* | |
* | |
| kisded alakban ó, huszonötödik betü a magyar ábéczében, s az önhangzók sorában kilenczedik. Megnyujtott, zárt vastaghang, melyet a rövid o-tól szabatosan meg kell különböztetnünk, nem csak azért, hogy némely szók értelmét változtatja, pl. kor kór, koros kóros, boka bóka, bob bób, hanem hangmértani okból is, mennyiben a hosszu ó két rövid o-nak felel meg, pl. "ónosodik" szóban. S nem hibázunk, azt állítván, hogy, mint minden hosszu önhangzó, ez is két vagy több rövid s egybeolvadott hangból, melyek egyike minden esetre zárt, állott elé; mit igazolni most nem feladatunk; egyébiránt némely kétségtelen esetet láss az Előbeszéd 44. lapján. Mint mély, vastag hangzónak hangrendileg megfelelő magas vékonyhangu társa ő, pl. gum-ó güm-ő, jár-ó kel-ő, járand-ó kelend-ő, hány-ó-dik vet-ő-dik. Sok vidéken többé-kevésbé terjedt tájejtéssel ol al szótagból huzódott öszve, mint: ódon oldoz, ócsó olcsó, ódal és ódó oldal, bódog boldog, fót folt, tót told, ót olt, dógozik dolgozik; szóga szolga; ótár oltár; óma alma; szóma szalma stb. | |
* | |
| Mindenek előtt e rövid szócskát, mely nyelvünkben ige is, melléknév is, eredetére nézve kell ismernünk; palóczosan ejtve, ao v. aó. T. i. ó (cavet, defendit), és az ó (vetustus, antiquus) alapfogalomban megegyeznek, mert mindegyik távolságra vonatkozik, t. i. magát valamitől óni, vagy ovakodni, am. azt magától, vagy magát attól eltávolítani, távol tartani; ugyanezen értelem rejlik az óvás, óvatos, óvatosság szókban; más részről az ó vetus, továbbá ócska, ódon, ovít, ovik, ovúl oly időre vonatkoznak, mely régen elmult, tehát alapértelmök az időbeli távolság, valamint az előbbiekben a térbeli, helybeli távolság. Ezen fogalomnak nem csak a magyarban, hanem több más nyelvekben is azon o felel meg, mely kissé nyiltabb ajakkal ejtve a. Nevezetesen térbeli távolságra vonatkoznak a távolra mutató magyar a, az, amaz, oly, ott, oda, onnan, amoly, amott, amoda, amonnan, a hellen apo, és apo, a latin ab, olle (ille), a szláv od, a német ab, aber, oder; időbeli távolságra, illetőleg régibb korra: ab, aba, apa, any, anya, aty, atya, ag, agg, aszik, avik, avar, avul, avas, avatag, a megnyujtott áp (= av, ó), am. régiségtől megromlott, előtéttel záp, pl. tojás, áporodik; továbbá: ángy, báty, a hellen aiwn, az előtétes palai, palaioV, latin aevum, olim, avus, avitus, német alt, ahn, Ohm, Oheim, ángol old, holland oud stb. Ezen nyelvhasonlatra alapított fogalomból kiindulva úgy vélekedünk, hogy az ó hosszu önhangzóju szóban alaphang a távolságra mutató tompa vagy zárt a, vagy ennek legközelebbi rokona, az o. Midőn az ó távol időt, vagy régi időtől fogva létezőt jelent, elemezve: o-ó, t. i. azon ó (ő) képzővel egyesülve, mely az eredeti, és még tájszokásilag divatos savany-ó, szomor-ó, dombor-ó, keser-ő stb. szókban a törzs tulajdonságára mutat, mi szerént o-ó am. távol minőségü, távol időbeli, régi kortól fogva létező, olyan, mint azon o, mely által távolra szoktunk mutatni. Minthogy továbbá a fennemlitett képző gyakran u, ez ismét vagy amaz közvetlen is v hanggá alakúl, mint: keserő keserü keserv, odó odu odv, fenyő fenyü fenyv; így könyő könyv, hamó hamv, enyő enyv, üdő üdv, elő elv, nyelő nyelv, ölő ölv stb. innen az ó-ból leszen feloldva: ov, ovik, ovúl, ovas, vagy av, avik, avúl, avas; továbbá: avar, avatag, avitt. Valamint az elszámlált szók változatából lettek: keserves, odvas, fenyves, könyves, hamvas stb. hasonlóan az ov av törzsökből ovas avas; miből az is kitünik, hogy miként a keserv, odv, fenyv, hamv stb. hasonlóan az ov és av főnévi rangban, vagy ily rangban is állanak. - Midőn az ó am. cavet, defendit, alakra hasonló a ró, fú, lő, fő, sző, nő, nyű, hí, ví, szí, sí, nyí igékhez, melyek elemezve: ro-v, fu-v, lö-v, fö-v, szö-v, nö-v, hi-v, vi-v, szi-v, si-v, nyi-v; mindezekben a gyök önhangzója rendszerént csak akkor veszi fel a v-t, midőn ragozáskor ismét önhangzó következnék, tehát az úgynevezett ür (hiatus) elkerülése végett, pl. ro-v-ok, ro-v-unk, ro-v-ék; ellenkezőleg: ró-sz, ró-tok (vagy a kimondásban kettőztetve is: ró-ttok) ró-tt-am, ró-tt-ál stb. Tévedés volna ezekben a harmadik személyi névmás ő-jét vélni, mivel, mint látjuk, mindenik személyben eléfordulnak.
Más tekintet alá jönnek: lesz-en, tesz-en, vesz-en, me-en (mén), megy-en, hisz-en, visz-en, a régies aloszon, és ezen függőmultak: tén tőn, vén vőn, lén lőn, vin vűn, hin hűn, a régies ion (ivék), őn (evék); mert ezekben kétségtelen, hogy az ön on nem egyéb, mint a toldalékos harmadik személy ön = ő, minthogy ezen on, ön, csak épen a harmadik személyben jön elé. Az ó névhez képzésileg rokonok a só, szó, tó, hó, ló, nyű, szű, cső, kő nevek is, melyeknek gyökei alkalmasint az egyszerü: sa, sza, ta, ha v. ho, lo, nyü, szü, csö, kö, s leszen belőlök sa-ó = sa-v; hasonlók sza-v, ta-v, ha-v, lo-v, nyü-v, szü-v, csö-v, kö-v, honnan e ragozások és képzések: savam, savat, savó, savany, szavam, szavat, szavas, szavaz; tavam, tavat, tavas; havam, havat, havaz; nyüvem, nyüvet, nyüves stb. Így lett az ó-ból avas v. ovas, avúl v. ovúl, avik v. ovik, avar, avatag stb. Az ó igének, mint távolítást jelentőnek o gyökéből származik az old, régiesen ovd, mint a régi Halotti beszéd használja (ha ugyan emitt nem megnyujtás helyett áll); továbbá azon olt, melyből az oltalom, oltalmaz, t. i. valami gonosz eltávolítására vonatkozó szók erednek, máskép: ótalom ótalmaz, midőn t. i. gyökül maga az ó ige vétetik. Az időbeli távolságra vonatkozó ó gyökből lett magában ót-a, vagy a gyököt l-vel toldva: olt-a, pl, rég óta, az óta, öt év olta; V. ö. OLTA. | |
* | |
| (a-ó, v. o-ó) mn. tt. ó-t. Általán régi korra, távol időre vonatkozó, minek ellentéte: új, mai, mostani. V. ö. Ó, (1). Különösen 1) Aminek ideje már régen lejárt, elmúlt, s más ujabb következett utána. Ó világ, ó kor, ó történetek, ó földleirat, ó testamentom, ó kalendáriom, ó esztendő. Ó viselet, szokások, divat, módi. 2) Ami régi időtől fogva tart, vagy más ujabbhoz képest régebben létezik, és ezen tartósság által jelességében inkább nyert, mint vesztett. Ó háj, ó szalonna, ó zsír, ó bor, ó pálinka, ó dohány. Ó bor és ó leány nem egy áron kel. (Km.) Általán régi. Ó kocsi, ó szekéri ó szerszám. Ó kocsit vasáért, vén asszonyt pénzéért el ne vedd. (Km.). A régi holmikra nézve máskép: hái bái, pl. háibái szerszámok, bútorok. Gyakran fölveszik jelzőül a még fennálló régibb helynevek, midőn hasonló nevü újabbakkal jőnek viszonyba, pl. Ó-Arad, Új-Arad, Ó-falu, Új-falu, Óvár, Újvár, Ó-telek, Új-telek, Óhegy, Újhegy, Óvám, Újvám, Óváros, Újváros, Ópiacz, Újpiacz stb.
