*NY.[*]

*NY
kisded alakban ny, huszonharmadik betü a magyar ábéczerendben, s a mássalhangzók sorában tizenhatodik. Az egyszerü s keményebb n hangnak lágyított módosúlata, mint nyő (nő), nyőstény (nőstény), nyavalya (nevola), fenyeget (feneget) szókban; némely tájejtések szerint más szókban is, midőn i következik utána, mint: járnyi, ülnyi, karácsonyi, balatonyi; sőt néha az i el is marad mint csaknem az általános szokásszerént: innya (= innia), továbbá hínya, melyek Torkos Sándor szerént a göcseji nyelvjárásban kétségtelenül am. ,innia', ,hínia', és pedig az egyszerü ,inni', ,híni' helyett, mikre elég példánk van a régieknél. Általán a szók végén némely tájnyelvek lágyítva szokták ejteni az n-t, mint: keny, feny, fony, vony, szány, sőt nehány szókban mint fennyen az általános nyelvszokás is lágyan ejti. Több szóban j-ből alakult, mint: nyargal régiesen jargal, bornyu borju, varnyu varju, sarnyu sarju. Hasonlóan j raggal öszveolvadva, nny (= nyny) gyanánt hangzik az ily általános kiejtésekben: bánnya (= bánja), szánnya (= szánja), fonnya (= fonja), kennye (= ken-je) stb. noha helyesirásunkban a külön álló részeket tisztán írjuk ki, mint a zárjel közötti szók mutatják. A meny (nurus) szóban am. ~ni, meni (= menő, férjhez menő).
Mint gyökhang 1) hangutánzóknak szolgál alapul, s az illető hangnak némi erőködéssel járó kinyomását fejezi ki, s jobbára kelletlen vagy fájdalmas érzésekre vonatkozik, mint: nyaf, nyafog; nyif, nyifa; nyifog, nyiffancs; nyef, nyefeg; nyám, nyámog, nyámándi, nyáv, nyávog; nyek, nyekeg, nyekken; nyerít; nyihog, nyiharász; nyikog, nyikkan, nyikácsol, nyikorog; nyiret, nyirettyű; nyív, nyivás, nyivákol; nyöfög; nyög, nyögdicsel, nyök, nyökög, nyökörög; nyöszög, nyöszörög. Ide sorozhatók a nyal, nyel igék, s a nyál főnév. Tudnivaló, hogy mindezekben a közvetlenül következő hangzó, mint alkatrész, az illető hangutánzók jelentését módosítja, s azokat más-más árnyéklatban tünteti elé. 2) Mint előtétes hang némely rövid gyökszóknak némi nyomatékot, s határozottabb értelmet kölcsönöz, mint: nyanya (anya), nyárs, melyben a szúró eszközt jelentő ár v. árr rejlik, nyir fn. honnan nyirok, nyirkos, nyiring, hangváltozattal nyers, melyekben a híg, nedves testet jelentő ir lappang.
Az ny kezdetü gyökszók száma, mint: nyaf, nyak, nyám, nyif stb. mintegy negyven, s az ily végzetüeké, mint: any, eny, íny, gúny szintén körülbelül annyi.

*~NY
az any, eny, ány, ény, mány mény, vány vény képzők alkatrésze, pl. az arany (?), savany, heveny, silány, lepény, alkotmány, teremtmény, tanitvány, szökevény stb. szókban. l. Előbeszéd, 143 l.

*~NYA
magas hangon ~NYE, 1) névképző, mely azonban ritkán fordúl elé s többnyire kétes származásu szókban, milyenek afonya, burgonya, galagonya, mácsonya, páponya, dinnye, jegenye, melyekben talán ,növény' értelemmel bír; tehát ,nő' igéből származhatott; továbbá harisnya, koponya, finnya, kocsonya, rusnya, satnya, susnya, vésznya v. véznya, lőnye, szekernye, pernye stb. melyekben talán a na, ne képző, vagy ~nó (= n-ó), ~nő (= n-ő) részesülői végzet n-je lágyult ny-nyé, mint kezkenyő, teknyő, (törökül: tekne) stb. tájdivatos szókban is. 2) ~Nia, ~nie határtalan módi ragból változott el; l. NY betü.

*NYÁBÁLÓDIK
(nyáb-ál-ó-d-ik) k. m. nyábálód-tam, ~tál, ~ott. l. NEBELEG. Székely szó.

*NYAF
állati hang, különösen a vadakat üldöző ebeké, vagy értelmetlenül, kelletlenül, hibásan szóló emberé, melyből nyafog, nyafogás erednek; magas hangon nyef, és éles hangon nyif, ikerítve nyifnyaf. Rokon hozzá még nyáv, ,nyávog' szóban és talán nyav is ,nyavalya', ,nyavalyog' stb. szókban.

*NYAFFAN
(nyaf-u-an, nyaf-v-an) önh. Egyes nyaf hangot ad. Egyet nyaffant s megdöglött.

*NYAFFANT
(nyaf-u-an-t) alakra átható, de értelemre csak önh. s am. nyaffan; m. nyaffant-ott, htn. ~ni v. ~ani. L. NYAFFAN.

*NYAFLI
(nyaf-ol-i) mn. tt. nyafli-t, tb. ~k v. ~ak. Elkényeztetett nyafogó gyermek, nyafiga.

*NYAFOG
(nyaf-og) gyak. önh. m. nyafog-tam, ~tál, ~ott. 1) A vadászeb nyaf nyaf hangon kiált, midőn a vadakat üldözi, különösen midőn a kopó hajtani kezd. 2) Mondják emberről is, különösen gyermekről, midőn hibás szokás vagy kifejletlen hangszervei miatt értelmetlen orrhangon beszél, vagy gyermekes kényességből, daczból sí-rí. Nyafogott valamit, de nem értettem. Ez a gyermek mindig nyafog. Kérlek, ne nyafogj, hanem mondd meg, mi bajod. Ikerítve: nyifegnyafog. Vékonyhangon: nyefeg; rokonok hozzá; nyifog, nyávog.

*NYAFOGÁS
(nyaf-og-ás) fn. tt. nyafogás-t, tb. ~ok, harm. szr. ~a. Nyaf nyaf hangon szólás. 2) Éretlen, értelmetlen, gyermekes, sivórivó orrhang.

*NYAFOGÓ
(nyaf-og-ó) mn. tt. nyafogó-t. Nyaf nyaf hangon szóló; vagy gyermekesen, kényes hangon, értelmetlenül sivórivó. Nyafogó gyermekek. V. ö. NYAF.

*NYAGGAT, NYAGGATÁS
l. NYAKGAT, NYAKGATÁS.

*NYÁGÓ
falu Zemplén m.; helyr. Nyágó-ra, ~n, ~ról.

*NYÁGOVA
falu Marmaros m.; helyr. Nyágová-ra, ~n, ~ról.

*NYÁGRA
falu Arad m., erdélyi falu A.-Fehér m.; helyr. Nyágrá-ra, ~n, ~ról.

*NYÁJ
fn. tt. nyáj-at, harm. szr. ~a. Társaságban élő, együtt járó, együtt legelő négylábu állatok serege, különösen a szelid természetüeké, milyenek a juhnem alá tartozók, honnan a juhnyáj, kecskenyáj kifejezése; a szarvasmarhák serege sajátlag csorda, mint: ökörcsorda, tehéncsorda, vagy gulya, a lovaké ménes, a sertéseké konda vagy csorda. A nyájat kihajtani a legelőre. Nyájat őrizni. Egy rühes juh az egész nyájat megemészti. (Km.). "Visszavaló dolognak látván azt, mind az testi s mind az lelki dologban, az mikor az nyáj akarja es kivánja legeltetni az pásztort." Gr. Eszterházy M. nádor levele 1632-ből. (Magyar Történelmi Tár. VIII. k.). Ábel is vűn (ajándékot) az ő nyájának első fajzásiból. Mózes I. könyv. 4. fej.). Átv. ért keresztény hivek gyülekezete. Nem a mi nyájunkból való, azaz hitfelekezetünkből. A nyáj szóban alapfogalomnak látszik a sokaság, vagyis, több ugyanazon nemü állatok együttléte, társalgása, honnan legvalószinübben a sokasodást, szaporodást jelentő ne, nye, nyi, nő, nagy szókkal tehetni egy rokonságba, az n t. i. meglágyult, mint tájszokásilag a nyő, nyől; nyáj gyöke tehát ná v. nyá s a j véghang lehet képző, lehet, mint sokszor, csak szóhajlékonyító toldalékhang, mint a régies szá után száj, a bűbá után bűbáj, a régies é után éj, a régies fe után fej a több mások. Rokon hozzá idegen nyelven Vámbéry szerént a csagataj jajlak, török jajla am. nyáj; legelő; nyári lak. Beregszászi szerént a sziriai one (nyáj); távolabb a csagataj möj-mek, s török böj-mek am. nőni, továbbá a szanszkrit mah am. nő, honnan: mahat am. nagy. Továbbá, minthogy a nyájban élő állatok már természetöknél fogva szelidebbek, innen a ,nyáj' szó némely származékaiban átvitt fogalom a társas szelídség, egymás iránti vonzalom; s ebből magyarázandó különösen a nyájas származék értelme. V. ö. NYÁJAS.

*NYÁJAN
ih., mely csak a mind szóval öszvetéve divatozik: mindnyájan, melynek értelme vagy am. az egész nyáj, egész sereg együtt és öszvesen véve; vagy pedig azon szó a mind-annyian öszvetételből változott át némi módosulattal.

*NYÁJANKÉNT
(nyáj-an-ként) ih. Nyájakra osztva, seregenkint, nyájszámra. A juhokat nyájanként elhajtotta az ellenség.

*NYÁJAS
(nyáj-as) mn. tt. nyájas-t v. ~at, tb. ~ak. 1) Tulajdon eredeti értelemben mondható volna mindazon állatokról, melyek nyájban élnek, pl. a juhok, sertések, nyájas azaz nyájbeli állatok. 2) Szokott ért. mondjuk emberről, ki társalogni szeret, s mindazon tulajdonságokkal bir, melyek a társas életet kedvessé, vonzóvá teszik, tehát am. udvarias, mások iránt megelőző, barátságos, szives, kedveskedő. Nyájas társalgó. Nyájas fogadás, nyájas beszéd. Ő ma különösen nyájas volt hozzám. A hol nyájas az anya, kényes lesz a leánya. (Km.).
"A te nyájas víg személyed
Nekem így kedves."
Házasok éneke a XIV. századból.
A Debreczeni Legendáskönyvben am. kedvelt vagy kedves: "Mert a zsidó nép ő felségének tulajdon és nyájas népe volna." V. ö. NYÁJASKODÁS, NYÁJASKODIK.

*NYÁJASAN
(nyáj-as-an), ih. Udvariasan, szivesen, barátságosan, különös vonzalmat mutatva. Nyájasan üdvözölni, fogadni a vendéget. Nyájasan beszélgetni valakivel.
"Nyájasan beszélnek ő fejedelmökkel."
Feddő ének a XVI. századból.
V. ö. NYÁJAS.

*NYÁJASÍT, NYÁJASIT
(nyáj-as-ít) áth. m. nyájasít-ott, par. ~s, htn. ~ni v. ~ani. Nyájassá tesz valakit. V. ö. NYÁJAS.

*NYÁJASÍTÁS, NYÁJASITÁS
(nyáj-as-ít-ás) fn. tt. nyájasítás-t, tb. ~ok. Nyájassá tevés.

*NYÁJASKODÁS
(nyáj-as-kod-ás) fn. tt. nyájaskodás-t, tb. ~ok, harm. szr. ~a. Szives, udvarias, hizelgő, kedveskedő társalkodás. Régiesen pl. Komjátinál, a Nádor-codexben általánosabb értelemben s eredetéhez hűbben am. társas élet, társalkodás. Mai értelemben még különösen am. szerelmeskedés, szerelmi enyelgés.

*NYÁJASKODIK
(nyáj-as-kod-ik) k. m. nyájaskod-tam, ~tál, ~ott. Gyakran vagy folytatólag vagy többek iránt nyájasan viseli magát; udvariasan, szivesen, kedvesen társalkodik. Régiesen általánosabb értelemben, am. társalog, pl. a Müncheni codexben: "Ők ke(dég) Galileában nyájaskodván" (conversantibus autem eis in Galilea); a Bécsi codexben: "Ezek után a földön láttatott és emberekkel nyájaskodott" (conversatus est). Mai értelemben még különösen szerelmi vonzalomból hizelkedik, kedveskedik, enyeleg. Szép nőkkel nyájaskodni. V. ö. NYÁJAS.

*NYÁJASODIK
(nyáj-as-od-ik) k. m. nyájasodtam, ~tál, ~ott. Mondják emberről, ki előbb viszszatartó, magának való, vad természetü volt, de már simulni, társas életet kedvelni, másokhoz barátságos, szives lenni kezd.

*NYÁJASSÁG
(nyáj-as-ság) fn. tt. nyájasság-ot, harm. szr. ~a. Tulajdonság, midőn valaki mások iránt szives, barátságos, megelőző, udvarias, hizelgő, kedveskedő, szelid. Szivbeli, tettetett nyájasság. A házi ur nyájassága fűszerezte a lakomát. Különös nyájassággal fogadni a kedves vendéget.
"Bánatos érzéssel nézek vissza rátok,
Ti szelid szerelmek s vidám nyájasságok
Örömmel telt órái."
Berzsenyi D.
V. ö. NYÁJAS.

*NYÁJBELI
(nyáj-beli) ösz. mn. Nyájból való, nem magányosan, nem különösen járó, élő. Nyájbeli juhok. Azon nyájbeli am. egy nyájból való; különösen, emberekre alkalmazva, am. egy osztálybeli, egy életsorsu, pl. az egy hitvalláson vagy egy lelki pásztor alatt levő hivek egy nyájbeliek.

*NYÁJĚB
(nyáj-ěb) ösz. fn. Eb, mely a nyájat kisérni, őrizni, terelni szokta; pásztorok ebe.

*NYÁJŐR
(nyáj-őr) ösz. fn. Személy, ki felügyelőképen a nyájjal jár, azt legelteti, s gondot visel rá; szokott, de idegen kifejezéssel: pásztor. Mondatik ebről is, mely a nyájat, illetőleg a nyájőrt kiséri.

*NYÁJŐRZŐ
(nyáj-őrző) ösz. fn. l. NYÁJŐR.

*NYÁJVEZÉR
(nyáj-vezér) ösz. fn. A nyájban élő állatok között az, mely járáskeléskor a többi előtt szokott menni, pl. a juhok nyájvezére kos vagy ürü, a kecskéké bak. Minthogy a nyájvezér nyakára rendesen kolompot kötnek, innen máskép: kolompos a neve.

*NYAK (1)
fn. tt. nyak-at, harm. szr. ~a. 1) Állati test része a derék és fej között. Vastag, vékony, hosszu, rövid nyak. Egyenes, görbe nyak. Nyakat kinyújtani, öszvehúzni, meggörbíteni, félrehajtani. Nyakon csapni, ütni, vágni, felejteni valakit. Nyakon csípni, ragadni a tolvajt. Nyakra fojtani a kötelet. Kolompot kötni az ökör nyakára. Szeretnék az egerek, ha kolompot kötnének a macska nyakára. (Km.). Nyakig bemenni a vízbe. Nyakig adósságba verni magát, am. egészen eladósodni. Nyakát meghosszabbítni am. felakasztani. "Ha városi tolvajt fognak meg, arra olyan itéletet teszen, hogy fel nem akasztják, ha fizethet neki; de ha nem, abban bizonyos lehet, hogy meghosszabbítják a nyakát." (Mikes Kelemen). Nyakra főre, am. nagy sietséggel, hirtelenkedve. 2) Minthogy némely barmok igát viselnek nyakaikon, innen átv. ért. nyomásra, teherre vonatkozik. Nyakára járnak a hitelezők, kéregetők. Nyakán marad a sok adósság. Kérlek, ne járj a nyakamra. Nem tudom őt lerázni a nyakamról. Nyakig vagyok már vele. Ott ült a nyakamon. Nyakamon van. Nyakán van az ellenség. Nyakába varrta magát. "Úgy hiszem az az mi vörös vitézünk az eget is nyakamba szakasztaná, ha bírna vele." Gr. Eszterházy M. nádor levele 1631-ből. (Újabb Nemzeti Könyvtár). 3) Minthogy s életnek szükséges kelléke, a lélekzés, a nyak belsejében megy véghez, innen átv. ért. am. élet. Nyakamat teszem föl rá, hogy nem igaz. Nyakába került. Nyakát szegte. 4) Különös szólamok: nyakába venni a várost, a világot, am. bebarangolni. Nyakamra nőtt, oly nagy lett mint én. Nyaka közé szedte lábát am. elillant. Nyakon csípni am. fülönfogni. Nyakat vonszanak egymással, azaz, veszekednek. Nyaka közé verni stb. Bizonyos edények vagy más testek azon karcsúbb része, mely a többi részhez képest olyan, mint az állatok nyaka azok derekához. Korsó nyaka. Palaczk nyaka. Lopótök nyaka. Hegedű nyaka. 6) A növénytanban a vált szirmu bokréta keskenyedő s a csészébe nyuló része; ilyen nyaka van pl. a szegfű szirmainak. (Ungvis).
Hangra és értelemre megegyeznek vele a török jak szón kivül, mely Vámbéry szerént am. nyakgallér, a német Nacken, angol neck, svéd nacke, dán nakke, olasz nuca, nocco, finnlapp nikke, franczia nuque, a középkori latin genuculum. Ha e szóban alapfogalmul a hajlékonyságot veszszük, a nyak am. a megfordított kany, melyből kanya v. konya, kanyar, konyúl stb. származnak, s rokon hozzájok: könyök gyöke köny, minthogy a könyök is hajlást, kinyulást jelent, mint a láb konyulását jelentő hellen gonu, és német Knie, melynek ismét a fordított nicken, neigen, felel meg. Hogy a nyak szóval a magyar a hajlás fogalmát kapcsolta öszve, onnan is kitetszik, mert a népies nyaklik am. hajlik, csuklik, félre szegűl nyakingat am. biczeg, gyökinget, és nyakint am. biczczent. V. ö. KACS, KACSKARINGÓ, KAJ, KAJSZ, KAJSZA, KAJMÓ.

*NYAK (2)
vékonyhangon: nyek, elvont gyök nyakgat s talán nyakángat szóban is; l. ezeket.

*NYÁK
fn. tt. nyákot; l. NYÁLKA.

*NYÁKA
l. NYÁLKA.

*NYAKAGYAR
(nyak-agyar) ösz. fn. Növénynem a hathímesek seregéből és egyanyások rendéből; csészéje nincs, bokrétája harangforma, hat szirmu, minden második szirom tövén belül két bibircsó. (Erythronium).

*NYAKÁNGAT
(nyak-án-g-at) önh. m. nyakángat-tam, ~tál, ~ott. Vonakodást nyilvánít, mintegy nyakat fordít; vagy talán az elvont nyak (nyek) gyökből származott, mintegy nyekegve vagy nyekegéssel válaszol valamire. Székely szó. Te mít nyakángatsz annyit, tán nem akarsz jőni. (Kriza J.).

*NYAKÁNGATÁS
(nyak-án-g-at-ás) fn. tt. nyakángatás-t. tb. ~ok. Vonakodás nyilvánítása. V. ö. NYAKÁNGAT.

*NYAKAS
(nyak-as) mn. tt. nyakas-t v. ~at, tb. ~ak. Tulajd. ért. nyakas minden állat, melynek nyaka van. Átv. 1) mondjuk némely növényterményekről, melyeknek nyelvszokás szerént nyakuk van. Nyakas körte. Nyakas tök. Nyakas szirom a virág bokrétájában. 2) Mondják edényekről, melyek közepe karcsúbb, mint alsó és felső részök. Nyakas kancsó, korsó, pohár. 3) Makacs, ellenszegülő természetü, kinek akarata hajlatlan, mint a szilaj, makacs barom nyaka, midőn megköti magát, honnan a km.: Kemény a nyaka, vagy ökör, vagy okos.

*NYAKASAN
(nyak-as-an) ih. 1) Nyakkal nőve, nyakkal ellátva. 2) Makacsul, magát megkötve föltételében, minden józan okok daczára, hajlatlanul. Nyakasan ellenszegülni.

*NYAKASÍT, NYAKASIT
(nyak-as-ít) áth. m. nyakasít-ott, par. ~s, htn. ~ni v. ~ani. Nyakassá, makacscsá, önfejüvé tesz valakit. Elnyakasította a gyermekét.

*NYAKASÍTÁS, NYAKASITÁS
(nyak-as-ít-ás) fn. tt. nyakasítás-t, tb. ~ok, harm. szr. ~a. Nyakassá v. makacscsá tevés.

*NYAKASKODÁS
(nyak-as-k-od-ás) fn. tt. nyakaskodás-t, tb. ~ok, harm. szr. ~a. Akaratbeli megátalkodás, makacskodás, fejeskedés, föltett szándékhoz való hajlatlan ragaszkodás, mely bizonyos daczczal jár.

*NYAKASKODIK
(nyak-as-k-od-ik) k. m. nyakaskod-tam, ~tál, ~ott. Folytonosan, vagy gyakran makacsul viseli magát, nem enged, józan okokra nem hallgat, megköti magát. V. ö. NYAKAS, 3).

*NYAKASODÁS
(nyak-as-od-ás) fn. tt. nyakasodás-t, tb. ~ok, harm. szr. ~a. Nyakassá v. fejessé levés.

*NYAKASODIK
(nyak-as-od-ik) k. m. nyakasodtam, ~tál, ~ott. Átv. ért. nyakassá, azaz makacscsá, fejessé válik. A gyermek nyakasodik, ha sokat ingerkednek vele.

*NYAKASSÁG
(nyak-as-ság) fn. tt. nyakasságot, harm. szr. ~a. Átv. ért. tulajdonság, midőn valaki makacsul, megátalkodva s némi daczczal ragaszkodik föltételeihez. Rokon értelmüek vele: makacsság, fejesség, daczosság, megátalkodottság.

*NYAKASZAKADTÁBAN
ih. Oly annyira, hogy csaknem nyaka szakad benne. Nyaka szakadtában futni, dolgozni.

*NYAKAVÁGÓ
(nyaka-vágó) ösz. fn. Augustus hó 29-dik napja, melyen a keresztény anyaszentegyház Keresztelő, sz. János lefejezésének emlékét ülli. Nyakavágói pesti vásár. A szerencsétlen mohácsi ütközet nyakavágó (sz. János) napján történt.

*NYAKAZ
(nyak-az) áth. m. nyakaz-tam, ~tál, ~ott, par. ~z. Állatnak vagy más testnek nyakát vágja, metszi. A halálra itéltet lenyakazni. A pulykákat nyakazni szokták. Ezen igekötővel meg am. nyakon ver, üt, szorongat valakit. Jól megnyakazták.

*NYAKAZÁS
(nyak-az-ás) fn. tt. nyakazás-t, tb. ~ok, harm. szr. ~a. Cselekvés, mely által valakit v. valamit nyakaznak. V. ö. NYAKAZ.

*NYAKAZTAT
(nyak-az-tat) miv. m. nyakaztattam, ~tál, ~ott. Eszközli, parancsolja, hogy valakit vagy valamit nyakazzanak. V. ö. NYAKAZ.

*NYAKBAÖLTŐ
(nyakba-öltő) ösz. mn. és fn. Nyakba akasztott, pl. tarisznya, láncz; főnevül pedig leginkább tarisznyát értenék alatta. Másképen nyakbavető.

*NYAKBAVETŐ
(nyakba-vető) l. NYAKBAÖLTŐ. Nyakbavető török kard. Nyakbavető arany láncz. (Szabó D.).

*NYAKBELI
(nyak-beli) ösz. fn. Nyakat takaró ruha, mint a lábravaló: lábbeli. Szokottabban nyakravaló, nyakkendő.

*NYAKBETEGSÉG
(nyak-betegség) ösz. fn. Betegség a nyakon, pl. a guga, görvély, daganat.

*NYAKBODOR
(nyak-bodor) ösz. fn. Bodros gallér, mely némely öltönyökön a nyakat keríti.

*NYAKBONCZ
(nyak-boncz) ösz. fn. Nyakat ékesítő gyöngyfüzér vagy láncz. V. ö. BONCZ.

*NYAKCSAPFŰ
(nyak-csap-fű) ösz. fn. A péra nevü növények neme alá tartozó növényfaj; szára arasznyi, fűnemü, ágatlan; virágai a levelek felső lapján, egy kis levélkefödél alatt. (Ruscus hypoglossum). Máskép: bájfű, nyelvespéra. V. ö. PÁRA.

*NYAKCSATLÓ
(nyak-csatló) ösz. fn. Csatos nyakravaló; különösebben örv az ebek nyakán.

*NYAKCSIGA
(nyak-csiga) ösz. fn. A hátgerincznek azon hét legfelsőbb gyűrüs csontjai, melyek az emberi nyakat képezik, s forgékonynyá teszik. (Vertebrae colli.) Személyragozva: nyakamcsigája, nyakadcsigája stb.

*NYAKCSIGOLYA
l. NYAKCSIGA.

*NYAKDÍSZ
(nyak-dísz) ösz. fn. Fényüzési öltözékszer, mely különösen a nyakat ékesíti, milyenek a gyöngyfüzérek, nyaklánczok, nyakszalagok, nyakbodrok.

*NYAKÉKESSÉG
(nyak-ékesség) l. NYAKDÍSZ.

*NYAKÉREM
(nyak-érem) ösz. fn. Érem azaz emlékpénz, melyet nyakba akasztanak.

*NYAKFÁJÁS v. ~FÁJDALOM
(nyak-fájás v. ~fájdalom) ösz. fn. Nyakbetegségből származó fájdalmas érzés, különösen a nyak belső részeiben, mint torokgyuladás, a nyeldeklőnek megdagadása stb.

*NYAKFALVA
(nyak-falva) ösz. fn. Tréfás népnyelven am. nyak tája. "Nyakfalvára megyek, pofonszállást kérek" köznépiesen am. nyakon csaplak, felpofozlak.

*NYAKFÁTYOL
(nyak-fátyol) ösz. fn. Nyakra kötött, nyakat takaró, nyakon hordozni szokott fátyolféle kendő.

*NYAKFEKÉLY
(nyak-fekély) ösz. fn. Fekély a nyaknak külső vagy belső részeiben.

*NYAKFODOR
(nyak-fodor) ösz. fn. l. NYAKBODOR.

*NYAKFÜGGŐ
(nyak-függő) ösz. fn. Nyakdísz, mely a nyakról aláfügg, pl. kereszt, szalagcsokor.

*NYAKGAT
(nyak-og-at) gyak. áth. m. nyakgat-tam, ~tál, ~ott, par. nyakgass. Vagy am. valakit nyakánál szorongat, fojtogat; vagy pedig mivel különösen a nyak szorongatása alatt bizonyos nyak nyek hangot nyom ki a szenvedő: innét e szónak hangutánzó jelentése van, s egyezik vele a vékonyhangu nyekget, melynek önható törzse nyekeg, s a nyek gyökből származik nyekken is. Szélesb ért. kínoz, gyötör, keményen nyomkod, s ez által fájdalmas nyökögésre kényszerít valakit vagy valamit.
Nyakgatni a gyereket, a kutyát. Képzésre hasonlók hozzá a fak, szak, lik gyökökből eredő fakgat, szakgat, likgat.

*NYAKLATÁS
(nyak-og-at-ás), fn. tt. nyakgatás-t, tb. ~ok, harm. szr. ~a. Cselekvés, mely által embert vagy más állatot nyakgat valaki. V. ö. NYAKGAT.

*NYAKGERINCZ
(nyak-gerincz) ösz. fn. lásd NYAKCSIGA.

*NYAKHÁLÓ
(nyak-háló) ösz. fn. Hálóforma takaró, a kényesebb úri lovak nyakát befödni való, s a legyek csipése ellen oltalmazó.

*NYAKIDEG
(nyak-ideg) ösz. fn. Ideg a tulajdon értelmü állati nyakban. V. ö. IDEG.

*NYAKINGAT
(nyak-in-g-at) önh. m. nyakingat-tam, ~tál, ~ott. A székelyeknél am. gyökinget v. gyökkenget, szundikálva bólogat.

*NYAKINT
(nyak-int) önh. m. nyakint-ott, htn. ~ni v. ~ani. A székelyeknél am. biczczent (Kriza János), t. i. a nyakával vagyis fejével. V. ö. NYAKINGAT.

*NYAKIZOM
(nyak-izom) ösz. fn. Izmok a nyakban. Széles nyakizom, mely a melltől nyúlik fölfelé; domboru nyakizom, mely a nyakat hátrahajtani segíti; hosszu nyakizom, mely a nyakat előre hajlítja.

*NYAKKALODA
(nyak-kaloda) ösz. fn. 1) Karika vasból, valamely pelengéren vagy falon, melylyel a vád alatt levő vagy elitélt vétkes nyakát odaszorítják. 2) Fából vagy vasból csinált karikaféle eszköz, melyet akkor vetnek a vétkes nyakára, midőn valahová viszik, melynek egyszersmind kézszorító gyűrűi is vannak. Máskép gúnyosan: hegedű. 3) A vadászok nyelvén a föntebbiekhez hasonló alaku eszköz, mely az átbuvó borzot megfojtja. (Bérczy Károly).

*NYAKKÁVA
l. NYAKKALODA.

*NYAKKENDŐ
(nyak-kendő) ösz. fn. Kendő, melyet nyakra szoktak kötni. Selyem, tarka, fekete nyakkendő. Aranycsipkés nyakkendő.

*NYAKKÖTŐ
(nyak-kötő) ösz. fn. Szalagféle nyakravaló. Különösebben az ebek nyakára való örv.

*NYAKKUPA
(nyak-kupa) ösz. fn. Vas megyében am. völgyecske, az emberi nyak hátsó oldalán, a fejnek tövében.

*NYAKLÁNCZ
(nyak-láncz) ösz. fn. Nyakdíszül szolgáló, aranyból, ezüstből való láncz.

*NYAKLÉ
(nyak-lé) ösz. fn. Gúnyos népnyelven am. nyakon csapás, valamint poflé am. pofonütés.

*NYAKLEVES
(nyak-leves) ösz. fn. Lásd NYAKLÉ.

*NYAKLIK
(nyak-l-ik) k. m. nyakl-ott, htn. ~ani. Népies nyelven, valamely hajlékony test félre, hátra, vagy előre görbed, csuklik. Különösen mondják késről, midőn hátra csuklik.

*NYAKLÓ
(nyak-ol-ó) fn. tt. nyakló-t. 1) Kötél vagy szíj, vagy láncz, melylyel a befogott ló nyakát a rúdhoz kötik. Oly alkotásu, mint hasló, a ló hasát átkötő heveder. 2) Sopron megyében nadrágtartó (Hosenträger). 3) Kenessey hajózási műszótárában azon karika, melyet kötél végén csinálnak, hogy azt valahol beakaszthassák, vagy vele valamit szorosan tarthassanak (Flechting, Stropp); továbbá azon kötél, mely az árboczon körülvetve, a vitorlafát középen átöleli s tartja (Rack einer Raa).

*NYAKLÓLÁNCZ
ösz. fn. l. NYAKLÓ, 1).

*NYAKLÓSZÍJ
(nyakló-szíj) ösz. fn. 1) Lásd NYAKLÓ, 1). 2) Csép nyelét a hadaróval öszvekötő szíj.

*NYAKLÓZ
(nyak-ol-ó-z) áth. m. nyaklóz-tam, ~tál, ~ott, par. ~z. Nyaklót köt a ló nyakára, s a rúdhoz köti vele; általában valamit nyaklóval ellát. V. ö. NYAKLÓ.

*NYAKLÓZÁS
(nyak-ol-ó-z-ás) fn. tt. nyaklózás-t, tb. ~ok, harm. szr. ~a. Cselekvés, midőn nyaklót vetnek a ló nyakára; áltálán midőn valamit nyaklóval ellátnak.

*NYAKMEREVEDÉS
(nyak-merevedés) ösz. fn. A nyaknak olyan állapota, midőn hajlékonyságát veszítve feszessé leszen. Máskép Szabó D. szerint farkasnyak.

*NYAKMIRIGY
(nyak-mirigy) ösz. fn. Azon mirigyek, melyek a fejhajlás mögött fekszenek, a melyekben a fejnek szivó erei (vasa absorbentia) mind öszvegyülnek. (Glandulae jugulares).

*NYAKÓ
(nyak-ó) fn. tt. nyakó-t. 2) Növénynem az öthímesek seregéből és egyanyások rendéből; csészéje öthasábu, bokrétája tölcséres, görbenyaku (honnan a neve); magva négy. (Lycopsis). 2) Görbe nyaku ember.

*NYAKÓCZ
(nyak-ó-cz) mn. tt. nyakócz-ot. 1) Bodrogközben am. meztelen nyaku. 2) l. CZÉRNAKÜRT.

*NYAKÓCZON
(nyak-ó-cz-on) ih. Meztelen nyakkal.

*NYÁKONY
(nyák-ony) fn. tt. nyákony-t, tb. ~ok. Zöldes hártya a lomha folyón vagy álló vizen. (Id. Mándy Péter).

*NYÁKOS
(nyák-os) v. NYÁKÁS (nyáka-as) l. NYÁLKÁS.

*NYÁKOSSÁG
(nyák-os-ság), lásd NYÁLKÁSSÁG.

*NYAKPERECZ
(nyak-perecz) ösz. fn. 1) Lásd NYAKKALODA. 2) Azon gyűrűs csontok, melyek a nyakgerinczet képezik. 3) Az öthímesek seregéből és egyanyások rendéből való növénynem, melynek bokrétája kerékforma, nyaka rövid, torkolatán kidőledt karika, honnan a neve. (Cortusa).

*NYAKPIRICS
(nyak-pirics) ösz. fn. Nyakon csapás, nyakra ütött fricska; pofleves. V. ö. PIRICS.

*NYAKPRÉM
(nyak-prém) asz. fn. Némely, különösen télrevaló meleg öltözékeken azon prém, mely a nyakat övedzi. Nyakprém a mentén, subán, ködmenen. Különösen prémgallér, melyet nyak közé kötnek.

*NYAKRAFŐRE
(nyakra-főre) ösz. ih. Átv. ért. nagy hirtelenséggel kapkodva, mindent egymásra hányva, nagysietve.

*NYAKRAVALÓ
(nyakra-való) ösz. fn. Általán, mit a nyakra szoktak kötni, mint főkép: nyakbodor, gallér, nyakkendő. Tréfás népnyelven, akasztófa kötele. Ráfujtották a nyakravalót, am. felakasztották.

*NYAKRAVALÓS
(nyakra-valós) ösz. fn. Nyakravalót viselő. Selyem nyakravalós legény.

*NYAKRAVALÓZ
(nyakra-valóz) ösz. áth. nyakravalóz-tam, ~tál, ~ott, par. ~z. Nyakravalóval ellát. Átv. gúnyos ért. nyakánál fogva felakaszt valakit. Megnyakravalózták.

*NYAKRÉSZ
(nyak-rész) ösz. fn. Általán az állat nyakából való rész. Különösen koncz, az ennivaló állatok nyakáról, milyen a szarvasmarhák tarja.

*NYAKROVAT
(nyak-rovat) ösz. fn. Növénynem a hathímesek seregéből és egyanyások rendéből; csészéje nincs, bokrétája hat szirmu, a minden szirom tövén belül egy hoszszudad árkocska, honnan a neve. (Uvularia).

*NYAKSI
(nyak-as-i) mn. tt. nyaksi-t, tb. ~ak. Vállak közé merült, rövid, görbe nyaku. Gúnyos értelme van, mint a buksi, töksi, vaksi, silapsi szóknak.

*NYAKSINÓR
(nyak-sinór) ösz. fn. l. NYAKZSINÓR.

*NYAKSZALAG
(nyak-szalag) ösz. fn. Szalag, melyet ékességül vagy más okból, pl. csúz ellen viselnek a nyakon.

*NYAKSZEG
(nyak-szeg) ösz. fn. Szeg fából vagy vasból, melylyel az igát a szekérrudhoz vagy tézslához csatolják.

*NYAKSZEGÉS
(nyak-szegés) ösz. fn. A nyaknak ficzamodása, kitörése, s minthogy ez gyakran halált hoz, jelent egyszersmind halálos veszedelmet.

*NYAKSZEGŐ
(nyak-szegő) ösz. mn. Tulajdon ért. nyakficzamító, nyaktörő. Átv. ért. halálos veszedelemmel járó, halállal fenyegető. Nyakszegő utakon, meredek hegyeken járni.

*NYAKSZER
(nyak-szer) ösz. fn. Amit valaki gyógyszerül, vagy bizonyos veszedelmek ellen ovószerül visel a nyakán, pl. selyemsinór a hurut ellen.

*NYAKSZIJ
(nyak-szíj) ösz. fn. Szij, melyet némely állatok nyakára kötnek, pl. nyakló a befogott lovak nyakán, vagy örv az ebekén.

*NYAKSZIRT
(nyak-szirt) ösz. fn. Az emberi nyaknak hátulsó részén való dudorodás. Nyakszirton ütni valakit.

*NYAKSZIRTCSONT
(nyak-szirt-csont) ösz. fn. Csont a nyakszirtban. V. ö. NYAKSZIRT.

*NYAKSZORÍTÓ
(nyak-szorító) ösz. mn. és fn. Általán, mivel a nyakat megszorítják, vagy ékességül átkötik, mint nyakzsinór, nyakszalag, nyakláncz. Nyakszorító vas, örv, gyöngyök.

*NYAKTÁLYOG
(nyak-tályog) ösz. fn. Tályog nevű daganat a nyakon. V. ö. TÁLYOG.

*NYÁKTAPASZ
(nyák-tapasz) ösz. fn. Növények és magvak nyálkáiból készített gyógytapasz.

*NYAKTEKERCS
(nyak-tekercs) ösz. fn. 1) Görcsös baj a nyakban, mely azt ideoda tekeri, rángatja. 2) Madárfaj. (Jynx torquilla.)

*NYAKTEKERŐ
(nyak-tekerő) ösz. mn. és fn. 1) Személy, ki bizonyos görcsbajok következtében nyakát ideoda tekerni, rángatni szokta. 2) Nyaktekercs madár. (Jynx torquilla).

*NYAKTILÓ
(nyak-tiló) ösz. fn. Embereket lefejezni való halálos eszköz, vagy gép, mely némileg a kendertilóhoz hasonló. (Guillotine).

*NYAKTILÓZ
(nyak-tilóz) ösz. áth. Valakinek fejét nyaktilóval levágja. V. ö. NYAKTILÓ.

*NYAKTŐ
(nyak-tő) ösz. fn. A nyaknak azon része, mely az első és második gyűrűcsont között fekszik. Nyaktőben kitörni a nyakat.

*NYAKTÖRÉS
(nyak-törés); NYAKTÖRŐ, (nyak-törő) l. NYAKSZEGÉS; NYAKSZEGŐ.

*NYAKVÁGÓ
(nyak-vágó) ösz. fn. A Müncheni codexben, Szabó Dávidnál stb. am. hóhér.

*NYAKVAS
(nyak-vas) ösz. fn. l. NYAKKALODA.

*NYAKZSINÓR
(nyak-zsinór) ösz. fn. 1) Zsinór, melyet valaki nyakdíszül visel, különösen melyre gyöngyöket, drágaköveket, pénzeket stb. fűznek. 2) A törököknél azon zsinór, melylyel valakit halálra fojtanak.

*NYAL
áth. m. nyal-t. 1) Nyelvét valamely testnek fölszinén húzogatja. A macska a maga talpát nyalja. Minden tehén a maga borját nyalja. (Km.) Nem borja, nem nyalja. (Km.). 2) Köznyelven am. csókol. A szerelmesek nyalják egymást. Nyalták falták egymást, hogy öröm volt őket nézni. (Népmese). 3) A nyelvnek huzogatása által felszí, felszörpöl valamit. A medve örömest nyalja a mézet. A juhok nyalják a sót. A vénkecske is megnyalja a sót. (Km.). A ki sok mézet nyal, keserűt is fal. (Km.). Igekötőkkel: felnyalni, kinyalni, körülnyalni, megnyalni. Minthogy a nyalás rendesen tetszésből ered, innen: benyalni magát valahová am. hízelkedés által kedvessé lenni; kinyalni magát am. simává, csinossá, széppé tenni. Megvető értelemben am. csúfol hizeleg, alávaló módon keresi mások kedvét; továbbá, mások asztalánál élősködik, torkoskodik.
Ezen igében azon alaphang rejlik, melyet a mozgó, különösen nedvet nyaló nyelv adni szokott, rokon a nyál, nyel, nyelv szókkal, s alkotó részeit csakugyan az ny és l nyelv- és rokonhangok teszik más nyelvekben is, mint a finn nuolen (nyalok), nielen (nyelek), a latin lingo, lambo, a német lecken, labben, a hellen leícw stb. igékben. V. ö. NYÁL.

*NYÁL
fn. tt. nyál-at, harm. szr. ~a. 1) Azon nedv, mely a szájban az úgynevezett nyálmirigyek által kifejlődik, az ételekkel vegyülve a gyomorba megy, s azokat megemészteni segíti, s mely néha evésen kivül is kisebb vagy nagyobb mennyiségben kiszivárog. Az ételt nyállal megnedvesíteni. Lenyelni, kipökni a nyálat. Beszédközben fecseg a nyála. Átv. ért. foly a nyála valamire am. igen kiván valamit. 2) Szélesb ért. némely híg testek, nedvek, melyek a szájbeli nyálhoz némileg hasonlók, pl. nyál a csigákon, békákon. Átv. értelme van a farkasnyál, ökörnyál szókban, melyeket l. saját rovataik alatt.
Nyelvünkben legrokonabb hozzá: nyal, nyel, továbbá nyám, nyámog, s úgy látszik, valamennyi a nedves és mozgó nyelv hangjának utánzása. Finnül Fábián István szerént nila, nilja. Csagataj nyelven Vámbéry szerént jala am. nyál, jalin am. nyelv, s a csagataj és török jalamak am. nyalni. V. ö. NYAL.

*NYALÁB
(nyal-áb) fn. tt. nyaláb-ot, harm. szr. ~ja. Vékonyabb szálakból, vagy göngyölékeny testekből akkora csomó, vagy kötés, melyet kézben vagy hón alatt el lehet vinni. Nyalábveszsző, nyalábszéna, nyalábszalma, nyalábkender, nyalábpapiros, nyalábruha, nyalábvászon, nyalábpávatoll. A nyaláb kisebb, mint a kéve, s körülbelül egy fogásra való, s legközelebb áll a marok szóhoz, csakhogy ez száratlan, nyeletlen testek mennyiségét is jelenti, pl. marokpor, marokarany. Szélesb ért. csomóba kötött málhaféle holmi, melyet kézben, vagy hón alatt lehet vinni.
Ha e szóban alapértelmül azt veszszük, hogy kézzel vagy karral átfogható csomót jelent; úgy legvalószinübben azon magyar szónkkal állíthatjuk rokonságba, mely a testek kézbefogható részét jelenti, és ez a nyel (manubrium), miszerint nyaláb magas hangon volna nyeléb, s valamint a nyelnek a latin manubrium, úgy a nyelébnek manipulus felel meg.

*NYALÁBDAD
(nyal-áb-dad) mn. tt. nyalábdadot. Nyaláb alaku.

*NYALÁBKA
(nyal-áb-ka) fn. tt. nyalábká-t. A maga nemében kisded nyaláb.

*NYALÁBOCSKA
(nyal-áb-ocs-ka) fn. tt. nyalábocskát. L. NYALÁBKA.

*NYALÁBOL
(nyaláb-ol) áth. m. nyalábol-t. 1) Nyalábba vagy nyalábokba köt valamit. 2) Nyalábnyi mennyiségben megfog, kézbe vesz valamit: Átnyalábolni, felnyalábolni valamit.

*NYALÁBOLÁS
(nyal-áb-ol-ás) fn. tt. nyalábolás-t, tb. ~ok. Nyalábba vagy nyalábokba kötés. Nyalábnyi mennyiségben kézbevétel.

*NYALADÉK
(nyal-ad-ék) fn. tt. nyaladék-ot, harm. szr. ~a v. ~ja. Holmi édesség, csemegeféle, melyet inkább csak nyalni, szopogatni, mint enni vagy rágni szoktak. Máskép: nyalánkság. 2) Gyógyászati értelemben olyan szer, melyet mintegy nyalva, szopogatva kell bevenni. Máskép: nyalat.

*NYÁLADÉK
(nyál-ad-ék) fn. és mn. tt. nyáladék-ot, harm. szr. ~a v. ~ja. 1) Nyálféle nedvesség. Átv. gúnyos ért. Kemenesalján s Győr megyében: ki nem fejlett testü és eszü fiatal ember, éretlen, ügyetlen süheder; aljasabban szólva: taknyos, pállott száju, kinek nyála foly. Ilyen nyáladékra, mint te, nem is nézek.

*NYÁLADZIK
(nyál-ad-oz-ik) k. m. nyáladz-ott, par. ~zál, htn. ni v. ~ani. Nyál foly belőle. Nyáladzik a szája. Átv. ért. nyálféle nedvet izzad ki. A csigák tavaszkor nyáladzanak.

*NYALAKODÁS
(nyal-ak-od-ás) fn. tt. nyalakodás-t, tb. ~ok, harm. szr. ~a. Valamely édes testnek szopogatása; torkoskodás. Átv. ért. csókolgodás. V. ö. NYALAKODIK.

*NYALAKODIK
(nyal-ak-od-ik) k. m. nyalakodtam, ~tál, ~ott. 1) Valamely édes, vagy ízletes testet nyalogat, szopogat. Különösen, torkoskodik, ahol ételhez italhoz fér, eszik, iszik belőle. Konyhán nyalakodni. Mások asztalán nyalakodni. Ebek módjára nyalakodni. 2) Átv. ért. népies kifejezéssel, csókolkodik.

*NYALAKOSZIK
l. NYALAKODIK.

*NYALÁNK
(nyal-ánk) mn. tt. nyalánk-ot. 1) Torkos, ki minden enni inni valót kóstolgatni szeret; tányérnyaló. 2) Étvágyat csiklandó, ingerlő, az inynek különösen kedves, csemegeféle. Nyalánk ételek, italok. Nyalánk falat. V. ö. NYAL.

*NYALÁNKODIK
(nyal-ánk-od-ik), l. NYALAKODIK 1); és NYALÁNKOSKODIK.

*NYALÁNKOSKODIK
(nyal-ánk-os-k-od-ik) k. m. nyalánkoskod-tam, ~tál, ~ott. Torkoskodik, minden ételt italt kóstolgat, izlelget. l. NYALÁNK.

*NYALÁNKOZIK
(nyal-ánk-oz-ik), k. l. NYALAKODIK, 1); és NYALÁNKOSKODIK.

*NYALÁNKSÁG
(nyal-ánk-ság) fn. tt. nyalánkság-ot, harm. szr. ~a. 1) Nyalánkoskodó tulajdonság. 2) Csemegeféle étel vagy ital, mely inkább étvágygerjesztésre, vagy torkoskodásra, az inynek csiklandozására, mint éhet és szomjat kielégíteni való. Különösen ide értetnek holmi édességek, czukrászféle sütemények stb.

*NYALÁNKSZER
(nyalánk-szer) ösz. fn. Lásd NYALÁNKSÁG, 2).

*NYALÁS
(nyal-ás) fn. tt. nyalás-t, tb. ~ok, harm. szr. ~a. A nyelvnek működése, midőn valamit nyal. Átv. ért. tányérnyalás, am. mások asztalánál való élősködés. Nyalásfalás, am. csókolkodás. V. ö. NYÁL.

*NYÁLAS
(nyál-as) mn. tt. nyálas-t v. ~at, tb. ~ak. Nyállal bővelkedő, vagy nyállal nedvesített, mocskolt. Nyálas száj. Nyálas pipaszár. Nyálas fonal. Nyálas csiga, béka. Nyálas padló. V. ö. NYÁL.

*NYÁLASAN
(nyál-as-an) ih. Nyálas állapotban.

*NYÁLASÍT, NYÁLASIT
(nyál-as-ít) áth. m. nyálasít-ott, par. ~s, htn. ~ni v. ~ani. Nyálassá tesz, nyállal beken, megnedvesít. Fonáskor megnyálasitani a szöszt. A csiga megnyálasítja a földet, a merre mász. V. ö. NYÁLAS.

*NYÁLASÍTÁS, NYÁLASITÁS
(nyál-as-ít-ás) fn. tt. nyálasitás-t, tb. ~ok, harm. szr. ~a. Nyálassá tevés, nyállal bekenés.

*NYÁLASKA
(nyál-as-ka) fn. tt. nyálaskát. Apró nyári körtefaj.

*NYÁLASKODÁS
(nyál-as-k-od-ás) fn. tt. nyálaskodás-t, tb. ~ok, harm. szr. ~a. Átv. ért, szeméremsértő beszédü, mocskos, izetlen tréfálkodás.

*NYÁLASKODIK
(nyál-as-kod-ik) k. m. nyálaskod-tam, ~tál, ~ott. Átv. ért. izetlen, sületlen, mocskos tréfákat űz, a mintegy erkölcsileg benyálazza, bemocskítja a száját.

*NYÁLASODIK
(nyál-as-od-ik) k. m. nyálasodtam, ~tál, ~ott. 1) Nyálassá leszen, nyáltól bemocskolódik, vagy nyál szivárog ki belőle. A rágott étel megnyálasodik. 2) Mondják némely növényi testekről, nevezetesen nedveikről, midőn romlani, és sürüdni kezdenek. Nyálasodik a tisztátalanul tartott bor. Máskép: nyúlósodik.

*NYÁLASSÁG
(nyál-as-ság) fn. tt. nyálasság-ot, harm. szr. ~a. Tulajdonsága valaminek, midőn nyálas, különösen némely nedveknek rohadása, mely által, mint a nyál, ragadósakká, s nyulósakká lesznek.

*NYÁLASZNYIK
(nyál-asz-nyik v. nyál-as-nyik) fn. tt. nyálasznyik-ot. Gömörben am. levelensült.

*NYALAT
(nyal-at) fn. tt. nyalatot, harm. szr. ~a v. ~ja. L. NYÁLADÉK, 2).

*NYALATÓ
(nyal-at-ó) fn. tt. nyalató-t. Vadászok nyelvén a hely, hol dámvad vagy őz számára sót tesznek ki vagy földdel vegyítnek. Nyalatót vetni (Salzlecken schlagen. Bérczy K.).

*NYÁLAZ
(nyál-az) áth. m. nyálaz-tam, ~tál, ~ott, par. ~z. Nyállal nedvesít, beken, bemocskít valamit. Fonáskor megnyálazni a szöszt. A tűbe öltött czérnát megnyálazni. A csiga benyálazza a fát, melyre mész. A hizelgő kutya benyálazza az urának a kezét. Ebnek add, ha megnyálaztad. (Km.).

*NYÁLAZÁS
(nyál-az-ás) fn. tt. nyálazás-t, tb. ~ok, harm. szr. ~a. Nyállal nedvesítés, bekenés, bemocskolás.

*NYÁLAZAT
(nyál-az-at) fn. tt. nyálazat-ot, harm. szr. ~a. Nyálas állomány; nyálak összesége.

*NYÁLAZÓ
(nyál-az-ó) mn. és fn. tt. nyálazó-t. Általán ami vagy aki nyálaz. Különösebben fonók nyelvén azon nedv, melylyel fonáskor a kendert, lent, illetőleg szöszt megnedvesítik, hogy a fonal simább és csuszósabb legyen. Ezen nedv ugyan rendesen víz, melyet a fonók kisded bögrében a guzsaly nyeléhez kötnek; de a bérben fonók borravalót is értenek alatta, midőn az alkuban a nyálazót is kikötik. Továbbá ugyancsak valami ennivaló, melylyel a fonóban a nők egymást kinálják, pl. pityóka, főtt törökbúza, alma stb.

*NYALDOGÁL
(nyal-d-og-ál) gyak. áth. m. nyaldogál-t. Folytonosan, vagy gyakran nyal valamit.

*NYALDOGÁLÁS
(nyal-d-og-ál-ás) fn. tt. nyaldogálás-t, tb. ~ok, harm. szr. ~a. Folytonos vagy gyakori nyalás.

*NYALDOS
(nyal-dos) gyak. áth. m. nyaldostam, ~tál, ~ott. Gyakorta vagy folytonosan nyal valamit, pl. a víz a folyam partját.

*NYALDOSÁS
(nyal-dos-ás) fn. tt. nyaldosás-t, tb. ~ok. Cselekvés midőn valami valamit nyaldos. V. ö. NYALDOS.

*NYÁLYFOLYÁS
(nyál-folyás) ösz. fn. Szájbetegség, midőn az embernek vagy más állatnak nyála rendkivüli mennyiségben foly.

*NYALIFALI
(nyali-fali) ösz. mn. Torkoskodó, minden ételneműt kóstolgató, ízlelgető. A nyalófaló igenévnek kicsinyített gúnyos módosúlata.

*NYALINT
(nyal-in-t) önh. és áth. m. nyalint-ott, par. ~s, htn. ~ni v. ~ani. Futtában, hamarjában s alig érintve nyal meg valamit.

*NYALINTA
(nyal-in-t-a) mn. és fn. tt. nyalintát; l. NYALÁNK.

*NYALINTÁS
(nyal-in-t-ás) fn. tt. nyalintás-t, tb. ~ok, harm. szr. ~a. Cselekvés, midőn valaki v. valami futtában s alig érintve nyal meg valamit.

*NYÁLITÓ
(nyál-it-ó) fn. Fonóknak adatni szokott étel ital, hogy nyálok legyen tőle. Máskép nyálazó.

*NYALKA (1)
(nyal-og-a) mn. tt. nyalkát. Az önállólag nem divatózó nyalog ige részesülőjének átalakult módosúlata nyalogó, nyaloga, nyalga, nyalka, mint bugyogó bugyka, fecsegő fecske, locsogó locska stb. 1) Molnár A. szerint am. torkoskodó, tányérnyaló, ki mindenütt nyalakodik. Jelenleg ezen értelemben nem divatos. 2) Mai szokott ért. ki a nép nyelve szerint magát kinyalta, kicsinosította, szépen kimosdott, kifésülködött, felöltözködött, egyszersmind rátartós, hegyke, büszke. Nyalka legény. Úgy szép a katona, ha nyalka. Nyalka leány, apácza; rongyos nadrág, nádpálcza. (Km.). Nyalka szarka. Ej ha! beh nyalka!

*NYALKA (2)
falu Győr m.; helyr. Nyalká-ra, ~n, ~ról.

*NYÁLKA
(nyálka v. nyál-og-a) fn. tt. nyálkát. 1) Nyulós, sikamlós nedv, mely az állati test nyálhártyáiból fejlik ki, s a közönséges nyálnál szivosabb, milyenek a takony, turha. Mellet, torkot elfogó nyálka. 2) Szélesb ért. nyálhoz hasonló, nyulós, vagy sikamlós és ragadós nedv, mely némely, kivált rohadásnak induló állati és növényi testek fölszínét takarja, pl. nyálka a peshedni kezdő húson, ételen. E névnek ugyan kicsinyített alakja van; de talán inkább azon nevekhez sorozható, melyekben a ka ke átalakult igeneves gó gő; mi szerint nyálka elemezve annyi volna, mint nyálogó, nyáloga, azaz nyálkint nyulongó, sikamló nedv.

*NYÁLKAFÉREG
(nyálka-féreg) ösz. fn. Nyálkával bevont testű féreg. Különösen, mintegy nyolcz hüvelyknyi hosszu, s majdnem újnyi vastagságu sikamlós bélféreg, mely a halakba csúszván, azokat egészen elsorvasztja. (Myxine glutinosa).

*NYÁLKAHAJTÓ
(nyálka-hajtó) ösz. mn. Ami az emberben fölösleg öszvegyült nyálkát kihajtja. Nyálkahajtó szerek.

*NYÁLKAHAL
(nyálka-hal) ösz. fn. Halnem, melynek testét sürü, sikamlós nyálka takarja. (Blennius L.). Néhutt: ingerhal.

*NYÁLKAHINÁR
(nyálka-hinár) ösz. fn. A vízfonalak neméhez tartozó növényfaj, melynek szálai öszveviszsza egymásba szövődtek; tenyészik árkokban és vízjárta helyeken. (Conferva reticulata).

*NYÁLKALÁZ
(nyálka-láz) ösz. fn. A testet elfogó nyálkától származó lázbetegség.

*NYALKÁLKODIK
(nyal-og-a-al-kod-ik) k. m. nyalkálkod-tam, ~tál, ~ott. Nyalkán, azaz csinosan, hegykén viseli magát, s minden gondját csak erre fordítja. Nagy városban nyalkálkodik s költi a pénzt. V. ö. NYALKA.

*NYALKÁN
(nyal-og-a-an) ih. Nyalka módon.

*NYÁLKÁS
(nyál-ka-as) mn. tt. nyálkás-t, v. ~at, tb. ~ak. Nyálkával bővelkedő, nyálkával ellepett. Nyálkás mell, orr. Nyálkás út. Nyálkás testü férgek. Nyálkás bor, étel, hús. V. ö. NYÁLKA.

*NYÁLKASÁG
(nyal-og-a-ság) fn. tt. nyalkaság-ot, harm. szr. ~a. A testnek és öltözetnek ékesgetésében, csinosgatásában kitünőleg keresett tulajdonság, egyszersmind vele járni szokott rátartósság, hegykeség. A nyalkaság az izlés és müveltség fokai szerint különféle, pl. más a divaturacsok és katonatisztek, más a közkatonák, falusi suhanczok nyalkasága stb. V. ö. NYALKA.

*NYÁLKÁSAN
(nyál-ka-as-an) ih. Nyálkás minőségben vagy állapotban.

*NYÁLKÁSHAL
(nyálkás-hal) l. NYÁLKAHAL.

*NYÁLKÁSÍT, NYÁLKÁSIT
(nyál-ka-as-ít) áth. m. nyálkásít-ott, par. ~s, htn. ~ni v. ~ani. Nyálkássá tesz valamit. Némely ételek elnyálkásítják a mellet. Az eső megnyálkásította az utat. V. ö. NYÁLKÁS.

