS
	(szel-del-és) fn. tt. szeldelés-t, tb., ~ěk, harm. szr. ~e. Gyakori, folytonos, több részre, hasábra választó szelés.
*SZELDELET
	(szel-del-et) fn. tt. szeldelet-ět, harm. szr. ~e v. ~je. l. SZELETKE.
*SZELDELŐ
	(szel-del-ő) mn. és fn. tt. szeldelő-t. 1) Aki valamit szeldel, különösen, ki az ételeket, sülteket konczokra metéli. 2) Amivel szeldelnek. Szeldelő konyhakés.
*SZELDELT
	(szel-del-t) mn. tt. szeldel-et. Amit darabokra, hasábokra, konczokra, gerezdekre stb., szeldeltek, metéltek. Szeldelt kenyeret, sajtot, dinnyét rakni a vendég elé. Szeldelt papír, szövet. V. ö. SZELDEL.
*SZÉLDESZKA
	(szél-deszka) ösz. fn. 1) A deszkává hasogatott, fűrészelt faderéknak külső része, melynek egyik oldala féldomború, különböztetésül a bél- v. középdeszká-tól, mely mindkét oldalon lapos. 2) Általán valaminek szélét, külsejét képező deszka, pl. mely építéskor a boltívnek tartalékul szolgál, vagy az ágynak oldaldeszkái stb.
*SZELE
	MÁTRA~, falu Nógrád, TÁPJÓ~, v. TÁPIÓ~, Pest m.; helyr. Szelé-re, ~n, ~ről.
*SZELEBERDI
	l. SZELEVERDI.
*SZELEBURDI
	l. SZELEVERDI.
*SZELEBURDISÁG; SZELEBURDISKODIK
	l. SZELEVERDISÉG; SZELEVERDISKEDIK.
*SZELECZ
	faluk Hont, Trencsén és Zólyom m.; helyr. Szelecz-re, ~ěn, ~ről.
*SZELECZKE
	erd. falu B.-Szolnok m.; helyr. Szeleczké-re, ~n, ~ről.
*SZELÉD
	régiesen am. szelíd; l. ezt.
*SZÉLED
	(szél-ed) önh. m. széled-t. 1) Mondjuk seregb., gyűlt népről, vagy más élő lények sokaságáról, midőn egymástól különféle irányban eltávolodnak, elválnak, szétoszolnak. A látványra öszvecsődűlt nép széledni kezd. A legelőre kihajtott csorda elszéledt. Gyakorlat után elszélednek a katonák. 2) Átv. mondjuk némely élettelen testekről, midőn részeik elválnak, elszakadnak, s mintegy eltünnek.Dél felé elszéled a köd, a felhő. Széled a daganat. Képes kifejezéssel: széled a bú, a gond, midőn múlóban van. 3) Kitágúl, szétterjed, azaz, alkatrészei mintegy eltávolodnak a középponttól. Széled a hízó állat teste, háta. Sodrófa alatt széled a tészta. E szónak közvetlen törzse a terjedési határvonalt jelentő szél, s gyöke azon sze, mely töb., származékaiban szórakozásra, távolodásra vonatkozik, s rokon a té, tá, sza gyökökhöz. Rokon hozzá a mongol szal-khu v. szalo-khu. V. ö. SZÉL, (2).
*SZÉLEDÉS
	(szél-ed-és) fn. tt. széledés-t, tb., ~ěk, harm. szr. ~e. A gyűegésznek azon állapota, vagy változása, midőn gyűrészei egymástól elszélednek. V. ö. SZÉLED.
*SZÉLEDĚZ
	(szél-ed-ěz) gyak. önh. m. széleděz-tem, ~tél, ~ětt, par. ~z. Folytonosan, vagy, lassan-lassan széled, oszol, egymástól elválik, távolodik. A köz mulatóhelyekről este felé széledez a nép. Széledeznek a felhők, s derülni kezd. V. ö. SZÉLED.
*SZÉLEDĚZÉS
	(szél-ed-ěz-és) fn. tt. széledězés-t, tb., ~ěk, harm. szr. ~e. Bizonyos sereg, sokaság tagjainak, illetőleg részeinek folytonos széledése. l. SZÉLEDÉS.
*SZÉLĚG
	(szél-ěg) gyak. önh. m. szélěg-tem, ~tél, ~ětt. Ide-oda, szerteszét csavarog; ma szokottabban: szélěng, és általánosan: lézeng. Élt e szóval Faludi, ,Nemes Asszony' 186. l. Képeztetésre hasonló hozzá: oldalog.
*SZÉLĚGÉS
	(szél-ěg-és) fn. l. LÉZENGÉS.
*SZELEKÓLA
	(szele-kóla) l. SZELEVERDI.
*SZELEKÓTYA
	(szele-kótya azaz szele-kótó) fn. tt. szelekótyá-t. L. SZELEVERDI.
*SZELEL (1)
	(szel-el) áth. m. szelel-t. Polyvás, szemetes gabonaszemeket, vagy más magvakat lapáttal a levegőb., szór, vagy rostán átbocsát, vagy magasra tartott edényből kiereget, hogy polyváját, szemetét a szél elvigye, s ez által megtisztuljon. Kinyomtatott buzát, rozsot szelelni. Továbbá, dohtól, penésztől, stb. szél által megtisztít valamit. Szeleld meg ha dohos, mint a vajkai asszony a lisztet. (Km.). V. ö. PALOL, PELEL.
*SZELEL (2)
	(szel-el) önh. m. szelel-t. 1) Mondjuk csőről, vagy résről, melyen a belefújt levegő szabadon jár; tájdivatosan túl a Dunán: szenel, szenyel. Szelel a pipa, pipaszár. Nem jól szelel a fújtató. 2) Képes kifejezéssel, elszelelni valahonnan, am. eliszkódni, elszökni, s mintegy szél gyanánt elsuhanni.
*SZELELÉS
	(szel-el-és) fn. tt. szelelés-t, tb., ~ěk, harm. szr. ~e. 1) Midőn áth. igéből származik, am. gabonaszemek, vagy más magvak tisztítása szórás és szél által. 2) Csőnek, résnek tulajdonsága, vagy állapota, midőn szabad légjárása van. V. ö. SZELEL, (1); (2).
*SZELELŐ
	(szel-el-ő) mn. tt. szelelő-t. 1) Aki valamit szelel, vagyis szél által a szeméttől, polyvától megtisztít. 2) Ami a léget, szelet általereszti. Szelelő pipaszár, fújtató. Használtatik főnevűl is, midőn rést, likat jelent, melyet a levegő szabad járása végett szoktak hagyni, vagy csinálni.
*SZELELŐABLAK
	(szelelő-ablak) ösz. fn. Az ablaknak egy része, melyen a levegőt ki s b., lehet bocsátani.
*SZELELŐLYUK
	(szelelő-lyuk) ösz. fn. Lyuk az épület valamely részén, pl. az éléskamra, a pincze falán, az ablakon, hogy a levegő szabadon járjon ki s b., rajta; ezt a pinczékben léleklyuk-nak is nevezik.
*SZELELŐROSTA
	(szelelő-rosta) ösz. fn. Nagyobbféle gépnemű rosta, mely által a polyvás, szemetes gabonát megtisztítják.
*SZELELŐTŰZHELY
	(szelelő-tűzhely) ösz. fn. Tűzhely, mely úgy van alkotva, hogy a lég nagyob., erővel és nagyobb mértékben nyomúl az égő szerre, s így a tűz hatását fokozza. (Windofen).
*SZELEMĚN
	fn. tt. szeleměn-t, tb., ~ěk, harm. szr. ~e v. ~je. A közönséges falusi épületeken azon gerenda, mely a tető ormán nyúlik végig, s vagy ágasokon, vagy ollófákon nyugszik. Szabó Dávidnál: általgerenda, mestergerenda, melyet (a ház két végén álló) ágasokra helyeztetnek, de, így szól, közönségesen ,gerenda' helyett is tétethetik. A hajósoknál: a hajótető hosszában menő gerenda, mely a tölgyfa hajókon a kukajárót tartja (First, Firstbaum, Fürstbaum. Kenessey Albert). Eredetileg talán szelevény volt a szel igétől, minthogy a tetőt (vagy felső padolatot) mintegy végig szeli, s annak élét képezi. Jancsovicsnál szlávul: szlemä.
*SZELEMENFA
	(szelemen-fa) ösz. fn. Szelemennek készített fa; tovább., maga a szelemen.
*SZELEMĚNGERENDA
	(szeleměn-gerenda) ösz. fn. l. SZELEMEN.
*SZELEMENHÁZ
	(szelemen-ház) ösz. fn. Olyan ház, melynek teteje szelemengerendán nyugszik.
*SZELEMENKÖNYÖK, SZELEMENKÖTÉS
	(szelemen-könyök v. ~kötés) ösz. fn. A szelemen azon része, hol a szarufák felső része nyugszik.
*SZELEMENTETŐ
	(szelemen-tető) ösz. fn. Épület födele, mely szelemenen nyugszik.
*SZELEMÉNY
	(szel-e-mény) fn. tt. szelemény-t, tb., ~ěk, harm. szr. ~e. Általán valamely egésznek leszelt darabja, hasábja. Különösen úgy nevezett sindely, melyet leginkább fenyőfából hasogatnak, és hornyolnak. Gyöke a metszést jelentő szel, s képeztetésre hasonló azon igékből származott nevekhez, melyek mány mény, vány vény alakban váltakozva fordulnak elé, de mivel a kétféle képzők között tulajdonképen különbség van, bár a szokás a kettőt rendszerént azonos értelemben használja, ahol lehet meg kell különböztetnünk. V. ö. ~VÁNY, ~VÉNY képző.
*SZELEMÉNYĚS
	(szel-e-mény-ěs) mn. tt. szeleményěs-t v. ~et, tb., ~ek. Szeleménynyel, azaz, fa zsindelylyel födött. Szeleményes háztető.
*SZELEMÉNYĚZ
	(szel-e-mény-ěz) áth. m. szeleményěz-tem, ~tél, ~ětt, par. ~z. Szeleménynyel föd, takar, különböztetésül a szintén födésre vonatkozó, cserepez, bádogoz, nádaz, zsúpoz igéktől.
*SZELEMÉNYĚZÉS
	(szel-e-mény-ěz-és) fn. tt. szeleményězés-t, tb., ~ěk, harm. szr. ~e. Ácsok munkája, midőn az épületet szeleménynyel födik.
*SZELENCZE
	fn. tt. szelenczé-t. 1) Fából kivájt, vagy más szilárd anyagból csinált váluforma tokocska, edényke, doboszka, melyben holmit tartani, hordani szokás. Borsos, paprikás, sós, burnótos szelencze. Olajos szelencze. Ha nincs ired, s szelenczéd, miért teszed magadat borbélylyá? (Km.). "A pénz vevén mondanak: Nem illik nekönk, hogy ezt az szelenczéb., avagy pössölben (pörsöly- v. perselyben) tegyök." Nádor-codex. 215. l. 2) l. ORGONAFA. Valószinű, hogy nevét kivájt, kiszalult alakjától vette, milyenek a falusi konyhákon itt-ott látható fa szelenczék. E szerént gyöke szel, mély hangon szal, melyből szalu, szalul azaz, vájol, hornyol származtak. Innen érthető az orgonafának szelencze neve is, mennyiben székét vagyis belét könnyen ki lehet vájni, s szárát mintegy tokká alakítani. Némelyek erőnek erejével szlávvá akarják tenni, minthogy a szláv nyelvben szolnicze, szolnicza sótartót jelent.
*SZELÉNDEK
	l. SZELINDEK.
*SZÉLENG
	(szél-eng) m. széleng-tem v. ~ěttem, ~tél v. ~ěttél, ~ětt. L. SZÉLEDĚZ; és LÉZENG.
*SZÉLENGÉS
	(szél-eng-és) l. SZÉLEDEZÉS; és LÉZENGÉS.
*SZÉLĚNSZÁRADT, SZÉLĚNSZIKKADT
	(szélěn-száradt v. ~szikkadt) ösz. mn. Általán, minek nedveit, nyirkát a szél szárította ki, nem a napnak vagy tűznek melege. Szélenszáradt takarmány, nedves ruha, dohány.
*SZELENTYŰ
	(szel-ent-ő) fn. tt. szelentyű-t, tb., ~k. Billentyű, mely bizonyos öbölre, csőre, gépre stb. alkalmazva, s meg-meg nyitva szelet üt, vagy a levegőnek szabad járást enged. Azon tyú tyű végzetű szók osztályába tartozik, melyek eredeti alakban igenevek, mint: csörgetyű, förgetyű, pattantyú, ezek helyett: csörgető, főrgető, pattantó stb.
*SZELÉNY
	ALSÓ~, FELSŐ~, faluk Hont m.; helyr. Szelény-be, ~ben, ~ből.
*SZELEP
	(szel-ep), l. SZELENTYŰ.
*SZELEPCSÉNY
	falu Bars m.; helyr. Szelepcsény-be, ~ben, ~ből.
*SZELEPKA
	falu Zemplén m.; helyr. Szelepká-ra, ~n, ~ról.
*SZELEPZET
	(szel-ep-ěz-et) fn. tt. szelepzet-ět, harm. szr. ~e. Valamely gépen az öszves szelepek.
*SZÉLERNYŐ
	(szél-ernyő) ösz. fn. Általán ami a szél ellen mentőhelyül szolgál, pl. fal, sövény, part, kocsifödél, a pusztai karámok szárnya stb.
*SZÉLERŐMŰ
	(szél-erő-mű) ösz. fn. Erőmű, vagy gép, melyet szél hajt, pl. szélmalom.
*SZELES
	(szel-es) mn. tt. szeles-t v. ~et, tb., ~ek. 1) Mondjuk időről, melynek folyta alatt szél fú. Szeles tavasz, tél. Szeles napok, éjek. 2) Alkalmazzuk helyre, térre, vidékre. Szeles tenger, hegyszorulat. 3) Átv. hirtelen mozgásu, hebehurgya beszédű, ideoda kapkodó, hetre, serde, hetlekotla, serteperte, szélpila, szeleverdi, szeleburdi; a székelyeknél még: szelde, szerde, szerdepurdi.
*SZELÉS
	(szel-és) fn. tt. szelés-t, tb., ~ěk. Cselekvés, midőn valamit szelünk. Kenyérszelés. V. ö. SZEL.
*SZÉLĚS
	(szél-ěs) mn. tt. szélěs-t v. ~et, tb., ~ek. Aminek széle aránylag nagyobb terjedelmű; ellentéte: szoros, keskeny. Ezen arány az illető térnek vagy testnek hosszával, magasságával áll viszonyban. Széles út, útcza. Széles terem, szoba, folyosó. Széles posztó, vászon, szalag. Széles mell, tenyér, hát, arcz. Széles az asztal, keskeny az abrosz, rövid a vacsora. (Népd.). Széles feneket keríteni valaminek. Mértékszóval egyesülve határozott nagyságu szélre vonatkozik. Tíz ölnyi széles útcza. Öt lábnyi széles folyosó. Két rőfnyi széles szövet. Egy hüvelyknyi széles szalag. Néha általán am. minden irányban kiterült, tertyedt. Széles karimáju kalap. Széles száju korsó. Széles határ. Különös szórend divatos e szólamban: Széles e világon nincs mása. "Válaszsz el Istenem, Széles e világtól, Ha elválasztottál Kedves galambomtól." Népdal. "Müvész hazája széles e világ." Arany J.
*SZÉLESBECZÉJÜ v. ~BECZÉJŰ
	(széles-beczéjü) ösz. mn. Aminek széles beczője van. Növényről mondják. V. ö. BECZŐ.
*SZÉLESBĚDÉS
	(szél-es-b-ěd-és v. szél-es-ebb-ěd-és) fn. tt. szélesbědés-t, tb., ~ěk, harm. szr. ~e. l. SZÉLESĚDÉS; és BŐVŰLÉS.
*SZÉLESBĚDIK
	(szél-es-b-ěd-ik v. szél-es-ebb-ěd-ik) k. m. szélesběd-tem, ~tél, ~ětt. 1) l. SZÉLESĚDIK. 2) l. BŐVŰL.
*SZÉLESBÍT, SZÉLESBIT
	(szél-es-b-ít v. szél-es-ebb-ít) áth. m. szélesbít-ětt, htn. ~ni v. ~eni, par. ~s. 1) l. SZÉLESÍT. 2) l. BŐVÍT.
*SZÉLESBÍTÉS, SZÉLESBITÉS
	(szél-es-b-ít-és v. szél-es-ebb-ít-és) fn. tt. szélesbítés-t, tb., ~ěk, harm. szr. ~e. 1) l. SZÉLESÍTÉS. 2) l. BŐVÍTÉS.
*SZÉLESBŰL, SZÉLESBÜL
	(szél-es-b-ül v. szél-es-ebb-űl) önh. m. szélesbűl-t. 1) l. SZÉLESĚDIK. 2) l. BŐVŰL.
*SZÉLESBŰLÉS, SZÉLESBÜLÉS
	(szél-es-b-ül-és v. szél-es-ebb-űl-és) fn. tt. szélesbűlés-t, tb., ~ěk, harm. szr. ~e. 1) l. SZÉLESĚDÉS. 2) l. BŐVÜLÉS.
*SZÉLĚSCSÍKÚ
	(széles-csíkú) ösz. mn. Aminek úgy nevezett csíkjai, vagyis tarka vonalai szélesek. Szélescsikú szövet, kelme.
*SZÉLESCSŐRÜ v. ~CSŐRŰ
	(széles-csőrü) ösz. mn. Szárnyas állatról mondják, melynek széles csőre van. Szélescsőrü kacsa.
*SZÉLĚSĚDÉS
	(szél-ěs-ěd-és) fn. tt. szélěsědés-t, tb., ~ěk, harm. szr. ~e. Változási mivolta valamely térnek vagy testnek, midőn szélei terjednek, nagyobbodnak.
*SZELESĚDIK
	(szel-es-ěd-ik) k. m. szelesěd-tem, ~tél, ~ětt. Szelek kezdenek fúni rajta, vagy benne. Szelesedik a tenger, a hegyi vidék. Szelesedik a tavasz, az idő. Átv. mondjuk emberről, midőn csapongó szél módjára hirtelenkedővé, serdévé, hebehurgyává leszen. V. ö. SZELES.
*SZÉLĚSĚDIK
	(szél-ěs-ěd-ik) k. m. szélěsěd-tem, ~tél, ~ětt. Szélessé leszen, szélei kiterjednek, nagyobbodnak, hosszához képest szélessége tágúl. A sziget két oldalról öszvetorlott zátonyok által szélesedik. A hízó állat teste, dereka szélesedik. A csizmája hosszas viselés által kiszélesedett. Az áradó folyam szélesedik.
*SZELESEN
	(szel-es-en) ih. 1) Széllel társulva. Szelesen köszöntött b., a tél. 2) Hebehurgyán, szeleskedve.
*SZÉLĚSEN
	(szél-ěs-en) ih. Széles állapotban vagy minőségben.
*SZÉLESFOGU v. ~FOGÚ
	(széles-fogu) ösz. mn. Akinek, vagy minek széles foga van.
*SZÉLĚSÍT
	(szél-ěs-ít) áth. m. szélěsít-ětt, par. ~s, htn. ~ni, v. ~eni. Szélessé tesz; valaminek határát, végvonalait küleb., viszi, terjeszti, különösen annak szoros ért. vett szélét jobbra balra nagyobbítja. Utakat, utczákat szélesíteni. Huzás, mángorlás által kiszélesíteni a bőrt. V. ö. SZÉLĚS.
*SZÉLĚSÍTÉS, SZÉLĚSITÉS
	(szél-ěs-ít-és) fn. tt. szélěsítést, tb., ~ěk, harm. szr. ~e. Cselekvés, mely által valaminek széle nagyobbá, terjedtebbé tétetik.
*SZELESKĚDÉS
	(szel-es-kěd-és) fn. tt. szeleskědés-t, tb., ~ěk, harm. szr. ~e. Beszédben, tettben gyakorlott hirtelenkedés, hebehurgyálkodás, szeleverdiskedés, vaktában, változékony szél módjára űzött kapkodás.
*SZELESKĚDIK
	(szel-es-kěd-ik) k. m. szeleskěd-tem, ~tél, ~ětt. Csapongó szélhez hasonlólag sürögforog, hirtelenkedik, sertepertél; meggondolatlanul, könnyelműen működik, hánykolódik.
*SZELESKĚDŐ
	(szel-es-kěd-ő) mn. tt. szeleskědő-t. Hirtelenkedő, hebehurgya.
*SZÉLĚSKÚT
	mváros Sopron, falu Pozsony m. helyr.; ~kútra, ~on, ~ról.
*SZÉLESLAPU
	(széles-lapu) ösz. fn. Népies neve a bojtorjánok neméhez tartozó egyik növényfajnak, másképen szintén köznyelven: keserűlapu; növénytani néven: keserűlapubojtorján. (Arctium lappa).
*SZÉLĚS-LONKA
	falu Marmaros m; helyr. ~Lonkára, ~n, ~ról.
*SZÉLĚSMETÉLT
	(szélěs-metélt) ösz. fn. Szalagformára metélt tészta. Leves szélesmetélttel. Néhutt: szabógallér v. laposka.
*SZELES-PORUBA
	falu Liptó m.; helyr. Szeles-Porubá-ra, ~n, ~ról.
*SZELESSÉG
	(szel-es-ség) fn. tt. szelesség-ět, harm. szr. ~e. Átv. hebehurgyaság, hirtelenkedés, szeleburdiság, vagyis, a vaktában csapongó szélhez hasonló beszéd- és cselekvésbeli tulajdonság. Szelességből fonákul beszélni, tenni valamit. Ifjúi szelesség.
*SZÉLĚSSÉG
	(szél-ěs-ség) fn. tt. szélěsség-ět, harm. szr. ~e. 1) Minemüség, mely valaminek széles létét jelenti. Megmérni a posztó szélességét. A mellnek szélessége erőre mutat. 2) Mértani ért. a testnek széleit, oldalait képező vonalak öszvesége, mi szerént a szél és szélesség körülbelül oly viszonyban vannak egymással, mint a körvonalak és gömbölyüség, t. i. a szélességet a sokszorozott szélvonalak képezik. Tehát szabatosan véve a szél és szélesség különböznek egymástól, mennyiben amaz egyik oldaltól másikig huzott egyenes irányu vonalat, emez pedig a testnek hosszmentében keresztűl vett, s két oldalra terjedő területét jelenti. 3) Földrajzban azon távolság, vagy távolsági vonal, mely az egyenlítőtől a földsarkig nyúlik. Éjszaki, déli szélesség. Ezen város az éjszaki szélesség 40-dik foka alatt fekszik. 4) Égtanban hasonló vonal, mely az éggolyó egyenlítőjétől az égsarkig terjed.
*SZÉLĚSŰL, SZÉLĚSÜL
	(szél-ěs-űl) önh. m. szélěsűl-t. L. SZÉLESĚDIK.
*SZÉLĚSŰLÉS, SZÉLĚSÜLÉS
	(szél-ěs-űl-és) fn. tt. szélesűlés-t, tb., ~ěk, harm. szr. ~e. l. SZÉLĚSĚDÉS.
*SZELESTE
	ALSÓ~, FELSŐ~, faluk Vas m.; helyr. Szelesté-re, ~ěn, ~ről.
*SZELESTÉNY
	falu Hont m.; helyr. Szelestény-be, ~ben, ~ből.
*SZÉLESZT
	(szél-esz-t) áth. m. széleszt-ětt, par. széleszsz, htn. ~ni v. ~eni. Eszközli, hogy valamely gyűegységnek, seregnek, csoportnak, falkának, nyájnak stb., tagjai, illetőleg gyűrészei különböző irányban egymástól elváljanak. Leginkább el igekötővel jár. Elszéleszteni a lázadó néptömeget.
*SZÉLESZTÉS
	(szél-esz-t-és) fn. tt. szélesztés-t, tb., ~ěk, harm. szr. ~e. Cselekvés, mely által bizonyos sokaság tagjai elválasztatnak s különféle irányban eltávolíttatnak egymástól.
*SZELET
	(szel-et) fn. tt. szelet-ět, harm. szr. ~e v. ~je. Egy-egy darab., melyet az egészből leszeltek. Mint öszvetett szónak alkatrésze majd elűl majd hátul áll, mennyiben határozót vagy határozott valamit jelent. Szeletkenyér, szeletsajt, szeletdinnye, szeletpapír. Kenyérszelet, sajtszelet, dinnyeszelet, papírszelet.
*SZELETĚL
	(szel-et-ěl) áth. m. szeletěl-t. Szeletekre metél, szabdal valamit. Kenyeret, kalácsot, szalonnát, sajtot szeletelni. Ivpapírt huszonnégy részre szeletelni.
*SZELETĚLÉS
	(szel-et-ěl-és) fn. tt. szeletělés-t, tb., ~ěk, harm. szr. ~e. Cselekvés, midőn valamit szeletelünk. V. ö. SZELETĚL.
*SZELETKE
	(szel-et-ke) kicsiny. fn. tt. szeletké-t. Aránylag a maga nemében kis szelet. Kérek a sajtból egy szeletkét. Szeletke papírra irt jegyzék.
*SZELETLEN
	(szel-etlen) mn. tt. szeletlen-t, tb., ~ěk, harm. szr. ~e. Amit meg nem szeltek. Szeletlen kenyér, sajt, szalonna. Midőn gyöke szél fn. (ventus) am. szél nélküli. Szeletlen idő. Határozóként am. szeletlenül azaz 1) meg nem szelve v. szelten; 2) szél nélkül.
*SZELEVÉNY (1)
	(szel-eve-eny) fn. tt. szelevény-t, tb., ~ěk. Általán, valami egésztől elszelt darab, pl. papír-, posztószelevény; szokottabban: szelvény. Különösen szántóvas által felhasított földszalag. Vékony, vastag szelevények. Az utóbbi érteményben és gyökhangokban egyezik vele a latin sultus.
*SZELEVÉNY (2)
	falu Heves m.; helyr. Szelevény-be, ~ben, ~ből.
*SZELEVERDI
	(szele-verdi) ösz. mn. Beszédben és cselekvésben, járáskelésben, taglejtéseiben szél gyanánt hirtelenkedő, kapkodó; tovább., hányivetileg magát fitogtató, vízeszű; némely kiejtésben a verdi burdi-vá változván: szeleburdi; még máskép: szelde, hebehurgya, hetlekotla, szelekóla, szelekótya, kelehajti, kelekotra, kelekuti, kiről azt szokás mondani, hogy szelet üt, nagy szelet csinál, csap, nagy széllel jár; még másképen: hetrepila, szélhajtó, széllelbéllett, szélházi, széltömlő, szélpál, némely esetekben: hű bele Balázs. A ,szeleverdi' alkatrészei: szél és ver, s tulajdonkép am. szélverő, szeletverő. Képzője di a nyelvszokás szerént gúnyos jelentésü, mint ezekben: ebhendi, pökhendi, csalavandi, kortyandi, oktondi, herdehurdi stb.
*SZELEVERDISÉG
	(szele-verdiség) ösz. fn. Szeleverdiket jellemző tulajdonság; serdeség, hebehurgyaság stb., V. ö. SZELEVERDI.
*SZELEVERDISKĚDÉS
	(szele-verdiskědés) ösz. fn. Serde, szeles hirtelenkedés, hebehurgyálkodás.
*SZELEVERDISKĚDIK
	(szele-verdiskědik) ösz. k. m. szeleverdiskěd-tem, ~tél, ~ětt. Szeleverdiek módjára hirtelenkedik; hánykolódik, hebehurgyálkodik stb., V. ö. SZELEVERDI.
*SZELEZ
	(szel-ez) önh. m. szelez-tem, ~tél, ~ětt, par. ~z. 1) Szelet hajt, szelet csinál, mint aki neszt indít, neszez, aki port ver fel poroz. 2) l. SZELEL.
*SZÉLĚZ
	(szél-ěz) áth. m. szélez-tem, ~tél, ~ětt, par. ~z. Szélt képez, idomít, szegélyez.
*SZELEZÉS
	(szel-ez-és) fn. tt. szelezés-t, tb., ~ěk. Szélcsinálás; szelelés.
*SZÉLĚZÉS
	(szél-ez-és) fn. tt. szélězés-t, tb., ~ěk. l. SZEGÉLYEZÉS.
*SZELEZSÁNY
	falu Arad m.; helyr. Szelezsány-ba, ~ban, ~ból.
*SZELEZSÉNY
	KIS~, NAGY~, faluk Bars m.; helyr. ~Szelezsény-be, ~ben, ~ből.
*SZÉLFÉL
	(szél-fél) l. SZÉLOLDAL.
*SZÉLFÉLT
	(szél-félt) l. SZÉLOLDALT.
*SZÉLFODOR
	(szél-fodor) ösz. fn. A ruhanemüek széleit diszítő, befoglaló fodor.
*SZÉLFOGÓ
	(szél-fogó) ösz. fn. Eszköz, vagy készület, mely a nyomuló levegőt vagy szelet magához húzza, különösen hogy valahová irányozza, milyen a fujtatók billentyűs nyilása, melyen a levegő betódúl. Bányai szélfogó, oly készület, mely által a bányajárásokb., fris levegőt szívatnak.
*SZÉLFORGATAG
	(szél-forgatag) ösz. fn. Őrvényesen keringő szél, forgó szél.
*SZÉLFORGONY
	(szél-forgony) ösz. fn. Lásd SZÉLMUTATÓ.
*SZÉLFŰ
	(szél-fű) ösz. fn. Növénynem a kétlakiak seregéből és kilenczhímesek rendjéből; hímvirágának csészéje három hasábu; bokrétája nincs hímszála kilencz, vagy tizenkettő-tizenöt; porhonai gömbölyűk; anyavirágának csészéje három hasábu; anyaszála kettő; tokja két golyóju, egy-egy magvú. (Mercurialis).
*SZÉLGÉP
	(szél-gép) ösz. fn. l. SZÉLMOZDONY.
*SZÉLGOLYÓ
	(szél-golyó) ösz. fn. Szűk nyilással vagy csővel ellátott, üres fémgolyó, melyből, ha vízzel megtöltik, és égő szénre teszik, a gőz szél gyanánt ömlik ki.
*SZÉLGYALU
	(szél-gyalu) ösz. fn. Valamely famű szélén czifrázatul vagy szorosab., összeillesztés végett bevágásokat hornyoló gyalu.
*SZÉLHAJTI KÓRÉ v. ~KÓRÓ
	hevesvármegyei tájszó; l. ÖRDÖGBORDA.
*SZÉLHAJTÓ
	(szél-hajtó) ösz. mn. és fn. Szeleburdi, hebehurgya, hányiveti.
*SZÉLHAJTÓSZER
	(szél-hajtó-szer) ösz. fn. Orvosszer, mely a belekb., szorult szelet eltávolítja.
*SZÉLHAL
	(szél-hal) ösz. fn. l. ŐN.
*SZÉLHÁRFA
	(szél-hárfa) ösz. fn. Hárfa, mely a szél érintésére hangokat ad.
*SZÉLHÁZI
	(szél-házi) l. SZELEVERDI.
*SZÉLHIMLŐ
	(szél-himlő) ösz. fn. Himlő, melynek csécseiben geny helyett levegő van.
*SZÉLHÜDÉS
	(szél-h-üd-és) fn. tt. szélhüdés-t, tb., ~ěk. A test valamely részének, tagjának bénulása, némely orvosok nyelvén: hűdés, a szóalkotás szabályai ellen. V. ö. SZÉLHÜDIK; és GUTAÜTÉS.
*SZÉLHÜDIK
	(szél-h-üd-ik) k. m. szélhüd-tem, ~tél, ~ött. Testének valamely része vagy tagja bénulásb., esik, érző, mozgó erejét veszti. Ez igében és származékaiban a h középképző az üd az ed képzőnek oly módositását eszközli, mely által az némi hiányt, pl. kóros állapotot, elgyengülést roszra fordulást fejez ki, mintha volna szélhedik. Hasonló képeztetésü igék: vénhedik, vénhüszik, bűnhödik, petyhüdik, hamuhodik, s ik nélkül: hirhed, poshad, görhed, porhad stb., E szerint a hűdés mint önálló főnév oly semmit jelentő szó, milyen volna a kodás, űlés, a gondolkodás, hevűlés származékoktól elvonva. Némelyek azzal akarják igazolni a ,hűdés' szót, hogy az ,ütés' volna; úgyde nincs ,szél-ütik' sem ,pety-ütik', szélhüdés pedig csak szélhüdik-ből származott igenév.
*SZÉLHÜDSÉG
	l. SZÉLHÜDTSÉG.
*SZÉLHÜDT
	(szél-h-üd-t) mn. tt. szélhüdt-et. Kit a szél megütött, testének valamely részében, tagjában megbénított. Szélhüdt nyelvü, karú ember. V. ö. SZÉLHÜDIK.
*SZÉLHÜDTSÉG
	(szél-h-üd-t-ség) fn. tt. szélhüdtség-ět, harm. szr. ~e. Bénaság, szélhüdő állapot.
*SZELI
	ALSÓ~, FELSŐ~, faluk Pozsony m.; helyr. ~Szeli-be, ~ben, ~ből.
*SZELICSE
	erd. falu Torda m.; helyr. Szelicsé-re, ~n, ~ről.
*SZELID (1)
	puszta Pest m.; helyr. Szelid-re, ~ěn, ~ről.
*SZELÍD, SZELID
	(2), mn. tt. szelíd-et. 1) Emberre, s más állatokra vonatkozva am. simulékony, nyájas, engedékeny, hajlékony természetű; nem vad, mások elől nem futó; nem szilaj, nem kirugó. Kedves szelid fiú, leány. Szelid őzike. Szelid, mint a galamb., 2) Mások irányában nem szigorú, nem kemény, nem nyers. Szelid atya, nevelő. Szelid bánásmód. 3) Átv. növényekre, és terményeikre, gyümölcseikre alkalmazva am. ami mivelés által természeti vad tulajdonságából kivetkőzött; kedves izü, nem fanyar. Szelid alma, körte. Szelid gyümölcsök. 4) Átv. időjárást, légváltozást, éghajlatot illetőleg, ami az érzékekre, különösen a tapintatra kedvesen hat, nem zordon, nem hideg. Szelid tavaszi napok. Szelid éghajlat. Szelid szellő. "Ragyogsz felém éj csillagfátyola, Könyűmön rengesz hold szelíd istenné." Szemere Pál. Némely régi irók, és élő tájszokás szerént máskép: szeléd, szeligy, sziligy. Képzőjénél fogva hasonló a rövid és kicsid-hez. Thaly Kálmán gyüjteményében egyik dalban a XVII. századból eléjön szelődik ,szelidül' értelemben, alkalmasint összehúzva ,szelídődik'-ből. E szónak alapérteménye, úgy látszik, annak lágy hangjaiban fekszik. Minthogy pedig a szelidség bizonyos vonzalommal, s mintegy odaszítással jár, végelemzésben gyökét a szivó sz hang látszik alkotni. Egyébiránt a törökben szálih am. jó, jámbor (bon, homme de probité), s az arab-persa szaláh, szeláh szónak, melytől alkalmasint amaz is eredett, jelentése szintén: jó, helyes; észt nyelven helde am. szíves, gyöngéd, lágy, jóakaratu (Budenz J.).
*SZELÍDEN, SZELIDEN
	(szelíd-en) ih. Szelid módon; simulva, nyájasan, gyöngéden; nem vadul, nem nyersen, nem szigorúan, nem zordonan stb., Szeliden anyja ölébe simúl. Szeliden szólni valakihez. Szeliden bánni az alattvalókkal. Szeliden fujdogál a szellő. "Kertemre szelíden Az este leszáll." Bajza.
*SZELÍDÍT, SZELIDÍT, SZELIDIT
	(szelíd-ít) áth. m. szelidít-ětt, par. ~s, htn. ~ni v. ~eni. Szelíddé tesz; vad természetéből kivetkőztet; nyájassá, simulékonynyá képez; haragját lecsillapítja; szigoruságát enyhíti. Vad népeket, állatokat szelidíteni. Oltás által vad csemetéket szelíditeni. A kimondott kemény itéletet megszelídíteni. V. ö. SZELÍD.
*SZELÍDÍTÉS, SZELIDÍTÉS, SZELIDITÉS
	(szelid-ít-és) fn. tt. szelidítés-t, tb., ~ěk, harm. szr. ~e. Cselekvés, mely által valakit v. valamit szeliddé teszünk. Vad népek, állatok szelidítése. V. ö. SZELÍD.
*SZELÍDÍTHETETLEN, SZELIDITHETLEN
	(szelíd-ít-het-[et]-len) mn. tt. szelidíthetetlen-t, tb., ~ěk. Aki v. ami oly vad, oly nyers indulatú, oly dühös, haragos, kemény, szigorú, vagy oly zordon, hogy szelíddé tenni nem lehet. Szelidíthetetlen fenevadak. Határozóként am. szelídíthetetlenül, vagyis a nélkül hogy szelidíthető volna. V. ö. SZELÍD.
*SZELÍDÍTŐ, SZELIDITŐ
	(szelíd-ít-ő) mn. és fn. tt. szelídítő-t. Aki vagy ami szelídít; enyhitő. Vadállatszeliditő. Szeliditő körülmény.
*SZELIDSÉG
	(szelid-ség) fn. tt. szelidség-ět, harm. szr. ~e. Kedélyi tulajdonság, melynél fogva az embert vagy más állatot szelidnek, nyájasnak, simulékonynak, gyöngéd hajlamunak stb., mondjuk. Ellentétei: vadság, szilajság, mogorvaság, nyerseség, szigoruság, zordonság stb.
*SZELÍDÜL, SZELIDÜL, (1)
	(szelid-ül) ih. l. SZELÍDEN.
*SZELÍDŰL, SZELIDŰL, SZELIDÜL, (2)
	(szelíd-űl) önh. m. szelídűl-t. Szeliddé leszen; vadságát, szilajságát, nyerseségét, haragját, szigoruságát, zordonságát leteszi, elhagyja. Szépmüvészetek által szelidülnek az erkölcsök. Társas életben szelidülnek az emberek. Kérésemre haragja megszelidült. Ős erdők irtása, tavak lecsapolása által szelidűl az éghajlat. A vad gyümölcsfák oltás által szelidülnek. V. ö. SZELÍD.
*SZELÍDŰLÉS, SZELIDÜLÉS
	(szelid-ül-és) fn. tt. szelidűlés-t, tb., ~ěk, harm. szr. ~e. Állapoti, tulajdonsági, hajlami, természeti változás, midőn valaki v. valami szeliddé leszen. V. ö. SZELID.
*SZELINDEK (1)
	fn. tt. szelindek-ět. Nagy mészároskutya, melylyel a szilaj futó barmot elfogatják. Ezen faja hihetőleg Angliából szakadt hozzánk, legaláb., Szabó Dávid így értelmezi: angliai nagy kutya; s öszvetett szónak látszik, melynek második alkatrésze dek egészen hasonló az ebet jelentő angol dog-hoz (olvasd: dag), az egész lehet am. sea-dog, (olvasd: szí-dag) am. Seehund, de eléjön magában is seal (olv. szíl) ugyanazon jelentéssel, tehát dog talán ezzel együtt is fordulhat elé: seal-dog (szíl-dag), talán hasonalakjánál fogva. A szláv nyelvekben Dankovszky szerént, különösen a cseh nyelvben Gyarmathi szerént szlednik, szlidnik am. canis sagax, Spürhund, magyarul: vizsla; azonban ,szelindek' nálunk határozottan csak mészároskutyát jelent.
*SZELINDEK (2)
	erd. falu Szeben székben; helyr. Szelindek-re, ~ěn, ~ről.
*SZÉLIRÁNY
	(szél-irány) ösz. fn. Azon irány, vonal, menet, melyet a szél nyomulása követ.
*SZÉLIRAT
	(szél-irat) ösz. fn. Általán irt, vagy nyomott betük, szók valamely levélnek, lapnak, táblának stb., szélén; máskép: oldalirat v. oldaljegyzék, t. i. az írott vagy nyomtatott lapnak tisztán hagyott oldalrészén. Lehetnek az érempénzek, bankjegyeknek is stb. ilyen széliratai.
*SZÉLISTEN
	(szél-isten) ösz. fn. A régi görögrómai hitrege szerént, szeleken uralkodó isten; azaz, Aeolus.
*SZELISTYE
	faluk, Arad és Zaránd m.; erd. faluk Hunyad, Torda m. és Szeben székben; ALSÓ~, FELSŐ~, Máramaros m.; BELÉNYES~, PAPMEZŐ~, SZÁLDOBÁGY~, VASKOH~, Bihar m.; helyr. ~Szelistyé-re, ~n, ~ről.
*SZÉLJEGY
	(szél-jegy) ösz. fn. Szab., Dávidnál am. határjel.
*SZÉLJEGYZÉK
	(szél-jegyzék) l. SZÉLIRAT.
*SZÉLJEL
	l. SZÉLYLYEL; illetőleg: SZÉT.
*SZÉLKAKAS
	(szél-kakas) ösz. fn. Kakasalakú vas, bádog, vagy réz lemez az épületek ormán, mely helyzetét a szél iránya szerént változtatja.
*SZÉLKÁR
	(szél-kár) ösz. fn. Kár, pusztítás, romlás, melyet a szelek szoktak okozni. Olyan mint tűzkár, vízkár, jégkár.
*SZÉLKAZÁN
	(szél-kazán) ösz. fn. Kazánforma döbön a tűzfecskendőn, melynek levegője nyomás által mozgóvá tétetvén a vízdöbönből kilövellő vizet folytonosan föcskendezteti.
*SZÉLKE
	l. SZILKE.
*SZÉLKELEP
	(szél-kelep) ösz. fn. Szélmalom kereke, vagy inkáb., szárnyai, melyek kelepelve forognak. Szélesb ért. kelepelő készület, pl. a szőlőkben, melylyel a madarakat ijesztik. Átv. gúnyos ért. oly ember, kinek a nyelve mindig pereg; locska-fecske, deredaráló.
*SZÉLKEMENCZE
	(szél-kemencze) ösz. fn. Kemencze, melynek tüzét egy bele illesztett légcső szítja, éleszti.
*SZÉLKERÉK
	(szél-kerék) ösz. fn. Szárnyakkal ellátott kerék, vagy forgómű, melyet a szél hajt, mint a szélmalmokban.
*SZÉLKERŰLŐ v. ~KERÜLŐ
	(szél-kerűlő) ösz. mn. Ki a széltől fél, s mint ártalmas ellen óvja magát.
*SZÉLKIÁLTÓ
	(szél-kiáltó) ösz. fn. Közönséges tengeri vészmadár, vagy, hojsza, sirály, mely a közelgő vészt érezvén kiáltozni szokott. (Procellaria).
*SZÉLKÍN
	(szél-kín) ösz. fn. Csikarás, rágás, felfuvódás, melyet a belekben kifejlett szelek okoznak, máskép: szélbaj, idegen szóval: kólika.
*SZELKÓ
	fn. tt. szelkó-t. Szab., Dávidnál ,szeleburdi', ,hebehurgya' stb. szókkal azonosittatik. Mint ormánsági tájszó Baranyában am. vadrécze kanja.
*SZÉLKOCSI
	(szél-kocsi) ösz. fn. Sajátnemüleg mesterkélt kocsi, melyet szél hajt.
*SZÉLKÓR
	(szél-kór) ösz. fn. Betegség neme, midőn a has a benn rekedt szelektől felfuvódik.
*SZÉLKÓROS
	(szél-kóros) ösz. mn. Szélkórban szenvedő.
*SZÉLKÓRSÁG
	(szél-kórság) ösz fn. l. SZÉLKÓR.
*SZÉLKŐ
	(szél-kő) l. HATÁRKŐ.
*SZÉLKÖR
	(szél-kör) ösz. fn. A széliránytűnek köre, vagy körlapja, harminczkét vonalra, illetőleg körre, osztva, mely arra való, hogy a tengerészek tudják; honnan, s merre fú a szél.
*SZÉLKÚT
	erd. falu Kisküllő m.; helyr. Szélkút-ra, ~on, ~ról.
*SZÉLL
	falu Nyitra m.; helyr. Széll-re, ~ěn, ~ről.
*SZÉLLAPTA v. ~LABDA
	(szél-lapta vagy ~labda) ösz. fn. Hólyaggal béllelt, s levegővel teli fútt nagyobbféle lapta, melyet a vele játszók ököllel szoktak ütögetni. (Ballon).
*SZÉLLED; SZÉLLESZT
	l. SZÉLED; SZÉLESZT. Minthogy e szók gyöke a terjedésre vonatkozó szél, az l hangnak kettőztetése fölösleges, és csak a hosszú é-nek tulságos megnyujtása által csúszott be.
*SZELLĚDIK
	(szél-el-ěd-ik) k. m. szellěd-tem, ~tél, ~ětt. A székelyeknél egyértelmü a ,szellőződik' szóval.
*SZÉLLELBÉLLETT
	(széllel-béllett) ösz. mn. l. SZELEVERDI.
*SZELLEM
	(szell-em v. szél-el-em) fn. tt. szellem-et, harm. szr. ~e. Korunkban alkotott, s hirtelen elterjedt új szó a hellén pneuma, latin spiritus, német Geist kifejezésére, különböztetésül a lélek-től, melynek szabatosan a hellén yuch, latin anima, s német Seele felelnek meg. Legújab., időkig a köz és irodalmi nyelven mind a spiritus, mind az anima kifejezésére, a fogalmak nem kis öszvezavarásával, a ,lélek' szó divatozott, noha már a tatrosi bibliai másolók a nép nyelvén sem ismeretlen szellet (spiritus) szóval éltek. 1) Egyszerü, testetlen lény, melynek gondolkozó és akaró tehetsége van. Ellentétei: anyag, test. E fogalom alá tartoznak az angyalok, mint jó szellemek, az ördögök, mint gonosz szellemek, a boldogultak szellemei a mennyben, s mind azon lények, melyek akár a keresztények, akár más vallásuak hittana szerént mint láthatatlan felsőbb valók az emberek sorsára befolynak, vagy befolyni tartatnak, továbbá a költők, vagy babonahitüek által képzelt tűzi, vízi, erdei, légi, földalatti stb. szellemek. 2) Az emberi léleknek felsőbbnemü tehetsége, vagyis gondolkozó és szabad akarati ereje. Nagy, kicsi szellem. Erős, bátor, gyönge, gyáva szellem. Világos, tiszta, magas röptü, fellengő szellem. Leleményes, buvárkodó, beható, mélységes szellem. Szép szellem, melynek erői és tehetségei tökéletes egyezményben vannak és működnek. 3) Az ész műveinek belső lényege, alapja, iránya. Törvények szelleme. Valamely tannak, igazságnak, beszédnek szellemét felfogni. Ő egészen más szellemben nyilatkozik. Behatni a nyelv szellemébe. 4) Bizonyos elvek, mennyiben valamely osztályhoz tartozó személyek gondolkozási és cselekvési módjára befolynak, s annak némi szint, bélyeget kölcsönöznek. Kor szelleme, mely bizonyos korban élő emberek gondolkozásának és tetteinek irányt ad. Testületi szellem, mely az illető testület tagjait áthatja, lelkesíti, vezérli. Keresztény, egyházi, polgári, katonai, nemesi, úri, lovagias szellem. Nemzeti, hazafiúi szellem. E városban jó szellem uralkodik. 5) Átv. a kedélynek sajátságos hajlama, indulata. Béke szelleme. Barátság, szeretet szelleme. Ellenmondási szellem. Gyűlölködés szelleme. 6) Ellentétetik a testi, érzéki, mulandó, külső dolgoknak. A bötü öl, a szellem pedig éltet. Nem a test, hanem szellem szerént kell élni. Ami szellemtől származik, az szellem. Az Istenről nem mondjuk hogy szellem, hanem lélek. Az Isten lélek, s akik őt imádják, lélekben és igazságban kell őt imádniok. Az emberi testnek is ellentété: lélek, nem: szellem. A test elrothad és porrá leszen, a lélek pedig visszatér Istenhez, aki adta volt azt. E szó nyelvünkben csupán láthatatlan egyszerű lényekre, vagy némely elvont fogalmú tárgyakra vonatkozik, nem úgy, mint a latin spiritus, és német Geist, melyek átv. ért. némely finomab., alkatu látható testeket, vagy anyagi erőket is jelentenek. V. ö. SZESZ, LÉL, LÉLEK, SZELLET. Valamint a hellén pneuma törzse pnew (fuvok), a latin spiritus-é spiro (lehelek), a szláv duch-é dujem (fuvok); hasonlóan a magyar szellem is a természeti széltől, mint fuvásban jelenkező s ámbár láthatatlan, de működéseiben igen is érezhető tárgytól kölcsönöztetett. Az l kettőztetése nagyob., nyomatosság végett jött használatba, s az egész sajátlag am. szel-el-em (szelelő valami).
*SZELLEMDÚS
	(szellem-dús) ösz. mn. Kiben, illetőleg miben sok szellemi erő, tehetség van.
*SZELLEMDÚSAN
	(szellem-dúsan) ösz. ih. Sok szellemi erővel v. tehetséggel.
*SZELLEMĚS
	(szell-em-ěs) mn. tt. szelleměs-t v. ~et, tb., ~ek. Szellemmel biró, szellemi tehetséggel felruházott.
*SZELLEMĚSEN
	(szell-em-ěs-en) ih. Szellemi erővel v. tehetséggel.
*SZELLEMETLEN
	(szell-em-etlen) mn. tt. szellemetlen-t, tb., ~ěk. Aminek szelleme, vagy amiben szellem nincs; csupán érzéki, anyagi; felsőbb lelki erő és szárnyalás nélküli. Szellemetlen hústömeg. Szellemetlen köz lélek. Szokottabban: szellemtelen. Határozóként am. szellem nélkül.
*SZELLEMI
	(szell-em-i) mn. tt. szellemi-t, tb., ~ek. Szellemmel viszonyban levő, azt illető, arra vonatkozó stb. Szellemi élvezet, foglalkodás, munka. V. ö. SZELLEM.
*SZELLEMILEG
	(szell-em-i-leg) ih. Szellemképen, szellemi tekintetben. Szellemileg fölülemelkedni az anyag fölött. Szellemileg élvezni valamit. Érzékileg és szellemileg.
*SZELLEMISÉG
	(szell-em-i-ség) fn. tt. szellemiség-ět, harm. szr. ~e. Szellemre mutató tulajdonság, vagy állapot. Az emberi léleknek szellemisége. Ellentétei: érzékiség, testiség, anyagiság.
*SZELLEMISÉG
	(szell-em-i-ség) fn. tt. szellemiség-ět, harm. szr. ~e. Szellemre mutató tulajdonság, vagy állapot. Az emberi léleknek szellemisége. Ellentétei: érzékiség, testiség, anyagiság.
*SZELLEMÍT
	(szell-em-ít) áth. m. szellemít-ětt, htn. ~ni v. ~eni, par. ~s. Szellemivé tesz, alkot, szellemiséggel felruház.
*SZELLEMÍTÉS, SZELLEMITÉS
	(szell-em-ít-és) fn. tt. szellemítés-t, tb., ~ěk, harm. szr. ~e. Szellemiséggel felruházásás, szellemivé alkotás.
*SZELLEMKÉPZÉS
	(szellem-képzés) ösz. fn. A szellemnek ébresztése, emelése.
*SZELLEMROKONSÁG
	(szellem-rokonság) ösz. fn. Hasonló szellemi erővel v. tehetséggel birás.
*SZELLEMTAN
	(szellem-tan) ösz. fn. A szellem ismeretét, s annak működő erejét, tulajdonságait tárgyaló tan. (Pneumatologia).
*SZELLEMTELEN
	(szell-em-telen) l. SZELLEMETLEN.
*SZELLEMTÉR
	(szellem-tér) ösz. fn. Szellemi (t. i. irodalmi s tudományos) működés köre.
*SZELLEMVILÁG
	(szellem-világ) ösz. fn. A szellemek együtt véve; szellemek öszvege működő erejökkel, tüneményeikkel, mint a testek, anyagok világának ellentéte.
*SZELLENGÉL
	(szell-eng-él) önh. m. szellengél-t. A székelyeknél am. lebeg.
*SZELLENTYŰ
	l. SZELENTYŰ.
*SZÉLLESZT
	l. SZÉLLED alatt.
*SZELLET
	(szell-et v. szel-el-et) fn. tt. szellet-ět, harm. szr. ~e. Töb., régi nyelvemlékekben, pl. a Müncheni codexben a mai szellem (latin spiritus) értelmében, még pedig mind jó, mind rosz értelmében használtatik. Fertezetes szellet "immundus spiritus" azaz daemon (137. l.). "Én lelkem felmagasztatja urat, és én szelletem vigadott" (magnificat anima mea dominum, et exultavit spiritus meus. 124. l.). "Jézus kedig teljes szent lélekkel, vitetik vala szellettől" (Jesus autem plenus spiritu sancto agebatur a spiritu. 131. l.). "Mely testtől született a(z) test és mely szellettől született a(z) szellet." (194. l.) stb. Továbbá a Bécsi codexben: "Fertezetes szellet" (156. levél). "Paráznaság szellete" (93. l.). "Proféta szent szellettel teljes" (128. l.). "Gyetrelmekbeli lélek (anima) és a bús szellet." (51. l.). A Nádor-codexben: "Valakik ő testét illetik vala, legottan... gonosz szellettől megszabadúlnak vala" (599. l.). De használtatik a latin spiritus-nak természettani (szél) jelentésében is: "Szellet hol akar ott lehel" (Erdősynél: az szíl az holott akarja ott fú." János ev. III.). "Miután ked(ég) szelletet (lélekzetet) vött volna" (Bécsi codex). Túl a Dunán ma is divatozik, s jelent kedélyi föllengzést, nagyratartást. Nagy szellet van benne, sokat tart maga felől. A nyelvészetben használtatik némely fuvallati vagy hehentési elemek elnevezésére, milyen főképen a görögben a spiritus asper és lenis és a sémi nyelvekben álef vagy elif és ájn, melyek nem annyira szóhanguak, mint inkább csak némi fuvallatnak tekintetnek. A magyar e tekintetben jelen korbeli irásunk szerént részint önálló h betűt használ, részint, amennyiben t. i. spiritus lenis forog szóban, minthogy ez a nyelvészek pl. Steinthal tanja szerént a szó elején vagy végén álló önhangzó kiejtésében ennek mind előtte, mind utána természetszerüleg hallatszik és önként értetik, ezért valamint számos más, kivált európai nyelvekben, úgy a magyarban is, annak megjelölése, szükségesnek nem tartatik, pl. apa szóban mind a kezdő a előtt, mind a bezáró a után hallunk némi gyönge fuvalmat, mely némi figyelem mellett mindenki által észrevehető. Azonban régi iratainkban talán a mostaninál erősebb hehentés vagy fuvalás után, vagy talán a sémi nyelvek példájára nagyon gyakran találkozunk ily fuvallási (szelleti) jelölésekkel, főképen a lehelő h betűben, de egy másik fuvó betűben t. i. a v-ben is, pl. ő régi iratokban néhutt vő néhutt hő alakban fordúl elé; a Debreczeni Legendáskönyvben pedig számtalan esetben találjuk a h-t végső önhangzók után pl. ah (névmutató), eh (névmás), kih, mih, sinkih, beh (névrag), pl. tömlöczbeh, reh pl. hitireh, leh (kötszó), kih (kötszó) stb. még ragozásaik-, összetételeik- és származékaikban is, pl. ah-ra, ah-ról, ah-mint, ah-féle, eh-ről, eh-képen, eh-ben, beh-hivatá, kih-irtá stb.
*SZELLŐ (1)
	(szell-ő vagyis szel-el-ő) fn. tt. szellő-t. Gyöngéd, lassu, enyhe fuvalmú szél. Esti, nyugati szellő. Fák levelei között lengedező szellő. Kiülni a fris szellőre. Kitették a szellőre, tréfásan am. felakasztották. Képes kifejezéssel, ami könnyüd, s mintegy észrevétlen mozgással halad, fut, s különösen a lovakra és agarakra szokták alkalmazni. Szellő hi! Szellő hajsza! Kettőztetett l hangja szerént elemezve: szel-el-ő.
*SZELLŐ (2)
	falu Baranya m.; helyr. Szellő-re, ~n, ~ről.
*SZELLŐCSKE
	(szell-ő-öcs-ke) kicsiny. fn. tt. szellőcské-t. Igen lassu, és gyönge szél, kis szellő.
*SZÉLLÖKÉS, SZÉLLÖKET
	(szél-lökés vagy ~löket) ösz. fn. A fuvó szélnek közben-közben erőseb., nyomásu mozzanata, megtaszitó ereje; máskép: szélzúdulás, szélcsapás.
*SZELLŐS
	(szell-ő-ös) mn. tt. szellős-t v. ~et, tb., ~ek. Amin átfúdogál a szellő; gyönge légmozgásnak, léghuzamnak kitett. Szellős völgy, hegyszorulat. Szellős szobák, teremek. Szellős ruha am. ritka, vékony, könnyű kelméből való, vagy itt-ott likas, rongyos, pongyola, foszlán. Szellős palota, tréfás népnyelven: akasztófa.
*SZELLŐZ
	(szell-ő-öz) áth. m. szellőz-tem, ~tél, ~ött, par. ~z. Szellőre, nyilt levegőre kitesz; mesterségesen hajtott szellővel érint, legyint. Szellőzni a szobákat, ruhákat. Magát legyezővel szellőzni.
*SZELLŐZÉS
	(szell-ő-öz-és) fn. tt. szellőzés-t, tb., ~ěk, harm. szr. ~e. 1) Cselekvés, mely által valamit szellőzünk. Szoba-, ruhaszellőzés. 2) Állapot, midőn valami szellőzik. V. ö. SZELLŐZ; SZELLŐZIK.
*SZELLŐZIK
	(szell-ő-öz-ik) k. m. szellőz-tem. ~tél, ~ött. Szellőre kiállva, vagy magát legyingetve hűtözik; továbbá, új, fris légnek betódulása által tisztúl. Kiment az erkélyre, hogy szellőzzék. Ajtó ablak nyitva, szellőzik a szoba.
*SZELLŐZŐDIK
	(szell-ő-öz-öd-ik) belsz. m. szellőződ-tem, ~tél, ~ött. L. SZELLŐZIK.
*SZELLŐZTET
	(szell-ő-öz-tet) mivelt. m. szellőztet-tem, ~tél, ~ětt, par. szellőztess. Miveltető ereje nem oda terjed, hogy más által tegye a szellőzést, hanem csak a ,szellőzik' és nem ,szellőz' igétől származik. Eszközli, hogy valamit a szellő megjárjon, megfujjon, enyhítsen, tisztítson, am. az egyszerű szellőz. Kiszellőztetni a ruhákat. Reggel, estve szellőztetni a szobákat.
*SZELLŐZTETÉS
	(szell-ő-öz-tet-és) fn. tt. szellőztetés-t, tb., ~ěk, harm. szr. ~e. Cselekvés, vagy miveltetés, mely által valamit szellőztetünk. A ruháknak szükséges a szellőztetés, nehogy a moly, penész beléjök essék.
*SZÉLLYED; SZÉLLYESZT
	l. helyesebben SZÉLED; SZÉLESZT.
*SZÉLLYEL
	(szél-vel) l. SZÉLT, SZÉT.
*SZÉLMALOM
	(szél-malom) ösz. fn. Sajátságos gépezetű malom, melynek kerekét, illetőleg szárnyait szél hajtja; különböztetésül más erő, pl. víz, gőz által hajtott malmoktól. Szélmalmok ellen harczolni. Pörög a nyelve, mint a szélmalom. (Km.).
*SZÉLMALOMKERÉK
	(szél-malom-kerék) ösz. fn. A szélmalomnak szárnyas kereke, melyet a szélnek ereje forgat.
*SZELMENCZ
	KIS~, NAGY~, faluk Ung m.; helyr. ~Szelmencz-re, ~ěn, ~ről.
*SZÉLMENTES
	(szél-mentes) ösz. fn. Olyan helyről mondjuk, melyet erdők, hegyek, magas kőfalak stb., akként védnek, hogy azt a szél nem járja. Szélmentes erdőaly. Szélmentes kikötő.
*SZELMÉNY
	l. SZELEMÉNY; és SZELVÉNY.
*SZÉLMÉRŐ v. ~MÉRÜ
	(szél-mérő v. ~mérü) ösz. fn. Eszköz, melylyel a szélnek erejét, fokát meg lehet mérni, különösen a tengerészek és orgonacsinálók ilynemű eszköze.
*SZÉLMEZŐ
	puszta Veszprém m.; helyr. Szélmező-re, ~n, ~ről.
*SZÉLMOLNÁR
	(szél-molnár) ösz. fn. Molnár, ki szélmalomban őröl, különböztetésül másféle, pl. vízi, és szárazmolnártól.
*SZÉLMONY
	(szél-mony) ösz. fn. Mony, azaz, madártojás, mely him cziczerélése és magva által nincs termékenyítve, egyszersmind széllel béllelt kis üreget foglal magában.
*SZÉLMOZDONY v. ~MOZGONY
	(szél-mozdony v. ~mozgony) ösz. fn. Általán mozdony vagy mozgony, azaz gép, melyet a szél ereje hajt, mozgat, milyen a szélmalomé; különösen a bányákban használt ilynemű gép.
*SZÉLMUTATÓ
	(szél-mutató) ösz. fn. Bármiféle eszköz, vagy készület, mely a széljárás irányát mutatja, milyen az úgynevezett szélkakas, vagy szélvitorla, néhutt: szélanya v. szélanyja; komáromi tájszólással: csingiring (csengő-rengő). Hajókon leginkáb., az árbocz csúcsára tűzött, elül nyil alaku eszköz, hátul egy karikával, mely könnyü szövetből készült szütyő (csucskás zacskó) száját képezi; ez a szelet felfogja és a nyilat szélnek fordítván, ekképen a szél irányát mutatja. Nevezik szélforgony-nak is.
*SZELNICZA
	falu Szala m.; helyr. Szelniczá-ra, ~n, ~ról.
*SZELNICZE
	fala Kővár vid.; helyr. Szelniczé-re, ~n, ~ről.
*SZÉLOKOZÓ
	(szél-okozó) ösz. mn. Általán, ami okozza, eszközli, hogy szél támadjon, fújjon. Szélokozó felhők, levegőhűlés. Különösen, amiből, vagy ami által a testben szelek fejlődnek ki, ami a hast felfújja. Szélokozó ételek.
*SZÉLOLDAL
	(szél-oldal) ösz. fn. Azon oldala valaminek, pl. a hajónak, mely a szél fuvásának ki van téve. Különösen az aklok, karámok, kerítések éjszaki oldala, mennyiben az éjszaki szél mint leggyakorib., és legcsipősebbik ellen védelmül szolgál.
*SZÉLOLDALI
	(szél-oldali) ösz. mn. A széloldal felől levő, fekvő, jövő.
*SZÉLOLDALT
	(szél-oldalt) ösz. ih. A hajósoknál: azon irányban, honnan a szél fú. (Luvwärts).
*SZELŐCZE
	falu Nyitra m.; helyr. Szelőczé-re, ~n, ~ről.
*SZELŐDIK
	(szel-őd-ik) m. szelőd-tem, ~tél, ~ött, 1) belsz. mintegy maga magát szeli vagy engedi magát szelni. 2) Egy régi iratban ,szelidűl' helyett áll. V. ö. SZELÍD.
*SZÉLPEST
	(szél-pest) l. SZELELŐTŰZHELY.
*SZÉLPUSKA
	(szél-puska) ösz. fn. Sajátszerüleg készített puska, melyből a töltényt, illetőleg golyót nem lőpor, hanem öszveszorított levegő ereje által lövik ki.
*SZÉLROHAM v. ~ROHANÁS
	(szél-roham v. ~rohanás) ösz. fn. Hirtelen, erős, de hamar elmuló szélnek nyomulása.
*SZÉLROSTA
	(szél-rosta) ösz. fn. l. SZELELŐROSTA.
*SZÉLRŐL v. SZÉLRÜL
	(szél-ről) ih. l. SZÉLÜL. "Szegény vagyok én, Szélrül fekszem én Csak azt engedd édes rózsám, Hogy ágyadra fölfekhessem én." Népdal.
*SZÉLSŐ
	(szél-ső) mn. tt. szélső-t. Ami töb., hasonnemüek között az illető rendnek, sornak, térnek szélén van; ami a középtől legkülebb, legtávolabb esik; ami a gyűegységnek vég határán fekszik. A fiúkba helyezett könyvek közől a szélsőt kivenni. Szélső ház, mely a házsor végén áll. Mennyiben valami a középponttól kisebb vagy nagyobb távolságban lehet, felveszi a fokozást is: legszélső v. legeslegszélső. Ugyan ily viszony van a benső legbenső, külső legkülső, utolsó legutolsó, első legelső stb. között. Képzőjének elemzését illetőleg l. ~SÓ, ~SŐ képző.
*SZÉLSŐSÉG
	(szél-ső-ség) fn. tt. szélsőség-ět, harm. szr. ~e. Átv. ért. a szélső határig vitatott okoskodás; a szélső határig űzött bárminő tulságoskodás; máskép: véglet.
*SZÉLSZEG
	falu Közép-Szolnok m.; helyr. ~szeg-re, ~ěn, ~ről.
*SZÉLSZEKRÉNY
	(szél-szekrény) ösz. fn. 1) A bányaművekben készület, mely által az aknákb., fris levegőt vezetnek. 2) Az orgonákban azon fából való cső, mely a levegőt a fujtatóból a sípokba vezeti.
*SZÉLSZÓ
	(szél-szó) ösz. fn. Üres, hiábavaló szó, vagy beszéd. Egyértelmü vele vagyis inkáb., ennek ragozott esete az alanyesetnél divatozóbb: széreszóra, pl. ne hallgass minden széreszóra, mintha volna: szélreszóra v. szélszóra.
*SZÉLSZÓRADÉK
	(szél-szóradék) ösz. fn. Mindenféle gizgaz, polyva, szemét stb., melyet a szél magával felkap, és elszór. Ilyenek a szél által letördelt faágak, falevelek stb.
*SZÉLSZORÚLÁS v. ~SZORULÁS
	(szélszo-rúlás) ösz. fn. Kóros állapot, midőn a belső részekben kifejlett szelek a végbél csatornáján ki nem mehetvén, rágást, csikarást, görcsöket, fölfuvódást okoznak.
*SZÉLSZÜNET
	(szél-szünet) ösz. fn. A levegőnek azon csendes, nyugott állapota, mely közvetlenül a szél lecsillapodta után áll be; különbözik némileg szélcsend.
*SZÉLT
	(szél-t) lásd SZÉT és V. ö. SZÉLTÉBEN.
*SZÉLTÁJ
	(szél-táj) ösz. fn. Azon táj, honnan a szél fú, vagy legtöbbször szokott fúni.
*SZÉLTALÓ
	falu Bihar m.; helyr. Széltaló-ra, ~n, ~ról.
*SZÉLTÉBEN, SZÉLTIBEN
	(szél-t-e-ben) ih. 1) Szélesb ért. bizonyos térnek egész terjedelmén, mindenfelé. A barmok széltében járnak a réten. Az árvíz széltében pusztítja vidékünket. 2) Szorosb ért. azon vonal mentében, mely valaminek szélét, oldalát képezi. Széltében-hosszában megmérni valamit. A szántóföldet széltében ketté szelni. Gyöke a térmértékre vonatkozó szél, melyből t helyhatárzó képzővel lett szélt, vagyis azon helyeken, pontokon, melyek valaminek területét, szélét képezik, mint: fen fent, len lent, ben bent, kün künt. Kivételes sajátsága, hogy a t képző után harmad személyi, sőt még helyragokat is vesz föl (széltében és széltére), mely tekintetben hasonló hozzá némileg a szintén elszórásra vonatkozó helyhatározó átabotában, különösen pedig végtében, végtiben (egy végtiben) és végtére. Különben alakra hasonló az igékből származott mentében, keltében, folytában, jártában stb., határozókhoz.
*SZÉLTELEN
	(szél-telen) mn. tt. széltelen-t, tb., ~ěk. A Nádor-codexben am. nem széles: "Mert a keresztfa széltelen vala."
*SZÉLTÉRE v. SZÉLTIRE
	(szél-t-e-re) lásd SZÉLTÉBEN.
*SZÉLTÖMLŐ
	(szél-tömlő) ösz. fn. Széllel töltött tömlő, vagyis zsákféle készülék, pl. hajókon olyan készülék, mely a szelet felfogja s oda vezeti, hol erős léghuzam szükséges; tág öblü henger leginkáb., vászonból; de készülhet vaslemezből vagy egyéb szilárd anyagból is. Átv. gúnyos ért. szeleverdi, szeles, széltarisznya.
*SZÉLTÜL
	(szél-t-ül) ih. kettősképzővel, melyek -t és -ül. L. SZÉLÜL.
*SZÉLÜL
	(szél-ül) ih. Valamely térnek, testnek, tömegnek szélén; fokozva: legszélül. Oly képeztetésü, mint: alul, fölül, kivül, belül. Máskép: szélről, széltül.
*SZÉLÜST
	(szél-üst) ösz. fn. A tűzoltó fecskendők üstje. l. SZÉLKAZÁN.
*SZÉLÜTÉS
	(szél-ütés) ösz. fn. l. SZÉLHÜDÉS.
*SZÉLÜTÖTT
	(szél-ütött) l. SZÉLHÜDT.
*SZÉLÜZŐ
	(szél-üző) ösz. mn. Orvosi ért. ami a megszorult szeleket a belső részekből kiűzi. Szélüző szerek.
*SZÉLVÁGÁS
	(szél-vágás) ösz. fn. Vadászok nyelvén az agárról mondják, midőn ez egy pillanat alatt szélsebesen felrohanva vágja meg a nyúlat.
*SZELVÉNY
	(szel-vény) fn. tt. szelvény-t, tb., ~ěk. 1) Fából hasított vékony szelet. Szelvénynyel béllelt szekrényajtó. 2) Közhiteli papírokhoz vagy kötelezvényekhez mellékelt iratkák, melyekre az egész vagy félévenként fizetendő kamatok, illetőleg osztalékok felírva vannak, s lejártokkal levágatván (leszeletvén) fizetés végett az arra hivatott pénztárnál bemutattatnak. (Coupon). Kamatszelvény.
*SZELVÉNYMUNKA
	(szelvény-munka) ösz. fn. Munka, mely fából hasított vékony szeletekből jött létre. V. ö. SZELVÉNY, 1).
*SZÉLVÉSZ
	(szél-vész) ösz. fn. Sebes nagy erővel rohanó, ide-oda csapongó, vészt, károkat okozó szél, különösen mely a tenger habjait felduzzasztja. Tengeri szélvész.
*SZÉLVÉSZĚS, SZÉLVESZĚS
	(szél-vészěs v. ve-szěs) ösz. mn. Szélvészt okozó, szélvészszel járó, szélvésztől látogatott, mozgásb., hozott. Szélvészes hőség, felhő. Szélvészes tenger.
*SZÉLVÉSZMADÁR
	(szél-vész-madár) ösz. fn. l. HOJSZA.
*SZÉLVIRÁG
	(szél-virág) ösz. fn. Népies neve a kökörcsinek neméhez tartozó egyik növényfajnak; másképen szintén népiesen: fejér pipacs, fejér berekvirák, patácz; növénytani néven: berki kökörcsin. (Anemone nemorosa).
*SZÉLVITORLA
	(szél-vitorla) ösz. fn. Vitorlához vagy zászlócskához hasonló szabásu lemez a házak ormain, mely forgó sarkon állva a szél mozzanatai szerént változtatja irányát. l. SZÉLMUTATÓ. Átv. ért. gúnyos ért. szeleverdi, szelehajti ember.
*SZÉLVÍZKÓR
	(szél-víz-kór) ösz. fn. A szelek gyakori megszorulásának következtében kifejlett vízkór.
*SZÉLVÍZSÉRV
	(szél-víz-sérv) ösz. fn. Vízsérv, melyet a megszorult szelek idéznek elé.
*SZÉLVONAL
	(szél-vonal) ösz. fn. 1) Azon irány, melyet a szél menete, fuvalma követ. 2) Vonalak a szélmutatókon, melyek az égtájakat jelölik, honnan a különböző szelek fúnak.
*SZÉLVONAT
	(szél-vonat) ösz. fn. A szélnek bizonyos rés között haladó s különösen érezhető menete, pl. a völgyekben, kapuk alatt. Egyezik vele a kiseb., erővel működő légvonat, léghúzam.
*SZÉLZET
	(szél-ěz-et) fn. tt. szélzet-ět, harm. szr. ~e. l. SZEGÉLYZET.
*SZÉLZÚDÚLÁS
	v. ~ZÚDULÁS ösz. fn. l. SZÉLLÖKÉS.
*SZÉLZSÁK
	(szél-zsák) l. SZÉLTÖMLŐ.
*SZÉLYEL
	v. SZÉLYLYEL, (szél-vel) l. SZÉT.
*SZELYP
	v. SZEJP, mn. tt. szelyp-et, v. ~ět. Ki s helyett sz hangot szokott ejteni, pl. ki a sikság-ot szikszág-nak mondja. Ellentéte: selyp, ki sz helyett s-et mond, mint pl. a czigányok: salonnát esem, e helyett: szalonnát eszem.
*SZELYPĚS
	(selyp-ěs) mn. l. SZELYP.
*SZELYPĚSEN
	(szelyp-ěs-en) ih. Szelypek, vagy szelypesek módjára. Selypesen beszélni, ejteni a szókat.
*SZÉLYT
	l. SZÉT.
*SZĚM
	fn. tt. szěm-ět, harm. szr. ~e. kicsiny. szěměcske. A régi halotti beszédben, és tájdivatosan szöm. "Látjátok feleim szömtökkel" (írva: zumtuchel). Egyébiránt valamint a testnek több., páros részei (kéz, láb, fül), úgy a szem is gyakran használtatik többes helyett az egyes számban. "Mint a napnak ragyogása, Barna szemének járása." Népdal. "Már már zengi dalom; Honnomat egykor és Lelkes nagy fiait; most Még csak gyenge szerelmeket, És a lyányka szemét." Kazinczy F. (A tanítvány). Viszonyban van az hasonló esetekben a ,fél' kifejezéssel; innen félszem, félkéz, félláb am. egyik szem, egyik kéz, egyik láb., - Az embernek s más állatnak azon érzékszerve, mely a tárgyakat látás által érzeli, s rendes székhelye a fejben van. Kék, fekete, szürke, éles, gyönge, tüzes, villogó, bágyadt, tiszta, homályos, kancsal szemek. Nagy, dudorú, gurgula, apró, mélyen fekvő, beesett szemek. Szelid pillantásu, vad tekintetü, hunyorgó, pislogó, kacsingató, vizsla, epedő, hamiskás szemek. Élénk, kifejezéses, kifejezéstelen szemek. Félszemre, mindkét szemre megvakulni. Szemét elveszteni, átv. zavarodás miatt a láthatót nem látni. Kifutott a szeme, azaz, kifolyott. Kiszúrták, kivájták, kiásták a szemét. Egyik holló nem vájja ki a másik szemét. (Km.). Szemet hunyni, kinyitni, kidudorítani, ideoda forgatni. Mint legnemesebb, s terjedelmes mezejű érzékszerv fölötte szapora alkalmaztatásu, mind tulajdon, mind átv. érteményü kifejezésekben. 1) Mennyiben a nézés, látás, figyelés, vigyázás, lesés szerve. Szemre v. szemügyre venni valamit. Szemmel tartani a gyanus embert, vigyázni minden léptére, nyomára. Senki sem sírja ki szemét a más szerencsétlenségén. (Km.). Szemre került, meglátták, észrevették, eléjön. Szem a lélek tükre. (Km.). Több szem többet lát. (Km.). Kék szem úri szem; sárga szem macska szem; fekete szem czigány szem. (Km.). A szem mindent lát, csak magát nem. (Km.). Helyén kelt a szeme, mindent lát, észrevesz. Szemnek minden, kéznek semmi (ugyanaz ezzel: Nesze semmi fogd meg jól). Szemedet is ellopná (rögzött tolvajról mondják). Nincs szeme = szemtelen, orczátlan: Kiszedték a szeme szőrét, úgy rá szedték, hogy most már maga is látja csalatását; hasonló: kitörlötték a szemét. Hiúz szemekkel lesni, nézni valakit, rablói vágygyal. Szemrevaló, amit megnézni, látni érdemes, a maga nemében szép, kitünő. Szemre sokat mutat, azaz látszatra. Úgy nézz a szemembe, képes vagy bátor vagyok azt megtenni. Szemet szúr, mondjuk oly jelenetről, látványról, tettről, melyen a nézők megszoktak ütközni, botránkozni, ami gyanura, megszólásra okot ad. Szembe akad, szembe ötlik, szembe tünik. Szeme szöktében, amint hirtelen meglát valamit. Szemhez való látcső, szemüveg. Az erdőnek is van füle, és a mezőnek szeme. (Km.). Szemet mereszteni, merően nézni valakire v. valamire, bámulni rajta; hasonló: szemét száját el- v. rátátni. Szeme szája elállott. Megvan mit szeme szája kiván. "Senki szemére és szájára nem bízom, hanem enmagam eljárom az szőlőhegyeket." (Levél 1557-ből. Szalay Ág. 400 m. l.). Szemmel látott tanú, máskép: szemtanú. Ez szemem láttára történt. Szemébe vágott. Saját szemeimmel láttam. Szemével megverni, látással megbabonázni. Megáll a szem rajta, érdemes megnézni, oly szép. Nehéz a szemet megcsalni. (Km.). Csak a magam szemének hiszek. Szép a szeme, ördög a szíve, a régieknél: ördög az éha. Szem előtt, v. alatt lenni. Szem elől eltünni, elbujni. Mindenfelé jár, kacsingat a szeme. Nyisd fel a szemedet, ha látni akarsz. Nincsen szemed, hogy nem látod? Majd kiszúrja a szemedet, előtted van, még sem látod. Kiszúrták a szemét, csekélységgel kielégítették. Szemben lenni. l. SZEMBEN. Hová tetted a szemedet, midőn e nőbe szerettél? Kezetek a kulacson, szemetek a kalácson, kár Ácson a Karácson. (Adoma. Szirmaynál). Szemet vetni, fölvetni a szemet valamire. Rám vetette szemét, figyelemből, vagy hajlamból. Szemére vetni hibáját, előtte azt mintegy dorgálózva elmondani; szemére hányni, azt többször tenni; szemére lobbantani, fínomul mintegy mellesleg, példálódzva vetni szemére. Kinyílt a szeme, fel van világosítva, csalódásából fölébredt. Fölnyílt a szeme, rá kezdi magát tartani. Takarodjál szemem elől. Ne jőjj többé szemem elé. Minden szem ránézett. Némely dolgok előtt jobb szemet hunyni, észre nem venni, nem ügyelni rájuk, elnézni. Más szemében látni a szálkát, magáéban nem látni a gerendát. (Km.). Koppan a szeme, nézhet utána. Irígy szemmel nézni, irígyelni. Görbe v. kancsal szemmel nézni (ugyanaz). Amit a szem nem lát a szív hamar felejt. (Km.). 2) Mennyiben a szemek az érzéseket, indulatokat, szenvedélyeket visszatükrözik. Haragos szemet vetni valakire. Farkasszemet néznek egymással. Vasvilla módjára álló mordiás szemek. Könybe lábbadt, könyükben úszó szemek. Olyakat mondtak neki, hogy szeme szája teli lett. Egyik szeme csak úgy nevet. (Népd.). Sír a szemem, fáj a lelkem. Szégyenében lesüti a szemét. Szégyenszemre elvakarodott. Epedő szemekkel néz a távozó kedves után. Ez nagy szálka a szemében, nem örömest látja, írigyli, akadályára van. Nagyobb a szeme, mint a gyomra, túlságos étvágya van, torkos, zabáló. 3) Oly visszatorló vagy ellenséges cselekvésekre vonatkozik, melyek bizonyos személy irányában homlokegyenest hajtatnak végre. Szemtől szembe meghazudtolni valakit. Hogy mered ezt szemembe mondani? Szemére vetették, hányták, lobbantották elkövetett gaz tetteit. (Lásd 1) alatt). Majd szeme közé nézek én neki. Szembeállani, szembeszállani, szembeszökni valakivel. Szembe pökni, szembe gyalázni, kicsúfolni valakit. 4) Különféle átv. értelemben. Szemeit behunyni, elaludni, vagy meghalni. Négy szem között valakinek mondani valamit, titokképen közleni. Négy fal, négy szem között sok történik. (Km.). Valakinek szemét bekötni, elámítani. Szemét kinyitni, valamiről felvilágosítani. Kinyíltak a szemei, saját eszével gondolkozik, földerült előtte, amit eddig nem tudott. Most egészen más szemmel látom a dolgot, más fogalmam van róla. Az Isten szeme előtt nincs semmi elrejtve, ő mindentudó. Az Isten szeme vigyáz mindnyájunkra. Vérszemet kapni, vakmerő bátorságot venni, nyerni, elbizakodni. 5) Szintén átv. ért. mondjuk több kisebbnemü gömbölyded testekről, mennyiben némileg az állati szemhez hasonlíthatók, milyenek a) némely bogyóféle gyümölcsök, pl. szőlőszem, ribiszkeszem, egresszem, egy szem szilva, cseresnye, meggy, kökény; b) többféle növénymagok, pl. gabonaszem, búzaszem, rozsszem, árpaszem, zabszem, kukoriczaszem, babszem, borsószem, lencseszem, mákszem; innen átv. ért. jelent a maga nemében valami kicsit vagy keveskét, pl. Babszem v. Borsszem Jankó (a mesében) igen törpe emberke. Ez értelemben a latin semen (= mag), német Same stb. csak esetleg egyezik vele; mert ha szintén, pl. búzaszem és búzamag hasonjelentésüek is, de ezek a németben sem felelnek meg a ,Same', hanem a ,Korn' szónak (Weitzenkorn); úgy hogy más szókban, pl. szőlőszem és szőlőmag különböző jelentésüek; c) más szervetlen, de szintén kerekded vagy gömbölyded testecskék, alakok, üregek, likacsok, vízöblök: lánczszem, olvasószem, gyöngyszem, aranyszem, porszem, homokszem; a kártyalapokon: zöldszem, tökszem, makkszem, vörösszem; a koczkán: egy szem, két szem, három szem stb., azaz pont; tarka szemek a páva farkán; bimbószem rügy a növényeken; tyúkszem a lábakon; likacsos szemek a sajtban; tengerszem stb. Hasonlók hozzá a különféle finn-ugor nyelvágakban a finn silmä; mordvin selmä, lív nyelvbeli sílma; a vogul sem (honnan semtál am. szemetlen, vak); a votják és szürjän szin (Budenz véleménye szerént e helyett: sium = silm); a lapp csalme, csalbme (oculus), šalme (foramen); tovább., a samojed sei, seme, sima, saimo, saiwa; a persa csesm (oculus; foramen; granum triticum); héber ; arab stb. - Mennyiben a szemnek működése a látás, rokonok vele a német sehen, schauen (szemlélni), Scham (szemérem), dán, svéd: se, góth: saihwan, a héber (sajátlag: nituit, splenduit; innen: speculatus est), mint a pihélben nitidum reddidit; speculatus est; az arab-török ; (szafi, világos, tiszta, szép); a hellen sebw, sebomai (sich scheuen, schämen), Jea (die Schau, das Anschauen, Beschauen, Jeaomai (sehen, betrachten) stb. Egyébiránt valószinűnek tartjuk, hogy a szem, mint az arcznak csillogó fényes része, oly szókkal áll eredeti rokonságban, melyek fényre, csillogásra vonatkoznak, milyenek szín, régiesen: szén v. szen, pl. a Lajos király idejebeli esküformában 1584-ből (Régi Magyar Nyelvemlékek II. kötet 336. lapon): "Isten szenjét te vég napodon úgy láthassad", ma is mondjuk: Isten színe előtt (= szeme v. orczája előtt); továbbá: szén (égő parázs, mely máskép szam is lehetett, mert Göcsej egyik vidékén szamaló = szenelő, szénvonó); ide tartozik: szép, mint szemrevaló, a maga nemében fényes, valamint a német schön, schimmern és scheinen; Hunfalvy Pál a szem és szép szókat szintén rokonítja (Magyar Akadémiai Értesitő. 1855. 353. lapon); ezt láttuk föntebb a héberben is. Végelemzésben pedig azon szi, si, zsi sü hangutánzó gyökü szókkal rokonítható, melyek tűzre, égésre, mint fénylő, egyszersmind bizonyos hanggal jelenkező tüneményre vonatoznak, mint: szít, sziporka, szikra, szirkó, sisereg, zsizsi, süt. A mongol nidün v. nidü (= szem) a magyar ,néző' szóval egyezik, valamint a szanszkrit aksa v. aksi, ,íks' (= videre) szóval; s Bopp ugyanezekkel rokonítja a latin oculus, góth augó (német Auge), szláv oko szókat is.
*SZĚMÁG
	(szěm-ág) ösz. fn. Vadászok nyelvén a tülöktő fölötti első ág. A mindjárt e fölötti, de nem rendesen kettős: venděgszemág, v. jégág, ez után jő a középág. V. ö. SZARVASAGANCS.
*SZĚMAGÁT
	(szěm-agát) ösz. fn. Agátkő neme, melyen szemhez hasonló pettyek látszanak.
*SZĚMÁPOLÁS
	(szěm-ápolás) ösz. fn. Cselekvés, midőn valaki a szemre akár egészséges, akár beteg állapotában különös gondot visel.
*SZĚMBAJ
	(szěm-baj) ösz. fn. Szembetegség, szemfájdalom, általán akármily baj, mely a szemet bántja.
*SZĚMBALZAM v. ~BALZSAM
	(szěm-balzam v. balzsam) ösz. fn. Balzamféle gyógyszer, némely szembajok ellen.
*SZĚMBE
	(szěm-be) ragozott név, igehatározó- és igekötőként használva. 1) Szemtül- v. szemtől-szembe, am. másnak jelenlétében s annak neki fordulva, szeméb., nézve; irányában; ellenében. Szemtől szembe megmondottam neki. Szembe szépet mondani am. hízelkedni. Szembe rózsám, ha szeretsz. 2) l. SZEMBEN. 3) Mint igekötő az illető igével öszvetétetik, ugyan a fentebbi értelemben, mint: szembeáll, szembeállít, szembeszáll, szembeötlik, szembetünik, szembeszökik stb., melyeket láss saját rovataik alatt.
*SZĚMBEÁLL
	(szěmbe-áll) ösz. önh. Arczczal neki fordul valakinek és öszvenéz vele; különösen, midőn felhivólag, versenytársul, ellenségkép teszi azt. Az ellencsapatok szembeállnak egymással. Vakmerően szemb., mert velem állani. A tanu álljon szembe a vádlottal.
*SZEMBEÁLLÁS
	(szembe-állás) ösz. fn. Cselekvés, midőn valaki valakivel szemb., áll.
*SZĚMBEÁLLÍT v. ~ÁLLIT
	(szěmbe-állít v. ~állit) ösz. fn. 1) Egyet vagy többeket úgy állít, hogy mással vagy másokkal arczczal egymás felé fordulva legyenek. 2) Törvényes vizsgálat és vallatás alkalmával a vádlottakat egymással vagy a tanukkal öszvehozza, s egymás előtt vallatja, fartatja.
*SZĚMBEÁLLÍTÁS v. ~ÁLLITÁS
	(szěmbe-állítás) ösz. fn. Rendelkezés, melynél fogva kettőt vagy többeket szembeállítanak egymással. Lásd: SZEMBEÁLLÍT.
*SZĚMBECSUKÁS
	(szěm-be-csukás); l. SZĚMBEHÚNYÁS.
*SZĚMBECSUKVA v. ~DUGVA
	(szěm-becsukva v. ~dugva); l. SZĚMBEHÚNYVA.
*SZĚMBEHÚNYÁS
	(szěm-be-húnyás) ösz. fn. 1) A szemnek becsukása, bezárása, mely aztán a látást elveszi. 2) Meghalás, elhúnyás.
*SZĚMBEHÚNYVA v. ~HUNYVA
	(szěm-be-húnyva) ösz. ih. A szemet ideiglen becsukva, s néző, látó tehetségét mintegy akadályozva. Szembehunyva elmélkedni. Az ember szembehunyva alszik. Átv. ért. magát úgy tettetve, mintha valamit nem látna, észre nem venne; nem ügyelve, nem figyelve, elnézve. Némely dolgokat szembehunyva elmellőzni, tudomásul nem venni.
*SZEMBEJŐ v. ~JÖN
	(szembe-jő v. ~jön) ösz. önh. Valakinek irányában jön, szemközt jön. Csak akkor ismerék reád, mikor velem szembejöttél.
*SZĚMBEKÖTÉS
	(szěm-be-kötés) ösz. fn. A szemnek kendővel v. szalaggal átkötése gyógyitás esetében vagy játék alkalmával.
*SZĚMBEKÖTŐ
	v. SZĚMBEKÖTŐJÁTÉK; l. SZĚMBEKÖTŐS.
*SZĚMBEKÖTŐS v. ~KÖTŐSDI
	(szěm-be-kötős v. ~kötősdi) ösz. fn. tt. szěmbekötős-t v. ~kötősdit. Közismeretü és gyakorlatu játék neme, midőn a játszótársak egyikének szemeit bekötik, kinek feladata ekkor a körülte bujkáló társak után tapogatódzni, s ha közőlök valamelyikre toppant, azt álhangjáról, vagy más jegyéről megismerni. Eltalálás esetében a megismert személynek kötik b., szemeit, hogy a játékot folytassa. Szembekötőst játszani.
*SZĚMBEKÖTVE
	(szěm-be-kötve) ösz. ih. Bekötött szemmel.
*SZEMBEMEGY v. ~MEGYEN
	(szembe-megy v. ~megyen) ösz. önh. 1) Valakinek irányában megy, szemközt megy. 2) Am. szembeszáll; l. ezt. "Hiszem, az magyarok, mikoron kiütnek, Pogány ellenségnek bátran szemben mennek." Thúry György éneke. (1548.).
*SZEMBEMENÉS v. ~MENETEL
	(szembe-menés v. ~menetel) ösz. fn. 1) Valakinek irányában menés. 2) Szembeszállás.
*SZEMBEN
	(szem-ben) ragozott fn. igehatározóként. Együtt, egymással, személyesen. "Mikor k(egyelmeddel) szembe(n) leszek, többet szólok." (Levél 1552-ből. Szalay Ág. 400 m. l.). "Tovább., emlékezhetik kemed az dolgokról, mikor kdel szemben voltam." (Levél 1557-ből. U. o.). "És helt választjunk ketten, hol szemben) legyünk." (l. 1546-ból. U. o.).
*SZĚMBEPĚNDĚRKĚDŐ v. ~PÖNDÖRKÖDŐ
	(szěmbe-pěnděrkědő v. ~pöndörködő) ösz. mn. Aki mindjárt kész a nagyobbakkal is szembeállani.
*SZĚMBESÍT
	(szembe-s-ít) áth. m. szěmbesit-ětt, par. szěmbesits, htn. ~ni vagy ~eni, l. SZEMBEÁLLÍT. Új alkotásu s nagyon felkapott, de nem szabályos szerkezetű szó, mert aligha van példa rá, hogy a ba, b., viszonyragos nevekből először melléknév, azután íge származnék. Hasonló vád terheli a szintén új öntetű közbesít, kézbesít igéket is.
*SZĚMBESÍTÉS, SZEMBESITÉS
	l. SZEMBEÁLLITÁS.
*SZĚMBESZÁLL
	(szěmbe-száll) ösz. önh. Mint ellenség, vagy kihivó vetélytárs megmérkőzés végett neki megy valakinek. Kardrántva szembeszállani az ellenféllel. Hogy mersz velem szembeszállani?
*SZEMBESZÁLLÁS
	(szembe-szállás) ösz. fn. Cselekvés, midőn valaki v. valami szembeszáll mással.
*SZĚMBESZÉD
	(szem-beszéd) ösz. fn. Érzelmek és gondolatok kifejezési módja különféle kacsintások, hunyorgatások, szemmozgatások által. Értem e szembeszédet. Kaczérkodó, czimborálkodó szembeszéd.
*SZĚMBESZÖKIK
	(szěmbe-szökik) ösz. k. 1) Valakivel mint ellenség vagy vetélytárs szembeszáll. 2) Átv. ritkasága, különczsége által feltünik. Ez igen szembeszökik.
*SZĚMBESZÖKŐ
	(szěmbe-szökő) ösz. mn. 1) Szembeszálló, ellenkező. 2) Különösen feltünő, a szokott rendtől, módtól elütő, s ezáltal mintegy meglepő, megsértő stb.
*SZEMBESZÖKŐEN v. ~SZÖKŐLEG
	(szembe-szökően v. ~szökőleg) ösz. ih. szembeszökő v. feltünő módon.
*SZĚMBETALÁLKOZÁS
	(szěmbe-találkozás) ösz. fn. Egymással szemközb., menőknek összejövetele.
*SZĚMBETEG
	(szěm-beteg) ösz. fn. és mn. Ki valamely szembajban szenved.
*SZĚMBETEGSÉG
	(szěm-betegség) ösz. fn. A szemnek akármily kórállapota.
*SZĚMBETÜNŐ
	(szěmbe-tünő) ösz. mn. Általán minden, amit az ép, és kellőleg használt szemek láthatnak, észrevehetnek, különösen, ami a látérzékekre nagyob., benyomást tesz, ami figyelmet ébreszt ritkasága, rendkivülisége, jelessége stb. által. Szembetünő viselet, szépség. Szembetünő változást vettem rajta észre.
*SZĚMBETÜNŐKÉPEN vagy ~TÜNŐLEG
	(szěmbe-tünőképen v. ~tünőleg) ösz. ih. A látérzékekre különösen hatva; nagyon észrevehetőleg; a maga nemében kiválva. Örömét, bánatát szembetűnőleg kimutatni.
*SZEMBETÜNTET
	(szembe-tüntet) ösz. áth. Szembetünővé teszen.
*SZEMBEVALÓ
	(szembe-való) ösz. mn. Régente: szembevaló adósság a törvénykezésben azt tette: világos adósság.
*SZEMBIBORCZ
	falu Vas m.; helyr. Szembiborcz-ra, ~on, ~ról.
*SZĚMBOG
	(szěm-bog) ösz. fn. A szarvasállat agancsainak alsó boga, mely a szemhez közel esik. Széles ért. akármily bogféle kinövés, dudorodás, csomó a szem környékén.
*SZĚMBOR
	(szem-bor) ösz. fn. Oly bor, melyet fris szőlőre öntenek s igy még egyszer forrásb., hoznak, hogy annál erősebb legyen. Ezt leginkább a rajnamellékiek szokták gyakorolni. Magyarországon is néhutt, ha az ilyen bor elfogy, a hordóba ismét vizet öntenek s kivált a munkások nyárban lőreként iszszák.
*SZEMCSALÓDÁS
	(szem-csalódás) ösz. fn. Tünemény látása, mely valóságban nem létezik, pl. a délibábé.
*SZĚMCSAP
	(szěm-csap) ösz. fn. A szőlőfejnek egy-egy ágacskája, vagy billingje. Így lehetne nevezni a csipás szemszőröket is.
*SZĚMCSARNOK
	(szěm-csarnok) ösz. fn. A szemüregnek mellső része, melynek víznedvében lebegő szivárványhártya az egész üreget két részre osztja. (Camera oculi).
*SZĚMCSE (1)
	(szěm-cse) fn. tt. szemcsét. Kicsike szem, mind tulajdon, mind átv. értelemben véve. Kettőztetett kicsinyítéssel: szěměcske. V. ö. SZEM.
*SZEMCSE (2)
	puszta Tolna m.; helyr. Szemcsé-re, ~n, ~ről.
*SZĚMCSIRA
	(szěm-csira) ösz. fn. Bimb., a növényeken, mely csirájában van, vagy csak nem régiben csirázott ki.
*SZĚMCSŐ
	(szěm-cső) ösz. fn. Széles ért. látást elősegítő mindenféle cső. Kicsinyítő, nagyító, szinházi, csillagászi szemcső. Máskép: látcső.
*SZĚMDŐLEDÉS
	(szěm-dőledés); l. SZĚMISZAM.
*SZĚMDÚCZ
	(szěm-dúcz) ösz. fn. Szemidegek dúcza. V. ö. DÚCZ.
*SZĚMEBÚZA
	(szěme-búza) ösz. fn. Tisztitás, rostálás után maradott, más gabonával vagy szemettel nem kevert búza.
*SZĚMĚCS
	(szěm-ěcs) fn. tt. szěměcs-ět; lásd SZĚMĚR.
*SZĚMĚCSĚL
	(szěm-ěcs-ěl) áth. m. szěměcsěl-t. A székelyeknél am. szemet vagy szemenként eddegel, pl. a malacz; vagy az ember is a főtt bab-, borsószemeket stb., Máskép: szěměrcsél, szěměrkél.
*SZĚMĚL
	(szěm-ěl) áth. m. szěměl-t. Szemenként válogat, szed, gyűjt. A galambok szemelik a búzát. Ne szemeld a másét, csépeld a magadét. (Km.). Átv. kiszemel a több., közől a maga nemében jobbat, a jelesebbet, kitünőbbet kiválasztja. A legénység javát kiszemelni. Kéziratban levő költeményei közől kiadás végett némelyeket kiszemelt. Hajdan ily értelemben is divatozhatott: Szemügyre vesz, szemek által tapasztal, sőt nem régiben Szabó Dávid is írta: szemlem (= szemelem) szemre veszem; ebből kettőzött el képzővel lett szemelel öszverántva szemlel v. szemlél, mint iz, ízel, izlel, valaminek izét kisérli, szag, szagol, szaglal v. szaglál. Az elavult szemel igéből lett igenév szemelő, szemlő, s ebből az újabb divatú szemle. V. ö. SZEMLÉL.
*SZĚMĚLÉS; (szěm-ěl-és)
	fn. tt. szěmělés-t, tb., ~ěk, harm. szr. ~e. Cselekvés, melynél fogva valamit szemelünk. V. ö. SZĚMĚL.
*SZĚMĚLET
	(szěm-ěl-et) fn. tt. szěmělet-ět, harm. szr. ~e v. ~je. Valamely kiszemelt tárgy.
*SZĚMELLENZŐ
	(szěm-ellenző) ösz. fn. 1) A beteg szemek fölé alkalmazott fél karimás ernyő, mely azokat a világosság sugarainak közvetlen s bántó hatása ellen védi. 2) Hasonló készület a lókantáron, a szemek két oldalán.
*SZĚMĚLVÉNY
	(szěm-ěl-vény) fn. tt. szemelvény-t, tb., ~ěk. l. SZĚMĚLET.
*SZEMELY
	falu Baranya m. helyr. Szemely-be, ~ben, ~ből.
*SZĚMÉLY
	(szěm-ély) fn. tt. szěmély-t, tb., ~ěk v. ~ek, harm. szr. ~e. Mai általános és legszokottabb értelemben minden emberi egyén, mint magánálló eszes lény. Ellentéte minden anyagi lény, sőt a lelkes állati lények is, mennyiben ész és szellem nélküli dolgok gyanánt tekintetnek. (Persona). Férfiszemély, nőszemély v. asszonyszemély v. fehérszemély. Egyházi v. papi, világi v. polgári, katonai személy. Alrendű, középosztályu, főrangú, fejedelmi, királyi személy. Tekintélyes, hivatalbeli, nyilvános, magán személy. Mennél nagyobb a személy, annál nagyobb a veszély. (Km.). Fiatal, középkorú, aggott személy. Több személyből álló család. Becsületes, jóravaló, becstelen, jellem nélküli személy. Valakinek személyében csalatkozni, más személy helyett venni vagy nem olyannak találni, a milyennek véltük. Személy szerént, ma szokottabban: személyesen, ő maga, nem más által képviselve. "Még azra válaszonk nics (nincs), de mely hamar válaszonk leszen. Nagyságodhoz személy szerint megyek." (Levél 1541-ből. Szalay Ág. 400 m. l.). Különösen néha jelenti az illető egyénnek állapoti mivoltát, kivoltát. A birónak nem szabad a személyre tekinteni, válogatni a személyeket. Valakinek személye iránt tisztelettel, kimélettel viseltetni. Ismerem személyét. "Kiért jámbor szömélyü polgárok esköttenek meg." (Levél 1551-ből. Szalay Ág. 400. m. l.). "Szép kis gyönge termetének Ékesen zengő nyelvének. Nem kár volna személyének, Hogy ünnepet szentelnének." Népdal. Néhutt népnyelven így nevezik a szabad életű nőket, a kéjleányokat. Bordély-házi, nyilvános személy. Személyek után járni. Személylyel élni. Nyelvtani ért. jelenti az igének azon változási viszonyait, melyek szerint az ige által kimondott cselekvés vagy állapot bizonyos lényre, mint alanyra vonatkozik, s az szerint módosúl. Első személy az egyesszámban: én, a többesben: mink, röviditve: mi; második személy az egyesben: te, a többesben: tik, röviditve ti; harmadik személy az egyesben ő, a többesben ők, vagyis a megnevezett alany, legyen az önálló egyén, vagy akármely dolog, pl. a diákok irnak, a tinta fogy. Innen élünk vele az én, te, és ő helyett is, pl. személyemet ne sértsd, azaz, engemet; személyedről (rólad) mindnyájan jó véleménynyel vannak. V. ö. SZEMÉLYNÉVMÁS; és SZEMÉLYRAG. A keresztény hitvallás rejtelmes tana szerint az Isten lényegében (essentia) egy, személyében pedig három, vagyis három isteni személy van, első az Atya, második a Fiú, vagyis Jézus, harmadik a Szentlélek. Átv. jelenti az emberi testnek termetét, alkatát, alakját. Magas, alacson, derék, sugár, szép, rút, csunya személy. Ezen embernek van személye, tekintélyes külsejű. Személye sokat mutat. Nevetséges személye van. Néha am. helyettes, képviselő. Király személye v. képe. Valakinek személyében megjelenni, tenni, végezni valamit. Drámai, szinpadi személy, aki a szinműben, illetőleg a szinpadon bizonyos cselekvő személyt ábrázol, képvisel. Néma személy, ki a színpadon csak hallgatag szerepet játszik. Ezen szó hajdan nem csupán emberi egyént jelentett, hanem egyszersmind valaminek szinét, képét arczát, alakját, látszatát. Így a Müncheni codexben a vultus, facies, aspectus, conspectus, species latin szóknak felel meg. Máté XVI. fej. "Azért mennynek személyét (faciem coeli) tudjátok megválasztanotok." Máté XXVIII. fej. "Vala kedég ő személye (aspectus) miként villámat." Luk. III. fej. "Szent szellet leszálla ő rejája testi személyben" (corporali specie). U. o. IX. fej. "Megváltozék ő orczájának személye" (species vultus eius). U. o. XXIV. fej. "Ő személyekkel a földre hajlanának" (declinarent vultum in terram). Egyébiránt eléfordul emberi egyén helyett is Máté XXII. fej. "Mert nem veszed embereknek személyeket, (personam hominum). - A Bécsi codexben is am. arcz: "Ha leltem malasztot király személye előtt" (in conspectu regis. Hester. V. fejezet). "Azért Baltazár király eléggé megháborodék és ő személye (vultus illius) megváltoztaték." (Dániel V. fejezet). "Ma bejöttenek en személyem eleib., bölcsek" (in conspectu meo. Ugyanott). Régi Magyar Passióban: "A sok arczul veréssel és pekdeséssel emberi személy ő rajta nem tetszik vala." (Toldy F. kiadása 227. l.). Ezek nyomán a személy eredeti jelentése a szemről nevezett ábrázat, kép, alak, mintegy a szem tája, környéke. A héber háin v. 'áin is magamagában jelent mind szemet, mind ábrázatot (Eichorn és Wiener szótára). De nevezetesebb a v. (szémel) szó, mely am. simulacrum, imago. "Origo vocis ignoratur," mondja Eichorn. Innét átv. és ma már csaknem kizárólagos ért. jelent emberi egyént, épen úgy, mint a fej és a lélek, melyeket egymással fölcserélve használhatunk, midőn az emberi egyéneket számszerint veszszük. Hasonló példa van rá magában a latin nyelvben is, melyben ,persona' eredetileg álarczot jelentett, innen Phaedrusnál olvasható: "Personam tragicam forte vulpes viderat." Így a hellen nyelvben proVwpon (wy szótól, mely am. szem) eredetileg szemkörüli tájat, vagyis arczot, ábrázatot, azután szintén álarczot, végre személyt jelent. Ilyen a német Bild, különösen a Mannsbild, Weibsbild, Frauensbild szókban. (Adelung). Képeztetésre hasonló ezekhez: terebély, terebes valami; lapály, lapos vidék, térség; veszély stb.
*SZĚMÉLYBELI
	(szěmély-beli) ösz. mn. Lásd: SZEMÉLYĚS; SZEMÉLYI.
*SZĚMÉLYBIRÓ
	(szěmély-biró) ösz. fn. Biró, ki valakinek személye iránt pl. bünvádi ügyekben illetékességgel bír. Ellentéte: dologi biró.
*SZĚMÉLYĚS
	(szěm-ély-ěs) mn. szěmélyěs-t v. ~et, tb., ~ek. 1) Személy szerénti; nem mások általi. Személyes jelenlétével megtisztelt bennünket. Személyes megtekintése valaminek, 2) Személyt illető meghatározó. Személyes tulajdonság, leirás.
*SZĚMÉLYĚSEN
	(szěm-ély-és-en) ih. saját személyében, ő maga; nem más által képviselve. Személyesen megjelenni valahol, vizsgálat alá venni valamit.
*SZĚMÉLYĚSÍT, SZĚMÉLYESIT
	(szěm-ély-ěs-ít) áth. m. szěmélyěsít-ětt, par. ~s, htn. ~ni v. ~eni. Valamely személytelen lényt úgy fog fel, úgy ír le, úgy ad elé, mintha személy volna; személyi tulajdonságokb., öltöztet valamit. A régi hitregék az erényeket és bűnöket személyesíteni szokták. A költők, meseirók személyesitik néha az állatokat, ěs nővényeket, midőn beszéltetik őket.
*SZĚMÉLYĚSÍTÉS, SZĚMÉLYĚSITÉS
	(szěm-ély-ěs-ít-és) fn. tt. szěmélyěsítés-t, tb., ~ěk, harm. szr. ~e. A képzelő tehetség cselekvése, midőn valamit személyesít; különösen a költői festésnek, leirásnak ilyetén neme. (Prosopopoea).
*SZEMÉLYESNÉVMÁS
	(személyes-név-más), l. SZEMÉLYNÉVMÁS.
*SZEMÉLYĚSSÉG
	(szem-ély-ěs-ség) fn. tt. szěmélyěsség-et, harm. szr. ~e. 1) Személyi tulajdonság vagy állapot, vagy önállóság; máskép és helyesebben: személyiség. 2) Vitatkozási kicsapongás, mely a vita érdemétől eltérvén, a vitatkozó társnak személyét támadja meg. Személyességekre menni.
*SZĚMÉLYĚSŰL, SZĚMÉLYĚSÜL
	(szem-ély-ěs-űl) önh. Személytelen lény személylyé válik. A regékben, mesékben, elbeszélésekben s némely más költeményekben az állatok, sőt élettelen és elvont dolgok is személyesülnek.
*SZEMÉLYFOGSÁG
	(személy-fogság) ösz. fn. A személynek, különösen az adós személyének, azaz magának az adósnak fogságban letartóztatása.
*SZEMÉLYI
	(szem-ély-i) mn. tt. szěmélyi-t, tb., ~ek. Személyt illető, arra vonatkozó, ahhoz tartozó. Személyi tulajdonságok. Személyi végrehajtás, midőn magát az adóst tartóztatják le, vagyis személyfogság alá vetik.
*SZEMÉLYISÉG
	(szem-ély-i-ség) fn. tt. személyiség-ět, harm. szr. ~e. Személyi minőség, önállóság. Az észjog a személyiségben alapszik.
*SZEMÉLYÍT
	(szem-ély-ít); SZĚMÉLYÍTÉS, (szem-ély-ít-és); l. SZEMÉLYESÍT, SZEMÉLYESÍTÉS.
*SZEMÉLYJOG
	(szem-ély-jog) ösz. fn. Természeti jog, mely minden embert, mint személyt, megillet.
*SZEMÉLYKÉSÉRET v. ~KISÉRET
	(sze-mély-késér-et v. ~kiséret) ösz. fn. Valakinek személye mellé tisztelet, vagy biztosítás, vagy őrizet végett rendelt kiséret.
*SZEMÉLYKÖLTÉS
	(személy-költés) ösz. fn. Költői személyesités neme, midőn nagyob., érzékítés végett a személytelen tárgyak, illetőleg eszmék oly alakban állíttatnak elé, mintha élő személyek volnának.
*SZEMÉLYLEIRÁS
	(személy-le-irás) ösz. fn. Cselekvés, midőn valaki külsejének, különösebben arczulatának minőségeit úgy körülírják és részletezik, hogy őt minden másoktól meg lehessen különböztetni. Így nevezik magát azon irományt is, mely azon részletezést tartalmazza.
*SZEMÉLYNÉV
	(személy-név) ösz. fn. Emberi egyes lény (egyed vagy egyén) nevezete, melynél fogva őt a nyelv minden másoktól megkülönböztetni akarja. Ős időben elegendő volt erre egyes szó is, de későbben szaporodván az emberi nem, a nemzedékek elnevezésére, az apai, illetőleg ősi név mellé még egy, sőt töb., szó is csatoltatott. Különösebben a kereszténység fölvételével az egyes személynevek jellemzésére két fő osztály jött gyakorlatba, ú. m. a családnevek és keresztnevek osztálya. A családnevet egy közös törzs után rendszerént a származottak (nemzedékek) mindenike használja; a keresztnevet kinek-kinek születése, illetőleg kereszteltetésekor adják vagy adatják rokonai; amaz családnév, emez keresztnév alatt ismeretes. De valamint a családnevek (úgynevezett elő- vagy birtoknevekkel stb.), úgy a keresztnevek is (többeknek fölvételével) megtoldathatnak. A magyarban a családnevek elül állnak s ezek után jönnek a keresztnevek, a körültünk ismeretes nyelvekben pedig azok megfordítva használtatnak, pl. Kazinczy Ferencz, latinosan: Franciscus Kazinczy, németül: Franz Kazinczy, francziául: François Kazinczy, angolul: Francis K., olaszul: Francesco K., szlávul: Frantyisok v. Franyo K. stb. A családnév elébe jön a születési rang: gr. Széchenyi István; még ennek is elébe a birtok- vagy más előnevek: Széki gr. Teleki József; legutól a hívatalnév: gr. Eszterházy Miklós nádor. Mind ezek elébe a czímezés, ha ez melléknév, pl. Nagyméltóságu, Méltóságos, de legutól ha főnév alakban használtatik, pl. ő Excellentiája, ő Méltósága stb. Az eredeti és innét származott családnevek között 1) legősiebbeknek látszanak azon nevek, melyek a személyeknek külső vagy belső tulajdonságaitól vétettek, pl. Nagy, Kis, Hosszú, Kövér, Száraz, Fejér, Fekete, Vörös, Szőke, Szép, Sánta; Víg, Édes, Mérges, Kemény, Fényes, Szeles; Erős, Bátor, Boldog v. Bódog, Gazdag; Okos, Jó, Jámbor stb., tovább., azok, melyek a testnek valamely feltünő részeiről vétettek, pl. Szemes, Fejes, Csontos, Bajusz, Szakál, vagy amelyekben a személy akár egész testének, akár egyes részének vagy bármely tulajdonságának némely más természeti tárgyakkal való némi hasonlóságai vétettek alapul, pl. Kasza, Sulyok, Bot, Csákány, Kalapács, Karika; Virág, Szegfű, Csillag (az utóbbi három eredetileg talán inkább nők neveinél); a hasonlatok némely állatokról is vétetvén, mint Orozlán, (némely keleti nyelvekben: Arszlán), Medve, Farkas, Bárány; Csóka, Czakó, Kánya, Holló, Póka, Szarka; Kárász, Csuka stb. A mondottakhoz hasonlók a régi történelmi népségeknél olvasható nevek is, pl. szabad legyen egyik társunk buvárlatai szerént némely hún, avar és régi magyar nevekre is hivatkozni: Oibarsz a mongolban am. erdei párducz, Mundzuk (az avaroknál Mundzo v. Munzo) a mongolban muncza am. buzogányí Bajan (az avarok egyik leghatalmasabb fejedelme) a mongolban am. vagyon, v. vagyonos, gazdag; Zsolt v. Zoltan, a Névtelen jegyzőnél: Zulta, a mongolban zoltai am. boldog, szerencsés; Tulma mongolul: tulum, mandsu nyelven: tuluma am. tömlő, a Névtelen jegyzőnél mind magában, mind pedig Olup kiséretében eléjön, a mongolban olum am. gázló (p nincs e nyelvben), innen az egész Olup-Tulma am. gázló-tömlő (tulbou ,tömlő' értelemben szintén eléfordúl a Névtelennél); Kaplan egyik előkelő magyar család régi nemzetségi neve, a törökben am. tigris stb. stb. 2) A magyar családi nevek igen nagy része, melyek i i végezetüek (az y is = i) a származás helyéről van véve pl. Pesti (v. Pesty), Budai, Debreczeni, Kolosvári, Soproni, Váradi, Kassai, Aradi, Erdélyi, Kunsági stb., Azonban ezek közt van több, melyekben a helynevek mint birtokok szolgáltak első vagy későbbi elnevezés alapjául, pl. Károlyi, Kállay, Perényi. Megfordítva néha a személynevek is adtak alkalmat a tulajdonosok birtokainak elnevezésére, mint Álmosd, Borsod, Endréd, Peterd, Pálháza, Mikóháza, Andaháza, Katalinfalva, Petőfalva, sőt régebben minden ragozás nélkül is fogadtattak el helynevekül, mint Szabolcs, Csanád, Bars (Bors), Tarczal (Turzol) stb. Újabb korban pedig a szentek nevei: Szent-András, Szent-Péter, Szent-Miklós stb. 3) Családnevekül használtattak a magyarral közelebb., viszonyban vagy szomszédságban álló nemzetek nevei; mi - legalább nagy részben - szintén származásra, vagy bevándorlásra mutat. Ilyenek: Magyar, Kún, Székely, Német, Szász, Cseh, Lengyel, Horvát, Tót, Oláh, Olasz, Rácz, Görög, Török stb. 4) Igen gyakran keresztnevek vétettek föl családnevekül; pl. Bálint, Balázs, Barabás, Dezső, Illyés, Jób., Jakab, Máté, Mikó, Vincze stb. 5) E kereszt- és más nevekből ismét fi (v. fy) toldattal: Pálfy, Istvánfy, Simonfy, Péterfy, Bánfy, Dezsőfy stb. 6) A családnevek igen nagy része a rang, viselt hivatal, mesterség és foglalkozástól kölcsönöztetett, mint Biró, Pap, Barát, Katona, Huszár, Vitéz, néha a legmagasab., rangoktól is mint Császár, Király, Herczeg, habár eldődeik soha e rangban nem állottak is; hihetőleg valamely hasonlóságtól, viseletöktől stb.; leggyakoriabbak azok, melyek a személyeknek mindennapi foglalatosságától vették eredetöket, mint Asztalos, Lakatos, Kovács, Fazekas, Kőmíves, Csizmadia, Molnár, Mészáros, Szabó, Kádas, Szakács, Szíjgyártó, Kerékgyártó, Takács, Juhász, Madarász, Vadász. 7) Néha a vallás tárgyaitól, mint Angyal, Ördög, Pogány. 8) Az érczektől: Arany, Aczél, Vas. Idegen nyelvekben hasonló elnevezésekről lásd a Nyelvtudományi Közlemények 1864-iki kötetében Fábián István értekezését, és különösen a Székely családnevekről Kríza Jánosnak ,Vadrózsák' czimű gyűjteményét. A keresztnevek nagy részben a kereszténységgel együtt a Szentirás neveiből módosultak, amelyek t. i. héber és görög eredetüek. Íme nehány példa. Abraham a törökben Ibrahim héber szó am. sokaság vagy népek atyja. András görög szó (andreioV am. férfias. Ágnes görög szó (agnoV) am. tiszta, szűz, szent. Anna héber szó (khannáh) am. kegy, kellem. Balázs görög szó, basileuV am. fejdelem, király, v. basileioV am. fejdelmi, királyi. Balthazár héber szó am. hadügyi elüljáró v. tanácsos. Barnabás héber szó am. vígasz fia. Miklós (latinosan: Nikolaus) görög szó am. népgyőző (nixaw győzök és laoV nép). Dániel héber szó am. isteni biró. Éva héber szó (Khanváh) am. élet. Erzsébet (Elisabetha) héber szó (eliseba') am. istenre esküvő, istenfélő. Ézsaiás héber szó, (Jehósúa) am. Isten segéltje. Jenő (Eugén, Eugénia) görög szó am. jól született v. jó születésü (a görög eu egyezik a tatár eji és magyar jó szóval). István (Stephanus) görög szó am. koszorú. János (Johannes) héber szó (Jehókhanán) am. isten kegyelmes, v. isten kegyeltje. József (Josephus) a héberben am. toldó (Toldy?). Józsa amennyiben Jodochusból származott, görög szó s am. nyiltartó, tegez; de a mennyiben a külföldön divatosab., Jósua az eredeti, akkor azonos ,Ézsaiás' szóval. György (Georgius) görög szó am. földmivelő. Gergely (Gregorius) görög szó, am. ébrenlevő, éber (egregorew am. ébren vagyok). Ilona, Helena görög szó, némelyek szerint, eirew igétől, mely am. hóditok, mások szerént elenh szótól, mely fáklyát jelent. Pál (Paulus) görög szó (pauroV) am. parányi, kicsi, Salamon héber szó ettől: sálóm üdv. boldogság, béke, az arabban is szalem am. béke. Sámuel héber szó (S'múél) am. isten meghallgatta. Zsófia görög szó (sofia) am. okosság, bölcseség. Azonban eléfordulnak a keresztnevek közt a történelemből vett, vagyis történelmi személyek neveit használó nevek is. Ilyenek a latinban Aurelius a latin ,aurum' (= arany) szótól, Koszta, v. Konstantin (Constantinus) a latin ,constans' (= állandó) szótól. Bálint (Valentinus) a latin ,validus' (erős, hatalmas) szótól. Beatrix latinul am. boldogitó. Benedek, Bene a latin ,benedictus' (áldott), szótól, Klara a latinban nőnemü melléknév s am. világos, fényes. Ignácz (Ignatius) a latin ,ignis' (= tűz) szótól. A germán nyelvben: Adolf a német nyelvészek szerént am. Adel- v. Edel-Wolf, Albert v. Albrecht v. Adalbert ugyanazok szerént am. durch Adel glänzend. Károly Nagy Károlytól (Carolus,) mely a német nyelvészek szerint am. a régi német Charal Kerl vagyis am. Mann, Ehemann. Edmund régi német, illetőleg góth szó s am. vagyon védő (ed a mongolban is am. vagyon) Eduard v. Edvárd am. vagyonőr. Erneszt a németben Ernst am. komolyság. Gusztáv am. Kriegsstab., kriger (,gudh' = Kampf és ,stafr' = Stab germán szóktól). Henrik (Heinrich) a régi felső németben Heinrih v. Heimrih am. házi v. hazai főnök; némelyek ugyanebből vélik eredettnek a magyar Imre nevet is. A szláv nyelvekben: Bogyoszló (Bogislav) ettől: bog Isten és szlav dicsőség am. Istennek dicsőség v. dicséret. Szaniszló (Stanislaus) lengyelül: Stanislav am. állam dicsősége (sztan = állam és szlav am. dicsőség, dics). A magyarb., is vétettek át kivált az újabb korban magyar és hún történelmi nevek, ú. m. Átila v. Etele v. Etel, Aladár, Árpád, Zollán, Gejza v. Géza az, első királyok korából: Béla, Kálmán. stb. ,Béla' szóról némelyek azt tartják, hogy az a szláv bjeli, v. bili, mely am. fejér (vila? azaz világos); mások pedig azt tartják, hogy az a germán Adalbert v. Albert szónak felelne meg, melyeknek utóbbi része bert (ge-boren) szóval azonos. ,Kálmán' (latinosan: Colomannus) szóról azt tartják, hogy ez Colomannus (scót származásu) vértanu nevéről vétetett, és Jeruzsálembe zarándokolandó a Duna mellett (az osztrák Stockerau táján) erőszakos halállal végeztetett ki. Azonban e név külföldön - legalább tudtunkra - nem igen van divatban. Nálunk némely tájbeszéd Kármán alakban is használja, sőt Kármán család és irodalmi név és nevezetesség is. Átilla v. Attila Kézai Simon krónikájában: Ethela, a Névtelen jegyzőnél eléforduló ,Ecil-burgu' szó első részében pedig: Ecil, mely nevet némelyek, különösen Thierry és Szabó Károly a Volgának régi Athel (a tatár-törökben ma is Etil, Itil) folyó nevétől származtatják. Nincs kifogásunk ellene. De hát Athel, Etil, Itil, mit jelentenek? Azt mondják, hogy a tatár nyelvben vizet, folyót jelentenének. Ily értelmet a szótárakban nem találunk, s megkérdeztük Vámbéry társunkat, ki a keleti tatár nyelvekben kitünően jártas, de ő sem mondhatott többet. Ámde a mongol nyelv kisegít bennünket. Mongol nyelven a Volga folyó neve Edsil ghool. Ez utóbbi am. folyó, az első kétségen kivül azonos edzele igetörzszsel (ds és dz a mongolban ugyanazon betüvel fejeztetik ki, és csak i előtt ds, egyebütt rendesen dz), mely igetörzs az uralkodás fogalmát fejezi ki s tulajdonképen am. uralkodjál v. uralkodó, fejedelem, (,edzen' ugyan ezt jelenti), tehát Edsil ghool am. fejedelmi folyó, mint legnagyobb folyó Európában. Edsil szó pedig, mint látjuk legeslegközelebb áll a Névtelen jegyző Ecil szavához. Innen az Etele név, vétessék akár a Volga folyótól, akár az edzele igétől, az ,uralkodó' vagy ,fejedelem' fogalmát foglalja magában. Mi e nevet az ,Atila' czikk alatt kétkedve ,itélő' szóhoz hasonlítottuk, mert később a honfoglaló magyaroknál is a fejedelem után Konstantin szerint a biró volt az első személy. Buda korában pedig Atila v. Etele inkább csak másod személyként szerepelt. Aladár a magyar krónikákban Atila egyik fia a mongolban aldar am. dicsőség. Árpád szó hasonlókép tekinthető mongol eredetünek, mert e nyelvben arbid igető am. sokasodjál v. sokasodó. Zoltán szóról mint szintén mongolról föntebb szólánk. Geysa szó (a Névtelen jegyzőnél), és Geyche vagy Geycha (a későbbi krónikákban) megfelel a mongol geikcsi szónak, mely fénylőt, vagy geikszen szónak, mely világosodottat jelent (Schmidtnél: der Erleuchtete); az utóbbi egy mongol regében valósággal is eléfordul mint személynév; a k a cs v. sz előtt épen úgy kimaradhatott, mint ,szent' szóban, mely a latin ,sanctus'-ból kölcsönöztetett, a t előtt. A föntebbi geikcsi és geikszen a mongolban részesülő, amaz a jelenben, ez a multban, az igető gei am. fényljél, fényeskedjél; fény. Nem szólunk vala ezekről, ha meg nem volnánk győződve, hogy a hún és régi magyar nevek nagy része s némely fennmaradt szók a mongol nyelvből értelmezhetők; mit egy külön értekezés tüzetesen fog tárgyalni.
