*Ő.[*]

*Ő
kisded alakban ő, huszonhetedik betü a magyar ábéczerendben, s az önhangzók sorában tizenegyedik. Hangmértanilag hosszu, s két röviddel ér föl, pl.
"A reszketve jövő nyilnak gonosz éle ledöntött."
Vörösmarty.
Vastaghangon párhuzamos társa a hosszu ó; pl. az igenévképzőben: ver-ő, varr-ó; mer-ő, mar-ó; ehet-ő, ihat-ó; sziszěg-ő, susog-ó; továbbá az ődik, ódik igeképzőkben: teng-ődik, agg-ódik; vet-ődik, hány-ódik stb. Tájejtéssel némely szókban fölcseréltetik ű-vel, mint: bő, bű; nyő, nyű; lő, lű; kő, kű. Tunya kiejtéssel a szabályos öl, öly helyett hangzik, pl. ölt, őt; költ, kőt; törköly, törkő; bögöly, bögő; kell, v. köll, kő; dörgöl, dörgő; elcsúfit, őcsúfit stb. A palóczos tájbeszédben ikerhangzóként: eö, eü, eő, öő, öü, üö, üe. Ő-vel kezdődő gyökszók: őgy, őn, őr, ős, ősz, őz; gyakorabbi a mássalhangzóval kezdődő szókban, mint: bőr, cső, dőre, fő, lő, nő, szőr, tő, tőr, bőg, csőd stb.

*Ő
harmadik személynévmás; tt. őt, v. őtet, tb. ők. Az ,őtet' alakban kettőztetve van a tárgyeseti t rag: ő-t-et (mint az, ez névmásoknál a tájdivatos az-t-at, ez-t-et alaku tárgyesetekben, sőt az-t-at-at, ez-t-et-et alakokban háromszorozva is); azonban ,őtet' alakot az irodalom is széltiben használja.
Nyomaték végett használtatik, valamint a többi személynévmás az illető ragok társaságában, a 3-ad személyi birtokraggal ellátott szó előtt, pl. ő háza, ő könyve, ő házai, ő könyvei; még pedig ha a személy több is: ő házok, ő könyvek, ő házaik, ő könyveik (ezek helyett: ők háza, ők könyve, ők házai, ők könyvei, ami különben Erdélyben divatos is). Így Ő Felsége. Ő Nagysága. Ő kegyelme. Ő szentsége. Végül: ő maga, ő neki, ő tőle, ő benne stb.
Az ő igen gyakran eléjön mind némely régieknél, mind tájdivatosan ű alakban is, pl. a régieknél a Nádor-codexben: "Hogy ütet halálra adnák." "Űtet neköd nem attok (adtuk) volna." A Góry-codexben: "És mene (mennyi) nagy szörnyüségös kín leszön az ű illetése." A régi magyar Passióban "Felele kedeg Judás, ki ütet elárulta." "Ű vacsorájok levén kedeg Jézus felvön kenyeret es megáldá, es megtöré, és adá ű tanejtványinak." "Es tehát űk szerzének neki harmincz ezüst pénzt." A Döbrentei codexben: "Köd és setét felleg űkörnyőle; igazság és itilet ű székinek segedelme. Űneki tűz előtte megyen és környől ü ellenségit gerjeszti. Ű villámási széles földnek fénylenek" stb. Néha a régieknél lehet (szelletet) vesz maga elébe, pl. Bátori László bibliájában: "Annak okáért háborgatják vala hűtet (hűtet).... Jézus kedeg felele hűnekik." Szalay Ágoston 400 m. levele közől, pl. 1547-ből: "Hogy hők (hwk) be nem adják külenben." "Hogy imár (immár) azt hő be nem tudja szolgáltatnia." "De még az viczeespán sem adott az hő jószágából az mostani rovásba csak egy penzt es be." "Mert groff uram azt az hő számára vette." (Lehet mindenütt ,hü'-nek is olvasni). A régi Halotti beszédben pedig v szellettel: "Tilootĺa vőt igy (egy) fa gyimilcsétől." "Mend vő fajánek haláloot evék." (Toldy F. olvasása szerént). Néha a régieknél utól is találjuk a szelletet. "Az miről szóltam Pozsonban szömélyöm szörént őh (ewh) k(egyelmé)vel." "Ércse meg uramtul, mi őh k(egyelmé)nek akaratja ez ith való dolgokból." Levél 1557-ből. (Szalay Ág. 400 m. l.). Némely ragokban ön; amely ön vagy önnön egyébiránt ,maga` szóval társulva visszaható, vagy visszatérő névmás: önmaga, v. önnönmaga; (V. ö. ÖN), de ez lehet ő maga is.
Közelebbi rokonságai a sínai egyik 3-ik személyi névmás: i (Schott szerént) vagy ie (hi? Endlicher szerént); a mandsu i; a kurd au, vagy o (Beregszászi), honnan ávi am. övé; a zend one (Beregszászi); a török o, vagy ol, mely egyszersmind távolra mutató névmás is, (a többi esetekben az l n-né s az o néha a-vá változván: onuń v. onüń, v. anüń, övé, ońa, v. ańa, neki, oni, v. ani, őt, on-dan, v. ań-dan (ő)tőle, on-lar, v. an-lar, ők stb.), az északi tatároknál: ul, a krimmi tatároknál: o, vagy u; a szuómi nyelvben: hän; a mongolban az egyes alanyesetben nincs személynévmás, de a többi esetekben az ene mutató névmás esetei használtatnak. A persában ó, ói és vei; az arabban hüwe (hímnemü), az új arabban: hua, v. hue; és híje (nőnemü); a héberben hu, v. húa (hímnemü), és hí, v. hie (nőnemü) stb.
Eredetére nézve, figyelemmel egyedül a magyar nyelvre, alig kételkedhetünk, hogy az nem más, mint a mutató a szócska, mely némely származékokban o, pl. o-da, o-tt, o-ly szókban, s melytől az, régente gyakran oz is származik. A török-tatár nyelvekben is, mint föntebb láttuk, a puszta gyök: o, vagy a. Az o, vagy zárt magyar a, úgy változhatott ö-vé, mint ő s is am. ó-s, v. av-as. Tudjuk továbbá, hogy a magyarban a közelre mutató szócska: e, v. i, melytől a szintén közelre mutató e-z, i-ly (régiesen: ely) névmások, és i-de (régiesen: ede), i-hol v. e-hol stb. más mutató szók is származtak. Az árja nyelvekben szintén egyik mutató névmástörzs: i. (Vergleichende Grammatik v. Franz Bopp. II. B. S. 360. stb.), melyet közönségesen a latin i-s, i-d-ben is ösmerünk, s mely némely alakban e-re változik, pl. e-a, e-um, e-o (pl. ab eo) stb. Schott Vilmos szerént is az ene mongol mutató névmásban a törzs, vagy gyök e, mely a magyar népnyelvben, mint mindnyájan tudjuk, önállóan is divatozik. V. ö. A (1). Így tehát az ő névmást akár az a, akár az e mutató szócskától származtassuk, mi ellen nem igen lehet kifogás, rokonságokra mind az altaji, mind az árja nyelvekben találunk. Azonban csodálatos találkozás, hogy némely néger nyelvekben is mind a személynévmások, mind a közelre és távolra mutatók szintén az érintett magyar hangrend szerént alakultak. Ide irjuk Steinthal munkájából (Die Mande-Neger-Sprachen) az ide tartozó helyeket.
 
Személyes névmások:
 
  Soso nyelv Mande nyelv Bambara nyelv Vai nyelv
Egyes 1-ső szem. ęń (az ę annyi mint a magyar zárt ë) ęń ęń ęń
2-ik szem. i i e i
3-ik szem. a a a a
Többes 1. sz. muku (tökéletes a régi magyar muk, ma: mínk). ęń ęń mu (magyar: mű)
2-ik szem. wo al e wu
3-ik szem. i i a a (a-nu)

Mutató névmások, még pedig közel mutatók a Soso nyelvben i v. yi (olvasd ji am. ez), a Mande nyelvben: nyiń, a Bambarában: ni; távolra mutatók a Soso nyelvben: na (am. az és ott), a Mande nyelvben: wo (am. az) stb. Kiválólag érdekesek magyar nyelvészre 1) a személyes névmások egyes számai: ęń, mely csaknem tökéletesen egyezik a magyar én, régiesen: en szóval, mely rövid e-vel ma is megvan az en-g-em, eny-é-m (= en-é-m) szók törzsében; a 2-dik személyi i v. e, mely a magyarban a közelre mutató i, v. e törzsnek felel meg i-ly, i-de, i-tt, i-hol, v. e-hol, e-z stb. szókban, sőt az önálló népies e közelmutató szócskában is; a magyar te, vagy ti-ben (pl. a ti-ed szóban), a toló vagy taszító t mellett szintén jellemző hang a közelséget mutató e, v. i; a 3-ik személyi 3 pedig épen a távolra mutató magyar a. 2) A mutató névmások közt is a ni egészen a közelre mutató magyar ni, (mely a sínai nyelvben a 2-dik személyi egyik névmás); s a na, (mely a sínai nyelvben is távolra mutató névmás) a magyar no szóval egyezik, mely, mint tudjuk, tova mozdítást, vagy mozgatást jelent. Ki tagadhatná csak ezekben is az emberi szellem közös működését, bár az egymáshoz legtávolabb álló nyelvekben? főleg pedig a magyar nyelv hasonlíthatlan rendszerességét a távolra és közelre mutatásban, amott a vastag vagy mély, emitt a vékony vagy magas önhangzók által; példák amarra: a (a népnyelvben), továbbá: az, azon, amaz, ahol, oda, ott, oly, v. olyan, onnan, amoda, amott, amonnan; emerre: e (a népnyelvben), továbbá: ez, ezěn, emez, ehol, v. ihol, ide, itt, ily, v. ilyen, innen, emide, emitt, eminnen.

*~Ő (1)
vastaghangon ~Ó, jelen és and, end ragokkal egyesülve, jövő időbeli részesülőket vagyis igeneveket képez, pl. kel-ő, jár-ó, kelend-ő, járand-ó. Részletes tárgyalását l. Előbeszéd, 121-123. l. Egyébiránt itt különösen kiemeljük azon jelenséget, mely szerént a részesülői -ő a régieknél számtalanszor átváltozik -e, v. -é-vé, (mint ma is a ,szüle' szóban ,szülő' helyett). "Idvezejténknek mondása szerént." Szent István király legendája. (Carthausi névtelen). "De valamibe kelletem mind az tivé (= tevő) leszek." Drágfy János levele Károly Istvánhoz 1512-ből (Magyar Nyelvemlékek. II. K.). Heltainál is: jóltevé am. jóltevő. A Nádor-codexben: idvözíte am. idvezítő, teremte am. teremtő, irástörlejte am. irástörlejtő (azaz: csináló, szerző; a Góry-codexben van ,verstörlejtő mester') stb.

*~Ő (2)
l. ~Ó, (2).

*ŐCSÖD
falu Békés megyében; helyr. Őcsöd-ön, ~re, ~ről.

*ŐG
tájszó Kemenesalon; néhutt: öveg; általánosabban: üveg; l. ezt. A mondott vidéken több ilynemü öszvehuzások is divatoznak, pl. hová há, kovács kács, savanyó sónyó.

