*Ö.[*]

*Ö
kisded alakban ö, huszonhatodik betü a magyar ábéczében s az önhangzók sorában tizedik. Gömbölyüre zárt ajakkal ejtett rövid hang, a vékonyak osztályából, melynek a magyar hangrend szerént párhuzamos társa a vastaghangu o, pl. egyes szókban: gömb, gomb; göndör, gondor; döbög, dobog; döbben, dobban; ömlik, omlik; önt, ont. Képzőkben és ragokban pedig általánosan. Legközelebbi rokona a félig zárt ajakkal ejtett ě, melylyel mind gyökszókban, mind képző és módosító ragokban, részint szükebb, részint terjedelmesb szokás szerént s a régieknél is váltakozni szokott. Például a régiségből egy 1557-iki levél "Tisztölendő uramnak szolgálatomath izenöm.... Az Józsa uram jobbágyit az Bégtül ki szörzöttem... Mindönöstül megleszön az váltság, kéröm ő kegy(elm)ét.... Az pasával mindön jót végeztem, mindönben igön igéri magát" stb. (Szalay Ág. 400 m. l.). Miről részletesen l. É betü, és Előbeszéd 51-52. l. B. alatt.
Mint gyökhangzó, előtéttel, vagy annélkül, értelemre nézve következő osztályu szókban fordúl elé: 1) Valami kerekdedet, gömbölyüt jelentenek: öb, öböl, csöb, csöbör, döb, döbön, döbör, döbörke, göb, göbör, göbre, göbös, köb, köböl, böd, bödön, göd, gödör, dödöle, pöf, pöfék, pöfeteg, bög, bögre, csög fordítva göcs, dögönyöz (dökönyöz) ököllel ütöget; öl, midőn am. sinus, ulna, ölel, köldök, gölődör, csömör, csömbölyék, dömbicz, göm, gömb, gömböly, gömböcz, gömör, göndör, gyöngy, hömpöly, hömbör, tömlő, szöm, zömök, göny, köny, könyv, könyök, göngyöl, köpü, köpücze, kösöntyü, bötk, bötkös, bötyk, bötykös, öv, övedz, söveg. Ide tartoznak azon szók, melyekben az r gyökhang görbe hajlásra, forgásra vonatkozik, mint: ör, örv, örvény, csörcse, csörlő, förög, förgeteg, gör, görcs, görbe, gördül, görnyed, görvély, göröngy, kör, stb. Ezek közől többen különböző szóejtés szerént majd ě-vel hangzanak, mint: csěběr, děběrke, gěbre, děděle, esěměr, hěmpěly, gěměr, gěbre, stb. majd o-val, mint: bodon, bog, bogoz, gomb, gomolyú, gyomoszol, zomok, gondor, kondor, stb. 2) Valami hegyeset, csúcsosat, szurást jelentenek: köcsöge, pöcz, pöczök, pöczkös, högy, (cuspis), öl ige, honnan ölő, ölű ölv, bölön, höle, pöle, döf, bök, lök stb. 3) Egybehalmozott, öszveszorult, vagy gyüjtött sokaságnak értelme rejlik ezekben: töm, tömör, tömérdek, tömöszöl, tömzsi, csöpörödik, töpörödik, töpörtő, csöröge, ösz, öszve, ösztövér stb. Egyszersmind. 4) Távolodásra, szétoszlásra, meszszeségre vonatkoznak: ön, öm, ömt, ömlik, ös, ösvény, özön, özönlik, stb. 5) Hangutánzók: ökör; ökrődik, ökrend, ökrendez, és az öröm (röhög).

*ÖB
gyök, melyből öböl, és ennek származékai, öblös, öblít, öblöz, öblöget, öblint erednek. Alapértelme bizonyos kerített üreg, vagyis üreget képező kerekdedség, honnan oly szók alkotó részét teszi, melyek kerekded alaku edényeket jelentenek, mint: csöbör, döbön, döbörke, göbre, köb, köböl. Alapfogalomban legrokonabb hozzá az öv, mint testet kerítő szer, mely a fejet kerítő söveg szóban is rejleni látszik, továbbá a köpü és köpücze alkatrésze öp. Tudniillik az öb öp, és öv, között oly hangi és fogalmi viszony létezik, mint az ab, ap és av régi korra vonatkozók között, s valamint ezekben tiszta gyök a, mely különféle ajakhangok fölvétele által alapban ugyan egy, de módosításban más-más árnyéklatu értelmet vett fel: hasonlóan az öb, öp, öv tiszta gyöke ö, mely mind a háromnemü származékban kerekségre vonatkozik. V. ö. Ö.

*~ÖB
ritka használatu névképző, pl. göröb s talán küszöb szóban is. V. ö. ~B, szóképző.

*ÖBLINT
(öb-öl-int) áth. m. öblint-ětt, htn. ~ni, v. ~eni. Az ,öblít' igének kicsinzője.

*ÖBLÍT, ÖBLIT
(öb-öl-ít) áth. m. öblít-ětt, par. ~s, htn. ~ni, v. ~eni. Valamely öblös edényt, vagy üreget az által mos, vagy tisztít ki, hogy a benne levő folyadékot ide-oda csapkodja, forgatja, rázza stb. Kiöblíteni a borszagu korsót, palaczkot. Fris vizzel kiöblíteni a szájt. A kiürített boros hordókat kiöblíteni. Szélesb ért. mosásban levő holmit, nevezetesen ruhaneműt tiszta vizben megforgat, megmártogat, kifacsar, hogy a rátapadt szappanrészek, vagy más szenny lemenjen rólok. A megmosott ruhákat kiöblíteni, kifacsarni, és kiteregetni.

*ÖBLÍTÉS, ÖBLITÉS
(öb-öl-ít-és) fn. tt. öblítés-t, tb. ~ěk, harm. szr. ~e. Cselekvés, midőn öblítenek valamit. V. ö. ÖBLÍT.

*ÖBLÍTGET
(öb-öl-ít-ěg-et) gyak. áth. m. öblítget-tem, ~tél, ~ětt, par. öblítgess. Valamit többször, folytonosan, vagy többeket öblit. Evés, felkelés után száját öblítgetni. Megtöltés előtt a palaczkokat öblítgetni.

*ÖBLÍTGETÉS
(öb-öl-ít-ěg-et-és) fn. tt. öblítgetés-t, tb. ~ek, harm. szr. ~e. Valaminek többször, folytonosan öblítése; többek öblítése.

*ÖBLÍTŐ
(öb-öl-ít-ő) mn. tt. öblítő-t. 1) Amivel valamit öblítenek. Hordókat öblítő meleg víz. 2) Aki öblít. Öblítő szolgáló. V. ö. ÖBLÍT.

*ÖBLÍTŐTEKNŐ
(öblítő-teknő) ösz. fn. Teknő, melyben a kimosott ruhaneműt tiszta vizbe mártogatják, hogy a szennytől egészen megtisztuljon.

*ÖBLÍTŐÜST
(öblítő-üst) ösz. fn. Üst, melyet öblögetés végett használnak.

*ÖBLÍTŐVÍZ
(öblítő-víz) ösz. fn. Hideg, vagy langyos, vagy forró víz, melylyel valamit, pl. edényeket, öblítenek, azaz: kimosnak, kitisztítanak.

*ÖBLÖGET
(öb-öl-ög-et) gyak. áth. m. öblögettem, ~tél, ~ětt, par. öblögess. Bizonyos testnek öblét némi folyadék által gyakran, vagy folytonosan mossa, tisztítja. Korsókat, palaczkokat öblögetni. Száját nyelvével (nyállal) öblögetni. A hullámok öblögetik a part oldalát. Szélesb. ért. akárminemű testeket, nevezetesen ruhaneműeket vízbe mártogatva tisztogat. V. ö. ÖBLÍT. Átv. ért. szaporán beszél, höbög habog, kiről azt mondják: hibli hubli. Ez értelemben hangutánzó.

*ÖBLÖGETÉS
(öb-öl-ög-et-és) fn. tt. öblögetés-t, tb. ~ěk, harm. szr. ~e. Cselekvés, mely által valamit öblögetnek. Öblögetés végett kútra, vagy patakra vinni a kimosott ruhákat. V. ö. ÖBLÖGET.

*ÖBLÖNY
(öb-öl-ön) fn. tt. öblöny-t, tb. ~ök. Öblös edény, ibrik, vagy bármely más szer.

*ÖBLÖS
(öb-öl-ös) mn. tt. öblös-t, v. ~et, tb. ~ek. Általán, aminek öble van, minek oldalai kerekdeden kidudorodva bizonyos üreget képeznek. Ellentétei: domboru, lapos, szögletes, szük, keskeny. Öblös palaczk, korsó. Öblös vizpart. Öblös cserép. Öblös födél a lámpán. V. ö. ÖBÖL.

*ÖBLÖSEN
(öb-öl-ös-en) ih. Öblös állapotban.

*ÖBLÖSÍT, ÖBLÖSIT
(öb-öl-ös-ít) áth. m. öblösít-ětt, htn. ~ni, v. eni. L. ÖBLÖZ, 1).

*ÖBLÖSSÉG
(öb-öl-ös-ség) fn. tt. öblösség-ět, harm. szr. ~e. Öblöt képező tulajdonsága, vagy állapota bizonyos testnek, vagy térnek. Gömbölyü kályha, hasas korsó öblössége. V. ö. ÖBÖL.

*ÖBLÖZ
(öb-öl-öz) áth. m. öblöz-tem, ~tél, ~ött, par. ~z. 1) Valamit úgy képez, úgy alakít, hogy öble legyen. Öblözni a buzavermet, cserepeket öblözni. V. ö. ÖBÖL. 2) Baranyában mondják általán a meleg testekről, midőn a hőséget nagy mértékben terjesztik, pl. öblöz a nap, am. erősen süt, öblöz a kemencze, midőn éget. Ennek törzsöke azon öböl, v. öböly, mely más vidékeken, nevezetesen a Hegyalja körül nagy hőségből származó ragya-félét jelent, máskép: tájdivatosan őbő, hőbő, a meleget jelentő hő gyöktől.

*ÖBLÖZÉS
(öb-öl-öz-és) fn. tt. öblözés-t, tb. ~ěk, harm. szr. ~e. Cselekvés, mely által valamely test, vagy tér öblössé alakúl. V. ö. ÖBLÖZ, ÖBLÖS.

*ÖBLÖZET
(öb-öl-öz-et) fn. tt. öblözet-ět, harm. szr. ~e. Nagyobb, öszves öble valaminek. Duna, tenger öblözete. Útak öblözete.

*ÖBÖL (1)
(öb-öl) fn. tt. öböl-t, v. öblöt, tb. öblök, harm. szr. öble. Az önhangzóval kezdődő képzők előtt is jobbára hangugrató: öblös, öblöz, öblít, öblöget, öblü. A mássalhangzóval és é, i-vel kezdődő névragok előtt mint általán a hangugrató nevek, épen marad: öbölnek, öbölre, öböltől, öbölért, öbölig, stb. Széles. ért. bizonyos foglalvány közé zárt üres tér, pl. szoba, pincze, szekrény, edény, palaczk, tintatartó, pohár öble; száj, gyomor öble. Tó, folyóviz, völgy öble. Szorosb. ért. kerekded, gömbölyü hajlós foglalványba szorított illetőleg dudoru környezetü üreg, pl. korsó öble, mely kidudorodik, palaczk öble, gömbölyü kályha öble, hajó öble, tenger, folyóvíz (vagyis tengerpart, folyampart) öble, melyet a viznek a szárazba nagyobbszerü bekanyarodása okoz, másképen: a vízpartnak kanyaru behajlása képez; kútbodon öble, gabnaverem öble, mely dobasz has gyanánt terjed szét a szájon alul; széltől duzzadt vitorla öble stb. E szónak alapértelme kerítés, kerekdedség, illetőleg belső gömbölyüség, befelé dudorodás, s elavult gyöke öb, melyből öl képző által kifejlett az öböl, mint az ök, köb, bög, táv, káty, gyökökből: ököl, köböl, bögöly, távol, kátyol, stb. Egyezik vele a kalmukban: övör, a mongolban: ebör. (Sehoosz; Busen).

*ÖBÖL (2)
ÖBÖLY, fn. tt. öböl-t, v. öböly-t, tb. ~ök, harm. szr. ~e. A Hegyalja vidékén a ragyának azon neme, mely a növényeket leginkább meglepi, midőn forró nyári napon eső száll rájok, és legott ismét a napsugarak égetik. De sokszor előáll eső nélkül is, mi másutt is feltünik a dinnyéknél, midőn égető nyári napon, kivált igen porhanyított földben, egyszerre lelankadnak és elvesznek. Máskép: tájdivatosan öbő, v. höbő. Jelentésénél fogva legvalószinübb, hogy gyöke a nagy melegséget jelentő hő, melyből kifejlődött hövő, s a v hangnak rokon b-re általakulásával höbő, höböl, s elöleh nélkül öböl. Hogy e szóban alapfogalom a nagy melegség, kitünik a Baranyában divatos öblöz igéből. V. ö. ÖBLÖZ. A tüzesség értelme rejlik a rokon jelentésü ragya (uredo, titio) szóban is, miről l. RAGYA.

*ÖBÖLKE
(öb-öl-ke) fn. tt. öbölké-t. Aránylag kisded öböl. V. ö. ÖBÖL.

*ÖBÖLY
l. ÖBÖL, (2).

*ÖBÖS
(öb-ös) l. ÖBLÖS.

*ÖBÖZ
(öb-öz) l. ÖBLÖZ, 1).

*ÖBRED
a székelyeknél Kriza J. szerént keresztúrfiszékbeli tájejtéssel am. ébred; Homoród vidékében: ébred, Háromszékben: ebred, ěbred, ébred.

*ÖCS (1)
fn. mely ragozva rendesen e utóhanggal toldva divatozik, az első és második személyraggal öcsém (nem: öcsöm), öcséd, öcsénk, öcsétek, öcséim, öcséink, öcséid, öcséitek, mintha a törzs öcse volna; egyébiránt a harmadik személyragot egyszerü alakjában veszi föl, épen úgy, mint a vérrokonságra vonatkozó apa, anya, bátya, néne, elhagyják a véghangzót: ap-ja, any-ja, báty-ja, nén-je, tehát: öcscse (= öcs-je). (A hug szó csak tájdivatosan huga, hugám, hugája, közönségesebb szokással: hugom, hugod, huga). Egy 1510-iki levélben az egyszerü öcs az 1-ső személyi raggal rendesen ragoztatik: öcsöm. "Thovábbá kírlek szerelmes öcsöm, hogy küld(j) ennekem egy jó visslát fírészni (fürjészni) valót." (Szalay Ág. 400 m. l.). Az öcs jelent férfiaknál fiatalabb koru férfi testvért, vagy rokont, pl. testvéröcsém, unokaöcsém. Szélesb ért. akármely ifjabb koru férfi, pl. az ötven éves ember a hatvan évesnek öcscse. Ez értelemben általán némi bizodalommal járó czim, melylyel az idősb férfi, vagy nő a nálánál fiatalabb férfit szólítja. Édes öcsém, kedves öcsém, öcsém uram, (németesen: uram öcsém), szerelmes kis öcsém. Népszokás szerént az idősebb nőszemély a nálánál ifjabb nőt szintén öcscsének nevezi: öcsémasszony. Isten hozta kigyelmedet, édes öcsémasszony. Hogy van kedves öcsémasszony? Így a régieknél is. "Állonak vala kedeg Jézus kereszténél ű anyja és ű anyjának öcscsei, Kleofásné Mária, és Magdalnai Mária." Régi magyar Passio. (Toldy F. kiadása 57. lapon). Minthogy az öcs szóban a kisebb koruság teszi az alapfogalmat innen okszerüleg állíthatni, hogy rokon, vagy épen azonos a kicsinyítő öcs, ecs, acs, ocs képzővel. A keleti török nyelvben Zenker szerént: öke; sínai nyelven: csung, tí; mandsu nyelven: teou; mongolul: degö. Tájszokásilag, mely egyszersmind némi nyalkaságra vagy negédességre mutat, ,öcsém' helyett: ecsém, vagy ěcsém, mit tótosnak annál kevésbé lehet tartani, mert a legtisztább magyarságu vidékeken is pl. a székelyeknél és Debreczen vidékén szokásban van.

*ÖCS (2)
falu Veszprém m.; helyr. Öcs-re, ~ön, ~ről.

*~ÖCS
kicsinyítő közép képző, pl. tőr-öcs-ke, bőr-öcs-ke; egyébiránt l. ~ACS, (1), kics. képző.

*ÖCSE
(öcs-e) l. ÖCS, (1).

*ÖCSÉNY
falu Tolna m.; helyr. Öcsény-be, ~ben, ~ből.

*ÖCSET
fn. l. ĚCSET, illetőleg ECSET.

*ÖCSETEL
áth. l. ĚCSETEL, illetőleg ECSETEL.

*~ÖCZ
ritka használatu névképző, pl, gömböcz, melyben a cz alkalmasint az s-ből változott át; V. ö. ~ACS, (2); tehát gömböcz eredetileg am. gömbös.

*ÖD
gyöke öd-öng szónak s azonos ögy gyökkel, ,őgyeleg' szóban.

*~ÖD
1) második személyi birtokrag az egyesszámban oly nevek után, melyek gyök-, illetőleg vég törzshangzója ö, v. ü, pl. bőr-öd, köntös-öd, körm-öd, a többi vékonyhangzók után ěd, v. ed, pl. szěm-ěd, kincs-ed, kötel-ed. 2) másod személyi igerag a tárgymutató egyesszámban, pl. üt-öd, köszön-öd; hangrendi változattal: ěd, od, pl. néz-ěd, lát-od.

*~ÖDIK
l. ~ODIK.

*ÖDÖN
férfi kn. tt. Ödön-t, tb. ~ök. Eugenius. Máskép: Jenő; az első t. i. az Eugen, a második a genius átalakítása által képeztetett. Némelyek szerént Ödön Eudemius-nak, vagy Edmund-nak felel meg.

*ÖDÖNG
(öd-ön-ög) gyakor. önh. m. ödöng-tem, ~tél, ~ött, htn. ~ni, v. ~eni. Tunyán, térdeit öszvehajtva, vagy kétoldalra dűlöngőzve lépdegel. Ez igében az n oly közbevetett hang, mely a képző értelmét némileg neveli, öregbíti, mint: bolyong, tátong, dülöng stb. igékben is, tehát egyszerübb gyakorlatos alakja ödög, s gyöke öd, mely lágyítva megvan a rokon értelmü őgyeleg, megnyujtva őgyeleg igében.

*ÖDÖNGÉS
(öd-ön-ög-és) fn. tt. ődöngés-t, tb. ~ěk, harm. szr. ~e. Cselekvés, midőn valaki ödöng.

*ÖDÖNMAJOR
puszta Fehér m.; helyr. ~major-ba, ~ban, ~ból.

*ÖDZ
Szabó Dávidnál am. edz.

*~ÖG (1)
változattal: ~ĚG; mély vagy vastag hangon: ~OG; l. ~G, (1), mint igeképző.

*~ÖG (2)
változattal: ~ĚG, ~EG; mély vagy vastag hangon: ~OG, ~AG; l. ~AG.

*ÖGYELĚG; ÖGYELGÉS
lásd ŐGYELEG; ŐGYELGÉS.

*ÖGYÍT; ÖGYŰL
tájdivatosak; lásd EGYÍT; EGYŰL.

*ÖGYVELÍT
tájdivatosan am. egyvelít; l. ezt.

*~ÖJT
mély hangon: ~OJT, változattal: ~EJT, régies igeképzők s mai ~ÍT helyett. Például az ~öjt-re a Carthanai névtelenből: "Kikben kiülbelől ha mi fogyatkozást láttanak, addég onnan el nem mentenek, míg szerével meg nem éppöjtették." (Toldy F. kiadása 16. l.). l. ~ÍT, igeképző, és Előbeszéd 133-135. l.

*ÖK
elvont gyök, melyből ököl, ökle, öklel, ökled, öklik, öklöz, öklös, öklődik származnak, melyekben alapfogalom a bökés, lökés, szurás, taszítás. Értelemre rokonok hozzá az előtétes bök, lök, dögöny, (dököny), dögönyöz, dögönyeg, melyek és az ököl között oly hangi és fogalmi rokonság létezik, mint a latin pungo, pugnus, pugna, puglo között, melyekben az ajakhang kihagyásával a tiszta gyök ug rokon a magyar ök és ög gyökökhöz, midőn szurást jelentő szók alakulnak belőlök. Ide tartozik a tót pichnem (szurom, bököm) is. Különbözik tőle azon ök, mely az ökrődik, ökrendezik igében hangutánzó, és talán az ökör szóban is, ha csak ezt ezen állatnak öklelő tulajdonságától nem akarnók inkább származtatni. V. ö. ÖKÖR.

*~ÖK (1)
névképző, változattal: ~ĚK, ~EK, ~ÉK; mély hangon: ~OK, ~AK. Lásd Előbeszéd 145. l. és ~ÉK, (1), névképző.

*~ÖK (2)
névrag, mely többesszámot alkot némely főneveknél, melyek végtagjában ö, v. ő, avagy ü, v. ű önhangzók vannak, pl. kör körök, gyönyör gyönyörök, ökör ökrök, tükör tükrök, őr őrök, bőr bőrök; hegedűs hegedűsök stb. Egyébiránt V. ö. ~K, többesszám képzője.

*~ÖK (3)
a többes 3-ik személynek, illetőleg birtokosnak egy birtokot jelentő birtokraga magas hangu neveknél, pl. kérésök, helyök, levelök, beszédök, értelmök, kincsök, kebelök, vizök stb. Ezen rag csak újabb korban fogadtatott el általánosan ezen ök alakban, a régieknél, valamint a köznépnél ma is inkább csak ěk: kérésěk, helyěk, vizěk stb. Ha valamely szónál már a többesszám is ök-öt veszen föl, akkor a birtokrag ük lesz, pl. kör körök körük, bőr bőrök bőrük, ökör ökrök ökrük. Így több azonos önhangzó kikerülése végett is, pl. öröm örömek örömük (soha sem: örömök). Ha a birtokos név ezen birtokraggal járó nevet közvetlen megelőzi, némely régi példák ellenére a k elmarad s az ö e-vé változik, pl. barátim kérése, szüléitek levele, a szók értelme, minthogy a birtokost jelentő k-t, már a birtokos névben (barátim, szüléitek, szók) levő többest jelentő rag, mint a birtokos többségét már eléggé kifejezi; tehát nem: barátim kérésök stb.

*ÖKLE
(ök-öl-e) fn. tt. öklé-t. 1) Molnár A. szerént hal neme, mely latinul epertanus. Sándor Istvánnál am. ,alburnus', fehér keszeg. Földi szerént ,cyprinus aphya', téjhal, pelehal. Ha ez utósó értelmét veszszük, valószinü, hogy szurós háttövisétől vette nevét, (valamint a pele v. pöle egér hegyes orrától), mi szerént ökle annyi volna, mint öklő, azaz öklelő, am. szurkáló, döfködő. V. ö. ÖK, elvont gyök. 2) ,Ököl' szó ragozása a harmadik személyi birtokraggal. V. ö. ÖKÖL.

*ÖKLED
(ök-öl-ed) önh. m. ökled-t. Mondják hegyes, tüskés testről, midőn valamibe akad. Tövis ökledt a lábába. Tű ökledt az ujjamba. Szeg ökledt a ruhámba. Ezen jelentésből kitünik, hogy gyöke ököl eredetileg olyasmit jelent, ami szúr, bök, vagy mivel szurni, bökni, lökni szoktak, V. ö. ÖK.

*ÖKLEDÉS
(ök-öl-ed-és) fn. tt. ökledés-t, tb. ~ěk, harm. szr. ~e. Szurás, bökés, valamely hegyes eszköz, vagy test által. V. ö. ÖKLED.

*ÖKLEL
(ök-öl-el) áth. m. öklel-t. Általán, valamely hegyes eszközzel szúr, lök, bök, taszít. Dárdával, dzsidával öklelni az ellenséget. Tőrrel általöklelni a nyakat. "Zsidó vitéz szüvedet szulkájával általöklelé." (Kinizsiné imakönyve). Különösen mondják szarvas állatokról, midőn szarvaikkal böknek, szurnak. Öklel a szilaj ökör. A gulyást megöklelte a bika. Ezen igének törzsöke nem a főnév ököl, melyből az öklöz ige származik, ámbár ennek alapértelme is lökésre vonatkozik, hanem az elavult ököl, v. ökl ige, melyből kettőztetett képzővel lett öklel, mint bérl bérlel, érl érlel, kérl kérlel, késl késlel, fogl foglal, kéml kémlel stb. Átv. ért. mondják bizonyos éles nyavalyákról, melyek kinos szurás által jelentkeznek, különösen az oldalrészekben, és szivben; máskép ez értelemben: nyilal, szegez.

*ÖKLELDĚZ
(ök-öl-el-d-ěz) gyak. áth. m. öklelděz-tem, ~tél, ~ětt, par. ~z. Folytonosan, vagy gyakran öklel. A bajvivók dárdával ökleldezik egymást. Egyik bika ökleldezi a másikat. V. ö. ÖKLEL.

*ÖKLELDĚZÉS
(ök-öl-el-d-ěz-és) fn. tt. ökleldězés-t, tb. ~ěk, harm. szr. ~e. Folytonos, vagy gyakori öklelés, szarvakkal szurkálás.

*ÖKLELÉS
(ök-öl-el-és) fn. tt. öklelés-t, tb. ~ěk, harm. szr. ~e. Valamely hegyes eszközzel való szurás, bökés, lökdösés; különösen, midőn a szarvas állat szarvával bök, szúr. Átv. ért. éles fájdalom, kivált az oldalakban, vagy sziv körül, melyet leginkább szuráshoz lehet hasonlítani, honnan másképen: szegezés, nyilalás. V. ö. ÖKLEL.

*ÖKLELET
(ök-öl-el-et) fn. tt. öklelet-ět, harm. szr. ~e. Éles betegség neme, mely úgy jelenkezik, mintha a test belső részét valamely hegyes eszköz szurná, bökdösné.

*ÖKLELKĚDÉS
(ök-öl-el-k-ěd-és) fn. tt. öklelkědés-t, tb. ~ěk, harm. szr. ~e. Szenvedéssel vegyes cselekvés, midőn ketten vagy többen öklelik egymást, pl. a dárdával vivó vitézek, vagy verekedő bikák.

*ÖKLELKĚDIK
(ök-öl-el-k-ěd-ik) k. m. öklelkěd-tem, ~tél, ~ětt. Egymást viszonyosan öklelve verekedik, viaskodik. Öklelkednek a dsidás bajvivók, a szilaj ökrök, bikák.

*ÖKLELKĚZÉS
(ök-öl-el-kéz-és): ÖKLELKĚZIK, (ök-öl-el-kěz-ik) l. ÖKLELKĚDÉS; ÖKLELKĚDIK.

*ÖKLELŐDIK
(ök-öl-el-ő-d-ik) belsz. m. öklelőd-tem, ~tél, ~ött. Valamely hegyes szerrel, nevezetesen fegyverrel, szarvval egymást szurkálja, döfödi, öklelkedik.

*ÖKLELŐS
(ök-öl-el-ő-ös) mn. tt. öklelős-t, v. ~et, tb. ~ek. Mondják oly szarvas állatról, mely vad, szilaj természeténél fogva öklelésre hajlandó. Az öklelős bikának szarva hegyét elfürészelik. Az öklelős ökör szarvát kötéllel megkötik. Átv. tréfás ért. hóbortos, hirtelen, garázda, ki másokba hamar beleköt.

*ÖKLELŐZIK
(ök-öl-el-ő-z-ik) lásd ÖKLELŐDIK.

*ÖKLEND
tájdivatosan am. ÖKREND.

*ÖKLENDĚZ
(ök-öl-en-d-ěz; és ökr-en-d-ěz) önh. m. öklenděz-tem, ~tél, ~ětt. l. ÖKLELŐDIK; és ÖKRENDĚZ.

*ÖKLÉSZ
(ök-öl-ész) fn. tt. öklész-t, tb. ~ěk, harm. szr. ~e. Bajvivó, ki különösen szorított ököllel bökdösve, löködve verekedik, milyenek Ángolországban vannak. (Boxer).

*ÖKLÉSZKĚDÉS
(ök-öl-ész-kěd-és) fn. tt. öklészkědés-t, tb. ~ěk, harm. szr. ~e. Viaskodás neme, mely szorított ököllel megy végbe. Az ángoloknál különösen divatos.

*ÖKLÉSZKĚDIK
(ök-öl-ész-k-ěd-ik) k. m. öklészkěd-tem, ~tél, ~ětt. Egymást szorított ököllel lökdösve, ütögetve viaskodik; továbbá, az ilyetén viaskodást gyakorló életmódot űz.

*ÖKLIK
(ök-öl-ik) k. m. ökl-ött, htn. ~eni. Mondják különösen vizről, vagy más folyadékról, midőn bizonyos résen kinyomúl, kifakad, kilökődik, pl. a víz a forrásokban, vagy a bor a bordó száján. Közvetlenül ugyanezen ige gyöke az ,ököl' szóval áll fogalmi viszonyban, de közvetőleg a lökésre vonatkozik; s hangáttétellel alkalmasint am. lökik, vagyis lökődik.

*ÖKLŐDIK
(ök-öl-ő-d-ik) belsz. m. öklőd-tem, ~tél, ~ött. 1) Bizonyos folyadék valamely résen kitolúl, kilökődik, kinyomódik. Kútásáskor öklődik a forrásvíz. Hihetőleg hangáttétellel am. lökődik. 2) Tájdivatosan am. a szokottabb ökrődik, s ez értelemben hangutánzó. V. ö. ÖKRŐDIK.

*ÖKLÖND, ÖKLÖNDÖZ
tájdivatosak, ezek helyett: ökrend, ökrenděz, v. ökröndöz; l.. ÖKRENDĚZ.

*ÖKLÖS
(ök-öl-ös) mn. tt. öklös-t, v. ~et, tb. ~ek. Kitünőleg nagy és erős ököllel ellátott. A tárgynagyító szók közé tartozik, milyenek a tagokra vonatkozó: tenyeres-talpas, vállas, csontos, hasas, faros.

*ÖKLÖZ
(ök-öl-öz) áth. m. öklöz-tem, ~tél, ~ött, par. ~z. Valakit, vagy valamit ököllel döföd, lökdös, taszigál, ütöget. Az öklészek öklözik egymást. A mérges kocsis öklözi a lovát. Továbbá: ökölbe szorít. Öklözött kéz.

*ÖKLÖZÉS
(ök-öl-öz-és) fn. tt. öklözés-t, tb. ~ěk, harm. szr. ~e. Ököllel való lökdösés, ütögetés, döfödés, taszigálás.

*ÖKLÖZKÖDÉS
(ök-öl-öz-köd-és) fn. tt. öklözködés-t, tb. ~ěk, harm. szr. ~e. Szenvedéssel vegyes cselekvés, midőn ketten vagy többen viszonyosan öklözik egymást.

*ÖKLÖZKÖDIK
(ök-öl-öz-k-öd-ik) k. m. öklözköd-tem, ~tél, ~ött. Egymást öklözve, ököllel döfödve, löködve, ütögetve, taszigálva viaskodik. Szoros értelemben egymás öklét öszveüti, veri, mint pofozkodik am. egymást pofon veri.

*ÖKLÖZŐ
(ök-öl-öz-ő) mn. és fn. Aki öklöz, vagy öklözködik.

*ÖKÖL
(ök-öl) fn. tt. ököl-t, v. öklöt, tb. öklök, harm. szr. ~e. Személyragozva: ökl-öm, ökl-öd, ökl-e stb. Mássalhangzón kezdődő ragok előtt épen marad ököl-nek, ököl-ben, ököl-t. Így az önhangzón kezdődő képzők előtt is általán hangugrató, mint: öklös, öklöz, öklű; de a mássalhangzón kezdődők előtt nem, pl. ökölnyi. Értelme: szorosan öszvehajtott kéz, mely alakban legalkalmasabb arra, hogy vele lökjünk, döfjünk, taszítsunk, üssünk. Ököllel megdöfni, megtaszítani, hátba, pofon ütni valakit. Ökölbe szorított kézzel fenyegetőzni. Különbözik tőle: marok, mely fogásra vonatkozik, a csak annnyira szorúl öszve, mennyire a megfogandó test bekerítésére szükséges. Az ököl szóban alapfogalom a lökés, bökés, szurás, mellékesen; ütés: honnan gyöke ök egy az öklik, öklel, öklel igék gyökével. Másod jelentése gömbölyüség, dudorodás, kinyomulás, minthogy az ökölbe szorított kéz ilyetén alakot ölt; továbbá: mennyiben a tenyérhez képest kisebb térbe szorúl, hasonlatkép jelent kicsit is, pl. oly kis gyermek, mint az öklöm; V. ö. ÖKÖLNYI. Sínai nyelven: kiu (pugillus).

*ÖKÖLCSAPÁS
(ököl-csapás) ösz. fn. Csapás, melyet valaki ököllel tesz. Ökölcsapással kiütni a vivótárs fogát.

*ÖKÖLHARCZ
(ököl-harcz) l. ÖKÖLVIADAL.

*ÖKÖLIGAZSÁG, ÖKÖLJOG
(ököl-igazság, v. ~jog) ösz. fn. A német "Faustrecht" után fordított szó. Értelmére nézve é. ERŐJOG.

*ÖKÖLMÁJ
(ököl-máj) ösz. fn. Képes kifejezéssel am. májszinü folt, mely a testen támad, midőn erős ökölcsapás éri; továbbá, ökölcsapás, mint ama foltnak szerző oka. Ily képes kifejezés a pofleves, nyakleves, ,pofoncsapás' ,nyakoncsapás' helyett.

*ÖKÖLNYI
(ök-öl-nyi) mn. tt. ökölnyi-t, tb. ~ek. Akkora, mint az ököl. Midőn a hasonlat oly tárgyra vonatkozik, mely az ökölnél természeténél fogva kisebb szokott lenni, akkor nagyító értelemmel bir, pl. ökölnyi szemek, ökölnyi ezüst gombok, ökölnyi dobzó szilva; ellenkező esetben kicsinyítő jelentése van, pl. ökölnyi gyerek. Székelyes tájszólással, és régiesen: ökölnye.

*ÖKÖLSUJTÁS
(ököl-sujtás) l. ÖKÖLCSAPÁS.

*ÖKÖLVIADAL
(ököl-viadal) ösz. fn. Viadal neme, melyben ököllel ütik, lökdösik, verik egymást az ellenfelek.

*ÖKÖLVIVÁS
(ököl-vivás) ösz. fn. l. ÖKÖLVIADAL.

*ÖKÖLVIVÓ
(ököl-vivó) ösz. fn. l. ÖKLÉSZ.

*ÖKÖR
fn. tt. ökr-öt, tb. ökr-ök; személyragozva: ökr-öm, ökr-öd, ökr-e, stb. A hangugratók osztályába tartozik. Köz ismeretü négylábu állat a kérődzők neméből, s a szarvasmarhák fajából, melynek az éghajlatok különfélesége szerént sokféle fajtái vannak, pl. a fehér szőrü, sudár szarvu magyar ökör, a kis szarvu csira, vagy bige ökör, stb. A szótárirók nyelvén am. a latin bos, német Ochs; de szorosan véve az ökör nálunk magyaroknál szükebb értelmü, s jelent herélt bikát; ha t. i. a bikaborjút kiherélik fiatalabb korában, tinó a neve, honnan a bikaborjú, tinóborjú, és üszőborjú közti különbség. Ha a tinó már igába fogható, különösen tulok-nak mondatik, mi szerént a tulok jelent fölserdült tinóborjút, s ha teljes korra jut, ökör a neve, innen a közmondás: Tanulj tinó, ökör lesz belőled. A kiherélt vén bikából szintén ökör válik. Ökröket járomba fogni, kifogni, hajtani, őrizni, legeltetni, etetni, itatni. Ökrökön szántani.
"Szeretnék szántani, hat ökröt hajtani,
Ha a rózsám jönne, az ekét tartani."
(Népd.).
Igyál ökör, tóviz. (Km.). Még az ökör alatt is borjút keres. (Km.). Ökör szántja az abrakot, s a ló eszi meg. (Km.). Gulyabeli ökör, jármos ökör, czimeres szarvu ökör. Csáli v. csálés ökör, mely bal felül van befogva, melyet midőn így szólítanak: csa! v. csáli! v. csálé! a jobb felül levőt az egyenes irányból félre tereli, mint a lovaknál tüledre, máskép: külső ökör. Hajszásnak mondják, mely jobb felül van befogva, s ez a hajsz v. ho ide, hojde szóra jobbról balra nyomúl; mint a ló hozzád-ra, mi szerént a csálé am. tüled, a hajsz pedig am. hozzád). Az ökrök elnevezésében igen gazdag a népnyelv: Barna, Bige, Bimbó, Bodor, Bogár, Bagár, Betyár, Böjti, Buta, Csákó, Csonka, Daru, Ficzkó, Gombos, Gyöngyös, Hajas, Hegyes, Hajdár, Jeges, Kajla, Kese, Kökény, Kormos, Körmös, Lamós, Lombár, Nyalka, Pirók, Rendes, Sudár, Szemők, Szarvas, Szőke, Szilaj, Tarcsa, Villás, Villám, Virág stb. Némely öszvetett szókban oly állatokra, vagy növényekre vonatkozik, melyek az ökörhöz, vagy valamely részéhez némileg hasonlók, pl. ökörhal, ökörgúzs, ökörfarkkóró. Megvető aljas kifejezéssel am. ostoba, esetlen, idomtalan, bamba; midőn a székelyeknél a hasonlító ragot is elfogadja. "Ők még ökörnél is ökrebbek." (Kriza J.). Hangra legjobban egyeznek vele a mongol üker (Rind, Rindvieh), a török öküz (Ochse; Stier), csagataj ököz, német Ochs, stb. Valószinü, hogy nevét tompa hangjától vette, melyet a magyar, mongol és török nyelvekben az ö, s ü, v. k-val együtt ök, uk, a hellen bouV, latin bos, német Ochs, szláv wól wúl szókban az o, u és os, och stb. rokonhangok, v. gyökelemek fejeznek ki; innen az öszvehangzás is a magyar bőg, a hellen boazw, a latin mugio, a tót búcsat között; s a magyar gyermeknyelvben mú am. ökör, tehén.

*ÖKÖRBÉKA
(ökör-béka) ösz. fn. Nagy faju levelibéka Amérikában, mely igen vastag hangon szól.

*ÖKÖRBIKA
(ökör-bika) ösz. fn. Molnár A. szerént "onocrotalus", melynek a mai természetrajzolók nyelvén a magyar gödény, német Kropfgans felel meg. Az ,ökörbika' inkább illenék az ordea stellaris elnevezésére, mely erős bőgő hangja miatt köz nyelven: bölönbika.

*ÖKÖRBORJU
(ökör-borju) ösz. fn. Herélt bikaborju, melyből, ha megnő, ökör lesz, némely tájakon: tinóborju.

*ÖKÖRBŐR
(ökör-bőr) ösz. fn. Az ökör nevü szarvasmarha bőre. Nyers ökörbőr, kikészített ökörbőr. Ökörbőrbe bevarrni valakit. Átv. ért. ökörbőr a pofája am. minden becsületérzésből kivetkőzött, ki elpirulni, magát szégyenleni nem képes.

*ÖKÖRCSATA
(ökör-csata) ösz. fn. A székelyeknél Homoród vidékében am. ökörcsorda.

*ÖKÖRCSORDA
(ökör-csorda) ösz. fn. A mezőn együtt járó, legelő ökrök serege. Aljas megvető kifejezéssel szanaszét járó, rendetlenül menő, ide-oda csámolygó emberek sokasága, kiknek t. i. rendben kellene menniök, pl. ünnepélyes menetek alkalmával.

*ÖKÖRCSORDÁS
(ökör-csordás) ösz. fn. Nyájőr, ki ökörcsordát őriz; ökörpásztor, ökrész.

*ÖKÖRDI
puszta Pest m.; helyr. Ökördi-be, ~ben, ~ből.

*ÖKÖRÉH
(ökör-éh) ösz. fn. Igen nagy éhesség; máskép: farkaséh.

*ÖKÖRÉHES
(ökör-éhes) ösz. mn. Igen nagyon éhes, farkaséhes.

*ÖKÖREPE
(ökör-epe) ösz. fn. Az ökör nevü szarvasmarhának tulajdon értelemben vett epéje. V. ö. EPE.

*ÖKÖRFARK
(ökör-fark) ösz. fn. 1) Az ökör nevü állatnak farából kinövő mozgékony rész. 2) l. ÖKÖRFARKFŰ.

*ÖKÖRFARKFŰ
vagy ÖKÖRFARKKÓRÓ, (ökör-fark-fű, v. ~kóró) ösz. fn. A farkkórók neméből való növényfaj; szára felálló, sugár, néha az alján ágazó; köröskörül fűzéresen rakva sárga kocsántalan virágokkal; két alsó hímszálai hosszabbak, kopaszak; máskép köz néven: királygyertya, gyapjufű. (Verbascum Thapsus).

*ÖKÖRFEJ
(ökör-fej) ösz. fn. 1) Tulajd. ért. az ökörnek feje, vagy az ökörfejhez hasonló fej, pl. némely lovaknál. 2) Természetrajzban, a kürtcsigák egyik faja, melynek vénebb korában olyan formája van mint az ökörfej. (Buccinum cornutum). 3) Aljas nyelvben am. ostoba, buta fej.

*ÖKÖRFÜFŰ
(ökör-fül-fű) ösz. fn. Molnár A. szerént ,intubus maculosus.' Diószegi szerént ,cichorium intybus' am. mezei katáng, köz néven katángkóró.

*ÖKÖRGÚZS
(ökör-gúzs) ösz. fn. Növényfaj az igliczek neméből; kóróján idősebb ágai tövisesek, szőrösek; alsó levelei hármasak, a felsők egyenesek; virága veres, máskép szintén köz nyelven: iglicze, v. gerliczetövis, ekeakadály, szamártövis; növénytani néven: tövises iglicz. (Ononis spinosa).

*ÖKÖRHAJCSÁR
(ökör-hajcsár) ösz. fn. Szoros ért. személy, ki vásárra szállított ökörfalkát hajt. V. ö. HAJCSÁR.

*ÖKÖRHAJTÓ
l. ÖKÖRHAJCSÁR.

*ÖKÖRHAL
(ökör-hal) ösz. fn. Sándor I. szerént, tengeri hal, mely füvet eszik, s kérőt rág. (Scaxus).

*ÖKÖRHÓLYAG
(ökör-hólyag) ösz. fn. Az ökör nevü állatnak húgyhólyaga. Ökörhólyaggal bekötni a befőzöttes palaczkokat. Ökörhólyagban tartani a dohányt.

*ÖKÖRHÚS
(ökör-hús) ösz. fn. A szoros értelemben vett ökörnek húsa, különböztetésül a bika-, tehén-, borjuhústól.

*ÖKÖRI
(ökör-i) mn. tt. ököri-t, tb. ~ek. Ökröt illető, ökörre vonatkozó, ökörhöz némileg hasonló. A szántás ököri munka.

*ÖKÖRIGA
(ökör-iga) ösz. fn. l. ÖKÖRJÁROM.

*ÖKÖRISTÁLÓ
(ökör-istáló) ösz. fn. Istáló, melybe ökröket kötnek, különböztetésül a lóistálótól. V. ö. ISTÁLÓ.

*ÖKÖRITÓ
faluk Közép-Szolnok és Szatmár m.; helyr. Ököritó-ra, ~n, ~ról.

*ÖKÖRJÁROM
(ökör-járom) ösz. fn. Járomféle vonónemű, melybe ökröket fognak. Vas szeges, czifra bélfás ökörjárom. Ihar fából való ökörjárom.

*ÖKÖRJÁSZOL
(ökör-jászol) ösz. fn. Jászol, milyen az ököristálóban szokott lenni, melynek medre a földet éri, és oly saraglyája nincsen, mint a lójászolnak. Kerek ökörjászol, az aklokban, v. szabad ég alatt, melyet az ökrök körülállnak, s úgy esznek belőle.

*ÖKÖRKERESKĚDÉS
(ökör-kereskědés) ösz. fn. Kereskedés neme, melyet valaki ökrök bevásárlása és eladása által űz.

*ÖKÖRKERESKĚDŐ
(ökör-kereskědő) ösz. fn. Személy, ki ökrök bevásárlásával és eladásával üzérkedik, nyerészkedik.

*ÖKÖRKÖDÉS
(ök-ör-köd-és) fn. tt. ökörködés-t, tb. ~ěk, harm. szr. ~e. Durva barom-magaviselet. Székely szó.

*ÖKÖRKÖDIK
(ök-ör-köd-ik) k. m. ökörköd-tem, ~tél, ~ött. Durva barom módra viseli magát. Székely szó.

*ÖKÖRKÚT
puszta Tolna m.; helyr. kút-ra, ~on, ~ról.

*ÖKÖRLÉGY
(ökör-légy) ösz. fn. Széles ért. legyek, melyek leginkább az ökrök körül szeretnek szállongni, a rajtok élődni. Szorosb ért. l. BÖGÖLY.

*ÖKÖRMEZŐ
falu Máramaros m.; helyr. mező-re, ~n, ~ről.

*ÖKÖRNYÁL
(ökör-nyál) ösz. fn. Tulajd. ért. az ökör nevü állatnak nyulós nyála. Átv. ért. azon finom vékonyságu fehér fonalak, melyek meleg őszi napokon a levegőben szállinkóznak, a növényekre akaszkodnak; talán nem egyebek, mint bizonyos pókok hálószálai, máskép: bikanyál. Ökör nyállal takaródzik. (Dugonics).

*ÖKÖRNYELV
(ökör-nyelv) ösz. fn. 1) Mind az élő, mind a levágott ökörnek nyelve. Füstölt ökörnyelv tormával. Édesen aprószőlővel elkészített ökörnyelv. 2) l. ÖKÖRNYELVFŰ.

*ÖKÖRNYELVFŰ
(ökör-nyelv-fű) ösz. fn. Növényfaj az atraczélok neméből; levelei láncsásak, füzérei egysorosak, begöngyölödött végük, torokboltozata szőrös, virága kék; máskép: növénytani néven is mezei atraczél. (Anchusa officinalis.). Van köz nyelven piros ökörnyelv, vagy vad ökörnyelv is, mely másképen: pirosítófű, növénytani néven: festő atraczél (Anchusa tinctoria); továbbá: kerti ökörnyelv, máskép köz néven: báránynyelvfű, ugorkaszagufű, kerti atraczél, borrágó, növénytani néven: kerti borágó (borago officinalis).

*ÖKÖRPÁSZTOR
(ökör-pásztor) ösz. fn. l. ÖKÖRCSORDÁS.

*ÖKÖRPIACZ
(ökör-piacz) ösz. fn. Piacz, vásárhely, melyen ökröket adnak vesznek.

*ÖKÖRPOSTA
(ökör-posta) ösz. fn. Posta, mely ökrök által húzott szekeren jár, inkább csak átv. gúnyos értelemben mondják postáról, máskép: csigaposta.

*ÖKÖRSÜTÉS
(ökör-sütés) ösz. fn. 1) Cselekvés, midőn bizonyos innepély alkalmával egész ökröt sütnek. 2) Sándor István szerént hajdan a székelyeknél jelentett ökrökből álló adót.

*ÖKÖRSZARV
(ökör-szarv) ösz. fn. Az ökör nevü állat szarva. Sudaras, csákó, kajla, villás, czimeres, bige ökörszarv. A mennykő megtalája az embert, ha ökörszarvba bújik is. (Km.).

*ÖKÖRSZEKÉR
(ökör-szekér) ösz. fn. Szekér, melybe ökröt szoktak fogni; máskép: ökrös szekér.

*ÖKÖRSZĚM
(ökör-szěm) ösz. fn. 1) Az ökörnek aránylag nagy, és kidudorodó szeme. Átv. ért. nagy emberi szem, mely úgy kidagad, hogy golyóját a szemhéj be nem takarhatja. 2) Az építészeknél, gömbölyü, vagy tojásdad ablak. 3) A billegények osztályából való, s Európában legkisebb madárfaj, melynek háta olajzöld, hasa fehéres, s fejét vörösszinnel vegyes aranysárga és fekete pártázatu búbocska födi. A csalitokban és sövények körül szeret bujkálni. (Motacilla regulus). A népmonda szerént a madarak közti királyságra nézve a sasnak vetélytársa. 4) l. ÖKÖRSZEMFŰ.

*ÖKÖRSZĚM-ARANYVIRÁG
(ökörszěm-aranyvirág) ösz. fn. Növényfaj az aranyvirágok neméből; szára felálló, elágazó, levelei szárölelők, láncsásak, fürészesek, vállban bevagdalt fogasak; magvai feketék, fehér csíkosak; máskép: köz nyelven ökörszemvirág, papvirág. (Chrysanthemum Leucathemum).

*ÖKÖRSZĚMFŰ
(ökör-szěm-fű) ösz. fn. Növénynem az együttnemzők seregéből és nősözvegyek rendéből; vaczka polyvás; magvai, kivált a szélsők, éles ormu-párkányosak; bóbitája is hasonló párkány; virága sárga, sugaras. (Buphthalmum). Fajai: fűz-, nagy, szives, napvirágu ökörszemfű.

*ÖKÖRSZĚMSZILVA
(ökör-szěm-szilva) ösz. fn. Igen szép nagy szemü szilvafaj.

*ÖKÖRSZĚMVIRÁG
(ökör-szěm-virág); lásd ÖKÖRSZĚM-ARANYVIRÁG.

*ÖKÖRVÁSÁR
(ökör-vásár) ösz. fn. Vásár, melyben kizárólag, vagy leginkább ökröket adnak vesznek, milyen a szemczi országos ökörvásár Mátyusföldén.

*ÖKÖRVÖLGY
falu Baranya m.; helyr. - völgy-re, ~ön, ~ről.

*ÖKÖS
(ök-ös) mn. tt. ökös-t, v. ~et, tb. ~ek. Domboru, feldudorodott. (Convexus). Ellentéte: öbös.

*ÖKREND
(ökr-en-d) önh. m. ökrend-ětt, htn. ~ni, v. ~eni. Ezen igének gyöke azon utánzott természeti erős tompa hang, mely bizonyos erőködés következtében, pl. okádáskor, fúladozáskor, rekedten, és szakadozva kinyomúl. Rokon vele a török tükür-mek, franczia cracher. Alaphangok benne a rezgő r, és torokhangu k, mint a latin ructo, ructus, német brechen szókban is. Mondják haragos emberről is, midőn vad, rekedt hangon ordítoz, továbbá a pulykáról, midőn mérgében kiált. Vastaghangon: okránd v. ikránd am. félelemből vagy utálatból visszahökken.

*ÖKRENDÉS
(ökr-en-d-és) fn. tt. ökrendés-t, tb. ~ěk. Állapot, midőn valaki, v. valami ökrend.

*ÖKRENDĚZ
(ökr-en-d-ěz) gyak. önh. m. ökrenděz-tem, ~tél, ~ětt, par. ~z. Gyakrabban, v. folytonosan ökrend, pl. kit az okádás erőtet, kiből az étel ital felböfög, vagy a mérgesen kiáltozó pulyka. Átv. ért. haragosan lármáz. Szidalmakat ökrendez. (Kisfaludy S.). Néhutt: ökröndöz, öklöndöz, s néha ikesen ökrendězik. Valamivel lágyabb jelentésü a bokákol, mint Mátyusföldén mondják, s még lágyabb a czikákol, midőn a kis gyermek, vagy macska okádik.

*ÖKRENDĚZÉS
(ökr-en-d-ěz-és) fn. tt. ökrendězés-t, tb. ~ěk, harm. szr. ~e. A torokból durván, nyersen, utálatosan kinyomuló hang, különösen okádás alkalmával.

*ÖKRÉSZ
(ökör-ész) fn. tt. ökrész-t, tb. ~ek, harm. szr. ~e. Széles. ért. aki ökrökkel bánik, valamint a lovakkal bánó: lovász, a juhokkal: juhász stb. Szorosb ért. szolga, ostoros, vagy béres, ki ökrökön dolgozik, továbbá, ki az ökröket legelőre hajtja és őrizi. Az ökrész a kolomp hangjáról megtudja, merre járnak ökrei.

*ÖKRÉSZCSILLAG
(ökrész-csillag) ösz. fn. Csillagzat az égnek éjszaki félboltján, a gönczöl szekere mögött. (Bootes). Szó szerént a görög nevezetnek felel meg; egyébiránt a pásztorok, tehát az ökrészek is, különösen a gönczöl szekerének mozgására és helyzetére vigyáznak, hogy az idő jelen állását megtudják.

*ÖKRÉSZTANYA
(ökrész-tanya) ösz. fn. Tanya a közlegelőn, hol az ökrészek, kivált éjjel, az őrtűznél együtt szoktak lenni. V. ö. TANYA.

*ÖKRŐDÉS
(ökr-ő-d-és) fn. tt. ökrődés-t, tb. ~ěk, harm. szr. ~e. Erőködő, tompa torokhang.

*ÖKRŐDIK
(ökr-ő-d-ik) belsz. m. ökröd-tem, ~tél, ~ött. Mondják emberről, midőn okádás, vagy fuladás erőteti, s ennek következtében durva, nyers, tompa hang nyomúl ki torkán; továbbá mondják disznóról, és pulykáról. V. ö. ÖKREND.

*ÖKRÖNDI
(ök-ör-ön-di) fn. tt. ökröndí-t. A székelyeknél am. buta, bárdolatlan, durva ember. Gúnyos kifejezés. Alakjára olyan, mint ebhendi, kortyandi v. kortyándi, oktondi.

*ÖKRÖNDÖZ
l. ÖKRENDEZ.

*ÖKRÖS (1)
(ökör-ös) mn. tt. ökrös-t, v. ~et, tb ~ek. 1) Ökröket biró, ökrökkel bővelkedő, ökrökön járó. Ökrös gazda, ökrös béres, ökrös vidék, ország. 2) Amibe ökröt fognak. Ökrös szekér, ökrös szán.

*ÖKRÖS (2)
falu Bihar m.; helyr. Ökrös-re ~ön, ~ről.

*ÖKRÖSPATAK
erdélyi puszta Orbai székben helyr. ~patak-ra, ~on, ~ról.

*ÖL (1)
fn. tt. öl-et, harm. szr. ~e. 1) Azon félöbölforma hajlás, melyet az ülő embernek karjai, czombjai és hasa képeznek. A gyermeket ölbe venni, ültetni, ölben hintázni, tartani. Amint üle a fa alatt, alma esett ölébe.
"Csak akkor jutok eszébe,
Ha más leány ül ölébe."
(Népd.).
2) Azon öböl, melyet az öszvehajtott karok a mellel képeznek. Az anya ölébe veszi gyermekét, midőn szoptatja.
"Ölébe felkapott, s csókolgatott anyám."
(Népd.).
Ölbe szorítani.
"Kedvem lenne ma, hogy öleden meghaljak."
Arany. (Buda halála).
Innen: ölelni valakit, am. átkarolni; ölelkezni valakivel, am. egymást karokkal átkulcsolni. Aki sokat fog ölbe, nem szorít. (Km.). 3) Átv. ért. bizonyos kerített térnek belseje. Völgy ölében. Ez értelemmel rendesen kebel használtatik helyette, pl. vármegye, város kebelében. 4) Átv. valamely különzárt társulatnak belseje. Családom ölében boldognak érzem magamat. Az anyaszentegyház ölében nyugottan élni és halni.
"Az ártatlanság ölében
Életem úgy folydogált."
Kisfaludy S.
Ez értelemben is szokottabb a kebel. 5) Valamint a testnek több részei, és alakításai, úgymint: könyök, láb, marok, arasz, hüvelyk egyszersmind terjedelmi mértéket jelentenek; hasonlóan az öl eredetileg oly hoszmértéket jelentett, melyet a kinyujtott karok egész hosszasága, vagy öszvehajtott körvonala képez, mely az emberi testről vett mértékek között legnagyobb, de alkalmazásilag különféle országokban divatozó meghatározás szerént nem egyforma, pl. a bécsi ölben hat láb, és a lábban tizenkét hüvelyk van. Négyszögü öl, oly négyszögü tér, melynek minden oldala egy ölnyi; köb- v. küb-öl, oly tömeg, melynek széle, hossza és magassága egy ölnyi.
A halmaztestek hoszmérésénél különfélekép alkalmaztatik, pl. egy öl széna, szalma, a széna vagy szalma kazalból hosszában kivágott egy ölnyi rész, tekintet nélkül a kazal magasságára, vagy szélességére, miért ez határozatlan mennyiségü mérték; egy öl fa, melynek hossza és magassága egy, de mélysége rendszerént csak fél öl; erdei öl, mely a rendes hat lábnyi magasságnál egy vagy két lábbal több. 6) Jelenti azon póznát, fából, vagy vasból, mely ezen nemü mértéknek megfelelő eszköze, s rendesen lábakra, és hüvelykekre van osztva. Öllel mérni az ember magasságát, a tüzelőfát.
Az eléhozott jelentésekből világos, hogy az öl alapfogalomban (1. és 2 sz. alatti jelentésében) valami kerítettet, vagy meghajlottat jelent, s mind gyökhangra, mind fogalomra rokon az öb, öböl, és öv szókhoz, s képzésre olyan, mint az al, fel, kül, bel, s valamint ezek részint palóczos, részint közmagyaros szokással a v hangot is fölveszik l helyett, pl. a küvül, bevitt származékokban, hasonlóan az öl palóczosan ejtve öv, v. öü, mi szerént tiszta gyöke ö, mint a fel, kül, bel szóké fe, kü, be, s azon szógyökök osztályába tartozik, melyekben az ő hanggal a gömbölyüség, vagy kerekség fogalma egyesül. V. ö. Ö.
Mind hangilag, mind alapjelentésében rokona a török el am. kéz; kar; fogantyu; persa jál; hellen wlhn, wlenh, (Ellenbogen); honnan a latin ulna; ide sorozható a német Elle stb.; a német Ellenbogen, v. Elbogen is első részében régente szinte kart jelentett. (Adelung). Így a törökben kol am. kar, és kolads am. öl.

*ÖL (2)
áth. m. öl-t. 1) Valamely élő állatnak akármely módon, vagy szerrel életét veszi. Embert ölni, barmokat, baromfiakat ölni. Fegyverrel, méreggel megölni valakit. Megöli a bú, a fájdalom. Férgeket, bolhát, tetüt ölni. A kártékony állatokat kiölni. Magát vizbe ölni. A foglyokat kegyetlenül megölni, leölni. Agyon sujtva, fejbe ütve, fojtogatva, éhséggel megölni. Harczban, párviadalban, az ellenfélt megölni. 2) Átv. ért. mondatik növényekről is. A nagy szárazság, a sok víz kiöli a fákat, füveket. Ez értelemben am. irt, pusztít. 3) Képes kifejezéssel leginkább erkölcsi értelemben valaminek létezését megszünteti. A gyermekből kiölni a szemérmet, a becsületérzést. A nemzeti szellemet elölni. Ezen igekötővel bele am. veszteget, elkölt. Minden pénzét beleölte a házépítésbe. Vagyonát holmi sikerületlen tervekbe ölte bele.
Ezen ige a maga nemében oly egyszerü, mint az ül, foly, ir, ér, bír, sír stb. Valószinű, hogy eredetileg szükebb értelme volt, s annyit jelentett, mint szúr, bök, miért ,ölni' szoros ért. am. valamely hegyes, éles eszközzel kivégezni, s megfelel a német stechen, abstechen igének, honnan a disznót s baromfiakat ölik, az ökröt vágják. E jelentéssel megegyezik az ölt igének alapértelme, pl. tűbe czérnát ölteni am. beleszúrni; ruhát felölteni, am. a karokat annak ujjaiba szúrni, dugni; kiölteni a nyelvet am. kifelé szúrni, tolni; a csiga szarvat ölt, am. azt hüvelyéből kiszúrja. Ily fogalmi és hangi viszony van a német stechen és stecken között. V. ö. ÖLT. Egyébiránt sínai nyelven: lu (occidere; conviciis proscindere); törökül pedig öl-mek am. hal-ni, meghal-ni, és öldürmek am. öl-ni (halat-ni).