*SZEMÉLYNÉVMÁS
	(személy-név-más) ösz. fn. Személy nevét helyettező vagyis személy neve helyett álló szó, mely a mondatbeli viszonyokhoz képest minden személyre illik, innen általános személynévnek is nevezhető. T. i. minden szóló vagy beszélő személyt három viszonyban gondolhatunk: 1) a ki szól, 2) a kihez v. kikhez szól, és 3) a kiről v. kikről szól; ezen személyek neve: első személy, 2-ik személy v. személyek, 3-ik szeměly v. személyek. A 3-ik esetben dolgok is, sőt többnyire ezek fordulnak elé, de ezek személyeknek tulajdon értelemben nem tekinthetők, azonban - mint aláb., fogjuk - látni, számos nyelvben csak a dolgokat jelző névmások (a magyarban: az ez) szolgálnak a 3-ik személy vagy személyek jelölésére is. A magyar személynévmások vagyis általános személynevek a főb., esetekben e következők:   Első személy 2-ik sz. 3-ik sz. Egyes szám: alanyeset: én te, tě ő régiesen: en the vő, eő, ü, hű, őh, űh palóczosan: een, ien - üö, eü göcseji tájbeszédben: ién - ü tárgyeset: engěm, v. engěmet tégěd v. tégědet őt, őtet (néhutt: űtet, régiesen: vőt,hőt,hűt) székelyesen: ingěm(et), ingöm(et) tégöd(et) - tulajdonitó: (én)nekěm v. nékěm (të)nekěd v. nékěd (ő)neki v. néki, v. nekie v. nékie távolitó: (én)tőlem (të) tőled (ő) tőle köznépiesen: (én)tűlem (të) tűled (ő) tűle, néhutt: tőlő Többes szám: alanyeset: mink tik ők (göcseiesen: űk) rövidítve: mi ti - székelyesen: mű tü - régiesen: mük, miv tiv - tárgyeset: minket v. (mi)bennünket titěket, v. tiktěket v. (ti)bennetěket őket tájdivatosan: münket tüteket űket tulajdonitó: (mi)nekünk v. nékünk (ti)nektek v. néktek (ő) nekik v. nekiek, v. nékik v. nékiek palóczosan: nekenk - - távolitó: (mi)tőlünk (ti)tőletek (ő) tőlök v. tőlük (székelyes.: tőlik) köznépiesen: tűlünk stb.     Jegyzetek. 1) A tulajdonitó és távolitó mellett az én, te, ő stb., Csak nyomositás végett használtatik; egyébiránt a többi ragozás a névragokkal és névutókkal ezekhez teljesen hasonló módon történik; miről l. SZEMÉLYRAG. 2) Némely viszonyokban, kivált visszahatólag a ,maga' szóval összetételben a személynévmások, mintegy a bensőség nyomatosab., kifejezésére n toldalékot vesznek föl, sőt ezt kettőztetve s hármaztatva is elfogadják, u. m.: én- v. enn- v. ennenmagam te- v. ten- v. tennenmagad ő- v. ön- v. önnönmaga mi- v. min- v. minnenmagunk ti- v. tin- v. tinnenmagatok ő- v. ön- v. önnönmagok. Ragozáskor csak a végszók: magam, magad stb., veszik föl az illető ragokat, pl. énmagamnak, temagadat stb. 3) Az első és 2-dik személy egyes számbeli tárgyesetei: engem(et) legegyszerübben a föntebb., toldalékos névmásokból (enn, ten) fejthetők meg, hozzájok adatván az illető személyragok: enn-em(et), ten-ed(et), ha t. i. ezen toldalékos n-ek orrhangnak vétetvén, ez a torok g hanggal egyesül (mint számos nyelvek, különösen a tatár-török nyelvek példája bizonyítja) lesz: enngem, tenged, és az utóbbiban az en hang megnyujtott é-vé változván (mint mégyen = mengyen szóban is): téged. A többesi bennünket és benneteket szók szintén a minnünket és tinneteket (v. tünneteket) alakokból fejthetők meg, amabban az m rokon b-vé, s az i e-vé változván, emebben a ti vagyis tü szóhangok helyett az ü-vel rokon b maradván meg. Így fejlődött a latinban is a vos a tvos-ból, mint aláb., látni fogjuk, sőt a szanszkrittól kezdve számos nyelvekben ugyanezen személyben szintén kiesett a t, és csak az ajakhang v maradott fenn. Hogy ha pedig idegen nyelvhez kell folyamodnunk, akkor legteljesebben a mongol tárgyeseti névutó ben (a nyugoti mongolban vagyis kalmuk nyelven: bén) elégíthet ki bennünket, t. i. ha ehhez kapcsoljuk a személyragokat, és a megnyujtott é helyett az n-net megkettőztetjük lesz: bennünk, bennetek, (ez utóbbi valósággal is eléjön a régi Halotti könyörgésben: ti bennetek, e helyett: ,tibenneteket') s a tárgyeseti et ragnak újabb hozzácsatolásával: bennünk-et, bennetek-et, (mint ezekben is: nálam-nál, nálad-nál stb. kétszer fordúl elé a veszteglő rag: nál.) 4) Hogy mi (mü, miv) és ti (tü, tiv) nem teljes hanem csak rövidült alakok, megtetszik ezekből: a) azon szók tárgyesete soha sem mi-t v. miv-et s ti-t v. ti-vet, hanem állandóan mind a régi, mind a mai korban s minden tájbeszédben minket és titeket, sőt tikteket is (t. i. ti-tek- v. tik-tek-ben kettőztetve is eléjön a ti v. tik). b., a személyragok, melyek pedig a személynévmásokból keletkeztek (mint alább), szintén az összes magyar nyelvbirodalomban soha sem mi és ti hanem kivétel nélkül a többesi k-val kapcsolatban: m-k- v. nk és t-k. c) Vass József társunk tanúsága szerént az őrségi és szomszéd tájbeszéd a teljes alakokat (mink, tik) használja. (Magyar Nyelvészet 1860. 110. lapon). d) A mink-ből az nk s a tik-ből a k jobbhangzásból épen úgy maradt el, mint az ők-ből is a k rag, ha t. i. ezen ragok a közvetlenül következő szóban ismételtetnek, pl. mi-nekünk (,mink-nek-ünk' helyett) ti-nek-tek (,tik-nek-tek' helyett) s ő-nek-ik (,ők-nek-ik') helyett, pedig az utolsó szóban levő ő szócskát önmagában soha sem használtuk és használjuk többesi értelemben (,ők' helyett), úgy hogy az erdélyi tájbeszéd a többes harmadszemélyi birtokviszonyitásban az ők szót a k elhagyása nélkül teljesen kimondja pl. ők háza (mely másutt ,ő házok'), s e ragozást az erdélyi iróknál is találjuk pl. ők hite; és ez kétségtelenül szabályosab., mint az ,ő hitök'. e) A ti szó egy személyt is jelent az általános divatu ,ti-ed' szóban. f) E hibás véleményre, hogy a mi, ti teljes alakok volnának, a rokon nyelvek tulzó alkalmazása nyujtott okot, melyekben, mint aláb., látni fogjuk, azon alakok önállók és teljesek lehetnek, amennyiben az i-nek mint többesi ragnak azokban nyoma van, de a magyar nyelvre nem illenek, mert a többesi birtokragozásban is, nem az i, hanem az i-vel együtt járó a és e (ai ei) alkotják a több birtokot. Csak egyetlen egy föltét alatt fogadhatnók el teljesként nem ugyan a mi, ti, hanem a mü, tü alakokat. Ugyanis 5) A mink és tik szókról vagy úgy vélekedhetünk, hogy ezek nem máskép keletkeztek mint a többesi k hozzájárultával az egyes személyi névmásból, még pedig valamint a titek kettőztetve is eléjön a ,titek-et' szóban, a mink is lehet am. énénk v. en-enk s az első e elhagytával mint és szóból is lett s) és az n-nek m-vé módosultával (mint a ragokban is) ménk, mink; vagy pedig a tatár min-hez (= én) egyszerűen járulván a k, lett: mink; vagy végre Bopp Ferencz első rendü nyelvbuvár véleménye szerént (minthogy az ,én'-nek sajátlag többese nem lehet) mink régiesen mük am. en-ők, (= én és ők) v. en-önök, v. en-ük t. i. itt is az e elhagytával s az n-nek m-vé módosultával: m-ők v. m-ük, és mönök, (= mink). S ím itt van helye hogy a mü, tü székely szókról is Bopp F. véleményéhez hajulva, elmondjuk nézetünket, t. i. mü am. ěn-ő v. én-ü, az e elhagytával (m-ő, m-ü) és tü am. te-ő v. te-ü (= tü). l. bővebben aláb., a szanszkrit nyelv alatt. 6) A személynévmásokból származtak a személyragok, melyeknek példáit már a tulajdonitó és távolitó eseteknél is láttuk; ú. m. én-ből ~m (a ragozás szabályaihoz alkalmazkodva teljesen: am, em, ěm, om, öm); te-ből ~d (teljesen: ad, ed, ěd, od, öd); ő-ből ~e, mélyhangu szók mellett ~a, tájdivatosan: ö, o, sőt i is, (pl. bűn-ö = bűne, tükr-ö = tükre, ház-o = háza, bér-i = bére, közep-i = közepe); mink-ből ~nk (unk, ünk, régiesen és tájdivatosan: onk, önk, enk) a legrégib., nyelvemlékekben: ~mk v. ~m-k (ur-omk, is-emük = ősünk); tik-ből t~k (tok, tök, těk és atok, etěk, ötök); ők-ből ~k (ok, ök, jok, jök, tájdivatosan: uk, ük, ěk, az utolsó régiesen is). Igeragozásnál még némely eltérések is vannak. l. bővebben SZEMÉLYRAG. Végre 7) A személynévmásokból és egyszersmind személyragokból származtak az önálló birtokos névmások. Első személyre 2-ik sz. 3-ik sz. vonatkozva. Egy személy, egy birtok: enyém (= én-é-m) tiéd (= të-é-d) övé (= öv-é) tájdivatosan: enyím v. enyim tied öveje, üeje (Göcsejben) töb., személy: miénk (= mi-é-nk) tiétěk (= ti-é-těk) övék (= öv-é-k) tájdivatosan: mienk tietek övejěk, üejěk egy személy, töb., birtok: enyéim (= én-éi-m) tiéid (= të-éi-d) övéi (= öv-éi) tájdivatosan: enyémek, enyimek tieid üeji töb., személy: miéink, mieink (= mi-éi-nk) tiéitěk (= ti-éi-těk) övéik (=öv-éi-k) tájdivatosan: miénkek, mienkek tieitek üejik Mindenik eléb., oda tehetjük a névmutatót is, pl. az enyém, a tied, a miénk stb. Ezekben figyelmet érdemelnek e következők: a) Az elszámlált birtokos névmás mindenike (,övé' és ,övéi' kivételével) három részből áll. Első rész a személynévmás: én, te stb.; közepett áll egy birtoknál egy é v. e, egykét esetben í v. i, töb., birtoknál: éi vagy ei; a harmadik vagy utolsó rész maguk a személyragok: -m, -d stb.; melyek nélkül az első két rész volna: én-é, te-é, mi-é (= mink-é) stb. övé és övéi szoknál v közbeszúrat is van akár könnyebb kiejtés végett, akár mint maradvány a régi nyelvből; azonban nincs meg e közbeszúrat a göcseji üeje alakban, de a melyben már szabályszerübben a harmadik személyt is feltaláljuk a je ragban; Göcsejben szintén hallatszik öveje, némelyek szerént övejé is. Ki nem látja a mondottakból, hogy az egy é v. e egy birtokot, egy tárgyat, a kettőshangu éi v. ei pedig több birtokot, több tárgyat jelent? S ki nem látja, hogy ezen hangok teljesen azonosak a Kazinczy-é, ~éi, Pap-é ~éi szókban levő ragok- vagy ha tetszik képzőkkel? b., Az enyémek és miénkek alakok a többitől lényegesen eltérnek, mert a kettős hangzatu éi helyett egy é-t, s végül a többesi k-t veszik föl. T. i. itt ugyanazok elemek szerepelnek mint ezen ragozásokban: Kazinczy-é-k, Pop-é-k, Szabó-é-k; s valamint ezektől különböznek: Kazinczy-é-i, Pap-é-i, Szabó-é-i, úgy az enyéim,- miéink-től különböző jelentéssel bírnak: enyémek, miénkek. Kazinczyéi azt teszi: Kazinczy birtokához vagy tulajdonához tartozó dolgok pl. Kazinczy munkái; Kazinczyék pedig azt teszi: Kazinczyhoz tartozó család- vagy pártbeli személyek. Ezen különbséget minden magyar ember tudja, de az enyéim és enyémek közti különbségre senki sem ügyel; amaz, mint Kazinczyéi, csupán dolgokra, emez mint Kazinczyék, csupán személyekre vonatkozhatik. Hasonlók ezek is: miéink (= ami vagyonaink, pl. házaink, munkáink, bútoraink stb.) és miénkek (= hozzánk tartozó személyek). Az é mindenütt marad, csak ami az egyikben i, lesz a másikban k. Valamint tehát Kazinczy-é-k ezen elemekből állanak: Kazinczy-é-ők, úgy az eny-ém-ek- és mi-énk-ek szóknak is alkotó részei én-é(m)-ők és má-é(nk)-ők. A 2-ik és 3-ik személyben e különbség se az irói, se a népnyelvben nem létezik, alkalmasint mivel tié-d-ek (,tiéid' mellett) és övé-ek (,övéi' mellett), a ,tiétek' és ,övék' szókkal könnyen összezavartathatnának. c) Ha a fönteb., elszámlált birtokos névmásokban levő é v. e önhangzó helyett valamely tárgyat mint birtokot veszünk, pl. kert szót, az egybeállitás tökéletesen helyes lesz: (az) enyém szerént (az) én kertem, a tiéd szerént (a) te kerted, az övé (teljesen: öv-é-e) szerént: (az) ő kert-e stb. azon lényeges különböztetéssel, hogy én, te stb. névmások el is hagyathatnak, de ekkor a mondatnak egészen más értelme lesz, pl. (az) én pénzemet vitték el, egészen mást jelent, mint: (a) pénzemet vitték el. Amabban az én szón, emebben a pénzemet szón fekszik az erős hangsuly; t. i. amarra nézve e kérdést tehetjük fel: ki pénzét vitték el? - Az én pénzemet; - emerre nézve pedig e kérdést: Mit vittek el? vagy: midet vitték el? - A pénzemet. (Még ezekben is van különbség: az én pénzemet elvitték, és: a pénzemet elvitték. V. ö. HANGNYOMATÉK). d) Ezen helyettesitésnél ha a birtokot jelentő szónak többesben kell lenni, általában valamennyi főnév fölveszi a kettős hangzatu ei (alhangu szókban ai) ragot pl. egy személynél (az én, a te stb., elhagyásával): kert-ei-m, kert-ei-d, kert-ei (a 3-ik személynévmás elmaradt, mint magában az ö-v-éi szóban is), több személynél: kert-ei-nk, kert-ei-tek, kert-ei-k; hasonlóképen: ház-ai-m, ház-ai-d stb. Több tagu szóknál az i előtt az e v. a el is maradhat pl. beszédei-m v. beszéd-i-m, barát-ai-nk v. baránt-i-k. V. ö. SZEMÉLYRAG. A magyar személynévmásoknak az idegen nyelvekbeliekkel összehasonlitása fölötte érdekes eredményre vezet, mit e czikk végén fogunk kimutatni, mi végett ide igtatunk nehány lényeges példát a főb., nyelvekből (a dualisoknak, ahol léteznek, elhagyásával). A) Az árja nyelvcsaládból. I) A szanszkrit (művelt ó-hindu) nyelvben. Első személy 2-ik sz. 3-ik sz. nincs visszaható névmás: (szva-jam). Egyes szám. Alanyeset: ah-am v. a-ham tva-m - tárgyeset: má-m tvá-m - rövidülve: má tvá - tulajdonitó: ma-hjam (=ma-bhjam) tu-bhjam, véda: tu-bhjah - rövidülve: mé té - távolitó: ma-t tva-t - Többes szám. Alanyeset: vajam, (régi: a-szmé) jújam (régi: ju-smé) - tárgyeset: a-szmá-n ju-smá-n - rövidülve: nasz vasz - tulajdonitó: a-szma-bhjam ju-smá-bhjam - rövidülve: nasz vasz - távolitó: a-szma-t ju-sma-t - Rövid jegyzetek, 1) A sajátitó esetek közől némelyeket aláb., a birtokos névmásoknál fogunk megérinteni. 2) A függő (obliquus) esetekben levő m többesben n (a tárgy esetekben), bhjam (a tulajdonitókban) és t (a távolitóban) több., kevésbé az általános névragokkal egyeznek, különösen bhjam rag a dualisban dativuson kivűl sinstrumentalist, és ablativust is képez, itt pedig a többesi tulajdonitóban Schleicher Ágoston szerént a teljes rag bhjam-sz volna, melyből származott a latin bis, bus is (no-bis, hominibus stb). 3) Az aham (= én) névmásról azt mondja Bopp Ferencz (Kritische Grammatik. 4-ik kiadás 166. l. stb.) magyar forditásban: "Valamint az aham egyes alanyesetben úgy a régi aszma- többesi törzsben (melynek megfelel az aeoliai görög ammeV, hasonúlás által ebből: asmeV) az első személynek igazi kifejezése az első a- szótag, és ha ez nem a ma csonkulása (a mely ma t. i. az egyes függő esetekben fordúl elé, és a mely csonkulást a régi korb., vezetve vissza Bopp F. is lehetőnek vél) akkor az ugyanaz a mutató névmásokban eléforduló a (= magyar- e, ez) törzszsel, melyre nézve felvilágositásul szolgál az egyes első személynek a szinművekben olvasható ezen körülirása is: ajan dsanah (= ezen személy). A -ham másik tag pedig oly toldalék, mint a görög ge, különösen dóriai ga. A többesi függő esetekben levő a-szma törzsben (mely régente a Védában az alanyesetben is megvan) ezen értelem rejlik én (és) ők, engem (és) őket stb.; mert az ,én'-nek nem lehet kettős vagy többes száma, mert beszélő csak egy lehet, a ,mink' fogalom tehát az első személyi névmáson kivül (a dualisban) 2-od vagy (a többesben) 3-ad személyt vagy személyeket is foglal magában; a német wir sem egyéb fogalmánál fogva mint ich (und) du, vagy ich, du (und) er (sie, es), v. ich (und) er (sie, es) vagy az utóbbiak többesei. Tehát a rendes (szanszkrit) többesszámu vajam is (a ma törzs fölvételével) am. maj-am v. mé-am, melyben az am eseti végzet - Casus-Endung - (toldalék?) 4) A második személy törzse szintén Bopp F. szerint tva, mely a tulajdonitóban tu lett és a többesben ju-vá lágyult, az m itt is toldalékhang. A többes számu ju-smé szerénte am. te (és) ők, és a tárgyeset ju-smá-n am. téged-őket, az a-szmé és a-szmá-n hasonlatára. 5) A mellék (vagy összehúzott) és sulytalan alakok t. i. a tárgyesetben má, tvá az m elhagyásával csonkúltak, a tulajdonitó mé té pedig (ez utóbb., a védőben tvé is) eredetileg úgy látszik, a helyrag (= i) egybeolvadása által módosultak és a görög moi, soi (doriai nyelvjárásban: toi) tulajdonitóknak felelnek meg. 6) A harmadik személy a mutató névmásokkal pótoltatik. A visszaható (reflexivum) szva-jam minden személyre viszonyúlhat mindenik számban, a törzs szva csak összetételekben használtatik, de az európai nyelvekben (pl. a latinban: sui, se, sibi) némi hajlitásoknak is alapul szolgál. 7) Schleicher Ágoston ("Compendium der vergleichenden Grammatik") czimü munkájában Benfey nyelvtudós véleményéhez hajolva, s az első személy egyes számu függő (obliquus) eseteiből is következtetve, törzsnek a ma szótagot tekinti, és valószinűnek tartja, hogy az alanyeset is eredetileg ma-h-am (szerénte: ma-gh-am), és a többesi a-szma törzs is ma-szma volt; s ő ebből fejti meg a rövidített nas- (= latin nos) szót is; valamint a vasz (= latin vos) szót az eredeti egész tva-szma (= ju-sma) törzsből, és pedig ez utóbbiban a t elejtése által is. 8) Szabad legyen röviden megérintenünk, hogy mennyivel egyszerűbben fejthetők meg s mily teljességben maradtak fenn a magyar személyesnévmások minden esetei, hacsak mesterkélgetni nem akarunk. II) A zend (ó-baktriai) nyelvben (Spiegel és Schleicher nyelvtudósok után). Első személy 2-ik sz. Egyes szám: alanyeset: azem túm, tú tárgyeset: má-m, (rövidűlve) má thvá-m, thvá tulajdon.: ma-ibjá, ma-ibjó v. mávája, má-voja, (rövidülve: mé, mói) ta-ibjá, ta-ibjó (té, tói) távolitó: ma-t thva-t Többes szám: alanyeset: vaém jú-zsem, jú-sz, khsmá tárgyeset: ahma, nó, (nč, náo) vó, (vč, váo) tulajdon.: ahmái, ahma-ibja, nó (náo) jusmaibja, khsmaibja, khsmá-vója, vó (vč) távolitó: ahma-t, nó (nč) jusma-t, khsma-t, vó (vč). Az olvasó mind ezen alakulásokat a szanszkritból könnyen megfejtheti. III) A latin nyelvben (Schleicher kiegészitéseivel). Első személy 2-ik sz. 3-ik sz. Egyes szám: alanyes.: ego tu - tárgyes.: me (= me-m, mi-m) te (tve-m, tvi-m) se (sve-m, szvi-m) tulajd.: mi-hi (= mi hei, mi-bei) tib., (ti-bei) sibi (si-bei) távolitó: me (= me-d, mei-d) te (tve-d, tei-d) se (sve-d, sei-d). Többes szám: alanyes.: tárgyes.: nos vos (= tvos) - tulajd.: távol.: nobis (= nos-bei-s) vobis (vos-bei-s) - Láthatni a kiegészitésekből, miként igyekeznek a nyelvbuvárok a latin személynévmásokat a szanszkrittal hozni kapcsolatba. A nos vos szókat már a szanszkrit nyelvben megérintettük. IV) A görög nyelvben (Buttman és Curtius után). Első személy 2-ik sz. 3-ik sz. Egyes szám: alanyeset: egw su (i) dóriai, jóniai szójárásban: egwn (dór.) tu, (jón.) tunh - tárgyeset: eme, me se e dóriai szój.: - te, tin - tulajdonitó: emoi, moi soi oi dór. és jón, szój.: - toi - dóriai szój.: emin tin, tein in Többes szám: alanyeset: hmeiV umeiV sfeiV, (köznemü) sfea régi äoliai: ammeV ummeV - tárgyeset: hmaV umaV sfaV, (közn.) sfea régi ävliai: amme umme - tulajdon.: hmin umin sfi-si(n). Jegyzetek. 1) Az egyes szám törzsei a függő esetekben: eme, se, e a többeséi: hme, ume, sfe. 2) Ha ezek az autoV (finem), aith (nőnem), auto (köznemü) szókkal egyesittetnek (melyeknek jelentése: maga), származnak a visszaható névmások (reflexivum pronomenek) a függő esetekben, pl. a tárgyesetben (csak a finemekben) em-auton (= enmagamat), se-auton (= te magadat), e-auton (= ő magát.). 3) Némely alakok már a szanszkrit nyelv alatt megérintettek, egyébiránt a többieknek a szanszkrit nyelvvel egyeztetéséről az olvasó Bopp Ferencz és Schleicher Ágoston egybehasonlitó nyelvtanaiban találhat bőveb., felvilágositásokat. 4) A görög nyelv szójárásaiban még némely más alakok is eléjönnek, de ezek czélunkra nem tartoznak. V) A góth nyelvben (s=sz). Első sz. 2-ik sz. 3-ik sz. Egyes szám: alanyeset: ik thu - (újkori ném. nyelven: ich du) - tárgyeset: mi-k thu-k si-k (német nyelven: mich dich sich) tulajdonitó a helyviszonyiból: mi-s thu-s si-s (német nyelven: mir dir sich). Többes szám: alanyeset: veis jus - (német nyelven: wir ihr) - tárgyeset: tulajdon.: unsi-s, uns izvi-s - (német ny.: uns euch). - Jegyzetek: 1) Az egyes tárgyesetben a végső k-t, mint a görögben eléfordúlni szokott végső ge szótagot Schleicher nyelvtudós csak toldaléknak tekinti, az első tagokat pedig a mam, tum és szvam rövidületeinek, a honnan azokat ekként egészíti ki: mi-k = mamga, thu-k = tum-ga, tik = szvam-ga. 2) Ugyanő a tulajdonitókat azonosaknak tartja a szanszkrit helyviszonyi esetekkel (locativusokkal); az egyes számu helyviszonyi eset ragja ugyan a szanszkritban csak i, bővülve ji (ma-j-i, tva-j-i), de a többesben szu (aszma-szu, jusma-szu). 3) A német nyelvbeli személynévmásokat, mint tudjuk, a nyelvészek közelebbről a góth nyelvből származtatják. Feltünőb., különbségek a két nyelven, hogy az egyes számu tulajdonitóban és többesi alanyesetben a végső góth s, a németben r, ú. m. mi-s mi-r, thu-s dir, veis wir, jus ihr. VI) Az ó-bulgár nyelvben (Schleicher után). Első személy 2-ik sz. 3-ik sz. Egyes szám: alanyeset: azu ty - (magyarhoni szláv ny.: ja ti) tárgyeset: me te se (m. honi szl. ny.: mňa [mnya], ma teb., [tyeba], ta) tulajdonitó: muně tebě sebe m. honi szl. ny.: mňe, mi tebe, ti) Többes szám: alanyeset: my vy - (m. honi szl. ny.: mi vi) - tárgyeset: ny vy - (m.honi szl. ny.: nás [nász] vás) - tulajdonitó: na-mu va-mu - (m. honi szl. ny.: nám vám). - Jegyzet. Schleicher szerént az e = franczia in (pl. enfin szóban); az ě = ea; az y olyforma mint ü, (alkalmasint ď). VII) Az új persa nyelvben (Pfizmaier átirása szerént). Első személy 2-ik sz. 3-ik sz. Egyes szám: alanyeset: men tü ó, ói, vei tárgyeset: tulajdonitó: me-rá tü-rá ó-rá, vei-rá távolitó: ez-men ez-tü ez-ó v. ez-ü. Többes szám: alanyeset: má sümá ís-án v. sán néha (Vullers után): má-j-án v. má-há tá-n v. tá-j-án, v. sümá-j-án, v. sümá-há ús-án, v. isán-án, v. isán-há tárgyeset: tulajdonitó: má-rá sümá-rá isán-rá távolitó: ez-má ez-sümá ez-ísán. Jegyzetek 1) A harmadik személy az egyes számban (ó stb.) Vullers nyelvész véleménye szerént a zend mutató névmásból, mely ava, és a többesi ís-án, Vullers szótárában és-án (kiejtésök magyar s sel) a szanszkrit mutató névmási törzsből, mely sza (máskép: ta), származott. A magyarban is megvan rokon z hanggal az, ez mutatónévmásokban. 2) A többesi má szóban, szintén Vullers véleménye szerént, az á a közönséges többesi án vagy há csonkulása, tehát az egész men-án v. men-há-ból van összevonva, s némi eltéréssel teljes alakban is eléjön. A sümá szót ugyanazon nyelvész a zend júsem vagy szanszkrit jújam szókkal rokonítja s végül az á-t, mint má szónál, az án-ból rövidültnek tartja. 3) Az án v. ján és há végzetek rendes többesi ragok, és így némely föntebb., névmásokban a többes kettőzve is eléfordúl, mint alább a török nyelvben. Pfizmaier a tán szót harmadik személynek irja. 4) A tárgyeseti és tulajdonitó rá általános névrag. A tulajdonitóban b., v. be elüljáró is használtathatik, pl. bá-men v. be-men (= nekem, hozzám) bá-tü v. be-tü (= neked, hozzád) stb. B) A sémi nyelvcsaládból. I) Az arab nyelvben. Első személy 2-ik sz. 3-ik sz. Egyes szám: alanyeset: ene v. ená ente (finem) enti (nőnem) hüwe (fin.) hije (nőn.) Többes szám: alanyeset: nahnü entüm (fin.) entünne (nőn.) hűm (fin.) hünne (nőn.). A több., esetben csak az iméntiekből elvont személyragok vannak használatban; még pedig ezen személyragok, mind igékhez, mind nevekhez, mind elüljárókhoz (praepositiókhoz) vagy viszonyszócskákhoz függednek akképen, hogy igéknél személyrehatást (a személy tárgyesetét vagy tulajdonitóját), neveknél a személy birtokát, elüljáróknál a személynek az elüljáró jelentésével egyező viszonyát fejezik ki, pl. 1) igéknél a tárgyeset vagy tulajdonitót: năszăre-ni segélt engem v. nekem năszăre-ke - téged (férfit)
*
	~ki - - (nőt) năszăre-hu segélte őt (férfit)
*
	~há - - (nőt) năszăre-ná segélt minket
*
	~küm - titeket (férfiakat)
*
	~künne - - (nőket)
*
	~hűm segélte őket (férfiakat)
*
	~hünne - - (nőket). Jegyzetek: a) Az átirás Meninszki és Kollár után megfelelő magyar betükkel van jelölve. b., A személyragok a föntebbiekben világosan megkülönböztetvék, s látjuk, hogy azok legnagyobb részben némi csekély eltéréssel a személynévmások lényeges betűiből alakulvák, mint ene-ből ni, hüve-ből hu, nahnü-ből ná, stb. csupán a 2-ik személyben látunk lényegesb eltérést, miután t betü helyett k tűnik szembe (mert az első szótag, mely mindenütt en nem lényeges rész); itt csak azt jegyezzük meg minden következtetés nélkül, hogy a japáni nyelvben, mint alább eléjön a 2-ik személyt jelelő egyik szó: ki, mely tehát egészen megegyeznék az arab 2-od személyi k raggal. A czikk végén többet. c) A mai arab népnyelvben némely eltérések mutatkoznak, pl. (Warhmund Adolf munkája után) ana v. ane = én, hua = ő, nahn v. ehna am. mink, entum am. tik, hum és hunna am. ők, s innen általában a ragoknál is ü helyett u-t találunk stb. 2) Az elüljárókhoz szintén a föntebb., ragok járulnak s az egész oly formán alakul mint a magyarban, pl. első szem. 2-ik sz. 3-ik sz. li elüljáróval: l-í nek-em le-ke (finem) neked le-ka (nőn.) le-hu (fin.) neki le-há (nőn.) mai népnyelven: - l-ak l'hu v. lu (fin.) lahá v. l'há (nőn.) stb. min elüljáróval: min-ni tőlem min-ka (nőn.) min-ke (fin.) tőled min-há (nőn.) min-hu (fin.) tőle mai népnyelven: - minnak minhu v. minnu (fin.) minhá (nőn.) stb. 3) Neveknél is megmaradnak a föntebb., ragok, csupán az első személyi rag ni változik el rendszerént i-vé, pl. kitáb-i = könyv-em; néha önhangzók után je-vé; de kitáb-ná = könyvünk stb. Ha a személynévmások tárgyesetét önállólag akarjuk kifejezni, ez bizonyos ijjá szóval történhetik, ehhez függesztetvén az iménti névragok u. m.: ijjá-je = engem, ijjá-ke = téged (férfit) ijjá-ki (nőt) köznépiesen: ijják ijjá-hu = őt (férfit) ijjá-há (nőt) köznépiesen: ijjá-h is ijjá-ná = minket, köznépiesen: ijjána ijjá-küm = titeket (férfiakat) ijjá-kűnne (nőket) köznépiesen: ijjá-kum ijjá-hüm őket (férfiakat) ijjá-hünne (nőket). közn.: ijjáhum Ezen íjjá szóról Pfizmaier ujabbkori nyelvész úgy nyilatkozik, hogy annak magában semmi jelentése nincsen. Vajjon nem lehetne-e azt azonosítni ejjü szóval, mely Zenkernél am. ki? mi? mily?; tárgyesete: ejje-; má (ki, mi) szóval összetéve pedig am. kiki, bármi, és tárgyesetben: ejje-má = kitkit, bármit; melyek nyomán ijjá-je ilyformát jelentene: kimet, miségemet, ijjá-ke, miségedet stb. II) A héber nyelvben (Gesenius után). Első személy 2-ik sz. 3-ik sz. Egyes szám, alanyeset: áni v. anóki attáh v. attá (fin.) atte v. atti (nőn.) hú (fin.) hí (nőn.). Többes szám, alanyeset: anú v. anakhnú v. naknú attem (fin.) atten v. attenáh (nőn.) hém v. hémmáh (fin.) hén v. hénnáh (nőn.) Jegyzetek: 1) Láthatni, hogy ezek lényegben egyeznek az arab személynévmásokkal, az attáh-ban, mely arabul: ente, az első t az en-ből hasonúlt át. (Gesenius). 2) A több., esetek épen úgy mint az arabban, csak személyragokkal fejeztetnek ki, pl.: a tulajdonitó, le-vel: l-í = nekem le-ká = neked l-ó = neki (fin.) l-áh = neki (nőn.) lá-nú = nekünk lá-kem = nektek (fin.) lá-kená nektek (nőn.). lá-hem = nekik (f.) lá-hen = nekik (n.) a tárgyeset, éth elüljáróval: oth-í v. óth-í = engem oth-ká = téged (f.) oth-ák téged (n.) oth-ó = őt (f.) oth-áh = őt (n.) oth-ánú = minket eth-kem = titeket oth-am = őket (f.) oth-án = őket (n.). Egyébiránt személyeknél a héber tárgyeset is használtatik az igékhez függesztett személyragok által, mint az arabban. 8) A 2-od személyi rag lényeges betühangja, mint látjuk, a héber ragokban is k, mint az arabban. C. Az altaji nyelvcsaládból. I) A török nyelvben (Meninszki-Kollár után). Első személy 2-ik sz. 3-ik sz. Egyes szám: alanyeset: ben szen ol v. o tárgyeset: ben-i szen-i on-i, v. an-i tulajdon.: bań-a szań-a oń-a v. ań-a távolitó: ben-den szen-den an-dan. Többes szám: alanyeset: bi-z szi-z on-lar v. an-lar tárgyeset: biz-y sziz-y onlar-y v. anlar-y tulajdon.: biz-e sziz-e onlar-a v. anlar-a távolitó: biz-den sziz-den onlar-dan v. anlar-dan. Jegyzetek. 1) Némely tatár szójárásokban az első személy men és min; s a 3-ik személy u, ul, melynek többese ul-ar, néhutt al-ar is (Kazem-beg); melyekből úgy látszik, hogy a többesi rag eredetileg csak ar (japáni nyelven: ra, mandsu nyelven: ri), és hogy ezen ular v. alar (= ők, azok) szóból lett az u vagy a előhang elhagyásával az általános és mind a nevek többesében, mind az igék harmadszemélyi többesében eléforduló lar, ler rag. Ide látszik mutatni az is, hogy a tatár nyelvekben az r a z-vel számtalanszor fölcseréltetvén szintén egyszerü r helyett a föntebb., első és másod személyi többesben z-t találunk: bi-z, szi-z. A magyar igeragozásban is a 3-ik személyi többesi rag -anak, -enek nyilván am. önök. 3) A ben, szin, on-ban az n hang olyan toldalék, mint a magyarban is az n mind a három személyben; sőt ezek többeseiben is: en-n, te-n, ö-n, mi-n stb., 3) Az első és 2-ik személy többese kettős raggal is eléfordúl ú. m. bi-z és biz-ler (= mi-ők), szi-z és szi-z-ler (= ti-ők). II) A mongol nyelvben (Kowalewski után). Első személy 2-ik sz. 3-ik sz. Egyes szám: alanyeset: bi csi - tárgyeset: mama-i csima-i egün-i tulajdon.: na-dur v. nad-a v. nama-du csima-dur egün dür v. egün dü távolitó: nada ecze v. nadacza csima ecze v. csimacza v. csimasza egün ecze v. egücze. Többes szám: alanyeset: bide ta edev. edeger tárgyeset: biden-i v. man-i tan-i eden-i v. edeger-i tulajdon.: biden-dür v. man-dur tan-dur v. tan-a eden-dür v. edeger-dür távolitó: biden ecze v. man ecze, v. manacza v. manasza. tan ecze v. tanasza eden ecze v. edeger ecze. Jegyzetek 1) A bi, és csi közel állnak a török be-n (a csagataj szójárásban Kazem-beg szerént bi-n) és sze-n, s még közeleb., a mandsu bi, szi névmásokhoz, az elsőbb toldalékosan egyes esetben na v. nama v. nada, az utóbbi csima törzsként jön elé. A többesben pedig bi részint bide és biden, részint man (vogul mán), csi pedig ta és tan törzs alakot vesz föl. 2) Legfeltünőb., itt bi-de mely úgy látszik, mintha bi-ede (= én-ők) részekből állana, és ekkor hatalmasan támogatná Bopp Ferencznek föntebb (a szanszkrit névmásoknál) felhozott véleményét; egyébiránt származhatott a többesi d ragból is (lásd 6-ik pont). A csi-nek ta-ra alakulását magából a mongolból csak úgy tudjuk indokolni, ha ezt csi-da szóból véljük egybeolvadottnak; mivel látjuk, hogy csi a tárgyesetekben mélyhangu toldalékot veszen föl: csima, tehát a többesben is csi-da e helyett: csi-de (te-ők). Egyébiránt ta v. tan egyezik a persa és vogul tán névmással is. 3) A törzseken túl a több., részek rendes névragok, melyek itt többnyire szorosabban a törzshöz tapadnak. 4) Harmadik személy az alanyesetben nincsen, hanem ezt részint a mutató névmás (ene), részint csak az ige egyes harmadik személye pótolja. 5) A harmadik személyi egűn törzs közel áll a magyarban a palóczos kiejtésü eün (= ön) vagy, ha tetszik, a régies hün szóhoz; egyébiránt a japáni nyelvben kono am. eme. 6) A többesi ede-ger szóban a ger a mandsu nyelvből vétetett át (Schott Vilmos), t. i. ebben geren sokaságot jelent. Magában az ede szóban a de talán többesi rag, mely köz nevekben is eléjön, de utóhangzó (e) nélkül, od öd alakban. III) A mandsu nyelvben (Gabelentz után). Első személy 2-ik sz. 3-ik sz. Egyes szám: alanyeset: bi szi i tárgyeset: mim-be szim-be im-be tulajdon.: min-de szin-de in-de távolitó: min-csi szin-csi in-csi. Többes szám: alanyeset: be szue cse tárgyeset: mem-be szuem-be csem-be tulajdon.: men-de szuen-de csen-de távolitó: men-csi szuen-csi csen-csi. Jegyzetek. 1) Alig van nyelv, melyben a ragok (a köznevekéivel különben is azonosak levén) oly szabályosan és egyszerűen simulnának a törzsekhez, mint itten. Köznevekre példa: bandon pad, bandani padé (sajátitó), bandan de padnak, bandan b., padot, bandan csi padtól. Többesi ragok: sza, ta, sze, te és szi, ri; de élettelen tárgyaknál ,sok' v. ,minden' jelentésü szók használtatnak. 2) A b., a mongol bi szóval teljesen, és a szi csekély eltéréssel (mert cs és sz rokon hangok) a mongol csi szóval egyezik. 3) Érdekes a mandsuban az n toldalékhang is, mely a mongolban m-mel felváltva csak némely esetekben fordúl elé mint az egyes számban nam-, csim-, a többesben man, tan, de a mandsuban az alanyeseten kivül mindenütt a törzshöz tapad (a tárgyeseti b., előtt közvetlenül hangejtési okból m-mé változván, mint a magyar külöm-b, azom-ban szókban is; be egyezni látszik ba szóval, mely am. hely). A magyarban is ösmerjük ezen toldalékos n-et, mely mint a föntebbiekben láttuk, és alább is látni fogjuk, több más nyelvben is eléjön noha nem oly általánosan mint a magyarban, hol az némi nyomatékot fejez ki s el is hagyható. 4) A harmadik személy i, mely megvan a sínai nyelvben is, rokon a magyar ő-vel, a magyar névragozásban pedig számos esetben ezzel tökéletesen egyező, pl, nek-i, pénz-i. A többesi cse azon nyelvekhez szít, melyekben a harmadik személyt sziszegő vagy suhogó hang fejezi ki. l. fönteb., a persa s alább a szyrjän nyelvet. IV) A szyrjän nyelvben Gabelentz után (s = sz-nek olvasandó). Első személy 2-ik sz. 3-ik sz. Egyes szám: alanyeset: me te syja v. syje v. sy a permi szójárásban: - - süja tárgyeset: men-ö ten-ö syj-es v. syj-e v. syj-ö tulajdon.: men-ym ten-yd, v. ted sy-ly távolitó: me-sänj te-sänj sy-sänj. Többes szám: alanyeset: mi ti naja v. nyja a permiben: mü v. mie tüe nüja tárgyeset: mijan-ös tijan-ös v. tyjan-ös naja-ös, nyja-ös a permiben: mian-es tulajdon.: mijan-ly tijan-ly v. tyjan-ly naja-ly v. na-ly távolitó: - - naja-sänj. Jegyzetek: 1) A harmadik személy az egyesszámban az árja nyelvekre, a többes számban pedig némileg a tatár-török nyelvekre emlékeztet, mivel amott az s, itt az n látszik a tulnyomónak. 2) A tárgyeseti szokott rag (t. i. közneveknél) a szyrjänben élő lényekre vonatkozva: ös, de ez teljesen csak a többesben jön elé; az egyes 1-ső és 2-ik személyben az s (= sz) elmarad, a 3-ik személy egyik alakjában: es. 3) A tulajdonitói rendes rag: ly (talán ~li, mert az egészben mindenütt ď értendő az y alatt, mely legközeleb., az ű-höz áll, magában a syrjän szóban is ezen y áll, melyet némely nyelvészek szürjän-nek is írnak, de amely Gabelentzet követve nem lehet ,zürjän' minthogy ő nála külön betü a z, - weiches s). A ly rag pedig a sémi li v. le szintén tulajdonítói elüljáróra emlékeztet. 4) A többesi rendes rag közneveknél jas, mely itt a személynévmásoknál csaknem egészen elhagyatik (a mi, ti szókban talán me-i, te-i helyett), vagy ja rész marad meg belőle (na-ja, ny-ja), töb., helyütt n véghanggal toldatván meg (mi-jan és ti-jan v. ty-jan). V) A finn nyelvben Fábián István után (s= sz, y = ü) Első személy 2-ik sz. 3-ik sz. Egyes szám: alanyeset: minä sinä hän tájdivatosan: mä, mie sä, sie hä távolitó: mu-lta su-lta hä-ltä. Többes szám: alanyeset: me (mö) te (tö) he (hö) tájdivatosan: myö työ hyö távolitó: mei-ltä tei-ltä hei-ltä. Jegyzet. Tárgyesetre és tulajdonitóra ezen nyelvben nincsenek külön ragok; hanem a tárgyeset néha sajátitóval (genitivussal), néha alanyesettel fejeztetik ki, a tulajdonitó pedig közelitővel, (melynek raga -lle, a magyarban -hoz, -hěz, -höz), néha veszteglővel (-lla, -llä, a magyarban -nál -nél). VI) A votják, VII) mordvin és VIII) vogul nyelvben Reguly Antal és Hunfalvy Pál után (s = sz). A votjákban a mordvinban a vogulban egy. sz. első szem. mon mon äm 2-ik sz. ton ton nän 3-ik sz. son son täin több., sz. első szem. ni min mán 2-ik sz. ti tin nán 3-ik sz. sojos sin tán. Jegyzetek: A vogulban a 2-od személyi nän és nán, mint mindjárt látni fogjuk, a japáni 2-ik személynévmást juttatja eszünkbe. D. A japáni nyelvben. A japáni nyelv is ragozó (agglutinans) nyelvek közé számittatik (Introduction a l' étude de la Langue Japonaise par l. Léon de Rosny. Páris. MDCCCLVII. 58. lap.); mindazáltal nehogy félreértésre adjunk alkalmat, ím itt külön osztályozzuk. Minthogy azonban e nyelv nálunk legkevésb., ismeretes, figyelmeztetésül közlünk némelyeket, mik föltett czélunkra is közelebb vonatkoznak. A névragozásra példák: Egyes szám: alanyeset: fito, fi v. férfi onago, nő sajátitó: fito-no, férfi-nak onago-no, nő-nek tulajdonitó: fito-ni, férfi-nak onago-ni, nő-nek tárgyeset: fito-vo, férfi-t onago-vo, nő-t távolitó: fito-jori, férfi-tól onago-jori, nő-től. Többes szám: Alanyeset: fito-bito, férfiak onago-taczi, nő-k sajátitó: fito-bito-no, férfiak-nak onago-taczi-no, nők-nek. Más példa: alanyeset: katana kard sajátitó: - no - nak tulajdonitó: - ni - nak stb. Jegyzetek. 1) Alig ismerünk nyelvet, melyben együtt, mind a sajátitó (-no), mind a tulajdonitó (-ni) ragok oly közel járnának a magyar -nak, -nek-hez, mint ezen nyelvben. A tárgyeseti vo rag (tova?) egyezik a hasonló viszonyt kifejező sínai pa szóval és mandsu b., raggal. A távolitó jori, hangokban a mongol jer (= által) raggal egyezik. 2) A többesi fito-bito teljesen hasonlít a magyar tinó-binó szóhoz, mely szintén töb., tinót jelent. 3) Az onago-taczi többesi alakban a taczi a sínai ta-ti szóval látszik egyezni, mely am. többnyire, nagy részben. 4) Vannak még más többesi ragok is ú. m. domo (mandsu nyelven tome = mind, töm, sínai nyelven: to = több., sok), szja (= számos) és ra, mely a mandsu ri többesi raggal egyezik, valamint a tatár lar, ler = ul-ar v. al-ar, és mongol nar ner (= ene-ir) ragokban rejlő ar er szótagokkal is. Figyelmet érdemel még az igeragozásban a mult idő képzője, ta, da, pl. ataje-ta (= ad-ott v. ad-ta), in-da (= ment) stb., és ezek minden személyben változatlanul maradnak, (mint a mongolban), hanem a szükséghez képest a személynévmások önállóan állnak az igék előtt. Egyes szókra tekintettel jó a japáni nyelvben igehatározó s am. jól, mint melléknév: joi v. joki (= jog a régi magyar nyelvben pl. szent jog kéz). A tatár, mongol kara (= fekete) itt kuro mely közeleb., áll a magyar korom-hoz, kuro-sza pedig am. fekete-ség stb. Személynévmások: egyes számban: többes számban: első szem.: va-re v. va-ga v. mi-ga stb. régiesen: va alázatosság kifejezésére: gu vare-ra én, mi-domo stb., mink 2-ik sz.: nandzi v. omae v. ki régiesen: na te nandzira, nandzi-taczi, omae-taczi stb., tik; 3-ik sz.: are v. kare v. szore v. kore régiesen: a, ka, ko, szo ez az ő kore-ra stb. azok, ők. Jegyzetek 1) Ha a régi alakokat veszszük, akkor a legegyszerüb., szókat találjuk: va (a szanszkrit vaj-am első szótaga), na (a vogul nän, sínai ni) és a (töröktatár, persa o, magyar mutató a stb.), ka, ko sínai ki, szo árja törzs, néhutt altaji is, megfelel a magyar az ez névmásnak; az egész are egyezik a mandsu ere (= ez), szore pedig a mandsu és mongol tere (= az) mutató névmással. 2) A 3-ik személyben a nemek megkülönböztetése végett használják ezeket is: ano fito (szó szerént am. ama férfi), és ano onago (szó szerént am. ama nő); többeseik: anofito taczi = ők (férfiak), és ano onago taczi = ők (nők). 3) A ki második személyi névmás, kivált még egynémely szókkal is összetéve, megtiszteltetést jelent pl. ki-fen, ki-fó, ki-nin, ki-kó, ki-den stb., am. kegyed, kegyelmed. 4) Valamennyi névmás egészen a rendes névragokat veszi föl pl. vare-ni nekem (tulajdonitó), nandzi-ni neked, ano fito-ni neki (férfinak) stb. 5) Különös figyelmet érdemel még a japáni nyelvben, hogy a közelre és távolra mutató névmásokkal is ki szokták fejezni a személyes névmásokat ekképen: kono am. ez, innen: konata (szó szerént e helyütt, ezen részről) am. részemről (pour ma part); szono az, innen szonata szó szerént: azon részről) am. részedről, te (de-ton côté, toi) és ano ama, innen anata (ama helyütt, ama részről) am. ő (celui-lŕ, il, lui). E. A sínai (khínai) nyelvben. Első személy 2-ik sz. 3-ik sz. szokottak: ngu, ngň (vo), eul k'i (khi) fejdelmi beszédben: csin - - alázatos beszédben: jü (= ostoba), nou (nu = rab), pou-ko (= nem erényes) - - régi irásmódban: - nŕi(=ott), ni, zso kine, í társalg. nyelvben (az elsőkön kivűl) t'á (thá am. más). Jegyzetek. 1) A magyar nyelvre vonatkozólag figyelmet érdemelnek a) ngu egyezik a magyar egyes első személy tárgyesetének törzsével (= eng-ěm); b., eul (Schott V. átirása szerént: öl), a magyarban egyes 2-ik személyi igerag még pedig az ikes igeragozásban minden módban és időben pl. öltöz-öl, öltözé-l (= öltöze-el) öltözz-él, öltözt-él, öltözné-l, zárat-ol, záratá-l, de az alanyi igeragozásban is a mutató módbeli jelen és jövő, továbbá a parancsoló mód kivételével, egyebütt állandóan pl. ülé-l (= üle-el) ült-él (= ült-el), ülj-él, ülné-l, végre -l-ak, -l-ek igeragban hatás a 2-ik személyre pl. szeret-l-ek; c) khi-vel egyezik a magyarban az egyes 3 ik személyi igerag (-ik) az ikes igeragozásban, még pedig az általános mult kivételével, egyebütt állandóan, pl. kéret-ik, kereté-k (= kérete-ik), kéretend-ik, kéretné-k (= kéretne-ik), kéress-ék; már Révay tanitá, hogy ezen ik rag harmadik személyi névmás. 2) Az eul szó (így írva a franczia nyelvészeknél, különösen ily czimü legújab., munkában: Syntaxe nouvelle de la langue chinoise stb. par M. Stanislas Julien. Paris melynek sínai czime: Han ven csi nan, am. sínai nyelv délmutatója, azaz delejtűje) Schott Vilmosnál: orl, mert, úgy mond Sch. V. azt a téritők különbözőképen ú. m. ulh, urh, olr, eul vagy rh-nak írják, s az ő nézete szerént ezen szónak mássalhangzóból álló részében az r és l bensőleg össze van forrva. Mi a franczia átirást azért tartottuk meg (melyet Endlicher is követ, Adelung ,Mithridates'-ében is ull, lu, el alakokban jön, elé), mert az r a sínai nyelv természetével ellenkezik, úgy hogy ezt idegen nyelvek átvételénél vagy egészen kihagyják pl. Turk nálok Tu-kiue, vagy l-lé változtatják pl. a crux szót így ejtik: ku-lu-szu-tu (minden mássalhangzó után önhangzót hangoztatva, minthogy az ő beszédjökben szótag mássalhangzón nem végződhetik, kivévén az n-et és ng-et; egyébiránt a torlott önhangzókat sem úgy ejtik, mint az európai átirás tartja, hanem összevonva, oly formán mint nálunk a palóczok az au, eű, ua, üe stb. ikerhangzókat). 3) Az alázatos beszéd alatt olyasmit értünk, mint mikor szerénységből a magyar ember is igy szól: csekélységem, csekély személyem (németül: meine Wenigkeit), sőt az összes európai nyelv használja: szolgája (Ihr Diener, votre serviteur stb.). 4) A többes a közneveknél szokott jegyek, illetőleg szók által fejeztetik ki, melyek között nevezetesbek a nevek előtt: csung v. csong (am. sok), to (= több., többnyire), a nevek után: kiaď, kiü (= sok egyezik a magyar többesi k-val), tün (= együtt, egyaránt). Eléjön Adelungnál az ngo egyik többese men v. meng szó hozzá járulásával is: ngo meng, melyet ő így fordít én-más (ich ander) am. én és más, azaz mi. Ezen mén-ről Schott szótárában csak ezt olvassuk: nota pluralis in stylo recentiori (9/116 a jegy össze van téve az ,ember' és ,kapu' jegyéből). A kiü v. kiaď, ha két főnév után jön, azt jelenti mindkettő pl. fú mů kiü (apa anya mind ketten); így a személynévmásoknál is, pl. eul ngo kiaď i thi (te [és] én mindketten egy test t. i. vagyunk), s ekkor azt Julien nyelvész dualisnak nevezi. Megemlítjük itt mellesleg a sínai mutató névmásokat is t. i. közelre mutatók czhe, sze, sí (magyar s), cse am. cz; távolra mutatók: pi, fu, khi am. az. Mind ezek, mind a személynévmások, miként némelyeknél fönteb., is megjegyzők, még más érdekes jelentésekkel is bírnak, pl. a mondottakon kivül eül egyik jegyben am. közel jön; egyszersmind; továbbá; és; zso am. engedelmeskedik; miként, mire nézve. A sí (az) mutató névmásról megjegyzi Schott Vilmos, hogy az közelebbről am. igazi, valódi, s igenlő szóként am. igen, valóban, bizonyára, úgy van (so ist es, ja, wirklich, recht. Chinesische Sprachlehre. 54, 72, 129, lapokon); néha nagyobb erősitésül kettőztetve: sí-sí (íme a régi isa mind lényeges hangban, mind pedig jelentésben egyezve a sínai sí szóval, akár vegyük ezt egyszerűen, akár kettőztetve: "isa por és hamu vagymuk" am. valóban v. bizonyára por és hamu vagyunk stb. F. A néger nyelvekből érdekes példák olvashatók Ő harmadik személyi névmás alatt. Ezek után vessünk még egy pillantást a személynévmásokból származott birtokos névmásokra s vegyünk mindenik osztályból (a sémi családbeli arab és héber nyelvek kivételével, melyekben, mint fönteb., láttuk, csak birtokosragok léteznek, de különálló birtokos névmások nincsenek) némely ismeretesb nyelveket. A birtokos névmások rendszerént a sajátitó esetből alakúlnak, némely nyelvekben pedig a kettő teljesen azonos. Az elsőbbekre példákul szolgáljanak e következők. A latin nyelvben: a sajátitó mei-ből lesz meus, mea, meum tui-ból lesz tu-us, -a, -um sui-ból lesz su-us, -a, -um nostri-ból lesz nos-ter, -tra, -trum vestri-ből lesz ves-ter, -tra, -trum sui-ból lesz (mint föntebb). A görög nyelvben: a sajátitó emou-ból emoV, emh, emon sou-ból soV, sh, son ou-ból oV, h, on hmeiV-ből hpeter-oV, -a, -on umeiV-ből umeter-oV, -a, -on sfeiV-ből sfetar-oV, -a, -on A persa nyelvben ismerni kell előb., a sajátitói viszonyt, mely igen érdekes. T. i. a persa nyelvben a sajátitói viszony rendszerént így fejeztetik ki: a birtokot jelentő név i úgy nevezett viszonyragot kap (melyet iszáfeth néven neveznek), s ez után tététik a birtokos pl. deszt kéz, deszt-i kez-e, kháne ház (kolna), kháne-i háza; utánok tevén csupán alanyesetben a birtokost, pl. peder, lesz kháne-i peder háza atyának, deszt-i peder keze atyának. Ezen i, mint látjuk, teljesen egyeznék a magyarban a harmad személyi birtokosraggal, de ezt nekünk mondani nem szabad; hanem a persa nyelv buvárai azon i-t visszahozó (relativ) névmásnak tartják, mely ugyan az új persa nyelvben ki, de a régib., persa nyelvben i alakban is eléjön, honnan kháne-i peder azt tenné: ház mely (v. régiesen: ki) atyáé (domus quae patris [est]). A birtokviszony a névmásokkal hasonlókép ezen módon is fejeztetik ki: náme-i men nev-em (név [ki] éné), kháne-i tü, ház-a-d, deszt-i o kez-e; töb., személy: kháne-i má ház-u-nk, kháne-i sűmá ház-a-tok, kháne-i isán v. kháne-i-sán ház-o-k. De kifejeztethetik ezen birtokviszony egészen birtokosragokkal is, mint a magyar s némely más altaji nyelvekben, leginkáb., csak a személyek egyes számában, ekképen: deszt-em kez-em, deszt-et kez-ed, deszt-es kez-e. A többes személynévmások: mán, tán, sán alakokban használtathatnak mind névmásokként (a birtokviszonyi i raggal) mind ragokként (i nélkül). A többes birtok kifejezésére a birtoknév többesb., tétetik, s ez után jön ahhoz a birtokviszonyi i, ez után ismét akár a személy névmások akár a birtokos ragok, pl. püser gyermek (purgyé), püser-án gyermek-ek, püszer-án-i men v. püszer-án-em gyermek-ei-m (szó szerént: gyermek-ek-em), püsz-er-án-i tü v. püszer-án-et gyermekeid stb.; önhangzó után j- közbeszúrattal pl. direm érem, pénz, direm-há érm-ek, direm-há-j-em érm-ei-m, direm-há-j-et érm-ei-d stb. Van még egy harmadik eset is, amidőn t. i. a visszaható névmások jönnek használatba, melyek közt legszokottab., a khód szó, s magában is mindenik személyre viszonyúlhat, tehát am. magam, magad maga, magunk, magatok, magok, de elébe jöhetnek a személynévmások is mint: men khód en magam, tu khód te magad, ó khód (v. kód-es) ő maga, má khód mi magunk stb. Ezen szóval tehát akár magában, akár a személyragokkal együtt kifejezhetők a személyes névmási birtokviszonyok is, pl. kháne-i khod én házam, te házad stb., v. magam, magad stb. háza; vagy pedig kháne-i khód-em én házam v. enmagam háza, kháne-i khód-et, te házad v. te magad háza stb. Az önálló birtokos névmások pedig án (amaz, ama) mutató névmással fejeztetnek ki, ez a személy névmás előtt szintén birtokviszonyb., tétetvén ekképen: án-i men (szószerént id quod meum, magyarosan: azza éné, vagy mintha az ,eny-ém' szóból elhagynók az első részt - az ,én'-t - ém = ez-em) enyém, án-i tü az-od, tied, án-i vei övé stb. vagy khód szóval: án-i khód (minden személyre vonatkozva) enyém, tiéd, övé, miénk stb. A mongolnyelvben a sajátitó esetek ekképen állanak: min-i v. min-u (éné) enyém, csin-u tiéd, egűn-ü övé, bidan-u v. man-u miénk, tan-u tiétek, edün-ü övék. Ugyanezek használtatnak birtokos névmásokúl is, pl. minu ghar (= enyém kar) kar-om, kez-em, minu ghar-un karomnak, stb., Birtokosrag pedig a mongolban csak egy van, mely ghan gen alakban a névmodositó (v. viszonyitó) szócskával összeolvadva minden személy birtokát kifejezi, pl. a sajátitóban ju-ghan, jü-gen, a tulajdonitóban: da-ghan, de-gen, a távolitóban: ecze-gen stb. Alig lehet kétség benne hogy ezen ghan, gen rag egün-ű (= övé) névmás módosúlata, legalább ezzel azonegy törzsű; s (mint a szanszkritban szva) (eredetileg am. övé, suus Bopp), a szláv nyelvben szvoj, az imént eléadott persában a khód) minden személyre vonatkozhatik pl. erdem, degen érdememnek, érdemednek, érdemének, érdemünknek stb. amint t. i. a mondat értelme hozza magával. Az önálló birtokos névmások kei (= ki, quid) ragot vesznek föl pl. minu-kei (meum quid, der, die, das Meinige) az enyém, csinu-kei a tiéd stb., (,Különálló' és ,önálló' közt különbséget teszünk). A szuómi finn nyelvben különálló birtokos névmás nincsen, hanem csak birtokragok; még pedig (némi szójárási eltérésekkel): 1-ső sz. ni, (tupa-ni szobám), mme, (tupa-mme szobáim) 2-ik sz. si, s (tupa-s szobád), nne, (tupa-nne szobáid) 3-ik sz. nsa. nsä, (tupa-nsa szobája, és: szobájok). A török-tatár nyelvben, miként a magyarban, mind a külön és önálló birtokos névmások, mind a birtokragok megvannak. A különállók (possessiva pronomina separata. Kollár) maguk a sajátitó esetek, ú. m.: ben-üm (némely tatár szójárásban: men-ing, men-im) enyém, szen-üń tiéd, an-üń övé; biz-üm miénk, sziz-üń tietek, anlar-üń övék (üń, ing az általános sajátitói ragok; az első személyben az üm csak az ,ün' módosúlata). Ezek önállólag szintén fölveszik a ki szócskát: benüm-ki (meum quid) az enyém, szenüń-ki a tiéd stb., A birtokosragok némi különbséggel (a második személynél) a magyar birtokosragokhoz lényeges hangokban hasonlók ú. m.: Egyes első személyé: m, (üm, im, ďm, t. i. mássalhangzók után önhangzó jön közbe), 2-ik személyé: ń (üń, iń, ďń, máss. után), a tatárban: ng, 3-ik személyé: i (mássalhangzók után), szi (önhangzók után). Többes első személyé: müz, miz (ümüz, imiz mássalhangzók után), 2-ik személyé: ńűz, ńiz (üńüz, ińiz máss. után), a tatárban: ngiz 3-ik személyé: i (a lar, ler-hez járulva: lar-ď v. ler-i), pl. baba-m apá-m, baba-ń (a tatárban: baba-ng) apád, baba-szi ap-ja, baba-müz apá-nk, baba-ńűz a tatárban: baba-ngűz apá-tok, baba-lar-ď apjok. Töb., birtoknál a többesi raghoz (lar ler) függednek a föntebbi birtokragok, pl. baba-lar-üm (szó szerént: apá-k-om) apá-i-m, baba-lar-üń, apá-tok stb. Azonban a 3-ik személynél egészen összeüt mind a két ragozat, pl. hakk-lar-i, am. jog-uk és jog-ai-k, t. i. a lar mind a személyekre mind a birtokokra vonatkozhatik; a homályt vagy a mondat többi helyei, vagy a birtokos névmásoknak is használata oszlatják el, pl. anüń kitablari az ő könyvei, anlarüń kitablari az ő(k) könyveik. T. i. A különálló birtokos névmást és birtokragot együtt is alkalmazhatni, pl. benüm baba-m, szenűń baba-ń stb., oly formán mint a magyarban én apá-m, te apá-d, bizonyosan azon lényeges különbséggel mint a magyarban l. HANGNYOMATÉK. Itt is mint a magyarban, nem az irodalmi, hanem a népnyelv adja a kulcsot a hangnyomaték megismeréséhez. Ilyforma hangnyomaték látszik a törökben is e szólásnál: benim kitabüm dejil, szenin dir én könyvem nem, (hanem) a tied. A sínai nyelvben, mint egyebekben, úgy a személynévmásokra vonatkozó birtokjelölésben is a legegyszerüb., eljárás dívik, t. i. a személynévmás mint birtokló elül, a birtoknév pedig utól tétetik minden változás nélkül, pl. ngň fú én apá(m), eul fú te apá(d) stb. A fenteb., érintett sémi ú. m. arab és héber nyelvekben különálló birtokos névmások nincsenek, hanem csak birtokragok; melyekről már föntebb vala szó. Mind ezen eléadottakból ezen következtetéseket vonhatjuk le: 1) Az első személynévmást az önhangzón kivül lényegben n vagy m orr-, néha k, g torokhangok alkotják. Ugyanis a) Noha az eléadott árja nyelvekben (a persán kivül) az alanyesetben valamely torokhang találtatik t. i. h, k, g, melyekből módosult a szláv j is, de már a függő (obliquus) esetekben az egyesszámban mindenütt, a többesben pedig nagyob., részben, így a birtokos névmásokban is m v. n a lényeges hang. Az árja származásu igékben torokhang helyett első személy jellemhangja már eredetileg is m (Bopp Ferencz) példák: szanszkrit dadá-mi, görög didwmi, litaui dů-mi = ad-om. A latinban is találunk példákat némely más idők és módokban, ú. m.: da-ba-m, da-r-em, ded-er-am, ded-iss-em stb. (A k torokhang eléjön a magyar első [vagy alanyi] igeragozásban, pl. ad-ok, kér-ěk; miről l. SZEMÉLYRAG). b., A sémi nyelvek közt különösen az arabban nemcsak az önálló személynévmásokban (ene v. ená = én és nahnű = mink) hanem különösen a személyragokban is ni és ná (= miénk, és minket) rendszerént megmaradott az n hang, mint föntebb láttuk. c) Az altaji nyelvekben állandóan feltaláljuk az első személyekben az m-et v. n-et, mert a némelyekben találtató b is csak a rokon m változata, innen a török bin a tatárban min, sőt magában a törökben is az első személyragokat m lényeges hang alkotja, igy a mongol és mandsu nyelvben is. Az altaji nyelvekhez járul mind az új persa, mind a parszi (régib., persa) nyelv, melyekben szintén állandóan m az első személyek jellemhangja. d) A sínai nyelvben a legszokottab., első személynévmásban ngo v. ngu mind az n orr-, mind a g torokhang megvan. Tübeti nyelven: nge. e) A japáni régi va s újab., kori va-ga szóban is a v a rokon m helyett áll, mely elé is jön egy másik alakban, t. i. a mi-ga szóban, mely lényegben egyezik a sínai ngo v. tübeti nge szóval. Ha most eredeti jelentését akarnók tudni az első személyt jelentő szóknak, erre nézve elágaznak a nézetek. Bopp Ferencz véleményét különösen a szanszkrit nyelvre vonatkozva már fönteb., láttuk, mely szerént az a-ham szóban az a önhangzó mint a mutató névmásnak is törzse (= magyar e v. ez) a lényeges rész, a h csak toldalékhang mint a görög ge, úgy az am is, mely megvan a 2-ik (tv-am), 3-ik (szvaj-am) személyben, úgy a vaj-am (mink), juj-am, (tik), aj-am (ezen) szókban is, szintén csak toldalék (Endung); oly formán mint a magyar nyomositó n; enn v. ennen, ten v. tennen stb. szókban, mint föntebb; igy az arabban is eléjön (elül) az en szótag a 2-ik személyben: en-te; sőt Ballagi társunk egyik értekezésében úgy találjuk, hogy a különböző héber nyelvágak egybevetése következő alakokat tüntet fel: 1. án-óki (en-n), an-achnú (mi-n), 2. an-táh (te-n), an-tem (ti-n), 3. in-hú (ö-n), in-hún (ön). "A magyar nyelvészkedés köre" (M. A. Értesitő. 1859.) Azonban, mint fönteb., láttuk, az első személy jelölésére, hasonlíthatlanul többször lényeges m fordulván elé, Benfey (,Wurzellexicon'-ában) azt véli, hogy az első személyt jelző lényeges hang az m, úgy hogy a szanszkrit aham sajátlag maham volt, de több esetekben (s némely igehajtogatásokban is) már igen régi időben elenyészett, mindazáltal a görög eme, emou, emoi szókban az e is jelentőséggel bír és a névmási fogalom erősbitésére szolgál. Pott azt mondja (Zählmethode 134. l.) hogy az aham szóban az első rész ah (dicere) a gyök, s aha am. a latin ait, a görög h; az egész ah-am szó tehát azt teszi: hic gui loquor. Igy Lassen is. Kaltschmidt szinte azt mondja, hogy ich, ego, egv am. a beszélő, s a többek közt eléhozza a mongol üge szót is, mely am. szó, beszéd (a magyar ,íge'). Schleicher szerént az első személynévmás gyöke: ma azonos a ma (gondolkodni) ígegyökkel, melyből ,mensch' (régi hindu ma-nu, góth ma-n) is származik, tehát az ,ich' eredetileg am. ,mensch'. Heyse Némethon kitünő nyelvtudósainak egyike, kire itt mind a három személynévmás fejtegetésében fogunk hivatkozni, ,System der Sprachwissenschaft' czimü munkájában ezeket mondja a 123. és 124. lapokon): "A hang akadálya a fej belsejében az (m, n) orrhangok eléállitásánál, ezen hangoknak tompa, homályos és egyszersmind bensőségi jellemet kölcsönöz, melyet már Plato is tulajdonít ,Cratylus'-ában az n-nek.... Ezen orrhangi természetöknél fogva kétségtelen vonatkozásuk van a beszélő alanyra is, a mei, -mi, mon, mein stb. szókban..... "Hogy az m és n vonatkozása az alany bensőségére és így különösen az első személyre a hangnak természetes jelentőségében alapszik, világosan mutatja - úgy mond - azon körülmény, hogy ezen szóhangok az (árjával) nem rokon törzsü nyelvekben is uralkodók az első személynévmásban. E személynévmás a finnben: mina (minä), az éstben: minna, a lappban: mon, a syrjänben: me, a cseremiszben: min, a mongolban: b., (sajátitója: minu), a magyarban: en, a baszkban: ni; a magyar az enyémet és tiédet m- és d-vel fejezi ki: atyá-m = mein Vater; atyá-d, dein Vater stb. - Még a szanszkrit man gyök is (mint imént láttuk), ezen bensőségre vonatkozik." - Ismét másutt 118. l. "A mássalhangzók jellemzetes érteményét, különösebben a nyelv- és szájpadhangok ellentétét (den Gegensatz der Zungen- und Gaumenlaute) legtisztábban az alakszók gyökeiben ismerjük fel. Hasonlítsa össze valaki az ich, ego, ja, (sínai) ngo stb. szókat, melyekben az alanyra viszonyúlás a szájpadhangban fejeztetik ki, a du, der, dieser szókkal, melyek a beszélőn kivüli tárgyra mutatnak." Tehát szerénte mind az m és n mint orrhangok, mind pedig a k, g mint szájpadi (gyöngébb torok-) hangok a beszélő alanyra mutatást is kifejezik, s e szerént meddőnek látszik az arróli vitatkozás, hogy az m, n, vagy a k (h, ch), g hangok-e a lényegesbek és eredetiebbek. A magyarban semmi se könnyebb, mint az első személyi névmást értelmezni, ha meg nem neheztelnének hazai nyelvtudósaink. Az e és i (magas v. felhangok, némely külföldiek szerént gyönge hangok), valamennyi magyar mutató névmásban és más mutató szókban közelséget jelentenek az a, (o mély v. alhangok, erős hangok) ellenében, pl. e, ez, eme v. emez, ily, (régen: ely), ide, (régen: ede), itt, innen, így, imígy stb. a, az, amaz, oly, oda, ott, onnan, úgy, amúgy stb. ellenében. Továbbá az n és a ragokban m, számos szavainkban általán a ,mutatásra' vonatkoznak, pl. eme (mongolul: ene, persául: ín) és ama (japáni nyelven: ano, persául án), emitt és amott, eminnen és amonnan, emide és amoda, emerre és amarra stb. Ezek szerént a magyar en v. én szóban két fogalom rejlik: a közelségé, és mutatásé, vagyis annak jelentése: közelmutató, mit a magyarban egy másik, teljesen rokon önálló szó is kifejez: ím (latinul: en); vagyis az én szó az ím szóval mind hangban, mind alapfogalomban azonos; (a székelyeknél általános divatu az ,ingem' szó ,engem' helyett). Lehet-e ennél egyszerűbb és természetesb? Hogy az n az első (vagyis alanyi) igeragozás egyes első személyében k-vá, s az egyes tárgyesetben (engemet) ng-vé változott, (ha Heyse föntebbi elvétől el is tekintünk) ez az n természetében fekszik, mely mint orrhang könnyen veszen maga mellé torokhangot, sőt ezzé át is változik, és megfordítva az ng könnyen módosul n-né, mint a tatárban és törökben általán a sajátitó ragokkal történik; sőt az ng-t a nyelvbuvárok pl. Heyse (121. 122. l.) az m n-nel együtt egy osztályba teszik. Megemlítjük itt Ballagi társunk nézetét is, ki a torokhangok megfejtésére ki (qui, quid) szót teszen föl, mintha t. i. minden személy magához venné e kérdéses esetekben ezen ki szót: én-ki (ego ille), te-ki, ő-ki v. ön-ki, innen az ,engemet,' tégedet' tárgyesetek is ezekből módosúltak volna: én-kimet, te-kidet. S ekképen szerénte az első igeragozási egyes első személyben is csak a k maradott fenn, valamint az ikes igék egyes harmadik személyében is. ("A magyar nyelvészkedés köre." Magyar Akadémiai Értesitő. 1859.). Visszatérve az én = ím föntebbi fejtegetésére, még megjegyezzük, hogy, itt leglényegesebb hangnak a közelséget jelentő e v. i hangot, vagy Bopp F. szerént a közel mutató névmás törzsét tekinthetjük, azonban a magyar nyelvben, mint csaknem általán az altaji nyelvekben a rag önhangzója a hangrendszer vagy a külföldieknél úgynevezett önhangzói egyezmény (Vocalharmonie) szerént a tőszó önhangzójához illeszkedik, innen jóllehet a magyar név- és igeragozásban az m (illetőleg k) az egyes első személyben állandóan megmarad, azonban az e (illetőleg ě, ő, ü) alhangú szók után szintén alhangú a- (illetőleg o-, u-vá) változik. l. SZEMÉLYRAG. Továbbá, ha Heyse elvét fogadjuk el, úgy az n és m hangok is lényeges részt vesznek az első személy jelölésében, mint föntebb láttuk. Megkivánjuk még érinteni, hogy ha az első személyi m-ben a beszélőt akarjuk feltalálni, úgy erre is a magyar mond gyökeleme (mon) ad legszembeötlőbb felvilágositást, a mongolban is ama v. aman am. száj. A második személy jelölésére a nyelvek általában (igen csekély eltéréssel) a nyelv- v. foghangokat (d, t, sz) használják. Külföldi nyelvészek megegyezni látszanak abban, hogy ezen hangokat tekintve a 2-ik személy d- v. t-ében v. sz-ében tárgyra mutatás, és a ,tova' fogalma (das Deuten Zeigen, deixw, indico, digitus, továbbá, Stosz, Dehnung stb.) rejlik (Heyse idézett munkája 120. lapon). Másutt: "Az én (ich) szónak a te (tu, du, sn, dóriai tn) jelentős ellentéte" (104. l.), imént már idéztük, hogy, a du, der dieser szók a beszélőn kivüli tárgyra mutatnak." Innen tünik ki az is, hogy, mint fönteb., láttuk, számos nyelvben, még pedig nemcsak árja hanem altaji nyelvekben is t és sz (néhutt s) a harmadik személy jellemhangjai is. Röviden fejezve ki magunkat: az első személynévmás önmagára mutatást, a 2-ik és 3-ik személynévmás tova mutatást fejez ki. Ha különösen a magyar nyelvet tekintjük, tárgyra mutatást jelentenek a t és d ezekben: itt, emitt, ott, amott, ide, emide, oda stb. és távolitást távolodást ezekben: tol, tova, túl, téltúl, taszint stb. valamint az sz ezekben szana-(szét), szak, szakad, szakaszt, szél (margo), széled, széleszt stb. Amazok tiszta gyöke: to, ta, te, ezeké: sza sze. A mongolban is a t a mutató szókban a távolt jelenti, pl. ejmü ilyen, t-ejmü olyan, ejn így, ilyen, t-ejn úgy, olyan, ende emitt t-ende amott, (mandsu) ere ez, (mongol) t-ere az, ede ezek, ők, t-ede azok ők, eneken v. enekü emez, t-eunigi amaz stb. Továbbá da, de a török-tatárban helyrag, a mongolban pedig tulajdonitó (dativusi) rag is. Ezek szerént tehát igazolva volna a tárgyra, vagy tova, távolra mutatás a második és harmadik személy d, t és sz v. s hangjaiban. Ide tartozik a d-vel szintén közel rokon z is, úgy hogy a magyar az névmutató némely régi iratokban ad alakban jön elé; másutt is a kettő gyakran fölcseréltetik egymással, pl. gondolkodik, gondolkozik. Azonban több, kivált altaji nyelvekben a harmadik személy puszta önhangzóval is fejeztetik ki, pl. a magyarban ő-vel, mely tájdivatosan ü, a törökben o-val, mely sokszor ol is, és a függő esetekben on, an, némely tatárnyelvekben u v. ul stb. "Das u, der äusserste, tiefste Vocal drückt die Empfindung des Widerstrebens, der Abwehr... aus, also eine abstossende Richtung des Subjectes" szól Heyse. Tehát az u, ü s a legközelebbi o, ö önhangzókban ismét a tova értelme lappang. Ide járul, hogy ezen önhangzók előtt némely nyelvekben lehelési, kilehelési h is van, pl. a föntebbi sémi nyelvekben (hue, hu), a szuómi finnben (hän), némely régi magyar iratokban (hű), ezen kilehelési h által pedig szintén a ,tova' értelme fejeztetik ki, ilyen szók a magyarban: halad, halaszt, hág, hajt, hat, hány, hárít, hess, hord, hossz, huh! hull, hurczol. Innen magyarázandó némely nyelvekben a 2-ik és 3-ik személynél eléforduló k is, mint a h-val igen közel rokon torokhang, kivált utóhangzóval, mely által tisztán a ki-lehelés (= távolodás, távolitás van kifejezve, pl. ki régen: küve, kül, künn, kivül stb.), ú. m. a japáni ki 2-ik személyi névmás a sémi 2-od személyi ka, ke ragok, a mongol egün-ü és sínai khi 3-ad személyi névmások. A sínai nyelvben eléjön mint 2-ik személyi névmás eul is, valamint a magyar l mint másod személyi igerag; ezekkel legegyszerübben rokonítható a magyar el szócska, mely, miként mindnyájan tudjuk, szintén a ,tova' értelmében osztozik. Végre eléjön még n is 2-ik személyként, ú. m. a sínai nyelvben: ni, nai, a vogulban: non, a japáni nyelvben: na; némileg a török és finn nyelvben mint 2-ik személyi rag. Ezek vagy az l-lel való rokonságból csúsztak be, pl. a magyarban: lám, régen: nám, onnan, régen: onnal stb., vagy pedig itt az n nem mint orr-, hanem mint nyelvhang szerepel, tehát mint ilyen, Heyse szerént is általán tárgyra mutatást fejez ki; innen fejthető meg a magyar mutató szócska ni is, mely a japáni nyelvben helyrag is, pl. koko-ni itt-en, szoko-ni ott-an, aszoko-ni amott-an, uje-ni, fent, szita-ni al-ant stb., ugyanez tulajdonitói (dativusi) rag is. Ezekben bővebben terjeszkedénk ki a személynévmásokra, mint általán a nyelvek szerkezetében legfontosabb tényezőkre, véleményünk szerént nyelvhasonlitási tekintetben is igen nagyon fontosakra. l. a SZEMÉLYRAG czikket is.
*SZEMÉLYNÖK
	(szěm-ély-nök) fn. tt. személynök-öt, harm. szr. ~e. A régi magyar alkotmányi rendszerben a királyi táblának, az országgyülésen pedig az alsó táblának elnöke, mint a királyi személyes jelenlét képviselője (Personalis praesentiae regiae in judiciis locumtenens).
*SZEMÉLYNÖKI
	(szem-ély-nök-i) mn. tt. szěmélynöki-t, tb., ~ek. Személynökre vonatkozó. Személynöki hivatal.
*SZEMÉLYPÓTLÁS
	(személy-pótlás) ösz. fn. Cselekvés, midőn valaki más személynek helyéb., lép s helyette működik.
*SZEMÉLYRAB
	(személy-rab., ösz. fn. Alattvaló vagy szolga, ki személyes szabadságtól megfosztva urához le van v. le vala kötve, s annak önkénye alá vetett birtokát tevé.
*SZEMÉLYRABI
	(szěmély-rabi) ösz. mn. Szemályrabot illető, ahhoz tartozó, arra vonatkozó. Személyrab., állapot, szolgálat, nyomás.
*SZEMÉLYRABSÁG
	(szěmély-rabság) ösz. fn. Személyrab., állapot vagy tulajdonság. Személyrabságból fölszabadított jobbágyok. V. ö. SZEMÉLYRAB.
*SZEMÉLYRAG
	(személy-rag) ösz. fn. Személyragoknak nevezzük, melyek a személynévmásoknak valamely viszonyát fejezik ki, 1) némely más nevekhez, illetőleg a birtokot jelentőkhöz, 2) a névviszonyragokhoz és névutókhoz, 3) az igékhez. Innét általában háromfélék: I-ször BIRTOKRAGOK; helyesebben BIRTOKOSRAGOK vagy BIRTOKOS SZEMÉLYRAGOK, minthogy nem a birtokot, hanem a birtokost jelölik; azonban vannak ezekkel összefüggésben valóságos birtokragok is, mint alább., A birtokosragok e következők (mint a személynévmásoknál is megérintők): Egyes számban: 1) ~ m (önhangzókkal a ragozás szabályaihoz képest: am, em, ěm, om, öm) az én képviselője, 2) ~ d (önhangzókkal: ad, ed, ěd, od, öd) a te képviselője, 3) a, e, néha: ja, je az ő képviselője. Többes számban: 1) ~ nk (önhangzókkal: unk, ünk) a mink képviselője, 2) t ~ k (önhangzókkal: tok, těk, tök, gyakran előtéttel, vagyis közbeszúrattal: atok, etěk, ětek, otok, ötök) a tik képviselője, 3) ~ k (önhangzókkal: ok, ök, tájdivatosan és régiesen: ěk, a székelyeknél: ik, irói nyelven el van fogadva a szintén tájdivatos uk, ük; valamennyihez néha j előtét is járulván: jok, jök, juk, jük, jik stb.), mint az ők képviselője. V. ö. SZEMÉLYNÉVMÁS czikket, hol a birtokos ragokat némely más nyelvekben is bőven ismertetjük. Példák a magyarban az irói nyelv szerént: láb-am, láb-ad, láb-a, láb-unk, láb-atok, láb-ok; kez-em, kez-ed, kez-e, kez-ünk, kez-étěk, kez-ök; szem-ěm, szem-ěd, szem-e, szem-ünk, szem-ětěk, szem-ök; kar-om, kar-od, kar-ja, kar-unk, kar-otok, kar-jok; bőr-öm, bőr-öd, bör-e, bőr-ünk, bőr-ötök, bör-ük. Jegyzetek: a) A tájdivatos eltérések közt figyelmet érdemel az egyes harmadik birtokosrag, pl. kez-ö, szem-ö, bőr-ö (Göcsejben), melyek a régieknél, különösen a Tatrosi és Bécsi codexekben is feltaláltatnak, és melyekben az ö az ő személynévmáshoz mint ennek képviselője közeleb., áll. Göcsejben maga az ők is ük. Innen az irói nyelv elfogadta mint imént érintők, különböztetés és változatosság végett az uk, ük ragot, pl. (,lovok' helyett) lovuk, (,ökrök' helyett, mely többes szám is) ökrük; de erre az irók nagy része nem ügyel, hanem minden ok nélkül széltiben uk, ük-öt használ. b., Figyelmet érdemelnek a régies és tájdivatos többesi első birtokos ragok is: ank, enk, onk (,unk', ,ünk' helyett), pl. ház-ank (szófejtésileg am. ház-am-k, v. ház-am-ok), kert-enk (= kert-em-k), ur-onk (= ur-am-k), ős-enk (= ős-em-ök) stb., (a két utóbbi a régi Halotti beszédben. c) Természetes, hogy önhangzón végződő szóknál az önhangzó a birtokosrag önhangzójával egybeolvad, a 3-ik személynél pedig j szúratik közbe, pl.: almá-m (= alma-am), almá-d (= alma-ad), almá-j-a (= alma-j-a), almá-nk (= alma-unk), almá-tok (= alma-atok), almá-jok. d) Nyomatékozás végett magukat a személynévmásokat is elébocsátjuk névmutatóval vagy a nélkül, pl. (az)én házam, (a)te házad; (az)ő háza, (a)mi házunk stb., A névmutató kétségenkivül nem a személynévmásra, hanem a birtokszóra vonatkozik, és épen innen tetszik ki, hogy, hacsak a szabatosság, vagy jobb hangzás, vagy következő hangsúly nem kivánja, el is szokták hagyni, mert az én, te stb. személynévmások elhagyásával is a névmutatót csak a föntebbi okokból tartja meg az általános népbeszéd is, pl. a székely népmesékben (Krizánál mindjárt az első mesében) névmutató nélkül: "Esmént vállára (e helyett: a vállára) vette Palkót, szěmit (a szemit) behunyatta"..... "a mijent soha még álmában (az álmában) sem látott"..... "az isten visejje gondodat" (a gondodat).... "máskülönben fejed (a fejed) nélkül maradsz." Névmutatóval: "ülj fel a vállamra".... "hund be a szemedet"... "a kirá-j udvarának a kapuja előtt letette".... "eligazitom a baját a hitván köjöknek" stb. Az utolsó két példában a hangnyomaték szerepel. V. ö. ~NEK sajátitó rag. Mind ezekre nézve a classicus székely népnyelvből számos példát idézhetnénk. e) Birtoktöbbség jelölésére ai, ei (néha jai, jei) ragok jönnek a birtokos személyragok eléb., s ezek a tulajdonképeni birtokragok v. birtokmutató ragok, pl. ház-ai-m, ház-ai-d, ház-ai, ház-ai-nk, ház-ai-tok, ház-ai-k, kert-eim, kert-eid, kert-ei, kert-ei-nk, kert-ei-tek, kert-ei-k. Töb., tagu szókban az a vagy e ki is hagyathatik, pl. barát-ai-m v. barát-i-m, barát-ai-d v. barát-i-d, barát-ai v. barát-i, barát-ai-nk v. barát-i-nk stb. Azonban j közbeszúrat mellett v. helyett mindig teljesen megmarad az ai v. ei, pl. kalap-jai-m, kalap-jai-d, kalap-jai, kalap-jai-nk, kalap-jai-tok, kalap-jai-k; de soha sem: kalap-ji-m v. kalap-i-m, kalap-ji-d stb. Fontos kérdés: honnan vagy miként fejthetők meg ezen birtokragok? Hogy ezen ai ei birtokragoknak semmi közük a birtokos a e ragokkal, megtetszik onnan, mert ez utóbbiak az ő névmás képviselőji, pl. ház-a, kert-e am. ház-ő vagyis -övé, kert-övé; ami ház-ai-m, ház-ai-d stb., szókban képtelenség volna, mert a ház nem lehet övé is (ház-a), enyém vagyis enyéim is (ház-a-im). Ezeknek biztosab., megfejtése végett egy más rokon nemü birtokmutató elemhez folyamodhatunk, mely is é és több birtoknál éi, melyek másképen és szabatosabban birtokhelyettes-eknek, némelyek szerént birtokképzők-nek nevezhetők, mivel egészen önálló s újra ragozható neveket alkotnak, pl. Péter-é, Péter-é-nek, Péter-é-t, Péter-é-től, stb. és Péter-éi, Péter-éi-nek, Péter-éi-t, Péter-éi-től stb. Ugyanazon é és éi, melyek az eny-é-m, eny-éi-m, ti-é-d, ti-éi-d stb. birtokos névmásokban is megvannak. Hol vették tehát magukat ezen é, éi ragok? Legegyszerűbben azon mutató é képzőt vehetjük fel alapul, mely el-é, fel-é, mög-é, mell-é, köz-é stb., szókban is ,oda' jelentéssel bir: el-oda, fél-oda mög-oda, mell-oda, köz-oda, s mely egyezik a helyre mutató köznépi mutató e a szócskákkal is, pl. ide jöjj e! oda menj a! itt a szobában e, ott a házban a, tehát Péter-é am. Péter oda, azaz Péterhez tartozó (zugehőrig). Ha pedig idegen nyelvekhez folyamodunk, mind azon nyelvek között, melyeket ismerünk, a persa nyelv nyujt ezekre nézve legtisztáb., fogalmat, azon persa nyelv, mely a személyes névmásokra és személyragokra nézve egészen az altaji nyelvekhez csatlakozik, miként a személynévmásoknál is olvasható. T. i. A persa nyelvben az önalló birtokos névmások szintén a mutató án (= amaz, az) névmás segitségével fejeztetnek ki, ú. m. án-i men eny-é-m (id quod meum, szószerént magyarosan: azja v. ezje éné, rövidebben: az-om, ez-em), án-i tu (= az-od) án-i ó (= az-ja) stb., néha az v. ez elüljáróval: ez án-i men (ex eo quod meum, magyarosan: abbeli-m), ez án-i tu stb. E szerént a magyar é birtokképző is össze volna vonva ezekből: ez-je v. csak e-je, és annyi volna mint a persa án-i ó = id (quod) ipsius. Aki azt vélné, hogy ezen é képző az övé szóból van összehúzva, pl. Péter-é, Péter-övé, attól azt kérdjük: hát ,övé' hol vette magát? és eny-é-m, ti-é-d, mi-é-nk stb. szókban hogyan jelenthet övét is, enyémet, tiédet, miénket is? stb. Továb., menve a magyar i melléknévi képző (rokon a föntebbi mutató e-vel, sőt azonos az i-de, i-tt, i-hol, i-ly mutató szók gyökével) szintén csak azt jelenti: oda való, ott levő: pl. ház-i házhoz v. házba való, föld-i, földön levő, ég-i égben levő, pest-i, Pesthez tartozó, Pestre való, Pesten létező stb. Tehát a föntebb., é-vel együtt: éi semmi más mint ikerités, melylyel a magyarban számtalanszor sokaságot fejezünk ki, pl. itt-ott am. több helyütt, ide-oda am. több helyre, hápa-hupa dombos hely, melyen több domb létezik; különösen az igekötők kettőztetése többszörös vagy gyakoritó értelmet ad az igéknek, pl. be-betekint, el-elkapja a hangot, visszavisszanéz, meg-megáll stb. tehát é-i is am. több odatartozó, több ott létező, több birtok. Más nyelvekben is találunk példát ily ikeritésekre, melyek által gyakoriság, többség fejeztetik ki, pl. a sínai nyelvben: csung-csung (meg-meg, iterum iterumque), cshű-cshű (helylyel-helylyel), sue-sue (tere-fere, in einem fort plaudern), mán-mán (lassan-lassan, nach und nach) stb. Azon föltevés, hogy itt az i jelent többest, helyt nem foghat, mert a magyarban semmi más körülmények között az i többesi érteménynyel nem bir; a mi, ti szók is csak mink, tik helyett állanak, miként a SZEMÉLYNÉVMÁS czikk alatt látható; ti megvan a tied szóban is, mely épen nem jelent töb., személyt. Legfőbb dolog pedig az, hogy a többesi személyesnévmásokból alakult személyragok (minkből nk, tik-ből t-k) a magyar nyelv egész birodalmában, kezdve a legrégibb nyelvemlékektől az élő szójárásokig, soha k nélkül elé nem fordúlnak, mint eléfordulnának ha mi, ti csonkítatlan névmások volnának, vagy nem más alkatrészekből (mü, tü) állanának. Ezek szerént az ai ei birtokragok is csak együtt, mintegy ikerítve jelentik a birtoktöbbséget, habár némely ritkáb., esetben (némely több tagu szóknál) az a vagy e ki is esik, de valamennyi esetben meg is tartathatik. A tatár-török és persa nyelvben a birtoktöbbes akként fejeztetik ki, hogy a rendes többes szám után jönnek a személyragok, mintha pl. magyarul így fejeznők ki magunkat: könyv-ek-im, könyv-ek-id. V. ö. SZEMÉLYNÉVMÁS; és Előbeszéd 161. lap. De erre nincs példánk az összes magyar nyelvben. Mert ha talán némely régi irásmódban, pl. a Debreczeni Legendáskönyvben, vagy Szalay Ágoston 400 m. levele közt (Levelestár) 14, 29. lapokon stb., melyekben a szók végén és gyakran a ragok előtt h szellettel találkozunk, ily szellet volna is az a v. e után található, ezen h többest, mint száz meg száz más esetben is, nem jelenthet. Ki venné többesnek a D. Legendáskönyvben e szókat: neveh, képeh, születéseh; intih, itélih; tartáh, jegyzéh, ismeréh, halálahról, hivatalahval stb? A göcseji nyelvjárás a birtokragok mellett tulzásból többesi k-t is használ, pl. fiaim-ak, ökreik-ek. f) Szintén a birtokos személyragokat használjuk némely igenevekben és a határtalan módban is. Az ilyenek: járt-om-ban, járt-od-ban stb., kelt-ěm-ben, kelt-ěd-ben stb. tudt-om-mal, tudt-od-dal, tudt-á-val, v. tudt-om-ra, tudt-od-ra, tudt-á-ra stb. továbbá: tudt-om nélkül, tudt-od nélkül stb. más igéknél csak igen gyéren jönnek elé. Régente a va ve végzetü állapotjegyzők is személyragoztattak, mint: "amely föld meghalvád tégedet fogadand," "hogy élvénk dicsérjük te nevedet." A mai ,irvák', ,becsülvék' inkább összehuzások: ,irva vannak', ,becsülve vannak' szókból. A régiségben találkozunk még egy nevezetes személyragozással, melyről l. ~ATTA, ~ETTE. Legáltalánosab., divatu a határtalan mód személyragozása, némely személytelen igékkel, pl. kell, lehet, illik viszonyitásban: kell tudn-om, tudn-od, tudni-a, tudn-unk, tudn-otok, tudni-ok; illik megköszönn-öm, megköszönn-öd, megköszönni-e stb.; lehet várn-om, várn-od, várni-a stb. Látjuk, hogy a határtalan mód i hangja csak a harmadik személyben (egyesben és többesben) maradott meg, egyebütt kiesett, épen úgy mint a göcseji szójárás szerént ezen szókban: annyan = annyian, ennyen = ennyien stb. Van még igenév alakjában egy nevezetes személyragozás is, melyre példák: szúrágta fa, hólepte hegyek, vér szentelte sík stb., mik igen jeles rövidűletei ezeknek: fa melyet szúrágott v. szú által rágott fa, hegyek melyeket hó lepett, sík melyet vér szentelt. Ezek hasonlatára csaknem általában elfogadtuk ezen szólásmódokat is: az érintett-em szabályok, a vásárolt-uk ház, ezen hosszadalmasabbak helyett: a szabályok melyeket érintettem v. az általam érintett szabályok, a ház melyet vásároltunk, v. az általunk vásárolt ház. Jeles sajátsága ez némely keleti, főképen pedig a tatártörök nyelveknek. Példákul szolgáljanak e következők: dökdük-üń ádem a megverted ember, babań sattugh-ď atlari gördüm az apád vásárolta lovakat láttam, kondugh-um seher a laktam város, szevdük-üm, szevdük-üń, szevdük-i, szevdük-ümüz, szevdük-űnüz, szevdükleri ávret a szerettem, szeretted, szerette, szerettük, szerettétek, szerették nő, még a jövő részesülőjével is: szevedseg-űm ádem a szeretendem ember. Nevezetes amit a föntebb., dűk, dugh képzőről Meninski-Kollár nyelvtanában olvasunk: "sewdük amatus, videtur passivum; sed originaliter componitur a sewdy-ki quasi: is, ea, id, quem, quam quod amavit" t. i. sewdi (olvasd szevdi) a mutató mód multja és ehhez járul ki (némely szókban képző s jelentése oly forma mint a magyar ki, mi); tehát az egész magyarosan ezt jelentené: szerette(azt)ki, szerette-ki, és a többi személyragokkal: szerettem-ki, szeretted-ki, szerettük-ki stb. innen: szevdük-üm 'avret = szerettem(ki)nő. A tatár-törökben eléjön e szólásmód tagadólag is: gözler gör-me-dük nergiszler szemek nem- láttá(k) nárczisok, kulaklar isit-me-dük bülbüller fülek nem- hallottá(k) fülmilék. Ezek szerént nem minden alap nélküli azok véleménye, kik e szólásmódban: szú rágta fa = szúrágta (azt ki) fa, csak a mutatómód multjának határozott alakját vélik rejleni, annyival inkább, mert ha e szólásmódot a többi személyre is alkalmazzuk, valósággal tárgyi igeragokat használunk (a többes számban), melyek némileg eltérnek a névragoktól, pl. érintett-ük (nem: érintett-ünk), érintett-étek (nem: érintett-etek), érintett-ék (nem: érintett-ek) szabály. Eléjönnek némely idegen nyelvekbeli birtokos ragok a SZEMÉLYNÉVMÁS czikk alatt. II-szor. Személyragokat használunk a névviszonyragok és névutók mellett, u. m.: (én) nál-am, (te) nál-ad, (ő) nál-a, (mi) nál-unk, (ti) nál-atok, (ő) nál-ok; (én) vel-em, (te) vel-ed, (ő) vel-e, (mi) vel-ünk, (ti) vel-etek (ő) vel-ök. Az én, te, ő stb., szókat néha csak erősbités végett használjuk, de a hangnyomaték nem kivánja, a honnan el is hagyhatók és rendesen el is hagyatnak. Névutókkal: által-am, által-ad, által-a, által-unk, által-atok, által-ok; fölött-em, fölött-ed, fölött-e, fölött-ünk, fölött-etěk, fölött-ük. Nem minden névviszonyrag és névutó veszi föl a személyragokat, vagy nem egyenlő módon; miről a nyelvtanok s e szótárban itt-ott az egyes czikkek adnak felvilágositást. III-szor. Az igék személyragai - igeragok - némileg eltérnek a több., személyragoktól, sőt külön az egyes igeragozások is némely különbségeket tüntetnek fel. Ugyanis tudjuk, hogy a magyar nyelvben három rendes igeragozás van: A) alanyi, az alanyban maradó, és legaláb., nem határozott tárgyra ható igéknél; B) tárgyi v. tárgymutató, a határozott tárgyra ható igéknél; C) alanytárgyi máskép szenvedő, azon igéknél, melyekben az alany maga van hatásnak - idegen hatásnak - kitéve. A) Az alanyi igeragozásban eléjövő személyragok (alanyi személyragok): Egyes számban: 1) ~ k (önhangzókkal: ok, ěk, ök), az én (eng) képviselője; a 2-ik vagy független múltban: m. 2) ~ sz (önhangzókkal: asz esz) és l (önhangzókkal: al, ál, el, él) a te képviselője, 3) néha: -n (önhangzókkal: on, ěn, ön) az ő v. ön képviselője, de, mint érintők, csak némely igéknél, mert legtöbbször a tőszemélyben csak magától értetik. Többes számban: 1) ~ nk (önhangzókkal: unk, ünk, régiesen és tájdivatosan: enk) mint a mink képviselője, 2) t ~ k (önhangzókkal: tok, těk, tök, közbeszúrattal: atok, etek, ětek, otok, ötök) mint a tik képviselője, 3) ~ k és n ~ k (önhangzókkal: ak ek és nak nek, közbeszúrattal: anak, enek) mint az ők és önök képviselője. Példák a mutató (jelentő) módból: jelen idő: ír-ok, ír-sz, ír, ír-unk, ír-tok, ír-nak, él-ěk, él-sz, él, él-ünk, él-těk, él-nek, költ-ök, költ-esz, költ, költü-nk, költ-ötök, költ-enek. 2-ik v. független mult: irt-am, írt-ál, írt, írt-unk, irt-atok, írt-ak v. írt-anak, élt-em, élt-él, élt, élt-ünk, élt-etěk, élt-ek v. élt-enek, költött-em, költött-él, költött stb. A jövő időkben mint a jelenben. A kapcsoló v. foglaló módból: írj-ak, írj, írj-on, írj-unk, írj-atok, írj-anak, élj-ek, élj, élj-en, élj-ünk, élj-etěk, élj-enek, költs-ek, költs, költs-ön, költs-ünk stb. Ahol az idő vagy mód képzője önhangzón végződik, az önhangzók egybeolvadnak, pl.: első vagy függő mult: élék (= éle-ek), élél (= éle-el), éle élénk (= éle-enk), élétěk, (= éle-etěk), élének (= éle-enek); óhajtó mód: élnék (= élne-ek), élnél (élne-el), élne, élnénk (= élne-enk) stb. Látjuk, hogy az egyes számban a k hang eltér az én szónak n hangjától és az l a te szónak t hangjától. Némi rokonságot a magyarban is találunk, amennyiben az eng-em szóban a törzsbeli ng közel áll a k-hoz, és az l-et némely más szókban is fölcserélve találjuk a t vel, pl. mutat, régente mutal, poroszló, régente porosztó, és tájdivatosan ne te! helyett mondják ne le! Egyébiránt a személynévmásoknál látható, hogy sínai nyelven ngo = én, és eul = te. Némely csekély változások és a föntebb., alakoktól eltérések a nyelvtanba tartoznak. B) A tárgyi igeragozásban eléjövő személyragok, de itt vegyest más elemekkel: Egyes szám: 1) ~ m (önhangzókkal: am, em, ěm, om, öm), mint az én képviselője, 2) ~ d (önhangzókkal: ad, ed, ěd, od, öd), mint a te képviselője, 3) i és ja, melyek nem személyragok, hanem egészen különböző idegen elemek, mint alább. 1) ~ k és j ~ k (önhangzókkal: uk, ük, juk, jük), mint a mink képviselője, rendszerént vegyest a j- mint külön elemmel, 2) ~ t~k és j ~ t ~ k v. it ~ k (önhangzókkal: átok, étěk és játok, itěk), mint a tik képviselője, vegyest a, e v. j, i elemekkel, 3) ~ k és j ~ k v. i ~ k (önhangzókkal: ák, ék és ják, jék), melyekben csak a k az ők képviselője, az a, e, v. j, i elemek más természetüek. Nevezetes itt, hogy a többes számban az 1-ső személynek jellemző n v. m betühangja egészen kimarad, miről alább. Példák a mutató módból: jelen: ír-om, ír-od, ír-ja, ír-j-uk, ír-já-tok (= ír-ja-a-tok), írják (= ír-ja-ak); kér-ěm, kér-ěd, kér-i, kér-j-ük, kér-i-těk, kér-i-k. Látnivaló, hogy itt az i, j v. mélyhangulag ja idegen elemek. Hogy a ja is csak az i helyett van, megtetszik onnan, mert a nem iskolázott köznép csaknem az egész magyar földön adja, adják helyett így szól: adi, adik. 2-ik mult: írt-am, írt-ad, írt-a, írt-uk, írt-á-tok (= írt-a-atok), írt-á-k (= írt-a-ak); kěrt-em, kért-ed, kért-e, kért-ük, kért-é-tek, (= kért-e-etěk), kért-é-k (= kért-e-ek). Itt ismét látható, hogy a és e mint a személyragoktól külön elemek is szerepelnek, mert az egyes 3-ik személyben levő a vagy e, ha nem is minden személyben és számban, de a többesi 2-ik és 3-ik személyben, legaláb., egybeolvadva, rend szerént fordúl elé, tehát nem lehet az ő mint személynévmás képviselője. Jobbára csak az egyes 1-ső és 2-ik személyben marad ki, mint alább bővebben láthatjuk. E ragozásban is, ahol az idő vagy mód képzője önhangzón végződik, az önhangzók a j-t is odaértve egybeolvadnak, pl.: első mult: ír-á-m, (= ír-a-om v. ír-a-ja-om), ír-á-d (= ír-a-od v. ír-a-ja-od), ír-á (= íra-a v. ír-a-ja); ír-á-k (= ír-a-ja-uk), ír-á-tok (= ír-a-ja-tok), ír-á-k (= ír-a-ja-ak). A dolog megértésére legelsőben az egyes 3-ik személyt mint törzset vegyük vizsgálat alá. Hogy ír-a-ja, ad-a-ja, magas hangon: kér-e-je stb., az eredetibb alak, megtetszik onnan, mert a régieknél így teljesen is eléfordúl, sőt némely nyelvészek bizonyságtétele szerént a Csallóközben mai napság is hallható. Ezekben a közepső a vagy e kétségen kivül ezen mult időnek képzője, mint az első igeragozásban; a ja v. je pedig (vagy j nélkül a, e), azon másik elem, melyet a jelen időből ja és i, vagy a 2-ik multban a, e alakban ismerünk. Hogy a többi személyekben ugyanezek s főszereplők, megtetszik onnan, mert példáúl a régi iratokban a többes első személyt szintén találjuk teljesebb alakban, pl. ad-a j-ok. A régi Halotti beszédben j helyett v van, pl. vet-e-ve, terömt-e-ve, de ez olyan fölcserélés, mint kőmíjes és kőmíves szókban. Ugyanott jön elé ezen ragozat mind j, mind v nélkül is: mond-o-a = mondá. Az óhajtó módban szintén ezen elemekkel és egybeolvadásokkal találkozunk, hol a törzs -na-ja, ne-je, pl. ír-na-ja, kér-ne-je, mely alakok teljesen is számtalanszor eléjönnek a régi iratokban; ma összehúzva: írná, kérné, s ezek után jönnek a személyragok: írná-m, kérné-m, írná-d, kérné-d, írnó-k (= írná-uk, irna-ja-uk régen: írnajok); kérnő-k (= kérné-ük, kérne-je-ük); írná-tok, kérné-těk, írná-k, kérné-k (régente: írnajak, kérnejek). A kapcsoló módban a törzs ír-j-a, kér-j-e, s ezekben az a, e a névmástól épen úgy különálló elemek, mint a független mult időben, és itt is, mint ott a több., személyek közől csak a többesi 2-od és 3-ad személyben (ír-j-á-tok = ir-j-a-atok, kérj-étek = kér-j-e-etek, és ír-j-á-k = ír-j-a-ak, kér-j-é-k = kér-je-ek) tűnnek fel az összeolvadott hosszú á és é-ben a törzsbeli a és e mint azon külön elemek, melyekről ezen egész ígeragozásban szó vagyon; s melyek, mint láttuk, a 2-ik mult időben is hasonló alakban fordulnak elé. Ezen elemek teszik az egész tárgyi igeragozásnak lényeges részét s tulajdonképen a és e v. i hangokból állanak, mert az i j-vé s néhutt ja-vá v. je-vé csak job., hangzás végett alakúl át. Hogy az i vagy j és a, e nem minden személyben fordúl elé, ez kételyt azért nem támaszthat, mert azok a kényelmesb kiejtésben épen úgy elmaradhattak, mint szintén az i a személyragozott határtalan módban a két első személyben, pl. írn(i)om, írn(i)od, írnia, írn(i)unk, írn(i)otok, írniok, vagy a göcsejies annyan, ennyen szókban ,annyian,' ennyien' (régiesen: ,annyean,' ,ennyeen') helyett. Nevezetes ezen ragozásban, hogy, mint fönteb., megérintők, a többesi első személyi ragból a lényeges n v. m hang (mint az én képviselője) minden időnél kimaradott: írjuk, írók, írtuk, írnók, írandjuk; mit onnan fejthetünk meg, hogy eme ragozásban a fő figyelem és fő nyomaték a föntebb észleltük elemekre fektettetvén az n akár saját könnyedségénél, akár annál fogva is, hogy hangzatossága által ezen főelemet el ne nyomja, kimaradott, mint hasonló okból kimaradott az a többesi harmadik személy ragából is: írják, írák, írták, írnák. De hát hol vették magukat ezen a, e és i v. j elemek? Ha nem akarunk nagyon mesterkélni, nincs könnyeb., mint ezek eredetét kimutatni. Hiszen ezek ugyanazon mutató elemek, melyeket a népnyelvből ismerünk, s melyek a neveknél is mint birtokragok fordulnak elé, itt birtokra, az igéknél pedig tárgyra mutatván; és a melyek a mutató névmásoknak elemeit is alkotják. Innen nevezi már régibb kitünő nyelvészeink egyike is ú. m. Pápay Sámuel ezen igeragozást mutató hajtogatás-nak. Némelyek azokat az ő személynévmásból eredetteknek vélik. Tudjuk, hogy elvégre az ő is a mutató elemek szülöttje. Azonban ez kifejlett alakjában csak személyre viszonyúl, a tárgyi igeragozásban pedig mind személynevekre, mind pedig valamennyi képzelhető, akár a természetben létező, akár elvont tárgyra mutatunk, s ha nyomósabban akarjuk magunkat kifejezni, a mondatot ime szóval bővithetjük (mely maga is az i v. e mutató szócska származéka), pl. látom Pétert ime, azon hírt vettem ime, e könyvet olvasom ime. Reguly Antal hagyományaiban a 316. és 317. lapon példák adatnak elé a mordvin és vogul tárgyi igeragozásaiból; de ezek nem egyebek mint a harmadik, második és első személy névmásokra vonatkozó hatások kifejezése, épen így mint a SZEMÉLYNÉVMÁS czikkben az arab és héber nyelveknél láttuk, s mely kifejezési mód a persa nyelvben is megvan. A magyar tárgyi (v. tárgyra mutató) ragozás pedig, mint láttuk, nemcsak személynevekre, hanem minden képzelhető tárgyakra is alkalmaztatik, s hozzá hasonlót, mint Mátyás Flórián társunk is tartja, nem tudunk az általunk ismert nyelvek között. A magyarban is fordul elé 2-od személynévmásra való hatás, de csak az első személynél, még pedig akár egy, akár töb., személyre, lak lek alakban, pl. lát-l-ak (video te v. vos) szeret-l-ek (amo te v. vos), melyekben, mint látjuk, az l jelenti az egyes vagy többes 2-od személyt. V. ö. föntebb az alanyi igeragozást, melyben szintén szerepel, és pedig nagymértékben szerepel az l mint alanyi személyrag. C) A szenvedő igeragozásban az egyes 3-ik személyrag ik, néha a megelőző önhangzóval egybeolvadva, pl. adaték = adat-a-ik; az egyes első személyrag állandóan ~m, a 2-ik ~l; a többesi ragok mint az első ígeragozásban. Első személynévmásra hatás nem fordúl elé a magyar nyelvben, hanem rendszerént nyilván hallatjuk v. kiírjuk az engem, minket szókat (vagy változatait). De annak is vannak példái, hogy e szók elhagyatnak, amidőn t. i. alig érthetünk mást alatta pl. hát nem ismersz? (értsd hozzá: engemet). Hátra van még megemlítni, hogy az ismeretes nyelvek között számos nyelvben, épen úgy mint a magyarban, a személynévmások összeolvadnak az igetörzszsel, a lényeges betühangokat többé-kevésb., kitüntetvén; és így származnak azokban is az igeragok. Lássunk nehány példát, még pedig különböző nyelvcsaládokból. A görög nyelvből: Mutató mód, jelen idő: tiJh-mi tiJh-V tiJh-si(n) tesz-em tesz-esz teszen, tiJe-men tiJe-te tiJe-asi(n) tesz-ünk tesz-tek tesz-nek (régiesen: tesz-mük). A s, az egyes 3-ik személyben a nyelvészek pl. Curtius szerént ti helyett, a többesben pedig nti helyett áll. A magyarban czélunkhoz képest az első személyt a tárgyi ragozásból vettük át, valamint az itt következőkben némely más személyeket is, minthogy ekként még az egyes személyragok is szembetünő egyezést mutatnak. Függő mult: (imperfectum) e-tiJh-n e-tiJh-s e-tiJh tevé-m tevé-d tevé, e-tiJe-men e-tiJe-te e-tiJe-san tevé-nk tevé-tek tevé-k. Az íge előtt álló e a szanszkritban a, melyek augmentumoknak hívatnak, a nyelvészek véleménye, még Boppéé szerént is (Vergleichende Grammatik. Zweite Ausgabe. §. 540) am. a szanszkrit aná (jener, az, amaz) mintegy a távolra, a hátralevőre mutatva, szépen egyeztethetők a magyar függő multi a (magas hangu szók után e) képzővel, mely miként tudjuk, nyelvünkben a nép szájában önállólag is él. V. ö. ~A, (4). A latin nyelvből: jelen idő: am-o ama-s ama-t szeret-ek szeret-sz szeret, ama-mus ama-tis ama-nt szeret-tünk szeret-tek szeret-nek; függő mult: doceba-m doceba-s doceba-t tanítá-m tanítá-d taníta, doceba-mus doceba-tis doceba-nt tanítá-nk tanítá-tok tanítá-nak. A persában: búd-em búd-i búd volt-am volt-ál volt, (köznépiesen: vót-am), búd-ím búd-íd búd-end volt-unk volt-atok volt-anak. A héberben, mult idő: katal-ti katal-ta (finemü) katal (fin.) ölt-em ölt-él ölt, katal-nu katal-tém (fin.) katl-u ölt-ünk ölte-tek ölt-ek. A jövőben a személyragok elülállnak: 'e-ktol te-ktol ji-ktol ölend-ek ölend-esz ölend, ni-ktol ti-ktelú ji-ktelú ölend-ünk ölend-tek ölend-nek. Az arabban hasonló rendszer uralkodik. A finnben: tuo-n tuo-t tuo hoz-ok v. hoz-om hoz-asz v. hozod hoz, tuo-mme tuo-tte tuo-vat hoz-unk hoz-tok hoz-nak. A törökben, jelen és jövő idő: szever-im szever-szin szever szeret-ek v. szeret-em szeret-sz szeret, szever-iz szever-sziz v. szever-sziniz szever-ler szeret-ünk szeret-tek szeretnek; mult idő: szevdü-m szevdü-ń szevdi szerett-em szerett-él szeretett, szevdü-k szevdü-ńüz szevdi-ler szerett-ünk szerette-tek szerett-ek. A szijänben, jelen idő: mun-a mun-an mun-ö men-ek v. megyek mensz v. mégy mén v. megyen, mun-am mun-annid mun-önď men-ünk men-tek men-nek; első vagy függő mult: mun-ď mun-ďn mun-ďsz v. mun-ď men-ék men-él mene, mun-ďm mun-ďnnid mun-ďsznď v. mun-ďnď men-énk men-étek men-ének. Nevezetes ebben, hogy magának ezen multnak képzője ď (y, egy másik igeragozásban i) egyezik a magyar függő multnak e képzőjével, mely a magyar mélyhangu igéknél a-vá változik. A határtalan mód is munnď egyezik a magyar ,menni' szóval. Vannak nyelvek, melyekben a személynévmások az igetörzszsel össze nem olvadnak; ilyenek pl. a mongol, mandsu, japáni nyelvek; ezekben a személynévmások egészen külön állanak. Lássunk egykét példát a mongol nyelvből, melyben a személynévmások az igének akár előtte akár utána állhatnak; jelen idő, a személynévmást utól tevén: tanimui bi tanimui csi tanimui szó szerént: tanúl én tanúl te tanúl, tanimui bide tanimui ta tanimui ede tanúl mink tanúl tik tanúl ők; (mui a jelen idő képzője). első mult, a személynévmást elül tevén: b., tanibai v. taniba csi taniba taniba szó szer.: én tanúla te tanúla tanúla, bide taniba ta taniba ede taniba mi tanúla ti tanúla ők tanúla. Sokszor a kettő egészen távol esik egymástól: b., maghu aburi ben debcsibe én rosz szokásomat elhagyá(m), (maghu egyezik a székely ,makuj' szóval s törzse a ,makacs' szónak is), csi boghol jen talbibao te foglyod-at elbocsátá(d)-e?
*SZEMÉLYSAJÁT
	(szěmély-saját) ösz. fn. Személy, mennyiben valakinek sajátját, saját birtokát teszi. A rabszolgák uraiknak személysajátjaik voltak.
*SZEMÉLYSÉG
	(személy-ség) fn. 1) Azon állapot vagy tulajdonság, melylyel valaki mint önálló személy bir; máskép: személyiség. 2) Bizonyos osztályhoz tartozó személyek öszvege, testülete. Udvari, tiszti személység. Szinházi, zenekari személység; máskép és szokottabban: személyzet.
*SZEMÉLYSÉRTÉS
	(személy-sértés) ösz. fn. Vétség, midőn valaki mást személyi jogaiban, különösen becsületében sért meg.
*SZEMÉLYTELEN
	(szěm-ély-telen), mn. tt. szěmélytelen-t. tb., ~ěk. 1) Ami szoros értelemben véve személyi tulajdonságokkal nem bir; aminek személye nincs. Személytelen dolgok, tárgyak. 2) Nyelvtani ért. mondják igékről, melyek első és második személyragokat nem vesznek fel, mint: nincs, nincsenek; sincs, sincsenek; szabad, fáj; továbbá a kináló ne, nesze, mely csak második személyraggal divatozik: netek, nesztek. Szélesb ért. több igék egyes számu harmadik személye midőn alanyeset nem viszonylik velök, pl. hallik, hallatszik, történik, villámlik, estveledik, hajnalodik, esik (eső), szemzik stb.
*SZEMÉLYVÁLOGATÁS
	(szěmély-válogatás) ösz. fn. Egyik személynek a másiktól oly megkülönböztetése, hogy valaki valakinek nem az igazság kivánalmaihoz képest hanem más tekintetekből, pl. polgári befolyásához, rangjához mérve ad előnyt vagy előnyöket, vagy mellőz szigorúságot. A jó birónak személyválogatás nélkül kell itéletet hoznia. "Mely dolognak menjen végire személyválogatás nélkül Kegyelmetek." Báthori István király levele 1582-ben.
*SZEMÉLYVISELŐ
	(szěmély-viselő) ösz. mn. és fn. Aki másnak képében tesz valamit; másképen: képviselő.
*SZEMÉLYVISZONY, SZEMÉLYVONATKOZAT
	(szěmély-viszony v. ~vonatkozat) ösz. fn. Különböző személyek között természeti jognál, vagy törvénynél vagy szerződésnél fogva megállapított vagy megállapíttatni szokott viszony, pl. szüle és szülött, úr és szolga között stb.
*SZEMÉLYZET
	(szěm-ély-ěz-et) fn. tt. szěmélyzet-ět, harm. szr. ~e. Bizonyos rendhez, osztályhoz körhöz, társasághoz tartozó személyek együtt véve. Száz tagból álló kiséreti személyzet. Táborkari, mérnöktestületi, irodai személyzet.
*SZEMÉLYZETI
	(szěm-ély-ěz-et-i) mn. tt. szěmélyzeti-t, tb., ~ek. Személyzetet illető, személyzetre vonatkozó. Személyzeti névjegyzék.
*SZEMENSZEDĚTT
	(szěměn-szedětt) ösz. mn. Szemenként kiválogatott. Szemenszedett búza, cseresznye. "Hogyha titkolt könnyeimből Néha-néha gyöngy is válna, Az a kis lyány porszem helyett Szemenszedett gyöngyön járna." Tóth Kálmán. Átv. ért. amit, mint a maga nemében legjelesebbet s több., közől kiszedtek; választékos. Szemenszedett ékes szavak, kifejezések. Szemenszedett beszéd. (Kresznerics).
*SZEMÉNY
	fn. tt. szemény-t, tb., ~ěk. Gyöngyösinél am. kozák, lengyel katona. Szabó Dávidnál am. kún.
*SZEMENYE
	falu Vas m.; ALSÓ~, FELSŐ~; faluk Szala m.; helyr. Szemenyé-re, ~n, ~ről.
*SZEMĚR
	(szěm-ěr) fn. tt. szěměr-t, tb., ~ěk, harm. szr. ~e, v. ~je. Piczi sulymérték, leginkább a gyógyszerészek mérlegén, mely a terecsnek (scrupulus) egy huszad, s a nehezéknek (drachma) egy hatvanad részét teszi. (Granum).
*SZEMÉR
	(szěm-ér) ösz. fn. A szemekb., menő, és ott szétoszló üterek, és viszerek.
*SZĚMĚRCS
	l. SZÖMÖRCS.
*SZĚMĚRCSEG, SZĚMĚRCSEGĚS
	l. SZÖMÖRCSEG, SZÖMÖRCSEGĚS.
*SZEMERCSÉL, SZĚMĚRCSÉL
	(szěm-ěr-cse-el) áth. m. szěměrcsélt. Szemenként szedeget; válogatva eszik. Máskép: szěměrkél, szěměrsěl.
*SZĚMĚRCSÉLÉS
	(szěm-ěr-cse-el-és) fn. tt. szěměrcsělés-t, tb., ~ěk, harm. szr. ~e. Szemenként szedegetés; válogatva evés.
*SZEMERE (1)
	családnév; tt. Szemeré-t. Némely régieknél am. Desiderius, melynek a szokottab., Dezse, Dezső, Dezsér felelnek meg. Egyébiránt egyik legrégibb magyar nemzetségi név; s Béla névtelen jegyzője szerént (Zemera) Hubának a hét főmagyar (hetumoger) egyikének fia. A mongolban szűmerü (v. szűmer aghola, v. szümber aghola) hegy neve (montagne fabuleuse séjour des dieux; aghola am. hegy, halom).
*SZEMERE (2)
	faluk Abauj; Borsod, Győr, Komárom, Ung m.; RÉPCZE~, Sopron, ÚJ~, Ung m.; helyr. Szemeré-re, ~n, ~ről.
*SZEMERÉD
	ALSÓ~, FELSŐ~, faluk Hont m.; helyr. Szemeréd-re, ~ěn, ~ről.
*SZĚMĚRĚG
	(szěm-ěr-ěg) gyak. önh. m. szěměrěg-tem, ~tél, szeměrg-ětt, htn. ~ni v. szeměrg-eni. 1) Mondják esőről, midőn igen apró cseppekben, és ritkán pereg, vagy permetezik alá. 2) A székelyeknél am. gyöngyözve felbuzog, pl. borvíz vagy szejke.
*SZĚMÉRĚM
	(szěm-ér-ěm) fn. tt. szemérem-et, harm. szr. ~e. Tájdivatosan: szöméröm. Ösztönszerű hajlamból eredő gyöngéd érzet, illetődés, és visszatartózkodás, midőn valamitől vonakodunk, vagy valamiért szégyeneljük magunkat, mert az erkölcsi finom érzetünket sérti, vagy az illem szabályaival ellenkezik. Ez értelemben a szemérem némi gyermeteg ártatlanságra, félénkségre, önbizalmi hiányra mutat, s ellentéte a merészség, mennyiben ez az illem, és szerénység korlátait átlépi. Bizonyos testi bajokat, természeti szükségeket szeméremből eltitkolni, elnyomni. Elfutotta arczát a szemérem pírja. Szeméremmel lesütötte szemeit. "Azért úgy teszön (az ördög) hogy mikoron embör az bínt (bűnt) teszi, az szömérmöt űtűle elveszi" (Góry-codex 45. l.). Némely régiek rutság vagyis szégyen szóval azonositják, pl. XVI. századbeli Erkölcsiratokban: "Jó rutság (jó szemérmetesség) az mely az vétket megjelenti, azaz vétektül megtartóztat." (Magyar Prózairók. Toldy Ferencz kiadása I. 271. l.). Ha ezen illetődés és vonakodás az illemnek és erkölcsiségnek ál vagy hibás fogalmán alapszik, ál szemérem a neve. 2) Különösen a nemi ösztönt illető erkölcsi érzet és vonakodás, mely minden állatok között csak az embernek adatott. Gyermeki, női, szűzi szemérem. Rózsához az illat, szűzhöz a szemérem illik. (Km.) Kerülj mindent, mi a szemérmet sérti. 3) Átv. a nemző tagok, és ezek tája az emberi testen, mennyiben azok fölleplezése a gyöngéd erkölcsi érzettel ellenkezik, és szemeket sértő botrányos cselekedet. Szemérmét vagyis szemérmi tagját elfödni. A Góry-codexben annyi is mint nemi erőszak: "Hogy ű rajta akart erővel szömérmöt tennie." (24. l.). E szónak gyöke a látérzéket jelentő szěm, mely a szégyenérzetnek mintegy székhelye, és tükre, midőn erkölcsileg megilletődve lehunyódik. Innen a szemtelen és szemérmetlen legközelebb., rokonok. Hasonló fogalmi viszony és gyökrokonság létezik a német schauen, Scham, és Schande között. - Második alkatrésze véleményünk szerént a magán nem divatozó érem főnév, azon ér gyöktől, melyből érint, érdek, érdekel, illetésre, tapintásra vonatkozó származékok eredtek (,érem' újabb korban képződött és más eredetü szó). Képeztetésre hasonló a huzam, futam, folyam nevekhez s élem, félem stb. törzsekhez. E szerént s szemérem eredetileg jelent szemérintést vagyis oly benyomást, mely a szemeket (mintegy viszszataszítólag) érinti, érdekli, melynél fogva lezáródnak, behunyódnak, közvetőleg pedig azon erkölcsi belérzést, mely a szemekre visszahat. Figyelmet érdemel a persa sarm (pudor; membrum virile).
*SZEMÉREM~ v. SZĚMÉRĚMAJKAK
	(szě-mérěm-ajkak) ösz. több., fn. A nő szeméremhüvelynek ajkakhoz hasonló környezete, mely a szeméremidomban kezdődik, s a szeméremgátig nyúlik le.
*SZĚMÉRĚMDOMB
	(szěmérěm-domb., ösz. fn. A szeméremajkak fölötti kidudorodás, Venus dombja. V. ö. SZĚMÉRĚMAJKAK.
*SZĚMÉRĚMÉR
	(szěmérěm-ér) ösz. fn. A szeméremtesten és tagokon átmenő erek.
*SZĚMÉRĚMGÁT
	(szěmérěm-gát) ösz. fn. A nemzőtagok és alfel nyilása között levő testrész.
*SZĚMÉRĚMSÉG
	(szěm-ér-ěm-ség) fn. tt. szěmérěmség-ět. Am. az egyszerü ,szemérem'. Eléjön a Góry-codexben: "Ádámot szömérömség meggyőzé és elrejté magát." (46. l.).
*SZĚMÉRĚMTAG
	(szěmérěm-tag) ösz fn. Szoros ért. vett nemzőtag, mind a férfié, mind a nőé, különösen a férfivessző és here, s a női hüvely. Illedelemből elhallgatjuk az ide vonatkozó, s a nép nyelvén divatos különféle aljas elnevezéseket.
*SZĚMĚRGÉL
	(szěm-ěr-ěg-él) l. SZĚMĚRKÉL 1).
*SZĚMĚRGÉS
	(szěm-ěr-ěg-és) fn. 1) l. PERMETEZÉS. 2) Gyöngyözve felbuzogás. V. ö. SZĚMĚRĚG.
*SZEMERIA
	(Szent-Mária) erd. falu Sepsi székben, helyr. Szemeriá-ra, ~n, ~ról.
*SZĚMĚRICZE
	l. SZÖMÖRCZE.
*SZEMERIKE v. SZĚMĚRKE
	(szěměr-ke) fn. tt. szemerk-ét. 1) Túry Ignácz szerént a székelyeknél a fenyőfák egyik faja; Kriza J. szerént borsfenyő (borókafenyő); honnan szemerketuró, az elsőbbik szerént az ily fenyűnek kérgéből való kászub., eltett turó; az utóbbi szerént fenyőmagos turó. 2) Apró szemecske, cseppecske.
*SZĚMĚRKÉL
	(szěm-ěr-ke-el) önh. m. szěměrkél-t. 1) Mondják esőről, midőn apró ritka cseppecskékben hulladoz; máskép: permeg, permetez, szemzik, szemereg, csepereg. 2) Szemenként szedeget, válogat, keresgél; máskép: szemercsél, szemecsel. A tyúkok szemerkélnek a szeméten, a malaczok a kiöntött szeméthulladékon.
*SZĚMĚRKÉLÉS
	(szěm-ěr-ke-el-és) fn. tt. szemerkélés-t, tb., ~ěk, harm. szr. ~e. l. 1) PERMETĚZÉS; 2) SZĚMĚRCSÉLÉS.
*SZĚMĚRKETURÓ
	(szěměrke-turó) l. SZĚMĚRIKE alatt.
*SZĚMÉRMES
	(szěm-ér-ěm-es), mn. tt. szemérmes-t v. ~et, tb., ~ek. Kinek a szemérem érzetére hajlama van, szégyenlős; gyermeteg szerénységü; különösen a nemi ösztön gyönyöreitől elpirulva vonakodó. Szemérmes szűz. Szemérmes, mint a menyasszony (Km.). Szemérmes koldúsnak üres a táskája. (Km.) V. ö. SZĚMÉREM.
*SZĚMÉRMESEN
	(szěm-ér-ěm-es-en) ih. Szemérmesek módjára, szégyenlősen, némi félénk, s gyermeteg vonakodással; elpirulva. Szemérmesen lesütni szemeit. "Szemérmesen vonakodva .............................. A szép Lóra s elpirulva ........................... Imígy ejti szavait." Kisfaludy S.
*SZĚMÉRMESKĚDÉS
	(szěm-ér-ěm-es-kěd-és) fn. tt. szěmérmeskědés-t, tb., ~ěk, harm. szr. ~e. Erkölcsi állapot, midőn valaki szemérmesen viseli magát; szégyenlős vonakodás.
*SZĚMÉRMESKĚDIK
	(szěm-ér-ěm-es-kěd-ik) k. m. szemérmeskěd-tem, ~tél, ~ětt. Szemérmes magaviseletet gyakorol; szeméremből folytonosan vagy gyakran vonakodik; szégyenlősen tartja magát. V. ö. SZEMÉRMES.
*SZĚMÉRMESSÉG
	(szěm-ér-ěm-es-ség) fn. tt. szěmérmesség-ět, harm. szr. ~e. Gyöngéd erkölcsi hajlam és tulajdonság, melynél fogva valakit szemérmesnek mondunk; szegyenlősség; gyermeteg szerénység, bátortalanság, vonakodás. l. SZĚMÉRĚM, SZĚMÉRMES.
*SZĚMÉRMETĚS
	(szěm-ér-ěm-et-ěs) mn. tt. szěmérmetěs-t v. ~et, tb., ~ek. Azon néhány szavaink egyike, melyekbe az et szótag fölöslegül csúszott be, mint, szerelmetes, irgalmatos, félelmetes, ezek helyett, szerelmes, irgalmas; vagy talán am. szemérmeses, irgalmasos, félelmeses, mint van édeses, vöröses. "Én Istenem! b., szép, Be is dicséretes, Mikor még a leány Fülig szemérmetes." Erdélyi János.
*SZĚMÉRMETĚSKĚDIK, SZĚMÉRMETĚSSÉG
	l. SZĚMÉRMESKĚDIK; SZĚMÉRMESSÉG.
*SZĚMÉRMETLEN
	(szěm-ér-ěm-et-len) mn. tt. szěmérmetlen-t, tb., ~ěk. Kinek a szemérem gyöngéd érzetére nincs hajlama, ki bizonyos körülmények, és esetek daczára nem szégyenli magát, orczátlan, szemtelen. Határzóként am. szemérem nélkül.
*SZĚMÉRMETLENSÉG
	(szěm-ér-ěm-et-len-ség) fn. tt. szěmérmetlenség-et, harm. szr. ~e. Tulajdonság, vagy állapot, midőn valaki szemérmetlen; keményeb., ért. orczátlanság, szemtelenség. V. ö. SZEMÉRMETLEN.
*SZĚMÉRMETLENÜL
	(szěm-ér-ěm-et-len-ül) ih. Szemérem nélkül; magát bizonyos körülmények közt nem szégyenelve; orczátlanul, szemtelenül. V. ö. SZEMÉRĚM.
*SZĚMĚRNYI
	(szěm-ěr-nyi) mn. tt. szěměrnyi-t, tb., ~ek. Szemer nagyságu, vagy nehézségü. Szemernyi mákonyt rendelni a betegnek. V. ö. SZEMER.
*SZĚMERNYŐ
	(szěm-ernyő) ösz. fn. Ernyő, vagy ellenzőféle készület, a szemekre alkalmazva, hogy azokat a sértő világosság ellen védje.
*SZĚMĚS (1)
	(szěm-ěs), mn. tt. szěměs-t v. ~et, tb., ~ek. 1) Aminek tulajdon ért. vett szemei vannak; ellentéte: szemetlen. 2) Mondjuk növényekről, különösen fű- és gabnanemüekről, mennyiben szemeket, azaz magvakat teremnek. Szemes gabona. Szemes takarmányt adni a baromnak. 3) Átv. aki szemeit, mint látérzéket, különösen használja; figyelmes, körülnéző, vigyázó. Szemes gazdatiszt, őr, kerülő. A szemes ember nem hagyja magát rászedetni. Szemesnek áll a világ. (Km.). Szemesnek való a játék, vaknak az alamizsna. (Km.). Szemes kocsis, szemes ló, kerek számra igen jó. (Km.). 4) Aki valamit saját szemeivel látott, tapasztalt. Szemes tanú, szemes bizonyság.
*SZĚMĚS (2)
	(szěm-ěs) fn. tt. szěměs-t, tb., ~ěk. Majorsági épület a szürün, hol a felszórt gabonát fölméretésig tartják; néhutt: szěmház. A kinyomtatott de még fel nem szórt gabonának való hajlék neve; pelyvás v. polyvás.
*SZĚMĚS (3)
	PUSZTA~, FALU~, faluk Somogy m.; helyr. ~Szěměs-re, ~ěn, ~ről.
*SZĚMĚSĚDÉS
	(szěm-ěs-ěd-és) fn. tt. szěměsědés-t, tb., ~ěk, harm. szr. ~e. Állapot, midőn valaki, vagy valami szemessé leszen. V. ö. SZEMĚS.
*SZĚMĚSĚDIK
	(szěm-ěs-ěd-ik) k. m. szěměséd-tem, ~tél, ~ětt. 1) Vigyázóvá, figyelővé, körülnézővé, világravalóvá leszen, tapasztalati okossága növekedik. Utazás, katonáskodás, különféle emberekkel való viszonyok által szemesedik a legény. 2) Mondjuk növényekről, midőn magvasodnak. Szemesedik a búza, az érett fű.
*SZĚMĚSEN
	(szěm-ěs-en) ih. 1) Figyelve, vigyázva, körülnézve, ovakodva. "A magyar nemzet.... tudott mindenkoron mind szemesen az időnek engedni, mind pedig annak idejében hathatósképen munkálódni." (Gr. Battyány József esztergomi érseknek, 1790. junius 10-dikén a főrendeknél mondott beszéde). 2) A benne termett szemekkel, vagy is magvakkal együtt. A kalászokat szemesen jobban szereti a barom, mint szemek nélkül.
*SZĚMĚSKĚDÉS
	(szěm-ěs-kěd-és) fn. tt. szěměskědés-t, tb., ~ěk, harm. szr. ~e. Szemesség gyakorlása, vagy is cselekvési mód, midőn valaki minden alkalommal szemesen viseli magát. V. ö. SZĚMESSÉG.
*SZĚMĚSKĚDIK
	(szěm-ěs-kěd-ik) k. m. szěměskěd-tem, ~tél, ~ětt. Ügyeiben, teendőiben vigyázva, figyelve, körülnézve, ovatossággal jár el; észrevétlenül semmit el nem mulaszt, el nem mellőz; a körüle történő dolgokat kikutatni, megtudni iparkodik.
*SZĚMĚSSÉG
	(szěm-ěs-ség)fn. tt. szěměsség-ět, harm. szr. ~e. A tapasztaló, észrevevő, fürkésző tehetségnek tulajdonsága, midőn figyelme minden körülményre kiterjed. Továbbá, cselekvésbeli ügyesség, ovatosság, mely magát megcsalatni nem hagyja.
*SZĚMÉSZ
	(szěm-ész) fn. tt. szěmész-t, tb., ~ěk, harm. szr. ~e. Orvos, ki különösen szembajok gyógyításával foglalkodik. Okleveles szemész.
*SZĚMÉSZET
	(szěm-ész-et) fn. tt. szěmészet-et, harm. szr. ~e. A gyakorlati orvostudománynak egyik ága, mely kiválólag, és tüzetesen a szemek betegségeit tárgyalja.
*SZĚMÉSZETI
	(szěm-ész-et-i) mn. tt. szěmészeti-t, tb., ~ek. Szemészetet illető, ahhoz tartozó, arra vonatkozó, stb. Szemészeti isméretek, gyakorlatok, műtétek.
*SZĚMÉSZSÉG
	(szěm-ész-ség) fn. l. SZĚMÉSZET.
*SZEMÉT v. SZEMET
	fn. tt. szemet-et, harm. szr. szemét-je v. szemet-je v. ~e. 1) Mindenféle gizgaz, hulladék, faradék, töredék, söpredék, melyet mint mocskos, tisztátalan valamit félre szoktak takarítani. Szemetet csinálni, kisöpörni, elhordani. A kisöprött szemettel nem jó a hirt is kihordani a házból. A szemetnek is kell egy kis helyet engedni. 2) Az ilyetén tisztátalanság egy halmazra gyüjtve. Szeméten heverő malaczok. A mosadékot kiönteni a szemétre. Minden kakas a maga szemetén hatalmas. (Km.). Ki szeméten nevelkedik, mást is rühesnek tart. (Km.). 3) Akárminemű mocsok, piszok, ganajféle. 4) Átv. a maga nemében alávaló, hitvány, kivetendő. Szemét ember. Tiszta gabona helyett szemetet adott. Ilyen szemét jószágért mit sem adok. Túl a Dunán töb., vidéken átvetve meszet, vastag hangon maszat, a székelyeknél moszat, Vasban néhutt maczat, moczat, mely egyszersmind általán mindennemü mocskot, piszkot jelent. Úgy látszik, ezek az eredeti alakok, mert alap fogalomban egyeznek velök a mocs mocsok, lat. mucus, ném. Schmutz, mennyiben t. i. a szemet mocskossá, piszkossá teszi az illető testet, vagy tért, honnan miszitmaszat am. mocsokpiszok, miszitelmaszatol mocskol, bezsiroz, beken valamit. Közvetőleg tehát rokonok vele a med, ned, máz, mint híg, folyékony, kenni való testek. Egyezik vele a tót szmety, és a német Miszt is. V. ö. SZENNY.
*SZEMÉTDOMB
	(szemét-domb., ösz. fn. Öszvesöpört, egymásra halmozott szemétből álló domb. Szemétdombra épitett ház.
*SZEMETEL
	(szemet-el), önh. m. szemetel-t. Szemetet csinál. A nyirkáló, fúró, faragó mesteremberek szemetelni szoktak. Igekötővel áth. am. szeméttel becsunyít. Beszemetelni a szobát, folyosót. Tréfásan szólva, elszemetelni valahonnan, am. kisöprött szemét gyanánt eltakarodni; nem sokáig szemetelt ottan, azaz hamar eltakarodott.
*SZEMETELÉS
	(szemet-el-és) fn. tt. szemetelés-t, tb., ~ěk, harm. szr. ~e. Cselekvés, midőn valaki szemetet csinál.
*SZEMETES (1)
	(szemet-es) mn. tt. szemetes-t v. ~et, tb., ~ek. T) Szemettel bemocskolt, rutított. Szemetes szoba, udvar, utcza. 2) Amiben a szemetet öszvegyüjtik, tartják, elhordják. Szemetes kosár, láda, gödör. Szemetes szekér.
*SZEMETES (2)
	puszta Trencsin m.; helyr. Szemetes-re, ~ěn, ~ről.
*SZEMETEZ
	(szemet-ez) áth. és önh. m. szemetez-tem, ~tél, ~ětt. L. SZEMETEL.
*SZEMETEZÉS
	(szemet-ez-és), lásd: SZEMETELÉS.
*SZEMÉTGÖDÖR
	(szemét-gödör) ösz. fn. Gödör, melyb., a kitakarított szemetet hányják.
*SZEMETH
	falu Pozsony m.; helyr. Szemeth-re, ~ěn, ~ről.
*SZĚMETLEN
	(szěm-et-len) mn. tt. szěmetlen-t, tb., ~ěk. 1) Aminek látérzéke nincs, vagy legalább észre nem vehető. Szemetlen férgek. 2) Magvatlan, vagy aránylag kevés magvú. Szemetlen búzafej. Határozóként am. szem nélkül. V. ö. SZĚMTELEN.
*SZĚMEVESZTĚTT
	(szěme-vesztětt) ösz. mn. Szemevilágától egy- vagy másképen megfosztott.
*SZĚMĚZ, SZĚMZ
	(szěm-ěz) áth. m. szěměz-tem, ~tél, ~ětt, par. ~z. Valamely jeleseb., növényről, különösen fáról vagy cserjéről annak módja szerént leválasztott szemcsirát v. bimbót egy másik kevésbé jeles fának vagy cserjének, mint nemesítendőnek, felhasított kérge alá becsiptet, megfogamzás, illetőleg nemesítés, jelesb fajtanyerés végett; amelyből t. i. ép oly jeles ág, s idővel fa válik, milyen volt azon nemesebb fa, melyről a bimbó vétetett; máskép: szemreolt. V. ö. OLT; SZĚMREOLTÁS; és SZĚMPAIZS.
*SZĚMĚZÉS, SZĚMZÉS
	(szěm-ěz-és) fn. tt. szěmězés-t, tb., ~ěk, harm. szr. ~e. Kertészkedők munkája, midőn szemeznek; máskép: szěmoltás, szemreoltás. l. SZĚMREOLTÁS és v: ö. SZĚMĚZ.
*SZĚMĚZVÉNY
	(szěm-ěz-vény) fn. tt. szěmězvény-t, tb., ~ěk, harm. szr. ~e. A szemzési műtét eredménye, amennyiben t. i. az már végrehajtatott. Sikerült szemezvény.
*SZĚMFÁJÁS
	(szěm-fájás) ösz. fn. Fájás, melyet a szemnek valamely kóros állapota, szenvedése okoz. Szuró, égető szemfájás.
*SZĚMFÁJDALOM
	(szěm-fájdalom) ösz. fn. Szembetegség, szemkór.
*SZĚMFÁJÓS
	(szěm-fájós) ösz. mn. Szemfájásban szenvedő, kinek szemei gyakran fájnak.
*SZĚMFEHÉRE
	(szěm-fehére) ösz. fn. A szemgolyónak fehér környezete.
*SZĚMFEKÉLY
	(szěm-fekély) ösz. fn. Fekély a szemszögletben. V. ö. FEKÉLY.
*SZĚMFÉNY
	(szěm-fény) ösz. fn. A szem közepén mintegy csillagot képző kerek folt, mely többé-kevesebb., fénylik. Átv. ért. oly kedves valami, amit különösen őrizünk. Kedves gyermek, az apjának szemefénye. Birtokragozott állapotban: szememfénye, szemedfénye, szemefénye stb., pl. úgy vigyáz rá, mint szemefényére.
*SZĚMFÉNYVESZTÉS
	(szěm-fény-vesztés) ösz. fn. Általán cselekvés, mely a szemeket kápráztatja, s csalódásb., ejti, melynél fogva az előttök forgó tárgyakat nem valódi alakjokban, hanem más ál színben látják. Különösen az úgynevezett alakosok, ezermesterek, vagyis szemfényvesztők ügyesen mesterkélt működése. V. ö. SZĚMFÉNYYESZTŐ.
*SZĚMFÉNYVESZTŐ
	(szěm-fény-vesztő) ösz. mn. és fn. 1) Aki vagy ami a szemeket csalékonyan kápráztatja és tévedésb., hozza. Szemfényvesztő alakosok, csillogások. 2) Személy, ki részint ügyes mozgások, részint holmi eszközök által oly látványokat képes eléállítani, melyeknek okát, öszvefüggését egyhamar át nem látjuk, s melyek az avatlan nézőkre egészen meglepők és bámulatosak. Ilyenek a nép véleménye szerént az úgynevezett bűvösök, ördöngösök, garabonczázok, csöpüevők, kártyavetők stb.
*SZĚMFOG
	(szěm-fog) ösz. fn. A felső oldalfogak, melyek gyökerei a szemek irányában nyúlnak fel.
*SZĚMFOLT
	(szěm-folt) ösz. fn. l. SZĚMVIRÁG.
*SZĚMFOLYÁS
	(szěm-folyás) ösz. fn. Szemek kóros állapota, midőn víz v. könyféle nedv foly, csepeg belőlök, csipásság.
*SZĚMFORGATÁS
	(szěm-forgatás) ösz. fn. A szemeknek oly módon való jártatása, mintha majd b., majd kifelé fordulnának. Továbbá a fejnek merev tartása mellett a szemekkel hol ide hol odatekingetés.
*SZĚMFÖDÉL
	(szěm-födél) ösz. fn. A halott szemeit, illetőleg arczát vagy egész testét takaró lepel. "De vakságtól ki már nem fél, Minek annak a szemfödél?" Csokonai.
*SZĚMFÖDELÉK
	(szěm-födelék) ösz. fn. Apáczák fátyola. Él e szóval szent Margit életirója.
*SZĚMFŰ
	(szěm-fű) ösz. fn. Népnyelven a szálkacsékok neméhez tartozó gyógynövényfaj; máskép: szěmvidító fű; növénytani néven: szemviditó szálkacsék. (Euphrasia officinalis.)
*SZĚMFÜL
	(szem-fül) ösz. fn. Szem és fül, mint a látás és hallás érzékei együtt véve. Átv. ért. mindent látni és hallani vágyó kiváncsiság; valamire különös figyelem forditása. Az egész ember csupa szemfül. Használtatik melléknevül is, midőn am. szemfüles.
*SZĚMFÜLES
	(szěm-füles) össz. mn. Mindent látni, és hallani akaró; kiváncsilag fürkésző; különösen figyelő, vigyázó; ovakodva kutató. Szemfüles kémek, rendőrök. Szemfüles tolvaj.
*SZĚMFÜLESKĚDÉS
	(szěm-füleskědés) ösz. fn. Minden történő apróságot tudnivágyó fürkészés, kiváncsiság.
*SZĚMFÜLESKĚDIK
	(szěm-füleskědik) ösz. k. m. szemfüleskěd-tem, ~tél, ~ett. Kiváncsilag minden körüle levő vagy történő dolgot látni, hallani törekszik, észrevenni, megtudni, kikutatni akar.
*SZĚMFÜLESSÉG
	(szěm-fülesség) ösz fn. Tulajdonság, melynél fogva valaki szemfülesnek mondatik. V. ö. SZĚMFÜLES.
*SZĚMFÜLKÖDIK
	(szěm-fülködik) l. SZĚMFÜLESKĚDIK.
*SZĚMFÜRÖSZTŐ
	(szěm-fürösztő) ösz. mn. és fn. Aki szemet füröszt; vagy amiben szemet fürösztenek; ez utóbb., értelemben máskép: szěmszilke.
*SZĚMGOLYÓ
	(szěm-golyó) ösz. fn. A szemnek tömegét képező, hártyák, nedvekkel töltött, s golyóhoz hasonló test, mely a szemüregben fekszik. Mély fekvésü, kidudorodott szemgolyó.
*SZĚMGÖDÖR
	(szěm-gödör) ösz. fn. Mélyedések a kaponyacsonton, melyekben a szemek feküsznek; máskép: szemüreg.
*SZĚMGÖRCS
	(szěm-görcs) ösz. fn. Görcsös bántalom a szemizmokban.
*SZĚMGYÓGYÁSZ
	(szěm-gyógyász) ösz. fn. l. SZĚMÉSZ.
*SZĚMGYÓGYÁSZAT
	(szěm-gyógyászat) ösz. fn. l. SZĚMÉSZET.
*SZĚMGYÓGYÍTÁS v. ~GYÓGYITÁS
	(szem-gyógyítás) ösz. fn. Beteg szem orvoslása.
*SZĚMGYÓGYSZER
	(szěm-gyógy-szer) l. SZĚMORVOSSÁG.
*SZĚMGYÖNGY
	(szěm-gyöngy) ösz. fn. Nagyob., golyóju, s drágább nemű gyöngy.
*SZĚMGYÖNYÖR
	(szěm-gyönyör) ösz fn. Érzéki gyönyör, melyet valamely kedves dolog látására élvezünk.
*SZĚMGYÚLADÁS
	(szěm-gyuladás) ösz. fn. Szemek beteges állapota, midőn kitüzesednek, s mintegy égnek. Különböző nemű és fokú lehet.
*SZĚMGYŰRŰ v. ~GYÜRÜ
	(szem-gyűrű) ösz. fn. A szemek alján képződő kékes karima, mely gyakran a kicsapongó életmódtól származik, máskép: szempatkó.
*SZĚMHÁLYOG
	(szěm-hályog) ösz. fn. l. HÁLYOG.
*SZĚMHÁRTYA
	(szěm-hártya) ösz. fn. Finom hártya, mely a szemgolyót borítja.
*SZĚMHÁZ
	(szěm-ház) ösz. fn. l. MAGTÁR. Eléjön Kresznericsnél.
*SZĚMHĚGY
	(szěm-hěgy) ösz. fn. Átv. ért. a nézésnek mintegy góczpontja, melyben a látsugarak öszpontosulnak, s az illető tárgyat elétüntetik. Szemhegyre venni valamit, am. a nézést élesen ráirányozni.
*SZĚMHÉJ
	(szem-héj) ösz. fn. l. PILLA.
*SZĚMHOMÁLY
	(szěm-homály) ösz. fn. Hib., a szemben, midőn felhőhöz hasonló vékony hártya képződik rajta. (Slaphyloma). Szélesb ért. gyönge szemek tulajdonsága, midőn a tárgyakat tisztán nem látják.
*SZĚMHÚNYÁS v. ~HUNYÁS
	(szěm-húnyás) ösz. fn. A szempillának leeresztése; szembecsukás. Átv. ért. tettetett észre nem vevés. Szemhunyással elmellőzni, eltűrni valamit.
*SZĚMHUNYOGATÁS
	(szěm-hunyogatás) ösz. fn. A szemnek többszöri behunyása, becsukása.
*SZĚMHUNYORÍTÁS v. ~HUNYORITÁS
	(szěm-hunyoritás) ösz. fn. 1) A szemek rángatódzó mozgása. 2) Szembeszéd, szemintés, vagy gúnyos jeladás a szemek mozdítása által.
*SZĚMIDEG
	(szěm-ideg) ösz. fn. Ideg a szem szervezetében. V. ö. SZĚMIZOM.
*SZĚMINTÉS
	(szěm-intés) ösz. fn. Intés, vagy jeladás, melyet szemeinket különösen pilláinkat mozgatva teszünk.
*SZĚMÍR
	(szěm-ír) ösz. fn. Szembajok ellen alkalmazott különféle gyógyír.
*SZĚMIRÁNY
	(szem-irány) ösz. fn. Azon czélpont, melyre a néző szemek irányozvák.
*SZĚMIRÁS
	(szěm-irás) l. SZĚMLEIRÁS.
*SZĚMISZAM
	(szěm-iszam) ösz. fn. Kóros állapot, midőn a szemek rendes fekvésökből előre kinyomulnak, s mintegy kiiszamodnak. V. ö. ISZAM.
*SZĚMÍT
	(szěm-ít) áth. m. szěmít-ětt, par. ~s, htn. ~ni, v. ~eni. A gyógyszerészeknél am. bizonyos szereket apró szemekké, golyócskákká alakít.
*SZĚMÍV
	(szěm-ív) ösz. fn. SZĚMÖLDÖK.
*SZĚMIZOM
	(szěm-izom) ösz. fn. Izmok a szemekben, melyek segedelmével mozoghatók. Felső hárántékos szemizom, mely a szemgolyót lefelé forgatja (musculus obliquus superior); alsó hárántékos szemizom, mely a szemgolyót fölfelé rézsut mozgatja (musculus obliquus inferior).
*SZĚMJÁRÁS
	(szěm-járás) ösz. fn. A szemekkel ide oda tekingetés.
*SZĚMJEL
	(szěm-jel) ösz. fn. Jel, melyet szemeinkkel intve, kacsintva, hunyorítva adunk, szemintés.
*SZĚMKAMARA
	(szem-kamara) ösz. fn. l. SZĚMCSARNOK.
*SZĚMKÁMPULÁS
	(szěm-kámpulás) ösz. fn. Beteg állapot, midőn a szemek előtt sötétség lebeg, a fej mintegy örvény forogva szédeleg, s a fülekben zsongás, zúdulás hallatszik, mintha zuhogó folyó vagy susogó szél, vagy robogó szekér vonulna el mellettök. (Scotoma).
*SZĚMKE
	(szěm-ke) fn. tt. szemkét. l. SZĚMCSE (1).
*SZEMKELÉS
	(szěm-kelés) ösz. fn. Kicsi kelés a szemen, melyet közönségesen árpának hívnak.
*SZĚMKENET v. KENŐCS
	(szěm-kenet v. ~kenőcs) l. SZĚMÍR.
*SZĚMKERÉZ
	(szěmke-réz) ösz. fn. Apró szemekben találtató rézféle ércz.
*SZĚMKOROM
	(szěm-korom) ösz. fn. Korom, mely az érczégető, vagy olvasztó kemenczék oldalán rakodik le, s melyről azt tartják, hogy bizonyos szembetegségek ellen hathatós gyógyszer.
*SZĚMKŐ
	(szěm-kő) ösz. fn. 1) Többféle kőnemek, melyeken szemhez hasonló, fehér körözetű sötét pettyek látszanak. 2) Lencseszem alakú sima kövecske.
*SZĚMKÖNNYEZÉS
	(szěm-könnyezés) ösz. fn. Állapot midőn a szemb., könnyek képződnek. (Epiphora. Molnár A.).
*SZEMKÖZBE
	(szem-közbe) ösz. ih. Azon állapotban, midőn valamely test vagy személy egy másik felé mozgásban van. Szemközb., fúj a szél. Szemközbe mentem felé vagy hozzá. Közönségesen e helyett is a ,szemközt' szót használják.
*SZĚMKÖZT v. ~KÖZTT
	(szěm-közt v. ~köztt) ösz. ih. Egymással szemb., állva, menve; szemtül szembe; homlokegyenest. Szemközt állani az ellenséggel. Szemközt voltam vele. Szemközt (arczul) fúj a szél.
*SZĚMKUPAK
	(szěm-kupak) ösz. fn. Túl a Dunán am. szemhéj, szempilla. l. PILLA.
*SZĚMKÖZTES v. SZĚMKÖZTI
	(szěm-köztes v. ~közti) ösz. mn. Szemközt álló, szemközt jövő, szemközt fuvó stb., Szemköztes v. szemközti ház. Szemközti ellenség. Szemközti szél.
*SZEMLAK
	mváros Arad m.; helyr. Szemlak-ra, ~on, ~ról.
*SZĚMLÁTÁS v. ~LÁTOMÁS
	(szěmlátás v. ~látomás) ösz. fn. Tapasztalás, észrevevés, melyet valaki saját szemeivel tesz, a tapasztalati tudomásnak egyik biztosab., neme.
*SZĚMLÁTOMÁST
	(szěm-látomást) ösz. ih. Különösen kitünve, észrevehetőleg; nyilván, mintegy mindenek szeme láttára; világosan. Eső után szemlátomást felfrisülnek és nőnek a vetések. Utolsó betegségedben szemlátomást megfogytál.
*SZĚMLE
	(szěm-ěl-e, azaz szěm-ěl-ő) fn. tt. szěmlé-t. Vizsgálat, eljárás, midőn valamit minden oldalról szemügyre veszünk, megtekintünk, hogy állapota, mibenléte felől tudomásunk legyen. Hadi szemle, melyet a kiállított hadsereg fölött tartanak. Birói szemle. Kárbecslési szemle. Irodalmi szemle. V. ö. SZĚMLÉL.
*SZĚMLEGELTETÉS
	(szěm-legeltetés) ösz. fn. Érzéki élvezés, midőn töb., kedves látványokon, szépségeken szemeinket gyönyörködtetjük.
*SZĚMLEIRÁS (1)
	(szěm-le-írás) ösz. fn. A szem egyes részeinek többé-kevesb., fejtegető elszámlálása.
*SZEMLEIRÁS (2)
	(szemle-irás) ösz. fn. Valamely eljárás, avagy akár irodalmi, akár más mű fölött tartott szemlének irásb., foglalása.
*SZEMLEIRÓ
	(szemle-iró) ösz. fn. Személy, ki szemlét tart valamely mű fölött, vagy szemleirással rendesen foglalkozik.
*SZĚMLÉL
	(szěm-ěl-e-el) áth. m. szěmlél-t. Szemeit ráirányozza valamire, s folytonosan rajta tartja, hogy bizonyos tudomása legyen felőle. Töb., oldalú, s mélyebb, tartósabb vizsgálásra mutat, mint a néz szó. Különösen, szemlél a bölcselkedő, midőn az ismeret tárgyait jegyeiknél fogva mintegy maga elé állítja; szemlél a hadvezér, midőn seregét részletenként saját szemeivel átnézi stb. Ezen ige régib., mint törzse a szemle főnév, amennyiben ez csak újabb korban jött divatba, vagy, ha tetszik, hozatott ismét önálló használatba; ebből származtatható ~el képzővel: szemle-el, öszvehúzva: szemlél, mint: besze beszél; mese mesél; csere cserél stb. V. ö. SZEMLE.
*SZEMLÉLDE
	(szěm-ěl-e-el-de) fn. tt. szemlél-dét. Szemlélő hely, különösen épület czélszerü készülékekkel ellátva, a csillagok szemlélése végett. (Observatorium, Sternwarte).
*SZĚMLÉLÉS
	(szěm-ěl-e-el-és) fn. tt. szěmlélés-t, tb., ~ěk, harm. szr. ~e. Isméret szerzésére törekvő cselekvés, mely által valamit szemlélünk. V. ö. SZEMLÉL.
*SZĚMLÉLET
	(szěm-ěl-e-el-et) fn. tt. szěmlélet-ět, harm. szr. ~e. Szabatosan véve, a szemlélés műve, munkálata, eredménye; azon elvont ismeret, tudomás, melyet szemlélés által szereztünk. Szemléletünket bizonyos tárgyról másokkal közölni.
*SZĚMLÉLETI
	(szěm-ěl-e-el-et-i) mn. tt. szěmléleti-t, tb., ~ek. Szemléletre vonatkozó, azt illető, azon alapúló. Szemléleti tárgyak.
*SZĚMLÉLGET
	(szěm-ěl-e-el-ég-et) gyak. áth. m. szěmlélget-tem, ~tél, ~ětt, par. szemlélgess. Nézeget, vizsgálgat, töb., oldalról, vagy gyakran, folytonosan szemügyre veszen valamit, hogy világos tudomást szerezzen felőle, hogy másoktól megkülönböztesse stb.
*SZĚMLÉLGETÉS
	(szěm-ěl-e-el-ěg-ět-es) fn. tt. szěmlélgetés-t, tb., ~ěk, harm. szr. ~e. Gyakori, folytonos szemlélés, vizsgálás, nézegetés, határozottabb, világosabb megismerés végett.
*SZĚMLÉLHETŐ
	(szěm-ěl-e-el-het-ő) mn. tt. szěmlélhető-t. Amit megnézni, megtekinteni lehet vagy szabad. A nyilvános látvány, mutatvány, mindenki által szemlélhető. Szélesb ért. amit vizsgáló érzékeink által felfoghatunk; nem elvont, hanem tapasztalati. A mértani ismereteket ábrák által szemlélhetőkké tenni.
*SZĚMLÉLHETŐKÉP v. ~KÉPEN, SZĚMLÉLHETŐLEG
	(szěm-ěl-e-el-het-ő-kép v. ~képen v. ~leg) ih. Szemlélhető módon vagy állapotban.
*SZĚMLÉLHETŐSÉG
	(szěm-ěl-e-el-het-ő-ség) fn. tt. szěmlélhetőség-ět, harm. szr. ~e. Ismereti tárgyak tulajdonsága vagy állapota, mennyiben szemlélés alá eshetnek, nem rejtélyesek, nem elvontak.
*SZÉMLÉLKĚDÉS
	(szěm-ěl-e-el-kěd-és) fn. tt. szěmlélkědés-t, tb., ~ěk, harm. szr. ~e. A vizsgálódó, kutató észnek működése, midőn bizonyos tárgyakról szemlélkedik. V. ö. SZĚMLÉLKĚDIK.
*SZĚMLÉLKĚDIK
	(szěm-él-e-el-ked-ik) k. m. szemlélkěd-tem, ~tél, ~ětt. Folytonosan, gyakran, mélyebben szemlél valamit, és pedig nem csupán érzékileg, hanem elméletileg, a tapasztalati tárgyaktól elvontan, azokon fölül emelkedve. (Speculatur). A szemlél és szemlélkedik oly fokozati és belterji viszonyban állanak egymással, mint a rokon müködésü elmél elmélkedik, ismér ismérkedik, eszmél eszmélkedik, gondol gondolkodik.
*SZĚMLÉLKĚZÉS
	(szěm-ěl-e-el-kěz-és) l. SZĚMLÉLKĚDÉS.
*SZĚMLÉLKĚZIK
	(szěm-ěl-e-el-kěz-ik) l. SZĚMLÉLKĚDIK.
*SZĚMLÉLŐ
	(szěm-ěl-e-el-ő) mn. tt. szěmlélő-t. Aki valamit mélyebb., határozottabb, világosabb ismeretszerzés végett szemlél, vizsgál, több oldalról figyelemre vesz. V. ö. SZEMLÉL.
*SZĚMLÉLŐDĚS
	(szěm-ěl-e-el-ő-öd-és) fn. tt. szěmlélődés-t, tb., ~ěk, harm. szr. ~e. Általán cselekvés, látérzéki, vagy elmei működés, midőn szemlélődünk. V. ö. SZEMLÉLŐDIK.
*SZĚMLÉLŐDIK
	(szěm-ěl-e-el-ő-öd-ik) alakra belsz. de jelentésre inkáb., közép ige; m. szemlélőd-tem, ~tél, ~ött. 1) A körötte levő tárgyakat figyelmesen nézegeti, hogy határozott világos felfogást szerezzen felőlők, pl. a kém, midőn kémlelődik; a hadvezér, midőn szemlét tart serege fölött. 2) Bizonyos tárgyakról elmélkedik, vizsgálódik, azok okait, viszonyait, öszvefüggését stb. fürkészi. (Speculatur, contemplatur).
*SZĚMLÉLŐDŐ
	(szěm-ěl-e-el-ő-öd-ő) mn. tt. szěmlélődő-t. Általán, a ki szemlélődik, akár egyedül érzékileg, akár elmeileg. Szemlélődő kémek. Szemlélődő bölcsész. V. ö. SZĚMLÉLŐDIK.
*SZĚMLÉLTIRE
	(szěm-ěl-e-el-t-i-re) ragozott igenév, igehatározóként használva. Oly állapotban midőn szemlél valakit vagy valamit; szokottabban: láttára. Különösebben a székelyeknél divatos. Szemléltire közeledett hezzá (hozzá) mintha ismerné. (Kríza J.).
*SZĚMLESÉS
	(szěm-lesés) ösz. fn. Cselekvés, midőn valaki másnak annyira kiván tetszeni v. szolgálni, hogy ennek minden legkiseb., intésére figyel, de csak addig, míg annak szeme előtt, van. (Augendienst).
*SZĚMLESI v. ~LESŐ
	(szěm-lesi v. ~leső) ösz. mn. és fn. Aki másnak minden legkiseb., intésére figyel, de csak tettetésből, mig szem előtt van. (Augendiener).
*SZĚMLETÉR
	(szěmle-tér) ösz. fn. Tér, melyen a hadseregek fölött szemlét szoktak tartani. V. ö. SZEMLE.
*SZEMLEÚT
	(szemle-út) ösz. fn. Utazás valamely nagyobbszerü, vagy pedig többféle tárgyaknak pl. vaspályának, hadcsapatoknak szemre vétele vagy megszemlélése végett.
*SZEMLING
	fn. tt. szemling-ět, harm. szr. ~je. A lazaczok neméhez tartozó, ízletes húsu halfaj. Úgy látszik a latin Salmo után módosult idegen eredetű szó: németül: Salm.
*SZĚMLOB
	(szěm-lob., l. SZEMGYÚLADÁS.
*SZĚMMEL INTÉS
	l. SZĚMINTÉS.
*SZĚMMELLÁTHATÓ
	(szěmmel-látható) ösz. mn. Amit valaki saját szemeivel tapasztal vagy észlel. Szemmellátható hold- v. napfagyatkozás. Szemmellátható üstökös. Átv. ért. annyira észlelhető, mintha valaki saját szemeivel tapasztalná.
*SZĚMMELLÁTHATÓLAG
	(szěmmel-láthatólag), l. SZĚMLÁTOMÁST.
*SZĚMMELLÁTHATÓSÁG
	(szěmmel-láthatóság) ösz. fn. Állapota vagy tulajdonsága annak, ami szemmel látható.
*SZĚMMELLÁTOTT
	(szěmmel-látott) ösz. mn. Nyomosbított kifejezése a ,látott' szónak. Szemmellátott dolog.
*SZĚMMEL TART
	kiváló figyelemmel késér valakit vagy valamit.
*SZĚMMELTARTÁS
	(szěmmel-tartás) ösz. fn. Valakinek vagy valaminek kiváló figyelemmel késérése.
*SZĚMMERESZTÉS
	(szěm-meresztés) ösz. fn. Merően nézés a szemekkel, midőn ezeknek nem lehet észrevenni semmi pillantását.
*SZĚMMERESZTVE, SZĚMMERĚGETVE
	(szěm-meresztve v. ~merěgetve) ösz. állapotjegyző, igehatározóként használva. A szemekkel merően nézve, mintha ezek nem is pillantanának.
*SZĚMMÉRTÉK
	(szěm-mérték) ösz. fn. Képesség, melynél fogva valaminek nagyságát, mennyiségét, távolságát egyedül látás után határozzuk meg. Jó szemmértéke van. Szemmértéke nem csalt. Szemmérték szerént ezen ökör öt mázsát nyomhat. Tovább., ügyesség, midőn valaki bizonyos egész és annak részei között levő arányt meghatározni tudja.
*SZĚMNYIL
	(szěm-nyil) ösz. fn. Átv. ért. szem lövelte nyil, vagyis nyil módjára eszközlött hatás, melyet mások igéző vagy erős nézése gerjeszt bennünk.
*SZĚMNYAVALYA
	(szěm-nyavalya) ösz. fn. A szemek épségét veszélyeztető akármiféle betegség, mennyiben t. i. közvetlenül a szemekben fészkel; máskép: szembaj, szembetegség.
*SZĚMNYI
	(szěm-nyi) ösz. mn. Nagyságra nézve bizonyos szemhez hasonló. Porszemnyi, mákszemnyi, szőlőszemnyi.
*SZĚMODU, SZĚM ODVA
	(szěm-odu, szěm-odva) ösz. fn. l. SZĚMGÖDÖR.
*SZĚMOLTÁS v. ~OLYTÁS
	(szěm-oltás v. ~olytás), l. SZĚMREOLTÁS.
*SZĚMORVOS
	(szěm-orvos) ösz. fn. l. SZEMÉSZ.
*SZĚMORVOSLÁS
	(szěm-orvoslás), l. SZĚMGYÓGYÍTÁS.
*SZĚMORVOSSÁG
	(szěm-orvosság) ösz. fn. Gyógyszer a szembetegségek, szemfájások ellen.
*SZÉMŐ
	falu Komárom m.; helyr. Szémő-re, ~n, ~ről.
*SZEMŐCZE
	fn. tt. szemőczét. Győrtájéki szó. l. SZAMÓCZA.
*SZĚMŐK
	(szěm-ők) mn. tt. szěmők-öt. Nagyszemü, v. szemöldökű; mint a nagy pofáju: pofók, nagy száju: szájók, szátyók, nagy monyú: monyók. Különösen így nevezik állatoknál a jegyes szemü, vastag szemöldökű birkát, ökröt, tehenet. Csáli szemők!
*SZĚMŐKE
	fn. tt. szěmőkét. Tájdivatosan (különösen Szab., Dávidnál is) am. szemők. Lásd: SZĚMŐK.
*SZĚMÖLCS
	l. SZÖMÖRCS.
*SZĚMÖLD
	(szěm-öl-d) fn. tt. szěmöld-öt, harm. szr. ~je. l. SZEMÖLDÖK.
*SZĚMÖLDÖK
	(szěm-öl-d-ök) fn. tt. szěmöldök-öt, harm. szr. ~e. Ivet képező szőrözet a szem fölött. Fekete, fehér, vörös szemöldök. Sűrü, vastag, ritka, vékony szemöldök. Átv. az ajtó vagy ablak fölött kiálló pártázat. Ajtó szemöldöke. Vagy öszvetett szó, melynek első alkatrésze szěm, második öldök, ennek gyöke pedig a kerekhajlást jelentő öl (sinus, ulna), melytől ölel származott; az öl gyökből lett az elavult ige öld, azaz ölel, kerít, körülfog, s ebből öldék, öldök; vagy pedig maga az egész dök képző tekinthető összetettnek. Mindenik esetben jelentése: ami a szemet mintegy öleli. Hasonló képeztetésü szók: szurdék szurdok, szándék szándok, köldök stb., Ezen elemzésnél fogva a rövidített szemöld-re hasonszerü (analog) példa nem igen létezik, mert nem mondjuk: szurd, szánd, köld; azonban a rövidség ajánlatossá teszi, s kivált az irodalomban általán el van fogadva. A szemnek, illetőleg testnek több részeit szintén ily öszvetett szók jelelik, u. m. szěmhéj, szěmpilla, szemszőr, szemgolyó, agyvelő, szájpadlás, orrczimpa, lábfej, lábikra stb.
*SZĚMÖLDÖKFA
	(szěmöldök-fa) ösz. fn. Az ajtó vagy ablak fölött kiálló pártázat fából, vagy annak fából való része.
*SZEMÖLDÖKKŐ
	(szemöldök-kő) ösz. fn. Az ajtó vagy ablak fölötti pártázat kőből, vagy annak kőből való része.
*SZĚMÖRCSÖK
	l. SZÖMÖRCSÖK.
*SZĚMÖRCSÖKGALUSKA
	(szěmörcsök-galuska) ösz. fn. Étel neme, levesb., való. Szalonnát, tehénhúst, tojás sárgáját összevagdalva lisztlángban gombolyagra forgatják s levesbe megfőzik. Székelyszó.
*SZĚMPAIZS
	(szěm-paizs) ösz. fn. Fanemesítésnél, illetőleg szemzésnél a nemes fáról paizs alakban, vagyis háromszögben leválasztott szemcsira vagy bimbó. V. ö. SZĚMREOLTÁS.
*SZĚMPÁR
	(szěm-pár) ösz. fn. A két emberi szem költői kifejezéssel. "Barna fürtök, barna szempár." Tompa Mihály.
*SZEMPCZ v. SZENCZ
	mváros Pozsony m; helyr. Szempcz-re, ~ěn, ~től.
*SZĚMPILLA
	(szěm-pilla) ösz. fn. l. PILLA.
*SZĚMPILLANAT
	(szěm-pillanat) ösz. fn. l. SZĚMPILLANTAT.
*SZĚMPILLANTÁS
	(szěm-pillantás) ösz. fn. 1) A szempillának mozgása, egyes mozditása. 2) Azon kis perczenetnyi idő, mely alatt a szempilla egyszer mozdúl; szélesb ért. igen rövid idő. Egy szempillantásig nincs nyugta. Minden szempillantásban rajtunk üthet az ellenség; szabatosabban: szempillantat.
*SZĚMPILLANTÁSNYI
	(szěm-pillantásnyi) ösz. mn. Addig tartó, mig szemünkkel pillantunk; igen rövid idejü. Szempillantásnyi fájdalom, szurás. Szempillantásnyi türelme sincsen. Szempillantásnyi gyönyörért hosszú kin. Szabatossabban: szempillantatnyi.
*SZĚMPILLANTAT
	(szěm-pillantat) ösz. fn. A szempillának mozdulata, elvont ért. véve; tovább., azon időperczecske, mely alatt a szempilla mozdúl. Szempillantat alatt kiragadták kezéből a fegyvert.
*SZĚMPILLANTATNYI
	l. SZĚMPILLANTÁSNYI.
*SZĚMPÍR
	(szěm-pír) ösz. fn. A szemnek piros része; vagy vérben szenvedő állapota.
*SZĚMPONT
	(szěm-pont) ösz. fn. Azon pont, vagy állási helyzet, melyről mintegy kiindulva valamit szemügyre veszünk, tulajd. és átv. ért. Helyes szempontból nézni valamit. Más-más szempontból venni a dolgot.
*SZĚMPOR
	(szěm-por) ösz. fn. Por alakjában rendelt gyógyszer némely szembetegségek ellen.
*SZĚMPORCZ
	(szěm-porcz) ösz. fn. l. PILLAPORCZ.
*SZĚMPRÉM
	(szěm-prém) l. SZĚMPILLA.
*SZEMPTE
	l. SEMPTHE.
*SZĚMRE
	(szěm-re) ragozott név, igehatározóként is használva. 1) A mint külsőleg látszik. Szemre egészséges, derék, de valósággal gyönge, erőtlen. 2) Magjára nézve. Szalmára sok gabonája termett, de szemre kevés. Mint fölható viszonyragu név különféle értelemben használtatik. Szemre fülre venni valamit, különösen figyelemre venni. Szemre vetni, hányni. Szemre kerülni. Szemre való, a maga nemében szép, csinos, mit érdemes megnézni. Szemre birták őt, rávették, hogy az idézésre megjelenjen.
*SZĚMRE-FŐRE
	egész arczulatát, vagy egész külső alkatát tekintve. Szemre főrt sokat mutat.
*SZĚMREHÁNYÁS
	(szěmre-hányás) ösz. fn. Pirongatásnak, dorgálásnak, feddésnek neme, midőn, valakinek az általa, kivált irányunkban elkövetett hibákat, bűnöket szemtőlszemb., megpanaszolva elmondjuk. Szemrehányásokkal illetni valakit.
*SZĚMRE OLT v. ~OLYT
	l. SZĚMĚZ.
*SZĚMREOLTÁS v. ~OLYTÁS
	(szemre-oltás v. ~olytás) ösz. fn. Fanemesitési módszer (legyen az gyümölcs- vagy másnemű fa, pl. rózsafa), mely által jeleseb., fajta gyümölcsü vagy virágu fának azon nyári, vagyis idei hajtványáról vett bimbója más vadoncznak vagy hitványabb fajtáju alajnak héja alá tétetik. A tavaszi, rendszerént Ívánnap előtti szemre olytást hajtó szemre olytás-nak nevezik, minthogy ez csak hamar megered, s még azon évben hajtványt ereszt; az Ivánnap utánit pedig alvó szemre olytás-nak, minthogy ez behelyezhetése után - s ezen behelyeztetés is inkább a nemesítendő fa északi részén történik - mintegy elaluszik és csak a következő tavaszkor indúl meg. V. ö. SZĚMĚZ.
*SZĚMREVALÓ
	(szěmre-való) ösz. mn. Aki vagy ami méltó a megszemlélésre.
*SZĚMREVESZ
	(szěmre-vesz) ösz. áth. Am. szemügyre vesz, a szemlélés, nézés különös tárgyául tűz ki.
*SZĚMREVÉTEL
	(szemre-vétel) ösz. fn. A nézés különös tárgyául kitűzés.
*SZEMSÓ
	l. PORSÓ.
*SZĚMSUGÁR
	(szěm-sugár) ösz. fn. A szemből vagyis szem közepéből mintegy képzeletileg kilövellő sugár. V. ö. SZEMVONAL, 1).
*SZĚMSZEGEZVE
	(szěm-szegezve) ösz. ih. A szemeket mintegy neki szegezve, ráfeszitve.
*SZĚMSZER
	(szěm-szer) ösz. fn. Általán akármily gyógyszer, orvosság, a szembajok, szembetegségek ellen.
*SZĚMSZERÜVEG
	(szěm-szer-üveg) ösz. fn. l. SZĚMÜVEG.
*SZĚMSZILKE
	(szěm-szilke) ösz. fn. Szilkeféle kis edény, közönséges, vagy gyógyvizzel megtöltve, melyben a fájós szemeket füröszteni szokták.
*SZĚMSZÖGLET
	(szěm-szöglet) ösz. fn. A szemnek két széle, melyekben az alsó és felső szemhéj szögletet képez.
*SZĚMSZŐR
	(szěm-szőr) ösz. fn. A szemhéjak széleiből kiálló szőrszálak. Fekete, vörös szemszőr. Birtokragozva: szememszőre, szemedszőre, szemeszőre. Kiszedték a szemeszőrét.
*SZEMSZŐRÖS
	(szem-szőrös) ösz. mn. A növénytanban mondják a levélről vagy levélnemü részekről, ha ezek élein szőrök nőnek, mint, pl. a fülfű levele éle. (Ciliatum).
*SZĚMSZÚRÓ v. ~SZURÓ
	(szěm-szúró) ösz. mn. és fn. A maga nemében rendkivül szembetünő; kiáltó szinű; különösen erkölcsi ért. némi megütközést, botrányt okozó, a köz szokástól vagy illemtől elütő; miről azt szoktuk mondani, hogy szemet szúr. Köznépies nyelven túl a Dunán így nevezik a szemorvost, különösen ki a szemhályogot gyógyítja.
*SZĚMTAJTÉK
	(szěm-tajték) ösz. fn. 1) Tajtékféle nyálkás kenőcs némely szembajok ellen. 2) A szemszögletekben öszvegyült zsíros nedv, csipa, szemvaj.
*SZĚMTANÚ v. ~TANU
	(szěm-tanú) ösz. fn. Személy, ki bizonyos eseményről mint saját szemeivel látott tény felől bizonyságot ad, különböztetésül a fültanutól, ki valamit másoktól vett hallomás után tanusít.
*SZĚMTÁV v. ~TÁVOL
	(szěm-táv v. ~távol) ösz. fn. 1) A szem távolsága az illető tárgytól. 2) l. LÁTTÁV.
*SZĚMTEKE
	(szěm-teke) l. SZEMGOLYÓ.
*SZĚMTELEN
	(szěm-telen) mn. tt. szěmtelen-t, tb., ~ěk. Átv. ért. Kiben szemérem, vagy szégyenérzet nincsen; vakmerő nézésü, tekintetű, kiről azt szokás mondani, hogy se orczája se pofája, ki az illem és finom erkölcsi szabályok ellen elkövetett tettei miatt el nem pirul, szemeit le nem süti; erkölcsileg elvetemedett; ki nyilvános botrányokat tartózkodás nélkül követ el stb. A feddő kifejezések egyik legkeményebbike. Határozóként am. szemtelenül. Máskép: arczátlan. V. ö. SZĚMETLEN.
*SZĚMTELENKĚDÉS
	(szěm-telen-kěd-és) fn. tt. szěmtelenkědés-t, tb., ~ěk, harm szr. ~e. Szemtelen cselekvések, szemtelen magaviselet; orczátlankodás; vakmerő tolakodás.
*SZĚMTELENKĚDIK
	(szěm-telen-kěd-ik) k. m. szemtelenkěd-tem, ~tél, ~ětt. Szemtelenül viseli magát; vakmerően tolakodik; szégyenérzet, szemérem nélkül cselekszik; orczátlankodik V. ö. SZĚMTELEN.
*SZĚMTELENSÉG
	(szěm-te-len-ség) fn. tt. szěmtelenség-ět, harm. szr. ~e. Erkölcsi érzéketlenség elvetemedettség, mely pirulni nem képes; orczátlanság; tolakodó vakmerőség. V. ö. SZĚMTELEN.
*SZĚMTELENÜL
	(szěm-telen-ül) ih. Szemérem és szégyen érzete nélkül; el nem pirulva, szemeit le nem sütve; orczátlanul; vakmerően tolakodva. Testét szemtelenül felfödni. Szemtelenül kunyorálni. V. ö. SZĚMTELEN.
*SZĚMTENGĚLY
	(szěm-tengěly) ösz. fn. A szembeötlő fénysugarak legközépsőbbike.
*SZĚMTOMPASÁG
	(szěm-tompaság) ösz. fn. Személesség hiánya, midőn a szemek nem eléggé tisztán látnak.
*SZĚMTŐLSZĚMBE
	(szemtől-szembe) ösz. ih. Egymással homlokegyenest állva; nem hátmögött; némi merész őszinteséggel szólva. Szemtőlszemb., megmondani valakinek az igazat. Szemtőlszembe leszidni, kicsúfolni valakit.
*SZÉMUNCZIA
	fn. tt. szémuncziát. Erdélyi szó. Elment szémuncziástul, elment minden magostul, vagyis úgy elment hogy egy magva sem maradott. Román eredetü, sementia am. mag. Háromszékben szelemuncza.
*SZĚMÜGY
	(szěm-ügy) ösz. fn. Szemek által gyakorolt vigyázat, figyelem; szemek elé kitűzött czél, tárgy. Szemügyre venni valakit v. valamit, szemmel kiválólag megügyelni; nézés, figyelés különös tárgyául kitűzni; hasonló jelentésü: szemügyet tartani valakire v. valamire. (Szab., Dávid). Szemügyet veszteni a székelyeknél am. szem elől elmenni. Szemügyet kapni (máskép: vérszemet kapni), bátorságot venni. Szeme ügyében van (Szabó Dávidnál), közel érem, hozzáférek.
*SZĚMÜGYREVÉTEL
	(szěm-ügyre-vétel) ösz. fn. Valakire különös figyelem forditása. V. ö. SZEMÜGY.
*SZĚMÜREG
	(szěm-üreg) l. SZEMGÖDÖR.
*SZĚMÜVEG
	(szěm-üveg) ösz. fn. 1) Köszörült üveg, melyet a gyönge, tompa látásu szemeknél szokás használni, pápaszem. 2) A távcsövekben azon üveg, melyet nézéskor a szemek felé fordítva tartunk. 3) Közönséges kerek üveg, bőrtokb., csinálva, melyek a szemeket a por, vagy csipős levegő ellen védik.
*SZĚMÜVEGÁRUS
	(szěm-üveg-árus) ösz. fn. Ki szemüvegeket árul.
*SZĚMÜVEGĚS
	(szěm-üvegěs) ösz. mn. és fn. 1) Szemüveggel ellátott. 2) Szěmüvegárus; Szěmüvegmíves; l. ezeket.
*SZĚMÜVEGĚSKÍGYÓ
	(szěm-üvegěs kígyó) ösz. fn. Mérges, sárgásbarna kigyófaj Keletindiában, melynek hátán szemüveghez hasonló barna folt látszik. (Coluber naja).
*SZĚMÜVEGKÁVA
	(szěm-üveg-káva) ösz. fn. Magát az üvegkarikát tartó foglalvány.
*SZĚMÜVEGKÉSZITŐ
	(szěm-üveg-készitő) l. SZĚMÜVEGMÍVES.
*SZĚMÜVEGMÍVES
	(szěm-üveg-míves) ösz. fn. Míves, ki szemüvegeket készit.
*SZĚMÜVEGTOK
	(szěm-üveg-tok) ösz. fn. Bőrből, vagy kemény papirból és fából csinált tok, melyben a szemüveget használat idején kivül tartani szokták.
*SZĚMVAJ
	(szěm-vaj) ösz. fn. A szemszögletekben lerakodó zsiros nedv; máskép: szemtajték, vagy népiesen: csipa.
*SZĚMVÉD
	(szěm-véd) ösz. fn. Födelek, vagy takaró burok, mely a gyönge szemeket az erőseb., világosság, vagy por, vagy csipős lég ellen födözi.
*SZĚMVÉG
	(szěm-vég) ösz. fn. A szemnek két szöglete. Átv. szemvégről ismerni valakit, am. csupán látásból.
*SZĚMVÉSZ
	(szěm-vész) ösz. fn. Szembaj, mely szemvesztéssel jár.
*SZĚMVESZTÉS
	(szěm-vesztés) ösz. fn. A látásnak teljes megszünése vagy megszünte.
*SZĚMVESZTĚTT
	(szěm-vesztětt) l. SZĚMEVESZTĚTT.
*SZĚMVÉTEL
	(szěm-vétel) ösz. fn. Vásárlás neme, midőn bizonyos árukat szemmérték szerént becsülve veszünk meg. (Handkauf).
*SZEMVIDÍTÓ FŰ
	(szem-vidító fű) l. SZEMFŰ.
*SZĚMVILÁG
	(szěm-világ) ösz. fn. birtokragozva: Szememvilága, szemedvilága, szemevilága stb., Szemnek látó ereje. Szemevilága elveszett.
*SZĚMVIRÁG
	(szěm-virág) ösz. fn. Szemhiba, mely a szemgolyón támadt foltból áll.
*SZĚMVÍZ
	(szěm-víz) ösz. fn. 1) Gyógyanyaggal vegyített víz, bizonyos szembetegségek, vagy szěmgyöngeség ellen. 2) Víznemű kóros nedv, mely a szemekből fakad.
*SZĚMVÍZKOR
	(szěm-víz-kór) ösz. fn. Szembetegség, midőn a szemgolyó a benne rendkivül bőven öszvegyült nedvektől megdadag. (Hydrophtalmia).
*SZĚMVONAL
	(szěm-vonal) ösz. fn. 1) Azon vonal, melyet a néző szemsugarak iránya képez. Szemvonalba, vagy szemvonalon kivül eső tárgyak. A szemvonalak minél távolab., nyúlnak, annál inkább közelednek egymáshoz. 2) A várerődítési művekben azon vonalak, melyek az erődítés külsejét képezik, s legelsőbb tünnek szembe.
*SZĚMZ
	l. SZĚMĚZ.
*SZĚMZES
	(szěm-ěz-és) fn. tt. szěmzés-t, tb., ~ěk, harm. szr. ~e. 1) Növénybimbók fejlése, csirázása. Ennek törzse: szemzik. 2) Kertészi műtét, l. SZEMĚZÉS; törzse: szěměz. 3) Az esőnek apró, ritkás cseppekben hullása; permetezés; ennek is törzse: szěmzik.
*SZĚMZET
	(szěm-ěz-et) fn. tt. szěmzet-ět, harm. szr. ~e. Szab., Dávidnál: bimbó, szemfakadás pl. a fán. Különösen így nevezhető a beoltott szem, a mely t. i. már szemzés által állott elé; máskép: szemezvény.
*SZĚMZIK
	(szěm-ěz-ik) k. m. szěmz-ětt, htn. ~eni. 1) Mondjuk növényekről, midőn bimbójik csirádzanak. Tavaszkor szemzenek a fák. 2) Az eső apró, ritka cseppekben hulladoz, permetezik.
*SZEN (1)
	elvont gyöke szenv, szenved szóknak és származékaiknak. Rokon vele vastag hangon: Sany. L. SZENV.
*SZEN (2)
	Ormánsági szó (Baranyában) s jelent parázstüzet; l. SZÉN (2).
*SZÉN (1)
	v. SZÉNY, a székelyeknél különösen Udvarhely székben am. szín. Halálszényt vátott.
*SZÉN (2)
	fn. tárgyeset: szenet. Azon ékvesztők közül való, melyek némely tájszokás szerént pl. Ormánságban általán is röviden hangzik: szen. Így a Müncheni codexben is: "Állnak vala ke(dég) a béresek és a szolgák a szennel (ad prunas, az ottani irásmód szerént: szénnél) mert hideg vala és fűítik vala magokat." (János XVIII). 1) A szerves testek tökéletlen elégetése által képződött, de a tűz által minden vizes és olajos részeitől megvált, száraz, fekete szinű, porlékony vagy szétmorzsolható, szinét eresztő, érintésnél az ember ujjait befeketitő vagyis beszennyező test; különösen a lég szabad járását akadályozó valamely fedőlék alatt kiégetett fa; t. i. a szénégetők a fadarabokat, hasábokat, különféle nagyságban majd kupaczokban, majd hosszukásan összerakják, és földdel, lombbal, szénporral betakarják, s ily állapotban égetik meg; az ilyen rakások neve idegen nyelvek után: mile, millér, az Erdészeti Műszótárban: bogsa. Az ily égetett fát tartós, és parázsos égékenysége miatt tüzelőül használják, általán a fémekből dolgozó mívesek pl. kovácsok, lakatosok stb., katlanaiban. Szenet égetni. Szénnel tüzelni, fűteni. Holt szén, midőn nem ég. Eleven szén, mely parázszsal ég; máskép: tüzes, parázsos szén. Égő szén gőzétől megfúladni. Fris szénnel pipára gyujtani. Szítani a szenet. Kovácstól nem kell venni szenet (Km.). am. második kézből nem kell vásárolni. Mintha tüzes szénen állanék. Szenet gyüjteni valakinek fejére, bibliai ért. am. megszégyeníteni, rápirítani. Általfutott rajta, mint tyúk a szénen. (Km ). "Sajnálja a szenet, hidegen veri a vasat." (Km.). Szénvonu nem nevetheti a lapátot t. i. a piszkosság miatt. (Km.). 2) Égékeny tulajdonsága után így neveztetik bizonyos ásványnem. l. KŐSZÉN. 3) A vegyészeknél: állati szén, mely az állati testek, nevezetesen csontok sajátszerű kiégetése által készül, s mely a növényi szénnél nehezebben hamvad el. Minthogy a szén vagy égetés által átalakult, vagy tettleg ilyetén égő testet jelent: alaphangjánál fogva azon rokon gyökhangú szókhoz számítható, melyek tüzet, égést jelentenek, vagy azzal szoros viszonyban állanak, milyenek: szikra, szirka, szirkó, szirkotál, zsizsi, izzó, üszök s végelemzésben az égő testek susogó hangját utánozzák, melyet különösebben a belőlök kiszivárgó nedvek okoznak, honnan a tüzre vonatkozó szít, zizeg, zsizseg, siseg, sisereg, sustorog, sustorékol, kifejezések is. Mennyiben a szén kivált égő, eleven állapotában csillogni, fényleni szokott, rokonságban van a hasonló gyökhangú, és fénylőt, a magok nemében világosabbat jelentő szókkal, u. m. szin, szőke, szem. stb., V. ö. SZEM; SZÍN. Egyezik vele Budenz J. szerént a finnlapp csidn.
*SZÉNA
	fn. tt. széná-t. Virágzáskor, vagy épen magbamenéskor lekaszált fű, melyet a mezei gazdák megszárítva, s öszvegyüjtve a barmok eleségeül takaritanak be, különösen az úgy nevezett agg széna, melyet ugyanazon évben és telken először vágnak, különböztetésül a második, harmadik kaszálási sarju-tól. Mennyiben az agg széna az ily nemű takarmánynak mintegy magvát, lelkét, javát teszi, tovább., minthogy néha már magbamenő korában kaszálják, magszéná-nak is nevezik. Parragi, öntözött réteken termett széna. Sikföldi, vizmelléki, homokháti, erdei széna. Leveles, sásos széna. Lóhere széna. Rókahátu széna, törnyeges szalmaszárforma sovány, izetlen széna. Szénát kaszálni, takarni v. takarítni, gyűjteni, petrenczékbe, baglyákba, máglyákba, kazalba rakni. Szénát veretelni v. veretölni Szabó Dávidnál am. szénát vonni a kazalból és azt gereblyével egymásra rakogatni (lábicskálni), innen egy veret (v. lábicska) széna. Szénát adni a lónak, ökörnek, juhnak. Lúdra szénát vesztegetni. Átv. jó renden van a szénája, ügye, állapota jó karban áll. Szentelt széna nem hizadalmas. (Km.). Szereti húzni a más szénáját (km.), mások feleségének udvarol. Mint az izetlen szalmának ellentéte valami jobbat jelent, honnan ezen kifejezés értelme: Széna e vagy szalma? azaz jól vagy roszul ütött ki a dolog? sikerült-e vagy nem? Hangra és érteményre egyeznek vele a finn heinä, lapp szuoine (Hunfalvy P.), szláv szeno, s előhangi változattal a latin foenum, minthogy az sz és f hangok a susogó beszédben körülbelűl hasonlóan hangzanak, s mindketten némi fuvással és sziszegéssel járnak, ennélfogva néha fölcseréltetnek, honnan a sürög fürög, sohaj fohász, sül fűl szók hangi és fogalmi rokon volta. Egyébiránt eredetét legbizonyosabban látszik mutatni Vámbéry szerént a csagataj szong-mak mely am. fonnyad-ni, innen; szonak am. száraz fű.
*SZÉNABOGLYA
	(széna-boglya) ösz. fn. Boglyába, azaz gömbölyű csúcsos kupaczb., rakott széna. V. ö. BOGLYA.
*SZÉNACSŰR
	(széna-csűr) ösz. fn. Csűr, melyb., a szénát betakarítják; máskép: szénapajta, szénaszín, néhutt: szénaköpönyeg.
*SZÉNAGEREBLYE
	(széna-gereblye) ösz. fn. Szénatakaráshoz való gereblye.
*SZÉNAGYÜJTÉS
	(széna-gyüjtés) ösz. fn. Mezei munka, midőn a lekaszált és rendeken megszáradt szénát öszvegereblyélik, s petrenczékb., baglyákba, vagy máglyákba, kazalokba rakják.
*SZÉNAGYŰJTŐ
	(széna-gyüjtő) ösz. mn. és fn. Ki a lekaszált és megszáradt szénát öszvegyüjti.
*SZÉNAHÁNYÓVILLA
	(széna-hányó-villa) ösz. fn. Fa villa, melylyel a szénát halomra, baglyáb., rakják, szekérre hányják. Alakra különbözik a ganajhányóvillától, mely rendszerént vasból van.
*SZÉNAKAZAL
	(széna-kazal) ösz. fn. Szénából rakott kazal, különböztetésül a szalma-, nád-, fakazaltól. V. ö. KAZAL.
*SZÉNAKÖTÖZŐ
	(széna-kötöző) ösz. fn. Munkás, ki a szénát csomókba, adagokb., kötözi, pl. a katonaság számára.
*SZĚNAKUPACZ
	(széna-kupacz), l. SZÉNAPETRENCZE.
*SZÉNAMÁGLYA
	(széna-máglya) ösz. fn. Máglyaforma, hosszukás szénabaglya. Így rakják és nevezik Tihany vidékén. V. ö. MÁGLYA.
*SZÉNAMÁL
	puszta Borsod m.; helyr. Szénamálra, ~on, ~ról.
*SZÉNAMÁZSA
	(széna-mázsa) ösz. fn. Mázsáló mérleg, melyen a szénát, néha szekerestül megmérik. Városi, piaczi szénamázsa.
*SZÉNAMETSZŐ
	(széna-metsző) ösz. fn. Tertyedt patkóhoz vagy félholdhoz hasonló, élesre köszörűlt pengéjü, nyélb., ütött vas eszköz, melylyel a kazalba rakott szénából egy-egy részt metszenek.
*SZÉNAMOHAR
	(széna-mohar) ösz. fn. Takarmányféle növényfaj a moharok neméből; füzérbugája hengeres; minden két virágát sertegallér veszi körül; magvai keresztben ránczos ripacsosak; füzérkéi mélyen barázdásak. (Panicum glaucum).
*SZÉNANYAG
	(szén-anyag) ösz. fn. Darabokra hasogatott, vagdalt fa, melyet szénné égetnek.
*SZÉNAPADLÁS
	(széna-padlás) ösz. fn. Ólak, aklok, istálók padlása, hiúja, melyre szénát takarítanak fel.
*SZÉNAPAJTA
	(széna-pajta) ösz. fn. Lásd: SZÉNACSŰR.
*SZÉNAPETRENCZE
	(széna-petrencze) ösz. fn. Öszvegyüjtött szénarendből egy kis rakás, melyet két ember két dorongon el bír vinni, hogy többet egybehordva, azok boglyáb., vagy kazalba rakassanak. Néhutt: szénakupacz.
*SZÉNAPIACZ
	(széna-piacz) ösz. fn. Vásártér, melyen különösen szénát árulnak (vagy régebben árultak).
*SZÉNARÁCS
	(széna-rács) ösz. fn. A lovak jászola fölé alkalmazott lajtorjaféle rácsos mű, mely megől a lovak az oda vetett szénát kiharapdálják.
*SZÉNAREND
	(széna-rend) ösz. fn. Lekaszált s szalagosan fekvő szénafű; néhutt máskép: veleszta.
*SZÉNÁRUS
	(szén-árus) ösz. fn. Ki szenet árul, ki szénnel kereskedik.
*SZÉNÁS (1)
	(széna-as) mn. tt. szénás-t v. ~at, tb., ~ak. 1) Szénát termő, szénával bővelkedő. Szénás völgy, határ, vidék. 2) Amire vagy amibe szénát raknak; szénahordó, szénatartó. Szénás szekér. Nincs oly rakott szénás szekér, melyre még egy villa széna nem fér. (Km.).
*SZÉNÁS (2)
	puszta Békésvárm.; helyr. Szénás-ra, ~on, ~ról.
*SZÉNÁSFALU
	mváros (Szenicz) Nyitra, és falu Bars m.; helyr. ~falu-ba, ~ban, ~ból.
*SZÉNÁSSZEKÉR
	l. SZÉNÁS alatt.
*SZÉNASZÍN
	(széna-szín) ösz. fn. Rendszerént négy oszlopon álló födélzet, mely alatt a szénát tartják, hogy az eső és hó ellen védve legyen.