O (3), (o-ó v. a-ó) áth. Ragozása: óvok, v. ovok, és óvlak, v. ovlak, v. ólak; óvsz, v. ovsz v. ósz; óvunk v. ovunk óvtok, v. ovtok v. ótok; óvnak v. ovnak v. ónak; első m. óvék v. ovék; óvál v. ovál; óva v. ova stb. másod. m. óvt, v. óvott, v. ovott v. ótt, jövő: óvand v. ovand par. óvj v. ójj, v. ovj, v. ojj; htn. óvná v. ovni, v. óni részesülő: óvó, v. ovó. Valakit vagy valamit bizonyos rosztól, pl. kártól, veszélytől, romlástól, betegségtől stb. távol tartani, eltávolítani törekszik; honnét távolító ragu viszonyneveket vonz. Óvd magadat a gonosztól, bűntől, hidegtől. Óvd magadat a szakállas asszonytól. (Km.). Az okos veréb óvja magát a tőrtől. A beteget a meghütéstől óvni. A távolítás tárgya néha ellen névhatározóval jár. pl. A juhokat a farkasok ellen, a határt az árvíz ellen óni. Elemzésére nézve l. felebb Ó. O (4), v. O v. ÓH, indulathang, mely kiejtve a érzések különféleségéhez képest más-más módosítással hangzik: csodálkozó, bámuló, megütköző, pl. ó mily szép! ó te bohó!; fájlaló, sajnálkozó, pl. ó jaj nekem! ó te szegény! ó be kár érette! haragos: ó ti semmirekellők! vágyakodó: ó ha még egyszer láthatnám őt! ó vajha szerencsével járnék! hálálkodó: ó Istenem be kegyelmes és irgalmas vagy! kérő, könyörgő: ó szent teremtőm, ne hagyj el! ó uram, könyörülj rajtam! Mint általán mélységes indulatból fakadó hangszellettel is hangzik, oh, v. óh. Óh mily bámulandó a te neved az egész földön! Óh Istenem, miért sújtasz engem! Óh be oda vagyok! Óh be fáj! Óh ti Istentől elrugaszkodott gonosztévők! Óh óh, óh, mit cselekedtél megint! Óh csak szerencsét adna a jó Isten! Óh Istenem, áldom szent nevedet! Óh édes szülém, bocsásson meg! Ó édes Jézusom.! Óh én nyomorult szegény bünös! Óh átkozott óra! Oh uram Istenem! Oh emberek emberek! Midőn különösen vágyat fejez ki, származékai, ohaj, ohajt, ohajtás, ohajtat, ohajtozik. Mélyebb fájdalomra, vagy vágyra mutat, midőn susogó előlehet vesz föl: soh, sohaj, sohajt, sohájtoz, v. sohajtozik; s rokonai: sov, sovár, sovárog, sop, sopány, sopánykodik, és az f ajakhanggal képzett, fon, fohász, fohászkodik. Mennyiben haragos, vagy utáló, vagy eltaszító érzést fejez ki, értelmi viszonyban vannak vele azon o-val vagy u-val kezdődő szók, melyek utálatra, s eltaszításra vonatkoznak, ú. m. ocsmány, un, undok, undokol (régiesen ondok, ondokol), undor, undorodik, útál, útálat. Mint indulathangok rokonai az, a! ah: á, áh, és indulatra vonatkozó származékaik: ahít, áhít, áld, átok, átkoz, hála, hálálkodik, szán, bán, fáj, sajnál, sápolódik stb. Rokonságok idegen nyelvekben a török, persa ah, a latin o, ah, aha, eheu, hellen a, aa, ai, héber , német ach, oh stb. | |
* | |
| vékonyhangon: ő, részesülő-, vagyis igenévképző, pl. jár-ó, kel-ő, járand-ó, kelend-ő, l. Előbeszéd 121-123. l. | |
* | |
| vékony hangon: ő, igéken kivül is általános névképző pl. kór-ó, csom-ó, dom-ó, sav-ó, loty-ó; el-ő, er-ő, vel-ő, mez-ő, stb. néha nagyító értelemmel, pl. ap-ró, any-ó, báty-ó, Jank-ó stb. | |
* | |
| (ó-árus) ösz. fn. Ki holmi avult, kopott, ócska szerekkel, árukkal üzérkedik, tarattyús. | |
* | |
| falu Bihar m.; helyr. ~Atyás-ra, ~on, ~ról. | |
* | |
| falu Baranya, puszta Veszprém m.; helyr. Óbányá-ra, ~n, ~ról. | |
* | |
| (ó-bé-g-at) önh. m. óbégat-tam, ~tál, ~ott, par. óbégass. Gúnyos-tréfásan am. valamely kár, veszteség fölött, vagy akármely fájdalomból panaszos hangon jajgat. Valószinü, hogy a németek o weh v. au weh! felkiáltásából alakult. Öszve nem kell zavarni ,abajgat' igével, mely állandóan áth. és egészen különböző eredetü s jelentésü. | |
* | |
| (ó-bé-g-at-ás) fn. tt. obégatás-t, tb. ~ok, harm. szr. ~a. Rimánkodó jajgatás, kiáltozás, jajveszéklés. | |
* | |
| ösz. fn. A mai Budának nyilt sikon fekvő éjszaki része, hol Etele hun király lakott, s mely nevét némely történetirók szerént Etelének hasonló nevü öcscsétől vette; a rómaiaknál Aquincum, a német iróknál Etzilburg. Helyr. Ó-Budá-ra, ~n, ~ról. V. ö. BUDA, (1). | |
* | |
| ösz. mn. Ó Budára való, ott lévö, azt illető, arra vonatkozó. Ó-Budai hajógyár, kikötő. | |
* | |
| (ó-buvár) ösz. fn. Általán személy, ki régiségek keresésével, ismertetésével foglalkodik, különösen olyakkal, melyek a régi kor történetére világot derítenek. | |
* | |
| (ó-ocs) mn. mely rendesen ka kicsinyezővel toldva használtatik: ócska. | |
* | |
| helyesebben l. OLCSÁR: OLCSÁRLÁS; OLCSÁRLÓ. | |
* | |
| (ó-ocs-ka v. av-acs-ka) kicsiny. mn. tt. ócská-t. Ami egy kevessé régi; leginkább oly tárgyakra alkalmaztatik, melyeket a viselés, használás elkoptatott. Ócska ruha, csizma, szerszámok, eszközök, bútorok. | |
* | |
| (néhutt: ÓCSU); ÓCSÓDIK; ÓCSÓN; ÓCSÓSÁG stb. l. OLCSÓ; OLCSÓDIK stb. | |
* | |
| Szabó D. szerént régies szó, vagyis régies kiejtése ,utcza' szónak. | |
* | |
| ~ÓCZA, ritka használatu névképzők, pl. vadócz, darócz, gom-bócz, martal-ócz, szam-ócza, kab-ócza. | |
* | |
| fn. tt. ódá-t. Az eredeti hellen wdh értelmében am. ének, éneklés. Különösen mélyebb érzelemből fakadó, s magasabb szárnyalásu lantos költemény (zengzet, zengemény?), melynek sajátnemü alakot adtak a hellen, és római költők. Pindar és Horátz ódái. Sappho, Alkaeusz módjára irt ódák. | |
* | |
| l. OLDAL; OLDALAS stb. | |
* | |
| puszta Tolna m.; helyr. Dalmánd-ra, ~on, ~ról. | |
* | |
| (= ol-d-ik) tájdivatos k. az ,old' áth. igéhez egyszerüen ,ik' járulván, lesz belőle közép szenvedő, épen úgy, mint ,hall,' ,hallik.' Néhutt: ódzik = ol-d-oz-ik, hasonló alakulással. Lásd OLDÓDZIK. | |
* | |
| (ó-od-ik) magas hangon: ŐDIK, (ő- öd-ik) ösz. igeképző, mely belszenvedő és némely közép igéket alkot, pl. csal-ódik, morzsol-ódik, fonódik, zár-ódik, hány-ódik; illet-ődik, dörgöl-ődik, verődik, üt-ődik, tör-ődik stb. stb.; s közép igék: aggódik, tudakoz-ódik, gunyol-ódik; él-ődik, szerz-ődik, tün-ődik stb. | |
* | |
| (ó-divatos) ösz. mn. Ami régente divatozott, s ma már alig van, vagy épen nincs szokásban, ómódi, ódon. Ó divatos viselet, ruhaszabás bútorok. V. ö. DIVAT. | |
* | |
| l. Ó DIVATOS. | |
* | |
| (ó-don) mn. tt. ódon-t, tb. ~ok. Ó divatos, öreges, a szokásból kimúlt, kikopott; továbbá: ami a régiség miatt elkopott, ellentéte: újdon. Ódon ó fejkötő helyett újdon új kalapot tenni föl. | |
* | |
| (ó-don-ság) fn. tt. ódonság-ot, harm. szr. ~a. Ódivatos állapot, vagy tulajdonság; néha használják magára a tárgyra is, mint ellentétét, az ujdonságot. | |
* | |
| l. ÓDIK, és OLDÓDZIK. | |
* | |
| mváros Szepes, faluk Baranya, Sáros m. KALOCSA~, HORBOK~, LÁZ~ Máramaros m.; helyr. Ófalu-ba, ~ban, ~ból. | |
* | |
| önh. m. ófrál-t. Sopron és vasvármegyei tájszó, s am. ide-oda csavarog, tekereg, csabukkol. Rövid o-val is divatos: ofrál. Elemezhető ,forog,' ,fordúl' stb. szók for gyökéből, mintha volna: forál, azaz ide-oda forgolódik. | |
* | |
| (ófrál-ás) fn. tt. ófrálás-t, tb. ~ok, harm. szr. ~a. Ide-oda csavargás, tekergés. | |
* | |
| l. GUTA, (2) alatt. | |
* | |
| indulatszó, l. Ó, (4). | |
* | |
| KIS~, NAGY~ faluk Bars m.; helyr. Óhaj-ba, ~ban, ~ból. | |
* | |
| l. OHAJ; OHAJT. | |
* | |
| (ó-hat-[at]lan) mn. tt. óhatatlan-t, tb. ~ok. Akit vagy mit bizonyos rosztól, bajtól, veszélytől, kártól stb. megóni nem lehet, vagy viszont, amely roszat eltávolítani lehetetlen; máskép: óvhatatlan. Árviztől óhatatlan sikság. Óhatatlan veszély, kár. V. ö. Ó, áth. ige. Határozóként meg nem óvható módon, óhatatlanul. | |
* | |
| (ó-hat-[at]-lan-ul) ih. Oly módon vagy állapotban, hogy megóni nem lehet. V. ö. ÓHATATLAN. | |
* | |
| falu Zólyom m.; helyr. Óhegy-re, ~ěn, ~ről. | |
* | |
| falu Szala m.; helyr. Óhid-ra, ~on, ~ról. | |
* | |
| l. OHÍT, AHÍT. | |