*NYÁLKÁSÍTÁS, NYÁLKÁSITÁS
(nyál-ka-as-ít-ás) fn. tt. nyálkásítás-t, tb. ~ok, harm. szr. ~a. Nyálkássá tevés.

*NYÁLKÁSODÁS
(nyál-ka-as-od-ás) fn. tt. nyálkásodás-t, tb. ~ok, harm. szr. ~a. Állapotváltozás, midőn valamely test nyálkássá kezd lenni. V. ö. NYÁLKÁS.

*NYÁLKÁSODIK
(nyál-ka-as-od-ik) k. m. nyálkásod-tam, ~tál, ~ott. Nyálkássá leszen, nyálka fejlődik ki belőle, ellepi a nyálkaféle sikamlós, nyúlós, ragadós nedv. V. ö. NYÁLKÁS.

*NYÁLKÁSSÁG
(nyál-ka-as-ság) fn. tt. nyálkásság-ot, harm, szr. ~a. Nyálkás állapota vagy tulajdonsága valamely testnek. V. ö. NYÁLKÁS.

*NYÁLLIK
(nyál-l-ik v. nyár-l-ik) k. m. nyáll-ott, htn. ~ani. Mondják állati vagy növényi testekről, illetőleg terményekről, midőn bizonyos erjedésnek vagy rothadásnak indulnak, s nyálféle nedv fejlődik ki belőlök. Nyállik a sokáig álló étel. Nyállik a tisztátalanul kezelt vagy meleg helyen tartott bor. A dolog természete oda látszik mutatni, hogy ez igének gyöke vagy nyál, miért a némely vidékeken divatozó nyárlik csak tájszólási kiejtés; vagy pedig itt a ,nyár' törzs nedvességet jelent; V. ö. NYÁRASODIK.

*NYÁLMENET
(nyál-menet) ösz. fn. l. NYÁLVEZETÉK.

*NYÁLMIRIGY
(nyál-mirigy) ösz. fn. A szájnak belsejében azon mirigyek, melyek a nyálat készítik, és elválasztják, s melyekből az a szájba kiömlik. Különösen ide tartoznak az állmirigyek, fülmirigyek és nyelvmirigyek. (Glandulae salivales).

*NYÁLMIRIGYKÓR
(nyál-mirigy-kór) ösz. fn. Lovak betegsége, mely a nyálmirigyben szokott támadni.

*NYALÓ
(nyal-ó) mn. és fn. tt. nyaló-t. Jobbára öszvetéve divatozik, s jelent személyt, ki torkos módon eszik-iszik; vagy pedig magát lealacsonyítva hizeleg másoknak. Tányérnyaló. Nyalófaló. V. ö. NYALÓCZ. Gúnyosan: tintanyaló am. iródiák. Vadászok nyelvén ,nyaló' jelenti a szarvasvad nyelvét (Lecker).

*NYALÓCZ
(nyal-ó-cz) fn. tt. nyalócz-ot. Másoknak magát lealacsonyítva hízelgő. Aljas nyelven seggnyaló. V. ö. NYALÓ.

*NYALOGAT
(nyal-og-at v. nyal-o-gat) gyak. áth. m. nyalogat-tam, ~tál, ~ott, par. nyalogass. Folytonosan vagy gyakran nyal valamit. A tehén nyalogatja borját. A macska a talpát nyalogatja. Az ökrök nyalogatják a sót. A ki mézet metsz, újjait nyalogatja. (Km.). Tréfásan am. csókolgat.

*NYALOGATÁS
(nyal-og-at-ás) fn. tt. nyalogatás-t, tb. ~ok, harm. szr. ~a. Gyakori vagy folytonos nyalás; csókolgatás. V. ö. NYAL, NYALOGAT.

*NYALÓKA
(nyal-ó-ka) mn. l. NYALÁNK.

*NYALÓSÓ
(nyaló-só) ösz. fn. Darab só, kősó, melyet a barmok elé tesznek, hogy nyalják.

*NYALÓSZER
(nyaló-szer) ösz. fn. l. NYALAT.

*NYÁLÖZÖN
(nyál-özön) ösz. fn. l. NYÁLFOLYÁS.

*NYÁLSIPOLY
(nyál-sipoly) ösz. fn. Sipolyféle cső, vagy nyilás a nyálmirigyekben, melyen nyál szivárog ki.

*NYÁLSZIVÁR
(nyál-szivár) ösz. fn. A nyálnak rendkivüli mennyiségben való szivárgása a nyálmirigyekből, kivált midőn ez orvosi szerek által történik.

*NYÁLVÉRÜ v. ~VÉRÜ
(nyál-vérű) ösz. mn. Hidegvérü, lanyha, egykedvü, közönbös természetü. (Phlegmaticus).

*NYÁLVÉRÜSÉG
v. ~VÉRŰSÉG, (nyál-vérűség) ösz. fn. Hidegvérüség, lanyha, közönbös természet, egykedvüség.

*NYÁLVEZETÉK
(nyál-vezeték) ösz. fn. Azon igen finom vékonyságu csövecskék, melyeken a nyálnedvek tovább szivárognak.

*NYÁLZÓ
(nyál-z-ó) mn. és fn. tt. nyálzót. L. NYÁLAZÓ, NYÁLITÓ.

*NYÁM
elvont gyök, vagy inkább elavult fn., melyből névragozva lett nyámmal, és képzővel nyámog, nyámándi. Eredeti jelentése, szájtátás, akár bámulásból, akár tunyaságból, ostobaságból; s rokonságban van azon nagy szósereggel, melyekben az ám vagy am alaphang szájtátásra vonatkozik, mint ámé, ámúl, bámé, bámész, bámúl, bamba, mamlasz, mám-mám, mámor stb. Különösen jelenti oly ember szájának tátogatását, ki lassan, immel-ámmal, kelletlenül eszik, s húzogatja a száját, mivel az étel nem kell, nem izlik neki.

*NYÁMÁNDI
(nyám-án-di) mn. tt. nyámándi-t, tb. ~ak. Dunán tuli tájszólás szerint, tátott száju, mamlasz, báva, gyáva, együgyü; továbbá, lassú, Isten taszította. Nyámándi ember. A székelyeknél: nyámi, nyámó, nyaviczka. V. ö. NYÁMOG, NYÁM.

*NYÁMI
(nyám-i) mn. tt. nyámi-t, tb. ~ak. l. NYÁMÁNDI.

*NYÁMMAL
(nyám-val) ih., mely rendesen ikerítve divatozik, nyimmel nyámmal, s am. tunyán, lassan, száját tátogatva; különösen: kelletlenül rágódva valamin. Nyimmel nyámmal beszél, eszik.

*NYÁMMOG
v. NYÁMMOG, l. NYÁMOG.

*NYÁMOG
(nyám-og) önh. nyámog-tam, ~tál, ~ott. Száját tunyán tátogatja, midőn beszél, vagy eszik. Nyámogva mondja ki a szót. Nyámogva eszik, mert nem tetszik neki az étel, vagy nincsen étvágya. V. ö. NYÁM.

*NYÁMOGÁS
(nyám-og-ás) fn. tt. nyámogás-t, tb. ~ok, harm. szr. ~a. Cselekvés, midőn valaki nyámog.

*NYANYA
l. ANYA, és V. ö. NY betü.

*NYÁNYÓ
(nyány-ó = nyám-ó v. nyám-u), mn. tt. nyámót. l. NYÁMÁNDI.

*NYAR
1) elvont gyök nyargal szóban s valószinüleg azonos jár igével. l. NYARGAL. 2) Nyár névnek némely ragozások és képzéseknél ékvesztett törzsöke, l. NYÁR fn.

*NYÁR (1)
elvont törzsöke nyárs szónak, l. ezt.

*NYÁR (2)
fn. tt. nyarat, tb. ~ak. Röviden hangzik némely személyragok és képzők előtt is, mint nyaram, nyarad, nyara stb. nyaral, nyaranta, nyaratszaka. 1) Mint a télnek egyenes, és szokott ellentéte, jelenti az évnek azon időszakát, mely alatt tartósabb és nagyobb foku melegség uralkodik, a növények tenyésznek, s gyümölcsöznek. A szójárásokban és közmondásokban a tél és nyár mint egész év, vagyis az egész évnek megfelelő időrészek említtetnek, pl. hét tél hét nyár megválasztja. (km.). azaz eldönti, ha jó vagy rosz-e; hét tél hét nyár próbálja meg őket (t. i. a házastársakat. Km.). A ki nyáron nem gyüjt, télen keveset füt, vagy: télen agg ebül bánkodik. (Km.). Nyárban szakgatja a téli subát. (Km.). Télen nyáron könnyen él. 2) Szükebb ért. az éjszaki félgömbön, nevezetesen a mérsékelt égöv alatt, három hónapi időszak az úgynevezett nyári napfordulattól az őszi éjnapegyenletig, vagyis körülbelül junius 21-től september hason táju napjáig, midőn a nap látszólagosan a rák, orozlán, és szűz csillagzatait bejárja. Ennél fogva ujabb nevezet szerint, minthogy a nyár juniusban kezdődik, a junius nyárelő, a julius nyárhó, az augustus nyárutó. Régente a nyár első részét kajsz-nak nevezték, honnan kajszi baraczk, sárga baraczk, mely juliusban érik, különböztetésül az őszi baraczktól. Nyár kezdete, nyár közepe, v. dereka, nyár vége. Meleg, forró, száraz, nedves, esős nyár. Nyáron aratni.
"Azt énekli a kis madár:
""Az életben egyszer van nyár
S mikor eltöltöd a nyarat,
Csak a száraz lombja marad.""
Szász Károly.
Mi e szónak elemzését és eredeti jelenését illeti, valószinü, hogy eleinte rövid volt: nyar, mert ma is az általános szabályok szerént az önhangzóval kezdődő ragok és képzők előtt többnyire röviden hangzik. Értelemre és hangra legközelebb áll hozzá a török jaz (minthogy a törökben r és z könnyen fölcseréltetnek). Rokon még vele a tavaszt jelentő hellen ear, és szláv jar, jaro; továbbá a német Jahr, mely ugyan mai szokás szerint egész évszakot jelent, de, mint Adelung állítja, hajdani értelme nyár volt, s Ar alakban létezett, mely a régi német nyelvjárásokban aratást jelentett, miszerint a nyarat az aratástól nevezték volna el. A görögben is a JeroV nyár és aratás. Ily mind fogalmi, mind hangbeli rokonság létezik a magyar nyar és aratás között is, melyeknek közgyökük: ar v. or, melyből lett arat, ort, és amely s előtéttel megvan a sarol, sarabol, s t előtéttel a tarol igében. Ily előtétnek tekinthető ,nyár' szóban az ny vagyis ni (am. mutató) a honnan niar, v. njar v. nyer v. megnyujtva nyár mintegy mutatója az aratásnak. Más elemzéssel az ny lehet am. nő (ige), honnan nyár annyi volna, mint nő-ár t. i. a növésnek, tenyészésnek árja, özöne, bősége. Egyébiránt különös figyelmet érdemel az arab: nár, mely tűzet, és núr, mely meleget, továbbá a mongol naran, mely napot jelent s ezek szerént a lényeges r hangban a ,tűz' (pír) vagy meleg értelme rejlenék.

*NYÁR (3)
fn. tt. nyárt, tb. ~ak. L. NYÁRFA.

*NYARÁD
falu Ung m.; helyr. Nyarád-ra, ~on, ~ról.

*NYÁRAD
falu Győr m.; helyr. Nyárad-ra, ~on, ~ról.

*NYÁRÁD
falu Veszprém. m.; FELSŐ~, MEZŐ~ faluk Borsod, KIS~, NAGY~ Baranya m.; helyr. Nyárád-ra. ~on, ~ról.

*NYÁRÁDTÓ
erdélyi falu Maros sz.; helyr. Nyárádtó-ra, ~n, ~ról.

*NYARAL
(nyar-al) önh. m. nyaral-t. Bizonyos helyen tölti a nyarat. Az urak falun szeretnek nyaralni, városban telelni. A gulyák szabad ég alatt a mezőn nyaralnak. Fürdőben nyaralni.

*NYARALÁS
(nyar-al-ás) fn. tt. nyaralás-t, tb. ~ok, harm. szr. ~a. A nyárnak bizonyos helyen töltése.

*NYARALÓ
(nyar-al-ó) mn. tt. nyaraló-t. 1) A nyarat bizonyos helyen töltő. Pusztán nyaraló nyájak, csordák. Fürdőben, falun nyaraló urak. 2) Ahol a nyarat tölteni szokták. Nyaraló hely, nyaraló ház. Ez értelemben egyszerűen főnevül is használtatik, a latin ,villa' értelmében. Nyaralóban lakni.

*NYARANKÉNT
(nyar-an-ként) ih. Nyárról nyárra, egyik nyárról a másikra, több nyáron. Különbözik: nyaranta, mint naponként = napról napra, és naponta = napon át.

*NYARANTA
(nyar-an-t-a), ih. Nyári időben, azalatt, mig a nyár tart. Nyaranta falun lakni, fürdőben mulatni. Képzésre nézve hasonló a hajdanta, régente, naponta, határzókhoz, s valamint a két első tulbőségből még n hangot is vesz föl, hajdantan, régenten, hasonlóan mondják ezt is: nyarantan. Másképen: nyaratszaka. Különbözik: nyaranként.

*NYÁRAS
(nyár-as) mn. tt. nyáras-t v. ~at, tb. ~ak. 1) Nyárfákkal bővelkedő, benőtt. Nyáras vidék, erdő, vízmellék. Mint önálló főnév tárgyesetben nyárast, tb. nyárasok, s jelent nyárfaerdőt, mint szilas, füzes, nyires szil-, fűz-, nyirerdőt. 2) A borra értve am. nyulós; V. ö. NYÁRASODIK.

*NYÁRASD
ALSÓ~, mvár., FELSŐ~, TÓS~ faluk Pozsony m.; helyr. Nyárasd-ra, ~on, ~ról.

*NYÁRASODIK
(nyár-as-od-ik) k. m. nyárasod-tam, ~tál, ~ott. Mondják borról, midőn elromlik, s nyulóssá leszen. Ezen ige vagy hangváltozattal am. nyálasodik, vagy gyöke nyár nem más, mint az átalakult és nedvet jelentő nyir; máskép: nyárlik, nyállik. V. ö. NYÁRFA.

*NYÁRASPATAKA
erdélyi falu F.-Fehér m. helyr. ~pataká-ra, ~n, ~ról.

*NYARATSZAKA
(nyarat-szaka) ösz. ih. Nyár folytában, azon idő alatt, mig a nyár tart. Képzésre hasonlók hozzá a napótszaka, teletszaka, hetetszaka, éjtszaka, melyek eredetikép vagy napont-, nyarant-, hetent-, telent-, éjentszaka voltak, s ezekből keletkezett napott, nyaratt, hetett, telett, éjett, s egyszerüen napot, nyarat-, hetet-, telet-, éjtszaka; ilyenek: hoszszant, hoszszatt, hoszszat; alant, alatt; innen, innent, innét; onnan, onnant, onnét, onnat stb.; vagy pedig az at, et, szórag az idő szóból módosúlt; minthogy az utána következő ,szaka' birtokragozott viszonyban áll. V. ö. NAPOTSZAKA.

*NYÁREGYHÁZA
puszta Pest m. hely. ~egyházá-ra, ~n, ~ról.

*NYÁRELŐ
(nyár-elő) ösz. fn. Junius hava, melyben a nyár kezdődik. Máskép: Szent Iván hó, v. hava.

*NYÁRFA
(nyár-fa) ösz. fn. A kétlakiak seregéből és hathímesek rendéből való fanövény neme. Hímvirágának barkája hengeres vagy tojásdad, pikkelyei egy viráguak, rongyos szélűek, bokrétája viszszás, kúpos, kajsza száju. Anyavirágának barkája és bokrétája, mint a hímé; bibéje négy águ, tokja két rekeszü, magvai koszorúsak. (Populus). Nevezetesebb fajai: fehér, szőke, rezgő, fekete, jegenye nyárfa.
Minthogy a nyárfák leginkább a nyirkos, vizenyős helyeket kedvelik, valószinünek látszik, hogy a nyár szóban a nedvesség alapfogalma rejlik, melynek vékony hangon megfelel a nedvet jelentő nyir a nyirfa, nyirok, nyirkos szókban, t. i. az i így váltakozik á hanggal az ír és ár szókban is, melyek mint folyékony valamit jelentő szók szintén rokonok. V. ö. NYIR fn.

*NYÁRFALEVÉL
(nyár-fa-levél) ösz. fn. lásd NYÁRLEVÉL.

*NYÁRFÁS
(nyár-fás) ösz. mn. l. NYÁRAS, 1).

*NYÁRFORDULAT
(nyár-fordulat), NYÁRFORDULÓ, (nyár-forduló) l. NAPFORDULAT.

*NYARGAL
(nyar-og-al) önh. m. nyargal-t. Mondják különösen lóról, vagy más hátas állatról, midőn vágtatva fut, tehát különbözik tőle a lassubb futást jelentő üget vagy taptat (trappen), vagy koczog, vagy porozkál. Nyargal az ember is, midőn az így futó hátas állaton ül. Délczeg paripán nyargalni. Sebesen nyargalni. Kinyargalni a mezőre. Némely igekötőkkel tárgyesetes neveket vonz. Benyargalni a pusztát. A csikós körülnyargalja a ménest.
"Roppant sereg előtt
Távol a sík mezőt
Szélylyel nyargalják, nézik."
Balassa B.
Széleseb ért. mondják más sebesen futkosó, ló módjára szaladgáló állatokról, és gyalog emberről is, midőn szaladgál, vagy ügető léptekkel siet valahová. Székely tájszólás szerint nyarkal v. nyargal am. járkál. (Gyarmathi Sámuel). Molnár Albert szótárában jargal am. futkos, szaladgál.
"Nagy bőséggel úgyan nyilván jargal az hamisság."
Horváth András a XVI. században.
És így legvalószinübb, hogy a nyargal ennek csak módosított alakja, s eredetileg ,jár' gyöktől származott. Költői képes nyelvben mondják a sebesen toluló förgetegről, szélről, felhőről, hullámokról is. Gúnyosan, nyargal az ember esze, midőn más-más tárgyra ugrál, midőn szeleverdiskedik.

*NYARGALÁS
(nyar-og-al-ás) fn. tt. nyargalás-t, tb. ~ok, harm. szr. ~a. Sebes vágtató futás, szaladgálás, különösen a hátas állatnak futása, illetőleg a rajta ülő általi futtatása. Nyargalásban kifáradni, kifárasztani a lovat. V. ö. NYARGAL.

*NYARGALÁST
helyesebben: NYARGALVÁST, (nyar-og-al-va-as-t) ih. Sebes vágtató futásban vagy futás által.

*NYARGALÁSZ
(nyar-og-al-ász) önh. m. nyargalász-tam, ~tál, ~ott, par. ~sz. Ide-oda, gyakran, vagy folytonosan nyargal; száguldoz. Az előőrsök a tábor előtt nyargalásznak.

*NYARGALÓ
(nyar-og-al-ó) mn. és fn. tt. nyargaló-t. 1) Nyargalva, vágtatva futkosó, szaladgáló. A nyargaló paripák dobogása távolra elhallik. Átv. ért. nyargaló szél, förgeteg, hullámok. 2. Némely vidéken azon díj, melyet a lovas pandurnak fizetnek az elfogott gyanus emberért, vagy a kerülőnek a behajtott marháért.

*NYARGALÓCZ
(nyar-og-al-ócz) fn. tt. nyargalócz-ot. l. IRAMSZARVAS.

*NYARGALÓCZI
(nyar-og-al-ócz-i) fn. tt. nyargalóczi-t, tb. ~ak. Gúnyneve az oly embernek, ki mindenfelé lót-fut.

*NYARGALÓDZÁS
(nyar-og-al-ód-oz-ás) fn. tt. nyargalódzás-t, tb. ~ok, harm. szr. ~a. Nyargalva futkosás, szaladgálás, száguldozás.

*NYARGALÓDZIK
(nyar-og-al-ó-d-oz-ik) k. m. nyargalódz-tam, ~tál, ~ott. Gyakran, folytonosan nyargal; száguldoz, portyázik, ideoda lótfut, szaladgál.

*NYARGONCZ
(nyar-og-oncz) fn. tt. nyargoncz-ot. Lovas hirnök, különösen ki a csatamezőn az illető vezér parancsait, rendeleteit hordja, s viszont híreket, tudósításokat hoz.

*NYÁRHÓ
(nyár-hó) ösz. fn. Julius v. Sz. Jakab hó v. hava.

*NYÁRI (1)
(nyár-i) mn. tt. nyári-t, tb. ~ak. Általán mi a nyárra vonatkozik, azzal viszonyban áll, stb. 1) A mi nyáron terem, tenyészik. Nyári virágok, gyümölcsök, zöldségek. Nyári szarvas, gyöngébb testalkatu szarvas, mely jó legelőn juliusban már felhízott. (Bérczy K.). 2) Nyárra való, mit nyári időben használnak. Nyári ruha. Nyári lak, szoba, palota. 3) Nyárszakot tevő. Nyári évnegyed, nyári hónapok, nyári napok. V. ö. NYÁR, (2).

*NYÁRI (2)
puszták Somogy és Tolna m. helyr. Nyári-ba, ~ban, ~ból.

*NYÁRIAS
(nyár-i-as) mn. tt. nyárias-t v. ~at, tb. ~ak. 1) Az idő mérsékletére vonatkozva olyan, mint nyáron szokott lenni. Nyárias langy, meleg napok. Nyárias időjárás. 2) Nyáron divatozó. Nyárias öltözet.

*NYÁRIASAN
(nyár-i-as-an) ih. l. NYÁRILAG.

*NYÁRILAG
(nyár-i-lag) ih. Nyári módon, úgy mint nyáron szokás. Nyárilag öltözködni.

*NYARJASVÖLGY
puszta Nógrád m.: helyr. ~völgy-re, ~ön, ~ről.

*NYÁRJEGY
(nyár-jegy) ösz. fn. A barkörben azon csillagjegyek, melyeken a nap nyári idő alatt általmegy, úgymint a rák, az oroszlán, és a szűz.

*NYARKAL
l. NYARGAL.

*NYÁRLEVÉL
(nyár-levél) ösz. fn. A nyárfának levele, különösen a rezgő nyárfáé, melyet költői nyelvben a félelem és remegés jelképéül használnak. Reszket, mint a nyárlevél.
"Hiszen no, csendes este van,
Nincsen semmi szél,
Mégis hogyan, hogyan rezeg
A nyárlevél."
Csokonai.

*NYÁRLIK
(nyár-l-ik) k. l. NYÁLLIK.

*NYÁRLÓ
falu Bihar m.; ALSÓ~, FELSŐ~, CSÖMÖRLŐ~, KÉKES~, erd. faluk Doboka m.; helyr. Nyárló-ra, ~n, ~ról.

*NYÁRLOMB
(nyár-lomb) ösz. fn. A nyárfának lombja.

*NYÁRLOTT
(nyár-l-ott) mn. tt. nyárlott-at. Borról mondják, midőn a melegségtől megromlott s megnyálasodott. V. ö. NYÁLLIK.

*NYÁROL
(nyár-ol) áth. m. nyárol-t. Forgatót vagy keverőt szánt, mi rendesen julius és augustus hóban történik.

*NYÁRON
(nyár-on) ih. Nyári időben, mikor nyár van. Nyáron hét esztendeig, gúnymondat. Tanult ő is nyáron hét esztendeig.
"Télen, nyáron pusztán az én lakásom."
Népdal, Tompától.

*NYARONTA
l. NYARANTA.

*NYÁRRA
(nyár-ra), ih. Nyári időre, akkorra, midőn nyár volt vagy lesz; továbbá: nyáron, nyári időben. Valamit jövő nyárra halasztani. Még a mult nyárra igérkezett, s ez idén sem jött el. Jövő nyárra fürdőbe megyek.

*NYÁRS
(nyár-s) fn. tt. nyársat, harm. szr. ~a. Hoszszu, vékony s hegyes eszköz, mely különösen arra való, hogy valamibe szúrják, Konyhai nyárs, melyre a sütni való húst, vagy más eleséget ráhuzzák, s a tüzre tartják. Nyárson sült csibe, lud, récze, malacz. Nyárson pirított szalonna, kenyérszelet, kukoricza. Vas nyárs. Fa nyárs. Nem állja meg szerdék a nyársat. (Km.) Jelent hegyes karót is fából, melyre a vad századokban büntetésül vagy kinzásul embereket is húztak, Kiált, ordít, mint a kit nyársra húznak. Aljas népnyelven oly emberről, ki igen merevült feszes testtel jár, azt mondják, hogy nyárs van az alfelében; vagy: mintha nyársat nyelt volna el. Volt ilyforma hegyes fegyver is, melyet nyársgerelynek hivtak.
Ha a ,nyárs' szóban alapfogalmul a hegyességet, szurósságot veszszük, úgy rokonságban van a hegyes szuró eszközt jelentő ár v. árr, továbbá a dárda, és a szeges kárt szókkal, miszerint nyárs am. árs, azaz áras, az ny a főfogalmat szinte nevelvén, mint nyir, nyirk (nedv), és nyir, nyirkál (metsz). V. ö. NYIR fn. és ige. Alaphangra megegyezik vele a latin veru.

*NYÁRSAL
(nyár-s-al) áth. m. nyársal-t. Valamit nyársra húz. A húst megsózni, azután nyársalni. Továbbá hegyes karóra húz valakit. V. ö. NYÁRS.

*NYÁRSALÁVALÓ
(nyárs-alá-való) ösz. fn. Tepszi, melyet a nyársra húzott s tüzhöz tett hús alá tesznek, hogy a lecsepegő zsírt felfogja.

*NYÁRSAPÁT
puszta Pest m.; helyr. ~apát-ra, ~on, ~ról.

*NYÁRS-ARDÓ
falu Sáros m.; helyr. ~Ardó-ra, ~n, ~ról.

*NYÁRSFORGATÓ
(nyárs-forgató) ösz. fn. 1) Személy a konyhán, ki a felszerelt nyársat a tűznél forgatja. 2) Keréken forgó konyhai eszköz, mely a bele alkalmazott nyársat hajtja. Mindkettő máskép: pecsenyeforgató.

*NYÁRSGERELY
(nyárs-gerely) ösz. fn. Régi fegyvernem, mely a közönséges nyárshoz hasonlított, melyet az ellenség ellen kilökni szoktak, s a nyelén levő szijnál fogva ismét visszarántottak. Máskép: hajtó vagy vetődárda. Szabó Dávid szerént jelent spékelő azaz szalonna-fűző tűt is.

*NYÁRSLÁB
(nyárs-láb) ösz. fn. Úgynevezett macskák vagy bakok a tűzhelyen, melyekre a nyársat fektetik. V. ö. MACSKA.

*NYÁRSLEPÉNY
(nyárs-lepény) ösz. fn. Nyárson vagyis dorongon pirított és sütött lepényféle sütemény; máskép: dorongfánk.

*NYÁRSTARTÓ
(nyárs-tartó) ösz. fn. lásd NYÁRSLÁB.

*NYÁRSZAK
(nyár-szak) ösz. fn. Az évnek azon szaka, midőn nyár van; jobb hangzással: nyári szak.

*NYÁRSZĚG
falu Bihar m.; helyr. Nyárszěgre, ~ěn, ~ről.

*NYÁRSZÓ
erdélyi falu Kolos m.; helyr. Nyárszóra, ~n, ~ról.

*NYÁRUTÓ
(nyár-utó) ösz. fn. Augustus hava, máskép: Kisasszony hava. V. ö. NAPTÁR.

*NYÁS
l. NYÁRS. Tájdivatos tunya kiejtés, mint a bors helyett bos (bostörő szóban), hárs helyett hás, társ helyett tás.

*NYÁSKÁL
(nyá-as-g-a-al) ösz. mn. nyáskál-t. l. NYÁSKÁLÓDIK.

*NYÁSKÁLÁS
(nyá-as-g-a-al-ás) fn. tt. nyáskálás-t, tb. ~ok. l. NYÁSKÁLÓDÁS.

*NYÁSKÁLÓDÁS
(nyá-as-g-a-al-ó-d-ás) fn. tt. nyáskálódás-t, tb. ~ok. Kényeztetett gyermekek nyafogása vagy nagyobbaknál ily gyermekes nyűgölődés.

*NYÁSKÁLÓDIK
(nyá-as-g-a-al-ó-d-ik) belsz. m. nyáskálód-tam, ~tál, ~ott. Leginkább nyafogó, anyás, kényeztetett kis gyermekről mondják, midőn anyja ölébe kéredzik stb. Nagyobbakról mondják, midőn ily gyermeki módra nyűgölődnek, feszengenek. Alaphangja nyá rokonnak látszik az idétlen gyermeksirást jelentő nyaf, nyif, nyáv gyökökkel. A tájszótárban: nyáskolódik.

*NYÁSKOLÓDIK
(nyá-as-og-ol-ó-d-ik) k. m. nyáskolód-tam, ~tál, ~ott. l. NYÁSKÁLÓDIK.

*NYÁSKOTOL
(nyá-as-og-ot-ol) önh. m. nyáskot olt. L. NYÁSKÁLÓDIK.

*NYASLAT
(nyas-ol-at) önh. nyaslat-tam, ~tál, ~ott. Gyarmathi Sámuel szerént am. járkál, peslet. A suhogó hangu nyas gyök hangutánzónak és oson szóval hangáttétel által rokonnak látszik.

*NYÁSS
tájdivatos, nyárs helyett; l. ezt.

*NYASSÁN
ih. Él e szóval Faludi egyik pásztori versében: "Csikorgó nádsíppal kínoztad versedet, Nyassán pörjén (pőrén) mondád nyálas énekedet. Talán am. nyámosan vagyis nyámogva, azaz, minden költői tűz nélkül, s ekkor a pőrén átv. ért. annyi volna, mint költői dísz, költői ékesség nélkül.

*NYAV
elvont gyöke nyavodik, és ha úgy tetszik, nyavalya, nyavalyog szóknak; rokon nyaf gyökkel.

*NYÁV
macskahang, melyből nyávog, nyávogás erednek. Emberre, különösen gyermekre alkalmazva jelent bizonyos siró, kérő hangot, melyhez legközelebb áll a nyaf, nyafog, és a macskahang miáu.

*NYAVALYA
(ne-vola v. nyaf-aly-a?) fn. tt. nyavalyát. Azon szók közé tartozik, melyek értelme korszakról korszakra megváltozott. A Bécsi és Müncheni codexekben nyavalya am. a latin penuria, tehát szegénység, vagyontalanság, eleséghiány, például Mark. XII. fejezetében; így midőn Lukács evangyeliomában a Vulgata így szól: et coepit egere, ezt a Müncheni codex így fordítja: és kezde nyavalygania, ami Pestinél: szükölködni. Ezen korszakban tehát a nyavalya jelentett szükölködést. Pesti Gábornál, maga a ,nyavalya' szó am. baj, nyugtalanság. "Inkább akarom bátorsággal az én kevesemet, hogy nem mint ennyi nyavalyával az te sokadat. (IX. mese az városi és mezei egérről). Ugyan ő nála a II. mesében ,nyavalyás' am gyönge: "Ha az hatalmas gonoszt akar tenni, Köni (könnyü) az nyavalyáshoz hamis okot lelni." Molnár A. szótárában már am. miseria, aerumna, azaz nyomoruság, és nyavalyás miser, aerumnosus, németül: elend, arm. azaz nyomorú és szegény. A görög bölcsek jeles mondásiban is: "Egy hálaadatlan minden nyavalyásoknak árt." (Toldy F. kiadása 282. l.). Az újabb korban pedig am. betegség. ,Nyavalygok' szónál már Molnár A. is az ,aegroto' szót szintén felhozza. Ragadós nyavalya. Rothasztó nyavalya. Nehéz nyavalya. Közönséges nyavalya. Könnyen felejti az ember a más nyavalyáját. (Km.). Kiki legjobban érzi a maga nyavalyáját. (Km.). Nyavalyád nincs, bibét keressz. (Km.). Tör a nyavalya; V. ö. NYAVALYATÖRÉS.
E szónak eredetét és eredeti jelentését földeríti a Margit életében eléforduló nevolás és nevolaságos, melyek a nevola törzsből erednek, s értelmök: nyavalyás, nyavalyaságos, azaz szegény, szükölködő, mint az eredeti szövegből kitetszik. Egy 1559-iki levélben is olvassuk: "Ne hagyon (hagyjon) te n(agyságod) ez nagy inséghes nevoljába (nevolyába) vesznem, császár rabsághába vagyok. (Szalay Á. 400. m. l.). Ez alapértelemből kiindulva okszerüleg állíthatni, hogy a nevola öszvetett szó, melynek első része a tagadó ne, a második a birtokot jelentő vola v. vala; mert a régi nyelvben vol v. val annyit tett, mint vanol azaz van neki (habet), és valál am. possessio; honnan az igenév voló v. való am. habens, possidens, és a vola v. vala am. possessio, mint csal, csaló, csala; szül, szülő, szüle; ill, illó, illa stb. tehát nevola v. nevala am. nem-vola, nemvala, nem-birtok, non-possessio (Unvermögen, Mittellosigkeit), és nevolás, nevalás am. non habens, non possidens, szegény, szükölködő. Végre hangrend szerint lett navala, nyavalya, mint seha, soha, sehol, sohol; sehonnai, sohonnai. Ezen elemzés szerint a nyavalya első eredeti értelme: szükölködés, vagyontalanság. Mivel pedig a szükölködéssel karöltve szokott járni a nyomorúság: innen szélesb átv. ért. jelenteni kezdett nyomorú állapotot, és ez volt a történet szerint közvetlenül kifolyó második jelentése. Végre minthogy a nyomorú állapot mind a testet, mind a lelket elgyengíti, s gyakran beteggé is teszi, harmadik, még ujabb közvetett értelme: kórság, betegség. A föntebbi elemzés mellett figyelmet érdemel azon nézet is, hogy nyav elvont gyökként és nyaf gyökkel (nyafog szóban) azonosnak tekinthető, mit igazolni látszik a nyavalyog (nyafalyog) származék, a midőn a nevolás szó Margit életében, inkább csak tájszólásból eredett volna.

*NYAVALYÁD
falu Szala m.; helyr. Nyavalyádra, ~n, ~ról.

*NYAVALYÁS
(ne-vola-ás) mn. tt. nyavalyás-t v. ~at, tb. ~ak. 1) Legrégibb ért. szegénységben, szükölködésben élő. Hogy szegényeket, özvegyeket, árvákat és ilyenféle nevolásokat oltalmazna. (Margit legend. budai kiadása.) 2) Újabb jelentéssel nyomorú. Oh te nyavalyás! 3) Mai közszokás szerént am. beteges, kórságos, különösen, nyavalyatörős. V. ö. NYAVALYA.

*NYAVALYÁSFALVA
erd. falu Hunyad m., helyr. ~falvá-ra, ~n, ~ról.

*NYAVALYÁSKODÁS
(ne-vola-as-kod-ás) fn. tt. nyavalyáskodás-t, tb. ~ok, harm. szr. ~a. Gyakran eléforduló, vagy folytonosan tartó nyavalyás állapot, nevezetesen betegeskedés. Nyavalyáskodása miatt nem dolgozhatik. V. ö. NYAVALYÁS.

*NYAVALYÁSKODIK
(ne-vola-as-kod-ik) k. m. nyavalyáskod-tam, ~tál, ~ott. Gyakorta, vagy folytonosan nyavalyás állapotban szenved, nyavalyog, különösen: betegeskedik. V. ö. NYAVALYA, NYAVALYÁS.

*NYAVALYÁSSÁG
(ne-vola-as-ság) fn. tt. nyavalyásság-ot, harm. szr. ~a. Régi ért. szegénység, nyomorúság. Mai ért. beteges, sinlődő állapot, vagy tulajdonság. V. ö. NYAVALYA, NYAVALYÁS.

*NYAVALYÁSSÁGOS
(ne-vola-as-ság-os) mn. tt. nyavalyásságos-t v. ~at, tb. ~ok. Molnár A. szerint nyomorúságos, inséges.

*NYAVALYÁSUL
(ne-vola-as-ul) ih. Régies értelemben am. szegényül, szegényesen, szükölködőleg, nyomorúan. Újabb jelentéssel: betegesen, sinlődve.

*NYAVALYATÖRÉS
(nyavalya-törés) ösz. fn. l. NEHÉZKÓRSÁG.

*NYAVALYATÖRŐS
(nyavalya-törős) ösz. mn. Kit azon nyavalya tör, azaz gyötör, bánt, melyet nehézkórságnak neveznek. V. ö. NEHÉZKÓRSÁG.

*NYAVALYGÁS
(ne-val-og-ás), fn. tt. nyavalygás-t, tb. ~ok, harm. szr. ~a. Állapot, midőn valaki nyavalyog; inségben szenvedés; sinlődés, betegeskedés.

*NYAVALYODIK
(ne-vol-od-ik) k. m. nyavalyod-tam, ~tál, ~ott. Szegényedik, nyomorodik, betegedik. Egészen elnyavalyodik. Valamire nyavalyodni am. szükségből, szegénységből rászorulni, s megfelel neki a fordított fanyalodik.

*NYAVALYOG
(nyaval-og, v. nyavaly-og) önh. és gyak. m. nyavalyog-tam, v. nyavalygottam, nyavalygottál, nyavalygott, htn. ~ni v. nyavalygni v. nyavalygani. Inségben, szükségben szenved, nyomorog; továbbá: betegeskedik, sínlődik. Ez igében a törzsnévnek véghangzója a képző előtt elmarad, mint a tiszta szóé, midőn lesz belőle tisztogat; vagy pedig nyavalyog am. nyafalyog. V. ö. NYAVALYA.

*NYAVICZKA
(nyav-iczka) mn. tt. nyaviczkát, l. NYÁMÁNDI; és V. ö. NYAVALYOG, NYIVÁCZKA.

*NYAVODIK
(nyav-od-ik) k. m. nyavod-tam, ~tál, ~ott. Szabó Dávidnál am. nyomorodik. Egészen elnyavodt. (Sz. D.)

*NYÁVOG
(nyáv-og) önh. m. nyávog-tam, ~tál, ~ott. Tulajd. ért. macskáról mondják, midőn nyáv v. miáv, miáu, hangon siránkozik. Rokon hozzá a magyarban a gyermekes nyafog, más nyelvekben, melyek szintén ezen hangot utánozzák, a német miauen v. mauen, finn nauvun stb.

*NYÁVOGÁS
(nyáv-og-ás) fn. tt. nyávogás-t, tb. ~ok, harm. szr. ~a. A siránkozó vagy kérő macskának nyáv nyáv hangon szólása. Rokona a gyermekes nyafogás.

*~NYE
v. ~NYÉ, v. ~NE, ~NÉ, minthogy az ny jele nem mindig van kitéve; egyébiránt éles ë vagy pedig hosszú é-vel. Régies alaku a mai -nyi, mint mennyiséget jelentő képző értelmében, "Menye (v. mene = mennyi) béresek bővelködnek kenyerekkel en atyám házában." (Müncheni codex. Lukács XV.). "Menye ideiglen e világon vagyok." (Ugyanott, János IX.). "Menyével (v. menével = mennyivel) tartozol en uramnakh." (U. o. Lukács XVI.). "Menyészer akartam te fiaidat egybegyüjtenem." (U. o. Lukács XIII.). "Ki vala hatvan láb földnye" (azaz földnyire. U. o. Lukács XXIV.). "És ő eltávozék ő töllök egy kő hagyejtásnyé" (azaz hagyitásnyira. U. o. Lukács XXII.) "Négyszegő kövekből és faragottakból raká ő kőfalit hetven könyökletnye magasságban, és szélességét harmincz könyökletnye, ő tornyit kedég veté száz könyökletnye magasságba." (Bécsi codex. Judith).
"Örömekben hősek az egész étszaka
Csak egy mákszömnyét is nem aludtak vala."
Temesvári István deák. 1569-ben.
(Thaly K. gyüjt.).
A székely tájszólásban még ma is feltalálható: "Távulról repül egy sas, a kinek a szájából a lang hét ölnyére szakad." (Kríza J. Vadrózsák. 400. l.). l. ~NYI.

*NYEF
elvont hangutánzó gyöke nyefěg, nyefe szóknak. Vastaghangon nyaf, éles hangon: nyif.

*NYEFE
(nyef-e) l. NYIFA.

*NYEFĚG
(nyef-ěg), önh. m. nyefěg-tem, ~tél, ~ětt. Mondják kényes, siró gyermekről, midőn nyef nyef-féle hangon jelenti ki nem tetszését, fájdalmát, panaszát. Hangváltozattal: nyafog, nyifeg, nyifog. Továbbá am. értelmetlen orrhangon nyög ki valamit, honnan nyefe v. nyifa am. orron beszélő.

*NYEFĚGÉS
(nyef-ěg-és) fn. tt. nyefěgés-t, tb. ~ěk. harm. szr. ~e. A gyermek sirásának azon neme, midőn nyef-nyef hangon panaszkodik; továbbá orron való értelmetlen szóhang; máskép: nyifogás, nyafogás.

*NYEG
elvont gyöke nyegle szónak. Azonos neg gyökkel negéd szóban. V. ö. NYEGLE és NEGÉD.

*NYĚG
Molnár Albertnél és székelyesen am. nyög; l. ezt.

*~NYÉG v. ~NYIG
némely szójárásban pl. a székelyeknél, öszvetett képző: nye-ég v. nyi-ig egyszerü képzőkből. pl. hajtásnyég = hajtásnyiig. (Kríza János.)

*NYÉGERFALVA
erdélyi falu Belső-Szolnok m.; helyr. ~falvá-ra, ~n, ~ról.

*NYEGGET, NYEGGETÉS
l. NYEKGET, NYEKGETÉS.

*NYEGLE
(nyeg-el-e) mn. tt. nyeglét, tb. nyeglék. Ujabb időben a franczia charlatan, német Marktschreier kifejezésére divatba hozott szó. 1) Szélesb ért. valamely jelességekkel, előnyökkel kérkedő, dicsekedő, magát hányóvető, fitogtató. 2) Különösen mondják oly orvosokról és sebészekről, kik tudományukat, ügyességöket, gyógyszereiket úton-útfélen hirdetik, magasztalják, ajánlgatják. Nyegle fogorvos, ki piaczokon, vásárokon műtétez. Minthogy e szóban alapfogalom a kérkedés, hányakodás, önmagasztalás, innen mind értelemre, mind gyökhangra legrokonabb a negéd szóhoz, melynek gyöke neg, lágyítva nyeg; ebből keletkezett nyegel ige, s innen a nyeglő, nyegle igenév, mint a hetel, kotol, kajol v. kajlik, tokol, vizsol, igékből lett hetle kotla, kajla, tokla, vizsla. Ilyképen fejlődtek ki a tézsla, csáklya (csákla), szablya (szabla), szegle s több mások. V. ö. NEGÉD.

*NYEGLÉLKĚDÉS
(nyeg-el-e-el-kěd-és) fn. tt. nyeglélkedés-t, tb. ~ěk, harm. szr. ~e. Állítólagos jelességekkel kérkedés. V. ö. NYEGLÉLKĚDIK.

*NYEGLÉLKĚDIK
(nyeg-el-e-el-kěd-ik) k. m. nyeglélkěd-tem, ~tél, ~ětt. Holmi állitólagos tulajdonokkal, jelességekkel kérkedik, dicsekedik. Különösen: orvosi tudományát, ügyességét, gyógyszereit fitogtatja vagy ajánlgatja. V. ö. NYEGLE.

*NYEGLÉN
(nyeg-el-e-en) ih. Nyegle módon kérkedőleg, fitogtatólag. V. ö. NYEGLE.

*NYEGLENCZ
(nyeg-el-encz) fn. tt. nyeglenczět, l. NYEGLE.

*NYEGLESÉG
(nyeg-el-e-ség) fn. tt. nyegleség-ět, harm. szr. ~e. Kérkedékenység, bizonyos tudománybeli vagy ügyességi jelességekkel, különösen a gyógyításban. V. ö. NYEGLE.

*NYEGLÉSZKĚDIK
(nyeg-le-esz-kěd-ik) k. m. nyeglészkěd-tem, ~tél, ~ětt. l. NYEGLÉLKĚDIK.

*NYĚGŐDÖZ
(nyěg-őd-öz) önh. m. nyegődöz-tem, ~tél, ~ött. Nyögve v. nyekegve ejt ki valamit. Mondd ki már egyszer no! ne nyegődözz annyit véle. (Kriza J.).

*NYEGREFALVA
falu Szatmár m.; helyr. ~falvá-ra, ~n, ~ról.

*NYEGROVECZ
falu Máramaros m.; helyr. Nyegrovecz-re, ~ěn, ~ről.

*NYEK
torkon akadt hang, melyből nyekeg, nyekereg, nyekken, nyekint, nyektet, nyekget származnak. Rokon hozzá a fájdalmas kecskehang mek, továbbá az emberi s fájdalmasan kinyomuló tompább nyög, székelyesen: nyěg, és az élesebb nyik (nyikkan).

*NYÉK
mváros Sopron, faluk Borsod, Pozsony, puszta Veszprém m.; ALSÓ~, FELSŐ~, faluk Hont, KÁPOLNÁS~, puszta Fehér m.; helyr. Nyék-re, ~ěn, ~ről.

*NYEKĚG
(nyek-ěg) önh. m. nyekěg-tem, ~tél, ~ětt. Kinjában, fájdalmában, kivált ha nyakon szorongatják, nyomkodják, akadozó, töredezett nyek hangon szól. Hangmódosítva: nyökög. V. ö. NYEK.

*NYEKĚGE
(nyek-ěg-e) mn. tt. nyekegét. A ,nyekegő' igenévnek módosított alakja, s am. nyekegve szóló, akadozó szavu, milyenek a golyvás emberek szoktak lenni. Képzésre olyan, mint bugyoga, czinege.

*NYEKĚGÉS
(nyek-ěg-és) fn. tt. nyekěgést, tb. ~ěk, harm. szr. ~e. Fájdalom, kinzás miatt nyek nyek töredezett hangon szólás. V. ö. NYEK.

*NYEKĚGTET
(nyek-ěg-tet) l. NYEKGET.

*NYEKĚRĚG
(nyek-ěr-ěg) gyak. önh. m. nyekěrěg-tem, ~tél, v. nyekěrgěttem, ~ěttél, nyekěrgětt, htn. ~ni v. nyekěrgni v. nyekěrgeni. Folytonosan nyekeg, rekedt hangon nyögdécsel; élesebb hangon nyikorog.

*NYEKGET
(nyek-ěg-et) gyak. áth. m. nyek-get-tem, ~tél, ~ětt; par. nyekgess. Kinzás, gyötrés, különösen oldalnyomkodás, vagy nyakszorongatás által valakit kényszerít, hogy nyekegjen. Vastag hangon nyakgat, élesen nyikgat. Mondják dudáról is, midőn nyomkodás által fülsértőleg hangoztatja valaki. Ne nyekegesd, hanem fújd, mint kell.

*NYEKGETÉS
(nyek-ěg-et-és) fn. tt. nyekgetést, tb. ~ěk, harm. szr. ~e. Cselekvés, mely által valakit vagy valamit nyekegni kényszerítnek. V. ö. NYEKĚG.

*NYEKKEN
(nyek-ü-en) önh. m. nyekkent. Egyes nyek hangot ad. Kinjában nyekkent, midőn fogát kirántották. Földhöz vágták, csak úgy nyekkent. Éles hangon nyikkan, pl. a malacz.

*NYEKKENÉS
(nyek-ü-en-és) fn. tt. nyekkenést, tb. ~ěk. Egyes nyek hang hallatása.

*NYEKKENT
(nyek-ü-en-t) áth. m. nyekkent-ětt, htn. ~ni v. ~eni. Eszközli, hogy valaki vagy valami nyekkenjen. V. ö. NYEKKEN.

*NYÉKÓ
(nyék-ó) fn. tt. nyék-ót. Veres tarka madárfaj a hangicsálók neméből. A madarászok hivókának szokták alkalmazni, mert több kis madár hangját utánozni tudja.

*NYEKŐJE
fn. tt. nyekőjét. Székely tájszólás szerint, mellcsont. Ha itt a mellcsont alatt azon felső csont értetik, mely elül a nyakat öv gyanánt keríti, azt lehetne vélni, hogy eredetileg nyaköve volt.

*NYEKTET
(nyek-tet) mivelt. m. nyektet-tem, ~tél, ~ětt, par. nyektess. Valakit kényszerít, hogy nyek hangon kiáltsa el magát; kinoz, gyötör. Nagy gyülölségesen nyektetik. (Pázmán Kal. 735. l.). Máskép: nyekget.

*NYEL (1)
áth. m. nyel-t. Állatról mondjuk, midőn eledelt, italt vagy más testet nyelvének segítségével a torkon bevesz. Nem is rágja az ételt, csak nyeli. A kígyó egészen lenyeli az eledelt. Port, füstöt nyelni. Elnyelni a szájba vett pénzt, gombostűt. A hal elnyeli a horgot. Átv. ért. valamit nagy mértékben, vagy mohón vesz, vagy élvez. Sok mérget nyel, am. sokat boszontják. Csak úgy nyeli a jó levegőt. Nyaljafalja, csakhogy el nem nyeli. Néha am. valamit magába rejt, eltitkol, magában megemészt. A cselédnek a rosz gazdától sokat el kell nyelni. Szinte átv. ért mondjuk oly tárgyakról, melyek más testeket magukba vesznek, s elemésztenek vagy elrejtenek, mint torok az ételt. Elnyelték őt a habok. A tenger már sok hajót elnyelt. Képes mondatok: Az idő mindent elnyel. A háboru sok embert és pénzt elnyel. A Tatrosi bibliaforditásban vagyont elnyelni am. azt meg- vagy fölemészteni. "Kik benyelik (devorant - megemésztik - Tárkányi) özvegyeknek házokat." (Mark. XII.). "Ki benyelte ő javát (devoravit substantiam suam. Lukács. XV.).
Mind hangra, mind alapértelemre legrokonabb hozzá a magyarban a vastaghangu nyal, s lényegöket a nyelvhangok teszik, minthogy mindkettő nyelv által eszközöltetik; finnül: nielen am. nyelek. Több más nyelvekben is a nyelést nyalást, jelentő szók főalkotó része az l, mint a csagataj és török jala-mak (nyal-ni), honnan a csagataj jala (nyál), jalin (nyelv; Vámbéry); továbbá a szanszkrit gal (nyel, deglutire, Eichoff), honnan a szanszkrit galasz v. gallasz (am. a német Hals;) latin glutio, melyre nézve még ha gluten vétetik is törzsül, ez szintén valami nyálkást t. i. enyvet, pépet (Leim, Pappe) jelent, mint a görög gloia v. glia is), a német schlingen, schlucken, s talán Kehle, Hals, továbbá leicw lambo, lingo, lecken stb. stb. Ez alapfogalomnál fogva a nyelést eszközlő tag magyarul: nyelv, azaz, mint gyakran a régieknél: nyelő, latinul: lingva, hellenül: glwssa.

*NYEL (2)
v. NYÉL, fn. tt. nyel-et, tb. nyel-ek, Röviden hangzik rendszerént az önhangzón kezdődő személyragok és képzők előtt is: nyelem, nyeled, nyele stb. nyeles, nyeletlen, nyellik, nyelü. 1) Eszközök, szerszámok többé vagy kevésbé kinyuló része, melynél fogva azokat meg lehet markolni, kézbe venni. Kasza, kapa, villa, lapát, kés nyele. Fejsze, bárd, szekercze, balta nyele. Serpenyő nyele. Valamit nyelénél fogni. Minden fejszének akad nyele. (Km.). A seprűt nyélbe ütni. Szerencséjét nyélbe ütni, azaz megalapítni. Nyélbe ütni v. sütni valamit am. a maga helyére alkalmazni, vagy használhatóvá tenni, czélszerüen eligazítani. Majd nyelbe ütöm én azt v. csinálok én abba nyelet am. rendbe hozom én azt, módját találom én annak, ami különben hasznavehetetlen volna. 2) Növénytanban, azon száracska, melyen a levél áll, t. i. a növény szárából vagy ágáról növő nyujtvány, melynek a vége a levél lapjába benyulván, ott gerinczczé alakúl, s a melyen a levél lapja áll (petiolus); ilyen nyele van pl. a viola levelének. 3) Néhutt nyélnek mondják bizonyos termények egyes szárait, pl. egy nyél kukoricza, egy nyél szőlő. 4) Vadászok nyelvén így hívják a farkas farkát. (Bérczy K.).
Minthogy a nyel oly részt jelent, mely valamely testből mintegy kinőtt, kinyúlik, mely annak mintegy folytatását jelenti: innen legvalószinübb, hogy alapfogalom benne a növés, kinövés, s gyöke nye rokon a nő, lágyítva nyő igével; sőt egészben azonosnak tekintethetik nyúl igével is. Mellékértelem benne a fogaték, honnan van nyaláb, azaz nyeléb, amit kézbe lehet fogni. V. ö. NYALÁB.

*NYELCSAP
(nyel-csap) ösz. fn. l. NYELVCSAP.

*NYELCSŐ
(nyel-cső) ösz. fn. Azon cső a torokban, melyen az étel ital a gyomorba lemegy, különböztetésül a légcsőtől.

*NYÉLCZE
(nyél-cze) fn. tt. nyélczét. Lásd NYELECS.

*NYELDĚGÉL
(nyel-d-ěg-él) gyak. áth. m, nyelděgěl-tem, ~tél, ~t. Gyakran vagy egymás után többet nyel, péld. a ki eszik, az egyszersmind nyeldegel. Nem rágja, csak nyeldegeli az ételt.

*NYELDĚGĚLÉS
(nyel-d-ěg-ěl-és) fn. tt. nyelděgělés-t, tb. ~ěk. Gyakori vagy egymás után nyelés.

*NYELDĚK
(nyel-d-ěk) fn. tt. nyelděk-ět. Lásd NYELDĚKLŐ. Képzésre olyan mint könyök, köldök.

*NYELDĚKĚL
l. NYELDĚGĚL.

*NYELDĚKLŐ
(nyel-d-ěk-ěl-ő) fn. tt. nyelděklő-t. A belső szájnak hátulsó részén az ételnyelő cső.

*NYELDEL
(nyel-ed-el) áth. m. nyeldel-t. Többször nyel, azaz nyeleget. Tréfásan főnevül is haszháltatik. Nyeldellel, v. nyeldelttel lakik jól, azaz koplal, nyeli a száraz kortyot.

*NYELECS
(nyel-ecs) kicsinző fn. tt. nyelecs-ět. Kicsided nyele, kicsi fogatója valaminek. A növénytanban nyelecs vagy nyelecske az, midőn a fűzött levél közös nyeléből apró nyelek indúlnak, melyeknél fogva vannak reá a levélkék felfűzve; ilyen nyelecse vagy nyelecskéje van pl. a rózsa szárnyas levele levelkéinek. V. ö. NYÉL.

*NYELECSKE
(nyel-ecs-ke) kicsinző fn. tt. nyelecskét. l. NYELECS.

*NYELECZ
(nyel-ecz) fn. tt. nyelecz-ět. Gönczy Pál szerént (Pest megye és tájéka viránya) a háromporodások (háromhímesek) seregébe és kétterméjüek (kétanyások) rendébe, a polyvás virágu pázsitfüvekhez tartozó növénynem (brachypodium), melynek egyik faja (br. tenue) Diószeginél útféli vadócz (lolium perenne) néven fordúl elé.

*NYELEFEL
áth. m. nyelefel-t. Mohón eszik, habsol, torkoskodik. Kemenesalji szó. Úgy látszik, hogy a nyel-fal igének hangrend szerénti módosúlata.

*NYELES
(nyel-es) mn. tt. nyeles-t, v. ~et, tb. ~ek. Aminek nyele van. Ellentéte nyeletlen. Nyeles háló. Nyeles kefe. Nyeles kézi tükör. Tudnivaló, hogy ezen szó oly eszközök vagy edények jelzője, melyeknek rendesen nincs nyelök. Átv. ért. kotynyeles, ki mindenbe belekottyan, locsogó, fecsegő. V. ö. NYEL, főnév.

*NYELÉS
(nyel-és) fn. tt. nyelés-t, tb. ~ěk, harm. szr. ~e. Az ételnek, italnak stb. a nyeldeklőn által lenyomása a nyelcsőbe.

*NYELET
(nyel-et) fn. tt. nyelet-ět, harm. szr. ~e. Amit valaki egy izben nyel; mint a mit egyszerre befalunk: falat. Gyógyászati ért. gyógyszer, melyet a beteg mézbe, szörpbe, ostyába stb. takarva vesz be.

*NYELETLEN
(nyel-et-len) mn. tt. nyeletlen-t tb. ~ěk. A minek nyele nincsen. Nyeletlen fejsze, kés, kasza, kapa. Nyeletlen seprű. Nyeletlen háló. Nyeletlen falevelek. Átv. ért. nyeletlen furkó am. faragatlan, hegyke, szeleburdi. V. ö. NYEL, fn. Határozói minőségben am. nyel nélkül. Nyeletlen adtad kezembe a kést.

*NYELEZ
(nyel-ez) áth. m. nyelez-tem, ~tél, ~ett, par. ~z. Valamit nyellel ellát, nyelet csinál, nyelet üt valamibe. Nyelezni az ásót, kapát, kaszát. A kések pilingái már készek, csak nyelezni kell őket. V. ö. NYEL, fn.

*NYELEZÉS
(nyel-ez-és) fn. tt. nyelezés-t, ~ěk, harm. szr. ~e. Cselekvés, midőn valamely eszközbe nyelet ütnek, nyéllel ellátnak valamit.

*NYELEZET
(nyel-ez-et) fn. tt. nyelezetět, hrm. szr. ~e. Valamely eszköznek vagy edénynek stb. egész nyele minden egyes részeivel. A kések, kardok, ezüst és csont nyelezete.