*ŐGYELĚG
(őgy-el-ěg) gyak. önh. m. őgyelěg-tem, ~tél, ~ětt. Czéltalanul, munka nélkül, mintegy unalomból ide-oda jár-kel, csavarog. Naponnan az utczákon őgyeleg, s mit sem tesz. A székelyeknél am. idétlenül nyájaskodik, forgolódik valaki körül. Első értelemben valószinüen am. ingyeleg = öngyeleg, (i ö-vel cseréltetvén fel, mint ismer, ösmer), végre őgyeleg (mint áncsorog = ácsorog); rokon az öd-öng igének is öd, vastag hangon pedig és b előtéttel bód-orog igének bód gyökével; az utóbbiban, úgy látszik, mintha eredetileg édeleg vagy enyeleg volt volna.

*ŐGYELGÉS
(őgy-el-ěg-és) fn. tt. őgyelgés-t, tb. ~ěk, harm. szr. ~e. 1) Henye, czéltalan ide-oda járás-kelés, csavargás, koválygás. 2) Idétlenül édeskés nyájaskodás. V. ö. ŐGYELĚG.

*ŐGYELGŐ
(őgy-el-eg-ő) mn. tt. őgyelgő-t. 1) Aki czéltalanul, henyeségből ide-oda csavarog. 2) Idétlen nyájaskodó.

*ŐK
az ő személynévmás többese.

*~ŐK (1)
névképző; l. ~ÓK, (1).

*~ŐK (2)
igerag; l. ~ÓK, (2).

*ŐKELME, ŐKEME
v. székelyesen ŐKJEME, (,ő-kegyelme' szókból öszvehúzva) ösz. fn. A köznép ha valamely távollevőről megbecsülve akar szólni, pl. a gyermek az apjáról, vagy anyjáról, akkor a föntebbi szókat használja. Őkelme nincs itthon. Őkelme meghagyta, hogy vigyázzunk holmira. Gúnyos értelemben is szokták mondani, kivált a két utóbbi alakban, különösen a Tisza vidékén és a székelyeknél, "mikor (Kriza J. szerént) valaki értelmén, erején, vagy tehetségén felül feszül, feszeng; mikor nagyot akar, mire nem képes; mikor olyat kiván, mire nem tartják érdemesnek; mikor úgy viseli magát, hogy megrovást érdemel." Szeretné őkeme, ha képviselőnek választanák, pedig nem arra való. Őkeme rosz fát tett a tűzre.

*ŐK MAGUK
l. Ő MAGA alatt.

*~ŐL
mély hangon: ~ÓL, határozói képző mely helyből mozgást jelent, noha az ~ul, ~ül képzőkkel sokszor öszvezavartatik, pl. alól am. alulról, pl. alól-am, ~ad, ~a, és alul am. alatt levő helyen; így felől és felül; elől = elölről és elül. Innen némely régi iratokban eléjön helyneveknél is, pl. Pécsől: "Jöttenek emberek mind Pécsől s mind Koppánból." Levél 1560-ból. (Szalay Ágoston 400 m. l.).

*ŐLT; ŐLTÉS; ŐLTÖZIK; ŐLTÖZET stb.
l. ÖLT; ÖLTÉS; ÖLTÖZIK; ÖLTÖZET stb.

*Ő MAGA
(öszve is irathatik: őmaga) több személyre vonatkozva: Ő, v. ŐK MAGUK, visszaható, vagy visszatérő névmások; máskép: önmaga, v. önnönmaga; önmaguk, v. önnönmaguk; mely a többi névragokat is fölveheti: ő-, vagy önmagát, őmagának, őmagktól, őmagából; őmagáé, ömagáét, őmagáéi, őmagáéit; ő-, v. önmagukat, őmaguknak, őmaguktól, őmagukból, őmaguké, őmagukéi, őmagukét, őmagukéit; őmagukénak stb. stb.

*ŐN (1)
a régieknél igen gyakran eléjön eve, v. ikesen evék helyett. Olyan, mint lön, v. lőn = leve, tön, v. tőn am. teve; vön, v. vőn am. veve, hűn am. hive. Többesben: őnek.

*ŐN (2)
fn. tt. őn-t, v. ~et, tb. ~ek. A pontyok neméhez tartozó halfaj, mely nagyobb tavakban szeret lakni, s ívás idején a folyókba megy. (Cyprinus idus). Szinére nézve ónhoz hasonló, s talán eredetileg ón volt, miből vékony hangon lett őn.

*ŐR (1)
fn. tt. őr-t, tb. ~ök, harm. azr. ~e. Vonatkozik mind személyre mind tárgyra, illetőleg helyre. 1) Mint személy jelenti azt, kinek feladata bizonyos helyen, ponton, vidéken körülnézni, vigyázni, valamit szemmel tartani, hogy valahonnan kár, veszély ne történjék. Így neveztettek hajdan az ország véghatárain elrendezett fegyveres hadak, pl. a székelyek, a Mosonyvármegyében megtelepített oroszok. Innen ma is Vasvármegye egyik járása Őrség-nek neveztetik. Öszvetéve, mint az öszvetett szókban utóbbi rész: várőr, koronaőr, toronyőr, baromőr, házőr. Ki a helységet éjjel járja, és vigyáz, éjjeli őr. Őröket állítani a királyi lak elé. Őrt váltani. Az őrök figyelmét kikerülni. Néha oly hivatalos személyt is jelent, aki valamely tudományos intézetben, pl. a muzeumokban a gyüjteményekre, vagy ezeknek egyik vagy a másik ágára felügyel. Könyvtárőr. Régiségtárőr. Midőn az öszvetételben elül áll, jelzői jelentése van, s am. vigyázó. Őrangyal, őrember, őrhad, őrsereg, őrvitézek, őreb, őrmadár am. haris, minthogy éjjel gyakran kiált. E szóban őrnagy az őrök főnökét jelenti. V. ö. ŐRNAGY. Továbbá azon helyre vonatkozik, hol vigyázni szokás, vagy hol a vigyázók tartózkodnak: őrtorony, őrház, őrhegy, őrhely, őrhalom, őrfa, árboczfa, a tengeri hajókon, melyen az őrkosár szokott lenni, innen a kisebb, folyóvizi hajók orrán árboczféle magas rúd, melyhez a vontató kötelet, alattságot kötik. 2) Mint tárgy am. őrség, őri szolgálat, illetőleg azon hely, melyet valaki vigyázva elfoglal. Őrt állani, őrt járni, őrre menni, őrálló, őrállás. Innen több helységek is neveztetnék.
Ezen szó rövid hangzás is lehetett, mint az örs származékból gyanítjuk, mely egyszersmind helynév több vármegyékben, elemezve: ör-ös am. őr-ös t. i. hely. Alapértelemre nézve azon szók osztályába sorozhatjuk, melyekben az ör or ur ür körös mozgást, kerekséget, forgást jelent, s rokonok hozzá a kerülő (circitor), cserkelő, czirkáló, azaz: körüljáró, körülgető, t. i. az őrnek is ez a fő rendeltetése. V. ö. ÖR, és ŐRJÜL. Csagataj nyelven aur v. ohr am. vigyázat, s a törökben aur am. védelen.

*ŐR (2)
faluk Somogy és Szabolcs megyében, ALSÓ~, FELSŐ~, faluk Vas m.; AL~, FEL~, erdélyi falvak Belső-Szolnok m.; MEZŐ~, erdélyi falu Kolos m,; helyr. Őr-re, ~ön, ~ről.

*ŐR (3)
a köznépnél őrl, v. őröl szóból némely ragozásoknál öszvehúzva, pl. őrtem (= őrltem) őrni (= őrlni).

*ŐRADÓ
(őr-adó) ösz. fn. Adóféle fizetés, melyet bizonyos őröknek illető díjul adnak, pl. az éjjeli öröknek, határőröknek (csőszöknek) járó adó.

*ŐRÁLLÁS
(őr-állás) ösz. fn. Bizonyos helyen őri kötelesség teljesítése.

*ŐRÁLLÓ
(őr-álló) ösz. mn. és fn. Ki bizonyos helyen, mint oda rendelt őr, vigyáz. Örálló katona. Az őrállókat óránként felváltani.

*ŐRÁLLÓHELY
(őr-álló-hely) ösz. fn. l. ŐRHELY.

*ŐRÁLLÓTORONY
(őr-álló-torony) ösz. fn. l. ŐRTORONY.

*ŐRANGYAL
(őr-angyal) ösz. fn. Angyal, ki szellemi erejénél fogva valamely személyre, vagy helyre, városra, országra, népre vigyáz, hogy mind testi, mind különösen lelki bajoktól, veszélyektől megóvassanak. Kisdedek őrangyalai. A magyar nemzet őrangyala. Átv. ért. személy, ki valakit veszélyek ellen oltalmaz. V. ö. ANGYAL. Máskép: őrlény, őrszellem, nemtő.

*ŐRBÉR
(őr-bér) l. ŐRADÓ.

*ŐRBUTKA
vagy ~BUTYKA, (őr-butka, v. butyka) ösz. fn. Az őröknek eső ellen védül szolgáló kis bódé. (Schilderhaus).

*ŐRCSAPAT
(őr-csapat) ösz. fn. 1) Őrökből álló csapat. 2) Különösebben egy csapat katona (pl. 50 fegyveresből álló) az ellenségnek megfigyelése, és véletlen támadásának elháritása végett. (Piquet).

*ŐRDÍSZELGÉS
(őr-díszelgés) ösz. fn. Katonai őrhelyeken az öszves őrök tisztelkedése; némileg, máskép: őrszemle.

*ŐREB
(őr-eb) ösz. fn. Házi eb, v. kutya, mely a háznál önként vigyáz és minden idegent megtámad. Széles értelemben így nevezik a nyájak, gulyák, ménesek mellett őrködő kutyákat is.

*ŐREMBER
(őr-ember) ösz. fn. Őr, midőn ez személyt jelent.

*ŐRETLEN
(őr-et-len) mn. tt. őretlen-t, tb. ~ěk. Kinek, vagy minek őre, felvigyázója nincsen. Őretlen fogoly. Őretlen helység. Határozóként am. őr nélkül, őretlenül.

*ŐRETLENÜL
(őr-etlen-ül) ih. Őr nélkül. Őretlenül hagyni a helységet.

*ŐRFA
(őr-fa) ösz. fn. Szoros ért. árboczfa a tengeri hajókon, melyre az őrkosarat, vagy hasonló tartalékot helyezik, honnan a hajóőr biztosság végett körül szokott nézni. Szélesb ért. a folyóvizi kisebb és nagyobb hajók orrán levő árboczféle rúd, melyhez a vontató kötelet kötik. Így nevezik különösebben az úgynevezett repülő hídon is azt a magas állásfát, melyen a hajót tartó kötelet csusztatják. (Kresznerics).

*ŐRFACSIGA
(őr-fa-csiga) ösz. fn. Az őrfán alkalmazott csiga, mely a kampókötéllel együtt a lovaskötél fölebb-alábbszállítását közvetíti. (Kenessey Albert).

*ŐRFAKUKA
(őr-fa-kuka) ösz. fn. Az őrfa oldalában levő fahorog, mely arra való, hogy a leeresztett lovaskötelet, vagy kukázáskor a kukázókötelet beszedvén, csusztassa; másképen: őrfamacska. (Kenessey Albert).

*ŐRFAL
(őr-fal) ösz. fn. Valamely térnek, területnek, helynek határát jelelő fal.

*ŐRFAMACSKA
(őr-fa-macska) ösz. fn. l. ŐRFAKUKA.

*ŐRFÁS
(őr-fás) ösz. mn. Őrfával fölszerelt, ellátott. Őrfás tengeri, dunai hajók.

*ŐRFÁTLAN
(őr-fátlan) ösz. mn. Minek őrfája nincsen. Őrfátlan dereglye, csónak, komp. V. ö. ŐRFA.