*~ÖL
a) névképző, pl. az öb-öl, köb-öl, ök-öl szókban; b) igeképző, pl. kürt-öl, őr-öl, bűv-öl. Lásd Előbeszéd. 129-30. l.

*ÖLBELI
(öl-beli) ösz. mn. Amit ölben szoktak tartani, hordozni. Ölbeli ebecske.

*ÖLBŐ
puszta Komárom m.; KIS~, NAGY~, faluk Vas m.; helyr. Ölbő-re, ~n, ~ről.

*ÖLDÖK
(öl-d-ök) fn. tt. öldök-öt, harm. szr. ~e. Egyedül öszvetételül divatozik a szem-öldök szóban, melynek tulajdonságánál fogva valószinü, hogy gyöke azon öl, melyben alapfogalom az öblös hajlás, kerítés, minthogy a szemöldök a szemet félkörben keríti, s ezen gyökből lett az öld elavult ige, mint a tol, ken, fen gyökökből told, kend, fend, továbbá valamint a szán, szúr gyökökből keletkeztek szándék, szándok, szurdék szurdok, hasonlóan az öl v. öld alapszókból öldék öldök. Ily képzésüek a köldök, homlok, könyök, marok marék, undok és több mások. Különbözik tőle az öldököl igének törzse öldök, miről lásd ÖLDÖKÖL.

*ÖLDÖKLÉS
(öl-d-ök-öl-és) fn. tt. öldöklés-t, tb. ~ěk, harm. szr. ~e. Cselekvés, mely által több embert, vagy más állatokat fosztanak meg életöktől; különösen: kíméletlen, kegyetlenkedő gyilkolás, pl. harczban, verekedésben, véritéletben stb. V. ö. ÖLDÖKÖL.

*ÖLDÖKLŐANGYAL
(öldöklő-angyal) ösz. fn. Bibliai képes kifejezéssel, Istentől emberekre és állatokra bocsátott mindenféle csapás, mely életöket veszi.

*ÖLDÖKÖL
(öl-d-ök-öl) gyak. áth. m. öldököl-t, v. öldökl-ött, htn. ~ni, v. öldökl-eni. Akármiféle módon vagy szerrel többeket megöl. Az ellenségek ágyuval, puskával, karddal, dárdával öldöklik egymást. A fenevadak öldöklik a többi állatokat. A macska az egereket, a gerény a baromfiakat öldökli. Átv. ért. kinoz, (1), gyötör.
"Így imádni, így szeretni,
És kegyelmet nem lelhetni,
Mint öldökli lelkemet."
Kisfaludy S.
Ezen igének gyöke öl, s törzsöke öld, mint: tol told fen fend, ken kend. Az ök középképző nem egyéb, mint a gyakorlatot ög, ěg, og, p. e helyett öldögöl, mint: esdegel esdekel, nyeldegel nyeldekel, érdegel érdekel, fuldogol fuldokol, szándogol szándokol, bujdogol bujdokol stb. Általán a gyakorlatos értelmü igékben a középképző k maga a megkeményedett g, mely több esetben megtartja eredeti hangját, pl. ezekben: üldögel, járdogal, mendegel, fujdogal stb. Lásd ~G, gyakor. képző.

*ÖLDÖNYVÖLGY
puszta Somogy m.; helyr. ~völgy-re, ~ön, ~ről.

*ÖLDÖS
(öl-d-ös) gyak. áth. m. öldös-tem, ~tél, ~ött, par. ~s. Gyakran, egymás után többeket öl. Valamivel szükebb terjedelmü cselekvést fejez ki, mint az öldököl, mert ebben hármas, amabban csak kettős képző van. Alakra hasonló a fogdos, kapdos, nyeldes, csipdes, lökdös, bökdös igékhez stb. Hogy mindezekben a d szintén gyakorlatra vonatkozik, mutatják a bököd, lököd, csiped igealakok, melyek szerént az öldös, bökdös, lökdös, csipdes stb. annyi mint: ölödös, böködös, löködös, csipedes stb. Az ös képzővel egy, t. i. gyakorlatos értelmü, az öz, úgymint: öldöz, bökdöz, lökdöz, csipděz stb.

*ÖLDÖSÉS
(öl-d-ös-és) fn. tt. öldösés-t, tb. ~ěk, harm. szr. ~e. Gyakori, vagy folytonos cselekvés, mely többeket öl. Emberek, állatok öldösésébe belefáradni. V. ö. ÖLDÖS.

*ÖLDÖZ; ÖLDÖZÉS
l. ÖLDÖS; ÖLDÖSÉS. Egyébiránt amazokkal szoros rokonságban vannak üldöz, és üldözés szók is, miért Molnár Albert értelmezése, és székely kiejtés szerént nemcsak occidit, hanem persequitur jelentése is van; ez értelemben l. ÜLDÖZ.

*ÖLĚB
(öl-ěb) ösz. fn. Legkisebb fajtáju eb, melyet a kutyakedvelő nők ölben hordoznak.

*ÖLEBĚCSKE
(öl-eběcske) ösz. fn. Kicsided, köntörujjba való eb.

*ÖLEDÉK
(öl-ed-ék) fn. tt. öledék-ět, har. szr. ~e, v. ~je. Szabó D. szerént am. ölni való állat.

*ÖLĚG
tájdivatos, nevezetesen csalóközi kiejtéssel am. a közönségesebb szokásu elég.

*ÖLEL
(öl-el) áth. m. ölel-t. Meghajlott karral, vagy karokkal, különösen, vonzalmi indulatból melléhez, kebeléhez szorit. Üdvözletül szivéhez öleli barátját. Megölelni a kedves gyermeket. O csókollak, és ölellek. (Csokonai). A ki sokat ölel, keveset szorit. (Km.). Átölelni a fa derekát, a zsákot. Kiölelni valakit a kocsiból. Magasról leölelni valakit.
"Ha fölindít a szerelem,
A szép leányt megölelem."
Vörösmarty.
Gyöngédebb kifejezéssel: nőt ölelni am. vele nemileg közösülni. Gyöke a főnév öl, valamint a karol, markol igéké a kar és marok. Átv. ért. mondják olyan tárgyról, mely bizonyos testet, vagy tért körülvesz, bekerít. Süveg öleli fejét. E kies völgyet hegykör öleli.

*ÖLELÉS
(öl-el-és) fn. tt. ölelés-t, tb. ~ěk, harm. szr. ~e. Cselekvés, mely által valakit v. valamit ölelünk. Baráti, testvéri, női ölelés.
"De mióta lettél kedves feleségem,
Minden ölelésre gyönyörübb vagy nékem."
Arany J. (Buda halála).
Gyöngédebb kifejezéssel: nemi közösülés. Törvénytelen, vad ölelésből származott gyermek.

*ÖLELGET
(öl-el-g-et) gyak. áth. m. ölelgettem, ~tél, ~ětt, par. ölelgess. Gyakran, vagy többeket ölel. Szeretett gyermekét ölelgeti az anya. Viszontlátáskor barátait ölelgeti. Különös nemi ösztönből szorít magához valakit. Csapodár leányokat, ifjakat ölelgetni. Képzésre olyan, mint: karolgat, markolgat.

*ÖLELGETÉS
(öl-el-g-et-és) fn. tt. ölelgetés-t, tb. ~ěk, harm. szr. ~e. Gyakori ölelés; többek megölelése.

*ÖLELKĚZÉS
(öl-el-k-ěz-és) fn. tt. ölelkězés-t, tb. ~ěk, harm. szr. ~e. Viszonyos cselekvés, midőn ketten vagy többen ölelik, ölelgetik egymást, pl. üdvözléskor, nagy örömből, barátságból, szerelemből, stb. V. ö. ÖLELKEZIK.

*ÖLELKĚZIK
(öl-el-k-ěz-zik) k. m. ölelkěz-tem, ~tél, ~ětt, par. ~zél. Ketten, vagy többen egymást viszonyosan ölelik, ölelgetik. A jó barátok, a szerelmesek ölelkeznek. A veszélyből menekült bajtársak örömükben ölelkeznek. A kibékült ellenfelek öszveölelkeznek. Átv. ért. két, vagy több tárgy némileg egyesül, különösen erkölcsileg, vagy szellemileg. A béke és barátság ölelkeznek. A szeretet és gyülölet öszve nem ölelkezhetnek.

*ÖLES
(öl-es) mn. tt. öles-t, v. ~et, tb. ~ek. Ölnyi magas, vagy hosszú, vagy széles. Öles ember. Ez a kazal hat öles. Tiz öles mérőláncz. V. ö. ÖL, (1), fn.

*ÖLÉS
(öl-és) fn. tt. ölés-t, tb. ~ěk, harm. szr. ~e. Cselekvés, mely által valakit vagy valamit megölnek. Emberölés, állatölés, önölés. Kötszóval öszvetéve: kiölés, megölés, elölés. V. ö. ÖL, ige.

*ÖLEZ
(öl-ez) áth. m. ölez-tem, ~tél, ~ětt, par. ~z. 1) Bizonyos halmaztesteket úgy rak öszve, hogy mennyiségöket öllel lehessen mérni. Ölezni a tüzi fát, a téglát, a köveket a szénát, szalmát. 2) Öl nevü mértékkel mér. Ölezni a katonaujonczokat. Ölezni a postautakat. V. ö. ÖL, fn.

*ÖLEZÉS
(öl-ez-és) fn. tt. ölezés-t, tb. ~ěk, harm. szr. ~e. Cselekvés, midőn valamit ölbe raknak; vagy öllel mérnek.

*ÖLFA
(öl-fa) ösz. fn. Bizonyos hosszuságra, pl. három s több lábnyira vagdalt fahasábok, vagy dorongok, melyeket ölbe raknak, vagyis öszverakottan öllel mérni lehet, mint a tüzifát szokták. Ölfával tüzelni. A kévékbe kötött ágak neve rőzsefa. V. ö. ÖLSZÉNA.

*ÖLFAMÉRÉS
(öl-fa-mérés) ösz. fn. Mérés, mely által az ölbe rakott fának mennyiségét meghatározzák, valamint azt is, ha a kiszabott mértéket megüti-e.

*ÖLFAMÉRŐ
(öl-fa-mérő) ösz. fn. 1) Személy, ki az ölbe rakott fahalmazt megméri. 2) Mérték, nevezetesen öl, melylyel ezen mérést tenni szokták.

*ÖLGY
(öl-gy) elavult törzsök, melyből a szintén kiavult ölgyít, ölgyődik, ölgyűl, és származékaik eredtek. Mai szokás szerént, elegy, elegyít, elegyedik. Minthogy ezen szókban alapfogalom több külön tárgyaknak egy tömegbe öszvesítése, öszvekeverése az elemzés szabályai és nyelvhasonlat szerént, ama régibb alak, ha azt nem csupán tájdivatos kiejtésnek veszszük, eredetibbnek látszik, mert gyöke öl oly viszonyban áll az ösz gyökkel, mint az ellenfogalmat kifejező old és oszlik igékben az ol és osz gyökök, t. i. ami ölgyül, az öszvevegyül; és ami oldódik, annak részei szétoszlanak. V. ö. ÖLGYÍT.

*ÖLGYÍT
(öl-gy-ít) áth. m. ölgyít-ětt, htn. ~ni, v. ~eni, par. ~s. A régieknél, nevezetesen Telegdinél, és Monoszlainál am. vegyít, elegyit, öszvekever; mai szokással: elegyít.

*ÖLGYŐDIK
(öl-gy-ő-d-ik) k. m. ölgyőd-tem, ~tél, ~ött. Régies igealak, jelennen: elegyedik. V. ö. ÖLGY.

*ÖLGYŰL v. ÖLGYÜL
(öl-gy-űl) régies önh. ma: elegyül. V. ö. ÖLGY.

*ÖLKÍGYÓ
(öl-kígyó) ösz. fn. Kisded, fehér bőrü, s fekete gyürükkel tarkázott, ártalmatlan, szelid kígyófaj Keletindiában. Nevét szelid (ölelhető) természetétől kapta. Oly öszvetétel, mint: öleb. (Coluber domicella. L.).

*ÖLLE
puszta Pest-Solt m.; helyr. Öllé-re, ~n, ~ről.

*ÖLLEVÖLGY
puszta Somogy m.; helyr. ~völgy-re, ~ön, ~ről.

*ÖLMÉRTÉK
(öl-mérték) ösz. fn. Mérték neve, melyet öllel szokás meghatározni, valamint maga ezen mértéket meghatározó póznaféle, vagy kötél, láncz stb. eszköz, különböztetésül a rőf, könyök, sing, marok stb. mértéktől.

*ÖLNYI
(öl-nyi) mn. tt. ölnyi-t, tb. ~ek. 1) Ami folytonos hosszusági, vagy szélességi, vagy magassági irányban egy ölre terjed. Ölnyi magas ember, fal. Ölnyi magas (mély) víz. Ölnyi széles ajtó, ablak. Három ölnyi szélességü köz, szoba. Ezer ölnyi utat tenni. 2) Több irányban együttvéve: négyszög-ölnyi tér, koczkaölnyi föld, víz, kő.

*ÖLNYIRE
(öl-nyi-re) ih. Oly hosszuságban, vagy szélességben, vagy magasságban, illetőleg mélységben, mely egy öllel terjed bizonyos ponton túl. Némely fák több ölnyire felnőnek. Az út szélességét hat ölnyire szabni. Két ölnyire ásott verem. Tiz ölnyire mélyedő kút. Száz ölnyire lövő fegyver.

*ÖLŐ
(öl-ő) mn. tt. ölő-t. Minden, aki, vagy ami legszélesb értelemben öl, azaz életet vesz, vagy létezést szüntet. Gyermekölő anya, férjölő nő. Ölő fegyverek, ölő méreg. Nemzetölő elkorcsosodás. Patkányölő szerek. Mint több más melléknevek, használtatik főnevül is, pl. disznóölő, személy, ki disznók ölésével foglalkodik.

*ÖLÖGET
(öl-ög-et) gyak. áth. m. ölöget-tem, ~tél, ~ětt, par. ölögess. Gyakran, vagy folytonosan többeket öl. Ezen igében némi kicsinyezés, aprózás mellékfogalma rejlik, miért valamivel gyöngédebb, szelidebb értelmü, mint az öldös, és a kegyetlenségre vonatkozó öldököl; körül-belül egy fokon áll az ütöget, vereget, csipeget, nyomogat stb. igékkel.

*ÖLSZALMA
(öl-szalma) ösz. fn. Halmazba, vagyis kazalba rakott szalma, melyet öllel fölmérni lehet. V. ö. ÖLSZÉNA.

*ÖLSZÉNA
(öl-széna) ösz. fn. Hosszukás halmazba, azaz kazalba rakott széna, melyet öllel fölmérni, vagy ölszámra adni-venni lehet. Különbözik tőle azon kifejezés, midőn az ,öl' mértéket jelent és ez szám szerént is meg van jelölve, pl. egy, két, három öl széna stb. mikor nincs helye az öszveirásnak. Hasonlók: ölfa, ölszalma.

*ÖLT
(öl-t) áth. m. ölt-ött, par. ~s, htn. ~ni, v. ~eni. 1) Ujjas ruhát kezeinek, vagy karjainak beletolásával magára vesz. Mentét, dolmányt ölteni. A köpenyt felölteni. Keztyüket ölteni. Szűk ujjba nehéz a kart beleölteni. 2) Bizonyos hegyes eszközt, különösen tűt, árt varrás végett bele szúr valamely testbe. Sokat kell a szabónak ölteni, mig egy köpenyt megvarr. Czérnát, fonalat tűbe ölteni. 3) Szélesb. ért. tájszokásilag, pl. Balaton mellékén, Szatmár vidékén, bizonyos nyiláson betol, bevet, betesz valamit. A kiszakasztott kenyértésztát kemenczébe ölteni. 4) Valamely hegyes, vagy hegyesíthető testet tokjából, hüvelyéből, öbléből kitol, kinyom. Nyelvet ölteni, kiölteni valakire. Szarvakat ölteni. Csigabiga, öltsd ki szarvad. - Mind ezen jelentésekből világos, hogy az ölt igében alapfogalom a szurás, bökés, lökés, tolás, mert ruhát ölteni am. a kart beleszurni ujjába; tűt ruhába ölteni am. beleszurni; tűbe czérnát ölteni am. bele húzni, vagy szúrni; kemenczébe ölteni a kenyeret am. betolni; stb. Tehát gyöke az öl ige, mely eredetileg am. az életet valamely szuró, lökő, bökő eszközzel kioltja. A t képző a gyöknek nagyobb hatást, belterjet ad, mint több ily egyszerü igékben a t és d képzők, pl. ir am. metsz, vág, hasít, írt am. tövestül kimetsz, kivág; valamit elér, fölér am. oda jut; valamit ért am. eszével elér, fölér; hasonló viszony létezik a ken és kend, fen és fend, mos és mosd (ik), tol és told, von és vonz, s több más között. Ezen t képző alapértelemben rokon, de módosításban különbözik azon t képzőtől, mely több igékben olyanná tevést jelent, milyen a gyök, pl. romt rommá tesz, himt, himmé tesz, ömt, ömmé tesz, kelt, kelővé tesz, stb. l. ~T, igeképző.

*ÖLTÉNY
(öl-t-ő-eny) fn. tt. öltény-t, tb. ~ěk, harm. szr. ~e.

*ÖLTÉS
(öl-t-és) fn. tt. öltés-t, tb. ~ěk, harm. szr. ~e. Cselekvés, midőn valamit beöltenek, illetőleg beszurnak, betolnak valamibe. V. ö. ÖLT.

*ÖLTŐ
(öl-t-ő) mn. és fn. tt. őltő-t. Aki, vagy ami ölt, vagy amit öltenek, pl. őltőruha. Átv. ért. ivadék.
"Hű szolgád vagyok én, az voltam atyádnak;
Harmadik öltő már, hogy a hunok látnak."
Arany J. (Buda halála).

*ÖLTÖNY
(öl-t-öny) fn. tt. öltöny-t, tb. ~ök, harm. szr. ~e. Széles ért. oly ruha, melynek ujjai vannak, s melyet karra szoktunk ölteni, midőn fölveszszük. Alakjára nézve oly képzésü, mint a zubony, köpeny, burkony. Szorosb ért. külső ujjas ruha, pl. dolmány, kaput, melyet a belsők fölébe szokás ölteni.

*ÖLTÖNYKE
(öl-t-öny-ke) fn. tt. öltönyké-t. Kicsi szabásu öltöny; kurta dolmány.

*ÖLTŐRUHA
(öltő-ruha) ösz. fn. Ujjas ruha, melyet felöltve veszünk magunkra. A lábszárakon, és lábakon való ruha nem öltő, mert azokat ú. m. a gatyát, nadrágot, harisnyát, csizmát, czipőt felhúzzuk, nem pedig, felöltjük; valamint a fejrevalókat, pl. a süveget, kalapot, sipkát, csákót fölteszszük.

*ÖLTÖZÉK
(öl-t-öz-ék) ösz. fn. tt. öltözék-ět, harm. szr. ~e, v. ~je. L. ÖLTÖZET.

*ÖLTÖZÉS
(öl-t-öz-és) fn. tt. öltözés-t, tb. ~ěk, harm. szr. ~e. Foglalkodás, midőn a szokott viseletü ruhanemüeket magunkra veszszük. V. ö. ÖLTÖZIK.

*ÖLTÖZET
(öl-t-öz-et) fn. tt. öltözet-ět, harm. szr. ~e, v. ~je. Széles ért. azon ruhanemük öszvege, melyeket magunkra veszünk. Szorosb ért. a külső, felső ruhadarabok. Papi, katonai, polgári, magyar, német, keleties szabászu öltözet. Divatos, külföldi, ócska öltözet. Csinos, piperkőczös öltözet. Férfi, női öltözet. Egy öltözet ruha. Drága, olcsó, szegényes öltözet. V. ö. ÖLTÖZIK.

*ÖLTÖZETLEN
(öl-t-öz-etlen) mn. tt. öltözetlen-t, tb. ~ěk. 1) Aki fel nem öltözött, pöre, pongyola; alsó ruhában levő. 2) Kinek öltözete, ruhája nincsen. Határozóként am. öltözetlenül.

*ÖLTÖZETLENÜL
(öl-t-öz-etlen-ül) ih. Pőrén, pongyolán, alsó ruhában; a szokás és divat szerént kellő ruhadarabokat magára nem véve. A reggeli órákat öltözetlenül tölteni. Öltözetlenül kimenni az utczára. V. ö. ÖLTÖZET.

*ÖLTÖZIK
(öl-t-öz-ik) k. m. öltöz-tem, ~tél, ~ött, par. ~zél. Széles ért. ruhákat, több ruhát vesz magára, honnan: felöltözik am. a szokott viseletü ruhadarabokat magára veszi, pl. fehérruhát, mellényt, nadrágot, lábbelit, öltönyt stb. Divatosan, régiesen öltözni. Midőn az öltözet bizonyos állapotnak jelét viseli, az állapotjelentő szó tulajdonító ragot vesz föl, pl. álarczos bálban töröknek, czigánynak, királynak, parasztnak öltözni. Papnak, apáczának beöltözni. Átv. ért. szokott alakját másra változtatja, új alakot vesz föl. A természet az év változásai szerént más-más szinbe öltözik. A fák tavaszszal zöld szinbe öltöznek.

*ÖLTÖZKÖDÉS
(öl-t-öz-k-öd-és) fn. tt. öltözködés-t, tb. ~ěk, harm. szr. ~e. Önmagának felöltöztetésével foglalkodás. V. ö. ÖLTÖZKÖDIK.

*ÖLTÖZKÖDIK
(öl-t-öz-k-öd-ik) k. m. öltözköd-tem, ~tél, ~ött. Öltözéssel foglalkodik, vagyis mindent megtesz, hogy bizonyos viseletü ruhái rajta legyenek. Az öltözik igétől annyiban különbözik, hogy amabban a középképző k nagyobb gyakorlatra mutat, s a másik középképző öd belsőbb, önmagára hatóbb cselekvést fejez ki, mi szerént öltözködik am. öltözgeti magát, de ez utóbbi kifejezés nincs szokásban.

*ÖLTÖZŐ
(öl-t-öz-ő) mn. tt. öltöző-t. 1) Aki öltözik, vagyis bizonyos nemü, viseletü ruhákat vesz magára. Öltöző leányok. Királynak, szolgának, katonának öltöző szinészek. Papnak öltöző ifjak. Bohócznak, lovagnak öltöző álarczosok. 2) Ahol öltözni szoktak. Öltöző szoba, terem a szinházaknál. 3) Széles ért. azon ruhanemüek öszvege, melyeket valaki magára vesz. Egy öltöző ruhát venni. Napjában kétféle öltöző ruhában jelenni meg. V. ö. ÖLTÖZIK.

*ÖLTÖZŐASZTAL
(öltöző-asztal) ösz. fn. Tükörrel, s holmi piperéhez tartozó eszközökkel fölszerelt asztal melynél különösen a piperkőczök, és nők öltözni, s magukat kicsinosítani, cziczomázni szokták.

*ÖLTÖZŐSZOBA
(öltöző-szoba) ösz. fn. Kellő bútorneműekkel, eszközökkel, pipereszerekkel stb. ellátott különös szoba, öltözés; illetőleg cziczomázás, piperézés végett. Szinházi, bálházi öltözőszobák. Úrhölgyek öltözőszobája.

*ÖLTÖZTET
(öl-t-öz-tet) áth. és mivelt. m. öltöztet-tem, ~tél, ~ětt, par. öltöztess. 1) Valakinek megparancsolja, meghagyja, hogy öltözzék, pl. midőn azúr parancsolja, hogy cselédei egyenruhát vegyenek magukra. 2) Ruhákat ad, vesz valakinek, hogy azokba öltözzék. A meztelen koldust felöltöztetni. 3) Öltözéskor valakire a ruhákat ráadja, mást öltözni segít. A kis gyermeket anyja, a hölgyet szobaleánya, az urat inasa öltözteti. Ellentéte: vetkőztet. Midőn fel igekötővel egyesül, a cselekvésnek bevégzését jelenti. Tetőtől talpig felöltöztették. 4) Bizonyos állapotra mutató ruhákat ad valakire. Papnak, katonának öltöztetni valakit.

*ÖLTÖZTETÉS
(öl-t-öz-tet-és) fn. tt. öltöztetés-t, tb. ~ěk, harm. szr. ~e. Cselekvés, mely által valakit öltöztetnek. V. ö. ÖLTÖZTET.

*ÖLTÖZTETŐ
(öl-t-öz-tet-ő) mn. és fn. tt. öltöztető-t. Aki mást öltöztet, vagyis öltözni segít. Öltöztető inas, szobaleány. Szinházi öltöztetők.

*ÖLÜ
(öl-ü) fn. tt. alu-t. L. ÖLV, (1).

*ÖLÜREPŐ
(ölü-repő) ösz. fn. Növényfaj a repők neméből, melynek lombjai háromszor szárnyaltak; levelkéi láncsásak, épélük. Tenyészik irtott erdőkben. (Pteris aquilina. L.).

*ÖLV (1)
(öl-v) fn. tt. ölv-et, harm. szr. ~e. Ragadozó, vagyis ormadár neve, melynek alkalmazásában, mint több más madarakéban, a szokás nem egyezik meg. Némelyek szerént a sólymok neme alá tartozik, s am. falco palumbarius; Mitterpacher szerént lanius excubitor; németül: Würger, mely magyarul máskép: gébics. Molnár Albertnél: accipiter lanius, németül: Neuntödter. Legközönségesebben a német ,Habicht' szóval vétetik egy értelemben. Akármily értelemben veszszük is, nem kételkedhetni, hogy gyöke öl ige, minthogy más állatokat öldös, fojtogat, ragadoz, s innen lett ölő, módosítva ölü, ölv; mint nyel, nyelő, nyelv; el, elő, elv; fenyő, fenyü, fenyv; hamu, hamv stb. Ez elemzésből az is kitünik, hogy helyesebben iratik lágyítás nélkül: ölv, mint lágyítva: ölyv.

*ÖLV (2)
tájdivatosan, különösen székelyes kiejtéssel am. a köz magyaros örv, és ölves am. örves; a székelyek t. i. némely más szókban is szeretik az r hangot l-re változtatni, pl. ilomba, e helyett iromba.

*ÖLVED
faluk Esztergam és Trencsin m.; KIS~, Hont m.; helyr. Ölved-re, ~ěn, ~ről.

*ÖLVES (1)
(öl-v-es) mn. tt. ölves-t, v. ~et, tb. ~ek. 1) Ölvekkel bővelkedő, ahol ölvek tartózkodnak. Ölves erdő, vidék. Innen magyarázandók az Ölved, Ölves helységek nevezetei is. 2) l. ÖRVES.

*ÖLVES (2)
NAGY~, erdélyi falu Kolos m.; helyr. Ölves-re, ~ěn, ~ről.

*ÖLVÖS
(öl-v-ös) mn. l. ÖLVES.

*ÖLYÜ, ÖLYV
l. ÖLÜ, ÖLV.

*ÖLYVÖS
falu Ugocsa m.; helyr. Ölyvös-re, ~ön, ~ről.

*ÖM
gyök, melyből ömöl, ömlik, ömt (önt) és származékaik erednek. Rokona a vastaghangu om, és származékai: omol, omlik, omt (omt), előhanggal: bomol, bomlik, bomt (bont). Mind ezek alapfogalomban is megegyeznek, mennyiben az egyesítve volt részeknek, különösen higaknak, egymástól eltávolodását, elszéledését jelentik; mi szerént az öm gyöknek elvont értelme terjedés, szétmenés, bizonyos körből, térből, öbölből kinyomulás. Hogy az öni vagy ömik hajdan ige is lehetett, gyanittatja az ömt (önt) származék, melynek alapjelentése miveltető, mint a terem, teremt, a régies emik (szop), és emt (szoptat) igékben. V. ö. OM, gyök.

*~ÖM (1)
névképző, hangrendileg változva ěm, om, pl. kör-öm, ür-öm, ver-ěm, or-om stb.

*~ÖM (2)
1) tárgymutató igerag, a jelentőmód jelen idejének egyesszámu első személyében, hangrendi változattal: ěm, om, pl. öl-öm, üt-öm, lel-ěm, néz-ěm, dob-om, lát-om; 2) első személyi birtokrag az egyesszámban, változattal: ěm, em, am, om, pl. bőr-öm, szěm-ěm, fej-em, nyak-am, csont-om. V. ö. SZEMÉLYRAG.

*ÖMLED
(öm-öl-ed) önh. m. ömled-t. Mondják kivált hig testről, midőn egy tömegben volt részei szétválnak, egymástól elszakadoznak, szétterjednek. Vastag hangon: omlad. A megvágott érből ömled a vér. Minthogy ez igének törzsöke ömöl, az ed pedig belcselekvést, működést jelentő képző: innen ömled elemzésileg am. ömlővé lesz, vagy teszi maga magát; valamint ömleszt am. eszközli, hogy valami ömöljön.

*ÖMLEDÉK
(öm-öl-ed-ék) fn. tt. ömledék-ět, harm. szr. ~e, v. ~je. Ami el-, ki- stb. ömlik.

*ÖMLEDĚZ
(öm-öl-ed-ěz) gyak. önh. m. ömleděz-tem, ~tél, ~ětt, par. ~z. Gyakran, folytonosan, huzamosan ömled. Vastag hangon omladoz. Leginkább hig, vagy higgatag testekről mondatik. Ömledez a vágott érből kifolyó vér. Ömledez a szájban elolvadó vajas tészta. A szilárd testek inkább omladoznak, pl. a romlásnak indult épület, a vizmosta gát. Átv. ért. mondják emberről, midőn érzelmeinek, vagy gondolatainak eléadásában igen terjedékeny, midőn az érzelmek és gondolatok mintegy kitörnek és szétáradnak belőle. Ez igében az ěz képző ugyanaz a gyakorlatos ěs-vel, mintha volna ömleděs. Általán e gyakorlati képzőt veszik föl az ad ed végzetü önhatók, mint: fejled fejledez, terjed terjedez, dagad dagadoz, fakad fakadoz stb.

*ÖMLEDĚZÉS
(öm-öl-ed-ěz-és) fn. tt. ömledězés-t, tb. ~ék, harm. szr. ~e. Belcselekvési állapot, midőn valami ömledez. A vér ömledezését meggátolni. Átv. ért. bőbeszédüség az érzelmek és gondolatok kifejezésében. Szerelmi ömledezés. Szónoki ömledezéssel beszélni a tudományos dolgokról. V. ö. ÖMLEDĚZ.

*ÖMLEDĚZIK
(öm-öl-ed-ěz-ik) k. m. ömleděztem, ~tél, ~ětt. Az ömledez igétől csak abban különbözik, hogy emez inkább önkéntes cselekvésre, amaz szenvedő állapotra vonatkozik, hogy emennek törzsöke: ömöl, amazé pedig ömlik. V. ö. ÖMLEDĚZ.

*ÖMLENG v. ÖMLĚNG
(öm-öl-ěng) gyak. önh. m. ömleng-tem, ~tél, ~ětt, htn. ~ni, v. ~eni. Egy értelmü az ömledez igével. A gyakorlatos eg képző nagyobb hatásul n hangot vesz közbe, mint a merěng, terjěng, tátong, szállong, hajlong, az egyszerübb ömleg, mereg, terjeg, tátog, szállog, hajlog helyett. Mivel pedig a gyakorlatos g szabályszerüleg o, ě, ö hangzók valamelyikével jár: innen a fennemlített ige is helyesebb ejtéssel: ömlěng, v. ömlöng, nem pedig nyiltan: ömleng; ámbár ez utóbbi általánosabb divatu.

*ÖMLENGÉS v. ÖMLĚNGÉS
(öm-öl-ěng-és) l. ÖMLEDĚZÉS. Használtatik különösen átv. értelemben, mint az érzelmek és gondolatok túlbőségéből fakadó nyilatkozás. Költői, szerelmi ömlengések.

*ÖMLÉS
(öm-l-és) fn. tt. ömlés-t, tb. ~ěk. Belcselekvés, avagy szenvedő állapot, midőn valami ömöl, vagy ömlik. Vérömlés, vízömlés. V. ö. ÖMÖL; ÖMLIK.

*ÖMLESZT
(öm-öl-esz-t) áth. m. ömleszt-ětt, htn. ~ni, v. ~eni. Eszközli, hogy valami ömöljön, vagy, ömlővé legyen. A megeredt felhők ömlesztik a záport. Karddal vért ömleszteni. Vastag hangon omlaszt, mely inkább szilárd testekre vonatkozik, pl. az eső szétomlasztja a porhanyó testeket, a fogak szétomlasztják a rágott eledelt. V. ö. ÖMÖL.

*ÖMLESZTÉS
(öm-öl-esz-t-és) fn. tt. ömlesztés-t, tb. ~ěk, harm. szr. ~e. Cselekvés, mely által valami ömled, vagy ömlővé tétetik. V. ö. ÖMLED.

*ÖMLIK
(öm-öl-ik) k. m. öml-ött, htn. ~eni. Általán ezen alakban hangugrató: ömlöm, ömlém, ömlendem, ömleni, ömleném, ömlő. Mint ilyen szabatosan véve szenvedő állapotra vonatkozik, s am. bizonyos erőszak és kénytelenség által egy tömegben volt hig, vagy higgadó részei szétválnak, elfolynak. A repedt edényekből belnyomás következtében ömlik a víz, bor. A vágott érből ömlik a vér. A folyó medréből kiömlik az árvíz. Nyelvszokás szerént van ömöl is, mely ragozásban nem hangugrató, úgymint: ömölök, ömölék, ömöltem, ömölenděk, ömölni, ömölnék, ömölő. Ez alakban szabatos megkülönböztetéssel némi belcselekvésre vonatkozik, mintha az illető hig testnek részei önerejökből nyomulnának ki, és terjednének szét. Ily viszony van a bomol és bomlik, úsz és úszik, csúsz és csúszik, s némely mások között.

*ÖMLINT
(öm-öl-int) áth. m. ömlint-ětt. Némi kicsinyített módosítással am. ömleszt. Képzésre hasonló a legyint, tapint, emelint, öblint stb. igékhez.

*ÖMÖL; ÖMÖLÉS
l. ÖMLIK; ÖMLÉS.

*ÖMT; ÖMTÉS
l. ÖNT; ÖNTÉS.

*ÖN
személyes névmás, mely nem egyéb, mint a megtoldott harmadik személy ő, pl. mint igerag a parancsoló és kapcsoló mód egyes harmadik személyében: ölj-ön, köss-ön, örülj-ön, s hangrendi változattal: adj-on, bocsáss-on, mondj-on; kérj-ěn, élj-ěn, keress-ěn, szenvedj-ěn. Hogy az n számos szavainkban csak toldalékhang, pl, ezekben: kicsin, picsin, eleven, mereven stb. erről l. ~N, (2). Önállólag magánosan nem használják, hanem vagy tisztelet czimül a megszólításokban; vagy más szókkal öszvetételben, vagyis társításban. T. i. 1) Újabb korban szokásba jött ezen névmást a német Sie, a franczia vous, szláv vi, vagy oni értelemben használni, pl. Ön ért engem. Önnek tisztelője vagyok. Önt már rég nem láttam. Üdvözek legyenek önök. Önnel beszédem van stb. Régente kegyelmed divatozott általánosan; mai napság kegyed alakban használják, melynek szószerént a német euer Gnaden felelne meg; köz népiesen kigyelmed, kelmed, kend; müvelt körökben igen elterjedtek a különböző czimezések, mint nagyságod, méltóságod, nagyméltóságod stb. 2) Némely öszvetételben az ön viszszaható jelentéssel bir a harmadik személyre, és gyakran megfelel neki a hellen idioV, vagy autoV, a német selbst, vagy eigen, a szláv szamo, és a magyar saját, tulajdon, maga, pl. autokrator, önuralkodó, Selbstherrscher, szamowlasz; önfejü, magafejü; eigensinnig; ön- (tulajdon) akarat, Eigenwille stb. V. ö. Ő, személynévmás.

*~ÖN (1)
állapító névrag, hangrendileg változva: ěn, on, pl. tüz-ön, kert-ěn, fal-on. Megfelel e kérdésre, hol? pl. a helynevek után: Tömörd-ön, Keszthely-ěn, Arad-on. Bővebben l. ~ON, névmódosító rag.

*~ÖN (2)
igerag a parancsoló és kapcsoló mód egyes harmadik személyében, l. ÖN, személynévmás.

*ÖNADÓS
(ön-adós) ösz. fn. Személy, ki önmagáért adós, különböztetésül a kezestől, ki más adósságáért áll jót.

*ÖNAKARAT
(ön-akarat) ösz. fn. Tulajdon saját, magaakarat. Önakaratból mondott le a hivatalról. Kit valamire kényszerítenek, annak önakarata nincsen. V. ö. ÖN.

*ÖNAKARATÚ v. ~ARARATU
(ön-akaratú) ösz. mn. 1) Ki saját meggyőződése, vagy belső ösztöne által, nem másoktól erőtetve, határozza el magát valamire; tetteiben független, szabad. 2) Hibás értelemben, nyakas, makacs, fejes, ki akkor is saját esze és ösztöne szerént cselekszik, midőn indokai hibásak, alaptalanok; ez utóbbi értelemben egyszerüen: akaratos.

*ÖNAKARATÚLAG
(ön-akaratúlag) ösz. ih. Saját meggyőződéséből, vagy belső ösztöne által. V. ö. ÖNAKARATÚ.

*ÖNÁLLÁS
(ön-állás) ösz. fn. Független állapot, különösen az életmódban, az elmének és akaratnak működéseiben. Polgári, egyházi önállás.

*ÖNÁLLÓ
(ön-álló) ösz. mn. Létezésére nézve mástól nem függő, saját erejéből létező. Az Isten önálló, mert tehetségének, és valódi létezésének alapja önmagában van. Az ember önálló, midőn sorsa, állapota mástól nem függ, midőn gondolkozásában, és tetteiben saját elveit követi. Önálló a nemzet, midőn polgári léte, kormánya nem függ egy másiktól, egy külső hatalomtól.

*ÖNÁLLÓLAG
(ön-állólag) ösz. ih. Nem mástól függőleg, saját erejéből. Önállólag működni.

*ÖNÁLLÓSÁG
(ön-állóság) ösz. fn. Másoktól nem függő, magától v. magában létező állapot; különösen bizonyos elveken alapuló sajátság a gondolkozásban és cselekvésben. V. ö. ÖNÁLLÓ.

*ÖNÁMÍTÁS v. ~ÁMITÁS
(ön-ámítás) ösz. fn. Cselekvés, midőn valaki önmagát ámítja. V. ö. ÁMÍT.

*ÖNÁRULÁS
(ön-árulás) lásd helyesebben: EGYEDÁRUSSÁG.

*ÖNBECSÉRZET
(ön-becs-érzet) ösz. fn. Saját becsének, illetőleg érdemének tudata.

*ÖNBECSLÉS, ÖNBECSÜLÉS
(ön-becslés, ~becsülés) ösz. fn. Cselekvés, midőn valaki saját becsének, illetőleg érdemének tudatával bir, s azt adott alkalommal kellőkép kitünteti.

*ÖNBÉNÍTÁS
~BÉNITÁS, (ön-bénítás) ösz. fn. Cselekvés, midőn valaki magamagát készakarva teszi bénává.

*ÖNBESZÉD
(ön-beszéd) ösz. fn. Állapot, midőn valaki magamagával beszél, midőn fennszóval gondolkodik. Ilyen különösen a szindarabokban eléforduló magánbeszéd (monologus).

*ÖNBESZÉLGETÉS
(ön-heszélgetés) ösz. fn. l. ÖNBESZÉD.

*ÖNBIRÁSKODÁS
(ön-biráskodás) ösz. fn. Cselekvés, midőn valaki a közte és más, vagy mások között fenforgó vitás ügyben magamagát teszi biróvá, pl. való vagy képzelt birtokháborításban maga szerez magának elégtételt az által, hogy az igényelt birtokba helyezi magát.

*ÖNBIZALOM
(ön-bizalom) ösz. fn. Bizalom, melyet valaki saját erejébe, tehetségeibe helyez, vagyis azon öntudat, melynél fogva valaki okszerüleg érzi, és tudja, hogy valamire képes; különbözik tőle a tehetség túlbecsüléséből származó elbizakodás.

*ÖNBIZODALOM
(ön-bizodalom) ösz. fn. l. ÖNBIZALOM.

*ÖNBOSZÚ v. BOSZU
(ön-boszú) ösz. fn. Boszú, melyet valaki saját erejével és hatalmával áll valakin, a rendes biróságot elmellőzve. V. ö. BOSZÚ.

*ÖNBOSZÚLÁS v. ~BOSZULÁS
(ön-boszúlás) l. ÖNBOSZÚ.

*ÖNCSALÁS
(ön-csalás) ösz. fn. Csalás, melyet valaki önmagán mintegy készakarva követ el, midőn saját kárára határoz, vagy cselekszik valamit, vagy midőn készantag hibásan vélekedik.

*ÖNCSALÓDÁS
(ön-csalódás) ösz. fn. Gondolkozási, véleményi hiba, melyet valaki önmaga irányában akaratlanul követ el. V. ö. ÖNCSALÁS; és CSALÁS; CSALÓDÁS.

*ÖNCSODÁLÁS
(ön-csodálás) ösz. fn. A megütköző, vagy bámuló embernek azon szemlélődése, melynél fogva önmagát csodálja. V. ö. CSODÁL.

*ÖNCSONKÍTÁS v. ~CSONKITÁS
(ön-csonkítás) ösz. fn. Önmagán elkövetett sértés, mely alatt valaki bizonyos tagját elvágja, elmetszi, csonkává teszi.

*ÖNDICS
(ön-dics) ösz. fn. Önmagára vonatkozó dics. Öndics végett tenni valamit.

*ÖNDICSEKVÉS
(ön-dicsekvés) ösz. fn. Az öndicséretnek elbizakodóbb neme, mely által valaki holmi, önmagára vonatkozó előnyökkel kérkedik, és kelleti magát. V. ö. DICSEKSZIK.

*ÖNDICSÉRET
(ön-dicséret) ösz. fn. Dicséret, melylyel valaki önmagát illeti, magasztalja, mi rendesen mások érdemének elmellőzésével, vagy épen fitymálásával szokott párosulni.

*ÖNELÉGĚDĚTT
(ön-elégědětt) ösz. mn. Ki jelen állapotával megelégszik, ki nyugott kedélyü, ki többet nem kiván, mint amivel bir; ki mind anyagi jóllétét, mind szellemi boldogságát önmaga körében fölleli, vagy föllelhetni véli.

*ÖNELÉGĚDĚTTSÉG
(ön-elégěděttség) ösz. fn. Kedélyi, és lelki állapot, melyben az van, kinek vágyai kifelé nem terjednek, ki önmagában megnyugszik. V. ö. ÖNELÉGĚDĚTT.

*ÖNELÉGÜLT
(ön-elégült); ÖNELÉGÜLTSÉG, (ön-elégültség) l. ÖNELÉGĚDĚTT; ÖNELÉGĚDĚTTSÉG.

*ÖNÉLETIRÁS
(ön-élet-irás) ösz. fn. Történeti jegyzetek sorozata, vagy könyv, melyben valaki saját életének körülményeit, tetteit, viszontagságait stb. leirja.

*ÖNÉLETIRÓ
(ön-élet-iró) ösz. fn. Személy, ki saját életének körülményeit, viszontagságait stb. leirja.

*ÖNÉLETRAJZ
(ön-élet-rajz) l. ÖNÉLETIRÁS.

*ÖNELHATÁROZÁS
(ön-el-határozás) ösz. fn. Cselekvési föltétel, melyre az emberi akarat előre bocsátott megfontolás után elszánja magát, a mintegy neki készül a végrehajtásnak.

*ÖNELMŰ v. ~ELMÜ
(ön-elmű) ösz. mn. Gondolkozásban önálló, kinek saját, és határozott elvei vannak; mások esze után vakon nem induló. Önelmű biró, műitész.

*ÖNELMŰLEG
(ön-elműleg) ösz. ih. Saját esze és elvei után indulva, nem mások gondolkodását és véleményét szolgailag vagy vakon követve.

*ÖNELMÜSÉG
(ön-elmüség) ösz. fn. Állapot, vagy tulajdonság, midőn valaki önelmü. V. ö. ÖNELMŰ.

*ÖNEREJŰ
(ön-erejű) ösz. mn. Saját, egyedüli erejéből fennálló, magát fentartó, védelmező.

*ÖNEREJŰLEG
(ön-erejűleg) ösz. ih. Saját erejére támaszkodva, abban bízva, azzal működve. Önerejűleg legyőzni a viszályokat, akadályokat, nehézségeket.

*ÖNEREJŰSÉG
(ön-erejűség) ösz. fn. Tulajdonság, vagy állapot, midőn valaki önerejével tesz, vagy képes tenni valamit.

*ÖNERŐ
(ön-erő) ösz. fn. Saját, tulajdon, nem idegen, nem segélyerő. Segéd, bajtárs nélkül, önerővel meggyőzni az ellenfélt. Önerejében bizó vitéz.

*ÖNÉRZÉS
(ön-érzés) ösz. fn. Belérzés, melynél fogva valaki az önmagát illető dolgokról öntudattal bir. Különösen, annak tudása, hogy némi érdemmel, erkölcsi előnyökkel birunk.

*ÖNÉRZET
(ön-érzet) ösz. fn. Azon lelki állapot, melyet az önérzés szül. V. ö. ÖNÉRZÉS.

*ÖNESZMÉLET
(ön-eszmélet) ösz. fn. Lásd ESZMÉLET.

*ÖNESZŰ v. ~ESZÜ
(ön-eszű) ösz. mn. Ki saját esze, belátása, elvei szerént gondolkozik, itél. Hibás tulajdonsági értelemben, aki a józanabb okok daczára is önvéleményéhez ragaszkodik, önfejü.

*ÖNESZŰLEG v. ~ESZÜLEG
(ön-eszűleg) ösz. ih. Saját eszét, belátását, elveit, gondolkodásmódját követve, nem más után indulva. Túlzott, hibás tulajdonsági ért. véleményéhez makacsan ragaszkodva, önfejüleg.

*ÖNESZŰSÉG v. ~ESZÜSÉG
(ön-eszűség) ösz. fn. Tulajdonság, vagy állapot, midőn valaki öneszű; vagy, önfejüség, véleménybeli makacsság. V. ö. ÖNESZŰ.

*ÖNFEJLŐDÉS
(ön-fejlődés) ösz. fn. l. FEJLŐDÉS.

*ÖNFEJŰ v. ~FEJÜ
(ön-fejű) ösz. mn. Saját véleményéhez, józanabb okok daczára, makacsul ragaszkodó, mások véleményét, tanácsát megvető, akaratos, nyakas, fejes.

*ÖNFEJŰLEG v. ~FEJÜLEG
(ön-fejűleg) ösz. ih. Makacsul, saját véleményéhez, és határozatához ragaszkodva, nyakasan, akaratosan, mások véleményét, tanácsát elvetve, elmellőzve.

*ÖNFEJŰSÉG v. ~FEJÜSÉG
(ön-fejűség) ösz. fn. Tulajdonság, vagy állapot, midőn valaki önfejű. V. ö. ÖNFEJŰ.

*ÖNFELEDÉS
(ön-feledés) ösz. fn. Cselekvés, vagy állapot, midőn valaki saját érdekével, belső becsével nem gondol.

*ÖNFELEDŐ
(ön-feledő) ösz. mn. Ki saját érdekével, belső becsével nem gondol.

*ÖNFENTARTÁS
(ön-fen-tartás) ösz. fn. Élő lénynek, különösen embernek működése, mely által eszközli, vagy azon van, hogy élete fenmaradjon, tartson. Önfentartásra vonatkozó emberi kötelességek.

*ÖNFENTARTÁSI
(ön-fen-tartási) ösz. mn. Önfentartásra vonatkozó, azt illető, abból eredő. Az önfentartási ösztön megvan minden élő állatban.

*ÖNFĚRTĚZÉS
(ön-fěrtězés) ösz. fn. Természet elleni buja cselekvés, midőn valaki nemi ösztönét önmagában fölingerli, s nemző magvát kiömleszti. (Onania).

*ÖNFĚRTĚZŐ
(ön-fěrtěző) ösz. mn. és fn. Ki önfertezést követ el, vagy gyakorol. Önfertező ifjak. V. ö. ÖNFĚRTĚZÉS.

*ÖNFĚRTŐZÉS; ÖNFĚRTŐZŐ; vagy ÖNFĚRTŐZTETÉS; ÖNFĚRTŐZTETŐ
l. ÖNFĚRTĚZÉS; ÖNFĚRTĚZŐ.

*ÖNGED; ÖNGEDETLEN stb.
tájnyelvi kiejtések, enged, engedetlen helyett; l. ezeket.

*ÖNGONDOLKODÓ
(ön-gondolkodó) ösz. mn. Ki saját esze, belátása szerént gondolkodik, okoskodik, itél, nem csupán másokat utánozva, önelméjü. Öngondolkodó bölcsész, tudós.

*ÖNGYILKOLÁS
(ön-gyilkolás) ösz. fn. Cselekvés, midőn valaki akár közvetlenül egyszerre, akár közvetőleg, fokonként saját életét elveszi, illetőleg megrövidíti, pl. ki fejbe lövi, vizbe öli magát, vagy kicsapongó életmódot követ, stb.

*ÖNGYILKOS
(ön-gyilkos) ösz. fn. Szoros betü szerénti értelemben oly személy, ki gyilok, vagy hasonló szuróeszköz által önéletét veszi. Szélesb ért. ki akármely módon, pl. méreggel, vizbe ugrással, kicsapongásokkal megfosztja magát életétől. V. ö. ÖNGYILKOLÁS.

*ÖNGYILKOSSÁG
(ön-gyilkosság) ösz. fn. Öngyilkolás, mint végrehajtott tett. V. ö. ÖNGYILKOLÁS.

*ÖNGYŰLÖLÉS v. ~GYÜLÖLÉS
(ön-gyűlölés) ösz. fn. Kedélyi állapot, midőn valaki önhibái, bűnei miatt magamagától mintegy elidegenűl, neheztel, haragszik önmagára, az önszeretet ösztöne kihal belőle.

*ÖNHANGZÓ
(ön-hangzó) ösz. mn. és fn. Ami magamagában hangzatossággal bir; különösen szóhang, melynek kimondására, hangoztatására más szóhang nem kivántatik, ú. m. a magyarban a, e, ě, i, o, u, ö, ü rövid önhangzók, és á, é, í, ó, ú, ő, ű hosszú önhangzók. Mondják csak egyszerüen hangzó-nak is.

*ÖNHASZNÚ
(ön-hasznú) ösz. mn. Saját hasznát illető, arra vonatkozó, azt előmozdító. Önhasznú vállalat, törekvés.

*ÖNHASZON
(ön-haszon) ösz. fn. Saját maga javát illető haszon.

*ÖNHATALMILAG
(ön-hatalmilag) l. ÖNHATALMÚLAG.

*ÖNHATALMÚ v. ~HATALMU
(ön-hatalmú) ösz. mn. Kinek hatása, cselekvései, tettei, saját magától függenek, ki elegendő és független erővel bir arra, hogy valamit végrehajtson. Önhatalmú fejedelem, nemzet, ország. Önhatalmú urak.

*ÖNHATALMÚLAG
(ön-hatalmúlag) ösz. ih. Saját hatalmánál, erejénél fogva, mástól nem függve, nem segítve, nem erőtetve. Önhatalmúlag legyőzni az ellenséget. Önhatalmúlag uralkodó fejedelem.

*ÖNHATÁSÚ v. ~HATÁSU
(ön-hatású) ösz. mn. Ami önmagában, másnak segitsége, hozzájárulása nélkül hat, pl. önhatásu gyógyszer, mely bizonyos nyavalya ellen kiválólag sikerűl. (specificum).

*ÖNHATÓ
(ön-ható) ösz. mn. Ami csak önnön magára mint alanyra terjeszti ki munkásságát. Eléfordul leginkább az igeszók osztályozásánál, pl. áll, gyógyúl, megy, jár, örül, repül. Némelyek szerént máskép: benható, benmaradó. Ellentéte: által- v. átható, kiható, tárgyható.

*ÖNHITĚGETÉS
(ön-hitěgetés) ösz. fn. Ön tehetségeiben, eszében, belátásában tulzó bizakodás. V. ö. ÖNHITT.

*ÖNHITĚGETŐ
(ön-hitěgető) ösz. mn. Lásd ÖNHITT.

*ÖNHITT
(ön-hitt) ösz. mn. Ki öneszében, belátásában, tehetségeiben tulzólag bizakodik, ki többet, nagyobbat képzel maga felől a valóságnál.

*ÖNHITTEN
(ön-hitten) ösz. ih. Saját eszébe és tehetségébe tulságosan bizva, elbizakodva.

*ÖNHITTSÉG
(ön-hittség) ösz. fn. Tulzottság, melynél fogva valaki önmaga előnyei, tehetségei felől a valóságnál többet, nagyobbat képzel. Az önhittséggel önfejüség, elbizakodás, makacsság, kérkedékenység, mások megvetése stb. szokott járni.

*ÖNIGAZGATÁS
(ön-igazgatás) ösz. fn. Cselekvés, midőn valaki, vagy valamely testület, különösen úgynevezett törvényhatóság, egyház stb. saját dolgaikat, ügyeiket saját javukra önbelátásuk szerént intézik, mindazáltal az államtörvények korlátai között s az államhatalom felügyelése mellett. Máskép: önkormányzás.

*ÖNIGAZSÁG
(ön-igazság) ösz. fn. Igazság, melynek okokkal bizonyitása nem kivántatik, pl. legrövidebb az egyenes út; a háromszögnek három oldala van; amik egy harmadikkal egyezők, egymással is egyezők. (Axioma).

*ÖNISMÉRET v. ~ISMERET
(ön-isméret) ösz. fn. Isméret, melynél fogva valaki saját, kivált szellemi, erkölcsi tulajdonságairól helyesen itél, azokat úgy fogja fel, mint valódilag léteznek. Az önisméret szükséges kelléke az erkölcsiségnek.

*ÖNISTENÍTÉS v. ~ISTENITÉS
(ön-istenítés) ösz. fn. Az önhittségnek, vagy önteltségnek legtulzóbb foka.

*ÖNJOGÚ v. ~JOGU
(ön-jogú) ösz. mn. Kinek saját jogai vannak, különösen ki a polgári törvények szerént személyes és vagyoni jogai felől szabadon rendelkezhetik, pl. ki ép testtel és elmével teljes nagykoruságot ért.

*ÖNJOGÚLAG v. ~JOGULAG
(ön-jogúlag) ösz. ih. Önjogú módon, saját személyét illető jogánál fogva.

*ÖNJOGÚSÁG v. ~JOGUSÁG
(ön-joguság) ösz. fn. Tulajdonság, vagy állapot, midőn valaki önjogú.

*ÖNKÉJ
(ön-kéj) ösz. fn. l. ÖNKÉNY, 1).

*ÖNKELLŐ
(ön-kellő) ösz. mn. Ön magának tetsző, ki magában mindent jónak, szépnek hisz, talál. Önkellő hiú, bolond. Máskép: öntetsző.

*ÖNKELLŐSÉG
(ön-kellőség) ösz. fn. Tetszés, melylyel valaki önmaga iránt, tulajdonságait tulzólag becsülve, viseltetik.

*ÖNKÉNT
(ön-ként, v. ön-kéjént) ösz. ih. Önmagában, magamagától (Szabó D.); más körülmények vagy viszonyok hozzájárulása nélkül. Önként értetik, következik. Önként elenyészik. Az élőfa, ha az éghajlat és idő kedvez, önként nevekedik. (Suapte, von sich selbst). Továbbá: önakaratát, saját indulatait (kéjét) követve. (Spontanee, voluntarie. Freiwillig).
"Mint a hajós (mondják), ha támad a vihar,
Engeszteli önként becses marháival."
"Megfogyatad önkint hatalmod egészét,
Hogy a fele árán megváltsd fele-részét."
Arany J. (Buda halála).

*ÖNKÉNTĚS
(ön-ként-ěs) mn. és fn. 1) Ki bizonyos vállalatban saját szabad akaratából, nem erőszakolva vesz részt; különösen: hadi szolgálatot ilyképen vállaló. Önkéntes vitézek, hadseregek. 2) Szélesb ért. szabad tetszésből eredő. Önkéntes részvét, adakozás, lemondás.

*ÖNKÉNTĚSEN
(ön-ként-ěs-en) ih. Lásd ÖNKÉNT.

*ÖNKÉNTI
(ön-ként-i) mn. tt. önkénti-t, tb. ~ek. Önmagában, más körülmények és viszonyok hozzájárulta nélkül történő, természetes. V. ö. ÖNKÉNT.

*ÖNKÉNTISÉG
(ön-ként-i-ség) fn. tt. önkéntiség-ět, harm. szr. ~e. Oly állapot, midőn valami önmagában, más körülmények és viszonyok hozzájárulta nélkül történik, természetes mód, állapot. (Spontaneitas).

*ÖNKÉNTVALÓ
(önként-való) ösz. n. Lásd ÖNKÉNTI.

*ÖNKÉNY
(ön-kény) ösz. fn. 1) Általán az akaratnak azon neme, melynek cselekvési rugóit, ösztöneit egyedül saját vágyai, saját czéljai teszik, mely által valaki saját kényét, vagyis kéjét követi; itt helyesebben volna: önkéj; innen a régieknél: önnön kéjén; l. ezt. 2) Különösen: cselekvésmód, mely által valaki oly ügyben is saját véleménye, és akarata szerént rendelkezik, melyhez másoknak is szólási, beavatkozási joguk volna, vagy melyről a fennálló törvények, kötések stb. másképen rendelkeznek. Zsarnoki, birói önkény. A kölcsönös szerződések ellen elkövetett önkény. (Willkühr).

*ÖNKÉNYĚS
(ön-kényěs) ösz. mn. 1) Önkényből származó, önmeggyőződésből, indulatból, akaratból, nem külső ösztönből, nem erőtetésből keletkező. Önkényes lemondás. Önkényes adakozás. Ez helyesebben: önkéjes, vagy önkéntes. V. ö. ÖNKÉNT; ÖNKÉNY; ÖNKÉNYT. 2) Mások beleavatkozási jogait elmellőző. Önkényes uralkodás. Önkényes rendelkezés a közügyekben. (Willkührlich).

*ÖNKÉNYĚSEN
(ön-kényěsen) ösz. ih. 1) l. helyesebben: ÖNKÉNT. 2) l. ÖNKÉNYŰLEG.

*ÖNKÉNYKĚDÉS
(ön-kénykědés) ösz. fn. Cselekvés, midőn valaki önkénykedik, továbbá: az önkény által eszközlött mű, vagy cselekedet. V. ö. ÖNKÉNYKĚDIK.

*ÖNKÉNYKĚDIK
(ön-kénykědik) ösz. k. m. önkénykěd-tem, ~tél, ~ětt. Valamely köz ügyben mások beavatkozási jogait elmellőzve hatalmaskodik, rendelkezik, intézkedik, nem a köz jogot, vagy akaratot, hanem saját kényét követi, teljesíti. V. ö. ÖNKÉNY.

*ÖNKÉNYLEG
(ön-kényleg) lásd ÖNKÉNYŰLEG.

*ÖNKÉNYT
(ön-kényt) ösz. ih. Önakaratát, saját indulatait, ösztöneit követve, nem mások által buzdítva, indítva, erőtetve. Önkényt beállani katonának. Hivatalról önkényt lemondani. Ez helyesebben önként; s ,önkényt' szabatosan azt tenné: önkényesen; azonban az irók nagyobb része öszvezavarja a kettőt.

