* | |
* | |
| kisded alakban m, huszonegyedik betü a magyar ábéczerendben, s a mássalhangzók sorában tizennegyedik, magán ejtve: em. Mint az ajkak zárlásával képzett, az ajakhangokhoz tartozik, de rokonságban van a nyelvhangok közől az n-nel is, mint a mádra és nádra, meder és neder, mevet és nevet, medves és nedves szók változata mutatja. Sőt általában az n, közvetlenül ajakhangok, pl. b előtt m-mé, az m pedig némely mások pl. t előtt (mint alább) n-né változik, pl. különb, azonban a kiejtésben külömb, azomban; bont, ront, csont és több számtalanok még helyesirásunkban is megtartják az n-et ezek helyett bomt, romt, csomt stb. (itt alább bővebben). T. i. az m és n mint orrhangok is oly közel állnak egymáshoz, hogy ha az m kiejtésénél ajkainkat be nem zárjuk, n hallatszik, az n kiejtésénél pedig az ajkak bezárta mellett m. Mint gyök vagy törzsbeli végbetű, a b, p képzővel szeret párosulni, pl. csom-b, czom-b, dom-b, gom-b, lom-b, rom-b, tom-b, csöm-b, göm-b, csim-b, zsém-b, dorom-b, döröm-b, zöröm-b, kam-p, kám-p, csám-p, hom-p, kom-p, lom-p, csöröm-p stb. A d, g, t, s ezekből alakult cs, gy képzők előtt könnyebb kiejtés végett gyakran n-re változva ejtetik s rendesen iratik is, mint, ronda (rom-d-a), gondor (gom-dor), göngy (göm-gy), göndör (göm-dör), ron-cs (rom-cs), rongy (rom-gy), rongál (rom-gál), ront (rom-t), ont (om-t), bont (bom-t), önt (öm-t), hánt (hám-t), szánt (szám-t), hint (him-t), henger (hem-ger) hentereg (hemtereg), csont (csom-t), háncs (hám-cs), nincs (nem-es). Így a latinban is: condo, cum-do, congero, contero stb.
Az m-vel kezdődő gyökök száma, mint ma, mad, mag, magy, stb. mintegy százra, az m végzetüeké pedig, mint: om, bom, rom, som stb. körülbelül kilenczvenre megy. Amazok közől némelyek 1) hangutánzók: má, máv, mávog, mám, mám, mámmám, mámog, macska, mamuk, mahó (mohó), máhol, makog, majzol, málé (méla), mekeg, mú, mumus, mufla, mukk, mukkan. 2) gömbölyűded vagy csomós testeket jelentenek: mag, magy, magyal, makk, mancs, mogy, mogyoró, mony, monyorú, motyó stb. 3) folyós testre, nedvességre vonatkoznak, egyszersmind p, b-vel fölcserélődnek: mocs, pocs, mocsár, bocsár, mocsok, pocsék, mocsolya, pocsolya, maszat, paszat. 4) mozgásra vonatkoznak: moczczan, mozog, mozzan, motoz, motóla, matat, ma, mász, megy, munka, mű. 5) emelkedésre mutatnak: magas, magasztal, madár. Többször rokonszervü betükkel fölcserélődik, mint: má bá; mamlasz bamba; madár badár; med ned; makog bakog; makacs bekacsol; mekeg bekeg; molyh polyh; mankó bankó; mese besze; magas nagy stb. Rövidítésekben m. = múlt, m. e. = mult esztendei vagy múlt esztendőben; m. é. = múlt évi v. múlt évben; am. = annyimint; ú. m. = úgy mint. Némely m kezdetü szavaink hasonló értelmü idegenekkel rokonok, pl. a latin nyelvben: magas magnus; máhol mandit, manducat; mar mordet; maradoz moratur; marha (jószág, áru) merx; med mador; megy meat; merít, márt mergit; metsz metit; meddő mutilus; mérték metrum; muszog mussit; mocs mucus; moh muscus; mond mandat; mord mordax; morog murmurat; motoz motitat; mukkan mutit stb. | |
* | |
| fn. tt. mát; többese ugyan nincs divatban, de ha több mai időről vagy napról akarnánk szólani, bizvást mondhatunk mákat is. Értelme: jelen idő, ami jelennen megy vagy foly; ellentétei: múlt és jövő. Ez értelem rejlik a mai világ, mai kor, mai szokás, mai gondolkodásmód kifejezésekben is. Szorosb ért. azon idő, mely a legujonnan folyó napot képezi, vagyis azon nap, melyben jelennen élünk, vagyunk, melyet t. i. közvetlenül a tegnap előzött meg és szintén közvetlenül a holnap vált fel. A viszonyító névragokat mind fölveszi, és pedig a ragozás szabályaihoz képest hol megnyúlva, hol rövidnek maradva, pl. máé (vagy maé) legyen a dicsőség, ne a holnapé, mának vagy tegnapnak előtte. Pázmán, Ep. Tom. 2. p. 209. Egy mát nem adok két holnapért. Aki mát megadta, holnapot nem igérte. (Km.). Mában helyezem minden reményemet. A tegnapi költség egy részét mába számitom. E beteg mán túl nem él. Nincs bizonyosb a mánál, s bizonytalan a holnap. Mára vártunk benneteket, s csakugyan itt vagytok. Tegnapról mára hagyott munka. Mához egy hétre nálatok leszek. Mából holnapot csinált. Máról holnapra halasztani a teendőket. Ő csak máról gondoskodik. Mától fogva nem iszom bort. Maig (vagy máig) sem tudni, hová lett. Máért (vagy maért) tettünk mindent: Mával ismét többet élünk. A tegnapot nem lehet mává tenni. A holnapot maul v. mául venni.
Származékai: mai vagy mái, majd, most, (régiesen és tájdivatosan: mast), már (v. tájdivatosan mán, v. má, v. márig, v. máran), maság. | |
* | |
| időhatárzó. 1) Régiesen am. jelen időben, latinul: nunc, németül: jetzt. Ez értelemben többször használja a Müncheni codex irója. "Bódogok, kik ma éheztek." (Beati, qui nunc esuritis). Luk. 6. "Ma pedig menekedetet nem valnak. (Nunc autem excusationem non habent). Ján. 15. "Így a Bécsi codexben is: "Azért ma imádj müértönk." (Nune ergo ora pro nobis). Judith 8. "Es ma, uram királ, Ábrahámnak Istene, irgalmazjh te népednek." (Et nunc, domine rex stb). Esther. 12. 2) Most divatozó értelemben különösen am. jelennen folyó napon, ez napon. Ma van ma. (Km.). Mit ma véghez vihetsz, holnapra ne halaszd. (Km.). Jobb ma egy veréb, mint holnap egy túzok; vagy: jobb ma egy kis veréb, mint nagy túzok holnap; vagy: jobb ma nekem egykettő, mint holnap tizenkettő. (Km.), Ma nekem, holnap neked. Maholnap am. rövid idő alatt, nem sokára. l. MAHOLNAP. Ma nem ett, am. ehes. Ma van Jakab nap. (Km.). 3) A tiszai vidéken tájszokásilag am. tüstént, azonnal. Eredj ma! eredj tüstént, gyere ma stb. miből következtethetni, hogy az előbbi jelentésekben is a sebes mozgás rejlik, mi a gyorsan suhanó jelen időt jellemzi. A csagataj nyelvben bat am. gyors, hamar (Abuska). Figyelmet érdemel Szalay Á. 400 magyar levele közt, egy 1555-iki levélben a ,ma' szónak ,mihelyt' értelme: "Bizon, hogy kin voltanak az törökök, de bizonynyal nem írhatom nagyságodnak mith miveltenek.... ma megérthem nagyságodnak megírom." Használtatik öszvetételben is: márma v. máma.
Ezen eredeti ős nyelvből fenmaradt rövid szó úgy látszik megvan a latin mane, maturus származékokban, valamint a franczia main szórészben is, melyből demain (olaszul: domane) és lendemain öszvetett szók eredtek. | |
* | |
| hangszó, melyből macs, macska, mamuk, maszog, mazna hangutánzók erednek. Szájnyitogatást jelent a majzol, és a majom szókban; ide tartozik a rágicsáló mókus is, elemezve: maókus. | |
* | |
| vékonyhangon: me, névképző, pl. buzma, duz-ma, szak-ma, szusz-ma, tuty-ma, haj-ma, fity-ma, kari-ma, tuk-ma, tor-ma, kucs-ma, koz-ma, pisz-ma, el-me, is-me, bösz-me, esz-me. Ebből származott további alakulással a ~mány ~mény képző. Elemzését illetőleg l. Előbeszéd 140, 141, 143. l. Egyébiránt a tatár-török nyelvben igen termékeny igenév-képző, s általán azt tartják róla a nyelvészek, hogy a határtalan módból a végső k elhagyásával származik, pl. bil-mek, tud-ni, bil-me tudomány és tudomás (tudoma); kďl-mak cselekedni, kďl-ma, cselekvény; dik-mek ültetni dik-me ültetmény v. ültetvény, jon-mak metszeni, jon-ma metszvény stb. Sőt maga a határtalan mód is (mak, mek) használtatik igenevül a cselekvés kifejezésére; azonban megjegyzendő, hogy irásban a ma, me végén, néma h áll. | |
* | |
| több vidéken divatozó tájszólás, a szokottabb már helyett. l. MÁR. | |
* | |
| hangszó, mely különösen a siró macska hangját utánozza a mávog, mávogás, és a siró nyulét a mákog származékokban. | |
* | |
| szájtátást utánzó gyök, melyből málé (száju), mámor, mámmám, máhol, mámmog erednek; rokon a megfordított ám gyökkel. | |
* | |
| 1) hangszó, melyből eredt macsog törzsök, és ebből a közdivatú macska, (= macsogó), melynek egyik ismeretes hangja ma, megnyujtva má, egyezik vele: vacs is. l. MACSKA. 2) Tájdivatosan am. mocs, melyből lett macsár, azaz mocsár. 3) Gyöke macsuka szónak, (midőn csomót jelent, mint ,mács' rokon gyök). | |
* | |
| (ma-ács am. csomós, lehet máncs-ból is öszvehúzva, l. M betű és MÁCSONYA. 1) helynév melyből Mácsa több helyek neve származott. 2) Gyöke a mácsonya füvet jelentő szónak; l. ezt. | |
* | |
| puszta Bihar m.; helyr. Mács-ra, ~on, ~ról. | |
* | |
| faluk, Arad és Pest m. puszta Bihar m.; helyr. Mácsá-ra, ~n, ~ról. | |
* | |
| KIS~, NAGY~, faluk Pozsony m.; helyr. Mácséd-ra, ~on, ~ról. | |
* | |
| (mák-csik) fn. tt. mácsik-ot, harm. szr. ~ja. Némely tájakon, pl. Mátyusföldén: csik-mák. Néhutt am. vékonyra tehát csik formára metélt vagy sodrott, másutt négy szegletre vágott vagy metélt, vagy szakgatott tésztás étel. Innen: mácsikszedő, nyellel ellátott, öblös fejü, s alatt kilyukgatott edény, melylyel a megfőtt mácsikot kimerik. Kétségtelen, hogy az eredeti mácsik mákkal készített csikos tészta volt, tehát mákcsik, mákos csik, mely a mátyusföldi csikmák-ban egészen, csakhogy fordítva, megvan, t. i. aki mácsikot eszik, az csikot és mákot eszik. Megjegyzendő, hogy a mácsikot alakja miatt egyszerűen csiknak is nevezik. Néhutt a köznép az eredeti öszvetételt nem értvén, már túrós mácsik, mákos mácsik-, mézesmákos mácsik-ról is beszél. Azonban több helyütt, különösen a székelyeknél Kriza J. szerént ,mácsik' alatt csak mákos csíkot értenek, mely szokott nagy pénteki étel sodrott tésztából. Már a régieknél is eléjön pl. Thaly K. gyüjteményében a XVII. századból:
Mond az urának: egyél ha hoztál, Üres konyhára mért házasodtál! Koporsójáig jász (gyász) dolga annak, Kinek szemére effélét hánynak; Csak rozskása is, kit szívből adnak, Mézes mácsiknál jobb ízü annak." | |
* | |
| (macs-ka macs-og-a) fn. tt. macskát. Széles, természetrajzi ért. ragadozó négylábu állatok neme, melyeknek sajátságos szerkezetü fogaik élesek, horgas karmaik hűvelybe rejtettek, s kinyujthatók, fejeik gömbölyűk, s nyelveik tüskések. (Felis). Ide tartoznak az orozlán, tigris, párducz, hiúz stb. Szorosb ért. a közönséges macska, legkisebb faja a fennemlített nemnek. (Felis catus). Vad macska, mely az erdők odvas fáiban lakik, szürke szőrü, hátán lefolyó fekete csikjai vannak, s farka fekete, gyürűs. A házi macska valamivel kisebb, és különféle szinü vagy tarka. Ez szaporán tenyészik, s az egereknek és patkányoknak nagy pusztitója. Egyébiránt háziassága mellett sem vetkezik ki vadságából, ravasz természetét megtartja, s midőn hizelgeni látszik is, sérteni, karmolni szeret. A him neve különösen kandúr. A macska, midőn farkával játszik, azt mondják róla, hogy fon. Midőn hizelegve szól: dudál vagy dorombol, midőn sír, miog, mávog, nyávog vagy cziczog. Hivó nevei: maczus, cziczi, czicza, cziczus, cziczuska. Nevét a ma, mau hangtól kapta, melyből lett macsog, azaz ma, mau hangon szól; máskép: vacsog; vagy pedig a macs rágicsáló (masaomai, mastax), csamcsogó, vaczogó hangtól. Ezek szerént macsogó lett macsoga, macsga, macska, mint: czineg czinke, fecseg fecske, locsog locska, bugyog bugyka, stb. A csagataj nyelvben mosuk vagy Budenz társunk olvasása szerént: mösük, teljesen azonos hangokban is a ,macska' szóval. Mint ismeretes házi állatról több példabeszéd van, pl. alázatos v. alamuszi macska nagyot ugrik, s egeret fog. Alánéző macskának nem kell hinni. Lám oly bölcs, mint az én macskám. Nekem is volt egy bölcs macskám, a csávába holt. A jó macskát bőreért meg szokták nyúzni. Hizelkedik, szerelmes, ravasz, mint a macska. Talpra ugrik, mint a macska. Macskavér szorult bele. Eltörte a macska szarvát, am. csinyt követett el. A macskának még a kölyke is örömest egerész. Úgy ül a lovon, mint macska a sövényen. Nincs otthon a macska, czinczognak az egerek. Elkapta, mint macska az egeret. Kriza J. szerént a székelyeknél következő nevei fordulnak elé Czili, Czini, Czirczi, Mirók, Tarka, Sárga, Ordos, Gerezdi, Vadász, Pisti, Ugri, Kajti, Lesi, Egerész, Miczi, Minka, Mióka. Átv. ért. görhes, sovány kis ló. Ez a két macska alig húzza a kocsit. Papmacska, nagy szörös hernyó, mely a fák leveleit pusztítja. Pókmacska, Rábaközben általán am. hernyó. Vasmacska, két vagy három horgas ággal ellátott eszköz a hajókon, mely a víz fenekére eresztve a földbe kapaszkodik, mint karmaival a macska szokott fogódzani. Újabb időben horgony. Szintén vasmacska vagy csak macska a tűzhelyen, azaz vas lábakon keresztül fekvő vas szál, melyre a fát rakják. Jelent ásóval felhányt kis földkupaczot is, mely a sik téren úgy látszik, mint a hunyászkodó macska. Macskákkal kijelölni a felosztott réteket. Macskákat hányni. Zsugorodást jelent ez igében: macskásodik, pl. megmacskásodott az ina, am. görhes macska gyanánt öszvezsugorodott. | |
* | |
| (macska-asztal) ösz. fn. Tréfásan, azon kis asztal, hol a gyermekek esznek, kiket a nagy asztalhoz nem ültetnek. | |
* | |
| (macska-bőr) ösz. fn. A szoros ért. vett macska bőre. Macskabőrből csinált dohányzacskó. A jó macskát bőreért meg szokták nyúzni. | |
* | |
| (macska-csipke-pity) ösz. fn. A csipkepityek neméből való növényfaj, melynek virágai a szár- és ághegyeken gyűrűs füzérekben állanak, grürűi kocsányosak, levelei nyelesek, szívformák, fogas fűrészesek, szöszösek. A macskák szeretik. Köznépi nyelven: macskafű, v. ~nádra, v. ~mézelke, v. ~ménta. (Nepeta Cataria). | |
* | |
| (macska-ezüst) ösz. fn. Ezüst gyanánt csillogó fehér csillámkő. | |
* | |
| (macska-fa) ösz. fn. Tájdivatosan, tyúkülő, kakasülő az épület padlásán. | |
* | |
| (macska-fark) ösz. fn. 1) Tulajd. ért. a macska nevű állat farka. Macskafarkat simogatni. 2) Némelyek szerént Keletindiai növénynem, melynek virágfüzérei macskafarkhoz hasonlók. (Caturus). 3) l. MACSKAFARKU SZIGORÁLL alatt. | |
* | |
| a szigoráll nemü növény egyik faja; füzérje egy az ágatlan szárhegyen; levelei ellenesek, csipkések, tompák, éphegyűk; szára tövön görbe. (Veronica spicata). Közéletben: kék macskafark. | |
* | |
| (macska-fej) ösz. fn. 1) A macska nevü állat feje. 2) Átv. ért. gömbölyü fej, milyen a macskanemű állatoké. | |
* | |
| nagy gombócz, v. gölődör. | |
* | |
| (macska-fű) ösz. fn. l. MACSKACSIPKEPITY. | |
* | |
| (macska-gém) ösz. fn. l. CSILLAGFÉREG. | |
* | |
| (macska-gyökönke) ösz. fn. Növényfaj a gyökönkék neméből, melynek minden levelei szárnyasak, levelkéi láncsásak, fogasak, szára barázdás. Gyökere szagos, a macska szeret vele játszani. (Valeriana officinalis). A közéletben: macskagyökér, v. mezei nárdus v. terjékfű. | |
* | |
| (macska-here) ösz. fn. A lóherének gombos virágu, szőrös csészéjü faja; füzéri hengerdedek, nagyon gyapjasak; csészéje fogai serteszálúk, a bokrétánál hosszabbak; levelei visszás-tojásdad-szálasak; virága apró fejér; máskép szintén a közéletben: herehura, nyúllábfű, ugorkanőszőfű; növénytani néven: herehura lóhere. (Trifolium arvense). | |
* | |
| erdélyi falu Torda m.; helyr. ~kő-re, ~n, ~ről. | |
* | |
| (macska-kölyök) ösz. fn. A macska nevü állatnak fia. Általán a kutya és macska nemü állat fiát kölyöknek nevezi a magyar. V. ö. CZENK. | |
* | |
| (macs-ka-al-ó-d-ik) k. m. macskálód-tam, ~tál, ~ott. A székelyeknél am. nyűgölődik; továbbá, ügyetlenül, ferdén tesz valamit. (Kriza J.). | |
* | |
| (macska-majom) ösz. fn. Általán azon majmok neme, melyeknek hosszú farkaik vannak. (Cercopithecus). | |
* | |
| (macska-mamó) ösz. fn. A kétfőbb hímesek közt a fedetlen magvúk osztályához tartozó növényfaj. Növénytani néven: vérestorku mamó. Szára felálló szőrös, lehajló szőrökkel, levelei nyelesek, tojáskerek-szívesdedek, bevagdalt fürészesek, néha fejér foltokkal jegyesek, gyürűi mintegy hatviráguak. Virága sárga, nyakon verhenyes; alsó ajakán az inyénél két narancsszín folt. (Galeobdolon luteum, v. Galeopsis Galeobdolon). Köznyelven még másképen: sárga holt csalán, v. pettegetett levelü holt csalán. | |
* | |
| (macska-ménta) l. MACSKACSIPKEPITY. | |
* | |
| (macska-méz) ösz. fn. Nyálkás nedv, melyet többféle fák és növények kiizzadnak, s ha nedvének nagyobb része elpárolog, szilárd, szivos testté lesz, s csak vízben olvad fel, mézga (Gummi). | |
* | |
| (macska-mézelke) lásd MACSKACSIPKEPITY. | |
* | |
| erdélyi falu B.-Szolnok m.; helyr. ~mező-re, ~n, ~ről. | |
* | |
| (macska-nádra) l. MACSKACSIPKEPITY. | |
* | |
| (macska-nadrág) ösz. fn. Tréfásan, széles metélt tészta, melyet húslevesbe szoktak főzni. Némely tájakon túl a Dunán, sürün főzött s megzsírozott reszelt tészta. | |
* | |
| (macska-rivás) ösz. fn. A bakzó macskának éles, fülsértő kiáltozása. | |
* | |
| (macs-og-a-as) mn. tt. macskás-t, v. ~at, tb. ~ak. 1) Macskákkal bővelkedő, kinek macskája van. Macskás ház. 2) Átv. ért. zsugorodott inu. Előfordúl Sz. Margit életében. V. ö. MACSKÁSODIK. | |
* | |
| erdélyi faluk HOSSZÚ~, MAGYAR~, Doboka m. puszta Hont m.; hely. Macskásra, ~on, ~ról. | |
* | |
| (macs-og-a-as-odik) k. m. macskásodtam, ~tál, ~ott. Mondják inakról, midőn öszvezsugorodnak. V. ö. MACSKÁS. | |
* | |
| (macs-og-a-as-t-ul) ih. Macskával vagy macskákkal együtt. Ebestül macskástul oda vagyunk. (Km.). | |
* | |
| (macska-szém) ösz. fn. Szürke vagy zöld, sárgás és csillogó szem, milyen a macskáké. Átv. ért. oly szem, mely sötétben is féligmeddig lát, mint ezt a macskáról tartják. | |
* | |
| (macska-tekerő) ösz. fn. Hajósoknál a vasmacska felvonására a hajó elején felállított eszköz, melynek fekmentes tengelyére hajtják föl a vasmacska kötelét vagy lánczát, s úgy húzzák fel magát a vasmacskát vagy horgonyt. Máskép: vasmacska- tekerő, horgonytekerő. (Ankerwinde, Bratspill. Kenesey Albert). | |
* | |
| (macska-tövis) ösz. fn. Növényfaj az iringók neméből, melynek szára, ágasbogas, gyökérlevelei nyelesek, a többik nyeletlenek, mind szárnyasan szabdaltak, sallangjai tövishegyüek. Virága fehér. Máskép szintén a közéletben: ördögszekér v. ~borda v. ~rakolya, v. ~keringő, átkozott szamár v. százfejü v. fejér v. mezei tövis; növénytani néven: mezei iringó. (Eryngium campestre). | |
* | |
| (macska-ugrás) ösz. fn. Ugrás, melyet a lesben meghunyászkodott macska tesz, midőn a zsákmányra ugrik, vagy széles ért. midőn akármely czélból ugrándozik. | |
* | |
| (macs-og-a-az) áth. m. macskáz-tam, ~tál, ~ott. L. MEGMACSKÁZ. | |
* | |
| (macska-zene) ösz. fn. Utczai aljas boszuállás neme, midőn valamely éjjeli órában öszvecsődült népek a macskák éktelen rivását, nyávogását utánozva, vagy más fülsértő hangszerek zűrzavarával valamely gyülölt személyt saját lakása előtt nyilvánosan boszantják és kigunyolják. | |
* | |
| (macska-zug) ösz. fn. Zug a konyhában, vagy a tűzhelyen, hová a meleget kedvelő macskák szeretnek bujni. Továbbá a kamara-, pincze-, padlásajtók alján hagyott hézag, melyen az egerésző macskák be és ki bujhatnak. Máskép: macskalyuk v. macskalyuka. | |
* | |
| falu Vas m.; helyr. Macskócz-ra, ~on, ~ról. | |
* | |
| erdélyi falu Hunyad m.; helyr. Macsó-ra, ~n, ~ról. | |
* | |
| falu Nyitra m.; helyr. Mácsó-ra, ~n, ~ról. | |
* | |
| falu Bereg m.; helyr. Macsolá-ra, ~n, ~ról. | |
* | |
| (mács-oly-a) l. MÁCSONYA. | |
* | |
| (mács-ony-a) fn. tt. mácsonyát. Dunán túl, szálkás, hosszukás levelü lapu, mely a gabona között szeret tenyészni. Növénytani néven a négyhímesek seregébe, és egyanyások rendébe tartozó növénynem, virága csoportos, körcsészéje sok levelü, csészécskéji kicsinyek a magzatok felett; bokrétája csöves négy metszésü; csészécskéje a magon oszlopos koszorúnak marad; vaczka kúpos polyvás. (Dipsacus). Különösen: takácsmácsonya, köznéven bogácskóró, takácsvakaró is. (Dipsacus fullonum). Van erdei mácsonya (Dipsacus silvestris) köznéven: gólyahúgy, csapóecset; továbbá héjakútmácsonya (D. laciniatus) köznéven: szomjútövis, pásztorvessző, vénusfürdő stb. Minthogy a mácsonya bogácsos, azaz gombos, csomós fejü, rokon a szinte buczkósat, csomósat jelentő mancs, mák, mankó, és macsuka szókkal, l. ezeket saját rovataik alatt. | |
* | |
| falu Krassó m.: helyr. Macsová-ra, ~n, ~ról. | |
* | |
| (macs-og-a) fn. tt. macsukát. A székelyeknél jelenti valaminek bunkóját, gombját, s néhutt magát a bunkós botot is. Gyöke macs rokon a csomót, fatekét jelentő mancs szóval. | |
* | |
| (macs-og-a-as) fn. tt. macsukás-t, tb. ~ok. Hatósági szolga, hajdú, poroszló, ki (mintegy macsukával fegyverkezve) az illető rabokra felügyel. Erdélyi szó. V. ö. MACSUKA. | |
* | |
| fn. tt. macsuz-t, tb. ~ok. Ételnem, reszelt vagy daratésztából, melyet vízben megfőzve tejjel esznek. Erdélyi szó. | |
* | |
| (gömbölyű kicsi v. kedves), kecsegtető indulatszó, módositva macza, maczi, maczus, maczkó. 1) Mondják lovaknak: Macz macz! máskép: ne ne! Nem mindenkor lesz ám macz macz, (km.), azaz nem mindenkor fognak édesgetni. Továbbá a kis csikónak: maczi. Ne maczi ne! 2) Kicsinyezve maczus, maczuska, a macskának. Cziczuska, maczuska. 3) Mint afféle édesgetve kedvező vagy pedig gömbölyű kedves, egyszersmind gyöke a népies nyelven divatos macza (szerető, kedves) szónak. 4) Némely lágy fák, különösen füzek, és rekettyék barka nevü hajtása, Dunán túl czicza-macza, mivel sima szőrü, és simogatni szokták, mint a cziczát néhutt: maczóka. 5) A maczat szóban átalakult masz, melyből lett a divatosabb maszat, maszatol, néhutt túl a Dunán pasz, paszat, paszatol. | |
* | |
| (macz-a) fn. tt. maczát. Népies köznyelven am. kedves nő, szerető, különösen, kivel valaki tiltott viszonyban él. Olyan mint czucza. Édes maczám. Rokon hozzá a mátka és persa: máde (nőstény). | |
* | |
| (macza-alma) ösz. fn. Leánycsöcsü alma. | |
* | |
| (macza-birka) ösz. fn. Rövid fülü birkafaj. | |
* | |
| MACZATOS, l. MASZAT, MASZATOL, MASZATOS. | |
* | |
| A régi görög birodalom egy része, ma körülbelül Selanik és Rumili az európai Törökországban. Nálunk falu Torontál m.; helyr. Maczedóniá-ba, ~n, ~ról. | |
* | |
| falu Pozsony m.; helyr. ~házára, ~n, ~ról. | |
* | |
| fn. tt. maczi-t, tb. ~k. Csikót, vagy általán lovat kedvesen szólító név. Ne maczi, ne! Máskép: muczi. | |
* | |
| (macz-kó v. macz-ka-ú) kicsiny. fn. tt. maczkót. 1) Csikót hivó szó. 2) Jelent kis parragi lovat. 3) Medve. 4) Lapitó, széles fejü kalapács a váshámorokban. | |
* | |
| (macz-ó-ka) kicsiny. fn. tt. maczókát. Füzfa, vagy rekettye tavaszi barkás hajtása, mely gömbölyű és pölyhös, milyet virágvasárnapokon szokás szentelni, máskép: cziczamacza. A gyermekek szeretik simogatni, mint a cziczát. | |
* | |
| falu Heves m.; helyr. Maczonkára, ~n, ~ról. | |
* | |
| elvont gyöke 1) a Mada, Madácska, és Madocsa helyneveknek; 2) madár származéknak, melyben emelkedést, különösen repülést jelent, midőn rokon a szanszkrit pat gyökkel; vagy pedig tojást, monyat jelent, s ekkor rokon a magyal, mogyal, magyaró, mogyoró nevek lágyított magy, mogy gyökével. V. ö. MADÁR. Ezen gyöktől ered madzag is. V. ö. MADZAG. Vékony hangon ejtve: med, azaz ned, nedv, melynek megfelel a latin madeo, madidus, és a német nass gyöke. Vajjon a fennemlített helységek nem-e nedves területü fekvésöktől vették neveiket? | |
* | |
| NAGY~, falu Pozsony m.; helyr. Mad-ra, ~on, ~ról. | |
* | |
| mváros Zemplén m.; helyr. Mád-ra, ~on, ~ról. | |
* | |
| mváros Szabolcs m.; helyr. Madá-ra, ~n, ~ról. | |
* | |
| erdélyi falu Hunyad m.; helyr. Mádá-~n, ~ról. | |
* | |
| falu Nógrád m.; helyr. Madács-ká-ra, ~on, ~ról. | |
* | |
| falu Komárom m.; helyr. Madar-ra, ~on, ~ról. | |
* | |
| (mad-ár) fn. tt. madárt vagy madarat, ~ak. Kicsiny. madárka vagy madarka, ritkábban, madaracska. Azok közé tartozik, melyek ragozáskor a szabályhoz képest, amint t. i. ön- vagy mássalhangzón kezdődő raggal köttetnek össze, éketvesztenek, mintha rövid madar volna, valamint származékai is, pl. madari, madaras, madarász, a rövid törzsökhöz járulnak. Van ily nevü helység is Komárom vármegyében Madar nem madár. Személyragozva szintén rövid: madaram, madarad stb. Neve azon osztálybeli állatoknak, melyek meleg és veres vérüek, tüdőn lélekzenek, tojások által szaporodnak, csőrük és két lábuk van, s tollas szárnyaiknál fogva a levegőbe emelkedni, azaz repülni képesek. Szárazföldi, vízi, tavi, tengeri, mocsári, parti, erdei, vándor, ragadozó, éneklő, házi stb. madarak. Madarakat fogni, lőni, tartani. A házi madarak más neve: baromfi v. majorság. Minthogy repülni szoktak, innen a szabadon szállongók jelzője: égi. "Már az égi madarak és erdei vadak őtet imádják." (Karács. ének).
"Ide künn a ződ erdőbe, Madár lakik egy fészökbe. Én is oda mönnék lakni, Ha egy fészköt tudnék rakni." "Hervadt az a rózsa, Mejnek szénye (színe) nincsen, Bágyadt az a madár, Mejnek tása (társa) nincsen." Székely népdalok. A madárról sok a közmondás és példabeszéd, pl. a madár akárhová repül, mindig otthonn van. Szabad, mint a madár. Kicsin madárnak fészke is kicsin. Könynyű, mint az ólommadár. Ritka madár a jó szerencse, az igaz barátság. Rosz madár az, aki maga fészkébe rutít, vagy aki tollát nem birhatja. Jó madár, drága madár, szép madár, gúnyos és roszaló nevek. "Elmehetsz, drága madár, Nekem nem kell csapodár." (Népd.) Madarat fogni, gúnyosan am. bujdosót, csavargót kézre keríteni. Éji madár, éjjeli csavargó. A madár szó mint állatosztályt jelentő nevezet néha a nemi vagy faji névhez ragasztatik, pl. Fogolymadár, gólyamadár, sólyommadár, hurosmadár, rárómadár, fáczánmadár, struczmadár. Néha a névnek lényegét teszi, mint császármadár, paradicsommadár. Átv. ért. a disznólábban levő inas hús, mely megsütve verébhús izű. Madara szökik a lónak v. megindúl, midőn torokmirigye megdagad. Gyermek nyelven a kis madár badács. Mi e szó elemzését illeti, több ismeretes nyelvekben a madarat vagy tojó, vagy repülő, vagy mindkét tulajdonságáról nevezték el. Tojásra, vonatkoznak talán a vogulfinn: oija madár, és lapfinn: aiva tojás. Repülés viszonya van a hangokban is egyező szanszkrit pat, honnan: patámi (szállok, repülök; esem) és patat v. pataga (madár), között; így a hellen petomai, pthnoV, pteron és a szláv pták; továbbá a német Vogel és fliegen s a latin volare és volucris; s a repülés suhanó hangja után talán a török kos-mak (szaladni) és kus (madár) között, melyhez tartozik a magyar madárüző hess! repülj. 1) Amennyiben madár v. madar szóban a tojás, vagyis mony (tikmony, lúdmony stb.) alapfogalma látszik rejleni, gyöke mad, gömbölyübben mod, mint Dunán túl némely vidéken ejtik, modár, rokon a mogy; mogyoró, tájdivatosan magyaró, magyal v. mogyal (bogyótermő fa), a mony, bod, bogy, bogyó szókkal, mint melyekben alapfogalom a gömbölyü alak. Ide tartozik a hímgolyót jelentő finn muna, muno, munyi, mok. Másik alkotó része ár v. ar, ha a hasonló képzöü sudár, hinár, bogár, csapodár stb. szókkal hasonlitjuk össze, úgy látszik, nem egyéb, mint az alapszó tulajdonságát jelentő képző ár v. ar; e szerént madar am. madó modó v. mada moda, azaz tojó t. i. állat. 2) Ugyanezen ár képzővel amennyiben mad mozgást, különösebben emelkedést jelent, az emelkedési vagy repülési tulajdonság jelöltetnék. | |
* | |
| (mad-ar-acs-ka) fn. tt. madaracskát. Kétszerezve kicsinyező. l. MADÁRKA. | |
* | |
| (madár-árus) ösz. fn. Személy, ki madarakkal kereskedést űz. | |
* | |
| (mad-ar-as) mn. tt. madaras-t, v. ~at, tb. ~ak. Madarakkal bővelkedő, madarakat tartó. Madaras tavak, erdők. Vannak ily nevü több helységek is. | |
* | |
| mváros a N.-Knuságban, falu Bács m., erdélyi falu Csik székben, puszta Baranya m. BACZKA~, MEZŐ~, Maros székben; hely r. Madaras-ra, ~on, ~ról. | |
* | |
| (mad-ar-as-di) fn. tt. madarasdit, tb. ~k. Gyermekjáték, melyben a játszók egyik része ragadozó, másik szelid madarak képében játszik. Ilyen az úgynevezett ludasdi, csibésdi. | |
* | |
| (mad-ar-ász) fn. tt. madarász-t, tb. ~ok, harm. szr. ~a. 1) Személy, ki madarakat fogdos. 2) Madarakat kedvelő. 3) Madarakkal bánó, azokat etető. | |
* | |
| (mint föntebb) önh. m. madarász-tam, ~tál, ~ott, par. ~sz. Madarakat fogdoz, vadász. | |
* | |
| faluk Bihar, Pozsony, Szatmár m.; helyr. Madarász-ra, ~on, ~ról. | |
* | |
| (mad-ar-ász-ás) fn. tt. madarászás-t, tb. ~ok, harm. szr. ~a. Cselekvés, illetőleg vadászás, midőn valaki madarakat fogdos. | |
* | |
| (mad-ar-ász-at) fn. tt. madarászat-ot, harm. szr. ~a. Madarászás elvont értelemben véve, vagy mind az, miből a madarászás áll; a madárfogásnak mestersége, gyakorlata. | |
* | |
| (madarászat-jog) ösz. fn. Jog, melynél fogva bizonyos helyen madarászni szabad. | |
* | |
| (mad-ar-ász-g-at) gyakor. önh. m. madarászgat-tam, ~tál, ~ott, par. madarászgass. Gyakran, vagy folytonosan madarász. | |
* | |
| (madarász-háló) ösz. fn. Háló neme, melylyel madarakat szoktak fogni, milyen pl. a fürjeket fogó vagy csapóháló. | |
* | |
| (mad-ar-ász-ó) mn. tt. madarászó-t. Aki madarász. "A zöld erdőben vadászó, madarászó emberek zöldbe öltöznek, hogy a hasonlatosság édesgesse, ne ijeszgesse a vadakat." Pázmán P. | |
* | |
| (madarász-pank) ösz. fn. l. MADARÁSZPÓK. | |
* | |
| (madarász-pók) ösz. fn. Legnagyobb pókfaj, mely az apró kolibri-madarakat hálójába bonyolítja s elfogja. | |
* | |
| (madarász-pózna) ösz. fn. Madarászok póznája, melyre a lépvesszőket rakják; másképen: lépfa, ösztörű. | |
* | |
| (madarász-puska) ösz. fn. Kisebbféle puska, melyből szatymával kisebb madarakat lődöznek. | |
* | |
| (madarász-sip) ösz. fn. l. MADÁRSÍP. | |
* | |
| (madarász-tanya) ösz. fn. Emeltebb hely, hol a madarászok hálóikat kiterítik, vagy lépfáikat felállítják, a általán azon hely, hol lesben szoktak ülni v. állni. | |
* | |
| (madár-bogyó) ösz. fn. A berkenyék neméhez tartozó cserjefaj, melynek fája középszerű, levelkéi gyönge korukban szőrösek, azután megkopaszodnak: virágai ágasbogas bogernyőben, anyaszála három-négy, gyümölcse apró veres. Máskép: piros kutyacseresnye, veres berkenye. (Sorbus aucuparia). Gyümölcsét a madarak kedvelik. | |
* | |
| (madár-csaló) ösz. fn. Mivel a madarászok lépre vagy hálóba, vagy csaptába édesgetik a szabad madarakat. Különösen a madarak hangját utánzó síp vagy kalitkába zárt madár, mely rokonait hívogatja, máskép: hivóka v. csalóka. | |
* | |
| (madár-csapta) ösz. fn. Csapta, melylyel madarakat, kivált apróbbakat fogdosnak. V. ö. CSAPTA. | |
* | |
| (madár-csevegés) ösz. fn. Kisebb madarak, kivált a verébnemüek csengő hangicsálása. V. ö. CSEVEGÉS. | |
* | |
| (madár-eleség) ösz. fn. Általán, amivel madarak élnek. Különösen a házi, és szobai madarak étke, pl. gabona, kendermag, kása, hangyatojás, stb. | |
* | |
| (madár-ének) ösz. fn. Ének, melyet bizonyos nemü és faju madarak tesznek, miben különösen a verébnemhez tartozók tüntetik ki magukat. | |
* | |
| (madár-enyv) ösz. fn. l. MADÁRLÉP. | |
* | |
| (madár-eper) ösz. fn. Apró szemű, kemény húsu eper. | |
* | |
| (madár-éték) ösz. fn. l. MADÁRELESÉG. | |
* | |
| (madár-fészék) ösz. fn. Különféle anyagból sajátságos módon készített fészkek, melyekben a madarak tojnak, fiaikat kiköltik és fölnevelik. V. ö. FÉSZÉK. | |
* | |
| (madár-fi) ösz. fn. Tojásból kikölt, s még növekedésben levő ifju madár. Különösebb névvel: verébfi, fecskefi, galambfi stb. V. ö. FI. | |
* | |
| (madár-fogó) ösz. fn. 1) Általán, minden eszköz, melylyel szabadon élő madara kat fognak, mint: háló, csapta, tőr, lép stb. 2) l. MADARÁSZ. | |
* | |
| (madár-ganéj) ösz. fn. A madaraknak sajátnemü csipős erejü ganéja. Némelyeket gyógyszerűl is használ a nép, mint a veréb-, galamb-ganéjt gyomorrágás, csipedés ellen. | |
* | |
| (madár-háló) ösz. fn. Madarak fogására sajátszerüleg készített, és alkalmazott háló, különböztetésül a halász- vagy lepkehálótól. V. ö. HÁLÓ. | |
* | |
| (madár-hang) l. MADÁRSZÓ. | |
* | |
| (madár-ház) ösz. fn. A házi madarak számára épített ól, vagy búg. Ilyen különösen a galambház, melyet duczra szoktak építeni. | |
* | |
| (madár-húr) ösz. fn. 1) Növénynem a tízhímesek seregéből és ötanyások rendéből; csészéje ötlevelü, bokrétája öt szirmu, kinyiló, szirmai két metszésüek, tokja tojásdad, tetején nyiló, egy rekeszű. Virága fehér. (Cerastium). Fajai két osztályuak, ú. m. hosszudad, és gömbölyü tokúk. 2) Közéletbeli nyelven így hívják a vesszős fagyalt is. (Ligustrum vulgare). | |
* | |
| (madár-hús) ösz. fn. A madár nevü állatnak húsa, milyenek a lúdhús, tyúkhús, pulykahús, fogolyhús stb. Átv. ért. minthogy a természeti szabad állapotban levő madarak húsa jobbadán ösztövér szokott lenni, innen jelent, más állatokra, kivált emberre alkalmazva, sovány, szikár testet. | |
* | |
| (madár-húsu) ösz. mn. Átv. ért. ösztövér, sovány, szikár testü. Madárhúsu ember. Madárhúsu ló. | |
* | |
| (mad-ar-i) mn. és fn. tt. madari-t, tb. ~ak. 1) Madar nevü helységből való. 2) Különös szőlőfaj neve. | |
* | |
| (madár-ismerő) ösz. fn. Természettudós, ki különösen a madártanban jártas. (Orrnithologus). | |
* | |
| (madár-jós) ösz. fn. Személy, ki a madarak röpüléséből, énekéből, kiáltásából jövendőt mond. Nevezetesek voltak, és nagy szerepet játszottak különösen a régi római madárjósok (angurok). | |
* | |
| (madár-jóslat) ösz. fn. Jóslat, melyet a madarak röptéből vagy szavából mondottak vagy mondanak. | |
* | |
| (mad-ár-ka) kicsiny. fn. tt. madárkát. Máskép: madarka. Madár, mely neménél fogva kicsiny, vagy fiatal, fia madár.
"Oh édes madárkám, Csacsogó szajkócskám, Jaj be megfognálak Ha megfoghatnálak." Népd. | |
* | |
| (madár-kalitka) ösz. fn. Kalitka, melyben bizonyos szobai, különösen éneklő madarakat fogva tartanak, különböztetésül más fogolyállatokat elzáró, pl. orozlánkalitkától. | |
* | |
| (madár-kelepcze) ösz. fn. Tőr, v. tőrök, hurok, melylyel madarat fognak. Szélesb ért. mindenféle madárfogó eszköz. | |
* | |
| (madár-kereskědés) ösz. fn. Kereskedés, melyet valaki élő, kivált éneklő vagy ritka madarakkal űz. | |
* | |
| (madár-köles) ösz. fn. A kőmagok neméhez tartozó növényfaj, melynek magvai fehérek, simák, bokrétája a csészéből alig ér ki, levelei láncsásak. Gyöngyszinü magvait gyöngyök közé is fűzik. Máskép szintén a közéletben: gyöngyköles, napkása, tengeri kőmagvufű; növénytani néven: gyöngy kőmag. (Lithospermum officinale). | |
* | |
| (madár-költés) ösz. fn. A madarak szaporitásának módja, midőn tojásaikat vagy kotló nőstény által, vagy bizonyos fokig fűtött kemenczében felfakasztják, s a bennek életre fejlett ivadékot világra hozzák. | |
* | |
| (madár-költözés) ösz. fn. Áltatán a madaraknak egyik vidékről vagy országból vagy világrészből egy másikba való távozása. Különösen oly madarak vándorlása, melyek az évszak valamely részében bizonyos tájon vagy égöv alatt kivánt eleségöket nem találván oda húzódnak, hol megélhetnek. Ilyenek a mocsárokban éldegelő gólyák, a nyár bogarait, férgeit vadászó fecskék, melyek mindig a melegebb évszakot vagy égövet keresik föl. | |
* | |
| (madár-láb) ösz. fn. 1) A madár nevü állat lába. 2) A természetrajzban a körbeczők neméhez tartozó növényfaj, melynek levelei szárnyasak, virági gombosak, murvásak, czikkhüvelyei hengeresek, begörbültek, s innen a neve. Máskép szintén a közéletben: tehénvidító fű; növénytani néven: henyélő körbecző. (Ornithopus perpusillus). | |
* | |
| (madár-lép) ösz. fn. Bizonyos fák különösen tölgyek bogyóiból kifőzött ragadós lép, melyet a madarászok kisebb madarak fogására szoktak használni. V. ö. LÉP. | |
* | |
| (madár-liliom) ösz. fn. A sármák neméhez tartozó növényfaj, egész neve a közéletben: sárga madárliliom, máskép: sárga tyúktaréj, növénytani néven: sárga sárma. (Ornithogalum luteum). | |
* | |
| (madár-lórom) ösz. fn. Növényfaj a lórom nemek kétlaki, és felemás virágu osztályából. Virágai kétlakiak, levelei keskeny láncsás dárdások. Máskép a közéletben: mezei füles sóska, madársóska. (Rumex acetosella). | |
* | |
| (madár-lövés) ösz. fn. Madarak ellen irányzott lövés, vagyis a vadászásnak azon neme, midőn valaki lőfegyverrel öl madarat. | |
* | |
| (madár-mony) ösz. fn. A madárnak monya, azaz tojása, különböztetésül azon monytól, mely az emlős állatok hímjeinek heréjét, vagy is tökét jelenti. | |
* | |
| (madár-néző) ösz. fn. l. MADÁRJÓS. | |
* | |
| (madár-nyárs) ösz. fn. Nyárs, melyre a sütni való madarakat húzzák. | |
* | |
| (madár-nyelv) ösz. fn. 1) A madár nevü állatnak nyelve, tulajd. ért. véve. 2) Átv. ért. azon hangok öszvege, melyek által a madarak saját nemeik és fajaik szerént mintegy beszélgetnek egymással, s érzéseiket, vágyaikat viszonyosan közli. A madárnyelvből igen sok hangot, és szót sajátított el magának az emberi nyelv, utánozás által, miben a magyar kitünő ügyességet, és változatosságot tanusít. l. MADÁRSZÓ. | |
* | |
| (madár-orr) ösz. fn. A madarak szarunemű, s előre toluló ajaka, mely hosszuságra és szélességre igen változó. Köznyelven orrnak mondják mivel orr gyanánt kiáll. Újabb természetrajzi nyelven: csőr, a cső gyöktől, de ezen nevezet sem meríti ki a latin rostrum fogalmát, mert több nemü madarak orrát épen nem lehet csőhöz hasonlítani. Alkalmasabb volna talán az ajv a nyilást jelentő aj gyöktől, mennyiben a v mint kifuvást jelentő hang az ajnak kinyomulását fejezné ki. E szerént mondhatnók rövid, hosszú, keskeny, lapos, hegyes, tompa, egyenes, görbe ajv. Sárga fekete ajvu madarak. Vagy ragozásban még folyékonyabb volna az ajav, (mint merő, merev). | |
* | |
| (madár-orr-alakú) ösz. mn. Olyan alakú, mint a madárorr. Rövidebb a csőralakú, s szabatosabb volna az ajvalakú. V. ö. MADÁRORR. | |
* | |
| (madár-orv) ösz. fn. Orv- v. tolvaj, ki záros helyekből, vadas kertekből madárt vagy madarakat (pl. foglyot, fáczánt stb). lop vagy lopogat. | |
* | |
| (madár-őrző) ösz. fn. Szolga, ki urának mulatságul tartott kedvencz madaraira felügyel. | |
* | |
| (madár-pózna) ösz. fn. Madarászok póznája, melyre a lépvesszőket rakják, s tövébe a hivókákat helyezik. Másképen: lépfa. | |
* | |
| (madár-puska) ösz. fn. l. MADARÁSZPUSKA. | |
* | |
| (madár-repülés) ösz. fn. A madarak azon mozgása, midőn a levegőbe emelkedve, és szárnyaikkal evezve ideoda szállonganak. | |
* | |
| (madár-sěrét) ösz. fn. Apróbb szemű serét a kisebb, s valamivel nagyobb madarak ellen, különböztetésül némely négylábuak meglövésére valótól, pl. nyúlseréttől. | |
* | |
| (madár-síp) ösz. fn. Madarászok sípja, melylyel az illető kis madarak hangját utánozzák, s azokat hálóba, lépes vesszőre, kelepczébe édesgetik, csalogatják. | |
* | |
| (madár-sósdi) ösz. fn. A sósdik neméből való növényfaj, melynek tőkocsánya egy virágu, gyökérlevelei hármasak, levelkéi visszás-szívesek, gyökere pikkelyes, czikkelyes; virága testszín. Máskép a közéletben: erdei v. fecske, v. apró sóska, v. aluleja fű. (Oxalis acetosella). | |
* | |
| (madár-sóska) ösz. fn. 1) l. MADÁRSÓSDI. 2) A közéletben ez a madárlórom neve is; l. ezt. | |
* | |
| (madár-szállás) ösz. fn. 1) l. MADÁRREPÜLÉS. 2) Szállás, vagy tanya, hol bizonyos nemü és faju madarak rendesen megtelepedni szoktak, pl. a nádi verebek kedves szállása a nádas. | |
* | |
| (madár-sziléne) ösz. fn. A sziléne nevü növénynem egyik faja. Maga a sziléne a tízhímesek seregéből és háromanyások rendéből való, mely a kukubától csak abban különbözik, hogy szirmai a torkolatnál tákosak, vagy pilisesek. A madársziléne latin neve: silene cerastoides. Ennek csészéi alig kocsányosak, kevéssé szőrösek, tokjai felállók; szirmai csorbák; szára borzas. | |
* | |
| (madár-szó) ösz. fn. Általán, a madárnak hangja, mely nemek és fajok szerént különféle. V. ö. MADÁRNYELV. Különösen az éneklő madarak hangja. Általában madárhangok után alakult szók: kukoríkol a kakas; kotkodál és kárál a tyúk; csipeg a csibe vagy csirke; csiripel a veréb; kelepel a gólya; csörög a szarka; búg v. nyög a gerlicze; egyszersmind burukkol a galamb; gágog a lúd; hápog v. sápog a rucza; huhog a fülesbagoly; dudog vagy dudul a büdösbanka; károg a varjú és holló; czineg a czinke; dobol az örvösgalamb; harsol a haris; krúkol a daru; kappog v. csattog v. pattog párosuláskor a fajd; kurjong a hattyú; makog esteli röpködéskor a párzó szalonka; mükög párzáskor a sárszalonka szárnyának gyors suhogásával; pityeg a nőstény fürj és fogoly; pitypalattyoz v. vavákol a kanfürj; sikolt a bibicz és a kuvikbagoly; sír a sirály, csüllő, halászka, szintén az anyját hivó vagy fiát kereső túzok is; sivít a vércse; süvölt párzáskor a császármadár; üvölt, rikog a bagoly, vijongnak a sasok és egyéb ragadozó madarak. stb. (Bérczy K. után). Egyébiránt önként értetik, hogy némely faju madarak, kivált más indulatok pérczeiben, néha más hangokat is hallatnak. | |
* | |
| (madár-tan) ösz. fn. Az állati természetrajznak azon része, mely a madarak ismertetésével foglalkodik. (Ornithologia). | |
* | |
| (madár-tej) ösz. fn. 1) Tréfás beszédben am. semmi, minthogy a madárnak teje nincsen. Ilyen a gyermekek nyelvén a kakastej, azaz víz. Az egy madártejen kivül mindene van. (Km.). 2) A köznép nyelvén a sárma nemü növény egyik faja; másképen: úri virág, növénytani néven: úri sárma. (Ornithogalum umbellatum). | |
* | |
| (madár-tenyésztés) ösz. fn. Házi és szobai madarak szaporítása. | |
* | |
| (madár-tojás) ösz. fn. Tojás, melyet a madarak tojnak, különböztetésül más állatok, pl. gyíkok, kígyók, halak, bogarak tojásaitól, vagyis ikráitól. V. ö. TOJÁS. A madártojás máskép: mony, (p. ludmony, tyúkmony), vagy pete, v. kukkó. V. ö. MONY, ÍV, IKRA. | |
* | |
| (madár-tolvaj) l. MADÁRORV. | |
* | |
| v. ~TŐRÖK, (madár-tőr v. ~tőrök) ösz. fn. Fonálból vagy szőrből csinált hurok, melylyel madarakat fognak. V. ö. TŐR, TŐRÖK. | |
* | |
| (madár-tudós) ösz. fn. l. MADÁRISMERŐ. | |
* | |
| (madár-válu) ösz. fn. Cserépből vagy fából való kis válu, melybe a kalitkában tartott madarak ételét italát teszik. | |
* | |
| (madár-váz) ösz. fn. Ember hasonlóságára holmi rongyokba öltöztetett pózna, mely arra való, hogy a kertektől, szőlőktől, asztagoktól, vetésektől stb. a kártékony madarakat elijeszsze. Átv. tréfás ért. igen sovány, rongyos ember, kinek látására megijedünk. | |
* | |
| (madár-zaj) ösz. fn. Némely sereges madárfajok kiáltozása, pl. a nádasban ülő seregélyeké, nádi és házi verebeké, ludaké, kacsáké, kóválygó varjaké, hollóké, stb. | |
* | |
| (madár-zěngés) ösz. fn. Az éneklő madarak sajátnemü hangicsálása, pl. a fülemilék csattogása, a pacsirták csicsergése. | |
* | |
| erdélyi falu Csik székben; helyr. ~falvá-ra, ~n, ~ról. | |
* | |
| falu Tolna m.; helyr. Madocsá-ra, ~n, ~ról. | |
* | |
| falu Liptó m.; helyr. Madocsán-ba, ~ban, ~ból. | |
* | |
| (,madre' olasz szó után, mely am. anya; anyaméh; anyaméhfájdalom stb. az olasz ,madre' pedig a latin ,mater'-ből alakult); fn. tt. mádrát. 1) Gömörben gyomorgörcsféle betegség a nőknél. 2) l. NÁDRA. | |
* | |
| fn. tt. madrácz-ot, harm. szr. ~a. Szőrrel kitömött ágybeli derekaly; vagy pamlagvánkos. Idegen eredetü; olaszul: materasso, materassa, francziául: matelas, materas, angolul: mattress, spanyolul: almadreque, almatrac, az arab mathrah után, mely jelent helyet, hova valamit vetettek, tharaha igétől, mely am. odavetett, dobott. | |
* | |
| puszta Somogy m.; helyr. Madrácz-ra, ~on, ~ról. | |
* | |
| (madrácz-os) fn. tt. madráczos-t v. ~at, tb. ~ak. Madráczczal ellátott, felkészített. Madráczos ágy. Madráczos pamlag. | |
* | |
| (mádra-fű) l. NÁDRAFŰ. | |
* | |
| (mad-oz-ag) fn. tt. madzag-ot, harm. szr. -a v. ~ja. Hengerded alakuvá sodrott vagy tekert, vagy font vékonyabbféle kötelék, kenderből, szöszből. kóczból, vagy hajból, szőrből s ilyféle szálas testekből. Sodrott madzag. Körmön font madzag. Zsákmadzag, melylyel a zsákot bekötik. Gatyamadzag, gatyát megkötni való. Kóczmadzag, melyet kóczból sodornak. Szőszmadzag, szőrmadzag. Átv. ért. mézes madzag, áltató, csábító eszköz. Valakinek mézes madzagot húzni el a száján, am. kecsegtető igéretet tenni, reményt nyújtani bizonyos kedvezés által. A gatya madzagját német nem félti latortól. (Rajnis). A madzag alakja hengerded levén, és arra szolgálván, hogy valamit övezzenek, körül kössenek vele, a kerekdedség alapfogalmát látszik rejteni magában, s ennélfogva gyöke mad rokon a szinte kerekdedet, csomót jelentő magy mogy, boty botyó, motyó szókkal, illetőleg gyökökkel. Elemezve tehát: mad, madoz, madozó, madoza, madza, mint bod, bodoz, bodza, (bodot, bogyót termő). Egyezik vele a héber (cingulum), melyet a nyelvészek az arab megfordított hazama (am. öszvekötött) szóból származtatnak; egyezik vele továbbá a tót motúz, motúzek. | |
* | |
| (madzag-füző) ösz. fn. Füző eszköz, melylyel a madzagot valamely korczba, pl. a gatya, tarisznya korczába behúzzák. | |
* | |
| (mad-oz-ag-os) mn. madzagos-t v. ~at, tb. ~ak. Madzaggal ellátott; madzagot áruló. Madzagos zsák, gatya, tarisznya. Madzagos czigányasszony. | |
* | |
| (madzag-rács) ösz. fn. Madzagfonadék, mely karzatdeszkák helyét, vagy egyéb deszkázást, rácsozást pótol, különösen a hajósoknál. Ha vastagabb: kötélrács. | |
* | |
| fn. tt. magot v. magvat. Kicsiny. magcsa v. magocska v. magvacska, személyragozva magom, magod, magja, vagy: magvam, magvad, magva. Egyébiránt, midőn v-et veszen föl, a törzs inkább magv. A növényeknek leglényegesb része, mely a virágból lassan-lassan kifejlődik és elétünik, s mely az ugyanazon faju növények jövőben tenyésztő csiráját magában rejti, melyből kél ki ahhoz hasonló növény, mely őt termette. Magot hozni, teremni. Magot szedni, gyüjteni. Magnak hagyni. "Hanemha a buzának magva a földbe esvén meghaland, önnön maga marad" (nisi granum frumenti cadens in terram mortuum fuerit, ipsum solum manet). Csontárhéju, hüvelyes, toklászos, tokos stb., magok v. magvak. Szorosabb ért. magok azon husos gumócskák, melyekben a növénycsira rejlik. A mag kikel, kicsirádzik. Kendermag, lenmag, répamag, káposztamag, dinnyemag, tökmag, uborkamag. Magba megy a vetemény, midőn magvas fejét felüti. Milyen a mag, olyan a gyümölcse. (Km.). Mag alá szántani. Jó magot vetni. A sok kis mag kasokat tölt. (Km.). Marokkal hintik a magot, nem vékával. (Km.). A termett gabona szépét magnak hagyni. Magnak való búzát venni. A magot kivülről rendszerént egyszeres vagy kétszeres hám (integumntum, epiderm is) takarja. E hám egyik pontját egy kis kötőlék (némelyek szerént: köldök) foglalja öszve a maghonnal, vagy magrejtővel; ezen kötőléknél fogva táplálkozik a mag a növény gyökere által felszívott tápszerből, és csak ezen csatornán keresztül fejlődhetnek ki a mag hámján belül eső részek. Belső részei a magnak: a szívecske és bél. A szívecske (corculum), némelyek szerént csira (embryo) három fő részből áll, melyek: annak a kőtőlékkel egybeköttetésben volt kúpos vége: a gyököcske (radicula); közép része: a durvány (cauliculus); és a gyököcskével átellenes vége, bimbaja: a kelő (plumula). A rendesen kifejlett mag csiráját vagy beburkolja, vagy két oldalról fogja körül a mag bele, mely némely esetben szíjas vagy porczogós, némely esetben tisztán lisztes képződmény, sok esetben pedig mind kétféle egymás mellett. A mag szíjas vagy porczogós belét vegyrészeinél fogva fehérnyé-nek (albumen), lisztes állományát pedig keményitő-nek nevezik. E két alkatrész közé egyéb állományokon kivül gyakran olaj is vegyül. Az érett mag csirája a mag belében mindaddig nyugton vagy alva marad, míg azt kedvező helyzet és körülmény új életre nem ébreszti. Ha ilyenkor a mag fejledezni kezd, azt mondjuk: a mag kél, vagy kikél. Keléskor a csira gyököcskéje nőni kezd lefelé, kelője pedig fölfelé. Ha a kelő bimbajából egyetlen levélke, némelyek szerént szék (cotyledon) emelkedik (talán széklevél legalkalmasb volna), a növényt egy székű-nek, egy kelő levelű-nek mondják stb. A mag külső kemény vagy száraz héját tekintve még meg szokták különböztetni a makkot, szütyőt, korszovátot, bóbitát, farkat, szárnyat. - Minthogy a magban a növény csirája rejlik, innen átv. ért. azon nedv az állati testben, mely által az ugyanazon faju állatok tenyésztik, szaporítják önmagukat. Férfi mag, azaz ilynemü nedv a férfi testében, mely által a női testben létező mag foganóvá, tenyészővé, gyümölcsözővé tétetik. V. ö. MAGSZAKADÁS. Szintén átv. ért. bizonyos erkölcsi erő, vagy tett, mely rokon eredményeket szűl. Elhinteni az Isten igéjének, az erénynek magvát. A magnak azon lényeges részét, melyből a növények és állatok származnak, vévén tekintetbe, ,mag' alatt értjük valamely anyagi vagy erkölcsi testnek azon alkotó részét is, mely mintegy lényegét, lelkét képzi az egésznek, s a többi részekhez képest nemesebb, jelesebb, kitünőbb. A fának magva, azaz legkeményebb közepe. A hadsereg magvát kiválogatni. A katonákat a legénység magvából állítani ki. Néha ezt lélek szóval fejezzük ki, pl. lelke dohány, a dohánynak java, mely a szár közepén terem.
A mag fölveszi az igeneves u képzőt is, magu, magv, honnan magvat, magvak, magvam, magvad, magva, magvas, magvasodik. Ily viszony van a ned nedü nedv, ked kedü kedv, üd üdü üdv, od odu odv, feny fenyü fenyv, or orv, sér sérv stb. között. A v némely szókban b-re változik, mint gom gomv gomb, rom romv romb, dom domv domb; némelyekben p-re, mint ter terü terp, hor horu horp (horpasz), tör törü törp (törpe). Az r végzetű gyökök j-t is szeretnek fölvenni, mint szeder szederj, eper eperj, or orj, mar marj, sőt némely hangzóval végződök is, mint: karé karéj, gané ganéj, taré taréj, paré paréj, é éj stb. - A magok ugyan különböző alakúak, mégis jobbadán vagy gömbölyüek, vagy kerekdedek vagy hengerdedek; honnan valószinü, hogy a mag szóban alapfogalom a gömbölyüség vagy kerekdedség, melyet részint az m, és g, részint a gömbölyű o-val rokon mélyebb a hang fejez ki, miszerént a szintén gömbölyűt jelentő magyal mogyal, makk, magy magyaró mogy mogyoró, mony, bogy, bogyó, mancs, macsuka szókhoz családi viszonyban áll. Különbözik tőle a magas, magasztal szók mag gyöke, melyben nem mély vagy gömbölyű, hanem nyilt ă hangzik, miért is ennek s képzője amazétól különböző, mert más magos és magas, magosít és magasít, magosan és magasan. Azonfölül a nagyot jelentő mag, nem veszi föl az igeneves u v. v hangot: tehát a magas soha sem magvas. Hogy a granum-ot, semen-t, medulla-t jelentő mag szóban gömbölyü a van, mutatja a magam, magad, maga, mely régente így is hangzott: mogam, pl. a régi halotti beszédben: "Nem heon (nem csupán) mogánek, gye mend vő fojánek halálot evék." V. ö. MAGAM, MAGAD stb. A latin granum, német Kern, Korn szintén azon szók osztályába látszanak tartozni, melyekben a g-r és k-r gyökhangok valami kerekdedet jelentenek. | |
* | |
| elvont gyök, melyből magas, magasság, magasodik, magaszt, magasztal származékok erednek. Hangváltozattal legrokonabb hozzá az alapfogalomban megegyező nagy, honnan némelyek véleménye szerént nadúr, nádor, am. nagyúr. (V. ö. Nádor). Rokon továbbá a latin magnus, magis, major, majestas, hellén megaV, megaJoV stb. gyökei, melyek a nyelvészek szerént a szanszkrit mah gyökben alapszanak, honnan a szanszkrit mahat (nagy) stb. Ezen mag gyök hoszszan is eléfordul: mág, melyből eredt mágla, halomra, magasra rakott valami, pl. famágla, és Tihany vidékén Szalában szénamágla. Ide tartozik a balatonmelléki mágicsál, azaz valamit egymásra rak, felpúpoz, pl. a beteg feje alját felmágicsálni, am. a vánkosokat magasan egymás fölé rakni. | |
* | |
| l. MÁG (2). | |
* | |
| elvont gyöke mágla v. máglya és mágicsál szóknak. Rokon mag gyökkel, magas, magasztal szókban. l. MAG, (2), elvont gyök. | |
* | |
| v. MÁÁG v. MÁK erdélyi falu Alsó-Fehér m.; helyr. Mág-on, ~ra, ~ról. | |
* | |
| l. MAGAM alatt. | |
* | |
| (mag-a) az egyes harmadik személyben, szólító név- és czímmás, megfelel neki közelebb az olasz ella (szintén egyes harmadik, noha nőnemü személyben), a német Sie (többes harmadik személyben), franczia vous, angol you, és közönséges társalgási nyelvben az olasz voi értelmében, az utóbbi nyelvekben többes második személyben. A köznép nyelvén egymás között nincs divatban, csak ha a felsőbb osztály beszédét utánozza, vagy felsőbb osztálybelihez szól. Dunán túl néhutt a német Er hasonlatára a nép maga helyett ezt használja: ő v. ű, pl. Hát ő mit keres itt? A ,maga' hízelgőleg: magácska. Egyébiránt a közép és felsőbb rendüek már jobbára a kegyed és ön czímmásokat használják. Az alsó osztálybelieknél pedig kend, tájdivatosan keed, kjed, nagyobb tiszteletet adva: kelmed, kigyelmed divatozik. V. ö. KELMED, KEND. ,Maga' valamint a többi megszólító czímmás rendesen ragoztatnak; ú. m. tt. magát, önt, kendét, kelmedět, több személyhez intézve a többesben: magok (szabatosabban: maguk), önök, kentěk, kelmetěk stb. | |
* | |
| (mag-a? talán mintha mondani akarná: magában véve), régies kötszó a mai noha, ugyan; és de, mégis értelemben. A székelyeknél Kriza J. tanúsága szerént most is divatban van ugyan, de ugyan, no jelentéssel. Maga miért = ugyan miért (olaszul: ma che?). Maga ne dolgozzál = ugyan ne dolgozzál. Maga bizon = no bizon. Maga ne mondj annyit = ugyan ne mondj annyit. A székely születésü Szabó Dávid szerént is am. ámbár, noha stb. Példa nála: Reám fogták, maga ártatlan voltam. A régieknél számtalanszor eléfordúl, demaga öszvetételben is. "Demaga valóbizony mondom tünektek" (verumtamen dico vobis. Tatrosi cod. Máté 11). Pestinél: "Demaga mondom neked." Erdősinél: "Demaga mondom en tünektek." "Semmi róla neköm nem jelenék, maga (= noha) éjjel és nappal imádkozom vala érötte." (Nádor-codex). "Atyám, ha lehetségös, menjen el enrólam e kén (= kín), demaga (mindazáltal) nem úgy miképen." (Ugyanott). "Gondoljad meg, mene (= mennyi) bánatja ebből volt Jézosnak, hogy szavát nem hiszi vala Szent Pétör. Maga (= mégis) végre úgy lön, mint Idveziténk mondá." (Régi magyar Passio. Toldy F. kiadása 245. 1). "És igen irgalmasságos éneköt sirál.... maga (= noha) te istened soha el nem vált tetüled". (Ugyanott 142. l.). "Keserves nekem, hogy az en kegyelmes uramat illyen hamis panaszszal bántják.... de maga (noha) ha az panasz igaz volna, bizon az en nekem igen terhes volna." (Szalay Á. 400 magy. leveléből 1558-ról). "Thoábá im en magam felmegyek az kegyelmed parancsolatjára, maga (noha) nincs jó egészségem." (Ugyanott 1553. évről).
"Asszony hogy viselne jelensége vala, De nem sok időre leányt hozott vala. Jóllehet az leány igen szépded vala, Demaga (= mégis) az fiút inkább (= szívesebben) veszik vala." Istvánfi Pál a XVI. száz. (Toldy F. kézikönyve). "Asszony ott bánatját nem jelenti vala, Maga (= noha) keserüség általfolyta vala." Ugyanattól. Íme kell meghalnom, maga (= noha) én nem töttem, Mit ezek hamisan szerzettek ellenem." Batizi András a XVI. száz. (Ugyanott). "Terek (török) álnok hitit meg nem gondoljátok, Maga (= noha) csak tőlem es sokszor hallottátok." Tinódi Sebestyén. (Ugyanott). "Keveset olvasok róla krónikában, Maga (=noha) méltó volna irni ezt is abban." Ilosvai Péter a XVI. száz. (Ugyanott). "Jóllehet magyarok ebben Scythiában Hatalmasok és nagy sokan valának, Demaga (mindazáltal) az Istent nem esmerik vala." Farkas András a XVI. száz. (Ugyanott). "Maga (= noha) nagy sok időt vára, De héjában lőn munkája." Katalin verses legendája. (Toldy F. kiadása). Ha a példák többségét tekintjük: szabatosabban ,maga' inkább noha, jóllehet ,demaga' pedig mégis, mindazáltal értelemben használtattak; tehát amazt ráhagyó, v. megengedő, emezt pedig kivételező kötszónak tekinthetjük. | |
* | |
| l. MAGAM alatt. | |
* | |
| fn. tt. magabár-t, tb. ~ok. Növénynem a négyhímesek seregéből, és egyanyások rendéből; csészéje a magzat fölött két levelű, levelkéi háromfogúk, a magra ránőnek, bokrétája négy szirmu, tölcséres. Magva kettő, mindenik három fogu. (Scherardia). Nevét talán onnan kapta, hogy magvai a levelkékkel vegyítve s mintegy keverve, abárolva vannak, és így elemezve mag-abár volna. Itt az abárol szónak azon mellékjelentését veszszük, mely szerént keverést is, vegyítést is teszen, s rokon az abajdocz szóval. | |
* | |
| (magába-szállás v. ~térés) ösz. fn. Gondolatjának v. gondolatainak önmagára forditása, ábrándjainak, tévelygéseinek elméjében meghányása vetése által magamagának jóra való eltökélése. | |
* | |
| (magábav. magában-való) ösz. mn. A székelyeknél am. magányszerető; és magán- v. különlevő. | |
* | |
| (magába-vonúlt v. ~zárkozott) ösz. mn. Aki a mások társaságát s általán az embereket kerüli. | |
* | |
| (maga-bíró) ösz. mn. 1) Aki anynyi erővel bir, hogy másra, más segítségére nem szorúl. Magabíró embert nem szükséges vezetni. "Ismeg eluntaták (unszolák) Jupitert (t. i. a békák) hogy adna oly királt nekik, ki ugyan vitéz és magabíró volna." Pesti G. meséi. 2) Kinek saját szükségeihez mérve, elegendő vagyona van. Jó magabíró, leginkább a középrendüekről mondják. 3) Különösen a kedélyre vonatkozólag, ki magát mérsékelni képes, kit az indulatok el nem ragadnak, ki magával bír, ki magán uralkodik. | |
* | |
| (maga-bízott) ösz. mn. Ki magában túlságosan bízik, ki magát bizonyos lelki vagy testi tulajdonságaira nézve elbízza, ki azért tetteiben vakmerő. | |
* | |
| (maga-bizottság) ösz. fn. Magában túlságosan bizás, máskép: önbizottság, önhittség. | |
* | |
| l. MAGAM alatt. | |
* | |
| (maga-dicsérés); MAGADICSÉRET, (maga-dicséret) l. ÖNDICSÉRÉS, ÖNDICSÉRET. | |
* | |
| (maga-el-hitt) ösz. mn. l. MAGAHITT. | |
* | |
| (maga-el-szánás) ösz. fn. A működő akaratnak elhatározása, melynél fogva az akadályokat tekintetbe nem vévén a kitűzött czélra törekedni kész. Különösen oly eltökélés, mely szerént valaki halálos veszélynek teszi ki magát, sőt életét valóban fel is áldozza. V. ö. SZÁN, SZÁNÁS. | |
* | |
| (maga-el-szánt) ösz. mn. Ki magát, valamire elszánja, ki az akadályok daczára kész teljesíteni, amit magában feltett; bátor, merész, eltökélett. Magaelszánt vitéz. | |
* | |
| (maga-feledés) ösz. fn. A kedélynek azon állapota, vagy működése, midőn valaki önhelyzetét, állását, rangját, vagy általán emberi méltóságát, erkölcsi érzelmeit tekintetbe nem vevén, s mintegy elmellőzvén, azokkal ellenkezőleg cselekszik, midőn az indulatoktól magát elragadtatni hagyja. Máskép: Önfeledés. | |
* | |
| (maga-feledětt) ösz. mn. Ki általán saját személyességéről mintegy lemondván úgy cselekszik, mintha nem is ő, hanem más valaki volna. Nem vagyok oly magafeledett. (Monoszlai de Cultu, p. 3.) | |
* | |
| (maga-fitogtatás) ösz. fn. l. MAGAHÁNYÁS. | |
* | |
| (maga-fitogtató) l. MAGAHÁNYAVETI. | |
* | |
| (maga-gondolatlan) ösz. mn. Hebehurgya, szeles, ki tesz valamit a nélkül, hogy előbb az illető körülményeket fontolóra venné; könnyelmü. | |
* | |
| (maga-gondolatlanság) ösz. fn. Hebehurgyaság, szelesség, megfontolatlanság; a cselekvésnek azon neme és módja, midőn valaki előre meg nem gondolja, mit mível. | |
* | |
| (maga-gondolatlanul) ösz. ih. Hebehurgyán, szelesen, a teendők körülményeit eleve tekintetbe, gondolóra nem vévén, meg nem gondolva magát. Magagondolatlanul fogni valamibe. | |
* | |
| (maga-gyilkos); MAGAGYILKOSSÁG, (maga-gyilkosság) l. ÖNGYILKOS; ÖNGYILKOSSÁG. | |
* | |
| (maga-hányás) ösz. fn. A magában túl bizó kedélynek működése, midőn valaki akár valódi, akár képzelt előnyeit túlságosan fitogtatja, midőn hetvenkedik, kérkedik, dicsekedik, s olyan, mint a hánykolódó kényes paripa. Máskép: magavetiség. | |
* | |
| (maga-hánya-veti, azaz ~hányó-vető) l. MAGAHÁNYÓ. | |
* | |
| (maga-hánya-vetiség) l. MAGAHÁNYÁS. | |
* | |
| (maga-hányó) ösz. mn. Kérkedékeny, dicsekedő, hánykolódó, hetvenkedő, markapöki, magafitogtató, magaveti. | |
* | |
| (maga-hitt) ösz. mn. Ki azt hiszi, hogy csalhatatlan, ki magának hisz egyedül, ki mások okoskodását, tanácsát megveti, ki magát elbízza, ki önfejü. Magahitt kevély ember. Máskép: önhitt, önbizott. | |
* | |
| (maga-hittség) ösz. fn. Kedélyi állapot, vagy tulajdonság, midőn valaki túlságos hiedelmet táplál önereje, testi és lelki tulajdonságai, illetőleg előnyei felől, mi rendesen vakmerőséggel, kevélységgel, elbizakodással szokott járni. Máskép: önhittség, önbizottság. | |
* | |
| (maga-jó-szántából) ösz. ih. Nem mások kérelmére, sürgetésére, ösztönzésére, parancsára, hanem saját jó indulatából. Magajószántából segíteni valakin. | |
* | |
| (maga-kellő) ösz. mn. Ki maga magának túlságosan tetszik, kevély, önző, ki csak magát keresi, kinek más nem kell, nem tetszik. | |
* | |
| (maga-kényén) ih. Saját akarata szerént. Magakényén jár. Magakényén nevelt gyermek am. elkényeztetett gyermek, kinek mindent kedvére tesznek vagy tettek. | |
* | |
| MAGA, MAGUNK, MAGATOK, MAGUK, (mag-am, mag-ad, mag-a, mag-unk, mag-a-tok, mag-uk); visszaható névmás személyragozva, mely mind önállólag, mind némi erősbítésül személyes névmások előtételével használtatik, mint enmagam, te- v. tenmagad, ő- v. önmaga, mi- v. minmagunk, ti- v. önmagatok, ő- v. önmaguk; s még jobban erősbítve: ennen magam, tennen magad, önnön maga, minnen magunk, tinnen magatok, önnön maguk. 1) Értelemre megfelel a latin egomet, tumet, ipsemet stb. jelentésének, s am. nem valaki más, nem valaki kivülem, kivüled, kivüle stb. hanem kizárólag én, te, ő. Innen ellentéte: más p. Maga is tanúl, ki mást tanít. Amit magam megtehetek, nem bízom másra. Aki másnak vermet ás, maga esik bele. Sem másnak, sem magának jót nem tesz. Harmad, negyed, sokad magával, azaz vele együtt hárman, négyen, sokan. Magát tiszteli ki mást tisztel. (Km.). Kiki legjobban tudja maga dolgát vagy maga baját. (Km.). Másnak szűrt, maga szomjan naradt. (Km.). Nem szégyen magadnak szolgálni. (Km.). Magad uram ha szolgád nincs. (Km.). Ami rajtad történt, magadnak tulajdonítsd, ne másnak. Kiki magának szánt, vet, arat. Magának veti meg a hálót. Magáért tenni valamit. Magára gyújtani a házat v. maga nyakára fojtani a kötelet, (km.), am. magának okozni veszélyt. Kiki legközelebb magához. (Km.). Magára venn valamit, mind tulajdon, mind átv. értelemben. Magára pergelni, akaratlanul magára vallani. Néha megkettőztetve fordúl elé. Ő csak magamagát szereti. Maga magának árt vele. 2) Egyedül való, kinek társa nincsen. Ellentéte: több, sok. Maga van, mint varga a vásárban. (Km.). Magára hagyni valakit. Magában lenni. Magának való ember, nem társaságba való. Magának élni. Az az ember nincsen maga (km.), máskép: ördög van vele, azaz a köznép hite szerént tud valamely ördögi mesterséget. Maga szopta az anyját (km.), azaz oly jeles növésü, illetőleg tulajdonságu, mint azon állatfajzat, mely az anyatejet egyedül szíván, erőteljesebb szokott lenni. - Innen ered a határozó magán, és a magány, magányos, magányosság. 3) Néha am. kizáró tulajdonos, kinek tulajdona nem másé, nem közös. Kiki a maga fazeka mellé szít. Maga álmát hűvelyezi. Magad háza előtt seperj. Maga fészkét rutító madár. Maga hasznát kereső ember. Magamévá, magadévá, magáévá tenni valamit. Minden kakas a maga szemetén hatalmas. Magad ura légy. Kiki szabad a magáéval. Kiki okosabb más dolgában mint a magáéban. Másét ne bántsd, magadéd ne engedd. Ha más szereti a magáét, miért ne te a magadét. Nyulj a magad kebelébe. Meglátja más szemében a szálkát, magáéban nem a gerendát. (Km.). Innét a ,saját' és ,tulajdon' szókkal egyesülni szeret: Saját magam szemeivel láttam. Tulajdon magad vagy mindennek oka. 4) Szorosan véve am. az emberbelsője, nevezetesen lélek, ész, kedély, indulat, akarat. Magába szállni, térni. Magában tépelődni. Magán kivül van örömében, haragjában. Magában imádkozni, gondolkozni. Magában hitt. Maga elbizott. Elfeledni magát. Elszánni, elhatározni, elbízni magát. Magát ölni, marni, megunni. Magát hányni, vetni. Magával nem birni. Magát megkötni. 5) Néha csak a személynévmás helyett is áll, pl. úri magam, tréfásan am. én.
"Úri magam alá gazda hintót adjon, Hogy az utczára is gyalog ne fáradjon." Lakodalmi vers (Erdélyi J. gyüjt.). E szóról Révainak alapos véleménye oda megy ki, hogy gyöke mag egy jelentésü a növények azon terményével, melyet magnak nevezünk, mely t. i. az egész növényt mintegy kis tokban rejtve foglalja, s nem csak a terményt jelenti, amint héjastul, burkostul létezik, hanem szoros ért. annak belsejét, székét, csiráját, mely az egésznek lényegét, s mintegy lelkét teszi. Ez értelemben nem csak hangra, hanem fogalomra is rokon hozzá a héber mocha, és arab much, azaz valaminek bele, széke. A képes kifejezéseket kedvelő keletiek, nevezetesen a héberek nyelvében a lélek jelenti magát az illető személyt is egészen véve pl. nephesch lélek, személyragozva naphschi nem csak lelkem, hanem enmagam is. Így a magyarban is magam am. belsőm, s ami bennem lényeges, a lelkem, mintegy magva, csirája a személyességnek. Midőn a magyar mondja: szeretlek mint a lelkemet, am. magamat. Magába szállni, am. lelkébe, belsejébe. Magán kivül lenni, am. az öntudatnak székhelyén kivül, azaz lelkén, eszén, eszméletén kivül lenni. Adelung a német selb selbst szókról úgy vélekedik, hogy a Seele egy eredetű velök. A szlávban is szamo am. maga, és szeme szjeme am. mag. Innen hasonlat nyomán válószinüleg gyanítható, hogy a latin egomet, tumet, ipsemet egyik alkotó része met egy a medium, medulla szók gyökével. Azon alaposnak látszó ellenvetést lehetne itt tenni, hogy a mag (semen, medulla) magom, magod alakban ragoztatik, ellenben az ,ipsemet' jelentésü magból lesz magam, magad, maga. De erről észre kell venni, hogy azon névmódosító ragok természetét látszik követni, melyek midőn önálló nevek gyanánt veszik föl a személyragot, csak nyilt a v. nyilt e-vel teszik azt, mint: rólam, rólad, róla, nálam, nálad, nála, tőlem, tőled, tőle, bennem, benned, benne stb. Azután néha a nyelv szelleme különböztetés végett ugyanazon törzsekhez módosítva ragasztja az illető ragokat pl. lakatos, midőn főnév, többese: lakatosok, midőn melléknév, lakatosak; ily különböztetés van a kalaposok és kalaposak, asztalosok és asztalosak, házasok és házasak, keztyűsök és keztyűsek, cserepesěk és cserepesek, tehenesěk és tehenesek stb. között. | |
* | |
| (maga-magától) ösz. ih. Önként, saját indulatából, önszántából, nem más, vagy akármily külső körülmény által ösztönözve, erőtetve, sürgetve. Ezt magamagától cselekedte. | |
* | |
| (maga-meg-adás) ösz. fn. Állapot, vagy cselekvés, midőn valaki a külső erőnek, hatalomnak enged, és aláveti magát. Máskép: önmegadás. | |
* | |
| (maga-meg-kötés) ösz. fn. Önfejü, nyakas megmaradás bizonyos véleményben vagy cselekvésben, midőn valaki okokra nem hallgatva, s egyedül saját eszét vagy hajlamát követve, föltételétől el nem mozdúl. | |
* | |
| (maga-meg-tagadás) ösz. fn. Saját érdekének másoké alá rendelése, máskép önmegtagadás. | |
* | |
| (maga-meg-tartóztatás) ösz. fn. Az akaratnak erélyes működése, melynél fogva valaki bizonyos ösztönök, ingerek, hajlamok ellenére mérsékli, s mintegy lefogva tartja magát, nehogy elragadják, máskép: önmegtartóztatás. | |
* | |
| (maga-meg-únás) ösz. fn. l. UNALOM. | |
* | |
| (maga-meg-únt) ösz. mn. Kinek kedélye magamagában kecsegtetőt, mulattatót nem talál, ki örömet, gyönyört élvezni nem képes, kinek belső érzékei megtompultak. Máskép: önúnt, s némileg: életúnt. | |
* | |
| (maga-mentés) ösz. fn. Önmentség, cselekvés, mely által valaki bizonyos vádakat magától elhárítani, s magát igazolni törekszik. V. ö. MENT, MENTES. | |
* | |
| (maga-mentő) ösz. mn. Magát a vádak ellen igazoló, védő, tisztító. Magamentő feleletek. | |
* | |
| l. MAGAMENTÉS. | |
* | |
| (magam-féle) ösz. mn. Olyanféle, olyan állapotu v. sorsu v. osztályu mint én vagyok. Másképen: magamszőrü, a székelyeknél: magamszinü. Magamféle ember. A többi személyeknél: magadféle, magaféle, magunkféle stb. | |
* | |
| (magam-szín v. ~színü) l. MAGAFFÉLE. | |
* | |
| (magam-szőrü) lásd: MAGAMFÉLE. | |
* | |
| (maga-mutatás) ösz. fn. 1) Rövid megjelenés valamely alkalommal. 2) l. MAGAFITOGTATÁS. | |
* | |
| (maga-mutogatás) l. MAGAFITOGTATÁS. | |
* | |
| (mag-a-an) ih. Egyedül, mások társasága nélkül, a többitől külön, elválasztva. Magán lakni, enni, sétálni. Jobb magán, hogy sem rosz társsal lenni. | |
* | |
| (mag-a-an) állapító ragu fn. Azon aki maga van, pl. Magán kivül van. Magán (ő magán) követelik a kárt, nem máson. Néha am. rajta. p. Magán múlt el, hogy semmi sem lett a dologból, azaz rajta múlt el. | |
* | |
| (mag-a-an) újabb időben melléknévül használt ih., s am. magán levő, egyedül való, társ nélküli, személyes, nem a közönséget (államot stb.) illető. Magán életet élni. Magán lak a pusztában. Magán kötelezvény, magán oklevél. Magán találkozás. Magán hitelező. Magán jószág. Magán jog. Öszvetételként is írják. Bevett különös nyelvszokás szerént ilyen a nyilván is, mely nem csak határzó, de melléknév is pl. Nyilván dolog. | |
* | |
| (magának-való) ösz. mn. Oly emberről mondjuk, ki magát a társaságtól elvonja, ki nem nyájaskodó. Továbbá ki egyedül magának él, önző, nem társaságba való, unalmas, különcz. | |
* | |
| (magánál-lét v. ~létel) ösz. fn. Lélekéberség, lélekjelenet, öntudatos állapot. | |
* | |
| (magán-álló) ösz. mn. Széles ért. minden, ami másoktól el van különítve, minek hasonlója, társai nincsenek. Magánálló ház a mezőségen. Magánálló határfa. Magánálló pusztai malom. Magánálló edény a polczon. Különösen társ nélküli ember. Magánálló özvegy, árva, nőtelen ember. Átv. ért. ki a polgári társaságban saját erejével szerzett, vagy tartott állapotban él, ki másoktól függni nem kénytelen, továbbá, kinek saját gondolkozásmódja és véleménye van, s abban magát eltántoríttatni nem hagyja, ki mások véleményének nem vak utánzója, vagy puszta viszhangja. Máskép: önálló. | |
* | |
| (magán-állóság) ösz. fn. Állapot, midőn valaki magánálló; máskép: önállóság, függetlenség. Magánállóságra törekedni. l. MAGÁNÁLLÓ. | |
* | |
| (magán-beszéd) ösz. fn. Beszéd, melyet valaki magamagával visz véghez. Különösen a szindarabokban oly személy beszéde, ki egyedül lép fel, s oly gondolatokat vagy érzelmeket nyilvánit, melyeket rendesen csak elménkben szoktunk forgatni, hanem a szinpadi cselekvények öszvefüggése megkivánja, hogy a néző és hallgató a cselekvő személynek titkos indokait is értse. | |
* | |
| (magán-birtok) ösz. fn. Birtok, mely valakinek kizárólagos, személyes sajátja. V. ö. KÖZBIRTOK. | |
* | |
| (magán-börtön) ösz. fn. Börtön, melybe, valaki egyedül maga tartatik zárva. | |
* | |
| (magán-dal) ösz. fn. Dal, melyet csak egy személy énekel, vagy melyben más énekesek vagy hangszerek csak kíséretképen vesznek részt. | |
* | |
| (magán-elv) ösz. fn. Saját maga elve, mely a közönségesen elfogadott elvtől eltér. V. ö. MAGÁNNÉZET. | |
* | |
| (magán-hangzó) ösz. fn. 1) Nyelvtanilag minden szóhang, mely önállólag, magán, vagyis más valamely hangnak melléklete, azaz más beszédszervnek alkalmazása nélkül, egyedül a szájnak különfélekép módosítható nyilásán a levegőnek kinyomása által hangzik. Máskép: önhangzó, vagy egyszerüen hangzó, különböztetésül a mássalhangzótól, melyet csak hangzó segitségével ejthetni ki. 2) Azon jegyek, vagyis betűk egyike, melyekkel az imént említett hangokat leirjuk és megkülönböztetjük, pl. a, á, e, é stb., milyen a magyar betürendben eddig bevett irásmódunk szerént 15 van. | |
* | |
| (magán-iskola) ösz. fn. Nem nyilvános, nem a társadalom vagy valamely testület által alapított és fennálló iskola. | |
* | |
| (magán játék) ösz. fn. Általán, akármiféle játék, melyet valaki egyedül, részvevő társ nélkül gyakorol, pl. midőn valaki hegedűn vagy fuvolyán játszik, legfőlebb más hangszer csupán kíséretül szolgál. Így ha valaki úgynevezett patiencekártyát (unaloműző kártyát) játszik. | |
* | |
| (magán jog) ösz. fn. 1) A társadalom (polgári társaság) magános vagy egyes tagjai közti jogviszony, elgondolva a közigazgatásra vonatkozó jogviszonyoktól. 2) Azon tudomány, mely az egyes polgárok (magánosok) közti jogviszonyokat tárgyalja. | |
* | |
| (magán jogi) ösz. mn. Magánjogra vonatkozó, magánjogot illető. Magánjogi kérdések, esetek. | |
* | |
| (magán-jog-tan v. -tudomány) ösz. fn. l. MAGÁNJOG, 2). | |
* | |
| (magán-ki-adás) ösz. fn. Valamely elmeműnek, mely különben közfelhivásra, pl. tudományos testület pályakérdésére készült, nem a felhivó testület, hanem maga a szerző, vagy ennek jogán más magán személy általi kiadása. | |
* | |
| (mag-a-an-kod-ás) fn. tt. magánkodás-t, tb. ~ok, harm. szr. ~a. Cselekvés, vagy állapot, midőn valaki mások társaságát nélkülözve, elvonulva éldegel. | |
* | |
| (mag-a-an-kod-ik) k. m. magánkod-tam, ~tál, ~ott. Folytatólag magán van, vagy magán lenni szeret, mások társaságát nélkülözve éldegel. A régi remeték pusztákon, erdőkben, barlangokban magánkodtak. Inkább magánkodni, hogysem rosz társaságban élni. | |
* | |
| (mag-a-an-kod-ó) mn. tt. magánkodó-t. Magán éldegelő, másokkal nem társalkodó, elszigetelve lakó. Erdőkben magánkodó remeték. | |
* | |
| (magán-kör) ösz. fn. Kevesekből álló társaság, melyben csak magán személyek, vagy mint ilyenek vesznek részt. | |
* | |
| (mag-a-an-lag) ih. Magános úton magános minőségben. | |
* | |
| (magán-lét) ösz. fn. Mások társaságától elkülönözött, egyedül való élet, vagy állapot. | |
* | |
| (magán-nézet) ösz. fn. Nézet, melyet valaki csak önmaga az általában elfogadott nézettől eltérőleg vall. Ez magánnézetem, mely szóval valaki azt akarja kifejezni, hogy noha ugyan tudja, hogy mások vagy többen azon nézettel ellenkező véleménynyel vannak, ő mégis a magáéhoz mint meggyőződése szerént helyesebbhez vagy egyedül helyeshez ragaszkodik. | |
* | |
| (mag-a-an-os) mn. tt. magános-t v. ~at, tb. ~ak. 1) Magában élő, magán lakó, mások társaságától elkülönzött. Magános pusztai lakók, remeték. Magános életet élni. Magános állapotot szeretni. 2) Mondjuk helyről, tájról, vidékről, mely a többitől mintegy el van zárva, elkülönítve, melyen mások nem laknak. Magános erdei lak. Magános tengeri sziget. 3) Ami nem nyilvános, ami bizonyos elzárt körben létezik. Magános tanácskozás. 4) Ami a társadalmi életre vagyis közigazgatásra nem vonatkozik. Magános ügyek. | |
* | |
| (mint föntebb), fn. tt. magános-t, tb. ~ok. Aki csak magán vagy saját ügyeivel foglalkodik, aki a társadalom közügyeiben, igazgatásában hivatalnál fogva részt nem veszen; máskép magánzó. (Privatier). | |
* | |
| (mag-a-an-os-an) Magán, magában, egyedül, magános állapotban. | |
* | |
| (mag-a-an-os-kod-ik) k. m. magánoskod-tam, ~tál, ~ott. Magánállapotban éldegel, magányban tartózkodik, elkülönözködik, mások társaságától elvonakodik, nőtelen, vagy férjtelen életet él. Valamely erdei lakban magánoskodni. V. ö. MAGÁNOS. | |
* | |
| (mag-a-an-os-ság) fn. tt. magánosság-ot, harm. szr. ~a. Közönségesen egy értelemben használtatik a magány szóval; de szabatosan véve a magánosság más mint a magány, valamint az üdvösség, nedvesség, kedvesség több mint az üdv, nedv, kedv. A magány jelent egyszerü elvont állapotot, vagy helyet, a magánosság pedig a magánynak folytonos létezését fejezi ki, továbbá pedig azon tulajdonságot, mely szerént valamit magánosnak mondunk. V. ö. ~SÁG, ~SÉG képző. | |
* | |
| (mag-a-an-oz) önh. m. magánoztam, ~tál, ~ott vagy magánz-ottam, ~ottál, ~ott, htn. ~ni, vagy magánzani. l. MAGÁNKODIK | |
* | |
| (magán-pénz-tár) ösz. fn. Valakit kizárólag illető pénztár, saját pénztár. Azon esetben alkalmazzák, midőn valakinél valamely közpénztár is létezik vagy kezeltetik. | |
* | |
| (magán-rend-szer) ösz. fn. Büntetési rendszer, melynél fogva a börtönre itélt fegyenczek különkülön zárva tartatnak. | |
* | |
| (magán-szoba) ösz. fn. Magán álló szoba, mely más szobába nem nyílik, pl. a magánrendszerben az egyes bűnhönczök szobája vagy kamarája. Továbbá valamely hivatalnoknak a hivatalszobától elválasztott szobája. | |
* | |
| (magán-táncz) ösz. fn. Táncz, melyet valaki maga jár egyedül, pár vagy mások társasága nélkül. Különösen ilyféle szinpadi táncz. Ellentétei: pártáncz v. kartáncz, körtáncz. | |
* | |
| (magán-tánczos) ösz. fn. Személy, ki valamely tánczot társ vagy társak nélkül lejt. Különösen szinpadi tánczos, ki a müvészi tánczban kitünőbb ügyességgel bir, s azt sajátszerü lejtésekkel nyilvánítja. Különböztetésül a kartánczostól ki többed magával lejteget. A nőszemély neve magántánczosnő. | |
* | |
| (magán-tanitó) ösz. fn. Tanitó, ki csak magán háznál, nem pedig valamely közintézetben oktat, vagy ha ilyenben oktat is, azon jogosultságokkal nem bir, mint a rendszerénti nyilvános tanitó. | |
* | |
| (magán-ügy) ösz. fn. Valakinek csak önmagát, maga jogát, vagyonát stb. érdeklő ügye. | |
* | |
| (magán-vádló) ösz. fn. Bünvádi eljárásoknál azon személy, ki vagyonában vagy személyében történt sérelmének orvosoltatását a biróság előtt csak önmaga vagy általa megbízott képviselője, nem pedig az állam által felállított köz ügyész keresi, pl. becstelenitéseknél. | |
* | |
| (magán-váltó) ösz. fn. Egyes váltó, melynek másod, harmad stb. példánya nem létezik. A köz életben többnyire saját váltót értenek alatta. | |
* | |
| (mag-a-an-oz-ó) fő- és mn. Lásd MAGÁNKODÓ, és MAGÁNOS fn. | |
* | |
| (mag-a-any) fn. tt. magány-t, tb. ~ok, harm. szr. ~a. 1) Elkülönzött, mások társaságát nélkülöző állapot, életmód. Kolostori, remetei magány. Az embergyülölők szeretik a magányt. 2) Hely, vidék, tájék, melyet emberek nem laknak, pusztaság. Magányba vonulni. Magányt keresni. Sivatag erdős magány. Az ősi kolostorokat magányokba szokták építeni. | |
* | |
| (magány-élet) ösz. fn. l. MAGÁNY, 1). | |
* | |
| MAGÁNYOSSÁG, stb. l. MAGÁNKODIK, MAGÁNOS, MAGÁNOSSÁG, stb. | |
* | |
| (mag-ár) fn. tt. magár-t, tb. ~ok, harm. szr. ~a. Növénynem a háromhímesek seregéből és egyanyások rendéből; csészéje nincs, bokrétaondója kettő, a külső a belsőt ölébe veszi. Magva alul-fölül hegyes s mintegy árral ellátott, s innen a neve; tehát összetett szó a mag és ár főnevekből. (Nardus.) | |
* | |
| (mag-as) mn. tt. magas-t v. ~at, tb. ~ak. Ami bizonyos fölszinen vagy sikságon többé-kevesbbé fölemelkedett, s az által a föld középpontjától valamivel távolabbra esik. Ellentéte: alacson, mély. Magas hegyek. Magas fekvésü ország. Magas vár, magas torony, magas ház. Ki magasról néz le, hamar szédül feje. (Km.). Magasról nagyobbat eshetni. (Km.). Ez nekem magas, el nem érhetem. Különösen aránylag véve, ami föntebb áll, mint rendesen szokott. Magas a víz, midőn árad. Magas tenger, mely a partoktól távol úgy látszik, mintha azoknál emelkedettebb volna. (Tenger magaslata). Magas homlok, mely a rendes mértéket fölülhaladja. Magas vállak. Magas fák. Magas asztal, mely átv. ért. jelent oly asztalt is, melyen nincs mit enni. Magas kalap, süveg. Magas sarku csizma, czipő. Aki magasra hág, nagyot esik. Átv. ért. ami a maga nemében másokat felülmúl, mihez hozzáadni nem sokat lehet, pl. magas hangok, melyek a rendes, és közép hangokon fölül emelkednek, melyek a gégének nagyobb erőködése, és öszveszorulása által nyomulnak ki. Magasra hangolt hegedű. Magas áron tartani, venni valamit, szokottabban nagy áron. A polgári életben am. mások fölötti állapot, rangra, születésre nézve. Magas állás, hivatal, származás. Magas ministerium. Egyébiránt ezen értelemben sokszor a fő használtatik pl. főrendü, főhivatalú, főméltóságu személyek. Általán megjegyzendő, hogy a német hoch-nak a magyarban nem mindig a magas, hanem gyakran a nagy, és többször a fő felel meg, pl. Hoher Markt, nagy piacz v. főpiacz: eine hohe Schule, főiskola, v. főtanoda. Hohe Zeit, nagy idő stb.