* | |
| v. ~HITÜ, (ó-hitű) ösz. mn. és fn. A nemegyesült keleti egyház hivei közől való. Hajdan szélesb ért. a keleti egyház tagja. E nevezet több történetirók szerént onnan származott, hogy őseink közől még a fejedelmek korszakában a X-dik században többen a görög egyház kebelébe tértek, kiknek hitvallása a később római latin szertartásu magyarokéhoz képest ó hit-nek neveztetett. Óhitüek kalendárioma. | |
* | |
| (ó-k) magas hangon: ~ŐK, (ő-k) ösz. névképző, pl. fiók; s többnyire nagyító jelentéssel, mint pof-ók, pir-ók; Erzs-ók; szem-ők. | |
* | |
| (a-uk) magas hangon: ~ŐK, (e-ük) ösz. igeragafüggő mult többes első személyében, pl. ad-ók (= ad-a-uk), mond-ók (= mond-a-uk), lel-ők (= lel-e-ük) stb. T. i. az n a tárgyi ragozásban minden időnél elmarad, ú. m. adj-uk, adt-uk, adandj-uk, adn-ók (= adna-uk). | |
* | |
| l. OKA. | |
* | |
| falu Bács m.; helyr. Ókér-be, ~ben, ~ből. | |
* | |
| (ó-l azaz óv-hely) fn. tt. ól-t, v. ~at, tb. ~ak, harm. szr. ~a, v. ~ja. Általán kerített hely, épület hová a nagy, vagy apró marhát elzárják, akár azért, hogy el ne széledjenek, akár, hogy a lég viszontagságai, vagy orvok ellen biztosságban legyenek. Innen több vidéken, nevezetesen a gömöri barkóknál, és Baranyában am. a németből lett istáló, pl. ököról, lóól, juhól. Országos divatuak: disznóól, mely, ha lábakon áll, lábasól, vagy hidasól, vagy egyszerüen hidas; tyúkól, lúdól. A juhok, szarvasmarhák, lovak számára való tágasabb zárt, vagy kerített helynek neve: akol. Jobb a teli ól, mint az üres csür. (Km.). Ha e szóban alapfogalomul azt veszszük, hogy az ól a barmok biztosítására szolgál, nevezetesen: hogy az elszéledéstől, a lég viszontagságaitól, vagy az orvok, és ragadozó állatoktól megovassanak: úgy legvalószinübb, hogy gyöke a rosznak eltávolítására vonatkozó ó ige, melyből lett ó-ó, ó-ú, ó-v, ó-l, azaz: óvó hely. Így fejlődtek ki a be, kü, fe, o, i, me, mi gyökökből a bel, kül, fel, oly, ily, mely, mily származékok. Hasonló fogalmi és hangrokonság látszik lenni a latin caveo, cautus, és a caula, cauea között, továbbá talán a hellen aulh, aulion (ól) és alkew (óvok, oltalmazok, segítek), alkthr (óvó, oltalmazó, segítő), vagy aleuw, alew (távolítok) között is. Csagataj nyelven: ov, és törökül: ev am. ház. | |
* | |
| (ol-ál-kod-ás, vagy or-ál-kod-ás) fn. tt. ólálkodás-t, tb. ~ok, harm. szr. ~a. Alattomos, magát megsunyó leselkedés, melynek czélja mást megkeríteni, hatalomba ejteni, megkárosítani, megölni, elragadni stb. V. ö. ÓLÁLKODIK. | |
* | |
| (ol-ál-kod-ik, vagy or-ál-kod-ik) k. m. ólálkod-tam, ~tál, ~ott. Magát alattomban megsunyva leselkedik, különösen a végett, hogy mást hatalmába keríthessen, kifoszthasson, megölhessen. A zsiványok az utak mellett ólálkodnak. A ragadozó vadak a sürüben ólálkodnak. Szelidebb ért. mondják emberről, ki azonegy helyen ácsorog, mit sem téve. Ez igében alapfogalom a leselkedés, megsunyás, mely rendesen a testnek meghuzása, lelapulása által történik; honnan egyik vélemény szerént gyöke azon ol, mely hangváltozattal al (infra, inferior); ebből lett alal v. alál v. olál (mint dob-ál, jár-ál, hál-ál, noha ezekben az ál képző igékhez járul; de lehettek eleinte emezek is: jár-al, hál-al); olal-ból ismét olalkodik v. olálkodik (= alálkodik). ,Leselkedik' ige gyöke is az alacsony helyzetre vonatkozó le, miről l. LES. Hogy az al átváltozik ol-ra is, mutatja a régies alut, ma olt, halt általános divat szerént holt is, alsó-ból lett olcsó stb. Más vélemény szerént ,ólálkodik' némely régi irók és kiejtés szerént: órálkodik, pl. Erdősinél: "Orálkodnak vala ő utánna." (Lukács XIV.); melyet or-tál származtatván, (oralkodik, vagy orálkodik) azt tenné: or módjára, vagy orozban leselkedik. Az or tag könnyen változhatott hosszuvá, mint ,órgyilkos' szóban is. | |
* | |
| (ol-al-kod-ó, vagy or-al-kod-ó) mn. tt. ólálkodó-t. Ki magát alattomban megsunyva leselkedik. Erdőkben ólálkodó utonállók. V. ö. ÓLÁLKODIK. | |
* | |
| (ól-any) fn. tt. ólany-t, tb. ~ok, harm. szr. ~a, v. ~ja. A tagadólagos berzü nehéz fémek egyike, melynek ezüstfehér szine, tündöklő fémfénye van. ,Ólany' magyar nevezetét azon sajátságánál fogva nyerte, mely szerént a természetben leggyakrabban eléjövő vegyülete, az ólanyfényle (Molybdänglanz) némileg az ólomhoz hasonlít. Latin neve: molybdänum. (Török József). | |
* | |
| (ól-ka), kicsiny. fn. tt. ólká-t. kisded ól, pl. milyet a falusi gyermekek a lemorzsolt kukoriczatuskókból játékszerül állítanak, vagy a házi eb számára csinált kis kunyhó, stb. | |
* | |
| (ól-m-ag, ólom szótól) fn. tt. ólmag-ot, harm. szr. ~a, v. ~ja. 1) Mészféle anyaggá átalakult ólom, mi olvasztáskor a légnek hozzá járulása által hamar megtörténik, midőn az olvadó ólom fölszinét szürkés por lepi el. 2) Némely savanyokból leszállatott ólomrészek. | |
* | |
| (ól-m-ár, ólom szótól) fn. tt. ólmár-t, tb. ~ok, harm. szr. ~a, v. ~ja. Növénynem, öt hímszállal, és egy anyaszállal, melynek némely faja Keletindiában, egy másik déli Europában tenyészik. Nevét ólomszinétől vette, ahonnan németül is Bleiwurz, Bleikelch. Némelyek szerént: ólmoncz. (Plumbago. L.). | |
* | |
| (ól-om-ít) áth. m. ólomít-ott, htn. ~ni, v. ~ani. L. ÓLMOZ. | |
* | |
| (ól-om-oncz) fn. tt. ólmoncz-ot, harm. szr. ~a. l. ÓLMÁR. | |
* | |
| (ól-om-os) mn. tt. ólmos-t, v. ~at, tb. ~ak. 1) Ólomrészeket tartalmazó. Ólmos ásványok. 2) Ólommal fölszerelt, készített. Ólmos végü korbács, ólmos botok, ólmos ablakkarikák. | |
* | |
| (ól-om-os-an) ih. Ólmot tartalmazva. Ólommal ellátva. | |
* | |
| (ól-om-oz, v. ól-m-oz) áth. m. ólmoz-tam, ~tál, ~ott, par. ~z. Ólommal beönt, behúz, fölszerel valamit. Hézagot beólmozni. A bot fejét mególmozni. Ablakkarikákat ólmozni. | |
* | |
| (ól-om-oz-ás) fn. tt. ólmozás-t, tb. ~ok, harm. szr. ~a. Ólommal behuzása, fölszerelése, elkészítése valaminek. | |
* | |
| (ól-om-oz-at) fn. tt. ólmozat-ot, harm. szr. ~a, v. ~ja. Ólommű, melylyel valamit behúztak, fölszereltek. Ólomrészek öszvege. | |
* | |
| (ól-om) fn. tt. ólm-ot, harm. szr. ~a. Az úgy nevezett hangugratók osztályába tartozik, tehát eredetileg ól-m, mint az ilyen lom, lěm végzetü főnevek a régieknél általában, pl. hatalm, ótalm, fejedelm stb. Nemtelen és nehéz fém, melynek szine kékes fehér, késsel könnyen vágható, s a szilárd fémek között leglágyabb, és az arany után legnehezebb; igen könnyen elolvad, s olvadáskor a lég hozzá járultával hamar ólmaggá azaz: mészféle anyaggá válik. Ólmot önteni, különösebben am. babonából az olvasztott ólmot vizbe csöpögtetni. Ólomból öntött gyűrű. Ólommal irni. Ólomból vágott szatymák. Mint melléknév jelent ólomból valót, vagy némi tulajdonságra nézve ólomhoz hasonlót, mely esetben a viszonyszóval öszvetétetik pl. ólompapir, ólomföld, ólomgolyó, ólomgömb, ólommadár, ólomnemű. Nehéz, mint az ólom, friss mint az ólommadár. (Km.). Nevét olvadékony tulajdonságától vette, s gyöke azon ol megnyujtva, melyből olu, olvad, olvaszt, olvadék származnak. Az ol, vagy nyujtva: ól, gyökből lett oló óló, ólv, ólm, t. i. az m képző általakult v; miről l. Előbeszéd. 140. l. | |
* | |
| (al-om) fn. tt. ólm-ot. Székely tájszólás szerént am. az országos divatu alom, azaz barmok alá vetett szalma, vagy holmi gizgaz. Gyöke azon ol, mely szokottan al (infra) megnyujtva ól, mint az olcsó, tájdivatosan ólcsó; sőt a fémet jelentő ólom is olvadékony természeténél fogva, elemezve olom, olm, azaz: olu. | |
* | |
| (ólom-bánya) ösz. fn. Ólomásványokat tartalmazó bánya. | |
* | |
| (ólom-csap) ösz. fn. Az arany- és ezüstolvasztó kemenczékben olvasztás után hátramaradt ólom, mely csapalakban lógva marad. | |