*ŐRFATOK
(őr-fa-tok) ösz. fn. Talapzat bemélyítve a fölébe illesztendő őrfa számára; másképen: futró. (Spur, v. Spuhr des Segelbaumes. Kenessey Albert).

*ŐRFŐ
(őr-fő) l. ŐRCSAPAT, 2).

*ŐRGÉBICS
(őr-gébics) ösz. fn. Kisebbféle ragadozó madár a gébicsek neméből, mely magát a lombok között meghúzva leselkedik az apróbb madarakra. (Lanius excubitor). V. ö. GÉBICS.

*ŐRGÖDÖR
falu Vas megyében: helyr. Őrgödör-ön, ~re, ~ről.

*ŐRGRÓF
(őr-gróf) ösz. fn. Hajdan bizonyos határvidék őrseregének főnöke. Utóbb e czimet a német birodalomban oly fejedelmek kezdték viselni, kik ilyes határvidéki tartományt birtak, vagy birnak, pl. Brandenburg, Morvaország őrgrófja. Németül Markgraf, melyből alakúlt a Heltainál, és kortársainál eléforduló morkoláb, valamint a Burggraf-ból lett porkoláb.

*ŐRGRÓFI
(őr-grófi) ösz. mn. Őrgrófot illető, arra vonatkozó. Őrgrófi név, méltóság.

*ŐRGÚNYA
(őr-gúnya) ösz. fn. Az őrök által hideg és más légviszonyságok ellen használtatni szokott felső öltöny.

*ŐRGUNYHÓ
l. ŐRKUNYHÓ.

*ŐRHAD
(őr-had) ösz. fn. Hadsereg, hadcsapat, melyre bizonyos helynek, illetőleg erődnek, várnak őrizete van bizva. V. ö. ŐRSEREG.

*ŐRHAJÓ
(őr-hajó) ösz. fn. Azon hajó, vagy naszád, mely valamely kikötőben, vagy part előtt áll, hogy minden eseményre ügyeljen, különösen a csempészeket őrszemmel tartsa. Másképen: kémlelő hajó. A tengeri hajóhadaknál így nevezik azon hajót, mely a többitől bizonyos távolságra mintegy előőrsül jár.

*ŐRHALOM
(őr-halom) ösz. fn. Általán, őrök számára kitűzött halom, melyről bizonyos vidékre ellátni lehet. A régi háborus századokban több ily őrhalmok valának, kivált a várak környékein.

*ŐRHARANG
(őr-harang) ösz. fn. Ferenczi János szerént a székelyeknél hegyes (éles) víg szavu csengetyű, amelyről az őrző szolgák megkapják erdős helyen is a marhát.

*ŐRHÁZ
(őr-ház) ösz. fn. Épület, melyben az őrségre kirendelt személyzet tartózkodik, s honnan bizonyos őrállomásokra egymást váltogatva mennek az illetők; máskép: őrtanya. Továbbá: egyes őrnek laka, milyenek pl. a vasut melletti őrházak.

*ŐRHEGY
puszta Hont m.; helyr. Őrhegy-ěn, ~re, ~ről.

*ŐRHELY
(őr-hely) ösz. fn. Kitűzött hely az őrök számára, hol vigyázniok kell. Őrhelyen maradni. Az őrhelyet elhagyni keményen tilalmaztatik.

*ŐRHÖLGY
(őr-hölgy) ösz. fn. Némelyek által használt szó a franczia ,gardedame' magyarítására; azonban ez inkább ,hölgyőr' volna.

*ŐRI (1)
(őr-i) mn. Őrt illető, ahhoz tartozó, arra vonatkozó. Őri szolgálat. Őri szabályok.

*ŐRI (2)
puszta Somogy m.; ~SZENT-MÁRTON, ~SZENT-PÉTER~, faluk Vas m.; SZIGET~, falu Vas m.; helyr. Őri-be, ~ben, ~ből.

*ŐRIDŐ
(őr-idő) ösz. fn. Időszak, mely alatt bizonyos személy mint őr vigyáz. Huszonnégy órai őridő. Egy huzomban két órai őridőt tölteni valamely állomáson. Szokott őridő elmultával felváltani az őrt.

*ŐRISPÁN
(őr-ispán) ösz. fn. Régiebb századokban valamely határvidéknek, vagy megyének főispánja, máskép: őrgróf.

*ŐRINGĚL
(őr-ing-ěl) önh. m. őringel-t. A tájszótár szerént Balaton melléki szó, s am. megtaszítás után sebes hedergéssel (forgással) odább halad. Úgy ment, ugyan őringelt. (Horváth Zsigmond). Eredetileg alkalmasint ,őr' szótól származva am. őr módjára megy, vagy jár, s alkatára olyan mint keringél (köringél), vagy kerengél.

*ŐRINGĚLÉS
(őr-ing-ěl-és) fn. tt. öringělés-t, tb. ~ěk. Megtaszítás után sebes hedergéssel odább haladás.

*ŐRIZ
(őr-iz) áth. m. őriz-tem, ~tél, ~ětt, vagy: őrz-öttem, ~öttél, ~ött; htn. őrizni, v. őrzeni, par. őrizz. Talán egyetlen ige iz képzővel azok osztályából, melyek az, ez; ěz, oz, öz képzővel alakulnak; rendes képzés szerént t. i. őröz, melynek multja: őröz-tem, ~tél, v. őrz-öttem, ~öttél, ~ött, v. őröz-ött. Mindkét alakban egyaránt használtatik, azonban őröz csak tájdivatosan és ellenőröz öszvetett szóban, őriz pedig általánosabban. Általán, valakire, vagy valamire különösen vigyáz. 1) Elmenés, szökés, eltévelyedés ellen szemmel tart. Őrizni a foglyokat, rabokat. 2) Bizonyos állatokra vigyáz, azokat egyszersmind legelteti, a szabadban kísérgeti. Juhokat, lovakat, ökröket, ludakat, nyájat őrizni. Nem őriztem veled disznókat. (Km.). Dávid juhokat őrzött.
"Onnan Buda nyáját őrzi vala békén."
Arany. (Buda halála).
3) Némi kár, veszély ellen oltalmaz. Házat, határt, kertet őrizni. Kincsét őrzi. Krisztus koporsóját, sem őrzik ingyen. (Km.). Átv. értelemben távolító ragu viszonynevet vonz. Isten őrizz a gonosztól. Őrizd magad a roszak társaságától.
"Őrizd magadat te a fülbesugóktól."
Arany. (Buda halála).
4) Vigyázva megtart valamit. Egészségét őrzeni. Isten parancsolatit megőrizni. Szavaidat hiven megőrzöm. Amit sokan szeretnek, nehéz megőrizni. (Km.). Arabul haraza.

*ŐRIZÉL
(őr-iz-él) pl. Molnár Albertnél; ŐRIZÉLÉS, (őr-iz-él-és) l. ŐRIZGET; ŐRIZGETÉS.

*ŐRIZÉS
(őr-iz-és) fn. tt. őrizés-t, tb. ~ěk, harm. szr. ~e. Gondos vigyázás, ügyelés, mely által valakit, vagy valamit őrizünk.

*ŐRIZET
(őr-iz-et) fn. tt. őrizet-ět, harm. szr. ~e. 1) Tettleg gyakorlott őrizés; vigyázat. Isten őrizete alatt biztosak lehetünk. Őrizet alatt küldeni el a pénzt. 2) Őri szolgálatot tevő hadi testület, sereg, különösen a várakban, erődökben, várőrség. Az őrizet számát szaporítani. Várőrizethez tartozó hadosztály.

*ŐRIZETI
(őr-iz-et-i) mn. tt. őrizeti-t, tb. ~ek. Őrizetet illető, ahhoz tartozó, arra vonatkozó. Őrizeti rendelkezések. Őrizeti hadosztály.

*ŐRIZETLEN
(őr-iz-et-len) mn. tt. őrizetlen-t, tb. ~ěk. Kinek, v. minek őrizete nincsen. Őrizetlen foglyok, rabok. Különösen am. őrsereg nélküli. Őrizetlen vár. V. ö. ŐRIZET. Határozóként am. őrizet nélkül, őrizetlenül.

*ŐRIZETLENÜL
(őr-iz-et-len-ül) ih. Őrizet nélkül, nem őrizve, szabadon magára hagyva. Őrizetlenül hagyni az erődöt. Őrizetlenül bolyongó nyáj, csorda.

*ŐRIZGET
(őr-iz-ěg-et) gyak. áth. m. őrizgettem, ~tél, ~ětt, par. őrizgess. Gyakran, vagy folytonosan őriz; tartósan vigyázó szemekkel kísér. Lovakat őrizgetni. V. ö. ŐRIZ.

*ŐRIZGETÉS
(őr-iz-get-és) fn. tt. őrizgetés-t, tb. ~ek. Gyakran, vagy folytonosan őrzés.

*ŐRIZKĚDÉS
(ör-iz-kěd-és) fn. tt. őrizkedés-t, tb. ~ěk, harm. szr. ~e. Óvakodás neme, midőn valaki vigyáz, nehogy valahonnan baj, veszély, kár, érje. V. ö. ŐRIZKĚDIK.

*ŐRIZKĚDIK
(őr-iz-kěd-ik) k. m. őrizkěd-tem, ~tél, ~ětt. Távolító ragu viszonynévvel am. valamitől óvakodik, tartózkodik, hogy káros, veszélyes, hátrányos ne legyen rá nézve. Őrizkedni a gonoszok társaságától, a csalárd embertől, a csábitótól. Őrizkedni a meghűléstől. Házi tolvajtól nehéz őrizkedni.
"No tehát őrizkedj' afféle beszédtől."
Arany. (Buda halála).

*ŐRIZŐ
(őr-iz-ő) mn. és fn. tt. őriző-t. Ki valakit, vagy valamit őriz. Libákat, pulykákat őriző leányka. Éjjel a várost fegyveres őrizők járják.

*ŐRIZŐI
(őr-iz-ő-i) mn. tt. őrizői-t, tb. ~ek. Őrizőt illető, ahhoz tartozó, arra vonatkozó. Őrizői rendelkezések.

*ŐRJ
elvont törzs őrjöng, s őrjül szókban, és származékaikban. V. ö. ŐRJÖNG, ÖRJŰL.

*ŐRJÁRÁS
(őr-járás) ösz. fn. A szoros ért. vett őröknek bizonyos téren föl alá járása, czirkálása, pl. midőn a katonaőrök éjjel a várost bejárják.

*ŐRJÁRAT
(őr-járat) ösz. fn. 1) l. ŐRJÁRÁS. 2) Maguk a járó őrök, akik t. i. bizonyos téren, vidéken a végett járnak kelnek kivált éjjenként, hogy valamire, s általában a köz biztonságra felügyeljenek; máskép: őrszem. (Patrouille). V. ö. ŐRJÁRÓ.

*ŐRJÁRATI
(őr-járati) ösz. mn. Őrjáratot illető, ahhoz tartozó, arra vonatkozó. Őrjárati kötelesség. Őrjárati szabályok.

*ŐRJÁRATVEZETŐ
(őr-járat-vezető) ösz. fn. Aki a járó örök közt első.

*ŐRJÁRÓ
(őr-járó) ösz. mn. és fn. Egyes személy, ki bizonyos téren, vidéken a végett jár kel, hogy valami fölött őrködjék, különösen: hogy a közbiztonságra felügyeljen. Őrjáró katonák a városokban. Az őrjárók befogják az éji csavargókat.