Mértanilag magasnak mondatik, ami függőleges irányban bizonyos fölszinen fölemelkedik, s valamely határozott pontig ér. Egy ölnyi magas ember, ki talpától feje tetejeig véve egy ölet üt meg. Könyöknyi, lábnyi, hüvelyknyi magas testek. Hasonló hozzá a latin magnus stb. l. föntebb MAG (2), elvont gyök. | |
* | |
| (mag-as-an) ih. Bizonyos mértékig, vagy aránylag fölemelkedve. Magasan rakni a kazalt. Magasan tartani, hordozni a fejét. Magasan szóllongani, repülni.
"Magasan repül a daru, szépen szól." (Népd.). Néha am. kevélyen, rátartósan. Magasan hordozza az orrát. A vizsláról is mondják: Magasan hordja az orrát a vizsla, ha kereséskor fejét emelten tartja. | |
* | |
| (mag-as-b-ít) áth. m. magasbít-ott, htn. ~ni v. ~ani, par. ~s. Magasbbá tesz valamit, tulajd. és átv. ért. Magasbítani az épületet, kazalt, asztagot, ágyat. Magasbítani valaminek árát, becsét. Magasbitani az adót. V. ö. MAGAS. | |
* | |
| (mag-as-b-ít-ás) fn. tt. magasbítás-t, tb. ~ok, harm. szr. ~a. Cselekvés, mely által valamit magasabbá teszünk, vagy magasabbra emelünk. Rokon hozzá: nagyobbítás. | |
* | |
| (mag-as-b-od-ik) k. m. magasbod-tam, ~tál, ~ott. l. MAGASODIK. | |
* | |
| (mag-as-b-úl) önh. m. magasbúlt. L. MAGASODIK. | |
* | |
| (mag-as-d-ad) kicsiny. mn. tt. magasdad-ot. Aránylag kevessé magas, nem igen magas. "Egy gyermek, mikoron valami magasdad helyen juhokat őrizne." Pesti G. meséi. Néha am. valami kevessel magasabb, mint lennie kellene. | |
* | |
| (magas-hang) ösz. fn. Általán, vékonyabbféle emelkedett hang. Különösen legmagasabb férfi hang (tenor). Nyelvtani ért, máskép: felhang, vékonyhang, milyenek: e, ě, i, ö, ü. Ellentéte mély-, v. al-, v. vastaghang, pl. a, o, u. | |
* | |
| (magas-hangu) ösz. mn. Nyelvtani ért. oly szókról mondjuk, melyekben magas önhangzók uralkodnak, pl. egyenes, görbe, irigy. Máskép felhangu, vékonyhangu. | |
* | |
| (magas-hegység) ösz. fn. A közönségesnél emelkedettebb hegység. | |
* | |
| NEMES~, PÓR~, faluk Vas m.; helyr. Magasi-ba, ~ban, ~ból. | |
* | |
| (mag-as-ít) áth. m. magasít-ott, par. ~s, htn. ~ni v. ~ani. Valamit magassá tesz, fölemel. | |
* | |
| (mag-as-l-at) fn. tt. magaslat-ot, harm. szr. ~a. Magas, fölemelkedett térség. A csillagászoknál am. magasság; l. MAGASSÁG 3). | |
* | |
| erdélyi falu Belső-Szolnok megyében; helyr. Magasmart-on, ~ra, ~ról. | |
* | |
| (mag-as-od-ás) fn. tt. magasodás-t, tb. ~ok, harm. szr. ~a. Valakinek v. valaminek fölfelé emelkedett irányban haladó növekedése. Némely növények magasodása hamar halad. | |
* | |
| (mag-as-od-ik) k. m. magasodtam, ~tál, ~ott. Mintegy önhatólag, belső erejénél fogva magassá leszen, fölemelkedik. Magasodnak a növésben levő fák. Magasodik a serdülő ifju. Magasodik az áradó folyam, az egymás fölé torlódó jég. | |
* | |
| falu Bars megyében, puszta Hont m.; helyr. Magaspart-on ~ra, ~ról. | |
* | |
| (magas-rendű) ösz. mn. Főrangú, főrendű. Magasrendű, polgári, katonai, papi személyek. | |
* | |
| (magas-róna) ösz. fn. Magasan fekvő rónaság, máskép: fensík. | |
* | |
| (mag-as-ság) fn. tt. magasság-ot, harm. szr. ~a. 1) Valamely tárgynak azon tulajdonsága, melynél fogva magasnak mondatik. Hegyek, tornyok, házak magassága. "Mikoron körösztfának magasságára földről felemeltetél." Kinizsiné Imakönyvében. Átv. ért. szellemi, érzelmi magasság. 2) Függőleges irányu kiterjedése valamely testnek a föld vagy tenger szine fölött. Némely hegyek több ezer lábnyi magassága. Különösen mértani ért. azon függőleges vonal, mely bizonyos alapponttól kezdve egy szintén határozott felső pontig terjed, vagyis emelkedik. Ezer ölnyi magassága valamely hegynek a tenger szine fölött. E toronynak magassága negyven öl. Az utat négy lábnyi magasságra emelni. 3) A csillagászoknál, a napnak, holdnak, csillagoknak magassága alatt értetik, azok távolsága a látkörtől. Égsarki magasság am. az égsark távolsága bizonyos helynek látkörétől, mely szélességnek is mondatik. 4) Átv. ért. főrangu személyekre alkalmazva, a német Hoheit utánzása szerént am. fő méltóság, szorosan véve fejedelmi házakból származott személyeket illető czím. Ő császári k. magassága. Egyébiránt magyarosabbak, a fenség, fenséges, és ő fensége. 5) Szintén átv. ért. jelent mennyországot. Dicsőség Istennek a magasságban. | |
* | |
| (magasság-beli) ösz. mn. és fn. Bibliai és egyházi nyelven am. Isten. És te gyermek a Magasságbeli prófétájának hivattatol. (Káldi Luk. 1. 76.). | |
* | |
| (magasság-mérés) ösz. fn. Mérés, mely által valamely testnek, illetőleg térnek magasságát meghatározzák V. ö. MAGASSÁG. | |
* | |
| (magasság-mérő) ösz. fn. Mérőeszköz, mely által valamely testnek magasságát, s a föld szinétől való távolságát meghatározzák. (Hőhenmesser). Különösen a tengerészeknél, a csillagok magasságát mérő eszköz. | |
* | |
| (mag-as-ság-os) mn. tt. magasságos-t v. ~at, tb. ~ak. Igen magas, nagy magasságu. Átv. ért. fenséges, főmagasságu. Magasságos királyi herczeg. | |
* | |
| (magas-száru) ösz. mn. Általán, aminek magas szára van. Magas száru növények. Magasszáru lábak. Magasszáru csizma, saru. V. ö. SZÁR. | |
* | |
| (mag-as-úl) önh. m. magasúl-t. Magassá alakúl, magasra növekedik, magassá lesz. Felmagasúl am. magas érzelmekre gerjed; a mindennapiságon túl magas eszmékre lelkesűl. | |
* | |
| (mag-as-ul-t-ság) fn. tt. magasultságot. L. EMELKEDETTSÉG. | |
* | |
| (mag-asz) elavult vagy elvont törzsök, melyből magaszt, magasztos, magasztal erednek. Képzésre nézve olyan mint, horpasz, dobasz, kopasz, tapasz, csupasz, ragasz divatban levő, és mint vigasz, marasz, halasz, horgasz, stb. stb. elvont törzsek, vagy kiavult nevek. Az asz képző megfelel a tulajdonságot jelentő as képzőnek, miszerént magasz am. magas, honnan magasztani v. magasztalni am. magastani magastalni, azaz magassá tenni, valamint kopaszt am. kopaszszá, horpaszt am. horpaszszá tesz, stb. Az asz képző t. i. csangós kiejtés, mely szerént a susogó s hangot sziszegő sz-re változtatják, mint: édesz, kedvesz, ezek helyett: édes, kedves. A magasz törzsökből lett az egyszerü, de szintén kiavult magaszt, mint ragasz, ragaszt, tapasz, tapaszt, szakasz, szakaszt stb. Végre al képzővel magasztal, mint, tapaszt tapasztal, vigaszt, vigasztal, maraszt marasztal, engeszt, engesztel, hireszt, hiresztel stb. | |
* | |
| (mag-asz-t) elavult áth. mely helyett ma a megtoldott magasztal divatozik. "Azért szolgáljonk szent Apalin asszonynak, hogy ő érdemének miatta.... az örök örömbe felmagasztassunk." Nádorcodex. A Bécsi s Tatrosi codexekben is eléfordúl: felmagaszt. "És áldott Te dicső szent neved és dicséretes és igen felmagasztatott menden világokban." - "Mondjatok úrnak dicséretet és igen felmagasztassátok őtet örökké." (Dániel III.). Továbbá a Tatrosi codexben: "És ha en felmagasztandom (exaltatus fuero) földtől mendeneket vonzok en hozjám." (János. XII.). Katalin verses legendájában:
"Az nagy Istennek ad hálát, S neki ajánlja leányát, Kérvén hogy őt ótalmazja, S országában magasztassa." (Toldy F. kiadása 26. l.). Közvetlen származékai magasztal és magasztos. V. ö. MAGASZ. | |
* | |
| (mag-asz-t-al) áth. m. magasztal-t. Leginkább átv. erkölcsi ért. használtatik, mint az aláz, gyaláz, ócsárol igék ellentéte, s am. bizonyos személyt, (illetőleg tetteit, műveit,) kitünő dicséretek által mások fölé emel, dicsőit, s mintegy magassá tesz. A megholt férfi érdemeit dicsérőbeszéddel magasztalni. Magasztalni valamely művet. Égig fölmagasztalni valakinek jótéteményeit, erényét, vitézségét. Különösen vallási ért. am. az isteni tulajdonságokat hálaérzelem által dicsőíti. Magasztaljuk az Istent. Magasztalja az én lelkem az urat. (Káldi Luk. l. 46.) Átvitten, felmagasztalni valakit, am. felakasztani. Ezen igében az al túlbőségü képző, mint más némelyekben, pl. akaszt akasztal, vigaszt vigasztal, maraszt marasztal, engesztel, neheztel, hiresztel stb.; a honnan régiesen: magaszt. V. ö. MAGASZ, MAGASZT. | |
* | |
| (mag-asz-t-al-ás) fn. tt. magasztalás-t, tb. ~ok, harm. szr. ~a. Cselekvés, illetőleg szó- vagy irásbeli nyilatkozás, melynél fogva valakit, vagy bizonyos tetteket, műveket nagy dicséretekkel halmozunk, tetézünk. Ellentétei: alázás, gyalázás, ócsárlás, leszólás. A szinházból jövők teli vannak az új darab magasztalásával. A valódi érdem nem szorúl magasztalásra. A fölötte való magasztalás és hazugság azon egy fának ágai. (Km.) Használtatik elvont értelemben is a szokatlan magasztalat helyett, s am. magasztaló, dicsérő beszéd, vagy azon jelességek, melyeket valakinek vagy valaminek dicséretére elmondanak. | |
* | |
| (mag-asz-t-al-ó) mn. tt. magasztaló-t. Dicséretek, jeles tulajdonságok elmondása által fölemelő, kitüntető. Magasztaló beszéd, dicséret, versek. | |
* | |
| (mag-asz-t-al-t) mn. tt. magasztaltat. 1) Akit vagy amit földicsértek. Országszerte magasztalt férfi. 2) A képzelőtehetségre vonatkozólag am. elragadtatásig fellengző. | |
* | |
| (mag-asz-t-al-t-ság) fn. tt. magasztaltság-ot, harm. szr. ~a. A képzelőtehetségnek fellengzési állapota vagy tulajdonsága. | |
* | |
| (mag-asz-t-at-os) mn. tt. magasztatos-t v. ~at, tb. ~ak. Régiesen am. az újabbkori magasztos. "Áldott vagy Te országodnak székiben és igen dicséretes és igen felmagasztatos örökké" (et superexaltatus in saecula. A Vulgata-ban Dániel III. 54.). | |
* | |
| (mag-asz-t-os) mn. tt. magasztos-t v. ~at, tb. ~ak. Átv. ért. erkölcsileg, vagy szellemileg fenséges a maga nemében, mi az erkölcsi vagy szellemi működés szokott, rendes állapota fölé emelkedik. Magasztos ész, gondolkodás, eszme. Magasztos lelki erő. Azon kevés igéink sorába tartozik, melyekből os képzővel melléknevek alakulnak, mint, pirít pirítos, takar takaros. | |
* | |
| (mag-asz-t-os-an) ih. Magasztos módon vagy állapotban. V. ö. MAGASZTOS. | |
* | |
| (maga-tartás) ösz. fn. Szélesb ért. azon mód, melyet valaki külső viseletében nyilvánit. Innen lehet, illedelmes vagy illetlen, szerény vagy kevély magatartás. Különösen kedvező ért. illemes, szerény, mérsékelt. magaviselés. Nemes, férfias magatartás. | |
* | |
| (maga-tartóztatás) ösz. fn. Öntartóztatás, önmérséklés, midőn valaki az ösztönök, ingerek, rosz hajlamok daczára az illendőség és erény korlátai között marad, midőn az indulatoktól elragadtatni nem engedi magát. | |
* | |
| (maga-tűrtetés) ösz. fn. l. MAGATARTÓZTATÁS. | |
* | |
| (maga-unt) ösz. mn. Aki maga magának terhére, unalmára van, ki magában örömet, mulatságot nem talál. | |
* | |
| (maga-ura) ösz. fn. Szabad személy, aki másnak nem, csak magának szolgál. Értelemben tökéletesen megfelel a szanszkrit szva-pati szónak, melyben szva = maga pati = úr, s melyből némelyek a szabad, szláv szvoboden stb. szókat is származtatják. Első személyben szólva: magamura pl. magam ura vagyok, másodikban: magadura. | |
* | |
| (maga-veti) ösz mn. és fn. Aki, mint mondani szokás, hányjaveti magát, kérkedékeny, pökhendi, hetvenkedő, markapöki. Alsóbb nemü vágyakból származó, s gyakran ostobasággal párosult kevélységnek jele. Ki nagyban kevélykedik, az nem magaveti. Máskép: magahányó, magahányaveti. | |
* | |
| (maga-vetiség) ösz. fn. Hetvenkedő, kérkedékeny, magát hányóvető, fitogtató ember tulajdonsága. | |
* | |
| (maga-vető) ösz. mn. l. MAGAVETI. | |
* | |
| (maga-viselés) ösz. fn. A cselekvésnek azon módja, melyet valaki külső szokásokban, és erkölcsi tettek gyakorlásában követni szokott. Pajkos, parasztos, müveletlen, gyermekes magaviselés. Szerény, úri, müvelt, férfias magaviselés. A többi személyekkel: magamviselés, magadviselés stb. "Jó magadviselés jobb az aranynál. Az asszonyok tisztekrül. 1622. (Thaly K. gyüjt.). Vagy ma szokottabban elválasztva: magam, magad viselése, magunk viselése. Még szokottabban: magaviselet. | |
* | |
| (maga-viselet) ösz. fn. Elvontan véve am. magaviselés, vagyis azon szokások, tettek, melyek valakinek magaviselését teszik. (Conduit). A többi személyeknél szokottabb az elválasztás magam viselete, magad viselete, magunk viselete stb. | |
* | |
| (maga-viseletü) ösz. mn. ,Jó' vagy ,rosz' és ezekkel rokon értelmü szókkal öszveillesztve használjuk: jó magaviseletig, rosz magaviseletü. A régieknél: magaviselő.
"Vala az nagy kegyes magaviselő." Lakadalmi vers 1636-ból. (Thaly K. gyüjt.). | |
* | |
| (maga-vonogatás) ösz. fn. A nem akarásnak azon neme, midőn valaki különféle ürügyök, mentegetődzések alatt vonakodik valamit tenni. | |
* | |
| (francziául: magasin, olaszul: magazzino, melyet közönségesen a spanyol magacen v. almagacen v. almacen szóból módosultnak tartanak, ezt ismét az arab nyelvből származottnak hiszik, különben persául is: magzen v. mahzen, törökül: mahaza); fn. tt. magazin-t, tb. ~ok. Tár, valamely készlet (áruk, könyvek stb.) elhelyezésére vagy eladására is. Átv. ért. iratgyüjtemény, időszaki irat valamely szakmában. Kérdésbe jöhet: van-e ezen szó összefüggésben a magyar magszin. szóval? V. ö. MAGSZIN. | |
* | |
| (mag-bab) ösz. fn. Bab, melyet különösen magnak, azaz elültetésre szemeltek ki. | |
* | |
| (mag-barom) ösz. fn. Általán tenyésztésre szánt, és tartogatott barom, pl. gulyabeli tehenek, ménesbeli anyakanczák, stb. | |
* | |
| (mag-bél) ösz. fn. A növény magvának héjában, burkában levő szíjas vagy lisztes anyag. l. MAG alatt. | |
* | |
| (mag-borjú) ösz. fn. Üszőborjúk, melyeket a végre nevelnek fel, hogy szaporítsanak, s illetőleg szaporodjanak. | |
* | |
| (mag-buga) ösz. fn. Növények bugája, melyben a magok foglaltatnak, pl. a magvaskender magbugája. | |
* | |
| (mag-csa) fn. tt. magcsát. Kis mag, magocska. Különösebben a növénytanban a termő leveleken kifejlődő hólyagcsa vagy szümölcs, vagy a mag durványa (rudimentum) mely a növény virágzása után maggá képes fejleni. (Ovulum). Ilyen magcsákkal van megtelve minden maghon. | |
* | |
| (mag-csákó) ösz. fn. Növénynem a húszhímesek seregéből és sokanyások rendéből; csészéje öt- nyolcz hasábu v. metszésü, bokrétája nyolcz szirmu, vaczka aszú, magvai hosszú-szőrös- kalászosak. (Dryas.) | |
* | |
| (mag-cseměte) ösz. fn. Erdőszeti nyelv-en az erdővágásokban azon hajtások, melyeket nyeséskor meghagynak, hogy idővel növekedjenek, és erdőt képezzenek. Tudnivaló, hogy a legszebb növésü hajtásokat hagyják magcsemetének. | |
* | |
| MAGDUS, női kn. l. MAGDOLNA. | |
* | |
| (mag-disznó) ösz. fn. Tenyésztésre szánt és tartogatott emedisznó, máskép: maglódisznó, vagy egyszerűen: magló. | |
* | |
| (a sziriai nyelvből eredett, jelentése felmagasztalt); női kn. tt. Magdolnát. Magdalena. Kicsinyezve, vagy rövidítve: Magda, Magdus, Magdi, néhutt: Mancza, Manczi. | |
* | |
| (magdolna-fű) ösz. fn. A gyökönkékhez tartozó növényfaj; másképen köznéven bécsi fű, római nárdus; növénytani néven: római gyökönke. (Valeriana celtica). | |
* | |
| (mag-evő-madár) ösz. fn. Közneve azon madárnemeknek, melyek különféle növények magvaival élnek. | |
* | |
| (mag-fa) ösz. fn. 1) Magról nőtt fa. 2) Így nevezik a vágáskor itt-ott lábaikon hagyott szebb tenyészésü fákat, melyeket magzás végett hagytak meg. | |
* | |
| (mag-fészek) l. MAGHON. | |
* | |
| (mag-folyás) ösz. fn. A nemi magnak elfolyása. Különösen betegség neme, melyben a nemi mag a betegnek akarata ellen folytonosan csepeg. (Gonorrhea). Orvosi nyelven; ondófolyás. V. ö. KANKÓ. | |
* | |
| (mag-furó) ösz. fn. A zsizsikhez igen hasonló féregfaj, melytől azonban fonalforma, és tőben vékonyabb csápjai által különbözik. Ezen féregnek hernyói a gábonák és hüvelyes vetemények magvaiban sok kárt tesznek. (Bruchus. L.) | |
* | |
| (mag-hal) ösz. fn. Azon halak, melyeket a halastavakban szaporítás végett meghagynak vagy máshonnan hoznak. | |
* | |
| (mag-hám) ösz. fn. A növénymag héja, vékonyabb vagy vastagabbféle hártyája, mely a magbélt beburkolja. l. MAG alatt. | |
* | |
| (mag-ház) ösz. fn. 1) Gabonatár, élettár, hol a szemes gabonát tartják, magszin. 2) Szokottabb ért. a szántóvetők nyelvén a felszántott föld barázdái között elvonuló medres vonal, vagy ültetéskor azon lyukak, melyekbe a magokat vetik. 3) l. MAGHON. | |
* | |
| (mag-héj) l. MAGHÁM. | |
* | |
| (mag-hólyag) ösz. fn. l. ONDÓHÓLYAGCSA. | |
* | |
| (mag-hon) ösz. fn. A növénytanban a virág legbelső részében kifejleni szokott termőlevelekből alakuló magcsatartó, melyben a megtermékenyülés után vagy egyenesen a mag, vagy a magrejtő fejlik ki. (Germen, ovarium). Némelyek szerént: magfészek, Diószeginél: magzat. | |
* | |
| (mag-ics-a-al) áth. m. magicsált. Némelyek szerént: mágicsál. Balaton mellékén am. halmoz, felpúpoz, egymás fölé rak valamit, pl. a vízi betegségben fekvőnek feje alatt felmágicsálják a vánkosokat, hogy meg ne fúladjon. Világos, hogy gyökre és alapfogalomra rokon a magas szóhoz, s eredetileg rövid: magcsál. Az ics középképző gyakorlatos kicsinyítő jelentéssel bir, mint a káricsál, döngicsél igékben. Legközelebbi rokona a halmazt, rakást jelentő mágla. | |
* | |
| (mag-iszák) ösz. fn. Növénynem az öthímesek seregéből és egyanyások rendéből; csészéje öt egyenetlen fogu, virágzás után öszvelapúl; lapjai kikanyargatott fogasak, s benne a magvak öszvelapítvák, bokrétája tölcséres. Magva négy. (Asperugo.) | |
* | |
| tájdivatos kiejtés Mágla v. Máglya helyett. l. MAGLA. | |
* | |
| (mag-káposzta) ösz. fn. Általán, mindenféle káposzta, melyet, mint mondani szokás, magba menni hagynak, hogy utóbb ültetni vagy vetnivaló magvát vegyék. | |
* | |
| (mag-kereskedés) ösz. fn. Kereskedés különféle növények, nevezetesen kerti, zöldséges, hüvelyes vetemények magvaival. | |
* | |
| (mag-kereskědő) ösz. fn. Személy, ki különféle, nevezetesen kerti, zöldséges, hüvelyes vetemények magvaival kereskedést űz. Különbözik tőle a gabonakereskedő. | |
* | |
| (mág-ol-a) fn. tt. máglát. Széles ért. halmaz, rakás, egymásra tetézett valami, vagy holmi, pl. máglában áll a pénze am. rakáson, halomban. Balaton mellékén Szalában nagyobbféle rakásba, boglyába halmozott széna, melyet körülbelül négy vagy hat ökrös szekér elvisz. Gyöke mág, röviden mag egy a magas szónak gyökével, mert a máglyában is alapfogalom a magasság. Mag gyökből lett az elavult magol, am. magassá alakít, csinál, innen magoló, magola s öszvevonva: magla, s ékezve: mágla. Rokon hozzá a mágicsál, l. ezt. Különösen így nevezik az egymásra halmozott rőzsefát, vagy ölfát, kádárfát. Innen máglára vagy máglatűzre itélni a boszorkányokat am. meggyujtott farakásra. Sándor I. szerént némely tájakon jelent hat kévéből álló rakást. Szabó Dávid szerént harmincz itczét tartalmazó mérték neve is, azonban a vidéket, hol ez értelemben divatozik, nem nevezi. Diószegi füvészkönyvében máglaszederj, a húszhímesek seregéből és sokanyások rendéből való, és a szederjek neme alá tartozó növényfaj, mely a málnától abban különbözik, hogy levelei többnyire hármasak (s talán innen a mágla nevezet), szára kék hamvas, hátragörbült fulánkos, nyelei hengeresek, gyümölcse fekete. (Rubus occidentalis.) A mágla szót jobbára lágyítva ejtik és írják: máglya, tájdivatosan: mágja; de szorosan az elemzéshez tartva okszerübb a mágla. | |
* | |
| (mag-lap-él) ösz. fn. Növénynem az öthímesek seregéből és kétanyások rendéből. Virágai felemások, nősek, és nőstények ugyanazon tövön. Bokrétája nincs, magva egy, kerek, lelapított, és innen a neve. (Polygonum.) | |
* | |
| (mágla- v. máglya-tűz): Halomra rakott fának égése, különösen, melyben régente némely népek a halott testeket megégették. | |
* | |
| (mag-lé) ösz. fn. Sándor István szerint am. gyümölcsök magvaiból égetett szesz vagy szeszes ital. Nincs divatban. | |
* | |
| (mag-ol-ó) mn. és fn. tt. magló-t. Széles ért. magolni, azaz tenyészteni, szaporítani való nőstény. Egyébiránt csak szoros ért. a disznóról, emséről használtatik. A malaczok közől meghagyni a maglónak valót. Ha a magló disznó nem szaporít, kiveszik görgőjét, s meghizlalják. | |
* | |
| (mag-ló) ösz. fn. Anyaló, anyakancza, melyet szaporítás végett tartanak. Sándor István szerént jelent csődört is, mely szintén elémozdítója a szaporításnak. | |
* | |
| falu Sopron m.; helyr. Maglóczára, ~n, ~ról. | |
* | |
| falu Pest m.; helyr. Maglód-ra, ~on ~ról. | |
* | |
| l. MÁGLA. | |
* | |
| (mag-méh) ösz. fn. Azon kasméhek, melyeket rajzás végett meghagynak, mig a többieket megfojtják, hogy mézöket vegyék. Rendesen a nehezebb kasuakat szokták megtartani, és pedig, némi méhészeti babonából, páratlan számmal. | |
* | |
| (középkori latin szó, olasz és spanyol nyelven magnáte, a latin magnus szótól, mely am nagy); fn. tt. mágnás-t, tb. ~ok. Főrendü úr. Országnagy, mely osztályhoz tartoznak nálunk a herczegek, grófok, bárók, hivatalból minden zászlós urak és főispánok, ha különben csak nemesi rendből valók volnának is: tágasabb értelemben az egyháznagyok vagy főpapok is, ú. m. érsekek, püspökök stb. | |
* | |
| (a hellén-latin nyelvből kölcsönzött) fn. tt. mágnes-t, tb. ~ěk, harm. szr. ~e. A vasércznek bizonyos faja, melynek azon sajátságos tulajdonsága van, hogy a vasat magához húzza, s ha szabadon függő állapotba tétetik, két ellenkező pontjai a földsark felé fordulnak, egyik az északi, másik a déli földsark felé. Ez természetes mágnesnek mondatik, s különbözik a mesterséges, mely különös kezelés által készíttetik. Minthogy a mágnes egy része észak, másika dél felé vonzódik: innen a magyar természettudósok deléj vagy delej néven nevezik. | |
* | |
| (mágnes-ěs) mn. tt. mágnesěs-t v. ~et, tb. ~ek. Mágnesi erővel, tulajdonsággal biró magyarosan: delejes. Mágneses vas. | |
* | |
| (mágnes-ěz) áth. m. mágnesěz-tem ~tél, ~ětt, par. ~z. Bizonyos testet mágnesi erejűvé képez, magyarán: delejez. | |
* | |
| (mágnes-i) mn. tt. mágnesi-t, tb. ~ek. Mágnes tulajdonságával biró, mágnesre vonatkozó. Mágnesi erő. Tisztán magyarul: deleji. | |
* | |
| (mágnes-ség) fn. l. DELEJESSÉG. | |
* | |
| (mágnes-tű) ösz. fn. l. DELEJTŰ. | |
* | |
| (mag-nyitó) ösz. fn. Némely magevő állatok neve, milyenek a mókus, magevő pinty, stb. | |
* | |
| (mag-nyúl) ösz. fn. Rendezett vadaskertekben és vadashatárokban azon nőstény és hím nyúlak, melyeket tenyésztés, vagyis szaporitás végett jövő évre meghagynak. | |
* | |
| puszta Csóngrád m.; helyr. Mágocsra, ~on, ~ról. | |
* | |
| mváros Baranya m.; helyr. Mágócsra, ~on, ~ról. | |
* | |
| (mag-ocs-ka) kics. fn. tt. magocskát. A maga nemében, vagy aránylag kicsided növénymag. | |
* | |
| (mag-oncz) fn. tt. magoncz-ot. A gyümölcsészeknél magról nevelt fán termő vagy termett gyümölcs. | |
* | |
| (mag-os) mn. tt. magos-t v. ~at, tb. ~ak. A minek magjai v. magvai vannak, mi magot terem; magokkal bővelkedő. Szokottabban: magvas. Magos kender, különböztetésül a virágos (hím) kendertől. Némely vidékeken, kivált túl a Dunán, am. magas (altus). Egyébiránt, részént, mivel a magos és magas különböző gyökökből erednek, s az egy eredetü magasztal szót soha sem is mondjuk magosztalnak, részént szigorú különböztetés vagyis szabatosság végett altus értelmében jobb, és általánosabb is magas. | |
* | |
| puszta Somogy m.; helyr. Magosdra, ~on, ~ról. | |
* | |
| falu Kővár vid.; helyr. ~falvá-ra, ~n, ~ról. | |
* | |
| falu Szatmár m.; helyr. ~liget-re, ~én, ról. | |
* | |
| l. MAGASMART. | |
* | |
| l. MAGASSÁG. | |
* | |
| l. MAGASPART. | |
* | |
| (mag-osz-lop) l. MAGTARTÓ. | |
* | |
| (mag-ömlés) ösz. fn. Az állati, különösen emberi nemzőmagnak kifolyása, nevezetesen midőn ez nem közösülés alkalmával, hanem álomban, vagy akármely inger következtében történik. (Pollutio). | |
* | |
| (mag-ömlesztés) ösz fn. Az állati, különösen emberi nemzőmagnak közösülésen kivül történő szántszándékos kiöntése; máskép: önfertőztetés. | |
* | |
| (mag-pénz) ösz. fn. Kamatra helyezett pénz, mely mintegy elültetett mag gyanánt nyereséget terem; máskép: tőkepénz. Szélesb ért. bizonyos sommapénz, mely valamely vállalatnak, üzérkedésnek alapját teszi, s melynek czélja nyereséget, hasznot hajtani. | |
* | |
| (mag-pille) ösz. fn. Különféle pillék, melyek a gabonatárakban, s éléskamarákban élősködnek, s a gabonában, és hüvelyes veteményekben kárt tesznek, milyenek, a közönséges zsizsik, a magfuvó, stb. | |
* | |
| (mag-poczok) ösz. fn. Gönczy Pálnál az együttnemzők (szerénte forrt portokuak) seregébe tartozó növénynem. Fészke alsó pikkelyei hátán lefelé álló apró fogai vannak; magva alja egyéb részénél jóval vastagabb; ezen levő poczka alsó részén homoru. (Podospermum). | |
* | |
| (mag-por) ösz. fn. l. HIMPOR. | |
* | |
| (mag-rejtő) ösz. fn. Általán azon tok, v. takaró, mely a magot beburkolja. (Pericarpium). A magrejtők kétfélék: szárazak és húsosak. Szárazak a makk, milyen van a tölgynek, mogyorónak, gesztenyének; makkocska a szirontákféléknél a czikkszár fajainál; tok és pedig egyrekeszü a tavaszi ibolyánál, kétrekeszü a szigorállnál, háromrekeszü a tulipánnál; hüvely, az úgynevezett hüvelyes veteményeknél; leppendék, a juharfa, szilfa magvain; becző, tűsző stb. Húsosak 1) a bogyók, melyek magvát a húsa között finom hártya, vagy meg nem fásult bőr környezi. Hasonlók ezekhez a kabak és almafélék. 2) A csontárok, melyekben a magtakaró belső hártyája kemény héjjá alakúl, milyen a cseresznye, szilva. Már némely makk terméseket is húsos boríték takar, melyet kopáncs-nak hivunk. pl. a diónál, mandolánál. | |
* | |
| (mag-rugó) ösz. fn. Növénynem az egylakiak és falkások osztályából; hímvirágának csészéje öt metszésü, bokrétája öt hasábu, himszála három; anyavirágának csészéje öt metszésü, bokrétája öt hasábu, anyaszára három águ, kabakja szétrepedő; magvait szétrúgja, és innen a neve. (Momordica). | |
* | |
| (mag-sinór) ösz. fn. A növényeknél azon kis szálacska, melynél fogva a mag mig ki nem fejlik, a magrejtő forradásával vagy a növény valamely részével öszveköttetésben van, s általa táplálkozik; máskép: kötőlék (Podospermium, funiculus). | |
* | |
| (mag-szakadás) ösz. fn. Midőn valamely nemzetségnek vagy családnak utolsó tagja kihal, azt mondjuk róla, hogy magva szakadt, és ezen nemzetségi vagy családi kiveszés: magszakadás. Nem bánom ha magva vesz is. (Km.). Áltatán ,végképi elveszés' értelemben is fordúl elé a Carthausi névtelennél: "És megitközvén (ütközvén) mind magokat szakaszták ugyanott a sok pogánságnak." Legszorosabb ért. a férfi ág kihalása. | |
* | |
| (mag-szár) ösz. fn. l. KOCSÁN. | |
* | |
| (mag-szěm) ösz. fn. A növényi magokból egy-egy szem. | |
* | |
| (mag-szigony) ösz. fn. Növénynem az együttnemzők seregéből, s nősszüzek rendéből; vaczka polyvás, fészke két soros, mindenik sok pikkelyü, magvai lapítottak, csorba végüek, bóbitája két szarvu, s innen a szigony nevezet. (Coreopsis). | |
* | |
| (mag-szin) ösz. fn. Magtár, gabonatár; épület, melyben a kinyomtatott vagy csépelt és felszórt gabonát tartják. | |
* | |
| (mag-talan) mn. tt. magtalan-t, tb. ~ok. Minek magva nincsen, mi magot nem termett. Ragyaverte magtalan kalászok. Üszögös és magtalan kukoriczaszár. Különösen átv. ért. mondják nőről, ki nem fogan, ki gyermeket nem szül. "És nem vala nekik fiok, azért hogy Erzsébet magtalan volna." (Káldi Luk. I. 7.) Szélesb ért. magvaszakadt férfiról is mondható. Határozóilag am. magtalanul, mag nélkül. | |
* | |
| (mag-talan-ság) fn. tt. magtalanság-ot, harm. szr. ~a. Magtalan állapot, vagy tulajdonság. Különösen az emberi szaporodásra vonatkozólag am. ivadék nélküli állapot, meddőség, gyermektelenség. | |
* | |
| (mag-ta-lan-ul) ih. Magzat nélkül, gyermektelen állapotban. | |
* | |
| (mag-tár) ösz. fn. Gazdasági vagy gabonakereskedői épület, vagy akármi rakhely, hol magvas gabonát tartanak. Urodalmi, vásárhelyi, élelmezési magtárak. Községi magtár. | |
* | |
| (mag-taraj) ösz. fn. Növénynem az öthimesek seregéből és kétanyások rendéből; ernyője sugárzó, virági mind termők, nagy gallérai hosszuk, épek, gyümölcse kerekded lapos, karimája sinóros, vagy csipkés, vagy szőrös, vagy tüskés. (Tordylium). | |
* | |
| (mag-tartó) ösz. fn. A növényeknél a maghon közepén vagy oldalán képződött azon hely, melyre a magcsák, azután a magvak fel vannak fűzve; máskép: magoszlop (Spermophorum). Különbözik tőle: magrejtő. | |
* | |
| (mag-tej) ösz. fn. Gyógyszertárakban, tejforma nedv, melyet öszvezuzott olajos magokból készítenek, pl. mondolamagtej. | |
* | |
| (mag-tok) ösz. fn. Széles ért. magot takaró boríték, milyenek a borsó hüvelye, a buza toklásza stb. Szorosb ért. egy keményke héju száraz magrejtő, melyen egynél több magvak vannak. (Capsula.) Ilyenek pl. az alma, körte magvait rejtő tokok. A tok belül sokszor választékkal vagy válaszfallal (termőlevéllel) két vagy több részre van osztva. A legközepén van egy kis oszlop, melyen ülnek a magvak, s melynél a választékok, ha vannak, öszvemennek. Csak akkor mondják pedig a tokot két vagy több rekeszünek, ha azt a válaszfalak egészen a tetejéig elrekesztik, vagy másképen ha a tokot alkotó termőlevelek a közepéig nem nyúlnak be, akkor a tok egyrekesz. | |
* | |
| (mag-tyú) ösz. fn. Vékony hártya, mely a méhbe fogadott magzatot boritja. | |
* | |
| (magtyú-bél) ösz. fn. A magtyúnak belső hártyalemezkéje. V. ö. MAGTYÚ. | |
* | |
| (mag-ul) ih. A végett, hogy termő mag legyen; mag gyanánt, magnak. A gabona szépét magul eltenni, megtartani. Egy fia maradt irmagul. Néha am. mag formában. A kenyérnek való lisztet magul adni vissza. | |
* | |
| falu Zaránd m.; helyr. Maguliczá-ra, ~n, ~ról. | |
* | |
| faluk Bihar m. és Kővár vid. erdélyi falu Kolos m. és Besztercze ker.; helyr. Magurá-ra, ~n, ~ról. Hegység is Szepes, Ung, Máramaros, Bihar megyékben. | |
* | |
| falu Krassó m.; helyr. Maguri-ba, ~ban, ~ból. | |
* | |
| falu Liptó m.; helyr. Magurká-ra, ~n, ~ról. | |
* | |
| (mag-ültetés) ösz. fn. Cselekvés, midőn valaki szaporítás, termesztés végett magot ültet a földbe. | |
* | |
| (mag-v) fn. tt. magv-at. l. MAG fn. | |
* | |
| (mag-vad) ösz. fn. Tenyésztésre szánt vad. | |
* | |
| (magva-rótt) ösz. fn. Az együttnemzők seregéből és egyenlőnősök rendéből való növénynem; vaczka kopasz, csészéje tövön galléros, bóbitája pelyhes, rövid száru, magvai karczoltak, apró rovátkokkal, honnét a nevét kapta. (Picris) Görögül kesernyés ízéről nevezték. | |
* | |
| (mag-v-as) mn. tt. magvas-t v. ~at, tb, ~ak. Szokottabb divatú szó, mint a vele egy értelmü magos. Általán am. magokat termő, maggal bővelkedő, magba menő. Magvas saláta, káposzta, répa, hajma. Különösen a kétlakiak között a nőstény szárról mondják, mely magokat hoz, milyenek a magvas kender, magvas komló, a hímszár neve virágos. A virágos kendert előbb nyüvik, mint a magvast. | |
* | |
| (magvas-kenděr) ösz. fn. A kendernek nősténye, máskép: paszkonczakender, mivel hogy szálai nem adnak oly jóféle fonalat, mint a virágos, azaz hímkenderéi. V. ö. PASZKONCZA. | |
* | |
| (mag-v-as-od-ás) fn. tt. magvasodás-t, tb. ~ok, harm. szr. ~a. A növénynek azon fejlődési állapota, midőn magvai nőnek. | |
* | |
| (mag-v-as-od-ik) k. m. magvasod-tam, ~tál, ~ott. Mondjuk növényről, midőn nővirágai magot teremnek vagyis magtermőkké lesznek. Különösen bizonyos kerti vetemények, mint répák, hajmák, káposzták szárba mennek, és magot teremnek. | |
* | |
| (magva-szakadt) ösz. mn. Mondjuk emberről, kinek gyermeke, s örököse nincsen, kiben a nemzetség vagy család kihal. Innen magvaszakadt jószág am. örökös nélküli, rendszerént az állodalomra szálló jószág. | |
* | |
| (mag-v-atlan) mn. tt. magvatlan-t, tb. ~ok. L. MAGTALAN. | |
* | |
| (magva-váló) ösz. mn. Mondják némely csontáros gyümölcsökről, melyek húsai a magtól elválnak, különböztetésül a duránczi-tól. Magvaváló szilva, baraczk. Tájszokás szerént: magbaváló a v elváltozván b-re, mint olyvá olybá. | |
* | |
| (mag-v-az-ik) k. m. magvaz-tam, ~tál, ~ott, par., ~zál. Magot termő állapotban létezik. Ha magvazik a saláta, nem enni való. | |
* | |
| (mag-vetés) ösz. fn. A termesztésre szánt növénymagnak földbe hintése. V. ö. VET, VETÉS. | |
* | |
| (mag-vető) ösz. fn. Személy, nevezetesen földmivelő, ki a kellően elkészitett földbe magot hint. Továbbá öblös eszköz, pl. a végeinél öszvefogott ponyva, melyből magot vetnek. V. ö. VET, VETŐ. | |
* | |
| (mag-oz-ás) fn. tt. magzás-t, tb. ~ok, harm. szr. ~a. A növénynek azon fejlődési állapotban levése, midőn tenyésző gyümölcse nő. V. ö. MAGZIK. | |
* | |
| (mag-oz-at) fn. tt. magzat-ot, harm. szr. ~a v. ~ja, kicsiny. magzatka. Általán am. magból eredő, kifejlődő sarjadék, a magtermő növénynek vagy állatnak mása. Különösen növénytani ért. a termő virágnak azon része, melyből közvetlenül mag, vagy gyümölcs leszen. (Germen). l. MAGHON. Az állatok közől mintegy nemesebb kifejezéssel csak emberi ivadékról mondjuk. Innen az édes, kedves, szerelmes, gyönyörű magzatom, gyöngéd kifejezések.
"Alugyál magzatom, nyugogyál virágom." Karács. ének. "Hányszor támadt tenfiad, Szép hazám, kebledre; S lettél magzatod miatt Magzatod hamvvedre!" Kölcsey. Még a rosz anya is jámbor magzatot szeret. (Km.). Azért méglen valván (habens) egy drágalátos fiat, azt es ereszté ő hozjájok. A vinczellérek ke(dig) látván mondának egymásnak: ez a magzat." (Tatrosi codex. Márk. XII.). Szoros ért. a méhben már előhaladt fejlődésben létező ivadék. (Foetus. Az ezt megelőző lény: ébrény, latinul: embryo). Elhajtani a magzatot. Magzathajtó italok, szerek. | |
* | |
| (magzat-el-hajtás) ösz. fn. A méhmagzatnak szándékosan valamely szerrel időelőtti elvesztése. | |
* | |
| (magzat-el-szülés) ösz. fn. A méhbeli magzatnak akaratlanul időelőtti elvesztése. Az oktalan állatoknál: elvetélés. | |
* | |
| (magzat-hajtó) ösz. fn. és mn. Szer, illetőleg ital, mely a fogant magzatot az anya méhéből idétlenül kiűzi. | |
* | |
| (magzat-ing) ösz. fin. Azon gyönge burokhártya, mely az anya méhében levő magzatot takarja. Köznyelven: burok; a négylábuaknál: mása v. pokla. | |
* | |
| (mag-ozat-lan) mn. tt. magzatlan-t, tb. ~ok. Akinek magzata nincsen, gyermektelen. Határozóként am. magzat nélkül. Magzatlan halt el. | |
* | |
| (magzat-letétel) ösz. fn. Általán, az éretlen magzatnak szokott idő előtti elszülése. A négylábuaknál: elvetélés. Ha a nőszemély valamely hajtószerrel teszi azt, akkor magzatelhajtás, vagy épen magzatölés. | |
* | |
| ösz. fn. l. MÁS fn. és POKLA. | |
* | |
| (mag-z-at-os) mn. tt. magzatos-t v. ~at, tb. ~ak. Miben magzat van; különösen a régieknél am. terhes, viselős. "Mindönök fölötte kell azért a magzatos asszonyállatoknak a Szűz Máriának szeplőtelen fogontatása napját ajtatosan illeniök" (ülleniök). Debreczeni legendáskönyv. Toldy F. kiadása 20. l. Ugyanitt másképen: temerdök (asszonyállatok). | |
* | |
| (magzat-ölés) ösz. fn. Az emberölésnek legtermészetellenibb neme, midőn az anya saját magzatját már fejlettebb korában, de még méhében szándékosan veszti el; ha szülés után teszi ezt, akkor inkább gyermekölés-nek hivják. | |
* | |
| (magzat-ölő) ösz. mn. és fn. Szoros ért. anya, ki magzatát méhében már fejlettebb korában szándékosan elveszti. Szélesb ért. saját gyermekét életétől megfosztó apa vagy anya, gyermekölő, gyermekgyilkos. | |
* | |
| (magzat-szurok) ösz. fn. A termő virágban azon nedvesség, melybe a nemző por beleragadván lehat a magzatba, s azt tenyészővé teszi. | |
* | |
| (magzat-vesztés) ösz. fn. Mind magzatölés, mind elszülés értelemben vétetik. | |
* | |
| (magzat-viz) ösz. fn. A megszült magzat után a magzatmásából kifolyó nedv. | |
* | |
| (mag-oz-ik) k. m. magz-ott, htn. ~ani. Mondjuk általán növényekről, midőn magvaik nőnek, vagy, mint mondani szokás, midőn magba mennek. Magzik a répa, saláta, hajma. Felmagzik a szárán hagyott fű. | |
* | |
| (mag-oz-ó) mn. tt. magzót. Ami magzik. "Úrnak menden magzóji földön." (Universa germinantia in terra. Bécsi cod. Dániel III.). | |
* | |
| gyöke magyal szónak. Azonos mogy, bogy gyökkel mogyoró bogyó szóban, s jelent valamely gömbölyűt, beburkoltat. V. ö. MAGYAL. Különbözik a magyar szóban előforduló magy szótagtól, mely itt összetételből ered. V. ö. MAGYAR. | |
* | |
| falu Szabolcs m.; helyr. Magy-ra, ~on, ~ról. | |
* | |
| (magy-al) fn. tt. magyal-t, tb. ~ok, harm. szr. ~a v. ~ja. Cserjefa a négyhímesek seregéből és kétanyások rendéből; csészéje négy hegyü, bokrétája kerékforma, négy karéju, anyaszála nincs, bibéje négy, bogyója négy magvu. (Ilex). Egyik faja, téli magyal, melynek bogyói bársony szinüek. (Ilex aquifolium). Dunán túl, nevezetesen a Bakonyság mentében magyalnak nevezik azon tölgyfát is, melynek makkjai kisebbek, és gömbölyübbek, mint a cserfákon termők. Mindkét értelemben gyöke a bogyóforma gömbölyűt jelentő magy, máskép mogy (= bogy), minthogy tájdivatosan mogyal is. E szerént rokon a mogyoró máskép: magyaró, továbbá a bogy bogyó szókkal, t. i. az első jelentésü magyal bogyókat, a második értelmü pedig mogyorógömbölyüségü gyümölcsöket teremvén. Használtatik tájszokásilag átvetve is malogya. | |
* | |
| (magyal-bokor) ösz. fn. A magyalnak cserjés faja. V. ö. MAGYAL. | |
* | |
| (magyal-fa) ösz. fn. Lásd: MAGYAL. | |
* | |
| (magy-al-os) mn. tt. magyalos-t v. ~at, tb. ~ak. Magyalbokrokkal, vagy fákkal benőtt. Magyalos bércz, erdő. Használtatik egyszerüen is főnevül, tárgyesete ~t, tb. ~ok; erdő, melyben magyalfák tenyésznek, olyan, mint, szilas, füzes, tölgyes, bükkös, nyires stb. | |
* | |
| puszták Nógrád és Tolna m.; helyr. Magyalos-ra, ~on, ~ról. | |
* | |
| (elemzését l. alább); fn. tt. magyar-t, tb. ~ok, harm. szr. ~ja. Gúnyos kicsinyzéssel: magyarka. Szoros ért. mint nemzeti név, jelent személyt, kinek mint nemzetünkből, vagy fajunkból valónak a magyar nyelv anyanyelve, vagy ha idegen nemzetbeli ősöktől származott is, idővel nyelvre, és szokásokra nézve, különösen pedig állandó ittlakozás által meghonosodott, vagyis a mi nemzetünk tömegébe olvadt. Ha még szorosabb értelemben veszszük, nemzetünknek és fajunknak csak azon részét illetné, mely a kunok, székelyek, palóczokon stb. kivül honi nyelvünket birja anyai nyelvül, s mely mintegy törzs magvát teszi az öszves nemzetnek. Széles ért. mint az állodalmilag vett hungarus szó jelentése, magyarnak mondható a magyar haza mindenik lakosa. Ennélfogva nevezik a kivándorlott és megtelepedett czigányokat is új magyaroknak. Duna-, tiszamelléki magyarok. Felföldi, alföldi, erdélyi, havasalföldi magyarok. Csangó magyarok Moldovában. Kun magyarok. Palócz magyarok. Régi magyarok vezérei, fejedelmei. Magyarok Istene. Él még a magyarok Istene. Megemlegeted még a magyarok Istenét. Magyarnak Pécs, németnek Bécs. Igaz, tiszta, jó, vitéz magyar. Korcs, elfajult magyarok.
"Romlásnak indult hajdan erős magyar." Berzsenyi. Mint melléknév általán jelenti valaminek oly tulajdonságát, mely nemzetünk, fajunk és hazánkbeli eredetre, szokásokra, természetre, szóval nemzetünk és hazánk viszonyaira vonatkozik. Magyar apa, anya, szülék. Magyar nép, faj. Magyar ember, asszony, legény, leány. Magyar katona, vitéz, huszár, ezred. Magyar ló, ökör, juh. Magyar bor, kenyér, kalács. Magyar forint, am. 50 kr. v. 100 dénár (a vonásforint három márjásból, azaz ötvenegy krajczárból állott), amaz máskép: kurta forint. Magyar király, korona, főurak, nemesség, törvény, alkotmány. Magyar nyelv, irodalom. Magyar szabó, timár. Magyar ruha, viselet, nadrág, kalap, üng. Magyar zene, táncz. Magyar világ, a magyar országos lét, szokások, nyelv divatkora. Eléfordúl a történelemben hét magyar (a Névtelen jegyző irásmódja szerént: hetumoger) t. i. a hét vezér, kik alatt a magyarok e hazába jöttek; továbbá: dentumoger, a Scythiában lakó magyarok, kiknek birodalma nyugotról a fekete tengerig terjedt, hátok mögött pedig a Tanais vagy Don folyam volt nagy tavakkal (szintén a Névtelen szerént), honnan jöttek ki a magyarok a 7 vezér alatt. Dentu tehát lehet dontó, vagy inkább donti, t. i. idegen szóknál az n végzethez könnyen járul t pl. rubin-t, forin-t (flloren-us után). Hogy dentu tízet jelentene, mind jelentésre, mind tárgyra nézve puszta föltevésen alapszik. A magyar szó történeti eredetét meghatározni a régiségbuvároknak volna feladatuk; azonban ez még mindeddig nincs bizonyosságra emelve, főleg azon okból, mert bár eredetünket a hagyomány a hun történelembe vezeti, de épen a hunok ős történelmét, mely főleg sinai forrásokon alapszik, még eddig a sinai nyelv nem tudása miatt eddiglen mi magyarok nem tanulmányozhattuk, holott saját nyelvének is segitségével egyedül csak a magyar dönthetné el végképen a kérdést. Mi itt rövidenden megkísértjük a ,magyar' szó jelentése körül először elemzőleg, azután pedig történelmileg a ,hungarus' szóval is összeköttetésben nyomozódni. Elsőben tehát elemzőleg itt csak azt fejtegetjük, miféle rokonhangu magyar szókkal van öszveköttetésben, s ezeknél fogva mily jelentései lehetnek. A régibb honi íróknál, kik nevünk leirásában hitelesebbek a külföldieknél, a mai magyar nevezet moger mogeri, mager mageri módositásokkal fordúl elé. A g és gy nyelvünkben tudomás szerént mint rokon hangok többször fölcseréltetnek, pl. genge gyenge, göngy gyöngy, göngyölít gyöngyölít, gertya gyertya, gümölcs gyümölcs, Georgius, György, angelus, angyal stb. A mag s rokon mog, magy mogy szók közvetlen jelentése gömbölyűség, kerekdedség, közvetett értelmök pedig gömbölyű vagy kerekded alaku növénytermény, melyet a latin semen, granum, a német Kern, Korn szókkal fejez ki. V. ö. MAG. Innen vették neveiket a magyal v. mogyal, magyaró v. mogyoró, melyekhez legközelebbi rokonok a bod bodza, bogy bogyó. Második alkotó része a magyar szónak régiesen er v. eri, ú. m. mager v. mageri, moger v. mogeri, magyer (Katalin legendájában) v. megyeri, s hanghasonlással magyar v. magyari; különösen ez utóbbi alak: magyari ,magyar' helyett a régi iratokban gyakran eléfordúl pl. a Carthausi névtelennél (Toldy F. szerént 1517 és 1527 között): "Ki vala magyari André királnak leánya." (Ugyanitt az egyszerü ,magyar' az országot jelenti: "Ki mikoron mind hozjá tartozóval Magyarrá jött volna atyjafiához.") Továbbá 1550. évből: "Tegnap ebédre jött bé Kyrál Poson várába, az magyari urak és nemessek ma at fen (ott fenn) voltak Kyrálnál." (Szalay Á. 400 m. lev. 69. lap.) Így Zwliman Zultán nyilatkozatában 1540-ből, Verbőczy régi magyar fordításaiban stb. De ugyan ez időtájban eléjön ,magyar' is, pl. 1549-ből: "Te magyar nemzet ha fel nem ébrülsz." (Thaly K. gyűjt.). Horvát István saját történeti buvárlatai nyomán is indulva a magyar szónak mageresztő, magvető, (agricola, georgius) jelentést tulajdonít, mi a szóelemzéssel ugyan nem ellenkezik, de ,mager' más értelmet is elfoglal. Mert er, mint az ered ereszt igék gyöke épen oly önálló lehetett hajdan, mint a mered, mereszt származékok mer, a terjed terjeszt igék tér v. ter gyöke. Hogy létezett hajdan er ige, gyanitható az ere szóból, mely kantárt, azaz lóeresztő, lójártató szerszámot tesz. Az ere is pedig nem egyéb, mint az igenév erő módosított alakban. (Mellékesen megjegyezzük, hogy az igeneves szók majd ő e i ü majd ó a i u alakban jelenkeznek, pl. fürgő sürgő, fürge sürge, szeleverdő szeleverdi = szélverő, hányóvető hányiveti, csapdó csapdi, furó fura furu, szuszómuszó szuszimuszi, húzóvonó húzavona, sunyó sunya sunyi, magavető magaveti, markapökő, markaköpi stb.) E szerént az erő, ere és eri egyet jelentenek, s mageri v. magyeri am. magere v. magyere am. magerő v. magyerő (Kernmacht). Ha pedig a mag magy szót átv. értelemben veszszük, mint az emberi fajnak szaporítóját: akkor mag-eri am. faj eresztő, t. i. nép, mely mintegy magvát teszi több más, belőle származott népeknek, milyenek a kunok, palóczok stb. kik raj gyanánt keltek ki a törzsnépből, melyet ez okból nevezhetni magerőnek, mag-eresztőnek. - Továbbá él nyelvünkben egy szó, mely Sándor István állítása szerént is nem csak hímgolyót jelent, hanem magát a hímállatot is. Ezen szó her v. here (pl. here-méh), melylyel alaphangban megegyeznek a magyar fér, férj, továbbá a török er és eri, a latin vir, hellén arrhn, és szanszkrit varasz v. vírasz gyökeik, s valamint a latin vir és vires, hellen arhV és arrhn, úgy a magyar here vagy férj és erő rokonok. Ezen elemzésnél fogva a régies mag-eri am. magférfi, s mag-eriek am. magférfiak (Kernmänner, Kernvolk), kik mintegy magvát, lelkét, velejét tették azon különféle de rokon népeknek, melyek a magyarokkal egy ősi eredetüek, és egy nyelvüek voltak. Ezen értelmezésnek kedvez azon nemzettörténeti állodalmi és alkotmányi viszony, sőt általános nemzeti hagyomány és érzelem is, mely szerént a magyar faju népségek között a magyar neve vitte és viszi a főszerepet, s ma is a kun, székely, palócz stb. nevek és népek csak egyes különös ágai és részei az általános magyar névnek és népnek; s kun, székely, palócz stb. magukat egyszersmind magyaroknak is tarják. Idegen népeknél a ,magyar' a latin ,hungarus' név alatt lőn ismeretessé, mely hún-ból eredettnek mutatkozik. S itt van helye e nevet s ezzel összeköttetésben a ,magyar' szót is a történelmi téren kutatni, oly történelmi téren, melyet hazai íróinknál az egy Prayn kivül hasztalan keresünk. A ,hún' vagy ,hunn' szónál eléadjuk igen röviden e népség történetét Európába vándorlásaig Rotteck kivonata után (némely nyelvészeti jegyzetekkel kísérve), ki azt Deguignes franczia iró nagyszerü, (negyed rétben öt kötetü, (német fordításban Dähnert János Károlytól egy külön kötetben a Bevezetés foglaltatik, és a többi rész négy kötetben foglaltatik) és nemében egyetlen munkájából vette által, azon Deguignes iróéból, ki a hunnok legrégibb történelmét több századdal Kr. sz. előtt, nem mesékből, nem is néphagyományokból, noha mellesleg ezeket is megérinti, továbbá nem képzelt valószinűségekből, hanem vagy egykoru, vagy a történeti korhoz közel álló, tehát a legnagyobb hitelességű sínai korrajzokból - annalisokból - merítette, és irányunkban is, némely más nemzetbeli irókkal ellenkezőleg, a francziáknál tapasztalt elfogulatlansággal állította egybe. Mely korrajzok annál teljesb hitelüek, mert azon időben a hunnok a szomszéd sínaiakkal századokon keresztül csaknem örökös ellenségeskedésben élvén, azoknak minden tetteit figyelemmel kísérni valának kénytelenek. A sínai írásmódon (hiong-nu vagy Schott szótára szerént egyszerűen hiún, vagy pedig hiun-csu is) teljességgel nem lehet fennakadni, mert a sínai írók ezen népség egy nagy részét az ős hunn birodalom felbomlása után egész a Volga folyam mentében történt letelepedésök alatt is némi figyelemmel követték, honnan a sínai források nagyobb megszüntével csak nehány év mulva Európába törvén, itt őket az európai írók veszik által ugyanazon (hunni stb.) név alatt. És Deguignes itt már ezen írókat is felhasználja. Lássuk tehát itt czélunkhoz képest rövidke történetöket maga Deguignes után; de a kinek buvárlatait a főbb pontokban, különösen az Európába tört hunnoknak, a hiongnuktól származtát több más, még pedig a legkitünőbb írók elfogadják, pl. Rottecken kivül Neumann Károly Frigyes a franczia Akadémia által jutalmazott következő munkájában: Die Völker des südlichen Rusalands. Leipzig. 1847. Úgy hogy e jeles történelmi művet Deguignes nélkül alig is lehet érteni, sőt Deguignes mondja előszavában, hogy e tárgyra vonatkozólag a régi európai történetírók munkáji csak a sínai korrajzok után nyernek világosságot. (Az olvasót mindenek előtt kérjük, legyen szíves Ázsia térképét is venni maga elébe). Deguignes a régi nagy tatárságot, körülbelül az úgynevezett Scythiát Ázsiában, keleti és nyugoti tatárságra osztja. A nyugoti tatárokról mondja, hogy ezek egész Ázsiában kiterjeszkedtek, és későbben Európa és Áfrika nagy részét is elfoglalták. A római írók hunnok (hunni) név alatt ismerték őket és eredetökről sok mesét elbeszéltek a nélkül, hogy hazájokat pontosan eléadták volna. A sínai irók hiong-nu néven nevezik. T. i. a sínai tartományoknak (Senszi, Sanszi és Pecseli nevüeknek) északi határain lakott hajdan ama híres nemzet, melynek tulajdonképeni birodalma a mondott határokon kivül keletről a mandsu népségig, nyugotról Khamilig és az igurokig, s az Irtis folyamig terjedett, északról a Kalkas és Eleuth országokat lehet határul venni, s ezen egész nagy birodalom Tatan nevet viselt. E nemzetből eredtek azok, kik a későbbi hunnok, turkok, mogolok, magyarok és tatárok neve alatt lőnek ismeretesekké. A sínai íróknál Hán sínai uralkodó ház korától fogva lett a hunn név állandó; előbb Jao sínai császáron kezdve mintegy két ezer évvel Krisztus előtt san-jong (hegyi barbár, Neumann szerént: hegyi fegyveres), majd Hia uralkodó ház alatt csong-jo (Neumann szerént hun-jo) néven, Kham uralkodó ház alatt pedig küei-jang (szellemek, t. i. rosz szellemek földe), és Cseu ház alatt hien-jün néven fordulván elé, mignem utóljára a hiong-nu (vagy Schott szerént hiun vagy hium-csu is) maradott meg, melynek véleményünk szerént (mint Hún alatt olvashatni) a magyar honi, némely szójárás szerént honni sőt honnyi is, azaz hazai, (vaterländisch) és földi (Landsmann) felel meg. (Schott szótárában az e nevet kifejező irásjegy két jegyből van összetéve, ú. m. kutya és hős, mely a sínaiaknak, azok mint engesztelhetlen ellenség iránti nagy gyülölségét mutatja (barbari septemtrionales Sinensibus quondam infestiasimi - mint Schott mondja.) A hunn birodalom kezdetét mintegy 1200 évre tehetni Kr. előtt, de csak a 209. évben (Kr. e.) kezdettek oly hatalomra vergődni, hogy a sínai irók róluk körülményes tudósítást adnak, úgy hogy a hunn fejedelmek (csenjuk, vagy tanjuk) időrendi névsorát innen kezdve lehet egybeállítani, mig öszves birodalmuk ezen világrészben Kr. sz. után az első század vége felé végkép föl nem bomlott. Leginkább e korszakban mint hatalmuk tetőpontján nyugtalanították Sínát, és hódítottak meg több népséget mind kelet mind nyugot felé, itt különösen a Kaspi tengerig és be Sibériába. Kr. sz. u. 46 év körül nagy éhség nyomta a birodalmat, s ez vala előkövete a bekövetkezett szerencsétlen felbomlásnak. Ekkor meghasonlás támadott az uralkodó családban, és a fejedelemtől a család egyik tagja a nép egy részével elszakadt, s a birodalom délibb részén a sínaiakhoz csatlakozva, sőt a másik északi rész irányában oly dühös indulattal viseltetve, hogy az olykor még békére hajlandó sínaiakat sem engedék kiengesztelődni, a régi fejedelmet s vele maradt népet több ízben megtámadták és végkép legyőzték. A győztes déliek úgy ahogy még mintegy negyedfél századig tartották magukat saját fejedelmeik alatt, de többnyire a sínaiak fensősége mellett. A legyőzött és más népektől különösen a Sien-i nevüektől (előbbi alattvalóiktól) is nyomott északi hunnok régi birodalmukból kiveretvén, három főbb részre szakadtak. Egy részök nem messze Kasgar és Akszu felé (a mai Kis-Bochara nyugoti részében) s Persia határáig húzódott, és egész a Kaspi tenger hosszában kiterjeszkedett azon földön, melyet a persák Mauarennahar néven neveznek, (mely Vámbéry szerént arab szó, s am. folyamok köze, vízköz, nahar am. folyam) Kharisemmel együtt, körülbelül a mai Turkesztánban vagy Turánban vagy Nagy-Bocharában vagy Dsagatajban (így nevezve Dsenghiz khán 2-ik fiától s XIII. században). Az Oxus mellett telepedvén le Ab-tele azaz Deguignes értelmezése szerént Vízi-tele (hab-telep?) vagy Abtelita néven neveztettek, mely névből támadtak a romlott Euthalita, Hajatelita, Nephtalita, Atelita Cidarita nevezetek. Nevezték őket Fejér hunnok-nak is, kik a többinél műveltebb életmódot követtek. A sínaiak ugyanitt már régebben Jüe-si hatalmas népségről is emlékeznek, kik egész Indiáig sőt Indiába tettek foglalásokat s hindu-scythák-nak is hivattak. Ezeket Degaignes gétáknak gondolja. De nem hihető, hogy egy hatalmas idegen nép a menekvő hunnokat oly könynyen befogadja, miszerént ezek egész országukba belefésekelik magukat; más részről a szilaj és vad természetü s zordon külsejü hunnokról lehetetlen hinni, hogy itt letelepedvén egyszerre müveltek lettek a külsejökben is egyszerre elváltoztak volna, annyira, hogy amazok ellenében ,fejér' nevezetet nyerjenek. De legnevezetesebb, amit maga mond Deguignes, hogy a lakosok Szeiramtól (a régi szakáknak is lakhelyétől Kis-Bocharában) egész a parthusokig (kik túl a fejér hunnokon vagy Nagy-Bocharán laktak) értik egymást (egymás nyelvét), noha nyelvök egy kevéssé (azaz csak szójárásilag) különbözik (I. Kötet 83. 101. lap.). Innen következtethetjük, hogy a jüesik, és fejér hunnok, kik Nagy-Bocharában vegyesen laktak, és Kis-Bochara lakosai egy nyelvüek valának, különben nem értik vala egymást. Azt kell tehát a történelemre is támaszkodva alaposan föltennünk, hogy még a hatalmas hunn birodalom korában, mely, mint föntebb érintettük, különben is szintén a kaspi tengerig kiterjedett, különösen a jüesik is 177 körül (Kr. e.) meghódittattak vala, tehát a keleti hunn birodalom felbomolta előtt már több mint 200 évvel, költözködtek ide hunnok, és a jüesikkel, vagy ha tetszik, gétákkal is egyesülve, távolabb a nemzet rabló természetü zömétől, itt szelidebb erkölcsöket vőnek föl, s a legyőzött északi hunnok egy része csak ezekhez menekült. A másik rész nyugotnak tartva, s több népséggel, különösen a szintén hatalmas és közös eredetü uigur vagy ugor vagy igur népnek, mely néphez kétségtelenül az ut-igur, kutr-igur, bitt-ugur, ulz-igur stb. népségek is számitandók, továbbá a jüesi, azaz fejérhunn népnek is egy részével egyesülve (lásd alább), sőt olykor Sínát még most is fenyegetve (mint hogy nekik a fejér hunnok is rokonaik voltak, és ezekkel együtt véve egész Kasgarig kiterjeszkedtek), a Volga folyam mentében és a Kaspi tengerhez északra fekvő földrészen a baskirok földén új birodalmat alkotott, melyet a nyugoti írók Magna Hungaria (Nagy-Magyarország) néven neveztek, mivel azt állítják, hogy a hunnok innen jöttek ki. (Német fordításban I. r. 397, 398, 413, 496. stb. lapokon); de uralkodóik nevét, noha a ,csenju' nevezetnek még itt is nyomai vannak, épen úgy nem tudjuk, mint uralkodásuk korszakait; minthogy a sínai történetírók, kiket többé nem érdekel vala, hogy e népségről tudomást szerezzenek, csak némely szakadozott történeteket jegyzettek föl, melyek ugyan semmi öszvefüggőt nem nyujtanak, de arra mégis szolgálnak úgymond Deguignes, hogy ezen nemzetet szem elől nem veszítjük és látjuk, miként ez Európa szomszédságában a Volga folyam tartományaiban, melyeknek, (a történetírók) Nagy-Magyarország nevet adtak, ismét hatalmassá lőn (mint föntebb). Innen rontottak ezen hunnok a IV. század vége felé Európába, s itteni történetöket nyugoti írókból már jobban ismerjük egészen Attila vagy Etele birodalmának felbomlásáig. - Mielőtt tovább mennénk, három dolgot kívánunk megjegyezni. Elsőben, hogy a hunnok s velök egyesűlt népek nem mind költöztek át Európába (épen úgy mint a magyaroknak is a IX. század vége felé történt kiköltözése alkalmával egy rész Nagy-Magyarországban maradott, mely Julianna ismert tanusága szerént még a XIII. században is fennállott és magyar lakosokkal bírt); világosan mondja Deguignes még pedig sinai írók után (a német fordításban I. kötet 401, 408 stb. lapjain), hogy e nemzet igen nagy számu levén, nem minden népcsoportok és törzsek (Horden und Stämme), melyekből az áll vala, vettek részt azon nagy és terhes vállalatokban, hanem a Pai-kal tó (ma Baikal tó az Irkutzk nevü orosz kormányzóságban, melyet az oroszok szent tengernek is hívnak), továbbá Tula folyam körül, a Turfán hegységek északi részében, az Írtis folyam mentében az Altai hegyek mellékén, a baskírok földén, Kapcsak északi részén és Atel v. Volga folyam mellett elszórva maradtak, valamint azok is, kik Tele v. Tiele (Ab-tele v. mint tudjuk fejérhunn) néven az Oxus mellett, a föntebb érintett Mauarennaharban székeltek. Innen értjük, hogy Attila alatt a hunnok birodalma Európa és Ázsia tetemes részét magában foglalá (I. kötet 422. l.); Attila körül királyok és fejedelmek szolgálának, s az ő parancsának mint rabszolgák engedelmeskedének (Jornandes után ugyanott 429. l.). Másik megjegyzésünk, hogy a magyaroknak a hunnoktól származtát nemcsak az öszves magyar hagyomány, hanem azon körülmény is igazolja, hogy őket csaknem az összes európai nép és irodalom (a szlávságon kivül, mely jobbára csak az egyszerü ugor vagy rokon hangokat tartá fenn), a görög íróknál (a Tourkoi szón kivül Ouggro, a latin és latin eredetü nyelvekben hungari, egyes számban hungarus, hongrois, hungarien, unghero (az olaszban a hunnok is unni), Ungar, üngürüsz (törökül, de madsar is) stb. néven nevezi, mely név Deguignes szerént is am. onogur v. hunugar t. i. a hunnokkal egyesült ugor (a német fordításban I. k. 413, 438, 632, 637. lapokon, az ugorokról külön alább szólunk); kiválólag pedig azon nevezetes történelmi tény, hogy az egyesült hunn-ugorok alapították Magna Hungariában még a későbbi századokban is (mint föntebb említők) magyar nyelvü népek lakoznak vala. Harmadik megjegyzésünk, hogy a hunnok Attila halála és birodalmának felbomolta után az V. században mind idegenek mind egymás ellen harczolva nem sokára hatalmukkal nevöket is elvesztették; egyébiránt világosan megérintetik (Bevezetés 266. l. I. kötet 440. l. stb.) hogy egy csoport Georgia vidékein, saját fejedelmeik alatt mint Aribasut Ziligdes stb. mások (Zambergam fejedelmük alatt) a Duna körül foglaltak helyet, végre mások az avarokkal egyesültek. S a hunn név helyébe egy új név, a velők ugyanegy őseredetü de utóbb külön csoportosult és hatalmassá vált turk vagy türk név és törzs lépett. Tudni illik: A sínaiaktól és saját testvéreiktől legyőzött régi északi hunnok harmadik része Sína melletti birodalmuk felbomlása után az Irtis folyam hoszszában fekvő Altai hegyekbe vonult. S itt több század folytán megszaporodva, tőlök származtak Deguignes szerént (a nélkül hogy itt is a meséknek és mesés hagyományoknak helyt adnánk, melyek közől némelyek, pl. a farkas szoptatásáról, egyenesen a római meséskorból vannak kilopva) a VI. században hatalmassá vált turkok v. türkök, a XIII. elején pedig Dsengiz khán alatt a mogolok. Szóról szóra mondja röviden Deguignes már a Bevezetésben, 273. lapon: "A hunnoknak az egész tatárságban elszéledt nemzete elvesztette most (a VI. században) saját nevét, s minthogy közöttök a türkok népcsoportja igen hatalmassá vált, ez lőn a neve az egész többi népnek, vagy sajátlag szólva, a többi népek a hunnokat csak a türkök neve alatt ismerték, valamint a következő időkorban Dsenghiz khán, ki a mogolok közől való vala, alkalmat szolgáltatott, hogy a mogol név a tatároknak csaknem általános neve lőn." (A ,turk' név alatt, mely Neumann szerént hihetőleg a Turan névtől mint első székhelyöktől vétetett, nem a későbbi törököket vagy ozmanlikat kell érteni, noha ezek is amannak ivadékai). Ugyanis a mely népet más történetirók turk vagy türk néven neveztek, azt a sínaiak Tu-kiue néven hívják. Ennek egyik főnöke Tu-müen a VI. században némely más, különösen a Tiele (fehér hunn) népnek is legyőztével nagyobb hatalomra vergődvén, Il-khan nevet vőn fel, s új hatalmas birodalomnak vetette meg alapját, úgy hogy ezután már az öszves hunn törzs csak ,turk' név alatt ismertetett, s mikor a magyarok a IX. század végén Európába költöztek is, Konstantin császár is szintén e néven említi őket. (I. K. 491. l.). Az Ottomannok vagy Ozmanlik pedig, - noha ezek szintén tatár eredetüek - hatalmuk és birodalmuk megalapítását Athman vagy Othman XIV. századbeli főnöktől számíthatják; miután t. i. az iconiumi (kármáni) seljucida sultánok ezen birtokát a mogolok a XIV. század elején elfoglalták, a Kis-Ázsiában levő, vagy oda menekült emirek közt leghatalmasabbá lön Othman, kihez a többiek is csatlakozva Görögországot pusztitották, mígnem Othman későbbi utódja II. Mahometh a XV. század közepén Konstántinápolyt elfoglalta, és széles birodalma fővárosává tette. Mai korban a régi hunnok lakhelyeit nagy részben ugyanazoknak ivadékai, ú. m. körülbelül a keletázsiai őshont vagyis Sínától északra eső földrészt Sínához tartozó Mogolországban, egyszersmind a Dzungárságban és Kis-Bocharában a mogolok (vagy mongolok), hova a kalmukokat is számítjuk, és bokharok, a későbbi hont észak-nyugotra általában a tatárság t. i. mind a független keleti, vagy turkestáni mind az ázsiai orosz birodalomhoz kapcsolt tatárság ú. m. bocharok, uzbekek, taskendek, khivaiak, kirgizek, turkmannok, baskírok, karakalpakok, nógaiak, csuvasok, jakutok stb. s hazánkban a Duna s Tiszamentében a magyarok lakják. Hogy ennyi századok és több vegyülések folytán a különböző ivadékok testalkata s arczvonásai némi változást szenvedtek, épen nem csodálhatjuk. Kiegészitésül ,hungarus' nevünk és fajunk egyik alkotójáról a régi ugorokról is legyen szabad Deguignes után némely dolgokat elmondani. Az uigur v. ugor v. igur népség kevéssel Kr. sz. előtt Turfán tartománya, a mai Kis-Bokhara északkeleti része körül (noha Cannabich földrajza szerént a sínaiak az egész Kis-Bocharát is nevezték Turfánnak) két fő csoportra oszlott, s két külön királyságot (északit és délit) alkotott. A sínaiak az egészet Kao-csam vagy Cse-szü néven nevezték, különösen a délit (hozzájok közelebb állót Tzien-cse-szü (első Cse-szü), az északit Heu-cseszü (másik Cse-szü) néven. Mind kettő hol a hunnok, hol a sínaiak felsősége alatt állott, majd egygyé olvadván közös fejedelmet választottak, kinek Idi-kütt nevet adtak, mely név azt teszi Isteni követ (Gesandter Gottes I. Kötet, 293. lap. vagy Gesandter des Geistes III. kötet 28. l.). Deguignes ezek lakhelyeit összevetvén a Ptolemäus által leirtakkal, azt mondja, hogy a Ptolemäusnál eléforduló Szizigek (Siziges) ugyanazok az igurokkal, kik is az Anniber nevü nép között (kiken Deguignes szerént a hunnok értendők, tehát: hunn ember?) és Akszu között laktanak. Abulghazi khán, ki a XVII. században tatár történelmi munkát írt, azt mondja, hogy az északi uigurok on-uigur (azaz tíz uigur), a déliek pedig tokosz-uigur (kilencz uigur) nevet viseltek (dokuz tatárul am. kilencz), tíz, illetőleg kilencz folyóvizeiktől. Azonban Abulgazi majd két ezer éves dolgokat írván le, s ezek közt, mint ily hosszú korfolyam után máskép nem is lehete, számtalan mesét szővén munkájába, ha fölteszszük is, hogy azon nevek a régi időben valósággal fennállottak, melyekről Deguignes sem mondja, hogy a sínaiak ismerték volna, mi inkább azt hiszszük, hogy itt is az on-uigur hunn-uigurt, és a tokosz-uigur betűátvetéssel khataj, azaz sínai uigurt jelentett, mert amazok a hunnokkal ezek pedig a sínaiakkal valának közelebbi szomszédságban és viszonyban. De volt legyen a dolog bármiként is, annyi igaz, mint föntebb is megérintők, hogy az uigurok egy része a hunnoknak mind ősi hazájukból kiköltözésök alkalmával, mind későbben szintén a hunnokhoz csatlakozott, és utóbb is e népcsoport egy része szintén a Volga mellett honolt; úgy hogy némely íróktól, pl. Jornandestől, itt, is on-ogur, Menandertől pedig csak uigur néven neveztetnek, amidőn a tíz folyamról neveztetésnek semmi alapja nincsen. Azonban egy részöket még a mogolok korában is, ú. m. a XIII. században, Idi-kütt fejedelmeik alatt ősi hazájokban - Turfánban - találjuk (német fordításban III. kötet 28. l.). Az uigur szó Degnignes szerént segélőt (németül: Helfer, ogh-mak-tól? mely am. dörzsölni, simogatni), mások szerént pedig szövetségest jelentene, a honnan úgy vélekednek, hogy on-uigur, tíz szövetséges', ut-igur ,öt szövetséges', kutr-igur vagy szeréntök kut-igur (de ez alak nincs Deguignesben) ,hat szövetséges' értelemmel birna stb. De ez egészen önkényes föltevésen alapszik. A mai uigurok Berezine szerént a tatár nyelv egyik szójárását beszélik. Megjegyzendő, hogy az uigurok v. iguroktól Deguignes megkülönbözteti az ogorokat máskép abarokat vagy avarokat, s itt ismét az igazi avaroktól a nem igazi avarokat vagyis várkhúnokat. Egyébiránt nem mellőzhetjük azon feltünő körülményt, hogy a törökben ugor épen azt jelenti amit (Beregszászi szerént) s persa madsara v. madsarai t. i. végzet. sors, szerencse. Ezek után a magyar olvasót érdekelni fogja, vajjon elsőben ha azon több száz név között, melyek a hunnok egész történelmében eléjönnek, nem lehetne-e magyar vagy legalább a magyarhoz hasonló szókra akadni; másodszor, nem lehetne-e a ,magyar' névnek is nyomára, sőt jelentésére találni. Ami az elsőt illeti: a sínai írók vagy a maguk módja szerént nevezték el a helyeket és személyeket, pl. a római illetőleg bizanczi birodalmat Ta-tsin néven nevezik, mely az ő nyelvökön am. Nagy-Sína, azaz nagy mint Sína; vagy pedig kiejtésök különössége miatt, kivált pedig szóhangjaik hiányában (mint a HÚN vagy HUNN czikk alatt megjegyzők) a szókat úgy elferdítették, hogy csak a tárgynak másunnan lehető földerítése után lehet rájok ismerni, pl. tu-kue v. tu-kuie nálok am. turk v. türk, minthogy nyelvökben r nem levén azt itt elhagyják; Ki-li-ki-sze am. Kerkisz vagy Czirkasz, melyben az r-et l betűvel cserélik fel; A-teszui am. Atel vize, melyben az l-t is elhagyják, mert nálok a szótag mássalhangzón nem végződhetik. Sokszor pedig egészen hibásan is értelmezik a szókat, pl. Abulfaradge mogol író ,Dsengiz' khánról azt mondja, hogy dsin a mogol nyelvben am. nagy és ghiz a felső fok (superlativus) képzője; e szót a sínaiak Csing-kisze-nek írják és valamely mesés madár hangjának tartják. Mindazáltal találunk mind némely helynevekre, melyek nálunk még most is megvannak, mind más szókra, melyeknek értelme, sőt sokszor hunn alakja és jelentése is világosan kifejeztetik. Ilyen nevek: Tatan, Neumann szerént Tata a hunnok ős lakhelye és tulajdonképeni birodalma (talán innen eredett a tatár szó); nálunk is eléjön Tata mezőváros. Khatai a sínai birodalom régi neve; nálunk többszörösen eléjönnek Káta helynevek. Igur népség; nálunk eléjön Igar nevü helység a Tisza mellékén. Lop nevü tó; nálunk eléjön láp, pl. az ecsedi láp. Gobi vagy Kobi nevü nagy sivatag; nálunk egyezik kopár szóval, vagyis ennek kop gyökével. Csen-ju vagy tan-ju szó így értelmeztetik: Sohn des Himmels vagy Sohn Gottes, tehát istenfiú; minden esetre hihetőbb mint a Deguignes felhozta Csemli-koto-tanju. A csenju fejedelem két legfőbb tisztjének neve sínai nyelven hien-vam (melyben vam bán-nal egyezik), hunn nyelven: Tusi am. weiser König, tehát tudó. Mete a hunnok leghatalmasb fejedelmének neve (uralkodott Kr. sz. előtt 209-től 174-ig); eléjön Erdélyben: Metehegy-patak. Neumann ugyan egy kissé máskép olvassa; de mi inkább Deguignes olvasása mellett maradunk, ki előtt már egy sínai és egy franczia tudós halt be ezen buvárlatokba. Punu a legyőzött északi hunnoknak tudva levő utolsó fejedelme a csagataj buna szóval, mely am. avult, régi, és kissé távolabb a magyar vén s még jobban a magyar béna szóval egyezik. Idi-kütt, az egyesült igur nép fejedelmének neve, mely így értelmeztetik: Gesandter Gottes, tehát isteni követ; legalább kütt és követ azonosságát senki sem vonhatja kétségbe. Gheük-topa így értelmeztetik: blauer Hűgel, tehát magyarul: kék domb; egyébiránt amaz a tatár nyelvhez még közelebb áll. Altai (hegy), sínai nyelven kin (sán) am. arany (hegy), török-tatár nyelven altun v. altďn am. arany. Ki-lo-man, sínai nyelven Tien-san így értelmeztetik: Himmelsberg, tehát égi-halom; legalább ki és égi azonosak. Kerai, e szó eléfordul a krími és kazáni tatár fejedelmek neveinél a khán szó mellett, a kétségen kivül am. király, pl. Hadzi kerai khán, Mengheli keraí khán, Szahil keraí khán stb. A III. kötetben (463. l.). magánosan is eléjön: Edi-kerai, König von Astrakan, Dulet-kerai Khan von Krim stb. V. ö. KIRÁLY. Mokán, a turk birodalom kezdetén a VI. században egyik leghatalmasabb khán neve; egyezik a magyar mokány szóval. Müsztag, így értelmeztetik: Schneeberg (sínai nyelven: sziue-san), s az mondatik, hogy musz tatár nyelven am. hó (havas?) és tag am. hegy, melyhez közel áll a magyar dag. Általában a tatár nyelv az ismeretes nyelvek közt, nem pusztán a számneveket, hanem mindent összevéve, legközelebb áll a magyar nyelvhez, miről csak akkor fogunk teljesen meggyőződhetni, ha Vámbéry társunk idevágó munkái világot látandanak; ami Deguignes buvárlatait annál inkább fogja igazolni, mert ő s általában az ő kora e két nyelv rokonságáról mit sem tudott, mégis a tényekből a két nép rokonságáról győződött meg. Ha magunk forgathatnók ama sínai kútfőket, talán több nyelvhasonlatra találnánk. A Hunnivár szó, melyet már mások is felhoztak, eléfordul Jornandes VI. századbeli góth irónál, melyet Procopius kortársa latinul ,csatrum vetus hunnorum' szókkal deákosít (Toldy Ferencz); újabban pedig Neumann németül ,Hunnenwarte' szóval fordít; noha mások, például Beregszászi, ezen értelmet tagadják. Ami a ,magyar' szót illeti, ehez nemcsak hasonlót találunk a mudgala vagy mudgara szóban, melyhez még közelebb áll törökül madsar, s a francziánál, ha a mi betűhangjainkat akarja utánozni madjar, azaz madzsar, s mely egyik legújabb iró után mint a fehér hunnok neve fordul elé egy régi hindu nyelvemlékben (l. HÚN v. HUNN); hanem eléjön a VI. században, mint a fenmaradt hunnoknak (a Bosphorusban - mai Krimben -, hol később a khazárok tünnek fel) egyik fejedelme Muager-es néven (I. kötet 442. l.), melyből ha az es görögös végzet elmarad, csaknem tisztán a régiesen moger-nek irt név áll elé. Neumann véleménye, hogy a ,magyar' név a baskir v. baskar szóból módosult. Az ő szavai "Das Mischlingsvolk der Baschkiren, welches an den südlichen Ausgängen des Uralgebirges sitzt und türkisch spricht (igazabban tatárul), war ursprünglich, wie es scheint, näher den Ungern verwandt, als die andern finnischen Stämme; ja es könnte wohl der Name Batschar oder Matschar ursprünglich ein und derselbe sein. Noch in der Mitte des dreizehnten Jahrhundertes glich ihre Sprache vollkommen der ungerischen, wesshalb das Land, wo sie damals sassen, nach den Erzählungen christlicher Sendboten, Gross-Ungern genannt wurde." De ezek, mint Julianusból tudjuk, magyaroknak, és nem baskíroknak nevezték magukat, s Neumann, mint látjuk, csak föltevésből indul ki. Alább ezen megjegyzést teszi: "Die Mazaroi des Constantin de Administratione Imperii C. 37. dürfen nicht mit den Magyaren verwechselt werden; das Wort ist sicherlich, wie aus dem Zusammenhange erhellet, verschrieben für Cazaroi." De bajos ám a kútfőket tetszés szerént igazítgatni. Egyébiránt (a khazarok v. kozárokról alább levén szó), a baskírokat Deguignes is tatár népségnek (tehát a hunnokkal egy eredetünek) mondja. - Részünkről a baskír és önkényesen fölvett bacsar szók közti különbséget is mellőzve, még közelebbi hangrokonságot találunk a ,bochar' szóban, mely népség Deguignes szerént is (III. k. 477. l.) régi tatártörzs, s mint a többieknél müveltebb, még ma is eléjön mind a hunnok ős lakhelyén a Mongolságban, mind a volt fehér hunnok hazájában, Nagy- és Kis-Bocharában. Vagy talán bochar és baskir is egyek volnának? Mi ugyan a baskiroknak a magyarokkal egynyelvüségét, legalább nyelvrokonságát épen nem vonjuk kétségbe, de nyelvünknek, nehány egyes idegen szót kivéve, milyenek minden nyelvben vannak a világon, akár szógyökei bőségét, és nagy részben természeti hang- és alakutánzó sajátságát, akár egész szerkezete tisztaságát és oly átlátszóságát, hogy minden ízecskéje, porczikája még most is fennálló, vagy könnyen fölfedezhető értelemmel bír, tekintve, ennek kevertsége ellen, mit Adelung is állít Mithridatesében, e szótár alapján is határozottan tiltakozunk. (V. ö. MAGYAR NYELV). Ha már mások jogosultaknak hiszik magukat, hogy nemzetünk neveit (a ,hungarus' névvel együtt) értelmezzék, szabad legyen nekünk is a történelmünkhöz oly közel álló baskir névről szintén elmondani véleményünket. Baska a tatár-törökben ma is azt teszi: más, másik, tehát mint látjuk, a tatár-török és magyar itt is tökéletesen egyeznek. A kir szótagban pedig ki tagadhatná az ,igur' szóval való rokonságot, sőt azonosságot; tehát baskir sem több, sem kevesebb, mint más-igur, másik-igur, vagy ha tetszik, törökösen baska-igur, baskigur. Szó szerént épen az, a mi a sínai heu-cse-szü, vagyis más néven az on-uigur, föntebbi értelmezésünk szerént: hun-uigur, északi uigur. Kár! hogy Deguignes azon kivül, hogy őket tatárivadéknak mondja, kik az orosz hódítás előtt (a XVI. században) a Kazán királyságot birták, oly keveset ír történelmökről. A többek közt kitünő lovagoknak, vitézeknek, és csodálatra méltó íjászoknak festi őket. - Neumann a ,hun-jo' vagy ,hún' névről azt véli, hogy az embert jelentene (welcher - t. i. Name - wahrscheinlich Menschen bedeutet), de nem mondja, hogy micsoda nyelven. Ha más nemzetbeli irók, más, de nem magyar nyelven, a ,hunn' névhez oly hasonló szót találnának, mint a magyar hon, vagy tájdivatosan: honn, melytől honi v. honni (vaterländisch, Landesmann) származik, s melyet ,honnyi'-nak nálunk nemcsak mondanak, hanem írnak is (Georch: Honnyi törvény), az egész irói világ térdet fejet hajtana e származtatásnak; de nálunk legfölebb gáncsra számíthatunk. - Beregszászi Pál a ,magyar' szót vagy a ,mogol'-ból, vagy az arab ,mohadsir'-ból származtatja. Annyi igaz, hogy Deguignes az I. században meghasonlott hunnok egész északi csoportját is némely hagyományok nyomán már mogoloknak is hívja, mindazáltal a meséskort mellőzve, tulajdonképen csak a XIII. században Dsengiz-khán alatt tünik fel a mogolok neve és hatalma; őseink pedig a IX. században saját nyelvökön már nem más mint magyarok neve alatt telepednek le mostani hazánkban. Megjegyzendőnek véljük, hogy a ,mogol' (v. ,mongol') szó Deguignes szerént am. mungl, mely sínai nyelven is mung, s jelentése a német fordítás szerént: traurig, tehát mogorva. Hogy az arab ,mohadsir'-ból, mely kiköltözöttet jelent, vettük volna e szót, még kevésbé hihető. - Némelyek az ,ugor' nevet veszik alapul, azt mondván, hogy ez csupán egy ajakhang előtételével csaknem teljesen egyezik a régi moger szóval, sőt az onogur változatban már az m-mel rokon n is benfoglaltatik. A puszta föltevéseket mellőzve, ide igtatjuk hogy Konstantinusnál egy különös neve is jön elé a magyar nemzet egyik ágának, mely keletre huzódott: szabartoi aszphaloi. Hunfalvy Pál társunk azon nézetben van, hogy az első szó magyar s am. szabadok, a másik pedig a görögben amannak némileg magyarázója, helyesebben: aszphaleisz. Lehetne talán az első szót szabírok-nak is venni, kik Deguignes szerént szintén hunn nép valának, kik különösen a VI. században a magyar-türk lakhelyekről előtörve Armeniát, Kappadociát Galatiát, Pontust stb. pusztították. (I. kötet 441. l.); amely esetben az asjalhV szó inkább jelző (attributum) volna és igazi jelentésében (biztos, szilárd) állana; tehát az egész annyit tenne: biztos vagy szilárd szabírok. - A ,magyar' nevezetre nézve, hogy befejezzük e hosszura nyúlt czikket, még a khazarok vagy a magyar helynevek után itélve, kozárok, Deguignes szerént is khozárok rövid történelmére van szükségünk (szintén Deguignes után). Mert ezeknek egyik népcsoportjánál jön elé legtisztábban a ,magyar' szó görög írással: megerh megeré v. megeri, (azaz a régies magyari). T. i. Attila halála után nagy számu hunn népség keresett ismét a Tanais (máskép: Don) és Volga között egy részről mint előbbi lakhelyökön, más részről mint ott maradt rokonaik honában menedéket, kikhez ismét több igur csoport csatlakozott, (I. k. 438. l.); de akik mindnyájan részint a most már hatalmassá vált turk nép fensősége alatt állottak, részint ezekkel öszveelegyedtek, és különböző nevezeteket vévén föl, az európaiak előtt különböző nevek alatt lettek ismeretesekké. Ilyenek valának főleg a VII. és VIII. században feltünt khozárok, magyarok, besenyők és úzok. A khozár (a sínai íróknál kosza) nép, a régebben úgynevezett ,Chersonesus tauricá'-ban (mai Krimmben) s általán a Georgiától északra fekvő tartományokban székelt, (róluk kapta nevét a Káspi tenger, melyet a törökök ma is Khazer denizi-nek hívnak), és a belső nyugtalanságok miatt ismét több törzsre oszolt, noha ugyanazon egy nemzet vala. Ezen új törzsek voltak különösen a kabarokon, honi íróink szerént kóborokon kivül (kik későbben ismét a magyarokkal, Konstantin szerént türkökkel egyesültek), honi íróink leirása szerént: Nyék, Megyer, Kürtgyarmat, Tarján, Jenő, Kara és Kaza törzsek, de mint Deguignes mondja, valamennyien khozár, illetőleg turk, tehát hunn eredetű népségek (Bevezetés 273, 279. I. kötet 632 -635, lapokon); innen már hazai íróink is a Konstantin khazarjait és a névtelen jegyző kúnjait, kiket ismét az orosz irók palóczoknak hívnak, azonosaknak tartják; Konstantin pedig világosan is bizonyítja, hogy a kozár-kabaroknak saját szójárásuk vala, és erre megtanították a magyarokat is, de amazok a magyarok másik nyelvét is beszélték (azaz szójárását - mert csak erről lehet szó). Immár ezen hét, illetőleg nyolcz törzs között a magyarról azt mondja Neumann is föntebbi koszorús munkájában, hogy a megere népcsoport vagy már korábbi időtől fogva a legkitűnőbb volt, vagy későbben a fejedelmi család nemzetsége lett, s azért az öszves népség magyar nevet vőn fel (79. lapon). És ime itt tünik fel leggyönyörűbben és kétségbevonhatlanul föntebbi szószármaztatásnak: mag-erő (Kernmacht vagy Kernvolk). Talán innen magyarázandó a magyar nép jellemének, amennyire a történelem emlékezik, egyik fővonása is, mely a rátartósság, ha tetszik, büszkeség, s melyet főleg a ,magyar' névben helyez. "Ez hát nemes büszkeségünk, Melyről annyiszor mesélünk?" Petőfy. Egyébiránt a magyar jellem még másik két főbb sajátságát, t. i. egyfelül ahhoz, amit övének tart, makacs ragaszkodását, más felül kedélyességét a költő ezen verse foglalja magában. "Természete a magyarnak, Hogy jussait nem hagyja, De ha vele bánni tudnak, Az ingét is od'adja." | |
* | |
| KIS~, NAGY~, faluk Pozsony m.; helyr. Magyar-ra, ~on, ~ról. | |
* | |
| faluk Arad, Hont, puszták Heves és Pozsony m.; helyr. Magyarád-ra, ~on, ~ról. | |
* | |
| (magyar-án) ih. Tulajd. ért. am. magyar nyelven, magyar szavakkal, magyarul szólva. Átv. és. szokott ért. világosan, értelmesen, hímezés hámozás nélkül szólva. Megmondtam neki magyarán, ami szívemen fekütt. Fejezd ki magyarábban, mit akarsz. E határozó törzsöke a melléknév magyar, melyből an határzó képzővel leszen magyaran de a szokás megnyujtotta, mint az igaz-ból lett igazan helyett ezt mondjuk: igazán, így általan helyett áltatán. Vagy azt kelt föltennünk, hogy a régies magyari-ból keletkezett magyari-an, összevonva magyarán, mint utó, utó-an, után; jutó, jutó-an, jután; hió v. hiu, hiu-an, hián; s talán igazi igazian igazán is. | |
* | |
| (magyar-áz) áth. m. magyaráz-tam, ~tál, ~ott, par. ~z. Szoros ért. idegen nyelvü szókat, vagy beszédet megfelelő magyarokkal fejez ki. Latin, német mondatokat magyarázni. A más nyelvben járatlan magyarnak tolmács magyarázza az idegen szókat; szabatosan szólva: magyarít. Szélesb ért. bizonyos ismereteket valaki előtt fejteget, valaminek értelmét eléadni törekszik. Tulajdonkép csak oly értelmezésről mondható, mely magyar nyelven történik, miért szóbeli ellentétet foglalnak magukban az ily mondatok: A tanár németül, latinul magyarázza a tanulmányokat. Te tudsz tótul, magyarázd meg annak a tótnak, hogy stb. E szélesebb jelentésben ,magyaráz' helyett szabatosabb az értelmes. Egyébiránt a nyelvbeli közszokás amazt megszentesítette. ,Magyaráz' azon szavaink közé látszik tartozni, melyekben az utolsó rövid önhangzó t. i. a képző önhangzója megnyujtatik, tehát eredetileg vagy magyari-az és a két önhangzó egybeolvadásánál fogva: magyaráz, vagy pedig egyszerüen magyar-az, azaz magyaroz. V. ö. ~ÁSZ ~ÉSZ igeképző. | |
* | |
| (magyar-áz-ás) fn. tt. magyarázás-t, tb. ~ok, harm. szr. ~a. Cselekvés, melynél fogva valamit magyarázunk. V. ö. MAGYARÁZ. | |
* | |
| (magyar-áz-at) fn. tt. magyarázat-ot, harm. szr. ~a. Azon nyelvbeli eléadásnak tartalma, mely valaminek értelmét jelentését megfejti. Műszók, közmondások, példabeszédek magyarázata. Szótári magyarázatok. Idegen szók, mondatok magyarázata. Világos, tiszta, érthető, szabatos magyarázat. Ezen magyarázatból keveset értek. V. ö. MAGYARÁZ. | |
* | |
| (magyar-az-og-at) gyakor. áth. m. magyarázgat-tam, ~tál, ~ott, par. magyarázgass. Folytonosan, vagy gyakran, bizonyos kényelemmel könnyüséggel magyaráz valamit. Különösen, eléadásközben mellékes jegyzeteket, észrevételeket teveget. | |
* | |
| (magyar-az-og-at-ás) fn. tt. magyarázgatás-t, tb. ~ok. Cselekvés, midőn valaki magyarázgat. | |
* | |
| (magyar-áz-hat-[at]-lan) mn. tt. magyarázhatatlan-t, tb. ~ok. Amit homályos, rejtett értelme miatt megfejteni nem birunk, minek oka oly titkos, oly rejtett, hogy öszvefüggését az illető okozattal át nem láthatjuk. Magyarázhatatlan régi írásjegyek. A természet némely titkai magyarázhatatlanok. Határozóként am. magyarázatlanul, meg vagy ki nem magyarázhatólag. | |
* | |
| (magyar-áz-ó) mn. és fn. tt. magyarázó-t. 1) Személy, ki valamit magyaráz. 2) Jegyzetek, észrevételek valamely írásbeli eléadásban, melyeket némely állítások nagyobb felvilágosítása végett tesz az illető szerző. A példabeszédek, közmondások gyűjteményét magyarázó jegyzetekkel kiadni. | |
* | |
| falu Pozsony m.; helyr. Magyarbél-ěn, ~re, ~ről. | |
* | |
| (magyar-birodalmi) ösz. mn. Magyar birodalomhoz tartozó, arra vonatkozó. | |
* | |
| (magyar-birodalom, de egészen külön is irathatik); ösz. fn. Azon országok és tartományok együtt véve, melyek a magyar korona alá tartozókul tekintetnek, ú. m. Magyarország, Erdély, Horvát-, Dalmát- és Szlavonországok, Fiume városa és kerülete és a végvidékek. | |
* | |
| (magyar-bors) ösz. fn. l. PAPRIKA. | |
* | |
| falu Liptó, puszta Somogy m.; helyr. ~falu-ba, ~ban, ~ból. | |
* | |
| falu Pozsony m.; helyr. ~falvá-ra, ~n, ~ról. | |
* | |
| (magyar-forint) ösz. fn. Régi magyar pénzláb szerént 50 kr. v. 100 dénár. (Azon forint, mely három márjásból vagyis ötvenegy krajczárból állott, - a márjás t. i. tizenhét krajczárnyi értékkel birt, - vonásforintnak hívatott). Máskép: kurta forint. | |
* | |
| (Magyar-hon) ösz. fn. Szélesebb értelemben azon földterület és polgári állam, mely magyarokat foglal magában. A két Magyarhon am. a tulajdonképeni Magyarország és Erdély. Szorosabb értelemben lásd: MAGYARORSZÁG. | |
* | |
| (magyar-honi) ösz. mn. Magyarhonba való, oda tartozó, Magyarhonra vonatkozó. | |
* | |
| (magyar-ít) áth. m. magyarít-ott, htn. ~ni v. ~ani, par. ~s. 1) Valami idegent pl. nevet, szokást, ruhát stb. magyarra változtat, olyanná alakít. A német, tót vezeték- és keresztneveket magyarítani. 2) Idegen nyelvü irományt, nyomtatványt vagy szóbeli eléadást magyar nyelvre tesz által. A római, görög jeles írók műveit magyarítani. | |
* | |
| (magyar-ít-ás) fn. tt. magyarítás-t, tb. ~ok, harm. szr. ~a. Cselekvés, illetőleg átváltoztatás, átalakítás, midőn magyarítunk valamit. Névmagyarítás. V. ö. MAGYARÍT. | |
* | |
| (magyar-ka) kicsiny. fn. tt. magyarkát. 1) A régi krónikák szerént gúnynevök volt azon magyaroknak, kik magukat a csatában elfogni engedték, s füleiktől orraiktól megfosztva bocsáttattak haza, máskép: gyászvitéz. 2) Hosszabb szabásu magyar dolmány, mely a divat szerént majd zrinyi-, majd rákóczy-, s legszokottabban átilla- v. attiladolmány-nak neveztetik. | |
* | |
| ösz. fn. l. MAGYARORSZÁG. | |
* | |
| falu Vas m.; helyr. ~lakra, ~on, ~ról. | |
* | |
| l. MISKA alatt. | |
* | |
| (magyar-nyelv) Azon nyelv, melyet a szoros értelemben vett magyar faju népek, mint anyai nyelvet beszélnek. Magyar nyelven mondott beszéd, írt versek, könyvek.