*NYELFEG
fn. tt. nyelfeg-ět, harm. szr. ~e v. ~je. Kemenesalján a süvegnek lecsüggő leffentyűje. Valószinüen eredetileg: nyelveg, a nyelv gyöktől (mint ,nyelventyű' is), minthogy némileg a lelógó nyelvhez hasonlítható.

*NYELIFALI, NYELIFELI
tájdivatosan am. nyelő-faló vagy nyaló-faló, valamit nagy mértékben vagy mohón evő vagy élvező; továbbá: nyalánk.

*NYELÍZÜ
(nyel-ízü) ösz. mn. Borról mondják, melynek a szőlő szárától (nyelétől) bizonyos kesernyés íze van. Szójátékul: nyelízü bor am. nyelni való bor.

*NYÉLKE
(nyél-ke), fn. tt. nyélkét L. NYELECS, NYELECSKE.

*NYELLIK
(nyel-el-ik) k. m. nyelt-ett, htn. ~eni. Mondják növénylevelekről és gyümölcsökről, midőn nyeleikről, azaz, száraikról lefonnyadnak, leszáradnak vagy nyelestül lehullanak. Képzésre olyan, mint hámlik, toklik, vedlik.

*NYELŐ
(nyel-ő) mn. és fn. tt. nyelő-t. Aki vagy ami nyel. Némely régibb nyelvemlékeinkben am. nyelv.

*NYÉLREFUTÓ
(nyélre-futó) ösz. mn. A növénytanban azon állapotról mondják, mikor a levél válla lenő a nyélre s azt gatyássá teszi.

*NYÉLSZŐLŐ
(nyel-szőlő) ösz. fn. Molnár Albertnél, Szabó Dávidnál am. szőlőgerezd, szőlőfürt, szölőfej.

*NYELŰ
(nyel-ü) mn. tt. nyelü-t v. ~et, tb. ~k vagy ~ek. Bizonyos tulajdonságu nyellet ellátott. Hoszszu, rövid, egyenes, görbe, vastag, vékony nyelü szerszámok. Ezüst, vas, csont, fa nyelü kések.

*NYELV
(nyel-ő, nyel-ü, nyel-v) fn. tt. nyelv-et, harm. szr. ~e, kicsiny. nyelvecske. 1) Lapos, elül valamivel vékonyabb és keskenyebb húsból álló testrész, mely a szájüregben fekszik, a az ízlő érzéknek közvetlen szerve. Nyelvet ölteni, mozgatni, meggörbíteni. Kínjában harapja a nyelvét. Nyálkás, tiszta, piros, tüskés nyelv. Marhanyelvet enni. Kihúzni, elmetszeni a nyelvet. Nyelvvel körülnyalni az ajakat. Az emberben ezen húsrész a beszédnek kiváltképen való eszköze, honnan sokféle tulajdon és átv. értelmü kifejezésekre használtatik. Nehéz, akadozó, höbögö nyelv. Sebes, szapora nyelv. Megoldották a nyelvét, alkalmat vagy engedelmet adtak neki tetszése szerint beszélni. Megeredt a nyelve, megszólamlott; és: amint elkezdte vala, folyvást, szakadatlanul beszél. Nyelvén van a lelke, közel van a meghaláshoz. Nyelvét féken, zabolán tartja. Nyelvével vétkezik. Nyelvével mindent tesz, tettel semmit. Gonosz, rágalmazó, lustos nyelv. Minden embert nyelvére vesz. Jár a nyelve, mint a kerepelő. Csak a nyelve jár. Hallgass nyelvem, nem fáj fejem. Félnek a nyelvétől. Nincs jobb és nincs roszabb a nyelvnél. Nyelvemen volt már s megint elfeledtem.
"Mint a gyöngyöt erős eczet,
S elolvasztja tüz az érczet,
Így gonosz nyelv égő tüzet,
Okád alád, s forró vizet."
Beniczky Péter a XVII. században.
Szélesebb és átvittebb ért. képesség, melynél fogva belső állapotunkat hangok által kifejezzük, vagy ki
jelentjük, s ez értelemben az állatoknak is van nyelvök. Különösen emberi képesség, mely által érzelmeinket s gondolatainkat bizonyos szerkezetü hangok, illetőleg szók segédeszközével kifejezzük, s azokat mások értésére adjuk. Világos, értelmes, homályos nyelven szólani. Nyelve megelőzi az eszét. Nyelvére adni valakinek, mit mondjon. Nyelvet mérni valakivel am. visszafeleselni. Komoly, haragos nyelven beszélni. Szerelmesek, szónokok nyelve. Népies, irói, költői nyelv, melyen t. i. a nép, az irók, a költők sajátlag fejezik ki magukat. Műnyelv, mesteremberek nyelve, mely a művek és mesterségek körül divatozó kifejezéseket foglalja magában. Nevezetesen, mindazon szók és kifejezések, és szószerkezetek öszvege, melyekkel az emberek érzéseiket és gondolataikat kijelentik, egymással közlik. Minthogy pedig ez különböző népfajoknál különféle módon történik: innen a nyelvek többféle osztályai. Régi, holt nyelvek. Újabb, élő nyelvek. Ázsiai, áfrikai, európai nyelvek. Sémi nyelvek, milyenek a zsidó, arab, chaldaeai, kopt, és rokonaik. Indoeurópai vagy árja nyelvek, mint a szanszkrittal rokon hellen, latin, német, szláv, celta stb. Altaji nyelvek, ú. m. finn, tatár, török, mongol, magyar stb. Művelt, műveletlen nyelvek. Nyelvet tanulni. Több nyelvet v. nyelven beszélni. Érteni a nyelvet. Magyar nyelven irt könyvek, oklevelek. Magyar nyelv sajátságai. A magyar nyelv lágyabb igen sok más nyelveknél.
"Félre, kishitüek, félre! nem veszett el -
Élni fog nyelvében, élni müvészettel -
... E nemzet!...
Arany János.
2) Átv. ért. valamely test vagy eszköz, mely némileg, pl. mozgékonyságára vagy beszorulására, nézve a nyelvhez hasonló, pl. síp nyelve, billegetője. Földnyelv, szük föld, mely vizek közé szorúl. Mérleg nyelve, mely a mérleg közepén ideoda mozog, mig a serpenyők sulyegyenbe nem jönnek. Csat nyelve, a kancsat v. kankapocs horga, mely a nősténycsat üregébe megy. Békó nyelve, azon rugós tollu vas, melylyel bezárják a békót, midőn azt fölverik. Nyelvét kinyujtja, huszáros kiejtéssel am. kardot ránt. stb. A nyelv azon számos szók közé tartozik, melyekben a v képző átalakult igeneves ó v. ő, tehát eredetileg nyelő, melyből lett: nyelü, végre: nyelv, mint ölő, ölű, ölv, oló, olu, olv, homó (omó), homu, homv (hamv). Így képződtek elavult gyökökből: enyü, enyv; könyü (gönyű) könyv; nedü, nedv; kedü, kedv; fenyü, fenyv stb. Legtökéletesebben öszveüt e származtatással a csagataj jalin = nyelv, jala-mak igétől mely am. nyal-ni (Vámbéry); hogy pedig nyal és nyel teljesen rokonok, nem hiszszük, hogy valaki kétségbe vonná. Több régi nyelvemlékben eredeti alakjában találjuk. Menden nép, nemzet és nyelő (azaz nyelv) valamely káromlatot beszélend. (Bécsi codex. Daniel profétában). És ő szájokbun álnok nyelő nem lelettetik. (Sophonias profétában). Sőt néhutt csak nyel. "Szólásnak vagy nyelnek ő büne." (Nádor-codex). "Ez átkozott harmad nyelnek gonoszsága." (Góry-codex). Rokonok a vogul nelma, nilm, osztyák nälim, nälem. Egyébiránt V. ö. NYEL, (1). A finn kieli szót némelyek más eredetünek tartják, s ezért a magyar ,nyelv'-nek ,nyelő' eredetét is kétségbe vonják. De a magyar régiség minden kétséget eloszlat, s többet bizonyít bármely rokon nyelvnél, különben pedig a csagataj nyelv is mellettünk szól. A mongolban is k-val áll: kelen.

*NYELVALAK
(nyelv-alak) ösz. fn. A szóknak s beszédnek azon része, melynek önmagában rendszerént nincs szokásos értelme, hanem csak a szóknak mint a tárgyak jegyeinek egymáshozi viszonyát, egybefüggését alkotja, pl. a magyarban a ragok és képzők rendszere.

*NYELVALAKÚ
(nyelv-alakú) ösz. mn. Ami alakjára nézve az állati nyelvhez hasonló. Nyelvalakú ék.

*NYELVANYAG
(nyelv-anyag) ösz. fn. Értelemmel biró egyes szók a nyelvben, melyeknek t. i. a kűl- v. belvilágban határozott tárgyak felelnek meg. Különbözik: nyelvalak.

*NYELVBÉKA
(nyelv-béka) ösz. fn. Lovak és szarvasmarhák betegsége, midőn nyelveik alatt feketés daganatok és keményedések támadnak.

*NYELVBELI
(nyelv-beli) ösz. mn. A nyelvet, mint érzéseink és gondolataink kifejező eszközét illető, arra vonatkozó. Nyelvbeli sajátságok, hibák. V. ö. NYELV.

*NYELVBETÜ
(nyelv-betü) l. NYELVHANG; és V. ö. BETÜ.

*NYELVBOTLÁS
(nyelv-botlás) ösz. fn. 1) A nyelvnek, mint szólási eszköznek megakadása, höbögése, vagy midőn a kellő hang helyett egy mást ejt ki. 2) Hiba az illető nyelvnek szabályai ellen. 3) Erkölcsi ért. illetlen, vagy másokat bántó szólás.

*NYELVBÖLCSELET vagy ~BÖLCSÉSZET
(nyelv-bölcselet v. ~bölcsészet) ösz. fn. Bölcsészet, mely az emberi nyelv azaz beszéd eredetét, szervezetét s minden sajátságait az emberi elme egyetemes törvényeiből megfejteni, továbbá egy vagy több nyelvek tényeiből általános elveket elvonni, s ezekre újabb tényeket, illetőleg szabályokat alapítni törekszik.

*NYELVBŐR
(nyelv-bőr) ösz. fn. Azon finom bőr, mely a nyelvet takarja. A forró levestől, erős dohánytól, lement a nyelvbőre.

*NYELVBUVÁR
(nyelv-buvár) ösz. fn. Személy, ki egy vagy több nyelvek eredetének, egyes alkatrészeinek, sajátságainak kutatásával, meghatározásával, s az ide tartozó segédtanulmányokkal foglalkodik.

*NYELVBUVÁRKODÁS
v. ~BUVÁRLÁS, (nyelv-buvárkodás v. ~buvárlás) ösz. fn. A nyelvbuvárnak foglalkodása valamely nyelv eredetének, sajátságainak stb. kutatásában, meghatározásában. V. ö. NYELVBUVÁR.

*NYELVBUVÁRLAT
(nyelv-buvárlat) ösz. fn. 1) Nyelvbuvárkodás elvont értelemben. 2) Ennek eredménye.

*NYELVCSAP
(nyelv-csap) ösz. fn. Hengerded csapforma husocska, mely a szájpadlástól függőlegesen a nyelvnek leghátsó részén alácsügg, s a nyeldeklőt bezárja.

*NYELVCSAPFŰ
(nyelv-csapfű) ösz. fn. l. NYAKCSAPFŰ.

*NYELVCSONT
(nyelv-csont) ösz. fn. Csontok, melyek a nyaknak közép tájain fekszenek. Ezek közöl a közép nyelvcsont hoszszukás, négyszögü. A mellékcsontok a középsőből nyúlnak hátrafelé, és keskenyen öszvemennek.

*NYELVCSOPORT
(nyelv-csoport) ösz. fn. Egymással rokon több nyelvek együttvéve.

*NYELVDED
(nyelv-ded) mn. tt. nyelvded-ět. l. NYELVALAKU.

*NYELVDÍJ
(nyelv-díj) ösz. fn. Törvényes nyelvben, pénzbeli büntetés, pénzbirság, melyre nyelv által elkövetett kihágásért, pl. becstelenítésért itélnek valakit. (Emenda linguae.)

*NYELVDIVAT
(nyelv-divat) ösz. fn. NYELVSZOKÁS.

*NYELVEJTÉS
(nyelv-ejtés) ösz. fn. l. NYELVJÁRÁS.

*NYELVEL
(nyel-v-el) áth. és önh. m. nyelvel-t. Valakit rágalmaz, vagy, mint mondani szokás, nyelvére vesz, megszól. Önhatólag am. jár a nyelve. Egész nap nyelvel.

*NYELVELLENES
(nyelv-ellenes) ösz. mn. Valamely nyelv természetével, sajátságaival meg nem egyező.

*NYELVEMLÉK
(nyelv-emlék) ösz. fn. Régibb nyelv irott vagy nyomtatott maradványa, mely a régebben divatozott nyelvnek mintegy emlékeül szolgál.

*NYELVENTYŰ v. NYELVENTYÜ
(nyelv-entyü v. nyelv-en-t-ő) fn. tt. nyelventyű-t. A székely tájszólásban szántásnál a két első ökör tésoláját: (tézsláját) feltoldó v. öszvekötő eszköz v. peszlek. (Kriza J.).

*NYELVÉR
(nyelv-ér) ösz. fn. Ér a nyelvben. V. ö. ÉR fn.

*NYELVEREDÉS
(nyelv-eredés) ösz. fn. Lásd NYELVHASADÁS.

*NYELVÉRTŐ
(nyelv-értő) ösz. mn. és fn. Aki bizonyos nyelv szavainak és szólásmódjainak értelmét, jelentését ismeri.

*NYELVÉRZÉK
(nyelv-érzék) ösz. fn. Belső érzék, melyet a nyelv szabályossága v. sajátsága iránt egész életünkben v. hosszas gyakorlatban szerzettünk.

*NYELVES
(nyel-v-es) mn. tt. nyelves-t v. ~et, tb. ~ek. Akinek vagy minek nyelve van. Átv. ért. ki sokat fecseg, kinek mindig jár a szája; különösen másokat szóló, rágalmazó, másoknak ellenmondó. Nyelves fű, v. péra. L. NYAKCSAPFŰ.

*NYELVESKĚDÉS
(nyel-v-es-kěd-és) fn. tt. nyelveskědés-t, tb. ~ěk, harm. szr. ~e. Sokat fecsegő, másoknak ellenmondani, másokat rágalmazni hajlandó tulajdonság vagy szokás.

*NYELVESKĚDIK
(nyelv-es-kěd-ik) k. m. nyelveskěd-tem, ~tél, ~ětt. Gyakran, helyen és időn kivül, másoknak ellenmondogatva, másokat rágalmazva, megtámadva fecseg.

*NYELVESPÉRA
(nyelves-péra) ösz. fn. Lásd NYAKCSAPFŰ.

*NYELVESSÉG
(nyel-v-es-ség) fn. tt. nyelvesség-ět, harm. szr. ~e. Fecsegő, ellenszóló, másokat rágalmazó ember tulajdonsága.

*NYELVÉSZ
(nyel-v-ész) fn. tt. nyelvész-t, tb. ~ěk, harm. szr. ~e. Személy, ki egy vagy több nyelvvel tudományosan foglalkodik, nevezetesen ki rendszeres nyelvtani ismereteket gyüjt, ki a nyelvek eredetét, elemeit vizsgálja, azokat öszvehasonlítja, stb. (Philologus).

*NYELVÉSZET
(nyel-v-ész-et) fn. tt. nyelvészet-ět, harm. szr. ~e. Tudomány, mely a nyelvek vizsgálatával, s alapos és rendszeres megismerésével foglalkodik. Különösen a művelt nyelvek és az ezeken megjelent észmüvek taglalása, fejtegetése, ismértetése, az ide tartozó segédforrásokkal együtt. Hellen, római nyelvészet. Ujabbkori nyelvészet. (Philologia).

*NYELVÉSZETI
(nyel-v-ész-et-i) mn. tt. nyelvészeti-t, tb. ~ek. Nyelvészetet illető, ahhoz tartozó, arra vonatkozó. Nyelvészeti kutatások, vizsgálatok. Valamely művet nyelvészeti tekintetből megbirálni. V. ö. NYELVÉSZET.

*NYELVÉSZETILEG
(nyel-v-ész-et-i-leg) ih. Nyelvészeti tekintetben.

*NYELVÉSZSÉG
(nyel-v-ész-ség) fn. Lásd NYELVÉSZET.

*NYELVETLEN
(nyel-v-et-len) mn. tt. nyelvetlen-t, tb. ~ék. Nyelvnek hiával levő, pl. kinek a nyelvét kimetszették, vagy aminek átv. értelmü nyelve nincs, pl. nyelvetlen, békó. Átv. ért. néma, ki beszélni nem tud. Határozói minőségben am. nyelv nélkül.

*NYELVEZET
(nyel-v-ez-et) fn. tt. nyelvezet-ět, harm. szr. ~e. Irásmód vagy irály, nyelvbeli eléadás. Tiszta, hibátlan nyelvezet.

*NYELVFEJLÉS v. ~FEJLŐDÉS
(nyelv-fejlés v. ~fejlődés) ösz. fn. A még egészen müveletlen állapotban levő nyelvnek tökéletesbülése, főleg az élet szükségeinek szaporodtával s az eszméknek tágasbultával és bővültével önmagából tisztábbá, szabályosabbá alakulása, válogatott szókban, szabatos mondatokban stb. gazdagodása.

*NYELVFÉK
(nyelv-fék) ösz. fn. A nyelvbőrnek folytatása a nyelv alsó lapján, mely ezt az állkapocscsal öszveköti. (Frenulum linguae).

*NYELVFEKÉLY
(nyelv-fekély) ösz. fn. Lásd NYELVBÉKA.

*NYELVFÉREG
(nyelv-féreg) ösz. fn. Az ebek nyelvféke, mely alakja miatt féreghez hasonló, s melyről azt tartják, hogy ha kimetszik, az ilyen eb a dühödés ellen biztos. V. ö. NYELVFÉK.

*NYELVGARAT
(nyelv-garat) ösz. fn. Nyelőcső, melyen, mint garaton, az étel-ital lemegyen. V. ö. GARAT.

*NYELVGARATIDEG
(nyelv-garat-ideg) ösz. fn. Ideg a nyelvgaratban. (Pharynx).

*NYELVHANG
(nyelv-hang) ösz. fn. Nyelvtani ért. azon betü- v. szóhangok, melyeket különösebben a nyelv idomitása és mozgatása által ejtünk ki, milyenek az l n r d t és módosulataik. Egyébiránt a g k h torokhangok s a sziszegő foghangok kiejtésekor is a nyelv sajátnemüleg működik.

*NYELVHASADÁS
(nyelv-hasadás) ösz. fn. Szabó D. szerént am. megszólamlás (t. i. főleg a kisdedeknél).

*NYELVHASONLAT
(nyelv-hasonlat) ösz. fn. Széles ért. hasonlat, mely különböző nyelvek között létezik. Különösen szótári nyelvhasonlat, midőn egyes szógyökök, szótörzsökök hasonló értelmüek. Nyelvtani hasonlat, midőn a szóképzés, szóragozás, és szószerkesztés között több vagy kevesebb rokonság találtatik. Továbbá a nyelveknek azon belső sajátsága, melynél fogva hasonló esetekben hasonló szabályok szerint módosulnak. E szerint történnek a ragozások, szóképzések, a hangok változásai, egymáshoz hasonulásai, stb. pl. a magyar nyelvben amely főnevek tárgyeseti ragában a hangzó van, azok más ragokat és képzőket szintén a hangzóval vesznek fel a nyelvhasonlat (analogia) szerint, mint: házat, házak, házam, házas, házal, ellenben o hangban egyeznek meg ezek: botot, botok, botom, botos, botol, botoz. A nyelvészeti fürkészésekben, szóelemzésekben, ragozásokban, s általán a nyelv szabályainak megállapításában egyik vezérfonal a nyelvhasonlat. (Analogia).

*NYELVHASONLÍTÁS v. ~HASONLITÁS
(nyelv-hasonlítás) ösz. fn. Különböző nyelvek egyes szavainak vagy mondatainak, amennyiben egymással rokonok, vagy egymáshoz hangokban és értelemben, s egész mondatokat illetőleg, sajátságaikban hasonlók, egybevetése.

*NYELVHASONLÓSÁG
(nyelv-hasonlóság) ösz. fn. Több, kevesebb hasonlóság különböző nyelvek között, azoknak akár anyagára vagyis az egyes szókra, akár nyelvtani alakjára nézve. "Én részemről azt, hogy minden emberi nyelv között hasonlóságok léteznek, ép oly természetesnek találom, mint azt, hogy a madarak egyes nemei, habár tengerek által elválasztva, hasonló módon csiripelnek." (B. Eötvös J.)

*NYELVHIBA
(nyelv-hiba) ösz. fn. A nyelvnek bevett szabályai ellen elkövetett hiba, akár az egyes szók értelmére, vagy alkalmazására, akár azok képzésére, ragozására, szerkesztésére, akár a hangok és szók kiejtésére nézve. Különösen a nyelvnek, mint szólási eszköznek, akadozó vagy höbögö, szóval nem tiszta kiejtési módja. A pöszeség, selypesség, nyelvhibák.

*NYELVI
(nyel-v-i) mn. tt. nyelvi-t, tb. ~ek. Nyelvet illető, arra vonatkozó.

*NYELVIDEG
(nyelv-ideg) ösz. fn. Ideg az állati nyelvben. (Nervus lingvalis). V. ö. IDEG.

*NYELVIDOM
(nyelv-idom) ösz. fn. Helyesebben: nyelvalak; l. ezt; és V. ö. IDOM, ALAK.

*NYELVILEG
(nyel-v-i-leg) ih. Nyelv tekintetében. Ezen mondat nyelvileg nem szabatos.

*NYELVISME
(nyelv-isme) ösz. fn. Valamely nyelvnek szabályok szerénti tudása, értése.

*NYELVISZAM
(nyelv-iszam) ösz. fn. A nyelvnek a szájüregből való beteges, akarat nélküli kiesése, és künn maradása.

*NYELVIZOM
(nyelv-izom) ösz. fn. Izom az állati nyelvben. (Musculus hyoglottides.) l. IZOM.

*NYELVJÁRÁS, NYELVJÁRAT
(nyelv-járás v. ~járat) ösz. fn. A nyelvre, mint beszélő képességre vonatkozólag, sajátságos, különös mód a szók hangoztatásában, illetőleg némely szók és szószerkezetek használata, melyek csak némely tájakon, vidékeken divatoznak, nem pedig az egész népcsaládnál, mely különben ugyanazon nyelven beszél. (Dialectus). Így különböztek a helleneknél az attikai, joniai, aeoliai, doriai nyelvjárások. Mi magyarok különbséget teszünk a dunamelléki, tiszamelléki, székely, palócz stb. nyelvjárások között, melyek ismét több árnyéklatnak, pl. túl a Dunán a somogy-baranyai, a göcseji, az őrségi; továbbá a tiszai vidéken a gömöri barkó, a hevesi matyók nyelvjárások stb.

*NYELVJÁRÁSI, NYELVJÁRATI
(nyelv-járási v. ~járati) ösz. mn. Nyelvjárást illető, arra vonatkozó. Nyelvjárási különösség.

*NYELVJAVÍTÁS v. ~JAVITÁS
(nyelv-javítás) ösz. fn. Általán a nyelv hibáinak kiigazítása, vagy hiányainak betöltése, illetőleg a nyelv tökéletesítése. V. ö. NYELVHIBA.

*NYELVJAVÍTÓ
v. ~JAVITÓ, (nyelv-javító) ösz. fn. Személy, nevezetesen nyelvtudós, ki a nyelvben elharapozott hibákat az illető nyelv szabályai szerint, tekintettel az általános nyelvszabályokra is, kiigazítja. Különösen, ki bizonyos elmeműben létező nyelvtani hibákat jókká tesz, helyesebb szókkal és kifejezésekkel fölcserél.

*NYELVKEVERÉK
(nyelv-keverék) ösz. fn. Nagy részben két vagy több nyelvnek is vegyületéből keletkezett nyelv; minthogy különben alig van nyelv, melyben némely egyes szók nem más nyelvből vagy nyelvekből kölcsönzöttek volnának. Továbbá valamely beszédben, eléadásban stb. idegen nyelvből vagy nyelvekből vett szókkal és szólásmódokkal tarkázott nyelv. V. ö. NYELVKEVERÉS.

*NYELVKEVERÉS
(nyelv-keverés) ösz. fn. Különféle nyelvcsaládokhoz tartozó szóknak öszvevegyitése és használása a beszédben. Ez különfélekép történhetik, pl. midőn egyik nyelv a másiktól kölcsönzött szókat és szólásmódokat saját szabályaihoz alkalmazza, s mintegy magáévá, átalakítja; vagy midőn két vagy több nyelv vegyületéből egy egészen új keletkezik, milyen a latin, celta, szász nyelvekből képződött ángol nyelv; vagy midőn valaki több nyelvet értvén, a majd egyikből, majd másikból kikapott szókat egy mondatba fűzi, mit nálunk nem ritkán hallani stb.

*NYELVKEZELÉS
(nyelv-kezelés) ösz. fn. Bizonyos mód a nyelvbeli eléadásban, nyelvvel való bánás akár az élő beszédben, akár az irásban. Nem igen ajánlatos öszvetétel, mert a ,kezelés' szó nagyon anyagi működést előfeltételez. Hasonló jelentésü, de helyesebb alkatu a ,nyelvezet' szó.

*NYELVKINCS
(nyelv-kincs) ösz. fn. A nyelvnek, különösen a réginek nyelveredeti, szóelemzési vagy bármely tekintetből igen nagy becscsel biró egyes része.

*NYELVKŐ
(nyelv-kő) ösz. fn. Kő, mely alakjára nézve állati nyelvhez hasonló, különösen a czápahalak megkövült nyelve. (Glossopetra).

*NYELVKÖNYV
(nyelv-könyv) ösz. fn. Könyv, mely nyelvtani szabályokat és gyakorlatokat foglal magában, az illető nyelvtanulók számára; szokottabban: nyelvtan.

*NYELVKÜLÖNÖSSÉG
(nyelv-különösség) ösz. fn. Az általános nyelvtől eltérő szó vagy szólásmód, pl. tájszó, vagy szólás.

*NYELVMÁZ
(nyelv-máz) ösz. fn. A nyelv felső bőrét behúzó nyálka.

*NYELVMESTER
(nyelv-mester) ösz. fn. Személy, kinek kitűzött foglalatossága vagy hivatása másokat bizonyos nyelvre tanítani. Angol, franczia, olasz, német nyelvmester.

*NYELVMIRIGY
(nyelv-mirigy) ösz. fn. 1) A nyelvnek leghátsó részén levő mirigyek, melyek a nyelv mélyedésébe nyulnak alá (Glandulae lingvales). 2) Elül a nyelv alsó lapján létező mirigy (Glandula sublingvalis). V. ö. MIRIGY.

*NYELVMŰSZER
(nyelv-mű-szer) ösz. fn. Azon műszerek vagyis szervek, melyek segedelmével, alkalmazásával a hangokat, illetőleg a szókat kiejtjük, milyenek a torok, nyelv, fogak, ajak.

*NYELVMŰVELÉS v. ~MÜVELÉS
(nyelv-művelés) ösz. fn. Általán nyelvet illető működés, mely által az minél gazdagabbá, az érzések, gondolatok és fogalmak szabatos kifejezésére alkalmasabbá, hajlékonyabbá, csinosabbá, szebbé, hibátlanná, tisztává leszen.

*NYELVMŰVELŐ
v. ~MÜVELŐ, (nyelv-művelő) ösz. mn. és fn. Aki a nyelvet műveli. Nyelvművelő írók, tudósok. Nyelvmüvelő társulatok. V. ö. NYELVMÜVELÉS.

*NYELVRAJZ
(nyelv-rajz) ösz. fn. A nyelv szabályainak egyszerü egybeállítása, azoknak mélyebb buvárlati megvítatása nélkül.

*NYELVRÁK
(nyelv-rák) ösz. fn. Rák nevü betegség a nyelvben. A szarvasmarháknál ezen betegség közönséges szájrohadásból vagy kipárlásból áll. V. ö. RÁK.

*NYELVRÁKFENE
l. NYELVRÁK.

*NYELVRÉGISÉG
(nyelv-régiség) ösz. fn. 1) Régi szó vagy szóalak vagy szófüzési sajátság. 2) Valamely nyelvemlék; l. ezt.

*NYELVRITKASÁG
(nyelv-ritkaság) ösz. fn. nyelv birodalmában igen ritkán eléforduló s azért a szokottnál nagyobb becscsel biró valamely egyes rész vagy emlék.

*NYELVROKONSÁG
(nyelv-rokonság) ösz. fn. Különböző nyelveknek egymással egyezése mind egyes szókban, mind némely nyelvtani alakban. V. ö. NYELVHASONLÓSÁG.

*NYELVROMBOLÁS
(nyelv-rombolás) lásd NYELVRONTÁS.

*NYELVROMBOLÓ
(nyelv-romboló) l. NYELVRONTÓ.

*NYELVRONTÁS
(nyelv-rontás) ösz. fn. Valamely nyelv sajátságainak eltorzítása, idegen szólásmódokkal fölcserélése stb. V. ö. NYELVRONTÓ.

*NYELVRONTÓ
(nyelv-rontó) ösz. mn. és fn. Aki valamely nyelvnek bevett szabályai, és sajátságai ellen beszél, vagy ir, pl. ki a nyelvhasonlat és annak természete ellen gyárt új szókat, vagy a honiak helyett idegen szólásmódokat, idegen szókat használ, stb.

*NYELVSAJÁTSÁG
(nyelv-sajátság) ösz. fn. Széles ért. azon különös jegyek, melyek valamely nyelvet másoktól többé vagy kevésbbé megkülönböztetnek, pl. vannak sajátságai az olasz nyelvnek, melyek azt a rokon francziától, spanyoltól megkülönböztetik; hasonlóan nyelvsajátságok által különböznek egymástól a rokon cseh, lengyel, orosz, horvát nyelvek stb. Különösen oly szószerkezetek, és mondatok, melyek az illető nyelven beszélő népnek sajátnemü észjárására mutatnak, s melyeket idegen nyelven szóról szóra kifejezni nem lehet, pl. e latin mondatokat: jacturam facere, votum solvere, vela dare ventis, vagy e magyarokat: apjára ütött; nagyra lát; számot, betüt, téglát vet stb. A nyelvsajátságok a nyelvnek belső jellegei, a ki ezek ellen vét, a jelleget korcsosítja el.

*NYELVSZABÁLY
(nyelv-szabály) ösz. fn. Minden nyelv bizonyos vezérfonalakat követve fejlődik és képződik, miszerint hasonló esetekben hasonló alakokat és módosításokat vesz föl. Ezen vezérfonalak képezik az úgynevezett nyelvszabályokat, melyek tulajdonkép nem egyebek, mint a hasonló esetek többsége elvont állapotban véve és bizonyos állítmányban kifejezve, pl. nyelvünkben egyik szabály "A vastaghangu gyökökhöz és törzsekhez vastaghangu ragok és képzők járulnak; a vékonyhangúakhoz vékonyhangúk." Szintén nyelvszabály: "A tárgyeset hangzóját veszik föl a többesszám, a személyrag és az illető névhez járuló képzők". pl. nyakat, nyakak, nyakam, nyakas, nyakaz; botot, botok, botom, botos, botoz, botol; fejet, fejek, fejem, fejes, fejel, fejez; kertět, kertěk, kertěm, kertěs, kertěl; körmöt, körmök, körmöm, körmös, körmöl, stb. A nyelvszabályoktól, mint hasonló esetek többségétől való eltérés kivétel-nek vagy rendhagyás-nak mondatik.

*NYELVSZABÁLYOS
(nyelv-szabályos) ösz. mn. A nyelv szabályai szerint való, azokkal megegyező. Nyelvszabályos beszéd, irásmód. V. ö. NYELVSZABÁLY.

*NYELVSZABÁLYOSSÁG
(nyelv-szabályosság) ösz. fn. Szó- vagy irásbeli elé adásnak azon tulajdonsága, melynél fogva az a nyelv szabályaival egyezik. V. ö. NYELVSZABÁLY.

*NYELVSZABATOSSÁG
(nyelv-szabatosság) ösz. fn. A mondat határozott értelmének teljesen megfelelő, minden kétértelmüséget kizáró tulajdonság. V. ö. SZABATOSSÁG.

*NYELVSZELLEM
(nyelv-szellem) ösz. fn. Az emberi elmének azon csodaszerü működése, mely mind a nyelvek létrehozásában, alkotásában általán és különösen nyilvánúlt, mind azok fentartása s tovább fejlődésében uralkodik.

*NYELVSZOKÁS
(nyelv-szokás) ösz. fn. Szokás, mely a szók és mondatok alakítása, módosítása, és értelemadása körül általán divatozik, melynél fogva az egyszersmind szabálylyá leszen. A nyelvszokás ereje és hatalma gyakran önkényes, kivált a nép nyelvében, miért sokszor a rendes szabályoktól egészen is eltér; az ily hibás nyelvszokást megigazítani a nyelvtudomány föladata, mit néha sikerűl is neki teljesíteni.

*NYELVSZÜZESÉG
(nyelv-szüzeség) lásd NYELVTISZTASÁG.

*NYELVTAN
(nyelv-tan) ösz. fn. Azon szabályok öszvege, melyek szerint valamely nyelvet jól érteni, beszélni, és irni tanulunk; továbbá azon könyv, mely e szabályokat bizonyos mód- vagy rendszerben eléadja. Magyar, német, franczia, ángol nyelvtan.

*NYELVTANÁR
(nyelv-tanár) ösz. fn. Nyelvtanító, ki valamely nyelvet tudományosan fejtegetve, alaposan ismértetve, különösen valamely közintézetben, pl. főiskolában, ad elé. Ennél alsóbbrendü a közönséges nyelvtanító vagy nyelvmester.

*NYELVTANI
(nyelv-tani) ösz. mn. Nyelvtant illető, ahoz tartozó, arra vonatkozó. Nyelvtani szabályok. Nyelvtani eléadások. Nyelvtani tekintetből megbirálni valamely észművet. A nyelvtani hibákat kijavítani.

*NYELVTANILAG
(nyelv-tanilag) ösz. ih. Nyelvtani tekintetben, a nyelvtanra s ennek szabályaira vonatkozva.

*NYELVTANÍTÁS v. ~TANITÁS
(nyelv-tanítás) ösz. fn. Cselekvés, mely által valakit bizonyos nyelvre tanítunk. Nyelvtanítással keresi kenyerét.

*NYELVTANÍTÓ
v. ~TANITÓ, (nyelv-tanító) ösz. fn. Széles ért. ki másokat valamely nyelvre tanít; nyelvmester. V. ö. NYELVTANÁR.

*NYELVTISZTASÁG
(nyelv-tisztaság) ösz. fn. A nyelvnek, mint beszédeszköznek, állapota vagy tulajdonsága, melynél fogva idegenszerü szóktól és szólásmódoktól ment. (Purismus). Ily tulajdonságu nyelv általános szoros értelemben nem létezik, kivéve talán oly népeknél, kik a legősibb időktől elszigetelve élnek. De a nyelvtisztaságra törekedni lehet, s azt őrizni az egyéniség jellemének fentartása javasolja, ezen okszerü főelv szerint: ha saját nyelvünkben valamely fogalomnak kifejezésére alkalmas szót birunk, vagy ilyet a nyelv anyagából helyesen alkothatunk: akkor az idegent mellőzzük. Ezen főelv különösen az idegen nyelvsajátságok kikerülésére és a honiak használására ajánlatos. V. ö. NYELVSAJÁTSÁG.

*NYELVTISZTÍTÓ
v: ~TISZTITÓ, (nyelv-tisztító) ösz. fn. 1) Eszköz, mely az emberi nyelven lerakodott nyálkát levakarja, lehúzza. 2) Személy, ki arra törekszik, hogy valamely nyelvből az idegen szókat és szólásmódokat kiküszöbölje, s helyettök vagy anyaiakat használjon, vagy helyes szóalkotással újakat képezzen.

*NYELVTÖREDÉK
(nyelv-töredék) ösz. fn. Valamely nagyobb nyelvemlékből egyes fenmaradt rész.

*NYELVTÖRVÉNY
(nyelv-törvény) ösz. fn. l. NYELVSZABÁLY.

*NYELVTÖRTÉNET
vagy ~TÖRTÉNELEM (nyelv-történet v. ~történelem) ösz. fn. A nyelvnek egyes részeiben, t. i. mind anyagában (a szókban) mind alakjában (hajlítási vagy ragozási szervezetében), a régi időtől fogva közbejött változások, vagy ezeknek kimutatása.

*NYELVTUDOMÁNY
(nyelv-tudomány) ösz. fn. Széles ért. szabályszerü, alapos, rendszeres isméretek öszvege egyik vagy másik nyelvről. A nyelvtudomány tárgyai: a szoros ért. vett nyelvtan, a szóelemzés, a nyelvek öszvehasonlítása, s a nyelvbölcsészet, mely különösen a nyelvek szellemének kifürkészésében tünteti ki magát.

*NYELVTUDOMÁNYI
(nyelv-tudományi) ösz. mn. Nyelvtudományt illető, arra vonatkozó, azt tárgyazó stb. Nyelvtudományi vizsgálatok, értekezések. A magyar Tudományos Akadémia nyelvtudományi osztálya.

*NYELVTUDÓS
(nyelv-tudós) ösz. fn. Személy, ki egy vagy több nyelvnek szabályszerü, alapos, rendszeres fejtegetésével, elemzésével, értelmezésével, s az ide tartozó segédforrásokkal foglalkodik.

*NYELVÚJÍTÁS v. ~ÚJITÁS
(nyelv-újítás) ösz. fn. A nyelvnek némely újabb szókkal, szólásmódokkal bővítése, művelése; de a melynek, ha czélt téveszteni nem akar, a nyelvsajátság határán túl menni nem szabad.

*NYELVUJÍTÁSI
(nyelv-ujitási) ösz. mn. Nyelvujítást illető, arra vonatkozó.

*NYELVÚJÍTÓ v. ~ÚJITÓ
(nyelv-újító) ösz. mn. és fn. Nyelvújítással foglalkodó. (Neologus). V. ö. NYELVÚJÍTÁS.

*NYELVÜR
(nyelv-ür) ösz. fn. Gönczy Pál szerént (Pest megye és tájéka viránya) a porodásterméjüek (anyahímesek) seregébe tartozó növénynem. (Coeloglossum.)

*NYELVVÁLTÓ
(nyelv-váltó) ösz. fn. Molnár Albertnél am. tolmács.

*NYELVVÁLTSÁG
(nyelv-váltság) ösz. fn. l. NYELVDÍJ.

*NYELVVIZSGÁLÓ
(nyelv-vizsgáló) ösz. fn. Általán nyelvtudós, ki valamely nyelvnek eredetét, elemeit, szóalkotása módját, szerkezetét, szabályait keresi s meghatározni törekszik, nyelvbuvár.

*NYELVZAGYVALÉK
(nyelv-zagyvalék) ösz. fn. Gúnyos értelemben vett nyelvkeverék; V. ö. NYELVKEVERÉK.

*NYELYZAVAR
(nyelv-zavar) ösz. fn. 1) A szók valódi értelmének hibás fölcserélése vagy szabály elleni szószerkezet által támadt homályosság a beszédben. 2) Több nyelvbeli szókból álló keverék s gyakran értelmetlen zagyvalék. Bábeli nyelvzavar. A népvándorlások alatt keletkezett nyelvzavarok.

*NYEMTI
puszta Nógrád m.; helyr. Nyemti-be, ~ben, ~ből.

*NYÉN, NYÉNY
erdélyi falu F. Fehér m.; helyr. Nyén-be, ~ben, ~ből.

*NYENYERE
fn. tt. nyenyerét. Cziteraféle húros hangszer. Népies tájszó; hangutánzónak látszik, mint jobbára a hangszerek nevei, pl, síp, bőgő, brúgó, zongora, harsona.

*NYENYERÉS
(nyenyere-es) fn. tt. nyenyerés-t, tb. ~ěk. Nyenyere nevü húros eszközön játszó személy. Olyan mint hegedűs, furulyás, dudás, bőgős, czimbalmos.

*NYENYERÉZ
(nyenyere-ez) önh. m. nyenyeréztem, ~tél, ~ětt, par. ~z. Nyenyere nevü húros hangszeren játszik. V. ö. NYENYERE.

*NYER (1)
1) elvont gyöke a) nyereg főnévnek és származékainak; l. NYEREG; b) nyers, nyering szók és származékaiknak. l. NYERS. 2) Hangutánzó gyöke nyerít igének. l. NYERÍT.

*NYER (2)
áth. m. nyer-t. A törzsben megnyujtva is divatos: nyér, de másutt nem. Általán bizonyos verseny, küzdelem, erőfeszítés, akadályelhárítás által elér, kap, szerez valamit. Ellentéte: veszt. Ez alapfogalom alá tartoznak következő alárendelt fogalmak: 1) Másnak legyőzésével, tehát nagyobb erő vagy ügyesség által, bizonyos előnyt viv ki magának. Diadalmat, győzelmet nyerni. Aki mer az nyer. (Km.). Aki nem próbál, se nem nyer, se nem veszt. (Km.). Megnyerni a csatát. Nem nyeri el a pályát, a ki utjában horgot vet. (Km.). Hol vette a király a várat? fel. Nyerte. (Km.). 2) Akárminemű játékban vagy sorsolásban más fölött előnyt, hasznot, dicsőséget szerez. Kártyán, koczkán, tekeasztalon nyerni valamit. Megnyerni a fogadást. 3) Üzlet, kereskedés által az árukba fektetett pénzét szaporítja. A tavali gabonán és borokon több ezer forintot nyert. 4) A per alatt levő ügyet részére kedvezőleg döntik el a birák. Megnyerte a pert. 5) Szélesb ért. bizonyos keresett czélt elér, valamit megkap. Hivatalt, szolgálatot nyerni. Megnyerte, a miért folyamodott. "És ammit kiván, azt akarja, hogy Istentül azt megnyerje. (Góry-codex 64. l.).
E jelentésből kitetszik, hogy a nyer igében alapfogalom bizonyos törekvés, erőködés, mely által valamire jutunk, valamit elérünk; s ez alapfogalom legvalószinűbben azon er szórészben fekszik, mely több más szóban is általában az erő fogalmával rokon, milyen a mer (audet), férj, mint erősebb nem, honnan a hellen: arrhn, latin: vir, török: er stb. megegyezések; egyezik továbbá és különösen az ér (valamit elér) ige jelentésével. Egyébiránt a dolgot végelemzésben véve, az ar, er, ir, or, ur gyökök igen sok szóban bizonyos erőfeszítést jelentenek; s nyer szóban különösen az ny az alapfogalomnak nagyobb fokát, nyomatékosságát látszik jellemzeni.

*NYÉR 1) l. NYER
(2). 2) Tájdivatosan s némely régieknél pl. Molnár Albertnél am. nyír; l. ezt.

*NYÉRCZ
fn. tt. nyércz-ět. A vidrák neme alá tartozó állatfaj Oroszországban, Szibériában, Lengyelországban stb., melynek sötétbarna, közben-közben sárgával vegyült szőre van; jobbára álló vizekben éldegel, s halakkal és egyéb vizi állatokkal táplálkozik. (Mustela luteola). Németül: Nerz, v. Nörz, v. Nürz, (Heyse. Máskép: Sumpfotter). Rokonok hozzá a szinte oroszországi nyest, nyuszt, mint afféle finom prémü állatok, a valószinüleg mindannyian idegen eredetüek.

*NYÉRCZBŐR
(nyércz-bőr) ösz. fn. A nyércz nevü állatnak finom szőrü s prémül használt bőre.

*NYERCZE
erd. falu Kolos m.; helyr. Nyerczére, ~n, ~ről.

*NYERĚG
(nyer-ěg) fn. tt. nyerg-et, harm. szr. e. 1) Ülésféle készület, melyet a lónak, vagy akármely úgy nevezett hátas baromnak hátára kötnek, hogy kényelmesebben lehessen rajta ülni, vagy valamely terhet vinni. Magyar nyereg, franczia nyereg. Lapos, kápás nyereg. A nyerget felkötni, megszorítani. Magát nyeregbe vetni. Nyeregbe való legény. Nyereg alá való csikó. Kivetni valakit a nyeregből. A nyerget ütik, hogy a ló érezze. (Km.). Rest ökör nyerget kér. (Km.). Két nyerget ülni egy seggel nehéz. (Km.). Minden nyeregbe odafér. (Km.). A népdalokban gyakran eléfordúl a selyem- és bársonynyereg. Bársonynyereg szamárra, aranyperecz disznóra. (Km.).
"Mert vajjon egy lóra két nyerget teszünk-e?
Két lovas egy nyergen tud-e ülni szinte."
Arany. (Buda halála).
Vadászok nyelvén nyeregbe szorúlt azon agár, mely teljesen lefutotta tehetségét, erejét ha volt; ha nem volt, úgy gazdája szégyenére szokták mondani. (Bérczy K.). 2) Átv. valamely testnek fölemelkedett, kiálló része, péld. hegynek orma; továbbá darab fa, vagy fésüforma eszköz, melylyel némely hangszereken a húrokat feltámasztják. Nyereg a hegedűn, brúgón, szokottabban: láb, húrláb.
Ezen szó képzésre nézve olyan mint a sereg, férěg, kérěg, mérěg, szúnyog; továbbá a keményebb képzőjü berek, kerek, telek stb. főnevek, melyekben az eg, og, ög, ek stb. szóképzők. A nyereg gyöke nyer, de mely mint ösmeretes ige alapfogalomra nézve semmi rokonságban nincs a nyereg szóval. Tehát azon gyöknek más értelme rejlik. A nyeregnek megfelelő német Sattel, és tót Sedlo az üléstől vették neveiket; de mint Adelung helyesen jegyzi meg, a magasodás fogalma is rejlik benne, miért átv. értelemben csakugyan magasságot, emelkedést jelent.
Ennél fogva mi a nyer gyököt azon magyar szók családja közé igtatjuk, melyekben az ar, er, or, ur előtét nélkül, vagy előtéttel magasságot, emelkedést fejez ki, milyenek a mar marj, mart, part, erdő, erkély, mered, meredek, or, orom, orj, hóri, torlik stb. Az ny vagy előtét mint a nyir (ige és főnév,) nyirk, nyanya, nyers szókban, vagy átalakult m, mintha volna mereg a fölmeredéstől. Egyébiránt hangokban is rokon vele, különösebben a ,nyer' törzszsel a török ejer, csagataj iger (Abuska).

*NYERĚGALY, NYERĚGALJ
(nyerěg-al, v. ~alj) ösz. fn. A mit nyereg alá szoktak teríteni, midőn felkötik, péld. pokrócz, posztó, sobrák.

*NYERĚGBŐR
(nyerěg-bőr) ösz. fn. Bőr, melylyel a nyeregvánkost behozzák.

*NYERĚGCSINÁLÓ
l. NYERĚGGYÁRTÓ.

*NYERĚGCSONT
(nyerěg-csont) ösz. fn. A koponyában azon szitaforma csont, mely a közbeszorított üreggel együtt a lónyereghez hasonló.

*NYERĚGFA
(nyerěg-fa) ösz. fn. A nyeregben azon két görbe fa, melyek két felül a ló gerinczét veszik körül, s a nyeregnek vázolatát teszik.

*NYERĚGFAR
(nyerěg-far) ösz. fn. A nyeregnek hátulsó része.

*NYERĚGFEJ
(nyerěg-fej) ösz. fn. A nyereg elejének magasabb része, rendesen szíjcsattal, melynél fogva szegre lehet akasztani. Az ügyetlen lovagló a nyeregfějbe kapaszkodik. Máskép: nyeregkápa.

*NYERĚGFŐ
l. NYERĚGFEJ.

*NYERĚGFÖDÉL
(nyerěg-födél) ösz. fn. Háztető, mely, mint ló hátán a nyereg, két felül emelkedik fölfelé, különböztetésül az egy oldalu vagy lapos födéltől.

*NYERĚGGYÁRTÓ
(nyerěg-gyártó) ösz. fn. Szoros ért. mesterember, ki egyedül nyergeket készít. Szélesb ért. a nyereggyártók nem csak nyergek készítésével, hanem kocsik fölszerelésével is foglalkodnak, s tulajdonképen kocsigyártók.

*NYERĚGGYÁRTÓSÁG
ösz. fn. l. NYERGESSÉG.

*NYERĚGHEVEDER
(nyerěg-heveder) ösz. fn. Heveder, melylyel a nyerget a hátra, állatra szorítják, hogy feszesen álljon. V. ö. HEVEDER.

*NYERĚGJÁRTÓ
l. NYERĚGGYÁRTÓ.

*NYERĚGKAMARA
(nyerěg-kamara) ösz. fn. Kamara, illetőleg raktár, melyben nyergek vannak lerakva, péld. a hadi fegyvertárak mellett.

*NYERĚGKÁPA
(nyerěg-kápa) ösz. fn. lásd NYEREGFEJ, és V. ö. KÁPA.

*NYERĚGKOCSI
(nyerěg-kocsi) ösz. fn. Kocsi, melynek ülése közepett és hosszában van, s úgy lehet rajta ülni, mint a nyeregben.

*NYERĚGOSZTRIGA
(nyerěg-osztriga) ösz. fn. Osztrigafaj, mely más testekre nyereg gyanánt ragad, vagy beléjök furja magát. (Ostrea ephippium. L.)

*NYERĚGPÁRNA
(nyerěg-párna) ösz. fn. A nyeregnek párnaféle rugalmas része, az ülő farpofáinak kényelmére.

*NYERĚGSZÁN, NYERĚGSZÁNKA
(nyerěg-szán v. ~szánka) ösz. fn. Szánka, melynek hosszan nyuló ülése van, s úgy lehet rajta ülni, mint a nyergen.

*NYERĚGSZERSZÁM
(nyerěg-szer-szám) ösz. fn. Nyereg, minden hozzávalóval együtt, mint, lótakaró, sabrák, heveder.

*NYERĚGTAKARÓ
l. CSÓTÁR.

*NYERĚGTÁSKA
(nyerěg-táska) ösz. fn. Nyereghez csatolt táska, holmi utravalókat beletenni.

*NYERĚGTERÍTŐ
ösz. fn. l. CSÓTÁR.

*NYERĚGTÖRÉS
ösz. fn. l. TÚR, fn.

*NYERĚGVÁNKOS
l. NYERĚGPÁRNA.

*NYEREGVÁPA
(nyereg-vápa) ösz. fn. A nyeregnek felső, behajlott része, melyen a lovagló ül.

*NYEREKĚDÉS
(nyer-e-kěd-és) fn. tt. nyerekědés-t, tb. ~ěk, harm. szr. ~e. 1) Űzlet, kereskedés általi szaporítása a forgatott pénznek, vagyonnak. 2) Tulságoshaszonnak, kamatnak keresése, uzsoráskodás.

*NYEREKĚDIK
(nyer-e-kěd-ik), k. m. nyerekěd-tem, ~tél, ~ětt. 1) Az üzlet, kereskedés által forgatva pénzből vagy vagyonból több-több hasznot keres magának. Bevásárlott borokkal, gabonával, marhával nyerekedni. 2) Törvénytelen módon, nevezetesen uzsorával neveli vagyonát. Az árvák pénzével nyerekedni.

*NYEREKĚDŐ
(ny er-e-kěd-ő), mn. tt. nyerekědő-t, tb. ~k. Üzlet, kereskedés által magának hasznot szerző. Különösen, ki bizonyos árukat fölcsigázott áron adogat el, vagy pénzével uzsoráskodik.

*NYEREMÉNY
(nyer-e-mény) fn. tt. nyereměny-t, tb. ~ěk, harm. szr. ~e. L. Nyereség, 2), 3), 4)

*NYERÉS
(nyer-és) fn. tt. nyerés-t, tb. ~ěk, harm. szr. ~e. Előnyhöz jutás, birtoklás, szerzés, midőn valaki nyer valamit. V. ö. NYER, ige.

*NYÉRES
puszta Hont m. helyr. Nyéres-re, ~ěn, ~ről.

*NYERESÉG
(nyer-e-ség) fn. tt. nyereség-ět, harm. szr. ~e. 1) Küzdés által elért jutalom, díj, dicsőség. Vitézséggel jár a nyereség. Ellentéte: veszteség. 2) Akárminemü játék, vagy koczka, vagy sors által szerzett előny, haszon. Nyereségért játszani. Nyereségből élni. Sorsjátéki nyereség. Egynek nyeresége, másnak vesztesége. (Km.).
3) Űzlet, kereskedés által szerzett pénz, vagy birtok, mely t. i. az üzletbe fektetett költséget fölülmulja. Az eladott lovon ötven forint nyeresége van. A nyereségen osztozó kereskedőtársak. 4) Akármiféle előny, vagy haszon, vagy kedvező eredmény. Utazásomból az a nyereségem, hogy embereket tanultam ismerni. Nincs abban nyereség, amit barmainak eleségéből elvon a gazda. V. ö. NYER, ige.

*NYERÉSÉGĚS
(nyer-e-ség-ěs) mn. tt. nyereségěs-t, v. ~et, tb. ~ek. Ami nyereséget hoz. Ami által valamit megnyerni, elérni lehet. Nyereséges vállalat. "Az elyetén imádság sem érdömös, sem kedég nyereségös, mert az oly imádságot Isten meg nem hallgatja." (Góry-codex. 64. l.).

*NYERESÉGĚSEN
(ny er-e-ség-ěs-en) ih. Nyereséges módon.

*NYERÉSVÁGY
(nyerés-vágy) l. NYERVÁGY.

*NYERÉSZ
(nyer-ész) fn. tt. nyerész-t, tb. ~ěk. lé. NYERKÉM.

*NYERÉSZET
(nyer-ész-et) fn. tt. nyerészet-ět. l. NYERKÉMLET.

*NYERÉSZKĚDÉS
(nyer-ész-kěd-és) fn. tt. nyerészkědés-t, tb. ~ěk. Cselekvés, foglalkodás, midőn valaki nyerészkedik.

*NYERÉSZKĚDIK
(nyer-ész-kěd-ik) k. m. nyerészkěd-tem, ~tél, ~ětt. Azon mesterkedik, hogy adás-vevésből, s általán valamely üzletből nyereséget húzzon.

*NYERETĚS
(nyer-et-ěs) mn. tt. nyeretěs-t, v. ~et, tb. ~ek. Molnár Albertnél, Szabó Dávidnál am. nyertes; l. ezt. Pesti Gábornál: nyerettes.

*NYERETLEN
(nyer-etlen) mn. tt. nyeretlen-t, tb. ~ek. Lóversenyzéseknél nyeretlen lónak mondják, mely még soha nem nyert.

*NYERGEL
(nyer-ěg-el), áth. m. nyergel-t. A hátas állatra nyerget köt, hogy ülni, vagy valami terhet szállítani lehessen rajta. Megnyergelni a vadászparipát. Használják önhatólag is tárgyesetes viszonynév nélkül. Trombitaszóra minden legény nyergeljen. Nyergeljetek, azután lóra! Átv. ért. megnyergelte urát a feleség, am. föltette a süveget (Szabó D.).

*NYERGELÉS
(nyer-ěg-el-és) fn. tt. nyergelés-t, tb. ~ěk, harm. szr. ~e. Cselekvés, illetőleg fölszerelés, midőn a hátas állatra nyerget kötnek.

*NYERGELETLEN
(nyer-ěg-el-et-len) mn. tt. nyergeletlen-t, tb. ~ěk. Amit nyereggel föl nem szereltek. Nyergeletlen lovakon futtató falusi suhanczok. Határozóként am. nyergeletlenül, nyereg nélkül.

*NYERGELŐ
(nyer-ěg-el-ő) fn. tt. nyergelő-t. Személy, különösen lovász, ki urának lovát, vagy lovait nyergelni szokta. V. ö. NYERGEL.

*NYERGĚS (1)
(nyer-ěg-és) mn. és fn. tt. nyergěs-t, v. ~et, tb. ~ěk. Amire nyerget tettek, kötöttek, vagy amely állatnak az a különös rendeltetése, hogy üljenek rajta. Nyerges ló, szamár. Két szép nyerges lovat tart. Különbözik tőle a kocsis- v. igásló, mely teherhuzásra van szánva; továbbá a málhás, azaz teherhordó. Mivel pedig a kocsiba, vagy szekérbe fogott lovakat némely tájakon nyeregből hajtják; innen nyergesló vagy csak nyerges a neve azon lónak, melyet a rúdnak bal oldalára fognak, s melyen a kocsis szokott ülni. (A rúd jobbfelén befogott lovat pedig rudas-nak, négyesben az elül bal felen levőt gyeplős-nek, a jobb oldalon menőt kisafás, v. ostorhegyes-nek hívják).

*NYERGĚS (2)
(nyer-ěg-és), fn. tt. nyergěs-t, tb. ~ěk, harm. szr. ~e. 1) Mesterember, ki nyergeket készít, kocsikat szerel, s holmi párnaféle zsákokat csinál, kitöm stb. l. NYEREGGYÁRTÓ. 2) Nyerges ló. l. NYERGĚS, (1) alatt.

*NYERGĚSÁRR
(nyergěs-árr) ösz. fn. A nyergesek árrféle hegyes eszköze, melylyel a munkában levő bőrökön, párnazsákokon stb. likakat csinálnak.

*NYERGESBOGÁR
(nyerges-bogár) ösz. fn. l. HERNYÁSZ.

*NYERGESCSŐDÖR
(nyerges-csődör) ösz. fn. Csődör, melyet nyereg alá fognak.

*NYERGESKOCSI
(nyerges-kocsi) ösz. fn. 1) Hadi szállító kocsi, melynek hátulsó tengelyére nyeregforma emeltyűt tesznek, hogy az ágyucsövet szállítsák rajta. 2) l. NYEREGKOCSI.

*NYERGESLÓ
(nyerges-ló) ösz. fn. Ló, melynek különös rendeltetése, hogy nyerget viseljen s lovagoljanak rajta, paripa.