*ŐRJÖNG
(őr-j-öng) gyak. önh. Folytonosan, vagy gyakran őrjülő állapotban szenved; megbolondultában dühöng. Gyöke azon őr, melyből őrül, őrültség, előtéttel dőrűl, dőre, származnak. Ehhez a j kihangzáskép járult, mint a terj, gerj, marj, orj stb. szókhoz. Az n közbevetett hang, mint a kereng, bolyong, csapong, zajong stb. igékben. V. ö. ŐRJŰL.

*ŐRJÖNGÉS
(ör-j-öng-és) fn. tt. őrjöngés-t, tb. ~ěk, harm. szr. ~e. A bolondulásnak nagyobb és tartósabb foka, mely, bőszüléssel, dühöngéssel szokott párosulni. V. ö. ŐRJÜL.

*ŐRJÖNGŐ
(ör-j-öng-ő) mn. tt. őrjöngő-t. Bőszülési, dühöngési fokon bolondozó, vagy eszeveszett, keringő bolond.

*ŐRJŰL v. ÖRJÜL
(őr-j-űl) önh. m. őrjűl-t. A bolondulásnak, esztelenségnek nagyobb foka lepi meg. Megőrjülni több, mint megbolondulni, mert az őrjülés nemcsak észzavarodással jár, hanem egyszersmind az akaratot féktelen, dühös kitörésekre, tettekre ingerli. A bolond lehet szelid, csendes; ellenben az őrjült kicsapongó, nyugtalan, dühöngő, bősz indulatu szokott lenni. Mély búban, nagy fájdalomban, haragban megőrjülni.
Ezen szó, őr gyökénél fogva, azok osztályába sorozható, melyekben az ör, vastaghangon or, mint alaphang forgásra, keringésre vonatkozik, milyen az őröl (molit) ige is. Tudniillik köz népies felfogás szerént a nagy bolond kering, valamint a szédülésben szenvedő juh megkerdül. Egyébiránt mivel a forgást jelentő r alaphangu szók egyszersmind hangutánzók, ezt is ide sorozhatjuk. A rázkódtató r teszi a latin rabies, furor, a német rasend szók alapját is. Tájdivatosan: őrűl, melyet némelyek az irodalomban is így használnak. De minthogy a tájdivatos őrül az irásban, sőt nyomtatásban is az ék, vagy ü megtévesztésével igen könnyen változhatik örűl, vagy őröl szókká, nemcsak ajánlatosbnak tartjuk a tiszaias őrjűl alakot, honnan őrjülés, örjült; hanem e mellett szól az ,őrjöng' szó, mely általánosabb divatu, s kétségen kivül ugyanazon törzsü.

*ŐRJŰLÉS, ŐRJÜLÉS
(őr-j-űl-és) fn. tt. őrjűlés-t, tb. ~ěk, harm. szr. ~e. Az észnek és kedélynek túlzott megzavarodása, mely némi dühösséggel, és bőszüléssel szokott párosulni. V. ö. ÖRJÜL.

*ŐRJŰLT, ŐRJÜLT
(őr-j-űl-t) mn. tt. őrjűlt-et. Nagy mértékben bolond, kinek esze és kedélye a józanság korlátain túl csapong; kit gyakran a dühöngés száll meg. Őrjűlt szerelmes. Kinok között megőrjűlt szenvedő. V. ö. ŐRJŰL.

*ŐRJŰLTEN
ÖRJÜLTEN, (őr jűl-t-en) ih. Őrjűlt állapotban; eszében és kedélyében fölötte megzavarodva. Őrjűlten kiáltozni, ide-oda futkosni. V. ö. ŐRJŰL.

*ŐRJŰLTSÉG, ŐRJÜLTSÉG
(őr-jűl-t-ség) fn. tt. őrjűltség-ět, harm. szr. ~e. Tulajdonság, vagy állapot, midőn valaki őrjűlt. Örjűltség előjelei látszanak rajta. Őrjűltségében neki rohan mindennek. V. ö. ŐRJŰLT.

*ŐRKANONOK
(őr-kanonok) ösz. fn. A káptalannak egyik törzstagja, ki különösen az illető székes, vagy társas egyház, és káptalan kincseire felügyel. (Custos).

*ŐRKANONOKSÁG
(őr-kanonokság) ösz. fn. Őrkanonoki hivatal.

*ŐRKAS
(őr-kas) ösz. fn. l. ÁRBOCZKAS.

*ŐRKATONA
(őr-katona) ösz. fn. Őrszolgálatot teljesítő, őrálló katona.

*ŐRKÉNY
falu Pest megyében; helyr. Őrkény-be, ~ben, ~ből.

*ŐRKERŰLÉS v. ~KERÜLÉS
(őr-kerűlés) ösz. fn. A biztonságra rendelt, nevezetesen katonaőrök körüljárása bizonyos téren.

*ŐRKERŰLŐK v. ~KERÜLŐK
(őr-kerűlők) ösz. tb. fn. Valamely őrhelyet őrképen körüljáró csapat, őrjárók. Éjjeli őrkerülők.

*ŐRKINCS
(őr-kincs) ösz. fn. Bűbájos, babonás szer. Némelyek által használt szó az idegen ,talisman' kifejezésére.

*ŐRKÍSÉRET v. KISÉRET
(őr-kíséret) ösz. fn. Utazók, vagy némely szállítmány mellé adatott kíséret, hogy az illető személyek vagy holmik biztosságban legyenek. A vadon erdőségben őrkiséret mellett utazni. Pénzszállító szekerekhez adott őrkiséret. Máskép, a német Bedeckung után: födözet.

*ŐRKÖDÉS
(őr-köd-és) fn. tt. őrködés-t, tb. ~ek, harm. szr. ~e. Folytonos cselekvés, vagy állapot, midőn valaki, v. valami körül őrködünk. V. ö. ŐRKÖDIK.

*ŐRKÖDIK
(őr-köd-ik) gyak. k. m. őrköd-tem, ~tél, ~ött. Őr gyanánt folytonosan vigyáz, felügyel; őri szolgálatot gyakorol. Isten szeme őrködik fölöttünk. Az őrangyalok őrködnek a kisdedek körül. A várkatonák arra valók, hogy őrködjenek.

*ŐRKUNYHÓ
(őr-kunyhó) ösz. fn. Kunyhó, mely az őr tartózkodási helyéül szolgál.
ÖRL, l. ŐRÖL.

*ŐR-LADÁNY
falu Szabolcs m.; helyr. ~Ladány-ba, ~ban, ~ból.

*ŐRLÁMPA
(őr-lámpa) ösz. fn. A hajón éjjel folyton égő mécs, mely szükség esetére mindig készen tartatik.

*ŐRLEMÉNY
(őr-öl-e-mény) fn. tt. őrlemény-t, tb. ~ěk. Őrlött valami, minden, ami őrölve van, ami őrlés által létesült. Szabd D. szerént annyi is, mint őrleni való.

*ŐRLEMEZ
(őr-lemez) ösz. fn. A zárokon a kulcs szakálához alkalmazott vas lemez, mely úgy van alakítva, hogy az illető zárt más kulcscsal föl ne lehessen nyitni.

*ŐRLÉNY
(őr-lény) ösz. fn. l. ŐRANGYAL.

*ŐRLÉS
(őr-öl-és, v. őr-l-és) fn. tt. őrlés-t, tb. ~ěk, harm. szr. ~e. Széles ért. cselekvés, mely által valamely szilárd, de porhatag testet apró részecskékre törnek, zúznak. Gabonaőrlés, sóőrlés. Könnyü az őrlés, csak víz legyen hozzá. (Km.). V. ö. ŐRÖL.

*ŐRLÉSI
(őr-öl-és-i) mn. tt. őrlési-t, tb. ~ek. Őrlést illető, őrlésre vonatkozó. Őrlési rend. Őrlési díj, járadék.

*ŐRLÉSJEGY
(őrlés jegy) ösz. fn. Czédula, melyet némely malmokban a molnár az illető őrletőnek ad, az általvett gabona mennyisége felől, a netaláni csalás, vagy elcserélés kikerülésére.

*ŐRLET
(őr-öl-et, v. őr-l-et) mivelt. m. őrlet-tem, ~tél, ~ětt, par. őrless. Molnának, vagy malomféle eszközzel dolgozó személynek meghagyja, megparancsolja, hogy őröljön valamit. Búzát, rozsot, árpát őrletni. Mákot, kávét, sót őrletni. Télre valót beőrletni. Szitára, parasztra őrletni. V. ö. ŐRÖL.

*ŐRLET
(őr-öl-et) fn. tt. őrlet-ět, harm. szr. ~e. Őrlésből eredett. Egy őrlet am. egyszeri őrlésből eredett.

*ŐRLETŐ
(őr-öl-et-ő, v. őr-l-et-ő) fn. tt. őrlető-t. Személy, ki gabonát visz, vagy küld a malomba a végett, hogy megőröljék.

*ŐRLŐ
(őr-öl-ő) mn. és fn. Aki, vagy ami őröl. Őrlő legény. Őrlő kerék. Sokat őrlőnek sok korpája vagyon, (km.), azaz másképen: sok beszéd nehezen készül meg hazudság nélkül (Erdélyi János).

*ŐRLŐDIK
(őr-öl-ő-d-ik) belsz. m. őrlőd-tem, ~tél, ~ött. Dörzsölés, dörzsölődés által apró részekre bomlik, mintha malomban őrölnék, porlik, mállik. Átv. ért. kiőrlődik am. nyilvánosságra jő. Gr. Eszterházy Miklósnál am. szorong, szorongásban, szorgos gondban van: "Csaknem meghalok az sok búba, dologban, mivel csak egyetlen egy emberem nincs, az ki ebben segétene;... Aszalai jámbor szolgával magam őrlődöm ezekben." (Nemzeti könyvtár. 196. l.).

*ŐRLŐFOG
(őrlő-fog) ösz. fn. Így nevezik a zápfogakat, melyek az eledelt mintegy megőrlik, különböztetésül a metszőfogak-tól. (Dens molaris).

*ŐRLŐS
(őr-öl-ő-ös) fn. tt. őrlős-t, tb. ~ök. L. ŐRLETŐ.

*ŐRLÖTT
(őr-öl-ött, v. őr-l-ött) mn. tt. őrlött-et, Amit malomban, vagy malomféle eszközzel apróra zúztak, törtek. Őrlött gabona, só, kávé.

*ŐRZÖTTEN
(őr-öl-ött-en) ih. Őrlött állapotban.

*ŐRMADÁR
(őr-madár) ösz. fn. Szokottabban haris. Valamint ezen nevét erős, harsány kiáltásától vette, hasonlóan őrmadárnak is nevezik, mert éjőr gyanánt kiváltképen éjjel szeret kiáltozni.

*ŐRMENT
(őr-ment) l. ŐRMENTES.

*ŐRMENTES
(őr-mentes) ösz. mn. Ki őrt járni, őrjárásokra menni nem köteles. Katona tisztek őrmentes szolgái.

*ŐRMENTESEN
(őr-mentesen) ösz. ih. Őrmentes állapotban.

*ŐRMENTESSÉG
(őr-mentesség) ösz. fn. Szabadalmi állapot, midőn valaki őrt állani, őrjárásra menni nem köteles.

*ŐRMÉNY; ŐRMENYORSZÁG; ŐRMÉNYÜL
l. ÖRMÉNY; ÖRMÉNYORSZÁG; ÖRMÉNYÜL.

*ŐRMESTER
(őr-mester) ösz. fn. A hadi testületek tiszti osztályozatában az altisztek között első rangu személy, ki a káplár előtt van. A mai osztrák hadseregeknél az őrmester három csillagot visel kabátja hajtókáján. Gyalog őrmester, lovas, huszár őrmester. Régiesen, és egészen idegen szólásmóddal strázsamester. Nevét onnan vette, mert eredeti kötelessége volt az őrségre fölügyelni; most pedig inkább a századot illető számadásokkal foglalkodik, mint a százados kapitány segéde. Alkalmazott ért, viselik e czimet a vármegyék és a városi hatóságok egyenruhás úgynevezett katonái és hajdui között az első ranguak.