Helyén lesz itten némelyeket elmondani a magyar nyelv sajátságairól, főképen a külföldiek kedveért, kik a magyar nyelv szellemét többnyire hibásan fogják fel, s nyelvünket különösen mármár zagyvalék nyelvnek keresztelték. Ily sajátságok: 1) A szóhangok bősége. Egyszerü önhangzóinknak mint írásjegyeknek száma 15, azonban szigorú megkülönböztetéssel 28. (l. Előbeszéd 35-46. lapokon.) Mássalhangzóink számát, melyek különben mind egyszerüek, nem mint pl. Adelung mondja, hogy a gy = dj (vagyok nem am. vadjok, ezt a magyar legfölebb vagygyok-nak ejtené) az írásban 25-re teszszük. De ha 4 v. 5-féle n-et vennénk föl mint a szanszkritban, melyek a magyarban is mind megvannak, pl. némileg különböző kiejtésü az n ezekben: leng, lent, lencse, lengyel, továbbá, ha a mássalhangzók legtöbbjét szellettel egyesítjük, mint szintén a szanszkritban, s mire nézve példákat a régi magyar írásban is találunk, különösen a g (gh), k (kh) és t (th) betűknél: akkor mássalhangzóink száma is jóval bővülne; és így mindkét rendü egyszerü szóhangokat összevéve, betűink száma mintegy 60-ra szaporodnék. Innen a magyarnak külföldön is elismert képessége idegen nyelvek tanulására. Ikerhangzók a tájnyelvekben szintén vannak ugyan, de azokat az általános nép- és írói nyelv nem ismeri. Az ai vagy ei hangok nem ikerhangzók; legfölebb néha a verselők kényszerüségből használják azokul. 2) Az egyszerü szógyökök száma, melyek mind egytaguak, tetemes részben hangutánzók, s melyek mindenikéből több szó ered, a két ezeret meghaladja. Lásd Előbeszéd 66-118. lapokon. (Pott nagyhirü nyelvész az egyes nyelvekben körülbelül ezerre teszi a gyökök számát). A magyarban igen számos egyszerü gyök már önálló szó is, példák a legegyszerübbekből (egy ön- és egy mássalhangzóval): ad, ág, ár, ás, az, el, én, és, is, íj, ív, íz, ok, öl, öt, ős, ül, üt, bő, bú, de, fa, fi, fő, fű, kő, nő stb. Sőt már csupán egyes hangok is szerepelnek önálló szókként ú. m. a, e (nemcsak mint mutató szócskák a nép nyelvében hanem a z elhagyásával mint mutató névmások is); a! valamely hang meghallása vagy felfogására figyelmeztető; á csudálkozást mutató, ě v. é kérdő, ó (v. óh) felkiáltó szócska; ó = régi; ő harmadik személy; s (v. és) kötszó, öszvesen kilencz lehető legegyszerűbb gyökszócska. De az elvont gyökökre nézve is megjegyzendő, hogy nem csak ezeknek, hanem ezek gyökelemeinek értelme is világosan kiérthető, pl. ro gyökelemből származnak: rom (mely újabb időben használtatik önálló szóul), rogy (önálló szó), ron (rongál, ronda, roncsol stb. szókban), roh (rohad; rohan stb. szókban), rok (rokkan stb. szókban), ros (roskad, rost stb. szókban), roz (rozzan stb. szóban), rosz (önálló szó), rob (robaj, robog stb. szókban), rop (roppan, ropog stb. szókban), valamennyiben vagy közvetlen s érzékileg valamely erős tompa hang (moraj) utánzása, pl. rogy, rohan, robaj, robog, roppan, ropog stb. szókban, vagy közvetve átvitelesen a romlás értelme rejlik. Innen a mi szógyökeinkre nézve teljesen alkalmazható amit Heyse mond: "Minél egyszerűbb azok (a gyökök) hanganyaga (v. teste), minél könnyebben vonhatók el a nyelvből, minél ismerhetőbb egyes hangjaiknak érzéki ősfogalma és jelképi jelentős ereje, annál ősrégibb valamely nyelv." 3) A magyar nyelv a ragozott nyelvek osztályába tartozik ugyan (hiszen Bopp Ferencz kitünő nyelvész az árja nyelveket is ide számítja), azonban a ragok a tőszóval, részint némely hangváltozások sőt hajlítások, különösen pedig önhangzói egyezmény (Vocal-Harmonie), de mindenek fölött a hangsuly által, minthogy az értelmi hangsuly rendszerént a tőszó gyöktagjára hárul, s a ragok (és képzők) némelykor legfölebb csak a hangidomi hangsulyt veszik föl, egy szervi egészszé olvadvák. Példákul szolgáljanak a mondottakra e ragozások: haza, hazának (haza-nek helyett, az a á-vá s a nek nak-ká változván), madár, madarak (melyben a törzs utóbbi hosszú á-ja megrövidűlt), mindkét esetben pedig az értelmi hangsuly csak a tőszón s ennek gyöktagján feküvén: . A magyar nyelvben állandó egyszerü névragok által az egyes és többes számu alanyeseten (nevezőn) kivül 20 egyszerü eset (casus) áll elé, ú. m. a) belviszonyt jelentő ragok által: ház-é (birtokos), ház-nak (sajátító), ház-nak (tulajdonító, helyesebben: háznakh), ház-at (tárgyeset.) A tárgyesetre nézve nagyon téves némely külföldi nyelvészeknek, kik a finnhez mérik a magyar nyelvet, azon állítása, hogy a magyarban tárgyeset (Objektcasus v. Accusativus) nem volna holott ez a magyarban állandóbb mint akár a hellén és latin nyelvekben is, melyekben, kivált a köznemü neveknél, a tárgyeset nem különbözik az alanyesettől. b) kül- vagyis helyviszonyt jelentő ragok által, még pedig aa) e kérdésre: hol, pl. ház-ban, ház-on, ház-nál; bb) e kérdésre: hova, ház-ba, ház-ra, ház-hoz; cc) e kérdésre: honnan, ház-ból, ház-ról, ház-tól; dd), e kérdésre: meddig, ház-ig; c) még némely más ragok által: okadó eset (causalis): házért; segítő (instrumentalis): házzal (= ház-val), fordító v. változtató (mutativus): házzá (= ház-vá); mutató: ház-ul; állapoti eset: ház-ként. Idejárul d) a felkiáltó eset (vocativus), melyet nyelvtanaink egészen mellőznek, holott pedig ez azért lényeges és a nevező vagy alanyesettől rendszerént eltérő, mert gyöktagján mindig erős hangsulylyal jár, s az írásban utól rendszerént felkiáltó jellel fordúl elé, pl. Öszvesen tehát az egyes és többes számu nevezővel 22 egyszerü eset, melyek a többes számhoz ismét kapcsoltathatnak: házak-é, házak-nak, házak-at, házak-ban stb. Van még egykét rag, melyeket nem állandóan, hanem csak a körülményekhez képest használhatunk, ú. m. kor (régiesen: koron), kort és pl. éjfélkor, tavaszkor; astul, estül, pl. házastul, mindenestül; kép v. képen, pl. azonkép; szer, szor, pl. egyszer, százszor. Azonban jegyezzük meg: a) hogy a birtokos é ismét elfogadhatja a többi valamennyi állandó ragot, pl. házé-nak, házé-t, házéban stb.; b) ha több birtokról van szó, azt éi raggal fejezzük ki, pl. ház-éi, házak-éi; g) ez ismét elfogadja a többi ragot: házéi-nak, házéi-t, házéi-ban stb.; és házakéi-nak, házakéi-t, házakéi-ban stb.; d) ugyanezen birtokosragok (é és éi) járulhatnak a személyragokhoz is, pl. házam-é, házad-é, háza-é, házunk-é stb.; továbbá: házam-éi, házad-éi stb.; e) mindezek ismét öszvetétethetnek a föntebbi egyszerü ragokkal is: házamé-nak, házam-ét stb.; és házaméi-nak, házaméi-t stb. Úgyhogy ha minden imént elésorolt esetet kiírunk, mintegy 800 névragozási eset, melyek mindenike külön grammatikai szót képez, fordúl elé a magyar nyelvben. Az ígeragokra nézve is egyike a legdúsabb nyelveknek, s három rendszeres igeragozása (conjugatio) ú. m. alanyi (subjectiv), tárgyi (objectiv) és alany-tárgyi (subjectivo-objectiv vagyis szenvedő) páratlan rendszerességü az ismeretes nyelvekben. Igeformái tekintetében is pl. zár, zár-hat, zár-at, zá-rat-hat, zárog-at, zár-og-at-hat, zár-at-ik (zár-ath-ik), zár-at-hat-ik, zár-ód-ik, zár-ód-hat-ik, zár-koz-ik, zár-koz-hat-ik, alig lesz hozzá hasonlítható nyelv. Ígeidői közt a mutató módban (indicativusban) két egyszerü multja: zár-a, zár-t, az öszvetettekkel együtt pedig: zár vala, zára vala, zárt volt és zárt vala hat multja, kétféle jövője zárand, zárni fog, melyek a múltak ragait ismét fölveszik: záranda, zárandott, zárni foga, zárni fogott; három módja: mutató (létező), óhajtó (tehetségi) és kapcsoló (szükségességi) stb. stb. mind megannyi gyöngyei a magyar nyelvnek. Ide is illeszthető Heysenek azon mondása: "Azon nyelv régibb, melyben a ragok legkönnyebben elválaszthatók, s a legvilágosb és legerőteljesb hangalakkal birnak." 4) A magyar nyelv ezen csodálatos bőségü név- és igeragozásban mind az önhangzók, mind a mássalhangzók nehéz kiejtésü öszvetorlódását, (torlatot és ürt) kerülni igyekszik, így pl. ,társtok' helyett egy közbeszurattal társ-a-tok alakot, ,kérendték', h. kérend-ě-těk alakot használ; ,adnaia', ,kérneie' ragozásokból lőn régente: adnaja, kérneje, a mai nyelvben pedig egybeolvasztva, adná, kérné. 5) Képzőjinek (formativum) dús gazdagságával szintén fölülmúl minden ismeretes nyelvet, úgyhogy az akadémiai nyelvrajzban (A magyar nyelv rendszere) egyszerü képzőként (elgondolva a különböző önhangzóktól, pl. ag, eg, ig, og, ög, üg képzőket csak egynek véve) mintegy 80, öszvetettekként pedig 200-nál több van följegyezve. Innen magyarázható végtelen képzékenysége új fogalmak kifejezésére, vagyis új szók alkotására. 6) A magyar nyelvben a mennyiség (szótagok hosszú vagy rövid volta) a hangsulytól tökéletesen független, úgyhogy hangsuly állhat rövid szótagon, és a hosszú tag lehet sulytalan, pl. király szóban a ki rövid és hangsulyos, a rály szótag pedig megnyujtásnál fogva hosszú és sulytalan, s némely külföldi nem is tudja helyesen ejteni. A hosszú tagot is nemcsak megnyujtás alkotja, hanem torlat (mássalhangzók torlódása, úgynevezett positio) is, pl. e szóban: fölséges az első szótag föl az ls egymás mellett közvetlenül következő két mássalhangzó miatt torlatnál fogva, a sé pedig megnyujtásnál fogva hosszú. E sajátságot és elvet követve, a hellén és latin versmértékeket az ismeretes nyelvek között egyedül csak a magyar képes tökéletesen utánozni. 7) Hangsuly, vagyis hangnyomaték tekintetében szintén nem ismerünk nyelvet, mely akár az észtan, akár a zeneiség kivánalmait jobban kielégítné, mint a magyar, melyben mind az értelmi (észtani), mind a nyelvtani, mind a hangidomi (rhythmusi) elemek tökéletesen ki vannak fejlődve, s fokozatára nézve is háromféle: erős, gyönge és mély. Lásd némely szabályait és példáit HANGNYOMATÉK alatt. | |
* | |
| erdélyi falu Torda m.; helyr. Magyaró-ra, ~n, ~ról. | |
* | |
| MAGYARÓS. tájdivatos kiejtések. l. MOGYORÓ, MOGYORÓS. | |
* | |
| falu Szala, Balaton~,falu Szala, puszta Somogy m.; helyr. Magyaród-ra, ~on, ~ról. | |
* | |
| erdélyi falu Kolos m.; helyr. ~Kereké-re, ~n, ~ről. | |
* | |
| (magyar-ország) ösz. fn. Szoros ért. azon földterület, mely a Duna és a Tisza, mint két fő folyó által hasítva, Galiczia, Szilézia, Morvaország, Austria, Stájer, Horvát-, Szlavonország, Szerbia és Erdély közt fekszik. Azonban régente ez egy értelmü vala a ,Magyarbirodalom' szóval, pl. Báthori István lengyel király egyik levelében (1578. év körül): "Ha békességnek kell lenni, nem vagyok idegen azféle békességtől, melybe nemcsak Sléziának, Csehországnak, Lengyelországnak, hanem az teljes kereszténységnek (erdélyiesen, nem: keresztyénségnek), a többi között az nyomorúlt Magyarországnak javát és előmenetét ismerjük" (kétségen kivül a többi részt s Erdélyt is oda értette). | |
* | |
| (magyar-országi) ösz. mn. Magyarországból való, ott termett, készült, arra vonatkozó stb. Magyarországi borok, gabona, gyapjú. | |
* | |
| (magyar-os) mn. tt. magyaros-t v. ~at, tb. ~ak. Olyan, mint a magyaroknál szokás, magyar módra mutató. Magyaros viselet, életmód. Magyaros lószerszám. Általán mondjuk oly tulajdonságról, mely különösen a magyarnak sajátja, s melyet midőn más népben látunk, a magyar jut eszünkbe. | |
* | |
| erdélyi falu Doboka m. Sepsi, Maros, Udvarhely székben és Brassó vidékében; helyr. Magyarós-ra, ~on, ~ról. | |
* | |
| erdélyi falu Torda m.; helyr. Magyaróság-ra, ~on, ~ról. | |
* | |
| (magyar-os-an) ih. Magyarok módja, szokása, divata, kiejtése szerént. Magyar szájból német szó is magyarosan esik. (Km.). A nép nyelvén néha am. büszkén, nyalkán, vitézül, bátran, általán oly tulajdonságokkal, melyeket a nép mintegy kizárólag a magyarnak tulajdonít. | |
* | |
| erdélyi falu Hunyad m.; helyr. Magyarósd-ra, ~on, ~ról. | |
* | |
| (magyar-os-ít) áth. m. magyarosít-ott, htn. ~ni v. ~ani, par. ~s. Magyar tulajdonságuvá, szokásuvá tesz, magyarosra változtat, idegenből magyart képez, más nyelvből magyarra tesz által valamit. Nevét, viseletét magyarosítani. A bevándorlott gyarmatosokat magyarosítani. | |
* | |
| (magyar-os-ít-ás) fn. tt. magyarosítás-t, tb. ~ok, harm. szr. ~a. Cselekvés, mely által valakit vagy valamit magyarosítunk. V. ö. MAGYAROSÍT. | |
* | |
| (magyar-os-od-ás) fn. tt. magyarosodás-t, tb. ~ok, harm. szr. ~a. Nemzeti, vagy népies átalakulás, midőn valamely idegen eredetű személy vagy nép a magyar nyelvet, és szokásokat sajátjává teszi. | |
* | |
| (magyar-os-od-ik) k. m. magyarosodtam, ~tál, ~ott. Idegen tulajdonságait, nemzeti szokásait letevén helyettök a magyarok közt divatozókat veszi föl. Különösen am. a magyar nyelvnek megtanulása és beszélése által a magyar népnek tagjává leszen. Megmagyarosodik, roszul volna: elmagyarosodik, v. ö. EL (2). Hazánkban már sok tót, német helységek megmagyarosodtak, (de sok magyar el is tótosodott). | |
* | |
| mváros Mosony m.; helyr. ~Óvár-ra, ~on, ~ról. | |
* | |
| falu Kraszna m.; helyr. ~patak-ra, ~on, ~ról. | |
* | |
| (magyar-ság) fn. tt. magyarságot, harm. szr. ~a. 1) A magyar nemzet öszvesen véve, vagy bizonyos számu magyarok mennyisége, sokasága. A magyarság számát több mint öt millió lélékre teszik. E városban a magyarság száma nagyobb, mint a németségé. 2) Tulajdonság, mely szerént valaki a magyarok közé tartozik, különösen, magyar származat, magyar nyelv. 3) Nyelvbeli sajátságra vonatkozólag a magyar nyelvnek azon minősége, mely az eléadást jellemzi. Régi, újabbkori magyarsággal írt oklevelek, könyvek. Tiszta, szabatos, hibátlan magyarsággal beszélni. Dunán túli, erdélyies, tiszai, tájdivatos magyarság. 4) A régieknél magyarázat, értelem is, pl. a Nádor-codexben: "Babylon magyarsága gyalázat" azaz Babylon szó értelme, jelentése. (Toldy F.) | |
* | |
| (magyar-talan) mn. tt. magyartalan-t, tb. ~ok. Különösen a beszédre vagy irályra vitetve: nem magyaros, a magyar nyelv természetével, sajátságával nem egyező. Határozóként nem magyarosan, magyartalanul. | |
* | |
| (magyar-talan-ság) fn. tt. magyartalanságot. Nem magyaros szerkezet a beszédben vagy irályban. | |
* | |
| (magyar-talan-ul) ih. Magyartalan módon, nem magyarosan. V. ö. MAGYARTALAN. | |
* | |
| Jellemtáncz, mely a magyar népnek sajátja. Nevezetesebb fajai: lassu-lejtő, jelleme komoly méltóság; ilyennel kezdik a lakodalmi mulatságot a korosabb násznagyok, örömapák, és örömanyák; palotás, nemesebb tartásu, urias lejtésü, innepélyesen lassu; toborzó, jelleme büszke, rátartós, hegyke, nyalka, vitézies; a toborzó majd lejtős és lassu, majd ugrós, és sebesebb, majd tomboló, tapsoló; csárdás, jelleme szabad, féktelen, széleskedvü, majd hegyezve aprózó, bokázó, majd topogó, riszáló, majd ideoda forgó stb. Hajdan divatozott a hajdu táncz, melyet a tábori vitézek fegyveresen lejtettek.
"A magyar egy Pindár, valamerre ragadja negéde, Lelkesedett tüzzel nyomja ki indulatit. Majd lebegő szellő, szerelemre felolvad epedve, S búja hevét kényes mozdulatokba szövi. Majd maga fellobbanva kiszáll a bajnoki tánczra, (Megveti a lyánykát a diadalmi dagály). S rengeti a földet; Kinizsit látsz véres ajakkal A testhalmok közt ugrani hőseivel. Titkos törvényit mesterség nem szedi rendbe, Csak maga szab törvényt, s lelkesedése határt. Ember az, aki magyar tánczhoz jól terme; örüljön! Férfi erő s lelkes szikra feszíti erét." Berzsenyi "A tánczok" czímü költeményben. A lejtés különféle módjai a vidékek népszokása szerint: kállai kettős, győries buktató, palócos ódó (oldal) táncz, stb. V. ö. KANÁSZTÁNCZ. | |
* | |
| (magyar-ul) ih. Magyar nyelven, magyar szókkal. Magyarul beszélni, szónokolni, tanítani, értelmezni, írni, fogalmazni.
"Most jöttem Aradrul, Nem tudok magyarul." Népd. "Azt kérdezik az ott lévők tréfábul, Ha tudnak-e túl a Tiszán magyarul?" Népd. Némelykor odagondoltatnak e szók: érteni, beszélni, pl. Magyarul tanul. Néha am. magyarán, kereken, világosan szólva. "Nem tartjuk sok beszéddel, hanem kerek szóval, magyarul mondjuk, hogy szemlátomást hamisat mond." (Pázmán Kal.. 420. l.). | |
* | |
| (magyar-víz) ösz. fn. Rozmaringvirágból készített szeszes víz, melyről azt tartják, hogy a gutaütés ellen jó. Nevét onnan kapta, mert hagyomány szerént Erzsébet magyar királyné találta volna föl. | |
* | |
| elvont gyök, melyből mahol v. máhol ige származik. Azonos ,mohó' szónak moh gyökével. Minthogy máholni am. teli pofával enni, a mah, máh gyök rokon általán azon szókkal, melyek szájtátást, vagy szájtátó állapotot jelentenek, mint a mám-mám, mámor, málé (száju), mámmog stb. | |
* | |
| idegen eredetü fn. tt. mahagon-t, tb. ~ok. A nyugotindiai szigeteken és Dél-Amérikában termő barna veres és igen kemény fa. Nevét (némely más európai nyelvekben is) alkalmasint valamely amerikai nyelvből vette át. | |
* | |
| fn. tt. mahagonit. l. MAHAGON. | |
* | |
| l. MOHÓ, MOHÓN stb. | |
* | |
| (mah- v. máh-ol) önh. m. maholt v. máholt. Teli tömött pofával (vagyis mohón) eszik. (Simay Kristóf) | |
* | |
| (mah-ol-a v. moh-ol-a) fn. tt. maholát. Növényfaj a Zilizek neméből, melynek egyik kitünő jellege, hogy egészen fehér molyhos, s innen kapta nevét, mintha mohola volna, azaz moholó, mohosodó. (Althea officinalis) Máskép: maholazilíz és köznyelven fehér málva, ziliz, mázola. | |
* | |
| falu Bars m.; helyr. Maholányba, ~ban, ~ból. | |
* | |
| (ma-holnap) ösz. időhatárzó. Legközelebbi időben, ma vagy holnap. Maholnap beköszönt a tél. Szélesb ért. nem sok idő múlva. Maholnap hatvan éves leszek.
"Ha meghalok, meghalok, Eltemetnek a papok; De megbocsásson a pap Nem lössz a még mahónap." Székely népvers. (Kriza J. gyüjt.). | |
* | |
| idegen eredetü fő és mn. tt. mahomedán-t, tb. ~ok. Mahomedhitü, máskép: izlamhitü v. vallásu. Mahomed v. Mohamed, leghelyesebben Muhamed volt neve ezen vallás alkotójának s arab eredetéhez képest szó szerint azt teszi: magasztalt, dicsőített, hamida (magasztal) arab szótól. | |
* | |
| falu Szala m.; helyr. ~fára, ~n, ~ról. | |
* | |
| tt. mahonit. l. MAHAGON. | |
* | |
| tájdivatosan: MÁI, (ma-i) mn. tt. mai-t, tb. ~ak. Szélesb ért. mostani jelen időszakban, ezen ujabb korban levő. Mai világ, mai idő, mai kor, mai napság, (mind főnévi mind határozói értelemben, az utóbbi esetben ,mai korban' helyett). Ellentéte múlt, hajdani, régi. Szorosb ért. mondják azon napról, mely jelennen foly. Mai napra várom barátomat. Mai napságtól fogva. A mai szentséges nap (némi dagályosságot negédlő szólásmód). Terjedelmes szokással megnyujtva: mái; s noha rendszerént az i képző előtt a törzsök hangzó meg nem nyúlik, pl. haza-i, budai, dunai, tiszai, megyei, stb. mindazáltal ma fa ha rövid szócskákat hangzatosság végett szokás megnyujtani, pl. fáiz, fáizás, hái-bái, de ez utolsó, midőn összetétetik, már rövid: néhai, valahai stb. | |
* | |
| falu Baranya m.; helyr. Mais-ra, ~on, ~ról. | |
* | |
| puszta Baranya m.; helyr. ~komédiá-ra, ~n, ~ról. | |
* | |
| elvont gyök, mely a majom majszog és majszol v. majzol származékokban a szájnak tátogatását jelenti, s rokon a szintén tátogatást, ásitozást jelentő málé, mamlasz, mámmám, mámmog, máhol szók gyökeivel. Ide tartoznak a rágicsáló mókus, mohó, muma szók is. | |
* | |
| l. MAJD. | |
* | |
| fn. tt. máj-at, harm. szr. ~a, kicsiny. májacska. A gerinczes állatok különösen ember egyik belső része. Nevezetesen, mely az embernek jobb felül levő alsó bordája alatt, a felső has tája felé hajolva fekszik, sötétvörös szinü, fölül domború, alatt pedig kevessé behorpadt és egyenetlen. Főrendeltetése, epét készíteni, és elválasztani. (Hepar). A májnak domború magas alakja gyaníttatja, hogy nevét e tulajdonságától kapta, miszerént gyöke má v. ma rokon a mag, mogy szókkal; elemezve ma-ó, ma-a, má, máj, mint sza-ó, sza-a, szá, száj, taó, taa, tá, táj, a ta gyöktől; s mint báj a bá, éj az é gyöktől. A német nyelv is a Leber szóval a domborúság, magasodás alapfogalmát kapcsolta együvé, midőn a határköveket Leber v. Leberstein névvel neveztette el. V. ö. MÁL fn. Finn nyelven: maksa. A máj mint epekészítő belrész a kedélyre nagy befolyással van, innen a mondás: Nem fér a májához, am. nem szívelheti. Csibe mája, lúd mája. Dunán túl néhutt a birtokragos ,mája' helyett hibásan mondják: májája, mi abból származik, minthogy nálok némely egytagu szók az alanyesetben is toldalékhangzót kapnak, ilyenek mája, méhe stb. | |
* | |
| erdélyi falu Maros székben; helyr. Májá-ra, ~n, ~ról. | |
* | |
| (máj-al-ó) fn. tt. májaló-t. Molnár A. szerént am. születésnapi lakoma. Nevét talán onnan kapta, hogy a lakomának lényegéhez tartozott májjal, pl. lúdmájjal kinálni a vendégeket: vagy hogy a máj mintegy életszerve a jó kedélynek. | |
* | |
| (máj-as) mn. tt. májas-t v. ~at, tb. ~ak. 1) Minek nagy mája, vagy miben máj van. Májas Lúd. Májas gombócz, táska. Májas hurka. 2) Olyan feldudorodott mint a máj. Májas ajku am. nagy ajakú. (Szabó D.). 3) l. MÁJOS. | |
* | |
| (máj-baj) ösz. fn. Bántalom, kór állapot, melyben a máj szenved. Májbaj elleni szerek, fürdők, ásványvizek. | |
* | |
| (máj-barna) ösz. mn. Olyanféle barnaszínü, milyen az ember vagy négylábu emlősök mája. | |
* | |
| (máj-beli) ösz. mn. Májban létező. Májbeli bántalom. | |
* | |
| fn. tt. majcz-ot, harm. szr. ~a. Kantárnak drágább szerből készült szára. (Szabó D.).
"A lovok sem visel együgyü fékeket, Hanem szkófiomos majczból mívelteket." Gyöngyösi István. De jelent más valamely tartó szíjat is. "Kétszeres lódingot emelnek vállokon, Amelyek függenek karmazsin majczokon." Ugyanannál. Talán a görög-latin tomex v. tomice szóból módosult. | |
* | |
| tájdivatosan: MAJT, (ma-id, vagyis ma-időn, hangzói egyezmény által: majdan) ih. 1) Közellevő, mostani időben, nem sokára, mindjárt. Majd meglátom, mi lesz belőle. Majd elválik, hány zsákkal telik. (Km.). Majd kapsz. 2) Csaknem, kevés hija. Majd meghalok éhvel. A sikos uton majd elestem. Használják gúnyos tagadásul is. Majd bizony. Alapfogalom e szóban az időnek közelsége, melyben valami történik, vagy történni készül. Egyik alkotó része ma, a másik pedig az idő gyöke id, öszvetéve ma-id, majd, vagyis megrövidülve ma-időn szókból, s jelentése: hamar időben (V. ö. MA), tehát nem sokára, legott. Majd - majd azon egy mondatban am. most, vagy hol. Majd itt, majd amott (v. most itt, majd amott), am. hol itt, hol amott (bald hier, bald dort). Mind értelemben, mind hangokban egyezik ugyan a német bald szóval, azonban ,majd' teljesen: ,majdan' kétségen kivül magyar eredetü. T. i. ,majdan', képzésre hasonló a ,hajdan' szóhoz, mely mult időre vonatkozik, s melynek alkotó részei: a határozatlan, és különösebben régi időt jelentő ha, (mint néha, soha, valaha; hái-bár) és időn, tehát: ha-időn, melyből lett hangzóegyezmény utján: hajdan. Így ,majdan' elsőben maidőn, (,majdan'-ból pedig kurtítás által lön majd; némely tájszólásban: maj); hasonló öszvetétel midőn is, ebből: mi-időn; hanem itt a ,mi'-ben levő i szintén magas levén, a hangzói egyezmény az utóbbi szót épen hagyta. Hangzói egyezmény törvénye, hogy nemcsak ragozáskor és képzéskor, de némely öszvetételekben is nyelvünk természete szerént, a vékonyhangu időn a vastaghangu ma és ha szókhoz alkalmazkodik; mi néha megfordítva is áll, pl. ünnep = üdnap, üdvnap; t. i. amabban a ,nap' szó is vékonyhangu lett. | |
* | |
| (ma-id-an v. ma-időn) ih. l. MAJD. | |
* | |
| faluk Torontál és Krassó m.; helyr. Majdán-ba, ~ban, ~ból. | |
* | |
| (ma-időni) mn. tt. majdani-t, tb. ~ak. Nem sokára jövendő, legközelebbi. | |
* | |
| falu Marmaros m.; helyr. Majdánká-ra, ~n, ~ról. | |
* | |
| (ma-időnség) ösz. fn. Legközelebbi idő. Néha a ,ság' csak határozói (s némileg bővitő) toldalékrag, mint mostanság, mai napság szókban is: és csak ,majdan' helyett áll. | |
* | |
| (majd-nem) ösz. ih. Kevés hiával; alighogy nem; közel hogy; csaknem. Majdnem megsülyedtünk. Majdnem halál fia lettem. Máskép: majdugyan. | |
* | |
| (majd-ugyan) ösz. ih. Szabó D. szerént am. csaknem, majdnem. | |
* | |
| (máj-férég) ösz. fn. Hosszu és lapos gilisztafaj, mely különösen az állatok májában lakik. Máskép: májgiliszta. | |
* | |
| (máj-folt) ösz. fn. Májszinü barnás foltok, melyek a májbetegségben szenvedő emberek bőrén, nevezetesen a homlokon, arczon és mellen látszanak. | |
* | |
| (máj-folyás) ösz. fn. Májdugulásból eredő hasfolyás, midőn vér, különféle szinü tisztátalan vegyülékekkel együtt, de erőködés nélkül, megy el a betegtől. | |
* | |
| (máj-fű) ösz. fn. A sokhímesek seregéből, és ötanyások rendéből való növénynem; csészéje három, ritkán négy levelü, bokrétája hat szirmu, magva sok és kopasz. (Hepatica). A köznép néhol e nevet a tavi v. gyönyörü boglárpót (Parnassia palustris), máshol pedig a szagos müge (asperula odorata) helyett is használja; az utóbbi esetben csillagos májfű-nek nevezvén. | |
* | |
| (máj-giliszta) ösz. fn. Lásd MÁJFÉRĚG. | |
* | |
| (máj-gombócz) ösz. fn. Némely állatok, nevezetesen szarvasmarha összevagdalt májából csinált gombóczétek. | |
* | |
| (máj-gyuladás) ösz. fn. l. MÁJLOB. | |
* | |
| (máj-hal) ösz. fn. Sziklák közt lakó tengeri halnem, melynek teste májszinü. (Labrus hepatus). | |
* | |
| puszta Komárom m.; helyr. Majk-ra, ~on, ~ról. | |
* | |
| (maj-k-ol) l. MAMUSZKOL. | |
* | |
| (máj-kór) ösz. fn. A májnak beteg állapota. Használtatik melléknevül is, s am. májbetegségben szenvedő. | |
* | |
| (máj-kő) ösz. fn. Ásványtanban am. gyulékony részekből és gáliczsavból álló mészkő, melynek kénmáj szaga van. | |
* | |
| l. MILÁNO. | |
* | |
| puszta Csanád m.; helyr. Majláthra, ~on, ~ról. | |
* | |
| falu Temes m.; helyr. ~falvá-ra, ~n, ~ról. | |
* | |
| (máj-lob) ösz. fn. A májnak azon kórállapota, mely a kórtanban lobnak neveztetik. V. ö. LOB. | |
* | |
| (máj-moh) ösz. fn. Széles ért. azon mohok osztálya, melyeknek tőkocsányaik nincsenek, s jobbára nagy és laposan fekvő levelűek. (Musci hepatici). Szorosb ért. azon mohok neme, melyek nedves és árnyékos helyeken nőnek, termésök paizs- vagy csillagforma, kocsányos, és magvaik az alsó lapon vannak, Máskép; csillagaly. (Marchantia.) | |
* | |
| (maj-om-ol) áth. m. majmol-t. Valamit, vagy valakit majmok módja szerént utánoz. Mondják általán oly emberekről, kik önállósággal, s eredetiséggel nem birván tetteikben másokat követnek, különösen, kik a dolgok külsejét utánozzák. | |
* | |
| (maj-om-ol-ás) fn. tt. majmolás-t, tb. ~ok, harm. szr. ~a. Az utánzásnak azon neme, midőn valaki azt majom módjára teszi. V. ö. MAJMOL. | |
* | |
| (maj-om-ol-og-at) áth. m. majmolgattam, ~tál, ~ott. Gyakran vagy ismételve majmol. | |
* | |
| (maj-om-ol-ó) mn. tt. majmoló-t. Aki másokat, s azoknak tetteit majom módjára utánozza. | |
* | |
| (maj-om-oz) áth. m. majmoz-tam, ~tál, ~ott, par. ~z. l. MAJMOL. | |
* | |
| (maj-om-oz-ás) fn. l. MAJMOLÁS. | |
* | |
| fn. tt. majnát. Németországnak egyik nevezetesebb folyóvize, latinul: Moenus, németül: Main v. Mayn. Magyarított alakjára nézve olyan mint Rajna, Szajna. | |
* | |
| (maj-om, törökül: majmun, Vámbéry szerént majun is) fn. tt. maj-mot, harm. szr. majm-a. Négylábu, vagy mint némely természetleírók mondják, négykezü emlős állat, melynek hatvannál több faja van. A majom testalkotásra nézve minden egyéb állatok között leginkább hasonlít az emberhez. Legnagyobb faja az orang utáng, azaz vad ember (malaji nyelven orang am. ember és utan am. vadon) mely Borneo szigetén lakik, a rendkivüli ereje és ügyessége miatt nehéz megfogni. A majmok némely fajai farkatlanok, némelyek farkasak. A majomnak is szép a maga fia. Szereti, mint majom a fiát, (Km.).
A majom latinul Simia, valószinüleg a simus (lapított, sima) szótól, minthogy feltünő tulajdonsága a lapított, sima orr ("dicuntur autem simiae a naribus simis hoc est depressis." Fabri Thesaurus); de lehet a ,similis' ,simulo' szókkal azonegy gyökü is. Németül: Affe, mely rokon gyökünek látszik a mást, ismétlést és utánzást jelentő aber és after szókkal, mintha a német utánzó tulajdonságáról nevezte volna el, mely ez állatban igen jellemzetes; vagy talán fogalmi viszonyban áll a szájtátást jelentő gaffen (régi felső német chapfen) igével, mert a majom igen szereti száját vonogatni és nyitogatni. Úgy látszik, a magyar ezen tulajdonságot vette tekintetbe a majom elnevezésénél, mert gyöke egy a rágicsálást, szájmozgatást jelentő majzol és máhol igék mah gyökével, minél fogva majom annyi volna, mint mahó (máskép mohó), mahov, mahom, majom, azaz maholó, majzoló állat. E tulajdonságra nézve rokon hozzá mókus (= mohós) melynek hasonlóan mindig jár a szája, mintha mohón rágicsálna. A ma v. mah gyök mint szájtátást jelentő, a magyar mamlasz, mámmog, mámmám, mohó stb. szókon kivül megvan a latin mando, manduco, az olasz mangiare, a német Maul, Schmausz stb. szókban. A Maulaffe egyenesen ezen állatnak szájnyitogató szokására mutat. A magyar is mondja Úgy néz, mint a majom. Példabeszédben, aki másokat minden ész nélkül, mintegy gépileg szokott utánozni, majomnak nevezik, minthogy a majom minden állatok között az utánzásra leghajlandóbb. | |
* | |
| (majom-arcz) lásd: MAJOMKÉP. | |
* | |
| (majom-arczu) lásd: MAJOMKÉPÜ. | |
* | |
| (majom-kép) ösz. fn. Utálatosan eltorzított kép, mint a majomé, és ilyen képü ember. | |
* | |
| (majom-képü) ösz. mn. Kinek oly eltozzított, utálatos képe van, mint a majomnak. | |
* | |
| (majom-kő) ösz. fn. Kő, mely némely természetleírók szerént a páviánféle majom gyomrában terem. | |
* | |
| (majom-orr) ösz. fn. Benyomott lapos orr, milyen a majomé. | |
* | |
| (majom-szeretet) ösz. fn. A szülői szeretetnek tulságos neme, mely a majomban, mint mondják, oly nagy szokott lenni, hogy fiát ölelgetésével meg is fojtja. Innen a közmondás: Szereti, mint majom a fiát. | |
* | |
| (majom-tréfa) ösz. fn. Mindenféle bohós arcztorzitások, ugrándozások, rángatódzások stb. milyeket a majmok vagy maguktól, vagy vezetőik által ösztönözve tesznek. | |
* | |
| fn. tt. major-t, tb. ~ok, harm. szr. ~ja. Mezei gazdasághoz tartozó épületek, a hozzájok tartozó udvarral, szérüvel, kerttel. Különösen ilynemü épületek a pusztákon, vagy a városokon, helységeken kivül, pl. Győrnek azon külső városát, hol leginkább ily gazdasági épületek vannak, majoroknak nevezik. E szót valószinüleg a német Meierból kölcsönöztük. Az alföldön most is inkább tanya és szállás divatozik. Hajdan fol (= falu) volt, mert a régi bibliában a villicus folnagy, és villicari folnagykodni. Ugyan a német Meier után a major jelentett majoros gazdát is, honnan majorkodni am. majoros gazdának lenni. Erre mutat a Major családnév is, valamint e közmondás: Jó volna a róka majornénak. | |
* | |
| a latin major szótól, honnan a franczia major, német Majoor stb. l. ŐRNAGY. | |
* | |
| több puszták és faluk neve más előnevekkel együtt pl. Barát~, Pál~, Uj-major stb. helyr. Major-ba, ~ban, ~ból. | |
* | |
| fn. tt. majoránnát. A murvapikkek neméhez tartozó növényfaj; murvái tömöttek, tojásdadak, rendszerént hármasak egy kocsányon, levelei nyelesek, tompák. (Origanum majorana.) Polyváját konyhai füszerül használják. Azt tartják, hogy a görög-latin amáracus és amáracum szók után módosult a közép-latin majoraca s azután pl. az olaszban majorána. | |
* | |
| (majoránna-polyva) ösz. fn. Polyva az öszvezúzott majoránna bugájából; szakácsok, hentesek fűszere. | |
* | |
| (majoránna-as) mn. tt. majoránnás-t, tb. ~ak. Majoránnával bővelkedő, fűszerezett, készített. Majoránnás kerti ágy. Majoránnás hurka. Továbbá aki ily fűszerrel kereskedik. Majoránnás szatócs. | |
* | |
| (major-beli) ösz. m. Majorban lakó; majorhoz tartozó; majorban létező, nőtt. Majorbeli cselédek, lovak, tehenek. | |
* | |
| falu Zólyom m.; helyr. ~falvá-ra, ~n, ~ról. | |
* | |
| puszta Pozsony m.; hely. ~ház-ra, ~on, ~ról. | |
* | |
| (major-kocsis) ösz. fn. Majorbeli munkákra használt kocsis; konyhakocsis. | |
* | |
| (major-kod-ás) fn. tt. majorkodás-t, tb. ~ok, harm. szr. ~a. Mezei gazdaság üzése, gyakorlása valamely majorban. | |
* | |
| (major-kod-ik) k. m. majorkodtam, ~tál, ~ott. Mezei vagy baromtenyésztési gazdaságot, majorosságot űz. V. ö. MAJOR; MAJOROS. | |
* | |
| fn. tt. majorlás-t, tb. ~ok. Lőrincz Károly szerént a kapnikbányai szójárásban am. kőfalazás. Hihetőleg Mauer után. | |
* | |
| falu Zemplén m.; helyr. Majorócz-ra, ~orv ~ról. | |
* | |
| áth. m. majorolt. A kapnikbányai szójárásban am. kőfalaz. V. ö. MAJORLÁS. | |
* | |
| (major-os) fn. tt. majoros-t, tb. ~ok, harm. szr. ~a. 1) Kinek majorja van, s abban gazdálkodik. 2) A majorbeli cselédekre felügyelő gazda, s ennek felesége, majorosné különbözik a majorosnőtől. A régi bibliában: folnagy, Káldinál: sáfár. | |
* | |
| (major-os-ság) fn. tt. majorosságot, harm. szr. ~a. Majorosi kötelesség, vagy tisztség. Régiesen: folnagyság. Káldinál: sáfárság. | |
* | |
| (major-ság) fn. tt. majorság-ot, harm. szr. ~a. 1) A majorhoz tartozó épületek, vagy több majorok öszvege. A juhokat a majorság körül legeltetni. A majorságot fallal, sövénynyel, árokkal bekeríteni. 2) A majorban tenyésző szárnyasállatok, baromfiak. A majorságot behordani az urasági konyhára. A róka nagy pusztítást tett a majorságban. 3) Az urbéri rendszerben kizárólagos saját földbirtok, mint ellentéte az urbéri földbirtoknak. 4) lásd: ŐRNAGYSÁG. | |
* | |
| (major-ság-i) mn. tt. majorsági-t, tb. ~ak. Majorsághoz tartozó, azt illető, arra vonatkozó. Majorsági cselédek, szerszámok, épületek. Majorsági vonómarhák, baromfiak. | |
* | |
| (major-telek) ösz. fn. Nemesi szabad telek, mely az urbéri rendszer alatt az illető birtokosnak kizáró tulajdona volt. Szélesb ért. bizonyos majorhoz, vagyis tanyához tartozó telek. | |
* | |
| falu Tolna m. erdélyi falu Küküllő m.; helyr. ~Majos-ra, ~on, ~ról. | |
* | |
| (máj-os) fn. tt. májos-t, tb. ~ok, harm. szr. ~a. 1) l. MÁJAS. 2) Hurka, mely apróra vagdalt, és fűszerezett disznómájjal van megtöltve. Vág mellett: május. A vastagfélének neve tüttös v. tüttüs (= tüdős). | |
* | |
| erdélyi falu Torda m.; helyr. Májos-ra, ~on, ~ról. | |
* | |
| falu Pest m.; helyr. ~házá-ra, ~n, ~ról. | |
* | |
| (máj-porond) ösz. fn. Lásd MÁJKŐ. | |
* | |
| mváros a Kis-Kunságban, puszta Tolna m.; helyr. Majsá-ra, ~n, ~ról. | |
* | |
| (máj-sárga) ösz. mn. Olyan sárgaszinü, mint némely állatoknak nevezetesen a lúdnak mája. | |
* | |
| MÁJSORVADÁS; (májsorvadály v. ~sorvadás) l. MÁJVÉSZ. | |
* | |
| (maj-sz-i) l. MASZUTA. | |
* | |
| (máj-szín) ösz. fn. és mn. Olyan szín, milyen a májé. Ez ugyan nem minden állatoknál egyforma, hanem rendesen a négylábuaké értetik, mely barnás vörös szokott lenni. A lúd mája inkább sárgára hajlik, ha kivált kövér. | |
* | |
| (máj-szinű) ösz. mn. Aminek olyan szine van, milyen a májé. V. ö. MÁJSZÍN. | |
* | |
| (maj-sz-og v. maj-oz-og) önh. m. majszog-tam, ~tál, ~ott. L. MAMUSZKOL. | |
* | |
| (maj-oz-ol v. mah-oz-ol) önh. m. majszol-t. Valamit rágicsál. Dunán túli tájszó. Mondják különösen apróbb rágicsáló állatokról, pl. egérről, mókusról.
"A legkisebb fiú kenyeret kér s majszol." Családi kör (Arany Jánostól). Rokon mahol v. máhol igével, valamint mohó, mohóság szókkal, melyek szintén evésre vonatkoznak. Gyökeleme: mah, melynek legközelebbi alapfogalma a szájnyitogatás, tátogatás, mely megvan a mamlasz, mámmog, mámor, mohó, s hangváltozattal a bamba, bacsa, bámul stb. szókban. | |
* | |
| (maj-oz-ol-ás v. mah-oz-ol-ás) fn. tt. majszolást, tb. ~ok. Rágicsálás. V. ö. MAJSZOL. | |
* | |
| tájdivatos, e helyett: majd; l. ezt; néha toldalékhanggal is: majtég mint ,ittenég'. | |
* | |
| falu Pozsony, KIS~, NAGY~, faluk Szatmár m.; helyr. Majtény-ba, ~ban, ~ból. | |
* | |
| falu Szatmár m.; helyr. Majtis-ra, ~on, ~ról. | |
* | |
| fn. tt. május-t, tb. ~ok, harm. szr. ~a. A polgári évben sor szerént az ötödik hó, mely harminczegy napból áll. Régi magyarosan pünkösd hava, minthogy a pünkösd legtöbbször ezen hóra esik. Újabb divattal: tavaszutó, ötödhó. | |
* | |
| (máj-hus vagy csak máj-os vagy máj-as) fn. tt. május-t, tb. ~ok. Vágmelléki és nagybányai tájejtéssel am. májos v. májashurka; mint, tüttüs am. tüdős (hurka). | |
* | |
| (máj-vész) ösz. fn. Betegség, midőn az állati, különösen emberi máj sorvadó állapotban szenved. | |
* | |
| (máj-vészes) ösz. fn. Mondjuk állatról, nevezetesen emberről, midőn mája sorvad. | |
* | |
| l. MAJSZOL. | |
* | |
| 1) hangszó, melyből makog, makogás erednek. 2) Elvont gyök Makád, Maklár, Makó, Makócz, Makód, Maksa helynevekben. 3) Valószinüleg átalakult vak v. bak a makacs és makrancz származékokban. l. MAKACS alatt. 4) A makk főnév egyszerű alakban. | |
* | |
| hangszó, különösen a siró nyúl hangja, honnan: mákog. Eléfordúlnak a szanszkritban vács, és a latinban vagio szinte mint hangszók. | |
* | |
| fn. tt. mák-ot, harm. szr. ~ja. Növénynem a sokhímesek seregéből és egyanyások rendéből; csészéje két levelü, nyiláskor leesik, bokrétája négy szirmu, bibéje nagy, kerek, száratlan, tokja egy rekeszü. (Papaver). Fajai között nevezetesek: pipacs, v. pipacs-mák (Papaver Rhoeas) melynek virága szép veres, tokja gömbölyű; kerti mák (P. somniferum), melynek virága rendesen veres, de sokféle szinekkel játszik. Mákot törni, tréfásan am. lötyögve, alfelével a ló hátát veregetve nyargalni. Midőn valamely társas körben mindnyájan elhallgatnak, azt szokták mondani: Jó volna mákot vetni. E szóval egyezik a régi felső német mago, maho, bajorul ma is: Magen, Mahen, tót mak, hellen mhkwn; közel áll hozzá a közönséges német Mohn. A latin papaver a papilla, papula, pappus szókkal látszik fogalmi rokonságban lenni, melyek valaminek gombját, búbját jelentik, miszerént a latin papaver e növénynek gombforma gyümölcstokját fejezné ki. A magyar mák legközelebbi hangrokonságban áll a mag, mog, mogy, és makk szókkal, melyek szintén gombosat, gömbölyűt jelentenek. A latin ,papaver' gyökéhez hasonló a kicsinyített alaku pipacs, mely ismét a pimpó, bimbó, píp, bibe szókkal rokon. Ide tartoznak a szintén csomós gömbölyűt jelentők: púp, búb, bób. | |
* | |
| a székelyeknél összevontan, ebből másik, bővebben mápó ebből: másik apó; így mányi, am. másik anyó. (Kriza J.). Az utóbbi (Gyarmathy szerént): mákó. | |
* | |
| (mak-acs) mn. tt. makacs-ot. Mondjuk emberről, és más állatok közöl leginkább lóról, midőn megköti magát, midőn ellenszegül, akaratoskodik, nyakaskodik, fejeskedik. Értelemre, valamint hangra rokon hozzá, sőt ugyanazon gyökből ered: makrancz, s a székelyes makúj, továbbá a vakmerő és néhutt fordítva makverő. Sok helyütt a makacs és csökönyös lóról azt mondják, megbikacsolja magát, máskép tájdivatosan: bakacsol. E jelentéseknél fogva a makacs gyöke vagy az átalakult vak, melyből lett vak-merő, tehát mintegy vakacs, vakas, azaz a mozdúlni nem akaró vak lóhoz hasonló; vagy hihetőbben eredetileg am. bakacs, a ,bak' gyöktől, mivel a baknak különös tulajdonsága az ellenszegülés, öklelődés, és csakugyan a csökönyös emberről mondják is: megbakolja magát (Lőrincz Károly); ugyaninnét származik bakafántos is. Hogy az m, v és b hangok mint szervrokonok egymással fölcseréltetnek, több példa van rá nyelvünkben is, pl. Visegrád Misegrád, vacsora, bacsora, ebéd evéd, vézna mázna, vakog makog, bekeg mekeg, bakcsó máskép vakvarjú stb. Némelyek nyakas szóval azonosítják, m és n (lágyítva ny) szinte rokonok levén. Ismét mások szerént: magacs, mintegy magafejü. | |
* | |
| (mak-acs-ít) áth. m. makacsít-ott, htn. ~ni v. ~ani, par. ~s. Makacscsá, azaz csökönyössé, akaratossá, nyakassá, ellenszegülővé tesz. A gyermeket gyakori ingerkedés által makacsítani. | |
* | |
| (mik-acs-ít-ás) fn. tt. makacsítás-t, tb. ~ok, harm. szr. ~a. Makacscsá tevés. V. ö. MAKACSÍT. | |
* | |
| (mak-acs-kod-ás) fn. tt. makacskodás-t, tb. ~ok, harm. szr. ~a. Kedélyi működés, midőn az ember vagy más állat valaminek vagy valamiben ellenszegül; csökönyösködés, nyakaskodás. | |
* | |
| (mak-acs-kod-ik) k. m. makacskodtam, ~tál, ~ott. Makacs módon viseli magát, csökönyösködik, nyakaskodik, fejeskedik, durczáskodik. | |
* | |
| (mak-acs-od-ás) fn. tt. makacsodás-t, tb. ~ok. Makacscsá levés. Az okszerűtlen nevelés makacsodást szűl a gyermekekben. | |
* | |
| (mak-acs-od-ik) k. m. makacsod-tam, ~tál, ~ott. Makacscsá leszen. Meg- v. elmakacsodik. | |
* | |
| (mak-acs-ság) fn. tt. makacsság-ot, harm. szr. ~a. Kedélyi állapot vagy tulajdonság, mely másnak daczára, ellenére akaratoskodik. Rokonai: fejesség, nyakasság, durczásság, csökönyösség. | |
* | |
| (mak-acs-ul) ih. Makacs módon, azaz saját akaratához, vagy indulatához vakon ragaszkodva, s mások akaratának, tanácsának ellenszegülve. Makacsul megmaradni a hibás vélemény mellett. | |
* | |
| (mak-acs-úl) önh. m. makacsúlt. L. MAKACSOKIK. | |
* | |
| falu Pest m.; helyr. Makád-ra, ~on, ~ról. | |
* | |
| Szatmárvidéki tájejtés. lásd: MOKÁNY. | |
* | |
| falu Bereg m.; helyr. Makariá-ra, ~n, ~ról. | |
* | |
| (mák-buga) ösz. fn. A mákféle növénynek magtartó buganemű tokja. Szokottabban mákfej. | |
* | |
| l. MÁCSIK. | |
* | |
| KIS~, NAGY~, faluk Vas m.; helyr. Mákfá-ra, ~n, ~ról. | |
* | |
| erdélyi falu Maros székben; helyr. ~falvá-ra, ~n, ~ról. | |
* | |
| (mák-fej) ösz. fn. l. MÁKBUGA. | |
* | |
| fn. tt. makk-ot, harm. szr. ~ja. Köznyelven a tölgy és bükknemü fák hosszukás gömbölyű, s kemény héju vagy kérgü gyümölcse, mely kivált a sertéseknek kedves eledelök. A sertéseket makkra hajtani, makkon hizlalni. Egészséges, mint a a makk. A magas tölgyfa is csak kis makk volt valaha. (Km.). Éhes disznó makkal álmodik. (Km.). A növénytanban a latin ,nux' értelemben minden olyan termés, melyet kivülről különféle vastagságu kéreg borít, s belül van a gyümölcs bele és széke; ilyen termése van a mogyoró- s diófának is. Átv. ért. a férfi nemzőveszszőnek a makkhoz némileg hasonló gombja. Kártyalapokon makkot ábrázoló festmény, valamint az ily ábrázolattal jegyzett lap. Tökre tököt, makkra makkot. Makknak nevezik a hámistráng valamint általán akármily kötél végén levő hurokforma csomót is. E szó eredetileg nem egyéb, mint a mag mog, magy mogy szók módosulata. Az egy tagu szók végén a g és k hangokat szereti a magyar kettőztetni, mint az agg, lógg, csügg, függ, bükk, czikk szókban. A német Eiche a gömbölyűt jelentő Ei-val látszik eredeti rokonságban lenni. Ily fogalmi és hangrokonság van a latin glans glandula, és globus, glomero stb. szókban. | |
* | |
| puszta Komárom m.; helyr. Makkra, ~on, ~ról. | |
* | |
| (makk-alakú) ösz. mn. Mi alakjára nézve a makkhoz hasonló, azaz hosszukás gömbölyü. | |
* | |
| tájdivatos, mukkan helyett; l. ezt. Egyet se makkanj. (Szabó D.). | |
* | |
| (makk-bélyeg) ösz. fn. Bélyeg, melyet néhutt a sertésekre ütnek, mielőtt a makkos erdőbe eresztenék. | |
* | |
| (makk-bér) ösz. fn. Bér, melyet az fizet, ki másnak erdejében makkoltatja sertéseit. | |
* | |
| (makk-disznó) ösz. fn. A kártyajátékban azon lapok között, melyekben úgynevezett makkszemek vannak festve, a legnagyobb ütő. Gúnyneve az igen kövér, busa fejü embernek. Olyan, mint a makkdisznó. | |
* | |
| (makk-filkó) ösz. fn. Kártyajátékban azon felső legény v. kolop, melyhez makkszem van festve. Filkó am. felső a tájdivatos fil (= fel) gyöktől, mely él a csalóközi Fil-Istál szóban, (melynek társa Al-Istál). | |
* | |
| (makk-gyúladás) ösz. fn. Kóros tüzesség a férfi nemzővesszejének makkjában s illetőleg makktyúján, vagy fitymáján. | |
* | |
| (makk jog) ösz. fn. Jog, melynél-fogva valaki bizonyos erdőben makkoltathat. V. ö. MAKKOLTAT. | |
* | |
| (makk-kolop) ösz. fn. Lásd MAKKFILKÓ, és TÖKKOLOP. | |
* | |
| (makk-ocs-ka) fn. tt. makkocskát. Kis makk. | |
* | |
| puszta Szabolcs m.; helyr. Makkódra, ~on, ~ról. | |
* | |
| (makk-ol) önh. m. makkol-t. 1) Makkra jár, makkot eszik. Innen ered: makkoltat, azaz makkal etet. Oly viszony létezik köztök, mint a legel és legeltet között. 2) Makkot szed. | |
* | |
| (makk-ol-ás) fn. tt. makkolás-t, tb. ~ok, harm, szr. ~a. Cselekvő állapot, midőn valamely állat, nevezetesen disznó, makkot eszik, vagy midőn valaki makkot szed. | |
* | |
| (makk-ol-tat) mivelt. m. makkoltattam, ~tál, ~ott, par. makkoltass. A sertéseket makkal eteti, hizlalja. | |
* | |
| (makk-ol-tat-ás) Fn. tt. makkoltatás-t, tb. ~ok, harm. szr. ~a. Etetés, hizlalás, midőn valaki a sertéseket makkra hajtja. | |
* | |
| (makk-os) ösz. mn. 1) Makkot termő, makkal bővelkedő. Makkos tölgyfák, erdőség. 2) Makkon hízott. Makkos disznó. | |
* | |
| (makk-pénz) ösz. fn. l. MAKKBÉR. | |
* | |
| (makk-récze) ösz. fn. Kisebbféle vadrécze faj, szürkés barna és pettyegetett szinü tollakkal. (Anas querquedula). Nevét valószinüleg onnan kapta, mivel egyik fajtájának feje és nyaka, a makkhoz hasonló rozsda szinü. | |
* | |
| (makk-szőlő) ösz. fn. Szőlőfaj, melynek nagy szemei makkhoz hasonló tojásdadok. | |
* | |
| (makk-termő) ösz. mn. l. MAKKOS. 1) | |
* | |
| (makk-tyú) fn. tt. makktyú-t. A férfi nemzővesszejének előbőre, mely a makkot takarja. A tatrosi bibliában fityma. | |
* | |
| (makktyú-lob) ösz. fn. Gyuladásos bántalom a makktyúban. (Phimosis). | |
* | |
| ösz. fn. A férfi nemzőveszszejének kóros állapota, midőn a makktyú megdagad, és fájdalmasan megfeszül. | |
* | |
| mváros Heves m. helyr. Maklár-ra, ~ms, ~ról. | |
* | |
| (mák-lé) ösz. fn. l. MÁKONY. | |
* | |
| (mák-mag) ösz. fn. A mák nevü növénynek apró szemü, szürkés magva. | |
* | |
| (mák-nedv) ösz. fn. Lásd: MÁKONY. | |
* | |
| (mák-nyi) mn. tt. máknyi-t, tb. ~ak. Oly piczin, mint a mákszem. Élünk vele, midőn igen kcsinyt vagy keveset akarunk jelenteni. Egy máknyi kenyerem sincs. Nincs benne egy mákknyi emberség. | |
* | |
| mváros Csanád m. erdélyi falu Kolos m.; helyr. Makó-n, ~ra, ~ról. Személynév is. Anynyira van, mint Makó Jeruzsálemhez. Szirmay (Hung. in Parabolis). Dugonics Makó nevü keresztes vitézre alkalmazza. | |
* | |
| fn. tt. mákó-t. Székely tájszólás szerént összevontan másik anyó szókból, am. nagyanya. V. ö. MÁK (3). | |
* | |
| falu Zemplén m.; helyr. Makócz-ra, ~os, ~ról. | |
* | |
| erdélyi falu Besztercze vidékében; helyr. Makód-ra, ~on, ~ról. | |
* | |
| (mak-og) önh. m. makog-tam, ~tál, ~ott. Szájtátogatva értelmetlenül, akadozva hangoztat valamit. Máskép: vakog. | |
* | |
| (mák-og) önh. m. mákog-tam, ~tál, ~ott. Mondják nyúlról, midőn ijedtében vagy kinjában kiabál, pl. ha az agár megragadja. Gyöke, mint tudnivaló, hangszó. | |
* | |
| (mak-og-ás) fn. tt. makogás-t, tb. ~ok, harm. szr. ~a. A szóknak akadozva kimondása vakogás, mokogás. | |
* | |
| (mák-og-ás) fn. tt. mákogás-t, tb. ~ok, harm. szr. ~a. A nyúlnak fájdalmas kiáltása. | |
* | |
| (mák-olaj) ösz. fn. A mák magvaiból sajtólt olaj, melyet a festészek szoktak olajfestékül használni. | |
* | |
| (mák-ony) fn. tt. mákony-t, tb. ~ok, harm. szr. ~a. Mákból kivont tejszinü nedv, különösen, melyet az éretlen mákfejekből nyomnak ki, azután kiszáradni s megsűrűdni hagyják. Sajátnemü tulajdonsága az, hogy kis mértékben véve is mély és tartós álmot okoz. (Opium.) Köz nyelven: álompor. | |
* | |
| (mákony-kivonat) ösz. fn. Mákony minemüségü kivonata máknövény szemeiből. V. ö. MÁKONY. | |
* | |
| (mákony-szer) ösz. fn. Mákonyból álló, vagy mákonynyat vegyített szer, gyógyszer, vagy altató, álomital. | |
* | |
| (mák-os) mn. tt. mákos-t v. ~at, tb. ~ak. Mákkal bővelkedő, mákot termő, mákkal hintett, készitett. Mákos kertek, földek. Mákos kalács, metélt, rétes. Mézes mákos (mácsik). Átv. ért. mákszinű szürke. Mákos szür. Mákos köpönyeg. | |
* | |
| (mák-os) fn. tt. mákos-t, tb. ~ok. Mákos sütemény, kalács- vagy kürt-alakban. | |
* | |
| (mákos-szürke) ösz. mn. Mákszinü szürke. Mákosszürke posztóból való öltöny. | |
* | |
| (mák-oz) áth. m. mákoz-tam, ~tál, ~ott, par. ~z. Mákkal tölt, füszerez, behint valamely ételt, nevezetesen tésztás eledelt. Csuszát, rétest, metéltet mákozni. | |
* | |
| (mák-oz-ás) fn. tt. mákozás-t, tb. ~ok. Mákkal töltés vagy behintés. | |
* | |
| (mak-or-a) mn. tt. makrát. 1) Győr tájékán szőlőfaj neve, mely máskép: matyó, madari. 2) Debreczeni hosszú veres pipa, mely alul szűkebb, fölül tágasabb szokott lenni. 3) A makrancz, makranczos szók törzsöke. Két első jelentésének eredete homályos, hacsak a harmadik értelemben tréfásan nem használtatik,melyre nézve l. MAKACS. | |
* | |
| (mak-or-ancz) fn. tt. makrancz-ot. A kedélynek, akaratnak csökönyös állapota. Innen, makranczos, kinek az ily csökönyösködés tulajdonsága. Értelme és gyökénél fogva rokon hozzá a makacs. Elemezve: bakrancz v. vakrancz. V. ö. MAKACS. Az r valószinüleg átalakult l, mintha volna maklancz a makol v. bakol v. vakol igéből; ide mutat a tájdivatos makuj v. makuly is, mely am. makoló. Így lett a botlik igétől származott botlánkozik-ból botránkozik; így az ökrendezik máskép, nevezetesen Szatmárban: öklendezik. | |
* | |
| falu Abauj m.; helyr. Makrancz-ra, ~on, ~ról. | |
* | |
| (mak-or-ancz-os) mn. tt. makranczos-t v. ~at, tb. ~ak. Makacs, csökönyös, magafejü, akaratos. Makranczos asszony. | |
* | |
| (mak-or-ancz-os-an) ih. Makranczos módon, makranczos állapotban. Makranczosan megkötni magát. | |
* | |
| (mak-or-ancz-os-kodás) fn. tt. makranczoskodás-t, tb. ~ok, harm. szr. ~a. Makacskodás, akaratoskodás, nyakaskodás, fejeskedés, csökönyösködés. | |
* | |
| (mak-or-ancz-os-kod-ik) k. m. makranczoskod-tam, ~tál, ~ott. Makranczosan viseli magát, makacskodik, nyakaskodik, stb. V. ö. MAKRANCZOS. | |
* | |
| (mak-or-ancz-os-ság) fn. tt. makranczosság-ot, harm. szr. ~a. Makacsság, nyakasság, csökönyösség, vagyis a kedélynek, akaratnak magát megkötő tulajdonsága. | |
* | |
| Dunán túli tájdivatos szó ,makranczos' helyett; l. ezt. | |
* | |
| férfi kn. l. MIKSA. | |
* | |
| erdélyi falu Kézdi székben; helyr. Maksá-ra, ~n, ~ról. | |
* | |
| (mák-szěm) ösz. fn. A mák nevü növénynek egyegy magva. Átv. ért. am. igen kevés, igen kicsiny. Egy mákszemet sem kapsz. Oly apróra törlek, mint a mákszem. | |
* | |
| (mák-szěmnyi) ösz. mn. Mákszemhez hasonló nagyságu vagy mennyiségü. Átv. ért. a maga nemében igen kicsi, igen kevés. Mákszemnyi labdacsok. | |
* | |
| (mák-szörp) ösz. fn. Mákból készített szörp. V. ö. SZÖRP. | |
* | |
| (mák-tok) ösz. fn. A máknak feje, vagyis gombforma bőrös magtartója. | |
* | |
| (mak-ol-ó azaz bak-ol-ó) Székely tájszó, am. makacs, makranczos. V. ö. MAKACS. | |
* | |
| székely és bodrogközi tájszólás szerint az eredeti vakmerő szónak betüátvetés általi módosulata. Hasonló átvetéssel képződött naspolyá-ból (mespillum) lasponya. | |
* | |
| (mák-virág) ösz. fn. A mák nevü növénynek élénk tarka szinezetű virága. Átv. ért. és gúnyosan: gyönyörű mákvirág, kiben igen sok feddeni való van. Olyan átvitt értelmü, mint a szép madár, jó madár. | |
* | |
| elvont gyök, melyből különböző értelmü származékok erednek. 1) Malacz, melyben az acz képző kicsinyítő jelentéssel látszik birni. Eredeti értelmére nézve, ha alapfogalomul a malacznak futkározó tulajdonságát veszszük (mind m mind l mozgást, haladást is jelentvén), úgy rokon hozzá némi hangváltozattal a paláczol, latinul: palatur, és pálya, pályáz. Ugyan a mozgás, forgás alapfogalma látszik rejleni a malom szóban is. Ide sorozhatók, mint fogalomban és hangban rokonok, a rendetlen mozgást, csavargást jelentő rokon balha v. bolha (pulex, Floh), bolyong, palángol szók. 2) A malász szóban jelent sűrű levet, mocskot, iszapos sárt, melyben közelebbi értelem a szétmállás. Ha a malacz szót ezzel hasonlítjuk öszve, s tekintetbe vesszük azon sajátnemű tulajdonságot, melynél fogva a disznók általán sárban, iszapban, zákányban, más szóval, malászban heverni, henteregni szeretnek (honnan a mocskos, szurtos embert is malacznak mondjuk): ez alap szerént malacz am. malas v. malos, azaz iszapos, sáros állat. 3) A malaj és maláta származékokban közelebbi értelem szinte az el- vagy szétmállás; amidőn rokonok a latin mollis, mulcio, hellen malakoV malJakoV; de rokonnak tekinthetők ,mahol' szó is. V. ö. MALÁTA, MÁLÉ. | |
* | |
| elvont törzs, mely elavult igének is vétetvén, ebből több különböző értelmü származékok eredtek. 1) Málé, jelent szájtátót, tehát gyöke a tátott szájat jelentő ma v. mah v. máh (= mohó) melyből al képzővel lett ma-al v. mah-al. mál, azaz száját tátja. Legközelebb áll hozzá a német Maul. 2) Málha, mely bugyorba göngyölgetett, s holmi utravaló podgyászt jelent (vidulus, bulga). Innen, málhába kötni valamit am. csomóba, bugyorba. Ennek gyöke a domboru magasat jelentő ma, s rokon a máglya, mágicsál szókkal, valamint pólya szóval is; ma gyökből al képzővel lett ma-al, mál, valamit egymásra halmozva öszvegöngyölget; innen igenév máló, mála, s h közbevetésével, mely itt is némi ürességet jelent: málha, azaz eredetileg valamely tartó eszköz, melybe holmit beraknak, öszvegöngyölgetnek. l. MÁLHA. 3) Málé, eredeti jelentése, valami édes; innen a hegyaljai szőlőhegyek édes részét, mely édes borával különösen kitünik, közönségesen Mézesmálé-nak mondják: azonban e szót némelyek mézes mál-ból származtatják. V. ö. MÁL (2). Édességök miatt nevezik így a kukoriczából készült eledeleket. V. ö. MÁLÉ, (1). Ez értelemben legrokonabb hozza a hellen mel s latin mel, de gyökelemben (ma v. mah) rokonok a szláv mad med, és s magyar méz is. Alapfogalom benne a maholás, mintegy mohó evés, valamint az édes szó, am. étes, azaz különösen enni való, vagy pedig az ínyeknek tetsző; málé is am. máholni, majzolni való; tehát ma v. mah v. máh gyöke egy eredetü a tátongást jelentő szók gyökével. V. ö. MAH, v. MÁH gyök. Ide sorozhatjuk az édes bogyóju málna szót is, mely valószinüleg onnan kapta nevét, hogy sok málja, azaz édessége van más bogyókhoz képest; 4) Mállik, am. szétfoszlik, részei egymástól szétomlanak; mi történhetik koptatás, dörzsölés, rágás által stb.; az utolsó értelemben tehát am. máhollik, mintegy rágás által foszlik, morzsolódik. Alapfogalomban és hangban rokon hozzá: válik is, mely szintén valamely egész részeinek oszlását, szétszakadását jelenti. Az m, mint tudjuk, a rokon szervezetü v hanggal többször fölcseréltetik. A kettős l, mint több szavainkban, csak nyomatosság végett, és tájszokásból csúszott be, az egyszerű málik helyett. Hogy a va gyök a tátást, nyilást jelentő ma gyökkel több származékaiban egy értelmű, erről l. VA gyök. | |
* | |
| fn. tt. mál-t, tb. ~ok, harm. szr. ~a v. ~ja. A régieknél jelentette a négy lábu, nevezetesen prémes állatok hasát, valamint azon prém bőrt is, mely a hast takarja. Innen: rókamál, prém a róka hasáról; hölgymál, a hölgy nevü állat hasáról való prém. Ez értelme, habár ritkábban, de még ma is ismeretes. Pázmán Péternél Tudak. Pred. I. Levelében am. üreg a part oldalában, máskép: pandal, s néhutt eredetéhez hűbben: padmally, partmally. Szeged vidékén kemencze málja v. malja v. mallya am. a kemencze azon öble, mely az oldallal érintkezik; innen mallyában sült kenyér, mely a kemencze oldalához ért. (Tájszótár). Mindezen jelentésekből az tünik ki, hogy ,mál', vagy ,melly' névszónak vastag hangu módosulata, melyet, mint érintők, némely tájszólásban ehhez még közelebb ,mally'-nak is mondanak; vagy pedig önállólag elemezve ,mál' alámenő öblös vagy üreges testet jelent, és alapfogalom benne az üreges tátongó nyilás, melyet a ma gyök több szavainkban képvisel: milyenek: máhol, majzol, málészáj, mámor, mamlasz, mámmám, mámmog, s hangváltozattal bamba, bacza, bámul stb., melyek mind tátást, vagy ez által okozott üreget jelentenek. Rokon hozzá a görög magh (hónalj), némileg a német Magen és Wamme, ehhez ismét a magyar vehem és latin venter. E szerént mál elemezve volna ma-al, valamely űreges testnek különösen a gyomornak, vagy hasnak alja; vagy némileg eltérő értelemben: valaminek üreges alja; s öszvevonva mál; innen Lugossy J. azt felhangulag a ,mély' szóval rokonítja. A disznónak ezen részét a magyar hasal-nak, hasaljá-nak nevezi. Így képződött valószinüleg áll (mentum) a nyilást (szájt) jelentő aj és al szókból aj-al, a szájnak alja vagyis a száj alatti rész. Holecz Endre Rosnyóról kezünkhöz juttatott egyik czikkjében a ,mál' névnek a köznyelvben divatos jelentésére nézve e következő érdekes megjegyzést közli: "Nyelvünkben e szó a hegyoldalak alakját is tüzetesen jeleli. Igen sok vidéken fennáll ezen szó. Így például a Hegyalján, különösen Tokajban, Tarczalon van Mézesmál, Kismézesmál, Királymál, Bodrog-Keresztúrban: Csókamál, Szeghiben: Hosszúmál, Tályán: Tökösmál; máshol: Nyulasmál, Cseresmál, Rosnyón (Gömörben): Szőlőmál. Néhutt ,mély' formában fordúl elé. Jelent pedig olyan hegyoldalt, melynek belseje hasforma hosszukás, félgömbölyű, és vagy sima vagy hepehupás. Azonban fő ismertető jele az, hogy alatta különösen, de két oldalán is alacsony fekvésü völgy vagy út viszen, maga pedig az ezen szélekeni határ feldomborodott, általán fogva mintha alul és a két szélének egy része ily hosszu magaslattal volna beprémezve, szegélyezve." A prémes állatok azon bőrét, mely torkukat födi, egyszerüen toroknak hívjuk, honnan: rókatorokkal és rókamállal bélelt mente. | |
* | |
| (mal-acz) fn. tt. malacz-ot, harm. szr. ~a v. ~cza, kicsiny malaczka. A disznó nemü négylábu állatnak fiatal ivadéka, mely még növőfélben van. Szopós malacz. Nyársra való malacz. Töltött malacz. Tengeri malacz, a tengeri disznónak fia. Tarka malacz. Tarka legyen a kendtek malacza. (Km.). Zsákban malaczot árulni. Hol malaczot igérnek, zsákkal forgolódjál. Összebújnak, mint a szegény ember malaczai. Szegény háztól ösztövér malacz. Hánykolódik, mint polturás malacz a garasos kötélen. Gyermeknyelven czocza, czoczi, poczi. A fenn említett nevek egyszersmind hívók, kecsegtetők; továbbá ilyenek némely vidékeken a musi, musika, és csondika; ellenben malacz- illetőleg disznóüzők: hű, hűcs, hucs, hű le. Átv. ért. aljas nyelven am. tisztátalan, mocskos. Nagy malacz vagy. Ne légy oly malacz. Elemzésére nézve l. MAL. | |
* | |
| (malacz-csorda) ösz. fn. Együtt legelő, vagy hajtott malaczokból álló csorda malacznyáj. Átv. aljas kifejezéssel rendetlenül futkosó, vagy menő oskolás gyermekek. | |
* | |
| (malaczcsordás) ösz. fn. Csordás, ki malaczokat őriz és legeltet. | |
* | |
| (malacz-hús) ösz. fn. A malacznak nyárson, vagy tepsziben sült, vagy savanyú lében, paprikásan stb. elkészített húsa. | |
* | |
| (mal-acz-ka) kics. fn. tt. malaczkát. Szopós kis malacz. | |
* | |
| mv. Pozsony m.; helyr. Malaczká-n, ~ra, ~ról. | |
* | |
| (mal-acz-kod-ik) k. m. malaczkod-tam, ~tál, ~ott. Átv. ért. malacz módjára bemocskolja, bepiszkolja magát, különösen, úgy eszik, mint a malacz. Erkölcsi ért. csúnya, tisztátalan dolgokról beszél. | |
* | |
| (malacz-nyáj) ösz. fn. l. MALACZCSORDA. | |
* | |
| (mal-acz-os) mn. tt. malaczos-t v. ~at, tb. ~ak. Minek malaczai vannak. Malaczos disznó. | |
* | |
| (mal-acz-oz-ás) fn. tt. malaczozás-t, tb. ~ok, harm. szr. ~a. A disznónak szaporodása, midőn malaczokat ellik. | |
* | |
| (mal-acz-oz-ik) k. m. malaczoztam, ~tál, ~ott, par. ~zál. Mondják magló disznóról, midőn megfiadzik, vagyis, malaczczai lesznek. A jó magló tizenkettőt is malaczozik. | |
* | |
| (mal-acz-ság) fn. tt. malaczság-ot, harm. szr. ~a. Átv. ért. mocskosság, tisztátalanság, mely a malaczokéhoz hasonló. Nagyobb mértékben véve: disznóság. | |
* | |
| (mal-acz-ul) ih. Malaczok módja szerint, azaz mocskosan, tisztátalanul: Malaczul enni, bekenni magát az asztalnál. | |
* | |
| falu Kraszna m.; helyr. Maladejre, ~en, ~ről. | |
* | |
| (mal-aj) fn. tt. malaj-t, tb. ~ok, harm. szr. ~a. l. MALÁTA. Málé nem malaj. Km. | |
* | |
| ALSÓ~, FELSŐ~, faluk Nyitra m.; helyr. Malanthá-ra, ~n, ~ról. | |
* | |
| NAGY~, falu, KIS~, puszta Bars m.; helyr. Málas-ra, ~orv ~ról. | |
* | |
| (mal-ász v. mál-l-ász) fn. tt. malász-t, tb. ~ok, harm. szr. ~a. A székelyeknél am. az áradó viz által lerakott iszap, gizgaz, söpredék; Kriza J. szerént (málász) árvíz öszvehordta, vagy víz színén összeverődött mindenféle apróság. Ez értelmekből azt lehet gyanítani, hogy e szóban alapfogalom a mállás, szétmállva elfolyás; vagy pedig leülepedés, midőn gyöke mal am. al, m előtéttel, mintha volna alász. Értelemre és hangra közel áll hozzá a vasvármegyei moláka, mely posványos, pocsétás, kákás helyet jelent, és az alsó vágmelléki molva. Rokon a ,maláta' szóval is, mennyiben ez a kifőzött terménynek szétfolyva elmálló salakját, söprejét jelenti. V. ö. MALÁTA. | |
* | |
| fn. tt. malaszt-ot, harm. szr. ~ja. Isteni kegyelem, áldás, mely széles hittani ért. am. jótétemény, melyet Isten egyedül saját jó akaratából, nem érdemünkért, ad nekünk. "Maximilianus, istheni malasztból che (cseh) királ, Ausztriának főherczege." Levél 1558-ból (Szalay Á. 400 m. lev. 287. l.). Természeti malaszt (gratia naturalis), mely alatt általán a teremtés és gondviselés adományai értetnek, különösen életünk, testi és lelki tulajdonságaink, s az anyagi és szellemi létünk fentartására adott eszközök; Természet fölötti malaszt (gratia supernaturalis), mely magában foglalja mindazon rendkivüli intézkedéseket, melyeket Isten az emberi nem üdvösségére tett, és tesz. "Üdvözlégy Mária, malaszttal teljes" Angyali üdvözlet. Belső malaszt, az isteni szellem működése az emberi lélekre vonatkozólag, hogy az erény utját kövesse. Külső malaszt, mely magában foglalja az emberi erkölcsökre ható külső intézményeket, pl. az Isten igéjének hirdetését, szentségeket. A régieknél sokszor jön elé általán ,áldás' t. i. ,isteni áldás' értelemben: "Ha kinek vagyon malasztja embörökkel való nyájaskodásra." Góry-codex 14. l. - E szót egyenesen a szláv milost-ból vették által őseink, miért még a régi halotti beszédben eredeti alakjában fordúl elé. "Mennyi milost-ben terömteve eleve mi ősemüket Ádámot." A Tatrosi codexben már malaszt. "Üdvözlégy Mária, vagy malaszttal teljes, Úr vagyon te veled" Lukács. I-ső fejezet. Egyébiránt több régiebb iróinknál is, nevezetesen Káldi bibliájában a gratia többször kegyelem. | |
* | |
| (malaszt-os) mn. tt. malasztos-t v. ~at, tb. ~ak. Kinél az isteni malaszt, isteni kegyelem vagyon. "Az tökéletös szentök, és mind az nagy malasztos embörök." Góry-codex. 27. l. | |
* | |
| fn. tt. malátát. 1) Tulajd. ért. a serpálinka- s egyéb szeszfőzőknél, kicsiráztatott árpa, melyet megszárítanak, s miután pogácsaformává alakult, öszvetörnek, és a kifőzendő gabona, burgonya stb. közé élesztőül tesznek. Máskép: malaj, németül Malz. A maláta természeténél fogva málló, szétmálló; l. itt alább. és V. ö. MÁL, elvont törzs. Különösebb jelentései: 2) Azon salak vagy söprü, mely a malátával élesztett, és kifőzött gabonából, burgonyából stb. marad, valamint azon moslék is, melyet belőle készítenek. Sörházi malátával hizlalni a disznókat, teheneket. "És kivánja vala a hasát betölteni a malátával, melyet a disznók esznek vala." (Tatrosi cod. és Káldi, Luk. 15. 16). Az újabb bibliai fordításokban: ,moslékkal.' 3) Kriza J. szerént a székelyeknél az eczetnek megtört vadalmából az elvetni való rész. 4) Átv. ért. túl a Dunán a keletlen kenyérben vagy más süteményben azon szappanforma kövérség, mely a héj közelében gyűl öszve, máskép: czopáka, zákány, zákla. Ez értelemben is az eredeti malátának elmálló kövér nedve szolgál alapfogalomul. E szóhangokban is egyezik a német Malz, és dán, svéd, izland, ángolszász malt stb. szókkal, melyek Adelung szerént vagy a latin mollis, svéd mjäll, ángol mellow, görög malakoV, maJakoV, német Schmelzen stb. vagy pedig a latin molere, német mahlen stb. szókkal vannak származati rokonságban; de a magyarban is, mint érintők, ,mállik', valamint ,malász' szók értelme szintén idevág; s a magyarban nemcsak ,maláta' hanem ,malaj' is fordul elé hasonló jelentéssel. | |
* | |
| (maláta-kemencze) ösz. fn. Kemencze, melyben a malátát szárogatják. V. ö. MALÁTA. | |
* | |
| (maláta-malom) ösz. fn. Malom, melyben a megszárított malátát porrá őrlik. | |
* | |
| (maláta-rosta) ösz. fn. Rosta, melyen az őrlött malátát tisztítás végett áteresztik. | |
* | |
| (maláta-as) mn. tt. malátás-t v. ~at, tb. ~ak. 1) Amiben malátát tartanak. Malátás edények. 2) Malátával készített, élesztett. Kifőzni való malátás burgonya. 3) Túl a Dunán am. záklás, czopákás, szappanos. Malátás kenyér, kalács, pogácsa V. ö. MALÁTA. | |
* | |
| (maláta-száritó) ösz. fn. l. MALÁTAKEMENCZE. | |
* | |
| (maláta-szérü) ösz. fn. Deszkázott térség, melyre a malátának szánt gabonát kiteregetik, s ott kicsirázni hagyják. | |
* | |
| (maláta-vonó) ösz. fn. Kuruglyaféle eszköz, melylyel a szérün kiteregetett malátát forgatják. | |
* | |
| (maláta-az) áth. m. malátáz-tam, ~tál, ~ott, par. ~z. A gabonát malátának elkészíti. Malátázni az árpát. | |
* | |
| (mál-bőr) ösz. fn. A prémes bőrü állatok azon bőre, mely máljaikat, azaz hasaikat takarja. V. ö. MÁL. | |
* | |
| fala Zemplén m.; helyr. Málczá-ra, ~n, ~ról. | |
* | |
| falu Sáros m.; helyr. Malczó-ra, ~n, ~ról. | |
* | |
| falu Szepes m.; helyr. Maldur-ra, ~ou, ~ról. | |
* | |
| fn. tt. málé-t. 1) Némely tiszamelléki és erdélyi vidékeken am. kukoricza, máskép törökbúza, tengeri; honnan a debreczeni Füvészkönyv a ,zea' magyarítására használja. 2) Kukoriczalisztből készült lepény, azaz lapos és lágyabb édes étek, különösen sütemény, mely, ha tésztáját téjjel csinálják, túl a Dunán prósza, Mátyusföldén görhön a neve. Tisza mellett görhe a szinte kukoriczalisztből, de pogácsa-alakban készült és keményebb édes sütemény. Tréfás népi nyelven: napon sült málé, am. emberganéj. Az első értelemben talán annak mais (zea mais) növénytani nevéből módosult, francziául is maďs, spanyolul: maiz, melyet Columbus Dél-Amerikából hozott, s a kihalt Hajti nyelven mahiz-nak mondták. A debreczeni Fűvészkönyv szerzői úgy vélekednek, hogy a török Maldivae vagy Male-Dive vagy egyszerüen Male szigetektől vette volna magyar nevezetét. De ezek Kelet-Indiában s egy kissé messze vannak tőlünk. A 2-ik értelemben talán am. málló, amidőn elemzésére, s eredeti értelmére nézve l. MÁL, elvont gyök. | |
* | |
| (mál-é) mn. tt. málé-t. Szájtáti, mamlasz, ostoba, együgyü. Innen málé száju ember, am. ostoba módon bámuló, száját tátva tartó. Gyökeleme a szájtátást jelentő ma, s rokon a mámmám, mamlasz, mámmog, mámor, továbbá a bám, bámész, bámúl, bamba, bacza szókhoz. Átvetve: méla, melyből lett méláz, azaz gondolatokban mereng, mit sok ember szájtátva szokott tenni. Ide tartozik a melák, mely Marczalmellékén épen am. tátott száju, honnan melák kutyának nevezik a mészáros ebek azon faját is, melynek szája különösen széles, és tátongásra áll. Hangra és értelemre ezen ,málé' szóval egyezik a német Maulaffe. | |
* | |
| (málé-háncsu) l. MÁLÉPAMUSA. | |
* | |
| (málé-pamusa) ösz. fn. Lőrincz Károly szerént a kapnikbányai szójárásban kukoriczahéj, melyet gerebenen meghasgatva derekalynak használnak. Néhutt: panusa. | |
* | |
| (málú-száju) ösz. mn. Ki száját rendesen tátva tartja, mint az együgyü, ostoba, gyügi emberek szokták. V. ö. MÁLÉ, (2). | |
* | |
| (mál-h-a) fn. tt. málhát. Mai értelmében öszvegöngyölgetett podgyász, vagy egymásra halmozott holmi, melyet útra vinni, vagy teher gyanánt valahová szállítani szoktak. Jelenti különösen az ilyetén holmival megrakott bugyort, zsákot is. Málhába kötni az útravaló ruhákat. A málhát a nyeregre akasztani. A gyalog utasok hátaikon czepelik málháikat. Eredetileg valamely tartó eszközt jelentett, melybe egyetmást rakni, göngyölgetni szoktak volt; megtetszik ez egy 1544-iki levélből: "Továbbá az én zöld subiczám es (is) ott az bőr málhában vagyon" (Szalag Á. 400 m. lev. 27. l.). Elemzésére nézve lásd MÁL, (1). | |
* | |
| (málha-dorong) ösz. fn. Rövid vastag dorong, melylyel holmi rugalmas testekből, pl. gyapjúból pamutból, rongyokból, szőrből álló málhákat a zsákokba tömnek, s a szorító kötelékeket rájok feszítik. | |
* | |
| (málha-fonal) ösz. fn. Fonal, vagy zsinegféle kötő, melylyel kisebb málhákat öszvekötnek. | |
* | |
| (málha-kapocs) ösz. fn: Kapocs, a málhaköteleket öszveszorítani, és együvé tartani való, vagy kapocs a málhás zsákokon, bőröndökön. | |
* | |
| (málha-kötél) ösz. fn. Kötél, melyet a málhák öszveszorítására használnak. | |
* | |
| (mál-ha-al) áth. m. málhál-t, lásd MÁLHÁZ. | |
* | |
| (málha-ló) l. MÁLHÁSLÓ. | |
* | |
| (málha-nyereg) ösz. fn. Sajátféle készületü nyereg, a teherhordó barmokon, melyre a málhát felkötik. Vízhordó szamarak málhanyerge, melyre két oldalt a csobolyókat akasztják. Tábori öszvérek málhanyerge. | |
* | |
| (málhás-ló) ösz. fn. Ló, mely nyerges, vagy nyergetlen háton málhát hord. A gyolcsostótok néha málháslovakon hordják áruikat. | |
* | |
| (málhás-szamár, málha-szamár) ösz. fn. Teherhordó szamár, melyre málhát raknak, melyen málhát szállítanak. | |
* | |
| (málhásszekér, málha-szekér) ösz. fn. Utazó szekér, melyen málhákat szállitanak. Különösen a hadsereget kísérő, s annak holmiját szállító szekerek. | |
* | |
| (málha-szij) ösz. fn. A málhákat, vagy málhás bőröndöket, zsákokat stb, öszvekötni való szíjak. | |
* | |
| (málha-tű) ösz. fn. Erős, nagyféle tű, melylyel a málhás zsákokat, pl. harákat vagy a málhaborító ponyvákat, gyékényeket, lepedőket öszveférczelik. | |
* | |
| (málha-vonat) ösz. fn. Vonat a vaspályán, midőn nem utasokat, hanem csak málhákat szállítanak. | |
* | |
| (mál-h-a-az) áth. m. málház-tam, ~tál, ~ott, par. ~z. Málhával megrak, megterhel. Tevéket, lovakat, öszvéreket málházni. A szállító szekereket felmálházni. A harazsákokat gyapjuval, pamuttal, szőrrel, rongygyal málházni. | |
* | |
| falu Borsod m.; helyr. Málinká-ra, ~n, ~ról. | |
* | |
| (mál-in-kó) kicsiny: fn. tt. málinkó-t. Így nevezik néhutt az aranybegy v. aranymálé, azaz aranymál v. ~málu nevü madarat. Az aranybegy arra mutat, hogy e madár aranyszín sárga begyétől, illetőleg hasától kapta nevét, s ennélfogva a málé v. málinkó szók törzse a hast jelentő mál, honnan az aranymálé am. aranymálu. | |
* | |
| (máll-a) fn. tt. mállát. Ólom- és rézbányákban találtató, világos sárga s kevessé barnás földnem, melyet festészi anyagul használnak. Szélesb ért. érczföld, mely savanyok által feloldott (szétmállott) tiszta fémekből képződik. (Ochra). | |
* | |
| (ma-all-aszt) áth. m. mállaszt-ott, htn. ~ni v. ~ani, par. mállaszsz. Valamely szilárd testnek részeit koptatás, dörzsölés, rágás stb. által egymástól elválasztja. A viselés mállasztja a ruhát. V. ö. MÁLLIK. | |
* | |
| (ma-all-ék-ony) mn. tt. mállékony-t v. ~at, tb. ~ak. Ami könnyen mállik, foszlik, elkopik, minek részei válékonyak. Mállékony ócska ruha. Mállékony homokkő. Mállékony sütemény, mely mintegy elolvad a szájban. | |
* | |
| (ma-all-ik vagy máh-ol-l-ik, vagy pedig vá-al-ik) k. m, máll-ott, htn. ~ani v. ~ni. Általán am. valamely testnek részei egymástól elválnak, foszlanak, mi vagy külső erőszak, vagy belső felbomlás, t. i. az összekötő anyagok megtágulása által történik. Mállik a viselés által koptatott ruha. Mállik a rohadó bőr, papir. Mállik a purhás fa. Ezen vadhús, és sütemény oly puha, hogy csak úgy elmállik az ember szájában. A székelyeknél mondják arról is, midőn a posztó vagy más romlékony test szinét változtatja. Ezen értelem az előbbivel rokon, minthogy a romló, foszló, kopó, azaz málófélben levő posztó, vagy más szövet csakugyan szinében is változik. Ugyancsak a székelyeknél Kriza J. szerént mondják akármiről ami zsendül. Mállik a törökbúza, zab, szilva, cseresznye. Szabó D. szerént annyi is mint virágzik: "El- vagy megmállik a fa." "Megmállott hirével a föld kereksége." Ezekben a mállik igének elváló vagy változó jelentései látszanak. Ezek szerént elemzését illetőleg, ma mint menést, el- szétmenést jelentő gyök az al vagy all ige képzővel és egyszersmind a szenvedő állapotot jelentő ik-kel egyesülvén, értelmének tisztán megfelel. Ez értelem felel meg a latin mollio, molo szóknak is átható viszonyban. Egyébiránt mállik szóval hangra és értelemre rokon a válik is, tehát amaz némelyek által úgy is tekintetik, hogy némi hangmódosulat által ebből alakult, s erre mutatnak a székely nyelvben imént érintett sajátságok is. V. ö. MÁL, elvont törzs. | |
* | |
| l. MÁL, fn. | |
* | |
| puszta Somogy m.; helyr. Malmokra. ~on. ~ról. | |
* | |
| (mal-om-os) mn. tt. malmos-t v. ~at, tb. ~ak. Malmokkal vagy malommal ellátott; kinek malma van. Malmos vidék, patakok, folyók, Malmos gazdák. | |
* | |
| (mal-om-os-di) fn. tt. malmosdi-t, tb. ~k. Ostáblaféle játék, két személy között, kilencz-kilencz koczkával, vagy kövecscsel, vagy akármely jegygyel. A játszó táblára három egymásba rekesztett négyszög van rajzolva. A játszók közől kiki malmot iparkodik csinálni, azaz három koczkát egy vonalban fekvő három szögletpontra hozni. | |
* | |
| (mál-na) fn. tt. málnát. Növényfaj a szederjek neméből; szára felálló, hol síma, hol borzas, fulánkos; levelei szárnyasak ötével; gyümölcse rendszerént vörös. (Rubus idaeus). Néhutt, nevezetesen Gömörben, Tornában, am. fekete szederj. Törökül: zmaula, tótul: malina. Elemzésére nézve l. MÁL elvont törzs. | |
* | |
| (málna-bogyó) ösz. fn. A málna nevü szederfajnak bogyós gyümölcse. V. ö. MÁLNA. | |
* | |
| (málna-bokor) ösz. fn. Bokor, melyet a málnanemü szeder ágai, illetőleg szárai, indái képeznek. V. ö. MÁLNA. | |
* | |
| (málna-eczet) ösz. fn. Málnabogyók levéből csinált, vagy málnabogyókkal füszerezett eczet. | |
* | |
| (málna-fa) ösz. fn. l. MÁLNA. | |
* | |
| (málna-küteg) ösz. fn. Guineában járványos, málna bogyók szinéhez hasonló kütegféle bőrbetegség. | |
* | |
| (málna-lé vagy ~nedv) ösz. fn. 1) A málna gyümölcs nedve természetes állapotban. 2) Málnabogyókból készített kellemes savanyuságu s frisítő ital. | |
* | |
| falu Nógrád m.; helyr. ~pataká-ra, ~n, ~ról. | |
* | |
| (mál-na-as) mn. tt. málnás-t v. ~at, tb. ~ak. Málnabokrokkal benőtt; vagy málnabogyóval, illetőleg málnalével vegyített, fűszerezett. Málnás hegyek, erdők, kertek. Málnás eczet, víz. V. ö. MÁLNA. | |
* | |
| erdélyi falu Sepsi székben; helyr. Málnás-ra, ~on, ~ról. | |
* | |
| némi betühangáttétellel am. magyal. Eléjön Szabó Dávidnál. l. MAGYAL. | |
* | |
| (mal-om) fn. tt. malm-ot, harm. szr. malm-a, kicsiny. malmocska. 1) Kerekekből, hengerekből, kövekből stb. összetett gépmű, melylyel holmi testeket apróra zúznak, porrá őrlenek, stb. Különösen ilyféle gépmű, melyben a gabonát darává, lisztté, kásává őrlik, valamint maga azon épület is, mely e gépművet magában foglalja. Vízi malom. Patakmalom. Tómalom, Dunai, tiszai malmok. Száraz malom. Kézi malom. Daráló, kásás, lisztelő, kukoriczamalom. Szélmalom. Gőzmalom. Szitás malom, mely finomabb lisztet, paraszt malom, mely korpásat őröl. Gabonát malomba vinni. Szapora, lassu, kotyogó, csendes malom. Malomra vonatkozó közmondások és példabeszédek. Jár a szája, pörög a nyelve, mint a malom. Forog a malma, am. jár a szája. Jól forog a malma, am. vállalkozásában szerencse követi. Ha vize nem lesz, majd megáll a malma, azaz ha bort nem kap. Ez jó víz a malmára. Más malmára hajtani a vizet, másnak kedve szerént, és czéljára beszélni. Mindenik más malomban őröl más dologról beszél. Malomban hegedül, sikeretlenül siketnek beszél. Aki előbb megy a malomba, előbb önt a garatra. (Prior tempore, potior jure). Aki malomba jár, meglisztesedik. Szapora malom sokat darál. 2) Szélesb ért. más ilyféle művek, kivált melyeket víz vagy szél hajt, s melyeknek rendeltetése valamit zúzni, törni, ütni, hasítani stb. Ilyenek: fürészmalom, mely fákat hasogat, kallómalom, melyben a csapók a szűrt tömöttebbé teszik, lükümalom, olajütő malom, papiros malom, ványoló malom, sóőrlő malom stb. 3) Játék neme, l. MALMOSDI.