* | |
| (ólom-cső) ösz. fn. Ólomanyagból készített cső, pl. a vizvezető csatornákban. | |
* | |
| (ólom-czukor) ösz. fn. Sóalakuvá lett ólom, mely úgy képződik, ha az eczetsavanyban felolvasztott ólmot kipárologtatják. (Sal Saturni). Édeses ize miatt a rosz lelkü borkezelők, kocsmárosok ezzel édesítik savanyú boraikat. | |
* | |
| (ólom-eczet) ösz. fn. Boreczet, melyben ólmot, vagy ólmagot olvasztottak fel, (Acetum Saturni). | |
* | |
| (ólom-ér) ösz. fn. A bányákban oly ér, melyben ólomrészek találtatnak. | |
* | |
| (ólom-ércz) ösz. fn. Ércz a bányákban, mely ólomrészekkel van vegyítve. Szorosb ért. főleg ólomanyagból álló ércz. Kék, barna, zöld, fehér, vörös ólomércz. | |
* | |
| v. ~FEJÉR, (ólom-fehér) ösz. mn. és fn. 1) Ólom szinéhez hasonló halvány fehér szinü. Ólomfehér arczbőr. 2) Mint főnév jelent eczettel készített ólmagot, különböztetésül az ólomfeketétől. | |
* | |
| (ólom-féle) ösz. fn. Ólmok neméhez tartozó, ólomhoz hasonló. Ólomféle ásványok, érczek. | |
* | |
| (ólom-fény-máz) ösz. fn. Általán, ólomból készített máz, melylyel valamely testet befuttatnak. | |
* | |
| (ólom-férj-any) ösz. fn. l. ÓLOMMIRENY. | |
* | |
| (ólom-foncsor) ösz. fn. Keverék ólomból és higanyból. V. ö. FONCSOR. | |
* | |
| (ólom-forrasztás) ösz. fn. Cselekvés, midőn valamit öntött ólommal öszveragasztanak. | |
* | |
| (ólom-föld) ösz. fn. Szétporlott ólomrészek, melyek vagy sárga, sárgás szürke, füstszürke, barnavörös szinüek, és morzsolékonyak, vagy ugyanazon szinüek, de mereven kemények. | |
* | |
| (ólom-föveny) ösz. mn. Ólomrészek fövenypor-alakban, melyeket a fövenyórákban használtak, mert a lég nedvességét nem veszi úgy be, mint a valódi föveny. | |
* | |
| (ólom-füst) ösz. fn. 1) Az ólom olvasztásakor kifejlődő füst. 2) l. ÓLOMLEMEZ. | |
* | |
| (ólom-galacs) ösz. fn. Ólomból öntött golyócskák, kivált puskába valók. | |
* | |
| (ólom-gamó) ösz. fn. Ólomból készített gamó, pl. a bot fején. | |
* | |
| (ólom-gelét) ösz. fn. Forró meleg által megüvegesített szürke ólmag, mely különféle, nevezetesen fazekas-edénymázak készítésére fordíttatik. V. ö. GELÉT. | |
* | |
| (ólom-gomb) ösz. fn. Ólomból készült gomb. | |
* | |
| (ólom-gömb) ösz. fn. Ólomból öntött gömb. | |
* | |
| (ólom jegecz) ösz. fn. Elolvasztott s jegeczczé képződött ólom. | |
* | |
| (ólom-jegy) ösz. fn. 1) Ólomból csinált barczaféle jegy, melyet a gyárból kijött szövetekre, ú. m. végposztókra, vásznakra stb. függesztenek. 2) Vadászok nyelvén azon vonal, melyet a futó szarvas patái a sziklákon képeznek, mert úgy látszik, mintha ólomhuzással jegyezték volna meg. | |
* | |
| (ólom-kék, v. ~kékes) ösz. fn. Ólomszinhez hasonló mocskos kék. | |
* | |
| (ólom-koh-hányat) ösz. fn. l. ÓLOMGELÉT. | |
* | |
| (ólom-kő) ösz. fn. 1) Olvasztóhutákban kénnel terhelt ólomnemü kő, mely az ezüstércz olvasztásakor fölül úszkál. Likacsos ólomkő. 2) Finom ángol ólany (molybdaenum), mely a közönséges ólomkőnél könnyebb, és erősebb. | |
* | |
| (ólom-lap) ösz. fn. Papirforma vékonyra kinyujtott ólomanyag. Ólomlapba takargatott pordohány. | |
* | |
| (ólom-lem-ez) ösz. fn. Lemezféle ólomlap. | |
* | |
| (ólom-máz) l. ÓLOMFÉNYMÁZ. | |
* | |
| (ólom-mérleg) ösz. fn. 1) Zsineg végére kötött ólomból álló eszköz, melylyel valamely térnek, testnek fekmentes vagy függőleges helyzetét meghatározzák, milyen pl. az ácsok, kőművesek ólommérlege. 2) A bányászok mérlege, melylyel az ólom sulyát mérlegelik. | |
* | |
| (ólom-mész) ösz. fn. 1) l. Ólmag. 2) Az ólom tisztításakor azon salak, mely tajtékalakban fönn uszkál, s hamuhoz hasonló porrá alakítható. | |
* | |
| (ólom-minta) ösz. fn. A fémből dolgozó míveseknél azon ólomlap, v. lemez, melyet a fémlemezre fektetnek, midőn azt domború alakuvá képezni akarják. | |
* | |
| (ólom-mireny) ösz. fn. Ólom- és mirenyvegyület vagy vegyíték. | |
* | |
| (ólom-mives) ösz. fn. Kézmives, ki ólomanyagból készít holmi míveket. | |
* | |
| (ólom-munka) l. ÓLOMMŰ. | |
* | |
| (ólom-mű) ösz. fn. 1) Bányászi munka, midőn az ezüstérczet ólomtartalmu érczczel vegyítve felolvasztják. 2) Ólomból készített mű, pl. gyürű. | |
* | |
| (ólom-mű-hely) ösz. fn. Huta, a bányák mellett, melyben az ólomérczeket olvasztják. | |
* | |
| l. ÓLOMMÍVES; V. ö. MÍVES. | |
* | |
| (ólom-nemű) ösz. mn. Bizonyos tulajdonságaira nézve ólomhoz hasonló. Ólomnemű ásványok, érczek. | |
* | |
| (ólom-okra) ösz. fn. Okra, mely az elporlott ólomból támadt. V. ö. OKRA. | |
* | |
| (ólom-olaj) ösz. fn. 1) Ólomsóból, vagy ólomczukorból öntött, vagy főzött salitromszesz. 2) Ólomból és eczetből álló kövér anyag. 3) Folyó gyántaolaj, vagy terpetinolaj, melyben ólomczukrot és eczetsavas ólmot oldottak fel. (Oleum Saturni). | |
* | |
| (ólom-öntés) ösz. fn. 1) Kézmívesi működés, mely által ólomból holmit öntenek. 2) Babonás játék, kivált karácson éjjelén, midőn a leányok olvasztott ólmot öntenek valamely vizzel tölt edénybe, pl. tálba, sajtárba, hol a hirtelen megfagyott folyadék a képzelődők szerént különféle alakot ölt, pl. sisakot, kardot, irótollat, holmi szerszámokat stb. ábrázol, miből azt jövendölik, hogy jövendő férjök oly rendbeli ember leszen, ki ilyfélékkel bánik, pl. katona, tudós, kézmives, stb. Tudnivaló, hogy jobbára azt szokták képzelni, amit leginkább kivánnak. | |
* | |
| (ólom-öntő) ösz. fn. 1) Kézmives, ki ólomból különféle dolgokat, pl. golyókat, gömböket, galacsokat, gombokat, gyürüket stb. önt. 2) Személy, ki babonából önt ólmot. V. ö. ÓLOMÖNTÉS. | |
* | |
| (ólom-öntő-mű-hely) ösz. fn. Műhely, melyben ólomból különféle dolgokat, eszközöket öntenek. V. ö. ÓLOMÖNTŐ. | |
* | |
| (ólom-pala) ösz. fn. Palakő, mely ólomrészeket tartalmaz. | |
* | |
| (ólom-pill) ösz. fn. Az ólomércznek pillogó, csillámpozó fényes szemecskéi. | |
* | |
| (ólom-pir) ösz. fn. Sárgaveres por, mely úgy készűl, ha a szürke ólmagot izzóvá teszik, s ezen állapotban vizzel befecskendezik, azután finom porrá törve ismét kiégetik. A hiu nők festékül használják. (Minium). | |
* | |
| (ólom-por) ösz. fn. Ólomrészek poralakban, szénporral vegyítve. Ezt a földedénycsinálók mázul használják. | |
* | |
| (ólom-pőröly) ösz. fn. Bádogosok, kolompárok, ólommivesek pőrölye, melylyel a munkába vett ólomanyagot, ha göcsörtös, görbés alakú, egyenesre és laposra verik. | |
* | |
| (ólom-próba) ösz. fn. Olvasztó hutákban am. az ércz minemüségének ólomvegyíték általi megtudása. | |
* | |
| (ólom-salak) ösz. fn. Az ólomnak olvasztás alkalmával elhulló salakja, alja, söpreje. | |
* | |
| (ólom-sank) ösz. fn. l. ÓLOMSALAK. | |
* | |
| v. ~SIMITÓ, (ólom-simító) ösz. fn. Ólommivesek eszköze, melylyel az ólmot, simára lapítják. | |
* | |
| (ólom-só) ösz. fn. Ólomrészek sóalakban, mi úgy keletkezik, ha az eczetsavanyban feloldott ólmot kipárologtatják. (Sal Saturni). Minthogy ezen sónak édeskés íze van, innen ólomczukornak is nevezik. (Saccharum Saturni). | |
* | |
| (ólom-suly) ösz. fn. Mérlegnyomatékul használt ólom. Átv. ért. rendkivül nyomasztó teher. Ólomsulylyal nehezedik reám. | |
* | |
| (ólom-szárny) ösz. fn. Átv. mondják az igen késedelmesen haladó, vagy működő cselekvéséről, mintha nehéz ólomból készült szárnyai volnának. | |
* | |
| (ólom-szěm) ösz. fn. Ólomból öntött apró galacs, labdacs. | |
* | |
| (ólom-szin) ösz. fn. l. Halványszürke szin, milyen az ólomé; 2) mn. Lásd ÓLOMSZINŰ. | |
* | |
| (ólom-szinű) ösz. mn. Halványszürke szinű, mint az ólom. Ólomszinű arczbőr. | |
* | |
| (ólom-tajt v. ~tajték) ösz. fn. Az ólomból olvasztás alatt kibuborodó tajték, melyből a hamuféle ólompor képződik. | |
* | |