*ŐRMESTERI
(őr-mesteri) ösz. mn. Őrmestert illető, arra vonatkozó. Őrmesteri rang, állomás.

*ŐRMEZŐ
faluk Zabolcs és Zemplén m.; erdélyi falu Doboka m.; helyr. Őrmező-re, ~n, ~ről.

*ŐRNAGY
(őr-nagy) ösz. fn. A főtiszti karhoz tartozó törzstiszt, ki rangra az alezredes után következik, s rendesen egy zászlóaljat vezényel. Gyalog őrnagy, lovas őrnagy. Első őrnagy, másod őrnagy. Régiesen: főstrázsamester.

*ŐRNAGYI
(őr-nagyi) ösz. mn. Őrnagyot illető, arra vonatkozó. Őrnagyi rang, kötelesség, fizetés.

*ŐRNAGYSÁG
(őr-nagyság) ösz. fn. Őrnagyi rang, tisztség. Közlegényből őrnagyságra jutni.

*ŐRÖL
(őr-öl, v. őr-l) áth. m. őröl-t, v. őrl-ött, htn. ~ni, v. őrl-eni. Szoros ért. malomban, t. i. malomkövek, vagy hengerek között, továbbá: malomféle eszközzel valamely szilárd keménységü, de porhatag testet apró részecskékre dörzsöl, lisztté, porrá alakít. Néha az illető testnek csak héját kopasztja le, pl. a köleskása, árpakása őrölésénél. Búzát, rozsot, árpát, zabot őrölni. A búzát darára őrölni. Szitára (pitlikre), parasztra őrleni. Aki előbb jön, előbb őröl. (Km.).
"Ó te édes molnárom,
Őröld meg a búzámat."
(Népd.).
Ki mint őröl úgy süt. (Km.). Úgy szólsz, mint a jól őrlött. (Km.). Kávét, sót, mákot őrölni. Szélesb ért. dörzsölés, rágás által öszvezúz valamit. A rögöt ujjak között öszveőrleni. A kutya fogai a csontot is megőrlik. Átv. ért. sokat beszél, jár a szája, nyelve, mint a malomkő; honnan: más malomban őrleni, am. másról beszélni. V. ö. MALOM.
Minthogy az őrlés rendesen a dörzsölő testek forgása, forgatása által történik; legvalószinübb, hogy gyöke őr azon ör alaphangu szók osztályába tartozik, melyekben alapértelem a forgás, keringés. V. ö. ÖR, gyök. Egyébiránt, hogy hangutánzó is, gyaníttatja a rőrődik ige, mely am. őrlődik, horzsolódik. Csagataj nyelven: orüt-mek.

*ŐRÖLÉS
(őr-öl-és) fn. l. ŐRLÉS.

*ŐRÖLTET
(őr-öl-tet) mivelt. l. ŐRLET, (2).

*ŐRÖLTETŐ
(őr-öl-tet-ő) mn. és fn. l. ŐRLETŐ.

*ŐRÖNDE
(őr-ön-de, v. őr-ön-d-e) fn. tt. őröndé-t. l. VÁRŐRSÉG. Nem igen van szokásban, de nem is szabályos alkatu.

*ŐRÖS (1)
(őr-ös) mn. tt. őrös-t, v. ~et, tb. ~ek. Őrrel ellátott. Őrös hely. "Kassán a németek által őrös rabságban tartatott." (Babocsai. Fata Tarczal).

*ŐRÖS (2)
falu Zemplén m.; SAJÓ~, falu Borsod m.; helyr. Örös-ön, ~re, ~ről.

*ŐRÖZ
(ör-öz) áth. m. őröz-tem, ~tél, ~ött, vagy: őrz-öttem, ~öttél, ~ött; htn. ~ni, v. őrzeni. Tájdivatosan am. őriz. l. ŐRIZ. Öszvetételből eredett származékokban általában is megtartja ez alakot, pl. ellenőr, ellenőrös.

*ŐRPÉNZ
(őr-pénz) ösz. fn. Pénzben adott díj, bér, melyet bizonyos őröknek fizetnek, pl. kik éjjel a kalmárok boltjait őrzik.

*ŐRPOMPA
(őr-pompa) ösz. fn. Lásd ŐRDÍSZELGÉS.

*ŐRREND
(őr-rend) ösz. fn. Rend, mélyet bizonyos őrsereg, őrcsapat tagjai az illető állomások betöltésében, s egymásnak felváltásában követnek.

*ŐRROVANCS
(őr-rovancs) ösz. fn. A hivatalos irodákban külön vezetett jegyzék, melybe a bizonyos időhatár alatt elintézendő tárgyak, vagy ügyek, hogy feledésbe ne menjenek, beiratnak, hogy midőn a beírás szerénti időhatár eltelt, és a tárgy még el nem intéztetett, arra az illető hivatalnokot figyelmeztetni lehessen. (Scontro).

*ŐRROVAT
(őr-rovat) ösz. fn. Valamely hivatalos könyvben, pl. az igtató könyvben, egy különös rovat, melynek épen az a rendeltetése, mint a külön vezettetni szokott őrrovancsnak.

*ŐRS
fn. és helynév; l. ÖRS.

*ŐRSÉG
(őr-ség) fn. tt. őrség-ět, harm. szr. ~e. 1) Őri állapot, kötelesség, működés. Az őrség felelősséggel jár. Éjjeli őrség terhei. 2) Őrökből álló, őrizetre rendelt csapat, sereg. Nemzetőrség. Különösen bizonyos várnak, erődnek oltalmára szolgáló hadnép. Háboru idején a várbeli őrséget szaporitani. 3) Vasmegye tótsági járásának délkeleti részén fekvő vidék, melyet sok tekintetben sajátságos beszédü magyarok laknak, kik hajdan az őrispánsághoz tartoztak.

*ŐRSEGÉD
(őr-segéd) ösz. fn. Valamely hivatalos, pl. muzeumi őrnek segéde, alőr.

*ŐRSEGÉDI
(őr-segédi) ösz. mn. Őrsegédre vonatkozó, azt illető. Őrsegédi állomás.

*ŐRSÉGI
(őr-ség-i) mn. tt. őrségi-t, tb. ~ěk. Őrséghez tartozó, azt illető, arra vonatkozó, abból való. Őrségi szállások, házak. Őrségi intézkedések. Őrségi tisztek. Őrségi élelmezés. Nemzetőrségi szolgálat, kötelesség. Különösen: Őrség nevü vidékről való, az ottani lakosokra vonatkozó. Őrségi magyarok. Őrségi tájszólás. V. ö. ŐRSÉG.

*ŐRSEREG
(őr-sereg) ösz. fn. Hadi sereg, melynek különös rendeltetése valakit vagy valamit őrizni. Őrsereg a fejedelmi udvarban. Kisérő őrsereg. Várbeli őrsereg. Nemzeti őrsereg.

*ŐRSEREGI
(őr-seregi) ösz. mn. Őrsereget illető, ahhoz tartozó, arra vonatkozó. Őrseregi szabályzat. Őrseregi tisztek.

*ŐRSOR
(őr-sor) ösz. fn. l. ŐRREND.

*ŐRSZELLEM
(őr-szellem) ösz. fn. Emberi felfogás szerént felsőbb szellemi lény, mely titkos erejénél fogva az emberek sorsa fölött őrködik, midőn némi belsugalat által a veszély ellen óvatosokká teszi őket, a veszélyt elhárítja tőlök, stb. Ilyenek a bibliai értelmü őrangyalok. Átv. ért. emberi lény is, mely bennünket oltalmaz, vagy valamely nagy veszélyben megvéd, vagy megvédett.

*ŐRSZĚM
(őr-szěm) ösz. fn. Köz bátorság végett czirkáló őrök, pl. katonaőrök, kik nappal, vagy leginkább éjjel bizonyos területet kőrüljárnak. Máskép: őrjárat. (Patrolle, vagy Patrouille). Ha egyes személyről van szó, ez őrjáró. Vadászoknál úgy hivják a zergenyájban azt, mely elül mintegy kémszemlére jár. Átv. ért. őrszemmel kisérni valamit, am. folytonos figyelemmel lenni valamire.

*ŐRSZEMKĚDÉS
(őr-szemkědés) ösz. fn. l. ŐRJÁRÁS.

*ŐRSZĚMKĚDIK
(őr-szěmkědik) ösz. k. Mint a köz bátorságra külőnősen felügyelő őr, bizonyos területen czirkál, és szemfüleskedik. V. ö. ŐRSZEM.

*ŐRSZĚMLE
(őr-szěmle) ösz. fn. Katonai szemle, midőn az őrködésre kirendelt csapatok öszvesereglenek, s bizonyos hadi tisztelgések, fordulatok, és illető útmutatások után őrállomásaikra szétoszlanak.

*ŐRSZENT
(őr-szent) ösz. fn. A római catholica egyházban szentek közé avatott túlvilági lény, amennyiben erre azon egyház tanjai szerént bizonyos személy vagy hely fölötti őrködés van ruházva.

*ŐR-SZENT-MÁRTON
falu Vas m.; helyr. ~Szent-Márton-ba, ~ban, ~ból.

*ŐR-SZENT-PÉTER
mváros Vas m.; helyr. ~Szentpéter-ěn, ~re, ~ről.

*ŐRSZER
(őr-szer) ösz. fn. Általán akármiféle szer, mely bizonyos baj, veszély ellen annak elhárítása végett használtatik; ilyenek a betegség elleni óvszerek. Különösebben a nyakon, vagy testen hordoztatni szokott állitólagos büvszer, a megigézés, vagy betegségek ellen (Amulet).

*ŐRSZÓ
(őr-szó) ösz. fn. 1) A nyomtatott, vagy irt lapnak alsó végére különösen feljegyzett szó, mely a következő lapon, vagy íven kezdődik. (Custos). 2) Háborús időben az együvé tartozók közt megállapított, s az ellenség előtt ismeretlen szó, vagy mondat, hogy amazok, kivált éjjeli találkozáskor egymást megismerjék. (Losung. Losungswort).

*ŐRSZOBA
(őr-szoba) ösz. fn. Az őröknek szabad órákban tartózkodásul, nyugvásul, és étkezésül szolgáló szoba.

*ŐRTÁLLÓ
(őrt-álló) l. ŐRÁLLÓ.

*ŐRTANYA
(őr-tanya) ösz. fn. Fő őrhely, hol bizonyos kerületnek őrállomásait ellátó csapat együtt tanyázik, s honnan az őrök kiszabott órákban egymást felváltani kiindulnak.

*ŐRTELEN
(őr-telen) mn. tt. őrtelen-t, tb. ~ěk. Kinek, vagy minek őre nincsen, kit, vagy mit nem őriznek. Őrtelen város, helység. Őrtelen foglyok, rabok. Határozóként am. őr nélkül, őrtelenül.

*ŐRTELENÜL
(őr-te-len-ül) ih. Őr, vagy őrök nélkül, nem őrizve. Őrtelenül hagyott város. Őrtelenül sétáló foglyok.

*ŐRTORONY
(őr-torony) ösz. fn. Torony, melyben őr, vagy őrök laknak, hogy bizonyos veszély idején figyelmeztessék az illető helynek, vidéknek lakosait stb. Tűzharang az őrtoronyban.