Mi eredetét és rokonságát illeti, megegyezik vele a görög mulh és mulon, latin mola, német Mühle, cseh-tót mlin, finn mylli, sőt a héber nyelvben is mal am. őrleni. A fennemlített nyelvekben a malom és őrlés nevei jobbára egy gyökről származnak, pl. mola és molere, Mühle és mahlen, mlin, és melem. A magyarban a malom másképen, és régiesen moln, molna, s öszvehúzva, món, móna. Ezek gyökével alapfogalomban megegyezik a rágó férget jelentő moly, mely am. moló, s kicsinyezve moli, moly, melynek tulajdonsága némely testeket megrágni, megőrleni, elmállasztani. Minthogy a legelső természeti őrlő eszközök a fogak voltak, innen a mal mol gyököt azon szókkal is állíthatjuk rokonságba, melyek szájjal, illetőleg fogakkal való rágást, őrlést, (mállasztást) jelentenek milyenek a magyarban: máhol, majzol, mar, moly; ide tartozik, mint érintve volt, különösen mállik, pl. elmállik a szájban a porhanyós étel; a latinban: mando, manduco, mandibulum; a németben: Malm, malmen, Malter (kőtöredék) stb. V. ö. MAL gyök és MÁLLIK. | |
* | |
| (malom-ács) ösz. fn. Molnár vagy más faragó mesterember, ki malmokat épít és javít. | |
* | |
| erdélyi falu Besztercze vid.; helyr. ~árká-ra, ~n, ~ról. | |
* | |
| (malom-árok) ösz. fn. Vízvezető árok a végett készítve, hogy valamely malmot a szükséges vízzel ellásson. | |
* | |
| (malom-beli) ösz. mn. Malomban találtató, malomba tartozó. Malombeli eszközök, szerszámok. | |
* | |
| (malom-birtokos) ösz. fn. Személy, kinek saját malma van. | |
* | |
| (malom-bogár) ösz. fn. lásd LISZTBOGÁR. | |
* | |
| (malom-czédula) ösz. fn. Czédula, melyet némely nagyobbszerü, pl. hengermalmokban az őrlető az átadott gabona mennyiségéről és sulyáról kap, hogy ugyanannyi lisztet követelhessen érte. | |
* | |
| puszta Pest m.; helyr. Malomér-re, ~én, ~ről. | |
* | |
| erdélyi falu Maros és Udvarhely sz. helyr. Malomfalvá-ra, ~n, ~ról. | |
* | |
| (malom-férěg) ösz. fn. Féreg vagy kukacz, mely a malmokban, illetőleg lisztben fészkeli meg magát. | |
* | |
| (malom-gát) ösz. fn. Gát, mely a malomhajtó vizet öszszébb szorítja, s a malom kerekei alá tereli. | |
* | |
| (malom-hajtó) ösz. mn. Ami malmot hajt, pl. víz, patak. | |
* | |
| falu Sopron m.; helyr. Malomházára, ~n, ~ról. | |
* | |
| puszta Pozsony m.; helyr. Malomhely-re, ~ěn, ~ről. | |
* | |
| (malom-ipar) ösz. fn. A lisztőrlő művek és gépek által kifejlődött iparüzlet. | |
* | |
| (malom-jog) ösz. fn. Jog, melynél fogva valaki vízi, vagy száraz vagy akármily malmot állíthat bizonyos helyen. Alsó Vágmellékén a jobbágyok is birtak malomjoggal. | |
* | |
| (malom-kerék) ösz. fn. Általán minden kerék, mely a malomműnek egyik kellő részét teszi. Különösen a vízi malmokban a vízi kerék, melyet a víz hajt. Csikorog a malomkerék, esőt kiált. Száraz kerék, mely a vízi kerékkel a göröndöly által öszveköttetésben van, s benn forog a malomban. A száraz malmokban azon nagy kerületü kerék, melyet igás barmok húznak. | |
* | |
| (malom-kotyogás) ösz. fn. Kotyogás, melyet őrléskor a szitásmalom teszen, midőn a szitát az úgynevezett petike rázza. Egyébiránt kotyogómalom-nak gúnyosan oly malmot hínak, melynek kevés vagy igen lassu vize van, s úgy jár mint a ketyegő óra, s melynek, mint mondják, egy szem kevés, kettő sok. | |
* | |
| (malom-kő) ösz. fn. Kerek alakú, lapos kövek, melyek között a gabona őrlődik. A felső dunai molnárok jobbára újbányai malomköveket használnak. Malomkövet vágni. | |
* | |
| (malom-kő-bánya) ösz. fn. Kőbánya, melyből malomköveket fejtenek. Felső Magyarországban nevezetes az újbányai malomkőbánya, Bars vármegyében. | |
* | |
| (malom-kő-guzsaly) ösz. fn. Guzsalyforma nyel vasból, mely körül a felső malomkő forog. | |
* | |
| (malom-kő-hal) ösz. fn. Sajátságos alakú tengeri halfaj, melynek teste igen rövid, s kerekdeden végződő, mintha kikanyarították volna. (Tetradon mola.) | |
* | |
| (malom-kő-káva) ösz. fn. Deszkákból csinált bödön, mely káva gyanánt keríti a malomköveket. | |
* | |
| (malom-kő-pad) ösz. fn. Állvány, vagy fenék, mely fölé a malomkövek helyezvék. | |
* | |
| (malom-pénz) ösz. fn. Bizonyos díj. melyet a gabonaőrlésért az illető molnárnak fizet az őrlető. | |
* | |
| (malom-por) ösz. fn. 1) A malmokban azon finom liszt, mely poralakban ideoda szállong. 2) Az őrlő készülékekben vagy liszttartókban öszvegyült maradékliszt. | |
* | |
| (malom-rekesz) ösz. fn. l. MALOMGÁT. | |
* | |
| (malom-rész) ösz. fn. Azon rész, melyet az illető molnár vagy malomgazda az őrlendő gabonából finakkal kivesz, s mely nem minden vidéken egyforma. Jobbára tizedet szoktak venni. V. ö. FINAK. | |
* | |
| (malom-serpenyő) ösz. fn. Serpenyőforma lemez vasból, melyben a malomkőguzsaly forog. V. ö. MALOMKŐGUZSALY. | |
* | |
| ÚJ~, faluk Győr m.; helyr. Malomsok-ra, ~on, ~ról. | |
* | |
| falu Nyitra m., erdélyi falu Kolos m., puszta Pest m., TASNAD~, falu Közép-Szolnok m.; helyr. Malomszeg-re, ~ěu, ~ről. | |
* | |
| (malom-szerszám) ösz. fn. A malomépítésnél és őrlésnél használt mindenféle szerszám. | |
* | |
| (malom-szita) ösz. fn. A malomváluhoz alkalmazott szita, mely a lisztet a korpától elválasztja. Azon görbe fa neve, mely a szitát rázogatja, a feldunai molnárok nyelvén: petike. | |
* | |
| (malom-těmlěsz) ösz. fn. A fölülcsapó vízimalom külső kerekének rekesze. | |
* | |
| (malom-válu) ösz. fn. Váluforma csatorna, melyen a megőrlőtt gabona lisztje a kövek közöl kinyomúl. | |
* | |
| (malom-vám) ösz. fn. l. MALOMRÉSZ. | |
* | |
| (malom-vitorla) ösz. fn. Vitorlaféle készület a szélmalmokon. | |
* | |
| (malom-víz) ösz. fn. Víz, mely malmot hajt, vagy malomhajtásra elégséges. | |
* | |
| erdélyi falu Hunyad m.; helyr. Malomvíz-re, ~ěn, ~ről. | |
* | |
| (malom-zörgés) ösz. fn. Zörgés, melyet a működésben levő malomnak egyes részei, nevezetesen belső kerekei, kövei, és szitái tesznek. | |
* | |
| (malom-zúgás) ösz. fn. Tompán zúgó hang, melyet a malomkerekekhez csapódott, s leeső hullámok adnak. | |
* | |
| puszta Fehér m.; helyr. Malontára, ~n, ~ról. | |
* | |
| falu Bars m.; helyr. Malonyá-ra, ~n, ~ról. | |
* | |
| (olaszul: malvagia v. malasia, latinosan: malvasia, francziául: malvoisier stb.), fn. tt. malozsát. Aranysárga szinü, édes szőlőfaj, mely Moreának Napoli di Malvasia városa környékén terem. Mások szerént nevét Chios szigetnek Arvisia nevü városától kapta volna, melyet az olaszok Malvasiá-ra változtattak. Ezen szőlőfajból készül a malozsa nevű csemegebor. Szélesb ért. hasonló ízü és finomságu bor, mely Candia szigetén terem, továbbá más ilyetén mesterkélt borok. Némely tájszokások szerént átvetve ejtik: mazsola v. mozsola. | |
* | |
| fn. tt. málvát. Növénynem az egyfalkások seregéből és sokhímesek rendéből, csészéje kettős, a külső két-három levelű tokjai egy magvúk, gyűrűs karikásan az anyaszár körül. (Malva). Fajai: sugár, illatozó, kerek, erdei, bodros, csillagszőrös, pézsma málva. | |
* | |
| (málva-pillangó) ösz. fn. Pillangófaj, mely a málvavirágokat kedveli, s azok körül, vagy reájok szállong. | |
* | |
| (málva-rózsa) ösz. fn. A málvák neméhez tartozó növényfaj, melynek virágbimbói nagyságra nézve a teli rózsáéhoz hasonlók. Növénytani néven: róssazilíz. (Malva Alcea rosea). | |
* | |
| fn. tt. maly-t v. ~at, tb. ~ak. A kemenczének kidudorodó oldala, vagy is a kemencze öblének azon része, mely az oldalhoz legközelebb van. Rokon sőt azonos vele az állatok hasát jelentő mál; l. MÁL (2). | |
* | |
| falu Kővár vid.; helyr. Malyán-ba, ~ban, ~ból. | |
* | |
| falu Borsod m.; helyr. Mályi-ba, ~ban, ~ból. | |
* | |
| MÁLYVARÓZSA, l. MÁLVA, MÁLVAPILLANGÓ, MÁLVARÓZSA. | |
* | |
| szájtátást jelentő szó, melyből mamlasz, mammog, mámmog, mámmám, mamó, mamuk, mamuszkol, mámor stb. erednek. Rokonai ám (ámul stb.) és bam meg bám. | |
* | |
| fn. tt. mamát. Gyermeknyelven am. anya, módosítva mami, mámi, mamika, mámika, mamus, mamuska. V. ö. ANYA. | |
* | |
| puszták Csongrád és Veszprém m.; helyr. Mámá-ra, ~n, ~ról. | |
* | |
| fn. tt. mamaligát. Kállay gyüjteménye szerént a székelyeknél am. kukoricza lisztből készült száraz gánicza, málégánicza.
"Húsz juhunk van sz egy tehenünk, Mamaliga a kenyerünk." Csángódal (Erdélyi J. gyüjt.). Szintén a székelyeknél divatos mamó mamóka, és Kemenes alján divatos mámmám azonos gyökü és rokon értelmü szókkal egy eredetünek, tehát a szájtátásra vonatkozónak tekinthetjük. | |
* | |
| (mam- v. máml-asz) mn. és fn. tt. mamlasz-t v. mámlasz-t, tb. ~ok. Együgyü, ostoba, ki mindenre szájat tát, bamba. Alapfogalom benne a szájtátás, s rokon a bámész, bamba, bacza, bászli, mámmám, mamuszkoi, manókál hasonló jelentésü szókkal. A ,mamlasz' közvetlen törzsöke az elavult mamol ige, az asz képző as-sal azonos, mint a kopasz, horpasz, dobasz, csupasz szókban. | |
* | |
| (mám-mám) fn. és mn. tt. mámmám-ot. 1) Gyermeknyelven am. gyermeknek való eledel, kása; különösebben Kemenesalon divatos. 2) Szájtátogató mamlasz, bamba, buta, együgyü. Mindkét értelemben gyöke a szájtátást jelentő mám, változattal: bám, bámbám, bamba, bámész. | |
* | |
| (mamm-og) önh. m. mammog-tam, ~tál, ~ott. Értetlen mamm mamm hangon dünnyög; vagy száját tátogatja, mintha valamit rágna, vagy szólani akarna. Szabó D. szerént is am. nyünyög, magában dunnog; vagy lassan eszik; vagy lassan cselekszik valamit, Rokon hozzá: nyámmog. | |
* | |
| (mamm-og-ás) fn. tt. mammogás-t, tb. ~ok. Cselekvés, midőn valaki mammog. | |
* | |
| (mam-ó) fn. tt. mamó-t. 1) A kétfőbbhímesek seregéből és födetlenmagvúk rendéből való növénynem; csészéjének fogai szálkahegyűk, egyenetlenek, bokrétája ásitó, (honnan a neve), felső ajaka boltos, az alsó három hasábu. (Galeobdolon). 2) Napon szárított, s apróra morzsolt tészta neme. Gyöke az evésre vonatkozó, és szájtátó mam. Kicsinyezve: mamóka. Székely tájszó. | |
* | |
| puszta Somogy m.; helyr. Mamocsra, ~on, ~ról. | |
* | |
| (mam-ó-ka) fn. tt. mamókát. lásd MAMÓ, 2), | |
* | |
| (mam-ó-ka-al) önh. m. mamókált. l. MAMUSZKOL. | |
* | |
| (mám-or) fn. tt. mámor-t, tb. ~ok, harm. szr. ~a. Állapot, midőn valaki a részegség után kellemetlenül érzi magát, midőn feje nehéz, elméje homályos, kedélye lehangolt, mit rendesen álmossági ásitozás szokott kísérni. Legvalószinübb, hogy nevét a szájtátással járó kábulást, kábultságot jelentő mám gyöktől kapta. Innen a mondás: kialunni a mámort, s Dunán túl, nevezetesen Kemenesalon, a mámor jelent álomkórságot is, melynek főjelleme szintén a kábultság. Sínai nyelven hán am. félrészeg; és mámor (semiebrius; hilaritas ex vino) és tán (hilaritas a vino excitata).Törökül makhmur v. mahmur, am. a mámortól fejfájós; innen makhmurluk fejfájás a mámor után. | |
* | |
| (mám-or-ít) áth. m. mámorít-ott, htn. ~ni v. ~ami, par. ~s. Mámoros állapotúvá tesz. A sok ivás, virrasztás elmámoritja az embert. | |
* | |
| (mám-or-ka) kicsiny. fn. tt. mámorkát. 1) Kisebb részegségnek, dőzsölésnek eredménye. V. ö. MÁMOR. 2) Növénynem a kétlakiak seregéből és négyhímesek rendéből, melynek faja a fekete mámorka. (Empetrum nigrum). Ennek szára lecsöpült, ágai kopaszak, levelei hosszadadak, bogyója széditő, s innen a neve is. | |
* | |
| (mám-or-os) mn. tt. mámoros-t v. ~at, tb. ~ak. Emberről mondjuk, ki részegség, dőzsölés után még ki nem józanodott, még rosz kedvű, álmos, ásítozó. Mámoros korhelyek. Mámoros fejjel szédelegni. V. ö. MÁMOR. | |
* | |
| (mám-or-os-an) ih. Mámoros állapotban, ásítozva, rosz kedvvel, homályos elmével stb. Mámorosan heverni a pamlagon. Mámorosan beszélni. | |
* | |
| (mám-or-os-od-ik) k. m. mámorosodtam, ~tál, ~ott. Mámoros állapotba esik. V. ö. MÁMOROS. | |
* | |
| tájdivatos; l. MUMUS. | |
* | |
| (mam-uk) mn. tt. mamuk-ot. Orrából beszélő; mamlasz, mammogó. V. ö. MAM vagy MÁM. | |
* | |
| (mam-usz-kol) önh.m. mamuszkolt.
Nagy lassan, majszogva csinál valamit máskép: majkol, mamókál, szuszmog, piszmog. Székely tájszó (Kriza J.). | |
* | |
| elvont gyök, mely a mancs, mankó és manga származékokban buczkós, csomós, gömbölyűre, kerekre hajló testet jelent. Ez értelemben rokon hozzá a szintén gömbölyűt jelentő mony. Ide sorozhatók mangolicza v. mongolicza, tájdivatosan: mangó, mint leggömbölyűbb kövér disznófaj, és mankócz, legkövérebb lúdfaj. | |
* | |
| elavult szó, mely a Mánfa, Mánte-lek, Mánd, Mándok helynevekben él. Értelme homályos. | |
* | |
| tájdivatos; l. MÁR, ih. | |
* | |
| Székelyes kiejtésü tájszó; Lásd MÁLNA. | |
* | |
| (man-cs) fn. tt. mancs-ot, harm, szr. ~a. Fagyökérből csinált laptaforma teke, melyet némely vidékeken, nevezetesen a palóczoknál bottal ütögetnek a levegőbe. Elemzésére nézve l. MAN. | |
* | |
| (man-cs-oz) k. m. mancsoz-tam, ~tál, ~ott. Mancscsal játszik, azaz a mancsot bottal ütögeti a levegőbe. V. ö. MANCS. | |
* | |
| (man-cs-oz-ás) fn. tt. mancsozás-t, tb. ~ok. Mancscsal játszás. V. ö. MANCSOZ. | |
* | |
| v. MANCZI, női kn. tt. Manczát v. Manczit. Magdolna.
"Karcsu derekadon a váll, Halhéj nélkül is szépen áll, Nem úgy ám, mint a Manczié, Avagy, majd megmondám kié." A csikóbőrös kulacshoz Csokonai. | |
* | |
| puszta Nyitra m.; helyr. Mancziczkó-ra, ~n, ~ról. | |
* | |
| falu Szatmár m.; helyr. Mánd-ra, ~on, ~ról. | |
* | |
| mváros Szabolcs m.; helyr. Mándokra; ~on, ~ról. | |
* | |
| l. NADRAGULYA. | |
* | |
| l. MONDOLA. | |
* | |
| fn. tt. mandurát. Kis czitaraforma hangszer melyet ujjakkal pengetnek. Népies tréfás nyelven: mácsikszedő, mivel némileg hasonló hozzá. Idegen eredetü szó am. az olasz mandóla, v. mandóra, v. pandóra, v. pandúra, francziául: mandoline, v. mandole, pandore. Tájdivatosan nálunk némi betüáttétellel tambura, is, mely persa nyelven is tanbur. | |
* | |
| mn. tt. mandurkát. Kevesbbé ismeretes tájszó, s am. kicsinke, vagy mint néhutt túl a Dunán mondják, pindurka, piczurka s amaz hihetőleg hangváltozat által emez elsőből alakult: pindurka, pandurka, mandurka. Ily átalakulási viszony létezik a piszmog, paszat, és maszat között. Egyébiránt rokon az olasz miniatura, franczia miniature szókkal, melyek ismét a latin minutus származékai. | |
* | |
| falu Baranya m.; helyr. Mánfá-ra, ~n, ~ról. | |
* | |
| székely tájszó; l. MÁR. | |
* | |
| (man-ga) fn. tt. mangát. Így nevezik Bodrogközben a kompon, vagyis hidas hajón levő evezőt. Legrokonabb hozzá a mankó, melyhez csakugyan markolatára nézve hasonló. | |
* | |
| fn. tt. mangalétát. Szuronyos hosszu puska. A bayonette után alakított panganét-ból látszik módosítva. Talán a hórihorgas embert jelentő langaléta tájszó is innen vette eredetét. | |
* | |
| fn. tt. mangaliczát. Rövid testü, gömbölyű, hízodalmas, kövér disznófaj, milyenek a bakonyiak. Gőmbölyübben ejtve: mongolicza. Kövér mint a mangalicza. (Km.). Eredeti jelentésére nézve l. MAN. Mi elemzését illeti, talán öszve van téve a gömbölyűt jelentő man és gicza (így hívják Bakonyban a disznót) szókból: mangicza, s az al utóbb csúszhatott be, mint a mángol szóba az or, és lett mángorol. Kapnikbányai tájnyelven: mangó, l. ezt. Egyezik vele a szerb mangulicz, mangulicza, melynek különben a szerb nyelvben hasonló értelmü rokona nincsen. | |
* | |
| fn. tt. mangó-t. Lőrincz K. szerént a kapnikbányai szójárásban am. mangalicza; s talán ennek vagy a rövidebb mangicza öszvetételnek rövidülete. | |
* | |
| (máng-ol) áth. m. mángolt. Bizonyos testeket, nevezetesen vászonszöveteket, ruhákat, bőröket stb. henger által kisimít, kiegyenget. Fehér ruhát mángolni. Kikészített bőröket mángolni. Megegyezik vele a német mangen, melyet Adelung közvetlenül a középkori latin mango, s közvetőleg a görög magganon és latin machina szókkal rokonít. Minthogy a mángolás hengerded gömbölyű eszköz által történik, mi magyarok azt a mancs, mankó és mangó, továbbá monyorú szókkal állíthatjuk öszve. | |
* | |
| (máng-ol-ás) fn. tt. mángolás-t, tb. ~ok. Cselekvés, midőn valaki mángol valamit. Mángolásban elfáradni. V. ö. MÁNGOL. | |
* | |
| (máng-ol-ó) fn. tt. mángoló-t. Szoros ért. azon henger, vagy sodrófaféle eszköz, melylyel mángolni szoktak, továbbá azon állványos készület, melyen és mely által a hengergetés végrehajtatik. | |
* | |
| fn. tt. mángolt-at. Növénynem az egyhímesek seregéből és kétanyások rendéből; csészéje három metszésü, bokrétája nincs, magva egy a bogyóvá vált csészében. (Blitum). | |
* | |
| fn. tt. mángor-t v. mangur-t, tb. ~ok, harm. szr. ~a. Molnár A. szerént teruncius, fillérféle kis pénz, és mica, azaz morzsa, vagyis kicsike töredék, rész valamiből. Törökül is manghďr am. fillér. Wuk Stephanovicsnál mangura szintén kis pénznemet jelent. | |
* | |
| MÁNGOROL, l. MÁNGOLÁS, MÁNGOLÓ, MÁNGOL. | |
* | |
| (mángor-nyi) mn. tt. mángornyi-t, tb. ~ak. Oly kicsi, mint a mángor nevü kis pénz. V. ö. MÁNGOR. | |
* | |
| l. MÁNGOR. | |
* | |
| fn. tt. mangurát. Kenessey Albert szerént mind a tiszai mind a dunai hajósoknál am. futó zátony, mely valahol rögtön képződött, majd hamar el is tünik. | |
* | |
| falu Nyitra m.; helyr. Manigá-ra, ~n, ~ról. | |
* | |
| Heves vármegyei tájszó: l. MANGALICZA. | |
* | |
| (man-kó) fn. tt. mankó-t. Széles ért. fejes bot, melynek végén csomó vagy görbe hajlás van. Molnár A. szerént latinul: scipio. Szorosb ért. támaszbot, melylyel a sánták, bénák, nyomorékok a járásban segítik magukat. Hónali mankó, melyet hón alá vesznek. Kézi mankó, melyet kézben tartanak. Térd- vagy lábmankó, mely a térdhez van csatolva. A mankó lényegéhez tartozik, hogy támaszos vége többé-kevesbbé öblös görbeségü legyen, honnan a közmondás is: A beszédnek egyenese jó, s a mankónak horgasa. Dunán túli tájszokás szerént bankó, melyhez közel állnak a bunkó, buczkó, kerekdedet, gömbölyűt jelentő szók. V. ö. MAN. A hajósoknál a csáklya, evező stb. végén az egésznek hosszával keresztben álló darab fa, tehát am. fogantyú, markolat; de ez értelemben alkalmasint az olasz manico-ból módosult. | |
* | |
| (man-kó-ocz) fn. tt. mankócz-ot. Igen kövér lúdfaj Amérikában, melynek igen nagy torka, hosszú, s elül görbe kanala, rövid és borzas tollu szárnyai, és igen hátraálló lábai vannak. (Plautus pinguis). Ha alapértelmeül a kövérséget veszszük, rokona a mangalicza. | |
* | |
| falu Bars m.; helyr. Mankócz-ra; ~on, ~ról. | |
* | |
| (mankó-fej) ösz. fn. A mankó nevü támaszbotnak bunkós, vagy görbésen, öblösen felhajló vége, mely támaszul és tartalékul szolgál. | |
* | |
| (mankó-láb) ösz. fn. Fából csinált eszköz, melyet vagy a csonka lábhoz kötnek, hogy a valódi lábat pótolja, vagy ép lábu emberek kötnek föl, hogy egyensulyozási ügyességöket mutogassák, vagy sárt vizet gázoljanak által. | |
* | |
| (man-kó-os) mn. tt. mankós-t v. ~at, tb. ~ak. Mankóval ellátott, mankón járó. Mankós lábak. Mankós koldusok. | |
* | |
| fn. tt. mannát. Általán, több termény neve a növényországban. Édes, sürü, és megszáradt nedv, vagy gyantaszerü, nyálkás test, mely némely fák, s más növények kérgeiből, ágaiból, vagy leveleiből kiszivárog, s mind vizben, mind borszeszben felolvad. Niebuhr szerént több keleti tartományokban bizonyos tölgyfák és növények leveleiről gyűjtenek ilyféle terményt, mely külsejére nézve liszthez hosonló. Amit Issaha vidékén szednek, az apró, gömbölyű, sárga, s darához vagy kásához hasonló magocskákból áll, s ezeket, valamint az előbbieket is, az ottani lakosok eledelül használják. A perzsiai manna édes mézgából áll. Ezek neméből lehetett a pusztában vándorlott zsidók mannája is, mely bibliai nyelven mennyei v. angyali kenyér-nek is neveztetik. Átv. ért. jelent lelki eledelt, milyenek az Isten igéje, és Krisztus teste s vére.
"Izrael fiait ki megoltalmaztad, Ellenségnek földén mannával tápláltad." Egyházi ének. | |
* | |
| (manna-dara) ösz. fn. Lásd MANNA. | |
* | |
| (manna-fű) ösz. fn l. HARMATCSENKESZ. | |
* | |
| (manna-kása) ösz. fn. Lásd MANNA. | |
* | |
| (manna-szedés) ösz. fn. A manna nevü terménynek gyüjtése. | |
* | |
| fn. tt. manó-t. 1) Országos divatu, s valószínüleg még a pogány időszakból való régi szó, mely rosz lelket v. szellemet, ördögöt jelent. Innen: vigyen a manó, hordjon el a manó, átkos mondatok. Mi manó hozott, ide? (Szabó D.). A manó szónak nyelvünkben alapfogalomra nézve, úgy látszik, egy rokonhangu társa sincsen, honnan hihető, hogy idegen eredetű, s vagy a pokolbeli isteneket és holtak lelkeit jelentő latin manes, vagy a harmadik századbeli hitalkotó Manes nevéből alakult. 2) Különösen azon törpe emberi alakú szellemek, melyek, a rege szerént, a bányákban tartózkodnak, s a bányamunkásoknak jelennek meg. (Kobold.) 3) Átv. ért. bogárfaj, melynek röptyűji félpajzsosak, feje lelógó, állkapcsos, és csápokkal ellátott, mellrésze hosszú és benyomott, s négy öszvegöngyölgetett szárnya van (Mantis.) | |
* | |
| férfi kn. mint ,Emánuel' kurtitása; Emánuel, v. Immánuel pedig héber szó s am. velünk Isten (im am. vel ánu am. mi, és él am. Isten). | |
* | |
| vékonyhangon mény, névképző, mely rendszerént igékből, de néha főnévből is alkot főneveket, mint: alkot-mány, talál-mány, ragad-mány, eredmény, keres-mény, zsák-mány, tok-mány; több igék után könnyebb vagy folyóbb kiejtés végett, o illetőleg e közbeszurattal, pl, ad-o-mány, hagy-o-mány, tud-o-mány, költ-e-mény, süt-e-mény, szerz-e-mény stb. Részletesebben l. Előbeszéd 143. l. | |
* | |
| falu Fehér m.; helyr. Mány-ba, ~ban, ~ból. | |
* | |
| KIS~, falu Nyitra, NAGY~ falu Bars megyében, erdélyi falu B. Szolnok m.; helyr. Mányá-ra, ~n, ~ról. | |
* | |
| Bodrog vidékén divatos ,Mari' helyett. | |
* | |
| a székelyeknél öszvehúzva ebből: másik anya v. anyó, azaz nagyanyó; a palóczoknál: mása. Hasonló ezekhez: mápó. | |
* | |
| erdélyi falu Doboka m.; helyr. Mányik-ra, ~n, ~ról. | |
* | |
| (many-ó) fn. tt. manyó-t. Baranyában am. anyó és öreg asszony. Az m előtét, mint nyanyában az ny, vagy pedig manyó, azonos a mányó szóval. | |
* | |
| l. MÁNYI. | |
* | |
| KIS~, NAGY~, faluk Tolna m.; helyi Mányok-ra, ~on, ~ról. | |
* | |
| puszta Pest m.; helyr. ~telekre, ~ěn, ~ről. | |
* | |
| a székelyeknél öszvehúzva ebből: másik apó, am. nagyapó. Hasonlók: mányi v. mányó és mása. | |
* | |
| elvont gyök, különböző értelemmel. 1) Innen származik marúl, azaz menűl, ficzamik, pl. kimarúlt a karja, am. kimenűlt. E jelentés után is valószinü, hogy mozgást jelentő ige volt, melyből úgy lett marúl, mint a men igéből menül, lágyítva menyül. Rokon hozzá a franczia marcher, sőt a német fahren, fort, szanszkrit par, pur, (előre nyomúl) és hellén peirw, peraw is. Ugyanezen alapfogalom látszik rejleni a marha szóban. V. ö. MARHA. 2) A marad, maraszt igékben időbeli tartósságot vagy is, bizonyos állapot azonos folytatását jelenti.V. ö. MARAD. 3) A mara (zuzmara) származékbani jelentése a szláv mráz (= dér) szóéval egyezik, de lehet manó is. V. ö. ZUZMARA. | |
* | |
| fn. tt. mar-t, tb. ~ok, harm. szr. ~ja. A négylábu állatoknak, különösen a lónemnek két első lapoczkája közöl kiemelkedő dudorodás, és hús. Ugyanezen rész a szarvasmarhánál tarj v. tarja, melyhez a konczoló mészárosok a három első bordát is hozzá szokták venni; a disznóban nyaktól hát mentében véve orj v. orja. A ,mar' máskép: marj, vagy tájdivatosan: mor, morj. Erdélyben medvehús-nak is nevezik, mivel a medve, valamint a farkas is, ebbe szokott először kapni. Az említett szókban általános alapfogalom a feldudorodó magasság, mely az ar or, módositva er, ir, ur gyökök egyik jelentése nem csak több magyar, hanem idegen nyelvekbeli szókban is, pl. ilyek a magyarban: orom, far, tarjag, taré, mart, part, tarcs (emelt hely), borz, borzad, szár, szaru, torlik stb. a latinban: armus, arundo, arbor, arduus, arx, cornu stb. a görögben: oroV (hegy), orJioV (meredek), orJoV, orniV, orw, artaw, airw, keraV, purgoV tb. V. ö. MAROK, MART | |
* | |
| áth. m. mr-t. Mondjuk tulajd. fogas állatokról, midőn vad indulatból, bele harapna valamibe, s azt tépik, szakgatják, csipkedik. Különösen marnak a fenevadak, kutyafajú állatok, mérges kígyók stb. A veszekedő ebek marják egymást. A szelindek a futó ökör fülét marja. Megmarta a mérges kígyó. A házi eb kimarja az udvarból az idegen disznókat. Amely eb megmarta, ugyanannak szőrével kell bekötni. (Km.). Aki birja, az marja. (Km.). Átv. ért. rágalmaz, szid, szóval űz, kerget, üldöz. A szegény árvát kimarták saját házából. Ha ő mar, én is harapom. (Km.). Örül, mint a ludak, mikor az idegent kimarják. (Km.). Szintén átv. ért. törni marni magát am. nagy erőszakkal, kínnal tenni valamit.
Alapfogalomra nézve azon szók osztályába tartozik, melyek gyökében az r mint jellemhang erőszakos rontást jelent, milyenek: irt, ort, őröl, morzsol, ront, harap, farag, sarabol, doroszol, korhol, horhol, tör, töröl, dörgöl, dörzsöl stb. Rokon hozzá a latin mordeo és voro, továbbá a hellén: morew; merixw, szanszkrit: vark (megfog, lenyel), mard (rág), mar v. már (öl, hal), német: morden stb. A magyar szintén fölveszi a d betűt mardos v. mardoz és mardalódik szókban; vagy a rokon t-t, martalék s martalócz-ban. | |
* | |
| elvont törzsöke márt igének. l. ezt. | |
* | |
| (ma-ar) időhatárzó, melynek gyöke a jelen időt jelentő ma, melyből ar képzővel lett már. Élünk vele, midőn azon időt akarjuk kifejezni, mely bizonyos cselekedettel vagy állapottal legközelebbi viszonyban áll. pl. Én már megyek, itt a menésre vonatkozó legközelebbi időt jelenti. Az már régen (a réghez közel) volt. Már én többet nem iszom, am. ezen időtől kezdve nem iszom. Már is beleuntam a munkába, am. eddig is v. ezen időnek előtte.
"Vagyon nekem már is, náladnál szebb, jobb is." Népdal. Már most mit tegyünk? am. a jelenidő viszonyaihoz képest mit tegyünk. "Csak úgy élünk már mi, Nem dolgozunk már mi, A ki nekünk bort ad, Annál iszunk már mi." Bordal. Itt am. ezen időtől kezdve. Fölveszi az an és ig toldalékragokat is: máran, (innen az öszvehúzott mán és márig, (s ettől a módosított máng.) Az ím közelre mutatóval egyesülve immár am. ime a jelen időhöz vagy körülményekhez képest. Immár magam sem tudom, mitevő legyek. | |
* | |
| a zuzmara ösz. szónak második alkatrésze. l. ZUZMARA. | |
* | |
| (mar-ad) önh. m. marad-t. Ezen igében alapfogalom azonosság az állapotban; és tartósság az időben; különösen némi árnyéklatokkal 1) Valami állandóan létezik, ellentéte: múlik. Ha jó idő marad, jókor elvégezhetjük mezei munkánkat. Ez így sokáig nem maradhat. Ez értelemben is leginkább egyezik vele az időbeli állandóságot jelentő tart, pl. híre, neve örökké megmarad, azaz tartani fog. 2) Valaminek bizonyos állapota, és tulajdonságai nem változnak. Hivatalban, szolgálatban, katonaságnál maradni. Én jó barátod maradok. Ez a gyümölcs egész télen romlatlan marad. Sokáig szép és egészséges maradt. Állapotjegyzővel: állva, ülve, fekve maradni. Az ajtó és ablak nyitva maradjon. Tátva maradt a szája. Bizonyos határozókkal: állandóan feltétele mellett maradni. Ebben maradjunk. Hol is maradtunk? Maradjunk előbbi véleményünkben, szándékunkban. 3) A vele viszonyban levők eltünte után mint rész külön állapotában létezik. A többi elment, mi pedig maradunk. Ha ötből kettőt elveszünk, marad három. Az elhunytnak három gyermeke s egy háza maradt. Ha mind elpártolnak is, mi hiveid maradunk. Sok vagyona úgy elfogyott, hogy alig maradt mindennapi kenyérre valója. Az árviz lefolyt, csak itt-ott maradtak némely tócsák belőle. Jut, ha marad. (Km.). Ha elfogy is a hold, megmarad a neve. (Km.). Maga maradt, mint varga a vásárban. (Km.). 4) Helyre vonatkozólag, am. bizonyos helyen folytonosan létezik. Otthonn, városban, falun maradni. Sokáig a templomban maradni. Asztalnál, ágyban maradni. Itt lehetetlen naradnom. Ellentéte: megy, távozik. Átv. ért. bizonyos helytől távol létezik. Hol maradtál oly sokáig, hogy nem jöttél haza? Sokáig elmarad a posta. Ez értelemben megfelel neki: késik. Ide tartozik ezen mondat: aki nem halad, az marad, azaz késik, vagyis mig mások előre sietnek, ő az alatt elébbi nyugalmas lassu állapotát folytatja. 5) Valósággá nem leszen, s valósulása mintegy továbbra halad. Ezt elvégezzük, a többi hadd maradjon. Az egész dolog abban maradt. Ha még meg nem történt, tehát maradjon. 6) Régies értelemben am. marasztaltatik. Fején maradni. "Vagy fején vagy feje váltságán marad a letiltott fél." (In capitali vel emendae capitis sententia prohibitus ipse condemnatur. Verbőczy régi forditása II. r. XX. czím). "Melyben feje, jószága vesztén marad." (In qua et caput et bona amittuntur. Kitonicch forditása Kászoni János által 1647. évb. 6. lap.) V. ö. MARASZT. 7) Néha am. elvesz, meghal. Sokan a csatatéren maradtak. A háboruban három fia oda maradt. Sajátságos kifejezések: nem maradhatok valakitől vagy valamitől, azaz nem szabadulhatok, nem menekülhetek. Nem maradhatok az álomtól, am. alunnom kell. Ezen alkalmatlan embertől nem maradhatok. Öszvetételekben: kimaradni valahonnan vagy valamiből, am. megszünni azon helyben vagy állapotban lenni; elmaradni, am. a többitől elhagyatni; megmaradni, am. a tartós létezést, állapotot tettleg gyakorolni; benmaradni valamiben, am. bizonyos helyből vagy állapotból ki nem menekülni, pl. benmaradni a sárban, szégyenben, gyalázatban. Rá maradt a jószág, am. a jószág örököse lett. Rajta maradt az áru, szégyen, am. nem menekülhetett tőle.
Minthogy ezen igében alapfogalom az időbeli tartósság vagy azonos állapotbeli folytonosság, innen mar gyöke általán azon gyökszókkal áll rokonságban, melyeknek lényegét az általánosb értelmü terjedtséget jelentő r teszi. Egyezik vele mind hangban, mind értelemben a mandsu marame (marasztani); továbbá a latin mora, moratur, távolabbról: tardat, durat, a német dauern, a szláv trwati, mennyiben a marad és tart is rokon értelmüek. Rokonítható végül a fenhangu mered, merev szókkal is. | |
* | |
| (mar-ad-and-ó) mn. tt. maradandó-t, tb. ~k v. ~ak. Ami tartósan létezni fog, ami el nem múlik; állandó. Ellentéte: mulandó, veszendő. Ne mulandó, hanem maradandó kincsek szerzésére tőrekedjünk. Nincs itt maradandó lakásunk. | |
* | |
| (marad-and-ó-an, mar-ad-and-ó-lag) ih. Tartósan, tartós állapotban. | |
* | |
| (mar-ad-and-ó-ság) fn. tt. maradandóság-ot, harm. szr. ~a. Állandó, el nem muló, folytonosan tartó állapota, vagy tulajdonsága valaminek. A földi kéjnek, kincsnek nincs maradandósága. | |
* | |
| (mar-ad-ás) fn. tt. maradás-t, tb. ~ok, harm. szr. ~a. 1) Állapot, melyben valaki v. valami tartósan létezik. Valakinek bizonyos helyben vagy hivatalban való maradását gátolni. 2) Különösen am. nyugalmas állapot. Nincs maradása, am. nyugtalankodik, helyén, állapotán változtatni akar. V. ö. MARAD. | |
* | |
| (mar-ad-d-og-al) gyakor. önh. m. maraddogál-t. 1) Valahol gyakran ott marad, tartózkodik. Esténként a vendéglőkben maraddogál. 2) Gyakran elkésik. Mondják különösen többekről, kiket menő haladó társaik maguk után hagynak. A fáradtabb vitézek elmaraddogáltak az úton. | |
* | |
| (mar-ad-ék) fn. tt. maradék-ot, harm. szr. ~a. 1) Általán, mi a többinek eltüntével, fogyta után mint rész megvan, mi el nem kelt, péld. ételek, italok, melyek az asztal után fenmaradtak. A későn jött vendéget maradékkal kinálni. Árukra vonatkozólag, hátralevő része az eladott egésznek. Két rőfnyi maradék a végposztóból, vászonból. Öszvetételben: maradékkenyér, maradékhús, maradékbor, maradékszéna, gabona stb. "És kicsén általaggal efféle bornak maradékát itt el ne adhassa." (Szentpéteriek végezése 1403-ból). 2) Számtanilag azon mennyiség, mely hátra marad, ha bizonyos számból valamit kivonunk. Ötöt tízből maradék öt. 3) Átv. ért. az emberi nem folytonos tartására vonatkozólag am. utódok, ivadékok, kikben valakinek vére, neve fenmarad, s tovább él. Semmi maradéka nincsen, am. magtalan. Maradékainak gazdálkodik. Maradékainál áldásban leszen neve.
"Más, remekénekeket zengvén, bájolja hazáját S a maradéknak örök versben ajánlja nevét. Kis János. A régi székely oklevelekben maradéki helyett maradvái is fordúl elé, honnan az következik, hogy hajdan maradva is létezett. | |
* | |
| (maradék-tartozás) ösz. fn. Az adósságnak azon hátra maradt része, mely még kifizetve nincsen; máskép: hátralék. | |
* | |
| (marad-hat-[at]lan) mn. tt. maradhatatlan-t, tb. ~ok. Széles ért. aminek bizonyos állapota vagy tulajdonsága folytonosan nem tarthat, ami változó. Egyébiránt csak szűkebb ért. használtatik, s am. nyughatatlan, ki bizonyos állapotát, helyzetét változtatni akarja, kinek valamit tennie kell, hogy nyugalma legyen. Mióta a háboru kiütött, katona fiam miatt maradhatatlan vagyok. Határozóként am. nem maradható állapotban, maradhatlanul. | |
* | |
| (mar-ad-ó) mn. tt. maradó-t. Aki vagy ami marad, mindenféle értelmében véve. V. ö. MARAD. Honn maradó leány. Békében maradó szomszédok. Barátságban maradó társak. Különösen, mint a haladó ellentéte, am. régi állapotát folytató, a régihez ragaszkodó, a kor miveltségével, szellemével előre nem menő. Maradó párt. | |
* | |
| (mar-ad-ó-an, mar-ad-ó-lag) l. MARADANDÓAN. | |
* | |
| (mar-ad-ó-ság) l. MARADANDÓSÁG. | |
* | |
| (mar-ad-oz) gyak. önh. m. maradoz-tam, ~tál, ~ott, par. ~z. Időbeli vagy térbeli haladásban a többinél gyakran hátrább van, el- elkésik. A fáradt utas el elmaradoz társaitól. A csata után némely vitézek zsákmányozás végett elmaradoztak. | |
* | |
| (mar-ad-oz-ás) fn. tt. maradozás-t, tb. ~ok, harm. szr. ~a. Gyakori vagy ismételt vagy folytonos elmaradás. V. ö. MARADÁS. | |
* | |
| (mar-ad-oz-ó) mn. és fn. tt. maradozó-t. Menésben levő társaitól elmaradó. A maradozó sebesült katonák alá szekereket rendelni. | |
* | |
| (mar-ad-ság v. mar-ad-t-ság) fn. tt. maradságot. Valamelyik peres félnek s másik irányában elégtételre köteleztetése. Régi szó a törvénykezésben "A kereset... birságról való, amint a széktörésben, kötés dolgaiban méltatlan keresetekben és egyéb köz maradtságokban (et aliorum simplicium convictionum) szokott lenni." (Kitonich magyar forditása Kászoni János által 1647. évben, 6. lap). V. ö. MARASZT. Ma inkább: marasztalás v. marasztaltatás, néha el vagy le igekötőkkel is. | |
* | |
| (mar-ad-vány) fn. tt. maradvány-t, tb. ~ok, harm. szr. ~a. Ami valamiből megmaradt, maradék (dologra viszonyítva). Némely ó várakból már csak némi maradványok látszanak. | |
* | |
| (maradvány-adósság) l. MARADVÁNYTARTOZÁS. | |
* | |
| (maradvány-föld) ösz. fn. Földterület, illetőleg határrész, mely a régi urbéri telkek tagositásakor a véghez vitt osztályozás után a telkek illetőségén fölül megmarad. A maradványföldeket megváltani. | |
* | |
| falu Szala m.; helyr. ~föld-re, ~ön, ~ről. | |
* | |
| (mar-a-kod-ás) fn. tt. marakodás-t, tb. ~ok, harm. szr. ~a. Tulajd. ért. egymásnak marogatása, harapdálása. Kutyák marakodása. Átv. szélesb ért. veszekedés, midőn az ellenfelek ebek módjára bántják egymást. | |
* | |
| (mar-a-kod-ik) k. m. marakodtam, ~tál, ~ott. Mar mást, és ez visszamarja; egymást marva veszekedik. Marakodnak a konczon összekapott ebek. Szélesb átv. ért. egymással ebek módjára veszekednek. A rosz házasok és testvérek gyakran marakodnak. V. ö. MAR, ige. | |
* | |
| (mar-a-kod-ó) mn. tt. marakodó-t. Ami vagy aki marakodik. Farkasokkal marakodó komondorok. V. ö. MARAKODIK. | |
* | |
| (mar ás) fn. tt. marás-t, tb. ~ok, harm. szr. ~a. 1) Cselekvés, midőn valamely fenevad, vagy mérges dühös fogasállat valamit harapva tép, szakgat. 2) Azon sérv, vagy seb, melyet az ily harapás okoz. Marás elleni gyógyszerek. | |
* | |
| (mar-asz-t) áth. m. maraszt-ott, htn. ~ni v. ~ani, par. maraszsz. 1) Valakit kér, vagy sürget, vagy kényszerít, hogy maradjon, azaz hogy bizonyos helyről el ne menjen. Marasztani a vendégeket. Értelemre megegyezik vele a tartóztat. 2) Törvénykezési értelemben eredetileg letartóztatja a vádlottat addig, mig a kimondott itélet szerént eleget nem tett. Lehet úgy is értelmezni, különösen az önható ,marad' ige régies használatánál fogva is (l. MARAD 6), hogy valaki a keresetben benne maradt, vagyis a kereset rajta maradt, azaz nem tudta azt magától elhárítani, s így a biró is benne marasztja, abban maradtnak mondja ki. Már régi korban is általában használt kifejezés. "Azzal fenyeget, hogy királ székire hévat és sentencián maraszt.... minket mindnyaian fejenken (fejünkön) akar marasztani." Levél 1557-ből. (Szalay Á. 400 m. l.). Jelennen minden esetre bármely elitélést értünk alatta, midőn t.i. valaki akár mint alperes a fölperesi panaszhoz vagy keresethez képest egészben vagy részben elégtételre köteleztetik, akár mint fölperes is perét elvesztvén az eljárási v. perköltségek megtéritésére szorittatik. Máskép: marasztal, s igekötővel: el- v. lemaraszt, el- v. lemarasztal, mint régebben is. "A sententia a birónak meghatározott végezése, mely a keresetnek és viszálkodásnak végét szakasztja, és avagy elmaraszt avagy valakit felszabadít" (condemnationemque vel absolutionem continens. Kitonich magyar forditása Kászoni János által 1647. évben, a 286. lapon). | |
* | |
| puszta Pest m.; helyr. Marászt-ra, ~on, ~ról. | |
* | |
| (mar-asz-t-al) áth. m. marasztalt. Épen azt jelenti, mit a ,maraszt.' Az al csak nyomatékos toldalék, mint a vigaszt vigasztal, magaszt magasztal, engeszt engesztel, s némely más igékben. Törvénykezési nyelvben ez szokottabb mint a ,maraszt.' Valakit száz forintnyi birságban marasztalni. V. ö. MARASZT. | |
* | |
| (mar-asz-t-al-ás) fn. tt. marasztalás-t, tb. ~ok, harm. szr. ~a. Cselekvés, mely által valakit marasztalnak. Vendégeim szíves marasztalásom daczára eltávoztak. Törvénykezési ért. elitélése valakinek, hogy valamely követelésnek eleget tegyen vagy bizonyos büntetést kiálljon. V. ö. MARASZT. | |
* | |
| (mar-asz-t-ás) fn. tt. marasztást, tb. ~ok, harm. szr. ~a. l. MARASZTALÁS. | |
* | |
| (mar-asz-t-gat) áth. m. marasztgattam, ~tál, ~ott. Gyakran vagy folytonosan maraszt. | |
* | |
| (mar-at) mivelt. m. marat-tam, ~tál, ~ott, par. marass. 1) Uszítja az ebet, hogy valakit v. valamit marjon, megmarjon. 2) Átv. ért. valamely testet bizonyos csipősségü, edző lével általjárat, illetőleg szilárdít, keményít, aczéloz. V. ö. EDZ. | |
* | |
| (mar-at-ó) mn. és fn. tt. maratót. Amivel valamit maratnak. Főnévileg Kenessey Albertnél szálfa, melyet a hajósok valamely zátonyoldalba fennakadva, hajójukból a sebesebb folyásu félen a hajóval bizonyos szöglet alatt a vízbe vetnek, hogy az a vizet hajójuk alá vezesse s ez által a zátonyt elmossa vagy marja. | |
* | |
| falu Baranya m.; helyr. Marázá-ra, ~n, ~ról. | |
* | |
| puszta Pest m.; helyr. Marcsá-ra. ~n, ~ról. | |
* | |
| (mar-cz) elavult név, melyből marczigál, marczong, marczona, marczangol, és származékaik erednek. Tárgyeset: ~ot. Alapfogalom benne az aprózott, kisebbféle marás, melynek a kicsinyező cz képviselője, egyszersmind jelenti azon indulati, vagy szenvedélyi készséget, mely marásra hajlandó. Hangra és értelemre rokon hozzá a morcz, és a latin mordax. Némelyek martalék, kisebbféle zsákmány értelmében akarják használni. | |
* | |
| fn. tt. márcz-ot, harm. szr. ~a. Balaton mellékén am. méhser, különösen melyet a mézeskalácsosok szoktak árulni. Eredete idegen, ha csak azt nem veszszük, hogy eredetileg málcz; és mál gyöktől. V. ö. MÁL, MÁLÉ. | |
* | |
| puszta Somogym.; helyr. Márczadóra, ~n, ~ról. | |
* | |
| (márcza- v. márcz-fánk) ösz. fn. A székelyeknél sütemény neme, mely onnan vette nevét, hogy márczczal, azaz méhserrel készül. Más tájszólással egyezik vele a marczipán, mézes kalács. | |
* | |
| férfi kn. tt. Marczal-t. tb. ~ok. Marcellus (,Marcus' kicsinyzője). | |
* | |
| mocsáros folyóvíz Szala, Vas, és Veszprém vármegyében. A német nyelvben Marschland ingoványos, söppedékes tájat jelent. Hangváltozattal rokon hozzá az illirrel közös bara, mely mocsáros ingoványos tért jelent több magyar helynevekben, mint: Baracska. Fehérvármegyében, mely mély völgyben nyúlik el, Barbacs Sopronvárm. Barócs széles ér, Mátyusföldén, Szémő és Andód között. Mély fekvése van Marót határának is Vizsegrádhoz közel. | |
* | |
| falu Nógrád m.; helyr. Marczal-ba, ~ban, ~ból. | |
* | |
| (Mitosin) falu Liptó m. helyr. ~falu-ba, ~ban, ~ból. | |
* | |
| falu Komárom m.; helyr. ~házá-ra, ~n, ~ról. | |
* | |
| (marczal-i) mn. tt. marczali-t tb. ~ak. Marczalból való, arra vonatkozó stb. Marczali csik, hal, rák. | |
* | |
| mv. Somogy várm.; helyr. Marczali-ba, ~ban, ~ból. | |
* | |
| puszta Komárom m.; helyr. ~szállás-ra, ~on, ~ról. | |
* | |
| mváros Veszprém m.; helyr. Marczaltő-re, ~n, ~ről. | |
* | |
| l. MARCZONG. | |
* | |
| (mar-cz-an-g-ol) gyak. áth. m. marczangolt. Mardosva tép, szakgat. Az űzőbe vett szilaj ökröt marczangolják a szelindekek. A lódögöt éhes ebek marczangolják. Kése nem lévén fogaival marczangolja a húst. A farkasok szétmarczangolták az utast. | |
* | |
| (mar-cz-an-g-ol-ás) fn. tt. marczangolás-t, tb. ~ok, harm. szr. ~a. Marva, harapdálva tépése, szakgatása valaminek. | |
* | |
| férfi kn. l. MARCZAL (1). | |
* | |
| a ,Márton' férfi kn. kicsinzője. | |
* | |
| jelennen családnév, különben a törökben vagyis persában: merzibán, am. határúr (merz = határ és bán = úr), a német Markgraf, magyarosan: őrgróf. | |
* | |
| (mar-cz-ig-ál) gyak. áth. m. marczigál-t. Apró, és gyakori marásokkal tép, szakgat valamit. Alakra nézve olyan mint ránczigál, mely am. aprózva és gyakran ide oda rángat. Értelemre legrokonabb hozzá a rágicsál. Mindkettő leginkább némely apró állatokról használtatik, milyenek az egerek, patkányok, evetek stb. | |
* | |
| (mar-cz-ig-ál-ás) fn. tt. marczigálás-t, tb. ~ok. Apró és gyakori marásokkal tépés, szakgatás. | |
* | |
| falu Bihar m.; helyr. ~házára, ~n, ~ról. | |
* | |
| falu Abauj m.; helyr. Marczinfalvá-n, ~ra, ~ról. | |
* | |
| l. MÁRCZAFÁNK. A fánk máskép: pánk, pánkó, tehát marczipán tulajdonkép am. marczipánk. Némelyek szerént olasz eredetű, Marco vagy Marzo névtől és pane (kenyér) szótól. Mások szerént első része a latin-hellen máza mely (a Faber-féle ,Thesaurus' szerént) olajjal vagy tejjel gyúrott tésztát jelent. Különbözik: Marczibán. | |
* | |
| l. MARTIUS. | |
* | |
| (mar-cz-on-a) mn. tt. marczonát. Molnár A. értelmezése szerént feroculus, ferocicus, bestiola. E szerént alapfogalom benne az apróbbszerü marás, harapdálás, s tulajdonkép kisebb fenevadakra illő. Szélesb ért. fenevadak módjára kegyetlenkedő. Marczona vadnépek. Marczona ellenség. Néha am. mérges szavakkal, csipős nyelvvel másokat rágalmazó. Marczona felelet. (Faludi). Általában am. zordon.
"Benn pedig elméjét friss gond veri hajtja, Marczona józanság hidegen csúsz rajta." Buda halála (Arany J.-tól). | |
* | |
| (mar-cz-on-a-ság) fn. tt. marczonaság-ot, harm. szr. ~a. Molnár A. szerént, ferocitas pusilla, azaz kisebbszerű vadság, kegyetlenség, milyen a kisebb fenevadaké, vagy a dühösségre fakadt gyávább állatoké és embereké, kik a náloknál gyöngébbeken, vagy legyőzött ellenségen mintegy gyönyörből kegyetlenkednek. | |
* | |
| (mar-cz-on-g) gyak. áth. m. marczong-tam, ~tál, ~ott, htn. ~ni v. ~ani. Ezen ige, ha alakját veszszük, önható értelmünek látszik, mint dühöng, csapong, tátong, kereng stb. De a régi írók, nevezetesen Molnár A. és Pázmán tekintélye szerént átható, s am. marva, harapdálva tépdes, szakgat valamit. A farkasok marczongják a megtámadt csikót, lovat. A tigris marczongja a juhot. Néhutt: marczang. | |
* | |
| (mar-cz-on-og-at) áth. m. marczongat-tam, ~tál, ~ott, par. marczongass. l. MARCZANGOL. | |
* | |
| l. MARCZANGOL. | |
* | |
| (mar-d-al-ó-d-ik) belsz. m. mardalód-tam, ~tál, ~ott. Egymást marja. Mardalódnak a válu mellett összeröffent disznók. Szokottabban: marakodik, egymást mardossa. | |
* | |
| (mar-d-os) gyak. áth. m. mardos-tam, ~túl, ~ott, par. ~s. Gyakran, vagy folytonosan mar valamit. A megtámadt és üzőbe vett lovat mardossa a farkas. Az éhes ember saját kezét mardossa. Átv. ért. valakit kíméletlen, igen sértő nyelvvel rágalmaz. Képes kifejezéssel mondatik az öntudatról, mely a gonosztevőt kínozza, gyötri. Mardossa lelkét a gonosztettek érzete. | |
* | |
| (2.) erdélyi falu Meggyes székben, helyr. Mardos-ra, ~on, ~ról. | |
* | |
| (mar-d-os-ás) fn. tt. mardosás-t, tb. ~ok, harm. szr. ~a. Valaminek gyakori marás általi tépése, szakgatása. V. ö. MARÁS. Képes kifejezéssel: lélekmardosás, az öntudatnak kinzó gyötrelmei. | |
* | |
| (mar-d-os-ó) mn. tt. mardosó-t. 1) Mondjuk állatról, mely gyakran mar, vagy mely marni szeret. Idegeneket mardosó házi eb. Mardosó kígyók. 2) Átv. ért. sértő szavakkal másokat bántó, rágalmazó. Mardosó gúnybeszéd. 3) Képes kifejezéssel: mardosó öntudat, lelkiesméret, lélekmardosó kínok. | |
* | |
| (mar-d-oz) áth. l. MARDOS. Ilyenek: kapdos, kapdoz; fogdos, fogdoz; csipdés, csipdéz. | |
* | |
| (mar-d-oz-ás) fn. Lásd: MARDOSÁS. | |
* | |
| erdélyi falu Fogaras vid.; helyr. Mardsiná-ra, ~n, ~ról. | |
* | |
| erdélyi falu Udvarhely székben; helyr. Máréfalvá-ra, ~n, ~ról. | |
* | |
| (mar-ék) fn. l. MAROK. | |
* | |
| falu Baranya m.; helyr. Márfá-ra, ~n, ~ról. | |
* | |
| fn. tt. márgát. Porhanyó, morzsolékony agyagból és mészföldből álló, kövér, fehérszürke, vagy fehéres, vagy sárgaszinü földnem, melyet különösebben soványhomokos telkek trágyázására és javitására lehet használni. A latin marga-val azonos. Rokonnak látszik a ,morzsa', ,morzsol' morzs gyökével. V. ö. MORZS. | |
* | |
| (márga-akna) ösz. fn. Akna, melyből márgaféle földet ásnak. V. ö. MÁRGA. | |
* | |
| (márga-bánya) ösz. fn. l. MÁRGAAKNA. | |
* | |
| (márga-nemű) ösz. mn. A márgaföld neméből való, a márgához némi tulajdonságaira nézve hasonló. Márganemü trágyaföld. | |
* | |
| (márga-as) mn. tt. márgás-t v. ~at, tb. ~ak. Márgával vegyített, bővelkedő, vagy márgával trágyázott, javított. Márgás vidék. Márgás földek. V. ö. MÁRGA. | |
* | |
| (márga-telep) ösz. fn. Réteg vagy tömeg a földben, mely márgarészeket tartalmaz. | |
* | |
| (márga-az) áth. m. márgáz-tam, ~tál, ~ott, par. ~z. Márgával meghord, javít, trágyáz. Márgázni a sovány, homokos földet. | |
* | |
| (márga-az-ás) fn. tt. márgázás-t, tb. ~ok, harm. szr. ~a. Cselekvés, midőn valamely földet márgával trágyáznak, javítnak. | |
* | |
| (latin eredetű s gyöngyöt jelent); női kn. tt. Margit-ot. Margareth. Szent Margit IV-dik Béla király leánya. Sz. Margit élete. Szapora Margit beszéde. (Km.). Máskép: Margita, kicsinyezve: Margitka. E nevet több helységek viselik. | |
* | |
| mváros Bihar m.; helyr. Margitá-ra, ~n, ~ról. | |
* | |
| falu Szepes m.; helyr. ~faluba, ~ban, ~ból. | |
* | |
| kicsin, fiatal Margit. | |
* | |
| NAGY~, falu Torontál m.; helyr. Margittá-ra, ~n, ~ról. | |
* | |
| fn. tt. márgó-t. Márványgolyó, milyennel a gyermekek játszani szoktak. Úgy látszik, öszve van húzva a mázvány és golyó szókból. | |
* | |
| falu Sáros m.; helyr. Margonyára, ~n, ~ról. | |
* | |
| (márgó-z) önh. m. márgóz-tam, ~tál, ~ott, par. ~z. Márgókkal azaz márványgolyókkal játszik. | |
* | |
| (mar-h-a) fn. tt. marhát. 1) Tulajd. ért. gazdasághoz tartozó mindenféle házi állatok, melyek valamely jövedelmet szolgáltatnak, mint: ökrök, tehenek, lovak, szamarak, juhok, disznók, ludak, réczék, tyúkok stb. A kutyát, macskát nem számítják ide. Szarvas, gyapjas, sörtés, vonó, gulyabeli, vágó, hízó marha. Apró, tollas, szárnyas marha. Sovány, rosz marha. Jó marhának könnyü vevőt találni. (Km.). Kinek esze nincs, nagy marhája sincs. (Km.). Marhákat akolban, mezőn, legelőn tartani. A marhát dögvész ellen óvni. Mint gyűnév jelent baromcsordát, nyájat. A tarlókat járja a marha. Marhát hajtani a vásárra. 2) Minthogy az ősi nomád korszakban a népek fő java barmokban állott, innen, a régiebbek nyelvén, jelent általán jószágot, vagyont, birtokot. Így Verbőczi régi magyar fordításában letett marha, am. res depositae, minden egyébféle marha, am. aliae quaelibet res, ingó marhák, am. res mobiles. "Egy kakas talála egy drága kevet, és monda: Minek találok én ilyen fénes marhát?" Pesti G. meséi. Pázmánnál: egyházi marha, bona ecclesiastica. Ilyenek továbbá: ezüst marha, kalmár marha, jegymarha stb., valamennyien a régieknél. Arany J. ,Buda halála' czimü költeményében, mint, egy a régiséget utánozva szintén használja ez értelemben:
"Mint a hajós (mondják), ha támad a vihar, Engeszteli önként becses marháival." Innen van, hogy ma is némely tájakon megfordítva a marhát jószág-nak nevezik. A jószágnak nincs legelője, nincsen ára. Döglik a jószág. Hasonló hang- és értelemviszonyban állanak a latin pecus, peculium, pecunia. A régi német nyelvben is a Vieh nem csak barmot, hanem kincset is jelentett, l. Adelung. 3) Aljas nyelven, megvetőleg mondják durva indulatu, vagy buta, ostoba, vagy idomtalan nagy testű emberről. Nagy marha vagy. Nagy marha ember. Mi elemzését illeti, gyöke mar, melyből a képzővel lett mara s h közbevetve marha. Így alakultak porha v. purha, turha, börhe, csürhe stb. Értelemre és hangra megegyezik ezen gyökkel a barom gyöke bar, miért apró marha és baromfi egyet jelentenek. Legvalószinübb, hogy mindegyikben alapfogalom a mozgás, járás, mint egyik lényeges különböztető jegye az állatnak általán véve, s a mar, mint mozgást jelentő gyök megvan a marúl igében, mely am. menűl, ficzamik, pl. kimarúlt a karja; a bar pedig szintén rokon értelemmel járást jelent a barangol, baracskál, barlag (ballag) igékben. A bar gyökhöz rokon a latin brutum, s mozgásra vonatkozik a jumentum, azaz iumentum, az eo igétől, mint a jugum, magyarul járom a mozgást jelentő jár igétől. ,Marha' Dankovszky szerént megvan az illir nyelvben is. | |
* | |
| (marha-állás) ösz. fn. Kerítés vagy akol, melybe a marhákat delelésre vagy éjjelre vagy nyugvásra stb. behajtják. | |
* | |
| (marha-állomány) lásd MARHASZÁM. | |
* | |
| (marha-aprólék) ösz. fn. Általán a felkonczolt marhának végtagjai, mint körmei, lábszárai, fülei, farka, továbbá némely belső részek, mint: máj, paczal, stb. Az apró marhában a máj, zúza, szárnyak, lábak stb. | |
* | |
| (marha-atka) ösz. fn. Kulláncsféle féreg, mely a szarvasmarhák szőre, vagy juhok gyapja közé veszi magát. V. ö. ATKA. | |
* | |
| (marha-be-hajtás) ösz. fn. Különös ért. a tilalmasban talált marhának a károsodott fél által tettleges elvétele és magához hajtása, hogy a kár megtéritéseig zálogul szolgáljon. | |
* | |
| (marha-bérlés v. ~bérlet) ösz. fn. Haszonbér neme, midőn valaki más marháinak hasznát veszi és ezen haszonvételért bizonyos árt fizet, vagy valamely szolgálatot teszen, melyeket azonban ugyanazon minőségben pl. korban kell bármikor visszaadni, mint mikor átvette. | |
* | |
| (marha-bőgés) ösz. fn. A szarvasmarhának természeti erősb hangja, vagyis ily hangjának hallatása. | |
* | |
| (marha-bögöly) ösz. fn. A bögöly nevű légynek azon faja, mely különösen a szarvasmarhákat lepi meg, és néha bőszülésig kergeti, kínozza. V. ö. BÖGÖLY. | |
* | |
| (marha-bőr) ösz. fn. Szoros ért. a szarvasmarha lenyúzott bőre; ökörbőr, tehénbőr, borjubőr, bikabőr. Marhabőrökkel kereskedni. Néha jelenti a kikészített bőrt is. | |
* | |
| (marha-bűz) ösz. fn. A szarvasmarha kigőzölgéséből eredő sajátságos bűz. | |
* | |
| (marha-csapás) ösz. fn. Azon törött út, vagy vonal, melyet az egymás után menni szokott marhák nyomai képeznek. Úgy látszik, hogy itt a csapás am. tapás, a tap gyöktől. V. ö. CSAP, CSAPÁS. | |
* | |
| (marha-csont) ösz. fn. Szoros ért. a szarvasmarha csontja. A marhacsontokból kifőzni a velőt. Marhacsontokat égetni, és porrá törni, őrleni. | |
* | |
| (marha-csorda) ösz. fn. egy seregben járó, legelő, tanyázó szarvasmarhák többsége, milyenek különösen: gulya; ökörcsorda, tehéncsorda. V. ö. CSORDA. | |
* | |
| (marha-csősz) lásd: MARHAŐRZŐ. | |
* | |
| (marha-czimer) ösz. fn. A szarvasmarhának czimere, azaz egyegy felkonczolt negyede, melyet a kivágott egyes czombok, és környékeik képeznek. V. ö. CZIMER. | |
* | |
| (marha-dög) ösz. fn. 1) Járványos nyavalya, mely a marhákat öldösi, pl. midőn a nagy hőség és szárazság idején az úgynevezett százrétű paczal megromlik. 2) A betegségben elhullott marha teste, hullája. | |
* | |
| (marha-epe) ösz. fn. A marhának epéje. V. ö. EPE. | |
* | |
| (marha-fagygyú v. fagyjú) ösz. fn. Marhából való fagygyú, különböztetésül más állatok fagygyujától. Ökör-, tehén-, juhfagygyu. | |
* | |
| (marha-fej) ösz. fn. A marhának feje, különösen midőn levágják, s eleségül árulják, és használják. Marhafej tormával. | |
* | |
| (marha-fül) ösz. fn. A marhának füle. Marhafülekből főzött kocsonya. | |
* | |
| (marha-hajtás) ösz. fn. 1) Általán, cselekvés, midőn valaki valahová marhákat terel. 2) Különösen am. marhalopás. | |
* | |
| (marha-hajtó) ösz. fn. 1) l. HAJCSÁR. 2) Ki orozva; vagy erőszakosan más marháját elhajtja, marharabló. | |
* | |
| (marha-hizlalás) ösz. fn. Szarvasmarháknak, melyek bénaságuk főleg pedig öregségök miatt, igáztatásra avagy tenyésztésre nem alkalmasak, vágószékre eladás végett bővebb élelmezése. | |
* | |
| (marha-hólyag) ösz. fn. A négylábu marhának vízhólyaga. Marhahólyagból csinált dohányzacskó, erszény. Marhahólyaggal, bekötni az üvegek száját. V. ö. HÓLYAG. | |
* | |
| (marha-hús) ösz. fn. Szoros ért. a levágott ökörnek, vagy tehénnek húsa. Néhutt, nevezetesen túl a Dunán általán tehénhúsnak mondják. Marhahús főve, paprikásan, gulyásosan. Részek szerént: szegy, mely a melléből van (Brust, weiche Brust); szegyfej (Brustkern); hasaalja; tarja, a nyakától a három első bordáig véve, nyaka tarja (Halskarb), világos tarja (Kernkarb); far, fartő, hosszú fartő (lange Schwanzel), rövid fartő, (Hievel-Schwanzel); czimer, azaz czombja, hátszín (Ried); lapiczka (Schulter); felsár (Oberschal); dagadó (Bauch-fleck) stb. | |
* | |
| (marha-hús-lé) ösz. fn. Lé, melyben bizonyos járulékokkal marhahúst főztek. Zsiros, sovány murhahúslé. V. ö. MARHAHÚS. | |
* | |
| (marha-hús-leves) ösz. fn. l. MARHAHÚSLÉ. | |
* | |
| (marha-járás) ösz. fn. 1) l. MARHACSAPÁS. 2) Legelő, melyre a marhát hajtani szokták. | |
* | |
| (marha-kár) ösz. fn. A marhákban dög által vagy másképen szenvedett veszteség. | |
* | |
| (marha-kereskědés) ösz. fn. Kereskedés, melyet valaki marhákkal, nevezetesen szarvasmarhákkal űz. | |
* | |
| (marha-kereskedő) ösz. fn. Ki szarvasmarhákat elad és veszen. V. ö. KERESKEDŐ. | |
* | |
| (marha-kupecz) l. MARHAKERESKEDŐ. | |
* | |
| (marha-láb) ösz. fn. A szoros ért. vett marhának, nevezetesen ökörnek, tehénnek lába. Kocsonya apróra vagdalt marhalábból. | |
* | |
| (marha-lebenye) ösz. fn. l. LEBENYE. | |
* | |
| (marha-legelő) ösz. fn. Legelő, melyen szorosabb ért. vett marhák élődnek, különböztetésül a libamezőtől, vagy ingoványos zsombékoktól, melyeket különösen a disznók járnak. Mátyusföldén: baromélő. Az ökrök legelője különösen ökörmező. | |
* | |
| (marha-légy) ösz. fn. Általán, legyek faja, mely különösen a marhákra szeret szállani. V. ö. MARHABÖGÖLY. | |
* | |
| (marha-lopás) l. MARHAHAJTÁS. 2) | |
* | |
| (marha-lopó) ösz. fn. l. MARHAHAJTÓ. 2) | |
* | |
| (marha-nyelv) ösz. fn. A szorosb ért. vett marhának nyelve. Ökörnyelv, tehénnyelv, borjunyelv. Füstölt marhanyelv tormával, eczettel. | |
* | |
| (marha-ól) ösz. n. Ól, melybe a marhákat rekesztik, bekötik. V. ö. ÓL, DISZNÓÓL, TYÚKÓL. | |
* | |
| (marha-őrző) ösz. fn. Személy, ki marhákra, főleg legeltetéskor, őrizet végett felügyel; s ha különösen lőszerrel is fel van fegyverkezve, máskép: marhacsősz. | |
* | |
| (marha-paczal) ösz. fn. Paczal a levágott marhából, és belőle készített étel. Pástétom marhapaczallal. V. ö. PACZAL. | |
* | |
| (marha-pásztor) l. MARHAŐRZŐ. | |
* | |
| (marha-pecsenye) ösz. fn. l. MARHASÜLT. | |
* | |
| (mar-h-a-as) mn. tt. marhás-t v. ~at, sb. ~ak. 1) Marhákkal bővelkedő, széles ért. véve. Marhás hajó, áruval, eleséggel terhelt hajó. 2) Szorosb. ért. szarvasmarhákkal biró. Marhás gazda. V. ö. MARHA. | |
* | |
| (marha-sült) ösz. fn. A marhahúsnak bizonyos részei sülve, mint: vesesült, fehérsült, rostélyos, felsár v. felsál. | |
* | |
| (marha-szám) ösz. fn. Egy vagy több marhafajnak öszves száma, öszves mennyisége. | |
* | |
| (marha-szěm) ösz. fn. 1) Tulajdon értelemben a szarvasmarhának szeme. 2) l. ÖKÖRSZĚMFŰ. | |
* | |
| (marha-szív) ösz. fn. A négylábu marhák, különösen szarvasmarha szíve. | |
* | |
| (marha-szőr) ösz. fn. A szarvasmarhának szőre. Marhaszőrrel tömött derekaly, vánkos, pamlag. | |
* | |
| (marha-szüleség) l. MARHATAKARMÁNY. | |
* | |
| (marha-takarmány) ösz. fn. Takarmány, azaz szüleség a négylábu marhák, u. m. ökrök, tehenek, lovak, juhok stb. számára. V. ö. TAKARMÁNY. | |
* | |
| (marha-tartás) ösz. fn. A ,marha' név alatt értett marhafajoknak takarmányozása; szélesebb értelemben annyi is mint marhatenyésztés. | |
* | |
| (marha-tenyésztés) ösz. fn. A négylábu marhák, ú. m. ökrök, tehenek, juhok, lovak, disznók szaporítása, különösen gulyák, ménesek, nyájak, kondák által. Szorosb ért. szarvasmarhák szaporítása. | |
* | |
| (marha-tenyésztési) ösz. mn. Marhatenyésztésre vonatkozó, azt illető. Marhatenyésztési gazdaság, kiadások, jövedelem. | |
* | |
| (marha-tenyésztő) ösz. fő- és mn. Gazda, ki különösen marhák tenyésztésével foglalkodik. | |
* | |
| (marha-tized) ösz. fn. Tizedadó neme némely marhafajokból, különösen aprómarhákból, mely már nálunk megszünt. | |
* | |
| (marha-vágás) ösz. fn. A leütött szarvasmarhának feltagolása, s darabonként kimérése. | |
* | |
| (marha-vágó) ösz. fn. 1) Személy, nevezetesen mészáros, ki a szarvasmarhát agyonüti, felkonczolja, és kiméri. 2) Fejsze, melylyel a szarvasmarhát agyon ütik. Azon szerszám neve, melylyel a leütött barmot konczolják, tagló. | |
* | |
| (marha-vám) ösz. fn. Vámadó, vámdíj, melyet valamely vámvonalon áthajtott marhától fizetni kell. | |
* | |
| (marha-vásár) ösz. fn. Vásár, melyen négylábu, nevezetesen szarvasmarhákat árulnak, baromvásár. A lovakra nézve különösen lóvásár. | |
* | |
| (marha-velő) ösz. fn. Velő a négylábu, különösen szarvasmarhák csontjaiban. Marhavelővel készített leves, katonabéles. Marhavelőből és zsírból csinált hajkenőcs. | |
* | |
| (marha-vér) ösz. fn. A négylábu marhák vére, különösen, ökörvér, tehénvér, borjuvér. Marhavérrel bekent mészárszék. | |
* | |
| (marha-vész) ösz. fn. l. MARHADÖG. | |
* | |
| női kn. tt. Marit. Mária kicsinzője. Más kép: Maris, Mariska, Marcsa, Marika, Manyi, és a ,Mari'-ban levő némely betühangok áttételével Irma. | |
* | |
| (héber nyelven ; am. keserüség, keserv, mások szerént Mózes nővérétől vette eredetét, mely szóval egyezik az arab Merjemü név is); női kn. tt. Máriát. A héberektől kölcsönözött, s a keresztényeknél köz ismeretben és divatban levő név, főleg azon oknál fogva, mert Idvezítőnk anyja viselte, ki a magyaroknál máskép: Szűz Mária, Boldogságos szűz, Boldogasszony, Szűz anya, Isten anyja czímekkel illettetik. Azon tiszteletnél fogva, melyben Krisztus anyja különösen a római és görög keresztény egyházban áll, több innepek hivatnak e névről, ú. m. január 23. Mária v. Boldog asszony eljegyzése; február 2. Gyertyaszentelő Boldogasszony napja, azaz Mária tisztulása; mart. 25. Gyümölcsoltó Bold. napja, vagyis az angyali idvezlet hirdetése; fekete hét pénteknapján, fájdalmas Szűz v. hét fájdalmu szűz Mária, julius 2-án Sarlós Bold. napja; augusztus 15. Nagy Bolgogasszony hava, máskép Mária mennybemenetele, sept. 8-án Kisasszony napja, azaz Mária születése; utána való vasárnapon Mária v. Boldog asszony neve napja; decemb. 8-án Boldogasszony fogantatása. A hónapok közől kettő neveztetik róla Boldogasszony hava, azaz január, és Kisasszony hava, augustus. A nép némely virágokat és növényeket nevezett el róla, milyen az illatos Mária levele. Viselik e nevet több helységek is. | |
* | |
| falu Vas m.; helyr. ~falvá-ra, ~u, ~ról. | |
* | |
| puszta Pest m.; helyr. ~házá-ra, ~n, ~ról. | |
* | |
| (Mária-kép) ösz. fn. Kép, mely az Idvezítő anyját ábrázolja. | |
* | |
| (Mária-nap) ösz. fn. Minden innepnap, mely Mária tiszteletére rendeltetett. V. ö. MÁRIA. | |
* | |
| (mária-as) fn. tt. máriás-t, tb. ~ok, harm. szr. ~a. Régi magyar pénz neme, melyből három darab egy vonás forintot tett, s egy-egy tizenhét ezüstkrajczárt ért. Nevét a rajta levő Mária képtől kapta. | |
* | |
| puszta Moson m.; helyr. ~udvar-ra, ~on ~ról. | |
* | |
| falu Pozsony, puszta Fehér m.; helyr. ~völgy-re ~őn, ~ről. | |
* | |
| (már-ig) ih. Már is, ily hamar. Márig bele untál a munkába? | |
* | |
| MARINKA, MARISKA, tt. Marikát, Marinkát stb. l. MARI. | |
* | |
| NAGY MARIN, fn. tt. marín-t, tb. ~ok. A székelyeknél am. tályog, fűltőn, nyakszirten vagy egyebütt keletkező nagy csomós kelés (Kriza J.). Eredete homályos, hacsak a ,marúl' v. ,marju' ige mar v. marj gyökét nem veszszük itt is alapul. | |
* | |
| tt. Maris-t, tb. ~ok; l. MARI. | |
* | |
| (már-is) ösz. ih. l. MÁRIG. | |
* | |
| (mar-izs-g-ál) kics. gyak. áth. m. marizsgál-t. 1) Valamit apróra marogat. 2) Valamit marokkal fogdos, nyomdos. | |
* | |
| (mar-izs-g-ál-ás) fn. tt. marizsgálás-t, tb. ~ok, harm. szr. ~a. Cselekvés, midőn valamit marizsgálunk. | |
* | |
| (mar-j) fn. tt. marj-at. Értelmére nézve l. MAR, (2), fn. A j toldalék hang, mint az orj, eperj, szederj, karéj, taréj s némely más szókban. | |
* | |
| KIS~, l. a K-ban; NAGY~, ÚJ~, puszták, Bihar m.; helyr. Marjá-ra, ~n, ~ról. | |
* | |
| puszta Somogy m.; helyr. Marjáncz-ra, ~on, ~ról. | |
* | |
| (mar-j-it) áth. m. marjít-ott, htn. ~ni v. ~ani, par. ~s. Valamely tagot csuklójában kimozdít, kimenyít, kificzamít. Gyöke a mozgást jelentő mar. V. ö. MAR, elavult gyök. | |
* | |
| (mar-j-úl) önh. l. MARÚL. | |
* | |
| férfi kn. tt. Márk-ot. A négy evangéliomírók egyikének neve. Marcus. Búzaszentelő Márk napja. A latinban vagy marcus-tól eredett, midőn pőrölyt, vagy a mas (gen. maris) szótól lett elsőben maricus, midőn férfiast jelentene. | |
* | |
| falu Zemplén m.; helyr. Márk-ra, ~on, ~ról. | |
* | |
| fn. tt. márkát. Sulymérték (fél font) melylyel főleg aranyat és ezüstöt mérnek. Egy márka arany 24 karatot teszen, és egy karat 12 szemert (grant). Hajdani időkben külföldön egy ezüst márka nyolcz obout (uncziát) vagy 16 latot tett, s egy unczia egy tallért. De ezen számitás a 14-dik században megváltozott, s már ekkor egy ezüst márka csak három forintból állott. A mostani új pénzláb behozatala előtt a finom kölni márka tizenhárom szász tallért és nyolcz garast, vagy tizennégy porosz tallért, vagy 20 conventiós forintot tett. A régi magyar iratokban a márka (latinul: marca) girá-nak neveztetik. l. GÍRA. | |
* | |
| falu Trencsén m.; helyr. ~falvá-ra, ~n, ~ról. | |
* | |
| l. MARKAPÖKI. | |
* | |
| (marka-pöki) ösz. mn. és fn. Gúnyosan szólva am. hetvenkedő, dicsekedő, magát hányóvető, különösen ki magát bátornak, vitéznek, vállalkozónak hirdeti, de csak szájjal az, nem pedig tettel. Erről t. i. mondani szokás, hogy pöki a markát, mint az erős kézi munkához készülő ember szokott tenni. | |
* | |
| falu Heves m.; helyr. Markasz-ra, ~on, ~ról. | |
* | |
| (mar-ok-ász) ön. és áth. Szokottabban l. MARKOLÁSZ. | |
* | |
| faluk Bihar és Kraszna m.; helyr. ~szék-re, ~ěn, ~rőf. | |
* | |
| törökmagyarosan: marczibán, l. ŐRGRÓF. | |
* | |
| puszta Nógrád m.; helyr. ~házá-ra, ~n, ~ról. | |
* | |
| l. MÁRK. | |
* | |
| falu Veszprém m.; helyr. Markóra, ~n, ~ról. | |
* | |
| faluk Somogy és Vas m.; helyr. Markócz-ra, ~on, ~ról. | |
* | |
| erdélyi falu Maros székben; helyr. Márkod-ra, ~on, ~ról. | |
* | |
| (mar-ok-ol) áth. m. markol-t. Valamit marokkal megfog, marokba szorít. Kardot, kapát, kaszát markolni. Verekedésben megmarkolni az ellenfél üstökét. Belemarkolni a zsákba. Kimarkolni néhány huszast az erszényből. Felmarkolni a vágott dohányból néhány pipára valót. V. ö. MAROK. | |
* | |
| (mar-ok-ol-ás) fn. tt. markolás-t, tb. ~ok, harm. szr. ~a. Cselekvés, midőn valamit markolunk, marokba fogunk, szorítunk. | |
* | |
| (mar-ok-ol-ász) önh. m. markolász-tam, ~tál, ~ott, par. ~sz. Valamiben marokkal kotonoz, kutat. Zsebében könyökig markolász, s nem talál semmit. A rákfogók a partlikakban markolásznak. Használtatik áthatólag is, s am. marokkal fogdos valamit. A vető kimarkolássza a magot a lepedöből. | |
* | |
| (mar-ok-ol-ász-ás) fn. tt. markolászás-t, tb. ~ok, harm. szr. ~a. Cselekvés, midőn valamiben vagy valamit markolászunk. | |
* | |
| (mar-ok-ol-at) fn. tt. markolat-ot, harm. szr. ~a v. ~ja. Bizonyos kézbeli eszközök azon vége, vagy nyélrésze, melyet marokba szokás szorítani, midőn használjuk. Különösen a kard, tőr, késféle fegyverek és eszközöknek többnyire görbe a fogója. Megragadni a kard markolatát. A tőrt markolatig beütni. Máskép: maroklár, fogató, fogantyú, bóda. | |
* | |
| (markolat-fa) ösz. fn. Általán, némely eszközöknek fából való nyaka, fogója, melyet a velök bánó markába fog, milyenek a hegedű, brúgó nyaka, vagy a kaszanyélnek horgas fogatója. | |
* | |
| (markolat-gomb) ösz. fn. A kardnak gomb, vagy karikaforma feje, mely a markolatot képezi. V. ö. MARKOLAT. | |
* | |
| (markolat-kosár) ösz. fn. Sodronyból vagy vas lemezből álló gyürüzet a kard markolatán, mely a vívó kezét az ellencsapástól védi. | |
* | |
| (markolya-szilva) ösz. fn. Fekete, apró szemü, igen édes szilvafaj. | |
* | |
| (mar-ok-os) mn. tt. markos-t, v. ~at, tb. ~ak. 1) Átv. ért. mondjuk emberről, ki izmos kézzel, karral, és marokkal bir. Markos legény. 2) Lómértékre alkalmazva am. bizonyos számu maroknyi magasságu. Tizenhat markos ló. V. ö. MAROK. | |
* | |
| l. MÁRK. | |
* | |
| erdélyi falu f. Fehér m.; helyr. Márkos-ra, ~on, ~ról. | |
* | |
| erdélyi falu Kézdi székben; helyr. ~falvá-ra, ~n, ~ról. | |
* | |
| női kn. l. MARGITA. Van ily nevü helység is Győrvármegyében, melyről közmondás Hete vannak, mint a markotai ördögök, t. i. ,Ördög' nevezetü lakosok; helyr. Markotá-n, ~ra, ~ról. | |
* | |
| lásd: MARKOTÁNYOS. | |
* | |
| fn. tt. markotányos-t, tb. ~ok, harm. szr. ~a. Személy, ki a katonáknak a laktanyákban és táborban, ételeket, italokat árul. Az olasz mercatante (kereskedő) s német Marketender után alakult, mint Fuhrmann-ból furmányos. A nőszemély markotányosnő. | |
* | |
| (markotány-os-kodik) k. m. markotányoskod-tam, ~tál, ~ott. Mint markotányos a katonák számára holmi ételekkel és italokkal üzérkedik. | |
* | |
| (markotányos-né) ösz. fn. Markotányos felesége. | |
* | |
| (markotányos-nő) ösz. fn. l. MARKOTÁNYOS alatt. | |
* | |
| (markotány-os-ság) fn. tt. markotányosság-ot, harm. szr. ~a. Markotányosi üzérkedés, keresetmód. | |
* | |
| férfi kn. l. MÁRK. | |
* | |
| falu Szepes m.; helyr. ~falu-ba, ~ban, ~ból. | |
* | |
| l. MÁRKOSFALVA. | |
* | |
| falu Gömör m.; helyr. Markuská-ra, ~n, ~ról. | |
* | |
| falu Vas m.; helyr. Markusóczra, ~on, ~ról. | |
* | |
| puszta Szepes m.; helyr. Marmonyba, ~ban, ~ból. | |
* | |
| fn. tt. marmotát. A patkányok neméhez tartozó állatfaj, melynek négy körme, rövid és vékony szőrü farka, felfújt pofája, s két felől bajuszféle szőre van. Nagyságra a tengeri nyúlhoz hasonló. (Mus marmota.) A havasok üregeiben lakik, s a télnek nagyobb részét alva tölti. | |
* | |
| fn. tt. márnát. Linné szerént a pontyok neméhez tartozó halfaj, melynek fő különböztető jegye, hogy bajuszszőre van; innen latinul: barbo v. barbus, németül: Bartfisch. Közel áll hozzá a tót mrena. | |
* | |
| (mar-ó) mn. tt. maró-t. 1) Ami fogakkal mar, azaz tép, szakgat, harap valamit. Egymást maró ebek. 2) Átv. ért. valamely erős nedv, mely bizonyos testeket mintegy megmar, megrág. Maró eczet. 3) Képes kifejezéssel a kedélyt, szívet gyötrő, kinzó. Lelket maró gonoszsági öntudat. Néhutt tájdivatosan am. törő, de ez értelemben inkább moró, a mor gyöktől, melyből lett morzsa, morzsol. Ily értelemmel bir ezen mondatban is: Töri, marja (zúzza) magát. | |
* | |
| erdélyi falu Doboka m.; helyr. Maró-ra, ~n, ~ról. | |
* | |
| falu Baranya m.; helyr. Marócsára, ~n, ~ról. | |
* | |
| faluk Baranya és Szala m.; helyr. Marócz-ra, ~on, ~ról. | |
* | |
| puszta Szala m.; helyr. Marof-ra, ~on, ~ról. | |
* | |
| (mar-og-at) gyak. áth. m. marogattam, ~tál, ~ott, par. marogass. Gyakran, vagy ismételve v. folytonosan mar. Az üzőbe vett ökröt marogatják a szelindekek. Szokottabban: mardos. | |
* | |
| (mar-ok) v. MARÉK, (mar-ék) fn. tt. markot, harm. szr. ~a. kicsiny. marokcsa, markocska. 1) A szoros ért. vett kéznek azon öble, alsó v. belső része melyet a tenyér, és féligmeddig begörbített ujjak képeznek. Marokká alakítjuk kezünket, midőn vele fogni vagy bele szorítani akarunk, s ennélfogva mindig kell bizonyos üregnek lennie, mibe a megszorítandó tárgy beférjen. Ha ujjainkat oly szorosan begörbítjük, hogy köztök és a tenyér között semmi hézag nem marad, akkor a marokból ököl lesz, melylyel nem fogni vagy szorítani, hanem ütni, vagy döfni szoktunk. Valamit marokba fogni, marokkal szedni, marokban tartani. A gabonát marokkal vetni. Az aratóknál, egy marok búza, árpa, illetőleg nád, káka, melyet az arató egy nyalábban a földre fektet. - Markokban fekvő gabona, melyet még kévébe nem kötöztek. Innen öblös mérték gyanánt is használtatik. Egy marok liszt, ami egy marokba fér. Egy marok föld. Jobb egy marok szerencse, mint egy köböl ész. (Km.). Ez esetben nyi képzővel is párosúl: maroknyi. 2) Mint kisebbféle mérték neme jelent átv. ért. kicsit, keveset. Marok had, marok nép. Egy marok szénám sem termett. 3) Mennyiben a marokkal valamit fogni, tenni szoktunk, jelenti az erőnek alkalmazását, munkához való készülést ezen mondatokban: pöki a markát, azaz erős munkához készül, vagyis inkább csak hetvenkedik, magát hánytorgatja.