*NYERGĚSSÉG
(nyer-ěg-ěs-ség), fn. nyergěsség-ět, harm. szr. ~e. Mesterség, mely különösen nyeregcsinálással, szélesb ért. kocsik, hintók fölszerelésével, párnák kitömésével stb. foglalkodik, vagyis az úgynevezett nyereggyártók mestersége. Nyergességet tanulni.

*NYERGES-UJFALU
falu Esztergam m. helyr. ~ujfalu-ba, ~ban, ~ból.

*NYERING
(nyer-ing) fn. tt. nyeringet. Lugossy József szerént a székelyeknél am. nyirok.

*NYERÍT, NYERIT
(nyer-ít) önh. m. nyerít-ětt, par. ~s, htn. ~ni, v. ~eni. Tulajd. ért. lóról mondják, midőn heves vágytól izgatva, különösen a nemi ösztön által ingerelve, vagy eledel után sovárogva, erős, fülhasító (ní-er-er-er) hangon elkiáltja magát. Rokon vele a német: wiehern. Nyerít a csődör, midőn kanczát érez. Árokszállás, Kecskemét, nyerít a ló, ehetnék. (Toborzó rím). Nyerít a kancza is, midőn elveszett csikaját hívja, vagy keresi. Átv. és lealázó kifejezéssel mondják nőszemélyről, ki buja érzelmeit az által árulja el, hogy a férfiak után fenhangon hahotáz, vihog, röhög. - A lónak egyéb hangjai: röhög, midőn örül, péld. ha abrakot hoznak neki, vagy elveszett csikaja eléjön; ihog, nyihog, vihog, midőn haragszik, s egymást harapja, rugdalja; tüszköl, ha megijed, vagy nem tetszik neki valami; horkol, hortyog, fortyog, ha megijed.
A nyerít igének gyöke az erős r hangban rejlik, s törzsöke nyer, az ít pedig képző, mint az állati hangra vonatkozó ordít, sipít, visít, sivít, vonít (a kutya), kukorít, stb. igékben.

*NYERÍTÉS, NYERITÉS
(nyer-ít-és) fn. tt. nyerítés-t, tb. ~ěk, harm. szr. ~e. A lónak legerősebb, fülhasító kiáltása.

*NYERKÉM
(nyer-kém) ösz. fn. Üzér, ki a jövő vevési s eladási, általán üzleti körülményekre hozzávetőleg figyelve, nyereségre iparkodik szert tenni. (Speculant).

*NYERKÉMKEDIK
(nyer-kémkedik) ösz. k. Nyerkémlettel foglalkodik. V. ö. NYERKÉMLET.

*NYERKÉMLET
(nyer-kémlet) ösz. fn. Nyerkémi üzérkedés (Speculatio). V. ö. NYERKÉM.

*NYERLET
(nyer-el-et) fn. tt. nyertet-ět. L. NYEREMÉNY.

*NYERMEGY
falu Bihar m. helyr. Nyermegyre, ~ěn, ~ről.

*NYERMÉNY
l. NYEREMÉNY.

*NYERŐ
(nyer-ő) mn. és fn. tt. nyerő-t, tb. ~k. 1) Általán aki vagy ami valamit nyer. Nem szép, ha a nyerő (fél) a veszteset kigúnyolja. Csatát nyerő vitézek. 2) Kártya- vagy sorsjátékban azon lap, illetőleg szám, melynek birtokosára bizonyos nyereség néz. 3) A külkereskedelemben nyerő tőzs v. kereskedés, midőn a kivitelért befolyt érték meghaladja a behozatalért fizetett értéket.

*NYERŐSZÁM
(nyerő-szám) ösz. fn. A sorsjátékban azon szám, melyet kihúznak, s melynek tevője bizonyos nyereséget kap.

*NYERPONT
(nyer-pont) ösz. fn. Lóversenyzéseknél a birói páholylyal szemközt azon oszlop, mely a birónak irányvonalul szolgál annak megitélésére, melyik ló ért ahhoz elsőnek és másodiknak.

*NYERS
(nyer-ěs), mn. tt. nyers-et. 1) Mondjuk növényi testről, vagy terményről, melynek eredeti, természetes nedvei még megvannak. Ellentéte: száraz, aszu. Nyers fa, nyers ágak. A száraz fa mellett a nyers is elég. (Km.). Nehéz a nyers fának száradtát várni. (Km.). Nyers füge, nyers szilva, nyers alma, mely meg nem aszott, vagy melyet nem aszaltak, vagy nedvét főzés, sütés által ki nem vonták, meg nem fogyasztották. Nyers kender, mely még meg nem száradt, s melyet még meg nem áztattak. 2) Állati testekre vonatkozva, aminek életnedvei eredeti épségökben megvannak. Nyers hús, melynek nedve, zsírja főzés, sütés, füstölés, szárítás által ki nem folyt, el nem röpült. Nyers vér, mely híg állapotban létezik, meg nem aludt. Nyers gyapju, melynek zsirját ki nem mosták. 3) Minthogy a nedvek az állati és növényi testet rugalmassá, szivossá teszik, a valódi életet kölcsönöznek neki: innen átv. ért. a nyers jelent a maga nemében szilárdat, erőset, a külső benyomásnak ellenállót. Nyers erő, nyers karok. Nyers idő. Nyers bor, mely vizzel nincs elegyítve, vagy csipős, metsző, meg nem higult. 4) Ami kikészítve nincsen, vagy is némely állati és növényi testek eredeti állapotban. Nyers bőr. Nyers selyem. Nyers vászon; általában nyers anyag, nyers termény. - A ,nyers' szónak fenn említett értelmeiből kitetszik, hogy főleg a nedvesség, nyirkosság fogalmával áll viszonyban, s nyer gyöke ,nyirk' törzsnek nyir gyökével, sőt az önálló nyír szóval mind hangokban, mind értelemben egyezik, melyekkel ismét közel rokon a mongol nor-khu átázni, naghor, Schottnál: noor tó; miért véleményünk szerént azon szók osztályába tartozik, melyekben az ir előtéttel, vagy a nélkül nedvet, nyirkot, hig testet jelent, milyenek az ír (kenőcs), zsír, nyír, nyirk, nyirkos; mik szerént a nyers nem egyéb, mint nyirs, nyires, azaz: nyirkos. Maga az ny is az enyü, s enyek szókban valami vizenyőst jelent. Igaz ugyan, hogy a nyers szóban az erőnek mellékfogalma is benn foglaltatik: de ezen erő az állati és növényi testet éltető, tápdús nedvektől ered; tehát úgy látszik, a nedvesség, nyirkosság fogalma előbbre való és ok, az erő fogalma pedig okozat, vagy eredmény, t. i. a jelen szónak értelmezésében. Finnül Fábián István szerént: nuori; a mongolban pedig mieri am. fris, új (mint a nyers szokott lenni). 5) Erkölcsi átv. ért. müveletlen, bárdolatlan. Nyers hang. Nyers ifjú. Nyers ember. Nyers erkölcs.

*NYERSEN
(nyer-ěs-en) ih. Nyers állapotban. 1) Növényi és állati nedveitől meg nem fosztva. Nyersen égetni a fát. 2) Meg nem aszalva, ki nem főzve vagy sütve, meg nem füstölve. Nyersen enni a húst. 3) Szilárdan, erősen. 4) Durván, müveletlenül, készítetlenül. V. ö. NYERS.

*NYERSES
(nyer-ěs-es) mn. tt. nyerses-t, v. ~et, tb. ~ek. Itt-ott, helylyel közzel, többé-kevesbbé nyers állapotú. Ez a kender nyerses, még nincs jól kiázva. Nyerses húst adni fel az asztalra. V. ö. NYERS.

*NYERSESĚDIK
(nyer-ěs-es-ěd-ik) k. m. nyersesěd-tem, ~tél, ~ětt. Nyergessé leszen, nyirkosodik.

*NYERSESÉG
(nyer-ěs-e-ség) fn. tt. nyerseség-ět, harm. szr. ~e. Állapota, vagy tulajdonsága a növényi vagy állati testnek, midőn nyers. Ezen fát nyersesége miatt alig lehet meggyujtani. A kender nyerseségét áztatással kihúzni. Átv. ért. müveletlen, durva, készítetlen állapot vagy tulajdonság. Hangnak, beszédnek, erkölcsnek nyersesége. V. ö. NYERS.

*NYERSESÍT, NYERSESIT
(nyer-ěs-es-ít), áth. m. nyersesít-ětt, par. ~s, htn. ~ni, v. ~eni. Nyersessé, azaz: átv. ért. durvává, müveletlen erkölcsüvé tesz valakit. A magán falusi élet, és aljas társalkodás elnyersesítette őt. V. ö NYERSES.

*NYERSFESTÉS
(nyers-festés) ösz. fn. Képirás módja, midőn valamit a fris, még nedves meszeletre v. vakolatra festenek, mi által a festmény igen tartós lesz. (Fresco-Malerei). 2) l. NYERSFESTMÉNY.

*NYERSFESTMÉNY
(nyers-festmény) ösz. fn. Festmény, mely nyersfestés által létesült. (Fresco Gemälde). V. ö. NYERSFESTÉS.

*NYERSÍT, NYERSIT
(nyer-ěs-es-ít) áth. m. nyersesít-ětt, htn. ~ni, v. ~eni, par. ~s. Nyerssé tesz valamit, vagy átv. ért. valakit. V. ö. NYERS.

*NYERSÜL
(nyer-ěs-ül) ih. Nyers állapotban. Nyersül enni a húst, gyümölcsöt. Máskép: nyersen.

*NYERSŰL, NYERSÜL
(nyer-ěs-ül) önh. m. nyersűl-t. Nyerssé leszen: Ha a fa elszáradt, nem nyersűl az meg. (Km.).

*NYERSZÁMLA
(nyer-számla) ösz. fn. Nyereségek számlája a könyvvitelben. Veszt- és nyerszámla.

*NYERTES
(nyer-t-es) mn. tt. nyertes-t, v. ~et, tb. ~ek. Aki valamit nyert, péld. ki másokon győzedelmeskedett, kinek a játékban haszna, előnye van, stb. Nyertes fél. Nyertes hadak. Aki nyertes a játékban, adjon, áldomást. Főnevül használva jelent személyt, ki valamit nyert; vagy a sorsjátékban számot, melynek beváltója nyereséget húz. Ezen értelemben a tárgyeset: nyertest, többes: nyertesěk. Törzsöke a múlt időbeli igenév: nyert, mint az éltes, mentes, jártas igéké élt, ment, járt. Némely régieknél: nyeretes; ellentéte vesztes, öszvehúzottan ebből veszettes.

*NYERTESEN
(nyer-t-es-en) ih. Nyertesként, mint nyertes, nyereséggel. Nyertesen tért vissza.

*NYERTESSÉG
(nyer-t-es-ség) fn. tt. nyertesség-ět, harm. szr. ~e. Nyertes állapot, győzedelmesség. Ellentéte volna: vesztesség, melytől különbözik a veszteség, a jelenidőbeli veszt törzsöktől, melylyel ellentétben a szinte jelenidőbeli nyer törzsöktől eredő nyereség áll.

*NYERVÁGY
(nyer-vágy) ösz. fn. Vágy, melynél fogva valaki arra törekszik, hogy üzletben, kereskedésben, vagy játékban, fogadásban stb. pénze, vagyona szaporodjék.

*NYERVÁGYÓ
(nyer-vágyó) ösz. fn. Aki nyerni kiván, nyereségre vágyó. Nyervágyó üzér, játékos.

*NYERVÉNY
(nyer-vény) fn. tt. nyervény-t, tb. ~ěk. l. NYERŐSZÁM.

*NYES
áth. m. nyes-tem, ~tél, ~ětt, par. ~s. Éles eszközzel valamely testnek kinövő sarjait, kiálló részeit metéli némi idomítás végett. Mondják különösen a növények, fák ágainak, sarjainak lemetéléséről. Nyesni az útmelléki bokrokat, cserjéket. Nyesni az elágazott akáczokat. A fattyuhajtásokat lenyesni. Megnyesni a beoltani való vadcsemetét. Szüntelen azt nyesi (km.), azon bakot nyúzza, vagy azon egyet sokszor mondja. Hangutánzónak látszik, s a ,nyiszol' ige nyisz gyökével azonosnak. Egyébiránt a metszéssel járó hangot látszanak utánozni némely más sziszegő- vagy suhogó hangu szók is, honnan ezen megegyezések hangra és fogalomra nézve a következő igékben: szeg, szel, szakad, szab, szánt, nyiszál, nyeszetel, hasad, melyekhez rokonok a német schneiden, schnitzeln, spalten, a latin scindo, sculpo, scalpo, scabo, seco, scarifico, a hellen scaxw, skew, stb. E szerént a nyes igében alaphang az es; az ny előtét pedig a cselekvéssel járó nyomást látszik kifejezni. Rokonnak tekinthető a met szóval is, vagyis inkább ennek metsz származékával. Mondják és irják megnyujtva is nyés, s ez olyan tájszokás, mint kel, nyer, nyel, ad igék helyett: kél, nyér, nyél, ád. V. ö. NYISZ, NYISZÁL.

*NYESDEL
(nyes-ed-el) gyak. áth. m. nyesdel-t. Gyakran, vagy többfélét, vagy valamit több oldalról nyes. A kertészek tavaszkor nyesdelik a fákat. V. ö. NYES.

*NYESDELÉS
(nyes-ed-el-és) fn. tt. nyesdelés-t, tb. ~ěk, harm. szr. ~e. Gyakori nyesés; többfélének nyesése; valaminek több oldalról nyesése. Fanyesdelés. Ágnyesdelés.

*NYESEDÉK
(nyes-ed-ék) fn. tt. nyesedék-ět, harm. szr. ~e. Hulladékágak, sarjak, hajtások, melyeket valamely növényről lenyestek. A nyesedéket öszvekötni, és tüzre vinni. V. ö. NYES.

*NYESEGEL, NYESEGÉL
(nyes-eg-el) gyak. áth. m. nyesegel-t. Gyakran, vagy többfélét, vagy valamit több oldalról nyes. A kertész nyesegeti az útmelléki bokrokat. Máskép: NYESDEL.

*NYESEGELÉS, NYESEGÉLÉS
(nyes-eg-el-és) fn. tt. nyesegélés-t, tb. ~ěk, harm. szr. ~e. l. NYĚSDELÉS.

*NYESELÉK
(nyes-el-ék) fn. tt. nyeselék-ět, harm. szr. ~e. l. NYESEDÉK. Törzsöke a divatban nem levő gyakorlatos nyesel ige. Alakra olyan mint, főzelék, tartalék, martalék, mártalék, s némely mások.

*NYESÉS
(nyes-és) fn. tt. nyesés-t, tb. ~ěk, harm. szr. ~e. A növények ágainak, sarjainak, hajtásainak éles eszköz általi lemetszése. V. ö. NYES.

*NYESGÉL
(nyes-eg-él) l. NYESDEL, NYESEGEL.

*NYESŐ
(nyes-ő) mn. és fn. tt. nyeső-t. 1) Személy, ki valamit nyes. 2) Eszköz, melylyel nyesni szoktak, péld. kés, kertészolló, kaczor.

*NYESŐLÉK
(nyes-ő-öl-ék) l. NYESELÉK.

*NYESS; NYESSEN
tájdivatosan am. nyers; nyersen; l. ezeket.

*NYEST
fn. tt. nyest-ět, harm. szr. ~je. Négy lábu emlős állat a menyétek neméből; feje kicsiny és háromszögletes, orra hegyes, és bajuszos, füle rövid kerek, nyelve hoszszu sima, teste nyulánk, lábai igen rövidek, s farka hoszszu szőrü. (Mustela martes L.). Bőréből finom prém készül. Nem vágyakodhatik minden ember nyestre.; kinek lova nincsen, gyalog menjen Pestre. (Km.). Ezen nemhez tartoznak a nyuszt és nyércz. E három szó egy gyökünek látszik, s eredeti értelmöket valószinüleg azon éjszaki népek nyelvében kell keresni, melyeknek földén ezen állatok otthonosak. Finnül: näätä am. nyest.V. ö. NYÉRCZ.

*NYÉSTA
falu Abauj m. helyr. Nyéstá-ra, ~n, ~ról.

*NYESTBŐR
(nyest-bőr) ösz. fn. A nyest nevü állatnak finom szőrü bőre, melyből fövegeket, prémeket, karmantyúkat stb. készítenek.

*NYESTFOGÓ
(nyest-fogó) ösz. fn. 1) Személy, ki nyestekre vadász. 2) Csapdaféle készület, kelepcze, melylyel nyesteket fognak.

*NYESTIKE
(nyest-i-ke) fn. l. PEREMÉR.

*NYESTMENYÉT
(nyest-menyét) ösz. fn. l. NYEST.

*NYESZ
hangutánzó gyök 1) nyeszeg, nyeszetel igékben; azonos nyisz gyökkel; 2) nyeszereg igében azonos nyösz, vagy szintén nyisz gyökkel.

*NYESZEG
(nyesz-eg) önh. m. nyeszeg-tem, ~tél, ~ětt. l. NYISZOG.

*NYESZĚRĚG
(nyesz-er-ěg) gyak. önh. m. nyeszerěg-tem, ~tél, v. nyeszerg-ěttem, ~ěttél, ~ětt, htn. nyeszeregni vagy nyessergeni. L. NYÖSZÖRÖG, NYISZOROG.

*NYESZETĚL, NYESZETÖL
(nyesz-et-ěl), v. (nyest-et-öl) gyak. áth. m. nyeszetěl-t. Életlen rosz eszközzel, tompa késsel metél, nyeseget valamit. Egy eredetű a nyes és nyiszál igékkel. V. ö. NYES.

*NYESZKENYE
puszta Veszprém m. helyr. Nyeszkenyé-re, ~n, ~ről.

*NYETRE
(nyet-er-e) mn. tt. nyetré-t. Kemenesalon am. ideoda csukló, hanyatló pengéjü kés, bicsak. Ezen szó, mint alakja, értelme, és a nyelvhasonlat mutatja, módosított igenév az elavult nyetrik v. nyetlik igéből, s olyan mint hetle, kotla, hetre, setre, sedre, az eredeti l t. i. átalakult r-ré, mint botlánkozik lett botránkozik. Gyöke nyet rokon, sőt azonos a nyit igével, mert a nyetre eszköz az, mely ideoda nyilik.

*NYEVERE
(nyef-er-e? mintegy nyef-el-ő v. nyif-org-ó) mn. tt. nyeveré-t. Kriza J. szerént a székelyeknél am. kényes; gyáva; továbbá: minden lébe kalán.

*NYEVERĚG
(nyev-er-ěg v. nyef-el-ěg) (vagy nyif-or-og) önh. m. nyeverěg-tem v. nyeverg-ěttem, nyeverěg-tél v. nyeverg-ěttél, nyeverg-ětt; htn. nyeverěgni, v. nyevergeni. Kriza J. szerént a székelyeknél am. nyavalyog, tehát egyezik a mély hangu ,nyiforog' szóval.

*NYEZSĚG
(nyezs-ěg) önh. m. nyezsěg-tem, ~tél, ~ětt. L. NYÜZSÖG.

*NYI
hangutánzó gyöke 1) közelebbről nyit s nyílik igéknek és származékaiknak; jelenti t. i. azon nyikkanást avagy nyívást, melyet nyitáskor vagy nyiláskor, különösen valamely ajtó szokott hallatni; V. ö. NYÍLIK. 2) Szintén hangutánzó gyökeleme ezen gyököknek: nyi v. nyiv, nyih (honnan: nyihog stb.), nyif (honnan: nyifog stb.), nyik (honnan: nyikog stb.).

*~NYI (1)
mennyiségi rag. illetőleg képző, pl. láb-nyi, öl-nyi. Lásd Előbeszéd 126. lap. és ~NYE.

*~NYI (2)
névrag, mely a palóczoknál némely esetekben am. a közönségesb használatu hoz, hěz, höz, p. hová mégy? Felelet: pap-nyi (a paphoz v. papékhoz) mester-nyi. Hol voltál? pap-nott. Honnan jősz? papnól v. papnúl. Székelyesen, lágyítás nélkül: ~ni, l. ~NI, névrag.

*~NYI (3)
tájdivatosan lágyított ni, mint az igéknél a határtalan mód ragja, néha nya (= nia) és nye (= nie) alakokká is változik pl. innya, csaknem általánosan, hínya (= hínia Göcsejben Torkos Sándor). Egyébiránt l. ~NI, igerag.

*NYÍ
v. NYÍV, (1), önh. m. nyí-tt v. nyí-vott. Mondják különösen kutya- és macska-kölykekről, midőn az anyai vaczokban éles vékony hangon sírnak. Átv. ért. alkalmazzák a kisded csecsemőkre is. Gyöke a hangutánzó nyi, melyből nyihog, nyifog, nyifa, nyikog, nyikorog, nyikkan, nyiharász, és származékaik erednek.

*NYÍ
v. NYÍV, (2), fn. tt. nyív-et. L. NYŰ, fn.

*NYIF
állati, különösen orrból jövő emberi hang, melyből nyifa, nyifatol, nyifog stb. erednek. Kettőztetve, nyifnyaf, v. nyifnyef, a vadszagoló ebek hangja. Így szokták a vadászok a kopók kiáltását eléadni: Hát egyszer csak halljuk: nyifnyaf, nyifnyaf!

*NYIFA
(nyif-a) mn. tt. nyifá-t. Túl a Dunán oly emberről mondják, ki a hangokat hibásan, nevezetesen az orrán ejti ki, ha kivált orrában lényeges szervi hiba van. Gúnyos szó, valamint a tutyma, szuszma, tutyi mutyi, szuszi muszi, totya, potya, stb.

*NYIFÁTA
(nyif-a-ta) mn. tájdivatosan am. nyiffancs. L. NYIFFANCS.

*NYIFATOL
(nyif-at-ol) önh. m. nyifatol-t. A székelyeknél am. nyifog. l. NYIFOG.

*NYIFFAN
(nyíf-u-an) önh. m. nyiffan-t. Nyif hangon elkiáltja magát. Nyiffant a kopó, vadat érez. Egyet sem nyiffant.

*NYIFFANÁS
(nyif-u-an-ás) fn. tt. nyiffanás-t, tb. ~ok, harm. szr. ~a. Egyes ,nyif' hang kiáltása.

*NYIFFANCS
(nyif-u-an-cs) mn. tt. nyiffancs-ot. Nyifogva, vékony orrhangon beszélő; nyifogva síró, nyögdécselő. Bodrogközi szó. Törzsöke nyiffan, mint a puffancs szóé puffan. Elemezve: nyiffan-cs; a cs v. am. cseál, csinál; vagy pedig s-ből módosúlt, mintegy nyiffan-os, melyből a hangzót kiugratva, s az s hangot rokon cs-re változtatva lett nyiffancs, (puffan-os puffancs), mint: vakaros vakarcs, bogás bogács, kajás kajács, ordas tájdivatosan ordacs, bekes bekecs, bordás bordács stb.

*NYIFFANT
(nyif-u-an-t) alakjára áth. de jelentésére csak am. nyiffan; m. nyiffant-ott, htn. ~ni, v. ~ani. l. NYIFFAN.

*NYIFFANTÁS
(nyif-u-an-t-ás) fn. tt. nyiffantás-t, tb. ~ok, l. NYIFFANÁS, és V. ö. NYIFFANT.

*NYIFOG
(nyif-og) gyak. önh. m. nyifog-tam, ~tál, ~ott. 1) A vadászeb megszagolván a vadat nyif-nyaf hangon kiáltoz. 2) Emberről szólva am. tisztátalan orrhangon beszél. Hangváltozattal: nyefeg, nyafog, nyivg. Ikerítve: nyifog-nyafog. V. ö. NYIF.

*NYIFOGÁS
(nyif-og-ás) fn. tt. nyifogás-t, tb. ~ok, harm. szr. ~a. 1) A vadászebek nyif hangon való kiáltozása. 2) Orron hangzó, hibás, tisztátalan szólás. V. ö. NYIFOG.

*NYIFOROG
(nyif-or-og) önh. m. nyiforog-tam, ~tál, v. nyiforg-ottam, ~ottál, nyiforgott: htn. nyiforogni v. nyiforgani. V. ö. NYIFOG. Hasonló hozzá a székely nyevereg.

*~NYIG
nyi képző és ig rag öszvetétele; lásd ~NYÉG.

*NYIGGAT
l. NYIKGAT.

*NYIGGATÁS
l. NYIKGATÁS.

*NYIH
hangutánzó gyöke nyihog, nyiharász, stb. szóknak.

*NYIHARÁSZ
(nyih-ar-ász) önh. m. nyiharász tam, ~tál, ~ott, par. ~sz. Mondják pajkos fiatal legényekről, leányokról, midőn élénk, vékony, s csintalanságra mutató hangon ihognak, vihognak, nyihognak.

*NYIHARÁSZÁS
(nyih-ar-ász-ás) fn. tt. nyiharászás-t, tb. ~ok, harm. szr. ~a. Cselekvés, midőn valaki nyiharász.

*NYIHELŐDZIK
(nyih-el-ő-d-z-ik), belsz. m. nyihelődz-tem, ~tél, ~ött, htn. ~ni, v. ~eni. Mondják különösen oly emberről, ki nyugtalankodva húzza vonja magát, majd itt majd ott vakaródzik, mintha viszketne teste, vagy a nyivek, férgek csipnék. Alsó nyelvbe való kifejezés. Jelentéséből kitünik, hogy gyöke nyí v. nyív, tehát eredetileg: nyivelődzik, máskép: nyühelődzik. A v és h, mint tudva levő dolog, gyakran fölcseréltetnek, rokonhanguságuk miatt, mint kőmives, kőmíhes. A nyihelődzik alakja szerént képződtek: rühelődzik, rühét vakarja, vagy miatta izog mozog; bogározik a tinó, midőn a bogarak csipésére ugrál, ficzkándozik; legyeskedik a ló, midőn a legyek csipkedésére nyugtalankodik. Mind ezen igék átv. ért. élénk, nyugtalankodó, kicsapongó mozgékonyságot is jelentenek.

*NYIHOG
(nyih-og) gyak. önh. m. nyihog-tam, ~tál, ~ott. 1) Emberről szólva, csintalan, pajkos, élénk, vagy félig elnyomott vékony nyi nyi hangon nevet. Nyihognak a csintalankodó legények és leányok. 1) Nyihog a ló is, midőn egymást bántja, vagy haragszik, vagy nyugtalankodik. V. ö. NYERÍT.

*NYIHOGÁS
(nyih-og-ás) fn. tt. nyihogás-t, tb. ~ok, harm. szr. ~a. 1) Csintalan, pajkos, félig elnyomott, vékony nevetés, melyben az éles i hang a lényeges. 2) Hang, melyet a ló hallat, midőn nyihog. V. ö. NYIHOG.

*NYIK
vékony éles hang, melyből nyikácsol, nyikgat; nyikkan, nyikog, nyikorog, és származékaik erednek. Rokonai a nyek, nyekken, nyekget, nyekeg, nyekereg, s a vastag hangu nyakgat. Mindnyájokban alaphang a szoros torkon nyögve kinyomuló nyi.

*~NYIK
főnévképző; mely szláv eredetre látszik mutatni a komornyik szóban; de a nyálasznyik, gömöri tájszóban kétesnek látszik; egyébiránt alkalmasint öszveüt a ~nok képzővel.

*NYIKÁCSOL
(nyik-ács-ol) önh. m. nyikácsol-t. Vékony, éretlen nyi hangon kiáltoz. Nyikácsolnak a kisded csecsemők. Ismértem, mikor még kis nyikácsoló gyerek volt. Nem alhatni e kisded miatt, mert egész éjjel nyikácsol. V. ö. NYIVÁCSKOL, RIKÁCSOL.

*NYIKÁCSOLÁS
(nyik-ács-ol-ás) fn. tt. nyikácsolás-t, tb. ~ok, harm. szr. ~a. Cselekvés, midőn valaki nyikácsol.

*NYIKET
puszta Heves m. helyr. Nyiket-re, ~ěn, ~ről.

*NYIKGAT
(nyik-og-at) gyak. áth. m. nyikgattam, ~tál, ~ott, par. nyikgass. Embert, különösen gyermeket, vagy más fiatal állatot nyomkodás, szorongatás által kényszerít, hogy éles vékony nyik hangon kiáltozzon. Nyikgatni a kisdedet. Ne nyikgasd azt a malaczot, ebkölyket. Rokonai: nyekget, nyakgat.

*NYIKGATÁS
(nyik-og-at-ás) fn. tt. nyikgatás-t, tb. ~ok, harm. szr. ~a. Nyomkodás, torok szorongatása, mely által valakit v. valamit kényszerítenek, hogy nyikogjon. V. ö. NYIKOG.

*NYIKKAN
(nyik-u-an, nyik-v-an) önh. m. nyikkan-t. Éles nyik hangon hirtelen elkiáltja magát. Egyszerü cselekvést jelent, s különbözik tőle az ismétlést, gyakorlatot jelentő nyikog. A disznót úgy megölték, hogy alig nyikkant. Meg ne nyikkanj! Rokona: nyekken.

*NYIKKANÁS
(nyik-u-an-ás) fn. tt. nyikkanás-t, tb. ~ok, harm. szr. ~a. Éles nyik hangu egyszeri kiáltás.

*NYIKKANT
(nyik-u-an-t, nyik-v-an-t) áth. m. nyikkant-ott, par. ~s. htn. ni v. ani. Eszközli, hogy valaki vagy valami nyikkanjon. Megnyikkantani a kisdedet. Képzésre olyan mint: durrant, zörrent, csattant, rezzent stb.

*NYIKKANTÁS
(nyik-u-an-t-ás) fn. tt. vyikkantás-t, tb. ~ok, harm. szr. ~a. Cselekvés, midőn valaki nyikkant.

*NYIKOG
(nyik-og) gyak. önh. m. nyikog-tam, ~tál, ~ott. Fájdalomtól kényszerítve vékony, éles nyik hangon kiáltoz. Legközelebb áll hozzá a vidámabb kedélyből eredő nyihog.

*NYIKOGÁS
(nyik-og-ás) fn. tt. nyikogás-t, tb. ~ok, harm. szr. ~a. Vékony, éles, és fájdalomból eredő kiáltozás, midőn valamely fiatal állat nyikog. Gyermekek nyikogása. V. ö. NYIKOG.

*NYIKOGTAT
(nyik-og-tat) l. NYIKGAT.

*NYIKORGÁS
(nyik-or-og-ás) fn. tt. nyikorgás-t, tb. ~ok, harm. szr. ~a. A dörgölődző, sima, kemény, száraz testnek fülsértő hangzása, midőn nyikorog. Talicska nyikorgása. Különösen, a tisztátalan toroknak, vagy roszul illetett hangszer húrjainak fülsértő hangzása. Ez nem éneklés, hanem nyikorgás. Nem hallgathatom hegedűd nyikorgását. Rokon hozzá a még élesebb és fülsértőbb csikorgás.

*NYIKORGAT
(nyik-or-og-at) gyak. áth. m. nyikorgat-tam, ~tál, ~ott, par. nyikorgass. Valamit nyikorogni késztet, kényszerít. Ne nyikorgasd azt a talicskát, hanem kend meg. Nem húzza a hegedűt, hanem nyikorgatja.

*NYIKORGATÁS
(nyik-or-og-at-ás) fn. tt. nyikorgatás-t, tb. ~ok, harm. szr. ~a. Cselekvés, illetőleg nyomkodás, dörzsölés, mely által nyikorgatnak valamit.

*NYIKORGÓ
(nyik-or-og-ó) mn. tt. nyikorgó-t. Vékony, éles, fülsértő nyik hangon szóló. Nyikorgó malom, kútcsiga. Vékony hangon, nyekergő. V. ö. NYIKOROG.

*NYIKOROG
(nyik-or-og) gyak. önh. m. nyikorog-tam, ~tál, vagy nyikorg-ottam, ~ottál, nyikorgott, htn. ~ni, v. nyikorg-ni, v. nyikorg-ani. Mondjuk egymáshoz dörgölődző kemény, száraz testekről, midőn vékony, éles, fülsértő nyik, v. nyikor hangot adnak. Nyikorog a kenetlen szekér tengelye, a száraz kerekü talicska. Nyikorog az ajtó. Nyikorog a csiga gugorája. Nyikorog, mint a kukoriczamalom. (Km.). Továbbá, nyikorog az ember torka, vagy a húros hangszer, midőn idétlen, kellemetlen, hamis, fűlsértő hangon szól. Hiszen ő nem tud énekelni, csak nyikorogni. Nyikorog a disznó. Rokon hozzá a még élesebb hangot jelentő csikorog, és az énekre vonatkozó, megfordított kornyikál.

*NYIL
(Molnár Albertnél: NYÍL) fn. tt. nyil-at, harm. szr. ~a. 1) Lövő fegyvernem, mely a lőpor feltalálása előtt általán divatozott, s némely vad népeknél még ma is szokásban van. Keményfából készült veszszőforma szál, melynek előcsúcsa vassal vagy csonttal hegyezett, s néha lefelé hajló kajmókkal ellátott, alján pedig metszett nyilás van, hogy az ív húrjára lehessen illeszteni, s ennek különösen nyilaj neve volt a régieknél (pl. Molnár Albertnél), azon eszközé pedig, mely által a nyilat ellőtték, ív, v. ij, v. kézij. Nyilat hegyezni, ajazni, mérgezni. Nyilat tompítani. Nyilat tompit, ki serpenyőt lövöldöz (Km.). Nyilat hordozni. Nyillal meglőni, megsebesíteni, megölni valakit. Sebesen repül, megy, mint a nyíl. "Kivonatott a vérző sebből a sértő nyilnak benn törött darabja, s könnyítve van ez által a gyógyításnak eszközölhetése." (Deák Ferencz. Követjelentési beszéd 1840-ben).
"A sebesen repülő nyilakat megelőzi futással."
(Vörösmarty).
Részint sebes repülésétől, részint öldöklő erejétől átv. ért. Isten nyila am. leütő villám, köz nyelven: mennykő. Leűtött az Isten nyila. Üsse meg az Isten nyila. Néha az Isten szó el is marad. Üsse meg a nyila! Mi a nyila! Továbbá, egyenes menetére vonatkozva, folyónak nyila am. a folyóviznek fővonala, legsebesebb iránya. 2) Szintén átv. ért. jelent sorsot, minthogy hajdan szokásban volt sorshuzásra nyilakat, v. nyilvetéseket használni. Innen: nyilat vetni, am. sorsot vetni; nyilat húzni am. sorsot, sorsjegyet húzni; nyíl szerént kapott rész am. sorshúzás szerént. "Megosztván ő ruháját, eresztének nyilakat" (miserunt sortes. Tatrosi cod.). Erdősinél is: nyilat vonának (Lukács XXIII; Pestinél: sorsot vetének). "Ereszteték nyil edénybe" (missa est sors in urnam. Bécsi cod.). Egy szyilas rét, am. azon osztályrét, melyet a köz kaszálóból valaki nyilvetés által kapott; különösen a réteket általán ,nyilas' számra veszik, mint a szántóföldeket hold, v. láncz számra. V. ö. NYILAS, 2). Hajdan jelentett rudat, dorongot is, V. ö. NYILAL.
A nyil szónak értelméből kitetszik, hogy alapfogalom benne a sebes haladásu mozgás, menés, miért okszerüleg azon szók osztályába sorozható, melyekben az íl gyök részint előtétlenül, részint előtéttel könnyü, élénk, sebes mozgást jelent, milyenek: illan, illant, illeg, pillant, pillangó, pille, világ, villám, villant. Az ny előtét ugyan, de, úgy látszik, a nyomásnak, előre tolásnak fogalmát segíti kifejezni, ugyan erre mutatnak a felhozott rokon szókban létező p v előtett ajakhangok. Fogalmilag és hangilag rokonok hozzá a latin pilum, mint repítő, lökő dárda, szanszkrit pílusz, s az ezekből lett német Pfeil, és a benne rejlő eil, továbbá a hellen beloV. Finnül: nuoli. A mandsu nyelvben: níru, az l-et r váltván fel, melynek egyik jelentése, pl. iram, rep-ül szókban és származékaikban, szintén gyorsaság. T. i. az il v. el tiszta gyök több nyelvbeli szók öszvehasonlítása szerént élénk mozgásra, gyorsaságra vonatkozik, s reszketőbb hangon ir, er stb. ugyan azt teszi az ireg, iramlik, iramodik, irány, ered, ereszt stb. származékokban.

*NYÍL
l. NYÍLIK.

*NYILADÉK
(nyi-l-ad-ék) fn. tt. nyiladék-ot, harm. szr. ~a. Azon hézag, vagy üres hely, mely egymáshoz tartozó, de elvált testek, vagy részek között létezik. Nyiladék az elrontott sövényen. Nyiladék a kapu szárnyai között. V. ö. NYÍLIK.

*NYILAJ
(nyil-aj) ösz. fn. Metszés, vagy hézag a nyilveszszőnek alsó végén, melynél fogva azt az ijnak húrjára illesztik. V. ö. AJ, AJAZ.

*NYILAL
(nyil-al) áth. m. nyilal-t. 1) Nyillal lő, meglő, megszúr, megsebesít valakit, vagy valamit. 2) Átv. mondják bizonyos betegségekről, különösen vértolulásokról, melyek időnként, s némely testrészeken oly érzést gerjesztenek, mintha hegyes eszközzel szurdálnák. Valami nyilalja az oldalamat. Máskép szegez, honnan a nyilalás, és szegezés egyet jelentenek. 3) A székelyeknél, Abaujban, Balaton vidékén stb. am. valamit rúddal, doronggal fölemel, miből az tünik ki, hogy a nyil hajdan átv. ért. rudat, dorongot is jelentett. Fölnyilalni a terhet. A házat fölnyilalni am. födelét dorongok által felcsaptatni. Vagy talán a nyel, nyél főnévnek módosúlata.

*NYILALAKÚ
v. ~ALAKU, (nyil-alakú) ösz. mn. Olyan alakú, mint a nyilé szokott lenni. Különösen így nevezik a növénytanban az olyan vállu levelet, vagy levélnemü szervet, melynek a vállai hegyesen megnyulván függőleg állanak; ilyenek a nyilfű, a kis- és nagyszulák. Máskép: nyildad, nyilforma, nyilfarku.

*NYILALÁS
(nyil-al-ás) fn. nyilalás-t, tb. ~ok, harm. szr. ~a. 1) Nyillal való lövés, sebzés, szurás. 2) Átv. testben érzett szurás, szegezés. Nyilalásban, oldalnyilalásban, fognyilalásban szenvedni. Ez inkább nyilallás. 3) Rúd vagy dorong, illetőleg nyél általi fölemelés. V. ö. NYILAL.

*NYILALLÁS
(nyil-al-l-ás) fn. tt nyilallás-t, tb. ~ok, harm. szr. ~a. Testi kin neme, midőn oly érzése van valakinek, mintha szúrnák; máskép szegezés. V. ö. NYILALLIK.

*NYILALLIK
(nyil-al-l-ik) k. m. nyilall-ott, htn. ~ani. A testnek valamely része oly kínt, szenvedést érez, mintha hegyes eszközzel szurdalnák.
"Egy szó nyilallott a hazán keresztül."
Arany. Széchenyi halálára.
Némelyek így is mondják; nyilamlik, s ekkor gyöke volna a nyílik ige, és csakugyan nyílaláskor úgy tetszik, mintha a szurás, szegezés alatt a fájos rész némileg nyiladoznék.

*NYILAMAT
(nyil-am-at) fn. tt. nyilamat-ot. A székelyeknél am. nyiladék, pl. hegyé. (Kriza J.).

*NYILAMLÁS
(nyil-am-l-ás) fn. tt. nyilamlás-t, tb. ~ok, harm. szr. ~a. Állapotváltozás, midőn valami nyilamlik. V. ö. NYILAMLIK.

*NYILAMLIK
(nyi-l-am-l-ik) k. m. nyilaml-ott, htn. ~ani. 1) Hirtelen megnyilik, széthasad, szétválik, rés, hézag támad benne. Nyilamlanak a felhők, midőn a nap sugarai áttörnek rajtok. 2) A székelyeknél am. előre nyulamodik. A ló elényilamlott v. nyilamodott. (Kriza J.).

*NYILAMODIK
(nyil-am-od-ik) k. m. nyilamodtam, ~tál, ~ott. L. NYILAMLIK, 2).

*NYILÁNY
(nyi-l-ány) mn. tt. nyílány-t. Baranyában am. ritka foszlott. Mondják különösen ruhaneműekről. Nyilány ruha. Olyan forma, mint silány, hítvány. Gyöke a hézagra vonatkozó nyílik.

*NYILAS (1)
(nyil-as) mn. tt. nyilas-at. Nyillal ellátott, fölszerelt. Nyilas vitézek. Nyilas puzdra.

*NYILAS (2)
(nyil-as) fn. tt. nyilas-t, tb. ~ok, harm. szr. ~a. 1) Személy, különösen vadász, vagy katona, ki lövő fegyverül nyilat használ. 2) Átv. csillagzat neve a barkörön, melybe a nap november huszonkettedike körül lép. 3) A köz kaszáló rétekből egy osztályrész, legalább is egy kaszás. Nevét vagy onnan vette, mert különösen a réteket nyilhuzás által szokták felosztani; vagy pedig a nyillövésnyi távolsággal akarták a szélességet, vagy hoszszaságot megjegyezni. V. ö. NYIL.

*NYÍLÁS, NYILÁS
(nyí-l-ás) fn. tt. nyilás-t, tb. ~ok, harm. szr. ~a. 1) Valamely üreget, öblöt csukva tartó eszköznek, készületnek feltárulása. Kapu, ajtó, ablak nyilása. 2) Azon hézag, vagy üreg, mely bizonyos testnek elmozdítása, feltárlása által támad. Nyilás a lövöldözött falon. Nyilás a repedt edényen. Nyilás az elszakadt ruhán. 3) Sürü növények, nevezetesen erdők, bokrok, nádasok közti tiszta hely, melyen ellátni, vagy menni lehet. Az eltévedt vadászok keresik a nyilást. 4) Átv. ért. megürült helyzet, állapot, pl. hivatal, tisztség, melyet elfoglalni lehet. A főtiszt halála által ismét egy nyilás támadt. 5) Átv. szövevényes ügyből, nehézségből kiigazító, kivezető út. Menekülésre egyetlen egy nyilás van. V. ö. NYÍLIK.

*NYÍLÁSOS, NYILÁSOS
(nyí-l-ás-os) mn. tt. nyílásos-t, v. ~at, tb. ~ak. Amin egy vagy több nyílás, pl. rés, hasadék, repedék, hézag, szakadás van. Nyílásos kerítések, sövények. Nyilásos falak szellőztetés végett. Nyilásos pincze. Sürü növényekre, erdőkre, nádasokra stb. vonatkozva, am. tisztás. Az erdőben nyilásos helyeket hagyni.

*NYÍLÁSTALAN, NYILÁSTALAN
(nyí-l-ás-talan) mn. tt. nyílástalan-t, tb. ~ok. Amin nyílás, hézag, rés, repedék stb. nincsen. Nyílástalan sűrű erdő. V. ö. NYÍLÁS.

*NYILAT
(nyi-l-at) áth. m. nyilat-tam, ~tál, ~ott. A Tatrosi codexben am. nyit.

*NYILATKOZÁS
(nyi-l-at-koz-ás) fn. tt. nyilatkozás-t, tb. ~ok, harm. szr. ~a. Átv. ért. valamely titoknak, rejtett dolognak tudomásra hozása, kijelentése; véleménynek, gondolatnak eléterjesztése; kimondása. Valakit nyilatkozásra felszólítani. E tárgyra nézve nyilatkozással tartozol. Nyilatkozásod szerént a dolog máskép áll, mint gondolám. Isteni nyilatkozás, melyet az Isten csodák, vagy választott férfiak megihletése által tesz, midőn az embereket észt fölül muló dolgokkal, szent igazságokkal ismerteti meg. (Revelatio).

*NYILATKOZAT
(nyi-l-at-koz-at) fn. tt. nyilatkozatot, harm. szr. ~a. Végre hajtott cselekedet, mely által valamely titok, vagy rejtett, vagy mély igazság, vagy magányos vélemény tudomásra jött, továbbá maga a tudomásra hozott dolog. Háborut izenő követi nyilatkozat. A felszólított elnöknek hivatalos nyilatkozata. Kétes, homályos nyilatkozat. Isteni nyilatkozatok, azaz: természetfölötti igazságok, melyeket Isten rendkivüli uton közlött az emberi nemmel.

*NYILATKOZIK
(nyi-l-at-koz-ik) k. m. nyilatkoztam, ~tál, ~ott, par. ~zál. 1) Betü szerénti ért. nyilás támad rajta, péld. midőn meghasad, megreped, megnyílik valami. 2) Szokott, de átv. ért. tudomásra hoz valamit, vagyis, elmondja véleményét, gondolatát. A követek már mindnyájan nyilatkoztak e tárgyról. Ő még vonakodik nyilatkozni. Nyilatkozzatok már, mit akartok? 3) Bizonyos titok, rejtett dolog köztudomásra jön. Nincs oly titok, mely idővel ki ne nyilatkozzék. (Km.). 4) A keresztény vallási ért. nyilatkozik az Isten, midőn emberi ész által föl nem található, vagy megfoghatatlan erkölcsi tanokat, és igazságokat természet fölötti módon megismértet az emberekkel. Az Isten a próféták által nyilatkozott a világ Megváltójának eljöveteléről.

*NYILATKOZTAT
(nyi-l-at-koz-tat) áth. m. nyilatkoztat-tam, ~tál, ~ott, par. nyilatkoztass. Átv. valamely titkos, rejtett dolgot köz tudomásra hoz, az illetőknek kijelent, értésökre ad. Rendesen ki igekötővel fordúl elé. Innepélyesen kinyilatkoztatta szándékát, terveit. Különösen, Istenről szólva, am. emberek idvességére szolgáló szent igazságokat természet fölötti módon ismertet meg. Hinnünk kell, amit az Isten a próféták és szent Fia által kinyilatkoztatott.

*NYILATKOZTATÁS
(nyi-l-at-koz-tat-ás) fn. tt. nyilatkoztatás-t, tb. ~ok, harm. szr. ~a. Cselekvés, mely által valaki nyilatkoztat valamit. Hivatalos isteni nyilatkoztatás. V. ö. NYILATKOZTAT.

*NYILATKOZVÁNY
(nyi-l-at-koz-vány) fn. tt. nyilatkozvány-t, tb. ~ok, harm. szr. ~a. Általán, eddig nem ismert, nem tudott igazságnak, vagy akár miféle dolog mibenlétének köz tudomásra hozása, élő szóbeli, vagy irásbeli hirdetés által. Különösen, a felsőségnek kiadott és hirdetett akarata, parancsa, vagy szándéka, rendelete valamely országos, nyilvános ügyben. (Manifestum).

*NYILAZ
(nyil-az) önh. m. nyilaz-tam, ~tál, ~ott, par. ~z. 1) Nyilakkal lődöz. A szemben álló ellenség ellen nyilazni. 2) Sorsot húz, mit hajdan nyilhuzással szoktak tenni. "Ne megygyük (metjük, azaz messük, vágjuk) meg azt (a szoknyát) de nyilazjonk ő rólla kié legyen" (sortiamur de illa cujus sit. Tatrosi cod. János XIX. Pestinél: vessünk sorsot rejá). 3) Átv. mondják kovácsról, midőn patkoláskor a ló lábát megsérti, vagy is a szeget az eleven húsba üti. Sántít a ló, mert az ügyetlen kovács megnyilazta.

*NYILAZÁS
(nyil-az-ás) fn. tt. nyilazás-t, tb. ~ok, harm. szr. ~a. 1) Nyilakkal való lődözés. Az ütközeteket hajdan nyilazással kezdették. 2) Sorshuzás. Nyilazásra szólítani föl az osztályos feleket. 3) A ló lábának patkólás alkalmával megsértése. V. ö. NYIL, NYILAZ.

*NYILAZGAT
(nyil-az-og-at) gyak. áth. Többször vagy egymás után nyilaz. V. ö. NYILAZ.

*NYILESŐ
(nyil-eső) ösz. fn. A régi hadviselésben képes kifejezéssel am. kilőtt nyilak sürüsége, mely eső gyanánt hull a czélba vett tárgyra. Nyileső hullott a várfalakról az ostromló ellenségre. Máskép nyilzápor.

*NYILDAD
(nyil-dad) mn. tt. nyildad-ot. Nyil szabásu, olyan, mint nyil. Nyildad ablakveszsző. Nyildad növénylevelek. L. NYILALAKÚ.

*NYILDOGÁL
(nyi-l-dog-ál) önh. m. nyildogál-t. Gyakran nyílik.

*NYILEGYENEST
(nyil-egyenest) ösz. ih. Oly egyenes vonalban, mint a nyil szokott repülni. Nagyító kifejezéseink egyike, s hasonló hozzá a szintén irányra vonatkozó torony iránt. Nyílegyenest neki vágtatni az ellenségnek. Nyílegyenest repülő madár.

*NYILFARKÚ, NYILFARKU
(nyil-farkú) ösz. mn. Aminek nyilforma hegyes vége van, péld. a növénytanban nyilfarkú, v. nyilforma levél, melynek viszszanéző két hegyes válla van. l. NYILALAKÚ.

*NYILFORMA
(nyil-forma) lásd NYILALAKÚ, NYILFARKÚ.

*NYILFŰ
(nyil-fű) ösz. fn. Az egylakiak seregéből és sokhímesek rendjéből való növénynem; hímvirágának csészéje három levelű; bokrétája három szirmu; hímszála sok. Anyavirágának csészéje és bokrétája, mint a hímé, magva sok és fedetlen; vizben lakik. (Sagittaria). Nevét onnan kapta, mert levelei hegyesek, nyilformák.

*NYILHEGY
(nyil-hegy) ösz. fn. A nyilnak szurós vége.

*NYILHUZÁS
(nyil-huzás) ösz. fn. Sorsolás módja, midőn az illető sorsolók több öszvekötött, vagy öszvehalmozott nyilak közől egyet húztak.

*NYILHÜVELY
(nyil-hüvely) ösz. fn. Tok, melyben az ijászok nyilaikat tartani szokták, volt. Máskép: tegez, puzdra, nyiltok.

*NYÍLIK
v. NYILIK, (nyí-l-ik) k. m. nyíltam, nyíl-tál, nyíl-t, v. nyílott. Általán, bizonyos öszvekapcsolt, szorosan együvé tartozó részeknek egymástól való szétválása által rés, hézag, üreg támad. Nyílik a kapu, ajtó, ablak, midőn sarkon fordulva, s csukott helyzetét elhagyva hézagot hagy maga után. Nyílik a fal, midőn valahol szétválik, elreped. Nyílik a könyv, ha kétfelé tárják. Nyílik a szem, ha a lezárt szemhéjat fölemeljük. Megnyílik a föld, midőn szétreped. Nyílnak a felhők, midőn szétoszlanak, s a kék eget láttatják. "És legottan megnyílának ő fülei." (Tatrosi cod.). "Meglátjátok mennyet nyílván." (U. o.) Megnyílnak az egek, és látni fogjátok az ember fiát. Nyílnak a virágok, midőn bimbójik kifeslenek. Igekötőkkel: megnyílik, elnyílik, szétnyílik, fölnyílik, kinyílik, benyílik. Átv. ért. nyílik a tavasz, midőn a növények beburkolt csirái, rigyái, himbaji kifejlenek; kinyílt az esze, szeme, am. észreveszi amit eddig nem tudott. Általán átv. ért. am. bizonyos akadályok félre vonulnak, s ez által bizonyos üres tér keletkezik, melyben működni, mozogni lehet. Új alkalma és módja nyilt magát kitüntetnie. Ezen erdőben csak egy út nyílik a kimenésre.
"Másnak szerelemre soha meg se nyiltál"
Arany J. (Buda halála).
A nyílik némi szenvedő jelentéssel biró középige, s megfelel neki az átható nyit, oly viszony levén mind értelmi, mind elemzési tekintetben közöttök, mint a fejlik és fejt, rejlik és rejt, hajlik és hajt, hámlik és hámt, himlik és himt, emlik és emt, omlik és omt, bomlik és bomt, oszlik és oszt s több mások között. E hasonlat szerint a nyílik igének gyöke, vagy gyökeleme nyi, melyből egyszerű t képzővel lett a cselekvő nyi-t, mint a sü gyökből sü-t, továbbá l képzővel nyí-l-ik, mint a him gyökből him-l-ik, a fej, haj, om, osz, fosz gyökökből fej-l-ik, haj-l-ik, om-l-ik, osz-l-ik, fosz-l-ik. Továbbá azon véleményben vagyunk, hogy a nyi v. nyí gyök, vagy hangutánzó, a nyivástól, nyikorgástól vevén eredetét; vagy pedig az ny, mint némely más szókban, csak előtét, mely az alaphang jelentésének bizonyos erőt, vagy nyomatékot, vagy hangzatot kölcsönöz; l. NY, betű. E szerint a nyi tiszta gyöke volna i, tudniillik azon i, mely nyelvünkben az aj oj hangoknak felel meg, s néha megfordítva a jo ju hangokkal azonos, pl. alajt alít, kajált kiált, majmol mimel, vajudik viudik, sikojt sikít: a régies és eredeti szabadojt, tanojt, szabadejt, tanejt stb. mai divat szerint: szabadít, tanít, juhász, ihász, jogtat, igtat stb. Minthogy tehát a nyilik igében alapfogalom a rés, hézag, a benne rejlő alaphang i legokszerübben azon aj vagy ai gyökkel azonosítható, mely nyelvünkben nyilást, rést, üreget jelent, s melyből lett aj-ak, szájnyílás, aj-t, ajtó, t. i. nyílást csináló, és így nyilik am. i-lik, aj-l-ik, és nyit am. i-t, aj-t.

*NYILKÁVA
(nyil-káva) ösz. fn. A nyilnak abroncsa, melyet a meghúzott húrral vagy íjjal megfeszítnek, hogy a nyilat elrúgja.

*NYILKÉNT
(nyil-ként) ösz. ih. 1) Egyenesen, és sebesen, mint nyil. Nyilként végig nyargalta a seregeket. Nyilként elrepülő madár. 2) Élesen, érzékenyen, mint a nyilnak szurása. Szavaid nyilként megsebzették szivemet.

*NYILLOG
(nyil-ol-og) önh. m. nyillog-tam, tál, ~ott. A székelyeknél am. nyilong; l. NYÍLONG.

*NYILLÖVÉS
(nyil-lövés) ösz. fn. A nyilveszszőnek elröpítése a megfeszített kézíjról.

*NYILLÖVÉSNYIRE
(nyil-lövésnyire) ösz. ih. Oly távolságra, mennyire a kilőtt nyil elrepül. A két ellensereg már csak nyillövésnyire állott egymástól.

*NYÍLONG, NYILONG
(nyí-l-on-g) gyak. önh. m. nyílong-tam, ~tál, v. ~ottam, ~ottál, ~ott. htn. ~ni v. ani. Többször nyílik, vagy folytonos nyilt állapotban van, tátong. Nyilongnak a járók-kelőktől az ajtók. Nyilong a szája. Nyilongni látszik az ég, midőn villámlik. Nyilong a ruha hasítéka.

*NYÍLONGÁS, NYILONGÁS
(nyí-l-on-g-ás) fn. tt. nyílongás-t, tb. ~ok, harm. szr. ~a. Többszöri, vagy folytonos nyílás.

*NYILSEBES
(nyil-sebes) ösz. mn. Olyan sebes menésü, repülésü, mint a nyil. Nagyító kifejezés. Nyilsebes lovaglás, repülés.

*NYILSEBESEN
(nyil-sebesen) ösz. ih. Oly sebesen, mint a nyil repülése. Nyilsebesen elvágtatott, elrepült.

*NYILT
(nyil-t) mn. tt. nyilt-at. 1) Kitárt, bizonyos üres tért, hézagot mutató; képző. Nyilt ajtó, kapu, ablak. Nyilt födelü pipa. Nyilt seb. Nyilt könyv. Nyilt karokkal fogadni valakit. Nyilt tér, udvar, nyilt hely. 2) Bimbójából kifejlett.
"Mit mutatod hatalmadat gyönge ágakon,
Csak tegnapi hajnalban nyilt virágszálakon?"
Ányos.
3) Átv. nyilt ész, mely a dolgokat világosan felfogja, mely az ismeretek előtt fel van tárva; nyilt szív, nyilt kebel, őszinte, nem titkolódzó, kinek szivébe bele lehet látni; nyilt levél, nyilt parancs, melynek tartalma mindenkinek szól, ellentéte: zárt, pecsétes. titkos. 4) Nyilt, hangzók vagy önhangzók, melyeket nyilt v. tátott ajkakkal ejtünk ki, ú. m. ě, á, e, különböztetésül a zárt önhangzóktól, melyek a magyar a (az o-hoz hajló), ě, o, ó, ö, ő, ü, ű.

*NYILTAN
(nyi-l-t-an) ih. 1) Be nem zárva, be nem csukva, feltárva. A kaput, ajtót és ablakokat nyiltan találtam. 2) Átv. őszintén, nem titkolódzva, világosan, egyenesen, himezés nélkül. Nyiltan megvallani, kimondani valamit. Nyiltan szólni, beszélni. "Ellenségemet is becsülni tudom, ha nyiltan lép fel ellenem." Beöthy Ödön (Politikai Szónoklat).

*NYILTESZÜ
(nyilt-eszü) ösz. mn. Tiszta, világos felfogásu, kinek elméje, esze mintegy feltárul az isméretek befogadására. Nyilteszü ifjú, tudós.

*NYILTESZÜSÉG
(nyilt-eszüség) ösz. fn. Tulajdonság; mely szerént valaki nyilteszünek mondathatik.

*NYILTFEJÜ
l. NYILTESZŰ.

*NYILTKEBLŰ
(nyilt-keblű) ösz. mn. Ki érzelmeit nem titkolja, ki úgy beszél, mint érez, nyiltszivű.

*NYILTKEBLÜSÉG
(nyilt-keblüség) ösz. fn. Tulajdonság, mely szerént valakit nyiltkeblünek lehet mondani. l. NYILTKEBLÜ.

*NYILTLELKÜ
(nyilt-lelkü) ösz. mn. l. NYILTKEBLÜ.