*ŐRTŰZ
(őr-tűz) ösz. fn. Tűz, melyet a szabadban tanyázó őrök szoktak gerjeszteni, kivált hidegebb éjszakákon. Átv. ért. lángként lobogó erősebb szenvedély.
"Szemének harczi őrtüzén
Mint gyúlnak ezerek."
Vörösmarty.

*ŐRTŰZI, ŐRTÜZI
(őr-tűzi) ösz. mn. Őrtűzre vonatkozó, abból eredő, azt illető. Őrtűzi világítás. Őrtűzi jeladás.

*ŐRUTASITÁS
(őr-utasitás) ösz. fn. Az őrök szolgálatára vonatkozó, kötelességeiket részletesen meghatározó felsőbb utasítás, rendelet.

*ŐRŰL; ŐRŰLT; ŐRŰLTSÉG stb.
l. ŐRJŰL; ŐRJŰLT; ŐRJŰLTSÉG stb.

*ŐRVÁLTÁS
(őr-váltás) ösz. fn. Őrrendhez tartozó cselekvés, midőn az őrállomáson levő személyt bizonyos idő múlva egy másik követi, s azt ideiglen nyugonni hagyja. Őrváltáskor a kiszolgált őr az utána jövőnek el szokta mondani, mire kell különösen vigyáznia.

*ŐRVÉND
falu Bihar m.; helyr. Őrvénd-ěn, ~re, ~ről.

*ŐRVÉNY; ŐRVÉNYES; ŐRVÉNYFŰ; ŐRVÉNYLIK stb.
l. ÖRVÉNY; ÖRVÉNYES; ÖRVÉNYFŰ stb.

*ŐRVEZETŐ
(őr-vezető) ösz. fn. Személy, ki az őri személyzetre felügyel, és szolgálat alkalmával annak előljárója.

*ŐRVIDÉK
(őr-vidék) ösz. fn. l. HATÁRVIDÉK.

*ŐRVISTYE
KIS~, NAGY~, faluk Nyitra m.; helyr. Őrvistyé-n, ~re, ~ről.

*ŐRVITÉZ
(őr-vitéz) ösz. fn. Egyes vitéz, katona az őrhadból vagy őrseregből.

*ŐRVONAL
(őr-vonal) ösz. fn. Bizonyos területnek határán kitűzött, s őröktől lepett irányvonal, melyen túl lépnie a jövő-menőnek nem szabad. Őrvonal az ostrom alatt levő vár körül. A dögvész lepte helységnél őrvonalat húzni.

*ŐRZEMÉNY
(őr-iz-e-mény) fn. tt. őrzemény-t, tb. ~ěk. Ami őriztetik; különösebben: letét.

*ŐRZEMÉNYI
(őr-iz-e-mény-i) mn. tt. őrzeményi-t, tb. ~ek. Őrzeményt illető, ahhoz tartozó, arra vonatkozó.

*ŐRZÉS
(őr-öz-és, v. őr-iz-és) fn. tt. őrzés-t, tb. ~ěk, harm. szr. ~e. Cselekvés, melyet oly személy gyakorol, ki őrül van rendelve, vagy őr gyanánt viseli magát. A ház őrzését hű cselédre, a vár őrzését bátor vitézekre bízni. V. ö. ŐRIZ.

*ŐRZET
l. ŐRIZET.

*ŐRZŐ
(őr-öz-ő, v. őr-iz-ő) mn. és fn. tt. őrző-t. Őr gyanánt vigyázó, felügyelő. Juhokat őrző bojtár. Libákat őrző leányka. Őrző eb, komondor. Házőrző. Testőrző. Ellenőrző.
"Őrző apródja a bölcseségnek a mérséklett hallgatás."
Faludi.

*ŐRZŐANGYAL
(őrző-angyal) ösz. fn. Lásd ŐRANGYAL.
"Hány harczokon forgott bán, és hány veszélyen?
De őrzőangyala megtartá ezekben."
Zrinyi.

*ŐRZŐI
(őr-öz-ő-i, v. őr-iz-ő-i) l. ŐRIZŐI.

*ŐS
mn. tt. ős-t, tb. ~ök, (nem: ősek, mert nincs őset tárgyeset, hanem csak őst, ennek pedig a többesben általános szabály szerént csak ,ősök' alak felel meg); személyragozva is: ős-öm, ~öd, ~e, ~ünk, ~ötök, v. ~tök, ~ük. 1) Hajdani korból való, hajdan élt, létezett. Ős monda. Ős világ. 2) Régi korra vonatkozó. Ős történetek. 3) Örökség gyanánt az eldődöktől maradt, hagyott. Ős birtok, ős jószág, ős kincs, melyeket öntve is írhatunk. 4) Mint főnév, a) széles ért. az apának és anyának elődei visszafelé a törzsatyáig, miért Molnár A. értelmezése szerént a nagyatya már ős (avus), honnan: ősömnek őse am. harmadik nagyatyám (tritavus), azaz nagyatyámnak nagyatyja. E hazát őseink szerzették, és tartották meg. Őseink példáját, erényeit követni. Ősökről maradt jószág, kincs. "Azért ha jó bizonyságok alatt megbizonyíthatja, hogy az előtt is őseitől maradt nemes öröksége, adasson róla új levelet kegyelmed." Báthori István levele 1565-ből. b) Szükebb értelemben a nagyszülék atyja, vagy anyja. Honnan Ősanya, ősapa, ősbátya (nagy apám, vagy anyám fivére) stb.
Az ős, és ősz kétségen kivül egy eredetüek. Ős pedig vastaghangon am. ós, (szokottabban: avas), melyhez értelemre csakugyan rokon, mert az ős nem egyéb, mint ó, régi, pl. apa, eldőd. Közel áll hozzá az apát jelentő finn isi, issa; szintén rokonok hozzá a lithván: isz, uz, régi porosz: is-, orosz: woz-, ot-, iz-, gäl: as; a régi Halotti beszédben is alakban fordúl elé: is-emukut (= is-emüküt, is-ünket, ős-ün­ ket). ,Isten' szóban is valószinűen ,ős' az első tag. V. ö. ŐSZ, (1).

*ŐSÁLLAPOT
(ős-állapot) ösz. fn. A gondolatban azon állapot, melyben az őslények eléállottak és éltek.

*ŐSÁLLAT
(ős-állat) ösz. fn. Állat az ős világból különösen a teremtés utáni korból.

*ŐSANYA
(ős-anya) ösz. fn. Széles ért. valamely családnak, vagy nemzetiségnek törzsanyja, kitől a családnak, illetőleg nemzetségnek minden tagjai leszármaztak. Szorosb ért. a nagyanyától fölfelé minden anya. Legszorosabb értelemben a nagyanyának anyja (proavia); ennek pedig anyja, ha t. i. egy ízzel fölebb megyünk: ősnagyanya; másképen: ük; még tovább: másodősanya. V. ö. ŐSNAGYANYA.

*ŐSANYAG
(ős-anyag) ösz. fn. Ősvilági anyag. Valamely testnek, dolognak első alkatrésze.

*ŐSANYAI
(ős-anyai) ösz. mn. Ős anyát illető, arra vonatkozó.

*ŐSAPA
(ős-apa) l. ŐSATYA.

*ŐSATYA
(ős-atya) ösz. fn. Széles ért. a családnak, vagy nemzetségnek minden törzsatyja, kitől a család, illetőleg nemzetség eredetét számítja. Szorosb ért. a nagyatyától fölfelé minden atya, kiknek származékfonalán bizonyos család, vagy nemzetség leszármazott. Legszorosabb értelemben a nagyatyának atyja (proavus); ennek ismét az atyja: ősnagyatya, v. ősnagyapa v. másképen: déd. V. ö. ŐSNAGYAPA.

*ŐSATYAI
(ős-atyai) ösz. mn. Ősatyát illető, arra vonatkozó. Ősatyai javak.

*ŐSBÁTYA
(ős-bátya) ösz. fn. Ős szüléimnek fia, aki egyszersmind nagyapámnak, vagy nagyanyámnak fivére.

*ŐSBIRTOK
(ős-birtok) ösz. fn. Birtok, mely igen régi, melyet ősei után öröklött valaki, ősi birtok.

*ŐSBŰN
(ős-bűn) ösz. fn. Bűn vagyis bűnre való hajlam, melyet valaki mintegy szüleitől, illetőleg őseitől, vagy épen az első emberpártól öröklött, ősi bűn.

*ŐSELEM
(ős-elem) ösz. fn. 1) Elem az őskorból. 2) Valaminek legeslegelső eleme.

*ŐSEMBER
(ős-ember) ösz. fn. Az ősvilágban élt ember.

*ŐSERDŐ
(ős-erdő) ösz. fn. Természeti vad állapotban tenyésző a emberek és nagyobb állatoktól áthatlan erdő, melyet emberi kéz soha nem irtott, nem szabályozott, nem ültetett, melynek elavult fatörzsökei magokban elrohadván részint töveikről, részint magvaikról ujak sarjadzanak helyettök.

*ŐSEREDETI
(ős-eredeti) ösz. mn. Eredetére nézve a legrégiebbek vagy korra legelsőbbek egyike.

*ŐSEREDETILEG
(ős-eredetileg) ösz. ih. Őseredeti állapotban.

*ŐSERŐ
(ős-erő) ösz. fn. A legelső, vagy leghatalmasb erő. A világ ős ereje, melylyel a világ mindjárt kezdetben birt.

*ŐSFAJ
(ős-faj) ösz. fn. 1) Az őskorban létező faj. 2) Valaminek legelső faja.

*ŐSFI
(ős-fi) ösz. fn. Az ősök nevének és vagyonának természetes örököse (haeres); különbözik tőle az örökbe fogadott fi. Régi szó, pl. a Carthausi Névtelennél. "Kit megtartnak mind ez mai napiglan az ő szerzetében való jámbor ősfiak." (Remete szíz Sz. Pál ősönknek kihozásáról). Molnár Albertnél is eléjön.

*ŐSFORRÁS
(ős-forrás) ösz. fn. Átv. ért. a legmélyebb alap, melyen más egyebek nyugszanak, pl. az Isten minden jónak, minden nagynak, minden erőnek ősforrása.

*ŐSGŐG
(ös-gőg) ösz. fn. Gőg, mely alapját az ősök érdemében keresi.

*ŐSHELYSÉG
(ős-helység) ösz. fn. 1) Az ősidőben telepített helység. 2) Ősöktől öröklött helység, ősi helység.

*ŐSI (1)
(ős-i) mn. tt. ősi-t, tb. ~ek. Ősökről maradt, hagyott, öröklött, származott. Ősi birtok, ház. Ősi jogok. Ősi szokások. Túl a Dunán, nevezetesen Győr vidékén, sőt egyebütt is röviden ejtik: ösi, melyet az irodalom is átvett. Egyébiránt V. ö. ŐS.
 

*ŐSI (2)
faluk Bihar és Veszprém m.; puszta Bihar megyében; helyr. Ősi-be, ~ben, ~ből.

*ŐSI-PRÉPOST
puszta Bihar megyében; helyr. ~Prépost-ra, ~on, ~ról.

*ŐSISÉG
(ős-i-ség) fn. tt. ősiség-ět, harm. szr. ~e. Általán az ősökről maradt, hagyott, öröklött birtoknak öszvege. Továbbá ezen birtoklást illető jogviszonyok. Ősiségre vonatkozó régi magyar törvények. Ősiség eltörlése. Tájdivatosan: ősiség, mely az irodalomba is átment.

*ŐSISÉGI, ŐSISÉGI
(ős-i-ség-i) mn. tt. ősiségi-t, tb. ~ek. Ősiséget illető, arra vonatkozó. Ősiségi törvények, szokások. Az ősiségi nyiltparancsot a magyar törvényhozás is elfogadta.