*SZÉNATAKARÁS v. ~TAKARÍTÁS
	(széna-takarás v. ~takarítás) ösz. fn. Általán minden mezei munka, mely szénabeszerzéssel foglalkodik, u. m. kaszálás, gyűjtés, behordás, kazalberakás.
*SZÉNATARTÓ
	(széna-tartó) ösz. fn Ketreczforma kerítés az akolban, ólban, hol a föletetni való szénát tartják.
*SZÉNATIZED
	(széna-tized) ösz. fn. Tized, melyet egykor és néhutt a szénából adtak.
*SZÉNAVERŐS
	erdélyi falu Küküllő m.; helyr. Szénaverős-re, ~ön, ~ről.
*SZÉNAVONOGÓ v. ~VONYOGÓ
	(széna-vonogó v. ~vonyogó) ösz. fn. Tájszó s jelent majorsági kajmós eszközt, melylyel a kazal vagy baglya oldalából kiseb., adagú szénát huzogatnak.
*SZÉNÁZ v. SZÉNÁZIK
	(széna-az v. széna-azik) önh. illetőleg közép ige, m. szénáz-tam, ~tál, ~ott. Szénával él. Mondják juhokról, ökrökről, melyek néha más eledelt is kapnak.
*SZÉNÁZTAT
	(széna-az-tat) miv. m. szénáztat-tam, ~tál, ~ott. Szénát etet, szénával táplál. A hízó marhát szénáztatni.
*SZENCSE
	puszta Marmaros m.; helyr. Szencsé-re, ~n, ~ről.
*SZENCZ
	l. SZEMPCZ.
*SZÉNCZINEGE v. ~CZINKE
	(szén-czinege v. ~czinke) ösz. fn. Czinegefaj, melynek feje fekete, halántékai fehérek, torka sárgás, bögye fehér, s háta zöld. (Parus major).
*SZEND
	falu Komárom, puszta Somogy m.; ALSÓ~, FELSŐ~, faluk Abaúj, RAKACZA~, Borsod m.; helyr. Szend-re, ~ěn, ~ről.
*SZENDE
	(szen-d-e) mn. tt. szendét. Jelen korunkban alkotott szó, s am. szelíd, gyermekies, engedékeny, gyöngédeden szerény magaviseletű, vagy kedélyű. Leginkáb., gyermekek és fiatalabb nők jelzésére használtatik. Szende fiú, szende kis lány. Ez újab., alkatu szó alkalmasint a szender, szendereg köz ismeretű szóktól vonatott el, mennyiben a szendének csendes, szelíd külseje, a szendergőéhez hasonló, s fogalmi öszveköttetésben van vele az alamár, alangyár, azaz aluszékony, alvóhoz hasonló, magát meghuzó ember; mi szerént a szende oly viszonyban áll az alamárhoz, alangyárhoz, mint a szendergő az alvóhoz. V. ö. SZENDER.
*SZENDEHELY
	falu Nógrád m.; helyr. Szendehely-re, ~ěn, ~ről.
*SZENDELAK
	kertész-gyarmat Krassó m. helyr. ~lak-ra, ~on, ~ról.
*SZENDÉN
	(szen-d-e-en) ih. Szende módon, szende állapotban. V. ö. SZENDE.
*SZENDĚR
	(szen-d-ěr) fn. tt. szenděr-t, tb., ~ěk. Az alvásnak mintegy kezdete, első foka, midőn valaki szunyadni kezd, s még fél ébren van, s öntudatát egészen nem vesztette el. E szónak alaphangja az alvó ember szuszogó lehét utánzó sz, s ugyanez hangzik a szuny, szunydikál, tovább., a csagataj szergeg (könnyü álom. Abuska), szanszkrit szvap (dormire), szvapna (somnium), latin somnus, sopor, sopio, a szláv szpati, sznyivati stb. szókban is.
*SZENDĚRĚDÉS
	(szen-d-ěr-ěd-és) fn. tt. szenděrědés-t, tb., ~ěk. Gyönge, félig éber alvás, vagy ily álomba merülés.
*SZENDĚRĚDIK
	(szen-d-ěr-ěd-ik) k. m. szenděrěd-tem, ~tél, ~ětt. Csendes, fél éber állapotú álomb., kezd esni, elszunnyad. A beteg kevessé elszenderedett. Ültében elszenderedni. V. ö. SZENDĚR. "Csak szenderedjél gyönge kis virág, Neked még durva, zordon e világ. Vörösmarty. (Mese a rózsabimbóról).
*SZENDĚRĚG v. SZENDĚRG
	(szen-d-ěr-ěg) gyak. önh. m. szenděrěg-tem v. szenděrg-ěttem, ~tél v. szenděrg-ěttél, szenděrgětt, htn. ~ni v. szenděrgeni v. szenděrgni. Fél álomban szunyadoz, gyöngédeden, fél ébren aluddogál. Pamlagon, széken ülve szenderegni. "Csak szenderegj, míg egy szeb., kikelet Elűzi végkép a bántó telet." Vörösmarty. (Mese a rózsabimbóról). Mély hangon ejtve megfelel neki némileg más, de rokon jelentésü képzőkkel szundikál. V. ö. SZENDĚR. Alakjára és képzési fokozatra nézve hasonló a hentereg, bódorog, kódorog, sündörög, s némely más igékhez.
*SZENDĚRGÉS
	(szen-d-ěr-ěg-és) fn. tt. szenděrgés-t, tb., ~ěk, harm. szr. ~e. Gyöngén szunnyadozó, félig éber állapotú alvás, vagy álom. l. SZENDĚR.
*SZENDĚRGŐ
	(szen-d-ěr-ěg-ő) mn. tt. szenderdő-t. A ki szendereg, vagyis gyöngén szunnyad, fél ébren alszik. Anyja ölében, szendergő kisded. Kocsiban szendergő utas.
*SZENDĚRÍT
	(szen-d-ěr-ít) áth. m. szenděrít-ětt, par. ~s, htn. ~ni, v. ~eni. Szenderb., ejt, elszunnyaszt, gyönge fél éber álmot hoz valakire. A szellő, patak, levelek susogása elszenderítik a fáradt utast. Ringatással, énekléssel gyöngéd álomba szenderíteni a kisdedet. V. ö. SZENDĚR.
*SZENDĚRÍTÉS, SZENDERITÉS
	(szen-d-ěr-ít-és) fn. tt. szenděrítés-t, tb., ~ěk, harm. szr. ~e. Cselekvés, midőn valakit szenderbe ejtünk.
*SZENDĚRÍTŐ, SZENDERITŐ
	(szen-d-ěr-ít-ő) mn. tt. szenděrítő-t. Ami szenderb., ejt. Szenderítő lankadtság, meleg,
*SZENDERŰL
	(szen-d-ěr-ül) önh. m. szenděrűl-t. Gyönge, szendernemű fél éber álomb., esik, szunnyadni kezd. A beteg néhány perczig elszenderült.
*SZENDERŰLÉS, SZENDERÜLÉS
	(szen-d-ěr-ül-és) fn. tt. szenděrűlés-t, tb., ~ěk, harm. szr. ~e. Állapot, midőn valaki szenderűl, szunnyadni kezd. V. ö. SZENDERŰL.
*SZENDĚRŰLET, SZENDĚRÜLET
	(szen-d-ěr-ül-et) fn. tt. szenděrület-ět, harm. szr. ~e. Szenderülés elvont értelemben.
*SZENDESĚG
	(szen-d-e-ség) fn. tt. szendeség-ět, harm. szr. ~e. A kedélynek eredeti gyöngéd, szelid tulajdonsága, különösen a gyermekek és nőknél. V. ö. SZENDE.
*SZENDRŐ
	mváros Borsod m.; helyr. Szendrő-re, ~n, ~ről.
*SZÉNÉGETÉS
	(szén-égetés) ösz. fn. Foglalkodás, vagy munkanem, midőn az öszvedarabolt fát halomra rakják, s alá gyujtanak, azután hogy a levegő szabadon ne járja, zöld galyakkal, vagy holmi gazzal, és földdel betakarják, hogy lassan füstölögve, gőzölögve, s nedveitől, és olajától megfosztva szénné váljék. V. ö. SZÉN.
*SZÉNÉGETŐ (1)
	(szén-égető) ösz. mn. és fn. Aki fából szenet éget. Szénégető parasztok, kovácsok. Szénégetőnek tőkén a szeme. (Km.). Különösen, ki rendesen ezen munkával foglalkodik, és keresi kenyerét. Bakonyi, zirczi szénégetők.
*SZÉNÉGETŐ (2) ALSÓ~
	FELSŐ~, faluk Vas m.; helyr. Szénégető-re, ~n, ~ről.
*SZENEL
	(szen-el) önh. m. szenel-t. Szénből tüzet csinál, tüzel. Túl a Dunán töb., vidéken mondják pipáról, pipaszárról, midőn szelel, pl. a pipája jól szenel, de pipaszára épen nem szenel. Lágyítva: szenyel.
*SZENELÉS
	(szen-el-és) fn. tt. szenelés-t, tb., ~ěk, harm. szr. ~e. 1) Szénből v. szénnel tüzelés. 2) Pipa v. pipaszár szelelése. V. ö. SZENEL.
*SZÉNÉLEG
	(szén-éleg) ösz. fn. A szénenynek élenynyel vegyülete, egy-egy vegysulyban. Szintelen, szagtalan, csepfolyóvá össze nem sűríthető, tehát állandó gőz alaku test, mely meggyujtva kék lánggal ég. Légzésre nem alkalmas, sőt bizonyos mértékben mérges hatásu s bóditó méregként hat az emberi szervezetre. A széngőznek öldöklő hatása főleg a szénélegtől ered oly szobákban, melyekben rosz léghuzam mellett izzó szén van, vagy a kemencze kivezető csatornáját előb., zárták be, mintsem az izzó szén elégett v. elaludt volna.
*SZENELŐ
	(szen-el-ő) fn. tt. szenelő-t. Tűzhely, kandalló, katlan, vagy serpenyőféle edény, melyben tüzelnek, szenet égetnek, szenelnek. Balaton melléki szó.
*SZÉNENY v. SZENENY
	(szén-eny) fn. tt. széneny-t v. szeneny-t, tb., ~ěk, harm szr. ~e. Szénanyag, szénelem t. i. vegykémileg tiszta, vagyis semmi idegennemü anyagokat nem tartalmazó szén; különösen ily tiszta szénnek tartják a vegyészek a gyémántot és rajzlát (graphitot); azonban a növény és állatországi anyagokból is lehet tiszta szenet vagyis szenenyt állitni elé. Latin neve: carbonium a ,carbo' szótól.
*SZÉNENYĚS v. SZENENYĚS
	(szén-eny-es) mn. tt. szénenyěs-t v. ~et, tb., ~ek. Szénenynyel vegyített, a miben széneny van.
*SZENES
	(szen-es) mn. tt. szenes-t, v. ~et, tb., ~ek. 1) Amiben szenet tartanak, szenet hordanak. Szenes kosár, zsák, szekér, gödör. 2) Szénnel bemocskolt, szennyezett. Szenes kéz, ruha. 3) Szénnel bánó, szenet égető. Szenes betyárok. Somogyban am. erdőkben tanyázó; és szenet égető munkások. 4) fn. tt. szenes-t, tb. ~ěk. Baranyában am. erszény, zacskó, melyben a pipások tüzszerszámaikat ú. m. az aczélt, kovát, taplót tartani szokták.
*SZENESĚDÉS
	(szen-es-ěd-és) fn. tt. szenesedés-t, tb., ~ěk, harm. szr. ~e. Szén általi szennyesedés, mocskosodás.
*SZENESĚDIK
	(szen-es-ěd-ik) k. m. szenesěd-tem, ~tél, ~ětt. Széntől szennyessé, mocskossá leszen.
*SZENESÍT
	(szen-es-ít) áth. m. szenesít-ětt, par. ~s, htn. ~ni v. ~eni. Szenesé tesz, szénnel beszennyez, befeketít. Különbözik: szenít.
*SZENESÍTÉS, SZENESITÉS
	(szen-es-ít-és) fn. tt. szenesítés-t, tb., ~ěk, harm. szr. ~e. Szenessé tevés, szénnel feketítés.
*SZENETÁL
	áth. m. szenetált. A székelyeknél am. tukmál v. tuszkol. "Nincs ojan ember a ki őket essze tudná szenetálni." (Kriza J.) Eredete homályos. A mongolban szendelekhü am. ide-oda hányni (jeter çŕ, et lŕ).
*SZENETÁLÁS
	(szenetál-ás) fn. tt. szenetálás-t, tb., ~ok, harm. szr. ~a. Tukmálás v. tuszkolás "Szenetálás nélkül es biz ěsszetartunk." (Kriza J.). V. ö. SZENETÁL.
*SZENETÁLÓDIK
	(szenetál-ó-od-ik) belsz. alakban közép igei jelentéssel bir. Szenetálásban jár kel. "Héjáb., szenetálódol, mett (mert) semmi sem lesz belőle." (Kriza J.).
*SZÉNFAZÉK
	(szén-fazék) ösz. fn. Fazék, melyben égő szenet, parázst tesznek s melegítöűl használni szoktak, pl. télen a piaczon ülő kofák. Aljas gúnynyelven: harcsapirító.
*SZÉNFOGÓ
	(szén-fogó) ösz. fn. Csipővas, melylyel az égő szenet kezelik.
*SZÉNFUVÓ
	(szén-fuvó) ösz. fn. 1) Ki a szenet fújja, szítja, hogy égjen. 2) Fújtató, azaz, tüzet szitó tömlő. 3) Ki tüzelni szeret, mint a pásztorok, gyermekek.
*SZÉNHAJÓ
	(szén-hajó) ösz. fn. Hajó, melyen szenet, kőszenet szállítanak, hordanak.
*SZÉNHORDÓ
	(szén-hordó) ösz. fn. Edény melyben az égő szenet ide oda vinni lehet, pl. füstölésre használt vas lapát, vagy templomi füstölő.
*SZÉNHUTA
	(szén-huta) ösz. fn. Szénégetők kemenczéje, illetőleg tanyája.
*SZENICZ
	l. SZÉNÁSFALU; helyr. Szenicz-ěn, ~re, ~ről.
*SZENICZE
	falu Zólyom m.; helyr. Szeniczé-re, ~n, ~ről.
*SZÉNIT, SZENÍT
	(szén-it) áth. m. szenít-ětt, par. ~s, htn. ~ni, v. ~eni. Szénné éget, változtat valamit; bizonyos műtét által szenet készit valamiből.
*SZÉNÍTÉS, SZENITÉS
	(szén-ít-és) fn. tt. szenítés-t, tb., ~ěk, harm. szr. ~e. Égetés, mely által valamit szénné változtatnak. Szenitési folyamat. V. ö. SZÉN.
*SZÉNKAS
	(szén-kas) ösz. fn. Kas, melyben szenet tartanak, vagy hordanak.
*SZENKUCZI
	fn. tt. szenkuczi-t. A székelyeknél am. tavaszi ibolya. Talán az idegen senecio (üszögőr) után alakúlt, melynek számos fajai közt van a tavaszi üszögőr is.
*SZÉNLÁBAS
	(szén-lábas) ösz. fn. Konyhai edény vas lemezből, melyet égő szénnel megrakva a lábas fölé tesznek, midőn valamit sütnek benne.
*SZÉNLAPÁT
	(szén-lapát) ösz. fn. Lapát, melylyel a szenet hányják, rakják, a kemenczéb., vetik stb.
*SZÉNMEDENCZE
	(szén-medencze) ösz. fn. l. SZÉNLÁBAS.
*SZÉNMÉRŐ
	(szén-mérő) ösz. fn. Személy ki szenet mér; tovább., mérleg vagy edény, melylyel a szenet mérik.
*SZÉNMÉRTÉK
	(szén-mérték) ösz fn. Sulyozó mérleg, melylyel szenet mérnek.
*SZÉNMESTER
	(szén-mester) ösz. fn. A szénégetésre felügyelő s milléreket (az erdészeti szótár szerént: bogsákat) készitő főmunkás. (Lőrincz Károly). V. ö. SZÉN.
*SZENNA
	faluk Nógrád, Somogy és Ung m.; helyr. Szenná-ra, ~n, ~ról.
*SZENNAFA
	(szenna-fa) ösz. fn. Mintegy másfél lábnyi magas cserje a keleti és éjszakafrikai tartományokban, melyet olasz, s franczia országokban is tenyésztenek, és leveleit a gyógyszertárakban árulják. Arab nyelven: szenna, szuna. (Cassis sena).
*SZENNALEVÉL
	(szenna-levél) ösz. fn. Az úgy nevezett szennafának vagy cserjének gyógyszerül használt levele.
*SZENNY
	fn. tt. szenny-et, harm. szr. ~e. Testhez, ruhához stb., tapadó akárminemű mocsok, piszok, folt, czirom, mely azt csunyává, rúttá, tisztátalanná teszi. Ruhája csupa szenny. Maga szennyét másra keni. Ez a te kezed szennye. Rajta hagyta a keze szennyét. A szennyet lemosni. Legvalószinűb., hogy a szenny átv. értelmű szó, s egy a szén vagy röviden ejtve szen tájdivatosan: szeny főnévvel, és szennyes am. szenes, t. i. az ok az okozat helyett használtatván, mennyiben a szén ragadós, tapadós természeténél fogva az érintett testeket beszenezi, bemocskítja. Hasonló viszony van a korom kormos, mocsok mocskos, szurok szurkos szurtos, czirom czirmos, lucsok lucskos, lom lomos szók között. Az n hangnak kettőztetése csupán nyomatosságból divatozik, mint a senny, könny, szunnyad, fonnyad szókban az egyszerű eredeti seny, köny, szunyad, fonyad helyett.
*SZENNYES
	(szenny-es) mn. tt. szennyes-t v. ~et, tb., ~ek. Szennytől rutított, bemocskolt, tisztátalanná lett, piszkos, zsiros stb. Különösen mondjuk edényekről és ruhanemüekről. Szennyes tányérok, tálak. Szennyes asztali, ágyi, fehérruha. "Édes anyám adj tisztát rám, Szennyes minden üngöm, gatyám." Népdal. "Jaj b., szennyes a kendője, Talán nincsen szeretője. Adja ide, hadd mossam ki, Úgy sem szeret engem senki." Népd. Átv. erkölcsileg mocskos, rút, becstelen. Szennyes kapzsiság, fösvénység.
*SZENNYESĚDÉS
	(szenny-es-ěd-és) fn. tt. szennyesědés-t, tb., ~ěk, harm. szr. ~e. Állapotváltozás, midőn valamely tiszta test szennyessé leszen.
*SZENNYESĚDIK
	(szenny-es-ěd-ik) k. m. szennyesěd-tem, ~tél, ~ětt. Szennyessé leszen; szenny tapadoz hozzá; mocskosodik, piszkosodik stb., Viselet által, izzadástól, konyhában szennyesedik a ruha.
*SZENNYESEN
	(szenny-es-en) ih. Szennytől bemocskítva, elrutítva, szennyes állapotban. Szennyesen járni. Szennyesen viselni a ruhát.
*SZENNYESÍT
	(szenny-es-ít) áth. m. szennyesít-ětt, par. ~s, htn. ~ni v. ~eni. Szennyessé tesz; szennyel berutít, elmocskít, bezsíroz, czirmosit, stb., A zsirral, olajjal, szurokkal, korommal, szénnel bánás szennyesíti a ruhát.
*SZENNYESÍTÉS, SZENNYESITÉS
	(szenny-es-ít-és) fn. tt. szennyesítés-t, tb., ~ěk, harm. szr. ~e. Cselekvés, mely által valami szennyessé tétetik. Ruhák, edények szennyesítése.
*SZENNYESKE
	(szenny-es-ke) kicsinző mn. tt. szennyeskét. Kevessé szennyes. Átv. apróságosan fösvénykedő.
*SZENNYESKĚDÉS
	(szenny-es-kěd-és) fn. tt. szennyeskědés-t, tb., ~ěk, harm. szr. ~e. Szennyes magaviseletü szokás, tulajd. és átv. ért.
*SZENNYESKĚDIK
	(szenny-es-kěd-ik) k. m. szennyeskěd-tem, ~tél, ~ětt. Folytonosan szokás szerént szennyesen ruházkodik, öltözködik. Átv. csunya módon fösvénykedik, takarékoskodik.
*SZENNYESSÉG
	(szenny-es-ség) fn. tt. szennyesség-ět, harm. szr. ~e. Tulajdonság vagy állapot, midőn valami vagy valaki szennyes, mocskosság, piszkosság. Átv. alacson, becstelen módon gyakorlott kapzsiság, zsugoriság, fösvénység.
*SZENNYESŰL, SZENNYESÜL
	(szenny-es-űl) önh. m. szennyesűl-t. Szennyessé leszen, szennyes alakot kap, mocskosúl, piszkosúl.
*SZENNYETLEN
	(szenny-etlen) mn. tt. szennyetlent-t, tb., ~ěk. Amin szenny nincsen, nem látszik; tiszta, folt nélküli; mocsoktalan. Szennyetlen ágyneműek, asztalruhák. Átv. tiszta jellemű, erkölcsű, feddhetetlen. Határozóként am. szenny vagy mocsok nélkül, szennyetlenűl.
*SZENNYETLENSÉG
	(szenny-etlen-ség) fn. tt. szennyetlenség-ět, harm. szr. ~e. Szenny nélküli állapot, vagy tulajdonság.
*SZENNYETLENÜL
	(szeny-etlen-ül) Szenny v. mocsok nélkül.
*SZENNYEZ
	(szenny-ez) áth. m. szennyez-tem, ~tél, ~ětt, par. ~z. Szenynyel beken, bemázol, mocskol, rutit, bezsiroz, stb., Be-, el-, összeszennyezni a ruhát. A kovács, lakatos több ruhát szennyez, mint az asztalos. Átv. erkölcsileg mocskol, rutít. Hirét, nevét beszennyezte.
*SZENNYEZÉS
	(szenny-ez-és) fn. tt. szennyezés-t, tb., ~ěk, harm. szr. ~e. Cselekvés, vagy okozás, mely által valami szennyessé leszen.
*SZENNYÍT
	(szenny-ít) áth. m. szennyít-ětt, htn. ~ni v. ~eni. Szab., Dávidnál am. szennyesít.
*SZENNYŰL
	(szenny-űl) önh. m. szennyűlt. Szab., Dávidnál am. szennyesűl.
*SZÉNOLTÓ
	(szén-oltó) ösz. fn. A sütőműhelyekben rézből való edény, melyet az égő szénre borítanak, midőn azt akarják, hogy elaludjék.
*SZÉNPOR
	(szén-por) ösz. fn. Az öszvetörött szénnek poralakú részecskéi.
*SZÉNSAV
	(szén-sav) ösz. fn. Vegyészeti ért. sajátnemű sav, melyben egy vegysuly szeneny két vegysuly élenynyel van egyesülve. A föld mélyéből kibuzgó vizek néha tetemes mennyiségben mind szénsavat tartalmaznak. Az ily szénsavval vegyült ásványos viznek csipős savanyuságu ízök van és pezsegni szokott. Ezen szénsav közönséges hévmérsékletnél szintelen s mint imént érintők, savanyu csipős izű és szagu gőznemü test. Ásványvizekben s pezsgő porok alakjában bevéve hűsitő tulajdonsága van. Nagy nyomás vagy hidegség által csepfolyadékká sűrithető. A szénsav többféle vegyfolyamok következtében is fejlődik. Így pl. a bor- és sörforrásnál, s bizonyos italok pezsgő tulajdonságukat a szénsavnak köszönik, mely edényb., zárva forrás alatt ki nem szabadúlhatott. A szénsavgőz nem képes az égést táplálni, sőt elalszik benne minden égő test, mihelyt azt szénsavba mártjuk. Szintúgy nem képes fentartani a lélekzést sem, és benne a felsőbb rendü állatok azonnal megfúlnak, hacsak egy lélekzetet is tesznek tiszta szénsavban; ezért a bor, ser forrása alkalmával, nem szabad a pinczékbe menni, ha életünket koczkára tenni nem akarjuk. A gőzalaku szénsav is nehezebb a közönséges levegőnél. Innen magyarázható azon tünemény, melynél fogva bizonyos barlangokban, (pl. az úgynevezett kutyabarlangban, Nápoly közelében) a kutya azonnal halva elesik, ha bemegy, az embernek pedig, ha állva marad, semmi baja sem történik.
*SZÉNSERPENY v. ~SERPENYŐ
	(szén-serpeny v. ~serpenyő) ösz. fn. Serpenyő, melyben különféle czélra szenet égetnek, szénnel tüzelnek.
*SZÉNSZAPORA FONÁS
	Kriza J. szerént a székely falusi leányoknál így megyen végbe: Ha egy házb., összegyülve több fonó leány van, kivesznek a tűzből egy izzó szenet s teszik a tűz eleibe. Elkezdi a legidősb leány, nyújt egyet, s rendre mindegyik; ezután esmét az idősb kettőt s rendre mindegyik; s így tovább hármat, négyet stb. A melyik leány nyujtása alatt az izzó szén elhalt, annak büntetésül a szeretejét (szeretőjét) ki kell kiáltani, a kisebbeknek pedig a szék alatt átalbúni.
*SZÉNSZÍTÓ
	(szén-szító) ösz. fn. Fuvónemű eszköz, melylyel a meggyujtott szenet szítják, hogy vigabban égjen vagy el ne aludjék.
*SZENT (1)
	mn. és fn. tt. ~ět, harm. szr. ~je v. ~e. A keresztény vallással behozott szó. 1) Midőn a szoros ért. vett latin sanctus-nak felel meg, jelent erkölcsileg tökéletes, feddhetetlen, romlatlan szellemü lényt. Az Isten legszenteb., valóság. Szent Isten. Szent Háromság. Szent Lélek. Szent vagy uram szent szent. Szent Isten! felkiáltó szó valamely nagy szerencsétlenség láttára vagy hallattára. Tágabb ért. mondjuk nem csak a tiszta mennyei szellemekről, vagy is angyalokról, hanem az idvezült jámborok lelkeiről is. Istennek szent angyalai. Mennyei szent karok. Szent Mihály, szent Gábor főangyalok. Különösen a latin és görög egyház hite szerént az úgy nevezett szent család tagjai, u. m. a boldogságos szűz Mária, szent József, szent Joákim, szent Anna; a keresztény hit első hirdetőji az apostolok, és úgy nevezett apostoli v. egyházi atyák; továbbá mind azon jámbor hivek, kiket kitünő érdemeik miatt a katholikus anyaszentegyház e czímmel különösen fölruházott, s az élő hivek által kegyeletben tartatni, s nyilvánosan tiszteltetni rendelt. Szent vértanúk, szent hitvallók, szent doktorok, szent püspökök, szent papok, szent barátok, szent remeték, szent szüzek, szent asszonyok, szent özvegyek. Védszent. Már a régi Halotti beszédben és könyörgésben eléjön: "És vimádjuk mend szentököt." Hogy birságnap jutva menti vő szentii (szentei) és önöttei közikön jou feleöl jokhtatnia ileszje vőt." A Bécsi codexben: "És a felségesnek szentit megtöri." (Et sanctos altissimi conteret. Dániel. VII.). A Góry-codexben: "Még az szentöknek szenti es (is), mi uronk Krisztus Jézus." Ugyanott: "Az felségös jelös szentöknek közibe." Szélesb ért. bibliai és egyházi nyelven a keresztény vallás hivei általán véve, mennyiben a keresztség és más kegyszerek által Isten előtt tisztákká, és kedvesekké lettek. Szentek egyessége, azaz, a hivek lelki öszveköttetése, s Krisztus véghetetlen érdemeiben közös részessége. Népies nyelven: szent atya, az egyházi személynek, mint lelki atyának czime. Édes szentem! a kedves, szeretett személynek gyöngéd megszólitása. 2) Midőn a latin sacer-nek felel meg, s ellentéte profanus, mondatik vallási erkölcsöket tárgyazó, lelki épületre szolgáló, vagy azokkal erkölcsi viszonyban álló dolgokról, cselekedetekről. Szent elmélkedések. Szent tanok, oktatások, beszédek, énekek. Szent könyvek. Szent gyakorlatok, böjti napok, szent gyónás, áldozás. Szent történetek. Szent föld, szent város, szent falak, szent jogért szent háboru, szent harcz. stb. Továbbá, ami lényegénél fogva kegyeletet és tiszteletet igényel, vagy bizonyos szertartás által kegyelet tárgyává lön avatva; amit megsérteni, megfertőztetni tilos. A törvénynek minden polgár előtt szentnek kell lennie. Szent kötelességét teljesíteni. Szent eskü, szándék, czél. Embertársaid becsülete szent legyen előtted. Szent dolgokból nem illik csúfot űzni. Szent helyeket látogatni. Szent hely ez itt, melyen a pap imádkozik. Isteni szolgálathoz tartozó szent eszközök, készületek, öltözetek. Szent képek, szent szobrok. Szent oltár, szent szék. Szent miseáldozat. Szent evangyéliom. Szent hét, szent napok, szent ünnepek, stb. 3) Átv. igazra és jóra vonatkozólag, ami határozott, tagadhatatlan bizonyos, amit elhinni vagy teljesíteni kell. Az szent igaz, szent igazság. Igéretem, fogadásom, eskűm, adott szavam szent. Szent a békeség! félre minden gyülölséggel, egyezzünk meg; nincs semmi baj, viszály. Gúnyos ért. néha szent czimmel oly embereket szokás illetni, kik különczködéseik által a rendes társalgási életmódtól eltérnek vagy képmutatók. Furcsa, különös, csudálatos, kiállhatatlan szentje az Istennek. Fa szent, alázatosat mutató mint a fából faragott szentszobor. Eredetre nézve közönségesen a latin sanctus-ból módosúltnak tartják, a közel jár hangokban is az ugyancsak a latinból származott franczia saint szóhoz, a szláv nyelvekben szvieti, szväti, szvati stb.; azonban figyelmet érdemel, hogy ez csaknem ugyanezen alakban a zend vagyis azon ős nyelvben is eléfordúl, melyen a zendaveszta van írva, ú. m. szpenta, melyhez a föntebb., szláv szók is közelebb állnak hangokban, mint a latin ,sanctus' szóhoz. A mongolban is szain (fn. és mn. jó, szép, nemes) gyakran használtatik jelzőül a vallásos és isteni dolgokban, pl. szain edor, szép v. jó nap; és ünnep (szent nap, szent idő), szain dzarlik szép v. jó beszéd; és a vallás alaptudománya; ettől származik szaitai v. szaitu (jó, szép, igen szép).
*SZENT (2)
	áth. m. szent-ětt, par. ~s, htn. ~ni v. ~eni. A székelyeknél am. sejt, sejdít, sajdít, féligmeddig észrevesz valamit, gyanít valamit. Megszentettem a dolog titkát. Megszenté a tolvaj, hogy nyomozódni kezdtek utána. (Kriza J). Egyezik vele a latin sentio, de egyezik mélyhangúlag a mongol szana-hhu (penser, songer ŕ, se souvenir de, se rappeler) is. V. ö. SEJT.
*SZENTA
	falu Somogy m.; helyr. Szentá-ra, ~n, ~ról.
*SZÉNTA
	puszta Tolna m.; helyr. Széntá-ra, ~n, ~ról.
*SZENT-ÁBRAHÁM
	falu Pozsony m., erdélyi falu Udvarhely székben; helyr. ~Ábrahám-ba, ~ban, ~ból.
*SZENT-ADORJÁN
	falu Szala m.; helyr. ~Adorján-ba, ~ban, ~ból.
*SZENT-ÁGOTA
	erdélyi mváros Nagy-Sink székben; helyr. ~Ágotá-ra, ~n, ~ról.
*SZÉNTAKARÍTÓ
	(szén-takarító) ösz. fn. Kis lapátféle eszköz, melylyel a tüzelésre való szenet a kemenczébe, katlanb., stb. rakják, s kellőleg eligazítják.
*SZENT-ANDRÁS
	faluk Abaúj, Békés, Bihar, Liptó, Moson, Sopron, Szepes, Temes, Torna, Szala, Zólyom megyékben; puszták Tolna m., és Jászságban, erdélyi faluk Doboka, Hunyad, Kolos m.; helyr. ~András-ra, ~on, ~ról.
*SZENTANDRÁSHAVA
	Azon hónap, melyben Szent András apostol napja esik, azaz, november, máskép: végelőtti hó vagy őszutó. Szent András előtti napon a babonás leányok böjtölni szoktak, s azt tartják, hogy azon nőtelen ember leszen férjök, kit a rákövetkező reggelen legelőször látnak.
*SZENT-ANNA
	falu Liptó, Ó~ falu, Új~ mváros Arad m.; helyr. ~Anná-ra, ~n, ~ról.
*SZENT-ANTAL
	mváros Hont, puszta Pozsony m.; helyr. ~Antal-ba, ~ban, ~ból.
*SZENT-ANTALFA
	falu Szala m.; helyr. - Antalfá-ra, ~n, ~ról.
*SZENT-ANTAL TÜZE
	ösz. fn. Lásd: ORBÁNCZ.
*SZÉNTARTÓ
	(szén-tartó) ösz. fn. Edény, pl. serpenyő, medencze, füstölőcsésze, melyben égő szenet tartanak.
*SZENTATYA
	(szent-atya) ösz. fn. Népies nyelven az egyházi személynek v. papnak, mint lelki atyának czíme.
*SZENTATYÁK
	(szent-atyák) ösz. tb., fn. A keresztény világ első századaiban élt szent férfiak, kik a keresztény hitet szóbeli tanítás, különösen pedig irományok által hirdették, védelmezték, terjesztették; ilyenek voltak az apostoli szentatyák: Kelemen, Polycarp, Ignácz vértanu stb., az egyházi doktorok: Ágoston, Aranyszáju szent János, Jeromos, Ambrus, Athanáz stb.
*SZENT-BALÁZS
	faluk Somogy és Szala m.; helyr. ~Balázs-ra, ~on, ~ról.
*SZENT-BARABÁS
	falu Somogy m.; helyr. ~Barabás-ra, ~on, ~ról.
*SZENT-BÉKÁLLA
	falu Szala m.; helyr. ~Békállá-ra, ~n, ~ról.
*SZENT-BENEDEK
	mváros Bars, falu Somogy m., erdélyi faluk A.-Fehér, B.-Szolnok m. és Maros székben; helyr. ~Benedek-re, ~ěn, ~ről.
*SZENTBESZÉD
	(szent-beszéd) ösz. fn. Egyházi beszéd.
*SZENT-BORBÁLA
	puszta Somogy m.; helyr. ~Borbálá-ra, ~n, ~ról.
*SZENT-DEMETER
	puszta Gömör m, erdélyi falu Udvarhely székben; helyr. ~Demeter-re, ~ěn, ~ről.
*SZENT-DIENES
	falu Baranya m.; helyr. ~Dienes-re, ~ěn, ~ről.
*SZENT-DOMJÁN
	puszta Baranya m.; helyr. ~Domján-ba, ~ban, ~ból.
*SZENT-DOMOKOS
	erdélyi falu Csik-Székben; helyr. ~Domokos-ra, ~on, ~ról.
*SZENT-DOMONKOS
	falu Heves m.; helyr. ~Domonkos-ra, ~on, ~ról.
*SZENTE
	falu Nógrád m.; helyr. Szenté-re, ~n, ~ről.
*SZENT-EGYED
	puszták Baranya és Somogy m. erdélyi falu Doboka m.; helyr. ~Egyed-re, ~ěn, ~ről.
*SZENTEGYHÁZ
	(szent-egy-ház) ösz. fn. 1) l. TEMPLOM. Hajdan rövidebben: egyház, honnan az egyház atyja, egyház fia, egyházkelő stb., kifejezések és öszvetételek. ,Egyház' nevét némelyek szerént onnan kapta, mert eredetileg s az illető helységben egyetlen volt a maga nemében. Mások idház v. üdház, üd v. üdv és ház szókból összetett szónak vélik, mint innep, ünnep is am. üdnap. 2) Bizonyos templomba öszvegyülekezni szokott hivek testülete, szokottabban szintén egyház. Anyaegyház, fiókegyház. V. ö. ANYASZENTEGYHÁZ.
*SZENTEGYHÁZI
	(szent-egy-házi) ösz. mn. Szentegyházhoz tartozó, azt illető, arra vonatkozó. Szentegyházi öltözékek, diszítmények, székek, padok.
*SZENTĚL
	(szent-ěl) áth. m. szentěl-t. 1) Bizonyos szertartások, imák véghezvitele által vallásilag tiszteletessé, kegyeletessé avat valamit. Templomot, harangot, zászlókat, temetőt szentelni. 2) A természet némely adományait vagy emberi műveket elmondott imák, és innepélyes szertartások által Isten kegyelméb., és oltalmába ajánlja, s foganatot, áldást, sikert kér rájok. Buzát, bort eleséget, kenyeret szentelni. Házat, hajót, fegyvereket szentelni. 3) Valakit egyházi hivatalra, egyházi rend tagjává avat. Pappá, püspökké szentelni, fölszentelni valakit. 4) Kegyszerek, vagyis szakramentumok által bűntől megtisztít. A keresztség által mindnyájan megszenteltetünk. 5) Vallási vagy kegyeleti czélból ajánl, oda ad valamit. Életét, vagyonát Istennek szenteli. 6) Szent gyanánt kegyeletes érzéssel tisztel valakit, különösen az Istent. Szenteltessék neved. V. ö. SZENT.
*SZENT-ELEK
	mváros Vas, falu Bihar m.; helyr. ~Elek-re, ~ěn, ~ről.
*SZÉNTELEN
	(szén-telen) mn. tt. széntelen-t, tb., ~ěk. Szén nélküli, miben szén nem foglaltatik. Határozóként am. szén nélkül, széntelenül.
*SZENTĚLÉS
	(szent-ěl-és) fn. tt. szentělés-t, tb., ~ěk, harm. szr. ~e. Hitvallási kegyeletes szertartás, mely által valamit vagy valakit szentelnek. Templomszentelés, harangszentelés, oltárszentelés. Papszentelés, püspökszentelés. Bor-, búza-, vízszentelés. Ház-, hajószentelés. V. ö. SZENTĚL.
*SZENTĚLÉSI
	(szent-ěl-és-i) mn. tt. szentělési-t, tb., ~ek. Szentelést illető, arra vonatkozó. Szentelési imák, szertartások, innepélyek. V. ö. SZENTĚLÉS.
*SZENTĚLET
	(szent-ěl-et) fn. tt. szentělet-ět, harm. szr. ~e. Szentelés elvont értelemben. Templomszentelet. "Hogy te házad te szentěletědben maradjon meg" (in sanctificatione tua permaneat. Bécsi codex Judith IX.). "Mert királyunk szentělete (nem sanctificatio regis est) és ő országának háza" (Ugyanott. Ámos. VII.).
*SZENTĚLETLEN
	(szent-ěl-et-len) mn. tt. szentěletlen-t, tb., ~ěk. 1) Aki vagy ami nincs megszentelve, fölszentelve; fölavatatlan. Kinevezett de még szenteletlen püspök. Szenteletlen templom. 2) Büneitől meg nem tisztított, Isten kegyelmében nem fogadott. Határozóként am. meg v. föl nem szentelve; föl nem avatva. V. ö. SZENTĚL.
*SZENTĚLŐ
	(szent-ěl-ő) mn. tt. szentelő-t, ~k. Aki vagy ami szentel, ez igének minden értelmében véve. Papokat szentelő püspök. Szentelő malaszt. Mint főnév templomi eszközt jelent, likacsos tölcsérhez vagy karapolóhoz hasonlót, melylyel a hivekre vagy más tárgyakra szenteltvizet hint a pap. A régieknél, példáúl a Debreczeni Legendáskönyvben szentelő ,papi személy' (talán áldozár) értelmében is eléjön: "Mikoron mind az országbeli feh (fő) pispökökkel es szentölőkkel s neminemű egyházi fejedelmekkel öszvegyült volna eh szent Tamás." (Toldy F. kiadása 60. l.).
*SZENTĚLT
	(szent-ěl-t) mn. tt. szentěltet. Ami meg van szentelve, vagy aki föl van szentelve. Szentelt búza, bor, eleség. Szentelt pap.
*SZENTĚLTVÍZ
	(szentelt-víz) ösz. fn. A latin és görög szertartásu egyházban bizonyos szertartás és imák által megáldott természeti víz; melyet a hivek lelki tisztulás és tisztítás jelveül magokra, vagy a papok a hivekre s más megszentelendő tárgyakra hintenek. Szenteltvízb., mártott ujjakkal keresztet vetni. Szenteltvizzel behinteni a hiveket, a halotti koporsót. Még a szenteltvizet is levette róla, igen legyalázta. A vízszentelésnek különösen kitűzött ideje a három királyok innepének előnapja, miért is ez innepet vizkereszt napjá-nak nevezzük.
*SZENTĚLTVÍZTARTÓ
	(szentelt-víz-tartó) ösz. fn. Szenteltvizzel töltött edény a templomokban, és illető keresztény hivek házaiban, rendesen az ajtó mellett falra függesztve. Szélesb ért. akármely helyen álló, vagy hordozható ilyetén edény.
*SZENTÉLY
	(szent-ély) fn. tt. szentély-t, tb., ~ěk, harm. szr. ~e. 1) A templomnak előrésze, melyben a főoltár áll. (Sanctuarium). 2) Átv. ért. oly hely, melyben valamely titokszerü, szent kegyeletben álló dolgot rejtve tartanak, melyhez mindenkinek férni nem szabad.
*SZENT-ENDRE
	mváros Pest m.; helyr. ~Endré-re, ~n, ~ről.
*SZENT-ERZSÉBET
	faluk Baranya, Heves, Liptó m., ALSÓ~, FELSŐ~, Szala m., erdélyi faluk Udvarhely és Szeben székben; helyr. ~Erzsébet-re, ~ěn, ~ről.
*SZENTES (1)
	(szent-ěs) mn. tt. szentěs-t v. ~et, tb., ~ek. 1) Valóban buzgó, ájtatos, szent dolgokkal foglalkodni szerető. Szentes életet élni. Szentes asszonyok. 2) Gúnyos ért. álbuzgó, szineskedésből ájtatos képmutató; a vallásos kegyeletet inkább külsőleg mint szivből vagy erkölcsileg gyakorló.
*SZENTĚS (2)
	(szent-ěs) fn. tt. szentěs-t, tb., ~ěk. Hajósok nyelvén (mind a Tisza, mind a Duna mentében) jelöli általán azon helyet a hajó hátuljában, hol régi szokás szerint a hajó védszentjének képe elhelyezve van, a mely magában foglalja mind azon helyiséget, hol féltőbb jószágokat, lőszereket, hajóköteleket tartanak. Ilyen helyiség a hajón, hol a tűzszerész gondja alá bizott eszközök és szerek állanak (Konstabelsgatt); hol a vízmérő lakik (Kreuzmeisterskammer); kötéltartó (Seillucke. Kenessey Albert).
*SZENTÉS (3)
	mezőváros Csongrádban; faluk Somogy, Ung, és Zemplén vmkben; helyr. Szentěs-re, ~en, ~ről.
*SZENTÉS
	(szent-és) fn. tt. szentés-t, tb., ~ěk. A székelyeknél am. sejtés, sejdítés. V. ö. SZENT, ige.
*SZENTĚSI
	(szent-ěs-i) mn. tt. szentěsi-t, tb., ~ek. Szentesre való, onnan származó, oda tartozó, azt illető. Kutya baja, mint a szentesi halottnak. (Km.).
*SZENTĚSÍT
	(szent-ěs-ít) áth. m. szentěsít-ětt, htn. ~ni v. ~eni, par. ~s. Valamit oly hatálylyal v. erővel felruház, hogy az szent és sérthetetlen legyen. A törvényeket szentesítni, a fejdelemről mondják, midőn az országgyülésen megállapított törvényjavaslatra királyi jóváhagyását adja s ez által azt törvényerőre emeli.
*SZENTĚSÍTÉS, SZENTESITÉS
	(szent-ěs-ít-és) fn. tt. szentesítés-t, tb., ~ěk, harm. szr. ~e. Szentté és sérthetetlenné nyilvánitás. Törvény szentesitése. V. ö. SZENTĚSÍT.
*SZENTĚSITVÉNY
	(szent-ěs-ít-vény) fn. tt. szentěsítvény-t, tb., ~ěk, harm. szr. ~e. Szentesitési cselekvény; szentesités elvont értelemben.
*SZENTĚSKE
	falu Ung m.; helyr. Szentěské-re, ~n, ~ről.
*SZENTĚSKĚDÉS
	(szent-ěs-kěd-és) fn. tt. szentěskědés-t, tb., ~ěk, harm. szr. ~e. Buzgólkodás, ájtatoskodás, szentes életmód gyakorlása. Gúnyos és általánosb ért. álbuzgó, képmutató, szineskedő vallásosság.
*SZENTĚSKĚDIK
	(szent-ěs-kěd-ik) k. m. szentěskěd-tem, ~tél, ~ětt. Buzgólkodó, ájtatoskodó életet gyakorol. Gúnyosan álbuzgólag, képmutatólag, szineskedőleg ájtatoskodik.
*SZENTĚSKĚDŐ
	(szent-ěs-kěd-ő) mn. és fn. tt. szentěskědő-t. Igen buzgólkodó, ájtatoskodó; gúnyos ért. képmutató, szineskedő, ál szentet játszó.
*SZENTETLEN
	(szent-et-len) mn. tt. szentetlen-t, tb., ~ěk. Aminek vállasos kegyeletre, tiszteletre méltó tulajdonságai nincsenek; ami akár az erkölcsi törvények, akár a bevett társadalmi szokások szerént az ugy nevezett szent dolgok közé nem vétetik, szentségtelen.
*SZENTETLENÍT
	(szent-et-len-ít), áth. m. szentetlenít-ětt, par. ~s, htn. ~ni v. ~eni. Szentetlenné tesz valamit, vagyis kegyeletre, és tiszteletre való méltóságától megfoszt vagy ugy viseli magát iránta, mintha szent dolog nem volna. Undok bűnök által megszentetleníteni a templomot.
*SZENTETLENÍTÉS, SZENTETLENITÉS
	(szent-et-len-ít-és) fn. tt. szentetlenítés-t, tb., ~ěk, harm. szr. ~e. Cselekvés, mely által valamit, vagy valakit szentetlenné tesznek.
*SZENTETLENSÉG
	(szent-et-len-ség) fn. tt. szentetlenség-ět, harm. szr. ~e. Szentetlen tulajdonság, vagy állapot; vallási kegyeletesség, tiszteletre méltóság hiánya. V. ö. SZENTETLEN.
*SZENTETLENÜL
	(szent-et-len-ül) ih. Vallásos kegyelet és tisztelet nélkül.
*SZENTETLENŰL
	(szent-et-len-űl) önh. m. szentetlenűl-t. Vallásos kegyeletre és tiszteletre való méltósága elvész, vagy bizonyos cselekedetek által megsértetik.
*SZENTFÖLD
	(szent-föld) ösz. fn. A keresztények kegyeletes nyelvén am. Palaestina, a régi zsidók országa, melyben Krisztus urunk született, tanított, csodákat müvelt, s az emberi nemzet megváltásaért kínhalált szenvedett.
*SZENT-GAÁL
	falu Baranya m.; helyr. Gaál-ra, ~on, ~ról.
*SZENT-GÁL
	falu Veszprém, puszta Tolna m.; helyr. ~Gál-ra, ~on, ~ról.
*SZENT-GELLÉRTHEGYE
	ösz. fn. Buda városának alsó végén meredeken emelkedő hegyorom, melyről Első Endre király alatt a fellázadt pogány magyarok az akkori csanádi püspököt Gellértet taligástul a mélységb., taszították. V. ö. KELEMFÖLD. Régi babonás mondák szerént e hegyen szokták a boszorkányok éjjeli gyüléseiket tartani.
*SZENT-GELLÉRT HEGYI
	ösz. mn. Ezen hegyről való, ezt illető, erre vonatkozó, itt létező. Szent Gellért hegyi csillagásztorony, erőd.
*SZENT-GERLICZE
	erdélyi falu Maros székben, helyr. ~Gerliczé-re, ~n, ~ről.
*SZENT-GOTTHÁRD
	mváros Vas. m.; erdélyi falu Doboka m.; helyr. ~Gotthárd-ra, ~on, ~ról.
*SZENT-GRÓT
	mváros Vas, falu Szala m.; helyr. ~Grót-ra, ~on, ~ról.
*SZENT-GYÖRGY
	sz. kir. v. Pozsony m., faluk Baranya, Bars, Sáros, Sopron, Szepes, Torontál, Szala, Turócz m.; puszták Komárom, Nyitra, Somogy Szabolcs m., ALSÓ~, FELSŐ~, mvárosok Jászkun ker., BÁNOK~, falu Szala, BALATON~, Somogy, DUNA~, Tolna, ISZKA~, Fehér, KINCSTÁRI~, KOLOSTOR~, Temes, KÓROGY~, puszta Csongrád, MEZŐ~, falu Veszpém, RÉPCZE~, Vas, TATÁR~, Pest, TÓT~, Somogy m; erd. faluk Kolos m., Csik székben; CSAPÓ~, Torda m., MAROS~, v. CZIGÁNY~, ERDŐ~, Maros székben, OLÁH~, SZÁSZ~, Besztercze vid., SZEPSI v. SEPSI~, mváros Sepsi székben, SZTRIGY~, falu Hunyad m., TOROCZKÓ~, Torda m.; helyr. Szent-György-re, ~ön, ~ről.
*SZENT-GYÖRGYHAVA v. ~HÓ
	ösz. fn. A polgári év sorozatában a negyedik hó, azaz aprilis, vagy tavaszhó, melyben t. i. Szent György vitéz innepe esik.
*SZENT-GYÖRGY-MEZŐ
	mváros Esztergam m., helyr. ~mező-re, ~n, ~ről.
*SZENT-GYÖRGY-VÁR
	falu Szala, puszta Somogy m. helyr. ~vár-ra, ~on, ~ról.
*SZENTGYÖRGYVIRÁG
	l. GYÖNGYVIRÁG.
*SZENT-GYÖRGY-VÖLGYE
	falu Szala m.; hely. ~völgyé-re, ~n, ~ről.
*SZENTHÁROMSÁG (1)
	(szent-háromság) ösz. fn. 1) A keresztény vallás hitágazata szerént az Istennek emberi észszel meg nem fogható rejteményes tulajdonsága, vagy misége, melynél fogva ő lényegében egyetlen egy, személyében pedig három: Atya, Fiú és Szent Lélek. Szentháromság titka. 2) Ezen három személyü s egyetlen lényegü istenség. Szentháromság napja, v. vasárnapja, pünkösd utáni első vasárnap, mint az anyaszentegyház által különösen a Szentháromság tiszteletére, és imádására rendelt innep.
*SZENTHÁROMSÁG (2)
	puszta Somogy m. erdélyi falu Maros székben, helyr. ~háromság-ra, ~on, ~ról.
*SZENT-HELENA
	faluk Szala és Turócz m.; helyr. ~Helená-ra, ~n, ~ról.
*SZENTHELY
	(szent-hely) ösz. fn. l. SZENTÉLY.
*SZENT-HUBERT
	falu Torontál m.; helyr. ~Hubert-re, ~ěn, ~ről.
*SZENTÍGE
	(szent-íge) ösz. fn. A Szentírásból valamely egyházi beszéd alapjául vett mondat vagy mondatok.
*SZENT-IMRE
	faluk Heves és Sáros-, HEGYKÖZ~, Bihar m., puszták Győr és Somogy m., erdélyi faluk Alsó-Fejér m., Csik és Maros székben; helyr. ~Imré-re, ~n, ~ről.
*SZENT ILONA FŰVE
	Népies neve a csipkés bordalap (latinul: asplenium trichomanoides) nevü növényfajnak.
*SZENTIRÁS
	(szent-irás) ösz. fn. l. BIBLIA. Ó testamentomi, új testamentomi (v. ó szövetségi, új szövetségi) szentirás. Nem mind szentirás amit ő beszél. (Km.).
*SZENTIRÁSBELI
	(szent-irásbeli) ösz. mn. Szentirásban létező.
*SZENTIRÁSI
	(szent-irási) ösz. mn. l. BIBLIAI.
*SZENTIRAT
	(szent-irat) ösz. fn. Szabatosab., alakja a ,Szentirás' szónak, minthogy irás sajátlag cselekvést jelent. V. ö. IRÁS; és IRAT.
*SZENT-ISTVÁN
	faluk Baranya, Borsod, Pest, Sáros, Veszprém, puszta Pest m.; erdélyi falu Maros székben; helyr. István-ba, ~ban, ~ból.
*SZENTÍT
	(szent-ít) áth. m. szentít-ětt, par. ~s, htn. ~ni, v. ~eni. A szentek soráb., igtat. (Canonisat). V. ö. SZENT.
*SZENT-IVÁN (1)
	Igy nevezik különösen keresztelő Szent Jánost, különböztetésül más Jánosoktól. Hosszu, mint a Szent Iván éneke, némelyek szerént: mint a szentiváni (Szent Iván napján tartatni szokott?) ének. (Km.).
*SZENT-IVÁN (2)
	falu Baranya, Győr, Liptó, Pest, Nógrád, Veszprém, DESPOT~, FELSŐ~, Bács, Ó~, ÚJ~, Torontál, PRIGLOVICZ~, Bács megyékben; puszták Heves, Somogy, Fehér, Pest m.; helyr. ~Iván-ba, ~ban, ~ból. l. SZENTIVÁNY.
*SZENTIVÁNALMA
	ösz. fn. Szent Iván innepe táján, azaz junius vége felé korán érő almafaj.
*SZENT-IVÁN-FA
	falu Vas m.; helyr. ~fá-ra, ~n, ~ról.
*SZENTIVÁNHAVA, SZENTIVÁNHÓ
	ösz. fn. Junius hava, vagy hatodhó vagy nyárelő, melyben Szent Iván, az az keresztelő Szent János innepe esik.
*SZENTIVÁNTÜZE
	ösz. fn. Tüz, melyet némely, kivált hegyes vidékeken Szent Iván előestéjén szoktak a szabadban rakni, s belőle a leányok férjhezmeneteli jövendöléseket tenni. V. ö. SZENT JÁNOS TÜZE.
*SZENT-IVÁNY
	erdélyi faluk Sepsi székben, Besztercze vidékében, és puszta Belső Szolnok m.; helyr. ~Ivány-ba, ~ban, ~ból.
*SZENT-JAKAB
	faluk Borsod, Heves, Somogy, Vas, Szala, Zólyom m., puszta Pest m., erdélyi faluk Doboka és Torda m.; helyr. ~Jakabon, ~ra, ~ról.
*SZENT-JAKAB-FA
	falu Szala m., helyr. ~fára, ~n, ~ról.
*SZENT JAKAB HAVA, SZENT-JAKABHÓ
	ösz. fn. Julius hava, vagy nyárhó, hetedhó, melyben szent Jakab apostol innepe esik.
*SZENT-JÁNOS
	mváros Moson, faluk Pozsony, Bihar, Torontál, puszták Bars, Győr, Szatmár m.; helyr. ~János-ra, ~on, ~ról.
*SZENT-JÁNOS FŰVE
	Népies neve a csengőlinka (latinul: hypericum perforatum) nevü növényfajnak; másképen szintén köznépiesen: csengőfű, csengővirág, orbánczfű, lyukas levelű fű.
*SZENT-JÁNOSHEGY
	erdélyi falu F. Fejér m.; helyr. ~hegy-re, ~ěn, ~ről.
*SZENT-JÁNOS KENYERE
	Az úgy nevezett szent János fájának, mely Keleten, tovább., olasz, és spanyol földön tenyészik, édes izű beczős gyümölcse, s a gyermekek kedves nyalánksága.
*SZENT JÁNOS TÜZE
	Kapnikbánya vidékén kopott háti kosarakkal magas sudarfákat tetőig tüzdelnek, azokat szent János alkonyán a közellevő hegymagaslatokon töb., ponton meggyujtják s ha a tetőre tűzött koszoru is elég, az a leány, a kié a koszoru vala, férjhez fog menni; máskép: korzsina v. kosina. (Lőrincz Károly).
*SZENT-JÓB
	falu Bihar m.; helyr. ~Jób-ra, ~on, ~ról.
*SZENT-JÓZSEF
	puszta Esztergam m., erdélyi falu Besztercze vid. helyr. ~József-re, ~ěn, ~ről.
*SZENT-KATALIN
	faluk Baranya és Vas m.; helyr. ~Katalin-ba, ~ban, ~ból.
*SZENT-KATOLNA
	erdélyi falu Kézdi székben és puszta Doboka m.; helyr. ~Katolná-ra, ~n, ~ról.
*SZENTKÉP
	(szent-kép) ösz. fn. Valamely szentnek festett vagy rajzolt vagy nyomtatott képe.
*SZENTKERESZT
	mváros Bars m., faluk Nyitra, Sáros, Vas m., KIRÁLY~, MOTKÓ~, CZIN~, SZTRANYÁN~, Liptó, PILIS~, Pest megyékben; puszták Bars, Esztergam, Szala m.; helyr. ~kereszt-re, ~ěn, ~ről.
*SZENTKIRÁLY
	faluk Gömör, Szala, Vas m., ÉR~, Közép-Szolnok, MAGYAR~, NÉMET~, Veszprém, PORROG~, RINYA~, Somogy, SZABAD~, Veszprém, SZILÁGY~, Közép Szolnok m.; erdélyi faluk Hunyad m.; CSIK~, Sepsai, Maros, Udvarhely székekben; puszták Pest m.; helyr. ~király-ra, ~on, ~ról.
*SZENTKIRALYSZABADJA
	falu Veszprém m.; helyr. ~szabadjá-ra, ~n, ~ról.
*SZENT-KOZMA
	puszta Bihar m.; helyr. ~Kozmá-ra, ~n, ~ról.
*SZENT-KÚT (1)
	(szent-kút) ösz. fn. Így neveztetik hazánkban töb., kút, melyeket a nép hite csudatevő gyógyerejüeknek tart, s néha bucsujárásokkal megtisztel.
*SZENTKÚT (2)
	faluk Baranya és Vas m., puszták Győr, és Nógrád m.; helyr. ~kút-ra, ~on, ~ról.
*SZENT-LÁSZLÓ
	faluk Somogy és Szala m., BUCSU~, mváros Szala, CSERE~, puszta Csongrád, MAGYAR~, NÉMET~, faluk Veszprém, PILIS~, VÁCZ~, Pest, PUSZTA~, Szala, PÜSPÖK~, Baranya, SZÉCSI~, Szala megyékben; puszták Somogy m., és Jászkun ker.; erdélyi faluk Torda m., Maros és Udvarhely székben.; helyr. ~László-ra, ~n, ~ról.
*SZENT-LÁZÁR
	falu Bihar m.; helyr. ~Lázár-ra, ~on, ~ról.
*SZENTLEÁNYFALVA
	ZIMÁND~, falu Arad m.; helyr. ~falvá-ra, ~n, ~ról.
*SZENTLÉLEK (1)
	(szent-lélek) ösz. fn. l. SZENTHÁROMSÁG (1) alatt.
*SZENTLÉLEK (2)
	falu Esztergam m., erdélyi faluk Csik, Kézdi és Udvarhely székben; helyr. ~lélek-re, ~ěn, ~ről.
*SZENT-LÉRÁNT
	falu Vas m.; helyr. ~Léránt-ra, ~on, ~ról.
*SZENT-LŐRINCZ
	faluk Baranya, Tolna és Vas m., puszták Nógrád, Pest és Győr m., erdélyi falu Maros székben; helyr. ~Lőrincz-re, ~ěn, ~ről.
*SZENT-LUKA
	puszta Somogy megyében Tótváros mellett; helyr. ~Luká-ra, ~n, ~ról.
*SZENT-LUKKA
	puszta Somogy megyében Gálosfa mellett; helyr. ~Lukká-ra, ~n, ~ról.
*SZENT-MARGIT
	mváros Sopron m. helyr. ~Margit-ra, ~on, ~ról.
*SZENT-MARGITA
	faluk Szala és Somogy m., erdélyi faluk B. Szolnok és Torda m.; helyr. ~Margitá-ra, ~n, ~ról.
*SZENT-MÁRIA
	faluk Heves, Liptó, Turócz, Szala, Veszprém, puszta Tolna m., erdélyi falu Doboka m. helyr. ~Máriá-ra, ~n, ~ról.
*SZENT-MÁRTON
	mváros Győr m., faluk Arad, Baranya, Bars, Borsod, Liptó, Sopron, Vas, Szala megyékben, puszta Tolna m., BELÉNYES~, BERETTYÓ~, faluk Bihar, DRÁVA~, Somogy, HEGY~, Baranya, KEMENES~, Vas, KIS~, Baranya, KUN~, Jászkun ker., MAGYAR~, Torontál, PACZÓD~, Szala, PECZE~, Bihar, RÁCZ~, Torontál, SZALK~, Pest, SZIGET~, Pest, SZILVÁS~, Somogy, TÁPJÓ~, Pest, TISZA~, Szabolcs, TÓT~, Szala, TURÓCZ~, Turócz megyékben; erdélyi faluk Doboka, Kolos m.; és Csik székben; helyr. ~Márton-ba, ~ban, ~ból.
*SZENT-MIHÁLY
	faluk Fehér, Komárom, Liptó, Sáros, Szabolcs, Torontál, Turócz, Szala m., LIPCSE~, Liptó, NÉMET~, Vas, OLÁH~, Temes, PUSZTA~, Vas, RÁBA~, Győr megyékben; puszták Somogy, Fehér, Veszprém m., erdélyi faluk Csík és Udvarhelyszékben; helyr. ~Mihály-on ~ra, ~ról.
*SZENT-MIHÁLYFA
	faluk Pozsony és Szala m., puszták Somogy m.; helyr. ~fá-ra, ~n, ~ról.
*SZENT-MIHÁLYFALVA
	falu Vas m.; helyr. ~falvá-ra, ~n, ~ról.
*SZENT-MIHÁLY-HAVA, SZENT-MIHÁLY-HÓ
	ösz. fn. September hava vagy őszelő, vagy kilenczedhó, melynek 29-dik napján szent Mihály emlékét üli az anyaszentegyház.
*SZENT-MIHÁLY-LOVA
	ösz. fn. Saraglyaforma készület, melyen a halottakat vállakon viszik a temetőbe. Nevét valószinüleg a római katholikusoknál divatos temetési ének azon szavaitól kapta, melyekben Szent Mihályra, mint paradicsom főnökére (Michael praepositus paradisi) történik hivatkozás. "De hajh engem innet tova, Elvisz a szent Mihály lova. Csokonai. "No még vén asszonynyal sem jártam így soha, Hogy vinné el őtet a szent Mihály lova!" (Tómalom) Czuczortól.
*SZENT-MIHÁLY-TELKE
	erdélyi faluk Kolos és Torda m.; helyr. ~telké-re, ~n, ~ről.
*SZENT-MIHÁLY-ÚR
	falu Nyitra m.; helyr. ~úr-ba, ~ban, ~ból.
*SZENT-MIKLÓS
	faluk Bereg, Somogy, Szatmár, Vas, Szala m., puszták Komárom, Somogy, Békés, Heves, Borsod m.; BELÉNYES~, falu Bihar, BÚR~, DETREKŐ~, Pozsony, FERTŐ~, mváros Sopron, HEGYKÖZ~, Bihar, HUSZTÁK~, Liptó, KIS~, Pest, KUN~, mváros Jászkun ker., LAJTHA~, mváros Sopron m., LÉBÉNY~, falu Moson m., LIPTÓ~, mváros Liptó m., NÉMET~ v. NAGY~, mváros Torontál m., OLÁH~, falu Bihar, RÁBA~, Győr, RÁCZ~, mváros Torontál m., SÁR~, falu Fehér m., SZIGET~, Pest, TÁP~, Győr, TISZA~, Torontál, TÖRÖK~, mváros Heves megyében, erdélyi faluk Maros, Csík és Udvarhelyszékben; helyr. ~Miklós-ra, ~on, ~ról.
*SZENT-MIHÁLY NYARA
	nyár utója; néhutt másképen: vén asszonyok nyara.
*SZENT-MIKLÓSFALVA
	falu Vas m.; helyr. ~falvá-ra, ~n, ~ról.
*SZENT-MITRA
	puszta Torontál m.; helyr. ~Mitrá-ra, ~n, ~ról.
*SZENTOLAJ
	ösz. fn. A római és görög keresztényeknél némely szertartási használatokra fölszentelt olaj. Betegek szentolaja, mely az utolsó kenetnél használtatik. Megtértek szentolaja (oleum catechumenorum), melylyel általán a keresztelendőket szokás fölkenni, mielőtt vízzel leöntetnének. Balzsamolaj (chrisma), melyet egyedül püspök szentelhet meg, mi rendesen és kizárólag nagycsütörtökön történik. Ezzel élnek a püspökök a bérmálás és egyházrend föladásakor.
*SZÉNTOLL
	(szén-toll) ösz. fn. Rajzeszköz hárs- vagy mogyorófaszénből.
*SZÉNTÖREK
	(szén-törek) ösz. fn. Morzsalékszén, apróra zúzott szén.
*SZENT-PÁL
	faluk Arad, Somogy, Szala m., DUNA~, Győr, TÓT~, ZSELICZ~, Somogy m., puszták Somogy, Győr m., erdélyi faluk Kolos m. és Udvarhely székben; helyr. ~Pál-ra, ~on, ~ról.
*SZENT-PÉTER
	faluk Komárom, Liptó, Moson, Nógrád, Nyitra, Sáros, Turócz, Vas m., BÚR~, DETREKŐ~, Pozsony, KAJÁSZÓ~, Fehér, KIS~, NÉMET~, Temes, ŐR~, mváros Vas m., POGÁNY~, falu Somogy, PUSZTA~, Szala, RÁCZ~, falu Torontál, puszta Fehér m., SAJÓ~, mváros Borsod m., TÜSKE~, falu Szala m., erdélyi falu Brassó ker., UZDI~, Kolos m., HOMORÓD~, Udvarhelysz.; helyr. ~Péter-re, ~ěn, ~ről.
*SZENT-PÉTER AGARA
	a medve tréfás neve Erdélyben.
*SZENT-PÉTERFA
	falu Vas m.; hely. ~Péterfá-ra, ~n, ~ról.
*SZENT-PÉTERFALVA
	erdélyi faluk Hunyad és Doboka m.; helyr. falvá-ra, ~n, ~ról.
*SZENT-PÉTERFÖLD
	falu Szala m.; helyr. ~föld-re, ~ön, ~ről.
*SZENT PÉTER KULCSA
	Népies neve a tavaszi kankalin (latinul: primula veris) nevü növényfajnak; másképen szintén köznépiesen: Szent György virága, sárga kükörics, kásavirág, keztyűvirág, kankalin.
*SZENT-PÉTER SZAKÁLA
	tréfásan am. borczégér.
*SZENT-PÉTERÚR
	falu Szala m.; helyr. ~úr-ra, ~on, ~ról.
*SZENT-ROCHUS
	falu Szala m.; helyr. ~Rochus-ra, ~on, ~ról.
*SZENTSÁGA
	tájdivatosan, összehúzva ebből: szentatyasága, L. SZENTATYA.
*SZENTSÉG
	(szent-ség) fn. tt. szentség-ět, harm. szr. ~e. 1) Széles ért. tulajdonság vagy állapot, melynél fogva valami kegyeletre, s vallásos mély tiszteletre méltó, melyet megsérteni vallástalan elvetemedés. Eskü szentsége. Egyházi szertartások szentsége. 2) Keresztény hittani ért. Krisztus és az egyház által rendelt, s bizonyos szertartásokból álló jelvény, mely kellőleg alkalmazva és fogadva, lelkünk megszentelésére és igazulására szolgál, azon isteni kegyelem által, mely e jelvényhez láthatatlanul kapcsolva van. A katholika hittan szerént hét szentség van, melyek közől kettő, ú. m. a keresztség és penitencziatartás, halottak szentségei-nek hivatnak, mert az embert a lélek halálos állapotából lelki életre támasztják; a többiek pedig, ú. m. a bérmálás, oltári szentség, utolsó kenet, egyházi rend és házasság, élők szentségei, minthogy azokat csak a lélek életvidor s megtisztult állapotában szabad fölvenni. A protestánsok két szentséget hisznek: a keresztséget és úrvacsorát. 3) Kiválólag, mint legméltóságosab., szentség, jelenti Krisztus Urunk valóságos testét és vérét a kenyér és bor szine alatt. Ez nagy szentség valóban, ezt imádjuk legjobban. (Egyházi ének). A szentséget imádni, magához venni. Szentséggel áldást adni. 4) Mint czím, főleg a római pápát illeti. Ő szentsége IX-dik Pius. Ő szentségéhez folyamodni.
*SZENTSÉGÁRULÁS
	(szentség-árulás) ösz. fn. Üzérkedés, nyerészkedés, kapzsiskodás, melyet valaki a vallásilag szent dolgokkal űz, pl. ki az egyházi hivatalokat pénzen adja vagy vásárolja, azok jövedelmét világi czélokra fordítja; vallásos ürügy alatt a híveket zsarolja stb., (Simonia. Latin nevét a bűnös Simontól kapta, ki pénzen akart az apostoloktól csudatevő erőt vásárolni).
*SZENTSÉGÁRUS
	(szentség-árus) ösz. fn. Személy, ki a vallásilag szent dolgokkal nyerészkedik. V. ö. SZENTSÉGÁRULÁS.
*SZENTSÉGĚD
	(szent-ség-ěd) fn. tt. szentségě-det. A római pápa czíme.
*SZENTSÉGĚS (1)
	(szent-ség-ěs) mn. tt. szentségěs-t v. ~et, tb., ~ek. 1) Az Istennek, mint legszentebb lénynek jelzője. Szentséges Isten! 2) Mint czím a római pápának adatik. Szentséges pápa, szentséges atya. 3) Mondják miséről, mely alatt a szentségmutató ki van téve. Szentséges misét hallgatni.
*SZENTSÉGES (2)
	puszta Somogy m.; helyr. Szentséges-ěn, ~re, ~ről.
*SZENTSÉGHÁZ
	ösz. fn. Hajlékféle szekrény az oltáron, melyben az oltári szentség, illetőleg az áldozóostyával töltött kehely (ciborium), és a szentségmutató (monstrantia) tartatik.
*SZENTSÉGIMÁDÁS
	(szentség-imádás) ösz. fn. Innepélyes szertartás a római katholikusoknál, midőn a szentség nyilvános imádásra reggeltől estig kitétetik.
*SZENTSÉGLEVÉTEL
	(szentség-le-vétel) ösz. fn. Szertartás, mely által a halálos büntetésre itélt gonosztevő egyházi személyt papi méltoságától innepélyesen megfosztják.
*SZENTSÉGMUTATÓ
	(szentség-mutató) l. SZENTSÉGTARTÓ.
*SZENTSÉGRONTÓ
	(szentség-rontó) l. SZENTSÉGTÖRŐ.
*SZENTSÉGTARTÓ
	(szentség-tartó) ösz. fn. Rendesen drága fémből készült, tornyozatos hajlék, melyben a római katholikusoknál az imádásra kitétetni szokott szent ostyát tartják, s melyet némely körmenetek alkalmával körülhordoz a pap. (Monstrantia).
*SZENTSÉGTELEN
	(szent-ség-telen) l. SZENTETLEN.
*SZENTSÉGTELENÍT
	(szent-ség-telen-ít) l. SZENTETLENÍT.
*SZENTSÉGTELENŰL
	(szent-ség-telen-űl) l. SZENTETLENŰL.
*SZENTSÉGTELENSÉG
	(szent-ség-telen-ség) l. SZENTETLENSÉG.
*SZENTSÉGTÖRÉS
	(szentség-törés) ösz. fn. Általán minden bűntett, melyet valaki a hitvállasilag szent dolgok szarvas megsértése által követ el; pl. templomrablás, a szentségek méltatlan fölvétele, esküszegés stb.
*SZENTSÉGTÖRŐ
	(szentség-törő) ösz. fn. Személy ki szentségtörést követ el. V. ö. SZENTSÉGTÖRÉS.
*SZENT-SIMON
	falu Gömör m.; erdélyi faluk Csik és Maros székben; helyr. ~Simon-ba, ~ban, ~ból.
*SZENTSUGÁR
	(szent-sugár) ösz. fn. Azon fényes karika, mely a festményeken a szentek képeit körülveszi; máskép: dicsfény.
*SZENTSZÉK
	(szent-szék) ösz. fn. 1) A püspöki, illetőleg érseki, főérseki széknek, mint egyházi hatóságnak tanácskara, és egyházi birósága, melynek rendes tagjai az illető káptalan kanonokjai, tovább., a püspöktől kinevezett ülnökök. Ily szentszéki hatósággal bir a pannonhegyi főapát is, azon catholicus hivek házasság-ügyeire nézve, kik kiváltságos megyéjéhez tartoznak. 2) Különösen, az egész katholika anyaszentegyház fejének a római pápának egyházi hatósága. Római apostoli szentszék.
*SZENTSZÉKI
	(szent-széki) ösz. mn. Szentszékhez tartozó, azt illető, arra vonatkozó. Szentszéki perek, itéletek. Szentszéki jegyző, táblabiró.
*SZENT-TAMÁS
	mváros Bács, falu Vas, puszta Heves m., ESZTERGAM~, mváros Esztergam m.; erdélyi faluk Udvarhely és Csik székben; helyr. ~Tamás-ra, ~on, ~ról.
*SZENTTETEM
	(szent-tetem) ösz. fn. A szentek soráb., avatott holtnak teteme, ereklyéje. Szenttetemek tisztelete.
*SZENTTORNYA
	puszta Békés m.; helyr. ~tornyá-ra, ~n, ~ról.
*SZENTÜL
	(szent-ül) ih. 1) Szentek módjára jámborul, ájtatosan, magát a bűnöktől őrizve. Szentűl élni. 2) Mint bizonyitó szó am. kétségkivül igazán. Szentül igaz.
*SZENTŰL
	(szent-űl) önh. m. szentűl-t. Olyanná lesz, mint a szent; lelkileg megtisztúl. És a szent szentüljön meg is. (Káldi Apocal. 22: 11.)
*SZÉNTŰZ
	(szén-tűz) ösz. fn. Tüz, melyet az égő szén ad. Az ezüst-aranymivesek széntűzzel dolgoznak.
*SZENT-VID
	puszta Győr m.; helyr. ~Vid-ra, ~on, ~ról.
*SZÉNŰL, SZENŰL
	(szén-ül) önh. m. Szenűl-t. Szénné alakúl ugy, ég ki, hogy szén válik belőle, pl. a fa a szénhutákban.
*SZÉNŰLÉS, SZENÜLÉS
	(szén-űl-és) fn. tt. szenülés-t, tb., ~ěk, harm. szr. ~e. Állapotváltozás, midőn valamely test szénné leszen.
*SZÉNŰLET, SZENÜLET
	(szén-űl-et) fn. tt. szenűlet-ět, harm. szr. ~e. v. ~je. Szenűlt állapot; vagy valamely test, mely szénné vált.
*SZENV
	(szen-v) fn. tt. szenv-et, harm. szr. ~e. Azon eredeti törzsszavaink egyike, melyeket idővel a szokás elhanyagolt, milyenek: üdv, nedv, olv, sorv, senyv stb., de ma a szabatosságra törekvő tudományos nyelv újra érvényesít. 1) Általán, fájdalmas, kellemetlen érzelem, mely némi türelmet igényel. Testi, lelki szenvek. Különbözik tőle a szenvedés, mint kintól a kinlódás, bajtól a bajlódás, haragtól a haragudás; amazok t. i. az illető érzelemnek elvont fogalmát, ezek pedig az alanyra vonatkozónak öszszerű mivoltát, állapotát, tartósságát fejezik ki. 2) Vegyes érzelem, mely a lelket, illetőleg kedélyt majd kellemes, majd kellemetlen izgásb., hozza, majd vonzza, majd visszataszítja, honnan ez öszvetett szók: hasonszenv, rokonszenv, ellenszenv, melyeket l. saját rovataik alatt. Az enyv, senyv, könyv, nyelv, olv, sorv, nedv, redv, üdv stb., rokonalakú szók után itélve, a szenv származékszó az elvont egyszerű szen gyöktől, mely benn rejlik az érzést, sejtést jelentő, s a székelyeknél divatos szent, szentés származékokban. Továbbá gyökhangokban és alapfogalomban egyeznek vele a kellemetlen érzelmekre vonatkozó sany, sanyar, sajog, sajgat, sajnál, sínlik, sínlődik, sohajt, sovárog, szomorú, szontyolodik. Végelemzésben pedig a megindult kedélynek természeti szóhangja, minthogy némely fájdalmas benyomások alatt az ember szepegni, szeszegni szokott, azaz fogait szívja.
*SZENVED
	(szen-v-ed) önh. és áth. m. szenved-tem, ~tél, ~ětt v. ~t. 1) Önh. oly benyomást érez, mely testére vagy kedélyére, vagy lelkére kellemetlenül, fájdalmasan, kinosan hat. A beteg nagyon szenved. Görcsben, fogfájásban, köszvényben szenvedni. A táborozó katonának szenvednie kell. 2) Átv. tárgyesetes viszonynévvel, bizonyos kellemetlen benyomásokat tűr, kiáll. Éhséget, szomjat, hideget, meleget szenvedni. Sokat szenvedett életében. Kárt, rövidséget, veszteséget, keserűséget, fájdalmat, kínt, halált szenvedni. Szükséget szenvedni valamiben. "Isten a megmondhatója, mennyit szenvedek." Vörösmartytól. Kis leány baja. Sajátságos értelme van e mondatban: kétséget nem szenved, azaz nem lehet benne kételkedni, világos. 3) Bizonyos kellemetlen benyomást tűr, elvisel, nem akadályoz, működni vagy létezni enged. Sokat láss, keveset szólj, de többet szenvedj. Sokat kell annak szenvednie, ki czélt akar érni. Hogy szenvedheted ezt? Különösen a gyülölet tárgya iránt türelmet mutat. Sokszor utálunk, gyülölünk valakit v. valamit, de bizonyos okból szenvedjük. Ezen embert nem szenvedhetem. 4) Átv. mondják elvont, vagy lelketlen tárgyakról is, midőn épségök romlik, veszélyeztetik stb., Hire neve, becsülete szenved. A mi helységünk sokat szenvedett az utolsó hadjáratban. A több., ed ad képzőű igéktől abban különbözik, hogy nincs neki eszt képzős átható igetársa, mint pl. eped epeszt, apad apaszt, éled éleszt stb. E tekintetben hasonlók hozzá a feled, a régies kegyed, és a lepedő törzsöke leped. - Képzési alakra egyeznek vele: senyved, enyved, hamvad, hervad, sorvad, reved, olvad stb.
*SZENVEDÉKĚNY
	(szen-v-ed-ék-ěny) mn. tt. szenvedékěny-t, v. ~et, tb., ~ek. Gyakran szenvedő, szenvedésre hajlandó.
*SZENVEDÉKĚNYSÉG
	(szen-v-ed-ék-ěny-ség) fn. tt. szenvedékenység-ět, harm. szr. ~e. Tulajdonság, vagy hajlam, melynél fogva valaki szenvedékeny vagyis a kellemetlen benyomásokra fogékony.
*SZENVEDELĚM
	(szen-v-ed-el-ěm) tt. szenvedel-met L. SZENVEDÉLY.
*SZENVEDELMES
	(szen-v-ed-el-ěm-es) l. SZENVEDÉLYES.
*SZENVEDÉLY
	(szen-v-ed-ély) fn. tt. szenvevedély-t, tb., ~ěk, harm szr. ~e. Kedélyi állapot, vagy megrögzött hajlam, melynél fogva valakit bizonyos indulatok folytonosan, és csaknem ellenállhatlan erővel, ingerelnek, izgatnak. Különbözik az indulattól, melynek a szenvedély mintegy hatványozott fokozata. Az indulatnak a latin affectus, a szenvedélynek a passio felel meg. Az indulat hirtelen fellobbanó, a szenvedély tartós kedélyi izgalom, mely nem szünik minden módot és alkalmat felhasználni, hogy vágyait teljesítse. A szenvedélyek vagy csupa érzékiek, testi élvezetre vonatkozók, vagy lelkiek, szellemiek, melyek tárgyait a léleknek, szellemnek, erkölcsi érzetnek vágyai, élvei teszik. Szenvedélylyel üzni a játékot, vadászatot. A szenvedélyeken uralkodni, azokat mérsékelni, fékezni. A szinészetet, zenét szenvedélyből gyakorolni. Másképen: szenvedelem. "Ingerültség és szenvedelmek közt honunk javát eszközölni nem fogjuk." (Gr. Széchenyi István az 1843-iki országgyülésen julius 11-ikén).
*SZENVEDÉLYBĚCS
	(szenv-edély-běcs) ösz. fn. Valamely dolognak olyan értéke, melyet valaki csak az ahhoz vagy abban talált kedvtelésből fizet vagy szab meg, de a valóságnak meg nem felel. (Pretium affectionis).
*SZENVEDÉLYĚS
	(szen-v-ed-ély-ěs) mn. tt. szenvedélyěs-t, v. ~et, tb., ~ek. Kinek kedélyét valamely szenvedély izgatja; nyugtalan, ingerlékeny kedélyü; bizonyos vágyak teljesitésére folytonosan hajlandó és törekvő. A szenvedélyes ember nem tud magán uralkodni. Szenvedélyes vadász, kártyás, tánczos. Szenvedélyes szinész, zenész. V. ö. SZENVEDÉLY.
*SZENVEDÉLYĚSEN
	(szen-v-ed-ély-ěs-en) ih. Bizonyos indulattól, vágytól folytonosan izgatva; izgalmasan, ingerlékenyen. Szenvedélyesen szeretni, ragaszkodni valamihez. V. ö. SZENVEDÉLY.
*SZENVEDÉLYESSÉG
	(szen-v-ed-ély-ěs-ség) fn. tt. szenvedélyesség-ět, harm. szr. ~e. Szenvedélyes állapot vagy tulajdonság.
*SZENVEDÉLYTELEN
	(szen-v-ed-ély-te-len) mn. tt. szenvedélytelen-t, tb., ~ěk. Szenvedélytől ment; nyugodt, higgadt kedélyű.
*SZENVEDÉS
	(szen-v-ed-és) fn. tt. szenvedés-t, tb., ~ěk, harm. szr. ~e. Általán, kellemetlen érzés, melyet akár testi, akár lelki fájdalom, kin, gyötrelem stb. okoz. Továbbá, az ily érzések eltürése, kitartása. V. ö. SZENVED.
*SZENVEDET
	(szen-v-ed-et) fn. tt. szenvedet-ět, harm. szr. ~e. Elvont értelemben vett szenvedés, vagy állapot, melyben a szenvedő létezik; továbbá, türelem.
*SZENVEDETĚS
	(szen-v-ed-et-ěs) mn. tt. szenvedetés-t, v. ~et, tb., ~ek. Amiben vagy amitől, ami miatt szedvedni kell. Szenvedetes élet, szegénység, betegség, állapot.
*SZENVEDETĚSSÉG
	(szen-v-ed-et-ěs-ség) fn. tt. szenvedetesség-ět, harm. szr. ~e. Szenvedetes állapot, vagy tulajdonság; türelmesség.
*SZENVEDHETETLEN, SZENVEDHETLEN
	(szen-v-ed-het-[et]len) mn tt. szenvedhetetlen-t, tb., ~ěk. 1) Aminek kinos, fájdalmas voltát békével türni, elviselni, kiállani nem lehet. 2) Gyűlöletes, utálatos, erkölcsileg tűrhetetlen, megférhetetlen. Szenvedhetetlen garázda, izgága, veszekedő ember. Határozóként am. szenvedhetetlenül.
*SZENVEDHETETLENSÉG, SZENVEDHETLENSÉG
	(szen-v-ed-het-[et]len-ség) fn. tt. szenvedhetetlenség-ět. Tulajdonság, vagy állapot, melynél fogva valami, v. valaki szenvedhetetlen.
*SZENVEDHETETLENÜL, SZENVEDHETLENÜL
	(szen-v-ed-het-[et]len-ül) ih. Olyképen, oly módon, oly mértékben, hogy elszenvedni, kiállani, eltűrni nem lehet. Szenvedhetetlenül büdös szag, garázda ember.
*SZENVEDHETLEN
	l. SZENVEDHETETLEN.
*SZENVEDHETŐ
	(szen-v-ed-het-ő) mn. tt. szenvedhető-t. Amit, illetőleg akit elszenvedni, kiállani, megtürni lehet; némileg ugyan hibás, kellemetlen, de mind a mellett tűrhető, elnézhető. Előbb., állapotom szenvedhető volt, de a mostanit lehetetlen türnöm.
*SZENVEDHETŐLEG
	(szen-v-ed-het-ő-leg) ih. Szenvedhető módon, oly képen, hogy kiállani, eltürni lehet. Fájdalma szenvedhetőleg enyhült.
*SZENVEDHETŐSÉG
	(szen-v-ed-het-ő-ség) fn. tt. szenvedhetőség-ět, harm. szr. ~e. Szenvedhető állapot vagy tulajdonság.
*SZENVEDŐ
	(szen-v-ed-ő) mn. tt. szenvedő-t, tb., ~k. Aki szenved; bizonyos fájdalmak, kinok, csapások benyomására kellemetlen visszahatást érző. Görcsben, köszvényben szenvedő ember. Használják főnevül is. A szenvedőket vigasztalni, ápolni, gyógyítani. A székelyek szenvedőnek mondják az innepeket megelőző napokat, azaz vigiliákat, valószinüleg azért mert a római és görög egyházban azokat böjtöléssel szokták megüllni.
*SZENVEDŐIGE
	(szenvedő-ige) ösz. fn. Nyelvtani ért. oly ige, mely az alanynak kül októl származott, avagy magában támadt kényszerülését jelenti; amaz külszenvedő, mely a miveltetőkből ik, harmadik személyi rag hozzá adásával képeztetik, min: irat-ik, mondat-ik, üttet-ik, láttatik; emez belszenvedő, melynél az alany kényszerülésének oka magában rejlik, pl. gyötrődik, bajlódik, ütődik, hányódik, vetődik. A Tisza vidékén a népnyelv általában összezavarja a belszenvedőt a külszenvedővel vagyis ez utóbb., helyett is belszenvedőt használ, pl. iródik, nyomtatódik, mondódik, ,iratik' ,nyomtattatik', ,mondatik' helyett. Némely nyelvészek (a csak köröttük észlelt népnyelvből okoskodva) tagadják a szenvedő (külszenvedő) igék létezését a magyar nyelvben, holott vannak szavaink, melyek a legrégibb időktől fogva fenn vannak mind az irói mind a népnyelvben, pl. születik: "születék szűz Máriától" az apostoli Hitformában; adatik, adassék: "Ez levél adassék az én nagyságos uramnak Botthyáni Ferencznek." (Levél 1530-ról. Szalay Ág. 400 m. 1.) stb. - Ide tartoznak azon ik-es igék is, melyek nem a föntebbi osztályokhoz tartoznak, mindazáltal, mindig némi szenvedést, önkénytelen állapotot jeleznek és mindig a föntebbi szenvedő igék szerént ragoztatnak, mint: látszik, hallik, érzik, hajlik, botlik, vérzik, ötlik stb. Ezeket középszenvedők-nek vagy csak középigék-nek nevezzük, minthogy a cselekvő és szenvedő igék közt mintegy közép helyet foglalnak, pl. záratik külszenvedő, záródik belszenvedő, zárkozik közép ige. Legújabban a külszenvedők helyett nagyon elharapódzott a ,lett' szó használata némely Dunántuli szójárásból, a mely ugyan a ,wurde', német szenvedő igék segédigéjére emlékeztet, azonban némelyek azt tartják, hogy ha létezik írva van, épen oly jogosult az írva lett is. Véleményünk szerént bár ezt tagadni nem lehet, mindazáltal a magyar nyelvben akár egyik akár másik külszenvedői alakkal csak igen csinján kell élnünk, minthogy az a legtöbb esetben mind a jóhangzás, mind pedig a rövidség elvét sérti.
*SZENVEDŐLEG
	(szen-v-ed-ő-leg) ih. Szenvedő állapotban, vagy minőségben.
*SZENVEDŐLEGĚS
	(szen-v-ed-ő-leg-ěs) mn. tt. szenvedőlegěs-t, v. ~et, tb., ~ek. Szenvedő állapotban levő.
*SZENVEDŐLEGĚSSÉG
	(szen-ved-ő-leg-ěs-ség) fn. tt. szenvedőlegěsség-ět, harm. szr. ~e. Szenvedő állapot v. minőség.
*SZENVEDŐTÁRS
	(szenvedő-társ) ösz. fn. Személy aki valakinek bajaiban vagy valósággal osztozik, vagy azok iránt oly részvéttel viselkedik, mintha őt magát is sujtanák.
*SZENVELĚG
	(szen-v-el-ěg) önh. m. szenvelěg-tem, ~tél, szenvelg-ětt, htn. ~ni. Új alkotásu szó, az idegen "affectare, affectiren" magyaritására, am. valaminek látszani vágy, s ezen vágyát fitogtatja, s úgy tetteti magát, mintha valóban olyan volna. Tárgyesetes nevet vonz. Uriasságot, finomságot, tudósságot, szerénységet szenvelegni. Szokottabban: negélyez.
*SZENVELGÉS
	(szen-v-el-ěg-és) fn. tt. szenvelgés-t, tb., ~ěk, harm. szr. ~e. Tettetés, fitogtatás, mely által szenveleg valaki. V. ö. SZENVELĚG.
*SZENVELĚM
	(szen-v-el-ěm) fn. tt. szenvelmet. Magasab., érzés vagy megindulás, mely valamely költői műben vagy szónoklatban nyilvánul, s az olvasót vagy hallgatót is hasonló érzelemre ragadja. (Pathos). Némelyeknél: szenvület. Álszenvelem, mely a szép korlátain túl csapong.
*SZENVELMES
	(szen-v-el-ěm-ěs) mn. tt. szenvelmes-t, v. ~et, tb., ~ek. Szenvelemmel járó, szenvelmet tanusító v. nyilvánitó. (Patheticus).
*SZENVETLEN
	(szen-v-et-len) mn. tt. szenvetlen-t, tb., ~ek. Hideg érzéketlen, részvétlen, közönyös kedélyü, ki sem kedvező sem kedvezőtlen benyomásokra meg nem indúl; tompúlt érzékü. (Indolens).
*SZENVETLENSÉG
	(szen-v-etlen-ség) fn. tt. szenvetlenség-ět, harm. szr. ~e. Szenvetlen állapot vagy tulajdonság.
*SZÉNVONÓ
	(szén-vonó) ösz. fn. Háromszögü deszkadarab., nyelbe ütve, melylyel a befűtött kemenczéből a parázst, hamut, vagy pernyét kihuzzák, mielőtt a sütnivalót bevetnék, máskép: kuruglya. Különböznek tőle az asag v. azsag, v. arsag, és a piszkafa. Szénvonó nem nevetheti a pemetét. (Km.).
*SZÉNVONÓLAPÁT
	(szén-vonó-lapát) l. SZÉNVONÓ.
*SZENVTELEN
	(szen-v-telen), lásd: SZENVETLEN.
*SZENVŰLET, SZENVÜLET
	(szen-v-űl-et) fn. tt. szenvűlet-ět, harm. szr. ~e v. ~je. l. SZENVELEM.
*SZENYÉR
	falu Somogy m.; helyr. Szenyěr-re, ~ěn, ~ről.
*SZENYÉRI
	puszta Somogy m.; helyr. Szenyéri-be, ~ben, ~ből.
*SZENYES
	puszta Szabolcs m.; helyr. Szenyes-re, ~ěn, ~ről.
*SZENYŰ
	(szeny-ü) elavult mn. s am. szennyes, mocskos, mint, szörny szörnyü, gömböly gömbölyű, melyek töb., ű ú képzőjü melléknevektől abban különböznek, hogy a mondatban önálló jelzőűl használtatnak, pl. szörnyü rém, gömbölyű test; némely mások pedig hasonlatra mutató melléknevet vonzanak magok elé, pl. fekete szemű fiu, széles vállu legény. Amazokhoz tartoznak, még gyönyörű, keserű, szigorú, domború, homorú, szomorú, savanyú, s némely mások. V. ö. ~Ú, ~Ű, képző.
*SZEP
	a fogak között beszivott levegőnek hangja. 1) Kedélyhang, melyen a fájdalmas vagy félelmes érzés kifakadni szokott. Származékai: szepěg, szepěgés, szeppen, szeppent. Hasonlók hozzá a sirásra vonatkozó zöp és zok kedélyhangok, melyekből a zöpög és zokog igék eredtek. Szélesb ért. erősb indulat, vagy iparkodás következtében kitörő leh, szusz, pihegés, honnan a szepeleg, szepelkedik, tovább., szepetel, szeplet származékok. Egyezik vele gyökben a latin sibilo, és a persában sziflí-den sibilum edere, a mongol szebi-kü szelel-ni. l. SZEPETĚL. 2) Szepe és szeplő szók gyöke. l. ezeket.
*SZÉP
	mn. tt. szép-et, kicsiny, szépecske, fokozva: szeb., összehúzva ebből: szépebb, Göcsejben szebbebb is; gyermeknyelven ,szép' helyett csecse szóval élnek. 1) A látás tárgyaira vonatkozólag, ami alakja, szinezete, szóval látszatos külseje miatt tetszik, s mint a maga nemében kitünő, kedélyünkre kedves benyomást tesz, amin némi kedvteléssel legeltetjük szemeinket. Ellentéte rút, csúnya, ami külseje miatt nem tetszik, s visszataszítólag hat reánk. A gyermeteg kedélyű ember előtt, mind az állati, mind a növényi, mind az ásványi ország tárgyai, s más tünemények között főleg az tetszik szépnek, ami fényes, tiszta, ragyogó, villogó, csillogó, hímes, tarkázott, kiáltó színvegyületű. Szép tollazatú madarak. Szép pillangók, bogarak. Tarka szirmu, bokrétáju szép virágok. Százszorszép, növénynem. Szép, csillogó gyöngyök, kövek, érczek, kristályok, drágakövek. Hasonlóan, szép az élénk szinezetű szivárvány, a csillagos ég boltozata. Szép tájék, vidék, völgy, liget, mezőség. Az emberi müvek között, ami külsejére nézve ama természeti dolgok tulajdonságaival bir, vagy aminek részei szabályos, arányos, öszmértékes, egyezményes viszonyban állanak egymással. Szép szabásu ruhák. Szép bútorok, edények, eszközök, szerszámok, fegyverek. Szép kézirat, nyomtatvány. Szép város, házak, teremek. Szép kertek, sétatérek. Szép rend, szép csoportozat stb. Addig szép akármi, míg szebbet nem látni. (Km.). Emberi alakra vonatkozólag: szép arcz, szép szemek, szép ajak, fogak, szép kezek, lábak; szép termet, szép ifju, férfi, szép nő, asszony, leány; szép nem, szép szűz Mária. Közmondatok: Ha a szép szépen szól, még egyszer olyan szép. Nincs oly szép, kiben gáncsot ne leljek. Szépről szépen szoktak szólani. Szépért, jóért messze kell fáradni. Ki szép, sírtában is szép. Szépnél van szebb. Sokan kérik a szépet, de csak egyé lesz. Szebb a szép, ha magát nem ismeri. Akárki is szereti a szépet. Szép a szépet hamar ráveheti. Ha a szépnél szebb nem volna, még elbízná magát. Szép volt, jó volt, mégis megholt. Szép apa, szép anya szókat lásd saját rovataik alatt. Átv. mondjuk a kedvező, tetszetes időről is. Szép idő van. Szép napok járnak. Szép tavasz. Csillagos szép éj, piros szép hajnal. 2. A hallás tárgyaira nézve, ami hangja által a fülekre kedvesen hat, amit szivesen, gyönyörködve hallunk. Valamint a látási, úgy a hallási szép fogalma is viszonylagos, és az illető egyén alanyisága, müveltségi fogékonysága, nemzetisége, éghajlata, s más körülmények szerint különböző. Szép hang, szép madárzengés. Szép dal, ének. Átv. szép szó, nyájas barátságos, kedves szólitás, bizalmas kérelem, intés, nyilatkozás stb. Szép szót adni valakinek. Szép szóval inteni. Szép szónak nem szegik szárnya. (Km.). A szép szót nem veszik pénzen. Igyunk! szép szó. 3) Átv. ami jósága, czélszerüsége miatt tetszik. Szép dolog a háladatosság. Szép tőled hogy eljöttél. Szép bánásmód, szép társalgás. Szép cselekedet. Szép meghalni a hazáért. Szép módjával, szép szerével tenni, véghezvinni valamit. Sok szépet hallottam felőled. Nem szép amit miveltél. Szép! nagyon szép! dicsérő helybehagyás. 4) Müvészeti tekintetben mondjuk oly müvekről, melyek az illető müvészet szabályainak s igényeinek megfelelnek, melyek mind a látó vagy halló érzékeket, mind a képzelőtehetséget részeik egyezményes öszhangzása, s tökéletes alakja által megragadják, és gyönyörködtetik. A szépnek különféle nemei: kecses, bájos, kellemes, gyönyörü, nemes, fenséges stb. Szép szobormüvek. Szép festvények, tájképek, faragványok, dombormüvek. Szép zenedalmű. Átv. oly művekre is vonatkozik, melyek nem a kül érzékeket, hanem a lelki erőt, a szellemet érdeklik. Szép költemények, gondolatok. Szépirodalom, a szellemi szépmüvek szakmezeje, melyek az emberi szivet nemesítik s gyönyörködtetve oktatók. Mint egytagu s p végzetü gyökszónak több névtársai vannak nyelvünkben, o. m. ép, csép, kép, lép, nép, pép, pip, sip, áp, csáp, háp, láp, sáp, táp, záp, s rövid hangzóval, ap, csep, gyep, gyap, lap, zap, tap. - Mi eredeti jelentését illeti, legvalószinűbb, hogy nevét oly látható tárgyaktól vette, melyek ragyogó, fénylő, csillámló külsejök, szineik által különösen szembetünnek, s mint olyanok tetszenek. Miszerént eleinte fényeset, himeset, szineset, kitünő szinűt jelenthetett; a minthogy szép és szin gyökelemekben sze vagy szi csakugyan egyeznek. Idegen nyelvekben egyezik a szép szóval, sőt legközeleb., áll hozzá a perzsa zéb (szépség), zébá (szép); továbbá hasonlók a szintén persa zévar (czifra), persa arab száf és száfi (clarus, purus, limpidus), mongol szab (pur, propre, clair), mongolmandsu szain (beau ŕ voir, joli etc.), lapp čabbe, čabbes (csabbe, csabbesz), finnlapp čabes, čabba, német sauber stb.
*SZĚPALMA
	puszta Veszprém m.; helyr ~almá-ra, ~n, ~ról.
*SZÉPANYA
	(szép-anya) ösz. fn. Molnár Albert szerént nagyanya, öreganya, másikanya (avia.). Mai nyelven, legaláb., némely szójárások szerént az egy ízzel távolabb eső nagyanya, t. i. a nagyszülék valamelyikének anyja, ősanya (abavia). V. ö. SZÉPAPA.
*SZÉPANYAI
	(szép-anyai) ösz. mn. Szépanyára vonatkozó; szépanyától származott. Szépanyai jószág, örökség.
*SZÉPAPA
	ösz. fn. Molnár Albert szerént nagyapa, öregapa, másikapa; tehát apai szépapa, az apámnak apja; anyai szépapa, az anyámnak apja, (avus). Azonban a mai szójárások szerént a nagy szülék valamelyikének apja, ősapa, (abavus). E névben a szép szó, ennek eredeti értelmére, t. i. a fényességre, fehérségre, őszességre (azaz fénylő ősz hajakra) látszik vonatkozni, valamint az ük az ékesre és ős az őszre; bizonysága azon tiszteletnek is, melylyel nyelvalkotó dédős népünk az öreg kor iránt viselteték.
*SZÉPAPAI
	(szép-apai) ösz. mn. Szépapára vonatkozó; szépapától származott. Szépapai joszág, ház. Szépapai végrendelet.
*SZEPE
	(szep-e) mn. tt. szepét. Szab., Dávid és Cserei Elek szerint a székelyeknél am. szőke. Ferenczi János pedig igy értelmezi (Tájszótár 344. l.): "Ha a fehér vagy szürke lovon sárgás fekete pettyek kezdenek lenni, akkor nevezik a ló szinét szepének." E másod értelemben rokon a szintén pettyeket jelentő szeplő szóval. Ez értelemben legközelebb áll a szepe szóhoz a mongol szeb (souillure, tache sur le visage, sur les habits); továbbá hasonló hozzá Vámbéry szerént a csagataj szepke (egyes csepp vagy folt, szeplő), szep-mek (csepegtet-ni).
*SZÉPECSKE
	(szép-ecs-ke) kicsinző mn. tt. szépecskét. A széphez közelálló, mely egy kissé alantab., fokon áll a szépnél, de azért mégis tetszik.
*SZÉPECSKÉN
	(szép-ecs-ke-en) ih. A széphez közelitő módon vagy állapotban.
*SZĚPĚG
	(szěp-ěg) gyak. önh. m. szepěg-tem, ~tél, ~ětt. Félelem, vagy rettegés miatt fogait szivja. Szepeg a gyermek, midőn a veréstől fél. Hasonló kedélyhangu igék: zöpög, zokog, nyökög, tovább., a piheg, liheg, mokog, stb. emberi hangutánzók. V. ö. SZEPLET.
*SZĚPĚGÉS
	(szěp-ěg-és) fn. tt. szepěgés-t, tb., ~ěk, harm. szr. ~e. A félésnek, vagy remegésnek azon neme, mely fogszívás által nyilatkozik.
*SZÉPĚGET
	(szép-ěg-et) gyak. áth. m. szépěget-tem, ~tél, ~ětt, par. szépěgess. Molnár A. és Calepinus magyarázója szerént am. szépitget, ékesget, csinosgat. Eléfordúl Pázmánnál is a szépegetés származékban, tovább., az Eszterházy Tamás által használt szépegethet igében. A székelyeknél Udvarhely székben átv. ért. am. hizlalni. A sertést megszépögetni.
*SZÉPĚGETÉS
	(szép-ěg-et-és) fn. tt. szépěgetés-t, tb., ~ěk, harm. szr. ~e. Szépitgetés, csinosgatás, ékesgetés. Él vele Pázmán Kal. 412. l. és Préd. 574. l.
*SZÉPĚL
	(szép-ěl) áth. m. szépěl-t. Valamit szépnek tart, szépnek mond. Ellentétei: rútol, undokol.
*SZEPELĚG
	(szep-el-ěg) gyak. önh. m. szepelěg-tem, ~tél, v. szepelg-ettem, szepelg-ěttél, szepelg-ětt, htn. szepelěg-ni v. szepelg-ni v. szepelg-eni. Félelem, aggodalom miatt nyugtalankodik, szükűl. Szélesb ért. erejének megfeszítése miatt erősebben liheg, szuszog, szepeg.
*SZÉPELĚG
	(szép-el-ěg) gyak. önh. m. szépelěg-tem, ~tél v. szépelg-ěttem, szépelg-ěttél, szěpelg-ětt. htn. szépeleg-ni v. szépelěg-ni v. ~eni. Szépet teszen, szépet mond, édeleg, hízeleg. Hasonló hozzá a csagataj szipala-mak (Vámbéry).
*SZEPELGÉS
	(szep-el-ěg-és) fn. tt. szepelgés-t, tb., ~ěk, harm. szr. ~e. Erősebb lihegés v. szepegés. Aggodalom miatti nyugtalankodás.
*SZÉPELGÉS
	(szép-el-ěg-és) fn. tt. szépelgés-t, tb., ~ěk, harm. szr. ~e. Édelgés, hízelgés.
*SZEPELKĚDÉS
	(szep-el-kěd-és) fn. tt. szepelkědés-t, tb., ~ěk, harm. szr. ~e. Iparkodás, törekedés, mely az erőnek nagyobb megfeszítésével s mintegy szepegő lélekzéssel jár.
*SZEPELKĚDIK
	(szep-el-kěd-ik) k. m. szepelkěd-tem, ~tél, ~ětt. Erejét megfeszítve, s mintegy szepegő lélekzéssel törekedik, iparkodik. "Arra szepelkedik végre minden esze, ereje, ravaszkodása, hogy kiszoritván Costantinust is, önnön fiát Artemiust ültesse a császári székbe." Faludi Ferencz (Constantinus Porphyrogenitus).
*SZÉPEN
	(szép-en) ih. Oly módon, melyet szépnek mondunk. Szépen írni, beszélni, festeni. Szépen viselni magát. Szépen öltözködni. Ki szépen viseli magát, ha rút is szépnek tartják. (Km.). Széppel szépen kell bánni. (Km.).
*SZEPENTYÓ
	l. SZIPIRTYÓ.
*SZEPES (1)
	fn. tt. Szepest. Magyarország éjszaki határán fekvő régi várnak, és erről nevezett vármegyének neve. Szepes vármegye.
*SZEPES (2)
	puszta Debreczen határában; helyr. Szepes-re, ~ěn, ~ről.
*SZEPESI
	(szep-es-i) mn. tt. szepesi-t, tb., ~ek. Szepesből való, ott levő, oda tartozó, oda vonatkozó stb. Szepesi utasok. Szepesi hegyek, városok.
*SZEPESI-KÁPTALAN
	falu Szepes m.; helyr. ~Káptalan-ba, ~ban, ~ból.
*SZEPES-OLASZI
	mváros Szepes m.; helyr. ~Olaszi-ba, ~ban, ~ból.
*SZEPESSÉG
	(szep-es-ség) fn. tt. Szepesség-ět. Szepesvármegye, egész terjedelmében véve.
*SZEPES-SZOMBAT
	mváros Szepes m.; helyr. ~Szombat-ba, ~ban, ~ból.
*SZEPES-VÁRALJA
	mváros Szepes m.; helyr. ~Váraljá-ra, ~n, ~ról.
*SZEPES-VÁRMEGYE
	ösz. fn. l. SZEPES.
*SZÉPÉSZ
	(szép-ész) fn. tt. szépész-t, tb., ~ěk. Tudós, illetőleg bölcselő, ki elméletileg vagy gyakorlatilag is a szépmüvészettel foglalkodik. (Aestheticus). Itt a szép törzs főnévként szerepel; mint ,bölcsész' szóban is. V. ö. SZÉPÉSZET.
*SZÉPÉSZET
	(szép-ész-et) fn. tt. szépészet-ět. Tudományos rendszer, mely a szépnek eszméjét fejtegeti. (Aesthetica). V. ö. SZÉP, 4).
*SZÉPÉSZETI
	(szép-ész-et-i) mn. tt. szépészeti-t, tb., ~ek. Szépészetet illető, ahhoz tartozó, arra vonatkozó. Szépészeti szabályok.
*SZEPESZÜRKE
	(szepe-szürke) ösz. mn. l. SZEPE.
*SZEPET
	fn. tt. szepet-ět, harm. szr. ~je. A székelyeknél és gömöri barkóknál am. bőrrel behúzott láda. Szab., Dávid szerént, béllett kas vagy szatyor. A törökben is szepet am. kosár (Vámbéry). A mongolban szebek v. czebek szintén szatyor- és ládikafélét jelent (espčce de panier, barse), mély hangon pedig szaba jelentése általán valamely tartó (receptacle).
*SZEPETĚL
	(szep-et-ěl) áth. m. szepetěl-t. A székelyeknél am. valamit szelel, pall, a szemettől, polyvától megtisztít. A mongolban szebi-kü v. szebe-kü am. szelelni (éventer); továbbá: hányni-vetni (agiter, branler); ez utóbb., jelentésben is egyezik vele a szintén székely szeplet. V. ö. SZEP.
*SZEPETĚLÉS
	(szep-et-ěl-és) fn. tt. szepetělés-t, tb., ~ěk, harm. szr. ~e. Szelelés, palolás. V. ö. SZEPETĚL.
*SZEPETK
	falu Szala m.; helyr. Szepetk-re, ~ěn, ~ről.
*SZEPETNEK
	falu Szala m.; helyr. Szepetnek-re, ~ěn, ~ről.
*SZEPEZD
	falu Szala m.; helyr. Szepezd-re, ~ěn, ~ről.
*SZÉP-FALU
	falu Temes m.; helyr. ~falu-ba, ~ban, ~ból.
*SZÉPFESTŐ
	(szép-festő) ösz. fn. Festő, ki holmi, különösen gyapju és selyemszöveteket élénkebb., világosabb, szebb szinüekké fest.
*SZÉPFESTŐSÉG
	(szép-festőség) ösz. fn. Mesterség, melyet az úgynevezett szépfestők gyakorolnak. V. ö. SZÉPFESTŐ.
*SZÉPHANG
	(szép-hang) ösz. fn. Általán a hangnak azon tulajdonsága, melynél fogva a hallási érzékre kellemesen és tetszőleg hat. (Euphonia). Egyes szónak, beszédnek, versnek széphangja. Zenei széphang.
*SZÉPHANGÚ v. ~HANGU
	(szép-hangú v. ~hangu) ösz. mn. A hallási érzékre kellemesen, tetszőleg ható. Széphangú szó, beszédi nyelv.
*SZÉPHANGZAT
	(szép-hangzat) ösz. fn. Széphangok összesége. Töb., széphang együtt véve.
*SZÉPHANGZATÚ v. ~HANGZATŰ
	(szép-hangzatú) ösz. mn. Széphangzattal biró.
*SZÉPIKE
	(szép-i-ke) fn. tt. szépikét. Az ajakhalak egyik kicsi faja, melynek pikkelyei szép szivárványszínt játszanak. (Labrus julus. L.).
*SZÉPIRALMI
	(szép-iralmi); SZÉPIRALOM, (szép-iralom), lásd: SZÉPIRODALMI; SZÉPIRODALOM.
*SZÉPIRÁS
	(szép-irás) ösz. fn. Az irásnak azon neme, mely a betüket nemcsak olvashatólag, hanem szemeket gyönyörködtető, és szabályszerű alakban is irja le; tovább., ilyetén mesteri ügyesség.
*SZÉPIRAT
	(szép-irat) ösz. fn. Ékes irás elvontan vagy tárgyilag véve.
*SZÉPIRÓ
	(szép-iró) ösz. fn. 1) Ki a betüket szép alakban leirni tudja, s ez ügyességet mesterileg gyakorolja. 2) Nyelvbeli eléadást illetőleg oly iró, kinek irálymódja az olvasó kedélyét gyönyörködteti, aki virágosan, ékesen ír.
*SZÉPIRODALMI
	(szép-irodalmi) ösz. mn. szépirodalomra vonatkozó, ahhoz tartozó. Szépirodalmi művek.
*SZÉPIRODALOM
	(szép-irodalom) ösz. fn. Az irodalom azon ága, mely a szép köréb., tartozik, mint regények, beszélyek, a költemények különböző nemei és fajai stb. Különböztetésül a tudományos irodalomtól.
*SZÉPÍT
	(szép-ít) áth. m. szépít-ětt, par. ~s, htn. ~ni v. ~eni. Széppé tesz, olyanná képez, alakít valamit, a szép szónak minden jelentéseiben, különösen ékesít, diszesít. Szépíteni a házakat, a várost. Holmi piperékkel szépíteni az öltözéket, a női fejet. Müvelés által szépíteni a kertet, a tájt. Szépíteni a nyelvet. Átv. magát szépíteni am. erkölcsi hibáinak, botlásainak szép színt tulajdonítani, azoktól holmi ál fogások által magát mentegetni. Hiáb., szépíted magadat, jól tudjuk, ki vagy. V. ö. SZÉP.
*SZÉPÍTÉS, SZÉPITÉS
	(szép-ít-és) fn. tt. szépítés-t, tb., ~ěk, harm. szr. ~e. Cselekvés, mely által valamit széppé teszünk, alakítunk, képezünk. V. ö. SZÉP.
*SZÉPÍTÉSI, SZÉPITÉSI
	(szép-ít-és-i) mn. tt. szépítési-t, tb., ~ek. Szépitést illető, szépitésre vonatkozó, szépitést eszközlő. Szépitési szerek. Szépitési bizottság.
*SZÉPÍTGET
	(szép-ít-ěg-et) gyak. áth. Gyakran, folytonosan, vagy lassan-lassan szépít, csinosgat, ékesget. V. ö. SZÉPÍT.
*SZÉPÍTGETÉS
	(szép-ít-ěg-et-és) fn. tt. szépítgetés-t, tb., ~ěk, harm. szr. ~e. Gyakori vagy folytonos szépítés; csinosgatás, ékesgetés.
*SZÉPÍTŐ, SZÉPITŐ
	(szép-ít-ő) mn. és fn. tt. szépítőt. 1) Ami által valami széppé lesz. Szépítő szerek. Arczszépítő vizek. Fejszépítő hajék. Vidéket szépítő fasorok, kertek, nyári lakok. 2) Aki valamit széppé tesz, v. szépségre ügyel. Szépítő bizottság.
*SZÉPITŐBIZOTTSÁG
	v. ~BIZTOSSÁG, (szépítő-bizottság v. ~biztosság) ösz. fn. Községi biztosság, melynek föladata ügyelni és intézkedni, hogy az illető város vagy helység épületei, utczái, sétahelyei, térségei stb., a szépség szabályainak, s a finomab., izlésnek minél inkább megfeleljenek. Pesti szépitőbizottság. (,Bizottmány' rosz alkotásu szó).
*SZÉPITŐFŰ
	(szépitő-fű) ösz. fn. Köznépies neve a nagy zsázsa (lepidium latifolium) nevű növényfajnak. Másképen szintén köznéven: borsos fű.
*SZÉPITŐSZER
	(szépitő-szer) ösz. fn. Általán illatos vizek, porok, kenőcsök stb., melyekkel leginkáb., a magukat szépitni akaró nők arczaikat mossák, kendőzik.
*SZÉPITŐTAPASZ
	(szépítő-tapasz) ösz. fn. Úgy nevezett angoltapasz, melyet az arczon támadó pörsenésekre szokás ragasztani.
*SZÉPLAK
	mváros és falu Bihar m., faluk Sopron, Vas m., SZAMOS~, Közép Szolnok m., puszták Tolna, Somogy, Gömör m., erdélyi faluk Kolos, Küküllő, B. Szolnok m.; helyr. Széplak-ra, ~on, ~ról.
*SZEPLÉN
	(szep-le-en) fn. tt. szeplén-t, tb., ~ěk, harm. szr. ~e. Növénynem az öthímesek seregéből és egyanyások rendjéből, csészéje öt hasábu; bokrétájának torka felfuvódott; szája, karimája ötfogú; magva kettő. (Cerinthe). Fajai: nagy szeplén, érdes szeplén, és kis szeplén, melynek levelei szeplősen pettyesek, honnan köznépiesen szeplőlapu, vagy párduczfű, néhutt viaszfű a neve. Eredetre nézve az utób., nevezett fajtól véve a szeplő szónak módosított alakja. V. ö. SZEPLŐ.
*SZEPLET
	(szep-el-et) önh. Kriza J. szerént a székelyeknél am. portékák (holmi) közt matat, zeklet; tovább., szeleskedik. l. SZEPETĚL; és V. ö. SZEP.
*SZEPLETÉS
	(szep-el-et-és) fn. tt. szepletés-t, tb., ~ěk, harm. szr. ~e. Matatás, holmi szeleskedés. V. ö. SZEPLET.
*SZEPLŐ
	(szep-lő) fn. tt. szeplő-t. 1) Vörnyeges, vagy barnás foltok, pettyek az arczbőrön, vagy kezeken, vagy a testnek más részein is, melyek kivált a hirtelen szőkék bőrét s nyári időben nagyob., mértékben szokták belepni. Kiverte a szeplő. Szeplő ellen szépitő vizekkel mosni az arczot. Elveszteni a szeplőt. 2) Szélesb ért. másnemű bőrfoltok, különösen az iszákos emberek arczán, borszeplő. 3) Más testeken is mutatkozó ilyetén pettyek, pl. a pulykatojáson, a növények levelein, a gyümölcsök héján. 4) Átv. erkölcsi folt, különösen mely a szemérmet bemocskolja. Szeplő nélküli élet, szűzleány. Alakjára nézve igenévnek létezik a szokatlan szeplik igétől. Gyöke szep, melyhez hasonló a szepe azaz a fehér lónak szőren támadt sárgás-fekete foltok, honnan szepe ló, ilyen foltos, mintegy szeplős fehér ló. Rokonságára nézve l. SZEPE.
*SZEPLŐLAPU
	(szeplő-lapu) ösz. fn. Köznépies neve a kis szeplén nevü növényfajnak. l. SZEPLÉN alatt.
*SZEPLŐS
	(szep-l-ő-ös) mn. tt. szeplős-t v. ~et, tb., ~ek. Szeplőfoltokkal tarkázott. Szeplős arczu gyermek, leány. Szeplős, mint a pulykatojás. Átv. erkölcsileg tisztátalan. V. ö. SZEPLŐ.
*SZEPLŐSEN
	(szep-l-ő-ös-en) ih. Szeplős állapotban vagy minőségben.
*SZEPLŐSIT
	(szep-l-ő-ös-ít) áth. m. szeplősít-ětt, par. ~s, htn. ~ni v. ~eni. Szeplőssé tesz. A vékony arczbőrű embereket megszeplősíti a nyári meleg. Átv. erkölcsileg tisztátalanná tesz; különösen valakit szüzi szemérmétől megfoszt, megfertőztet. Szüzeket, gyermekeket szeplősíteni. V. ö. SZEPLŐ.
*SZEPLŐSÍTÉS, SZEPLŐSITÉS
	(szep-l-ő-ös-ít-és) fn. tt. szeplősítés-t, tb., ~ěk, harm. szr. ~e. Cselekvés, mely által valami v. valaki szeplőssé tétetik. V. ö. SZEPLŐS.
*SZEPLŐSÖDÉS
	(szep-l-ő-ös-öd-és) fn. tt. szeplősödés-t, tb., ~ěk, harm. szr. ~e. Állapoti változás, midőn a testet szeplőfoltok verik ki.
*SZĚPLŐSÖDIK
	(szěp-l-ő-ös-öd-ik) k. m. szeplősöd-tem, ~tél, ~ött. Bőrén szeplőfoltok támadoznak.
*SZEPLŐSSÉG
	(szep-l-ő-ös-ség) fn. tt. szeplősség-ět, harm. szr. ~e. Tulajdonság, vagy állapot, midőn bizonyos testet szeplőfoltok tarkítanak.
*SZEPLŐTELEN, SZEPLŐTLEN
	(szep-l-ő-te-len) mn. tt. szeplőtelen-t. tb., ~ěk. Szeplő nélkül levő; különösen átv. erkölcsileg mocsoktalan, tiszta szemérmű, szüzi épségű. Szeplőtelen tiszta arczbőr. Szeplőtelen szűz Mária. Mária szeplőtelen fogantatása. Határozóként am. szeplő nélkül, szeplőtelenül.
*SZEPLŐTELENSÉG, SZEPLŐTLENSÉG
	(szep-l-ő-telen-ség) fn. tt. szeplőtelenség-ět. Tulajdonság, vagy állapot, midőn valami vagy valaki szeplőtelen, e szót mind tulajd. mind átv. értelemben véve.
*SZEPLŐTELENÜL, SZEPLŐTLENÜL
	(szep-l-ő-te-len-űl) ih. Szeplő nélkül; erkölcsileg tisztán; szüzi épségben, fertőzetlenül.
*SZÉPMEZŐ
	erdélyi falu Küküllő m.; helyr. ~mező-re, ~n, ~ről.
*SZÉPMŰ
	(szép-mű) ösz. fn. A szoros értelemben vett müvészet által létre hozott mű, pl. szobrok, rajzok, festvények, zenemüvek. V. ö. MÜVÉSZET.
*SZÉPMŰÁRUS
	(szep-mű-árus) ösz. fn. Személy, ki szépmüvekkel kereskedik. V. ö. SZÉPMŰ.
*SZÉPMŰTAN
	(szép-mű-tan) ösz. fn. A széles értelemben vett szépészetnek azon része, mely a szépmüvek elméletét tárgyalja.
*SZÉPNEM
	(szép-nem) ösz. fn. Finomab., társalgási nyelven am. nőnem; asszonyi nem; köznépi nyelven: fehérnép, fehércseléd.
*SZEPNŐNYE
	(szep-nőnye) ösz. fn. A nadragulyák neme alá sorolt mérges növényfaj; szárlevelei tojáskerekek, épélűk; kocsányi a levéltöveken egy virágúk; bogyói feketék, virági vörösek; köznépiesen: nagyfű, farkascseresnye, mérges cseresnye, növénytani néven: maszlagos nadragulya. (A tropa belladonna). Új öntetű szó, mint a belladonna fordítása, t. i. a szépnő-nek némi módositásával, hozzáragasztatván a nye képző, mely töb., szóban ,növény' értelemmel bir.
*SZÉPNYIR
	erdélyi falu Besztercze vid. helyr. ~nyír-re, ~ěn, ~ről.
*SZĚPPEN
	(szěpp-en) önh. m. szeppen-t. Ijedtében visszarántja lélekzetét; a levegőt fogai között besziva szepp hangot ejt. Hasonló hozzá a szintén ijedésre vonatkozó hökken. Leginkáb., meg igekötővel használtatik. Az első ágyulövésre megszeppenni.
*SZĚPPENÉS
	(szěpp-en-és) fn. tt. szeppenés-t. tb., ~ék, harm. szr. ~e. Az ijedés, megfélemlés azon neme, melytől valaki megszeppen. V. ö. SZEPPEN.
*SZĚPPENET
	(szěpp-en-ět) fn. tt. szeppenet-ět. Szeppenés elvont értelemben.
*SZĚPPENT
	(szépp-en-t) áth. m. szeppent-ětt, par. ~s, htn. ~ni v. ~eni. Eszközli, vagy okozza, hogy valaki szeppenjen; hirtelen ijedésre indít. Leginkáb., meg igekötővel van használatban. A halálos itélet kimondása megszeppenti a bűnöst.
*SZĚPPENTÉS
	(szěpp-en-t-és) fn. tt. szěppentés-t, tb., ~ěk, harm. szr. ~e. Eszközlése annak hogy valaki megszeppenjen.
*SZEPRE
	fn. tt. szepré-t. Erdélyi szó, am. száraz ág. V. ö. SZEPRENCZE.
*SZEPRĚNCZE, SZEPRENTE
	fn. tt. szeprenczét v. szeprentét. Venyige, vagy is a szőlötőről lemetszett vesszők. Alkalmasint átvetett szó, mint a hasonló alakú petrencze (perdencze), vötröcze (vörtöcze), rakoncza (talán am. karoncza). Így szeprencze is eredetileg szerpencze lehetett melynek gyöke szer rokon a sarjat jelentő sereng, és a fiatal növésre vonatkozó serdűl szók gyökével, minthogy a szeprencze csakugyan sarjat vagy sarjacskát jelent. Az eredeti s azért változott sz-re, mert ez a képzőnek ez hangjával inkáb., öszhangzik.
*SZÉPSÉG
	(szép-ség) fn. tt. szépség-ět, harm. szr. ~e. Tulajdonság, melynél fogva valamit szépnek tartunk. Kitünő, meglepő szépség. Természet szépségei. E vidék szépségein nem győzök bámulni. Közmonatok: Szépség nem tart örökké. Szépség és jámborság ritkán járnak egy nyomban. Ritka szépség irígy nélkül. Nincs kedvesebb., se rövidebb a szépségnél. Szépség második ifjúság. Szépség és gazdagság hamar múló jószág. Szépséggel jól nem lakhatni. Továbbá azon tárgy, melyet szép tulajdonságok diszesítnek. Sok szépséget láttam. Angyali szépségek voltak jelen.
*SZÉPSÉGĚS
	(szép-ség-ěs) mn. tt. szépségěs-t v. ~et, tb., ~ek. Szépséggel teljes, igen szép. Szépséges szűz. Igen ékes leányzó, és szépséges szűz. (Káldi. Gen. 24. 16). A régieknél ezen alak helyett igen gyakran találjuk a szépségü (szépségő) szót (mint általában is ezen alkatu szókat) pl. "Es mikoron imádkoznék, íme úristennek angyala! es egy szépségő ruhát és nagy drága kevekből fízött koronát hoza őneki." (Carthausi Névtelen, Toldy F. kiadása 137. l.).
*SZÉPSÉGĚSEN
	(szép-ség-ěs-en) ih. Szépséges módon; igen finom illedelemmel.
*SZÉPSÉGŰ
	(szép-ség-ű) mn. tt. szépségűt. L. SZÉPSÉGĚS.
*SZEPSI (1)
	falu Abaúj m.; helyr. Szepsi-be, ~ben, ~ből.
*SZEPSI (2)
	v. SEPSI, szék neve Erdélyben l. SZEPSISZÉK.
*SZEPSI- v. SEPSI-BACZON
	erdélyi falu a miklósvári székben; helyr. ~Baczon-ba, ~ban, ~ból.
*SZEPSI- v. SEPSI-KŐRÖSPATAK v. ~KŐRISPATAK
	székely falu a Sepsi székben; helyr. ~Kőrös- v. Kőrispatak-on, ~ra, ~ról.
*SZEPSI- v. SEPSI-MAGYARÓS
	l. MAGYARÓS alatt.
*SZEPSI- v. SEPSI-MÁRTONOS
	erdélyi falu a Sepsi székben; helyr. ~Mártonos-on, ~ra, ~ról.
*SZEPSI- v. SEPSISZÉK
	székely szék, egyike a Háromszék alatt foglaltaknak.
*SZEPSI- v. SEPSI-SZENT-GYÖRGY
	l. SZENT-GYÖRGY alatt.
*SZEPSI- v. SEPSI-SZENT-IVÁNY
	l. SZENTIVÁNY alatt.
*SZEPSI- v. SEPSI-SZENTKIRÁLY
	l. SZENTKIRÁLY alatt.
*SZEPSI- v. SEPSI-ZOLTÁN v. ~ZOLTÁNY
	székely falu a Sepsi székben; helyr. Zoltán-ba, ~ban, ~ból.
*SZÉP SZERÉVEL,
	székelyesen: SZÉP SZERÉNT, am. jó vagy tetsző módon, melynél fogva valakit engesztelünk, vagy pedig valamire rábírni törekszünk, hogy azt kedvvel, legaláb., megnyugvással tegye.
*SZÉPTAN
	(szép-tan) ösz. fn. Tudományos rendszer, mely a szépnek eszméjét fejtegeti. Máskép: szépészet.
*SZÉPTANI
	(szép-tani) ösz. mn. Széptanhoz tartozó, azt illető, arra vonatkozó. Széptani szabályok.
*SZÉPTANILAG
	(szép-tanilag) ösz. ih. Széptani tekintetben.
*SZÉPŰL, SZÉPÜL
	(szép-űl) önh. m. szépűl-t. Széppé alakúl; oly tulajdonságokat vesz magára, melyek szép külsőben tüntetik őt elé. Mártva szépűl a vászon (Km.). E város, és vidéke szemlátomást szépűl. Miolta nem láttalak, egészen megszépültél.
*SZÉPŰLÉS, SZÉPÜLÉS
	(szép-űl-és) fn. tt. szépülés-t, tb., ~ěk, harm. szr. ~e. Alakuló állapot, midőn valaki vagy valami széppé lesz.
*SZÉPŰLET, SZÉPÜLET
	(szép-űl-et) fn. tt. szépűlet-ět, harm. szr. ~e. v. ~je. Szépülés elvont értelemben.
*SZÉPVÍZ
	erdélyi falu Csík székben; helyr. ~víz-re, ~ěn, ~ről.
*SZER (1)
	fn. tt. szer-t, tb., ~ěk, harm. szr. ~e. 1) Általán, holmi anyagi jószág, vagyon, portéka. Mindenféle szerrel üzérkedni. Fűszer, ócska szerek. Átv. gonosz szer, hamis szer pl. ez az ember. Különösen gyógyanyag. Gyógyszer, házi szerek, erősitő, lágyitó, oszlató, hánytató, hashajtó, enyhitő szerek. 2) Bizonyos anyagból való eszköz, készület. Hangszer, fuvószer, műszer, irószer, lőszer, hadi szerek, gyujtószer, bűszer, gazdasági, konyhai evőszerek. Igy nevezik különösen túl a Dunán az urasági béresek és ostorosok azon derékszíjhoz kötött s rézkarikákkal czifrázott készületet, melyen a dohány, zacskó, pénzerszény, tokos bicsak, pipaszurkáló, aczél stb. fityegnek. Ezen szó a sort, rendet jelentő szer szóval, valamint a kedves érzést jelentő szer gyökkel nincs semmi fogalmi rokonságban, s ennélfogva más eredetü. Némileg rokon hozzá a forditott latin res, menynyiben holmi anyagi jószágot is jelent.
*SZER (2)
	falu Közép Szolnok m., NEMES~, falu Szala m.; helyr. Szer-re, ~ěn, ~ről.
*SZER (3)
	elvont gyöke szeret és szerelem szóknak és származékaiknak. A persában is szer jelentései Vullers szerént: robur, potentia (erő); és amor (szerelem); pl. szer-i má nedári, szerelmünket nem bírod (amorem nostrum non habes, idest nobis carus non es). Bővebben l. SZERET alatt.
*SZER (4)
	v. SZĚR, fn. tt. szěr-t, tb., ~ěk, harm. szr. ~e. Hangzója zárt ě, s ez által különbözik azon szer gyöktől, melyből szeret és szerelem származnak. 1) Bizonyos irányu vonalban egymás után következő tárgyak sora, menete. Dunaszěr, hídszěr, töltésszěr, azaz a Duna, híd, töltés mentében elnyuló út, hosztér, vagy ezen vonalon épült házak sora. Pajtaszěr, kertszěr, pinczeszěr, egy vonalban álló pajták, kertek, pinczék sora. Alsó szěr, felső szěr, házak, épületek sora valamely helység alsó és felső részén. Se szeri se száma, v. szere száma nincs am. minden rend és vég nélküli. Átv. középszěr, két szélsőség közötti állapot vagy tulajdonság. 2) Elvont ért. vett sor vagy sorozat, illetőleg rend, vagyis rokonnemű cselekvények, állapotok, tünemények, ismereteknek egymás után folyó, vagy egymással bizonyos viszonyban álló egyezményes sorozata. Őseink Árpád alatt az első alkotmányi rendeleteket, vagyis szervezést és a helyet, hol ezeket hozták vala, szěr-nek nevezték. (Anonymus. Xl. "Et locum illum, ubi haec omnia fuerunt ordinata, hungari secundum suum idioma, nominaverunt scerii, eo quod ibi ordinatum fuit totum negotium regni). "És hírben áll a puszta tér, Hol szerződés leve, S a szerződés emlékeül, Ma is Szer a neve." Nagy Imre. Ezen érteménynyel függenek öszve a rendszer, szerkeszt, szerkezik, szerződik, szerez (ordinat), szerzet (ordo religiosus). 3) Egymást felváltva követő cselekvények, állapotok, tünemények, különösen tiszti eljárások, kötelességek sora, s megfelel neki a latin vix, vicis. A bojtárok szerben őrzik a nyájat, egymást fölváltva. Papszerb., menni, mondják túl a Dunán, midőn a hivek illető papjokat egymással váltakozva hordják ingyenfuvarba. "Mikor Zakariás a papsággal szolgálna Isten előtt ő szerének szerzete szerént" (in ordine vicis suae. Münch, cod. Luk. I.) Káldinál: "Midőn papságának tisztében eljárna az ő szerinek rendiben." " Az üdő kedég szerével elmulván" (evoluto autem tempore per ordinem. Bécsi cod. Heszter. II.). Ide tartoznak: szerep (de nyílt e-vel), a szinpadi személyek közt váltakozva működő rend, és a menynyiségi képzőrag ~szěr, mely régen mély szókhoz is változatlan járult, mint járul némely mai tájszólásban, különösen a göcsejiben is, pl. háromszěr, százszěr, utolszěr, hányszěr, számtalanszěr stb., később az alapszó hangzójához alkalmazkodva lett ~ször, ~szor, pl. ötször, százszor, (quinque, centum vicibus). Ez érteményben hasonló jelentésű az íz, pl. egy ízben = egyszer; három ízben = háromszor; iziben = egyszeriben. 4) Átv. azon mód vagy mérték, vagy szabály, vagy szokás, melyhez képest végrehajtatik, vagy történik valami. Szép szerrel, jó szerrel eszközleni valamit. Könnyü szerrel átesni a dolgon. Jobb szép szerrel elmenni, mint kénytelenségből. (Km.). Szert tenni valamire. Szerét tenni v. ejteni valaminek. "Vadnak szerét nem tehetjük". Levél 1560-ból (Szalay Ág. 400 m. 1. 387. lapon) "Én nem szoktam sem tanultam az nagy szer szót." Levél 1560-ból (Szalay Ág. 400 m. 1. 361. lap.). Szer fölött gazdag, nagy mértékben, rendkivül, mód nélkül. Alapfogalomban egyezik vele, vagyis ennek származéka szerént am. bizonyos példa módjára, hasonló módon, pl. azon szerént, azon módra; igazság, törvény szerént, úgy mint az igazság, a törvény hozza magával; rend szerént, úgy mint szokott vagy kell lenni; volta szerént, úgy amint van. Ide tartoznak némely összetételek és származékok is. Szertartás, a szokott vagy bevett mód követése. Azon szerű, módu, nemű, hasonlatos. Kisszerü, nagyszerü, szabályszerü. Szertelen, mód nélküli, mértéken túli, kicsapongó, pl. szertelen vígság, szertelen adósság, szertelen magaviselet, illetlen. A fentebbekből kitünik, hogy ezen szer szó alapfogalomban bizonyos egymásután vagy egymás mellett létező többséget, illetőleg folytonosságot jelent. Legközeb., rokona sor, s egyezik vele az ujgur szüre (sorrend), oszmanli-török szďra, jakut szerge (Vámbéry); továbbá a persa zara, latin series. V. ö. SOR, REND.
*~SZĚR
	a hangrendhez képest ~SZOR, ~SZÖR, önálló szóból lett határozói rag számneveknél, még pedig mind tőszámokhoz sokszorozó értelemben, mind osztószámokhoz, mind végre némely határozatlan számokhoz is, mint sok, több., elég, tömérdek stb. járulva, pl. egyszer, kétszer, háromszor, ötször, százszor, ezerszer; először, másodszor, tizedszer, huszadszor; többször, elégszer; magasabb számoknál nem igen jön elé a gyakorlati életben, pl. századszor, ezeredszer nem divatosak. Régente sőt némely mai tájszólásban (a göcsejiben) is nem alkalmazkodik a hangrendhez, pl. sokszer, háromszer, százszer. A régieknél szokszorozó értelemben gyakrabban használtatott mint a későbbi korban, pl. "Valának ke(dég) monnal ötszerezer férfian." (Müncheni cod. Lukács. IX.). V. ö. SZER (4.) v. SZĚR.
*SZÉR
	fn. tt. szér-t tb., ~ěk, harm. szr. ~e. A bányászatban iszapolási eszköz, érczek választása végett (Schlammherd, Herd). Alkalmasint a német ,Herd' szóból módosult.
*SZERÁRUS
	(szer-árus) ösz. fn. Boltos, vagy kalmár, ki főleg holmi nyers anyagokat, konyhára asztalravaló terményeket, eleségnemüeket, fűszereket stb., árul.
*SZERB
	fn. és mn. tt. szerbet. A szláv törzshöz tartozó népfaj neve a szerb fejedelemségben, melynek nyelvét a határos tartományokban lakó szomszédok, különösebben Magyar-, Törökországban, Montenegroban stb., is beszélik. Tovább., ezen nemzet egyes tagja. Vétetik melléknévül is, pl. szerb nyelv, szerb öltözet stb.
*SZERBEST
	falu Bihar m.; helyr. Szerbest-re, ~ěn, ~ről.
*SZERCSĚG
	(szercs-ěg) önh. m. szercsěg-tem, ~tél, ~ětt. Szab., Dávidnál am. siseg, sisereg, siserékel. Némely tájbeszédben: sercseg, serczeg. Szercseg a nedves fa a tűzön. Szercsegő gyertya. A törzs szercs hangutánzó.
*SZERCSĚGÉS
	(szercs-ěg-és) fn. tt. szercsěgés-t, tb., ~ěk, harm. szr. ~e. Sisegés, sisterékelés. Gyertya szercsegése. V. ö. SZERCSĚG.
*SZERDA
	fn. tt. szerdát. A hétszámra felosztott időnek azon napja, mely kedd és csütörtök között esik. Hamvazó szerda, a negyvennapi böjtnek első napja. Nagyszerda, mely a nagycsütörtöket előzi, azaz, husvét előtti szerda. Egyezik vele a szláv sztreda, ezen szótól: sztred, mely tulajdonképen közepsőt jelent, minthogy a hét nap között, vasárnaptól számitva, a szerda közép helyet foglal.
*SZERDAHELY (1)
	(szerda-hely) ösz. fn. Töb., helység neve M. és E. országban. Régi oklevelekből lehetne csak biztosan meghatározni, ha vajjon e helyek onnan vették-e neveiket, mert holmi áruszerek vásárhelyei voltak? vagy talán más kútfőből? Észrevételre érdemes, hogy a régi Mátyusföldön és a szomszéd Csalóközben, vasárnapot és hétfőt kivéve, a hétnek minden napjáról neveztettek el helységek, ú. m. Tardos-Kedd, Duna-, Vág-, Nyitra-Szerdahely, Csütörtök, Péntek-Súr, Nagy-Szombat.
*SZERDAHELY (2)
	faluk Baranya, Sopron, Vas m., DUNA~, mváros Pozsony, MAGYAR~, falu Szala, TÓT~, Vas m., NYITRA~, VÁG~, Nyitra m., MURA~, mváros Szala m., puszták Somogy, Tolna, Veszprém m.; helyr. Szerdahely-re, ~ěn, ~ről.
*SZĚRDÁS
	(szěrda-as) fn. tt. szerdás-t, tb., ~ok, harm. szr. ~a. Igy nevezik azon buzgó hivet, ki a szerdai napokat is meg szokta böjtölni. Olyan mint szombatos, ki szombatokon meleg ételt nem eszik.
*SZERDÁS
	fn. tt. szerdás-t, tb., ~ok, harm. szr. ~a. A gömöri barkóknál am. táska, melyben a pásztorok, vagy más mezei munkások, vagy utasok élelemszereiket hordják magukkal. "Parancsoltam, a kisebbik bojtárom, Hozza elé az én kedves szerdásom, Abban vagyon szalonnám és kenyerem, Kiből megkinálom jó emberem." Népdal. Alkalmasint am. szertáska, vagy szerdékes.
*SZERDÉK
	(szer-d-ék) fn. tt. szerdék-ět, harm. szr. ~e. Minden ingó, vagy ingatlan vagyon, melyet valaki szerzett, keresett, gyüjtött. Ezen értelmezéssel egyezik a közmondat: Ebül gyűlt szerdéknek ebül kell elveszni, vagyis az igazságtalan szerzemény nem marad meg. E szónak gyöke szer, s az egész szerdék am. szerzék. Igy váltakoznak a d és z rokon hangok a foglalkodik, foglalkozik, gondolkodik gondolkozik, addig azzig s töb., másokban.
*SZÉRDÉK
	v. SZÉRDEK, fn. tt. szérdék-ět, harm. szr. ~e. Tejétel, különféle alakban, Csalóközben és Mátyusföldön am. savós alutt tej. A székelyeknél: vert tej. A barkóknál: tejleves. Kemenesaljon: kotyvadék eledel, letykó. Szérdéken próbálják a macskát. Szérdékes macskát nehéz megjobbítani, Fenekén van a java, mint a sápi szérdéknek. Villával eszi a szérdéket. Meg nem állja szérdék s nyársat, aszszony a titkot. (Közmondatok). Eredeti értelme Lugossy József véleménye szerént hangváltozattal am. szüredék, szürdék, t. i. a megturósodott aludt tejnek kiszürt leve. Mennyiben a tejnek savós részét jelenti, hasonló hozzá a latin serum. Különös figyelmet érdemel, hogy a persában sír am. tej, és a szlávban szir, am. turó.
*SZERDICZA
	falu Vas m.; helyr. Szerdiczá-ra, ~n, ~ról.
*SZERECSEN (1)
	fn. tt. szerecsen-t, tb., ~ek, harm. szr. ~ě v. ~je. A középkori latin saracenus után keletkezett szó, s 1) am. keleti Arabiának lakosa, mely név a keresztes háborukban minden muhamedánusokra kiterjesztetett. 2) Különösen és tulajdonképen Aethiopia lakosa, honnan e közmondat: szerecsent mosni v. szerecsent szappanozni am. aethiopem lavare. 3) Közép Afrikának fekete lakói, az úgy nevezett négerek. Általán a népnyelv a szerecsen nevezet alatt déli meleg tartományi fekete embert szokott érteni.
*SZERECSEN (2)
	puszta Fehér m.; helyr. Szerecsen-be, ~ben, ~ből.
*SZERECSEN (3)
	v. SZERECSENY, falu Győr m.; helyr Szerecseny-be, ~ben, ~ből.
*SZERECSENDIÓ
	(szerecsen-dió) ösz. fn. A szerecsendiófának gyümölcse, mely nagyságra és alakra körülbelül a középszerű őszi baraczkhoz hasonló, de csupkás vége hegyeses mint a körténél, csúcsos; húsa szívos, és fanyar izű; magva dióhoz hasonló, melynek bele ismeretes fűszerül szolgál. (Muscatennusz).
*SZERECSENDIÓFA
	(szerecsen-dió-fa) ösz. fn. Keletindiában tenyésző, körtefához hasonló levelü, sima sötétszürke, itt ott zöldes, belül vörös kérgü fa. (Myvistica, Muscatnuszbaum).
*SZERECSENDIÓVIRÁG
	(szerecsen-dió-virág) ösz. fn. 1) A szerecsendiófának virága. 2) Ezen fának terményéből való fűszer. (Muscatenblűthe).
*SZERECSENFŰ
	(szerecsen-fű) l. SZERECSENZSÁLYA.
*SZERECSENNŐ
	(szerecsen-nő) ösz. fn. Nőnemű szerecsen. V. ö. SZERECSEN.
*SZERECSENORSZÁG
	(szerecsen-ország) ösz. fn. 1) Közép Afrikának Aethiopia régi nevü országa. 2) Népnyelven minden déli meleg ország, melynek lakosai igen sötétbarnák, vagy épen feketék. A népmesékben és mondákban gyakran eléfordúl, s csudás dolgokat beszélnek róla.
*SZERECSENRAB
	(szerecsen-rab., ösz. fn. Afrikának fekete lakosai, az úgy nevezett négerek, kiket az amerikai gyarmatosok rabszolgákul használtak.
*SZERECSENRABHAJÓ
	(szerecsen-rab-hajó) ösz. fn. Rabló- vagy kereskedőhajó, különös szerkezetű ketreczekkel ellátva, melyen az Afrikából rablott, vagy vásárlott négereket leginkáb., az amerikai gyarmatokba szokták szállítani.
*SZERECSENRABHÁZ
	(szerecsen-rab-ház) ösz. fn. Épület, melyben a rabkereskedők az eladó szerecsenrabokat zárva tartják.
*SZERECSENTYÚK
	(szerecsen-tyúk) ösz. fn. A fáczánmadarak egyik faja, melynek bőre, taréja, szakála, s Funke szerént csontja is fekete. (Phasianus morio).
*SZERECSENZSÁLYA
	(szerecsen-zsálya) ösz. fn. A zsályák neme alá tartozó növényfaj; gyökérlevelei nyelesek; szárlevelei nyeletlenek; murvái hátratüremlettek; az egész növény molyhos, (Salvia Aetiopis). Köznépiesen: szerecsenfű.
*SZERECSENY l. SZERECSEN (1
	2, 3).
*SZERED
	mváros Pozsony m.; helyr. Szered-re, ~ěn, ~ről.
*SZEREDA (1)
	l. SZERDA.
*SZEREDA (2)
	erdélyi mváros Maros székben, helyr. Szeredá-ra, ~n, ~ról.
*SZEREDA-SZENT-ANNA
	erdélyi falu Marosszékben; helyr., ~Anná-ra, ~on, ~ról.
*SZEREDAHELY
	erdélyi mváros Szerdahely székben; helyr. ~hely-re, ~ěn, ~ről.
*SZEREDIN
	falu Temes m.; másképen: Szépfalu v. Széplak.
*SZEREDNYE
	mváros Ung m.; helyr. Szerednyé-re, ~ěn, ~ről.
*SZEREK
	tb., fn. tt. szerek-et. Általán, különféle holmi, bizonyos czélra szolgáló eszközök. Különösen, gyógyanyagok. Hashajtó, enyhitő, erősítő, hánytató, lágyító stb. szerek. Házi szerek, patikai szerek.
*SZEREL (1)
	(szer-el) elavult ige, melyből szerelěm, szerelmes, stb származtak, am. szeret. Hasonló elavult mutal, a mai mutat értelmében, honnan a Müncheni codexben képmutató am. képmutató. A mongolban szerel általában am. érzés; érzékenység; figyelem (sensation; sensibilité; attention; vigilance); ezen általános jelentések nálunk is eléjönnek a régieknél, l. SZERELEM; SZERELMEST.
*SZEREL (2)
	(szer-el) áth. m. szerel-t. Bizonyos szerekkel ellát, fölkészít, földiszít, felöltöztet, hogy czéljának megfelelhessen. Bútorokkal fölszerelni a szobát. A hadsereget ruhával, öltözettel fölszerelni. Szinházat, tánczteremet szerelni.
*SZERELĚM
	(szer-el-ěm) fn. tt. szerelm-et. harm. szr. ~e. Régente, mint a hasonló képzőjü szóknál, az alanyesetben is szerelm. Nyelvünk újab., korban szabatos különbséget tesz a szeretet és a szerelem között, midőn ,szerelem' alatt a széles értelemben vett szeretetnek azon ágát érti, mely a nemi ösztönből eredő viszonyos érzelmen alapszik, s így a ,szerelem' jelenti azon kedvtelést, és vonzalmat, melyet valaki egy más nembeli személy iránt érez, és azzal egyesűlni, együtt élni, annak javát, boldogságát előmozdítani vágyik és törekszik. Valaki iránt szerelmet érezni, szerelemre gerjedni, gyúladni. Szerelemtől égni, lángolni. Belső heves, tüzes, forró, lángoló, kiolthatatlan, tiszta szerelem. Érzéki, testi, szerelem, mely csupán érzéki kedvtelésben, és élvezetben áll. Hű szerelem. "A vár ura jő, s gyürüt, ékes övet, S töb., nagybecsü mátkaruhát hoz. Néz Ilma, csodálja hímes javait, S így válaszol a kegyes agghoz: Fénylő ugyan, ah! de hideg jutalom; Pártám csak a hű szerelemnek adom." Kisfaludy K. Tiltott szerelem, mely bizonyos törvényekkel ellenkezik. Szerelem nyila, dárdája. Nem mindenkor édes gyökér a szerelem. (Km.). Nem estem én a verembe, mással estem szerelembe. (Népd.). Közmondatok: Nem lát a szerelem. A szerelem veszedelem. Szerelem gyötrelem. Nem mindenben édes gyökér a szerelem. Szerelem búra visz. "A szerelem éltünk virága s nem több." B. Eötvös J. (Gondolatok). Átv. a szerelemérzésnek tárgya. Szerelmem galambom. Egyébiránt néha erkölcsi, vallásos szeretetet is jelent, kivált a szerelmes származékban: szerelmes Jézusom. A régiek mind ezen, mind általánosab., értelemben használták. "Mert monnon megsephettettek (sebhettettek) vala ő (Susanna) szerelmével." (Bécsi cod. Daniel (XIII.). "Irának, hogy minden szerel(m)mel (ut omni studio) ez nap az jövendő üdőben jeles inneppé szerzettetnék." Bécsi cod. Heszter, IX.). "Te házadnak szerelme" (zelus domus tuae. Müncheni cod. János. II.). "Istennek szerelmét (dilectionem domini) nem valljátok tübennetek. (Ugyanott. V.). "Ha en parancsolatimat tartandjátok, lakoztok en szeretetemben, miképen és en tartottam en atyámnak parancsolatit és lakozom ő szerelmében. (János XV.). E szónak törzsöke az elavult szerel, melynek módosított mása t képzővel alakult szeret. Ily viszonyban állanak a mutat és a Müncheni codexbeli szintén elavult mutal, honnan ugyanott képmutató am. képmutató; tovább., a régies irgat és az irgalom törzse: irgal; a sért és sérel, sérelem; segít és segél stb. V. ö. SZERETET; és eredetére nézve l. SZERET.
*SZERELĚMALMÁJA
	a csucsórok neméhez tartozó növényfaj népies neve; másképen szintén köznyelven: paradicsomalma; növénytani néven: paradicsomcsucsór. (Solanum lycopersicum).
*SZERELĚMBETEG
	(szerelem-beteg) ösz. mn. és fn. Aki szerelemből vagy szerelem miatt akár lelkileg akár testileg szenvedő állapotban van.
*SZERELĚMDAL
	(szerelěm-dal) ösz. fn. Dal, melynek tárgyát szerelmi érzelmek teszik, pl. "Szerelem, szerelem, átkozott szerelem, Miért nem termettél minden falevelen?" Népdal.
*SZERELĚMDALOS v. ~DALNOK
	(szere-lem-dalos v. ~dalnok) ösz. fn. Költő, vagy lantos, ki szerelemdalokat énekel.
*SZERELEMFÉLTÉS
	(szerelěm-féltés) ösz. fn. Nyugtalankodás, a szeretett személynek némileg gyanitható, vagy csupán képzelt hütlensége miatt. "Az én szerelmem rengeteg vadon; A féltés benne mint haramja áll, Kezében tőr, kétségbesés vagyon, Minden döfése százszoros halál". Petőfi.
*SZERELĚMFÉLTŐ
	(szerelěm-féltő) ösz. fn. Személy, ki valakib., szerelmes lévén attól tart, azon nyugtalankodik, hogy kedvese, illetőleg neje hütlenné lehet hozzá.
*SZERELEMGERJESZTŐFŰ
	(szerelem-gerjesztő-fű) ösz. fn. A szaka növények neme alá tartozó fajnak népies neve; növénytani néven: heverő szaka. (sedum anacampseros).
*SZERELĚMISTEN
	ösz. fn. A szerelemnek jelvényes istene, pl. a helleneknél Érosz, a rómaiaknál Amor.
*SZERELĚMISTENNŐ
	(szerelěm-isten-nő) ösz. fn. Aphrodíte a hellenek, Venus a rómaiak mythologiája szerént.
*SZERELĚMITAL
	(szerelěm-ital) ösz fn. Bűvös ital, melyet ha valaki bevesz, az a babonások hiedelme szerént, szerelemre gerjed.
*SZERELĚMITTAS
	(szerelem-ittas) ösz. mn. Szerelemből vagy szerelem miatt olyatén állapotban van mint a bortól ittas ember, azaz félig meddig eszét vesztette.
*SZERELĚMITTASAN
	(szerelem-ittasan) ösz. ih. Szerelemittas állapotban.
*SZERELĚMJEL
	(szerelěm-jel) ösz. fn. Akármiféle jel, mely által valaki tudtára adja másnak, hogy szereti őt.
*SZERELĚMKALAND
	(szerelěm-kaland) ösz. fn. Szerelmi viszonyból kifejlő s magát eléadó kaland. V. ö. KALAND.
*SZERELĚMKÓR
	(szerelěm-kór) ösz. fn. Általán a kedélynek baja, kinja, gyötrelme stb., mely szerelemből származik.
*SZERELĚMLÁZ
	(szerelěm-láz) ösz. fn. A szerelemkórnak lázhoz hasonló, vagy valósággal lázas neme.
*SZERELĚMTAPLÓJA
	(szerelěm-taplója) ösz. fn. A szakák neme alá tartozó növényfaj népies neve; máskép szintén köznéven: bablevelüfű, kövérfű, varjubab., növénytani néven: bablevelü szaka. (sedum telephium).
*SZERELĚMÜGY
	(szerelěm-ügy) ösz. fn. Ügy, melynek tárgyát szerelmi dolgok teszik.
*SZERELĚMVALLÁS v. ~VALLOMÁS
	(szerelěm-vallás v. ~vallomás) ösz. fn. Nyilatkozás, mely által valaki bizonyos személynek kijelenti, hogy szerelmet érez iránta.
*SZERELÉS
	(szer-el-és) fn. tt. szerelés-t, tb., ~ěk, harm. szr. ~e. Cselekvés, mely által valamit bizonyos czélra szükséges szerekkel ellátnak. Fölszerelés. V. ö. SZEREL, (2).
*SZERELMES
	(szer-el-ěm-es) mn. tt. szerelmes-t, v. ~et, tb., ~ek. 1) Aki szoros ért. vett szerelemmel viselketik valaki iránt. Szerelmes ifjú, leány. Első látásra szerelmes lett bele. 2) Szerelemre hajlandó. Nagyon szerelmes. Mindenkibe szerelmes. 3) Szerelemre vonatkozó, Szerelmes levél, versek, dalok. Szerelmes kacsintások, pillantások, jelek. Szerelmes gondolatok. 4). Néha am. szeretetre méltó, kedves. Szerelmes Istenem! Szerelmes Jézus! Szerelmes kis öcsém. "Mint kezdjem, szerelmes magyar nemzetem,..... beszédemet." Gr. Wesselényi Ferencz (1661. dec 5-ikén a kassai részgyülésen levő Rendekhez).
*SZERELMESKĚDÉS
	(szer-el-ěm-es-kěd-és) fn. tt. szerelmeskědés-t, tb., ~ěk, harm. szr. ~e. Szerelmes személyek viszonyos nyájaskodása; szerelmi gyönyörök élvezése.
*SZERELMESKĚDIK
	(szer-el-ěm-es-kěd-ik) k. m. szerelmeskěd-tem, ~tél, ~ětt. Kedvesével nyájaskodik; szerelmi gyönyöröket élvezget.
*SZERELMESLEVÉL
	(szerelmes-levél) ösz. fn. Szerelmi vallomást tartalmazó levél. Szerelmestől vagy szeretőtől kedveséhez intézett levél.
*SZERELMESSÉG
	(szer-el-ěm-es-ség) fn. tt. szerelmesség-et, harm. szr. ~e. 1) Tulajdonság, melynél fogva valakiben sok szeretni való van; szeretetre méltóság. 2) Hajlandóság a szerelem élveire.
*SZERELMEST
	(szer-el-ěm-est) ih. A régieknél gyakrabban eléjövő est (hangrendileg ast) képzővel alkotott szó, mely különösen a Müncheni codexben am. a latin diligenter, azaz, különös szorgalommal, figyelemmel, mi tárgyszeretetre mutat. "Heródes szerelmest tanólja vala ő tőlök a csillagnak idejét." Müncheni cod. (Máté II). "Tetett (tetszett) énnekem szerelmest mindeneket szerével megirnom." (Ugyanott. Lukács. Bevezetés). "Hogy Izrael szerelmest járjon istennek tisztességében." (Bécsi cod. Baruth V.).
*SZERELMETĚS
	(szer-el-ěm-et-ěs) mn. tt. szerelmetěs-t, v. ~et, tb., ~ek. Igen kedves, szeretetre méltó. Alakra hasonlók hozzá: irgalmatos, szorgalmatos, félelmetes, kellemetes, melyek az illető tulajdonságnak nagyobb fokát jelentik, s ezt a középképző et at fejezi ki, mely úgy látszik, mintha átalakult es as volna: szerelmeses, kellemeses, félelmeses, irgalmasos stb.
*SZERELMETĚSSÉG
	(szer-el-ěm-et-ěs-ség) fn. tt. szerelmetěsség-ět, harm. szr. ~e. Szeretetreméltóság; nagyob., foku szerelmesség. V. ö. SZERELMETĚS.
*SZERELMI
	(szer-el-ěm-mi) mn. tt. szerelmi-t, tb., ~ek. Szerelmet illető, ahhoz tartozó, arra vonatkozó. Szerelmi kalandok. Szerelmi ügy. Szerelmi vallomás. Szerelmi viszony. V. ö. SZERELĚM.
*SZEREMSÉG, SZERÉMSÉG
	(szerem-ség) fn. tt. szeremség-ět. (Alsó) Slavoniának egyik alkatrésze; a rómaiak idejében: Syrmium.
*SZEREM~ v. SZERÉMVÁRMEGYE
	ösz. fn. A slavoniai megyék egyike, melynek határa Magyarország felől a Duna, székvárosa Vukovár.
*SZĚRÉN v. SZĚRIN
	(szer-e-en) a kapnikbányai tájszólásban am. alkalmán, eszközlésével pl. az ő szerin mentem a vásárba, az ő szerin jutottam szerencséhez. Használják ,szerént' helyett is. (Lőrincz K.).
*SZERENCS
	mváros Zemplén m.; helyr. Szerencs-re, ~ěn, ~ről. Anonymusnál: Zeremsu, Zerenche. V. ö. SZERENCSE.