*NYILTLEVÉL
(nyilt-levél) ösz. fn. Általán, levélformában irt közlés, tudósítás, mely bizonyos közönséghez van intézve, vagy valamely közlöny által valakinek tudtára adva. Hirlapban kiadott nyiltlevél által értesíteni valakit; különösebben: nyiltparancs.

*NYILTOK (1)
(nyil-tok) ösz. fn. l. NYILHÜVELY.

*NYILTOK (2)
(nyil-tok) ösz. fn. 1) A lopva nőszők, nevezetesen mohok seregéből való növénynem; hímvirágai apró golyók a száron, vagy leveleken, vagy ágakon, tokja négy felé keresztesen szétnyilik, honnan a neve (Jungermannia).

*NYILTPARANCS
(nyilt-parancs) ösz. fn. Nyilvánosságra szánt és juttatott legfelsőbb rendelet, melynek tartalma mindenkinek szól. (Patent). Császári nyiltparancs.

*NYILTSÁG
(nyi-l-t-ság) fn. tt. nyiltság-ot, harm. szr. ~a. Átv. ért. őszinteség, nyiltlelküség, nyiltszivüség.

*NYILTSZIVŰ
v. ~SZIVÜ, (nyilt-szivű) ösz. mn. Őszinte, ki úgy beszél, mint érez, ki magát nem tetteti, nem képmutató, egyenes szivű, nem hamis. Nyiltszivű gyermek. Népies értelemben: szókimondó, ki zsákban nem árul macskát.

*NYILTSZIVŰEN
v. ~SZIVÜEN, (nyilt-szi­ vűen) ösz. ih. Őszintén, magát nem tettetve, úgy, mint érez, nem hazugul, nem képmutatólag. Nyiltszivüen megmondotta véleményét. Nem tetszését nyíltszivüen kijelentette.

*NYILTSZIVŰLEG
v. ~SZIVÜLEG, (nyilt-­ szivűleg) ösz. ih. l. NYILTSZIVŰEN.

*NYILTSZIVŰSÉG
v. ~SZIVÜSÉG, (nyilt-szivüség) ösz. fn. Őszinteség, egyenes szivűség, tettetés vagy képmutatás nélküli tulajdonság.

*NYILVA
(nyi-l-va) ih. A székelyeknél am. nyilván, bizonyosan; Pázmánnál eléjön mint részesülő személyraggal: "Oly nyilvák voltak a csudák." l. NYILVÁN.

*NYILVÁN
(nyi-l-va-an) ih. Átv. köz tudomásra, nem titkolva, világosan, a nagy közönség előtt. Nyilván beszélni, működni, megfeddeni, megdicsérni valakit. "Íme nyilván beszél." (palam loquitur. Tatrosi cod.). A haza ügyében nyilván föllépni. Nyilván való dolog, adósság. Nyilván vagyon, am. köz tudomás van róla. Irják öszvetetten ,nyilvános' v. ,nyilván való' értelemben is, pl. nyilvánbeszéd, nyilvándolog, nyilvánkönyv. V. ö. NYILVÁNY. Néha am. alighanem, jóformán, hihetőleg. Nyilván baja történt, azért nem jön. Nyilván csalánra vizelt, hogy oly rosz kedvü. (Km.). Nyilván ő is ott lesz. Lőrincz Károly is eléhozza a kapnikbányai szójárásban: nyilván hallotta s azért mondja; nem fogad szót, nyilván vesztét érzi; akaratja neki nyilván. Másod fokozatban: nyilvábban.

*NYILVÁNBESZÉD
(nyilván-beszéd) ösz. fn. Régiesen am. egyszerü, czifrátlan beszéd. Eléjön a Toldy F. kiadta magyar Cátóban (Pesti G. meséi végén) a 315. lapon.

*NYILVÁNDOLOG
(nyilván-dolog) ösz. fn. Nyilvánvaló dolog.

*NYILVÁNÍT, NYILVÁNIT
(nyi-l-va-an-ít) áth. m. nyilvánít-ott, par. ~s, htn. ~ni, v. ~ani. Valamit köz tudomásra juttat, köz isméret tárgyává tesz, kihirdet. Hirlapok által nyilvánítani valamit.

*NYILVÁNÍTÁS, NYILVÁNITÁS
(nyi-l-vaan-ít-ás) fn. tt. nyilvánítás-t, tb. ~ok, harm. szr. ~a. Cselekvés, mely által valamit nyilvánítunk; hirdetés, tudósítás. V. ö. NYILVÁNÍT.

*NYILVÁNJOG
(nyilván-jog) ösz. fn. Az öszvesre vagyis államra vonatkozó jog.

*NYILVÁNKÖNYV
(nyilván-könyv) ösz. fn. Olyan könyv, melybe betekinteni mindenkinek szabadságában áll; különösen így hivják a telekkönyveket.

*NYILVÁNLIK
(nyi-l-va-an-l-ik) k. m. nyilvánl-ott, htn. ~ani. Nyilvánvalónak mutatkozik; nyilvánvalóvá lesz. Kinyilvánlik.

*NYILVÁNODÁS
(nyi-l-va-an-od-ás) fn. tt. nyilvánodás-t, tb. ~ok. Állapot, midőn valami nyilvánodik. V. ö. NYILVÁNODIK.

*NYILVÁNODIK
(nyi-l-va-an-od-ik) k. m. nyilvánod-tam, ~tál, ~ott. Az eddig nem tudott, nem ismert, vagy eltitkolt, rejtett dolog köztudomásuvá kezd lenni, kitudódik; nyilvánossá leszen. Kinyilvánodott rá, hogy részt vett ő is a gyilkosságban. Néha am. bizonyosodik, kétségtelenné válik. Rokon vele: nyilvánúl.

*NYILVÁNOS
(nyi-l-va-an-os) mn. tt. nyilvános-t, v. ~at, tb. ~ak. 1) Köztudomásu, mindenek előtt ismeretes, kihirdetett; bizonyos, kétségtelen. Nyilvános dicséret, gyalázat: nyilvános föllépés, beszéd; nyilvános dolog, parancs, rendelet; nyilvános büntett; ez nyilvános jele a betegségnek. 2) A közre vonatkozó, mint a ,magános' vagy ,magán' ellentéte. Nyilvános tanintézet, tanár.

*NYILVÁNOSAN
(nyi-l-va-an-os-an) ih. Köztudomásra, mindenek láttára, hallatára, közhelyen; továbbá, bizonyosan, kétségtelenül, világosan. Nyilvánosan kiadott parancs, kimondott szó, elkövetett bün. V. ö. NYILVÁNOS.

*NYILVÁNOSÍT, NYILVÁNOSIT
(nyi-l-va-an os-ít) áth. m. nyilvánosít-ott, htn. ~ni, v. ~ani, par. ~s. Nyilvánossá tesz, köztudomásra hoz, kihirdet valamit. V. ö. NYILVÁNOS.

*NYILVÁNOSÍTÁS
(nyi-l-va-an-os-ít-ás) fn. tt. nyilvánosítás-t, tb. ~ok, harm. szr. ~a. Cselekvés, mely által valamit nyilvánossá, köztudomásuvá teszünk, kihirdetünk. Valamely jeles tettnek hirlapokban közlött nyilvánositása.

*NYILVÁNOSSÁG
(nyi-l-va-an-os-ság) fn. tt. nyilvánosság-ot, harm. szr. ~a. Tulajdonság, vagy állapot, midőn valami köztudomásu, vagy mindenek láttára, tudtára történik. Nyilvánossága miatt mindenek előtt isméretes dolog. Rejtett dolgot nyilvánosságra hozni. Tanácskozásokba nyilvánosságot hozni be.

*NYILVÁNSÁG
(nyi-l-va-an-ság) fn. tt. nyilván­ ság-ot, harm. szr. ~a. Köztudomásu, nyilvánvaló állapot. Különösen am. bizonyos, kétségtelen, elvitázhatatlan dolog. A maga nemében olyan, mint: igazság, hazugság, valóság, midőn igaz, hazug, való dolgot jelentenek. Ujabb időben használják az idegen ,evidentia' vagy ,Evidenz' szó kifejezésére is, mely jelenti azon intézkedést, hogy valamiről minden perczben kellő tudomásunk legyen. Innen: nyilvánosságban tartás, máskép: nyilvántartás.

*NYILVÁNSÁGGAL
(nyi-l-va-an-ság-val) ih. Nyilvánvalóképen, nyilvánságosan.

*NYILVÁNSÁGOS
(nyi-l-va-an-ság-os) mn. tt. nyilvánságos-t, v. ~at, tb. ~ak. Mindenek előtt köztudomásu, bizonyos, kétségtelen, elvitázhatatlan. Nyilvánságos botrány, hazugság, embercsalás.

*NYILVÁNTARTÁS
(nyilván-tartás) ösz. fn. l. NYILVÁNSÁG alatt.

*NYILVÁNÚL, NYILVÁNUL
(nyi-l-va-an-úl) önh. m. nyilvánúl-t. Nyilvánná, nyilvánossá, azaz: köztudomásuvá, bizonyossá, kétségtelenné, világossá leszen. A mondottakból kinyilvánul, hogy...

*NYILVÁNULÁS
v. NYILVÁNULÁS, (nyi-l-va-an-úl-ás) fn. tt. nyilvánúlás-t, tb. ~ok. Állapot, midőn valami nyilvánossá leszen. V. ö. NYILVÁNÚL.

*NYILVÁNÚLAT, NYILVÁNULAT
(nyi-l-va-an-úl-at) fn. tt. nyilvánúlat-ot. Nyilvánulás elvont értelemben.

*NYILVÁNVALÓ
(nyilván-való) ösz. mn. Nyilvános, ami köztudomás, nem titkolt, nem rejtett. Nyilvánvaló bűntett, sérelem, adósság. Különösen am. bizonyos, kétségbe hozhatatlan, el nem tagadható. Nyilvánvaló igazság, esemény, történet. Másod foka nyilvábban való (a Nádor-codexben) am. nyilvánosabb.

*NYILVÁNVALÓSÁG
(nyilván-valóság) ösz. fn. 1) Tulajdonsága, vagy állapota valaminek, midőn köztudomásu, mindenek előtt ismeretes. 2) Valaminek bizonyos, kétségtelen állapota. E dolog nyilvánvalósága felől mind meg vagyunk győződve.

*NYILVÁNY
(nyi-l-va-any) fn. tt. nyilvány-t, harm. szr. ~a. Nyilvánosság azon értelemben, midőn az állapotot jelent. Rejtett dolgot nyilványra hozni. A nyilvány egyik legjobb ellenőre a köztisztviselőnek.

*NYILVÁNYOS
(nyi-l-va-nyos) mn. tt. nyilványos-t, v. ~at. A közre vonatkozó. Lásd NYILVÁNOS, 2).

*NYILVARRÁNY
(nyil-varrány) ösz. fn. Boncztani ért. varrány a koponyában, mely a szögletvarránytól a koronavarrányig kinyúlik, és az előfej csontjait öszveköti. (Sutura sagittalis). V. ö. VARRÁNY.

*NYILVAS
(nyil-vas) ösz. fn. Hegyes vas a nyilveszsző végén.

*NYILVESZSZŐ
(nyil-veszsző) ösz. fn. Veszszőalaku szál, leginkább fából, vagyis a nyilvas nyelestül véve.

*NYILVETÉS
(nyil-vetés) ösz fn. Sorsvetés, sorshúzás, t. i. a régieknél szokásban volt nyilakat használni, midőn soroztak. V. ö. NYILAS.

*NYILVONÁS
(nyil-vonás) ösz. fn. l. NYILHUZÁS.

*NYILZÁPOR
(nyil-zápor) ösz. fn. Képes kifejezéssel am. a régi hadviselésben sürüen lövöldözött nyilak sokasága. Az eget elhomályosította a nyilzápor.

*NYIM (1)
mint ikertárs eléjön nyim-nyám ikerített törzsben. Nyimmel-nyámmal eszik. V. ö. NYÁM.

*NYIM (2)
falu Somogy m. helyr. Nyim-be, ~ben, ~ből.

*NYIMEG
(nyim-eg), mint ikertárs eléjön nyimeg-nyámog ikerített szóban. V. ö. NYÁMOG.

*NYIR v. NYÍR (1)
fn. tt. nyir-t, tb. ~ěk. 1) Fanem az egylakiak seregéből és sokhímesek rendéből; hím- és anyavirágai külön födelékes barkákban; hímvirágában minden pikkely alatt három virág; csészéje egy kis pikkely; bokrétája nincs; hímszála tiz-tizenkettő; anyavirágában minden pikkely alatt két virág; bokrétája nincs; magva egy szárnyas leppendék; barkája tobozforma. (Betula). Fajai: fehér, szőke, tátrai, fürtös, törpe nyir. 2) Szabolcs vármegye egyik vidéke; máskép: Nyirség, melynek nevezetesb helye Nyiregyháza, s mely nevét a nyires erdőktől vette. Helyragokkal: Nyír-be, ~ben, ~ből.
Legvalószinübbnek látszik, hogy ezen fát őseink onnan nevezték nyir-nek, mivel igen sok nyirka, azaz nedve, vize van, minthogy a vizes nedvesség némely esetekben nyirk v. nyirok-nak is hivatik. Ezen levet az illető vidékiek tavaszkor lecsapolni és inni szokták; miszerént gyöke volna a hig, olvadékony testet jelentő ir honnan az iró, t. i. a vajas tejfölnek hig része, továbbá előtétek által a nyirk, nyiring, nyirkos, czirom, csiriz, virics, zsir mind nedves, leves, olvadó testekre vonatkozó szók származnak; nyers is am. nyeres v. nyires, azaz nedves. V. ö. NYERS. E származékok majd vastag, majd vékony hanguak, minthogy köztudomás szerint az i gyökhang mindenféle hangzóval egyesülhet. Gyökhangra (ir-re) nézve rokonok hozzá a német Birke, és szláv breza, briza, beresnik stb.

*NYÍR, NYIR
(2) áth. m. nyír-t. A ragokat és képzőket különféle tájszokás szerint majd vastag, majd vékony hangzókkal veszi fel, pl, nyirok, nyirunk, nyiró, vagy nyirek, nyirünk, nyirő. A származékok is így váltakoznak, pl. nyirás v. nyirés, de állandóan: nyiret, nyirbál, nyirkál stb. Tájdivatosan van nyűr is, honnan a Nyűrő családnév. Általán, a növényi, vagy állati, vagy akármily testek kinövéseit, széleit, különösen a szálasakat bizonyos metszőszerrel elvágja, elmetszi, mit rendesen úgy nevezett ollóval visznek véghez. Fákat, bokrokat nyírni, am. ágaikat, sarjaikat rövidebbre metszeni; különbözik tőle a nyes, mely késsel, baltával stb. nem ollóval, és tőből, vagy izből való kimetszést jelent. Hajat, gyapjut, posztót, vásznat nyirni. Az aranyat, ezüstöt, lemezt körülnyirni. A juhot nyirni, nem nyúzni kell. (Km.). Igekötőkkel: elnyirni, megnyirni, lenyirni, kinyirni, körülnyirni, öszvenyirni. Átv. valakinek erejét, hatalmát, vagyonát kevesbíti. Lenyirték a szárnyát (Km.). Ezen kocsmáros nagyon nyíri vendégeit.
Világos, hogy e szóban alapértelem a metszés, vágás, mely valamely testnek részeit erőszakosan elválasztja egymástól, egyszersmind azon erős hangot fejezi ki, mely az ily metszéssel párosulni szokott. E szerint azon nagy számu szók osztályába tartozik, melyek a nyelvekben általán részint erőszakos metszést, részint arra szolgáló eszközöket jelentenek. Ilyenek a magyarban: ir, minthogy az eredeti irás nem volt egyéb, mint fába, kőbe, érczbe metszés, rovás; innen származott irt, vastaghangon ort, megfordítva ró, rovás; továbbá arat; és előtétekkel firkál, gyarat, farag, forgács, harap, (foggal metsz), nyír, nyirkál, nyirbál, tör, darab (elmetszett rész), mar, tarol, sarol, sarabol, karcz, karczol; a metszés által alakuló barazda, barkócza; a metsző eszközök: kard, kardács, sarló, csoroszla, doroszló, orló (olló), a szúrva metsző ár vagy árr, mely megvan a dárda, bárd, nyárs, kárt, gárda szókban. A ,nyír' igének is rokonaiul tekinthetők idegen nyelvekben a szanszkrit: csár v. csiri (vág, hasít), hellen: keirw, latin: rado, német: Scheere, izland: szkarr (kard), tót: rezám, rezsem, stb. stb. V. ö. NYES.

*NYIR, NYÍR
(3) falu Bars m. helyr. Nyír-re, ~ěn, ~ről.

*NYIR, NYÍR
(4) vékony; de erősen kitörő természeti hang, mely mint gyök megvan a nyiret, nyirettyű, nyirbál (egyik jelentésében), nyirkaszkodik v. nyirkuszkodik, nyirkudik származékokban, s rokon a szintén hangot utánzú sír, ri, rivalg, rimánykodik szókhoz.

*NYIR-ÁBRÁNY
puszta Szabolcs m. helyr. Ábrány-ba, ~ban, ~ból.

*NYIRÁD
falu Szala m. helyr. Nyirád-ra, ~on, ~ról.

*NYIRADÉK
(nyir-ad-ék) fn. l. NYIREDÉK.

*NYIR-ADONY
falu Szabolcs m. helyr. Adonyba, ~ban, ~ból.

*NYIRÁNGOS
(nyir-áng-os) mn. tt. nyirángos-t, v. ~at, tb. ~ak. A székelyeknél am. nyirkos, különösen az utról mondják. (Kriza J.). Máskép: nyiringés.

*NYIRÁS
(nyir-ás) fn. l. NYIRÉS.

*NYIRATLAN
(nyir-atlan) mn. tt. nyiratlan-t, tb. ~ok. l. NYIRETLEN.

*NYIR-BAKTA
mváros Szabolcs m. helyr. Baktá-ra, ~n, ~ról.

*NYIRBÁL
(nyir-ba-al) gyak. áth. m. nyirbál-t. 1) Midőn gyöke a metszést jelentő nyír, am. valamit folytonosan, gyakran, vagy apró részekre metélget, máskép: nyirkál. 2) Midőn a rivó hangot jelentő nyír gyökből ered, am. rimánkodva, sírva ríva, kér valamit. Élnek vele ez utóbbi értelemben, különösen Mátyusföldön; másutt, kivált túl a Dunán, szokottabb: kunyorál, kunczog. Szabó D. is eléhozza kinyirbálta (kikunczogta, kikunyorálta) az anyjától a pénzt.

*NYIRBÁLÁS
(nyir-ba-al-ás) fn. tt. nyirbálás-t, tb. ~ok, harm. szr. ~a. 1) Metélés, nyirkálás. 2) Sívó, rívó, rimánkodó kérés. V. ö. NYIRBÁL, továbbá NYIR, ige és hang.

*NYIR-BÁTOR
falu Szabolcs m. helyr. Bátorra, ~on, ~ról.

*NYIR-CSAHOLY
falu Szatmár m. helyr. Csaholy-ba, ~ban, ~ból.

*NYIRCSIMAZ
(nyir-csimaz) ösz. fn. A nyirfákon tenyészni szokott csimazféle féreg.

*NYIRDEGĚL
(nyir-deg-ěl) áth. m. nyirdegěl-t. Többször, vagy többeket, vagy egymás után folyvást nyír, apróbb darabokra nyirva metélget.

*NYIRDOMB
puszta Vas megyében; helyr. Nyirdom-bon, ~ra, ~ról.

*NYIREDÉK
(nyir-ed-ék) fn. tt. nyiredék-ět, harm. szr. ~e. Nyirés által elhullott részek. Posztó-, vászon-, bőrnyiredékek. A fa-, cserjernyiredéket csomóba kötni.

*NYIREDÉKGYAPJÚ
(nyiredék-gyapjú) ösz. fn. A posztónyirőknél am. a posztónyirés alatt elhullott gyapjúszálacskák.

*NYIRĚGET
(nyir-ěg-et) gyak. áth. m. nyirěget-tem, ~tél, ~ětt, par. nyirěgess. Gyakran, vagy folytonosan, vagy többeket nyir. Haját, bajuszát, szakálát havonkint nyiregeti. A kertészek nyiregetik a fa- és bokorsorokat. A szabó nyiregeti a posztót, midőn ruhát szab belőle. Különbözik tőle a gúnyos, és hibás nyirésre vonatkozó nyirkál.

*NYIREGYHÁZA
mváros Szabolcs m. és puszta Pest m.; helyr. Nyiregyházá-ra, ~n, ~ról.

*NYÍRERDŐ
(nyír-erdő) ösz. fn. Nyirfákból álló erdő, nyires.

*NYÍRĚS
vagy NYIRĚS, (1), (nyir-ěs) mn. tt. nyirěs-t, v. ~et, tb. ~ek. Nyirfákkal bővelkedő, benőtt. Nyíres vidék, hegy. Főnevül vétetve tt. nyirés-t, tb. ~ek, am. nyirerdő, s hasonló a szilas, füzes, tölgyes, magyalos stb. főnevekhez.

*NYIRĚS (2)
puszták Somogy, Nógrád és Szala m.; erd. falu Kolos m.; KIS-, NAGY-, faluk Kővár vidékében; helyr. Nyires-re, ~ěn, ~ről.

*NYÍRÉS, NYIRĚS
(nyir-és) fn. tt. nyirés-t, tb. ~ěk, harm. szr. ~e. Cselekvés, midőn valamit metsző eszközzel, nevezetesen ollóval levágnak. Haj-, szakál-, gyapjúnyivés. Nyirés előtt a juhokat megmosni. Nyirésért fizetett bér. A juhnyirést darabszámra fizetni. Különösen gyapjúra vonatkozva, azon gyapjú, melyet bizonyos évszakban nyirnek. Tavaszi, őszi nyirés. Ezen gyapjú mind egy nyirésből való. A múlt őszi nyirést eladtam, de a tavaszira még nem akadt vevő.

*NYIRESFALVA
faluk Bereg és Hunyad m. helyr. falvá-ra, ~n, ~ról.

*NYÍRET, NYIRET
(1), (nyír-et) fn. tt. nyiret-ět. Amit lenyirtek. Egy nyiret haj. Tavaszi, őszi nyiret a gyapjúból. V. ö. NYIRETŰ.

*NYÍRET, NYIRET
(2), (nyír-et) mivelt. m. nyíret-tem, ~tél, ~ětt, par. nyiress. Eszközli, parancsolja, rendeli, hogy valaki nyirjen valamit. Haját, szakálát fodrászszal nyireti. Juhait évenként egyszer nyireti.

*NYÍRET, NYIRET
(3), (nyir-et) önh. m. nyiret-ětt, par. nyiress. Mondják különösen tehénről, midőn borjazás előtt vajudván, fájdalmas rívó hangon nyögdel. Kresznerics szerént a lóról is mondják; de ez szokottabban: nyerít. Gyöke a rívó hang nyir.

*NYÍRETLEN, NYIRETLEN
(nyír-et-len) mn. tt. nyíretlen-t, tb. ~ěk. Aminek szálait, kiálló részeit, széleit ollóval el nem metszették; szőrös, gyapjas, bozontos, gubanczos, ágasbogas. Nyiretlen hajat, szakált viselni. Nyiretlen posztó. Nyiretlen juhok, bárányok. Nyiretlen fasorok, kerítések, sövények. Határozóként am. nyiretlenül.

*NYIRETLENÜL
(nyir-et-len-ül) lh. Nyiretlen állapotban: szőrösen, gubanczosan, gyapjasan, ágasbogasan, tüskésen. A hajat nyíretlenül viselni. Nyiretlenül maradt juhok.

*NYÍRETTYŰ, NYIRETTYÜ
(nyir-ety-ű) fn. tt. nyírettyű-t. Lószőrből készült vonó eszköz, melylyel némely húros hangszereket, nevezetesen a hegedünemüeket hangoztatják. Máskép: vonó, (hegedűvonó, brúgóvonó stb.). Gyöke a hangutánzó nyír, l. NYIR, (4) melyből lett nyiret, s ebből igenév nyirető, nyiretű, nyirettyű, azaz: húrokat mintegy rikató, vagyis hangoztató eszköz. Hasonlóan átalakult igenevek forgatyú, fergetyű, pattantyú, csikoltyú, brúgatyú, (tájdivatos) tárigatyú, csengetyű stb. a forgató, fergető, pattantó, csikoltó, brúgató, tarigató, esengető igenevekből. Mint hangszert hangoztatók különösen rokonai a billentyű, tárigatyú.

*NYIRETTYŰHORDOZÁS
(nyirettyű-hordozás) ösz. fn. A hegedűféle hangszeren játszónak működése, melyet vonójával a húrokon keresztül általában le- s fölfelé tesz.

*NYIRETTYŰHUZÁS
(nyirettyű-huzás) lásd NYIRETTYŰVONÁS.

*NYIRETTYŰRÁNTÁS
(nyirettyű-rántás) ösz. fn. A hegedűféle hangszeren játszó személynek egyes vonása, melyet vonójával v. nyirettyűjével az illető hangszer húrjain keresztül lefelé erősebben tesz. V. ö. NYIRETTYŰ.

*NYIRETTYŰTOLÁS
(nyirettyű-tolás) ösz. fn. A hegedűféle hangszeren játszó személy által a nyirettyűnek a húrokon keresztül fölfelé vitele (Aufstreich).

*NYIRETTYŰVONÁS
(nyirettyű-vonás) ösz. fn. Sajátlag a hegedűféle hangszeren a nyirettyűnek lefelé vitele, vezetése; azonban általános értelemben annak le- s fölfelé vitelét is értik alatta. (Bogenstrich).

*NYIRETŰ
(nyir-et-ű) mn. tt. nyiretű-t, tb. ~k v. ~ek. Nyirt gyapjuról mondják. Egy nyiretű gyapju, t. i. olyan juhról való, melyet évenkint egyszer nyirnek; két nyíretű, oly gyapju, mely félév alatt nőtt; tavaszi, őszi nyiretű gyapjú.

*NYIRFA
(nyir-fa) ösz. fn. Értelmére nézve, l. 1) NYIR, fn. Öszvetételekben: nyirfahéj, nyirfagomba, nyirfavessző, nyirfaviz. 2) Levágott nyír, vagy ennek nagyobb-kisebb része. Nyirfakisasszony tréfásan am. nyirveszsző. "Gyermeknek legjobb feleség a nyirfakisasszony. (Rajnis).

*NYIRFAGOMBA
(nyir-fa-gomba) ösz. fn. l. NYIRGALÓCZA.

*NYIRFAHÉJ
(nyir-fa-héj) ösz. fn. A nyirfának fehérszinű kérge, melyet a cserző timárok csávában szoktak használni.

*NYIRFAJD
(nyir-fajd) ösz. fn. A havasi nagy fajdnál kisebb faju fajd, melynek farka villaforma; lábai szőrösek; szemei fölött vörös ivvonal látszik; s a nyiresekben lakván, leginkább a nyirfák tobozaival él. (Tetrao tetrix, urogallus minor). V. ö. FAJD.

*NYIRFALÉ
(nyir-fa-lé) ösz. fn. Lé, vagy folyó nedv, mely tavasz elején nagy mennyiségben fejt ki a nyirfából, kivált ha megfurják; íze kellemetes, miért nem csak gyógyszerül, hanem nyalánk italul is használják az illető nyires vidékek szegényebb lakosai. Máskép: nyirics, nyirvirics, nyirvíz.

*NYIRFALKA
puszta Bars m. helyr. Nyirfalkára, ~n, ~ról.

*NYIRFALVA
falz Zaránd m. helyr. ~falvára, ~n ~ról.

*NYIRFÁS
(nyir-fás) ösz. fn. Nyirfákka benőtt, bővelkedő. Nyirfás vidékek, hegyek, erdők.

*NYIRFASĚPRŰ
(nyir-fa-sěprű) ösz. fn. A nyirfának piros szinü, hajlékony, szives veszszőágaiból kötött seprű, melyet különösen a gyermekek verésére is szoktak használni.

*NYIRFAVÍZ
(nyir-fa-víz) ösz. fn. l. NYIRFALÉ.

*NYIRGALÓCZA
(nyir-galócza) ösz. fn. A galóczák neméből való gombafaj, mely a vén pudvás nyirfák törzsökein terem. (Agaricus betulinus).

*NYÍRGOMBA
(nyír-gomba) lásd NYIRFAGOMBA.

*NYÍRHÉJ
(nyír-héj) l. NYÍRFAHÉJ.

*NYÍRI, NYIRI
(1), (nyír-i) mn. tt. nyíri-t, th. ~ek. Nyírbe tartozó. Nyírből való. Nyírről nevezett. Nyíri makk. Ungvári bor, beregi búza, nyíri makk nem szerez bőséget. (Km.). Nyíri kakas a székelyeknél am. erdei vagy magyaros kakas. (Cserey Elek).

*NYÍRI, NYIRI
(2), falu Abaúj m. helyr. Nyíri-be, ~ben, ~ből.

*NYIRICS
(nyir-ics) fn. tt. nyirics-ět, harm. szr. ~e. A nyirfának leve. Rokon hozzá a virics, mely széles ért. akármiféle növényből kisajtólt, kihúzott levet, nedvet jelent; máskép: nyirvirics, nyirvíz, nyirfalé, nyirlé. V. ö. NYÍR. fn.

*NYIRIGLI
(nyir-ig-el-ő) mn. tt. nyirigli-t, tb. ~ek. Kemenesalon am. igen lenyirt haju; máskép általánosabban: csitri. Mindkettő gúnyos kifejezés. Az elsőnek törzsöke a gyakorlatosan kicsinyező nyirigel (nyirogál), s nem egyéb mint a módosított végzetü igenév nyiriglő.

*NYIRING
(nyir-ing) fn. tt. nyiring-ět, harm. szr. ~je. A székelyeknél am. eső után nyirkossá lett út; máskép: nyering (Lugossy József); s egyezik vele a ,nyirángos' szó nyirány törzse is. Gyöke a nedvet jelentő nyir v. nyer. V. ö. NYIROK, NYERS.

*NYIRINGĚS
(nyir-ing-ěs) mn. tt. nyiringěs-t, v. ~et, tb. ~ek. l. NYIRÁNGOS.

*NYIRJ
(nyir-j) fn. tt. nyirj-et. l. NYIR, fn. Képzésre hasonló cserj, sarj, marj, eperj, szederj stb. szókhoz.

*NYIRJES
(nyir-j-es) mn. és fn. 1) l. NYÍRĚS. 2) Falu Sáros m. helyr. Nyirjes-re, ~ěn, ~ről.

*NYIRK
(nyir-k) fn. tt. nyirk-ot. l. NYIROK.

*NYIRKÁL
(nyir-og-ál) gyak. áth. m. nyirkál-t. Mintegy játék gyanánt, időtöltésből, vagy apró darabokra, vagy elrontva, hibásan, roszul metélget valamit. Papirt, ruhadarabokat nyirkálni. Elnyirkálni a kelmét. Köröskörül megnyirkálni, benyirkálni valamit. Körmeit nyirkálja. Nem tud szabni, csak nyirkálni. Hangra, alapértelemre, és képzésre rokon hozzá az irkál, firkál; továbbá képzésileg hasonlók: szurkál, turkál, furkál, áskál, vájkál, szurogál, turogál, furogál, ásogál, vájogál, mint kicsinyítve gyakorló igék.

*NYIRKÁLÁS
(nyir-og-ál-ás) fn. tt. nyirkálás-t, tb. ~ok, harm. szr. ~a. Cselekvés, illetőleg ollóval való metélgetés.

*NYIRKASZKODIK
(nyir-k-asz-kod-ik) k. m. nyirkaszkod-tam, ~tál, ~ott. Kresznericsnél am. valamibe kapaszkodik. Belé nyirkaszkodott. Hajába nyirkaszkodott. Különböző: nyirkoszkodik.

*NYIRKÁTRÁNY
(nyir-kátrány) ösz. fn. Kátrány nyirfahéjból.

*NYIRKEDÉNY
(nyirk-edény) ösz. fn. Az állati testben a véredényekhez hasonló, de ezeknél sokkal kisebb edények, melyek különösen az életre szükséges nedveket beveszik s elkészítik. (Vasa lymphatica).

*NYIRKÉR
(nyirk-ér) ösz. fn. Lásd NYIRKEDÉNY.

*NYIRKMIRIGY
(nyirk-mirigy) ösz. fn. Az állati testben, a nyirkedényekkel szoros viszonyban levő mirigyek.

*NYIRKOS
(nyir-k-os) mn. tt. nyirkos-t v. ~at, tb. ~ak. Mondják általán testről, melynek rostjain, erein, vagy fölszinén vékony nedvesség terjed el, melyet különösen nyiroknak neveznek. Nyirkos fa, ellentéte száraz. A száraz testekről, midőn nedvesek lesznek, azt mondják, hogy nyirkosodnak, v. megereszkednek, miből kitünik, hogy az er, és a nyir gyöke ir itt rokonértelmüek. Nyirkos az idő, midőn nedves levegő van. A dohány nyirkossá lesz, ha pinczébe teszik. Elemre, és értelemre rokon hozzá nyers.

*NYIRKOSAN
(nyir-ok-os-an) ih. Nyirkos állapotban.

*NYIRKOSÍT, NYIRKOSIT
(nyir-ok-os-ít) áth. m. nyirkosít-ott, par. ~s, htr. ~ni v. ~ani. Nyirkossá, azaz: nedvessé, s a nedvek által sikamlóssá, lágygyá, szivossá tesz valamit. A köd megnyirkosítja a füveket. A száraz dohányt pinczében nyirkosítani. V. ö. NYIRKOS.

*NYIRKOSÍTÁS, NYIRKOSITÁS
(nyir-ok-osít-ás) fn. tt. nyirkosítás-t, tb. ~ok, harm. szr. ~a. Valamely száraz, aszú testnek nyirkossá tevése.

*NYIRKOSODÁS
(nyir-ok-os-od-ás) fn. tt. nyirkosodás-t, tb. ~ok, harm. szr. ~a. Állapotváltozás, midőn valamely száraz, aszú test nyirkossá, azaz nedvessé, szivossá, nyerssé válik. V. ö. NYIRKOS.

*NYIRKOSODIK
(nyir-ok-os-od-ik) k. m. nyirkosodtam, ~tál, ~ott. A száraz, aszú test külsejét, vagy belsejét is nyirok azaz nedvesség lepi el, és szivossá, nyerssé teszi. Ködös időben megnyirkosodik a száraz fű. A pinczébe tett dohány, a vizbe mártott abroncs megnyirkosodik. V. ö. NYIRKOS.

*NYIRKOSSÁG
(nyir-ok-os-ság) fn. tt. nyirkosság-ot, harm. szr. ~a. Nyirkos, azaz: nedvtől lepett, vagy áthatott állapota, vagy tulajdonsága valamely testnek. Vétetik maga a ,nyirok' helyett is. V. ö. NYIRKOS.

*NYIRKOSÚL, NYIRKOSUL
(nyir-ok-os-úl) önh. m. nyirkosúl-t. Nyirkossá, azaz: nedvessé, szivossá, illetőleg nyerssé alakúl. A nedves helyen tartott bőrök megnyirkosúlnak. V. ö. NYIRKOS.

*NYIRKÖZ
(nyir-köz) ösz. fn. Szabolcs, és szomszéd vármegyei vidékek, melyek nyirerdőkkel bővelkednek, honnan Nyiregyháza, Nyiradony, Nyirbátor, Nyirmegygyes helynevek.

*NYIRKUDIK
(nyir-kud- (v. ~kod)-ik) k. m. nyirkud-tam, ~tál, ~ott. l. NYIRKUSZKODIK.

*NYIRKUSZKODIK
(nyir-ok-usz-k-od-ik) k. m. nyirkuszkod-tam, ~tál, ~ott. Kemenesalon am. esengve, sírva, ríva ásítozik valamire, s könyörög, rimánkodik érette. Gyöke a hangutánzó nyir, melyből nyíret, nyirbál (egyik jelentésében) fájdalmas hangra vonatkozó szók erednek. V. ö. NYIR, természeti hang.

*NYIRLAK
(nyir-lak) ösz. fn. Puszta neve Szala vármegyében, helyr. Nyirlak-on, ~ra, ~ról.

*NYIRLÉ
(nyir-lé) ösz. fn. l. NYIRFALÉ.

*NYIRMEGYGYES
ösz. fn. Falu neve Szatmármegyében; helyr. ~Megygyes-re, ~ěn, ~ről.

*NYIRMEZŐ
ösz. fn. Erdélyi faluk Alsó-, Fehér- és Hunyad megyékben; helyr. Nyirmező-n, ~re, ~ről.

*NYIRMON
falu Közép-Szolnok m.; helyr. Nyirmon-ba, ~ban, ~ból.

*NYIROG
(nyir-og) önh. m. nyirog-tam, ~tál, ~ott, v. nyirg-ott, htn. ~ni, v. nyirgani. Éles, vékony síró hangon szól. V. ö. NYIRBÁL 2), NYIRKUSZKODIK, és NYIRET, igéket.

*NYIROGÁL
(nyir-og-ál) l. NYIRDEGĚL.

*NYIROGÁS
(nyir-og-ás) fn. tt. nyirogás-t, tb. ~ok. Éles, vékony síró hangon szólás.

*NYIROK
(nyir-ok) fn. tt. nyirk-ot, harm. szr. ~a. Általán, a testek rostjaiban elterjedt, vagy fölszineiket meglepő finom, vékony nedv. Különösen az élő állati és növényi testekben szivárgó, s azokat szivos, nyers állapotban tartó nedvesség, melytől az állatokban különbözik a vér. A nyirok nagyító, sokasító, többes jelentéssel bir, mit a k képző fejez ki, s gyöke az egyszerű nyir, előtét nélkül ir. V. ö. NYÍR, fn.

*NYIROKDAGANAT
(nyirok-daganat) ösz. fn. Az állati nyirok kóros állapotából eredő vagy eredett daganat.

*NYIROKFA
(nyirok-fa) ösz. fn. l. NYIRFA.

*NYIROKSIPOLY
(nyirok-sipoly) ösz. fn. Sipolynemü kórállapot a nyirkedényekben, vagy nyirkmirigyben.

*NYIRŐ
(nyir-ő) mn. tt. nyirő-t. Aki valamit nyir, vagy, a mivel nyirnek. Gyapjunyirő napszámosok. Hajnyirő, ágnyirő, körömnyirő (ollók). Mint önálló főnév jelent valamely ollót, s olyan mint a metsző, orló, sarló; vakaró, doroszló eszköznevek.

*NYIRŐASZTAL
(nyirő-asztal) ösz. fn. Asztal, vagy asztalféle tábla, melyen valamit nyirnek, különösen a posztónyirők asztala.

*NYIRŐOLLÓ
(nyirő-olló) ösz. fn. Olló, melylyel egyetmást nyirnak. Így nevezik különösen azt, melylyel juhokat nyirnak.

*NYIRŐPÉNZ
(nyirő-pénz) ösz. fn. Nyirésért járó díj, bér, például a posztónyirők, juhnyirők díja.

*NYIRPÓZNA
(nyir-pózna) ösz. fn. A nyirfának főágától való pózna. Nyirpóznával póználja fejét, azaz: őszíti. (Km.), melyet Molnár A. latinul így értelmez: limen senectae, midőn a haj fehéredik, mint a nyirfa kérge.

*NYIRSÉG
(nyir-ség) fn. tt. Nyirség-ět. Szabolcs vármegyének felső vidéke, melynek nevezetesebb helye Nyiregyháza. Szélesb ért. akármely nyirerdős vidék.

*NYIRSĚPRŰ
(nyir-sěprű) ösz. fn. l. NYIRFA SĚPRŰ.

*NYIRSID
falu Köz.-Szolnok m.; helyr. Nyirsid-re, ~ěn, ~ről.

*NYIRTYÚK
(nyir-tyúk) l. NYIRFAJD.

*NYIRVASVÁRI
falu Szatmár m.; helyr. Vasvári-ba, ~ban, ~ból.

*NYIRVIRICS
(nyir-virics) ösz. fn. A nyirfának leve. l. NYIRICS, és V. ö. NYIR, fn., VIRICS.

*NYIRVÍZ
(nyir-víz) ösz. fn. l. NYIRICS.

*NYISZ
hangutánzó gyöke nyiszál, nyiszol, nyiszitěl, továbbá nyiszít, nyiszorog stb. szóknak.

*NYISZÁL
(nyisz-a-al) gyak. áth. m. nyiszál-t. Életlen rosz eszközzel mintegy nyúzva, csiszolva vagdal, metél, szegdel valamit. Nyiszálni a kenyeret, húst. Másképen: nyiszol. A székelyeknél: nyiszitel, nyiszkitel, nyüszöl. Erősebb hangon rokon hozzá: riszál. Képzésre rokonai: kuszál, viszál.

*NYISZÁLÁS
(nyisz-a-al-ás) fn. tt. nyiszálás-t, tb. ~ok. harm. szr. ~a. Cselekvés, midőn valaki nyiszál.

*NYISZÍT
(nyisz-ít) önh. m. nyiszított, par. ~s, htn. ~ni, v. ~ani. Éles, vékony, nyisz-féle hangon szól. Mondják különösen ebekről.

*NYISZLĚTT
(nyisz-l-ětt) mn. tt. nyiszlětt-et. Dunán túl am. hitvány testalkotásu, elsoványodott, nyuzga, vézna. Nyiszlett takács. Máskép: nyeszlett. Mint alakja mutatja, eredetileg mint időbeli igenév az elavult nyiszlik, nyeszlik törzsökből, mint foszlott, oszlott, feslett, foszlik, oszlik, feslik származékai. Gyöke mind hangra, mind alapértelemre rokon a nyes igéhez, melyből ha nyelvhasonlat szerint nyeslik igét képezünk, ez annyit tenne, mint nyesés alatti állapotban szenved, azaz: testének tömege kevesbedik, vékonyodik. Ugyanezen értelemmel bír a nyeszlik, nyeszlett is, mely nem egyéb, mint a sziszegősen kiejtett nyeslett. Ilyenek az erkölcsi fogyatkozást, hitványságot jelentő vásott, feslett.

*NYISZOG
(nyisz-og) önh. m. nyiszog-tam. ~tál, ~ott. Többszöri, vagy folytonos nyisz hangot ad. l. NYISZOROG.

*NYISZOGÁS
(nyisz-og-ás) fn. tt. nyiszogás-t, tb. ~ok. Cselekvés vagy állapot, midőn valami nyiszog.

*NYISZOL
(nyisz-ol) áth. m. nyiszol-t. Jelentésére nézve l. NYISZÁL. Alaphangját és értelmét tekintve rokona: csiszol.

*NYISZOLÁS
(nyisz-ol-ás) fn. l. NYISZÁLÁS.

*NYISZORGÁS
(nyisz-or-og-ás) fn. tt. nyiszorgás-t, tb. ~ok. Cselekvés vagy állapot, midőn valami nyiszorog.

*NYISZOROG
(nyisz-or-og) önh. m. nyiszorogtam. ~tál, v. nyiszorg-ottam, ~ottál, ~ott; htn. ~ni, v. nyiszorgani. A székelyeknél am. nyikorog pl. az ajtó: máskép ugyanott: nyekereg, nyakorog; néhutt: nyeszereg; általánosabban: nyiszog.

*NYIT (1)
(nyi-t) áth. m. nyit-ott; régiesen és tájdivatosan 1-ső és 2-dik személyben: nyit-tam, ~tál; par. nyiss; tájdivatosan: nyitt, midőn a htn. nyittani (Szabó D.). Bizonyos zárló eszköznek, vagy résznek, vagy készületnek félre mozdítása által némi rést, hézagot, üreget csinál, vagy láttat. Ajtót, kaput, ablakot nyit. "És legottan mikor megnyitta volna az ajtót." (Bécsi codex. Dániel XIV.). Erszényt nyit. Könyvet nyit, hogy olvasson belőle. Rám nyitotta szemét. Átv. ért. némi akadályok elhárítása által működésre szabad tért enged, csinál. Utat nyitni a tömeg közé bemenni akarónak. Hivatalra, kitüntetésre alkalmat, módot nyitni valakinek. Szőlőt, fát nyitni, am. a földet töve körül kiásni. Igekötőkkel: benyitni az ajtót, kaput; kinyitni "Nyisd ki babám az ajtót." (Népd.); fölnyit, megnyit; nem minden kulcs nyit meg minden ajtót. (Km.); rá nyitották a zárt kaput, ellenére, akarata ellen bementek, betörtek; nyisd föl a szádat, szólj értelmesen. Elemzésére nézve l. NYÍLIK.

*NYIT (2)
(nyi-t) fn. Csak harmadik személyraggal divatozik, nyitja, s am. valaminek kulcsa, mely által annak elzárt titkaiba juthatni. Nem tudom a nyitját; megtaláltam a nyitját, v. nyitjára találtam; nyitjára jöttem; mindennek megvan a maga nyitja. Titok nyitja.
"Nézte alattomban, sátora szűk nyitján."
Arany J. (Buda halála.)
Azon szók osztályába való, melyek rokon értelemben igék és nevek, mint: nyom, premit, és nyom vestigium; zár claudit és zár sera; les insidiatur és les insidiae stb.

*NYITÁNY
(nyi-t-ány) fn. tt. nyitány-t, tb. ~ok, harm. szr. ~a, v. ~ja. Az opera nevü dalművek bevezető zenéje. (Ouverture). Ezen opera nyitánya igen szép. "Hunyady László" nyitánya Erkeltől.

*NYITÁS
(nyi-t-ás) fn. tt. nyitás-t, tb. ~ok, harm. szr. ~a. Cselekvés, mely által valamit nyitunk. Kapunyitásért, nyitásdíjt, v. nyitáspénzt fizetni a házmesternek. Ajtónyitás, ablaknyitás, útnyitás, zárnyitás, lakatnyitás, ládanyitás, szekrénynyitás, szemnyitás. A szőlőmiveseknél előtavaszi munka, midőn a tőkék tövéről a földet elmozdítják.

*NYITATLAN
(nyi-t-atlan) mn. tt. nyitatlan-t, tb. ~ok. Ami be van zárva, csukva. A feltámadt Jézus nyitatlan ajtón ment be tanitványaihoz. Határozóként: anélkül, hogy nyitva volna, nyitatlanul.

*NYITÓ
(nyi-t-ó) mn. tt. nyitó-t. 1) Aki valamit nyit. Ajtónyitó szolga. 2) Amivel nyitnak, s ekkor öszvetett szót alkot. Nyitóvas, nyitóhorog, nyitószer.

*NYITÓDIK
(nyi-t-ó-d-ik) belszenvedő; m. nyitód-tam, ~tál, ~ott. Mondják záró testekről, pl. ajtóról, kapuról, ablakról, becsukó födélről (pl. láda stb. födeléről), midőn önmagukban rejlő ok, pl. saját súlyok következtében kinyílnak.

*NYITOGAT
(nyi-t-og-at) gyak. áth. m. nyitogat-tam, ~tál, ~ott, par. nyitogass. Valamit gyakran, vagy több hasonló neműt nyit, kitár. A járó-menő szolga nyitogatja az ajtót. Szellőztetés végett nyitogatni az ablakokat. Szemeit nyitogatja. V. ö. NYIT.

*NYITOGATÁS
(nyi-t-og-at-ás) fn. tt. nyitogatás-t, tb. ~ok, harm. szr. ~a. Cselekvés, mely által valamit nyitogatunk. Kapu, ajtó, ablak nyitogatása. V. ö. NYITOGAT.

*NYITÓHOROG
(nyitó-horog) ösz. fn. Horogféle eszköz, melylyel valamely zárt kinyitnak.

*NYITÓSZER
(nyitó-szer) ösz. fn. Általán minden szer, eszköz, mely által valamit nyitnak, pl. kulcs, kilincs, retesz. A nyitószerek rendesen zárszerek is.

*NYITÓVAS
(nyitó-vas) ösz. fn. Általán, eszköz vasból, melyet holmi zárak, vagy lezárolt dolgok fölnyitására használnak, pl. a lakatosok kajmós vasa, a zárakat fölnyitni való.

*NYITRA
fn. tt. Nyitrá-t. 1) Folyóvíz neve, éjszak-nyugati Magyarországban, mely Komáromnál a Vág-Dunába szakad. 2) Püspöki város és vár a fenn említett folyó partján; helyr. Nyitrá-ra, ~n, ~ról. 3) Nyitra vármegye. Midőn vármegyét jelent, helyragokkal: Nyitrá-ba, ~ban, ~ból. Nyitrában feküsznek jószágai és Nyitrán lakik.

*NYITRAMALOM
puszta Somogy m.; helyr. ~malom-ba, ~ban, ~ból.

*NYITRASZEG
falu Bars m.; helyr. ~Szeg-re, ~ěn, ~ről.

*NYITRA VÁRMEGYE
a Dunán tuli kerülethez tartozó vármegye, melynek székvárosa Nyitra.

*NYITVAÁLLÓ
(nyitva-álló) ösz. mn. Tárt állapotban levő.

*NYÍV (1)
fn. tt. nyív-et. A lekaszált széna vagy gabonarend alatt itt-ott elmaradt, kasza nem fogta fű vagy gabona, kaszanyív. Valószinüleg a tépést, elszakgatást jelentő nyű igével egyeredetű. V. ö. NYŰ ige.

*NYÍV (2)
fn. l. NYŰ, NYŰV, fn.

*NYÍV (3)
őnh. m. nyív-ott. l. NYÍ, önh. ige.

*NYIVACS
(nyiv-ács) elvont vagy elavult törzsöke nyivácskol, nyivácsol igéknek és származékaiknak. Képzésre hasonló a szintén hangutánzó rikács-hoz.

*NYIVÁCSKOL
(nyiv-ács-k-ol) önh. l. NYIVÁCSOL.

*NYIVÁCSOL
(nyiv-ács-ol) önh. m. nyivácsol-t. Éles, vékony nyi-féle hangon sir. Mondják különösen a macska és kutyakölykekről, de a kisded csecsemőkről is. V. ö. NYI, hang.

*NYIVÁCSOLÁS
(nyiv-ács-ol-ás) l. NYIVÁKOLÁS.

*NYIVÁK
(nyiv-ák) elvont tője nyivákol igének.

*NYIVÁKOL
(nyiv-ák-ol) l. NYIVÁCSOL.

*NYIVÁKOLÁS
(nyiv-ák-ol-ás) fn. tt. nyivákolás-t, tb. ~ok, harm. szr. ~a. Éles, vékony, fülsértő nyi-féle hangon való sirás. Kis csecsemők, macskafiak, kutyakölykek nyivákolása. V. ö. NYI, hang.

*NYÍVÁS, NYIVÁS
(nyív-ás) fn. tt. nyivás-t, tb. ~ok, harm. szr. ~a. Éles, fülsértő sirása a kis kutyának vagy macskának.

*NYIVÁSZKA
(nyiv-ász-ka) mn. tt. nyivászká-t. A székelyeknél Kriza J. szerént am. élhetetlen, vannyogó, mintegy nyivácskoló; leginkább leánykáról mondják.

*NYIVAT
(nyiv-at) miv. m. nyivat-tam, ~tál, ~ott. Nyivogtat, nyifogtat. Ne nyivasd a gyermeket (Szabó D.).

*NYIVOG
(nyiv-og) gyak. önh. m. nyivog-tam, ~tál, ~ott. Fülsértő, vékony, éles nyi hangon siránkozik, pl. a rókafiú (Id. Mándy Péter). Legrokonabb hozzá a különösen emberre vonatkozó nyifog.

*NYIVOGÁS
(nyiv-og-ás) fn. tt. nyivogás-t, tb. ~ok, harm. szr. ~a. Fülsértő, vékony éles nyi hangon siránkozás; nyifogás.

*NYIVOGTAT
(nyiv-og-tat) miv. m. nyivogtattam, ~tál, ~ott. Nyivogni v. nyifogni kényszerít.

*NYIZA
(nyiz-a) a gyök azonos nyesz, nyuz gyökökkel); mn. tt. nyizá-t. Lásd NYESZLETT, NYUZGA.

*NYÓJT, NYÓJTÁS
régiesen és tájdivatosan am. nyújt, nyújtás. l. NYÚJT.

*NYÓL, NYÓLIK stb.
NYÓL, NYÓLIK stb. régiesen és tájdivatosan am. nyúl, nyúlik. L. NYÚL, NYÚLIK igéket. régiesen és tájdivatosan am. nyúl, nyúlik. L. NYÚL, NYÚLIK igéket.

*NYOLCZ
tőszám neve, mely sorban a hét után következik, s mennyiségére nézve am. kétszer négy; tárgyesete: nyolczat; népiesen ejtve l nélkül nyócz. A semi és árja nyelvekben nincsen hangi rokona, vagy hasonmása: de a vogul nyelvben némileg hasonló hozzá nyalalu, s az osztyákban nyigedlah; minthogy pedig ugyanazokban a nyilä és nyeda v. nyet am. a magyar négy, innen azt gyanítják némelyek, hogy mindegyikben a nyolczat jelentő szó a négynek csak némi módosítása volna, mely által ennek kettőztetését akarták kifejezni. Ily viszony létezik a szamojed nyelvcsoport egyikében is, hol szede, szide, szit, side = kettő, tét, tiet, tyét, téde=négy, szidengyét, sintéde = két négy, azaz nyolcz. Különösen nyelvünkben a vékony és vastag hangu szók között gyakran oly viszony létezik, mely szerént a vékony hangu kevesebbet, kisebbet, a vastag hangu többet, nagyobbat jelent, mint: csűcs, csucs, dirib darab, filit falat, kever kavar; ily hasonlati viszony lehet a vékony hangu négy és vastag nolcz, nyolcz, nyócz, nócz között is. Mások (Révay Miklós, Schott Vilmos, Hunfalvy Pál) véleménye szerént némely más altaji nyelvek példájára is a cz véghang tíz volna, s a nyól vagy más nyelvekben ehez rokon hangok (Schott szerént tibet nyisz, sínai nyí) kettőt jelentenének s az egész azt tenné: kettő tízből. Hunfalvy Pál szerént a vogul nyala-lu és osztyák nyiged-lah szókban is az utórész a vogul lau = tíz (Reguly Antal hagyományai) de nyol, nyala, nyiged, hol jelent kettőt, nem érintetik. Még más vélemény szerént nyolcz am. nyult, régiesen: nyolt; t. i. a kéznek nyúlt, azaz leghosszabb ujja, mely az egyik kézen három, azaz orom, szintén előnyulást jelent, tehát am. a másik kézen is három, azaz, ha az egyik kézhez (öt ujjhoz) a másik kéz ujjait szintén a leghosszabbikig (a harmadikig) hozzászámítjuk, ez nyolczat tesz. Egyébiránt V. ö. SZÁM.

*NYOLCZACSKA
(nyolcz-acs-ka) kics. számnév; t. i. a magyar kisebb mennyiségü tőszámneveknek azon sajátságuk van, hogy a kicsinző képzőt is fölveszik, midőn aránylag valamely más számhoz igen keveset akarunk értetni alatta. Nyolczacskán voltunk a gyülésen, azaz csak nyolczan, midőn sokkal többnek, talán százaknak is jelen kellett volna lenniök. Különösen így nevezték el némileg a nyolcz soru olasz versnemet (ottave rime).

*NYOLCZAD (1)
(nyolcz-ad) sorszám, tt. nyolczad-ot. Azon szám, mely a sorozásban a hetedik után következik. Nyolczad napra eljövök. Nyolczad éve, hogy nem, láttam őt. Nyolczad magával van. Különben az ik sorozó képzőt veszi fel. Testvéreim között én vagyok a nyolczadik szülött. Minden nyolczadik nap meglátogatlak. l. ~AD és ~IK számnévképző.

*NYOLCZAD (2)
(nyolcz-ad) tt. nyolczad-ot, harm. szr. ~a. Osztószám, mely önállólag használtatik s am. nyolcz részre osztott egésznek egy része, péld. az osztrák forintból egy nyolczad teszen tizenkét és fél krajczárt. A nyolczad egy negyednek fele.

*NYOLCZADFÉL
(nyolczad-fél) ösz. mn. Hét és fél, t. i. a nyolczadik csak fél. Nyolczadfél osztrák forint, am. hét forint ötven krajczár; nyolczadfél font, am. hét font s (rendszerént) tizenhat lat; nyolczadfél órakor, am. hét óra után két negyedkor. V. ö. NÉGY.

*NYOLCZADHÓ
(nyolczad-hó) ösz. fn. Augustus hava, mely új évtől számítva nyolczadik; máskép: Kisasszony hava, v. nyárutó.

*NYOLCZADIK
(nyolcz-ad-ik). Sorosztó számnév, tt. nyolczadik-at. Aki vagy ami valamely sorban a hetedik után következik. V. ö. NYOLCZAD. sorszám.

*NYOLCZADIKSZOR
(nyolcz-ad-ik-szor.) lásd NYOLCZADSZOR.

*NYOLCZADKÖTET
(nyolczad-kötet) ösz. fn. Ha a papiríveket nyolcz egyenlő levéllé hajtják öszve, és bekötik: az ily papirtömeget, illetőleg könyvet, nyolczadkötetnek mondják.

*NYOLCZADLEVÉL
(nyolczad-levél) ösz. fn. A nyolcz egyenlő részre osztott papirívből egy levél.

*NYOLCZADRÉSZ
(nyolczad-rész) ösz. fn. Nyolcz egyenlő részre osztott egészből egv osztalékrész, egyszerüen: nyolczad.

*NYOLCZADRÉT
(nyolczad-rét) ösz. fn. A nyolcz egyenlő levéllé tört vagy hajtott papirívnek alakja. Nyolczadrétben kiadott könyv; kis, nagy nyolczadrét.

*NYOLCZADRÉTLAP
(nyolczad-rét-lap) ösz. fn. A nyolcz egyenlő részre hajtott papirívnek egy lapja.

*NYOLCZADSZOR
(nyolcz-ad-szor) igehatárzói sorosztó szám, am. nyolczad izben, a hetediknek betölte után még egyszer, nyolczadikszor. A vendégművész ma nyolczadszor lép fel.