*ÖNKÉNYTELEN
(ön-kénytelen) ösz. mn. Amit valaki saját kénye (kéje), akarata, ösztöne, vágya ellen tesz; amit tennie kell, mert külsőleg erőtetik, kényszerítik rá. Önkénytelen katonáskodás, lemondás. Szélesb ért. ami szabad akaratunktól nem függ, milyenek az állati szükségre vonatkozó állapotok, pl. ásítás, böfögés, szunydikálás stb. Helyesebben: önkéjtelen volna. Határozóként am. önkénytelenül, vagyis önkéjtelenül, önnön kéje, vagy kedve, akarata ellen.

*ÖNKÉNYTELENÜL
(ön-kénytelenül) ösz. ih. Saját kénye, vagyis kéje, kedve, akarata ellen; állati, vagy külső szükség által erőszakolva, nem szabadon. Önkénytelenül valamely bajba keveredni. Önkénytelenül elkövetni, tenni valamit. V. ö. ÖNKÉNYTELEN.

*ÖNKÉNYTES
helyesebben l. ÖNKÉNTES.

*ÖNKÉNYTI; ÖNKÉNYTISÉG
helyesebben l. ÖNKÉNTI; ÖNKÉNTISÉG.

*ÖNKÉNYŰ v. ~KÉNYÜ
(ön-kényű) ösz. mn. 1) Szabad akaratból cselekvő, vagy eredő. Önkényű munkások, vállalkozók. Önkényű adakozás, segedelem, Helyesebben: önkéjü, v. önkéntes. 2) Ki mások beavatkozási jogát elmellőzve bizonyos közérdekü ügyben saját véleményét, hajlamát, akaratát követi, vagy ami ily forrásból eredt. Önkényű uralkodó. Önkényű intézkedések (Willkührlieh).

*ÖNKÉNYÜLEG v. ~KÉNYÜLEG
(ön-kényűleg) ösz. ih. 1) Helyesebben l. ÖNKÉNT. 2) Mások beavatkozási jogát mellőzve. V. ö. ÖNKÉNYÉS.

*ÖNKÉNYŰSÉG v. KÉNYÜSÉG
(ön-kényűség) ösz. fn. Tulajdonság, vagy cselekvési állapot, midőn valaki önkényt gyakorol.

*ÖNKÉPEZDE
(ön-képezde) ösz. fn. Önképző intézet. V. ö. ÖKÉPZŐ.

*ÖNKÉPZŐ
(ön-képző) ösz. mn. Aki vagy ami maga magát mások befolyása nélkül képezi, müveli. Önképző ifjú. Önképződést előmozdító. Önképző társulat, intézet.

*ÖNKÉPZŐDÉS
(ön-képződés) ösz. fn. Állapot, midőn valaki v. valami maga magát mások befolyása nélkül képezi, műveli.

*ÖNKI
(ön-ki) ösz. fn. Némelyek által használt szó a bölcseleti értelemben vett ,subjectum' kifejezésére. l. ALANY.

*ÖNKINT
l. ÖNKÉNT.

*ÖNKINZÁS
(ön-kinzás) ösz. fn. Kinzás, melyet valaki önmagán követ el. V. ö. KÍNZÁS.

*ÖNKÍSÉRLÉS v. ~KISÉRLÉS
(ön-kisérlés) ösz. fn. Cselekvés, mely által valaki saját erejét, tehetségét, természetét bővebb megismerés végett bizonyos módok, szerek által vizsgálat alá veszi, próbára teszi. V. ö. KÍSÉRLÉS.

*ÖNKÍSÉRTÉS v. ~KISÉRTÉS
(ön-kísértés) l. ÖNKISÉRLÉS; és V. ö. KÍSÉRTÉS.

*ÖNKIVÜLET
(ön-kivület) ösz. fn. Magán kivüli állapot, midőn valaki öntudattal nem bir.

*ÖNKIVÜLETÉS
(ön-kivületés) ösz. fn. Magán kivül levő, öntudatlan.

*ÖNKORMÁNYZÁS
(ön-kormányzás) lásd ÖNIGAZGATÁS. "A magyar nemzet alkotmányos intézményeinek egyike, az ország köz törvényhatóságainak törvényben gyökerezett önkormányzási joga." Deák Ferencz. 1861-ben.

*ÖNLEG
(ön-leg); ÖNLEGĚS, (ön-leg-ěs) l. ÖNNÖNLEG; ÖNNÖNLEGĚS.

*ÖNLEMONDÁS
(ön-lemondás) ösz. fn. Széles ért. lemondás, mely által kinyilatkoztatja valaki, hogy bizonyos előnyt, jogot, birtokot, stb. önként nélkülözni akar. Szorosb erkölcsi ért. lelki erőből származó elhatározás, melynél fogva valaki állati vágyait, ösztöneit mintegy megtagadja, megzabolázza, s némely élvezetektől önként megtartóztatja magát.

*ÖNMAGA
(ön-maga) ösz. névmásos mn. Egyedül ő, nem más; vagy, nem mással egyesülve. Miután mind elmentek volt, önmaga maradt. Önmaga többekkel szembe mert szállani. Önmagára leáramlik a szégyen. Néha csak egyszerüen jelenti a harmadik személyt, másokra vonatkozás nélkül. Önmagától tudom, am. ő tőle. Önmagának mondom meg, am. neki. Viszonyban vannak vele az első személyre vonatkozó enmagam, minmagunk, a második személyü te- v. tenmagad, ti- v. tinmagatok, és többes harmadik személy, ön- v. önnönmaguk.

*ÖNMEGTAGADÁS
(ön-meg-tagadás) ösz. fn. Erkölcsi ért. az akarat működése, midőn valaki saját hajlamait, ingereit, vágyait elnyomja, saját javát, előnyeit elmellőzi vagy csupán maga jó szántából, vagy mivel az erkölcsi, vallási kötelességek parancsolják. Ki utánam akar jönni, tagadja meg önmagát, fogja keresztjét, és kövessen engem. (Idvezitőnk szavai).

*ÖNMEGTAGADÓ
(ön-meg-tagadó) ösz. mn. Aki saját hajlamait, ingereit, vágyait elnyomja. V. ö. ÖNMEGTAGADÁS.

*ÖNMEGTARTÓZTATÁS
(ön-meg-tartóztatás) ösz. fn. Az önmegtagadásnak egyik neme, mely szerént valaki bizonyos vágyak, ingerek kielégítésétől magát visszatartja. V. ö. ÖNMEGTAGADÁS.

*ÖNMÉRSÉKLÉS v. ~MÉRSÉKLET
(ön-mér-séklés, v. mérséklet) ösz. fn. Cselekvés, mindőn valaki saját vágyait, indulatját kellő korlátok közé szorítja, önuralkodás.

*ÖNMI
(ön-mi) ösz. fn. Valami önmagában, némelyek által használt szó a bölcseleti értelemben vett ,objectum' (tárgy) kifejezésére; ellentétben az ,önki' (= subjectum, alany) szóval.

*ÖNMILEG
(ön-mileg) ösz. ih. 1) Önmagában. 2) l. TÁRGYILAG.

*ÖNMOZGONY
(ön-mozgony) ösz. fn. Általán gépmű, melynek szerkezete olyan, hogy megindítva nem külső hatásnál, hanem saját bel erejénél fogva mozog, pl. az óramű. Némelyek szerént am. automat, élettelen test, mely látszatos ok nélkül mozog, milyen pl. a Kempelen-féle beszélő automat.

*ÖNMÜVELŐ
(ön-müvelő); ÖNMÜVELŐDÉS, (ön-müvelődés) l. ÖNKÉPZŐ; ÖNKÉPZŐDÉS.

*ÖNN
nyomatékosabb kiejtése az ön szónak. V. ö. ÖNNÖN.

*ÖNNEN
tájdivatosan am. önnön; l. ezt.

*ÖNNEVELÉS
(ön-nevelés) ösz. fn. Magamagának saját erejéből müvelése.

*ÖNNÖN (1)
személynévmás, mely az egyszerü harmadik személyre vonatkozó, illetőleg visszaható ön-nek nagyobb hatásu kettőztetése; mint az első személyé: ennen, a másodiké: tennen, mind a háromban a közép n hangzatosságból csúszott be, s tisztán: enen, tenen, önön. "Egy pillanatban önön ělőttö (coram se) megmarattatának." (Bécsi cod. Dániel. XIV.). "Egy szántó embernek sok fiai valának, mind iffiak; melyek önnen közettek (önnön maguk, vagy őmaguk között, egymás között) visszavonók valának." Pesti Gábor LI. meséje. (Toldy Ferencz kiadása). "(Önnen benne" Katalin verses legendájában am. önmagában. Hozzájárulhat a ,maga' szó is (mint az en, ten, min stb. szókhoz is: enmagam, tenmagad, minmagunk stb.). "Megtanittatván az elfolyt időnek viszontagságai és a már hamvaiban nyugvó II-dik József császár csaknem tíz esztendőbeli önnönmaga tetszése szerént volt hatalmas országlásának példája által, mely félelmes légyen eleinknek bölcs ősi rendeléseitől elállani. Gr. Battyáni József esztergomi érsek 1790-ben. "Ilyen választoth (azaz: választ) irth minekünk, hogy sem ír, sem izen, hanem önnönmaga választoth ir királynak." Levél 1553-ból. (Szalay Ág. 400 m. l.). V. ö. Ő, névmás. A több birtokot jelentő személyraggal: önnönei, v. önnöni am. övéi, magáéi. "Az föld is, akiket ő maga teremt és szül, azoknak anyja; az, kiket kegyig te palántálsz, mostohája, azért az önnenit inkább neveli." Pesti Gábor meséiben "Aesopusnak élete."

*ÖNNÖN (2)
fn. tt. önnön-t, tb. ~ök. Némelyek által használt szó a bölcseleti értelemben vett ,subjectum' kifejezésére. l. ALANY, 2).

*ÖNNÖNKÉJÉN
a régieknél am. a mai ,önként' helyett.
"És azután önnön kéhjén meghala,
És harmad nap feltámada."
Katalin verses legendája.
(Toldy F. kiadása 113. l.).

*ÖNNÖNLEG
(ön-n-ön-leg) ih. Önmagára viszonyítva, alanyilag.

*ÖNNÖNLEGĚS
(ön-n-ön-leg-ěs) mn. tt. önnönlegěs-t, v. ~et, tb. ~ek. L. ALANYI.

*ÖNÖS
(ön-ös) mn. tt. önös-t, v. ~et, tb. ~ek. Am. önző. "Valóban nagy szerepet csak egészen erényes, vagy egészen önös ember gyakorolhat a világon - az egyik oly ritka, mint a másik." B. Eötvös J. (Gondolatok. 239. l.).

*ÖNÖSSÉG
(ön-ös-ség) fn. tt. önösség-ět, harm. szr. ~e. l. ÖNSÉG.

*ÖNÖZ; ÖNÖZÉS
l. ÖNZ; ÖNZÉS.

*ÖNPRÓBÁLÁS
(ön-próbálás) l. ÖNKISÉRLÉS.

*ÖNSÉG
(ön-ség) fn. tt. önség-ět, harm. szr. ~e. Tulajdonsága oly embernek, ki önző. V. ö. ÖNZŐ.

*ÖNSZÁNTÁBÓL
(ön-szántából) ösz. ih. Saját akaratából, elhatározásából.

*ÖNSZERETET
(ön-szeretet) ösz. fn. Szeretet, melylyel valaki önmaga iránt viseltetik, midőn saját előmenetelében, tökélyeiben kedvét leli, azokat előmozdítani iparkodik. Ily értelemben az önszeretetet gyakorolni szabad, sőt kötelesség, t. i. bizonyos határok között, s mások jogainak sérelme nélkül. Ellenkező esetben önzés a neve. l. ÖNZÉS.

*ÖNT
(öm-t) áth. m. önt-ött, par. ~s, htn. ~ni, v. ~eni. 1) Szoros ért. híg testet bizonyos tartalékból, öbölből, mederből stb. ki, vagy valahová folyat. A bort pohár mellé önteni. A moslékot utczára, csatornába önteni. A jó forrás folyton önti a vizet. A kútból húzott vizet váluba önteni.
"Serleg telijéből most oltárra önte,
Lendítve kicsinyég, társára köszönte."
Arany. (Buda halála).
Vérre vonatkozólag, inkább a vastag hangu ont divatozik. V. ö. ONT. Igekötőkkel: beönteni a megmaradt asztali bort a kancsóba; elönteni a levest; felönteni a félig üres pohárba; felönteni egy ital bort; kiönteni a mosdóvizet; körülönteni a fa tövét; leönteni a ruhát zsirral; megönteni husvéthetfőn a leányokat; öszveönteni a különféle borokat; visszaönteni a kútból húzott vizet. 2) A hig testnek folyatása által valamit eszközöl. Ürgét önteni, likjából viz által kiszorítani. Különösen: holmi elolvasztott testekből bizonyos minták által alakít valamit. Folyó érczből álgyukat, harangokat önteni. Ólomból gyűrűt önteni. Betüket, gyertyát önteni. 3) Szélesb, és nem oly szabatos ért. himlő részekből álló testet kitölt, kidönt. Felönteni a buzát a garatra; honnan átv. ért. és népies tréfanyelven: felönteni a garatra am. sokat inni. A szemetet a kosárból kiönteni. 4) Átv. mérgét, haragját, fájdalmát, boszuját kiönteni, am. szóval vagy tettel kimutatni, amit valaki szivében forral.
"Beleöntöm keservemet
Hegedümnek hurjába."
Kisfaludy S.
A régieknél: ött, honnan ötvös (azaz: öttvös) is. Ezen igének elvont gyöke öm, melyből egyfelől a cselekvést jelentő t képzővel az átható ömt, másfelől l képzővel az önható öml ömöl, s ebből a közép ömlik származik. Ily képzési és értelmi viszony van a bomt bomlik, romt romlik, hámt hámlik, számt számlik, hint himlik között; a legrokonabb hangu dömt igének hasonlatilag megfelelő dömlik nincs szokásban, hanem az önható dől, melynek ismét a döjt (dö-ít) felel meg, miből önként következik, hogy köz gyökük az elvont dö, mint a süt sűl, fűt fül, hűt hűl, nyújt nyúl stb. igéké: sü, fü, hü, nyu.

*ÖNTAGADÁS
(ön-tagadás) l. ÖNMEGTAGADÁS.

*ÖNTELÉK
(öm-t-el-ék) fn. tt. öntelék-ět, harm. szr. ~e. Amit bizonyos czélból valahová, valamibe öntenek, pl. bor, melylyel a hordót teleöntik; a garatra öntött buza, stb.

*ÖNTELT
(ön-telt) ösz. mn. Aki magáról többet tart, mint illik; aki nagyobbat vagy többet képzel maga tehetségeiről a valóságnál.

*ÖNTELTSÉG
(ön-teltség) ösz. fn. Tulajdonság, midőn valaki öntelt.

*ÖNTÉS (1)
(öm-t-és) fn. tt. öntés-t, tb. ~ěk, harm. szr. ~e. 1) Cselekvés, mely által valamely hig testet folyatnak. Öszvetéve: beöntés, felöntés, kiöntés, megöntés, visszaöntés. 2) Mesterséges cselekvés, mely bizonyos hig testből mintában képez valamit. Ágyúöntés, harangöntés, gyertyaöntés. Ért hozzá, mint hajdú a harangöntéshez. (Km.). 3) Rendes medréből kiömlött árvíz. Az öntésekben tapogatókkal halászni. Az öntések elborították az utakat.

*ÖNTÉS (2)
puszta Sopron m.; helyr. Öntés-re, ~ěn, ~ről.

*ÖNTET (1)
(öm-t-et) fn. tt. öntet-ět, harm. szr. ~e. Amit öntöttek, ami öntés által keletkezett. Egy öntet ércz. Egy kanálnyi ólomöntet. Egy öntetü mű. V. ö. ÖNT.

*ÖNTET (2)
(öm-t-et) miv. m. öntet-tem, ~tél, ~ětt, par. öntess. Eszközli, rendeli stb hogy valaki valamit öntsön.

*ÖNTETSZELGÉS
(ön-tetszelgés) l. ÖNTETSZÉS.

*ÖNTETSZELGŐ
(ön-tetszelgő) l. ÖNTETSZŐ.

*ÖNTETSZELGŐSÉG
(ön-tetszelgőség) l. ÖNTETSZŐSÉG.

*ÖNTETSZÉS
(ön-tetszés) ösz. fn. Tetszés, melyet valaki saját akár valódi, akár képzelt jelességei iránt érez.

*ÖNTETSZŐ
(ön-tetsző) ösz. mn. Ki önmagának tetszik, kivált túl becsülve magát. Öntetsző kevély, hiú ember.

*ÖNTETSZŐLEG
(ön-tetszőleg) ösz. ih. Önmagának tetszve, saját valódi, vagy képzelt előnyeivel megelégedve. Öntetszőleg fitogatni magát.

*ÖNTETSZŐSÉG
(ön-tetszőség) ösz. fn. Tulajdonság, melynél fogva valaki önmagának tetszik.

*ÖNTŐ
(öm-t-ő) mn. tt. öntő-t. Általán, aki valamit önt. Rendesen a viszonynévvel öszvetett szót alkot, s főnevül használtatik, pl. harangöntő, álgyuöntő, rézöntő. Mondják dolgokról is, melyek által, vagy melyekben valamit önteni szokás, pl. öntőmesterség, öntőműhely.

*ÖNTŐDE
(öm-t-ő-de) fn. tt. öntődé-t. Műhely, gyár, hol érczből, vagy érczekből valamely eszközt, pl. harangot, gépet stb. öntenek.

*ÖNTÖGET
(öm-t-ög-et) gyak. áth. m. öntögettem, ~tél, ~ětt, par. öntögess. Gyakran, vagy folytonosan önt. A poharakba bort öntögetni. Öszvetéve beöntöget, felöntöget, kiöntöget, elöntöget, megöntöget visszaöntöget. V. ö. ÖNT.

*ÖNTÖGETÉS
(öm-t-ög-et-és) fn. tt. öntögetés-t, tb. ~ěk, harm. szr. ~e. Cselekvés, mely által valamit gyakran, vagy folytonosan öntenek. Gyertyaöntögetés. V. ö. ÖNT.

*ÖNTŐHUTA
(öntő-huta) ösz. fn. Huta, melyben érczekből különféle szereket, edényeket stb. öntenek. Máskép: öntőkoh.

*ÖNTŐKOH
l. ÖNTŐHUTA.

*ÖNTŐLYUK
(öntő-lyuk) ösz. fn. Egy vagy több lyuk az öntőmintán, mely az elolvasztott érczet a mintába vezeti.

*ÖNTŐMESTERSÉG
(öntő-mesterség) ösz. fn. Mesterség, melynek foglalkodása érczekből különféle szereket, eszközöket, edényeket stb. önteni. V. ö. ÖNT.

*ÖNTŐMINTA
(öntő-minta) ösz. fn. Több érczmiveseknél finom agyagból készített minta, mely által az olvasztott érczből különféle szereket képeznek. Szélesb ért. akármily, hasonló czélra szolgáló minta, pl. a gyertyaöntőknél.

*ÖNTŐMŰHELY
(öntő-műhely) ösz. fn. Mühely, melyben érczekből különféle szereket, pl. álgyukat, harangokat, edényeket öntenek, öntöde.

*ÖNTŐRÚD
(öntő-rúd) ösz. fn. A pénzverő mühelyekben kifúrt vas rúd, melyben az olvasztott ezüstöt rudakká képezik. (Stabeinguss).

*ÖNTÖTT
(öm-t-ött) mn. tt. öntött-et. Amit elolvasztott szilárd anyagból készítettek. Öntött vas-, öntött ólomból csinált szerek. Öntött gyertya.

*ÖNTÖZ
(öm-t-öz) gyak. áth. m. öntöz-tem, ~tél, ~ött, par. ~z. Hig testtel azért öntöget valamit, hogy nedvessé legyen, hogy megázzék. Utczákat öntözni. Virágokat, kerti veteményeket öntözni. Husvéthetfőn és kedden a fiatalság egymást öntözni szokta. Tüzet öntözni, hogy elalugyék. Az eső, az árvíz megöntözi a mezőket. Arczát könyük öntözik. Ágyát könyükkel öntözi.

*ÖNTÖZÉS
(öm-t-öz-és) fn. tt. öntözés-t, tb. ~ěk, harm. szr. ~e. Cselekvés, melynél fogva valamit többszöri öntés által megnedvesítenek, megáztatnak. V. ö. ÖNTÖZ.

*ÖNTÖZGET
(öm-t-öz-g-et) gyak. áth. m. öntözgettem, ~tél, ~ětt, par. öntözgess. Gyakran, folytonosan, vagy kicsinyezve öntöz. A virágokat esténként öntözgetni. V. ö. ÖNTÖZ.

*ÖNTÖZGETÉS
(öm-t-öz-g-et-és) fn. tt. öntözgetés-t, tb. ~ěk, harm. szr, ~e. Cselekvés, midőn öntözgetünk valamit.

*ÖNTÖZKÖDÉS
(öm-t-öz-k-öd-és) fn. tt. öntözködés-t, tb. ~ěk, harm. szr. ~e. Cselekvéssel vegyes szenvedő állapot, midőn ketten, vagy többen öntözik egymást. Husvétünnepi öntözködések.

*ÖNTÖZKÖDIK
(öm-t-öz-k-öd-ik) k. m. öntözköd-tem, ~tél, ~ött. Ketten, vagy többen viszonyosan öntözik egymást. Husvéthétfőn és kedden a legények és leányok öntözködni szoktak.

*ÖNTÖZŐ
(öm-t-öz-ő) mn. tt. öntöző-t, tb. ~k 1) Aki öntöz. Öntöző napszámosok a kertészeknél. Virágait öntöző leány. 2) Amivel öntöznek, mely értelemben a viszonynévvel öszvetett szót alkot. Öntözőedény, öntözőlapát, öntözőkanna. Használtatik egyszerüen is főnév gyanánt. Bádogból készített öntöző. 3) Minthogy hazánkban, kivévén túl a Dunán, husvéthetfőn és kedden a fiatalság öntözködni szokott, innen öntöző hétfő am. husvéthetfő, midőn a legények a leányokat, öntöző kedd, am. husvétkedd, midőn a leányok öntözik a legényeket.

*ÖNTÖZŐKANNA
(öntöző-kanna) ösz. fn. Kanna, rendesen bádogból, melylyel a kertészek öntözni szoktak.

*ÖNTÖZŐLAPÁT
(öntöző-lapát) ösz. fn. Kertészek lapátja, melylyel a barázdákba eresztett vizet a kerti veteményekre locsolják.

*ÖNTÖZŐPAMACS
(öntöző-pamacs) ösz. fn. Vízbe mártott pamacs, melylyel különféle czélból bizonyos testeket befecskendeznek, pl. a molnárok karapolója, melylyel a gabonát megnedvesítik, a kovácsok pamacsa stb.

*ÖNTUDAT
(ön-tudat) ösz. fn. Az elmének kifejlett, ép, rendes, éber állapota, midőn érzi, tudja, hogy létezik, vagy működik, midőn magát más tárgyaktól megkülönböztetni, vagy működésének okát adni képes. A csecsemőnek, a forró lázban levőnek, a bolondnak, az ájultnak, az alvónak nincs öntudata. A kiképzett művész öntudattal szerkeszti műveit. Szorosb ért. önérzet, melyet valaki saját erkölcsi állapotáról bir. Nemes öntudat, vétkes öntudat. A méltatlan rágalom ellen legerősb paizs a tiszta öntudat.

*ÖNTUDATLAN
(ön-tudatlan) ösz. mn. Öntudat nélkül levő. Öntudatlan kisded, lázbeteg. Határozóként am. öntudatlanul, öntudat nélkül. V. ö. ÖNTUDAT.

*ÖNTUDATLANSÁG
(ön-tudatlanság) ösz. fn. Lelki állapot, midőn valakinek öntudata nincsen. V. ö. ÖNTUDAT.

*ÖNTUDATLANUL
(ön-tudatlanul) ösz. ih. Öntudatlan állapotban; magán kivül; ösztönileg. V. ö. ÖNTUDATLAN.

*ÖNTUDATOS
(ön-tudatos) ösz. mn. Kinek öntudata van; öntudattal járó, öntudatból eredő. V. ö. ÖNTUDAT.

*ÖNTUDATOSAN
(ön-tudatosan) ösz. ih. Öntudattal, öntudatból, oly állapotban, midőn érzi, tudja, hogy létezik, hogy működik, s miként, mi okból működik.

*ÖNTUDATOSSÁG
(ön-tudatosság) ösz. fn. Állapot vagy tulajdonság, midőn valaki öntudattal bir.

*ÖNTÚLBECSÜLÉS
(ön-túl-becsülés) ösz. fn. l. ÖNHITĚGETÉS.

*ÖNTVÉNY
(öm-t-vény) fn. tt. öntvény-t, tb. ~ěk, harm. szr. ~e. Mű, mely öntés által keletkezett, pl. álgyu, harang.

*ÖNÚR
(ön-úr) ösz. fn. Korlátlan hatalmu, egyedül uralkodó fejedelem. (Autocrator).

*ÖNURALKODÁS
(ön-uralkodás) ösz. fn. 1) Mások beavatkozási joga nélkül korlátlan hatalommal űzött uralkodás. 2) Uralkodás önmagán, saját indulatain és szenvedélyein.

*ÖNURALKODÓ
(ön-uralkodó) ösz. fn. Lásd ÖNÚR.

*ÖNURALOM
(ön-uralom) lásd ÖNURALKODÁS.

*ÖNURASÁG
(ön-uraság) ösz. fn. Korlátlan hatalom, melyet valamely fejedelem bizonyos ország, illetőleg nép fölött mások beavatkozási joga nélkül gyakorol.

*ÖNVÁD
(ön-vád) ösz: fn. Vád, midőn valaki saját lelkiismérete előtt bevallja, hogy roszat, vagy bünt követett el.

*ÖNVAKÍTÁS
~VAKITÁS, (ön-vakítás) l. ÖNCSALÁS.

*ÖNVÉDELĚM
(ön-védelěm) ösz. fn. Védelem, mely által valaki saját személye és jogai ellen tett megtámadásokat elhárítani törekszik.

*ÖNVÉDELMI
(ön-védelmi) ösz. mn. Önvédelmet illető, arra vonatkozó, ahhoz tartozó. Önvédelmi jog, kötelesség.

*ÖNVÉDELMILEG, ÖNVÉDŐLEG
(ön-védelmileg, v. ~védőleg) ösz. ih. Önmagát védelmező állapotban.

*ÖNVISELET
(ön-viselet) ösz. fn. Erkölcsi ért. szabad cselekvények öszvege, melyek valakinek erkölcsi becsét meghatározzák. Erényes, szerény, férfias, erkölcstelen, pajkos önviselet. Különösen azon mód, melyet valaki a társadalmi, társalgási viszonyokban követ, gyakorol. Urias, finom, gyöngéd, pórias, durva, nyers önviselet. Kedves, udvarias, szeretetreméltó önviselet. Máskép: magaviselet.

*ÖNZ
(ön-z, vagy ön-öz) önh. m. önt-ött, par. önözz, htn. ~eni. Tetteinek indokául és czéljául saját javát, kényét, gyönyörét használja, midőn másokért is kellene valamit tennie; vagy, mások javának ürügye alatt a magáét keresi, eszközli; inkább magához húz, mint, jog, vagy illem szerént, másokhoz.

*ÖNZÉS
(ön-z-és) fn. tt. önzés-t, tb. ~ěk, harm. szr. ~e. Önhasznát kereső cselekvés; kivált rosz értelemben, mely mások jogainak csorbításával, vagy mások iránt tartozó illem elmellőzésével történik; az önszeretetnek azon tulságos működése, mely egyedül csak saját javát, kényét, gyönyörét, kényelmét stb. tűzi ki tetteinek czéljául. Van nemesebb önszeretet is, melyről mondja b. Eötvös J. "Azon nagy s állandó befolyásnak, melyet a keresztyénség az emberek erkölcsi kifejlődésére gyakorolt, egyik fő okát abban találhatni, mert természetünk egyik főbb s legáltalánosabb tulajdonát: az önzést, tekintetbe veszi. Önszeretetünk az, mit parancsában, hogy felebarátunkat, mint minmagunkat szeressük - saját s más emberek közötti viszonyaink mérlegéül felállít. Önszeretetünk az, mire még akkor is hivatkozik, midőn az önmegtagadást éltünk főfeladataként tünteti fel, de saját tökéletesbülésünk s boldogságunk érdekében, hogy ekként azon önzés ellenében, mely az embereket az anyaghoz köti, s köztök csak surlódásokat idéz elé, egy más, nemesebb önzés támadjon szivünkben, mely magasabb hajlamaink, vágyaink kielégítése után fárad, s mely által senkivel ellentétbe nem jövünk." (Gondolatok. 25. l.).

*ÖNZÉSTELEN
(ön-z-és-te-len) mn. tt. önzéstelen-t, tb. ~ěk. Akiben önzés nincsen, ami önzés nélkül történik. Önzéstelen jótevő, barát. Önzéstelen tett. Határozóként am. önzéstelenül, önzés nélkül.

*ÖNZÉSTELENSÉG
(ön-z-és-te-len-ség) fn. tt. önzéstelenség-ět, harm. szr. ~e. Tulajdonság, midőn valaki önzéstelen.

*ÖNZÉSTELENÜL
(ön-z-és-te-len-ül) ih. Önzés nélkűl, saját hasznát vagy előnyét félretéve, mellőzve.

*ÖNZETLEN
(ön-z-et-len) l. ÖNZÉSTELEN.

*ÖNZETLENSÉG
(ön-z-et-len-ség) l. ÖNZÉSTELENSÉG.

*ÖNZETLENÜL
(ön-z-et-len-ül) l. ÖNZÉSTELENÜL.

*ÖNZŐ
(ön-z-ő) mn. tt. önző-t. Saját hasznát, kényét, örömét stb. tulzólag, és mások hátratevésével kereső.
"Szivtelen a világ, önző minden ember,
Ki az ember becsét forintonkint méri."
Pompéry.

*~ÖR
1) névképző, pl. göd-ör, vöd-ör, csöm-ör, gönd-ör szókban, hangrendi változattal: ar, er, ěr, or, mint: av-ar, zav-ar, sik-er, emb-ěr, bok-or; stb. 2) igeképző, pl. gyöt-ör, pöd-ör, változattal ar, er, ěr, or: tak-ar, csav-ar, kev-er, pěd-ěr, kot-or. L. ~R, mint képző.

*ÖR
gyök, mely különböző értelmü szócsaládok alapját teszi. 1) Oly szók gyöke, melyekben alapértelem világosan a kerekség, forgás, vagy melyeknek tulajdonságai közé a forgás, kerekség, keringés, is tartozik, pl. örv, örvény, örvös, örs, örök; menyujtva őr, őröl, őringel, őrjül, őrjöng, előtéttel dőre; valószinüleg ide tartozik az ördög, v. ördöng, is. Vastag hangon or forgást jelent az orsó, kerek gömbölyüt, a borsó, korsó stb. szókban. 2) Az öreg származékban különösen távolságra vonatkozva, tulajdonkép am. magas, nagy, kivált a régi emlékekben, s viszonyban áll azon szókkal, melyekben az or, vagy ór nagyot, magasat jelent, mint orj, orom, óriás, hóri, gór, góré, stb. V. ö. OR, gyök. 3) Az örül, örvend, öröm valószinüleg hangutánzók. V. ö. ÖRÜL.

*ÖRDÖG
fn. tt. ördög-öt, harm. szr. ~e. Keresztény hittani értelemben, gonosz szellem, ellentéte a jó lelkeknek, vagy angyaloknak, mely az embereket roszra csábítani s erkölcsileg megrontani, megvesztegetni, kárhozatra vezetni törekszik; bibliai nyelven: sátán, s különféle képes kifejezéssel: csábító, régi kígyó, bukott angyal, kísértő lélek stb. a neve, és mely nagy számu, a melynek tulajdonképi lakhelye pokolban van. Mint hitregei lényről a nyelvekben általán, és így a magyarban is igen sok jellemző elnevezések és mondatok divatoznak, melyek részint utálatos alakjára, részint gonosz természetére, erkölcstelenséget okozó akaratára, cselekvéseire, részint tartózkodási helyeire stb. vonatkoznak. Fekete, lólábu, kecskelábu, kalánfülű, sánta ördög. Az ördögöt! v. az ördögbe! csodálkozás valami rosz sikerültén. Megszállotta az ördög, v. ördög bujt bele, v. ördög van vele. Ördöge van. Ördöggel határos, béllelt. Ördögnek való. Ördög a lelke. Ezen ember valódi ördög. Vidd ördög, tartsd pokol. Közmondások: Fél tőle, mint ördög a szentelt viztől, vagy tömjéntől; vagy: kerüli, mint ördög a tömjént, v. szentelt vizet. Olyan az ördög, sokat igér, keveset ad. Ördög is úgy ölte meg fiát, enni adott, inni nem. Ördög ebéd, farkas vacsora (ahol megenni való nincs). Sok ördög sem ér egy angyalt. Ha ördöggel lakol, ördöggé kell lenned. Ördögben is legroszabb a sánta. Kifog a sánta ördögön is. Csapd pofon az ördögöt, mondj igazat. Ördöggel álmodik (ki éhen fekszik le). Nem olyan az ördög, amint festik (nem oly rettenetes az ördög, amint irják). Ördögnek maradt az út, mikor mind a két szemközt jövő kitér az utból s ez üresen marad. (Erdélyi János). Ez uttal az őrdögnek tartoztunk, ha valaki eltéved, és vissza kellvén térnie, hiába járt. (Erdélyi J.). Ördög bujt bele. Angyal a szava, ördög a szive. Rest, mint ördög a jóra. Irigy, mint az ördög. Kerüli, mint ördög a kápolnát. Az ördögnek is kell néha gyertyát gyujtani stb. Elvitte az ördög. Meghuzza magát, mint ördög az oduban. Ördög kápolnája, am. kocsma stb. Ördög edénye, így szidják a hamis, csintalan gyermeket.
A régi halotti beszédben: n közbetéttel: urdung = ördöng, melyből a ma is divatos ördöngös származott. Hangokban rokon az őrjöng szóval, a talán ebből alakult át. Csagataj nyelven Vámbéry szerént örtüng am. elrejtett, vagy rejtekezett.

*ÖRDÖGBAJ
(ördög-baj) ösz. fn. Népies nyelven am. képzelt baj, semmi baj, kutyabaj. Tetteti magát, hogy beteg, pedig ördögbaja, vagy ördögbaja sincs.

*ÖRDÖGBOCSKOR
(ördög-bocskor) lásd ÖRDÖGBORDA.

*ÖRDÖGBORDA
(ördög-borda) ösz. fn. Az iringók neme alá tartozó növényfaj; szára ágasbogas; gyökérlevelei nyelesek, a többiek nyeletlenek, mind szárnyasan szabdaltak; sallangjai szétberzedtek, kemények, tövishegyük. Megszáradva, és tövéről felszakadva a széltől ide-oda kergetve hengereg, honnan máskép szintén köznéven: ördögszekér, v. ördögbocskor, v. ördögoldal, v. ördögrokolya, v. ördögkeringő, v. macska-, v. százfejü, v. fejér, v. mezei, v. boszorkánytövis, v. átkozott szamár; növénytani néven mezei iringó. (Eryngium campestre).

*ÖRDÖGFAJ v. ~FAJZAT
(ördög-faj, vagy ~fajzat) ösz. fn. Ördög fia, származéka, ivadéka. Átv. ért. ördöghöz hasonló, ördögileg gonosz ember, ördög edénye.

*ÖRDÖGFALVA
puszta Heves m.; helyr. ~falvá-ra, ~n, ~ról.

*ÖRDÖGFI
(ördög-fi) ösz. fn. A népmesebeli ördögnek szülöttje, magzatja, milyenek az Árgirus históriájában az apjok bocskorán és ostorán veszekedő ördögfiak. Átv. ért. ördögi gonosz tulajdonságu ember.

*ÖRDÖGHÁLÓ
(ördög-háló) ösz. fn. Különös hálófaj. Átv. ért. cselvetés, cselszövény, leshányás, mely által a gonosz szellem bünbe keveri, roszra csábítja az embert.

*ÖRDÖGHARAPTAFŰ
(ördög-harapta-fű) ösz. fn. Növényfaj a sikkantyúk neméből; virágai egyenlők; szára felálló, fölül ágas; ágai egy viráguk; gyökérlevelei tojáskerekek, épek; szárlevelei láncsásak, többnyire fogasak; virága gömbölyü, kék, vagy fehér; másképen szintén köz nyelven: elharapott gyökerü fű; növénytani néven: csonkagyökerü sikkantyú. (Scabiosa succisa).

*ÖRDÖG-HENYE
falu Szala m.; helyr. ~Henyé-re, ~n, ~ről.

*ÖRDÖGI
(ördög-i) mn. tt. ördögi-t, tb. ~ek. Ördög tulajdonságával felruházott, ördög gonoszságához hasonló; ördögtől származó. Ördögi kevélység, mesterség, gonoszság. Ördögi fajzat.

*ÖRDÖGIDÉZÉS
(ördög-idézés) ösz. fn. Babonaszerű cselekvés, mely által azt akarja, vagy véli eszközölni valaki, hogy az ördög bizonyos helyen és időben megjelenjen.

*ÖRDÖGIDÉZŐ
(ördög-idéző) ösz. mn. és fn. Ki bizonyos babonaszerü szertartások által az ördögöt felhivja, kényszeríti, hogy jelenjen meg.

*ÖRDÖGILEG
(ördög-i-leg) ih. Ördögi módon, ördögi mesterséggel.

*ÖRDÖG-KERESZTÚR
erdélyi falu Doboka m.; helyr. ~Keresztúr-ra, ~on, ~ról.

*ÖRDÖGKERINGŐ
(ördög-keringő) ösz. fn. l. ÖRDÖGBORDA.

*ÖRDÖGKÚT
erdélyi falu Doboka m.: helyr. ~kút-ra, ~on, ~ról.

*ÖRDÖGLAKÁS
puszta Somogy m.; helyr. ~lakás-ra, ~on, ~ról.

*ÖRDÖGLÓ
(ördög-ló) ösz. fn. 1) l. ÖRDÖGSZEKÉR. 2) Hosszu lábu, karcsu dereku, vékony, átlátszó röpü rovarfaj, mely sebes csapongással röpköd ide s tova. Máskép: acsa, szitakötő, kígyólepke. 3) Átv. ért. lótifuti, szeleverdi ember.

*ÖRDÖGLOMBA
(ördög-lomba) ösz. fn. Lásd ÖRDÖGSZEKÉR, 2).

*ÖRDÖGLUK
puszta Somogy m.; helyr. ~luk-ba, ~ban, ~ból.

*ÖRDÖGMALOM
puszta Tolna m.; helyr. ~malom-ba, ~ban, ~ból.

*ÖRDÖGOLDAL
(ördög-oldal) lásd ÖRDÖGBORDA.

*ÖRDÖGÖS; ÖRDÖGÖSSÉG
l. ÖRDÖNGÖS ÖRDÖNGÖSSÉG.

*ÖRDÖGÖSKÖDIK
(ördög-ös-köd-ik) k. m. ördögösköd-tem, ~tél, ~ött. Ördögi gonoszságot gyakorol; kivált a gyermekekről am. csintalankodik, pajkoskodik.

*ÖRDÖGROKOLYA
(ördög-rokolya) lásd ÖRDÖGBORDA.

*ÖRDÖGSÉG
(ördög-ség) fn. tt. ördögség-ět, harm. szr. ~e. Ördögi dolog, mesterség, gonoszság. Szelidebb köz értelemben: nehézséggel járó, kedvetlen dolog. Az az ördögség, hogy... Nem ördögség, hogy meg ne lehessen tenni.

*ÖRDÖGSZAR
(ördög-szar) ösz. fn. l. BŰZASZAT.

*ÖRDÖGSZEKÉR
(ördög-szekér) ösz. in. 1) l. ÖRDÖGBORDA. 2) Néhutt úgy neveztetik a ballagó savar (salsola tragus) is, másképen szintén köznépi nyelven: barangó kóró, v. csak ballagó, balla. 3) Veszedelmes játék neme, melyet már csak néhutt gyakorolnak a falusi suhanczok, mely egy levert czölöp fölött keringő rúdból áll, s ha sebesen hajtják, a rajta ülőt elszéditi, és legény legyen, hogy le ne röpítse; máskép: ördögló, ördög lova, ördög lomba.

*ÖRDÖGTEJ
(ördög-tej) ösz. fn. A fütejek neméhez tartozó növényfaj, máskép szintén köz nyelven: kis sárfű; növénytani néven: kissár-fűtej. (Euphorbia esula, Pápai Páriz szerént: csula major).

*ÖRDÖGÜZÉS
(ördög-üzés) ösz. fn. Bizonyos szertartással járó cselekvés, mely által a rosz szellemet valahonnan eltávolítni törekesznek. Egyházi értelemben megfelel neki az exorcismus.

*ÖRDÖGÜZŐ
(ördög-üző) ösz. mn. és fn. Ki ördögöt valahonnan el-, vagy valakiből. kiűz. Közmondásilag isméretes az ördögüző Fábián. Egyházi ért. exorcista.

*ÖRDÖGZSÍR
(ördög-zsír) ösz. fn. Kantában égetett, fekete, büdös repczeolaj, szekérkenésre. Heves vármegyei tájszó.

*ÖRDÖNG
l. ÖRDÖG.

*ÖRDÖNGÖS (1)
(ördöng-ös) mn. tt. ördöngös-t, v. ~et, tb. ~ek. Kit az ördög megszállott, népies kifejezéssel, kibe ördög bujt. Átv. ért. ördögi tetteket, mesterséget, cselszövényt, gonoszságot űző; szelidebb ért. furfangos. Ördöngős ficzkó. Bibliai ért. főnév, tt. ördöngös-t, tb. ~ök. Ördögtől megszállott, zaklatott, üldözött személy. Káldinál: ördögös. "Estve pedig hozának neki sok ördögöseket." Máté. 8. 16. "És mikor a tengeren általment volna a gerasénusok tartományába, két ördögös jöve elébe." Máté. 8. 28. A Müncheni codexben: ördögvalló, daemonium habens, mely Károlyi Gáspárnál: ördöngös.

*ÖRDÖNGÖS (2)
puszta Csongrád m.; helyr. Ördöngös-re, ~ön, ~ről.

*ÖRDÖNGÖSKÖDIK
(ördöng-ös-köd-ik) k. m. ördöngösköd-tem, ~tél, ~ött. Babonás mesterséget űz, furfangoskodik.

*ÖRDÖNGÖSSÉG
(ördöng-ös-ség) fn. tt. ördöngösséget, harm. szr. ~e. Ördöngös mesterség, babonás mesterség, mely által valaki oly rendkivüli dolgokat űz, mintha az ördöggel czimborálna. Szelidebb ért. cselszövő furfangosság.

*ÖREG
(ör-eg) mn. és fn. tt. öreg-ět, harm. szr. ~e, v. ~je. 1) Tulajd. ért. mint Molnár A. értelmezi, és köz divatu népszokás szerént ma is am. a maga nemében a többinél nagyobb, (grandis, magnus). Ellentéte: kis, apró. Ily jelentése van ezekben: öreg szemű szilva, öreg alma, öreg gesztenye, öreg dió, mogyoró; öreg fejsze, öreg kés, öreg kövecs; öregre tört só, öregre vágott dohány; öreg újj (hüvelyk), öreg háló, öreg kötél; öreg betű, irás; öreg csizma, öreg szür (hosszu szür); öreg cseber, dézsa, üst; öreg vasmacska, v. horgony; öreg templom, öreg oltár, öreg mise stb. "Kik öregbek (qui majores sunt. Tatrosi codex. Máté XX.)" Továbbá: "De valamely tü közöttetek akarand öregb lenni (major fieri. Ugyanott)." "Ment inkább tü öregbek vagytok azoktól (quanto magis vos plures estis illis. Ugyanott. Lukács XII.)." "Api kisebb falukra egy-egy vágó ökröt, az öregb falukra pedig - kettőt, háromat." Gr. Eszterházy M. nádor levele 1645-ből. (Tört. Tár VIII. k.). 2) Mondják emberről, ki társadalmi, tiszti, állapoti tekintetben nagyobb fokon áll. Öreg biró, ellentéte: kis biró; öreg esküdt; öreg pap (plebánus), ki a káplánnál fölebb áll; öreg béres, öreg dajka, öreg bojtár. Átv. ért. öreg Isten, Atyaisten, fő Isten.
"Az öreg Istennek adassék tisztelet."
Arany. (Buda halála).
3) Másokhoz képest nagyobb koru, vénebb, idősebb, t. i. a természet rendes menete szerént az illető lénynek teljes nagysága, bizonyos korossággal jár. Öreg fa, mely kellő nagyságát elérte, öreg ember, öreg úr, öreg osszony, öreg apa, máskép: nagy apa; öreg anya, öreg néne; öreg embernek bor bogara, kása pecsenyéje, (Km.). Nincs oly öreg, ki tovább ne kivánna élni. (Km.). Öreg ember előtt kelj föl. (Km.).
"De az öreg ember csak tövis az ágon,
Látja, hogy ő nem kell ezen a világon."
Arany. (Buda halála).
V. ö. AGG, VÉN.
Ez értelmezésekből kitünik, hogy az öreg szóban eredeti alapfogalom a nagyság, és pedig tulajd. ért. a térbeli, átv. ért. az időbeli nagyság. Ennél fogva gyöke ör azon szók osztályába sorozható, melyekben a rokon vastaghangu or v. ór nagyot, magasat jelent, mint az orj, orom, mor, morj, óriás, hóri, gór, góré szókban. Mi alkatát illeti, arra nézve kétféle vélemény lehetséges, vagy az ör tiszta gyökből lett eg képzővel ör-eg, mint réteg, felleg, kéreg, féreg, és több mások; vagy pedig eredetileg göre volt, melynek vastag hangon megfelel: góré, s átvetve lett belőle öreg. Így változkodik a gör és rög, a ger és reg, honnan gerjed am. ég, és reggel, midőn a nap lángja fölemelkedik. Az öreg szóhoz legközelebbi rokon a csagataj ireg, mely ugyancsak ezen nyelvben reggelt is jelent (Vámbéry); de alaphangokban és hangáttétellel szintén rokonok ahhoz a latin grandis, német gross stb. Kétségen kivül rokon vele gyökben különösebben a 3-ik értelemben a német ur, mely régi felső németben, mint ar, ir, er is eléjön, a hollandban: or, oor, az irland nyelvben: oer stb. Figyelmet érdemelnek itt a görög ari-, eri, is, mint öszvetételekben nagyító értelemmel birók.

*ÖREGÁLGYU
(öreg-álgyu) ösz. fn. A maga nemében nagy álgyu, milyenek az ostromálgyuk. "Öreg álgyukot nem vittönk vala magunkkal." Gr. Eszterházy M. nádor levele 1648-ból. (Tört. Tár. 192. l.). V. ö. ÖREG.

*ÖREGANYA
(öreg-anya) ösz. fn. Apánknak, vagy anyánknak anyja, máskép: nagyanya, másikanya. Apai öreganya, anyai öreganya. Az öreganyák szeretik unokáikat.

*ÖREGAPA
(öreg-apa) ösz. fn. Édesapánknak, vagy anyánknak apja; máskép: nagyapa, másikapa, öregatya.

*ÖREGATYA l. ÖREGAPA.

*ÖREGB
(ör-eg-b, v. ör-eg-ebb) fn. tt. öregb-et, harm. szr. ~je. Maga az öreg melléknévnek második foka, s jelent személyt, ki bizonyos testület tagjai között, mint olyan idősebb (senior). Mi N. városa sebészeinek öregbjei. Az egyetemi karok öregbjei. Fölveszi nagyobb határozottság s könnyebb kiejtés végett is az ik ragot: öregbik, honnan népnyelven öregbik uram, am. férjemnek bátyja, ifjabbik, v. kisebbik uram am. férjem öcscse. Általán a föntebbi alakban (öregb) jóhangzás okáért rendszerént csak akkor szokott használtatni, ha előhangzós rag vagy képző járul hozzá, pl. öregb-ít, öregb-edik, öregb-űl, öregb-ik, öregb-et, öregb-ek; ellenben öregebb-nek, öregebb-től stb.

*ÖREGBĚDÉS
(ör-eg-b-ěd-és) fn. tt. öregbedés-t, tb. ~ěk, harm. szr. ~e. 1) Térben, tárgyilagos menynyiségben való nagyobbodás. A testeknek növés általi öregbedése. 2) Korbeli, időbeli nagyobbodás, vénhedés. V. ö. ÖREGBĚDIK.

*ÖREGBĚDIK
(ör-eg-b-ěd-ik) k. m. öregbedtem, ~tél, ~ětt. 1) Terjedelmileg nagyobbodik, sokasodik, szaporodik. A gondok idővel öregbednek. 2) Korosabbá, vénebbé, idősebbé leszen. Mennél inkább öregbedünk, annál ovatosabbak leszünk.

*ÖREGBÉL
(öreg-bél) ösz. fn. Végbél, vastagbél. (Intestinum crassum).

*ÖREGBÉRES
(öreg-béres) ösz. fn. 1) Széles ért. hat, vagy nyolcz ökrös szekéren járó, és dolgozó béres, kinek segéde kisbéres, v. ostoros. 2) Szorosb ért. bizonyos majorság béresei között az első, ki a többit igazgatja, s ki rendesen a szerszámcsináláshoz is ért, honnan faragó béresnek is hivják.

*ÖREGBIK
(ör-eg-b-ik) mn. tt. öregbik-et, harm. sz. ~e, v. ~je. L. ÖREGB.

*ÖREGBIRÓ
(öreg-biró) ösz. fn. A falunak, helységnek főnöke, első birája, ki után a törvénybiró következik. A kisbiró az öreg birónak segéde, futára; átv. ért lelkiesměret, mint az emberi tettek birája, melyhez képest a mindentudó igaz Isten öregbiró.

*ÖREGBÍT
(ör-eg-b-ít) áth. m. öregbit-ětt, par ~s, htn. ~ni, v. ~eni. Valamit a maga nemében nagyobbá tesz, nagyobbít, szaporít, sokasít. A sok gyermek öregbíti a szülék gondját. "Akivel (= amivel) maga és édes hazája jovát is öregbéti." Gr. Eszterházy M. nádor 1627-ben. (Tört. Tár. VIII. k. 20. l.). "Fizetését öregbítse meg kegyelmetek." Báthori István király 1583-ban. (Ugyanott. 228. l.). Mondhatjuk: öregbíteni a becsületet, mert mondjuk más nevét, hirét, becsületét ne kisebbítsd. V. ö. ÖREG, ÖREGB.

*ÖREGBÍTÉS, ÖREGBITÉS
(ör-eg-b-ít-és) fn. tt. öregbítés-t, tb. ~ěk, harm. szr. ~e. Cselekvés, mely által valami öregbbé, azaz: nagyobbá, többé tétetik; nagyobbítás, sokasítás.

*ÖREGBŰL, ÖREGBÜL
(ör-eg-b-űl) önh. m. öregbűl-t. A maga nemében nagyobbúl, szaporúl, többé lesz. Öregbűlnek növés által a fák.

*ÖREGBŰLÉS, ÖREGBÜLÉS
(ör-eg-b-űl-és) l. ÖREGBĚDÉS.

*ÖREG-CSERTŐ
puszta Pest-Solt m.; helyr. ~Csertő-re, ~n, ~ről.

*ÖREGĚDÉS
(ör-eg-ěd-és) fn. tt. öregědés-t, tb. ~ěk, harm. szr. ~e. Állapot, midőn valaki korra nézve öregedik, korosodás, vénhedés.

*ÖREGĚDIK
(öreg-ěd-ik) k. m. öregěd-tem, ~tél, ~ětt. A korban előre halad, idősb, vénebb leszen; vagy; aránylag időnek előtte vénhedik. Amint valaki öregedik, tapasztalata is növekedik. Megöregedik, elöregedik, teljes vén korra jut, vagy a vén kornak jelei egészen kifejlődnek rajta.

*ÖREGEN
(ör-eg-en) ih. 1) Nagy mértékben, nagy alakban, a maga nemében nagyon. Öregen vágott dohány. Öregen irt betük. Öregen beszél am. nagy hangon. 2) Öreg állapotban.

*ÖREGĚS
(ör-eg-ěs) mu. tt. öregěs-t, v. ~et, tb. ~ek. Korra vonatkozólag am. a véneknél szokásos, régi koma mutató. Öreg korba menő. Öreges viselet, járás, beszédmód. Öreges úr.

*ÖREGESEN
(ör-eg-ěs-en) ih. Öregek módjára Öregesen jár, beszél.

*ÖREGFALU
falu Torontál m.; helyr. ~falu-ba, ~ban, ~ból.

*ÖREGFEJSZE
(öreg-fejsze) ösz. fn. Hosszu nyelü nagyobbféle fejsze, melytől különbözik a széles bárdforma szekercze, és a kisebb nemü balta. Öregfejszével vágni a fát.

*ÖREGFÜRÉSZ
(öreg-fürész) ösz. fn. Nagy fürész, melyet legalább is ketten húznak, pl. a gerendákat, fenyüszálakat hasogató fürész.

*ÖREG-GYÁNT
puszta Tolna m.; helyr. ~Gyánt-ra, ~on, ~ról.

*ÖREGGYÖNGY
l. SZĚMGYÖNGY.

*ÖREGHEGEDŰ
v. ~HEGEDÜ, (öreg-hegedű) ösz. fn. Nagyobbféle hegedű, melynél a közönséges hegedű kisebb, olaszul: viola, viola alta, viola di braccio, németül: Bratsche, Armgeige. Máskép magyarul is: karhegedű. (A kishegedű violino; violine, a magyarban egyszerüen hegedű).

*ÖREGHEGY
puszta Fehér m.; helyr. ~hegy-re, ~ěn, ~ről.

*ÖREGHORGONY
(öreg-horgony) ösz. fn. Tengeri hajókon levő nagy horgony, melyet vihar, szélvész idején vetnek le.

*ÖREGHURKA
(öreg-hurka) ösz. fn. Vastagbél az állatokban, pl. a disznó öreghurkája, melyből töltelékkel leszen a vastaghurka. Máskép: hurkabél.

*ÖREGÍT, ÖREGIT
(ör-eg-ít) áth. m. öregít-ětt, par. ~s, htn. ~ni, v. ~eni. Vén koruvá, vagy vén koruhoz hasonlóvá tesz valakit. Az idő minadnyájunkat öregít. Néha am. kimutatja, hogy valaki vénül, korosodik. A szüléket a felnőtt gyermekek öregítik. Néha am. a valóságnál idősebbnek állít. A fiatalok olykor öregítni, a vének fiatalítni szeretik magukat.

*ÖREGÍTÉS, ÖREGITÉS
(ör-eg-ít-és) fn. tt. öregítés-t, tb. ~ěk, harm. szr. ~e. Cselekvés, midőn valakit öregítenek. V. ö. ÖREGÍT.

*ÖREGKARSZÉK
(öreg-kar-szék) ösz. fn. Kényelmes, félig fekvő ülésre alkalmas zsellyeszék.

*ÖREGLAK
falu Somogy m.; helyr. ~lak-ra, ~on, ~ról.

*ÖREGLEGÉNY
(öreg-legény) ösz. fn. 1) A czéhbeli iparosoknál, mesterembereknél korosabb, vagy mesterségében legügyesebb legény, ki a többi között, s az illető mühelyben némi kiváltságokkal bir, s a mesternek első segéde, olykor helyettese is. 2) Szélesb ért. agg legény, nőtelen koros férfi.

*ÖREGLIK
(öreg-lik) ösz. fn. Széles ért. a maga nemében nagyobb lik. Boncztani ért. lik a nyakszirton. (Foramen magnum occipitis).

*ÖREGMESTER
(öreg-mester) ösz: fn. A czéhtestületnek azon tagja, ki többi társai között, mint felavatott mester legidősb.

*ÖREGMISE
(öreg-mise) ösz. fn. Népies nyelven am. nagy mise, énekes mise, mely több szertartással jár, és több ideig tart, mint a kis mise. Vasárnapon és ünnepen öregmisét hallgatni. V. ö. MISE.

*ÖREG-NÉMA
puszta Győr m.; helyr. ~Némá-ra, ~n, ~ról.

*ÖREGOLTÁR
(öreg-oltár) ösz. fn. Főoltár, a templom szentélyében levő nagy oltár.

*ÖREGRÁSPOLY
(öreg-ráspoly) ösz. fn. A maga nemében nagy ráspoly, melylyel valamit öregében, nagyjában ráspolnak.

*ÖREGRESZELŐ
(öreg-reszelő) ösz. fn. Lásd ÖREGRÁSPOLY.

*ÖREGSÉG
(ör-eg-ség) fn. tt. öregség-ět, harm. szr. ~e. Régente Molnár A. szerént, nagyság, nagysági állapot, vagy tulajdonság; de már ma am. vén koru állapot, vénség. Tisztes öregség. Öregség, betegség. Legjobb futót is eléri az öregség. (Km.). Sok köhögő társsal jár az öregség. (Km.).
"Tisztes öregségben az lesz neme atyja."
Arany J. (Buda halála).
V. ö. ÖREG.

*ÖREGSZĚMŰ v. ~SZEMÜ
(öreg-szěmű) ösz. mn. Aminek átv. értelemben nagy szeme van. Öregszemü bab, borsó, lencse, búza. Öregszemű szilva, cseresznye. Öregszemű serét, lőpor. V. ö. SZĚM.

*ÖREGSZIK
(ör-eg-sz-ik) k. Ez alakot csak a jelen időben tartja meg; m. öregěd-tem, ~tél, ~ětt, függő m. öregvám, v. öregědém, par. öregedjél, htn. öregedni. Igekötőkkel: elöregszik, megöregszik. Értelmére nézve l. ÖREGĚDIK.

*ÖREGTEMPLOM
(öreg-templom) ösz. fn. Népies nyelven, főtemplom valamely városban, vagy helységben, pl. érseki, püspöki, plébániai templom.

*ÖREGTÉNY
puszta Pest-Solt m.; helyr. Öregtény-be, ~ben, ~ből.

*ÖREGUJJ
(öreg-ujj) ösz. fn. l. HÜVELYKUJJ.

*ÖREGŰL, ÖREGÜL
(ör-eg-űl) önh. m. öregűl-t, l. ÖREGĚDIK.

*ÖREGŰLÉS, ÖREGÜLÉS
(ör-eg-űl-és) fn. l. ÖREGĚDÉS.

*ÖREGVAKOLAT
(öreg-vakolat) ösz. fn. Kőmivesi munka, midőn a mészhomokot csak úgy nagyjában, öregében csapkodják a falra, és le nem simítják.

*ÖRGÖDÖR
falu Vas m.; helyr. Örgödör-re, ~ön, ~ről.

*ÖRJÖNG; ÖRJŰL stb.
Lásd ŐRJÖNG; ŐRJŰL stb.

*ÖRMÉNY
mn. és fn. tt. örmény-t, tb. ~ěk. Örményországi lakos, vagy ezen országnak ős népétől származott, s annak nyelvén beszélő, annak szokásait, vallását követő, milyenek az Erdélyben nagyobb számmal lakó örmények. Örmény nyelv; örmény szertartásu keresztények; örmény püspökök. V. ö. ÖRMÉNYORSZÁG.

*ÖRMÉNYES
faluk Közép-Szolnok m.; erdélyi falu Aranyos sz.; helyr. Örményes-re, ~ěn, ~ről.

*ÖRMÉNYORSZÁG
(örmény-ország) ösz. fn. Ázsiai tartomány: Arménia. Mai ösmertebb neve Erzerum.