*SZERENCSE v. SZÉRĚNCSE
	fn. tt. szerencsét v. szěrěncsét. 1) Széles ért. véletlen, váratlan, előre nem látott, akaratunktól független esemény, mennyiben állapotunkat akár kedvezőleg, akár kedvezőtlenül érdekli, s akár haszonnal, akár kárral jár. Jó szerencse, bal szerencse. A szerencse kinek kedvez, kinek nem. Szerencsére ne bizd magad. Vak, változó, csalfa szerencse. Veszett szerencse az ahol megszünik a reménység. (Km.). Világi szerencse, változó Velencze. (Km.). A szerencse változásin a nagy elme nem indúl (Faludi). Szerencsét próbálni, kétes kimenetelü dologra vállalkozni, kisérletet tenni, különösen zsiványok nyelvén, rablási kalandra menni. Vagy élek, vagy halok, szerencsét próbálok. Mint oly tüneményt, mely az emberi állapotokra nevezetes befolyással van, a népek általán személyesíteni szokták; honnan, akinek kedvezni szokott, azt mondják róla, hogy szerencse fia, vagy megfogta az anyját. Hogy pedig e szó nem csak jó, hanem bal eseményekre is vonatkozik, bizonyítja töb., mondat, pl. együtt jár a két szerencse, úgy dicsérik a szerencsét amint szolgál stb. továbbá ezen származéka is: szerencséltet, azaz valakit v. valamit veszélyeztet, midőn vak esetre bizza, melyről előre nem tudni, ha jól vagy roszúl üt-e ki? Hasonló jelentésü a latin fortuna (secunda, vel adversa) és a német Schicksal. 2) Szükebb ért. midőn a német Glück-nek felel meg, jelentése oly véletlen esemény, mely kedvezőleg lep meg, midőn váratlan hasznot, vagy örömet hoz, vagy előre rettegett gonosztól, veszélytől, kártól stb. ment meg. Továbbá oly körülmények találkozása, melyek amaz eseményeket eléidézik. Nagy, meglepő szerencse. Tenyerén hordozza a szerencse. Markában volt a szerencse, de elszalasztotta. Több a szerencséje, mint az esze. Nagy szerencse vár reá. Szerencsében részesülni. Sorsjátéki, kártyázási szerencse. Szerencséje akadt, a házasulóról kivált a nőről mondják, midőn vagyonos házasfélre tett szert. Hadi szerencse. Közmondatok: A hadi szerencsét, jó házasságot, fiumagzatot Isten választja. Hitvány szerencse, melynek irígye nincs. Kiki maga szerencséjének kovácsa. Kereken fordúl az ember szerencséje. Szerencse nádszál, könnyen eltörik. Tarts a szerencsétől, ha nagyon hizelkedik. Puszta szerencsére támaszkodni vakmerőség. Jobb egy marok szerencse, mint egy köböl ész. Kinekkinek pillant néha a szerencse. A szegény embernek szegény a szerencséje is. Bolond szerencséje van. Különösen kedvező állapot, jó életbeli körülmények. Szerencséjét koczkáztatni, eljátszani. Mások szerencséjét előmozdítani. Virágzó szerencséje van. "Ki a szerencse verőfényében áll, annak az emberek minden bizonynyal észreveszik árnyékoldalát. B. Eötvös J. (Gondolatok). 3) Oly körülmények találkozása, melyek föltételeinket, vállalatainkat elősegítik, s vágyainkat teljesítik. A harczba menőnek szerencsét kivánni. Szerencsével járni. Csalóközi szerencse, így nevezik a felső Duna mellékén azon kedvező körülményt, midőn a folyón átkelni akaró utas épen akkor ér a révbe, midőn a komp azon az oldalon s mindjárt indulóban van. 4) Társalgási nyelven élünk vele, midőn mások irányában azt akarjuk kifejezni, hogy találkozásunk, vagy közlekedési viszonyunk örömünkre szolgál. Örülök, hogy szerencsém van látni önt. Még leszen szerencsém. Legyen szerencsém többször is; látogasson meg. Szerencsémnek tartom, ez a magyarosabb kifejezés a ,szerencsém van' helyett. E szó a régieknél máskép szerencsa, pl. Ilosvai Toldyjában: "Mertő vele akar kisérteni szerencsát." Egy 1551-ik évről szóló levélben: Isten élthesse és megthartsa the kegyelmed) minden javával és jó szerencsával". (Szalay Ág. 400 m. 1. 87. lap.). Egyezik vele a szerb szretya v. szricsia és a szlovén szrezha, mely más szláv, különösen szlovák, cseh, orosz nyelveken styászt. Kiváló figyelmet érdemel, hogy a mongol srí, (prospérité, faveur, grâce; beauté, splendeur, magnificence, eclat, grandeur; noble, celebre etc.), egyezik a szanszkrit szrí szóval, mely Bopp Ferencz szerént am. fortuna, félicitas; pulchritudo, gratia, venustas; tovább., ugyanő így szól: reverentiae causa anteponitur nominibus personarum vel rerum venerandarum; ettől származik a szanszkritban: szríla (suffixum: la,) és szrímant (suffixum: mant, mat), mindkettő am. felix, fortunatus. Innen megtetszik, hogy valamint a mongol srí, úgy a magyar szerencse ,szer' gyöke, és a föntebbi szerb és szlovén szóké is a szanszkrit szrí kútfőre vezethetők vissza, de a mely a magyar szer-elem, szer-et szókban is feltaláltatik. Az encs (ancs, incs, öncs) végzet szintén sajátja a magyar nyelvnek, pl. gěrincs, göröncs, narancs, ripancs, stb. Maga a szanszkrit szrimant is nyelvészeti tekintetben egyezik a szerencse szóval, (valamint szríla a magyar szerelem szóval, minthogy mant v. mat az ancs képzővel, és la a lem képzővel rokonok). De közvetlen magyar származottságát is (t. i. magyar képzővel) aligha teszi kétessé azon körülmény, hogy a régies szerencsa szóban a felhanguak után alhangu önhangzó járul, mert hasonló hangzóvegyületek, habár nem is oly gyakran, de több eredeti, kivált tájkiejtésü magyar szóban eléfordulnak, mint verrad, hervad, vella, velág, herkály, derzál, derekas, a régies cseál (csinál), heon v. hevon stb. Sőt némely idegen nyelvből átvett szókat is úgy magyaritottunk, hogy az elül álló felhangzó után alhangzót használunk, pl. a német scherge magyarosan serha, nem serhe, Bartholomaeus lett Berta, Bertalan, Franz után lett Ferkó nem Farkó. - Ezen származtatástól elgondolva, midőn Béla névtelen jegyzője a Szerencs helység nevét a szerelem szóval rokonítja, "Et nominaverint locum illum amabilem, quod interpretatur a lingva eorum zerelmes, eo quod multum dilexerint illum locum, et a die illo usque nunc a zerelmu (szerelm) locus ille vocatur zerenche": (XVII), ezen elemzésből annyi bizonyos, hogy valamint a szeret és szerelem szók nyilt hangzója szer gyökéből őseink a szerencs v. szerencse nevet szintén képezhették; hasonlóan a zárt ě-vel ejtendő szěr (ordo, series) gyökből képződhetett a véletlen sorsot jelentő ,szerencse' is, mely csakugyan eléjön a régieknél ,szöröncse' alakban is. Mennyiben t. i. a régi népek általán a szerencsét fatum gyanánt vették, melynek hatalma emberi észszel előre nem látott, de határozott, s változhatatlan szerrel azaz rendben működik, az sem valószinütlen; hogy a szerencse a magyar szěr, sor, s a latin series és sors szókkal alapfogalomra és gyökre köz eredetű. V. ö. SOR.
*SZERENCSE~ v. SZĚRĚNCSEFAZÉK
	(szěrěncse-fazék) ösz. fn. Edény, melyb., a húzni való sorsjegyeket, számokat stb. teszik; különösen az úgy nevezett lotteria edénye.
*SZERENCSE~ v. SZĚRĚNCSEFI
	(szěrěncse-fi) ösz. fn. Személy, nevezetesen férfi, kinek a szerencse különösen szolgál, kinek sok szerencséje van. Ilyenről szokták mondani, hogy megfogta az anyját.
*SZERENCSE~ v. SZĚRĚNCSEFORDULAT
	(szerencse-fordulat) ösz. fn. Állapot midőn a szerencse megváltozik.
*SZERENCSE~ v. SZĚRĚNCSEFORGANDÓSÁG
	(szerencse-forgandóság) Állapot midőn a szerencse hol jobbra hol roszra változik.
*SZERENCSE~ v. SZĚRĚNCSEFŰ
	(szěrěncse-fű) ösz. fn. Fű, melyről azt tartják a babonások, hogy aki megleli, szerencsés lesz, milyen a ritkán található négylevelű lóhere.
*SZERENCSE~ v. SZĚRĚNCSEHAJ
	(szěrěncse-haj) ösz. fn. Így nevezik az első ősz hajszálat.
*SZERENCSE~ v. SZĚRĚNCSEHAJHÁSZ
	(szerencse-hajhász) l. SZĚRĚNCSEVADÁSZ.
*SZERENCSE~ v. SZĚRĚNCSEHÍR
	(szerencse-hír) ösz. fn. Jó szerencsét hozó hír.
*SZERENCSE~ v. SZERENCSEHŐS
	(szerencse-hős) ösz. fn. l. SZERENCSEVITÉZ, KALANDOR.
*SZERENCSE~ v. SZĚRĚNCSEISTENNŐ
	(szěrěncse-isten-nő) ösz. fn. A régiek hitregéje szerint Fortuna istennő, mint a szerencsének intézője, és osztogatója.
*SZERENCSE~ v. SZĚRĚNCSEJÁTÉK
	(szěrěncse-játék) ösz. fn. Játék, melynek sikere, jó vagy bal eredménye nem a játszó ügyességétől, hanem egyedül a vak sorstól függ, milyenek általán az úgy nevezett sorsjátékok. Tovább., oly események, tünemények, melyeket a véletlen szerencse idéz elé. "Szerencsejátéknál - s ilyen egész életünk - egy kártyán elveszthetjük egész vagyonunkat... s vajjon nem balgatag-e hát, ki ily játéknál felette sokat koczkáztat?" B. Eötvös J. (Gondolatok).
*SZERENCSE~ v. SZĚRĚNCSEKERÉK
	(szěrěncse-kerék) ösz. fn. A hitregékben eléforduló képzelt kerék, melyen az emberi viszontagságok tüneményei forognak. A magyar népregék szerént, valahol a föld alatt létező kerékféle alkotmány, melyre ha a tizenhárom iskolát végzett diákok tizenketten ráülnek, bizonyos ideig tartó forgás után egyet az ördög elvisz közőlök, a több., pedig garabonczássá képesűl.
*SZERENCSE~ v. SZĚRĚNCSEKÉSÉRTÉS
	(szěrěncse-késértés) ösz. fn. Vagyonának vagy személyének veszélyeztetése jó siker reményében. "Az drabant hadnagyok közt senki ennél gyorsab., nem volt az szerencsekésértéshez, úgy, hogy valamikor csak tíz legény ment is, ő volt az egyik." Báthori István király levele 1579-ből. (Történelmi Tár VIII. k. 219. l.).
*SZERENCSE~ v. SZĚRĚNCSEKIVÁNAT
	(szěrěncse-kivánat) ösz. fn. Akár őszinte szívből, akár tettetve kiejtett szók, melyek által valakinek jó szerencsét kivánnak valamihez.
*SZĚRĚNCSÉLKĚDIK
	(szěrěncse-el-kěd-ik) k. m. szerencsélkěd-tem, ~tél, ~ětt. Szerencsét próbál.
*SZERENCSE~ v. SZĚRĚNCSELOVAG
	l. SZĚRĚNCSEVITÉZ.
*SZERENCSÉLTET v. SZĚRĚNCSÉLTET
	(szěrěncse-el-tet) mivelt. m. szěrěncséltet-tem, ~tél, ~ětt, par. szěrěncsél-tess. Véletlen sorsra, koczkára tesz valamit; valaminek sikerét egyedül a szerencsére bizza. Minthogy pedig a véletlen sors jó vagy rosz lehet, innen szerencséltetni valamit annyit is teszen, mint veszélyeztetni, koczkáztatni. "Életem szerencséltetésével is tartozom uramnak szolgálnom." Gr. Eszterházy M. nádor 1631-ben (Toldy F. kiadása. 196. l.). Az irói nyelv össze kezdi zavarni szerencsésít azaz ,boldogít' igével. De a kettő különbözik egymástól.
*SZĚRĚNCSÉLTETÉS
	(szěrěncse-el-tet-és) fn. tt. szěrěncséltetes-t, tb., ~ěk, harm. szr. ~e. A szerencsére bizás. Veszélyeztetés.
*SZERENCSÉS v. SZĚRĚNCSÉS
	(szěrěncse-es) mn. tt. szěrěncsés-t v. ~et, tb., ~ek. Kinek a szerencse kedvez, kinek vágyai sikerülnek. Kisebb mértékü és nyomatéku a boldog szónál. stb. Szerencsés katona, ki a csata veszélyéből seb nélkül menekszik. Szerencsés játékos, ki nyerni szokott. Szerencsésnek kiki társa akar lenni. (Km.). Köszöntő és bucsuzó mondatokban divatos szó. Szerencsés jó reggelt, napot, éjtszakát! Szerencsés utat kivánok!
*SZERENCSÉSEN, SZĚRĚNCSÉSEN
	(szěrěncse-es-en) ih. Jó szerencsével, sikeresen, kedvező eredménynyel; veszély nélkül. A veszélyen szerencsésen átesni. Szerencsésen végezni a pert. Járj, élj szerencsésen!
*SZERENCSÉSÍT, SZĚRĚNCSÉSIT
	(szěrěncse-es-ít) áth. m. szěrěncsésít-ětt, par. ~s, htn. ~ni v. ~eni. Szerencséssé tesz; bizonyos jóban, kedvezésben részesít; nagyob., mértékben: boldogít. Szerencsésített bennünket kegyes látogatásával.
*SZĚRĚNCSÉSÍTÉS, SZĚRĚNCSÉSITÉS
	(szerencse-es-ít-és) fn. tt. szěrěncsésítés-t, tb., ~ěk, Szerencséssé tevés, jóban részesítés.
*SZERENCSÉTLEN, SZĚRĚNCSÉTLEN
	(szěrěncse-etlen) mn. tt. szérěncsétlen-t, tb., ~ěk. Kinek szerencséje nincs; kit bal viszontagságok érnek, üldöznek, boldogtalan. Szerencsétlen játékos, vállalkozó. Szerencsétlen apa. Senki sem fogadja barátul a szerencsétlen embert. Szerencsétlennek az egyenesen is eltörik a lába. (Km.). Szerencsétlennek a halál sem barátja. (Km.). Átv. mondjuk oly tárgyakról, eseményekről, melyekkel szerencse nem jár, melyek a maguk nemében sikeretlenek, roszul ütnek ki. Szerencsétlen óra, gondolat, lépés, vállalat. Határzóként am. szerencsétlen módon vagy állapotban, szerencsétlenül.
*SZĚRĚNCSÉTLENSÉG
	(szěrěncse-etlen-ség) fn. tt. szěrěncsétlenség-ět. Szerencsétlen állapot, vagy esemény; véletlen csapás; bal viszontagság. Nagy szerencsétlenség ért bennünket. Szerencsétlenségünkre nem volt fegyverünk. Nem kell a szerencsétlenségért követet küldeni. (Km.).
*SZĚRĚNCSÉTLENÜL
	(szěrěncse-et-len-ül) ih. Szerencsétlen módon, vagy állapotban; véletlen csapást szenvedve; siker nélkül. Szerencsétlenül járni. Merénylete szerencsétlenül ütött ki.
*SZERENCSE~ v. SZĚRĚNCSEVADÁSZ
	(szěrěncse-vadász) ösz. fn. Kalandor, ki szerencsét próbálni jár; ki oly dolgokra vállalkozik, melyek sikere, jó kimenetele a véletlentől függ.
*SZERENCSE~ v. SZĚRĚNCSEVITÉZ
	(szěrěncse-vitéz) ösz. fn. Eredeti ért. kalandozó lovag, ki a középkorban helyről-helyre barangolt, az udvari vitézjátékokb., elegyedett, dijakért küzdött, nők szivét meghódítani törekedett stb. Megvető ért. am. közönséges szerencsevadász, iparlovag.
*SZĚRĚNCSÉZ
	(szěrěncse-ez) áth. m. szěrěncsěz-tem, ~ětt, par. ~z, Molnár A. szerént am. szerencséssé tesz, boldogit. Szab., Dávid szerént: szerencsét kiván valakinek. Egyébiránt ma szokatlan, s helyette az elsőbb értelemben is inkább szerencsésít divatozik.
*SZERENCSFALVA
	falu Bereg m.; helyr. ~falvá-ra, ~n, ~ról.
*SZĚRÉNSZERTE
	(szerén-szerte) ösz. ih. Szab., Dávidnál am. szerteszélylyel, köröskörül. A Carthausi névtelennél is: "Mikoron az szegén ember mind ez világon szerénszerte nagy sok helyöket eljárt." (Toldy F. kiadása 48. lap.).
*SZĚRÉNT
	l. SZĚRINT.
*SZERÉNY, SZĚRÉNY
	(szěr-ény) mn. tt. szěrény-t, tb., ~ek. Helyes alkotásu új szó a latin modestus, vagy német bescheiden kifejezésére. Mondjuk oly személyről, ki önnön becse, érdemei, jelességei, tökéletességei felől mérsékletten s némi tartózkodással itél, azokat túl nem becsüli, még kevésbbé fitogtatja. Különösen, magaviseletében, beszédében, itéleteiben nem hányiveti, nem igénylő, nem követelő, nem tolakodó, szóval, ki mindent illő szerrel és móddal tesz. Átv. értelemben alkalmazzuk az ily személy cselekedeteire is. Szerény magaviselet, itélet, véleményezés. Gyöke azon szěr, mely többek között bizonyos módot, mérséket, illemet jelent, pl. ezen kifejezésekben: jó szerével, szép szerével tenni valamit. Ily fogalmi viszonyban állanak a latin modus és modestia is. A mongolban szeremdsi vagy szerimdsi am. modestie, pudicité, chasteté stb.
*SZERÉNYEN, SZĚRÉNYEN
	(szer-ény-en) ih. Szerény módon; magát, érdemeit, jelességeit túl nem becsülve; igénytelenül; magát föl nem tolva. Szerényen nyilatkozni, viselni magát.
*SZERÉNYKĚDÉS, SZĚRÉNYKEDÉS
	(szěrény-kěd-és) fn. tt. szěrénykědés-t, tb., ~ěk, harm. szr. ~e. Szerény magaviselet.
*SZERÉNYKĚDIK, SZĚRÉNYKĚDIK
	(szěrény-kěd-ik) k. m. szěrénykěd-tem, ~tél, ~ětt. Szerény módon viseli magát.
*SZERÉNYSÉG, SZĚRÉNYSÉG
	(szěr-ény-ség) fn. tt. szěrénysěg-ět, harm. szr. ~e. Mérsékelt önbecsülés, vagy is tulajdonság, melynél fogva valakit szerénynek mondunk. V. ö. SZĚRÉNY. Kant szerént igényeink mérséklése, midőn önszeretetünket mások szeretete által korlátozzuk. Szerénységgel nyilatkozni saját érdemeiről. Valamit szerénységből elhallgatni, magától elhárítani. Szerénységből visszavonni magát.
*SZERÉNYTELEN, SZĚRÉNYTELEN
	(szěrény-telen) mn. tt. szěrénytelen-t, tb., ~ěk. Önmagát túl becsülő; igényeiben mérséketlen; magaviseletében tolakodó; itéleteiben, véleményezéseiben elbizakodó; magát mások irányában fitogató stb. Határozóként am. szerénytelen módon, szerénytelenül. V. ö. SZĚRÉNY.
*SZERÉNYTELENKĚDIK
	(szěr-ény-telen-kěd-ik) k. m. szerénytelenkěd-tem, ~tél, ~ětt. Szerénytelenül viseli magát.
*SZERÉNYTELENSÉG
	(szěr-ény-telen-ség) fn. tt. szěrénytelenség-ět, harm. szr. ~e. Szerénytelen állapot, vagy tulajdonság. V. ö. SZERÉNY, SZERÉNYTELEN.
*SZERÉNYTELENÜL
	(szer-ény-telen-ül) ih. Szerénytelen módon; magát túl becsülve, fitogtatva; sokat, s illetlenül igényelve; tolakodólag. Szerénytelenül itélni maga felől. Magát szerénytelenül mások fölé helyezni.
*SZERÉNYÜL, SZĚRÉNYÜL
	(szer-ény-ül) ih. és önh. l. SZERÉNYEN.
*SZERÉNYÜL, SZĚRÉNYŰL
	(szěr-ény-ül) önh. m. szěrényül-t. Szerénynyé lesz. V. ö. SZERÉNY.
*SZEREP (1)
	(szer-ep) fn. tt. szerep-et, harm. szr. ~e. 1) Azon beszédek, illetőleg cselekvények öszvege, melyek eljátszásával a szinész bizonyos szinmüvi személyt képvisel. Férfi, női szerepek. Fő szerep, mellékszerep. Nagy, kicsi, nehéz, könnyü szerep. Néma szerep. Király, koldús szerepét játszani. Szerepét tudni, jól fölfogni. Szerepéből kiesni. 2) Átv. vállalat, hivatal, életnem, melyet valaki nyilvánosan gyakorol, s melyre a közönség szemei függesztvék. Ország kormányában, forradalomban, társas körben nagy szerepet játszani. Jól vitte szerepét: "Nemzetünk még nagy szerepet fog játszani...... itt van az egyesülésnek ideje." (Gróf Széchenyi István. Az 1840-iki országgyülésen april 22-ikén). E nyelvhasonlat szerént helyesen alkotott ujab., kori szónak gyöke szer vagy szěr (azonban ,szerep' csak nyilt e-vel divatos), melynek több más érteménye közől kettő különösen megilleti a szerepet, u. m. a) azon egymást követő váltakozás, melyben bizonyos kötelességet végezők sorban követik egymást, pl. szerben őrízni a nyájat am. egymást fölváltva; papszerbe menni, am. a papot valahová vinni, midőn e kötelesség egyik vagy másik hivre rákerül; tehát a szinészek is, midőn szerepeiket elmondják, szerben beszélnek; b) mód, vagy hasonlat, melyet bizonyos cselekvésben követünk, pl. szép, jó szerével tenni valamit; azon szerént, am. azon módon, hasonlatra; és így a szerepvivő szinésznek is föladata azon szerént beszélni és cselekedni, mint a képviselt személy beszélne és cselekednék. - Képzésre nézve hasonló a terep, telep, kelep, közep, alap szókhoz.
*SZEREP (2)
	falu Bihar m.; helyr. Szerep-re, ~ěn, ~ről.
*SZEREPĚL
	(szer-ep-ěl) önh. m. szerepěl-t. Bizonyos szerepben föllép, játszik. Vigjátékban, népszinműben, szomorújátékban szerepelni. Átv. ért. a társadalmi élet nyilvános terén mint részvevő működik, s a cselekvények folyamára, s kifejlődésére kiseb., nagyobb befolyást gyakorol.
*SZEREPĚLÉS
	(szer-ep-ěl-és) fn. tt. szerepělés-t, tb., ~ěk, harm. szr. ~e. Cselekvés, midőn valaki bizonyos szerepet játszik. V. ö. SZEREP.
*SZEREPLÉS
	l. SZEREPĚLÉS.
*~SZĚRĚS
	(szěr-ěs) hangrendi változattal: ~SZÖRÖS, ~SZOROS, sokszorozó számokból ěs os ös, képzővel mellékneveket alkot, pl. kétszeres, négyszeres, tizszeres, ezerszeres, ötszörös, háromszoros, hatszoros. Megfelel neki a latin: plex, duplex, triplex, s német fach, zweifach, dreifach, stb., V. ö. ~SZĚR. Ugyanezekből an en képzővel igehatározók lesznek, pl. kétszeresen, háromszorosan, ötszörösen.
*SZĚRÉSZ
	(szěr-ész) fn. tt. szerész-t, tb., ~ěk. Személy, ki valamely szerrel vagy szerekkel, illetőleg azok árulásával foglalkodik; leginkább összetételekben szokták használni, pl. gyógyszerész, fűszerész, ékszerész.
*SZERET
	(szer-et) áth. m. szeret-tem, ~tél, ~ětt. par. szeress. 1) Széles ért. valamiben kedve, öröme telik, s azt magához vonzani, birni, élvezni vagy benne gyönyörködni törekszik. Szeretni a szabadságot, életet, kényelmet, mulatságot, játékot. Szeretni a gyümölcsöt, bort, pénzt, szép lovakat, fényes kocsit. Szereti, mint majom a fiát, mint kecske a kést (Km.). Ki mit szeret arra néz. (Km.). Szeretni nem vétek. (Km.). Akárki is szereti a szépet. (Km.). Midőn e kedves érzelem tárgyát viszonyige fejezi ki, am. örömest, különös kedvvel; vonzalommal tesz valamit. Szeret enni, inni, kártyázni. Szeret társalogni, tánczolni, lovagolni, azaz, mindezeket örömest, kedvteléssel teszi. Ohajtómódban viszonyigével am. kiván, valamire vágyik. Szeretnék már haza menni. Hallom, hogy szeretne velem találkozni. Szeretnék szántani, hat ökröt hajtani. (Népd.) Szeretném én azt az embert látni. Szeretné magát föltolni. 2) Visszaható névmással, saját személyében leli kedvét, örömét; önnön vágyait, néha mások kárával, elmellőzésével, kielégíteni törekszik. Ő csak magát szereti. 3) Nemi viszonyra, s ebből eredő vágyakra vonatkozva am. valakihez szerelemmel viseltetik. V. ö. SZERELĚM. Szeretlek galambom, csak ne mondd senkinek, míg a templom földén össze nem esketnek. Jaj babám b., szeretlek, ki sem mondhatom. (Népdalok). Forrón, lángolón, hiven szeretni valakit. Beható ragu viszonynévvel: valakibe szeretni. 4) Keresztény erkölcsi ért. az Istent mindenek fölött szeretni, mint legszentebb, legjóságosb lénynek kedvét, akaratát mindenben teljesiteni; inkább meghalni, mint Istent megbántani akarni; szeretni felebarátunkat, mint minmagunkat, vagyis ami jót magunknak kivánunk és teszünk, azt embertársainknak is kivánni és tenni: "Ha szerettek engemet, en parancsolatimat tartsátok." (Münch. cod. János XIV.). "Ki ke(dég) szeret engemet, szerettetik en atyámtól és en szeretem őtet." (Ugyanott). "Jobban tudom szeretni e hazát, mint gyűlölni ellenségeinket." Deák Ferencz (a képviselőházban 1861. május 13.). Alakra hasonló a vezet, nevet, követ, avat, mutat, alut, nyugot, kutat, siet egyszerü gyökökből származott igékhez, s gyöke szer, mely egyezik a szeretést jelentő török sev-mek, ige sze gyökízével, mely igének egyik igetörzse: szever (szerető); tovább., hasonlók a hellen eraw és eramai (szeretek), erasiV (szeretet), erwV (szerelem); de leginkább egyezik a gyökkel a perzsa szer (robur; amor); minden esetre a jelentés egyik fősulya az r hangban rejlik, mely az ,erő' és ,érez' szókban különösen nyilvánul. Az önállólag divatos szěr főnévtől abban látszik különbözni, hogy ennek ě önhangzója köz kiejtés szerént zártan hangzik, ellenben a szeret és származékainak első önhangzója inkáb., nyilt. V. ö. SZERELĚM.
*SZĚRÉTĚN SZÉJJEL v. ~SZÉLYLYEL
	ih. A székelyeknél, különösen Háromszékben am. szěrteszét. Udvarhelyszékben: szěrětön széjjel. Szab., Dávidnál: szerénszerte.
*SZERETÉS
	(szer-et-és) fn. tt. szeretés-t, tb., ~ěk, harm. szr. ~e. Kedélyi működés, vonzódás, melynél fogva valakit vagy valamit szeretünk. Megszeretés, visszaszeretés. Bizonyos személyek szeretésével fölhagyni.
*SZERETET
	(szer-et-et) fn. tt. szeretet-ět, harm. szr. ~e. 1) Általán, kedélyi állapot, indulat vagy szenvedély, melynél fogva valami iránt belső vonzalmat érezünk, s azt birni vagy élvezni vágyunk. Kincs-, pénzszeretet. Szabadság-, igazságszeretet. Hazaszeretet. Tudományszeretet. 2) Különösen valamely személy iránti belső vonzalom, szives gerjedelem, mely szerént annak javát, boldogságát előmozdítani, örömet szerezni, kedveskedni, s ezek ellenkezőjét elhárítni törekszünk. Apai anyai szeretet, a gyermekek iránt. Gyermeki szeretet, a szülék irányában. Testvéri, atyafiságos szeretet. Baráti szeretet. Gyöngéd, hű, viszonos, önzéstelen, tiszta szeretet. Szeretetre méltó ifiú. Szeretettel viseltetni embertársaink iránt. Szeretettel kérni, inteni valakit. Szép szóval szokták a szeretetet megszerezni. A velünk viszonyban levők szeretetét birni. A ,szeretet' ezen fogalma alá nem tartozik a más nemű személyek iránt vonzódó gerjedelem, melyet a magyar különösen szerelem-nek nevez; s mai korban a kettő nem igen cseréltetik fel. V. ö. SZERELĚM. 3) Főképen a keresztény erkölcstannak legszenteb., alapelve és parancsolata, melyet Üdvözítőnk szavaiként: Máté XXII: 37.-39. v. ezekben áll: "Szeressed a te uradat Istenedet teljes szivedből, teljes lelkedből, és teljes elmédből", és "szeressed felebarátodat, mint tennen magadat." Az első, isteni szeretet, a másik, felebaráti szeretet, felebarátunk pedig, Krisztus tana szerént minden ember. A szeretet a keresztény erények legfőbbike és a jó erkölcsiség teljessége. "Mindenek fölött pedig szeretetek legyen." "A hit szeretet nélkül nem üdvözít." "A törvények teljes volta a szeretet." "A szeretet tűrő, kegyes, a szeretet nem irígykedik, nem cselekszik gonoszul, föl nem fuvalkodik." "Most pedig megmaradnak a hit, a reménység, a szeretet, e három: ezek között pedig nagyobb a szeretet." Sz. Pál apostol szavai. (Káldi szerént). Elemzésére nézve l. SZERET.
*SZERETETĚST v. SZERETETÖST
	(szer-et-et-ěs-t) régies ih. am. szeretettel. V. ö. SZERELMEST.
*SZERETETLEN
	(szer-et-etlen) mn. tt. szeretetlen-t, tb., ~ěk. Kinek szivében a gyöngédebb vonzalmú, különösen az erkölcsi, keresztény szeretet érzelme nem foglal helyet; mások iránt érzéketlen, szivtelen; másokat kerülő, utáló, gyülőlő. Szeretetlen apa, anya, ki gyermekeinek javával nem gondol, velök durván bánik stb. Szeretetlen házastársak, testvérek, rokonok. "Kiér Isten jót ne adjon, Szeretetlen tássat adjon." Székely ballada. Határzóként am. szeretet nélkül, szeretetlenül.
*SZERETETLENSÉG
	(szer-et-etlen-ség) fn. tt. szeretetlenség-ět, harm. szr. ~e. Kedélyi állapot, midőn valaki mások iránt szeretettel nem viseltetik; mások iránti érzéketlenség, gyöngédtelenség, gyülölség stb., "Szeretetlenség és üldözés egy tiszta vallásban, annál kevésbé a keresztény vallásban nem létezhetik." Klauzál Gábor (az 1844-iki országgyülésen febr. 10-ikén).
*SZERETETLENÜL
	(szer-et-etlen-ül) ih. Szeretet nélkül; mások javára, örömére, kedvére mit sem téve; rokonérzet nélkül. Szeretetlenül bánni valakivel.
*SZERETETRE-MÉLTÓ
	(szeretetre-méltó) ösz. mn. Kinek vonzó, rokonszenvet gerjesztő tulajdonságai vannak, melyek miatt megérdemli, hogy szerettessék. Nyájas, szelíd, finom társalgásu, szeretetre-méltó ember.
*SZERETETRE-MÉLTÓSÁG
	(szeretetre-méltóság) ösz. fn. Szeretetre méltó tulajdonság.
*SZERETĚTT
	(szer-et-ětt), mn. tt. szeretětt-et. Akit bizonyos tulajdonságai miatt szeretnek; kedvelt; örömest, szivesen látott. Mindenkitől szeretett ember. Alattvalóitól szeretett fejedelem. Szeretett társ. Szeretett barátom. Szeretett vendég.
*SZERETFALVA
	(szeredfalva) erdélyi faluk Doboka és Hunyad m.; helyr. ~falvá-ra, ~n, ~ról.
*SZERETHETETLEN, SZERETHETLEN
	(szer-et-het-[et]len) mn. tt. szerethetetlen-t, tb., ~ěk. Akit szeretni nem lehet, kinek rokon vonzalomra, érzelemre gerjesztő tulajdonságai nincsenek; visszataszító magaviseletű. Szerethetetlen undok, durva, mogorva, erkölcstelen ember.
*SZERETKĚZÉS
	(szer-et-kěz-és) fn. tt. szeretkězés-t. tb., ~ěk. harm. szr. ~e. Egymás iránti viszonyos szeretetnek folytonos, vagy gyakori nyilatkozása; különösen, a szerelmesek nyájaskodása, gyöngéd enyelgése, melylyel szerelmöket viszonozzák.
*SZERETKĚZIK
	(szer-et-kěz-ik) k. m. szeretkěz-tem, ~tél, ~ětt, par. ~zél. Valakivel viszonyos szerelmi vonzalomból ismerkedik, nyájaskodik, összeköttetést folytat.
*SZERETŐ
	(szer-et-ő) mn. és fn. tt. szerető-t. 1) Általán, aki szeret, e szót minden érteményében véve. Gyermekeit szerető apa, nejét szerető férj. A szeretet tárgyának nevével öszvetéve, példák: emberszerető, gyermekszerető, atyafiszerető, istenszerető, barátságszerető, műszerető. 2) Nemi szeretetre, vagyis szerelemre vonatkozólag, személy, általán, ki egy másikkal szerelmi viszonyban van, legyen e viszony akár szabad, akár tiltott; különösen, házasság által még senkihez nem kötött személy, kinek szándéka, vágya van a szeretett kedvessel házasságra lépni. A szeretők megszólitásai a népdalokban: angyalom, angyali lélek, csillagom, babám, gyöngyalak, kincsem, lelkem, rózsám, violám stb. "Oh istenem, adj állandó erőt, Hogy tarthassak egy igaz szeretőt." "Szárad a bokor a tetőn, Haragszik rám a szeretőm." "Édes anyám nevelése vagyok Barna legény szeretője vagyok." "Kinek nincsen szeretője, babája Nincsen annak e világon hazája." Népdalok. 3) Valamint gyakran a népdalokban, úgy régiesen is szeretettet is jelent: "Szerető fiam.... szerető atyám" (Góry-cod. 36. és 37. l.).
*SZERETSÉG
	(szer-et-ség) fn. tt. szeretség-ět, harm. szr. ~e. Am. szeretet. Régi szó. "Régi nagy nyájasság, szokott nagy szeretség, Urához hallgatás, nagy szemérmetesség." Griseldis. Istvánfi Páltól (a XVI. századból).
*SZERETSZEG
	erdélyi falu Csikszékben; helyr. Szeretszeg-re, ~ěn, ~ről.
*SZERETVA
	KIS~, NAGY~, faluk Ung megyében; helyr. Szeretvá-n, ~ra, ~ról.
*SZĚRĚZ v. SZEREZ
	(szěr-ěz) áth. m. szěrěz-tem, ~tél v. szěrz-ěttem, szěrz-ěttél, szěrz-ětt, par. szěrěz-z, htn. ~ni v. szěrz-eni. 1) Gondoskodás, utánjárás, munka, fáradság által eléállítja, ami nincs, vagy ami kell. Pénzt, jószágot, eleséget, fát, ruháravalót, árut vagy árukat szerezni. Jó barátokat, feleséget szerezni. Valakinek számára cselédeket, munkásokat szerezni. A mesterembernek munkát, a kalmárnak vevőt szerezni. Szállást, lakást, hivatalt, alkalmatosságot szerezni valakinek. Hírt, nevet, dicsőséget, nemesi oklevelet szerezni. Az elvesztett jószágot visszaszerezni. Télrevalót beszerezni. Sok pénzt öszveszerezni. Gyermekeinek számára szerezni. Tolvajok szépítő nyelvén am. lop, másoktól elidegenít. Hol vetted azt a szép csikót? Szereztem. Szerezz, neked is lesz. 2) Meg igekötővel am. bizonyos árut vagy adományt valamivel szaporít, megtold. A laczikonyhán árult levesadagot egy-két kanállal megszerezni. Szerezze meg egy pár szemmel ezt a szilvát. Veszek belőle, ha megszerzi kigyelmed. 3) Okoz, csinál, eszközöl valamit. Gondot, bajt, aggodalmat, örömet, jó kedvet szerezni. Háboruságot, békét, nyugalmat, megelégedést szerezni. Egy fecske tavaszt nem szerez. (Km.). 4) Régiesen valamit vagy holmit bizonyos állapotba, viszonyb., helyez, rendel, rendez, (constituit, ordinat). "Miként Mardocheus és Heszter szerzették vala" (constituerant. Bécsi cod. Heszter IX.). "Mert es én hatalm alatt szerzetett ember vagyok," (nam et ego homo sum sub potestate constitutus." Münch. cod. Máté. VIII.). "Ki szerzett engemet biróvá ti rajtatok?" (quis me constituit judicem super vos." U. o. Luk. XII.). "Miképpen ember szerezje (azaz rendezze) magát ő halálához." Carthausi névtelen (Toldy F. kiadása 145. l.). Törvényt szerezni, azaz alkotni (Szabó Dávid). Ezen érteménynyel áll viszonyban a szerzet fogalma, midőn kolostori életmódra rendezett személyek társulatát jelenti. 5) Bizonyos észmüveket hoz létre, s az illető ismereteket, eszméket elrendezi. Tudományos müveket, verseket szerezni. "Ti pedig szerzettem átkozott rosz versek" (Balassa). V. ö. SZĚRZŐ. A régieknél még általánosab., jelentéseire is találunk, úgymint: teszen, készít, előkészít, felkészít. l. a Nádor-codex és a Debreczeni Legendáskönyv végén levő elavult szók tárát. Ez igének gyöke: szer v. szěr főnév, melyet l. saját rovata alatt.
*SZEREZKĚDÉS
	(szer-ez-kěd-és) fn. tt. szěrězkědés-t, tb., ~ěk, harm. szr. ~e. Holminak beszerzése; V. ö. SZĚRĚZKĚDIK.
*SZĚRĚZKĚDIK
	(szěr-ěz-kěd-ik) k. m. szěrězkěd-tem, ~tél, ~ětt. Lőrincz K. szerént aki jól és szorgalmasan szerez b., a házhoz; innen szerezkedő am. jó szerző.
*SZERFALU
	falu Marmaros m.; helyr. ~falu-ba, ~ban, ~ból.
*SZĚRFĚLĚTT v. ~FÖLÖTT
	(szěr-fölött) ösz. ih. Rendes, kellő mértéken túl, igen nagyon; mód nélkül. Szerfölött magas áron tartani valamit. E télen szerfölött hideg van. V. ö. SZĚR.
*SZĚRFĚLĚTTI v. ~FÖLÖTTI
	(szěr-fölötti) ösz. mn. A szokott, rendes, kellő mértéket túl haladó; mód nélküli; a maga nemében nagy, sok. Szerfölötti kiadások, követelések. "A haza iránti szerfeletti szeretetet véteknek tulajdonítani soha senki sem fogja." Deák Ferencz (az 1839-iki országgyülésen junius 17.).
*SZÉRFĚLĚTTISÉG vagy ~FÖLÖTTISÉG
	(szěr-fölöttiség) ösz. fn. Mértéket haladó, mód nélküli állapota vagy tulajdonsága valaminek; túlzottság.
*SZERFŰ
	(szer-fű), l. GYÓGYFŰ.
*SZERGÉNY
	faluk Sopron és Vas m.; helyr. Szergény-be, ~ben, ~ből.
*SZERHA
	l. ESZTERHA.
*SZERHÁZ
	(szer-ház), l. SZERKAMARA; és SZERTÁR.
*~SZĚRI
	és a hangrendhez képest: ~SZORI, ~SZÖRI, 1) a sokszorozó igehatározókból; 2) a sorosztókból ~i képzővel mellékneveket alkotnak, pl. 1) egyszeri, háromszori, ötszöri, százszori; 2) negyedszeri, ötödszöri, hatodszori stb.
*SZĚRIBE FUTÓ
	a székelyeknél, különösen Udvarhelyszékben am. bika alá való.
*SZĚRIN
	l. SZĚRÉN.
*SZĚRIN SZERTE
	l. SZĚRÉN SZERTE.
*SZĚRINT v. SZĚRÉNT
	(szěr-ént) ih. személyragokkal: szerintem, szerinted, szerinte, szerintünk, szerintetěk, szerintök. Bizonyos mód, rend hasonlatára; olyképen, mint más valami vagy valaki. Azon szerint cselekedjél, mint mondottam. Igazság szerint neked semmi követelésed sincs. Rend szerint, törvény szerint. Volta szerint, a dolgot úgy véve, mint van, vagy volt. Néha am. valaminél fogva, valamiből következtetve. Véleményem szerint ez hibás állítás. Párizsból érkezett levelek szerint megköttetett a béke. Régente némely más értelemben is használtatott, pl. "Meghirdeték a városban és a mező szerént" (et in agros. Münch. cod. Mark. V. Erdősinél: az mezők szerte). "És lesznek nagy földindólatok helyek szerént" (per loca. Ugyanott. XXI.). "Tisztólatjok szerént" (secundum purificationem. János II.). Itt a szer főnévnek a sort, rendet, viszonyos öszvefüggést jelentő értelme rejlik. Képzője int öszvetett, s eredetileg ént, mely a székelyeknél teljes alakban is divatozó ezen-t (= ezen módon) szóból van összevonva, t. i. Kriza Jánosnál: ezěnt (az utóbb., tagban rövid zárt ě-vel) am. ezennel és ezen szerént. Képeztetésre hasonlók hozzá: megint, alkalmasint, képesint, vérint való, vagyis é-vel megént, alkalmasént, képesént, vérént való. Így ,szerint' is terjedelmes tájszokással másképen: szerént. Szürjén nyelven: sörti. (Budenz).
*SZĚRINTĚS
	(szěr-ént-ěs) mn. tt. szěrintes-t v. ~et, tb., ~ěk. Bizonyos módhoz, rendhez alkalmazott, illesztett.
*SZĚRINTÉZ
	(szěr-ént-ěz) áth. m. szěrintez-tem, ~tél, ~ětt. Bizonyos módhoz, rendhez illeszt; alkalmaz.
*SZĚRÍT
	(szěr-ít) áth. m. szěrít-ětt, par. ~s, htn. ~ni v. ~eni. Bizonyos szerré, azaz eszközzé csinál, alakít valamit. "Rablánczom egy szemét tükörré szerítem." Balassa Bálint fogsága, Lisznyaytól.
*SZĚRIT TÉVE
	a székelyeknél am. szerit v. szerét ejtve.
*SZERJÁRÁS
	(szer-járás) ösz. fn. Sor szerént való járás, vagyis munkateljesítés. Eléfordul egy 1559-diki levélben. "Elyen (ilyen) rendelésth és szerjárásth inthézthem, hogy minden falunépeth megszámlálván, három részben inthézthem az szerjárásban, hogy az egyik része egy hétb., miveljen." (Szalay Ág. 400 m. l. 309. lap.).
*SZĚRK
	(szěrk) elvont törzse szěrked, szěrken, sěrkez stb., szóknak.
*SZERKAMARA
	(szer-kamara) ösz. fn. Kamara vagy házrész, melyben mindenféle szereket tartanak.
*SZĚRKED
	(szěr-k-ed) önh. m. szěrked-tem, ~tél, ~t v. ~ětt. Mondhatni töb., hasonnemű tárgyakról, részekről, midőn bizonyos rendbe összeállnak, egyesülnek, s valami összefüggő egészet alkotnak, pl. midőn a csapatokra oszlott sereg a vezényszóra egy tömegbe szerked (szerkezkedik). A szók mondatokká, a mondatok közbeszéddé szerkednek. ,Szěrken' társával együtt ritka használatu.
*SZĚRKEDÉS
	(szěr-k-ed-és) fn. tt. szěrkedés-t, tb., ~ěk, harm. szr. ~e. Egyesülés által összefüggő egészszé alakulás. V. ö. SZĚRKED.
*SZĚRKEN
	(szěr-k-en) önh. m. szěrkent. 1) l. SZĚRKED. 2) A régieknél am. a másik nemmel közösülni. "Akarván ő vele szerkenni" (concumbere. Bécsi cod. Dániel. XIII.). "És látók őket egybeszerkenni" (Et vidimus eos pariter commisceri.) (Ugyanott).
*SZĚRKESZKĚDÉS; SZĚRKESZKĚDIK,
	lásd: SZĚRKEZKĚDÉS, SZĚRKEZKĚDIK.
*SZĚRKESZT
	(szěr-k-esz-t), áth. m. szěrkeszt ~ětt, par. szerkeszsz, htn. ~ni v. ~eni. 1) Széles ért. hasonnemű részekből álló többséget bizonyos szerrel, renddel, móddal együvé köt, öszveilleszt, egészszé képez. A katonákat sorokba, oszlopokba, csapatokb., szerkeszteni. A gépnek részeit öszveszerkeszteni. A beszédrészeket mondatokká, ezeket egész beszéddé szerkeszteni. Szinpadi néma ábrázolatokat szerkeszteni. 2) Különösen, irásba foglalt többféle ismereteket, közleményeket, adatokat, tudományos czikkeket stb. bizonyos rendben, szerben, sorban öszveállít. Hirlapokat, folyóiratokat évkönyveket, naptárakat szerkeszteni; szótárt szerkeszteni. Régebben: szerkeztet, szerkez.
*SZĚRKESZTÉS
	(szěr-k-ez-t-és) fn. tt. szěrkesztés-t, tb., ~ěk, harm. szr. ~e. Cselekvés, intézkedés, működés, melynél fogva valamit szerkesztünk. Hirlapok, fólyóiratok szerkesztésével foglalkodni. V. ö. SZERKESZT.
*SZĚRKESZTÉSI
	(szěr-k-esz-t-és-i) mn. tt. szerkesztési-t, tb., ~ek. Szerkesztést illető, ahhoz tartozó, arra vonatkozó. Szerkesztési munkálat, ügyesség.
*SZĚRKESZTET; SZĚRKESZTETÉS
	l. SZĚRKĚZTET; SZĚRKĚZTETÉS.
*SZĚRKESZTMÉNY
	(szěr-k-esz-t-mény) fn. tt. szěrkesztmény-t tb., ~ěk, harm. szr. ~e. Ami szerkesztve van, egybe szerkesztett egész. Hírlapi szerkesztmény.
*SZĚRKESZTŐ
	(szěr-k-esz-t-ő) fn. tt. szerkesztő-t. Személy, ki bizonyos folyóirat, hirlap, gyüjtemény stb., vegyes tartalmú czikkeit együvé illeszti, elrendezi. Felelős, segédszerkesztő. Hírlapszerkesztő. Naptárszerkesztő. Szótárszerkesztő, szerkesztőtárs.
*SZĚRKESZTŐHÍVATAL
	(szěrkesztő-hivatal) ösz. fn. l. SZĚRKESZTŐSÉG.
*SZĚRKESZTŐI
	(szěr-k-esz-tő-i) mn. tt. szěrkesztői-t, tb., ~ěk. Szerkesztőre vonatkozó, azt illető; szerkesztőtől eredett. Szerkesztői munka, díj. Szerkesztői megjegyzés.
*SZĚRKESZTŐSÉG
	(szěr-k-esz-t-ő-ség), fn. tt. szěrkesztőség-ět, harm. szr. ~e. Bizonyos lapok, folyóiratok, gyüjtemények szerkesztésével foglalkodó személyzet és hivatal. A hirlap szerkesztőségéhez tudósitásokat küldeni. Szerkesztőség lakása.
*SZERKET
	(szer-k-et) áth. m. szerket-tem, ~tél, ~ětt, par. szerkess. A Müncheni codexben am. öszveköt, együvé fűz, vagyis szerkez, szerkeszt. "Kiket Isten egyb., szerketett, ember meg ne válaszja." (Máté XIX.).
*SZĚRKĚZ
	(szěr-k-ěz) áth. m. szěrkez-tem, ~tél, ~ětt, par. ~z. Körülbelül egy jelentésű az újabb., de szokottabb szerkeszt igével. Alakra nézve hasonló az árkoz, hurkoz, nyirkoz, szurkoz igékhez. V. ö. SZERKED.
*SZĚRKĚZÉS
	(szěr-k-ěz-és) fn. tt. szerkezés-t, tb., ~ěk, harm. szr. ~e. Cselekvés, mely által valamit szerkezünk; szokottabban: szerkesztés. Midőn a közép szerkezik-ből származik, jelenti azon állapotot, mikor töbféle részek bizonyos rendben egyesűlnek, pl. ha egy csapat katonaság három oszlopba szerkezik.
*SZĚRKĚZET
	(szěr-k-ěz-et) fn. tt. szěrkezet-ět, harm. szr. ~e. Azon rend, melyben valamely egészet alkotó részek öszve vannak illesztve. Gépnek, öszvetett műnek szerkezete. Mondatok, beszéd szerkezete. Hajónak, épületnek szerkezete. Helyes, czélirányos, öszvefüggő szerkezet. Különbözik: szervezet.
*SZĚRKĚZGET
	(szěr-k-ěz-g-et) gyak. áth. m. szěrkězget-tem, ~tél, ~ětt, par. ~gess. Gyakran, folytonosan, vagy lassan-lassan szerkez.
*SZĚRKĚZIK
	(szěr-k-ěz-ik) k. m. szerkez-tem, ~tél, ~ětt, par. ~zél. Önmagát szerkezi; bizonyos rendb., gyűl, s öszveáll, szerkezkedik. A Nádor codexben am. valakihez szövetkezik, ragaszkodik: "Mittegyek, ki szerköztem e gonosz nembelihöz" (556. l.).
*SZĚRKĚZKĚDÉS
	(szěr-k-ěz-kěd-és) fn. tt. szěrkězkědés-t, tb., ~ěk, harm. szr. ~e. Rendezkedés, helyezkedés, illeszkedés. V. ö. SZERKEZKĚDIK.
*SZĚRKĚZKĚDIK
	(szěr-k-ěz-kěd-ik) k. m. szerkězkěd-tem, ~tél, ~ětt. Bizonyos rendben holmi hozzá tartozókkal együtt valahová behelyezkedik, beilleszti magát, pl. midőn új házban telepedik le; rendezkedik. Megfelel neki a kihatólag működő szerkezget, melyből hangváltozattal a visszaható szerkezkedik alakult. Hasonló viszonyúak: helyezget, helyezkedik; kérdezget kérdezkedik; alázgat alázkodik; mereszget mereszkedik, ereszget ereszkedik stb.
*SZĚRKĚZMÉNY
	(szěr-k-ěz-mény) fn. tt. szěrkezmény-t, tb ~ěk, harm. szr. ~e. Lásd: SZĚRKĚZET.
*SZĚRKĚZŐDÉS
	(szěr-k-ěz-ő-d-és) fn. tt. szěrkeződés-t, tb., ~ěk, harm. szr. ~e. Belszenvedési, vagy önműködési állapot, midőn valaminek szerkezete mintegy önmaga által jő létre. l. SZERKEZŐDIK.
*SZĚRKĚZŐDIK
	(szěr-k-ěz-ő-d-ik) belsz. m. szěrkěződ-tem, ~tél, ~ött. Belső, mintegy önmagára visszaható működés által bizonyos rendb., öszveáll, bizonyos alakuvá képződik, pl. midőn az elszéledt katonák vezényparancs nélkül, maguk szántából rendbe szedik magukat, vagy bizonyos társulat tagjai némi rendet alakitanak maguk között.
*SZĚRKĚZTET
	(szěr-k-ěz-t-et) mivelt. m. szěrkeztet-tem, ~tél, ~ětt, par. ~tess. Szab., Dávidnál am. alkalmaztat, rak, rendel. Egybeszerkeztet am. egybeállít, - alkot - helyhet, egybeácsolja az elvált részeket. Ugyan ő nála: Másokat beszerkeztetni (igtatni) valamely hivatalba. Simai Kristófnál szerkeztetem am. applico, compono, colloco, ordino. Ezen igealakot még nem régiben az egyszerű és újabban alkotott szerkeszt értelmében is használták. Szabatosan véve miveltető, s annyit tenne mint, eszközli, parancsolja, hogy más szerkezzen valamit. Hasonlók: alkalmaztat, ma szabatosabban: alkalmaz, kettőztet ma: kettőz, helyheztet ma helyhez.
*SZĚRKĚZTETÉS
	(szěr-k-ěz-t-et-és) fn. tt. szěrkěztetés-t, tb., ~ěk, harm. szr. ~e. Miveltetés, mely által valakinek meghagyjuk, hogy szerkezzen. V. ö. SZĚRKĚZTET.
*SZĚRKMŰ
	(szěrk-mű) ösz. fn. Egybeszerkeztett mű.
*SZER-KONYHA
	(szer-konyha) ösz. fn. A gyógyszerészek konyhája, melyben különféle anyagból gyógyszereket készítnek; népies nyelven: diákkonyha.
*SZERKOVÁCS
	(szer-kovács) ösz. fn. Kovács, ki vasból, aczélból különféle szereket, azaz eszközöket, szerszámokat készít.
*SZERM
	(szer-m), l. SZERV.
*SZĚRMESTER
	(szěr-mester) ösz. fn. Általán személy, ki bizonyos innepélyek alkalmával a kellő szertartásokat rendezi, intézi, igazgatja. Különösen az udvari szertartásokra ügyelő tiszt.
*SZERNYE
	falu Bereg m. helyr. Szernyére, ~n, ~ről.
*SZĚRNYŰ
	tájdivatos, ,szörnyű' helyett.
*SZÉRŐ
	l. SZÉRÜ.
*~SZERRE
	a hangrendhez képest: ~SZORRA, ~SZÖRRE, a sokszorozó igehatározókból ~ra, ~re ragokkal tovább., igehatározókat képeznek, ,időben' vagy ,ízben' jelentéssel, pl. egyszerre = egy időben v. egy ízben, kétszerre = két annyi időben v. kétízben, ötszörre = öt annyi időben v. öt ízben stb.
*SZERSZÁM
	(szer-szám) ösz. fn. 1) Általán, mindenféle kézbeli szer, melynek segítségével bizonyos munkát végezni, valamit csinálni, készíteni szoktak, milyenek a mezei munkások, kézmivesek szerszámai, pl. gyalu, fürész, fejsze, furu, vésű a fából dolgozó mesterembereknél; pőröly, kalapács, reszelő a kovácsoknál stb., Különbözik tőle: eszköz, mely szélesebb jelentésü, minthogy ez nem csak kézműre, hanem mindenféle czél végrehajtására vonatkozik. 2) Mindennemű gép, mennyiben a munkásoknak segitségül szolgál. 3) Mivel tüzet ütnek, tűzszerszám, u. m. aczél, kova, tapló. 4) Mivel a lovakat fölszerelik, befogják. Salangos, fényes, rezes, ezüstös, aranyos szerszám. Alsó Vágmelléken mintegy átv. kifejezéssel így nevezik a szekeret is. Szénát hoztunk három szerszámmal. Általában is mondják: Fakó szekér kenderhám, mind a kettő rosz szerszám. (Km.). E népies divatú kifejezésben: fűszerszám az egyszerűen helyesebb szer, v. fűszer helyett áll. Hajdan fordítva is használták: számszer, honnan számszer-ij am. szerszám-íj, azaz gépezetes íj. Ha azon elvből indulunk ki, hogy az eredeti szók egyes tárgyakat s öszvetes (concret) fogalmakat fejeztek ki, s csak utób., nyertek szélesebb jelentést; ezt a szerszám szóra alkalmazva úgy vélekedhetnénk, hogy itt a szám-ban az eredeti jelentés rejlik, mely szerént az valami rovatosat, rovatot jelentett, tehát eredetileg az egészben is ily nemü eszköz (rovatos vagy rovó eszköz) fejeztetett ki.
*SZERSZÁMFA
	(szer-szám-fa) ösz. fn. Azon szivos fanemek, melyek szerszámokra különösen alkalmasak, pl. szilfa, kőrisfa, hársfa, iharfa, somfa. Szélesb ért. akárminemű fa, melyből szerszámokat készítenek.
*SZERSZÁMFOGAS
	(szer-szám-fogas) ösz. fn. Fogasféle állvány, bútor, vagy készület, melyen a szerszámokat tartják.
*SZERSZÁMKAMARA
	(szer-szám-kamara) ösz. fn. Kamara, melyben szerszámokat, különösen gazdasághoz tartozókat szoktak tartani.
*SZĚRSZAVASKODIK
	(szěr-szavaskodik) ösz. k. Csak szóval végez, szájaskodik, szájhősködik. Erdélyi tájszó. (Gáspár János).
*SZĚRSZĚM
	(szěr-szěm) ösz. mn. Szemes, virgoncz, eleven, világravaló. Szerszem legény, ficzkó, katona. Nyalka szerszem katona. (Pázmán Kal. 368. l.) Ikerszavaink egyike, melynek első alkatrésze a módot, ügyességet jelentő szer, másik pedig az ügyelési érzék szerve a szem, tehát am. szeres-szemes. Hasonló öszvetételek: szemfül = szemesfüles, és kézláb pl. ilymondatokban: ez a fiú csupa szemfül; ép kézláb ember kell ide, nem csonkabéna.
*SZERTÁR
	(szer-tár) ösz. fn. 1) Tár, vagyis rakhely, melyben bizonyos nemű szerek, eszközök, szerszámok le vannak rakva. Hadi szertár. 2) lásd: GYÓGYSZERTÁR.
*SZERTÁRI
	(szer-tári) ösz. mn. Szertárhoz tartozó; arra vonatkozó. Szertári hivatalnok. Szertári személyzet. Szertári szolga. Szertári könyvvitel.
*SZĚRTARTÁS
	(szěr-tartás) ösz. fn. Általán, bizonyos cselekvények végrehajtásánál szokásban levő rend, mód, mely a dolognak némi innepélyes szint, látványosságot, érdeket s tekintélyt, illetőleg tiszteletreméltóságot kölcsönöz. Házassági, lakodalmi, temetési szertartások. Egyházi szertartások. Udvari szertartások. Fényes szertartással bevezetni, megkoronázni a fejedelmet; beigtatni a püspököt. "Mert ezek szertartás nékíl veszik el az te k(egyelmed) jevedelmét, mint ilyen dúlók." Levél 1559-ből (Szalay Ág. 400 m. l. 352. lap.).
*SZĚRTARTÁSOS
	(szěr-tartásos) ösz. mn. tt. szěrtartásos-t v. ~at, tb., ~ak. Szertartással egybekötött, szertartást kivánó, szertartással járó, a szertartást vagy szertartásokat követő, a szertartási kellékekkel ellátott.
*SZĚRTARTÓ
	(szěr-tartó) ösz. fn. Személy, vagy hivatalnok, ki az innepélyes szertartásokat intézi, rendezi. Egyházi szertartó, ki a templomi innepélyeket rendezi. Udvari szertartó, ki a szokás által megalapitott udvari illedék szabályainak megtartására felügyel. Püspöki szertartó. Mint mn. szertartással járó.
*SZĚRTARTÓLAG
	(szěr-tartólag) ösz. ih. Szertartásos módon, a szertartást vagy szertartásokat híven követve.
*SZĚRTARTÓLAGOS
	(szěr-tartólagos), lásd: SZĚRTARTÁSOS.
*SZĚRTARTÓLAGOZ
	(szěr-tartólagoz) ösz. áth. m. szěrtartólagoz-tam, ~tál, ~ott. A szertartási szaszabályok szerént elkészít, a szertartási kellékekkel ellát.
*~SZĚRTE
	hangrendi változattal: ~SZORTA, ~SZÖRTE, a sokszorozó igehatározóknak ~ta, ~te képzővel nagyob., nyomatékot adnak (az ,egyszer' kivételével), pl. kétszerte, háromszorta, ötszörte, százszorta stb. A mongol nyelvben egyszerű ~da, ~de képzők járulnak a tőszámokhoz, pl. khurjarda (kétszerte), gurbanda (háromszorta), dürbende (négyszerte), dzaghunda (százszorta).
*SZERTE
	(szer-te) ih. Elsszórtan, ide-oda, különböző irányban eloszolva, ide s tova. Szerte bolyongó vadászok. Szerte kuszált szénabaglya. Szertejáró gondolatok. Leginkáb., a szét (szélt), szélylyel és szerint határzókkal öszvetéve használtatik. Szerteszét, szerteszélt, szerteszerint, szerteszélylyel. Hasonló öszvetételüek a szintén térre vonatkozó, ide s tova, téltúl, tétova, köröskörül, ide-oda, erre-arra határozók. Lehetett eredetileg szélte is, honnan ország szerte, megye szerte, haza szerte, világ szerte am. ország, megye, haza, világ széltében. A Müncheni codexben állapitó raggal: "Megháboreitotta a népet mend Judeán szerte" (Lukács. XXIII.). Képzője tulajdonkép az egyszerű t, mint lent, fent, alant, tovább., a hajdant, régent, éjent időhatárzókban, s az e, csak toldalék, mint ezekben: szinte, hajdanta, régente, éjente, meginte. V. ö. SZANASZÉT.
*SZĚRTELEN
	(szěr-te-len) mn. tt. szěrtelen-t, tb., ~ěk. A maga nemében rendkivüli; mértéktelen, határtalan; mód nélkül nagy. Határozóként am. szertelen módon, rendkivül. "Szárad a fű szertelen, Adj egy záport Istenem Mé't (mért) szárad oly ízibe, A fű rózsám rendibe." Székely népdal.
*SZĚRTELENKĚDIK
	(szěr-telen-kěd-ik) k. m. szěrtelenkěd-tem, ~tél, ~ětt. Szertelenül, mértéktelenül viseli magát.
*SZĚRTELENSÉG
	(szěr-telen-ség) fn. tt. szěrtelenség-ět, harm. szr. ~e. Rendkivüliség; mértéktelenség.
*SZĚRTELENÜL
	(szěr-telen-ül) ih. Szertelen módon.
*SZERTES
	(szer-t-es) mn. tt. szertes-t v. ~et, tb., ~ek. Hebehurgya, szeles, neszes, lármás. Kemenesali szó. (Lévai László). Tisza vidékén: serte-perte; Győr vidékén: sedre (= serde).
*SZERTESZÉLYLYEL
	(szerte-szélylyel), SZERTESZÉT, (szerte-szét) ösz. igehatárzók. l. SZERTE.
*SZERTESZERINT
	(szerte-szerint) ösz. ih. Régiesen am. szerteszélylyel vagy a szintén régies szěrinszerte, és szěrülszerte. "Óh végbelieknek Ifjú vitézeknek Dicséretes serege: Kiknek e világon Szerteszerint vagyon Mindeneknél jó neve." B. Balassa Bálint (a XVI. században).
*~SZĚRŰ v. ~SZĚRÜ
	(szěr-ű) összetételekben mellékneveket alkot, tt. szěrű-t v. ~et, tb., v. ~ek. Önállóan, mint érintők, nem használtatik, hanem csak a hasonlítás alapját tevő viszonyszó után áll, s ebben különbözik némely hasonló képzőjű, pl. keserű, savanyú, domború melléknevektől. A szokás majd öszvetéve, majd elválasztva irja; véleményünk szerént az első irásmód következetesebbnek látszik, mert majd a féle és nemű szóknak felel meg, majd a mennyiségre vonatkozó szerrel van viszonyban; ezeket pedig öszve szoktuk irni, pl. sokféle, másféle, magamféle, egyszer, kétszer, tízszer stb. 1) Olyanféle, olyannemű v. módu, mint a viszonyszó. Azonszerű, kisszerű, nagyszerű, alacsonszerű, középszerű, gyöngeszerű. Szabadszerű, ösztönszerű, elvszerű. 2) A viszonyszónak módját, szokását, rendét követő. Szabályszerű ragozás. Népszerű ember, népies szokásu, s e miatt a népnek kedvese. Úrszerű magatartás. 3) Bizonyos mennyiségű részekből álló. Egyszerű, félszerű, többszerű, sokszerű, öszszerű. V. ö. SZĚR.
*SZÉRÜ
	(szér-ü) fn. tt. szérü-t, tb., ~k. Keményen levert, kivált agyagfölddel megtömött kisebb-nagyobb kerületű térség a mezei gazdák majorjaiban, vagy tanyáin, hol a gabonát nyomtatni, csébelni és szórni szokták. Szélesb ért. ide tartozik azon tér is, hová a nyomtatni vagy csépelni való gabonát öszvehordják. Nyílt, kerített szérü. Asztagokkal rakott szérű. "Miként forgószéltől szérőben (ex area) elragadtatott por." (Bécsi cod. Ozeas. XII.). Régies és tájdivatos kiejtéssel: szérő v. szűrű. Ha eredeti magyar szónak tekintjük, alakja azt mutatja, hogy az ő v. ű képző, a gyöke szér, és hasonló a gyürű, gyöpű, csöpü, lapu szókhoz. Továbbá ha azt veszszük alapul, hogy a szérü tért (latinul area) jelent, úgy látszik, gyöke szér nem egyéb, mint a tompább nyelvhegyi hanggal kiejtett tér, és így szérü am. térü, t. i. hely. Vagy pedig, mivel a magyarok ősi szokás szerint a gabonát csűrökben, vermekben (sírokban) tartják, azt is vélhetnők, hogy szűrű am. csűrű, vagy síru, azaz csűrökkel, sírokkal ellátott tér. Egyébiránt rokonnyelveket vevén tekintetbe, legközelebb áll hozzá a mandsu sori (Boden zum Aufbewahren des Getreides, Kornboden), mongolul pedig szűrű am. szín, (Schoppen, Remise). Vámbéry társunk szerént az ozmanli szergi szőnyeg, melyen az áruczikkek kirakatnak, szer-mek (kiterítni) igétől, és a csagataj szergü sík hely, vagy sík tér, hová bizonyos nedves testek száritásra kiteríttetnek.
*SZÉRÜL
	tájdivatos ih. szélül helyett. Lásd: SZÉLÜL.
*SZĚRÜLSZĚRTE
	(szěrül-szěrte) ösz. ih. Bizonyos tért mindenféle irányban vagy oldalról véve; szerteszét. Ikerszó, milyenek a szintén térre vonatkozó köröskörül, tétova, szanaszét, ittott, ideoda.
*SZERV
	(szer-v) fn. tt. szerv-et, harm. szr. ~e. A hellen-latin organum kifejezésére helyesen alkotott új szó. 1) Az élő lények, vagyis állati és növényi életre vonatkozó testek működését, fentartását és tenyészését előmozdító minden egyes rész. Ilyenek az érzéki szervek, ú. m. a látás, hallás, szaglás, ízlés, tapintás szervei; a beszéd és hangok szervei, ú. m. a tüdő, torok, nyelv, orr, fogak, ajak stb.; nemzési v. nemző szervek. Növényi szervek: gyök, törzs, levelek, virág és ennek részei; továbbá: héj v. hám, belsők: kéreg, háncs, sziács, geszt stb., 2) Azon részek, melyek bizonyos élő egésznek öszvefüggő alkotmányát képezik, s azt működésre alkalmassá teszik. Különösen azon éltető, működtető állapot vagy rend, vagy erő, mely valamely egyesületet, testületet, társadalmat fentart. V. ö. SZERVEZET. E szóban a szer gyöknek eszközre vonatkozó jelentése vétetett alapul; azonban a gyakorlat csak élő, növényi és állati lényekre alkalmazza. Eleintén ezen fogalomra az életmű és léteg szókat használták, míg későb., a szerv szó általánosan elfogadtatott.
*SZĚRVEGYITÉK, SZĚRVEGYÜLET
	(szěr-vegyíték v. ~věgyület) ösz. fn. Töb., szernek, különösen vegyészi vagy orvosi szereknek egymással elegyített öszvege.
*SZERVES
	(szer-v-es) mn. tt. szerves-t, v. ~et, tb., ~ek. 1) Életet fentartó, s életi működést eszközlő szervekkel, ellátott. Az állatok és növények szerves testek. 2) Erkölcsi működésre képesítő részekkel, eszközökkel ellátott, s e végre kellőleg rendezett. Szerves alkotmány, testület. (Organicus). V. ö. SZERV.
*SZERVETLEN
	(szer-v-etlen) mn. tt. szervetlen-t, tb., ~ěk. Szerv vagy szervek nélküli. Szervetlen testek, pl. a fémek és fémfélék.
*SZERVEZ
	(szer-v-ez) áth. m. szervez-tem, ~tél, ~ětt, par. ~z. Többeket úgy állít együvé, úgy rendez öszve, hogy bizonyos működésre, czélra képesek legyenek, s mintegy szerves lényt képezzenek. Szervezni a katonaságot, valamely társulatot. A felbomlott országot újra szervezni. (Organisare).
*SZERVEZÉS
	(szer-v-ez-és) fn. tt. szervezés-t, tb., ~ěk, harm. szr. ~e. Rendezés, intézkedés, mely által valamit szervezünk. V. ö. SZERVEZ.
*SZERVEZÉSI
	(szer-v-ez-és-i) mn. tt. szervezési-t, tb., ~ek. Szervezésre vonatkozó, azt illető. Szervezési munkálat. Szervezési bizottság.
*SZERVEZET
	(szer-v-ez-et) fn. tt. szervezet-ět, harm. szr. ~e. Bizonyos rendben öszveállított szervek öszvege és állapota. Állati, növényi testek szervezete. Látó, halló érzékek szervezete. Országok, városok, testületek szervezete. Különbözik: szerkezet.
*SZERVEZETI
	(szer-v-ez-et-i) mn. tt. szervezeti-t tb., ~ek. Szervezetre vonatkozó, azt illető. Szervezeti mű. Szervezeti törvények.
*SZERVEZĚTT
	(szer-v-ez-ětt) mn. tt. szervezětt-et. Ami szervezve, vagyis bizonyos czélra, működésre életerősen elrendezve van. V. ö. SZERVEZ.
*SZERVEZŐ
	(szer-v-ez-ő) mn. és fn. szervező-t. Aki vagy ami szervez. Szervező ész. Szervező bizottság.
*SZERVI
	(szer-v-i) mn. tt. szervi-t, tb., ~ek. Szervét illető, ahhoz tartozó, arra vonatkozó. Szervi alkatrészek.
*SZERVRAJZ
	(szerv-rajz) ösz. fn. Valamely állati vagy növényi szervnek vagy szerveknek leirása.
*SZERVTAN
	(szerv-tan) ösz. fn. A szerveknek tudományos rendben eléadása.
*SZĚRZELÉK
	(szěr-ěz-el-ék) fn. tt. szěrzelék-ět, harm. szr. ~e. A rendes, kellő adaghoz, mértékhez, mennyiséghez mintegy toldalékul hozzáadott valami. Száz almára egy-párt szerzelékül adni. Törzsöke az önállólag nem divatos szerzel ige, s hasonló a tördelék, mártalék, toldalék, tartalék, ázalék-hoz; vagy pedig az elék (alék) összetett képzőnek tekinthető.
*SZĚRZEMÉNY
	(szěr-ěz-e-mény) fn. tt. szěrzemény-t, tb., ~ěk, harm. szr. ~e. Általán, amit valaki szerzett, e szónak mindenféle jelentését véve. V. ö. SZĚRĚZ. Különösen, keresmény, nyeremény. Saját szerzeményéről rendelkezni. Továbbá, munkasság által eléállított mű, elmemű. Saját szerzeményét elszavalni. Zeneszerzemény.
*SZĚRZEMÉNYI
	(szěr-ěz-e-mény-i) mn. tt. szěrzeményi-t, tb., ~ek. Szerzeményt illető, ahhoz tartozó, arra vonatkozó.
*SZĚRZÉS
	(szěr-ěz-és) fn. tt. szerzés-t, tb., ~ěk, harm. szr. ~e. Cselekvés, mely által valamit szerzünk, ezen igének minden értelmében. Vagyonszerzés, pénzszerzés, áruszerzés, cselédszerzés, békeszerzés, becsületszerzés, versszerzés, elszerzés, megszerzés, beszerzés, öszveszerzés. "E világnak szerzése előtt" (ante constitutionem mundi. Müncheni cod. János XVII.). Régiesen jelentett rendelést, törvényszerzést; és magát a szerzett törvényt vagy rendeletet is (statutum, constitutio) stb., "A véneknek szerzéseket" (traditiones seniorum. Münch. cod. Máté XV.). Pesti Gábornál: "Az régieknek szerzéseket." Erdősinél: "Ű eleiknek szerzésit." V. ö. SZEREZ.
*SZĚRZÉSI
	(szěr-ěz-és-i) mn. tt. szěrzési-t, tb., ~ek. Szerzést illető, ahhoz tartozó, arra vonatkozó. V. ö. SZERZÉS.
*SZĚRZET
	(szěr-ěz-et) fn. tt. szěrzet-ět, harm. szr. ~e. 1) Molnár Albertnél am. machina, factio, vagyis mások ellen intézett csíny, tény; de ezen értelemben már nem divatozik. 2) Bizonyos czélra alapított intézet, különösen, a római és görög egyházban oly férfiak vagy nők testülete, kik szigorúb., erkölcsi szabályok s fegyelem megtartására, s közös kolostori életre innepélyes eskü és fogadás által lekötelezték magukat. Szent Benedek, Szent Ferencz, Szent Bernard, Szent Norbert, Szent Domonkos stb. szerzete, mennyiben ezek által alapíttattak. Férfi-, nőszerzet. Irgalmasok, kegyes oktatók szerzete. Szigorúbb szerzetek. Szerzetbe lépni, beesküdni. "Szerzetbebemenés és oth végig megmaradás fölülmúl mindön nemü áldozatokat" (Góry-cod. 36. l.). V. ö. REND. 3) A Müncheni codexben, bizonyos sorozat, rend, melyben valamit tenni, végezni kell. "Ő szerének szerzete szerént" (in ordine vicis suae. Lukács I.).
*SZĚRZĚTĚS
	(szěr-ěz-et-ěs) fn. tt. szěrzetěs-t, tb., ~ěk, harm. szr. ~e. Bizonyos szerzetnek, mint egyházi testületnek tagja. "Menden szerzetesek (omnes religiosi) jól mondjatok (benedicite) Istennek." (Bécsi cod. Dániel. III.) "Szerzetös ember Istennek adja nem csak testét, de még lelkét és ünön tulajdon akaratját es." (Góry-cod. 36. l.) V. ö. SZERZET, és BARÁT.
*SZĚRZETĚSÉLET
	(szěrzetěs-élet) ösz. fn. Életnem, melyet valaki bizonyos szerzet szabályai szerént visel; kolostori társas élet.
*SZĚRZETĚSI
	(szěr-ěz-et-ěs-i) mn. tt. szěrzětěsi-t, tb., ~ek. Szerzetest illető, arra vonatkozó. Szerzetesi fogadás. Szerzetesi szabályok. Szerzetesi rend.
*SZĚRZETĚSKANONOK
	(szerzetěs-kanonok) ösz. fn. Kanonoki czimet viselő, de más szerzetesek módjára kolostori társulatban élő egyházi személy, milyenek a Szent Norbert alapította premontréi-rend tagjai. Jászói, csornai prépostsághoz tartozó szerzetes kanonokok, (canonicus regularis.)
*SZĚRZETĚSPAP
	(szerzetěs-pap) ösz. fn. Fölszentelt pap, ki egyszersmind valamely szerzetnek tagja. Sz. Benedek rendebeli szerzetes pap. Különbözik tőle az úgynevezett világi pap.
*SZĚRZETĚSPAPSÁG
	(szěrzetes-papság) ösz. fn. Szerzetespapok testülete, osztálya, különböztetésül a világi papság-tól.
*SZĚRZETĚSREND
	(szěrzetěs-rend) ösz. fn. Rend, mint különös jegyek által megkülönböztetett társulati osztály, melynek tagjai szerzetesekből állanak, különböztetésül másnemű, u. m. világi, polgári, országos, katonai, lovagi rendektől. V. ö. REND.
*SZĚRZETĚSRUHA
	(szěrzetěs-ruha) ösz. fn. Egyenruha, minden szerzetnek sajátnemű jelmeze. Fehér, fekete, szürke, tarka szerzetesruha.
*SZĚRZETĚSSÉG
	(szěr-ěz-et-ěs-ség) fn. tt. szěrzetěsség-ět, harm. szr. ~e. 1) Szerzetesek rende, társulata. 2) Szerzetesélet, szerzetesi állapot. 3) A Góry-codexben am. vallásosság (religiositas): "Ha kihöz látnak jó szerzetösséget, ahoz azt mondják, hogy kivált életü, és nem él ugyan mint egyéb jámbor életű" (14. l.).
*SZĚRZETESTAG
	l. SZĚRZETTÁRS.
*SZĚRZETFŐ
	(szěrzet-fő) ösz. fn. Általán, valamely szerzetes testület elüljárója; különösen, bizonyos országban, tartományban élő, s azonegy rendhez tartozó szerzetestagok főnöke, milyen hazánkban a szent benedekiekre nézve a pannonhegyi főapát, a kegyes rendüek provinciálisa stb.
*SZERZETFŐNÖK
	(szerzet-főnök) l. SZERZETFŐ.
*SZĚRZETHÁZ
	(szěrzet-ház) ösz. fn. Ház, monostor, kolostor, mint köz társulatban élő szerzetestagok lakhelye.
*SZĚRZETHÖLGY
	(szěrzet-hölgy) ösz. fn. Szerzeteshölgy, oly hölgy, ki valamely női szerzet tagja.
*SZĚRZETI
	(szěr-ez-et-i) mn. tt. szěrzeti-t, tb., ~ek. Szerzetre vonatkozó, azt illető. Szerzeti vagyon, szerzeti jószág, szerzeti szabályok.
*SZĚRZETKÖNTÖS
	(szěrzet-köntös) l. SZERZETESRUHA.
*SZĚRZETROKONSÁG
	(szěrzet-rokonság) ösz. fn. Lelki vagy társulati rokonság, mely az együtt élő, vagy azonegy szerzethez tartozó tagok között létezik. (Confraternitas).
*SZĚRZETRUHA
	(szěrzet-ruha) l. SZĚRZETĚSRUHA.
*SZĚRZETSZABÁLY
	(szěrzet-szabály) ösz. fn. Általán, azon szabályok, melyekhez az illető szerzet tagjai magukat tartani kötelesek. Közös, különös, szigorú szerzetszabályok. Szent Benedek szerzetszabálya. (Regula S. Benedicti).
*SZĚRZĚTT
	(szěr-ěz-ětt) részesülői mn. tt. szěrzěttet. Ami szereztetett; ellentéte ,öröklött', pl. szerzett javak.
*SZĚRZETTAG
	(szerzet-tag) lásd: SZĚRZETTÁRS.
*SZĚRZETTÁRS
	(szěrzet-társ) ösz. fn. Ugyanazon szerzet tagjai egymás irányában szerzettársak, máskép: rendtárs. (Confrater).
*SZĚRZŐ
	(szěr-ěz-ő) mn. és fn. tt. szěrző-t. 1) Személy, ki vagyont gyüjt, keres; ellentéte: költő, pazarló. 2) Hajhász, vagy alkuszféle ember, ki mások számára kerít, eléállít valamit. Cselédszerző, házasságszerző. 3) Valamit alapitó, alkotó. Honszerző eleink. 4) Ki bizonyos elmemüvet hoz létre. Könyvszerző, szinműszerző, versszerző, zeneszerző; régente: törlejtő. V. ö. SZERĚZ.
*SZĚRZŐDÉS
	(szěr-ěz-ő-d-és) fn. tt. szerződés-t, tb., ~ěk, harm. szr. ~e. Kettő, vagy többek közti egyezkedés, alkudozás, melynél fogva szerződnek. V. ö. SZERZŐDIK. Szerződésre lépni. A szerződés föltételeit viszonyosan eléadni. A szerződést fölbontani. Házassági, haszonbérleti szerződés. Néha így nevezik magát a szerződési okmányt is. Írott szerződés.
*SZĚRZŐDÉSI
	(szěr-ěz-ő-d-és-i) mn. tt. szěrződési-t, tb., ~ek. Szerződést illető, ahhoz tartozó, arra vonatkozó. Szerződési pontok, föltételek. Szerződési okmány. Szerződési kamat.
*SZĚRZŐDÉSILEG
	(szěr-ěz-ő-d-és-i-leg) ih. Szerződés útján, szerződés által.
*SZĚRZŐDÉSSZERÜ
	(szěrződés-szerü) ösz. mn. A szerződéssel megegyező, a szerződéshez alkalmazott.
*SZERZŐDIK
	(szěr-ěz-ő-d-ik) alakra belszenvedő, de jelentésére közép ige m. szěrződ-tem, ~tél, ~ött. Bizonyos föltételek, s viszonyos kötelezettség alatt valakivel egyezkedik, alkudozik, igéretért igéretet tesz, s annak végrehajtására hiteles bizonyitványt, és biztosságot nyújt. A haszonbérlővel hat évre szerződni. A szinház tagjai az igazgatóval szerződnek. V. ö. SZĚR.
*SZĚRZŐDŐFÉL
	(szěrződő-fél) ösz. fn. A szerződők egyike; aki szerződik. A szerződőfelek aláirásával és pecsétével hitelesített szerződvény, okirat.
*SZĚRZŐDTET
	(szěr-ěz-ő-d-tet) mivelt. m. szěrződtet-tem, ~tél, ~ětt, par. ~ődtess. Eszközli, véghez viszi, hogy valaki szerződjék. A szinház tagjait újra szerződtetni. V. ö. SZERZŐDIK.
*SZĚRZŐDTETÉS
	(szěr-ěz-ő-d-tet-és) fn. tt. szěrződtetés-t, tb., ~ěk, harm. szr. ~e. Cselekvés, mely által ezközöljük, hogy valaki szerződjék.
*SZĚRZŐDVÉNY
	(szěr-ěz-ő-d-vény) fn. tt. szěrződvény-t, tb., ~ěk, harm. szr. ~e. szerződési okirat.
*SZĚRZŐDVÉNYI
	(szěr-ěz-ő-d-vény-i) mn. tt. szěrződvényi-t, tb., ~ek. A szerződvényben foglalt; a szerződvényre vonatkozó.
*SZĚRZŐDVÉNYILEG
	(szěr-ěz-ő-d-vény-i-leg) ih. Szerződvény mellett; írott szerződés utján.
*SZĚRZŐI
	(szěr-ěz-ő-i) mn. tt. szěrzői-t, tb., ~ek. Szerzőt illető, arra vonatkozó. Szerzői díj, szerzői jog. V. ö. SZĚRZŐ.
*SZĚRZŐSÉG
	(szěr-ěz-ő-ség) fn. tt. szěrzőség-ět, harm. szr. ~e. Szerzői minőség.
*SZĚRZŐTÁRS
	(szěrző-társ) ösz. fn. Személy, ki bizonyos vagyon nevelésében, szaporításában, gyüjtésében egy másiknak részese, segéde, ki mással együtt szerez valamit. A nő a férjnek szerzőtársa.
*SZESSZEN
	l. SZESZSZEN.
*SZESZ (1)
	természeti hangszó a sziszegők osztályából, melyből szeszeg, szeszegés, szeszerěg, szesszen (szeszszen), szeszergés származtak. Legközeleb., rokonai: szisz, szusz, valamivel távolabbak: ses, sis, sus.
*SZESZ (2)
	fn. tt. szesz-et v. ~t, tb., ~ěk, harm. szr. ~e v. népiesen: ~i. 1) Ürügy, ráfogás, melynek híre, szine, neve alatt valami történik. Azon szeszszel ment oda, hogy... Egyértelmü vele a nesz, s mindkettőnek alapja az sz természeti hang, mennyiben az ürügy némi suttogó szóval, híreszteléssel nyilatkozik. Ide mutat ezen kifejezés is: álomszeszszel tenni valamit, azaz alvóként szunnyogva, szuszogva. 2) Légnemü, látható vagy láthatlan test, mely nagyobb nyomás és csekély hőmérsék mellett is csepegő folyadékká, vagy csak nehezen, vagy épen nem sűrűdik. (Gas). Ilyenről mondja a költő: "Bort megiszsza magyar ember, Jól teszi; Okkal móddal meg nem árthat A szeszi." Fóti dal. Vörösmartytól. 3) Vékony, híg, röpülékeny folyadék, mely többnyire keményitő- és czukor-, különösen gyümölcsczukortartalmu testekből, anyagokból bizonyos hőfokú forrás- vagy forralás, párolás, erjesztés, főzés, úgynevezett égetés által némely más vegyészi műtét hozzájárulása által is fejlik ki, mely kiváló ereje és hatásánál fogva az illető testeknek mintegy lelkét teszi, honnan latinul spiritus, németül Geist a neve. Gabonaszesz (gabona-pálinka) gabonából, burgonyaszesz burgonyából, szilvaszesz szilvafajokból, rizsszesz (rizspálinka, arak) rizsből, borszesz borból, szőlőmustból, szőlőtörkölyből készül; azonban általán a több., részegitő szeszt is borszesznek hívják. Fejébe ment, megártott neki a borszesz. Szeszt égetni. Minthogy a szesz szeszegő mozgás, pezsgés által szokott jelenkezni; innen legokszerűb., azon vélemény, hogy eredetre egy a hangutánzó szesz szóval. Molnár Albert szerint jelent szagot, illatot is (föntebb a 2-ik értelemben). Ez úgy tekinthető különösebben mint az orron beszivott hangnak utánzása, s rokon a szag, szimat, szimatol, szí orrműködésre vonatkozó szókhoz.
*SZESZADÓ
	(szesz-adó) ösz. fn. Fogyasztási adónem, melyet leginkáb., a szeszégetők, szeszfőzők az államnak fizetnek.
*SZESZÁRMA
	erdélyi falu B. Szolnok m. helyr. Szeszármá-ra, ~n, ~ról.
*SZESZĚG
	(szesz-ěg) gyak. önh. m. szeszěg-tem, ~tél, ~ětt. A levegőt öszveszorított fogai között beszíva szesz hangot ad; különösen midőn ezt némely fájdalmas benyomások alatt teszi. Szeszeg a beteg, midőn sebét csípi, égeti az írtapasz.
*SZESZĚGÉS
	(szesz-ěg-és) fn. tt. szeszěgés-t, tb., ~ěk, harm. szr. ~e. Fájdalom által okozott fogszivogatás.
*SZESZÉGETÉS
	(szesz-égetés) ösz. fn. Bizonyos testekből, pl. gabonából, rizsből, gyümölcsből, borból párolás, némi forralás által készült azon röpülékeny folyadék, melyet szesznek hívunk; V. ö. SZESZ, 3).
*SZESZÉGETŐ
	(szesz-égető) ösz. fn. Személy, különösen vegyész, gyáros stb., ki bizonyos testekből párolás, égetés által szeszt von ki, szeszt készít.
*SZESZELĚG
	(szesz-el-ěg) önh. m. szeszelěg-tem, ~tél, v. szeszelg-ěttem, szeszelg-ěttél, szeszelg-ětt, htn. szeszelěg-ni v. szeszelg-eni. L. SZĚSZÉLYESKĚDIK.
*SZESZELŐDIK, SZĚSZĚLŐDIK
	(szesz-el-ő-d-ik) belsz. m. szeszelőd-tem, ~tél, ~ött. A székelyeknél am. gerjedez.
*SZESZÉLY
	(szesz-ély) fn. tt. szeszély-t, tb., ~ěk, harm. szr. ~e. 1) Kedélyi állapot, vagy tulajdonság, midőn valaki változékony kedvü, majd víg, majd szomorú, majd nyájas, majd mogorva stb.; ki a bel- és külérzéki benyomásoknak könnyen enged, s azoktól ide-oda hajtatni engedi magát; mindazáltal nem oly nagy mértékben, mint kiről azt mondják, hogy hóbortos, vagy rájött a bóna óra. 2) Ezen változékony kedvűséggel határos azon kedélyállapot is, midőn valaki mogorva indulatból fejeskedik, makacskodik. (Caprice). 3) Alkalmas szó azon fogalom kifejezésére is, melynek humor a neve, azaz derűlt, vidám kedélyi tehetség, melynél fogva valaki a dolgokat nem a szokott, hanem új, sőt czéljához képest néha fonák oldalról fogja föl, és terjeszti elé. Minthogy a szeszély a léleknek, illetőleg kedélynek változékony, s mintegy szesz gyanánt pezsgő tulajdonságára vonatkozik; innen a szesz hangszóra vihető vissza, mely értelmezést erősitik a kedve szeszszent, v. kedve szottyant kifejezések is.
*SZESZÉLYĚS
	(szesz-ély-ěs) mn. tt. szeszélyěs-t, v. ~et, tb., ~ek. Kinek kedélye hamar, gyakran változik, majd víg, majd szomorú, majd nyájas, majd mogorva állhatatlan kedvű. Szeszélyes agár az, mely ha kedve van, a legszebb futásokat teszi; de ha nincs, komondorként kullog. V. ö. SZESZÉLY.
*SZESZÉLYĚSEN
	(szesz-ély-ěs-en) ih. Szeszélyes állapotban, szeszélyes indúlattal.
*SZESZÉLYESKĚDÉS
	(szesz-ély-ěs-kěd-és) fn. tt. szeszélyěskedés-t, tb., ~ěk, harm. szr. ~e. Szeszélyes maga viselet.
*SZESZÉLYESKĚDIK
	(szesz-ély-ěs-kěd-ik) k. m. szeszélyěskěd-tem, ~tél, ~ětt. Szeszélyesen viseli magát.
*SZESZÉLYĚSSÉG
	(szesz-ély-ěs-ség) fn. tt. szeszélyěsség-ět, harm. szr. ~e. A kedély állapotának változékonysága, állhatatlan mivolta. V. ö. SZESZÉLY.
*SZESZEMUSZA
	(szesze-musza) ikerített mn. tt. szeszemuszát. Tetteiben lassu, szuszma, szuszogó, muszogó. Szeszemusza totya ember.
*SZESZĚRĚG
	(szesz-ěr-ěg) gyak. önh. m. szeszěrěg-tem, ~tél, szeszěrgětt. Fogait szivogatja, különösen midőn fájdalmas benyomások izgatják.
*SZESZĚRGÉS
	(szesz-ěr-ěg-és) fn. tt. szeszergés-t, tb., ~ěk, harm. szr. ~e. Fájdalomból eredő fogszivogatás.
*SZESZĚS
	(szesz-ěs) mn. tt. szeszes-t, v. ~et, tb., ~ek. Oly részekkel, s hathatós erejű testekkel öszvekötött, melyeket szesznek hivunk. Szeszes folyadék. Szeszes italok. V. ö. SZESZ, (2).
*SZESZĚSSÉG
	(szesz-ěs-ség) fn. tt. szeszěsség-ět, harm. szr. ~e. A magában szeszt foglaló, szeszszel öszvekötött testnek tulajdonsága, vagy állapota. V. ö. SZESZ, (2).
*SZESZFŐZDE
	(szesz-főzde) ösz. fn. Szeszfőző kiseb., nagyobb telep, gyár, melyben szeszes folyadékot készítenek.
*SZESZFŐZÉS
	(szesz-főzés) l. SZESZÉGETÉS.
*SZESZFŐZŐ
	(szesz-főző) l. SZESZÉGETŐ.
*SZESZIPAR
	(szesz-ipar) ösz. fn. iparüzés szeszégetéssel vagy főzéssel.
*SZESZJÖVESZTÉS
	(szesz-jövesztés) ösz. fn. Szesz gyártása, eléállítása főzés v. égetés által.
*SZESZLÁMPA
	(szesz-lámpa) ösz. fn. Lámpa, mely szeszvilágitásra szolgál.
*SZESZPETĚL
	(szesz-p-et-ěl) önh. m. szeszpetělt. A székelyeknél am. holmit szuszogva rakosgat, valamit nagy készülődéssel tesz. Néha: szepetěl. Nálunk szöszmötöl, szuszmog. Szesz, szösz, szusz hangutánzó rokon gyökök.
*SZESZPETĚLÉS, SZESZPETĚLŐDÉS
	(szesz-p-et-ěl-és, szesz-p-et-ěl-ő-d-és) fn. tt. szeszpetělés-t, szeszpetělődés-t, tb., ~ěk. Szuszogva rakosgatás, valaminek nagy készülődéssel tevése; másképen: szöszmötölés, szuszmogás, szuszakodás, szuszmálkodás.
*SZESZPETELŐDIK
	(szesz-p-et-el-ő-dik, azaz szusz-mat-ol-ó-dik) k. m. szeszpetelőd-tem, ~tél, ~ött. Erdélyi tájszó, mondják emberről, ki ágyából lassan, szuszmogva czihelődik, vagy valahová vontatva készülődik. Nálunk általánosabban: szuszmálkodik, szuszakodik. V. ö. SZESZPETĚL.
*SZESZSZEN
	(szesz-v-en, szesz-sz-en) önh. m. szeszszen-t. Fogszivás által képzett szesz hang tör ki belőle. Különösen használtatik e mondatban: kedve, jó kedve szeszszen, máskép: szuszszan, szotytyan.
*SZESZSZENÉS
	(szesz-sz-en-és) fn. tt. szeszszenés-t, tb., ~ěk, harm. szr ~e. Egyszeri szesz hang kitörése.
*SZESZTA
	falu Abaúj megyében; helyr. Szeszt-án, ~ra, ~ról.
*SZESZSZENET
	(szesz-sz-en-et) fn. tt. szeszszenet-ět, harm. szr. ~e, v. ~je, l. SZESZSZENÉS: és SZESZÉLY.
*SZESZTARTALOM
	(szesz-tartalom) ösz. fn. Szeszes anyagnak azon része, melyet a szesz alkot.
*SZESZTELEN
	(szesz-te-len) mn. tt. szesztelen-t, tb., ~ěk. Aminek szesze nincsen; a maga nemében erőtlen, gyönge, hatástalan. Szesztelen testek, melyek szeszszel öszvekötve nincsenek. Szesztelen bor, gyönge rosz bor. V. ö. SZESZ.
*SZESZTERMELÉS
	(szesz-termelés) ösz. fn. Szesz gyártása vagy eléállítása; helyesebben: szeszgyártás v. szeszjövesztés; mert a szesz nem terem, tehát nem is termeltethetik. V. ö. TERMELÉS.
*SZESZTRA
	fn. tt. szesztrát; SZESZTRABARÁT, (szesztrabarát) ösz. fn. Cistercita szerzetesrendből való; máskép: tarkabarát, minthogy a fehér öltönyöm felül fekete nyakbavetőt visel.
*SZESZVILÁGITÁS
	(szesz-világitás ösz. fn. Meggyujtott légszeszszel, illetőleg könenynyel világitás.
*SZÉT
	(sze-et, v. szél-t) igekötő, s am. bizonyos középponttól különféle irányban egymástól elválva, eltávolodva; ellentéte: öszve, együvé. Mondható minden egészről, gyűtestről, mely két vagy töb., részben szakad el. Szétmenni, szétfutni; szétválasztani, szétszórni, széthányni valamit. Másképen: szélylyel. Nyomosbított öszvetételei: szanaszét, szerteszét. Gyökeleme azon elvont sze, melyből töb., ellenkező irányra mutató szók származnak. V. ö. SZE, elv. gyök. Különösen ide tartozik a testnek, illetőleg térnek oldalait jelentő szél (margo), melyből t helyképzővel lett szélt, vagy az l hasonulásával szétt. (,Szélylyel' [= szély-vel] szóban pedig az l meglágyul). Honnan ez összetétel is: szélthosszat am. szélében hosszában véve. Hasonlóan képződtek ez irányhatározók: oldalt megy, egyenest áll, hanyatt fekszik; továbbá ezek: lent, alant, fent, künt, bent, közt. Egyébiránt mint érintők, az egyszerü sze gyökből is t képzővel keletkezhetett: szét. Alapfogalomban és gyökhangokban egyeznek vele az elválasztásra vonatkozó hellen di (dia), a latin seu, dis és se, a franczia dés stb., pl. dieimi, diecw; divido, disjungo, seduco, sejungo; désarmer igékben. A szláv nyelvben is a ze, önhangzó kiugratásával z, mint igekötő többször hasonló jelentésü a latin se-hez.
*SZÉTADOGAT
	(szét-adogat), l. SZÉTOSZT.
*SZÉTÁGAZIK
	(szét-ágazik) ösz. k. Ágai egymástól távolodó irányban erednek, nőnek, folynak. Átv. ért. a nézetek- vagy véleményekről: szétágaznak a vélemények, azaz szétoszlanak.
*SZÉTÁLL
	(szét-áll) ösz. önh. Valaminek elvált tagjai, részei, melyek egymástól eltérő irányban állanak.
*SZÉTÁLLÓ
	(szét-álló) ösz. mn. A tagok- vagy részekről mondják, melyek egymástól eltérő irányban állanak. Szétálló szarvak, faágak, levelek.
*SZÉTÁRAD
	(szét-árad) ösz. önh. Áradva szétterül. Folyamról mondják.
*SZÉTÁZIK
	(szét-ázik) ösz. k. Részei bizonyos hig test közbefolyása által egymástól elválnak. A kenyér szétázik a levesben. A papír szétázik a vízben. V. ö. ÁZIK.
*SZÉTÁZTAT
	(szét-áztat) ösz. áth. Eszközli, hogy valamely test szétázzék. V. ö. SZÉTÁZIK.
*SZÉTBOCSÁT
	(szét-bocsát) ösz. áth. Különböző helyekre bocsát. V. ö. BOCSÁT.
*SZÉTBOMLADOZIK
	(szét-bomladozik) ösz. k. Egymásután szétbomlik.
*SZÉTBOMLÁS
	(szét-bomlás) ösz. fn. Állapot, midőn valami szétbomlik. V. ö. SZÉTBOMLIK.
*SZÉTBOMLASZT
	(szét-bomlaszt) ösz. áth. Valamely öszvefont, öszvekötött, egygyé szerkezett egészet, tömeget stb., részekre elválaszt. l. SZÉTBONT.
*SZÉTBOMLIK
	(szét-bomlik) ösz. k. Ami öszve volt kötve, befonva stb., annak részei, illetőleg szálai, kötelékei kifejlődnek s egymástól elválnak. V. ö. BOMLIK.
*SZÉTBONCZOL
	(szét-bonczol) ösz. áth. Bonczolva egyes részeire szétválaszt.
*SZÉTBONT
	(szét-bont) ösz. áth. Ami öszve volt rakva, szerkesztve, fonva, kötve stb., annak részeit egymástól elválasztja. Szétbontani az ócska házat. Szétbontani a sövényt, a befont hajtekercset. Átv. ami erkölcsileg együvé volt illesztve vagy megállapítva, azt elrontja, megszünteti. Szétbontani az egyességet, barátsági, társulati viszonyt. V. ö. BONT.
*SZÉTBONTAKOZIK
	(szét-bontakozik) ösz. k. Ami együtt volt, egyb., volt szerkesztve, kapcsolva, egymás után szétválik; különösen a vegyészetben elemeire oszlik.
*SZÉTBONTÁS
	(szét-bontás) ösz. fn. Cselekvés, mely által valamit szétbontanak. V. ö. SZÉTBONT.
*SZÉTDARABOL
	(szét-darabol) ösz. áth. Valamely egésznek részeit külön-külön darabokra metéli, hasogatja, tördeli, szakgatja, nyirkálja stb.
*SZÉTDARABOLÁS
	(szét-darabolás) ösz. fn. Cselekvés, melynél fogva valamely egészet szétdarabolunk. V. ö. SZÉTDARABOL.
*SZÉTDÖRGÖL
	(szét-dörgöl) ösz. áth. Dörgölés által szélesebbé, terjedtebb., tesz valamit, vagyis részeit egymástól eloszlatja. Szétdörgölni a falra hányt vakolatot. Szétdörgölni a festéket. V. ö. DÖRGÖL.
*SZÉTDÖRGÖLÉS
	(szét-dörgölés) ösz. fn. Cselekvés, mely által valamely egésznek részeit szétdörgöljük. V. ö. SZÉTDÖRGÖL.
*SZÉTDÖRZSÖL
	(szét-dörzsöl); SZÉTDÖRZSÖLÉS, (szét-dörzsölés), l. SZÉTDÖRGÖL; SZÉTDÖRGÖLÉS.
*SZÉTDÚL
	(szét-dúl) ösz. áth. Dúlva szétzilál; összerombol, semmivé tesz. Szétdúlni a szalmakazalt. Átv. szétdúlni valaki boldogságát.
*SZĚTĚM
	fn. tt. szětěm-ět, harm. szr. ~e. A székelyeknél am. morzsa, szemer. Egy szetemnyi sár, por. Udvarszékiesen: szötöm. (Kriza J.). Mandsu nyelven szedu lisztfélét jelent, a mongolban pedig szetele-kü, am. szétdarabolni (découper).
*SZÉTESIK
	(szét-esik) ösz. k. Többfelé esik. l. SZÉTBOMLIK.
*SZÉTFEJT
	(szét-fejt) ösz. áth. Az összevarrott, tűzött, füzött testnek, egésznek részeit egymástól elválasztja. Szétfejteni a roszúl varrt ruhát. V. ö. FEJT.
*SZÉTFEJTÉS
	(szét-fejtés) ösz. fn. Cselekvés, midőn valamit szétfejtünk. V. ö. SZÉTFEJT.
*SZÉTFESZEGET, SZÉTFESZÍT
	(szét-feszeget v. ~feszít) ösz. áth. Részeiben merően, szilárdúl álló testet feszítve vagy feszegetve szétválaszt.
*SZÉTFOLY
	(szét-foly) ösz. önh. Mondjuk mindenféle folyadékról, hig testről, midőn részei a rendes mederből, öbölből, érből, különböző irányban kiömlenek. Szétfoly a partokat fölülhaladó árvíz. A feldöntött korsóból, elpattant hordóból szélfoly a bor. Mondják a földön kúszó, elterülő növényekről is. A görögdinnyék indái szétfolynak.
*SZÉTFOLYÁS
	(szét-folyás) ösz. fn. Állapot, midőn valami szétfoly.
*SZÉTFOLYAT
	(szét-folyat) ösz. áth. Eszközli vagy okozza, hogy valami szétfolyjon.
*SZÉTFORGÁCSOL
	(szét-forgácsol) ösz. áth. Forgácsféle darabokra metél, vagdal valamit, különösen ügyetlenségből, midőn valamely fa anyagból akarván készíteni valamit, azt addig faragja, metéli, míg végre forgácsokon kivül semmi sem lesz belőle. V. ö. FORGÁCSOL.
*SZÉTFORGÁCSOLÁS
	(szét-forgácsolás) ösz. fn. Cselekvés, midőn valamit szétforgácsolnak.
*SZÉTFOSZLAT
	(szét-foszlat) ösz. áth. Eszközli, okozza, hogy bizonyos foszlékony testnek levelei, lapjai, szálai stb., egymástól elváljanak. A szél szétfoszlatja a virágbimbó szirmait. V. ö. FOSZLIK.
*SZÉTFOSZLIK
	(szét-foszlik) ösz. k. Bizonyos testnek levelei, szirmai, rétegei, szálai egymástól elszakadnak. A túlérett kukoricza levelei maguktól szétfoszlanak.
*SZÉTFOSZT
	(szét-foszt), l. SZÉTFOSZLAT.
*SZÉTFŐ
	(szét-fő) ösz. önh. A fövésben vagy fövés alatt szétmegyen, szétmállik.
*SZÉTFŐZ
	(szét-főz) ösz. áth. Addig főz valamit, míg végre részei elmállanak, s egymástól elszakadoznak.
*SZÉTFŐZÉS
	(szét-főzés) ösz. fn. Cselekvés midőn valamit szétfőznek.
*SZÉTFÚ
	(szét-fú) ösz. áth. Holmi könnyü, lengeteg testeket, vagy testrészeket fuvás által különböző irányban elszéleszt, egymástól elválaszt. Szétfúni a tollat, pölyhöt. Szétfúni az öszveragadt papirleveleket. A szél szétfúja a havat, szemetet.
*SZÉTFUT
	(szét-fut) ösz. önh. Valamely gyülekezetnek, társulatnak, seregnek, csoportnak, csordának, nyájnak stb., egyes tagjai különböző irányban futásnak eredve elválnak, eltávoznak egymástól. A lázongó nép a katonaság láttára szétfutott. Mondják a földön elterülő növényekről is. V. ö. FUT.
*SZÉTFUTÓ
	(szét-futó) ösz. mn. Mondják csoportról, mely különböző irányban szétfut vagy szétterűl. Szétfutó nyáj. Szétfutó növény.
*SZÉTHABAR
	(szét-habar) ösz. áth. Holmi csomós, sürű, de lágyabbnemű testtömeg részeit habarás, keverés által higabb., teszi, megritkítja. Széthabarni a rántást, a vakolatnak való homokot.
*SZÉTHAJLIK
	(szét-hajlik) ösz. k. Általán, valamely sudaras testek, pl. ágak, szárak egymástól különböző irányban elválnak.
*SZÉTHAJT
	(szét-hajt) ösz. áth. Hajtva egymástól eltávolít.
*SZÉTHANGZAT
	(szét-hangzat) ösz. fn. A zenészetben a latin ,dissonantia' után, de nem helyesen fordított szó, mert a harmoniának (öszhangzatnak) egyik lényeges részét alkotja; helyesebben: borult hangzat; l. HANGZAT alatt. A ,disharmonia' ismét más; l. ZÜRHANGZAT.
*SZÉTHÁNY
	(szét-hány) ösz. áth. Valamely gyűtömegnek öszverakott részeit fölszedi, és ide-oda hányja, szórja, veti. Széthányni az asztagb., rakott kévéket. V. ö. HÁNY ige.
*SZÉTHARAP
	(szét-harap) ösz. áth. Harapva, vagy is fogai által két vagy töb., részre választ, szakaszt valamit.
*SZÉTHASAD
	(szét-hasad) ösz. önh. Szoros ért. vett hasadás által ketté válik, két hasább., leszen. Mondjuk különösen rostos szerkezetű tömör testekről. Széthasad a fa.
*SZÉTHASADOZ
	(szét-hasadoz) ösz. gyak. önh. Egymás után széthasad.
*SZÉTHASGAT
	(szét-hasgat) l. SZÉTHASOGAT.
*SZÉTHASÍT
	(szét-hasít) ösz. áth. Metszés, szelés, vágás, ékelés által hasábokra választ valamit. Fejszével széthasítani a fát. V. ö. HASÍT.
*SZÉTHASÍTÁS v. ~HASITÁS
	(szét-hasítás) ösz. fn. Hasábokra metszés, vágás, szelés, ékelés.
*SZÉTHASOGAT
	(szét-hasogat) ösz. gyak. áth. 1) Ugyanazon tömör testet egymás után töb., hasábra vagdal, metél, szeldel. 2) Több szilárd szövetű testet hasábokká alakít. Széthasogatni a kosárnak való vesszőket, az ölfának való faderekakat.
*SZÉTHELYEZ
	(szét-helyez) ösz. áth. 1) Bizonyos sereghez, csapathoz, testülethez tartozó személyeket, külön-külön helyekre elrendel. Téli szállásra széthelyezni a katonaságot. 2) Bárminemű gyűtömegnek, holminek egyes részeit ide-oda elrakja. Széthelyezni a bútorokat, könyveket.
*SZÉTHELYEZÉS
	(szét-helyezés) ösz. fn. Külön-külön helyekre el- vagy berendelés.
*SZÉTHINT
	(szét-hint) ösz. áth. Holmi szemekből, magokból, vagy ezekhez hasonló gyűrészekből álló tömeget különböző irányban elszór. Széthinteni a baromfiak számára a gabonát, ocsút. Széthinteni a porzót. V. ö. HINT.
*SZÉTHULL
	(szét-hull) ösz. önh. Többfelé hull; hullva töb., részre oszlik.
*SZÉTHÚZ
	(szét-húz) ösz. önh. és áth. 1) Különböző, vagy egészen ellenkező irányban húz, pl. midőn egyik ló tüledre, másik hozzádra húz. Átv. ért. működő társával ellenkező irányt követ, nem egyezik vele. 2) Ellenkező irányban húzva valamely testnek végeit, vagy széleit a középponttól távolabbra viszi, messzebbre nyujtja. Széthúzni a ruganyos szalagot, a bőrt; széthúzni a száját. Továbbá, huzás által egymástól elválaszt. A verekedőket széthúzni. V. ö. HÚZ.
*SZÉTKALAPÁCSOL
	(szét-kalapácsol) ösz. áth. Kalapácscsal ütve, verve kinyujt, kitágít, vagy részekre, darabokra választ. Szétkalapácsolni a megtüzesített vashengert, vaslemezt.
*SZÉTKERGET
	(szét-kerget) ösz. áth. Többeket úgy kerget, hogy különböző irányban eloszoljanak, elfussanak. Szétkergetni a lázadókat. V. ö. KERGET.
*SZÉTTKERGETÉS
	(szét-kergetés) ösz. fn. Cselekvés, midőn valamely csoportot szétkergetnek.
*SZÉTKUSZÁL
	(szét-kuszál) ösz. áth. Holmi szőrös, hajas, szálas részekből álló gyütömeget öszszevissza zavar, elzilál. Szétkuszálni a baglyáb., rakott szénát, a marokba kötött kendert, a fésűlt hajat.
*SZÉTKUSZÁLÁS
	(szét-kuszálás) ösz. fn. Kuszálva széthányás, vagy zilálás.
*SZÉTKÜLD
	(szét-küld) ösz. áth. Különböző helyekre küld. V. ö. KÜLD.
*SZÉTKÜLDÖZ
	(szét-küldöz) ösz. gyak. áth. Többek által v. többeket egymás után szétküld. A leveleket szétküldözni. A csendőröket szétküldözni.
*SZÉTLAPÁTOL
	(szét-lapátol) ösz. áth. Lapáttal széthány, szétszór.
*SZÉTLOCSCSAN
	(szét-locscsan) ösz. önh. Locscsanva ide-oda, szerteömlik. Az elpattant csöbörből szétlocscsant a viz. Szétlocscsan a lőtye, ha bele taposnak.
*SZÉTLOCSCSANÁS
	(szét-locscsanás) ösz. fn. Locscsanva szétömlés.
*SZÉTLOCSCSANT
	(szét-locscsant) ösz. áth. Eszközli, hogy bizonyos mederbe, öbölbe, edényb., szorított híg test részei különböző irányban kilocscsanjanak. A tálat elejtvén a benne levő káposztát, levest szétlocscsantotta.
*SZÉTMÁLLIK
	(szét-mállik) ösz. k. Elmállva vagy málladozva töb., részre bomlik, v. esik, v. hulladoz.
*SZÉTMEGY
	(szét-megy) ösz. önh. Tulajd. ért. bizonyos ember- vagy állatsereg tagjai különféle irányban eltávoznak egymástól. Átv. akármily tömegnek részei, megtágulván öszvetartó kötelékeik, eloszolnak, elválnak, vagy kinyúlnak, eltertyednek. Mondják az igen hizó ember testéről is.
*SZÉTNÉZ
	(szét-néz) ösz. önh. Ide-oda néz, hogy a közötte levő tárgyakat lássa, hogy valamit észrevegyen. A góréról szétnéz a csősz, ha nem jár-e valaki a tilosban. Nézzünk szét e gyönyörű vidéken. Szétnézni a vásárban.
*SZÉTNYÁRJAD
	(szét-nyárjad) ösz. önh. Mondják fájós láb., szarvasmarha körméről, midőn szétterped.
*SZÉTNYÍLIK
	(szét-nyílik) ösz. k. Amik öszszefűzve, egybefoglalva voltak, nyílva szétválnak.
*SZÉTNYOM
	(szét-nyom) ösz. áth. Nyomás által az egy tömegben levő testrészeket egymástól elválasztja; vagy ugyanazon testet tertyedtté teszi, szétlapítja. Könyökeivel szétnyomni az öszveszorult embereket. Ujjaival szétnyomni a viaszcsomót.
*SZÉTNYOMKOD
	(szét-nyomkod) ösz. gyak. áth. Egymásután többszörös nyomás által elválaszt vagy összelapít.
*SZÉTNYOMKODÁS
	(szét-nyomkodás) ösz. fn. Nyomkodva elválasztás vagy összelapítás.
*SZÉTOLD
	(szét-old) ösz. áth. Az öszvekötött részeket egymástól elválasztja. Szétoldani a pórázra kötött ebeket. V. ö. OLD.
*SZÉTOLDÁS
	(szét-oldás) ösz. fn. Feloldva egymástól elválasztás.
*SZÉTOMLIK
	(szét-omlik) ösz. k. Mondjuk porhanyó, lazul öszvefüggő testrészekről, midőn kapcsaik megtágulnak, elmállanak, s ennek következtében elválnak egymástól. V. ö. OMLIK.
*SZÉTOSZT
	(szét-oszt) ösz. áth. Többek számára részenként odaad. l. SZÉTOSZTOGAT.
*SZÉTOSZTOGAT
	(szét-osztogat) ösz. gyak. áth. Bizonyos gyűmennyiséget részenként ide-oda adogatva elkölt, elfogyaszt. A nála levő tíz forintot szétosztogatta a koldusoknak. Könyveit barátainak szétosztogatta.
*SZÉTPATTAN
	(szét-pattan) ösz. önh. Pattanva két vagy töb., részre válik, szakad. A hordó szétpattant. Puskája szétpattant. V. ö. PATTAN.
*SZÉTPATTANT
	(szét-pattant) ösz. áth. Nagyobbféle erőszak, nyomás által eszközli, hogy valami szétpattanjon. Az erős töltés szétpattantotta a puskát. A gőz ereje szétpattantja a kazánt.
*SZÉTPORLIK
	(szét-porlik) ösz. k. Részei porrá válva, töredezve különböző irányban elomlanak, szétszállanak. Az érett pöfeteg, ha rátaposnak, szétporlik.
*SZÉTPŐRÖLYÖZ
	(szét-pőrölyöz) ösz. fn. Pőrölylyel ütve széttördel, szétlapít, tertyedtté tesz valamit, különösen vastömeget.
*SZÉTPUKKAN
	(szét-pukkan) ösz. önh. Mondják öblös állati vagy növényi testről, midőn burka a benne levő légtől kifelé nyomatik, s a nyomásnak több., nem engedhetvén, pukk-féle hangot adva elszakad, elreped, fölfakad. Mérgében, nevettében csaknem szétpukkant.
*SZÉTPUKKANT
	(szét-pukkant) ösz. áth. Eszközli, hogy valami szétpukkanjon.
*SZÉTRAK
	(szét-rak) ösz. áth. Valamely gyűtömegnek egy halomb., rakott, vagy bizonyos sorba rendezett részeit elválasztja, s más-más helyre teszi, fekteti, állítja. A faiskolából a csemetéket fölszedni, és szétrakni.
*SZÉTRAKOSGAT
	ösz. áth. Egymás után szétrak.
*SZÉTREKESZT
	(szét-rekeszt) ösz áth. Kettőt vagy többeket külön-külön rekeszekbe, ketreczekb., zár. A szilaj csikókat, csődöröket szétrekeszteni.
*SZÉTREPED
	(szét-reped) ösz. önh. Repedés által két vagy töb., részre szakad. A tövisek között szétrepedt a ruhája. V. ö. REPED.
*SZÉTREPEDÉS
	(szét-repedés) ösz. fn. Két vagy töb., részre szakadás.
*SZÉTREPESZT
	(szét-repeszt) ösz. áth. Eszközli, véghez viszi, hogy valamely test szétrepedjen. Szétrepeszteni a levelet. V. ö. REPESZT.
*SZÉTREPESZTÉS
	(szét-repesztés) ösz. fn. Szétrepedés eszközlése. Cselekvés, mely által valami szétreped.
*SZÉTRĚPPEN
	(szét-rěppen) ösz. önh. Valamely csoport szárnyas állat többfelé reppen. V. ö. RĚPPEN.
*SZÉTRĚPŰL
	(szét-rěpűl) ösz. önh. Mondjuk szárnyas állatok seregéről, midőn egyes tagjai fölkerekedvén, különböző irányban elszállanak. Puskalövésre szétrepülnek a verebek.
*SZÉTRIASZT
	(szét-riaszt) ösz. áth. Riasztva szétkerget. V. ö. RIASZT.
*SZÉTROMBOL
	(szét-rombol) ösz. áth. Valamely tömör alkotásu egésznek részeit romokká teszi, s egymástól elválasztja. Álgyugolyókkal szétrombolni a vár falait.
*SZÉTROMBOLÁS
	(szét-rombolás) ösz. fn. Cselekvés, midőn valamit szétrombolnak.
*SZÉTRONCSOL
	(szét-roncsol) ösz. áth. Roncsolva szétbontás, szétszakgatás.
*SZÉTSZAKAD
	(szét-szakad) ösz. önh. Ellenkező irányban működő erőszak által többfelé válik. A túlfeszített húr, kötél szétszakad.
*SZÉTSZAKADÁS
	(szét-szakadás) ösz. fn. Többfelé válás; részekre szakadás.
*SZÉTSZAKASZT
	(szét-szakaszt) ösz. áth. Eszközli, véghez viszi, hogy bizonyos test szétszakadjon. Szétszakasztani a vásznat, posztót. V. ö. SZÉTSZAKAD.
*SZÉTSZAKASZTÁS
	(szét-szakasztás) ösz. fn. Annak eszközlése, hogy valamely test szétszakadjon.
*SZÉTSZAKGAT
	(szét-szakgat) ösz. gyak. áth. Valamely szilárd szövetű egészet egymásután töb., részre szakaszt.
*SZÉTSZAKGATÁS
	(szét-szakgatás) ösz. fn. Cselekvés, midőn valamit szétszakgatnak.
*SZÉTSZAKÍT
	(szét-szakít), lásd: SZÉTSZAKASZT.
*SZÉTSZAKÚL
	(szét-szakúl), lásd: SZÉTSZAKAD.
*SZÉTSZALAD
	(szét-szalad) ösz. önh. Bizonyos sereg, csapat, gyülekezet tagjai különböző irányban elfutnak, elszaladnak. Az akolból szétszaladtak a csikók, borjuk. A lázadó nép közeledni látván a fegyveres csendőröket, legott szétszaladt.
*SZÉTSZALADÁS
	(szét-szaladás) ösz. fn. Elfutás, elszaladás különböző irányban.
*SZÉTSZALASZT
	(szét-szalaszt) ösz. áth. Eszközli, okozza, hogy bizonyos sereg, csapat, nyáj stb., szétszaladjon. V. ö. SZÉTSZALAD.
*SZÉTSZED
	(szét-szed) ösz. áth. Valamely öszverakott, öszveszerkezett egésznek, műnek, csinálmánynak stb., részeit egymástól elválasztja, különkülön rakja. Szétszedni a háztető gerendázatát; a szekrényt. Szétszedni a puskát, gépet. Szétszedni az öszverakott bötüket.
*SZÉTSZEDÉS
	(szét-szedés) ösz. fn. Cselekvés, mely által valamely egésznek részeit szétszedjük. V. ö. SZÉTSZED.
*SZÉTSZEL
	(szét-szel) ösz. áth. Szelve két vagy töb., részre oszt. Szétszelni a kenyeret, sajtot, almát. V. ö. SZEL.
*SZÉTSZÓR
	(szét-szór) ösz. áth. Bizonyos egésznek részeit ide-oda hányja, veti, hullatja, pergeti. Különösen mondják holmi kiseb., tömegű testekről, pl. magokról, szemekről, homokról stb. Szétszórni a buzát, a kőport, a hamut. Szétszórni a pénzt. V. ö. SZÓR.
*SZÉTSZÓRÁS
	(szét-szórás) ösz. fn. Valamely egész részeinek ide-oda hányása, pergetése.
*SZÉTSZÓRÓDIK
	(szét-szóródik) ösz. belsz. Valamely egésznek lenge, könnyű, porlékony részei ide-oda elszállanak, elhányódnak. V. ö. SZÓRÓDIK.
*SZÉTT
	l. SZÉT.
*SZÉTTAGOL
	(szét-tagol) ösz. áth. Tagolással szétválaszt, szétvagdal.
*SZÉTTÁGÚL v. ~TÁGUL
	(szét-tágúl) ösz. önh. Nagyob., mérvben kitágúl.
*SZÉTTAPOD
	(szét-tapod) ösz. áth. Lábával tapodva szétnyom, tertyedtté tesz valamit. Széttapodni a sarat, ganéjt.
*SZÉTTAPOS
	(szét-tapos) ösz. gyak. áth. Lábaival szétnyomkod.
*SZÉTTEKINT
	(szét-tekint) ösz. önh. Tekintetét gyorsan körülhordozza. Széttekinteni a színházban, az iskolában. Valamit rövid szemügyre veszen. Széttekinteni a gazdaságban.
*SZÉTTÉP
	(szét-tép) ösz. áth. Valamely szálas, rostos szövetű testnek részeit tépve, elválasztja egymástól. Széttépni a levelet, a ruhát. V. ö. TÉP.
*SZÉTTÉPDEL
	(szét-tépdel) ösz. gyak. áth. Egymás után széttép.
*SZÉTTERÍT
	(szét-terít) ösz. áth. Akként terít valamit, hogy az egyes részeiben nagyob., területen szemlélhető.
*SZÉTTERJED
	(szét-terjed) ösz. önh. Valamely test alkatrészei egymástól bizonyos távolságban, vagy egészen elválva nagyob., tért foglalnak el. Használják átv. értelemben is, pl. szétterjed a hír. V. ö. TERJED.
*SZÉTTERJESZT
	(szét-terjeszt) ösz. áth. Eszközli, okozza, véghez viszi, hogy szétterjedjen valami. V. ö. TERJED; TERJESZT.
*SZÉTTERPED
	(szét-terped) ösz. önh. Terpedve szétnyílik v. szétválik.
*SZÉTTERPESZKĚDIK
	(szét-terpeszkědik) ösz. k. Lábszárait jobra-balra egymástól eltávolítva áll vagy fekszik, vagy nyujtózkodik. V. ö. TERPESZKĚDIK.
*SZÉTTERPESZT
	(szét-terpeszt) ösz. áth. Lábszárait egymástól távolodó irányban kinyujtja, kifeszíti. Lábait szétterpeszti. Szélesb ért. az állati lábhoz hasonló állvány alapjait szétveti. Szétterpeszteni a sátorfákat.
*SZÉTTERŰL v. ~TERÜL
	(szét-terűl) ösz. önh. Valamely test részei egymástól bizonyos távolságban nagyob., tért foglalnak el.
*SZETTYIN
	fn. tt. szettyin-t, tb., ~ěk. Tájdivatosan a fűtejek neme alá tartozó növényfaj; növénytani néven: farkas fűtej. (Euphorbia cyparissias). Talán a szalagot jelentő szatying-gal áll rokonságban, minthogy áglevelei serteszáluak, tehát mintegy szatyingosak, szalagosak.
*SZETTYINLEPKE
	(szettyin-lepke) ösz. fn. Éji lepkefaj, mely tojásait a szettyinlevelekre szokta lerakni. (Sphinx euphorbiae).
*SZÉTUGRASZT
	(szét-ugraszt) ösz. áth. Töb., együtt levőket rájok ijesztés által fölugrásra, és szétfutásra kényszerít. Gúnyos szinezetű kifejezés. A gaz czimborákat szétugrasztottuk.
*SZÉTUGRAT
	(szét-ugrat) l. SZÉTUGRASZT.
*SZÉTUGRIK
	(szét-ugrik) ösz. k. Ugorva elválik, eltávolodik egymástól. Átv. mondják rugalmas testről, midőn ketté szakad, elpattan, elválik.
*SZÉTŰZ
	(szét-űz) ösz. áth. Bizonyos seregnek, csapatnak, nyájnak stb., egyes tagjait űzőbe veszi, s egymástól eltávolítja, széthajtja, szétkergeti.
*SZÉTŰZÉS v. ~ÜZÉS
	(szét-űzés) ösz. fn. Cselekvés, midőn valamely sereget, csapatot, nyájat szétűznek.
*SZÉTVAGDAL
	(szét-vagdal) ösz. gyak. áth. Vagdalva többfelé, töb., részre, darabra választ. Szétvagdalni a leütött ökröt. Fejszével szétvagdalni a szekrényt.
*SZÉTVÁJ
	(szét-váj) ösz. áth. Vájás által ketté választ; vagy nyilást csinál valamely testben. Újjaival szétvájja a földet. Körmével szétvájta a varat. V. ö. VÁJ.
*SZÉTVÁL
	(szét-vál) ösz. önh. Mondják személyekről, midőn szétmennek egymástól. Nem rég házasodtak, már is szétváltak.
*SZÉTVÁLASZT
	(szét-választ) ösz. áth. Amik össze voltak téve, foglalva, keveredve, azokat kibontja, szétszedi, egymástól elkülöníti, eltávolítja. Az összeenyvezett deszkákat szétválasztani. A veszekedőket szétválasztani.
*SZÉTVÁLIK
	(szét-válik) ösz. k. Dolgok, tárgyak, maguktól szétesnek, szétmennek. A roszul forrasztott vaslemezek szétváltak.
*SZÉTVER
	(szét-ver) ösz. áth. Ember-, vagy állatsereg egyes tagjait veréssel elválasztja, eltávolítja egymástól. Szétverni a marakodó disznókat, kutyákat. Tovább., valamely műszerkezetet, pl. hajót veréssel, ütögetéssel szétbont.
*SZÉTVET
	(szét-vet) ösz. áth. 1) Lábait, vagy a lábakhoz hasonló állványokat kiterpeszti. Birkozás alatt szétvetni a lábakat. 2) Bizonyos erőszak által elrepesztve, különböző irányban elvet, elhajít. Az erős töltény szétvetette a puskát. Lőporral szétvetni a kősziklát.
*SZÉTVETŐDÉS
	(szét-vetődés) ösz. fn. Azon állapot, midőn valami mintegy belső erőszak által elrepesztve, különböző irányban elvettetik; különösen a szénégetőknél, midőn az elfojtott szénmilében (bogsában), néha rohamosan fejlődő gőzök a bogsát és a fát szétvetik.
*SZÉTVETŐDIK
	(szét-vetődik) ösz. belsz. Valami belső erőszak által elrepesztve, különböző irányban elvettetik. V. ö. SZÉTVETŐDÉS.
*SZÉTVETTET
	(szét-vettet) ösz. mivelt. Némi eszköz által véghez viszi, hogy valamely szilárd test elrepedjen, s részei különböző irányban szétrepüljenek. Szétvettetni a várfalakat.
*SZÉTZAVAR
	(szét-zavar) ösz. áth. Zavarva szétkerget, rendetlenségb., hoz.
*SZÉTZILÁL
	(szét-zilál), l. SZÉTKUSZÁL.
*SZÉTZÚZ
	(szét-zúz) ösz. áth. Erősen sutolva, nyomdosva, taposva, dörzsölve stb., apró részekre választ, vagy lapossá, tertyedtté teszen valamely testet. V. ö. ZÚZ.
*SZÉTZÚZÁS
	(szét-zúzás) ösz. fn. Cselekvés, mely által valamit szétzúzunk. V. ö. SZÉTZÚZ.
*SZÉTZÜLLIK
	~ZÜRLIK, (szét-züllik) ösz. k. Züllés v. zürlés, azaz szürlődés által elapad. V. ö. ZÜLLIK.
*SZEVESZTRÉNY
	erdélyi falu Fogaras vid.; helyr.; Szevesztrény-be, ~ben, ~ből.
*SZI (1)
	természeti szóhang, melyet a fogak közé szorított nyelv képez, midőn a levegőt vagy beszíja, vagy kinyomja, tovább., az orr likain behúzott, vagy kicsusztatott levegőnek éles metsző hangja. A nyelvhegyi szi hangnak származékai szisz, sziszeg, sziszegés, sziszszen, szirics, sziricsel; továbbá szid, honnan: szidás, szidalom, szitok. Rokonok hozzá: szü, melyből szűr, szürcs, szürcsöl; sző, melyből szörp, szörpöl; szo, melyből szop, szomj, szovárvány származtak. Egyeznek vele a latin: sibilo, sibilus, sugo, sorbeo szók gyökhangjai. Az orr szerve által képzett szi gyökhangból származtak: szimat, szimatol, szimmog, szip, szipák, szipákol, szippant, mindnyájan közvetlenül szaglásra vonatkozó szók. Ide tartoznak azon szi gyöküek, melyek a fenn említett emberi szóhanghoz hasonlóan hangzanak, és természetutánzók, milyenek: szivár, szivárog, szivornya, szít, szita, szity, szityeg. Ily hangutánzók a latin sypho, a német Siebe stb.
*SZI (2)
	a sza sze indulat- vagy nógató szócskának palóczos módosulata, pl. no-szi, adja-szi, gyere szi, szi hé! L. SZE, (1).
*SZÍ (1)
	áth. ragozva: szíok v. szokottabban: szivok, szísz v. szívsz, szíunk v. szivunk, szíttok v. szivtok, színak v. szivnak; első m. szívék, szívál, szíva stb.; másod m. szív-tam v. szít-tam, ~tál v. szíttál, szivott v. szítt stb., (a v t-vé hasonúl); par. szivj v. szíj v. szíjj; htn. színi v. szívni, részes. szivó. 1) Orrán vagy száján, különösen fogai között behúzván a levegőt, azzal egyszersmind valami híg vagy parányi részecskékből álló testet magába vesz. Levegőt színi. Orrán néhány csepp vizet beszíni, fölszíni. Dohányt, burnótot színi. Fogait színi, öszveszorított fogak között beszíni a levegőt, kivált fájdalom miatt. Hordóból lopótökkel, vagy akármily csővel bort színi. 2) Mondjuk más testekről is, midőn a levegőt, vagy nedvet vékonyabb vagy vastagabb sugarakban maguk felé, vagy magukba húzzák. A nap melege fölszivja a föld nedvét. A növények magukba szivják a nedvet. Költőileg a csókot színi. "És szívom csókjait, Szívom lehelletét." Kovács Antal. 3) Átv. vonzó erejénél fogva valamit mástól lassan-lassan mintegy eltulajdonít. Magáb., szivja, mint tapló a tüzet. (Km.). Kiszívták minden pénzét. Elszítták az erejét. E szónak gyökét azon szi, illetőleg sz természeti hang képezi, melyet az orron, vagy ajkak és fogak között vékonyan behúzott levegő ad, miért rokon vele érteményben is szop; csagataj nyelven szip-mak szintén am. szív-ni. V. ö. SZI, (1).
*SZÍ (2)
	a régieknél gyakran eléjön szív v. szű helyett. "A kősziklának repedözésén értsed a kemény színek töredelmességét." (Nádor-cod.). "Az szíben es lélökben való alázatosság." (Debreczeni Legendáskönyv). "Bizonynyal tudjuk, hogy Krisztus töredelmes sziű embernek jelennen leszön isteni vígasztalással." Régi magyar Passio (Toldy F. kiadása 83. l.). "Ímé Toldy szíből úristent említé, Erős cseh vitézzel ottan szemb., méne." Ilosvai Péter a XVI. században.
*SZÍ (3)
	tájdivatos szíj helyett; l. SZÍJ.
*SZIÁCS
	fn. l. SZIJÁCS.
*SZIAT
	l. SZIJAT.
*SZÍCSŐ
	(szí-cső azaz szívó cső) ösz. fn. Cső üvegből, szivótökből stb., valamely folyadéknak fel- és kiszivására.
*SZID
	áth. m. szid-tam, ~tál, ~ott. Valakit keményeb., szavakkal fedd, dorgál, gyaláz, káromol. Megszidni, leszidni, kiszidni, öszveszidni valakit. Jól megszidták. Cselédjeit minduntalan szidja. A ki mást szid, maga vétkezik. (Km.) ,Szitok' származékban s ennek további származékaiban a d t-vé változik. Ez igének gyöke azon szi indulathang, melyet a haragos, mérges ember, és némely állatok, péld. ludak, kigyók hallatnak. Hasonlók a persa szitíh (contentio, rixa), szitih-íden (certare, rixari), az észt szaata-, a finn szadatta- (mala imprecari); csagataj szök-mek v. szükmek, oszmanli szöjmek, szövmek; némileg keményeb., nyelvhegyi hanggal képződött a mongol sodo-khu (detester), sibsi-kü (maudire) sigut-khu (detester,) mordvin sudď, erzamordvin sudo- (átkozni), hegyi cseremisz süd-, sud-, sudal-, (mindenütt magyar s); német Schimpfen, Schelten, Schmähen stb. A ki mást szid, azt mintegy lesziszegi, valamint a dorgáló ledörgi, a káromló lekárogja.
*SZIDALMAS
	(szid-al-om-as) mn. tt. szidalmas-t v. ~at, tb., ~ak. Szidalommal járó, szidalmat tartalmazó. Szidalmas perlekedés, szemrehányás, levél.
*SZIDALMASSÁG
	(szid-al-om-as-ság) fn. tt. szidalmasság-ot, harm. szr. ~a. Szidalmak által okozott szégyenítő állapot vagy tulajdonság. (Telegdinél: ignominia). "Megmutatom nemzetöknek te szidalmasságodat." (Góry-cod. 50. l.). V. ö. SZIDALOM.
*SZIDALMASSÁGOS
	(szid-al-m-as-ság-os) mn. tt. szidalmasságos-t, v. ~at, tb., ~ak. Régies szó, am. szégyennel, gyalázattal járó, gyalázatos. "Szidalmasságos szégyen." (A Góry-codex kiegészitésében).
*SZIDALMAZ
	(szid-al-om-az) áth. m. szidalmaz-tam, ~tál, ~ott, par. ~z. Szidalmakkal illet, gyaláz, fedd rágalmaz, káromol. V. ö. SZIDALOM.
*SZIDALMAZÁS
	(szid-al-om-az-ás) fn tt. szidalmazás-t, tb., ~ok, harm. szr. ~a. Cselekvés, vagyis haragos indulatú kifakadás, mely által valakit szidalmaznak.
*SZIDALMSÁG
	(szid-al-om-ság) fn. tt. szidalmság-ot, harm. szr. ~a. A régieknél am. szidalmasság, szidalmas állapot. "Te mezejtelenségedet megmutatom nemzeteknek és te szidalmságodat (ignominiam tuam) országoknak. (Bécsi cod. Naum. III. A Góry-codexben: szidalmasság.)
*SZIDALOM
	(szid-al-om) fn. tt. szidalmat, harm. szr. ~a. Keményen feddő, dorgáló, gyalázó, káromoló kifejezések, melyekkel valakit szidnak. Szidalmakkal illetni valakit. A szidalmat békével tűrni. Régiesen am. szégyen, gyalázat (ignominia). "Hamar szidalom líszen az kevélynek dicsősége." (Publius Syrus után Magyar Prózairók. I. k. Kiadja Toldy F. 273. l.). V. ö. SZID.
*SZIDÁS
	(szid-ás) fn. tt. szidás-t, tb., ~ok, harm. szr. ~a. 1) Haragos kifakadás, mely valakit keményen hurogat, fedd, dorgál, gyaláz, rágalmaz, káromol. 2) V. ö. SZIDALOM.
*SZIDAT
	(szid-at) miv. m. szidat-tam, ~tál, ~ott, par. szidass. Eszközli, hogy szidjanak valakit. Mit szidatod magadat?
*SZIDOGAT
	(szid-og-at) gyak. áth. m. szidogat-tam, ~tál, ~ott, par. szidogass. Gyakran, ismételve szid valakit vagy többeket. V. ö. SZID.
*SZIDOGATÁS
	(szid-og-at-ás) fn. tt. szidogatás-t. tb., ~ok, harm. szr. ~a. Gyakori v. ismételt szidás.
*SZIDORFALVA
	falu Bereg m.; helyr. ~falvára, ~n, ~ról.
*SZIG (1)
	fn., mely csak ikerítve fordúl elé a vele egy értelmű szeg és szug (angulus) szóval: szigszeg, szigszug. L. SZEG, (3), SZUG.
*SZIG (2)
	elvont gyök, melyből részint magas vagy felhangu, részint mély vagy alhangu szók származnak, és amely egyébiránt a szeg, szug főnevekkel jelentésben egyezik. V. ö. SZIGET, (1); SZIGOR.
*SZIGÁR
	l. SZIKÁR.
*SZIGECSKE
	puszta Somogy m.; helyr. szigecské-re, ~n, ~ről.
*SZIGET
	(szig-et) fn. tt. sziget-ét, harm. szr. ~e v. ~je. 1) Minden oldalról vizzel kerített, s majd éleseb., majd tompább szöget képező szárazföld. Tengeri sziget, melyet a tenger vize övedz. Folyamsziget. Folyó ágai közé szorított sziget, pl. Margit, Csepel szigete a Dunán. Midőn a vizek közé szorult földnek egy része úgynevezett nyelv által a többi szárazfölddel kapcsolatban áll, félsziget a neve, milyen Tihany szigete a Balatonban. 2) Áth. bizonyos korlátok által elkülönített hely, mely a tulajd. ért. vett szigethez némileg hasonló, pl. bozóttal, cserjével kerített térség, honnan elszigetelni valamely helyet, am. a többi térségtől bizonyos korlátok, kerítések által elválasztani. Gyöke szig egy eredetű a szorult, vagy bizonyos vonalak által kerített helyet jelentő szig, szeg, szög, szug, zug szókhoz; tájszokásos kiejtéssel: szeget, mintegy oly hely, melyet a víz körülszeg, vagy mely körül a víz megszegik, megszegellik. V. ö. SZEG, fn.
*SZIGET (2)
	mváros Máramaros m., BARÁT~, falu Szala, EÖTTEVÉNY~, Győr, KIS~, Torontál, SZÉCSI~, Szala m.; helyr. Sziget-re, ~én, ~ről. l. SZIGETH.
*SZIGETBELI
	(szig-et-beli) mn. tt: sziketbeli-t, tb., ~ek. Szigetből való; szigethez tartozó.
*SZIGETCSOPORT v. ~CSOPORTOZAT
	(sziget-csoport v. ~csoportozat) ösz. fn. Egymáshoz közeleb., vagy távolabb álló szigetek sokasága, többsége, különösen valamely tengeren.
*SZIGETDOMB
	(sziget-domb., ösz. fn. Szigetet alkotó domb. Valamely szigeten levő domb.
*SZIGETĚL
	(szig-et-ěl) áth. m. szigetěl-t. Valamely tért, helyet vagy testet bizonyos korlátok által elkülönít. Szűkeb., értelemben villany- vagy berzvezető testet más körűllévő tárgyaktól oly test által választ el, mely a villany- vagy berzerőt tovább nem közli, milyen pl. a selyemzsinór vagy üveg. (Isolare). Átv. ért. elszigetelni magát, am. mások társaságától elvonni, s magába zárhozni.
*SZIGETĚLÉS
	(szig-et-ěl-és) fn. tt. szigetělés-t, tb., ~ěk, harm. szr. ~e. Cselekvés, mely által valamit szigetként más testektől vagy térségtől, vagy társaságtól elkülönitünk. (Isolatio, Isolirung), V. ö. SZIGETĚL.
*SZIGETĚLT
	(szig-et-ěl-t) mn. tt. szigetěltet. Szigetként más testektől vagy térségtől, vagy társaságtól elkülönített. Elszigetelt. A dögvész miatt elszigetelt helység.
*SZIGETĚLTEN
	(szig-et-ěl-t-en) ih. Elszigetelt állapotban.
*SZIGETĚLTSÉG
	(szig-et-ěl-t-ség) fn. tt. szigeteltség-ět, harm. szr. ~e. Elszigetelt állapot.
*SZIGETFAROK
	(sziget-farok) ösz. fn. Valamely sziget hátulja; ellentéte: szigetfej v. szigetorr.
*SZIGETĚS
	(szig-et-es) mn. tt. szigetěs-t v. ~et, tb., ~ek. Mondjuk tengerről, nagyobb tóról vagy folyóról, melyből több sziget emelkedik ki.
*SZIGETĚZ
	(szig-et-ěz) áth. m. szigetěz-tem, ~tél, ~ětt, par. ~z. Szokottabban: szigetel; l. ezt. SZIGETFEJ, SZIGETFŐ, (sziget-fej v. ~fő), l. SZIGETORR.
*SZIGETH
	falu Közép Szolnok m., BÖLZSE~, Abaúj, GELZSE~, KIS~, Szala m.; helyr. Szigeth-re, ~ěn, ~ről; l. SZIGET, (2).
*SZIGETHON
	(sziget-hon) ösz. fn. Ország, tartomány, melyet egy vagy töb., sziget képez, például Nagybrittannia.
*SZIGETI (1)
	(szig-et-i) mn. tt. szigeti-t. tb., ~ek. Szigetet illető, ahhoz tartozó, arra vonatkozó; szigeten termő, lakó, stb. Szigeti növények, népek.
*SZIGETI (2)
	puszta Bihar m.; helyr. Szigeti-be, ~ben, ből.
*SZIGETLAKOS
	(sziget-lakos) ösz. fn. Aki szigeten lakik, pl. hazánkban a csalóköziek, csepeliek.
*SZIGETNÉP
	(sziget-nép) ösz. fn. Szigeten lakó nép. A közép, déli tenger szigetnépei.
*SZIGETOLDAL
	(sziget-oldal) ösz. fn. Valamely szigetnek a víz mentében levő része. V. ö. SZIGETORR.
*SZIGETORR
	(sziget-orr) ösz. fn. A sziget eleje, t. i. mely a víz folyásával szemközt áll s rendesen éles szögletet képez.
*SZIGETORSZÁG
	(sziget-ország) ösz. fn. Ország, melyet egy vagy töb., sziget képez, milyen pl. Nagybritannia.
*SZIGETTENGĚR
	(sziget-tengěr) ösz. fn. Szigetekkel bővelkedő tenger.
*SZIGETVÁR
	mváros Somogy m.; helyr. Szigetvár-ra, ~on v. ~ott, ~ról.
*SZIGETVIDÉK
	(sziget-vidék) ösz. fn. Szigetekkel bővelkedő vidék.
*SZIGETVILÁG
	(sziget-világ) ösz. fn. Szigetekből álló világrész, ú. m. Polynesia v. Ausztrália.
*SZIGLIGET
	falu Szala m.; helyr. Szigliget-be, ~ben, ~ből. "Szigligetben fogunk élni, Szerelmünkben boldogok." Kisfaludy S.
*SZIGLÓS
	falu Sopron megyében; helyr. Sziglós-on, ~ra, ~ról; máskép: Siglós.
*SZIGONY
	(szig-ony) fn. tt. szigony-t, tb., ~ok, harm. szr. ~a v. ~ja. 1) Dárda- vagy több águ villaforma eszköz a halászoknál, melylyel a víz szinéhez közeledő halakat bökdözik. Különösen a székelyeknél nyelbe ütött hegyes vas, a menyhalak fogására. A balatoni halászok szigonya négy águ vasvillaféle eszköz. A Neptunnak, mint tengerek istenének, háromágu fegyverét is szigonynak nevezzük. Tájdivatos kiejtéssel: szigonya és czigony. 2) A növénytanban olyan szőr, serte vagy fulánk, melynek a vége vissza van fordulva, mint az árnő (cynoglossum) magvainak tüskéi. (Glochis). Gyöke szig legszorosab., rokonságban van a hegyes szuró eszközt jelentő szeg szóval, mintha volna vékony hangon szegeny. Alap fogalomban és hangban egyeznek vele a szucza v. czucza, továbbá szike, szulák v. czulák, szúr, szuttyongat, hegyesre, bökésre vonatkozó szók; a tőrt jelentő latin sica. V. ö. SZEG, (2).
*SZIGONYÁSZ (1)
	(szig-ony-ász) fn. tt. szigonyász-t, tb., ~ok, harm. szr. ~a. Személy, nevezetesen halász, ki szigonynyal bökdösi és fogja a halakat, valamint a horoggal halászónak neve horgász.
*SZIGONYÁSZ (2)
	(szig-ony-ász) áth. m. szigonyász-tam, ~tál, ~ott, par ~sz. Lásd: SZIGONYOZ.
*SZIGONYGERELY
	(szigony-gerely) ösz. fn. Szigonyhoz hasonló sebészi eszköz. V. ö. GERELY.
*SZIGONYOZ
	(szig-ony-oz) áth. m. szigonyoz-tam, ~tál, ~ott, par. ~z. Szigonynyal halász. V. ö. SZIGONY, 1).
*SZIGOR
	(szig-or) fn. tt. szigor-t, tb., ~ok, harm. sz. ~a. 1) Szükölködő, szorúlt állapot, mely a testet mintegy öszvehúzza, szigárrá, töpörödötté teszi; honnan szigorú a székelyeknél am. szigár (szikár), sovány, hitvány testű. 2) Átv. erkölcsi ért. a fegyelemnek erős neme, mely másokat szűk, szoros korlátba szorít, szétcsapongni nem enged; továbbá szoros pontosság bizonyos hivatali eljárásokban, melynél fogva mások irányában kötelességünket és jogunkat tágítás nélkül gyakoroljuk. Nevelői, apai, birói, felügyelői szigor. A hivatalos vizsgálást egész szigorral végrehajtani. E szónak fenn említett jelentései, tovább., a szigorú, szigorog, szigorgat, szigoruság, mint származékok oda mutatnak, hogy alapértelme szorult, szük, korlátolt anyagi vagy erkölcsi állapotra vonatkozik, minél fogva gyöke szig rokon értelmű azon hasonló gyökhangú szókkal, melyek valami szorosat, szüket, korlátoltat jelentenek, milyenek a csúcsosan öszvemenő szeg v. szög (angulus), szug, zug; az öszvetöpörödő szigár, szikár, szikkad; a töpörtőt jelentő zsikora, az öszvekuczoritó kutyabetegség neve zsigora, továbbá a zsugor, zsugori, zsugorodik, valamint a szük, (némely régieknél: szík), szegény stb.; mind ezeknek t. i. egyik gyökmássalhangzóját nyelvhegyi sz v. zs, másikat torokhang g v. k teszi, tehát gyökeik: szeg, szug, szig, szük, zsig, zsik, zsug. V. ö. SZEG, (3).
*SZIGORÁLL
	fn. tt. szigoráll-t, tb., ~ak. Növénynem a kéthímesek seregéből és egyanyások rendjéből; csészéje négy-öt hasábu; bokrétája egyszirmú, négy hasábú; tokja két rekeszű. (Veronica). Számos fajai ismét három alnemüek: füzéresek (ide tartoznak a fattyu sz.; macskafarku sz. köznépiesen: kék macskafark; orvosi sz. köznépiesen: dicsőségesfű stb.); sátorozók és fürtösek (leveletlen sz.; derécze sz. köznépiesen csak derécze v. vízi pólé, vízi saláta, téli saláta; sarlós sz. köznépiesen: nagysarlós fű, nagyobb cserlevelü fű; hegyi sz.; cserszigoráll, köznépiesen: fattyú veronika stb.); végre egyvirágú kocsányosak (mezei sz.; ugar sz.; kakuk sz. stb.). Neve talán am. szigoran áll, fajainak ily minőségű füzérei- és virágairól. (Diószegi és Fazekas, mint tudjuk, a legmerészebb nyelvújitók valának, különösen az igetőket is főnevekül használták, de a jó hangzás ellen soha nem vétettek, ezért az ők alkották több száz új szó általában el van fogadva). V. ö. SZIGORMAG.
*SZIGORAN
	(szig-or-an), l. SZIGORÚAN.
*SZIGORGÁS
	(szig-or-og-ás) fn. tt. szigorgás-t, tb., ~ok, harm. szr. ~a. Szigorúan élés, szükségben szenvedés. V. ö. SZIGOROG.
*SZIGORGAT
	(szig-or-og-at) gyak. áth. m. szigorgat-tam, ~tál, ~ott, par. szigorgass. Nyomorgat, sanyargat, zsugorgat; szűk korlátok közé szorít, erős fegyelem alá vesz. V. ö. SZIGOR.
*SZIGORGATÁS
	(szig-or-og-at-ás) fn. tt. szigorgatás-t, tb., ~ok, harm. szr. ~a. Cselekvés, midőn valaki szigorgat, vagyis sanyargat stb.
*SZIGORLAT
	(szig-or-ol-at) fn. tt. szigorlat-ot, harm. szr. ~a. Szigorú vizsgálat, melyet valamely tudományos testület, különösen egyetemi kar előtt, bizonyos tudományszakból kiállania kell annak, ki az illető tudományról szóló képességi bizonyítványt vagy oklevelet nyerni akar. (Rigorosum).
*SZIGORMAG
	(szigor-mag) ösz. fn. Diószegi és Fazekasnál növénynem az egylakiak seregéből és falkások rendjéből, hová a természetes rendszerben a tökök és uborkák is tartoznak. Gyümölcse egymagvú, tojásdad, lapított, szálkafulánkokkal rakva. (Sicyos). Nevét alkalmasint szigár (szikár), azaz száraz bogyójától kapta, t. i. gyümölcse lapított (száraz bogyó forma) szálkafulánkokkal van rakva.
*SZIGORODÁS
	(szig-or-od-ás) fn. tt. szigorodás-t, tb., ~ok, harm. szr. ~a. 1) Szükölködő, szorúlt, szegény állapotra jutás; sanyarodás, elsoványodás. 2) A kedélynek és akaratnak fejlődése, melynél fogva valaki mások iránti kötelességének, jogainak gyakorlásában szorosan, keményen, engedély nélkül kezd eljárni. V. ö. SZIGOR.
*SZIGORODIK
	(szig-or-od-ik) k. m. szigorod-tam, ~tál, ~ott. 1) Szükölködő, szegény, sanyarú, nyomott állapotra jut; soványodik, hitványodik. 2) Mások iránti kötelességeinek, jogainak gyakorlását szorosan, keményen, tágítás nélkül, a kiszabott fegyelem szerint kezdi gyakorolni. Eddig engedékeny előljáró volt, de egy időtől fogva mind inkáb., szigorodik. A sok kihágások miatt szigorodik a fegyelem.
*SZIGOROG
	(szig-or-og) gyak. önh. m. szigorog-tam, ~tál, szigorg-ott. Szükségben szenved, sanyarog, nyomorog, zsugorog.
*SZIGORÚ, SZIGORU
	(szig-or-ú) mn. tt. szigorú-t v. ~at, tb., ~k v. ~ak. 1) Szükölködő, szorúlt állapotú, nyomorú, sanyarú; hitvány, sovány. Szigorú életet élni. Szigorú szegénység. 2) Erkölcsileg szoros, fegyelemtartó; előljárói, hivatali kötelességéhez s jogaihoz pontosan és tágítás nélkül ragaszkodó. Szigorú apa, szigorú úr, szigorú tiszt, szigorú biró. Szigorú e járás, végrehajtás. Szigorú vizsgálat. V. ö. SZIGOR.
*SZIGORÚAN, SZIGORUAN, SZIGORÚN
	(szig-or-ú-an) ih. 1) Szükölködve, sanyarúan, nyomorúltan, szegényül. Szigorúan tengetni életét. 2) Erős, kemény fegyelmet tartva, az illetők kötelességein nem tágítva; engedékenység nélkül. Szigorúan bánni a foglyokkal. Szigorúan tartani, nevelni a gyermekeket. V. ö. SZIGORÚ.
*SZIGORÚSÁG, SZIGORUSÁG
	(szig-or-ú-ság) fn. tt. szigorúság-ot, harm. szr. ~a. 1) Szükölködő, szorúlt állapot vagy tulajdonság; nyomoruság, sanyaruság. Szigoruságban szenvedni. 2) Fegyelmi keménység, szoros pontosság. Apai, előljárói szigorúság. Katonai szigorúság.
*SZIGSZĚG
	(szig-szěg) ikerfőnév. Különféle kisebb-nagyob., szeget, szegleteket képező vonal, mely majd ide, majd oda hajlik.
*SZIGSZĚGES
	(szig-szěges) ikermelléknév. Szigszeget képező. Szigszeges út, utcza, töltés.
*SZIGSZUG
	l. SZIGSZEG.
*SZÍHALOM
	falu Borsod m.; helyr. Szíhalom-ra, ~ról, Szíhalmon. Régen: Szénhalom, azaz Színhalom. V. ö. SZÍN, (1).
*SZÍJ
	fn. tt. szíj-at, harm. szr. ~a. 1) Széles ért. Molnár A. értelmezése szerint latinul corium, azaz állati bőr, az állati testet takaró héj. 2) Szorosb és mai szokott ért. állati bőrből kihasított szalag akár nyers, akár kikészített állapotban. Szíjat metszettek a hátából. Szíjat gyártani. Könnyü más bőréből szíjat hasítani (km.), azaz más rovására adakozó, nagylelkű lenni. Innen, különféle czélra használt ilyetén bőrszalag. Nadrágszíj, beretvaszíj, kengyelszíj, gyeplőszíj, bocskorszíj, ebszíj, lábszíj (a csizmadiáknál), nyakszíj, orgonaszíj, rabszíj, saruszíj, tarisznyaszíj, hevederszíj, hátszíj, kötőszíj, kantárszíj, tartószíj. Szíjra fűzni, szíjjal megkötni, öszveszorítani valamit. Megrágta a szíjat (km.) am. hazudott. Ebszíjjal van bekötve az erszénye am. fösvény, ki azt szokta mondani: eb aki ad v. eb ad. Nehéz az ebet a hájas szijról elszoktatni. (Km.). Azon í végzetű gyökszók osztályáb., tartozik, melyek j utóhangot szoktak fölvenni, mint: dí díj, hí híj, í íj, és így szí szíj. E tekintetben hasonlók hozzá é v. e-vel: é éj, fe fej, hé héj, karé karéj, taré taréj stb. Mi a szíj eredeti jelentését illeti, legvalószinűbbnek látszik, hogy egy eredetű a testek fölét, kérgét jelentő hij, héj, haj szókkal, minthogy hangszervi oknál fogva az sz és h hangok a nyelvekben általán fel szoktak cseréltetni, és így a szíj annyi volna, mint hij v. héj. Továbbá a j köztudomás és nyelvszokás szerént átváltozik v-re, honnan a sziv gyök vastaghangulag ragoztatva oly szók alapját teszi, melyek szijhoz hasonló valamit jelentenek, s illetőleg erre vonatkoznak, milyenek szivács, Baranyában am. szijács, fából hasított szíj, Kemenesalon pedig am. hasított vessző; szivókés, szivószék am. kés, melylyel a fáról szíjakat hasogatnak, és ilyetén késsel ellátott faragószék; szívós Szabó Dávidnál másképen: szíjós, am. nyulékony, hajlós, rugalmas, mint a szíj; innen: megszíjosodni am. megszivósodni. Ismét a j átváltozik l-re, honnan szil-fa am. szijfa, melynek rostjai, szálagai szijasak; szilánk, szilács, szilány Gömörben am. szijács; szilánkos fának mondják, mely szijas rostjai miatt nem egyhamar törik, s erős inainál fogva nem enged az erőnek; szilárd, erkölcsileg szívos, rugalmas, nem könnyen törő; szilaj, vadon szilárd; szilvány, a halak kopoltyúja alatt levő réteges, és mintegy szíjas testszervezet. Végre minthogy az l-nek legközelebbi rokona az r, ide tartozik a szirom v. szirony néhutt: szilong), azaz irhaszíj, vékony szálakra hasogatott szines bőr(szijom, szijony vagy szilom, szilony), mind hangra, mind jelentésre nézve közel rokon szilány vagy szilánk szóval. Egyébiránt Budenz J. rokonítja a szíj (szíju) szóval a finn hihna (lorum), siisna (langer, schmaler Streifen), lív nyelvbeli siksöns, siksnös (szíj) szókat; Vámbéry Á. pedig a csagataj čij szót, mely am. sásból készült öv a sátornak körülövedzésére, továbbá a telezsákot bekötő kötél.
*SZIJA
	fn. tt. sziját. Göcsejben am. szilva, l. SZILVA.
*SZIJACS v. SZIJÁCS
	(szij-ács) fn. tt. szijacs-ot, harm. szr. ~a. 1) Balatonmellékén és másutt, fáról legyalúlt, szijhoz hasonló vékony forgács. 2) A növény belső szervei között azon rész, mely a háncs és geszt között foglal helyet (Splint); V. ö. NÖVÉNY. Máskép: sziács, mely Göcsejben különösen abroncskötő fűz-szalagot jelent (Vass József). Baranyában s Kemenesalján szivács, V. ö. SZÍJ.
*SZIJÁCSFA
	(szijács-fa) ösz. fn. Azon farész vagy részek, melyek annak vagy azoknak szijácsából állanak. (Splintholz). V. ö. SZIJACS, 2).
*SZÍJÁRTÓ
	l. SZÍJGYÁRTÓ.
*SZÍJAS
	(szíj-as) mn. tt. szíjas-t v. ~at, tb., ~ak. Szíjjal ellátott, fölszerelt; szíjas nadrág.
*SZIJAT
	(szij-at) fn. tt. szijat-ot, harm. szr. ~a v. ~ja. Balatonmellékén a szántóföldnek vagy szőlőnek osztálykor elhasított keskeny szelete, mintegy szíja; máskép ugyanott: sziat. V. ö. SZÍJ.
*SZÍJAZ
	(szíj-az) áth. m. szíjaz-tam, ~tál, ~ott, par. ~z. Szíjjal vagy szíjakkal fölszerel, czifráz, megkötöz. Szíjazni a bocskort, a tarisznyát. Néha am. Szíjjal üt, ver. Nadrágszijazni a gyereket. Így lett a veszszőből veszszőz, a botból botoz, a pálczából pálczáz.
*SZÍJAZÁS
	(szíj-az-ás) fn. tt. szíjazás-t, tb., ~ok, harm. sz. ~a. Cselekvés, mely által valamit vagy valakit szíjaznak. V. ö. SZÍJAZ.
*SZÍJAZAT
	(szíj-az-at) fn. tt. szíjazat-ot, harm. szr. ~a. Bizonyos fölszerelésre alkalmazott szíjak öszvege. Bocskor, tarisznya, lószerszám szíjazata.
*SZÍJBŐR
	(szíj-bőr) ösz. fn. Idősb Mándy Péternél am. kikészített bőr (Leder).
*SZÍJEB
	(szíj-eb., ösz. fn. Vadászoknál Bérczy K. szerént a véreb fajabeli, s arra van tanítva, hogy minden vad, de különösen a fővad nyomát fölvegye és tartsa, habár ez nem is volna meglőve; máskép: vezetékeb (Leithund).
*SZIJGYÁRTÓ
	(szíj-gyártó) ösz. fn. Kézmives, ki bőrökből különféle szíjmíveket, különösen lószerszámokat készít; tájdivatosan: szíjjártó; szíjártó.
*SZÍJGYÁRTÓCSAT v. ~CSATT
	(szíj-gyár-tó-csat v. ~csatt) ösz. fn. Csat, melylyel a szíjmüveket fölszerelik, illetőleg a szijszerszám egyes részeit öszvekötik.
*SZÍJJÁRTÓ
	l. SZÍJGYÁRTÓ.
*SZIJJÁRTÓHÁZA
	falu Szala m.; helyr. ~házá-ra, ~n, ~ról.
*SZÍJOSTOR
	(szíj-ostor) ösz. fn. Vékonyab., szíjakból vagyis bőrszalagokból font ostor.
*SZIK (1)
	elvont törzs, mely alhangzójú ragokat vesz fel, és 1) oly származékok alapját teszi, melyek valami szivósat, sikereset, ragadósat, nyulósat jelentenek, u. m. szikály, szikályos v. szikaj, szikány, szikányos. Ennélfogva rokon a szi v. szíj-hoz, és ennek származékaihoz; tovább., egyezik vele a náthát jelentő gömöri tájszó sziket. 2) Alapja szikkad, szikkaszt, szikár szóknak és származékaiknak; egyezik aszik igével és üszk törzszsel, sajátlag közös gyökük szi vagy üsz vagy asz az égési, zsizsergési, száradási hangot utánozza. Szinte teljesen egyezik vele a latin sicc-o, sicc-us. Ide tartozik a szanszkrit szus (szárit, ég) is, honnan szuskasz am. szikkadt, száraz.
*SZIK (2) v. SZÍK
	(1), fn. tt. szik-et, harm. szr. ~e. Megfelel némileg a latin natrum, különösen pedig a kereskedésben ismeretesb ,soda' szónak, másképen: sziksó. V. ö. SZIKENY; SZIKÉLEG; SZIKSÓ. E szó a képzőket és ragokat vékony hangzóval veszi ugyan föl, mindazáltal valószinű, hogy egy jelentésü a vastag hangu szik gyökkel, melyből szikár, szikkad származtak, minthogy a szik illetőleg a sziksó kiszáradt laposokon találtatik leginkább., Egyébiránt teljesen egyezik vele a mongol szeköü (salpętre, nitre, t. i. a természetben roppant mennyiségü salétromsavas szík találtatik, - különösen Chili és Peruban 100 négyszög mérföldre terjedő rétegekben - a földes részeken kivül konyhasóval is keverve, ezért az egyes alkatrészek után hol egyik, hol másik alakban kapták a föntebbi nevezeteket; úgy hogy a mongol szeköü szintén a mongolban másképen: siu v. sau, mely ismét a magyar só-val rokon, melynek mint konyhasónak a szik egyik alkatrésze).
*SZIK (3)
	v. SZÍK, (2), fn. tt. szík-et, harm. szr. ~e, a székelyeknél Kríza János szerént: ~ja. 1) A növények szárának, ágainak kellő közepében végig nyuló többé-kevesbb., szívos, rugalmas bélforma test. 2) Ismét a növényeknél a csirádzó magnak legelső levelkéje a földben vagy a földön felül (cotyledon), mely hacsak egytagu, mint a polyvás füvekben, a növényt egy szikü-nek, ha pedig a magból két levélke emelkedik ki, két szikü-nek mondják. V. ö. MAG. Fűzfa, bodzafa szike. 3) A tojásnak sárgája, bele. Mindhárom értelemben másképen: szék; í hanggal leginkább a székelyeknél és némely tiszai vidéken divatos. Ami eredeti jelentését illeti: minthogy mind fen-, mind alhangu ragokat vesz föl, sorozható azon szi gyökü, vagy szik törzsü szók osztályáb., is, melyek alhangulag ragoztatnak, s alapfogalomban a szijat, szivosat jelentő szókkal némileg rokonnak látszik, mennyiben mind a fa, mind a tojás szíke bizonyos szivossággal, rugalmassággal bir. Azonban, ha alapfogalomul azt veszszük, hogy a szik az illető testek belét, közepét teszi, a magyarnyelv után talán a sziv-vel lehetne rokonítani, minthogy a sziv átv. értelemben csakugyan közepet is jelent, pl. ország szive, föld szive, harang szive; a ,szív' pedig régiesen: ,szí', l. SZÍ, (2), tehát ha a régies szí-hez k képző járul, ez minden változás nélkül: szik (= szí- v. szívféle); mint fej v. régies fe gyökből lett fék, csé-, cső- v. csév-ből csék, pl. bikacsék. Egyébiránt a finn nyelvben sziszä am. belseje valaminek, honnan a sziszäksze vagy sziszuksze törzs, am. intimum rei, intestinum (Budenz). A mandsuban szinggeku szintén am. belső rész (Eingeweide).