*NYOLCZAN
(nyolcz-an) a leghihetőbb vélemény szerént igehatárzói szám, mely nyolczból álló összeget jelent, s am. nyolcz együtt véve, nyolczból álló számmal. Az an képző oly jelentésü, mint a sokan, kevesen, néhányan, mindnyájan mennyiségi határzókban.

*NYOLCZANNYI
(nyolcz-annyi) ösz. mn. Oly mennyiségű, melyben a vele öszvehasonlított dolog nyolczszor találtatik. Huszonnégy forint nyolczannyi, mint három forint.

*NYOLCZAS
(nyolcz-as); 1) mn. tt. nyolczas-t, v. ~at, tb. ~ak. Nyolcz egyenlő részből álló, pl. nyolczas gyertya, milyen nyolcz szál van egy fontban. 2) Főnév, tt. nyolczas-t, tb. ~ok. A nyolcz szám képviselője, hordozója pl. kártyajátékban jelent oly lapot, melyen bizonyos jegyből vagy szinből nyolcz szem van. Vörös, tök, makk, zöld nyolczas. Számjegyek közől azon jegy, mely nyolczat jelent p. 8 v. VIII.

*NYOLCZESZTENDEI
(nyolcz-esztendei) ösz. mn. Nyolcz esztendő folytáig tartó, vagy nyolcz esztendőt illető. Nyolcz esztendei szolgálat, bér, fogság, szenvedés, távollét.

*NYOLCZESZTENDŐS
(nyolcz-esztendős) ösz. mn. Életkorra vonatkozólag am. nyolcz esztendőt élő, vagy élt. Nyolczesztendős fiú; nyolczesztendős korában meghalt. Mondják élettelen dolgokról is, mennyiben létezésök tart, vagy tartott. Köpenye már nyolczesztendős, és jó. Nyolczesztendős bort iszik.

*NYOLCZÉVES
(nyolcz-éves); NYOLCZÉVI, (nyolcz-évi) l. NYOLCZESZTENDŐS, NYOLCZESZTENDEI.

*NYOLCZFELÉ
(nyolcz-felé) ösz. ih. 1) Nyolcz részre, pl. nyolczfelé vágni a kenyeret, nyolczfelé osztani a jószágot. 2) Nyolcz külön külön irányban. Nyolczfelé küldeni kémeket.

*NYOLCZFÉLE
(nyolcz-féle) ösz. mn. Számra nyolcz, de mindegyik más-más nemü, jegyü, tulajdonságu. Nyolczféle étel, bor, gyümölcs.

*NYOLCZFÉLEKÉP
(nyolcz-féle-kép) ösz. ih. Nyolcz külön-külön, más-más módon. Valamely mondat szavait nyolczfélekép elhelyezni.

*NYOLCZFOGATÚ
v. ~FOGATU. (nyolcz-fogatú) ösz. mn. Ami elé nyolcz igás, vagyis vonó állatot fogtak. Nyolczfogatú diszhintó. Nyolczfogatú, ökrös szekér.

*NYOLCZGARASOS
(nyolcz-garasos) ösz. mn. Minek nyolcz garas az ára. Nyolczgarasos czipó, pipa. Mint önálló fn. jelent nyolcz garast érő pénzdarabot.

*NYOLCZHÓNAPI
(nyolcz-hónapi) ösz. mn. Nyolczhónapnyi időt illető, arra vonatkozó. Nyolczhónapi szolgálat, díj, bér. Nyolcz hónapi börtönre itélt bünös.

*NYOLCZHÓNAPOS
(nyolcz-hónapos) ösz. mn. Kinek vagy minek élete nyolcz hónapot tesz, vagy tett; nyolcz hónaptól fogva élő. Nyolcz hónapos kisded, csikó, oltovány. Továbbá: nyolcz hónaptól fogva tartó, létező. Nyolczhónapos betegség, terhes állapot.

*NYOLCZIGÁS
(nyolcz-igás) ösz. mn. Lásd NYOLCZFOGATÚ.

*NYOLCZÍJAS
(nyolcz-íjas) ösz. fn. A lopvanőszők, nevezetesen gombák seregéből való növénynem; bögre v. gyertyatartóforma, öble lapjáról apró hártyacsövek nőnek fel, mindenikében nyolcz mag, melyek csak nagyító üvegen láthatók. (Octospora).

*NYOLCZLÁBÚ
v. ~LÁBU, (nyolcz-lábú) ösz. mn. Aminek nyolcz lába van, tulajd. és átv. ért. Nyolczlábú bogarak. Nyolczlábú hosszú asztal.

*NYOLCZLOVAS
(nyolcz-lovas) ösz. mn. Akinek nyolcz lova van. Nyolczlovas gazda. Továbbá amibe nyolcz lovat fogtak. Nyolczlovas hintó, társzekér.

*NYOLCZNAPI
(nyolcz-napi) ösz. mn. Nyolcznapot illető, arra vonatkozó. Nyolcznapi munka, bér. Nyolcznapi távollét, költség.

*NYOLCZNAPOS
(nyolcz-napos) ösz. mn. Nyolcz napig tartó, élő. Nyolcznapos eső. Nyolcznapos gyermek.

*NYOLCZOLDALÚ
v. ~OLDALU, (nyolcz-oldalú) ösz. mn. Aminek nyolcz oldala van.

*NYOLCZÓRAI
(nyolcz-órai) ösz. mn. Nyolcz óráig tartó. Nyolcz órai munka, távolság, mulatság. Továbbá: ami reggeli vagy esti nyolcz órakor történik. Nyolczórai mise, harangozás, reggeli, vacsora.

*NYOLCZÓRÁNYI
(nyolcz-órányi) ösz. mn. 1) Nyolcz óra folyásáig tartó. Nyolczórányi lovaglás. 2) Oly meszszeségü, hová nyolcz óra alatt juthatni el. Nyolczórányi távolság. Pesttől Gyöngyös nyolczórányira fekszik.

*NYOLCZOSZLOPÚ
v. ~OSZLOPU, (nyolcz-oszlopú) ösz. mn. Nyolcz oszlopon álló, nyolcz oszloppal diszített, stb. Nyolczoszlopú diadalív.

*NYOLCZSOROS
(nyolcz-soros) ösz mn. Nyolcz sorra osztott, nyolcz sorból álló. Nyolczsoros ültetvényágy, kukoriczafej. Nyolczsoros hirdetmény, levél.

*NYOLCZSORÚ
v. ~SORU; (nyolcz-sorú) l. NYOLCZSOROS.

*NYOLCZSZOR
(nyolcz-szor) sokszorozó számnév és ih. Nyolcz izben. L. Nyolczszor voltam csatában. Különösen bizonyos mennyiséget, számot nyolcz izben véve. Nyolczszor tíz, nyolczvan.

*NYOLCZSZORI
(nyolcz-szor-i) mn. Nyolcz izben történő vagy történt. Nyolczszori látogatás.

*NYOLCZSZOROS
(nyolcz-szoros) ösz. mn. Nyolcz-nyolcz részből, darabból álló, nyolczrétü. Nyolczszoros fiókzatu könyvszekrények. Továbbá számra vonatkozva, mit nyolczczal szabatosan el lehet osztani, péld. 16, 24, 32, 64, nyolczszoros számok.

*NYOLCZSZÖG
(nyolcz-szög) ösz. fn. Koczka, vagy köbforma testnek alakja, melyen nyolcz szöglet van.

*NYOLCZSZÖGŰ, NYOLCZSZÖGÜ
(nyolcz-szögű) ösz. mn. Aminek nyolcz szöge van. Nyolczszögü koczkacsont.

*NYOLCZVAN
(nyolcz-van) tt. nyolczvan-t, v. ~at. Számnév a tizesek sorából, s am. nyolczszor tiz. Nyolczvan forint, esztendő, nap, mérföld, akó, mérő.

*NYOLCZVANAD
(nyolcz-van-ad) tt. nyolczvanad-ot. 1) Sorozó számnév, s jelenti azon számot, mely közvetlenül a hetvenkilenczediket követi. Nyolczvanad éve múlt, hogy.... Nyolczvanad magával átszökött az ellenség táborába. Továbbá 2) nyolczvan felé osztott egészből egy rész, olyan mint, tized, harminczad.

*NYOLCZVANADIK
(nyolcz-van-ad-ik); tt. nyolczvanadikat. Sorozó számnév, tt. nyolczvanadik-at. Ami a hetvenkilenczedik után következik.

*NYOLCZVANADIKSZOR
(nyolcz-van-ad-ik-szor) l. NYOLCZVANADSZOR.

*NYOLCZVANADSZOR
(nyolcz-van-ad-szor) sorosztó szám, és ih. Nyolczvanad izben. Ezen szindarabot nyolczvanadszor adják.

*NYOLCZVANAS
(nyolcz-van-as) ha mn. tt. nyolczvanas-t, v. ~at, tb. ~ak; ha főnév, tt. ~t, tb. ~ok. 1) Amiben ugyanazon nemű egység nyolczvan izben találtatik. Nyolczvanas szám. 2) Nyolczvan esztendős. Nyolczvanas korában még jól birta magát.

*NYOLCZVANESZTENDŐS
(nyolczvan-esztendős) ösz. nm. Aki vagy ami már nyolczvan év óta él, vagy tart. Nyolczvanesztendős ember, tölgyfa.

*NYOLCZVANÉVES
(nyolczvan-éves) lásd NYOLCZVANESZTENDŐS.

*NYOLCZVANSZOR
(nyolcz-van-szor) sokszorozó szám, am. bizonyos nemű számot, mennyiséget nyolczvan izben véve.

*NYOM (1)
áth. m. nyom-tam, ~tál, ~ott. 1) Egyik test a másikat, neki feszített erővel, vagy csupán sulyának nehézkedése által szükebbre szorítja, vagy akármily irányban helyéből kimozdítani törekszik. A menőnek lábai nyomják a földet. A beteg ember sokáig nyomja az ágyat. Térddel, vállal, kézzel, ököllel nyomni valamit. Vállait nagy teher nyomja. Mindenféle igekötőkkel párosúl. Benyomni a kalap tetejét, oldalát. Kinyomni a czitrom levét. A birkozó társat lenyomni a földre. A konkoly, gaz elnyomja a búzát. A gép fölnyomja a vizet. Taposva szétnyomni valamit. A turót gomolyába öszvenyomni. A csámpás láb félrenyomja, elnyomja a csizma sarkát. 2) Sulya által a mérlegcsészét, v. serpenyőt lefelé hajtja, s ez által a suly mennyiségét kimutatja. Mázsát, fontot, latot nyomó áru. Ez a búza többet nyom amannál. Innen erkölcsi, és szellemi ért. am. a maga nemében bizonyos hatása, értéke van. Az ő szava sokat nyom. Ezen felhozott okok keveset nyomnak. Némely szót megnyomni, am. erősebb hangon ejteni. 3) Rászorítás által bizonyos testek alakját más testeken kiképezi. Vászonra, gyolcsra holmi képeket, czifraságokat nyomni. A levélre a pecsétet rányomni. A kiszedett betüket, metszett képeket papirra nyomni. Átv. ért. 1) Másnak nehézséget, gondot okoz, erkölcsileg szorongat. Jobbágyait, alattvalóit nyomja. A szükség nagyon nyomja őt. Az erényt lehet nyomni, de nem elnyomni. 2) Szorítás által fájdalmat okoz. Nyom a csizma, kalap, csat, öv, szij. A ló hátát nyomja a nyereg. Valami nyomja a gyomrát, mellét. E nehéz levegő nyomja a tüdőt. Valami nyomja a szivét.
A nyom igében két viszonyos fogalmat kell megkülönböztetnünk, t. i. cselekvési erőt és szenvedő állapotot; ami nyom, az előbbre hatol, amit pedig nyomnak az többé-kevésbé enged, hátrál; tehát általán a távolítás (még pedig kényszerítő távolítás) alapfogalma alá tartoznak. V. ö. NY betű. Legközelebb fogalmi és hangrokonságban áll a no! indulatszóval, mely továbbmozgásra, indulásra buzdít, honnan nosza, noszol, nódít, nógat erednek; megfordítva on, melyből onszol származik. Így keletkezett a szintén távolt jelentő to gyökből tol, tosz, s a vékony hangu tö-ből töm, mely a tol és nyom igékkel értelmi rokonságban van, mint a tömöszöl, hangváltozattal, csömöszöl, gyömöszöl, vastaghangon csomoszol származékokból kitünik. Vámbéry szerént a csagataj nyelven jom-mak s a törökben jum-mak am. szemet húnyni; kezét benyomni; honnan: jomruk, jumruk am. bezárt kéz, ököl.

*NYOM (2)
fn. tt. nyom-ot, harm. szr. ~a. Azon szavaink egyike, melyek egy alakban igék és nevek, s értelmileg legbensőbb rokonok, milyenek: zár, lcs, nyit, zavar stb.
"Karabuk (ló), mint madár, nem nyom nyomot földön."
Zrinyi.
A tövökben is Vámbéry szerént iz v. uz am. nyom fn. és üz-mek am. nyomni. Széles ért. akármiféle jel, melyből észrevehetni, hogy bizonyos (nyomkodva) működő erő maradandólag hatott valamire. Különösen 1) testekre vonatkozva, és tulajdon ért. a nyomó, szorító erőnek látszatos eredménye, képe, bélyege, péld. a lábak nyomai, melyeket a járókelő ember vagy más állat hagy maga után. Embernyom, lónyom, farkasnyom, nyulnyom, vadnyom a porban, sárban, hóban. Lópatkó, csizmapatkó, nőczipő, mezitelen lábak nyomai. "És monda: Figyelmezjed a pagyimentomot ki nyomi ezek. Tehát király monda: Látom férfiaknak és nemberieknek és gyermekdedeknek nyomokat." (Bécsi cod. Daniel XIV.). Innen 2) jelenti azon helyet, tért, vonalt, melyen ember, vagy más állat hevert, állott, jártkelt. Se nyoma, se helye. Nyomában lenni, járni valakinek. Nyomába jönni. Nyomára lelni, jutni, akadni, találni az eltévedt baromnak. Itt a vadnak semmi nyomát nem látni. Elveszteni, eltéveszteni a futó tolvaj nyomát. Nyomon követni, nyomon érni az ellenséget. Nyomról nyomra utána megy. Egy nyommá sem megyen. (Pázmán Kal. 669. l.). Vadász szólások nyomra lelni (zur Fährte kommen); nyomot tartani fortbringen); nyomra vinni (anlegen); nyom szimatja, ha csak épen azon a helyen vagy közel ahhoz, hol a vad lábai érték a földet, fekszik a szimat. (Bérczy K.). 3) Mint az emberi lábnyomról vett mértéknév jelenti a bécsi ölnek egy hatod részét. Máskép láb. 4) Átv. ért. eredmény, melyet valamely erőnek működése maga után hagy. A betegség nyomai még látszanak rajta. A pusztítás nyomai még maiglan fen vannak e vidéken. Nyom nélkül múlt ki e világból. Ittlétének semmi nyoma sem maradt. Bottal ütheted a nyomát, am. eltünt, elveszett, oda van. 5) Szintén átv. ért. példa, előkép, melynek hasonlatára valaki cselekszik, melyet követni, utánozni szokás. Őseinek dicső nyomán jár. E derek embernek nyomába sem érhetsz. 6) Az ész működéseire vonatkozva, am. azon eszmék, isméretek, melyek vezérfonal gyanánt ujabb eszmékre, isméretekre vezetnek. A régi történetirók nyomain indulva kipuhatolni valamely szép eredetét. A mondottak nyomán az következik, hogy.... 7) Am. nemzedék. Késő nyom. Egész emberi nyom sokszor tudatlanságban marad. (Incze József). Elemzésére nézve l. NYOM, ige.

*NYOMADÉK
(nyom ad-ék) fn. tt. nyomadék-ot, harm. szr. ~a. A nyomásnak eredménye, nyomás által létrehozott valami, s képzésére olyan, mint hulladék, ivadék. Nyomadékkép, melyet kinyomnak. (Szabó Dávid). Különösen átv. ért. bizonyos erkölcsi cselekvényi suly, szellemi erő, mely valamit nagyobb hatással eszközöl. Nyomadékkal beszélni, parancsolni. Keményebb foghangon: nyomaték, és ez szokottabb is.

*NYOMADÉKOS
(nyom-ad-ék-os) mn. tt. nyomadékos-t, v. ~at, tb. ~ak. Átv. ért. erkölcsi, szellemi sulylyal biró, a szokottnál hatályosabb. Nyomadékos parancs, tilalom, fenyegetés. Keményebb foghangu kiejtéssel: nyomatékos.

*NYOMAG
(nyom-ag) fn. tt. nyomag-ot, harm. szr. ~ja. Az úgynevezett boszorkánynyomás ( Alp) kifejezésére alkalmazott új szó, s tulajdonkép jelenti azon szorongó állapotot, midőn valakinek nehéz álma van, s úgy tetszik, mintha mellét nyomná, szorongatná valami, mit a babonahitüek boszorkánynak, vagy ilyféle gonosz szellemnek tulajdonítanak.

*NYOMAKODÁS
(nyom-a-kod-ás v. nyom-ak-od-ás) fn. tt. nyomakodás-t, tb. ~ok, harm. szr. ~a. Nyomulás küzködve ellenállással. V. ö. NYOMAKODIK.

*NYOMAKODIK
(nyom-a-kod-ik v. nyom-ak-od-ik) k. m. nyomakod-tam, ~tál, ~ott. Gyakorlatos kihatást és egyszersmind visszahatást, vagyis a cselekvésre visszaható szenvedési állapotot jelent, mert aki nyomakodik, az másokat nyom és azoktól visszanyomatik, péld. midőn nagy tömeg között keresztül akar törni. "Sőt visszahoztuk az hadakat, s ha kegyelmed még újobban utánok nem nyomakodott volna... itt fen ugyan veszteg lettek volna." Gr. Eszterházy Miklós nádor Rákóczy Györgyhöz 1644-ben. Ily jelentésüek: tolakodik, marakodik, verekedik, melyekben a k átalakult gyakorlatos g, a d pedig cselekvést, és az ik visszahatást képeznek. Különösen am. nyomról nyomra előre megy, odább törekedik, ellentállással küzködve nyomúl. Előre az ellenséggel szembe nyomakodni. Ez értelemben a viszszahatást azon nehézség képezi, mely nagyobb erőfeszítést kiván. Meg- v. lenyomakodik am. saját nyomása vagy sulya alatt megülepedik. Különbözik tőle nyomkod, és nyomúl.

*NYOMAKOSZIK
(nyom-ak-osz-ik) k. Ez alakban csak a jelen időben divatos, s a többi időt ,nyomakodik' igétől kölcsönzi. l. NYOMAKODIK.

*NYOMAKOZIK
(nyom-ak-oz-ik) k. m. nyomakoz-tam, ~tál, ~ott. 1) A nyomán megyen. 2) l. NYOMAKODIK.

*NYOMANTYÚ
(nyom-an-ty-ú) fn. tt. nyomantyú-t, tb. ~k. A pattantyú s több ily szók hasonlatára képzett új kifejezés; jelenti a zongora s orgonaféle hangszerek billentyűjét. Valamint a pattantyú, billentyű eredetileg, s elemezve, pattantó, billentő; hasonlóan a nyomantyú elemezve nyomantó, a nyomant (kicsinyezve nyomint) törzsöktől.

*NYOMÁR
falu Borsod m.; helyr. Nyomár-ra, ~on, ~ról.

*NYOMÁS
(nyom-ás) fn. tt. nyomás-t, tb. ~ok, harm, szr. ~a. 1) Cselekvés, mely által valamit, v. valakit nyomnak, akár tulajdon, akár átv. értelemben véve. Engedni a nyomásnak. Lábnyomás, kéznyomás. Kinyomás, benyomás, lenyomás, fölnyomás, megnyomás, elnyomás, összenyomás, szétnyomás, visszanyomás. Levegőnyomás. Jobbágyok, alattvalók nyomása. Szenvedőleg is. Nyomás alatt meghajolni, meggörbedni. Éjjeli v. boszorkány nyomás (Alp); l. NYOMAG. 2) Mezőgazdasági ért. midőn valamely határt úgy osztanak fel, hogy részeit felváltva majd ugarnak s legelőnek hagyják, majd őszi, s majd tavaszi vetés alá használják, az ily határrészek egy-egy nyomást tesznek. E szerént három nyomásu határ az, melynek körülbelül egy harmada ugar, egy harmada őszivel és egy harmada tavaszival van bevetve. (Calcatura). 3) A székelyeknél jelent baromjárást, marhacsapást is.

*NYOMASZ
(nyom-asz) fn. tt. nyomasz-t, tb. ~ok. Nyomó eszköz, amivel valamit lenyomnak, pl. leveleket s más papírdarabokat.

*NYOMASZT
(nyom-asz-t, mondják és irják két mm-vel is: nyommaszt, amidőn talán ez am. nyom-v-aszt); áth. m. nyomaszt-ott, par. nyomaszsz, htn. ~ni, v. ~ani. Valamit bizonyos suly, teher, nehézség által szorongó, szenvedő állapotba tesz. Leginkább átv. erkölcsi, kedélyi értelemben használtatik. A bűnnek öntudata, a bánat, a gondok terhe nyomasztja szivét. Továbbá: az életerőnek, lélekzetnek gátlására, nehezítésére vonatkozik. A nagy hőség, a tisztátlan levegő nyomasztja a testet.

*NYOMASZTÁS
(nyom-asz-t-ás) fn. tt. nyomasztás-t, tb. ~ok. Sulyos, szorongó állapotban tartás. V. ö. NYOMASZT.

*NYOMASZTÓ
(nyom-asz-t-ó) mn. tt. nyomasztó-t. Ami bizonyos suly, teher, nehézség által a testet, vagy lelket szorongó állapotba hozza. Nyomasztó melegség, levegő. Nyomasztó lelki fájdalom, aggodalom, bánat, szükség. Nyomasztó bajok. "Fájdalmasan éreztük azon nyomasztó állapotot, melyet polgári szabadságunk vérző sebei... okoztak." Deák Ferencz. V. ö. NYOMASZT.

*NYOMAT (1)
(nyom-at) miv. m. nyomat-tam, ~tál, ~ott. Valaminek nyomását, nyomtatását eszközli, pl. valamely könyvből 1000 példányt nyomatni. Ez értelemben nyomtattatni helyett.

*NYOMAT (2)
(nyom-at) fn. tt. nyomat-ot, harm. szr. ~a. 1) Nyomás által okozott, alakult valami; amit nyomtak. Egy nyomat sajt. A sajtó alól kivett nyomatokat zsinegre akgatni. 2) Különösen azon alak, forma, kép, mely nyomás következtében az eredetinek mását ábrázolja. Képnyomatok. 3) Átv. ért. azon vonások, melyek bizonyos előképre emlékeztetnek. Keleti, éjszaki népfajok arcznyomata.

*NYOMÁT
erd. falu Maros sz.; helyr. Nyomát-ra, ~on, ~ról.

*NYOMATÁS
(nyom-at-ás) fn. tt. nyomatás-t, tb. ~ok, harm. szr. ~a. 1) Cselekvés, midőn valaki valamit nyomat. V. ö. NYOMAT, miv. 2) Állapot, midőn valaki vagy valami külerőtől nyomást szenved.

*NYOMATÉK
(nyom-at-ék) fn. tt. nyomaték-ot, harm. szr. ~a. 1) Am. meg-, fel-, lenyomás által alakúlt valami. Különösen hangnyomaték újabb korban helyesen alkalmaztatott az idegen accentus kifejezésére, minthogy a hangsuly elnevezés csak a magas accentusra illik, ellenben nyomaték a mély accentust is magában foglalja; egyébiránt V. ö. HANGNYOMATÉK. 2) Egy vagy több szónak, vagy mondatnak is a beszédben erősebb hangoztatása. Szónoki nyomaték. 3) Erkölcsi, szellemi suly, mely valaminek nagyobb hatást kölcsönöz. Személyes tekintély által nyomatékot adott szavainak. 4) Anyagi suly, mely ráadásul adatik bizonyos sulymértékhez, szokottabban: nyomtaték. 5) Sebészi eszköz neve.

*NYOMATÉKOS
(nyom-at-ék-os) mn. tt. nyomatékos-t, v. ~at, tb. ~ak. Nyomatékkal biró, különösen a maga nemében erkölcsi hatással biró; hatásos, fontos.

*NYOMATÉKOSAN
(nyom-at-ék-os-an) ih. Nyomatékkal, nyomatékot használva.

*NYOMATÉKOZ
(nyom-at-ék-oz) áth. m. nyomatékoztam, ~tál, ~ott. Nyomatékot használ, nyomatékkal ejti ki a szót vagy szótagot, vagy mondatot. V. ö. NYOMATÉK.

*NYOMATÉKOZÁS
(nyom-at-ék-oz-ás) fn. tt. nyomatékozás-t, tb. ~ok. Cselekvés, midőn valaki nyomatékoz. l. NYOMATÉKOZ.

*NYOMATHELY
(nyomat-hely) ösz. fn. Nyomtatási hely, ahol t. i. könyvet, képet stb. nyomnak.

*NYOMATIK
(nyom-at-ik) külszenvedő; m. nyomat-tam, ~tál, ~ott. Külerő általi szenvedő állapot a ,nyom' átható igének minden jelentései után. V. ö. NYOM, áth.

*NYOMATYÚ
v. NYOMATTYÚ, (nyom-aty-ú) fn. tt. nyomatyú-t. Általán eszköz, mely által valamit előbbre, vagy hátrább, alább, vagy fölebb, általán ide-oda lehet nyomni, péld. a zárnak, kilincsnek, puskakakasnak nyomatyúja. Különösebben a gépészetben vizet fölfelé nyomó eszköz, mely különbözik a szivattyútól. Elemezve nyomató, mint a pergetyű, fergetyű, csengetyű szók; eredetileg, pergető, fergető, csengető.

*NYOMBAN
(nyom-ban) ih. Mindjárt, tüstént, legott, közvetlenül, el nem maradva, hanem az előre bocsátott dolognak mintegy sarkában, nyomában járva. Nyomban követlek, ott leszek. "Ugyanazon nyomba menék Bánfi István uramhoz." Levél 1559-ből (Szalay Ág. 400. m. l.). Nyomban hagyott maradék, am. tüstént, legközelebb következő utódok. Egy nyomban, szokottabban: egy nyomon járnak.

*NYOMBÉL
(nyom-bél) ösz. fn. Vékony bél, mely a jobb felül levő gyomornyitásnál kezdődik, s a hasnak felső táján fekszik. (Intestinum duodenum).

*NYOMDA
(nyom-d-a) fn. tt. nyomdá-t. Műintézet, melyben könyveket, képeket, rajzokat, stb. arra készített sajátnemü sajtó által, kiszedett betükről, metszetekről stb. lenyomnak. Könyvnyomda, kőnyomda, fanyomda.

*NYOMDAI
(nyom-da-i) mn. tt. nyomdai-t, tb. ~ak. Nyomdára vonatkozó. Nyomdai költségek.

*NYOMDÁR
(nyom-da-ar) fn. tt. nyomdár-t, tb. ~ok. l. NYOMDÁSZ.

*NYOMDASEGÉD
(nyomda-segéd) ösz. fn. A nyomdában egy vagy más ágban működő személy.

*NYOMDÁSZ
(nyom-da-asz) fn. tt. nyomdász-t. tb. ~ok, harm. szr. ~a. Nyomdával foglalkodó. Kőnyomdász. Könyvnyomdász.

*NYOMDÁSZAT
(nyom-da-asz-at) fn. tt. nyomdászatot. Nyomtatás mestersége. Könyvnyomdászat.

*NYOMDATULAJDONOS
(nyomda-tulajdonos) ösz. fn. Ki valamely nyomdát saját tulajdonaképen bir.

*NYOMDAZSENGE
(nyomda-zsenge) ösz. fn. A könyvnyomdászat feltalálása után első nyomtatványok közől való a XVI. század elejéig.

*NYOMDÉK
(nyom-d-ék) l. NYOMDOK.

*NYOMDESZKA
(nyom-deszka) ösz. fn. A könyvnyomtatóknál azon deszkák, melyek között a papirt megnedvesítik, mielőtt sajtóba tennék.

*NYOMDOGÁL
(nyom-d-og-ál) gyak. áth. m. nyomdogál-t. Gyakran, vagy aprózva, vagy lassacskán nyomdós, szorongat, puhitgat valamit. Ujjak közt nyomdogálni a viaszt, hogy megpuhuljon.

*NYOMDOGÁLÁS
(nyom-d-og-ál-ás) fn. tt. nyomdogálás-t, tb. ~ok. Cselekvés, midőn valamit nyomdogálnak.

*NYOMDOK (1)
(nyom-d-ok) fn. tt. nyomdok-ot, harm. szr. ~a. 1) A tulajd. értelemben vett nyomásnak, különösen lábnak hátrahagyott jele. A hóban, sárban, homokban menőnek nyomdoka. 2) Átv. ért. bizonyos cselekvésnek, vagy szenvedésnek látszatos, vagy érezhető eredménye. A verésnek nyomdokai most is látszanak rajta. Háboru, betegség nyomdokai. 3) Példa, utánzott tett. Őseinek nyomdokait követi. Régiesen és tájdivatosan: nyomdék. "Kit úgy mondnak avagy irnak, hogy lött légyen tizenöt lábnyomdék." Régi magyar Passio (Toldy F. kiadása. 160. l.). Különbözik tőle a nyom törzs, mely egyszerü értelemmel bir, nyomdok pedig több, vagy hatályosabb nyomot jelent. Alakjára olyan, mint: szurdok, szándok, hajlok stb., melyek jobbára ily formában is divatoznak: szurdék, szándék, hajlék stb.

*NYOMDOK (2)
(nyom-d-ok) áth. m. nyomdok-tam, ~tál, ~ott. Molnár Albertnél am. nyomdos.

*NYOMDOKOL
(nyom-d-ok-ol) áth. m. nyomdokol-t. Nyomdokot követ s az által rá akar jönni valamire, megtalálni akar valamit, nyomoz. Képzésre olyan, mint: szándokol, undokol tudakol.

*NYOMDOS
(nyom-d-os) gyak. áth. m. nyomdos-tam, ~tál, ~ott, par. ~s. Gyakran, vagy folytatólag nyom valamit. Lábbal, tenyérrel nyomdosni valamit. Másképen: nyomkod, nyomogat, nyomdogál.

*NYOMDOSÁS
(nyom-d-os-ás) fn. tt. nyomdosás-t, tb. ~ok, harm. szr. ~a. Cselekvés, midőn valamit lábbal, kézzel, valamely eszközzel stb. nyomdosunk. V. ö. NYOMDOS.

*NYOMDOZ
(nyom-d-oz) áth. m. nyomdoz-tam, ~tál, ~ott. L. NYOMDOS.
"Az templomnak küszöbét
Gyakorta nyomdozzad."
Régi házassági ének. (Thaly K. gyüjt.)

*NYOMDOZÁS
(nyom-d-oz-ás) l. NYOMDOSÁS.

*NYOMERŐ
(nyom-erő) ösz. fn. Általán erő, mely más testet továbbra nyomni, vagy öszveszorítani képes. A természettudósok nyomerőből magyarázzák a vizek fölszivárgását. Különösen a kezekben rejlő erő, melyet bizonyos eszköznek öszveszorításából szoktak megmérni.

*NYOMHELY
(nyom-hely) ösz. fn. Általán hely, melyen a nyomásnak jele látszik. Különösen a járókelő állat talpának alakját mutató hely.

*NYOMINT
(nyom-in-t) áth. m. nyomint-ott, htn. ~ni v. ~ami. Gyöngén nyomít. V. ö. NYOMÍT.

*NYOMINTÁS
(nyom-in-t-ás) fn. tt. nyomintás-t, tb. ~ok, harm. szr. ~a. Gyöngébbféle, csekélyebb erővel eszközlött nyomás. A zár egy nyomintásra megnyilt.

*NYOMÍT, NYOMIT
(nyom-ít) áth. m. nyomít-ott, par. -s, htn. ~ni v. ~ani. Eszközli, hogy valami nyomás által megmozduljon. Előre, hátra, föl, le, ki, benyomítani valamit.
"Czifra bunda válla hegyét nyomítja,
A sallangja lába fejét borítja."
Pusztai dal.
Módosítva: nyomint, mely alakban némi kicsinyítő jelentése van. Félre nyomintani a süveget, kalapot. Gyöngén nyomintani a húrt, kilincset, sebészeszközt. Ilyenek: taszint, hajint, csattint, zuhint, emelint stb.

*NYOMÍTÁS, NYOMITÁS
(nyom-ít-ás) fn. tt. nyomítás-t, tb. ~ok, harm. szr. ~a. Cselekvés, midőn valamit nyomítunk.

*NYOMJA
falu Baranya m.; helyr. Nyomjá-ra, ~n, ~ról.

*NYOMKOD
(nyom-kod) gyak. áth. m. nyomkod-tam, ~tál, ~ott. Gyakran, vagy folytonosan nyom, szorongat, tapos, keményebben fogdos valamit. Nyomkodni a dinnyét, a megfakadt sebet, a viaszt. Ezen és több rokon képzetü igében a kod, kěd, köd nem egyéb, mint a módosított gyakorlati képző ogat, ěget, öget, péld. kapkod kapogat, csapkod csapogat, köpköd köpöget, csipked csipeget, stb.

*NYOMKODÁS
(nyom-kod-ás) fn. tt. nyomkodás-t, tb. ~ok, harm. szr. ~a. Gyakorlatos cselekvés, mely által valamit nyomkodnak, szorongatnak. V. ö. NYOMKOD.

*NYOMMASZT
l. NYOMASZT. Az m hang kettőztetése fölöslegesnek látszik; hanemha vagy némi hangsuly gyanánt akarnók használni, vagy azt hinnők, hogy az alakban nyomvaszt szó helyett áll.

*NYOMÓ
(nyom-ó) mn. tt. nyomó-t. Minden, aki, vagy ami, akár tulajdon, akár átv. értelemben nyom. Vállakat nyomó teher. Könyvnyomó készület. Népeket nyomó zsarnok. Szivnyomó bánat, fájdalom, aggság. Lélekzetnyomó nehéz levegő. Mint főnév jelent személyt, ki nyom, vagy eszközt, melylyel nyomnak valamit. Káposztanyomó, mustnyomó, pecsétnyomó. V. ö. NYOM, ige.

*NYOMÓCZ
(nyom-ócz) fn. tt. nyomóczo-t. L. NYOMAG.

*NYOMOD
(nyom-od) áth. m. nyomod-tam, ~tál, ~ott. A székelyeknél valamint a régieknél is am. nyomkod. "Igen kegyetlenül egyszersmind reá omolnak vala, és igen keményen nyomodván megnyomorítják vala." (Régi magyar Passio. Toldy F. kiadása 88. l.). "Kit az sok ló mind benyomodott." Levél 1557-ből (Szalay Ágoston 400 m. l.). V. ö. MEGNYOMOD.

*NYOMODÁS
(nyom-od-ás) fn. tt. nyomodás-t, tb. ~ok. 1) Tájdivatosan és régiesen am. nyomkodás. V. ö. NYOMOD. 2) ,Nyomodik' közép igétől am. nyomúlás.

*NYOMÓDÁS
(nyom-ó-d-ás) fn. tt. nyomódás-t, tb. ~ok, harm. szr. ~a. Szenvedő állapot, midőn valami belső nyomás által öszveszorúl. V. ö. NYOMÓDIK.

*NYOMODIK
(nyom-od-ik) k. m. nyomod-tam, ~tál, ~ott. l. NYOMOTIK.

*NYOMÓDIK
(nyom-ó-d-ik) belsz. m. nyomódtam, ~tál, ~ott. Mintegy saját terhe által öszveszorúl, szükebbé leszen. Rázkódás által lenyomódik a ládába rakott teher. Az egymásra rakott ruhadarabok lenyomódnak. A gyümölcs öszvenyomódik, megnyomódik, szétnyomódik a kádban, puttonyban. Különbözik tőle a külszenvedő nyomatik. Gyöngyösi Istvánnál eléjön a régies ,nyomódik' (= nyomúl) értelemben is (talán nyomdahiba): "Nyomódik utánna népe a passának."

*NYOMOGAT
(nyom-og-at) gyak. áth. m. nyomogat-tam, ~tál, ~ott, par. nyomogass. Gyakran, vagy folytonosan nyom, szorongat, különösen lábaival tapos, vagy kezeivel fakgat valamit. Megegyeznek vele a nyomkod, nyomdos szintén gyakorlatos igék.

*NYOMOGATÁS
(nyom-og-at-ás) fn. tt. nyomogatás-t, tb. ~ok, harm. szr. ~a. Gyakori, vagy folytonos nyomás, szorongatás, különösen lábbal való taposás, vagy kézzel véghez vitt fakgatás. Nyomogatással megpuhítni a viaszt, kifolyatni a sebből az evet, megfojtani a kis madarat.

*NYOMÓGÉP
(nyomó-gép) ösz. fn. Általán mindenféle sajtó, melylyel valamit nyomnak, sutolnak, különösen a nyomdászok sajtója.

*NYOMÓKÁD
(nyomó-kád) ösz. fn. A szüretelők kádja, melyben a szőlőt gyömöszölik, csomoszolják, tapossák; különböztetésül más kádaktól, milyenek: fördőkád, timárkád.

*NYOMÓMŰ
(nyomó-mű) ösz. fn. Általán, mesterséges készület, mely által valamit nyomnak, milyen mindenféle sajtó. Különösen gép, mely a vizet valamely mederből, medenczéből, kútból stb. föl, vagy tovább hajtja.

*NYOMON
(nyom-on) ih. 1) Nyomban, azaz legott valami után, el nem maradva, közvetlenül. Nyomon követni, kísérni valakit. Némely kihágást nyomon ér a büntetés. 2) Akkor, midőn valaki elkövetett valamit; tetten; hevenyében. A tolvajt, gyilkost nyomon érték. "Genges (Gyöngyös) mellékiek.... hoztak volt lovakat el... az szegény nép befutott vala, utánok lénk (levénk), az nyomon megfogdosajok (fogdosók) es thervényt thénk (tevénk) reájok." Levél 1559-ből (Szalay Ág. 400. m. l.).

*NYOMOR
(nyom-or) fn. tt. nyomor-t, tb. ~ok, harm. szr. ~a. Átv. értelmü nyomásra vonatkozik, s jelent szegény, szükséggel küzdő, testi bajokkal terhelt állapotot, mások által okozott szenvedést, mely némi tartós sinlődéssel párosúl, péld. a rabszolgák, a börtönben szenvedők nyomora. Szoros értelmi viszonyban vannak vele származékai: nyomorék, nyomorog, nyomorú, nyomorkodik, nyomorúság, nyomorgat.

*NYOMORÉK
(nyom-or-ék) mn. és fn. tt. nyomorékot, harm. szr. ~ja v. ~a. 1) Testére nézve igen hibás, péld. sántabéna, vagy bénult, beteges, magával jótehetetlen, dologra nem képes. Nyomorék ember, nyomorék koldus; nyomorék katona. A háborúból sok nyomorék tér haza. Vénus nyomorékja. 2) Anyagi szükségekkel küzdő, szükölködő, éhvette szegény. Ország világ nyomorékai. Szerencse nyomorékja. 3) Poszáta nevü kis madárfaj, mely más madarak fiait magáéi helyett fölneveli.

*NYOMORG
l. NYOMOROG.

*NYOMORGÁS
(nyom-or-og-ás) fn. tt. nyomorgás-t, tb. ~ok, harm. szr. ~a. Szenvedő állapot, midőn valaki nyomorog; nevezetesen testi bajokkal, betegségekkel, kinzásokkal küzködés; szükölködés, tengődve, sínlődve való élés. V. ö. NYOMOROG.

*NYOMORGAT
(nyom-or-g-at) gyak. áth. m. nyomorgat-tam, ~tál, ~ott, par. nyomorgass. Nyomorogni kényszerít, folytonosan gyötör, kinoz, szenvedtet, sínlődtet valakit. Erős munkával, koplalással, veréssel nyomorgatni a rabszolgákat, foglyokat. Az ellenség nyomorgatja a megszállott ország népeit. Ne nyomorgasd a szegényt. Némely orvos nem gyógyítja, hanem csak nyomorgatja a beteget. V. ö. NYOMOROG.

*NYOMORGATÁS
(nyom-or-og-at-ás) fn. tt. nyomorgatás-t, tb. ~ok, harm. szr. ~a. 1) Cselekvés, mely által valaki nyomorgat, azaz: gyötör, szenvedtet, kínlódtat, sínlődtet, szükölködtet stb. valakit. 2) Az ily cselekvés által eszközlött nyomoruság, szenvedés, kínlódás, sínlődés. V. ö. NYOMORGAT.

*NYOMORGÓ
(nyom-or-og-ó) mn. tt. nyomorgó-t. Testi bajokkal, anyagi szükségekkel küzködő, s miattok erejében fogyatkozó. Éhen, szomjan, meztelenül, kemény fagyban nyomorgó koldusok. Szivtelen úr alatt nyomorgó rabszolgák. V. ö. NYOMOROG.

*NYOMORÍT, NYOMORIT
(nyom-or-ít) áth. m. nyomorít-ott, par. ~s, htn. ~ni v. ~ani. Nyomorúvá, nyomorékká tesz; nevezetesen: gyötör, kínoz, tartósan szenvedtet, testileg, lelkileg szorongatott állapotba helyez. Igekötőkkel: megnyomorít, elnyomorít. V. ö. NYOMORÚ, NYOMORÉK.

*NYOMORÍTÁS, NYOMORITÁS
(nyom-or-ít-ás) fn. tt. nyomorítás-t, tb. ~ok, harm. szr. ~a. Nyomorúvá, nyomorékká tevés. V. ö. NYOMORÍT.

*NYOMORKODÁS
(nyom-or-kod-ás) fn. tt. nyomorkodás-t, tb. ~ok, harm. szr. ~a. Nyomorgó állapot; folytonos szenvedéssel, szükséggel való küzdés. "Ez ti bódogságus szolgájának lelkét kilembkilemb nyomorkodásnak és mukának (munkának) utánna az erek nyugodalomra hivá." Carthausi névtelen. V. ö. NYOMOROG.

*NYOMORKODIK
(nyom-or-kod-ik) k. m. nyomorkod-tam, ~tál, ~ott. Folytonos nyomorgó állapotban szenved, sínlődik, szükölködik; nevezetesen betegeskedik, nyavalyog.

*NYOMORODÁS
(nyom-or-od-ás) fn. tt. nyomorodás-t, tb. ~ok. Állapot, midőn valami nyomorodik. l. NYOMORODIK.

*NYOMORODIK
(nyom-or-od-ik) k. m. nyomorod-tam, ~tál, ~ott. Nyomorú állapotba megye által, nyomoúvá alakúl, változik. Különbözik tőle nyomorog és nyomorkodik, mert ezek az állapot folytatását jelentik, amaz pedig a nyomorú állapotnak kezdetét és fejlődését fejezi ki. Ily viszony van a szomorog és szomorodik, fanyalog és fanyalodik, kesereg és keseredik s több mások között.

*NYOMOROG
(nyom-or-og) gyak. önh. m. nyomorogtam, ~tál, v. nyomorg-ottam, ~ottál, ~ott htn. ~ni, v. nyomorgni, v. nyomorgani. Folytonos nyomorú állapotban szenved, péld. betegeskedik, sínlődik, szükölködik, hideget, éhet, gyötrelmeket tűrve testének, lelkének ereje fogyatkozik. Hideg szobában, rongyosan, éhen, betegen nyomorogni. Szigorú börtönben nyomorogni.

*NYOMOROSZIK
(nyom-or-osz-ik) k. A jelenen kivül a többi időket ,nyomorodik' időtől kölcsönzi, mint számos ~oszik, ~ěszík, ~öszík, ~uszík stb. végzetü igékben is az sz, d-vel cseréltetik fel mint betegěszik, nyomakoszik stb. Jelentése is ugyanaz ami ,nyomorodik' igéé. "Mert ha hol (= valahol) en megfogyatkozom az en tisztességemben, ott az the k(egyelmed) gyermeke is megnyomoroszik." Levél 1547-ből (Szalay Ág. 400. m. l.).

*NYOMORTÁRS
(nyomor-társ) ösz. fn. A nyomorban levőnek szintén nyomorú részese, ki valakivel együtt nyomorog, szenved, szükölködik, éhezik, fázik stb. A rabok, foglyok, koldusok egymásnak nyomortársai.

*NYOMORÚ, NYOMORU
(nyom-or-ú) mn. tt. nyomorú-t, tb. ~k, v. ~ak. Testi bajokkal, szenvedésekkel küzdő, nagy szükséget szenvedő, magával jótehetlen, nyavalyás, mások által elnyomott. Nyomorú koldus, sántabéna, nyavalyatörős ember, rabszolga. Átv. ért. a maga nemében hitvány, alávaló, silány, megvetni való. Használtatik különösen ócsárló értelemben. Ily nyomorú ember még hetvenkedni mer. Te nyomorú szolgalélek. E nyomorú munkaért ki látta annyit kérni? Add meg neki azt a nyomorú öt forintot. "De mi olyan nyomorú férgek vagyunk, hogy semmit jól el nem végezhetünk, hogy hacsak az égből segítséget nem veszünk." Mikes Kelemen.
E szép hangzatu és képzésü szóhoz hasonlók: domború, szomorú, szigorú, monorú, a vékony hangu keserű, a némely mások, melyek számát nyelvhasonlat szerént az orodik, örödik, képzőjü igékből szaporíthatni, péld. dudorú, csucsorú, undorú stb.

*NYOMORÚAN
(nyom-or-ú-an) ih. Nyomorú módon; folytonosan és sokat szenvedve, szükölködve; betegen, éhen, szomjan. Nyomorúan élni, tengődni. V. ö. NYOMORÚ.

*NYOMÓRÚD
(nyomó-rúd) ösz. fn. Rúd, melylyel a magasra rakott, kivált széna-szalmaféle terhet a szekérre hosszában téve, s elül-hátul leszorítva megerősítik, hogy vitel közben el ne hulladozzon. Magát a cselekvényt pedig rudalás-nak hivják. Népies nyelvben, és közmondásokban a vastagság jelképe gyanánt használják, péld. midőn a czigányról mesélik, hogy veszedelem alkalmával oly vastag viaszgyertyát igért az Istennek, mint a nyomórúd.

*NYOMORÚL
(nyom-or-úl) önh. m. nyomorúl-t. Mint ige önállóan nem divatos, hanem csak mint törzs ,nyomorúlt' származékban.

*NYOMORULT
(nyom-or-ul-t) mn. és fn. tt. nyomorult-at, harm. szr. ~ja. Nyomorúvá lett, s mint olyan folytonosan szenvedő. Törzsöke a divatban nem levő, de nyelvhasonlat szerént helyes nyomorúl; s értelme ugyanaz, mi a nyomorú melléknévé, ámbár szabatosan véve a dolgot, ,nyomorú' egyszerüen állapotot jelent, ,nyomorult' pedig magában rejti a nyomoruvá lételt is. Átv. ért. és megvető, ócsárló kifejezésül használva am. alávaló, becstelen, erkölcsileg, szellemileg szegény. Nyomorult irkász. Nyomorult az, kinek nem elég, a mije vagyon. (Km.). "Nincs nyomorultabb teremtés a világon oly embernél, ki egy magasabb lény őrködő hatalmát elismerni nem akarja, vagy hinni nem képes." B. Eötvös József.

*NYOMORULTAN
(nyom-or-ul-t-an) ih. Nyomorult módon; szegényül, szükölködve, éhen, szomjan, hideget szenvedve, sínlődve stb. Csekély fizetéséből csak nyomorultan élhet meg. Nagy nyomorultan kihúzták a telet. V. ö. NYOMORULT.

*NYOMORULTSÁG
(nyom-or-ul-t-ság) fn. tt. nyomorultság-ot, harm. szr. ~a. Nyomorult állapot vagy tulajdonság; szegénység; sokat nélkülöző szükség.

*NYOMORULTUL
(nyom-or-ul-t-ul) ih. Nyomorult módon, nyomorúltan; szegénységgel, szükséggel küzdve. Átv. ért. és ócsárolva, gyalázva, am. alávaló módon, csufosan. Nyomorultul viselte magát az ütközet idején.

*NYOMORÚN
l. NYOMORÚAN.

*NYOMORÚSÁG, NYOMORUSÁG
(nyom-or-ú-ság) fn. tt. nyomoruság-ot, harm. szr. ~a. Testet, lelket leverő, erejéből kivetkeztető állapot, melyet különösen a szegénység, szükölködés, betegségek, a folytonos szenvedések, nélkülözések idéznek elé. Nyomoruságban élni, sinlődni, tengődni. A koldusnak, a betegeskedő embernek, a rabszolgának élete nyomoruság. A háború után csak nyomoruságot látni. A nyomoruság mindig más nyomorusággal párosúl, vagy a nyomoruságot más nyomoruság szokta követni. (Km.). Nagy mester a nyomoruság. (Km.). Megtanít a nyomoruság imádkozni. (Km.). A katonaság czifra nyomoruság. (Km.).

*NYOMORÚSÁGOS, NYOMORUSÁGOS
(nyom-or-ú-ság-os) mn. tt. nyomoruságos-t, v. ~at, tb. ~ak. Ami teli van nyomorusággal, igen nyomorú. Nagyító értelme van. Már csak egyszer vége lenne e nyomoruságos állapotnak. Átv. ócsárló jelentéssel, igen hitvány, nagyon alávaló.

*NYOMORÚSÁGOSAN
(nyom-or-ú-ság-os-an) ih. Nyomoruságos állapotban; nyomoruságos módon.

*NYOMOS
(nyom-os) mn. tt. nyomos-t, v. ~at, tb. ~ak. 1) Amin nyomok, nevezetesen lábnyomok látszanak. Nyomos hó. 2) Átv. minek erkölcsi nyoma van, fontos, különös erejű, hatásu, nevezetes. Nyomos dolgokról értekezni. Nyomos ellenvetések, észrevételek, kifogások. Némelyek ezen második jelentésben nyomós-nak ejtik.

*NYOMÓS
(nyom-ó-os) l. NYOMOS. 2).

*NYOMOSAN
(nyom-os-an) ih. Átv. fontosan, hathatósan, különös erőadással. Nyomosan értekezni valamiről. Nyomosan ejteni ki valamely szót.

*NYOMOSB
(nyom-os-b) hasonlító foka ,nyomos' melléknévnek, tárgyeset: ~at.

*NYOMOSBÍT
(nyom-os-b-ít) l. NYOMOSÍT.

*NYOMOSÍT, NYOMOSIT
(nyom-os-ít) áth. m. nyomosít-ott, par. ~s, htn. ~ni, v. ~ani. Nyomossá, azaz fontossá tesz, bizonyos szellemi, vagy erkölcsi súlyt kölcsönöz valaminek. Különösen valamely szóhangot vagy szótagot, vagy mondatot sulylyal ejt ki.

*NYOMOSÍTÁS, NYOMOSITÁS
(nyom-os-ít-ás) fn. tt. nyomosítás-t, tb. ~ok, harm. szr. ~a. Cselekvés, mely által nyomossá, fontossá tétetik valami. Különösen a szóhangok, szók hatályosabb kimondása, kiejtése, sulyoztatása.

*NYOMOSSÁG
(nyom-os-ság) fn. tt. nyomosság-ot, harm. szr. ~a. Átv. tulajdonság, melynél fogva valami fontos, hatályos, a maga nemében nagyobb erővel biró. E tárgynak nyomosságát tagadni nem lehet.

*NYOMÓSULY
(nyomó-suly) ösz. fn. Suly, mely valamit lenyom, vagy odább tol, taszít.

*NYOMOTIK
(nyom-ot-ik) k. m. nyomot-tam, ~tál, ~ott. Régi szó, körülbelül am. a mai nyomúl. "Maxentius császár kinyomoték az vidékre valami dolgáért." Katalin prózai legendája. "Azt látván az császárné asszon, azonnal Maxentius császár elében nyomoték." Ugyanott. "Szent István király nyomoték erdeli vajda ellen." Carthausi névtelen. "Es leányival el ura eleiben nyomoték," Ugyanott. Néha nyomorlik. "Mert Jézus elnyomodott (Káldinál: eltért) vala az sokasság kezzől, kik ott valának." Báthory László Bibliája. És ez a helyesebb alak, részint, mert van nyomod törzs, amidőn nyomot törzset nem ismerünk, részint mert általában a d hang alkotja nyelvünkben az önhatást, illetőleg a belszenvedést, a t pedig az áthatást, illetőleg külszenvedést.

*NYOMOZ
(nyom-oz) áth. m. nyomoz-tam, ~tál, ~ott, par, ~z. Hogy valamely eltünt, elbujt, elrejtett személyt, vagy dolgot megtaláljon, mind azon helyeket bejárja, melyeken azt lappangni véli, tehát mintegy nyomában jár. A tolvajokat, elvesztett barmokat nyomozni. Kinyomozni a zsiványok barlangját. Átv. elrejtett igazságot, ismereteket kifürkészni iparkodik. Őseink eredetét, régi lakhelyeit nyomozni: Szókat nyomozni, azaz: eredetöket, s alapértelmeiket kutatni, elemezni. Kinyomozni a titkot.

*NYOMOZÁS
(nyom-oz-ás) fn. tt. nyomozás-t, tb. ~ak, harm. szr. ~a. 1) Valakinek v. valaminek nyomában járás, hogy rá akadjunk. 2) Átv. bizonyos igazságnak, isméretnek, titoknak, törvényszegésnek vizsgálása, keresése, kutatása. V. ö. NYOMOZ.

*NYOMOZÁSI
(nyom-oz-ás-i) mn. tt. nyomozási-t, tb. ~ok. Nyomozást illető, nyomozásra vonatkozó, nyomozáson alapuló. Nyomozási eljárás, t. i. ezen büntető eljárásban a biró (nyomozó) valamely törvényszegés nyomait és bizonyítékait hivatalból kipuhatolni, valamint a gyanus személy vallomását is kivenni, egyszersmind a terhelő és enyhítő körülményeket is kikutatni törekszik. Ezen elven alapuló eljárás öszves szabályait aztán nyomozási rendszernek nevezik.

*NYOMOZAT
(nyom-oz-at) fn. tt. nyomozat-ot, harm. szr. ~a. A nyomozásnak eredménye, végre hajtott nyomozás. A birói nyomozatból kitünt, hogy ő büntelen. Történeti nyomozatok a magyarok eredetéről.

*NYOMOZATLAN
(nyom-oz-atlan) mn. tt. nyomozatlan-t, tb. ~ok. Amit nem nyomoztak, nem fürkésztek; ami még köztudomásra hozva, földerítve nincsen. A népek történetében még sok nyomozatlan esemény van. Határozóként am. nyomozat nélkül, nyomozatlanul. V. ö. NYOMOZ.

*NYOMOZGAT
(nyom-oz-gat) gyak. áth. m. nyomozgat-tam, ~tál, ~ott, par. nyomozgass. Gyakran, vagy folyvást nyomoz valakit, vagy valamit. Az erdőkben bujdosó tolvajokat nyomozgatni. A bűntett részeseit nyomozgatni. A szók eredetét a nyelv történetéből nyomozgatni.

*NYOMOZGATÁS
(nyom-oz-gat-ás) fn. tt. nyomozgatás-t, tb. ~ok, harm. szr. ~a. Gyakori, vagy folytonos nyomozás; kutatgatás, vizsgálgatás.

*NYOMOZÓ
(nyom-oz-ó) fn. és mn. tt. nyomozó-t. Aki vagy ami nyomoz; öszvetételekben, amiben vagy ami által nyomozás történik. Nyomozó küldöttség. Nyomozó biró. Nyomozó rendszer. Nyomozó szék. V. ö. NYOMOZÁSI.

*NYOMOZÓDÁS
(nyom-oz-ó-d-ás) fn. tt. nyomozódás-t, tb. ~ok, harm. szr. ~a. Fáradozás, munkálódás valami hol- és mibenlétének fürkészésében.

*NYOMOZÓDIK
(nyom-oz-ó-d-ik) belsz. m. nyomozódtam, ~tál, ~ott. Valaminek nyomát, hollétét, mibenlétét keresve, fürkészve munkálódik, fáradoz.

*NYOMOZÓLEVÉL
(nyomozó-levél) ösz. fn. Helyről helyre küldött levél valamely hatóságtól, mely bizonyos megszökött, eltünt bujdokló személynek leirását közli, egyszersmind az illetőket felszólítja, hogy azon személyt letartóztassák, vagy a kitűzött helyre szállítsák.

*NYOMOZÓSZÉK
(nyomozó-szék) ösz. fn. Büntető törvényszék, melynek eljárása a nyomozási rendszeren alapszik. V. ö. NYOMOZÁSI.

*NYOMÓZSÁK
(nyomó-zsák) ösz. fn. Zsák, melyben különösen a szőlőfürtöket tapossák, hogy a must kifolyjon belőle.

*NYOMSZIVACS
(nyom-szivacs) ösz. fn. A könyvnyomtatók szivacsféle, festékes eszköze, melylyel a sajtó alá menő betütáblát festékelik.

*NYOMTALAN
(nyom-ta-lan) mn. tt. nyomta-lan-t, tb. ~ok. 1) Ami nyom nélkül eltünt, ami nem hagyott nyomot maga után. 2) Amin semmi nyom nem látszik. Hol nyomtalan a hó fölszine, arra nem megy a vadász. E sár nyomtalan, még senki sem ment rajta. 3) Átv. minek semmi jele sem látszik, hogy létezett, vagy működött volna. Nyomtalan henye életü ember. 4) Határozóként am. nyom nélkül, nyomtalanul.

*NYOMTALANUL
(nyom-talan-ul) ih. Nyom nélkül, létének, vagy működésének semmi jelét nem hagyva maga után. Némely régi népek nyomtalanul eltüntek.