*ÖRMÉNYORSZÁGI
(örmény-országi) ösz. mn. Örményországból való, azt illető, arra vonatkozó, annak határai közt levő, stb. Örményországi gyarmatok, termények, hegyek, folyók.

*ÖRMÉNY-SZÉKES
erdélyi falu Alsó-Fehér m.; helyr. ~Székes-re, ~ěn, ~ről.

*ÖRMÉNYÜL
(örmény-ül) ösz. ih. Örmény nyelven. Örményül tanulni, beszélni, irni.

*ÖRÖ
tájdivatos, és régies ürü helyett.

*ÖRÖG
tájdivatosan am. öreg.

*ÖRÖK
(ör-ök) mn. és fn. tt. örök-öt, harm. szr. ~e, v. ~je. Szoros ért. ami mindenkor volt, és leszen minek idő szerént sem kezdete sem vége. Az Isten örök valóság. Örök mindenható Isten. Szélesb ért. halhatatlan, végetlen. Örök életet élni. Örök üdvösség, boldogság, kárhozat. Átv. ért. végső időkorig tartós, maradós. Örök hirt, dicsőséget szerezni. Örök emlékezetben maradni. Örök időre alkotott mű. Továbbá ami bizonyos időnek végéig folytonosan tart. Örök fogságra itélt ember, t. i. mig élete tart. Örök szégyenedre válik, mig élni fogsz.
"Csakhogy nálunk még örök
Nem lett akkor a török."
Kisfaludy S.
Köz életben némi nagyítással használják rövidebb időről is, midőn azt hosszu gyanánt veszik. Örök veszekedésben élni. Örök panasz, sirás. Örök mindig másokon alkalmatlankodik. 2) Vagyonra birtokra vonatkozólag, ami valakinek kiholta után természeti vagy törvényesen kijelelt utódára száll által, apáról fiúra, unokára stb. átmenő jószág. Ez nekem ősi örököm. Másnak örökét erőszakkal elfoglalni. Szokottabban ugyan az örökség használtatik, de hogy az örök valóságos főnév, kitünik az örökös származékból, mely oly személyt jelent, kinek öröke van, és örökül birni valamit am. örök gyanánt. Örökbe fogadni, venni, tartani valamely gyermeket.
"Másnak örökébe száll a hitvány fattyú."
Faludi.
Az örök szónak mindkét nemü értelmében alapfogalom bizonyos állapotnak folytonos tartása, bizonyos körben való forgása, keringése, melyet soha el nem hagy az illető tárgy; miért valószinüleg állíthatjuk, hogy azon ör gyökü szókkal áll fogalmi rokonságban, melyek valami köröset, forgót, keringőt jelentenek, milyenek: örv, örvény, örvös; előtéttel: kör körös, gör görbe stb. Tudniillik a régiek az örökkévalóság fogalmát gyürü, vagy karika jelvével fejezték ki. Mennyiben az örök firól fira, ágról ágra szálló birtokot jelent, gyökre rokon hozzá a latin haeres, és német Erbe.

*ÖRÖKBEFOGADÁS
(örökbe-fogadás) ösz. fn. Cselekvés, midőn valakinek természetes örököse nem lévén, idegent veszen föl saját gyermekéül és örököséül.

*ÖRÖKBEFOGADOTT
(örökbe-fogadott) ösz. mn. Kit valaki saját gyermeke gyanánt fogad, nevel, és javainak örökösévé tesz. Örökbefogadott árva.

*ÖRÖKBEN
(ör-ök-ben) ih. 1) Örökös gyanánt. Örökben tartott, nevelt gyermek. 2) Örökségül. Örökben kapott jószág. Ez örökben maradt ránk.

*ÖRÖKBÉR
(örök-bér) ösz. fn. Ha a birtokos állandón, vagy öröklőleg egyedül a föld tulajdona elismeréséül tesz valamely csekély adózást, ezt örökbérnek nevezik; azon földet pedig örökbéri, v. örökbérjószág-nak, az ez iránt tett szerződést örökbéri szerződés-nek, s az örökbér iránti jogot örökbérlet-nek; különbözik az örökhaszonbér.

*ÖRÖKBÉRJÓSZÁG
(örök-bér-jószág) ösz. fn. Örökbér mellett birt, s örökösökre, illetőleg fiúról fiúra is átszálló föld, vagy jószág. V. ö. ÖRÖKBÉR.

*ÖRÖKBÉRLET
(örök-bérlet) ösz. fn. Jog valemely örökbér iránt. V. ö. ÖRÖKBÉR.

*ÖRÖKBEVALLÁS
(örök-be-vallás) ösz. fn. Régi magyar törvény szerént, nemesi jószágnak, vagy jószágoknak örökös eladásáról valamely hiteles helyen történt bejelentés; továbbá maga az ezen eladásról szóló hiteles okmány. (Fassio perennalis; litterae fassionales).

*ÖRÖKÉTIG
(örök-éltig) ösz. ih. Tájdivatos szó, kivált túl a Dunán, a szokottabb örökké helyett, olyan mint: mindétig = mind-éltig. "Örökéltigh való szolgálotom uthán." Levél 1557-ből. (Szalay Ág. 400 m. l.).

*ÖRÖKETLEN
(ör-ök-et-len) mn. tt. öröketlen-t, tb. ~ěk. Kinek öröksége nincsen, kire örökség nem marad. A törvénytelen ágyból született gyermek öröketlen. Öröketlenné tenni az elkorcsosult fiat.

*ÖRÖKHAGYÁS
(örök-hagyás) ösz. fn. Cselekvény, vagy állapot, midőn valaki örökséget hagy, vagy valakinek halála után örökség marad az illetőknek.

*ÖRÖKHAGYÓ
(örök-hagyó) ösz. fn. Személy, ki bizonyos vagyont örökségül hagy, vagy kinek halálával örökség marad az illetőknek.

*ÖRÖKHASZONBÉR
(örök-haszon-bér) ösz. fn. Ha valakinek valamely jószág haszonvétele, vagyis haszontulajdona öröklőleg oly feltétel alatt engedtetik át, hogy az évenkénti haszonvételeket a jövedelemhez mérsékelt évenkénti pénz, vagy termés, vagy arányos szolgálatbeli adózással viszonozza, ezen adózást örökhaszonbérnek nevezik, s az erről kelt szerződést örökhaszonbéri szerződés-nek.

*ÖRÖKIFJÚ v. ~IFJU
(örök-ifjú) l. ÖRÖKZÖLD, 2).

*ÖRÖKÍT, ÖRÖKIT
(ör-ök-ít) áth. m. örökít-ětt, par. ~s, htn. ~ni, v. ~eni. E szóban az örök tartós időt jelent, s am. örök időre megállapít valamit. Nevét dicső tettek által örökíteni.

*ÖRÖKÍTÉS, ÖRÖKITÉS
(ör-ök-ít-és) fn. tt. örökítés-t, tb. ~ěk, harm. szr. ~e. Cselekvés, mely által örökítünk valamit. V. ö. ÖRÖKÍT.

*ÖRÖKJOG
(örök-jog) ösz. fn. Törvények által megalapított polgári jog, melynél fogva valaki bizonyos vagyonra, mint egykor rászállandóra, vagy szállhatóra számot tart; vagy pedig különösebben, melynél fogva már valamely hátrahagyott vagyont, hagyatékot birtokba vehet. Ősi birtokra vonatkozó örökjog. Az örökjog czime, vagy az örökhagyónak nyilvánitott akaratán, vagy örökszerződésen, vagy a törvényen alapszik.

*ÖRÖKJÓSZÁG
(örök-jószág) ösz. fn. 1) Minden örökölt jószág. 2) Tulajdon jószág, mely mindkét nembeli örökösökre általszáll, különböztetésül a hűbérjószágtól.

*ÖRÖKKÉ
(ör-ök-é, v. ör-ök-vé) ih. 1) Szoros ért. kezdet és vég nélkül. Az Isten örökké való lény. 2) Végtelenül, mindig, mindenkor. Örökké tartandó mennyei boldogság, pokoli kinok. Dicsértessék a Jézus neve mind örökké.
"Atyafivér vizzé, sőt epeméreggé
Hogy változik által, azt látom örökké."
Arany. (Buda halála).
"Tarts, mondom, örökké a fülbesugóktól."
U. ott.
3) Köz értelemben am. aránylag sokáig, tartósan. Örökké azon töri fejét, hogy.... Örökké nyakunkon van, és alkalmatlankodik. Valószinű, hogy e szóban a k csak nyomatosság végett van megkettőztetve, mint ,örökkön' szóban, s eredetileg örök-é, valamint sok sok-á; ha csak azt nem véljük, hogy a ké átalakult vé képző, mintha volna örök-vé.

*ÖRÖKKÉPES
(örök-képes) ösz. mn. Aki valamely örökség átvételére, törvény szerént, jogosítva van. A moldvai alattvalók, az ausztriai álladalmakban, mindaddig örökképeseknek ismerendők, mig a moldvai kormány ezen álladalmak alattvalói iránt hasonló eljárást követ. (Ausztriai ált. polg. tkönyv. Függelék. 50.).

*ÖRÖKKÉVALÓ
(örökké-való) ösz. mn. 1) Szoros ért. kezdet és vég nélküli, milyen az Isten. Örökkévaló Isten. 2) Végtelenül tartandó, halhatatlan. Örökkévaló élet, mennyei boldogság. 3) Köz ért. sok időig tartó, folytonos. Örökkévaló gondok.

*ÖRÖKKÉVALÓSÁG
(örökké-valóság) ösz. fn. Állapot, vagy tulajdonság, mely szerént valami örökkévaló; különösen lelkünknek ez élet utáni állapota, halhatatlanság, másvilág. Örökkévalóságba költözött. Máskép: öröklét. V. ö. ÖRÖKKÉVALÓ.

*ÖRÖKKÖN
l. ÖRÖKÖN.

*ÖRÖKLÉS
(ör-ök-öl-és) fn. tt. öröklés-t, tb. ~ěk, harm. szr. ~e. A birtokszerzésnek azon neme, midőn valaki bizonyos jószágot örökjog szerént általvesz, és azt magáévá teszi.

*ÖRÖKLÉSI
(ör-ök-öl-és-i) mn. tt. öröklési-t, tb. ~ek. Öröklést illető, ahhoz tartozó, arra vonatkozó. Öröklési jog. Öröklési képesség. Öröklési rend.

*ÖRÖKLÉT
(örök-lét) ösz. fn. Végtelen, minden időt túlhaladó lét. Tágabb ért. sokáig, bizonyos időszak fogytáig tartó lét. "Valamint az öröklét, úgy a teljes megsemmisülés, túl fekszik azon határokon, melyek között elménk tiszta fogalmakat talál." B. Eötvös J. (Gondolatok). Máskép: örökkévalóság.

*ÖRÖKLÉTŰ v. ~LÉTÜ
(örök-létű) ösz. mn. Szoros ért. kezdet és vég nélkül létező. Öröklétű Isten. Máskép: örökkévaló, örök éltü.

*ÖRÖKLEVÉL
(örök-levél) ösz. fn. Örök-bevallásról szóló hiteles okmány. V. ö. ÖRÖKBEVALLÁS.

*ÖRÖKLIK
(ör-ök-öl-ik) személytelen ige. m. örökl-ött, htn. ~eni. Tartósan késő időre megállapodik, rendesen meg igekötővel jár. A rosz szokások, némely betegségek megöröklenek. Máskép: öröködik.

*ÖRÖKLŐ
(ör-ök-öl-ő) mn. tt. öröklő-t. 1) l. ÖRÖKKÉVALÓ. 2) Aki valamit örököl. V. ö. ÖRÖKÖL.

*ÖRÖKLŐLEG
(örök-öl-ő-leg) ih. Örökös-, vagy örökségként.

*ÖRÖKOSZTÁLY
(örök-osztály) ösz. fn. Birtoklás neme, midőn az örökösök a rájok maradt vagy hagyott örökjószágot maguk között felosztják, s maga részét kiki általveszi.

*ÖRÖKÖDÉS
(ör-ök-öd-és) fn. tt. öröködés-t, tb. ~ěk. 1) Örökké, azaz tartóssá, maradandóvá levés. 2) Örökösödés. V. ö. ÖRÖKÖDIK.

*ÖRÖKÖDIK
(ör-ök-öd-ik) k. m. örököd-tem, ~tél, ~ött. 1) Tulajdonképen: örök lesz, azaz időre vonatkozólag am. tartóssá, állandóvá, maradandóvá, örökkévalóvá leszen. 2) Használtatik, ámbár nem szabatosan, örökösödik helyett is, azaz: bizonyos örökjószágban maga vagy többekkel együtt részt kap. "Nem szabatos értelem"-nek mondók, mert ,öröködik' a szófejtés szerént nem tehet mást, mint ,örök lesz'; ez pedig sehogy sem jelenti azt, hogy: örökös lesz; valamit ,örökít' is csak azt jelenti: örökkévalóvá tesz, örök időre megállapít valamit.

*ÖRÖKÖL
(ör-ök-öl) önh. és áth. m. örököl-t, vagy öröklött; htn. örökölni, vagy örökleni. Bizonyos jószágot, mint örököt kap, általvesz. Apjok végrendelete szerént mindnyájan egyaránt örököltek. Mint áth. az általános szabály szerént, a viszonynevet tárgyeseti raggal vonzza. Az apai ázat a legkisebbik fiu örökölte. Sok pénzt és fekvő birtokot örökölni. Átvitetik más örökölhető tárgyakra is. Örökölt nemesség, méltóság. Örökölt betegség.

*ÖRÖKÖLÉS
l. ÖRÖKLÉS.

*ÖRÖKÖLHETÉS
(ör-ök-öl-het-és) fn. tt. örökölhetés-t, tb. ~ěk. l. ÖRÖKÖLHETŐSÉG.

*ÖRÖKÖLHETŐ
(ör-ök-öl-het-ő) mn. tt. örökölhető-t. 1) Ki a bevett törvények szerént bizonyos jószágot örök gyanánt kaphat. 2) Amit örök gyanánt általvenni, megkapni lehet. A hivatallal járó javadalom nem örökölhető.

*ÖRÖKÖLHETŐSÉG
(ör-ök-öl-het-ő-ség) fn. tt. örökölhetőség-ět. Képesség arra, hogy valaki valamit örököljön. Ki vagyonszerzésre jogositva van, rendszerént örökölhetőséggel is bír.

*ÖRÖKÖN
(ör-ök-ön) ih. Mindig, végtelenül, vagy bizonyos időszaknak legvégeig. Az örökké szóval egyesülve a kifejezés nyomatosságát emeli. Mind örökön örökké. Amen. Terjedelmes tájszokás szerént kettőzött k hanggal: örökkön.

*ÖRÖKÖS (1)
(ör-ök-ös) mn. tt. örökös-t, v. ~et, tb. ~ek. 1) A tágabb ért. vett örök származéka, am. sokáig, folytonosan, szüntelenül tartó, maradó. Örökös békesség, harag, gyülölség. Örökös kenyér, hivatal, jobbágyság, katonáskodás. Örökös kötés a nádazóknál, örökös lécz a nádfödélen. 2) Örökként valakire szálló, vagy szállott. Örökös jószág. Örökös tartomány.

*ÖRÖKÖS (2)
(mint föntebb) fn. tt. örökös-t, tb. ~ök, harm. szr. ~e. Kire bizonyos dolog, jószág örök gyanánt néz, vagy általszáll. A gyermekek a szüléknek természetes örökösei. Örökösök osztálya. Örököstársak közti czivódás. Hamis keresménynek kincse nem száll harmad örökösre. (Km.). Különösen személy, kire bizonyos jog, rang, méltóság, hatalom örök gyanánt vár, vagy már szállott. Koronaörökös. Örökösfőispán. Örökösherczeg. Örökösfejedelem.

*ÖRÖKÖSEN
(ör-ök-ös-en) ih. 1) Minden utóbbi időre. Örökösen eltávozni valahonnan. Örökösen lemondani valamiről. 2) Birtokra vonatkozólag, örök gyanánt. Örökösen birt jószág. Örökösen eladni, adományozni valamit.

*ÖRÖKÖSI
(ör-ök-ös-i) mn. tt. örökös-it, tb. ~ek. Birtokló örököst illető, arra vonatkozó. Örökösi jog. Örökösi nyilatkozat.

*ÖRÖKÖSÍT, ÖRÖKÖSIT
(ör-ök-ös-ít) áth. m. örökösít-ětt, par. ~s, htn. ~ni, v. ~eni. 1) Örökös, azaz sokáig, mindig tartó időre megállapít. Hírét nevét jeles tettek által örökösíteni; máskép: örökít. 2) Birtokra vonatkozólag bizonyos jószágban, dologban örök gyanánt részesít valakit. "Vigságot és örvendezést gyüjt reája, és örökkévaló névvel örökösíti őt." (Haereditabit illum). Káldi, Sirák fia 15. 6.

*ÖRÖKÖSÍTÉS, ÖRÖKÖSITÉS
(ör-ök-ös-ít-és) fn. tt. örökösítés-t, tb. ~ěk, harm. szr. ~e. Cselekvés, mely által valami, vagy valaki örökössé tétetik. V. ö. ÖRÖKÖS.

*ÖRÖKÖSNÉLKÜLI
(örökös-nélküli) ösz. mn. Mondják hagyatékról, melyre nézve törvényes, különösen vérszerénti, legfölebb hitvestársi örökös nem létezik. Örökösnélküli jószág.

*ÖRÖKÖSÖDÉS
(ör-ök-ös-öd-és) fn. tt. örökösödés-t, tb. ~ěk, harm. szr. ~e. Állapot, midőn valami, vagy valaki örökösödik. Örökösödés rende, ideje. V. ö. ÖRÖKÖSÖDIK.

*ÖRÖKÖSÖDÉSI
(ör-ök-ös-öd-és-i) mn. tt. örökösödési-t, tb. ~ek. Örökösödést illető, arra vonatkozó. Örökösödési jog. Örökösödési törvények.

*ÖRÖKÖSÖDIK
(ör-ök-ös-öd-ik) k. m. örökösöd-tem, ~tél, ~ött. 1) Folytonosan tartó, késő időre terjedő tulajdonságuvá leszen. Rendesen meg, vagy el igekötővel jár. A gonosz szokás megörökösödött benne. Nyavalyája elörökösödött, elidült. 2) Birtokra vonatkozólag, bizonyos jószág örök gyanánt száll rá. A gyermekek szüléik halála után örökösödnek.

*ÖRÖKÖSSÉG
(ör-ök-ös-ség) fn. tt. örökösség-ět, harm. szr. ~e. Tulajdonság, vagy képesség, mely valakit mint birtokló örököst illet. A szerzetesek lemondanak az örökösségről. A nemesek örökösségéről szóló törvények.

*ÖRÖKÖSTÁRS
(örökös-társ) ösz. fn. Aki valamely hagyatékban közösen örökösödik, pl. anya és gyermekek, fivér és a másik fivér gyermekei, végrendeleti és törvényes örökös.

*ÖRÖKÖSTELEN
(ör-ök-ös-te-len) mn. tt. örököstelen-t, tb. ~ěk. Kinek törvényes örököse nincsen; különösen: magtalan, gyermektelen, közvetlen természetes örökös nélkül való, kinek jószága a polgári törvény szerént idegenre száll; máskép: örökösnélküli. l. ezt. Határozóként am. örökös nélkül.

*ÖRÖKÖSTELENÜL
(ör-ök-ös-te-len-ül) ih. Törvényes örökös, vagy örökösök nélkül; különösebben magtalanul, gyermektelenül.

*ÖRÖKÖSTÉTEL
(örökös-tétel) ösz. fn. Az örökhagyónak, vagy végrendelkezőnek nyilvánitása, melynél fogva halála esetére vagyonát egészben, vagy részben egy vagy több személynek mint örökösnek, vagy örökösöknek átengedi (Erbe-Einsetzung); s az ily nyilvánitás az osztrák általános polgári jog elvei szerént egyedül hivatik végrendelet-nek; ha pedig valamely végakarat nyilvánitásában nincs örökös nevezve, hanem az másnemü intézkedéseket foglal magában, annak azon törvény szerént ,codicillus' neve van.

*ÖRÖKÖSŰL, ÖRÖKÖSÜL
(ör-ök-ös-űl) önh. m. örökösül-t. 1) Bizonyos jószágban örökös gyanánt részesül. 2) Időre vonatkozólag, tartóssá, állandóvá, maradandóvá lesz.

*ÖRÖKÖSŰLÉS, ÖRÖKÖSÜLÉS
(ör-ök-ös-űl-és) fn. tt. örökösűlés-t, tb. ~ěk, harm. szr. ~e. 1) Bizonyos jószágban, mint örökségben részesülés. 2) Állandó, legvégső ideig terjedés.

*ÖRÖKÖSVALLÁS
(örökös-vallás) l. ÖRÖKÖSTÉTEL.

*ÖRÖKPÉNZ
(örök-pénz) ösz. fn. Pénz, mely örökségben szállott valakire.

*ÖRÖKRE
(ör-ök-re) ih. 1) Végtelen időre, mely nem múlik el soha. Örökre üdvözűlni, elkárhozni.
"Född, vad fa! örökre az ifju nevét."
Vörösmarty.
2) Végképen, mindenkorra. Örökre elveszett. Örökre oda van.
"Jó gyermekem! a haza szebb idejét,
Elmúlt az örökre, ne zengjed."
Vörösmarty.

*ÖRÖKRÉSZ
(örök-rész) ösz. fn. Jószágrész, melyet valaki örökségül kap.

*ÖRÖKSÉG
(ör-ök-ség) fn. tt. örökség-ět, harm. szr. ~e. 1) Kezdet és vég nélküli állapot. Isten öröksége.
"Az idők az örökségbe,
Mint a vizek a mélységbe,
Lefolytanak."
Kisfaludy S.
"Ezt nem idő, három rövid év ezt nem teszi; percz az
A boldogságnak; de maró bánatnak örökség."
Vörösmarty.
"Üll vala az Isten abban az székiben,
- - - - - - - - - - - - - - - - - - - - -
Thrónusa helyheztetve nagy örökségben."
Gr. Zrinyi M.
2) Tágabb ért. igen sokáig tartó állapot. 3) Birtokra vonatkozva, azon vagyonnak, jószágnak öszvege, mely örök gyanánt száll valakire. Örökségen osztozó testvérek, rokonok. "A mi örökségünk idegenekre szállott," Jeremiás imáda. 2. vers. Káldinál.
"Most Buda országol, (mert ő vala közbül)
Atyja örökségén, három fia közzül."
Arany. (Buda halála).

*ÖRÖKSÉGI
(ör-ök-ség-i) mn. tt. örökségi-t, tb. ~ek. Örökséget illető, ahhoz tartozó, arra vonatkozó. Örökségi jog, törvények. Örökségi rész. Örökségi kereset. Örökségi nyilatkozat. V. ö. ÖRÖKSÉG.

*ÖRÖKSÉGLESŐ
(örökség-leső) ösz. mn. és fn. Ki az illetőnek halálát esennen lesi, várva várja, hogy a rá néző örökséget megkaphassa. Örökségleső atyafiak, utódok.

*ÖRÖKSÉGÜL
(ör-ök-ség-ül) ih. Birtokra vonatkozva am. örökségként, vagy gyanánt bizonyos személyt illetőleg. Örökségül kapott jószág. Örökségül sok pénz és fekvő jószág maradt rá. V. ö. ÖRÖKSÉG, 3).

*ÖRÖKSZERZŐDÉS
(örök-szerződés) ösz. fn. Szerződés valamely leendő hagyaték iránt. Az örökszerződés az osztrák polgári jog szerént csak házastársak közt engedtetik meg.

*ÖRÖKTELEK
(örök-telek) ösz. fn. Telek, mely örökül firól fira, ágról ágra száll.

*ÖRÖKTŐL
(ör-ök-től) ih. Kezdet nélkül véve bizonyos létezést. Az Isten öröktől van. Ugyan ezt jelenti a való és fogva utószókkal. Az Isten öröktől való lény, öröktől fogva létezik.

*ÖRÖKÜL
(ör-ök-ül) ih. Mint birtokra vonatkozó örök vagy örökség. Ez örökül jutott rám.

*ÖRÖKŰL v. ÖRÖKÜL
(ör-ök-űl) önh. m. örökül-t. L. ÖRÖKÖDIK, 1).

*ÖRÖKŰLÉS, ÖRÖKÜLÉS
(ör-ök-űl-és) fn. tt. örökülés-t, tb. ~ěk. l. ÖRÖKÖDÉS, 1).

*ÖRÖKVALLÁS v. ~VALLOMÁS
(örök-vallás, v. ~vallomás) l. ÖRÖKBEVALLÁS.

*ÖRÖKVÉTEL
(örök-vétel) ösz. fn. Vétel, mely által bizonyos jószágnak birtoklási joga végképen a vevőre, és ennek örököseire általmegy.

*ÖRÖKZÖLD
(örök-zöld) ösz. fn. 1) Köz neve némely növényeknek, melyek folyvást zöldellenek, milyenek a közönségesen ismert fenyük, puszpángok. 2) Átv. és költői értelemben mondják eszményi élet vagy világról, melyben örökké csak tavasz virúl.

*ÖRÖM
(ör-öm) fn. tt. öröm-et, harm. szr. ~e. Nemcsak szép hangzat végett helyesebb nyilt e-vel ragozni: örömek, örömem; hanem örömest is mutatja, hogy az állandóbbszokás az e ragozást kedveli. Nem hangugrató, mint több társai, pl, üröm,verem, köröm, korom stb. 1) A kellemes érzésnek nagy foka, melyet bizonyos jelenlévő élvezet, vagy jövendő jónak élénk képzelete gerjeszt bennünk. Örömet, érezni; örömre fakadni; örömmel fogadni valamit; örömében ugrálni, nevetni, sírni; másnak örömet szerezni; nyalták falták egymást, hogy öröm volt őket nézni (népmesei kifejezés); örömében nem tudja, hová legyen; öröme telik benne; atyai, anyai öröm; mások örömét zavarni, háborítni; örömet hirdetni; nagy öröm miatt azt sem tudja, mit tegyen, mit szóljon; örömében nem tud hová lenni. Az öröm nyomán jár a szomoruság. (Km.). Örömnek gyakran szomoruság a vége. (Km.).
"A földhöz minket baj, s öröm kötöz."
Vörösmarty.
"Életemnek örömei
Be rövidek valátok."
Kisfaludy S.
"Járatlan útakon ki jársz,
Keblet viharra, vészre társz,
Örömtől idegen."
Vörösmarty. (A Hontalan).
Öröm, üröm csak egy betüben különböznek. (Km.). 2) Maga az örömérzetnek nyilatkozata, kitörése. Bezzeg volt üröm. Csak láttad volna azt az örömet. 3) Azon tárgy, mely örömet gerjeszt. Te vagy az én örömem, és gyönyörüségem. Minden öröme gyermekeiben van.
"Szerencsés te, örömeket
Énekelsz, én keserveket."
Kisfaludy S.
4) Jelent különös készséget valamire. Kedvedért örömmel megteszek mindent. A vitézek örömmel mentek a csatába. 5) Öszvetett szókban oly személyekre vonatkozik, kiket a köz örömből legnagyobb rész illet, pl. örömapa, örömanya, továbbá: oly tárgyakra, melyek bizonyos örömre mutatnak, emlékeztetnek, vagy örömet hoznak, pl. örömév, örömlövés, örömnap, örömóra, örömtűz, örömhír, örömmondás, örömszózat, örömének stb.
Azt lehetne vélni, hogy ezen szó ör gyöke a kereket, forgást, forgót jelentő örv, örvény szók gyökével rokon, minthogy az öröm gyakran keringő forgással nyilatkozik: de valószinübb, hogy itt a hangutánzó ör rejlik, mely mint gyök röh hangátvetéssel megvan a röhög igében, mely mind emberről, mind oktalan állatról használtatik, pl. a ló megröhögi az abrakot, midőn örűl neki, vagy a csikaját, midőn megtalálja; ez értelemben és hangokban rokonok hozzá a szanszkrit ram (gaudere, oblectari); csagataj ürün (lovagjáték; mulatság), török ďrla-mak (dalolni, vigad-ni); a finn riemu (öröm; Fábián), rehotan, v. reikotan (röhögök; Fábián); latin rideo; szláv rada (öröm), radost (örvendezés); mandsu urgun; f előtéttel a német froh, freuen, Freude; torokhangi előtéttel a mongol-kalmuk khurim (Fest, Gastmahl); persa kharám (Freude), khuram, v. khurram (laetus, hilaris). Mind az öröm, mind a harag, és riadás, remegés, rettegés, legélénkebb, leghirtelenebb, az idegeket egyszerre átvillanyozó indulatok, s ebből fejthetni meg, hogy több nyelvekben ezen érzelmeket kifejező szók alaphangja az r, mint: Frainw, Freude, rideo, öröm, rada; ormh, Zorn, ira, harag, horliwi; Frittw, schrecken, horreo, terreor, tremo; remegek, rettegek, sztrach stb. Talán azért oly hasonló az öröm szóhoz az üröm is, mert ennek keserü íze erős idegrázkódást okoz.

*ÖRÖMÁLDOZAT
(öröm-áldozat) ösz. fn. Áldozat neme a régieknél, melyet bizonyos örömünnepeken tettek. Ilyenféle volt őseink áldomása is. Átv. ért. ajándék, jótétemény, melyet valaki bizonyos élvezett nagy öröm emlékeül nyújt, illetőleg alapít, vagy veszélytől menekülve örömében hoz.

*ÖRÖMANYA
(öröm-anya) ösz. fn. Anya, vagy anyai viszonyban levő nőszemély, pl. mostoha, nevelőanya, kinek fia házasodik, vagy leánya férjhez megy, mennyiben a lakodalmi násznép között főleg őt illeti az öröm.

*ÖRÖMAPA
(öröm-apa) ösz. fn. A házasodó legénynek, vagy férjhez menő leánynak apja, vagy oly férfi, ki az illetőkkel apai viszonyban van, s az örvendező lakodalmi népnek mintegy főnöke. Tréfás népnyelven néhutt, nevezetesen túl a Dunán, öreg vicsori, v. vigyori, mintha örömében neki kellene leginkább vigyorognia; így a vőfél tréfás neve izgékony, finczározó szokásától: finczos.

*ÖRÖMATYA
(öröm-atya) ösz. fn. l. ÖRÖMAPA.

*ÖRÖMDAL
(öröm-dal) ösz. fn. Lantos költemény neme, melynek tárgyát örömérzet, örvendetes esemény teszi. Szerelmi, menyekzői, diadalmi örömdalok. Az ,örömdal' és ,örömének' között szabatosan az a különbség van, mely a dal és ének között. V. ö. DAL, ÉNEK.

*ÖRÖMÉLET
(öröm-élet) ösz. fn. Az életnek azon kedvező folyamata, melyben valaki örömekre örömeket élvez, melyet bú, szomoruság stb. nem háborítanak, mely különösen csak élvezeti érzelmekben telik el. Gyermekek, ifjak öröméletet élnek.

*ÖRÖMÉLV v. ~ÉLVEZET
(öröm-élv, vagy ~élvezet) ösz. fn. Az örömnek kedves benyomása az érzékekre.

*ÖRÖMÉNEK
(öröm-ének) ösz. fn. Ének, melynek tárgyát örömérzet, örömesemények teszik. Az örömének szabatosan véve magasabb nemü lantos költemény az örömdalnál. Mózesnek öröméneke, a vörös tengeren átkelés után. Dávid öröménekei. V. ö. DAL, ÉNEK.

*ÖRÖMES
(ör-öm-es) mn. tt. örömes-t, v. ~et, tb. ~ek. Örömmel járó, örömindulatból fakadó, szives. Ez ugyan elavult szó, de él a belőle származott örömest, azaz: örömesen, örömmel. Mondhatnók: örömes látás, fogadás. Örömes szolgálat, munka stb. Eléjön örömesb, vagyis igehatározóilag: örömesben, pl. Gr. Eszterházy M. nádornál: "Noha bizony pogányokra mennék örömesben, mint magam nemzetére." (Rákóczy Gy. erdélyi fejedelemhez 1644-ben).

*ÖRÖMESBEN
(öröm-es-ben) lásd ÖRÖMESTEBB; és V. ö. ÖRÖMES.

*ÖRÖMEST
(ör-öm-es-t) ih. fokozva: örömestebb, mint alább. Különös örömmel, szivesen, belső vonzalomból. Leginkább tettekre vonatkozik, melyeket bizonyos készséggel, hajlammal hajtunk véghez. Kedvedért örömest teszek mindent. Örömest tanulni, dolgozni, másnak szolgálni.
"Sok, kegyes sziv érzetének
Hódol örömest."
Vörösmarty.
A régieknél eléjön örömetěst, v. örömetöst is, pl. a régi magyar Passióban: "Igen örömetöst hálálatot mondanék, avagy adnék teneked." (Toldy F. kiadása, 153. l.). Ellentétei: erőtetve, kényszerítve, kedvetlenül, akaratlanul. E szóban a t képző egy értékü és jelentésü az en an határzó képzővel: örömesen, mint: vegyest vegyesen, alkalmast alkalmasan, képest képesen. A régieknél ezen határzó-alak szokottabb volt, mint ma, pl. Kinizsi Pálné imakönyvében: kivánatost am. kivánatosan; méltóságost (dignanter) engöm meghallgass, kegyelmest am. kegyelmesen; a régi magyar Passióban: elégedetöst stb. Néha mindkét képző egyesül, mint a képesint (képesent), alkalmasint (alkalmasant) szókban.

*ÖRÖMESTEBB
(ör-öm-es-t-ebb) másodfoku ih. az örömest törzsökből, s am. szivesebben, kedvesebben, nagyobb készséggel, több önkéntes érzelemmel. Ez a fiú örömestebb tanul, mint amaz. Örömestebb megy templomba, mint szinházba. Máskép: örömesben.

*ÖRÖMESZTENDŐ
l. ÖRÖMÉV.

*ÖRÖMETĚS
(öröm-et-ěs) l. ÖRVENDETĚS.

*ÖRÖMÉV
(öröm-év) ösz. fn. Általán év, melyben valamely nevezetes örömeseményt megünnepelnek. Különösen: százados, félszázados örömév, valamely alapitvány, intézet emlékére; házastársak öröméve, melyet öszvekeltök huszonötödik, vagy ötvenedik évében ünnepelnek meg. A régi zsidóknál minden ötvened év örömév (annus jubilaris) volt, mely alatt országszerte a szántásvetéstől megnyugodtak, a rabszolgákat szabadon bocsátották, s az eladósodott telkeket régi birtokosaiknak visszaadták. A római egyházban VIII. Bonifácz pápa rendeletéből a XIV-dik századtól kezdve minden század első éve örömév (annus jubilaeus), melyben teljes bucsút engedett azoknak, kik a világváros templomait meglátogatják, s büneiket megbánják. Utódai ezen intézkedést rövidebb időre szabták, nevezetesen VI. Kelemen 1350-ben rendelé, hogy ezután minden ötvened év örömév legyen. VI. Orbán 33-ra, VI. Sixtus pedig 25-re szállította le. Későbbi rendeletek szerént az örömév jótéteményeiben azon hivek is részesülnek, kik akárhol a búcsúnyerés kiszabott kellékeinek eleget tesznek.

*ÖRÖMHÁBORÍTÓ
(öröm-háborító) ösz. mn. Aki, vagy ami oly érzéseket gerjeszt másokban, melyek az örömélvezetet zavarják. Örömháborító gyászhirnök. Örömháborító szerencsétlenség.

*ÖRÖMHAJHÁSZAT
(öröm-hajhászat) ösz. fn. Cselekvés, midőn valaki minden áron, még egészsége rovására is, örömélvezeteket keres.

*ÖRÖMHANG
(öröm-hang) ösz. fn. Az örömnek nyilvánulása hallható szóban.
"Oh az egész természetben nincs semmi örömhang,
Nincsen erő többé, mely engem tenne vidámmá."
Vörösmarty. (Omár és Ida).

*ÖRÖMHÍR
(öröm-hír) ösz. fn. Hír, mely valamely örvendetes eseményről szól, mely kedves reménynyel kecsegtet, szóval, mely az illetőben örömérzést gerjeszt.

*ÖRÖMIDŐ
(öröm-idő) ösz. fn. Idő, melyben örülni kell, vagy lehet, mely leginkább alkalmas arra, hogy örüljünk. Az egymást szerető új házasok örömidőt élnek. Az ifjú kor örömidő. Legyőztük az ellenséget, vége a veszélynek, itt az örömidő, most örvendjünk.

*ÖRÖMITTAS
(öröm-ittas) ösz. mn. Képes, költői kifejezéssel, am. fölötte örülő, ki örömében némileg a részeghez hasonló, s mintegy édes, kedves mámorban van. Leginkább nemesebb érzelmekre és élvezetekre vonatkozik, milyekre a szeretet, szerelem, műélvezet gerjeszti a szivet. V. ö. ÖRÖMMÁMOR.

*ÖRÖMITTASAN
(öröm-ittasan) ösz. ih. Örömittas állapotban.

*ÖRÖMJEL
(öröm-jel) ösz. fn. Általán az arczon, beszédben, taglejtések által mutatkozó jelek, melyekben az üröm mintegy visszatükröződik. Szemében, arczán, szavában, minden mozdulatán látszanak az örömjelek.

*ÖRÖMKERESÉS
(öröm-keresés) lásd ÖRÖMHAJHÁSZAT.

*ÖRÖMKIÁLTÁS
(öröm-kiáltás) ösz. fn. Kiáltás, mely valakiből az örömtárgynak benyomása következtében kitör, mely az egyéniség, müveltség, az öröm foka stb. szerént különböző szokott lenni. Ilyenek: ijjuh! ujjuh! ujjuju! ijjuju! ihuhú! ihala!

*ÖRÖMKÖNY
(öröm-köny) ösz. fn. Köny, melyet szelidebb, nemesebb, finomabb, gyöngédebb, különösen erkölcsi érzelem fakaszt. Atyai, anyai, baráti, viszonlátási örömkönyek. Hálából fakadó örömkönyek. Örömkönyektől ázott arcz. Örömkönyekkel öntözni a jótevő kezet, a megtérő fiú arczát.

*ÖRÖMLAK
(öröm-lak) ösz. fn. Átv. költői ért. mennyország, melyben a boldogultak örök lelki örömet élveznek.

*ÖRÖMLAKOMA
(öröm-lakoma) ösz. fn. Valamely örvendetes esemény alkalmával tartott lakoma. A várva várt kedves vendégek megérkezésére adott örömlakoma.

*ÖRÖMLEÁNY
(öröm-leány) ösz. fn. Szépített, gyöngédebb, s a nemesebb társalgási beszédben, és irásban használható neve a kéjhölgynek, ki alsóbb, köznépi nyelven: kurva, rima, szajha, ringyó, szabad személy stb. V. ö. KÉJHÖLGY, KÉJLEÁNY.

*ÖRÖMLÖVÉS
(öröm-lövés) ösz. fn. Lövés, valamely örömünnep alkalmával, vagy általán, melylyel bizonyos esetekben örömünket akarjuk kijelenteni, pl. kedves főrangu vendég érkeztekor, valamely szerencsés tett végrehajtása után stb. Ágyukból, mozsarakból, puskákból örömlövéseket tenni. Örömlövésekkel üdvözleni a diadalmas fejedelmet.

*ÖRÖMMÁMOR
(öröm-mámor) ösz. fn. Képes kifejezéssel, tulságos örömérzetből támadt, szinte elfogultságig nőtt kedélyi állapot, melyben az illető személy eszméletét mintegy mámor homályosítja el. Alapfogalmánál fogva inkább csak érzéki, nem szellemi, nem erkölcsi örömekre alkalmazandó.

*ÖRÖMMÁMOROS
(öröm-mámoros) ösz. mn. Kit örömmámor fogott el, érzéki örömekben, élvezetekben elszédült. Örömmámoros szerelmesek. V. ö. ÖRÖMMÁMOR.

*ÖRÖMMÁMOROSAN
(öröm-mámorosan) ösz. ih. Örömmámoros állapotban.

*ÖRÖMNAP
(öröm-nap) ösz. fn. Általán nap, melyen valakit, vagy többeket különös örömérzet lep meg; mely kiváltképen arra van rendelve, hogy örömünket nyilván kijelentsük valami fölött, melyen valamely szerencsés esemény emlékét ünnepeljük, vigalommal, lakomával stb. megülljük. Sok örömnapot élni. Örömnapra virradni. Viszonlátás, győzelem örömnapja.

*ÖRÖMPOHÁR
(öröm-pohár) ösz. fn. Átv. ért. maga azon élvezet, melynek örömét érezzük; továbbá: áldomás, ital, melyet bizonyos örömélvezet czime alatt megiszunk. Örömpoharat köszönteni a kedves vendégekre.

*ÖRÖMRÉSZEG
(öröm-részeg) l. ÖRÖMITTAS.

*ÖRÖMRIVALGÁS
(öröm-rivalgás) ösz. fn. Széles kedvből fakadó, rikoltozó örömkiáltások. V. ö. RIVALGÁS.

*ÖRÖMSUGÁRZÓ
(öröm-sugárzó) ösz. mn. Mondják az arczról, midőn fölötte nagy örömét annyira kitünteti, hogy ez mintegy sugárokban ömledezik belőle. Örömsugárzó arczczal jött elénkbe.

*ÖRÖMTÁNCZ
(öröm-táncz) ösz. fn. Táncz, melyet valaki örömében jár, mely különösen szökdösés és keringés által szokott, kivált a gyermeteg kedélyüeknél, jelentkezni; örömtombolás.

*ÖRÖMTELEN
(ör-öm-te-len) mn. tt. örömtelen-t, tb. ~ěk. 1) Kinek öröme nincsen, kinek kedélyét vig érzelmek föl nem villanyozzák. Örömtelen remete, agg legény, vén leány. Örömtelen atya, kinek szülői örömei nincsenek, 2) Ami örömmel nem jár. Örömtelen vénség, élet. Örömtelen fogadás, viszonlátás.
"Még sokat és búsan szólának örömtelen éjjel."
Vörösmarty. (Omár és Ida).
Határozóként am. öröm nélkül, örömtelenül.

*ÖRÖMTELENŰL
(ör-öm-te-len-űl) ih. Örömérzet, örömélvezet nélkül. Örömtelenül leélt napok.
"Vagy zengj, de magadnak, örömtelenül,
Hol vad sas az éjjeli bérczeken ül."
Vörösmarty. (A magyar költő).
V. ö. ÖRÖMTELEN.

*ÖRÖMTELI, ÖRÖMTELJES
(öröm-teli, vagy ~teljes) ösz. mn. Örömek bőségében levő; sok nagy örömet élvező, vagy hozó, ókozó. Örömteljes sziv, kebel. Örömteljes szülék, házastársak. Örömteljes ifjusági idők.

*ÖRÖMTELVE
(öröm-telve) ösz. ih. Örömek bőségében.

*ÖRÖMTOMBOLÁS
(öröm-tombolás) ösz. fn. Cselekvés, midőn valaki nagy örömét tombolásban nyilvánítja.

*ÖRÖMTŰZ
(öröm-tűz) ösz. fn. Öröm jeléül rakott tűz, pl. hegytetőkön; továbbá: örömünnepélykor csinált tűzjáték.

*ÖRÖMUJJONGÁS
(öröm-ujjongás) ösz. fn. Cselekvés, midőn valaki örömében ujjong. l. ÖRÖMRIVALGÁS; és V. ö. ÖRÖMKIÁLTÁS.

*ÖRÖMÜNNEP
(öröm-ünnep) öst. fn. Nap, melyen valamely örvendetes esemény emlékét megüllik, pl. diadalmi, szabadsági örömünnep; viszonlátási örömünnep; fejedelmi vendég tiszteletére tartott örömünnep; egyházi, polgári örömünnep.

*ÖRÖMVADÁSZAT
(öröm-vadászat) l. ÖRÖMHAJHÁSZAT.

*ÖRÖMVERS
(öröm-vers) ösz. fn. Lantos költemény, melynek tárgyát bizonyos örömérzet teszi, különösen: örömdal, örömének.

*ÖRÖMVESZTĚTT
(öröm-vesztětt) ösz. mn. Akit örömétől egy vagy más szerencsétlenség megfosztott.

*ÖRÖMVESZTĚTTEN
(öröm-vesztětten) ösz. ih. Örömvesztett állapotban.

*ÖRÖMZAJ
(öröm-zaj) ösz. fn. Zaj, melyet több örvendező személy üt. Lakodalmas nép, diadalmas vitézek örömzaja.

*ÖRÖSS
falu Zemplén m.; helyr. Öröss-re, ~ön, ~ről.
ŐRS (1), (őr-ös) fn. tt. örs-öt. Hadtudományi nyelven 1) bizonyos állomásra, pontra őrül kiállított vitéz. Előörsök, kik a vonulásban levő sereg előtt mennek (Vorposten). 2) Őrködés, őrhely. Örsre menni. Örsön állani. Örsre legények! Örscsata. V. ö. ŐR.

*ÖRS (2)
ALSÓ~, FELSŐ~, KŐVÁGÓ~, KIS~, faluk Szala, MEZŐ~, Győr, TARNA~, TISZA~, Heves m.; helyr. Örs-re, ~ön, ~ről.

*ÖRSI (1)
(őr-ös-i) mn. tt. örsi-t, tb. ~ek. Örsre vonatkozó, örsöt illető; örstől származó. Örsi csata.

*ÖRSI (2)
puszta Heves m.; helyr. Örsi-be, ~ben, ~ből.

*ÖRŰ
l. ÜRŰ.

*ÖRŰI
l. ÜRŰI.

*ÖRŰL, ÖRÜL
(ör-űl) önh. m. örül-t. Kedélyét azon kedves érzet izgatja, melyet örömnek nevezünk. V. ö. ÖRÖM. 1) Tulajdonító ragu viszonyneveket vonz. Örül életének, az ajándéknak. A gyermek örül a játéknak. Örül, mint vak kígyó a fiának. (Km.). Örül, mint koldus a fényes garasnak. (Km.). Örül neki, mint tót a pogácsának, mint Oláh Geczi a félszemének. (Km.).
"De bármily nagy vesztesége,
Örülj csonka mátkádnak."
Kisfaludy S.
Ezen igéről igen számos népies közmondás létezik. Öszvetéve: megörül. 2) Állapító ragu viszonynévvel am. folytonos örömet érez valami fölött. Más szerencséjén, boldogságán örülni. Felebarátod kárán ne örülj. Azon örül leginkább, hogy... Örülök rajta, hogy... 3) Különösen a társadalmi nyájasság, szivesség, vonzalom, szeretet érzelmeinek kifejezésére használtatik. Örülök, hogy szerencsém van, hogy tisztelhetem. Örülök, örvendek. A lelkem is örül bele, midőn.... Szivemből örülök.

*ÖRŰLÉS, ÖRÜLÉS
(ör-űl-és) fn. tt. örűlés-t, tb. ~ěk, harm. szr. ~e. Kedélyi állapot, melyben az van, ki valaminek, vagy valamin örül. Különösen azon külső jelek, taglejtések, melyek által az öröm, mint kedélyi müködés mutatkozik. V. ö. ÖRŰL.

*ÖRV
(ör-v) fn. tt. örv-et, tb. ~ek. Az általános divatu örves mutatja, hogy (a törzsben már létező ő miatt különben is jobb hangzásu) e-vel ragozandó. Gyürü-, vagy karikaféle nyakkerítő, különösen, milyet az ebek nyakára szokás kötni. Szijból, vasból, rézből való örv. Szeges örv a komondor nyakán. Szélesb ért. gyűrűalaku körvonal némely állatok nyakán, melyet bőreik, szőreik, tollaik szine képez, honnan: örves kígyó, örves galamb, örves rigó. A növényeken is örv, v. gyürü a levelek, vagy virágok nyelei-, vagy kocsánykáinak a szár vagy kocsán körül egyenlő magasságban való kiindulása, vagyis Diószegi szerént, mikor a virágok a szárat karikában körülveszik. (Venicillus). Átv. ért. bizonyos külszin, mely vagy a valóságot eltakarja, s mintegy körülveszi, hogy ne láttassék, vagy az a czélja, hogy a mutatott külsőség való gyanánt vétessék. Betegség örve alatt kivonni magát a munka alól. Szegénység örvével kimenteni magát az adózástól. Biztosítás örve alatt uti társul szegődni valakihez, azután kirabolni, megölni őt. Ez máskép: szin, vagy ürügy.
Ezen szónak gyöke, mint alapfogalmából kitetszik, azon ör, mely hangzóváltozattal, több ar, er, or, ur gyökü szókban kerekdedet, kört, köröset jelent, különösen ily értelme van az örvény származékban, mely nem egyéb, mint körösen tekergő víz, és az általa képzelt mélység, gödör, mint ezt a latin gurges, vortex, vorago (forgó), és német Strudel, Wirbel bizonyítják. Midőn az örv átv. értelemben vétetik, a hasonlítás pontját azon tekervényes cselekvés teszi, mely által a dolog valósága mintegy körülhálóztatik, hogy eltakartassék.
Képzésre nézve hasonló az orv, terv, szerv, kedv, sérv, nedv, üdv, redv, szarv stb. nevekhez, melyekben a v átalakult ó ú, ő ű, ezen hasonlatok szerént: ölő ölü ölv, nyelő nyelü nyelv, hamó hamu hamv, és így örv am. örő am. valamit körítő, a örü-ből lett valószinüleg az örügy, ürügy, s mint néhutt ejtik, ürüt, ürüd. A kört jelentő ör-höz alapfogalomban rokon azon öl főnév, melyből ölel, öledkezik erednek. V. ö. ÖL, fn.

*ÖRVEND
(ör-v-end) önh. m. örvend-ětt, htn. ~ni, v. ~eni. Az örül igének némileg nyomatékosabb mása, mely az örömérzetnek nagyobb bellemére (intensio) látszik mutatni, innen az örülök örvendek, szólásmód, mely különösen azon részvétet fejezi ki, mely mások öröméből ered bennünk. Ily nagyító értelmüek: sí rí, sívás rívás, bú bánat, dúl fúl. Mint az örűl, tulajdonító és állapító ragu viszonyneveket vonz. pl. Örvendeni felebarátunk szerencséjének. Nem kell azon örvendeni, midőn más háza ég. (Km.). Örvendek, midőn hörpentek. (Km.). Megérkezéseden örvendek. Túl a Dunán, nevezetesen Győr vidékén, tárgyesetes viszonynevet is vonz, pl. Örvendi a tanulást am. örömest tanúl.
Ezen ige alakra nézve hasonló a fecskend, ökrend, csikland igékhez, melyekben, úgy látszik, az n becsusztatott hang, vagy pedig az értelmet öregbítő, mint a kereng, tolong, bolyong s több másokban.
Gyöke: ör, melyből kifejlett: ör-ü, ör-ü-ed, örved, mint, ol, olu, oluad, olvad; ham, hamu, hamuad, hamvad; por, posuad, posvad; koty, kotyuad, kotyvad; s n közbevetéssel lett: örvend. Valószinüleg ezen hasonlat szerént a fentebb említett igék is eredetileg: csiklad (csikolad) fecsked, ökred. Hogy az ad képzőjü igéknek nem mindig felel meg aszt képzőjü, mutatják a ragad (rapit), és fogad, melyekből nincs rokon értelmü ragaszt, fogaszt, s amazok már maguk is átható értelmüek.

*ÖRVÉND
falu Bihar m.; helyr. Örvénd-re, ~ěn, ~ről.

*ÖRVENDÉS
(ör-v-end-és) fn. tt. örvendés-t, tb. ~ěk, harm. szr. ~e. Igen kedves hatásu érzés nyilatkozása, melyből kitetszik, hogy örvendünk valaminek, vagy valamin. V. ö. ÖRVEND.

*ÖRVENDET
(ör-v-end-et) fn. tt. örvendet-ět, harm. szr. ~e. Nagyobbféle örömérzet, különösen, mely bizonyos ünnepély alkalmával, és szertartással nyilatkozik. Üdvözlő, névnapi örvendet. Továbbá maga ezen nagy örömérzet tárgya, honnan örvendetes, pl. hír, melynek tárgya valamely nagy öröm.

*ÖRVENDETĚS
(ör-v-end-et-ěs) mn. tt. örvendetěs-t, v. ~et, tb. ~ek. Ami különösen nagy örömet gerjeszt, midőn a vágyakat kitünő mértékben kielégíti, vagy váratlan jó által meglepi a kedélyt. Örvendetes hír, izenet, tudósítás. Örvendetes esemény. Komjáthinál rokon értelmü az örömetes, mint: kellemetes, szerelmetes, a maguk nemében sajátságos képzésü melléknevek.

*ÖRVENDETĚSEN
(ör-v-end-et-ěs-en) ib. Örvendetes állapotban, nagy örömet élvezőleg. Örvendetesen tölt el az egész nap.

*ÖRVENDETĚSSÉG
(ör-v-end-et-ěs-ség) fn. tt. örvendetěsség-ět, harm. szr. ~e. Tulajdonsága valaminek, melynél fogva örvendetes, azaz: nagy örömet hoz, gerjeszt. A kivitt szabadság évnapjának örvendetessége.

*ÖRVENDĚZ
(ör-v-end-ěz) gyak. önh. m. örvenděz-tem, ~tél, ~ětt, par. ~z. Folytonosan, tartósan, többféle jelekkel, szertartásokkal jelenti, nyilatkoztatja, hogy örvend. A diadal után örvendeznek a vitézek. Örömünnep alkalmával örvendez a nép. Ujjongva, ugrálva, víg dalok, játékok között örvendezni. "Örvendezzetek a mi segítő Istenünknek." 80. zs. Káldi. "Jertek (jőjjetek el) örvendezzünk az Úrnak." 94. (95) zs. Káldi, Károli. Általán bibliai és egyházi ért. am. jubilat. Különösen: nyájas társadalmi tekintetben, am. mások örömében részt vesz, s ezen szives indulatát bizonyos módon, és szertartással kifejezi. Valakinek születési napján örvendezni.

*ÖRVENDĚZÉS
(ör-v-end-ěz-és) fn. tt. örvendězés-t, tb. ~ěk, harm. szr. ~e. Szóbeli, vagy bizonyos szertartással járó nyilatkozás, mely által kimutatjuk, hogy magunk, vagy mások szerencséjén, javán, előmenetelén stb. örvendezünk. V. ö. ÖRVENDĚZ.

*ÖRVENDĚZŐ
(ör-v-end-ěz-ő) mn. tt. örvenděző-t. Aki valakinek, vagy valami fölött örvendez. Atyjok neve napján örvendező gyermekek. A diadalmas hősnek örvendező nép. V. ö. ÖRVENDĚZ.

*ÖRVENDĚZTET
(ör-v-end-ěz-tet) mivelt. m. örvenděztet-tem, ~tél, ~ětt, par. örvenděztess. Valakit örvendezésre gerjeszt, vagyis eszközli, hogy örvendezzen, midőn olyat mond, vagy teszen neki, mi a kedélyre meglepőleg kedves hatással van. Az aggódót, vésztől, remegőt jó hirrel, a rabot szabadsággal megörvendeztetni. V. ö. ÖRVENDĚZ.

*ÖRVENDĚZTETÉS
(ör-v-end-ěz-tet-és) fn. tt. örvenděztetés-t, tb. ~ěk. Eszközlés, midőn valakit valaki, vagy valami megörvendeztet. V. ö. ÖRVENDĚZTET.

*ÖRVENDÍT
(ör-v-end-ít) áth. m. örvendít-ětt, par. ~s, htn. ~ni, v. ~eni. Örvendővé tesz valakit. Az örvendít egyszerü, az örvendeztet gyakorlatos értelmü, s ebben különböznek egymástól.

*ÖRVÉNY (1)
(ör-v-ény) fn. tt. örvényt, tb. ~ěk, harm. szr. ~e. Sebes mozgásu, csiga- vagy köralaku forgás, melyet különösen a víz, vagy levegő, illetőleg szél, bizonyos pont körül képez. Továbbá azon kerek mélység, melyben a víz ilyképen forog. Az örvény besodorja a vízen úszó testeket, csónakot. Az örvényes levegőt köz nyelven forgószél-nek mondják, valamint a vízörvényt máskép: forgó-nak. Átv. erkölcsi ért. bonyolodott kedélyi, lelki, erkölcsi állapot, mely bizonyos erőszak által mintegy elsodortatik. Szenvedélyek, bünök örvényébe merülni.
Gyöke a köralakot jelentő ör, törzsöke örv, s alapfogalom benne a fogyás, keringés, tekergés, és mint ilyenhez rokonok a csagataj irvam (forgás; örvény); latin vortex, vorago, vortit; továbbá: gyrus, gurges; német Wirbel; tót wir, és wrátíti (fordítni) stb.

*ÖRVÉNY (2)
TISZA~, puszta Heves m.; helyr. Örvény-be, ~ben, ~ből.

*ÖRVÉNYALAKÚ
(örvény-alakú) ösz. mn. Alakra nézve az örvényhez hasonló, azaz tekervényes, keringős. A hátgerincz gyürüzete örvényalaku. A hajót örvényalaku szélvész elsodorta. V. ö. ÖRVÉNY.

*ÖRVÉNYDED
(ör-v-ény-ded) mn. tt. örvényded-ět. l. ÖRVÉNYALAKÚ.

*ÖRVÉNYĚS (1)
(ör-v-ény-ěs) mn. tt. örvényěs-t, v. ~et, tb. ~ek. Örvényt, vagy örvényeket képező, hol örvények vannak. Örvényes helyek a folyóban. Örvényes tenger. Továbbá: örvény által kikotort mélységü.

*ÖRVÉNYES (2)
faluk Bihar és Szala m.; helyr. Örvényes-re, ~ěn, ~ről.

*ÖRVÉNYFŰ
(örvény-fű) l. ÖRVÉNYGYÖKÉR, 1).

*ÖRVÉNYGYÖKÉR
(örvény-gyökér) ösz. fn. 1) Növényfaj a sertecsékek neméből; szára magas, fölül ágas; csészepikkelyei tojáskerekek, berzedtek; levelei szárölelők, tojáskerekek, ránczosak, máskép növénytani néven: örvénysertecsék. (Inula helenium.). Ezen növényfajnak gyökere.

*ÖRVÉNYKE
(ör-v-ény-ke) fn. tt. örvényké-t. Állatnövényfaj, melynek mozgékony, s öszvehuzódó szélei vannak, s midőn kinyílik, örvényesen mozog. (Brachyonus. L.)

*ÖRVÉNYLIK
(ör-v-ény-l-ik) személytelen, m. örvényl-ětt, htn. ~eni. Örvényt képez, örvény gyanánt forog, tekerődzik. Mélységek fölött örvénylik a víz. Örvénylik a forgószéltől felkapott por. V. ö. ÖRVÉNY.

*ÖRVÉNYSĚRTECSÉK
(örvény-sěrte-csék) ösz. fn. l. ÖRVÉNYGYÖKÉR, 1).

*ÖRVÉNYZIK
(ör-v-ény-ěz-ik) személytelen, m. örvényz-ětt, htn. ~eni. Örvény alakban forog, tekergőzik; máskép: örvénylik.

*ÖRVES
(ör-v-es) mn. tt. örves-t, v. ~et, tb. ~ek. Általán, örvvel, vagy örvalaku jegygyel ellátott. Örves eb, komondor. Örves nyak. Örves galamb, lúd, rigó, melyek nyakain a tollak örvet képeznek; örves kígyó stb.

*ÖRVEZ
(ör-v-ez) áth. m. örvez-tem, ~tél, ~ětt, par. ~z. Örvvel ellát, örvet köt valamely állat nyakára. Ebeket, komondorokat örvezni. Átv. ért. valóság helyett, vagy ennek eltakarására bizonyos külszint állít elé, a dolgot mintegy körülhálózza. Alattomos szándékát, terveit, czéljait holmi kifogásokkal, álszinnel örvezi. V. ö. ÖRV.