"Csak köpi az markát - de megássa árkát, Ej-ej rizskásának mondja az tatárkát." Ének a XVI. századból. (Thaly K. gyüjt.). Markába szakadt a hazugság. (Km.). 4. Mérték, melylyel a lovak magasságát szokás mérni. Egy marok négy bécsi hüvelyket tesz, és így három marok egy láb. Tizenöt markos ló, mely körme aljától föl a marig tizenöt maroknyi, azaz öt lábnyi magas. Mi e szó elemzését illeti, gyöke mar azon szók osztályába tartozik, melyekben az ar kört, görbeséget, kerek hajlást, körmozgást jelent, milyenek far, paripa, parittya, paracskó, varsa, ide tartozik burok, sőt a görbeségre vonatkozó forog is. A görög és latin nyelvekben is a markot jelentő szók fogalom és hangviszonyban látszanak állani a kerekdedséget és forgást jelentő szókkal. A görögben gualon (vola) és guy (vultur); továbbá a latin vola rokon a volvo, voltur (vultur) szókkal; valamint a latin vultus is (voltus) az emberi arcz kerekdedségére látszik vonatkozni. Különösen a magyar ,marok' is fordulást jelent a tájdivatos ,maroklik' szóban. Mindenek fölött figyelmet érdemel a hangokkan is egyező, bár elavult görög MAPH, mely kezet jelent, s viszonyban áll a marptw igével, mely am. megfogom, körülfogom stb. s még inkább a perzsa marads = marok (Beregszászi). | |
* | |
| falu Bereg m.: NÉMET~, HERCZEG~, Baranya megyében; helyr. Márok-ra, ~on, ~ról. | |
* | |
| (mar-ó-ka) fn. tt. marókát. Bogárnem, fonaldad, csipkés csápokkal, és tompa falámmal (Mordella.) | |
* | |
| erdélyi falu Doboka TÓT~falu Nógrád, m.; helyr. ~házá-ra, ~n, ~ról. | |
* | |
| (mar-ok-la-ar) fn. tt. maroklár-t, tb. ~ok. l. MARKOLAT. | |
* | |
| l. MARKOLAT. | |
* | |
| (mar-ok-lik) k. m. marokl-ott, htn. ~ani. Lőrincz Károly szerént a kapnikbányai szójárásban am. ficzamodik, meg- vagy kimarúl, ki- vagy elfordúl. Karom a vállamban megmaroklott. | |
* | |
| (mar-ok-nyi) mn. tt. maroknyi-t, tb. ~ak. Tulajd. ért akkora mint a marokká alakított kéz, vagy annyi, ami egy marokba fér. Tizenhat maroknyi ló, melynek magassága tizenhat marok. Maroknyi búza. Átv. ért. kicsi, kevés. Maroknyi sereg. Egy maroknyi liszte sincs. V. ö. MAROK. | |
* | |
| (maró-kő) ösz. fn. Lásd: POKOLKŐ. | |
* | |
| falu Bereg m.; helyr. Márokpapi-ba, ~ban, ~ból. | |
* | |
| (marok-vas) ösz. fn. Vas lemez, melyet alul a tengelyhez forrasztanak, s mely a tengelyt mintegy marokként általfogja, megmarkolja. Szélesb ért. akármely lemez vasból, mely öszvetartó kapcsul szolgál. | |
* | |
| (marok-vasaz) ösz. áth. Valamely eszközt marokvassal ellát. A keréktengelyt megmarokvasazni. | |
* | |
| (marok-verő) ösz. fn. 1) Arató munkás, ki a markokra rakott gabonát kévékbe köti. 2) Azon czövek, melylyel a kévekötő munkás a kötelet a kévékre tekeri, s azokat veregetve egyengeti. | |
* | |
| ösz. fn. Ingó zálog, kézi zálog. | |
* | |
| falu Kraszna m.; helyr. Máron-ba, ~ban, ~ból. | |
* | |
| (mar-os) mn. tt. maros-t v. ~at, tb. ~ak. Maró, azaz rágó. Mondják némely erős nedvekről, melyek bizonyos testeket mintegy marva, rágva megpuhítanak. Igéből lett melléknév, mint: takaros, pirítos, néhol: pirítós, magasztos. Szokottabban megnyújtva: marós. | |
* | |
| folyóvíz, mely Erdélyből ered, és Szegednél a Tiszába foly. | |
* | |
| l. MAROSSZÉK. | |
* | |
| mváros, KIS~, falu Hont m.; helyr. Maros-ra, ~on, ~ról. | |
* | |
| (mar-ó-s) mn. tt. marós-t v. ~at, tb. ~ak. Maró tulajdonsággal biró. Marós eb. Marós nedvek. | |
* | |
| puszta Somogy m.; helyr. Marosd-on ~ra, ~ról. | |
* | |
| falu Bars m.; helyr. ~falvára, ~n, ~ról. | |
* | |
| (Maros-köz) ösz. fn. A Maros folyó és Fehér- Körös közt fekvő vidék. | |
* | |
| a székelyszékek egyike Erdélyben. | |
* | |
| erd. város Maros székben; helyr. Vásárhely-ěn v. ~t, ~re, ~ről. | |
* | |
| puszta Somogy m.; helyr. Marót-ra, ~on, ~ról. | |
* | |
| ARANYOS~, mváros Bars m.; APÁT~, EGYHÁZAS~, faluk Hont-, PILIS~, Esztergom, PUSZTA~, puszta Somogy m.; helyr. Maróth-ra, ~on, ~ról. | |
* | |
| erdélyi falu Kolos m.; helyr. ~laká-ra ~n, ~ról. | |
* | |
| erdélyi falu Újegyház szász székben; helyr. Márpod-ra, ~on, ~ról. | |
* | |
| fn. tt. mars-ot. 1) A franczia marche után am. hadi rendben való lassúbb vagy gyorsabb lépés, vagy ily lépésben utazás. Egyszersmind menést parancsoló vezényszó, magyarul: indúlj! menj! 2) zenemű, melynek időmértéke a lépés időmértékével egyezik, azaz valamely ütenyrészre egy lépés esik; magyarosan: induló. | |
* | |
| fn. tt. mársot. A római hitregében a hadak istenének vagy hadúrnak neve, Görögül: ArhV (erős?) A csillagászatban 4-ik bolygó (planeta) neve. | |
* | |
| (mars-gyakorlat) ösz. fn. Katonai gyakorlat a hadrendi lépésben. | |
* | |
| (mars-nap) ösz. fn. Azon nap, midőn a költöző katonaság a kiszabott úton előhalad, különböztetésül a pihenő- vagy nyugnaptól (Rasttag). | |
* | |
| (mars-ol) önh. m. marsol-t. Marsban megy, hadi csapatként vagy hadi rendben utazik. (Marschiren). Közkatonai nyelven: masíroz. | |
* | |
| (mars-ol-ás) fn. tt. marsolás-t, tb. ~ok. Hadi rendben vagy hadi csapatként utazás. | |
* | |
| (mar-t) fn. tt. mart-ot, harm. szr. ~ja. 1) Molnár A. szerént, littus, és ripa, tehát jelent általán vízpartot, legyen az tenger, tó, vagy folyó.
"Duna martján két szép nádszál, Mind a kettő szépen talál." Népdal. Néhutt azonban a ,mart' inkább a kisebb folyókról, a ,part' a nagyobbakról van szokásban. Ellenben némelyek szerént partja a tengernek van, s megegyezik vele a latin portus, a müncheni codex irója is ez értelemben használja. 2) Szélesb ért. nemcsak a víznek van martja, hanem akármely térségnek vagy hegynek, hol a föld kisebb-nagyobb mértékben fölmagasodik, és meredek, honnan a székelyeknél hallani: föl akartam menni a hegyre, de nagy martra akadtam. Ezen értelem rejlik a Magasmart, Vörösmart, Martos helynevekben is. Nincs kétség benne, hogy a mart és part szókban az emelkedés, magasság alapfogalma a jellemzetes, melyet különösebben az ar, illetőleg az r hang is jelképez, s rokon hozzájok a felhangu mered is, honnan: meredek. Ugyanezen alapfogalom és alaphang rejlik a latin ripa, portus szókban. V. ö. MAR, (2), főnév. | |
* | |
| (már-t) áth. m. márt-ott, htn. ~ni v. ~ani, par. ~s. Valamely testet bizonyos nedvbe ereszt, lenyom, lemerít, jobbára azon czélból, hogy nedvessé legyen, átázzék, vagy a nedvet fölmerje vele. A szivacsot, száraz ruhát vízbe mártani. Kanalat mártani a lébe. Kenyeret mártani a becsináltba. A bőröket bemártani a vízbe. Kenyérrel kimártani a káposztát. Hússal kimártani a tormáslevet. Gyertyát mártani, am. a híg fagygyuba eregetett fonalat gyertyává alakítani. Ez igében a t cselekvést, tevést jelentő képző, mint a tart, sért, veszt igékben, s gyöke már, melynek vékony hangon megfelel a mer, merít, merűl, és a latin: mergo. Eredeti jelentése kétségen kivül az ár szótagban, illetőleg szóban rejlik, s az m leginkább csak előtétül szolgál, ami világosan kitetszik abból, hogy árt, m nélkül is szinte márt értelemben használtatik, ezen kifejezésben: magát valamibe ártani, azaz mártani. | |
* | |
| női kn. tt. Mártát. Ismeretes bibliai személy neve, ki házában vendégül fogadta az Idvezítőt, s kitünő készséggel szolgála neki. Sürögő, szorgalmatos Márta. Némelyek szerént sziriai nyelven am. házi urnő, mások szerént héber erdetű s am. szomorú. | |
* | |
| (mar-t-al-ék) fn. tt. martalék-ot, harm. szr. ~a v. ~ja. Ragadmány, zsákmány, melyet a fenevadak fogaikkal mardosva vagy körmeikkel marczangolva szereznek. Szélesb ért. rablás vagy erőszak által szerzett jószág.
"Ne adj martalékra az idegeneknek, Kik mind azon vadnak hogy megemészszenek." Versezet a XVI. szászadból (A magyar nyelv és irod. Toldy F.-től). Elemezve: mardalék, az elavult mardal (am. mardos) törzsöktől, melyből mardalódik és martalócz is származott. | |
* | |
| (már-t-al-ék) fn. tt. mártalék-ot, harm. szr. ~a v. ~ja. Hígan készített, leves főzet, mint mellékétel, valamely más ételhez, melyet bele mártogatva szokás enni. Paradicsomalmás, vereshagymás mártalék. | |
* | |
| (mártalék-csésze) ösz. fn. Csésze, melyben a mártalékféle főzetet, leves étket feladják. | |
* | |
| (martalék-hajó) ösz. fn. Tengeri kalózok által elfogott és zsákmánynyá tett hajó. Különbözik: martalóczhajó. | |
* | |
| (mar-t-al-ócz) fn. tt. martalóczot, harm. szr. ~a v. ~cza. Rabló, orv, ki rablásból vagy zsiványságból, általán hamis úton, módon élősködik. "Ott megh esmerték az uram jobbágyi ökreit szőrén mind, de azért nem adta megh, hanem egy martalócz állatot elé koparíth és azzal azth vallatta hogy az ökrek az tereké (ökrök az töröké) nem az uram jobbágyié." Levél 1559-ből. (Szalay Á. 400 m. l.). Dankovszky szerént martolosz az illír nyelvben személy, ki emberekkel mint rabokkal kereskedik. V. ö. MARTALÉK. | |
* | |
| (martalócz-hajó) ösz. fn. Tengeri kalózok hajója, kalózhajó. | |
* | |
| falu Szala m.; helyr. Mártán-ba, ~ban, ~ból. | |
* | |
| (már-t-ás) fn. tt. mártás-t, tb. ~ok. 1) Cselekvés, midőn valaki valamit vagy valamibe márt. 2) l. MÁRTALÉK. | |
* | |
| (mártás-csésze) l. MÁRTALÉKCSÉSZE. | |
* | |
| (már-t-at) fn. tt. mártat-ot, harm. szr. ~a v. ~ja. Amit mártottak. Egy mártatból való gyertyák. | |
* | |
| (már-t-at) mivelt. m. mártat-tam, ~tál, ~ott, par. mártass. Meghagyja, vagy parancsolja, hogy valaki valamit mártson. Cyertyát mártatni. | |
* | |
| falu Zaránd m.; helyr. ~falvá-ra, ~n, ~ról. | |
* | |
| puszta Heves m.; helyr. ~fű-re, ~n, ~ről. | |
* | |
| (mar-t-i) mn. tt. marti-t, tb. ~ak. Martról való, ott létező, martra vonatkozó. Marti föld, széna. Marti fecske. V. ö. MART. | |
* | |
| (mar-t-i-ka) fn. tt. martikát. Az egylakiak seregéből és négyhímesek rendéből való növénynem; hímvirágának csészéje négy levelü, bokrétája négy metszésü, hímszálai hosszúk, anyavirágának csészéje nincs, bokrétája három-négy fogu, makkja egy magvu. Az útifűhöz hasonló, tóparton tenyészik, s innen a neve. (Littorella.) | |
* | |
| (marti-lapu) ösz. fn. Köznyelven a lókörmü szattyú (tussilago farfara) neve, máskép szintén köznyelven: kis édeslapu, lókörömfű. | |
* | |
| falu Vas m.; helyr. Martinyá-ra, ~n, ~ról. | |
* | |
| (a hellen martur-ból) fn. l. VÉRTANÚ. | |
* | |
| l. VÉRTANUSÁG. | |
* | |
| fn. tt. mártius-t, tb. ~ok, harm. szr. ~a. A polgári évben sor szerént harmadik hónap, magyarul bőjtmás hava, újabb divattal: tavaszelő v. harmadhó. | |
* | |
| (martius-i) mn. tt. martiusi-t, tb. ~ak. Martiusból való, martiusban lenni szokott, martiusban keletkezett, készített, nőtt, virágzott stb. Mártiusi hó, napfény, ser, virág, zivatar. | |
* | |
| mn. és fn. tt. mártó-t. Aki valamit márt, illetőleg mártva készít. Gyertyamártó. | |
* | |
| (már-t-og-at) áth. m. mártogattam, ~tál, ~ott. Gyakran, ismételve márt valamit. Gyertyát mártogatni. A szennyes ruhát vízbe mártogatni. A leves étket kenyérrel kimártogatni. Átv. ért. mondják magyar tánczosról, midőn a tánczosnőt le-lebuktatja, meg fölemeli. | |
* | |
| (már-t-og-at-ás) fn. tt. mártogatás-t, tb. ~ok, harm. szr. ~a. Gyakori cselekvés, midőn mártogatnak valamit vagy valakit. V. ö. MÁRTOGAT. | |
* | |
| NAGY~, falu, KIS~, sz. kir. v. Sopron m.; helyr. Marton-ba, ~ban, ~ból. | |
* | |
| (Mars-tól látszik eredettnek, midőn annyit jelent mint: bátor, merész); férfi kn. tt. Márton-t, tb. ~ok, harm. szr. ~ja. Martinus. Szent Márton napja, novemb. 11-dikén. Szent Márton hegye, máskép: Pannonhegye v. halma. Márton lúdja, melyet Márton napján ölnek, s mellcsontjából, és hátgerinczéből a legközelebbi tél időjárását szok a köznép jövendőlni. Ha több rajta a vörösség, több lesz a lágy idő, ha pedig nagyobbrészént fehér, sok lesz a hó. A Márton lúdjának legendai eredete van, mert midőn szent Mártont püspökké választotta a nép, szerénységből a ludak ólába bújt, de ezek felzajdulva elárulták.
"Késő őszben volt ez a nap, Már mindenütt elkele Márton lúdja." Kisf. S. A népmonda szerént szent Márton néha fehér lovon jön, azaz havat hoz. E nevet több helység viseli Magyar- és Erdélyországban. | |
* | |
| NAGY~, falu Somogy m.; helyr. Márton-ba, ~ban, ~ból. | |
* | |
| faluk Baranya és Szala, puszta Vas m.; helyr. Martonfá-ra, ~n, ~ról. | |
* | |
| faluk Gömör, Nyitra és Szabolcs m.; erdélyi falu Fehér m. és Kézdi székben; helyr. Mártonfalvá-ra, ~n, ~ról. | |
* | |
| erdélyi falu Nagy-Sink székben; helyr. ~hegyé-re, ~n, ~ről. | |
* | |
| kicsiny. férfi kn. Kis, vagy fiatal Márton, máskép: Marczi. V. ö. MÁRTON. | |
* | |
| ösz. fn. Lásd: MÁRTON alatt. | |
* | |
| (Márton-nap) ösz. fn. November 11-dike, mint Sz. Márton tiszteletére rendelt nap. | |
* | |
| erdélyi falu Udvarhely székben; helyr. Mártonos-ra, ~on, ~ról. | |
* | |
| (Márton-szőlő) ösz. fn. Virágzásban elkésett szőlőfürt, mely a többinél apróbb szemű, s Mártonnap körül érik meg. | |
* | |
| erdélyi falu Felső Fehér m.; helyr. ~telké-re, ~n, ~ről. | |
* | |
| mváros Fehér m.; helyr. ~vásár-ra, ~on, ~ról. | |
* | |
| falu Borsod m.; helyr. Martonyiba, ~ban, ~ból. | |
* | |
| falu Bács m.; helyr. Martonyosra, ~n, ~ról. | |
* | |
| (mar-t-os) mu. tt. martos-t v. ~at, tb. ~ak. Aminek martja, azaz partja van. Martos patak, tó. Van ily nevü helység is Komáromvármegyében a Nyitra martján; helyr. Martos-on, ~ra, ~ról. | |
* | |
| falu Vas m.; helyr. Mártyánczra, ~on, ~ról. | |
* | |
| (mar-úl) önh. m. marúl-t. Menűl, ficzamik, ficzamodik, kicsuklik, kirándúl. Karja könyökben, lába bokában kimarúlt. V. ö. MAR elavult gyök. | |
* | |
| (mar-úl-ás) fn. tt. marulás-t, tb. ~ok, harm. szr. ~a. Menülés, ficzamodik, midőn valamely tag kirándúl a csuklójából. | |
* | |
| fn. tt. márványt, tb. ~ok, harm. szr. ~a v. ~ja. A mészkőnek egyik tömött, finom, és szilárd szövetü faja, melyet szép simára és fényesre lehet csiszolni. Szinre nézve van tiszta fehér, egészen fekete, tarka, pettyes, csíkos, habos, eres stb. márvány. Márványkő. Márványból épített palota. Márványnyal kirakott folyosó, templom. Márványból állított emlék. Minthogy a márvány igen kemény, innen képes kifejezéssel: márvány szív, kebel, am. kemény, érzéketlen. "Mert márványkő volna is a ked szíve, de megszánna, ha látná ked, mint vagyok." Mikes Kelemen levelei. Az igen síma testeket is márványhoz szokták hasonlítani. Sima, mint a márvány. Különösen a szép fehér bőrt a fehér márványhoz, alabastromhoz hasonlítják.
"Alabastrom fehér nyaka." Faludi. E szó egy a hellén: marmaroV, latin: marmor, német Marmor, a tót mramor, franczia marbre, török mermer, persa marvah stb. nevekkel. Alapfogalom benne vagy az erős szövedék, melyet csak nagy erőszakkal törhetni szét, s ezen fogalmat az r festőileg fejezi ki; vagy a vörös és általában fényes szín, mely némely fajnak szinte egyik tulajdona. | |
* | |
| (márvány-alapzat) ösz. fn. Valamely műnek pl. szobornak, épületnek stb. öszves alapja márványból. | |
* | |
| (márvány-asztal) ösz. fn. Márványkőből készült asztal. Márványasztalon olvasni az aranyat, ezüstöt. | |
* | |
| (márvány-bánya) ösz. fn. Kőbánya, melyből márványt fejtenek vagy ásnak. | |
* | |
| (márvány-fejtés) ösz. fn. Kőbányai munka, midőn a márványtömegből hasábokat szakgatnak ki. | |
* | |
| (márvány-furó) ösz. fn. A kőfaragók aczéleszköze, melylyel a márványkőben likakat csinálnak. | |
* | |
| (márvány-kép) ösz. fn. l. MÁRVÁNYSZOBOR. | |
* | |
| (márvány-kő) ösz. fn. l. MÁRVÁNY. | |
* | |
| puszta Gömör m.; helyr. Márványkő-re, ~n, ~ről. | |
* | |
| (márvány-kötés) ösz. fn. Könyvtábla, mely márványozott, azaz márvány módjára habos, pettyes papirral vagy bőrrel van borítva. | |
* | |
| (márvány-kúp-csiga) ösz. fn. A kúpcsigák egyik faja, melynek szép barna, vastag, erős, és fényes tekenőjét, illetőleg tülkét hófehérségü szívded pettyek tarkítják. (Conus marmoratus). | |
* | |
| (márvány-lap) ösz. fn. Márványkőből alakított lap, vagy tábla. Márványlapokkal terített padolat, folyosó. Márványlapra vésett sírirat. | |
* | |
| (márvány-míves) ösz. fn. Kő- vagy képfaragó, ki márványból különféle műveket. pl. síremlékeket, szobrokat, edényeket stb. készít. | |
* | |
| (márvány-munka) ösz. fn. Mindenféle mű, melyet márványkőből készítenek, pl. emlékoszlop, asztal, medencze. | |
* | |
| (márvány-mű) ösz. fn. l. MÁRVÁNYMUNKA. | |
* | |
| l. MÁRVÁNYMÍVES. | |
* | |
| (márvány-nemü) ösz. mn. Afféle vagy olyanféle mint a márvány. | |
* | |
| (márvány-os) mn. tt. márványos-t v. ~at, tb. ~ak. 1) Márványnyal bővelkedő, márványt termő, márványnyal kirakott. Márványos hegyek. Márványos falak, padolat, folyosó. 2) Márványhoz hasonló szinűre festett. Márványos könyvtábla. Szokottabban: márványozott. | |
* | |
| (márvány-oz) áth. m. márványoz-tam, ~tál, ~ott, par. ~z. 1) Márványkővel kirak, behúz, beföd. A fürdők, nyári paloták padolatát márványozni. 2) Márványt játszó, pettyes, csíkos, eres, habos szinekkel fest valamit. Meszelés helyett márványozni a falakat. Papírt, bőrt márványozni. | |
* | |
| (márvány-oz-ás) fn. tt. márványozás-t, tb. ~ok, harm. szr. ~a. Cselekvés, midőn márványoznak valamit. V. ö. MÁRVÁNYOZ. | |
* | |
| (márvány-oz-at) fn. tt. márványozat-ot, harm. szr. ~a. 1) Azon márványmű, melylyel valamit kiraktak, befödtek, ékesítettek, stb. 2) Festett mű, mely a márvány szinét utánozza. V. ö. MÁRVÁNYOZ. | |
* | |
| (márvány-oz-ó) fn. tt. márványozó-t. Festő mives, ki márványszinre fest, tarkáz, pettyez valamit. | |
* | |
| (márvány-oz-ott) mn. tt. márványozott-at. 1) Márványkövekkel, lapokkal kirakott, födött, borított, ékesített. Márványozott falak, folyosók. 2) Márványt utánozó szinekkel festett. Márványozott bőr, papir. | |
* | |
| (márvány-szobor) ösz. fn. ásványkőből faragott szobor. Átv. ért. feszes állásu, életnélküli, mereven magatartásu ember. | |
* | |
| (márvány-tábla) ösz. fn. l. MÁRVÁNYLAP. | |
* | |
| (márvány-tömeg) ösz. fn. Tömörült márványdarab. | |
* | |
| l. MÁRVÁNYOZAT. | |
* | |
| mn. és fn tt. más-t, tb. ~ok. Hasonlításra vonatkozik, mely által bizonyos pontban viszonyított személyek vagy dolgok és tulajdonságaik között különbséget teszünk, vagyis azonosságukat tagadjuk. 1) Mint főnévi helyettes jelent minden személyt, bizonyos határozott személyen vagy személyeken kivül, pl. Nem én küldöttem pénzt, hanem más. Másnak szól a levél, nem neked. Őt szeretem, és kivüle senki mást. Azt tudjuk mi is, mások is. Az a ti dolgotok, nem másé. Péteréken kivül voltak ott mások is. Kövérebb a más diszna vagy szalonnája. (Km. latinul: Vicinum pecus plenius uber habet).
"Van itt kihez fogontozzam, Máshoz nem is ragaszkodom." Székely tánczvers. 2) Ellentétes jelentésü az önmaga, sajátmaga, tulajdon személyviszonyos szókkal, pl. Mások ügyeibe avatkozván a magáét elhanyagolja. Mások háza, nem a magáé előtt seper. Másét bántja. Másét nebántsdnak hívják. (Km.) Könnyű a máséból (t. i. adni vagy költeni). Más feleségét éli. Más kárán nem akar tanulni. Magadat okold, ne mást. Ebé az, ami a másé. (Km.). Más kebelébe szed epret. (Km.). Más pénzére iszik. Más szájával eszik. Más eszével gondolkozik. Másokért fárad, másra keres, nem magáért, és magára. Mástól reméll szabadulást, Másét keresi, magáét veszti. Mást vakar v. tisztít, maga rühes. (Km.). Mit magad tehetsz, másra ne bízd. (Km.). Ne kivánd a másét, tartsd meg a magadét. (Km.). Ki magának rosz, másnak sem jó. (Km.). Mást korhol, maga nyakig úszik. (Km.). Ez értelemben is főnév helyett áll. 3) Midőn elválasztó ellentétül használtatik, am. különböző személy. Más nyomja a sajtót, s más iszsza a mustot. Más szerzi a pénzt, és más költi el. Másnak vall szerelmet, s valóban mást szeret. Szinre fn. 4) Mint melléknévi helyettes am. nem ilyen vagy olyan mint bizonyos határozott valami, hanem amolyan, különböző tulajdonságu. Más legény voltál te hajdan. Más ember válik belőle, mint testvéréből. Más keresztények voltak azok, nem ilyenek, mint mi. 5) Tárgyakra vonatkozólag főnévül am. nem ez, nem azon határozott dolog, hanem különböző valami. Én pénzt kértem, s ő mást adott. Másról beszél Bodóné, midőn a bor árát kérik. (Km.). Az már más. Másban találja örömét, nem az írásban. Másra vágy nem pénzre. Ezen értelemben dologra vitetve gyakran egyéb használtatik helyette, pl. Nem kivánok egyebet, csak hogy még egyszer láthassam hazámat. Hát egyébbel (mással) nem szolgálhatok? 6) Melléknév helyett am. nem ilyen vagy határozott olyan, hanem különböző. Ez egészen más dolog. Más értelemben venni valamit. Más módot, szokást követni. Más világ. Más világ volt akkor. Más világra ment am. meghalt, elhagyta ezen világot. Érünk-e még más időt? 7) Ritkábban, más nem am. nőnem, a férfiakétól különböző nem, a latin sexus sequior hasonlatára. 8) Időre, helyre, módra vonatkozólag: máskor am. nem most, vagy nem bizonyos határozott időben; másutt am. nem itt, vagy nem valamely határozott helyen; máshová, másfelé, nem azon helyre, melyről szó van; máskép, nem ilyenkép, nem bizonyos szóban levő módon. 9) Az egy szóval egyesülve: a) Két vagy több személyek vagy dolgok viszonyát, s egymásra ható állapotát vagy cselekvését fejezi ki. Egymásnak barátságot fogadni. Ők szeretik, gyülölik egymást, (különbözik: egyet mást l. alább b.). Nem bíznak egymásban. Készek egymásért meghalni. A játszó ebek kergetik egymást. Egymásba tekeredett növényindák. Névutókkal: egymás után menni, egymás mellett ülni, egymás ellen irni stb. b) Holmi, különféle jószágok, portéka, pogyász. Ez értelemben mindkettő ragoztatik. Egygyel mással kereskedni. Egyet mást magával vinni. Egyre másra elkel a pénz. Egyért másért bemenni a városba. Egyből másból pénzt árulni. 10) A másfél összetett szóban am. egy egészen kivül még egy másik, de a mely csak fél, miszerént másfél teszen egy egészet (mely alatta értetik) és felet, máskép ritkábban: kettedfél, pl. másfél mázsa, egy egész mázsa és (a másik már csak) fél, másfél év, másfél nap, másfél óra. Hogy itt a ,más' a ,fél'-re viszonyzódik, megtetszik a hasonló öszvetételü többi számokból, pl. harmadfél, negyedfél, ötödfél stb. melyek azt teszik, a harmadik darab csak fél (alatta értetik: kettő egész), a negyedik darab csak fél (három egész), az ötödik csak fél (a négy egész). Innen másfél órakor am. egy és félórakor, mi észszerüebb, mint az ujabb időben felkapott németes félkettőkor, mert "félkettő" számtanilag am. egy, valamint a "félnégy" számtanilag kettő, így félnégykor tulajdonkép am. kettőkor. Midőn az előre tett fele szóval egyesűl, felemás, am. valami párosnak lenni kellő között különböző tulajdonságu, pl. felemás keztyű, melynek egyike bőrből, másika selyemből van; felemás csizma, pl. egyik lábra való kordovány, a másik tehénbőr. A másnak ellentéte általán véve határozott valaki v. valami; tehát aki vagy ami ezen kőrön kivül esik, az másnak mondatik. E szerént a más szóban alapfogalom bizonyos körön kivüli létel, vagyis távolság. Valószinüleg állíthatni, hogy ezen alapfogalmat az m-en kivül azon a is fejezi ki, mely nyelvünkben mint önálló szócska távolra mutatást jelent, pl, ott van a! oda ment a! úgy van a! ebből lett a névmutató az, s rokon hozzá a távolra vonatkozó oly, oda, ott, onnan szók o gyöke, vagyis ,más' mind hangokban mind értelemben egyezik amaz szóval. A szanszkritban is Bopp szerént anja am. a mutató névmási törzs: ana, és ja visszahozó névmás (= ki), tehát egészen a magyar más-ik = más-ki = amaz-ki. Jeles példát is találunk rá Barcsaynál: "Egyik arany gyapjas, más csillaggal fényes, Ennek kulcs van zsebjén, más kereszttel kényes, Ez jól tud számolni, amaz nagy törvényes, Kiki nagyra vágyik, kiki szerencsét les." Ime ami a két első sorban más, az a harmadikban amaz s ami felötlőbb, a 2-ik sorban ennek más felel meg, épen úgy mint a harmadikban amaz. Az a távolra mutató szócskának ellentéte, mint közelséget mutató, e, pl. itt van e! ide hozd e! ilyen e! melyből lett a közelre mutató ez, s rokon hozzá az ily, itt, ide, innen, így közelre vonatkozó szók i gyöke, melyeket régiesen szintén e-vel találunk, pl. ely, ede, stb. Ennélfogva más am. valami az, vagyis nem ez, nem ilyen, hanem az, amaz, olyan, amolyan. Ha az ,amaz' mutató névmástól elgondolva, gyökül csak ezen mutató a szócskát veszszük is, as képzővel lesz a-as vagy a-os, összeolvadva ás; és m szintén mutatást jelentő (pl. am-olyan, am-ott, am-oda, em-ilyen, em-itt, em-ide stb. szókban levő) előtéttel más, azaz, olyas, amolyan, mint ami a határozotton kivül esik. Hogy az m, és a hozzá rokon ajakhangok sok szavainkban előtétek (még pedig igen sokszor a főfogalmat emelő, sulyosbitó előtétek) íme több példák: manyó am. anyó, mama am. ama, anya; márt am. árt, mámor, mámmám, mámog, mamlasz a szájtátó ám és am gyökből am. ámor, ámám, ámog, amlasz; meg (kötőszócska) am. eg, mint a Balaton vidékén: egvertem am. megvertem, a palóczoknál eseg am. esmeg; mell am. elő, az embernek, állatnak eleje; mor morj, am. or orj (magasság), s rokon ajakhangokkal a bá, bám, bámul, bámész am. á, ám, ámúl, ámész; billeg, biczeg, bingó, am. illeg, iczeg, ingó; ficzamik am. iczamik, iszamik; pityókos, piócza am. ityókos, iócza; váj annyi mint Szalában áj. stb. Ugyanezen mutató a látszik előtét nélkül rejleni a föntebb érintett szanszkrit anja (nominativusi végzettel: anjasz) szóban, ebből származtatják a nyelvészek a hellen alloV, latin alius, alter, régies olle, s német ander stb. szókat is; noha talán nem hibáznánk, ha a latin alius és ille szókat közvetlenül is rokonítnók. Legközelebb áll a magyarhoz, mint sok más esetben, a csagataj basik (= másik, Vámbéry) és török baska, és baslik. Az arja nyelvekben levő ander, alter, allotrioV, (szanszkrit) antarasz stb. a másod foku (tar ter) ragokkal végződnek, egészen mint a magyar egyéb szó. | |
* | |
| fn. tt. más-t, tb. ~ok, harm. szr. ~a v. ~sa (= másja). Csak birtokviszonyos állapotban használtatik, másom, másod, mása, másunk, másotok, másuk. 1) Az eredetinek képét viselő valami, mely értelemben az eredetit úgy veszszük, mint határozott bizonyos egyént, mását pedig mint kivüle létezőt, de hozzája hasonlót. Ezen fiú édes apjának mása. Egyik testvér a másiknak szakasztott mása. Tagadó szócskával magasztaló, megkülönböztető értelme van, s am. nincs hozzá hasonló, nincs oly jeles, derék. Életemnek nincsen mása am. igen jó életem van. Heted hét országban nincs mása. Ez értelemben am. párja. 2) Mondjuk tárgyakról, melyek bizonyos eredetinek hasonlóságára készültek, melyek valaminek képét ábrázolják. Levél mása, melyet az eredetiből szóról szóra leirtak. "Más effectusát is látom az szabadságkeresésnek az ő kegyelme Trincsin vármegyének írt leveléből, melynek a mássát hozzám hozván, ím oda küldöttem." Gr. Eszterházy Miklós nádor emlékirata. Kép, szobor mása, mely az eredeti után készült. 3) l. MÁS, mn. 1) és 2) alatt. 4) A páros tágyak közől egyik. Ez a keztyű amannak mása. Egyik csizmának nem találom mását. 5) Nyelvtanban név mása v. mássa, vagy összetéve: névmás, oly szó, mely név helyett áll a beszédben, pl. én, te, ő. Egyébiránt többese az első esetben: név másai, a másodikban: névmások; mit némely nyelvtanirók sem tudnak, midőn ,névmásák'-at mondanak; ez t. i. személyrag nélkül összetéve használtatik: névmás. Mindezen jelentésekből kitünik, hogy a más szóban némi hasonlitás alapfogalma rejlik. V. ö. MÁS, mn. | |
* | |
| fn. tt. más-t, tb. ~ok, harm. szr. ~a v. ~sa (=másja). Kerek alakú, taplószerü, bőrös, véredényes, és sejtszövetes test, mely az anyai méhben a magzattal egyszerre képződik, s ezzel a köldökzsinór által öszveköttetésben áll, és megszülés után az anyától elmegy. Néhutt a toldattal: mása. Ettől különbözik a burok, vagyis azon hártya, mely a magzatot takarja. Ami az asszonyoknál más-nak, az az oktalan állatoknál poklá-nak neveztetik. Nevét hihetőleg onnan kapta, hogy a magzat elszülése után mintegy második szülést képez, miszerént sorozó névmás értelmével bir. Ezen alapfogalom után neveztetett a latin secundae is. V. ö. MÁSLÁS. | |
* | |
| fenhangon: ~MÉS; igenévi öszvetett képző, teljesen ~om-ás, em-és; pl. lát-om-ás, hall-om-ás, áld-om-ás, kér-em-és, lelemés stb. Lásd ~OMÁS. | |
* | |
| fn. tt. masát. 1) Baranyában, parázsszedő vas lapát. Valószinüleg nem egyéb, mint vasa, a vas gyöktől, a v a rokon m-mé változván. 2) l. MÁSA. | |
* | |
| némely tájakon, nevezetesen Mátyusföldén am. öreg v. nagy anya, vagy miként ugyanott szintén mondani szokták: másik anya. Kicsinyezve: másika. A székelyeknél más öszverántással mányó v. mányi. Lőrincz K. szerént a kapnyikbányai szójárásban rövid a-val masa am. bába. | |
* | |
| (más-ánt) ih. A Tisza vidékén divatos kifejezés, am. másként, noha néha ,máskép' szóval is fölcseréltetik. l. MÁSKÉNT. | |
* | |
| (más-fél) ösz. mn. Egy egész és egy fél (egyik egész és a másik fél). Másfél mázsa só am. egy mázsa és ötven font. Másfél napig várni am. egy napig, és tizenkét óráig. Másfél évig utazni am. egy egész évig s hat hónapig. | |
* | |
| (más-felé) ösz. helyhatárzó. Nem bizonyos határozott, hanem ettől különböző irányban. Másfelé ment mint gondoltam volt. Néha am. különböző, ellenkező irányban. Mindenik másfelé indúlt. Másfelé néz, és másfelé üt. | |
* | |
| (más-féle) ösz. mn. Bizonyos tulajdonságaira nézve külön osztályba, nembe tartozó, nem olyan, mint egy határozott másik, melyhez hasonlítunk valamit. Minden darab bútora másféle fából van. Ellentéte: azonféle, olyféle, egyféle, hasonló. V. ö. FÉLE. | |
* | |
| (más-feles) ösz. mn: Mértékre vonatkozólag am. egy egészet s azonnemü felet tevő, magában foglaló. Másfeles itczéjü bögre. | |
* | |
| (más-fél-fa) ösz. fn. Cséplőeszköz, melynek hadarója körülbelül fél oly hosszú, mint a nyele, tehát egy egészből és félből áll. | |
* | |
| (más-felől) ösz. helyhatárzó. Nem azon irányról, melyet gondoltunk, vagy gyanitottunk, hanem valamely különbözőről, vagy ellenkezőről. Másfelől jött az ellenség, nem ahonnan várók. Másfelől is veszély fenyeget bennünket. Néha sorozó jelentéssel bir. Egyfelől (= egy oldalról) vizek, másfelől hegyek akadályozták a seregek haladását. Különbözik tőle: másfelől; l. ezt. Továbbá különbözik tőle a névutós eset, midőn nem öszvetett szó, hanem azt teszi: másról, p. Te is más felől beszélsz, én is. Mások felől jó itélettel lenni. | |
* | |
| (más-felül) ösz. ih. Más félen, más oldalon. Megfelel e kérdésre: hol? Egyik vadász másfelül állt lesben, mint a másik. Különbözik tőle a honnan? kérdésre felelő másfelől. | |
* | |
| tájdivatos, máshova helyett. | |
* | |
| (más-hitü) ösz. mn. Nem azon a hiten vagyis valláson levő. A különböző keresztény felekezetüek mondják egymásról. | |
* | |
| (más-hol) ösz. ih. Nem bizonyos határozott, vagy gondolt, vagy gyanított helyen, hanem ettől különbözőn. Máshol lakom, nem ott, hol taval. Máshol is szerencsés lehetsz. Itt is, ott is, máshol is. | |
* | |
| (más-hon) ösz. ih. l. MÁSHOL v. MÁSUTT és V. ö. HON és HOL. | |
* | |
| (más-honnan) ösz. ih. Nem valamely határozott, vagy vélt, vagy gyanított helyről, hanem ettől különbözőről. Különbözik tőle a másfelől, mint hogy ez szorosan irányra, amaz helyre vonatkozik. Mi máshonnan valók vagyunk, nem Pestről. Máshonnan veszek bort, nem Budáról. | |
* | |
| v. ~HOVÁ, (más-hova) ösz. ih. 1) Nem azon helyre, melyet gondolunk, vagy gyanítunk, stb. hanem ettől különbözőre. Azt mondá, hogy Pestre megy lakni, és máshova költözött. 2) Az előbbi helyről egy ujabbra. Minden évnegyedben máshova hurczolkodik. | |
* | |
| (más-i) fn. tt. mási-t, l. MÁSA. | |
* | |
| (más-ik) mn. tt. másik-at. Többesben nem használtatik. Alapértelemre nézve am. más, csakhogy nyelvszokásunk szerént az ik képző határozottabb, s mintegy különböztető, kitüntető, különösebben az ,egyik' szóval ellentétes jelentést kölcsönöz neki. Ily különbség van a szebb szebbik, jobb jobbik, nagyobb nagyobbik, kisebb kisebbik stb. között. Jelesen a számnevekben: egy egyik, másod második, harmad harmadik, stb. Egyik mint a másik. Egyik eb, másik kutya. Egyik kéz a másikat mossa. Egyik tizenkilencz, másik egy hián húsz. Egyik gubát, másik subát. Egyik kapzsi, másik habzsi. Egyik kökény, másik galagonya. (Közmondatok). V. ö. ~IK (4). Néha másodikat jelent.
"Ne egy arany, másik is, Harmadik is, magam is." Népdal. | |
* | |
| v. ~ANYÓ, (másik-anya v. ~anyó) ösz. fn. Némely vidékeken, nevezetesen Mátyusföldén am. öreganya, nagyanya, rövidítve: más, v. másik, kicsinezve: másika. A székelyeknél mányi. | |
* | |
| (másik-apa) ösz. fn. Öregapa, nagyapa. A székelyeknél: mápó (=másik apó) sőt mák is. V. ö. MÁSIKANYA. | |
* | |
| (más-it), áth. m. másít-ott, htn. ~ni, v. ~ani, par. ~s. 1) Valamit eredetiségéből kivesz, más tulajdonságuvá alakít, mint eredetileg volt, vagy lennie kellene. Borokat másítani, am. idegen borok keverésével átalakítani, meghamisítani. 2) Szélesb ért. változtat. Terveit, akaratát megmásítani, am. másra változtatni. | |
* | |
| (más-ít-ás), fn. tt. másítás-t, több. ~ok, harm. szr. ~a. Cselekvés, mely által valamit másítunk. V. ö. MÁSÍT. | |
* | |
| más-íthat[at]lan) mn. tt. másíthatatlan-t, több. ~ok. Amit másítani nem lehet. V. ö. MÁSÍT. Másíthatatlan akarat, itélet. Határozóként am. másíthatatlanul. | |
* | |
| (más-ít-hat-at-lan-ul) ih. Anélkül, hogy másítani lehessen, változhatatlanul. | |
* | |
| idegen származásu, l. ÁLARCZ. | |
* | |
| l. ÁLARCZOS. | |
* | |
| (más-ként) ösz. ih. Szabatosan szólva am. más állapotban, vagy miségben. A dolgok másként állanak mint gondoltam. Másként tenni, cselekedni, írni stb. azaz magának a tárgynak, melyet tevő, cselekvő, író stb. vagyok, állapota, misége más; ebben pedig: máskép tenni, írni a tárgy ugyanaz marad, csak a tevés, vagy írás módja más; innen másként írni valamit azt teszi: más fogalmazatot készíteni; máskép írni: ugyanazon fogalmat más módon pl. tisztábban írni le. A többesben használva: másokként am. mások szerént. V. ö. a KÉNT czikket. | |
* | |
| (más-kép) ösz. ih. Más módon, más formán, nem úgy, mint ez vagy az. A tanúk mindegyike máskép adta elé a dolgot. Máskép beszél és máskép cselekszik. Majd minden nap máskép öltözködik. Különbözik: másként, l. ezt. V. ö. ELŐBESZÉD, 125. l. kép és ként rovat alatt. Továbbá a KÉNT czikket. | |
* | |
| falu Nógrád m. helyr. ~falvára, ~n, ~ról. | |
* | |
| falu Zemplén m. helyr. Maskócz-ra, ~on, ~ról. | |
* | |
| (más-kor) ösz. ih. Bizonyos határozott időn kivül, nem most, vagy akkor. Máskor történt az, nem mikor te mondod. Majd máskor jövök. Most is, máskor is. Akkor sem, máskor sem. Máskor jobban vigyázz nyelvedre. | |
* | |
| (más-korra) ösz. ih. Más időre, nem a mostanira, vagyis bizonyos időtől különbözőre. Máskorra halasztani valami teendőt. | |
* | |
| (más-ol-ás), fn. tt. máslás-t, több. ~ok, harm. szr. ~a. 1) Az aszútörkölyre, melyről már egyszer leszűrték a fínom bort, másod ízben töltött és ebből készült bor. 2) Néhutt általában azon bor, melyet a szinbor kisajtólása után, a vízzel vegyített törkölyből sajtólnak, máskép: csigér, csingér, lőre. 3) A ser és egyéb szeszes italok főzésénél a kád, vagy üst fenekén maradt, s vízzel föleresztett alja ital, melyet a serfőzőkben ficzkó-nak neveznek. Itt a más gyökben a sorozás alapfogalma rejlik, s am. második sajtólás; vagy másod rendü főzet, és rokon az elszült magzat után következő más szóhoz. V. ö. MÁS, (2), főnév. | |
* | |
| (másló-gép) ösz. fn. Gép, melylyel irományokat, rajzokat stb. lehet az eredetiről leírni, lenyomni stb. | |
* | |
| (másló-könyv) ösz. fn. Könyv, melybe eredeti irományokat, különösen kereskedőknél leveleket, lemásolva beirnak. A máslókönyvet látomásozni, és meghitelesíteni. Máskép: másolatkönyv. | |
* | |
| (más-nemű) ösz. mn. Más nem alá tartozó, másféle, bizonyos tulajdonságokra nézve különböző. Minden bútora másnemü fából van készítve, pl. diófából, tölgyfából, szilvafából. V. ö. NEM, fn. | |
* | |
| (más-od) sorszám, mely mindig valamely névvel párosúl, s változatlanul marad. 1) Jelenti a sorozásban azt, aki vagy ami az első után következik: első, másod, harmad, negyed. Másod nap. Minden másod órában bevenni egy kanálnyi gyógyszert. Másod fű csikó, borju. Másod izben kerestem őt. Másod-alispán. Másod-alelnök. A mai szokás szerént ugyan jobbára ik toldalékkal használják, de régente ez nem volt annyira divatban; így a Bécsi codexben még a főnév mellett is ik nélkül áll, capitulum másod. (Baruth, Dániel stb.). Egyébiránt, midőn főnév nélkül használtatik, vagy nagyobb nyomaték és határozottság végett: második. 2) Midőn a magammal, magaddal, magával szókkal egyesűl am. velem, veled, vele együtt egy más személy. Másod magammal utazom, am. egy valaki és magam mint második személy. Másod magaddal jőjj, am. temagad és még más valaki. Másod magával dolgozik am. őmaga és még valaki más. | |
* | |
| (másod-al-ispán) ösz. fn. Alispán, ki rangra és hatáskörre nézve az első alispán mellett áll. N. vármegye másodalispánja. | |
* | |
| (másod-fél) ösz: fn. l. MÁSFÉL, KETTEDFÉL. | |
* | |
| (másod-fű) ösz. mn. Mondják négylábu állatokról, különösen, fűvel élő barmokról, ú. m. lovakról, és szarvasmarhákról, s am. két éves, mely tudniillik már másod évben jár legelőre. Másodfű csikó, borjú. Itt a fű tulajdonkép am. fűvű, másodfüvű. | |
* | |
| (másod-hó) ösz. fn. Bőjtelő hava, latinosan: február. A polgári év második hónapja. | |
* | |
| (másod-horgony) ösz. fn. Horgony a hajókon, melyet akkor vetnek le, ha az első horgony feneket nem fogott, vagy általán biztositásul. | |
* | |
| (más-od-ik) sorszámos mn. tt. második-at, többese (mint általán az ik képzővel sorzó számoknak) nincs. Értelmére am. másod, csakhogy amaz határozottabb, s mintegy nyomatékosabb. Élünk vele, midőn vagy magán áll, vagy az illető főnév után tétetik, vagy nyomaték végett használtatik. Hányadikra (napra) kell ott lennünk? felelet: másodikra. Ő lesz első, te pedig második. A mi házunk a felső soron második. A második harangszóra templomba indulni. V. ö. MÁSOD. | |
* | |
| (másod-kezes) ösz. fn. Kezes, ki jót áll valamiért azon esetre, ha az első kezes nem teljesítené igéretét. | |
* | |
| (másod-kezesség) ösz. fn. Jótállás, melyet valaki mint másodkezes vállal magára. V. ö. MÁSODKEZES. | |
* | |
| (másod-ki-fogás) ösz. fn. Másod ízben tett kifogás. A régibb törvénykezésben ,duplica' helyett értetett. Azonban a mai törvénykezésben a ,kifogás' alatt az alperesnek csak valamely mellékes, nem az ügy érdemére vonatkozó ellenvetéseit értjük, melyeket mind az első beszédében tartozik eléadni. A második kifogás tehát most szabatosabban: viszonválasz. T. i. a perbeszédek így állanak kereset (a fölperesé), ellenbeszéd v. ellenirat (az alperesé), válasz (a fölperesé), viszonválasz (az alperesé); halasztás esetében: végbeszéd v. végirat és ellenvégirat. | |
* | |
| (más-od-ol-at) fn. tt. másodlatot. A törvénykezésben valamely irománynak másod példánya, mely épen oly eredeti mint az első példány; azért lényegesen különbözik a másolat-tól. Keresetlevél másodlata. Fölebbezvény másodlata. | |
* | |
| (másod-nyiretű) ösz. mn. Ha a juhot egy évben kétszer nyírik, az utóbbi nyírésben kapott gyapjút másodnyiretünek nevezik. | |
* | |
| (másod-nyomat) ösz. fn. Nyomat, mely a teljes számu első rendbeli nyomat után eszközöltetik. Az első nyomat elfogyta után másodnyomatot készíteni. | |
* | |
| (más-od-ol) áth. m. másodolt. Másodszor v. ismételve tesz valamit, pl. kukoriczát másod ízben kapál; földet másod ízben szánt stb. A székelyeknél egyszerüen azt is teszi: ismétel. | |
* | |
| (más-od-ol-ás) fn. tt. másodolás-t, tb. ~ok. Cselekvés, midőn valaki másodol. | |
* | |
| (másod-örökös) ösz. fn. Személy, kit bizonyos örökség az első, vagy rendes örökös megholta után, vagy bármi módon megszüntével illet. | |
* | |
| (másod-percz) ösz. fn. Az első percznyi időnek egy hatvanad része. Az óra t. i. hatvan első percze, az első percz pedig hatvan másodra osztatik fel. Máskép: kispercz. | |
* | |
| v. ~LÓGONY, (másodpercz-inga v. ~lógony) ösz. fn. Általán: inga, különösen órai inga v. lógony, mely minden másodperczben egy lódintást tesz. | |
* | |
| (másod-percz-mutató) ösz. fn. Óramutató, mely minden másodperczben láthatólag tovamozdúl, s mely után azon perczeket számítani lehet. | |
* | |
| (másod-raj) ösz. fn. Raj, mely valamely nyáron ugyanazon kasból másod izben száll ki. Átv. ért. az első fősereg után következő sereg. V. ö. RAJ. | |
* | |
| (másod-rend) ösz. fn. Két vagy több rendből álló sokaságnak seregében azon rend, mely az első után következik. | |
* | |
| (másod-rendű) ösz. m. Másodrendet alkotó, képező. Másodrendű hegység. | |
* | |
| (másod-rét) ösz. fn. Az egyszer öszvehajtott papirívből egy fél. Némelyek szerént ívrét vagy leveleg. Másodrétben nyomatott versek. | |
* | |
| (más-od-szor) sorosztó szám, mely megfelel e kérdésre: hányadszor? v. hányad ízben? Először, másodszor, harmadszor stb. l. SZOR, sorképző. | |
* | |
| (más-od-szor-i) mn. Másod ízben történő v. történt. Másodszori meghivásra sem jött el. | |
* | |
| (másod-szülött) ösz. mn. Ugyanazon anyának második gyermeke. Elsőszülött, másodszülött. | |
* | |
| (másod-unoka) ösz. fn. Az unokának unokája. V. ö. UNOKA. | |
* | |
| (másod-válasz) ösz. fn. A törvénykezésben azon felelet, melyet a főlperes az alperesnek ismételve tett ellenbeszédére másod ízben adna. Mostani per-rendtartásunk szerént ez nem létezik, mert két perbeszéddel, hová a keresetlevél is számittatik, a per rendszerént befejezendő; s rendkivüli esetekben a fölperes harmadik beszéde (másodválasz helyett) végbeszéd v. végiratnak, az alperesé pedig ellenvégbeszédnek, ellenvégiratnak mondatik. Ha pedig másodválasz alatt viszonválasz (Duplik) értetnék, ez nem föl- hanem alperes beszéde. V. ö. MÁSODKIFOGÁS. | |
* | |
| (másod-váltó) ösz. fn. Ugyanazon egy váltóüzletről egy második példány, mely kivált távol helyre küldetés alkalmával vagy elveszés esetére, vagy pedig azért szokott adatni, hogy az egyiket minél előbb lehessen elfogadás végett elküldeni, mig a másikat talán forgalomba hozzák. Ha több példánya van a váltónak, a szabályok szerént minden egyes példányt meg kell az ,első' s ,másod' vagy ,harmad' stb. szókkal jegyezni; s ha egyiket vagy másikat elfogadás végett elküldöttük, a többire azt is ráírni, az elküldött kinél keresendő. | |
* | |
| (más-ol) áth. m. másol-t. Valamely irományt, nyomtatványt, vagy képzőművet az eredetinek hasonlatára leir, lenyomtat, lerajzol, stb. Leveleket, régi nyomtatványokat, rajzokat, képeket másolni. Némelyek másít helyett is használják, mint megmásol, másolhatatlan stb. de a szabatosság törvénye a szigorú megkülönböztetést ajánlja. | |
* | |
| (más-ol-ás) fn. tt. másolás-t, tb. ~ok, harm. izr. ~a. Cselekvés, mely által valamely eredeti irománynak, nyomtatványnak, rajznak, mását veszik. V. ö. MÁSOL. | |
* | |
| (más-ol-at) fn. tt. másolat-ot, harm. szr. ~a. Irat, nyomtatvány, rajz, vagy akármely képzett mű, mely bizonyos eredeti után készült, s azt mint olyat utánozva a tehetségig híven adja viszsza. Hiteles másolat. Hitelesített másolat. Az íllető okleveleket hiteles másolatban a folyamodványhoz csatolni. Másolatokból álló kép- szoborgyűjtemény. | |
* | |
| (másolat-bér v. ~díj) ösz. fn. Díj, mely valamely másolásért szokott fizettetni. | |
* | |
| (másolat-hitelesités) ösz. fn. Valamely hiteles (arra törvény szerint jogosított) személy által a másolaton annak megjegyzése; hogy az az eredetivel egyező. | |
* | |
| (másolat-könyv) l. MÁSLÓKÖNYV. | |
* | |
| (más-ol-ó), fő- és mn. tt. másoló-t. Aki vagy mi (pl. gép), irományokat, rajzokat, vagy képzőműveket az eredetiről levesz, illetőleg leír, lerajzol, lenyom, lefest, stb. | |
* | |
| (más-honnan) ih. Lásd: MÁSHONNAN. | |
* | |
| (más-ott) ih. Más helyen, nem itt, vagy nem bizonyos határozott helyen, máshol. | |
* | |
| (mással-érthető) ösz. fn. Szokottabban l. MELLÉKNÉV. | |
* | |
| (mással-hangzó) ösz. fn. Nyelvtanban oly hang, melyet különvéve nem, hanem csak ön- vagy magánhangzó segítségével lehet értelmesen, tisztán kiejteni, pl. a b-hez vagy elül vagy utól valamely önhangzót kell mellékelnünk, különben tisztán ki nem ejthetjük. A mássalhangzók általában felosztatnak folytonosakra és némákra vagy pattanókra, amazokat húzamosan is lehet kiejteni pl. el~l, en~n, s ezek a betürendi elnevezésben az önhangzót elül veszik föl, mint (e)f, (e)l, (e)m, (e)n, (e)r, (e)s, (e)sz; így kellene még a v, és z, zs hangokat is neveznünk; (e)v, (e)z, (e)zs. Mind ezeket némileg önhangzó nélkül is, azaz csak némi homályos önhangzóval is kiejthetjük. Némák vagy pattanók a többiek, melyek ellenkező természetüek. Továbbá egyebeket mellőzve felosztatnak még a mássalhangzók a beszédszervek szerént: ajak-, torok-, fog-, (felső)iny-, nyelv-, és orrhangokra. Így neveztetnek maguk azon betűk is, melyek ily hangokat jelentenek, péld. b, p, f, m, v, ajakbetűk, g, h, k torokbetűk, stb. | |
* | |
| (mással-hangzói) ösz. mn. Mássalhangzót vagy hangzókat illető, arra vonatkozó. Mássalhangzói minőség, tulajdonság. Mássalhangzói felosztás, elnevezés. | |
* | |
| (más-szor, úgy ejtetik ki mintha mászszor volna irva), ih. Más időben, máskor, más ízben. Másszor okosabb légy. Most is, másszor is. Majd másszor. Megfelel e kérdésre: mikor? | |
* | |
| (más-szori) mn. tt. másszori-t, tb. ~ak. Más időbeli, vagy ízbeli. Másszori látogatásomkor tovább itt maradok. | |
* | |
| (más-szor-ra) ih. Más időre, más korra. Hagyjuk azt másszorra. Jó lesz ez másszorra. "Elég a, hogy erről eleget lehetne elmélkedni, de azt hagyjuk másszorra." Mikes Kelemen törökországi levelei. | |
* | |
| tájdivatosan és régiesen, s az eredetihez hűbben am. most; l. ezt. | |
* | |
| (más-unnan) ösz. ih. l. MÁSHONNAN. | |
* | |
| (más-utt) ih. Más helyen; nem itt, vagy nem valamely határozott, megnevezett helyen. Eredetileg: másott. | |
* | |
| régiesen pl. a Nádor-codexben: másuá. L. MÁSHOVÁ. | |
* | |
| (ma-sült) ösz. mn. 1) Tulajd. ért. amit ma sütöttek. Masült zsemlye, kenyér. Átv. gúnyos értelemben, aki valamely rangra, hivatalra nem rég jutott. Masült nemesember, báró, hivatalnok. | |
* | |
| elvont gyöke: 1) maszat, maszok, masztol; 2) maszog, maszuta; 3) maszlag szóknak. Jelentését illetőleg a két első esetben rokon pisz gyökkel piszok és piszmog szókban; a 3-ikban l. MASZLAG alatt. | |
* | |
| (ma-asz) önh: m. mász-tam, ~tál, ~ott, par. ~sz. 1) Általán jelenti a mozgásnak azon nemét, midőn valamely állat nem fölfelé meredő, hanem szétterjesztett lábakkal, s mintegy a hasán, lassan vontatva halad. A kis gyermekek, mielőtt járni tudnának, mászni szoktak. Bujdosáskor négykézláb mászni a gabonák között. A lesben levő vadász a vad után néha mászva megy. Fára mászni. A kuczorgó eb hason mász fenyegetődző ura előtt. Bemászni a kapu alatt. Elmászott, mint a kajdi ködmön. (Km.) Felmászni a falra, fára. Hol előre, hol hátra mászni. Lemászni a fáról. A leshelyre visszamászni. 2) Különösen, és szoros ért. mondjuk kétlaki állatokról, férgekről, melyek testalkotásuknál fogva rendesen szétterjedt lábakkal, s hason mozognak, mint a békák, tehenősbékák, csigák, tetűk stb. Ez értelemben a csúsz igével párosúlva: csúszmász; ámbár szorosan véve csak oly állatok csúsznak, melyeknek lábaik nincsenek, péld. a kigyók. V. ö. CSÚSZ. Tájszokásosan, mászik, mint csúsz, csúszik. 3) Átv. ért. mondják emberről, ki magát erkölcsileg mások előtt elveti, lealázza, másoknak alacson módon hízeleg, mely esetben a csúsz igével szokott egyesülni. Az alábbvalókat megveti, a nagyok előtt pedig csúszmász. Hivatalért, nagy urak kegyeért csúszni-mászni. 4) Szintén átv. ért. mondják növényekről, melyek indái a földön széttertyednek; azon növényekről pedig, melyek más testek derekaira felfolynak, azt mondjuk, hogy kúsznak.
E szónak gyöke ma azon szókkal áll fogalmi viszonyban, melyek átalán mozgást, különösen lassu mozgást, s tapogatódzást jelentenek, ú. m. matat, matikál, mátoha (kísértet), motol, motorász, móczikál, mozog, s a vékonyhangu megy igének me gyöke. Finnül: madan = mászok, a persában ámeden = menni, a szanszkritban máj = megy. Ide számitható a görög mogew, mogoV s német Mühe is. Ugyan a mozgás alapfogalma rejlik a hellen erpw, latin serpo, repo, német kriechen szókban, a mozgást, menést jelentő er gyök értelménél fogva. | |
* | |
| falu Bereg m. helyr. ~falvára, ~n, ~ról. | |
* | |
| (ma-asz-ás) fn. tt. mászás-t, tb. ~ok, harm. szr. ~a. A haladásnak, menésnek azon neme, midőn valamely állat szétterjesztett lábakkal, mintegy hason mozog. Öszvetéve: csúszásmászás. Átv. ért. magának túlságos lealázása; alacson hizelgés. V. ö. MÁSZ. | |
* | |
| (masz-at) fn. tt. maszat-ot. Mocsok, piszok, mely holmi nedvektől, zsirtól a testhez, ruhához ragad; azután akármiféle rondaság. Máskép paszat, vagy moszat, némi betűáttétellel: szemet. Egy győkü maszok szóval. S gyöke masz v. mosz, legközelebb áll a magyar máz, mocs szókhoz és pisz gyökhöz ,piszok' szóban); rokon a latin mucus, német Schmutz, Mist, görög muxa, tót masz, maz stb. szókkal is. Dunán túli tájszó. Erdélyben is hallható. V. ö. MOSZAT. | |
* | |
| (maszat-merő) l. SZEMÉTLAPÁT. | |
* | |
| (masz-at-ol) áth. m. maszatol-t. Mocskol, piszkol, szennyez, zsíroz, mázol. Konyhán bemaszatolni a ruhát. V. ö. MASZAT. | |
* | |
| (masz-at-ol-ás) fn. tt. maszatolás-t, tb. ~ok, harm. szr. ~a. Mocskolás, piszkolás, szennyezés, zsírral bekenés. | |
* | |
| (masz-at-os) mn. tt. maszatos-t v. ~at, tb. ~ak. Mocskos, piszkos, holmi zsíros, tisztátalan nedvvel bekent. Maszatos konyharuhák, kötény, törölköző. Maszatos szolgáló. | |
* | |
| (masz-at-os-an) ih. Mocskosan, piszkosan. | |
* | |
| (ma-asz-ik) k. m. mász-tam, ~tál, ~ott. Dunán túl tájdivatos ige, másutt mász, s ez helyesebb, mert belcselekvő, vagyis az állat mindig maga erejéből mász, ellenben csúszni lehet önakaratlanul vagy valamely erőszak következtében is, azért mást jelent a csúsz, és mást a csúszik. S ez értelemben mászik nem igen alkalmazható. V. ö. MÁSZ, CSÚSZ, CSÚSZIK. | |
* | |
| (ma-asz-og-ál) gyak. önh. m. mászkál-t. Gyakran vagy folytonosan mász. Békák mászkálnak a ház körül. Csunya férgek mászkálnak a ruháján. Átv. ért. suttonban, magát meghúzva, vagy alkalmatlankodva jár, matat valahol. Mondjuk különösen nyomorék, elaggott, sántabéna emberekről és kisdedekről, kik még járni nem tudván, négykézláb mozognak ide-oda. | |
* | |
| (masz-l-ag) fn. tt. maszlag-ot, harm. szr. ~a v. ~ja. Széles ért. akármiféle étel vagy ital, mely részegséget, kábulást, bódulást okoz. Innen maszlagos am. részeg, kábult, bódult, vagy ezen állapot következtében veszekedő, házsártos, garázda. Szorosb ért. a köznép nyelvén a redőszirmok neméhez tartozó bódító fű neve. melynek szára két-két águ, magrejtői tojásdadok, tövisesek, felállók, levelei tojáskerekek, de szegletesen ki vannak kanyargatva, virága fehér. Máskép, szintén köznéven: csudafa, csattantó, növénytaninéven: maszlagos redőszirom. (Datura sitramonium). Leginkább zsíros földben, s a ganajkupaczok körül szeret tenyészni. Minthogy a maszlag szóban alapfogalom a bódulás, kábulás, mely tántorgással, tapogatódzással szokott járni: innen gyöke masz rokonságban van a maszog, matat, matikál, továbbá a motat, motoz igék masz, mat, mot gyökeivel; mi annál bizonyosabbnak látszik, mert a juhról, midőn szédülésben szenved, és elvesz, azt mondják, hogy motozik, megmotozik. E szerént a masz gyökből lett maszol (matol, motol), maszoló, maszló, maszla, s g utóhanggal maszlag, vagy ,maszol'-ból közvetlen: maszolag, azaz oly valami, mitől az ember vagy más állat maszog, matat vagy meg is motozik. Hogy a t és sz egymással fölcseréltetnek, az a hangszervezetben alapszik, s más nyelvekben is gyakran megtörténik. | |
* | |
| (maszlag-fű) ösz. fn. l. MASZLAG. | |
* | |
| (masz-l-ag-os) mn. tt. maszlagos-t v. ~at, tb. ~ak. 1) Maszlaggal, azaz bóditó, kábitó szerrel elegyített. Maszlagos étel ital. 2) Maszlagfűvel benőtt, maszlagot termő. Maszlagos föld, akoludvar. 3) Valamely kábító, bódító szernek bevétele következtében részeg, eszeveszett, veszekedő, garázda. Maszlagos kábaság. A bor miatt mindnyájan maszlagosokká lettek. (Pázmán Préd.) | |
* | |
| (masz-l-agos-ít) áth. m. maszlagosít-ott, htn. ~ni v. ~ani, par. ~s. Bóditó szerrel megmérgesít valamit, vagy valakit; részeggé, bódulttá, veszekedővé, garázdává tesz. A bolond gomba az egész családot megmaszlagosította. V. ö. MASZLAG. | |
* | |
| puszta Tolna m.; helyr. Mászlony-ba, ~ban, ~ból. | |
* | |
| (masz-og) önh. m. maszog-tam, ~tál, ~ott. Székely tájszólás szerént am. valamivel ügyetlenül, mintegy szuszogva, tehát lassan mozogva, ide-oda tapogatódzva bánik. Rokon hozzá piszmog, az összetételben, illetőleg kettőztetésben használt szuszog-muszog, azaz szuszogva motoz, a székelyeknél: majszog, mamuszkol, mamókál, majkol. Alapfogalomban és gyökben megegyezik vele a maszuta, mint ki lassan magát meghuzva, (Kriza J. szerént) gyáván vagyis ügyetlenül mozogva működik, és a motyog, azaz lassan mozog.
| |
* | |
| (masz-og-ás) fn. tt. maszogás-t, tb. ~ok, harm. szr. ~a. Cselekvés, midőn valaki maszog. | |
* | |
| (masz-ok) fn. tt maszkot. A székelyeknél apró szőrnemü, mi a gyapjúféléből kiszotyog, tehát általában: piszok. | |
* | |
| (ma-asz-ó-k) tb. fn. A természetrajzban így neveztetnek azon állatok, nevezetesen hüllők, bogarak, férgek, melyek mászva mozognak. | |
* | |
| falu Pozsony m.; helyr. Mászt-ra, ~on, ~ról. | |
* | |
| (masz-t-ol) áth. m. masztol-t. A székelyeknél am. maszatol, mocskol; továbbá: öszvezúz, morzsol, apróra őröl; máskép: mosztol. | |
* | |
| (masz-ut-a) mn. tt. maszutát. Aki hosszasan, lassan, gyáván, ügyetlenül dolgozik, másképen Kriza J. szerént: majszi, majszogó; némely tájejtésben: baszuta. Azon szók sorába tartozik, melyekben a masz, musz, mat mot, lassu tapogatódzó mozgást jelent, milyenek, maszog, majszolt, muszog, matat, motat, motorász, piszmog. Ezen szónak törzsöke valószinüleg maszat, azaz matat, melyből lett maszató, maszata, s hangváltozattal maszota, maszuta. Rokon hozzá: mász, mászó is; mert a lassu, gyáva, piszmogó ember mintegy mászva működik. | |
* | |
| elvont gyök, gömbölyűbb ajakkal ejtve mot, kisebb, tompább mozgást jelent a matat, matikál, matóla, motol, motonoz, madarász v. motorász, matring v. motring, motoz származékokban. Rokon hozzá mocz(moczczan szóban) móz (mozog stb. szóban). Egyezik vele a latin moveo, motus. | |
* | |
| puszta Veszprém m.; helyr. Mataczra, ~orv ~ról. | |
* | |
| l. MOTORÁSZ. | |
* | |
| (mat-at) áth. m. matat-tam, ~tál, ~ott, par. matass. Valamit tapogatódzva keres, kutat. Máskép: motat. Rokon hozzá motoz. "A kastéjnak minden szegelikát essze (össze) matatta." (Kriza J. székely népmese). Egyezik vele a szláv matá, chmatá. | |
* | |
| (héber vagy tulajdonképen szíriai eredetű, s jelent ajándék-ot) férfi kn. tt. Mátét-t. Matthaeus. Szent Máté evangyelista. Kicsinyezve: Mátis, Mátyus, Matyus, Matus. | |
* | |
| erdélyi falu Doboka m.; helyr. Máté-ra, ~n, ~ról. | |
* | |
| erdélyi falu F. Fehér m., helyr. falvá-ra, ~n, ~ról. | |
* | |
| puszta Bács m.; helyr. ~házá-ra, ~n, ~ról. | |
* | |
| falu Szepes megyében; helyr. Matejócz-on, ~ra, ~ról. Különbözik: Matheócz. | |
* | |
| mváros Szatmár m.; helyr. ~Szalká-ra, ~n, ~ról. | |
* | |
| falu Sáros m.; helyr. ~vágásra, ~on, ~ról. | |
* | |
| mváros Szepes m. (Matzdorf); helyr. Matheócz-ra, ~on, ~ról. Különbözik: Matejócz. | |
* | |
| (mat-ik-a-al) gyakor. önh. m. matikált. Kezével imitt-amott, hol nem is kellene, vagy nem illik, ott is tapogat. Az ik középképző tulajdonkép a gyakorlatos og képzőnek kicsinyező alakja ig, tehát matigál, mint sántikál, sántigál, sántogál; szunydikál, szunydigál, szunydogál stb. Gyöke a mozgást jelentő mat v. mot, honnan: matat, motoz. | |
* | |
| (mat-ik-a-al-ás) fn. tt. mátikálás-t, tb. ~ok. Cselekvés, midőn valaki matikál. | |
* | |
| erdélyi falu Kézdi székben; helyr. ~falu-ba, ~ban, ~ból. | |
* | |
| erdélyi falu Udvarhely székben; helyr. ~falvá-ra, ~n, ~ról. | |
* | |
| fn. tt. mátkát. Szélesb ért. szerető férfi- vagy nőbarát. A legény a leányt, kit szeret, és kitől viszont szerettetik, mátkájának nevezi, hasonlóan a leány mátkának hívja a szerette legényt. Innen mátkatál jelenti azon ajándékot, melyet bizonyos időkben a szeretők egymásnak küldeni szoktak. Szorosb ért. jegyben járó szerető. E szóban a ka kedvességet jelentő kicsinyítést látszik mutatni. Talán am. máska v. másodka, azaz valakinek kedves mása, társa, párja; pl. mátkám am. máskám v. másodkám, mintegy második énem, kedvesem, feletársam, kit úgy szeretek, mint enmagamat. Oly formán rövidítve mint mápó = másik apó, mányi v. mányó = másik anya, sőt mák (= másik) is l. ezeket., és V. ö. MÁS, (1), és (2). Vagy pedig lehet, hogy törzsöke mát matatból húzatott öszve, mely mozgást, menést, utánjárást jelent, s e szerént mátka (= matatka v. matatóka) oly személy, ki más után jár, vagy ki után járnak. A mozgás, járás alapfogalma rejlik a mátoha szóban is, mely a barkóknál és másutt kísértetet, azaz bolygó s ember után járó lelket jelent. Dankovszky szerént az illir nyelvben eléjön: mótka. Némelyek a Mädchen német szóval rokonítják; a persában pedig máde szónak, mely az állatok nevéhez szokott járulni, ,nőstény' értelme van. Azonban a magyar mátka szót mind férfiról, mind nőről szokták érteni. (Sándor István, Kresznerics, Tájszótár, Akadémiai Zsebszótár stb.). Sok nyelvész mindig idegent keres, csak nem hazait. | |
* | |
| (mátka-ruha) ösz. fn. A mátkának ajándékul adott vagy adatni szokott öltözéknemü.
"A vár ura jő, s gyürüt, ékes övet, S több nagybecsü mátkaruhát hoz." Kisfaludy K. | |
* | |
| (mátka-as) mn. tt. mátkás-t v. ~at, tb. ~ak. Kinek mátkája van. V. ö. MÁTKA. A növények virágzatában mátkás füzér-nek vagy mátkás tarká-nak hívják azt, (melyben külön vannak hím és külön nőstény virágok (Diószeghi). | |
* | |
| (mátka-ság) fn. tt. mátkaság-ot, harm. szr. ~a. Azon viszony, mely két külön nembeli eljegyzettek között létezik, tehát jegyesi állapot. | |
* | |
| (mátka-as-ít) áth. m. mátkásít-ott, htn. ~ni v. ~ani. Mátkává tesz, eljegyez. Elmátkásitni valakit. | |
* | |
| (mátka-as-od-ik) k. m. mátkásod-tam, ~tál, ~ott, l. MÁTKÁZIK. | |
* | |
| (mátka-as-úl) önh. m. mátkásult. l. MÁTKÁZIK. | |
* | |
| (mátka-tál) ösz. fn. Tojásból, kalácsból s más egyébből álló ajándék, melyet a mátkák s néha csak szeretők egymásnak küldeni szoktak. Máskép: komatál, csak hogy ezt leány leánynak is, mint nőbarátjának szokott küldeni, kivált husvétkor és pünköstkor. | |
* | |
| (mátka-az-ik) k. m. mátkáz-tam, ~tál, ~ott. Mondják szeretőkről, midőn egymással jegybe lépnek. | |
* | |
| puszta Pest m.; helyr. Matkó-ra, ~n, ~ról. | |
* | |
| (mát-oh-a) fn. tt. mátohát. Gömörben, Tornában, sőt néhutt Dunán túl is am. kísértet, bolygó lélek. Gyöke mát eredetileg valószinüen rövid volt: mat, vagy pedig matat-ból húzatott össze. Alapfogalomban egyezik a mozgást jelentő mat gyökü szókkal. Származéka mátoha, igazán: mátoga, a gyakorlatos mátog igétől, melyből lett mátogó, mátoga, mátoha, mint a por gyökből lett porog, porgó, porga, porha, purha, azaz porrosodó fabél. | |
* | |
| (mat-ól-a) fn. tt. matólát. 1) Eszköz, mely által a fonalat az orsóról úgynevezett igékre és pászmákra szedik. Egy igében van rendesen három szál, egy szál pedig az, mely az egész matólát egyszer körülveszi. Tíz ige, vagyis harmincz szál teszen egy pászmát. 2) Kerékforma eszköz, melyről a motring fonalat felgombolyítják, máskép: gombolyító. Tájdivatosan: matóla. Minthogy a matóla forgatva és forogva használtatik, innen gyöke mat azon szókkal áll rokonságban, melyekben a mat (mot) gyök mozgást, itt különösen forgó, forgolódó mozgást jelent, mint matat, matikál, motat, motoz származékok is. Eredetileg rövid lehetett matola a matol törzsöktől, miszerént matóla am. matoló t. i. eszköz. Megegyezik vele a tót motovilo, hol a mat mot mint a magyarban, mozgást jelent. | |
* | |
| (mat-ól-a-al) áth. m. matólál-t. 1) A felfont fonalat az orsóról matóla által úgynevezett igékre s pászmákra szedi. 2) A motringba kötött fonalat gombolyagba tekergeti. | |
* | |
| falu Szatmár m.; helyr. Matolcs-ra, ~on, ~ról. | |
* | |
| fn. tt. Mátrát. Magas hegybércz és hegység Hevesvármegyében. A Mátra, Tátra, Fátra mint három legmagasabb ormok, jelölvék ki a kárpáti hegységek között. Ha tehát e szókban alapfogalmul a magasságot veszszük, nem látszik valószinütlennek, hogy köz gyökük a magasat jelentő ar; s betű átvetéssel és röviden: Marta, Tarta, Farta, melyekhez rokonok, a mart, tarcs, part szintén magasat jelentő szók. Annyi, mint a Mátra szele (mátraaljai km.). | |
* | |
| fn. tt. matring-ot, harm. szr. ~ja. 1) Matólán öszveszedett, s bizonyos számu ígéből, illetőleg pászmából álló kötet, czérna, vagy fonal. A czérnát, selymet matringokban árulni, venni. A matringot felgombolyítani. 2) Szélesb ért. másféle szálas test, pl. haj, szőr, szíj, melyet csomóba fűznek. Egy matring haj. Farmatring a farhám végét ékesítő salangok, vagy azon gyürüs vége a lószerszámnak, mely a ló farkához van csatolva. Hajdan a lovas katonákat vessző helyett farmatringgal vertek. Tájdivatosan motring. Régi iratokban eléfordul n nélkül is: "Két mothrigh arajan (arany) fonal." (1563. évből. Régi M. Nyelvemlékek III. K. Vegyes tárgyu iratok. 49. lapon). A matring gyöke mat, és törzsöke valószinüleg vagy matar, máskép: motor, mintegy körben vagy forogva megy; vagy pedig matol, melyből ,matóla' is ered ugyanazon jelentéssel; ez utóbbi szerént matring tulajdonkép am. matling v. matoling, az r = l (mint botránkozik am. botlánkozik, ,botlik' törzsöktől). Képzőre nézve rokonok hozzá a mócsing, pating, szatying, melyek mindnyájan megegyeznek abban, hogy szálakból, inakból alakított, pereczforma kötőléket, vagy testet jelentenek s ezen tulajdonságánál fogva hozzájok tartozik a matring is. | |
* | |
| (matring-kőtör) ösz. fn. A kőtörök neme alá tartozó növényfaj, levelei bokrosak; váltogatók, és ellenesek, láncsás szabásuk; szára czérnaforma buglyos, honnan a neve, minthogy matringhoz hasonló. (Sagifraga sedoides.) | |
* | |
| (mat-ar-izs-a-al) önh. m. matrizsált. l. MATARÁSZ v. MOTORÁSZ. | |
* | |
| fn. tt. matróz-t, tb. ~ok. Szoros ért. tengeri hajóslegény. Hollandul: matroos, dánul és svédül: matros, francziául: matelot, a matta, németül Matte szótól, mely gyékényt jelent, mintha volna gyékényes, gyékényen fekvő. | |
* | |
| (matróz-köntös) ösz. fn. A matrózoknál foglalkodásaikhoz képest divatozó rövid öltöny. | |
* | |
| falu Baranya m.; helyr. Matty-ra, ~on, ~ról. | |
* | |
| (héber eredetűnek s Máté szóval egy jelentésünek tartatik); férfi kn. tt. Mátyás-t, tb. ~ok, harm. szr. ~a. Mathias. Máskép népiesen: Matyi, Matyika, Matyis, Matyó, Matykó. A magyar történetekben nagy név a ,Hunyady Mátyás' Megholt Mátyás király, oda az igazság. (Km.). Mátyás ugrása, midőn szökő évben februar 23-dika és 24-dike közé, melyben Mátyás napja szokott esni, egy nap tétetik, s Mátyás napja 25-dikére ugrik. Népies nyelven mátyásnak nevezik a szajkómadarat, mivel ezen nevet elég értelmesen hangoztatja. | |
* | |
| falu Szepes m.; helyr. ~faluba, ~ban, ~ból. | |
* | |
| falu Abauj m.; helyr. ~házára, ~n, ról. | |
* | |
| falu Zemplén m.; helyr. Mátyáská-rd, ~n, ~ról. | |
* | |
| faluk Vas, Zemplén m. ALSÓ~, FELSŐ~, Liptó m.; helyr, Matyasócz-ra, ~on, ~ról. | |
* | |
| falu Ugocsa m.; helyr. ~falvára, ~n, ~ról. | |
* | |
| MATYIKÓ, MATYIS, MATYKÓ, népies, illetőleg kicsinyző elnevezések. l. MÁTYÁS. | |
* | |
| fn. tt. Matyó-t. 1) l. MÁTYÁS. 2) Szőlőfaj. | |
* | |
| falu Ung m.; helyr. Mátyócz-ra, ~on, ~ról. | |
* | |
| fn. tt. Matyók-ot. 1) l. MÁTYÁS. 2) A mátraaljai palóczok neve, mint a gömöri, tornaiaké: barkó. Mezőkövesdi matyókok. | |
* | |
| férfi kn. tt. Mátyus-t, harm. szr. ~a. Mathaeus. Máskép: Máté, Matus, Matyus. | |
* | |
| falu Bereg m.; helyr. Mátyus-ra, ~on, ~ról. | |
* | |
| (Mátyus-földe) ösz. fn. Azon tartomány, melyet a XIV-dik század elején a hires trencséni Csák Máté birt, s nevéről (Máté) neveztetett, mely magában foglalta Trencséntől Komáromig a Vágmellékét és Garan vizének jobb partján fekvő részeket. A Pozsonyvármegyében lakó s Csalóközön kivül eső, valamint az alsó nyitrai és Komárom vármegyének udvardi, és Esztergam megye párkányi járásaiban lakó magyarok még ma is mátyusföldieknek hívják magukat. A csalóköziek különösen azon vidéket nevezik Mátyusföldnek, mely a nádszegi, máskép érsekujvári dunaágon kivül fekszik, s a Vág vizeig terjed. | |
* | |
| puszta Veszprém m.; helyr. ~házá-ra, ~n, ~ról. | |
* | |
| (mav-og v. mau-og) önh. m. mavog-tam, ~tál, ~ott. Mondják macskáról, midőn mau- mau hangon sír. Máskép: nyávog; a kis macska miog, nyifog, nyivog. | |
* | |
| (mav-og-ás) fn. tt. mavogás-t, tb. ~ok, harm. szr. ~a. Macskának panaszos hangja, midőn mau-mau szóval kiáltoz. Máskép: nyávogás, nyafogás. | |
* | |
| elvont gyöke mazna, mazlag, mazolány szóknak, s talan mazur szónak is. Jelentése: vézna, melynek gyöke véz egyezik maz gyökkel. V. ö. MAZNA. | |
* | |
| fn. tt. máz-i, tb. ~ok, harm. szr. ~a. 1) Széles ért. kenőcsféle ragadós test, mely más testekhez tapad, milyenek a festék, szurok, enyv, mézga. Innen bemázolni valamit am. ilyféle testekkel bekenni, bemocskolni. 2) Szorosb ért, olvasztás által képződött érczes, és üvegszerü, fényes festék, melylyel különösen edényeket szoktak bevonni. Zöld, sárga, vörös, fekete máz. A fazék szájáról letörölni a mázt. A vas konyhaedényeket fehér mázzal behúzni. 3) Átv. ért. a fogaknak kemény, üvegszerű, fényes takarója. A fogak mázát kemény dörzsölés által elkoptatni.
Ha a máz szóban alapfogalmul azon tulajdonságát veszszük, hogy eredetileg híg és folyó természetű, úgy azon szókkal áll rokonságban, melyeknek maz, masz gyöke valami folyóst, nedveset jelent, mint maszat, maszog, mazúr (mocskos). Ugyan a mondott tulajdonsága miatt mász igével is tekintethetik azonosnak. Egyébiránt rokon hozzá a latin madeo, mador, s vékony hangon a magyar med, ned, ismét vastag hangon a német nass, és a magyar áz-ik. Megegyezik vele a szláv maz, mazati. | |
* | |
| falu Tolna m.; helyr. Mázé-ra, ~n, ~ról. | |
* | |
| (máz-ag) fn. tt. mázag-ot, harm. szr. ~a v. ~ja. Az ólomnak üvegnemü salakja, mely fényes és síma kövéres tapintatu. (Die Glätte). | |
* | |
| (máz-fa) ösz. fn. A vadászok nyelvén fa, melyhez a dagonyázó vaddisznó dörgölődzött. | |
* | |
| (máz-föld) ösz. fn. A földnek azon neme, melyből üvegnemü mázt lehet égetni. Szélesb ért. mindenféle föld, melyet mázul használnak. | |
* | |
| (máz-hinár) ösz. fn. Növényfaj az uszányok neméből, melynek levelei üvegmáz szinüek. (Potamogeton lucens). | |
* | |
| (máz-ít) áth. m. mázít-ott, htn. ~ni v. ~ani, par. ~s. Mázzal bevon. Mázítani a cserép- és konyhai vasedényeket. | |
* | |
| (maz-lag) fn. tt. mazlagot. A székelyeknél vékony csepü öltöny (Kriza J.). Néhutt: mazolán. V. ö. MAZ gyök. | |
* | |
| (máz-mű) ösz. fn. Oly mű, pl. vas- vagy sáredény, melynek fölszinét üvegnemü mázzal behúzzák. | |
* | |
| mn. tt. maznát. A palóczoknál, Gömörben, és Tornában, am. sívó, rívó, kényes, anyás gyermek, nyuzga gyermek. Ugyan ezt teszi a szerb maza. Alkalmasint vézna módosulata. Így mazolány szónak alsó Mátyusföldön vézna jelentése is van. | |
* | |
| (máz-ol) áth. m. mázol-t. 1) Széles ért. valamely testet bizonyos kenőcsféle tapaszszal behúz, beken, bemocskít. Szurokkal, enyvvel, zsírral bemázolni valamit. Innen átv. gúnyos ért. am. csunyául ír, vagy fest. Az írni kezdő gyermek csak mázol. Képet mázolni. Imígy-amúgy bemázolni a szoba falait. 2) Szorosb ért. üvegszerü, kemény, fényes mázzal behúz valamit. Fazekakat, tálakat, vas konyhaedényeket mázolni. | |
* | |
| (maz-ol-a) fn. tt. mazolát. A zilízek neméből való növényfaj, mely gyógyszerül is használtatik; levelei molyhosak, az alsók 5-7 karélyúk, a felsők 3 karélyúk; teljes néven: mazolazilíz. (Althea narbonensis.) | |
* | |
| (maz-ol-ány) fn. tt. mazolány-t, tb. ~ok. 1) Ritka, goromba, hitvány gyapjuszövet, máskép: mazlag, néhutt: rása. 2) Alsó Mátyusföldön nevezetesen Andódon am. vézna, sovány, hitvány ember. V. ö. MAZNA. | |
* | |
| (máz-ol-ás) fn. tt. mázolás-t, tb. ~ok, harm. szr. ~a. Cselekvés, midőn valaki másol. Ha edényei ki jöttek a korongból, mázoláshoz fog a fazekas. Ez nem irás, nem festés, csak mázolás. V. ö. MÁZOL. | |
* | |
| (máz-ol-at) fn. tt. mázolat-ot, harm. szr. ~a v. ~ja. Gúnyos ért. csúnya irat vagy festemény. Ezen mázolatot lehetetlen olvasni. Arczkép helyett mázolatot kapni. Idomtalan, goromba ecsettel készült mázolatok. | |
* | |
| (máz-ol-ó) fn. tt. mázoló-t. Gúnyneve az oly festésznek, ki a festészi művészetben vagy mesterségben kontár. Mondják íróról is, ki csúnya alaku s olvashatlan betüket vet, vagy kellő észtehetség és képzettség nélkül fogalmaz, versel stb. | |
* | |
| fn. tt. mazonnát. Eszék vidékén, alsó Baranyában am. kis korsó. Néhutt: mazzona. Szerb nyelven mazalicza olajos korsót jelent. | |
* | |
| (máz-os) mn. tt. mázos-t v. ~at, tb. ~ak. 1) Szélesb ért híg, vagy ragadós testtel bekent. Mázos arcz. 2) Üvegnemü kemény ragaszszal bevont. Mázos edények. Mázos tál, korsó, bögre. 3) Mint a mézes szónak vastaghangu mása öszvetételben használtatik mézesmázos, azaz tulságosan édeskés, hizelgő, ragaszkodó. | |
* | |
| (maz-ur) mn. tt. mazúr-t, tb. ~ok. 1) Molnár Albert szerént, szegény csavargó, (egenus, erro, Blutarm, Landstreicher). Ez értelemben használta Csokonai is:
"A mazúr általad gazdag lehet." Ez értelemben a latin miser, s arab nezrun, v. nasar szókkal egyeznék. 2) A székelyeknél Incze József szerént oly emberről mondják, ki sok hurczolóskodással, bemocskolással járó paraszt vagy kézi munkákat visz véghez, tehát egy részről mintegy szurtos, szennyes, piszkos, más részről mazna v. vézna. E jelentésénél fogva rokon a maszog, maszat, maszatos, mazolány, mázol szókkal, illetőleg mindnyájan rokon gyököktől származnak (masz, maz stb.) Úgy látszik, e második az eredeti tulajdon jelentés, mert a székelyek szójárása szerént a gazdag is lehet mazúr, ha t. i. maszatos vagy mazna, és nem minden szegény mazúr, ha t. i. tiszta. Minthogy azonban a szegénység rendesen bemocskoló munkával foglalkodik, és ruhátlansága miatt is oly csinos nem lehet mint az úri nép: innen átv. ért. a mazúr teszen szegényt is, valamint az egy eredetű mazolány is egy részről hitvány vékony ruhát, más részről vézna, hitvány embert is jelent. Mi e szónak ur vagy úr képzőjét illeti, ez valószinüen s eredetileg or, mazor, mint a bitor, botor, fodor, bodor, kondor, komor, a több más szókban. Hasonlóan a kaczúr és kandúr, tulajdonkép, kaczor kandor. | |
* | |
| (maz-ur-kod-ás) fn. tt. mazurkodás-t, tb. ~ok, harm. szr. ~a. A székelyeknél am. bemocskolással járó foglalkodás. | |
* | |
| (maz-ur-kod-ik) k. m. mazurkod-tam, ~tál, ~ott. Bemocskolással egybekötött munkát folytat, gyakorol. | |
* | |
| tájdivatos; l. MADZAG. | |
* | |
| l. MAZONNA. | |
* | |
| fn. tt. mázsát. 1) Hazánkban divatozó értelemben, száz fontot nyomó suly. Egy mázsa és tíz font am. száztíz font. A szénából naponként két mázsát mérni ki a barmok számára. Tízmázsa húsból hatot kimérni. A legaczélosabb buzának pozsonyi mérője alig nyom egy mázsát. 2) Sulymérő eszköz, melyen nagyobb terhü testek nehézségét határozzák meg, mázsáló. A szanszkritban masz am mér, e szerént mázsa am. mérő. Szintén innen ered a német Maasz, (régi felső németben mez, meze, maze, mezzu, maz, mezssa) és messen, latin: metior is stb. | |
* | |
| (mázsa-bér) ösz. fn. Bér, melyet valamely nyilvános, pl. községi mázsán mért áruktól fizetni szoktak. | |
* | |
| (mázsa-hivatal) ösz. fn. Intézet, melyben az árukat s egyéb jószágot oly személyek fölügyelése alatt mérik meg, kiket e végre a felsőség rendelt. | |
* | |
| (mázsa-jegy) ösz. fn. Jegy, melyre a mázsahivatalban megmért árukat, és azok sulyát felirják. | |
* | |
| (mázsa-al) áth. m. mázsál-t. Valamely árunak, vagy akármiféle testnek sulyát mázsa nevü mérleggel meghatározza. Mázsálni a lisztet, gabonát, szénát, húst. Mázsálni az elszállitandó árukat. Megmázsálni a fuvarba fogadott terhet. | |
* | |
| (mázsa-al-ás) fn. tt. mázsálás-t, tb. ~ok, harm. szr. ~a. Az áruk vagy más testek sulyának mázsaféle mérlegen való meghatározása. | |
* | |
| (mázsa-al-ó) mn. és fn. tt. mázsáló-t. Aki vagy ami mázsál. Különösen eszköz, melyen nagyobb sulyu testeket mázsa számra mérnek. | |
* | |
| (mázsa-mester) ösz. fn. Nyilvános mázsahivatalnál levő tiszt, ki a mázsálásra, és az ezt végrehajtó alsóbb rendü személyzetre felügyel. Harminczadi, sóhivatali mázsamester. | |
* | |
| (mázsa-nyi) mn. tt. mázsányit, tb. ~ak. Minek sulya mázsát nyom. Ez intézetben naponként mázsányi kenyér, és félmázsányi hús kel el. Mázsányi terhet nem birnak vállai. Átv. ért. igen nehéz, nagy sulyu. Mázsányi teher esett le szivemről. | |
* | |
| tájdivatos, mozsár helyett; l. ezt. MÁZSARÚD, (mázsa-rúd) ösz. fn. A közönséges mázsaféle mérlegrúdjai, melyekről a mérőserpenyők lelógnak. | |
* | |
| (mázsa-as) mn. tt. mázsás-t v. ~at, tb. ~ak. Minek sulya mázsát tesz. Mázsás kő. Ötven mázsás szobor. | |
* | |
| fn. tt. mázsás-t, tb. ~ok. Só- vagy más hivataloknál alsóbb rendű tiszt, ki a mázsamester után következik. | |
* | |
| (mázsa-szolga) ösz. fn. A mázsahivataloknál szolga, ki a mázsán való sulymérést közvetlenül kezeli. | |
* | |
| (mázsa-tartó) ösz. fn. Karika, vagy kapocs, melybe a mázsát, illetőleg a mázsarudat akasztják. | |
* | |
| tájdivatos: l. MALOZSA. | |
* | |
| elvont gyök, melyből a visszahozó és kérdő névmás: mely, továbbá a meddig, merre, mennyi, mekkora, mennél származékok erednek. Nem egyéb, mint a mi. Ezért találunk némely régieknél ,minemű' helyett ,menemő' szót s több effélét. Törökül is: ne, pl. ne var = mi van (ott)? nem var, = mim van? ne gune = minemü? ne güzel = mi szép? stb. V. ö. MI, MELY, MILY, MÉG. | |
* | |
| elavult igető, mely ma men, mén vagy megy alakban él. A tehető igeképzőt mindazáltal ma is eredeti ős alakjában veszi föl: me-het, sőt népies nyelven első személyben is mek e helyett me-ek, v. megyek. Egyezik vele a latin meo gyöke. Közvetlen származékai men v. mén v. megy, közvetettek ment, menedék, menekszik, meny, menűl v. menyűl, megye, és némely mások. V. ö. ezekkel is: MESZSZE, MÉLT, MÉLTAT, MÉLY, MÉR, MÉTELY. | |
* | |
| (nyilt e-vel) kiváló indulatszó a székelyeknél az általánosb divatú ne! helyett. Me me, vedd el, e helyett, ne ne, vedd el. Még ,nesze' helyett is ugyanott: mesze, s ,nesztek' helyett: mesztek. Hogy az m és n mint rokonhangok néha fölcseréltetnek, a nevet mevet, ned med, neder meder, változatok bizonyítják. Pápa vidékén ,ne' helyett így is mondják le! pl. le kutya! | |
* | |
| mély hangon: ~MA, névképző, mely részint fő-, részint mellékneveket alkot; példák: szakma, szalma, hajma, elme, eszme, kelme, fő-, és buszma v. böszme, tutyma, szuszma, duzma stb. melléknevek. Alkalmasint azonos a me v. mi névmással. A török-tatár nyelvben ugyanez alakban igen termékeny igenévképző, melyet a nyelvészek a határtalan ~mak, ~mek ragbeli k-nak elhagyásával keletkeztetnek, pl. kďl-mak, cselekedni, innen kďl-ma, cselekmény v. cselekvény, dik-mek ültetni, dik-me ültetmény vagy ültetvény. | |
* | |
| fn. tt. mécs-ět, harm. szr. ~e. Molnár A. szerént latinul ellychnium, mi tulajdonkép égetni való fonalat, vagy másféle bélt, pl. gyertyába, lámpába valót jelent. Köz ért. szegényebbféle, takarékos világító, mely zsírba vagy olajba mártott fonalbélből áll, s egyszerü cserép vagy másnemü edénykébe téve és meggyujtva csak vékonyan pislog. A szegény emberek mécse holmi hulladékfagygyúból, avas zsírból, kifőzött csontvelőből stb. készül, s rendes tartalékedénye valamely törött fazék vagy bögre feneke. Ezt mécses-nek, mécses cserép-nek hívják. Rátartja magát, mint a mécses cserép. (Km.) mivel a mécses cserepet magasabb helyre szokás tenni, hogy világítson. Pislog, mint a mécs. (Km.) Szélesb ért. szük világu kisded lámpa, milyen a bányászoké, vagy az úgy nevezett éjjeli lámpa. Így nevezik a zsírral töltött s közvílágitásnál használtatni szokott üvegpoharakat is. "Nézd az egész világitást, soha ne az egyes mécseket, melyek arra használtatnak." B. Eötvös J. (Gondolatok). Ezen szó jelen alakjában más hasonhangu és értelmü magyar szóval nem látszik ugyan rokonságban lenni; da azért valószinüleg eredeti magyar; mert; ha Molnár értelmezését veszszük égő bélt jelent, tehát alapfogalom benne a bél, melyből leszen kicsinyítő bélcs, hangváltozattal mélcs, mint bankó mankó; bekeg mekeg; bámbám mámmám; végre l kihagyásával mécs, mint, kolcs kulcs, kócs kúcs; tölcsér tőcsér; hölgyész, bőgyész stb. Egyébiránt egyezik vele a franczia: mčche, mely kanóczot jelent, spanyol: mecha, latin: myxus = mécsnek a csöve, melyen vagy melyben az égő bél fekszik. 1) Más származtatással volna fénycső, rövidebben fényes, és az f ajakhang rokon m-vé változván: ménycs, méncs, mely tájdivatosan szinte nem szokatlan, s ekkor közelebbi rokona a latin mico = csillámlom. 2) Lehet pis-l-og gyökének múdosúlata is. | |
* | |
| (mécs-bél) ösz. fn. Fonalka, melyet a mécsbe illesztve a zsiradékot rá teszik vagy öntik, s a kiálló vagy edényke szélén fekvő végét használatkor meggyújtják. | |
* | |
| fn. tt. Mecsek-ět. Pécs városa határában levő hegy. Diószeginél a lepidium ruderale nevü növény mecsek-zsázsa. Idegen szónak látszik, minthogy származéktársa a magyarban nincsen. A persában s törökben mesk am. tömlő. | |
* | |
| (mecsek-zsázsa) ösz. fn. A zsázsák neméből való növényfaj; szirmai nincsenek, hímszála legtöbbször kettő, gyökérlevelei fogas szárnyasak, szára szétágazott, buglyos.(Lepidium ruderale.) | |
* | |
| (mécs-ěl) önh. m. mécsěl-t. Mécset égetve világít, vagy mécs világánál virraszt, dolgozik. A szegény emberek és bányászok mécselni szoktak. | |
* | |
| (mécs-ěl-és) fn. tt. mécselés-t, tb. ~ěk. Cselekvés, midőn valaki mécsel. | |
* | |
| (mécs-ěl-ő) fn. l. MÉCS. | |
* | |
| falu Mosony, puszta Fehér m.; helyr. Mecsér-re, ~ěn, ~ről. | |
* | |
| (mécs-ěs) mn. tt. mécsěs-t v. ~et, tb. ~ek. Mécscsel, azaz égőbéllel, kanóczczal ellátott. Mécses cserép. Használják főnevül is, s jelenti azon cserepet, melyben kanóczot égetnek. Eltörött a mécses, gyermeknek mondják, midőn száját sírva félrehúzza. | |
* | |
| fn. tt. mecsetět, harm. szr. ~je. Mahomed vallásán levők temploma, imaháza, arabul meszdsid; szadsada (am. meghajol, imád) igétől. | |
* | |
| önh. m. mecsevész-tem, ~tél, ~ětt, par. ~sz. Székely tájszólás szerént am. csökken, aljasodik, nem nő, nem tenyészik. Hasonló hozzá betüáttétellel: csenevész, mely szintén hitványat, nyomorúltat, gyöngét, elfajultat jelent. Mindkettő azon (ász) képzőjü szók osztályába tartozik, melyek igék és nevek egyszersmind, mint rákász, halász, vadász stb. A kettő közől hihetőleg csenevész az eredeti, melyet ha igy olvasunk: senevész, azaz se-nevész v. se-növész jelent oly állatot vagy növényt, mely nem nő, melynek nevekedése nincsen, s oly alkotásu, mint sehonnai, sebaj, soha (seha). Rokon hozzá a senyved, mely elemezve szintén am. se-nyöved, senöved, és a satnya, mely vékony hangon setinye, mintegy se-tenye, mi vagy ki semmit se tenyészik. | |
* | |
| RÁCZ~, faluk Baranya m.; helyr. Mecské-re, ~n, ~ről. | |
* | |
| (mécs-virág) ösz. fn. A tízhímesek seregéből és ötanyások rendéből való növénynem; csészéje egytagu, hosszudad, hártyaforma, sima, bokrétája öt szirmu, szirmai nyakasok. A kukubával határos. (Lychnis). Nevezetesb fajai: csillagmécsvirág, (l. chalcedonica), máskép: csillagvirág, kakukmécsvirág (l. flos cuculi, máskép köznyelven: kakukszegfű; négyfogu, szurkos, kétlaki mécsvirág. | |
* | |
| (németül: Metzenseif), ALSÓ~, FELSŐ~, falvak Abaúj megyében; helyr. Mecczenzéf-en, ~re, ~ről. | |
* | |
| (mér-cz) fn. tt. mécz-ět, harm. szr. ~e. Mátyusföldén, Csalóközben, és némely más tájakon a pozsonyi mérőnek fele, a pestinek harmada. Néhutt, nevezetesen túl a Dunán mércze, másutt véka. V. ö. VÉKA és MÉRCZE. | |
* | |
| puszta Baranya m.; helyr. Meczé-re, ~n, ~ről. | |
* | |
| hegyaljai tájszó, s am. böngész, különösen szőlőt. Néhutt: meszgerel. Valószinüleg a met, metsz igének kicsinyített származéka, honnan helyesebben: metszgérel v. metszgerel. V. ö. METSZ. | |
* | |
| fn. tt. meczkendár-t, tb. ~ok. A székelyeknél a ,metzenseifer' módosulata. | |
* | |
| elavult főnév, mely helyett ma ned és nedv divatozik, l. ezeket; de még él nemcsak a meder, medencze származékokban, hanem a Kis Med folyó, Medves hegy, Meder és Medesér helységek neveiben is. | |
* | |
| fn. a medve szónak egyik alkotó része. l. MEDVE. | |
* | |
| férfi kn. tt. Medárd-ot, harm. szr. ~ja. Medardus. A nyelvészek germán eredetünek tartják; t. i. az angolszász maedh am. becsület, s az egész am. szilárd becsületü (der Ehrenfeste). Medárd napja junius 8-dikára esik, s azt tartja a közvélemény róla, hogy ha ezen nap eső esik, utána negyven napig rendesen esős vagy borus idő következik. A pesti országos vásárok egyikét Medárdkor tartják, melyet népnyelven gyapjuvásár-nak neveznek. | |
* | |
| OLÁH~, falu Szatmár m.; helyr. Meddes-re, ~ěn, ~ről. | |
* | |
| (mi-eddig) idő- és helyhatárzó. Jelenti azon időnek vagy térnek véghatárait, melyet tudni akarunk; és pedig 1) Kérdőleg. Meddig tartott a csata? Reggeltől délig. Meddig maradsz oda? Meddig szándékozol a fürdőben mulatni? azaz mennyi v. mely ideig? Meddig terjed e falu határa? Meddig érhetünk el ma? Meddig kész már a vaspálya? azaz, mely meszszeségig? 2) Állitólag. Meddig én beszélek, ne szólj közbe. Ez esetben fölveheti a mutató a szócskát, és akár elül, akár az utórészben használható az ,addig' szó is: Ameddig én beszélek, addig ne szólj közbe, vagy: addig ameddig stb. Hasonlók: Addig viselem a ruhát, meddig el nem szakad. Addig megyek, meddig csak lehet. 8) Kétkedőleg szólva jelent bizonytalan idő- vagy térhatárt. Nem tudom, meddig tart egészségem. Nehéz meghatározni, meddig érhetünk el ma. 4) Midőn egészen öszvetéve használtatik, addig meddig jelent bizonytalan időt vagy tért. Addigmeddig a városban maradok. Mire beestveledik, addigmeddig eljutunk.