*NYOMTAT
(nyom-tat) áth. m. nyomtat-tam, ~tál, ~ott, par. nyomtass. 1) Széles ért. nyomó eszköz által leszorít valamit. Rúddal lenyomtatni a szénát, kővel a hordóbeli káposztát, sajtóval a turót. 2) Különösen: betüket, rajzokat, képeket stb. sajátnemü sajtó által bizonyos lapra lemásol. Könyvet, képeket nyomtatni. Kőmetszetről lenyomtatni valamit. 3) Gabonát vagy veteményt szérűre agyazva, lóval vagy más barommal tiportat, hogy szeme kihulljon. A búzát, árpát, zabot, kölest myomtassátok el, a zsuppnak való rozsot pedig csépeljétek. 4) A régiebbeknél eléfordul önhatólag ,nyomul' értelemben is (talán mint ,vágtat,' ,törtet'). "Amint ím hallom most is, hogy Bakos uram elébb elébb nyomtat és a bányák felé igyekezik." Gr. Eszterházy Miklós Rákóczi Györgyhöz 1644-ből.
"Mikoron Ujhelyben lovon el- béjuta,
Újhely piaczára szépen bényomtata."
Ilosvai Péter a XVI. századból.
"Nem sok idő múlva a leány eljuta;
Ki páva módjára ajtón benyomtata."
Argirus históriája a XVI. századból
(Görgei Alberttől).

*NYOMTATÁS
(nyom-tat-ás) fn. tt. nyomtatás-t, tb. ~ok, harm. szr. ~a. Széles ért. valamely testnek nyomó eszköz általi leszorítása. Különösen könyvek, képek, rajzok másolása sajtó által. Továbbá mezőgazdasági munka, midőn a szemes gabona vagy veteményszárakat nyomtatják. V. ö. NYOMTAT.

*NYOMTATÁSBÉR
(nyomtatás-bér) ösz. fn. Bér, melyet valaki a nyomtatásért fizet, péld. a sajtó alól kijött könyvekért, képekért, rajzokért; továbbá a gabonanyomtatóknak járó bér.

*NYOMTATÁSHIBA
(nyomtatás-hiba) ösz. fn. A nyomdai szedő által elkövetett hiba, midőn az illető betü, vagy szó, vagy jegy helyett mást szed, és bocsát sajtó alá.

*NYOMTATATLAN
(nyom-tat-atlan) mn. tt. nyomtatatlan-t, tb. ~ok. 1) Ami nyomdai sajtó alá még nem jött; kéziratban levő. Nyomtatatlan költemények. 2) Minek szemeit, magvait nyomtató barmok által ki nem tiportatták. Nyomtatatlan búzaasztag. 3) Határozóként am. nyomtatatlanul, nyomtatatlan állapotban.

*NYOMTATATLANUL
(nyom-tat-atlan-ul) ih. Nyomtatatlan állapotban. Nyomtatatlanul heverő kéziratok.

*NYOMTATÉK
(nyom-tat-ék) fn. tt. nyomtaték-ot, harm. szr. ~a, v. ~ja. A sulymértékben, különösen a húsárusoknál kis darab, holmi czókmók, vagy csontocska, melyet a derékkonczhoz tesznek, hogy a kellő mértéket megüsse. Kenessey Albertnél a hajózásnál am. az idegen Ballast, t. i. föld, kavics, vas és egyéb, magukban nem nagy tért foglaló s a hajót kevesebbé rontó sulyos testek, melyeket a hajó fenekére azért raknak, hogy a sulypontot lejebb szállitván, a hajó könnyebben megtarthassa egyensulyát s kemény és biztos állást nyerjen.

*NYOMTATGAT
(nyom-tat-gat) gyak. áth. m. nyomtatgat-tam, ~tál, ~ott. Egyetmást, vagy folytonosan nyomtat.

*NYOMTATMÁNY
(nyom-tat-mány) l. NYOMTATVÁNY.

*NYOMTATÓ
(nyom-tat-ó) mn. és fn. tt. nyomtató-t. 1) Ki sajtó által könyveket, képeket, rajzokat stb. másol, kiad. 2) Ki a gabona- és veteménymagokat lovak vagy más barmok által kitiportatja; különösen e végre fogadott részes munkások, kik saját barmaikkal dolgoznak, s kiknek segédtársait villasoknak nevezik. Szürüjén hat bokor nyomtató dolgozik. Nyomtató ló, melylyel nyomtatnak. Nyomtató lónak nem kötik be a száját. (Km.).

*NYOMTATÓFESTÉK
(nyomtató-festék) ösz. fn. Festék, melyet a könyv-, réz- és kőnyomdászok használnak.

*NYOMTATÓINTÉZET
(nyomtató-intézet) ösz. fn. Műintézet, melyben könyveket, képeket, rajzokat stb. nyomtatnak, s az ide tartozó készületekkel foglalkodnak.

*NYOMTATÓMŰHELY
(nyomtató-műhely) ösz. fn. Nyomtatóintézethez tartozó műhely, melyben különösen a kiszedett betűket, vagy rézbe, aczélba, kőbe, fába metszett rajzokat, képeket stb. sajtó által lemásolják.

*NYOMTATÓPAPIR
v. ~PAPIROS, (nyom-tató-papir, v. ~papiros) ösz. fn. Enyvetlen, vagy aránylag kevés enyvü papiros, melyet nyomtatásra használnak, különböztetésül az irópapirostól.

*NYOMTATVÁNY
(nyom-tat-vány) fn. tt. nyomtatvány-t, tb. ~ok, harm. szr. ~a. Nyomtatott példány. Könyv-, réz-, aczél-, kő-, fanyomtatvány. Próbanyomtatvány.

*NYOMÚL, NYOMUL
(nyom-úl) önh. m. nyomúl-t. 1) Nyomás következtében ide v. oda mozdúl. A csizma sarka félre nyomúl. 2) Nyomról nyomra lépve tovább halad. Előre-, hátra-, visszafelé-, ki-, benyomulni. Különösen: nagyobb erővel, némi nehézséggel küzdve, magamagát előre tolva, nyomva megyen. Átnyomulni a tolongó sokaság között. Benyomulni a várba. No most, nyomuljunk neki! A régieknél másképen: nyomodik, nyomotik sőt nyomtat is.

*NYOMÚLÁS, NYOMULÁS
(nyom-úl-ás) fn. tt. nyomulás-t, tb. ~ok. Erőködési állapot, midőn valami, vagy valaki nyomúl. Félre-, előre-, hátra-, ki-, be-, felnyomulás. V. ö. NYOMÚL.

*NYOMVAD
(nyom-v-ad) önh. m. nyomvadtam, ~tál, ~t, v. ~ott. Nyomás alatt meghajlik, meggörbed, szenved, alászáll, öszveszorúl. Katalin verses legendájában megnyomvad am. meggyőzetik
"Esmerék hogy nincs embertől,
De az hatalmas Istentől,
Hogy ők igy megnyomvadának,
Hogy egy szót se szólhassanak."
Alakra olyan mint sorvad, posvad, hervad.

*NYOMVADÁS
(nyom-v-ad-ás) fn. tt. nyomvadás-t, tb. ~ok, harm. szr. ~a. Nyomás alatt meggörbedés, szenvedés.

*NYOMVADT
(nyom-v-ad-t) mn. tt. nyomvadt-at. Nyomás által meghajlott, meggörbedt, öszveszorított. Nyomvadt vállai roskadoznak a teker alatt.

*NYOMVADTAN
(nyom-v-ad-t-an) ih. Nyomvadt állapotban.

*NYOMVÁNY
(nyom-vány) fn. tt. nyomvány-t, tb. ~ok. l. NYOMASZ.

*NYOMVASZT
(nyom-v-asz-t) áth. m. nyomvaszt-ott, par. nyomvaszsz, htn. ~ni, v. ~ani. Bizonyos teher, suly, nehézség nyomása által szorongat, szük állapotba helyez valakit. V. ö. NYOMASZT.

*NYOMVASZTÁS
(nyom-v-asz-t-ás) fn. tt. nyomvasztás-t, tb. ~ok, harm. szr. ~a. Cselekvés, midőn valaki nyomvaszt.

*NYOSZOLA
v. NYOSZOLYA, (nyosz-ol-a) fn. tt. nyoszolyá-t. Széles ért. lábakon álló készület, melyen elnyujtózva fekünni, pihenni, nyugonni, alunni lehet. Ezt fejezi ki a Molnár A. és Pápai Páriz értelmezése szerént a latin grabatus, sponda, és hellenlatin cline. Ez értelemben ide tartozik a pamlag, lésza, katonaágy. Közönségesen az ágy szóval egyértelmüleg használtatik, de, úgylátszik, az ágy különösen alvásra rendelt, és saját ruhanemüekkel, ú. m. párnával, vánkossal, dunnával ellátott készület; régiesen álgy, mi azt gyaníttatja, hogy gyöke ál vagy al azonos az álom vagy alszik szó gyökével. Ellenben a nyoszolya gyöke rokonnak látszik, a nyugszik, nyújt, nyúlik, nyújtózkodik, igék gyökével. Ezen szó eredeti alakban nyoszoló, mint némely tájakon divatozik s képzési hasonlóságban vannak vele: mocsola, pocsola, pongyola (bongyola), motóla, gomola, csigola, korcsola, fuvola, bugola, csoroszla, gereble, meregle, csákla, melyek mindannyian elavult igetörzsökökből származott részesülők módosított véghangzóval, mocsoló, pocsoló, pongyoló, motoló stb. helyett, melyek közől némelyekben a nyelvszokás az l hangot meglágyította; mint mocsolya, gereblye, csáklya. E szerént nyoszolya am. nyugolya vagy nyuszolya, melyben az sz képző megfelel a g gyakorlatos képzőnek s e kettő néha föl is cseréltetik, péld. ha öszvehasonlítjuk ezen igéket: tömöszöl tömöget, vonszol vonogat, noszol nógat, azt veszszük észre, hogy mind gyakorlatosak, s ezen értelmök a g és sz hangokban rejlik; így lett a nyu gyökből nyuszol, és nyugot v. nyugat ige, s ennélfogva nyuszoló, am. nyugotó t. i. készület vagy bútor. V. ö. NYUGOT, ige. Más vélemény szerént a nyoszolya szoros ért. annyi volna, mint nőszölő, vastag hangon nászoló, azaz: házasok ágya; s ez értelemben szoros viszonyban áll a nász, nyoszolyóasszony és nyoszolyóleány, székelyesen nyűszüasszony, nyűszüleány, s Nagy-Bánya vidékén nyuszóleány szókkal.

*NYOSZOLÓ-
v. NYOSZOLYÓ, (nyosz-ol-ó) fn. tt. nyoszoló-t. Balaton mellékén am. szalmából fonott ágy, lésza; de egyebütt, önállólag nem igen, hanem csak a következő öszvetételekben használják; s kétségtelenül azonos ,nyoszolya' szóval.

*NYOSZOLÓ-
vagy NYOSZOLYÓASSZONY, (nyoszoló-asszony) ösz. fn. A menyasszony körül szolgálatot tevő nő; különösen ki népies szokás szerént a menyasszonyi nyoszolyát elkészíti, a menyasszonyt lefekteti, s elhálás után a fejkötőt fejére köti. Néhutt örömanya; a székelyeknél: nyűszü- (nőszü, nászu) asszony. V. ö. NYOSZOLYA.

*NYOSZOLÓ-
v. NYOSZOLYÓLEÁNY, (nyoszoló-leány) ösz. fn. A menyasszony meghitt barátja, s bátorítója, ki őt az oltárhoz kíséri s mindig mellette van, mint a vőfél a vőlegény mellett, ki a nyoszolyóasszonynyal a házastársak ágyát is elrendezi. Nyitravölgyében még e század elején szokásban volt, hogy a nyoszolyóasszony és leányok a menyasszony ágyát elfoglalták a guzsalyra ülve fontak és nem adták oda mindaddig, mig le nem itatták, vagy valamely ajándékkal meg nem vesztegették őket. Mátyusföldi kiejtéssel nyoszorúleány. A székelyeknél: nyűszü (nőszü, nászu) leány, dunántuliasan a németből fordítva: koszorúleány. V. ö. NYOSZOLYA.

*NYŐ (1)
tájdivatos kiejtés NŐ, önh. ige helyett; l. ezt.

*NYŐ (2)
áth. ige; l. NYŰ, áth.

*NYÖF
orron kinyomuló, értelmetlen hang, melyből nyöffen, nyöfög származnak, s rokon a nyef, nyif, nyaf hangokkal.

*NYÖFFEN
(nyöf-ü-en, nyöf-v-en) önh. m. nyöffen-t. Nyöf hangot ad; orrhangon mond ki valamit.

*NYÖFFENÉS
(nyöf-ü-en-és, nyöf-v-en-és) fn. tt. nyöffenés-t, tb. ~ěk. Nyöf hangon szólás; orrhang ejtése.

*NYÖFÖG
(nyöf-ög) gyak. önh. m. nyöfög-tem, ~tél, ~ött. Értelmetlen orrhangon beszél valamit. Mondják különösen a sirva, pityeregve beszélő gyermekről, vagy tutyimutyi emberről. Rokonai: nyefeg, nyifog, nyafog.

*NYÖFÖGÉS
(nyöf-ög-és) fn. tt. nyöfögés-t, tb. ~ěk, harm. szr. ~e. Értelmetlen orrhangon való szólás, nyögés, tutymogás. Változatai: nyefegés, nyifogás, nyafogás.

*NYÖG
(nyö-g) önh. m. nyög-tem, ~tél, ~ött. Nehéz nyomás miatt, mely különösen a tüdőre sulyosodik, vagy fájdalomból erőtetett nyö-nyö-féle hangot nyom ki. Alig nyög a nagy teher alatt. Nyög, midőn szükségét, végzi. Nagy nyögve fölemelte a zsákot. Nyög a beteg ember, barom. Kinyögte magát. Átv. ért. valamit elnyögni am. bizonyos bajt eltürni, elszenvedni, vagyis nyögésen kivül egyebet nem tenni. Törökül oghun-mak am. nyög-ni. Sajátsága ezen igének, hogy a gyakorlatos g képző előtt a gyökhangzóját nem nyujtja meg, mint más hasonló igék, pl. bég, búg, bőg, súg, zúg, melyek közül azonban a két utolsó szintén megrövidül, midőn h középképzőt vesznek föl suhog suhan, zuhog zuhan.

*NYÖGDÉCSĚL
(nyö-g-d-écs-ěl) gyak. önh. m. nyögdécsěl-t. Fájdalomból, de gyöngébben és folytonosan, vagy gyakran nyög. Különösen mondják a nemi ösztön miatt epedő galambnemü madarakról, s átv. értelemben a szerelmesekről. Nyögdécselnek a galambok, giliczék. Rokon hozzá a turbékol, mely azonban inkább a szerelmi ösztönnek heves, pajkos nyilatkozatára, mint fájdalmas szenvedésre mutat. A középképző écs eredetileg a kicsinyező ics, miért máskép: nyögdicsel, mint: hangicsál, karicsál.

*NYÖGDÉCSĚLÉS
(nyö-g d-écs-ěl-és) fn. tt. nyögdécsělés-t, tb. ~ěk, harm. szr. ~e. Fájdalmas, de gyöngébb nyögés.

*NYÖGDEL
(nyö-g-d-el) gyak. önh. m. nyögdel-t. Fájdalmasan és folytonosan nyög. Nem annyira lágyított kifejezés, mint a nyögdécsel.

*NYÖGDELÉS
(nyö-g-d-el-és) fn. tt. nyögdelés-t, tb. ~ěk, harm. szr. ~e. Fájdalmas nyögés.

*NYÖGDÖGEL, NYÖGDÖGÉL
(nyög-d-ög-el) gyak. önh. m. nyögdögel-t. A ,nyög' igének kettőztetett kicsinyítője, a gyöngédség és ellágyulás mellékfogalmával. Alakjára olyan mint: sirdogal, nevetdegel, álldogal, üldögel, mendegel stb.

*NYÖGDÖGELÉS
(nyög-d-ög-el-és) fn. tt. nyögdögelés-t, tb. ~ěk, harm. szr. ~e. Ellágyult nyögés.

*NYÖGEL
(nyög-el) l. NYÖGDEL.

*NYÖGÉR
faluk Vas és Veszprém m.; helyr. Nyögér-re, ~ěn, ~ről.

*NYÖGÉS
(nyö-g-és) fn. tt. nyögés-t, tb. ~ěk, harm. szr. ~e. Fájdalomból, vagy erőködés, illetőleg lélekzetszorulás miatt nehezen kinyomuló nyö-féle hangzás. Beteg ember nyögése. Szorulásban szenvedőnek nyögése. Kövér, teher alatt meggörbedő ember nyögése. Kinos nyögését a mellékszobába hallani. Nem akarásnak nyögés a vége. (Km.).
"Oh hát nincsen senki, aki nyögésemet
Hallaná, s enyhítni akarná ügyemet!"
Ányos.

*NYÖK
erőtetve kinyomuló torokhang, melyből nyökög, nyökörög, nyökörgés, nyökken erednek. Legközelebb rokonai mind hangra, mind alapértelemre a nyög ige, továbbá nyek, nyik hangzók.

*NYÖKKEN
l. NYEKKEN.

*NYÖKÖG, NYÖKÖRÖG
NYÖKÖRGÉS, lásd NYEKEG, NYEKEREG, NYEKERGÉS.

*NYÖKÖGTET
(nyök-ög-tet), l. NYERGET.

*NYŐL
1) l. NŐL, 2) A palóczoknál am. nyű ige, pl. elnyőlni a csizmát; kendert nyőlni. (Szeder Fábián).

*NYÖRSZÖG
Gyarmathy S. szerént a székelyeknél a kis gyermekről mondják, midőn fölébred; talán hangáttétellel egy a nyöszörög szóval.

*NYÖSS, NYÖSSEN
tájdivatosan am. nyers, nyersen.

*NYŐSTÉNY, NYŐSTÉN
tájdivatos; l. NŐSTÉNY.

*NYŐSTÉNYSZER
(nőstény-szer) ösz. fn. Tájdivatosan am. asszonyi nép, fehér nép.

*NYÖSZ
nyögve kinyomuló torokhang, mely leginkább a disznónak hörögő, röfögő hangjához hasonlít, kivált midőn álmodik. Származékai: nyöszög, nyöszörg, nyöszörgés.

*NYÖSZÖG
(nyösz-ög) gyak. önh. m. nyöszögtem, ~tél, ~ött. Nyösz-nyöszféle torokhangon szól. Különösen mind erről, mind nyöszörög, nyökög, nyöfög szókról Szabó D. úgy értesít, hogy azokat a dunnogva (dunnyogva) siró gyermekről mondják. ,Nyöszög' alakjára nézve olyan mint a fogak közől kicsuszamodó nyelvhang: sziszeg, vagy a fog és orrhangokból vegyült szuszog.

*NYÖSZÖGÉS
(nyösz-ög-és) fn. tt. nyöszögés-t, tb. ~ěk, harm. szr. ~e. Nyösz-nyösz-féle hangokon szólás. V. ö. NYÖSZÖG.

*NYÖSZÖRGÉS
(nyösz-ör-ög-és) fn. tt. nyöszörgés-t, tb. ~ěk, harm. szr. ~e. Nyögő, nyöszögő hangon szólás. V. ö. NYÖSZÖRÖG.

*NYÖSZÖRÖG
(nyösz-ör-ög) gyak. önh. m. nyöszörög-tem, ~tél, v. nyöszörgöt-tem, ~öttél, ~ött, v. nyöszörg-tem, ~tél; par. ~j, v. nyöszörgj; htn. nyöszörög-ni, v. ~eni, v. nyöszörg-ni. ,Nyösz'-féle rekedt torokhangon nyögdel, mint a midőn valaki vagy valami alszik, vagy álmodik és száját zárva tartván csak úgy magában nyög valamit; kintól gyötretve is sokszor ily fájdalmas hangokat hallat a szenvedő emberi vagy oktalan állati lény. V. ö. NYÖSZÖG.

*NYÖVÉS
(nyö-v-és) fn. nyövés-t, tb. ~ěk. 1) l. NÖVÉS. 2) ,Nyövik' igétől am. kopás. 3) ,Nyő' v. ,nyü' átható, igétől am. koptatás (pl. a csizmáé); kitépés, kiszakgatás (pl. a kenderé).

*NYÖVIK
(nyöv-ik) k. m. nyőtt. Hordás, dörzsöles által kopik, nyúzódik. V. ö. NYŰ.

*NYU
elvont gyöke, nyújt, nyúl, nyúlik szóknak és származékaiknak.

*NYUG
elvont törzse nyugszik szónak és származékainak. Némely származékaiban tájdivatosan az u meg is nyujtatik, pl. nyúgalom, nyúgasztal stb. Újabb korban kezdék önálló főnévként is használni, körülbelül ,nyngalom' helyett; különösebben verselésben és zenében az idegen ,pausa' kifejezésére is; tt. nyugot. Egyébiránt eredetére nézve l. NYUGSZIK.

*NYUGÁGY
(nyug-ágy) ösz. fn. Pamlagféle készület, butor, melyen nem csak ülni, hanem hoszszant fekünni, nyugonni, heverni is lehet.

*NYUGÁLLAPOT
(nyug-állapot) ösz. fn. Állapot, midőn valaki bizonyos munkától, foglalatosságtól megszünik, midőn szokott működését félben hagyja, s kifáradt testi, lelki erejét nyugtatja, pihenteti. Különösen valamely hivatalnak, tisztségnek szünete. Nyugállapotba helyezni az elaggott tisztviselőket.

*NYUGALMAS
(nyug-al-om-as) mn. tt. nyugalmas-t, v. ~at, tb. ~ak. Se testi, se lelki erőt nem fárasztó, se kedélyt nem zavaró; munka, fáradság, gond nélküli; békés, csendes. Nyugalmas életet élni. Nyugalmas állapotba helyezni valakit. Nyugalmas falusi magány. l. NYUGALOM.

*NYUGALMASAN
(nyug-al-om-as-an) ih. Testi lelki erőnek megfeszítése, kedélynek háborgatása nélkül; békésen, csendesen; mást nem bántva. Magányában nyugalmasan él. Nyugalmasan viseli magát. A jó testvérek szép nyugalmasan laknak, élnek együtt.

*NYUGALMASSÁG
(nyug-al-om-as-ság) fn. tt. nyugalmasság-ot, harm. szr. ~a. Nyugalmas állapot, vagy tulajdonság. Hosszas szolgálat után nyugalmasságra vágyni. A magány nyugalmasságát nem cserélném föl a városi és hivatalnoki élet nyugtalanságával.

*NYUGALMAZ
(nyug-al-om-az) áth. m. nyugalmaz-tam, ~tál, ~ott, par. ~z. Szolgálatban, hivatalban működött személyt illető műkörétől fölment; ha egyszersmind eddigi szolgálata fejében bizonyos díjt, fizetést, tartást ad vagy rendel neki, akkor inkább nyugdíjaz szóval élünk. Polgári, katonai tiszteket hiv öreg szolgákat nyugalmazni.

*NYUGALMAZÁS
(nyug-al-om-az-ás) fn. tt. nyugalmazás-t, tb. ~ok, harm. szr. ~a. Cselekvés, mely által bizonyos szolgálatban, hivatalban volt személyt az illető úr, vagy felsőség nyugállapotba helyez. V. ö. NYUGALMAZ.

*NYUGALMAZOTT
(nyug-al-om-az-ott) mn. és fn. tt. nyugalmazott-at. Kit eddigi szolgálatától, hivatalától fölmentettek; s ha ez bizonyos díj megadása mellett történt, ekkor inkább nyugdíjazott. Nyugalmazott katonatiszt, polgári tisztviselő. V. ö. NYUGALMAZ.

*NYUGALOM, NYÚGALOM
(nyug-al-om) fn. tt. nyugalm-at, harm. szr. ~a. 1) Oly állapot, melyben valaki működni, testi, lelki erejét fárasztani megszünt. Erős munka után nyugalomnak adni magát. 2) Különösen: bizonyos szolgálattól, hivataltól menekült állapot. Az agg katonákat, tisztviselőket, nyugalomba helyezni. Nyugalomba vonulni. 3) Lelki, kedélyi állapot, midőn gonosz öntudat, vagy kedvetlen érzések, izgató vágyak nem háborgatnak valakit. Lelki nyugalom. Egész nyugalommal nézek jövőmnek elébe. Nyugalmát nem veszti. Ki nem lehet őt nyugalmából venni. Férfias nyugalommal bevárni és eltűrni a csapást. "Elménk s kedélyünk nyugalma a legfőbb, sőt az egyetlen boldogság, melyet a földön találhatunk." B. Eötvös J.
"Setét hajadnak árnyában nyugodtam,
S nyugalmam nem volt enyhe s békhozó."
Vörösmarty.
4) Állapot, midőn valakit külső bajok, alkalmatlanságok nem háborgatnak, midőn mások bántalmaitól menten békés életet él. Nyugalomra térni. Nyugalmát senki sem hábrítja. Már a régi halotti beszédben eléjön: "Es vezesse őt Paradicsom nyugolmabeli" (nyugalmába).

*NYUGALOMÉLVEZET
(nyugalom-élvezet) ösz. fn. Állapot, melyben valaki testileg s lelkileg békés életet él.

*NYUGASZT, NYÚGASZT
(nyug-asz-t) áth. m. nyugaszt-ott, par. nyugaszsz, htn. ~ni, v. ~ani. Azt eszközli, hogy valaki testi, vagy lelki fáradozás után megnyugodjék; vagy fölindult kedélye csendesedjék; félelme, bánata, haragja lecsillapodjék. Megtoldva: nyugasztal, mint: vigaszt vigasztal, maraszt marasztal, engeszt engesztel, melyekben a végképző némi nagyító, illetőleg gyakorlatos értelemmel bir. Mondják különösen jámbor kivánatképen a megholt emberekről. 1sten nyugaszsza őt. Másképen: nyugoszt, nyugosz.tal, v. régiesen nyugat, nyugot. Rokon hozzá a miveltető nyugtat.

*NYUGASZTAL, NYÚGASZTAL
(nyug-asz-t-al) gyak. áth. m. nyugasztal-t. A munkában elfáradtat, vagy fájdalmas kedélyüt folytonosan nyugtatja, szenvedéseitől mentegeti. Nyugasztalni a szomorodott szivüeket, a reményteleneket, a félékenyeket.
"Szulimán Harsánhoz már érkezett vala,
Harmad nap táborát ott megnyugasztalá."
Gr. Zrinyi Miklós.
Különösen mondják megholtakról. Isten nyugasztalja őt, igen jó ember volt. - Ezen igében az al képző folytonosságot, gyakorlatot jelent, mint a vigasztal, marasztal, engesztel, továbbá az álldogal, járdogal, iddogal, eddegel, mendegel stb. igékben.

*NYUGASZTALÁS, NYÚGASZTALÁS
(nyug-asz-t-al-ás) fn. tt. magasztalás-t, tb. ~ok, harm. szr. ~a. Cselekvés, mely által valakit nyugasztalunk. V. ö. NYUGASZTAL.

*NYUGASZTÁS, NYÚGASZTÁS
(nyug-asz-t-ás) fn. tt. nyugasztás-t, tb. ~ok. Cselekvés, mely által valakit nyugasztunk.

*NYUGAT (1)
NYÚGAT, (nyug-at) áth. m. nyugat-tam, ~tál, ~ott, par. nyugass. Nyugodni hagy, enged, vagy felháborodott, izgatott kedélyét csendesíti, csillapítja. Máskép: nyugot, pl. "Mikor hiveit elnyugotja Isten." (Pázmán Kal. 1012. l.). "De mikoron az kegyelmes Úristen meg akarta volna nyugotni az sok muka (munka) után ő hív szerelmes szolgáját." Carthausi névtelen.
..."Kitünik fekvése Omárnak,
Amint elfordúlva fejét karjára nyugatja."
Vörösmarty.
Ezen hajdan divatozott igealak helyett ma rendesen nyugaszt, v. nyugtat használtatik, valamint az elavúlt feket, alut, ét, it, ma már fektet, altat, etet v. étet, itat. Valamint pedig ezek gyökei: fek, al, ě; i; hasonlóan a nyugat törzse v. gyöke nyug; s a nyugat és nyugszik között oly viszony létezik, mint a fekszik és feket, alszik és alut, ěszik és ét, (honnan étő Szabó D. szerént am. étető), iszik és it (honnan Ököritó helységek neve Szatmárban és Közép-Szolnokban am. ököritató), haragszik és haragít, aggszik és aggít, melegszik és melegít, hidegszik és hidegít, vastagszik és vastagit között, t. i. a cselekvést jelentő formákban közös képző a tevésre mutató t.

*NYUGAT (2) v. NYUGOT
(nyug-at) fn. tt. nyugat-ot. 1) Nyugvó állapot, s tulajdonképen azon igenév, mely ezen értelemben személyragozva akként divatos, hogy a végtagban levő a v. o kiesik: nyugtom, nyugtod, nyugta.
"Nincs nyugtom, nincs békeségem,
Lelket alig vehetek."
Kisf S.
A tárgyeset is ez értelemben: nyugot.
"Hasztalan van olvasásom,
Nyugtot nem lelek."
Vörösmarty.
2) Átv. ért. az alkonyodó napnak, vagy más égi testeknek látszólagos lemenete a látkör alá, mintha nyugodni mennének, továbbá azon égtáj, melyen a nap bizonyos vidéken lakókra nézve letünik, napnyugat. "Mikor látandjátok a ködnek napnyugat felől költét." Müncheni codex. (Lukács XII.). Nyugtával kell dicsérni a napot. Szemközti ellentéte: kelet. (Km.). 3) Így neveztetik a földgömbnek azon félrésze is, mely a délvonal keletellenes oldalán túl fekszik, néha ,hon' szóval öszvetetten: nyugathon, miszerént Európa nagyobb része, t. i. a párisi délvonaltól mérve keleten, ellenben a nagy tenger, és Amérika nyugoton vagy napnyugoton fekszik. Egyébiránt viszonylagos jelentése van, pl. Magyarország Erdélyhez képest nyugatra, Ausztriához képest keletre fekszik. Ezen szónak gyöke az elavult nyug v. nyugik, melyből úgy lett nyugat, mint a vele viszonyban levő kel, száll, támad, enyész igékből kelet v. napkelet, napszállat, naptámadat, napenyészet. A ,nyugot' alak általánosb divatú; mint állapik igéből állapat helyett állapot.

*NYUGATFÉL
(nyugat-fél) ösz. fn. l. NYUGAT, (2), 3).

*NYUGATFÉLI
(nyugat-féli) ösz. mn. l. NYUGATI.

*NYUGATHON
(nyugat-hon) ösz. fn. l. NYUGAT, 3).

*NYUGATHONI
(nyugat-honi) ösz. mn. Nyugathon felé lakó, fekvő; ott termő; onnan eredő. Nyugathoni nemzetek, nyugathoni földrész. Nyugathoni növények, áruczikkek.

*NYUGATI
v. NYUGOTI, (nyug-at-i) mn. tt. nyugati-t, tb. ~ak. Nyugatra vonatkozó, avval viszonyban létező; napnyugat felé lakó, ott tenyésző, onnan eredő. Nyugati szél. Nyugati földrész, tartományok. Nyugati növények, termények, áruczikkek. V. ö. NYUGAT.

*NYUGATIAS
(nyug-at-i-as) mn. tt. nyugatias-t, v. ~at, tb. ~ak. A nyugati földrészen, v. tartományokban lakóknál szokásban levő. Ellentéte: keleties, délies, éjszakias.

*NYUGDÍJ
(nyug-díj) ösz. fn. Kiszolgált, vagy hivatalviselt személynek járó tartási díj, akár készpénzben, akár terményekben adva.

*NYUGDÍJALAP
(nyug-díj-alap) ösz. fn. Valamely alap (pénztőkében, kötelezvényekben stb.), melynek jövedelméből (kamataiból) az illetők nyugdíj fejében bizonyos évi járadékot húznak; vagy mely arra szolgál, s akként kezeltetik, hogy a szabályok szerént beálló esetben az illetők nyugdíjaikat kaphassák.

*NYUGDÍJAS
(nyug-díjas) ösz. mn. Nyugdíjjal ellátott. Nyugdíjas katonatiszt.

*NYUGDÍJAZ
(nyug-díjaz) ösz. áth. Nyugalomba helyez és nyugdíjjal ellát valakit. Az elöregedett, kiszolgált tisztviselőket nyugdíjazni.

*NYUGDÍJAZÁS
(nyug-díjazás) ösz. fn Díjjal ellátott nyugalmazás. V. ö. NYUGDÍJ.

*NYUGDÍJAZOTT
l. NYUGDÍJAS.

*NYUGDÍJÉLVEZET
(nyug-díj-élvezet) ösz. fn. Állapot, midőn valaki nyugdíji járadékát valósággal húzza.

*NYUGDÍJJÁRADÉK
(nyug-díj-járadék) ösz. fn. Évi vagy havi járadék, melyet vki valódi nyugdíj fejében kap.

*NYUGÉV
(nyug-év) ösz. fn. A régi hébereknél minden hetedik év, melyben a földeket parlagon vagyis nyugodni hagyták.

*NYUGHATATLAN, NYUGHATLAN
(nyug-hat-[at]lan) mn. tt. nyughatatlan-t, tb. ~ok. Kinek testi lelki szervezete, illetőleg kedélye oly izgékony, oly ingerlékeny, hogy a legcsekélyebb hatásra mozgásba kell jönnie, s nyugton, békén, veszteg maradni nem képes, milyenek általán a gyönge idegzetüek, a betegek stb. Innen átv. ért. nyughatatlan álom, fekvés, ülés, állás. Nevezetesen akaratra, és működési körre vonatkozólag am. igen tevékeny, szüntelen fáradozó, serény, a henyélést, veszteglést gyűlölő. Nyughatatlan gazda, kereskedő, katona. Továbbá: ki vágyait, indulatait zabolázni nem képes, ki másokat háborgatni szeret, kicsapongó. Nyughatatlan elme, békezavaró laktárs. Hasonértelmü a ,nyugtalan' szóval. Határozóként am. nyughatatlan módon vagy állapotban, nyughatatlanul.

*NYUGHATATLANÍT, NYUGHATLANÍT
(nyug-hat-[at]-lan-ít) áth. m. nyughatatlanít-ott; htn. ~ni, v. ~ani. Nyughatatlanná tesz, nyugodni nem enged. Az ellenséget nyughatatlanítni. l. NYUGTALANÍT.

*NYUGHATATLANKODIK, NYUGHATLANKODIK
(nyug-hat-[at]lan-kod-ik) l. NYUGTALANKODIK.

*NYUGHATATLANKODTAT, NYUGHATLANKODTAT
(nyug-hat-[at]lan-kod-tat) áth. m. nyughatatlankodtat-tam, ~tál, ~ott. l. NYUGHATATLANÍT.

*NYUGHATATLANSÁG, NYUGHATLANSÁG
(nyug-hat-[at]lan-ság) fn. tt. nyughatatlanság-ot, harm. szr. ~a. Nyughatatlan állapot, vagy tulajdonság. V. ö. NYUGHATATLAN. Nyughatatlanságban élni. Természete a nyughatatlanság. "Kinek nem ő felsége, sem mi, hanem a fejedelem az oka nyughatatlanságával." Gr. Eszterházy M. nádor a vármegyékhez 1644-ben.

*NYUGHATATLANUL, NYUGHATLANUL
(nyug-hat-[at]lan-ul) ih. Nyughatatlan módon; minden benyomásra fölingerülve; izegve mozogva; törekvéseiben, vágyaiban kicsapongólag; szünet, pihenés nélkül. V. ö. NYUGHATATLAN.

*NYUGHELY
(nyug-hely) ösz. fn. Oly hely, melyen nyugodni lehet, különösen: fekvésre, heverésre való hely; vagy oly lak, melyben valaki mások háborgatásától ment; továbbá az élet fáradalmaitól halál által megszabadultak helye: a sír; általában minden hely, mely nyugalmat ad, vagy látszik adni.
"Felrémülék irígylett nyughelyemből."
Vörösmarty.

*NYUGHÉTFŐ
(nyug-hét-fő) ösz. fn. Némely mesterembereknél, különösen szabóknál bevett szokás szerént vasárnap után a hétnek első napja, melyben dolgozni nem szoktak, minthogy vasárnapra, és vasárnapon is sokszor sürgős dolgokat kell végezniök. Az ily napot heverdelnap-nak is nevezik.

*NYUGIDŐ
(nyug-idő) ösz. fn. Általán, idő, mely alatt valaki a rendes munkától megszünik, hogy kinyugodja magát, vagy más szükségének eleget tegyen, péld. hogy egyék, alugyék. A nyugidő kezdetét és végét harangszó által tudatni a munkásokkal. Egy órai, félnapi, heti, hónapos nyugidő.

*NYUGÍV
(nyug-ív) ösz. fn. Az idegen "Pensionsbogen" értelmében am. papirív, vagy könyvecske, melybe a nyugdíjasok fölvett fizetését az illető pénztárnál időnként bejegyzik.

*NYUGJEL
(nyug-jel) ösz. fn. Irt, vagy nyomtatott beszédben fekvőleges vonás (-) valamely mondat után; máskép gondolatjel, melyet használunk, midőn vagy gondolatunkat egészen ki nem fejeztük, s az olvasót annak kiegészítésére figyelmeztetjük; pl. ha még egyszer rajta érlek, majd - -; vagy egymástól elszakgatott mondatrészek közötti zárjel gyanánt alkalmazzuk; vagy, midőn bizonyos szóra, vagy mondatra különös nyomatékot helyezünk.

*NYUGNAP
(nyug-nap) ösz. fn. Bizonyos nap, mely alatt valaki rendes munkálatát abban hagyja. Hetenként egy nyugnapja van. Isten a hetedik napot nyugnapul rendelte.

*NYUGODALMAS
(nyug-od-al-om-as) mn. tt. nyugodalmas-t, v. ~at, tb. ~ak. Nyugodalommal párosult; fáradság nélküli; csendet, békét nem zavaró; kedélyt nem háborgató. Nyugodalmas élet, lakhely. Nyugodalmas állapot. Rendesen egy értelemben vétetik vele a nyugalmas, de ezen és más rokonnemű szók között némi elemi különbség létezik. V. ö. NYUGODALOM.

*NYUGODALMASAN
(nyug-od-al-om-as-an) ih. Nyugodalmas módon; fáradságtól kipihenve; csendesen vesztegelve; kedélyben meg nem zavarva, föl nem indulva. Nyugodalmasan tölteni életét. Magát a viszontagságok között nyugodalmasan viselni. V. ö. NYUGODALMAS; NYUGODALOM.

*NYUGODALOM, NYÚGODALOM
(nyug-od-al-om) fn. tt. nyugodalm-at, harm. szr. ~a. 1) Állapot, melyben az van, ki munka, fáradság után testi, lelki erejét pihenteti. Dolog után édes a nyugodalom. (Km.).
"Tégedet a hajnal még alva hagy, a delelő nap
Alva talál; nyugodalmadból ragyogása nem ébreszt."
Vörösmarty (Mikes búja).
2) A kedélynek, s általán a lelki működésnek háborítlan állapota. Szívbeli, lelki nyugodalom. "A szerelem dárdája, szivemet általjárja, nincs nyugodalmam." (Népd.).
"Rózsám keze fejem alja,
Szíve szívem nyugodalma."
Vörösmarty.
Ezen igének törzsöke az átható nyugat, vagy nyugot, vagy a visszaható cselekvést jelentő nyugodik, s némileg különbözik tőle a nyugalom, minthogy ennek közvetlen gyöke az elavult egyszerü nyug önható, vagy nyugik, közép ige; ellenben előbb lett ebből nyugat v. nyugot, főnév, v. áth. és nyugodik k. ige; honnan azután nyugodalomra származott. A nyugalom tehát egyszerü pihenési állapotot jelent; ellenben a nyugodalom tartósabb vagy folytonosabb nyugvási állapotot látszik kifejezni. Így biralom és birodalom, uralom és uradalom is különbözik. Azonban nyugalom és nyugodalom szókat általános szokás szerént egy értelemben használják.

*NYUGODÁS, NYÚGODÁS
(nyug-od-ás) fn. tt. nyugodás-t, tb. ~ok. l. NYUGVÁS.

*NYUGODIK, NYÚGODIK
(nyug-od-ik) k. m. nyugod-tam, ~tál, ~t, v. ~ott. L. NYUGSZIK.

*NYUGODOTT, NYÚGODOTT
(nyug-od-ott) mn. tt. nyugodott-at. l. NYUGODT.
"Kis melle nem tud bánatot,
Fájdalma nincs, oly nyúgodott."
Vörösmarty.

*NYUGODT, NYÚGODT
(nyug-od-t) mn. tt. nyugodt-at. 1) Ami munkálkodni, mozogni megszünt, s az által új erőhöz jutott. A nyugodt munkások új erővel látnak dolgaikhoz. 2) Kedélyre vonatkozva am. nem ingerült, nem izgékony, nem hirtelenkedő. Nyugodt kedv, elme, sziv, lélek. Ngugodt lelkü. Nyugodt lélekkel türni a viszontagságokat. 3) Észt illetőleg am. higgadt. Nyugodt észszel megfontolni valamit. A d és t hangok szoros rokonsága miatt így is irják: nyugott.

*NYUGODTAN, NYÚGODTAN
(nyug-od-t-an) ih. 1) A testi fáradság után kipihenve, s új erőhöz jutva. 2) Kedélyre nézve, ingerültség nélkül, csendesen, békén. A sérelmet nyugodtan türni. 3) Higgadtan, komolyan megfontolva. Nyugodtan itélni, véleményt adni valamiről. V. ö. NYUGODT.

*NYUGODTSÁG
(nyug-od-t-ság) fn. tt. nyugodtság-ot, harm. szr. ~a. Nyugodt állapot vagy tulajdonság. V. ö. NYUGODT.

*NYUGOLM
a Bécsi codexben e helyett áll: nyugalom.

*NYUGOM
(nyug-om) fn. tt. nyugom-ot. A Nádor-codexben am. nyugodalom. "Mindőn éjjel nyugom nekil (nélkül) imádkozik vala." Ha mai időben e kinálkozó rövid szót valaki fölvenni akarná, helyesebben nyugam alakban kellene használnia, mint folyam, futam, hajlam, huzam, szólam stb.

*NYUGÓRA
(nyug-óra) ösz. fn. Egy órányi idő, a folyamatban levő munka között, mely arra való, hogy az illető munkás kipihenje magát, s más valamit végezhessen, péld. egyék. A munkásoknak reggelire, és ebédre engedett nyugóra.

*NYUGOSZIK
v. NYÚGOSZIK, l. NYUGSZIK.

*NYUGOSZT, NYUGOSZTAL
NYUGOSZTALÁS, l. NYUGASZT, NYUGASZTAL, NYUGASZTALÁS.

*NYUGOT (1)
(nyug-ot) áth. m. nyugot-tam, ~tál, ~ott, par. nyugoss. Szabó Dávidnál is am. nyugtat. Egyébiránt l. NYUGAT, áth.

*NYUGOT (2) l. NYUGAT
fn.

*NYUGOTT, NYUGOTTAN
l. NYUGOTTSÁG, l. NYUGODT, NYUGODTAN, NYUGODTSÁG.

*NYUGOVÁS, NYÚGOVÁS
(nyug-o-v-ás) fn. l. NYUGVÁS.

*NYUGPAD
(nyug-pad) ösz. fn. Hosszukás lóczaféle állvány, melyen kinyujtózkodva heverni lehet.

*NYUGPÉNZ
(nyug-pénz) ösz. fn. Szolgálattól vagy hivataltól fölmentett személynek pénzben kirendelt díja. Évi nyugpénze ezer forint. V. ö. NYUGDÍJ.

*NYUGPÉNZĚS
(nyug-pénzěs) ösz. mn. Ki egykoron viselt szolgálata, vagy hivatala fejében az illető urtól, vagy felsőségtől évről évre pénzbeli díjt kap. Nyugpénzes katonatisztek, tanárok, hivatalnokok.

*NYUGPÉNZI
(nyug-pénzi) ösz. mn. Nyugpénzt illető; nyugpénzt kezelő. Nyugpénzi intézet, hivatal.

*NYUGPONT
(nyug-pont) ösz. fn. 1) A munka folyamában, s mintegy vonalán azon pont, hol valaki ideiglenesen munkálni megszün. Különösen irásban a teljesen bevégzett mondat, vagy körmondat után álló jegypont. 2) Mostani ért. azon pont, melyen az emeltyűféle erőmű mozdulatlanul fekszik.

*NYUGSZAK
(nyug-szak) ösz. fn. Általán valaminek megszakasztott része, hol nyugodni lehet, vagy kell. Nyugszak az épületben, azon hely, hol a lépcsők között kisebb vagy nagyobb egyenes tér nyilik. Nyugszak a zenében, hol a hang folyása ideiglen megszünik. (Pausa).

*NYUGSZÉK
(nyug-szék) ösz. fn. Kényelmesebb nemü hátas, karos szék, zsellyeszék, melyen a testet kényelmesebben lehet nyugtatni.

*NYUGSZIK
(nyug-sz-ik v. nyug-osz-ik) k. Ragozva: nyugoszom, v. nyugszom, nyugoszol, v. nyugszol, nyugoszik, v. nyugszik, nyugoszunk, v. nyugszunk, nyugosztok, nyugosznak, v. nyugszanak; vagy ,nyugodik' után: nyugodtam, ~tál, ~ott; első mult: nyugovám, v. nyugvám; másod mult: nyugod-tam, ~tál, ~ott, v. nyugot-tam stb.; jövendő: nyugvandom, nyugvandol stb.; par. nyugodjál; részesülő: nyugvó, htn. nyugodni, v. nyugonni. 1) Fáradni, munkálkodni szűn, de főleg azon czélból, hogy dolgát új erővel folytassa. A mezei munkások közben-közben nyugosznak. Nagy fa árnyékában jobb nyugodni. (Km.). Nagy fáradság után kinyugodni magát. 2) Kedélye háborogni megszünik; ez értelemben különösen meg igekötővel divatos. Valamiben megnyugodni am. miatta többé nem aggódni, nem busúlni, nem törődni. Megnyugovék rajta, amit mondtam, azaz: ellenvetést nem tőn, nem kételkedék benne. Midőn a bibliában Istenről mondatik, hogy hetedik napon megnyugodott minden csinálmányától (Káldi), itt a megnyugszik latinos szóvonzattal van szerkesztve. 3) Emberről s más állatokról átv. ért. szólva am. alszik. Puha ágyban, mély álomban nyugszik. Éjfélkor történt, midőn már mindnyájan nyugszunk vala. Különösen alkalmaztatik halálra. Itt nyugszik az Úrban N. N. A hivek lelkei Isten irgalmasságából békeségben nyugodjanak. (Egyházi ima).
"Nyugodj tehát, áldott lélek, békeségedben."
Ányos.
4) Mondjuk képes beszédben lelketlen tárgyakról, midőn mozogni megszünnek. Nyugszik a szél, nyugosznak a tó hullámai, a falevelek. Lenyugszik a nap, midőn a látkör alá száll, mintha éjjeli fekvésre menne.
"A nyugvó nap máskor rózsaszín világa,
Mintha vért hintene a sík láthatárra."
Tompa Mihály.
Mint ezekből kitetszik, a nyugszik igében alapfogalom a mozgásnak, működő erőnek ideiglenes vagy végképen való szünete. Gyökhangra nézve legközelebb rokonai a nyulik, nyujt, nyujtózik. Ha tekintetbe azt veszszük, hogy mind a fáradt ember, mind a barom, midőn munkáját végezte, illetőleg nyugonni készül, testét nyujtogatni szereti, sőt földre heverve nyujtózkodni szokott: valószinűnek fog látszani, hogy a magyar a nyugvást a nyujtózkodással azonosította, tehát hogy a nyug és nyulik, nyujt, nyujtózik egy gyökről származott szók. És ekkor a nyu gyök, keményebben ejtve nu egy volna az odábbra, távolabbra biztató no! indulatszóval. Ha pedig azt veszszük, hogy a magát munka után kinyugvó ember vagy állat rendesen pihegni, fújni szokott: akkor a nyu gyököt vagy nyuog törzsöt kapcsolatba hozhatjuk a vékony hangu nyög, nyeg szóval, miszerént nyugonni annyit tenne, mint nyögni, nyegni, magát kinyögni t. i. a munka s fáradság után; így a pihen szó is viszonyban áll a piheg szóval.
A nyug szónak részint ősi régiségét, részint hangutánzó sajátságát bizonyítja a vele megegyező héber: nuakh (), arab: nákh, aram: nokh. Sínai nyelven: níng (quies, pax). Törökül pedig a rokon ujun-mak am. aludni, melyben szintén az erősebb lélekzés hangja rejlik.

*NYUGTA (1)
(nyug-t-a) birtokragos igenév; a többi személyragokkal: nyugtom, nyugtod, nyugtunk, nyugtotok, nyugtok. Am. nyugvási állapot, nyugodalom. Akit a gonosz lelkiösmeret furdal, se éjjel se nappal nincs nyugta. l. NYUGAT, (2).

*NYUGTA (2)
(nyug-t-a) fn. tt. nyugtát. Iromány, melyben valaki saját nevének aláirásával megisméri, hogy egy másik bizonyos tartozásának eleget tett, különösen, hogy valamit lefizetett, vagy megadott. Helyesen alkotott szó a régies nyugot v. nyugat törzsökből, melynek részesülője nyugotó, nyugtó, (t. i. iromány) módosítva nyugta. Másképen: nyugtatvány.

*NYUGTALAN
(nyug-talan) mn. tt. nyugtalan-t, tb. ~ok. Kinek nyugta nincsen, ki gyakori vagy folytonos izgásban, mozgásban van. Különösen testre vonatkozva am. feszelgő, hánykolódó, irgőforgó. Nyugtalan gyermek. Kedélyt, s általán lelket illetőleg am. izgatott kedélyü; vágyaitól, indulataitól háborgatott; elméjét szüntelen ide-oda futtató; mások nyugalmát zavaró, háborító. Nyugtalan indulatu, elméjü ember. Nyugtalan élet. Nyugtalan laktárs, polgárok. V. ö. NYUGHATATLAN. Határozóként am. nyugtalanul.

*NYUGTALANÍT, NYUGTALANIT
(nyug-talan-ít) áth. m. nyugtalanít-ott, par. ~s, htn. ~ni, v. ~ani. Nyugtalanná tesz; háborít; kedélyt izgat; mást békében nem hagy. Zajongással az alvókat, ijesztgetésekkel a jó reményüeket nem kell nyugtalanítani. Az előőrsök portyázásai nyugtalanítják az ellentábort. V. ö. NYUGTALAN.

*NYUGTALANÍTÁS, NYUGTALANITÁS
(nyug-talan-ít-ás) fn. tt. nyugtalanítás-t, tb. ~ok, harm. szr. ~a. Cselekvés, mely által valaki vagy valami nyugtalanná tétetik; háborgatás; kedélyzavarás; vágyak, indulatok, félelem gerjesztése stb.

*NYUGTALANKODÁS
(nyug-ta-lan-kod-ás) fn. tt. nyugtalankodás-t, tb. ~ok, harm. szr. ~a. Állapot, midőn valaki, vagy valami nyugtalankodik; folytonos vagy gyakori kedélyháborgás; vágyaktól, indulatoktól eredő hánykodás. Betegek, félők, ellenséges felek nyugtalankodása. V. ö. NYUGTALANKODIK.

*NYUGTALANKODIK
(nyug-ta-lan-kod-ik) k. m. nyugtalankod-tam, ~tál, ~ott. Folytonos, vagy gyakori nyugtalan állapotban van; feszeleg, testileg lelkileg izegmozog, háborog; vágyaitól, indulataitól hányódik, vetődik; mások nyugalmat, békés, csendes állapotát háborgatja. A szenvedők, betegek, a sokáig várakozók, a félékenyek, a házsártosok nyugtalankodni szoktak. Ne nyugtalankodjál, hanem várd békével, minek jönnie kell V. ö. NYUGTALAN.

*NYUGTALANSÁG
(nyug-ta-lan-ság) fn. tt. nyugtalanság-ot, harm. szr. ~a. Nyugtalan állapot, vagy tulajdonság. Jövője miatt nagy nyugtalanságban van. Betegek, félékenyek nyugtalansága. V. ö. NYUGTALAN.

*NYUGTALANUL
(nyug-ta-lan-ul) ih. Nyugtalan módon; szüntelenül mozogva; háborodott, izgatott kedélylyel; vágyaktól, indulatoktól űzve. Nyugtalanul alunni. Nyugtalanul várni a kétes jövendőt. V. ö. NYUGTALAN.

*NYUGTAT
(nyug-tat) áth. m. nyugtat-tam, ~tál, ~ott, par. nyugtass. 1) Valakit, vagy valamit a munkától, fáradalomtól megszüntet, hogy ismét új erőre kapjon. Nyugtatni a munkásokat, a vonó barmot. Testét kényelmes pamlagon nyugtatja. Egyik fogatú lovait nyugtatja, a másik fogaton dolgozik. Karját másnak vállára nyugtatja, pihenés végett rá fekteti. 2) A háborodott kedélyűt, szóval vagy tettel lecsendesíti; a kedvetlen érzés helyett ellenkezőt támaszt benne; reménynyel, jóval biztat. A gyermeke végett aggódó anyát nyugtatni. 3) Bizonyos szerkezetü iromány által bizonyságot ad valakinek, hogy ez tartozásának eleget tett, különösen, hogy adósságát lefizette, megadta.

*NYUGTATÁS
(nyug-tat-ás) fn tt. nyugtatás-t, tb. ~ok, harm. szr. ~a. A munkától, fáradalomtól szüntetés. Lecsendesítés. V. ö. NYUGTAT.

*NYUGTATÓ
(nyug-tat-ó) mn. és fn. tt. nyugtató-t. Aki vagy, ami nyugtat, akár testi fáradságra, akár kedélyi háborgásra vonatkozólag. Munkásait nyugtató gazda. Lovait nyugtató kocsis. Félénket nyugtató szavak. Főnevül használva jelent személyt, ki iromány által bizonyítványt ad bizonyos tartozásnak megtörtént lefizetéséről, továbbá, magát az ide vonatkozó irományt, mely máskép: nyugta, v. nyugtatvány.

*NYUGTATÓ LEVÉL
l. NYUGTA, (2).

*NYUGTATVÁNY
(nyug-tat-vány) fn. Lásd NYUGTA, (2).

*NYUGTATVÁNYOZ
(nyug-tat-vány-oz) áth. m. nyugtatványoz-tam, ~tál, ~ott, par. ~z. Bizonyos tartozásnak megadását, lefizetését, úgynevezett nyugta, vagy nyugtatvány által bizonyítja. V. ö. NYUGTA.

*NYUGTATVÁNYUL
(nyug-tat-vány-ul) ih. Arra szolgálólag, hogy a kifizetést, vagy másképeni kielégítést bizonyítsa. A váltóknál divatos idegen ,per acquit' magyarítása.

*NYUGTÉR
(nyug-tér) ösz. fn. Az emeletes épületekben tér vagy folyosó a lépcsők fordulatai között; máskép: nyugszak.

*NYUGTON
(nyug-t-on) ih. Nyugodva; csendesen, békével; nem háborogva; nyugott kedélylyel. Nyugton ülni, fekünni, lenni, maradni. Párosulhat a törzsigével is: nyugton nyugszik am. folyton, végképen nyugszik. Ilyenek: menten megy, jöttön jön, folyton foly stb. Ezen és hasonló határozóktól elvont hasonlatból kitünik, hogy a nyugton gyöke az elavult nyug v. nyugik ige, melynek multja volna: nyugtam, nyugtál.

*NYUGVÁS
(nyug-v-ás) fn. tt. nyugvás-t, tb. ~ok, harm. szr. ~a. Cselekvő állapot, midőn valaki, vagy valami nyugszik; különösen: fekvés, heverés; veszteglés. E szóban a középképző v átalakult sz, v. d, mintha volna nyugoszás, nyugszás, ilyenek: fekvés; alvás, evés, ivás, cselekvés, törekvés, és több rokon középképzőjü igék. Hajdan létezhetett az egyszerű nyug gyöktől nyugás is, melynek megfelel a nyugat, mint volt alás (dormitio), ,alvás' helyett.

*NYUGVÓ
(nyug-v-ó) mn. és fn. 1) Aki, vagy ami nyugszik. 2) Különösebben katonáknál estei jeladás a végett, hogy szokott éjjeli szállásukra menjenek. (Zapfenstreich). Nyugvóra, v. nyugvót dobolni.

*NYUJT
v. NYÚJT, (nyu-lt) áth. m. nyujt-ott, par. ~s, htn. ~ni, v. ~ani. 1) Valamely többé vagy kevesbbé szilárd, de szivos, és rugalmas testet meghúz, vagy szétnyom, vagy kifeszít, s ez által terjedelmét nagyobbá, nevezetesen hoszszabbá, vagy szélesebbé teszi. Húzás által megnyujtani a húrokat, a bőrt, az öszvezsugorodott vásznat. Nyomva, nyomkodva megnyujtani a tésztát, a viaszt. Fogóval megnyújtani a drótot. Pőrölylyel nyujtani a tüzes vasat. A nyakat, a karokat, a nyelvet, a lábakat az illető inak megfeszítése által kinyujtani. Innen alkalmazott ért. am. kinyujtott kézzel valamit adni, általadni. Pénzt, alamizsnát nyújtani a szegénynek. Bort, ételt nyujtani a vendégnek. Az ablakon kinyujtani, benyujtani, magasra felnyujtani, fölülről lenyujtani valamit. Tréfás gúnynyal, megnyujtani valakit am. a deresre fektetni, vagy tetőtől talpig megpuhogatni. 2) Átv. valamit továbbra halaszt, vontat, tehát mintegy megnyujtja, meghúzza az időt. Nyujtja a pört. A határidőt ismét néhány nappal megnyujtani. 3) Hangejtésre és beszédre vonatkozva am. a hangokat, és szókat vontatva ejti; a beszédet hosszítja. A hosszu hangzókat meg kell nyújtani. A tiszamellékiek jobban nyujtanak némely szókat, mint a dunavidékiek. Igen nyujtva (hosszasan) beszélett. Ha szónokol, órákig nyujtja a beszédet.
A régieknél, igen gyakran nyojt, mint a fujt maiglan is fojt. Gyöke az elvont nyu, vagy nyo, keményen nu, vagy no, melyből egyfelül átható nyuít (= nyu-ít v. nyo-ít), másfelül önh. nyúl (= nyu-úl v. nyo-úl) és k. nyúlik származtak. E két ige oly viszonyban áll mind elemzésileg, mind értelmileg egymáshoz, mint: gyújt gyúl; fújt fúl; fűt fül; hűt hűl; süt sűl; döjt dől; továbbá: tanít tanúl; lódít lódúl; szűkít szűkűl, stb.; ik középigés képzővel: fejt fejlik; rejt rejlik; nyit nyilik; bujt bujik. Ide tartoznak, melyeknek megfelelő önhatóik nincsenek, de valószinüleg voltak, ú. m, ajt, szít, tát, olt, ölt, sejt. Mindezekben egyfelől a t képző jelent olyanná tevést; az l pedig olyanná levést, milyen az illető gyök: tehát a nyujt is am. nyu-vá v. nyo-vá tesz valamit. Alapfogalom benne azon távolodás, midőn valamely testnek tömegesített részei bizonyos erőszak következtében előbbi helyzetpontjaikat oda hagyják, s mintegy tovább mennek, mozdulnak. Ennél fogva a nyu, v. nyo gyökkel legközelebb rokon a nyom, s alapértelemben egy azon indulatszó: no! mely által valakit tovább menésre, haladásra izgatunk, nógatunk, mi szerént nyojt am. no-it. Így lett a haj! indulatszóból hajt, pl. ökröket hajt, azaz: haj haj! szóval tovább menni sürget, melytől különbözik a görbítést jelentő hajt, minthogy ennek gyöke a gaj és kaj görbére vonatkozó gyökökkel azonos. Így lett a su hangból su-it, sujt. - A nyujt és nyúlik igékkel alapfogalomban egyezik nyúz; továbbá; az állatok haskérgét jelentő nyúl, és a nyúl állat neve is, melyeket láss saját rovataik alatt.
A magyarnak e szót illető észjárásához hasonlót más nyelvekben is feltalálunk, pl. a latinoknál a tendo am. nyujtok; és valahová megyek, távozom.