*ÖRVÖS; ÖRVÖZ
l. ÖRVES; ÖRVEZ.

*ÖRZSE
női kn. tt. Örzsé-t. Erzsébet, vagy Örzsébet szónak kicsinyített módosulata, máskép Örzsi, Erzse, Erzsi, Bözse, Bözsi, Böske, Pere. L. ERZSÉBET.

*ÖRZSÉBET
1) l. ÖRZSE. 2) Puszta Fehér m.; hr. Örzsébet-re, ~ěn, ~ről.

*ÖS
gyöke ÖSVÉNY szónak, azonos az alhangu os gyökkel OSON szóban. V. ö. ÖSVÉNY.

*ÖS, ÖSI stb. l. ŐS
ŐSI stb.

*~ÖS (1)
melléknévképző; l. ~AS.

*~ÖS (2)
igeképző; l. ~OS, (2), ~ÉS, (2).

*ÖSI (1); ÖSISÉG
l. ŐSI; ŐSISÉG.

*ÖSI (2)
puszta Veszprém m.; helyr. Ösi-be, ~ben, ~ből.

*ÖSKÜ
falu Veszprém m.; helyr. Öskü-be, ~ben, ~ből.

*ÖSME; ÖSMÉR; ÖSMÉRET; ÖSMÉRKEDIK stb.
l. ISME; ISMÉR; ISMÉRET stb.

*ÖSÖD
falu Hont m.; helyr. Ösöd-re, ~ön, ~ről.

*ÖSSZE; ÖSSZES; ÖSSZESÉG stb.
Lásd ÖSZVE; ÖSZVES; ÖSZVESÉG stb.

*ÖSSZHANG; ÖSSZPONTOSÍT stb.
l. ŐSZHANG; ŐSZPONTOSÍT stb. V. ö. ŐSZ.

*~ÖST
l. ~OST, és V. ö. ÖRÖMEST.

*ÖSTÖR
l. ESTER.

*ÖSTÖRPARÉ v. ~PARAJ
v. ~PARÉJ, (östör-paré, v. ~paraj, v. ~paréj) ösz. fn. Máskép esterparé. Népies neve a fejér libatoppnak. (Chenopodium album. Diószegi, Gönczy).

*~ÖSTÜL
l. ~ASTUL.

*ÖSTVE
tájdivatosan am. estve: l. ezt.

*ÖSVÉNY
(ös-vény) fn. tt. ösvény-t, tb. ~ěk, harm. szr. ~e. A székelyeknél: ösveny. Szoros ért. mint Molnár A. értelmezi, kis út, félút, gyalogút; továbbá: azon irányvonal, melyet a járókelő szekerek kerekei vágnak. Mi szerént a mai vaspályákra alkalmazva, azon sinvasak, melyeken a mozdonyok kerekei futnak. A fő út, szekérút mellett elvonuló ösvények. A szántóföldeket keresztül, vágó, vagy elválasztó ösvények. Szőlők közti ösvények. Átv. ért. élet ösvénye, erkölcs ösvénye, bünösök ösvénye, azon irányt fejezi ki, melyet valaki tetteiben követ.
E szónak gyöke a szóképzési hasonlat szerént, elvonva a vény képzőt, ös, mely valószinüleg egy azon vastag hangu os gyökkel, melyből a siető menésre vonatkozó oson származik, t. i. az os és ös oly viszonyban állanának egymással, mint az omlik omt, ömlik ömt igékben az om és öm, és így ösvény vastag hangon annyi, mint osvány; így tájdivatosan és Verseghynél is östörmény am. ostormény. E föltevést onnan is támogathatni, hogy ,ösvény' szóban alapértelem a menés, és Molnár A. szerént jelent megyét is, melynek gyöke megy. Képzésre leghasonlóbbak hozzá: köszvény, fösvény, posvány. Törökül: is am. ösvény; lábnyom. (Fuszsteig; Fusztapfe).

*ÖSZ
gyök, melyből öszve, öszves, öszveség, és származékaik erednek, melyek alapértelméből azt lehet kivonni, hogy az ösz valami együvé gyült, egy tömegben, seregben levő sokaságot, többséget jelentett. Némely újonnan alkotott szókban öszvetétel alakjában is eléfordul; amidőn nevek előtt am. öszves, és igék előtt am. öszve; ilyen szók: öszállam, öszfogalom, öszhang, öszszerü, öszpontosít, öszpontosul stb. melyeket két ssz-vel irni nem szükséges; de nincs is oka, mert az utóbbi sz már az öszve szóban levő v-nek áthasonlásából létesült; öszveállam, öszvehang pedig helytelen volna. Megfordítva szö, honnan sző, szövet, szövetkezik, szövetség, melyek szintén több egynemüek együvé köttetésére vonatkoznak. Mennyiben az ösz, öszveség szorosb egyesülést jelentenek, rokonaik a szög, két vonalnak együvé szorulása, és a szak, melynek szélei egymáshoz közelednek. Ha e szót hangszervileg elemezzük, és azt teszszük fel, hogy a magyar a többségnek együvé kapcsolását részint öszvegömbölyödő ajak közől kinyomuló ö hanggal akarta utánozni és kifejezni; úgy alaphangban rokonok hozza: töm, tömérdek, tömör, töpik, töpörödik, köt és köz; részint az sz hangban is a ,sok' értelmét találjuk, mit mutat a magyar ,szám' és német sammt, zusammen stb. szók is. V. ö. ÖSZVE. Az öszve származékban a ve képző ugyanaz, ami az együ-ve szóban; alhangon ~va, pl. ho-va, eredetileg az a, e mutató szócskák. Kinizsy Pálné imakönyvében eléjön n toldalékkal: öszven.

*ÖSZÁLLAM
(ösz-állam) ösz. fn. Valamely állam, minden részeivel, vagyis tartományaival együttvéve. A magyar öszállam magában foglalja a szoros értelemben vett Magyarországon kivül, Erdély-, Horváth-, Szlavonországot, a magyar tengerpartot, a katonai végvidékeket.

*ÖSZBIRODALOM
(ösz-birodalom) l. ÖSZÁLLAM.

*ÖSZFOGALOM
(ösz-fogalom) ösz. fn. Több, vagy minden fogalom együttvéve.

*ÖSZHANG
ösz. fn. 1) A zenészet s énekmüvészetben több hangnak bizonyos arányu viszonya egymáshoz, melynél fogva az érzékekre többé-kevésbé kellemesen hatnak, s az illető müvészet szabályaival megegyeznek. Különbözik az öszhangzat, mely több öszhangot foglal magában, s mely idegen nyelven: harmonia, az öszhang pedig csak Accord; de a ,hangzat' magában szintén megfelel az ,Accord' szónak. V. ö. HANGZAT. 2) Átv. ért. eszmék, isméretek, elmeművek, szépművek tulajdonsága, melynél fogva a maguk nemében kellő egészet képeznek, öszveillenek. Ezen értelemben megfelel az idegen ,harmonia' szónak.

*ÖSZHANGOS
(ösz-hangos) ösz. mn. Minek hangjai a hangmüvészet, illetőleg zenészet szabályai szerént öszveillő viszonyban vannak egymással. Öszhangos karének, zene. V. ö. ÖSZHANG.

*ÖSZHANGÚ v. ~HANGU
(ösz-hangú) lásd ÖSZHANGOS.

*ÖSZHANGÚLAG v. ~HANGULAG
(ösz-hangúlag) ösz. ih. Hangokra vonatkozva, a hangmüvészet, illetőleg zenészet szabályaival egyezőleg. Öszhangulag szóló zeneszerek. Öszhangulag éneklő nép. Átv. ért. egyetértőleg, köz szavazattal, egyhangulag. Öszhangulag megegyezni valamiben.

*ÖSZHANGZÁS
(ösz-hangzás) ösz. fn. Állapot, midőn zenei vagy énekhangok, s átv. ért. a gondolatok, cselekvények stb. egymáshoz kellő arányban állanak, egymással teljesen megegyeznek.

*ÖSZHANGZAT
(ösz-hangzat) ösz. fn. 1) Több öszhangból álló zenemű, vagy ének. V. ö. ÖSZHANG. 2) Átv. ért. a szép s általán szellemi műveknek az illető szabályokkal valóságos megegyezése; különösen, midőn alkotó részeik kellő arányban viszonyulnak egymással; ezen átv. ért. egyezik ,öszhang' szóval.

*ÖSZHANGZÓ
(ösz-hangzó) ösz. mn. Több hangszervek, vagy hangszerek, illetőleg hangok, melyek egymással kellő arányban szólanak. Az éneklők szózatjai-, a hegedű húrjai-, a zenekar hangszereinek mindig öszhangzóknak kell lenni. Átv. ért. egymással teljesen megegyező. A szabályokkal öszhangzó tevékenység. "Hiányzik az öszhangzó értelem." Madách Imre.

*ÖSZHANGZÓLAG
(ösz-hangzólag) ösz. ih. Egymással öszhangzásban. V. ö. ÖSZHANGZÓ.

*ÖSZHANGZÓSÁG
(ösz-hangzóság) ösz. fn. Öszhangzó minőség, vagy állapot.

*ÖSZLET
(ösz-let) fn. tt. öszlet-ět. L. ÖSZVEG.

*ÖSZLETĚZ
(ösz-let-ěz) áth. m. öszletěz-tem, ~tél, ~ětt. L. ÖSZVEGEZ; ÖSZVEAD.

*ÖSZNÉV
(ösz-név) l. GYŰNÉV.

*ÖSZÖD
falu Somogy m.; helyr. Öszöd-re, ~ön, ~ről.

*ÖSZÖDFALVA
falu Ugocsa m.; helyr. ~falvá-ra, ~n, ~ról.

*ÖSZPONTOSÍT v. ~PONTOSIT
(ösz-pontosít) ösz. áth. Egy pontba öszvehúz vagy von, központosít. (Concentriren).

*ÖSZPONTOSÍTÁS v. ~PONTOSITÁS
(ösz-pontosítás) ösz. fn. Egy pontba öszvehúzás vagy vonás, központosítás. (Concentrirung).

*ÖSZPONTOSÚL v. ~PONTOSUL
(ösz-pontosúl) ösz. önh. Egy pontban egyesül.

*ÖSZSZE; ÖSZSZEAD; ÖSZSZEAKGAT stb. stb.
l. ÖSZVE; ÖSZVEAD; ÖSZVEAKGAT stb. stb.

*ÖSZSZEG
l. ÖSZVEG.

*ÖSZSZES; ÖSZSZESEN; ÖSZSZESÉG
l. ÖSZVES; ÖSZVESEN, stb.

*ÖSZSZÓ
(ösz-szó) ösz. fn. Általán két, vagy több egyszerü szóból öszvetett szó, pl. húsvét = hús-vét, éjfélkor = éj-fél-kor, lábujjhegy = láb-ujj-hegy.

*ÖSZSZERŰ v. ~SZERÜ
(ösz-szerű) ösz. mn. Az idegen ,concret' magyarítására némelyek által használt szó, amely t. i. olyan fogalomról értetik, mely a tapasztalásban valósággal, minden jegyeivel öszvefoglalva eléfordul; ellentétben az elvont fogalommal. Máskép: öszvetes.

*ÖSZSZERŰSÉG v. ~SZERÜSÉG
(ösz-szerűség) ösz. fn. Öszszerű állapot, vagy tulajdonság. V. ö. ÖSZSZERŰ.

*ÖSZTÖKE
(üz-dög-e, azaz üzdögő, tájejtéssel: üsztöke) fn. tt. ösztöké-t. Széles ért. hegyes bot, vagy karóféle eszköz, szurásra, szurkálásra való, honnan ösztökélni am. szurkálva menésre, mozgásra, cselekvésre nógatni, ingerelni. Szorosb ért. szántók eszköze, kajla nyelü bot, végén hegyes vassal, melylyel a szántó a csoroszla és szántóvas elől a gazt elpiszkálja, és a kormánydeszkához tapadt földet letisztítja, s néha-néha a lassu ökröt is böködi. Átv. ért. erősebbnemü inger, erőszak, mely cselekvésre űz, hajt, honnan a közmondás: Veszedelmes az ösztöke ellen rugoldozni.
E szóban két alapfogalmat találunk, egyik az üzés, nógatás, sürgetés, másik az illető eszköznek szuró bökő alakja, tulajdonsága. Az elsőre nézve megegyeznek vele az ösztön, ösztönöz, s hangváltoztatva az üszkötöl, és közös gyökük az erősen nógató, űz, melyből lett üzdög, üzdögel; űzdögő, üzdöge, üsztöke, ösztöke, azaz: űzésre való hegyes eszköz vagyis bot; az üszkötöl átvetett szó az üsztököl, üzdögöl eredetiből. Tájdivatosan: eszteke is (Szabó Dávid). A hegyesség fogalmára nézve rokon hozzá: ösztörü, az Örségben: ösztölü, néhutt: eszteró, eszterú, mely hegyes karókkal, illetőleg fa vagy más szegekkel ellátott különféle készületeket jelent. Idegen nyelvekben rokonok hozzá a szanszkrit stak (stecken, stoszen), a német stechen, Stachel, stecken stb.

*ÖSZTÖKÉL
(ösztöke-el) áth. m. ösztökél-t. Tulajd. ért. ösztökeféle eszközzel szurkál, sürget, hajt. Átv. erkölcsi erővel nógat, ingerel, buzdít. Tájdivatosan: ösztökél, esztekél, isztikél. V. ö. ÖSZTÖKE.

*ÖSZTÖKÉLÉS
(ösztöke-el-és) fn. tt. ösztökélés-t, tb. ~ěk, harm. szr. ~e. Cselekvés, mely által valamit, vagy valakit ösztökélünk; szurkáló nógatás, űzés, tuszkolás.

*ÖSZTÖN
(űz-tön, vagyis üz-d-ő, üz-d-ön) fn. tt. ösztön-t, tb. ~ök, harm. szr. ~e. Általában ingerlő valami, mely az embert, vagy állatot a természetnél fogva akaratán kivül indítja, vonja. Különösen 1) Külsőleg ingerlő eszköz, mely az embert, vagy oktalan állatot mozgásra nógatja, buzdítja. Ösztön ellen rugoldozni.
"Mit ér rugoldozni mondám, ösztön ellen?"
Zrinyi.
Ilyen eszköz különösen az ösztöke, miért Molnár A. értelmezése szerént: stimulus, és bucentrum. 2) Belérzéki inger. Természet ösztöne; testi ösztön.; nemi ösztön; állati ösztön. 3) Szélesb átv. ért. mindennemü erkölcsi inger, buzdítás. Tanulási ösztön. Nemesebb ösztöntől indíttatva tenni valamit.
Alapértelménél fogva gyöke az erős nógatást jelentő űz. Egyezik vele a szláv oszten, és a szigonyt jelentő szerb osztva. V. ö. ÖSZTÖKE.

*ÖSZTÖNDÍJ
(ösztön-díj) ösz. fn. Általán díj, melyet azért adnak valakinek, hogy szorgalomra, iparra ébreszszék, illetőleg jutalmazzák; különösen ily díj az intézetek növendékeinek számára, vagy azokéra, kik valamely hatóságnál, vagy testületnél mint annak jövendő tagjai képezik magukat.

*ÖSZTÖNDÍJAS
(ösztön-díjas) ösz. mn. Ki ösztöndíjat kap. Ösztöndijas tanulók, gyakornokok. V. ö. ÖSZTÖNDÍJ.

*ÖSZTÖNÖS
(ösztön-ös) mn. tt. ösztönös-t, v. ~et, tb. ~ek. 1) Szuróféle eszközzel ellátott. Ösztönös bot. 2) Akit, vagy amit ösztönözni kell, hogy valamit tegyen, tunya, lassú. Az igás baromra vonatkozva máskép: hajtós.

*ÖSZTÖNÖZ
(ösztön-öz) áth. m. ösztönöz-tem, ~tél, ~ött, par. ~z. Erkölcsi ért. valamire nógat, buzdít; különféle erkölcsi eszközök által tevésre, iparkodásra ingerel. Dicsérettel, jutalommal ösztönözni a tanulókat. A becsületvágy ösztönözi őt. V. ö. ÖSZTÖN.

*ÖSZTÖNÖZÉS
(ösztön-őz-és) fn. tt. ösztönözés-t, tb. ~ěk, harm. szr. ~e. Cselekvés, mely által valakit ösztönöznek, tevékenységre nógatnak, buzdítanak. V. ö. ÖSZTÖNÖZ.

*ÖSZTÖNSZERŰ v. ~SZERÜ
(ösztön-szerü) ösz. mn. A természeti ösztönnek hódoló, az ösztönt követő. Ösztönszerü cselekvés, működés.

*ÖSZTÖNSZERŰLEG v. SZERÜLEG
(ösztön-szerűleg) ösz. ih. A természeti ösztönnek hódolva, az ösztönt követve.

*ÖSZTÖNZ
l. ÖSZTÖNÖZ.

*ÖSZTÖNZÉS
l. ÖSZTÖNÖZÉS.

*ÖSZTÖR
fn. tt. ösztör-t, tb. ~ök. Lásd ÖSZTÖRŰ.

*ÖSZTÖRHAJ, ÖSZTÖRHÉJ
l. ESZTERHA, v. ESZTERHAJ.

*ÖSZTÖRJE
fn. tt. ösztörjé-t. l. ÖSZTÖRŰ.

*ÖSZTÖRŰ
fn. tt. ösztörű-t. Máskép: ösztör, ösztörje, eszteró, eszterú. Örségben: ösztölü. Elemzésére nézve l. ÖSZTÖKE és ESZTERO. Értelmére nézve jelent általán hegyes karókkal, fa vagy más fogakkal, szegekkel ellátott különféle akasztó készületeket. Innen Arany Jánosnál:
"Nem tudom, Odinnak asztalához ül-e,
Kit felakasztottak magas ösztörűre."
Arany. (Buda halála).
Ilyenek különösen a) a mészárosok ösztörüje, azaz: fogas állványa, melyre a feltagolt húst akgatják; b) a majorosnők ösztörüje, melyre az üres köcsögöket szurják; c) a madarászok ösztörüje, ágas póznája, melyre a lépveszszőket rakják, vagy Szabó D. szerént ágas-bogas fa, mely lábtó helyett szolgál; d) a timárok ösztörüje, melyen a bőröket kifeszítik, és szárítják; e) a folyóvizeket gátló ösztörű, hegyes czölöpökből csinált gát; ámbár ez utósóra nézve azt is gyaníthatni, hogy öszvetett szó, s am. öszterő, öszterelő, mivel az áradozó vizet öszvetereli, s ez alapfogalomnál fogva rokon volna hozzá: esztrenga, juhokat öszvezáró korlátfák, a magyarból elemezve ösz-terengő, t. i. több tájszokás szerént az ösz, öszve így is ejtetik: ěsz, ěszve, ěszsze. f) A régieknél, pl. a Debreczeni Legendáskönyvben több helyütt is am. kínpad, g) Göcsejben ösztölü am. tám- v. gyámfa.

*ÖSZTÖVÉR
(ösz-tövér, azaz: ösz-töpér) ösz. mn. tt. ösztövér-t, tb. ~ek. Szoros ért. mondják húsról, mely sovány, melynek zsirosa nincsen; továbbá állatról, mennyiben sovány, vékony húsa van: ellentéte: kövér, hizott, zsiros. Szegény háztól ösztövér szalonna. Ösztövér, lud, ökör, koncz. Átv. ért. ösztövér alku, mely kevés hasznot hajt. Jobb az ösztövér alku, mint a birónak kövér végzése. (Km.).
Minthogy az ösztövér ellentétben a kövérrel, hizottal oly húst jelent, melynek rostjai öszveasztak, öszvetöpörödtek: innen legvalószinűbb, hogy öszvetett szó az ösz és töpér alkatrészekből, s am. ösz-töpő, öszvetöpő; t. i. töpér, mint igéből képzett szó hasonló a folyár, foszlár, sugár, hajtsár, töltsér stb. szókhoz. Hogy a p és v, mint rokon ajakhangok, egymással fölcseréltetnek, a nyelvekben általán elég példa van rá.

*ÖSZTÖVÉRĚDIK
(ösz-tövér-ědik) ösz. k. m. ösztövérěd-tem, ~tél, ~ětt. Ösztövérré leszen, soványodik; rostjai öszvezsugorodnak, zsirja, kövérsége elfogy. V. ö. ÖSZTÖVÉR.

*ÖSZTÖVÉREN
(ösz-tövéren) ösz. ih. Ösztövér állapotban, sovány hussal.

*ÖSZTÖVÉRÍT, ÖSZTÖVÉRIT
(ösz-tövérít) ösz. áth. m. ösztövérít-ětt, par. ~s, htn. ~ni. v. ~eni. Ösztövérré tesz, azaz: soványít, zsirjától, kövérségétől megfoszt. V. ö. ÖSZTÖVÉR.

*ÖSZTÖVERÍTÉS, ÖSZTÖVÉRITÉS
(ösz-tövérités) fn. tt. ösztövérítés-t, tb. ~ěk. Ösztövérségétől megfosztás.

*ÖSZTÖVÉRSÉG
(ösz-tövérség) ösz. fn. tt. ösztövérség-ét, harm. szr. ~e. Ösztövér állapot, vagy tulajdonság, soványság. Az ösztövérség egészségesebb mint a nagy kövérség. V. ö. ÖSZTÖVÉR.

*ÖSZVE
(ösz-ve) igehatározó, illetőleg igekötő. 1) Együvé, egy seregbe, egy tömegbe, egy helyre. Öszvetalálkozni valakivel. Öszvegyülni a teremben. Pénzt öszvegyüjteni. 2) Bizonyos sokaságnak, mennyiségnek részeit mind együtt véve. Öszveadni a számokat. Öszveirni az ország lakosait. Ugyan ily értelme van ezen öszvetételben: mindöszve. Különösen am. egészen. Öszvejárni a várost, egészen bejárni, egy részét sem hagyván el. Öszvefől a hús. Öszvehidegszik a teste. Öszveirni az ívet, egészen beírni. Öszvekarczolni az asztalt, falat. 3) Közel, szoros viszonyba, szövetségbe. Öszveállani bizonyos terv kivitelére. Öszveröffenni, öszvebeszélni, öszvebújni. Öszveszerkeszteni, öszveragasztani, öszveállítani holmit. V. ö. ÖSZ. Ellentétei: szét, szerte, tétova, külön, részént, nem egészen.
A régieknél legtöbbször ,együtt' jelentése van, pl. a Müncheni codexben: velök öszve, ő fiaival öszve, az erodiánusokkal öszve, am. együtt, egyesülve. Ide tartozik a mai: mindöszve. Továbbá Kinizsy Pálné imakönyvében eléfordul n toldalékkal öszven is "Barátimmal, és ellenségimmel öszven." E szót így is irják: össze, de elemzés szerént öszve levén s a v áthasonulván, némelyek szerént helyesebb volna, öszsze, mint: neszszel neszszé, e helyett: neszvel neszvé; azonban nem tagadhatni, hogy a va- ve végzet csak képző levén, ez a törzszsel szorosabban is öszveforrhat. A latinban, midőn az öszve bizonyos egyesült többségre vonatkozik, megfelel neki a simul és summa, melyekkel gyökben rokonok a szanszkrit szaman (együtt), a német sammt, zusammen, sammeln, és a déli szláv szaw, szwe.

*ÖSZVEAD
(öszve-ad) ösz. áth. Általán két, vagy több külön tárgyat bizonyos egységgé képez, együvé hoz, tesz, köt, stb. Különösen: 1) Szám és mennyiségtani ért. külön-külön számokat, mennyiségeket bizonyos szabályok szerént egy egészszé alkot, melyhez képest amazok részek, pl. midőn ötöt és tizet öszveadunk, az egész leszen tizenöt, melynek öszveadott részei öt és tíz. 2) Akármiféle okból vagy czélra valamit többed magával egy köz tömegbe tesz, fizet, nyujt, ajándékoz stb. A szegények számára pénzt adni öszve. Az ifjak köz mulatságra ezer forintot adtak öszve. 3) Jegyeseket szokott szertartással, ünnepélyesen öszveköt, megesket. Vén embert ifju leánynyal öszveadni. A pap nem adta őket öszve, csak úgy élnek együtt.

*ÖSZVEADÁS
(öszve-adás) ösz. fn. Cselekvés, mely által külön tárgyakat öszveadnak. 1) Számtani mennyiségi öszveadás. 2) Bizonyos értékü jószágnak, pénznek egy tömegbe való öszvetevése. 3) Házaspárok esketése. V. ö. ÖSZVEAD.

*ÖSZVEADOGÁL
(öszve-adogál) ösz. gyak. áth. Folytonosan, többször adva bizonyos mennyiséget egy tömegbe gyüjt. Az elégettek számára a vagyonosabbak pénzt, gabonát, ruhákat adogáltak öszve.

*ÖSZVEAGGAT
l. ÖSZVEAKGAT.

*ÖSZVEAKAD
(öszve-akad) ösz. önh. 1) Mozgás, menésközben egy más testtel ütközésbe jön, pl. két ellenkező irányban haladó szekér tengelye. 2) Valakivel véletlenül találkozik. Öszveakadni valakivel az úton. Jó, hogy öszveakadtam veled, mondani valóm van. Ovakodjál, hogy többé öszve ne akadj velem.

*ÖSZVEAKASZT
(öszve-akaszt) ösz. áth. 1) Külön levő, egymástól elvált, elszakadt stb. testeket, vagy részeket bizonyos eszköz által egymáshoz fűz, tűz, köt, csatol, kapcsol, stb. A meglőtt madarakat zsineggel öszveakasztani. Az elrepedt ruhát öszveakasztani. 2) Két külön irányban mozgótestet öszveütköztet. A kocsitengelyt más kocsi tengelyével öszveakasztani.

*ÖSZVEAKASZTAL
(öszve-akasztal) ösz. áth. Az illető cselekvésnek valamivel több gyakorlatát fejezi ki. mint az öszveakaszt, s tulajdonkép am. öszveakgat. Tudniillik az akaszt és akasztal között oly különbségü értelemárnyéklat van, mint a magaszt és magasztal, vigaszt és vigasztal, nyugoszt és nyugasztal, engeszt és engesztel között.

*ÖSZVEAKGAT
(öszve-akgat) ösz. gyak. áth. Több külön egymástól független testeket bizonyos esközzel csak úgy nagyjában együvé fűz, köt, varr, kapcsol, stb. Gombostűvel öszveakgatni az elrepedt ruhát. Varrás előtt öszveakgatni a kiszabott vásznat, posztót. A meglőtt madarakat zsineggel öszveakgatni.

*ÖSZVEAKLÁL
(öszve-aklál) ösz. áth. Bizonyos gúnyt, és kicsinylést rejtő értelemben am. valamit imígy-amúgy, nagyjában, nagyokat öltve öszveakgat, öszvevarr, mint az ügyetlen, vagy sietve dolgozó varrók, szabók, foltozók tesznek. Tájszokásilag öszveabdál, öszvebakgat, férczel. V. ö. AKLÁL.

*ÖSZVEALKALMAZ
(öszve-alkalmaz) ösz. áth. Különféle idomú holmiket úgy alakít, módosít, hogy egymással öszveilljenek, hogy bizonyos czélra alkalmasakká legyenek. Öszvealkalmazni az ó divatú ruhadarabokat az új divatuakkal. Eszközöket, szerszámokat, gépeket öszvealkalmazni.

*ÖSZVEÁLL
(öszve-áll) ösz. önh. 1) Többed magával egy csoportba áll, gyülekezik. Egy körbe öszveálltak, és tanácskoztak. 2) Bizonyos czélból egy testületet képezve többen egyesülnek. Ama nagy terv kivitelére szükséges, hogy többen öszeálljanak. Álljunk öszve, hogy az irodalmat előmozdítsuk. 3) Átv. ért. valamely hig, folyó testnek részei mereven, szilárd tömeggé alakulnak. Öszveáll a tej, midőn beolt ják, midőn megalszik. Öszveáll a kocsonyalé, a megfagyott sár, stb.

*ÖSZVEÁLLÍT v. ~ÁLLIT
(öszve-állít) ösz. áth. 1) Többeket egy tömegbe, seregbe, csoportba, rendbe állít. Háromsorosan, csapatonként, oszlopokba, öszveállítani a katonákat. A tanulókat osztályonként öszveállítani. 2) Törvényes ért. a feleket, vagy büntársakat szembesíti. 3) Átv. ért. különféle dolgokat úgy szerkeszt öszve, hogy bizonyos egészet, egységet képezzenek. Öszveállítani a háztetőt. Bizonyos isméreteket, történeti adatokat rendszeresen öszveállitani.

*ÖSZVEÁLLÍTÁS v. ~ÁLLITÁS
(öszve-állítás) ösz. fn. Cselekvés, mely által öszveállítunk valakiket, vagy valamiket. Seregek öszveállítása. Büntársak, felek öszveállitása. Gépek, födélfák öszveállitása. V. ö. ÖSZVEÁLLÍT.

*ÖSZVEÁLMODIK
(öszve-álmodik) alakjára ösz. k. hanem ezen öszvetételben áthatólag divatos. Sokat, sokfélét, mindent öszveálmodni, am. általában sok mindenféle zavart képet látni, sok mindenféle képpel tépelődni.

*ÖSZVEAPRÍT v. ~APRIT
(öszve-aprít) ösz. áth. Bizonyos testet apró részekre metél, vagdal. Barmok számára öszveaprítani a szalmát, burgonyát, répát. Különösen, többféle testeket apró részekre vágva kever öszve. A kenyeret és húst öszveapritani a levesbe. Tököt dinnyehéjjal öszveaprítva adni a disznóknak.

*ÖSZVEÁRKOL
(öszve-árkol) ösz. fn. Árokkal öszveköt. A tavakat lecsapolás végett a legközelebbi folyóval öszveárkolni.

*ÖSZVEASZALÓDIK
(öszve-aszalódik) ösz. belsz. Aszalás által öszvetöpörödik, zsugorodik. Szélesb ért. akármily melegség, pl. napsugár által megtöpik, nedvei kiröpülnek, s szükebb teriméjü leszen. Mondatik növényi és állati testekről. V. ö. ASZAL.

*ÖSZVEASZIK
(öszve-aszik) ösz. k. Növényi, vagy állati nedvei, nyirkai elfogyván öszvetöpik, öszveszárad. Különösen állati, s emberi testre vonatkozva, elsoványodik, bőre öszveránczosodik.

*ÖSZVEATYAFISODIK
(öszve-atyafisodik) ösz. k. Idegen családdal, nemzetséggel atyafiságba lép, öszvesógorosodik. Szélesb ért. öszvebarátkozik, bizodalmas viszonyt köt valakivel, mennyiben t. i. az atyafi népnyelven némi rokon érzetet kifejező czim, mi szerént, kik egymást atyafinak czimezik, erkölcsileg öszveatyafisodtak.

*ÖSZVEÁZIK
(öszve-ázik) ösz. k. Mondják oly testről, melyet a nedvesség egészen általjárt, különösen melyet az eső loncsossá tett.
"Öszveázott minden teste lelke,
Hogy facsarni hétszer meg lehetne."
Remete Péter, Czuczortól.

*ÖSZVEBAGGAT v. helyesebben: ~BAKGAT
(öszve-bakgat) l. ÖSZVEAKLÁL.

*ÖSZVEBARÁTKOZIK
(öszve-barátkozik) ösz. k. Valakivel baráti viszonyba lép. A rokon lelkek hamar öszvebarátkoznak. Szélesb ért. nyájas társalgásra szövetkezik, bizodalmas ismeretséget köt. Az utastársak egymással öszvebarátkoznak. Mogorva emberrel nehéz öszvebarátkozni.

*ÖSZVÉBB
(ösz-ve-ebb) az ,öszve' igehatározó másod foka, mint öszvébbhúzni, öszvébbforrni.

*ÖSZVEBÉKÉL
(öszve-békél) ösz. önh. l. ÖSZVEBÉKŰL.

*ÖSZVEBÉKÉLTET
(öszve-békéltet) ösz. mivelt. l. ÖSZVEBÉKÜLTET.

*ÖSZVEBÉKŰL v. ~BÉKÜL
(öszve-békűl) ösz. önh. Kik egymással haragban, gyülölségben, ellenségeskedésben stb. voltak, kölcsönös kiengesztelődés után ismét békére lépnek. A perlekedő felek, családok, meghasonlott fejedelmek, nemzetek, országok öszvebékünek.

*ÖSZVEBÉKŰLÉS v. ~BÉKÜLÉS
(öszve-békűlés) ösz. fn. Viszonyos kiengesztelődési cselekvés, vagy állapot, midőn az ellenséges felek egymással békére lépnek, békét kötnek.

*ÖSZVEBÉKŰLHETETLEN v. ~BÉKÜLHETLEN
(öszve-békülhet[et]len) ösz. mn. Felekről mondjuk, kik az egymás elleni haragot, gyülölséget le nem vetkőzhetik.

*ÖSZVEBÉKÜLTET
(öszve-békültet) ösz. mivelt. Eszközli, hogy az ellenséges, haragos, perlekedő felek egymással békére lépjenek. Öszvebékültetni az egymással harczoló fejedelmeket. Az egymást üldöző, gyülölő testvéreket, házastársakat öszvebékültetni.

*ÖSZVEBĚNGÉSZ
(öszve-běngész) ösz. áth. A szedés, szüretelés, aratás után elmaradozott gyümölcsöket, búzafejeket stb. öszvekeresgéli, szedegeti. l. szüretelők után egy kosár szőlőt és szőlőszemet öszvebengészett. Átv. ért. mások szellemi műveiből holmi isméreteket gyüjtöget öszve. Jeles irókból válogatott mondatokat öszvebengészni.

*ÖSZVEBĚRZENKĚDIK
(öszve-běrzenkědik) ösz. k. Valakivel viszonyosan berzenkedve szembeszáll, öszvevesz; perbe keveredik. Mondják különösen ebekről, macskákról stb.

*ÖSZVEBERZESKĚDIK
(öszve-berzeskědik) l. ÖSZVEBERZENKĚDIK.

*ÖSZVEBESZÉL
(öszve-beszél) ösz. önh. 1) Bizonyos távolságról, vagy a nagy tömegből kiválva beszél valakivel. A szemközt lakók az ablakból öszvebeszélnek. 2) Valami iránt viszonyos tanácskozás, beszélgetés által egyetértésre határozza el magát másod, vagy többed magával. A napszámosok öszvebeszéltek, hogy a leszállított díjért nem dolgoznak. 3) Beszélve különféle dolgokat öszvehord, öszvezavar. Sok bolondot, ostobaságot öszvebeszélt.

*ÖSZVEBESZÉLÉS
(öszve-beszélés) ösz. fn. Értekezés, tanácskozás által véghez vitt egyetértés bizonyos tettnek eszközlése végett; különösen, midőn ez némi titkolódzással történik.

*ÖSZVEBOCSÁT
(öszve-bocsát) ösz. fn. Megengedi, meghagyja, hogy a külön választott emberek, vagy állatok együvé mehessenek, egymással lehessenek. Öszvebocsátani a foglyokat. Párosodás végett a hím állatokat a nőstényekkel öszvebocsátani. Viadaljátékban a bikákat öszvebocsátani. V. ö. BOCSÁT.

*ÖSZVEBOGOZ
(öszve-bogoz) ösz. áth. Valamely szálas testet rendetlen kötözgetés által bogossá, csomóssá tesz. A székelyeknél Ferenczi János szerént két czérna végét öszveköti.

*ÖSZVEBOJTOZ
(öszve-bojtoz) ösz. áth. Valamely testnek, szövetnek szőrét, szálait öszvekuszálja, gubanczossá teszi. A bogácsok, tüskék öszvebojtozták a komondor szőrét. Az eső öszvebojtozza a kalpagot.

*ÖSZVEBOLYHOZ
(öszve-bolyhoz) ösz. áth. Különösen, rövid szálu, barkáju szövetnek fölszinét öszveviszálja. Öszvebolyhozni a posztót, kalapot. Ellentéte: lesimít. Mondják a megfésült hajról is, midőn a szél, vagy akármi más öszvekuszálja. V. ö. BOLYH, BOLYHOS.

*ÖSZVEBONT
(öszve-bont) ösz. áth. Valamely testnek szálas, rostos részeit rendes helyzetökben megzavarja, és öszvevisszakeveri, öszvekuszálja, pl. midőn valamely köteléket megoldani akarván azt még bonyolodottabbá teszi.

*ÖSZVEBONTÓDIK
(öszve-bontódik) ösz. belsz. Mondják csomóról, kötelékről, midőn oldás alatt öszvekeveredik.

*ÖSZVEBONYOLÍT v. ~BONYOLIT
(öszve-bonyolít) ösz. áth. 1) Szálas, rostos testet, pl. fonalat, madzagot, kendert, köteléket rendetlenül öszvekever, keresztül kasul egymásba fűz, minél fogva azokat egymástól elválasztani nehéz. Gombolyításkor öszvebonyolítani a czérnát. 2) Átv. valamely ügynek menetelét, haladását holmi nehézségek által akadályozza, új meg új szövevényekkel behálózza. Különösen az elmeművek tárgyait, pl. pereket, tudományos kérdéseket, feladatokat, regények meséit rendetlenül, öszvezavarva adja elé.

*ÖSZVEBONYOLÓDIK v. ~BONYOLODIK
(öszve-bonyolódik, v. bonyolodik) ösz. belsz. 1) Holmi szálas, rostos testek részei egymással szövevényesen öszvekeverednek. 2) Átv. ért. valamely ügy, v. elmemű a vele bánónak készakarata, vagy tudatlansága által rendetlenül öszvezavarodik, s kivitele megnehezedik.

*ÖSZVEBORÚL v. ~BORUL
(öszve-borúl) ösz. önh. Egymásra befelé hajlik, egyik tárgy vagy egyik rész a másikat beburkolja.

*ÖSZVEBORZAD
(öszve-borzad) ösz. önh. A rendkivüli nagy ijedség egész valóját által járja. A szörnyü csapás hallására öszveborzadt. V. ö. BORZAD.

*ÖSZVEBORZAZ
(öszve-borzaz) ösz. áth. Szőrös, hajas, tollas testet öszvekuszál, gubanczoz, egymásba kever, zavar. Öszveborzazni a hajfürtöket. A meggerebenezett csöpűt öszveborzazni. A veszekedő kakasok öszveborzazzák egymás tollait.

*ÖSZVEBÚ v. ~BÚJ
v. ~BÚV (öszve-bú v. ~búj, v. ~búv) ösz. önh. l. ÖSZVEBÚIK.

*ÖSZVEBÚIK v. ~BÚJIK
v. ~BUIK, v. ~BUVIK, (öszve-búik, v. ~bújik stb.) ösz. k. Másod, vagy többed magával valamely rejtekhelyen öszvejön, egyesűl. Öszvebúnak, s egymás közt súgnak búgnak. Öszvebúnak, mint a szegény ember malaczai. (Km.). Különösen, titkos szerelmeskedés, nemi ösztön kielégítése végett egyesül.

*ÖSZVEBURKOL
(öszve-burkol) ösz. áth. Burkolva beföd, betakar.

*ÖSZVEBÜDÖSÍT v. BÜDÖSIT
(öszve-büdösít) ösz. áth. Minden oldalról, egészen büdössé tesz valamit. Egy szemernyi pézsma az egész szobát, ruhatárt öszvebüdösíti. A disznóaklok öszvebüdösítik a vidéket.

*ÖSZVEBÜDÖSÖDIK
(öszve-büdösödik) ösz. k. Minden részében, egészen büdössé válik. Forró nyárban öszvebüdösödik az állott hús.

*ÖSZVECSAL
(öszve-csal) ösz. áth. 1) Különféle édesgető, kecsegtető, ravasz eszközökkel, és móddal többeket öszvegyüjt. Étekkel, sippal, csalókával öszvecsalni a madarakat, hogy tőrbe, hálóba jőjenek. Igérettel, pénzzel bűntársakat csalni öszve. 2) Hamis, csaló üzlet, kereskedés által vagyont, pénzt gyüjt.

*ÖSZVECSAP
(öszve-csap) ösz. áth. 1) Csattanólag öszveüt. Bámultában öszvecsapta kezeit. 2) Többeket egy seregbe, nyájba, csordába öszvehajt. A falu rideg barmait egy gulyába öszvecsapni. 3) Önhatólag, egymással sebes rohanva ütközésbe jön, egybekeveredik. A két ellenfél öszvecsapott. Feje fölött öszvecsaptak a hullámok.

*ÖSZVECSAPÓDIK
(öszve-csapódik) ösz. belsz. Csattanólag egy másikkal öszveütődik. A hullámok a zátony, a szikla, a hajó fölött öszvecsapódnak.

*ÖSZVECSAPOL
(öszve-csapol) ösz. áth. Csappal öszveköt, öszvefoglal. Öszvecsapolni a padolatgerendákat.

*ÖSZVECSATOL
(öszve-csatol) ösz. áth. Szoros ért. csatféle eszközzel öszveköt, egybefűz. Öszvecsatolni a mente szárnyait, a lószerszámokat. Szélesb átv. ért. külön dolgokat, személyeket azonos viszonyba hoz egymással. V. ö. CSATOL.

*ÖSZVECSATTAN
(öszve-csattan) ösz. önh. 1) Két, vagy több tárgy csattanó hangot adva öszveütődik. 2) Szavakkal öszveperel.

*ÖSZVECSAVAR
(öszve-csavar) ösz. fn. Csavarva öszvezsugorít, szükebb térben egyesít, csomóba teker. Öszvecsavarni a papiríveket.

*ÖSZVECSAVAROL
(öszve-csavarni) ösz. áth. Csavarféle eszközzel öszveszorít, öszveköt. Két deszkát, gerendát öszvecsavarolni.

*ÖSZVECSĚMPĚLŐDIK
(öszve-csěmpělődik) ösz. belsz. 1) Egy tömegbe gömbölyödik, öszvecsomósodik, pl. a nedves, megázott szőr, az öszvekuszált szösz, kender. 2) Átv. ért. titkos, nevezetesen forradalmi czélra többed magával szövetkezik, egyesűl, öszveszűri a levet. Molnár A. szerént: öszvecsömpölyödik.

*ÖSZVECSĚNGET
(öszve-csěnget) ösz. áth. Csengetés által többeket öszvehí, bizonyos helyre idéz. Öszvecsengetni a munkásokat. Misére öszvecsengetni a falu híveit.

*ÖSZVECSERÉL
(öszve-cserél) ösz. áth. 1) Csere által öszvekever, pl. két szekérből az ökröket, vagy lovakat. 2) Csere által bizonyos mennyiségü vagyont, árut öszveszerez.

*ÖSZVECSERÉLGET
(öszve-cserélget) ösz. gyakorító áth. Több holmit öszvecserél.

*ÖSZVECSIGÁZ
(öszve-csigáz) ösz. áth. Átv. ért. kinzás által igen meggyötör, megkinoz. Erős munka, verés, koplaltatás által öszvecsigázni a barmot.

*ÖSZVECSIKLANDOZ
(öszve-csiklandoz) ösz. áth. Minden oldalról, igen nagy mértékben megcsiklandoz. Úgy öszvecsiklandozták őt, hagy majd bele halt. V. ö. CSIKLANDOZ.

*ÖSZVECSIKORGAT
(öszve-csikorgat) ösz. gyak. áth. Egymás után többször öszvecsikorít. Öszvecsikorgatott fogak. V. ö. ÖSZVECSIKORÍT.

*ÖSZVECSIKORÍT v. ~CSIKORIT
(öszve-csikorít) ösz. áth. Csikorítva öszveszorít. Fogait öszvecsikorítni.

*ÖSZVECSINÁL
(öszve-csinál) ösz. áth. 1) Különálló, de egymáshoz való tárgyakat, dolgokat együvé illeszt, egy máshoz idomít. Öszvecsinálni a gép részeit. Öltözetét szépen öszvecsinálta. 2) Bizonyos menynyiségü pénzt valamely czélra öszvegyüjt, öszveszerez. Az égettek számára öszvecsináltunk száz forintot.

*ÖSZVECSIRÍZĚL
(öszve-csirízěl) ösz. fn. Csirízzel öszveragaszt. Öszvecsirízelni a papirdarabokat, a bőrszeleteket.

*ÖSZVECSÓKOLGAT
(öszve-csókolgat) ösz. gyak. áth. Gyakran, és ahol éri, mindenütt elborítja csókjaival. Az anya öszvecsókolgatja kedves gyermekének száját, orczáját, szemeit, kacsóit.

*ÖSZVECSÓKOLKOZIK
(öszve-csókolkozik) ösz. k. Valakivel viszonyos csókot, vagy csókokat vált. A szerelmesek, az egymást üdvözlők, a hű barátok öszvecsókolkoznak.

*ÖSZVECSÓKOLÓDZIK
(öszve-csókolódzik) l. ÖSZVECSÓKOLKOZIK.

*ÖSZVECSOMÓSODIK
(öszve-csomósodik) ösz. k. Csomók nőnek, fejlődnek rajta, öszvegöngyölödik. V. ö. CSOMÓSODIK.

*ÖSZVECSOPORTOZIK
(öszve-csoportozik) ösz. k. Többen egy csoportba gyülekeznek, öszvejövén egy csoportot képeznek. Az égő ház körül öszvecsoportozik a nép. V. ö. CSOPORT.

*ÖSZVECSŐDÍT v. ~CSŐDIT
(öszve-csődít) ösz. áth. Eszközli, hogy többen vagy sokan csődülve öszvegyüljenek. V. ö. CSŐDÍT, CSŐDŰL.

*ÖSZVECSŐDŰL v. ~CSŐDÜL
(öszve-csődül) ösz. önh. Valamely új, meglepő eseményre tolongva, sietve, futva öszvegyűl. Lázadás, forradalom alatt, ritka látványra öszvecsődül a nép. V. ö. CSŐDŰL.

*ÖSZVECSÖMPÖLYÖDIK
(öszve-csömpölyödik) ösz. k. l. ÖSZVECSEMPELŐDIK.

*ÖSZVECSUK
(öszve-csuk) ösz. áth. Többeket bizonyos kerített helyen, pl. akolban, házban, udvarban, szobában, börtönben együvé berekeszt, bezár. Különféle rangu foglyokat öszvecsukni. V. ö. CSUK.

*ÖSZVECSÚNYÍT v. ~CSUNYIT
(öszve-csunyít) ösz. áth. Valamit minden oldalról, vagy több felől csunyává tesz, nevezetesen, bemocskol, beszenynyez, besároz, stb. Zsirral, olajjal öszvecsúnyítani a ruhát. Sáros lábakkal öszvecsúnyítani a szobát. Ganajjal, hugygyal öszvecsúnyítani a ház elejét.

*ÖSZVECSÚNYÚL v. ~CSÚNYUL
(öszve-csúnyúl) ösz. önh. Szenny, mocsok, piszok, sár, stb. által több, vagy minden oldalról csúnyává lesz. A szénnel, szurokkal, zsirral, olajjal bánók kezei, ruhái öszvecsúnyúlnak. V. ö. CSÚNYÚL.

*ÖSZVECSÚSZ
(öszve-csúsz) ösz. önh. Szoros ért. földön, vagy más alapon csúszva egy máshoz közeledik, egymással szoros helyviszonyba jő. A kigyók a verőfényre öszvecsúsznak. Átv. ért. titkos szerelmi viszonyból, a nemi ösztön kielégítése végett egyesül, öszvebúvik.

*ÖSZVECZIPĚL
(öszve-czipěl) ösz. áth. 1) Egy személy többfélét részenként, egymás után czipelve együvé hord, gyüjt. Elfáradt, mig annyi búzás zsákot öszveczipelt. 2) Többen bizonyos terhű tárgyakat czipelve hordanak öszve. Égéskor a lakók tűzmentes helyre öszveczipelik ingó vagyonaikat. V. ö. CZIPEL.

*ÖSZVEDAGAD
(öszve-dagad) ösz. önh. Több, vagy minden oldalról, igen nagyon megdagad. Mondják különösen állati testről. A vizkóros ember teste öszvedagad.

*ÖSZVEDAGASZT
(öszve-dagaszt) ösz. áth Tésztanemű testet gyúrás által minden oldalról dagadóvá tesz. A kenyérnek valót, teknőben öszvedagasztani.

*ÖSZVEDARABOL
(öszve-darabol) ösz. áth. Az egészet darabokra vagdalja, metéli, hasogatja, s egy halmazzá teszi. Öszvedarabolni a fatörzsököt, az ölfa hasábjait. V. ö. DARAB.

*ÖSZVEDOBOL
(öszve-dobol) ösz. áth. Dob szóval, dobolás által többeket öszvehí, bizonyos helyre öszvegyüjt. Öszvedobolni az elszéledt, a házakban szállásoló katonákat. Árverésre, hirdetésre öszvedobolni a népet.

*ÖSZVEDOHOLLIK
(öszve-dohollik) ösz. k. Dohos szagot kap, vagy mint a dohos gabona, liszt stb. megromlik.

*ÖSZVEDOLGOZIK
(öszve-dolgozik) ösz. k. Másokkal együtt közös czélra működik.

*ÖSZVEDOLLIK
(öszve-dollik) ösz. k. A székelyeknél am. öszvetorhad, torha, vagy torhadt lesz; talán ,öszvedohollik' szóból rövidült.

*ÖSZVEDÖJT
(öszve-döjt) l. ÖSZVEDÖNT.

*ÖSZVEDŐL
(öszve-dől) ösz. önh. 1) Valamely rakott, épített mű, alkotmány részei között az öszvetartó erő megtágul, elromlik, s annak következtében lerogy, s egy halommá leszen. Földrengés, árvíz alatt, régiség miatt öszvedőlnek az épületek. Álgyulövésektől öszvedőlnek a vár falai. 2) Mondják emberről, vagy más állatról, midőn nagy fáradság, vagy gyöngülés, ijedség stb. miatt leroskad, lerogy. Ijedtében, öszvedőlt. Rosz útban nagy teher alatt öszvedőlnek az igás barmok.

*ÖSZVEDÖNT
(öszve-dönt) ösz. áth. Eszközli, hogy valamely rakott, épített alkotmány, halmaz minden részei között az öszvetartó kapcsolat megtáguljon, s az egész leroskadjon s rendetlen halmazt képezzen. Öszvedönteni a falakat, házakat. A szélvész öszvedöntötte a kazalokat, asztagokat.

*ÖSZVEDÖRGÖL
(öszve-dörgöl) ösz. áth. 1) Két, vagy- több testet egymáshoz dörgöl. A kajcsos lábu ember öszvedörgöli térdeit. 2) Dörgölve apró részekre sodor, zúz, morzsol, tördel. Ujjak között öszvedörgölni a földrögöt. 3) Több, vagy minden oldalról dörgölve koptat, becsúnyít. A marhák öszvedörgölik a ház oldalát. V. ö. DÖRGÖL.

*ÖSZVEDÖRZSÖL
l. ÖSZVEDÖRGÖL.

*ÖSZVEDUG
(öszve-dug) ösz. áth. Bizonyos központ körül, vagy szük helyen egymáshoz közel tol, s mintegy titkolódzva, elrejtve oda helyez. Fejeiket öszvedugták, és susogtak. Öszvedugott kéz am. öszvetett kéz, vagyis átv. ért. részvétlenség. Öszvedugott kézzel nézni a más baját. V. ö. DUG.

*ÖSZVEDÚL
(öszve-dúl) ösz. áth. Bizonyos helyet, tért, vidéket rablás, pusztítás által mindenéből kifoszt, épületeiben rombolást tesz, azt rendetlenül egybezavart halmazzzá, teszi. A dühös ellenség öszvedulta a várost. V. ö. DÚL.

*ÖSZVEDŰL v. ~DÜL
(öszve-dűl) l. ÖSZVEDŐL.

*ÖSZVEÉG
(öszve-ég) ösz. önh. Egészen, minden részeiben a tűz martalékává lesz, elég, hamuvá válik. Egész háza öszveégett, csak falai maradtak.

*ÖSZVEÉGET
(öszve-éget) ösz. áth. 1) Egészen eléget, hamuvá tesz. Pesten évenként több ezer ölfát öszveégetnek. 2) Több oldalról valamely testnek fölszinét megpörköli. A tüzoltó kezeit, arczát öszveégették a csapkodó lángok.

*ÖSZVEEGYEZÉS
(öszve-egyezés) ösz. fn. 1) Véleményi, vagy akarati egység kettő, vagy többek között. 2) Azon viszonyos megnyugvás bizonyos ügy fölött, melyet a meghasonlott felek egymás között kieszközlöttek. 3) Átv. ért. többeknek bizonyos mesterségi vagy művészeti szabályok szerént való öszveillése. A szók öszveegyezése a mondatokban. A verseknek rímek szerénti öszveegyezése.

*ÖSZVEEGYEZIK
(öszve-egyezik) ösz. k. 1) Bizonyos dologra nézve mással, vagy másokkal egy véleményben van. Holmi tudományos kérdésekben öszveegyezni. 2) Társas viszonyban, különösen vágyra, akaratra nézve mással megfér. Szép, midőn a házastársak öszveegyeznek. 3) Meghasonlás, feleselés után viszonyos engedés, értekezés, elégtétel nyomán egy köz véleményben, akaratban öszvejön. A peres felek öszveegyeztek. 4) Átv. ért. bizonyos szabályok szerént együvé illik, pl. öszveegyeznek a versek, midőn rímeik hasonlók; a mondatban öszveegyeznek a szók, midőn az illető nyelvtan, és szókötés szabályai szerént szerkesztvék.

*ÖSZVEEGYEZTET
(öszve-egyeztet) ösz. mivelt. Eszközli, hogy valakik, vagy valamik öszveegyezzenek. l. ÖSZVEEGYEZIK. A különböző véleményeket, a meghasonlott feleket, a szókat, verseket öszveegyeztetni.

*ÖSZVEELEGYĚDIK
(öszve-elegyědik) ösz. k. Többekkel, vagy különnemüekkel öszvevegyűl, egy tömegbe, seregbe keveredik. Népcsődületben mindenféle emberek öszveelegyednek. A víz öszveelegyedik a borral, a tej a kávéval. Tájdivatosan: öszveledik.

*ÖSZVEELEGYÍT
(öszve-elegyít) ösz. áth. Többeket, vagy különféléket egy tömegbe, csoportba, vegyít, kever. Szénát szalmával, búzalisztet rozsliszttel, eczetet vizzel öszveelegyítni. V. ö. ELEGYÍT.

*ÖSZVEENYVEZ
(öszve-enyvez) ösz. áth. Két, vagy több darab testet enyvvel öszveragaszt. Az asztalos öszveenyvezi a deszkalemezeket.

*ÖSZVEEPÉZ
(öszve-epéz) ösz. áth. Epével öszvekever, vegyít, beken, bemocskol.

*ÖSZVEÉR
(öszve-ér) ösz. önh. Két, vagy több test egymáshoz közeledő irányban bizonyos ponton találkozik, érintkezik, megilleti egymást. A külön helységekből jövő kocsik a városi vámnál öszveértek. A begombolt ruha szélei öszveérnek. A csomag kötelékének végei nem érnek öszve, mert rövidek.

*ÖSZVEERESZT
(öszve-ereszt) ösz. áth. 1) Külön levő embereket, állatokat öszvemenni enged, egymással társalogni, illetőleg közlekedni hagy. Az elzárt foglyokat egy-két órára öszveereszteni. 2) Némely művek, kivált fából készültek részeit egymással szorosan öszvefüggeszti. A gerendákat egymással, az ollófákat a gerendákkal, öszveereszteni.

*ÖSZVEESIK
(öszve-esik) ösz. k. 1) Öszvenyomódik, részei kisebb terimét foglalnak el. A szénakazlak rakodás után öszveesnek. 2) Emberről és állatról szólva am. tömegéből veszít, megsoványodik, megránczosodik, megöregszik stb. 3) Öszveroskad. 4) Vagyonában megfogyatkozik. 5) Időrészre vonatkozva am. azonegy időben történik, egy időre esik. A szénakaszálás és gabnaaratás néha öszveesik.

*ÖSZVEESKET
(öszve-esket) ösz. áth. A jegyeseket kellő szertartással, melynek lényege esketésből áll, öszveadja.

*ÖSZVEESKETÉS
(öszve-esketés) ösz. fn. Egyházi, vagy polgári szertartás, midőn a házasságra lépő jegyesek ünnepélyes eskütétel által öszveadatnak.

*ÖSZVEESKÜDIK
l. ÖSZVEESKÜSZIK.

*ÖSZVEESKÜDT
(öszve-esküdt) ösz. mn. és fn. Aki valamely jó vagy rosz czélnak, vállalatnak kivitelére többed magával eskü által lekötötte magát. Különösen oly személy, ki a haza, vagy fejedelem vesztére, romlására többed magával titokban szövetkezett.

*ÖSZVEESKÜSZIK
(öszve-esküszik) ösz. k. Bizonyos vállalatnak kivitelére többed magával eskü által, és titkon kötelezi magát. Különösen, a haza, fejedelem, vagy más személy romlására, vesztére szövetkezik.

*ÖSZVEESKÜVÉS
(öszve-esküvés) ösz. fn. 1) Széles ért. közös eskü által tett igéret, lekötelezés, bizonyos vállalatnak végrehajtására. 2) Szorosb ért. polgári főbenjáró bűn, melyet azok követnek el, kik titkon a törvényes fejedelem, vagy haza romlására, vesztére, elárulására szövetkeznek, s e szövetséget ünnepélyes eskü által erősítik.

*ÖSZVEESKÜVŐ
(öszve-esküvő) ösz. mn. Aki többed magával bizonyos vállalatra, különösen a haza, vagy törvényes felsőség vesztére, romlására titkos eskü által szövetkezik. A vezér ellen öszveesküvő katonák.

*ÖSZVEĚSZIK
(öszve-ěszik) ösz. k. Itt áthatólag am. 1) Bizonyos mennyiségü eledelt egészen elkölt. öszveevett három font húst, egy font kenyeret. 2) Mindenfélét együvé keverve, nem válogatva eszik. Tücsköt, bogarat öszveeszik.

*ÖSZVEFAGGAT
l. helyesebben: ÖSZVEFAKGAT.

*ÖSZVEFAGY
(öszve-fagy) ösz. önh. Fagyasztó hideg által szilárddá alakúl, öszvegöbörödik, jéggé válik stb. továbbá: fagy által öszveragad. A nedves testek öszvefagynak, ha kemény hideg van. A túzokok tollai, szárnyai öszvefagytak. V. ö. FAGY.

*ÖSZVEFAKGAT
(öszve-fakgat) ösz. gyak. áth. Nyomkodva, szorongatva, gyötörve, több, vagy minden oldalról megkinoz, megpuhít. Különösen, holmi gyümölcsféléket öszvenyomkod, ujjaival megpuhít. V. ö. FAKGAT.

*ÖSZVEFARAG
(öszve-farag) ösz. áth. Faragással öszveilleszt; vagy: öszvevagdal.

*ÖSZVEFARAGÓDIK
(öszve-faragódik) ösz. belsz. Átv. öszvefér, öszvesimúl. Nem tudnak öszvefaragódni. (Szabó D.).

*ÖSZVEFÁZIK
(öszve-fázik) ösz. k. A hideg egész testét általjárja. E vékony ruhában és hideg szobában öszvefázunk.

*ÖSZVEFEKSZIK
(öszve-fekszik) ösz. k. Ketten, vagy többen egymás mellé feküsznek. A disznók, malaczok az ólban öszvefeküsznek. Különösen mondják féfiról és nőről, midőn nemileg közösülnek.

*ÖSZVEFEKTET
(öszve-fektet) ösz. mivelt. Eszközli, vagy meghagyja, megparancsolja, hogy ketten vagy többen egymáshoz feküdjenek. Két gyermeket egy ágyba öszvefektetni. Lakodalom éjén az új házasokat öszvefektetni. Átv. ért. lelketlen tárgyakat egymás mellé, egymás fölé fekvőlegesen helyez. Deszkákat, zsákokat, könyveket öszvefektetni. V. ö. FEKTET.