*SZÍK (3)
	régies és tájdivatos kiejtése szék (= ülőszék) szónak. Szíkib., a Nádorcodexben.
*SZÍK (4)
	régies és tájdivatos kiejtése szűk szónak.
*SZIKACS
	(szik-acs) fn. tt. szikacs-ot, harm. szr. ~a. A földnek tulajdonsága vagy állapota, midőn nedve kiszárad. Képeztetésre hasonló a ripacs, likacs szókhoz. Néhutt: szikkacs.
*SZIKACSOS
	(szik-acs-os) mn. tt. szikacsos-t v. ~at, tb., ~ak. Kiszáradt, megszikkadt. Szikacsos föld; néhutt: szikkacsos. V. ö. SZIKKAD.
*SZIKÁLY
	(szik-ály) fn. tt. szikály-t, tb., ~ok, harm. szr. ~a. Bizonyos testeknek szivos, sikeres, ragadós tulajdonsága; tájdivatos kiejtéssel, különösen a székelyeknél: szikáj, ugyanott Kriza J. szerént máskép: sziváj; egyezik vele mind hangokban, mind jelentésben sikér is. V. ö. SZIK, elvont törzs.
*SZIKÁLYOS
	(szik-ály-os) mn. tt. szikályos-t v. ~at, tb., ~ak. Szivos, ragadós, nyulós. Szikályos sár, agyagföld. Egyezik vele sikeres.
*SZIKÁNCS
	(szik-áncs) fn. tt. szikáncs-ot, harm. szr. ~a. Szilánk, azaz felrepedező, felhasadó szálka, vagy rost a fán. Képeztetésre hasonló a bogáncs, furdáncs, kulláncs, varancs, ripancs, göröncs szókhoz. Minthogy a szikáncsok kiszáradt fákon szoktak támadni, e szónak gyöke a száradásra vonatkozó szikkad, szikár szók gyökével közös.
*SZIKANY
	l. SZIKENY.
*SZIKÁNY; SZIKÁNYOS
	l. SZIKÁLY; SZIKÁLYOS.
*SZIKÁR
	(szik-ár) mn. tt. szikár-t, tb., ~ak, v. ~ok. Gernye, libár, sovány, mintegy szikkadt, kiszáradt testű. Szikár ember. Szikár ló, ökör. V. ö. SZIKKAD.
*SZIKÁRSÁG
	(szik-ár-ság) fn. tt. szikárság-ot, harm. szr. ~a. Gernyeség, soványság, testnek aszottsága.
*SZIKE
	(szik-e) fn. tt. szikét. Szab., Dávidnál és Sándor Istvánnál am. metsző eszköz, késféle szerszám, fogas sarló. Gyökre nézve rokon a szeg (metsz), továbbá szekercze, szakócza szókhoz; s teljesen egyezik vele a mongol szüke (hache, coignée), mandsu nyelven: szoukhe. V. ö. SZEG, ige.
*SZIKEG
	(szik-eg) fn. tt. szikeg-ět, harm. szr. ~e. A szikenynek élege. l. SZIKÉLEG.
*SZIKÉLEG
	(szik-éleg) ösz. fn. A szikenynek vegyülete élenynyel, mely egy vegysuly szikeny, és egy vegysuly élenyből áll; fehérszinü, maró lúgizü, a szerves szöveteket szétduló, a vízben könnyen felolvadó test. (Natrium-oxyd). Szénsavval egyesülve (szénsavas szikéleg), egyik arányban a sziksót alkotja.
*SZIKENY
	(szik-eny v. szik-any) fn. tt. szikeny-t, tb., ~ěk. Ezüstfehér szinű, tündöklő fényü, közönséges hévmérséklet mellett viasz puhaságu s a víznél csekélyebb fajsulyu könnyü fém. A levegőn azonnal élegűl (élenyt vesz magához), s fénytelen hártyával huzódik be, az élenynyeli rokonságánál fogva a vízre vetve azt nagy hevességgel felbontja s egyesülvén a víz élenyével, ennek könenyét szabadságba helyezi. Azonban a vízen nem gyúlad meg mint a hamany (kalium); de ha itatópapírt teszünk a vízre s erre vetjük a szikenyt, meggyúlad és sárga lánggal ég. Latin neve natrium vagy sodium. ,Szikeny' nevét a sziksótól nyerte, melynek egyik alkatrésze. Halvanynyal (chlorral) egyesülve (szikhalvag) a közönséges konyhasót alkotja.
*SZÍKES, SZIKES
	(szík-es) mn. tt. szikes-t, v. ~et, tb., ~ek. 1) Szikkel, sziksóval vegyes, sziksót tartalmazó. Rokon sőt azonos vele a székely szejkes. 2) l. SZÍKÖS.
*SZIKET
	fn. tt. sziket-ět, harm. szr. ~je. Gömöri tájbeszéd szerént am. nátha. (Tájszótár), lásd: SZIK, (1).
*SZIKFÖLD
	(szik-föld) ösz. fn. Sziksóval bővelkedő föld, szikes föld, máskép: székföld. V. ö. SZIKSÓ.
*SZÍKFŰ
	(szik-fű) ösz. fn. Növénynem az együttnemzők seregéből és nősözvegyek rendjéből; vaczka kopasz, hengeres kupos; csészéje lapos, födelékes, aszottas szélü pikkelyekkel. (Matricaria). Fajai közől valók: szagos szikfű (matricaria svaveolens) és orvosi szikfű, néhutt köznéven: pipitér vagy székifű, (matricaria chamomilla). Nevét alkalmasint onnan vette, hogy különösen az utóbb., szikes földeken szeret tenyészni. Némelyek az elsőt az aranyvirág (chrysanthemum) vagy pártamag (pyretrum), az utóbbit a montica (anthemis) neme alá sorozzák.
*SZIKHALVAG
	(szik-halvag) ösz. fn. A szikenynek vegyülete halvanynyal, mely egy vegysuly szikeny és egy vegysuly halvanyból áll. Neve a közéletben: konyhasó. V. ö. SZIKENY.
*SZIKK
	nyomatékos alakja szil, gyöknek, szikkacs, szikkad, szikkaszt szókban és származékaikban.
*SZIKKACS; SZIKKACSOS
	l. SZIKACS; SZIKACSOS.
*SZIKKAD
	(szik-k-ad) önh. m. szikkad-tam, ~tál, ~t. Mondjuk sárról, átázott földről, midőn nedvei elszállván száradni, keményedni kezd. Egyezik vele a latin siccus, sicco, a szláv szuchi, a franczia sec, Budenz J. szerént a lapp coko- (kiszáradni, pl. a tó, patak) lappfin čäkked száraz, pl. kemény hús, melynek nincsen leve. V. ö. SZIK, elvont gyök. Tájkiejtéssel czikkad, néhutt tikkad, ámbár ez máskép am. fáradságtól lankad.
*SZIKKADÁS
	(szik-k-ad-ás) fn. tt. szikkadás-t, tb., ~ok, harm. szr. ~a. A nedves földnek száradása, megkeményedése, rögösödése.V. ö. SZIKKAD.
*SZIKKANTYÚ
	fn. tt. szikkantyút. Idősb Mándy P. szerént Szathmárban am. sikkantyú; l. ezt.
*SZIKKASZ
	(szik-k-asz) fn. tt. szikkasz-t, tb., ~ok, harm. szr. ~a. Göcsejben am. sikló, békarokkához hasonló fű, csakhogy a szikkasz száraz, homokos dombokon terem, és szivos, a békarokka pedig berkekben, s igen törékeny. (Tájszótár).
*SZIKKASZT
	(szik-k-asz-t) áth. m. szikkaszt-ott, par. szikkaszsz, htn. ~ni v. ~ani. Szárít, kiszárít. A nap melege megszikkasztja a nedves földet.
*SZIKKASZTÁS
	(szik-k-asz-t-ás) fn. tt. szikkasztás-t, tb., ~ok, harm. szr. ~a. Melegség hatása, mely a nedves földet megszárítja.
*SZIKLA
	fn. tt. sziklát. Nagy kőtömeg, a mint természeti helyzetében akár magasra emelkedve, akár a hegyek gyomrában vagy a föld szine alatt létezik. Meredek, csúcsos szikla. Fölvettetni a sziklákat. Szikláb., vágott pincze. Sziklára épített vár. Házát erős sziklára építeni. Gránit, márvány szikla. Egyezik vele a szláv szkala, melyből lett szkalicza, magyarul Szakolcza város neve. Hasonló hozzá a latin silex, saxum is. Egyébiránt a magyar nyelvből elemezve: Szab., Dávid szerént szilag v. szilak jelent valamely egésztől elszakadt, eltörött darabot, miből azt lehetne vélni, hogy szikla hangátvetés által ebből keletkezett, s eredetileg darabot, hasábot jelentett, honnan kőszikla annyi volna mint kőszilag, azaz kődarab, kőréteg. V. ö. SZILAG.
*SZIKLAÁGY
	(szikla-ágy) ösz. fn. Földtelep, melyen vagy melyben valamely szikla emelkedett.
*SZIKLABÉRCZ
	(szikla-bércz) l. SZIKLAHEGY.
*SZIKLACSONT
	(szikla-csont) ösz. fn. A halántékcsont legkeményeb., része.
*SZIKLACSOPORT
	(szikla-csoport) ösz. fn. Töb., kőszikla együtt, egymás mellett.
*SZIKLACSÚCS
	(szikla-csúcs) ösz. fn. Sziklának felső hegyes vége.
*SZIKLADARAB
	(szikla-darab., ösz. fn. Valamely sziklából elvált vagy letörött rész.
*SZIKLAÉR
	(szikla-ér) ösz. fn. Ér a hegyekben, melyet a sziklarétegek menete, vonala képez.
*SZIKLAFAJ
	(szikla-faj) ösz. fn. A nagyob., sziklatömegekben külön nemü vagy minőségü darab vagy réteg.
*SZIKLAFAL
	(szikla-fal) ösz. fn. A sziklás hegynek meredek oldala, mely fal gyanánt emelkedik föl.
*SZIKLAFOK
	(szikla-fok) ösz. fn. A sziklának kiálló része.
*SZIKLAGERINCZ
	(szikla-gerincz) ösz. fn. A sziklának gerinczes teteje.
*SZIKLAHALOM
	(szikla-halom) ösz. fn. Sziklatömegből álló halom.
*SZIKLAHASADÁS
	(szikla-hasadás) ösz. fn. l. SZIKLAREPEDÉS.
*SZIKLAHASADÉK
	(szikla-hasadék) ösz. fn. Állapot, midőn a sziklának némely részei egymástól többé-kevésb., elválnak.
*SZIKLAHÁT
	(szikla-hát) ösz. fn. A kősziklának fölső, mintegy hátat képező lapja, területe; tovább., valamely térségnek sziklákkal borított föle; oly összetétel mint cserhát, homokhát, vízhát.
*SZIKLAHEGY, SZIKLAHEGYSÉG
	(szikla-hegy, ~hegység) ösz. fn. Sziklatömegekből álló hegy és hegység.
*SZIKLAI
	(szikla-i) mn. tt. sziklai-t, tb., ~ak. Sziklára vonatkozó, sziklában levő. Sziklai keménység. Sziklai üreg.
*SZIKLAISME
	(szikla-isme) ösz. fn. A különböző sziklanemek, fajok stb., tudományos vizsgálatának eredménye.
*SZIKLAKŐ
	(szikla-kő) ösz. fn. 1) Kőnem, melyből a sziklák képződtek, milyen a gránit. 2) A sziklatömegnek egy-egy letörött darabja, szilakja.
*SZIKLALAK
	(szikla-lak) ösz. fn. Tartózkodás, tanyázás valamely sziklában, sziklaüregben. Rosz hangzása miatt nem ajánlható; helyesebbek volnának: sziklatanya, sziklamenedék, sziklaodu s töb., efféle.
*SZIKLAALAP
	(szikla-alap) ösz. fn. Szikla alyja.
*SZIKLAMEDER
	(szikla-meder) ösz. fn. Valamely folyamnak sziklákból álló medre.
*SZIKLANEMŰ v. ~NEMÜ
	(szikla-nemű) ösz. mn. A sziklák neméhez tartozó, vagy némileg a sziklához hasonló. Sziklanemű kövek.
*SZIKLANYILADÉK
	(szikla-nyiladék) ösz. fn. Valamely sziklának terjedteb., és mélyebb hasadéka.
*SZIKLAODU
	(szikla-odu) l. SZIKLAÜREG.
*SZIKLAOMLADÉK
	(szikla-omladék) ösz. fn. Szétrogyott, vagy lehullott sziklarészek tömege.
*SZIKLAOMLÁS
	(szikla-omlás) ösz. fn. 1) Valamely sziklának töb., részekre szakadása, széthullása, öszverogyása. 2) l. SZIKLAOMLADÉK.
*SZIKLAOROM v. ~ORMÓ
	(szikla-orom v. ~ormó) ösz. fn. Sziklának ormós teteje.
*SZIKLAPINCZE
	(szikla-pincze) ösz. fn. Szikla belsejében kivájt pincze.
*SZIKLAPONK
	(szikla-ponk) ösz. fn. Szikla alsó része, szikla alyja, sziklatalap. (Felsenbank).
*SZIKLÁR
	(szikla-ár) fn. tt. sziklár-t, tb., ~ok, harm. szr. ~a. Növénynem a tízhimesek seregéből és kétanyások rendjéből; csészéje öt fogú, bokrétája nincs; hímszála öttől tíz; magva egy vagy kettő. (Seleranthos.) Fajai Diószegi-Fazekasnál: egynyári sziklár (Sel. annus), virága nem mindig tízhímes; terem szántóföldeken, hegyi és homoki réteken; tartós v. évelő sziklár (Sel. perennis), terem szintén szántóföldeken, hegyi és homoki száraz réteken.
*SZIKLAREPEDÉK
	(szikla-repedék) ösz. fn. Csekélyeb., hasadék valamely sziklán.
*SZIKLAREPEDÉS
	(szikla-repedés) ösz. fn. 1) Valamely sziklatömeg némely részének egymástól csekélyeb., elválása. 2) l. SZIKLAREPEDÉK.
*SZIKLAREPESZTÉS
	(szikla-repesztés) ösz. fn. Szétszakitása vagy szakgatása a sziklának valamely robbantó, romboló szerrel, pl. lőporral.
*SZIKLÁS
	(szikla-as) mn. tt. sziklás-t, v. ~at, tb., ~ak. Sziklarészekből álló, szikláktól lepett. Sziklás hegyek. Sziklás vidék. Sziklás folyam, tenger. V. ö. SZIKLA.
*SZIKLASZÁL
	(szikla-szál) ösz. fn. Sudar alakban felegyenesedő v. felnyuló szikla.
*SZIKLATALAJ
	(szikla-talaj) ösz. fn. Sziklarészekből vagy tömegekből álló talaj.
*SZIKLATALAP
	(szikla-talap) l. SZIKLAPONK.
*SZIKLATARAJ v. ~TARÉ
	(szikla-taraj) ösz. fn. Sziklának taraj forma teteje, ormója.
*SZIKLATETŐ
	(szikla-tető) ösz. fn. Sziklának orom- vagy hátalaku felső része.
*SZIKLATÁTVÁNY
	(szikla-tátvány) l. SZIKLANYILADÉK.
*SZIKLATOROK v. ~TORKOLAT
	(szikla-torok v. ~torkolat) ösz. fn. Szikla között bevezető út (szárazon vagy vízen).
*SZIKLATORONY
	ösz. fn. Sziklán épült torony.
*SZIKLATÖMEG
	(szikla-tömeg) ösz. fn. Egy csomóban, egy testben létező terjedelmeseb., sziklahalmaz.
*SZIKLAÜREG
	(szikla-üreg) ösz. fn. Sziklák között bemélyedő üreg, akár a természet által, akár mesterségesen képezve. Sziklaüregben lappangó vadak. A kisebbnemü ily üreget sziklaodu-nak hívják.
*SZIKLAVÁR
	(szikla-vár) ösz. fn. Sziklatetőre épített vár.
*SZIKLAZÁTONY
	(szikla-zátony) ösz. fn. Folyamokban, tengerben sziklákból álló zátony. V. ö. ZÁTONY.
*SZÍKŐR
	(szík-őr) ösz. fn. Növénynem a négyhímesek seregéből és egyanyások rendjéből; csészéje kevéssé hasas, csuporforma, lapított négy fogú; bokrétája nincs, tokja egy magvú (Camphorosma).
*SZÍKÖS
	régiesen am. szűkes. "Mindönt, mivel ű leánya és ű társaságabeli vitézök szízek is szikkösök valának (azaz szükségeltek), megszerze." (Nádor cod. 458. l.).
*SZIKRA (1)
	fn. tt. szikrát. A tűznek, vagyis égő testnek egy-egy részecskéje, különösen mely tűztartalmú, vagy égő testből kipattan, s elugrik; tájdivatosan: czikra. Hamu alatt lappangó szikra. Az utolsó szikra is kialutt. Szikrákat ütni a tűzkőből. A szikra bele esett a taplóba. A pőrölylyel ütött tüzes vas szórja a szikrákat. Nyargal, nyargal hogy szikrát hány a száguldó ló lába. (Kisf. S.) Átv. tűzszikrához hasonló, szemeket kápráztató fénypontok. Úgy pofon csapták, hogy szikrákat vetett a szeme. Ugyan átv. ért. jelent a maga nemében valami kicsit, parányit mint a morzsa, csep, falat, szem stb., melyeket néha a hibás nyelvszokás öszvezavarva használ, pl. egy csep tüze, egy szikra vize sincs. Képes kifejezéssel, elmésségi ötlet, élcz. Elmeszikrák, gondolatszikrák. Tovább., a kedélynek, indulatnak, erkölcsi érzetnek mintegy eleme, csirája. A becsületnek szikrája is kialudt belőle. Szerelem szikrája. Néhutt túl a Dunán jelent égő szenet vagy parázst is: "A cserfának tovább tart a szikrája mint a kőrisfának" (Szalay Ágoston jegyzékeiből). Régebben szintén: "Az hamuval bétakart szikrát ki ne kaparjátok, mert lángozik e most is, bizony többet fog gyujtani ezután, s mindnyájtok megemésztő tüze lészen." Gr. Eszterházy M. nádor levele Lónyai Zsigmondhoz 1644-ben. Egyezik vele a magyar sziporka; tovább., egyeznek vele a persa szikár v. szukár v. szakár (carbo, pruna ardens. Vullers); héber zohar (splendor), arab zahara (splenduit, luxit), szláv iszkra.
*SZIKRA (2)
	falu Sopron m. helyr. Szikrá,-ra, ~n, ~ról.
*SZIKRAHÁNYÁS
	(szikra-hányás) ösz. fn. Cselekvés, midőn valamely égő vagy tüzes test, vagy aczéllal érintett kova szikrákat szór.
*SZIKRAPATTANÁS
	(szikra-pattanás) ösz. fn. Egyes szikrának kiugrása az égő vagy tüzes testből, az aczéllal érintett kovából stb.
*SZIKRASZÓRÓDÁS
	(szikra-szóródás) ösz. fn. Töb., szikra kiomlása az égő vagy tüzes testből stb.
*SZIKRÁZÁS
	(szikra-az-ás) fn. tt. szikrázás-t, tb., ~ok, harm. szr. ~a. Tűztartalmú vagy égő testnek állapota, midőn szikrákat hány.
*SZIKRÁZIK
	(szikra-az-ik) k. m. szikráz-tam, ~tál, ~ott, par. ~zál. Szikrákat hány, szikrák röpködnek ki belőle, sziporkázik. Szikrázik a pattogva égő fenyüfa, a kalapácscsal ütött tüzes vas. Átv. szikráznak a szemek, midőn valamely heves indulat, pl. harag izgatja idegeiket, vagy midőn kápráztató fénypontok lebegnek előttök. Addig iszom, míg a fogam ki nem ázik, két fekete tüzes szemem nem szikrázik. (Bordal).
*SZIKRÁZÓ
	(szikra-az-ó) mn. tt. szikrázó-t. Ami szikrákat vet, hány, tulajd. és átv. értelemben. Szikrázó tűzkő, parázs. Szikrázó csillagok, szemek; l. SZIKRÁZIK.
*SZIKRÁZTAT
	(szikra-az-tat) mivelt. m. szikráztattam, ~tál, ~ott, par. ~tass. Eszközli, hogy valami szikrázzék. Szikráztatni a tűzkövet.
*SZIKRÁZTATÁS
	(szikra-az-tat-ás) fn. tt. szikráztatás-t, tb., ~ok, harm. szr. ~a. Eszközlése, hogy valami szikrázzék.
*SZIKSÓ
	(szik-só) ösz. fn. A szikenynek másodrendü, úgynevezett közönbös arányu vegyület, mely szénsavból és szikélegből áll, tehát szénsavas szikéleg. A kereskedésben ,sodá'-nak nevezik, s különösen az üveggyártáshoz és szappanfőzéshez használják, minélfogva egyike a legterjedelmeseb., használatu vegykészitményeknek. Némely vidékeken, leginkább pedig Magyarországban a természetben is készen találtatik, és az ilyen vidékeket szikesföldeknek hívják, melyek földes részeiken kivül konyhasót és glaubersót is tartalmaznak.
*SZIKSÓGYÁRTÁS
	(sziksó-gyártás) ösz. fn. Sziksónak mesterséges eléállitása, idegen részektől tisztitása.
*SZIKSÓSZAPPAN
	(szik-só-szappan) ösz. fn. Szappan, mely egyéb alkatrészein kivül sziksót tartalmaz.
*SZIKSZAI
	(szikszó-i) mn. tt. szikszai-t, tb., ~ak. Szikszóra vagy Szikszóról való; Szikszón létező; Szikszóra vonatkozó; Szikszón termett stb. Szikszai vásár. Szikszai borok.
*SZIKSZÓ
	mváros Abaúj, puszta Heves m.; helyr. Szikszó-ra, ~n, ~ról.
*SZÍKTIMSÓ
	(szík-tim-só) ösz. fn. Azon timsók faja, melyekben a kénsavas timéleg kénsavas szikéleggel van vegyülve. (Natronalaun); különböztetésül azoktól, melyeknek másik alkatrésze kénsavas haméleg vagy kénsavas hugyag.
*SZIKVÍZ
	(szik-víz) ösz. fn. A (kettős) szénsavas szikélegnek vízben borkősavval vegyitménye.
*SZIL (1)
	elavult v. elvont gyök, melynek töb., származékai élnek. 1) Szilács, sziláng v. szilánk, szilány, szilony, szilvány, mind szijhoz hasonló testrétegeket jelentő szók, minélfogva egy a szij főnévvel, honnan szijács és szilács, a székelyeknél is szíjas és szilánkos azonos szók; egyezik szál szóval v. szal gyökkel is ,szalag' szóban. A székelyeknél ,szilánk' értelemben önálló szó. l. SZIL, (2). Mennyiben pedig a ,szíj' eredetileg, valami szivosat, rugalmasat jelent, átv. ért. egyeznek vele az erkölcsi szivosságra vonatkozó szilárd, szilágy és szilaj. 2) Innen elemezhető: szitál, máskép: zilál, azaz foszlán vagy szálas részekből álló test rostjait, szálait egymástól elválasztja, szétszórja, s mintegy szijakra hasogatja. 3) Szilva, melynek húsa némileg szivos, és rostos. 4) Szilony olvadás után megfagyott hó, és szilogy hódara, mindkettő nem morzsolékony, vagy porhanyó, hanem szilárdabban áll össze.
*SZIL (2)
	fn. tt. szil-t, tb., ~ok, harm. szr. ~a. 1) l. SZILFA. 2) A székelyeknél annyi is mint szilánk v. sziláng; V. ö. SZILÁNGOL. 3) Több helység nevének törzse, melyek valószinűleg a szil nevü fától, vagy ily erdőtől vették neveiket.
*SZIL (3)
	falu Somogy m.; helyr. Szil-ba, ~ban, ~ból.
*SZÍL
	régies és tájdivatos, szűl helyett; l. ezt.
*SZILA
	fn. tt. szilát. Gönczy Pálnál az ötporodások (öthímesek) seregéb., és kétterméjüek (kétanyások) rendébe, a természetes rendszer után pedig az ernyősök rendébe tartozó növénynem. Rovátkai 3, belső lapjaik 4-6 olajcsikúak, csaknem egyenlő sinórjai élesen kiállók vagy szárnyasak, szirmai széles aljúak; bibeszárai hátrahajultak, gallérkái soklevelüek. (Silaus). Faja: réti szila; szára szögletes; tőlevelei 3-4-szeresen szárnyaltak, oldalmetszetei épek vagy kéthasábuak, a végsők háromhasábuak, legfelső levelei egyszeres szárnyasak; galléra nincs, vagy 1-2 levelü, gallérkája sok levelü; termése tojásdadhosszu. Terem gyepeken. (Silaus pratensis).
*SZILÁCS
	l. SZIJÁCS.
*SZILÁD
	falu Nyitra m.; helyr. Szilád-ra, ~on, ~ról.
*SZILAG
	(szil-ag) fn. tt. szilag-ot, harm. szr. ~ja. Baróti Szab., Dávid és Simai szerint valamely tömör állományu egésztől elszakadt darab; másképp szilak. Alapfogalomban egyeznek vele a forgácsdarabot jelentő szilács, szilánk, szilány.
*SZILAGOL; SZILAGOLÁS
	l. SZILAKOL; SZILAKOLÁS.
*SZILAGOS
	(szil-ag-os) mn. tt. szilagos-t v. ~at, tb., ~ak. Szilágokra szakadt, szilagokból álló. Szilagos deszka.
*SZILAGOSAN
	(szil-ag-os-an) ih. Szilagos állapotban.
*SZILAGOSSÁG
	(szil-ag-os-ság) fn. tt. szilagosság-ot, harm. szr. ~a. Szilagos állapot vagy minőség.
*SZILÁGY (1)
	(szil-ágy) mn. tt. szilágy-at. Kis Viczainál am. kemény nyakú; mai korban szokottan: szilaj. Azon szil gyökü szók osztályáb., tartozik, melyek valami szivosat, rugalmasat, az ellenerővel daczolót jelentenek. V. ö. SZIL, elavult gyök.
*SZILÁGY (2)
	(szil-ágy) fn. tt. szilágy-ot. Szilfás hely, szilerdő, szilas; innen töb., helység neve, mind egyszerűen, mind összetételekben. Alakra hasonlók hozzá: Szilvágy, Almágy, Hárságy, Somogy helynevek.
*SZILÁGY (3)
	faluk Baranya és Pest m.; SZILAJ~, l. alább., helyr. Szilágy-ra, ~on, ~ról.
*SZILÁGY-CSÉH
	mváros Közép Szolnok m.; helyr. Szilágy-cséh-re, ~ěn, ~ről.
*SZILÁGYFŐ
	puszta Közép-Szolnok megyében; helyr. Szilágyfő-re, ~n, ~ről.
*SZILÁGYFŐ-KERESZTÚR
	falu közép-Szolnok m.; helyr. ~Keresztúr-ba, ~ban, ~ból.
*SZILÁGYI
	(szil-ágy-i) mn. tt. szilágyi-t, tb., ~ak. Szilágyról való, ott termő, ott létező stb.
*SZILÁGYSÁG
	(szil-ágy-ság) fn. tt. szilágyság-ot, harm. szr. ~a. Benkő szerént (Transylvania, Lib., I. p. 3.) vidék, mely Kraszna és Közép-Szolnok vármegyéket foglalja magában, latinul: Sylvania, erdeinek nagy sokasága miatt. Innen nevezték volna a Szilágyságon túl fekvő országot Ultra-Sylvania, vagy Transsylvania-nak, magyarul Erdély-nek vagy Erdő-el-nek. Ennélfogva a Szilágyság a latin Sylvania után képeztetett volna. Mi úgy vélekedünk, hogy ezen szó egyszerüen szilágy (= szilas, szilad, vagyis szilashely szótól származott s a legtöbb helynevek is ,szilágy' szóval összetételekben a Szilágyságban léteznek.
*SZILÁGY-SOMLYÓ
	l. SOMLYÓ alatt.
*SZILÁGYSZĚG
	falu Közép Szolnok m.; helyr. szilágyszěg-re, ~ěn, ~ről.
*SZILÁGY-SZENTKIRÁLY
	lásd: SZENTKIRÁLY alatt.
*SZILÁGYTŐ
	erdélyi falu B. Szolnok m.; helyr. Szilágytő-re, ~n, ~ről.
*SZILAJ
	(szil-aj), mn. tt. szilaj-t v. ~at, tb., ~ak. Szoros ért. mondjuk barmokról, melyek igát, féket, korlátot nem tűrnek, vadak, kirugók, pajkosak, délczegek, ellenszegülők. Szilaj csikó, szilaj mén, szilaj tinó, szilaj ökör, szilaj bika. Átv. hasonló erkölcsű ember. Szilaj ficzkó, legény. Képes kifejezéssel: Szilaj erkölcsök, szilaj öröm, indulat. Jelentésre legközelebb., rokona: szilágy; továbbá az újabb alkotásu szilárd, s azon szil gyökü szók, melyek általán valami szívosat, rugalmasat jelentenek. Alakilag hasonlók hozzá több, j képzővel, vagy ily utóhangzással képzett szók, mint: báj, ganaj, taraj, paraj, karaj, zsivaj, kaczaj, robaj, éj, héj, íj, díj, szíj. Egyébiránt mint ily végzetü melléknév talán egyetlen a maga nemében. Némi valószinüséggel azt is vélhetnők, hogy eredetileg szalaj volt, minthogy a szilajnak mint vadnak egyik lényeges tulajdonsága a szaladás, elszaladás. Budenz J. szerént egyezik vele a lap svaile v. sval'e, sval'es (indomitus).
*SZILAJÍT
	(szil-aj-ít) áth. m. szilajít-ott, par. ~s, htn. ~ni v. ~ani. Szilajjá tesz, elvadít. Ne szilajítsd a csikót. V. ö. SZILAJ.
*SZILAJÍTÁS, SZILAJITÁS
	(szil-aj-ít-ás) fn. tt. szilajítás-t, tb., ~ok, harm. szr. ~a. Szilajjá tevés, elvadítás. V. ö. SZILAJ.
*SZILAJODÁS
	(szil-aj-od-ás) fn. tt. szilajodás-t, tb., ~ok, harm. szr. ~a. Állati elvadulás, elpajkosodás, délczegülés.
*SZILAJODIK
	(szil-aj-od-ik) k. m. szilajod-tam, ~tál, ~ott. Szilaj, délczeg, kihágó, vad, csapongó természetüvé leszen; erkölcsei olyak lesznek, mint az igát, féket, korlátot nem türő barmoké.
*SZILAJSÁG
	(szil-aj-ság) fn. tt. szilajság-ot, harm. szr. ~a. Szilaj állapot vagy tulajdonság, délczegség, vadság, féktelenség.
*SZILAJ-SZILÁGY
	Zilah mvárosnak egyik neve; helyr. ~Szilágy-on, ~ra, ~ról.
*SZILAJUL
	(szil-aj-ul) ih. Szilaj módon; vadan, délczegen, kicsapongólag, korlátlanul, féktelenül. Szilajul rugoldozó csikók, öklelődző tinók, igából kitörő ökrök.
*SZILAJÚL, SZILAJUL
	(szil-aj-úl) önh. m. szilajúl-t. Szilajjá, délczeggé, féktelenné, kirugóvá leszen, szilajodik.
*SZILAJÚLÁS, SZILAJULÁS
	(szil-aj-úl-ás) l. SZILAJODÁS.
*SZILAK
	(szil-ak) ugyanaz ,szilag' szóval; l. ezt; és V. ö. SZILÁNK.
*SZILAKOL
	(szil-ak-ol) áth. m. szilakolt. Kríza J. szerént a székelyeknél am. aprál, szilakb., szétvagdal.
*SZILAKOLÁS
	(szil-ak-ol-ás) fn. tt. szilakolás-t, tb., ~ok, harm. szr. ~a. Aprálás, szilakba vagdalás.
*SZILAKSZÓ
	puszta Gömör m.; helyr. ~Szilakszó-ra ~n, ~ról.
*SZILÁL
	(szil-a-al) áth. m. szilál-t. Valamely foszlán szerkezetű vagy fürtöt képező testnek rostjait, szalagait, szálait egymástól elválasztja, szétszórja, s mintegy szélnek ereszti. A szél szilálja az ember haját, a ló serényét; a búzakévét. Hangváltozattal: zilál. Mennyiben szálas, rostos, foszlékony testekre vonatkozik, valószinű, hogy egy eredetű a szilánk, szilács, szilány, szilvány szókkal. V. ö. SZIL, (1). Egyébiránt minthogy szétszórást, s mintegy szélnek eresztést is jelent, azt vélhetnők, hogy szelel igének vastaghangú módosúlata, s megfelel neki a latin ventilat.
*SZILÁLÁS
	(szil-a-al-ás) fn. tt. szilálás-t, tb., ~ok, harm. szr. ~a. Cselekvés, mely által bizonyos testnek szálai, foszlányai szétszóratnak, szélnek bocsáttatnak.
*SZILAM
	(szil-am) elavult törzse szilamodik igének és némi változással szilimák, és szilimány mellék neveknek.
*SZILAMODIK
	(szil-am-od-ik) k. m. szilamod-tam, ~tál, ~ott. A székelyeknél am. szálanként, apródonként fogyogat. Gyöke vagy törzse a szijat v. szálat jelentő szil s törzse szilam.
*SZILÁNCSOL
	(szil-áncs-ol) l. SZILÁNGOL.
*SZILÁNG
	(szil-áng) l. SZILÁNK.
*SZILÁNGOL
	(szil-áng-ol) áth. m. szilángolt. Kriza J. szerént a székelyeknél am. szilokb., szétfoszt.
*SZILÁNK
	(szil-ánk) fn. tt. szilánk-ot, harm. szr. ~ja. Gyalú vagy faragó kés által fölhasított szíjnemű forgács, máskép: sziláng, szilács v. szijács, szilány, szikáncs. Rokon hozzá a hasábot, darabot jelentő szilak v. szilag. Finnül: silu, sila (Budenz J.).
*SZILÁNKODIK, SZILÁNKOZIK
	(szil-ánk-od-ik v. szilánk-oz-ik) k. m. szilánkod-tam v. szilánkoz-tam, ~tál, ~ott, par. szilánkod-jál v. szilánkoz-zál. Aprúl, véknyúl v. véknyodik. Elszilánkodik. Székely szó.
*SZILÁNKOL
	(szil-ánk-ol) ösz. áth. Valamely rostos testet szilánkokra hasogat, faragcsál. Szilánkolni a deszkát. V. ö. SZILÁNK.
*SZILÁNKOLÁS
	(szil-ánk-ol-ás) fn. tt. szilánkolást, tb., ~ok, harm. szr. ~a. Cselekvés, illetőleg metélés, faragás, gyalulás, mely által szilánkolnak valamit. V. ö. SZILÁNKOL.
*SZILÁNKOS
	(szil-ánk-os) mn. tt. szilánkost, v. ~at, tb., ~ak. Mondjuk oly fáról, melynek szilárd, hosszu rostjai vannak, mely szíjakra, szalagokra hasítható, nem törékeny; a székelyeknél máskép: szíjas (Kriza J.). A szilánkos fák (szíjas fák) szerszámnak vagy épületbe jobbak, mint a csomósak, görcsösek.
*SZILÁNKOZIK
	l. SZILÁNKODIK.
*SZILÁNY
	(szil-ány) fn. tt. szilány-t, tb., ~ok, harm. szr. ~a. Gömöri tájszó s am. gyaluhulladék.
*SZILÁNYODIK
	(szilány-od-ik) k. m. szilányod-tam, ~tál, ~ott. A székelyeknél am. vékonyodik, silányodik; máskép ugyanott: szilánkodik v. szilánkozik.
*SZILÁRD (1)
	(szil-ár-d) mn. tt. szilárd-at. 1) Széles ért. szivos, rugalmas részekből, rostokból szerkezett, s ennél fogva az ellenerővel daczoló, nem törékeny; a maga nemében erős, kitartó. A gránit szilárdab., a homokkőnél. A szilfa szilárdabb, mint a fűz. 2) Szorosb átv. ért. mondjuk személyről, kinek lelki ereje edzett, kit a külső ellenszegülés egyhamar meg nem rendit, meg nem tör, kinek jelleme határozott, állhatatos, erélyes. Szilárd jellemű, szilárd akaratú férfi. Azon szil gyökü szók osztályáb., sorozható, melyek valami szivosat, rugalmasat jelentenek. Mennyiben a szilárdság erőt fejt ki, rokon hozzá az erőt, erőset jelentő szláv szila, szilni, és a latin solidus. V. ö. SZIL, (1).
*SZILÁRD (2)
	fn. és kn. tt. szilárd-ot. Ujab., kori magyarítás szerint am. Constantinus.
*SZILÁRDAN
	(szil-ár-d-an) lásd: SZILÁRDUL, ih.
*SZILÁRDHITELÜ v. ~HITELŰ
	(szilárd-hitelü) ösz. mn. Kereskedőkről, gyárosokról s kereskedői s ipartársulatokról mondják, midőn pénzügyletekben és fizetésekben oly pontosak, hogy a kereskedelmi világ előtt pénz dolgában teljes bizalmat vívtak ki.
*SZILÁRDÍT, SZILÁRDIT
	(szil-ár-d-ít) áth. m. szilárdit-ott, par. ~s, htn. ~ni v. ~ani. Szilárddá tesz, képez; erős, tömött, rugalmas tulajdonságuvá alakít. Viszontagságok szilárdítják a férfi szivét. V. ö. SZILÁRD.
*SZILÁRDÍTÁS, SZILÁRDITÁS
	(szil-ár-d-ít-ás) fn. tt. szilárdítás-t, tb., ~ok, harm. szr. ~a. Cselekvés, mely által valami v. valaki szilárddá tétetik.
*SZILÁRDSÁG
	(szil-ár-d-ság) fn. tt. szilárdság-ok, harm. szr. ~a. 1) Általán, szilárd állapota vagy tulajdonsága valaminek. 2) A lelki erőnek rugalmassága, edzett, kemény, a viszontagságokkal daczoló tulajdonsága; kitartó, nem tágító erélyesség. V. ö. SZILÁRD.
*SZILÁRDUL
	(szil-ár-d-ul) ih. Szilárd módon; erős, kemény, edzett lélekkel; erélyes kitartással.
*SZILÁRDÚL, SZILÁRDUL
	(szil-ár-d-úl) önh. m. szilárdúl-t. Szilárddá, a maga nemében tömötté, edzetté, illetőleg erélyessé leszen. Az agyagföld égetés által cseréppé szilárdúl. Jelleme sok viszontagság után megszilárdult.
*SZILAS (1)
	(szil-as), mn. tt. szilas-t v. ~at, tb., ~ak. Szilfákkal bövelkedő, benőtt. Szilas erdő, szilas vidék. Használják főnevül is, s ekkor többese: szilasok, am. szilfaerdő. Ritkítani, kivágatni a szilast, azaz a szilfaerdőt.
*SZILAS (2)
	faluk Komárom és Torna m.; helyr. Szilas-ra, ~on, ~ról.
*SZILAS-BALHÁS
	falu Veszprém m.; helyr. ~Balhás-ra, ~on, ~ról.
*SZILBÁS
	falu Bács m.; helyr. Szilbás-ra, ~on, ~ról.
*SZILDISZNÓ
	Pesti Gábor meséiben am. süldő. "Szül vala az kis szildisznó; a farkas oda mene, kezdé magát ajánlani, hogy ő megőrizné az ő fiát." (XX. mese).
*SZILEMÉR
	(szül-em-ér) fn. tt. szilemér-t. Érdi codexben am. nemzedék (generatio). "Oh jáspis kígyónak szileméri, ki jelentette meg tinektek elfutnotok a jövendő harag előtt?"
*SZILÉNE
	fn. tt. szilénét. Növénynem a tízhímesek seregéből és háromanyások rendéből, s a kukubának mellékneme, melytől csak abban különbözik, hogy szirmai a torkolatnál tákosak vagy pilisesek. Gönczy Pálnál a kétlakiak közt is eléjön. (Silene). Fajai többfélék, melyeket Diószegi és Fazekas ismét többképen osztályoznak, ú. m. 1) magános virágúk a szároldalon; 2) tömött vagy fürtös virágúk a szároldalon; 3) a szár elágazási közől nőtt virágúk; 4) a szárhegyen virágzók.
*SZILERDŐ
	(szil-erdő) ösz. fn. Szilfákból álló erdő, egyszerűen: szilas.
*SZILETIK
	régiesen és tájdivatosan am. születik; l. ezt.
*SZILÉZIA
	fn. tt. Sziléziát. Hajdan Csehországhoz tartozott herczegség, mely most részént Poroszországé, részént Ausztriáé, s amaz felső, emez alsó Sziléziának neveztetik. Amannak határai: Pozen, Lengyelország, Austriai Szilezia, Morva, Csehország, Szászország és Brandenburg Összébbhúzva: Slézia.
*SZILÉZIAI
	(szilézia-i) mn. tt. sziléziai-t, tb., ~ak. Sziléziából való, azt illető, oda tartozó, arra vonatkozó stb. Sziléziai vászon, gyolcs.
*SZILFA
	(szil-fa) ösz. fn. Fanövénynem az öthímesek seregéből és kétanyások rendjéből; csészéje öt metszésü, bokrétája nincs, gyümölcse lapos lependék; van négy-nyolcz hímes is. (Ulmus). Fajai között legismeretesb a sima szilfa (ulmus campestris), melynek levelei félfarúk, kétszeresen fürészesek, virágai tömöttek, csaknem kocsánytalanok, fájának kérge sima, fehéres; máskép: alásfa. Nevét valószinüen fájának szilánkos tulajdonságától kapta, s mint olyan némely szerszámokra s kerékgyártói müvekre is igen jó. Mandsu nyelven szilka v. szilkan szóról Gabelentznél csak annyi áll: "Name eines Baumes." Budenz J. szerént a mordvinban säli, az erzamordvinban selej, a cseremiszben šolo, a votjákban sirpu szintén szilfát jelentenek.
*SZILFÁS
	puszta Tolna m.; helyr. Szilfás-ra, ~on, ~ról.
*SZILHA
	falu Krassó m.; helyr. szilhá-ra, ~n, ~ról.
*SZILICZE
	falu Torna m.; helyr. Sziliczé-re, ~n, ~ről.
*SZILIFÁNT
	fn. tt. szilifánt-ot, harm. szr. ~ja. Szőlőfaj; máskép: czilifánt; németesen: zirifandler, zirfantler, zierfahnler. Többféle szőlőt értenek alatta, pl. fekete szilifánt (Ménfőn), máskép: burgundi kék, aprószemű (blauer v. schwarzer Klävner); burgundi nagy szemű (schwarzer Zirifandler); szilváni zöld (grűner Zirfantler); van szilvázi vörös is. Alkalmasint a szilváni névből ferdíttetett el mind a német, mind a magyar nevezet. l. SZIVÁNI SZŐLŐ.
*SZILIGY
	baranyai és göcseji tájszó; lásd: SZELID.
*SZILIMÁK
	(szil-im-ák v. szil-am-ák) mn. tt. szilimákot. L. SZILIMÁNY.
*SZILIMÁNY
	(szil-i-mány v. szilam törzstől szil-am-ány) mn. tt. szilimány-t, tb., ~ak. A székelyeknél am. szikár, sovány, mintegy elszilácsolt, elforgácsolt testű. V. ö. SZIL gyököt, SZILAM elavult v. elvont törzset és SZILAMODIK k. igét.
*SZILINCS
	falu Pozsony m.; helyr. Szilincs-re, ~ěn, ~ről.
*SZILISTYE
	falu Gömör m.; helyr. Szilistyé-re, ~n, ~ről.
*SZILKE
	(szil-ke) fn. tt. szilkét. Pápai Páriz szerént rátóserpenyő. Szokottabban jelent mélyeb., kis tányért, széles száju csuprot vagy csészét. Rokon vele a mandsu szolkha, mongol szaolagha (plat ou bassin avec un couvercle); továbbá a német Shale, Schälchen, görög scaliV (Napf, Schale), scallion (Näpfchen, kleiner Becher).
*SZILKESARK
	(szilke-sark) ösz. fn. Diószegi-Fazekasnál növénynem az öthímesek seregéből és egyanyások rendéből; csészéje öthasábu, öt élesszögű; bokrétája harangforma; bogyója száraz, három vagy öt rekeszű a tág csészében. (Nicandra.). Nevét, úgylátszik, onnan kapta, mert csészéje némileg a szilke nevű edényhez hasonló. V. ö. SZILKE.
*SZILL
	mváros Sopron, puszta Bihar m.; helyr. Szill-be, ~ben, ~ből.
*SZILLÁS
	falu Temes m.; helyr. Szillás-ra, ~on, ~ról.
*SZILOGY
	(szil-ogy) fn. tt. szilogyot. Alsó Baranyában Eszék vidékén am. hódara (Tájszótár). l. SZILONY, 1).
*SZILONY
	(szil-ony) fn. tt. szilony-t, tb., ~ok, harm. szr. ~a. 1) Gegő Nicephor szerént a székelyeknél Csikszékben am. olvadás után keménynyé fagyott, cserepes fölszinű hó, midőn t. i. téli meleg után fagy következik. (Tájszótár). Kriza J. szerént Udvarhely székben am. hasogatott apró porongy vessző, melylyel az abroncsot összekötik. Ezen értelemben egyezik szirony szóval V. ö. SZIL, (1); és SZIRONG.
*SZIL-SÁRKÁNY
	falu Sopron m.; helyr. ~Sárkány-ba, ~ban, ~ból.
*SZILVA (1)
	fn. tt. szilvát. Szilvafán termő csontáros gyümölcs. Beszterczei szilva. Magvaváló szilva. Sárga, fehér, vörös, kék szilva. Vad, oltott, dobzó, gömbölyű, szőlő=, kökényszilva. Lószemszilva. Bábaszilva, melyet a ragya megütött. Szilvát aszalni, befőzni. Szilva ize. Szilvából főzött pálinka. Dióval béllelt aszalt szilva. Olyan a képe, mint az aszalt szilva. (Km.). Göcsejben: szija. Mi eredeti jelentését illeti, valószinü, hogy nevét szívos, szíjas rostokból álló tulajdonságától kapta, minthogy húsa más gyümölcsökéhez képest szijasabb., feslőbb, hasadékonyabb, legalább a közönséges magvaválóé. Legközelebb áll ezen értelmezéshez a göcseji szija = szilva. E tekintetben egyezik vele a halak kopoltyúja alatt levő szilvány is, mely csakugyan rétegesen öszveszerkezett szíj-, vagy szalagforma lapocskákból áll. Egyezik vele egyébiránt a szláv szliva, sliva, másképen: szlúka. V. ö. SZIL, (1).
*SZILVA (2)
	KIS~, NAGY~, faluk Sáros m.; helyr. ~Szilvá-ra, ~n, ~ról.
*SZILVABOR
	(szilva-bor) ösz. fn. A szilvanemű gyümölcsnek kisutolt, s bor gyanánt megforrott mustja. A maga nemében hasonló az almaborhoz. Különbözik tőle az égetés által készített szilvapálinka.
*SZILVAFA
	(szilva-fa) ösz. fn. Fa- vagy cserjenövénynem a húszhímesek seregéből és egyanyások rendéből; csészéje öt metszésü; bokrétája öt szirmú; csontárja nem likacsos, kétfelé váló. Eredeti vad faja, a kökéngya v. kökénytövis. A kerti szilvafának harmincznál töb., fajtája van, melyek neveiket gyümölcseiknek szinétől, alakjától, vagy származási helyeiktől stb. kapták. V. ö. SZILVA.
*SZILVAFALEVELÉSZ
	(szilva-fa-levelész) ösz. fn. Levelészféle tetű, mely a szilvafák leveleit szereti meglepni.
*SZILVAFŰ
	(szilva-fű) ösz. fn. l. VILLAHÍM.
*SZILVÁGY
	falu Szala m., ALSÓ~, FELSŐ~, faluk Vas m.; helyr. Szilvágy-ra, ~on, ~ról.
*SZILVAÍZ
	(szilva-íz) ösz. fn. Kifőzött, s édes péppé, szakká alakított szilva, lekvár, liktáriom. Szilvaizzel töltött fánk, dödölle, palacsinta. Máskép: szilvaszak; különbözik a szilvapép.
*SZILVAKESZŐCZE
	(szilva-keszőcze) l. SZILVAPÉP.
*SZILVALÉ
	(szilva-lé) ösz. fn. Az aszalt és megfőzött szilvának a leve, mely magában igen nagyon ízetlen. Ő benne sincs szilvalé (km.), az ő vére sem minden erő nélkül való, mint a szilvalé szokott lenni. Koty belé szilvalé, majd megborsolnak vagy: koty belé szilvalé téged borsolnak (vagy eczetelnek) belé (km.), annak mondják a ki valamely beszédb., ízetlenül, bárgyu módon, vagy hívatlanul belekottyan.
*SZILVALEVELÉSZ
	(szilva-levelész) ösz. fn. l. SZILVAFALEVELÉSZ.
*SZILVAMAG
	(szilva-mag) ösz. fn. A szilva nevü gyümölcsnek csontárnemű kemény magva, illetőleg ezen buroknak húsos bele. Feltörni a szilvamagot, szilvamagot enni.
*SZILVÁNI v. SZILVÁNYI SZŐLŐ
	hosszukás szemü szőlőfaj; van piros és zöld szilváni, melyeket néhutt: szilifánt v. czilifánt (németül: Zirfantler stb., néven neveznek. Eredeti (szilváni) magyar nevét alkalmasint a halnak (pirosló színü) szilványától kapta. V. ö. SZILVÁNY.
*SZILVÁNY
	(szilva-any) fn. tt. szilvány-t, tb., ~ok, harm. szr. ~a. Azon vöröslő, húsnemű, sokrétű lapocskákból álló szövedéktest, mely a hal kopoltyúja alatt fekszik. Ennek pirosságáról lehet leginkább megtudni, ha a hal eleven-e még. Szeged tájékán szirony v. szironya. Gyökre és alapértelemre egyezik a foszlányos, szalagos, forgácsnemű testeket jelentő szilács, szilány, szilánk szókkal. V. ö. SZIL, (1).
*SZILVAPÁLINKA
	(szilva-pálinka) ösz. fn. Szilvából égetett szeszes ital.
*SZILVAPÉP
	(szilva-pép) ösz. fn. A szilvának megfőzött husából való pépféle étek. Vág mellékén szilvakeszőcze.
*SZILVAPILLANGÓ
	(szilva-pillangó) ösz. fn. Szilvafákon tanyázni szerető pillangófaj.
*SZILVÁS (1)
	(szil-va-as) mn. tt. szilvás-t v. ~at, tb., ~ak. 1) Szilvafákkal bővelkedő, beültetett. Szilvás kertek, szőlőlábak. 2) Szilvagyümölcscsel rakott, vagy szilvaízzel töltött. Szilvás kosár. Szilvás palacsinta, dödölle, derelye, szilvás fánk. Használják főnevül is, s ekkor tárgyesete: szilvás-t, és többese: ~ok; jelent tért, helyet, kertet, melyben szilvafák tenyésznek. A szilvást bekeríteni.
*SZILVÁS (2)
	faluk Baranya, Borsod és Közép-Szolnok m., erdélyi falu Kolos m., VÍZ~, v. csak SZILVÁS, Doboka m.; ALSÓ~; FELSŐ~, erdélyi faluk Hunyad m.; KECSED~ v. KECSET~, falu Doboka m.; MAGYAR~ v. MEZŐ~ v. csak SZILVÁS, Kolos m. mint föntebb., OLÁH~, erdélyi falu Alsó-Fejér m.; helyr. Szilvás-ra, ~on, ~ról.
*SZILVÁSHELY
	falu Krassó m.; helyr. Szilváshely-re, ~en, ~ről.
*SZILVASZAK
	(szilva-szak), l. SZILVAÍZ.
*SZILVASZESZ
	(szilva-szesz). l. SZILVAPÁLINKA.
*SZIM
	elvont gyök szimat, szimmant, szimmog szókban és származékaikban. Azonos szam vagy zam gyökkel. V. ö. SZIMAT.
*SZIMAT
	(szim-at) fn. tárgyesete ~ot. Szaga, vagy illata valamely testnek. Különösen a vadászoknál az állati kigőzölgés, mely a vad nyomában marad; vagyis amint Bérczy K. bővebben fejtegeti: gőzkör, melyet az állat lehelete és bőrének lyukacsain át folytonosan működő kipárolgás képez, mely a környező levegővel egyesülve a föld felett lebeg és a lég állapotához képest lassabban vagy sebesebben enyészik el (Angolul: scent, olvasd: szent). Enyésző szimat (cold scent), midőn ezt szél, hideg, vagy hőség felzavarta és szünni kezd. Legázolt szimat (foiled scent), ha azt ott, hol a kopók szünetet értek, ezeknek ide s tova czirkálása s a lovak közbenforgása félbenszakasztá; ugyanezt marhacsorda, birka- és sertésnyájak közelében ezeknek bűze okozza. Lengő szimat (drifting scent), ha a légréteg, mely a szimatot tartalmazza, a vad nyomától távolab., huzódott. Mellig érő szimat (breast high scent), ha oly terjedelmes légréteg tartalmaz szimatot, hogy a kopó elnyujtott fővel is követheti azt, tehát sebesebben, mint ha fejét a földszínig leereszteni volna kénytelen. Nyom szimatja (pad scent) ha csak épen azon a helyen vagy közel ahhoz fekszik a szimat, hol a vad lábai érték a földet. Jó szimatu nap (good scenting dag), mely mellig érő szimatot tartalmazó légréteggel bővelkedik. Viszszimat (heel scent), ha a kopók a vad menetével ellenkező irányban akarnak hajtani. Mind alaphangra, mind fogalomra egyezik vele az izlésre, egyszersmind szagra vonatkozó szamat, honnan a szamócza és szimócza egyet jelentenek. Gyökeleme a szaglászó orron behúzott levegőnek utánzott sz hangja, mely a szag, szaglász, tovább., a szí v. szív (tájdivatosan: szíp), és szop szókhoz is rokon, honnan szimatolni am. szaglászni. Teljesen egyezik a szamat v. zamat szóval, honnan ,szamócza' tájdivatosan: szimócza. Idegen nyelvek közt egyezik vele gyökben és jelentésben az arab semm , szó, mely Zenker szótárában am. das Riechen, mit der Nase einathmen; Geruch; továbbá sámm, riechend; samúm, wohlriechend; semím, wohlriechend, riechend; Duft, das Duften; a persa szumí-dan (odorem spargere). Rokonok vele általános értelemben a latin sentio, sensus is, melyekből hihetőleg a föntebb érintett angol scent is származott. A székely szent-eni am. sejteni. V. ö. SZENT, (2); SEJDÍT; SAJDÍT.
*SZIMATOL
	(szim-at-ol) áth. m. szimatol-t. Szaglászva keresgél, fürkész valamit. Szimatolnak a vadászebek, a kopók. Szimatol a malacz, midőn a szemeten turkálódva eleséget keres, vagy a por közől a gabonaszemeket kikeresgéli. Szimatol a vadászeb., midőn a vad nyomát vagy a vad érintette tárgyakat megszagolja. V. ö. SZIMAT.
*SZIMATOLÁS
	(szim-at-ol-ás) fn. tt. szimatolás-t, tb., ~ok, harm. szr. ~a. Szaglározás, bűzlelés, szag általi fürkészés.
*SZIMATTARTÓ
	(szimat-tartó) ösz. mn. Vadászok a föld-, vagy légről mondják, ha oly minőséggel bírnak, hogy az első fölött vagy a másodikban nem egyhamar enyészik el a szimat.
*SZIMBORA; SZIMBORÁL stb.
	l. CZIMBORA; CZIMBORÁL. Az sz és cz mint legközelebb., rokonok néha fölcseréltetnek, pl. szigony czigony, szucza czucza, szulák czulák, szikkad czikkad s némely másokban. Faludi Ferencznél, valamint Molnár Albertnél is ,szimbora' vagy ,czimbora' nem személyre vitetik, hanem elvont tárgyra, mert az utóbbinál is így értelmeztetik: partitio, consortium; innen származik aztán: czimboráló, partiarius, consors; és czimborálok partior, paciscor. A czimbora szó alatt megérintettük (Gyarmathi Sámuel után) a román szimbriás szót is. Azóta birtokába jutottunk az 1825-ben kijött román szótárnak, melyben ezeket találjuk: Simbra (szimbra), societas, communis, commercium (köz, köztársaság, die Gemeinschaft, das Gemeinsame, die Unterhandlung) a symbolo, quod Plautus accipit pro rata. Simbrasu (szimbras, az u nem ejtetik ki), socius (társ, der Gesell, Kamerad). Innen látjuk, hogy szimbra román szót, mely a román nyelvben elvont értelmü, vagyis czimboraságot jelent, a nevezett szótár irói a görög-latin ,symbolum' szóból eredettnek vélik. Nem szükség hogy sokat okoskodjunk e szó jelentése fölött; ennek jelentései a görög szótárak szerént sehogy sem ütnek össze a szimbra jelentésével; közelebb áll hozzá a nőnemű görög symbole (snmbalh), melynek egyik jelentése: részvét valamely közös adakozásban, különösen pénzfizetési részlet valamely közös vendégségnél; ezen értelemben Terentiusnál és Plautusnál, tehát a latinban is eléjön: ,symbola.' Egy másik görög szó a hímnemü symbolos (aumboloV), melynek jelentése különösen: aki velünk összeköttetésben áll (der mit uns in Verbindung steht); ez felelne meg legjobban a magyar ,szimbora' vagy ,czimbora' szó szokottabb értelmének, midőn ,társ' jelentéssel személyre vonatkozik. Egy a mult évben kijött Magyar-román Szótárban se ,czimbora', se ,czimboraság' szónál a román ,szimbra' szó elé nem hozatik. Mi a ,czimbora' szónál ezt czím párja vagy csíny párja, vagy szív v. szűm párja szókkal hoztuk viszonyba, s hogy ezen egybeillesztés nem szokatlan, mutatja az életpárja (életem párja, életed párja, élete párja) kifejezés is.
*SZIMIRKÁL
	önh. m. szimirkált. Kríza J. szerént am. matat, keresgél, pl. a tyúk a szemétdombon. Kétségtelenül ugyanaz a ,szemerkél' igével; l. ezt.
*SZIMMANT
	(szimm-ant) áth. m. szimmant-ott, par. ~s, htn. ~ni v. ~ani. Büzelint, bűzt ereszt, poszszant. (Kríza J.) V. ö. SZIMAT.
*SZIMMANTÁS
	(szimm-ant-ás) fn. tt. szimmantás-t, tb., ~ok, harm. szr. ~a. Büzelintés, poszszantás.
*SZIMMOG
	(szimm-og) gyak. önh. m. szimmog-tam, ~tál, ~ott. 1) Tunyán, lassan, mintegy szuszogva mozog. Ne szimmogj annyit. (Ferenczi János). Ez értelemben közel állnak hozzá piszmog, szuszmog. 2) Vékony szim-féle hangon szól, pl. a szaglászó eb.
*SZIMMOGÁS
	(szimm-og-ás) fn. tt. szimmogás-t, tb., ~ok, harm. szr. ~a. Cselekvés, midőn valaki vagy valami szimmog.
*SZIMÓCZA
	tájdivatosan am. szamócza; l. ezt.
*SZÍN (1)
	fn. tt. szín-t, tb., ~ěk, harm. szr. ~e. A jobbhangzás kivánalma szerént, mint minden hosszu í (ű és ú), némely ragozott állapotban, kivált hosszú önhangzó, vagy két mássalhangzó előtt az i rendesen rövidítve ejtetik. 1) Eredeti jelentése: fény, fénylő, kitünően tiszta valami. Délszín am. déli fény, déli világosság; színre hozni valamit am. világosságra hozni. Színlik Faludinál am. fénylik. E jelentése leginkább kitetszik, midőn némely terményeket s érczeket jelentő szókkal tétetik össze, pl. színméz, színmust, színbor, színolaj; színarany, színezüst. Kiválogatni a gyümölcsnek színét stb. S átvitt értelemben személyekről, népségről is használjuk. Ország színe. Nemzet színe. Ifjuság szine. A város hölgyeinek színe. Ez értelemben teljesen egyezik vele a mandsu és mongol szain (beau ŕ voir, joli, noble). Különösen. 2) Valamely testnek külseje, t. i. szembeötlő kül-, főleg pedig felső része, felső területe, héja, takarója. Külszín. Felszín. Földszine, víz szine, tenger színe; téj szine. Az ég alatt, a föld szinén, nincsen olyan árva mint én. (Népd.). Leszedni a tej szinét. A buvár felbukik a víz szinére. Eltörölték a föld szinéről. Földszint lakni. Szinétől fenékig kiüríteni a pohár bort. Innen a színvonal szó. Továbbá: színe (nem pedig fonákja) a posztónak s más valaminek. (Szabó Dávid). Átv. színre hozni valamit. - Ellentétei: aly, fenék, bél, közép, valaminek visszája, fonákja. 3) Csupán födéllel ellátott ür, melyet t. i. a tető akképen födöz, hogy azon ürnek bezáró falai vagy épen nem, vagy nem minden oldalról léteznek, tehát az egy vagy több, vagy minden oldalról a szemnek, a látásnak nyitva áll, tehát mintegy átlátszó épületet mutat; a tetőt pedig rendszerént csak oszlopok tartják; végre néhol így hívják azon nagyobb árulási épitményeket is, melyekněk, ha minden oldalok meg is volna, de födelök alatt bepadlásolva nincsenek. Kocsiszín, szekérszín, kapuszín, levélszín v. leveles szín, vásári szín (csizmadiaszín, szabószín). Levélszínre czéloz Béla névtelen Jegyzője is (XXXII): "Ibi paratis tuguriis plures dies permanserunt, et montem illum, superquem duci (Arpad) foliata (Szabó Károlynál: leveles szín) fecerunt, nominaverunt Zenuholmu." Már a Jerney Nyelvkincseiben XIII-ik századbeli oklevelekben: Zenhalom (1261), Scenhalom (1284), ma Szíhalom (színhalom). Szín alá betolni a szekeret. A kapuszín alá behajtani. Leveles szín alatt lakomázni, tánczolni. Ez értelemben e szót némelyek az orosz szjen (= árnyék), latin scena (= levélszín) szókkal rokonítják; l. SZÍN, (3). 4) Testek, mint szenbeötlő tárgyak tulajdonsága, melynél fogva fölületeikről a fénysugarak bizonyos módon visszaverődnek, és ez által határozott nemü hatást gyakorolnak látszereinkre, mintegy eszközül szolgálván arra, hogy az illető testeket egymástól megkülönböztessük. Ilyenek a láttani szoros ért. vett szinek, melyek vagy alapszínek vagy összetettek; s ez utóbbiak különféle vegyület és árnyéklat által más-más módosított látszatban tünnek szemeink elé. Tulajdonképeni alapszínek: kék szín, sárga szín, vörös szín. Összetettek közelebbről a zöld (kék és sárgából), violaszín (kék és vörösből), narancssárga (sárga és vörösből). A fehér és fekete színek tulajdonképeni színekül nem tekinthetők, mert amaz a valódi szinnek, emez a világosságnak hiánya. Egyébiránt a gyakorlati életben ezeket is az alapszínekhez számitják, s a fekete és sárga vegyitékéből lesz a barna- vagy faszín. Mind az alap-, mind az összetett színek valamennyien ismét számos vegyületen és módosúlaton mehetnek által, és külön-külön világos, sötét, élénk, halvány stb. mellék kifejezésekkel jelöltetnek. A színárnyalatok igen gyakran bizonyos tárgyaktól is veszik neveiket, melyek t. i. rendesen az illető színben tünnek fel. Rózsaszín, vérszín, lángszín, karmazsinszín, téglaszín, rubintszín, pipacsszín. Fűszín, pázsitszín, tengerszín, olajszín, libaszín. Hamuszín, bögölyszín, csukaszín, szürke szín, mákos szín. Molnárszín, égszin, búzavirágszín, kökényszín. Viaszszín. Baraczkszín, búzaszín, szalmaszín, testszín. Gesztenyeszín, bolhaszín. Haragos, kiáltó szín. A lovak szőréről: pej (sötét pej, világos pej), deres (vasderes, almaderes), szürke (fejér szürke, sötét szürke), fakó szín stb. Az emberi hajról: fekete, ősz, vörös, szőke, barna, sárga (arany) szín stb. Ugyanezek melléknévileg is használtatnak, t. i. ~színü értelemben: rózsaszín v. ~szinű, égszín v. ~színű stb. Tréfás népnyelven: hupi kékszin, jajvörös szín, mely t. i. a testen verés után támadt. (Hupi kék a háta, jajvörös a czombja). Láthatatlan szin, azaz semmi. Ide tartoznak a festékanyagok, menynyiben a testeknek bizonyos látszatot kölcsönöznek. Színeket vegyíteni. Az arcznak megadni a kellő színt. Kék szinre festett vászon. Tartós, kopott, fakó szín. E szövet elhagyja a szinét. Kétszinü kezkenő. Tarkabarka szín. 5) Az arcznak, mint az ember legfeltünőbb részének külső látszatossága. Piros, halvány, sápadt, barna, fakó, kese szín, földszín, korhelyszín, sápadt, halavány szín. Jó, rosz színben lenni. Elváltozott a szine. 6) Az embernek vagy bármely tárgynak külső alakja. Szinről szinre látni valakit. A törvényszék színe előtt megjelenni. A hely színén eszközölni a vizsgálatot, a végrehajtást. Színét sem láttam. Szinnel, ízzel különbözünk egymástól. (Km.). 7) Átv ért. a valóságot eltakaró, s annak helyébe látszatul mutatott valami. Szinből tenni valamit. Ál színben tüntetni elé a dolgot. Barátság szine (örve) alatt. Azon szin alatt jött hozzám, hogy... Ez csak szín, nem valóság. Innen a színeskedik, színleg stb. származékok jelentése. Régente: szen v. szén is, pl. a régi hivatalos esküben (M. Nyelvemlékek. II. k. 336. l.). "ISTEN szénjét te vég napodon úgy láthassad." Színhalom, régente szénhalom, Anonymusnál u utóhangzással: szenu (,Zenuholmu') szóban, l. föntebb). A székelyeknél, különösen Udvarhelyszék vidékén ma is szén v. szény. 8) Pártnézet, pártszínezet, mely által egyik pártot a másiktól megkülönböztetjük. Színt vallani, pártnézethez csatlakozni. Bizonytalan szinü, azaz nem tudni, melyik felekezethez vagy párthoz szít. - Mint eredetileg fénylőt, fényeset jelentő szó, rokonságban áll a szén (égőszén), és szép szókkal; l. ezeket. Adelung, Wachter véleményéhez járulva, a ,schön' szót a ,scheinen' szótól származtatja, úgy hogy szerintök azon szó közelebbről fénylőt, fényeset jelent. A mongol szain szót már az 1) pont alatt érintők.
*SZÍN (2)
	más szókkal viszonyban vagy összetéve melléknévként is szokott használtatni; l. a föntebb., czikket 4) pont alatt.
*SZÍN (3)
	fn. tt. szín-t, tb., ~ek. Származékokban és összetételekben jelent mutatványos helyet vagy művet, melyekben a valódi élet mulatságul vagy tanulságul, vagy mindkettő végett utánoztatik. Ilyenek: színház, színpad, színjáték, színmű, szinész, szinészet stb. Színre hozni; színre alkalmazni valamit. Latinul: scena, görögül: schnh, melyről "Basilii Fabri Thesaurus eruditionis scholasticae" czimű munkában ezeket olvassuk: "Umbraculum theatrale, tabernaculum apo thV sciaV (az árnyéktól). Veterum scenae de frondibus struebantur sine pariete, postea tabulatae fieri coeperunt in modum parietis." Funke "Real Schullexicon"-ában pedig ezeket: "Eigentlich ein Zelt oder eine von Zweigen gemachte Laube; nachher derjenige Theil des Theaters, wo die griechischen und römischen Schauspieler agirten, weil sie sich in den ältesten Zeiten eines Zeltes oder einer Laube dazu bedient hatten." Innen Páriz-Pápainál: "scena levélszín, amely alatt a komédiát játszodták." Íme, ez mily szépen összeüt jelentésben is a magyar ,szín' szóval, mely a magyar nyelvben már a legrégibb időben létezett; V. ö. SZÍN, (1), különösebben a 3-ik pont alatt. A szláv nyelvekből Gyarmathi Sámuel az orosz szjen (= umbra) szón kivül elszámlálja még ezeket: orosz szjenicza (Laube), dalmát szinnicza, cseh syn (restibulum), szieny, szynka (atrium).
*SZÍN (4)
	falu Torna m.; helyr. Szín-be, ~ben, ~ből.
*SZINA
	falu Abaúj m.; helyr. Sziná-ra, ~n, ~ról.
*SZINAHÁZ
	puszta Veszprém m.; helyr. Szinaház-ra, ~on, ~ról.
*SZÍNAJJ
	vagyis SZÍNALJ, SZÍNALY, (szín-alj v. ~aly) ösz. fn. A székelyeknél am. kocsiszín, fészer, árnyék, árnyék alja. (Kríza J.).
*SZÍNANYAG
	(szín-anyag) ösz. fn. Festékül szolgáló valamely növényi vagy érczféle test.
*SZÍNARANY
	(szín-arany) ösz. fn. Tiszta, finom, más érczekkel nem vegyített arany, pl. azon porarany, melyet a folyók fövenyéből kimosnak.
*SZÍNÁRNYALAT v. ~ÁRNYÉKLAT
	(szín-árnyalat v. ~árnyéklat) ösz. fn. Valamely festett vagy rajzolt színnek többé- kevésb., sötétes része.
*SZÍNBÁNYAVIRÁG
	(szín-bánya-virág) ösz. fn. Bizonyos szint játszó bányavirág nevü ásvány. V. ö. BÁNYAVIRÁG.
*SZÍNBARÁT
	(szín-barát) ösz. fn. Tettetett, ál, nem valódi barát.
*SZÍNBARÁTSÁG
	(szín-barátság) ösz. fn. Színlett, színes vagyis tettetett, hamis, ál barátság.
*SZÍNBESZÉD
	(szín-beszéd) ösz. fn. Színes, képmutató beszéd.
*SZÍNBIRÁLAT
	(szín-birálat) ösz. fn. Színi azaz színpadi eléadásra vagy eléadásokra vonatkozó birálat.
*SZÍNBIRÁLÓ
	(szín-biráló) ösz. mn. és fn. Aki színi eléadások fölötti birálattal foglalkodik.
*SZÍNBOGÁR
	(szín-bogár) ösz. fn. Félpaizsos fényes bogárfaj. (Coccus).
*SZÍNBOR
	(szín-bor) ösz. fn. Bor, mely az először kisajtólt, vagy csömöszölt szőlőszemek mustjából lesz. Tovább., a hordóban álló bornak föle vagy java, mely az aljabornál finomabb, szeszesebb, tisztább.
*SZÍNCZUKOR
	(szín-czukor) ösz. fn. Finomított czukor.
*SZIND
	erdélyi falu Torda m.; helyr. Szind-re, ~ěn, ~ről.
*SZÍNDALNOK
	(szín-dalnok) ösz. fn. Színpadi, színpadon játszó énekes.
*SZÍNDARAB
	(szín-darab., ösz. fn. l. SZÍNMŰ.
*SZÍNDISZITMÉNY
	(szín-diszitmény) ösz. fn. Színpadon alkalmazott vagy alkalmaztatni szokott diszitmény.
*SZÍNDOHÁNY
	(szín-dohány) ösz. fn. Az első levelekből létesült dohány; javadohány.
*SZÍNE-HAGYÓS
	(színe-hagyós) ösz. mn. Mondják festékekről, illetőleg festett kelmékről, melyek idővel, mosásban stb., szineiket elvesztik. Szinehagyós posztó.
*SZÍNEHAGYOTT
	(színe-hagyott) ösz. mn. Aminek festéknemű szine kiment, elváltozott. Szinehagyott ócska köpeny, pamlag.
*SZÍNÉLEG v. SZINÉLEG
	(szín-éleg) ösz. fn. A szinenynek elénynyel vegyülete. (Vanadoxyd). V. ö. SZINENY.
*SZÍNEMENŐS
	(színe-menős) l. SZÍNEHAGYÓS.
*SZÍNĚL
	(szín-ěl) áth. m színěl-t. Ha az ě-t kiugratja, némileg eltérő jelentése van; úgy hogy szabatosan véve különbözők: színelt és színlett. L. itt 3) alatt. 1) Valamely testnek külsejét, felső területét gyaluval vagy más eszközzel kisimítja, kiegyengeti. 2) Természeti szinre fest valamit, máskép: színez. 3) Valamit tettetés által álszinben mutat. Jó barátnak színli magát. Beszínli magát valahová; l. SZÍNLI. E sajátnemű mondatban: színlek hozzá am. színe látszata után itélve mintha ismerném; ismerősnek gyanítom.
*SZINĚLÉS
	(szín-ěl-és) fn. tt. színělés-t, tb., ~ěk, harm. szr. ~e. 1) Valamely test külsejének gyaluval kisimitása. 2) Am. színezés. V. ö. SZÍNĚL.
*SZÍNĚLT
	(szín-ěl-t) mn. tt. színěltet. 1) Kisimított, kiegyengetett. 2) Természeti színre festett. Különbözik: szinlětt. V. ö. SZINĚL.
*SZÍNENY, SZINENY
	(szín-eny) fn. tt. szineny-t, tb., ~ěk, harm. szr. ~e. Ezüstfehér szinü, és törékeny, nem kalapálható, tagadólagos berzü fém. (Vanadium). ,Szineny' nevezetét azon sajátságától kapta, mely szerént másodrendü vegyületei különböző, t. i. vörös, sárga és kék szinüek, melyek épen magok a tulajdonképeni alapszínek.
*SZÍNÉRCZ
	(szín-ércz) ösz. fn. Kemenczében vagyis kohban tűz által idegen részektől elválasztott, s megtisztított ércz.
*SZINÉRE
	l. SZÍNIRE.
*SZÍNÉRTŐ
	(szín-értő) ösz. mn. és fn. Ki a színeket meg tudja különböztetni, s bizonyos müvekben kellőleg alkalmazni.
*SZÍNĚS
	(szín-ěs) mn. tt. színěs-t, v. ~et, tb., ~ek. 1) Aminek határozott, megkülönböztetett szine van; nem halavány, nem elmosódott, megfakult szinű; bizonyos szinre festett. Ellentéte: színtelen. 2) Tettetett, ál szinű. Színes ok. Színes barátság. Jobb a tisztességes háboruság, mint a színes barátság. (Km.). Színes nyomoruság (Pázmánnál). Színes szíves am. tettetésből szíves.
*SZÍNĚSEDIK
	(szín-ěs-ěd-ik) k. m. színěsěd-tem, ~tél, ~ětt. Színt kap, színt nyer; előbb., beteges színe egészségessé változik.
*SZÍNĚSEN
	(szín-ěs-en) ih. Szines állapotban. Színes módon.
*SZÍNĚSÍT
	(szín-ěs-ít) áth. m. színesített, htn. ~ni v. ~eni, par. ~s. l. SZÍNĚZ.
*SZÍNĚSKĚDÉS
	(szín-ěs-kěd-és) fn. tt. szineskědés-t, tb., ~ěk, harm. szr. ~e. Tettetés, alárczoskodás, képmutatás.
*SZÍNĚSKĚDIK
	(szín-ěs-kěd-ik) k. m. sziněskěd-tem, ~tél, ~ětt. 1) Természeti tárgyakra vonatkozva am. többféle színt mutat. 2) Személyre vitetve: külsőleg másnak tetteti magát; belsejét, szándékát eltakarva, s azokkal nem egyező alakot öltve működik, képmutatást gyakorol; néha, kivált összetételekben: színkědik, kétszínkědik.
*SZÍNĚSKĚDŐ
	(szín-ěs-kěd-ő) mn. és fn. tt. színěskědő-t. Aki színeskedik; képmutató. V. ö. SZÍNĚSKĚDIK.
*SZÍNĚSSÉG
	(szín-ěs-ség) fn. tt. színěsség-ět, harm. szr. ~e. Színes tulajdonság a ,színes' szó mindkét jelentésében; innen különösen am. tettetés.
*SZÍNĚSŰL, SZÍNĚSÜL
	(szín-ěs-űl) önh. m. színesűlt. L. SZÍNĚSĚDIK.
*SZÍNÉSZ, SZINÉSZ
	(szín-ész) fn. tt. színész-t, tb., ~ěk, harm. szr. ~e. Személy, ki rendes, és kitűzött hivatásánál fogva ugynevezett szinmüvek eljátszásában működik. Bizonyos szinháznál szerződött szinész. Vándor szinész. Szomorú, víg, népies szinmüvekben szereplő szinész.
*SZÍNÉSZET, SZINÉSZET
	(szín-ész-et) fn. tt. szinészet-ět, harm. szr. ~e. Képzettség, a színmüvek eléadásában; tovább., szinészi állapot, életnem. Szinészetben képezni, gyakorolni magát. Szinészetből élni. A szinészetről lemondani.
*SZÍNÉSZETI, SZINÉSZETI
	(szin-ész-et-i) mn. tt. szinészeti-t, tb., ~ek. Szinészetet illető, ahhoz tartozó, arra vonatkozó. Szinészeti birálatok. Szinészeti ügyesség.
*SZÍNÉSZKĚDÉS, SZINÉSZKĚDÉS
	(szín-észkěd-és) fn. tt. szinészkědés-t, tb., ~ěk, harm. szr. ~e. Szinészi eléadások gyakorlása; életmód, melyet valaki mint szinész folytat.
*SZÍNÉSZKĚDIK, SZINÉSZKĚDIK
	(szin-ész-kěd-ik) k. m. szinészkěd-tem, ~tél, ~ětt. A szinészetet kitüzött hivatásánál fogva gyakorolja; szinészi életmódot folytat; mint bizonyos szinésztársaság tagja működik.
*SZINÉSZKÉPEZDE
	(szinész-képezde) ösz. fn. Intézet, melyben a szinészi pályára készülők vagy magukban hivatást érzők ezen müvészethez szükséges tudományokban és ügyességekben elméletileg és gyakorlatilag oktattatnak.
*SZÍNÉSZNÉ, SZINÉSZNÉ
	(szin-ész-né) fn. tt. szinészné-t. Szinész felesége.
*SZÍNÉSZNŐ, SZINÉSZNŐ
	(színész-nő) ösz. fn. Nőszemély, ki mint bizonyos szinésztársaság tagja szinmüvek eléadásában működik, ki rendes, kitüzött hivatásánál fogva szinészkedik. Különbözik tőle szinészné, am. szinész neje.
*SZINÉSZNÖVELDE
	(szinész-növelde) l. SZINÉSZKÉPEZDE.
*SZÍNÉSZSÉG, SZINÉSZSÉG
	(szín-ész-ség) fn. tt. szinészség-ět, harm. szr. ~e. 1) l. SZÍNÉSZET. 2) Bizonyos társaságbeli szinészek együtt véve.
*SZÍNÉSZTÁRSULAT
	(színész-társulat) lásd: SZÍNTÁRSULAT.
*SZÍNETLEN, SZINETLEN
	(szín-etlen) mn. tt. szinetlen-t, tb ~ěk. 1) Aminek határozott tiszta szine nincs; elmosódott, homályos, elfakult szinű; halavány, sápadt; seszinű. Szinetlen bor, zavaros, tisztátalan. Szinetlen ócska posztó. Szinetlen beteg. 2) Átv. ért. nyilt, tettetés nélküli szivű; őszinte; szabatosabban: színezetlen. Színetlen barátság, nyájasság. Határozóként. am. szín nélkül; tettetés nélkül.
*SZÍNETLENĚDIK
	(szín-etlen-ěd-ik) k. m. színetleněd-tem, ~tél, ~ětt. Színét veszti.
*SZÍNETLENÍT
	(szín-etlen-ít) áth. m. színetlenít-ětt, htn. ~ni v. ~eni, par. ~s. Színét rontja, színétől megfosztja.
*SZÍNETLENSÉG
	(szín-etlen-ség) fn. tt. színetlenség-ět, harm. szr. ~e. Szinetlen állapot. V. ö. SZINTELEN.
*SZÍNETLENÜL
	(szín-etlen-ül) ih. Határozott szín nélkül; tettetés nélkül.
*SZINETLENŰL
	(szín-etlen-űl) önh. m. színetlenűlt. L. SZÍNETLENĚDIK.
*SZINEVÉR
	falu Máramaros m.; helyr. Szinevér-re, ~ěn, ~ről.
*SZÍNEVESZTĚTT
	(színe-vesztětt) ösz. mn. Aminek festékszerü színe, kiment; máskép: színehagyott.
*SZÍNÉZ, SZINĚZ
	(szín-ěz) áth. m. színěz-tem, ~tél, ~ětt, par. ~z. Festék által határozott, jellemző szint, világosságot ad valaminek. Szinezni a rézmetszetü képeket.
*SZÍNĚZÉS, SZINĚZÉS
	(szín-ěz-és) fn. tt. szinězés-t, tb., ~ěk, harm. szr. ~e. Festészi működés, mely által valamely képet szineznek. V. ö. SZÍNĚZ.
*SZÍNĚZET
	(szín-ěz-et) fn. tt. szinězet-ět, harm. szr. ~e v. ~je. 1) Valaminek egybevágó összes színe. (Colorit). 2) Valamely véleménynek, pártnak egy másik véleménytől vagy párttól több., kevésbé eltérő módosítványa.
*SZÍNĚZETLEN
	(szín-ěz-etlen) mn. tt. színezetlen-t, tb., ~ěk. Ami szinezve nincs. Átv. ért. tettetés nélküli, nyílt, őszinte. Határozóként am. tettetés nélkül, nyíltan.
*SZÍNĚZŐ, SZINÉZŐ
	(szin-ěz-ő) fn. tt. szinező-t. Festész, ki setét vonalakkal írt képeket, rajzokat, nyomatokat kellő szinekkel ellát, világosokká tesz.
*SZÍNEZÜST
	(szín-ezüst) ösz. fn. Idegen vegyüléktől, salaktól megtisztított ezüst, legfinomab., ezüst.
*SZÍNFA
	(szín-fa) ösz. fn. 1) Oly fa, mely a maga nemében legszebb., legjobb, bizonyos czélra legalkalmasabb. 2) Mindenféle fa, melyet bizonyos tárgyak szinezésére, festésére használnak, milyen a braziliai, fernambukoi fa. 3) A sütőknél vízbe áztatott, vagy nyers fa, melyet sütéskor a kemencze szájában lassan füstölögtetnek, hogy kigőzölgése által a süteményt szinesebbé tegye.
*SZÍNFAL
	(szín-fal) ösz. fn. A szinpad oldalain elhelyezett falszerü táblázatok, vagy függönyök, ki- s bejárásra szolgáló hézagokkal, ajtókkal stb., ellátva. A szinfalak megől eléjönni. Visszamenni a szinfal megé.
*SZINFALU
	falu Szathmár m.; helyr. ~falu-ba, ~ban, ~ból.
*SZÍNFÉM
	(szín-fém) ösz. fn. Tiszta, minden más idegen alkatrészektől elválasztott fém.
*SZÍNFESTÉK
	(szín-festék) ösz. fn. Felső vagyis utolsó festék.
*SZÍNFOGÁS
	(szín-fogás) ösz. fn. l. ÜRÜGY.
*SZÍNFÖLD
	(szín-föld) ösz. fn. Minden idegen részektől megtisztított föld.
*SZÍNGÁLICZÉRCZ
	(szín-gálicz-ércz) ösz. fn. A legtisztább., vagyis minden idegen vegyüléktől tiszta gáliczércz.
*SZÍNGALLÉR
	(szin-gallér) ösz. fn. Növénynem az öthímesek seregéből és kétanyások rendéből; ernyőkegalléri mintegy öt levelűk, belül színesek; szirmai begöngyölödtek; gyümölcsei kerekdedek, lapítottak, karczoltak. (Bupleurum). Nevét szines gallérától kapta. Egyik ismeretesb faja: buvák színgallér, szára felálló, levelei általnőttek, tojásdadok, épek; ernyőgalléra nincs; ernyőkéi mintegy 8 virágúak. (B. rotundifolium). Köznépies neve: buvák, általbuvófű.
*SZÍNGYÓGYSZER
	(szín-gyógy-szer) ösz. fn. Gyógyszer, mely nem gyökeresen, hanem csak ideig-óráig, színleg segít. (Palliativmittel).
*SZINGYOLA
	fn. tt. szingyolát. Túl a Dunán am. ringyó, kurva, szipirtyó. Az ily személyek csúf neveiben igen gazdag a népnyelv. Talán a szaglászásra vonatkozó szimat, szimatol szókkal van gyöki rokonságban, mintegy szimatoló (szimtoló, szimgyoló); valamint szipirtyó, szipa, szatyus, szotyka szókban is hasonló gyökelem szerepel.
*SZÍNHALÁL
	(szín-halál) ösz. fn. Nem valóságos, hanem csak látszatos halál, tetszhalál.
*SZÍNHALOTT
	(szín-halott) ösz. fn. és mn. Nem valósággal, hanem csak látszatra halott, tetszhalott.
*SZÍNHÁZ
	(szin-ház) ösz. fn. Nyilvános intézet, vagyis épület, melyben a közönség mulattatására, illetőleg képzésére, oktatására szinmüvek adatnak elé. Országos, nemzeti, városi szinház. V. ö. SZÍNMŰ.
*SZÍNHÁZI
	(szín-házi) ösz. mn. Színházat illető, ahhoz tartozó, arra vonatkozó. Szinházi jövedelem, kiadások. Szinházi személyzet.
*SZÍNHÁZIGAZGATÓ
	(szín-ház-igazgató) ösz. fn. Személy, főnök, ki bizonyos szinház ügyeiben fő rendelkező- s felügyelőképen működik.
*SZÍNHÁZLÁTOGATÓ
	(szin-ház-látogató) ösz. mn. és fn. Szinházb., járó, szinházi eléadásokra gyakran megjelenő.
*SZÍNHELY
	(szín-hely) l. SZÍNPAD.
*SZÍNI
	(szín-i) mn. tt. színi-t, tb., ~ek. Szinházi ügyeket illető, azokhoz tartozó, azokra vonatkozó. Szini eléadások, mutatványok. Színi hatás.
*SZÍNIG
	(szín-ig). Határvető raggal am. valaminek felső szineig. Színig töltött pohár. A székelyeknél: szinültig.
*SZÍNIGBÁRDOLT
	(színig-bárdolt) ösz. mn. Amit kellő laposságig, simaságig megbárdoltak. Szinigbárdolt fenyőszél.
*SZÍNIRE
	(szín-e-re) felható raggal igehatározóként am. felső vagy jó részére, nem fonákul, nem visszásan. Színire ölteni a köntöst.
*SZÍNIRODALOM
	(szín-irodalom) ösz. fn. 1) Színművekre vonatkozó irodalom. 2) Széleseb., értelemben magában foglalja, az irodalom mindazon ágát, mely szinpadra, vagy szinészetre vonatkozhatik. V. ö. IRODALOM.
*SZINÍT
	(szin-ít) áth. m. szinít-ětt, par. ~s, htn. ~ ni v. ~eni. Bányászok nyelvén am. égetés által az érczet megtisztítja, salakjától elválasztja. Aranyat, ezüstöt sziníteni.
*SZINÍTÉS, SZINITÉS
	(szin-ít-és) fn. tt. szinités-t, tb., ~ěk, harm. szr. ~e. Bányászmunka, mely által az érczet szinítik. V. ö. SZINÍT.
*SZINITYE
	falu Arad m.; helyr. Szinityé-re, ~n, ~ről.
*SZÍNJÁTÉK
	(színjáték) ösz. fn. 1) Szélesb ért. mindenféle szinmű, vagyis az emberi cselekvényeknek a költészet szabályai szerént rendezett utánzása, melyet a nézők mulattatására, s okulására bizonyos képzettségű személyek illetőleg szinészek adnak elé. Ez értelemben ide tartoznak a víg- és szomorújátékok, népszínművek, és bohózatok. Szorosb ért. a drámai műnek azon közép neme, mely a szomorú- és vígjáték között áll, mennyiben komoly cselekvények szövevénye által aggódásra és részvétre buzdít, de végre szerencsés kimenetellel vidamít fel. Történeti, családi szinjáték.
*SZÍNJÁTSZÁS
	(szín-játszás) ösz. fn. Leginkáb., szövetről mondják, midőn bár látszólag egyszinü, de különböző oldalról tekintve más színt is mutat.
*SZÍNJÁTSZÓ
	(szín-játszó) ösz. fn. Általán am. szinész; különösen ki a komoly szinmüvekben szerepel; l. SZINÉSZ.
*SZÍNKĚDÉS
	(szín-kěd-és); SZÍNKĚDIK, (szín-kěd-ik), l. SZÍNĚSKĚDÉS; SZINĚSKĚDIK.
*SZÍNKÉN
	(szín-kén) ösz. fn. Idegen részektől tiszta bányai kén.
*SZÍNKÉP
	(szín-kép) ösz. fn. A színpadi egyes eléadáshoz tartozó diszitmények öszvege, amennyiben azok a jelenethez illő valamely természeti tárgyat, helyzetet stb., ábrázolnak.
*SZÍNKEVERÉK
	(szín-keverék) ösz. fn. Különféle színeknek szabálytalan és helyes ízlés nélküli összehalmozottsága.
*SZINKÓCZI
	l. SZENKUCZI.
*SZÍNKÖLTEMÉNY
	(szín-költemény) ösz. fn. l. SZÍNMŰ.
*SZÍNKÖLTÉSZET
	(szín-költészet) ösz. fn. A költészet azon neme, melynek tárgyát színmüvek teszik.
*SZÍNKÖLTŐ
	(szín-költő) ösz. fn. Költő, ki színmüveket ír.
*SZÍNKÖR
	(szín-kör) ösz. fn. A régi rómaiaknál szabad ég alatt bizonyos játékok ú. m. vivójátékok, állatviadalok stb., és ezeknek a közönség által szemlélése végett hosszú körben bekerített tér. (Amphitheatrum, a játékhelye arena, a nézők helye pedig podium néven neveztetett). Mai korban nálunk így hívják a szabadban, leginkább élő fák és leveles színek használata által felállított színpadot és ehhez tartozó nézőhelyet.
*SZÍNLAP
	(szín-lap) ösz. fn. Nyomtatott, vagy irott czédula, mely a helybeli közönséget valamely eléadandó szinműnek cziméről, a benne működő személyekről, az eléadás napjáról stb., értesíti.
*SZÍNLAPKIHORDÓ
	(szín-lap-ki-hordó) ösz. fn. Szolgaszemély, ki a színlapokat az egyesek számára széthordozza. V. ö. SZÍNLAP.
*SZÍNLEG
	(szín-leg) ih. A valóságnak csak szinét külsejét, látszatát mutatva, tettetésképen. Szinleg jó barátnak mutatkozik.
*SZÍNLEGĚS
	(szín-leg-ěs) mn. tt. színlegěs-t, v. ~et, tb., ~ek. Nem valóságos, csak látszólagos, tettetett.
*SZÍNLEL
	(szín-el-el) áth. m. színlel-t. Képmutatólag, tettet valamit. Alázatosságot, jámborságot színlelni. Régiesen pl. Faludinál: színlet.
*SZÍNLELÉS
	(szín-ěl-el-és) fn. tt. színlelés-t, tb., ~ěk, harm. szr. ~e. Cselekvés midőn valaki színlel valamit, képmutatás.
*SZÍNLÉS
	(szín-l-és) fn. tt. színlés-t, tb., ~ěk harm. szr. ~e. l. SZÍNLELÉS.
*SZÍNLÉSKÉPEN
	(színlés-képen) ösz. ih. l. SZÍNLEG.
*SZÍNLET
	(szín-l-et) áth. m. színlet-tem, ~tél ~ětt. L. SZÍNLEL.
*SZÍNLĚTT
	(szín-ěl-ětt) mn. tt. színlett-et. Tettetett; nem valóságos, csak látszatosan olyan. Szinlett részvét, színlett sajnálkozás, szinlett jámborság, jóakarat. Különbözik: színělt. V. ö. SZÍNĚL.
*SZÍNLĚTTEN
	(szin-el-ětt-en) ih. Tettetve, látszatosan.
*SZÍNLI
	(szín-l-i) áth. mely csak tárgyi ragozással van divatban; m. színlětt-em, ~ed, ~e, htn. ~eni. Színli magát. Az alázatosságot, jámborságot csak színli. Szokottabban: színlel, mind alanyi, mind tárgyi ragozással.
*SZÍNLIK
	(szín-l-ik) k. m. színl-ětt, htn. ~eni. Faludinál am. fénylik. Fönn színlő erkölcs. Elszínlik, Sándor Istvánnál a m. színét elhagyja. Kiszínlik Faludinál am. kitetszik, kitűnik.
*SZÍNLŐBÁRD
	(színlő-bárd) ösz. fn. Az ácsok széles szekerczéje, melylyel a faragás alá vett gerendákat simára, laposra kiegyengetik.
*SZÍNMÉZ
	(szín-méz) ösz. fn. Legtisztáb., s legfehérebb méz, kivált mely a sejtekből magától szivárog ki.
*SZÍNMUST
	(szín-must) ösz. fn. A szőlőszemekből első sajtóláskor vagy csömöszöléskor kifolyó tisztáb., lé.
*SZÍNMUTATÁS
	(szín-mutatás) l. KÉPMUTATÁS.
*SZÍNMUTATÓ
	(szín-mutató) ösz fn. l. SZÍNESKĚDŐ, KÉPMUTATÓ.
*SZÍNMŰ
	(szín-mű) ösz. fn. Általán dráma vagy szinjáték széles értelemben véve. V. ö. SZÍNJÁTÉK. Népszínmű, melynek meséje vagy főcselekvénye a népéletből vétetett.
*SZÍNMŰI
	(szín-műi) ösz. mn. Színművet v. műveket illető, arra v. azokra vonatkozó. Színműi birálat.
*SZÍNMŰIRODALOM
	(szín-mű-irodalom) lásd SZÍNIRODALOM, 1).
*SZÍNMŰIRÓ
	(szín-mű-iró) ösz. fn. l. SZÍNKÖLTŐ.
*SZÍNMŰTAN
	(szín-mű-tan) ösz. fn. Azon müvészeti szabályok öszvege, melyek a színmüvek kellő alkotási és szerkezeti módjára vonatkoznak. (Dramaturgia).
*SZÍNMŰVÉSZ
	(szin-müvész) ösz. fn. Személy, különösen szinész, ki a szinművek eljátszásában bizonyos fokú művészi képzettségel bir.
*SZÍNMÜVÉSZET
	(szín-müvészet) ösz. fn. Müvészet, vagyis sajátnemű szavalási, taglejtési, s arczbeszédi képzettség, milyet a szinmüvek minél kellőb., eléadása igényel.
*SZINNÁDMÉZ
	(szín-nád-méz) ösz. fn. l. SZÍNCZUKOR.
*SZINNA
	mváros Zemplén m.; helyr. Szinná-ra, ~n, ~ról.
*SZÍNNÉP
	(szín-nép) ösz. fn. Valamely népnek színe, java.
*SZINNYE
	falu Szala m.; helyr. Szinnyé-re, ~n, ~ről.
*SZINNYÉR
	falu Zemplén m.; helyr. Szinnyér-re, ~ěn, ~ről.
*SZINYE
	erdélyi falu B. Szolnok m.; helyr. Szinyé-re, ~n, ~ről.
*SZINYÓBÁNYA
	falu Nógrád m.; helyr. ~bányá-ra, ~n, ~ról.
*SZÍNOLAJ
	(szín-olaj) ösz. fn. Az olajfa bogyóiból, vagy más olajos testekből először kisajtólt legtisztáb., olaj; vagy általán minden salaktól megtisztított olaj.
*SZÍNOLDAL
	(szín-oldal) ösz. fn. A szövetnek azon egyik oldala, mely a másiknál simáb., vagy fényesebb, v. virágosabb v. szinesebb, melyet viseletkor kifelé szokás fordítani. Ellentéte: fonák, visszás oldal.
*SZÍNÓLOM
	(szín-ólom) ösz. fn. Az ólomércznek legtisztáb., részei, melyek olvasztáskor az edény fenekére ülepednek.
*SZÍNPAD
	(szín-pad) ösz. fn. A szinháznak a nézőhelyekkel szemben álló része, szinfalakkal, függönyökkel, sülyesztökkel, rugóhajlékkal fölszerelve, melyen a szinészek játszanak.
*SZINPADELŐ
	(szín-pad-elő) ösz fn. A szinpadnak a fűggöny előtt legközeleb., elterjedő része, melynek közepén rendesen a sugóhajlék foglal helyet; máskép és helyesebben: előszín v. előtér. V. ö. SZÍNTÉR.
*SZÍNPADI
	(szín-padi) ösz. mn. Szinpadra vonatkozó, ahhoz tartozó; színpadon, színpadokon eléforduló; színpadhoz vagy színpadi szokásokhoz hasonló. Színpadi képek, jelenetek. Színpadi világ, színpadokon ábrázolt embervilág.
*SZÍNPADIAS
	(szin-padias) ösz. mn. Színpadi eléadásokhoz, test- és hanghordozáshoz, öltözködéshez stb., hasonló.
*SZINPADILAG
	(szín-padilag) ösz. ih. Szinpadi módon; akképen mint a színpadon szokás.
*SZÍNPÁHOLY
	(szín-páholy) ösz. fn. l. PÁHOLY.
*SZÍNPOMPA
	(szín-pompa) ösz. fn. Mindenféle színek ragyogó jelenléte akár a természetben, akár a mesterség műveiben, pl. nagy ünnepélyek (koronázások) bálok stb., alkalmával.
*SZINRE
	(szin-re) felható raggal am. látszatképen, szinleg, külsőleg. Szinre szép. Szinre sokat mutat. Ezen szerkezetben: szinről szinre, am. szemközt nézve, szemlélve. Szinről szinre láttam őt. Színre v. délszínre hozni valamit, világosságra hozni.
*SZÍNREHOZATAL
	(színre-hozatal) ösz. fn. Világosságra hozatal, nyilvánossá tétel.
*SZÍNRÉZ
	(szín-réz) ösz. fn. Idegen érczrészektől, salaktól megtisztított réz.
*SZÍNSAJT
	(szín-sajt) ösz. fn. Finomabbféle sajt, melyben a tejnek nem csak turója, hanem szine, főle, illetőleg vaja is benne van.
*SZÍNSZERÜ v. ~SZERŰ
	(szín-szerü) ösz. mn. A szinhez vagyis színpadhoz hasonló.
*SZINT
	ih. l. SZINTE.
*SZINTAKKOR
	(szint-akkor) ösz. ih. Ugyanakkor, épenakkor, azonegy időben. V. ö. SZINTE.
*SZÍNTAN
	(szín-tan) ösz. fn. Színekről vagyis azok eléállitásáról és viszonylatairól szóló tanitmány. Festészeknél a színek szabályszerü vegyitését ismertető v. tárgyazó eléadás.
*SZÍNTÁNCZ
	(szín-táncz) ösz. fn. Széles ért. szinpadon, szinházban a szinházi személyzet által látványul eljárt táncz. Különösen, némajátékkal egyesült, s drámailag szerkezett eszményi vagy más tánczokból álló szinpadi mutatvány. (Ballet).
*SZÍNTÁNCZOS
	(szín-tánczos) SZÍNTÁNCZOSNŐ, (szín-tánczos-nő) ösz. főnevek. A szinházi tánczszemélyzetnek fi vagy nő tagja.
*SZINTANNYI
	(szint-annyi) ösz. mn. Ugyannyi, épenannyi, azonegy számmal levő. Szintannyi adót fizetek, mint te. Taval szintannyi jövedelme volt, mint ez idén.
*SZÍNTÁRS
	(szín-társ) l. SZÍNBARÁT.
*SZÍNTÁRSULAT v. ~TÁRSASÁG
	(szín-társulat v. ~társaság) ösz. fn. Szinészekből együvé állt társulat. Helyesebben: színi vagy szinésztársulat. A ,társulat' és ,társaság' közti különbséget l. TÁRSULAT alatt.
*SZINTAZ
	(szint-az) ösz. mn. Ugyanaz, épen az, egészen az, nem más.
*SZINTE
	(szin-te) ih. Általán hasonlatra vonatkozik, s valaminek mintegy szinét, látszatát jelenti. 1) Körülbelül egy értelmű az épen, ugyan, hasonlóan határozókkal, pl. az én ruhám szinte azon kelméből való, melyből a tied. Az önhangzóval kezdődő viszonyszó előtt rendesen elveti végönhangzóját, mely esetben azzal öszveirható: szintazon, szintily, szintoly, szintúgy, szintakkora, szintannyi stb., pl. szintazon úton jöttem, melyen te. Szintoly nehezen jársz, mint én. Szintoda indulok, hova tik. Ezen szóval van összetéve az ő-szinte szó, mely eredetileg igehatározó s am. ő (maga) szinében, ő magával egybehangzólag, épen úgy amint magát mutatja; s a régiebbeknél, pl. Molnár Albertnél, Szabó Dávidnál igehatározóként jön elé, mint ma az őszintén szó, és melléknévül őszinte való használtatott. 2) Néha megfelel neki a közelítési hasonlatot jelentő majdnem, csaknem, pl. ejnye! szinte rám ijesztettél. Szinte elragadott, oly sebesen fújt a szél. Szinte borzsódzik a hátam tőle. Szinte meghaltam. 3) Néha am. mintha, pl. szinte látom, hogyan fog örülni, azaz, mintha látnám. Némely irók különböztetés végett a ,szinte' szót csak a kétutóbbi jelentésben használják, az első jelentésre pedig ,szintén' (= szinte-en) szót alkalmazzák; úgy hogy Molnár Albertnél is a ,szinte' szó értelmezésében a német ,fast' (= csaknem) is eléjön, de már a ,szintén' értelmezésében már csak ,ganz und gar' és ,durchaus' német szó használtatik. Eredeti egyszerü alakja szint, t. i. a szin törzstől, egyszerü t-vel, valamint ezek is: lépés lépést, oldal oldalt, tovább., melléknevekből: egyenest, örömest, képest stb. mint határzók. A nyelvszokás az ily képzőjű határzókat néha megtoldva használja, mint: viszontag, hajdanta, hajdantan, meginten, megintlen, és így szint, szinte, szintén, szintég.
*SZINTEG, SZINTÉG
	(szin-te-en-eg, újab., toldalékos képzővel mint ,itteneg', ,ottanag' szókban) tájdivatosan, különösebben a székelyeknél am. szintén; l. SZINTE.
*SZINTEKKOR
	(szint-ekkor) ösz. ih. Ugyan ezen időben, épen ekkor.
*SZINTEKÖTÉS
	(szintes-kötés) ösz. fn. Lásd: SZINTES alatt.
*SZINTELEN
	(szin-telen) mn. tt. szintelen-ti tb., ~ěk. Aminek határozott, tiszta szine nincsen; elmosódott, elfakult szinű; halavány, sápadt. V. ö. SZINETLEN. Határzóként am. határozott szin nélkül; halványul.
*SZINTELENĚDIK
	(szin-telen-ěd-ik) k. m. szinteleněd-tem, ~tél, ~ětt. Szinét elveszti, halaványnyá, sápadttá leszen. Elszintelenedik.
*SZINTELENÍT
	(szin-telen-ít) áth. m. szintelenít-ětt, par. ~s, htn. ~ni v. ~eni. Szintelenné tesz: halaványít. V. ö. SZINTELEN.
*SZINTELENÍTÉS, SZINTELENITÉS
	(szin-telen-ít-és) fn. tt. színtelenítés-t, tb., ~ěk. Szintelenné tevés; halványitás.
*SZINTELENSÉG
	(szin-telen-ség) fn. tt. szintelenség-ět. Szintelen állapot vagy tulajdonság; halaványság, sápadtság.
*SZINTELENÜL
	(szin-telen-ül) ih. Határozott szín nélkül; halványul.
*SZINTÉN
	(szin-te-en) l. SZINTE.
*SZINTENNYI
	(szint-ennyi) ösz. mn. Ugyanezen közellevőhöz hasonló sokaságú; ugyanennyi, épenennyi; sem több., sem kevesebb ennél. Szintennyi pénzem van nekem is.
*SZÍNTÉR
	(szín-tér) ösz. fn. Valamely színpadnak terjedelme; főrészei: előtér v. előszín, középtér v. középszín, háttér v. hátszín.
*SZÍNTEREM
	(szín-terem) ösz. fn. A színpadon termet ábrázoló helyiség.
*SZINTES
	(szin-t-es) mn. tt. szintes-t v. ~et, tb., ~ek. A valódihoz hasonló, mely úgy tekintetik mintha valódi volna; leginkább a jogtudományban használt kifejezés, pl. szinteskötés, elővélt megegyezésből származott jogviszony, ilyen és hasonló elvek nyomán: más kárával senki sem gazdagodhatik; mindenkiről vélelmezhető, hogy akarja azt ami neki hasznos vagy szükséges; aki a czélt akarja, az eszközt is kell akarnia; aki a hasznot huzza, a kárt is viselje stb. (Quasi-contractus). Szintesbirtok a testetlen dolgok, pl. vadászati halászati, és minden más jogok birtoklása, melyeket nem lehet szerezni sajátlagos birtokba vétel ú. m. kézbefogás, vagy őrizet által (mint a testi ingókat), vagy megszállás, bekerités stb. által (mint az ingatlanokat), hanem azokhoz valaki csak önnevében használás által juthat. (Quasi-possesssio).
*SZINTEZ
	(szint-ez) ösz. mutató névmás. Ugyan ez, épen ez. Szintezt akarom én is megvenni. Szintez a kocsis hozott engem is.
*SZINTĚZ
	(szin-t-ěz) áth. m. szintěz-tem, ~tél, ~ětt, par. ~z. L. SZÍNVONALAZ.
*SZINTÍGY
	(szint-így) ösz. ih. Épen így, ugyanígy, nem máskép mint ez. Szintígy vannak bútorozva az ő szobái is.
*SZINTILY v. ~ILYEN
	(szint-ily v. ~ilyen) ösz. mn. Épen ilyen, egészen szakasztott ilyen, ugyanilyen, nem más forma. Szintily edényeket veszek én is. Szintily kalandja volt neki is.
*SZINTOLY v. ~OLYAN
	(szint-oly v. ~olyan) ösz. m. Épen olyan, egy másikhoz hasonló.
*SZÍNTŐZEG
	(szín-tőzeg) ösz. fn. Legjob., faju tőzeg, melynek szine fekete, s a közönséges tőzegnél tömöttebb, nehezebb, és olajos részekkel vegyített. V. ö. TŐZEG.
*SZINTÚGY
	(szint-úgy) ösz. ih. Épen, egészen úgy, ugyanúgy, azonképen, nem máskép. Nekem szintúgy fáj e csapás, mint neked. Ő szintúgy megérdemli a jutalmat, mint te. Néha viszonkötszó nélkül egyszerü bizonyítást, állítást jelent. Örömében szintúgy röpösött a szive.
*SZÍNŰ, SZINÜ
	(szín-ü) összetételekben mint határozott szó mellékneveket alkot, pl. rózsaszinű, kékszinű, lángszinű stb., V. ö. SZÍN, (1).
*SZINTŰZPOR
	(szin-tűz-por) ösz. fn. A tűzjátékoknál oly lőpor, mely meggyujtva bizonyos szinü lángokat vagy sziporkákat vet.
*SZÍNÜGY
	(szín-ügy) ösz. fn. Színházra, vagy színjátékokra, vagy színművekre vonatkozó ügy.
*SZÍNÜL
	(szín-ül) ih. 1) l. SZÍNLEG. 2) Színire, nem fonákul, nem visszásan. Kabátját színűl öltötte fel. Székely szó.
*SZINŰLET, SZINÜLET
	(szín-ű-l-et) fn. tt. szinület-ět, harm. szr. ~e v. ~je. Szinre v. színekre vonatkozó állapot; szín v. színek módosúlata. (Ton der Farbe).
*SZINÜLTIG
	(szin-ül-t-ig) ih. Egészen színig tele. Szinültig töltött pohár. Erdélyi szó. Néhutt: színyártig (szín-értig?).
*SZÍNÜVEG
	(szín-üveg) ösz. fn. Igen tiszta és keményeb., fajta üveg. (Krystallglas, Flintglas).
*SZINVÁLTOZÁS
	(szin-változás) ösz. fn. Általán változás, midőn valamely test előbb., szinéből mintegy kivetkezvén egy másikban tünik elé. Bibliai ért. Urunk szine változása, azaz, megdicsőülése, midőn egy magas hegyen Péter, Jakab, és János tanítványok szemeláttára arczulata ragyoga, mint a nap, s öltözete fehérlék mint a hó. (Máté XVII).
*SZÍNVAS
	(szín-vas) ösz. fn. Idegen részektől megtisztított vas.
*SZÍNVEGYÍTÉS
	(szín-vegyítés) ösz. fn. Festők, és festészek munkája, midőn czéljaikhoz képest különféle szinü festékeket együvé kevernek.
*SZÍNVEGYÜLET v. ~VEGYŰLET
	(szín-vegyűlet) ösz. fn. Különféle színeknek egybeolvadási vagy egymásra hatási állapota.
*SZÍNVESSZŐ, SZINVESSZŐ
	(szín-vessző, azaz szil-vessző?) ösz. fn. A hajósoknál, mind a dunaiak, mind a tiszaiknál, vékony fahasábok (szilánkok); miként a faabroncsok, melyekkel t. i. a folyami fahajók hasadékait, összeeresztéseit, rovátkait betömő mohot bezúzzák s melyeket aztán eszkábákkal foglalnak. (Zain, Zainspähne, talán Zahn és Zahnspäne, mert így is hangoztatják. Kenessey Albert). Magyar neve talán eredetileg szilvessző azaz szilánkvessző, t. i. a székelyek a szilánkot egyszerüen szil-nek hivják.
*SZÍNVESZTĚTT
	(szín-vesztětt) l. SZÍNEVESZTĚTT.
*SZÍNVESZTŐ
	(szín-vesztő) ösz. mn. 1) l. SZÍNEHAGYÓ. 2) l. SZÍNMUTATÓ. Eléjön Molnár Albertnél.
*SZÍNVONAL
	(szín-vonal) ösz. fn. Valamely térnek, különösen csendesen álló viznek felső színén húzott vagy képzelt vonal. Átv. ért. tudomány, müvészet színvonala, am. legmagasab., álláspontja. (Niveau).
*SZÍNVILÁG
	(szín-világ) ösz. fn. A színmüvekben költött és a színpadokon ábrázolt embervilág. Sándor Istvánnál az embereknek színe, java.
*SZÍNVONALAZ
	(szín-vonalaz) ösz. áth. Visgálja, méregéli, ha valamely tér fek- vagy vízszintes-e; innen máskép: vízszintez.
*SZÍNZET
	l. SZÍNĚZET.
*SZÍNY
	tájdivatosan am. szín; l. ezt.
*SZÍNYÁRTIG
	l. SZÍNÜLTIG.
*SZIP (1)
	v. SZÍP, áth. m. szip-tam, ~tál, ~ott. Általán a levegőt ajkai között, vagy orrán befelé húzza, egyszersmind bizonyos híg, vagy apró részekből álló testet behúz vele. Vérszípó = vérszivó. Ki-, megszípom (Szab., D.). Különösebben a székelyeknél még am. mar (csíp). A ganár (gunár) megszíp. (Kríza J.). - Közel áll hozzá általános értelemben az ajkak működésére vonatkozó szop. Csagataj nyelven is szip-mak. Származékai: szipák, szipákol, szipka, szipó, szipoly, szippant. V. ö. SZI, elvont gyök.
*SZIP (2)
	fn. tt. szip-ot, harm. szr. ~ja. Sándor Istvánnál am. szivány. l. SZIVÁNY.
*SZIPA
	(szip-a) fn. tt. szipát. A szipó (szivó cső) főnévnek módosított alakja, mint csipő csipe, czipő, czipe, czinegő czinege stb., Kezdetben a szivart is így hívták, azonban később a ,szivar' szó lett divatos. Átv. ért. vén banyák népies gúnyneve. A hasonlat vagy onnét vitetett, mert a vén banyák mint fogatlanok szipogva, pöszögve szoktak beszélni; vagy mivel szokása népünknek az ily személyeket holmi eszközökhöz hasonlítani pl. vén csoroszla, vén gereblye, vén szatyor, vén szerszám, vén lajtorja stb. és így vén szipa am. vén szipó (szivó cső). Egyezik vele a toldás által megnyujtott szípirtyó.
*SZIPACS
	(szip-acs) fn. tt. szipacs-ot, harm. szr. ~a. A folyóvíz beállásakor hegyre fordult zaj-jégnek vízb., lenyuló része. Tiszamelléki tájszó Heves megyében.
*SZIPÁK
	elvont törzse szipákol, szipákolás szóknak. l. SZIPÁKOL.
*SZIPÁKOL
	(szip-ák-ol) önh. m. szipákol-t. Orrán pordohányt szivogat, tobákol, burnótol. Középképzője ák a gyakorlatos og-nak felel meg, mintha volna szipogol. Egyébiránt alakra hasonlók hozzá a a szintén gyakorlatos harákol, czikákol, bernyákól, nyívákol, bokákol, pöfékěl hangutánzók.
*SZIPÁKOLÁS
	(szip-ák-ol-ás), fn. tt. szipákolás-t, tb., ~ok, harm. szr. ~a. Cselekvés, midőn valaki pordohányt szívogat, tobákolás, burnótolás.
*SZIPÁL
	(szip-a-al) m. szipál-t. Szab., Dávidnál eléjön ,szipákol' és ,szipogat' értelmében.
*SZIPÁLÁS
	(szip-a-al-ás) fn. tt. szipálás-t, tb., ~ok. Szipákolás; l. SZIPOGATÁS.
*SZIPAT
	(szip-at), fn. tt. szipat-ot, harm. szr. ~ja. A mennyit egyszerre orron felszíni szokás. Szipat tobák, dohány. Hasonlóan bizonyos mértéket, adagot fejeznek ki: csipet, falat, kortyanat, ütet (tapló) stb.
*SZIPATNYI
	(szip-at-anyi) mn. tt. szipatnyi-t, tb., ~ak. Annyi mint egy szipat. V. ö. SZIPAT.
*SZIPIRTYÓ
	fn. tt. szipirtyót. A székelyeknél am. töpörödött vén banya. Somogyban, vén kurva; néhutt: szepentyó. A szipa szónak népies gúnynyelven megnyújtott változata; hasonló hozzá: kofa kofantyú; vagy talán am. szipa-ringyó (?), mely némi hangáttétel és módosúlat által: szingyula. V. ö. SZIPA.
*SZIPKA
	(szip-ka) fn. tt. szipkát. Vékony cső, mely által valamely nedvet szivogatni szoktak, pl. nád, szalmaszál; máskép: szivó, szivóka, szipóka. Szab., D. Ugyancsak ő nála a furuglyának szipkája, mely általánosabban máskép: szopóka. Igy nevezik néhutt a madarászok csalóka sípját is. Gyarmathi Sámuel szerént oroszul is szipka, máskép: szipovka, sziplo. V. ö. SZIP, (2), fn.
*SZIPÓ
	(szip-ó) fn. tt. szipó-t. Általán mindenféle vékony cső, melylyel a nedvet kiszivogatják. Egyezik vele a latin sypho. V. ö. SZIP, (1).
*SZIPOG
	(szip-og) önh. m. szipog-tam, ~tál, ~ott. A székelyeknél modják a gyermekről, midőn pityeregve szí lélekzetet. Néhutt: szepeg, szipog. ,Szipogat' szó törzse is.
*SZIPOGÁS
	(szip-og-ás) fn. tt. szipogás-t, tb., ~ok, harm. szr. ~a. Pityergés közti lélekzet szivás; pityergés.
*SZIPOGAT
	(szip-og-at) l. SZÍVOGAT.
*SZIPOGATÁS
	(szip-og-at-ás) lásd: SZÍVOGATÁS.
*SZIPÓKA
	(szip-ó-ka) kicsiny. fn. tt. szipókát. Kis szipó vagyis nedvet huzó csövecske. Különösen 1) am. szivány, 2) am. szopóka; l. ezeket.
*SZIPOLY
	(szíp-oly) fn. tt. szipoly-t, tb., ~ok. Molypille; különösen mely méhkasokban szeret tanyázni, s a mézet szipogatni.
*SZIPORKA
	(szip-or-ka szip-or-og-a, szip-or-og-ó) fn. tt. sziporkát. A tüzes testnek sustorgással szétugráló szikrácskái; tüzes pernye. A tüzes vas, midőn ütik, sziporkákat hány. A felbolygatott tüzes hamu sziporkákat szór. V. ö. SZIKRA.
*SZIPORKÁZIK
	(szip-or-ka-az-ik) k. m. sziporkáz-tam, ~tál, ~ott. Sziporkák ugrálnak szét róla; szikrázik.
*SZIPPANT
	(szipp-an-t v. szip-u-an-t) áth. m. szippant-ott, par. ~s, htn. ~ni v. ~ani. Bizonyos cseppekből álló vagy poros testet az orrán beszí. Tiszta vizből néhány cseppet fölszippantani. Pordohányt szippantani.
*SZIPPANTÁS
	(szipp-an-t-ás) fn. tt. szippantás-t, tb., ~ok, harm. szr. ~a. Cselekvés, midőn valaki szippant.
*SZIPPANTAT
	(szipp-an-t-at) fn. tt. szippantat-ot. harm. szr. ~a. Mennyiség, melyet egyszerre fölszippant valaki. Szippantat dohány.
*SZIPPOG
	(szipp-og) önh. m. szippog-tam, ~tál, ~ott. 1) l. SZIPÁKOL. 2) l. SZIPOG.
*SZIPPOGÁS
	(szipp-og-ás) fn. tt. szippogás-t, tb., ~ok, harm. szr. ~a. l. SZIPOGÁS; és SZIPÁKOLÁS.
*SZIPPOGAT
	(szipp-og-at) önh. m. szippogat-tam, ~tál, ~ott. L. SZIPÁKOL.
*SZIR
	elvont gyöke 1) szirom, és szirony, 2) sziringozik, szirkotál, 3) szirogy szóknak illetőleg származékaiknak. V. ö. SZIROM; és SZIRINGOZIK.
*SZIRÁK
	mváros Nógrád, falu Borsod m.; helyr. Szirák-ra, ~on, ~ról.
*SZIRALJ
	(szir-alj) ösz. fn. Gönczy Pálnál újab., osztályozás szerént a sokporodások (sokhimesek) seregébe és két - sok terméjüek (két - sokanyások) rendébe tartozó növénynem; tokja hosszu kocsányu; csészéje 5-8 levelü; bokrétája nyakas, lemeze csöves. (Eranthis). Diószegi-Fazekasnál csak mint a húnyor faja jön elé. T. i. Gönczy Pálnál faja a téli sziralj, sárga nagy virága kerek és sok hasábu gallérában ül. Igen ritka növény; találtatik különösen február, mártius hónapokban a pesti városligeti tó partján. Diószegi-Fazekasnál: téli húnyor (helleborus hiemalis.)
*SZIRÁND
	puszta Szabolcs m.; helyr. Sziránd-ra, ~on, ~ról.
*SZIRB
	falu Zaránd m.; helyr. Szirb-re, ~ěn, ~ről.
*SZIRICS
	az ajkak és fogak között beszívott nedvnek hangja, melyből sziricsel, sziricselés származtak, máskép: szörcs szörcsöl v. szürcs szürcsöl. Hasonlók, szörb szörböl, hörp hörpöl, a latin sorbeo, a német schlürfen stb.
*SZIRICSĚL; SZIRICSĚLÉS
	l. SZÜRCSÖL, SZÜRCSÖLÉS.
*SZIRIMÁNY
	erdélyi tájszó, l. SZILIMÁNY. Gyarmathi Sámuel egyezteti az illyr sziromah, szerb sziromakh, szirota (orphanus) és orosz sziromjat szókkal. A román szótárban szirimanu am. szegény (pauper); és árva (orphanus.)
*SZIRINGOZIK
	(szir-ing-oz-ik) k. m. sziringoz-tam, ~tál, ~ott, par. ~zál. A lezuhanó vízről mondják, midőn lezuhanás közben szétszórt cseppecskékben ömlik alá; másképen: parisztoz v. parisztozik. Székely szók. A gyök szir hangutánzó, s rokon szer gyökkel v. szercs törzszsel szercseg szóban; hasonló fercs hangutánzó törzs is fercseg szóban. ,Sziring' törzset nem találjuk a Tájszótárban azonban nem lehet kétkedni, hogy az mint fn. magát a szétszórt egyes cseppecskét jelenti. Különös figyelmet érdemel a mongol igetörzs: szürcsi, mely a határtalan módban (szürcsikü) am. rá- v. körül v. széthinteni, öntözni (asperger, arroser); és szürcsik fn. am. hintezés (aspersion). V. ö. SZIRKOTÁL.
*SZIRK
	falu Gömör m.; helyr. Szirk-re, ~ěn, ~ről.
*SZIRKÁL
	áth. m. szirkált. Pesti Gábor meséiben am. kerít, szerez. "Ha szégyent fejére nem akar szirkálni." (XXIX. mese). Lugossy J. czirkál szóval azonosítja; de ez utóbb., mást jelent. Talán inkább szirkotál szóval hozhatjuk összeköttetésbe.
*SZIRKÓ
	(szir-kó, szir-og-ó?) fn. tt. szirkót. Piszkafa, melylyel a tüzet szitogatják. Bodrogközben, vesszőnek megégett vége, melylyel írni lehet. V. ö. SZIRKOTÁL. Mennyiben a szirkó kormosat jelent, hasonlítható a czirom, czirmos, azaz szurtos, mocskos szókhoz is.
*SZIRKOTÁL
	áth. m. szirkotált. A székelyeknél am. a tüzet szítja, bolygatja. E szónak törzsöke talán szirkó, vagyis tüzes végű piszkafa. Az is lehető, hogy a szir gyök hasonlóan a szétszórt és szercsegő sziporkák természeti hangjára vonatkozik, mint ,sziringozik' szóban a szétfercsegő cseppecskékére. A mongolban is a ,sziringezik' szónál érintett szűrcsi-kü azt is teszi: füstölni, köröskörül megfüstölni (parfumer tout au tour, encenser), és szürcsik = füstölés, tehát a törzs szürcsi szintén vonatkozik égésre is. Hasonlóképen égésre vonatkozik a mongol siri-kű, v. sireghe-kü (vasat) önteni, olvasztani (fondre le fer).
*SZIRMA
	faluk Borsod és Ugocsa m.; helyr. Szirmá-ra, ~n, ~ról.
*SZIRMANYÚLT
	(szirma-nyúlt) ösz. fn. tt. szirmanyúlt-at. Növénynem a négyfőb., hímesek seregéből és táskások rendéből; két külső szirma a többi kettőnél nagyobb (honnan a neve); táskája kerekded, sokmagvú, csorba. (Iberis).
*SZIRMATLAN
	(szir-om-atlan) mn. tt. szirmatlan-t, tb., ~ok. Aminek szirma nincs, sziromnélküli. Különösen az olyan virágról mondják, melynek nincs szirmos bokrétája, pl. a kapotnyaknak. V. ö. SZIROM.
*SZIRMOS
	(szir-om-os) mn. tt. szirmos-t v. ~at, tb., ~ak. 1) Sziromféle, színes bőrszalagokkal kivarrott, czifrázott vagy salangozott. Szirmos ködmön, bunda, kostök, ostor. 2) Szirmokkal ellátott. A növény bokrétájáról mondják. 3) Átv. mondják hóról, midőn olvadás után megfagy, mely esetben szalagforma vagyis vékony szirmokhoz hasonló vonalak látszanak rajta; máskép: szilonyos. V. ö. SZILONY, SZIROM.
*SZIRMOSAN
	(szir-om-os-an) ih. Szirmokkal czifrázva. Szirmokkal ellátva. Szirmos állapotban.
*SZIRMOZ
	(szir-om-oz) áth. m. szirmoz-tam, ~tál, ~ott, par. ~z. Sziromféle szíjacskákkal kivert, czifráz. Szirmozni a bundát, ködmönt.
*SZIRNY
	l. SZIRONY.
*SZIRNYOL
	(szir-ony-ol) áth. m. szírnyolt. L. SZIRMOZ, és V. ö. SZIRONY.
*SZIRNYOS
	(szir-ony-os) l. SZIRMOS, 1), 3).
*SZIROGY
	fn. tt. szirgy-ot, harm. szr. ~a. Baranya megyei tájszólás szerént am. zuzmara; másképen ugyanott: szilogy; l. ezt.
*SZIROGYOS
	(szirogy-os) mn. tt. szirogyos-t v. ~at, tb., ~ak. Baranya vidékén am. zuzmarás. V. ö. SZIROGY.
*SZIROM
	(szir-om) fn. tt. szirm-ot, harm. szr. szirm-a. 1) Festett irhabőrből hasított szalag, melylyel a szűcsök a bundákat és ködmönöket, tovább., a szijgyártók az ostorokat, korbácsokat stb. kiczifrázni szokták. Zöld, piros, kék szirom. Szirommal kivarrott ködmön. 2) A virágok nemző részeit keritő bokrétának különféle szinű egyes levelkéje (petalum). 3) Átv. szalaghoz hasonló, repedékes vonalak az olvadás után megfagyott hónak fölszinén: máskép: szirony v. szilony. Eredetére nézve, mennyiben a magyarból elemezhető, l. SZÍJ. Egyébiránt eléjön a persában is: szírum (corium album, asperum, es quo balteos conficiunt et quo alligandis avibus venaticis utuntur. Vullers); a mongolban egyszerüen szur am. szíj (courroie).
*SZIROMNYAK
	(szirom-nyak) ösz. fn. A virágsziromnak alsó keskeny vége.
*SZIROMŐR
	(szirom-őr) ösz. fn. Gönczy Pálnál az ötporodások (öthímesek) seregéb., és kétterméjüek (kétanyások) rendébe tartozó növénynem; fősinórjai szálas sertések, melléksinórjai 2-3 soros tüskések; virágai felemások; galléra levelkéi épek, láncsásak. (Orlaya). Diószegi-Fazekasnál csak faja a borzon (caucalis) nevü növénynek nagyvirágu borzon név alatt; mely Gönczy Pálnál nagyvirágu sziromőr (orlaya grandiflora); köznépies neve: fejér búzavirág.
*SZIROMPÁR
	(szirom-pár) ösz. fn. Növénynem a kéthímesek seregéből és egyanyások rendjéből: csészéje kétlevelű a magzat fölött; bokrétája két szirmú (innen a neve); tokja két magvú, borzas (Circaea).
*SZIROMTALAN
	(szir-om-talan), lásd: SZIRMATLAN.
*SZIRONTÁK
	(szirom- v. szirony-ták) ösz. fn. Növénynem a sokhímesek seregéből, és sokanyások rendjéből. Minden szirmának nyakán vagy tövén egy kis tákforma pikkely van; szirmai fényesek; csészéje öt levelű, bokrétája öt szirmú. (Ranunculus). V. ö. SZIROM, és TÁK. Fajai Diószegi-Fazekasnál töb., osztályokat alkotnak: 1) Ép vagy el nem szabdalt levelűk, közöttök: lángos szironták (r. flammula), köznéven: boglárvirág, békavirág, sömörfű; salátaszironták (r. ficaria), köznéven: tavaszi saláta, galambbegy, kis fecskefű. 2) Szabdalt levelűk, fejér virágúk. 3) Szabdalt levelűk, sárga virágúk, sima magvúk; közöttök: torzsikaszironták (r. sceleratus), köznéven: torzsika, istárj, vízi méreg, lator koldus, sebesitőfű; boglárkaszironták (r. repens), kőznéven: boglárka, kakasláb, hollóláb. 4) Szabdalt levelűk, sárga virágúk, ripacsos vagy tüskés magvúk.
*SZIRONY
	(szir-ony) fn. tt. szirony-t, tb., ~ok, harm. szr. ~a. 1) l. SZIROM. 2) Vékony hántott vessző, melyből vagy melylyel kasokat, kosarakat kötnek. 3) l. SZILONY. Gyöke szir egy a bőrszalagot jelentő szij szóval. V. ö. SZIJ, és SZIROM.
*SZIRONYA
	(szir-ony-a) fn. tt. szironyát. Szeged tájékán ugyanazt jelenti, mit a másutt divatos szilvány, a hal kopoltyúja alatt. l. SZILVÁNY. V. ö. SZIJ.
*SZIRONYBŐR
	(szirony-bőr) ösz. fn. Íróbőr a régieknél, melyet a papír feltalálása előtt irás és festésre használtak; másképen: irha; idegen néven: pergamen v. pergament, Ázsiának Pergamum v. Pergamos városától, hol az régente kiválólag készittetett.
*SZIRONYOS
	(szir-ony-os) mn. tt. szironyos-t v. ~at, tb., ~ak. 1) Szirmos, azaz, vékony irhabőrrel czifrázott. 2) Mondják megfagyott hóról, midőn fölszine cserepes. V. ö. SZIROM, SZIRONY, SZÍJ.
*SZIRT (1)
	fn. tt. az első jelentésben szirt-ot, a 2-ik jelentésben szirt-et. 1) A nyakcsigolya csontjának kidudorodó csuklója, vagyis tarkó, nyakszirt. Nyakszirton ütni valakit. 2) Folyók és tengerek mélyéből emelkedő szikla, kőszirt. A kőszirten hajótörést szenvedni. Mind két jelentésénél fogva azon r gyökhangú szók osztályáb., sorozható, melyek valami magasat, emelkedettet, kidudorodót jelentenek, mint, szaru, taré, tarkó, torlik; előhang nélkül orj, orom stb. Egyezik vele a latin sirtis; a törökben pedig szďrt am. hát.
*SZIRT (2)
	Elvont törzse szirtos, szirtosodik, szirtosan, szirtosság származékoknak, melyekből kitünik, hogy a törzs am. piszok, mocsok, mely a testet feketévé, kormossá teszi, máskép: szurt, honnan szurtos, szurtosodik származtak. E törzs egyezik lényeges hangjaiban zsír, czirom szókkal, miszerént szirtos (tájdivatosan: czirtos) ruha, am. zsiros, czirmos; hasonló hozzá gyökben: szurok, mint ragadós, fekete test.
*SZIRTCSOPORT
	(szirt-csoport) ösz. fn. Töb., különböző kőszirt egy csoportban, vagyis egymás közvetlen közelében.
*SZIRTERŐSSÉGÜ
	(szirt-erősségü) ösz. mn. Olyan erős, mint a kőszirt.
*SZIRTĚS
	(szirt-ěs) mn. tt. szirtěs-t v. ~et, tb., ~ek. Zátonyos, sziklás. Szirtes tenger, folyó. V. ö. SZIRT.
*SZIRTĚSĚDIK
	(szirt-ěs-ěd-ik) k. m. szirtesěd-tem, ~tél, ~ětt. Mondják a víz medréről, midőn zátonyok, sziklák emelkednek föl belőle.
*SZIRTESHEGY
	ösz. fn. Hegy, melyen szirt vagy szirtek állanak.
*SZIRTFAL
	(szirt-fal), l. SZIRTLAP.
*SZIRTFOK
	(szirt-fok) ösz. fn. A szirtnek kiálló, kinyúló része.
*SZIRTI
	(szirt-i) mn. tt. szirti-t, tb., ~ek. Szirtet, t. i. kőszirtet illető, szirtre vonatkozó; szirten termett, épült; szirthez tartozó; szirthez hasonló stb. Szirti növények. Szirti vár. Szirti kova.
*SZIRTLAK
	(szirt-lak) ösz. fn. Szirtüreg, mint tartózkodó helye valamely oktalan állatnak vagy embernek.
*SZIRTLAP, SZIRTOLDAL
	(szirt-lap v. ~oldal) ösz. fn. A szirtnek falat alkotó része.
*SZIRTOS
	(szirt-os) mn. tt. szirtos-t v. ~at, tb., ~ak. Hozzá ragadt piszoktól, mocsoktól szenynyes, fekete; szurtos, zsiros, szurkos. Szirtos varga; szirtos kötény, kezek. Némely tájszólás szerént más ejtéssel: czirtos; így Szabó Dávidnál is.
*SZIRTOSAN
	(szirt-os-an) ih. Piszkosan, mocskosan, zsirosan, szurkosan, szurtosan.V. ö. SZIRT, (2).
*SZIRTOSODÁS
	(szirt-os-od-ás) fn. tt. szirtosodás-t, tb., ~ok, harm. szr. ~a. Mocskosodás, piszkosodás, szurtosodás, holmi ragadós, feketítő szenny által.
*SZIRTOSODIK
	(szirt-os-od-ik) k. m. szirtosod-tam, ~tál, ~ott. Mocskossá, piszkossá, kormossá, szurtossá stb., leszen; szurtosodik.
*SZIRTOSSÁG
	(szirt-os-ság) fn. tt. szirtosság-ot, harm. szr. ~a. Állapot vagy tulajdonság, midőn valami szirtos, szurtos, kormos, zsiros stb.
*SZIRTŐR
	(szirt-őr) ösz. fn. Gönczy Pálnál a négy főb., porodások (négy főbb hímesek) seregébe, és táskások rendébe tartozó növénynem; táskája körkörös tompa, rekeszei kétmagvuak. (Hutschinsia). Faja: sziklai szirtőr. (H. petraea).
*SZIRTTÖMEG
	(szirt-tömeg) ösz. fn. Nagyob., terjedelmü kőszirt egy darabban. Különbözik: szirtcsoport.
*SZIRTVÁR
	(szirt-vár) ösz. fn. Szirten épült vár.
*SZIRTZÁTONY
	(szirt-zátony) ösz. fn. Zátony valamely folyóban vagy tengerben, mely zátonyt szirt vagy szirtek képeznek.
*SZISZ
	természeti hangszó, melyből sziszeg, sziszegés, sziszereg eredtek. Egyeznek vele a német zischen, a latin sibilus stb., Különösen a haragos lúdnak, és mérges kigyónak is hangja.
*SZISZĚG
	(szisz-ěg) gyak. önh. m. sziszěg-tem, ~tél, ~ětt. Többszörös szisz hangon szól. Sziszeg a libáit féltő lúd. Sziszeg a kigyó. Sziszeg a gúnyolódó ember. Különösen, igen vékony, mintegy pösze hangon susog, vagy sír, vagy szepeg.
*SZISZĚGÉS
	(szisz-ěg-és) fn. tt. sziszěgés-t, tb., ~ěk, harm. szr. ~e. Többszörösen hallatszó szisz hang.
*SZISZĚGŐ
	(szisz-ěg-ő) mn. és fn. tt. sziszegőt. 1) Aki vagy ami sziszeg. 2) Nyelvtanokban így neveztetnek azon hangok, melyeknek kiejtése némi sziszszenéssel vagy szeszszenéssel van egybekötve, (sibilantes v. spirantes), ezek némely nyelvbuvárok szerént az sz és s, mások szerént a z és zs is; mások pedig az f-et és v-t is ideszámítják. Nekünk sziszegők az sz és z; az s, zs pedig suhogók, és az f, v fuvók.
*SZISZĚRĚG
	(szisz-ěr-ěg) gyak. önh. m. sziszěrěg-tem, ~tél, sziszěrg-ětt. Folytonos szisz hangot bocsát ki fogai közől, különösen, félelmében szeszeg, szív a foga között.
*SZISZĚRGÉS
	(szisz-ěr-ěg-és) fn. tt. sziszergés-t, tb., ~ěk, harm szr. ~e. Folytonos sziszegés. V. ö. SZISZĚRĚG.
*SZISZFA
	Szigetvár vidékén Somogyban és Baranyában am. fűzfa; néhutt: szűzfa.
*SZÍSZÓ
	(szíszó) ikerített fn. am. mendemonda. "Ne hallgassunk szíre szóra, Száz esztendő csak egy óra." Horvát Endre.
*SZISZSZEN
	(szisz-ü-en, szisz-v-en, szisz-sz-en) önh. m. sziszszent. Egyes szisz hangot ad.
*SZISZSZENT
	(szisz-ü-ent, szisz-v-en-t, szisz-sz-en-t) önh. m. sziszszent-ětt, htn. ~eni, v. ~ni, par. ~s. l. SZISZSZEN.
*SZIT (1)
	elvont gyöke szita és szitka szóknak.
*SZIT (2)
	szitok, szitkoz, szitkozódik stb., szók törzse: azonos szid igével; a d-t t-vé a reá következő k miatt változtatta, kiváltkép, ha ezen k közvetlenül következik a d után: szid-k, szit-k.
*SZÍT
	áth. m. szít-ott, par. ~s, htn. ~ni v. ~ani. 1) A tüzet akár fuvással, akár piszkálva éleszti, gerjeszti. Szítsd föl a tüzet, hogy el ne aludjék. Fujtatóval, köténynyel szítani a pislogó szenet. Hamvevővel szitani a gyertyát, hogy jobban égjen. Kiki a maga fazeka mellé szít. (Km). 2) Önhatólag, bizonyos hajlamból vagy érdekből valakihez vonzódik, s mintegy hozzá szivódik. Az igazságos biró egyik félhez sem szít. Ő más felekezethez szít. E szónak alaphangja a szelletet és szívást utánzó szi hang, melyből lett szi-ít, szít; hasonló képeztetésüek: fűt, hűt hangutánzók. Ugyanezen hangon alapszik a német ,schüren' is.
*SZITA (1)
	(szit-a) fn. tt. szitát. Sürűen szerkezett szőrrostokból álló, kéreggel kerített házi, nevezetesen konyhai eszköz, melyen holmi lisztnemű vagy híg testeket általszűrnek. Lisztes szita, téjszürő szita, lészita. Kis szita, nagy szita, sürü, ritka szita. Szitára őrölnek, mikor a korpa a liszttől elválasztatik (ellenkező esetben: parasztra őrleni). Van itt minden kis szita, nagy szita. (Km). Általlát ő nemcsak a rostán, hanem a szitán is. (Km). Vak, ki a szitán át nemlát. (Km). Új szita szegen lóg v. függ. (Km). Kell a gazdasszonynak szita, rosta, kanál. (Lakodalmi vers). V. ö. ROSTA. E szónak gyöke a hangutánzó szi, melyből lett szit, s ebből szitó, szita, t. i. azon vékony sziszegő hangot fejezi ki, melyet ezen eszköz ad, midőn valamit áteresztenek rajta, s alaphangban egyezik vele szűrő is. Szintén a mondott alaphang után képeztetett a német Sieb is. Egészben egyezik vele a görög shJw = szitálok; tovább., Gyarmathi Sámuel szerént szláv nyelvekben: szito, szitto, syta, szyté. Egyezik vele az sz-nek t-re módosultával a szanszkrit titau is.
*SZITA (2)
	erdélyi falu B. Szolnok m.; helyr. Szitá-ra, ~n, ~ról.
*SZITAEDÉNY
	(szita-edény) ösz. fn. A malomban szitaféle készülék.
*SZITAKÁVA
	(szita-káva) ösz. fn. Vékony fa lemez, mely a szitaszövetet káva gyanánt keríti.
*SZITAKÉRĚG
	(szita-kéreg) l. SZITAKÁVA.
*SZITAKÖTŐ
	(szita-kötő) ösz. fn. 1) Mesterember, ki szita-féle eszközöket csinál. 2) Lassu folyásu vagy álló vizek szinén röpködni szerető bogárfaj, melynek négy vékony hosszú szárnya van, máskép: acsa. (Libellula).
*SZITÁL
	(szit-a-al) áth. m. szitál-t. Valamit szitán általereszt, megszűr, megtisztít. Lisztet, pordohányt szitálni. Átv. szitálja a farát, azaz, ideoda rázza, fintorgatja. Önhatólag szitál az eső, a székelyeknél am. lanyházik, permetez.
*SZITALAP
	(szita-lap) ösz. fn. Növénynem a lopvanőszők seregéből, vagy is gomba, melynek alakja kupforma, felső lapja felhajlott karimáju, s rajta apró likak, melyeken pormagvait átereszti; innen a neve. (Peziza).
*SZITÁLÁS
	(szit-a-al-ás) fn. tt. szitálás-t, tb., ~ok, harm. szr. ~a. Cselekvés, midőn valamit szitán átszürnek s megtisztítnak. Esőszitálás am. permetezés.
*SZITÁNY
	falu Bihar m.; helyr. Szitány-ba, ~ban, ~ból.
*SZITAPÉNZ
	(szita-pénz) ösz. fn. Díj, melyet a molnárnak a szitán őrlött gabonától, vagyis a korpától megtisztított lisztért fizetni szoktak.
*SZITAPOR
	(szita-por) ösz. fn. Por, mely a szitált jószágból elszáll, elrepül, elválik.
*SZITÁS (1)
	(szit-a-as) mn. tt. szitás-t, v. ~at, tb., ~ak. Szitával ellátott. Szitás malom, melyben az őrlött lisztet szitán áteresztve megtisztítják. Jár kel a farával, mint a szitás malom. (Km).
*SZITÁS (2)
	(szit-a-as) fn. tt. szitás-t, tb., ~ok. Szitacsináló mesterember, szitakötő.
*SZÍTÁS
	(szít-ás) fn. tt. szítás-t, tb., ~ok. Cselekvés midőn valaki tüzet szít; vagy pedig más valakihez szít. V. ö. SZÍT.
*SZITÁSÁRR
	(szitás-árr) ösz. fn. A szitások árrféle hegyes eszköze, melylyel a kérget átlikgatják, hogy a szőrszálakat behuzhassák.
*SZITASZÖVET
	(szita-szövet) ösz. fn. 1) Szőrszövet, mely a szitaféle eszköznek lényegét teszi. 2) Szitához hasonló likacsos ritka szövet; ilyenről szokták mondani: ritka mint a szita.
*SZÍTAT
	(szí-tat) mivelt. m. szítat-tam, ~tál, ~ott, par. szítass. Mondják papirról, mely itat, vagyis a tintát általereszti.
*SZITKA
	(szit-ka) kics. fn. tt. szitkát. Csőalakú kis szita, melyen tejet, levest, s más folyadékot szürnek.
*SZITKOS
	(szit-ok-os) mn. tt. szitkos-t, v. ~at, tb., ~ak. 1) Aki szitkokat mond, szitkozódó, szidalmazó, káromló. Szitkos kofák, részeg emberek. 2) Ami szitkokat foglal magában. Szitkos beszéd, izenet, levél. V. ö. SZITOK.
*SZITKOSAN
	(szit-ok-os-an) ih. Szitkos módon szitkozódva.
*SZITKOZÓDÁS
	(szit-ok-oz-ó-d-ás) fn. tt. szitkozódás-t, tb., ~ok, harm. szr. ~a. Haragos kifakadás, mely által valaki szitkokkal illet, gyaláz, mocskol másokat. V. ö. SZITOK.
*SZITKOZÓDIK
	(szit-ok-oz-ó-d-ik) belsz. m. szitkozód-tam, ~tál, ~ott. Valaki ellen haragra gyúlva, szitkokat mond, illetőleg káromkodik, átkozódik; mást gyalázatos kifejezésekkel mocskol.
*SZITKOZÓDÓ
	mn. tt. szitkozódó-t. Aki másokat szidalmakkal illet. Demosthén dörgő nyelvével szitkozódó halkufár. (Kölcsey).
*SZÍTÓ
	(szít-ó) mn. és fn. tt. szítót. 1) Aki vagy ami szít. 2) Szító eszköz pl. szitófa, szítóvas, szító horog, szitóvilla.
*SZÍTÓFA
	(szító-fa) ösz. fn. Szitás végett használt v. használtatni szokott fadarab.
*SZÍTOGAT
	(szít-og-at) gyak. áth. m. szítogat-tam, ~tál, ~ott. p. szítogass. Gyakran vagy folytonosan szít. Szítogatni a tűzet. V. ö. SZÍT.
*SZÍTOGATÁS
	(szít-og-at-ás) fn. tt szítogatás-t, tb., ~ok, harm. szr. ~a. Cselekvés, midőn valaki szítogat, vagyis gyakran szít valamit.
*SZÍTÓHOROG
	(szító-horog) ösz. fn. Lásd: SZÍTÓ alatt.
*SZITOK
	(szit-ok) fn. tt. szitk-ot, harm. szr. ~a. Haragos ember kifakadása, mely által valakit gyaláz, mocskol, átkoz, káromol. Szitkokkal illetni valakit. Szitkokra fakadni. Lé tartja a szolgát, átok, szitok a gazdát. (Km.). E szónak gyöke szid ige, melyből lett szid-ok s jobbhangzás végett: szitok. A persában szitíh am. contentio, rixa; szitihíden, certare, rixari. V. ö. SZID.
*SZÍTÓLYUK
	(szító-lyuk) ösz. fn. A kemencze vagy katlan szája, melyen át a benne égő tüzet szítják.
*SZÍTÓRÚD
	(szító-rúd) ösz. fn. Tüzet szítani való rúdalaku eszköz.
*SZÍTÓVAS
	(szító-vas) ösz. fn. Tüzet piszkáló vaspálcza vagy villa.
*SZÍTÓVILLA
	(szító-villa) ösz. fn. Villaalaku eszköz tüzet szitani.
*SZITTY
	l. SZITY.
*SZITTYA (1)
	fn. tt. szittyát. L. SZITTYÓ.
*SZITTYA (2)
	fn. tt. szittyát. Régi nép neve. A régi görög íróknál: sxuqhV, a latinoknál: scytha. Nálunk is régebben egészen a latin szerént ejtetett. Némelyek görögösen skütha-nak is írják. A görögöknél még így neveztek bizonyos szolgákat is, kik nyilvános poroszlóféle szolgálatot teljesítettek, vagy mint némelyek tartják, idegenszerü ruhájoktól, vagy mivel e szolgálatra valóságos scythákat, mint erős, izmos férfiakat alkalmaztak; ugyanezeket másképen toxothV (a többesben: tnxotai) néven nevezték, mely szónak ,ijász' (Bogenschütz) jelentése van. A scythákat főképen két régi iró ismerteti: Herodot és Ptolemaeus. Herodot Krisztus előtt 480-ik évben született, és híres történelmi munkájának megirását a tudósok élte 44-ik évére teszik. Szerénte Scythia (Szittyahon) határai valának délnyugot felé az Ister (Duna) folyam (torkolatai), keletre a Maeotis tava (Azov tenger) és Tanais (Don) folyam, nyugotra az Agathyrsi hegyek (erdélyi keleti és déli hegylánczolatok), a Dniester és Bog (Bug) folyók tőforrásai, északra, messze a Borysthenes (Dnieper) torkolatától egy nagy pusztaság, délre a Pontus euxinus (Fekete-tenger); vagy mint egyik újab., külföldi munkában röviden olvasható: Scythák neve alá foglalták a görögök már kora időben, azon népségeket, melyek a mai Moldva és Oláhországban, déli Oroszország téres sikságain és Krim félszigeten lakozának, és akik Herodot eléadása szerént magukat a király melléknevétől skolot néven nevezék. E névre nézve érdekes lesz itt közölni, miket róla főképen Neuman munkája (Die Hellenen im Skythenlande) után Télfy János tagtársunk közöl: "A skolot név még ma is fönáll a mongoloknál: minthogy Burät nevü törzsük szintigy neveztetik.... E szó mongol törzse dzol am. szerencse, siker, s innen dzoltu v. dzoltai am. szerencsés. S így már azt is tudhatjuk, hogy a scythák királyának mellékneve: szerencsés, t. i. dzoltu v. dzoltai. "Ha a görögök szerént a scythák magukat skelotoknak nevezték, világos, hogy amaz előbb., név nem szittya (scytha) szó. Magára a ,scytha' névre nézve némelyek azt mondják, hogy nyilazási ügyességök miatt nevezték így, s hogy e nevet a szlávoktól tanulták volt. Lithvániában még most is hallani e szót szauti = lőni v. lövész, nyilazni v. nyilas. Livonia, Finnland, Laponia és Kurlandban e szó skytta, kytta, kyt = ijász; s ezt a régi poroszok szythi-nek hívták. Pellontier ellenben a kérdéses szót a német ziehen-től (költözködni) származtatja, mivel a scythák vándor nép valának. (Larcher: Histoire d' Herodote 3. köt. 414. l.). Legújabb időben Cyprien Robert (Le mond slave, Paris. 1852. II. köt. 68. l.), az illyr nyelvből magyarázza a scytha szót, és pedig szkitati igéből, melynek jelentése: kóbor életet viselni (csatangolni). Ezen szó, úgymond, a szlávoktól ment át a görögökhöz, kik annyira visszaéltek vele, hogy különféle barbár népeket jelöltek ezen általános névvel. "Mások arra hivatkoznak, hogy a szlávok még jelenleg is csud-oknak nevezik a finneket, s hogy csud nem más, mint a görög sxuJ. De erre azt lehet válaszolni, hogy a szlávok minden idegent neveztek csudnak, s csak, későbben kiválólag a finneket. S azután nem is lehet bebizonyítani, hogy a görögök a szlávoktól vették volna át a scytha (scuJ szót. A scythákkal szomszédos nép, melyet a görögök legelőször tanultak ismerni, valának a géták a Balkán és alsó Duna között; ezek pedig thrákok voltak. Valószinü tehát, hogy görögök ezeknél hallották legelőször a scytha nevet. (Neuman 139, 140. l.)." Még egy véleményt talál az olvasó e Szótárban a CSUD v. CSÚD czikk alatt. Herodotból minden esetre kitűnik, hogy a scytha (scuJhV név, akárkitől vették a görögök, nem scytha szó, mert Herodot nagy tekintélyű ős történetíró szerént, mint fönteb., láttuk, azon népség magát királyuk melléknevétől skolot-nak hívta, s e nevet Neumann, mint imént szintén láttuk, a mongol dzoltu v. dzoltai szóval azonosnak tartja. Neumann több más scytha szót is, melyeket Herodot megérint, a mongol nyelvből fejt meg. Herodotból rövid kivonatban még ide írjuk e következőket: "A Don és Dnieper között székelt a nemzet fő tömege, melyet ezen történetiró három csoportra, ú. m. szabad vagy királyi, tovább., nomád és földmivelő scythákra osztályoz. A földmivelő scythák a Borysthenes (Dnieper) folyóhoz legközelebb lakoztak; keletre hozzájok a nomád (v. pásztori) scythák, s még tovább keletre a királyi scythák honoltak, kiknek tartománya királyi székhely-nek is neveztetett. Ezek délfelé egész a tauri félszigetig (Krimig), keletre a Maeotis tava (Azóv tenger) egész partja mentében a Don folyamig, s északra 20 napi járóföldig terjeszkedtek, s magukat minden scythák között a legjelesebbeknek a vitézebbeknek, és a többit alattvalóiknak tarták. Ezeket tekinthetjük a Herodot igazi scytháinak; mert Herodot szerént is a boristheniták kikötőjétől kezdve elsők laktak a kallipidák, kik görögscythák. Ezeken túl más nép, kik alazónoknak neveztetének. Ezek és a callipidák a többiben ugyan hasonló szokásokat követtek, mint a scythák, de táplálkozásra gabonát vetnek stb., Az Alazónokon túl laktak a szántó scythák, kik eladásra veték a gabonát. Ezeken túl laknak a neurok. Átkelvén a Borysthenesen, látjuk először, úgy mond Herodot, a tenger mellékén Hyläát (erdőséget), ezen túl laknak a földmivelő scythák (mint föntebb). Átkelvén Tanais folyóján, nem vagyunk többé scytha földön, hanem az első vidék a sauromatáké. Ezeken túl laknak a budinok stb. stb. Ptolemaeus Krisztus után a 2-ik század első felében, tehát Herodot után mintegy öt századdal későbben, és már akkor élt, midőn a hiungnuk (húnok) nagy tömege az ősi földről (Sína északi szomszédságából) az első század végén a többitől elszakadva, nyugotra a Volga felé nyomúlt, s hatalmuknak engedve, az útjokban talált népségek vagy velök egyesültek, vagy előlük elvonultak. (Lásd HÚN és MAGYAR czikkek alatt). Tehát nem csoda, ha nála Scythahonnak más alakját, és amennyiben a kelettel is ösmeretesb Herodotnál, nagyob., kiterjedését is találjuk. Ő azt nyugoti és keletire osztja, minthogy azt az Imaus hegye (magyarul: havas, Imaus incolarum lingva nivosum significat, Plinius), kétfelé az Imauson belüli (inneni) és az Imauson kivüli (túli) Scythiára választja. Az Imauson pedig Galletti és Falk szerént a Himalaya hegyláncz értendő, vagyis mivel Funke az alatt az Altai hegyet is említi, az Imaus úgy tekintendő, mely délkeletről északnyugot felé az Altai hegységig terjedett. Ptolemaeus szerént tehát az Imauson belüli vagy nyugoti Scythia határai valának, keletről az Imaus, északról ismeretlen világrész, nyugotról a Volga (tehát már a hiongnuk is bennfoglaltattak), és az ázsiai Sarmatia, délre a szákák, Sogdiana, Murgiana az Oxus torkolata mellett és a káspi tenger. A népségek legnagyobb része azon hegyektől neveztettek el (az idegenek által), mely körül azok lakozának. Az Imauson kivüli (túli) vagy keleti Scythia határai valának nyugotról az Imaus, északról ismeretlen vidék, délről az indiai hegyek a Gangesen túl, és keletről Serica (Sínának egy része), tehát ez alatt nagy részben a mongolok földe is értetik. ("Es begreift also von Tibet an gegen Norden einen westlichen Strich der Mongoley und Kalkos." Funke). Herodot után megemlítendő még, hogy a persák a scythákat szákáknak v. szákoknak (saxai) hívták; és Vullers szókönyvéből tudjuk (túri - - szónál), hogy scythák neve alatt a persák a turkokat s párthusokat is értették. Különösen a szákákról, a régi classicusok után azt írja Funke: "A szákák (sacae) keleten általános neve a scytha népeknek, Közép-Ázsia hegységeiben és pusztaságaiban a Kaspi tengeren túl. A görögök és rómaiak e névvel csak egyetlen scytha néptörzset jelöltek, melynek lakhelye a mai földképen magában foglalta kis Bocharát, a kirgízek és dzongárok némely határos földjeivel, tovább., a Kobi nevű nagy homokpusztaság nyugoti és Tibet északnyugoti részét." Béla király névtelen jegyzője (Anonymus Belae regis notarius) szintén Scythiából származtatja a magyarokat. "Miképen szállott alá a scythiai földről a hét fejedelmi személy, kiket hét magyer-nek nevezünk."... "Scythia tehát igen nagy föld, melyet kelet felé Dentu-magyer-nek neveznek, (azaz dóni v. tanaisi magyarnak, mert a tu végzet a mongolban mellékneveket alkot, s egy külön értekezésben megmutatandjuk, hogy az Etele és húnjainak nevei, valamint a vezérek v. első fejedelmek korában eléforduló nevek és nehány szók a mongolban ma is feltalálhatók, Neumann is a mongolból fejt meg számos scytha szót), melynek határa az északi résztől a Feketetengerig terjed, mögötte pedig vagyon a Thanais (Don) nevezetü folyó."... "A magyarok nagy vitéz és a hadi küzdelmekben nagy, hatalmas nemzete tehát... eredetét a scytha nemzetből vette, melyet tulajdon maga nyelvén Dentu-magyernek neveznek" stb. "Szép Ázsiának földén, a szittya telkeken, Büszkén miként a párducz, ha harcz után pihen, Kemény és nyers erőben egy harczos nép lakott; De rajta bús hasonlás nagy átka nyugodott." Garay. (A magyarok Mózese).
*SZITTYĚGET
	(szitty-ěg-et) önh. m. szittyěget-tem, ~tél, ~ětt. Gyarmathi Sámuelnél am. csattogat.
*SZITTYĚGETÉS
	(szitty-ěg-et-ěs) fn. tt. szittyěgetés-t, tb., ~ěk, harm. szr. ~e. Csattogatás. V. ö. SZITTYĚGET.
*SZITTYEN-SZOTTY v. SZITTYEM-SZOTTY
	l. SZITY-SZOTY.
*SZITTYI-FITTYI
	l. SZITYI-FITYI.
*SZITTYÓ
	fn. tt. szittyót. Növénynem a hathímesek seregéből és egyanyások rendéből; csészéje hat levelű, állandó, néha belül szines; bokrétája nincs, bibéje három, tokja egy vagy három rekeszű, három nyilásu. Juncus. Fajait Diószegi és Fazekas két alnemre osztja u. m. leveles és leveletlen száruakra. Gyarmathi Sámuelnél: szittya. Némely fajait, kül hasonlat miatt a népnyelv káká-nak is nevezi, de a káka növénytanilag más nemü t. i. három hímes és egyanyás növény (scirpus.). A szittyó, mint juncus, németül Binse, melyről Adelung úgy vélekedik, hogy gyökre nézve a binden (kötni) igével egy eredetű, minthogy szára kötésre, fonásra alkalmas, mely értelmezéssel egyezik a latin juncus és jungo, tovább., a hellen scoinoV, mely szittyót is, kötelet is jelent. Ennélfogva valószinűnek látszik, hogy a magyar szittyó rokon eredetű a szíj szóval, mennyiben szíj gyanánt öszve lehet fonni, fűzni, s oly alaki és képzési viszonyban állanak egymással, mint a faj és fattyu (faj-tyú), a hav és hattyú (hav-tyú) azaz hófehér vizi madár; így szittyó am. szíj-tyú. Rokon eredetüeknek látszanak a galandot jelentő szatying, a szittyóból kákából kötött szatyor, és a szalagforma pikkelyü szattyú. Egyébiránt Gyarmathi Sámuel szerént egyezik vele a cseh szitho, szittyo, vend szite, Dankovszky szerént az illyr szitya.
*SZITTYÓS
	(szittyó-os) mn. tt. szittyós-t v. ~at, tb., ~ak. Szittyóval benőtt, bővelkedő. Szittyós tavak, mezők. V. ö. SZITTYÓ.
*SZITY
	nyomatékosan: szitty, hangutánzó gyök, a szittyeget szón kivül csak ikeritéseknél fordúl elé a szity-szoty, szityeg-szotyog és szityi-fityi szóknál. Rokon vele: szotyog szónak szoty gyöke; ,szotyog' is némely szójárásokban: szötyög.
*SZITYĚG-SZOTYOG
	ikerített ige. Am. lityeg-lotyog és tityeg-totyog. V. ö. SZITY-SZOTY.
*SZITYI-FITYI
	ikerített fn. tt. szityi-fityit. Törpe, hitványság, aprólék ember. Kemenesali szó. (Lévai László). Szityi-fityi úr, ki szeretne nagyot játszani de módja nincsen. Balaton melléki szó. (Horváth Zsigmond). Olyan alkatu mint inczi-pinczi, csiribiri stb.
*SZITY-SZOTY
	ikerszó, és gúnyos kifejezés, mint a titytoty, lityloty, pitypoty, és némely hasonlók. 1) Természeti hangutánzás. (Szityegszotyog a rázásban öszvetörődő gyümölcs). 2) Hitvány valami. Néhutt máskép: szittyenszotty. Kinek nem tetszik a szittyenszotty, fogadja el a kippenkoppot (szójáték), azaz kinek nem tetszik ahol van valamicske (szitty-szotty), fogadja el, ahol nincs semmi (kipp-kop). 3) Vén asszony járását, mozgását gúnyoló népies kifejezés. 4) Tréfásan szólva am. tojás, pete.
*SZIU
	tt. sziut, tájdivatosan am. szíj; l. ezt.
*SZIŰ, SZÍŰ
	régies, szívü helyett. "Ki volna oly igen kemény sziű ember." Régi Magyar Passio. (Toldy F. kiadása 87. l.). l. SZÍ, fn.
*SZÍV
	áth. ige, l. SZÍ, áth.