| (ólom-tapasz) ösz. fn. Általán minden tapasz, mely égetett ólommal, vagy ólmaggal van vegyítve; különösen olajból, ólomfehérből, és ólompirból készített tapasz. | |
* | |
| (ólom-tej) ösz fn. Tejded, folyékony test, mely úgy készül, ha ólomolvadékba boreczettel és vizzel feloldott borkősavat csöpögtetnek. (Lac Saturni, lac virginis). | |
* | |
| (ólom-teke) ösz. fn. Ólomból öntött tekeféle gömb. | |
* | |
| (ólom-tekercs) ösz. fn. Öszvetekergetett, göngyölített ólomlap v. ólomlemez. | |
* | |
| (ólom-vaj) ösz. fn. Vajhoz hasonló kövér anyag, melyet vegytani műtét által föllengített (sublimatus) ólomból készítenek. (Butyrum Saturni). | |
* | |
| (ólom-váladék) ösz. fn. Vegyészi műtétben azon ólomrészek, melyek a többi vegyrészektől elválva leszállanak. | |
* | |
| (ólom-virág) ösz. fn. Vegyész föllengítéskor (sublimatio) az ólomból kivont legfinomabb részecskék, melyek a gorombább részektől fehér pihe alakokban elválnak. (Flores Saturni). | |
* | |
| (ól-oz) áth. m. óloz-tam, ~tál, ~ott. Szabó D. szerént am. ólban tart; másképen az idegen ,istálló' után: istállóz. | |
* | |
| (ól-pénz) ösz. fn. Helypénz, melyet az idegen ólba kötött vagy zárt baromtól az illető ól birtokosának fizetnek. Szállodai, csárdai ólpénz. | |
* | |
| l. OLT, (1), és (2). | |
* | |
| l. OLTALMAZ; OLTALOM stb. | |
* | |
| l. OLTÁR stb. | |
* | |
| (ól-zeke) ösz. fn. Csinvat vászonból, vagy más kelméből való, foszlányöltöny, melyet a kocsisok, lovászok viselnek, midőn dolgaikat az ólban és ház körül teszik. | |
* | |
| tájdivatos kiejtés, pl. tul a Dunán, Csalóközben, Mátyusföldén, a tiszta és helyes ejtésü alma helyett; palóczosan: auma; l. ALMA. | |
* | |
| fn. tt. ón-t, v. ~ot, v. ~at, tb. ~ok, harm. szr. ~a, v. ~ja. 1) Fehér, kevéssé kékbe vegyülő szinbe menő, nehéz, fényes, és finom lemezekre nyujtható fém, melyek, midőn hajtogatják, sajátnemü csiszorgó hangot adnak. (Stannum). Ángol ón, mely legfinomabb. 2) A régieknél, s itt-ott ma is, különösebben ,fekete' jelzővel am. ólom, midőn a Stannum neve fejér ón. E névazonosságnak hihetőleg az az oka, hogy az ón (stannum) és ólom (plumbum) külszinre hasonlók. 3) Melléknevül használva jelent ónból valót, ónból csináltat, pl. óntányér, ónkanál. Az első értelemben vett ón, népies, de a németből kölcsönzött néven: czin, pl. czintányér, czinkanál, czingombok.
Az ón szónak ólom jelentése valószinüen régiebb, mint az, mely mai megállapodás szerént stannum-ot tesz, miért a régieknél amaz fekete ón, emez fehér ón. Az ón t. i. mint ,plumbum' köz isméretü, és honi; mint ,stannum' pedig különböztetésül csak újabb korban használtatik. Ennél fogva az ón eredetileg olvadékony fémet jelentett, s gyöke azon o v. ó, mely az ol, olu, olvad, old, ondó, ólom, ont stb. származékokban az illető egész részeinek egymástól elválását, vagy különösen szétfolyását jelenti. Legközelebb áll hozzá az ondó gyöke on. Egyébiránt az n és l, valamint a szók elején és közepén, hasonlóan azok végén változkodni szoktak, pl. hol hon, dal dan, val van, csel csen, lapály lapány, túl a Dunán szelel szenel, stb. Ámbár e szót úgy is elemezhetni, hogy eredetikép o-ó = ó, azaz: folyó, melyhez hangzatosság végett járult az n, mint ezekből: külő, gordó, kicsi, piczi, mereve, eleve, foszla, lett: külön, gordon, kicsin, piczin, mereven, eleven, foszlán stb. Képzésre hasonlók hozzá több másokon kivül ezen egytaguak: kén, vén, mén, szén, szín, kín, bűn, in, őn stb. | |
* | |
| (ón-as) mn. l. ÓNOS. | |
* | |
| (ón-az) áth. l. ÓNOZ. | |
* | |
| (ón-bánya) ösz. fn. Bánya, melyből fehérónos érczeket ásnak. | |
* | |
| (ón-bogár) ösz. fn. Képes kifejezéssel am. puskagolyó, melyet ónból készítettek. | |
* | |
| (ó-német) ösz. mn. Ónémet kor történetéhez tartozó, vagy akkori szokásu. Ónémet hűbér-rendszer. Ónémet viselet, építészet. | |
* | |
| (ón-ércz) ösz. fn. Ércz, mely főleg ónrészeket foglal magában. | |
* | |
| (ón-fehér) ösz. fn. Kékes fehér szinü, milyen az ón. | |
* | |
| (ón-forrasz) ösz. fn. Olvasztott ónból készített ragasz, melyet bizonyos testek öszveforrasztására használnak. | |
* | |
| (ón-föveny) ösz. fn. Sokszögü ónércz, mely fehér ónból, azaz szinből, vasból, és fémtelen földből áll. | |
* | |
| (ón-gyalu) ösz. fn. Orgonacsinálók gyaluja, melylyel az öntőműhelyből kikerült ónsípokat simára gyalulják. | |
* | |
| (óniksz-kő) ösz. fn. Drágakő, melynek szine olyan, mint az emberi körmöké, t. i. onux hellenül am. köröm. | |
* | |
| (ón-koporsó) ösz. fn. Ónból készített koporsó. | |
* | |
| (ón-kő) ösz. fn. 1) Kőnem, mely ónérczczel van vegyítve. 2) Az érczkohókban az elválasztott és megtisztított ónércz. | |
* | |
| (ón-lap) ösz. fn. Ónból csinált lap. Ónlappal behúzni valamit. | |
* | |
| (ón-lemez) ösz. fn. Finom ónlap. V. ö. ÓN. | |
* | |
| (ón-levél) ösz. fn. Ónból készített levélvékonyságu lemez, vagy lap. | |
* | |
| (ón-máz) ösz. fn. Feketeónból, azaz ólomból készített máz. | |
* | |
| (ón-mész) ösz. fn. 1) Fehér ónból, azaz: czinből kifejlődő szürke por, midőn olvasztáskor a levegő hozzá fér. 2) Hasonló módon alakuló por, vagy hamuféle részecskék, melyek az olvasztott ólomból fejlődnek ki. | |
* | |
| (ón-mives) ösz. fn. Kézmives, ki ónból, azaz czinből különféle edényeket, eszközöket stb. készít; máskép: ónöntő. | |
* | |
| (ón-műves) ösz. fn. l. ÓNMÍVES. | |
* | |
| mváros Borsod m.; helyr. Ónod-ra, ~on, ~ról. | |
* | |
| (ón-os) mn. tt. ónos-t, v. ~at, tb. ~ak. 1) Ónnal bevont, megfuttatott, diszített. Ónos rézedények. Ónos fejü bot. 2) Átv. ónos eső, am. jeges eső; továbbá: ónossá lenni am. igen megijedni, a nagy ijedség miatt elkábulni. Ez értelemben a félelemnek sulyos, nehéz állapota teszi a hasonlat alapját. | |
* | |
| (ón-os-an) ih. Ónnal bevonva, megfuttatva; ónos állapotban. | |
* | |
| (ón-oz) áth. m. ónoz-tam, ~tál, ~ott, par. ~z. Ónnal behúz, megfuttat, ékesít, megerősít valamit, szinez. Rézedényeket ónozni. Kés-, villanyeleket ónozni. | |
* | |
| (ón-oz-ás) fn. tt. ónozás-t, tb. ~ok, harm. szr. ~a. Cselekvés, midőn ónoznak valamit, szinezés. V. ö. ÓNOZ. | |
* | |
| (ón-oz-at) fn. tt. ónozat-ot, harm. szr. ~a. Azon ónmű, melylyel valamit behúztak, megfuttattak, ékesítettek stb. máskép idegen nyelv után czinezet. Sok főzés által a rézedény ónozata lekopik. | |
* | |
| (ón-öntő) ösz. fn. Ónmives, ki különféle edényeket, eszközöket stb. ónból öntve készít. | |
* | |
| (ón-reszelő) ösz. fn. Ónmivesek reszelője, melylyel a munkában levő ónt ráspolják, egyengetik, metélik. | |
* | |
| (ón-verő) ösz. fn. Ónmives, mennyiben a munkába vett ónt néha verés által idomítja. | |
* | |
| puszta Pozsony m.; helyr. Óny-ba, ~ban, ~ból. | |
* | |
| fn. tt. órá-t. 1) Azon időköznek, mely alatt a földgömb saját tengelye körül egyszer megfordul, egy huszonnegyed része, mely ismét hatvan perczre, és mindegyik percz hatvan másodperczre vagy kisperczre osztatik. Ez értelemben az órákat éjféltől délig, ismét déltől éjfélig tizenkét egyenlő részben számítjuk. Éjfél után egy, két, három órakor; délután négy, öt órakor. Huszonnégy óráig am. egy egész éjjel és nappal. Negyvennyolcz óra, am. két nap. Reggel öt órakor kelni, hét órakor reggelizni, tizenkét órakor ebédelni, estve nyolcz órakor vacsorálni, tiz órakor lefekünni. Mindent bizonyos órában tenni. Rendelt órára megjelenni. 2) Szélesb ért. az időből egy kisebb s határozatlan nagyságu rész. Ezen órától fogva, am. jelen pillanattól, mostantól kezdve. Rövid óráig tartó út. Egy hosszú óráig várakozni. Nincs egy órája, melyben nem háborgatnák. Eljön még az az óra, melyben megemlegetsz. Ha a halál órája elközeledik. Szerencsétlen óra. Átkozott volt az az óra, melyben megálltam egy szóra. (Népd.).