*ÖSZVEFÉR
(öszve-fér) ösz. fn. 1) Többnek együtt bizonyos téren elegendő helye van. 2) Társas viszonyban egygyel, vagy többel megegyezik, zsurlódás nélkül együtt él. Két házsártos nehezen fér öszve. Máskép: megfér.

*ÖSZVEFÉRCZĚL
(öszve-férczěl) ösz. áth. Úgy nagyjában, ritka öltéseket téve öszveakgat, öszvetűz holmi szöveteket, vagy hasonféle kelméket. Öszveférczelni az elhasadt ruhát. V. ö. FÉRCZĚL.

*ÖSZVEFÉRHETETLEN v. ~FÉRHETLEN
(öszve-férhet[et]len) ösz. mn. Aki, vagy ami mással vagy másokkal öszveférni nem tud, nem képes. Két dudás egy csárdában öszveférhetetlen. A csalás a jó erkölcscsel öszveférhetetlen. Aljas tett a becsülettel öszveférhetetlen.

*ÖSZVEFÉRHETETLENSÉG v. ~FÉRHETLENSÉG
(öszve-férhet[et]lenség) ösz. fn. Állapot, vagy tulajdonság, midőn valami egy másikkal öszveférni nem tud, nem képes.

*ÖSZVEFÉRHETŐ
(öszve-férhető) ösz. mn. Aki vagy ami mással, vagy másokkal öszve-, vagy megférni tud, megférni képes.

*ÖSZVEFÉRHETŐSÉG
(öszve-férhetőség) ösz. fn. Állapot, vagy tulajdonság, midőn valaki vagy valami mással vagy másokkal összve tud, vagy képes férni.

*ÖSZVEFESZÍT
(öszve-feszít) ösz. áth. Két, vagy több merev állásu testet úgy feszit, hogy egymáshoz érjenek. Öszvefesziteni, a márványlapokat.

*ÖSZVEFIRKÁL
(öszve-firkál) ösz. áth. 1) Bizonyos lapot, holmi vakarásokkal, irkafirkával betölt, bemázol. A gyermekek öszvefirkálják a papirt, az oskolai padokat, a falakat. Szokottabban: befirkál. 2) A maga nemében haszontalan, oktalan elmeművet készít, melyben öszvefüggés nélkül mindent öszveviszsza hord. V. ö. FIRKÁL.

*ÖSZVEFOG
(öszve-fog) ösz. áth. 1) Két, vagy több külön tárgyat, testet kézzel, ölbe hajtott karokkal stb. együvé szorít. Az ügyes pinczér egyszerre több tányért, palaczkot öszvefog. 2) Több űzőbe vett embert, vagy állatot fogoly, rab, martalék gyanánt együvé hoz. Öszvefogni a zsiványokat. Vadakat, madarakat öszvefogni. 3) Több igás barmot egy jármű elé fog. Csikót lovakkal, tinókat ökrökkel öszvefogni. 4) Átv. ért. különféle eszméket, fogalmakat, esméreteket öszvefüz. Használtatik önhatólag is, tárgyesetes viszonynév nélkül: 1) Bizonyos czélra mással egyesűl. Ha többen öszvefognak, hamarább czélt érnek. 2) Egy jármű elejbe ketten, vagy többen befogjak vonó barmaikat. Két szomszédgazda egy szekérbe öszvefogott.

*ÖSZVEFOGAD
(öszve-fogad) ösz. áth. Szerződés utján többeket bizonyos czélra, munkára öszvegyűjt. A toborzók öszvefogadnak a nép minden osztályából ujonczokat. A megszorult gazda minden jöttment napszámost öszvefogad.

*ÖSZVEFOGAT
(öszve-fogat) ösz. mivelt. Meghagyja, parancsolja, rendeli, hogy többeket öszvefogjanak. A városi rendőrség öszvefogatja a csavargó gyanus személyeket.

*ÖSZVEFOGDOS
(öszve-fogdos) ösz. gyak. áth. 1) Futókat, szökevényeket, űzőbe vetteket egyremásra öszvefog. A rablókat, tolvajokat öszvefogdosni. 2) Kézzel öszvetapogat, nyomkod, szorongat valakit, vagy valamit.

*ÖSZVEFOGLAL
(öszve-foglal) ösz. áth. Külön, elvált állapotban levő, egymástól független dolgokat, tárgyakat bizonyos módon, vagy eszköz által öszveköt, együvé fűz, csatol, szerkeszt. A hordó dugáit abroncsokkal, a deszkákat enyvvel, a gerendákat peterkékkel öszvefoglalni. A beszéd, értekezés tartalmát rövid kivonatban öszvefoglalni.

*ÖSZVEFOGLALÁS
(öszve-foglalás) ösz. fn. Cselekvés, mely által valamit öszvefoglalunk, továbbá, ezen cselekvés által eszközlött mű. V. ö. ÖSZVEFOGLAL.

*ÖSZVEFOGÓDZIK v. ~FOGÓZIK
(öszve-fogódzik, v. ~fogózik) ösz. k. Másod vagy többed magával kezet fogva, vagy karöltve lánczolatot képez. Körjátékban, körtánczban öszvefogódzani. Hárman öszvefogódzva sétálnak.

*ÖSZVEFOGÓZKODIK
(öszve-fogózkodik) l. ÖSZVEFOGÓDZIK.

*ÖSZVEFOLTOZ
(öszve-foltoz) ösz. áth. Holmi repedékeket, hasadásokat, likakat bizonyos nemű foltokkal öszveigazít, s az egymástól elvált részeket együvé illeszti. A repedt edényeket dróttal, pléhvel, a rongyos ruhát posztó-, vászondarabbal öszvefoltozni. V. ö. FOLTOZ.

*ÖSZVEFOLTOZGAT
(öszve-foltozgat) ösz. gyak. áth. Valamit több oldalról öszvefoltoz. A térdeken, ülepen kiszakadt nadrágot öszvefoltozgatni. Továbbá: többfélét foltoz. Üngeit, gatyáit öszvefoltozgatja. V. ö. ÖSZVEFOLTOZ.

*ÖSZVEFOLY
(öszve-foly) ösz. önh. 1) Bizonyos nedv, vagy olu egy másikkal egy tömegbe gyülekezik öszve, több vizek, folyók egy köz mederbe szakadnak, ömlenek. A Dunába sok víz öszvefoly. 2) Átv. ért. mondják szinekről, melyek hasonlóságuk miatt mintegy öszveolvadnak.

*ÖSZVEFON
(öszve-fon) ösz. áth. 1) Szálas, rostos testeket sodrás, viszálás, tekerés által bizonyos alakú egészszé képez. Öszvefonni a hajat, szijakat, veszszőket korbácscsá, kendert ostorrá öszvefonni. 2) Különösen rokkán, guzsalyon, gépen kendert, lent, gyapottat stb. fonallá alakít. V. ö. FON.

*ÖSZVEFONNYAD
(öszve-fonnyad) ösz. önh. Növényi, vagy állati nedvei kiaszván öszvezsugorodik, héja, bőre megránczosodik. V. ö. FONNYAD.

*ÖSZVEFONNYASZT
(öszve-fonnyaszt) ösz. áth. Nedveitől megfosztva héját, bőrét öszvezsugorítja, ránczossá teszi. A forró nap öszvefonnyasztja a gyönge növényeket. A betegség, vénség öszvefonnyasztja az arczot, kezeket.

*ÖSZVEFONTYORODIK
(öszve-fontyorodik) ösz. k. Öszveránczosodik, töpörödik. V. ö. FONTYORODIK.

*ÖSZVEFORDÍT v. ~FORDIT
(öszve-fordít) ösz. áth. Két, vagy több ellenkező irányban helyzett testet egymásfelé fordít, szemközt állít, fektet, helyez, hogy együttlegyenek, vagy érintkezzenek. A szétdőlt könyveket öszveforditani. V. ö. FORDÍT.

*ÖSZVEFORDÚL v. ~FORDUL
(öszve-fordúl) ösz. önh. Két, vagy több egymással ellenkező irányban, vagy távolodó, szétváló helyzetben levő test viszás mozdulat által egymáshoz közeledik, egymással érintkezik, pl. a kinyilt ablak, vagy ajtó szárnyai, midőn becsukódnak, vagy a háttal állók szemközt fordulnak.

*ÖSZVEFORGAT
(öszve-forgat) ösz. gyak. áth. Nyugállapotban, vagy rendben levő holminek egyes részeit erre arra mozgatja, helyezi, hányja veti. Öszveforgatni a szobában a bútorokat, a szekrényben a ruhákat, könyveket. Különösen, irományi, nyomtatványi lapokat általnéz, átvizsgál, majd itt majd ott olvas belőlük.

*ÖSZVEFORR
(öszve-forr) ösz. önh. 1) A növényi vagy állati testnek bizonyos sérülés által elvált részei az illető életnedvek működő erejével együvé hegednek. A bemetélt, beoltott fának kérge öszveforr. A sebek, törött csontot öszveforrnak. 2) Mondják érczekről, midőn tűz által együvé állanak.

*ÖSZVEFORRAD
(öszve-forrad) ösz. önh. l. ÖSZVEFORR.

*ÖSZVEFORRASZOL
(öszve-forraszol) ösz. áth. l. ÖSZVEFORRASZT.

*ÖSZVEFORRASZT
(öszve-forraszt) ösz. áth. Különböző érczeket, vagy érczrészeket forró tűz által szorosan öszveköt. Öszveforrasztani a vasat. A kovács midőn vádol, a szántóvassal öszveforraszt egy darabvasat.

*ÖSZVEFŐZ
(öszve-főz) ösz. áth. 1) Egy edényben különfélét öszvevegyítve főz. Az úgy nevezett halászlében többféle halat öszvefőznek. 2) Igen nagyon megfőz.

*ÖSZVEFÚ v. ~FÚJ
(öszve-fú, v. ~fúj) ösz. áth. Holmi szállékony könnyü testeket egy halomra, egy rakásba fú. A szél mindenféle gazt, port, szemetet, rongyot a szögletbe öszvefúvott.

*ÖSZVEFÚR
(öszve-fúr) ösz. áth. Valamely testet több vagy minden oldalról megfúr, általfúr.

*ÖSZVEFUT
(öszve-fut) ösz. önh. 1) Másod- vagy többed magával futva siet bizonyos helyre. Rendkivüli látványra öszvefut a nép. 2) Átv. bizonyos hig testek részei megmerevednek, öszveállanak, megalusznak. Öszvefut a tej, tejfel, kocsonyalé. 3) Tárgyesetes viszonynévvel, bizonyos térnek több vagy minden helyeit futva bejárja. Öszvefutotta az egész várost, még sem találá meg, akit kerese.

*ÖSZVEFÜGG
(öszve-függ) ösz. önh. Mondjuk két, vagy több tárgyról, melyek bizonyos anyagi, vagy szellemi, erkölcsi köteléknél fogva egymással némi viszonyban állanak, s egységet képeznek. Öszvefüggenek a láncz szemei, gyűrűi, karikái. A rendszeres elmemű részei, az okoskodási mondatok öszvefüggenek.

*ÖSZVEFÜGGÉS
(öszve-függés) ösz. fn. Viszonyállapot, midőn bizonyos tárgyak öszvefüggenek. V. ö. ÖSZVEFÜGG. Különösen: szellemi ért. az elme, és akarat műveinek szoros viszonya egymás között, mely rendszeresség, illetőleg következetesség által nyilatkozik.

*ÖSZVEFÜGGESZT
(öszve-függeszt) ösz. áth. Különféle, de bizonyos pontban egyező, vagy rokon tárgyakat egymással öszveköt, együvé szerkeszt. Nevezetesen, az elme müveit némi rendszerrel, következetesen egy egészszé alkotja.

*ÖSZVEFÜSTÖL
(öszve-füstől) ösz. áth. Valamely testet, vagy tért minden oldalról füstössé tesz. Öszvefüstölni a szobát, a ruhákat.

*ÖSZVEFÜSTÖLŐDIK
(öszve-füstölődik) ösz. belsz. Minden oldalról, általában füstössé leszen, átjárja a füst. A szalmánál, nyirkos fánál főtt étel öszvefüstölődik.

*ÖSZVEFŰZ
(öszvefűz) ösz. áth. Beöltő kötelékkel, pl. fonallal, madzaggal, zsineggel, szíjjal stb. többeket együvé köt, öszvefoglal. Öszvefűzni a dohányleveleket, gyöngyszemeket. Lánczczal, szíjjal öszvefüzni a foglyokat, a vadászebeket. V. ö. FŰZ.

*ÖSZVEG
(ösz-v-eg) fn. tt. öszveg-ět, harm. szr. ~e. Több öszveadott, együvé tett részekből álló mennyiség. (Summa). Ha az öszvegből egy részt kivonunk, megmarad a többi rész. Ha tíz és húsz forintot öszveteszünk, az öszveg harmincz forint lesz.

*ÖSZVEGALYABÍT v. ~GALYABIT
(öszve-galyabít) ösz. áth. Valamit galyabitva öszverak.

*ÖSZVEGAZOL
(öszve-gazol) ösz áth: 1) Bizonyos tért, helyet gazzal beszemetez, vagy valamit gazzal öszvekever. Öszvegazolni az utczát, udvart. Öszvegazolni a takarmányt. 2) Átv. csúf czimül használt ,gaz' névvel meggyaláz, becstelenít, gazembernek mond valakit. A perlekedők öszvegazolták egymást.

*ÖSZVEGÁZOL
(öszve-gázol) ösz. áth. 1) Lábakkal tiporva öszvezúz, lejár, eltapos valamit. A ludak, barmok öszvegázolják a vetéseket. 2) Szekérrel, kocsival, lóháton embert, vagy más állatot, vagy növényeket eltipor. A lóról leesett katonát öszvegázolták lovas társai. V. ö. GÁZOL.

*ÖSZVEGĚL
(ösz-v-eg-ěl) ösz. áth. m. öszvegěl-t. l. ÖSZVEGĚSÍT.

*ÖSZVEGEREBLYÉL
(öszve-gereblyél) ösz. áth. Holmi elszórva heverő szálas, vagy más testeket gereblyével öszvehárít. Öszvegereblyélni a szénát, szalmát, tarlót, gazt. Öszvegereblyélni a földön elszórt kavicsokat. Tréfás népnyelven, férfit és nőt némi erőszakkal, rábeszéléssel saját hajlamuk ellen öszveházasít.

*ÖSZVEGĚS
(ösz-v-eg-ěs) mn. tt. öszvegěs-t, v. ~et, tb. ~ek. Ami bizonyos öszveget foglal magában. Öszveges szám, költség, jövedelem.

*ÖSZVEGĚSÍT, ÖSZVEGĚSIT
(ösz-v-eg-ěs-ít) áth. m. öszvegesít-ětt, par. ~s. htn. ~ni, v. ~eni. Egy öszveggé tesz több egynemü részeket, öszverak; öszvead.

*ÖSZVEGĚSÍTÉS, ÖSZVEGĚSITÉS
(ösz-v-eg-ěs-ít-és) fn. tt. öszvegésítés-t, tb. ~ěk. Öszverakás, öszveadás.

*ÖSZVEGĚSŰL, ÖSZVEGĚSÜL
(ösz-v-eg-ěs-űl) önh. m. öszvegěsül-t. Egy öszveggé lesz, vagy válik.

*ÖSZVEGĚZ
(ösz-v-eg-ěz) áth. m. öszvegěz-tem, ~tél, ~ětt. L. ÖSZVEGĚSÍT.

*ÖSZVEGOMBOL
(öszve-gombol) ösz. áth. Ruhaféle darabokat egy vagy több gombbal öszveköt. Öszvegombolni az üng gallérát, a mentét, dolmányt, mellényt.

*ÖSZVEGOMBOLYÍT
vagy ~GOMBOLYIT, (öszve-gombolyít) ösz. áth. Szoros ért. fonalnemüből álló tömeget, köteget gombolyagba hajtogat öszve. A kiszapult, megmosott fonalat öszvegombolyítani. Szélesb ért. holmi gyürékeny testet csomósan öszvenyomkod.

*ÖSZVEGOMBOLYODIK
(öszve-gombolyodik) ösz. k. Mintegy magától gombolyagba tekeredik, csomóba göngyölődik.

*ÖSZVEGONDOL
(öszve-gondol) ösz. áth. Többféle tárgyak képeit, s azok körülményeit, részleteit gondolatban öszvegyüjti. Mindent öszvegondoltam, még sem találhatám ki.

*ÖSZVEGORNYAD
(öszve-gornyad) l. ÖSZVEGÖRZSED.

*ÖSZVEGÖNCZÖL
(öszve-gönczöl) ösz. áth. Holmi szövetnemü testeket öszvegyúr, gyömöszöl, öszvegöngyölít. Öszvegönczölni az ágyneműt. Máskép: öszvedönczöl.

*ÖSZVEGÖNGYÖL, ÖSZVEGÖNGYÖLGET
ÖSZVEGÖNGYÖLÍT, (öszve-göngyöl, vagy ~gön-gyölget, vagy ~göngyölít) ösz. gyak. áth. Lebenyeg, hajlékony testet, vagy testeket gömbölyüen, vagy hengeresen öszvehajtogat, sodorgat. Öszvegöngyölgetni a papirt, vásznat, posztót.

*ÖSZVEGÖRBÍT v. ~GÖRBIT
(öszve-görbít) ösz. áth. Görbén öszvehajt. A hideg öszvegörbitette ujjait. A falba ütött szeget öszvegörbíteni.

*ÖSZVEGÖRBÖNGET
(öszve-görbönget) ösz. áth. Többször, vagy, többszörösen öszvegörbít.

*ÖSZVEGÖRBŰL v. ~GÖRBÜL
(öszve-görbűl) ösz. önh. Görbén öszvehajlik. V. ö. ÖSZVEGÖRBÍT.

*ÖSZVEGÖRCSÖSÍT v. ~GÖRCSÖSIT
(öszve-görcsösít) ösz. áth. Egészen görcsössé tesz. Görcsbe, vagy görcsökbe öszveszorít.

*ÖSZVEGÖRNYED
(öszve-görnyed) l. ÖSZVEGÖRZSED.

*ÖSZVEGÖRÖNCZÖL
(öszve-görönczöl) ösz. áth. Dörgölés, zsurlós által több helyen göröncsössé tesz, feltör. A patkószegek öszvegörönczölik a szobapadlót. Sikárlásban öszvegörönczölni a kézbőrt.

*ÖSZVEGÖRZSED
(öszve-görzsed) ösz. önh. Nagy teher alatt, vagy betegség, vénség miatt teste meggornyad, vagy görnyed, s mintegy öszveguzsorodik.

*ÖSZVEGURÍT v. ~GURIT
(öszve-gurít) ösz. áth. Kerek, vagy hengeralakú, vagy gömbölyü testeket egy helyre gurít. Karikákat, hordókat öszvegurítani. Játékgolyókat egy likba öszveguritani.

*ÖSZVEGURÚL v. ~GURUL
(öszve-gurúl) ösz. önh. Több hengerded, vagy gömbölyü test bizonyos lejtőről megindulva egy köz állapodási helyen öszvegyül.

*ÖSZVEGÚZSLIK
(öszve-gúzslik) ösz. k. Gúzszsá, vagy gúzshoz hasonlólag öszvetekeredik, pl. a tekergetett nyers ágak.

*ÖSZVEGUZSORODIK
(öszve-guzsorodik) ösz. k. Mondják szivos, nyirkos testről, különösen növények ágairól, szárairól, leveleiről, midőn gúzs gyanánt öszvetekerednek; továbbá emberről, vagy más állatról, midőn hideg, betegség, nagy kin miatt öszvehúzza magát midőn bőre öszveránczosodik, stb. V. ö. GUZSORODIK.

*ÖSZVEGYILKOL
(öszve-gyilkol) ösz. áth. 1) Valakit gyilokkal, vagy hasonló eszközzel több helyen megszurkálva életétől megfoszt. 2) Többeket erőszakos halállal végez ki. A dühös ellenség öszvegyilkolta az öregeket, kisdedeket, nőket.

*ÖSZVEGYÓGYÚL v. ~GYÓGYUL
(öszve-gyógyúl) ösz. önh. A testnek sérülés, vágás, törés stb. által elvált részei öszveforradnak, öszvehegednek.

*ÖSZVEGYÖMÖR v. ~GYÖMÖRÖL
(öszve-gyömör, v. ~gyömöröl) ösz. áth. Valamit erőszakosan öszvegyúr, nyomkod, vacskotol.

*ÖSZVEGYÖMÖZ
(öszve-gyömöz) ösz. áth. Öszvenyomkod, öszvegyűr, öszvetöm. Öszvegyömözni a zsákba hányt holmi ruhadarabokat. V. ö. GYÖMÖZ.

*ÖSZVEGYÖTÖR
(öszve-gyötör) ösz. áth. Valamely állatot minden tagjában, izében, részében megkinoz.

*ÖSZVEGYÚR
(öszve-gyúr) ösz. áth. 1) Tésztanemű, vagy más ragadós testet kézzel, vagy lábbal nyomkodva, taposva együvé kever, ragaszt. Öszvegyúrni a kenyérnek való lisztet. Tapasznak való agyagot polyvával, ganajjal öszvegyúrni. 2) Szélesb ért. letapos, lehever, öszvegyömöszöl valamit.

*ÖSZVEGYŰJT
(öszve-gyűjt ösz. áth. Általán, holmi szerte létező tárgyakat egyenként, egymás után együvé hoz, állít, stb. Különösen: 1) Több embert egy helyre, egy seregbe, csoportba öszvehí, öszveparancsol, stb. 2) Vagyont, pénzt, üzlet, gazdálkodás, takarékosság által öszveszerez. 3) Bizonyos czélra, pl. intézetre, szegények számára többek adakozásából öszveszed holmi adományokat. V. ö. GYÜJT.

*ÖSZVEGYŰL v. ~GYÜL
(öszve-gyűl) ösz. önh. 1) Több ember egy helyre egy seregbe gyűl. Köz helyeken, templomban, szinházban öszvegyül a nép.
"Úgy lőn, mint akará. És öszvegyülének,
Az egész mennyei gyönyörű seregek."
Zrinyi.
2) Akármily mozgékony test neméből bizonyos sokaság tódúl, nyomúl egy tömegbe. A Dunában sok víz öszvegyül. 3) Átv. ért. öszvegyül a pénz, melyet részenként egymáshoz tesznek; öszvegyül a sok baj, midőn egyszerre érik az embert. V. ö. GYŰL.

*ÖSZVEGYÜLEKĚZIK
(öszve-gyülekězik) ösz. k. Nagyobb mennyiségben, számmal minden irányról, oldalról, folytonosan egy seregbe, egy tömegbe egyesűl.

*ÖSZVEGYŰR v. ~GYÜR
(öszve-gyűr) ösz. áth. Szövetféle, vagy hasonló testet rendetlenül, ránczosan, öszvenyomkod, csomósan öszveszorongat. Ülésben öszvegyürni a ruhát. Öszvegyürni a tűzre való papirt.

*ÖSZVEGYŰRŐDIK v. ~GYÜRŐDIK
(öszve-gyűrődik) l. ÖSZVEGYŰRŐDZIK.

*ÖSZVEGYŰRŐDZIK v. ~GYÜRŐDZIK
(öszve-gyürődzik) ösz. belsz. Mondjuk foszlány testekről, ruhanemüekről, midőn gyürés, nyomkodás, szorongatás által öszveguzsorodnak, megránczosodnak stb.

*ÖSZVEHABAR
(öszve-habar) ösz. áth. Hig testtel egy másfélét öszvekever, pl. vizzel meszet és homokot. Különösen: gunyosan szólva, imígy-amúgy öszvekotyvaszt valamely ételt. Átv. habogó nyelvvel, értetlen dolgokat öszvehord. Mindent öszvehabart, s érteni nem lehetett. Öszvehabarja a beszédet.

*ÖSZVEHÁBORÍT v. ~HÁBORIT
(öszve-háborít) ösz. áth. Kettő, vagy többek között a csendet, békét megzavarja, egymás ellen felbujtja őket. Öszveháborítani a házastársakat.

*ÖSZVEHÁBORODIK
(öszve-háborodik) ösz. k. Ketten, vagy többen egymással meghasonlanak, s mint ellenfelek öszvekapnak.

*ÖSZVEHAJIGÁL
(öszve-hajigál) ösz. gyak. áth. 1) Bizonyos nemü testeket egy helyre, egy rakásra hajigál. 2) Valakit, vagy valamit minden oldalról hajigálva megütöget, megsérteget. Kövekkel öszvehajigálni az üldözött embert, a ház ablakait. V. ö. HAJIGÁL.

*ÖSZVEHAJLIK
(öszve-hajlik) ösz. k. Egymásra, vagy egymásba hajlik. Az ágak öszvehajlottak. V. ö. HAJLIK.

*ÖSZVEHAJOL
(öszve-hajol) ösz. önh. Egyik a másikra, vagy másik felé hajol. V. ö. HAJOL.

*ÖSZVEHAJT
(öszve-hajt) ösz. áth. 1) Több embert, vagy más állatokat egy helyre, egy seregbe hajt, szorít. A hadi foglyokat egy zárt helyre öszvehajtani. Az elszéledt barmokat akolba öszvehajtani. 2) Foszlány lapos testet rétegesen öszvetesz. Öszvehajtani a levelet, posztót, vásznat, ruhát. V. ö. HAJT.

*ÖSZVEHAJTOGAT
(öszve-hajtogat) ösz. gyak. áth. Holmi foszlány testeket rétegesen öszverakosgat. Öszvehajtogatni a kivasalt üngeket. Negyed, nyolczad rétbe öszvehajtogatni a papiríveket.

*ÖSZVEHALMOZ
(öszve-halmoz) ösz. áth. Több egyes tárgyat egy halomra gyüjt, egymás fölé tetéz. Öszvehalmozni a köveket, a kiásott földet, a letördelt törökbúza csöveit. Átv. ért. beszédét, irását bőséges mondatokkal szaporítja. A szónokok példákat, hasonlatokat szeretnek öszvehalmozni.

*ÖSZVEHANGOL
(öszve-hangol) ösz. áth. A hangszerek hangjait úgy rendezi, úgy intézi el, hogy mélységre és magasságra nézve kellő viszonyban legyenek egymással. Öszvehangolni a hegedű, zongora húrjait. A czimbalmot a hegedűvel öszvehangolni.

*ÖSZVEHANGZÁS
(öszve-hangzás) ösz. fn. Kellő viszony az ének, vagy hangszerek különböző hangjai között, az illető művészet szabályai szerént. Átv. ért. állapot, vagy tulajdonság, midőn valamely elmeműnek, szépműnek részei kellő arányban vannak egymással; vagy midőn a gyakorlati tünemények az elméleti szabályokkal megegyeznek. Máskép öszhangzás.

*ÖSZVEHANGZIK
(öszve-hangzik) ösz. k. Az ének és zene szervei, illetőleg hangjai kellő viszonyban, és arányban vannak egymással. A kísérő zenének az énekkel öszve kell hangzania.

*ÖSZVEHANGZÓ
(öszve-hangzó) ösz. mn. A zenészet szabályai szerént egyező, kellő viszonyban és arányban levő. Öszvehangzó ének, zene. Öszvehangzó húrok a hegedűn.

*ÖSZVEHÁNY
(öszve-hány) ösz. áth. 1) Több tárgyakat, ingóságokat rendetlenül egymásra, egy halomra hány, öszveforgat. Ruhadarabokat, eszközöket, könyveket egy zugolyba öszvehányni. 2) l. ÖSZVEOKÁD.

*ÖSZVEHARANGOZ
(öszve-harangoz) ösz. áth. Harangszóval többeket öszvehí, egy helyre gyüjt. A népet misére, vecsernyére, temetésre öszveharangozni. Különbözik tőle a beharangoz, azaz: valamennyi haranggal, vagy ha több nincs egygyel, utolsó jelet ad a templomba menésre. Elsőt, másodikat harangozni, beharangozni.

*ÖSZVEHARAP
(öszve-harap) ösz. áth. Fogaival több, vagy minden oldalról öszvemarczangol valamit. Kinjában öszveharapta ajkait, nyelvét, kezeit.

*ÖSZVEHARAPDÁL
(öszve-harapdál) ösz. gyak. áth. Gyakran harapva öszvemarczangol valamit.

*ÖSZVEHÁRIT v. ~HÁROGAT
(öszve-hárít, v. ~hárogat) ösz. áth. Hárítva holmit egy rakásra, egy halomra, egy helyre öszvegyüjt. Öszvehárítani gereblyével a szérün szétszórt szalmát.

*ÖSZVEHASAD
(öszve-hasad) ösz. önh. Több, vagy minden oldalról meghasad. Az ökör bőre a sok ostorozástól öszvehasadt. Tövisek között öszvehasad a foszlányruha.

*ÖSZVEHASGAT
l. ÖSZVEHASOGAT.

*ÖSZVEHASÍT v. ~HASIT
(öszve-hasít) ösz. áth. Több apró részekre, darabokra hasít valamit. Verekedésben öszvehasították rajta a mellényt, üngöt. V. ö. HASÍT.

*ÖSZVEHASOGAT
(öszve-hasogat) ösz. gyak. áth. Többet egymás után részekre, darabokra hasít. Öszvehasogatni a levágott faderekakat. Kapczáknak öszvehasogatni az ócska fehérruhákat.

*ÖSZVEHASONLÍT v. ~HASONLIT
(öszve-hasonlít) ösz. áth. 1) Két, vagy több külön tárgyat a végre állít öszve, hogy kimutassa, kitüntesse azon köz jegyeket, melyekben egyeznek, vagy azon különbséget, melyben egy mástól elütnek. Két művésztől festett képet öszvehasonlitani. 2) Hasonló nemünek, becsünek, érzékünek állít. Ezen árut nem lehet amazzal öszvehasonlitani. Oly jeles emberrel hogy lehetne engem öszvehasonlitani?

*ÖSZVEHASONLITÁS v. ~HASONLITÁS
(öszve-hasonlítás) ösz. fn. Cselekvés, az ismérő tehetség működése, mely által külön tárgyakat öszvehasonlítunk. V. ö. ÖSZVEHASONLÍT.

*ÖSZVEHASONLÍTHATATLAN v. ~HASONLÍTHATLAN
(öszve-hasonlíthat[at]lan) ösz. mn. l. HASONLÍTHATATLAN.

*ÖSZVEHAT
(öszve-hat) ösz. önh. Bizonyos czélra közös erővel működik. Betegségének kifejlésére több ok öszvehatott.

*ÖSZVEHATÁS
(öszve-hatás) ösz. fn. Közös erővel, vagy öszhangzólag működés.

*ÖSZVEHÁZASÍT
(öszve-házasít) ösz. áth. Házasság által eszközli, hogy férfi és nő öszvekelnek.

*ÖSZVEHÁZASODIK
(öszve-házasodik) ösz. k. Házasság által öszvekel. Különösen mondják, midőn különböző családban több személy házasságra lép egymással.

*ÖSZVEHAZUDTOL
(öszve-hazudtol) ösz. áth. Hazugnak szid, nevez.

*ÖSZVEHĚMBĚRĚG v. ~HĚMPĚRĚG
(öszve-hěmběrěg, v. ~hěmpěrěg) ösz. áth. Hemberegve, vagy henteregve öszvenyom, öszvegyür valamit.

*ÖSZVEHĚNGĚRĚG
(öszve-hěngěrěg) ösz. gyak. önh. Hengeregve egy helyre, egy rakásba gyűl öszve. A hegyről leeresztett kődarabok öszvehengeregnek a völgyben.

*ÖSZVEHĚNGĚRGET
(öszve-hěngěrget) ösz. gyak. áth. 1) Egymás után gurítva, forgatva, taszigálva stb. többeket egy helyre, egy tömegbe hengerget. Öszvehengergetni a hordókat. 2) Bizonyos hajlékony lapú testet hengeralakban öszvehajt. Öszvehengergetni a bőrt, papirt. V. ö. HENGERGET.

*ÖSZVEHĚNTĚRĚG
(öszve-hěntěrěg) l. ÖSZVEHĚMBĚRĚG.

*ÖSZVEHEVER
(öszve-hever) ösz. áth. Tárgyesetes viszonynévvel am. bizonyos testet rajta heverve öszvegyür, öszvenyomkod, lezúz, legyömöszöl. Öszveheverni a vetést, füvet. V. ö. HEVER.

*ÖSZVEHEVERĚDIK
(öszve-heverědik) ösz. k. nek. Az utasok öszveheverednek a fa árnyékában. Másod v. többed magával egy helyre fekszik, hogy heverjen. A kifogott, és jól lakott ökrök öszvehevered

*ÖSZVEHÍ v. ~HÍV
(öszve-hí, v. ~hív) ösz. áth. Többeket hí, hogy együvé, egy seregbe, egy helyre gyüljenek. Öszvehíni az ország nagyjait, képviselőit. Ebédre öszvehíni a mezőn elszéledt munkásokat. V. ö. HÍ, áth.

*ÖSZVEHIDEGSZIK
(öszve-hidegszik) ösz. k. Minden melegsége elszállván, egészen, általában hideggé leszen. Mondják különösen ételről, midőn egészen kihűl.

*ÖSZVEHÓDÍT v. ~HÓDULTAT
(öszve-hódít, v. ~hódultat) ösz. áth. Több népet, országot stb. hatalma alá hajt.

*ÖSZVEHORD
(öszve-hord) ösz. áth. 1) Több, vagy különféle anyagot egy helyre, egy halomra, egy tömegbe hord. Asztagba öszvehordani a learatott gabonát. Hajóra öszvehordani a szállítandó árukat. Kézben, vállakon, talicskán, szekéren öszvehordani holmit. 2) Szó- vagy irásbeli eléadásban különféle tárgyakat eléhoz, szoros öszvefüggés, vagy rendszer nélkül együvé állít. 3) Öszvehord a puska, a göbecseket úgy löveti, hogy együtt maradnak. 4) Átv. valakit nagyon meg- vagy kiszid, mindenféle szidalmakkal tetéz; máskép: lehord. V. ö. HORD.

*ÖSZVEHORDOGAT
(öszve-hordogat) ösz. gyak. áth. Több holmit folytonosan, vagy gyakran hordva egy helyre, egy tömegbe gyüjt. A kiszántott köveket a föld lábára öszvehordogatni. A hörcsök nyaranta téli eleségül gabonaszemeket hordogat öszve.

*ÖSZVEHORDOZ
(öszve-hordoz) ösz. gyak. áth. Sok-, vagy mindenfelé meghordoz valakit, vagy valamit. Az idegent a város minden részeiben öszvehordozni.

*ÖSZVEHORDOZKODIK
(öszve-hordozkodik) ösz. k. Másod vagy többed magával, lakás végett egy helyre egy házba, lakba hordozkodik.

*ÖSZVEHOZ
(öszve-hoz) ösz. áth. Kettőt, vagy többet együvé, egy helyre hoz; eszközli, hogy öszvejőjenek, találkozzanak, együtt legyenek. A véletlen sors ismét öszvehozott bennünket.

*ÖSZVEHUGYOZ
(öszve-hugyoz) ösz. áth. Hugyozva, hugygyal bemocskít, megnedvesít. Öszvehugyozni az ágyat. A gyermek öszvehugyozza magát. átv. tréfás ért. többed magával egy czélra törekszik, vagy, mint mondani szokás, egy fazékba hugyozik, öszveszüri a levet. Ekkor középige: öszvehugyozik.

*ÖSZVEHUGYOZIK
(öszve-hugyozik) ösz. k. l. ÖSZVEHUGYOZ alatt.

*ÖSZVEHURCZOL
(öszve-hurczol) ösz. áth. 1) Halmit magával hurczolva egy halmazba, egy helyre hord. 2) Többfelé, sokat hurczolva igen elfáraszt, megvisel, elszakgat. A nyeregből leesett, és kengyelbe akadt katonát öszvehurczolja a ló. A földön úszott ruhát öszvehurczolni. V. ö. HURCZOL.

*ÖSZVEHURCZOLKODIK
(öszve-hurczolkodik) ösz. k. Másod, vagy többed magával egy közös lakhelyre hurczolkodik. V. ö. HORDOZKODIK, HURCZOLKODIK.

*ÖSZVEHUSZÍT
(öszve-huszít) ösz. áth. Tulajdonkép két, vagy több kutyát egymás ellen ingerel. Átv. embereket biztatás, nógatás által felbújt, hogy egymással veszekedjenek.

*ÖSZVEHÚZ
(öszve-húz) ösz. áth. 1) Az egymástól külön, távol, vagy tágan állókat, levőket egy középpont felé húzza. Öszvehúzni a kiterjesztett hálót, vitorlát. Szijjal, madzaggal öszvehúzni a ruhát. Gereblyével öszvehúzni az elszórt szalmát, szénát. 2) Testét, vagy testének valamely részét szükebb-térre szorítja. Öszvehúzza magát, homlokát, azaz: ennek bőrét ránczba szedi. Kezét, lábát öszvehúzta a görcs. 3) Átv. öszvehúzni magát, am. cselekvéseinek, életmódjának szűkebb kört szabni, kevesebb kényelemmel, szegényebbül nélkülözve élni. Jövedelme csökkenvén, kénytelen öszvehúzni magát. Továbbá am. nem hetvenkedik, megsunyja, megalázza magát.

*ÖSZVEHÚZÓDIK v. ~HUZÓDIK
(öszve-húzódik) ösz. belsz. Az egymástól külön, távol, vagy tág viszonyban levők mintegy belvonzalomnál fogva egymáshoz közelednek, és szorosabban egyesülnek. A több irányról jövő katonaság egy helyen öszvehúzódik. Féltében, fáztában öszvehúzódik. Gondolkozásban homloka öszvehúzódik.

*ÖSZVEIGAZÍT v. ~IGAZIT
(öszve-igazít) ösz. áth. Rendetlenül, helytelenül, idomtalanul álló holmit rendbe szed, öszveilleszt, annak módja szerént elcsinál. Öszveigazítani a szétbomlott hajfürtöket, öltözetet. Öszveigazítani a gép részeit.

*ÖSZVEILLESZT
(öszve-illeszt) ösz. áth. Különböző dolgokat úgy állít öszve, úgy rendez, idomít, hogy egymáshoz illjenek. V. ö. ILLESZT, ILLIK.

*ÖSZVEILLIK
(öszve-illik) ösz. k. Két, vagy több dolog tetszetes, kellő arányban van egymással, bizonyos viszonyban, és tekintetben öszvevaló. A hasonló termetü vitézek öszveillenek egy sorba. Némely szinek az öltözetben nem illenek öszve. V. ö. ILLIK.

*ÖSZVEÍR
(öszve-ír) ösz. áth. 1) Bizonyos sokaságnak egyéneit, mennyiségnek részleteit czimeik, neveik szerént mind följegyzi. Öszveirni a város lakosait. A zár alá vett ingó és ingatlan jószágokat öszveirni. 2) Sok-, mindenfélét irásba tesz, sok könyvet ir. Naplójában öszveirja a napi eseményeket. Sok könyvet öszveirt. 3) Önhatólag am. sürüen rakott betükkel, és sorokban ir. A régi oklevélirók igen öszveirtak.

*ÖSZVEIRÁS
(öszve-irás) ösz. fn. Cselekvés, különösen hivatalos működés, midőn bizonyos sokaságot öszveirnak. A lakosok öszveirásával foglalkodó tisztviselők, biztosok. A meghalt vagyonának öszveirására kiküldött hites személy. Továbbá: ezen cselekvés eredménye, jegyzékirata. Az öszveirást betenni a levéltárba.

*ÖSZVEIRKÁL
(öszve-irkál) ösz. gyak. áth. Különféle aprólékos, érdektelen, oktalan dolgokat ir öszve; vagy: irószerrel holmi vakarintásokat téve bizonyos testnek fölszinét bemocskítja, elrutítja. V. ö. FIRKÁL.

*ÖSZVEISZIK
(öszve-iszik) ösz. k. Rendetlenül, mód és mérték nélkül mindenféle itallal él. Egy ültében sert, bort, pálinkát öszveiszik.

*ÖSZVEIZZAD
(öszve-izzad) ösz. önh. A veríték egész testét kiveri, nagyon izzad. A nagy meleg, és erős dolog miatt öszveizzadni. Áthatólag, tárgyesetes viszonynévvel, izzadás által egészen nedvessé tesz valamit. Öszveizzadni a ruhát, ágyat.

*ÖSZVEJÁR
(öszve jár) ösz. önh. 1) Másod, vagy többed magával bizonyos helyen és időben találkozni, öszvejönni szokott. Ebédre, vacsorára, beszélgetés, társalgás végett öszvejárni. 2) Tárgyesetes viszonynévvel bizonyos térnek egyes helyeit mind bejárja. Öszvejárni a várost, kertet. Öszvejárta az egész határt.

*ÖSZVEJEGYEZ
(öszve-jegyez) ösz. áth. Többfélét jegyzékbe veszen.

*ÖSZVEJŐ v. ~JÖN
(öszve-jő, v. ~jön) ösz. önh. 1) Bizonyos helyen találkozik valakivel. Az utczán két barátommal jöttem öszve. Nem tudom, mikor jövünk megint öszve. 2) Többen valamely kitűzött helyen egybe gyülnek. A játszótársak esténként öszvejönnek. 3) Átv. ért. többféle dolgok egy időben történnek, egy időre esnek. Ma sok dolgom, bajom, vesződségem jött öszve.

*ÖSZVEJÖVET v. ~JÖVETEL
(öszve-jövet, v. ~jövetel) ösz. fn. 1) A különféle irányban jövök találkozása egymással. Véletlen öszvejövetel. 2) Többeknek kitűzött helyen és időben való együvé gyülése.

*ÖSZVEKALAPÁL
(öszve-kalapál) ösz. áth. Kalapácscsal verve együvé illeszt, öszveállít. Két darab izzó vasat öszvekalapálni.

*ÖSZVEKALL
(öszve-kall) ösz. áth. Kallóféle malomban bizonyos szőranyagot valami egészszé csinál, gyárt.

*ÖSZVEKALLÓDIK
(öszve-kallódik) ösz. belsz. Kallóban egy tömeggé, kelmévé képződik.

*ÖSZVEKAP
(öszve-kap) ösz. áth. 1) Két, vagy több külön testet, hozzájok kapva öszvefog, együvé szorít. A feldobott játékkövecseket egy marokkal öszvekapni. A tűz elől holmiját öszvekapni. 2) Nyeremény, szerzemény, adomány gyanánt többfélét kap. Kéregetéssel naponként néhány garast, forintot öszvekapni. A Balázs vitézei sok szalonnát öszvekapnak. 3) Önhatólag, valakivel perbe, verekedésbe, viszálkodásba keveredik, öszvevesz, birkózik. Öszvekaptak, s jól meghurczolták egymást.

*ÖSZVEKAPAR
(öszve-kapar) ösz. áth. 1) Lábaival, körmeivel kaparva öszvekever, zavar valamit. A tyúkok öszvekaparták a kiterített gabonát. 2) Egy rakásra, egy halomra kapar. A gyermekek öszvekaparják a port, midőn csibést játszanak. 3) Átv. ért. jószágot, pénzt, fösvény, zsugori módon, uzsorával gyüjt öszve. Sok pénzt öszvekapart.

*ÖSZVEKAPARÍT v. ~KAPARIT
(öszve-kaparít) ösz. áth. l. ÖSZVEKAPAR, 3).

*ÖSZVEKAPCSOL
(öszve-kapcsol) ösz. áth. Szoros ért. kapocscsal öszveköt, egybefűz. Öszvekapcsolni a könyvet, a kapcsos mentét, köpenyt. Szélesb átv. ért. különböző tárgyakat egymással öszvefüggeszt.

*ÖSZVEKAPKOD
(öszve-kapkod) ösz. gyak. áth. Holmit sietve öszvekap. Az elszórt gyümölcsöt öszvekapkodják a mohó gyermekek. V. ö. KAPKOD.

*ÖSZVEKARCZOL
(öszve-karczol) ösz. áth. Körmökkel, v. valamely éles eszközzel bizonyos testet több helyen megsérteget. A veszekedők öszvekarczolják egymás arczát. Szeggel, késsel öszvekarczolni a bútorokat. V. ö. KARCZOL.

*ÖSZVEKARMOL
(öszve-karmol) ösz. áth. Körmökkel, karmokkal megkarczol, megsérteget, megszakgat valamit. A macska öszvekarmolja az eb arczát. V. ö. KARMOL.

*ÖSZVEKAVAR
(öszve-kavar) ösz. áth. Hig, folyékony testet valamely forgatott eszközzel öszvevegyít, megzavar. Öszvekavarni a hig sárt. V. ö. KAVAR.

*ÖSZVEKAZUPOL
(öszve-kazupol) ösz. áth. Öszvetapos valamit. Erdélyi szó.

*ÖSZVEKEL
(öszve-kel) ösz. önh. Együtt lakás végett öszvemegy valakivel. Az elvált szobatársak ismét öszvekeltek. Különösen: házassági viszonyba lép valakivel. A jegyesek kézfogó után két héttel öszvekeltek.

*ÖSZVEKEN
(öszve-ken) ösz. áth. Ír-, zsir-, tapaszféle testtel beken, becsunyít, bemocskol valamit. Kezeit, ruháját öszvekenni.

*ÖSZVEKÉR
(öszve-kér) ösz. áth. Holmi jószágot, pénzt, eszközt stb. többektől kérve öszveszerez, öszvegyüjt. Lakomához való edényeket, evőszereket az ismerösöktől öszvekérni.

*ÖSZVEKÉRĚGET
(öszve-kérěget) ösz. gyak. áth. Házról házra járva, többeket megszólítva, különösen koldulóképen kérve, ajándékot, adományt, alamizsnát szerez öszve.

*ÖSZVEKERES
(öszve-keres) ösz. áth. 1) Bizonyos téren minden helyet, szöget kikutat, fürkész, hogy valamit találjon. Öszvekeresték az egész házat, s nem találták meg a gyanús személyt. 2) Többfélét azért fürkész ki, hogy együvé gyüjtse. 3) Többet öszveszerez, üzlet, ipar, szorgalom által öszvegyüjt. Egy évi munkával néhány száz forintot öszvekeresett.

*ÖSZVEKERESGÉL
(öszve-keresgél) ösz. gyak. áth. Folytonosan, különös figyelemmel, és fáradsággal kutatva keres öszve holmiket. V. ö. ÖSZVEKERES.

*ÖSZVEKERGET
(öszve-kerget) ösz. gyak. áth. Több külön levő, elszórt embert, vagy más állatot kergetve egy seregbe, egy helyre futni kényszerít. A gulyás öszvekergeti az elszéledt barmokat. V. ö. KERGET.

*ÖSZVEKERÍT v. ~KERIT
(öszve-kerít) ösz. áth. 1) Többfélét öszvekeres, hogy együvé hozza, illeszsze. 2) Nőt férfival házasság, vagy tiltott szerelmi viszony végett holmi mellékes, alattomos uton módon öszvehoz, öszveköt.

*ÖSZVEKERŰL v. ~KERÜL
(öszve-kerűl) ösz. önh. 1) Több helyről együvé gyűl. Ez év a gazdaságra nem kedvező, hanem innen is onnan is majd csak öszvekerűl valamicske. 2) Egymással házasságra lép. Midőn öszvekerültünk, semmink sem vala.

*ÖSZVEKEVER
(öszve-kever) ösz. áth. 1) Különféle tárgyakat rendetlenül egy tömegbe, halomba kever, vegyít. Babot, borsót, lencsét öszvekeverni. Szénát szalmával öszvekeverni. 2) Higgadt, ülepedett, nyugodt állapotban levő folyadékot felzavar. 3) Átv. az eléadás tárgyait rendetlenül öszvevissza forgatja, tárgyhoz nem tartozó dolgokat hord öszve. V. ö. KEVER.

*ÖSZVEKÍNOZ
(öszve-kínoz) ösz. áth. Nagyon, többfélekép megkínoz. Éhséggel, veréssel, erős munkával öszvekínozni a barmot.

*ÖSZVEKOBOZ
(öszve-koboz) ösz. áth. Öszvetép, szakgat. Dulással öszvekaparít. Néhutt am. öszvekutat, keresgél. V. ö. KOBOZ, áth.

*ÖSZVEKOCZCZAN
(öszve-koczczan) ösz. önh. 1) Öszveütődés által kocz-féle hangot ad. Öszvekoczczannak a palaczkok, poharak. 2) Átv. szóval öszvekap, valakivel perlekedő szóváltásba ered, másképen öszvekoczódik.

*ÖSZVEKOCZCZANT
(öszve-koczczant) ösz. áth. Két vagy több koczczanó testet öszveüt. Poharakat öszvekoczczantani.

*ÖSZVEKOCZÓDIK
(öszve-koczódik) ösz. belsz. Valakivel perlekedő szóváltásba ereszkedik. A gyöngédtelen házastársak néha csekélység miatt öszvekoczódnak. V. ö. KOCZÓDIK.

*ÖSZVEKOLDÚL v. ~KOLDUL
(öszve-koldúl) ösz. áth. 1) Koldulva többet, vagy többfélét öszvegyüjt, öszveszerez. A házaló koldus kenyeret, szalonnát, lisztet, pénzt koldúl öszve. 2) Koldulva bizonyos térnek, vidéknek minden helyeit bejárja. Öszvekoldulja az egész falut; máskép: bekoldúl.

*ÖSZVEKORBÁCSOL
(öszve-korbácsol) ösz. áth. 1) Többeket korbácscsal verve, vagy fenyegetve együvé kerget. 2) Korbácscsal tetőtől talpig, igen megver.

*ÖSZVEKOVÁCSOL
(öszve-kov-ácsol) ösz. áth. Kovácsféle munkával öszveragaszt, öszvekalapál, együvé illeszt. Öszvekovácsolni a repedt szántóvasat. Két szálvasat öszvekovácsolni.

*ÖSZVEKÖLCSÖNÖZ
(öszve-kölcsönöz) ösz. áth. Kölcsönként bizonyos mennyiséget többektől szed öszve. A falubeliektől néhány száz forintot öszvekölcsönözött.

*ÖSZVEKÖLTÖZIK
(öszve-költözik) ösz. k. Ketten, vagy többen, elhagyva előbbi lakhelyeiket, együvé mennek lakni.

*ÖSZVEKÖT
(öszve-köt) ösz. áth. 1) Szoros ért. kötéllel, madzaggal, zsineggel, lánczczal, s ilyféle kötelékkel együvé szorít. Övvel öszvekötni a ruhát. Gúzszsal öszvekötni a learatott markokat. 2) Szélesb ért. akármelyféle módon, és eszközzel többfélét kapcsolatba hoz egymással. A gerendákat öszvekötni. Átv. ért. társadalmi erkölcsi, vagy eszmei viszonyba hoz. Kétféle hivatalt öszvekötni. A jegyeseket öszvekötni. Bizonyos eszméket, isméreteket rokonságuknál fogva öszvekötni. V. ö. KÖT. 3) Átv. ért, egyik a másikba beleköt.

*ÖSZVEKÖTÉS
(öszve-kötés) ösz. fn. 1) Cselekvés, mely által valamit öszvekötünk. A learatott gabona öszekötésével az úgynevezett kötözők foglalkodnak. 2) A különféle tárgyak azon viszonya, mely ama cselekvés által létre jön. Az előzményi mondatok öszvekötéséből bizonyos következtetést húzni.

*ÖSZVEKÖTÖZ
(öszve-kötöz) ösz. gyak. áth. 1) Valamit több oldalról öszveköt, megköt. Az elfogott tolvajt öszvekötözni. 2) Több holmit egy tömegbe, csomóba stb. köt. A málhadarabokat öszvekötözni. 3) Sokfélét, vagy ugyanazon nemüeket külön-külön csomagokba köt öszve. Kévékbe öszvekötözni az aratott gabonát, nádat.

*ÖSZVEKÖTTETÉS
(öszve-köttetés) ösz. fn. Viszonyállapot, mely társadalmi, erkölcsi, szellemi, eszmei öszvefüggésre vonatkozik. A jó barátok levelezési öszveköttetésben vannak egymással. Üzleti, kereskedelmi, tudományos öszveköttetés. Eszmék, gondolatok, isméretek, okoskodási itéletek öszveköttetése. Megszakasztani az öszveköttetést.

*ÖSZVEKUCZORODIK
(öszve-kuczorodik) ösz. k. Öszvehúzza, megsunyja magát, meghunnyászkodik, gubbaszkodik, öszvegugorodik, zsugorodik. Különösen mondják ülő emberről, ki testét igen szük térbe szorítja, kivált midőn fél, vagy beteges, vagy leselkedik stb.

*ÖSZVEKUKORODIK
(öszve-kukorodik) ösz. k. l. ÖSZVEKUCZORODIK; ÖSZVEZSUGORODIK.

*ÖSZVEKULCSOL
(öszve-kulcsol) ösz. áth. Bizonyos hajlékony sudár testeket egymásba kulcsolva, keresztbe téve öszvefon, együvé köt. Öszvekulcsolni az úgynevezett kulcsoskaldesnak, vagy kalinkónak való sodrott tésztát. Öszvekulcsolni a kezeket. V. ö. KULCSOL.

*ÖSZVEKUNKORODIK
(öszve-kunkorodik) ösz. k. Mondják különösen növények leveleiről, kacsairól; továbbá: szőr-, hajnemüekről, midőn öszvezsugorodnak, vagy kacskaringósan meghajlanak, öszvebodorodnak. V. ö. KUNKORODIK.

*ÖSZVEKUSZÁL
(öszve-kuszál) ösz. áth. Hajas, szőrös, sudár testekből álló tömegnek szálait öszvezavarja, bojtossá, borzassá teszi. Öszvekuszálni a hajat, kendert, szöszt, fonalat. V. ö. KUSZÁL.

*ÖSZVEKUSZÁLÓDIK
(öszve-kuszálódik) ösz. belsz. Szálai öszvekeverednek, bojtosokká, borzasakká, gubanczosokká lesznek. Hajfürtei a nagy szélben öszvekuszálódtak. V. ö. KUSZÁL.

*ÖSZVEKÜRTÖL
(öszve-kürtöl) ösz. áth. Kürtfuvással öszvehí.

*ÖSZVEL
(ösz-v-el) áth. m. öszvel-t. Különféle dolgokat hasonlítás végett öszvevet. (Combinat).

*ÖSZVELÁNCZOL
(öszve-lánczol) ösz. áth. 1) Egy valamit lánczczal több oldalról erősen megköt, öszveszorít. Öszvelánczolni az elfogott gyilkost. 2) Több holmit lánczczal fűz öszve. Öszvelánczolni a szekérre rakott ládákat, a szekér oldalait. Öszvelánczolni a foglyokat, rabokat.

*ÖSZVELAPÁTOL
(öszve-lapátol) ösz. áth. Holmit lapáttal egy halomra, egy rakásba hány, gyűjt. Öszvelapátolni a homokot, ganajt, sarat, gabonát.

*ÖSZVELAPÍT v. ~LAPIT
(öszve-lapít) ösz. áth. Laposra öszvenyom, vagy ver.

*ÖSZVELAPÚL v. ~LAPUL
(öszve-lapúl) ösz. önh. Egészen lapossá lesz. Hasára fekve öszvehúzza magát.

*ÖSZVELEG (1)
(ösz-ve-leg) fn. tt. öszvelěg-ět. l. ÖSZVEG.

*ÖSZVELEG (2)
(ösz-ve-leg) ih. Többeket együtt, egy tömegben, seregben véve, öszvesen. Évi jövedelme öszveleg ezer forintra megy.

*ÖSZVELEGĚZ
(ösz-ve-leg-ěz) áth. m. öszvelegěz-tem, ~tél, ~ětt. l. ÖSZVEGĚSÍT.

*ÖSZVELIKGAT
(öszve-likgat) lásd ÖSZVELYUKGAT.

*ÖSZVELOP
(öszve-lop) ösz. áth. Lopás által holmit öszvegyüjt. A tolvajtársak sok pénzt, ruhaneműt, drágaságokat öszveloptak.

*ÖSZVELŐ v. ~LŐDÖZ
v. ~LÖVÖLDÖZ, (öszve-lő, v. ~lődöz, v. ~lövöldöz) ösz. áth. 1) Sok lövést téve minden oldalról megrongál valamit. Öszvelőni, v. lődözni, v. lövöldözni a sánczokat, várfalakat. 2) Lövés által sok zsákmányt, illetőleg vadat szerez öszve. A hajtóvadászok öszvelődöztek száz nyulat. 3) Önhatólag, többen egy czélra lőnek, egy tárgyat, pontot találnak. Öszvelődöznek az ágyusok, midőn kétfelől kereszttűzbe veszik az ellenséget.

*ÖSZVELUCSKOL
(öszve-lucskol) ösz. áth. Valamit bizonyos nedv, folyadék által egészen lucskossá, loncsossá tesz. A mosók, mosogatók öszvelucskolják ruháikat. Sárvizes uton az utasok, lovak öszvelucskolják magukat. V. ö. LUCSKOL.

*ÖSZVELYUKASZT
l. ÖSZVELYUKGAT.

*ÖSZVELYUKGAT
(öszve-lyukgat) ösz. gyak. áth. Valamely testen sok lyukat csinál, fúr, lő, szakaszt stb. Szegekkel öszvelyukgatni a szoba falait. A tárcsát öszvelyukgatják a golyók.

*ÖSZVEMAR
(öszve-mar) ösz. áth. l. ÖSZVEHARAP.

*ÖSZVEMARAKODIK
(öszve-marakodik) ösz. k. Marakodva, vagy egymást marva öszvevesz.

*ÖSZVEMARCZANGOL
(öszve-marczangol) ösz. áth. Szoros ért. mardosva, fogaival harapdálva öszvekínoz, öszvetép. A farkas öszvemarczangolja a csikót. Szélesb ért. kezekkel, körmökkel öszvefakgat, tép, gyötör valamit. V. ö. MARCZANGOL.

*ÖSZVEMARÉK
(öszve-marék) ösz. fn. Száraz testek mértékneme, t. i. a mennyi két öszvefogott marékba fér. A koldusnak lisztet egy öszvemarékkal adni.

*ÖSZVEMAROK
(öszve-marok) l. ÖSZVEMARÉK.

*ÖSZVEMÁSZ
(öszve-mász) ösz. önh. Tulajd. ért. mászó állatokról mondatik, midőn egymáshoz közelednek. Öszvemásznak a békák. A kisdedek is öszvemásznak, midőn még járni nem tudnak, továbbá a felnőtt emberek, midőn négykézláb mennek öszve. Átv. ért. és aljas nyelven, a férfi és nő tiltott szerelmi viszony végett titkon öszvebújik.

*ÖSZVEMÁZOL
(öszve-mázol) ösz. áth. Holmi ragadós mocsokkal mindenfelől beken, becsunyít. Gunyos ért. valamit kontárok módjára rajzol, fest. Néhány képet öszvemázolt, s művésznek hirdeti magát.

*ÖSZVEMEGY v. ~MEGYEN
v. ~MÉN, (öszve-megy, v. ~megyen, v. ~mén) ösz. önh. 1) Távolodási irányban haladva bizonyos helyen többed magával megjelen. 2) Átv. ért. valamely testnek tágan álló részei szükebben öszveszorulnak. A megáztatott posztó, bőr öszvemegy. A soványodó, az öregedő ember teste öszvemegy. Különösen a folyadék részei öszvehegednek, megalusznak. Öszvemegy a tej, tejföl. Átv. ért. (Id. Mándy Péter szerént) tájdivatosan am. megbukik.

*ÖSZVEMÉR
(öszve-mér) ösz. áth. 1) Bizonyos mennyiséget, sokaságot illető mérték által egészen véve meghatároz, mind megmér. Öszvemérni a falu határát. 2) Kettőt, vagy többet illető mérték szerént öszvehasonlít, öszveállít. Két vég posztót, vásznat öszvemérni egymással. 3) Több külön mennyiséget, melyet ürmértékkel határoznak meg, egy halomba mér. A szűrüben a nyomtatók részét öszvemérni. A több kupaczban álló gabonát öszvemérni.