*SZÍV
	fn. tt. szivet, szívet; személyragozva: szívem v. szivem, szíved, v. szived. szíve v. szive, szívünk v. szivünk stb., Változattal: szű v. szűv; néha, kivált a régieknél szí is. A ,szű' tárgyesete: szüvet v. szűt: személyragozva: szüvem v. szűm stb. Kúpalakú, s csaknem háromszögű s nagyobbára húsos belrész az emberek, és más véredényű állatok mellében, mely váltakozó kitágulás és öszvehuzódás által a vért folytonosan mozgatja, s az állati melegséget fentartja. Az ember szive a mellnek bal oldali üregében fekszik. Ver a szív, midőn rendes mozgásban van; dobog vagy kopog, midőn a vérmozgás rendkivül sebes. Mint az emberi testnek egyik legfontosabb alkatrésze, mint az érzések székhelye, és az élet kelléke, különféle átv. értelmü kifejezések alapját teszi, melyek a kedélyre, indulatokra, szenvedélyre, s általában a belső érzelmekre vonatkoznak. "A viszony, az ész és szív, az elme s kedélyünk között ahhoz hasonló, mely a melegség s világosság között létezik. Annyira együtt nyilatkoznak többnyire, hogy látszó különbségek mellett mégis azon gondolatra jutunk: nem ugyanazon egy kútfőből erednek-e?" B. Eötvös J. (Gondolatok). Mig a szivem ver, amíg élek, el nem felejtelek. Szivembe vésem. Szivemből ki nem irthatom soha. "Egész világ nem ami birtokunk; A mennyit a szív felfoghat magába, Sajátunknak csak annyit mondhatunk." Vörösmarty. Örömtől repeső, haragra lobbanó, bánatban, szomoruságban epedő sziv. Vérző szív. "Bérczről visszanéz a vándor, Vígan int kies hazája, Ott mosolyg a róna táj: De a messze távozónak Szíve vérzik, szíve fáj." Bajza. Gyöngéd érzelmű, kemény, irgalmatlan szív. Bátor, félénk szív. Szerelemben, epedő, olvadozó sziv. Igaz, őszinte, nyilt, egyenes, hamis, csalfa sziv. Hűséges, állhatatos, hűtelen, változékony sziv. Töredelmes sziv. Atyai, anyai, testvéri, baráti szivvel viseltetni valakihez v. valaki iránt. Jó szivvel, rosz szivvel lenni másokhoz. Szivében viselni, hordozni valakit. Szivére venni a dolgot. Szivből szeretni, utálni, gyülölni valakit. "Nem szeret semmit; de nem is gyülölhet, Szíve óhajt még, de üres vadonban Hal ki nyögése." Berzsenyi. Szivéb., szállani. Szállj szivedbe, sirasd meg bűneidet, (Faludi). "Hatott a szó a hívek szivére,
*
	S a babona köztük véget ére." Székács József. (A hazajáró lélek). Teljes, tiszta szivből szeretni az Istent, szivből minden jót kivánni. Szivére beszélni, hatni valakinek. Szivemre kötötték. Szivemtől szakadt. Meghasad v. megreped a szivem. Nem kap rajta se szivem, se szemem. Mintha egy mázsakő esett volna le szivemről. Valami nyomja a szivét. Szived szerint élj, mulass, cselekedjél. Majd meghasad, majd megreped a szíve. Szivem szerelme, gyönyörüsége, édes szivem. Fáj a szivem, sír a lelkem. A szerelem dárdája, szivemet általjárja. Népdal. Általán a szerelmes népdalokban igen nagy szerepet játszik. Szívvel, lélekkel, teljes lelki erejéből. Egy szívvel, lélekkel, tökéletes egyetértéssel. Közmondatok: Kinek szíve telve, megnyílik a nyelve. Kinek mi szivében, megtetszik szemében. Kitetszik szeméből, mit forgat a szíve. Kinek mihez kedve, ott akad a szive. Mi a szívén az a nyelvén. Nehéz a szivet megcsalni. Kinekkinek szíve tanácsadó. Bánatos szívet akármi szó szele is megkeseríti. Száráb., szállott a szíve. Helyén a szíve. 2) Valaminek közepe, belseje. Ország szíve. 3) Szivhez hasonló mű. Harang szive. 4) Használják mell helyett. Szivéhez szorítani valakít. 5) Am. bátorság. "Mit félönk hejába? szikség hogy szívönk legyen, mert nám (lám) megvolna gyorsaságunk." Pesti Gábor. (XXIII. mese. A nyúlakról) "Úgy megijed hogy ecczöre (egyszerre) szüvit veszti." Székely népmese (Kríza J. XV. mese). Régiesen és tájdivatosan szü és szí. Alakra hasonlók hozzá: nyív v. nyűv v. nyű, hív v. hüv v. hű, miv v. műv v. mű, melyeknek egyszerü gyökeik, nyi, hi, mi v. nyű, hű, mü, s ezek szerént a sziv gyöke is szi v. szü. Egyezik vele a finn szüö, szüvven, és az ostják sem. Nyelvünkben eredetre rokonok hozzá, szűgy, szegy, amaz a lónak, szamárnak, emez a szarvasmarhának azon előrésze, mely alatt a szív fekszik. Minthogy a szivnek működése folytonos öszvehuzással, szorongással jár, és alakra szögletes, ennélfogva azon rokon gyökhangu szók osztályáb., sorozható, melyek öszveszorulásra vonatkoznak, milyenek: szük, szeg, szug, szigorú, zsigora, zsugor, csűcs, csúcs. Vagy némelyek véleménye szerént egyszerűen maga a szi v. szív ige, noha ez alhangulag ragoztatik: azonban, mint felhozzák, ez más szóknál is eléfordúl, pl. szík szíke a székelyeknél: szíkja, sír régiesen: sírek ma sírok, vagy ha egész szókat veszünk: szeg szög szug (v. zug), sejt sejdít sajdít, suppad süpped, sivítok süvöltök.
*SZIVA
	puszta Somogy m.; helyr. Szivá-ra, ~n, ~ról.
*SZIVACS
	(szív-acs) fn. tt. szivacs-ot, harm. szr. ~a. A szív igéből származtatott újabbkori szó, az idegen eredetű spongyia helyett, és ennek értelmében. A szivacs magáb., szívja a vizet. A nedves szivacsot kifacsarni. Iszik, mint a szivacs.
*SZIVÁCS
	(sziv-ács) fn. tt. szivács-ot, harm. szr. ~a. Baranyában am. sziács v. szijács, szijforgács, szíjas forgács; különösen papucskéreg. Tovább., Kemenesalján vékát és zsomport kötő, hasított rekettye vagy fűzvessző. (Tájszótár). Néhutt: szilács, ez értelemben is gyöke azon szí, melyből a szíj, szijács, szilács, szilánk, szirom, szironya szók származtak. V. ö. SZÍJ.
*SZIVACSKORALL
	(szivacs-korall) ösz. fn. Korallfaj, melynek lakó hajléka az úgynevezett szivacs, vagy is puha, rojtos szálkás részekből álló szövet.
*SZIVACSOS
	(sziv-acs-os) mn. tt. szivacsos-t v. ~at, tb., ~ak. Szivacscsal benőtt vagy ellátott vagy szivacshoz hasonló szerkezetű, szövetű puhaságú. Szivacsos tengeri sziklák.
*SZIVACZ
	Ó~, ÚJ~ faluk Bács m.; helyr. Szivacz-ra, ~on, ~ról.
*SZÍVAGGÁLY
	(szív-aggály) lásd: SZÍVAGGODALOM.
*SZÍVAGGODALOM
	(szív-aggodalom) ösz fn. Szivet aggasztó, nyugtalanitó érzés, állapot, mely kivált a kétes jövendő miatt gyötör valakit.
*SZÍVÁGY
	ALSÓ~, FELSŐ~, falak Külső Szolnok m.; helyr. Szivágy-ra, ~on, ~ról.
*SZIVÁJ
	(sziv-áj) mn. tt. sziváj-t, tb., ~ok. l. SZIVÁLYOS.
*SZÍVALAKU v. ~ALAKÚ
	(szív-alaku) ösz. mn. l. SZÍVDED.
*SZIVALICZA
	Marczal mellékén am. szilvapálinka; a szláv szlivovicza módosúlata.
*SZIVALKODÁS
	(sziv-alkodás) mn. tt. szivalkodás-t, tb., ~ok, harm. szr. ~a. Állapot, midőn a sár szivalkodik.
*SZIVALKODIK
	(sziv-al-kod-ik) k. m. szivalkod-tam, ~tál, ~ott. A székelyeknél a sárról mondják, midőn keményülni kezd. Máskép: általánosabban: szikkad, néhutt: szivódik.
*SZIVÁLYOS
	(sziv-ály-os) mn. tt: szivályos-t v. ~at, tb., ~ak. Erdélyi szó, mondják földről, mely nyirkos és ragadós; máskép: sziváj.
*SZIVANÓ
	bodrogközi tájszó, l. SZÉNVONÓ.
*SZIVÁNY
	(sziv-ány) fn. tt. szivány-t, tb., ~ok. A rovarok szájának része, mely igen vékony szálacskákból áll, s melyek által az éltető nedveket magokba szívják; rövidebben: szip.
*SZIVAR
	(sziv-ar) fn. tt. szivar-t, tb., ~ok, harm. szr. ~a v. ~ja. Dohánylevelekből öszvegöngyölgetett hengerke, melyet a dohányzáskedvelők vagy közvetlenül szájba fogva, vagy szopókába illesztve s meggyujtva szivogatni, és elfüstölni szoknak. Honi, külföldi szivarok. Szivarra gyújtani.
*SZIVÁR
	(sziv-ár) fn. tt. szivár-t, tb., ~ok, harm. szr. ~a v. ~ja. Lopótök vagy ehhez hasonló üvegedény, melyből a hordóból a bort kiszívni szokták; máskép: szivárvány, szivó, szivornya; Dunán túl németesen: héber.
*SZIVÁRGÁS
	(sziv-ár-og-ás) fn. tt. szivárgás-t, tb., ~ok, harm. szr. ~a. Állapot, midőn valami szivárog. V. ö. SZIVÁROG.
*SZIVARGYÁR
	(szivar-gyár) ösz. fn. Gyár, melyben szivarokat készítenek.
*SZIVARKERESKĚDÉS
	(szivar-kereskědés) ösz. fn. Szivarárukkal üzött kereskedés.
*SZIVÁRKODIK
	(sziv-ár-og-od-ik) k. m. szivárkod-tam, ~tál, ~ott. Mondják nedvről, midőn vékony szálcsöveken szűk réseken lassan-lassan folydogál, kis cseppekben továb., terjed. Eléjön Szabó Dávidnál is. Az eső beszivárkodik a növényekbe, a földbe. A savó általszivárkodik a turós zacskón; máskép szivárog. Mindkét igének törzse szivár. V. ö. SZÍ, ige.
*SZIVÁRKOZIK
	l. SZIVÁRKODIK.
*SZIVÁROG
	(sziv-ár-og) gyak. önh. m. szivárogtam, ~tál, szivárgott. A nedv bizonyos szük résen vagy csövön folytonosan tovább-továb., terjed, s mintegy elszivódik. V. ö. SZIVÁRKODIK.
*SZIVAROS
	(sziv-ar-os) mn. tt. szivaros-t v. ~at, tb., ~ak. Szivarral ellátott; azzal bánó; azzal bővelkedő stb. Szivarosbolt; szivarosleány.
*SZIVAROZ
	(sziv-ar-oz) önh. m. szivaroz-tam, ~tál, ~ott. Égő szivarral szájában füstöt ereget.
*SZIVAROZÁS
	(sziv-ar-oz-ás) fn. tt. szivarozás-t, tb., ~ok. Cselekvés, midőn valaki szivaroz.
*SZIVARTÁRCZA, SZIVARTÁSKA
	ösz. fn. Tárcza vagy táska, melyben szivart tartani, hordozni szoktak.
*SZIVÁRVÁNY
	(sziv-ár-vány) fn. tt. szivárvány-t, tb., ~ok, harm. szr. ~a. A székelyeknél: szovárvány. 1) Csőalakú mű, mely által bizonyos öbölből a nedvet ki lehet húzni, szívni; máskép: sivár, szivornya. Különösen a húzó kutakba alkalmazott ilyetén gépmű, kútszivárvány, szivatyú; 2) Köz ismeretű légtünemény, mely élénk szinű ivalakban látszik elnyúlni az égen, midőn a hátunk mögől jövő napsugarak az előttünk harmatozó felhőről visszaverődnek. Nevét azon népies hiedelemtől vette, mely szerént az esőt és folyók vizeit magához szivja: "Balga gyermek, hol van a híd; Hová futsz ily esztelen? Szivárvány az: vége nyugszik Messzi, messzi tengeren;
*
	S a megürült fellegekbe Szí fel onnan új vizet." Arany János. Bibliai nyelven és némely, nevezetesen erdélyi tájbeszédben kegyelet, mint az isteni kegynek és Noéval kötött szövetségének jele. "Az én szivárványomat helyheztetem a felhőkben, és az szövetségnek jele leszen én közöttem és a föld között, és mikor béburítom felhőkkel az eget, megtetszik az én szivárványom a felhőkben." Mózes. I. K. IX fej. 13-14. v. A palóczoknál bábabukra (bokra), vagyis tündér szalagja.
*SZIVÁRVÁNYHAL
	(szivárvány-hal) ösz. fn. Az úgy nevezett ajakhalak egyik faja, melynek pikkelyei szivárvány szint játszanak. (Labrus julus. L.)
*SZIVÁRVÁNYHÁRTYA
	l. ÍVHÁRTYA.
*SZIVÁRVÁNYKÚT
	(szivárvány-kút) ösz. fn. Szivatyús kút. V. ö. SZIVATYÚ.
*SZIVÁRVÁNYOS
	(sziv-ár-vány-os) mn. tt. szivárványos-t v. ~at, tb., ~ak. Szivárványnyal ellátott. Szivárványos kút. Szivárványos ég.
*SZIVÁRVÁNYPILLLANGÓ
	(szivárvány-pillangó) ösz. fn. Tarka, csillogó szárnyu pillangófaj. (Papilio nymphalis gemmaticus Iris).
*SZIVÁRVÁNYZIK
	(sziv-ár-vány-oz-ik) k. m. szivárványz-ott, htn. ~ani, par. szivárványozzál. Szivárványszíneket játszik.
*SZÍVÁS, SZIVÁS
	(sziv-ás) fn. tt. szivás-t, tb., ~ok, ham. szr. ~a. Cselekvés, midőn valamit szivunk. Dahányszivás. Burnótsziváshoz szokni. Átv. vonzás, mely által egyik test a másikat magához húzza. V. ö. SZÍ, ige.
*SZIVAT (1)
	(szív-at) fn. tt. szivatot, harm. szr. ~ja. L. SZIPAT.
*SZIVAT (2)
	(sziv-at) miv. m. szivat-tam, ~tál, ~ott, par. szivass. Szívást eszközöl, vagyis azt eszközli hogy valaki vagy valami szívjon.
*SZIVATTYÚ, SZIVATYÚS; SZIVATTYÚZ
	l. SZIVATYÚ stb.
*SZIVATYŐR
	(szivatyú-őr) ösz. fn. Felügyelő valamely város köz szivatyúi és fecskendői fölött. (Pompier, Pumpenmeister).
*SZITVATYÚ
	(sziv-at-ó) fn. tt. szivatyú-t. Csőalakú gép vagy készület, mely által bizonyos öbölb., szorult nedvet ki lehet húzni, mintegy szívni, különösen vízkihuzására a kutakba alkalmazott ilyetén mű. Eredetileg szivató melyet a nyelvszokás meglágyított, mint ezeket: pattantyú, csikoltyú, tárogatyú, pörgetyű, förgetyű stb.
*SZIVATYÚCSŐ
	(szivatyú-cső) ösz. fn. A szivatyúféle gépnek csöve, melynek üregén a nedv felhuzódik.
*SZIVATYÚFURÓ
	(szivatyú-furó) ösz. fn. 1) Személy, ki szivatyúnak való csöveket fúr. 2) Eszköz, melylyel ilyetén csöveket fúrnak.
*SZIVATYÚFURU
	(szivatyú-furu) ösz. fn. l. SZIVATYÚFURÓ, 2).
*SZIVATYÚMŰ
	(szivatyu-mű) ösz. fn. Szivatyú minden hozzátartozókkal együtt.
*SZIVATYÚRÚD
	(szivatyú-rúd) ösz. fn. Vasrúd a szivatyúban.
*SZIVATYÚS
	(sziv-at-ó-os) mn. tt. szivatyús-t v. ~at, tb., ~ak. Szivatyúval ellátott. Szivatyús kút. Mint főnév tárgyesete: szivatyús-t, többese: ~ok, s jelenti 1) azon mivest vagy gépészt, ki szivatyúkat készít; 2) azon személyt, ki pl. tűzveszélykor a szivatyúval v. szivatyúkkal bánik.
*SZIVATYÚSZEKRÉNY
	(szivatyú-szekrény) ösz. fn. Szekrény- vagy ládaforma készület, melyben a szivatyú áll.
*SZIVATYÚZ
	(sziv-at-ó-oz) áth. m. szivatyúz-tam, ~tál, ~ott, par. ~z. 1) Szivatyúval fölszerel, ellát. Szivatyúzni a kutat. 2) Szivatyúval kihúz, kimerít. Szivatyúzni a vizet. V. ö. SZIVATYÚ.
*SZIVATYÚZÁS
	(sziv-at-ó-oz-ás) fn. tt. szivatyúzás-t, tb., ~ok, harm. szr. ~a. Cselekvés, mely által valamit szivatyúznak. V. ö. SZIVATYÚZ.
*SZÍVBAJ
	(szív-baj) l. SZÍVBETEGSÉG.
*SZIVBÁNAT
	(sziv-bánat) ösz. fn. Szivet epesztő, aggasztó, nyugtalanitó érzelem. "Ah, nem ismér oly anya Mély szívbánatot, Aki még nem sírata Megholt magzatot." Bajza.
*SZÍVBELI, SZÍVBÉLI
	(szív-beli v. szív-béli) ösz. mn. Ami a szívvel belső szoros viszonyban áll; szivből eredő, szivreható, szivet illető. Szivbeli gyönyör, élvezet, fájdalom, gyötrelem, keserüség, szorongatások. "A szívbéli szeretet nagyob., a gazdagságnál." Mikes Kelemen.
*SZÍVBETEGSÉG
	(szív-betegség) ösz. fn. A szívnek kóros állapota. Átv. ért. a kedélyre vonatkozva aggódó, szorongó fájdalmas érzés.
*SZÍVBILLENTYŰ
	(szív-billentyű) ösz. fn. Félholdalakú hártyák, melyek a szivkamarák ütérnyilásait takarják. (Valvulae semilunares.)
*SZÍVBUROK
	(szív-burok) ösz. fn. Szilárd, fehérszinű hártya, mely a szivet burok gyanánt takarja. (Pericardium).
*SZÍVBUROKVÍZ
	(szív-burok-víz) ösz. fn. Nyirkosság, mely a szivburoknak belső sima oldalát sikamlóssá teszi. (Aqua pericardii.)
*SZÍVCSIGA
	(szív-csiga) ösz. fn. Csiganem, melynek legtöb., fajai szivhez hasonló alakúak. (Cardium).
*SZÍVDED
	(szív-ded) mn. tt. szivded-ět. A minek szivhez hasonló, szögletes alakja van. Szivded csigafajok.
*SZÍVDOBBANÁS
	(szív-dobbanás) ösz. fn. A szívnek egyes erőseb., ütése. V. ö. SZÍVDOBOGÁS.
*SZIVDOBOGÁS
	(sziv-dobogás) ösz. fn. Általán, a szivnek mozgása, verése; különösen, rendkivüli, s némi szorongással járó szivverés, melyet a vérnek kóros keringése vagy erőseb., indulatok szoktak okozni.
*SZÍVEL, SZIVEL
	(sziv-el) áth. m. szível-t. 1) Szeret, s mintegy szivében visel valakit. A szív és szivel oly viszonyban állanak egymással, mint a kegy és kegyel, kedv és kedvel. 2) Néha csak tagadó jelentése van, s am. nem gyülöl, nem utál, nem haragszik; eltűr valakit vagy valamit. Isten neki, már csak elszivelem. Nem szivelhetem ezen embert. 3) Baranyában a sövényfonók nyelvén szívelni am. a karókat veszszővel öszvefoglalni. E jelentésben a gyökszó szív azon hasonló gyökü szókkal rokon, melyek veszszőt vagy forgácsszalagot jelentenek, u. m. szivács, sziács, szivószék; tehát tulajdonkép mély hangulag ragozva am. szíval, azaz szíjal.
*SZÍVELÉS, SZIVELÉS
	(szív-el-és) fn. tt. szívelés-t, tb., ~ěk, harm. szr. ~e. 1) Kedvelés, szivében hordozás. 2) Eltürés. 3) Vesszővel egybefoglalás. V. ö. SZÍVEL.
*SZÍVÉLESZTŐ
	(szív-élesztő) ösz. mn. Általán, ami bút, bánatot, gondot űz, ami a kedélyt fölvidítja, örömre gerjeszti. Szivélesztő borok, mulatságok.
*SZÍVELFOGÓDÁS
	(szív-el-fogódás) ösz. fn. Szivszorongás vagy kedélyi zavar, melyet valamely nagyob., hatásu érzelem idéz elé.
*SZIVÉLY
	(sziv-ély) fn. tt. szivély-t, tb., ~ěk. l. KEDÉLY.
*SZIVÉLYĚS
	(sziv-ély-ěs) mn; SZIVÉLYESEN, (szív-ély-ěs-en) ih. l. KEDÉLYĚS; KEDÉLYĚSEN.
*SZIVÉLYĚSSÉG
	(szív-ély-ěs-ség) fn. l. KEDÉLYĚSSÉG.
*SZÍVEMELŐ
	(szív-emelő) ösz. mn. Képes kifejezéssel, ami nemesebb., magasabb, buzgóbb, szentebb, érzelmekre gerjeszt; buzdító, bátorító. Szívemelő szónoklat, egyházi szertartások, imák. Szívemelő nemes példák, bátorság, önfeláldozás. Szívemelő látvány.
*SZÍVEMÉSZTŐ
	(szív-emésztő) ösz. mn. Ami lassú, de folytonos bú, bánat, fájdalom, aggság, töprenkedés által a kedélyt epeszti, az élet gyökerén rágódik stb., Szívemésztő sérelmek, hálátlanság, reménytelenség.
*SZÍVEPEDÉS
	(szív-epedés) ösz. fn. Általán minden lassú fájdalom, keserűség, mely a szivet, illetőleg a kedélyt mintegy féreg gyanánt marja.
*SZÍVEPESZTŐ
	(szív-epesztő) ösz. mn. Ami a szivet epeszti, keseríti, folytonos bánattal emészti. V. ö. EPESZT.
*SZÍVÉR
	(szív-ér) ösz. fn. Ér, mely a szivből jön ki vagy a szivb., nyúlik.
*SZÍVERŐSITÉS
	(szív-erősités) ösz. fn. 1) Az életerőnek szaporítása, nagyobbítása. 2) Bizonyos szerek használása, melyek a szív müködését hathatósbb., teszik, melyek bátorságot, vidámságot, elszánást eszközölnek, pl. enyhitő italok, buzdítás, vigasztalás, stb.
*SZÍVERŐSITŐ
	(szív-erősítő) ösz. mn. 1) Ami az életerőt neveli, nagyítja, vagy ha meggyöngűlt, újra föléleszti. Sziverősitő gyógyszerek, italok. 2) Átv. vigasztaló, nyugtató, biztató, buzdító.
*SZÍVERŐSITŐFŰ
	(szív-erősitő-fű) l. SZÍVFŰ.
*SZÍVÉRZÉS, SZÍVÉRZELEM
	(szív-érzés v. ~érzelem) ösz. fn. Érzés vagy érzelem, mely szívből fakad, mely a kedélyben nyilatkozik.
*SZÍVES, SZIVES
	(sziv-es) mn. tt szíves-t v. ~et, tb., ~ek. 1) Szívvel biró, szivvel ellátott. 2) A növénytanban az olyan levélnemü szervről mondják, melynek lapja a végig vágott főtt tojás lapjához hasonlít, azonban szélesebb alján ki van kanyarítva, mint a tavaszi ibolya levele. 3) Átv. ért. ki belső hajlamánál fogva mások irányában gyöngéd, barátságos, nyájas, megelőző, szolgálatra kész, meleg részvétet mutató, jóságos indulatú; nem mogorva, nem hideg vagy tettetett udvariságu. Szives háziur. Szives vendéglátó. Szives látásban, szives fogadásban részesülni. Szives kivánat, ajánlat, segitség. Igen szives volt hozzám. Legyen ön oly szives.
*SZÍVESEN, SZIVESEN
	(sziv-es-en) ih. A belérzelem, és hajlam bizonyos melegségével; nyájasan, barátságosan; megelőző készséggel; örömest. Szivesen látni, fogadni a vendégeket. Szivesen adni, segíteni, tenni. Akármikor szivesen, csak tessék parancsolni. Szivesen, nincs mit köszönnie. Máskor is szívesen.
*SZÍVESKĚDÉS
	(sziv-es-kěd-és) fn. tt. sziveskědés-t, tb., ~ěk, harm. szr. ~e. Mások irányában gyakorlott szivesség, nyájasság, barátság, szolgálati készség stb. V. ö. SZIVESKEDIK.
*SZÍVESKĚDIK
	(sziv-es-kěd-ik) k. m. sziveskěd-tem, ~tél, ~ětt. Mások iránt tettleg szivesen, nyájasan, megelőző jó akarattal viseli magát. Ő nagysága szíveskedett szegény házunkat meglátogatni, a betegeket vigasztalni, az ügyefogyottakon segíteni.
*SZÍVESÖRÖMEST
	(szíves-örömest) ösz. ih. Igen szivesen, teljes szivből, édesörömest.
*SZÍVESSÉG, SZIVESSÉG
	(sziv-es-ség) fn. tt. szivesség-ět, harm. szr. ~e. Tulajdonság, mely mások iránti gyöngéd vonzalom, hajlam, részvét, nyájasság, jóakarat által nyilatkozik; szolgálati készség, őszinte, nem tettetett udvariság. Szivességet mutatni, gyakorolni mások iránt. Nagy szivességet tett velem. Tegye meg azt a szivességet. Ezen ember csupa szivesség. Szivességből kész volna mindenét oda adni. Szivességétől sok jót várok.
*SZÍVETLEN, SZIVETLEN
	(sziv-et-len) mn. tt. szívetlen-t, tb., ~ěk. 1) Aminek tulajd. értelemben vett szive nincsen. A rovarok szivetlen állatok. 2) Átv. ért. aminek szivalakú tagja, része nincsen. Szívetlen harang. 3) Érzéketlen, mások iránt részvétlen, könyörtelen. Egyébiránt ezen utolsó értelemben inkább a szivtelen használtatik. Határzóként am. szív nélkül.
*SZÍVETLENSÉG
	(sziv-etlen-ség) l. SZIVTELENSÉG.
*SZÍVETLENÜL
	(sziv-etlen-ül) l. SZIVTELENÜL.
*SZÍVFÁJÁS
	(szív-fájás) ösz. fn. Fájás, mely közvetlenül szivünket, mint a testszerkezet egyik fő alkatrészét kinozza, milyen a szívgörcs, szívdobogás, szívszorulás. Átv. kedélyfájdalom, mely epedő szorongással, emésztő búsongással jár.
*SZÍVFÁJDALOM
	(szív-fájdalom), l. SZÍVFÁJÁS.
*SZÍVFÁJÓS
	(szív-fájós) ösz. mn. Akinek a szíve fáj.
*SZÍVFESZÜLÉS
	(szív-feszülés) ösz. fn. Fájdalmas feszülés és felfuvódás a szív tájékán, mely a lélekzést nehezzé és szorongatóvá teszi.
*SZÍVFŰ
	(szív-fű) ösz. fn. Népies néven növényfaj a gyöngyhímek neméből; csészéje szurós; két alsó foga hosszabb., lepittyedt; alsó levelei szivdedek, a felsők hegyes karéjúk, fogasak; máskép szintén köznéven: sziverősitőfű; növénytani néven szurós gyöngyhím. (Leonurus cardiaca). Azt tartják róla, hogy sziverősítő hatásu, innen népies neve. Csillagszívfű, népies neve a szagos müge (asperula odorata) növényfajnak.
*SZIVFÜLCSE
	(szív-fülcse) ösz. fn. A szivkamarákból kinövő kis leppentyük. (Auricula cordis).
*SZIVGÖDÖR
	(sziv-gödör) ösz. fn. Kis mélyedés, a mell közepén, a szívnek közelében.
*SZÍVGYÖKÉR
	(szív-gyökér) ösz. fn. A növénynek fő gyökere, melyből a több., gyökerek kisarjadzanak és szétágaznak.
*SZIVHÁRTYA
	(szív-hártya), l. SZÍVBUROK.
*SZÍVHATÓ
	(szív-ható), l. SZÍVREHATÓ.
*SZÍVHATÓLAG
	(szív-hatólag) ösz. ih. Szívreható módon.
*SZÍVHÓDITÓ
	(szív-hódító) ösz. mn. Aki másnak szíves érzelmeit maga részére megnyeri.
*SZIVICZA
	falu Szala m.; helyr. Sziviczá-ra, ~n, ~ról.
*SZÍVJÓSÁG
	(szív-jóság) ösz. fn. Szívből eredő szelidség, békés, csendes természet; jótevőség.
*SZÍVKAMARA
	(szív-kamara), l. SZÍVÜREG.
*SZÍVKÉPZÉS
	(szív-képzés) ösz. fn. Átv. ért. a szívben alapuló nemes érzelmeknek kifejtése.
*SZÍVKÉPZŐ
	(szív-képző) ösz. mn. Szívet nemesítő. V. ö. SZÍVKÉPZÉS.
*SZÍVLOB
	(szív-lob., ösz. fn. A szívnek lobbal járó kóros állapota.
*SZÍVNĚMĚSSÉG
	(szív-něměsség) ösz. fn. l. NĚMĚSSÉG, 3) alatt.
*SZÍVNYUGALOM
	(szív-nyugalom) ösz. fn. Kedélyi állapot, midőn valakit kedvetlen érzések, izgató vágyak nem háborgatnak.
*SZÍVÓ, SZIVÓ
	(sziv-ó) mn. tt. szivó-t. 1) Aki vagy ami valamit színi, szopni szokott. Dohányszivó, burnótszivó. Vérszivó nadály. 2) Amivel szívni szoktak. Szivó cső, szivó tök; egyezik vele hangokban is a latin sypho v. sipho, görög sifwn.
*SZÍVÓCSŐ v. SZIVÓCSŐ
	(szívó-cső) ösz. fn. l. SZÍVÓ 2).
*SZÍVOGAT, SZIVOGAT
	(sziv-og-at) gyak. áth. m. szivogat-tam, ~tál, ~ott, par. szívogass. Gyakran vagy folytonosan szí valamit. Borokat szivogatni a hordókból. Burnótot szivogatni. Csontból kiszivogatni a velőt. V. ö. SZI, ige.
*SZÍVOGATÁS, SZIVOGATÁS
	(sziv-og-at-ás) fn. tt. szívogatás-t, tb., ~ok. Cselekvés, midőn valaki szívogat.
*SZIVÓKA
	(sziv-ó-ka) fn. tt. szivókát. 1) Cső, mely által bizonyos nedvet, folyadékot kiszívnak, pl. bort a hordóból, máskép: szivár. 2) Szopóka vagy pipaszár.
*SZIVÓKÉS
	(szivó-kés) ösz. fn. Kétnyelű vonókés, vagyis kézvonó, mely által a munkáb., vett fadarabról szijakat, szíjas forgácsokat hasogatnak, s azt bizonyos czélra simává idomítják. Az így lehasogatott forgács neve sziács v. szijács, v. szilács v. szivács. E szó első alkatrészének gyöke nem a szopásra, szivásra vonatkozó szí (sugit), hanem a héjat, forgácsot, illetőleg bőrt jelentő szij v. sziu főnév, miszerént szívókés am. szijat, sziácsot hasogató kés. V. ö. SZÍJ.
*SZIVÓMŰ
	(szivó-mű) ösz. fn. Szivatyú gépezete, pl. melyet a szivatyús kútb., alkalmaznak.
*SZIVORGA
	(sziv-or-g-ó, vagyis sziv-ár-og-ó) fn. tt. szivorgát. Csekélyeb., forrás, melyből a víz csak szivárog.
*SZIVORNYA
	(sziv-or-nya, sziv-ár-nya) fn. tt. szivornyát. Szivóka vagy cső, melylyel bizonyos edényből, hordóból a bort, sört, eczetet stb., kihúzzák.
*SZÍVOS, SZÍVÓS, SZIVÓS
	(szív-os v. szív-ó-os) mn. tt. szívós-t v. ~at, tb., ~ak. Mondjuk holmi nyers rostu, nyirkos szövetű, rugalmas testekről, melyek nem egykönnyen törnek, hanem inkább meghajlanak vagy szétnyúlnak. Szivós hús, mely rágás alatt porhanyuvá nem lesz. Szívós tészta, melyet ki lehet nyújtani. Szívós vesző, ág. Szívós izmok, szívós bőr. Minthogy a szij v. tájdivatosan sziu természeténél fogva rugalmas, hajlékony és nyulós szokott lenni; legvalószinübb., hogy szívos v. szivós amazzal ugyanazon gyökből származott, s jelent a sziuhoz v. szijhoz hasonló valamit. Ha úgy tetszik, fölvehetünk hajdan létezett szív-ik, azaz szíj-ik igét, melynek részesülője: szivó, s ebbűl lett szivós (= sziv-ó-os), vagy pedig közvetlenül a törzsből os képzővel lett szívos, mint a magaszt, takar, pirít igékből magasztos, takaros, piritos. A szivós alak pedig úgy származhatott a sziv-ik igéből, mint a hajlós, nyulós, a hajlik, nyúlik igékből.
*SZÍVÓS v. SZIVÓS
	l. SZÍVOS.
*SZÍVOSAN
	v. SZÍVÓSAN v. SZIVÓSAN, (szív-os-an v. szív-ó-os-an) ih. Szívos állapotban.
*SZÍVOSODÁS
	(szív-os-od-ás) fn. tt. szívosodás-t, tb., ~ok, harm. szr. ~a. Változási állapot, midőn valamely test szívossá, nyulóssá, hajlékonynyá leszen.
*SZÍVÓSODÁS, SZIVÓSODÁS
	l. SZÍVOSODÁS; és V. ö. SZÍVOS.
*SZÍVOSODIK
	v. SZÍVÓSODIK v. SZIVÓSODIK, (szív-os-od-ik v. szív-ó-os-od-ik) k. m. szívosod-tam, ~tál, ~ott. Szívossá, vagyis nyulóssá, hajlékonynyá leszen. Szívosodik a vízb., áztatott abroncs, vessző, a nedves helyen tartott dohány. V. ö. SZÍVOS.
*SZÍVOSSÁG, SZÍVÓSSÁG, SZIVÓSSÁG
	(szív-os-ság v. szív-ó-os-ság) fn. tt. szívosság-ot, harm. szr. ~a. Bizonyos testeknek nyulós, hajlékony, rugalmas tulajdonsága. V. ö. SZÍVOS.
*SZIVÓSZÉK
	(szivó-szék) ösz. fn. Faragószék, vonószék, melyen úgy nevezett szivókéssel vagyis kézvonóval simítják, idomítjak a szerszámnak való fát. V. ö. SZIVÓKÉS.
*SZÍVÓTÖK, SZIVÓTÖK
	(szívó-tök) ösz. fn. l. SZÍVÓ, 2).
*SZÍVÖMLEDEZÉS, SZIVÖMLENGÉS
	(sziv-ömledezés v. ~ömlengés) ösz. fn. A szívből eredő ömlengés. V. ö. ÖMLENGÉS.
*SZÍVÖRÖM
	(szív-öröm) ösz. fn. Nem csupán külsőleg mutatott vagy tettetett, hanem szivből fakadó vagy szivbeható, valódi, belső öröm.
*SZÍVÖRVENDĚZTETŐ
	(szív-örvenděztető) ösz. mn. Ami szivig beható, belső örömre gerjeszt. Szívörvendeztető hír. Máskép: szívvidító.
*SZIVPAIZS
	(szív-paizs) ösz. fn. Szívalakú paizs.
*SZÍVPÖFETEG
	(szív-pöfeteg) ösz. fn. Pöfeteg nevű kóros állapot, mely a szívben fejlődik ki, l. PÖFETEG.
*SZIVREHATÓ
	(szívre-ható) ösz. mn. Ami a szívben bizonyos érzelmeket, különösen szánalmat, irgalmat, bánatot, könyört támaszt; ami a szivet mintegy meglágyítja, részvétre gerjeszti, megindítja stb., Szivreható panasz, siralom, esdeklés, intés, dorgálás. Szivreható szavakkal festeni a szerencsétlenek sorsát. "Jézus függ a keresztfán, Szívreható egy látvány." Egyházi ének.
*SZÍVREHATÓLAG
	(szívre-hatólag) ösz. ih Szivreható módon.
*SZÍVREKESZ
	(szív-rekesz) ösz. fn. l. SZÍVÜREG.
*SZÍVREMEGÉS
	(szív-remegés) ösz. fn. A szív állapota, midőn azt félelem s e miatt származó reszketés fogja el.
*SZÍVROKON
	(szív-rokon) ösz. mn. és fn. Aki egy másikhoz hasonló szíves érzelmekkel bír.
*SZÍVROKONSÁG
	(szív-rokonság) ösz. fn. szívből fakadó érzelmek rokonsága.
*SZÍVSZAKADVA
	(szív-szakadva) ösz. ih. Átv igen vágyakodva, sohajtozó szivvel, sovárogva, remény és félelem közti aggodalommal. Szivszakadva vártalak. Néha am. igen nagy fájdalommal, keservesen. Szívszakadva váltak el egymástól.
*SZÍVSZAKASZTÓ, SZÍVSZAKGATÓ
	(szív-szakasztó v. ~szakgató) ösz. mn. Igen nagy fájdalommal, keserűséggel, lelki szorongással járó. Szivszakasztó látvány, csapás, veszteség.
*SZÍVSZORÚLÁS
	v. ~SZORULÁS, (szív-szorulás) ösz. fn. 1) A szivnek kóros állapota, midőn úgy érzik, mintha öszvezsugorodnék vagy görcs bántaná. 2) Szomorú indulatok, különösen nagy aggodalom, erős félelem által okozott nyugtalanság.
*SZÍVSZORÚLAT v. ~SZORULAT
	(szív-szorúlat) ösz. fn. Szívszorulás elvont értelemben.
*SZÍVTELEN
	(szív-telen) mn. tt. szívtelen-t, tb., ~ěk. Átv. ért. mások ügye baja iránt érzéketlen, részvétlen, könyörtelen, irgalmatlan; kemény, vad, durva indulatú. Határzóként am. szívtelenül. V. ö. SZÍVETLEN.
*SZÍVTELENSÉG
	(szív-telen-ség) fn. tt. szívtelenség-ět, harm. szr. ~e. Tulajdonság vagy állapot, midőn valaki szívtelen; irgalmatlanság, könyörtelenség. V. ö. SZÍVTELEN.
*SZÍVTELENÜL
	(sziv-telen-ül) ih. Átv. könyörtelen, irgalmatlan módon; szánakozás nélkül, durva nyers indulattal. Szívtelenül elutasítani, leszídni a segélyért esengő nyomorultakat. Szivtelenül gyötörni, kinozni valakit.
*SZÍVTISZTASÁG
	(szív-tisztaság) ösz. fn. A szívnek mint a nemes érzelmek és erények kútfejének bűntől és vétektől mentes állapota.
*SZÍVTOK
	(szív-tok) l. SZÍVBUROK
*SZÍVÜREG
	(szív-üreg) ösz. fn. Két üreg a szivben (ventriculi cordis), melyeket húsos választó fal különít el egymástól.
*SZÍVVÁGY v. ~VÁGYALOM
	(szív-vágy v. ~vágyalom) ösz. fn. Valódi belérzésből fakadó vágy, mely valaminek elérése ntán sovárúl eseng.
*SZÍVVÉR
	(szív-vér) ösz. fn. A szívben létező vér, vagy ami közvetlen a szívből jön. Az emberi test és lét legbecsesb szerve. Átv. ért. legnagyob., jótétemény. "Ha embert táplálsz szíved vériből, Vigyázz, a jégkigyót melengeted." Tárkányi Béla.
*SZÍVVERÉS
	(szív-verés) ösz. fn. A szívnek természeti és rendszerénti dobogása.
*SZÍVVIDÍTÓ v. ~VIDITÓ
	(szív-vidító), l. SZÍVÖRVENDEZTETŐ.
*SZÍVVISZONY
	(szív-viszony) ösz. fn. Viszony, mely két vagy töb., egyén között a szív érzelmein alapúl.
*SZÍZ
	régies és tájdivatos, szűz helyett; l. ezt.
*SZKÁBA
	l. ISZKÁBA.
*SZKÓFIA
	fn. tt. szkófiát; és SZKÓFIOM tt. szkófiom-ot, harm. szr. ~ja. L. SZKÓFIOM.
*SZKÓFIÁS
	(szkófia-as) mn. tt. szkófiás-t v. ~at, tb., ~ak; és SZKÓFIOMOS, (szkófiom-os) tt. szkófiomos-t v. ~at, tb. ~ak. Szkófiommal ékesített.
*SZKOMBIA v. SZKOMPIA
	v. SZKUPIA, fn. tt. szkombiát v. szkompiát, v. szkupiát. Szömörczefaj; növénytani néven: sárga szömörcze (rhus cotinus); levelei tojáskerekek, eresek, épélűk; bugája murvái czérnaszálúk, hosszúk, szőrösek. ,Szkombia' stb., neve idegen eredetü, románul: scumpie v. scumpia. Némi hangáttétellel hasonlók hozzá a német Sumach, franczia sumak, spanyol zumaque, olasz sommaco; ezekről tudjuk, hogy valamennyien az arab szummák szótól erednek, melynek ígetörzse: szamaka am. hoszszu lenni, magas lenni.
*SZKÜTHA
	l. SZITTYA.
*SZÓ (1)
	fn. tt. szót, és szavat, több., szók, és szavak. (A különböztetés sajátságát lásd alább). Általán hang, különösen a) állati hang, kiváltképen pedig a madarak hangja: kakasszó, pl. kikiriki, kukoriku; tyúkszó, pl. kodács, kotykoty, kirr; kakukszó: kukuk; verébszó: csirip; bibiczszó: bibicz stb.; b) némely lelketlen testek, nevezetesen bizonyos hangszerek, zeneeszközök stb. sajátnemű hangja: dobszó dudaszó, sípszó, kürtszó, trombitaszó, furulyaszó, hegedüszó. Czifra beszéd, hegedűszó, csak fülnek, nem szájnak való. (Horváth E.). Midőn bús trombitaszóra ülni kellett mindjárt lóra. (Csokonai). Dobszóval hirdetni valamit. Dobszó mellett árverezni. Muzsikaszóra tánczolni. Álgyuszó, puskaszó. Harangszó, csengetyüszó. Pipaszó, a szivott pipának szelelése, szuflája. 2) Szorosb ért. emberi hang, mint olyan, elvontan véve. Vastag, vékony, éles, hangos, tompa, tutyma, erős, gyönge, harsány, rikácsoló, rekedt szó. Fenhangu, susogó szó. Jajszó. Elállott a szava. Nagy szóval beszélni. 3) A latin vox, német Wort értelmében, egy vagy több tagzatos hangból álló egész, s ennek megfelelő látható jegyek, vagyis bötük öszvege, mely bizonyos fogalmat fejez ki, s mint olyan, a beszédnek egyes részét teszi, melyet egyfolytában szoktunk kiejteni, illetőleg egy tagban leírni. Egy önhangzóból álló szók: ó, ő. Két hangból álló egytagu szók: ad, ül, üt, ha, be, ki, le, fa stb. Nem ér egy árva szót. Ezért egy jó szót sem adok. Innét átv. ért. jelent beszédet, mondatot is, mennyiben az egybefüggő, s kellőleg öszvekötött több szóból áll. Előszó, végszó. Okos szót szólani. Valamit szóba hozni, beszéd tárgyává tenni. Valakit szóba hozni v. keverni annyit is tesz, mint rosz hírbe keverni, rosz oldalról emlegetni. Szóba ereszkedni. Nem áll meg nála vagy benne a szó. Szóba sem állani. "De az értől nem ijed meg, Nem hátrálja síkos út, Szób., sem áll vad tövissel; Egyre gázol, egyre fut." Arany J. (A gyermek és szivárvány). "Hogy en nálam szó meg nem állana." (Szalay Ág. 400 m. l.). Szóval tartani a hallgatókat. Szó sincs róla. Szóból ért az ember. (Km.). Szóból szó jött ki. Szóért szót adni nem sokb., telik. (Km.). Szót kivánni. Szó közben am. beszéd közben. Szót szóval felváltani. Nincs könynyebb a szónál. (Km.). Szóval am. élő beszédben; néha e helyett: rövid szóval, röviden. Szóra hallgatni, figyelni. Szót fogadni. Aki szót nem fogad, könnyü azzal bánni. (Km.). Szóra tart, a vadászok a szófogadó ebről mondják. Szóra nem adok semmit. Jó szót adni valakinek. Szép szóval kérni, jó szóval inteni. Agg szó, de igaz. (Km.). Szóra fogni, felelőre, számadóra. Szót sem érdemel. Szót tartani, a hallottat tovább nem adni; különbözik: szavát tartani, l. alább. Kérem önt egy szóra. Egy szó (annyi) mint száz. Száz szónak is egy a vége. Szó ami szó, akármit beszéljünk vagy mondjunk. Még némely közmondatok: Nincs a szónak markolatja, v. nincsen nyele szónak, hogy megmarkolhassuk. Szép szó nem elég a hasnak. Néha egy szó egész háború. Egy szó is lelket zavarhat. Szép szó ellenséget is megbékéltet. Módjával ejtett szó enyhíti a fájdalmat. Sok szó sok polyva am. sok szónak sok az alja, máskép: sok szava, kevés sava. Sok benne a szó, de kevés a jó. Szép szónak szárnya nem szegik. Szép szó pénzbe nem kerül. Kimondott szót nem lehet visszanyelni. Addig szolgád a szó, míg ki nem mondottad. Szava adja el az embert. Ha szóból lehetne, tornyot építene. Erő van a szóban. A szó is fegyver. Sem szó sem tartomány. Nem használ a szó, ha a kéz nem jó. Embert szaván, ökröt szarván fogják. 4) Néha mondják német szó "német nyelv" helyett. Egyébiránt valamint a német nyelvben különbség van a Wörter (voces, vocabula), és Worte (dictio, dictum, loquela, sermo) között: nagyobb szabatosság végett hasonlót tehetünk mi is a többesszám és tárgyeset ragozásában, mit már az újabb nyelvszokás gyakorolni kezd, ámbár nem mindig következetesen. A különbség t. i. így állana; a) Midőn a szó alatt csupán beszédrészt, mint olyat (vox, vocabulum v. terminus) értünk, akkor többese: szók, tárgyesete szót, s ha talán szükség volna rá személyragozva, szóm, szód, szója stb. p. alhangu, fölhangu szók (nem: szavak), rövid, hosszu szók; lágy, kemény hangu szók; elavult szók, új szók; helyesen alkotott szók, műszók; eredeti, idegen szók; egytagu, többtagu szók; nemes, aljas, népies, jó, rosz szók; igeszók, névszók, gyökszók, törzsszók, ragozott szók, egyszerü szók, öszvetett szók. Szót ragozni, új szót képezni; az elavult szót divatba hozni; szót toldani, megnyujtani, kurtítani, csonkítani; alhangu szót felhangura változtatni, és viszont; a szükségtelen idegen szót kiküszöbölni; tájszókkal élni. E szerént, a mely új szót én képeztem, mondhatom felőle, ez az én szóm (nem: szavam); a melyet te képeztél, az a te szód; ,jellem' Szemere Pál szója. b) Midőn pedig a szó alatt azt értjük, amit a latin dictio, sermo, loquela jelent, akkor személyragozva szavam, szavad, szava. "Hallgass szavamra" (nem: szómra). Nem értem szavadat. "A nép szava Isten szava; más közmondatban: sok jámbor szava, Isten szava." Az Istennek szavát nem alku (nem illik) megvetni. (Km.) Ártatlanság szava. Szavát szegni. Szavát v. adott szavát tartani am. teljesíteni amire igérkezett. Adott szavát visszavonni. Valakinek szavába vágni. Szaván v. szavánál fogni valakit. Szavára állani valakinek. Ily alakban veszi föl az al, az, u v. ú képzőket is: szaval, szavaz, szavú, mennyiben t. i. beszédet jelent. Egyszerűen a tárgyeseti és többesszámu ragokat mindkét alakban fölveheti, de mégis tárgyesetben szokottabb a szót, többesben a szavak, pl. szót fogadni. Szót sem érdemel. Rágd meg előbb a szót, azután pökd ki. Jó szót adni valakinek. Dicső szavak, isteni szavak. A régieknél mindkét ragozási alakban eléjön: "A juhok követik őtet; mert ő szavát tudják, az idegent pedig nem követik, mert nem ismerték az idegeneknek szavokat." (Tatrosi cod. János X.). "Sem hallgatandjátok tü uratok istenteknek szavát." (Bécsi cod. Baruth III.). Ellenben: "És en sómat hallják." (Ugyanott. Így Pesti Gábornál és Erdősi Jánosnál is). "És nem hallgaták te szódat." (Bécsi cod. Baruth. III.). "Ha nem hallgatandjátok en szómat." (Ugyanott). c) A többi módositó névragokat mindkét érteményben ugyanazon alakját megtartva veszi föl. Szóról szóra leirni valamit. Szóról szóra igaz. Szóra vigyázni. A rövid szóhoz toldalékbetüt ragasztani. Nem tud szóhoz jutni. A mondatbeli végső szónál megállapodni. Nincs könynyebb a szónál. Az új szóban hibát találni. Nem kell minden szóban bízni. A szónak valamely betüjét megkettőztetni. Útnak, szónak nincsen vége. (Km.). A levelet lemásoltam utolsó szóig. Amit mondott, egy szóig igaz. Úgy bánik a szóval, mint varga a bőrrel. (Km.). Szóval megsérteni valakit. Egyezik vele legközeleb., a mongol czoo (son, Sehall), dou (voix, son), mandsu sze-me (szól-ni, mondani, nevezni); továbbá a finn sävele v. sävene (hang, zenei hang), vogul suj (szuj = szóhang), osztják sej (szej = Stimme, Laut), votják és szürjén su (mondani), csagataj szau (beszéd, szó), csagataj és török szöz (szó), török szöj-lemek (szólni), szöjlis (szólás); latin sono, sonus, szanszkrit szvan, szvanasz, szláv szlowó stb. Rokon hang-változattal ide sorozhatók a német schallen, Schall, hallen, szanszkrit: szall stb.
*SZÓ (2)
	elavult fn. mely ma csak némely öszvetett helynevekben él, u. m. Berekszó, Szárszó, Szikszó. Mi különösen a második helynevet illeti, az Somogyban Balaton mellett fekvő helység, melyről a helybeli hagyomány azt tartja, hogy eredetileg szár tó vagyis száraz tó volt. Valószinű, hogy a többiben is ezen értemény rejlik, minélfogva egyezik vele a német (der) See, mongol uszun (víz) és a tatár szu. V. ö. TÓ.
*SZÓALKAT
	(szó-alkat) ösz. fn. A szó részeinek viszonya egymáshoz, mennyiben a bevett nyelvszabályok szerint együvé vannak illesztve, s bizonyos idommal bírnak.
*SZÓALKOTÁS
	(szó-alkotás) ösz. fn. Bizonyos szóhangoknak öszveállitása, mely által önálló, s valamely eszmét kifejező szóvá alakulnak.
*SZÓÁR, SZÓÁRAMLAT
	(szó-ár v. ~áram-lat) ösz. fn. Tulságos, kelletinél bőveb., beszéd. V. ö. SZÓDAGÁLY.
*SZÓAZONSÁG
	(szó-azonság) ösz. fn. Minőség, midőn egyik szó ugyanazt jelenti, amit a másik pl. apa, atya.
*SZOB
	falu Hont m; helyr. Szob-ra ~on, ~ról.
*SZOBA
	fn. tt. szobát. A lakháznak olyan fiókosztálya, mely a lakóknak különösen telephelyül, tartózkodásul szolgál, s különféle kényelmi és használati viszonyokhoz képest másmás rendeltetése lehet. Előszoba, oldalszob., benyilószoba. Evőszoba, hálószoba, írószoba, tanulószoba, műszoba, gyermekszoba, cselédszoba, vendégszoba, ivószoba, stb. Egy a szoba a kemenczével. (Km.). Néhutt, a palóczoknál padlást jelent. (Szeder Fábián). A kényelmesebb uri lakok nagyobb szobáit teremnek nevezzük. V. ö. TEREM. Egyezik vele a török szoba, mely egyszersmind kályhát is jelent; a mongolban pedig szab., általános jelentése, valamely tartó, ami magában valamit tart (receptacle). Eléjön, hihetőleg a török vagy magyar nyelv után, szerb nyelven is. Hasonló hozzá a német Stube, olasz stufa (Badestube; Stubenofen), angol stove (Ofen; Badstube) stb.
*SZOBAAJTÓ
	(szoba-ajtó) ösz. fn. Ajtó, mely a szobáb., nyilik.
*SZOBABÉR
	(szoba-bér) ösz. fn. Bér, melyet a zsellér v. szobalakó az illető szobatulajdonosnak fizet.
*SZOBABÉRLŐ
	(szoba-bérlő) ösz. mn. és fn. Személy, ki valamely szobát bérb., veszen.
*SZOBAFESTŐ
	(szoba-festő) ösz. fn. Mesterember, ki szobákat fest.
*SZOBAFÖLD
	(szoba-föld) ösz. fn. A padolatlan földszinti szobának földtalapja.
*SZOBAFŰTŐ
	(szoba-fűtő) ösz. fn. Cseléd, ki a szobákat fűti. Szállodai, urasági szobafűtő.
*SZOBAINAS
	(szoba-inas) ösz. fn. Inas, ki különösen a szobák tisztán tartására, rendezésére felügyel.
*SZOBÁK
	puszta Baranya m.; helyr. Szobák-ra, ~on, ~ról.
*SZOBAKULCS
	(szoba-kulcs) ösz. fn. Kulcs, melylyel a szobaajtót zárják, nyitják.
*SZOBALEÁNY
	(szoba-leány) ösz. fn. A szobák tisztogatására s általában a házi asszony melletti szolgálatra fogadott nőcseléd.
*SZOBAMESTER
	(szoba-mester) ösz. fn. Házi tiszt az urasági lakokban, kástélyokban, palotákban, ki a szobákra, teremekre felügyel, a vendégeket beszállásolja stb.
*SZOBAŐR
	(szoba-őr) ösz. fn. Őr, kire valamely szobára felügyelés van bízva.
*SZOBAŐRZŐ
	(szoba-őrző) ösz. mn. és fn. Magáb., vonult ember, ki mindig otthonn ül vagy igen ritkán megy ki. 2) l. SZOBAŐR.
*SZOBATÁRS
	(szoba-társ) ösz. fn. A kik egy szobában laknak, egymásnak szobatársai.
*SZOBATIN
	falu Bereg m.; helyr. Szobatin-ba, ~ban, ~ból.
*SZOBATUDÓS
	(szoba-tudós) ösz. fn. Gúnyneve az oly tudósnak, ki egyedül elméleti ösméretekkel bir, ki a tapasztalat, és élet iskoláját elhanyagolja.
*SZOBB
	falu Somogy m.; helyr. Szobb-ra, ~on, ~ról.
*SZÓBELI
	(szó-beli) ösz. mn. 1) Amit szóval végeznek, különböztetésül az irásbelitől. Szóbeli per, igéret, kötelezés. Szóbeli eléadás. 2) A miről beszélni szoktak, különösen rosz hirben levő. A ki szóbeli asszonynyal társalkodik, hamar kurafinév ragad reá. (Km.)
*SZÓBELISÉG
	(szó-beli-ség) fn. tt. szóbeliség-ět, harm. szr. ~e. Mód, midőn valamit szóval (nem irásban) tesznek, végeznek.
*SZÓBESZÉD
	(szó-beszéd) ösz. fn. Beszéd, vagy eszmeváltás, értekezés, mely két vagy töb., személy között szóhangok által megy végbe, különböztetésül a taglejtési néma beszédtől vagy arczbeszédtől.
*SZÓBETŰZET
	(szó-betűzet) ösz fn. A szónak vagy szóknak betükre, betühangokra felosztása.
*SZOBLAHÓ
	falu Trencsin m.; helyr. Szoblahó-ra, ~n, ~ról.
*SZOBOR
	fn. tt. szobor-t v. szobrot; személyr. szobrom, szobrod stb.; némely képzőkkel: szobrász, szobros, szobroz. 1) Földb., ütött vastag, zömök karó vagy czölöp, mely arra szolgál, hogy valamit hozzá kössenek, milyen a kapuk szárnyait tartó szobor, máskép: kapubálvány. Tájejtéssel: czobor. 2) Épületbe alkalmazott oszlop fából vagy kőből. Szobrokon álló tornácz. 3) Emberek, illetőleg istenek alakját, képező oszlop vagy állvány; s ez értelemben a székelyeknél Cserey Elek szerént a népnyelvben is divatos. Kőből, fából faragott, vasból öntött szobor. Emlékszobor. Jupiter, Venus szobra. "Szobor vagyok, de fáj minden tagom Eremben a vér forró kinja dúl." Vörösmarty. (Az élő szobor). Mongolul: szuburgha vagy szuburghan am. síremlék (tumulus, tour, ou pyramide sepulcrale, pagode); talán szuba-khu igétől, mely am. kinyúlni, kiterjeszkedni (se prolonger, s' etendre). A magyarban is czob gyök, melytől czobók és czobor erednek, tovább., czomb, csomó, csombók, csoport, zomok stb. szók rokon jelentésüek.
*SZOBORCSOPORT v. ~CSOPORTOZAT
	(szobor-csoport v. ~csoportozat) ösz. fn. Ugyanazon építményben vagy műben eléforduló töb., szobor együttvéve. V. ö. SZOBORZAT.
*SZOBORMÁRVÁNY
	(szobor-márvány) ösz. fn. Márvány, melyből szobrokat faragnak.
*SZOBORMŰ
	(szobor-mű) ösz. fn. Szobor alakjában készített mű.
*SZOBORNOK
	(zavar-nok?) fn. tt. szobornokot. Palócz tájszó, am. farkas.
*SZOBORZAT
	(szobor-oz-at) fn. tt. szoborzat-ot, harn. szr. ~a v. ~ja. Töb., szobor együtt véve; vagy valamely szobor minden hozzátartozókkal.
*SZOBOS
	falu Sáros m.; helyr. Szobos-ra, ~on, ~ról.
*SZOBOSZLÓ
	mváros a Hajdukerületben; helyr. Szoboszló-ra, ~n, ~ról.
*SZÓBŐSÉG
	(szó-bőség) ösz. fn. Bővelkedés, gazdagság egyes szókban.
*SZOBRÁNCZ
	mváros Ung m.; helyr. Szobráncz-ra, ~on, ~ról.
*SZOBRÁSZ
	(szobor-ász) fn. tt. szobrász-t, tb., ~ok, harm. szt. ~a. Müvész, ki különféle anyagból, pl. fémből, kőből, gipszből, fából képszobrokat lakít. V. ö. SZOBOR.
*SZOBRÁSZAT
	(szobor-ász-at) fn. tt. szobrászat-ot, harm. szr. ~a. Képzőmüvészet, mely képszobrok alakításával foglalkodik.
*SZOBRÁSZATI
	(szob-or-ász-at-i) mn. tt. szobrászati-t, tb., ~ak. Szobrászatra vonatkozó, ahhoz tartozó. Szobrászati tanulmányok.
*SZOBRÁSZI
	(szobor-ász-i) mn. tt. szobrászi-t, tb., ~ak. Szobrászt illető, arra vonatkozó. Szobrászi ügyesség.
*SZOBRÁSZMŰ
	(szobrász-mű) ösz. fn. Mű, melyet szobrász készített.
*SZOBRÁSZMŰHELY
	(szobrász-mű-hely) ösz. fn. Műhelye azon müvésznek, ki szobrok készítésével foglalkodik.
*SZOBROS
	(szobor-os) mn. tt. szobros-t v. ~at, tb., ~ak. Szobrokkal ellátott vagy diszített. Szobros épület, folyosó, tornácz. Szobros diszpiacz.
*SZOBROZ
	(szobor-oz) áth. m. szobroz-tam, ~tál, ~ott, par. ~z. Szobrokkal ellát, diszít. V. ö. SZOBOR.
*SZOBROZÁS
	(szobor-oz-ás) fn. tt. szobrozás-t, tb., ~ok, harm. szr. ~a. Bizonyos térnek vagy épületnek ellátása vagy diszítése szobrokkal.
*SZOBROZAT
	(szob-or-oz-at) fn. tt. szobrozat-ot, harm. szr. ~a. Valamely épület műszobrainak öszves szerkezete.
*SZOCSÁN
	falu Krassó m.; helyr. Szocsán-ba, ~ban, ~ból.
*SZÓCSAPLÁR
	(szó-csaplár) ösz. fn. Sokat beszélő locskafecske ember, szószaporitó, szószátyár.
*SZÓCSAPLÁRSÁG
	(szó-csaplárság) ösz. fn. Sokbeszédüség, szószátyárság, locskafecskeség.
*SZÓCSAVARÁS
	(szó-csavarás) ösz. fn. Szándékos félremagyarázás, midőn valaki bizonyos kimondott szónak valódi értelmét erőszakosan és öntudatosan eltorzítja, elferdíti.
*SZOCSEK
	falu Bihar m.; helyr. Szocsek-re, ~ěn, ~ről.
*SZÓCSERE
	(szó-csere) ösz. fn. Beszélgetés, midőn ketten vagy többen mintegy fölváltva viszonozzák egymás szavait; máskép: szóváltás. Jelenti azt is, midőn egyik szó a másikkal, ha jelentésök egyező, fölcseréltetik.
*SZÓCSKA
	(szó-cs-ka) kicsinző fn. tt. szócskát. Igen rövid szó, pl. ě kérdő szócska, a, e mutató, szócskák.
*SZÓCSŐ
	(szó-cső) ösz. fn. Tág nyilásu cső, fuvókával ellátva, mely a belefuvott szókat erősen és nagy távolságra hangoztatja.
*SZÓCZIKORNYA
	(szó-czikornya) ösz. fn. Czifra kifejezésekkel tarkázott beszéd. V. ö. CZIKORNYA.
*SZOCZÓCZ
	KIS~, NAGY~, faluk Turócz m.; helyr. ~Szoczócz-ra, ~on, ~ról.
*SZOD
	falu Bihar m.; helyr. Szod-ra, ~on, ~ról.
*SZÓDAGÁLY
	(szó-dagály) ösz. fn. Szóbeli eléadás neme, midőn valaki csekély dolgokat, közönséges eszméket, terjedelmes szóáradozással és nagy fontosságu kifejezésekkel ad elé.
*SZÓDARA
	(szó-dara) ösz. fn. A székelyeknél am. költött, gyártott hírbeszéd, szófia beszéd. (Kríza J.).
*SZODÉ
	mn. tt. szodé-t. A székelyeknél jelent evésben telhetetlent, mohót, torkosat; tovább., kapzsit, kapdáncsit. (Kríza J.). A szanszkritban szádh am. töm, megtölt, innen szádhu, szádhusz, am. tele, melylyel megegyezik a görög dasuV, latin sat, satis, satur, góth sad, német satt, lengyel syt, cseh syty stb.
*SZODÉN
	(szodé-n) ih. Mohón, szodé módra. Ne egyél oly szodén. (Kríza J.).
*SZODÉSÁG
	(szodé-ság) fn. tt. szodéság-ot, harm. szr. ~a. Mohóság; kapzsiság. Ugyan nagy szodésággal vagy el. (Kríza J.).
*SZODÉSKODÁS
	(szod-é-s-kod-ás) fn. tt. szodéskodás-t, tb., ~ok, harm. szr. ~a. Evésbeli telhetetlenkedés, mohókodás, torkoskodás, lakmározás.
*SZODÉSKODIK
	(szod-é-s-kod-ik) k. m. szodéskod-tam, ~tál, ~ott. Evésben telhetetlenkedik, mohókodik, torkoskodik; kapzsiskodik. Szodéskodik fejérnép körül. (Kríza J.).
*SZODÓ
	falu Bars m.; helyr. Szodó-ra, ~n, ~ról.
*SZODOHOL
	VASKOH~, falu Bihar, és erdélyi faluk A.-Fehér és Hunyad m.; helyr. Szodohol-ra, ~on, ~ról.
*SZÓDOKFA
	l. SZÁLDOKFA.
*SZODORÓ
	ÉR~, falu Közép Szolnok m.; helyr. Szodoró-ra, ~n, ~ról.
*SZÓEGYEZÉS
	(szó-egyezés) ösz. fn. l. SZÓHASONLAT.
*SZÓEGYEZTETÉS
	(szó-egyeztetés) ösz. fn. Nyelvbuvárlati működés, midőn töb., nyelvben a rokonhangu és fogalmu szók a szóhangtan segélyével úgy adatnak elé, mint többé-kevésbé egyezők; másképen: szóhasonlítás, kivált ha valaki nem annyira követeli buvárlata czáfolhatlanságát, mint inkább csak véleményül kivánja fejtegetéseit tekintetni.
*SZÓEJTÉS
	(szó-ejtés) ösz. fn. Széles ért. a beszédbeli szónak hangoztatása, kimondása, mennyiben a szólónak hangszervei és szokásánál fogva különféle módosításnak van alávetve. Magyaros, németes, tótos, francziás szóejtés. Szorosb ért. bizonyos hangoknak különféle tájakon divatozó különös kimondása, vagy egész szók sajátnemű módosítása. Dunamelléki, tiszavidéki, palóczos szóejtés.
*SZÓELEMZÉS
	(szó-elemzés) ösz. fn. Nyelvészi működés, kutatás, melynek föladata kimutatni, mily elemekből, s mily nyelvhasonlati szabályok szerént állottak öszve a szók.
*SZÓELEMZÉSI
	(szó-elemzési) ösz. mn. Szóelemzésre vonatkozó. Szóelemzési szabályok.
*SZÓELEMZŐ
	(szó-elemző) ösz. mn. és fn. Nyelvész, ki a szókat elemeikre vagyis alkatrészeikre felbonczolgatja.
*SZÓFARAGÓ
	(szó-faragó) ösz. fn. Gúnyneve az oly nyelvésznek, vagy irónak, ki a nyelv szabályaival, ellenkező, s az illető fogalmaknak meg nem felelő, vagy bármi tekintetben helytelen szókat gyártogat.
*SZÓFEJTĚGETÉS
	(szó-fejtěgetés) l. SZÓELEMZÉS.
*SZÓFEJTĚGETŐ
	(szó-fejtěgető) lásd: SZÓELEMZŐ.
*SZÓFEJTÉS
	(szó-fejtés) l. SZÓELEMZÉS.
*SZÓFEJTŐ
	(szó-fejtő) l. SZÓELEMZŐ.
*SZÓFESZĚGETÉS
	(szó-feszěgetés) ösz. fn. Akgatódzás, rágódás valamely kiejtett szón, melyet más valaki rosz értelemben akar venni.
*SZÓFESZĚGETŐ
	(szó-feszěgető) ösz. mn. és fn. Akgatódzó valamely kiejtett szón. V. ö. SZÓFESZĚGETÉS.
*SZÓFIA
	fn. tt. szófiát. L. SZÓFIAZSOMBOR.
*SZÓFIABESZÉD
	(szó-fia-beszéd) ösz. fn. Mendemonda, mesebeszéd, mintegy puszta szóból, hirből származott, kifiadzott beszéd, fattyubeszéd.
*SZÓFIAZSOMBOR
	(szófia-zsombor) ösz. fn. Növényfaj a zsomborok neméből; levelei sokszorosan szárnyaltak, szálas keskeny salangokkal; szirmai a csészénél kisebbek; beczői vékonyak, simák, négyszegűdedek. (Sysimbrium sophia). Máskép köz nyelven: kányafa, sebforrasztó fű, vagy csak: szófia.
*SZÓFOGADÁS
	(szó-fogadás) ösz. fn. Engedelmeskedés, midőn valaki az illető parancs, rendelet, tanács, intés szerint cselekszik.
*SZÓFOGADATLAN
	(szó-fogadatlan) ösz. mn. Aki szót nem fogad, az adott parancsot, tanácsot nem teljesíti, engedelmetlen, a felsőbbség akaratának ellenszegülő. Szófogadatlan gyermek, szolga. Határzóként am. szófogadatlanul.
*SZÓFOGADATLANSÁG
	(szó-fogadatlanság) ösz. fn. Engedelmetlenség, melyet az követ el, ki az adott parancsot nem teljesíti.
*SZÓFOGADATLANUL
	(szó-fogadatlanul) ösz. ih. Parancsot nem teljesítve, szóra nem hallgatva; engedetlenül.
*SZÓFOGADÓ
	(szó-fogadó) ösz. mn. Engedelmes, parancsra hallgató, azt teljesítő. Szófogadó fiú.
*SZÓFOGLALÁS
	(szó-foglalás) l. SZÓKÖTÉS.
*SZÓFOR
	fn. tt. szófor-t, tb., ~ok, harm. szr. ~a. Növénynem a kétfalkások seregéből és tízhímesek rendjéből; csészéje öt fogú, fölül púpos; bokrétájának szárnyai akkorák, mint a vitorla; hím szálai mind szabadon vannak; czikkhűvelye hosszú, vékony. (Sophora).
*SZÓFÜZÉS v. ~FÜZET
	(szó-füzés v. ~füzet) l. SZÓKÖTÉS.
*SZÓGYÁRTÓ
	(szó-gyártó) l. SZÓFARAGÓ.
*SZÓGYÖK
	(szó-gyök) ösz. fn. l. GYÖK, 3).
*SZÓHAGYOMÁNY
	(szó-hagyomány) ösz. fn. Esemény, történeti adat vagy akármiféle monda, melyet eredetileg irásb., nem foglaltak, hanem szóval nemzedékről nemzedékre általadtak. Valamit szóhagyományból tudni. Bizonyos nép régi történelmét szóhagyományok után megírni. V. ö. HAGYOMÁNY.
*SZÓHAJTÓ
	(szó-hajtó) ösz. mn. és fn. Szab., Dávidnál am. hírhordó, hírharang, szóhordozó, kuvatló.
*SZÓHANG
	(szó-hang) ösz. fn. l. HANG, 4).
*SZÓHANGÁTTÉTEL
	(szó-hang-át-tétel) ösz. fn. Valamely szóban két vagy töb., hang helyeinek fölcserélése, pl. köp, pök szókban k és p helyet cserélnek; így szöcske e helyett van szökcse; a göröglatin episcop-us-ból lett püspök stb.
*SZÓHANGTAN
	(szó-hang-tan) ösz. fn. A nyelvtan része, mely a szóhangokról értekezik.
*SZÓHANGTANI
	(szó-hang-tani) ösz. mn. Szóhangra vonatkozó, azt illető. Szóhangtani osztályozások, egyeztetések.
*SZÓHASONLAT
	(szó-hasonlat) ösz. fn. Széles ért. hasonlat, melynél fogva bizonyos szók azon nemű alkatrészekből vagyis hangokból állanak, ha bár jelentésre különböznek, pl. a német toll, és magyar toll, a latín carus, és magyar káros stb., Szorosb és szokott, ért. rokonság, midőn ugyanazon vagy külön családu nyelvek szavai mind hangra mind alapfogalomra nézve hasonlók egymáshoz, pl. a magyar fúr, latin foro, német bohren; a magyar kert német Garten, franczia jardin, szláv grad, hrad, gorod, latin hortus; a magyar golyó és golyóbis, latin globus stb.
*SZÓHASONLITÁS
	(szó-hasonlítás) ösz. fn. szóegyeztetésnek szerényeb., kifejezése V. ö. SZÓEGYEZTETÉS.
*SZÓHELYZÉS
	(szó-helyzés) ösz. fn. A szókötés egyik neme, midőn a mondathoz tartozó szókat bizonyos rendben állítjuk öszve. E tekintetben minden nyelvnek vannak sajátságos szabályai. V. ö. SZÓREND.
*SZÓHORDÓ
	(szór-hordó) ösz. mn. és fn. Mendemondákat továb., adó, hírhordó, pletyka ember.
*SZÓHOSSZÍTÁS v. ~HOSSZITÁS
	(szó-hosszítás) ösz. fn. Midőn valamely szó a nép nyelvében lényegtelen toldalékokkal hosszabbra nyúlik pl. ottan, ottanag v. ottanék = ott, itten, itteneg, ittenék = itt, aztat aztatat = azt, eztet eztetet = ezt, megesseg = még és még (azaz megest v. esmeg), megéntelenség (= megént), üstöllést = tüstént stb., Némelyek az irodalomban is elfogadtatnak, mint őtet = őt, nálamnál (hasonlitásokban) = nálam stb.
*SZÓHŐS
	(szó-hős) ösz. fn. l. SZÁJHŐS.
*SZÓJÁRÁS
	(szó-járás) ösz. fn. 1) l. SZÓEJTÉS v. TÁJSZÓLÁS. 2) Bizonyos szóknak, és kifejezéseknek vagy mondatoknak megszokott gyakori használása, mely értelemben személyragozva: szavam járása, szavad járása, szava járása.
*SZÓJÁTÉK
	(szó-játék) ösz. fn. Hasonló hangú, de különböző értelmű szóknak tréfás vagy élczeskedő használása, pl. Kemencze nem Velencze. Néha reggel táncz, estve pedig láncz. Három napi dinomdánom holtigvaló szánombánom. Néha a ló is jános, mikor bojtorjános.
*SZOK (1)
	elvont gyöke szoknya és szokmány szóknak. V. ö. SZOKMÁNY, SZOKNYA.
*SZOK (2)
	önh. m. szok-tam, ~tál, ~ott. A mondatban határtalan igével viszonyulva fordul elé, s megfelel neki a latin solet, és a német pflegt, azaz, a viszonyige által kifejezett cselekvést, szenvedést vagy állapotot rendszerént s mintegy készséggel vagy hajlamnál fogva gyakorolja. Jelen időben csak tájdivatosan használtatik, de általánosabban ,jelen' helyett is mult idővel (szoktam, szoktál stb.) élünk. Ő sokat szok v. szokott beszélni. Szoksz-e, (szoktál-e) te reggelizni? Én reggelenként sétálni szoktam. Péter nem szok (nem szokott) hazudni. Ti mikor szoktok (szoktatok) ebédelni? Mindenre azt szokja (szokta) mondani: nem bánom. A gabonát néhutt nyomtatni, másutt csépelni szokták. Azt szoktam tenni, amit legjobbnak tartok. Szokták mondani. Ki mint szokta, akkép ropja. (Km.). Amint szokja, úgy fogja. (Km.). Egyébiránt, mint fönteb., érintők, mult alakjával fejeztetik ki rendszerént a jelen is, minek oka abban fekszik, hogy ezen ige már rendes jelentésénél fogva oly gyakorlatos értelemmel bir, mely múltra és jelenre egyaránt kiterjeszkedik. Így használták a régiek is, még pedig a vele viszonyban álló igét nem mindig határtalan módban, pl. "Hol Asverus kiről szokta vala lakoztát" (Bécsi cod. Hester. I.), azaz szokott vala lakozni. Különbözik tőle némileg szokik középige, melynek szabatosan a latin svescit, adsvescit, vagy a német gewöhnt sich, felelnek meg. Ezen alakban am. bizonyos állapothoz, cselekvéshez, vagy szenvedéshez folytonos gyakorlat által hozzá simul, hozzá törődik. Aki mihez szokott, nehezen hagyja el. Hozzá szokott a nyomorusághoz. Bele szokott új helyzetébe. Rászokott, mint kutya a hájra. (Km.). Amint szokunk, úgy élünk. (Km.). Könnyeb., amihez szoktunk. (Km.). Ő akárhol megszokik. Elszokott az ivástól. Könnyü oda szoknod, hol szívesen fogadnak. (Km.). Értelemben összeüt sok melléknévvel, mivel szok épen azt teszi, hogy sok ízben tesz valamit, pl. írni szoktam am. az irást sok ízben teszem. Rokon hozzá a mongol dzoki-khu (convenir, étre convenable, bienséant), honnan dzokisz (convenance, décence, bienséance), a kalmukban: zokesz (Schick, Schicklichkeit); alaphangokra rokon a latin suesco is.
*SZOKA
	falu Torontál m.; helyr. Szoká-ra, ~n, ~ról. Máskép: Sző-Demeter.
*SZOKÁL
	(szok-ál) gyak. önh. m. szokál-t. Bizonyos szokást gyakorol. Baranyai tájszó, s hasonló a szintén tájdivatos hálál (háldogál), lakál, járál igékhez. Élt ezen igével Káldi is, Innep. Préd. 487. l. "Azt olvasom Salvius Julianusról, hogy noha igen tudós és bölcs ember volt, mindazáltal azt szokálta mondani."...
*SZOKÁNY
	máskép: Szőkefalva; falu Bihar m.; helyr. Szokány-ba, ~ban, ~ból.
*SZOKÁS
	(szok-ás) fn. tt. szokás-t, tb., ~ok, harm. szr. ~a. 1) Bizonyos cselekvési készség, hajlam, könnyüség, mely gyakori ismétlés által mintegy öntudatlanul, sőt néha ösztönszerüleg működik. Jó, helyes, bevett szokás. Rosz, hibás szokás. Szokásba venni. Vak szokás, mely nem tekinti, ha jó-e vagy nem, amit teszen. A szokás második természetté válik. (Km.). A rögzött szokás megköti a józan értelmet. (Km.). Nehéz a megrögzött szokást elhagyni. (Km.). Jó szokás gazda a háznál. (Km.). Egy jó szokás többet ér három jó cselekedetnél. (Km.). Régi szokás mindig megtér. (Km.). Ez szokásom ellen van. Szokása korán felkelni. Elhagyni a bűnös, csunya szokást. 2) A társadalmi életben divatozó bizonyos cselekvési módok, rendtartások, illedéki szabályok stb. Amennyi ház, annyi szokás. Már nálunk ez a szokás. Úri, városi, falusi szokás. Törvényes, országos szokás. Régi szokás törvénynyé válik. (Km.). "Ami pedig szokás valahol, az illendő is abban az országban." (Mikes Kelemen. XXXIII. levél). Szokásra kelt váltó. (Uso-Wechsel).
*SZOKÁSJOG
	(szokás-jog) ösz. fn. Az országos jogéletben állandó népi és törvényszéki gyakorlat által megállapított jogelv vagy jogrendszer, melyekről nem létezik írott, vagyis hozott törvény. Ily szokásos jogelveken alapulnak nálunk még ekkorig nagy részben a különböző szerződésekből származó jogviszonyok. Hasonló szokásjogot alkot eddig a büntető igazságszolgáltatás.
*SZOKÁSOS
	(szok-ás-os) mn. tt. szokásos-t v. ~at, tb., ~ak. Szokásban levő, vagy szokásban volt.
*SZOKÁSSZERÜ
	(szokás-szerü) ösz. mn. Bevett szokáson alapuló, azzal egyező.
*SZOKÁSSZERÜLEG
	(szokás-szerüleg) ösz. ih. Szokásb., vett módon, a bevett szokással egyezőleg.
*SZOKÁSSZERÜTLEN
	(szokás-szerütlen) ösz. mn. A bevett szokással ellenkező.
*SZOKATLAN
	(szok-atlan) mn. tt. szokatlan-t, tb., ~ok. 1) Ami rendesen nem szokott történni, a maga nemében különös, meglepő, váratlan; időn kivüli. Szokatlan magaviselet. Szokatlan időben látogatni valakit. Nem mind rosz, ami szokatlan. (Km.). 2) Idegenszerű, új erkölcsű. Minden oly szokatlannak tetszik előttem. Szokatlan világ. 3) Kinek kedélye bizonyos helyhez, körülményekhez nem simult; ismeretlen. Határozóként: nem a szokott módon, szokatlanul. V. ö. SZOK.
*SZOKATLANKODÁS
	(szok-atlan-kod-ás) fn. tt. szokatlankodás-t, tb., ~ok, harm. szr. ~a. Tapasztalatlankodás, féretlenkedés, vadaskodás. V. ö. SZOKATLANKODIK.
*SZOKATLANKODIK
	(szok-atlan-kod-ik) k. m. szokatlankod-tam, ~tál, ~ott. Kríza J. szerént a székelyeknél am. tapasztalankodik, féretlenkedik (= nyughatatlankodik), vadaskodik.
*SZOKATLANSÁG
	(szok-at-lan-ság) fn. tt. szokatlanság-ot, harm. szr. ~a. 1) Tulajdonság vagy állapot, midőn valami nem rendesen történik vagy tünik elé. 2) Idegenszerü érzelmi állapot bizonyos helyen, körülményekben vagy erkölcsök között.
*SZOKATLANUL
	(szok-at-lan-úl) ih. Nem a rendes, bevett szokás szerént; rendkivül, váratlanul, meglepőleg. Szokatlanul továb., sétálni, dolgozni. Szokatlanul fölhevülni. Szokatlanul nyájas volt hozzám.
*SZOKDOGÁL
	(szok-od-og-ál) önh. m. szokdogált. l. SZOKÁL.
*SZOKIK
	(szok-ik) k. l. SZOK alatt.
*SZÓKIMONDÓ
	(szó-ki-mondó) ösz. mn. Aki nem titkolja el beszédében amit tud vagy belsejében érez.
*SZOKMÁN
	l. SZOKMÁNY, 2).
*SZOKMÁNY
	(szok-mány) fn. tt. szokmány-t, tb., ~ok, harm. szr. ~a v. ~ja. 1) l. SZAKMÁNY. 2) A székelyeknél am. durva kelméből varrott zekeféle felső öltöny, máskép némi változattal: szukmány, szuhmány; továbbá különböző szókban: czedele, czondra. Mind a szokmány, mind a zeke megegyeznek görög sagoV, kalmuk czekmen (Tuch, tuchen), s latin sagum szókkal. V. ö. ZEKE.
*SZOKNYA
	fn. tt. szoknyát. Mai köz értelemben női köntös, mely a csipőktől lefelé takarja a testet. Felső, alsó szoknya. Selyem-, rázsa-, posztószoknya. Tarka, fehér, vörös szoknya. Szoknyája rázsa, köténye tafota (km. össze nem illő dolgokról; hasonló km. koldus táska vállán, arany gyürű ujján). A festetlen lenből vagy kendervászonból varrott szoknya neve néhutt rokolya, Somogyban és Baranyában bikla. A Müncheni codexben általán köntöst, tehát hosszu férfi öltönyt is jelent. "És ki akaraand te veled törvényb., perlekedni, és te szoknyádat (tunicam) megvenni, adjad neki palástodat is." (Máté. VI.). "Semmit az útban fel ne vegyetek, sem vesszőt, sem tarsolyt, sem kenyeret, sem pénzt, sem két szoknyákat ne valljatok." (Luk. IX.). Molnár A. értelmezése szerént is: stola, tunica longa. Egyezik vele a szláv szuknya, és a posztót jelentő szukno, melynek törzse ugyan a szlávban szukati am. sodrás által fonalat készíteni, melyek gyöke legegyszerűbben a magyar sző v. szöv igével rokonítható. V. ö. SZŐ, ZEKE.
*SZOKNYÁS
	(szok-nya-as) mn. tt. szoknyás-t, tb., ~ak. 1) Szoknyával ellátott, aki szoknyát visel. 2) Aki csak szoknyában van s más ruhája nincsen vagy mást nem öltött.
*SZOKNYÁSAN
	(szok-nya-as-an) ih. 1) Szoknyával, szoknyában. 2) Egyedül csak szoknyát öltve.
*SZOKODI
	(szok-od-i) mn. és fn. tt. szokodi-t, tb., ~ak. Gúnyneve oly embernek, ki a régi bevett szokáshoz ragaszkodva, ujításokat, bármi jók legyenek, elfogadni vonakodik.
*SZOKODIAS
	(szok-od-i-as) mn. tt. szokodias-t v. ~at, tb., ~ak. Szokodi magaviseletű.
*SZOKOLÁR
	falu Krassó m.; helyr. Szokolár-ra, ~on, ~ról.
*SZOKOLCZ
	falu Liptó m.; helyr. Szokolcz-ra, ~on, ~ról.
*SZOKOLÓCZ
	falu Nyitra m.; helyr. Szokolócz-ra, ~on, ~ról.
*SZOKOLY
	NAGY~, falu Tolna m.; erdélyi falu Kolos m.; helyr. Szokoly-ba, ~ban, ~ból.
*SZOKOLYA
	falu Hont m.; helyr. Szokolyá-ra, ~n, ~ról.
*SZOKOND
	KIS~, NAGY~, faluk Szathmár m.; helyr. Szokond-ra, ~on, ~ról.
*SZOKONY
	l. SZAKONY.
*SZOKOTA
	mn. tt. szokotát. A székelyeknél divatos szó. 1) Ferenczi János szerént: mindent tudni kivánó, mindenb., bele elegyedő. 2) Incze József szerént: ki mindent számba veszen, megügyel, mindenre gondja van. V. ö. SZOKOTÁL. A mongolban togha am. szám, számítás (nombre, quantité, compte, calcul), és toga-khu számitni. Ezektől származnak: togacza-khu, számitni; számlálni; togacsi, számitó; toghatan, számított, számbeli stb.
*SZOKOTÁL
	(szokota-al) önh. m. szokotált. 1) Kríza J., Incze József, b., Lakos, és Ferenczi János szerént a székelyeknél am. számít, számba vesz. Felszokotálom mennyi kell érte. 2) Ferenczi János, és Szabó Elek szerént vizsgálódva, kutatva valamit, minden oldalról megnéz, mindent körülnéz. 3) Szabó Elek és Derzsi Mózes szerént valakinek, keresés által valamit szerez. V. ö. SZOKOTA.
*SZOKOTÁLÁS
	(szokota-al-ás) fn. tt. szokotálás-t, tb., ~ok, harm. szr. ~a. Cselekvés, melynél fogva valaki szokotál. V. ö. SZOKOTÁL, SZOKOTA.
*SZOKOTT (1)
	(szok-ott) igeszó, lásd SZOK alatt.
*SZOKOTT (2)
	(szok-ott) mn. tt. szokott-at. 1) Rendesen, közönségesen történő; nem különös, nem rendkivüli. Szokott munkáját naponként megtenni. Szokott órában dolgozni, enni, sétálni, alunni. Szokott mód szerént. Ellentéte: szokatlan. 2) Bizonyos cselekvéshez, szenvedéshez, állapothoz simult, gyakorlat által valamihez törődött, vagy könnyüséggel, készséggel biró. Munkához szokott ember. Jó élethez szokott gazdagok. Egymáshoz szokott társak. V. ö. SZOK.
*SZOKOTTAN
	(szok-ott-an) ih. Rendesen, rendszerént, köz szokásban.
*SZOKOTTSÁG
	(szok-ott-ság) fn. tt. szokottságot. Megszokott mód, állapot. Szokásos valami. Megszokottság.
*SZÓKÖNYV
	(szó-könyv) ösz. fn. Könyv, mely bizonyos nyelvnek, illetőleg tudománynak, ismeretszaknak stb., szavait, és kifejezéseit, azoknak értelmezéseivel vagy más nyelvekbeli szókkal kifejezett jelentéseikkel együtt leginkább abéczerendben adja elé; máskép: szótár.
*SZÓKÖNYVIRÓ
	(szó-könyv-iró) ösz. fn. Ki szókönyvet ír; máskép: szótáríró. V. ö. SZÓKÖNYV.
*SZÓKÖTÉS
	(szó-kötés) ösz. fn. A nyelvtan azon része, mely az egyes szók vagyis beszédrészek viszonyait, s értelmes mondatokká alakításuk szabályait adja elé. A szókötésnek három fő része: szóegyeztetés, mi a beszédrészek személyben, számban, és ragban öszveillesztését -; szóvonzat, mi a beszéd részeinek viszonybeli öszveköttetését -; szórend, mi a beszéd egyes részeinek elhelyezéseit tárgyazza.
*SZÓKÖTÉSI
	(szó-kötési) ösz. mn. Szókötéshez tartozó, arra vonatkozó. Szókötési szabályok.
*SZÓKÖTET
	(szó-kötet) ösz. fn. Az illető nyelv szabályai szerént öszveillesztett szókból álló mondat.
*SZÓKÖZBEN
	(szó-közben) ösz. ih. Beszéd v. beszélgetés közben.
*SZOKTAS
	(szok-t-as) mn. tt. szoktas-t v. ~at, tb., ~ak. Aki valamire, v. valamihez szokott. Székely szó. Oly képeztetésü mint: jártas, keltes, éltes.
*SZOKTAT
	(szok-tat) mivelt. m. szoktat-tam, ~tál, ~ott, par. szoktass. Eszközli, hogy bizonyos ember, illetőleg oktalan állat is valamihez v. valamire szokjék. Jó élethez szoktatni valakit. Jó a gyermeket jóra szoktatni. Magához szoktatta őt. Nehéz az ebet a hájas szíjtól elszoktatni. (Km.) V. ö. SZOK íge.
*SZOKTATÁS
	(szok-tat-ás) fn. tt. szoktatás-t, tb., ~ok, harm. szr. ~a. Cselekvés, mely által valakit, illetőleg valamely állatot szoktatunk. V. ö. SZOKTAT.
*SZOKTATGAT
	(szok-tat-g-at) gyak. áth. m. szoktatgat-tam, ~tál, ~ott, par. szoktatgass. Lassan-lassan, bizonyos móddal, és gyakorlattal szoktat.
*SZOKTATGATÁS
	(szok-tat-g-at-ás) fn. tt. szoktatgatás-t, tb., ~ok, harm. szr. ~a. Lassan-lassan szoktatás. V. ö. SZOKTATGAT.
*SZOKTATÓ
	(szok-tat-ó) mn. tt. szoktató-t. Általán, aki vagy ami által meg lehet szokni. Különösen, némi vonzó vagy csáberővel biró, édesgető. Szoktató kása, melyet a vendégnek első fogadáskor adnak: lúdas kása, melynek ellentéte a kitoló kása, az eltávozó vendég számára. Szoktató pénz v. garas, melyet a kanásznak a kis malaczok őrzéseért első kihajtáskor szoktak adni.
*SZÓKURTÍTÁS v. ~KURTITÁS
	(szó-kur-títás) ösz fn. Általán, a szónak megrövidítése, midőn annak lényegéhez tartozó egy vagy töb., hangot, illetőleg szótagot a népszokás kihagy vagy öszveolvaszt, pl. sohase so se, azután aztán v. osztán, kovács kács, nem tudom nem tom, hova há, alma óma, Asszonyfalva Asszonyfa, hadd lássam hadd lám, de hiszen dejszen. Különösen, ha egyik szó végén s a másik szó elején közvetlen következő két önhangzó kikerülése végett az elsőt elhagyjuk, mint ifj'asszony v. ifi'asszony e helyett: ifju asszony od'adnám = oda adnám, gazd'uram = gazda uram, fogadj' Isten = fogadja Isten, teremt' ugy se' = teremtő ugy se(géljen) stb. Tájdivatosan még több is hallható: ís apám = édes apám, e' ruha = előruha (előkötő), Isten bocsá = Isten bocsássa meg, csés jó napot = szerencsés jó napot, asszongyák = azt mondják, ű keme v. ő kelme = ő kigyelme, kelmed = kigyelmed (kegyelmed), hallga hogy zúg = hallgasd hogy zúg, jed, jeszt = ijed ijeszt mecczesz vele = mit teszesz vele, jó karatja = jó akaratja, mest ram = mester uram, jábo = hiába stb. (Vass József: Dunántúli nyelvjárás). A régieknél: lől, lőnk = levél, levénk stb. Némelyek szókurtitásnak veszik az ilyeseket is: dics, gyönyör, árny, béke, remény stb., ezek helyett: dicsőség, gyönyörüség, árnyék, békeség, reménység; de ezekben csak a régi törzsszók vannak visszaállitva.
*SZOKVÁNY
	(szok-vány) fn. tt. szokvány-t tb., ~ok. Szokott vagy szokássá vált valami, szokott mód.
*SZOKVÁNYOS
	(szok-vány-os) mn. tt. szokványos-t v. ~at, tb., ~ak. Szokássá vált.
*SZOKVÁNYOSAN
	(szok-vány-os-an) ih. Szokássá vált módon vagy állapotban.
*SZOKVÁNYOSSÁG
	(szok-vány-os-ság) fn. tt. szokványosság-ot, harm. szr. ~a. Szokássá vált állapot vagy tulajdonság.
*SZÓL
	(szó-l) önh. m. szól-t v. ~ott, htn. ~ni v. ~ani. Áthatólag is használtatik. 1) Hangzik, hangot ad. Szól a hegedű, orgona, trombita, duda, dob., muzsika. "Szólt a duda, tapsolt a táncz, A sarkantyúk pengének." Kisf. S. Szól a kakas éjfélkor és hajnalban. Szól a kakuk tavaszkor. Magasan repül a daru, szépen szól. (Népd.). Szól az ágyú, puska, ha elsütik. Nagyot szólt a puska. Szólnak a harangok, kolompok. Szól a pipa, pipaszár, midőn szelel. 2) Beszél, mond valamit. Ne szólj hozzám. Mit szólasz? Sokat láss, hallj, keveset szólj. (Km.). Rágd meg előb., a szót, azután szólj. (Km.). Se szól, se beszél. Szólj igazat, betörik a fejed. (Km.). Erről még az irás sem szól. (Km.). Igazat szólsz. Leányomnak szólok, hogy a menyem is értsen belőle. (Km.). Bele szólani más beszédébe. Ellene szólani másnak. Hozzászólani a dologhoz. Akkor szólj, mikor szólitnak. (Km.). Szólott valamit de semmit sem mondott. (Km.). Sokat szól keveset mond. (Km.). "Szájok szólja az itéletöt." (Debreczeni Legendás könyv). Visszaszólani valakinek. Szóld el onnan őt, azaz, szóval távoztasd el. Kiszólani, beszólani ez ablakon. 3) Gyaláz, rágalmaz. Úton, útfélen szólja az embereket. Nagyon megszólták érte. Mást szól meg, maga torkig úszik benne. 4) Sajátságosan használtatik e mondatokban: szót szólani valakiért, védelmére javára szólani; e levél neked szól, hozzád van intézve, téged illet; hét országra szól, az egész magyar hazát illeti, országszerte jeles, divatos, érvényes; szólton szól, folyvást beszél. Ez igének gyöke szó, elemezve sza-o v. szav, honnan a régies felköszöntésben szál, pl. "Uram uram, szólok az úrnak", melyre igy válaszolunk: "halljuk a szép szót" vagy "állok elébe." Tatár-törökül: szöjle-mek. V. ö. SZÓ.
*SZÓLÁD
	falu Somogy m.; helyr. Szólád-ra, ~on, ~ról.
*SZÓLAJSTROM
	(szó-lajstrom) lásd: SZÓMUTATÓ.
*SZÓLAJT
	a régieknél pl. a Nádor-codexben am. szólít; l. ezt.
*SZÓLAL
	(szó-l-al) önh. m. szólal-t. Szólni, beszélni kezd. Rendesen a fel és meg igekötővel használtatik. Valakinek védelmére felszólalni. Hosszu hallgatás után megszólalt. Az ágyuk, harangok megszólaltak. V. ö. SZÓL.
*SZÓLALÁS
	(szó-l-al-ás) fn. tt. szólalás-t, tb., ~ok, harm. szr. ~a. Szónak, beszédnek megkezdése. Felszólalás, megszólalás. l. SZÓL, SZÓLAL.
*SZÓLALKOZÁS
	(szó-l-al-koz-ás) fn. tt. szólalkozás-t, tb., ~ok, harm. szr. ~a. Viszonyos szóváltás, beszélgetés. V. ö. SZÓLALKOZIK.
*SZÓLALKOZIK
	(szó-l-al-koz-ik) k. m. szólalkoz-tam, ~tál, ~ott. Egymással szólt vált, szób., vagy szóvitába is ereszkedik. Öszveszólalkozni am. szóvitába ereszkedni.
*SZÓLAM
	(szó-l-am) elvont vagy elavult törzsök, de már itt ott életb., is lép, mint szólás elvont értelemben (phrasis); hasonló a folyam, futam szókhoz, melyekből folyamlik, futamlik, származtak, mint a szólam-ból lett szólamlik. Valószinüleg létezett szólamik ige is, mint folyamik futamik, honnan a folyamat, futamat származékok.
*SZÓLAMLÁS
	(szó-l-am-ol-ás) fn. tt. szólamlás-t, tb., ~ok, harm. szr. ~a. Beszéd megkezdése, szóba ereszkedés; hangzás. V. ö. SZÓLAMLIK.
*SZÓLAMLIK
	(szó-l-am-ol-ik) k. m. szólaml-ott, htn. ~ani. Széles ért. szólni kezd, hangja megered. Rendesen meg igekötővel divatozik. Megszólamlanak az ágyúk, harangok. Hallgatag bámulás után végre megszólamlott.
*SZÓLAMTÁR
	(szólam-tár) ösz. fn. Szólamok gyüjteménye.
*SZOLÁNKA
	baranyai tájszó. l. SZALONKA.
*SZOLÁNNA
	göcseji tájszó Szalában. Lásd: SZALONNA.
*SZÓLÁS
	(szó-l-ás) fn. tt. szólás-t, tb., ~ok, harm. szr. ~a. 1) Hangzás, hangadás, széles ért. véve. Kakukszólás, kakasszólás. Madarak szólása. Fazekat kongásán, madarat szólásán ismerik meg. (Km.). 2) Beszélés, szóejtés, érzelmeink és gondolataink nyilvánítása kiejtett szó által. Ezen dologhoz semmi szólásom. Tájszólás, ékesen szólás, ellenszólás, beleszólás. 3) Megszólás am. rágalmazás, nem tetszési, roszalási nyilvánitás. V. ö. SZÓL.
*SZÓLÁSMÓD
	(szólás-mód) ösz. fn. A szók értelmi használatának, kiejtésének, és egybefüzésének sajátságos neme, akár egyénileg, akár tájszokásilag véve. Tiszavidéki, palóczos szólásmód. Vontatott szólásmód. Így neveztetnek a közéletben szokásos azon kifejezések is, melyeket nem kell betü szerént érteni pl. alázatos szolgája; tessék parancsolni.
*SZÓLÁSSZABADSÁG
	(szólás-szabadság) ösz. fn. Nyilvános gyülekezetekben, pl. ország-, megyegyüléseken stb., oly igazságoknak nyilvánithatása, melyek némely felsőbbségek, különösen kormányférfiak hibáira, visszaéléseire vonatkoznak. "Ahhoz, hogy a szólás szabadságán ejtett sérelmek csupán kegyelemből orvosoltassanak, nem járulhatok." Palóczy László az 1839-iki országgyülésen.
*SZÓLÁSTAN
	(szólás-tan) ösz. fn. Szabályok a szók helyes kiejtéséről, egybefüzéséről stb.
*SZOLÁT
	falu Heves m.; helyr. Szolát-ra, ~on, ~ról.
*SZOLCSÁN
	falu Nyitra m.; helyr. Szolcsán-ba, ~ban, ~ból.
*SZOLCSÁNKA
	falu Nyitra m.; helyr. Szolcsánká-ra, ~n, ~ról.
*SZOLDOBÁGY
	faluk Bihar és Szatmár m.; helyr. Szoldobágyra, ~on, ~ról.
*SZÓLDOGÁL, SZOLDOGAL
	(szó-l-ad-og-al) gyak. önh. m. szóldogál-t. Néha-néha szól, közben-közben mond valamit. Képeztetésre hasonlók hozzá járdogál, álldogál, mendegél, üldögél, aluddogál, eddegél, iddogál stb., mindnyájan hármas gyakorlati képzővel.
*SZOLGA
	fn. tt. szolgát. Feltünő a Müncheni codexben, hogy harmadik személyi birtograggal is csak szolga, mintha szolg volna maga a főnév, pl. "Valaki akarand tü közöttetek elő lenni, leszen mindenteknek szolga." (Erit omnium servus. Mark. X.). De eléjön szolgája is: "Menden ki bünt teszen bünnek szolgája" (János VIII.). 1) Legszélesb ért. alárendelt személy, mennyiben bizonyos felsőbbségnek parancsaira hallgatni, s azokat teljesíteni tartozik, akár szabad szerződési kötelességből, akár kényszeritve. Minden nyilvános hivatalnok vagy katona az illető fejedelemnek vagy államnak szolgája. A papok az istennek, az egyháznak szolgái. Mindnyájan az Isten szolgái vagyunk. Isten szolgáinak szolgája, így nevezi magát hivatalos okmányokban a római Pápa. Népies nyelvszokás szerént szolgájának nevezi az apa és anya saját kisded gyermekét, és pedig gyöngédségből, mennyiben ez természetes viszonynál fogva engedelmességgel tartozik neki. Édes, kedves szolgám. Jer ide szolgám. Mi lelt, mi kell szolgám? Ugyan így használják a cseléd szót is. 2) Szorosb ért. oly férfi személy, aki folytonosb időre kötött szerződésnél fogva határozott bérért lekötelezi magát valakinek, hogy annak, mint urának, parancsa szerént bizonyos munkákat teljesíteni fog. Urasági udvarokban levő felsőb., és alsóbb rendű szolgák. A testületeknél: tanácsszolga, törvényszéki szolga, megyei, városi, intézeti szolga. Jó, hű, régi, engedelmes, rosz, hűtelen, jött ment, engedetlen, tunya szolga. Közmondatok: Könnyü a jó szolgát igazgatni. A szó is vereség a régi szolgának v. szakálos szolgának szó is vereség. Szökött szolgának nem jár fizetése. Csak akkor izzad, mikor eszik, mint a pap szolgája. Szolga is talál, kinek parancsoljon. Aki szolga, nem úr az. Szolgának étele első fizetése. Rest szolgának bot a bére. Ha parancsolni akarsz, tarts szolgát. Mennyi szolgád, annyi ellenséged. Nem fülén hanem hátán tanúl a rosz szolga. Rosz szolgának minden órán telik esztendeje. Jövendőlő szolgát mindenha kerüljed. Szökött szolga nem mond jót uráról. Rosz szolgának nyelve a legfrisebb tagja. Ne játszál szolgáddal: társul fogad. Ki szolgáját gyengélgeti, fejére neveli. Mesélő szolgának ritkán helyén dolga. Vén szolga ócska bútor. Amely szolga elfelejt ebédet enni, megérdemli a jó vacsorát. Szolga sokat halljon, de keveset valljon. 3) Még szorosb ért. különféle durvább, részint házi, részint mezei munkákat végezni tartozó cseléd, pl. béres, ostoros, fűtő stb. A hasonló sorsú nőszemély neve szolgáló. 4) Személyes szabadságától megfosztott, urához kötött s annak önkényétől függő személy, rabszolga. 5) Átv. társalgási nyelven udvariasságból élünk vele, magunkat mások irányában mintegy megalázva. Önnek alázatos, legalázatosabb, szegény, kész, köteles, lekötelezett szolgája. Szolgája maradok Nagyságodnak. Már a XVI. századtól fogva találunk hasonló aláirásokat, pl. Szalay Ág. 400 m. levelei közt 1526-ból: "Sybryk Oswalth ke(gyelmed) s(z)olgaya." 1542-ből: "N(agysá)god jambor szolgai. Olah Balás es Mottnoky Lajos. 1557-ből: N(agyságod) zolgaya Thornally Janos. Így Mátyás főherczeghez 1605-ben írt egy levélben: "Fölségtek alázatos hív szolgája: én csarlóközi, tatai, gesztesi főkapitán Karchai Somogi Mátyás." (Lásd: Régi Magyar Nyelvemlékek III. kötet. 349. l.). Még többször eléjön a latin ,servitor', és a levelek elején: "Szolgálatomat (vagy örökkévaló szolgálatomat) ajánlom" stb. Szintén átv. ért mondják némely segédeszközökről, pl. szolga fa, melyre a bográcsot, üstöt sütésfőzéskor akasztják; szolga vas, melyen a nyárs forog vagy melylyel valamit kihuznak, kimozdítnak, fölemelnek stb. A szolga és úr viszonylagos fogalmak, mennyiben egyik a másikat föltételezi, különböző viszonyokban ugyanazon személy lehet úr is, szolga is, honnan a közmondat: A szolga is talál, akinek parancsoljon. (Km.). V. ö. INAS, CSELÉD. Ezen szó egyezik a különféle szláv nyelekben divatozó szluga v. szluha szókkal. Mongol nyelven a szolga boghol, mely összeüt a magyar fogoly szóval (a mongolban nincs f betűhang). A régi magyaroknak is inkáb., csak foglyaik valának: "Úgy volt, hogy midőn a magyarok, Pannóniát birtokukba vevén, keresztény és pogány foglyaik közől a népek szokása szerint némely ellenkezőket leöltek, némely derekabbakat magokkal vivén a háborúba, nekik a zsákmányból némi részt juttattak, némelyeket pedig különféle szolgálatra alkalmazván sátraik között szoktak tartani: ezen foglyoknak barmaik jövedelméből és csupán zsákmányból vala élelmök." (Kézai után Szabó K.). Vannak kik a ,szolga' szót a török-tatár oghlan v. oglan szóval rokonítják, mely am. fiú, legény szolga (Sohn, Knabe, Jüngling, Bursche, Diener. Zenker szótára). Egyébiránt a törökben eléjön még kul am. szolga, rabszolga; és: katona.
*SZOLGABÍRÓ v. ~BIRÓ
	(szolga-bíró) ösz. fn. Régente a várjobbágyok (jobbagiones castri), vagy királyi vitézlő szolgák (servientes regis vagy csak: servientes) ügyeiben biráskodó megyei tiszt. (Judex servientium). Az arany bullában "bilochus regalis" (királyi biró, vagy némelyek szerént: királyi bélyeges) néven jön elé, s a tolvajok és ragadozók (fures et latrones) fölött biráskodott. Zsigmond alatt (VI. végzemény.) már a ma is divatozó latin "judex nobilium" név alatt találjuk. Hogy a vitézlő szolgák (servientes) valának azok, kik későb., nemeseknek hívattak, Verbőczy István Hármaskönyvéből tudjuk. (Első rész. 84. czím). Későbben megyei tiszt, ki mint a megyei szerkezet általában hozá magával, mind a birói, mind közigazgatási hivatalkodásban részt vett s rendesen a megye bizonyos részének, mely járás nevet visel vala, közvetlen előljárója volt. De létezett s létezik központi szolgabiró is, ki a megye nevezetesb székhelyén, leginkább ha ez önálló hatósággal biró királyi város volt, azokra nézve gyakorolt törvényhatóságot, kik a város biráskodása s némely másnemű hatalma alatt nem állottak, milyenek valának kissé régebben a nemesi joggal élők. Jelenben szintén fennáll a szolgabirói nevezet és közigazgatási hivatal a megyei járásokban, de azon hivatalnok, ki csupán biráskodásra van útalva, most járásbiró nevet visel.
*SZOLGABIRÓI
	(szolga-birói) ösz. mn. Szolgabirót illető, arra vonatkozó. Szolgabirói hivatal, kötelesség.
*SZOLGABIRÓSÁG
	(szolga-biróság) ösz. fn. Szolgabírói hivatal, állomás, vagy azon kerület, járás, mely bizonyos szolgabiró hatósága alatt van.
*SZOLGACZAFRANG
	(szolga-czafrang) ösz. fn. Úri hintók hátulján lógó czafrang, melyb., a bakra felkapaszkodott inas fogódzik.
*SZOLGAEGYHÁZA
	puszta Fehér m.; helyr. ~egyházá-ra, ~n, ~ról.
*SZOLGAFA
	(szolga-fa) ösz. fn. 1) Kétágas fa, melyet a mezőn földb., levernek, s a bográcsot ráakasztják, midőn főznek. Ugyanily szolgafájok van a kaszások- és aratóknak, melyen a kaszák és sarlók élét kiverik. 2) Szabó Dávidnál csizmahuzó fa is.
*SZOLGA-GYŐR
	puszták Veszprém és Sopron m.; helyr. ~Győr-re, ~ön v. ~ött, ~ről.
*SZOLGAHIT
	(szolga-hit) ösz. fn. Vallás dolgában a hitelvek vakon való követése.
*SZOLGAI
	(szolga-i) mn. tt. szolgai-t, tb., ~ak. f.) Szolgát illető, szolgáknál divatos. Szolgai munka, szolgai állapot. Szolgai mód, szokás. Szolgai félelem. Alig képzelhető az ember, kit a természet urának nevezünk, mennyi szolgai hajlammal születik." B. Eötvös József. (Gondolatok). 2) Megvető ért. alacson, elvetemült indulatu, természetü. Szolgai lélek.
*SZOLGAILAG
	(szolga-i-lag) ih. Szolga gyanánt meghunnyászkodva, alacson lelküleg, szabad szellem nélkül. Szolgailag megalázni magát, elvetemedni.
*SZOLGAISÁG
	(szolga-i-ság) fn. tt. szolgaiság-ot, harm. szr. ~a. Alacsonlelküség, szabadszellem hiánya.
*SZOLGAKENYÉR
	(szolga-kenyér) ösz. fn. Szolgák számára sütött, feladott kenyér; cselédkenyér. Átv. ért. szolgai állapot. Szolgakenyérre jutni.
*SZOLGÁL
	(szolga-al) önh. m. szolgál-t. 1) Mint beszegődött cseléd szolgai állapotban él. Városon, falun, urasági háznál, mesterembernél szolgálni. Mint inas, kicsis, béres, bujtár töb., esztendeig szolgált egy helyen. Leányát elküldötte szolgálni. 2) Tulajdonitó ragu viszonynévvel, valakinek, mint urának, szolgai munkát tesz. Az inas szolgáljon urának, a szobaleány asszonyának. Nem lehet két úrnak szolgálni. A hazának szolgálni. "Ki a hazának szolgálni akar, annak egy perczig sem szabad elfeledni, hogy szolga, s csak akkor felel meg hivatásának, ha kizárólag eszköznek tekinti magát." B. Eötvös J. (Gondolatok). 3) Mintegy szolgai minemüségben, vagy készséggel másnak kedvére teszen valamit. Szolgálni a vendégnek. Szivesen szolgálok önnek. Pípával, dohánynyal, tűzzel szolgálni a dohányzónak. "Te bőségös malasztodba vongy te hozzád bizonságban: hogy lássalak, kivánjalak, szolgájlalak (szolgáljalak), nyugossalak." (Benigna asszony imádságoskönyve 23-ik levél). "Azért jöttem, értsem kegyelmeteknek akaratját, miben szolgálhatok?" Gr. Wesselényi Ferencz 1661-ben a kassai részgyűlésen levő Rendekhez. "Utolsó pihenésemig kész vagyok tehetségem szerént szolgálnom." Ugyanaz, ugyanakkor. Innen átv. mondjuk napról, holdról, midőn rendeltetésének megfelel, azaz világít. Szolgál a nap. A hold egész éjjel szolgált. A nap sugara beszolgál az ablakon. A nap is beszolgál az árnyékszékbe, de azért meg nem mocskolódik. (Km.). A gyertya is embernek szolgál, de magát megemészti. (Km.). 4) Néha am. valamire való, alkalmas. Ezen szerszám arra szolgál, hogy.... Hát ez mire szolgál? 5) Bizonyos irány felé nyílik, terjed, megy. Ablakai az utczára szolgálnak. Ez a ház két utczára szolgál. A palota homlokzata a piaczra szolgál. Sajátságosan használtatik ily mondatokban: Hogy szolgál ön egészsége? Nagy örömömre szolgál, hogy... Tárgyesetes viszonyneveket is vonz, kivált midőn igekötővel tétetik öszve. Kiket szolgáltál annyi évekig? Kiszolgálta a katonai időt. Tíz évig szolgálta a császárt, azaz katonáskodott. Megszolgálta a kenyerét, munka által megérdemlette. Megszolgálom önnek szivességét. Visszaszolgálta a vett jótéteményt.
*SZOLGALÁNY
	l. SZOLGALEÁNY, illetőleg SZOLGÁLÓ, 2).
*SZOLGÁLÁS
	(szolga-al-ás) fn. tt. szolgálás-t, tb., ~ok, harm. szr. ~a. Széles ért. mindenféle cselekvés, melyet valaki teszen, midőn szolgál.
*SZOLGÁLAT
	(szolga-al-at) fn. tt. szolgálat-ot, harm. szr. ~a. 1) Szolgai állapot. Szolgálatb., lépni. A szolgálatot abbanhagyni. Nehéz, terhes szolgálat. Nemesebb ért. hivatalos állapot vagy cselekedet. Egyházi, katonai, megyei, városi szolgálat. Se arany, se bárány, de szolgálat. (Km.). 2) Mások kedvére, tetszésére tett készséges, szives, megelőző mivelkedet. Ajánlom szolgálatomat. Szolgálatára vagyok önnek. Köszönöm szives szolgálatát. V. ö. SZOLGÁL.
*SZOLGÁLATADÓ
	(szolgálat-adó) ösz. fn. Gazda, ki mást vagy másokat szolgálatáb., fogad.
*SZOLGÁLATBELI
	(szolgálat-beli) ösz. mn. l. SZOLGÁLATI.
*SZOLGÁLATBÉR
	(szolgálat-bér), l. SZOLGÁLATDÍJ.
*SZOLGÁLATBÓL ELBOCSÁTÁS vagy ELKÜLDÉS
	A szolgálati viszony megszüntetése a gazda részéről.
*SZOLGÁLATBÓL FÖLMENTÉS
	szelídeb., kifejezése a szolgálatból, vagyis hívatalból elbocsátásnak.
*SZOLGÁLATBÓL KILÉPÉS
	a szolgálat elhagyása, vagyis a szolgálati viszony megszüntetése a szolga részéről.
*SZOLGÁLATDÍJ
	(szolgálat-díj) ösz. fn. Díj, zsold, bér, fizetés, melyet a minden értelemb vetten szolgálatért adnak.
*SZOLGÁLATÉV
	(szolgálat-év) ösz. fn. Egy vagy töb., év, melyeket valaki szerződésileg, vagy bizonyos kötelességnél fogva szolgálatban tölt. A katonákat a szolgálatévek elmultával haza bocsátani. Betölteni a szolgálatévet.
*SZOLGÁLATI
	(szolga-al-at-i) mn. tt. szolgálati-t, tb., ~ak. Szolgálatot illető, ahhoz tartozó, arra vonatkozó. Szolgálati készség, kötelesség. Szolgálati idő. Szolgálati készség. Szolgálati eskü, vétség. Szolgálati bizonyitvány.
*SZOLGÁLATKA
	(szolga-al-at-ka) kicsiny. fn. tt. szolgálatkát. A maga nemében csekély, kevés munkából álló szolgálat, vagy igen alárendelt ideiglenes hívatalka.
*SZOLGÁLATKÉPES
	(szolgálat-képes) ösz. mn. Aki elegendő erővel bir arra, hogy valamely szolgálatot végezzen.
*SZOLGÁLATKERESÉS
	(szolgálat-keresés) ösz. fn. Utánjárás, midőn valaki bizonyos szolgai állomásra szert tenni törekszik.
*SZOLGÁLATKÉSZSÉG
	(szolgálat-készség) ösz. fn. Szivesség midőn valaki más kedvére, tetszésére tesz valamit.
*SZOLGÁLATOS
	(szolga-al-at-os) mn. tt. szolgálatos-t v. ~at, tb., ~ak. Szolgálatra kész.
*SZOLGÁLATOSSÁG
	(szolga-al-at-os-ság) fn. tt. szolgálatosság-ot, harm. szr. ~a. Szolgálati készség, szivesség.
*SZOLGÁLATRA ALKALMAS
	l. SZOLGÁLATKÉPES.
*SZOLGÁLATRA KÉSZ
	l. SZOLGÁLATRA TERMETT, 2).
*SZOLGÁLATRA TERMĚTT v. SZOLGÁLATRATERMĚTT
	1) Ki a szolgai munkák végrehajtásában kitünő ügyességgel bir; továbbá, 2) mások kedveért valamit tenni megelőzőleg kész. Szolgálatra termett inas.
*SZOLGÁLATRATERMĚTTSÉG
	(szol-gá-lat-ra-terměttség) ösz. fn. Tulajdonság, melynél fogva valaki szolgálatra termett.
*SZOLGÁLATTALAN
	(szolga-al-at-talan) mn. tt. szolgálattalan-t, tb., ~ok. Oly személyről mondják, ki rendesen szolgálattal keresi kenyerét, de jelenleg uratlan állapotban van. Szolgálattalan suhanczok.
*SZOLGÁLATTÉTEL
	(szolgálat-tétel) ösz. fn. Általán mindenféle munka, melyet valaki mint szolga vagy nemeseb., ért. mint hivatalnok vagy emberbarát mások kedvét megelőzőleg hajt végre. Cselédek szolgálattétele. Egyházi, tisztviselői, katonai szolgálattétel.
*SZOLGALEÁNY
	(szolga-leány) ösz. fn. l. SZOLGÁLÓ, 2). Helyeseb., a határozatlan értelmü ,szolgáló' szónál, mely férfiszemélyt is jelenthet.
*SZOLGALEGÉNY
	(szolga-legény) ösz. fn. Legény, ki bizonyos minemüségben valakinél szolgál; különösen mezei gazdasághoz tartozó munkákra fogadott nőtelen béres, kocsis.
*SZOLGÁLKODÁS
	(szolga-al-kod-ás) fn. tt. szolgálkodás-t, tb., ~ok, harm. szr ~a. Szolgai életmódnak gyakorlása, üzése.
*SZOLGÁLKODIK
	(szolga-al-kod-ik) k. m. szolgálkod-tam, ~tál, ~ott. Szolgai állapotban él; szolgai életmódot gyakorol. Képeztetésre olyan, mint az ellentétes uralkodik. Egyébiránt ezen ige nem igen van divatban.
*SZOLGÁLMÁNY
	(szolga-al-mány) fn. tt szolgálmány-t, tb., ~ok, harm. szr. ~a. Szolgálattétel, különösen ennek eredménye. Különbözik: szolgalom.
*SZOLGALMI
	(szolg-al-om-i) mn. tt. szolgalmi-t, tb., ~ak. Szolgalomra vonatkozó, azt illető. V. ö. SZOLGALOM.
*SZOLGALMI
	(szolg-al-om-i) mn. tt. folgalmi-t, tb., ~ak. Szolgalmat illető, arra vonatkozó Szolgalmi jog. V. ö. SZOLGALOM.
*SZOLGÁLÓ
	(szolga-al-ó) mn. és fn. tt. szolgáló-t. 1) Aki valakinek szolgál. Uraknál szolgáló inasok, kocsisok, lovászok. Falun, városban szolgáló legények, leányok. "Megadá a könyvet a szolgálónak" (reddidit ministro. Müncheni cod. Lukács IV.). "De ki nagyob., közöttetek, legyen mikint kissebb, és ki előljáró, miként szolgáló." Régi m. Passió. (Toldy F. kiadása, 38. l.). 2) Állandó főnevül használva jelent különösen szolgálatban levő leányt, szolgaleányt, pl. konyhaszolgáló, szobaszolgáló. Lusta szolgáló nem farán (guzsalyon) ül, hanem fülén (ágyban. Km.).
*SZOLGÁLÓLÁNY v. ~LEÁNY
	(szolgáló-leány) ösz. fn. Szolgálatban levő nőszemély. Némely régiek helyesebben ezt használák a mai ,szolgáló' helyett. "A más szolgálólány kěd(ég) követi vala ő asszonyát." (Bécsi cod. Hester. XV.). De eléjön ,szolgáló' is. Az Nagh(ságod) zegen njomorult szolgaloya Egerwarj Borbala." (Levél 1558-ból. Szalay Ág. 400. m. 1.).
*SZOLGALOM
	(szolg-al-om) fn. tt. szolgalmat. Újdon szó a jogi servitus kifejezésére. Ezen jognál fogva t. i. köteleztetik a tulajdonos egy más idegen hasznára saját dolga v. vagyona tekintetében valamit tűrni vagy elmulasztani. Házi szolgalom mint kötelesség, ha például valaki saját házát a szomszéd vagy szomszédok háza tekintetéből föleb., nem emelheti vagy alacsonyabbra nem veheti, a kilátást a más házától el nem zárhatja. Mint jog, hogy valamely gerendát vagy födélfát másnak falába ereszthet, másnak falán akár világosság, akár kilátás okáért ablakot nyithat stb. Mezei szolgalom, ha valaki saját földén másnak az átjárást, vizmeritést, marhaitatást, legeltetést, favágást stb. meg nem tilthatja mint jog, ha a mondottakat idegen telken megteheti. Személyes szolgalom: valamely dolognak szükséges használata; a haszonvétel; és a lakás.
*SZOLGÁLÓSKODÁS
	(szolga-al-ó-os-kod-ás) fn. tt. szolgálóskodás-t, tb., ~ok, harm. szr. ~a. Élet állapot, midőn valamely nőszemély, nevezetesen leány, szolgálói állapotot, életmódot gyakorol.
*SZOLGÁLÓSKODIK
	(szolga-al-ó-os-kod-ik) k. m. szolgálóskod-tam, ~tál, ~ott. Mondjuk nőszemélyről, különösen leányról, midőn mint szolgáló keresi kenyerét.
*SZOLGÁLTAT
	(szolga-al-tat) mivelt. m. szolgáltat-tam, ~tál, ~ott, par. szolgáltass. 1) Szolgálatb., küld, szolgai életre vagy munkálatra kényszerít. A szegény ember szolgáltatja gyermekeit. "Ha én velem kegyelmed szolgáltatni akar, most még ideje vagyon s szolgálok is." Gr. Eszterházy M. nádor Rákóczy Györgyhöz. 1644. 2) Eszközli, hogy valami kellőképen kijárjon, végrehajtassék, átadassék. Kiszolgáltatni a járandóságot. A levelet valakinek kezébe szolgáltatni. Igazságot szolgáltatni. 3) Visszaható névmással am. megkivánja, követeli, hogy szolgáljanak neki. Szolgáltatja magát, mintha úr volna.
*SZOLGÁLTATÁS
	(szolga-al-tat-ás) fn. tt. szolgáltatás-t, tb., ~ok, harm. szr. ~a. Miveltetés, mely által eszközöljük, hogy valaki szolgáljon, vagyis valamit szolgáltasson. Vétetik szenvedőleg is. "Az viceespántól is az birságlevelet kérem vala, hogy megadnák, hamarébb lenne az pénznek beszolgáltatása." Levél 1549-ből. (Szalay Ág. 400 m. l.). V. ö. SZOLGÁLTAT.
*SZOLGASÁG
	(szolga-ság) fn. tt. szolgaság-ot, harm. szr. ~a. Szolgai állapot, szolgai életmód, a szolga szónak minden értelmében. Szolgaságra jutni. Szolgaságból uraságra emelkedni. Rabszolgaság. Átv. elnyomott társadalmi állapot, kellő szabadság hiánya. Szolgaságban szenvedő népek. Mint gyűnév jelenti töb., szolgák társulatát, öszvegét. Udvari szolgaság; szokottabban: cselédség.
*SZOLGASÁGI
	(szolga-ság-i) mn. tt. szolgaság-it, tb., ~ak. Szolgaságot illető, arra vonatkozó. Szolgasági állapot. Szolgasági korszak.
*SZÓLÍT
	(szó-l-ít) áth. m. szólít-ott, par. ~s, htn. ~ni, v. ~ani. Valakit szóval felhí, hozzá szól; int, biztat, nógat. Leginkáb., igekötőkkel fordúl elé. Beszólítani valakit a házba. A hivatlan vendéget kiszólítani a teremből. Kiszólította őt az Isten ez árnyékvilágból. Elészólítani a tanukat. Felszólítani a közönséget, hogy valamit tegyen. Tudakozás végett megszólítani valakit. Visszaszólitani a távozót. Szólítsd azt az ökröt, hogy jobban húzzon. Különösen am. valakit bizonyos czimen nevez. Azt kivánja, hogy nagyságos úrnak szólítsák őt. Ne szólíts engem barátodnak.
*SZÓLÍTÁS, SZÓLITÁS
	(szó-l-ít-ás) fn. tt. szólítás-t, tb., ~ok, harm. szr. ~a. Valamely személyhez, illetőleg állathoz bizonyos czélból intézett szólás. Öszvetéve: megszólítás, beszólítás, kiszólítás, felszólítás, visszaszólítás. V. ö. SZÓLÍT.
*SZÓLKA v. SZÓLÓKA
	tt. szólóká-t; lásd SZAJKÓ.
*SZÓLL
	l. SZÓL.
*SZOLNOCSKA
	falu Zemplén m.; helyr. Szolnocská-ra, ~n, ~ról.
*SZOLNOK
	1) Megyék neve. BELSŐ-SZOLNOK Erdélyben; KÖZÉP-SZOLNOK, KÜLSŐ-SZOLNOK Magyarországon. 2) Mváros Heves, faluk Abaúj és Moson, puszta Szabolcs m.; helyr. Szolnok-ra, ~on, ~ról; mint megyék nevénél: Szolnok-ba, ~ban, ~ból. 3) Hajósoknál am. szapoly, vagyis vízhányó lapát.
*SZÓLÓ
	(szó-ol-ó) mn. Aki vagy ami szól. Némelyek a nyelvtanban ,önhangzó' helyett használják.
*SZÓLÓD
	l. SZÓLÁD.
*SZÓLOGAT
	(szó-l-og-at) gyak. önh. és áth. m. szólogat-tam, ~tál, ~ott, par. szólogass. 1) Gyakran, többször szól, beszél. Beleszólogatni mások beszédébe. 2) Gyakran szólít, szólítgat, biztatgat, nógat, integet stb., máskép: szólongat. A lassu barmot szólogatni kell.
*SZÓLOGATÁS
	(szó-l-og-at-ás) fn. tt. szólogatás-t, tb., ~ok, harm. szr. ~a. Gyakori szólás vagy szólítás.
*SZÓLÓKA
	l. SZÓLKA, illetőleg SZAJKÓ.
*SZOLOKMA
	erdélyi falu Udvarhely sz.; helyr. Szolokmá-ra, ~n, ~ról.
*SZÓLOMÁNY
	(szó-l-o-mány) fn. tt. szólomány-t, tb., ~ok, harm. szr. ~a v. ~ja. Beszéd; mondat, szólam.
*SZÓLOMÁS
	(szól-om-ás) fn. tt. szólomás-t, tb., ~ok. Mintegy bővebb ,szólás'. Képeztetésre hasonló ezekhez: látomás, hallomás, tudomás, vallomás.
*SZOLOMP
	a Tájszótárban ,szalank' szóval értelmeztetik, de e szó is ösmeretlen előttünk.
*SZÓLONGAT; SZÓLONGATÁS, l. SZÓLOGAT 2); SZÓLOGATÁS. Az n ugyan rendszerént csak közbeszúratnak tekinthető: azonban itt inkáb.
	átható értelemben használtatik.
*SZOLONNA
	erdélyi falu B. Szolnok m.; helyr. Szolonná-ra, ~n, ~ról.
*SZOLOSMA, SZOLOZSMA
	l. ZSOLOZSMA.
*SZÓLÓSZERV
	(szóló-szerv) lásd: BESZÉDSZERV.
*SZOLYA
	falu Ung m.; helyr. Szolgá-ra, ~n, ~ról.
*SZOLYMA
	mváros Máramaros m.; helyr. Szolymá-ra, ~n, ~ról.
*SZOLYVA
	mváros Bereg m.; helyr. Szolyvá-ra, ~n, ~ról.
*SZOM
	elvont gyöke szomor törzsnek és szompolyodik v. szontyolodik szóknak és származékaiknak. l. ezeket.
*SZOMAJOM
	falu Somogy m.; helyr. Szomajom-ba, ~ban, ~ból.
*SZOMAK
	fn. tt. szomak-ot, harm. szr. ~ja. Ivóedény, melyet a katonák utazáskor magokkal hordanak. Él e szóval Zrinyi. Csúzi Trombitájában is (286. l.) eléjön: szomakos táska. Ennek neve máskép: kobak (mongolul: kubing) s talán oly hangváltozati viszony van köztök, mint szomor és komor között.
*SZOMALJOM
	puszta Bihar m.; helyr. Szomaljom-ba, ~ban, ~ból.
*SZOMÁNCZ
	l. ZOMÁNCZ.
*SZOMBAT (1)
	fn.tt. szombat-ot, harm. szr. ~ja. A hétnek hetedik napja. Nagyszombat, mely nagy hétben esik. Gyakran fordúl, mint a péntek, szombat. (Km.). Öszvetéve töb., helynevekben eléjön: Nagyszombat, Rimaszombat, Szombatfa, Muraszombat, Pórszombat, Szombatfalva, Szombathely stb. Eredetileg héberűl sabbát, (,schabat' igétől, mely am. a munkától szünetelni), köznépi zsidó nyelven sábesz, sabbesz; a héberből származtak a szláv szobota, franczia samedi, német Samstag, (régi németben: Sambesdag Sammestag, Adelung).
*SZOMBAT (2)
	NAGY~, szab., kir. város Pozsony m.; MURA~, mváros Vas, RIMA~, mváros Gömör, SZEPES~, mváros Szepes. m.; helyr. Szombat-ba, ~ban, ~ból.
*SZOMBATFA
	faluk Vas és Szala m.; helyr. Szombatfá-ra, ~n, ~ról.
*SZOMBATFALVA
	erdélyi falu-Udvarhely sz. helyr. ~falvá-ra, ~n, ~ról.
*SZOMBATHELY
	mváros Vas m.; LENTI~, falu Szala, MAGYAR~, NÉMET~, faluk Veszprém m.; helyr. Szombathely-re, ~ěn, ~ről.
*SZOMBATOS
	(szombat-os) fn. tt. szombatos-t, tb., ~ok. 1) Oly keresztény, ki szombaton szigorú száraz bőjtőt tart. 2) A negyedik század végén keletkezett keresztény felekezet tagjai, kik Krisztus tanai közé a régi zsidók szokásait is fölvették, s különösen a szombatot megünnepelék. Ily titkos szombatosok léteztek a XVII-dik század folytán Erdélyben is, sőt némi nyomaik az ujabb időkben is fenmaradtak.
*SZOMBATOZ
	(szombat-oz) önh. m. szombatoz-tam, ~tál, ~ott, par. ~z. A szombatot szigorú száraz böjttel vagy régi zsidók módjára megülli.
*SZOMBATOZÁS
	(szombat-oz-ás) fn. tt. szombatozás-t, tb., ~ok. Vallási buzgó szertartás, melynél fogva valaki szombatoz. V. ö. SZOMBATOZ.
*SZOMBATSÁG
	falu Bihar m.; helyr. Szombadság-ra, ~on, ~ról.
*SZOMBATTELKE
	erdélyi falu Kolos m.; helyr. ~telké-re, ~n, ~ről.
*SZOMÉHOZIK, SZOMIHOZIK
	lásd: SZOMJAZIK.
*SZOMÉSÁG
	l. SZOMJÚSÁG.
*SZOMJ
	fn. tt. szomj-at, harm. szr. ~a. Kellemetlen érzés a torokbárzsingban, midőn kiszárad és ital után vágyik. Erős, égető szomj. Szomjat érezni, szenvedni, enyhíteni, oltani. Szomjjal v. szomjan halni. Átv. erős vágy. Dicsszomj, pénzszomj. Alaphangra egyezik a szí, szop szókkal, melyek szinte nedvhuzásra vonatkoznak, mely tekintetben rokonok hozzá a latin sitis, és szláv zsizsen. Egyébiránt lehet, hogy egy eredetü az iszom igével, mintha volna iszomh s ebből iszomj, azaz, ivásvágy, valamint éh am. evésvágy az eszik igével áll eredeti és fogalmi viszonyban. Némely régi emlékekben ,szomj' helyett szomé törzset találunk, pl. szomé-hozik, szomé-ság. (Benigna assz. imakönyvében a Nádor-codexben stb.).
*SZOMJAN
	(szomj-an v. szomj-u-an) ih. Szomjat érezve, szenvedve, kellő italt nélkülözve. Étlen szomjan hagyni a barmokat. Másnak szűr, maga szomjan marad. (Km.). Éhen szomjan kinlódni. A székelyeknél: szonnyan. V. ö. SZOMJ.
*SZOMJAS
	(szomj-as) mn. tt. szomjas-t v. ~at, tb., ~ak. Szomjat szenvedő, ital után vágyó, kiszáradt bárzsingú. Szomjas utas, barmok. Megitatni a szomjas nyájat. Szomjasnak kevés vigasztalás az üres korsó. (Km.). Átv. mondják földről, midőn kellő nedvessége hiányzik. A szomjas mezőt, rétet, ugarakat megáztatja az eső.
*SZOMJASAN
	(szomj-as-an) ih. Szomjas állapotban, ital után vágyva.
*SZOMJAZIK
	(szomj-az-ik) k. m. szomjaz-tam, ~tál, ~ott, par. ~zál. Szomjas állapotban szenved, italért eped. A részeges ember gyakran szomjazik. A nagy hőség miatt megszomjazni. Éhezik, szomjazik, s nincs mit ennie, innia. "Mikor láttonk tégedet szomjaztad és veneréket attonk teneked". (Tatrosi cod. Máté XXV.). Átv. ért. tárgyesetes viszonynévvel am. szomjas ember módjára valamit nagy vágygyal kiván. Szomjazni az igazságot, dicsőséget, pénzt. Máskép: szomjuhozik. "Szomjuhozám és ennekem innom adátok." (Tatrosi cod. Máté. XXV.). Vért szomjuhozik. "Azokat vészi melléje akik.... szomjuhozzák közönségesen is nemzetünk vérét." Gr. Eszterházy M. nádor levele Rákóczi Györgyhöz 1643-ból. Néha a régieknél: szoméhozik: "Az körösztfán függvén mondád az szóth: szoméhozom." (Benigna assz. imáds. könyve 11-ik levél.) A Nádor-codexben is: szoméhozik v. szomihozik, szoméság v. szoméhság.
*SZOMJAZÁS
	(szomj-az-ás) fn. tt. szomjazás-t, tb., ~ok, harm. szr. ~a. Állapot, midőn valaki szomjazik.
*SZOMJHIÁNY
	(szomj-hiány) ösz. fn.
*SZOMJÓ v. SZOMJÓH
	régiesen és tájdivatosan am. szomjú; l. ezt.
*SZOMJOLTÓ
	(szomj-oltó) ösz. mn. Ami a szomjuságot elenyészti.
*SZOMJÓZIK
	l. SZOMJÚZIK, illetőleg SZOMJAZIK.
*SZOMJTALANSÁG
	(szomj-talan-ság) fn. tt. szomjtalanság-ot, harm. szr. ~a. Állapot, midőn valaki szomjuságot nem érez.
*SZOMJÚ, SZOMJU
	(szomj-u) mn. tt. szomju-t v. ~at, tb., ~k v. ~ak. Szomjas, italért epedő. Szomju munkások. Szomjúnak a víz is íz. (Km.). Szomju szarvas forrásra siet. Átv. szomju föld, melynek nedve kiszáradt; szomju vágy, mely valaminek eléréseért eped. A székelyeknél: szonnyú. Régiesen főnévül is fordúl elé. "En étkembe adának epét, es en szomjuhomba itatának engemet eczettel." Régi M. Passio. (Toldy Ferencz kiadása 130. l.). Itt az om nem oly képző mint az ,éh-om' szóban, hanem valóságos személyrag, mutatja az en, "en szomjuhomban" am. en szomjuságomban.
*SZOMJÚAN
	(szomj-ú-an) ih. Italért epedve, szomjas állapotban.
*SZOMJUDIK
	(szomj-ud-ik) k. m. szomjud-tam, ~tál, ~ott. l. SZOMJAZIK.
*SZOMJUHOZÁS
	(szomj-ú-h-oz-ás); SZOMJUHOZIK, (szomj-ú-h-oz-ik); l. SZOMJAZÁS; SZOMJAZIK.
*SZOMJÚHOZTAT
	(szomj-ú-h-oz-tat) miv. m. szomjúhoztat-tam, ~tál, ~ott, par. szomjúhoztass. Megvonja valakitől amivel szomját oltaná.
*SZOMJUKÓRÓ
	(szomju-kóró), l. SZOMJUTÖVIS.
*SZOMJÚS v. SZOMJUS
	l. SZOMJAS.
*SZOMJUSÁG v. SZOMJÚSÁG
	(szomj-u-ság) fn. tt. szomjuság-ot, harm. szr. ~a. Szomjas állapot, vagy tulajdonság; erőseb., szomj. Szomjuság ellen ital az orvosság. (Km.). Elmult a szomjuság, nem barát a kút. (Km.). Némely régieknél: szoméság. "És testhi kivánatosságnak szoméságáth.... mindönöstül fogva megolcsad." (Benigna assz. imádságos könyve. 11-ik levél. A ,Kiegészítés'-ben: szomehság).
*SZOMJU~ v. SZOMJÚTÖVIS
	(szomju-tövis) ösz. fn. Népies neve a héjakút-mácsonya (dipsacus laciniatus) növényfajnak. Másképen szintén köz néven: héjakút, pásztorvessző, Vénusfürdő.
*SZOMJÚZÁS
	(szomj-u-z-ás) SZOMJÚZIK, (szomj-u-z-ik) l. SZOMJAZÁS; SZOMJAZIK.
*SZOMNYÚ, SZOMNYUSÁG stb.
	tájejtések, l. SZOMJÚ; SZOMJUSÁG.
*SZOMOD
	falu Komárom m.; helyr. Szomod-ra, ~on, ~ról.
*SZOMODOR
	puszta Komárom m.; helyr. Szomodor-ra, ~on, ~ról.
*SZOMOGY
	fn. tt. szomogy-ot, harm. szr. ~a. 1) A székelyeknél kellemetlen íze, bűze valaminek. Talán am. szomoj azaz szomor, minthogy a székelyeknél szintén eléfordul szomoján e helyett szomorán v. szomorúan. 2) Túl a Dunán, különösen Kemenesalon, s Győr tájékán a háztető alja, koszorúzata. Ez értelemben hasonló hozzá a szerb szomity, mely háztető alatti nyilást jelent, hol a kéménytelen konyhából a füst kiszáll.
*SZOMOGYOS
	(szomogy-os) mn. tt. szomogyos-t v. ~at, tb., ~ak. Szabó Dávid szerént am. rosz izü pl. a gyümölcs. V. ö. SZOMOGY 1).
*SZOMOJÁN
	a székelyeknél am. szomorán v. szomoruan, panaszhangon.
*SZOMOLÁNKA
	falu Nyitra m.; helyr. Szomolánká-ra, ~n, ~ról.
*SZOMOLÁNY
	mváros Pozsony m.; helyr. Szomolány-ba, ~ban, ~ból.
*SZOMOLNOK
	mváros Szepes m.; helyr. Szomolnok-ra, ~on, ~ról.
*SZOMOLYA
	falu Borsod, puszta Nógrád m.; helyr. Szomolyá-ra, ~n, ~ról.
*SZOMOR (1)
	(szom-or) elavult törzs, melyből szomorú, szomorúság, szomorkodik, szomorgat, szomorít származtak. Elvont gyöke szom, mely a rokon jelentésü szompolyodik, szontyolodik származékokban is él. Képeztetésre hasonló a komor, csomor, homor, szigor, csömör, gömör s töb., másokhoz. Eredetileg komor v. borult, bús kedélyt jelenthetett s oly viszonyban áll a belőle származott szomorúság szóval, mint a nyomor és nyomorúság, szigor és szigorúság, sanyar és sanyarúság, gyönyör és gyönyörűség állanak egymással. Alaphangra és értelemre legközelebb áll hozzá: komor, melynek, úgy látszik, csak az sz hangban történt módosúlata. V. ö. KOMOR.
*SZOMOR (2)
	falu Komárom m. helyr. Szomor-ra, ~on, ~ról.
*SZOMORAN v. SZOMORÁN
	(szom-or-an v. szom-or-u-an) ih. Régiesen és tájdivatosan am. szomorúan; l. ezt. "Mikoron ke(dég) a hős (adolescens) hallotta volna e beszédeket, szomoran méne el." (Tatrosi cod. Máté XIX.) A székelyeknél: szomoján.
*SZOMORDOK
	erdélyi falu Kolos m.; helyr. Szomordok-ra, ~on, ~ról.
*SZOMORESTIKE
	(szomor-estike) ösz. fn. Az estike nevű növénynemnek egyik faja; szára felálló, szőrös, elágazó; levelei tojásdad láncsásak; szirmai, földszinfakó-sárgásak, vereslő reczés erekkel. (Hesperis tristis).
*SZOMORFALU
	falvak Nyitra m.; helyr. ~falu-ba, ~ban, ~ból.
*SZOMORFŰZ
	(szomor-fűz) ösz. fn. Fűzfaj, melynek levelei láncsásak, kihegyzettek, apró fürészfogúk, barkái a levelekkel együtt nőnek; ágai lecsüggők, honnan a neve. (Salix babylonica).
*SZOMORG
	l. SZOMOROG.
*SZOMORGALÓCZA
	(szomor-galócza) ösz. fn. Galóczafaj a gombák seregéből, melynek kalapja harangforma, és tönkje szomorú hamuszín. (Agaritus tristis.)
*SZOMORGÁS
	(szom-or-og-ás) fn. tt. szomorgás-t, tb., ~ok, harm. szr. ~a. Kedélyi állapot, midőn valaki szomorog.
*SZOMORGAT
	(szom-or-og-at) gyak. áth: m. szomorgat-tam, ~tál, ~ott, par. szomorgass. Eszközli, hogy valaki gyakran, vagy folytonosan szomorogjon. Eléjön Molnár Albertnél, Szab., Dávidnál. Képeztetésre hasonlók hozzá: nyomorgat, szigorgat, zsugorgat, sanyargat, s némely mások.
*SZOMORGATÁS
	(szom-or-og-at-ás) fn. tt. szomorgatás-t, tb., ~ok, harm. szr. ~a. Kedélyre ható cselekvés, mely által valakit szomorgóvá teszünk.
*SZOMORÍT
	(szom-or-ít) áth. m. szomorít-ott, par. ~s, htn. ~ni v. ~ani. Szomoruvá tesz vagyis oly valamit követ el más irányában, miért annak kedélye bánatos érzésben szenved. A levélben kapott kedvetlen hír megszomorította őt. Ne szomoritsd a szivemet. V. ö. SZOMORÚ.
*SZOMORÍTÁS, SZOMORITÁS
	(szom-or-ít-ás) fn. tt. szomoritás-t, tb., ~ok, harm. szr. ~a. Cselekvés, midőn valakit szóval vagy tettel szomorítanak. V. ö. SZOMORÍT.
*SZOMORJÁTÉK
	l. SZOMORÚJÁTÉK.
*SZOMORKODÁS
	(szom-or-kod-ás) fn. tt. szomorkodás-t, tb., ~ok, harm. szr. ~a. A kedélynek szenvedő állapota, midőn folytonosan vagy gyakran szomorú. V. ö. SZOMORÚ.
*SZOMORKODIK
	(szom-or-kod-ik) k. m. szomorkod-tam, ~tál, ~ott. Kedélyét folytonos szomorú érzések háborgatják, epesztik. Kedveseinek eltávozásán szomorkodik. Szomorkodni gyarlóság, kétségbeesni bolondság. (Km.). Ne szomorkodj légy vig, nem lesz ez mindég így. (Népdal). Ellentétei: örvendez, vigadoz.
*SZOMORLÁTVÁNY
	(szomor-látvány) ösz. fn. Látvány mely szomoru érzetet szűl.
*SZOMORÓ
	régiesen am. szomorú.
*SZOMORÓCZ
	falu Vas m.; helyr. Szomorócz-ra, ~on, ~ról.
*SZOMORODÁS
	(szom-or-od-ás) fn. tt. szomorodás-t, tb., ~ok, harm. szr. ~a. A nyugott kedélynek változása, midőn szomorú érzések lepik meg. Elszomorodás, megszomorodás.
*SZOMORODIK
	(szom-or-od-ik) k. m. szomorod-tam, ~tál, ~ott. Nyugott vagy derült kedélye szomorúra változik. Megszomorodik, elszomorodik valamin. V. ö. SZOMORÚ.
*SZOMOROG
	(szom-or-og) gyak. önh. m. szomorog-tam, ~tál, szomorgott, htn. ~ni v. szomorgni v. szomorgani. Folytonosan vagy gyakran szomorú. Némileg különbözik tőle szomorkodik, a mennyiben ez a szomoru érzésnek mintegy visszaható, amaz pedig csak egyszerű folytonosságát jelenti.
*SZOMOROTTATIK
	(szom-or-od-tat-ik) régies szó, e helyett: szomorodik. "Halván (hallván) ke(dég) Herodes király, megszomorottaték." (Tatrosi cod. Máté II.).
*SZOMORSÁG
	(szom-or-ság) fn. tt. szomorság-ot, harm. szr. ~a. Szab., Dávidnál am. szomorúság; lásd: ezt.
*SZOMORÚ, SZOMORU
	(szom-or-ú) mn. tt. szomorú-t v. ~at, tb., ~k v. ~ak, másod fokon: szomorúbb v. szomorúabb v. szomorabb. 1) Borúlt, bús, bánatos kedélyű, kinek belérzékeit valamely rosz behatás, különösen bizonyos veszteség észrevehetőleg gyötri, epeszti, nyugtalanítja. Szomorúvá lenni; szomorúvá tenni valakit. A szomorúkkal szomorogni. Szomorú a lelkem mind halálig. Szomorú szívvel válni el egymástól. Szomorú arczot, képet mutatni. Szomorú érzet. Szomorú hangon szólani. Ha szomoru megrészegszik bujában, még búsabb lesz ha feljózanodik. (Km.). Szomorúnak sirása, szive könnyülése. (Km.). Keveset élt a szomoru, ha későn halt is meg. (Km.). Szomorúnak nehéz víg arczot mutatni. (Km.). Két szomoru is vígaztalhatja egymást. (Km.). Általán mondjuk azon kül jegyekről vagy jelekről, melyek a kedélynek ezen érzését nyilvanítják vagy azokhoz eredetileg hasonlók. 2) Mondjuk érzéketlen tárgyakról, melyeknek külseje, a szomorú emberéhez hasonló. Szomorú nap, idő, ősz, azaz borult, felhős, ködös. Szomorú fűz. 3) Ami bús, bánatos érzést okoz. Szomorú esemény. Ez igen szomoru! Szomorú hirt hallani. Ez szomorú dolog. Szomorú véget érni. Szomorú időket élünk. Szomorú sorsra jutottunk. Szomorú dolog senkit nem bántani mégis bántatni. (Km.). Alakra azon ú ű képzőjü melléknevek osztályáb., tartozik, melyek nem kivánnak más viszonymelléknevet magok elé, mint barna hajú ember, görbe kezű gyermek, hanem önállóan viszonyulnak, mint: homorú, szigorú, domború, sanyarú, keserű stb. Csagataj nyelven Vámbéry szerént: szomszur.
*SZOMORÚAN, SZOMORUAN
	(szom-or-ú-an) ih. Szomorú érzéssel, búsan, bánatosan; borult arczczal. Szomorúan elbucsúzni egymástól. Fejét szomorúan lehajtani. Átv. mondják érzéketlen tárgyakról is, midőn bizonyos jelenségnél fogva a szomorú emberhez hasonlók. "Szomorúan hallott kongni a várban egy harangot." Kisf S.
*SZOMORÚN
	l. SZOMORÚAN.
*SZOMORÚJÁTÉK
	(szomorú-játék) ösz. fn. Szinköltemény neme, vagyis szomorú drámai esemény, midőn a cselekvény hőse az önbotlása által fölidézett, vagy szükségképen elleneszegülő sorssal küzdeni kényszerűl, s annak áldozataul esik. V. ö. SZINJÁTÉK.
*SZOMORÚLT
	(szom-or-ú-úl-t) mn. tt. szomorúlt-at. Régiesen am. szomorodott, szomorú. "Ő vala szomorultaknak vígasztalója." (Nádor-codex. 428.).
*SZOMORÚSÁG, SZOMORUSÁG
	(szom-or-ú-ság) fn. tt. szomorúság-ot, harm. szr. ~a. Szomorú állapot vagy tulajdonság; bűbánatos kedélyüség. Ellentétei: vidorság, jókedvüség, öröm. Az öröm nyomain jár a szomorúság. (Km.). Szomorúság is hasznos, ha nem tartós. (Km.). Néha egy szomorúság fölér a halállal. (Km.). Tűrhetlen szomorúság a kebles háború. (Km. ). Alakra hasonlók hozzá a szintén kedélynyomasztó nyomorúság, sanyarúság, keserűség.
*SZOMORÚSÁGOS
	(szom-or-ú-ság-os) mn. tt. szomorúságos-t v. ~at, tb., ~ak. Szomorú érzéseket okozó; igen szomorú. Szomorúságos állapot az árvaság. "Hogy mindőn szomoróságos nyavalámban mind testh szerént és lélök szérént légy enneköm vigaságos hiedelmem." (Benigna assz. imáds. könyve 10. levél.).
*SZOMOTOR
	falu Zemplén m.; helyr. Szomotor-ra, ~on, ~ról.
*SZOMPOLYODÁS
	(szomp-oly-od-ás) fn. tt. szompolyodás-t, tb., ~ok, harm. szr. ~a. Szomorodás, elkedvetlenedés. V. ö. SZOMPOLYODIK.
*SZOMPOLYODIK
	(szomp-oly-od-ik) k. m. szompolyod-tam, ~tál, ~ott. Szomorodik, kedve csüggedez. Gyökre is egyezik szomorodik igével, s körülbelül oly viszonyban állanak egymással, mint gomolyodik és gombolyodik, gömölyödik és gömbölyödik, giberedik és gimberedik.
*SZOMPOR
	fn. tt. szompor-t, tb., ~ok. Baranyai tájszó, am. büdöskő, kénkő. Alkalmasint a latin sulphur-ból módosult.
*SZOMSZÉD
	fn. tt. szomszéd-ot, harm. szr. ~ja. 1) Szomszédoknak nevezzük azon személyeket, kiknek lakhelyeik, telepeik, vagy telkeik egymással érintkeznek, határosak. Alsó, felső szomszéd, hátszomszéd, azaz, háttal érintkező házban lakos. Job., a jó szomszéd sok rosz atyafinál. (Km.). Tanúlj a szomszéd háza üszögén. (Km.). Nem kell azon örvendeni, mikor a szomszéd háza ég. (Km.). Maga dicséri magát, mert nem látja szomszédját. (Km.). Rosz dolog a rosz szomszéd. (Km.). Szomszéddal jó házat födni. (Km.). Gyermekért, ebért nem egyszer támad villongás a szomszédban. (Km.). Kövérebbnek tetszik a szomszéd asszony lúdja. (Km.). Szomszéd asszony tyúkjának nagyobb a tojása. (Km.). Szomszéd falat jobb darab. (Km.). Irígy a szomszéd szeme. (Km.). Szomszédban nyal sót a kecske (km.), am. szomszéd feleségét szereti. Népies beszédben különösen a zsidók czime. Jakab szomszéd, Iczig szomszéd. (Hasonlóan a nép a czigányt komának, a tótot atyafinak, a németet sógornak szokta czímezni). Szélesb ért. oly személy, ki bizonyos sorozatban közvetlenül mellettünk ül, vagy áll, vagy fekszik. Szinházi, asztali szomszéd. 2) Jelenti az egymással határos lakokat, telepeket, vidékeket. Valamit a szomszédba általdobni. A szomszédból átjött baromfiakat visszarezzenteni. Nem kell a roszért szomszédba menni. (Km.). Tőszomszédban lakik. Egyezik a török: konsu vagy komsu szóval, mely alkalmasint konmak (letelepedni, lakni) igéből származott, noha az n v. m amabban torok hanggal van írva. Így tótul szuszed, csehesen ejtve szauszed, szláv nyelvészek által ekkép elemeztetik: za-uszed, azaz, utánatelepülő, mögött lakó, valamint a német Nachbar Adelung elemzése szerint am. Nachbewohner; de Heyse szerint am. Nachbauer, azaz Nahebauer v. Nahebewohner. Mátyás Flórián a szanszkrit szam (vel, cum, simul) és szad (sedere, commorari) szókból alkotja egybe; az utóbbi szó a hajlításokban szíd alaku levén: innen szam-szíd szerénte am. simul commorans. Eléjön a szanszkritban szanszad (simuliens) ,coetus' jelentéssel (Bopp F.). Mint melléknév jelent határosat, érintkezőt. Szomszéd ház, falu, város, ország. Szomszéd népek.
*SZOMSZÉDASSZONY
	(szomszéd-asszony) ösz. fn. Szomszédságban lakó asszony.
*SZOMSZÉDNÉ
	(szomszéd-né) fn. tt. szomszédnét. 1) A szomszéd neje, felesége. 2) l. SZOMSZÉDNŐ.
*SZOMSZÉDNŐ
	(szomszéd-nő) ösz. fn. Nőszemély, ki a szomszédságban lakik.
*SZOMSZÉDOS
	(szomszéd-os) mn. tt. szomszédos-t v. ~at, tb., ~ak. Egymással érintkezők, vagy határos helyeken lakók. Szomszédos gazdák.
*SZOMSZÉDSÁG
	(szomszéd-ság) fn. tt. szomszédság-ot, harm. szr. ~a. 1) Az egymás mellett lakók között létező helyviszony. Sokat ér a jó szomszédság. Ezen ember szomszédságát nem szeretem. 2) Azon helyek vagy térségek, melyek egymással érintkeznek. 3) Ezen térségeken lakók öszvege. Öszvehíni a szomszédságot. 4) Alkalmazható egész népekre is. "S mi reánk hadakozik kivont fegyverrel, akinek szomszédsága nélkül elveszett népek kegyelmetek." Gr. Eszterházy M. nádor levele az Erdélyi Statusnak 1644-ben.
*SZOMSZÉDSÁGOS
	(szomszéd-ság-os) mn. tt. szomszédságos-t v. ~at, tb., ~ak. Szomszédságban lakó, vagy létező; határos; kinek szomszédja van, nem magán, nem pusztán lakó.
*SZÓMUTATÓ
	(szó-mutató) ösz. fn. Szoros ért. azon szók lajstroma, melyek valamely könyvben eléfordulnak, pl. a nyelvtanban, nyelvtani olvasókönyvekben; különböztetésül a tárgymutató-, vagy személymutató-tól.
*SZONKOLODÁS; SZONKOLODIK
	székely szók; l. SZOMPOLYODÁS; SZOMPOLYODIK.
*SZONJAN; SZONJÚ
	l. SZONNYAN; SZONNYÚ.
*SZONNYAD
	önh. m. szonnyad-tam, ~tál, ~t, v. ~ott. Kríza J. szerint a székelyeknél am. konynyad a fű szárazságkor. Rokon fonnyad szóval. Vagy talán ,szonnyan', ,szonnyú' szókkal egy eredetű, mintha volna szomjad, szomjad.
*SZONNYADÁS
	(szonnyad-ás) fn. tt. szonnyadás-t, tb., ~ok, harm. szr. ~a. Konnyadás vagy fonnyadás. V. ö. SZONNYAD.
*SZONNYAN
	székelyesen am. szomjan (szonjan, szonnyan).
*SZONNYÚ
	székelyesen am. szomjú. V. ö. SZONNYAN.
*SZONNYÚL
	székelyesen am. szomjúl.
*SZÓNOK
	(szó-nok) fn. tt. szónok-ot, harm. szr. ~a. 1) Személy, ki akár természeti adomány, akár szerzett képességénél fogva a szób., vett tárgyakról könnyen, folyóan, értelmesen, s a hallgatókra hatást gyakorolva tud beszélni. 2) Szorosb ért. személy, ki valamely gyülekezethez innepélyes beszédet tart. Egyházi, népgyülési szónok. Jeles, derék, ékes eléadásu, akadozó beszédü rosz szónok. A hallgatók sziveit elragadó, néplázító szónok. 3) Ki bizonyos község, küldöttség, testület nevében annak véleményét, akaratát, indítványát, javaslatát stb. hivatalosan eléadja: szószóló; tréfás népnyelven, előcsahos.
*SZÓNOKI
	(szó-nok-i) mn. tt. szónoki-t, tb., ~ak. Szónokot illető, ahhoz tartozó, arra vonatkozó. Szónoki hivatás, kötelesség, eléadás, tehetség.
*SZÓNOKIAS
	(szó-nok-i-as) mn. tt. szónokias-t v. ~at, tb., ~ak. Oly módu, mint a szónokoknál szokás.
*SZÓNOKIASAN
	(szó-nok-i-as-an) ih. Szónok vagy szónokok módjára.
*SZÓNOKILAG
	(szó-nok-i-lag) ih. Szónoki készültséggel, ügyességgel, szónoki módon, szónokot illető szabályok szerént beszélve.
*SZÓNOKLÁS
	(szó-nok-ol-ás) fn. tt. szónoklás-t, tb., ~ok, harm. szr. ~a. Beszélés neme, melyet valaki mint szónok bizonyos tárgyról valamely gyülekezethez tart.
*SZÓNOKLÁSI
	(szó-nok-ol-ás-i) mn. tt. Szónoklási-t, tb., ~ak. Szónoklásra vonatkozó, azt illető. Szónoklási tehetség, képesség.
*SZÓNOKLAT
	(szó-nok-ol-at) fn. tt. szónoklat-ot, harm. szr. ~a. 1) Szónok által v. szónoki módon, elmondott beszéd, szónoki eléadás. Szónoki müvészet. Egyházi, politicai szónoklat. "Nincs semmi, mi nemcsak a vallás, de egész civilisatiónk kifejlődésére nagyob., befolyást gyakorolt, mint a szónoklat." B. Eötvös J. (Gondolatok).
*SZÓNOKLATI
	(szó-nok-ol-at-i) mn. tt szónoklati-t, tb., ~ak. Szónoklatot illető, arra vonatkozó.
*SZÓNOKLATTAN
	(szónoklat-tan) ösz. fn. Az ékesszólásra oktató szabályok rendszere.
*SZÓNOKOL
	(szó-nok-ol) önh. m. szónokol-tam, ~tál, ~t, vagy szónokl-ottam, ~ottál, ~ott; htn. szónokolni v. szónoklani. Szónoki eléadást tart; szónoki módon beszél.
*SZÓNOKSÁG
	(szó-nok-ság) fn. tt. szónokság-ot, harm. szr. ~a. Szónoki tehetség, képesség, mesterség.
*SZÓNOKSÁGI
	(szó-nok-ság-i) mn. tt. szónoksági-t, tb., ~ak. Szónokságot illető, arra vonatkozó.
*SZÓNOKSZÉK
	(szónok-szék) ösz. fn. Szoros ért. szék, melyről a szónok beszél. Szélesb ért. állvány, emelt talapzat a gyülésteremben, templomban, nyílt téren stb., melyre a szónok föllépve a gyülekezethez szól.
*SZÓNOKTAN
	l. SZÓNOKLATTAN.
*SZONTA
	falu Bácsm. helyr. Szontá-ra, ~n, ~ról.
*SZONTYOLODÁS; SZONTYOLODIK
	lásd SZOMPOLYODÁS; SZOMPOLYODIK. E szók oly alakváltozási viszonyban látszanak állani egymással, mint gömbölyödés, gömbölyödik és göngyölődés, göngyölödik.
*SZONTYOLOG
	l. SZONYTYOLOG.
*SZÓNYOMOZÁS
	(szó-nyomozás) ösz. fn. A nyelvészeti tudomány azon ága, mely a szók eredetét s alkatrészeit, illetőleg gyökeit és képzőit kutatja. Máskép: szófejtés, szófejtegetés.
*SZÓNYOMOZÁSI
	(szó-nyomozási) ösz. mn. Szónyomozást illető, arra vonatkozó. Szónyomozási munkálatok, értekezések.