"A képzelődések álmába merülök, S a lelkesedésnek szent óráit élem." Berzsenyi. 3) Átv. ért. bizonyos foglalkodás, nevezetesen: tanítás, vagy tanulás, mely határozott idő alatt történik, Egyetemi órákra dél előtt és dél után megjelenni. Zene-, nyelv-, rajztanításból órákat adni. Jogtudományi, természettani órákra megjelenni. 4) Eszköz, mely sajátnemü készület által időről időre mutatja, hány az óra, vagy bizonyos óraszámot meghatároz, milyen volt a régiek fövenyórája, s milyen a napóra; különösen kerekekkel, s más részekkel ellátott mesterséges szerkezetü mű, melynek egyik mutatója a tizenkét részre osztott lapkörön a szoros értelmü órányi időt, a másik a perczek számát mutatja. Fa óra, vas óra, tompak óra, ezüst óra, arany óra. Zsebóra, álló óra, falóra, toronyóra, úti óra, ütő óra, henger óra. Hold változatait, napokat, hónapokat mutató óra. Bomlott óra. Annyit hazud, mint a bomlott óra. (Km.). Az óra jár, ketyeg, üt. Hallja minden háznak ura, tizet ütött már az óra. Éjjeli őr kiáltása. Átv. ért. nem tudja, hányat ütött az óra am. a dolgok, körülmények jelentését föl nem fogja, nem érti, különösen azon tekintetben, hogy magát hozzájok alkalmazza; ütött az óra, itt van az elhatározó idő. Az óra eredetre nézve ugyanaz, mi a hellen-latin hora, melyet több európai népekkel együtt, mint a németben: Uhr, ángolban: hour, francziában heure, olaszban: ora stb. mi magyarok is elfogadtunk. Ha szabad azon magyar or gyököt venni alapul, mely az or-s-ó szóban is megvan, úgy eredeti jelentése körü, vagy for-g-ó. | |
* | |
| (óra-billěgő) ösz. fn. 1) Az óra nevü eszköznek ingája. 2) Különösen a zsebórákban azon kis aczéltoll, mely szüntelen billegése által eszközli, hogy az óra járjon. | |
* | |
| (óra-erszény) ösz. fn. Kis erszény, rendesen bőrből, melybe a zsebórát tenni szokták. | |
* | |
| (óra-fědél) ösz. fn. Az óra czimlapját takaró fedél, mely rendesen üvegből van. | |
* | |
| (óra-i) mn. tt. órai-t, tb. ~ak. Órát illető, arra vonatkozó; annyi időt tartalmazó, mennyi egy óra. | |
* | |
| (óra-kalapács) ösz. fn. Kalapácsféle eszköz, mely az ütöórában a harangot, vagy csengetyűt üti. | |
* | |
| (óra-kerék) ösz. fn. Kerék az óraműben, melynek többféle nemei vannak. | |
* | |
| (óra-kiáltó) ösz. fn. Községi őr, kinek kötelessége időnként fenhangon tudtára adni a községnek, hány az óra. Ilyenek azon éji őrök, kik bizonyos mondatok, vagy versek eléneklésével tudatják, továbbá a toronyőrök, kik nappal is kikiáltják az órát. | |
* | |
| (óra-kor) időhatárzó, mely az órának száma után áll, pl. egy órakor, két órakor, tizenkét órakor. Rövidség okáért az óra ki is hagyható s ekkor a kor a számnévhez ragad: egykor, kettőkor, ötkor, tizkor. Midőn fél óráról van szó, tiszta magyaros kifejezéssel igy szólunk: egyedfélkor, ketted, v. másfélkor, harmadfélkor stb. hasonlóan más ragok előtt is: egyedféltől kettedfélig, negyedféltől hatodfélig, ötödfélre, kilenczedfélre ott leszek. Hibásak ezen ujabb időben a németek beszédmódja után felkapott szólásmódok: fél egykor, fél kettőkor, fél tizkor, fél egyre, fél háromra, vagy e kérdésre, hány óra? fél kettő, fél három, fél hat, ezek helyett: kettedfél, harmadfél, hatodfél. Hogy ezen szólásmódok idegenek, s nincsenek a magyar nyelvszokással öszhangzatban, kitetszik abból, hogy a többi idő-, továbbá: szám-és mennyiség-mértékeknél nem használják, pl. nem mondják: fél négy nap, fél négy évig, fél két századtól fogva, hanem helyesen és következetesen: negyedfél nap, negyedfél évig, másfél századtól fogva; hasonlóan nem szólnak így: fél két forint, fél öt mázsa, fél tíz mérföld, hanem: másfél forint, ötödfél mázsa, tizedfél mérföld. | |
* | |
| (óra-kör) ösz. fn. 1) Az eget ábrázoló golyón azon legnagyobbféle körök, melyek mind a két égsarkon általmenve az egyenlítőt kétszer metszik keresztül; különösen tizenkét ilynemü körök, melyek az egyenlítőt huszonnégy részre, mint órákra, osztják. (Circuli horarii). 2) A föld- és égtekén rendesen sárgarézből álló kis kör, mely az éjszaki sark fölött áll, tizenkét részre, vagyis órára osztva, és mutatóval ellátva van. Ennek és a tekének forgatása által határozhatni meg, hogy hány az óra a különféle délvonalak alatt fekvő tájakon. | |
* | |
| (óra-köz) ösz. fn. Időszak az egymás után következő órák között. Egy és két óraközben. | |
* | |
| (óra-kulcs) ösz. fn. Kulcs, melylyel az órát felhúzzák, továbbá azon kulcs is, melylyel a nagyobbféle órák tokját, vagy szekrényét zárják, nyitják. | |
* | |
| (óra-láncz) ösz. fn. Aczélból, vagy más nemesebb fémből való diszláncz a zsebórákon. | |
* | |
| (óra-lap-kör) ösz. fn. Azon kör az óra lapján, melyre az órák számjegyei, és perczek pontjai följegyezvék. | |
* | |
| l. ÓLÁLKODIK. | |
* | |
| v. ~MŰVES, l. ÓRÁS, fn. | |
* | |
| (óra-mutató) ösz. fn. Nyilalaku vessző aczélból, vagy más fémből az óra lapján, mely folytonos lassu mozgása által az idő járását kimutatja. Szoros ért. vett óramutató, mely tizenkét óra alatt, negyedmutató, mely egy óra alatt járja be az óralapkört. | |
* | |
| (óra-mű) ösz. fn. Az órának, mint időmutató eszköznek egész szerkezete. | |
* | |
| (óra-negyed) ösz. fn. Egy órának negyed része, 15 percz. A gőzkocsi egy óranegyed alatt egy mérföldet haladott. | |
* | |
| (óra-an-ként) ih. Óraszámra, az órákat külön-külön számítva. Óránként bizonyos számu szegeket készíteni. A nyelvmestert óránként fizetni. Néha ám. több óra hosszáig. Óránként várakozni valakire. | |
* | |
| (óra-an-ként-i) mn. tt. óránkénti-t, tb. ~ek. Óraszám szerént való; külön-külön órában vett. Bizonyos munkások óránkénti fizetése. | |
* | |
| (óra-nyi) mn. tt. órányi-t, tb. ~ak. 1) Időre vonatkozva, am. bizonyos számu órafolyásig tartó. Egy órányi várakozás. Három órányi éles fejfájás. Öt órányi munka. 2) Térrel viszonyulva oly távolságról mondatik, melyet megjárni bizonyos számu óra alatt lehet. Két órányi út. Három órányira fekvő város. A szomszéd falu alig van innen félórányira. | |
* | |
| (óra-as) mn. tt. órás-t, tb. ~ak. Órával ellátott, diszített, felszerelt. Órás torony. Órás diszbot. | |
* | |
| (óra-as) fh. tt. órás-t, tb. ~ok, harm. szr. ~a. Míves, ki órákat csinál, vagy az elromlottakat kiigazítja. | |
* | |
| (óra-as-ság) fn. tt. órásság-ot, harm. szr. ~a. Mesterség, mely órák készítésével, és kijavításával foglalkodik. Órásságot tanulni. | |
* | |
| (óra-suly) ösz. fn. Suly a nagyobbféle, pl. torony- vagy falórákon, mely az illető óraművet hajtja. | |
* | |
| (óra-szalag) ösz. fn. Szalag a zsebórán, melynél fogva azt nyakba vetik, vagy megkötik, és az órának a zsebből kihuzására használják. | |