*NYUJTÁS
(nyu-ít-ás) fn. tt. nyujtás-t, tb. ~ok, harm. szr. ~a. Cselekvés, mely által valamely testet nyujtunk. Kéznyujtás, nyaknyujtás, lábnyujtás. Átv. értelemben halasztás, időnek hosszabbítása. V. ö. NYUJT.

*NYUJTÉKONY
(nyu-ít-ék-ony) mn. tt. nyujtékony-t, v. ~at, tb. ~ak. Amit belső természeténél fogva nyujtani lehet, milyenek a szivos, inas, ideges, rugalmas testek; ellentéte: mereven, törékeny. Az érczek nyujtékony testek. Az arany igen, nyujtékony. V. ö. NYUJT. Különbözik: nyulékony.

*NYUJTÉKONYSÁG
(nyu-ít-ék-ony-ság) fn. tt. nyujtékonyság-ot, harm. szr. ~a. Bizonyos testek tulajdonsága, melynél fogva húzás, nyomás, ütés, feszítés által terjedelmök növekedhetik, illetőleg tömegesített részeik szétterjedhetnek. Húrok, bőrök, arany nyújtékonysága.

*NYUJTHATÓ
(nyu-ít-hat-ó) mn. tt. nyujtható-t. Ami a nyomó, húzó, feszítő erőnek enged, s ennél fogva terjedelmesbbé tehető. Különbözik tőle nyujtékony, hogy ez általán képességre vonatkozik, amaz pedig az illető képesség alkalmazását foglalja magában, miért lehet valami nyujtékony, és még sem nyujtható némely körülményben, péld. az ép ember kara nyujtékony, de ha lekötik, nem nyujtható; a vas is nyujtékony, de pusztán kéz által aligha kinyujtható.

*NYUJTHATÓSÁG
(nyu-ít-hat-ó-ság) fn. tt. nyujthatóság-ot, harm. szr. ~a. Tulajdonsága valamely testnek, melynél fogva azt nyujtani lehet. l. NYUJTHATÓ.

*NYUJTÓ
(nyu-ít-ó) mn. és fn. tt. nyujtót. 1) Aki, vagy ami nyujt. 2) Bizonyos eszközök neve, melyek által némely testek terjedelmét, szélét hoszszát nagyítani lehet, péld. konyhai fa hengerke, sodrófa, melylyel a tésztát nyujtják, különösen laskanyujtó. Szekérben nyujtónak mondják azon rudat, mely az első tengelytől a hátulsóig nyulik, ezeket egybefoglalja s igy az egész szekeret öszvetartja. A lőcs ha görbe nem volna, nyujtó lehetne. (Km.).

*NYÚJTÓD
KIS~, NAGY~, erdélyi faluk Kézdi sz.; helyr. Nyújtód-ra, ~on, ~ról.

*NYUJTÓDESZKA
(nyujtó-deszka) ösz. fn. Simára gyalult konyhai deszka, melyen a meggyurt tésztát sodrófával nyomkodva kinyujtják.

*NYUJTÓFA
(nyujtó-fa) ösz. fn. Konyhai eszköz, sodrófa, melylyel a tésztát laposra nyomkodják; laskanyujtó.

*NYUJTOGAT
(nyu-ít-og-at) gyak. áth. m. nyujtogat-tam, ~tál, ~ott, par. nyujtogass. Gyakran, vagy folytonosan nyujt valamit; nevezetesen: kihúzogat, szétnyomogat, kiterjesztget; adogat. Nyujtogatni a csávából kivett bőröket. Tésztát nyujtogatni. Kezet, kart, lábakat, nyakat nyujtogatni. A kőmivesnek téglát nyujtogatni. V. ö. NYUJT.

*NYUJTOGATÁS
(nyu-ít-og-at-ás) fn. tt. nyujtogatás-t, tb. ~ok, harm. szr. ~a. Cselekvés, mely által nyujtogatunk valamit. Bőrök, hegedűhúrok, vásznak, karok, lábak uyujtogatása. Ételek, italok nyujtogatása. V. ö. NYUJTOGAT.

*NYUJTÓHENGĚR
(nyujtó-hengěr) ösz. fn. Általán henger, melynek forgatása által valamely szilárd testet nyujtogatnak, péld. a pénzverő házakban, melylyel az ezüstrudakat nyujtják.

*NYUJTÓKALAPÁCS
(nyujtó-kalapács) ösz. fn. Kalapács, illetőleg pőröly, melylyel a tüzes vasat hosszabbra, szélesebbre verik.

*NYUJTÓMIV
(nyujtó-miv) ösz. fn. Készület, melylyel valamit nyujtanak, pl. két ellenkező irányban forgó, s egymást dörzsölő henger, melyek között a tömör vasat, ezüstöt stb. kinyujtják.

*NYUJTÓPAD
(nyujtó-pad) ösz. fn. Általán pad, melyen valamit kinyujtanak, péld. a halottat, a felbonczolni való holttestet. Különösen a régiek kínpadja, melyre a vádlottat fektették, hogy testét csigázzák, tagjait nyujtogassák.

*NYUJTÓPŐRÖLY
(nyujtó-pőröly) ösz. fn. Pőröly a hámorokban és kovácsmühelyekben, melylyel a vasat kinyujtják. V. ö. PŐRÖLY.

*NYUJTÓRÚD
(nyujtó-rúd) ösz. fn. l. NYUJTÓ, 2).

*NYUJTÓSZUROK
(nyujtó-szurok) ösz. fn. Szurokdarab az arany- és ezüstmiveseknél, melyen az aranyat és ezüstöt nyujtják.

*NYUJTÓVAS
(nyujtó-vas) ösz. fn. Eszköz vasból, melylyel bizonyos testeket kinyujtanak, péld. a szűcsök nyujtóvasa, melylyel a juhbőröket kifeszítik.

*NYUJTÓZÁS
(nyu-ít-óz-ás) fn. tt. nyujtózás-t, tb. ~ok, harm. szr. ~a. Állapot, midőn az ember, vagy más állat nyujtózik. Sok ülés után jól esik a nyujtózás. V. ö. NYUJTÓZIK.

*NYÚJTÓZIK, NYUJTÓZIK
(nyu-ít-ó-z-ik) belsz. m. nyujtóz-tam, ~tál, ~ott, par. nyujtózzál. Mondják emberről, v. más állatról, midőn inait, tagjait kifeszíti, s általán egész testét mintegy hosszabbá teszi. Ágyban, pamlagon, padon nyujtózni. Hosszu ülés, fáradság után nyujtózni. Csömörbajtól, vagy más betegségtől nyujtózni. Addig nyujtózzál, meddig a takaród ér. (Km.). Nyujtózva nem keresik a kenyeret. (Km.).

*NYUJTÓZKODÁS
(nyu-ít-ó-z-kod-ás) fn. tt. nyujtózkodás-t, tb. ~ok, harm. szr. ~a. Embernek, vagy más állatnak azon mozgása, midőn tartósan, vagy gyakran, vagy folytonosan nyujtózik. A csömör nyujtózkodás által jelenkezik. V. ö. NYUJTÓZIK, NYUJTÓZKODIK.

*NYUJTÓZKODIK
(nyu-ít-ó-z-kod-ik) gyak. belsz. m. nyujtózkod-tam, ~tál, ~ott. Folytonosan, vagy tartósan nyujtózik. Ezen igében a gyakorlat, vagy sokaság fogalma is benfoglaltatik, melyet a középképző k, mint átalakult gyakorlatos g fejez ki.

*NYUJTÓZTAT
(nyu-ít-ó-z-tat) áth. m. nyujtóztat-tam, ~tál, ~ott, par. nyujtóztass. Azt eszközli, hogy az állati test nyujtózzék. Különösen am. az állatot, vagy hulláját egész hosszában fekteti, Innen kinyujtóztattak valakit, am. halotti ágyra fektették.

*NYUJTÓZTATÁS
(nyu-ít-ó-z-tat-ás) fn. tt. nyújtóztatás-t, tb. ~ok, harm. szr. ~a. Cselekvés, mely által valakit, vagy valamit nyujtóztatnak. V. ö. NYUJTÓZTAT.

*NYUJTVÁNY
(nyu-ít-va-any) fn. tt. nyujtvány t, tb. ~ok, harm. szr. ~a. 1) Azon dolog, melyet valaki másnak általnyújt, általad. Máskép: nyujtovány.
"Mert gyalázatos kéz nyujtoványa,
Melyben koczka forg és bűn leánya."
Czuczor. (Remete Péter).
2) l. NYULVÁNY.

*NYÚKA
a palóczoknál am. nyúlka vagyis nyúlacska.

*NYÚL (1)
NYUL, (nyu-ul) önh. m. nyúl-t. Közelítő ragu névvel am. kezét valami után kiterjeszti, hogy megfogja. Kenyérhez, palaczkhoz nyúlni. Ne nyúlj hozzám. Igen lágyan nyúl hozzá. Szegény ember nem nagy úr, amije van ahhoz nyúl. (Km.). Bele nyúlni a zsákba, zsebbe, am. kezét beletenni. Lenyúlni az ablakból. Kinyúlni az ajtón. A földre lenyúl, hogy valamit fölvegyen. Nyulj alább, belebb, kilebb. Elemzésére és alapértelmére nézve l. NYUJT alatt.

*NYÚL (2)
NYUL, fn. tt. nyúl-at, harm. szr. ~a, v. ~ja. Kicsinyezve: nyulacska, palóczosan nyulka, nyúka, baranyaiasan: nyuszka. 1) A kérődzők neme alá tartozó emlős állat, mely a mezőkön és erdőkben vadon él, s különösen igen nagy félénkségéről és gyors futásáról isméretes; fülei és csánkjai aránylag hosszúk, farka pedig igen rövid; felső ajaka hasított, szemei, melyeket álmában is nyitva tart, előre dőlők. Szelid fajának neve: házi nyúl, v. tengeri nyúl. Közmondások: Aki két nyúlat űz, egyiket sem éri; vagy: aki két nyúlat hajt, egyet se fog. Hamar cselt vet az öreg nyúl. Hol a nyúl fölnevekedik, ott szeret inkább lakni. Nem azé a nyúl, aki kergeti, hanem aki megfogja. Véletlen bokorban gyakran nyúl fekszik. Hosszú, mint a nyúl farka. Nyúlat fogathatsz vele, azaz: bármire ráveheted. Kiugrasztani a nyúlat a bokorból am. jó helyen kutatni valamit. Félékenységére vonatkoznak ezen kifejezések, és közmondások: nyúlszivü, nyúlember, nyúlvitéz; fél, mint a nyúl; ébren v. félszemre alszik, mint a nyúl; futására emlékeztetnek: kicsiny a nyúl, de mégis megfuttatja az agarat; kiugratták a nyúlat a bokorból; fut, mint a nyúl. 2) Az állatok haskérge, különösen a disznóké. Kivágni a disznó nyulát; tájdivatosan: nyúját.
A hellen lagwV, a latin lepus, s a német Hase szókban a futás alapfogalma rejlik; a tót zajácz körülbelül am. nyivákoló, tehát siró hangjáról vette nevezetét. Nyelvalkotó őseink valószinüleg ezen állatnak nyulánk, karcsu testalkatát, vagy a futásban testének előrenyúlását vették különös tekintetbe, s nevét a nyúl, nyúlik igével azonosították. Egyébiránt, hogy e szóban a továbbhaladás alapfogalma is rejlik, erről l. NYUJT. Ezen elemzéssel öszvevág a nyúl főnévnek második jelentése, melynél fogva haskérget is jelent, melynek természete a nyulósság. Mellékfogalomban megegyezik vele a múl ige, melynek a régi nyelvemlékek szerént eredeti jelentése elmegy, eltávozik (praeterit). V. ö. MÚL.

*NYÚL (3)
NYUL, KIS~, NAGY~ KÁPTALAN~, faluk Győr m.; helyr. Nyúl-ra, ~on, ~ról.

*NYÚLACSKA, NYULACSKA
(nyúl-acs-ka) kics. fn. tt. nyúlacská-t. Kicsi nyúl, nyúlfi.

*NYÚLADOZIK
(nyu-ul-ad-oz-ik) k. m. nyúladoz-tam, ~tál, ~ott. Egymás után többször nyúlik.

*NYÚLAJAK
(nyúl-ajak) ösz. fn. 1) A nyúl nevü állatnak szájnyilása. 2) Olyan hasított ajak, milyen a nyúlé, péld. kinek felső ajkát fölmetszik, annak nyúlajka van.

*NYÚLAJKÚ, NYÚLAJKU
(nyúl-ajkú) ösz. mn. Kinek felső ajka hasított, metszett, mint a nyúlé.

*NYÚLALOM
(nyúl-alom) ösz. fn. A nyúlnak rendes fekhelye, különösen fészke, hol elleni szokott.

*NYÚLÁNK, NYULÁNK
(nyu-ul-ánk) mn. tt. nyulánk-ot. Mondják oly testről, termetről, mely karcsu, mely könnyen nyulik, s ezen tulajdonságánál fogva valóban hosszura, vagy magasra nőtt, de egyszersmind megvékonyodott. Nyulánk termetü legény, leány. Ellentétei: zömök, tömpe, vastag. Leginkább megegyezik vele a nyulékony, mert mindkettőben alapfogalom a nyulásra hajlandó képesség, vagyis azon tulajdonság, melynél fogva valami folytonosan ki van nyújtva, vagy kinyujtható. Ezen alapfogalmat a gyakorlatos jelentésü k képző fejezi ki, s nyulánk eredetileg, elemezve am. nyulók vagy nyulék, melyből hangrend szerént lett nyulák, s n közbevetéssel nyulánk. A nyulék törzsöke t. i. nyul-é am. nyuló, mert nyelvünkben a részesülőnek ó ő hangzója többször é-re alakul által, s innen elemzendők az ámé, bámé, karé, taré, csaté, málé, s több mások. Képzésre rokonai: nyalánk (nyalék), vagy nyalók, azaz: nyalékony; falánk (falék, v. falók), falékony; falánk, azaz: furánk, mert alapértelme furás; szulák, azaz: szurák (aculeus), mert szurékony. A k végképző hasonlólag a tulajdonságnak sokaságát jelenti ezekben: pofók, szemők, csombók, pirók stb. V. ö. ~ÁNK.

*NYÚLÁNKOL, NYULÁNKOL
(nyu-ul-ánk-ol) önh. m. nyulánkol-t. A székelyeknél am. lassan (mintegy hosszúra nyúlva) dolgozik.

*NYÚLÁNKOLÁS, NYULÁNKOLÁS
(nyu-ul-ánk-ol-ás) fn. tt. nyulánkolás-t, tb. ~ok. Lassú dolgozás. V. ö. NYULÁNKOL.

*NYÚLÁNKSÁG, NYULÁNKSÁG
(nyu-ul-ánk-ság) fn. tt. nyulánkság-ot, harm. szr. ~a. Testalkatnak, termetnek tulajdonsága, midőn nyulánk. V. ö. NYULÁNK.

*NYÚLÁNKUL, NYULÁNKUL
(nyu-ul-ánk-ul) ih. Nyulánk módon.

*NYÚLAPRÓLÉK
(nyúl-aprólék) ösz. fn. Az ételül készített nyúlnak végtagjai és ennivaló belső részei, zsigerei. Savanyú lével, galuskával készített nyúlaprólék.

*NYÚLÁR
v. NYULÁR, (nyu-ul-ár) fn. tt. nyulár-t, tb. ~ok. l. NYÚLÁRNYÉK.

*NYÚLÁRNYÉK, NYULÁRNYÉK
(nyúl-árnyék) ösz. fn. 1) A nyúl nevü vadnak árnyéka. 2) Növénynem a hathímesek seregéből és egyanyások rendéből; csészéje nincs; bokrétája hat hasábu; bogyója három rekeszü. (Asparagas). Legnevezetesb faja: spárga nyulárnyék (asparagus officinalis); máskép újabb szóval: csirág, a népnyelvben: lófark, v. lófarkfű és klárisfű. Nevét vagy onnan vette, hogy árnyékában a nyúlak heverni szeretnek; vagy pedig felnyuló tulajdonságától, eredetileg: nyúlár volt, (innen népnyelven lófark-nak is hivják), mely a közbeszédben nyúlárnyék-ra ferdíttetett.

*NYÚLAS (1)
NYULAS, (nyúl-as) mn. tt. nyúlas-t, v. ~at, tb. ~ak. Nyúlakkal bővelkedő, hol nyúlak laknak. Nyúlas pagony, mezőség. Vannak ily nevü helységek is. Átv. ért. Balaton mellékén am. nyúlszivü.

*NYÚLAS (2)
NYULAS, falu Mosony m.; KIS~, NAGY~, erdélyi faluk Kolos m.; helyr. Nyúlas-ra, ~on, ~ról.

*NYÚLÁS, NYULÁS
(nyu-ul-ás) fn. tt. nyúlás-t, tb. ~ok, harm. szr. ~a. 1) A kéznek valami után kiterjesztése. 2) Valamely testnek nyomás, húzás, feszítés általi meghosszabbulása, kiterjedése.

*NYÚLÁSZ (1)
NYULÁSZ, (nyul-ász) önh. m. nyulász-tam, ~tál, ~ott, par. nyulászsz. Tőrrel, puskával, vagy agarakkal nyúlakra vadász. Lóháton agarakkal nyulászni.

*NYÚLÁSZ (2)
NYULÁSZ, (nyúl-ász) fn. tt. nyulász-t, tb. ~ok, harm. szr. ~a. Személy, ki nyulakat vadász.

*NYÚLÁSZAT, NYULÁSZAT
(nyúl-ász-at) fn. tt. nyulászat-ot, harm. szr. ~a. A vadászatnak azon különös neme, midőn valaki nyulak lövésével, vagy fogatásával foglalkodik. Az évnek bizonyos szakában tilos a nyulászat.

*NYÚLBÉLLÉS
(nyúl-béllés) ösz. fn. Ruhabéllés kikészített nyúlbőrből.

*NYÚLBŐR
(nyúl-bőr) ösz. fn. A nyúl nevü vadnak akár nyers, akár kikészített bőre.

*NYÚLCSAPA
(nyúl-csapa) ösz. fn. Nyomok azon helyeken, hol a nyulak járni szoktak. A szántott földön, hóban hamar észrevenni a nyulcsapát. A jó vadászeb legott megszagolja a nyulcsapát.

*NYÚLCSAPÁS
(nyúl-csapás) ösz. fn. Lásd NYÚLCSAPA és V. ö. CSAPÁS.

*NYÚLCSÜD
(nyúl-csűd) ösz. fn. A nyúlnak csánkja, csülke, vagyis hátulsó lábszárcsontja. V. ö. CSŰD.

*NYÚLCZIMER
(nyúl-czimer) ösz. fn. 1) A nyúlnak czombja. 2) Czimerül festett, vagy faragott nyúlkép.

*NYÚLDERÉK
(nyúl-derék) ösz. fn. A nyúl nevü állat dereka, különösen ételül elkészített állapotban.

*NYÚLÉKONY, NYULÉKONY
(nyu-ul-é-k-ony) mn. tt. nyulékony-t, v. ~at, tb. ~ak. Ami természeti minemüségénél fogva könnyen nyúlik. A tészta minél finomabb lisztből van, annál nyulékonyabb. Az állati belek, bélhúrok nyulékony testek. E szóban, valamint a rokon képzőjükben az ékony, (ékěny) hajlamot, képességet jelent a gyökszó alapértelmének gyakorlatára, pl. hajlékony, ami könnyen hajlik; kártékony, aki kárt szokott, szeret tenni; mulékony, ami természeténél fogva mulandó stb.

*NYÚLÉKONYAN, NYÚLÉKONYAN
(nyu-ul-ék-ony-an) ih. Nyulékony állapotban.

*NYÚLÉKONYSÁG, NYULÉKONYSÁG
(nyu-ul-ék-ony-ság) fn. tt. nyulékonyság-ot, harm. szr. ~a. Tulajdonsága valamely testnek, melynél fogva könynyen nyúlik. V. ö. NYÚLÉKONY.

*NYÚLFALU
falu Vas m.; helyr. ~falu-ba, ~ban, ~ból.

*NYÚLFARK
(nyúl-fark) ösz. fn. 1) A nyúlnak farka. Közmondásokban igen rövidet jelent a maga nemében. 2) A háromhímesek seregéből és kétanyások rendéből való növénynem; csészéje egy virágu, két polyváju; bokrétája két ondóju; virágzása füzéres szabásu. (Lagurus).

*NYÚLFEK
(nyúl-fek) ösz. fn. Hely, melyen a nyúl fekszik, vagy fekünni szokott, valamint a fekvő nyúlnak hátrahagyott nyoma.

*NYÚLFEKVÉS
(nyúl-fekvés) ösz. fn. Lásd NYÚLFEK.

*NYÚLFI
(nyúl-fi) ösz. fn. A nyúl nevü állatnak magzata. Átv. gúnyos ért. félékeny, oly vitéz, kinek bátorsága a lábába száll. Ti nyúlfiak, hová futtok?

*NYÚLFŰ
(nyúl-fű) ösz. fn. Tájdivatos nyelven a csakkör (prenanthes) egyik faja.

*NYÚLFÜL
(nyúl-fül) ösz. fn. 1) A nyúl nevü állat füle. 2) Növényfaj a holgyomálok neméből. (Hieracium auricula).

*NYÚLFÜLFŰ
(nyúl-fül-fű) ösz. fn. l. NYÚLFÜL, 2).

*NYÚLFÜLHOLGYOMÁL
(nyúl-fül-holgyo-mál) ösz. fn. l. NYÚLFÜL, 2).

*NYULGA
(nyu-ul-og-a) fn. tt. nyulgá-t. Gönczy Pál szerént (Pest megye és tájéka viránya) a négy főbb porodások (négy főbb hímesek) seregébe és beczősök rendébe tartozó növénynem; beczője csaknem hengeres; magvai tojásdadok, vagy hosszukásak. (Erucastrum). Faja: haraszt nyulga; ágas szára felálló; levelei nyelesek; az alsók bibircsós szőrrel bolyhasak, öblösen szárnyaltak; karélyai kerekdedek, alig fogasak; szárlevelei lassanként elkeskenyedő karélyuak, a legfelsők szálas láncsásak, kopaszok, épélűek; pongyola fürtje megnyult; virága sárga; beczői kardhegyüek. (Erucastrum elongatum. Diószeghinél: haraszt káposzta, brassica elongata).

*NYÚLGOMBA
(nyúl-gomba) ösz. fn. Ennivaló gombafaj.

*NYÚLGÖBECS
(nyúl-göbecs) ösz. fn. Lásd NYÚLSERÉT.

*NYÚLHÁJ
(nyúl-háj) ösz. fn. A nyúlnak hájféle zsírja, kövérsége.

*NYÚLHAJTÓ
(nyúl-hajtó) ösz. fn. Az úgynevezett hajtóvadászaton azon személyek, kik a nyulakat fekteikből fölverik, s a vadászok felé terelik. Kikerülne belőle egy vadász, és egy nyúlhajtó. (Km.).

*NYÚLHÁLÓ
(nyúl-háló) ösz. fn. Vastagabbféle fonatokból kötött vadászháló, melylyel nyulakat fognak.

*NYÚLHAMARJA
(nyúl-hamarja) ösz. fn. A nyúl lábának csuklójában egy kis csont, vagy inas hús, melyről azt tartják, hogy aki megeszi, jó futó válik belőle, minthogy a nyúl futékonyságát különösen ennek tulajdonítják.

*NYÚLHÁT
(nyúl-hát) ösz. fn. A nyúlnak háta, gerincze. Nagy urak kedve nyúlháton jár. (Km.) am. hamar elmúlik. (Gratia magnorum leporino tergore fertur).

*NYÚLHEREFŰ
(nyúl-here-fű) ösz. fn. Lásd NYÚLSZAPUKA.

*NYÚLHÚS
(nyúl-hús) ösz. fn. A nyúl nevü állat húsa, mint eledel.

*NYÚLIK, NYULIK
(nyu-ul-ik) k. m. nyúl-tam, ~tál, ~t. Valamely test nyomás, húzás, feszítés által hosszabbra, vagy szélesebbre terjed, vagyis tömegesített részei egymástól, vagy bizonyos ponttól távolodó helyzetbe jönnek. Nyúlik a húr, ha csigázzák, a bőr ha húzzák. Megnyúlt a kötél. Nyúlik a pőrölylyel vert tüzes vas. Kinyúlik a feszített nyak. Nyúlik a bor, vagy más hig test, midőn megsűrüsödik, s nyálkássá leszen. A szomorúfűz ágai lenyúlnak a földre, am. lefüggenek. Átv. ért. mondják időről, és idővel viszonyló dologról, midőn tovább halasztódik, nagyobbodik. Nyúlik a pör. Élete kinyúlt, messze nyúlt. Szintén átv. ért. valamely ingatlan testnek, nevezetesen térnek, földnek, épületnek stb. része a többinél távolabbra terjed. Ezen határnak egyik csúcsa benyúlik a szomszéd falu határába. Nyúlik az út. Ami házunk átnyúlik a másik utczába. A nyúlik és nyújt között oly viszony van, mint a rejlik és rejt, fejlik és fejt, hajlik és hajt, oszlik és oszt, foszlik és foszt s némely rokonnemüek között. V. ö. NYÚJT.

*NYÚLKA
(nyúl-ka) kicsiny. fn. tt. nyúlká-í. Kis fiatal nyúl, süldő nyúl. Baranyaiasan: nyuszka, palóczosan: nyúka.

*NYÚLKÉK
(nyúl-kék) ösz. fn. l. DUDVACSORBÓKA.

*NYÚLLÁB
(nyúl-láb) ösz. fn. 1) A nyúlnak futásra termett lábszárai. 2) Nyúllábfű; l. HEREHURA.

*NYÚLLÁBFŰ
(nyúl-láb-fű) ösz. fn. l. HEREHURA.

*NYÚLNYOM
(nyúl-nyom) ösz. fn. A menő, szökdécselő, vagy futó nyúl lábainak nyomai a földön, porban, havon stb. A nyúl-nyomok öszvesége nyúlcsapás.

*NYÚLÓS, NYULÓS
(nyu-ul-ó-s) mn. tt. nyúlós-t, v. -~at, tb. ~ak. Mondják kevesbbé szilárd, vagy épen lágyabbféle testekről, melyek igen könynyen, és hosszúra nyúlnak. Különösen, nyúlós a bor, midőn romlás által úgy megsürüsödik, hogy folyékonyságát elveszti, s mint a húrt húzni, nyújtani lehet.

*NYÚLÓSAN, NYULÓSAN
(nyu-ul-ó-s-an) ih. Nyúlós állapotban, vagy minőségben.

*NYÚLÓSÍT, NYULÓSIT
(nyu-ul-ó-s-ít) áth. m. nyulósít-ott, par. ~s, htn. ~ni, v. ~ani. Nyúlóssá tesz valamit. A nagy melegség, és tisztátalan kezelés megnyúlósítja a bort. V. ö. NYÚLÓS.

*NYÚLÓSODÁS, NYULÓSODÁS
(nyu-ul-ó-s-od-ás) fn. tt. nyúlósodás-t, tb. ~ok, harm. szr. ~a. Állapota valamely testnek, midőn nyúlóssá leszen. V. ö. NYÚLÓS.

*NYÚLÓSODIK, NYULÓSODIK
(nyu-ul-ó-s-od-ik) k. m. nyúlósod-tam, ~tál, ~ott. Mondják hig természetü testekről, folyadékokról, midőn megsürüsödnek, és nyúlósakká lesznek. V. ö. NYÚLÓS.

*NYÚLÓSSÁG, NYULÓSSÁG
(nyu-ul-ó-s-ság) fn. tt. nyúlósság-ot, harm. szr. ~a. Nyúlós állapota, vagy tulajdonsága valamely testnek. Méz nyúlóssága.

*NYÚLPECSENYE
(nyúl-pecsenye) ösz. fn. l. NYÚLSÜLT.

*NYÚLPĚRJE
(nyúl-pěrje) ösz. fn. l. REZGE.

*NYÚLREKĚTTYE
(nyúl-rekěttye) ösz. fn. Növényfaj a cserjés rekettyék neméből; szára felálló, vagy tövön megdűlt; ágai hengeresek, karczoltak, szivosak; levelei láncsásak; hüvelye kopasz; máskép: sárga festőfű. (Genista tinctoria).

*NYÚLSALÁTA
(nyúl-saláta) ösz. fn. Lásd CSORBÓKA.

*NYÚLSÁS
(nyúl-sás) ösz. fn. A sások neme alá tartozó növényfaj, máskép: körkörös sás (carex ovalis, v. leporina).

*NYÚLSĚRÉT
(nyúl-sěrét) ösz. fn. Nagyobbféle serét, melylyel a nyulakat szokták lőni.

*NYÚLSÜLT
(nyúl-sült) ösz. fn. A nyúlnak saját módon elkészített, és sütött húsa.

*NYÚLSZÁJ; NYÚLSZÁJÚ
l. NYÚLAJAK; NYÚLAJAKÚ.

*NYÚLSZAPUKA
(nyúl-szapuka) ösz. fn. Növényfaj a szapukák neméből; levelei szárnyasak, egyenetlenek, szőrösek; virággombja legtöbbször kettős; virága sárga, vagy fehér; máskép: nyúlherefű. (Anthyllis vulneraria). V. ö. SZAPUKA.

*NYÚLSZĚM
(nyúl-szěm) ösz. fn. 1) A nyúlnak kidüledő szeme. Átv. ért. a nyúlszemhez hasonló emberi szem. 2) l. NYÚLSZĚMFŰ.

*NYÚLSZĚMFŰ
(nyúl-szěm-fű) ösz. fn. Árnyas helyeken termő növényfaj a cziklászok neméből, melynek egyik faja gyógyerővel bir. (Carpophyllata vulgaris, Geum urbanum L.).

*NYÚLSZĚMŰ
v. ~SZĚMÜ, (nyúl-szěmü) ösz. mn. Kinek szeme olyan, mint a nyúlé, azaz, felső szemhéja igen kicsiny, vagy hátrafelé áll, s a szemet nem takarja be egészen; kidőledt szemü.

*NYÚLSZÍV
(nyúl-szív) ösz. fn. 1) Tulajd. ért. a nyúl nevű állatnak szive. 2) Átv. igen félénk ember, ki nyúl gyanánt a veszély legkisebb neszére megijed, és fut.

*NYÚLSZÍVŰ
v. ~SZIVÜ, (nyúl-szívű) ösz. mn. Félékeny, s a veszély neszétől is futó, gyáva. Nyúlszivü katona, ki sarkával fenyegeti az ellenséget.

*NYÚLSZÍVŰLEG
v. ~SZIVÜLEG, (nyúl-szivüleg) ösz. ih. Félékenyen, mint a nyúl; a veszély legkisebb neszétől megijedve; gyáván; vén banya módjára. A harcz idején nyúlszivüleg viselni magát.

*NYÚLSZÍVŰSÉG
v. ~SZIVÜSÉG, (nyúl-szivüség) ösz. fn. Átv. ért. félénkség, gyávaság; legkisebb veszélytől is megijedő ember tulajdonsága.

*NYÚLSZÖKÉS
(nyúl-szökés) ösz. fn. A nyúlnak sajátnemü ugrása, mely testének alkotásánál fogva különös könnyüséggel történik.

*NYÚLSZŐR
(nyúl-szőr) ösz. fn. A nyúl nevü állatnak szőre, melyet nemezzé gyúrni, s belőle kalapokat csinálni szoktak. Sima, mint a nyúlszőr. (Dugonics).

*NYÚLTAGY
(nyúlt-agy) ösz. fn. Boncztanban. az agynak hosszabbra kinyúló része. (Medulla oblongata).

*NYÚLTETEM
(nyúl-tetem) ösz. fn. Tulajdon ért. a nyúlnak teteme, különösen csontjai. Átv. ért. csomós kinövés a szarvasmarhák lábszárain.

*NYÚLVADÁSZAT
(nyúl-vadászat) ösz. fn. l. NYÚLÁSZAT.

*NYULVÁNY
(nyu-ul-va-any) fn. tt. nyulvány-t, tb. ~ok, harm. szr. ~a, 1) Minden ami valamiből ki vagy előnyúlik, milyen általában valaminek a nyele is. 2) Boncztani ért. valamely csontnak túlnövő, és kiálló része (Processus, apophysis).

*NYÚLZSÍR
(nyúl-zsír) ösz. fn. A nyúlnak hájféle kövérsége.

*NYURGA
(nyu-r-g-a) mn. tt. nyurgá-t. Nyulánk karcsu, vékony, illetőleg sovány. Nyurga nyak. Alapértelménél fogva valószinüen nyulga a nyúlik, nyúlog igétől, melyből lett részesülő nyúloga, nyúlga; az l t. i. átalakult r-ré, mint botlánkozik botránkozik, botolkál botorkál, ismét ismér stb.

*NYUSTYA
falu Gömör m.; helyr. Nyustyá-ra, ~n, ~ról.

*NYUSZKA
(ny-u-usz-ka) fn. tt. nyuszká-t. Baranyai tájbeszédben am. nyulacska.

*NYUSZT
fn. tt. nyuszt-ot, harm. szr. ~ja. A nyest nevü állatok egyik faja, mely a maga nemében nemesebb, és finomabb szőrü. (Mustela zybelina, zoboles). Van közönséges, kanadai, és nyestnyuszt. V. ö. NYEST. Mind a nyuszt, mind a nyest elemzésére nézve csak véleményeket állíthatunk föl. Hasonlók a latin mustela szó gyökéhez, mi szerént az m átalakult n v. ny hangokká, mint a mandragora nadragula, matrix nádra, mespilum naspolya szókban.
Talán eredetileg nyus, nyes, rokonok testalkatásukra nézve a karcsú, nyúlánk termetü nyúlhoz, mely Baranyában kicsinyezve: nyuszka. Ide tartozik a nyércz is; elemezve: nyélcz, vastag hangon: nyólcz, nyulcz, azaz: nyulós testü.

*NYUSZTMENYÉT
(nyuszt-menyét) ösz. fn. Így nevezik a közönséges nyusztot.

*NYÚT
köznépiesen kiejtve am. nyújt.

*NYUVAD
(nyu-v-ad) önh. m. nyuvad-tam, ~tál, ~t. v. ~ott. Székelyeknél divatozó ige, s am. a torkon akadt csonttól megfúlad. Mondják tűzről is, hogy nyuvadozva ég, midőn a ráhányt holmi nyers forgács elnyomja a lángját, s mintegy megfojtja. A vizbe haló emberről nem mondják, hogy megnyuvad, hanem: megfúl, vizbefúl. Mind a nyuvad, mind a fúl gyöke az erőködés hangját utánozza, nevezetesen amaz a lélekzet kinyomására, emez fuvásra vonatkozik, és így rokonok a nyom és fú igékhez.

*NYUVADÁS
(nyu-v-ad-ás) fn. tt. nyuvadás-t, tb. ~ok. Állapot, midőn valaki, v. valami nyuvad.

*NYUVADOZ
(nyu-v-ad-oz) önh. m. nyuvadoztam, ~tál, ~ott. Egymás után többször, vagy folytonosan nyuvad.

*NYUVADOZÁS
(nyu-v-ad-oz-ás) fn. tt. nyuvadozás-t, tb. ~ok. Állapot, midőn valaki, v. valami nyuvadoz.

*NYUVASZT
(nyu-v-asz-t) áth. m. nyuvaszt-ott, par. nyuvaszsz, htn. ~ni, v. ~ani. Eszközli, hogy valaki, vagy valami nyuvadjon. A torkon akadt csont megnyuvasztja az embert. A tüzet rárakott nyirkos fával elnyuvasztani. V. ö. NYUVAD.

*NYUVASZTÁS
(nyu-v-asz-t-ás) fn. tt. nyuvasztás-t, tb. ~ok. Cselekvés, midőn valakit, v. valamit nyuvasztanak.

*NYÚZ
(nyú-z v. nyu-oz) áth. m. nyúz-tam, ~tál, ~ott, par. ~z. Az állatnak bőrét lehúzza. Döglött lovat, ökröt, macskát, nyulat, kutyát, ürgét nyúzni. Kiált, ordít, mintha nyúznák. (Km.). Meg sem fogta a rókát, már is nyúzza. (Km.). Átv. valamit, nevezetesen húst életlen késsel nyiszál, szétszakgat. Ne nyúzd azt a sűltet, hanem metéld szépen. Szinte átv. fosztogat, kegyetlenül sarczol valakit. A zsaroló tisztek régente nyúzták a szegény embert. Továbbá valamely dolgot húzvon, minden oldalról forgat, fakgat. A rosz lelkü ügyvéd nyúzza a pert. Mindig azt az egy nótát nyúzza.
Ezen igében, mint jelentései mutatják, alapfogalom a folytonos húzásvonás, mely által a testnek részei, vagy takarói egymástól eltávolíttatnak, miért gyöke nyu v. nyo, rokon a nyúlik, nyújt igék gyökével; s a z képző folytonosságra, vagy gyakorlatra mutat, mint a ráz, fűz, űz, cserez, botoz, hámoz, héjaz stb. igékben. V. ö. NYÚJT.

*NYÚZÁR, NYUZÁR
(nyú-z-ár) fn. tt. nyúzár-t, tb. ~ok, harm. szr. ~a, v. ~ja. 1) Gyepmester, ki a dögöket nyúzza; s gúnyosan, ügyetlen hentes, mészáros, ki a húst inkább nyiszálja, marczangolja, mint vágja. 2) Átv. személy, ki másokat fosztogat, zsarol, sarczol; húzavona ember. Ti szegények nyuzárai. Némely vendéglősök valódi nyuzárok. 3) Szabó D. szerént annyi is, mint nyuzga.

*NYÚZÁS, NYUZÁS
(nyú-z-ás) fn. tt. nyúzás-t, tb. ~ok, harm. szr. ~a. 1) Az állat bőrének lehuzása. 2) Átv. fosztogatás, zsarolás, sarczolás, huzásvonás. V. ö. NYÚZ.

*NYUZGA
(nyu-z-og-a) mn. tt. nyuzgá-t. 1) Sovány, hitvány, nápicz termetü. Nyuzga gyermek. 2) Minthogy az ily nápiczság gyakran testi gyöngeséggel, idegek ingerlékenységével párosúl, innen jelent kényeskedőt, kinek minden érintés, bántalom fájni szokott, mazna. Szabó D. szerént különösen arról mondják; aki magánál erősebbe kap, kötelődzik. Ezen ,nyuzga' szónak törzsöke az elavult nyuzog, melyből lett részesülő nyuzogó, nyuzoga, nyuzga, mint fürög, fürögő, fürge; bugyog, bugyogó, bugyoga; csörög, csörögő, csöröge, csörge; czineg czinege; ballag balga, stb. Alapértelemre rokon a nyúlik nyújt igékhez, minthogy a nyuzga is nyúlánk termetü, de egyszersmind gyönge; továbbá: mivel a nyuzgaféle sovány olyan, mintha lehúzták volna róla a bőrt, vagy húst, tehát közvetlenül rokon a ,nyúz' igéhez.

*NYUZGASÁG
(nyu-z-og-a-ság) fn. tt. nyuzgaság-ot. Nyuzga tulajdonság, vagy állapot.

*NYÚZHÁRTYA
(nyúz-hártya) ösz. fn. Sejtszövetes hártya a lenyúzott bőrön; különösen a tökzacskó ilyetén hártyája.

*NYÚZÓ, NYUZÓ
(nyú-z-ó) fn. tt. nyúzó-t. L. NYÚZÁR, 1).

*NYÚZÓ- v. NYUZÓGÉBICS
(nyúzó-gébics) ösz. fn. Ragadozó madárfaj a gébicsek neméből, mely a zsákmányul fogott apró madarakat széttépi. (Lanins excubitor).

*NYÚZÓ- v. NYUZÓHELY
(nyúzó-hely) ösz. fn. Hely, hol a dögöket nyuzzák.

*NYÚZÓ- v. NYUZÓTALIGA
(nyúzó-taliga) ösz. fn. Gyepmester taligája.

*NYÚZOTT, NYUZOTT
(nyú-z-ott) mn. tt. nyúzott-at. Aminek lenyúzták a bőrét. Nyúzott lódög. Nyúzott ludat sütni. Nyúzott hús a barkóknál vágott hús, marhahús.

*NYŰ (1)
áth. ragozva: nyüvök, nyűsz, nyüvünk, nyűtök, nyűnek; első m.: nyüvék; másod m.: ~tt, htn. ~ni; részesülő: nyüvő. 1) Tövestül kitép, kiszakaszt valamit. Mondják a mai általános nyelvben különösen kenderről, lenről, s néha más növényekről is. A virágos kendert egy hónappal előbb szokták nyűni, mint a magvasat. A vetemény közől kinyűni a gazt. Régibb iratokban eléjön egyébről is. "Nyűni kezdé az ő vén fején való haját." (Nádor-codex). 2) Viselés által valamely ruhaneműt elszakgat. Elnyüni a csizmát, nadrágot. Módosítva: nyő, tájdivatosan nyől. Alapértelménél fogva ezen ige rokon a nyúz, nyúl, nyújt igékhez, minthogy a nyüvés, huzás-vonás, és fosztás által megy végbe, mi szerént nyű am. a vastag hangú nyú. V. ö. NYŰ, fn.

*NYŰ (2)
fn. tt. nyüv-et, harm. szr. ~e. Féreg, mely leginkább a rohadásnak, erjedésnek indúlt állati testben, nevezetesen állott húsban, továbbá növények terményeiben, a gyümölcsökben stb. fejlik ki, mit máskép némely tájakon kukacz-nak, pondrónak neveznek. Nagy melegségben hamar nyüvek esnek a húsba. Néha a disznókat igen meglepik a nyüvek. A sajtban idővel megterem a nyű. Más kiejtéssel nyí, v. nyív. Szélesb ért. mindenféle féreg, mely az állatokban és növényekben terem, különösen a tetüféle férgek. Legvalószinübb, hogy a magyar ezen állatnemet élénk mozgékonyságáról nevezte el, miért származéka nyühelődik s talán nyüzsög is, am. nyüvek módjára mozog, nyugtalankodik; mi szerént legegyszerübb alaphangja azon ű, vagy i volna (nyű, nyí, nyív), mely nagy szónemzetségben mozgásra vonatkozik, milyenek: i-ed i-eszt, azaz: valamely veszély érzetétől mozgásba jő, megrázkódik, vagy mást megrázkódtat; iv, v. ij, hajlítható, mozgatható eszköz; iczeg, izeg, izog, ideg, idő, idegen, i-ön (jön), i-ut, jut, igtat, illan, inog, izseg, pizseg, iszamodik stb.; az ü-re vonatkozva pedig üget, űz, ügy, ügyekezik stb. Ez elemzés szerént az ny nyomatékos előtét, mint több egyebekben. - Hasonló, t. i. mozgásra vonatkozó fogalmi rokonság látszik a magyar féreg és fireg, fereg, fürög, továbbá a latin vermis és vergo, verto gyökeik között. V. ö. I, gyökelem.

*NYŰFÉSZĚK
(nyű-fészěk) ösz. fn. Test, vagy testrész, melyben nyüvek teremnek, és hemzsegnek, péld. a párlott, rohadó alfel a disznóban, lóban, vagy a fejen lévő varak. Átv. gúnyos ért. nyüves, tetves ember, mint: tetüfészek; balhafészek.

*NYŰFŰ
(nyű-fű) ösz. fn. Növényfaj a tarsókák neméből; táskái kerekek, alsóbb levelei hosszúdadok, fogasak, kopaszak, a felsők dárdaformák, szárölelők; máskép: nagy borsocska, temondád, vadmustár. (Thlaspi arvense. L.). V. ö. TARSÓKA.

*NYŰG
fn. tt. nyűg-öt, v. nyüg-öt, harm. szr. ~e, v. ~je. Szőrből, vagy kenderből csinált kötélféle eszköz, mely által a mezőre vitt lovakat egyenként, vagy kettesével alsó lábszáraiknál fogva megkötik, mi fapeczek által történik. Hasonló hozzá, de anyagra különbözik tőle: békó, v. békló, mely lánczból, és vaspereczből áll, és bezárható. Nyűgöt tenni a lovak lábára. A nyüg nem menti meg a tilost. (Km.). Innen átv. ért. nyűgnek mondják a baromfiak lábaira tekerődző pozdorját, továbbá: mindenféle aprólékos akadályt, mely a szabad mozgást, cselekvést hátráltatja; valamint azon embert is, ki másnak alkalmatlan, kit magáról le nem lehet rázni, péld. nyűgnek mondja az anya az oly gyermeket, ki mindig rajta csügg, kitől sehová sem távozhatik. Némely vendég, látogató valódi nyűg. A hajózásban oly kötél, mely egy másikat, vagy bármit egyebet valamihez közelebb tart, ilyen például az őrfánál az, mely a lovaskötelet ehhez foglalja. (Bremse. Kenessey A.).
Hangra és értelemre nézve legrokonabb nyüst szóhoz; a mennyiben ez gorombább, vagy erősebb fonalat is jelent. V. ö. NYUST.

*NYŰGCSAT
(nyűg-csat) ösz. fn. l. NYŰGVAS.

*NYŰGÉR
(nyűg-ér) ösz. fn. Nyűgtől megvastagodott ér a ló lábszárán.

*NYŰGÖLŐDÉS, NYÜGÖLŐDÉS
NYÖGLŐDÉS, (nyűg-öl-ő-d-és) fn. tt. nyűgölődés-t, tb. ~ék, harm. szr. ~e. Átv. ért. alkalmatlankodás, mely mást valamiben akadályoz, s mintegy lenyügözve tart.

*NYŰGÖLŐDIK, NYŰGÖLŐDIK
NYÜGLŐDIK, (nyűg-öl-ő-d-ik) belsz. m. nyűgölőd- v. nyüglődtem, ~tél, ~ött. Oly emberről mondják, ki másnak alkalmatlankodik, folytonosan hátráltatja, akadályozza valamiben; ki embertársának terhére van, péld. a szüntelenül anyján csüggő gyermek, a kelletlen vendég stb.

*NYŰGÖS, NYÜGÖS
(nyűg-ös) mn. tt. nyűgös-t, v. ~et, tb. ~ek. 1) Minek lábai nyűggel vannak megkötve. A nyügös ló is bemegy a tilosba. A nyügös ló hamar megbotlik. 2) Átv. alkalmatlan, másnak nyakán ülő.

*NYŰGÖSKÖDÉS, NYŰGÖSKÖDIK
l. NYŰGÖLŐDÉS, NYŰGÖLŐDIK.

*NYŰGÖZ, NYŰGÖZ
áth. m. nyügöz-tem, ~tél, ~ött, par. ~z. Nyűggel öszveköt. A legelőre vitt lovakat megnyügözni.

*NYŰGÖZÉS, NYÜGÖZÉS
(nyűg-öz-és) fn. tt. nyügözés-t, tb. ~ék, harm. szr. ~e. A ló lábainak nyűgbe tevése, nyűggel öszvekötése.

*NYŰGVAS
(nyűg-vas) ösz. fn. Vasból való perecz, karika a nyűgnek két végén, melyet a lábakra csatolnak; továbbá a rabok lábait öszvekötő láncznak pereczei. V. ö. NYŰG.

*NYÜHELŐDIK
l. NYIHELŐDIK.

*NYÜNY
v. NYÜNNY, természeti hang nyünyög, v. nyünnyög szóban.

*NYÜNNYÖG
(nyünny-ög) önh. m. nyünnyögtem, ~tél, ~ött. Orron kinyomott tompa nyüny hangon s értelmetlenül szól. Rokon hozzá: dünnyög.

*NYÜNNYÖGÉS
(nyünny-ög-és) fn. tt. nyünnyögés-t, tb. ~ěk, harm. szr. ~e. Orrhangon szólás.

*NYÜNYÖG
(nyüny-ög), NYÜNYÖGÉS, (nyüny-ög-és), l. NYÜNNYÖG, NYÜNNYÖGÉS.

*NYÜRR
a seregély nevű madár hangja és nyűrrög szó gyöke. Hasonló a csir szinte madár hanghoz.

*NYÜRRÖG
(nyürr-ög) önh. m. nyürrög-tem, ~tél, ~ött. Mondják különösen a seregélymadárnak fiáról, midőn nyürr-féle hangon szól, cseveg.

*NYÜRRÖGÉS
(nyürr-ög-és) fn. tt. nyürrögés-t, tb. ~ěk. A seregélynek nyürr-féle hangon szólása, csevegése.

*NYÜS
l. NYÜZS.

*NYÜSGÉS
l. NYÜZSGÉS.

*NYÜSGETEG
(nyü-s-g-et-eg) mn. tt. nyüsgeteg-ět. Nyughatatlan, szüntelen mozgó, nyüsgölődő. Törzsöke nyüsög, vagy nyüzsög, melyből lett nyüsged, nyüsgedeg, nyüsgeteg, mint forog forgatag, hervad hervatag, csörög csörgeteg, és sok mások.

*NYÜSGÖLŐDIK
l. NYÜZSGÖLŐDIK.

*NYÜSKÖTÖL
(nyüs-ög-öt-öl, v. nyüs-ög-öd-öl) önh. m. nyüskötöl-t, l. NYÜSZKÖTÖL.

*NYÜSÖG
l. NYÜZSÖG.

*NYÜST
fn. tt. nyüst-öt, harm. szr. ~je. 1) Dunán túl, nevezetesen Balaton vidékén, kóczból, csepüből font gorombábbféle fonal, holmit zsineg gyanánt öszvekötni való; nyüstfonal, különböztetésül a szösz- vagy szálafonaltól. 2) A csizmadiák erősebbnemü fonala, némely tájakon tótosan: dratyva. 3) A takácsoknál a szövőszékben azon vastag fonalak, melyekbe a mellékfonalakat eresztik, s melyek a borda járásához képest ide-oda mozognak, izegnek. 4) Némely tájakon nyüstnek mondják a felhúzott fonalaknak azon részét, mely a vászon végén rojt gyanánt megmarad.
Eredeti jetentésére részint rokon a nyű igéhez, minthogy a nyüst (nyűs, nyűttes) némely jelentéseiben tulajdonkép am. kártolás, gerebenezés által elnyűtt kóczból készített fonal; részint származtathatik nyűs, v. nyüzs gyöktől is, minthogy kivált a szövőszéki nyüst mindig nyüzsög, vagyis ide-oda izeg-mozog; egyébiránt rendszerént ez is vastagabb fonalból van készitve.

*NYÜSTÖL
(nyüst-öl) önh. m. nyüstöl-t. Székely tájszólás szerént am. ki s be lót-fut, satrat. Átv. értelmü ige, a takácsok nyüstétől, valamint t. i. a bordában a nyüst ide-oda jár, hasonlóan tesz a nyüstölő személy.

*NYÜSTÖLÉS
(nyüst-öl-és) fn. tt. nyüstölés-t, tb. ~ěk, harm. szr. ~e. Lótás-futára, satratás.

*NYÜSZKÖTÖL
(nyüs-ög-öt-öl) önh. m. nyüszkötöl-t. Nyugtalanul hánykolódik. V. ö. NYÜZSÖG.

*NYÜSZÖG, NYÜSZÖRÖG
lásd NYÖSZÖG, NYÖSZÖRÖG.

*NYÜSZŰASSZONY
(nyűszű- azaz: nőszű- v. nőszi-asszony) ösz. fn. A székelyeknél am. nyoszolyóasszony; l. ezt.

*NYŰSZŰLEÁNY
(nyűszű- azaz: nőszű- vagy nőszi-leány) ösz. fn. A székelyeknél am. nyoszolyóleány; l. ezt.

*NYŰSZŰPOGÁCSA
(nőszű- vagy nőszi-pogácsa) ösz. fn. Lakodalmi pogácsa.

*NYŰTT
(nyű-tt) mn. tt. nyűtt-et. 1) Kitépett, gyökerestül kiszakított. Nyűtt kender, len. 2) Kopott, viselt, szakgatott, elmállott. Nyűtt csizma, üng, nadrág, l. NYŰ, ige.

*NYŰV
l. NYŰ, fn.

*NYÜVED (1)
falu Bihar m.; helyr. Nyüved-re, ~ěn, ~ről.

*NYÜVED (2)
(nyü-v-ed) önh. m. nyüved-tem, ~tél, ~t, v. ~ětt. Viselés, dörzsölés által elszakad, elkopik. Mondják különösen ruhanemüekről. A ruha térden és könyökön leghamarább elnyűved.

*NYÜVEDÉS
(nyü-v-ed-és) fn. tt. nyüvedés-t, tb. ~ěk, harm. szr. ~e. Ruha elszakadása, elkopása a viselésben.

*NYŰVES, NYÜVES
(nyű-v-es) mn. tt. nyűves-t, v. ~et, tb. ~ek. Amiben nyüvek vannak, teremnek. Nyüves disznó. Nyüves hús, sajt. V. ö. NYŰ, fn.

*NYŰVÉS, NYÜVÉS
(nyű-v-és) fn. tt. nyüvés-t, tb. ~ěk, harm. szr. ~e. Bizonyos növénynek, nevezetesen kendernek, lennek gyökerestül való kitépése. Átv. ért. szakgatás, koptatás, viselés általi elmállás. Csizmanyüvés. V. ö. NYŰ, ige.

*NYŰVESĚDÉS, NYÜVESĚDÉS
(nyű-v-es-ěd-és) fn. tt. nyüvesědés-t, tb. ~ěk, harm. szr. ~e. Állapotváltozás, midőn valamely testből nyüvek fejlődnek ki.

*NYŰVESĚDIK, NYÜVESĚDIK
(nyű-v-es-ěd-ik) k. m. nyüvesed-tem, ~tél, ~ětt. Nyüvek teremnek benne, nyüvek lepik el. Az avas szalonna, a régi sajt megnyüvesedik.

*NYŰVESÍT, NYŰVESIT
(nyü-v-es-ít) áth. m. nyűvesít-ětt, par. ~s, htn. ~ni, v. ~eni. Nyüvessé tesz, eszközli, hogy nyüvek teremjenek, lakjanak benne. A nagy melegség megnyüvesíti a húst.

*NYÜVESTÉN
a székelyeknél am. nyőstény, vagyis nőstény.

*NYŰVÉSZ, NYÜVÉSZ
(nyű-v-ész) fn. tt. nyüvész-t, tb. ~ěk, harm. szr. ~e. Általán állat, mely nyüveket fog, és eszik; különösen nyüvekkel élő nyugotindiai madárfaj. (Crotophagon).

*NYÜZS
természeti hangutánzó gyöknek látszik nyüzsög szóban és származékaiban; s alapfogalom benne az izgés, mozgás. Némelyek véleménye szerént már a ,nyű' főnévtől származott törzs volna, t. i. nyűs, azaz: nyüves.

*NYÜZZÖG
(nyüzz-ög) gyak. önh. m. nyüzzögtem, ~tél, ~ött. Érthetetlen orrhangon, vagy dünnyögve szól.

*NYÜZZÖGÉS
(nyüzz-ög-és) fn. tt. nyüzzögés-t, tb. ~ěk. Dünnyögve beszélés.

*NYÜZSGÉS
l. NYÜZSÖGÉS.

*NYÜZSGETEG
(nyüzs-ög-et-eg) mn. tt. nyüsgeteg-ět. Aki, vagy ami nyüzsgölődni szokott.

*NYÜZSGÖLŐDÉS
(nyüzs-ög-öl-ő-d-és), lásd NYÜZSÖGÉS.

*NYÜZSGÖLŐDIK
(nyüzs-ög-öl-ő-dik) k. mult nyüzsgölőd-tem, ~tél, ~ött. l. NYÜZSÖG.

*NYÜZSÖG
(nyüzs-ög) gyak. önh. m. nyüzsögtem, ~tél, ~ött, v. nyüzsgött, htn. ~ni, v. nyüzsgeni. Nyüvek módjára izeg-mozog. Mondják sürüen tolongó, szüntelen mozgásban levő ember, vagy állatseregről. Nyüzsög a sok nép. Rokonai: hemzseg, izseg, pizseg.

*NYÜZSÖGÉS
(nyüzs-ög-és) fn. tt. nyüzsögés-t, tb. ~ěk, harm. szr. ~e. Izegés, mozgás.


Czuczor Gergely, Fogarasi János: A magyar nyelv szótára.
NY bötű, 1453 szóczikkel.
Forrás: http://osnyelv.hu/czuczor/