*SZÓNYOMOZÓ
	(szó-nyomozó) ösz. fn. Nyelvész, ki különösen szónyomozással foglalkodik. V. ö. SZÓNYOMOZÁS.
*SZONYTYOLOG
	v. SZONTYOLOG, (szonyty-ol-og) önh. m. szontyolog-tam, ~tál, szontyolgott, htn. szontyologni v. szontyolg-ani. Am. szompolyog, magát meghúzza.
*SZÓNYUJTÁS
	(szó-nyújtás) ösz. fn. Széles ért. valamely szónak meghosszabbitása képzők, vagy öszvetételek által. Szorosb ért. a szónak megtoldása oly betükkel, vagy egész szótagokkal, melyek annak lényegéhez tulajdonkép nem szükségesek, pl. aztat, aztatat e helyett azt; ilyenek: ottanig, ittenig, ottaniglan, itteniglen, ezek helyett: ott itt, v. ottan itten. L. SZÓHOSSZITÁS. Különbözik tőle a hangnyujtás, mely a rövid hangzókat vontatólag, s meghosszítva ejti ki.
*SZÓÖSSZEHUZÁS
	(szó-össze-huzás) ösz. fn. A közbeszédben igen gyakran eléforduló némely szónak megröviditése, még pedig egyes hangoknak részint egybeolvadása vagy kihagyása, részint más módositása által, pl. tán = talán, alásan = alázatosan, tens v. teins = tekintetes, mélsás = méltóságos, nem tom = nem tudom, mápó (a székelyeknél) am. másik apó (nagy apó), mányi (ugyanott) am. másik anya (nagy anya) stb., V. ö. SZÓKURTITÁS.
*SZÓÖSSZETÉTEL
	(szó-össze-tétel) ösz. fn. Rendszerént két, néha töb., önálló szónak is egy fogalom kifejezése végett, vagy hogy egyik szó a másiknak értelmét határozza, egybefoglalása, az élőbeszédben folytonos kiejtés, az irásban összeirás által. Az elüllevőt határozó, az utól állót határozandó szónak nevezik. Leggyakrabban eléforduló összetételek 1) főnév főnévvel, pl. asztalláb, karszék, hegedüszó, házfödél, nádkerités, juhakol, szamárfül, kőmíves, borárus, vasárnap, hétfő, napfény, holdvilág, búzaföld, szőlőhegy, rózsavirágkert stb. stb.; 2) igeszó igekötővel: belép, elmegy, felhág, alászáll, megfog, kiküld, levesz, ráüt, visszanéz stb. stb. Ezek gyakoriság kifejezése végett néha mégis kettőztethetnek: be-belép, el-elmegy, vissza-visszanéz. Mindkét nemü összetételben az egyes szókat a régiek igen gyakran különírták, pl. "És vala neki gyümölcs kerte." Bécsi codex. Dániel. XIII. "Akarjuk azért, hogy valaki mi közzűlönk az megmondatott szerémi avagy somogyi borokat vehet (így) valahol, tehát bátran be vesse pinczéjében, és tartsa kis asszony napjáig, mell nap be telljesedvén, ki kezdhesse" Sajó-Szentpéteriek végezése (1403.). Azonban találunk a régieknél ellenkező példákat is, főleg igekötőkkel pl. "Az üdőben kedég feltámadand Michal nagy fedelm." Bécsi cod. Dániel XII. "És az üdőben megszabadól te néped." Ugyanott. "És ki menvén elválának egymástól" Dániel XIII. (Az első esetben el van választva a két szó: ki menvén, az utóbbiban össze van írva). "Mint az sajtóba igön megszorétoth szőlő törköly. Nádor-cod. 82. l. (Itt is az igekötő együvé van írva, a két főnév pedig különválasztva). 3) Részesülő főnévvel, mind határzó, mind határozandó szóként, pl. iróasztal, evőkanál, ivópohár; zsebkendő, nyakravaló; akasztófáravaló stb.
*SZOP
	áth. m. szop-tam, ~tál, ~ott. Széles ért. öszvecsuporított ajakkal bizonyos testnek nedvét szivogatja. Édes gyökeret szopni. Kiszopni a gyümölcs levét, a megmetszett ujjból a vért. Az ujjadat is megszopnád utána. (Km.). Szükeb., ért. a nőstény állatnak szájba vett emlőjéből a tejet szívja. Ez értelemben mint egyszerü ik-es ige tárgyeset nélkül használtatik. Szopik a kisded, a kis borjú, csikó. Igekötővel egyesűlve tárgyesetes nevet vonz. A borju mind kiszopta az anyja tejét. A tolvaj bárány megszopja az idegen anyajuhot. Maga szopta az anyját. (Km.). Átv. csókol. Addig szopta, nyalta, míg elcsábította. (Km.). Szopták, nyalták egymást, hogy öröm volt őket nézni. (Népmese). E szónak alapját az öszveszoritott ajkakkal beszivott természeti hang teszi, s rokonok vele a cseremisz sips-, (húzni, szívni, Budenz), a latin sugo, német saugen; tovább., az élesebb hangzójú magyar szí, innen szivárvány a székelyeknél és régiesen szovárvány; szipóka Szathmárban am. szopóka (Idősb Mándy Péter). A magyar nyelvet tekintve egyszerü gyökigéink egyike, s kifejlett végmássalhangzójára nézve rokonok vele: lop, rop, kop, köp v. töp, csap, kap, lep, csíp, szip, lép, tép.
*SZOPACSOL
	(szop-acs-ol) áth. m. szopacsol-t. l. SZOPOGÁL v. SZOPOGAT.
*SZOPACSOLÁS
	(szop-acs-ol-ás) l. SZOPOGATÁS.
*SZOPÁS
	(szop-ás) fn. tt. szopás-t, tb., ~ok, harm. szr. ~a. Cselekvés, midőn valamit szopunk, szivunk. Öszvetéve: nedvszopás, ujjszopás, vérszopás, csecsszopás stb. V. ö. SZOP.
*SZÓPĚR
	(szó-pěr) ösz. fn. 1) Vitatkozás, midőn az illető felek, bizonyos szó vagy kifejezés miatt versenygenek egymással. (Logomachia). 2) Egymást nyelvelő veszekedés, erőszakos tettre fakadás nélkül. 3) Törvénykezés, melyet perlekedő felek valamely biróság előtt szóbeli eléadással végeznek, szóbeli per.
*SZOPIK
	l. SZOP. A régieknél máskép: emik, honnan emtet am. szoptat.
*SZOPÍT, SZOPPÍT
	(szop-ít) áth. m. szopít-ott, htn. ~ni v. ~ani. A székelyeknél arról mondják, aki az ujja hegyéről a mézet leszopja.
*SZOPKÓCZ
	falu Zemplén m. helyr. Szopkócz-ra, ~on, ~ról.
*SZOPÓ
	(szop-ó) mn. tt. szopó-t. 1) Aki vagy ami szop, vagy szopik. Szopó bárány, malacz. Vérszopó tigris. 2) Amivel szopni, színi szoktak valamit, mely értelemben öszvetéve irják: szopócső, szopóedény, szopóköpü.
*SZOPÓEDÉNY
	(szopó-edény) ösz. fn. Kis ivóedény a kisdedek számára.
*SZOPÓFOG
	(szopó-fog) ösz. fn. Az emlős állatoknál azon fogak, melyek vagy velök születnek, vagy csecsemős korukban nőnek. A lovaknál ezeket csikófogak-nak nevezzük.
*SZOPOGÁL
	(szop-og-ál) áth. m. szopogál-t. L. SZOPOGAT.
*SZOPOGÁLÁS
	(szop-og-ál-ás) l. SZOPOGATÁS.
*SZOPOGAT
	(szop-og-at) gyak. áth. m. szopogat-tam, ~tál, ~ott par. szopogass. Gyakran, ismételve, vagy folytonosan, vagy lassanlassan szop, szí, nyal valamit. Édesgyökeret, égetett czukrot, zsiros csontokat szopogatni. Fájós ujjat szopogatni. Meg- ki- fel- elszopogatni valamit. V. ö. SZOP.
*SZOPOGATÁS
	(szop-og-at-ás) fn. tt. szopogatás-t, tb., ~ok, harm. szr. ~a. Gyakori, ismételt, vagy folytonos szopás, szivás, nyalás. V. ö. SZOPÁS.
*SZOPÓGYERMEK
	(szopó-gyermek) ösz. fn. Kisded, ki még anyja vagy dajkája szopásából él; máskép: szopós gyermek.
*SZOPOK
	falu Baranya m.; helyr. Szopok-ra, ~on, ~ról.
*SZOPÓKA
	(szop-ó-ka) fn. tt. szopóká-t. Csőnemű készület, mely által valamit szopunk, szivunk. Különösen, a pipaszárra, vagy szivarra alkalmazott ilyetén cső. Csontszopóka, borostyánkőszopóka, puszpángszopóka. Továbbá, hasonló cső némely fuvóhangszereken. Szab., Dávidnál, am. szopóköpü. Idősb Mándy Péter szerint Szathmárban ,szipóka' alakban is eléfordúl.
*SZOPÓKALIK v. ~LYUK
	(szopóka-lik v. ~lyuk) ösz. fn. A szopóka nevű csőnek szelelő ürege.
*SZÓPOMPA
	(szó-pompa) ösz. fn. Czikornyás, válogatott czifra szavakból, kifejezésekből, virágos mondatokból álló innepélyes beszéd.
*SZOPOR
	erdélyi falu Kolos m. ALSÓ~, FELSŐ~, faluk Közép Szolnok m.; helyr. Szopor-ra, ~on, ~ról.
*SZOPORNICZA v. SZOPORNYICZA
	fn. tt. szopornyiczá-t. A székelyeknél am. lovat taknyoztató nyavalya, lótaknyosság. Szláv eredetü szó, mert tótúl szopel am. takony, és szoplavosty taknyosság.
*SZOPOS
	(szop-os) l. SZOPÓS.
*SZOPÓS
	(szop-ó-os) mn. tt. szopós-t v. ~at, tb., ~ak. Mondjuk csecsemő gyermekről, s más állatról, mely szopik; máskép: szopos, szopó. Szopós gyermeke van. Szopos bárány, malacz.
*SZOPPAN
	mn. tt. szoppan-t, tb., ~ok. Eléjön egy 1557-iki levélben (Szalay Ág. 400 m. levél, 272. l.). "The kegy(elmed)nél is nyilván vagyon, minemü szűk szoppan helyen vagyunk."
*SZOPPÍT
	l. SZOPÍT.
*SZOPTAT
	(szop-tat) mivelt. m. szoptat-tam, ~tál, ~ott, par. szoptass. Emlőjének tejét a kisdeddel szivatja. Minden gyermekét maga szoptatta. Az árván maradt csecsemőt dajka szoptatja. Más állatról szólva am. a fiatal állatot anyja tőgye alá bocsátja, és szopni hagyja. Szoptatni a borjukat, bárányokat.
*SZOPTATÁS
	(szop-tat-ás) fn. tt. szoptatás-t, tb., ~ok, harm. szr. ~a. Anyai, vagy dajkai táplálás, vagyis cselekvés, midőn az anya, vagy dajka szoptat. V. ö. SZOPTAT.
*SZOPTATÓ
	(szop-tat-ó) mn. és fn. tt. szoptató-t. Aki szoptat, emlőjével táplálja a kisdedet. Szoptatóra ne tekints, hogyha annak teje nincs. (Km.).
*SZOPTATÓDAJKA
	ösz. fn. Dajka, ki kisdedet szoptat; különböztetésül a szárazdajkától.
*SZOPTATÓS
	(szop-tat-ó-os) mn. tt. szoptatós-t v. ~at, tb., ~ak. Aki szoptatni szokott.
*SZOPTATÓSZILKE
	(szoptató-szilke) ösz. fn Szilkeféle edény, melyből a kisdedet tejjel itatják.
*SZOR
	elavult gyök, mely különféle értelmü származékai után itélve különböző jelentéssel bírt. 1) A szükhely, szűktér alapfogalma rejlik ezen származékaiban: szor-os, szor-úl, szor-ít, szor-ong, szor-ongat szor-onkodik, szur-dék. Némelyek önállólag is használják; mint földszor, tengerszor ,földszoros', ,tengerszoros' helyett. Rokon vele a héber czúr, (ligavit, colligavit, arctavit, pressit), a csagataj tar (szoros, szűk. Vámbéry); vogul szori (szorosság), szoring (szoros), lapp csabre-, csarvvi- (szorítani. Budenz). 2) Élénk mozgásu működésre vonatkozik ezekben: szor-og, szor-gol, szor-galom, szor-gat, szor-gos. Ez értelemben hangváltozattal rokonok hozzá: for, für, sür, mint a forog, fürög, sürög igék, és származékaik gyökei.
*~SZOR
	a szěr névnek, mint képzőnek hangrendileg módosított alakja, pl. háromszor, hatszor, százszor, sokszor szókban. V. ö. ~SZĚR. Újab., írók a mennyiségtanban törzsül használják szoroz, szorozás származékokban.
*SZÓR
	áth. m. szór-t. 1) Széles ért. valamely gyűtömeg részeit különféle irányban széthányja, veti, hullatja. A baromfiaknak eleségül ocsút szórni. A sikos útra hamut szórni. Más szeméb., port, pordohányt szórni. Elszórni a szénát, szalmát. Szétszórni az irományokat, ruhadarabokat. A nép közé pénzt szórni. A kedves fővendég elé virágokat szórni. A tüzes vas szórja a szikrákat, ha ütik. 2) Szükebb ért. a kinyomtatott, vagy csépelt polyvás gabonát lapáttal felhányogatja, hogy polyváját, szemetét a szél elvigye. Buzát, zabot, kölest szórni. Nagy szélben nem jó szórni. Lapáttal szórják neki. (Km.). 3) Vadászoknál szór a lőfegyver, midőn a lövetet széthordja. 4) Átv. holmit bőven osztogat, pazarol, sürüen tesz. Szórja, kiszórja a pénzt. Szórja az elmésség szikráit. Szórja a káromkodást. Ez igében alapfogalom a tömeg részeinek egymástól távolítása, s gyöke azon sza, vékonyhangon sze, mely egy a távolodásra vonatkozó ta, to, té gyökökkel, s melyből a szana-szét származtak. E szerint elemeire oldva: sza-or, mint a csa-ból lett csa-or, csór csúr v. csavar, a ta-ból lett ta-ar tár, a természeti vékonyhangot utánzó szü-ből lett szű-ör, szűr (íge). V. ö. SZA, elvont gyök. Egyébiránt hasonlók hozzá az arab és heber záráh (sparsit, dispersit; sparsit semen, seminavit), a csagataj- oszmanli szour-mak (Vámbéry), osztják széren (szóró lapát, Budenz), latin sero stb., ez utolsóban végelemzéssel úgy látszik a szétválasztásra vonatkozó se gyökelem rejlik, mint a separo sejungo igékben.
*SZÓRÁCS
	(szó-rács) ösz. fn. Az apáczazárdák vendégszobájában, vagyis látogató teremben azon rácsos ablak, melyen által az apáczák az idegenekkel beszélhetnek.
*SZÓRAKÁS
	(szó-rakás) ösz. fn. l. SZÓREND; SZÓRENDEZÉS.
*SZÓRAKOZÁS
	(szór-ag-oz-ás v. szór-a-koz-ás) fn. tt. szórakozás-t, tb., ~ok, harm. szr. ~a. 1) Kedélyi, vagy elmei állapot, midőn figyelmünk megszünik bizonyos tárgyon függeni, s majd ide, majd oda fordúl. A komoly elmélkedéseknél, észmunkáknál ovakodnunk kell a szórakozástól. 2) A gondolkodásban, tanulásban stb. elfáradt elmének szándékos pihentetése, vagy holmi kedélyvidító tárgyakra fordítása. Szükséges szórakozásról gondoskodni. Társaságokban, mulatóhelyeken szórakozást keresni.
*SZÓRAKOZAT
	(szór-ag-oz-at v. szór-a-koz-at) fn. tt. szórakozat-ot, harm. szr. ~a v. ~ja. Szórakozás elvont értelemben.
*SZÓRAKOZIK
	(szór-ag-oz-ik v. szór-a-koz-ik) k. m. szórakoz-tam, ~tál, ~ott, par. ~zál. 1) Az észmunkáb., vett tárgytól a kellő figyelmet elfordítja, s máshova gondol. 2) A komoly müvek tárgyalásában kifáradt kedélyét, elméjét nyugtatja, pihenteti, midőn elmederítő tárgyakkal foglalkodik, mulat.
*SZÓRAKOZOTT
	(szór-a-koz-ott) mn. tt. szórakozottat. Kinek gondolatai tétova járnak, ki az illető tárgyra nem figyel.
*SZÓRAKOZOTTAN
	(szór-a-hoz-ott-an) ih. Szórakozott módon vagy állapotban.
*SZÓRAKOZOTTSÁG
	(szór-a-koz-ott-ság) fn. tt. szórakozottság-ot, harm. szr. ~a. Állapot, midőn figyelmünk nem a fölvett vagy szóban forgó tárgyon függ, hanem másfelé csapong.
*SZÓRAKOZTAT
	(szór-a-koz-tat) miv. m. szórakoztat-tam, ~tál, ~ott, par. szórakoztass. Eszközli hogy valaki szórakozzék.
*SZÓRÁS
	(szór-ás) fn. tt. szórás-t, tb., ~ok, harm. szr. ~a. Cselekvés, midőn valamit szórnak. V. ö. SZÓR.
*SZÓRAT
	(szór-at) fn. tt. szórat-ot, harm. szr. ~a v. ~ja. 1) Szórás elvont értelemben. 2) Amit elszórnak, vagy elszórtak; különösen a vadászoknál a vadastéren a vaddisznók vagy fáczánok stb., számára kemény télen elszórt eledel.
*SZÓRATLAN
	(szór-atlan) mn. tt. szóratlan-t, tb., ~ok. Ami nincs el- vagy szétszórva. Szóratlan garmada. Határozóként am. szóratlan állapotban, szóratlanul.
*SZORĚJT
	régiesen am. szorít; l. ezt.
*SZÓREJTVÉNY
	(szó-rejtvény) ösz. fn. Megfejteni vagy kitalálni való szó; vagy megfejtés, kitalálás végett feladott szó.
*SZÓREND
	(szó-rend) ösz. fn. A szók sorozata, melyet azok a mondatban szabályszerüleg elhelyezve képeznek. A magyar szórendet a hangsuly szabályozza.
*SZÓRENDĚZÉS
	(szó-rendězés) ösz. fn. A mondatot képező szóknak az illető nyelv szabályai szerint elhelyezése.
*SZÓRÉSZ
	(szó-rész) l. SZÓTAG.
*SZORG
	l. SZOROG.
*SZORGALMAS
	(szor-og-al-om-as) mn. tt. szorgalmas-t v. ~at, tb., ~ak. Dolgában, eljárásában serény, iparkodó, sietve forgolódó; nem hanyag, nem tunya, nem pontatlan. Szorgalmas gazda, iparüző, cseléd, tiszt. Szorgalmas ifjú. Szorgalmas ember nem mutat (v. nem útal) holnapra. (Km.). "Mely szorgalmas buzgósága volt kedég anyaszentegyházhoz, nyilván vagyon" (Carthausi Névtelen. 9. l.). "Mely szorgalmas lett legyen (Szent István) mind ő asszony feleségével Készlával (Gizelával), szentegyházaknak gondviselésében. (Ugyanott. 15. l.). V. ö. SZORGALOM.
*SZORGALMASAN
	(szor-og-al-om-as-an) ih. Serényen, iparkodva, sürgölődve, munkájával sietve; pontosan. Szorgalmasan dolgozni, tanulni, irni. Hivatalában szorgalmasan eljárni.
*SZORGALMASKODÁS
	(szor-og-al-om-os-kod-ás) fn. tt szorgalmaskodás-t, tb., ~ok, harm. szr. ~a. Serény, siető, iparkodó munkálkodás. Mellékértelemben, gondoskodás.
*SZORGALMASKODIK
	(szor-og-al-om-os-kod-ik) k. m. szorgalmaskod-tam, ~tál, ~ott. Szorgalmasan, serényen munkálkodik, iparkodik; bizonyos dolog, teendő felől gondoskodik.
*SZORGALMASSÁG
	(szor-og-al-om-as-ság) fn. tt. szorgalmasság-ot, harm. szr. ~a. Cselekvésre, működésre vonatkozó tulajdonság, melynél fogva valaki szorgalmas, iparkodó, serény. Vétetik ,szorgalom' helyett is, és a régieknél jelent gyakran gondosságot, gondot. "Melylyek ke(dég) a tövisb., estenek (t. i. a magok), ezek azok, kik mikor hallangyák, szorgalmasságoktól (a sollicitudinibus) és kazdagságoktól és életnek gyenyerkedetében ügyekezvén megfojtatnak és nem gyümölcsöznek. (Müncheni cod. Lukács VIII).
*SZORGALMAST
	(szor-og-al-om-as-t) régies ih. e helyett szorgalmasan, mely a régieknél annyit is tett: sürgősen. Szorgalmast (sollicite) kérik vala őtet" (Müncheni cod. Lukács VII). V. ö. SZORGALOM; SZORGALMAZATOST.
*SZORGALMATLAN
	(szor-og-al-om-atlan) mn. tt. szorgalmatlan-t, tb., ~ok. Szorgalom nélküli, nem iparkodó; teendőiben hanyag, tunya, pontatlan. Szorgalmatlan gazda, kézmives, hivatalnok. Határzóként am. szorgalom nélkül.
*SZORGALMATLANSÁG
	(szor-og-al-om-at-lan-ság) fn. tt. szorgalmatlanság-ot, harm. szr. ~a. A teendők körüli hanyagság, tunyaság, lassuság; szorgalom nélküliség.
*SZORGALMATLANUL
	(szor-og-al-om-at-lan-ul) ih. Szorgalom nélkül; hanyagon, tunyán, pontatlanul, immelámmal, imigyamugy munkálkodva.
*SZORGALMATOS, SZORGALMATOSKODIK, SZORGALMATOSSÁG stb.,
	Közbevetett at szótag által megnyujtott szók, mint, szerelmetes, szerelmetesség, alkalmatos, alkalmatosság s némely mások. Egyébiránt l. SZORGALMAS, SZORGALMASKODIK, SZORGALMASSÁG stb., Egy régi levélben (1548-ból, Szalay Ág. 400 m. levél) szolgalmatos áll.
*SZORGALMAZ
	(szor-og-al-om-az) áth. m. Szorgalmaztam, ~tál, ~ott, par. ~z. Sürget, siettet, serény, gyors munkálkodásra készt, ösztönöz. Szorgalmazni a munkásokat. Szorgalmazni a pert, az adósokat, hogy fizessenek. Máskép ugyanazon gyök vagy törzsből: szorgat, szorgol, szorgoz. V. ö. SZORGALMAZIK.
*SZORGALMAZÁS
	(szor-og-al-om-az-ás) fn. tt. szorgalmazás-t, tb., ~ok, harm. szr. ~a. Sürgetés, siettetés, gyorsabb munkára, serénységre ösztönözés.
*SZORGALMAZAT
	(szor-og-al-om-az-at) fn. tt. szorgalmazat-ot, harm. szr. ~a v. ~ja. A régieknél am. gond, gondosság, gondozat. "Uram nincs teneked szorgalmazatod, hogy" stb., (non est tibi curae, quod etc. Münch. cod. Lukács. X.). "Üdvösségének szorgalmazatját müvelkedvén" (curam agens salutis. Bécsi cod. Hester. II.).
*SZORGALMAZATOS
	(szor-og-al-om-az-at-os) mn. tt. szorgalmazatos-t v. ~at, tb., ~ak. Régiesen am. gondteljes, aggódva gondoskodó (sollicitus. Müncheni cod. Lukács. X.).
*SZORGALMAZATOSSÁG
	(szor-og-al-om-az-at-os-ság) fn. tt. szorgalmazatosság-ot, harm. szr. ~a. A régieknél am. gond, gondosság. "Figyelmezjetek ke(dég) magatoknak, netalántál megnehezedjenek tü szűvetek torkossággal és részegséggel és e világnak szorgalmazatosságával." (Münch. cod. Lukács. XXI.). Továbbá: sürgősség, sürgölés. "És nagy szorgalmazatossággal megkérdék őtet." (Nádor-cod. 85. l.).
*SZORGALMAZATOST
	(szor-og-al-om-az-at-os-t) régies h. A Müncheni codexben (Lukács. XIII.) am. legottan, azonnal (confestim). A Bécsi codexben am. szorgalmasan: "És alnalkodnak vala, egymenden napon szorgalmazatost (et observabant quotidie sollicitius. Dániel. XIII.). l. SZORGOST.
*SZORGALMAZIK
	(szor-og-al-om-az-ik) k. m. szorgalmaz-tam, ~tál, ~ott, par. szorgalmazzál. A régieknél am. gondoskodik (satagit, curam habet, sollicitus est). "Szorgalmazik vala a gyakorta való szolgálathoz" (satagebat circa frequens ministerium. Müncheni cod. Lukács. X.). Másutt am. igyekszik. "És menden nép szorgalmazik vala ő hozjá a templomb., jőni hallgatni." (Lukács. XXI.).
*SZORGALMAZÓ
	(szor-og-al-om-az-ó) fn. tt. szorgalmazó-t. Személy, kinek hivatása bizonyos ügyekben az illetőket sürgetni, hogy teendőiket minél hamarab., végezzék, vagyis inkább az illetőknél ügyeik iránt kérdezősködni, milyenek különösen az ügyészek, ügyviselők ilyetén segédei. (Sollicitator). ,Szorgalmazik' igétől am. gondoskodó, aggódva gondos (sollicitus). "Ne akarjatok szorgalmazók lennetek (nolite solliciti esse. Münch. cod. Lukács. VII.). Táskányinál: "ne aggódjatok."
*SZORGALMAZTAT
	(szor-og-al-om-az-tat); SZORGALMAZTATÁS, l. SZORGALMAZ, SZORGALMAZÁS.
*SZORGALMI
	(szor-og-al-om-i) mn. tt. szorgalmi-t, tb., ~ak. Szorgalomra vonatkozó, azt illető. Szorgalmi idő (az iskolákban, ellentéte: szüneti idő).
*SZORGALOM
	(szor-og-al-om) fn. tt szorgalm-at, harm. szr. ~a. Serényen sürgölődő állapot, munkásság, mely által valaki bizonyos dolgot végrehajtani siet, iparkodik. Mellékértelemben, eljárási pontosság. Gazdasági, ipariüzési szorgalom. Tanulók, tisztviselők szorgalma. Nagy szorgalommal űzni valamit. A cselédet megdicsérni szorgalmáért. Szorgalomra ösztönözni, buzdítani valakit. Ellentétei: henyélés, hanyagság, tunyaság, lassuság; pontatlanság. Szorgalom: gazdagság, henyélés: szegénység. (Km.). Ez alakban mint törzs csak újab., korban jött divatba ,szorgalmatosság' helyett. Származékai a régieknél igen gyakran gondosságot jelentenek. V. ö. SZORGALMASSÁG, SZORGALMAZAT, SZORGALMAZATOS, SZORGALMAZATOSSÁG, SZORGALMAZIK.
*SZORGALOMKOCSI, SZORGALOMSZEKÉR
	(szorgalom-kocsi v. ~szekér) ösz. fn. Gyorsutazási szekér, francziásan: diligence (olvasd: dilizsánsz).
*SZORGÁS
	(szor-og-ás) fn. tt. szorgás-t. tb., ~ok, harm. szr. ~a. Am. sietés. V. ö. SZOROG.
*SZORGAT
	(szor-og-at) áth. m. szorgat-tam, ~tál, ~ott, par. szorgass. Valami teendőre cselekvésre sürget, siettet, ösztönöz. Hasonló hozzá a latin urget. Képzésre egyeznek vele a forgat, förget, sürget, kerget.
*SZORGATÁS
	(szor-og-at-ás) fn. tt. szorgatás-t, tb., ~ok. Sürgetés, siettetés. V. ö. SZORGAT.
*SZORGOL
	(szor-og-ol) áth. m. szorgol-t. Lásd: SZORGAT.
*SZORGOLÁS
	(szor-og-ol-ás) l. SZORGATÁS.
*SZORGOLÓDIK
	(szor-og-ol-ó-od-ik) belsz. m. szorgolód-tam, ~tál, ~ott. Sürgölődik, forgolódik, vagyis teendői körül sietve, gyorsan, serényen eljár; tevékenyen izegmozog; mindenről gondoskodik.
*SZORGOS
	(szor-og-os) mn. tt. szorgos-t v. ~at, tb., ~ak. 1) Sietős, sürgetős, amit halasztani nem lehet. Szorgos munka, dolog. V. ö. SZOROG. 2) Szükségből származó, különös gondot kivánó. Szorgos ápolás, gyógyitás. 3) Szorongással járó. Szorgos a jegyváltás az indóházaknál.
*SZORGOSAN
	(szor-og-os-an) ih. Sietősen, sürgetősen; szükségképen; gondosan.
*SZORGOSKODÁS
	(szor-og-os-kod-ás) fn. tt. szorgoskodás-t, tb., ~ok, harm. szr. ~a. Sürgőforgó működés; gondoskodás.
*SZORGOSKODIK
	(szor-og-os-kod-ik) km. szorgoskod-tam, ~tál, ~ott. Sürögve forogva gondoskodik, utána lát valaminek. Vendégei körül szorgoskodik.
*SZORGOSSÁG
	(szor-og-os-ság) fn. tt. szorgosság-ot, harm. szr. ~a. Sürgölődő gondosság; tovább., szorongás, szorongással járó aggság.
*SZORGOST
	(szor-og-os-t) ih. Szorgosan, sietve, sürögve, legottan, tüstént. Régies szó. l. SZORGALMAST, SZORGALMAZATOST. Képeztetési alakra hasonlók hozzá: szivest, örömest, vegyest stb., milyek a régi nyelvben gyakoriabbak.
*SZORGOZ
	(szor-og-oz) áth. m. szorgoz-tam, ~tál, ~ott. l. SZORGAT.
*SZORGOZÁS
	(szor-og-oz-ás) l. SZORGATÁS.
*SZORGÚL, SZORGUL
	(szor-og-úl) önh. m. szorgúl-t. Szorgos lesz. V. ö. SZORGOS.
*SZÓRGYÁZIK
	(szór-gya-az-ik) k. m. szórgyáztam, ~tál, ~ott. Szétszóródik, pl. a tűz a pipáról. (Beke Kristóf).
*SZORÍT
	(szor-ít) áth. m. szorít-ott, par. ~s, htn. ~ni v. ~ani. 1) Valamely testnek teriméjét (térfogatát) szükebbre nyomja, öszvesajtólja, gyötri. Szorítja lábát a csizma, nyakát a kendő. Markáb., szorítani valamit. Nem szorítja senki markába a szelet. (Km.). Aki sokat ölel v. markol, keveset szorít. (Km.). "A pokolba oly nagy szorosság leszen, mint az sajtóba igön megszorétoth szőlő törköly." (Nádor-cod. 82. l.). 2) Szűk helyre terel. Szegletbe szorítani valakit. Vizek közé szorítani az ellenséget. A nyájat beszorítani az akolba. Határok közé szorítani a kicsapongókat. Magához szorítani valakit. 3) Nyomás által bizonyos térről eltávolit, mely esetben ki igekötőt vesz fel. Helyéből kiszorítani valakit. Majd kiszorította belőlem a lelket. 4) Erősen fog, tart. Szorítja a kardot, evezőt. 5) Valamit siettet, sürget. Szorítani a lovat. Szorítsd! hadd menjen. "Szorejtlak és kérdlek az örök istenre." (Góry-codex. 48. l.). "Kérdlek és szorejtlak azon Krisztusnak Jézusnak hatalmára." (Ugyanott 49. l.). 6) A belekben levő vagy képződő sárt keménynyé teszi. Szorító szer v. orvosság: ellentéte: hashajtó szer. 7) A Müncheni codexben am. övez, felövez: "és szoréhad (szoritsad) meg te magadat" (praecinge te. Lukács XVII.). 8) Átv. a kedélyt nyommasztja, aggasztja. Szorítja a szükség, a gond. Mély fájdalom szoritja szivét. V. ö. SZOR, elvont gyök.
*SZORÍTÁS, SZORITÁS
	(szor-ít-ás) fn. tt. szorítás-t, tb., ~ok, harm. szr. ~a. Cselekvés, mely által valamit szorítnak, ezen igének minden értelmében. Megszoritás, beszorítás, kiszorítás, leszorítás, rászorítás, öszveszorítás. Kézszorítás, nyakszorítás, lábszorítás.
*SZORÍTÉK, SZORITÉK
	(szor-ít-ék) fn. tt. szoríték-ot, harm. szr. ~a v. ~ja. Mindenféle eszköz, vagy szük hely, melynek határai közé valamit bezárnak, becsiptetnek stb., pl. a lábakat szoritó lyukak a kalodában. A hajósoknál kötélkarika, melylyel valamit körülfoglalnak vagy átszorítnak. (Stropp. Kenessey Albert). Képeztetésre hasonló hozzá a boríték melylyel valamit beborítnak.
*SZORÍTKOZÁS
	(szor-ít-koz-ás) fn. tt. szorítkozás-t, tb., ~ok, harm. szr. ~a. 1) Szenvedő állapot, midőn valaki vagy valami bizonyos szük téren folytonos szorulásban létezik. 2) Tolakodás, nyomakodás, mely által valaki szük helyre beférkezni vagy a sürű tömegből menekedni törekszik. Nagy szorítkozással juthatott be a szinházba. V. ö. SZORÍTKOZIK.
*SZORÍTKOZIK
	(szor-ít-koz-ik) km. szoritkoz-tam, ~tál, ~ott, par. ~zál. 1) Valamely szük helyen, vagy sürü tömeg között öszvenyomva létezik. A szük kocsiban, a sürüen helyezett székeken szoritkoznak az ülők. 2) Nyomakodva, tolakodva törekedik. Beszorítkozni a gyülésterembe. Általszoritkozni a néptömegen. 3) Szükeb., korlátok közé zárkozik. Nagy lakból egy kis szobába szoritkozik. 4) Átv. bővelkedő állapotból szükebbre megyen által. Öt tál étel helyett kettőre szorítkozik. Továbbá, bizonyos működését, hatását kevesebb tárgyra fordítja. A föltett kérdés megfejtésében csak a főpontra szorítkozni.
*SZORÍTÓ, SZORITÓ
	(szor-it-ó) mn. tt. szoritó-t. Általán am. szorít, vagyis szükeb., helyre, szükebb korlátok közé zár, öszvehúz valamit. Szorító öv. Szorító szerek. Lábakat szoritó csizmák. Főnevül használva jelent eszközt, mely valamit szorít, bekerít, övez, pl. az ebek örve. Öszvetételekben: gerendaszorító, homlokszorító, nyakszorító; szorítócsavar, szorítófa, szorítókötél, szorítógúzs stb. Tréfásan: kutyaszorító am. szűk kör, szurdék.
*SZORITÓFOGÓ
	(szorító-fogó) ösz. fn. Fogóféle eszköz, töb., mesterembernél, melyet szorításra használnak.
*SZORÍTOTT
	(szor-ít-ott) mn. tt. szorított-at, szük helyre, szoros korlátok közé nyomott, sajtólt, zárt. Vizek közé szorított ellenség.
*SZORITTYÚ
	(szor-ít-tyú azaz szor-ít-ó) fn. tt. szorittyút. l. SZORÍTÉK.
*SZÓRÓ
	(szór-ó) fn. tt. szóró-t. Aki vagy ami szór. Különösen személy, ki a nyomtatott, vagy csépelt polyvás gabonát kellő szélnél lapáttal a levegőb., fölhányja, hogy a polyvától és szeméttől megtisztuljon. Azon munkást, ki a lehullott gabonáról a polyvát, szemetet lesöpörgeti, fölöző-nek mondják. - A vadászoknál így nevezik azon helyet is, hol a vaddisznók vagy fáczánok számára eledelt szórnak; V. ö. SZÓRAT.
*SZÓRÓDÁS
	(szór-ó-d-ás) fn. tt. szóródás-t, tb., ~ok, harm. szr. ~a. Egy gyűtömeghez tartozó részeknek széthányódása, széledése.
*SZÓRÓDIK
	(szór-ó-d-ik) belsz. m. szóród-tam, ~tál, ~ott. Valamely gyűsokaságnak, gyűtestnek részei mintegy önmaguktól szétválva, szétomolva elhányódnak.
*SZOROG
	(szor-og) gyak. önh. m. szorog-tam, ~tál v. szorgottam, szorgottál, szorgott. Él ezen ige a székelyeknél, s am. hirtelen, sietve forgolódik, sürögforog. Jere már ha igérted, hogy elkisértsz, siess; a másik felel: ne szorogj. (Szab., Elek). V. ö. SZOR. Származékai: szorgás, szorgol, szorgolódik, szorgat, szorgalom, szorgalmaz, szorgos, szorgoz. Ez igének gyöke szor alapértelménél fogva a sürög, forog igék sür, for gyökeivel egyezik. Külsőleg, vagyis hangelemekre nézve hasonló hozzá a német Sorge, sorgen is, de alapfogalomban közelebb áll az átvitt értelmű szorong, szorúl igékhez.
*SZÓROKONSÁG
	(szó-rokonság) ösz. fn. 1) Rokonság oly szók között, melyek közös vagy hasonló gyöktől vagy törzstől származnak, szócsaládi rokonság. 2) Némely szók rokonértelmüsége.
*SZÓRÓLAPÁT
	(szóró-lapát) ösz. fn. Lapát, melylyel a polyvás gabonát szórják. V. ö. SZÓR.
*SZÓROLAPÁTKA
	(szóró-lapátka) ösz. fn. Kisebbféle szórólapát.
*SZÓRÓLSZÓRA
	(szóról-szóra) ih. Az illető szólásból, mondatból, beszédből egy szót sem hagyva ki; egészen úgy mint mondva vagy írva volt. Szórólszóra megtanulni, elmondani valamely költeményt. Szórólszóra igaz, amit mondok.
*SZÓROMBOLÓ
	(szó-romboló) ösz. fn. Avatlan, kontár nyelvész, iró, ki a nyelv szabályai ellen fúrja faragja, csonkítja a szókat; máskép: szórontó.
*SZORONG
	(szor-ong v. szor-on-og) gyak. önh. m. szorong-tam, ~tál, ~ott. Folytonos öszvehuzott, szűk térb., nyomott állapotban van. A megtelt szinházban szorong a nép. Átv. kedélyét valami nyomja, aggasztja. Félelem miatt szorong a szive.
*SZORONGÁS
	(szor-ong-ás) fn. tt. szorongás-t, tb., ~ok, harm. szr. ~a. Szenvedő állapot, midőn valakinek teste vagy kedélye szorong; tolongás, nyomakodás, szükülés. Továbbá am búsongás (Idősb Mándy Péter). V. ö. SZORONG; SZORONGAT.
*SZORONGAT
	(szor-ong-at) gyak. áth. m. ~tam, ~tál, ~ott, par. szorongass. Nyomkodás, szük helyre tolás által folytonosan szorongni kényszerít. A szük ajtón ki s betódulók szorongatják egymást. Valakinek kezét szorongatni. Hón alatt szorongatni a dudát. Megszorongatni, összeszorongatni valamit. Átv. aggasztja, nyommasztja a kedélyt. Szivét, kebelét félelem szorongatja. Továbbá, valamire sürget, ismételve kényszerít. Szorongatják őt a hitelezők. Szükség szorongatja a szegényt. A Müncheni codexben am. szidalmaz. "Ne szorongasson engemet" (ne - sugillet me. Lukács XVIII.).
*SZORONGATÁS
	(szor-ong-at-ás) fn. tt. szorongatás-t, tb., ~ok, harm. szr. ~a. Cselekvés, mely által valamely test tömegét szükebb térre nyomkodják, öszvegyötrik. Átv. a kedélynek aggasztása, nyommasztása; továbbá nyugtalanító sürgetés, kényszerítés. Gyakran ,szorongattatás' helyett szenvedő értelemben is használják, mint általán az ígeneveket. "Talán belső szorongatási is lehetnek kegyelmednek." Gr. Eszterházy Miklós nádor Rákóczi György erdélyi fejedelemhez 1644-ben.
*SZORONGATTATÁS
	(szor-ong-at-tat-ás) fn. tt. szorongattatás-t, tb., ~ok, harm. szr. ~a. Szenvedő állapot, midőn valamely balság, bánat stb. a kedélyt szorongatja, aggasztja. V. ö. SZORONGATÁS.
*SZORONKODÁS
	(szor-ong-od-ás v. szor-on-og-od-ás) l. SZORONGÁS.
*SZORONKODIK
	(szor-on-og-od-ik) k. m. szoronkod-tam, ~tál, ~ott; l. SZORONG.
*SZÓRONTÓ
	(szó-rontó) l. SZÓROMBOLÓ.
*SZÓRÓROSTA
	(szóró-rosta) ösz. fn. Gazdasági eszköz, mely forgatással szelet eszközöl, s ez által a gabonát az idegen részektől, különösen portól, polyvától elválasztja.
*SZOROS (1)
	(szor-os) mn. tt. szoros-t v. ~at, tb., ~ak. 1) Aránylag szűk, keskeny, kis térbe foglalt. Szoros út, útcza, völgy, tenger, köz, föld. Szoros markú am. fösvény. Szoros nyaku korsó. Szoros ruha. Szoros neki a kapcza. (Km.). Szoros mise, öreg v. nagy mise, melyen a sok ember összeszorúl. Palócz kifejezés. (Szeder Fábián). 2) Átv. szigorú, ami a szabadságot szük korlátok közé zárja, ami nem enged. Szoros fenyíték. Szoros vizsgálat, felügyelés. Továbbá, ami bizonyos tekintetben szük körre vonatkozik, többekre ki nem terjed. Szoros értelemben venni valamit.
*SZOROS (2)
	(szor-os) fn. tt. szoros-t, tb., ~ok. Aránylag szük határok közé foglalt hely, különösen hegyek, vagy vizek közötti keskeny út, völgy, szurdék. Mély, veszedelmes szorosokon vezetni át a sereget. Vaskapu szorosa.
*SZOROSÁG
	falu Arad m.; helyr. Szoroság-ra, ~on, ~ról.
*SZOROSAN
	(szor-os-an) ih. 1) Szűk helyen, téren öszvenyomva. Szorosan ülni. 2) Feszesen. Szorosan áll rajta a ruha. 3) Szigorúan, pontosan. Szorosan megvizsgálni valamit. Szorosan a kiadott rendelethez tartani magát. V. ö. SZOROS, (1).
*SZOROSKÖZ
	(szoros-köz) ösz. fn. Szűk járásu, pl. épületek, keritések által összeszorított köz.
*SZOROSMARKU
	(szoros-marku) ösz. mn. Fösvény, zsugori, aki nagyon szűken ad valamit.
*SZOROSMISE
	(szoros-mise) ösz. fn. l. SZOROS (1) alatt.
*SZOROSOD
	falu Somogy m.; helyr. Szorosod-ra, ~on, -ról.
*SZOROSSÁG
	(szor-os-ság) fn. tt. szorosság-ot, harm. szr. ~a. Szoros állapota, vagy tulajdonsága valaminek; szük terüség, aránylag keskeny, keveset foglaló helyiség. A terem szorossága miatt kevesen fértek be.
*SZOROSTENGER
	(szoros-tenger) ösz. fn. Szűk határok között fekvő v. vonuló tenger.
*SZOROSÚT
	(szoros-út) ösz. fn. Szűk korlátok, pl. hegyek, árkok, vizek stb., közé foglalt út. V. ö. SZOROS, (2).
*SZOROZ; SZOROZÁS; SZOROZAT
	l. SOKSZOROZ; SOKSZOROZÁS; SOKSZOROZAT.
*SZÓRÖVIDITÉS
	(szó-rövidités), l. SZÓKURTITÁS.
*SZÓRTSÁG
	(szór-t-ság) fn. tt. szórtság-ot, harm. szr. ~a. Szórt állapot.
*SZORTY
	természeti hang, melyet különösen valamely tisztátalan csövön, vagy csőalakú testen kinyomott, kiszivott nedvesség ad. Ilyen a mocskos pipának, pipaszárnak, vagy roszul szelelő náthás orrnak szivásakor hallatszó hang. Némi finom különböztetéssel hasonlók hozzá: horty, forty, korty, melyeket l. saját rovataik alatt. Származékai: szortyan, szortyog, szortyos stb.
*SZORTYAN
	(szorty-an) önh. m. szortyan-t. Egyes szorty hangot ad. V. ö. SZORTYOG.
*SZORTYANÁS
	(szorty-an-ás) fn. tt. szortyanás-t, tb., ~ok, harm. szr. ~a. Egyes szorty hang adása.
*SZORTYOG
	(szorty-og) gyak. önh. m. szortyog-tam, ~tál, ~ott. Folytonos, vagy gyakori szorty hangot ad. Szortyog a nedves orr. Szortyog a tisztátalan pipa, pipaszár, ha szivogatják. Hasonló hozzá: szercseg v. szörcsög. V. ö. SZORTY.
*SZORTYOGÁS
	(szorty-og-ás) fn. tt. szortyogás-t, tb., ~ok, harm. szr. ~a. A tisztátalan, mocskos orrnak, vagy pipának csúnya hangzása, midőn szivogatják.
*SZORTYOGTAT
	(szorty-og-tat) miv. m. szortyogtattam, ~tál, ~ott, par. szortyogtass. Eszközli, hogy valami szortyog.
*SZORTYOS
	(szorty-os) mn. tt. szortyos-t v. ~at, tb., ~ak. A székelyeknél am. szipókás, szipogó, taknyos. V. ö. SZORTY.
*SZORTYOSSÁG
	(szorty-os-ság) fn. tt. szortyosság-ot, harm. szr. ~a. Szortyos állapot vagy tulajdonság.
*SZORÚL
	(szor-úl) önh. m. szorúl-t. 1) Valamely testnek, tömegnek teriméje szükeb., térre, helyre nyomódik, öszvehuzódik, vagyis szélei mintegy a középpont felé közelednek. Szorúl a láb, midőn a szük csizma nyomja. Szorúl a kötélre hurkolt eb nyaka. A sajtóba tett ivek öszveszorulnak. 2) Szűk helyre vonúl. Szögletbe szorúlni. Télen a nyájak a nyilt mezőről akolba szorúlnak. Beszorúl a marha. Vizek, hegyek közé szorúltak az üzőbe vett hadak. A hajóval parthoz szorúlni. 3) Némely igekötőkkel, nyomás, vagy mozgalom következtében, valahová tolúl, nyomúl. Kiszorúlni a házból, teremből. Leszorúlt a padról. Féltében hozzám szorúlt. 4) Mondjuk testekről, melyeket erősen fognak, tartanak. Szorúl markában a kard, az evező. 5) Néha am. feszűl. Szorúl a szűk ruha. 6) Átv. bizonyos szükséget szenved. Pénzben, kenyérben megszorúlni. Nincs oly nagy úr, ki meg nem szorúl. (Km.) Másra, más segítségére szorúlni. Arra még nem szorultam, annyira még nem jutottam. 7) Kedélye némi aggodalmat, félelmet érez. Szorúl a szive. Szorúl a kapcza. (Km.).
*SZORÚLÁS, SZORULÁS
	(szor-ul-ás) fn. tt. szorúlás-t, tb., ~ok, harm. szr. ~a. Szenvedő állapot, midőn valaki, vagy valami szorúl, ez igének minden értelmében; honnan ez öszvetételek: megszorulás; beszorulás; kiszorulás; szivszorulás; hasszorulás. V. ö. SZORÚL.
*SZORÚLAT, SZORULAT
	(szor-úl-at) fn. tt. szorúlat-ot. l. SZOROS, (2).
*SZORÚLT
	(szor-úl-t) mn. tt. szorúlt-at. Szük helyre, térre nyomúlt; szükséget szenvedő, szegény. Akolb., szorúlt nyáj. Szorúlt állapot. Szorúlt ember. Másokra szorúlt szegény. V. ö. SZORÚL.
*SZORULTAN
	(szor-úl-t-an) ih. Szorult állapotban.
*SZORULTSÁG
	(szor-ul-t-ság) fn. tt. Szorultság-ot, harm. szr. ~a. Átv. szükség, szegény, nyomorúlt állapot. Rosz termés volt, nagy a szorultság mindenfelé. Szorultságban lenni. Szorultságot szenvedni.
*SZÓRVÁNYOS
	(szór-vány-os) mn. tt. szórványos-t v. ~at, tb., ~ak. Szétszórt. Szórványos szigetek. Mondják különösen ragályos nyavalyákról, melyek csak gyéren, itt-ott, helylyel-közzel pusztitanak. Szórványos epemirigy, hagymáz.
*SZÓRVÁNYOSAN
	(szór-vány-os-an) ih. Szétszórva, szétszórtan.
*SZORZÁS; SZORZAT; SZORZÓ
	l. SOKSZOROZÁS; SOKSZOROZAT; SOKSZOROZÓ.
*SZÓS
	(szó-os) mn. tt. szós-t v. ~at, tb., ~ak. Beszédes, nem hallgatag. Szós, beszédes ember.
*SZÓSKÖNYV
	(szós-könyv) l. SZÓKÖNYV, illetőleg SZÓTÁR.
*SZÓSZAPORÍTÁS v. ~SZAPORITÁS
	(szó-szaporítás) ösz. fn. Felesleges szók, mondatok használása a beszédben, melyek a dologhoz nem tartoznak, s ugyanazon eszméket más-más szavakkal ismételve adják elé.
*SZÓSZAPORÍTÓ v. ~SZAPORITÓ
	(szó-szaporító) ösz. fn. Üres fecsegő, áradozó beszédű ember, szószátyár.
*SZÓSZÁRMAZTATÁS
	(szó-származtatás) ösz. fn. A nyelvészet azon ága, mely a szók eredetét tárgyalja, s kimutatja azon gyököket, illetőleg törzseket, melyekből más szók képződtek, alakultak; más kép: szófejtés, szófejtegetés, szónyomozás.
*SZÓSZÁTYÁR
	(szó-szátyár) ösz. fn. Bőbeszédű, hirhordó, temonda ember. V. ö. SZÁTYÁR.
*SZÓSZÁTYÁRSÁG
	(szó-szátyárság) ösz. fn. Szószaporítás, bőbeszédüség, mendemondaság. V. ö. SZÁTYÁR.
*SZÓSZEGÉS
	(szó-szegés) ösz. fn. A szóval tett fogadásnak, igéretnek, adott szónak meg nem tartása, vagyis azzal ellenkező cselekvés. V. ö. HITSZEGÉS, ESKÜSZEGÉS.
*SZÓSZEGŐ
	(szó-szegő) ösz. mn. és fn. Ki adott szavát meg nem tartja, nem teljesíti, vagy épen ellenkezőt teszen. Ellentéte: szótartó. V. ö. HITSZEGŐ, ESKÜSZEGŐ.
*SZÓSZÉK
	(szó-szék) l. SZÓNOKSZÉK.
*SZÓSZERÉNT v. ~SZERINT
	(szó-szerént) ösz. ih. Bizonyos szóknak megfelelő értelemben; úgy, mint a szók hangzanak, azokat félre nem magyarázva, vagy meg nem másítva. Szószerint venni a dolgot. Szószerint elmondani a hallottakat.
*SZÓSZERÉNTI v. SZERINTI
	(szó-szerénti) ösz. mn. Szórúlszóra felfogott, bizonyos szóknak pontosan megfelelő. Szószerinti értelem. A parancsnak szószerinti teljesítése.
*SZÓSZERKEZET
	(szó-szerkezet) ösz. fn. Azon szabályszerü rend, melyet a mondattá alakult szók képeznek.
*SZÓSZERV
	(szó-szerv) ösz.: fn. l. BESZÉDSZERV.
*SZOSZMOTOL; SZOSZMOTOLÁS
	l. SZÖSZMÖTÖL; SZÖSZMÖTÖLĚS.
*SZÓSZÓLÁS
	(szó-szólás) ösz. fn. 1) Szólás, kérelem, melyet valaki másnak javára, pártfogására tesz. 2) Valamely testületnek érzelmét, véleményét, inditványát stb., tolmácsoló, többek nevében elmondott beszéd.
*SZÓSZÓLÓ
	(szó-szóló) ösz. fn. 1) Személy, ki másnak ügyében, s annak javára, védelmére stb., közbeveti magát, érette könyörög. 2) Ki bizonyos testület nevében valamit szóval eléad. A régi városi rendszerben, a külső tanácsnak főnöke, népszószóló.
*SZÓTAG
	(szó-tag) ösz. fn. A szónak egy vagy töb., hangból álló része, melyet egy szájnyilással ki lehet mondani. Eszerint minden önhangzó képezhet szótagot, a mássalhangzó pedig csak előtte vagy utána vagy közben álló önhangzóval párosulva, pl. fi-ú-i, tisz-te-let. Egy szótagból álló szó, pl. ó, ő, üt, ü, ví, rí, mos, tol, part, kert. Több szótagu szó, mint: si-et, a-ka-rat, áll-ha-tat-os-ság. V. ö. SZÓTAGOL.
*SZÓTAGMENNYISÉG
	l. SZÓTAGMÉRTÉK.
*SZÓTAGMÉRTÉK
	(szó-tag-mérték) ösz. fn. Időmennyiség, mely alatt valamely szótagot kiejtünk, mi szerint a szótagok általán vagy rövidek, vagy hosszúk, pl. e szókban: Buda, Kiliti, Teleki, Karacsay mind rövidek, ellenben ezekben: látás, vásár, tréfálódó megnyújtás által, ezekben pedig istent, embert, angyalt torlatnál fogva hosszúk. A verstanban egy hosszunak két rövid felel meg. Szabadab., verselésben néha az erős hangsulylyal biró tag is, ha hosszu tag nem követi, hosszunak vétetik, pl. "Víg pohár közt édeseb., a szérelem." (Lejti vers. Vörösmarty Fóti dalában).
*SZÓTAGOL
	(szó-tagol) áth. m. szótagol-t. A szót egyes tagjaira elválasztva mondja vagy irja ki.
*SZÓTAGOLÁS
	(szó-tagolás) ösz. fn. A szónak tagonkínti kiejtése, vagy leirása, mely kétfélekép történhetik: a) az általános helyesirás szabályai szerint, pl. ke-re-sés, ve-rě-get, ker-té-sze-ti, b., vagy azon elemekre választva, melyekből az illető szó alakúlt, pl. ker-es-és, ver-ěg-et, ker-t-ész-et-i.
*SZÓTALAN
	(szó-talan) mn. tt. szótalan-t, tb., ~ok. Szoros ért. néma, vagy aki még beszélni nem tud. Szótalan kisded. Átv. hallgatag, igen keveset beszélő. Mogorva, szótalan ember. Határzóként am. szó nélkül, szótalanul.
*SZÓTALANÍT
	(szó-talan-ít) áth. m. szótalanít-ott, par. ~s, htn. ~ni v. ~ani. Szótalanná tesz, elhallgattat, megnémít.
*SZÓTALANODÁS
	(szó-ta-lan-od-ás) fn. tt. szótalanodás-t, tb., ~ok, harm. szr. ~a. Elhallgatás, elnémulás, midőn valaki szólani megszün, hallgataggá leszen.
*SZÓTALANODIK
	(szó-ta-lan-od-ik) k. m. szótalanod-tam, ~tál, ~ott. Kevés beszédüvé, vagy épen hallgataggá leszen.
*SZÓTALANSÁG
	(szó-ta-lan-ság) fn. tt. szótalanság-ot, harm. szr. ~a. Némaság, hallgatagság; vagy igen kevés beszédüség.
*SZÓTALANUL
	(szó-ta-lan-ul) ih. Szó nélkül, némán, hallgatva, az illető tárgyhoz nem szólva; szótalanul ülnek egymás mellett. Szótalanul hagyni, elnézni valamit.
*SZÓTALANÚL
	(szó-ta-lan-úl) önh. m. szótalanúl-t. Szótalanná, hallgataggá, kevésbeszédüvé leszen; máskép: szótalanodik.
*SZÓTAN
	(szó-tan) ösz. fn. A nyelvtan azon része, mely az egyes szóknak módosításáról ú. m. ragozása vagy hajlitásáról, és képző vagy összetétel általi újab., alkotásáról értekezik.
*SZÓTÁR
	(szó-tár) ösz. fn. Könyv, mely általán valamely nyelv birodalmához tartozó, különösen bizonyos ismeretszakokban divatos szók öszvegét ábéczerendben elszámlálja, s különféle jelentéseiket, és sajátságaikat eléadja. Nagyszótár, zsebszótár, természettudományi, orvosi stb., szótár. Magyar-német-szótár. Értelmező, elemző szótár.
*SZÓTÁRI
	(szó-tári) ösz. mn. Szótárhoz tartozó, azt illető, arra vonatkozó. Szótári munkálatok.
*SZÓTÁRIRÓ
	(szó-tár-iró) ösz. fn. Nyelvész, ki szótárt ír. V. ö. SZÓTÁR.
*SZÓTÁRSZERKESZTŐ
	(szó-tár-szerkesztő) l. SZÓTÁRIRÓ.
*SZÓTARTÓ
	(szó-tartó) ösz. mn. A ki adott szavát vagyis másnak tett igéretét teljesíti. Ellentéte: szószegő.
*SZÓTEREM
	(szó-terem) ösz. fn. Kolostorokban vagy némely más intézetekben közterem, melyben az illető testület tagjai beszélgetés végett öszvejönnek. Különösen az apáczazárdákban a vendégeket fogadó terem, úgynevezett szórácscsal ellátva. V. ö. SZÓRÁCS.
*SZÓTÉTETLEN
	(szó-tétetlen) ösz. mn. Szót nem tevő, nem válaszoló; határozóként am. válaszolás nélkül. Székely szó. Bárcsak tudnál elhallgatni valamit szótétetlen. (Kríza Jánosnál).
*SZÓTLAN; SZÓTLANSÁG; SZÓTLANUL
	l. SZÓTALAN; SZÓTALANSÁG; SZÓTALANUL.
*SZÓTÖBBSÉG
	(szó-többség) l. SZAVAZATTÖBBSÉG.
*SZÓTÖLCSÉR
	(szó-tölcsér) l. SZÓCSŐ.
*SZOTTYAN
	(szotty-an, vagyis szotty-ú-an, szoty-v-an) önh. m. szottyan-t. 1) Mondják holmi lágy, puha testről, midőn esés, vagy ütődés, vagy mozzanás következtében szotty-féle hangot ad. Szottyan a kiöntött kása, pép, az elejtett lágy gyümölcs. 2) Belészól, belekottyan valamibe. Belébelé szottyant a beszédbe. 3) Hirtelen mozzan, megindúl. Kedve szottyant, jó kedve kerekedett.
*SZOTTYANÁS
	(szotty-an-ás) fn. tt. szottyanás-t, tb., ~ok, harm. szr. ~a. Állapot, midőn valami szottyan. V. ö. SZOTTYAN.
*SZOTTYANT
	(szotty-an-t) áth. m. szottyant-ott, par. ~s, htn. ~ni v. ~ani. Eszközli, hogy valami szottyanjon. V. ö. SZOTTYAN.
*SZOTTYANTÁS
	(szotty-an-t-ás) fn. tt. szottyantás-t, tb., ~ok, harm. szr. ~a. Szottyanás eszközlése.
*SZOTY
	természeti hang, mely bizonyos lágy nesznek felel meg, mint szotyos, szotyós, szottyan származékai mutatják. Szoty bele szilva lé, téged borsolnak. (Km.). Hasonlók hozzá némi módosítási különbséggel: loty, toty, poty, roty, koty, moty. Midőn an képzővel ige leszen belőle, véghangját megkettőzteti. Szotty, szottyan, szottyant, valamint lottyan, pottyan, kottyan, tottyan, rottyan. Kicsinyezővel ikerítve szity, szitty, pl. szityszotty, mint: litylotty, pitypotty, kitykotty, titytotty, rityrotty.
*SZOTYA
	(szoty-a) fn. tt. szotyát. l. SZOTYÉ.
*SZOTYÉ
	(szoty-é) fn. tt. szotyét. Szeged tájékán am. vizb., esett, és még jéggé nem fagyott, azaz, szotyogós hó. Néhutt: szotya. Győr tájékán: szotyor.
*SZOTYKA
	(szoty-ka, szoty-og-a) fn. tt. szotyká-t. Ringyó, lotyó, szajha, szingyola, máskép: szotyu.
*SZOTYKOS
	l. SZOTYOGÓS.
*SZOTYOG
	(szoty-og) gyak. önh. m. szotyog-tam, ~tál, ~ott. Ideoda ütődve, mozogva szotyféle hangot ad. Szotyog az elérett gyümölcs, midőn rázós uton viszik. Szityegszotyog a papucs, szotyog a fáról lehulló alma. Ikerítve: szotyogmotyog, am. lassacskán mozogva, bibelődve tesz valamit. Mondják kivált öregek és tehetetlenekről.
*SZOTYOGÁS
	(szoty-og-ás) fn. tt. szotyogás-t, tb., ~ok, harm. szr. ~a. Szotyféle hanggal párosult mozgása, ütődése valamely lágyabb, puhábbnemű testnek.
*SZOTYOGÓS
	(szoty-og-ó-os) mn. tt. szotyogós-t v. ~at, tb., ~ak. A mi saját nedvétől szotyogni szokott. Szotyogós szilva, körte. Szélesb értelemben piszkos, mocskos, lucskos. Másképen, különösen az első értelemben: szotyos, szotyós, szotyvás, szotykos, tájejtéssel: szutykos.
*SZOTYOGÓSODIK
	(szoty-og-ó-os-od-ik) k. m. szotyogósod-tam, ~tál, ~ott. Szotyogóssá leszen. V. ö. SZOTYOGÓS.
*SZOTYOGTAT
	(szoty-og-tat) miv. m. szotyogtat-tam, ~tál, ~ott, par. szotyogtass. Eszközli hogy valami szotyog.
*SZOTYONG
	(szoty-ong) önh. m. szotyong-tam, ~tál v. szotyong-ottam, ~ottál, ~ott, htn. ~ni, v. ~ani. Am. az ikerített szotyog-motyog; l. SZOTYOG alatt. Idősb Mándy Péter szerént ,szotyolog' igével azonos jelentésü.
*SZOTYONGÁS
	(szoty-ong-ás) fn. tt. szotyongás-t, tb., ~ok, harm. szr. ~a. Szotyogás-motyogás. V. ö. SZOTYONG.
*SZOTYOR
	(szoty-or) tt. szotyor-t v. szotyrot. l. SZOTYÉ. Néhutt am. szatyor.
*SZOTYOR
	erdélyi falu Maros sz.; helyr. Szotyor-ra, ~on, ~ról.
*SZOTYORODIK
	(szoty-or-od-ik) k. m. szotyorod-tam, ~tál, ~ott. Lassu mozgással, mintegy suttogva, szotyogva huzódik valahová.
*SZOTYOS v. SZOTYÓS
	(szoty-ó-os); szotyósodik, (szoty-ó-os-od-ik) l. SZOTYOGÓS; SZOTYOGÓSODIK.
*SZOTYU
	(szoty-u) fn. tt. szotyut. Akadozó vén dada. Őrségi szó. (Zakál György). Néhutt am. szotyka; l. SZOTYKA.
*SZOTYVÁS
	(szoty-u-as) mn. tt. szotyvás-t v. ~at, tb., ~ak. L. SZOTYOGÓ.
*SZÓVAL
	(szó-val) ih. 1) Élő beszéddel, nem írva, nem jeladással. Szóval adni elé, végezni, tudatni valamit. "Kyth levél által meg nem írhatok de.... ez más hétb., szóval akarok mindenril szolnom." Levél 1556-ból. (Szalay Ág. 400 m. levél, 182. l.). Néha hozzáteszik az élő melléknevet: élőszóval. 2) Élünk vele bizonyos elszámlálás, részletezés után, e szó helyett: röviden v. egyszóval. Pl. "Ezen ember iszákos, kártyás, verekedő, pazarló, szóval: minden vétek megvan benne."
*SZÓVÁLTÁS
	(szó-váltás) ösz. fn. Két félnek egymás közötti beszélgetése, különösen midőn bizonyos ügyben értekeznek, vitatkoznak, egymás ellenvetéseire felelnek stb.
*SZOVÁRVÁNY
	székely tájszó; l. SZIVÁRVÁNY. Egyébiránt pl. a régieknél a Müncheni codexben ,szivacs' v. ,spongyia' értelemben jön elé. "És legottan azok közzől egy elfutván vőn egy szovárványt és betölté azt eczettel." (Máté. XXVII.). Így a régi Magyar passióban is (19, 33. lapokon).
*SZOVÁTA (1)
	l. SZÖVŐSZÉK. Eredetileg talán magashangu volt: szövéte. Néhutt: osztováta; l. ezt.
*SZOVÁTA (2)
	erdélyi falu Maros sz. helyr. Szovátá-ra, ~n, ~ról.
*SZOVÁTH
	faluk Sopron és Szabolcs m.; helyr. Szováth-ra, ~on, ~ról.
*SZOVATOS
	l. SZAVATOS.
*SZÓVESZTĚGETÉS
	(szó-vesztěgetés) ösz. fn. Fölösleg, vagy hasztalan beszéd.
*SZÓVIRÁG
	(szó-virág) ösz. fn. Ékeskedő, ékeskedni akaró kifejezés.
*SZÓVITA
	(szó-vita) ösz. fn. Feleselés; az ellenvéleményüek közt folytatott szóváltás; a szóval értekező, vagy tanácskozó feleknek viszonyos ellenvetései. Szóvitáb., ereszkedni. A szőnyegre hozott indítvány heves szóvitára adott alkalmat.
*SZÓVIVŐ
	(szó-vivő) ösz. mn. és fn. A ki töb., személyből álló testület-, vagy küldöttségben a mondandókat szóval adja elé.
*SZÓZAGYVALÉK
	(szó-zagyvalék) lásd SZÓZAVAR.
*SZÓZAT
	(szó-oz-at) fn. tt. szózat-ot, harm. szr. ~a. 1) Hallatosan kiejtett szó, mintegy a beszélő vagy éneklő szervek müve. Vitethetik a zenei hangszerekre is: trombita szózat, hegedű szózat. A szó és szózat körülbelűl oly viszonyban állanak egymáshoz, mint hang és hangzat, mag és magzat, alak és alakzat, vég és végzet. Mi szerint a szózat némileg tartalmasabb., és nyomatosb a szónál. 2) Több szóból álló mondat, vagy beszéd, melynek czélja különös figyelmet gerjeszteni, vagy benyomást tenni. Végszózat, bucsuszózat, intő, biztató szózat. Vörösmarty ily értelemben czimezte szózatnak azon jeles költeményét, mely így kezdődik: "Hazádnak rendületlenül légy híve, ó magyar! 3) l. SZAVAZAT.
*SZÓZATOL
	(szó-oz-at-ol) önh. m. szózatolt. l. SZAVAZ.
*SZÓZATOS
	(szó-oz-at-os) mn. tt. szózatos-t v. ~at, tb., ~ak. 1) Hangzatos, a hallóérzékeket erősen megható. Szózatos kürt. Szózatos hangszerek. 2) Nyomatos, nagy hatásu szókkal bővelkedő, beszélő; szónokias. Szózatos versek, mondatok.
*SZÓZAVAR v. ~ZAVARÉK
	(szó-zavar v. ~zavarék) ösz. fn. Értelmetlen, öszvevissza hányt, zagyva beszéd. (Gallimathias).
*SZÓZENE
	(szó-zene) ösz. fn. Karének, hangszerek kísérete nélkül.
*SZŐ
	áth. jelenben: szövök, szősz, szövünk, szőtök, szőnek, első m. szövék, második m. szőttem, szőttél, szőtt, v. szövött, jövő: szövendek, par. szőj, szenvedő: szövetik, a Müncheni és Bécsi codexekben: szőtetik: "Vala ke(dég) a szoknya varratlan, mindenestől szőtetett" (contexta per totum. János XIX.). "Ki vala bársonyból és aranyból és smaragdosból és drágalátos kövekből szőtetett", (intextum Judith. X.). - Szoros ért. takácsbordában vagy szövő székben a fonalakat keresztül egymásb., fűzi s ritkább vagy tömörebb kelmévé, vagy kész ruhává, szőnyeggé stb. alakítja. Kenderből, lenből, gyapotból vásznat, gyolcsot, kendőket szőni. Gyapjuból posztót, szőrből harát, pakróczot szőni. Egy bordában szőni. A fehér fonalak közé vöröseket szőni. Több gombolyagot felszőni. A posztóba a gyáros nevét beleszőni. Szélesb ért. holmi szálakat tűkkel keresztbe fűz, szokottabban: köt. Harisnyát, csipkét, keztyüket szőni (kötni). Átv. erkölcsileg öszvefűz, öszvebonyolít valamit. Cseleket, ármányt szőni. A körmondatba egykét kifejezést beleszőni. Legvalószinűbb, hogy ez igében az együvé fűzés, kötés alapfogalma rejlik, miszerint egyezik vele magyarban önhangzó előtételével ösz, melyből öszve származott, vagy is szőni annyit tesz, mint öszvíteni. Ezen fogalom után képződtek a szövetkezik, szövetség is, továbbá a szög, szük, szug, melyeket az öszvejövő vonalak képeznek. Egyeznek vele idegen nyelvekben a szanszkrit szi (binden, verbinden) szív, (verbinden, nähen), a latin suo; s Budenz J. szerént az osztyák sév- (köt-ni, fon-ni), a vogul säg- (sző-ni, fon-ni, köt-ni) stb.
*SZŐCS; SZŐCSMESTERSÉG stb.
	l. SZŰCS; SZŰCSMESTERSÉG stb.
*SZŐCSÉN
	(utóbb., része megfordítva: szöm-écs, az m n-né változván, mint ,szörszöny' szóban ny-nyé) fn. tt. szőcsén-t, t. ~ik. Vas vármegyében am. szömörcs; l. SZÖMÖRCS.
*SZÖCSKE (1)
	fn. tt. szöcskét. L. SZÖKCSŐ.
*SZÖCSKE (2)
	falu Somogy m.; helyr. Szöcské-re, ~n, ~ről.
*SZÖCSKŐ
	l. SZÖKCSŐ.
*SZÖCSKÖD
	puszta Bihar m.; helyr. Szöcsköd-re, ~ön, ~ről.
*SZŐCZ
	falu Szala m.; helyr. Szőcz-re, ~ön ~ről.
*SZŐCZE
	falu Vas m.; helyr. Szőczé-re, ~n ~ről.
*SZŐD
	falu Pest m.; helyr. Sződ-re, ~ön, ~ről.
*SZŐ-DĚMĚTĚR
	falu Közép Szolnok m.; helyr. Děmětěr-re, ~ěn, ~ről.
*SZŐDÖGÉL, SZÖDÖGEL
	(szö-öd-ög-el) gyak. áth. m. sződögél-t. Lassanlassan, és folyvást sző. A pók sződögeli hálóját.
*SZŐDÖGELÉS
	(sző-öd-ög-el-és) fn. tt. sződögelés-t, tb., ~ěk, harm. szr. ~e. Cselekvés, midőn valaki vagy valami sződögel.
*SZÖDÖNY
	puszta, Baranya m.; helyr. Sződöny-be, ~ben, ~ből.
*SZÖG (1)
	fn.; l. SZEG, (3).
*SZÖG (2)
	mn. tt. szög-et. Mondják hajról, szőrről, melynek szine az érett gesztenyehéjhoz hasonló. Szöghaj, szögszőrű paripa. "Maga is szöglegény, lova is szerecsen" Gyöngyösi István. Hangmódosítással: szěg. V. ö. SZŐKE.
*SZÖG (3)
	KOMOR~ v. TISZASZÖG, falu Heves m.; helyr. Szög-re, ~ön, ~ről.
*SZÖG-ABLAK
	(szög-ablak) ösz. fn. Az épület szögletén levő ablak.
*SZÖGBARNA
	(szög-barna) ösz. mn. A barnához közeledő szögszinü.
*SZÖGBÁSTYA
	(szög-bástya) ösz. fn. Bástya, mely szöget, szögletet képez.
*SZÖGDESZKA
	(szög-deszka) ösz. fn. Általán deszka, mely valamely épület, gép, mű szögletére van alkalmazva.
*SZÖGECS
	(szögecs) kicsiny. fn. tt. szögecs-ět, harm. szr. ~e. 1) Kis szöglet. 2) Kis ék, mely természeténél fogva szöget képez. l. SZEGECS.
*SZÖGECSĚL
	(szög-ecs-ěl) áth. m. szögecsěl-t. Szögecscsel megerősít; szögecset üt bele.
*SZÖGED, SAJÓ~
	falu Borsod m.; helyr. ~Szöged-re, ~ěn, ~ről.
*SZÖGELET
	l. SZĚGLET, SZÖGLET.
*SZÖGELLIK
	(szög-el-el-ik) k. m. szögell-ětt, htn. ~eni. Szöget v. szögletet képez; szögletb., végződik. Ki-, beszögellik.
*SZÖGEZ
	(szög-ez) áth. m. szögez-tem, ~tél, ~ětt, par. ~z. Tulajdonképen am. szöget alakít; egyébiránt ,szegez' szónak egyik jelentésével egyezik; l. SZEGEZ, 3); és V. ö. SZEGŰL.
*SZÖGHAJ
	ösz. fn. Érett gesztenyeszinű barna haj; középszinű a szőke és fekete között.
*SZÖGHAJÚ
	(szög-hajú) ösz. mn. Kinek szöghaja van. V. ö. SZÖGHAJ.
*SZÖGHATÁR
	puszta Borsod m.; helyr. ~határ-ra, ~on, ~ról.
*SZÖGHBODROG
	falu Zemplén m.; helyr. ~Bodrog-ra, ~on, ~ról.
*SZÖGIRÁNYOS
	(szög-irányos) ösz. mn. A négyszög egyik szögletétől az átellenben levő szögletig nyuló. (Diagonalis). Újab., korban átlagos szót kezdettek helyette használni, melyet különösen átvitt értelemben is alkalmaznak.
*SZÖGÍV
	(szög-ív) ösz. fn. Szöget képező ív, különböztetésül a körív-től.
*SZÖGLET
	(szög-el-et) fn. tt. szöglet-ět, lásd SZĚGLET.
*SZÖGLETDUCZ
	v. ~DÚCZ, (szöglet-dúcz) ösz. fn. Az épület szögletén támaszul emelt dúcz, vagy oszlopféle mű.
*SZÖGLETĚS; SZÖGLETĚSEN; SZÖGLETĚSSÉG; SZÖGLETEZ stb.
	lásd SZĚGLETĚS; SZĚGLETĚSEN; SZĚGLETĚSSÉG; SZĚGLETĚZ stb.
*SZÖGLETGERENDA
	(szöglet-gerenda) ösz. fn. Az épület szögletére tett és szöget képező gerendák.
*SZÖGLETHÁZ
	(szöglet-ház) ösz. fn. Az utczasorban álló házak közt a szélső, melynek két oldala szögletet képez.
*SZÖGLETKŐ
	(szöglet-kő) ösz. fn. Az épület szögletéb., helyezett, vagy hozzá támasztott, vagy bizonyos tér, kerített hely szögletén leásott tömörkő.
*SZÖGLETMÉRĚS
	(szöglet-mérés) ösz. fn. A szöglet mekkoraságának bizonyos mérték általi meghatározása.
*SZÖGLETMÉRŐ
	(szöglet-mérő) ösz. fn. Általán eszköz, mely által a szögletek minémüségét, s mekkoraságát meghatározzák, különösen a mérnökök ilyetén készületei.
*SZÖGLETMÉRTÉK
	(szöglet-mérték) ösz. fn. Térmértékféle eszköz, melylyel szögleteket mérnek, különösen az ácsoknál azon egyenes szöget képező lapos vaslemez, mely által megtudják, ha az öszveillesztett gerendák egyenes szöget képeznek-e vagy nem.
*SZÖGLETSZOBA
	(szöglet-szoba) ösz. fn. Szoba, mely az épület szögletén van.
*SZÖGLETÜTÉR
	(szöglet-üt-ér) ösz. fn. Ütér a halantékban, a szemek közelében.
*SZÖGLETVÁRMŰ
	(szöglet-vár-mű) ösz. fn. Vármű, mely szögletet képez.
*SZÖGLETVAS
	(szöglet-vas) ösz. fn. Általán valamely szögletet öszvekötő, együvé tartó vas pánt. A könyvkötőknél bélyegféle vas, melylyel a könyvek szögleteit czifrázzák, vagy berovogatják.
*SZÖGLIGET
	falu Torna m.; helyr. Szögliget-re, ~ěn, ~ről.
*SZÖGSÁRGA
	(szög-sárga) ösz. mn. Sötétes, barnás sárga. Szögsárga ló.
*SZÖGSZÍN
	(szög-szín) ösz. fn. Érett gesztenye héjához hasonló barnás szín. Használtatik melléknévileg ,szögszinű' helyett is.
*SZÖGSZÍNŰ v. SZINÜ
	(szög-színű) ösz. mn. Gesztenyeszinű.
*SZŐGYE
	falu Győr m.; hely. Szőgyé-re, ~n, ~ről.
*SZÖK
	inkáb., csak ikes igeként használják l. SZÖKIK
*SZÖKCSE
	lásd SZÖKCSŐ.
*SZÖKCSEL
	(szök-ös-el) l. SZÖKDÉCSEL.
*SZÖKCSÉR
	(szök-ös-ér) fn. tárgyeset ~t, tb., ~ěk. Széles ért. szökdöső, ugrándozó bogár; milyenek a szoros ért. vett szöcskők. Különösen, mezei tücsök. Ezen szónak törzsöke a gyakorlatos ige szökös, melyből lett szököső, szökösér, öszverántva s hangváltozattal szökcsér, mint. tölt, töltös, töltöső, töltösér, töltsér; hajt, hajtos, hajtosó, hajtosár, hajtsár.
*SZÖKCSŐ
	(szök-ös-ő) fn. tt. szökcső-t. Széles ért. kétszáznál töb., fajból álló rovarnemzetség, aláhajlott fejjel, falámokkal, csápokkal ellátva; melyek továbbá négy szárnyuak, körmös lábuak, szökésre alkalmas hátulsó lábszárakkal. (Gryllus). Szorosb ért. sáskához hasonló apróbb mezei bogár, máskép: kabócza. Világos, hogy nevét szökdécselő tulajdonságától kapta, s gyöke szökik, melyből lett a gyakorlatos szökös, ebből szököső, öszvehuzva s hangváltozattal szökcső, mint hág hágos, hágosó hágcsó; lép lépes, lépeső lépcső. Tájszokás szerint hangátvetve: szöcskő, mint hágcsó helyett mondják háskó, zsákcsó helyett általában zsacskó. Budenz J. szerént finn nyelven sääske v. sääkse am. szúnyog (culex pipiens). V. ö. SZÖKIK.
*SZÖKDÉCSEL
	(szök-öd-ěs-el) gyak. önh. m. szökdécsel-t. Könnyeden, élénk apró mozgásokkal ugrándozik, mint némely fiatal, apró állatok tenni szoktak, pl. a kecskegidók, borjúk, sáskák stb., Ezen igének mindhárom képzője gyakorlatos, és értelemre rokon a szökdös, szökdel egyszerűbb gyakorlatos igékkel.
*SZÖKDÉCSELÉS
	(szök-öd-ěs-el-és) fn. tt. szökdécselés-t, tb., ~ěk, harm. szr. ~e. Ugrándozás, viczkándozás.
*SZÖKDEL
	(szök-öd-el) gyak. önh. m. szökdel-t. Gyakran, folytonosan, ismételve szökik, ugrik, viczkándozik. Jó kedvökben szökdelnek a kis fiúk, a kecskegidók.
*SZÖKDELÉS
	(szök-öd-el-és) fn. tt. szökdelés-t, tb., ~ěk, harm. szr. ~e. Gyakori, könnyü szökés, ugrás, ficzánkolás.
*SZÖKDINCSEL
	a székelyeknél am. szökdécsel; l. ezt.
*SZÖKDÖS
	(szök-öd-ös) gyak. önh. m. szökdös-tem, ~tél, ~ött, par, ~s. 1) Ugrándozik, ficzkándozik, gyakori szökéseket tesz. 2) Menekülés végett, alattomban egymás után elfut, eltávozik, elugrik, elbuvik. Szökdösnek a katonák. A gyermekek kiszökdöstek, haza szökdöstek az iskolából. A halak kiszökdösnek a hálóból. "Ágról ágra szökdöstem, Mégis jó úton jöttem." Mókustáncz (Gyermekjáték a székelyeknél). A Müncheni codexben am. tánczol. "Szökdösö (saltavit) az ebéllő (ebédlő) ház közepett." (Máté XIV.). V. ö. SZÖKIK.
*SZÖKDÖSÉS
	(szök-öd-ös-és) fn. tt. szökdösés-t, tb., ~ěk, harm. szr. ~e. 1) Ugrálás, ficzánkolás, gyakori szökés. 2) Többeknek menekülő futása, eltávozása. 3) Tánczolás. V. ö. SZÖKDÖS.
*SZŐKE (1)
	mn. tt. szőké-t. Mondjuk hajról és szőrről, melynek színe fehéres, s némileg a kenderszálakhoz hasonló, honnan a kenderhajú és szöszke nevezetek is. A szőkénél sötéteb., szín szög vagy barna. E két szín rendesen ellentétül használtatik. Szőke fiú, barna fiú. Szőke hajú, barna hajú leány. Van nekem szeretőm szőke is barna is. "S mint ha csendes alkonyatkor Bárányfelleg leng az égen Szőke fürtök kondorulnak Kebelére, homlokára." Tompa Mihály. Hirtelen szőke, világos, vörnyegesb., menő. A népdalokban leginkább ezek a jellemző színek. "Míg a szőke lányt szerettem, A barnát csak megvetettem; Most úgy vágyok a szőkére, mint a szőlőszemecskére, De még inkább a barnára, mint a borízű almára." Mennyiben a szőke hajú emberek arczbőre rendesen fehérebb szokott lenni, a szőke jelent fehéres arczbőrűt is. Tájkiejtéssel: szölke (mint csóka csolka). "Zöld fűb., legel a bárány, Engem szeret szölke leány." Népdal. (Kisfaludy-társ. gyüjt.). Átv. mondjuk némely hasonló szinű testekről. A Duna szőke vize. Szőke keszőcze. Hasonló hozzá a szürkét jelentő tót sziwí. Eredetileg talán vagy őszke volt, mely p előtéttel pöszke, maiglan divatos, a megfordított ősz gyökből, mennyiben a szőke őszb., menő színt mutat, s képeztetésre egyeznék a szinekre vonatkozó hóka (hópettyes), róka, riska (vöröslő), sárga (sárszinű), szöszke (szöszszinű), fakó, pirka, pirók (pirosszinű), továbbá a szürke, tarka szókhoz, melyek magyar elemzéssel valószinüleg elavult igékből származott részesülők módosúlatai, mint fecske, csacska, locska, czinke, nyalka s több mások; vagy pedig szőke annyi volna, mint szöszke (összehuzással). Szög is talán am. sü-ög a sü gyöktől (sül és süt szókban) valamint pirhanyag pir-tól, honnan pörnye, pernye (= pirnya) stb. szók is.
*SZŐKE (2)
	falu Baranya s puszta Borsod m. helyr. Szőké-re, ~n, ~ről.
*SZŐKÉD
	falu Baranya m.; helyr. Szőkéd-re, ~ěn, ~ről.
*SZŐKE-DENCS
	falu Somogy m.; helyr. Szőke-Dencs-re, ~ěn, ~ről.
*SZŐKEFALVA
	falu Bihar m.; erdélyi falu Küküllő m.; helyr. ~falvá-ra, ~n, ~ról.
*SZŐKEFÖLD
	puszta Sopron m.; helyr. ~föld-re, ~ön, ~ről.
*SZŐKEHÁZA
	puszta Torna m.; helyr. ~házá-ra, ~n, ~ról.
*SZÖKEL
	(szök-el), múlt. ~t; l. SZÖKDÖS.
*SZÖKELDĚZ
	(szöl-el-ed-ěz) múlt. ~tem, ~tél, ~ětt. l. SZÖKDÉCSEL.
*SZÖKELLÉS
	(szök-el-el-és) fn. tt. szökellés-t, tb., ~ěk, harm. sz. ~e. Cselekvés, midőn valaki vagy valami szökellik.
*SZÖKELLET
	(szök-el-el-et) fn. tt. szökellet-ět, harm. szr. ~e v. ~je. Szökellés elvont értelemben.
*SZÖKELLIK
	(szök-el-el-ik) k. m. szökell-ětt, htn. ~eni. Am. az egyszerü ,szökik.' "Az egér, miérthogy okos vala, a fűb., elrejtezék és a békára orozva szökellék." Pesti Gábor meséi (III. mese). Mondják különösen oly testről, nevezetesen nedvről, mely valamely szük öbölből, rekeszből sugarasan kiömlik, pl. a megmetszett érből a vér, vagy ugrókutból, föcskendőből a víz.
*SZÖKELLŐ
	(szök-el-el-ő) mn. és fn. tt. szökellőt. Aki vagy ami szökellik. Különösebben Szab., Dávidnál am. bökkenő. ,Itt a szököllője.'
*SZÖKÉS
	(szök-és) fn. tt. szökés-t, tb., ~ěk, harm. szr. ~e. 1) Ugrás. 2) Menekülő futás bizonyos kötelezettségi állapottól, vagy korlátok közől. Szökés által megszabadult foglyok. 3) Daganat, kelevény, mintegy vérszökés, vagy genyszökés. 4) Régiesen: tánczolás. V. ö. SZÖKIK.
*SZÖKÉS
	(szőke-es) mn. tt. szőkés-t v. ~et, tb., ~ek. Szőke szabású, kevessé szőke.
*SZŐKESÉG
	(szőke-ség) fn. tt. ~ět. Szőke szinüség. A hajak szőkesége idővel változni szokott.
*SZÖKÉSI
	(szök-és-i) mn. tt. szökési-t, tb., ~ek. Szökésre vonatkozó, szökést illető. Szökési szándék. Szökési gyanú.
*SZÖKEVÉNY
	(szök-e-vény) mn. és fn. tt. szökevény-t, tb., ~ěk. Aki bizonyos lekötelezett állapottól, vagy korlátok közől alattomosan elfutva, elsurranva menekült. Szökevény cseléd, katona fogoly. A szökevényeket üldözőbe venni, elfogni, megbüntetni.
*SZÖKEVÉNYALKU v. ~TUKMA
	(szöke-vény-alku v. ~tukma) ösz. fn. Államok közötti egyezkedés, melynél fogva lekötelezik magukat, hogy a szökevényeket egymásnak kiadják.
*SZÖKIK
	(szök-ik) k. m. szök-tem, ~tél, ~ött. 1) Mondjuk állatról, midőn akármily irányban ugrik. Ideoda, jobbra balra szökni. Magasra szökni. Neki, ellene szökni valakinek. A békák a partról beszöknek a tóba. A szökcső felszökik a sásra. A kecske nagyot tud szökni. 2) Bizonyos kötelezettség elől, vagy korlátok közől menekülve elfut, eltávozik, elsurran, bucsut vesz a kapufától. A rabok kiszöknek a börtönből. A hadseregből sokan elszöktek, vagy átszöktek az ellenséghez. Szolgája megszökött. Az iskolás fiú haza szökött. A tinók kiszöktek az akolból. Kiszöktek a felső várból (km.), azaz, elment az eszök. Az ellopott eb visszaszökött előbb., urához. Átv. mondjuk nedvekről, midőn valamely szoros öbölből, csőből, érből stb. kilövellenek. Az ugrókutból magasra szökik a víz. Továbbá mondjuk vérről, genyről, midőn a testnek bizonyos helyén öszvegyűl, s kelevényt, daganatot képez. A barmot megszökte a vértályog. Képes kifejezéssel: szembe szökik valami, azaz, szembetünik, igen föltünik, ütközést szül. A Müncheni codexben am. tánczol. "Éneklettönk tünektek sípokkal és nem szöktetek" (non saltastis, Pestinél, Erdősinél: nem tánczoltatok. Lukács. VII.). Alapfogalomban és hangban rokonok hozzá Vámbéry szerént az ujgur szek-mek (szök-ni, odáb., ugrani), csagataj szek-mek (átugrani), sziken-mek (szökken-ni, ugrándozni); Budenz szerént a lapp čäkke-(elszökni); ide sorozható a szanszkrit: szkad, görög sxaxw, latin scando, és szláv szkácz, honnan szkokan varangyos béka, szkócska, szökcső.
*SZŐKÍT
	(szőke-ít) áth. m. szőkít-ett, par, ~s, htn. ~ni v. ~eni. Szőkévé tesz. A hideg éghajlat töb., nemzedéken át megszőkíti a barnákat.
*SZŐKÍTÉS, SZŐKITÉS
	(szőke-ít-és) fn. tt. szőkítés-t, tb., ~ěk, harm. szr. ~e. Szőkévé tevés.
*SZÖKKEN
	(szökk-en v. szök-ü-en, szök-v-en) önh. m. szökken-t. Hirtelen szökő mozdulatot tesz, felugrik, mintegy megriadva szökik. Ültéből felszökkenni. Az árkot ugró paripa nagyot szökken. V. ö. SZÖKIK. Képeztetésre hasonlók hozzá, zökken, nyökken, hökken, csökken, rokkan, mokkan, bukkan, pukkan stb.
*SZÖKKENÉS
	(szökk-en-és) fn. tt. szökkenés-t. tb., ~ěk, harm. szr. ~e. Hirtelen, egyszeri szökés, felugrás. V. ö. SZÖKKEN.
*SZÖKKENT
	(szökk-ent) áth. m. szökkent-ětt. par. ~s, htn. ~ni v. ~eni. Eszközli, okozza, hogy valami szökkenjen. Ostorral felszökkentem a heverő lovat. Valakinek szeméb., szökkenteni a vizet.
*SZÖKŐ
	(szök-ő) mn. és fn. tt. szökőt. 1) Aki vagy ami szökik. 2) A verstanban jelent két szótagból álló verslábat, melynek első tagja rövid, második hosszu, pl. kvács, kěvély. (Jambus). Szökőlépő () a szökő és lépőből van összetéve.
*SZÖKŐCSONT
	(szökő-csont) ösz. fn. Csont a lábszár tövén, mely a szökést, vagyis ugrást elősegíti.
*SZÖKŐÉV
	(szökő-év) ösz. fn. Év, mely háromszáz hatvanhat napból áll. T. i. a keresztény időszámításban, mivel az igazi év 365 napból 5 órából, 48 nagy és 46 kis perczből áll, három közönséges év következik egymás után, mely 365 napból áll, és a negyedik év szökőév. Ebb., esik az úgynevezett Mátyás ugrása, t. i. a bőjtelő 23-dik és 24. napja közé a naptárban egy nap toldatván, ennélfogva a különben 24-dikére eső Mátyás napja egygyel hátrább, böjtelő 25-ikére ugrik v. szökik.
*SZÖKŐFORRÁS
	(szökő-forrás) ösz. fn. Vízforrás, melyből a víz a föld szinén (a színvonalon) felül ömlik ki; t. i. elzárt magasb helyről (hegy gyomrából) eredvén, ott a hol a földszinére jön, szintén azon magasságot törekszik elérni.
*SZÖKŐHÓNAP
	(szökő-hó-nap) ösz. fn. A szökőévben azon hónap, melyb., a szökőnap esik. V. ö. SZÖKŐÉV.
*SZÖKŐKÚT
	(szökő-kút) ösz. fn. Magasb helyről jövő vízvezetékkel ellátott kút, mely a vizet ennek önerejénél fogva egy vagy töb., sugárban löveli ki; V. ö. SZÖKŐFORRÁS; de mesterséges eszközökkel alantabb helyről is lehet a vizet felszöktetni.
*SZÖKÖLLIK; SZÖKÖLLŐ
	l. SZÖKELLIK; SZÖKELLŐ.
*SZÖKŐNAP
	(szökő-nap) ösz. fn. Tulajdonkép a szökőév bőjtelőhavának 25-dik napja, minthogy ekkor Mátyás innepe e hónak nem, mint rendszerént huszonnegyedik, hanem huszonötödik napjára esik. V. ö. SZÖKŐÉV. Egyébiránt mennyire a latin dies intercalaris, vagy német Schalttag-nak felelne meg, jelenti azon napot, mely a szökőévben böjtelő 23-dika után toldatik vagy szúratik be; ez helyesebben: közbeszúrt nap.
*SZÖKÖTT
	(szök-ött) mn. tt. szökött-et. Alattomos, tilalmas futással menekült, távozott. Szökött rabok, szolgák, foglyok. Szökött katona. V. ö. SZÖKIK.
*SZÖKŐVÍZ
	(szökő-víz) ösz. fn. Víz, mely vagy mesterséges vezeték által mozgásb., hozva, vagy természetes forrásból fakadozva szökel ki. l. SZÖKŐFORRÁS; és SZÖKŐKÚT.
*SZÖKRÉNY
	l. SZEKRÉNY.
*SZÖKTET
	(szök-tet) mivelt. m. szöktet-tem, ~tél, ~ětt, par. szöktess. 1) Eszközli, okozza, engedi, hogy valaki elszökjék. Ki-, elszöktetni a rabokat. 2) Valamely nedvet, vagy híg testet föcskendeztet. A mellettem elhaladt kocsik sárral beszöktették a ruhámat.
*SZÖKTETÉS
	(szök-tet-és) fn. tt. szöktetés-t, tb., ~ěk. Cselekvés, mely által valakit vagy valamit szöktetnek. Elszöktetés, beszöktetés. V. ö. SZÖKTET.
*SZŐKŰL, SZŐKÜL
	(szöke-űl) önh. m. szőkűl-t. Szőke szinűvé leszen, szőkére változik. V. ö. SZŐKE.
*SZŐKŰLÉS, SZŐKÜLÉS
	(szöke-ül-és) fn. tt. szőkülés-t, tb., ~ěk, harm. szr. ~e. Színváltozás, mídőn valaki szőkévé lesz.
*SZÖLGYÉN
	MAGYAR~, NÉMET~, faluk Esztergam m.; helyr. ~Szölgyén-be, ~ben, ~ből.
*SZÖLLŐ
	l. SZŐLŐ.
*SZŐLLŐS (1)
	l. SZŐLŐS.
*SZŐLLŐS (2)
	faluk Arad, Bihar, Komárom, Nógrád, Vas m. puszták Csongrád, Szala m.; ALSÓ~, falu Nyitra, BABARCZ~, Baranya, BALATON~, Szala, KŐVÁGÓ~, Szala, KIS~, NAGY~, Veszprém, TISZA~, Heves, VINDORNYA~, Szala m.; helyr. Szőllős-re, ~ön, ~ről.
*SZŐLLŐSGYÖRÖK
	mváros Somogy m.; helyr. ~Györök-re, ~ön, ~ről.
*SZŐLLŐSI
	GARAM~, mváros Bars m.; helyr. ~Szőllősi-be, ~ben, ~ből.
*SZŐLLŐSIDVARNOK
	falu Torontál m.; helyr. ~Idvarnok-ra, ~on, ~ról.
*SZŐLLŐSKE
	falu Zemplén m.; helyr. Szőllőské-re, ~n, ~ről.
*SZŐLLŐSKISLAK
	falu Somogy m.; helyr. ~Kislak-ra, ~on, ~ról.
*SZÖLNÖK
	ALSÓ~, FELSŐ~, faluk Vas m.; helyr. ~Szölnök-re, ~ön, ~ről.
*SZŐLŐ
	fn. tt. szőlő-t. 1) Szélesb ért. bizonyos növényeken fürtösen termő bogyóféle gyümölcsök, milyenek, ebszőlő, czigányszőlő, farkasszőlő, medveszőlő, varjuszőlő. 2) Szoros és szokott ért. fürtös bogyói azon cserjés száru növénynemnek az öthimesek seregéből és egyanyások rendjéből, melynek levelei nyelesek, karéjosak, szögletekre kikanyargatva; minden levéllel általellenben egy kocsány, a mely vagy termő, vagy meddő, amaz billenges fürtté lesz, emez két águ kacscsá válik. Mivelés által csaknem számtalan fajtái lettek. Ezeknek bogyóiból szürik a szoros értelemben vett bort. Némely fajoknak országosan közös, többeknek különféle tájnyelv szerént másmás hazai neveik vannak. Bajor, bakator vagy bakar v. bákor, Bálint v. (?) balafánt, bojár v. bolyár, cseke, czilifánt, v. szilváni v. szilifánt, Dávid, dinka, eperízű, ezerjó, Fábián, fehér, fehérsár, fehérzöld, fekete, formint, fűrmony, gacsal, gersely, gohér, gyöngy, hajnos, hárslevelű, járdovány, juhfarkú, kadarka, kecskecsöcsü, kéknyelű, kolontár, bajor, leánycsöcsű, malozsa, mézes, muskatály v. szagos, nagyszemü v. ökörszemü, olasz v. petrezselyem, porhajas, purcsin, rak, ropogós, romonya, rózsa- v. rózsaszemű, sárfejér, sárfekete, som, szilva, tök, tulipiros szőlő stb., Apró, töpött, aszuszőlő. Édes, savanyú szőlő. Holdvilágnál nem érik meg a szőlő. (Km.). 3) Azon cserjés növény, mely ily bogyókat terem. Szőlőt ültetni, bujtani, dönteni, kapálni, kötözni, karózni. 4) Ilyetén növényekkel beültetett hely, telek, vagy kert. Szőlőbe menni. Szőlők lábába ültetett szilvások. Szőlőben épitett ház, pincze. Szőlőben mulatni. - Ezen szó, alakjáról, s a nyelvhasonlat nyomán itélve, részesülőnek látszik, s gyöke valószinüleg: szűr ige, melyből eredett szűrlik, azaz, szürékeny tulajdonsággal bír, s innen, szürlő, szüllő, szöllő, szőllő, fejlődött ki, mint: köröl körölő körlő kürlő küllő, orló olló, tarló talló, sarló salló. Ezen hasonlat szerént két l-vel kellene irnunk: szöllő, de az egyik l-t pótolja a megnyujtott ő, s leszen szőlő, ámbár terjedelmes, csaknem általános népszokás szerint így ejtik szőllő. Lugossy József véleményéből azt gyaníthatni, hogy ,szőlő' annyi volna mint szövűlő (t. i. felfutó növény), valamint ,szulák' am. szövőlék, mely értelem lappangana az ih-szalag- v. juh-szalagban is. Pesti Gábor meséiben: szőle. V. ö. SZŐLŐFEJ.
*SZŐLŐBIMBÓ
	(szőlő-bimbó) ösz. fn. Bimbó, mely a szőlőtőből, vagy vesszőből fakad, mely vagy termő, vagy meddő.
*SZŐLŐBOGYÓ
	(szölő-bogyó) l. SZŐLŐSZĚM.
*SZŐLŐBÖNG
	ösz. fn. Kis szőlőfürt, biling. V. ö. BÖNG.
*SZŐLŐBÖNGÉSZ
	(szőlő-böngész) ösz. fn. Személy, ki a megszedett szőlőben elmaradozott böngéket, bilingeket keresgéli, s leszedi; kórész.
*SZŐLŐBÖNGÉSZÉS
	(szőlő-böngészés) ösz. fn. A szedéskor elhagyogatott szőlőböngék keresgelése, s leszedése.
*SZŐLŐBUJTVÁNY
	(szőlő-bujtvány) ösz. fn. Szőlővessző, melyet szaporitás végett lebujtottak. V. ö. BUJT; BUJTVÁNY.
*SZŐLŐCSŐSZ
	(szőlő-csősz) ösz. fn. Csősz a szőlőhegyeken, és szőlőkertekben, ki azok gyümölcseit a tolvajok, s holmi kártékony állatok ellen őrzi.
*SZŐLŐCSUTKA
	(szőlő-csutka) ösz. fn. Szár, mely a szőlőszemeket vagyis szőlőbogyókat tartja; különösen oly állapotban, midőn róla a bogyókat már leszedték, vagy ezektől akármiképen pl. csomoszolással, lerothadással megfosztatott.
*SZŐLŐFA
	(szőlő-fa) ösz. fn. 1) Magasra növelt szőlőtőke. 2) A szőlőnövénynek teste, húsa, azaz gyökere, törzse és ágai együtt vagy külön. Szőlőfából csinált bot. Szőlőfával tüzelni.
*SZŐLŐFAKADÁS
	(szőlő-fakadás) ösz. fn. Fakadás a szőlőnövényen, melyből a bimb., kifejlik.
*SZŐLŐFEJ v. SZŐLŐFŐ
	(szőlő-fej v. ~fő) l. SZŐLŐFÜRT. Pesti Gábor meséiben: szőlefej. "Lát vala az róka igen szép szőlefejeket" (CLXXXIV. mese).
*SZŐLŐFŰ
	(szőlő-fű) ösz. fn. A libatopp (chenopodium) nemü növény egyik fajának népies neve; levelei hosszúdadok, kikanyargatott élűk, néha szárnyasan kikanyargatva, kevéssé enyvesek; fürtjei sok ágúk, leveletlenek; másképen szintén köznéven: fürtösfű, fodorka, bajfű, rubiánka, ribijánkó; növénytani neve: rubiánka libatopp. (Chenopodium botyrys).
*SZŐLŐFÜRT
	(szőlő-fürt) ösz. fn. Fürt, vagy gomoly, melyet a szőlőbogyók képeznek.
*SZŐLŐGĚRĚZD
	(szőlő-gěrězd) ösz. fn. 1) l. SZŐLŐFÜRT. 2) Szabatosabban, a szőlőfürtnek egy egy külön tagja, része.
*SZŐLŐHÁRTYA
	(szőlő-hártya) ösz. fn. A szőlőbogyónak külső bőre, mely a nedves húst borítja.
*SZŐLŐHEGY
	(szőlő-hegy) ösz. fn. Szőlőtőkékkel, szőlőkertekkel beültetett hegy. Szőlőhegyen épített házak.
*SZŐLŐHEGYSÉG
	(szőlő-hegység) ösz. fn. Szőlőhegyek lánczolata. Budai szőlőhegység.
*SZŐLŐHÉJ
	(szőlő-héj) l. SZŐLŐHÁRTYA.
*SZŐLŐKACS v. ~KAPCS
	(szőlő-kacs v. ~kapcs) ösz. fn. A szőlővesszőnek fonál forma indája, megkukorodó, s fogódzó sarja; néhutt köznépiesen: bajusza. ,Szőlőkapcs' Szab., Dávidnál jön elé.
*SZŐLŐKAPA
	(szőlő-kapa) ösz. fn. A szőlőmivelésnél használt, saját szabásu kapa.
*SZŐLŐKARÓ
	(szőlő-karó) ösz. fn. A szőlőtőhöz levert karó, melyhez a vesszőket kötik.
*SZŐLŐKERT
	(szőlő-kert) ösz. fn. Szőlőtőkékkel beültetett kert.
*SZŐLŐKOCSÁN
	(szőlő-kocsán) ösz. fn. A szőlővesszőből kinövő kocsán, mely majd termő és szétágazó, majd meddő, s két- háromágu kacscsá válik. V. ö. KOCSÁN.
*SZŐLŐKÖTŐ
	(szőlő-kötő) ösz. fn. Sás, szalma, stb., melylyel a szőlővesszőt a karóhoz kötik.
*SZŐLŐKÖTÖZŐ
	(szőlő-kötöző) ösz. mn. és fn. Szőlőbeli munkás, ki a szőlővesszőket annak idején karókhoz kötözi.
*SZŐLŐLÉ
	(szőlő-lé) ösz. fn. A szőlőbogyók leve, nedve, mustja. Átv. bor. Iszszák a szőlőlevet. Dicsérjük a Jézus nevét, igyuk meg a szőlő levét. Borivók felköszöntése.
*SZŐLŐLÉCZ
	(szőlő-lécz) ösz. fn. Szőlőlugasokban tartalékul szolgáló léczek.
*SZŐLŐLEVÉL
	(szőlő-levél) ösz. fn. A szőlőnövénynek nyeles, karéjos, szögletekre kikanyargatott levele. Szőlőlevélb., takargatott gyümölcs, írósvaj.
*SZŐLŐLOMB
	(szőlő-lomb., ösz. fn. A magasra növelt, lugast képző szőlőfának lombja.
*SZŐLŐLUGAS
	(szőlő-lugas) ösz. fn. Magasra fölfutó, és sátort képező szőlősorok. Szőlőlugas alatt enni, ülni, sétálgatni.
*SZŐLŐMAG
	(szőlőmag) ösz. fn. A szőlőbogyó husában rejtező mag.
*SZŐLŐMETSZÉS
	(szőlőmetszés) ösz. fn. Szőlőmivesi munka, midőn annak idején, s kellő módon a szőlővesszőket lemetélik.
*SZŐLŐMETSZŐ
	(szőlő-metsző) ösz. mn. és fn. Szőlőmunkás, ki a szőlővesszőket metszi.
*SZŐLŐMEZGÉRLÉS
	(szőlő-mezgérlés) ösz. fn. l. SZŐLŐBÖNGÉSZÉS.
*SZŐLŐMIVELÉS
	(szőlő-mivelés) ösz. fn. A szőlőtermeléshez és nemesítéshez szükséges mindenféle munka, mint a mezei gazdasági iparnak egyik neme.
*SZŐLŐMÍVES v. ~MIVES
	(szőlő-míves) ösz. fn. Gazda, ki különösen szőlőtermeléssel foglalkodik, továbbá, minden ahhoz értő, s kenyerét avval kereső munkás.
*SZŐLŐMUNKÁS
	(szőlő-munkás) l. SZŐLŐMIVES.
*SZŐLŐNEDV
	(szőlő-nedv) l. SZŐLŐLÉ.
*SZŐLŐNYEL
	(szőlő-nyel) ösz. fn. l. SZŐLŐCSUTKA. Eléfordúl Szab., Dávidnál.
*SZŐLŐPÁSZTOR
	l. SZŐLŐCSŐSZ.
*SZŐLŐPÉP
	(szőlő-pép) ösz. fn. Szőlőbogyókból csinált pép.
*SZŐLŐRIGÓ
	(szőlő-rigó) ösz. fn. Rigófaj, mely a szőlőt mint gyümölcsöt különösen szereti, és szőlőhegyeken v. kertekben tartózkodik.
*SZŐLŐRÜGY
	(szőlő-rügy) ösz. fn. A szőlőtőből, vagy vesszőből fakadó rügy. V. ö. RÜGY.
*SZŐLŐS (1)
	(szőlő-ös) mn. tt. szőlős-t, v. ~et, tb., ~ek. 1) Szőlőtőkékkel, v. szőlőkertekkel bővelkedő. Szőlős lugas. Szőlős vidék. Szőlős halmok, hegyek. 2) Szőlőbogyókkal rakott, fűszerezett. Szőlős kosár, putton, kád. Szőlős rétes, kalács.
*SZŐLŐS (2)
	mint helységek nevét l. SZŐLLŐS alatt és után.
*SZŐLŐSGAZDA
	(szőlős-gazda) ösz. fn. Gazda, ki egyedül vagy főképen szőlőhegygyel, kerttel bír s azt miveli vagy mivelteti.
*SZŐLŐSZEDÉS
	(szőlő-szedés) ösz. fn. Az érett szőlőfürtöknek a tőkétől s ennek ágairól elválasztása; általánosb értelemben am. szüretelés.
*SZŐLŐSZĚM
	(szőlő-szěm) ösz. fn. A szőlőfürtnek egyegy bogyója. Szőlőszemből szűrt levecske.
*SZŐLŐSZET
	(szőlő-sz-et) fn. tt. szőlőszet-ět, harm. szr. ~e v. ~je. Szőlőtermeléssel rendes foglalkodás.
*SZŐLŐTERMELÉS v. ~TERMESZTÉS
	(szőlő-termelés v. ~termesztés) l. SZŐLŐMIVELÉS.
*SZŐLŐTERMŐ
	(szőlő-termő) ösz. fn. A min szőlőnemű bogyók tenyésznek. Szőlőtermő tőkék. Továbbá, szőlőhegyekkel, kertekkel bővelkedő. Szőlőtermő vidék, ország, hegylánczolat.
*SZŐLŐTŐ
	(szőlő-tő) ösz. fn. A szőlőcserjének töve, derékfája, melyből a vesszők kisarjadzanak, máskép: szőlőtőke. Én vagyok a szőlőtő, ti a szőlővesszők. (János 15. Káldi szerint).
*SZŐLŐÜLTETÉS
	(szőlő-ültetés) ösz. fn. Szőlőnövény tenyésztése, vesszők bujtása, döntés, és más szőlőmivesi munkák által.
*SZŐLŐVÁSTOLÁS
	(szőlő-vástolás) ösz. fn. Szőlőmives-munka, midőn a buja sarjadzásu szőlőleveleket megritkítják.
*SZŐLŐVENYIGE
	(szőlő-venyige) l. SZŐLŐVESSZŐ.
*SZŐLŐVESSZŐ
	(szőlő-vessző) ösz. fn. A szőlőtőből kinőtt ág.
*SZŐLŐVESZTŐ
	(szőlő-vesztő) ösz. fn. Féregfaj, mely tojásait a szőlőlevelekre rakja le, minek következtében azok öszvezsugorodnak, s elfonnyadnak.
*SZŐLŐVIRÁG
	(szőlő-virág) ösz. fn. A termő szőlőkocsán virága.
*SZŐLŐVIRÁGZÁS
	(szőlő-virágzás) ösz. fn. A szőlő fejlődésének azon foka, midőn termő kocsánjai virágoznak. Szőlővirágzáskor leszen két esztendeje.
*SZŐLŐVIRICS
	(szőlő-virics) ösz. fn. A tavaszkor megmetszett szőlőből kifakadó víz.
*SZŐLŐZÖLD
	(szőlő-zöld) ösz. mn. A szőlőlevelek szinéhez hasonló, fris eleven zöld.
*SZŐLŐZSÍR
	(szőlő-zsír) ösz. fn. Szőlőbogyókból készített kenőcs, az ajkak fölcserepedzése ellen.
*SZÖM; SZÖMÖL; SZÖMÖS stb.
	tájdivatos kiejtéssel am. szěm, szěmél, szemes stb.; l. ezeket származékaikkal, illetőleg összetételeikkel együtt.
*SZÖMÉLY; SZÖMÉLYES stb.
	l. SZĚMÉLY; SZĚMÉLYES stb.
*SZÖMÉREM; SZÖMÉRMES stb.
	l. SZĚMÉREM; SZĚMÉRMES stb.
*SZÖMŐCS
	l. SZÖMÖRCS.
*SZÖMÖLCS
	l. SZÖMÖRCS.
*SZÖMÖLCSÉN
	(szöm-öl-cs-én) fn. tt. szömölcsén-t, tb., ~ěk. Az éjjeli pillék egyik faja, szömhöz (szemhez) hasonló fényes pettyű foltokkal.
*SZÖMÖLCSKŐ
	(szömölcs-kő) l. BABUGKŐ.
*SZÖMÖLCSŐ
	fn. tt. szömölcső-t. L. SZÖMÖRCS.
*SZÖMÖLCSÖS
	l. SZÖMÖRCSÖS.
*SZÖMÖR
	(szöm-ör) fn. tt. szömör-t. tb., ~ök, harm. szr. ~e. Az állati bőrnek, vagy növényhéjnak öszvezsugorodása, ránczosodása által támadt csomó. Származékai: szömörcs, szömörög, szömörcsös, szömörgős. Alaphangra és értelemre legközeleb., áll hozzá sömör, melyet láss saját rovata alatt.
*SZÖMÖRCS
	(szöm-ör-cs) fn. tt. szömörcs-öt, harm. szr. ~e. A bőr szinén képződő kemény borsóféle csomócska, mely fájást nem okoz. Oszmanli török nyelven Vámbéry szerént: szivilzsi, szivilzsim.
*SZÖMÖRCSĚG
	v. SZÖMÖRCSÖG v. SZÖMÖRCSÖK, (szöm-ör-cs-ög) fn. tt. szömörcsěg-ět, v. szömörcsög-öt v. szömörcsök-öt, harm. szr. ~e. 1) Gombanem, melynek kucsmája hálómódra reczézett, és a tönkre nőtt. Kucsma-szömörcsög, melynek kucsmája keresztül kasul ránczos, tönkje a süvegen alul sima, belül egészen üres. (Phallus esculentus). Máskép: kucsmagomba, süveggomba, Szentgyörgygomba. 2) A székelyeknél jelent fövényszemeket is valamely érczanyakőben, fémkőben stb.
*SZÖMÖRCSĚGĚS v. SZÖMÖRCSÖGÖS
	(szöm-ör-cs-ög-ös) mn. tt. szömörcsěgěs-t v. ~et, v. szömörcsögös-t v. ~et, tb., ~ek. 1) Szömörcsög nevü gombával ellátott. 2) Fövényszemekkel rakott. V. ö. SZÖMÖRCSĚG.
*SZÖMÖRCSÖK
	l. SZÖMÖRCSĚG.
*SZÖMÖRCSÖS
	(szöm-ör-cs-ös) mn. tt. szömörcsös-t v. ~et, tb., ~ek. Mondjuk állati, különösen emberi testről, bőrről, melyet szömörcsök lepnek. Szömörcsös nyak, kezek.
*SZÖMÖRCZE
	(szöm-ör-cze) fn. tt. szömörczét. Növénynem, és cserje az öthimesek seregéből, és háromanyások rendjéből; csészéje öt hasábu, bokrétája öt szirmú, csontárja, vagy száraz bogyója egy makkú. (Rhus). Fajai között legismeretesb az eczetszömörcze, máskép köznyelven: eczetfa. (Rhus coriaria).
*SZÖMÖRG
	l. SZÖMÖRÖG.
*SZÖMÖRGÉS
	(szöm-ör-ög-és) fn. tt. szömörgés-t, tb., ~ěk, harm. szr. ~e. Az állati bőr vagy növény héjának zsugorodása.
*SZÖMÖRGŐS
	(szöm-ör-ög-ő-ös) mn. tt. szömörgős-t v. ~et, tb., ~ek. Ránczosodó, öszvezsugorodó, csomósodó. Szömörgős bőr, növényhéj.
*SZÖMÖRGŐZIK
	(szöm-ör-ög-ő-öz-ik) belsz. m. szömörgőz-tem, ~tél, ~ött. Ránczosodik, csöpörödik, zsugorodik.
*SZÖMÖRÍT
	(szöm-ör-ít) áth. m. szömörít-ětt, par. ~s, htn. ~ni v. ~eni. Ránczossá, csöpörödötté, zsugorodottá tesz.
*SZÖMÖRKE
	(szöm-ör-ke) fn. tt. szömörkét. L. SZÖMÖRCZE.
*SZÖMÖRÖDÉS
	(szöm-ör-öd-és) fn. tt. szömörödés-t, tb., ~ěk, harm. szr. ~e. Ránczosodás, töpörödés, zsugorodás az állati bőrön, vagy növényhéjon.
*SZÖMÖRÖDIK
	(szöm-ör-öd-ik) k. m. szömöröd-tem, ~tél, ~ött. Szömörök támadnak rajta, ránczokb., huzódik. Szömörödik a bőr, a növény héja. V. ö. SZÖMÖR.
*SZÖMÖRÖG
	(szöm-ör-ög) gyak. önh. m. szömörög-tem, ~tél, szömörgött. Az állati bőr, vagy növény héja ránczokb., szedődik, öszvezsugorodik.
*SZŐNETLEN; SZŐNIK stb.
	tájdivatosan és régiesen am. szünetlen, szűnik; l. ezeket.
*SZÖNT; SZÖNTSÉG stb.
	tájdivatosak szent, szentség stb. helyett.
*SZŐNY
	Ó~, mváros, Új~, falu Komárom m.; helyr. ~Szőny-be, ~ben, ~ből.
*SZŐNYE
	fn. tt. szőnyét. A székelyeknél hamuszín szőrű bárány, mely sem fekete sem fejér. (Kríza J.). Talán a szőke szóval áll hangviszonyban.
*SZŐNYEG
	(szöv-eny-eg) fn. tt. szőnyeg-ět, harm. szr. ~e. Selyem, v. gyapju, v. szőr, v. len, v. kender, v. gyapot fonalakból, avagy szalagokból szőtt, vagy kötött, s falakat, padlózatot, asztalokat, stb., betakarni való diszterítő. Selyemszőnyeg, gyapjuszőnyeg. Virágos, tarka szőnyeg. Padlószőnyeg, falszőnyeg, asztalszőnyeg. Szőnyeggel beteríteni a szobát, teremet. V. ö. KÁRPIT. E szónak gyöke: sző ige, melyből eny képzővel lett szöveny, mint hő heveny, öszvehúzva szőny, s ebből eg képzővel szőnyeg, mint vörhenyeg, pirhanyag.
*SZŐNYEGAJTÓ
	(szőnyeg-ajtó) ösz. fn. Ajtó helyett használt szőnyegfüggöny.
*SZŐNYEGÁRUS v. ÁROS
	(szőnyeg-árus) ösz. fn. Aki szőnyegekkel kereskedik.
*SZŐNYEGĚS
	(szöv-eny-eg-ěs) mn. tt. szőnyegěs-t, tb., ~ek. Szőnyeggel bevont, takart, díszített. Szőnyeges falak, padolatok, asztalok. Főnevül használva tt. szőnyegěs-t, tb ~ěk. Aki szőnyegeket készít. V. ö. KÁRPITOS.
*SZŐNYEGĚZ
	(szöv-eny-eg-ěz) áth. m. szőnyegěz-tem, ~tél, ~ětt, par. ~z. Szőnyeggel bevon, diszít. Szőnyegezni a falakat, teremeket. V. ö. KÁRPITOZ.
*SZŐNYEGĚZÉS
	(szöv-eny-eg-ěz-és) fn. tt. szőnyegezés-t, tb., ~ěk, harm. szr. ~e. Cselekvés, mely által valamit szőnyeggel bevonnak, diszítenek.
*SZŐNYEGGYÁR
	(szőnyeg-gyár) ösz. fn. Gyár, melyben szőnyegeket készítenek.
*SZŐNYEGGYÁRTÁS
	(szőnyeg-gyártás) ösz. fn. Szőnyegeknek gyárban v. gyárilag készittetése.
*SZŐNYEGGYÁRTÓ
	(szőnyeg-gyártó) ösz. mn. és fn. Aki szőnyegeket gyárban vagy gyárilag készít.
*SZŐNYEGKERESKEDÉS
	(szőnyeg-kereskědés) ösz. fn. Kereskedés, melyet valaki szőnyegárukkal űz.
*SZŐNYEGKERESKEDŐ
	l. SZŐNYEGÁRUS.
*SZŐNYEGMOLY
	(szőnyeg-moly) ösz. fn. Molyfaj, mely különösen a szőnyegekben szeret tanyázni. (Phalaena tinea tapezella).
*SZŐNYEGPAPÍR v. ~PAPIROS
	(szőnyeg-papír v. papiros) ösz. fn. Vastagabbféle diszpapiros, melylyel a falakat szőnyeg gyanánt bevonják.
*SZŐNYEGSZÖVŐ
	(szőnyeg-szövő) ösz. mn. és fn. Iparos, gyáros, ki különféle anyagból szőnyegeket készít.
*SZŐNYEGZET
	(szöv-eny-eg-ez-et) fn. tt. szőnyegzet-ět, harm. szr. ~e. Szőnyegekből összeállított díszítmény.
*SZÖR
	természeti hang, mely az ajkak és fogak között beszívott nedv beszürődése által ered, honnan a szörp, szörpöl, szörpent, szörpöget származékok. Rokonai: szür, szürcs, szürcsöl, és hör, hörpöl, hörpöget.
*~SZÖR
	sokasító képző, p. több-ször, öt-ször. Eredetileg l. ~SZĚR.
*SZŐR (1)
	fn. tt. szőr-t, tb., ~ök, harm. szr. ~e. 1) Az emlős állatok testét jobbára, majd egészen majd részenként takaró, vékony, fonaldad, csöves szálu kinövések. A keményebb s vastagabb szálu szőr neve különösen sörte, pl. mely a disznók orján nő; a szintén tömörebb és hosszabb szálu szőr neve sörény, (lovaknál, orozlánnál stb.) a finomabbé: gyapju, (a különösen juhfajtáknál) s a legfinomabbé: pöhöly. Különösebben a növénytanban eléfordulókat lásd alább 2) alatt. Ami az ember fejét takarja, haj-nak, a szeméremtájakon sarjadzó pedig fan-nak neveztetik. Szokottabb öszvetételek: fülszőr, orrszőr, szemszőr; lószőr, tehénszőr, teveszőr, kutyaszőr, egérszőr stb. Nő, sürüdik a szőre. Húll, megy, kopik a szőre. Fekete, fakó, piros, deres, sárga szőr. Szűre mentében v. szőr mentében simogatni a barmot, innen átv. ért. szőr mentében bánni valakivel, azaz csinján, kiméletesen. Kiszedték a szeme szőrét. Szőrén visszaadni valamit, azaz hasonló neművel megtéríteni. Szőrén szálán elveszett v. szőrén lábán elveszett, hirtelen eltünt. Szőrüstül, bőröstül azaz mindenestül. Magam szőrü v. olyan magam szőrü ember, tréfásan am. hozzám hasonló rangu. Szőrt szőrért, hasonlót hasonlóért. Szőrből posztót szőni. Szőrrel kitömni valamit. Szőrét hányja a szőrmés vad s minden ilyen állat. Midőn az öszvetett szókban elül áll, jelent szőrből valót, vagy szőrhöz hasonlót, szőrrel bánót, pl. szőrszövet, szőrtarisznya, szőrköntös, szőrkötél. Szőrfű. Szőrszedő, szőrtépő. 2) Némely növényeken vagy más testeken a hám- vagy felbőrből kifejlődő, s átlátszó rendszerént csöves nyujtványok, mint az állati szőrhöz hasonló szálacskák. Sokféle faja közől nevezetesebbek: a molyhok (tomentum), apró puha szőrök, melyek a növény valamely szervének felületét úgy lepik be, hogy a miatt fehérlik, mint az ökörfarkkóró levelei; pelyhek (plumae) hosszu gyönge szőrök, melyeknek szálain puha szőröcskék nőttek, mint az arszlánfog bóbitája, szőrei; gyapjak (villi) hosszu vagy kurtás, kisebb nagyobb mértékben szétálló puha szőrboritéka a szárnak vagy a levélnek, mint a földieperszamóczán; szösz (lana) összevisszahajló puhaszőrök; sörte (seta) stb. Általán azon r gyökhangu szók osztályáb., tartozik, melyek növést, sarjadzást jelentenek, mint, serdűl, sereng, sarj, szaru stb. Különösen egynemüek vele a sörte és sörény. Alaphangra és jelentésre legközelebb áll hozzá a mongol szor és szorma; rokonai Budenz J. szerént a mordvin šäjär (szőr, szőrszál), cseremisz šar (lószőrszál), vogul sajr, säjr v. šoar, šár; továbbá rokonokul tekinthetők a latin cirrus, crinis, görög xórrh, xórsh, orosz szerst, szanszkrit szirajasz, német Haar, héber szé'ár (, szá'ar igétől, mely am. érdes, borzas volt) stb. V. ö. R, gyökhang.
*SZŐR (2)
	puszta Pest m.; helyr. Szőr-re, ~ön, ~ről.
*SZŐRALJ, SZŐRALY
	(szőr-alj v. ~aly) ösz. fn. Derekalj, mely szőrrel (lószőrrel) van tömve, szőrderekalj.
*SZÖRBÉNYE
	puszta Abaúj m.; helyr. Szörbényé-re, ~n, ~ről.
*SZŐRCSE (1)
	(szőr-cse) kicsiny. fn. tt. szőrcsét. Kicsi, rövid, igen vékony szálu szőr.
*SZŐRCSE (2)
	erdélyi falu Orbai székben; helyr. Szőrcsé-re, ~n, ~ről.
*SZŐRCSOMÓ
	(szőr-csomó) ösz. fn. Csomób., öszvegömbölyödött szőrszálak, akár az állati testen, akár azon kivül, p. a szőrrel töltött pamlagban.
*SZÖRCSÖK
	BOR~, KARAKÓ~, faluk Veszprém m.; helyr. Szörcsök-re, ~ön, ~ről.
*SZÖRCSÖL
	l. SZÜRCSÖL.
*SZŐRCSUHA
	(szőr-csuha) ösz. fn. Szőrből készült durváb., nemü csuha. "Mákszinü köntöse vagyon, fellül ismeg szőrcsuhája." Levél 1557-ből (Szalay Ág. 400 m. l.).
*SZŐRDEREKALJ v. ~ALY
	(szőr-derek-alj v. ~aly) ösz. fn. Szőrrel töltött derekaly.
*SZŐRDISZNÓ
	(szőr-disznó) l. SÜLDISZNÓ.
*SZŐREGH
	falu Torontál m.; helyr. Szőregh-re, ~ěn, ~ről.
*SZÖRÉNY (1)
	férfi kn. tt. Szörényt, tb., ~ěk. Severinus. Latin eredetű szó; jelentése: komoly, szigorú.
*SZÖRÉNY (2)
	falu Somogy m.; helyr. Szörény-be, ~ben, ~ből.
*SZŐRETLEN
	(szőr-et-len) mn. tt. ~t, tb., ~ěk. Aminek testét szőr nem födi, kopasz, csupasz, hajatlan. Szőretlen egérfiak. Szőretlen mell, karok, lábszárak. Határozóként am. szőr nélkül.
*SZŐRETLENĚDÉS
	(szőr-et-len-ed-és) fn. tt. szőretlenedés-t, tb., ~ěk, harm. szr. ~e. Az állati testnek vedlő, csupaszodó állapota, midőn szőre elhúll.
*SZŐRETLENĚDIK
	(szőr-et-len-ěd-ik) k. m. szőretleněd-tem, ~tél, ~ětt. Szőre kihullván csupaszszá, kopaszszá, meztelenné leszen.
*SZŐRETLENÍT
	(szőr-et-len-ít) áth. m. szőretlenít-ětt, par. ~s, htn. ~ni v. ~eni. Szőretlenné tesz, kopaszít, csupaszít. V. ö. SZŐRETLEN.
*SZŐRETLENÍTÉS, SZŐRETLENITÉS
	(szőr-etlen-ít-és) fn. tt. szőretlenítés-t, tb., ~ek, harm. szr. ~e. Cselekvés, mely által az állati test szőretlenné, kopaszszá, csupaszszá tétetik.
*SZŐRETLENSÉG
	(szőr-etlen-ség) fn. tt. szőretlenség-ět, harm. szr. ~e. Szőr nélküli állapot vagy tulajdonság.
*SZŐRETLENÜL
	(szőr-et-len-ül) ih. Szőr nélkül, kopaszon.
*SZŐRFARKÚ v. ~FARKU
	(szőr-farkú) ösz. fn. Déli Amerika édes vizeiben élő, igen torkos halfaj, hegyesen végződő árforma farokkal. (Trichiurus lepturus).
*SZŐRFÉRĚG
	(szőr-férěg) ösz. fn. A juhok tüdejét bántalmazó féreg.
*SZŐRFŰ
	(szőr-fű) l. SZŐRTIPPAN.
*SZŐRHABARCZ
	(szőr-habarcz) ösz. fn. Habarczfaj, melynek teste szőrszálakból álló csomaghoz hasonló. V. ö. HABARCZ.
*SZŐRHÁNTÓFA
	(szőr-hántó-fa) ösz. fn. Az irhagyártók eszköze fából, mely által a munkáb., vett bőrökről a szőrt lefosztják.
*SZŐRHINTÓ
	(szőr-hintó) ösz. fn. Tréfás neve a hátaslónak. Székely tájszó.
*SZŐRIGÓ
	(talán: szőlő-rigó) a Tájszótárban Kállay gyüjteménye szerént am. sárgarigó.
*SZŐRING
	(szőr-ing) ösz. fn. Szőrkelméből v. szövetből varrott ing.
*SZŐRIRTÓ
	(szőr-irtó) ösz. fn. Mindenféle csáva, vagy kenőcs, mely a testekből, illetőleg a bőrökből a szőrt kiveszi.
*SZŐRKÁKA
	(szőr-káka) ösz. fn. Növényfaj az egy füzérkéjü kákák neméből; gazza négy szögletes, igen apró vékony sörteforma; füzérkéje piczi, tojásdad; magva kopasz. (Scirpus acicularis).
*SZŐRKALAP
	(szőr-kalap) ösz. fn. Valamely állatnak szőréből, illetőleg gyapjából gyártott kalap, különböztetésül más anyagú, pl. selyem-, szalmakalaptól.
*SZŐRKE
	(szőrke) l. SZŐRCSE, (1).
*SZŐRKERESKĚDÉS
	(szőr-kereskědés) ösz. fn. Kereskedés, melyet valaki bizonyos állatok, pl. ló, tehén, teve szőrével űz.
*SZŐRKERESKEDŐ
	(szőr-kereskedő) ösz. fn. Ki bizonyos állatok szőrével kereskedik.
*SZŐRKÖR
	(szőr-kör) ösz. fn. A növénytanban némely csésze és bokréta csövében egyenlő magasságban nőtt szőrsinór, mint a villahím bokrétája csövében. (Annulus pilorum).
*SZŐRKÖTÉL
	(szőr-kötél) ösz. fn. Szőrből, gyapjuból, különösen sörényből vert, gyártott kötél.
*SZŐRME
	(szőr-me v. szőr-mi) fn. tt. szőrmé-t. Újab., korban alkotott szó, am. prém, vagyis szőrös bőrkelme. Vadászok nyelvén általán am. összes szőr. Egyezik vele a mongol szorma (am. szőr).
*SZŐRMÉS
	(szőr-me-es) mn. tt. szőrmés-t v. ~et, tb., ~ěk. Szőrmével ellátott. Szőrmés vad. (Haarwild).
*SZŐRMOLY
	(szőr-moly) ösz. fn. Igen apró moly, vagy kosz, mely a szőrt, hajat rágja s elkoptatja; máskép: szőrpille, szőrvesztő.
*SZÖRNY
	(ször-öny v. ször-ny) fn. tt. szörny-et. Oly lény, vagy látvány, mely rendkivüli nagysága, ereje, vagy alakja által meglepve bámulásra, borzadásra, vagy utálatra indít bennünket. Különösen, kegyetlen, vérengző, vészszel fenyegető, elrémítő ember vagy állat; tovább., rendkivüli csudaszülött, undok állatfaj, mely szintén borzalommal, vagy utálattal tölt el. (Monstrum). Ily szörnyet soha sem láttam. E szörny láttára föláll a hajam. Önállólag iróink csak újabb korban kezdették származékaitól elvontan használni. Származékai: szörnyü, szörnyed, szörnyeteg, szörnyűködik, szörnyüség. Mindezekkel egyeznek a mongolban: szürje, szörny, szörnyüség, szürjetü v. szürügei, v. szüregei, v. szüregtei szörnyű, szürte-kü szörnyedni stb.; a finn és észt nyelvben Budenz J. szerént hirmu am. rettenet, félelem, szörnyűködés. Azon erőseb., indulatra vonatkozó szók osztályába tartozik, melyek egész valónkat rázkódó, remegő, reszkető mozgásba hozzák, s bennök az r alaphang uralkodik, ennélfogva rokonjelentésüek a magyarban: borzasztó, rettentő, rémítő, a latinban horror, horridus, a németben Schrecken, schrecklich stb. Alakra és képeztetésre egyeznek vele: körny, görny, gorny, horny, szárny, árny s némely mások.
*SZÖRNYED
	(ször-ny-ed) önh. m. szörnyed-t. Valami rendkivüli, s vészszel fenyegető nagyságnak, erőnek, lénynek láttára egész valójában rázkódást, borzalmat, rémületet érez. Szörnyedve láttam a tornyosodó hullámokat hajónk felé közeledni. A feneketlen mélységb., nézvén elszörnyedtem. V. ö. SZÖRNY.
*SZÖRNYEDÉS
	(ször-ny-ed-és) fn. tt. szörnyedés-t, tb., ~ěk, harm. szr. ~e. Nagy félelem miatti borzadás, rémülés, megrázkódás.
*SZÖRNYEN
	(ször-ny-ü-en) ih. Rettentő, borzasztó, félelmetes módon; kegyetlenül, irtóztatóan. Szörnyen félni, reszketni. Szörnyen fenyegetőzni. Szörnyen kínozni valakit. Nagymondó beszédben am. igen nagyon, fölötte. Szörnyen nevettem rajta. Szörnyen rászedett bennünket. Szörnyen szereti a bort. E szóban a melléknév képzője elmaradt s e helyett áll: szörnyüen, mi a hasonló képzőjüeknél néha megtörténik, mint: könnyüen könnyen, hosszuan hosszan, lassuan lassan, szomjuan, szomjan.
*SZÖRNYETEG
	(ször-ny-et-eg) fn. tt. szörnyeteg-ět, harm. szr. ~e. Minek láttára elszörnyedünk. Különösen, rendkivüli csodaállat, a természettől elfajzott, rémítő, vagy kegyetlen, vérengző lény. E szó öszvehasonlítva a több., atag eteg képzőjü származékokkal, s azok jelentésével, tulajdonkép oly emberre illenék, ki igen könnyen, nagyon hamar szörnyed, ki a borzalomra, rémülésre hajlandó, milyenek: ingatag, reszketeg, rengeteg, förgeteg, hervatag, lankatag stb. Azonban a nyelvszokásnak úgy tetszett, hogy kiható erőt fejezzen ki, innen talán inkább am. ször-ny-ít-eg. A többi elszámlált atag eteg képzőjü nevek törzsökeit az ad ed végzetü önható igék teszik: miről l. ~ATAG ~ETEG névképző.
*SZÖRNYÍT
	(ször-ny-ü-ít) áth. m. szörnyít-ětt, par. ~s, htn. ~ni v. ~eni. 1) Rémít, borzaszt, igen megijeszt. Kegyetlensége mindnyájunkat elszörnyített. 2) Szörnyünek állít, képzel. Balesetét, veszteségét nagyon szörnyíti.
*SZÖRNYÍTÉS, SZÖRNYITÉS
	(ször-ny-ü-ít-és) fn. tt. szörnyítés-t, tb., ~ěk, harm. szr. ~e. Cselekvés, vagy hatás, mely által valakit, v. valamit szörnyítenek. V. ö. SZÖRNYÍT.
*SZÖRNYŰ, SZÖRNYÜ
	(ször-ny-ű) mn. tt. szörnyű-t v. ~et, tb., ~k v. ~ek, fokozva: szörnyüebb, v. szörnyebb. Rendkivüli nagysága, ereje, veszélye, vagy fenyegető alakja által borzasztó, rémítő, irtóztató; továbbá, kegyetlen, vad, ádáz, vérengző. Szörnyű tengeri vész, égi háboru. Szörnyű mélység, veszedelem. Szörnyü kin, halál. Szörnyű halállal meghalni. "Szörnyü halállal ölt meg az Isten ötvenezeret." (Pázmán Préd. 451. l.). "Úr szörnyü (horribilis) őrajtok és megtöri földnek menden istenit." (Bécsi cod. Sophonias. II.). Nagyotmondó beszédben am. a maga nemében igen nagy, fölötte meglepő. Szörnyü jó kedve volt. Szörnyü módon sirt. Szörnyü szép, szörnyü csunya. Szörnyü sok, nagy.
*SZÖRNYÜDIK
	(ször-ny-üd-ik) k. m. szörnyüd-tem, ~tél, ~ött. l. SZÖRNYED.
*SZÖRNYŰKÖDÉS
	(ször-öny-ű-ög-öd-és) fn. tt. szörnyűködés-t, tb., ~ěk, harm. szr. ~e. Rémülő, borzasztó állapot; kegyetlenkedés.
*SZÖRNYŰKÖDIK
	(ször-ny-ű-ög-öd-ik, szörny-ű-köd-ik) k. m. szörnyűköd-tem, ~tél, ~ött. 1) Rémülő állapotban csodálkozik valamin. Szörnyűködni, elszörnyűködni valamin. Képeztetésre hasonlók hozzá: szomorkodik, búskodik, haragoskodik, mérgeskedik. 2) Kegyetlenkedik, ádázkodik, szörnyü, borzasztó dolgokat gyakorol.
*SZÖRNYŰKÖZIK
	(ször-ny-ű-köz-ik) k. m. szőrnyűköz-tem, ~tél, ~ött, par. szörnyűközzél. L. SZÖRNYŰKÖDIK, 1).
*SZÖRNYŰL
	(ször-ny-űl v. ször-öny-ű-l) önh. m. szörnyűl-t. 1) Réműl, irtózni, borzadni kezd. 2) Kegyetlenné, ádázzá, rémítővé lesz.
*SZÖRNYÜLKÖDÉS
	(ször-ny-ű-l-köd-és); SZÖRNYÜLKÖDIK, (ször-öny-ű-l-köd-ik) l. SZÖRNYŰKÖDÉS; SZÖRNYŰKÖDIK.
*SZÖRNYŰSÉG, SZÖRNYÜSÉG
	(ször-ny-ü-ség) fn. tt. szörnyüség-ět, harm. szr. ~e. Valamely rendkivüli lénynek, látványnak, cselekvénynek borzasztó állapota vagy tulajdonsága, különösen, kegyetlenség, ádázság. Szörnyüség, a mit elkövetnek rajtunk. Ez mégis szörnyüség! "Mert oth (a pokolban) vagyon igön rettenetös szörnyüség." Góry cod. 1. lap.
*SZÖRNYÜSÉGĚS
	(ször-öny-ü-ség-ěs) mn. tt. szörnyüségěs-t v. ~et, tb., ~ek. Igen borzasztó, nagyon rettenetes, irtózatos; továbbá, fölötte kegyetlen, ádáz, vérengző. Szörnyűséges vérontásot, kinok, fájdalmak. "Mert ott leszön ördögöknek szörnyüséges látások." Góry cod. 1. lap. Mint nagymondó kifejezés kisebb hatásu tárgyakra is alkalmaztatik.
*SZÖRNYÜSÉGĚSEN
	(ször-öny-ü-ség-ěs-en) ih. Szörnyüséges módon, rettentően, borzasztóan, irtózatosan; kegyetlenül, ádáz módon.
*SZŐRÖDZÉS
	(szőr-öd-öz-és) fn. tt. szőrödzés-t, tb., ~ěk, harm. szr. ~e. l. SZŐRÖSÖDÉS. A hajósok különösen így hívják, midőn a hajón kiverte magát a fű, vagy midőn kivülről a hajó alját tartós állás közben, vagy hosszu út folytán valamely finom növény ellepi. (Bart am Schiff).
*SZŐRÖDZIK
	(szőr-öd-öz-ik) k. m. szőrödz-tem, ~tél, ~ött, htn. ~ni v. ~eni, par. szőrödzél. l. SZŐRÖSÖDIK; és V. ö. SZŐRÖDZÉS.
*SZŐRÖNGYÁRTOTT
	(szőrön-gyártott) ösz. mn. Oly bőrről mondják, melyet szőröstül készítenek ki, milyenek általán a prémes bőrök, vagyis szőrmék.
*SZŐRÖS (1)
	(szőr-ös) mn. tt. szőrös-t v. ~et, tb., ~ek. 1) Tulajdon ért. állati szőrrel benőtt. Szőrös mint Ézsau. Szőrös mell, karok. Szőrös bőrből készített ködmen, bunda. Alárendelt fajai: sörtés, sörényes, hajas, gyapjas, bajszos, szakálas, fanos, pelyhes. 2) Az állati szőrhöz némileg hasonló kinövésű, pelyhü. Szőrös fű, szőrös zab, szőrös baraczk.
*SZŐRÖS (2)
	puszta Nógrád m.; helyr. Szőrös-re, ~ön, ~ről.
*SZŐRÖSBARACZK
	(szőrős-baraczk) ösz. fn. Őszi baraczk faja.
*SZŐRÖSEN
	(szőr-ös-en) ih. Szőrével együtt, a szőrt rajta hagyva; szakálasan, meg nem beretválkozva.
*SZŐRÖSFŰ
	(szőrös-fű) ösz. fn. A holgyomál (hieracium) nemű növényekhez tartozó egyik faj népies neve; talán a hajas holgyomál.
*SZŐRÖSFÜGE
	(szőrös-füge) ösz. fn. A székelyeknél am. köszméte.
*SZÖRÖSHALOM
	puszta Pest m.; helyr. ~halom-ra, halm-on, halom-ról.
*SZŐRÖSÍT
	(szőr-ös-ít) áth. m. szőrösít-ětt, par. ~s, htn. ~ni v. ~eni. Szőrössé tesz, szőrrel benöveszt; v. szőrrel behint.
*SZŐRÖSÖDÉS
	(szőr-ös-öd-és) fn. tt. szőrösödés-t, tb., ~ek, harm. szr. ~e. Növési fejlődés, midőn az állati testből szőr sarjadzik ki. Alárendelt fajai: sörtésedés, sörényesedés, hajasodás, gyapjasodás, fanodzás, pölyhösödés.
*SZŐRÖSÖDIK
	(szőr-ös-öd-ik) k. m. szőrösöd-tem, ~tél, ~ött. 1) Testéből, illetőleg bőréből szőrszálak sarjadzanak ki; sörtésedik, sörényesedik, gyapjasodik, fanosodik, pölyhösödik, bajszosodik, szakálasodik. 2) Állati szőrhöz hasonló szálak, pölyhök lepik be.
*SZŐRÖSPISZKE
	(szőrös-piszke) ösz. fn. Palóczosan am. köszméte. Székelyesen: szőrösfüge.
*SZŐRÖSTÜLBŐRÖSTÜL
	ikerhatárzó. Bizonyos ennivalókról szólva am. mindenestül, meg nem koppasztva, vagy perzselve. A macska szőröstülbőröstül lenyeli az egeret.
*SZŐRÖSVAD
	(szőrös-vad) ösz. fn. Vadászok nyelvén, ragadozó vadak, melyeknek bőrét szőröstül szokták kikészíteni, milyenek a medvék, rókák stb.
*SZŐRÖV
	(szőr-öv) ösz. fn. Szőrfonadékból csinált öv.
*SZÖRÖZ; SZÖRZÉS stb.
	l. SZĚRĚZ; SZĚRZÉS.
*SZŐRÖZ
	(szőr-öz) áth. m. szőröz-tem, ~tél, ~ött, par. ~z. Szőrrel behint, szennyez. A szűcs varráskor beszőrözi a szobát. A vedlő bunda beszőrözi az alatta levő ruhát.
*SZŐRÖZÉS
	(szőr-öz-és) fn. tt. szőrözés-t, tb., ~ěk, harm. szr. ~e. Cselekvés, midőn valaki vagy valami szőröz. V. ö. SZŐRÖZ.
*SZÖRP
	fn. tt. szörp-öt, harm. szr. ~e v. ~je. Újab., korban, bizonyos növényekből kivont édes sürü nedv. (Syrup.). Egyébiránt eredetileg hangutánzó törzs, melyből az ízlelő ivásra vonatkozó szörpöl, szörpöget, szörpent stb. származnak. Legközelebbi rokona a magyarban hörp; arab nyelven sürb Zenker szerént am. ivás; ital (action de boire; boisson); és serbet arab-török nyelven am. ital; korty; bor; egy adag orvosság; szirup stb. V. ö. SZÖRPÖL.
*SZŐRPÁRNA
	(szőr-párna) ösz. fn. Szőrrel kitömött párna, vagyis ilyen fejalj.
*SZÖRPENT
	(szörp-en-t) áth. m. szörpent-ětt, par. ~s, htn. ~ni v. ~eni. Bizonyos nedvet, italt öszveszorított ajkak és fogak között szív be. Hasonló hozzá: szörpent.
*SZÖRPENTÉS
	(szörp-en-t-és) fn. tt. szörpentés-t, tb., ~ěk, harm. szr. ~e. Ivás módja, melyet valaki szörpentve tesz. V. ö. SZÖRPENT.
*SZÖRPÖGET
	(szörp-ög-et) gyak. áth. m. szörpöget-tem, ~tél, ~ětt, par. szörpögess. Szörpögve, vékonyan szüricselve iddogál valamit. Szörpögetve, nem kortyogatva inni. Egy pohár bort kiszörpögetni. Édes italt szörpöget. Módosítva egyezik vele a hörpöget, és szürcsölget. Hasonló hozzá a latin sorbillat.
*SZÖRPÖGETÉS
	(szörp-ög-et-és) fn. tt. szörpögetés-t, tb., ~ěk, harm. szr. ~e. Szörpögő, szüricselő ivogatás; latinul, sorbillatio.
*SZÖRPÖL
	(szörp-öl) áth. m. szörpöl-t. A nedvet, italt öszveszorított ajkak, és fogak között szívja be. Szörpölni az édes bort, mézet. Módosított alakban: hörpöl, szürcsöl; latinul: sorbet, németül schlürft.
*SZÖRPÖLÉS
	(szörp-öl-és) fn. tt. szörpölés-t, tb., ~ěk, harm. szr. ~e. Szörpölő ivás, kóstolás, izlelés.
*SZÖRPÖLGET
	(szörp-öl-ög-et); SZÖRPÖLGETÉS, (szörp-öl-ög-et-és) l. SZÖRPÖGET; SZÖRPÖGETÉS.
*SZŐRRESZŐRRE
	A székelyeknél különösen Udvarhely székben am. felváltólag. (Kríza J.).
*SZŐRSĚPRŰ
	(szőr-sěprű) ösz. fn. Szőrből, különösen sörtéből csinált seprű, különböztetésül más anyagú, pl. toll-, czirok-, vesszőseprűtől.
*SZŐRSINÓR
	(szőr-sinór) l. SZŐRZSINEG.
*SZŐRSZÁL
	(szőr-szál) ösz. fn. Egyegy szőr, mint külön sarjadék. Egy szőrszálon függött, máskép: hajszálon. Szőrszálat hasogatni. Szőrszállal megkötni, valamit. Szőrén szálán elveszett, azaz, semmi nyoma, se hire se hamva. Hasonló öszvetételek: hajszál, gyapjuszál, sörteszál.
*SZŐRSZÁLHASOGATÁS
	(szőr-szál-hasogatás) ösz. fn. Átv. ért. Vizsgálat, kérdés, vitatkozás alá vett valamely tárgynak tulságos apróságig űzött fürkészése, birálása, s valamely csekélységnek, úgy szólván semminek fontoskodó, kétségeskedő tárgyalása.
*SZŐRSZÁLHASOGATÓ
	(szőr-szál-hasogató) ösz. mn. és fn. Figyelemre nem méltó apróságokat fürkésző, minden csekélységben megakadó, ki mindent körömhegyre vesz, stb., Szőrszálhasogató itész, biró, tudós, értekező.
*SZŐRSZITA
	(szőr-szita) ösz. fn. Szőrből, különősen lóserényből, vagy lófarkszőrből szövött szita.
*SZÖRSZÖNY
	tájdivatosan am. szerszem; l. SZĚRSZĚM.
*SZŐRSZÖVET
	(szőr-szövet) ösz. fn. Szőranyagból készített szövet, pl. szűrposztó, teve- vagy kecskeszőrből való kelmék stb., kölönböztetésül a selyem, bársony, len, kender, gyapjuszövetektől.
*SZŐRTALP
	(szőr-talp) ösz. fn. Czipőbe, topánkába, csizmáb., tétetni szokott szőrkelme, hogy hidegben a lábat melegen tartsa vagy a nedvességtől védje.
*SZŐRTARISZNYA
	(szőr-tarisznya) ösz. fn. Szőrszövetből csinált tarisznya.
*SZŐRTÉPŐ
	(szőr-tépő) ösz. fn. A szőrből dolgozó mesteremberek csipője, melylyel az öszvecsomósodott szőranyagot tépdesik.
*SZŐRTIPPAN
	(szőr-tippan) ösz. fn. Növényfaj a tippanok neméből; bugája kinyiló, hajszálforma görbegurb., kocsányokkal, csészepolyvái hegyesek, egyenlők, kopaszok, egyik ondója igen kicsin; máskép köznépiesen: szőrfű. (Agrostis capillaris).
*SZÖRTYÖL
	(szörty-öl) lásd SZÖRPÖL, SZÜRCSÖL.
*SZÖRTYÖLÉS
	(szörty-öl-és) l. SZÖRPÖLÉS, SZÜRCSÖLÉS.
*SZŐRVÁNKOS
	(szőr-vánkos) ösz. fn. Vánkos, mely szőrrel van tömve.
*SZŐRZSÁK
	ösz. fn. Szőranyagból, szőrszövetből készített zsák, hara. Gyapjuval tömött szőrzsák.
*SZŐRZSINEG
	(szőr-zsineg) ösz. fn. Szőrből font, vagy sodrott zsineg.
*SZÖSZ
	fn. tt. szösz-t, tb., ~ök, harm. szr. ~e. A megtilolt és meggerebenezett kendernek vagy lennek középnemű szálai, melyek a kócznál hosszabbak és finomabbak, az úgy nevezett szálnál pedig rövidebbek, és gorombábbak. Némely tájakon, nevezetesen Marczalmellékén pösz, honnan a vénasszonyról szóló közmondat: a szöszt pösznek, a hamut mamunak mondja. Azon eredeti, ősi, egyszerü szók egyike, melyek elülhátul ugyanazon mássalhangzóból állanak, mint: bab., búb, pép, púp, csecs, csúcs, gőg, gúg, sas, szesz, szusz stb.
*SZÖSZBOJT
	(szösz-bojt) ösz. fn. Szöszből készített bojt.
*SZÖSZHAJ
	(szösz-haj) ösz. fn. Szöszhöz hasonló, göndörke, fehéres szinű haj, milyen a szőke gyermekeké.
*SZÖSZHAJÚ v. ~HAJU
	(szösz-haju) ösz. fn. l. SZÖSZKE.
*SZÖSZKE
	(szösz-ke) mn. tt. szöszkét. Világos szőke, vagyis szöszhöz hasonló hajú. Szöszke fiú, leányka. "Szöszke fürtü bárány Át meg átszökdécsel a zöld hantu mesgyén." Arany J.
*SZÖSZKESÉG
	(szösz-ke-ség) fn. tt. szöszkeség-ět, harm. szr. ~e. Szöszke tulajdonság.
*SZÖSZMET
	fn. tt. szöszmet-ět, harm. szr. ~je. l. SZÖSZMÖTE.
*SZÖSZMÖTE
	(szösz-mö-te) fn. tt. szöszmötét. A székelyeknél am. szöszhulladék, gizgaz fonal.
*SZÖSZMÖTÖL; SZÖSZMÖLŐDIK
	l. SZUSZMOTOL; SZĚSZPĚTĚLŐDIK.
*SZÖSZÖL
	(szösz-öl) áth. m. szöszölt. A marokkenderből gerebenelés által a szöszt kitépi; hihöl, gerebenez. Kendert szöszölni. V. ö. SZÖSZ.
*SZÖSZÖLÉS
	(szösz-öl-és) fn. tt. szöszölés-t, tb., ~ěk, harm. szr. ~e. Gerebenelés, hihölés, mely által a szösz a szálkendertől vagy lentől elválik.
*SZÖSZÖRÖG
	l. SZĚSZĚRĚG.
*SZÖSZÖSBOGÁCS
	(szöszös-bogács) ösz. fn. A bordon növénynemből való egyik fajnak népies neve; máskép szintén köznépiesen: szamár v. fejér hátu tövis; növénytani néven: féjérhátu bordon. (Onopordum acanthium).
*SZÖSZÖSFŰ
	(szöszös-fű) ösz. fn. A pereszlén növénynemből való fajnak népies neve; máskép szintén köz néven csak: pereszlén, növénytani néven: szöszös pereszlén. (Clinopodium vulgare). Néhutt szőszösfű-nek hívják az aggó üszügőr-t is (senecio vulgaris), mely máskép szintén köznéven: rontófű, aggófű.
*SZÖSZPÖK
	(szösz-pök) ösz. fn. A székelyeknél a fonó asszonyok, hogy nyálok gyüljön, egy kevés összecsombolyított szőrszálat a szájokban csombolygatnak s azt szöszpöknek hívják.
*SZŐTEMÉNY
	(sző-tt-e-mény) fn. tt. szőtemény-t, tb., ~ěk, harm. szr. ~e. Kríza J. szerént a székelyeknél am. az általánosabb szövet. Igen ritka képeztetésü szó, melyben a mény képző a multi, illetőleg szenvedői t v. tt raghoz járul.
*SZŐTTES
	(sző-tt-es) fn. tt. szőttes-t, tb., ~ěk. A székelyeknél jelent szőttneműt házi szőttet.
*SZŐTTNEMÜ
	(szőtt-nemü) ösz. fn. Így nevezik kiválólag az alsób., rendü honpolgároknak otthon a háznál készült szöveteit.
*SZÖSZVÁR
	puszta Fehér m.; helyr. Szöszvár-ra, ~on, ~ról.
*SZÖVÉCS
	puszta Somogy m.; helyr. Szövécs-re, ~ěn, ~ről.
*SZÖVEDÉK
	(szöv-ed-ék) fn. tt. szövedék-ět, harm. szr. ~e. 1) Általán, szövés által alakított kelme. 2) Azon viszony, vagy öszveköttetés, melyet az együvé szőtt vagy szövődött fonalak képeznek. Sürű, ritka, kóczos szövedék. 3) Átv. ért. valamely beszédben a gondolatok menete vagy összefüggése. (Contextus).
*SZÖVEDÉKES
	(szöv-ed-ék-ěs) mn. tt. szövedékes-t v. ~et, tb., ~ek. Egymásba szőtt vagy szövődött, vagy ily vonalakkal ellátott.
*SZÖVEDÉKĚSSÉG
	(szöv-ed-ék-ěs-ség) fn. tt. szövedékěsség-ět, harm. szr. ~e. Szövedékes állapot vagy minőség.
*SZÖVEG
	(szöv-eg) fn. tt szöveg-et, harm. szr. ~e. 1) Valamely beszédnek, illetőleg iratnak vagy nyomtatványnak szóról szóra vett tartalma, öszvege, vagy kiszakasztott egyes része. (Textus). Szentirás szövege. 2) Valamely énekműnek nyelv- és szóbeli része. Opera szövege. 3) A mondott, írt, vagy nyomtatott beszédnek öszvefüggő viszonya, melynél fogva annak értelmét felfogni lehet és kell; máskép: szövedék (contextus).
*SZÖVEGELTÉRÉS
	(szöveg-el-térés) ösz. fn. Valamely beszédszövedéknek különböző példányokban, kiadásokban egymástól különbözése, különböző olvasása. (Varians, varietas lectionis).
*SZÖVEGĚZ
	(szöv-eg-ěz) áth. m. szövegěz-tem, ~tél, ~ětt, par. ~z. Szöveget készít vagy szerkeszt.
*SZÖVEGĚZÉS
	(szöv-eg-ěz-és) fn. tt. szövegězés-t. tb., ~ěk. Szövegkészités vagy szerkesztés.
*SZÖVEGMŰ
	(szöveg-mű) ösz. fn. lásd SZÖVEGZET.
*SZÖVEGZET
	(szöveg-ěz-et) fn. tt. szövegzet-ět harm. szr. ~e v. ~je. Valaminek összes szövege ennek minden jelentésében.
*SZÖVEKĚDÉS v. SZÖVEKĚZÉS
	(szöv-e-kěd-és v. szöv-e-kěz-és) fn. tt. szövekedés-t v. szövekezés-t, tb., ~ěk, harm. szr. ~e. l. SZÖVŐDÉS.
*SZÖVEKĚDIK v. SZÖVEKĚZIK
	(szöv-e-kěd-ik v. szöv-e-kěz-ik) k. m. szövekěd-tem, ~tél, ~ětt. l. SZÖVŐDIK.
*SZÖVEMÉNY
	(szöv-e-mény) fn. tt. szövemény-t, tb., ~ěk, harm. szr. ~e. l. SZÖVET.
*SZÖVENDÉK v. SZÖVÉNDEK
	elavult fn. l. SZÖVÉTNEK.
*SZÖVÉNY
	(szöv-ény) fn. tt. szövény-t, tb., ~ěk, harm. szr. ~e. l. SZÖVET.
*SZÖVET
	(szöv-et) fn. tt. szövet-ět, harm. szr. ~e. Mindenféle kelme, melyet holmi fonalakból, szálakból szövés által készítettek. Selyemszövet, gyapjuszövet, gyapottszövet, szőrszövet, lenszövet. Szövet színe, vagy fonákja. Szövetekkel kereskedni. Azonos értelmü vele szövemény v. szövény és a székelyeknél divatos szőtemény, s némileg szőttes is. Különbözik tőle ,szövedék' ennek 2-ik jelentésében.
*SZÖVETFÉLE
	(szövet-féle) l. SZÖVETNEMŰ.
*SZÖVETGYÁR
	(szövet-gyár) ösz. fn. Gyár, melyben egy vagy töb., nemű és anyagú szöveteket készítenek.
*SZÖVETGYÁROS
	(szövet-gyáros) ösz. fn. Gyáros, ki szöveteket készít.
*SZÖVETHAJLÉK
	(szövet-hajlék) ösz. fn. Oldalai s tetejére nézve szövetből vagy szövetekből készült hajlék, lakás.
*SZÖVETKERESKĚDÉS
	(szövet-kereskědés) ösz. fn. Kereskedés, melyet valaki szövetekkel űz.
*SZÖVETKĚZÉS
	(szöv-ed-kěz-és) fn. tt. szövetkězés-t, tb., ~ěk, harm. szr. ~e. Egyesülés neme, midőn két vagy több személy bizonyos köz czélra szövetséget köt. V. ö. SZÖVETSÉG.
*SZÖVETKĚZET
	(szöv-ed-kěz-et) fn. tt. szövetkězet-et, harm. szr. ~e. 1) l. SZÖVETKĚZÉS. 2) l. SZÖVETSÉG.
*SZÖVETKĚZIK
	(szöv-ed-kěz-ik) k. m. szövetkěz-tem, ~tél, ~ětt, par. ~zél. Egygyel vagy többekkel némi vállalat vagy czél végett bizonyos föltételek alatt egyezkedik. Különösen viszonyos védelem, vagy közös ellenség megtámadása végett másokkal öszveáll. Ezen és hasonló alkatu igékben a középképző t eredetileg d lehetett, mint feledkezik, imádkozik igékből gyaníthatni. Egyébiránt V. ö. ~KOZIK, ~KOZIK igeképző.
*SZÖVÉTNEK
	fn. tt. szövétnek-et, harm. szr. ~e. Viaszszal vagy szurokkal bevont kenderkötél, vagy szövet, melyet bizonyos innepélyek alkalmával szabad ég alatt gyertya gyanánt lobogtatnak; másképen latinos névvel: fáklya. A régieknél jelentett általában világot, gyertyát is. "Senki ke(dég) a szövétnek meggyójtván (lucernam accendens) nem fedi azt b., edénynyel, avagy nem veti azt ágy alá, de veti azt a gyertyatartóra, hogy a házba bemenők lássák a világot." (Münch. cod. Lukács. VIII.). Átvitt értelemben is. "Most a lángész teremtő ihletése Ösvényt lobbant sötét homályokon; .......................................... S buvárnyilai a lét titkáb., vágnak, Vezér szövétnekül az ész s világnak." Kisfaludy K. (Az Élet korai). Némely régi iróknál szövindek (Erdősynél), vagy szövéndek, v. szövendék; Mátyás Fl. szerént: (Magyar Nyelvtudomány. II. Füz. 77. l.) szövendök, szövindek, szövidnek, szevédnek, szevétnök, szövétnek, mely alakokból némelyek azt gyanítják, hogy nevét szövedékes tulajdonságától kapta (mint a latin funale), és eredetileg szövedék, szövendék volt volna ezen hasonlatok szerént: veszedék veszendék, növedék növendék, halaték halanték. Mások a szláv szvetnik v. szvjetnyik szóból kölcsönzöttnek vélik, mely Jancsovics szerént gyertyatartót jelent. Molnár A. a szövétneket latinul lucerna, fax, funale szókkal értelmezi.
*SZÖVÉTNEKĚS
	(szövétnek-ěs) mn. tt. szövétnekěs-t v. ~et, tb., ~ek. Szövétneket hordozó, lobogtató, vagy szövétnekekkel világított, kisért. Szövétnekes halotti kísérők. Szövétnekes éjjeli menet, zene. Szokottabban: fáklyás.