* | |
| (óra-tábla) ösz. fn. 1) A csillagászok és tengeri hajósok számító táblája, melyen az észrevett napmagasságból a napnak minden óráját meghatározzák. 2) Tábla, melyen az oktatási órák sora, és száma följegyezvék. | |
* | |
| (óra-tartó) ösz. fn. Eszköz, melyre az órát helyezni, függeszteni szokták, különösen zsebóráknak való. | |
* | |
| (óra-tok) ösz. fn. 1) Azon tok, mely az óraművet közvetlenül takarja. Ezüst, arany óratok. 2) Külső tok, mely az órát egészben véve betakarja, milyen pl. az úti óra tokja. | |
* | |
| (óra-toll) ösz. fn. Aczélból készített toll az órában, mely az óraművet hajtja. | |
* | |
| (óra-ütés) ösz. fn. Ütés, melyet az ütőóra kalapácsa a harangon, illetőleg a csengetyűn tesz. Óraütésre fölébredni. | |
* | |
| (óra-üveg) ösz. fn. Domború üveg a zsebóra, vagy más álló órák lapján, hogy az óramutatót átlátni lehessen rajta. | |
* | |
| (óra-vonal) ösz. fn. A napórán azon vonalak, melyeken a mutató árnyéka elhuzódik, midőn bizonyos óra elérkezik. | |
* | |
| (óra-zseb) ösz. fn. Különös zseb az öltönyön, a zsebóra viselésére. | |
* | |
| tájdivatos kiejtése ,orgyilkos' szónak: l. ezt. | |
* | |
| (ór-i-as) fn. tt. óriás-t, tb. ~ok, harm. szr. ~a. Szoros ért. a régi mesék, és népmondák szerént különös emberfaj, kik nagy termetökre és erejökre nézve a többi embereket sokkal fölülmulták, milyenek a hellen mythosok óriásai, kik magát az eget ostromolták. A magyar népmesékben az óriásleány egy magunkféle nagyságu szántó embert ökröstül ekéstül mint valamely különös bogarat kötényébe szedve, mutatóban haza vitte apjának. Szélesb ért. a rendes emberi mértéket jóval tulhaladó nagyságu ember, pl. hét lábnyi magasság. Ezen szóban, mint jelentése mutatja, alapfogalom a magasság, s gyöke ór v. röviden or azon szókkal áll rokonságban, melyek ugyanazon gyökből eredvén magasságra vonatkoznak, milyenek a hegyet jelentő hellen oroV, szláv hora, gora, werch worch; különösen: a magyar orom, orj, morj, torlik, toromba, gór. Legrokonabb hozzá a hóri, hórias, honnan e kifejezés, hóri horgas, = nagy magas; továbbá: a magas állványféle góré. Képzésre hasonlók hozzá az uriás, kaczkiás, mordiás, melyek helyesebben rövidek: úrias, kaczkias, mordias, és így hasonlat szerént az óriás is órias. Ugyanezen alapértelem és gyök rejlik a német Riese szóban, mely Adelung szerént tájszokásilag halmot, ormot is jelent. Cseh nyelven obr, zruta.
Melléknevül használva am. igen nagy a maga nemében, s rendesen öszvetett szót alkot az illető viszonynévvel, mint: óriás csiga, órás kigyó. | |
* | |
| (óriás-csenkesz) ösz. fn. Növényfaj a csenkeszek neméből; bugája bókoló, pongyola; füzérei kalászosak; levelei szélesek, kardformák; nagysága embernyi. (Festuca gigantea. Bromus giganteus. L.). | |
* | |
| ösz. fn. l. ÓRIÁSKÁMA. | |
* | |
| (óriás-fürész-bogár) ösz. fn. Bogárfaj, melynek állkapcsai fogasak, csápjai fonaldadak, szárnyai keskenyek, hosszúk, és simán a testhez fekvők. (Sirex. L.). | |
* | |
| (ór-i-as-i) mn. tt. óriási-t, tb. ~ak. Óriás tulajdonságaival biró, különösen nagyságra és erőre nézve. Óriási termet. Óriási hatalom, erő. | |
* | |
| (ór-i-as-i-lag) ih. Óriási módon, óriás módjára. | |
* | |
| (óriás-káma) ösz. fn. A kámák neméhez tartozó csigák legnagyobb faja, mely néha ötszáz fontnyira megnő. (Chama gigas. L.). | |
* | |
| (óriás-kigyó) ösz. fn. Rendkivüli nagyságu kigyó, Keletindiában és Áfrikában, mely vastagságra az ember derekához hasonló, hoszszuságra húsz, harmincz lábnyi, és oly erős, hogy egy bivalt is képes rátekerődzve megfojtani, melynek csontjait öszvezúzva, az egész testét körülnyálazva elnyeli. (Boa constrictor. L.). | |
* | |
| (óriás-manó) ösz. fn. Óriás nagyságu kísértetféle szellem a babonakedvelők képzeletében, és népmesékben. | |
* | |
| puszta Esztergom m.; helyr. Órisáp-ra, ~on, ~ról. | |
* | |
| (ó-ság) fn. tt. óság-ot, harm. szr. ~a. 1) Valaminek azon állapota, vagy tulajdonsága, mely szerént már régtől fogva létezik, vagy idejét múlta, a divatból kiment; ellentéte: újság. A bor becsét emeli az óság. Ezen árut ósága miatt nem veszik meg. 2) Holmi régi ingó jószágok, háibái szerek, eszközök. Vas óságokkal kereskedő zsibárus. | |
* | |
| (óság-árus) ösz. fn. Régi, elavult dolgokkal, művekkel, különösen ilyen könyvekkel kereskedő. (Antiquarius). | |
* | |
| (óság-barát, v. ~kedvelő) ösz. fn. Aki régi művekben leli kedvét. | |
* | |
| (ós-di) fn. tt. ósdi-t, tb. ~ak. Gúnyos neve az ó, elavult dolgok tulságos kedvelőinek; különösen a politikában, kik a régitől, ha roszabb is az újabb intézményeknél, megválni nem akarnak. | |
* | |
| erdélyi falu Fogaras vid.; helyr. Sinká-ra, ~n, ~ról. | |
* | |
| (Olcsva) falu Abauj m.; helyr. Ósvá-ra, ~n, ~ról. | |
* | |
| (ó-szabásu) ösz. mn. Különösen viseletre vonatkozólag am. régi, kiavult divat szerént készült. Ószabásu magyar mente, dolmány. Átv. ért. mondhatni személyről, ki a jelenkor szokásaihoz, gondolkozásmódjához nem illeszkedik, hanem a réginél marad, továbbá az ily személy tetteiről. Ószabásu tisztviselő, gazda, mesterember. Ószabásu eljárás, gazdálkodás. | |
* | |
| (ó-szer) ösz. fn. Régi, elavult holmi, pl. butorok, edények, szerszámok. l. TARATTYÚ. | |
* | |
| (ó-szerű) ösz. mn. A maga nemében ó, elavult, régies, ószabásu. | |
* | |
| (ó-t) áth. m. ót-ott, par. ~s, htn. ~ni, v. ~ani. Ugyanazt jelenti, mit a tisztán kiejtett olt, azaz: alut, t. i. bizonyos hig testet merevvé tesz, pl. tejet olt; vagy ami égő, azt eloltja, pl. tüzet olt. l. OLT, (1). | |
* | |
| (ó-t) ritka használatu ösz. névképző, pl. boz-ót, zan-ót. | |
* | |
| l. OLTA. | |
* | |
| (ó-ta), vékony hangon: ~őte (ő-te), mégeddig ritka használatu ösz. főnévképző, p. mos-óta, szöv-őte; melyekből megtetszik, hogy eszközt (tevőt) jelent. | |
* | |
| ÓTALOM stb. l. OLTALMATLAN; OLTALMAZ; OLTALMAZÁS; OLTALOM stb. | |
* | |
| (ó-t-ás, azaz: ol-t-ás v. al-ut-ás) fn. tt. ótás-t, tb. ~ok, harm. szr. ~a. 1) Cselekvés, midőn valamit ótanak vagyis oltanak. 2) Kecskemét tájékán, am. fölözetlen édes tejből készített turó. Ezen szó elemezve oltás, mert a 2-ik értelembeli ,ótás' is rendszerént oltott tejből készül. V. ö. OLT. (1). | |
* | |
| falu Torontál, puszták Somogy m.; helyr. Ó-telek-re, ~ěn, ~ről. | |
* | |
| erdélyi falu Brassó vid.; helyr. Tohán-ba, ~ban, ~ból. | |
* | |
| (ót-var) ösz. fn. Széles ért. a gyógyuló sebet, fakadást behuzó hártyaféle anyag. Különösen a gyermekek fején kifakadni szokott mérges, turós var, mely, ha nem mérgedzik, száraz ótvar a neve; Mátyusföldén: hompora. Minthogy az ótvar olyan var, melynek nedvei vagy egészen, vagy legalább egy részt kiszáradtak, legvalószinübb, hogy elemezve olt-var, azaz alutt var. V. ö. OLT, (1). | |