*ŐSJELLEG
(ős-jelleg) ösz. fn. Jelleg az őskorból, vagy amely az őskorbelihez hasonló.

*ŐSJOG
(ős-jog') ösz. fn. Ősi birtokra, örökségre vonatkozó jog.

*ŐSJOGI
(ős-jogi) ösz. mn. Ősjogra vonatkozó, ősjogot illető. Ősjogi igények.

*ŐSJÓSZÁG
(ős-jószág) ösz. fn. Jószág, mely az ősidőből származott, melyet valaki az ősöktől öröklött; ősi jószág.

*ŐSKÉP
(ős-kép) ösz. fn. l. ESZMÉNY.

*ŐSKÉPLET
(ős-képlet) ösz. fn. l. helyesebben: ŐSKÉPZŐDMÉNY.

*ŐSKÉPZŐDÉS
(ős-képződés) ösz. fn. Alakulás, melynél fogva az ősanyagok létesültek.

*ŐSKÉPZŐDMÉNY
(ős-képződmény) ösz. fn. Dolgok és testekről mondják, melyek az ősképződésnek köszönik lételöket.

*ŐSKINCS
(ős-kincs) ösz. fn. Kincs, mely már régóta létezik; vagy mely őseitől szállott valakire.

*ŐSKOR
(ős-kor) ösz. fn. Kor, melyben az ősi világot gondoljuk.

*ŐSKORI
(ős-kori) ösz. mn. Őskorból való. Őskorra vonatkozó. Őskori lények, maradványok. Őskori tapogatódzások, kutatások.

*ŐSKÖLTÉSZET
(ős-költészet) ösz. fn. Őskori, vagy őskorból való költészet.

*ŐSKÜ
falu Veszprém m.; helyr. Öskü-be, ~ben, ~ből.

*ŐSLAK
(ős-lak) ösz. fn. Lak, mely az ősökről szállott valakire. A pazarló őslaka idegen kézre kerül.

*ŐSLAKÓ, ŐSLAKOS
(ős-lakó, v. ~lakos) ösz. fn. Így neveztetnek valamely vidéknek, országnak azon lakosai, kik ott legelsőben megtelepedtek, vagy azt, mennyire a történetekből tadhatni, legrégibb időtől fogva lakják, különböztetésül azon lakosoktól, kik későbben vándorlottak oda. A vándor népek, mint a történetekből kitünik, többször kiszorították, elűzték az őslakosokat.

*ŐSLÉNY
(ős-lény) ösz. fn. Szoros ért. eredeti lény, melytől minden más lények eredtek, milyen maga az Isten, Szélesb ért. minden lény, mennyiben az utána következő lények tőle származtak; ősvilági lény.

*ŐSLÉNYTAN
(ős-lény-tan) ösz. fn. Rendszeres tan az ősvilági lényekről.

*ŐSNAGYANYA
(ős-nagy-anya) ösz. fn. A nagyszülének nagyanyja, vagy az ősszülének anyja (abavia); másképen: ük; föntebbi ízben: ükanya, v. másodősanya (atavia); v. ö. ŐSNAGYAPA.

*ŐSNAGYAPA v. ~ATYA
(ős-nagy-apa, v. ~atya) ösz. fn. A nagyszülének nagyapja, vagy az ősszülének apja (abavus); másképen: déd; fölebb menve: dédapa, másodősapa (atavus); még fölebb harmadősapa, v. dédősapa (tritavus). A magyar ,ősnagy' szót nem kell öszvezavarni a német ,urgrosz' szóval, mely csak a magyar ,ősapa' szónak felel meg, s a magyar ,ősnagy' már egy fokkal föntebb áll, s ezt a német ,urur' fejezi ki. "Der Ururgroszvater, die Ururgroszmutter, zusammen: die Ururgroszältern, die Ältern der Urgroszältern." (Heyse: Handwörterbuch der deutschen Sprache).

*ŐSNAGYBÁTYA
(ős-nagy-bátya) ösz. fn. Ősnagyszüléim fia, ki egyszersmind ősapámnak, vagy ősanyámnak nővére.

*ŐSNAGYNÉNE
(ős-nagy-néne) ösz. fn. Ősnagyszüléim leányszülöttje, aki egyszersmind ősapámnak, vagy ősanyámnak nővére.

*ŐSNAGYSZÜLE
(ős-nagy-szüle) ösz. fn. Ősszülém szüléje, vagyis nagyapámnak, vagy nagyanyámnak nagyapja, vagy nagyanyja.

*ŐSNÉNE
(ős-néne) ösz. fn. Ősszüléim leányszülöttje, aki egyszersmind nagyapámnak, vagy nagyanyámnak nővére.

*ŐSNÖVÉNY
(ős-növény) ösz. fn. Növény az ősvilágból.

*ŐSNYELV
(ős-nyelv) ösz. fn. 1) Az emberi nemnek legrégibb, vagy legalább igen régi nyelve, milyen a biblia tanusága szerént a bábel tornyának építése előtti nyelv volt. 2) Oly eredeti alkotásu nyelv, mely mind szóanyagára, mind szerkezetére, alakjára nézve önálló, sajátnemü, melyről eddig be nincs bizonyítva, hogy egy más nyelvtől származott, vagy annak romjaiból keletkezett volna. Ilyennek tartjuk magyar nyelvünket is.

*ŐSNYOMAT
(ős-nyomat) ösz. fn. l. ŐSJELLEG. 2) A könyvnyomtatás első korszakából való nyomat.

*ŐSÖD
falu Hont m.; helyr. Ősöd-ön, ~re, ~ről.

*ŐSPÁR
(ős-pár) ösz. fn. Az újon teremtett világban az első párember.

*ŐSPRÓBA
(ős-próba) ösz. fn. Bizonyítás, mely által valakiről megmutatják, hogy bizonyos ősöktől vette származatát, egyszersmind, hogy bizonyos nevet, czimet, jogokat törvényesen használ.

*ŐSRÉGI
(ős-régi) ösz. mn. Igen régi; őskori, őskorból való.

*ŐSRENGETEG
(ős-rengeteg) ösz. fn. Az őserdőre értik, midőn igen nagyszerüt akarnak vele kifejezni.

*ŐSSZOKÁS
(ős-szokás) ösz. fn. Igen régi, már az ősök által követett szokás, ősi szokás.

*ŐSSZÜLE
(ős-szüle) ösz. fn. Nagyszüléim valamelyikének apja, vagy anyja.

*ŐSTERMELÉS v. ŐSTERMESZTÉS
(ős-termelés, v. termesztés) ösz. fn. Nagyon elhatalmazott kifejezés az idegen ,Urproduction' magyarítására; holott termelés, vagy termesztés már magamagában nem jelent mást, mint amit az Urproductioval akarnak kifejezni. ,Productio' pedig általános jelentésében soha sem ,termelés'; mert a gyártó, mesterember stb. mint ilyen, semmit sem termel, vagy termeszt, hanem készít. Szükségünk van igenis általános kifejezésre, de ezt nem az idegen nyelvek után fogjuk gyártani, hanem saját nyelvünkből teremteni. V. ö. JÖVESZT, JÖVESZTÉS.

*ŐSUNOKA
(ős-unoka) ösz. fn. Unokám unokája, kivel én ősi, tulajdonképen ősnagyi viszonyban állok, kinek ősnagyapja vagyok. Olyan alkatu, mint a régies ,ősfi.' Az unokám fia: kisunoka.

*ŐSVILÁG
(ős-világ) ösz. fn. Széles ért. a teremtésnek; vagy a lények első alakulásának időkora. Szorosb ért. a teremtés utáni első korszak, nevezetesen a vízözönig. Még szorosb ért. a népeknek legrégibb mesés korszaka.

*ŐSVILÁGI
(ős-világi) ösz. mn. Ősvilágból való, ősvilágra vonatkozó. Ősvilági alakváltozások. Ősvilági kutatások. Ősvilági lények.

*ŐSZ (1)
mn. tt. ősz-t, tb. ~ek. Szoros ért. az emberi testen növő hajról, szőrről mondják, midőn eredeti sötétes szinét elvesztvén fehérré leszen. Ősz haj, ősz fürtök, ősz bajusz, ősz szakál, ősz üstök. Innen ősz fej, melyet ősz hajak lepnek; ősz ember, kinek haja megőszült; őszbe vegyülni, máskép: őszbe csavarodni, minthogy az őszülő hajszálak meg szoktak tekeredni, vagyis elvesztik ifjúi hajlékonysságukat s rendszerént összevissza állanak. Őszszel vegyes.
Az ősz haj rendesen az agg kornak, vagy a köz vélemény szerént az aggodalomnak, az idő előtti elvénülésnek eredménye és jele; honnan valószinű, hogy alapértelménél fogva rokon az ős, mint régiségre vonatkozó szóhoz, mely csangós kiejtéssel s helyett sz hangot vett fel, mint: dobasz, kopasz, csupasz, horpasz, cseplesz, és némely mások, melyek a köz magyar nyelvben is divatoznak; de rokonnak tekintethetik ősz főnévvel is; V. ö. ŐSZ, (2). A törökben eszki am. öreg, régi.

*ŐSZ (2)
fn. tt. ősz-t, tb. ~ök. Az évnek azon szaka, mely a nyár és tél között esik, tehát szorosan véve az éghajlat különféle szélessége szerént majd hosszabb, majd rövidebb ideig tartó, pl. oly éghajlat alatt, hol a tél már novemberben beüt, az ősz rövidebb. Különösen az éjszaki félgömb mérséklettebb öve alatt az évnek azon szaka, mely a septemberi éjnapegyenlettől december huszonegyedike körülig tart, midőn a tél kezdődik. Őszkor. Őszszel. Őszre kelve. Ősz eleje. Ősz dereka. Ösz farka, v. utólja, v. hanyatlása. Innen újabb elnevezés szerént a september őszelő, az october őszhó, a november őszutó; lásd ezeket. E kérdésre: mikor? rendesen őszszel felelünk; de van őszkor is.
"Őszszel szokott a daru elmenni."
(Népd.).
Őszkor szüretelnek, szántanak, vetnek. Az őszi meleg napokat vénasszonyok nyará-nak nevezik. Eredetére nézve rokonnak látszik az alhangu asz, mint természeti hangot utánzó szóval; vagy pedig, mivel az ősz az emberi élethez hasonlítva az évnek érett, hanyatló szakát jelenti: innen az is valószinü, hogy nevét elavult tulajdonságától vette, s am. ős, vastaghangon ós, v. avas. Törökül: güz.

*ŐSZ (3)
KIS~, NAGY~, faluk Torontál m.; helyr. Ősz-re, ~ön, ~ről.

*ŐSZELLIK
(ősz-ell-ik) személytelen m. őszell-ětt, htn. ~eni. Az idő őszre hajlik, midőn t. i. a nap az éjnapegyenlet után távolabb huzódik tőlünk.

*ŐSZELŐ
(ősz-elő) ösz. fn. Némelyek által használt szó ,september' magyarítására, mint a melyben (21-dike körül) az ősz kezdődik. Mások szerént: kilenczedhó. Régiesen: Szent-Mihályhó, v. hava.

*ŐSZES
(ősz-es) mn. tt. őszes-t, v. ~et, tb. ~ek. Emberi hajról, és szőrről mondják, különösen, midőn őszülni kezd, midőn egyes szálai fehérednek, s mint mondani szokás, őszbe vegyült.

*ŐSZHAJÚ v. ~HAJU
(ősz-hajú) ösz. mn. Kinek haja eredeti szinét elvesztvén, megfehéredett. Őszhajú vén ember. Vannak őszhajú, középkorbeli, vagy fiatal férfiak is.