E szónak gyöke me (= mi), melyből mely, merre, mennél, mennyi, mekkora is stb. származnak, s egyezik a mi névmással, melynek közelebbi származékai minő, mily, mint, míg, mikor, mihelyest. V. ö. MI, KI. A meddig egyébiránt öszvetett szó: mi-eddig, vagy különösen időre vitetve: melyideig; egyezik vele a rövidebb alkotásu míg = mi-ig, pl. Addig élem világom, mig tart szép ifjuságom, azaz meddig szép ifjuságom tart. Míg élek, el nem feledlek, azaz, ameddig élek. A régieknél eléjön menig, azaz mennyi-ig is, melynek megfelel a székely annyég = annyi-ig. V. ö. ADDIG, EDDIG, és MELY, MILY, MENIG. | |
* | |
| mn. és fn. tt. meddő-t. 1) A régi nyelvemlékek, nevezetesen a Bécsi és Müncheni codexek szerént am. herélt, (eunuchus). Olofernes tőn nagy vendégséget ő szolgáinak, és monda Vagao meddőnek. (Judit. 12.). Mert vadnak meddők, kik önmagukat megherélték. (Máté 19.). 2) Átv. és szokott értelemben mondják állatról, nevezetesen nőstényről, mely faját nem szaporítja, mely nem fogan. Meddő tehén. Meddő kancza. Ellentéte: magló. Használják ez értelemben nőkről is.
"Ne tanits gyermekkel te bánni, te meddő!" Arany J. Buda halála. "Meddő nem vagyok én, te se gúnyolj annak." Ugyanaz, ugyanott. A Góry-codexben: mendű. "Más feleséget hoza és ez mendű lén." (44. l.); alkalmasint valamely régi tájbeszédben elferdítve. 3) Szélesb átv. ért. terméketlen, keveset vagy épen nem gyümölcsöző. Meddő föld. Meddő évek. Ha ezen szónak eredeti jelentéseül az első pont alatti értelmet veszszük: úgy valószinüleg állíthatjuk, hogy gyöke a régi met, mely régente így egyszerüen is használtatott, pl. a Tatrosi codexben: elmetöttö (abscidit), kimettetik (excidetur), med (azaz medd) el (abscinde), med ki (succide); melyből metél, metsz stb. újabb szók is származnak; rokon a latin meto, német metzen, Metzger, Messer stb. szókhoz. Meddő tehát am. metető v. metetü, (a Nádor-codexben meddü), azaz metélt v. metszett. Minthogy pedig mind a hím, ha heréjét kimetszik, mind a nőstény, ha görgőjét kiveszik, faját szaporítani megszün, s terméketlenné leszen: innen jelent átv. értelemben terméketlent. Lehet egyszerü igenév is a régies met-ik igétől, melyből lett mető, s módosítva mettő, meddő. Eléjön a finnben is: myydin. | |
* | |
| (meddő-ül) önh. m. meddől-t. Molnár A. szerént am. meddővé, azaz terméketlenné leszen. | |
* | |
| (meddő-en) ih. Faját nem szaporitva, terméketlenül. Meddőn maradt tehén. Meddőn heverő parrag. | |
* | |
| (meddő-ség) fn. tt. meddőség-ět, harm. szr. ~e. Terméketlen tulajdonság vagy állapot, midőn valamely állat vagy növény nem szaporítaj faját. V. ö. MEDDŐ. | |
* | |
| (meddő-s-ít) áth. m. meddősit-ětt, htn. ~ni v. ~eni, par. ~s. Meddő tulajdonságuvá, azaz terméketlenné, foganásra, fajszaporításra képtelenné tesz. Herélés által meddősíteni az állatokat. A földeket parragon hagyva meddősiteni. | |
* | |
| (meddő-ös-öd-ik) k. m. meddősöd-tem, ~tél, ~ött. l. MEDDŐL. | |
* | |
| (meddő-s-űl) önh. m. meddősült. L. MEDDŐL. | |
* | |
| (meddő-űl) önh. m. meddült. Lásd MEDDŐL. | |
* | |
| (med-en-cze v. med-encz-e) fn. tt. medenczét. 1) Tálféle edény, mely különösen mosakodásra szolgál. Reggel medenczében mosdani. A lábvizet medenczében behozni. Eresztett vizet a medenczébe. (Münch. cod. János 13.) 2) Szélesb ért. kőből vagy földből kivájt öböl, melyben a vizet felfogják vagy tartják. A kútból húzott vizet medenczébe folyatni. A kúthoz márványból medenczét csináltatni. 3) Átv. ért. boncztani nyelven az emberi deréknak alsó része, hol a csípőcsontok, a kereszt- és farcsont öblös üreget képeznek, melyben a hugyhólyag, a végbél, és a nőknél az anyaméh fekszik. Némely szójárásban melencze.
Minthogy a tulajdon értelemben vett medencze víztartó edény, innen legvalószinübb, hogy gyöke a nedvet jelentő med, melyből meder is származott, s ha e két származékot öszvehasonlítjuk, úgy látszik, mintha meder nagyobbféle víztartó öblöt, pl. folyóét, medencze pedig kisebbfélét jelentene, mint a cze kicsinyező képző is mutatja. Azonban mivel az acz ecz néha am. tulajdonságot jelentő asz esz, as es; medencze is eredetileg talán med-ecz (med-es t. i. edény) volt, melyből lett med-encz, és e toldalékkal: medencze. V. ö. ~ACZ ~ECZ képző. Eléfordul a román nyelvben: bedine s a szláv nyelvekben medenicze v. medenicza, melyet Dankovszky a med (= méz) szótól származtat. De látjuk, hogy a magyarban ,medencze' származék ,med' gyöktől nem egyedül áll; továbbá hogy a göcseji tájbeszédben nedencze divatos, tisztán ,ned' gyöktől; mik legnagyobb bizonyitékai eredeti magyarságának. | |
* | |
| falu Bereg m.; helyr. Medenczé-re, ~n, ~ről. | |
* | |
| (medencze-alakú) ösz. mn. A növénytanban köralaku s mérsékelten besüppedő szerv, mint pl. a veres ribiszke (ribes rubrum) csészéjének kiszélesedett csöve (pelviforme). | |
* | |
| (med-er) fn. tt. medert v. medret, tb. medrek, személyragozva: medrem medred medre, stb. 1) Szoros ért. a folyóvíznek teknőforma ágya, melyben a víz odább foly. Alkotó részei: med, azaz ned, nedv, és er, azaz ér (ige), tehát meder azt teszi: (meddig folyó) nedv ér, vagy másképen annak terje, terjedése t. i. mind szélességben, mind mélységben. Hogy ,med' itt nedvet jelent, mutatja az alsó vágmelléki tájszokás, hol a medret neder-nek mondják, pl. Vág nedre. Kenessey Albert ,Hajózási műszótár'-ában meg van különböztetve a folyamágy a medertől. E szerént a folyamágy azon gödör, melyet valamely folyóvíz magának ásott vagy valamely csatornának mesterségesen ástak, a meder pedig az árok árka, vagy a folyam azon legmélyének feneke, hol a víz főfolyása megy el (Rinnsaal). 2) Szélesb. ért. akármily nedvtartó öböl. Tó medre. Medencze medre. Ezen tálnak mély medre van. 3) Még szélesb és átv. ért. üresség, öböl. Hajó medre, melyet az oldalak képeznek. Kenessey Albertnél az előbbi értelmezéshez alkalmazottan a hajóépitészetben, midőn egy deszka szélét egy másik deszka saját élével takarja, csak azon belső szöglet, mely így képződött, neveztetik medernek. Így pl. lapos fenekü hajóknál, (minők dunai fahajóink) amint a fenékdeszkák széleit az oldaldeszkák éle takarja: ott megy a hajó medre. Verem medre. Árok medre. | |
* | |
| (meder-burkony) ösz. fn. Burkony a hajó medrében. | |
* | |
| (meder-deszka) ösz. fn. Mindazon deszka, mely a hajómeder alkatához tartozik. V. ö. MEDER. | |
* | |
| erdélyi falu Udvarhely székben; helyr. Medesér-re, ~ěn, ről. | |
* | |
| régies irásmódok, MEGGY és MEGGYES helyett; l. ezeket. | |
* | |
| falu Tolna m.; helyr. Mediná-ra, ~n, ~ról. | |
* | |
| puszta Turócz m., helyr. Medovárra, ~on, ~ról. | |
* | |
| férfi kn. tt. Medus-t, tb. ~ok. A Medárd névnek kicsinyített módosítása. Az us t. i. a nevekben kicsinyítő jelentéssel bir, mint Ferus, Matyus, Gedus, Mikus, Imrus, Menyus, Tadus, Ilus, Katus, Annus, Judus stb. | |
* | |
| fn. tt. medvét. 1) Hidegebb tartományokban lakó, idomtalan testü gubanczos szőrü, hegyes fejü, apró és mélyen fekvő szemü, kurta farku vadállat, melynek lábfejei az emberéihez némileg hasonlók, s öt erős karommal ellátvák. Szárazföldi, tengeri, jeges medve. Fekete, fehér medve. Kárpáthegyi medve. 2) Átv. gúnyos ért. mondják idomtalan termetü, szőrös, bozontos emberről. Olyan mint a medve. 3) Csillagzat neve; szokottabban l. GÖNCZÖL. 4) Czölöpöket leverő, vasas tőke, szokottabban l. KOS. 5) Háló neme.
A medve szóval rokonok a szláv medved és metyed. Mind a magyar, mind a szláv nevezetben valószinüleg ugyanazon köz alkotó részek rejlenek. Köztudomásu dolog, hogy a medve a mézet igen szereti. Ezen alapfogalomból kiindulva szlávul med am. méz, jed am. evő, tehát med-jed, módosítva medved am. mézevő. A szanszkritban madhu vagy medhu szinte mézet jelent. Dankovszky nem elemzi. A magyarban is a méz és med rokonok, minthogy a z és d többször felcseréltetnek, mint gondolkodik és gondolkozik, foglalkodik és ~kozik, meddig, tájszokásilag mezzig stb. E szerént medve a magyarban is lehet med-eve (medevő), v. méz-eve (méz-evő). Vagy pedig a nedv másképen medv szótól származtatva am. nedvi vagy medvi (t. i. állat), azaz nedves, hideg tájékot, égaljat kedvelő, ott lakozó. | |
* | |
| falu Győr m.; helyr. Medvé-re, ~n, ~ről. | |
* | |
| (medve-bocs) ösz. fn. A medvének kölyke, kis medve. | |
* | |
| (medve-bőr) ösz. fn. A medvének bozontos szőrü bőre, akár az élő medvén, akár lenyúzott és kikészített állapotban. Kemény mint a medvebőr. Medvebőrrel takaródzni. Kaczagány medvebőrből. | |
* | |
| (medve-csótár) ösz. fn. Csótár, azaz nyereg alá terített takaró, medvebőrből. | |
* | |
| l. MEDVEDCZE. | |
* | |
| (medve-czukor) ösz. fn. Édes gyökér szörpjéből készített fekete czukor. Máskép aljas nyelven: medveszar. | |
* | |
| falu Zólyom m.; helyr. Medved-ěn, ~re, ~ről. | |
* | |
| falu Árva m.; helyr. Medvedczé-n, ~re, ~ről. | |
* | |
| falu Bereg m.; helyr. Medvedzá-n, ~ra, ~ról. | |
* | |
| falu Sáros m.; helyr. Medved zsé-n, ~re, ~ről. | |
* | |
| (medve-fi) ösz. fn. Medvebocs, kismedve. Kilencz medvefinak egy vadkörte. Km. | |
* | |
| (medve-fogás) ösz. fn. A vadászatnak azon neme, mely által a medvéket kelepczébe ejteni, s elevenen kézre keríteni szokták. | |
* | |
| (medve-fogó) ösz. fn. 1) Személy, ki medvéket fogdos. 2) Eszköz, kelepcze, melylyel medvéket fognak. 3) Hely, hol a medvéket különösen kézre lehet keríteni. 4) Nagy, erős kutyafaj rövid vastag fejjel, széles orral, bő torokkal stb. máskép: szelindek, melylyel medvékre vadásznak, s bikákat, farkasokat stb. hajszolnak, lefüleltetnek. (Bären v. Bullenbeiszer, angolul: bulldog). | |
* | |
| (medve-fóka) ösz. fn. A fóka nevű állatok egyik faja, melynek kisded hegyes füle, hosszú bozontos farka, és szürke szőre van. Leginkább az Amérika és Ázsia közti éjszaki tengeren tanyáz. (Phoca ursina.) | |
* | |
| (medve-fül) ösz. fn. Köz nyelven a kankalinok neme alá tartozó növényfaj; levelei húsosak, fürészesek, simák, tőkocsánya sokvirágu, csészéji egy kevessé lisztesek. Máskép szintén köz nyelven: fülvirág, növénytani néven: czifra kankalin. (Primula auricula.) | |
* | |
| (medve-gát) ösz. fn. A várerődítésben így nevezik azon erős keresztgátat, melynek teteje éles szögbe megy öszve. | |
* | |
| falu Bereg m.; helyr. Medvegyócz-ra, ~on, ~ról. | |
* | |
| (medve-gyökér) ösz. fn. Hajforma levelű, és síma magvu növényfaj. Újnyi vastagságu hosszukás gyökere, mely belül fehéres és gyantás, gyógyerővel bir. (Athamanta meum). | |
* | |
| (medve-hajma) ösz. fn. A hajmák neméből való növényfaj, hímszálai mind árformák, ernyője laposdad, levelei nyelesek, tojáskerekded láncsásak. Virági fehérek, szirmai zöld gerinczűk. Máskép köznyelven: kigyóhagyma (Allium ursinum.) | |
* | |
| (medve-háj) ösz. fn. A medvének hája, zsírja, melyet írul szoktak használni. | |
* | |
| l. MEDVEHAGYMA. | |
* | |
| (medve-harcz) ösz. fn. Két vagy több medvének egymás közti veszekedése. | |
* | |
| (medve-kalpag) ösz. fn. Medveprémből való kalpag. | |
* | |
| (medve-karmantyú) ösz. fn. Prémes medvebőrből készített bozontos karmantyú. | |
* | |
| (medve-kés) ösz. fn. A vadászoknál erős nyelü láncsaforma két élü vas, melylyel a medvét szúrják le. | |
* | |
| (medve-kucsma) ösz. fn. Prémes medvebőrből készített kucsmaféle téli föveg. | |
* | |
| (medve-lapu) ösz. fn. Köznyelven növényfaj a derelyek neméből; szára magas, kopasz, karczolt, levelei hármasak, levelkéi egyenetlenül fürészesek. Máskép szintén köz nyelven: mesterlapu v. ~gyökér v. császárgyökér, növénytani néven csicsókás derely. (Imperatoria ostruthium.) | |
* | |
| (medve-nyom) ösz. fn. 1) A medve nevü állatnak nyoma. 2) A korpafűvek neméből való növényfaj, melynek szára lecsepült, gyökerező, levelei ziláltak, szőrhegyűk. Tenyészik erdős hegyeken. (Lycopodium elavatum.) | |
* | |
| falu Temes, puszta Nógrád m. KIS~, NAGY~, NEMES~, faluk Vas m.; helyr. Medvesre, ~ěn, ~ről. | |
* | |
| (medve-süveg) ösz. fn. Szőrös medvebőrből készített süveg. Különösen a gránátos katonák süvege, melynek csak egy része van medvebőrrel födve. | |
* | |
| (medve-ész) fn. tt. medvész-t, tb. ~ěk, harm. szr. ~e. Személy, ki megfogott és szelidített medvéket mutogatás végett hordoz magával. | |
* | |
| (medve-ész) önh. m. medvésztem, ~tél, ~ětt, par. ~sz. Medvéket fogdos, vadász. | |
* | |
| (medve-szelindek) ösz. fn. Rövid vastag fejü, széles fekete pofáju, tágas torku, s kurta szőrü kutyafaj; melyet különösen medvevadászatra használnak. l. MEDVEFOGÓ, 4). | |
* | |
| (medve-ész-et) fn. tt. medvészet-ět, harm, szr. ~e. l. MEDVEVADÁSZAT. | |
* | |
| (medve-szőlő) ösz. fn. Köznyelven, a kukojczák neme alá tartozó növényfaj; cserjés indája henyélő, levelei épélűk; mindig zöldek, fölül egy barázda nyilik rajtok végig. Bogyója piros, az afonyához hasonló. Növénytani néven: fanyal-kukojcza (Arbutus uva ursi.) | |
* | |
| (medve-talp) ösz. fn, 1) A medvének széles talpa, mely öt karommal van ellátva, s némileg az emberi tenyérhez hasonló. 2) l. MEDVETALPFŰ. | |
* | |
| (medve-talp-fű) ösz. fn. Köznyelven: növényfaj a tapsírok neméből; szára barázdás, durva szőrös, levelei nagyok, szárnyasak. Növénytani néven: medve tapsír. (Heracleum sphondilium). | |
* | |
| (medve-taps-ír) ösz. fn. lásd MEDVETALPFŰ. | |
* | |
| (medve-tenyér) ösz. fn. l. MEDVETALP. 1) | |
* | |
| (medve-vadász) ösz. fn. Vadász, ki különösen medvefogásra vagy ölésre megyen ki. | |
* | |
| (medve-vadászat) ösz. fn. Vadászat medvékre. | |
* | |
| (medve-verěm) ösz. fn. Verem, melybe a medvét torkosságánál fogva oda csalogatják, hogy bele esvén kézre kerüljön. Olyanféle kelepcze mint a farkasverem. | |
* | |
| (medve-zsír) ösz. fn. A medvének zsírja, hája. Medvezsírból csinált ír. | |
* | |
| kötszó. 1) És, latinul: et. Én meg te (ego et tu), Péter meg Pál. Egy meg kettő három (unum et duo, sunt tria). 2) Néha a megkülönböztető pedig kötszónak felel meg. Én künn vigyázok, te meg benn. Péter irjon, Pál meg olvasson. "Én meg az itt való dologról nem írhatok nyilván." Levél 1559-ből (Szalay Á. 400 m. l.). "Másodszor meg." Régi magyar Passió. Egyébiránt itt is vétethetik öszvekötő értelemben; mind kifejeztethetik ,és' által is, pl. Péter irjon, és Pál olvasson. l. itt végül. 3) Néha kettőztetve használtatik, megmeg, midőn am. esmeg v. ismét, v. újra, pl. Megmeg elment, pedig honn kellene maradnia. Ez alakban különösen ismételt cselekvést, szenvedést vagy állapotot köt öszve, pl. e mondatban Megmeg sír, többszörös síró állapotot fűz együvé. A mesélők nyelvén hatályos folytonosságot, gyakorlatot fejez ki. Úgy megmegy, úgy megmegy, hogy jobban sem mehet. Úgy megfut, úgy megfut, hogy jobban sem futhat. Úgy megnéz, hogy jobban sem nézhet. (A "Napos, holdas lovak" czímü népmesében). De meg kitételben is, ,esmeg' jelentése van. "Igen szép mulatság azt (a gályát) nézni, de meg, ha az ember azt gondolja, hogy azok a szegény rabok csaknem mind keresztények (így)... megesik az ember szíve rajtok." Mikes Kelemen levelei.
"Szeretem én őt is: de Budát meg féltem." Arany J. Sőt mind a régieknél, mind a mai népnyelvben egyedül is gyakran jön elé ezen (esmeg, újra) értelemben. "Mellyet végbevivén az kegyelmetek atyjafiai, megh visszamehetnek, ha kegy(elmetek)nek úgy tetszik. Gr. Eszterházy Miklós nádor levele 1627-ből. (Történelmi Tár VIII. k. 13. l.). "Némelyek viszont elmenvén az mustrára, azután előjárójoknak engedelme nélkül megh haza mennek." (Ugyanott 24. l.). Származékai ez értelemben: megent v. megént, v. megint v. meges, v. megest v. megesleg, melyek különféle tájszokások szerént divatoznak, és határozói minőségüek; s ugyanazon jelentéssel bírnak, mint az öszvetett esmeg v. ismeg, v. esmég v. ismég, melyekből lett: esmét v. ismét. Mikes Kelemen törökországi leveleiben még eredeti alakjában fordúl elé: "Két levelet ír, egyet a fiának... és meg mást a franczia királynak." Egyezik ezzel a tájdivatos eseg (es-eg), melyből az m hang hiányzik, s alkotó részei a kötő es v. és, továbbá a gyakorlatos eg, mely Balaton vidékén, Göcsejben stb. mint igekötő, meg helyett használtatik, pl. egverték, egmondták, eglátták am. megverték, megmondták, meglátták. E szerént a meg és eg alapfogalomban megegyeznek, s valószinüleg e második a tisztább eredeti, mely mint képző is gyakorlatot jelent. A gyakorlat fogalmával szorosan párosúl az öszvekötés, öszvefüggés, folytonosság, továbbá a sokaság fogalma; mert amit gyakorlunk, azt mintegy részenként teszszük, melyekből egy egész alakúl, és gyakorta tenni valamit annyit jelent, mint sokszor tenni. Innen van, hogy nyelvünkben, (s másokban is) ugyanazon képzők majd gyakoriságot, majd öszkötést és folytonosságot, majd sokaságot jelentenek; nevezetesen a) az igeképző ěg (og, ög) jelenti azon cselekvés vagy szenvedés, vagy állapot ismétlését, egyszersmind öszvefüggését, mely az alapszóban csak egyszerüen foglaltatik, pl. bűzöl am. bűzt csinál, bűzölög, ismételt, folytonos, sok bűzt csinál; füstöl, füstöt csinál, füstölög, folytonos füstöt csinál. Ily viszony van a csep csepeg, moz mozog, szusz szuszog, kocz koczog, pör pörög stb. között. Ezen ěg némely igékben ig, pl. hajigál, gurigál, huzigál, taszigál stb. Hogy a gyakorlatos v. folytonosságot jelentő ěg rokonértelmü az és v. es kötszóval, kitünik abból is, mert némely igékben felváltva használtatik, mint: tipěg tipěs, nyelděgel) nyelděs, verděg(el) verděs, pěrgěl pěrsěl, tapog tapos, dörgöl dörsöl (dörzsöl) stb. Továbbá, az es-eg valamint önállólag kétszerezett gyakorlatul használtatik: hasonlóan eléfordúl mint képző is, pl. reb-ěsěg-et (rebesget), ker-es-ěg-el (keresget), fut-os-og-ál futosgál), rak-os-og-at (rakosgat). b) Mint névképző folytonos voltát jelenti bizonyos tulajdonságnak vagy hajlamnak, a hervatag, förgeteg, csörgeteg, zuhatag, rengeteg, ingatag, s mindezen nemü szókban. c) A ség (ság) névképző is elemezve es-ěg v. es-eg (ismét) öszvehuzva ség (ság, mert tudva van, hogy az es v. és máskép: s, pl. az ég s a föld); ámbár néha a szóalkotásban is csonkítlanul kitétetik, pl. nyer-eség, ver-eség, sok-aság. E képzőben alapfogalom a sokaság, vagyis egynemü részekből álló, s együvé kötött egész, pl. népség am. népekből álló sokaság-egész, mintha volna: nép és nép meg nép, (nép-es-eg); hasonlóan diákság, katonaság, papság, ifjuság, legénység, am. diákok, katonák, papok, ifjak, legények együtt véve, mindnyájan öszvekötve; magyarság, németség, oláhság, tótság am. magyarok, németek, oláhok, tótok öszvege; hegység, völgység, erdőség, mezőség, rétség, homokság, tóság, több hegy, völgy, erdő, mező, rét, homok, tó együtt s öszvevéve; Somogyság, Bácskaság, Szilágyság, Hanság, am. az egész Somogy, Bácska, Szilágy, Han stb. Az ily tulajdonságot jelentő szókban is, mint szegénység, gazdagság, szépség, rútság, gyönyörüség, az illető gyöknek sokasága, teljes mértéke értetik, miért szépséges, am. igen szép, rútságos am. nagyon rút, gyönyörűséges igen gyönyörü. Ugyanezen sokasító alapfogalom rejlik a főfokot képező leg szóban, mely vagy a meg átalakulása, pl. legszebb am. meg (még) szebb, leg-es legszebb am. még és még szebb; vagy, ami hihetőbb, öszve van húzva az el-eg (el-ig, satis) szóból, s am. usque, s jelenti a véghatárt az öszvehasonlításban. Innen érthetők az ily hasonlítási módok: a búzának legjava, az almának legszépe, azaz, ami véghatárig, elig jó, elig szép. A régieknél mendtől (mindtől) használtatott a leg helyett, pl. mendtől szebb = mindennél szebb. Maga az elig v. elég is oly sokaságot jelent, mely bizonyos véghatárig terjed. V. ö. LEG (1). E hasonlító vagy nagyító leg-től különbözik azon leg, mely névhatárzókat képez, mély hangon: lag, s am. mód, forma, kép, pl. sietőleg, hasonlólag, futólag, s úgy látszik nem egyéb, mint a képet, formát jelentő alak a (székelyeknél: lak) módosítása, mi szerént hasonlólag tenni valamit am. hasonló-alak, (hasonló-kép) tenni. V. ö. ~LAG, ~LEG, (1). d) Az eg kötszóval rokonságban van a határt jelentő ig, mert midőn ezzel élünk, akkor a térnek vagy időnek két vég pontját kötjük öszve, pl. innen odáig, ezen utczától a másikig, mától holnapig, reggeltől estig, melyben a folytonosság fogalma is benne foglaltatik, valamint azon mennyiség, vagyis sokaság, melyet a két végpont öszveköt. A latinban szintén a megfelelő usque-ben a que kötszó. e) Ha továbbá figyelembe veszszük, hogy a g és k mint legközelebbi rokonhangok általán a nyelvekben, nevezetesen a miénkben gyakran felváltva használtatnak: nem fog valószinütlennek látszani állításunk, ha azt mondjuk, hogy mind a nevek, mind az igék többesét képző k nem egyéb, mint a gyakorlatot, s többeknek öszveköttetését jelentő és k-vá keményült g, miszerént népek am. nép-eg több nép együtt véve; helyek am. hely-eg, több hely, azaz hely meg hely együtt véve; emberek am. ember-eg, több ember összevéve, ember meg ember. V. ö. ~K (5). Hasonlóan az igékben: verünk, eredetileg verenk, (mint Balaton körül mondják), azaz ver-en-eg v. ver-ěn-ek, vertěk am. ver-te-eg v. ver-te-ek, vernek. am. ver-ön-ög v. ver-ön-ök. E nyomon haladva úgy találjuk, hogy a k mint lágyabb g-ből lett névképző is szintén sokaságot, nagyobb mennyiséget jelent a pirók, pofók, szemők, pohók, iszák, tudák, félénk. falánk, gyulánk stb. szókban, melyek közől némelyeket ěs (os, ös) képzővel is ejthetünk, mint pirók piros; szemők szemes, pofók pofás, czombók czombos, iszák iszos, pohók pohos. Honnan f) azt következtetjük, hogy a tulajdonságot jelentő és (as, os, ös) eredetileg folytonossági s ehez képest néha gyakorlati vagy sokasági értelemmel is bir, pl. népes város, am. sok népü, hegyes vidék am. sok hegyü, erdős tájék, am. sok erdejü, beteges ember, am. gyakran beteg. Néha jelenti azon viszonyt, mely két különböző tárgy között létezik, s ekkor öszvekötő jelentése van, pl. szeles idő, am. szél és idő együtt; nedves ruha, am. nedv és ruha együtt; boros hordó, bor és hordó, pénzes erszény pénz és erszény. Az es némely szókban is, pl. lapis, haris, kőris, hamis, kódis. - Az és, ás névképzőben is a folytonosság alapfogalma rejlik, mert igékből oly szókat alkot, melyek az alapige értelmének vagyis az alapige által jelentett cselekvésnek, szenvedésnek vagy állapotnak folytonos voltát fejezik ki, péld. sír-ás am. folytonos síró állapot, nevet-és folytonos nevető állapot, arat-ás, az arató munkának folytonos volta. Ezen képző eredeti értelme valószinüleg egyedül állapotra vonatkozott, miszerént ezek: verés, látás, ütés, nem cselekedetet jelentenének, hanem azon állapotot, melyet a gyökigének gyakorlása idéz elő, magát a cselekedetet pedig a veret, látat, ütet, fejezi ki. E szabatos különböztetésnek a régi magyar nyelvemlékekben sok nyoma találtatik, mit, fájdalom! a későbbi kor elhanyagolt. g) Az eg szórészszel, illetőleg kötszóval, egy gyökü az egész szó, mert az ,egész' mindig több részt föltételez, mert az egésznek minden része öszvevéve tesz egy öszveséget. Eszerént egész lehet am. egy-ész v. egy-esz v. egy-es is t. i. több öszvekötött részből álló egység. h) A régi nyelvemlékekben, nevezetesen a Tatrosi v. Müncheni codexben azt találjuk, hogy a meg igekötő egyfelül az el igekötővel, masfelül az el számnévgyökkel, továbbá egy számnévvel; és egész melléknévvel fölcserélve használtatik. Azon codexben olvassuk: "És az adósságot meghagyá neki." Pesti és Erdösinél, megengedé, mit mi igy mondanánk; el- v. oda hagyá, elengedé neki, t. i. a latin ,dimisit' értelme szerént. "Mikor megvégezte volna ő beszédét" e helyett: elvégezte volna. "Meghagyja ember ő atyját, e h. elhagyja, odahagyja. "Kiket Isten egybe szerketett, ember meg ne válaszsza" e. h. el ne válaszsza. A Bócsi codexben: "És úgy meghagyák (= elhagyák latinul: deserentes) ő atyjoknak ceremóniájokat" stb. De a mai szokás szerént is divatoznak ilyetén fölcserélések mint: meggondolom, elgondolom, megismerem, elismerem, megakadok, elakadok, megélek elélek, megindulok elindulok, stb. Itt azonban megjegyzendő, hogy a meg és el néha am. odább, tovább, tehát távolodást jelent. Hogy az el (teljesség) néha am. egy v. egész, kitünik a következőkből. Borsod vármegyének 1641, és 1642-diki tanuvallási levelében áll: "Az egri törökök mint el (mint egy) harmincz számu török gyalog kijövén Győr alá." Ismét: "Mint el tizenhat lovasok kijövén Győr alá." "Győr alá kijövén mint el másfél száz lovasok." Ugyan ott: "Az egri törökök mintegy hetvenöt gyalog" stb. (Régi magyar Nyelveml. III. kötet. el) E szerént az el és egy hajdan felváltva használtattak; de még ma is az első és egyedik származékokban hasonló értelemmel birnak. Az el am. egész ezen és ilyféle mondatokban: "A templomnak soporláha ketté szakada, mind el (egész) aljaiglan." "Jövének mind el hozzáiglan," mit ma így mondanánk mind egész aljaiglan, hozzáiglan. "Követi vala mind el be a papok fejedelme pitvaráig", azaz mind egész be. (Münch. cod.) Ezen el abban is rokon az eg és es képzőkhöz, hogy szinte folytonos és gyakorlatos értelmü igéket képez, pl. ezen igék, szinlel, ízlel, kémlel, érlel, szaglal, foglal, táplál, mind folytonos vagy gyakorló jelentésüek, legalább nagyobb fokozatban ilyenek az egyszerü cselekvést jelentő színl, ízl, (ízel) kéml, érl, szagl (szagol) fogl, tápl igékből. Ily viszony vagy különbség látszik lenni, szigorúan véve, a vigaszt és vigasztal, maraszt és marasztal, engeszt és engesztel, hireszt és hiresztel stb. között. A latin nyelvben is a gyakorlatot vagy sokaságot jelentő némely képzők a fennemlitett magyarokkal legközelebbi rokonok, pl. a tergo, vergo, mergo, spargo gyakorlatos igékben világos az eg, og képző, mintha volnának ter-eg-o, ver-eg-o, mer-eg-o, spar-og-o. Ilyenek: vort-ig-o a vorto, scaturigo, a scaturio, vorago a vor (for,) virago a vir gyökökből. A vorago magyarosan forogó forgó, s a virago magyarosan virogó, azaz viruló, t. i. ifju leány. Az ismétlést jelentő et (es, és) van ezen igékben: agitat, mittitat, quaeritat, clamitat, tussitat, az egyszerü agit, mittit, quaerit, clamat, tussit igékből. Sokaságot jelentő es, os, ös rejlik ezekben: morosus, callosus, pannosus, ominosus, generosus, aquosus, az egyszerü mora, callum, pannus, omen, genus, aqua törzsekből. Gyakorlatos l képzővel alakultak: querulus, garrulus, patulus, gratulor, bibulus, a queror, garrio, pateo, gratus, bibo gyökökből. Kettőztetett s-c (= magyar es-eg) rejlik ezen gyakorlatos igékben: frig-esc-o cal-esc-o, sen-esc-o, matur-esco, stb. Gyakorlatot jelentő k (c) hang van ezekben: vellico, morsico, frico, varico, claudico, az egyszerü vello, mordeo, frio, varus, claudus, törzsekből. Ilyenek a magyar szunydikál, sántikál, nyeldekel, öldököl stb. A német nyelvben megfelel nekik a) az ig, ich, icht, pl. Heil heilig, Fleiss fleissig, Hunger hungerig (hungrig), a kicsinyezve gyakorlatos häuslich (häusel-ich), Rohr röhrich, Thor Thöricht stb. b) az isch pl. bübisch, c) a kicsinyítve gyakorlatos l az ily igékben: lüfteln, hefteln, mächteln, schaukeln stb. Végül megjegyezzük, hogy a közhasználatban meg és és közt különbség van. ,Meg' csak egyes szókat köthet öszve: én meg te, meg a bátyám, de mondatokat nem (kivévén ha ,pedig' helyett áll); minél fogva rendszerént számok öszveadásánál élünk vele tíz meg tíz húsz, száz meg száz ezer. | |
* | |
| igekötő. A MEG (1) alatt mondottakból az is tünik ki, hogy a meg kötszóval egy az igekötő meg, tájdivatosan eg, amennyiben itt is valami egészet, bevégzettet képez. T. i. a meg igekötős ige oly cselekvést vagy állapotot, illetőleg szenvedést jelent, mely rendszerént teljes egészet, végrehajtott, véghez ment, végig, azaz a szélső határig terjedő cselekvést stb. képez. Megjön, megérkezik, bevégzett állapotok; úgy hogy meg legközelebb rokon az eg gyökkel ,egész' szóban, vagy ig, (usque) határvető raggal, mintha volna: egészen vagy végig. A göcseji, ormánysági, belső somogyi ,eg' alakot tarthatjuk a legeredetibbnek, pl. egette (= megette), eglőtte (= meglőtte); általában ezen nyelvjárásokat egyebekben is a legelső eredetiség bélyegzi, pl. ház-be, kertnál szókban, még mindig az eredeti alkatrészeket szemléljük. Mihez képest az egyszerü ige kivált a tiszta jelenben még csak folyamatban létező, be nem végzett jelentéssel bir. Ily viszony van példákul ezen igék között: abrakol, megabrakol; abroncsol, megabroncsol; aczéloz, megaczéloz; akadályoz, megakadályoz; alapít, megalapít; épít, megépít; aláz, megaláz; alkuszik, megalkuszik; árad, megárad; árt, megárt; avasodik, megavasodik; bánt, megbánt; botlik, megbotlik; ír, megír; néz, megnéz, s több számtalanok. Ezen különbségekre kimondhatatlan figyelemmel kell lenni, főképen az egyszerü jelenben, midőn leginkább csak a nem tulajdon értelemben vett igék tartják meg ezen ,meg' igekötőt mint alább is látandjuk. Az ilyen és sok más igék a fenn említett értelemben nem vesznek fel el igekötőt, és a melyek ezt is fölveszik, sokszor távolságra, tova vagy túl menő cselekvésre s állapotra vonatkoznak, pl. megrohan és elrohan, megérik és elérik (túl érik), meghízott elhízott, megázik elázik stb. V. ö. EL, (2), igekötő. A régiek még nem mindenütt különböztették meg e két igekötőt; innen az ily régies változatok: megvégezte beszédét és elvégezte; meghagyja ember ő atyját, és elhagyja; kiket Isten egybeszerkesztete, ember meg ne válassza, és el ne válaszsza, mint fentebb mondva volt. Pesti Gábornál is gyakran eléjön: megszakgatá am. el- v. szétszakgatá a farkas a bárányt, a kánya az egeret, békát, galambot. A carthausi névtelennél: "Ennehány (= egynehány) esztendő után hagyá meg (= el) az fejedelemséget" (Toldy F. kiadása 51. l.) stb. A nyelvszokás jóformán ma is egy értelemben használja ezeket is: megakad, elakad; megszökik, elszökik; megég, elég; megél, elél; megemészt, elemészt; megered, elered; megindúl, elindúl; megfeledkezik, elfeledkezik; meggondol, elgondol, stb. Ellenben mást-mást jelentenek: meglát és ellát; megad és elad; megnyom és elnyom; megezáll és elszáll stb.
Különös figyelmet érdemel, hogy miután a jelen többé-kevésbé tartós időt jelent, a ,meg' pedig rendszerént bevégzett cselekvést vagy állapotot, innen igen gyakran történik, hogy a ,meg' igekötőt jelenben nem használhatjuk, hanem csak multban és jövőben; pl. ha kérdenék: Megírtad a levelet? erre így felelhetünk: Még nem, csak most írom, de nemsokára megírom; vagy ha már elvégeztem, ezt felelem: Meg v. igen, már megirtam. Innen némelyek azon nézetben vannak, mintha a ,meg' igekötő jövőt jelentene; ami nem áll; mert mint láttuk, multat is jelent; de vannak igen sok összetételek is leginkább nem tulajdon értelemben, melyek a jelent is kifejezik, néha mintegy nagyobb nyomatékosságot kölcsönözvén neki, pl. megmondom neked, megbocsátok, megátkozlak, megbízom önt, meghagyom nektek; ha meg nem bántlak, kérek tőled kölcsön száz forintot: a lónak négy lába van, mégis megbotlik (szokásos jelen); sokban megesünk mindnyájan stb. stb. Az egyes czikkeknél igyekeztünk az ilyeneket lehetőleg megjelölni. Némelyek a ,meg' igekötőnek ,vissza' értelmet is tulajdonítnak; de ez tévedés; pl. midőn azt mondjuk valakiről, hogy megtér, itt már a ,tér' szóban rejlik a ,viszza' fogalma, midőn azt mondjuk: megfizeti a kölcsönt, itt is már maga a ,fizet' szóban rejlik a visszatérités; vagy néha nem is bir ,vissza' jelentéssel, ha t. i. nem kölcsönből eredt a tartozás, pl. megfizeti a kárt. A görög bölcsek jeles mondatinak fordításában eléjön: "Hamar megkivánja (a szerencse) az melyeket adott", midőn a ,meg' szó ma ugyan ,vissza' szóval cseréltetnék föl, de itt is az ,adott' szóban rejlik a ,vissza' értelme. Gyakran nem egyéb nyomatékosabb meghatározásnál, mint föntebb érintők, s mint olyant a régiek nem mindig vagy nem oly sűrűn használták, mint mi ma használjuk; pl. a régi halottas beszédben: "Hogy oldja ő bünét" - "Szabadócsa (v. szabadóha) őt ördöng ildetvétől" - "Isten bulcsássa ő bűnét" - "Kit Úr ez napon ez homus világ timnüczebelűl mente." Ezeket ma így mondanók: megoldja, megbocsássa, megszabadítsa, megmentse. A Müncheni codexbeli úri imában sem fordúl egyszer is elé; noha már e korban széltiben divatozott a ,meg' használata, pl. "És megmosá ő testét, és megkené ő magát mentől (= mendtől) jobb mirrával (mirhával), és megválogatá ő fejének haját.... és ő menden öltözetivel megékesejté ő magát." Bécsi codex. (Judith 28. l.). Ily nyomatékosabb meghatározás által önható vagy közép igéknek gyakorta határozott és átható értelmet kölcsönöz, pl. megbőjtöl, megiszik, meghalad, megjár, megkaczag, megmász. Még egy nevezetes jelenséget kell a ,meg' igekötőnél megemlítenünk; t. i. vannak némely esetek, melyekben nem bevégzett, hanem épen ellenkezőleg kezdő cselekvés vagy állapot fejeztetik ki, pl. ebben: megszalad nem azt teszi, hogy a szaladás valamely bevégzett cselekvény, hanem azt, hogy valaki vagy valami épen most kezdi a szaladást, és előbb nyugalmas állapotban volt; hasonlók: megszalaszt, megfutamít, megfutamik, és az igeszó ellenkező értelmében megáll, (midőn t. i. valaki a mozgás v. menés közben egyszerre nyugalmas állapotba teszi magát), megállít; hasonló ez is: meglát (hirtelen valamit, melyet az előtt nem látott), sőt mások is: megtud, megismer. Ezekben úgy látszik, hogy az ,egyszerre' jelentése vagyis beálló jelentés lappang. Vannak, kik a ,meg' igekötőt a ,még' (vagy mög) s ,měgé' (mögé) szókból származtatják, s ennélfogva amannak is ,vissza' jelentést tulajdonítnak. De ez nem áll, mert egy az, hogy a ,viszsza' jelentés csak oly igéknél fordúl elé, melyek némileg már magukban is amaz értelemmel birnak, pl. ,megfizet' mint föntebb láttuk; más az, hogy a ,még' (v. mög) szóban kétségtelenül zárt ě van, mely a tájszólások szerént ö-vé változik, a ,meg' igekötőben nyilt e sőt még éles ë, mely tájdivatosan rendszerént nem szokott ö-vé változni; pl. Kriza J. gyüjteményében a keresztúr-fiszéki nyelvjárásban, mely a közép vagy zárt ě-ket ö-re szokta változtatni, a ,meg' szóban az e majdnem oly élesen hangzik, mint a (hosszú) éles é, (azaz ami jelölésünk szerént ë), de ö-vel soha sem ejtetik. (Vadrózsák. I. kötet. 549. l.) Azon körülmény, hogy a ,meg' igekötő kivált némely régieknél végül még egy toldalékhangzót veszen föl (pl. a halotti beszédben megeszokosztja vala), vagy azt bizonyitja, hogy a magyar ember két mássalhangzó közé, ha az egymás mellett nehéz kiejtésü, önhangzót vesz közbe, úgy hogy például Szász Károly tanusága szerént még némely mai lelkész is a ,felséges' helyett feleséges-t mond; vagy pedig azt, hogy némely szójárás kedveli a toldalékhangzókat, mint mája, méhe; s ezért sokszor találjuk a XVI. századbeli levelekben a mege v. megi alakot, de ezeket is készi (= kész, ,készi vagyok'), jóli (= jól,,jóli megi emlékezhetik the kegyelmed,) éni (= én. Szalay Á. 400 m. l. 375. l.); így gazi (= gaz, ,gazi népeth'), gonoszi (= gonosz, ,gonoszi cselekedetben'. 57. 1). De ugyanitt toldott ,megi' közt eléjön a tiszta, meg' is: "Megértettük az te kegyelmed) levelét." | |
* | |
| tájdivatosan: mög, elavult fn. mely ma csak harmadik személyraggal használtatik: měge v. möge, pl. ház měge, kemencze měge, ajtó měge, azaz hátsó oldala. Fölveheti a tárgyeseti ragot is, pl. Kiseperni a kemencze měgét. Jelenti valaminek tulsó oldalát, hátsó felét, vagy azon helyet, mely valaminek tulsó oldalán fekszik; azon részt, mely ami állásunkhoz képest megy, vagyis mely elmenő, távozó irányban fekszik hozzánk; így a német ,hinten' szó is Adelung szerént a ,hin' szótól ered. Ellentéte elő v. homlok, pl. ház eleje, ház měge; kemencze homloka, kemencze měge; hegyelő, hegyměg. Ezen kérdésekre hol? hova? és honnan? helymutató ragokkal párosulva oly névutókat képez, melyek rendesen alanyeset után állanak, pl. házatlan vendégnek hol a helye? Ajtó měgětt. Hová bújtatok? A kazal měgě. Honnan jött elé? A kemencze měgől. Sőt az ětt helyett ül ragot is vesz fel, megül, épen úgy, mint körött körül, fölött fölül, "És állapván hát měgül et stans retro. (Münch. cod.) A ,měgé' viszonytalan állapotban is divatozott hajdanta, mint jelenleg az alá és elé, pl. menjetek alá, azaz le; lépjetek elé. A Müncheni codexben olvassuk: "Tanéjtványi közől sokak menének měgé," (abierunt retro). Birtok raggal is: "Én megém." (retro me). Ma így mondanók: hátam megé.
Ezen měg szóval első tekintetre rokon értelmünek látszik azon el, mely az elve és elvül származékokban am. tulsó oldalon, által (trans), mint erdő-elve Erdély, mintha volna: erdő vagy erdőség megett (erdőt hagyva, erdőn át menve) fekvő ország, (Transsylvania), Havasel-föld, a havasok megett fekvő föld, (regio transalpina). A Müncheni codexben hasonlók: Jordán elve, am. Jordánon túl; tenger elve, tengeren túl; Cedronnak áradatja elve, Ccdron áradatán túl. Azonban a kettő között mégis nagy a különbség, mert elve v. elvé az egésznek teljes egyik vagyis túlsó felét jelenti, a meg pedig azon tulsó félnek csak egy részecskéjét, mely csak zugot képez, úgy hogy ezen kifejezések erdőměg v. erdőměge, havasmeg v. měge, Jordán měgětt stb. csak valamely zugot, szűkebb helyet jelentenének. Ezen értelemben vett měg alapfogalomban különbözik az előbbi czikkekben eléadott meg szóktól, melyek elseje gyakorlatot, majd folytonosságot, majd öszvekötést, másika végzettséget jelent. V. ö. MEG, (1), és MEG (2). A měg v. mög-ben azon ěg v. ög (v. og) teszi a lényeget, mely a ,szög' vagy ,zug' alkatrészeiben is látható, úgy hogy például: ajtó möge, ház möge, körülbelül am. ajtó zuga, ház zuga, s hát mögött am. a hátamnál valamely zugban. | |
* | |
| (me-ig vagyis mi-ig, az ig régiesen eg) ih. Élünk vele, midőn azt akarjuk jelenteni, hogy bizonyos cselekvés vagy állapot, illetőleg szenvedés folyamatban, gyakorlatban van, pl. Még alszik a gyermek, folytatja az alvást. Még irok, folytatom az irást. Még nincs pénzem, folytonosan pénztelen vagyok. Még nem házasodtam meg, folytatom a nőtlen állapotot. Még egyszer próbát teszek. No még! Élsz-e még? Még az volna hátra. Még akkor máskép volt, t. i. azon idő folytában. Néha, kivált másod foku szóval öszveköttetésben, az értelem hatását neveli. Még inkább megharagudott. Még többet. Még jobban. Mulattunk, még pedig hogyan? Néha am. már.
"Még akkor nekem igértek, Mikor bölcsőben rengettek." Népdal. Alapfogalom benne a folytonosság, mely több mozzamot, részletességet köt öszve, s eredetére nézve: mi-ig (v. me-ig v. me-eg), mely utóbbi alakban a régieknél sokszor elé is fordúl, am. valami-ig, azaz ameddig valami v. valamely körülmény tart; lehet a régies ,menig', azaz mennyiig is, melynek megfelel a székely ,annyég', azaz annyiig = addig. Es v. is kötszóval párosulva a folytonosságnak, vagy gyakorlatnak még nagyobb fokát jelenti; pl. Mégis (méges) itt vagy? Tagadólag: Mégsem hallgatsz? Mégsem tudom, mi történik velünk. V. ö. MÉGIS. Nagyobb nyomatékul mint minden ig (v. eg) raggal képzett szó, fölveszi a len ragot is, méglen. "Ha ki nem gyülöli ő atyját és ő anyját, méglen kedig es ő lelkét (adhat autem et animam suam) nem lehet en tanejtványom." (Münch. cod.). Továbbá ugyanitt: "Méglen kevesenne (keves ennyi v. kevesnyi) ideiglen vagyok veletek". Egy eredetü a ,míg' szóval, azért a régieknél sokszor föl is cseréltetik, pl. még ő e beszéllette. (Müncheni codex). Mai korban különböztetés végett V. ö. MÍG. | |
* | |
| (meg-abajgat) ösz. áth. Abajgatva, azaz hajszolva, kergetve, űzve, zaklatva megzavar, megfáraszt. Mondjuk barmokról, kivált midőn seregestül zavarja valaki, vagy vadakról, melyeket mindünnen üzőbe vesznek. A marhalopók megabajgatták a gulyát. A hajtók megabajgatják (azaz meg szokták abajgatni) a nyúlakat. Ha tiszta jelent értünk alatta, akkor csak azt mondjuk: abajgatják. V. ö. ABAJGAT, és MEG, (2). | |
* | |
| (meg-abárol) ösz. áth. Abárolva addig főz, kever valamit, míg olyanná nem lesz, milyenné lennie kell. Megabárolni a hurkának való kását. V. ö. ABÁROL. | |
* | |
| (meg-abrakol) ösz. áth. Tulajd. ért. a lovakat elégségig megeteti abrakkal, pl. zabbal, árpával. A lovaknak szénát vetni, de meg nem abrakolni. Ha megabrakoltál, itass, és fogj. A kocsis már abrakol (épen most), de még nem abrakolt meg. Átv. tréfás ért. a lovat ostorral, vagy mint mondják, szíjártó abrakjával, megveri. A fakót ugyan megabrakolták, mert csökönyös lett. Mondják emberről is, kit megvernek. A lopáson ért sihedert jól megabrakolták. V. ö. ABRAK. | |
* | |
| (meg-abroncsol) ösz. áth. Valamely faedényt abroncsokkal kellőleg megerősít, vagyis dongáit öszveköti, öszveszorítja. Megabroncsolni a hordót, kádat, csöbröt, dézsát. Átv. ért. és tréfásan ostobabeszédü emberről mondják: Okos ember, jó volna a fejét megabroncsolni. V. ö. ABRONCS. | |
* | |
| l. MEGABRONCSOL. | |
* | |
| (meg-ácsol) ösz. áth. Ácsolva elkészít. | |
* | |
| (meg-aczéloz) ösz. áth. 1) Valamely vasszerszámot aczélhoz fenve élessé tesz. Megaczélozni a kést, tollkést. 2) A vasat bizonyos műtétel által megedzi, megkeményíti, vagyis olyanná teszi, mint az aczél. Megaczélozni a szántóvasat, a csoroszlát. 3) Valamit aczéllal megerősít, behúz. Megaczélozni a könyv tábláját. V. ö. EDZ, NÁDOL. | |
* | |
| (meg-ad) ösz. áth. 1) Viszszaható névmással am. magát más hatalmába általengedi, más akaratja vagy fensőbbsége előtt meghajol. Add meg magadat. Megadni magát az ellenségnek. Nem adom meg magamat, inkább meghalok. 2) Más tárgyra viszonyítva, amivel tartozik, vagy amihez más jogot tart, vagy amit mástól bir, azt oda adja. Adjátok meg az Istennek, ami az Istené. Megadta az adót. Megadni valakinek az illő becsületet. Az adósságot, kölcsönt megadni, am. megfizetni. Az idézőlevelet megadni am. kézbesítni. "Amely levelet egy úrnak adja kezébe, hogy a királynak adja meg." Mikes Kelemen törökországi levelei. "Meghadák az kegyelmetek levelét." Gr. Eszterházy Miklós nádor. (Történelmi Tár VIII. k. 183. l.). Megadni az igéretet. Az igéret szép szó, ha megadják igen jó. (Km.).
"Igazabb isten az (t. i. Mars) megadta a szép bért." Zrinyi. 3) Tulajdonitó ragu személyes névmással, vagy más névvel, és gúnyosan szólva am. valakinek roszat tesz, valakit megtorol, befizet neki, vagy valamit fonákul cselekszik, roszul végez. Várj csak, majd megadom. én neked. Nekem ugyan megadták. Te ugyan megadtad neki. am. roszul, fonákul tetted a teendőt. E mondás gúnyképen a németeknél, szlávoknál is divatos. | |
* | |
| (meg-adózik) ösz. k. Átv. ért. valamiért bűnhödik, szenved; megadja valaminek az árát, valami miatt meglakol. Mértéktelen életedért előbb utóbb megadózol. A gonosztevők megadóztak. Gondatlanságomért megadóztam. | |
* | |
| (meg-adóztat) ösz. mivelt. Valakit kényszerít, hogy adózzék. Az ország minden lakosit megadóztatni. A leigázott népeket megadóztatni. A törvény mindenkit egyaránt megadóztat. V. ö. ADÓZIK. | |
* | |
| (meg-aggik) ösz. k. Eléri azon életkort, melyben az embert aggnak nevezik; vagy oly törődötté, hanyatló erejüvé lesz, mint az aggok lenni szoktak. Máskép: megvénül, megöregszik. Időnek előtte megaggni. (De: ő is aggik mint más). V. ö. AGG, AGGIK. | |
* | |
| (meg-aggúl) ösz. önh. l. MEGAGGIK. | |
* | |
| (meg-agyabugyál) ösz. áth. Valakit agybafejbe ütögetve megver. Szélesb ért. igen megver, tetőtől talpig megpufol. Alsó irályba való kifejezés. Jelenben: agyabugyál. | |
* | |
| (meg-agyal) ösz. áth. 1) A gabonakévéket egymás mellé felállítva lecsépeli a földig. 2) Agyba ütögetve megver valakit. Szélesb ért. nagyon megver; ez értelemben máskép: megagyabugyál. | |
* | |
| (meg-ágyaz) ösz. áth. 1) A puskacsőt úgynevezett ágygyal ellátja. V. ö. PUSKAÁGY. 2) Önhatólag am. az ágyneműt kellőleg elrendezi, öszverakja, az ágyat megveti. Átv. ért. nyomtatás alkalmával a szalmás gabonát a szérűn kellőleg elhelyezi. Jelenben: ágyaz. V. ö. ÁGY, és MEG (2). | |
* | |
| (meg-ahít) ösz. áth. Valamit igen megkiván, nagy vágyat érez valamiért. V. ö. AHÍT. | |
* | |
| (meg-ajándékoz) ösz. áth. Valakit ajándékkal megtisztel, megörvendeztet; csak személyre viszonyúl. A kedves vendéget megajándékozni. A hű cselédet megajándékozni. Ruhával, pénzzel, holmi csecsebecsével megajándékozni valakit. Ime egy könyvvel megajándékozlak. V. ö. AJÁNDÉK. és MEG (2). | |
* | |
| (meg-ajándékozás) ösz. fn. Cselekvés, illetőleg ingyenes, kedveskedő adás, midőn megajándékozunk valakit. | |
* | |
| (meg-akad) ösz. önh. 1) Menését, mozgását nem folytathatja, mert valamely ellenerő fentartóztatja. A hajó megakad a zátonyon. A szekér megakad a mély sárban, kátyolban. A szénás szekér megakad a keskeny kapu között. (Szokásos jelenek). 3) Különösen, egyik test a másikba, bizonyos kapocs, kajmó, fogó által belekötelődzik. A tüskék között hamar megakad a lebegő ruha. A levetett horgony fogai megakadnak a fenékben. 3) Átv. ért. valami ellen kifogása van, nem hagyja szó nélkül, valamiben erkölcsileg megütközik. A mogorva ember mindenben megakad. Kár ily apró dolgokban megakadni. Már ebben is megakadt a szemed? Néha am. figyelmessé lesz valamire vagy valami fölött. pl. Oly feltünő, hogy minden ember megakad rajta. E remek képen minden szem megakadt. 4) Az ész működéseire vonatkozólag, am. a dolgok öszvefüggését be nem látván gondolatait tovább szőni nem képes. Megakadni a számolásban. Igen szórakozott ember, s beszédében gyakran megakad. V. ö. AKAD. | |
* | |
| (meg-akadályoz) ösz. áth. 1) Valakinek működéseit sikeretlenné teszi, terveit végrehajtani nem engedi. Megakadályozni az ellenség előnyomulását. 2) Oly intézkedéseket tesz, melyek gátul szolgálnak, nehogy valami történjék. A népmozgalmakat szigorú rendőrség által megakadályozni. Töltések- által megakadályozni a kiáradást. V. ö. AKADÁLY. | |
* | |
| (meg-akadályozás) ösz. fn. Cselekvés, illetőleg ellenszegülés, ellenállás, gátvetés, mely által valaki vagy valami megakadályoztatik. | |
* | |
| (meg-akadályoztat) ösz. mivelt. Valaki által megakadályoz valamit. Egyébiránt köz szokás szerént mint átható ige a megakadályoz helyett használtatik. | |
* | |
| (meg-akadás) ösz. fn. Állapot, midőn valaki vagy valami megakad. | |
* | |
| (meg-akaszt) ösz. áth. 1) Menésében, mozgásában fentartóztat valamit, nem engedi, hogy tovább haladjon. A sűrű köd a gőzhajó menését, a magas hó a gőzmozdony futását megakasztotta. 2) Kapocs, kajmó, vagy akármi fogódzó által bizonyos testet megköt. Megakasztani a kereket. A kapu szárnyát megakasztani, hogy a szél be ne csapja. Megakasztani a nyitott ajtót, ablakot. 3) Átv. ért. valamely működést tovább haladni nem enged. Megakasztani az ipart, kereskedést. Megakasztani valamely vállalatot, tervet. Valakit beszédének, gondolatainak folyamában megakasztani. | |
* | |
| (meg-akól) ösz. áth. A hordók nagyságát, illetőleg tartalmát úgynevezett akólópálczával megméri, meghatározza. A vámokon megakólják a boros hordókat. | |
* | |
| (megalacsonít) ösz. áth. 1) Valamely testet vagy tért, magasságából elvéve, alacsonná tesz. A magas kerítést valamivel megalacsonítani. A dombos tért megalacsonítani. 2) Átv. ért. valakit erkölcsileg alacsonná tesz, legyaláz, vagyis azon jó véleményt, melylyel mások voltak felőle, alább szállítja. Szokottabban: lealacsonít. | |
* | |
| (meg-alacsonítás) ösz. fn. Cselekvés, mely által valakit vagy valamit megalacsonítnak. | |
* | |
| (meg-alacsonodik) ösz. k. 1) Magasságából valamit vesztve alacsonabbá leszen. A kazal hosszabb állásban megalacsonodik (leülepedik). 2) Átv. ért. becsületben, tiszteletben alább száll. V. ö. ALACSON. | |
* | |
| (meg-alakít) ösz. áth. Valamit véglegesen szervez, rendez, alkot, s határozott állandó lételt eszközöl neki. A régtől tervezett egyletet megalakították. | |
* | |
| (meg-alakúl) ösz. önh. Határozott szerkezetű formában létre jön. | |
* | |
| (meg-alapít) ösz. áth. Valamit úgy alapít, hogy tartós, maradós, állandó legyen. Itt a meg teljesen bevégzett tényre vonatkozik. Valamit örök időre megalapítani. Utódainak jólétét, boldogságát megalapítani. V. ö. ALAPÍT. | |
* | |
| (meg-alapítás) ösz. fn. Cselekvés, mely által megalapítanak valamit. V. ö. MEGALAPÍT. | |
* | |
| (meg-aláz) ösz. áth. 1) Széles ért. szóval vagy tettel olyasmit követ el valakin, mi által ennek valódi vagy képzelt erkölcsi nagysága megcsökken vagy megsemmisül. 2) Különösen, a büszke, kevély, gőgös embert megszégyeníti, vagyis oly állapotba teszi, melyben mások felsőbbségét megismerni kénytelen. A hetvenkedőt élczes gúnyokkal megalázni. Az elbizakodott ellenséget fegyverrel megalázni.
"Fogjad meg szakálát, vedd el csak jószágát Megalázza magát." Feddő ének a 16-ik századból. 3) Visszaható névmással magát megalázni am. magát másoknál csekélyebbnek tartani, önmagáról és jelességeiről keveset tartani, mások előtt magát meghúzni, vagy rangjának, érdemeinek elmellőzésével az alsóbb ranguakhoz és érdemüekhöz leereszkedni. Aki magát megalázza, felmagasztaltatik. A szerény férfi megalázza magát. Kérem, alázza meg magát, s térjen be szegény házamba. "Kérkedik éretlen kincsével az iskolagyermek, Míg a teljes eszű bölcs megalázza magát." Verseghy. V. ö. LEALÁZ. | |
* | |
| (meg-alázás) ösz. fn. Cselekvés, midőn mást megalázunk. Magamegalázás, midőn magunkat megalázzuk, megalázkodás. | |
* | |
| (meg-alázkodik) ösz. k. Önmagát megalázza. | |
* | |
| (meg-aláztatás) ösz. fn. Szenvedő állapot, midőn valakinek erkölcsi vagy szellemi becse, nagysága más által akár szóval akár tettel kisebbíttetik, csökkentetik, sőt megsemmisittetik. | |
* | |
| (meg-áld) ösz. áth. 1) Bizonyos szólásmódok és taglejtés által valakinek jót, szerencsét, boldogságot kíván, és kér Istentől, vagy Istenre hivatkozva. A haldokló atya rá tette kezét gyermekére, és megáldotta őt. A pap keresztet vetve megáldja a népet. 2) Különösen, midőn Istenről mondják am. szerencséssé, üdvössé, jóvá, hasznossá tesz, boldogít. Isten jó gyermekekkel áldott meg. A jó Isten megáldotta munkánkat.
"Isten, áldd meg a magyart, Jó kedvvel, bőséggel." Kölcsey. Isten áldja meg a kigyelmetek ebédét, az emberit is. (Népies kivánat.) Idvezlő és bucsuzó mondatok: Megáldj Isten! Isten megáldj! (rövidítve ezek helyett: megáldjon v. megáldja; mint fogadj Isten! am. fogadja Isten). V. ö. ÁLD, ÁLDÁS. | |
* | |
| (meg-áldozás) ösz. fn. Az úrvacsorai szertartásnak teljes végrehajtása. | |
* | |
| (meg-áldozik) ösz. k. Az Úr vacsorájában részesül, az oltári szentséget magához veszi. Gyónás után megáldozni. V. ö. ÁLDOZIK. | |
* | |
| (meg-áldoztat) ösz. mivelt.
Mondják papról, midőn a hiveket az Úr vacsorájában részesíti, midőn az oltári szentséget nyujtja nekik. Gyónás után megáldoztatni a hiveket. A haldokló beteget megáldoztatni. V. ö. ÁLDOZIK. | |
* | |
| (meg-áldoztatás) ösz. fn. Cselekvés, midőn a pap az Úr vacsorájában részesíti a híveket. | |
* | |
| (meg-alkudik) ösz. k. l. MEGALKUSZIK. | |
* | |
| (meg-alkuszik) ösz. k. Általán mondjuk szerződő felekről, midőn a szerződési pontokban végképen megegyeznek, midőn mint mondani szokás, az alku áll közöttök. A lovon háromszáz forintban megalkudtunk. Bizonyos számu pénzben nagy gabonában megalkudni. Sokáig alkuttunk, de meg nem alkudhattunk.
"Megalkusznak szépen s egyességben élnek." Koháry: Példás vadkert. Itt a meg bevégzett tényre vonatkozik. Az egyszerü jelenben: alkuszik. V ö. ALKUSZIK. | |
* | |
| (meg-alkuvás) ösz. fn. Az alkuvásnak teljes végrehajtása s megállapítása. V. ö. ALKUVÁS és MEGALKUSZIK. | |
* | |
| (meg-áll) ösz. önh. 1) Tulajd. ért. a mozgó, haladó bizonyos ponton, helyen félbeszakasztja menését, és mozdulatlan marad. Ho hó! kiáltásra megáll az ökör. A ,megállj'! vezényszóra megállapodik a hadsereg. 2) Szélesb és átv. ért. mondjuk minden mozgásban levő testről, midőn mozogni megszűnik. Megáll a szekér, a hajó; a malom, a kerék. Megáll az eső, megáll a szél. Megáll a víz, midőn tovább nem folyhat.
"Megállasz-e, térded hogy ölelhessem?" "Hallhatatlan sereg levegőn megálla." Zrinyi. "Elbámulva megmegáll, Nem zúg a patak; Hej! magam is be megállnék, Volnék csak patak." Vörösmarty. 3) Képes kifejezéssel, megáll az ész, midőn működése megszünik, midőn tovább gondolkodni nem képes. Úgy meg volt lepve, úgy elbámult, hogy megállt bele az esze. Ily borzasztó dolgokra megáll az ember esze. 4) Képes kifejezéssel am. helyben hagyható, mi úgy maradhat amint van, min változtatni nem kell, mi az ész törvényeivel megegyezik. Ezen állításvélemény megáll. Ezen fonák állapot meg nem állhat. 5) Megmarad, titokban marad. Nem áll meg nála v. benne a szó. "Ez dolgot nem tartók illetlennek, ha Kegyelmed csak azzal közli, az kivel illik és az kinél megáll." Báthory István király levele. (Történelmi Tár. VIII. K. 215. l.). 6) Tárgyesetes névvel megállani a csatát, am. nem hátrálni; megállani a szemközt jövő vadat; szavát megállani, am. megtartani, teljesíteni, latínosan: szavának állani; megállani a sarat, valamely bajban, nehézségben, küzdelemben kitartónak lenni. "Biztosan csak az állja meg helyét, ki magát ahhoz kötelességeinek erős kötelékeivel lánczolva érzi". B. Eötvös J. "A bölcs........... az ellene Fölkelt szerencsét, mint valamely kemény Szirt a haboknak csapkodásit, Érzi, de férfiasan megállja." Virág Benedek. E szónak három első jelentéseiben a ,meg' igekötő kezdő állapotra, az utóbbiakban pedig bevégzettségre v. teljességre, azaz ezen igéhez képest teljes állandóságra vonatkozik. V. ö. MEG, (2), és ÁLL, ELÁLL. | |
* | |
| (meg-állapít) ösz. áth. Valamit folytonosan tartó helyzetbe, állapotba tesz. Forradalom után a békét, rendet, kölcsönös bizalmat az által állapítjuk meg, hogy... Sok tétovázás, habozás, kísérlet után bizonyos törvénykezési módot megállapítani. Itt a meg az egyszerü jelenre vonatkozó tényt is fejez ki. V. ö. ÁLLAPÍT, és MEG, (2). | |
* | |
| (meg-állapítás) ösz. fn. Cselekvés, mely által valamit tartós állapotuvá tesznek. A béke megállapításában fáradni. l. MEGÁLLAPÍT. | |
* | |
| (meg-állapodás) ösz. fn. 1) A menésnek, mozgásnak megszünése, félbeszakadása. 2) Átv. ért. a habozó, kétkedő, fontolgató észnek elhatározása, midőn bizonyos eszme, terv, szándék, vélemény stb. mellett megmarad. V. ö. MEGÁLL, és MEGÁLLAPODIK.
| |
* | |
| (meg-állapodik) ösz. k. 1) Menését, mozgását félben szakasztja. Rosz utban néhanéha megállapodni, hogy a lovak kipihenjék magukat. Meg nem állapodom, mig a hegytetőre nem jutok. 2) Mondjuk testileg és lelkileg teljesen kifejlett emberről. Megállapodott koru, eszü, gondolkozásu férfi. 3) Valamiben megállapodni, am. alkudozás vagy hányásvetés, kétkedés után magát valamire elhatározni. Abban állapodtunk meg, hogy... V. ö. MEGÁLL. | |
* | |
| (meg-állás) ösz. fn. Állapot, midőn valami megáll, valamely mozgó ponton menését egyszerre félben szakasztja. V. ö. MEGÁLL. | |
* | |
| (meg-állat) ösz. áth. Régiesen am. megállapít. Eléjön Szabó Dávidnál is. | |
* | |
| (meg-állható) ösz. mn. Amit meg lehet tartani, ami érvényes, ami ellen lényeges kifogás nem lehet. Megállható föltételeket kötni ki. Megállható alku, szerződés. Megállható igéret, fogadás. V. ö. MEGÁLL. | |
* | |
| (meg-állhatólag) ösz. ih. Megállható módon vagy állapotban. | |
* | |
| (meg-állhatóság) ösz. fn. Valaminek azon minemüsége, mely szerént meg lehet tartani, s kifogás nincs ellene; érvényesség, maradandóság. | |
* | |
| (meg-állít) ösz. átb. Eszközli, hogy a menésben, vagy mozgásban levő menni, vagy mozogni megszünjön, s állva maradjon. Az éjjeli őr megállítja a gyanus embert. Az utonállók megállítják az utasokat. Megállítani az ökröt, lovat. Megállítani a malomkereket.
"Állítsd meg, állítsd meg kérlek, futásodat." Zrinyi. Átv. ért. valamely működés folyamatát megakasztja, megszünteti. Megállítani valamely folyóirat kiadását. V. ö. ÁLLÍT. | |
* | |
| (meg-állítás) ösz. fn. Cselekvés, midőn megállítanak valakit vagy valamit. | |
* | |
| (meg-álmodik) alakra ösz. k. de jelentésére áth. T. i. tárgyesetes névvel am. valamit álomban előre megsejt, megérez, megtud. Barátom halálát megálmodtam. V. ö. ÁLMODIK. | |
* | |
| (meg-álmosodik) ösz. k. Álmossá lesz, az álom reá jön. Máskép: elálmosodik. | |
* | |
| (meg-alszik) ösz. k. Átv. ért. valamely híg folyó test részei megmerevednek, kocsonyaszerüvé válnak. Megalszik a tejnek turós része. A folyó zsír, ha hidegre teszed, megalszik.
"Még az öreg nép is, megaludt bár vére, felújúl." Révai: Kikeletkor. V. ö. ALSZIK. | |
* | |
| (meg-alut) ösz. régies áth. Valamely híg, folyó, kivált zsíros testet merevvé tesz. A tejet oltószerrel megalutni. Mai korban máskép: megolt. V. ö. ALUT, OLT. | |
* | |
| itt a ,meg'-ben ,esmeg' v. ,megest' v. ,megint' illetőleg ,ugyan' értelme van, midőn t. i. egy megelőző szám ismétlését jelenti. Száz magyar huszár meg annyi hős, vagy mint meg annyi hős, mintha mondaná: száz magyar huszár ugyan annyi hősnek veendő, mintha ezek százan volnának, azaz mintha minden egyes magyar huszár egy-egy hős volna. | |
* | |
| (meg-apad) ösz. önh. Ami előbb áradó, dagadó állapotban volt, alászáll, megkevesbedik. Nagy szárazságban megapad a víz. (Szokásos jelen, de tiszta jelenben csak: apad, pl. apad a Duna). Átv. ért. megfogy, megsoványkodik. Betegsége alatt megapadt a melle. Megapadt az erszény. Itt a meg távolodást, eltünést jelent, miért az el igekötővel is fölcserélhető: elapad, pl. elapadt a tehén tőgye. Minthogy továbbá ami apad, az alább is száll, egy értelmű vele a le: a daganat már szépen leapadt. | |
* | |
| (meg-aprít) ösz. áth. Apró részekre elvagdal valamit. Megaprítani a disznóknak való tököt. Megaprítani a dohányt. Tiszta jelenben: megaprítom a dohányt azt teszi: azon vagyok, hogy az aprítást egészen véghez vigyem; ebben pedig: aprítom a dohányt, nincs reá figyelem, ha egészen megaprítom-e vagy sem. V. ö. APRÍT, és MEG, (2). | |
* | |
| (meg-árad) ösz. önh. Mondjuk vízről, midőn magassága szokatlanul emelkedik, és terjedelme bizonyos fokig növekszik. Sok zápor után megáradnak a folyók. Tavaszi hóolvadás után rendesen megáradnak a folyók, tavak. Tiszta jelenben csak: árad, pl. a Duna árad, de szokásos jelenben megárad, pl. a Duna, ha sok eső esik, megárad. V. ö. ÁRAD és MEG, (2). | |
* | |
| (meg-aranyoz) ösz. áth. Valamit aranynyal ékesít, behúz. Megaranyozni a könyv tábláját. Különféle edényeket, bútorokat, eszközöket megaranyozni. A kardkötőt most aranyozom meg, azt teszi: azon vagyok, hogy az aranyozást véghez vigyem; de ebben: a kardkötőt most aranyozom, nincs reá figyelem, ha az aranyozást egészen véghez akarom-e vinni vagy sem. V. ö. MEG, (2). | |
* | |
| (meg-arányoz) ösz. áth. Bizonyos arány vagy mérték szerént öszveállít, hozzávet. "Ezeket s másokat is, felültetheti kegyelmed hazánk és nemzetünk ellen; de mi lészen a vége nem tudom ugyan, mindazáltal könnyű megarányzani." Gr. Eszterházy Miklós nádor levele Rákóczy György erdélyi fejedelemhez (Nemzeti könyvtár 217. l.). | |
* | |
| (meg-aranyozás) ösz. fn. Valaminek aranynyal való ékesítése, behuzása, megfuttatása. A torony kupjának megaranyozása sokba került. | |
* | |
| l. MEGARÁNYOZ. | |
* | |
| (meg-áraszt) ösz. áth. Eszközli, okozza, hogy megáradjon a víz. A sok zápor megárasztotta a folyót. | |
* | |
| (meg-arat) ösz. önh. Tárgyesetes név nélkül am. az aratást bevégzi. Mi már megarattunk, s a nyomtatáshoz fogunk. Mi pedig még aratunk, és csak holnapután aratunk meg. V. ö. ARAT, és MEG, (2). | |
* | |
| (meg-árt) ösz. önh. Mondjuk oly dologról, ami valakinek vagy valaminek épségét hathatósan veszélyezteti, megrontja. A sok virrasztás megártott neki. A gyönge növénynek a nagy hideg és nagy meleg megárt. Megártott neki a bor, am. megrészegedett tőle. Ne igyál annyit, mert majd megárt. A meg igekötő bevégzett tényre vonatkozik. | |
* | |
| (meg-árúl) ösz. önh. Az árulást, vagyis vásárt bevégzi.
"Tőlük maradott nekünk a szokásunk, Hogyha mikoron árút mi szakasztunk, Deus! Deus! ott kiáltunk, Bizonyságunk, hogy megárultunk." Csáti Demeter. | |
* | |
| (meg-ás) ösz. áth. Valaminek ásását bevégzi; kelletig, elégségig ás valamit. E kutat három nap alatt megástuk, a másikat most ássuk, de még ma meg is ássuk. Az akasztandó sírját előre megásták. V. ö. ÁS, és MEG, (2). | |
* | |
| (meg-aszal) ösz. áth. Valamit kelletig, elégségig aszal. Megaszalni a télre való szilvát, baraczkot. Megaszalni a vargányát, s más gombafajokat. V. ö. ASZAL. | |
* | |
| (meg-aszalódik) ösz. belsz. Bizonyos foku melegség által aszuvá leszen. A fűtött kemenczében megaszalódik a gyümölcs. | |
* | |
| (meg-aszik) ösz. k. Széles ért. mondjuk növényekről, kivált gyöngébbekről, és a növények terményeiről, midőn nedveik lassanként elpárologván, megszáradnak. Forró nyárban megaszik (v. elaszik) a fű, a virág. Nagy melegségben megaszik a gyümölcs, mielőtt megérett volna. Átv. ért. mondják állatról, kivált emberről, midőn elsoványodik, s bőre megránczosodik. V. ö. ASZIK, és MEG, (2). | |
* | |
| (meg-átalkodás) ösz. fn. Az akaratnak azon működése, midőn makacsul, hajlíthatatlanul megköti magát, különösen, midőn ezt hibás, vagy vétkes irányban teszi. V. ö. MEGÁTALKODIK. | |
* | |
| (meg-átalkodik) ösz. k. Valamely hibás vagy vétkes szándékban, akaratban, szokásban makacsul, hajthatatlanul megmarad, megrögzik, megköti magát, nem hallgatván se józan okokra, se az erkölcsi érzet sugalmaira; bizonyos körülményekben daczosan, nyakasan viseli magát. Bűnben megátalkodni. A gonosztévő megátalkodott, s nem vallott semmit. Itt a meg az akaratnak tartós, folytonos állapotára vonatkozik. V. ö. ÁTALKODIK. | |
* | |
| (meg-átalkodott) ösz. mn. Hibás vagy gonosz véleményben, szándékban, akaratban makacsul megrögzött. Megátalkodott pártoskodó. Megátalkodott gonosztévő. V. ö. ÁTALKODOTT. | |
* | |
| (meg-átalkodottság) ösz. fn. Bizonyos hibában vagy bűnben megrögzött, makacsul megmaradó akaratosság. Némely gonosztévőnek megátalkodottságát még a vérpad sem töri meg. V. ö. ÁTALKODOTTSÁG. | |
* | |
| (meg-átkoz) ösz. áth. Valakire átkokat mond, azaz roszat, gonoszt, szerencsétlenséget kiván fejére. Ellentéte: megáld. Megátkozni, kik a hazát boldogtalanná tették. Megátkozlak, hogy se a jelen, se a jövő életben boldog ne lehess. Átv. ért. nemcsak személyekre, hanem dolgokra is vonatkozik. Megátkozta az órát is, melyben született. Megátkozta a földet, melybe ellenségét temették. V. ö. ÁTOK, ÁTKOZ, és MEG, (2). | |
* | |
| (meg-átkozás) ösz. fn. A boszúnak, gyülölségnek azon neme, mely valaki v. valami ellen átkokat mond, s az Isten büntetését fölhívja. V. ö. MEGÁTKOZ. | |
* | |
| (meg-avasodik) ösz. k. Mondjuk leginkább némely zsíros testekről, eledelnemüekről, melyek bizonyos időn túl megromlanak, megbüdösödnek, s éldelhetlenekké lesznek. Megavasodik a vaj, a zsír, a szalonna, a háj. Megavasodik az ír, kenőcs. V. ö. AVASODIK, és ÁPORODIK. | |
* | |
| (meg-avat) ösz. áth. Valamely szövetet, nevezetesen posztót, bizonyos műtétel által beereszt, vagyis úgy idomít, hogy ha megázik, többé öszve ne menjen. V. ö. AVAT. | |
* | |
| (meg-avúl) ösz. önh. Széles ért. mondjuk mindenről, ami bizonyos ó korra jut, egyszersmind azon romlásnak jelei látszanak rajta, melyet a kor viszontagságai szoktak okozni. Itt a meg igekötő az alapigének teljes bevégzett értelmét fejezi ki. V. ö. AVÚL. | |
* | |
| (meg-avult) ösz. mn. Ó koruvá lett, s mint olyan megromlott, vagy rendeltetésének többé meg nem felelő. Máskép: elavult. V. ö. AVULT. | |
* | |
| (meg-ázik) ösz. k. Nedvessé lesz, rászáll, meglepi a nedvesség, különösen az égből hulló eső, hó. A zápor elért bennünket, s nagyon megáztunk. Háromnapos esőtől jól megázott a föld. Máskép: átázik. V. ö. ÁZIK. | |
* | |
| (meg-áztat) ösz. áth. és mivelt. 1) Nedvessé tesz. Megáztatott bennünket az eső. 2) Valamit nedvességbe, különösen vízbe márt, hogy nedvessé legyen. Megáztatni a kendert. Megáztatni a kötni való veszszőt, az abroncsokat. V. ö. ÁZIK, ÁZTAT. | |
* | |
| (meg-babázik) ösz. k. Gyermeket szűl vagyis a szülést bevégzi. Gyöngédebb népies kifejezés a közönséges meggyerekezik helyett. V. ö. BABA. | |
* | |
| (meg-babirkál) ösz. áth. Babirkálva megtapogat. | |
* | |
| (meg-babonál), lásd: MEGBABONÁZ. | |
* | |
| (meg-babonáz) ösz. áth. Bizonyos babona által megbűvöl, megront, vagy oly hatást eszközöl valakire, mely nem látszik természetesnek. Úgy megváltozott, mintha megbabonázták volna. V. ö. BABONA, BABONÁZ. | |
* | |
| (meg-babonázás) ösz. fn. Cselekvés, mely által megbabonáznak valakit. | |
* | |
| (meg-bádogoz) ösz. áth. Bádoggal behúz, beborít. Megbádogozni a torony kupját a ház födelét. | |
* | |
| l. MEGBAKGAT. | |
* | |
| (meg-bágyad) ösz. önh. Egyértelmü az elbágyad igével, s am. erejének teljes vesztéseig bágyad. V. ö. BÁGYAD. | |
* | |
| (meg-bágyaszt) ösz. áth. Máskép: elbágyaszt, azaz erőkimerülésig bágyaszt. Megbágyasztotta őt az erős munka. V. ö. BÁGYASZT. | |
* | |
| (meg-bájol) ösz. áth. Úgynevezett bűbáj, vagyis csuda erejű, bámulatos, különösen kedélyre kedvesen ható szerek által mintegy megköt, magához vonz valakit. Átv. ért. mondják nőkről, kik feltünő szépség, gyöngédség, finom társalgás stb. által a sziveket magukhoz ragadják. Fölcserélve: elbájol. V. ö. BÁJOL. | |
* | |
| (meg-bajosodik) ösz. k. A székelyeknél am. nehéz természetővé válik. (Ferenczi J.). | |
* | |
| (meg-bajuszosodik) ösz. k. Egész bajszot kap. Némely ifjak már 20 éves korukban megbajszosodnak. | |
* | |
| (meg-bakgat) ösz. áth. Valamit tél-túl megférczel. ,Bakgat' csak am. ,akgat' b előtéttel, mint ámúl bámúl, izgat bizgat, Andor Bandor v. Bandi. | |
* | |
| (meg-baklat) ösz. önh. l. MEGBAKZIK. | |
* | |
| (meg-bakol) ösz. áth. Visszaható névmással am. megköti magát, megcsökönyösödik, nyakaskodik, fejeskedik. Megbakolja magát. (Szabó Dávid, Lőrincz Károly). V. ö. MAKACS. | |
* | |
| (meg-bakzik) ösz. k. A bakzó állatokról (kecskéről, őzről, kutyáról stb.) mondják, midőn hímjeikkel közösültek. | |
* | |
| (meg-balzsamoz) ösz. áth. Balzsammal megken, s romlástól megó valamit. Megbalzsamozni a holttestet. V. ö. BALZSAMOZ. | |
* | |
| (meg-bámúl) alakjára ösz. önh. de itt átható értelemben vétetik. Bámulva megnéz valakit v. valamit. Itt a meg különösen átható értelmet kölcsönöz az igének. A szokatlan külsejü és öltözetü idegent megbámulta a nép. Megbámulni az először látott gőzhajót, gőzmozdonyt. V. ö. BÁMÚL. | |
* | |
| (meg-bán) ösz. áth. Sajnálja, fáj neki, hogy valamit tett, és szeretné, hogy ne történt volna. Botlásait, bűneit, ifjusága balgatag tetteit megbánta. Százszor megbántam, hogy nem hallgattam, szavadra. Várj csak, megbánod te még ezt. Egyszerü jelenben csak bán. Ifjúságom bűneit szánom bánom. V. ö. BÁN, és MEG, (2). Átv. ért. valaminek kárát látja, vallja, érzi. Megbánja az erszénye a nagy utazást. | |
* | |
| (meg-bánás) ösz. fn. Az elkövetett ballépés, rosz tett vagy bűn miatti sajnálkozás. V. ö. MEGBÁN. | |
* | |
| (meg-bannyol) ösz. áth. Egészen bannyol. V. ö. BANNYOL, és MEG, (2). | |
* | |
| (meg-bánt) ösz. áth. Valakit úgy bánt, vagyis oly sérelmekkel illet, melyek kedélyére valósággal kellemetlenül hatnak. Különösen mondatik a gyöngédség ellen elkövetett sérelmekről, oly személyek vagy lények ellen, kik iránt bizonyos hálával vagy kegyelettel, tisztelettel tartozunk. Megbántani a szüléket, nevelőket. Megbántani a jótevőket. Megbántani az Istent. Fogadom erősen, hogy soha meg nem bántlak.
"Nem akarom megbántanom te víg kedvedet." Házasok éneke. V. ö. BÁNT. | |
* | |
| (meg-bántás) ösz. fn. Cselekvés, mely által valaki mást megbánt. A megbántásért bocsánatot kérni. Személyes megbántásért személyes elégtételt adni. V. ö. MEGBÁNT, BÁNTÁS. | |
* | |
| (meg-bántódás) ösz. fn. Szenvedő kedélyállapot, midőn valaki megbántódva érzi magát. V. ö. MEGBÁNTÓDIK. | |
* | |
| (meg-bántódik) ösz. belsz. Kedélye, a rajta elkövetett sérelem által kellemetlenül megilletődik; tettleg mutatja, kijelenti, hogy nem tetszik neki, amit irányában egy valaki más elkövetett. A büszke ember hamarabb megbántódik, mint az alázatos. V. ö. BÁNTÓDIK. | |
* | |
| (meg-barátkozik) ösz. k. Valakivel barátságot köt. A rokon elvüek és érzelmüek hamar megbarátkoznak. Átv. ért. valami megtetszik neki, s vonzalmat, hajlamot érez iránta. Ellentéte idegenkedik. Külföldi szokásokkal életmóddal megbarátkozni. Itt a meg öszkötő jelentéssel bir, s am. öszve, együvé. | |
* | |
| (meg-barázdál v. ~barázdol) ösz. áth. Barázdával meghasít vagy barázdákkal meghasogat. Megbarázdálni a dűlőket, a mesgyéket. | |
* | |
| (meg-bárdol) ösz. áth. Bárddal simára egyenget, eligazít. Az ácsok előbb hasogató fejszével dolgoznak, azután megbárdolják (széles bárddal) a gerendát. V. ö. BÁRD, BÁRDOL. | |
* | |
| (meg-barkál v. ~barkásít) l. MEGBARKÁZ. | |
* | |
| (meg-barkáz) ösz. áth. Barkássá tesz (bevégzetten). V. ö. BARKÁZ. | |
* | |
| (meg-barnít) ösz. áth. Barnává tesz, barnára fest valamit (bevégzetten). A nyári napsugarak megbarnítják az arczot. A szőke hajat kenőcscsel megbarnítani. A meg igekötő bevégzett tényt jelent. | |
* | |
| (meg-barnítás) ösz. fn. Bevégzett cselekvés, mely által barnává tétetik valami. | |
* | |
| (meg-barnúl) ösz. önh. Előbbi szinét elvesztve (bevégzetten) barnára változik által. A forró napon járónak bőre megbarnúl. Némely szőke hajak idővel megbarnulnak. V. ö. BARNA, BARNÚL. | |
* | |
| (meg-barnúlás) ösz. fn. Világos szinnek (bevégzett) átváltozása barnára. Arcznak megbarnulása. Megbarnulás ellen fátyolt viselni. | |
* | |
| (meg-bátorít) ösz. áth. Eszközli, hogy valaki letevén félénkségét egészen bátorrá legyen. Megbátorítani az ujoncz vitézeket.
"Megbátoríta téged a Szent Lélek." Régi ének a Sz. László királyról. V. ö. BÁTORÍT. | |
* | |
| (meg-bátorodik) ösz. k. Félénkségét letevén egész bátorságot ölt, neki bátorodik. | |
* | |
| (meg-běcstelenědik) ösz. k. Becstelenné válik, becsületében rövidséget szenved. | |
* | |
| (meg-běcstelenít) ösz. áth. 1) Valakinek becsületét szóval vagy tettel megsérti; valakit becstelennek nyilvánít. Gúnyokkal, rágalmakkal megbecsteleníteni valakit. Szolgai büntetéssel megbecsteleníteni a művelt embert. 2) Mondják személyről vagy dologról, midőn valakinek gyalázatára, szégyenére válik. Az elfajzott fiu megbecsteleníti szüleit. A lopás, részegség mebecsteleníti az embert. Itt a meg bizonyító, nyomatékos erővel bir. | |
* | |
| (meg-běcstelenítés) ösz. fn. Cselekvés, mely által valaki becstelenné tétetik, becsületében rövidséget szenved. | |
* | |
| (meg-běcstelenűl) ösz. k. l. MEGBĚCSTELENĚDIK. | |
* | |
| (meg-běcsül) ösz. áth. 1) Személyre vonatkozólag, valakinek megadja az illendő becsületet, tiszteletet, azaz úgy viseltetik iránta, hogy meg ne sértse, meg ne bántsa, sőt tettlegesen tudassa, mily drága és becses előtte. Ide tartoznak a kegyeletnek, megelőzésnek, szivességnek, nyájasságnak jelei, pl. köszöntés, üdvözlés, süvegelés. Illik, hogy a fiatalok megbecsüljék a tisztes öregeket. Megbecsülni az érdemes férfiakat. Innen a vendégszerető emberről mondják: hogy megbecsüli a vendéget, midőn szívesen fogadja. Megbecsülöm kigyelmedet egy pohár borral. Visszaható névmással am. saját erkölcsi, emberi méltóságát tiszteletben tartja, melynél fogva nem követ el erkölcstelenséget. Amit Kant az erény fő elve gyanánt, mint egy uj találmányt állított fel: Ehre dich selbst, ezt a magyar nép talán még Ázsiából hozta magával, mert általános közmondás becsüld meg magadat, minek hasonló mása: ember légy. Ha megbecsülöd magadat, ember lesz belőled. Aki meg nem becsüli magát, az nem ember. 2) Tárgyakra vonatkozólag, kényesen vigyázva, kímélve, ovatosan bánik valamivel, nehogy megromoljon, vagy kár essék benne. Megbecsülni az egészséget. Megbecsülni a ruhát, pénzt. 3) Valamely ingó vagy ingatlan vagyonnak árát, értékét, vagy a benne tett kárt meghatározza. Kisajátítás előtt megbecsülni valamely telket, szőlőkertet. Osztály alkalmával megbecsülni az örökséget. Megbecsülni a tilosban tett károkat. V. ö. BECSÜL. | |
* | |
| (meg-becsülhet(et)len) ösz. mn. Nagymondó kifejezés, s am. a maga nemében igen becses, igen drága, kinek v. minek mása nincsen; kit v. mit eléggé becsülni, tiszteletben tartani nem lehet. Megbecsülhetetlen érdem, kincs.
| |
* | |
| (meg-běcsültet) ösz. mivelt. Valamely vagyonnak, jószágnak árát, értékét, vagy a bennök tett kárt hozzá értő egyének által meghatároztatja. Az örökösök eskütt emberek által megbecsültetik az illető tömeget. A károsult megbecsülteti a szenvedett kárt. V. ö. MEGBĚCSŰL. | |
* | |
| (meg-beczézik) ösz. k. l. MEGBORJAZIK; és V. ö. BECZE. | |
* | |
| (meg-békél) ösz. önh. Mondjuk peres, vagy egymással haragban levő felekről, midőn egymással megegyezkednek, s illetőleg visszavonó indulatjokat lecsillapítják. Különösen, hol személyes sérelem teszi a harag, vagy ellenségeskedés alapját, megbékélni am. egy részről a sérelemért eleget tenni, bocsánatot kérni, más részről az elégtételt elfogadni s megbocsátani. V. ö. BÉKE, BÉKÉL. | |
* | |
| (meg-békéllik) ösz. k. Régiesen és tájdivatosan am. megbékél. "A törököt ha megverik csak sír és megbékéllik. (Mikes Kelemen levelei). | |
* | |
| (meg-békéltet) ösz. áth. és mivelt. Közbejárólag eszközli, hogy az egymással ellenkező felek megbékéljenek. Megbékéltetni a peres feleket, az egymással czivódó házastársakat. V. ö. MEGBÉKÉL. | |
* | |
| (meg-békít) ösz. áth. Az egymással meghasonlott, ellenkedő felek között visszaállítja a békét. | |
* | |
| (meg-békóz) ösz. áth. Békóval megköt, azaz lábait lánczos csattal öszvefüzi. Megbékózni a rabokat. Különösen mondják lovakról. A legelőre eresztett lovakat megbékozzák, hogy messze ne tévedjenek. V. ö. BÉKÓ. | |
* | |
| (meg-békűl) ösz. önh. l. MEGBÉKÉL. | |
* | |
| (meg-bélel) ösz. áth. Ruhanemühöz, hogy melegebb vagy tartósabb legyen, vagy divatból, belül hozzá varr valamely kelmét. Megbélelni a csizmaszárt, nadrágot, dolmányt, köpenyt. Vászonnal, selyemmel, bőrrel megbélelni a ruhát. Mondják némely más, kivált asztalos művekről is. Megbélelni a szekrény ajtaját, azaz belül másnemü fával, falemezzel behúzni, megragasztani. Vaslemezzel megbélelni a fapipát. V. ö. BÉL, BÉLEL. | |
* | |
| (meg-béll) l. MEGBÉLEL. | |
* | |
| (meg-bélyegěz) ösz. áth. Bélyeggel megjegyez, megkülönböztet valamit. Tüzes vassal megbélyegezni a barmokat. Megbélyegezni a fa edényeket. Szurokkal megbélyegezni a zsákokat. Megbélyegezni a leveleket. Hajdani büntető törvény szerént a gonosztevőket is megbélyegezték, honnan átv. ért. megbélyegezni valakit, am. gonosztevő gyanánt kihirdetni, s ovakodásul megismertetni az emberekkel. V. ö. BÉLYEG. | |
* | |
| (meg-bélyegzés) ösz. fn. Bevégzett cselekvés, illetőleg jegyezés, midőn bélyeget sütnek, ütnek, festenek stb. valamire. | |
* | |
| (meg-bénít) ösz. áth. Bénává tesz, vagyis mozgékonyságát megcsökkenti a test azon részeinek, illetőleg tagjainak, melyek különösen mozgásra vannak rendelve. A szélhűdés megbénította nyelvét, s egyik kezét és lábát. V. ö. BÉNA. | |
* | |
| (meg-bénúl) ösz. önh: Bénává leszen, vagyis mozgékonyságát, állati rugonyosságát elveszti. | |
* | |
| (meg-beretvál) ösz. áth. l. MEGBOROTVÁL. | |
* | |
| (meg-bérmál) ösz. áth. A bérmálás szentségét feladja valakire. V. ö. BÉRMÁL, BÉRMÁLÁS. | |
* | |
| (meg-berzěget) ösz. áth. Megbolygat v. megbizgat, azaz gyönge érintéssel valamit piszkál vagy valamin igazítgat; pl. a száradni kezdett szénát villahegygyel megberzegetik. (Kriza J.). | |
* | |
| (meg-beszél) ösz. áth. Beszélve elmond, megmond, eléad valamit.