* | |
| (ót-varas) ösz. mn. Kinek testén, különösen fején ótvar van. Ótvaros csecsemő, gyermek. V. ö. ÓTVAR. | |
* | |
| (ór-varasodik) ösz. k. Ótvarak fakadoznak a bőrén. | |
* | |
| l. Ó, ige. | |
* | |
| l. OVADÉK. | |
* | |
| (óv-a-kod-ás) fn. tt. óvakodás-t, tb. ~ok, harm. szr. ~a. Az önmagáról gondoskodó figyelemnek azon neme, mely által bizonyos gonosztól önmagát távol tartani törekszik. Óvakodással utazni a gyanus pusztai vidéken. Óvakodásra inteni a tapasztalatlan ifjut. | |
* | |
| (óv-a-kod-ik) k. m. óvakod-tam, ~tál, ~ott. Attól, akit, vagy amit magára nézve veszélyesnek, károsnak, szóval rosznak gyanít, távol tartja magát, vagy úgy cselekszik, hogy az ne lehessen ártalmára. Távolító ragu viszonyneveket vonz. Óvakodni a gyanus embertől, a veszélytől. Óvakodni a bünre vezető, ingerlő alkalmaktól. "Óvakodjunk, hogy oly ballépéseket ne tegyünk, mik a népnek, mely tőlünk a renddel párosult szabadság áldásait várja, a végtelen zavarok és anarchia átkát hoznák nyakára." Deák Ferencz. Hogy ezen igében alapfogalom a távozás, távolra menés, onnan is kitetszik, mert a vele rokonértelmű tartózkodik, gyöke tart szintén am. megy, pl. Budának tart, és: tartok tőle. Ezen igében és származékaiban a gyökhangzót azért ejtjük ki inkább megnyujtva, mint röviden, mert az utána következő hangzók rövidek. Egyébiránt elemszerüebben: ovakodik, ovakodás, ovakodó. L. Ó, ige. | |
* | |
| (óv-a-kod-ó) mn. tt. óvakodó-t. Aki bizonyos vésztől, kártól, gonosztól stb. óvakodik. Utonállótól óvakodó vándor. V. ö. ÓVAKODIK. | |
* | |
| (óv-a-kod-va) ih. Magát bizonyos rosztól, veszélytől, kártól stb. őrizve, visszatartva. | |
* | |
| (ó-vár) ösz. helynév. Széles ért. régi korban épült, nevezetesen: elhagyott, romnak indult vár. Szorosb ért. város vagy falu neve, melynek hajdan vára, vagy várféle erődje volt. | |
* | |
| MAGYAR~, mváros Mosony m.; faluk Bars, Nógrád, Vas, puszta Trencsén m.; helyr. Óvár-ra, ~on, ~ról. | |
* | |
| (ó-vári) ösz. mn. Óvárról való, azt illető, oda tartozó, arra vonatkozó. Óvári polgárszületés. Magyar-Óvári urodalom, gazdasági intézet. | |
* | |
| falu Szatmár m.; helyr. Óvári-ba, ~ban, ~ból. | |
* | |
| (ó-város) ösz. fn. Valamely városnak legrégiebb része, különböztetésül attól, mely későbben épült hozzá, pl. Pestnek óvárosa a belső város. | |
* | |
| (ó-v-ás) fn. tt. óvás-t, tb. ~ok, harm. szr. ~a. Széles ért. cselekvés, mely által valamely sérelemtől, gonosztól, vésztől kártól, vagy ha ilyesek szándékoltatnak, oltalmazólag viseljük, oltalmi állásba helyezzük magunkat. "Óvás emelhető azon ló és lovagja ellen, ki a versenyszabályokat megsérté, rövidre vágott, kiszorított, a versenyt követő méretés után könnyebbnek bizonyult stb. Az ilyen ló a versenyből kimaradtnak tekintetik, s ha első volt is a nyerpontnál, nem nyerhet." Bérczy Károly. V. ö. Ó, ige. Törvényi ért. ellenmondó nyilatkozás, melyet valaki az illető közönség, vagy hatóság előtt más valaki ellen tesz, nehogy jogaiba avatkozzék, vagy azok ellen tettleg elkövessen valamit; vagy ha ilyes elkövetés czéloztatnék, jogai fentartassanak. Különösebben váltójogi értelemben: hiteles személy által tanubizonyság megszerzése a váltóviszkeresetnek fentartására alapul szolgálandó tényekről, hogy pl. a váltó el nem fogadtatott, vagy ki nem fizettetett, vagy nem kellőleg fogadtatott, fizettetett stb. (Protestation). Óvást tenni vagy fölvenni. Néha maga az óvási okirat (Protest) is így neveztetik. | |
* | |
| (óv-ás-i) mn. tt. óvási-t, tb. ~ak. Óvást illető, arra vonatkozó; óvást tartalmazó. Óvási díj, óvási oklevél, óvási jegyzőkönyv, óvási költségek. | |
* | |
| (óvás-levél) ösz. fn. Okirat, melybe az óvásróli tanubizonyság följegyezve van. | |
* | |
| (óvás-tétel) ösz. fn. Cselekvény, melylyel az óvási tény végrehajtatik vagy eszközöltetik. V. ö. ÓVÁS. | |
* | |
| (óv-at, vagyis ó-v-at) fn. tt. óvat-ot. Nyilatkozat, mely által valaki előlegesen óvást tesz, nehogy jogai egy valaki által megsértessenek, vagy hogy sértési szándok ellenében fenntartassanak. V. ö. ÓVÁS. | |
* | |
| (óv-at-ék) fn. tt. óvaték-ot, harm. szr. ~a, v. ~ja. | |
* | |
| (óvat-levél) l. ÓVÁSLEVÉL. | |
* | |
| (óv-at-ol) áth. m. óvatol-t. Óvást teszen, az óvást fölveszi valamely váltó iránt. Megóvatolni a váltót. | |
* | |
| (óv-at-ol-ás) fn. tt. óvatolás-t, tb. ~ok. Cselekvés, midőn valaki óvatol vagyis óvást veszen fel. V. ö. ÓVATOL. | |
* | |
| (óv-at-ol-ás-i) mn. tt. óvatólási-t, tb. ~ak. L. ÓVÁSI. | |
* | |
| (óv-at-os) mn. tt. óvatos-t, v. ~at, tb. ~ak. Körülnéző, vigyázó, hogy bizonyos gonoszt, veszélyt magától eltávolítson. V. ö. Ó, ige. | |
* | |
| (óv-at-os-an) ih. Körülnézve, figyelve, gondoskodva, hogy valami baj, kár, veszély ne keletkezzék; a gyanított gonosztól magát őrizve, távol tartva. | |
* | |
| (óv-at-os-ság) fn. tt. óvatosság-ot, harm. szr. ~a. Tulajdonság, melynél fogva valaki, vagy valami óvatosan viseli magát. "A törvénykezés átalakulása a legnagyobb óvatosságot igényli." Deák Ferencz. | |
* | |
| (óv-da) l. ÓVODA. | |
* | |
| l. ÓHATATLAN. | |
* | |
| (óv-hely) ösz. fn. Bármely hely valaminek megóvására. | |
* | |
| falu. Szepes m.; helyr. Óvíz-ěn, ~re, ~ről. | |
* | |
| (óv-o-da) fn. tt. óvodá-t. Nyilvános intézet, melybe nappali órákra a kisded gyermekeket beadják, hogy ott kellő vigyázat alatt legyenek, s felfogási tehetségökhöz képest némi elemi ismereteket szerezzenek, kisdedóvoda, óvóiskola. | |
* | |
| (óv-od-a-i) mn. tt. óvodai-t, tb. ~ak. Óvodára vonatkozó, azt illető. Óvodai épület. Óvodai felügyelő. Óvodai szabályok. | |
* | |
| (óvó-eszköz) asz. fn. Minden eszköz, mód, mely által bizonyos kárt, veszélyt, gonoszt eltávolítani akarunk, vagy szoktunk. | |
* | |
| (óvó-rend-szabály) ösz. fn. Azon szabályok öszvege, melyeknek alkalmazása által némely roszat, vészt elhárítani szándékozunk. | |
* | |
| (óvó-szabály) ösz. fn. Egyes szabály valamely rosznak, vésznek elhárítása végett. | |
* | |
| (óvó-szer) ösz. fn. Bizonyos gonoszt, pl. kárt, veszélyt, szégyent eltávolító szer. Különösen oly szer, melynek előleges alkalmazása, használása által némi-nemű nyavalyát, betegséget, fájdalmat elmellőzni akarunk. (Praservativum). Ragályos kór ellen használt óvószerek. | |
* | |
| (óv-rend-szabály) l. ÓVÓRENDSZABÁLY. | |
* | |
| (óv-szabály) l. ÓVÓSZABÁLY. | |
* | |
| (óv-szer) l. ÓVÓSZER. | |
* | |
| (ó-z) igen ritka használatu ösz. névképző, pl. kal-óz; kétségen kivül rokon ócz névképzővel, pl. martal-ócz szóban.
| |