*ÖSZVEMETÉL
(öszve-metél) ösz. gyak. áth. Valamit apró részekre metél, vagy több oldalról bemetsz. Öszvemetélni a húst, kenyeret. A fák kérgeit, a bútorokat öszvemetélni. V. ö. METÉL.

*ÖSZVEMOCSKOL
(öszve-mocskol) ösz. áth. Valamit egészen bemocskol, mocsokkal elcsunyít Átv. erkölcsi ért. valakinek becsületét rútul gyalázza, rágalmazza.

*ÖSZVEN
l. ÖSZVE.

*ÖSZVENEMFÉRŐ
(öszve-nem-férő) ösz. mn. Aki, vagy ami öszveférni nem akar, vagy nem képes.

*ÖSZVENEMILLŐ
(öszve-nem-illő) ösz. mn. Akinek, vagy aminek részei egymással öszve nem egyeznek. Akinek, vagy minek tulajdonsága egy másikétól különbözik.

*ÖSZVENŐ
(öszve-nő) ösz. önh. A növényi vagy állati testek, vagy testrészek, melyek külön vált állapotban voltak, az illető életerő által együvé forrnak. Néha két gyümölcs öszvenő. Születnek oly ikrek is, kik öszvenőttek.

*ÖSZVENYOM
(öszve-nyom) ösz. áth. 1) Egyes testnek részeit nyomás által öszveszorítja, öszvezúzza, öszvetömi, gyömöszöli stb. Marokkal, lábbal, sajtóban öszvenyomni valamit. 2) Többeket különböző irányról egy középpont felé nyomva egy tömegbe szorít. A közbevett ellenséget öszvenyomni. V. ö. NYOM áth.

*ÖSZVEOKÁD
(öszve-okád) ösz. önh. Okádva kiömlött étellel, itallal, epével stb. egészen, vagy nagyon bemocskol valamit. A részeg emberek öszveokádták egymást. Öszveokádni az asztalt, ágyat.

*ÖSZVEOLVAD
(öszve-olvad) ösz. önh. 1) A melegség által híggá lett testek részei együvé folynak, összevegyülnek. Forró kemenczében öszveolvadnak az érczdarabok. A felaprított szalonna zsírja öszveolvad a tűzön. 2) Bizonyos nedvben hig részecskékre feloszlik, s az oszlató nedvvel öszvekeveredik. A czukor, só öszveolvad a vizzel. V. ö. OLVAD.

*ÖSZVEOLVAS
(öszve-olvas) ösz. áth. 1) Bizonyos mennyiségü irományokat, nyomtatványokat mind elolvas. Egész levéltárt, könyvtárt öszveolvasott. 2) Valamit öszvesen számba vesz, megszámlál. Öszveolvasni a pénzt, a nyájat. 3) Valamely leirt munkát, másolatot az eredetivel szóról szóra öszvevet, különösen a hivatalos irodákban akképen, hogy egyik irodatiszt a másolatot olvassa, a másik pedig az eredetit tartja szem előtt, ha amaz ezzel egyezik-e, vagy viszont egyik az eredetit olvassa.

*ÖSZVEOLVASZT
(öszve-olvaszt) ösz. áth. 1) Melegség, illetőleg tűz által bizonyos testeket higakká, folyékonyakká tesz, s egymással egyesít. Az ötvös holmi régi ezüst edényeket, eszközöket öszveolvaszt. Rezet és ezüstöt öszveolvasztani. 2) Valamit hig testek által apró részecskékre oszlat, s velök egyesít, öszvevegyít. A czukrot vizzel öszveolvasztani.

*ÖSZVEOMLIK
(öszve-omlik) ösz. k. Részei közt az öszvetartó erő megtágulván, szétbomolván, egészen leroskad, ledől, s egy halmazzá leszen. Öszveomlanak a vizmosta falak, házak. V. ö. OMLIK.

*ÖSZVEÖLEL
(öszve-ölel) ösz. áth. 1) Különös vonzalomból többször megölel valakit. Az anya öszveöleli, öszvecsókolja kedves gyermekét. 2) Többet egyszerre ölbe szorít. Az erős ember két teli zsákot öszveölel, és elviszi. V. ö. ÖLEL.

*ÖSZVEÖLELGET
(öszve-ölelget) ösz. gyak. áth. Sokszor, különös vonzalommal, szeretettel megölel valakit, vagy többeket.

*ÖSZVEÖLELKĚZIK
(öszve-ölelkězik) ösz. k. Kik egymást viszonyosan megölelik, azokról mondjuk, hogy öszveölelkeznek. Búcsuzáskor, és viszonlátáskor öszveölelkezni jó barátunkkal.

*ÖSZVEÖNT
(öszve-önt) ösz. áth. Különféle edényekben, tartalékokban levő folyadékokat egy edénybe, tartalékba stb. önt. Öszveönteni a poharakban maradt bort. A maradéklevest, és becsináltat öszveönteni.

*ÖSZVEPARANCSOL
(öszve-parancsol) ösz. áth. Többeknek megparancsolja, hogy bizonyos helyen és időben jelenjenek meg, gyüljenek öszve. Közmunkára öszveparancsolni a helység lakosait.

*ÖSZVEPÁROSÍT v. ~PÁROSIT
(öszve-párosít) ösz. áth. Hím és nő állatot, illetőleg férfit és nőszemélyt nemzési (házassági) viszony végett egyesít.

*ÖSZVEPÁROSODIK
(öszve-párosodik) ösz. k. Hím és nőstény állat, különösen férfi és nőszemély nemzésre, illetőleg házasságra vonatkozó viszonyba lépnek egymással.

*ÖSZVEPÁROSÚL v. ~PÁROSUL
(öszve-párosúl) ösz. önh. l. ÖSZVEPÁROSODIK.

*ÖSZVEPATTAN
(öszve-pattan) ösz. önh. Pattanva öszveomlik, részei egy halomba dőlnek.

*ÖSZVEPATTANT
(öszve-pattant) ösz. áth. Valamit úgy nyom, úgy zúz öszve, hogy pattanjon. Öszvepattantani a hupolagot, tojást.

*ÖSZVEPUFOL
(öszve-pufol) ösz. áth. Többször, több oldalról pufolva jól megver.

*ÖSZVÉR
(ösz-vér) ösz. fn. tt. öszvér-t, tb. ~ěk, harm. szr. ~e. Korcs állatfaj, melyet ménszamár kanczalóval, vagy ritkábban viszont közösülve nemz, s mely a maga faját tovább nem szaporítja. Mint afféle korcs némely tulajdonságaira nézve apjához, némelyekre anyjához hasonló; fülei hosszúk, s mint a lovat, kocsiba, nyereg alá, különösen teherhordásra használják. A meredek hegyeket különös ügyességgel hágja meg. Az ,öszvér' általánosabb nyelvszokás szerént, vagyis lóöszvér különösen szamármén hágta kanczától eredett. Sokkal ritkább tünemény az oly öszvér, mely ménlótól, és kanczaszamártól származott, mely ama másiknál kisebb, melynek neve szamáröszvér.
Származása módjából legokszerübben állíthatni, hogy nevét a két külön nemü állatok vérének öszvekeverésétől vette, s betü szerént am. ösz-vér, mint az egy testből és vérből származott emberekről mondjuk, hogy egy testvérek. Valamint a szamár, hasonlóan az öszvér is aljas gúnynyelven jelent butát, ostobát. Öszvérnél öszvérebb. Némely tájakon mula, a latin mulus, v. mula után. V. ö. MULA.

*ÖSZVERABOL
(öszve-rabol) ösz. áth. Rabolva, ragadozva több zsákmányt öszvegyüjt. Pénzt, barmokat, drágaságokat öszverabolni.

*ÖSZVERÁG
(öszve-rág) ösz. áth. Apró részekre, morzsákra, porrá stb. rág valamit. A szú öszverágja a fát, a moly a ruhát. Különösen eledelt fogaival öszvetép, s egy tömeggé alakít. Öszverágni a kenyeret, húst, azután lenyelni. V. ö. RÁG.

*ÖSZVERAGAD
(öszve-ragad) ösz. önh. és áth. Két, vagy több külön test némi enyves, szivos, nedves szer által szoros öszveköttetésbe jön egymással. Az irtapasz öszveragad a bőrrel. A megcsirizelt bőrök, papirlapok öszveragadnak. Szélesb ért. valami akadék, vagy szorító eszköz által együvé áll. Bojtorjántól öszveragad a ló serénye, a komondor szőre, az ember haja. Öszveragadnak az ebek, midőn nemileg közösülnek. Áthatólag tárgyesetes viszonynévvel, holmit erőszakkal elragadva öszvegyüjt. Az utonállók sok zsákmányt öszveragadtak. Továbbá: sebes rántással többet együvé fog, öszvekap. Holmijét öszveragadta, és elfutott.

*ÖSZVERAGADOZ
(öszve-ragadoz) ösz. gyak. önh. és áth. Több külön test valamely enyves, szivos, nedves szer által folytonosan, gyakran egymás után szorosan egyesül. A ganajban heverő kuvasz szőre öszveragadoz. Áthatólag, gyakori rablás által több zsákmányt öszveszerez. V. ö. ÖSZVERAGAD.

*ÖSZVERAGASZOL
(öszve-ragaszol) ösz. áth. Sajátnemü tapadó szerrel, pl. enyvvel, szurokkal, csirizzel két, vagy több külön testet öszveköt, egymáshoz szorít.

*ÖSZVERAGASZT
(öszve-ragaszt) ösz. áth. 1) l. ÖSZVERAGASZOL. Enyvvel öszveragasztani a deszkákat, csirizzel a papirlapokat, bőrszeleteket. 2) Szélesb ért. akármely közvetítő szerrel szorosan öszveilleszt, öszveköt. Öszveragasztani egymással a hídhajókat. A födélfákat, gerendákat öszveragasztani. V. ö. RAGASZT.

*ÖSZVERAK
(öszve-rak) ösz. áth. Több elszórt holmit egymásra halmozva, öszveállít, öszvetesz, rendbe szed. Öszverakni a fahasábokat. Öszverakni a fehérruhát, könyveket. A fösvény sok pénzt öszverak. Az elbontott gépet öszverakni. A szókat mondatokba öszverakni. V. ö. RAK.

*ÖSZVERAKÁS
(öszve-rakás) ösz. fn. Általán cselekvés, midőn holmit öszverakunk. V. ö. ÖSZVERAK.

*ÖSZVERÁNCZOL
(öszve-ránczol) ösz. áth. Valamely lebenyeg, foszlány, rostszövetü testet ránczokba húz, vagy szed öszve. Öszveránczolni a szoknyát, pendelyt, ünggallért. Homloka bőrét öszveránczolja a mély gondolkodás, harag. V. ö. RÁNCZ.

*ÖSZVERÁNCZOLÓDIK
(öszve-ránczolódik) ösz. belsz. Inkább belszervezeténél, mint külső hatásnál fogva ránczokba szedődik. Idővel a növényi és állati testek bőrei öszveránczolódnak.

*ÖSZVERÁNCZOSODIK
(öszve-ránczosodik) ösz. k. Általán, akár belszervezeténél, akár külső cselekvésnél fogva ránczossá leszen, ránczokba megy öszve. V. ö. ÖSZVERÁNCZOLÓDIK.

*ÖSZVERÁNT
(öszve-ránt) ösz. áth. 1) Holmit sebesen elragadva helyeikről együvé fog, szorít, csuk, zár, stb. Öszverántani a kiterjesztett madárháló szárnyait. Öszverántani a kötél végeit. 2) Irásban több betüt egy jegybe öszvevon. V. ö. RÁNT.

*ÖSZVERÁZ
(öszve-ráz) ösz. áth. 1) Holmit ide-oda rázva, mozgatva öszvevegyít. Öszverázni a különféle szerekből álló gyógyitalt. Öszverázni a szénát és szalmát. 2) Rázás által szükebb körbe szorít. A zsákba töltött gabonát öszverázni. 3) Hordás, szállítás által igen megráz, megzötyögtet. A rögös uton öszverázott a kocsi. V. ö. RÁZ.

*ÖSZVEREKESZT
(öszve-rekeszt) ösz. áth. Többeket egy kerítés közé zár. Ludakat, réczéket öszverekeszteni egy ketreczbe. V. ö. REKESZT.

*ÖSZVERENDĚL
(öszve-renděl) ösz. áth. Bizonyos hatalomnál fogva rendeli, meghagyja, hogy többen egy kitűzött helyen és időben jelenjenek meg. Öszverendelni a peres feleket, a tanukat. V. ö. RENDĚL.

*ÖSZVERENDĚZ
(öszve-renděz) ösz. áth. Többeket úgy állít, helyez, rak öszve, hogy bizonyos rendet képezzenek, hogy kellő irányban és arányban legyenek egymással. Öszverendezni a könyveket, a természetiek gyüjteményét, a szoba butorait. V. ö. RENDĚZ.

*ÖSZVERENDĚZÉS
(öszve-rendězés) ösz. fn. Cselekvés, mely által holmit rendbe szedünk, öszverendezünk. A régiségek gyüjteményének öszverendezésével foglalkodni. V. ö. ÖSZVERENDĚZ.

*ÖSZVERENDŰL v. ~RENDÜL
(öszve-rendűl) ösz. önh. Igen nagyon, egész testében megrendűl.
"Koros ember gyengül, remeg az mindestül,
Egy kicsi szellőre talpig öszverendül."
Arany. (Buda halála).

*ÖSZVERĚPŰL v. ~RĚPÜL
(öszve-rěpül) ösz. önh. Több szárnyas állat különféle irányról repülve egy helyre gyülekezik öszve. Az útra készülő fecskék a házak födelein öszverepülnek. A dögre sok holló öszverepül.

*ÖSZVERESZEL
(öszve-reszel) ösz. áth. Apró részekre, porrá, morzsákra, egy halomra reszel valamit. Öszvereszelni a levesbe való tésztát, a húsra való tormát, a vasat. V. ö. RESZEL.

*ÖSZVEREZEL
(öszve-rezel) ösz. áth. Átv. kakálva becsúnyít.

*ÖSZVERIASZT
(öszve-riaszt) ösz. áth. Riasztva öszvecsoportosít.

*ÖSZVEROGY
(öszve-rogy) ösz. önh. Állatokról mondjuk, midőn akárminemü gyöngülés miatt inaik elvesztvén rugósságukat, élettelen test gyanánt leroskadnak. Vég elgyöngülés, nagy fáradság miatt, teher alatt, ijedve öszverogyni.

*ÖSZVEROGYGYAN
(öszve-rogygyan) ösz. önh. Hirtelenül öszverogy. V. ö. ÖSZVEROGY.

*ÖSZVEROGYIK
(öszve-rogyik) ösz. k. Lásd ÖSZVEROGY.

*ÖSZVEROHAD
(öszve-rohad) ösz. önh. Valamely növényi, vagy állati test egészen elrohad. V. ö. ROHAD.

*ÖSZVEROHASZT
(öszve-rohaszt) ösz. áth. Eszközli, okozza, hogy valami egészen rohadásba menjen.

*ÖSZVEROKONÍT v. ~ROKONIT
(öszve-rokonit) ösz. áth. 1) Vérségi tekintetben, különösen házasítás által rokonokká tesz. Két külön családot öszverokonítani. Továbbá: kimutatja, hogy bizonyos személyek, illetőleg családok, nemzetségek, népek egy őstől származnak. 2) Szélesb ért. különböző dolgokat némely hasonlati jegyeiknél fogva egy nem, egy faj, egy fogalom alá egyesít. Bizonyos nyelveket öszverokonítani. V. ö. ROKON.

*ÖSZVEROKONÚL v. ~ROKONUL
(öszve-rokonúl) ösz. önh. Vérségi tekintetben valakinek rokonává leszen; különösen házasság által más család tagjával sógorsági, atyafisági viszonyba lép.

*ÖSZVEROMBOL
(öszve-rombol) ösz. áth. Szántszándékkal, kártevőleg egészen elront, halomra dönt, rommá tesz valamit. V. ö. ROMBOL.

*ÖSZVEROMLIK
(öszve-romlik) ösz. k. Minden részében rommá válik, épségét elveszti. Mondjuk különösen emberi művekről, midőn eredeti rendeltetésökre alkalmatlanokká lesznek. Öszveromlanak a házak, bútorok, gépek, eszközök stb.

*ÖSZVERONT
(öszve-ront) ösz. áth. Valamit egészen elront, különösen akármi művet épségétől megfoszt, öszvezúz, szakgat, tör stb. Öszverontani a falakat, hidakat, hajókat, gépeket, bútorokat, szerszámokat. Önhatólag és átv. ért. öszveütközik.
"Délczeg hadfiak
Egymást mérő lángszemekkel
Szívre szögzött fegyverekkel
Öszverontanak."
Vörösmarty.
V. ö. RONT.

*ÖSZVEROSDÁSODIK
(öszve-rosdásodik) ösz. k. Rozsda lepi meg minden felül. Nedves helyen öszverosdásodik a vas. V. ö. ROSDA.

*ÖSZVEROSKAD
(öszve-roskad) ösz. önh. Szoros ért. valamely rakott, fölhalmozott alkotvány, pl. híd, épület, boltozat stb. romokra szakadva öszvedől, öszveomlik. Égéskor öszveroskad a ház födele. Nagy teher alatt öszveroskad a hid, szekér. Az álgyulövésektől öszveroskadnak a várfalak. Szélesb ért. nagyító kifejezéssel mondjuk emberről, és más állatokról, midőn öszverogynak. A különbség köztök az, ami a rogy és roskad között, t. i. emez nagyobbszerü romlásra vonatkozik, mint amaz. V. ö. ROGY, ROSKAD.

*ÖSZVEROSKASZT
(öszve-roskaszt) ösz. áth. Eszközli, némi erőszakkal véghez viszi, hogy valami öszveroskadjon. V. ö. ÖSZVEROSKAD.

*ÖSZVEROTHAD; ÖSZVEROTHASZT
lásd ÖSZVEROHAD; ÖSZVEROHASZT.

*ÖSZVEROZSDÁSODIK
l. ÖSZVEROSDÁSODIK.

*ÖSZVES
(ösz-v-es) mn. tt. öszves-t, v. ~et, tb. ~ek. Bizonyos mennyiségnek minden részeit magában foglaló. Öszves szám; mely több részszámokból áll. Öszves kiadás, jövedelem. E szónak elemzéséből, illetőleg es képzőjének elvonása által az tünik ki, hogy törzsöke öszv, mely alakjára nézve olyan, mint: sérv, nedv, kedv, redv, ölv, nyelv stb. s így elemzésére nézve különbözik az öszve szótól, melyben a ve határozói képző.

*ÖSZVESAJTÓL
(öszve-sajtól) ösz. áth. Sajtóval öszvenyom, öszveszorít. Öszvesajtólni az asztalruhákat, a könyvet V. ö. SAJTÓL.

*ÖSZVESÉG
(ösz-ve-ség) fn. tt. öszveség-ět, harm. szr. ~e. Több öszvetett részekből álló sokaság.

*ÖSZVESÉGĚS
(ösz-ve-ség-ěs) mn. tt. öszveségěs-t, v. ~et, tb. ~ek. Öszveséget, több részekből öszveállított egész számot, mennyiséget képező.

*ÖSZVESÉGGEL
(ösz-ve-ség-vel) ih. Bizonyos mennyiséghez tartozó részeket együtt véve. Minden kiadása öszveséggel száz forint, húsz krajczár. Máskép: öszvesen. Páriz-Pápai szerént annyit is tesz, mint egész tömegben, nagyban. Öszveséggel árulni a kalmárárukat, nem részletekben.

*ÖSZVESEN
(ösz-v-es-en) ih. Bizonyos mennyiségnek minden részeit együvé foglalva. Évi jövedelmei öszvesen ezer forintot tesznek.

*ÖSZVESĚPĚR
(öszve-sěpěr) ösz. áth. Seprüvel, vagy seprü gyanánt használt más eszközzel öszvegyüjt, öszvehalmoz. Öszveseperni a szemetet, az elszórt gabonát. Kezekkel öszveseperni a kiolvasott pénzt. V. ö. SĚPĚR.

*ÖSZVESEREGĚL
(öszve-seregěl) ösz. önh. l. ÖSZVESEREGLIK.

*ÖSZVESEREGLIK
(öszve-sereglik) ösz. k. Több ember, vagy állat egy seregbe öszvegyülekezik. A kiváncsi népek öszvesereglenek a látvány körül. Télen öszvesereglenek a varjak a majorban. V. ö. SEREG.

*ÖSZVESIET
(öszve-siet) ösz. önh. Többen sietve egy helyre, egy seregbe gyülekeznek. Dobszóra az elszéledt katonák öszvesietnek. V. ö. SIET.

*ÖSZVESODOR
(öszve-sodor) ösz. áth. Tenyérrel, tenyerek között, vagy bizonyos eszközzel holmi szálas, vagy lágyabbféle, tapadó testeket tekergetve, forgatva egy sudaras testté alakít. Öszvesodorni a kendert, fonalakat, selyemszálakat. Öszvesodorni a tésztát, agyagot, papirt. V. ö. SODOR.

*ÖSZVESÓGORODIK
(öszve-sógorodik) ösz. k. Házassági kötés által idegen családdal, illetőleg családi taggal sógorságba lép. Aki házasodik, vagy férjhez megy, házastársának testvéreivel, atyjafiaival öszvesógorodik. V. ö. SÓGOR.

*ÖSZVESÓGOROSÍT
(öszve-sógorosít) ösz. áth. Házasságkötés által eszközli, hogy bizonyos személyek egymásnak sógorai legyenek.

*ÖSZVESÓGOROSODIK
(öszve-sógorosodik) ösz. k. l. ÖSZVESÓGORODIK.

*ÖSZVESOLLIK
(öszve-sollik, talán: ~surlik, v. surlódik, székelyesen: sullódik) ösz. k. Kriza J. szerént a székelyeknél am. öszvetorhad, öszvesenyved; öszvesollik-follik (folyik?) am. öszveforr, öszvetekerőzik, öszveáll. V. ö. SOLLIK.

*ÖSZVESOTÚL
(öszve-sotúl) ösz. áth. l. ÖSZVESAJTÓL.

*ÖSZVESÚG
(öszve-súg) ösz. önh. Egymás fülébe titkot mondanak. (Ferenczy J.). Átv. ért. am. alattomban egyet értenek, öszveszűrik a levet.

*ÖSZVESÚNY
(öszve-súny) ösz. áth. Öszvehúzza, kuczorítja magát, vagy egyebet. (Kriza J.).

*ÖSZVESŰL v. ~SÜL
(öszve-sűl) ösz. önh. Erős és tartós tűznél nedve, zsirja kifolyván igen öszveég, öszveszárad. A sokáig kemenczében hagyott kenyér, kalács öszvesűl. Átv. ért. mondják növényekről, midőn a forró naptól öszvefonnyadnak; máskép elsűl.

*ÖSZVESÜT
(öszve-süt) ösz. áth. Igen megsüt, minden oldalról megéget. Öszvesütötte a húst, hogy egészen kiszáradt. A lángok öszvesütötték a bőrét. V. ö. SÜT.

*ÖSZVESZAKAD
(öszve-szakad) ösz. önh. Viselés, nyüvés, koptatás, tépés stb. által elrongyollik, elmállik, egészen elszakad. V. ö. SZAKAD.

*ÖSZVESZAKGAT
(öszve-szakgat) ösz. gyak. áth. Folytonosan viselve, koptatva, nyűve, több helyen megszakasztva stb. egészen rongyossá tesz. Mondjuk leginkább ruhanemüekről.

*ÖSZVESZALAD
(öszve-szalad) ösz. önh. Többen szaladva egy helyre gyülekeznek. Rendkivüli látványra, eseményre öszveszalad a nép. V. ö. SZALAD.

*ÖSZVESZALADGÁL
(öszve-szaladgál) ösz. gyak. önh. Többen különféle irányról szaladozva öszvegyülekeznek. Tárgyesetes viszonynévvel, bizonyos térnek helyeit szaladgálva bejárja. Öszveszaladgálni a város utczáit.

*ÖSZVESZALADOZ
(öszve-szaladoz) l. ÖSZVESZALADGÁL.

*ÖSZVESZÁLL
(öszve-száll) ösz. önh. 1) Több szárnyas állat egy seregbe repül. A varjak öszveszállnak a fán, kazalon. 2) Egymásra halmozott, rakott holminek részei alább sülyedve szorosabban egyesülnek egymással, máskép: öszveesik. A kazalba rakott széna, szalma, a halomra hányt föld öszveszáll.

*ÖSZVESZÁMÍT v. ~SZÁMIT
(öszve-számít) ösz. áth. Valamely mennyiségnek számát a számvetési szabályok szerént meghatározza. A kiadást és jövedelmet öszveszámítva kitűnt, hogy a tiszta haszon ezer forint, húsz krajczár. Különbözik: öszveszámít. V. ö. SZÁMÍT; SZÁMOL.

*ÖSZVESZÁMÍTÁS v. ~SZÁMITÁS
(öszve-számítás) ösz. fn. Különféle mennyiségeknek számbavevése a végett, hogy bizonyos végeredményü menynyiség tünjék ki, pl. a számadó, számvevő hivatalokban. V. ö. SZÁMÍTÁS.

*ÖSZVESZÁMLÁL
(öszve-számlál) ösz. áth. Bizonyos mennyiségnek részeit különösen számba veszi, és egységbe foglalja. Öszveszámlálni a pénzt forintonként, krajczáronként. Az embereket fejenként öszveszámlálni. V. ö. SZÁMLÁL.

*ÖSZVESZÁMOL
(öszve-számol) ösz. önh. és áth. Egymással kölcsönösen számot vetnek. Midőn öszveszámoltunk vala, kitünt, hogy egyik sem tartozik a másiknak. Különbözik: öszveszámít.

*ÖSZVESZÁNT
(öszve-szánt) ösz. áth. 1) Két külön osztályu földdarabot, pl. holdat, szántás által öszveragaszt. A szomszédtól vett földet a magáéval öszveszántotta. 2) Szántáskor a trágyát, tarlót, gazt, stb. a földdel öszvekeveri. 3) A szántást a tábla közepén kezdi, s a barázdákat befelé veti.

*ÖSZVESZÁRAD
(öszve-szárad) ösz. önh. Nedvei elszállván rostjai öszvezsugorodnak, s illető teste előbbi szivosságát, és terjedelmét elveszti. V. ö. SZÁRAD.

*ÖSZVESZED
(öszve-szed) ösz. áth. 1) Holmiket egyenként, vagy egy-egy fogással helyeikről elvesz, leszakaszt, letép stb. azután egy helyre, egy halomba gyüjti. Öszveszedni az elhagyogatott búzafejeket, az elszórt pénzt, a fáról lehullott gyümölcsöt. 2) Szélesb ért. öszvegyüjt. A szegények számára öszveszedett száz forintot, tíz zsák burgonyát. Napszámba sok gyülevész csavargót öszveszedett. 3) Átv. magát öszveszedni, am. bizonyos rendetlen, vagy hiányos állapotát megszüntetni, magát rendbe hozni, tehetségeit kellőleg elévenni, bizonyos épségre, erőre vergődni. Eszét, erejét öszveszedni. Betegség után öszveszedni magát. Több kárvallás után nehéz a gazdának öszveszedni magát. V. ö. SZED.

*ÖSZVESZEDĚGET
(öszve-szeděget) ösz. gyak. áth. Gyakran, folytonosan szedve gyüjt, halmoz öszve holmit. Öszveszedegetni a fák alól a lehullt gyümölcsöt. V. ö. SZEDĚGET.

*ÖSZVESZEGECSĚL
(öszve-szegecsěl) ösz. áth. Kisebb fajta szeggel, vagy szegekkel együvekapcsol.

*ÖSZVESZEGEZ
(öszve-szegez) ösz. áth. Két, vagy több külön testet szeggel, vagy szegekkel öszvekapcsol, együvé szorít. Zsindelyeket léczekkel, és egymással öszveszegezni. V. ö. SZEGEZ.

*ÖSZVESZĚMĚLGET
(öszve-szěmělget) ösz. gyak. áth. Szemenként öszveszed; különösen: a többi szemek közől a szebbeket kiválogatja, és öszvegyűjti. Öszveszemelgetni a gabonának szilvának szépét. V. ö. SZĚM.

*ÖSZVESZENTĚL
(öszve-szentěl) ösz. áth. Két külön nemü személyt a házassági szentség áldásával öszveköt.

*ÖSZVESZĚRĚZ
(öszve-szěrěz) ösz. áth. 1) Bizonyos mennyiségü vagyont akármely kereseti úton módon, és részenként öszvegyüjt. Üzérkedve, uzsorával, csalással sok pénzt öszveszerzett. A pazarló, gondatlan gazda mitsem szerez öszve. 2) Közbenjárás, ajánlás, megismertetés által férfit és nőt házasodási viszonyba hoz egymással.

*ÖSZVESZERKESZT
(öszve-szerkeszt) ösz. áth. Szerkesztve együvé állít.

*ÖSZVESZILÁL v. ~ZILÁL
(öszve-szilál, v. ~zilál) ösz. áth. Öszvebont, öszvezavar. Bodrogközi szó. (Mindszenti).

*ÖSZVESZORÍT v. ~SZORIT
(öszve-szorít) ösz. áth. 1) Valamely testtömeg részeit szükebb terimébe nyomja öszve. Sajtóban öszreszorítani a könyv leveleit, a ruha rétegeit. Kötéllel öszveszorítani a málhás zsákot. Valakinek kezét öszveszorítani. 2) Szükebb, vagy tágabb köz által egymástól elválva levő testeket öszvenyomva, tolva, hajtva stb. szoros érintkezésbe hoz. A szekérre rakott holmit lánczokkal, kötelekkel öszveszorítani. A bekerített ellenséget öszveszorítani. V. ö. SZORÍT.

*ÖSZVESZORÚL v. ~SZORUL
(öszve-szorúl) ösz. önh. 1) Egyes testtömeg részei szükebb terimébe huzódnak öszve. A sajtó alá tett könyv öszveszorúl. Félelemben, hidegben öszveszorúl az ember teste. 2) Több külön testek közel, közvetlen érintkezésbe jönnek egymással, s kellő terjedelmök megkevesbül, helyzetük kényelmetlenné leszen. V. ö. SZORÚL.

*ÖSZVESZŐ
(öszve-sző) ösz. áth. Szoros ért. bizonyos eszközzel, géppel, szövőszékben a fonalakat, s hasonnemü szálas testeket egy egészszé viszálja öszve. V. ö. SZŐ.

*ÖSZVESZÖGELLIK
(öszve-szögellik) ösz. k. Több test, vagy téres hely szögleteikkel, csúcsaikkal egymást érinti.

*ÖSZVESZÖVETKĚZIK
(öszve-szövetkězik) ösz. k. Bizonyos ügyben, és czélra másod vagy többed magával szoros viszonyba lép, s közös segítségre és védelemre kötelezi magát. A közrend és béke fentartására öszveszövetkeznek a fejedelmek. V. ö. SZÖVETKEZIK.

*ÖSZVESZÚR v. ~SZURKÁL
(öszve-szúr, v. ~szurkál) ösz. gyak. áth. Valamely hegyes eszközzel több oldalról megszúr, meglikgat, megsért valamely testet. Árral öszveszurkálni a bőrt, tűvel a papirt. Arczát, kezeit, lábait öszveszurkálták a tövisek. V. ö. SZURKÁL.

*ÖSZVESZŰR
(öszve-szűr) ösz. áth. Valamely likacsos testen, eszközön többféle nedvet, folyadékot átereszt, és együvé folyat. A tejet több köcsögből egy fazékba öszveszűrni. Átv. ért. öszveszűrni a levet, am. titkos, tiltott czélra szövetkezni valakivel; alattomban öszvebeszélni, egyetérteni, V. ö. SZŰR.

*ÖSZVETAGOL
(öszve-tagol) ösz. áth. Általán nagyobb terjedelmü testet, vagy tért darabokra oszt, hasít, vág, tagokra választ. Különösen: a mészárosok, hentesek nyelvén, a levágott barmot felkonczolja. Átv. valakit tagról tagra megver.

*ÖSZVETAKARÍT
(öszve-takarít) ösz. áth. 1) Bizonyos téren, helyen a rendetlenül elszórt holmit öszverakja, elrendezi, az illető helyet kitisztítja, kisöpri stb. Öszvetakarítani a szobát, konyhát. 2) Bizonyos mennyiségü vagyont, különösen eleségnemüeket öszvegyüjt. V. ö. TAKARÍT.

*ÖSZVETALÁL
(öszve-talál) ösz. önh. Öszveegyezik, egymásra, vagy egymásba teljesen illik. Az egyenlő szögletek oldalai öszvetalálnak.

*ÖSZVETALÁLKOZÁS
(öszve-találkozás) ösz. fn. Különböző irányról jövőknek egymással való véletlen öszvejövetele. Átv. ért. bizonyos eseményeknek egy időbeli, egy helybeli feltünése. V. ö. ÖSZVETALÁLKOZIK.

*ÖSZVETALÁLKOZIK
(öszve-találkozik) ösz. k. Valakivel bizonyos helyen véletlenül öszvejön. Úton, utczán öszvetalálkozni valakivel.

*ÖSZVETÁMASZT
(öszve-támaszt) ösz. áth. Két, vagy több szilárd anyagu testet úgy állít öszve, hogy egymásnak viszonyos támaszul szolgáljanak. A nádkévéket, dorongokat öszvetámasztják, midőn kupaczba állítják. Öszvetámasztani a puskákat. V. ö. TÁMASZT.

*ÖSZVETANÁCSKOZIK
(öszve-tanácskozik) ösz. k. Ketten vagy többen valamely ügy fölött tanácsot tartanak és határoznak.

*ÖSZVETAPAD
(öszve-tapad) ösz. önh. Két, vagy több test valamely közvetítő tapasznemü szer által együvé szorúl. V. ö. TAPAD.

*ÖSZVETAPASZT
(öszve-tapaszt) ösz. áth. Két vagy több testet tapaszszal öszveragaszt. V. ö. TAPASZT.

*ÖSZVETAPOD
(öszve-tapod) ösz. áth. Lábbal, vagy lábakkal nyomkodva öszvezúz, tör, szorít stb. Öszvetapodni a földet, gyümölcsöt. A nyeregből leesett katonát öszvetapodták a lovak. Öszvetapodni a gyönge növényeket. V. ö. TAPOD.

*ÖSZVETAPOS v. ~TAPOZ
(öszve-tapos, v ~tapoz) ösz. áth. Többszörösen öszvetapod. V. ö. ÖSZVETAPOD.

*ÖSZVETÁRSASÍT v. ~TÁRSASIT
(öszve-társasít) ösz. áth. Két vagy több személyt egymással társi viszonyba hoz.

*ÖSZVETÁRSÍT v. ~TÁRSIT
(öszve-társít) l. ÖSZVETÁRSASÍT.

*ÖSZVETÁRSÚL v. ~TÁRSUL
(öszve-társál) ösz. önh. Ketten vagy többen társaságba egyesülnek.

*ÖSZVETART (1)
(öszve-tart) ösz. áth. 1) Két vagy több testet úgy tart, fog, hogy együtt legyenek, egy tömeget képezzenek, öszveszoruljanak. Kezeket, lábakat öszvetartani. 2) Szélesb átv. ért. különböző dolgokat szoros viszonyi állapotban megőriz. A polgári társaságot a törvények, s illető hatóságok tartják öszve. V. ö. TART, áth.

*ÖSZVETART (2)
(öszve-tart) ösz. önh. Ketten vagy többen mint szövetségesek, barátok, czimborák, egy véleményüek, egy czéh a törekvők, szoros viszonyban vannak vagy maradnak egymással. V. ö. TART, önh.

*ÖSZVETARTAS
(öszve-tartás) ösz. fn. 1) Cselekvés, mely által két vagy több testet úgy tartunk, hogy együtt, egymáshoz közel, kapcsolatban legyenek. 2) Szövetségi, társasági, czimborai viszony, egyetértés bizonyos ügyben, működésben; ellentétei különválás, meghasonlás. V. ö. ÖSZVETART, áth. és önh.

*ÖSZVETARTÓ
(öszve-tartó) mn. 1) Egymást öszvekapcsoló. 2) Társas viszonyban álló V. ö. ÖSZVETART, áth. és önh.

*ÖSZVETARTOZIK
(öszve-tartozik) ösz. k. Egygyel vagy többekkel bizonyos egységet, egészet képez; öszvevaló, öszveillő. Mondják különösen oly dolgokról, melyeket rendbe szokás szedni, vagy együvé állitani, illeszteni. Ez a két ablakszárny öszvetartozik. A páros testek öszvetartoznak.

*ÖSZVETASZÍT
(öszve-taszít) ösz. áth. Két, vagy több ingó testet, vagy elszéledt holmit egy helyre, halomba, csoportba, rakásra, stb. taszít. A szekereket öszvetaszítani a félszer alá. A kinyomtatott pelyvás gabonát öszvetaszítani egy garmadába. V. ö. TASZÍT.

*ÖSZVETATAROZ
(öszve-tataroz) ösz. áth. Kitatarozva, kijavítva rendbe hoz, használhatóvá tesz. A rosz csizmát, köntöst öszvetatarozni. (Tájszótár). V. ö. TATAROZ.

*ÖSZVETEKER
(öszve-teker) ösz. áth. Egy vagy több hajlékony, sudaras testet gúzs gyanánt forgatva szükebb terimébe szorít. Öszvetekerni a kendőt, papírt, szalmát. V. ö. TEKER.

*ÖSZVETEKERGET
(ösze-tekerget) ösz. gyak. áth. Némi gonddal, vigyázattal, ügyességgel tekerve öszvegöngyölget, hengerget valamit.

*ÖSZVETEKERGŐDZIK
v. ~TEKERGŐZIK, (öszve-tekergődzik, v. ~tekergőzik) ösz. belsz. Mintegy belhajlamnál fogva csavarosan, kacskaringósan, öszvefonódik, öszvekeveredik, öszvekulcsolódik, stb. Némely növények szárai, indái öszvetekergőznek. V. ö. TEKERGŐZIK.

*ÖSZVETEKERŐDZIK v. ~TEKERŐDIK
(öszve-tekerődzik, v. ~tekerődik) l. ÖSZVETEKERGŐDZIK.

*ÖSZVETÉP
(öszve-tép) ösz. áth. Valamely testet egészen eltép s rendetlen halmazzá tesz. Öszvetépni az ócska ruhákat. V. ö. TÉP.

*ÖSZVETĚS
(ösz-ve-t-ěs) mn. tt. öszvetěs-t, v. ~et, tb. ~ek. L. ÖSZSZERŰ.

*ÖSZVETESTVÉRÍT v. ~TESTVÉRIT
(öszve-testvérít) ösz. áth. Átv. ért. két vagy több külön származásu személyt testvérek gyanánt egymással rokonít, pl. örökbefogadás által.

*ÖSZVETESTVÉRŰL
vagy ~TESTVÉRÜL, (öszve-testvérül) ösz. önh. Valamely más családbeli személylyel testvér gyanánt rokonúl.

*ÖSZVETĚSZ v. ~TĚSZĚN
(öszve-těsz, v. ~těszěn) ösz. áth. 1) Két, vagy több külön helyzetü testet úgy helyez, hogy együtt legyenek, egymással érintkezzenek. Kezeket, lábakat öszvetenni. Kést villával és kanállal öszvetenni. 2) Egy lakba rendel. Két, három vendéget egy szobába öszvetenni. 3) Többen bizonyos mennyiséget adomány gyanánt, vagy más czélra adnak öszve. Az égettek számára tegyünk öszve valamit.

*ÖSZVETÉT
(öszve-tét) ösz. fn. Amit öszvetesznek, vagy valaki öszvetesz.

*ÖSZVETÉTEL
(öszve-tétel) ösz. fn. 1) Két vagy több valaminek egy egészszé öszveállítása, szerkesztése. 2) l. ÖSZVETÉT.

*ÖSZVETÉTĚS
(öszve-tétěs) l. ÖSZVETĚTT.

*ÖSZVETĚTT
(öszve-tětt) ösz. mn. Amit több részből egy egészszé képeztek, nem egyszerü. Öszvetett szók.

*ÖSZVETÉVESZT
(öszve-téveszt) ösz. áth. Különböző tárgyak között egyiket a másikkal fölcserél akár valóságban, akár csak a gondolatban.

*ÖSZVETIPOR
(öszve-tipor) ösz. áth. Lábaival nyomkodva, taposva öszvezúz, apró részekre tördel, illetőleg taposva megfojt, megöl valamit. Öszvetiporni a füvet, vetéseket, férgeket. A lovak öszvetiporták a csatában elesetteket. V. ö. TIPOR.

*ÖSZVETÓDÍT v. ~TOLDIT
(öszve-tódít) Mindenfelől tódítva egy helyüvé gyüjt, csődít.

*ÖSZVETODÚL v. ~TÓDUL
v. TOLDUL, (öszve-tódúl, v. ~toldúl) ösz. önh. Mindenfelől sietve, és tolakodva bizonyos sokaság egy helyre gyűl, és szorúl öszve. Rendkivüli látványokra öszvetódúl a nép. V. ö. TOLDÚL.

*ÖSZVETOL
(öszve-tol) ösz. áth. Több holmit egy helyre, egy halomba, egy rakásra tol. A szekereket szin alá, a kinyomtatott gabonát csűrbe öszvetolni. V. ö. TOL.

*ÖSZVETOLD
(öszve-told) ösz. áth. Két vagy több külön testet bizonyos öszvetartó szer vagy eszköz által együvé fűz, varr, kapcsol stb. egyszersmind bizonyos hiányt, üreget pótol, vagy valamit nagyobbít. Két rétvásznat öszvetoldani. Két deszkát, gerendát öszvetoldani. V. ö. TOLD.

*ÖSZVETOLDÚL
l. ÖSZVETÓDÚL.

*ÖSZVETORLIK
(öszve-torlik) ösz. k. Mondjuk mozgásban levő, különösen víz, vagy szél által hajtott testekről, midőn bizonyos gáton fennakadva egymásra halmozódnak, feltornyosodnak. A zátonyokon, hídlábaknál öszvetorlik a jég. A partok mentében öszvetorlik a fövény. Zivataros télben az árokpartokon öszvetorlik a hó. V. ö. TORLIK.

*ÖSZVETÖLT
(öszve-tölt) ösz. áth. Többször merített, vagy több edényben, tartalékban levő folyadékot egy öbölbe, egy mederbe stb. tölt. A palaczkokban maradt bort egy kannába öszvetölteni. Különféle borokat öszvetölteni. V. ö. TÖLT.

*ÖSZVETÖM
(öszve-töm) ösz. áth. Gyéren álló testrészeket tömve, nyomkodva sürü tömeggé alakít. Zsákban öszvetömni a lisztet, gyapjut, rongyokat V. ö. TÖM.

*ÖSZVETÖPÖRÖDIK
(öszve-töpörödik) ösz. k. Bőre, héja öszvezsugorodik, ránczosodik, mi különösen az illető test nedveinek elrepülése, elfolyása, kiszáradása, miatt történik. Öszzetöpörödik az aszalt gyümölcs, az olvasztott szalonna bőre, rostja, a vén ember bőre. V. ö. TÖPÖRÖDIK.

*ÖSZVETÖR
(öszve-tör) ösz. áth. Valamely szilárd szövetü, kemény testet részekre tör. Öszvetörni az állat csontjait, a faedényeket, bútorokat, palaczkokat. Szélesb átv. ért. meggyötör, megkinoz, megerőtet.
"Öszvetöröm magamat,
Kitöröm a nyakamat,
Még sem hagyom magamat."
(Tánczvers).
V. ö. TÖR.

*ÖSZVETÖRDEL
(öszve-tördel) ösz. gyak. áth. Több holmit öszvetör vagy valami egészet apró részekre tör.

*ÖSZVETÖREDĚZIK
(öszve-töredězik) ösz. gyak. k. Folytonosan, vagy gyakran törve apró részekre válik, vagy több holmi törik öszve. A kerekek alatt öszvetöredezik az útra hordott kő. A rázós uton öszvetöredeztek az edények. V. ö. TÖREDĚZIK.

*ÖSZVETÖRIK
(öszve-törik) ösz. k. Bizonyos erőszak, pl. ütődés, nyomás stb. által valamely szilárd szerkezetü, kemény testnek részei eltörnek. V. ö. TÖRIK.

*ÖSZVETÖRŐDIK
(öszve-törődik) ösz. belsz. Széles ért. két vagy több szilárd test viszonyos surlódás, rázkódás, ütődés, vergődés, nyomás stb. által megcsorbúl, öszvenyomúl, megzuzódik, részekre válik. Malomkövek között öszvetörődik a gabona. A nyomtató lovak lábai alatt öszvetörődik a búza szára. A rázós uton öszvetörődik a gyümölcs, tojás. Átv. mondják társas viszonyban élő személyekről, midőn erkölcsi surlódás által egymásnak szögletességeit mintegy elkoptatják, s végre öszvesimulnak, megegyeznek. A viszálkodásban élt házastársak végre öszvetörődtek. V. ö. TÖRŐDIK.

*ÖSZVETÖRZSÖL
(öszve-törzsöl) l. ÖSZVEDÖRGÖL, v. ~DÖRZSÖL.

*ÖSZVETRÉFÁL
(öszve-tréfál) ösz. önh. Egyik a másikkal tréfát üz. (Id. Mándy P.).

*ÖSZVETÚR
(öszve-túr) ösz. áth. Tulajd. ért. földet, vagy más porhanyós testet orrával túrva öszvehalmoz, vagy bizonyos téren úgy nevezett turásokat csinál. A vakandokok öszvetúrják a réteket, kerteket. A dísznók öszvetúrták az udvart, a ganajdombot. Átv. rendben levő holmit túró állatok modjára öszveforgat, öszveviszsza hány. Öszvetúrni a ruhás szekrényt. V. ö. TÚR.

*ÖSZVETURKÁL
(öszve-turkál) ösz. gyak. áth. Folytonosan, vagy gyakran túrva öszvelikgat, öszvekever, öszvehalmoz, mint a disznók és vakandokok tesznek. V. ö. ÖSZVETÚR, TÚR, TURKÁL.

*ÖSZVETÜZ
(öszve-tűz) ösz. áth. Szoros tulajd. ért. tűvel öszveakaszt valamit. Gombostűvel öszvetűzni az elfeslett ruhát. Szélesb ért. öszvekapcsol, öszvefűz. Átv. ért. öszvetüzni valakivel, am. veszekedés, verekedés végett egymásba kötni, öszvekapni.

*ÖSZVEUGRIK
(öszve-ugrik) ösz. k. Többen egy helyre, egymáshoz közel ugranak. Átv. ért. valamely rugalmas és kinyujtott test hirtelenül öszvehuzódik, pl. a húr.

*ÖSZVEUSZÍT
(öszve-uszít) ösz. áth. V. ö. ÖSZVEHUSZÍT.

*ÖSZVEÜL
(öszve-ül) ösz. önh. Ketten vagy többen egy sorba, egymás mellé, együvé ülnek. Pamlagon, asztal mellett, asztal körül öszveülni. A birák tanácskozás végett öszveültek. V. ö. ÜL.

*ÖSZVEÜT
(öszve-üt) ösz. áth. és önh. Valamit, egy másikkal ütés által érintkezésbe hoz. Öszveütni az áldomáspoharakat. Üssük öszve kelyheinket. (Bajza). Öszveüti a bokáját. Fejeiket öszveütik, am. titkolódzva beszélnek. Két réztányért öszveütni. Önhatólag, öszveütni valakivel, am. vitába, verekedésbe keveredni.
"Öszveütnek nyúlt dsidákkal,
Szivdöbbentő roppanással."
Vörösmarty.
E két dolog öszveüt, am. bizonyos tekintetben megegyezik, pl. egy időre esik, öszvefüggésben van. A tanuk vallomásai öszveütnek. V. ö. ÜT.

*ÖSZVEÜTKÖZÉS
(öszve-ütközés) ösz. fn. Szenvedéssel vegyes cselekvési állapot, midőn két vagy több test öszveütközik. Átv. ért. ellenkező irányu dolgoknak állapota, vagy viszonya, midőn egymást akadályozzák. V. ö. ÖSZVEÜTKÖZIK.

*ÖSZVEÜTKÖZIK
(öszve-ütközik) ösz. k. Két különböző irányu, és mozgásu test egymásba akad, egymás mozgását fentartóztatja, pl. a szemközt találkozó szekerek, hajók. Különösen, mint ellenfél csatára száll, verekedésbe ereszkedik ellenfelével. V. ö. ÜTKÖZIK.

*ÖSZVEÜTŐDIK
(öszve-ütődik) ösz. belsz. Egyik a másikba ütődik. Ezen ige egyes, futólagoss ütésre vonatkozik, ellenben az ,ütközik' igében a visszanyomás, illetőleg megállítás, vagy hátráltatás alapfogalma rejlik. V. ö. ÜTŐDIK, ÜTKÖZIK.

*ÖSZVEVADÁSZ
(öszve-vadász) ösz. áth. Jobb hangzással a két v-t kikerülve: összevadász. 1) Vadászva bizonyos tért, vidéket egészen bejár. Összevadászni az erdőt, pusztát. 2) Sok vadat öszvefog, lő. Száz nyulat, ötven foglyot összevadásztak.

*ÖSZVEVÁG
(öszve-vág) ösz. áth. és önh. Jobb hangzással a két v-t kikerülve: összevág. Vágó eszközzel, pl. fejszével, baltával, bárddal stb. darabokra, konczokra, falatokra vág. Összevágni a fahasábokat, a kolbászba való húst. V. ö. Vág. Önhatólag és átv. ért. mondjuk dolgokról, melyek bizonyos tekintetben megegyeznek, öszveillenek; másképen: öszveüt. A hírmondók tudósításai összevágnak. E tanutételek nem vágnak öszve. V. ö. VÁG.

*ÖSZVEVAGDAL
(öszve-vagdal) ösz. gyak. áth. Jobb hangzással összevagdal. Gyakran, folytonosan vágva apró részekre, darabokra, konczokra, stb. oszt. valamely testet. Összevagdalni a moslékba való tököt, burgonyát. Továbbá, vágó eszközzel valamely testen sok sérvet, sebet ejt. A csatában öszvevagdalták a fejét, arczát. V. ö. VAGDAL.

*ÖSZVEVÁJ
(öszve-váj) ösz. áth. Jobb hangzással: összeváj. Kezével, ujjaival turkálva, áskálva öszvekever valamit.

*ÖSZVEVAKAR
(öszve-vakar) ösz. áth. 1) Jobb hangzással összevakar. Körmökkel, vagy valamely éles eszközzel karczolva öszvegyüjt valamit. Összevakarni a teknő oldalához ragadt kovászt. 2) Valamely testnek minden oldalain karczolásokat csinál. Összevakarni a beirott papírt, a viszkető bőrt. V. ö. VAKAR.

*ÖSZVEVALÓ
(öszve-való) ösz. mn. Jobb hangzással összevaló. Egymással, vagy többekkel bizonyos tekintetben együvé illő; valaminek mása, párja, hasonlója. Ezen ablakszárnyak összevalók. Öeszevaló ökröket fogni az igába. Ezek nem összevaló keztyük.

*ÖSZVEVÁLOGAT
(öszve-válogat) ösz. gyak. áth. Jobb hangzással: összeválogat. Valamely sokaság közől többet kiválaszt, s mint bizonyos tekintetben együvé valókat öszveállít, öszveilleszt. A csordából összeválogatni a tulkokat. A gyümölcsnek szépét összeválogatni. V. ö. VÁLOGAT.

*ÖSZVEVÁR
(öszve-vár) ösz. áth. Jobb hangzással: összevár. Addig vár, mig bizonyos sokaság különféle helyekről öszvegyülekezik. Várjuk öszve az igérkezett vendégeket, azután együnk. V. ö. VÁR, ige.

*ÖSZVEVARR
(öszve-varr) ösz. áth. Jobb hangzással: összevarr. Likakba öltött, tűzött, fűzött, szurkált fonallal, vagy hasonnemü szálakkal két, vagy több külön testet szorosan öszveköt. Összevarrni az elfeslett ruhát. A bekötni való papiríveket összevarrni. V. ö. VARR.

*ÖSZVEVARROGAT
(öszve-varrogat) ösz. gyak. áth. Jobb hangzással: összevarrogat. Gyakran, folytonosan, vagy némi kényelemmel, és könnyeden varrva öszvefűz holmit. V. ö. ÖSZVEVARR.

*ÖSZVEVÁSÁRLÁS
(öszve-vásárlás) ösz. fn. Jobb hangzással: összevásárlás. Cselekvés, üzérkedés, midőn valaki több árunemüt öszvevesz.

*ÖSZVEVÁSÁROL
(öszve-vásárol) ösz. áth. Jobb hangzással: összevásárol. Többféle árut, eladó holmit alku utján, meghatározott áron öszvevesz, öszveszerez. Búzát, rozsot, árpát összevásárolni. A katonaság számára lovakat összevásárolni. V. ö. VÁSÁROL.

*ÖSZVEVEGYÍT v. ~VEGYIT
(öszve-vegyít) ösz. áth. Jobb hangzással: összevegyít. Külön nemü, faju, minőségű testeket együvé kever. Szénát árpaszalmával, búzalisztet rozsliszttel, különféle borokat összevegyíteni. Különösen vegytanilag, bizonyos oszlató, oldó szerrel különböző testekből egy másnemüt hoz létre. V. ö. VEGYÍT.

*ÖSZVEVER
(öszve-ver) ösz. áth. Jobb hangzással: összever. 1) Többszöri ütéssel holmit öszveszorít. A nádazók fakalapácscsal összeverik a nádat. 2) Ütögetve több személyt, vagy állatot egy seregbe, egy helyre öszvehajt. A csatangoló barmokat összeveri a csordán. 3) Igen megver. Tetőtől talpig összeverték. 4) Többször üt öszve holmit. Öszveveri a bokáit. A poros czipőket összeverni. V. ö. VER, ige.

*ÖSZVEVEREKĚDIK
(öszve-verekědik) ösz. k. Jobb hangzással összeverekědik. 1) Ketten, vagy többen öszvekapnak, hogy egymást verjék. 2) Nagy nehezen, sok ügygyel bajjal többen egy helyre, egy seregbe gyűlnek öszve; máskép: öszvevergődik. V. ö. VEREKĚDIK.

*ÖSZVEVÉRĚZ
(öszve-vérěz) ösz. áth. Jobb hangzással: összevérěz. Valamit több oldalról vérrel beken, bemocskol. A mészáros összevérezi magát. Különösen, az élőállat testét úgy sérti meg, hogy vér foly belőle. A karmoló macska összevérezte kezemet. V. ö. VÉRĚZ.

*ÖSZVEVERGŐDIK
(öszve-vergődik) ösz. belsz. Jobb hangzással: összevergődik. Vergődve, azaz különféle akadékokba ütközve, nagy nehezen többed magával öszvejön valahol. Az elszéledt erdei vadászok végre összevergődtek a tanyán. V. ö. VERGŐDIK.

*ÖSZVEVERŐDIK
(öszve-verődik) ösz. belszenvedő. Jobb hangzással: összeverődik. 1) Egymás után többször öszveütődik. 2) l. ÖSZVEVERGŐDIK.

*ÖSZVEVESZ
(öszve-vesz) ösz. önh. Jobb hangzással: összevesz. Nyilt e hangzóval, mely tájszokásilag é (vész), am. egymás ellen haragra gyulad, perbe, verekedésbe keveredik, egymásba kap. Összevesztek a konczon. A házsártos ember hamar összevesz. Itt a vesz igében az sz a gyökhöz tartozó hang, miért tehetőben, veszhet; ellenben, midőn a věsz átható cselekvésre vonatkozik, az sz hang képző, s gyöke vě, melyből: věhet, větet, vét, věend származnak. V. ö. VESZ, önh. és VĚSZ, áth.

*ÖSZVEVĚSZ
(öszve-věsz) ösz. áth. Jobb hangzással: összevész. 1) Kézzel, marokkal, hón alatt, vagy valamely eszközzel több holmit öszvefog. Egy kézbe három palaczkot összevenni. Egy villaszurással két darab húst öszvevenni. Hón alatt két könyvet összevenni. 2) Többféle árukat bizonyos áron és alku szerént sajátjává tesz, öszvevásárol. V. ö. VĚSZ, és VESZ

*ÖSZVEVESZEJT
(öszve-veszejt) ösz. áth. Jobb hangzással: összeveszejt. Ingerelve, vagy akármely más módon eszközli, okot ad rá, hogy mások öszveveszszenek. Uszogatva összeveszejteni az ebeket. V. ö. ÖSZVEVESZ, önh.

*ÖSZVEVESZESZT
(öszve-veszeszt) l. ÖSZVEVESZEJT.

*ÖSZVEVESZÍT
(öszve-veszít) l. ÖSZVEVESZEJT.

*ÖSZVEVET
(öszve-vet) ösz. áth. Jobb hangzással: összevet. 1) Több holmit egy rakásra, egy tömegbe, egy helyre vet. 2) Számtanilag, vagy általán számítva, bizonyos mennyiségeket öszvend. Összevetni az évi kiadást, és jövedelmet. 3) Holmit egymással öszvehasonlít. 4) Két, vagy több különböző testet egymásnak támasztva öszvehelyez. Öszvevetni a vállakat. Hátaikat öszvevetették. V. ö. VET.

*ÖSZVEVÉT
(öszve-vét) ösz. áth. Jobb hangzással: összevét. L. ÖSZVETÉVESZT.

*ÖSZVEVISZSZA
(öszve-viszsza) ösz. ih. Jobb hangzással: összevissza. Rendetlenül, öszvekeverve, fonákul egymásba fűzve, szőve; majd ezen, majd azon irányban. Összeviszsza hányni a szekrényben a könyveket, ruhákat. Összeviszsza beszélni, írni. Öszszeviszsza jártam útat, útfelet.

*ÖSZVEVISSZASÁG
(öszve-visszaság) ösz. fn. Jobb hangzással: összevisszaság. Állapot, vagy tulajdonság, mely szerént holmi összevissza van. V. ö. ÖSZVEVISSZA.

*ÖSZVEVON
(öszve-von) ösz. áth. Jobb hangzással: összevon. Egymástól távol levő holmit úgy von, hogy egymáshoz közeledjenek, egy egészet képezzenek, szükebb helyet foglaljanak. Csáklával a csónakokat, gereblével a szénát összevonni. A vitorla szárnyait összevonni. Átv. magát összevonni, am. magát meghúzni, öszvehúzni, öszvegugorodni; erkölcsi ért. müködésének szükebb kört szabni, magát megalázni.

*ÖSZVEVONÓDIK
(öszve-vonódik) ösz. belsz. Jobb hangzással: összevonódik. Mintegy belső kényszerülés által szükebbre szorúl, öszvehuzódik, öszvezsugorodik, pl. midőn a kinyujtott rugalmas test részei öszvemennek.

*ÖSZVEVONSZ
(öszve-vonsz) ösz. áth. Jobb hangzással. összevonsz. Folytonosan, vagy gyakran vonva szükebb térre, vagy együvé von, hoz, szorít valamit.

*ÖSZVEVONÚL v. ~VONUL
(öszve-vonúl) ösz. önh. Jobb hangzással: összevonúl. Általán, kül, vagy bel erő által vonva több holmi, vagy személy egymáshoz közeledik, egy sereget, tömeget képez. A bekötött zsák szája összevonúl. A tartományi hadak egy helyre vonulnak öszze. Farkas láttára a ménes lovai összevonulnak.

*ÖSZVEVONZ
l. ÖSZVEVONSZ.

*ÖSZVEZAGYVÁL
(öszve-zagyvál) ösz. áth. Különféle hig testeket öszvekever, zavar, kivált, melyek egymáshoz nem illenek. Sört borral öszvezagyválni. Mondják nevezetesen ételekről, melyeket izléstelenül kotyvasztanak öszve. V. ö. ZAGYVÁL.