*SZÖVETNEMŰ v. ~NEMÜ
	(szövet-nemű) ösz. mn. Szövés által készült, vagy szövethez hasonló. Szövetnemű kelmék, árúk.
*SZÖVETNYOMTATÓ
	(szövet-nyomtató) ösz. fn. Ki a szöveteket különféle szinekkel, virágokkal, koczkákkal stb., sajtólva tarkázza.
*SZÖVETSÉG
	(szöv-et-ség) fn. tt. szövetség-ět, harm. szr. ~e. Általán, két vagy töb., fél között bizonyos czélra kötött egyesség. Különösen akár egyes személyek, akár egész testületek és államok egyesülése, viszonyos öszvetartás, és közös védelem, vagy támadás végett. Véd és daczszövetség. Szövetséget kötni, szövetségre lépni. Fejedelmek, népek szövetsége. Szent szövetség. Bibliai ért. Ó szövetség, mely Isten és a zsidó nép között köttetett, egyszersmind ezen kötésre vonatkozó törvények, és szentkönyvek öszvege; Új szövetség, melyet Jézus kötött Isten és az egész emberi nem között, vagyis Jézusnak minden tanai.
*SZÖVETSÉGĚS
	(szöv-et-ség-ěs) mn. tt. szövetséges-t v. ~et, tb., ~ek. Bizonyos szövetségnek tagja. Szövetséges fejedelmek, társak, városok, népek, országok, seregek. Használtatik önálló főnevül is, amidőn tárgyesete: szövetséges-t, többese: ~ěk.
*SZÖVETSÉGGYŰLÉS
	(szövetség-gyűlés) ösz. fn. Szövetséges társak, népek, tartományok; vagy országok tagjainak vagy képviselőinek tanácskozó és törvényalkotó gyülekezete.
*SZÖVETSÉGI
	(szöv-et-ség-i) mn. tt. szövetségi-t, tb., ~ek. Szövetséghez tartozó, arra vonatkozó. Szövetségi vám. Szövetségi pénz. Szövetségi gyülés. Szövetségi főnök.
*SZÖVETSÉGRONTÓ
	(szövetség-rontó) ösz. fn. Ki a szövetkező felek közt megállapított föltételeket megszegi, ki a szövetségtől elpártol.
*SZÖVETSÉGTÁRS
	(szövetség-társ) ösz. fn. Egyik vagy másik fél valamely kötött szövetségben.
*SZÖVEVÉNY
	(szöv-e-vény) fn. tt. szövevény-t, tb., ~ěk, harm. szr. ~e. 1) Szövedék, vagyis a szövés által öszvekötött fonalak viszonya egymáshoz. 2) Átv. bonyolult, öszvevissza kevert állapota valamely ügynek.
*SZÖVEVÉNYĚS
	(szöv-e-vény-ěs) mn. tt. szövevényěs-t v. ~et, tb., ~ek. Átv. bonyolúlt, nehéz megoldásu. Szövevényes kérdés, ügy. Szövevényes számtani föladat.
*SZÖVEVÉNYĚSSÉG
	(szöv-e-vény-ěs-ség) fn. tt. szövevényěsség-ět, harm. szr. ~e. Szövevényes állapot vagy tulajdonság.
*SZÖVINDEK
	l. SZÖVÉTNEK.
*SZÖVŐ
	(szöv-ő) ösz. mn. és fn. tt. szövő-t. Aki vagy ami sző. Mint fn. ,takács' helyett leginkáb., összetételekben utótagul fordúl elé, pl. lenszövő, gyapotszövő, posztószövő.
*SZÖVŐASSZONY
	(szövő-asszony) ösz. fn. Nőszemély aki szövéssel foglalkodik.
*SZÖVŐDÉS
	(szöv-ő-öd-és) fn. tt. szövődés-t, tb., ~ěk, harm. szr. ~e. Átv. bonyolódás, öszvekeveredés. V. ö. SZÖVŐDIK.
*SZÖVŐDIK
	(szöv-ő-öd-ik) k. m. szövőd-tem, ~tél, ~ött. Átv. mintegy önmagától bonyolodik, keveredik, visszásan öszvefonódik.
*SZÖVŐDMÉNY
	(szöv-ő-öd-mény) fn. tt. szövődmény-t, tb., ~ěk, harm. szr. ~e. Mintegy önmagától öszvekeveredett, bonyolodott szálakból álló valami.
*SZÖVŐFONAL
	(szövő-fonal) ösz. fn. Szövésre való fonal.
*SZÖVŐLEGÉNY
	(szövő-legény) ösz. fn. Szövéssel foglalkodó legény; takácslegény.
*SZÖVŐPÓK
	(szövő-pók) ösz. fn. Úgy nevezett pókhálókat készitő pók.
*SZÖVŐSZÉK
	(szövő-szék) ösz. fn. A takácsok gépe, minden részeivel véve, melylyel és melyen szőni szoktak.
*SZÖVŐTE
	(szöv-ő-te) fn. tt. szövőtét. l. SZÖVŐSZÉK.
*SZÖVÖTT
	(szöv-ött) mn. tt. szövött-et. Amit szoros értelemben szövés által füztek együvé, nem kötöttek, vagy fontak. Szövött harisnya, keztyű.
*SZÖVŰL
	(szöv-űl) önh. m. szövűl-t. A székelyeknél am. szövődik; l. ezt.
*SZTAMBUL
	a török birodalom fővárosa, máskép: Konstántinápoly, s hihetőleg amaz is ebből származott összehuzás által; azonban amazt némelylyek a görög időből eiV thn polin szókból eredettnek vélik. Török kiejtés szerént: Isztambul. A legrégib., időben Bizancz (Byzantium), Byzas királytól, mint első alkotótól 656. évben Kr. sz. előtt.
*SZU
	elvont gyök, melyből hegyeset jelentő, illetőleg bökésre vonatkozó szók eredtek, u. m. a farágó féreg neve szú v. szúl; tovább., szucza, szulák, szúr. Hangváltozattal egyeznek vele a czucza, czuczáz, czulák, szuttyongat, cziczerél, szigony v. czigony szók czu, czi, szi gyökei. Alaphangra és fogalomra rokonai a latin subula, sugillo, sica.
*SZÚ
	fn. tt. szú-t v. ~vat, tb., ~k v. szuvak. A rovarok osztályába tartozó féregnem, mely a fákban tenyészik, s azokat rágja, porrá őrli, famoly (Szabó D.). Fajai többfélék. 1) Hengerded testű, tüskés, vagy ránczos paizsú, aránylag hosszu sörteforma csápu. (Cerambyx. L.). 2) Az előbbihez hasonló de valamivel kisebb féreg. (Leptura). 3) Mely különösen a fenyüfákat szereti. (Dermestes piniperda. L.). Az Erdészeti Műszótárban ezen fajai számláltatnak el: Betüző szú (bostrichus typographus, Fichtenborchenkäfer); egyenetlen szú (bostrichus dispar, ungleicher Borchenholzkäfer); görbefogu szú (bostrichus curvidens, Tannenborchenkäfer, krummzähniger Borchenkäfer); gyorsiró szú (bostrichus stenographus, grosser Kiefernborchenkäfer); hatfogu szú (bostrichus chalkographus, sechszähniger Fichtenborchenkäfer); kétfogu szú (bostrichus bidens, kleiner Kiefernborch.); kétszinű szú (bostr. bicolor, kleiner Buchenborch.); sokfogu szú (bostr. laricis, vielzähniger Borch.); vonalos szú (bostr. lineatus, Nutzholzborch.). A szú eszi, őrli, rágja a fát. Szú esett a fába. Csendes éjjel a szú rágását hallani. Kicsin a szú, de elég kárt teszen. (Km.). 4) Csontbetegség, midőn a szúette fához hasonlólag likacsosodik, és porhad. Alapfogalmánál fogva egy eredetű a bökésre vonatkozó szúr, szucza, szulák szókkal. Tájkiejtéssel, különösen túl a Dunán, és a székelyeknél (szulfű összetett szóban): szúl v. szul. Alakra hasonlók hozzá a dú, bú, fú főnevek. Rokonságai a vogul sau, cseremisz sügő, lapp suoks, suoksa (féreg, vermis.) stb.
*SZUANTAG
	(szu-ant-ag) mn. tt. szuantag-ot. Baranyai tájszó, s am. rézsutos, hárántékos. Valószinűnek látszik, hogy gyöke: szú, mint a fák belét rézsutosan kirágó féreg neve, melyből lett szu-ad ige, s ebből szuadag, szuatag, s n közbevetéssel szuantag; mi szerént átv. értelemben olyas vonalt tenne, mely a szúrágta fának rézsutos likaihoz hasonló.
*SZÚAS
	l. SZUVAS.
*SZÚASZÁLY
	(szú-aszály) ösz. fn. Veszélyes fakór, mely onnan ered, hogy különféle rovarok a kéreg alá vagy a szijácsb., furják magokat, ott szaporodnak s ezek bábjai a háncsot elrágván a fanedv keringését gátolják.
*SZUBA
	l. SUBA.
*SZUBULYÉK
	fn. tt. szubulyék-ot, harm. szr. ~a. A Tájszótár szerént a székelyeknél am. szöglethely, kunyhó, kis ház, szurdék; talán am. szugolyék, mint uborka = ugorka. Egyébiránt a mongolban szab., jelent valamely tartót (receptacle), különösen edényt; a törökben pedig szoba kemenczét.
*SZÚCS
	ALSÓ~, FELSŐ~, faluk Trencsin m.; helyr. Szúcs-ra, ~on, ~ról.
*SZUCSÁG
	erdélyi falu Kolos m.; helyr. Szucság-ra, ~on, ~ról.
*SZUCSÁN
	falu Nyitra m.; helyr. Szucsán-ba, ~ban, ~ból.
*SZUCSÁNY
	mváros Turócz m.; helyr. Szucsány-ba, ~ban, ~ból.
*SZUCSOK
	(szucs-ok) fn. tt. szucskot. Túl a Dunán am. nedves, zsiros, ragadós szenny, mocsok, mintegy szocsog; hangváltozattal: szutyok.
*SZUCSKOS
	(szucs-ok-os mintegy szocs-og-ó-os) mn. tt. szucskos-t v. ~at, tb., ~ak. Szucsokkal beszennyezett, mocskos, szurtos.
*SZUCSUALJA
	(szucsu-alja) ösz. fn. Gyarmathi Sámuel szerént a székelyeknél am. kemencze alja. Első része szucsu kétségtelenül azonos a sut szóval; l. SUT, (2).
*SZUCZA
	(szu-cza) fn. tt. szuczát. Általán, hegyes, szuró eszköz, pl. csáklya, dárda, láncsa. Leginkáb., a régieknél jön elé. "És ő nyilokba és szuczájokba dicsekednek" (et in lanceis gloriantur. Müncheni cod. Judith. IX.). "És megszegdelik ő töröket szántóvasakba, és ő szuczájokat (hastas suas) kapákba." (Bécsi cod. Micheas. IV.). "Szuczád villámatjának fényességében" (in splendore fulgurantis hastage tuae. Ugyanott. Dániel XIII.). Másképen: czucza, a Carthausi Névtelennél: csucsa: "Kik körül megláttatnak szent királnak lába nyomai, csucsájának (lándsájának, Toldy Ferencz) és sisakjának helye." (114. l.). Néha még a régieknél: szulcza, pl. Kinizsiné imakönyvében: "Zsidó vitéz te szent szívedet szulczájával által öklelé." Ez alak világosan szúr-cza elemzésre vezet, az r l-hanggá változván, mint szulák (= szurák), fúlánk (= fúránk) s némely más szóban is. Egyébiránt V. ö. SZU elvont gyök.
*SZUCZÁZ
	(szu-cza-az) áth. m. szuczáz-tam, ~tál, ~ott, par. ~z. Szuczával szurkál, bökdös; máskép: czuczáz. V. ö. SZUCZA.
*SZUD
	falu Hont m.; helyr. Szud-ra, ~on, ~ról.
*SZUDRIÁS
	falu Krassó m.; helyr. Szudriás-ra, ~on, ~ról.
*SZUDRICS
	falu Bihar m.; helyr. Szudrics-ra, ~on, ~ról.
*SZÚÉTĚK
	(szú-étěk) ösz. fn. Amit a szúnemű féreg étek gyanánt enni, őrleni, rágni, elporlasztani szokott, milyenek különösen a korhadt fák.
*SZÚĚTTE
	(szú-ětte) ösz. mn. Amit a szú megőrlött, öszverágott, elporhasztott. Szúette régi gerendák.
*SZÚFŰ
	(szú-fű) ösz. fn. A murvapikkek neméből való fajnak népies neve; barkáji tág murvájúk, gömbölyűdedek, ágasbogas fürtben; csészéje hengeres öt fogú; bokrétája Gönczi Pál szerént sötét piros, néha fejér; himszálai a bokrétánál hol hoszszabbak, hol rövidebbek. Máskép szintén köznyelven szurokfü, fekete gyopár, vargamajoránna; növénytani néven: szurokszagu murvapikk. (Origanum vulgare).
*SZUG
	fn. tt. szug-ot, harm. szr. ~a v. ~ja. Azon szoros, szük hely, mely a szeget képező vonalakon belül esik; változattal: zug. Különböztetés végett V. ö. SZEG, (3) v. SZĚG. Megvonni magát a szugban. Valakit szugb., szorítani. Ikerítve: szěgszug. Ugyanezen jelentésüek a megtoldott szugoly, szugolya, v. szuglya, szugolyék. Szélesb ért. jelent akármily alakú szorost, szüktért, szurdékot, milyen pl. a kemencze möge a sut stb. Mongolul: szughum (coins d'une maison, d'une chambre, endroit retiré), s Budenz J. szerént lappul: čäk, finnlap čiek.
*SZUGLYA v. SZUGOLYA
	(szug-oly-a) fn. tt. szuglyát. L. SZUG.
*SZUGOLY
	(szug-oly) fn. tt. szugoly-t v. szuglyot, tb., szuglyok. l. SZUG.
*SZUGOLYCSAPSZÉK
	(szugoly-csap-szék) ösz. fn. Elrejtett helyen, szük utczában fekvő kurta kocsma, melyet a nép söpredéke látogat.
*SZUGOLYÉK
	(szug-oly-ék) fn. tt. szugolyék-ot, harm. szr. ~a v. ~ja. L. SZUG.
*SZUGOS
	(szug-os) fn. szugos-t v. ~at, tb., ~ak. Aminek szuga van.
*SZUHA
	faluk Heves és Zemplén m. ALSÓ~, NAGY~, Gömör m.; helyr. Szuhá-ra, ~n, ~ról.
*SZUHAFŐ
	falu Gömör m.; helyr. Szuhafő-re, ~n, ~ről.
*SZUHÁNY
	falu Hont m.; helyr. Szuhány-ba, ~ban, ~ból.
*SZUHOGY
	falu, Borsod m.; helyr. Szuhogy-ra, ~on, ~ról.
*SZUHAR
	(szu-ar?) fn. tt. szuhar-t, tb., ~ok, harm. szr. ~a. Fű- és cserjenem a sokhímesek s egyanyások seregéből; csészéje öt levelű, a két külső kisebb; bokrétája öt szirmú; tokja egy, vagy több rekeszű. Diószegi-Fazekasnál több faja részint pálhás, részint pálhátlan levelű. (Cistus, a görög cistoV után).
*SZUKA
	fn. tt. szukát. 1) Az ország töb., vidékein jelent nőstény ebet. Egyezik vele a szláv szuka. A persában szak am. kutya, Herodot szerént pedig régi méd vagy mád nyelven szpaka szintén nőstény ebet jelentett. 2) A gömöri barkóknál jelent szűket, honnan, szuka ingváll, am. szük ujjú ingváll.
*SZÚKÁR
	(szú-kár) ösz. fn. Általán mindenféle romlás, melyet a szúféreg bizonyos testekben, pl. fában, csontban tesz.
*SZUKMÁNY
	l. SZOKMÁNY, (2).
*SZUKMÁNYOS
	l. SZŰRÖS, CZONDORÁS.
*SZUKÓ
	falu Zemplén m.; helyr. Szukó-ra, ~n, ~ról.
*SZÚL
	fn. tt. szúl-t, tb., ~ok, harm. szr. ~ja. Tájdivatosan különösen Győr vidékén am. szú; l. ezt.
*SZULÁK
	(szul-ák azaz szur-ák) fn. tt. szulák-ot. 1) Általán szurós, bökős hegye valaminek, vagy ily hegygyel ellátott eszköz, pl. tövis, karó, tőr; a székelyeknél így nevezik a méh fulánkját is. A méh a kezemb., eresztette a szulákját. (Kríza J.). Eredetre nézve am. szurák s rokon a szucza, szúr, czucza, czulák szókhoz; ,fulánk' szóban is az l r helyett áll. Egyéb iránt V. ö. SZU, elvont gyök. 2) Növénynem az öthímesek seregéből és egyanyások rendjéből; bokrétája harangforma, vagy töltséres, kinyilása előtt öszvesodrott, csúcsos kúpos hegyű; karimája öt vagy tíz fogú; bibéje kettő; tokja két rekeszű; magzatja a vaczokba süppedt. Fajai részint felfutó, részint gyalog szárúak. A felfutó száruak közé tartozik a kis szulák (c. arvensis), nyilforma levelekkel; köz nyelven: kis fulák, szulák, folyófű, iszapfű; a nagy szulák (c. sepium). Köz néven így nevezik a szulákczikszár (Convolvulus) növényfajt is. Valószinű, hogy nevét némely fajok leveleinek nyil vagy láncsahegyű alakjától kapta.
*SZULÁKCZIKSZÁR
	(szulák-czik-szár) ösz. fn. A czikszárak neme alá tartozó növényfaj; szára felfutó, szögletes, levelei szives nyilasak; csészelevelei lapos hátúk. (Polygonum convolvulus). Máskép köz néven: folyófű, szulák, haricska.
*SZULÁKOS
	(szul-ák-os) mn. tt. szulákos-t v. ~at, tb., ~ak. Aminek szulákja van; hegyes, bökős, szurós, fulánkos, tövises. Szulákos karó, bot.
*SZULÁKOSAN
	(szul-ák-os-an) ih. Szuróhegygyel, tőrrel, czuczával, tövissel stb., ellátva.
*SZULÁNY
	KIS~, NAGY~, faluk Nyitra m.; helyr. Szulány-ba, ~ban, ~ból.
*SZULCZA
	l. SZUCZA.
*SZÚLFŰ
	(szúl-fű) ösz. fn. Kríza J. szerént fű, melylyel sötét vöröset festenek. Alkalmasint am. szúfű; l. ezt; és V. ö. SZÚL.
*SZULICZA
	erdélyi falu Hunyad m.; helyr. Szuliczá-ra, ~n, ~ról.
*SZULIGET
	erdélyi falu Hunyad m.; helyr. Szuliget-re, ~ěn, ~ről.
*SZÚLIKACS
	(szú-likacs) ösz. fn. Szúrágás által a fában támadt likacs.
*SZULIMÁN (1)
	falu Somogy m.; helyr. Szulimán-ba, ~ban, ~ból.
*SZULIMÁN (2)
	v. SZULIMAN, mn. tt. Szulimán-t, tb., ~ok. A székelyeknél am. élhetetlen, sunyi. E szó mind eredetre, mind alakra idegenszerűnek látszik; a törökben ,Szuliman' személy név am. ,Salamon', mely a héberben (slómóh) am. békés. Egyébiránt némileg rokon levén hozzá hangokban a szunyáta szó, ez amazzal talán tréfásan cseréltetik fel.
*SZULIN
	falu Szepes m.; helyr. Szulin-ba, ~ban, ~ból.
*SZÚLISZT
	(szú-liszt) ösz. fn. A szúféreg által megőrlött fának liszthez hasonló finomságu pora; máskép: szúpor.
*SZULÓCZ
	falu Nyitra m.; helyr. Szulócz-ra, ~on, ~ról.
*SZULOK (1)
	fn. tt. szulok-ot, harm. szr. ~ja. B. Szabónál am. erdei liliom.
*SZULOK (2)
	mváros Somogy m.; helyr. Szulok-ra, ~on, ~ról.
*SZÚLOS
	(szúl-os) l. SZÚVAS.
*SZULTÁN
	fn. tt. szultán-t, tb., ~ok. A török birodalom fejének vagyis császárjának czíme, szokottabban: nagy szultán; mert magában társalgási nyelven jelent csak urat, urnőt is, pl. szültanďm am. uram; asszonyom; kisasszonykám (mein Herr; meine Dame; mein Fräulein. Zenker).
*SZULYÓ
	falu Trencsin m.; helyr. Szulyó-ra, ~n, ~ról.
*SZUNDIKÁL; SZUNDIKÁLÁS
	l. SZUNYDIKÁL; SZUNYDIKÁLÁS.
*SZUNDÍT; SZUNDÍTÁS
	l. SZUNYDÍT.
*SZUNNYAD; SZUNNYASZT stb.
	lásd: SZÚNYAD; SZÚNYASZT stb.
*SZÚNY
	önh. m. szúnyt. Csendesen, félébren alszik. Ültében szunyni, elszunyni. Használják ikesen közép igeként is: szúnyik. Származékai: szúnyad, szúnyaszt, szunyáta, szunydikál, szunydít. Ezen ige az alvónak orrán lassan kinyomuló szuszhangot utánozza, s mint olyanhoz hasonlók az arab szinet (szúnyadás, Schlummer, erster Schlaf), általánosb értelemben a latin somnus, sopor, sopit, szanszkrit szvap, szvapnasz, görög upnoV, a szláv szen (álom), szpím (alszom), szpanyja (alvás), és a valamivel keményeb., német schlafen, schlummern stb. továbbá Budenz J. szerént a hegyi cseremisz šanalt- (elszunnyad-ni, elalud-ni), Vámbéry szerént az ozmanli-török szön-mek (elaludni), csagataj szüng-mek (elaludni, mint a tűz v. csillag); talán ide tehetjük a mongol szüni szót is, mely éjet jelent, melyben a természet mintegy szunnyadni látszik; szintén lehelésre vonatkozik a mongol szüniszün v. szüniszü (le souffe vital de l'homme, âme). A magyarban rokon még hozzá mind értelemben mind hangokban: húny.
*SZÚNYAD v. SZUNNYAD
	(szúny-ad v. szun-nyad) önh. m. szúnyad- v. szunnyad-tam, ~tál, ~t v. ~ott. Csendes előálom lepi, félébren alszik. Ebéd után, ülve elszúnyadni. A beteg néhány perczig szúnyad. Nem alszik, csak szúnyad. Eredetére nézve V. ö. SZUNY.
*SZÚNYADAG, SZÚNYADAGOS
	(Szab., Dávidnál: SZUNYHADAGOS), l. SZÚNYATAG.
*SZÚNYADÁS v. SZUNNYADÁS
	(szúny-ad-ás v. szunny-ad-ás) fn. tt. szúnyadás-t, tb., ~ok, harm. szr. ~a. Csendes, nem mély, mintegy féléber alvás. Megfelel neki a latin sopor, s a német Schlummer.
*SZÚNYADAT v. SZUNNYADAT
	(szúny-ad-at v. szunny-ad-at) fn. tt. szúnyadat-ot v. szunnyadat-ot, harm. szr. ~a v. ~ja. Szúnyadás elvont értelemben.
*SZÚNYADOZ v. SZUNNYADOZ
	(szúny-ad-oz v. szunny-ad-oz) gyak. önh. m. szunyadoz-tam, ~tál, ~ott, par. ~z. Gyakran vagy folytonosan szúnyad, csendesen, mintegy félébren aluddogál. "Ablak előtt pislogó mécs hamvadoz, Mellette szép barna leány szúnyadoz." (Népd.). A Müncheni codexben: szúnyodoz. "Késvén ke(dég) a vőlegény ménd elszúnyodozának" (dormitaverunt. Máté XXV.).
*SZÚNYADOZÁS, SZUNNYADOZÁS
	(szúny-ad-oz-ás v. szunny-ad-oz-ás) fn. tt. szúnyadozás-t, tb., ~ok, harm. szr. ~a. Gyakori vagy folytonos szúnyadás, csendes, féléber aluddogalás.
*SZUNYÁK
	(szuny-ák) mn. tt. szunyák-ot. Szúnyadozóhoz hasonló tunya, rest, alamuszta. Gúnyszó, mint a hasonló képzésü iszák, decsák, álom-szuszék.
*SZUNYÁKOL v. SZUNNYÁKOL
	(szuny-ák-ol) önh. m. szunyákolt. Lásd: SZUNYÓKÁL v. SZUNYDIKÁL.
*SZUNYÁL
	(szuny-ál) önh. m. szunyál-t. Székely szó. l. SZUNYDIKÁL.
*SZÚNYASZT v. SZUNNYASZT
	(szúny-asz-t v. szunny-asz-t) áth. m. szúnyaszt v. szunnyaszt-ott, par. szúnyaszsz v. szunnyaszsz, htn. ~ni v. ~ani. Eszközli, hogy valaki szúnyadjon, csendesen altat. A nagy meleg, fáradság szúnyaszt.
*SZÚNYASZTÁS, SZUNNYASZTÁS
	(szúny-asz-t-ás v. szunny-asz-t-ás) fn. tt. szúnyasztás-t, tb., ~ok, harm. szr. ~a. Cselekvés, vagy hatás, mely által valakit szúnyadtatnak, csendesen altatnak.
*SZÚNYASZTÉK
	(szúny-asz-t-ék) fn. tt. szúnyaszték-ot, harm. szr. ~a. Mindennemű szer, mely szúnyaszt, elaltat; pl. álomital, mákony stb.
*SZUNYÁTA
	(szuny-ad-a) mn. tt. szunyátát. Álmos, álomtól nyomott, bóbiskoló; továbbá, álmoshoz hasonló, tunya, lassú, szuszma ember. Mint gúnynév hasonló a poszáta, alamuszta, maszuta gúnyszókhoz. Mi képeztetését illeti, törzse szunyad, melyből lett szúnyadó, szúnyada, s hangváltozattal szunyáta, s egy jelentésü vele a szúnyatag v. szúnyadag.
*SZÚNYATAG
	(szúny-ad-ag) mn. tt. szúnyatag-ot. Szúnyásra, alvásra hajlandó, álmos természetű. Törzse szúnyad, mint a hasonló képzésü lankatag, hervatag stb., neveké lankad, hervad stb. Egyébirány mint ezen osztályba tartozó némely mások, fönevűl is használható, álmosság, szúnyadó tulajdonság értelmében.
*SZUNYÁTÁN
	(szúny-ad-a-an) ih. Álmosan, restül, lomhán. Szunyátán látni a dologhoz. (Szab., D.).
*SZUNYÁTASÁG
	(szuny-ad-a-ság) fn. tt. szunyátaság-ot, harm. szr. ~a. Álomra hajlandó tulajdonság; továbbá, tunyaság, lassuság, alamusztaság.
*SZUNYÁTOL
	(szúny-ad-ol) önh. m. szunyátol-t. Szunydikál, bóbiskol. Gömör és Torna megyei szó.
*SZUNYÁTOLÁS
	(szuny-ad-ol-ás) fn. tt. szunyátolás-t, tb., ~ok, harm. szr. ~a. Szunydikálás, bóbiskolás.
*SZUNYDĚK
	(szuny-ad-ék) fn. tt. szunydék-ot, harm. szr. ~a v. ~ja. l. SZÚNYASZTÉK.
*SZUNYDIKÁL
	v. SZUNDIKÁL, (szúny-ad-og-al) gyak. önh. m. szunydikál-t. Szemeit le lezárva csendesen bóbiskolva, bólogatva aluddogál, szendereg. Olvasás közben szunydikálni. Törzse szúnyad, melyből gyakorlatos og képzővel lett szúnyadog, öszvehúzva szunydog, s kicsinyzőleg szunydig, végre al képzővel szunydigal v. ~gál, mint toszigál, hajigál, gurigál, s a g-t keményeb., k-ra változtatva szunydikál, mint vájogál, vájigál, vájikál, vájkál; sántikál, irkál, firkál, turkál stb.
*SZUNYDIKÁLÁS
	(szúny-ad-og-al-ás) fn. tt. szunydikálás-t, tb., ~ok, harm. szr. ~a. Bóbiskoló, bólogató aluddogálás, szendergés.
*SZUNYDÍT
	(szúny-ad-ít) áth. m. szunydít-ott, par. ~s, htn. ~ni v. ~an. Alkatrészei szerént am. szunyadóvá tesz, elszunnyaszt valakit; hanem inkáb., önhatólag használtatik, s am. elszunnyad. Néha néha szunydított, s megint tovább olvasott.
*SZUNYDÍTÁS
	(szuny-ad-ít-ás) fn. tt. szunydítás-t, tb., ~ok, harm. szr. ~a. Elszunnyadás. V. ö. SZUNYDÍT.
*SZÚNYI
	(szúny-i) mn. tt. szúnyi-t. A székelyeknél am. aluszékony, szunyáta.
*SZÚNYIK
	(szúny-ik) k. m. szúny-t. L. SZÚNY.
*SZÚNYITA
	tájdivatosan am. szunyáta; l. ezt.
*SZÚNYODOZ
	l. SZÚNYADOZ.
*SZÚNYOG (1)
	(zúny-og) fn. tt. szúnyog-ot, harm. szr. ~ja. Többféle fajú rovarnemzetség, vékony átlátszó hártyaszárnyakkal; sudár karcsu testtel, aránylag hosszu lábakkal, és szipolylyal ellátva, melylyel érzékenyen böknek, és vért színak. Különösen azon faj, mely nedves, vizenyős helyeken szeret tanyázni, s kivált estve felé szállong, zizegő hangon szól s az embert s más állatokat csipkedéseivel gyötri. (Culex pipiens.). Csipik a szúnyogok. Szúnyognak vérét csöbörrel nem vehetni. (Km.). Szúnyogot megszüri, s a legyet elnyeli. (Km.). Az éh szúnyog jobban csíp. (Km.). Hasonlatilag jelent soványat, aránylag igen vékonyat. Olyan mint a szúnyog. Szúnyog lábu. Nevét valószinüleg tompa zunyogó, zumogó hangjától vette, s képeztetésre hasonló a balog, gyalog, horog, hályog, tályog, vályog szókhoz. A Szúnyog és Szúnyogdi helységek hihetőleg ezen rovarokról neveztettek el. Rokon hozzá Vámbéry szerént a csagataj szunak (darázs), szingek (légy), az oszmanli-török szinek (légy), szivri szinek (szúnyog, szószerént: hegyes légy).
*SZÚNYOG (2)
	puszta Pest m.; helyr. Szúnyog-ra, ~on, ~ról.
*SZÚNYOGCSIPÉS
	(szúnyog-csipés) ösz. fn. Tulajdonkép szurás, melyet a szúnyog szipolya az állati bőrön tesz, hogy vért szíhasson. A szúnyogcsipés hólyagocskát csinál. Szúnyogcsipésben is meghalhat az ember (km.), azaz, néha csekély seb is okozhat halált.
*SZÚNYOGD
	falu Bihar m.; helyr. Szúnyogd-ra, ~on, ~ról.
*SZÚNYOGDI
	falu Pozsony m.; helyr. Szúnyogdi-ba, ~ban, ~ból.
*SZÚNYOGFÁTYOL
	(szúnyog-fátyol) ösz. fn. Sürű reczéjü fátyol, a szúnyogok csipése ellen.
*SZÚNYOGHÁLÓ
	(szúnyog-háló) ösz. fn. Szőrből való szitaféle szövet, mely a nyitott ajtó- vagy ablakközb., alkalmazva a szúnyogokat kizárja, vagy megfogja.
*SZÚNYOGSZÉK
	erdélyi falu a Brassói kerületben; helyr. Szúnyogszék-re, ~ěn, ~ről.
*SZÚNYOGTÖVIS
	(szúnyog-tövis) ösz. fn. Az iringók neméhez tartozó növényfaj népies neve; melynek népiesen még töb., neve is van, ú. m. ördögszekér v. ~borda, v. ~oldal v. ~rakolya v. ~keringő, és átkozott szamár- v. macska- v. százfejü v. fejér v. mezei tövis; növénytani néven: mezei iringó. (Eryngium campestre).
*SZUNYÓKÁL
	(szuny-ó-og-ál) lásd: SZUNYDIKÁL.
*SZÚPATAK
	falu Nógrád m.; helyr. ~patak-ra, ~on, ~ról.
*SZÚPILLE
	(szú-pille) l. FŰZPILLE.
*SZUPOJKA (Krízánál)
	vagy SZUPOLYKA (Szab., Dávidnál), vagy SZUPULYKA, (többeknél), (szup-oly-ka v. szup-oly-g-ó) mn. tt. szupolykát. Baróti Szabó D. szerint am. kisded, kerekded, meg nem eresztett, karcsu, pl. has, orr. Kríza Jánosnál tojásdadon hegyesülő, karcsuan elvékonyuló. Csere Jánosnál eléfordúl: szupolyka húsú. Alapértelménél fogva gyöke szup rokon a czuporít, csuporít, ígék czup, csup gyökéhez.
*SZÚPOR
	(szú-por) l. SZÚLISZT.
*SZUR
	l. elvont gyöke szurok, szurmos, szurtos szóknak s rokon sár, zsír szókkal; 2. l. SZÚR.
*SZÚR
	(szú-r v. szu-or) áth. m. szúr-t. 1) Valamely hegyes eszközt beledöf, belebök bizonyos testbe. Villát a húsba, karót a földb., szúrni. Igekötővel egyesülve különféle cselekvésekre vonatkozik, melyek bökés, döfés által hajtatnak végre. Tűvel fölszúrni a hályogot. Dárdával leszúrni az ellenséget. Kiszúrni a szemet. Nyársra felszúrni a sütnivaló csirkét, szalonnaszeleteket. Kezét késsel megszúrni. Általszúrni valamit. Tőrrel hozzászúrni valakihez. 2) Mondják bizonyos tövises, szeges, hegyes testekről, melyek más testeket érintve rést, nyilást és fájdalmat okoznak. Szúr a tövis, tüske. Őtet is kiszúrta a sok tüske. (Km.). A szeges örv szúrja a testet. 3) Átv. a szurás által okozott fájdalomhoz hasonló érzést okoz. Valami szúrja az oldalát, torkát. 4) Néha am. megütközést, botrányt szül, pl. midőn azt mondjuk valamiről, hogy, szemet szúr. 5) A vadászoknál szúrnak a szalonkák midőn a levegőben egymást kergetik. Jelen ige azon szu, sze, szi gyökhangu szókkal áll fogalmi viszonyban, melyek bökő, döfő tulajdonságra vonatkoznak, milyenek, szú főnév, szucza, szuszál, szeg, szigony. V. ö. SZUCZA. Hangváltozattal rokon vele: túr, s képeztetésre hasonlók hozzá csúr, szűr, kér, mér, sír stb., igék. Idegen nyelvekben legközelebb áll hozzá a mongol szoro-khu (percer); rokon vele továbbá Budenz J. szerént a cseremisz sur, honnan šuršo am. bolha.
*SZURA
	(szur-a, azaz szúr-ó) fn. tt. szurá-t. Gyilok, mint szuró eszköz.
*SZÚRÁGÁS
	(szú-rágás) ösz. fn. Rágás, melylyel a szú nevü féreg a fát porrá őrli. Szúrágástól elporhadt gerenda.
*SZÚRÁGTA
	(szú-rágta) ösz. mn. Amit a szúféreg megrágott, likacsossá tett, porrá őrlött. Szúrágta fenyüszál.
*SZURANY
	puszta Gömör m.; helyr. Szurang-ba, ~ban, ~ból.
*SZÚRÁS, SZURÁS
	(szur-ás) fn. tt. szúrás-t, tb., ~ok, harm. szr. ~a. 1) Cselekvés, melynél fogva valaki bizonyos eszközzel döfést, bökést teszen. Egy szurással megölni valakit. 2) Azon rés, lik, melyet a szuró eszköz nyit. Kardszurás, tőrszurás. Testén több szurás látszik. Szabatosabban szólva: szúrat. 3) Átv. éles, nyilaló fájdalom a testnek valamely részében. Oldalszurás, hátszurás. Máskép: szegezés, nyilalás.
*SZÚRAT
	(szur-at) fn. tt. szúrat-ot, harm. szr. ~a. Szurás által alakult rés, lik, pont.
*SZURÁTA
	fn. tt. szurátát. A székelyeknél különösen Udvarhely székben, de csak ritkán eléforduló szó s am. leánydrusza vagy leányját. Kétségenkivül össze van téve a sora román szóból (latinul: soror) és ját székely szóból. V. ö. JÁT, (2).
*SZÚRATOS
	(szur-at-os) mn. tt. szúratos-t v. ~at, tb., ~ak. Szurások által pontozott, pettyegetett, kilikgatott.
*SZÚRCSAP
	(szúr-csap) ösz. fn. Háromélü kés, melyet némely állatok felfuvódásánál azok bőrib., szúrva vizet vagy szelet eresztenek ki. Használják némely emberi vizkórságban is. (Trokár v. jobban francziásan: troiscart olv. troakár).
*SZURDAL
	(szur-od-al) gyak. áth. m. szurdal-t. Gyakran, folytonosan, vagy töb., pontokon szúr, bök, döf, vagy többeket megszúr, leszúr stb. A dühös veszekedők késekkel szurdalják egymást. Kezeit, arczát öszveszurdalták a tüskék.
*SZURDALÁS
	(szur-od-a-ás) fn. tt. szurdalás-t, tb., ~ok, harm. szr. ~a. Gyakori folytonos, vagy több ponton ejtett szurás.
*SZURDANCS
	(szur-od-ancs) fn. tt. szurdancs-ot, harm. szr. ~a. Növénynem a tizhímesek seregéből és egyanyások rendjéből; csészéje öt hasábu; bokrétája öt szirmú, szétnyiló; bibéje száratlan; tokja öt, púpos, tövises, honnan a neve. (Tribulus). Fajai között legnevezetesb a sulyom szurdancs, máskép: koldustetű vagy királydinnye. Képeztetésre hasonlók hozzá furdancs, ripancs, kullancs, bogáncs (bogács), varancs, göröncs.
*SZURDÉK, SZURDIK
	(szur-od-ék) lásd: SZURDOK, (1).
*SZURDÉKOS
	(szur-od-ék-os) l. SZURDOKOS.
*SZURDOGÁL
	(szu-or-od-og-ál); SZURDOGÁLÁS, l. SZURKÁL; SZURKÁLÁS.
*SZURDOK
	(szur-od-ok) fn. tt. szurdok-ot, harm. szr. ~a v. ~ja. 1) Hegyek közé szorult szűk út, szoros átmenet. 2) Szélesb ért. akármily keskeny határok közé foglalt szug, vagy szük öblü bejárás, pl. a kemencze mögötti kuczkó (különösen, szurdik) vagy az úgy nevezett kutyaszorító. 3) Néha jelent kis házikót, kunyhót is, mennyiben szoros a benne lakás. Alapfogalomban és gyökre nézve a szor, szoros, szorúl, szorít, szorong szókkal egy eredetű, mintha volna szordok v. szordék. Végképzőjét illetőleg azon szók osztályáb., tartozik, melyekben az ék ok képzők váltakoznak, mint: hajlék hajlok, marék marok, szándék szándok, fazék fazok stb. Ennélfogva a szurdok is terjedelmes szokás szerint szurdék. V. ö. SZOR, elavult gyök.
*SZURDOK (2)
	faluk Abaúj, Bihar, Mármaros m. puszták Heves és Hont m.; helyr. Szurdok-ra, ~on, ~ról. l. SZURDUK.
*SZURDOKOS
	(szur-od-ok-os) mn. tt. szurdokos-t v. ~at, tb., ~ak. Szoros, szűk, buvóhelyekkel, kuczkókkal ellátott; keskeny átjárásu. Szurdokos hegyláncz.
*SZURDOK-PÜSPÖKI
	falu Heves m.; helyr. ~Püspöki-be, ~ben, ~ből.
*SZURDUK
	KIS~, NAGY~, faluk Krassó m. erdélyi faluk B. Szolnok és Torda m.; helyr. Szurdok-ra, ~on, ~ról.
*SZURDUK-KÁPOLNAK
	falu Kővár vidékében; helyr. ~Kápolnak-on, ~ra, ~ról.
*SZURK
	némely régieknél, pl. a Debreczeni Legendáskönyvben am. szurok; l. ezt.
*SZURKÁL
	(szúr-og-ál) gyak. áth. m. szurkált. Valamit gyakran vagy folytonosan, vagy különkülön többeket szúr. Ösztökével szurkálni a bivalt. Meztelen talpát szurkálja az igliczetövis. Leszurkálni a fűzágakat tenyésztés végett. Átv. valakit csipős, élczes szavakkal, czélzásokkal bántogat, szuttyongat. Ez igének középképzője k nem egyéb., mint a gyakorlatos képző g, tehát elemezve, szur-og-ál, mint, turkál turogál, irkál irogál, nyirkál nyirogál, vájkál vájogál, csuszkál csuszogál, és több mások.
*SZURKÁLÁS
	(szúr-og-ál-ás) fn. tt. szurkálás-t, tb., ~ok, harm. szr. ~a. Gyakori, vagy folytonos, vagy többekre terjedő szurás, bökés, döfés. Átv. csípős, élczes szavak általi bökdösés, szuttyongatás.
*SZURKÁLÓ
	(szúr-og-ál-ó) mn. és fn. tt. szurkáló-t. Ami gyakran, vagy folytonosan szúr. Főnévi minemüségben jelent eszközt, melylyel valamit szurkálni szoktak, pl. pipaszurkáló.
*SZURKÁLÓDÁS
	(szúr-og-ál-ó-od-ás) fn. tt. szurkálódás-t, tb., ~ok. 1) Egymásnak viszonyos szurkálása. 2) Átv. csipős, elmés, másokat ingerlő, bántó szuttyongatás.
*SZURKÁLÓDIK
	(szur-og-ál-ó-od-ik) bel. sz. m. szurkálód-tam, ~tál, ~ott. Egymást viszonyosan szurkálja. Átv. valakire czélozva csipősen elménczkedik, élczeskedik.
*SZURKOL
	(szur-ok-ol) áth. m. szurkol-t. 1) Szurokkal beken, beönt, bevon, beragaszt valamit. Szurkolni a fonalat, a hajó varrásait. Beszurkolni a kereket. 2) Önhatói minőségben tréfás népnyelven, elszurkolni, am. elsurranni, féltében elsompolyodni. Ez értelemben a sütésre vonatkozó sur, surran szókhoz rokon.
*SZURKOLÁS
	(szur-ok-ol-ás) fn. tt. szurkolás-t, tb., ~ok, harm. szr. ~a. Szurokkal bekenés, beöntés, behuzás, beragasztás.
*SZURKOLAT
	(szur-ok-ol-at) fn. tt. szurkolat-ot, harm. szr. ~a. Szurokkal bekent része valaminek. Hajó szurkolata.
*SZURKOS
	(szur-ok-os) mn. tt. szurkos-t v. ~at, tb., ~ak. 1) Szurokkal bekent, mázolt, beragasztott, vagy, amiben szurkot tartanak. Szurkos fonál. Szurkos vászon, ponyva. Szurkos hajó. Szurkos vargalegény. Szurkos edény. 2) Szurokrészeket tartalmazó. Szurkos fenyő. Szurkos föld, gyánta, hant. 3) Átv. szurkos kezű, ki lopni szeret, tolvaj. Nem tolvaj, hanem csak szurkos a keze. (Km.). V. ö. SZUROK.
*SZURKOSAN
	(szur-ok-os-an) ih. Szurokkal bekenve, bemázolva; átv. mocskosan, szurtosan, kormosan.
*SZURKOSFENYŰ vagy ~FENYÜ
	(szurkos-fenyű) ösz. fn. l. LÚCZFENYŰ.
*SZURKOSKEZÜ, SZURKOSMARKU
	(szurkos-kezü v. marku) ösz. mn. Átv. ért. arról mondják, aki szereti elorozni amihez hozzáfér, kinek a keze ahhoz mintegy hozzáragad.
*SZURKOSMÉCSVIRÁG
	(szurkos-mécs-virág) ösz. fn. A mécsvirág nemü növény egyik faja; szirmai épek, kevéssé csorbák; szára czikkelyes; minden czikkely alatt szurkos, ragadós; virági gyürűsek, vörösek. (Lychnis viscaria).
*SZURKOSODÁS
	(szur-ok-os-od-ás) fn. tt. szurkosodás-t, tb., ~ok, harm. szr. ~a. Valamely testnek a hozzá tapadt szurok általi bemocskosodása, befeketedése.
*SZURKOSODIK
	(szur-ok-os-od-ik) k. m. szurkosod-tam, ~tál, ~ott. A hozzá tapadt szuroktól mocskossá, feketévé leszen. Aki szurkot forgat, megszurkosodik. (Km.).
*SZURKOSSÁG
	(szur-ok-os-ság) fn. tt. szurkosság-ot, harm. szr. ~a. Szurkos állapota, vagy tulajdonsága valamely testnek.
*SZURKOZ
	(szur-ok-oz) áth. m. szurkoz-tam, ~tál, ~ott, par. ~z. Szurokkal beken, bemázol, megragaszt valamit; máskép: szurkol.
*SZURKOZÁS
	(szur-ok-oz-ás) fn. tt. szurkozás-t, tb., ~ok, harm. szr. ~a. Szurokkal bekenés, beeresztés, megragasztás.
*SZURKOZAT
	(szur-ok-oz-at) fn. tt. szurkozat-ot, harm. szr. ~a. Azon szuroktapasz, vagy kenőcs, mely bizonyos testet borít.
*SZURKOZOTT
	(szur-ok-oz-ott) mn. tt. szurkozott-at. Amit szurokkal bekentek, beöntöttek, megragasztottak. Szurkozott fonál, vászon.
*SZURMOS
	(szur-om-os) mn. tt. szurmos-t v. ~at, tb., ~ak. Holmi ragadós, tapadó mocsokkal bekent, mázolt; máskép: czirmos, szirtos, szurtos, szurkos, melyekkel alapfogalomban és gyökhangokban egyezik. V. ö. SZUROK, SZURTOS.
*SZURMOSAN
	(szur-om-os-an) ih. Szurmos állapotban.
*SZURMOSÍT
	(szur-om-os-ít) l. CZIRMOSÍT.
*SZURMOSODÁS
	(szur-om-os-od-ás) fn. tt. szurmosodás-t, tb., ~ok. Állapot, midőn valaki vagy valami szurmossá lesz v. válik.
*SZURMOSODIK
	(szur-om-os-od-ik) k. m. szurmosod-tam, ~tál, ~ott. Szurmossá lesz v. válik.
*SZÚRÓ, SZURÓ
	(szúr-ó) mn. tt. szuró-t. Ami hegyes, tövises, szeges tulajdonságánál fogva szúr, bök, döf; tovább., ilynemű eszköz. Szuró tövis, tüske. Szuró fegyverek. Átv. éles, nyilaló fájdalmú. Népies nyelven, szemszuró am. szemorvos, ki a szemhályogokat felszúrja.
*SZÚRÓ- v. SZURÓFEGYVER
	(szúró-fegyver) ösz. fn. Mindennemü fegyver, melylyel szúrni, bökni szoktak.
*SZÚRÓ- v. SZURÓGYAK
	(szuró-gyak) ösz. fn. Molnár A.-nál am. hajitódárda. Szab., Dávidnál: szúromgyak.
*SZUROK
	(szur-ok) fn. tt. szurkot, harm. szr. ~a. Széles ért. ragadós, tömör, gyantaféle test, pl. földi szurok. (Asphaltum, Judenpech). Különösen a szurkosfenyünek, vagyis luczfának gyántájából főzött, és megtisztított, fekete szinű, tömött, s a kátránynál szivosab., test. Szurkot főzni. Szurokkal beönteni a hajó réseit. Fekete, ragadós, mint a szurok. Megetették vele a szurkot, azaz, rászedték, megjáratták. Aki szurokkal bánik, megszurkosodik. Baranyában holtszenet is jelent. E szónak gyöke szur alapfogalomban egyezik a szurt, szurtos, szirtos, tovább., a czirom, czirmos, szurom, szurmos, szók gyökeivel, melyek mindnyájan valami ragadós, tapadó, olvadékony mocsokra vonatkoznak, s mint olyanok a szurokhoz hasonlók. Távolabbról rokonok hozzá a folyékony ír, zsír, sár, továbbá az az előtétes hang helyett némi különbséggel: nyír, nyirok, virics. Képeztetésre egyeznek vele: hurok, burok, murok, marok, sarok, farok hangugratók. Idegen nyelvekben rokonok vele Budenz J. szerént a zürjén œír (pix liquida), a hegyi cseremisz sirä, és votják sďr (kén).
*SZUROKÉGETŐ
	(szurok-égető) ösz. fn. 1) Erdei hutás, ki a luczfák gyantájából szurkot főz, olvaszt. 2) Huta, üst, kazán stb., melyben szurkot főznek, olvasztanak.
*SZUROKFA
	(szurok-fa) ösz. fn. l. SZURKOSFENYŰ.
*SZUROKFÁKLYA
	(szurok-fáklya) ösz. fn. Szurokkal bevont fáklya, különböztetésül a viaszfáklyától.
*SZUROKFEKETE
	(szurok-fekete) ösz. mn. Szurokhoz hasonló, feketesötét.
*SZUROKFŐZŐ
	(szurok-főző) lásd: SZUROKÉGETŐ.
*SZUROKFŰ
	(szurok-fű) ösz. fn. l. SZÚFŰ.
*SZUROKKANÁL
	(szurok-kanál) ösz. fn. Vas kanál, melylyel az olvasztott szurkot meregetik, vagy melyben a kemény szurkot felolvasztják.
*SZUROKKOROM
	(szurok-korom) ösz. fn. A kiégetett szurkosfenyü korma. (Kienrusz).
*SZUROKKOSZORÚ
	(szurok-koszorú) ösz. fn. Égékeny anyagokból font, és szurokkal, vagy gyántával bevont koszorú, melyet serpenyőb., téve meggyújtanak, s éjjeli világitóul használnak, vagy melylyel háborukor az épületeket fölgyujtják.
*SZUROKNEMŰ v. ~NEMÜ
	(szurok-nemü) ösz. mn. Némi tulajdonságaira nézve a szurokhoz hasonló. Szuroknemű gyanta.
*SZUROKOLAJ
	(szurok-olaj) ösz. fn. Olaj, melyet szurokanyagból vonnak ki, s borral vegyítve holmi ideg- és izületbajok ellen hathatós gyógyszernek tartanak.
*SZUROKSIPKA
	(szurok-sipka) ösz. fn. Belülről szurokkal bekent sipka, mint gyógyszer a fejdaganat ellen.
*SZUROKSZAGU MURVAPIKK
	l. SZÚFŰ.
*SZUROKSZÉN
	(szurok-szén) ösz. fn. Kőszén faja. (Gagat).
*SZUROKSZÖVÉTNEK
	(szurok-szövétnek) ösz. fn. l. SZUROKFÁKLYA.
*SZUROKTAPASZ
	(szurok-tapasz) ösz. fn. Szurokból készített tapasz.
*SZUROM
	(szur-om) fn. tt. szurmot; l. SZURT és CZIROM.
*SZÚROMGYAK
	l. SZÚRÓGYAK.
*SZURONY
	(szúr-ony) fn. tt. szurony-t, tb., ~ok, harm. szr. ~a. Kétélű tőrforma hegyes fegyer, a gyalog katonák puskájára tűzve, mint hathatós támadó és védszer a szembeszálló ütközetben. Régibb katona nyelven a franczia bayonnette után elferdítve panganét, máskép magyarosan: Péter kése. Szuronyra! Szuronyt szegezz! Szuronyt fel! Szuronyt le! katonai parancsszók.
*SZURONYCSŐ
	(szurony-cső) ösz. fn. Cső, melyb., a szuronyt dugják.
*SZURONYHĚGY
	(szurony-hěgy) ösz. fn. A szuronynemű fegyvernek hegyes része.
*SZURONYHŰVELY
	(szurony-hűvely) ösz fn. A szurony nemű fegyvernek tokja.
*SZURONYNYAK
	(szurony-nyak) ösz. fn. A szuronynak gömbölyü alsó része.
*SZURONYPĚNGE
	(szurony-pěnge) ösz. fn. A szuronynak lapos, éles része.
*SZURONYRÚGÓ v. ~RUGÓ
	(szurony-rugó) ösz. fn. A szuronyra alkalmazott rugó.
*SZURONYSZÍJ
	(szurony-szíj) ösz. fn. A szuronyt tartó szíj.
*SZÚRÓ- v. SZURÓPĚNGE
	(szuró-pěnge) ösz. fn. Keskeny, hegyes fegyver, vagy pilinga, mely inkáb., bökésre való, mint vágásra, milyen pl. a szoros ért. vett szurony.
*SZÚRÓS, SZURÓS
	(szúr-ó-os) mn. tt. szurós-t v. ~at, tb., ~ak. Ami természeténél fogva szúrni, bökni szokott. Szurós csipkefa, rózsabokor, tüske. Képzésre és jelentési viszonyra hasonlók hozzá: öklelős, bökős, rugós, harapós stb.
*SZÚRÓSAN, SZURÓSAN
	(szúr-os-an) ih. Szúrós módon; szúrós minőségben.
*SZÚRÓS- v. SZURÓSPÉRA
	(szúrós-péra) ösz. fn. A pérák neme alá tartozó növényfaj; szára ágas, bakarasznyi cserjécske; levelei tövishegyűk, megtekeredettek; virágai a levelek felső lapján, födetlenek. (Ruscus aculeatus). Köznépi nyelven: egértövis.
*SZÚRÓSSÁG, SZURÓSSÁG
	(szúr-ós-ság) fn. tt. szúrósság-ot, harm. szr. ~a. Szúrós tulajdonság.
*SZURT
	(szur-t) fn. tt. szurt-ot, harm. szr. ~ja. Zsiros, ragadós mocsok, szenny, különösen mely az emberi testet, vagy ruhát belepi, és piszkítja; hangváltozattal néhutt: szirt, honnan szurtos és szirtos egyet jelentenek. Ugyan ennyit teszen a szurom, szurmos, tovább., a czirom czirmos is. Gyökre egyezik szurok szóval. l. SZUROK. Kiképzett alakjára nézve hasonló a mar, part, kert, csoport, kürt szókhoz.
*SZURTOS
	(szur-t-os) mn. tt. szurtos-t v. ~at, tb., ~ak. Szurttal bekent, szennyezett; mocskos, zsiros, czirmos, szurmos, szurkos, szucskos, szutykos, kormos. Szurtos varga, konyhaszolgáló. Szurtos kovács, lakatos, lámpagyujtogató. V. ö. SZURT.
*SZURTOSAN
	(szur-t-os-an) ih. Szurttal bekenve, mázolva; mocskosan, zsirosan, czirmosan stb., Szurtosan járni, öltözködni.
*SZURTOSODÁS
	(szur-t-os-od-ás) fn. tt. szurtosodás-t, tb., ~ok, harm. szr. ~a. A testnek vagy ruhának szurt általi bemocskolódása, beszennyeződése; czirmosodás.
*SZURTOSODIK
	(szur-t-os-od-ik) k. m. szurtosod-tam, ~tál, ~ott. A hozzá tapadt szurttól bemocskosodik, szirmosodik; kormosodik, zsírosodik, szurkosodik stb., V. ö. SZURT.
*SZURUTYKA
	fn. tt. szurutykát. A Tájszótár, illetőleg Kállai gyüjteménye szerént: vert alutt tej. Idegen eredetünek látszik. Lugossy József a szerdék, szüredék szókkal hozza párhuzamba.
*SZUSZ
	fn. tt. szusz-t, tb., ~ok, harm. szr. ~a. Fogak között, vagy különösen, és tulajdonkép az orron kicsuszszanó lehnek hangja, melyből a szuszog, szuszogás, szuszma, szuszmog, szuszmálkodik, szuszi (-muszti), szuszszan származékok eredtek. Ne higyj neki míg benne van a szusz. (Km.). Átv. ért. tűrést, iparkodást, fáradságot, továbbá fennhéjázást jelent. Alig birja v. győzi szuszszal. Egy szuszszal két munkát végezni. Kifogyott belőle a szusz. Nagy szuszszal jár v. nagy benne a szusz (a gőg). Némi értelmi módositással hasonlók hozzá a szisz és szesz hangutánzók. A székelyeknél forgószelet is jelent, honnan e mondat: szusz, kerekedjél pokolba.
*SZUSZÁG
	puszta Bihar m.; helyr. Szuszág-ra, ~on, ~ról.
*SZUSZAK
	elavult fn. melyből egy részről Sándor István szerint a sörényest, gubanczost jelentő szuszakos melléknév, más részről szuszakol ige származott. Első tekintetben ismeretlen, és homályos eredetü, gyökét talán szösz szóval rokoníthatjuk. Utóbb., tekintetben a szusz hangutánzó szótól ered; V. ö. SZUSZAKOL.
*SZUSZÁK
	fn. tt. szuszák-ot, harm. szr. ~ja. l. SZUSZÉK.
*SZUSZAKODÁS
	(szusz-og-od-ás) fn. tt. szuszakodás-t, tb., ~ok, harm. szr. ~a. Piszmogás, szuszmogás, szuszmatolás; V. ö. SZUSZAKODIK.
*SZUSZAKODIK
	(szusz-og-od-ik) k. m. szuszakod-tam, ~tál, ~ott. Baróti Szab., D. szerint am. piszmog, piszmolódik, bibelődik. Ez értelmezésnél fogva máskép: szuszmog, szuszmatol szuszmálkodik, azaz, szuszogva, lassan motyogva tesz valamit; s ekként elemezhető: szusz-og-od-ik, s képeztetésre hasonló a tanakodik, marakodik, nyalakodik s több ilyetén gyakorlatos középigékhez.
*SZUSZAKOL
	(szusz-og-ol) áth. m. szuszakol-t. Valamit motozva, tapogatózva, s mintegy szuszogva keres, csinál. Baróti Szab., D. szerint annyit is jelent, mint dug, takar. Ez értelemben rokonok hozzá: szuszkó, szuszék, kuczkó, kuszkó, mennyiben takarót v. rejtekhelyet jelentenek. V. ö. SZUSZÉK.
*SZUSZAKOLÁS
	(szusz-og-ol-ás) fn. tt. szuszakolás-t, tb., ~ok, harm. szr. ~a. Szuszogva, motozva csinálás, keresés.
*SZUSZAKOS
	(szuszak-os) mn. tt. szuszakos-t v. ~at, tb., ~ak. Sándor István szerént am. sörényes, gubanczos; Szabó D. szerént: szálkás, bojtos.
*SZUSZÁL
	(szusza-al) áth. m. szuszált. Győr tájékán am. szuczál v. czuczál, azaz beszúr, benyom, begyömöszöl valamit, különösen a gyermek szájáb., az eledelt, pépet. V. ö. SZUCZA, CZUCZA.
*SZUSZÁLÁS
	(szusza-al-ás) fn. tt. szuszálás-t, tb., ~ok, harm. szr. ~a. Benyomás, beszúrás; különösen a gyermek szájába az eledelnek begyömöszölése.
*SZUSZAMUSZA
	(szusza-musza) iker melléknév, tt. szuszamuszát. Am. alamuszi, vagy munkájával lassan szuszmogó, piszmogó, bibelődő, máskép: szuszimuszi. Olyan szuszamusza tityitotyi ember.
*SZUSZÁNY
	faluk Arad és Krassó m.; hely. Szuszány-ba, ~ban, ~ból.
*SZÚSZÉK v. SZUSZÉK
	fn. tt. szúszék-ot, harm. szr. ~ja. Deszkákból öszverovott, vagy vesszőből font, és sárral betapasztott szekrény, melyben gabonát szoktak tartani, máskép: szuszák, néhutt: hombár. Ahol ilyetén szekrény hiányzik, ott a kamara egyik elzárt szugáb., töltik a gabonát, honnan valószinűnek látszik, hogy szuszék am. szuszkó, azaz kuczkó vagy sutkó. V. ö. SZUSZKÓ. Egyébiránt eléfordul a szláv nyelvben is.
*SZUSZIMUSZI
	tt. szuszimuszi-t; l. SZUSZAMUSZA.
*SZUSZIMUSZISÁG
	(szuszi-musziság) ösz. fn. Szuszimuszi tulajdonság, alamusziság, szuszmaság.
*SZUSZKA
	(szusz-ka) fn. tt. szuszkát. A ,szusz' fn. kicsinyzője.
*SZUSZKÓ (1)
	fn. tt. szuszkó-t. Kemencze mögötti szug, szurdék, máskép: kuszkó, kuczkó. Minthogy a szuszkó nem egyéb mint szug, legvalószinübb., hogy ebből fejlett ki, s eredetileg szugozó, szugzó lehetett, melyből átvetve alakult szuzgó, s hangidomítással szuszkó. Hasonló átvetések: háskó, zsacskó, szöcskő, ezek helyett: hágcsó, zsákcsó, szökcső.
*SZUSZKÓ (2)
	falu Bereg m.; helyr. Szuszkó-ra, ~n, ~ról.
*SZUSZMA
	(szusz-ma) mn. tt. szuszmát. Mondják mamlasz, lassu emberről, ki csak úgy immelámmal, piszmogva, motyogva, s mintegy szuszogva tesz valamit. Mint gúnyos jelentésü szó hasonló képeztetésü a tutyma, piszma, fityma, duzma melléknevekhez.
*SZUSZMÁKODÁS; SZUSZMÁKODIK
	lásd: SZUSZMÁLKODÁS; SZUSZMÁLKODIK.
*SZUSZMÁLKODÁS
	(szusz-ma-al-kod-ás) fn. tt. szuszmálkodás-t, tb., ~ok, harm. szr. ~a. Lassu, tunya, bibelődő, piszmogó munkálkodás.
*SZUSZMÁLKODIK
	(szusz-ma-al-kod-ik) k. m. szuszmálkod-tam, ~tál, ~ott. Piszmogva, lassan, lustán, bibelődve, motorászva, totyogva tesz valamit.
*SZUSZMÁN
	(szusz-ma-an) ih. Piszmogva, alamuszi módon.
*SZUSZMASÁG
	(szusz-ma-ság) fn. tt. szuszmaság-ot, harm. szr. ~a. Piszmogó, lassan, tunyán bibelődő cselekvési tulajdonság; mamlaszság.
*SZUSZMOG
	(szusz-m-og) gyak. önh. m. szuszmog-tam, ~tál, ~ott. 1) l. SZUSZOG. 2) Valamit aluszékonyan, piszmogva, bibelődve tesz; máskép: szuszmotál, szuszmotol, szuszakodik. A föntebb., igének törzse: szuszma, melyből az og képző előtt az a elmaradt, mint ezekben: tiszta tisztogat, sima simogat, piszma piszmog, tutyma tutymog.
*SZUSZMOGÁS
	(szusz-m-og-ás) fn. tt. szuszmogás-t, tb., ~ok, harm. szr. ~a. 1) Szuszogás. 2) Piszmogás, bibelődés.
*SZUSZMOTÁL
	(szusz-ma-ta-ál) önh. m. szuszmotál-t. L. SZUSZMOG, 2).
*SZUSZMOTOL
	(szusz-ma-t-ol) önh. m. szuszmotol-t. L. SZUSZMOG, 2). Magas hangon: szöszmötöl.
*SZUSZMOTA
	(szusz-ma-ta) mn. tt. szuszmotát. Székely szó, am. szuszma; l. ezt.
*SZUSZOG
	(szusz-og) gyak. önh. A lég szusz hangként hallhatólag ki- s bejár az orrán, mi leginkáb., akkor történik, ha a száj zárva marad, vagy midőn valamit szagolunk, szivunk, vagy orrunk hegedt likait szellőztetjük. Átv. valamit lassan, kifejlett erő nélkül, csak úgy motyogva, bibelődve tesz. Ne szuszogj, hanem siess avval a munkával. Óraszámra szuszog vele, mit egy két percz alatt elvégezhetett volna. Ne szuszog, mondd ki magyarán. Szuszog, mint siket disznó a buzában. (Km.). Gyöke: szusz, természeti hang, melyhez némi értelmi módosítással hasonlók: szisz, szesz, sus, sis, zsizs, a sziszeg, szeszeg, susog, siseg, zsizseg származékokban. Alaphangban egyeznek vele a latin mussat, a német schnauben, nuschen stb.
*SZUSZSZAN
	(szusz-sz-an) önh. m. szuszszan-t. Egyes szusz hangot nyom ki, vagy húz b., az orrán. Szuszszanni sem mert. Képeztetésre hasonlók hozzá: csoszszan, csuszszan, moczczan, rezzen, poszszan stb.
*SZUSZSZANÁS
	(szusz-sz-an-ás) fn. tt. szuszszanás-t, tb., ~ok, harm. szr. ~a. A légnek hallható ki- vagy benyomulása az orrlikakon.
*SZUSZSZANT
	(szusz-sz-an-t) alakjára áth. azonban mint némely más hasonló képeztetésü hangutánzó ige csak az önható ,szuszszan' jelentésében használtatik; mint horkant, kukkant stb.; m. szuszszant-ott, htn. ~ni v. ~ani, par. ~s. l. SZUSZSZAN.
*SZUSZSZANTÁS
	(szusz-sz-an-t-ás) fn. tt. szuszszantás-t, tb., ~ok, harm. szr. ~a. l. SZUSZSZANÁS; és V. ö. SZUSZSZANT.
*SZUSZTORA
	(szusz-t-or-a, mintegy: sus-t-or-a) fn. tt. szusztorát. Székely tájszó, s jelent viasz seprőjéből csinált mécset. Mint hangutánzó rokon a sustorog, sistereg égésre vonatkozó szókhoz. Képeztetésre hasonlók hozzá: kusztora, csuszkora, ontora, gugora.
*SZÚTOR
	falu Gömör m.; helyr. Szútor-ra, ~on, ~ról.
*SZUTTYONGAT
	l. SZÚTYONGAT.
*SZÚTY
	elvont törzse szútyol, szútyongat szóknak.
*SZUTYOK
	fn. tt. szutyk-ot, harm. szr. ~a. Takony, mocsok. Egyezik szucsok szóval.
*SZUTYKOS; SZUTYKOSSÁG
	l. SZUCSKOS, SZUCSKOSSÁG; és V. ö. SZOTYKOS.
*SZÚTYOL
	(szúty-ol) áth. m. szútyol-t. Valakit bántó szavakkal bökdöz, korhol, fedd, szid. A mérges asszony szüntelen szútyolja szolgálóját. Gyökre (szu) egy eredetü a szúr, szurkál igékkel.
*SZÚTYOLÁS
	(szúty-ol-ás) fn. tt. szútyolás-t, tb., ~ok, harm. szr. ~a. Cselekvés, midőn valaki szútyol.
*SZÚTYONGAT
	(szúty-ong-at) gyak. áth. m. szútyong-tam, ~tál, ~ott, par. ~gass. Gyakran vagy folytonosan sértő szavakkal bökdös, szidalmaz, s mintegy piszkál, szurkál valakit. Más kiejtéssel: szuttyongat. V. ö. SZÚTYOL.
*SZÚTYOKGATÁS
	(szúty-ong-at-ás) fn. tt. szútyongatás-t, tb., ~ok, harm. szr. ~a. Szóbeli bökdösés, piszkálás, szurkálás, korholás; szidalmazás.
*SZÚVAS, SZUVAS
	(szú-v-as, szú-as) mn. tt. szuvas-t v. ~at, tb., ~ak. A miben szú van, szúktól megrágott; megőrlött, szúette. Szuvas fa, gerenda. Más kiejtéssel: szúas.
*SZUVASODÁS
	(szú-v-as-od-ás) fn. tt. szuvasodás-t, tb., ~ok, harm. szr. ~a. A fának romló állapota, midőn szú esett bele.
*SZUVASODIK
	(szú-v-as-od-ik) k. m. szuvasodtam, ~tál, ~ott. Szuvassá leszen, azaz, szúférgek esnek bele. A korhadt fák, gerendák megszuvasodnak.
*SZUVAT
	fn. tt. szuvat-ot, harm. szr. ~a v. ~ja. 1) A szú által megrágott fának leváló héja, kérge (crusta carie exesa. Kresznerics). 2) A Tájszótár után a katlan szádáról vagy a tűzhelyről levert, megégett föld. 3) Ugyanott a fal tapaszának fölcserepedése, mely a faltól elválva lehull; a két utóbb., jelentésben is mintha szú ette volna a tapaszt. Egyébiránt Budenz J. szerént a finn save, észt savi, lív säv, sai, mordvin œovďn, votják œuj, zürjén œoj stb. agyagot jelentenek. Vámbéry szerént pedig a csagatajban szuva-mak, és az oszmanli törökben szďva-mak am. falat tapasztani. Ezek szerént ,szuvat' általán agyagos tapaszt jelentene. Lehet hogy az 1-ső értelmezésnél Kresznerics tévedett, mert Szabó Dávidnak, (a 2-ik kiadásban) ezen mondatát: "Lehullott a falról a szuvat", így olvasá: "Lehullott fáról a szuvat."
*SZUVATOS
	(szuvat-os) mn. tt. szuvatos-t v. ~at, tb., ~ak. Minek sártapasza fölcserepesedett. Szuvatos katlan, házfal, kemenczeoldal.
*SZŰ
	régiesen és tájdivatosan, pl. a székelyeknél am. szív. "Mert szűnek bőségéből szól szá" (azaz száj. Münch. cod. Lukács. VI.). "Kik a jó szűben hallván az igét megtartják. (Lukács. VIII.). Közbeszurt v-vel is "Te szűvednek kevélsége magasztatott fel tégedet." (Bécsi cod. Abdias). Ujab., iróknál: "Szű szűn dobog, ott állnak ők hallgatva boldogan, Eltünt a vár s a kunyhó rég az éj homályiban." B. Eötvös J. (Vár és kunyhó.). Egyébiránt l. SZÍV.
*SZŰBILLENTYŰ
	l. SZÍVBILLENTYŰ.
*SZŰBUROK; SZŰCSIGA stb.
	l. SZÍVBUROK; SZIVCSIGA stb.
*SZŰCS (1)
	fn. tt. szűcs-öt, harm. szr. ~e v. ~cse. Mesterember, ki bizonyos állatok bőreit különféle anyagú csávákkal, savakkal stb., szőröstül, gubástul, gyapjastól kikésziti, s holmi öltözékekre, s más használatra szolgáló kelmékül idomítja. Magyar, német szűcs. Vén farkas előbb utóbb a szűcs csávájába kerűl. Több vidékeken divatozó kiejtéssel szőcs. Legvalószinűbb., hogy e szónak gyöke szőr, mely nem csak állati hajat, hanem abból készített kelmét is jelenthetett, mint a szűr, honnan szűcsölni a mentét, am. prémezni, prémmel béllelni. Aki tehát a szőrkelme készítésével foglalkodik, szőrös t. i. mesterember, mint a kötélgyártó köteles, az irhacsináló irhás, a kordoványkészítő kordoványos, a posztószövő posztós stb. A szőrös-ből öszvehúzva lett szőrs, szőrcs, mint vakaros vakarcs, tekeres tekercs, habaros habarcs; így változott az s cs-re e szók végén is: bogás bogács, bordás bordács, kovás kovács, ordas ordacs, tanás tanács, kenős kenőcs stb. Végre r kihagyva lett szőcs szűcs, mint, görcs göcs a boton, borstörő bostörő, mert székelyesen mett. Egyébiránt így is elemezhetni: szőr-csi (csináló), mint zubbonycsi, s öszvehúzva: szőcs. V. ö. ~CSI, (1).
*SZŰCS (2)
	faluk Heves és Veszprém m. ALSÓ~, FELSŐ~, v. ~SZŐCS, erd. faluk Belső-Szolnok m.; helyr. Szűcs-re, ~ön, ~ről.
*SZŰCSÁRU
	(szűcs-áru) ösz. fn. A szűcsök által kikészített mindennemű szőrös, bojtos, gubás, gyapjas bőrök, mint eladó iparmüvek.
*SZŰCSÁRUKERESKĚDÉS
	(szűcs-áru-keres-kědés) ösz. fn. Kereskedés, melyet valaki szűcsárukkal űz. l. SZŰCSÁRU.
*SZŰCSÁRUKERESKEDŐ
	(szűcs-áru-kereske-dő) ösz. fn. Személy, ki szűcsárukkal üzérkedik.
*SZŰCSBOGÁR
	(szűcs-bogár) ösz. fn. Molynemű bogár, mely különösen a szűcsök által kikészített bőrökben, prémekben szeret megtelepedni, s azokon rágódva élődni.
*SZÜCSÉ
	falu Heves m.; helyr. Szücsé-re, ~n, ~ről.
*SZŰCSIGA
	l. SZÍVCSIGA.
*SZŰCSMOLY
	(szűcs-moly) l. SZŰCSBOGÁR.
*SZŰCSÖL
	(szűcs-öl) áth. m. szűcsöl-t. Szűcs készítette szőrös bőrrel, azaz, prémmel beszeg, vagy bélel valamely öltönyt. Szűcsölni a mentét, téli ruhát. Rókabőrrel szűcsölni a köpenyt.
*SZŰCSÖLÉS
	(szűcs-öl-és) fn. tt. szűcsölést, tb., ~ěk, harm. szr. ~e. A ruhának prémmel beszegése, vagy bélelése.
*SZŰCSPORTÉKA
	(szűcs-portéka) l. SZŰCSÁRU.
*SZŰCSSÉG
	(szűcs-ség) fn. tt. szűcsség-ět, harm. szr. ~e. 1) Szücsmesterség. V. ö. SZŰCS. Szűcsséget tanulni, gyakorolni. 2) A szűcsmesterek együtt véve.
*SZŰCSVARRÁNY, SZŰCSVARRAT
	(szűcs-varrány v. ~varrat) ösz. fn. Olyan varrány, minőt a szűcsök szoktak készíteni; különösen bőrből készült czifra varrány a bundákon, szűrökön stb.
*SZŰDOBOGÁS
	l. SZÍVDOBOGÁS.
*SZŰGY (1)
	v. SZÜGY, fn. tt. szűgy-et v. szügy-et, harm. szr. ~e. Így neveztetik különösen a lónemű állatok melle, vagyis, két első lábszáraik töve között elődudorodó rész, a szarvasmarháknál pedig ugyanazon tájék neve szegy, valamint azon húsé is, melyet innen a mészárosok lemetszenek. Szűgy hegye, szűgyhús. A szilaj ló szügyéb., vágja a fejét, s fölrúg. Megsimogatni, megveregetni a ló szügyét. A hám alsó része a szügyet fekszi meg. E szó magyar elemzéssel vagy a szű sziv gyöktől származik, s annyit jelent, mint a szűnek helye, minthogy a szű e tájon fekszik; vagy talán kidudorodó alakjától kapta nevét, s alapfogalomban egyezik a szintén dudorú, vagy puffadt tűgy (pofa), tüdő, tüttös (rövid vastag hurka) szókkal. Képzőjére nézve hasonló a szintén állati testrészekre vonatkozó běgy v. bögy, szegy, térgy, tőgy és tűgy nevekhez; s menynyiben a határozott helyet jelentő d képző gyakran gy-vel cseréltetik föl, valószinű, hogy a fenn elsorolt szók eredetileg más alakban szűd, szed, böd, tőd, tűd lehettek, valamint a térgy szokottabban csakugyan térd. Így váltakoznak a Somogy Somod, Szilvágy Szilvád, Almágy Almád, Szilágy Szilád stb., helynevek. Egyébiránt Budenz Józef szerént finnül: säke v. säkä v. säkehe szintén am. a marha, ló stb. szegye, szügye; Vámbéry szerént pedig a csagataj csöge am. a teve szügye.
*SZŰGY (2)
	falu Nógrád m.; helyr. Szűgy-re, ~ön, ~ről.
*SZŰGYELŐ v. SZÜGYELŐ
	(szűgy-elő) ösz. fn. Azon szij, mely a felszerszámozott paripának szügyét fekszi meg, s mintegy a szügy előtt nyúlik el. Egyébiránt az is lehet, hogy valamint a nyakló am. nyakaló, és a hasló am. hasaló, t. i. amaz a nyakat, emez a hasat övedző kötél, vagy szíj, vagy heveder: hasonlóan a szügyelő am. szügy-el-ő, az elavult szügyel igétől, tehát szügyet kerítő, szügyező, mint ajazó (zabla). Némely régieknél szügyellő, melynek törzse ,szügyell' ige volna. "Ülnek mindnyájan szép szerszámos lovakon, Nagy áru czafragok terűlnek farokon, Bogláros szügyellők s kövesek nyakokon." Gyöngyösi István. (A Phoenixből. Török had leirása).
*SZŰGYES, SZÜGYES
	(szügy-es) mn. tt. szűgyes-t v. ~et, tb., ~ek. Kidudorodott szügyű, mellű. Átv. ért. mondják emberről is. Szűgyes, vállas legény.
*SZŰGYOMOR
	(szű-gyomor) ösz. fn. Két üreg a szivben (ventriculi cordis) melyeket két husos közfal (septum ventriculorum) választ el.
*SZŰGYHÁM, SZÜGYHÁM
	(szűgy-hám) ösz. fn. A kocsib., vagy szekérbe fogott ló hámjának azon szíja, vagy hevedere, mely a szügyre esik, különböztetésül a farhám-tól, mely a faron fekszik.
*SZŰGYI
	puszta Pest m.; helyr. Szűgyi-be, ~ben, ~ből.
*SZŰGYLÁNCZ
	(szűgy-láncz) ösz. fn. A lóigáb., füzött, s a szűgy táján függő láncz, melynek másik vége a rúdhoz van kötve. A mely lovak nem igában húznak, azokat nyaklóval szokás a rúdhoz kötni.
*SZŰK, SZÜK
	mn. tt. szűk-et v. szük-et. 1) Aminek szélei közel állanak egymáshoz, s aránylag kevés tért foglalván magában bizonyos nagyságu vagy mennyiségü testnek nem ad elegendő, vagy kellő helyet; amib., bizonyos nagyság bele nem fér, vagy igen öszveszorúl benne. Ellentétei: bő, tág, széles, öblös. Öltözékekre alkalmazva: szűk ing, mellény, dolmány, csizma. Térre vonatkozva: szűk udvar, szűk szoba, szűk lakás. Nyilást illetőleg: szűk száju korsó. Szűk kapu, szűk ablak. Mennyiben a tér széleinek vagy oldalainak öszveszorulását illeti, egy értelmű vele keskeny. 2) Ami a testet szorosan megfekszi, feszes. Szűk nadrág, a bugyogóval ellentétben. 3) Átv. bizonyos várakozás, vagy vágyak, kellékek kielégítésére kevés; a maga nemében szegény, terméketlen. Szűk markú v. kezű ember, ki keveset ad, fösvény. Szűk termés. Szűk esztendő, melyben kevés eleség termett. Szűk idő, melyben az emberek jószágban, pénzben megszorulnak. Szűk pénz. A takarmány szűk volta miatt eladni a barmokat. Szűk életmód, midőn valaki sokat nélkülözve, szegényen él. "Síkos az út s meredek, szűk az élet: szökni tanulj, [mert Gyors az idő, megelőz, s hasztalan áldozatod." Kisfaludy K. Némely régieknél am. ritka. "Mert szűk az igaz szív, ki csak egyedül hív." Ének a XVII. századból. (Thaly Kálmán gyüjtem.). 4) Használtatik főnevűl is, amidőn a tt. szűköt, pl. szűköt látni, am. csekély v. kevés állapota bizonyos kelléknek. Szűkében vagyunk a pénznek, gabonának. Szükét látja a kenyérnek. Bőben büdös, szűkben édes. (Km.). A bornak bővében volnánk, de a pénz szűke miatt nem kelendő. "Oh Isten akit e földnek lakójává tevél, A nép a dús hazában, ím kenyér szükében él." Erdélyi J. (Csoltó vitéz). Származékaiban az ű néha állandóan rövid, mint szükség, szükséges. A régieknél gyakran szík, szikség; van szökség is, pl. Katalin verses legendájában. Azon rokon hangú szók osztályáb., tartozik, melyek szoros, öszvehuzott tért, vagy szorongó állapotot jelentenek, milyenek: szug, zug, szěg, szegény, szigorú. Egyezik vele más nyelvekben a török szďkď (szűk, szoros), a héber czók (anxietas, angustiae, gyöke: czúk angustus, arctus fuit) a finn soukka (angustus, arctus), zürjän čďgäm. V. ö. SZĚG, (3).
*SZŰKEN, SZÜKEN
	(szűk-en) ih. 1) Szorosan, aránylag kisded térb., szorítva, feszesen. Szűken áll a nadrágja. 2) Fösvényen, nem pazarolva, igen kis mértékben. Szűken költeni. Szűken termett a gabona. Ki szűken vet, szűken arat. (Km.). 3) Szegényen, nélkülözve. Szüken élni. Késő szüken költeni, midőn mindenünk elfogyott. 4) Ezen mondatban: szűken hiszem am. kevéssé, nem igen hiszem, alig hiszem.
*SZÜKERÉK
	erdélyi falu Belső-Szolnok m.; helyr. Szükerék-ěn, ~re, ~ről.
*SZŰKES, SZÜKES
	(szűk-es) mn. tt. szűkes-t, v. ~et, tb., ~ek. Kevessé szűk, kicsit feszes, kellőleg nem bő, nem elég tág. Szűkes a csizma, de viselettel majd kitágúl. Szükes lakásunk van, de azért megférünk benne. V. ö. SZŰKÖS.
*SZÜKÉS
	(talán am. az alhangú szákos) fn. tt. szűkés-t, tb., ~ěk; l. PÁSZTORTARSÓKA.
*SZŰKESZTENDŐ, SZŰKÉV
	(szűk-esztendő v. ~év) ösz. fn. (az egyes szókat külön is írhatjuk). Olyan esztendő, melyben kevés eleség termett.
*SZŰKFEJŰ v. ~FEJŰ
	(szűk-fejű) ösz. mn. Átv. ért. korlátolt eszü, szellemi tehetségére nézve gyönge felfogásu.
*SZŰKFOGAS
	(szűk-fogas) ösz. fn. A mohok seregéb., tartozó növénynem; tokszája tizenhat keskeny fogas (honnan a neve); himvirágai bimbódadok. (Encalypta, némelyeknél: Bryum, és Leersia). Fajai Diószegi-Fazekasnál: harangos, és kucsmás szűkfogas.
*SZŰKÍT, SZÜKÍT
	(szűk-ít) áth. m. szűkít-ětt, par. ~s, htn. ~ni v. ~eni. Szükké tesz, öszveszorít, feszessé csinál, keskeny határok közé zár. Átv. valaminek párját v. mását szükíteni am. alig, vagy épen nem találni mását, különösen némi jelességre nézve. Máskép így mondjuk: ritkítom párját. A székelyeknél elszűkít (elszűkitt) am. elhúzza más jószágát, pl. szántáskor a szomszéd földjét.
*SZŰKÍTÉS, SZÜKITÉS
	(szűk-ít-és) fn. tt. szűkítés-t, tb., ~ěk, harm. szr. ~e. Cselekvés, mely által valamit szűkké teszünk. V. ö. SZŰK.
*SZŰKKEBLÜ v. ~KEBLŰ
	(szűk-keblű) ösz. mn. 1) Tulajd. ért. keskeny, aránylag kicsi, szorult keblü, mint: szűkmellű, szűkvállú, szűkfarú. 2) Átv. határozataiban, tetteiben félénk, tartózkodó, kicsinykedő, magát meghuzó, merénytelen, kislelkű.
*SZŰKKEBLÜSÉG v. ~KEBLŰSÉG
	(szűk-keblüség) ösz. fn. Az akaró, és működő tehetségnek szorongó, aggódó, kicsinykedő, félénk tulajdonsága.
*SZŰKKÖRÜ v. ~KÖRŰ
	(szűk-körü) ösz. mn. Tulajd. ért. ami aránylag kis körvonal, vagy korlát közé van foglalva. Szűkkörű lovarda, szűkkörű tér. Átv. erkölcsileg korlátolt, kinek v. minek hatása, működése kevesekre terjed ki. Szűkkörű hivatalnok.
*SZŰKKÖRŰSÉG v. ~KÖRÜSÉG
	(szűk-körüség) ösz. fn. Korlátok közé szorult állapot, vagy tulajdonság, anyagi és erkölcsi értelemben véve.
*SZŰKMARKÚ v. ~MARKÚ
	(szűk-markú) ösz. mn. Átv. fösvény, nem adakozó.
*SZŰKMELLÜ v. MELLŰ
	(szűk-mellű) ösz. mn. Kinek aránylag keskeny szerkezetű melle van.
*SZŰKMELLÜSÉG v. ~MELLŰSÉG
	(szűk-mellüség) ösz. fn Keskeny, szorult mellalkotásu ember tulajdonsága, vagy állapota.
*SZÜKÖL
	(szük-öl) önh. m. szűköl-t. Mondják kutyáról, midőn meghunnyászkodva, s kérő vékony hangon nyöszög vagy sír. Szüköl a korbácscsal fenyegetett, vagy az ajtón bemenésért kérezkedő eb., Ez igének gyökét az utóbbi értelemben a természeti szűk hang (mintegy a sikoltás hangja) alkotja, mely tótul: szík, miként egy tréfás népdalból kitetszik, melyben több állat hangja utánoztatván, a kutyáról így szól: a ten pszik, kade ide, sade szík (és az ebecske, amerre megy, mindenütt szík!) Az ebeknek egyéb érzéseket kifejező hangjai: ugat, ordít, vonyít, csihol, csahol, nyöszörög, néha tutul is, mint a farkas vagy róka.
*SZŰKÖL
	(szűk-öl) önh. m. szűköl-t. Szükséget lát vagy szenved; szokottan: szűkölködik.
*SZÜKÖLÉS
	(szük-öl-és) fn. tt. szűkölés-t, tb., ~ěk, harm. szr. ~e. Az ebnek szük vagy szik hangon nyöszögése vagy sirása.
*SZŰKÖLÉS, SZÜKÖLÉS
	(szűk-öl-és) fn. tt. szűkölés-t, tb., ~ěk, harm. szr. ~e. 1) l. SZŰKÖLKÖDÉS. 2) Az ebnek síró hangja, nyögése.
*SZŰKÖLKÖDÉS, SZÜKÖLKÖDÉS
	(szűk-öl-köd-és) fn. tt. szűkölködés-t, tb., ~ěk, harm. szr. ~e. Hiány, nélkülözés, melyet valaki az élet fentartására, vagy kényelmére kivánatos kellékekben, eszközökben, különösen eledelben, ruházatban, lakásban szenved.
*SZŰKÖLKÖDIK, SZÜKÖLKÖDIK
	(szűk-öl-köd-ik) k. m. szűkölköd-tem, ~tél, ~ött. Az élet fentartására, különösen a test táplálására, öltözetre, s más természeti vágyak kielégítésére kellő eszközökben, dolgokban hiányt szenved. A viszonynevet rendesen nélkül névhatározóval vonzza. Kenyér, ruha, fűtés nélkül szükölködni. "Nyilván szíkelkedik segéthségh nékiül." Levél 1555-ből. (Szalay Ág. 400 m. l.). Ellentéte: bővelkedik, duskálkodik. Gyöke a szoros állapotra vonatkozó szűk, melyhez rokon a szegény, szegénykedik gyöke szeg.
*SZŰKÖLKÖDŐ, SZÜKÖLKÖDŐ
	(szűk-öl-köd-ő) mn. és fn. tt. szűkölködőt. Szoros ért. vett szegény, az élet fentartására való kellékeket, eszközöket nélkülöző. A szükölködőket étellel, itallal, ruhával, fával ellátni.
*SZŰKÖN
	tájdivatosan am. szűken; l. ezt.
*SZŰKÖS, SZÜKÖS
	(szűk-ös) mn. tt. szűkös-t v. ~et, tb., ~ek. Aki valamiben szükséget lát, szükséget szenved, valami nélkül szűkölködik. Ily értelemben találjuk a régieknél: "Nem szűkösök az egészek urvos nálkül." (Non egent, qui sani sunt, medico. Müncheni cod. Lukács. V.). "Mindönt, mivel ű leánya és ű társaságabeli vitézök, szízek is, szikkösök valának" (Nádor-cod. 458.). "Hogy minekünk küldj kett font aranyat, mel nélkül mi igen szűkesek vagyonk mostan." Levél 1559-ből. (Szalay Ág. 400. m. l.). "És pénz nélkül szűkösök vagyunk." Levél 1560-ból (ugyanott). Szabatosan véve különbözik tőle szükes, mert ez a melléknevűl használt szűk gyöktől származik, és tulajdonkép térre vonatkozik, ellenben a szükös gyöke a főnév szűk, mely hiányt jelent.
*SZŰKÖSLIK
	(szűk-ös-lik) k. m. szűkösl-ött, htn. ~eni. A régieknél am. szűkölködik. "Ezek nélkül szűköslötök" (kis indigetis. Müncheni cod. Lukács. XII.). "Kik egészség nélkül szűköslők valának" (qui cura indigebant. Ugyanott. IX.).
*SZÜKSÉG
	(szük-ség) fn. tt. szükség-ět, harm. szr. ~e. 1) Az állati élet fentartására kellő szerek hiánya, vagy aránylag nem elegendő mennyisége. Szükséget látni, vagy szenvedni kenyérben, zsiradékban, tüzelő fában. A rosz termés miatt országszerte nagy szükség volt. Szükségben másra szorulni. A szegények szükségén enyhíteni. Megtanítja a szükség a restet dolgozni. (Km.). Dőlt gabona rohadt szőlő nem okoz szükséget. (Km.). Szükségtől tartani. Szükség esetére megtakarítani valamit. Végső szükségben gyökerekkel élni. 2) Szorultság bármely viszonyok közt, szorult állapot. Szükségben segíteni. Szükség esetén v. esetére. Nagy úr v. nagy dolog a szükség, vagy szükség törvényt ront v. szeg, vagy szükség törvényt csinál, vagy nincs a szükségnek szabott törvénye. Közmondatok). Megtanít a szükség v. megtanít a szükség imádkozni. Szükség tesz okossá. (Km.). Szükség termi az egészséget. (Km.). Nincs erőseb., erő, mint kit a szükség ad. (Km.). Ha beköszön a szükség, vége a szeretetnek. (Km.). Szükség választja meg az embert. (Km.). 3) Azon sürgető, szorító állapot, midőn a belek illetőleg vizhólyag a bennök megérett salaktól megürülni törekesznek. Ráért a szükség. Kis szükségét végezni, azaz, hugyozni. Nagy szükséget végezni, a bélsárt kiüríteni. Szükségre leszállni az ágyból, kimenni az árnyékszékre. A szükséget fentartani veszedelmes. Már négy napja nem volt szüksége. 4) Ami bizonyos czélra elkerülhetlen, vagy ilyennek tartatik, minek meg kell vagy kellene lennie. Szükségem van pénzre. A tudósnak könyvekre, a kézmivesnek szerszámokra, anyagra van szüksége. Mire szükséged nincs, egy pénz is sok érte. (Km.). "Miután minden szükség kielégitése élvezetet nyujt, sőt miután nincs oly élvezet, melyet nem szellemi vagy anyagi szükség kielégitésének köszönünk: világos, hogy boldogságunk mértéke kielégíthető szükségeink számában keresendő. B. Eötvös J. (Gondolatok). "Csakhogy semmi haladék ebben ne legyen, mert a szökség nem szenvedi." Gr. Eszterházy M. nádor (Tört. Tár. VIII. k. 5. l.). Ez értelemben néha am. szükséges. Ezt nem szükség tudnod. Mi szükség volt oda menned? Az ily mondatokban: szükség van rád am. kellesz, nincs rá szükség, nem kell, ellehetni nélküle.
*SZÜKSÉGBELI
	(szükség-beli) ösz. mn. Szükség szülte vagy okozta. Szükségbeli útalt vagy útalványozott (váltóüzletben).
*SZÜKSÉGĚL
	(szük-ség-ěl) áth. m. szükségěl-t. Szükségkép megkivánt, kellékül állít fel, szüksége van reá, szükségesnek tart, olyasmit követel, aminek meg kell lennie. A kényelem sok pénzt szükségel.
*SZÜKSÉGĚLÉS
	(szük-ség-ěl-és) fn. tt. szükségělés-t, tb., ~ěk. Szükségesnek tartás, szükségképen megkivánás.
*SZÜKSÉGÉRZET
	(szükség-érzet) ösz. fn. Annak belső érzése vagy tudata, hogy valami szükséges.
*SZÜKSÉGĚS
	(szük-ség-ěs) mn. tt. szükségěs-t v. ~et, tb., ~ek. 1) Széles ért. minden, ami bizonyos czélra elkerűlhetlen kellék. Szükséges étel, ital, ruházat. Étel, ital, álom, szükséges ez három. (Km.). Utazásra szükséges pénzt szerezni. Földmivelésre szükséges szerszámok, barmok. Ez nagyon szükséges. Beszerezni a szükséges könyveket. Ezt szükséges tudnod. Előbb a szükségeseket szerezd meg. 2) Aminek bizonyos törvények szerént meg kell lennie. Észtanilag szükséges, minek ellenkezője az ész törvénye szerint lehetetlen. Természetileg szükséges, minek a természet törvénye szerint meg kell történnie. Erkölcsileg szükséges, mit az erkölcsi törvény parancsol. 3) Ami bizonyos okokból, előzményekből mintegy önként foly, ami nem esetleges, nem vak sora által támadt; máskép: szükségképeni. 4) Néha a régieknél am. szűk, hiányos. "De hogy dolgunk egész legyen,
*
	S szökséges nevet ne vegyen." Katalin verses leg. (Toldy F. kiad. 73. l.).
*SZÜKSÉGĚSEN
	(szük-ség-ěs-en) ih. SZÜKSÉGESKÉPEN, (szükséges-képen) l. SZÜKSÉGKÉP.
*SZÜKSÉGĚSSÉG
	(szük-ség-ěs-ség) fn. tt. szükségěsség-ět, harm. szr. ~e. Általán valaminek szükséges volta, minemüsége, tulajdonsága. V. ö. SZÜKSÉGES.
*SZÜKSÉGFŰ
	(szükség-fű) ösz. fn. A savarok neme alá tartozó növényfaj népies neve; egyéni jellemzése Gönczy P. után: szára terepély, ágas, szőrös vagy kopasz, tövises hegyű; levelei árralakuak, virágai hónaljiak, magánosak; leple magva megérésekor porczogós; máskép: szintén köznéven: kamborz; növénytani neve: kamborz savar. (Salsola kali). SZÜKSÉGHELY, (szükség-hely) l. ÁRNYÉKSZÉK.
*SZÜKSÉGKÉP, SZÜKSÉGKÉPEN
	(szükség-kép v. ~képen) ösz. ih. Föltétlenül, okvetetlenül, elkerülhetlenül; az előzményekből önként következve; nem esetleg, nem vaktában.
*SZÜKSÉGKÉPENI
	(szükség-képeni) ösz. nm. l. SZÜKSÉGES, 3).
*SZÜKSÉGLET
	(szük-ség-ěl-et) fn. tt. szükséglet-ět. 1) Ami bizonyos czélra elkerülhetetlen, amire szükség van. Megfelel a német Bedarf vagy Bedürfnisz-nek. 2) Kellék, megkivántatóság.
*SZÜKSÉGLETI
	(szük-ség-let-i) mn. tt szükségleti-t, tb., ~ek. Szükségletre vonatkozó.
*SZÜKSÉGÖRÖKÖS
	(szükség-örökös) ösz. fn. Külföldi, különösen az osztrák polgári jogból a magyarb., is átment nevezet, mely alatt oly személy értetik, kit valamely örökhagyó végrendeletében az örökség bizonyos részéből ki nem tagadhat, mely is kötelesrésznek neveztetik, és a magyar jog szerént felét teszi annak, ami azon személyre (a szükségörökösre) törvényes öröklés szerént jutott volna. Ily szükségörökösök nálunk a leszármazó egyenes utódok, ezek nem létében az életben levő szülők (nagyszülők stb.). Az osztrák jog szerént a szülők kötelesrésze csak egy harmadát teszi a törvényes örökrésznek.
*SZÜKSÉGTELEN
	(szük-ség-telen) mn. tt. szükségtelen-t, tb., ~ěk. Amire nincs szükség, ami nélkül ellehetni; fölösleges; ami bizonyos czél elérésére nem kell. Szükségtelen költség, fáradság, munka. Határzóként am. szükség nélkül.
*SZÜKSÉGTELENÜL
	(szük-ség-te-len-ül) ih. A nélkül, hogy szükség volna rá, szükség nélkül.
*SZŰKTERMÉS
	(szűk-termés) ösz. fn. Ami a rendes termésnél jóval kevesebb., V. ö. SZŰK.
*SZÜKÜL
	l. SZÜKÖL.
*SZŰKŰL, SZÜKŰL
	(szűk-űl) önh. m. szűkűl-t. 1) Oly állapotra jut, melyben bizonyos kellékek hiányát érzi. Megszükűlni a pénzben, eleségben. 2) Lelkileg szorong, aggódik, különösen félelem miatt. Szükűl a csinyon kapott gyermek, midőn büntetéssel fenyegetik. Szűkűl, kinek a kapczája szorúl.
*SZÜKÜLÉS
	l. SZÜKÖLÉS.
*SZŰKŰLÉS, SZÜKŰLÉS
	(szűk-űl-és) fn. tt. szűkűlés-t, tb., ~ěk, harm. szr. ~e. 1) Holmi kellékeket nélkülöző állapot, hiánynak szenvedése. 2) Belszorongás, félelmi aggság.
*SZŰKÜLT
	(szűk-űl-t) mn. tt. szűkült-et. Hiányban szenvedő, szegény. Szűkült állapot.
*SZŰKÜLTEN
	(szűk-ül-t-en) ih. Szűkült állapotban.
*SZŰKÜLTSÉG
	(szűk-ül-t-ség) fn. tt. szűkültség-ět, harm. szr. ~e. Szükség, szorultság, szűkült állapot.
*SZŰL, SZÜL
	áth. m. szűlt. Némely származékai állandóan rövid ü-t vesznek föl, mint szüle, születik stb., A régieknél igen gyakran í- v. i-vel fordúl elé: szíl, sziletik stb. 1) Legszorosb ért. mondjuk némberről, midőn a méhébe fogadott magzatot világra hozza. Fiút, leánykát, ikreket, hármasokat szülni. Könynyen, fájdalmak között szülni. Boldog anya, aki ily gyermeket szült. Szerencsésen elszülte az első gyermeket. Idétlen magzatot szülni. Oly nőről, ki törvénytelen gyermeket hozott e világra, népies megvető nyelven azt szokták mondani: fattyat vetett v. fattyazott. A tehén, juh, kecske, ló, szamár ellik, a kutya macska kölykezik, a disznó malaczozik stb.; V. ö. FIADZIK. Egyébiránt néha, kivált közmondatokban oktalan állatokra is alkalmazzák, pl. vajudik a hegy, majd egeret szül. 2) Átv. bizonyos ok, vagy előzmény valamit létre hoz, tehát am. okoz, mivel. A harag, irígység sok gonoszt szűl. Ez nem jót szűl. Ez alapnál fogva a szülők, szüleim alatt nem csak az anyát, hanem az atyát is, mint a magzat egyik tényezőjét értjük, valamint a latin parentes alatt mind a szülő mind a nemző értetik. A szü gyök tekinthető azon sza sze gyök dudorodott (ü) hangú másának, mely elválasztást, elkülönitést jelent. A mezőn, réten elválasztott, betakarított fűt, szénát néhutt szüleségnek hívják; ennélfogva midőn a némber vagy más állat szül, hasonlatnál fogva a méhnek gyümölcsét, terményét mintegy elválasztja vagyis a burokban rejtezett magzatot önmagából elkülöníti, s önálló létre hozza. Ha pedig idegen nyelvekhez folyamodunk, persa nyelvben legegyszerübben zi és zai am. élet és zá-dan am. szül-ni (parere, gignere, a dan, aláb., sztan infinitivusi végzet); továbbá születni, származni (nasci, oriri); szülemleni, termeni (prodire, provenire) stb.; másképen zán-ídan és zih-ídan; maga a zá törzs vagy néha zái összetételekben am. szűlő (pariens, gignens); zih v. zah pedig valamint zád, am. születés, származás, zád bud am. születési föld, szűlőföld. Ugyancsak a persában zi-stan (a zendben: zí-) am. él-ni, zinde élő stb. Tehát ezeket véve alapúl l (-öl, -el) képzővel szű-l (= szü-öl) régiesen szí-l (= szi-el) azt tenné életre hoz.
*SZŰLÁZ
	(szű-láz) ösz. fn. A szűnek láznemű kóros állapota.
*SZÜLDE
	(szül-de) fn. tt. szüldét. l. SZÜLHÁZ.
*SZÜLE (1)
	(szül-e = szül-ő) fn. tt. szülét. Szoros ért. anya, vagyis némber, ki magzatot szült. Szélesb ért. többes számban, szülék, szüleim stb., jelent anyát és apát együtt véve, mint a latin parentes; V. ö. NEMZŐ. Tiszteld a szüléket. (Km.). Ormánságban (Baranya megye egyik vidéke) jelent öreg anyát vagy asszonyt. Azon igenevekből módosított szók osztályába tartozik, melyekben az ő ó átváltozik e a-ra, mint: csörgő csörge, zsengő zsenge, fecsegő fecske, czipő czipe, csigolyó csigolya, bujó buja, csaló csala, bugyogó bugyoga stb. mi a régieknél különösen hosszú é-vel, még több más szóban is eléjön, pl. Idvezíte v. Idvezíté = Idvezítő. ,Szüle' is mint részesülői melléknév eléjön a régieknél, pl. szüle asszonyi állat = szülő asszonyi állat, a Nádor-codexben.
*SZÜLE (2)
	puszta Pest m.; helyr. Szülé-re, ~n, ~ről.
*SZÜLEANYA
	(szüle-anya) ösz. fn. Régiesen, nevezetesen Mikes Kelemen LXXXIII-ik levelében am. anyának anyja, nagyanya. "Ha tizenhárom esztendős korában a leány férjhez megyen, tizennégyben egy leánya lehet, tizenhárom esztendő mulva férjnek adja, annak tizennégyben egy leánya lesz; mind így számlálva egy asszonyt negyvenkét esztendős korában szüleanyának nevezhetik."
*SZÜLEAPA, SZÜLEATYA
	(szüle-apa vagy ~atya) ösz. fn. Régiesen 1) Nagyatya. "Miképen az hatalmasságod boldog emlékezetű atyja, szüleatyja Athname levele által minket oltalma alá vett." 2) Nagyatyának atyja. "Maradékim tanulják meg, ha gonosz találja, hogy az a legőseb., jószágok és legbizonyosabb jutalmak a világtól, atyjok, nagyatyjok és szüleatyjokról maradott reájok." Bethlen M. Önéletirása.
*SZÜLEGYILKOS
	(szüle-gyilkos) ösz. fn. Bűnös, vádlott, ki szüléi valamelyikét gyilkos módon ölte meg.
*SZÜLEGYILKOSSÁG
	(szüle-gyilkosság) ösz. fn. Büntény, melyet szülegyilkos követett el.
*SZÜLEI
	(szül-e-i) mn. tt. szülei-t, tb., ~ek. Szülére vagy szülékre vonatkozó, azt vagy azokat illető, attól vagy azoktól származó. Szülei gond. Szülei hatalom. Szülei szeretet.
*SZÜLEKÖNYV
	(szüle-könyv) lásd: ANYAKÖNYV.
*SZÜLEMĚDÉS
	(szül-em-ěd-és) fn. tt. szülémědés-t, tb., ~ěk, harm. szr. ~e. 1) Tulajd. ért. vett szülés általi származás. 2) Átv. létrejövetele válaminek bizonyos okból, előzményből, V. ö. SZÜL. Törzsöke az elvont szülem, mely hasonlatnál fogva olyan mint, folyam, futam, élem, a folyamodás, futamodás, élemedés származékokban.
*SZÜLEMĚDIK
	(szül-em-ěd-ik) k. m. szüleměd-tem, ~tél, ~ětt. 1) Mint állati, különösen emberi magzat létre, világra jön. 2) Átv. okozat, eredmény gyanánt támad bizonyos okból, előzményből. Képzési kifejlésre hasonlók hozzá: folyamodik, futamodik, élemedik stb.
*SZÜLEMÉNY
	(szül-e-mény) fn. tt. szülemény-t, tb., ~ěk, harm. szr. ~e. 1) Tulajd. ért. szülött, különösen némber magzata, gyermeke. 2) Átv. bizonyos oknak okozata, előzménynek eredménye, cselekvésnek műve, kútforrásnak kifolyása stb. Ime az ifjukori kicsapongásak szüleménye. Elmeszülemény. Saját agyának szüleménye.
*SZÜLEMLÉS
	(szül-em-l-és) l. SZÜLEMĚDÉS.
*SZÜLEMLIK
	(szül-em-l-ik) k. m. szüleml-ětt, htn. ~eni. L. SZÜLEMĚDIK.
*SZÜLEMZ
	(szül-em-z) áth. m. szülemz-ětt. Eléállít, eléhoz, létre hív.
*SZÜLEMZÉS
	(szül-em-zés) fn. tt. szülemzés-t, tb., ~ěk. Eléállitás, létrehozás.
*SZÜLEP
	(szül-ep) fn. tt. szülep-ět, harm. szr. ~e. Hártyákból, véredényekből és sejtszövetből álló, gömbölyü vastag, és taplós test, mely a magzattal együtt terem az anya méhében, s szülés után szintén kitakarodik. Különben ennek neve más v. mása, az oktalan állatoknál pedig pokla.
*SZÜLÉS, SZŰLÉS
	(szül-és) fn. tt. szülés-t, tb., ~ěk, harm. szr. ~e. 1) A méhbe fogadott magzatnak világra hozása. Nehéz, fájdalmas szülés. A szülés előjeleit érezni. Szülésben meghalni. Gyermekszülés. Idétlen szülés. Szülés mása. 2) Nyitra völgyében annyi is mint szüleség, l. ezt.
*SZÜLESÉG
	(szül-e-ség) fn. tt. szüleség-ět, harm. szr. ~e. Barmok eledeleül betakarított széna, szalma stb., szokottabban takarmány. E szóban az e hang könnyebb kiejtésre szolgáló toldalék, mint ezekben: eleség, nyereség, vereség. Eredeti jelentésére nézve V. ö. SZŰL.
*SZŰLÉSI, SZŰLÉSI
	(szül-és-i) mn. tt. szűlési-t, tb., ~ek. Szülést illető, ahhoz tartozó, arra vonatkozó. Szülési bajok, kinok, fájdalmak.
*SZÜLÉSZ, SZÜLÉSZ
	(szül-ész) fn. tt. szülész-t, tb., ~ěk, harm. szr. ~e. Újabbkori műszó, s jelent orvost, ki különösen a szülőnők körül működik, népiesen szólva, bábáskodik; továbbá ki e működéshez kellő tudománya és szakismérete felől szóló oklevéllel el van látva.
*SZÜLÉSZET
	(szül-ész-et) fn. tt. szülészet-ět, harm. szr ~e. Működés, vagy műtét a szülésben levő nők, illetőleg a születendő magzatok körül, tovább., e műtéthez szükséges ügyesség, és szakisméret.
*SZÜLÉSZETI
	(szül-ész-et-i) mn. tt. szülészeti-t, tb., ~ek. Szülészetet illető, ahhoz tartozó, arra vonatkozó. Szülészeti ügyesség, műtét.
*SZÜLÉSZKĚDÉS
	(szül-ész-kěd-és) fn. tt. szülészkědés-t, tb., ~ěk, harm. szr. ~e. Orvosi működés gyakorlása a szülő nők körül; népiesen l. BÁBÁSKODÁS.
*SZÜLÉSZKEDIK
	(szül-ész-kěd-ik) k. m. szülészked-tem, ~tél, ~ětt. Segítő orvosi működéseket gyakorol a szülő nők mellett; népiesen l. BÁBÁSKODIK.
*SZÜLÉSZSÉG
	(szül-ész-ség) l. SZÜLÉSZET.
*SZÜLET
	(szül-et) fn. tt. szület-ět. 1) Némely tájejtéssel am. szüret. 2) Szülés vagyis születés, elvont értelemben véve, mint megtörtént esemény. "Láta egy vak embert ő születétől fogván." (Münch. cod. János. IX.).
*SZÜLETÉS
	(szül-et-és) fn. tt. születés-t, tb., ~ěk, harm. szr. ~e. Világra jövése a méhben levő magzatnak, továbbá, azon idő, melyben valaki született. Születés után legott megfüröszteni, megkeresztelni a gyermeket. Születésétől fogva gyönge volt. Születése napját üli. Szerencsétlen még a születése is. Krisztus Urunk születése előtt, születése után.
*SZÜLETÉSHELY
	(születés-hely) ösz. fn. Azon hely, város, falu, puszta stb., hol valaki e világra jött. A gyermek születéshelyét beírni az anyakönyvbe. A csavargókat születéshelyeikre utasítani.
*SZÜLETÉSI
	(szül-et-és-i) mn. tt. születési-t, tb., ~ěk. Születésre vonatkozó, születést illető; születésben v. születés által támadott. Születési év, hely. Születési hiba.
*SZÜLETÉSKÖNYV
	(születés-könyv) lásd: ANYAKÖNYV.
*SZÜLETÉSNAP
	(születés-nap) ösz. fn. Azon nap, melyen valaki e világra lett, tovább., annak megfelelő nap az utána következő években. Ma van születésnapom, v. szokottabban, születésem napja.
*SZÜLETÉSÜ
	(szül-et-és-ü) mn. tt. születésü-t, tb., ~ek. Születésére nézve, születését tekintve onnan v. innen való, olyan vagy ilyen polgári sorsban született. Csak más szóval összeköttetésben használtatik. Pesti, budai születésü. Magyar születésü (született magyar). Nemes, grófi, polgári születésü.
*SZÜLETET
	(szül-et-et) fn. tt. születet-ět, harm. szr. ~e. Születés, elvont, vagy végrehajtott értelemben, mint megtörtént esemény. A régiek ezt szabatosan megkülönböztették a születéstől, különösen midőn időszámlálásra használták. Így a Müncheni codex végén: "E könyő (könyv) megvégeztetett.... Úr születetetének ezer négyszáz hatvanhatod esztendejében." "Krisztusnak kedig születete így vala." (Máté. I.). "Ki embernek születetét szerzette." (Bécsi codex. Machabeus).
*SZÜLETĚTT
	(szül-et-ětt) mn. tt. születětt-et. Aki anyja méhéből világra jött. Ártatlan, mint a ma született gyermek. (Km.). Néha am. bizonyos állapotra termett vagy hajlandó. Költőnek, úrnak, gazdának született. Katonának született legény. A régi nemes született katonának tekintetett.
*SZÜLETIK
	(szül-et-ik) külszenv. m. szület-tem, ~tél, ~ětt, par. szülessél. Az anyja méhéből világra hozatik, világra jön. Én a múlt század végén születtem. Te egy évben és hóban születtél velem. Ők egy napon születtek. Ez ily ember nem születik, hanem csak terem, minta gomba. (Km.). Egynek ágyából született. Aki született, megis kell halnia. (Km.). Ki egyszer született, kétszer meg nem halhat. (Km.). Népiesen gyakran lesz használtatik helyette: Miolta a világra lettem. Fia lett neki. Meglett a gyermek szerencsésen. Bár csak egyetlen gyermeke lenne! Átv. bizonyos okból, kútfőből ered, támad, származik. V. ö. SZŰL.
*SZÜLETLEN
	(szül-et-len) mn. tt. születlen-t, tb., ~ěk. Aki vagy ami még az anyja méhéből nem jött világra. Isten áldja meg egész családját, még a születlen magzatját is. Különbözik: szültlen.
*SZÜLÉTLEN
	(szül-e-etlen) l. SZÜLŐTLEN.
*SZÜLHÁZ
	(szül-ház) ösz. fn. Nyilvános ház, a gyerekágyas, különösen szegényeb., sorsú nők számára, hol orvosi ügyelet alatt végzik a szülést. V. ö LELENCZHÁZ.
*SZŰLŐ, SZÜLŐ
	(szűl-ő) mn. és fn. tt. szülő-t. 1) Aki szül, vagyis magzatot hoz e világra. A szülő nőnek segítségére lenni. 2) A szüléssel bizonyos viszonyban levő, ahhoz tartozó, mely esetben öszvetétetik, mint: szülőszék, szülőház, szülőfájdalom. Midőn többesben áll, nem csak anyát, hanem apát is együtt véve jelent. Szülőidet tiszteld. A szülőknek engedelmeskedjetek. V. ö. SZÜLE.
*SZŰLŐ- v. SZÜLŐFÁJDALOM
	(szűlő-fájdalom) ösz. fn. A szülést megelőző és kisérő fájdalom. Érezni a szülőfájdalmat. A szülőfájdalomtól elájulni.
*SZŰLŐ- v. SZÜLŐFÖLD
	(szülő-föld) ösz. fn. Haza, ország, tartomány, város, falu, melynek kebelében születtünk. Áldott, elfelejthetlen szülőföld. Elhagyni a szülőföldet. Isten áldja meg a szülőföldét is. "Szülőföldem szép határa, Meglátlak-e valahára? Ahol állok, ahol megyek, Mindenkor csak feléd nézek. Ha madár jön, tőle kérdem: Pirulsz-e még szülőföldem." Kisfaludy K. A Várost néha különösen kiírják: szülőváros.
*SZŰLŐ- v. SZÜLŐHÁZ
	(szűlő-ház) l. SZŰLHÁZ.
*SZÜLŐI
	(szül-ő-i) mn. tt. szülői-t, tb., ~ek. Ami szülőt, vagy szülőket illet, azokra vonatkozik, tőlök ered, hozzájok tartozik. Szülői gond, ápolás. Szülői áldás, átok; máskép: szülei.
*SZÜLŐKE
	(szül-ő-ke) fn. tt. szülőké-t. Szab., D. szerént minden ami anya nélkül neveltetik föl.
*SZŰLŐ- v. SZÜLŐSZÉK
	(szűlő-szék) l. BÁBASZÉK.
*SZÜLŐTLEN
	(szül-ő-telen) mn. tt. szülőtlen-t, tb., ~ěk. Árva, kinek szülői meghaltak, vagy ki szüleitől messze szakadt, elraboltatott. Szülőtlen koczagyermek; máskép: szülétlen. Határozóként am. szülő nélkül, szülőtlenül.
*SZÜLÖTT
	(szül-ött) mn. és fn. tt. szülött-et. Szülés által lett, anyaméhből származott. Egyetlen szülött fiam. Édes szülöttem, azaz, magzatom, gyermekem. Első szülött, az anyának első magzata. Második, harmadik szülött. Nyelvre alkalmazva am. anyai. Szülött nyelvem magyar.
*SZÜLÖTTHAGYÓ
	(szülött-hagyó) ösz. mn. Anya, aki kisded gyermekét elhagyja, vagy valahová kiteszi, hogy megtalálván, könyörületből mások gondoskodjanak róla.
*SZÜLÖTTI
	(szül-ött-i) mn. tt. szülötti-t, tb., ~ek. Szülöttre vonatkozó, azt illető. Szülötti jog, illetőség, minőség.
*SZÜLÖTTSÉG
	(szül-ött-ség) fn. tt. szülöttség-ět, harm. szr. ~e. Születési állapot. Első, másod szülöttség.
*SZŰLŐVÁROS
	(szűlő-város) l. SZŰLÖFÖLD alatt.
*SZÜLT
	(szül-t) mn. tt. szült-et. Akit szültek. Burokban, holtan szült gyermek. Anyaszült meztelen, akin semmi ruha sincsen; némely tájakon hibásan: anyaszűz meztelen.
*SZÜLTLEN
	(szül-t-len) mn. tt. szültlen-t, tb., ~ěk. Akit vagy amit nem szültek, pl. a népmesében: szültlen csikó alattam, melyet mesterségesen vagy anyja holta után vettek ki az anyja hasából. V. ö. SZÜLETLEN.
*SZÜMCSŐ
	fn. tt. szümcső-t. A négyfőbbhímesek seregéb., és táskások rendébe tartozó növénynem; táskája tojásdad, hepehupás, hegyes csúcsokkal, csontárhoz hasonlít, ki nem nyílik; 1-4 rekeszében (Gönczy Pál szerént két vagy két pár rekeszében) melyek egymás fölött vannak, egy-egy mag. (Bunias). Neve alkalmasint szümőcs szóból módosíttatott.
*SZÜMŐCS v. SZÜMÖLCS
	l. SZEMÖLCS, illetőleg SZÖMÖRCS.
*SZŰN, SZÜN
	önh. m. szűn-t. Némely származékai állandóan rövid ü-t vesznek föl, mint szünet, szüntelen, szüntet. 1) Határtalan igével viszonyulva am. bizonyos cselekvés vagy állapot folytatását abban hagyja, megszakasztja. Irni, olvasni szünők. A munkások csengetésre dolgozni szünnek. A gyermek sírni, a beteg nyögni megszűnt. Élni megszűnt. Néha távolító ragu neveket vonz. Dologtól, fáradságtól megszünni. Végre megszünt az üldözéstől. Alkalmazzuk az oktalan állatok cselekvéseire, vagy állapotára is. A bikák megszüntek öklelődzeni. A madarak vedléskor megszünnek énekelni. Egyébiránt közönségesen a mondott példákban is ikesen szokott használtatni, mint a következő pontban. 2) Midőn lelketlen, vagy elvont lények hatására, vagy bizonyos állapotára vonatkozik, szabatosan véve inkáb., szünik, melynek jelentésében némi szenvedőlegesség rejlik, s am. hatása tovább nem tart, nem folytattatik. Szünik a fájdalom, a betegség, a dögvész. Szünik a hideg, a tél, a nagy forróság, a zápor, a szél. Szünik a zaj, forrongás. Szünik a zene, a mulatság. Nem szünik a sok baj. Bár csak megszünnék a háboru. Szűnik a haszon, támad a kár. (Km.). Régiesen: szőn v. szőnik: "És üvöltö (üvölte) nagy szóval mondván szőnjél" (sine. Tatrosi v. Münch. cod. Lukács. IV.). "Hogy ke(dég) megszőnék beszéletétől" (cessavit loqui. Ugyanott. Luk. V.). "Ne szőnjél meg az imádságtól." (Nádor-cod. 429.). "Hogy te es (is) megszőnnél atte balgatagságodból." (Ugyanott. 505. l.). "Ki mind ez ideig nem szőnik az úristent csudatételökkel dicsőiteni." (Debreczeni Legendáskönyv. 85.). Ezen igében a nyugalom, a pihenés alapfogalma rejlik, minélfogva valószinű, hogy valamint nyugonni és pihenni am. a munka fáradság után magát kinyögni, kipihegni, vagyis hogy ezen igék gyökei a lélekzésre vonatkozó nyu, pih természeti hangok: hasonlóan a szűn igében is ilyetén hang (szí, szü, szu) a gyök, s ugyanez van meg, mint általában lélekzési, szivási hang a szunyik, szunnyad igék rokon gyökében is. Idegen nyelvekben egyezik vele a mongol szünü-kü (s' eteindre; disparaitre), honnan: szünüge-kü (szűntet-ni; semmisítni); tovább., a török szön-mek (s' eteindre, verlöschen); sínai nyelven: tíng (cessare, sistere); továbbá hasonló hozzá a latin desinit igének alapját tevő sinit is, mely azt is jelenti: enged, s a magyar szűn, mint föntebb láttuk, ezen értelemben is használtatik.
*SZŰNÁLLAPOT, SZÜNÁLLAPOT
	(szűn-állapot) ösz. fn. l. SZÜNET.
*SZŰNCSĚNGETYŰ
	(szün-csěngetyű) ösz. fn. Csengetyű, mely által a munkások seregének jelt adnak, hogy a munkát ideiglen, pl. evéskor abban hagyják.
*SZÜNEDĚZ
	(szün-ed-ěz) önh. m. szüneděz-tem, ~tél, ~ětt, par. ~z. l. SZÜNEDĚZIK.
*SZÜNEDĚZÉS
	(szün-ed-ěz-és) fn. tt. szünedězés-t, tb., ~ěk, harm. szr. ~e. Bizonyos cselekvésnek, állapotnak, hatásnak lassankinti abban hagyása, alább szállása, engedése; fokozatosan lejtő szünés.
*SZÜNEDĚZIK
	(szün-ed-ěz-ik) gyak. m. k. szüneděz-tem, ~tél, ~ětt, par. ~zél. Bizonyos cselekvés, vagy állapot folytatását lassanlassan abban hagyja, képesint enged, aláb., hagy. A fájdalom enyhültével a beteg kiáltozni szűnedezik. Szabatosan véve, ik képzővel mint középige azt jelenti, hogy önmunkásság nélküli valamely tárgynak hatása, létele lépcsőnkint fogyatkozik. Szűnedezik az ágyuk dörgése, a rohanók rivalgása. A dögvész szűnedezik. Ez igének törzsöke szűned önállólag nincs szokásban.
*SZŰNÉS, SZÜNÉS
	(szűn-és) fn. tt. szünés-t, tb., ~ěk, harm. szr. ~e. Cselekvésnek vagy állapotnak abba hagyása, vagy engedése, megszakadása. Bérletszünés.
*SZŰNÉSI, SZÜNÉSI
	(szün-és-i) mn. tt. szünési-t, tb., ~ek. Szűnésre vonatkozó, azt illető. Szünési idő, óra, szünési jel.
*SZÜNET
	(szün-et) fn. tt. szünet-ět, harm. szr. ~e. 1) Az abban hagyott, vagy félbeszakasztott munka utáni nyugalom, vagy tétlen állapot. A napszámosoknak déltájban egy órányi szünetet engedni. Szünetre jelt adni. Szünet után új erővel a munkához fogni. 2) Akármily hatásnak, erőnek aláb., hagyása, megszakadása. A szélvész szünetére várakozó hajósok. Szünet nélkül üldözni valakit. Nincs szünete se éjjel se nappal.
*SZÜNETĚL
	(szűn-et-ěl) önh. m. szünetěl-t. Szünetet tart, azaz, a munkát ideiglen abban hagyja, félbeszakasztja; pihen, nyugszik. Ebéd után szünetelni és alunni. Nyáron a munkások reggel, délben, és délestkor szünetelni szoktak. A szabóknak szokásuk hétfőnként szünetelni.
*SZÜNETĚLÉS
	(szűn-et-ěl-és) fn. tt. szünetělés-t, tb., ~ěk, harm. szr. ~e. A munkának nyugvás végett ideiglenes félbeszakasztása.
*SZÜNETĚNKÉNT
	(szün-et-ěn-ként) ih. 1) Szüneti időszakok alatt, midőn, vagy valahányszor szünet van. Képzésre olyan, mint, reggelenként, éjjelenként. Szünetenként bemenni a kocsmáb., egy pohárborra. 2) Közbeközbe szünetet tartva, nem folytonosan munkálkodva, nem húzamosan.
*SZÜNETI
	(szün-et-i) mn. tt. szüneti-t, tb., ~ek. Szünetre tartozó, arra vonatkozó, azt illető. Szüneti óra.
*SZÜNETJEL
	(szünet-jel) ösz. fn. Jel a hangjegyirásban, mely azt jelenti, hogy az ének vagy zenehangnak bizonyos ideig elhallgatnia kell. (Pausa.).
*SZÜNETLEN
	(szün-etlen) mn. tt. szünetlen-t, tb., ~ěk. Folytonosan működő, ható, vagy tartó. Szünetlen munka, fáradság, gond. Szünetlen üldözés, háboruság. "Állnak vala a sidó papifejedelmek, és a választott sidók szőnetlen vádolván Jésost." Nádor-codex. 223.). Használtatik határzóként is, szünetlenül helyett. Szünetlen íz, olvas, munkálkodik. Máskép és szokottabban: szüntelen.
*SZÜNETLENMOZGÓ
	(szünetlen-mozgó) ösz. mn. és fn. Olyas valami, melyet, ha egyszer mozgásb., tesznek, működni többé meg nem szűnik. (Perpetuum mobile).
*SZÜNETLENÜL
	(szün-et-len-ül) ih. Folytonosan, abban nem hagyva, félbeszakadás, nyugvás, pihenés, szünet nélkül.
*SZÜNETLIK
	(szün-et-el-ik) k. m. szünetl-ětt, htn. ~eni. Csak némelyek által használt szó. Lelketlen dolgokról mondják ,szünetel' értelemben.
*SZÜNETMUNKA
	(szünet-munka) ösz. fn. 1) Általán munka, melyet valaki a szünet idején rendkivül végez, mely a kötelezett szakmához nem tartozik. 2) Különösen bányászi munka, melyet a rendelt időn, és kiszabott szakmányon kivül tesznek. Egészen különbözik tőle a megfordított munkaszünet.
*SZÜNETNÉLKÜLI
	(szünet-nélküli) ösz. mn. l. SZÜNETLEN.
*SZŰNIDŐ, SZÜNIDŐ
	(szűn-idő) ösz. fn. Időköz, mely a félbeszakasztott munka után következik, s az újra kezdett munkáig tart. A munkások déli szűnideje. Iskolai szűnidő.
*SZŰNIK v. SZÜNIK
	(szűn-ik) k. l. SZŰN.
*SZÜNJEL
	(szün-jel) l. SZÜNETJEL.
*SZŰNNAP v. SZÜNNAP
	(szün-nap) ösz. fn. Nap, melyen a munkások bizonyos dolog folytatását abban hagyják, milyenek a szolgai munkákra nézve az innepek, és vasárnapok. Oskolai szünnapok.
*SZŰNÓRA v. SZÜNÓRA
	(szün-óra) ösz. fn. A napnak bizonyos órája, melyben a munkások dolgozni megszünnek, részint, hogy kipihenjék magukat, részint evés végett. Regebédi, déli, harmadebédi szünóra.
*SZÜNRENDEZÉS
	(szün-rendezés) ösz. fn. A kereskedelemben olyatén rendezés, midőn minden függő ügyek véghez vitetnek a nélkül, hogy újak kezdetnének, pl. ha a kereskedő meghalt s örökösei a kereskedést folytatni nem kivánnák. (Stralzio, Stralziren).
*SZÜNRENDEZÉSI
	(szün-rendezési) ösz. mn. Szünrendezésre vonatkozó, azt illető. Szünrendezési czímvezető.
*SZÜNTELEN
	(szün-telen); SZÜNTELENÜL (szün-telen-ül) l. SZÜNETLEN; SZÜNETLENÜL.
*SZÜNTET
	(szün-tet) mivelt. m. szüntet-tem, ~tél, ~ětt, par. szüntess. Eszközli, végrehajtja, okozza, hogy valami szünjék, megszünjék, hogy továb., ne tartson. Megszüntetni a vérontást. Megszüntetni a munkát, az éjjeli mulatságot.
*SZÜNTETÉS
	(szün-tet-és) fn. tt. szüntetés-t, tb., ~ěk, harm. szr. ~e. Parancsolás, meghagyás, melynél fogva megszünik valami, vagy megszün tenni valaki valamit.
*SZŰNYERÉS
	(szű-nyerés) ösz. fn. A székelyeknél am. neki bátorodás; ellentéte: szűvesztés.
*SZŰPAIZS
	(szű-paizs) ösz. fn. Paizs, melynek alakja, szabása szívhez hasonló; különböztetésül a kerek, vagy domború paizstól.
*SZŰPÖFETEG
	(szű-pöfeteg) ösz. fn. A szivbetegségnek, és dobogásnak erőseb., foka, melyet a nép hiedelme a szivben tanyázó férgeknek tulajdonít.
*SZŰR v. SZÜR
	(1), áth. m. szűr-t v. szür-t. Némely származékai állandóan rövid ü-t vesznek föl, pl. szüret, szüredék, szürenkedik. 1) Valamely nedvet bizonyos sürü likacsokkal ellátott testen, vagy eszközön általereszt, különösen a végett, hogy söprejétől, vagy holmi idegen vegyüléktől megtisztítsa. Tejet, levet szűrni. Szürővel, szitkával megszűrni a levest. Valamit ruhán, papiron általszűrni. A savót a turózacskón leszűrni. Átv. öszveszűrni valakivel a levet am. bizonyos czélra egyet érteni, czimborálni. 2) Különösen, némely gyümölcsök, kivált szőlő levét kisajtólja s itallá elkészíti. Almából, szőlőből mustot szűrni. Ez évben nem sok mustot szűrtünk. Másnak szűr, maga szomjan marad. (Km.). 3) Átv. mondjuk betegségről, vagy általán az állati test fogyatkozásáról, mely a benne levő zsírt, hájat mintegy kiszűri. Megszűrte őt a tartós betegség, a vén kor, a koplalás. E szónak gyöke szű, mint egy részről az elválasztást jelentő sza, sze gyökök mása, más részről, mint amely a szivárgó nedvnek természeti hangját utánozza, miként a német seihen is; az r cselekvést jelentő képző, s tájszokásilag l-re változik, honnan szüret néhutt máskép: szület. A törökben szüz-mek am. szűrni; honnan szüzgecs am. szürő. (Vámbéry). Hangra rokon hozzá a magyarban azon szür is, melyből szürcsöl, szürcsölget származott.
*SZŰR v. SZÜR
	(2), fn. tt. szűr-t v. szür-t, tb., ~ök, harm. szr. ~e. Kicsinezve: szűröcske. 1) Szőrből, vagy úgy nevezett kutyaszőrü gyapjuból kallott, durva darócz posztó, melyet csapók készítenek. Tatai, pápai, gyöngyösi, privigyei szűr. Egy vég szűrt venni, fölszabni. A végszűrt beáztatni, kipányvázni, beereszteni. Fehér, szűrke, mákos szinü szűr. 2) Ilyetén kelméből varrott különféle szabásu, és nagyságu öltöny, vagy köpeny. Öreg v. hosszu szűr. Köpönyegszűr. Dolmányszűr, fordítva: szűrdolmány. Halász v. révészszűr, milyet néhutt a halászok és révészek viselnek. Béresszűr. Bakonyi, egri czifra, hímezett, veres posztóval tarkázott szűr. Galléros, gallératlan szűr. Szűr, hozz fát, palást rakj tüzet, bunda nyugodjál. (Km.). Szűr nem palást. (Km.). "Szűr van rajtam nem bunda, Tudod, rózsám nem dunna." (Népd.). "Be van az én szűröm újja kötve, Édes rózsám ne kotorázz benne." (Népd.). Átv. kitették a szürét, am. kiadtak rajta, mint kelletlen vendégen: mit azon hajdani népszokásból magyaráznak, melynél fogva leánykérő legénynek úgy adták értésére a kosárkapást, hogy estve levetett szürét reggel a konyháb., vagy tornáczba kiakasztották, annak jeléül, hogy Isten hirével elmehet, ellenben a kedves kérőét fölvirágozták, és szalagozták. Mondják arról is kit a hivatalból kitettek; vagy a kocsmából kivetettek. Kinek nem szűre, ne viselje v. ne vegye magára. (Km.). Szűrben keresték, köpönyegben elköltötték. (Km.). Szűr alól beszél, szűr alól fittyet hány (fenyegetődzik, de tőle senki se fél). Némely palócztájakon a szűr neve csuha. E szó eredetileg egy a szőr szóval, t. i. az anyag jelenti a kelmét és a belőle készített öltözéket, mint a gub., jelent bojtos szőrt, pl. gubás eb, egyszersmind ily szőrből kötött, szövött ruhát; V. ö. SZŐR.
*SZŰR (3)
	falu Baranya m.; helyr. Szűr-be, ~ben, ~ből.
*SZÜRCSÖL
	(szür-öcs-öl) áth. m. szürcsöl-t. Bizonyos nedvet, különösen italneműt fogai között szivogat be, s mintegy a fogak résein általszüröget. Szürcsölni az édes bort. Alaphangban, és jelentésben rokona a szörpöl, s a német schlürfen, és a latin sorbeo.
*SZÜRCSÖLÉS
	(szür-öcs-öl-és) fn. tt. szürcsölés-t, tb., ~ěk, harm. szr. ~e. Ivás módja, melynél fogva valaki szürcsölve veszi be az italt. V. ö. SZÜRCSÖL.
*SZÜRDÉK
	l. SZÜREDÉK.
*SZŰRDÖGEL v. SZÜRDÖGÉL
	(szür-öd-ög-el), gyak. áth. m. szűrdögel-t. Apródonként, lassanlassan, de folytonosan szűr valamit. V. ö SZŰR, (1).
*SZŰRDÖGELÉS
	(szűr-öd-ög-el-és) fn. tt. szűrdögelés-t, tb., ~ěk, harm. szr. ~e. Folytonos, lassanlassan folytatott szűrés.
*SZÜREDÉK
	(szür-ed-ék) fn. tt. szüredék-ět, harm. szr. ~e. A szürőn átszivárgott, és seprejétől megtisztult nedv, lé. Szüredék sonkolya, sepreje. (Szab., D.).
*SZÜRENKĚDIK
	(szür-en-kěd-ik) k. m. szürenkěd-tem, ~tél, ~ětt. Lassan-lassan, vékony sugarakban vagy apró cseppekben szivárog, általfoly valamely testen. Az eső beszüremkedik a földbe. Győr tájékán am. fogy, elsoványodik. Megszüremkedett a beteg.
*SZŰRÉS, SZÜRÉS
	(szür-és) fn. tt. szűrés-t. tb., ~ěk, harm. szr. ~e. Valamely híg testnek, folyadéknak bizonyos eszköz likacsain általszivárogtatása, illetőleg megtisztítása, némi seprűktől elválasztása. V. ö. SZŰR, (1).
*SZÜRET
	(szür-et) fn. tt. Szüret-ět, harm. szr. ~e v. ~je. 1) Széles ért. szürés által megtisztított nedv, folyadék. 2) Különösen szőlőszeti munka, midőn az érett szőlőt leszedik, megcsömöszölik v. tapossák kisajtólják, a mustját, levét edényekre szürik. Jókor jősz, elmult a szüret. (Km.). Bő, sovány szüret. Víg, zajos szüret. 3) Átv. holmi mezei termények betakarítása. Kukoriczaszüret, krumpliszüret, babszüret. Némely tájdivatos ejtéssel: szület. V. ö. SZŰR, (1).
*SZÜRETĚL
	(szür-et-ěl) önh. m. szüretěl-t. Szüretet tart, azaz, az érett szőlőt leszedi, és levét, mustját veszi. Szélesb ért. holmi terményeket betakarít. Átv. bizonyos hasznot húz, bevétele van.
*SZÜRETĚLÉS
	(szür-et-ěl-és) fn. tt. szüretělés-t, tb., ~ěk, harm. szr. ~e. A szőlőnek leszedése, és levének kicsömöszölése, kisajtólása stb. Szélesb ért. holmi mezei termények betakaritása. V. ö. SZÜRET.
*SZÜRETĚLŐ
	(szür-et-ěl-ő) mn. és fn. tt. szüretělő-t. Aki szüretet tart, vagy a szüreti munkákat végzi. A szüretelőket mustos pecsenyével megvendégelni.
*SZÜRETI
	(szür-et-i) mn. tt. szüreti-t, tb., ~ek. Szürethez tartozó, azt illető, arra vonatkozó, szüretkor eső, történő. Szüreti készületek, munkák. Szüreti mulatság, lakoma. Szüreti idő, szünnapok.
*SZÜRETKOR
	(szüret-kor) ösz. ih. Szüret idején, míg a szüreti munka tart. Szüretkor jól mulatni. Szüretkor leszen két éve.
*SZÜRETYŰ
	(szür-ety-ű) fn. tt. szüretyű-t. Szitanemű szűrőeszköz; egyszerüen: szűrő.
*SZŰRFOLT
	(szűr-folt) ösz. fn. Mai értelmében am. folt a szűrön; régiesen, pl. a Debr. Legendáskönyvben (12. l.) am. szűrdarab., "Parancsolá a fejedelöm, hogy mezitelen felakasztva hajánál fogva nagy erősen megostoroznájak, es nagy erős szűrfoltokkal a megtaglott testet törölnéjek."
*SZŰRHOSSZÚ
	(szűr-hosszú) ösz. fn. Nyitravölgyi tájszó, am. hosszuszűr.
*SZŰRKANKÓ
	(szűr-kankó) ösz. fn. Dolmányszabásu szűröltöny. V. ö. KANKÓ, 3).
*SZÜRKE
	mn. tt. szürkét. Általán, mondják szinről, mely a sötét és világos, a barna, vagy fekete, és fehér szinek vegyületéből áll. Fokozatai különfélék, amint vagy a barnához, feketéhez, vagy a világoshoz, fehérhez áll közelebb., honnan hasonlat után a hamuszinű, vasszinű, füstszinű, világos-, sötét-, fekete-szürke stb. Különösen az állati szőrt, hajat illetőleg am. részint barna, barnás, szög, szőke, részint ősz, fehér szálakkal vegyitett. Szürke haj, szakál, bajusz. Festett szőrkelméket illetőleg: szürke posztó, szűr, szőnyeg, pokrócz. Mákos, bögölyszinű, hamvas szürke ruha. Szürke barát, szent Ferencz rendű, minthogy eredetileg szürke posztóból viseltek ruhát. Szürke nénék, apáczák. Állatokról szólva: szürke macska, szürke evet, szürke szamár, szürke ló, mely ismét lehet seregélyszürke, egérszőrű, deres, vasderes, sötét, világos szürke. Szürke lótól nem kérnek vámot (hanem a gazdájától). (Km.). Margit asszony, szürke ló, ritka válik benne jó. (Km.). Használtatik egyszerüen főnevűl is ,szürke ló' értelemben. Megnyergelni, befogni a szürkét. Szürkén lovagolni. Sötétszürke, seregélyszürke, almásszürke, világosszürke, lovakra vonatkozó nevezetek. Mint a szürkül, szürkület származékok mutatják, jelenti az égnek félsötét, félvilágos szinét is, különösen nap kelte előtt, és nyugta után. Különböztetés végett V. ö. ŐSZ, és SZŐKE. Minthogy a szürke vegyes szint jelent, magyar elemzéssel valószinű, hogy alapfogalmánál fogva egy eredetű a keveréket, vegyületet jelentő zűr (zavar) szóval. Képeztetési alakra pedig hasonló ezen szinre vonatkozókhoz: szöszke, szőke, hóka, róka, riska, pirka, tarka, melyekben a ke ka tulajdonkép nem kicsinző, hanem elavult igékből származott részesülők módosulata, mint a fecske, csacska, locska, czinke s töb., mások, elemezve: fecsegő fecsege fecske, csacsogó csacska, locsogó locska, czinegő czinege czinke. Miszerint szürke annyi volna, mint szürögő (zürögő, zavargó) szüröge, öszvehúzva: szürke. Ezen értelmezést valószinűbbé teszi a Dunán túl divatozó züllik, zülled, am. zürlik, zürled, azaz, vénhedik, öregségre hajlik, vagyis őszbe csavarodik, szürkül a haja. Egyébiránt egyezik vele a persa szirk, mely Vullers szerént am. fucus ruber et albus, és Budenz J. szerint a lapp čuorkok, čuorre, čörre, finnlapp čuorgad, čurgis, osztyák sur, vogul sarach, mordvin šaržu.
*SZŰRKEBEL
	(szűr-kebel) ösz. fn. A hosszuszűr szárnya. A magot szűrkebelből vetni. Balaton vidéki szó.
*SZÜRKEHÁLYOG
	(szürke-hályog) ösz. fn. Betegség a szemen vagy szemeken, midőn azok elhomályosodnak, mintha hálóval (szürke hálóval) huzatnának be. (Cataracta).
*SZÜRKÉLLIK
	(szür-ke-el-el-ik) k. m. szürkéll-tem, ~tél, ~t v. ětt; htn. ~ni v. ~eni. Szürke szint mutat, szürke színt játszik.
*SZÜRKENÉNE
	(szürke-néne) ösz. fn. Női szerzetes, kinek rendeltetése betegeket ápolni; e női szerzetesek így neveztetnek ruhájok szinétől, máskép: irgalmasnénék, irgalmasszűzek. (Graue od. barmherzige Schwestern).
*SZÜRKEPRÉM
	(szürke-prém) ösz. fn. Szürke színű prém, akár ily szinű állatok szőrméjéből készítve, akár mesterségesen ilyenné festve.
*SZÜRKÉS
	(szürke-es) mn. tt. szürkés-t v. ~et, tb., ~ek. Szürkébe menő, itt-ott fehér, ősz szálakkal kevert, világos foltokkal pettyegetett. Szürkés haj, bajusz. Szürkés kelme.
*SZÜRKESÉG
	(szürke-ség) fn. tt. szürkeség-ět, harm. szr. ~e. Szürke tulajdonsága vagy állapota valaminek. Hajak szürkesége.
*SZÜRKÍT
	(szürke-ít) áth. m. szürkít-ětt, par. ~s, htn. ~ni v. ~eni. Szürkévé tesz, szürkére fest. Az agg kor megszürkítette a haját. V. ö. SZÜRKE.
*SZÜRKÍTÉS, SZÜRKITÉS
	(szürke-ít-és) fn. tt. szürkítés-t, tb., ~ěk, harm. szr. ~e. Cselekvés vagy hatás, mely által valami szürkévé tétetik, festetik.
*SZÜRKÖNY
	(szürk-öny) fn. tt. szürköny-t, tb., ~ök, harm. szr. ~e. l. SZÜRKÖNYET.
*SZÜRKÖNYET
	(szürk-öny-et) fn. tt. szürkönyet-ět, harm. szr. ~e. Éj és nap közti időszak, midőn az ég szürke, vagyis félsötét, félvilágos, t. i. nap kelte előtt, és nap nyugta után. E két állapot oly viszonyban áll egymással, mint az estveli és reggeli hajnal. A székelyeknél divatos szó; általánosab., szokás szerént: szürkület. Egyébiránt rendesen ,szürkönyet' vagy ,szürkület' alatt napalkonyati időt értünk, valamint a hajnal közönségesen am. a latin aurora. Képeztetésre az alkonyat és szürkönyet, alkonyodik és szürkönyödik hasonló alkatuaknak látszanak, ámbár végelemzésben az ,alkonyat' szó különböző képeztetésü lehet; V. ö. ALKONY. Értelemre annyiban különbözők, hogy az alkonyat tulajdonkép a napnak csak alászállását, a szürkönyet az égnek mind homályosodását, mind homályból világosba átmenését jelenti.
*SZÜRKÖNYETI
	(szürk-öny-et-i) mn. tt. szürkönyeti-t, tb., ~ěk, Szürkönyetre vonatkozó, szürkönyetkor történő.
*SZÜRKÖNYÖDÉS
	(szürk-öny-öd-és) fn. tt. szürkönyödés-t, tb., ~ěk. harm. szr. ~e. 1) Nap lementekor az égnek homályosodása. 2) Nap kelte előtt föltünedező világosság. Mindkét esetben az ég hasonló sötétvilágos szinben tűnik elé, azon különbséggel, hogy nyugatkor a világosságba sötétség, keletkor ebbe amaz vegyűl. V. ö. SZÜRKÖNYÖDIK.
*SZÜRKÖNYÖDIK
	(szürk-öny-öd-ik) k. m. szürkönyöd-tem, ~tél, ~ött. Mondják égről, illetőleg időszakról, midőn naplemenetkor a világosságot a bele vegyülő homály, vagy keletkor az éji homályt a világosság űzni kezdi; Szab., D. szerént am. estveledik.
*SZÜRKŰL, SZÜRKÜL
	(szürke-űl) önh. m. szürkűl-t. 1) Valamely testnek, különösen szőrnek hajnak sötét szine közbenközben fehérrel, őszszel vegyül. Szürkül a haja, szakála, bajusza. 2) Az ég félsötét, félvilágos szinben tűnik elé, különösen estve és reggel. Máskép: szürkönyödik.
*SZÜRKŰLÉS, SZÜRKÜLÉS
	(szürke-űl-és) fn. tt. szürkülés-t, tb., ~ěk, harm. szr. ~e. Szürkévé levés, vagy változás.
*SZÜRKÜLET
	(szürke-űl-et) fn. tt. szürkület-ět, harm. szr. ~e. Napkelet-, vagy napnyugottáji idő, midőn az ég fényét homály, vagy a sötétséget világosság kezdi űzni. Estveli szürkület, reggeli szürkület. Máskép: szürköny v. szürkönyet. V. ö. SZÜRKE.
*SZÜRKÜLETI
	(szürke-űl-et-i) mn. tt. szürkületi-t, tb., ~ek. A szürkületre vonatkozó; szürkületkor vagy szürkületben történő, létező. Szürkületi homály.
*SZÜRLE
	fn. tt. szürlét. Némelyek által a nálunk szokásban levő azon thea nevezetének magyaritása végett alkotott szó, mely alatt némely növények illetőleg fűvek főzetét mint italt értünk; maga a valóságos thea, mint a kávé nevezet némi eltérésekkel a különböző nyelvekben sőt nyelvcsaládokban általánosan el van fogadva.
*SZŰRLIK
	(szür-öl-ik) k. m. szürlött, htn. szürleni. Mondják tehénről, anyajuhról, midőn megvénűl, vagy teje kiapad. Egyezik vele a Dunán túl divatos züllik azaz, zürlik, mintegy szürenkedik; V. ö. SZÜRENKEDIK.
*SZÜRLÖG
	(szűr-öl-ög) gyak. önh. m. szürlög-ött. Erdélyies tájejtéssel am. szemereg; tovább., pezseg, habzik, pl. a bor, borvíz, midőn pohárba töltik.
*SZÜRMEDĚZ
	(szür-öm-ed-ěz) gyak. önh. m. szürmeděz-tem, ~tél, ~ětt. Sürü apró cseppekben esik, szivárog, mintha szűrőn eresztenék által.
*SZÜRMÖL
	(szür-m-öl) önh. m. szürmölt. L. SZÜRCSÖL.
*SZÜRMÖLÉS
	(szür-m-öl-és) l. SZÜRCSÖLÉS.
*SZŰRNYEGH
	falu Zemplén m.; helyr. Szűrnyegh-re, ~ěn, ~ről.
*SZŰRŐ, SZÜRŐ
	(szűr-ő) mn. és fn. tt. szűrő-t. 1) Amivel bizonyos nedvet, folyadékot szűrnek. Rendesen a viszonynévvel öszvetett szót alkot. Szűrőedény, szűrőkanál, szűrőszita, szűrőkas, szűrőzsák, szűrővászon; tejszűrő, levesszűrő. 2) Mint önálló fn. szőrből készített, sürü szitához hasonló, töltséralakú, vagy kerek tok fenekére alkalmazott szövet, melyen bizonyos folyadékokat általszivárogtatnak, illetőleg söprejiktől megtisztítnak. Szűrőn átereszteni a levest, tejet. 3) l. SZÉRŰ.
*SZŰRŐDÉS, SZÜRŐDÉS
	(szür-ő-öd-és) fn. tt. szűrődés-t, tb., ~ěk, harm. szr. ~e. Bizonyos nedvnek valamely likacsos testen általszivárgása.
*SZŰRŐDIK, SZÜRŐDIK
	(szür-ő-öd-ik) belsz. m. szürőd-tem, ~tél, ~ött. Mintegy belső nyomás által átszivárog, s meghigúl. A zacskób., öntött alutttej savója átszürődik. Átv. zsírja, kövérsége fogy, mintha megszürték volna.
*SZŰRŐ- v. SZÜRŐEDÉNY
	(szűrő-edény) ösz. fn. Mindenféle edény, melyen valamit szürnek, pl. szűrőkanál, szűrőszita, szűrőkosár.
*SZŰRÖGET, SZÜRÖGET
	(szür-ög-et) gyak. áth. szűröget-tem, ~tél ~ett, par. szűrögess. Gyakran, folytonosan, vagy lassanlassan, kicsinyenkint szűr valamit.
*SZŰRÖGETÉS, SZÜRÖGETÉS
	(szür-ög-et-és) fn. tt. szűrögetés-t, tb., ~ěk, harm. szr. ~e. Gyakori, vagy kicsinyes, aprózott szűrés.
*SZŰRŐ- v. SZÜRŐKÁD
	(szűrő-kád) ösz. fn. A szüretelők kádja.
*SZÜRŐ- v. SZÜRŐKALÁN
	(szűrő-kalán) ösz. fn. Likacsos kalán, melyen holmi leveket, híg főzelékeket szűrnek a szakácsok.
*SZŰRŐ- v. SZÜRŐKAS
	(szűrő-kas) ösz. fn. A serfőzők kasa, melyen a kifőzött sörlevet áteresztik, s meghigítják.
*SZŰRŐKOSÁR
	(szűrő-kosár) l. SZŰRŐKAS.
*SZŰRŐ- v. SZÜRŐKŐ
	(szűrő-kő) ösz. fn. Homokkőből készített, likacsos bödön, melyen a tisztátalan, fövenyes vizet átszivárogtatják.
*SZÜRÖNGÉL
	(szür-öng-él) önh. m. szüröngél-t. l. SZÜRMEDEZ, SZÜRLÖG.
*SZÜRÖNKÉL
	(szűr-ön-g-él) önh. m. szürönkélt. Székely szó, s am. vékonyan csorog, csoronkál, csoronkázik, vékonyan szürődik. (Kríza J.).
*SZŰRŐ- v. SZÜRŐRUHA
	(szűrő-ruha) ösz. fn. Vászonszövet, melyen holmi folyadékot átszűrnek.
*SZŰRÖS
	(szűr-ös) mn. tt. szűrős-t v. ~et, tb., ~ek. Aki szűrben jár, szűrbe öltözött, szűrruhát viselő. Szűrös paraszt, juhász, kanász.
*SZŰRŐ- v. SZÜRŐSZITA
	(szűrő-szita) ösz. fn. Szita, melyen nedveket, folyadékokat eresztenek által, különböztetésül a száraz, pl. liszt-, dohányszitától.
*SZŰRŐVÁSZON
	(szűrő-vászon) l. SZŰRŐRUHA.
*SZŰRŐ~ v. SZÜRŐZSÁK
	(szűrő-zsák) ösz. fn. A borszüretelők zsákja, melyben a szőlőt tapossák, hogy levét kinyomják.
*SZŰRTHE
	falu Ung m.; helyr: Szűrthé-re, ~n, ~ről.
*SZÜRTYŰ
	l. SZÜRETYŰ.
*SZŰRŰ; SZŰRÜ
	l. SZŰRŐ; és SZÉRÜ.
*SZÜSZÖG
	(szüsz-ög) önh. m. szüszög-tem, ~těl, ~ött. Székelyszó, s am. szüszörgő hangon szivárkozik. (Kríza J.).
*SZŰTELEN; SZŰTELENSÉG; SZŰTELENÜL
	l. SZÍVTELEN; SZÍVTELENSÉG; SZÍVTELENÜL.
*SZÜTYŐ
	fn. tt. szütyő-t. 1) Fiókkal ellátott bőröv, milyent töb., vidéken a tótok, s a magyarok közől a palóczok derékra kötve viselnek, mely egyszersmind erszényül szolgál. 2) A növénytanban általán hártyanemü zárt zacskó (utriculus); ha termésről mondják, értenek alatta vékonyhártyáju egymagvu termést, melyben a mag tágan áll, ilyen termése van, pl. az amarántnak. Eredetileg alkalmasint tűsző v. gyűszű, melyből hangátvetés által alakult. l. TŰSZŐ.
*SZÜTYŐKE
	(szüty-ő-ke) fn. l. TÜCSÖK. Nevét hangjától kapta, valamint a tücsök, vagy a latin cicada.
*SZÜTYŐLÉK
	(szütyő-l-ék) fn. tt. szütyőlék-ět, harm. szr. ~e. Kicsiszerű zsákocska; tovább., őrlött búza növedéke; máskép: fütyőlék.
*SZŰVEL; SZŰVELÉS
	lásd: SZÍVEL; SZÍVELÉS.
*SZŰVESZTÉS
	(szű-vesztés) ösz. fn. Székely szó, s am. bátortalankodás; ellentéte: szűnyerés. V. ö. SZŰ, SZÍV.
*SZŰZ
	mn. és fn. tt. szűz-et v. szűz-et. A régieknél származékaival együtt ű helyett igen gyakran í önhangzóval írva találjuk: szíz, szízeség stb., 1) Széles ért. ki a nemi szemérmet sértetlenül, szeplő nélkül megőrizi, legyen az akár férfi, akár nő. Szűz legény, ifjú, szűz leány, szűz hajadon. 2) Szorosb ért. nőszemély, ki soha férfival nem közösült. Rózsához az illat, szűzhöz a szemérem hozzá termett. (Km.). 3) Tiszta erkölcsi keresztény ért. ki a szemérmesség ellen se gondolattal, se vágygyal nem vét, Krisztusnak ama tanával egyezőleg: "Aki nőt látand a végre, hogy megkivánja őt, immár vétkezett az ő szivében." 4) Átv. ért. a maga nemében tiszta, mocsoktalan, idegen elemmel nem vegyült, szeplőtelen, eredeti épségben létező, szóval, mi a szűzzel némi hasonlati, jelképi viszonyban áll. Ez értelemben a viszonyló szóval rendesen öszvetett szót alkot. Szűzarany, idegen ásványkeverék nélkül. Szűztojás, melyet hím nem termékenyített. Szűzleves, tiszta leves. Szűzvirág, liliom, mint a szüzeség jelvénye. Szűzvállak, melyek még terhet nem viseltek. E szónak eredeti jelentését tekintve némelyek azon nézetben vannak, hogy az szű gyöktől származik, mintha volna szü-öz, szüv-öz, azaz, szüves, szűvel vagy szívvel biró, t. i. kitünőleg (per excellentiam) a szű v. szív érzelmeivel biró, azoknak hódoló; így a ,biró' szó is kitünőleg jelent igazságszolgáltatót. Alakban hasonló volna a lemez, nehez, üdvöz, igaz, száraz szókhoz, melyekben az ez öz az képző am. és ös as. Talán inkáb., a ,szép' szóval rokoníthatnók, legalább a kettőt gyökben (sze v. szi) egyezőnek tekinthetjük. Curtius (Grundzüge der Griechischen Etymologie) azt mondja: "Dem lateinischen castus scheint cand-id-us, candor nahe zu liegen. (Első Rész. 108. l.). V. ö. SZÉP; SZÍN. Figyelmet érdemel a szanszkrit çudh (purificari, lustrari), honnan çuddhi (puritas), çuddha (purificatus, purus); ezekkel rokonítja Bopp Ferencz a szláv ćis-tu és latin cas-tus szókat is. (Glossarium comparativum lingvae sancritae). Egyébiránt a magyar ,szűz' szó idegen nyelvekben közelebbről rokon a csagataj kďz, oszmanli-török kďz szókkal, melyek szintén leányt és szűzet jelentenek. Persául is kníz am. szűz és leány (virgo, puella).
*SZŰZANYA
	(szűz-anya) ösz. fn. Idvezitőnk anyja, Mária.
*SZŰZARANY
	(szűz-arany) ösz. fn. Tiszta arany, más érczek vegyülete nélkül.
*SZŰZEI
	l. SZŰZI.
*SZŰZEN, SZÜZEN
	(szűz-en) ih. A nemi szeméremnek megszeplősítése nélkül; tisztán. Szűzen élni, maradni, meghalni.
*SZŰZESÉG, SZÜZESÉG
	(szűz-e-ség) fn. tt. szűzeség-ět, harm. szr. ~e. Szűzi állapot, midőn a nemi, különösen női szemérem szeplőtelenül megőriztetik. V. ö. SZŰZ. A közönséges szokás ugyan kettőztetett s-vel ejti: szüzesség, de hibásan, mert törzse nem szűzes, hanem szűz, s ebből ség képzővel lett szűzség, mint Molnár A. irja, végre könnyeb., kiejtés végett e közbetéttel lett szűz-e-ség; mint ,békeség' és ,bölcseség' szók is. Szüzeség példája, tűköre. Szüzeséget fogadni. Szüzeségét elveszteni.
*SZŰZESÉGHÁRTYA
	(szűzeség-hártya) lásd: SZŰZŐR.
*SZŰZESÉGI
	(szűz-e-ség-i) mn. tt. szűzeségi-t, tb., ~ek. Szűzeségre vonatkozó. Szüzeségi fogadalom.
*SZŰZESSÉG
	l. SZŰZESÉG.
*SZŰZFA
	(szűz-fa) ösz. fn. Ázsiában, északi Amerikában és Európa némely tartományaiban tenyésző cserjefa, melynek levelei fogasak, s mindkét oldalról molyhosak. (Vitex agnus castus). Baranya némely vidékében a fűzfát szízfá-nak azaz szűzfá-nak hívják.
*SZŰZFERTEZÉS
	(szűz-fertezés) lásd: SZŰZSZEPLŐSITÉS.
*SZŰZFÖLD
	(szűz-föld) ösz. fn. Föld, melyet vetés alá legelőször szántanak fel.
*SZŰZI
	(szűz-i) mn. tt. szűzi-t, tb., ~ek. Szüzet illető, szűzre vonatkozó, szűz tulajdonságával biró. Szűzi szemérem. A régieknél, pl. a Debreczeni Legendáskönyvben gyakran eléjön ,szűzei' alakban (mint ma is ,mennyei'): "És látván a bódog szűz Mária hogy mégis könvezne uronk Jézus... nagy könvhullatással, csókolással es szűzei tejével könyörgeti vala őtet." (101. l.).
*SZŰZISÉG
	(szűz-i-ség) fn. tt. szűziség-ět, harm. szr. ~e. Szűzi tulajdonság; szűzi állapot.
*SZŰZKOSZORU
	(szűz-koszoru) ösz. fn. Hajadon szüzet illető koszoru, melyet leginkáb., menyekzők alkalmával viselnek.
*SZŰZLEÁNY, SZŰZLÁNY
	(szűz-leány vagy ~lány) ösz. fn. Szeplőtelen szemérmű leány mind testi mind erkölcsi tekintetben. Megérdemli, mint szűzleány a koszorút. (Km.). Mert szűzleány vagyok, férjet nem ismérek. (Ádventi Ének).
*SZŰZLEÁNYI
	(szűz-leányi) ösz. mn. Szűzleányt illető, ahhoz tartozó, arra vonatkozó. Szűzleányi szemérem, tisztaság, ártatlanság.
*SZŰZLEVES
	(szűz-leves) ösz. fn. Tiszta leves. Sovány (zsirtalan) leves.
*SZŰZ MÁRIA
	Az emberi nem Idvezítőjének anyja. Szeplőtelen Szűz-Mária. Szűz-Mária oltára, képe. Szűz-Máriát tisztelni, segítségűl hívni. Asszonyunk Szűz Mária, Istennek szent anyja.
*SZŰZMÉZ
	(szűz-méz) ösz. fn. Szűzraj méze. V. ö. SZŰZRAJ.
*SZŰZŐR
	(szűz-őr) ösz. fn. Gyűrűded vagy félholdalakú hártya, mely a méhhüvely nyilását elzárja, s mintegy a szüzeséget őrzi. Ennek sértetlen állapota a szűzi épség jeléül tartatik.
*SZŰZRAJ
	(szűz-raj) ösz. fn. Raj, melyet az első méhraj még azon esztendőben ereszt.
*SZŰZSÉG
	l. SZŰZESÉG.
*SZŰZSZEPLŐSÍTÉS
	(szűz-szeplősítés) ösz. fn. Cselekvés, mely által a szűzi szemérem megsértetik. Különösen paráznasági bűntett, melyet oly férfi követ el, ki valamely szűzleánynyal törvénytelenül, vagy épen erőszakosan közösűl.
*SZŰZTEJ
	(szűz-tej) ösz. fn. Átv. ért. borszeszben felolvasztott benzoegyanta, kevés vizzel vegyítve, melyet szépitő vizül használnak.
*SZŰZTOJÁS
	(szűz-tojás) ösz. fn. Kakas által meg nem cziczerélt tyúknak, vagy jérczének magtalan tojása.
*SZŰZVIRÁG
	(szűz-virág) ösz. fn. Fehérliliom, mint a szűzi tisztaság, ártatlanság jelképe.

Czuczor Gergely, Fogarasi János: A magyar nyelv szótára.
SZ bötű, 5864 szóczikkel.
Forrás: http://osnyelv.hu/czuczor/