"Az Árpádnak a szavával Ezt, megbeszélék bátorsággal." Az ,Emlékezzünk régiekről' versezetben. Csáti Demetertől. | |
* | |
| (meg-betegědik) ösz. k. Beteg állapotba esik. Itt a meg bevégzett állapotot jelent. Egy ideig gornyadozott, azután megbetegedett. Ha nem vigyáztok magatokra, megbetegedtek. | |
* | |
| (meg-betegít) ösz. áth. Beteggé tesz. | |
* | |
| (meg-betegszik) ösz. k. MEGBETEGŰL v. ~BETEGÜL, (meg-betegűl) ösz. önh. l. MEGBETEGĚDIK. | |
* | |
| (meg-bezzent) ösz. áth: Bezzentve megérint. V. ö. BEZZENT. | |
* | |
| (meg-bibircsósodik v. ~bibircsózik) ösz. k. Bibircsót v. bibircsókat kap (bevégzetten). | |
* | |
| (meg-bibirkél) l. MEGBABIRKÁL. | |
* | |
| (meg-bicsaklik) ösz. k. Tulajd. ért. valamely forgós test rendes helyzetéből kimozdúl, kificzamodik. Megbicsaklik a láb. Átv. ért. megbicsaklik a nyelv, midőn vagy a szóejtésben megakad, vagy olyast mond, mit nem kellett volna. V. ö. BICSAKLIK. | |
* | |
| (meg-bicsakol) ösz. áth. Bicsak nevü fanyelű késsel megszurkál, megsért valakit. A veszekedő betyárok megbicsakolták egymást. Némely vidékeken hibásan használják a megbikacsol helyett. V. ö. MEGBIKACSOL. | |
* | |
| (meg-biczczen) ösz. önh. Biczczenve megmozzan. Szenderegtében megbiczczent a feje. A kis csónak hamar megbiczczen. V. ö. BICZCZEN. | |
* | |
| (meg-bikacsol) ösz. áth. Viszszaható névmással am. megköti magát, megmakacsúl, megcsökönyösödik. A ló megbikacsolta magát, s nem mozdult. Átvetve, de hibásan, megbicsakol. Egyértelmü vele: megbakol. V. ö. MARACS. | |
* | |
| (meg-bilincsě) ösz. áth. Bilincscsel megkötöz, vasra ver valakit. A foglyokat, gonosztevőket megbilincselni. V. ö. BILINCS. | |
* | |
| (meg-bilincsěz), l. MEGBILINCSĚL. | |
* | |
| (meg-billeget) ösz. áth. Gyakorta vagy egymás után megbillent. | |
* | |
| (meg-billen) ösz. önh. Billenve megmozzan. A sulyegyenét vesztett mérleg serpenyője megbillen. V. ö. BILLEN. | |
* | |
| (meg-billent) ösz. áth. Nyomás, taszítás, lökés stb. által eszközli, hogy megbillenjen valami. | |
* | |
| (meg-bír) ösz: áth. 1) Van annyi ereje, hogy valamely terhet folytonosan eltartson, hogy ne roskadjon alatta. Oly erős ember, hogy három mázsát is megbír a vállán. E rozzant szekér meg nem bír tíz mázsányi terhet. A Duna jege oly vastag, hogy társzekereket is megbír. 2) Átv. ért. szellemi vagy erkölcsi erejénél fogva képes valamit kiállani, vagy megtenni. Gyönge tehetsége meg nem birja e szellemi munkát. Gyáva lélek meg nem birja a csapást. Fölcserélhető vele: elbír. Itt mind a meg, mind az el az alapigének folytonos tartását, vagyis időbeli haladását fejezi ki. Régente azt is jelentette: meggyőz.
"Mert szörze nagy békeséget, Megbíra sok ellenséget." Katalin verses Legendája. | |
* | |
| (meg-birál) ösz. áth. Valamit megvizsgál, s érdeme szerént méltányol, vagyis meghatározza, jó-e, vagy rosz? helyes-e, vagy helytelen? Különösen valamely mű felől elmondja az illető műszabályokra alapított véleményét, illetőleg itéletét. Megbirálni valamely könyvet, szinmüvet, zeneszerzeményt, rajzmüvet stb. Szabó D. szerént megbirálni valakit am. biróul fogadni vagy ismerni. De ezen jelentése ma ismeretlen. V. ö. BIRÁL. | |
* | |
| (meg-birálás) ösz. fn. Méltányló, becslő véleményezés, itélés valamely erkölcsi tett, vagy mű felől. V. ö. MEGBIRÁL. | |
* | |
| (meg-birizgál), l. MEGBABIRKÁL. | |
* | |
| (meg-birkozik) ösz. k. Valakivel versenyképen megküzd, mintegy kísérletül, ha bír-e vele, vagy nem. V. ö. BIRKOZIK. | |
* | |
| (meg-birságol) ösz. áth. Mondjuk törvényszéki biróról, midőn valakit arra itél, hogy birságul, azaz büntetésül fizessen. Megbirságolni a széksértőket. V. ö. BIRSÁG. | |
* | |
| (meg-bíz) ösz. áth. Oly személyt, kihez és kiben bizodalma van, megkér, megszólít vagy kirendel, kiküld, hogy nevében és helyette végezzen valamit. Barátját megbízta, hogy az árverésen némely árukat vegyen számára. Fontos dolgokkal megbízni valakit. Különösebben valaminek véghezvitelében képviselőjének kijelől, kinevez. Megbíztam őt, hogy helyettem a perben jelenjen meg. Ezennel megbízlak, hogy az adósságomat fizesd ki. | |
* | |
| (meg-bízás) ösz. fn. 1) Bizodalmon alapuló meghatalmazás. 2) Azon cselekvény vagy teendő, melyet a megbízott személy teljesít. A megbízásokban híven eljárni. Hála Isten! minden megbizást elvégeztem. | |
* | |
| (meg-bízat) ösz. fn. l. MEGBÍZÁS 2). | |
* | |
| (meg-bizgat) l. MEGBERZĚGET. | |
* | |
| (meg-bízható) ösz. mn. Akire bizton lehet támaszkodni, akinek hűségére vagy tevékenységére magunkat bízhatjuk. | |
* | |
| (meg-bízik) ösz. k. Benható ragu viszonynévvel am. valakiben bizalmat helyez. Megbizhatol benne, mint tapasztalt becsületességü emberben. V. ö. BÍZIK. | |
* | |
| (meg-bízó) ösz. fn. és mn. Aki valakit valaminek teljesítésére, különösen saját képében felhatalmaz. Némely meggei követek nem megbizóik gondolkodása vagy akaratja szerént szavaztak. | |
* | |
| (meg-bizó-levél) ösz. fn. Iromány, mely valamely megbízást, valakinek valamire megbízatását foglalja magában. (Credentionales, Creditiv, Credenzschreiben). | |
* | |
| (meg-bizonyít) ösz. áth. Valamit alaposan, okszerüen, vagy tanuk által kelletig, elégségig bizonyít. Itt a meg nyomatékos erősitő jelentéssel bír, egyszersmind bevégzett tényre mutat. Máskép: bebizonyít. V. ö. BIZONY, BIZONYÍT. | |
* | |
| (meg-bizonyodik) ösz. k. Valaminek bizonyos volta alaposan, észszerűleg, vagy hiteles tanuk által kiderül. Amit eleinte nem hittünk, végre világoson megbizonyodott. Máskép: bebizonyodik. | |
* | |
| (meg-bizonyol) ösz. áth. l. szokottabban: MEGBIZONYÍT. | |
* | |
| (meg-bizonyosodik) ösz. k. l. MEGBIZONYODIK. | |
* | |
| (meg-bízott) ösz. mn. és fn. 1) Kit valaki megbíz. Megbizott személyeket küldeni bizonyos szerződésre. 2) Jelenti, mint főnév, magát a személyt, kit valaki megbíz. A megbizottak sikeresen eljártak küldetésökben. V. ö. MEGBIZ. | |
* | |
| (meg-bóbáz) Bóbjánál fogva megczibál. | |
* | |
| (meg-bocsát) ösz. áth. Méltányos neheztelését, a megbántó személy ellen, megszünteti; s elengedi neki azon büntetést, melyet érdemlett volna. Megbocsátom neki a becsületem ellen elkövette rágalmakat. Kérlek bocsáss meg! Bocsásd meg vétkeinket, miképen mi is megbocsátunk ellenünk vétetteknek. (Úr imája) Néha a társalgási beszédben előleges mentegetődzés gyanánt használtatik, midőn olyasmit akarunk mondani, ami másnak véleményével nem egyezik. Bcsásson meg ön, ha én a dolgot máskép veszem. Megbocsát ön, ha állításának ellent mondok. V. ö. BOCSÁT. | |
* | |
| (meg-bocsátás) ösz. fn. A sértett félnek engedékenysége, melynél fogva a sértőnek megbocsát. Megbocsátásért könyörögni. Szokottabban: bocsánat. | |
* | |
| (meg-bocsáthat[a]lan) ösz. mn. Amit megbocsátani nem lehet. Megbocsáthatatlan tett, hiba, hanyagság. Határozóként am. a nélkül, hogy megbocsáttathatnék, megbocsáthatlanul. | |
* | |
| (meg-bocsátható) ösz. mn. Amit meg lehet bocsátani. Megbocsátható tévedés, eltántorodás. | |
* | |
| (meg-bocsáthatólag) ösz. ih. Megbocsátható módon. Megbocsáthatólag tévedni. | |
* | |
| (meg-bódít) ösz. áth. Valakinek fejét, illetőleg eszét teljesen bóduló állapotba hozza. Holmi italok és szerek által megbódítani valakit. Itt a meg bevégzett tényre vonatkozik, egyszersmind az okozott állapotnak folytonos tartását jelenti, miért el igekötővel is fölcserélhető: elbódít. V. ö. BÓDÍT. | |
* | |
| (meg-bódúl) ösz. önh. Feje, illetőleg esze megkábúl, megszédől, bóduló állapotba megy által. Nadragulyát evett, s megbódúlt. A nagy gőztől, melegtől megbódúlt (vagy elbódult) a feje. V. ö. BÓDÚL. | |
* | |
| (meg-bodzásodik) ösz. k. Köszvénytől megdagad. V. ö. BODZÁS, BODZÁSODIK. | |
* | |
| (megbogározik) ösz. k. Bogározási kedvet kap, bogározni kezd. A barmok, ha tavaszkor a szabadba mehetnek, megbogároznak. | |
* | |
| (meg-bogoz) ösz. áth. Bogot vagy bogokat csinál, köt valamin. Megbogozni a zsineget. | |
* | |
| (meg-bogozik) ösz. k. Bogot vagy bogokat kap (bevégzetten). | |
* | |
| (meg-bokrosodik) ösz. k. Mondják lóról, midőn ijedségből vagy akármely ok miatt támadt akaratosságból egyszerre megköti magát. Jelenti azt is, hogy bokros természetüvé válik, V. ö. BOKROS. | |
* | |
| (meg-bokrosúl) ösz. önh. l. MEGBOKROSODIK. | |
* | |
| (meg-boldogúl) ösz. önh. Jobbára kegyeletből csak elmult időben használtatik, s am. meghalt, jobb életre szenderűlt által. Megboldogúlt tegnap szegény nagyatyám. A megboldogultak lelkiért imádkozni. Megboldogult apámat Isten nyugosztalja. Másképen: Istenben boldogúlt. Mondják mult részesülőben egyszerüen is: boldogult. A boldogultak lelkiért. Boldogult atyám. | |
* | |
| (meg-bolondít) ösz. áth. Eszközli, hogy valaki valóságosan bolond legyen. A meg bevégzett tényre vonatkozik. A mély bánat, sok csapás, és bús komorság megbolondították őt. V. ö. BOLOND. | |
* | |
| (meg-bolondúl) ösz. önh. Valóságos bolonddá lesz. Hosszas némarendszerü fogságban már többen megbolondultak. Annyi a gondom, aggságom, hogy majd megbolondulok bele. Megbolondultál-e, hogy így beszélsz? Nem bolondultam meg, hogy azt tegyem. Ezt a magyar máskép így is mondja: Elmegy az esze, v. megtébolyodik. V. ö. BOLOND. | |
* | |
| (meg-boltoz) ösz. áth. Boltozva felkészít, a boltozást bevégzi. | |
* | |
| (meg-bolygat) ösz. áth. Bolygatva, azaz rendetlen mozgásba hozva megzavar, ideoda menni, bolyogni kényszerít. Megbolygatni a cserjében tanyázó vadakat, a nádasban, uszkáló madarakat. Megbolygatni az erdőben lappangó csavargókat. V. ö. BOLYOG, BOLYGAT, és MEG, (2). Néha am. megbizgat v. megberzeget. | |
* | |
| (meg-bolygatás) ösz. fn. Megzavarás; megbizgatás. "De ő kegyelmének inkább tetszett az fegyvernek felvétele, s kevés békességünknek megbolygatása." Gr. Eszterházy Miklós nádor levele az vármegyéknek. (Nemzeti Könyvtár. 297. l.). | |
* | |
| (meg-bombáz) ösz. áth. Bombákkal meglődöz. A vár ostromlásakor az ostromlottak megbombázták a várost. | |
* | |
| (meg-bomlik) ösz. k. Ami bizonyos részekből álló, s egymással öszvekötött egészet képezett, az egymástól elváló részekre oszlik, mert az öszvetartó kapocs megtágúlt közöttök. Minthogy pedig a bomlás által az alkotó részek rendes helyzetöket elvesztik, innen annyit is tesz, mint megzavarodik, rendetlenül öszvekeveredik. Innen erkölcsi és átv. ért. am. rendes állapota megzavarodik, és szokott működése megszünik. Forradalomkor megbomlik a fegyelem, a társadalmi rend. Megbomlott az esze, am. rendes működésében megzavarodott. Bomolj meg! am. bolondulj meg. V. ö. BOMLIK. | |
* | |
| (meg-bont) ösz. áth. Megkezd bontás által rontani. Megbontotta a szél a háztetőt. Különbözik: elbont, azaz egészen szétront, szétszed. | |
* | |
| (meg-bontakozik) ösz. k. Megbomlik; részeinek egymástól elszakadása miatt romlásnak indúl. Székely tájszólás szerént am. (a házból, életből) eltávozik, elmegy, meghal. (Ferenczi János). V. ö. BONTAKOZIK. | |
* | |
| (meg-borít) ösz. áth. Valamely lappal, táblafélével behúz, betakar valamit (bevégzetten). Az asztalt márványlappal megborítani. A könyv tábláját bőrrel, vászonnal megborítani. V. ö. BORÍT. | |
* | |
| (meg-borjazik) ösz. k. Borja ellik. Szoros ért. csak a tehén nevü nőstények borjaznak, hová tartoznak a nőstényszarvasok és őzek is. | |
* | |
| (meg-borosodik) ösz. k. A bor fejébe megy, és megárt neki. Valamivel kevesebbet jelent, és gyöngédebb kifejezés, mint a megrészegszik. | |
* | |
| (meg-borostál) ösz. áth. Borostával megkefél valamit. Megborostálni a hajat. Alsó-Vágmelléken, megecsel, hol a hajborostát ecselőnek vagy ecsetnek mondják. | |
* | |
| (meg-borotvál) ösz. áth. A bőrt a rajta levő szőrtől, hajtól borotvával megtisztítja. Megborotválni az arczot, fejet. | |
* | |
| (meg-borotválkozik) ösz. k. Maga magát megborotválja. | |
* | |
| (meg-borsol) ösz. áth. Valamely ételt, eleséget borssal megfüszerez. Megborsolni a bosporos levest. Megborsolni a rátottát, töltött káposztát, káposztás bélest. | |
* | |
| l. MEGBORSOL. | |
* | |
| (meg-borzad) ösz. önh. Borzadva megretten, megrázkódik. Oly irtóztatón nézett rám, hogy megborzadtam bele. Egyértelmü vele az elborzad. V. ö. BORZAD. | |
* | |
| (meg-borzaszt) ösz. áth. Eszközli, hogy megborzadjon valaki. A szörnyü látvány mindnyájunkat megborzasztott. V. ö. BORZASZT. | |
* | |
| (meg-borzogat) ösz. áth. Gyakran vagy egymásután megborzaszt. | |
* | |
| MEGBOSSZÚL l. MEGBOSZANKODIK, MEGBOSZANT stb. | |
* | |
| (meg-boszankodik) ösz. k. Kedélye boszankodva megindúl; megharagszik. Itt a meg bizonyos időben egyszerre s teljesen kifejlett boszús állapotra vonatkozik: V. ö. BOSZANKODIK. | |
* | |
| (meg-boszant) ösz. áth. Valakit boszús, haragos indulatra gerjeszt, ingerel. Rosz kedve van, bizonyosan megboszontották. V. ö. BOSZONT. | |
* | |
| (meg-boszantás) ösz. fn. Sértés, bántás, mely által megboszontanak valakit. | |
* | |
| (meg-boszorkányoz) ösz. áth. Valamely babonaság által megbűvöl, megront valakit v. valamit. A köznép kiedelme szerént: Megboszorkányozni a teheneket, hogy tej helyett vért adjanak. V. ö. BOSZORKÁNY. | |
* | |
| (meg-boszúl) ösz. áth. A mástól vett bántást, sérelmet visszatorolja, megforbátolja. Megboszulni a becsületen ejtett gyalázatot. Megboszulni magát az ellenségen, am. elégtételt szerezni magának rajta. Itt a meg visszaható jelentéssel bir, mi szerént megboszulni valamit, am. a boszús bántást hasonlóval visszafizetni. V. ö. BOSZÚ. | |
* | |
| (meg-boszulás) ösz. fn. A bántásnak, sérelemnek visszatorlása. | |
* | |
| (meg-botlaszt) ösz. áth. Eszközli, hogy valaki v. valami megbotlik. V. ö. BOTLASZT. | |
* | |
| (meg-botlik) ösz. k. Botolva, azaz valamibe ütközve, megakad. Kőben megbotlott a lába. Átv. ért. hibát követ el, az ész szabályai vagy erény, erkölcsiség törvényei ellen. Néha az okos ember is megbotlik. A lónak négy lába van, mégis megbotlik. (Km.). Majd minden második szavában megbotlik, am. megakad. V. ö. BOTLIK. | |
* | |
| (meg-botol) ösz. áth. A fákat, ágaik levágása által megcsonkítja. A fűzfákat minden negyedik vagy ötödik évben megbotolni. V. ö. BOTOL. | |
* | |
| (meg-botoz) ösz. áth. Bottal megver, megnáspágol valakit. Nem érdemelne mást, mint hogy megbotozzák. | |
* | |
| (meg-botránkozik) ösz. k. Valamely erkölcstelenség látására, tudomására megháborodik. Az előljárók kicsapongásaiban megbotránkoznak az alattvalók. A részeges tanítóban megbotránkoznak a tanítványok. V. ö. BOTRÁNKOZIK. | |
* | |
| (meg-botránkoztat) ösz. áth. Erkölcstelensége által eszközli, hogy megbotránkozzanak benne. V. ö. MEGBOTRÁNKOZIK. | |
* | |
| l. MEGBĚCSŰL, MEGBĚCSŰLHETETLEN stb. | |
* | |
| (meg-bődűl) ösz. önh. Bődülő hangot ad, bődülve fakad. Megbődültek az ökrök. V. ö. BŐDŰL. | |
* | |
| (meg-bőg) ösz. áth. Valakire bőgve tekint. Itt a ,meg' átható értelmet kölcsönöz az igének. | |
* | |
| (meg-bőget) ösz. áth. Meg- vagy elbődülésre, vagy folytonos bőgésre indít, késztet. V. BŐGET. | |
* | |
| (meg-bögöz); l. MEGBOGOZ. | |
* | |
| (meg-bögözik); l. MEGBOGOZIK. | |
* | |
| (meg-böjtöl) ösz. áth. Bizonyos napokat böjtölve megtart. Megböjtölni a pénteket és szombatot. Megböjtölni a nagy böjti időt. Átv. ért. bizonyos pazarnemü életmódért utóbb koplalva, nélkülözve, szükséget szenvedve meglakol. Az ifjukori dinomdánomot vénségre megböjtölni. Néha am. nélkülözés által helyre üt, vagy megszerez valamit. Amit három nap megböjtölt, azt egy nap eléli. V. ö. BÖJT. | |
* | |
| (meg-bök) ösz. áth. Úgy bök valaki v. valami felé, hogy a bökő eszköz valósággal megérintse, vagy bele hasson. Vigyázz, megböklek. Tüvel megbökni az újját. Dárdával megbökni az ellenfélt. A tövis megbökte kezét. V. ö. BÖK. | |
* | |
| (meg-bökdös v. ~bökdöz) ösz. áth. Ismételve vagy több helyen megbök valakit v. valamit. | |
* | |
| (meg-börhönyödött) ösz. mn. Mándy Péter szerént am. megátalkodott. Megbörhönyödött ficzkó. | |
* | |
| (meg-bőrödzik); l. MEGBŐRÖSÖDIK. | |
* | |
| (meg-bőröl) ösz. áth. Bőrrel behúz, beborít, megbélel, megborít. Megbőrölni a könyv tábláját, a ládát. Megbőrölni a lovagnadrágot. Tréfásan, valakit megver. | |
* | |
| (meg-bőrösödik) ösz. k. 1) Az állati testen bőr növekszik (bevégzetten). A felfakadt daganat helye megbőrösödik. A vedlett kígyók ismét megbőrösödnek. 2) Átv. ért. mondják más testekről is, melyeken bőrforma hártya képződik. Megbőrösödik a kövér tejszin. | |
* | |
| (meg-bőröz) ösz. áth. l. MEGBŐRÖZ 1). | |
* | |
| (meg-bővít) ösz. áth. 1) Ami szűk, szoros volt, azt tágabbra, szélesebbre nyujtja. Toldás által megbővíteni a szűk ruhát. A bő és szűk szoros ellentétben állanak. l. BŐ. SZŰK. 2) Átv. ért. ami aránylag kevés volt, azt valamivel megszaporítja, megsokasítja. Megbővíteni a cseléd fizetését. | |
* | |
| (meg-bővűl) ösz. önh. Előbbi szűk terje, öble megtágúl, vagy közte és a körülvett test között üresség támad. Ha a kövér ember megsoványkodik, régi ruhája megbővül. A csizma hordozás által többé-kevesbbé megbövűl. Átv. ért. több lesz, megszaporodik. Vagyona néhány év alatt igen megbövűlt. V. ö. BŐVŰL. | |
* | |
| (meg-búbosodik) ösz. k. Búbossá válik (bevégzetten). | |
* | |
| (meg-búboz) ösz. áth. 1) Valaminek búbot csinál. 2) l. MEGBÓBÁZ. | |
* | |
| (meg-bufál) ösz. áth. Valakit ököllel, vagy buffanó (puffanó) eszközzel, pl. bottal, mosófával megpufogat, megdönget, vagy oly helyre ütöget, mely az, ütésre puffot ad. | |
* | |
| (meg-buffant) ösz. áth. Buffantva (vagy puffantva) valamire üt, t. i. vagy valamely buffanó eszközzel; vagy valamely buffanó helyre üt. Megbuffantlak am. hasba ütlek. (Kriza J.). | |
* | |
| (meg-búg) ösz. önh. Mondják a galamb nemü madarakról, midőn megpárosodnak. Megbúgtak a galambok, gerliczék. V. ö. BÚG. | |
* | |
| (meg-buglyáz) ösz. áth. Valaminek, nevezetesen madárnak buglyáját, azaz búbját megtépi, kiszakgatja. Megbuglyázni a tyúkot. Átv. ért. emberről szólva, valakit megczibakol, üstökét megtépi. V. ö. BUGLYA. | |
* | |
| (meg-bukás) ösz. fn. 1) Állapot, midőn valaki egyenes állásából homlokkal leesik, pl. ha sötétben járva gödörbe bukik, vagy a lépcsőről alá hull. 2) Átv. ért. midőn az üzérkedő tönkre jut, vagy is adósságai fölülmulják értékvagyonát. Megbukást hirdetni, jelenteni. V. ö. BUKÁS. | |
* | |
| (meg-bukik) ösz. k. 1) Egyenes állásából, sulyegyenét vesztve, előre esik. 2) Bizonyos oknál fogva szándékosan meghajtja magát. Az alacson ajtóban megbukni. Az erdőben lovagló kénytelen gyakran megbukni az ágak előtt. 3) Üzérkedésében tönkre jut, pl. midőn nagyobb lesz az adóssága, mint értékvagyona. 4) Kártya, vagy más játékban, a játékot elveszti. Aki megbukott, fizessen. | |
* | |
| (meg-buktat) ösz. mivelt. 1) Eszközli, hogy más megbukjék. Megbuktatni az úszó gyermeket. A juhokat mosás alkalmával megbuktatni. 2) Átv. ért. valakit tönkre juttat, vagyis az üzérkedőt, vállalkozót oda viszi, hogy illető működését kénytelen legyen megszüntetni. 3) Játékban vagy más versenyzésben társát megnyeri. V. ö. MEGBUKIK. | |
* | |
| (meg-búsít) ösz. áth. Valakit valósággal bússá tesz. Itt a meg bevégzett tényre vonatkozik. | |
* | |
| (meg-butít) ösz. áth. Teljesen végre hajtja, hogy valaki buta legyen. A sok részegeskedés megbutítja az észt. V. ö. BUTA. | |
* | |
| (meg-butúl) ösz. önh. Tartósan, maradandósan butává leszen. | |
* | |
| (meg-buzdúl) ösz. önh. Oly mozgalomnak indúl, melyet különösen buzgásnak nevezünk. Megbuzdúl ereiben a vér. A kiszáradt forrás ismét megbuzdúl. A tűzhöz tett fazékban megbuzdúl a víz, midőn átjárja a melegség, és forrani kezd. Átv. ért. mondható a kedélyről, midőn hevesebb indulatra gerjed. V. ö. BUZOG, BUZDÚL. | |
* | |
| (meg-büdösít) ösz. áth. Egészen büdössé teszen. Szokottabban: elbüdösít. | |
* | |
| (meg-büdösödik) ösz. k. Egészen büdössé leszen. A büdös szag állandó tulajdonságává leszen. A holt test hamar megbüdösödik. V. ö. BÜDÖS. | |
* | |
| (meg-büdösödött) ösz. mn. Ami büdössé lett. Megbüdösödött hús, hal. | |
* | |
| (meg-bűnhödik) ösz. k. Valamely bünért érdemlett büntetést szenved. Sok roszat tett volt, de még is bűnhödött érte. Használtatik áthatólag is:
"Megbünhödte már e nép A multat s jövendőt." Kölcsey. | |
* | |
| (meg-büntet) ösz. áth. Az elkövetett bünért bizonyos szenvedésre, vagy elégtételre itél, kárhoztat, kényszerít valakit (bevégzetten). Megbűntetni a gonosztevőket. Isten büntesse meg! Itt a meg végrehajtó jelentéssel bir, s alapfogalom benne az öszkötés, mely a bűnt és annak érdemlett jutalmát mintegy öszvefüzi. V. ö. BÜNTET. | |
* | |
| (meg-bűszít) l. MEGBÜDÖSÍT. | |
* | |
| (meg-bütüz) ösz. áth. Valaminek a végét elvágja, lebotozza vagy botolja. Megbütüzni a végit. (Kriza J.). | |
* | |
| (meg-bűvöl) ösz. áth. Bűvös, boszorkányos, csudaszerű működés által meghat, megront, megveszteget valakit. V. ö. BŰVÖL, BÁJOL. | |
* | |
| (meg-büzhödik v. ~bűzösödik) l. MEGBÜDÖSÖDIK. | |
* | |
| (meg-bűzlel) ösz. áth. Valaminek a bűzét megérzi. Átv. ért. magára nézve valamely kellemetlen dolgot mintegy előre észre vesz. | |
* | |
| (meg-bűzlögel) ösz. áth. Téltúl megbűzölget. A marha a kóstot csak megbűzlögeli s ott hagyja. (Kriza J.). | |
* | |
| (meg-bűzöl) ösz. áth. l. MEGBŰZLEL. | |
* | |
| (meg-bűzölget) ösz. áth. Folytonosan vagy egymás után megbűzlel. | |
* | |
| (meg-csal) ösz. áth. 1) Szép szin alatt bizonyos csábitó szerrel, ámítással, hizelgéssel, hazugsággal, tettetéssel stb. valakit, hibába, tévedésbe, kárba ejt, saját hasznára megkerít,még pedig bizonyos meghatározott esetben, mit szintén a meg fejez ki. Igéretekkel, szép szóval megcsalni a tapasztalatlant. A kalmár megcsalja a vevőt, midőn álárut ad valódi gyanánt. Hátrálást tettetve megcsalni az ellenséget. Vigyázz magadra, mert ezen hamis ember megcsal. Ismerlek ravasz, engem meg nem csalsz.
"Gyakorta szép szóval hozzám járultatok, Engem megcsaltatok." Feddő ének a 16-dik századból. "Vágy mi ez? Hah, hogy szemeim Így megcsaltanak." Vörösmarty. Midőn valaki bizonyos tettre bír rá mást, ilyetén módokon, azt szokás mondani, hogy rászedi. 2) Azon bizalmat, várakozást, melyet más helyezett benne, szándékosan, és ravaszul meghiusítja, vagy nem teljesíti, pl. a tiszt megcsalja uraságát, midőn jószágát hűtlenül kezeli. 3) Átv. ért. mondják reményről, várakozásról, mely nem teljesedett. Reményem megcsalt. "Reménység, reménység, be hamar megcsalál." Ányos. V. ö. CSAL. | |
* | |
| (meg-családosodik) ösz. k. Családossá, különösen családapává vagy anyává leszen. | |
* | |
| (meg-csalatkozik) ösz. k. Benmaradó ragu viszonynévvel am. reménye, várakozása, bizodalma, melyet valakiben vagy valamiben helyezett, nem teljesedik. Ezen emberben nagyon megcsalatkoztam. Reményében, várakozásában megcsalatkozott. V. ö. CSALATKOZIK. | |
* | |
| (meg-csalódik) ösz. belsz. l. MEGCSALATKOZIK. | |
* | |
| (meg-csámpásodik) ösz. k. Lábai csámpásokká lesznek. l. CSÁMPÁS. | |
* | |
| (meg-csámporodik) ösz. k. Mondják némely szeszes italokról, midőn megeczetesednek, megsavanyodnak, s ez által megromlanak. Megcsámporodik a tisztátalan hordóban tartott bor, sör. | |
* | |
| (meg-csandargat) ösz. áth. Megkever valamit, pl. a vizet valamely edényben, a malátát a kádban. Székely szó. | |
* | |
| (meg-csap) ösz. áth. Csapva megüt. Megcsapni a legyet. Mosófával megcsapni a ruhát. Különösen am. büntetésképen bottal, veszszővel, korbácscsal valakinek alfelét megveri. A lopáson kapott tolvajt megcsapták. | |
* | |
| (meg-csapkod) ösz. áth. és gyak. Ismételt csapással illet, gyakran megcsap. Tenyérrel megcsapkodni a vizet. Lapáttal megcsapkodni felhalmozott földet. V. ö. CSAPKOD. | |
* | |
| (meg-csapol) ösz. áth. Szoros ért. a hordónak csapját kiveszi, s a benne levő folyadékot megereszti. Megcsapolni a száz akós hordót. Átv. ért. valamely testen likat csinál, hogy a benne levő nedv kifolyjon. Megcsapolni a vízkóros embert. Megcsapolni a nyirfát. | |
* | |
| (meg-csapoz) ösz. áth. Csappal ellát, valamibe csapot üt. A faragóknál am. ékkel megerősít. Az öszvekötendő gerendákat megcsapozni. V. ö. CSAP. | |
* | |
| (meg-csappan) 1) Az állati test, különösen vékonyban és hasban megsoványodik, beesik. Betegségében megcsappant. Legelő hiányában megcsappant a gulyamarha. 2) Valamely csukékony test, pl. ajtó, csapp hangot adva megütődik. | |
* | |
| (meg-csattan) ösz. önh. 1) Csattanva megszólamlik, megrázza a levegőt. Megcsattan a haragos villám. 2) Csattanva megreped. Megcsattan a hupolyag. Orczája majd megcsattan oly piros. 3) Megcsattan az ifju szava, hangja, midőn a serdültség bizonyos fokán vastagabbra, férfiasabbra változik. | |
* | |
| (meg-csávál) ösz. áth. Csávában megpuhít, megidomít valamit. Megcsáválni a ködmönnek, bundának való bőröket. V. ö. CSÁVA, CSÁVÁL. | |
* | |
| (meg-csavar) ösz. áth. Valamit többször, folytonosan, kelletig csavar. Megcsavarni a vesszőt, hogy gúzs legyen belőle. Megcsavarni a csóvának való szalmát. Megcsavarni a kötelet. Megcsavarni a vizes ruhát, hogy a nedv kifolyjon belőle. Megcsavarta a fejét (nyakát), s azt mondta: nem! V. ö. CSAVAR, TEKER. | |
* | |
| (meg-csavarít) ősz. áth. Egyfolytában, vagy egyet csavarva megfordít valamit. Megcsavarítani a csigát, a sajtót, a csáfordát. V. ö. CSAVARÍT. | |
* | |
| (meg-csecserész) ösz. áth. Csecserészve megfogdos, csecseit megtapogatja. | |
* | |
| (meg-cselekszik) ösz. k. Tárgyesetes viszonynévvel, cselekvő ige gyanánt használtatik, s am. cselekedve végrehajt, megtesz valamit. Egyébiránt a viszonynév rendesen alattomban értetik, s jobbára névmás áll helyette. Azt megcselekszem, hogy... Ezt meg nem cselekszem. Mi a külső tisztelgést illeti, azt megcselekszem. Néha am. bizonyos megbizásban eljár, azt teljesíti. Cselekedd meg kérlek, hozz néhány új könyvet számomra. Némely tájszólásban am. valamit bűvölés, boszorkányozás által tesz meg. Megcselekedte, hogy a tehenek véres tejet adtak. Valamely boszorkány megcselekedte, hogy hirtelen megsántult. | |
* | |
| (meg-csellen) ösz. önh. A hajósok a hajóról mondják, midőn félrefut. V. ö. CSELLEN. | |
* | |
| tájdivatos; l. MEGCSÖMÖRLIK. | |
* | |
| (meg-csen) ösz. áth. Holmi aprólékos tárgyak elsajátítása által valakit meglop. V. ö. CSEN. | |
* | |
| (meg-csěnděsědik) ösz. k. Zajt ütni, lármázni megszűn., csendesen maradó állapotba helyezi magát. Itt a meg folytonosságra, maradóságra, időbeli tartósságra vonatkozik, s fölcserélhető az el igekötővel, elcsendesedik. Nagy szélvész után megcsendesedett a tenger. A perlekedők végre megcsendesedtek. l. CSĚNDĚS. | |
* | |
| (megcsěnděsít) ösz. áth. Bizonyos zajt megszüntet. Átv. ért. a fellázadt, felháborodott indulatot nyugott állapotra viszi viszsza. Máskép: elcsendesít, lecsendesít. | |
* | |
| (meg-csěnděsűl); l. ELCSĚNDĚSĚDIK, ELCSĚNDĚSŰL. | |
* | |
| v. ~CSENDIT, (meg-csěndít) ösz. áth. Eszközli, hogy bizonyos test megcsendüljön. Különösen mondják harangnemü eszközökről. Megcsendíteni a lélekharangot. Átv. ért. megcsendíteni a füleket am. a füldobot megrezegtetni. | |
* | |
| (meg-csěndűl) ösz. önh. Csendűlve megszólamlik, egyszerre csendülté leszen. Megcsendűl a harang, csengetyű. Megcsendűl a fül. V. ö. CSĚNDŰL. | |
* | |
| (meg-csěpěgtet) ösz. áth. Valamiféle cseppekkel befecskend. | |
* | |
| (meg-csépel) ösz. áth. Cséppel megvereget, megütöget. Átv. ért. akármiféle ütő eszközzel megdönget. Megcsépelték a hátát. V. ö. CSÉPEL. | |
* | |
| (meg-csepesědik) ösz. k. Mondják hajról, szőrről, gyapjuról, midőn szálai öszvebonyolodnak, s mintegy csepűcsomót képeznek. V. ö. CSEPZIK. | |
* | |
| (meg-cserél) ösz. önh. Segitő ragu viszonynévvel am. valakivel cserét visz végbe. Megcserélek veled. Meg nem cserélnék vele tudja Isten miért. V. ö. CSERÉL. | |
* | |
| (meg-cserepesědik) ösz. k. Átv. ért. mondják bőrös, kérges testekről, midőn megrepedeznek, s törött cseréphez hasonlanak. Megcserepesedik a tenyérnek, talpnak bőre. Megcserepesedett az ajka. A vén fák kérgei megcserepesednek. V. ö. CSEREPESĚDIK. | |
* | |
| (meg-cserepesít) ösz. áth. Cserepessé tesz, azaz eszközli, hogy bizonyos testnek bőre, héja, kérge megrepedezzen. A kasza nyele a tenyeret, a csipős szél az ajakat megcserepesíti. | |
* | |
| (meg-cserepez) ösz. áth. Csereppel valamely háztetőt befed; a cserepezést bevégzi. | |
* | |
| (meg-cserz) ösz. áth. Timárok nyelvén am. gubacsliszttel készített lúgban a bőrt megpuhítja, megidomítja. Megcserzeni a tehénbőrt. V. ö. CSER, CSERZ. | |
* | |
| (meg-csigáz) ösz. áth. Szoros tulajd. ért. csigaféle kinzó szerrel meggyötör, megtör valakit. Hajdan a bűnről vádlottakat vallatáskor meg szokták csigázni. Átv. ért. akármiféle testgyötrő eszközökkel megkinoz. Megcsigázni a vonómarhát. Éhséggel megcsigázni valakit. V. ö. CSIGÁZ. | |
* | |
| (meg-csikar) ösz. áth. Csikarva nyomkod vagy megfog. A gyomorról is mondják, midőn valami benne rágást okoz. A savanyu bor megcsikarta a gyomrát. | |
* | |
| (meg-csikland) ösz. áth. 1) Illetés, ingerlés által eszközli, hogy csiklandjék valami. Fűszállal megcsiklandani valakinek orrát, talpát. 2) Az érzékeny, ingerlékeny állatot, különösen embert csiklandás által mozgásba hozza, ingerli. V. ö. CSIKLAND. | |
* | |
| (meg-csikol); lásd: MEGCSIKLAND. | |
* | |
| (meg-csíkol v. ~csíkoz) ösz. áth. Csíkokkal megtarkáz, valamin csíkokat von keresztül. | |
* | |
| (meg-csikózik) ösz. k. Csikót ellik. Megcsikózik a kanczaló, a kanczaszamár. V. ö. CSIKÓ. Tréfásan mondják paripáról, midőn ülőjét ledobja. | |
* | |
| (meg-csillagoz) ösz. áth. Csillaggal vagy csillagokkal ellát; különösen valamely irományban, könyvben csillagforma vagy más jegyeket csinál, melyekhez azután észrevételeket csatol. | |
* | |
| (meg-csillan) ösz. önh. Valamely csillám vagy fény egyszerre feltünik. | |
* | |
| (meg-csillapodik v. csillapul) ösz. k. Csillapodva megáll; mozogni, nyugtalankodni, háborogni megszün. Megcsillapodott v. megcsillapúlt a szélvész, tengeri hullámzás. Átv. ért a háborgó indulat lecsendesedik. Haragja megcsillapodott. V. ö. CSILLAPODIK. | |
* | |
| (meg-csinál) ösz. áth. Csinálva bevégez, kelletig megtesz, megkészít valamit. Különösen, mondják kézmivekről. A varga a sarut, a lakatos a zárt, az asztalos a széket megcsinálta. Néha am. az elromlottat megigazítja, helyre hozza. Az eltörött ablakot megcsinálja az üveges. V. ö. CSINÁL. | |
* | |
| (meg-csíp) ösz. áth. Csipve megfog, megszúr, megsért. Ujjakkal megcsípni valakinek állát, orczáját. A kis madár megcsipi a vele játszónak kezét. Megcsípte a kígyó, balha, tetű, darázs, méh. Kakas csípje meg.
"Hangya meg ne csípje szép fehér lábadat." Zrínyi. Néha am. valakit véletlenül rajta ér valamin, és megfog. Megcsípték a tolvajt. Átv. ért. megcsípte a dér a növényeket. Biztató gyanánt is használják, parancsoló módban. Uszu, kormos, csipd meg! V. ö. CSÍP. | |
* | |
| (meg-csipdel) l. MEGCSIPKED. | |
* | |
| (meg-csipěget) ösz. áth. és gyak. Gyakran ismételve megcsíp. A madárka megcsipegeti a czukrot. "Megcsipegeted kis falatomat." Kazinczy Ferencz. V. ö. CSIPĚGET. | |
* | |
| (meg-csipkěd) ösz. gyak. áth. 1) l. MEGCSIPĚGET. 2) Átv. ért. fulánkos, élczes szókkal illetget, apró elméskedéssel megczáfolgat. Az írót megcsipkedni hibáiért. V. ö. CSIPKED. | |
* | |
| (meg-csipkéz) ösz. áth. Csipkékkel ékesít, vagy csipkésen kimetél, kiczifráz. Megcsipkézni a fejkötőt. Megcsipkézni a kendőt, kötényt. Megcsipkézni a papirt, bőrt. V. ö. CSIPKE. | |
* | |
| (meg-csípősít) ösz. áth. Eszközli, hogy bizonyos fokig vagy kellőleg csipőssé legyen valami. Az erjedés megcsípősíti a mustot. V. ö. CSIPŐS. | |
* | |
| (meg-csirízěl) ösz. áth. Csirizzel megken, megragaszt. Megcsirizelni a bőrt, a papirt. | |
* | |
| (meg-csiszárol) l. MEGCSISZOL. | |
* | |
| (meg-csiszol) ösz. áth. Csiszolva megsímít, megfényesít valamit. Megcsiszolni a viaszos padolatot. Megcsiszolni a vasat. Márványlappal megcsiszolni a papírt. V. ö. CSISZOL. | |
* | |
| (meg-csodál) ösz. áth. Valamit igen csodál, s bámulva mintegy ráfeledkezik. Rokon hozzá a szükebb jelentésü megigéz, mely a megcsodálásnak egyik nemét teszi. V. ö. CSODÁL. | |
* | |
| (meg-csókol) ösz. áth. Csókkal megérint, megillet, megtisztel, üdvözöl stb. valakit v. valamit. Megcsókolni a kedves gyermeket. A fiú megcsókolja szüléje kezét. Megcsókolni valamely képet. Megcsókolni a rég nem látott hazai földet. V. ö. CSÓKOL. | |
* | |
| (meg-csomósodik) ösz. k. Csomók teremnek rajta, csomóssá alakúl csomókba tekerődzik. Némely vén fák, pl. füzek, jegenyék megcsomósodnak. Inai megcsomósodtak. A tisztátalanul tartott szőr, haj megcsomósodik. Ha nem keverik a lisztet, vagy nedves helyen tartják, megcsomósodik. V. ö. CSOMÓ, CSOMÓSODIK. | |
* | |
| (meg-csomoszol) ösz. áth. Csomoszolva öszvezúz. | |
* | |
| (meg-csonkáz) ösz. gyakoritó áth. Aminek több ága, szára stb. van, ezeket egymás után megcsonkítja. Megcsonkázni a füz-, a nyár-, a tölgyfát stb. | |
* | |
| (meg-csonkít) ösz. áth. Csonkává alakít. Megcsonkítani a kést, kardot. Valakit megcsonkítani, am. valamely tagját, pl. kezét, ujját, lábát elvágni. V. ö. CSONKA, CSONKÍT. | |
* | |
| (meg-csonkított) ösz. mn. akit vagy amit csonkává tettek. Megcsonkított vitézek. | |
* | |
| (meg-csonkúl) ösz. önh. Csonkává alakúl, olyanná lesz. Megcsonkúl a torony, ha kúpját leveti a förgeteg. V. ö. CSONKA, CSONKÚL. | |
* | |
| (meg-csonkult) ösz. mn. Ami csonkává lett. Menykőcsapástól megcsonkult fa. | |
* | |
| (meg-csontosít) ösz. áth. Csontjaiban megerősít. Átv. ért. valamely nézetben, véleményben merevvé, rögzötté, hajthatatlanná teszen. | |
* | |
| (meg-csontosodik) ösz. k. Csontjai megerősödnek, megvastagosznak. Nyulánk fiu volt, s hogy megcsontosodott! Átv. ért. valamely lágyabbféle test csont gyanánt megkeményedik. A gyermek porczogói idővel megcsontosodnak. Képes kifejezéssel am. bizonyos eszmében, véleményben, hibás szokásban megrögzik, hajlíthatatlan leszen. | |
* | |
| (meg-csontosúl) ösz. önh. l. MEGCSONTOSODIK. | |
* | |
| (meg-csorbít) ösz. áth. Eszközli, hogy csorbává legyen valami. (bevégzetten). Megcsorbitani a cserépedényt, üvegpoharat. Megcsorbítani a kaszát, szántóvasat, kést, kardot. Átv. ért. bizonyos egészben kárt tesz, midőn valamely részétől megfosztja. Megcsorbítani valakinek birtokát. V. ö. CSORBA, CSORBÍT. | |
* | |
| (meg-csorbúl) ösz. önh. Valamely erőszak következtében csorbára törik. Megcsorbúl a kőbe ütött kasza. A lágy vasu kés hamar megcsorbúl. Keménybe harapott, s megcsorbúlt a foga. Átv. ért. bizonyos részének elvesztése által kárt, hiányt szenved. V. ö. CSORBA, CSORBÚL. | |
* | |
| (meg-csordúl) ösz. önh. Egyszerre csordúlni kezd. Megcsordúlt az ég, am. esni kezd. Megcsordúlt az eresz, azaz a háztetőn levő nedvesség pl. az olvadó hó az ereszen csorogni kezd. Ha megcsordúl Vincze, megtelik a pincze. A köznép időjóslata Vincze napja (január 22-ik) körül. | |
* | |
| (meg-csoszszan) l. MEGCSUSZSZAN. | |
* | |
| (meg-csóvál) ösz. áth. Majd erre majd arra fordítva mozgásba hoz valamit, mint a csóvát szokták. A szopó bárány megcsóválja farkát. Boszonkodva megcsóválta fejét. A szalmatekercset megcsóválni, hogy a bele tett tüzes taplótól lángra kapjon. V. ö. CSÓVA, CSÓVÁL. | |
* | |
| (meg-csökik) ösz. k. l. MEGCSÖKKEN. | |
* | |
| (meg-csökken) ösz. önh. Általán, ami bizonyos haladásban, előmenetelben, emelkedő vagy magas állapotban volt, azt tovább folytatni megszűnik, vagy épen alábbszáll. A virágzásnak indult kereskedés háboru alatt megcsökken. Ereje igen megcsökkent. V. ö. CSÖKKEN. | |
* | |
| (meg-csökönyösödik) ösz. k. Csökönyös természetüvé lesz. | |
* | |
| (meg-csökött) ösz. mn. Törpén v. pulyán maradt. | |
* | |
| (meg-csömörlik) ösz. k. Valamitől megundorodik, csömört kap. Igen rosz, vagy kövér ételtől megcsömörleni. V. ö. CSÖMÖR. | |
* | |
| l. MEGCSOMOSZOL. | |
* | |
| (meg-csördít) ösz. áth. Eszközli, hogy egyszeri csör hangot adjon. Megcsörditni a kardot. | |
* | |
| (meg-csördűl) ösz. önh. Egyszerü csör hangot ad. | |
* | |
| (meg-csörget) ösz. áth. Eszközli, hogy többszörös csör hangot adjon. | |
* | |
| (meg-csörren) l. MEGCSÖRDŰL. | |
* | |
| (meg-csötlik) l. MEGBOTLIK. | |
* | |
| (meg-csúcsosodik) ösz. k. Valamely test csúcsossá alakul. Az elsoványodott ember álla megcsúcsosodik. Ráspolás, köszörülés által megcsúcsosodik a vaslemez. V. ö. CSÚCSOS. | |
* | |
| (meg-csúfít) ösz. áth. Valamit csúffá tesz. Fölcserélhető vele az elcsufít. Személyre vonatkozólag, am. meggyaláz, valakin olyasmit követ el, mi által gúnynak, megvetésnek tárgyává lesz. V. ö. CSÚF, CSÚFÍT. | |
* | |
| (meg-csúfol) ösz. áth. Valakit csúf gúnynévvel illet, s olyan mint meggazemberez, megczudaroz. Szélesb ért. am. megcsúfit. Továbbá a vadászok nyelvén am. megsebesít, megtép, megszakgat. Megcsúfolja a medve azt, kit megtép; a vadkan a kutyát, melyet megsebesít. (Bérczy Károly vadászműszótára). | |
* | |
| a székelyeknél am. megzsugorgat. | |
* | |
| (meg-csúnyúl) ösz. önh. Csúnya alakot ölt, csúnyára változik. (bevégzetten). Mily szép fiu volt, s hogy megcsunyúlt! Baranyában mondják ebről, midőn megvész, megdühödik. A megcsunyult ebet agyon kell ütni. V. ö. CSÚNYA. | |
* | |
| (meg-csúpoz) ösz. áth. Valamit csúpozva megtetéz, csúppal ellát. Megcsúpozni a szénabaglyát. V. ö. CSÚP. | |
* | |
| (meg-csurdúl); l. MEGCSORDÚL. | |
* | |
| (meg-csurran); l. MEGCSORDÚL. | |
* | |
| (meg-csuszamlik) ösz. k. Tartósabb, távolabbra ható csúszásnak indúl. Máskép: megcsuszamik, megcsuszamodik. Különbözik tőle a megcsúszik, hogy ez kisebb, rövidebb ideig tartó siklást jelent, és a megcsuszszan, melyben az an képző egyszeri tényt jelent, s am. kezd csúszni. | |
* | |
| (meg-csúszik) ösz. önh. Lába akaratlanul egyszerre megsikamlik, s a kellő irányt eltéveszti. Megcsúszott, s kimenült bokában a lába. V. ö. CSÚSZ, CSÚSZIK. | |
* | |
| (meg-csuszszan) ösz. önh. Csuszszanva megmozdúl, odább csuszszan. Megcsuszszant a jégen s elesett. Itt a meg am. el. V. ö. CSUSZSZAN. | |
* | |
| (meg-csűnik) ösz. k. Fejlődésében ellankad, épségéből alábbszáll, hannyatlik. V. ö. CSŰNIK; MEGCSÖKIK. | |
* | |
| (meg-czáfol) ösz. áth. Valamely állítást, véleményt ellenokok által visszatorol, megsemmisít, hamisnak, hibásnak mutat meg. Megczáfolni az ellenpárti szónok beszédét. Az alperes ügyvéde megczáfolta a fölperes ügyvédének vádjait. Átv. ért. alkalmaztatik személyre is, vagy állításokat, véleményeket tárgyazó müvekre. Ily híres szónokot nehéz megczáfolni. Valamely könyvet, értekezést, hirlapi czikket megczáfolni: Itt is nem a meg a czáfol-ban van a vissza értelme. Egyébiránt ezen alapfogalom van a latin refuto, és német widerlegen szókban is. | |
* | |
| (meg-czibakol) ösz. áth. Valakít üstökénél fogva megránczigál. Máskép: megczibál. V. ö. CZIBAK, CZIBAKOL. | |
* | |
| (meg-czibál) ösz. áth. l. MEGCZIBAKOL.
"Várj alakos, mond a leány, Meg lész te is próbálva, S ha a próbát ki nem állod, Törökül megczibálva." Somló, Kisfaludy S-tól. | |
* | |
| (meg-czifráz) ösz. áth. Valamit czifrán készít el, fölékesít.
"A szép tejesút is megczifrázza magát." Zrinyi. Különösen mondják énekről, zenéről, és tánczról. Czifrául meg azt a nótát. Ugyan megczifrázta a fris magyart. V. ö. CZIFRA. | |
* | |
| (meg-czimbál) ösz. áth. l. MEGCZIBAKOL. | |
* | |
| (meg-czinéz) ösz. áth. Czinöntvénynyel vagy lemezzel megfuttat, illetőleg beborít vagy megbéllel valamit. Megczinezni a konyhai rézedényeket. | |
* | |
| (meg-czirkalmaz) ösz. áth. Czirkalommal megkerít, meghatároz valamit. Megczirkalmazni a hordó fenekét. | |
* | |
| (meg-czirogat) ösz. gyak. áth. Hizelegve, kedveskedve megsimogat valakit v. valamit. Különösen valamely állatot szőr mentében megsímogat. Megczirogatni a kedves fiu arczát. A pajkos ló nyakát megczirogatni. Átv. ért. valakit kedveskedő, nyájas, édes szavakkal megkerít. | |
* | |
| (meg-czirókál) ösz. áth. l. MEGCZIROGAT. | |
* | |
| (meg-czövekél) ösz. áth. Czövekekkel megerősít, megékel, bekerít. Megczövekelni a part oldalát, hogy be ne omoljon. Megczövekelni a sövényt. Megczövekelni a kútágast, hogy el ne dőljön. V. ö. CZÖVEK. | |
* | |
| (meg-czuczoráz) ösz. áth. Megczibál, megrángat, megfogdos. Jól megczuczorázta a gazdasszony a szolgálóját. (Kriza J.). | |
* | |
| (meg-czukroz) ösz. áth. Czukorral meghint, megédesít. Megczukrozni a fánkot, keserü salátát, kávét. V. ö. CZUKOR. | |
* | |
| (meg-czuppan) ösz. önh. Meghallik, midőn czupp hangot ad. Megczuppant ajkán a csók. V. ö. CZUPPAN. | |
* | |
| (meg-dagad) ösz. önh. Dagadva meggyül, felmagasodik. Az orbánczos homlok, arcz megdagad. A köszvényes láb, vízkóros test megdagad. A kelő tészta megdagad. Megdagad az áradó folyam.
"Nem jártam így életemben, Minden ér megdagadott." Kisfaludy S. Mondják különösen oly testekről, melyek nedv által felfuvódnak, némi terjedelmet kapnak. Megdagad a vízbe mártott szivacs, kenyér. A száraz faedényt, abroncsot vízbe tenni, hogy megdagadjon. V. ö. DAGAD. | |
* | |
| (meg-dagaszt) ösz. áth. Eszközli, hogy valami megdagadjon. Megdagasztani a kenyérnek való tésztát. Megdagasztani a tapasznak való sárt. Tárgyeset nélkül am. a dagasztást elvégzi. Én már megdagasztottam. V. ö. DAGASZT. | |
* | |
| (meg-dalmahodik) ösz. k. Megtestesedik, különösen potrohosodik. V. ö. DALMAHODIK, DÖLMECZ. | |
* | |
| (meg-darál) ösz. áth. A gabonát úgy megtöri, úgy megőrli, hogy dara legyen belőle. Megdarálni a búzát, árpát. Tárgyeset nélkül, a darálást elvégzi. Mi már megdaráltunk. V. ö. DARA. | |
* | |
| (meg-deczegtet) ösz. miv. 1) Eszközli, hogy fogai vaczogjanak. 2) l. MEGDÖCZÖGTET. | |
* | |
| (meg-deged) ösz. önh. A székelyeknél deged egyrészről a mély hangu dagad, másrészről a gebed módosulata, ez utóbbi értelemben mintha dögöd, azaz ,döglik' volna. Degedj meg, azaz gebedj meg. (Kriza J.) | |
* | |
| (meg-degetěl) ösz. áth. Degettel beken valamit l. DEGET. | |
* | |
| (meg-dekeczél) l. MEGDEGETĚL. | |
* | |
| (meg-dermed) ösz. önh. Megmerevedik, rugékonyságát, hajlékonyságát elveszti, különösebben fagyás által. Nagy hidegben kezem lábam megdermedt. Megdermed a rőt vad nem megdöglik. (Bérczy Károly). V. ö. DERMED. | |
* | |
| (meg-dermeszt) ösz. áth. Eszközli, okozza, hogy megdermedjen, hidegtől megmerevedjék valami. | |
* | |
| (meg-deszkáz) ösz. áth. Bizonyos tért, vagy testet deszkákkal beföd. Megdeszkázni a gyaloghidat, szobát, folyosót, padlást. V. ö. DESZKA. | |
* | |
| (meg-dézmál) ösz. áth. Szoros ért. a dézmát, azaz tizedet kiveszi valamiből. Megdézmálni a mustot. Szélesb és átv. ért. valamely ingó jószágnak egy részét erőszakkal, a birtokosnak bele nem egyezése nélkül elviszi. A hivatlan vendégek, éjjeli csavargók megdézmálták az éléstárt. A marhalopók megdézmálták a gulyát. V. ö. DÉZMA. | |
* | |
| (meg-diadalmaz) ösz. áth. l. DIADALMAZ alatt. | |
* | |
| (meg-dicsér) ösz. áth. Dicsérve helyesel, jóváhagy valamely tettet, művet, s illetőleg a tettnek, műnek szerzője iránt méltányló elismerését nyilatkoztatja. Megdicsérni a tanulók szorgalmát. A vezér megdicsérte vitéz seregét. V ö. DICSÉR. | |
* | |
| (meg-dicsőít) ösz. áth. Dicsővé, hiressé tesz, kitüntet. Nevét valamely jeles tett által megdicsőíteni. A nagy hazafit emlékszobor által megdicsőiteni. Különösen erkölcsi, vallási érdemeinél fogva felmagasztal. Isten a jámborokat mennyországban megdicsőíti. V. ö. DICSŐ, DICSŐÍT. | |
* | |
| (meg-dicsöűl) ösz. önh. Dicsővé, hiressé, kitünővé lesz. Világhirű jótétemények által megdicsőülni. Különösen, erkölcsi, vallási érdemekért az üdvözült szentek sorába emelkedik; mintegy mennyei fénytől körülsugározva felmagasztaltatik. V. ö. DICSŐŰL. | |
* | |
| (meg-dikicsél) ösz. áth. Dikics nevü csizmadiakéssel megszúr, megsebesít. | |
* | |
| (meg-dob) ösz: áth. Dobva eltalál, megüt, megsért valakit v. valamit. Lapdával, kővel, zárral megdobni valakit. V. ö. DOB, ige. | |
* | |
| (meg-dobál) ösz. áth. Többször megdob, meghajigál. | |
* | |
| (meg-dohlik v. ~dohollik) l. MEGDOHOSODIK. | |
* | |
| (meg-dohosít) ösz. áth. Egészen dohossá tesz. | |
* | |
| (meg-dohosodik) ösz. k. Meglepi a doh, megromlik a dohtól. A nedves helyen tartott liszt, gabona megdohosodik. V. ö. DOH; DOHOS. | |
* | |
| (meg-dohosúl) ösz. önh. l. MEGDOHOSODIK. | |
* | |
| (meg-dolgoz) ösz. áth. Gyöngédtelen kifejezéssel, valakit megdolgozni am. az ellenvéleményü, más akaratú embert vastagabbféle czáfolatokkal, gúnyokkal, szemrehányásokkal stb. megtorkolni. Néha szelidebb ért. valakit megdolgozni, szép módjával, rábeszéléssel magunk részére meghódítani, megnyerni. Csak alsó irásmódba való kifejezés. | |
* | |
| (meg-dolhodik) ösz. k. Tájdivatos szó megdohollik, v. megdohosodik helyett. | |
* | |
| (meg-dorgál) ösz. áth. Dorgálva, azaz keményebb szavakkal megfedd. A pajkos gyermeket megdorgálni. V. ö. DORGÁL. | |
* | |
| (meg-dorhol) ösz. áth. A székelyeknél am. meghengerel; megmangorol. | |
* | |
| (meg-doroszol) ösz. áth. 1) A gyomtól a földet éles kapával megtisztítja. Különösebben 2) másodszor kapálja meg a szőlőt. | |
* | |
| (meg-döbben) ösz. önh. Szoros ért. a megijedt embernek szive rendkivüli mozgásba (döbögésbe) jön. Vastag hangon: megdobban. Szélesb ért. hirtelen megijed, meghökken;
"Minden vázárnyékra remeg s megdöbben az asszony." Baráti Szabó D. V. ö. DÖBBEN. | |
* | |
| (meg-döbbent) ösz. áth. Eszközli, okozza, hogy megdöbbenjen valaki, hirtelen ijedésbe ejt. | |
* | |
| (meg-döböcsköl) ösz. áth. A székelyeknél am. megnyomogat, meggyúr; másképen: megtöcsköl, megdöröcsköl; nálunk szokottabban megdömöczköl. A bihal a térdivel megdöböcsköli az embert. (Kriza J.). | |
* | |
| (meg-döczögtet) ösz. miv. Döczögős úton jól megrázat. | |
* | |
| (meg-döf) ösz. áth. Valamely nekitaszított szuró eszközzel megsért. Egyik bajvivó a másikat kardjával megdöfni iparkodik. Késsel, tőrrel, villával megdöfni valaki. Ösztökével megdöfni a lassu bivalt. V. ö. DÖF. | |
* | |
| (meg-dögleszt) ösz. áth. Eszközli vagy engedi, hogy valami megdöglik. | |
* | |
| (meg-döglet) ösz. áth. Régiesen am. megdögleszt. "Ó csodálatos hívság, ó keserü mérög, siralmas szerelm kazdagságoknak bősége, minek döglecz (dögletsz) meg ennye emböröket." Nádorcodex. Továbbá dögleletessé tesz. "Oly annyira megdögleték az eget (levegő eget) hogy nagy döghalál követközék belőle." (Debreczeni Legendáskönyv). | |
* | |
| (meg-döglik) ösz. k. Dögölve elvész. Köz szokás szerint mondják emberen kivül minden állatról, midőn élni megszünik. Megdöglik, máskép: meggebed a ló, ökör, disznó, juh. Megdöglenek a ludak, verebek. Megdöglik a légy. A méhről mintegy kegyeletből szokták mondani, hogy meghal. Ellenben az emberről csak megvetésből használják. Nem halt meg, hanem megdöglött. Dögöljél meg. A székelyeknél: degedj meg. V. ö. DÖGLIK. | |
* | |
| (meg-dögönyöz) ösz. áth. Tulajd. ért. dögönynyel, azaz döfő eszközzel, megszurkál. Szélesb ért. ököllel, vagy valami kemény kézbelivel megpufogat, megdönget, jól megver. V. ö. DÖGÖNYÖZ. | |
* | |
| (meg-döhöl) ösz. áth. A székelyeknél am. megver. Jót megdöhöllek. (Kriza J.). | |
* | |
| (meg-dőjt) l. MEGDÖNT. | |
* | |
| l. MEGDŰL. | |
* | |
| (megdömöcsköl v. ~dömöczköl) ösz. áth. Gyömöszölve, gyúrva, tömve megnyomogat valamit. A székelyeknél (m b-vel fölcseréltetve): megdöböcsköl. Tömöszölő fával megdömöcskölni a szőlőt. Átv. ért. ököllel megdönget. V. ö. DÖMÖCSKÖL. | |
* | |
| (meg-dömöczköz) ösz. áth. Dömöczki módra kiczifráz. V. ö. DÖMÖCZKÖZ. | |
* | |
| (meg-dönczöl) ösz. áth. Megtaszigál. Győrmegyei tájszó. | |
* | |
| (meg-dönget) ösz. áth. Ököllel, vagy valamely kemény eszközzel úgy megütöget valakit v. valamit, hogy szinte döng bele. Megdöngették a hátát. A gyapjuzsákot megdöngetik, hogy több férjen bele. V. ö. DÖNGET. | |
* | |
| (meg-döngöl) ösz. áth. A csűr földét lapos vastag bikk v. más fanyelű deszkával megveri, megegyengeti, hogy simává lesz. Kezdi széki szó. V. ö. MEGDÖNGET; és DÖNGÖL. | |
* | |
| (meg-dönt) ösz. áth. Eszközli, hogy megdűljön valami. A szél és zápor megdönti a kövér vetéseket. V. ö. MEGDŰL. Átv. ért. megdönteni az ellenfél okoskodásait, am. erősebb érvekkel megczáfolni. | |
* | |
| (meg-dönthet[et]len) ösz. mn. Amit nem lehet megdönteni. Megdönthetetlen érvek, indokok. Határozóként: megdönthetetlen módon, megdönthetetlenül. | |
* | |
| (meg-dördűl) ösz. önh. Megkezdi a dörgést. Megdördűl az ég. Ha megdördülnek az ágyúk, mindenki ragadjon fegyvert. V. ö. DÖRÖG. | |
* | |
| (meg-dörgöl) ösz. áth. Dörgölve megtöröl, megvakar, megfényesít, megsimít valamit. Sáros lábát szalmával megdörgöli. A disznó megdörgöli az ágasnál viszkető hátát. Kőporral megdörgölni a rozsdás késeket, mocskos faedényeket. V. ö. DÖRGÖL. | |
* | |
| (meg-döröcsköl) l. MEGDÖBÖCSKÖL. | |
* | |
| (meg-dörzsöl) ösz. áth. A megdörgöl igének kicsinyített módositása, s am. dörgölés által kisebb részekre tördel, vagy gyöngédebben dörgöl valamit. Tenyerek között megdörzsölni az öregre aprított dohányt. Ujjakkal megdörzsölni a kenyérmorzsát. V. ö. DÖRZSÖL. | |
* | |
| (meg-drágít) ösz. áth. Eszközli, okozza, hogy drága ára leszen valaminek. A háboru megdrágítja az élelemszereket. V. ö. DRÁGA. | |
* | |
| (meg-drágúl) ösz. önh. Valaminek ára, becse megnő, fölemelkedik. Rosz termés után megdrágul a gabona. A nagy vám miatt némely külföldi áruk igen megdrágultak. | |
* | |
| (meg-dsámbáz) ösz. áth. A székelyeknél am. megérintget, megver. (Kriza J.). | |
* | |
| (meg-dúczol) ösz. áth. Dúczczal megerősít, megtámaszt. Megdúczolni a roskadó félben levő falat. Átv. ért. megdönget; ököllel hátba ver. | |
* | |
| (meg-dugúl) ösz. önh. Valamely likas, csöves testnek vagy eszköznek nyilása betömődik. Megdugúl a pipaszár, a kútcső. Megdugúl az orr, midőn nem szelel. A belekre vonatkozólag, am. kemény széke van, szükségét nem végezheti. | |
* | |
| (meg-duméz) ösz. áth. Székely tájszó, am. megdönget. | |
* | |
| (meg- v. fel-duntat) ösz. áth. A székelyeknél am. felduzzaszt. Kriza J. | |
* | |
| l. DURÁL alatt. | |
* | |
| (meg-durran) ösz. önh. A durrogást megkezdi. Megdurrannak az álgyúk, mozsarak. | |
* | |
| (meg-dühít) ösz. áth. Dühössé tesz, víziszonyféle ragályos nyavalyába ejt. | |
* | |
| (meg-dühödik) ösz. k. A düh-féle betegség meglepi; megveszekedik. Baranyai tájszólás szerént: megcsunyúl. Az ebek nagy szomj, vagy forróság miatt megdühödnek. A veszett kutya marásától megdühödni. Máskép: megvész. V. ö. DÜH. | |
* | |
| (meg-dühösödik) ösz. k. l. MEGDÜHÖDIK. | |
* | |
| (meg-dühűl) ösz. önh. l. MEGDÜHÖDIK. | |
* | |
| (meg-dűl) ösz. önh. 1) Háttal megveti magát, hanyatt fekszik. Mondják magát elvető, szemtelen nőről. 2) A szárba ment fű, gabona, s egyéb gyönge növény önterhe, vagy külerőszak miatt lehanyatlik. A fejbe ment sűrű gabona, nagy szélben vagy záporban megdűl. V. ö. DŰL v. DŐL. | |
* | |
| (měg-é) névh. Megfelel ezen kérdésre: hová? A viszonynevet alanyesetében követi, s am. azon helyre, mely a viszonynév által jelentett tárgy után fekszik, pl. Ajtó megé bújt. Kályha megé tenni valamit. Különösen szereti maga mellé venni a ,hát' főnevet. Állj a hátam megé. "Csak nézzen előre és háta megé (= hátra) is." (Gr. Eszterházi M. nádor levele 1645-ből). "Hát mege nézvén," "hát mege fordulván." "Ő kezeit hát mege kötözék." (Régi magyar Passio. Toldy F. kiadása 82. 106. l.). A Tatrosi codexben eléjön mind magánosan: "Ő tanejtványi közzől sokak menének megé"; "Én megém"; mind ,hát' szóval is: "Elfordóla hát megé"; "Ki hát megé néz." Személyragozva: megém (szokottabban: hátam megé), megéd, megéje, megénk, megétek, megéjök. Így önállólag ugyan nem igen divatozik, de használható épen úgy, mint mellém melléd, alám alád, elém eléd, fölém föléd stb. V. ö. MÉG. | |
* | |
| (meg-ebéděl) ösz. önh. Az ebédet elvégzi. Már mi megebédeltünk, amint látom, ti még hozzá sem fogtatok. | |
* | |
| (meg-ecsetel) ösz. áth. Ecsettel, azaz ecset segítségével megfest, megszínel; vagy megken. | |
* | |
| (meg-eczetěsědik) ösz. k. Az erjedésnek azon nemébe megy által, melyet eczetesnek mondunk. Megeczetesedik a bor, ser. V. ö. ECZETĚSĚDIK. | |
* | |
| (meg-eczetěsít) ösz. áth. Eszközli, hogy valami eczetessé, vagy eczetté váljék. A lég és nagy meleg megeczetesíti a bort. V. ö. ECZET. | |
* | |
| (meg-eczetěz) ösz. áth. Eczettel megönt, elkészít valamit. Megeczetezni a salátát, babot. | |
* | |
| (meg-éděsědik) ösz. k. Édes ízűvé leszen. Némely gyümölcsök állásban megédesědnek. | |
* | |
| (meg-éděsít) ösz. áth. Eszközli, hogy valaminek édes íze legyen. Czukorral megédesíteni a kávét. Mézzel megédesíteni a mákos tésztát, kalácsot. V. ö. ÉDĚS. | |
* | |
| (meg-éděsül) ösz. önh. l. MEGÉDĚSĚDIK. | |
* | |
| (meg-edz) ösz. áth. Szoros ért. vasat vagy vasból készített eszközt bizonyos műtét által megkeményít. Máskép: megaczéloz. Átv. ért. a testi vagy lelki erőt bizonyos viszontagságok eltürésére képesebbé, szilárdabbá teszi. A munka megedzi a testet. A viszontagság, nélkülözés, szenvedés megedzi az ép lelkü embert. V. ö. EDZ. | |
* | |
| (meg-edződik) ösz. belsz. Testi vagy lelki ereje megszilárdúl. Gyakorlat, hadjárás által megedződnek a katonák. | |
* | |
| (meg-ég) ösz. önh. Égés által elhamvad, elporlik. Megégett a házunk. A száras fa mellett a nyers is megég. Itt a meg fölcserélhető el igekötővel, elég. V. ö. ÉG. | |
* | |
| (meg-egészít) ösz. áth. Régies, am. egészszé tesz. "Imádkozván megegészszíté a (törött) tekönőt." (Debreczeni Legendáskönyv). | |
* | |
| (meg-éget) ösz. áth. Eszközli, hogy hamuvá égjen valami v. valaki. Holmi tilos, gyanus irományokat megégetni. Volt idő, mikor a vélt boszorkányokat megégették. Néha am. valamely testet nagy melegség, vagy tűz által megaszal, megsüt, megpörköl, de egészen el nem hamvaszt. Megégetni a rántást. A forró kása, leves megégette a száját. A tölgyfa czölöpöket meg szokták égetni, hogy a földben meg ne rohadjanak. Megégette a körmét, átv. ért. oly dologba kapott, mely bajt, fájdalmat, sérelmet okozott neki. Midőn az első értelemben vétetik, a meg am. el, honnan megégetni és elégetni valamit egyet jelent. V. ö. ÉG, ELÉG. | |
* | |
| (meg-éghetetlen) ösz. mn. Ami természeti tulajdonságainál fogva olyan, hogy a tűz meg nem emésztheti. A kőlen megéghetetlen. | |
* | |
| (meg-egye-bugyál) ösz. áth. Agyba főbe ver, vagy szélesb ért. jól megver, megdönget; máskép: megegyel, megagyabugyál. | |
* | |
| (meg-egyel) ösz. áth. Sajátlag megagyal módosulata, melyben az utóbbi mély hangu szó az előbbi magashangu szóhoz módosíttatott. Múlt éjjel a dorbézolás közben jól megegyelték, kitisztogatták ő kemét. (Tájszótár). | |
* | |
| (meg-egyenel) ösz. áth. 1) Egyenlővé tesz. 2) Simává, egyenessé tesz, pl. valamely tér rögeinek, dombjainak elhárításával. 3) Heves megyei tájnyelven am. kedvetlenül vesz, mintegy nem egyezik bele. Eddig a szomszéd kutjáról hordtam a vizet, de gazdája megegyenlette. | |
* | |
| (meg-egyeněsědik) ösz. k. 1) Ami előbb görbe volt, az egyenes irányban megnyúlik. Bizonyos görbe testek lefektetve megegyenesednek. 2) Valamely testnek, térnek hátahupás, dombos, hoportyagos fölszine sima alakot ölt. Gyalu alatt megegyenesedik a rögös deszka. Csinálás által megegyenesedik az út. V. ö. EGYENĚS. | |
* | |
| (meg-egyeněsědik) ösz. k. Egyenessé válik (bevégzetten). Az átültetett fiatal fák sokszor maguktól megegyenesednek. | |
* | |
| (meg-egyeněsít) ösz. áth. Egészen egyenessé teszen. Egyenesítsd meg azt a nádpálczát. | |
* | |
| (meg-egyeněsít) ösz. áth. 1) Valamely görbe testet egyenessé tesz. Megegyenesíteni a görbe szeget. 2) Valamely rögös, dombos, gödrös, hoportyagos testet vagy tért egészen lapossá, simává alakít. Megegyenesiteni a felvágott országutat, a rögös réteket. V. ö. EGYENĚS. | |
* | |
| (meg-egyenget) ösz. gyak. áth. Valamely rögös, dombos, gödrös, hátahupás tért lapossá, simává alakítgat. Nyomtatás előtt megegyengetni a szürüt. Tömőfával, görgővel megegyengetni a kerti utakat. V. ö. EGYENGET. | |
* | |
| v. ~EGYESÜL, (meg-egyesül) ösz. önh. A régieknél pl. a Nádor-codexben, am. egyességet köt, szövetkezik. | |
* | |
| (meg-egyez) ösz. önh. 1) Valakivel bizonyos dologra nézve egy véleményben, egy szándékban, egy akaratban van. Tudományos, vallási, polgári nézetekben megegyezni valakivel. 2) Bizonyos alkut, szerződést végképen megköt. A ló árán ötszáz forintban megegyeztünk. Abban egyeztünk meg, hogy stb. 3) Valakivel megfér, nem ellenkedik, megbékül. Szép dolog, ha a házasok megegyeznek egymással. A házsártos szomszéddal nehéz megegyezni. Hagyjuk abba a viszálkodást, s egyezzünk meg. V. ö. EGYEZ. | |
* | |
| (meg-egyezés) ösz. fn. 1) Mint a megegyez származéka am. cselekvés, midőn valaki egy másikkal vagy többekkel egy véleményben van, szerződést köt stb. V. ö. MEGEGYEZ. 2) Öszhangzási állapot, mely bizonyos dolgok között létre jön. V. ö. MEGEGYEZIK. | |
* | |
| (meg-egyezik) ösz. k. Abban különbözik a megegyez igétől, hogy ez személyekre amaz tárgyakra, cselekvényekre vonatkozik. Innen egyik ember a másikkal megegyez, midőn szándékuk, akaratjok, véleményök megegyezik. Mondják különösen oly dolgokról, melyek közt bizonyos tekintetben hasonlóság létezik, melyek öszvevalók, együvé illenek, öszhangzanak. Az egésznek fele részei megegyeznek. Szükséges, hogy a mondatban az ige az illető alanynyal számban és személyben megegyezzék. V. ö. EGYEZ, EGYEZIK. | |
* | |
| (meg-egyezőleg) ösz. ih. Egy véleménynyel vagy szándékkal, vagy akarattal; egy szóval; ugyanazt tartva; közakarattal. Megegyezőleg elhatározni valamit. V. ö. MEGEGYEZ. | |
* | |
| (meg-egyeztet) ösz. áth. és mivelt. 1) Az egymással ellenkedésben, meghasonlásban levőket, különösen a peres feleket rá bírja, hogy egymással megalkudjanak, megbékéljenek. A bíró iparkodjék megegyeztetni a feleket. 2) Bizonyos dolgokat egymással kellő öszhangzatba hoz, helyesen egymáshoz illeszt. Megegyeztetni a különféle hangszereket. A szókat megegyeztetni, hogy értelmes mondat váljék belőlök. V ö. EGYEZTET. | |
* | |
| (meg-éhezés) ösz. fn. Szenvedő állapot, midőn megéhezik valaki. V. ö. MEGÉHEZIK. | |
* | |
| (meg-éhezik) ösz. k. Erősebb étvágyat, melyet éhnek hivunk, érez magában. A ki sokáig nem eszik, megéhezik. V. ö. ÉH, ÉHEZIK. | |
* | |
| (meg-éheztet) ösz. áth. és mivelt. Valakit éhezni kényszerít; megkoplaltat. Bűntetésből, orvosi rendeletből megéheztetni valakit. V. ö. ÉHEZIK. | |
* | |
| régies. l. MEGENYHÍT. | |
* | |
| (meg-ehűl) ösz. önh. Régies. l. MEGÉHEZIK. | |
* | |
| (meg-ejt) ösz. áth. Valamit megtörténővé tesz, vagy valaminek szerét, módját ejti. Szeretném megejteni a dolgot. Átv. erkölcsi ért. valakit bünre visz, eszközli, hogy megessék. Megejtette a bor, a féktelen indulat. Valakit megejteni. (Szabó D.). "Mivel azért az pogány ellenség nem aluszik, hanem éjjel nappal azon mesterkedik, miképen az keresztyénséget megejthesse" Gr. Eszterházi Miklós nádor levele 1627-ből.
"Gyakran kevélységgel vakít a szerencse, Hogy a magahittet hamarabb megejtse." Beniczky Péter. Különösen, valamely leányt, vagy özvegyet teherbe ejt. V. ö. EJT, MEGESIK. | |
* | |
| (meg-ejtődik v. ~ejtődzik) ösz. belsz. Megapad. megsoványodik. Balaton mellékén am. meghűl. (Tájszótár). | |
* | |
| (meg-ékel) ösz. áth. Ékkel megerősít, megszorít. A tágan álló szeget, aknát, fejszefejet megékelni. V. ö. ÉKEL. | |
* | |
| (meg-ékez) ösz. áth. 1) l. MEGÉKEL. 2) Valamely betüt, illetőleg önhangzót ékkel azaz vonással ellát. | |
* | |
| (meg-él) ösz. áth. 1) Bizonyos időt, vagy időben történő eseményt élve elér. Amily erős, nyolczvan évet is megélhet. Unokáinak unokáit megélte. Még azt az egyet szeretném megélni.
"Megélem én azt az időt, Sírva mégysz el kapunk előtt." Népdal. Tárgyesetes viszonynév nélkül, és önhatólag használva am. életét folytatja, életben megmarad, el nem vesz, meg nem hal. Valahogyan csak megélünk. Oly roszul van, hogy lehetetlen megélnie. Ily drágaságban alig lehet megélni. Továbbá, élelmét megszerzi, életét fentartja. Ügyes ember a jég hátán is megél. (Km.). Itt a meg az él szóval együtt jelent időbeli haladást s fölcserélhető vele a szintén mozgást, menést, távolodást jelentő el, pl. Elél száz évig. E nyomorú ember sokáig elél. V ö. ÉL, ige. | |
* | |
| (meg-elégědés) ösz. fn. 1) Kedélyi állapot, melyben oly személy van, kinek vágyai, szükségei kelletig betöltvék, ki csendes, nyugott kedélyü, ki többre nem vágyik. Megelégedésig enni inni. 2) Tetszés, helyeslés, vagyis kijelentése annak, hogy vágyainkat, igényeinket, akaratunkat várakozásunkat betöltötte valaki. Megelégedésünket nyilvánítani valaki iránt. Az előljárók megelégedését kiérdemleni. V. ö. MEGELÉGSZIK. | |
* | |
| (meg-elégědetlen) ösz. mn. 1) Be nem tölt vágyai, szükségei miatt nyugtalan, többre vágyó. Megelégedetlen házasok, cselédek. 2) Kinek kedélye azért nyugtalan, mert mások nem teljesítették akaratát, várakozását stb. Az oktató megelégedetlen tanítványaival, ha nem iparkodnak. Az igen szigorú előljáró jobbára megelégedetlen. | |
* | |
| (meg-elégědětt) ösz. mn. 1) Kinek vágyai, szükségei saját egyéniségéhez képest betöltvék, s ennek következtében nyugodt, többet nem kiván. Béreikkel megelégedett cselédek, napszámosok. Nyereségével megelégedett kalmár. 2) Kinek vágyait, akaratát, várakozását mások betöltötték, s irántok tetszését, helybehagyását nyilvánítja. Gyermekeinek szorgalmával, magaviseletével megelégedett atya. | |
* | |
| (meg-elégědik) ösz. k. m. megelégěd-tem, ~tél, ~ětt. l. MEGELÉGSZIK. | |
* | |
| (meg-elégel) ösz. áth. Valamit elégnek tart, vagyis kijelenti, hogy vágyait, szükségeit betöltötte valami, hogy többet e nemben nem kiván. Megelégelni a szives fogadást. Megelégelni a kárpotlást, bűntetést. Elégeld meg, amit tehetek. Néha am. megsokal, valaminek megszüntét kivánja. Megelégeltem már a sok zsarolást, húzavonát. | |
* | |
| (meg-elégít) ösz. áth. Eszközli, hogy valaki megelégedjék, hogy többet ne kivánjon. "Hogy engemet minden káromrul megelégéts... azért én mast (= most) is ha uram levele szerénth megelégétesz, elveszem. (Levél 1557-ből. Szalay Á. 400 m. l.)
"És egymással mind holtunkig megelégítsen." Házasok éneke. Máskép: kielégít. V. ö. MEGELÉGSZIK. | |
* | |
| (meg-elégszik) ösz. k. A jelentő mód jelenidején kivül megelégedik van szokásban. 1) Viszonynév nélkül, elvont ért. kedélye oly állapotban van, melynél fogva különös vágyai, kivánságai nincsenek, s jelen helyzetében teljesen megnyugszik; különösen am. jól lakik. Ha te megelégszel, én is megelégszem. Vendégeink mind megelégedtek. 2) Tárgyra vonatkozólag, valamivel megelégedni am. kijelenteni valami felől, hogy vágyainknak, várakozásunknak megfelel, hogy a maga nemében és ránk nézve nem hagy több kivánni valót hátra. Sorsommal, állapotommal, jószágommal megelégszem. Megelégszel-e száz forinttal? 3) Személyre vonatkozólag am. tetszik, megnyeri a helyeslést. Szolgámmal igen megelégszem. | |
* | |
| (meg-elégűl) ösz. önh. l. MEGELÉGSZIK. | |
* | |
| (meg-elegyít) ösz. áth. Egyféle testet másfélével együvé kever, öszveköt. Vizet czukorral megelegyiteni. V. ö. ELEGYÍT. | |
* | |
| (meg-élemědětt) ösz. mn. Agg koru, ki életének nagyobb részét leélte. Gyöngédebb kifejezés, mint a megvénűlt, megöregedett. Megélemedett urak és hölgyek. Megélemedett férfiak tanácsára hallgatni. Megélemedett tisztes hajadon. | |
* | |
| (meg-élemědětten) ösz. ih. megöregedett v. éltes v. koros állapotban. | |
* | |
| (meg-élemědik) ösz. k. Éltesebb kort ér, megöregszik, megagg. Kizárólag emberről mondják. "És monnók (mindketten t. i. Zachariás és felesége) ő napokban megélemedtek volna." (et ambo processissent in diebus suis. Tatrosi cod. Lukács L.). | |
* | |
| (meg-élěsědik) ösz. k. Fenés, köszörülés által egészen élessé leszen. | |
* | |
| (meg-élěsít) ösz. áth. Fenés, köszörülés által eszközli, hogy egészen éles legyen valami. Megélesíteni a kaszát, kardot, kést. Átv. ért. megélesíteni a nyelvét, tollát, am. csipősen, élczesen beszélni, írni. | |
* | |
| (meg-élěsűl) ösz. önh. l. MEGÉLĚSĚDIK. | |
* | |
| (meg-elevenědik) ösz. k. Holt vagy csak tetszholtas állapotából életre tér (bevégzetten). A kiszáradva hevert békák vagy békatojások a nyári esőre megelevenedtek. A téli alvó férgek, állatok tavaszkor megelevenednek. Máskép: megelevenül; kivált oly értelemben, midőn valami mintegy saját erejéből vagy tevékenységéből jön életre. Kellő melegség által a selyem vagy más lepék tojásai megelevenülnek (kikelnek). | |
* | |
| (meg-elevenít) ösz. áth. A holt testet vagy csak tetszholtat egészen életre hozza. "Uram! te müvelkedetid esztendőknek közepette elevenéhed meg" (Opus tuum in medio annorum vivifica illud. Bécsi cod. ,Elevenéhed' régies kapcsoló mód, ma is tájdivatos ,eleveníjed' e helyett elevenítsed). Szélesb ért. egészen élénkebbé, frisebbé, mozgékonyabbá tesz valakit v. valamit. V. ö. ELEVEN. | |
* | |
| (meg-elevenül) ösz. önh. l. MEGELEVENĚDIK. | |
* | |
| (meg-ellik) ösz. k. Különösen szarvasmarhákról mondják, midőn magzatot szülnek. Megellik a tehén, juh, kecske. A kutya és macskafajok fiadzanak v. kölykeznek, a lovak, szamarak csikóznak, a disznók malaczoznak stb. Némberről csak megvetőleg, és aljas beszédben mondják. | |
* | |
| (meg-előz) ösz. áth. A menésben, haladásban valakit maga után hagy, másnak elébe nyomúl. Lófuttatásban megelőzni a versenytársakat. A fiatal ép lábu utas megelőzi a vén sántát. Különösen am. előbb eljut a kitűzött czélra. Átv. ért. bizonyos tulajdonságokban vagy állapotban, rangban, osztályban másokat meghalad, maga után hagy, felülmúl. Tanulásban megelőzni az oskolatársakat. Szintén átv. ért. nem várja, hogy valaki bizonyos szolgálatra, kedveskedésre felszólítsa őt, hanem kéretlenül is szíveskedik más kedveért tenni valamit; a tiszteletadásban első lenni iparkodik. Szivességgel, nyájassággal, kedveskedéssel megelőzni valakit. | |
* | |
| (meg-előző) ösz. mn. Aki vagy ami mást vagy másokat megelőz. Átv. ért. bizonyos igényt, vágyat, kedves dolgot a várakozásnál előbb teljesítő. Megelőző készség, szolgálat, tisztelet, kedveskedés. Másképen: előzékeny. | |
* | |
| (meg-emběrědik) ösz. k. Mind korra, mind tetteire, magatartására nézve férfias alakot ölt; éretté, komolylyá leszen. Mondják fiatal férfiról is, midőn cselekvésmódja, magaviselete érettebb, komolyabb férfiakéhoz hasonló. | |
* | |
| (meg-emběrěl) ösz. áth. 1) Viszszaható névmással am. megbecsüli, emberül viseli magát. Fiam, embereld meg magadat. 2) Másokra vonatkozólag am. valakit becsületes ember gyanánt fogad, megtisztel, különösen, mint kedves vendéget jól tart. 3) Valakit bizodalmával megtisztel, emberségében bízva tesz neki valamit, pl. pénzt kölcsönöz, vagy hitelben ad bizonyos árukat. | |
* | |
| (meg-emběrěsědik) l. MEGEMBĚRĚDIK. | |
* | |
| (meg-emel) ösz. áth. Emelve helyéről elmozdít valamit. Megemelni a süveget, kalapot, sipkát. Megemelni a kártyát. Néha am. emelve megpróbálja valaminek súlyát. Emeld meg ezt a pénzzacskót, s mondd meg hány font van benne. V. ö. EMEL. | |
* | |
| (meg-emelősít) ösz. áth. Emelőssé teszem azaz olyanná, oly elgyengültté, mint akit vagy (állatról) amit emelni kell, mert magától felállni nem képes. | |
* | |
| (meg-emelősödik) ösz. k. Emelőssé leszen. V. ö. MEGEMELŐSÍT. | |
* | |
| (meg-emészt) ösz. áth. 1) A gyomor a bevett ételeket kellőleg megfőzi, hogy az állati test táplálását előmozditsák. A nehéz ételt a gyönge gyomor meg nem emészti. 2) Átv. ért. eszközli, hogy felhasználás által elfogyjon valami, különösen evés, rágás által fogyaszt vagy megront. 3) Képes kifejezéssel mondják időről. Az idő mindent megemészt. (Km.). 4) Szintén képes kifejezéssel mondjuk szenvedélyekről, testi és lelki nyavalyákról. Megemészt a bú, fájdalom, gond, sok munka, fáradság stb.
"Üvöltök, kiáltok Mert búm megemészte." Zrinyi. | |
* | |
| (meg-emésztés) ösz. fn. A gyomor müködése, midőn a bevett eledelt megemészti. V. ö. MEGEMÉSZT. | |
* | |
| (meg-emészthet[et]len) ösz. mn. Amit a gyomor meg nem emészthet. Megemészthetetlen kemény, durva ételek. V. ö. MEGEMÉSZT. | |
* | |
| (meg-emésztődik) ösz. belsz. Mintegy önmagát emészti, tulajd. és átv. értelemben. V. ö. MEGEMÉSZT. Az eb gyomrában még a csont is megemésztődik. Búban, fájdalomban megemésztődni. | |
* | |
| (meg-emlěget) ösz. gyak. áth. Gyakran ismételve megemlít; többször eszébe jut valaki v. valami. Megemlegetni az elmult boldog időket. Megemlegetni néhai jóakaróinkat. Várj, várj, megemlegetsz te még minket. Megemlegeted a magyarok Istenét, vagyis a csapást, melyet Isten a magyarok karja által éreztet veled. E szó tulajdonképen a kedélyt illető kedves, vagy kedvetlen tárgyakra vonatkozik, s megfelel neki a latin recordari. | |
* | |
| régiesen és tájdivatosan MEGEMLÉKEZIK, (meg-emlékězik) ösz. k. Használtatik leginkább kedélyre vonatkozólag, s am. a néhai kedves vagy kedvetlen benyomások eszébe jutnak, s mintegy megujúlnak szivében. Megfelel neki a latin recordari. Megemlékezni a vett jótéteményekre. Megemlékezni a boldog napokról. Megemlékezni a kedves halottakról. "Mikor megharagandol, emlékezjél meg irgalmasságnak" (latinosan e helyett: irgalmasságról, misericordiae recordaberis. Bécsi codex. Habakuk. III.). "Ha viszed te ajándokodat az oltárra és oth (ott) megemlekezendel." (Tatrosi cod. Máté. V.) | |
* | |
| (meg-említ) ösz. áth. Valamit szóval érint, eléhoz, hogy másokat figyelmeztessen rá, vagy hogy feledésbe ne menjen, vagy eszökbe juttassa. Többi között azt is megemlítette, hogy.... Megemlítettem neki az adósságot. V. ö. EMLÍT. | |
* | |
| (meg-említés) ösz. fn. Szóba hozása valamely elmult vagy elfeledett dolognak, észbe juttatás. | |
* | |
| (meg-énekěl) ösz. áth. Lantos vagy hős-költeménynyel valamely személyt vagy nevezetes tettet, eseményt megdicsér, megtisztel. Meg énekelni a régi hősöket, diadalmakat. A költők megénekelik a szép hölgyeket. Szélesb ért. mondják más dolgokról is. Megénekelni a tavasz kellemeit, ifjuság örömeit. Hány költő énekelte meg már a bort? | |
* | |
| (meg-enged) ösz. áth. 1) Szabadságot ad valakinek, hogy tehessen valamit. A szolgának megengedni hetenként egyszer a sétálást. Nem jó a gyermeknek mindent megengedni. Az ily mondatokat hogy kötszóval lehet feloldani. Engedd meg fiadnak, hogy utazzék (az utazást). Engedjétek meg, hogy szóljak. 2) Megbocsát valakinek valamit. Engedd meg gondatlan szavaimat. Isten a megtérőnek megengedi bűneit. Ez értelemben meg helyett el is állhat. Használtatik egyszerüen is tárgyesetes viszonynév nélkül. Engedjetek meg, ha megbántottalak benneteket.
"Megmentlek én, vagy megenged a mostohád." Csokonai. Néha am. nem neheztel, nem vesz, rosz neven valamit. Megengeditek, ha közbe szólok. Megengedj, ha ellened mondok. 3) Másnak véleményét, állítását bizonyos tekintetben helybenhagyja, nem tagadja. Mit Péter mond, azt megengedem, de Pál állitását tagadom. Megengedem, hogy ebben igazad van. V. ö. ENGED. A régieknél eléfordúl ,elenged' értelemben is. "Minthogy ez esztendőbeli dézmáját megengedtük vala." Báthori István király levele 1582-ből. Pestinél, Erdősinél szintén, pl. Máté XVIII. De már ezen korban is felváltva jönnek elé. "Én the k(egyelmed) egy kérésire... tizenkét forintot engedék meg." És alább "Azt is én kegyelmedért elengedtem." (Levél 1559-ből. Szalay Á. 400 m. l.). | |
* | |
| (meg-engeszt) ösz. áth. Valamit felolvaszt. V. ö. ENGESZT. | |
* | |
| (meg-engesztel) ösz. áth. Valakit szép módjával, pl. kéréssel, hizelegve, hibáját megbánva, magát megjobbítva, elégtétel által stb. rábír, hogy megbocsásson neki, s ne nehezteljen, ne haragudjék. A sértő fél engesztel, a sértett pedig megengesztelődik. Megengesztelni azokat, kiket méltatlanul bántottál. Néha am. lágyít.