*ÖSZVEZAJDÍT v. ~ZAJDIT
(öszve-zajdít) l. ÖSZVEZÚDÍT.

*ÖSZVEZAJDÚL v. ~ZAJDUL
(öszve-zajdúl) l. ÖSZVEZÚDÚL.

*ÖSZVEZÁR
(öszve-zár) ösz. áth. Többféle holmit, különösen embereket, és más állatokat egy helyre; egy rekeszbe szorít, és elzár. Pénzt, drágaságot, ruhanemüeket egy szekrénybe öszvezárni. A foglyokat, rabokat egy börtönbe öszvezárni. V. ö. ZÁR.

*ÖSZVEZAVAR
(öszve-zavar) ösz. áth. 1) Holmit rendetlenül összevegyít, kever, öszvebonyolít. Öszvezavarni a vizet és sarat, iszapot. Különösen az eszmei, isméreti, erkölcsi viszonyokat öszvebonyolítja. Beszédében mindent öszvezavar. A történeti eseményeket kortévesztőleg öszvezavarni. A társadalmi rendet, viszonyokat, öszvezavarni. 2) Kergetve, hajtva egy seregbe űz, egy helyre szorít. Öszvezavarni a széledező csordát. V. ö. ZAVAR.

*ÖSZVEZAVARODIK
(öszve-zavarodik) ösz. k. 1) Hig testekre vonatkozólag, idegen anyagokkal öszvekeveredik, s homályossá, tisztátalanná leszen, pl. a víz, midőn fenekéről a fövenyet felkavarják. 2) Átv. öszvebonyolodik, rendetlen állapotba jön, összekötelődzik. V. ö. ZAVARODIK.

*ÖSZVEZĚNDŰL v. ~ZENDÜL
(öszve-zěndül) ösz. önh. Átv. ért. hangosan perlekedve öszvevesz valakivel.

*ÖSZVEZÖRDÍT v. ZÖRDIT
(öszve-zördít) A szók öszvetétele szerént áthatólag am. összeveszejt; azonban szokottabban ,öszvezördűl' önh. ige átv. értelmében használják. Öszvezördítettek.

*ÖSZVEZÖRDŰL v. ~ZÖRDÜL
(öszve-zördűl) ösz. önh. Zördűléssel öszveütődik. Átv. ért. erős zörgő hangon egyik a másikkal perbe száll. Házasulás után nem sokára öszvezördültek egymással. A hasonlat pontját azon zörgő hang teszi, melyet némely szilárd, kemény testek öszveütközése okoz.

*ÖSZVEZÚDÍT v. ~ZÚDIT
(öszve-zúdít) ösz. áth. Ingerelve, buzdítva eszközli, hogy valamely népsokaság zúgjon, zúgolódjék.

*ÖSZVEZÚDÚL v. ~ZÚDUL
(öszve-zúdúl) ösz. önh. Igen erős zajra fakadva öszvevesz, vagy haragját, boszuságát valamely népsokaság közös zúgás által jelenti ki. A gyűlölt szónok ellen öszvezúdúlt a lázongó népcsoport.

*ÖSZVEZÚZ
(öszve-zúz) ösz. áth. Taposva, nyomva, szorítva, ütve, stb. egészen meglapít, vagy apró részekre tör, szóval, előbbi épségétől végképen megfoszt. Lábakkal öszvezúzní a gyümölcsöt, marokkal a tojást. A malomkő öszvezúzza a gabonát. Fejét öszvezúzta a kő, a kerék. V. ö. ZÚZ.

*ÖSZVEZSAROL
(öszve-zsarol) ösz. áth. Erkölcsi erőszak, pl. hatalom, fenyegetés, rimánkodás által holmi vagyont öszveszerez. Az ellenség a föld népétől bort, kenyeret, barmokat, pénzt, ruhákat öszvezsarolt. A szemtelen iparlovag sokat öszvezsarolt. Különösen zsugorilag, uzsoráskodva gyüjt vagyont.

*ÖSZVEZSÍROZ
(öszve-zsíroz) ösz. áth. Zsirral bemocskol, beken valamit. A hentesek öszvezsirozzák ruháikat.

*ÖSZVEZSONGORODIK
ösz. k. l. ÖSZVEZSUGORODIK.

*ÖSZVEZSÚFOL
(öszve-zsúfol) ösz. áth. Zsúfolva öszvenyom, öszveszorít. V. ö. ZSÚFOL.

*ÖSZVEZSUGORÍT v. ~ZSUGORIT
(öszve-zsugorít) ösz. áth. Eszközli, hogy valamely hajlós, szivos test gúzsalakulag öszvetekeredjék, öszveránczosodjék. A nyers bőrt, bürkét a melegség öszvezsugoritja. Testét a görcsös vonaglások öszvezsugoritják. Átv. ért. fösvény módon bizonyos mennyiségű vagyont öszvegyüjt, öszvekupor. V. ö. ZSUGORÍT, ZSUGORI.

*ÖSZVEZSUGORODIK
(öszve-zsugorodik) ösz. k. Gúzs gyanánt öszvetekeredik, öszveránczosodik. Átvetve: guzsorodik. Különösen mondják bőrökről héjakról. V. ö. ZSUGORODIK.

*ÖSZVEZSURMOL
(öszve-zsurmol) ösz. áth. Morzsákra tördel valamely porlékony testet. Öszvezsurmolni a göröngyöt, a száraz kenyérbélt.

*ÖSZVÍT
(ösz-ve-ít) áth. m. öszvit-ětt, par. ~s, htn. ~ni, v. ~eni. Több mennyiséget, mint egy egésznek alkotó részeit, öszvead, öszvefog, öszvetesz.

*ÖSZVÍTÉS, ÖSZVITÉS
(ösz-ve-ít-és) fn. tt. öszvítés-t, tb. ~ěk. Cselekvés, midőn valamit öszvítünk.

*ÖT (1)
sarkszámnév, tt. ötöt. Mint gyünév jelent oly számot, melyből ha egyet elveszünk, marad négy, ha pedig egyet hozzá teszünk, leszen hat, és így sorozatban közép helyet foglal a négy és hat között. Öt ember, öt ló, öt forint, öt év, öt hónap, öt nap, öt óra. Öt ujj. Úgy tudom, mint az öt ujjamat. (Km.). Ötön venni szójátékban am. öt ujjával, vagyis csupán kezével, pénz nélkül elkaparítani, lopni.
Ezen számnév némely másokkal együtt különféle családu nyelvekben némi hangmódosítással megvan, melyek közől, a sínain kivül, egyik sem rövidebb a magyarnál, ilyenek a finn családhoz tartozó szuómi vüte, lapp és szirjan vit, vogul öt, osztják vét; továbbá a sinai u (megjegyzendő, hogy a sínai nyelv a mássalhangzót a szónak sőt még a szótagnak végén sem tűri); talán idesorozható a török-tatár bes, v. bis is, melyben a t hang rokon s-re változott; az árja családu nyelvek közől pedig a szláv pet, pjet, pjat piat, a hellen pente, melyekben a p ajakhang előtétül tünik fel, mint az aty atya és pater stb. szók öszvehasonlításában. - Ha elemzési alapul azt veszszük, hogy az eredeti számolás ujjak által történt, úgy azt gyaníthatjuk, hogy az öt rokon azon ök gyökhöz, melyből az ököl származik, melyet az öt ujjnak mintegy öklelésre öszveszorítása képez, sőt azonosnak látszik üt igével. Hogy a k és t, kivált a fejletlen hangszervek által fölcseréltetnek, több példa van rá kivált a gyermeknyelvekben. A szanszkrit pancsa(n) görög pente s több árja eredetü szókat is jeles nyelvészek a kéztől származtatják, mely a szanszkritben pani, persában pedig épen pandsa am. ököl (pugnus) és pands am. öt.

*ÖT (2)
az ország nagy részében már elavult áth. ige, melyből két különböző jelentésü származékok erednek, ú. m. a) az ötlik, ötlés, ötlet, ötü származékokban am. üt, mi szerént ötlik am. ütlik, ütődik, pl. bele ötleni valamibe: s ötű am. ütő, kalapács; b) a régieknél, nevezetesen a Müncheni codexben, öt, ötlik, ötletik, am. önt, ömlik, öntetik. v. öntődik. És a bor elötletik. Máté. 9. Ez az én vérem új törvénye, ki sokakért ötletik. Márk. 14. Bele ötvén olajt és bort. Luk. 10. Egy cseppenet vér sem marada tebenned, kit mi idvösségönkért ki nem ötöttél volna. (Kinizsy Pálné 15. imádsága). Innen kiötletik am. kiöntetik, v. kiömlik. "Hogy másszor ki ne ötljék en fiamnak vére." (Nádor codex). Ugyanitt eléjön öttetik is. Sínai nyelven tuán am. metalla liquare. A szanszkritban is eléjön uda és und. Bopp Ferencz szerént a gyök und, és am. nedves lenni (madidum esse); ettől származik uda am. víz, (V. ö. a latin udus, unda szókat) honnan az angol-szász yd (unda), szláv voda, góth vató stb. A magyar nyelvből indúlva, elemzésileg is helyes az ött önt helyett, mint éjette éjente, alatt alant, hoszszatt hoszszant stb. A régieknél igen gyakran találjuk ezen alakban is. És ötté azt az ülőnek fejére. Máté. 26. "Es olajt a tízben (tűzben) ötteni." Krisztina élete. (Toldy F. kiadása). "A hallgatóknak szivökben az édös igéknek mézességét mélyen ötték." Debreczeni Legendáskönyv.
"Egy nagy bölcs mestert kerestess,
És egy arany képet öttes."
Katalin verseslegendája.
A prózai legendában már eléfordul ,estetné' is ,öntetné' helyett. (Toldy F. kiadása 260, 261. 11.). Kriza gyüjteményében a szombatos énekekben olvassuk: "Rám ötteté szent olaját." Gyarmathy szerént a székelyeknél újabb korban is eléjön: öthető am. önthető, és Szabó D. szerént öttő am. öntö, öttöm am. öntöm, olvasztom, öttetett am. öntetett, öttés am. öntés. Innen elemzendő a töltött útnak régies neve öttevény, s az ily nevü helység Győrvármegyében, németül: Hochstrasse.

*ÖTEN
(öt-en) számnévhatárzó, s am. együtt véve öt. Rendesen csak személyekre vonatkozik. Öten voltunk. Először heten valánk, azután csak öten maradtunk. Kettőztetve: öten-öten, azaz: öt személyből álló külön csoportokban, vagy sorokban. Öten-öten ültek egy-egy kerekasztalhoz.

*ÖTENKÉNT
l. ÖTÖNKÉNT.

*ÖTESZTENDEI
(öt-esztendei) ösz. mn. Öt évtől létező, öt évig tartó, öt évre vonatkozó. Külön is írhatjuk: Öt esztendei szolgálat. Öt esztendei jövedelem.

*ÖTESZTENDŐS
(öt-esztendős) ösz. mn. Létkorának, vagy bizonyos állapotának öt esztendejét bevégzett. Ötesztendős gyermek. Ötesztendős házasember, katona, pap, szinész, tisztviselő.

*ÖTÉVEL
(öt-e-vel) ih. Ötöt-ötöt véve egy csoportba, egy seregbe. Mondják különösen apróbb nemű árukról, adományokról. Ötével adni az almát, tojást, pl, egy tizesért.

*ÖTEVÉNY (1)
(öt-evény) fn. tt. ötevény-t, tb. ~ek. A régi nyelvben jelentett töltött utat, máskép öttevény (öntevény), honnan a györvármegyei Ötevény helység neve, mely hogy csakugyan töltött utat, vagy helyet jelent, bizonyítja német neve: Hochstrasse. V. ö. ÖT, elav. ige.

*ÖTEVÉNY (2)
l. ÖTTEVÉNY.

*ÖTÉVES
(öt-éves) ösz. mn. l. ÖTESZTENDŐS.

*ÖTÉVI
(öt-évi) ösz. mn. Öt évre vonatkozó, öt évet illető, öt évre való, stb. Ötévi munka, fáradság, szolgálat, jövedelem, bér.

*ÖTÉVÜ
(öt-évü) l. ÖTESZTENDŐS.

*ÖTFELÉ
(öt-felé) ösz. ih. 1) Öt különböző irányban. Kémeket ötfelé küldeni. 2) Öt részre, darabra. A kenyeret ötfelé vágni. Ötfelé osztani az örökséget.

*ÖTFÉLE
(öt-féle) ösz. különző szám- és mn. Öt különböző nemü, faju, tulajdonságu, módu, szokásu, stb. Ötféle nyelv, nép. Ötféle étel, bor. Ötféle öltözék.

*ÖTFÉLEKÉP
(öt-féle-kép) ösz. ih. Öt, egymástól különböző módon.

*ÖTHÉTI, ÖTHETI
(öt-héti, v. ~heti) ösz. mn. Öt hétre vonatkozó, azt illető, addig tartó. Öthéti várakozás, utazás, szolgálat.

*ÖTHETES
(öt-hetes) ösz. mn. Ki vagy mi már öt héttől fogva él, öt hét előtt született. Öthetes csecsemő.

*ÖTHÓNAPI
(öt-hónapi) ösz. mn. Öt hónapra vonatkozó, azt illető, addig tartó. Öthónapi bér. Öthónapi távollét.

*ÖTHÓNAPOS
(öt-hónapos) ösz. mn. Öt hónaptól fogva élő, vagy öt hónapig élt. Öthónapos csecsemő, csikó. Öthónapos korában meghalt. Továbbá öt hónapig tartó állapot. Öt hónapos betegség, táborozás.

*ÖTLEKĚZIK
(öt-l-e-kěz-ik) k. m. ötlekěz-tem, ~tél, ~ětt, par. ~zél. Többször beleötlik valamibe. Képzésre hasonló hozzá csatlakozik. V. ö. ÖTLIK.

*ÖTLEMÉNY
(öt-l-e-mény) fn. tt. ötlemény-t, tb. ~ěk. 1) l. ÖTLET. 2) Némelyek használják ,tárgy' értelemben is.

*ÖTLET
(öt-l-et) fn. tt. ötlet-et, harm. szr. ~e. Eszme, gondolat, mely mintegy hirtelen keletkezik s beleütődik az elmébe. Megfelel neki a német ,Einfall'. Elmés jó ötlet. V. ö. ÖTLIK.

*ÖTLIK
(öt-l-ik) k. m. ötl-ött, htn. ~eni. 1) Valamibe beleakad, beleütődik, belenyomúl. Tüske ötlött a lábába. Általötlött szivén a kegyes tőr. (Szabó D). 2) Lövellik, ömlik. A forrásból ötlik a víz. Ez értelemben öttlik a az ött azaz, önt szóból származott. V. ö. ÖT, ige. 3) Átv. ért. mondjuk eszméről, gondolatról, midőn elménkben mintegy fölvillan, v. beleakad, vagy pedig általán érzéki tárgyakról, midőn észrevehetőleg hatnak ránk. Furcsa gondolat ötlött eszébe, fejébe. Sok gondolatok ötlenek elmémbe. (Szabó D.). Úgy annyira szivébe ötlött, hogy el nem felejtheti. (Ugyanaz). Megötleni áthatólag. Ezen hír egész lelkemet megötlötte. (U. a). Egyszerre szemébe ötlött a tenger.
Ezen igének 1-ső és 3-ik jelentésében alapfogalom az ütődés, s gyöke egy az ut igével, mintha volna: utlik. Ez értelemben mind képzésre, mind alapértelemre rokon hozzá a botlik, mely szintén ütődést, és törzsöke bot ütőeszközt jelent; ily fogalmi és hangi viszonyban állanak a latin batuo, és baculus (batulus), továbbá a franczia battre és baton stb.

*ÖTLŐDIK
(öt-l-ő-d-ik) belsz. m. ötlőd-tem, ~tél, ~ött. Mintegy nagyobb hatással, és ellenhatást érezve ötlik valamibe. V. ö. ÖTLIK.

*ÖTMÉRETŰ v. ~MÉRETÜ
(öt-méretű) ösz. fn. Használtatik a görög latin ,pentameter' magyaritására, t. i. melynek mértéke öt lábból áll, pl.
- Č Č | - - | - || - Č Č | - Č Č | -
"Isteni | pálmá|dat || váltja tö|vis koszo|rú."
Berzsenyi.
A középső és végső egy-egy tag együtt tesz egy lábat.

*ÖTNAPI
(öt-napi) ösz. mn. Öt napra való, öt napot illető, öt napig tartó, öt napra vonatkozó. Ötnapi bérét egy nap elköltötte. Ötnapi munka, távollét, útazás.

*ÖTNAPOS
(öt-napos) ösz. mn. Öt naptól fogva élő, vagy öt napig élt. Ötnapos kisded. Ötnapos korában meghalt.

*ÖTÖD
(öt-öd) osztószám. tt. ötöd-öt, harm. szr. ~e. 1) Sorozatra osztó, pl. első, másod, harmad, negyed, ötöd fejezet valamely könyvben, mint régiesen irták. Ez értelemben mai divat szerént rendesen fölveszi az ik toldalékot: ötödik, kivált pedig, midőn az illető névtől elszakasztva, vagy utána áll, pl. Ezen pohárbor volt az ötödik, melyet kiittál. A jelesek között ő az ötödik. 2) Részekre osztó. Ötöd rész, ötöd fél, mely négy egészet és egy felet jelent. 3) A magam, magad, maga visszaható névmással oly egészet mutat, mely négyre és egyre van osztva, pl. Ötöd magával van, am. négyen vannak, kikhez ő, mint ötödik járul. - Mint osztott rész főnév gyanánt is használtatik, s jelent valamely öt részre osztott egészből egy részt, pl. a rénes forintnak ötöde tizenkét régi, az osztrák forinté húsz új kr.; húszból egy ötöd négyet teszen.

*ÖTÖDIK
(öt-öd-ik) l. ÖTÖD, 1).

*ÖTÖDIKSZĚR
(ötödik-szěr) ösz. sorozó számbeli határozó, s am. ötödik izben, ötödször. Ma már ötödikszer találkozom veled. Máskép: ötödször.

*ÖTÖDÖL
(öt-öd-öl) áth. m. ötödöt-t. Valamely egésznek ötöd részét elveszi, kivonja, pl. kinek bizonyos egészből, mennyiségből ötödrész jár. Olyan, mint kilenczedel, tizedel.

*ÖTÖDÖLÉS
(öt-öd-öl-és) fn. tt. ötödölés-t, tb. ~ěk. Valamely egész ötöd részének elvétele, kivonása.

*ÖTÖDRÉSZ
(ötöd-rész) ösz. fn. Valamely öt részre osztott egészből egy rész. Az osztrák forintnak ötödrésze húsz krajczár. Száz forintnak ötödrésze húsz forint. Egyszerüen: ötöd, mint fn. Különbözik a sorozati rendre vonatkozó ötödik rész.

*ÖTÖDSZÖR
(ötöd-ször) ösz. sorozó számbeli határozó, am. ötöd v. ötödik sorban; ötöd v. ötödik ízben; s ebben különbözik tőle az ötször, hogy ez szorozó, azaz sokasító. A különbségi viszony köztök olyan, mint először és egyszer között.

*ÖTÖDSZÖRI
(ötöd-szöri) ösz. számbeli mn. sorozó értelemmel, am. ötödik ízbeli.

*ÖTÖLÉSHATOLÁS
(ötölés-hatolás) ösz. fn. tt. ötölést-hatolást, tb. ötölés-ěk-hatolás-ok. Zavarodás miatt akadozva beszélés. V. ö. ÖTÖL-HATOL.

*ÖTÖL-HATOL
ösz. önh. Akadozva beszél, kivált midőn eszméit nem képes világosan eléadni, vagy hazudni akarván felsűl, majd így majd úgy beszél. Ezen képes kifejezésü igében a gyök nem a számnév öt hat, hanem az akadozó nyelvnek ide-oda űtődő hangja, habozása; erre vonatkoznak a rokon értelmű hetel-hatol, vagy hetelkatol, hetelkotol, hetlekotla, hebehurgya, hebeghabog, himezhámoz, hiblihubli öszvetett szók is.

*ÖTÖN
(öt-ön) számnévhatározó. Vevésre vonatkozik, különösen kétértelmü tréfás kifejezéssel ötön venni valamit, am. lopni, azaz: öt ujjával elkaparítani. Szabó Dávidnál eléjön ,öten' helyett is.

*ÖTÖNKÉNT
(öt-ön-ként) osztó számnévi határozó. Egy-egy külön csoportban öt számmal.

*ÖTÖS
(öt-ös) mn. és fn. tt. ötös-t, v. ~et, tb. ~ek; mint fn. tárgyesete: ötös-t, többese: ök. Öt részből álló. Ötös szám, mely öt egységet foglal magában. Ötös vers, mely öt lábra van szedve. Ötös fogat, midőn öt lovat fognak egy kocsiba vagy szekérbe. Használtatik, mint érintők, főnevül is. A kártyában az ötös elüti a négyest. Ötösökkel fizetni. Zenében, illetőleg énekben, öt hangszerrel játszott, vagy öt személy által éneklett hangmű. (Quintett).

*ÖTÖZ
(öt-öz) áth. m. ötöz-tem, ~tél, ~ött, par. ~z. Valamit ötös számmal tesz, helyez, rak. Ötözni a kévéket, ötöt-ötöt rakni öszve.

*ÖTRÉTŰ v. ~RÉTÜ
(öt-rétű) ösz. mn. Mi öt rétben van öszvehajtva, rakva, kötve, varrva. V. ö. RÉT.

*ÖTSZÁZ
(öt-száz) ösz. számnév. A száz ötször véve, öttel sokszorozva. Innen ötszázadik, ötszázszor stb. a ,száz' szónak többi származékai és öszvetételeivel.

*ÖTSZEG v. ~SZÖG
(öt-szeg, v. ~szög) ösz. fn. Tömör test, vagy tér, melynek öt szöge van. Egy darab fát ötszöggé alakítani. Ezen kert ötszöget képez. V. ö. SZÖG, fn.

*ÖTSZÖGLET
(öt-szöglet) l. ÖTSZEG.

*ÖTSZÖGŰ v. ~SZÖGÜ
(öt-szögű) ösz. mn. Minek öt szöge van. Ötszögü torony.

*ÖTSZÖR
(öt-ször) ösz. szorozó számnévbeli határzó. Öt külön-külön izben; bizonyos mennyiséget öt annyiszor véve. Ötször leirni valamely levelet. Ötször házasodni. Ötször tíz ötven.

*ÖTSZÖRI
(öt-szöri) ösz. mn. Ami öt különkülön izben történt. Ötszöri intés, felszólítás. Továbbá, öt annyi, helyesebben: ötszörös. Ez ötszöri költségbe, munkába kerül.

*ÖTSZÖRÖS
(öt-szörös) ösz. számbeli mn. Ami bizonyos egységet, illetőleg mennyiséget ötször foglal magában, mi öttel fölér a maga nemében, ötannyi. Ötszörös szám, mely ötből áll, vagy melyet öttel sokszoroztak.

*ÖTSZÖRÖSEN
(öt-szörösen) ösz. számbeli h. Ötször véve, öttel sokszorozva.

*ÖTT
régies áth. am. önt; honnan: ötlés, öttő stb. l. ÖT, áth. ige.

*ÖTTEVÉNY
falu Győr m.; helyr. Öttevény-be, ~ben, ~ből. Máskép tájejtéssel: Ötevény, régiesen Eöttevény.

*ÖTTÖZ
régies; lásd ÖNTÖZ, és V. ö. ÖT, áth. ige.

*ÖTUJJASHAL
(öt-ujjas-hal) ösz. fn. 1) Chinai halnem. (Coryphena pentadactyla). 2) Egy más halnem, melynek szárnyai ujjakhoz hasonlók. (Polynemus quinquarius).

*ÖTÜ
tájdivatos; l. ÜTŐ, ÜTŰ.

*ÖTVEN
(öt-ven) tizes számnév, tt. ötven-t, v. ~et, tb. ~ek. Ötször tíz; félszáz. Ötven ember, forint, év, nap. Már túlhaladta az ötven évet, vagy ötvenet. V. ö. ÖT, számnév.

*ÖTVENED
(öt-ven-ed) osztószám, tt. ötvened-ět. 1) Sorosztó, vagy rendező, pl. valamely fejezetnek ötvened szaka. Fölveszi az ik toldalékot: ötvenedik. Az iskolai osztályozatban ötvenedik fiú. 2) Részekre osztó. Ötvened rész. Ez értelemben főnevül is használtatik, mint negyed, kilenczed, tized. 3) A magam, magad, maga visszaható névmással oly egészet jelent, mely negyvenkilenczes gyűszámból, és hozzájáruló egyesből áll. Ötvened magával megtámadta az ellenőrsöket.

*ÖTVENEDIK
(öt-ven-ed-ik) l. ÖTVENED, 1).

*ÖTVENEDIKSZĚR
(ötvenedik-szěr) ösz. sorozó számbeli határozó. Ötvenedik sorban, ötvenedik ízben. Különbözik tőle a csupán csak szorozó ötvenszěr.

*ÖTVENEDSZĚR
(ötvened-szěr) l. ÖTVENEDIKSZĚR.

*ÖTVENEN
(öt-ven-en) számnév, mely megfelel e kérdésre: hányan? s jelent ötvenet együtt véve. Ötvenen voltunk. Ötvenen harczoltak nyolczvan ellen.

*ÖTVENES (1)
(öt-ven-es) mn. tt. ötvenes-t, v. ~et, tb. ~ek. 1) Ötvenből álló, ötvenet jelentő. Ötvenes szám. Ötvenes római számjegy, t. i. l. 2) Ötven éves. Az ötvenes katonákat haza bocsátani.

*ÖTVENES (2)
puszta Arad m.; helyr. Ötvenes-re, ~ěn, ~ről.

*ÖTVENESZTENDEI
(ötven-esztendei) ösz. mn. Ötven esztendőre vonatkozó, azt illető, addig tartó. Külön is irhatjuk: Ötven esztendei szerzemény. Ötven esztendei békeség.

*ÖTVENESZTENDŐS
(ötven-esztendős) ösz. mn. Kinek vagy minek létele, élete, kora ötven esztendőre terjedt. Ötvenesztendős ember, elefánt, tölgyfa.

*ÖTVENÉVES
(ötven-éves); ÖTVENÉVI, (ötven-évi) lásd ÖTVENESZTENDŐS; ÖTVENESZTENDEI.

*ÖTVENFELÉ
(ötven-felé) ösz. ih. 1) Ötven számu, külön-külön irányban, vonalban. 2) Ötven részre.

*ÖTVENFÉLE
(ötven-féle) ösz. mn. Ötven különnemü, faju, tulajdonság, minőségü. Ötvenféle virágot tenyészteni. Ötvenféle módon változtatni bizonyos mondat kifejezését.

*ÖTVENFÉLEKÉP
(ötven-féle-kép) ösz. ih. ötven különböző módon.

*ÖTVÉNY
(öt-vény) fn. tt. ötvény-t, tb. ~ěk. l. ÖTVÖZET.

*ÖTVES
tájdivatosan, pl. Szabó Dávidnál am. ötvös; l. ezt.

*ÖTVÖS (1)
(öt-ü-ös, vagy ött-ü-ös, ön-t-ü-ös, ön-t-ö-ös) fn. tt. ötvös-t, tb. ~ök, harm. szr. ~e. Molnár Albert és Pázmán szerént ugyan aranymives, de valamint az élő szokás szerént ezüstmivest is jelent, úgy találjuk ezt a régieknél is. "Kovácsoktól és müvesektől lőttenek és semmié egyébbé nem lesznek, hanem csak azzá mié akarják lenni a papok és ötvösök.... Fa és kő és ezüst és arany istenek nem szabadejthatják meg magukat urroktól (orvoktól) és tolvajoktól." (Bécsi cod. Baruth könyve). Zrinyinél is aranymíves.
"Mindenképen próbál az Isten bennünket,
Valamint az ötvös tűzben arany művet."
Zrinyi.
E szónak törzsöke, amint kiejtése után állandóan irjuk, ötü, gyöke pedig öt, mely kétféle jelentésü származékoknak szolgál alapul. Ha az ötvösi mivességnek elnevezéseül azt vették őseink alapfogalmul, hogy az ötvös üt, kalapál, akkor gyöke azon öt, azaz üt, melyből a kalapácsot jelentő ötü, ütü, továbbá az ütődésre vonatkozó ötlik (egyik értelmében) származik. Ha pedig főleg azt vették tekintetbe, hogy az ötvösök öntenek, olvasztanak, úgy e szónak gyöke azon öt, vagyis ött, mely a régieknél csaknem általánosan, s ujabb korban a székelyeknél is am. önt, melynél fogva volna: öttvös, azaz: öntvös, öntűös, vagy öntőös. V. ö. ÖT, ige.

*ÖTVÖS (2)
falu Somogy m.; helyr. Ötvös-re, ~ön, ~ről.

*ÖTVÖSBOLT
(ötvös-bolt) ösz. fn. Arany-, vagy ezüstmives boltja, melyben míveit árulja.

*ÖTVÖSFALVA
falu Máramaros m.; helyr. ~falová-ra, ~n, ~ról.

*ÖTVÖSI
(öt-ü-ös-i, v. ött-ü-ös-i) mn. tt. ötvösi-t, tb. ~ek. Ötvöst illető, ötvösre vonatkozó, ötvöstől származó. Ötvösi munka, mesterség. Ötvösi ügyesség. Ötvösi készitmény.

*ÖTVÖSJEGY
(ötvös-jegy) ösz. fn. Széles ért. minden jegy, pl. az ötvös nevének első betüi, vagy évszámok, az illető ötvösmüvön. Különösen az aranynak, vagy ezüstnek próbáját mutató jegy.

*ÖTVÖSMESTERSÉG
(ötvös-mesterség) ösz. fn. Mesterség, melylyel valaki mint ötvös foglalkozik. Az ötvösmesterség hazánkban már igen régi.

*ÖTVÖSMUNKA
(ötvös-munka) ösz. fn. Lásd ÖTVÖSMŰ.

*ÖTVÖSMŰ
(ötvös-mű) ösz. fn. Mű, vagyis ékszer, melyet ötvös aranyból, vagy ezüstből készít, pl. karpereczek, óra-, nyaklánczok, gyürűk, szelenczék stb.

*ÖTVÖSMŰHELY
(ötvös-mű-hely) ösz. fn. Műhely, melyben az ötvösök arany, vagy ezüst műveiket, illetőleg ékszereiket készítik.

*ÖTVÖSÖL
(öt-ü-ös-öl, v. ött-ü-ös-öl) áth. Ötvösi módon készít, gyárt. Olyan alkat, mint ,kovácsol.'

*ÖTVÖSÖLÉS
(öt-ü-ös-öl-és, v. ött-ü-ös-öl-és) fn. tt. ötvösölés-t, tb. ~ěk. Ötvösi módon készítés, gyártás.

*ÖTVÖZ
(öt-ü-öz, v. ött-ü-öz) áth. m. ötvöz-tem, ~tél, ~ött. Aranyat, ezüstöt és más nemesb fémeket csekélyebbekkel vegyít, olvaszt, vagy kovácsol öszve. (Németül: legiren, olaszul: legare, a latin ,ligare' szótól).

*ÖTVÖZÉS
(öt-ü-öz-és, v. ött-ü-öz-és) fn. tt. ötvözés-t, tb. ~ěk. Műtétel, cselekvés, midőn aranyat, ezüstöt és más nemesb fémeket csekélyebbekkel öszveolvasztanak, vegyítenek, kovácsolnak. (Legirung).

*ÖTVÖZET
(öt-ü-öz-et, v. ött-ü-öz-et) fn. tt. ötvözet-ět. Vegyítéke a nemes fémnek más csekélyebbel.

*ÖV
fn. tt. öv-et, harm, szr. ~e. Általán kötőféle szer, mely valamely testet körülfog, bekerít, milyen különösen az, melylyel a derekat átkötik, pl. a tüszű gyanánt viselt bőröv, a magyar jelmezhez tartozó szíj- vagy sinóröv, a papok derekát kerítő szalag stb. Övvel átkötni, megszorítani a derekat. Az övet leoldani. Selyemöv. Madzagöv. Szőröv. Szíjöv. Habosöv. Pártaöv. Átv. ért. a földgömbnek bizonyos szélességi körök között foglalt része, az éghajlati mérséklet különbségére vonatkozólag, földöv, égöv. Két hideg öv, a földsarkak és sarkkörök között. Két mérsékelt öv, a sarkkörök és forkörök között. Meleg öv, vagy forró öv, a két forkörtől kezdve az egyenlítőig.
Az öv legrövidebb szóink egyike, s mind hangzásra, mind értelemre hasonló az ív szóhoz. Alapfogalom benne a kerekség, kerítés. Rokon hozzá az öböl gyöke öb, és a höveder, vagy szokottabban heveder szóban rejlő öv, ev. Egyezik vele továbbá a megfordított sínai véi, finn wö, a latin vieo, vinculum, és szláv vejem, venyecz (koszorú) gyökei vi, ve. V. ö. ÖB.

*ÖVCSINÁLÓ
(öv-csináló) l. ÖVGYÁRTÓ.

*ÖVDÁKOS
(öv-dákos) l. ÖVKÉS.

*ÖVÉ
(ö-v-é) harmadik személynévmás birtokot jelentő ragoztatása. Ez az enyém, ez a tiéd, ez az övé. Többesben, ha a személy több: övék, ha a birtok több: övéi; ha mindkettő több: övéik. Mind az övé, mind az övéi egészen más nevek hasonlatára fölveszik a névragokat: övének, övét, övéről, övétől, övéhez; övéinek, övéit; övéiről, övéitől, övéihez stb. Régiesen, és tájdivatosan ma is, az ,övé' másképen övéje, öveje divatozik: "Azt is jól thudja k(egyelmed), hogy sokal (sokkal) sulyosban vagyon az en dolgom, hogy sem mint az öveje (akkori irás szerént: wweye. Levél 1540-ből. Szalay Ág. 400 m. l.). "Továbbá egh (= egy) hordó méz vagyon itt, kit övejének (eweienek) mond." (Levél 1557-ből, U. o.). A göcseji nyelvjárásban is Vass József szerént: öveje, Torkos Sándor szerént pedig: övejé (talán: övejě), és ez a teljes alak; mert mindenik személynél magát a birtokot jelentő é után feltaláltatik saját raga is, így eny-é-m (= én-é-m), ti-é-d, v. ti-e-d (= të-é-d), miénk, ti-é-tek, tehát ö-v-é után szintén helye van az e, v. je ragnak is: ö-v-é-e, v. ö-v-éje; az általánosb és különösen irói nyelvben csak az ,övé' dívik. Az ö-v-é-k szóban már megvan a k, de itt megint az ö mellől maradt el, mivel ez ők-é-k, vagy ők-é-jök volna teljes épségében; ez a dunántuli nyelvjárásban Vass J. szerént: üeji; s ha a személy is több: üejik. V. ö. Ő, névmás.

*ÖVEDĚZ
(öv-ed-ěz) l. ÖVEDZ.

*ÖVEDĚZIK
(öv-ed-ěz-ik) l. ÖVEDZIK.

*ÖVEDZ
(öv-edz, v. öv-ed-ez) áth. m. övedz-ětt, htn. ~ni, v. ~eni. Értelmére nézve l. ÖVEZ.
"Imígy szólott, sulyos kardját
Oldalára övedzvén."
Kisfaludy S.
Igekötőkkel Molnár Albertnél: beövedz, felövedz, hozzáövedz, megövedz, körül- v. környülövedz. Mi elemezését illeti, azon igék osztályába tartozik, melyek a z, illetőleg az, ez, oz, öz képzők előtt d hangot vesznek föl, mint kéredzik, fedzik (tegitor. Simainál) stb.; azonban megjegyezzük, hogy mind áthatólag ,övez' értelemben, mind pedig ikesen övedzik mint közép ige szenvedőleg használtatik; de ,övezik' nincs használatban. V. ö. ÖVEDZIK.

*ÖVEDZÉS
(öv-edz-és) fn. tt. övedzés-t, tb. ~ěk. 1) Áthatólag am. övezés. 2) Az ,övedzik' közép igétől származva am. magának övvel körülkötése.

*ÖVEDZET
(öv-edz-et) fn. tt. övedzet-ět. Lásd ÖVEDZŐ, ÖVEZET, 1).

*ÖVEDZETLEN
(öv-edz-etlen) mn. tt. övedzetlen-t, tb. ~ěk. L. ÖVETLEN.

*ÖVEDZĚTT
(öv-edz-ětt) mn. tt. övedzětt-et. Ami, vagy aki övedzve van.

*ÖVEDZIK
(öv-edz-ik, v. öv-ed-ěz-ik) k. m. övedz-ětt, htn. ~eni. Övvel körülköti magát. Övedzi magát. Alkatra hasonlók hozzá leveledzik, fogadzik stb. A Nádor-codexben az ed és öz (= ěz) képzők nyilván elválasztva állanak: "Aranyas övvel övedöznek vala."

*ÖVEDZŐ
(öv-edz-ő) fn. tt. övedző-t. Ami a testet övedzi, vagyis, öv, továbbá a deréknak a csípők fölötti kerülete, melyre az övet kötik, honnan övedzőig v. övedzetig ér a víz am. csipőn fölül.

*ÖVEG
tájdivatosan am. üveg l. ezt.

*ÖVÉI
(ö-v-é-i) l. ÖVÉ alatt.

*ÖVÉIK
(ö-v-é-i-k) l. ÖVÉ alatt.

*ÖVEJE v. ÖVÉJE
l. ÖVÉ.

*ÖVÉLY
(öv-ély) fn. tt. övély-t, több. ~ek. Délamérikai szelid és ártalmatlan emlős állat, melynek fejét, derekát, és farkát szaruféle héj öv gyanánt födi. (Tatu Dasypus).

*ÖVERSZÉNY
(öv-erszény) ösz. fn. Az övben alkalmazott erszény. l. TŰSZŰ.

*ÖVES
(öv-es) mn. tt. öves-t, v. ~et, tb. ~ek. Övvel ellátott, körülkerített, diszített. Öves huszár. Öves derék. Öves állat, máskép: övély.

*ÖVESEN
(öv-es-en) ih. Övvel ellátva, körülkerítve, diszítve.

*ÖVETLEN
(öv-et-len) mn. tt. övetlen-t, tb. ~ěk. Akinek, vagy aminek öve nincs, övvel körül nem kötött. Övetlen huszár. Övetlen papi köntös. Határozóként am. öv nélkül, övvel körül nem kötve.

*ÖVETLENÜL
(öv-et-len-ül) ih. Öv nélkül, övvel körül nem kötve.

*ÖVEZ
(öv-ez) áth. m. övez-tem, ~tél, ~ětt, par. ~z. Övvel körülkerít, megköt. Derekát tüszüvel, kendővel övezi. Szélesb átv. ért. kerít, körülvesz.

*ÖVEZÉS
(öv-ez-és) fn. tt. övezés-t, tb. ~ěk. Övvel körülkerítés, övvel megkötés. Szélesb. ért. körülkerítés.

*ÖVEZET
(öv-ez-et) fn. tt. övezet-ět, harm. szr. ~e. Az öv, mint testet tettleg körülfogó kötelék, minden egyes, akár lényeges, akár mellékes részeivel. Képzésre, v. alkatra olyan, mint: öltözet. 2) Földgömbre vonatkozólag bizonyos körök közötti térség, terület, rövidebben: öv. l. ÖV.

*ÖVEZETI
(öv-ez-et-i) mn. tt. övezeti-t, tb. ~ek. Övezethez tartozó, arra vonatkozó. Övezeti bojtok, sallangok.

*ÖVGYÁRTÓ
(öv-gyártó) ösz. fn. Mesterember, ki öveket készít; olyan öszvetétel, mint szíjgyártó, nyereggyártó, kerekgyártó.

*ÖVI
(öv-i) mn. tt. övi-t, tb. ~ek. l. ÖVEZETI.

*ÖVKÉS
(öv-kés) ösz. fn. Kés, melyet némely népek övbe szúrva viselnek. Szerbek, törökök övkései, máskép: övdákos, a török nyelv után: handsár.

*ÖVÖNCZ
(öv-öncz) fn. tt. övöncz-öt. A "Saturnus" bujdosócsillagnak magyar neve, melynek kettős öve, vagy gyürűje van. Az övöncz még egyszer oly távol körben forog a naptól, mint az égúr. (Jupiter).

*ÖVPÁNTLIKA
(öv-pántlika) l. ÖVSZALAG.

*ÖVSINÓRZAT
(öv-sinórzat) ösz. fn. Az övhöz tartozó selyem, vagy más kelméből készült sinórok öszvege.

*ÖVSZALAG
(öv-szalag) ösz. fn. Derekat öv gyanánt átkötő szalag. Női öltözékhez való övszalag.

*ÖVSZÍJ
(öv-szíj) ösz. fn. Szíj, melyet valaki öv gyanánt visel derekán. Ilyen a lovak hövedere is.

*~ÖZ
igeképző, hangrendi változattal az, ez, ěz, oz, pl. kör-öz, fal-az, fel-ez, szěr-ěz, sor-oz. L. ~AZ, igeképző.

*ÖZDÖGHE
falu Nyitra m.; helyr. Özdöghé-re, ~n, ~ről.

*ÖZE
puszta Szabolcs m.; helyr. Özé-re, ~n, ~ről.

*ÖZÖN
(öz-ön) fn. tt. özön-t, tb. ~ök, harm. szr. ~e. Széles ért. mint Sándor István értelmezi, bőség, sokaság. Szükebb ért. híg, folyékony, ömlékeny testnek terjedelmes bősége, honnan: vízözön, vagy özönvíz rendkivül kiterjeszkedő vízáradat (V. ö. ÖZÖNVÍZ); borözön, Csúzinál (Sípszó 739. l.) a bornak nagy bősége; vérözön, nagy vérontás; sárözön; Pázmánnál eléfordúl: harag özöne. (Préd: 515. l.). Újabb iróinknál: csóközön, fényözön stb. "De hiszen a szolgaságig alázott nyomorultnak édes enyhülést nyujt a keservek özönében az is, midőn a részt vevő szánakozásnak forró könnyeit hullani látja." Deák Ferencz. (A lengyelek ügyében 1833.). Minthogy e szóban alapfogalom nem csak a folyadéknak, hanem egyéb tárgyaknak is szétterjengő, vagyis egy nagyobb egészbe öszvegyült sokasága, innen valószinű, hogy gyöke öz rokon, sőt azonos ösz gyökkel. Egyébiránt idegen nyelvekből legközelebb áll hozzá mongol és kalmuk nyelvben a vizet jelentő uszun, megfordított gyökben pedig a szintén vizet jelentő török szu. Azonban úgy véljük, hogy ezek magával a ,víz' szóval állnak igazi rokonságban, s ,özön'-nek valóságos gyöke: ösz, miként föntebb is érintők; mit különösen a minden korbeli magyar nyelvérzés is támogat; különben nem mondott volna a magyar minden korban ,vízözön'-t, ha az ,özön' szintén csak ,víz' jelentéssel birna. Figyelmet érdemlő tünemény, hogy a magyar ,özön' szóval hangokban is egyezik a görög-latin ocean-us (görögösen: okeanos), melyet a nyelvészek a szanszkrit ogha (am. sokaság; rohanó folyam), vagy okh (am. erős, tetemes, vagy hatalmas, németül: kräftig, müchtig) szóktól származtatnak.

*ÖZÖNFA
(özön-fa) ösz. fn. A székelyeknél, Kriza János szerént, vízben keménynyé avult fekete fa.

*ÖZÖNLÉS
(öz-ön-l-és) fn. tt. özönlés-t, tb. ~ěk, harm. szr. ~e. Általában több részből álló valamely sokaságnak, különösebben folyadéknak azon állapota, midőn nagy bőségben szétterjed, vagy öszvegyűl. Népözönlés. Vizözönlés. V. ö. ÖZÖNLIK.

*ÖZÖNLET
(öz-ön-l-et) fn. tt. özönlet-ět. Az ,özönlés' tárgyilagos, vagy elvont értelemben.

*ÖZÖNLIK
(öz-ön-l-ik) k. m. özönl-ött, htn. ~eni. Áradozva kiömlik és szétterjed. Özönlik a megáradt Duna, midőn kiönt. Özönlik a bor, midőn tulbőségben adják, töltik. Vad csatákban özönlik a vér. Nagy sokadalmakba, látványos mulatságokba özönlik a nép.

*ÖZÖNNEL
(öz-ön-vel) ih. Igen nagy bőségben.

*ÖZÖNÖL
(öz-ön-öl) önh. m. özönöl-t. Jelentése csak annyiban különbözik az ,özönlik' k. igéétől, hogy ,özönöl' szóban némi önmunkásság rejlik; minél fogva a népről inkább így szólhatnánk: özönöl a nép; ellenben a víz, bor, vér özönlik.

*ÖZÖNÖZ
(öz-ön-öz) áth. m. özönöz-tem, ~tél, ~ött, v. özönz-öttél, ~ött; htn. özönözni, v. özönzeni. Özönnel elborít.

*ÖZÖNVÉSZ
(özön-vész) ösz. fn. Vizözön által okozott vész, valamint a szétharapódzó tűz okozta veszély neve: tűzvész.

*ÖZÖNVÍZ
(özön-víz) ösz. fn. Rendkivüli magasságban, és kiterjedésben áradó, és szétömlő víz, milyen volt különösen az, melyet Mózes a teremtés könyvében, 7. fejezetben leir. - Ezen szó egyike azon öszvetett szóknak, melyek helyet cserélve is végelemzésben egyet jelentenek, pl. árvíz, és vízár; dolmányszűr, és szűrdolmány, tűzvész, és vésztűz. Az özönvíz is máskép: vízözön. Molnár A. mindkettőt följegyzette szótárában; a Müncheni codexben: vízözön. (Luk. 17.). "És jövö (= jöve) a víz özön, és elveszte mendeneket;" mely Pestinél: árvíz, és Erdősinél: az özön vize. Újabb korban szokottabb, pl. Mikes Kelemennél is, az özönvíz. "Itt mindenütt olyan nagy árvíz vagyon, hogy az egész város vizben vagyon. Csak a(z) jó, hogy tiszta idők járnak, másként azt gondolnók, hogy esmét özönvíz leszen." Tudniillik, e szóban: vízözön lényeges az özön, jelző pedig a víz, tehát jelent vízből való özönt, azaz bőséget, különböztetésül a borözöntől, vérözöntől; ellenben, midőn ezt mondjuk: özönvíz, lényeges a víz, jelző pedig az özön, s am. nagy bőségü víz. Hasonlóan a szűrdolmány jelent oly dolmányt, mely szűrből, nem vászonból, posztóból, selyemszövetből stb. készült; a dolmányszűr pedig oly szűr, mely dolmányformára van szabva, tehát nem öregszűr, nem köpönyegszűr, nem halászszűr stb. Azonban a két alakban csak a hangnyomatéknak van némi szereplése, de tárgyilag véve mindkettő egyet jelent.

*ÖZÖNVIZELŐTTI
(özön-víz-előtti) ösz. mn. A történetiróknál, és természettudósoknál am. a Mózes által leirt vízözön előtt létezett. Özönvízelőtti emberek, állatok. Átv. ért. igen-igen régi, miről keveset tudunk; ó szabásu.

*ÖZÖNVÍZI
(özön-vízi) ösz. mn. Az özönvízkor létező, vagy létezett; az özönvízre vonatkozó. Az özönvízi bárka. Az özönvízi időtartam.

*ÖZÖNVÍZUTÁNI
(özön-víz-utáni) ösz. mn. Azon korszakra vonatkozó, mely a Mózes által leirt nagy vízözön után következik. Az emberi nemnek özönvízutáni története.

*ÖZÖNY
(öz-öny) fn. tt. özöny-t, tb. ~ök. 1) Vízözön. 2) Némelyektől megkísértett alak az ,ocean' (máskép: világtenger) kifejezésére.

*ÖZVEGY
mn. és fn. tt. özvegy-et. 1) Szélesebb értelemben akár férfi, akár nő, ki már házasságban élt, s házastársát elvesztvén még új házasságra nem lépett. Özvegy, ember, özvegy asszony. Gyöngyösi István is énekli a hímmadárról:
"Örült Wesselényi e kedves válasznak,
Inkább mint az özvegy madár a tavasznak,
Melyet nőstényétől telek elszakasztnak,
S a puszta erdőkön bánattal agasztnak."
2) Szükebb értelemben, miként Molnár A. értelmezi, férjevesztett állapotban levő nő, (vidua). Csakugyan, midőn az özvegy szóval önállólag élünk, rendesen nőt értünk alatta, pl. özvegyeket és árvákat gyámolítani kell. Özvegy tartása, özvegy jogai. "És lőn mikor ez igéket meghallotta volna özvegy Judith, ki vele Merainak leánya." (Bécsi codex). "Özvegynek nem irgalmaznak, sem tesznek jól árváknak." (Ugyanott Baruth könyve). "Mégh jó eghéséghben (egészségben) vagyunk myo is (mü is?) Isten akaratjából mint illyen gyámoltalan ezvegy asszony." (Levél 1560-ból. Szalay Ág. 400 m. l.).
"Mélyen alszik a gazdasszony
Özvegy nyoszolyájában."
Kisfaludy S.
Czimül is csak nőnek szoktuk adni, pl. "Özvegy N. N. asszonynak," és nem "Özvegy N. N. urnak." 3) Átv. ért. a németes Strohwitwe (szalmaözvegy) szerént jelent oly férfit, vagy nőt, ki ideiglen, pl. utazásban, távol katonáskodásban el van szakasztva házastársától. - Idegen nyelvekben közel áll hozzá hangokban is a persa szab ( Beregszászi).
Hellenül az özvegy neveve chra, melylyel egy gyökü a chroV, puszta, elhagyott, megfosztott, mi szerént a hellenek felfogásaként am. házastársától megfosztott személy. A latin viduus, és vidua szintén am. megfosztott, elválasztott, s eredetre egy a divido öszvetett igének vido, vagy viduo törzsével. Megegyeznek a latinnal a német Wittwer, Wittwe, szláv wdova, stb. Mi a magyar özvegy szót illeti, ennek gyöke közelebbi hangra (öz), és jelentésre nézve inkább oly szókkal van rokonságban, melyek az elválásnak, megfosztásnak ellenkezőjét jelentik, pl. özön szükebb értelemben am. nagy ár, terjedelmes víz, így ösz együttlevő sokaságra, egészre vonatkozik. Ha tehát e szóban is, mint a hellenek és latinok, az elválást, megfosztást, a házastársak oszlását veszszük alapul, vagy azt lehetne gyanítani, hogy az öszvetett szó öszv-egy am. az öszvesből, együttlevőből, vagy együtt lenni kellőből egy vagy egyik; vagy pedig azt, hogy annak gyöke eredetileg a vastaghangu osz volt, melyből t. i. oszlik, foszlik származnak, a ebből fejlett volna ki oszva, oszvad, oszvadt, (mintegy oszladt) s vékonyhangon: öszvedt, öszvegy, özvegy. Lehet némi hangáttétellel annyi is, mint vesztes, vagy vesztett, vagy mély hangon: fosztott. Ide létezik mutatni a Nádor-codexbeli példa: "Özvegygyé leszek en jegyesemtől", azaz megfosztott leszek. Némelyek a török ,üzbek' szóból magyarázzák, mely szószerént am. saját ura, maga ura. Figyelmet érdemel a török ökszüz is, mely árvát (ük- azaz szüle-nél-külit) jelent; és valóban nem igen régente is a magyar özvegyeknek szokásuk vele aláirásaikhoz ,árva' szót csatolni, pl. árva Török Erzsébet. Az ,ökszüz' szintén változhatott némi hangáttétellel és hangrokonítással ,özvegy'-gyé. Mások szerént e szónak eredeti jelentését a süviségben (leviratus) lehet keresni, melynél fogva, pl. a hébereknél is szokásban vala, hogy a férjnek holta után annak valamelyik testvére vette el a hátrahagyott nőt. E süviségi viszonynak némi nyomára mutat a még ma is országszerte divatos szokás, melynél fogva a nő saját férjének bátyját öregbik, v. nagyobbik urá-nak, öcscsét pedig ifjabbik, v. kisebbik urá-nak czimezi, mit egy népdal szavai is bizonyítanak: "Nem szeretem az uramat, csak a kisebbik uramat." E szerént a magyar özvegy eredetileg és legszorosb értelemben oly nőt jelentett volna, ki férje halála után annak valamelyik testvérével házasságra lépett, vagy lépendő vala, tehát mintegy ösz-vegyült, öszve-vegyült. Szélesb ért. jelenthetett oly nőt is, ki ösz-vegyülendő vala, vagyis ki süvek hiányában, vagy talán vénsége miatt férjtelen állapotban maradt ugyan, de ösz-vegyülési jogosultsága a népszokás szerént megvala benne; később pedig a nyelvdivat kiterjesztette ezen elnevezést a feleségétől megfosztott férjre is: özvegy férj, özvegy ember.

*ÖZVEGYÁLLAPOT
(özvegy-állapot) ösz. fn. Állapot, melyben oly férfi van, ki feleségét, vagy oly nő, ki férjét elvesztette, özvegység. Özvegy állapotra jutni. Szomorú özvegyállapot. Rideg az élet özvegyállapotban. Már másodszor van özvegyállapotban. V. ö. ÖZVEGY.

*ÖZVEGYASSZONY
(özvegy-asszony) ösz. fn. Nő, kinek férje meghalt és újolag még férjhez nem ment. Özvegyasszony panaszai. Özvegyasszonyt venni feleségül. Másképen: özvegynő.

*ÖZVEGYEL
(özvegy-el) önh. m. özvegyel-t. Özvegyállapotban van, vagy él. Él e szóval Telegdi Hom. I. R. 210. l. V. ö. ÖZVEGYÁLLAPOT.

*ÖZVEGYÉLET
(özvegy-élet) ösz. fn. Élet, melyet a férj, vagy nő él, midőn hitvese holta után nem házasodik, vagy még nem házasodott. Sanyarú özvegyélet.

*ÖZVEGYEMBĚR
(özvegy-emběr) ösz. fn. Férfi, ki feleségének holta után nőtelen életet él; másképen: özvegyférfi.

*ÖZVEGYEN
(özvegy-en) ih. Özvegyállapotban, megholt feleség után nőtelenül, vagy megholt férj után férjtelenül maradva. Özvegyen maradni, élni, meghalni. V. ö. ÖZVEGY.

*ÖZVEGYESZTENDŐ
(özvegy-esztendő) l. ÖZVEGYÉV.

*ÖZVEGYÉV
(özvegy-év) ösz. fn. Év, melyet valaki özvegyállapotban tölt, vagy töltött. Különösen gyászév, melyet valaki nejének, vagy férjének holta után él.

*ÖZVEGYFÉRFI v. ÖZVEGYFÉRJ
(özvegy-férfi, v. ~férj) l. ÖZVEGYEMBER.

*ÖZVEGYI
(özvegy-i) mn. tt. özvegyi-t, tb. ~ek. Özvegyet illető, ahhoz tartozó, arra vonatkozó Özvegyi jog. Özvegyi tartás. Özvegyi állapot. Özvegyi örökösödés a magyar törvény szerént az özvegyjogon kivül illeti az olyan özvegynőt, kinek meghalt férje után gyermekei is maradtak, és abban áll, hogy némely hátrahagyott javakban a gyermekekkel fejenként osztozik.

*ÖZVEGYILEG
(özvegy-i-leg) ih. Özvegyi jogon; özvegyi módon, özvegyi állapotban. Meghalt férje jószágát özvegyileg birni. Özvegyileg élni.

*ÖZVEGYÍT, ÖZVEGYIT
(özvegy-ít) áth. m. özvegyit-ětt, par. ~s, htn. ~ni, v. ~eni. Özvegygyé tesz, nejétől, illetőleg férjétől megfoszt valakit, mit szoros tulajd. értelemben a halál és halálos események szoktak tenni. A háború sok nőt özvegyít.

*ÖZVEGYÍTÉS, ÖZVEGYITÉS
(özvegy-ít-és) fn. tt. özvegyítés-t, tb. ~ěk. Özvegygyé tevés.

*ÖZVEGYJOG
(özvegy-jog) ösz. fn. Tulajdonképen az özvegyül hátrahagyott nőnek jogai, nevezetesen a birtoklási viszonyokra nézve. Valamely jószágot özvegyjoggal birni. A magyar törvény szerént az özvegyi jog áll az özvegynőnek illendő lakásában, tartásában, és (minthogy az özvegynőt úgy kell tekinteni mint a családhoz tartozó leányt), ha férjhez akarna menni, kiházasitásában, végre a hitbér kiadásában, meghalt férjének azon javaiból, melyekben, vagy mint özvegy (ha gyermekek is vannak), vagy mint hitves (ha gyermekek nincsenek) nem örökösödik.

*ÖZVEGYKE
(özvegy-ke) fn. tt. özvegyké-t. A Tájszótár szerént (Kállay gyüjt.) madár neve.

*ÖZVEGYKENYÉR
(özvegy-kenyér) ösz. fn. Képes kifejezéssel am. özvegyélet, özvegyállapot, különösen a hátrahagyott feleségnek sanyarú életmódja, melynél fogva kenyerét maga kénytelen keresni. Özvegykenyérre jutni. Sokszor keserű az özvegykenyér.

*ÖZVEGYLAK
(özvegy-lak) ösz. fn. Özvegyjognál fogva az özvegyen hagyott és maradott nőt illető lak.

*ÖZVEGYLYUK
(özvegy-lyuk) ösz. fn. Tréfás népnyelven, a hajókázható folyók partjain üresen hagyott lyukak, melyekbe a hajókötelet tartó karókat verik.

*ÖZVEGYNŐ
(özvegy-nő) l. ÖZVEGYASZSZONY.

*ÖZVEGYPÉNZ
(özvegy-pénz) ösz. fn. Özvegyjog szerént az özvegyen maradt nőnek tartásfejében járó pénz.

*ÖZVEGYSÉG
(özvegy-ség) fn. tt. özvegység-ět, harm. szr. ~e. Özvegyélet, özvegyállapot, midőn nejének holta után a férj, s férjének holta után a nő többé új házasságra nem lép, vagy azon időszak, melyet új házassági viszony nélkül töltenek el.
"Szerelmed megemészt végre,
És te maradsz özvegységre."
Csokonai. (A csikóbőrös kulacshoz).

*ÖZVEGYSÉGI
(özvegy-ség-i) fn. tt. özvegységi-t, tb. ~ek. Özvegységet illető, azzal járó; özvegységre vonatkozó. Az özvegységi jogok a magyar törvények szerént kedvezőbbek a nőkre, mint a férjekre nézve. Özvegységi gondok.

*ÖZVEGYTARTÁS
(özvegy-tartás) ösz. fn. Tartás, vagyis élelmezés, mely, mint az özvegyjognak egyik része, férje halála után az özvegynőt illeti.

*ÖZVEGYÜL (1)
(özvegy-ül) ih. Özvegy állapotban; férj, illetőleg feleség nélkül maradva. Hat évig özvegyül élt, azután megházasodott.

*ÖZVEGYÜL (2)
ÖZVEGYŰL, (özvegy-űl) önh. m. özvegyül-t. Özvegygyé leszen, özvegyi állapotra jut, midőn t. i. a férjnek felesége, vagy a nőnek férje meghal. Dögvész, háboru alkalmával sokan özvegyülnek. Megözvegyül.

*ÖZVEGYÜLÉS, ÖZVEGYÜLÉS
(özvegy-űlés) fn. tt. özvegyűlés-t, tb. ~ěk. Özvegygyé levés, özvegyi állapotra jutás.


Czuczor Gergely, Fogarasi János: A magyar nyelv szótára.
Ö bötű, 1524 szóczikkel.
Forrás: http://osnyelv.hu/czuczor/