*ŐSZHÓ
(ősz-hó) ösz. fn. Némelyek által használt szó az idegen ,october' magyarítására, mely t. i. az ősz derekára esik; tehát tulajdonképen: őszderékhó. Mások szerént: tizedhó, régiesen: Mindszenthó v. hava.

*ŐSZI
(ősz-i) mn. tt. őszi-t, tb. ~ek. Őszre, mint évszakra vonatkozó, azt illető, azon korból való, azon korban élő. Ószi idő, őszi napok. Őszi munka, őszi szántás. Szomorú mint az őszi légy (km.), mint a mely már vesztéhez közelg. Majd elviszi az őszi szél. (Km.). Különösen: nővényeket és gyümölcsöket illetőleg, ami őszszel diszlik, virágzik, vagy érik meg. Őszi rózsa, őszi kükörcs, őszi baraczk, őszi széna, őszi dinnye. Gabonára vonatkozva, amit őszszel szoktak elvetni, különböztetésül a tavaszitól. Őszi vetés, őszi búza, rozs, repcze. Őszi virág. Tartós mint az őszi virág (gúnyos km.), mint a melyre már a fagy vár. Főnevül is vétetik. Az őszi igen buja, de a tavaszi silány. Van itt mind őszi, mind tavaszi. (Km.). Az őszi nagyon szépen mutatkozik, de a tavaszi hitvány. Őszit porba, tavaszit sárba kell vetni. (Km.). Őszi alá szántani. Gúnyos kifejezéssel: őszi csibe, igen fehér haju gyereket jelent.

*ŐSZIES
(ősz-i-es) mn. tt. őszies-t, v. ~et, tb. ~ek. Őszihez hasonló, olyan mint az őszi, őszi természetével biró. Ez idén nyárban is őszies idők járnak.

*ŐSZIESEN
(ősz-i-es-en) Őszies módon. Ösziesen öltözködni.

*ŐSZIKE
(ősz-i-ke) fn. tt. ősziké-t. l. KIKERICS alatt. A székelyeknél Háromszékben: guzsajülőfű, guzsajvirág; Marosszékben: kakasmandikó. "Elé lehet venni a guzsajat, mert kijött a guzsajüllőfű." (Kriza J.).

*ŐSZINTE
(ő-szinte) ösz. mn. tt. őszinté-t. Mondjuk emberről, ki magát nem tetteti, ki azon szin alatt mutatkozik, mely valódi igazi természete, tulajdonsága, egyenes, nyilt szivü. Innen az emberi tettekre alkalmazva: őszinte barátság, beszéd, nyilatkozat, akarat, indulat. Ezen szónak egyik alkatrésze a hasonlatra vonatkozó szinte, mely egyszersmind bizonyos tárgygyal való megegyezést, azonságot jelent, és mely, valamint önmagában ma is csak határozó: úgy régebben az egész öszvetétel is csak határozó volt; másik része a harmadik személynévmás ő, miszerént őszinte am. maga szinte, vagyis maga szine szerént, szinről szinre; s melléknévileg: szinről szinre, ő, olyan, mint ő maga valósággal, t. i. saját eredeti szinében, nem valamely fölvett, hazudott alakban mutatkozó. Régibb szó; s eléfordul már a magyar Verbőcziben is: őszintén (1660. 76. l.), továbbá Molnár Albertnél: őszintén, őszinte való, őszinteség, Szabó Dávidnál pedig ,őszinte' épen úgy határozóilag áll, mint ,őszintén.'

*ŐSZINTÉN
(ő-szintén) ösz. ih. Tettetés, képmutatás nélkül, nyílt, egyenes szivvel. Őszintén megvallani valamit. Őszintén mondott szavak, adott tanács. V. ö. ŐSZINTÉN.

*ŐSZINTESÉG
(ő-szinteség) ösz. fn. Nyilt, egyenes szívüség; nem tettetett, nem képmutató kedélyi és cselekvési tulajdonság. V. ö. ŐSZINTE.

*ŐSZÍT, ŐSZIT
(ősz-ít) áth. m. őszit-ětt, par. ~s, htn. ~ni, v. ~eni. A hajat, vagy szőrt fehérré teszi. Némely betegségek, gondok idő előtt megőszítik a hajat. Minthogy az ősz haj rendesen az agg kornak jele, innen am. aggá, vénné tesz.

*ŐSZÍTÉS, ŐSZITÉS
(ősz-ít-és) fn. tt. őszítés-t, tb. ~ěk, harm. szr. ~e. Cselekvés, midőn valami fehérré változtattatik.

*ŐSZKOR
(ősz-kor) ösz. ih. Őszi időszakban, midőn ősz van; öszszel.

*ŐSZÖD
falu Somogy megyében; helyr. Őszödön, ~re, ~ről.

*ŐSZÖDFALVA
puszta Ugocsa m.; helyr. Öszödfalvá-n, ~ra, ~ról.

*ŐSZÖL
(ősz-öl) önh. m. őszöl-t. Az őszi időszakot bizonyos helyen, vagy állapotban tölti. Olyan, mint: nyaral, telel.

*ŐSZPETE
puszta Somogy m.; helyr. Őszpetére, ~n, ~ről.

*ŐSZSÉG
(ősz-ség) fn. tt. őszség-ět, harm. szr. ~e. A hajnak, vagy szőrnek ősz, megfehéredett állapota, vagy tulajdonsága. A hajak őszségét holmi kenőcsökkel eltakarni.

*ŐSZSZAKÁLÚ v. ~SZAKÁLU
(ősz-szakálú) ösz. mn. Kinek szakálszőrei megfehéredtek. Öszszakálú aggastyán.

*ŐSZSZEL
(ősz-szel) ih. Őszi időszakban, midőn ősz van. A vándormadarak őszszel eltávoznak, tavaszszal viszszatérnek. Oly szomorú, mint őszszel a légy. (Km.).
"Őszszel szokott a daru elmenni,
Vissza szokott az tavaszszal jönni."
Népdal.
Képzésileg rokona: tavaszszal; ellenben a másik két évszak: télen, nyáron.

*ŐSZTAVASZKUKOJCZA
(ősz-tavasz-kukojcza) ösz. fn. Növényfaj a kukojczák neméből, mely a cserjék közé tartozik; fáján levelei mindig zöldek, kopaszak, tompán fűrészesek; virágfürtjei az ághegyeken. (Arbutus unedo. L).

*ŐSZUTÓ
(ősz-utó) ösz. fn. Némelyek által használt szó az idegen ,november' magyaritására. Mások szerént: tizenegyedhó, v. végelőhó. Régiesen Szent-Andráshó, v. hava.

*ŐSZŰL, ŐSZÜL
(ősz-űl) önh. m. őszült. Őszszé lesz, őszszé változik. Megőszűl, előszűl. Mondják az évazakról is: az idén korán őszűl.

*ŐSZŰLÉS, ŐSZÜLÉS
(ősz-űl-és) fn. tt. őszűlés-t, tb. ~ěk, harm. szr. ~e. 1) Öszszé levés. Őszbe vegyülés. Megőszűlés az öregségben, a bánat miatt. 2) Az ősznek beállása, őszre kelés, őszre fordulás.

*ŐT (1)
tájdivatos kiejtése a teljes üvölt igének; különösebben őt-kiált, ikerített szóban, mely a Tájszótár szerént am. üvölt-kiált azaz: nagyon kiáltoz.

*ŐT (2)
ŐTŐ; ÖTÖZIK, stb. tájdivatosak; l. ÖLT; ÖLTŐ; ÖLTÖZIK. stb.

*ŐTÖMÖS
puszta Csongrád megyében; helyr. Ötömös-ön, ~re, ~ről.

*ŐZ
fn. tt. őz-et, v. ~t, tb. ~ek, v. ~ők. kicsinyezője: őzike, v. őzecske. A hasadt körmü állatok rende alá tartozó állatfaj, mely a szarvasnál kisebb, és szürke verhenyes szinű, egyébként alakjára, eledelére, és lakására nézve majd szintén hasonló ahhoz. Makkal, fűvel él, kettőt borjazik évenkint, s mintegy húsz esztendeig él. A bakőznek szarvai vannak, melyeket őszszel el szokott vetni. Szelid, félénk őz. Nevét hihetőleg szürkés szőrétől vette, a mennyiben a szürke az őszhöz rokon, innen az őz, és ősz szók rokonoknak tekinthetők.

*ŐZBAK
(őz-bak) ösz. fn. Az őzfaju emlős állatnak híme. V. ö. ŐZ.

*ŐZBORJÚ
(őz-borjú) ösz. fn. Az őz nevü állatnak fiatal ivadéka. Borjunak nevezik azon viszonynál fogva, mely szerént a nőstény őz neve tehén.

*ŐZBŐR
(őz-bőr) ösz. fn. Az őz nevü állatnak nyers, vagy kikészített bőre. Kikészített ősbőrből való lepedő, keztyű.

*ŐZCSONT
(őz-csont) ösz. fn. Az őz nevü állatnak csontja. Átv. ért. kinövés a lónak hátulsó lábszárán.

*ŐZCZIMER
(őz-czimer) ösz. fn. Az őznek czombja, mint sültnek való koncz.

*ŐZCZOMB
(őz-czomb) ösz. fn. l. ŐZCZIMER.

*ŐZE
puszta Szabolcs megyében; helyr. Özé-n, ~re, ~ről.

*ŐZFI
(őz-fi) ösz. fn. l. ŐZBORJÚ.

*ŐZGERINCZ
(őz-gerincz) ösz. fn. Az őznek hátgerincze, mint a maga nemében legizletesebb koncz.

*ŐZGIDA, ŐZGÖDÖLYE
(őz-gida, v. ~gödölye) ösz. fn. l. ŐZBORJÚ.

*ŐZHÁT
(őz-hát) ösz. fn. 1) Az őz nevü állatnak háta. 2) Az innen levágott hús, vagy húsétek.

*ŐZHÚS
(őz-hús) ösz. fn. Általán, az őz nevü állatnak húsa, mint eledel. Özhús pástétommal.

*ŐZLÁB
(őz-láb) ösz. fn. 1) Az őz nevű állatnak lába. 2) Átv. ért. az őzlábhoz hasonló valami, pl. asztalláb, székláb.

*ŐZOLLÓ
(őz-olló) ösz. fn. l. ŐZBORJÚ, és V. ö. OLLÓ, (2).

*ŐZPECSENYE
(őz-pecsenye) ösz. fn. l. ŐZSÜLT.

*ŐZSÜLT
(őz-sült) ösz. fn. Az őznek húsa sülve.

*ŐZSZÍN
(őz-szín) ösz. fn. és mn. Szürke verhenyes szin, milyen az őz szőrének szine; továbbá, olyan szinü, mint az őznek szőre.

*ŐZSZÍNŰ v. ~SZINÜ
(őz-szinű) ösz. mn. l. ŐZSZIN.

*ŐZSZŐR
(őz-szőr) ösz. fn. Az őznek szürke vörhenyes szinű szőre.

*ŐZTEHÉN
(őz-tehén) ösz. fn. Nősténye az őz nevü állatfajnak.

*ŐZVADÁSZ
(őz-vadász) ösz. fn. Vadász, ki leginkább őzök lövése s ölésével foglalkodik.

*ŐZVADÁSZAT
(őz-vadászat) ösz. fn. Vadászat, mely különösen az őzekre van intézve.
 


Czuczor Gergely, Fogarasi János: A magyar nyelv szótára.
Ő bötű, 309 szóczikkel.
Forrás: http://osnyelv.hu/czuczor/