"Ah, már egyszer engeszteld meg Kőkemény szivedet." Amadé. Átv. ért. megengesztelni az Istent, am. töredelmes szívvel, s kellő elégtétel által kegyelmét viszszanyerni. V. ö. ENGESZTEL. | |
* | |
| (meg-engesztelés) ösz. fn. Cselekvés, midőn megengesztelünk valakit. V. ö. MEGENGESZTEL. | |
* | |
| (meg-engesztelődik) ösz. belsz. Azon kellemetlen érzést, melyet valaki megbántás által okozott neki, magában elnyomja, s a bántó iránti neheztelését leteszi, vagyis kibékül vele. V. ö. ENGESZTELŐDIK. | |
* | |
| (meg-en-t) ih. Ismételve, újra. Megént itt vagy? Megént azt mondom, mit előbb mondottam, hogy... "És meghint valami uj veszedelmes állapotban szegén édes hazánkat ne involválják." (Gr. Eszterházi M. nádor levele 1630-ból). Gyöke a gyakorlatot és öszkötést jelentő meg, melyből ént képzővel vagyis részletezve határozói en képzővel lett meg-en, s t hozzájárultával meg-en-t. S vagy ebből alakúlt a megnyujtott megént, és módosított megint; vagy pedig az egész e-ent v. szent-ből húzatott öszve. A székelyeknél divatozik is: ezént. V. ö. ÁNT és KÉNT. Így lett a képes melléknévből képes-en, képes-en-t, képesént, képesint; alkalmas, alkalmasan, alkalmasant, vagy alkalmasént alkalmasint. És így az eredeti: megent, mint régen régent, hajdan, hajdant. Megéntelen, len v. elen toldalékkal tulságosan megnyujtott tájszó megént helyett. Máskép: megesleg, megest, megesmeg, megesmegént. | |
* | |
| (meg-enyhed) ösz. önh. lásd MEGENYHŰL. | |
* | |
| (meg-enyhít) ösz. áth. Valaminek tüzes, forró, heves vagy csipős, nyugtalanító voltát megszelídíti, lecsillapítja. Az égető, szakgató fájdalmakat megenyhíteni. Különösen használtatik a légmérsékletről. A hüvös szellő megenyhíti a forró nyár melegét. A meleg déli szél megenyhíti a csikorgó tél hidegét. Telegdinél e mondatban: "Megenyhítem az én testemet" (castigo corpus meum), am. megzabolázom, megsanyarítom, azaz kicsapongásra hajlandó tüzét, hevét lecsillapítom. V. ö. ENYHIT. | |
* | |
| (meg-enyhül) ösz. önh. Tüzes, forró vagy csipős, hideg, nyugtalanító volta bizonyos ellenbenyomás által megszelídűl, lecsillapodik. Megenyhülnek a fájdalmak, kinok. Megenyhül a forróság, hideg.
"Egy parányit megenyhülnek Vad fájdalmi szivemnek." Kisfaludy S. V. ö. ENYH, ENYHŰL. | |
* | |
| (meg-enyvez) ösz. áth. Enyvvel megken, megragaszt. Megenyvezni a madárfogó veszszőket. Megenyvezni a deszkákat. V. ö. ENYV, ENYVEZ. | |
* | |
| (meg-eped) ösz. önh. Am. eleped. "Rózsa feltalálta szép kedvesét, aki már magát úgy elbúsúlta vót utána, hogy szinte megepedt." Ismét "Erős meleg vót, meg vótam szonyúlva (szomjúhozva), hogy majt meepettem." (Székely népmesék. Kriza J. gyüjt.). | |
* | |
| (meg-epésědik) ösz. k. Az epe megszaporodik benne; szerfölött epéssé lesz. | |
* | |
| (meg-epésít) ösz. áth. Eszközli, vagy okozza, hogy valami szerfölött epéssé leszen. A sok ülés, emésztetlenség megepésíti a testet. | |
* | |
| (meg-epéz) ösz. áth. Valamit epével megkever, megkeserít. A maga nemében oly értelmü, mint, megsóz, megborsoz, megczukroz stb. | |
* | |
| (meg-épít) ösz. áth. Valaminek építését teljesen bevégzi. Minthogy az építés alulról fölfelé történik, innen a meg helyett föl is használható, fölépít. Átv. ért. erkölcsi oktatás általa vallási és erkölcsi érzelmeket megujítja, megerősíti. A mai szentbeszéd mindnyájunkat megépített. V. ö. ÉPÍT. | |
* | |
| (meg-épűl) ösz. önh. Valamely épület egészen, végképen megkészül. Megépült már a templom, s a paplak most épül. Máskép: fölépül. Átv. ért. az erkölcsös, vallásos érzelem oktatás vagy jó példa által megujúl, megerősödik valakiben. Papunk szép beszédén egészen megépültem. Oly sok jó példára lehetetlen meg nem épülni. V. ö. ÉPŰL. | |
* | |
| (meg-ér) ösz. áth. 1) Élve bizonyos időt meghalad. Isten kegyelméből már megértem ötven évet. Megérem még azt, hogy... 2) Oly becse, értéke van, mely bizonyos árnak megfelel. Ez a paripa megér ezer forintot. Ez a portéka meg nem éri azon pénzt, melyet érte adtál. 3) Önhatólag, segítő ragu viszonynévvel am. megelégszik, vagy beéri bizonyos ideig vagy időben valamivel. Egyébiránt ekkor is az időt vagy vágyat jelentő tárgyeset alattomban értetik, miért határozott alakban használtatik. Fáradságomért ezen fizetéssel meg nem érem. Havonként száz forinttal megérheted. Ha ezzel meg nem éred, nem adok semmit. "Vajha, Uram! Maximilianussal megéritek vala és egyszersmind két koronás királyt nem csináltok vala." (Báthori István király levele hihetőleg 1578-ból. Történelmi Tár VIII. k. 214. l.). "Kiről, minthogy másszor is bőven írtam kegyelmednek, most megérem aval (így), hogy azok, mind különben vannak." (Gr. Eszterházy Miklós nádor levele Rákóczi Györgyhöz. 1645.). Fölcserélhető vele a beér, mely mai korban szokottabb is. Úgy elláttuk magunkat eleséggel, hogy beérjük vele tavaszig. Nesze semmi, érd be vele. V. ö. ÉR ige, és BEÉR, (2). | |
* | |
| (meg-érczűl) ösz. önh. Érczczé alakúl, vagyis vegyület által keménynyé, érczhez hasonlóvá lesz. | |
* | |
| (meg-érděměl) ösz. áth. 1) Saját jó vagy rosz tette által illő jutalomra vagy büntetésre méltóvá teszi magát. A jó magaviselet megérdemli a dicséretet, kitüntetést. Amit munkáddal megérdemlettél, kifizetem. Ezért megérdemled a szidást, büntetést. "Csak azt birjuk igazán, legalább csak azon birtokban találhatjuk megelégedésünket, amit megérdemeltünk." (B. Eötvös József). 2. Oly becses, oly derék, a maga nemében oly hasznos, oly mulattató, stb. hogy méltó valamit tenni érette. Ez a könyv megérdemli, hogy elolvasd. Megérdemli a fáradságot. A mükiállitás megérdemli, hogy minél több látogatói legyenek. V. ö. ÉRDĚMĚL. | |
* | |
| (meg-érděmlětt) ösz. mn. Mire valaki jó vagy rosz tette által méltóvá tette magát. Elnyerni a megérdemlett jutalmat, büntetést, szolgák megérdemlett bérét kifizetni.
"Akármely jó hópénz Kit a hadban felvészsz, Mint megérdemletted bér." Rimay János (XVII. századból) | |
* | |
| (meg-érděsědik) ösz. k. Simaságát elvesztvén rögecsessé, érdes tapintatuvá lesz. V. ö. ÉRDĚS. | |
* | |
| (meg-ered) ösz. önh. Tulajd. ért. a korlátok közé szorított nedv folyásnak indúl. Megered az eső. Megered a csapra ütött hordóból a bor. Megerednek a könyűk. Elrekedt vizelete végre megeredt. Megered a csatornára vett tó. Megeredt az orra vére. Szélesb átv. ért. mozgásnak, működésnek indúl. Megeredt a nyelve. Megeredt a vásár. Megered a természet (kikeletkor).
"Nem nehéz helyen áll a koldus beszéde; Megered lassanként s valamint a patak, Mennél messzebbre foly, annál inkább dagad." Arany J. (Családi kör). | |
* | |
| (meg-érés) ösz. fn. A növények és gyümölcsök azon állapota, midőn nagyságra és jóságra nézve teljesen kifejlődtek. A gyümölcsöt megéréseig a fán hagyni. V. ö. ÉRIK, ÉRÉS. | |
* | |
| (meg-ereszkědik) ösz. k. Bizonyos test a magába szívott nedvtől megdagad, megnyúlik, megtágúl. A száraz abroncsot vízbe tenni, hogy megereszkedjék. A vízbe mártott kétszersült megereszkedik. A száraz dohány, ha pinczébe teszik, megereszkedik. A nedves időben megereszkednek a húrok. V. ö. ERESZKĚDIK. | |
* | |
| (meg-ereszt) ösz. áth. Megengedi, hagyja, vagy eszközli, hogy valami eredjen, azaz tovább menjen, folyjon, nyúljék, táguljon stb. Megereszteni a bort. Megereszteni a zúgóval ellátott tavat. Megereszteni a gyeplőt. Megereszteni a húrokat. Megeresztett a méh, midőn rajt bocsátott; a jelenben: rajt ereszt. Megereszteni a lovakat, am. szabadabban hagyni menni; a székelyeknél am, a hámból etetésre a gyepre kiereszteni. (Kriza J.). Ugyanitt szokásban vannak megereszteni a serítendő fonalat, a vésés lyukát, azaz tágítani, vagy a belé illesztendő fa csapjából lefaragni, hogy jobban bele illjék; megereszti a kovács lágyra a kemény vasat; a beretvás megereszti a beretva butúlt (tompúlt) élit stb.
"Mert ottan a vizet ha megeresztették, Sokféle virágnak formájára vették." Koháry. Mesterséges forrás. Átv. ért. valamely köz üzlet, köz munka, köz haszonvétel gyakorlására engedelmet ad. Megereszteni a vásárt. Megereszteni a kukoriczaszedést, szüretelést. Megereszteni a tilos legelőt. V. ö. ERESZT. | |
* | |
| (meg-éret) ösz. áth. Meghagyja érni. A gabonát, hogy szebb lisztje legyen, nem kell nagyon megéretni. | |
* | |
| (meg-erez) ösz. áth. Átv. ért. a fát csiszolás, gyalulás, sikárlás által úgy elkészíti, hogy erekhez hasonló vonások, csíkok láttassanak rajta. | |
* | |
| (meg-érěz) ösz. áth. 1) Érzékei által észrevesz valamit. Finom orra minden szagot megérez. Megérzi a kolbászbűzt. (Km.). Különösen valamely kellemetlen behatás eredményét tapasztalja. E nagy csapást sokáig megérezzük. 2) Belső vagy külső érzékek által előre sejt valamit. Néha megérzi az ember a közeledő szerencsétlenséget. Halálát két nappal előbb megérezte. A csúzos, köszvényes ember megérzi az időváltozást. V. ö. ÉREZ. | |
* | |
| (meg-érik) ösz. k. A növény vagyis gyümölcse a kifejlődésnek, és aránylagos jóságának kellő idejét eléri. A gyümölcsöt akkor szokás szedni, ha megérik. Némely gyümölcsök tartósabb állásban érnek meg, hogy éldelhetők legyenek. Idővel, szalmával a naspolya is megérik. (Km.). Néha am. hosszabb állásban erjedésbe megy által vagy megavúl s így lesz haszonvehetővé, éldelhetővé. Megérik a ganéj. Megérik a sajt. Átv. ért. mondják észről, s illetőleg emberről, midőn teljesen kifejlődik, s megállapodik. Megérett az esze. V. ö. ÉRIK, ELÉRIK. | |
* | |
| (meg-érint) ösz. áth. Valamihez hozzá ér, de csak gyöngéden illetve. Újhegygyel megérinteni valamit. Alig érintették meg a sebét, mégis följajdúlt. Átv. ért. szóközben vagy irásban valamit csak úgy mellesleg megemlít, eléhoz. Többi között megérintettem a te ügyedet is. V. ö. ÉRINT. | |
* | |
| (meg-érkězés) ösz. fn. Távolról megjövés, vagy elmenetel után az előbbi helyre visszatérés. A vendégek megérkezésére várni. Elmente és megérkezése között egy hónap telt el. Kedves férje megérkezését nehezen várja a gyöngéd nő. V. ö. ÉRKEZÉS. | |
* | |
| (meg-érkězik) ösz. k. A távolról várt megjön, vagy az elment, eltávozott előbbi helyére visszatér. Az igérkezett idegen utasok megérkeztek. Fiunk három évi távollét után megérkezett. Mondják bizonyos várt időről is. Megérkezik a nap, óra. Megérkezett az oly nehezen várt idő. Itt el igekötővel is élhetünk. | |
* | |
| (meg-érlel) ösz. áth. Lassan-lassan eszközli, hogy megérjék valami. A nap melege megérleli a gyümölcsöt. Az idő mindent megérlel. A tapasztalás megérleli az észt. A szalma megérleli a vaczkort. V. ö. MEGÉRIK, ÉRLEL. | |
* | |
| (meg-ernyed) ösz. önh. 1) Erejében lankad, alább hagy. 2) Mondják szövetekről, midőn elkopnak, szálaik megritkulnak, s egymástól elmállanak. Több évi viselésben megernyedt a köpeny. V. ö. ERNYED. | |
* | |
| (meg-ernyedt) ösz. mn. 1) Erejében megfogyott, lankadt. 2) Viselés által megkopott, elmállott. Megernyedt ócska ruhák. | |
* | |
| (meg-ernyesědik) ösz. k. A székelyeknél mondják útról, midőn megsikúl, vagyis esőben sárossá, síkossá levén megromlik. | |
* | |
| (meg-ernyeszt) ösz. áth. 1) Lankaszt, elbágyaszt. 2) Holmi szövetet, ruhafélét, viselet, használat által elkoptat, elmállaszt. A táborozó vitézek hamar megernyesztik ruháikat. V. ö. ERNYED. | |
* | |
| (meg-erőltet) ösz. áth. Erejét mértéken túl megfeszíti. Megerőltette magát az emelésben, teherhordásban. Sok tanulás által megerőltetni az észt. Szélesb ért. szokott tehetségén túl tesz valamit, pl. többet ajándékoz, adakozik, mint aránylag kitelik tőle. Külső személyre vagy tárgyra vonatkozólag am. mást erején fölül megterhel. A cselédeket nehéz munkával megerőltetni. Az igásbarmokat megerőltetni. V. ö. ERŐLTET. | |
* | |
| (meg-erőltetés) ösz. fn. Állapot, melyben az szenved, ki erejét önmaga szántából, vagy külső kényszerítésnél fogva megfeszíti. Ezt tennie nem nagy megerőltetésébe került. Megerőltetés által elcsigázott barmok. | |
* | |
| (meg erősít) ösz. áth. 1) A testet bizonyos szerrel megedzi, megszilárdítja; a munka, teher, viszontagság viselésére képessé teszi. A gyakorlat megerősíti a tagokat. Az elfáradt munkást megerősíti a jó étel ital. 2) A lelki erélyt, szilárdságot, állhatatosságot neveli. Megerősíteni valakit a hitben, jóban. 3) Valamit úgy elkészít, megköt, megtámaszt, megszorít stb. hogy keményen, feszesen, mereven, mozdulatlanul álljon. Megerősíteni az épületet vasakkal, támaszfalakkal. A tengelyt megerősíteni vaslemezzel. 4) Átv. ért. tekintélyes, hiteles szó, vagy hivatalos iromány, bizonyítvány által megszentesít vagy hitelesít valamit. Tanuk által megerősíteni valamit. A népjogokat, törvényeket legfelsőbb leirat által megerősíteni. V. ö. ERŐSÍT. | |
* | |
| (meg-erősítés) ösz. fn. Cselekvés, mely által valamit megerősítenek. Átv. ért. hiteles bebizonyitás, vagy bizonyos tekintély által kimondott helybenhagyása, megszentesítése valaminek. Az új törvényeket megerősítés végett a fejedelemnek fölterjeszteni. | |
* | |
| (meg-erősödik) ösz. k. Ereje kellő mértékig növelkedik, teljes erőhöz jut. | |
* | |
| l. MEGERŐLTET. | |
* | |
| (meg-erőtlenědik) ösz. k. Erőtlen állapotra jut; erejét elveszti. Mértéktelen élet által megerőtlenedik mind a test, mind a lélek. V. ö. ERŐTLEN. | |
* | |
| (meg-erőtlenít) ösz. áth. Véghez viszi, hogy valaki v. valami erőtlenné legyen. Az éhség megerőtleníti a testet. A szakadatlan és terhes munka a legjobb barmot is megerőtleníti. V. ö. ERŐTLEN. | |
* | |
| (meg-ért) ösz. áth. Valamely szónak vagy mondatnak, vagy beszédnek értelmét, jelentését kellőleg felfogja. Értsd meg, amit mondok. Megértettem minden szavát. Oly hebegve szólt, hogy lehetetlen volt őt megértenünk. Régebben am. megtud valamit. "Ha kiterjed és előbb megértik amoda, hogy nem mint az dolog megindúl, felette nagy akadályt szerezne az dologban." (Báthori István király levele. Történelmi Tár VIII. k. 215. l.). V. ö. ÉRT. | |
* | |
| (meg-értekězik) ösz. k. A régieknél am. értesűl. "Kit Jósef láthván - és róla megértekezvén, monda." (Nádor-codex). "Látván ke(deg) megertekezének (rövid e-vel) az igéről mely mondatott vala." (Tatrosi cod. Lukács II). | |
* | |
| (meg-érzékít) ösz. áth. Az elvont szellemi tárgyakat mintegy megtestesíti, hogy az érzékekre is hassanak, pl. a szobrász, festész megérzékíti az Istent, angyalokat, midőn bizonyos ábrázatban tünteti elé őket; a költő képes kifejezésekkel, hasonlatokkal, példázatokkal megérzékíti az elvont tárgyakat. | |
* | |
| (meg-érzik) ösz. k. Az érzékekre benyomással, hatással van. A pézsmának nagyon megérzik a szaga. Ez ételben megérzik a vaj íze. Csak egyes számu harmadik személyben használtatik. Határtalan móddal is föl lehet cserélni, pl. Megérezni rajta, hogy záp, e. h. megérzik rajta. | |
* | |
| (meg-es) ih. Vagy öszve van téve a meg és es öszkötő és gyakorlatos szócskákból, s am. a megfordított esmeg, ismeg, melyből lett esmét, ismét; vagy csak általán es képzővel alakult. Meges ott vagyunk, a hol voltunk. Máskép: megest, megént stb. Túl bőségből a megént határzóval együtt véve is használtatik: meges-megént. | |
* | |
| (meg-esětt) ösz. mn. Mondják leányról, özvegynőről is, ki házasságon kivül szült, de nem czégéres kéjnő. | |
* | |
| (meg-eshető) ösz. mn. Ami megtörténhetik, mi nem lehetetlen, hogy egykor valósággal létezzék. Megeshető dolog, hogy a gazdag koldusbotra jut. | |
* | |
| (meg-esik) ösz. k. 1) Megtörténik, véletlenül, váratlanul eléadja magát. A viszonymondatot hogy kötszóval vonja maga után. Néha megesik, hogy az okos ember is botlik. Az is megeshetik, hogy többé nem látjuk egymást. Többször megesett, hogy a fiú különb ember lön apjánál. Megesett rajtam a szerencsétlenség, azaz valamely baj vagy szerencsétlenség ért. Rendszerént nem tetsző értelemben használjuk. Továbbá sajátságos értelmü: Megesett valakin a szivem, szived, szive, am. nagyon megsajnáltam, sorsát fájdalmasan vettem. "Megesik az ember szíve rajtok." (Mikes Kelemen). A székelyeknél mondják ezt is megesett szűvibe, azaz megszomorodott. (Kriza J.).
"Ily mentség ajakán rebegett a vénnek, Megesett nagy lelke bátor Etelének." Buda halála. (Arany J.). Csak egyes számu harmadik személyben fordúl elé. 2) Mondják hajadonról vagy özvegyről, kit valaki terhbe ejtett. Szegény leány, már kétszer megesett. Ez értelemben minden számban és személyben ragozható. 3) Tulajdonító ragu viszonynévvel am. roszul, pórul járt, valami kedve ellen ütött ki. Megesik nekem, ha adósságomat meg nem fizethetem. Megesett neki a diószegi vásár. (Km.). "Nekünk ugyan megesett, Mert a gazda meglesett." Népdal. 4) A Debreczeni Legendáskönyvben am. megapad (az árvíz). "Kik azután hogy a víz megesék, a tengörbe menęnek." | |
* | |
| (meg-esket) ösz. áth. 1) A törvényes hatalom ráparancsol valakire, hogy eskü által tanusítson vagy erősítsen valamit. Megesketni a tanukat. A katonákat, alattvalókat, tisztviselőket hűségre megesketni. 2) Különösen, a házasság végett öszvekelő férfit és nőt innepélyes szertartással, melynek lényege esküvés, öszveadja. | |
* | |
| (meg-esketés) ösz. fn. Cselekvés, illetőleg törvényszéki, hatósági, egyházi szertartás, midőn megesketnek valakit. | |
* | |
| (meg-esküszik) ösz. k. Tanuságtétel, vagy erősebb lekötelezés végett esküvel bizonyít valamit. Megeskünni valamire, am. esküvel bizonyítani, hogy állítása igaz.
"Megesküdtem az egekre, Tudod, a nagy istenekre." Csokonai. Megeskünni valakivel, am. eskü által házasságra lekötelezni magát. V. ö. ESKÜ, ESKÜSZIK. | |
* | |
| (meg-es-leg) ih. Ismét, újra, megént. Élnek vele a székelyek, s Magyarország némely vidékein, pl. Szalában. E szónak mind három alkotó része öszkötő és gyakorlati jelentéssel bir. Balaton vidékén hallani módosítva is: megesseg. Egyezik vele megesmeg, (azaz meg és meg, vagy meges-meg) és megesmegént (meges-megént) tájszólások. | |
* | |
| (meg-esmer) ösz. áth. l. ISMER. | |
* | |
| (meg-esmerkědik) ösz. k. l. MEGISMERKĚDIK. | |
* | |
| (meg-es-t) ih. Ismét, újra, megént. Itt az est képzőben a t határzó képét viseli, mint az örömes-t, képes-t, folyvás-t stb. szókban. | |
* | |
| (meg-estveheszik) ösz. k. Régies, a szokottabb ,megestveledik' (Pesti Gábornál is), a mai ,beestveledik' helyett. "Maradj mivelönk, Uram! mert megestveheszik." (Tatrosi cod. Lukács XXIV.). | |
* | |
| (meg ěsz) ösz. áth. Az eszik igének ik-telen alakja, mely jóformán országos divatu, pl. ezen mondatban: megesz a farkas, vagy ebben: egyen meg a kutya, fene, nem pedig: megeszik a farkas, egyék meg a kutya.
"Megeszi - Megette! Meg van, már hiába!" Csokonai, Dorottya. Az ěsz és ěszik közti különbségről, l. ĚSZIK. | |
* | |
| (meg-eszel) ösz. áth. A székelyeknél am. megészlel, felfog. (Kriza J.). | |
* | |
| (meg-eszěsědik) ösz. k. Az esze megérik, megokosodik. Majd ha idősebb lesz, megeszesedik. Tapasztalás által megeszesedni. V. ö. ESZESĚDIK. | |
* | |
| (meg-észik) ösz. k. Ezen igében az alapértelem cselekvés, miért jobbára határozott alakban tárgyesetes viszonynévvel használtatik; megeszem, megeszed, megeszi, stb. E tulajdonsággal bir egyszerü állapotában is: eszem, eszed, eszi, pl. eszem a szádat, eszem a szivedet; a pokolkő eszi a sebet; vegyétek és egyétek. Azonban elterjedt szokás szerént ilyeket is mondanak: ő mindent megeszik; egyik ember többet eszik, mint a másik: Bővebben l. ĚSZIK. | |
* | |
| (meg-észlel) ösz. áth. Észlelve felfog valamit. V. ö. ÉSZLEL. | |
* | |
| (meg-eszmél) Visszaható névmással am. meggondolja magát. Eléjön gr. Eszterházi Miklós nádor leveleiben. (Újabb Nemzeti Könyvtár). "De talán megeszméli a magyar nemzet is magát s egyért mindnyájan nem kivánnak elveszni." (Intő levél Rákóczi Györgyhöz 1644-ből). "Csakhogy magokat megeszméljék, és elállván az elpártoltak részéről, ami szolgálatunkra és hívségünkre legottan visszatérjenek." (Ferdinand császár és király manifestuma ugyanazon évben Újabb. Nemzeti könyvtár 232. l.). | |
* | |
| (meg-esztergályoz) ösz. áth. Esztergában megfarag, megsimít, elkészít. Megesztergályozni a pipaszárnak való fát, szopókának való csontot. V. ö. ESZTERGA. | |
* | |
| (meg-ětet) ösz. áth. 1) Emberre vonatkozva, a magával tehetetlennek a szükséges ételt szájába adja vagy rágja. Megetetni a zsugorodott kezű nyomorékot. Megetetni a kis gyermeket. 2) Különféle állatoknak a szükséges eleséget elejökbe adja, vagy épen szájokba tömi. Megetetni a lovakat, ökröket. Megetetni a baromfiakat, apró madarakat. 3) Bizonyos eleséget valósággal elfogyaszt. A kemény télen minden szénánkat megetettük. A kocsis nem etette meg a zabot, hanem elitta. Néha az illető állat neve elmarad. Ha megetettél, megitattál, azután fogj. E csárdában etessünk meg. Én már megetettem. 4) Valakit v. valamit méreggel megöl, vagy oly sokat ad ennie, hogy meg zabál bele. Ez értelemben némi különböztetés végett, közönségesebb szokás szerént, megétet használtatik. Egérkővel megétetni a patkányokat, legyeket. V. ö. ETET. | |
* | |
| (meg-étet) ösz. áth. l. MEGĚTET, különösebben 4). | |
* | |
| (meg-étkezik) ösz. k. Az étkezést elvégzi. Mi már megétkezénk, midőn ti még rá sem gondoltatok. | |
* | |
| (měg-ětt) névutó, mely megfelel e kérdésre, hol? s am. azon helyen, mely valakinek v. valaminek hátulsó oldalán fekszik. Ellentéte, előtt. Ház megett álló szekerek. A kazal megett meghúzni magát. Hvatlan vendégnek ajtó megett a helye. (Km.). Nagy vitéz a kemencze megett. (Km.). Tájdivatosan: mögött. Fölveszi a személyes névragokat: měgěttem, měgětted, měgětte stb., azaz hátam megett, hátad megett, háta megett, V. ö. MÉG. | |
* | |
| (meg-eved) ösz. önh. Mondják daganatról, sebről, midőn romlott nedv, melyet evnek nevezünk, gyül meg benne. Ha jól megevedt a daganat, föl kell szakasztani, hogy rútsága kifolyjon. V. ö. EV, EVED. | |
* | |
| (meg-éved) ösz. önh. Mondják gyümölcsről, midőn igen elérik, tehát évét, azaz rendes idejét túl múlja. V. ö. AVAD. | |
* | |
| ösz. k. MEGEVESŰL, l. MEGEVED. | |
* | |
| (meg-évűl) ösz. önh. 1) Megkorosodik, megvénül. 2) Töményes ért. bizonyos jognak érvényessége megszünik, ha azt az illető jogbirtokos a törvények által meghatározott idő alatt gyakorolni elhanyagolja. Szokottabban elévül. | |
* | |
| (meg-ezüstöz) ösz. áth. Ezüsttel megfuttat, vagy ékesít, ezüstlemezzel behúz, stb. Megezüstözni a zsinórokat. Megezüstözni az imakönyv tábláját, a tajtékpipát. V. ö. EZÜSTÖZ. | |
* | |
| (meg-ezüstözés) ösz. fn. Cselekvés, mely által valamit megezüstöznek, valamint azon mü, melyet e cselekvés létre hoz. Némely eszközök megezüstözésén dolgozni. A megezüstözést drágán fizetni. | |
* | |
| (meg-facsar) Facsarva, vagyis csavarva megnyomkod, megszorít vagy megfordít. | |
* | |
| l. MEGFAKGAT. | |
* | |
| (meg-fagy) ösz. önh. A nagy hideg miatt megdermed, megmerevedik. Állatokról vagy növényekről szólva am. a nagy hideg miatt éltető nedveik, s egyéb életszerveik megmerevedvén élni megszünnek; a híg testekre vonatkozólag am. keménynyé lesz, megjegeczesedik. A szesztelen nedvek előbb megfagynak mint a szeszesek. A híg sár keményen megfagyott. A hófergetegben, és csikorgó hidegben utazók közől sokan megfagytak. Néha a testnek csak egyes részeire vonatkozik. Megfagyott a keze, lába, füle. A fák levelei, a növények gyönge szárai megfagytak. Ez értelemben a meg fölváltható el igekötővel. Elfagyott a lábának kis ujja. Különösen a növényekről használtatik. Elfagytak a fák virágai, a vetések. V. ö. FAGY. | |
* | |
| (meg-fagyás) ösz. fn. Állapot, midőn valaki vagy valami megfagy. Megfagyás ellen jó melegen öltözködni. A szőlőtőkéket, gyöngébb növényeket megfagyás ellen ganajjal befödni. V. ö. MEGFAGY. | |
* | |
| (meg-fagyaszt) ösz. áth. Eszközli, hogy valaki vagy valami megfagy. A csikorgó hidegben künn hagyott borjukat megfagyasztani. A kemény tél megfagyasztja a vizeket. Átv. ért. l. MEGFAGYLAL, V. ö. FAGYASZT. | |
* | |
| (meg-fagyasztal) ösz. áth. Inkább átv. értelemben használtatik. l. MEGFAGYLAL. | |
* | |
| (meg-fagylal) ösz. áth. Fagyossá tesz, eszközli, fokozza, hogy megfagyjon valami, tulajdon és átv. ért.
"Mit nem tudna megfagylalni Az ő szíve hidege." Kisfaludy S. | |
* | |
| (meg-faggyúz) ösz. áth. Fagygyúval megken. Megfaggyúzni a kötelet, hogy sikos legyen. Megfaggyúzni a sebes orrot. | |
* | |
| (meg-fájdúl) ösz. önh. l. MEGFÁJÚL. | |
* | |
| (meg-fájít) ösz. áth. Fájóvá tesz. A sok borivás megfájítja a főt és gyomrot. | |
* | |
| (meg-fájúl) ösz. önh. Fájóvá lesz, fájni kezd. Fejem hirtelen megfájult. Időváltozáskor megfájulnak a köszvényes tagok. V. ö. FÁJ. | |
* | |
| (meg-fakad) ösz. önh. 1) Levegőtől vagy nedvtől felfújt, felpuffadt, feldagadt testen nyilás támad. Máskép: felfakad, szétfakad, s ami kimegy, kifoly belőle, arról az mondjuk: kifakad. Megfakad az érett kelés. 2) Átv. ért. valamely erős indulat által belseje mi tegy fefuvódik, s kinyomúl belőle a lélek. Csaknem megfakad mérgében. Nevettében majd megfakadt. Nem bánom én, ha megfakadsz is bele. Máskép: megpukkad. V. ö. FAKAD. | |
* | |
| (meg-fakaszt) ösz. áth. Eszközli, hogy valami megfakadjon. Megfakasztani a kelést, genyes daganatot. Megfakasztani a tojást, szilvát. Gr. Eszterházy Miklós nádornál: megfakasztván egymásnak epéjeket, átv. értelemben, azaz felingerelvén egymás indulatát. V. ö. FAKASZT. | |
* | |
| (meg-fakgat) ösz. áth. Szoros ért. kézzel nyomogatva megszorongat. Megfakgatni a czitromot, hogy a leve kifolyjon. Megfakgatni a felfútt hólyagot, s a benne levő levegőt kinyomni. Megfakgatni a genyes daganatot. Átv. ért. valakit megkinoz, különösen erős kérdőre vesz, keményen vallat, minden oldalról sürget. A bűnvizsgáló biró megfakgatja a vádlottat. Oskolai próbatétben megfakgatni a tanulót. V. ö. FAKGAT. | |
* | |
| (meg-fakúl) ösz. önh. Egészen fakóvá leszen. | |
* | |
| (meg-fanosodik) ösz. k. Fan, azaz a szeméremrészén szőr növekedik. V. ö. FAN. | |
* | |
| (meg-faracskál) ösz. áth. l. MEGFARAGCSÁL. | |
* | |
| (meg-fárad) ösz. önh. Erejének fogytáig vagy ellankadásig fárad. Máskép: elfárad. | |
* | |
| (meg-farag) ösz. áth. Valamit faragva megcsinál, elkészít. Megfaragni az írótollakat. Megfaragni az éknek való szeget. Megfaragni az épületköveket. V. ö. FARAG. | |
* | |
| (meg-faragcsál) ösz. gyak. áth. Többszörös, és apró metszésekkel megkészít, vagy megrovátkol, kiczifráz valamit. Megfaragcsálni a fogpiszkálónak való fácskát. V. ö. FARAGCSÁL. | |
* | |
| (meg-fáraszt) ösz. áth. Valakit v. valamit erejének fogytáig, vagy ellankadásig fáraszt. Kettőztetett lépéssel megfárasztani a seregeket. Erős hajtással megfárasztani a lovakat. Máskép: elfáraszt, kifáraszt. V. ö. FÁRASZT. | |
* | |
| (meg-farczinál). l. MEGFARTAT. | |
* | |
| (meg-fárít) ösz. áth. l. MEGFÁRASZT. | |
* | |
| (meg-farmatringoz) ösz. áth. Hadi törvényszék itéleténél fogva farmatringgal megver, megbüntet. Régente a huszárokat vesszőzés helyett megfarmatringozták. V. ö. FARMATRING. | |
* | |
| (meg-fartat) ösz. áth. Tulajd. ért. a barmot ütés verés által majd ide majd oda farolni kényszeríti. A lócsiszárok meg szokták fartatni a vásárra kiállított lovakat. Átv. ért. és népies kifejezéssel am. valakít szoros kérdőre vesz, fogárd módon vallat, szigorú vizsgálat által megforgat. Megfartatni a törvényszék elé idézett bűntettest. Megfartatni valamely tanulmányból a növendéket. Alsó népies irásmódba való kifejezés. Máskép: megfirtat. V. ö. FARTAT. | |
* | |
| (meg-fartol) ösz. önh. Mondják a marháról, midőn farával félre vagy oldalt fordúl (bevégzetten). | |
* | |
| (meg-fartoltat) ösz. miv. Eszközli, hogy a marha megfartoljon. | |
* | |
| (meg-fásít) ösz. áth. Megtompít, vagyis oly érzéketlenné tesz valakit, mint a fa. A szüntelen szenvedés megfásította. Mondják képes kifejezéssel a szívről, kedélyről is. Máskép: elfásít. | |
* | |
| (meg-fásodik) ösz. k. 1) Mondják bizonyos gyökerekről, melyeknek húsai megszálkásodnak. Megfásodik a karaláb, retek, fanos répa. 2) Átv. ért. Érzékei megtompulnak, elvesztik fogékonyságukat, mint a fa. Máskép: megfásul. V. ö. FÁS. | |
* | |
| (meg-fásúl) ösz. önh. l. MEGFÁSODIK. | |
* | |
| (meg-fattyaz) ösz. áth. A növénynek buján sarjadzó hajtásait levágja, kitépi. Megfattyazni a törökbuzát, a szőlővenyigét. V. ö. FATTYU, FATTYAZ. | |
* | |
| (meg-fattyazik) ösz. k. Oly nőszemélyről mondják, ki törvénytelen magzatot szűl. Hajadon korában kétszer is megfattyazott. V. ö. FATYTYAZIK. | |
* | |
| (meg-fázás) ösz. fn. Állapot, midőn valamely állatnak belső melegségét a külső hideg fölülmulja. Megfázás ellen jó betakaródzni. Rokon értelmü hozzá a meghűlés, mely azonban a megfázásnak bizonyos fokát jelenti, s használtatik nem csak állatokról, hanem lelketlen testekről is. l. MEGHŰLÉS. | |
* | |
| (meg-fázik) ösz. k. A légnek hideg mérséklete nagyobb hatást gyakorol rája, hogysem azt saját állati melegsége által visszaverhetné. Innen van, hogy ugyanazon külső körülményekben egyik ember vagy állat megfázhatik, a másik pedig nem. Ez áll ugyanazon állati testnek egyes részeire nézve is. A fülek, ujjak előbb megfáznak, mint a karok.
"Hószin nyakad, gyönge vállad megfázik." Népdal. V. ö. FÁZIK és MEGHŰL. | |
* | |
| (meg-fázít) ösz. áth. Okozza, hogy megfázzék valaki vagy valami. A csipős szél megfázítja a füleket. | |
* | |
| (meg-fázúl) ösz. önh. l. MEGFÁZIK. | |
* | |
| (meg-fěcscsent) ösz. áth. Fecscsenő nedvvel meghint, megönt valakit v. valamit. A sárban elrobogó szekér megfecscsenti a közellevőket. Fris vízzel megfecscsenteni a virágot. Seprés előtt megfecscsenteni az udvart. V. ö. FĚCSCSENT. | |
* | |
| (megfěcskend v. fecskenděz) ösz. gyak. áth. Bizonyos fecskendő eszközzel megöntöz, megnedvesít valamit. Megfecskendezni a tüzet. Vízi puskával megfecskendezni a marakodó ebeket. V. ö. FĚCSKEND, FECSKENDĚZ. | |
* | |
| (meg-fed v. ~fěd) ösz. áth. Szoros ért. valamely épületnek takaró tetőt, fedőléket csinál. Megfedni a házat cseréppel, náddal, zsúppal, a templomot rézzel, a tornyot bádoggal. Szélesb ért. akármiféle testnek, vagy térnek födelet készít. Megfedni a pipát, poharat. Megfedni az utazó szekeret. V. ö. FĚD. | |
* | |
| (meg-fedd) ösz. áth. Valakit megfenyít, megdorgál, megszid. Megfeddeni a kicsapongókat. Kemény szavakkal megfeddeni a szófogadatlan gyermeket. Fedd meg te tanejtványidat, (increpa discipulos tuos). Megfeddi e világot bűnről, (arguet mundum de peccato.) Münch. cod.). V. ö. FEDD. | |
* | |
| (meg-feddés) ösz. fn. Cselekvés, illetőleg dorgálás, fenyítés, mely által megfeddenek valakit. | |
* | |
| (meg-fedés) ösz. fn. Cselekvés, mely által valamit megfednek, továbbá, az ily cselekvés által létre hozott mű: A ház megfedésével foglalkodni. A templom megfedése sokba került. V. ö. FEDÉS. | |
* | |
| (meg-fegy) régies ösz. áth. Am. a ma szokottabb ,megfenyít'. V. ö. FEGY, (1). | |
* | |
| (meg-fegyelmez) ösz. áth. Megfenyít, megbüntet. A Nádor-codexben "magát (büntől) megfegyelmezni" am. magát megtartóztatni. | |
* | |
| (meg-fegyít) régies áth. Am. megfenyít. | |
* | |
| (megfehérědik) ösz. k. Ami más szinü volt, fehérré változik által. A szürke ló vénségére megfehéredik. A szerecsen soha sem fehéredik meg. Néha am. szokott fehérségét visszakapja. A mocskos üngök mosásban megfehérednek. A nap barnította arcz ismét megfehéredik a szobában. V. ö. FEHÉR. | |
* | |
| (meg-fehérít) ösz. áth. Eszközli, hogy valami fehérre változzék. Mészszel, krétával megfehéríteni valamit. A vásznat folytonos öntözés és napon szárítás által megfehéríteni. A fekete fogakat bizonyos szerekkel megfehéríteni. Hajra, szőrre vonatkozólag am. megőszít. V. ö. FEHÉRÍT. | |
* | |
| (meg-fehérül) ösz. önh. l. MEGFEHÉRĚDIK. | |
* | |
| (meg-fej) ösz. áth. A nőállat emlőjében, tőgyében levő tejet kinyomja. Megfejni a teheneket, juhokat, kecskéket. Őtet is meglehet fejni egy tál korpánál. (Km.). Midőn viszonynév nélkül használtatik, am. a fejést teljesen bevégzi. Ha megfejtél, láss egyéb dolgod után. Az egyik bojtár már megfejett, a másik most fej. Átv. ért. megfejni valakit, am. erszényét jól meghúzni, pénzét kicsalni. Némely vendéglősök jól megfejik az utast. | |
* | |
| (meg-fejel) ösz. áth. Mondják oly lábbeliről, melynek szára van, midőn elszakadt feje helyett újat varrnak vagy kötnek bele, vagy toldanak hozzá. Megfejelni a csizmát, sarut. Megfejelni a harisnyát. Megfejelni a köpüt, Szabó D. szerént am. a megtelt köpüt más üressel megtoldani. Átv. ért. midőn azt mondják valakiről, hogy jó volna őt megfejelni, am. vén fejét jó volna megfiatalítani, vagyis kár jó fejeért, hogy meg kell vénülnie. | |
* | |
| l. MEGFEHÉRĚDIK; MEGFEHÉRÍT. | |
* | |
| (meg-fejez) ösz. áth. Bizonyos műveknek, eszközöknek fejet csinál. Megfejezni a szeget, nyerget. Megfejezni az oszlopot. Csak oly tárgyakról használtatik, melyeknek tetővégét átv. értelemben fejnek mondjuk. | |
* | |
| (meg-fejt) ösz. áth. Szoros ért. elvont dolgokról, nevezetesen bonyolodott, homályos, szövevényes kérdések, események, rejtélyek, titkok stb. felől mondatik, midőn azokat valaki tisztára, világosságra deríti. Megfejteni a példabeszédet, rejtélyt. Megfejteni az álmokat. Megfejteni valamely nehéz, szövevényes kérdést. Megfejteni az elavult szókat. A régieknél eléfordúl, bont, el- vagy ,szétbont' értelemben. "Fehétek meg (fejtsétek meg) e templomot." "Törvényt fejtenem." Tátrosi cod. V. ö. FEJT. | |
* | |
| (meg-fejtěget) ösz. áth. Valamely bonyolodott szövevényes, rejtélyes dolgot résről részre, pontról pontra megfejt. V. ö. MEGFEJT. | |
* | |
| (meg-fejtés) ösz. fn. Cselekvés, mely által valamit megfejtünk, továbbá azon észmű, mely ezen cselekvésnek eredménye. Némely rejtélyek megfejtésével vesződni. A hírlapban föltett rejtett szó megfejtését a jövő számban közleni. | |
* | |
| (meg-fejthet[et]len) ösz. mn. A mit megfejteni nem lehet. Határozóként am. meg nem fejthető módon vagy állapotban, megfejthetetlenül. | |
* | |
| (meg-fejthető) ösz. mn. Amit meg lehet fejteni. Ezen feladat nehezen megfejthető mást jelent, mint: nehezen fejthető meg; amott az erős hangsuly a meg igekötőn, emitt a nehezen igehatározón fekszik. | |
* | |
| (meg-fejthetőleg) ösz. ih. megfejthető módon. | |
* | |
| (meg-fekélyěsědik) ösz. k. Fekélyek lepik meg. Egész teste megfekélyesedett. V. ö. FEKÉLY. | |
* | |
| (meg-feketědik) ösz. k. Feketévé leszen, fekete szint ölt. Haja megfehéredett, fogai pedig megfeketedtek. | |
* | |
| (meg feketít) ösz. áth. Aminek más szine volt, feketévé teszi, olyanra festi. Kátránynyal szurokkal megfeketíteni a hajót. Festékkel megfeketíteni a vörös vagy ősz hajakat. V. ö. FEKETE. | |
* | |
| (meg-feketűl) ösz. önh. l. MEGFEKETĚDIK. | |
* | |
| (meg-fékez) ösz. áth. Fékkel ellát; fékkel megköt, fejére féket vet. Átv. ért. megzaboláz, kicsapongásoktól elvon, megakadályoz: hatalma alá hajt vagy kerít. | |
* | |
| (meg-fekszik v. ~feküszik) ösz. k. 1) Mondjuk ruháról, midőn feszesen, szorosan a testhez illik, midőn bugyogósan vagy ránczosan nem áll. Megfekszik rajta a dolmány, nadrág. 2) Azon test, melyet valahová beszorítanak, betesznek, becsíptetnek, az illető helyet elfoglalja, azaz öszve nem zsugorodik, hanem egész terjedelmében fekve marad. Megfekszik a ládába rakott holmi. Megfekszik a kocsiban, mint a falusi biró. (Km.). 3) Tárgyesetes viszonynévvel megfekünni valamit, am. rajta vagy benne folytonosan fekve maradni. A nehéz étel megfekszi a gyomrot. Úgy megverték volt, hogy sokáig megfekütte az ágyat. | |
* | |
| (meg-feledkězik) ösz. k. Leható ragu viszonynévvel am. valamiről gondolkodni, gondoskodni megszün, valamit elmulaszt. Egészen megfeledkeztél rólunk. Emberi méltóságáról, rangjáról megfeledkezni, am. úgy cselekedni, mintha nem tudná, hogy ember, hogy rangbeli személy. Itt a meg fölcserélhető el igekötővel: elfeledkezik. V. ö. FELEDKĚZIK. | |
* | |
| (meg-felegesít) ösz. áth. A kapnikbányai szójárás szerént am. megfelez, megcsonkít valamely öszveget. (Lőrincz K.). | |
* | |
| lásd: MEGFELEDKĚZIK. | |
* | |
| (meg-felel) ösz. önh. 1) A tett kérdésre határozottan vagy kielégítőleg válaszol. Az ellenvetésekre megfelelni. Az ellenfél ügyvédének megfelelni. 2) Átv. ért. olyan, amilyennek bizonyos körülményhez vagy kivánalomhoz mérve lennie kell. Általában tulajdonító ragu viszonynévvel használtatik, mely úgy áll a cselekvés irányában, mint a feladat a megfejtésre nézve. Megfelelni kötelességének, hivatásának. Megfelelni a köz várakozásnak, a reménynek.
"Itt ült velem legutolszor, Engem általölelve, S hű szerelme szerelmemnek Teljesen megfelelve." Csobáncz, Kisfaludy S. Itt a kötelesség, hivatás, várakozás, remény, s egyik szív szerelme mintegy feladatként állanak. Néha am. nem fél, szembe száll, az ellenerőt visszatorolja. Oly erős, hogy háromnak is megfelel. Csak jőjjön, majd megfelelek neki. V. ö. FELEL. | |
* | |
| a régieknél betühelycserével gyakran eléjön ,megfélemlik' helyett. l. ezt. | |
* | |
| (meg-felelő) ösz. mn. Ami a reménynek, várakozásnak stb. megfelel. V. ö. MEGFELEL. | |
* | |
| (meg-felelőleg) ösz. ih. A reménynek, várakozásnak stb. megfelelő módon. V. ö. MEGFELEL. | |
* | |
| (meg-félemik) ösz. k. Félni kezd, félelem fogja el. "Igön megfélemének, és dicsérék Istent mondván: Bizony Isten fia vala ez." Nádor-codex 293. l. "Igen megfélemének ő orczájától." Bécsi cod. Judith IV. | |
* | |
| (meg-félemít) ösz. áth. Megijeszt, eszközli vagy okozza, hogy valakit félelem fog el. | |
* | |
| (meg-félemlik) ösz. k. Meglepi a félelem; félni kezd; megijed. A fenyegető hirre megfélemleni. A kisded hadsereg a nagy hadi erő láttára megfélemlett.
"Herczeg ottan megfélemlék, Seregekkel gyülekezék." Csáti Demeter. V. ö. FÉLEMLIK. | |
* | |
| (meg-félemlít) l. MEGFÉLEMÍT. | |
* | |
| (meg-félénkít) ösz. áth. Valakit félénkké tesz. A gyöngeség, erőtlenség öntudata megfélénkiti az embert. V. ö. FÉLÉNK. | |
* | |
| (meg-félénkűl) ösz. önh. Saját gyöngeségének, erőtlenségének öntudata, s az ellenerő, vagy veszély megismerése miatt félénkké lesz. V. ö. FÉLÉNK. | |
* | |
| (meg-felez) ösz. áth. Felét veszi vagy osztja valaminek, általán megfogyaszt vagy csonkít valamit.
"Megfelezéd tennap királyi személyed; Boldogtalan! ebből nagy leszen a kár még; Hús, vér az öcsédé: te maradsz az árnyék." Buda halála (Arany J.-tól). | |
* | |
| (meg-fen) ösz. áth. Valamit fenve megélesít, megfényesít, megtisztít. Aczéllal megfenni a kést, kővel a kaszát. Megfenni a borotvát. V. ö. FEN. | |
* | |
| (meg-fenekel) ösz. áth. Bizonyos edényeket fenékkel ellát. Megfenekelni a hordót, sajtárt, csöbröt, vedret. Átv. tréfás ért. valakit megfenekelni, am. alfelét megverni. | |
* | |
| (meg-fenekelés) ösz.fn. Cselekvés, midőn valamit vagy átv. tréfás ért. valakit megfenekelnek. | |
* | |
| (meg-feneklés) ösz. fn. Állapot, midőn valami megfeneklik. | |
* | |
| (meg-feneklik) ösz. k. Szoros ért, a vízi jármü feneket érve, vagy fenekénél fogva megsülyed, megakad. Csekély vízben megfeneklik a hajó. Mondják szekérről is, midőn tengelye a sárt érvén tovább nem mozdulhat. | |
* | |
| (meg-fenyěget) ösz. gyak. áth. Valakit fenyegetve megint, megijeszt. Szóval megfenyegetni valakit. A távollevőt kézzel vagy bottal megfenyegetni. V. ö. FENYĚGET. | |
* | |
| (meg-fényěsědik) ösz. k. Fényessé alakúl által. Csiszolásban megfényesedik a vas. V. ö. FÉNYĚS. | |
* | |
| (meg-fényěsít) ösz. áth. Eszközli, hogy valami fényessé alakuljon.Köszörűkövön megfényesíteni a vaseszközöket. A régieknél átv. ért. "Fényeséh meg (fényesíjj v. fényesíts meg) engemet tenennálad." "En tégedet megfényesejtettelek" (Ego te clarificavi. Tatrosi codex). V. ö. FÉNYĚS. | |
* | |
| (meg-fényesül) ösz. önh. l. MEGFÉNYĚSĚDIK. | |
* | |
| (meg-fenyít) ösz. áth. Elkövetett büneért megbüntet, meglakoltat valakit. Megfenyíteni a tolvajokat. Néha szelidebb ért. am. megfedd, fenyegetve megijeszt. A csintalan fiúkat megfenyíteni. | |
* | |
| (meg-fényít) l. MEGFÉNYESÍT. | |
* | |
| (meg-fény-mázol) ösz. áth. Fénymázzal megken, megtisztít valamit. Megfénymázolni a csizmát, sarut. V. ö. FÉNYMÁZ. | |
* | |
| (meg-fér) ösz. önh. 1) Bizonyos térben elegendő helye van. E kis szobában három ágy meg nem fér. Oly nagy aklot épített, melyben ezer juh megfér.
"Együgyű eleink egy tálhoz ültenek Asztalnál, egy házban együtt megfértenek." B. Orczy Lőrincz. A megfér és belefér között azon különbség látszik lenni, hogy az első nem tölti be egészen a helyet, s némi üres tért hagy; ellenben a másik az egész hely betöltésére vonatkozik, pl. valamely szobába beleférhet harmincz ember, de meg nem férnek (szabadon nem foroghatnak) benne. 2) Valakivel megférni, am. bizonyos helyen lakva, vagy viszonyban élve megegyezni, egymásnak terhére nem lenni. Veszekedő társsal nehéz egy szobában vagy házban megférni. Nehezen fér meg egy szemeten két kakas. (Km.) Két dudás egy csárdában meg nem fér. (Km.). "Hidd el, két boldog szerelmes Kis kunyhóban is megfér." Szemere Pál. Néha a meg fölcserélhető el-vel. pl. Kis helyen sok ember elfér. V. ö. FÉR. | |
* | |
| (meg-férczel) ösz. áth. Férczelve öszvebakgat. | |
* | |
| (meg-férgesědik) ösz. k. A férgek meglepik; férgekkel megtelik. A vén sajt megférgesedik. A fejről mondva am. megtetvesedik. V. ö. FÉRGĚS. | |
* | |
| (meg-fertez) l. MEGFĚRTŐZ. | |
* | |
| (meg-fěrtőz) ösz. áth. Szoros ért. sárral, iszappal bemocskít. Szélesb. ért. undok, tisztátalan nedvvel becsunyít; erkölcsi ért. megszeplősít. V. ö. FĚRTŐ, FĚRTŐZ. | |
* | |
| (meg-fěrtőzik) ösz. k. Fertőzött állapotba jut. "Nem förtőzik meg a test, ha az akarat rejája nem enged." Debreczeni Legendáskönyv. (Toldy F. kiadása. 23. l.). | |
* | |
| (meg-fěrtőztet) ösz. áth. Eszközli, hogy valaki vagy valami megfertőzzék, vagyis sártól, iszaptól, mocsoktól undokká legyen. Átv. ért. am. megtisztátalanít, megszentségtelenít. "És ők nem menének be a tanácsházba (v. törvényházba) hogy meg ne fertőztessenek (v. fertéztetnének; ne contaminarentur, Tatrosi cod. Káldy. Károlyi). Továbbá am. megszeplősít. Különösen: magát megfertőztetni, am. nemi magvát természet elleni módon elhajtani. V. ö. FERTŐZTET. | |
* | |
| (meg-fesel) ösz. önh. Székely tájszólás szerént am. valakitől vagy valamitől megszabadúl, megmenekedik, megvál. V. ö. FESEL. | |
* | |
| (meg-fesletik) régies ösz. külsz. Megrontatik, megbontatik; megbontakozik vagy bomladozik. "Ne feseltessék meg Mojzesnek törvénye." "Nem feslethetik meg az irás." Tatrosi codex. "En uram, te látásodban megfesletének en ízim" (dissolutae sunt compages meae). "És kövek megfeslettetének" (petrae dissolutae sunt. Bécsi cod.). | |
* | |
| (meg-fest) ösz. áth. Festékkel bizonyos színt ad valaminek. A vásznat kékre, tarkára megfesteni. Megfesteni az arczot, ajakat, hajat, szemöldököt. Mondják a nap sugarairól is, midőn valamely testnek bizonyos szint adnak. Arczát megfestette a nap, t. i. (barnára) V. ö. FEST | |
* | |
| (meg-fésűl) ösz. áth. Fésüvel megtisztít, megsimít, elrendez holmi haj- szőr- gyapjuféle testeket, s illetőleg a hajas, szőrös, gyapjas állatokat. Megfésülni a baglyas hajat. Megfésülni a ló serényét, s kutya szőrét. A borzas gyereket megfésülni.
"Fodor hajatokat meg ne fésüljétek." Feddő ének a XVI-dik száz. Átv. népies kifejezéssel megfésülni valakit, am. haját jól megtépni, megczibálni, ránczigálni. | |
* | |
| (meg-fésülés) ösz. fn. Cselekvés, illetőleg tisztázás, rendezés, midőn megfésülnek valamit. | |
* | |
| (meg-fésülködik) ösz. k. Megfésüli magát, haját fésüvel rendbe szedi. Reggel megmosdani, és megfésülködni. V. ö. FÉSŰL. | |
* | |
| (meg-feszít) ösz. áth. Valamely rugalmas testet megnyújt, egyszersmind megmerevít, s mozdulatlanná tesz. Megfeszíteni a húrt, kötelet. Megfeszíteni a lábat, kart. Az öklelődző bikák megfeszítik nyakaikat. Megfeszíteni a szűk ruhát. Különösen am. valakit keresztre húz és fölszegez. Krisztus urunkat megfeszítették a zsidók. Átv. ért. valamit végsőségig erőtet, túlcsigáz. V. ö. FESZÍT. | |
* | |
| (meg-fészkel) ösz. önh. Viszszaható névmással, am. valahol maradandó lakhelyet csinál magának, hol, mint madár a fészkében, megtelepedik. Különösen mondják jövevény, vagy csavargó, vándorló, utált emberről, midőn mintegy tolakodva, mások tetszése ellen, befúrja magát valahová. Bizonyos emberek egészen megfészkelték magukat városunkban. | |
* | |
| (meg-feszűl) ösz. önh. Valamely rugalmas, nyulékony test kitágulva, kinyúlva megmerevűl. Testén megfeszül a szűk ruha. A csigázott húr, kötél megfeszűl. Átv. ért. tulságosan erőködik. Megfeszűl az ész. Ha megfeszűlsz előttem, sem adok. (Km.). V. ö. FESZŰL. | |
* | |
| (meg-fiadzik) ösz. k. Általánosságban szólva mondják négylábu apróbb nőstény állatról, mely, midőn megszaporodik, rendszerént egynél többet szokott szülni, és az egész szülésen már általesett. "A róka is ugyanazon fa alatt megfiazék" Pesti Gábor meséi. Átv. ért. mondják más testről is, midőn kisarjadzik, s kicsinben hasonló mása képződik, pl. megfiadzott az orra, am. nagy bibircsó nőtt rajta. Medfiadzik az uborka, káposzta, midőn oldalán csomós buborodás támad. V. ö. FI, FIADZIK. | |
* | |
| (meg-figyel) ösz. áth. Figyelve megismer, megtud, megészlel valamit. | |
* | |
| (meg-firtat v. ~firtongat) l. MEGFORTAT, 2). | |
* | |
| (meg-fitúl) ösz. önh. Fitossá leszen (bevégzetten). V. ö. FITÚL. | |
* | |
| (meg-fizet) ösz. áth. Szoros ért. bizonyos tartozást pénzben megad, illetőleg visszatérít. Megfizetni az adót, a házbért, a kölcsönt. Fizesd meg, amivel tartozol. Fizesd meg a kárt. Szélesb átv. ért. valamiért jót vagy roszat viszonoz, mely esetben a viszonzás jutalom vagy büntetés gyanánt vétetik. Isten fizesse meg, ami jót tettetek velem. Majd megfizetem én ezt neked. Néha tárgyesetes viszonynév nélkül am. lakol valamiért. Ifjusági bűneiért vénségében fizetett meg. V. ö. FIZET. | |
* | |
| (meg-fodorít) ösz. áth. Úgy megcsavar, megteker valamit, hogy fodros legyen. Megfodorítani a hajfürtöket. V. ö. FODOR. | |
* | |
| (meg-fodrosít) ösz. áth. Fodrossá teszen. | |
* | |
| (meg-fodroz) ösz. áth. Fodorral ellát, felkészít. | |
* | |
| (meg-fog) ösz. áth. 1) Állatról szólva valamit kezébe, körme közé, szájába, stb. vesz, és megtart. Két kézzel megfogni a kötelet. A madár körmeivel megfogja az ágat, midőn rászáll. A rák megfogja ollóival a pondrós ágacskát. Nesze semmi, fogd meg jól. Fogd meg a hanyatlót, hogy el ne essék. 2) Fogva megragad, hatalmába kerít. Az agár megfogta a nyulat, a macska az egeret, a sas a galambot. A rendőrök megfogják a tolvajt. A szökevényeket megfogták.
"Mert ő megfogaték, és alá viteték." Tinódi. "Ezer tört és gyilkot vetett, Hogy megfogja madarát." Kisfaludy S. 3) Mondják ragadós, tapadó testekről, midőn más testhez odatapadnak. A füst megfogja a falakat. A szurok, enye megfogja a kezeket. Az olajos festék jobban megfogja a fát, mint az olajatlan. 4) Átv. ért. valamit észszel fölér, és belát. Megfogni a mondottakat. Az elvont tárgyakat nehezebb megfogni, mint a tapasztalatiakat. Meg nem foghatom az okát. 5) Megfog valakit az átok, am. beteljesedik rajta. "Átok fogta meg a magyart, Hogy az soha együtt nem tart." Népdal. "Fogjon is meg az én átkom, Igaz szűbéli bánatom." Székely népdal. Megfog valakit a szerelem, am. hatalmába kerít. "Három esztendővel tovább éltem volna, Ha a te szerelmed meg nem fogott volna." Népdal. (Erdélyi J. gyüjt) 6) A régieknél jelenti azt is; amit az egyszerü ,fog' ige t. i. kezd. "Ki készeritte tégödet megfogni (megv. elkezdeni) ammit el nem tekélhetsz" (tökélhetsz, azaz végezhetsz). Nádor codex. 555. l. V. ö. FOG ige. | |
* | |
| (meg-fogad) ösz. áth. 1) Valakivel szerződik, hogy bizonyos bérért némi szolgálatot tegyen neki. Megfogadni az aratásra ajánlkozó napszámosokat. Év kiteltével a cselédet ujra megfogadni. Előbb megpróbálom, ha jó dolgos-e, azután fogadom meg. 2) Felteszi magában, vagy megigéri, hogy valamit elkövet, vagy el nem követ. Megfogadta, hogy bizonyos napokon bőjtölni fog. Megfogadta, hogy soha sem megyen lopni. Fogadd meg, hogy eljösz. Becsületére megfogadta, hogy a rendelt napon lefizeti tartozását. 3) Megfogadni a jó szót, tanácsot am. a szerént tenni. V. ö. FOGAD. | |
* | |
| MEGFOGANODIK. (meg-foganik v. ~foganodik) l. MEGFOGANSZIK. | |
* | |
| (meg-foganoszik v. ~foganszik) ösz. k. 1) Az állati nemző mag élővé lesz, t. i. a nő méhében. 2) A növények magva, vagy tenyésztő ága, sarja stb. életnek indúl azaz csirázik, gyökeret ver, s további fejlődésének mintegy alapját megkezdi. | |
* | |
| (meg-fogantyúz) ösz, áth. Fogantyúval ellát. | |
* | |
| (meg-fogás) ösz. fn. Cselekvés, midőn valaki valamit megfog, ezen igének minden jelentésében: különösebben annyi is mint fogalom. | |
* | |
| (meg-fogasol) ösz. áth. Fogassal, azaz boronával megroncsolja, pl. a gyepes vagy göröncsös földet. Megfogasolni a kendert, am. meggerebenelni (Szabó D.). | |
* | |
| (meg-fogat) ösz. miv. Eszközli, hogy valami vagy valaki valamit megfogjon. V. ö. MEGFOG. | |
* | |
| (meg-fogat) ösz. fn. l. FOGALOM. | |
* | |
| (meg-fogaz) ösz. áth. Fogakkal fölszerel, ellát. Mondják oly testekről vagy eszközökről, melyeknek átvitt értelmü fogaik vannak. Megfogazni a malomkereket, a villát, a fésüt. Megfogazni a boronát, gerebent. Néha am. megcsípkéz, azaz valaminek széleit úgy kimetéli, mintha kiálló fogai volnának. | |
* | |
| (meg-foghat[at]lan) ösz. áth. Átv. ért. amit észszel fölérni, minek okát megérteni nem lehet; mi az ész határain túl fekszik. Megfoghatatlan vallási titkok. Néha mint nagyító jelző használtatik oly dolgokról, melyek a maguk nemében szokatlanok, a többi rokon nemüekkel nem látszanak öszvefüggeni, melyek némi ellenkezést foglalnak magukban. Megfoghatatlan gyorsaságu távirda. Ezen ember jelen magaviselete a régihez képest megfoghatatlan. Határozóként am. meg nem foghatólag, megfoghatatlanul. | |
* | |
| (meg-foghat[at]lanság) ösz. fn. Valaminek oly viszonylagos tulajdonsága, melynél fogva azt határozott észszel fölérni lehetetlen. V. ö. MEGFOGHATATLAN. | |
* | |
| (meg-fogható) ösz. mn. Átv. ért. amit észszel megfogni lehet, ami magában világos. Az könnyen megfogható dolog. | |
* | |
| (meg-foghatólag) ösz. ih. Oly értelmesen, oly világosan, hogy észszel fölérni és általlátni lehessen. A tantárgyakat megfoghatólag eléadni. Ez megfoghatólag volt mondva. | |
* | |
| (meg-fogódzik) ösz. belsz. 1) Más testet megfog, s attól viszonyosan mintegy fogva fentartja magát. A meredek hegyen mászkáló meg megfogódzik a bokrokba. A patakon átgázoló fiúk megfogódzanak. Fogódzzál meg az ágba, hogy le ne essél a fáról. A macska megfogódzik hegyes körmeivel. 2) Valamibe bele akad, és fogva marad. A kis madár megfogódzott a tőrben, a légy a pókhálóban. V. ö. FOGÓDZIK. | |
* | |
| (meg-fogzik) ösz. k. Mondjuk kisdedről, midőn első fogai kinőnek. A kis fiam már megfogzott. | |
* | |
| (meg-fogy) ösz. önh. Nagysága, sokasága, száma megkevesedik, kisebbé lesz. Rokon értelmü vele az elfogy. Különösen am. az állati test megsoványodik. Miólta nem láttalak, igen megfogyál. Betegségben megfogyni. V. ö. FOGY. | |
* | |
| (meg-fogyaszt) ösz. áth. 1) Eszközli, hogy megfogyjon valami. A háboru megfogyasztotta az élelemszereket. 2) Megsoványít. A tartós begtegség megfogyasztotta szegényt. V. ö. FOGYASZT. | |
* | |
| (meg-fogyatkozik) ösz. k. Folytonosan fogyva megkevesbedik, megkisebbedik. Sok viszontagság miatt testi lelki ereje vagy erejében megfogyatkozott. Pesti Gábornál ,erejétől', ami ma szokatlan. "Hogy meg ne fogyatkozjék te hütöd" (ut non deficiat fides tua. Tatrosi codex). "Házam semmibe tenéköd meg nem fogyatkozik." Nádor-codex. 379. l. "Hogy hivatalunknak és országnak végezésének meg ne fogyatkozzunk." (Gr. Eszterházy Miklós nádor levele 1627-ből). V. ö. FOGYATKOZIK. | |
* | |
| (meg-fojt) ösz. áth. Szoros ért. Az állat életét az által veszi el, hogy lélekzetét akadályozza, s egészen elzárja. Torkon szorítva, száját betömve megfojtani valakit. A sürü füst, a szájba ömlő víz megfojtja az embert. V. ö. FOJT. | |
* | |
| (meg-fojtás) ösz. fn. Cselekvés, illetőleg erőszaktétel, midőn embert vagy más élő állatot megfojtanak. | |
* | |
| (meg-fókodik) ösz. k. Öszve van húzva a megfualkodik v. fuvalkodik igéből, s am. a szélnek folytonos fuvása által megszárad, megszikkad. Különösebben ,fuvalkodik' a székelyeknél divatos. Míg a föld szinte egy kicsit nem fuvalkodik, haszontalan a szántás; ez itt már tisztességesen megfuvalkodott. (Kriza J.). | |
* | |
| (meg-fold) ösz. áth. Egy foltot felvarrva megtold valamit. V. ö. MEGFOLTOZ. | |
* | |
| (meg-foltoz) ösz. áth. 1) Egy vagy több foltot varrva, vetve, megjavít, megigazít valamely rongyos ruhaneműt. Megfoltozni az ócska nadrágot, csizmát, üngöt, lepedőt. 2) Szélesb ért. valaminek romlott részeit kijavítja, hézagait betölti. Megfoltozni a háztetőt, a falakat. Megfoltozni dróttal a repedt fazekakat. A kazánt megfoltozza a rézmives. V. ö. FOLT. | |
* | |
| (meg-foltozgat) ösz. gyak. áth. Több likat, hézagot, repedést stb. foltokkal becsinál. Megfoltozgatni a könyökökön és hónak alatt kiszakadozott üngöt. Megfoltozgatni a golyók által meglikgatott bástyafalakat. Megfoltozgatni a hajót. | |
* | |
| (meg-folyatik) ösz. k. Mondják tehénről, midőn a bikával párosodik. Máskép: Megüzekedik, megfutos. A kancza megsárlik, az eme disznó meggörög v. megzúg stb. Használtatik ik nélkül is: megfolyat. | |
* | |
| (meg-fon) ösz. fn. Bizonyos menynyiségü kendert, lent, selymet, gyapjút stb. fonallá alakít. Naponként egy font szöszt megfonni. Ezen gép egy óra alatt több font selymet megfon. V. ö. FON. | |
* | |
| (meg-fonnyad) ösz. önh. Tulajd. ért. a növénynek levelei, a virágnak szirmai, a szükséges nedvek hiánya miatt megzsugorodnak, s úgy öszvetekerődnek, mintha fonallá sodortatnának.
Megfonnyadtak a levelek. Szélesb ért. a növényi és állati testek bizonyos belső betegség következtében, s leginkább a nedvek hiánya, vagy megromlása miatt megránczosodnak. Arczán, kezén, megfonnyadt a bőr. A kivágott vagy kitörött fának ágai megfonnyadnak. V. ö. FONNYAD. | |
* | |
| (meg-fonnyaszt), ösz. áth. Eszközli, hogy a növényi vagy állati test részei megfonnyadnak. A forró nap megfonnyasztja a fák leveleit. A növényt megfonnyasztják a tövén rágódó férgek. V. ö. MEGFONNYAD. | |
* | |
| (meg-fontol) ösz. áth. 1) Szoros tulajd. ért. valaminek sulyát fontszámra meghatározza. Megfontolni a katonák kenyerét. A minek sulya mázsával fölér, azt megmázsálják. A fontnál kevesebbet meglatolják. 2) Átv. ért. valamit jól meggondol, vagyis a mellette és ellene szóló okokat mintegy mérőserpenyőbe veti, hogy kitünjék, melyik oldalon van az igazság, vagy a kétes teendők közől melyiket tanácsos követni. Ha a dolgot jól megfontolom, neked van igazad. Fontold meg előbb, amit tenni akarsz.
"Szállj szivedbe, sirasd meg Bűneidet, s fontold meg, Hogy az Isten fia volt, Aki érted így megholt." Böjti ének, Faluditól. | |
* | |
| (meg-fontolás) ösz. fn. 1) Cselekvés; mely által valaminek sulyát font számra meghatározzuk. 2) Átv. ért. a kétes dolog mellett és ellene szóló okok meghányása, meggondolása, és az erre épített elhatározás. Ez érdekes dolog, megfontolást kiván. Szoros megfontolás után cselekedni valamit. | |
* | |
| (meg-fontolatlan) ösz. mn. Ami meg nincs jól fontolva. Ez megfontolatlan beszéd vagy tett vala tőled. Határozóként am. megfontolás nélkül, megfontolatlanul. | |
* | |
| (meg-fordít) ösz. áth. 1) Valamely testet úgy mozdít meg, hogy kerülete vagy oldalai más irányban álljanak, mint előbb. Megfordítani valamit jobbról balra, elülről hátra, alulról fölfelé, és viszont. Megfordítani a köpenyt. Általán, amit ki- vagy be-, föl- vagy le- vagy vissza- vagy elfordítunk, arról mind mondhatni, hogy meg van fordítva. Megfordítani a szekeret (vissza) Megfordítani a párnát (fölét lefelé). 2) Szorosb ért. valamely testet saját tengelye körül mozgatva más irányu állásba vagy fekvésbe helyez. Megfordítani a kereket, hordót. 3) Valamely szövetet úgy fordít, hogy szine befelé fonákja pedig kifelé legyen. Ez értelemben a viselt ruha szövetéről használtatik. 4) Átv. ért. valamely dolgot más, vagy épen ellenkező oldalról vesz. Megfordítani az okoskodást. V. ö. FORDÍT. | |
* | |
| (meg-fordúl) ösz. önh. Úgy mozdúl, hogy előbbi helyzetéhez képest más, vagy épen ellenkező irányt foglal el. A rézkakas megfordúl, midőn a szél változik. A paripa megfordúl, amint a száját jobbra vagy balra húzzák. Megfordúl az ember a sarkán, vagy midőn egyik oldalról másikra fekszik stb.
"Erdők, mezők felvidulnak, Csillagzatok megfordulnak." Kisfaludy S. "Megfordult a játék, több a vak a hatnál." Faludi. Időre alkalmazva am. megváltozik. Megfordúl az idő. V. ö. FORDÚL. | |
* | |
| (meg-forgat) ösz. gyak. áth. Gyakran, ismételve megfordít valamit. Megforgatni a csigát. A víz megforgatja a malomkereket. Lábbal megforgatni a rokkát, korongot. A leányt megforgatni a tánczban. Szántók nyelvén: megforgatni a földet, am. másodszor megszántani, máskép: megkeverni. A nyomtatóknál, és cséplőknél am. a lóval lejárt, vagy cséplővel megvert gabonát más oldalra fordítja. Átv. ért. meghajszol, megkerget, megfartat, megzavar, embert vagy más állatokat. | |
* | |
| (meg-forgósodik) ösz. k. Mondják szarvasmarháról, midőn forgócsontja kificzamodik. | |
* | |
| (meg-forr) ösz. önh. Kellőleg, elégségig forr; megfő. Ha megforrott a must, csipős íze van. Szűrd le a levest, miután megforrott. V. ö. FORR. | |
* | |
| (meg-forral) ösz. áth. Valamit forrásig melegít, vagyis tüz által eszközli, hogy forrjon. Megforralni a vizet, zsírt. V. ö. FORRAL. | |
* | |
| (meg-forran) ösz. önh. Forrni kezd. | |
* | |
| (meg-forráz) ösz. áth. Forró nedvvel megönt, megpörgöl megéget valamit. Megforrázni a nyers fonalat. Megforrázni a leölt baromfiat, disznót, hogy hamarabb kopasztani lehessen. A vigyáztalan szakács megforrázta a kezét. V. ö. FORRÁZ. | |
* | |
| (meg-foszt) ösz. áth. 1) Valaminek héját, haját, szőrét, burkát stb. letépi, lehúzza, s mintegy csupaszszá, meztelenné teszi. Megfosztani a kukoriczát. Megfosztani az ágyba való tollakat. 2) Valakiről erőszakkal lehúzza a ruhát, s elveszi mindenét. Az utonállók anyaszült meztelenre megfosztották őt. V. ö. FOSZT. | |
* | |
| (meg-fő) ösz. önh. l. MEGFŐL. | |
* | |
| (meg-föcscsent) ösz. áth. l. MEGFĚCSCSENT. | |
* | |
| l. MEGFĚCSKEND. | |
* | |
| (meg-fől) ösz. önh. Kellőleg, elégségig föl. Ha megfől a hús, fel kell adni. V. ö. FÖL. | |
* | |
| (meg-fövenyez) ösz. áth. Fövenynyel meghint, meghord. Az árvíz megfövenyezte a réteket. Az iszapos utakat megfövenyezni. V. ö. FÖVENY. | |
* | |
| (meg-főz) ösz. áth. Kellőleg, elegendő mértékig főz valamit. Megfőzni a húst. Némely kútvízben nehéz megfőzni a babot, borsót. Átv. ért. mondják gyomorról is, s am. a bevett eledelt kellőleg megemészti. A jó egészséges gyomor megfőzi a kemény eledelt is. V. ö. FŐZ. | |
* | |
| (meg-fricskáz) ösz. áth. Úgy nevezett fricskával valakinek orrát megpeczkeli. A hetvenkedő gyávát megfricskázni. V. ö. FRICSKA. | |
* | |
| (meg-frisít) ösz. áth. 1) A lanyha, tunya embert, vagy más állatot bizonyos szerek által élénkké, mozgékonynyá teszi. A hideg víz megfrisíti a lankadt tagokat. 2) A langyosat, meleget hidegebb mérsékletü valamivel mintegy megujítja, s az érzékekre nézve kedvesbekké teszi. A hűs szellő megfrisíti a forró léget. Az italt jeges vízben megfrisíteni. V. ö. FRIS. | |
* | |
| (meg-frisítés) ösz. fn. Cselekvés, mely által valami frissé tétetik, továbbá azon állapot, mely az illető cselekvés eredménye, V. ö. MEGFRISÍT. | |
* | |
| (meg-frisűl) ösz. önh. Lanyha, tunya, vagy langyos, meleg állapot után élénkké vagy enyhévé, s az érzékekre nézve kedvesebb hatásuvá lesz. Hideg fördő által megfrisűl a test. Jeges vízben megfrisűl az ital. Az esti szélre megfrisűlt a lég. V. ö. FRIS. | |
* | |
| (meg-fú) ösz. áth. Fuvás által bizonyos hatást, eredményt okoz valamely testen. Megfúni a forró levest, hogy meg ne égesse a szájt. Ha a szél megfújja a sarat, előbb kiszárad. Megfúni a kürtöt. V. ö. FÚ. | |
* | |
| (meg-fualkodik), l. MEGFÓKODIK. | |
* | |
| l. MEGFUVAL. | |
* | |
| l. MEGFÚ. | |
* | |
| (meg-fúl) ösz. önh. A lélekzés megakadásának következtében meghal. Csont akadt a torkán, s megfúlt bele. Megfúlni a fojtó légben. Oly nagy füst volt, majd megfultunk. V. ö. FÚL. | |
* | |
| (meg-fúlad) ösz. önh. A megfúl igétől abban különbözik, hogy ez csupán azon állapotot fejezi ki, melyben az van, ki lélekvesztve meghal; a megfúlad pedig magában foglalja azon erőködés fogalmát is, mely a megfulással járni szokott. Ezen fogalmat az önható cselekvést jelentő ad fejezi ki. V. ö. FÚLAD. | |
* | |
| (meg-fúladás) ösz. fn. Állapot, melyben az van, ki megfúladt. A szoba megfúladásig tele lett füsttel. V. ö. MEGFÚLAD. | |
* | |
| (meg-fulánkol) ösz. áth. Fulánkkal megszúr, megsért. A darázs, méh, kígyó, megfulánkolta. V. ö. FULÁNK. | |
* | |
| (meg-fúlaszt) ösz. áth. Eszközli, hogy valamely állat megfúlad. A torkon akadt csont megfúlasztja az embert. Itt megfúlaszt bennünket a füst. V. ö. FÚLASZT. | |
* | |
| (meg-fúr) ösz. áth. Szoros ért. furú nevü eszközzel meglikaszt valamit. Megfúrni a földet, ha nincs-e vízforrás benne. Megfúrni a régi gerendát, ha nem-e purhás belül. Szélesb ért. akármiféle hegyes eszközzel meglikaszt valamely testet. A harkály megfúrja a fák kérgeit. Bottal megfúrni az iszapot. Megfúrom a füledet: megtanítlak vigyázni a szóra. (Km.). | |
* | |
| (meg-furkóz) ösz. áth. Furkós bottal megver valakit v. valamit. Megfurkózni a tetten kapott tolvajt. Megfurkózni a szilaj tinót. | |
* | |
| (meg-fut) ösz. önh. Futva eltávozik, elmegy. Itt a meg am. el. Használtatik tárgyesetes viszonynévvel is, midőn am. bizonyos utat, vonalt futva megtesz. A versenyzők háromszor megfutották a pályát. Megfutni az erdőt am. futtában be- vagy megjárni. V. ö. FUT. | |
* | |
| (meg-futamik) ösz. k. Futásnak ered. Itt a meg kezdést jelent. És megharczola a két király, és megfutamék a Demeter hada. (Káldi Mach. 10. 49.). | |
* | |
| (meg-futamít) ösz. áth. Eszközli, hogy valaki v. valami futásnak ered vagy indul. Megfutamítani az ellenséget. A böglyök meleg nyárban egész csordákat megfutamítanak. | |
* | |
| (meg-futamlik) ösz. k. Rokon jelentésü a futamik igével, azon különbséggel, hogy az l középképző az alapfogalomnak nyomatékosabb voltát fejezi ki. E szerént megfutamlani több, mint megfutamni. | |
* | |
| (meg-futamodik) ösz. k. Egyértelmü a megfutamlik igével, mert od képzője szintén nagyobb nyomatékosságra mutat. l. MEGFUTAMLIK. | |
* | |
| (meg-futamtat) ösz. mivelt. Eszközli, hogy valaki vagy valami megfutamjék. V. ö. MEGFUTAMIK. Megfutamtatni az ellenhadakat. Megfutamtatni a csordát. | |
* | |
| (meg-futos) ösz. önh. 1) Tárgyesetes viszonynévvel am. bizonyos tért vagy vonalt gyakran futva, vagy futtában bejár. A czirkálók megfutossák a határt. 2) Mondják tehénről, midőn bikával közösűl; máskép: megűzelkedik v. megfolyat. | |
* | |
| (meg-futtat) ösz. áth. és mivelt. 1) Valakit v. valamit kényszerít, hogy bizonyos utat futva megtegyen, vagy futásnak eredjen. Megfuttatni a lovakat. Megfuttatni az ellenséget. 2) Átv. ért. mondják leginkább ötvösökről, midőn bizonyos eszközt olvasztott ezüsttel vagy aranynyal bevonnak. A réz csatot ezüsttel, az ezüst szelenczét aranynyal megfuttatni. V. ö. FUTTAT. | |
* | |
| (meg-fuval) ösz. áth. Gyöngén megfú. | |
* | |
| (meg-fuvalkodik), lásd MEGFÓKODIK. | |
* | |
| (meg-füdűl) ösz. önh. Székely tájszólás szerént am. megtébolyodik, megbolondól. Az egyszerü füdűl rokonságban van az alhangu fudáza névvel, ez ismét fut igével, a honnan megfüdűl, mintegy megfutúl, futó bolonddá lesz. | |
* | |
| (meg-fül) ösz. önh. A hőségtől általjárva megmelegszik. Mondják különösen nyirkosan egymásra halmozott fű, széna, szalma, gabona, s egyéb termények felől, midőn erjedésbe mennek által, mely melegséggel és az illető testnek romlásával, megrohadásával jár. A köles-szalma igen hamar megfűl. Nedves kamarában megfűl a jószág. V. ö. FŰL. | |
* | |
| (meg-fűled) ösz. önh. Abban különbözik a megfűl igétől, hogy ez egyedül a nedves melegség és forrongás bevégzését fejezi ki; amaz pedig magában foglalja a belső cselekvést is, mely által ezen állapot létre hozatik. E belcselekvést az ed képző fejezi ki. V. ö. FŰLED. | |
* | |
| (meg fülel) ösz. áth. A vadászról mondják, midőn a vad közellétét neszéről vagy hangjáról megtudja; különösebben a szarvasvad hollétét reggel és este rigyetése után kifürkészi. | |
* | |
| (meg-fürdik) ösz. k. Fürödve megmosdik. Megfürödni a patakban, tóban. V. ö. FÜRDIK. | |
* | |
| (meg-füremědik) ösz. k. Frisen megindúl, megelevenedik. Székely szó. A betegség után megfüremedett. | |
* | |
| (meg-füremít) ösz. áth. Frisen megindít, megelevenít, megélénkít. | |
* | |
| (meg-fürészěl) ösz. áth. Fürészszel meghasít, megmetsz valamit; a fürészelést bevégzi. | |
* | |
| (meg-füröszt) ösz. áth. Fürdőben megmosdat. Megfüröszteni a kisdedet. Szélesb ért. tetőtől talpig vízbe márt vagy megöntöz, megnedvesít. Megfüröszteni az ebet. A zápor ugyan megfürösztött bennünket. V. ö. FÜRÖSZT. | |
* | |
| (meg-füstöl) ösz. áth. 1) Füstön megaszal, megszárít valamit. Megfüstölni a húst, kolbászt, halat, turót. 2) Illatszerű füstöt csinál valami körül. Megfüstölni a templomi gyászravatalt. V. ö. FÜSTÖL. | |
* | |
| (meg-füstölődik) ösz. belsz. l. MEGFÜSTÖSÖDIK. | |
* | |
| (meg-füstösödik) ösz. k. A füsttől megszagosodik és megszinesedik. A kéménybe akasztott hús megfüstösödik. A szalmánál főtt ételek megfüstösödnek. V. ö. FÜSTÖS. | |
* | |
| (meg-fűsűl) ösz. áth. l. MEGFÉSŰL. | |
* | |
| (meg-fűszěrěz) ösz. áth. Füszerrel meghint vagy kever, vagy izletessé tesz. Az ételeket hajmával, borssal, paprikával, gyömbérrel, sáfránnal stb. megfűszerezni. V. ö. FŰSZER. Átv. ért. bizonyos élvezetet különösen tetszetős módon kedvessé tesz. A lakomát vidám, elmés tréfákkal, nyájassággal, zenével megfűszerezni. | |
* | |
| (meg-fűtözik) ösz. k. Fűtözve megmelegszik. | |
* | |
| (meg-fűvesědik) ösz. k. A fű megszaporodik rajta. A parrag földek, az elhagyott telkek, utak megfüvesednek. | |
* | |
| (meg-gajdosodik) ösz. k. Gajdossá lesz, megittasodik. | |
* | |
| (meg-galléroz) ösz. áth. Valamit gallérral ellát, fölékesít. | |
* | |
| (meg-gallókáztat) ösz. miv. Eszközli, hogy valaki gallókán, vagyis hintán ide-oda lóbáltassék. | |
* | |
| (meg-galyabít) ösz. áth. Galyabítva elkészít. | |
* | |
| (meg-gamóz) ösz. áth. 1) Gamóval ellát. 2) Megpetél, elhál. | |
* | |
| (meg-ganajoz) ösz. áth. Ganajjal meghord, megzsíroz, megtrágyáz valamely földet. Megganajozni a szántóföldet, szőlőkertet, rétet. | |
* | |
| (meg-gányol) ösz. áth. Valamit gányával, vagyis nagyjából öszvefont sövénynyel bekerít. | |
* | |
| (meg-garádol) ösz. áth. Garáddal bekerít valamely tért. Meggarádolni a szőlőkertet, az ültetvényerdőt. | |
* | |
| (meg-garaszol) ösz. áth. A székelyeknél am. megdoroszol, azaz doroszlóval az útat megnyesi a kertben, szőlőken. V. ö. GARASZOL. | |
* | |
| (meg-gárgyáz) ösz. áth. A kútnak gárgyát, azaz kávát csinál. Meggárgyázni a pusztai kútat, hogy a barom bele ne bukjék. V. ö. GÁRGYA. | |
* | |
| (meg-gátol) ösz. áth. Átv. ért. valamit végleg akadályoz, nem engedi, hogy megtörténjék. Meggátolni az ellenség előnyomulását.
"Ha idegen társam meg nem gátolt volna, Roszabbul lett volna a pogány eb dolga." Zrinyi. V. ö. GÁT, GÁTOL. | |
* | |
| (meg-gazdagít) ösz. áth. Eszközli, hogy valaki valósággal gazdaggá legyen. Itt a meg bevégzett tényre vonatkozik. A juhtenyésztés hazánkban sok haszonbérlőt meggazdagított. V. ö. GAZDAG. | |
* | |
| (meg-gazdagodik) ösz. k. l. MEGGAZDAGSZIK. | |
* | |
| (meg-gazdagszik) ösz. k. Javak, kincsek szaporítása által gazdaggá leszen. Az iparkodó és takarékos kereskedő előbb meggazdagszik, mint a hanyag és bőven költekező. V. ö. GAZDAG. | |
* | |
| (meg-gazdagúl) ösz. önh. l. MEGGAZDAGSZIK. | |
* | |
| (meg-gazemběrěz) ösz. áth. Ezen becstelenítő névvel: gazember, meggyaláz valakit. | |
* | |
| (meg-gázlat); lásd: MEGGÁZOLTAT. | |
* | |
| (meg-gazol) ösz. áth. 1) Szabó Dávidnál am. megganajoz. 2) Átv. ért. valakit gaznak nevezve, czímezve meggyaláz, megbecstelenít. | |
* | |
| (meg-gázol) ösz. áth. 1) Valamely vizen, mocsáron, nagy sáron gázolva általmegy; szokottabban átgázol. Meggázolni a kákás tavat, a hináros mocsárt. 2) Lábbal megtiporni, pl. a füvet, vetést stb. Egész mértékben: öszve- vagy legázol. V. ö. GÁZOL.
| |
* | |
| (meg-gázoltat) ösz. miv. Eszközli, hogy valami pl. marha lábával valamit letipor. | |
* | |
| (meg-gebed) ösz. önh. Mondják különösen barmokról, nevezetesen lovakról, midőn éhen vagy betegségben megdöglenek. Emberről csak megvetőleg használtatik. Nem halt meg, hanem meggebedt. Gebedjen meg a rosz ember! Meggebedt haragjában. (Szabó D.). V. ö. GEBE, GEBED. | |
* | |
| (meggegyerész v. gegyeréz) ösz. áth. Szemtelenül megfogdos. | |
* | |
| (meg-gelyvásodik) ösz. k. Gelyvássá v. golyvássá lesz. V. ö. GOLYVA, GOLYVÁS. | |
* | |
| (meg-gémběrědik) ösz. k. Mondjuk oly testekről, melyek a hideg által öszvezsugorodnak, s megmerevednek. Kemény hidegben meggémberednek az ujjak. Meggémberedik a sár, víz, midőn fagy. Máskép: meggöbörödik v. ~giběrědik. | |
* | |
| (meg-gémběrít) ösz. áth. A hideg bizonyos testeket merevvé tesz, öszvezsugorít. A hideg éjszaki szél meggémberítette a sárt. V. ö. GÉMBĚR. | |
* | |
| (meg-genyed) ösz. önh. Genynyel megtelik. Meggenyed a seb. V. ö. GENYED és EVED. | |
* | |
| (meg-gereběl); l. MEGGEREBENĚL. | |
* | |
| (meg-gerebeněl) ösz. áth. Gerebennel bizonyos haj-szőr-gyapjú féle testeket megfésül, megtisztít, megsimít. Meggerebenelni a tilólt kendert, lent, gyapjút. Csapók nyelvén megkártol, minthogy a csapók gerebenét különösen kártnak nevezik. | |
* | |
| l. MEGGEREBENĚL. | |
* | |
| (meg-gereblyél) ösz. áth. Gereblyével megtisztít, megegyenget. A felásott földet meggereblyélni. A gazos tarlót meggereblyélni. V. ö. GEREBLYE. | |
* | |
| (meg-gerezděl) ösz. áth. Valamely testen oly metszéseket, rovásokat visz végbe, melyek azt gerezdes alakúvá teszik. V. ö. GEREZDEL. | |
* | |
| (meg-gerjed és meg-gerjeszt); l. MEGGYÚL. MEGGYÚJT. "Jéruzsálemet megvötték vala és meggerjesztették vala (succenderunt) őtet tűzzel." "És úgy a király megharagván parancsola serpenyőket és fazekakat meggerjesztetni (succendi. Bécsi codex). Eléjönnek Szabó Dávidnál is: "Meg-, fölgerjedett a tűz." "Meggerjesztem = gyúlasztom." | |
* | |
| (meg-giběrědik) ösz. k. l. MEGGÉMBĚRĚDIK. | |
* | |
| (meg-golyvásodik); l. MEGGELYVÁSODIK. | |
* | |
| (meg-gombolyít); l. MEGGÖMBÖLYÍT. | |
* | |
| (meg-gondol) ösz. áth. Valamit észszel meghányvet, s a mellette és ellene szóló okok öszvevetése után határoz vagy következtet. Gondold meg előbb, ha valamit tenni akarsz. Ha meggondolom, mégis vakmerő voltam! Azt meg nem gondoltad, hogy tettednek ily következete legyen. Én mindent meggondoltam, s elhatároztam magamban, hogy.... Egyezik vele átv. ért. megfontol. ,Meggondól' különösen használtatik visszaható névmással is, midőn am. valamire elhatározza magát. Meggondoltam magamat, nem megyek sehová. Ugyan ne ingadozz oly sokáig, hanem gondold meg végre magadat.
"Herczeg, jól meggondold magad, Hogy e földet hamar elhagyjad." Csáti Demeter. (Révay véleménye szerént a XV. századból). Itt a meg előre bocsátott gyakorlaton alapuló s bevégzett tényt jelent. | |
* | |
| (meg-gondolás) ösz. fn. Cselekvés, midőn valamit észszel meghányunk, s ennek következtében valamit határozunk vagy következtetünk. Amit a józan ész minden embernek sugal, ahhoz sok meggondolás nem kell. | |
* | |
| (meg-gondolatlan) ösz. mn. 1) Személyre vonatkozólag am. könnyelmü, hebehurgya, szeles, ki előre nem gondolja meg, mit és miért tesz, ki a dolog mellett és ellene szóló okokat vizsgálóra nem veszi, ki vakon cselekszik. Meggondolatlan ifju. 2) Mondjuk az ily személy tetteiről is. Meggondolatlan beszéd. Meggondolatlan vállalat. Határozóilag am. meggondolatlanul. | |
* | |
| (meg-gondolatlanság) ösz. fn. Könnyelmüség, hebehurgyaság, szelesség az elhatározásban; a teendő dolgok meg nem fontolása. Meggondolatlanság volt tőled ily jöttment ember becsületébe bízni. | |
* | |
| (meg-gondolatlanul) ösz. ih. Könnyelmüleg, hebehurgyán, szeleskedve, az illető dolgot meg nem hányvavetve. Fontos dologba meggondolatlanul ne fogj. | |
* | |
| (meg-gondolt) ösz. mn. 1) Személyről szólva, ki valamit észszel meghányvet. Érett eszü, meggondolt férfiak tanácsát követni. 2) Tettre vonatkozólag, amit az ész meghánytvetett, minden oldalról megvizsgált, és úgy határozott el. Meggondolt beszéd, itélet. Meggondolt vállalkozás. | |
* | |
| (meg-gondoltság) ösz. fn. A fontoló észnek tulajdonsága, melynél fogva előbb meghányvet valamit, mintsem valamire elhatározná magát, vagy véleményét, itéletét kimondaná. | |
* | |
| (meg-gondolva) ih. Fontolóra véve, észszel meghányvavetve, nem elsietve, nem hebehurgyán. V. ö. MEGGONDOL. | |
* | |
| (meg-gonoszbít) ösz. áth. A Tatrosi codexben am. megbotránkoztat. "Hogy ha te jog szemed meggonoszbeitand tégedet" (scandalisat te). | |
* | |
| (meg-göbőd) ösz. áth. A székelyeknél am. megver, megpáhol, megpufol. Egy darab fával jól meggöbödték. (Kriza J.). | |
* | |
| (meg-göbörödik); lásd MEGGÉMBĚRĚDIK. | |
* | |
| (meg-göcsörtösödik) ösz. k. Göcsörtössé lesz. | |
* | |
| (meggömbölyít) ösz. áth. Gömbölyüvé átalakít. | |
* | |
| (meg-gömböz) ösz. áth. Bizonyos eszköznek gömbféle fejet csinál. Meggömbözni a szegeket. Az úgynevezett gömböstűket meggömbözni. | |
* | |
| (meg-görbed) ösz. önh. Valamely hajlékony test egyenes irányát vagy állását vesztve görbén meghajlik. A kőbe vert szeg hamar meggörbed. A görcshúzta ujjak meggörbednek. Nehéz teher alatt meggörbed a test. V. ö. GÖRBE, GÖRBED. | |
* | |
| (meg-görbeszt) ösz. áth. Eszközli, hogy valamely hajlékony test meggörbedjen. Meggörbeszteni a szeget, a gombostűt, a pipaszurkálót. V. ö. GÖRBE. | |
* | |
| (meg-görbít) ösz. áth. Abban különbözik a meggörbeszt igétől, hogy ebben törzsök a folytonosságot jelentő elavult görbesz, amabban pedig az egyszerü állapotot jelentő görbe; tehát meggörbíteni valamit am. görbére meghajtani, meggörbeszteni am. folytonos tartós görbe állapotuvá tenni. | |
* | |
| (meg-görbűl) ösz. önh. Görbén meghajlik, görbévé lesz. | |
* | |
| (meg-gördűl) ösz. önh. Gördülni kezd, gördülni megindúl. | |
* | |
| (meg-görged) ösz. áth. A kandisznó meghágja az emsét vagy koczát. | |
* | |
| (meg-görnyed) ösz. önh. Valamely teher alatt vagy nyavalya miatt meggörbed. | |
* | |
| (meg-görzsed) ösz. önh. Erős nyomás vagy tekerés vagy csavarás által meggörbül, összenyomúl. | |
* | |
| (meg-gubbad) ösz. önh. A hajósok nyelvén: meggubbad a hajó, midőn annak eleje és hátulja meg- vagy leszáll, közepe pedig változatlan marad, mi leginkább roszul terhelés folytán áll elé. (Kenessey Albert). | |
* | |
| (meg-guboz) ösz. áth. Megbúboz, megtépász. | |
* | |
| (meg-gugásodik) ösz. k. Gugássá lesz. | |
* | |
| (meg-gúzsol) ösz. áth. Gúzsba öszveköt; gúzszsá öszveteker. | |
* | |
| (meg-guzsorodik) ösz. k. Gúzsként öszvetekeredik. | |
* | |
| fn. tt. meggy-et, harm. szr. ~e. A meggyfának csontáros gyümölcse. Piros, fekete meggy. Spanyol, hólyagos meggy. Sajmeggy. Savanyú meggy. Bővebben l. MEGGYFA alatt. | |
* | |
| (meg-gyak) ösz. áth. Hegyes eszközzel megszúr. Dárdával, kardhegygyel meggyakni valakit. Ösztökével meggyakni az ökröt. Ez igét hajdan komoly tisztes beszédben is használták, ma pedig egyedül trágár értelemben veszik. V. ö. GYAK. | |
* | |
| (meg-gyakáz) ösz. áth. Gyakával megerősít. Székely szó. V. ö. GYAKA. | |
* | |
| (meg-gyakdos v. ~gyakdoz) ösz. áth. Sokszor meggyak. "Vas szegökvel meggyakdosták." (Benigna asszony imakönyve). | |
* | |
| (meg-gyakrol) ösz. önh. A Bécsi codexben am. meghirdettetik. "És midőn királynak parancsolatja meggyakrolt volna" (percrebruisset. Eszter II. fejezet. Ruth I. fejezetében pedig: "Igen gyors hír gyakrola", azaz terjede - percrebruit -). A forditó alkalmasint maga csinálta ügyetlenül a ,crebro' (= gyakran) szó után. | |
* | |
| (meg-gyakroz) ösz. áth. A székelyeknél Kriza J. szerént am. sűrűn tűzdeli lábát a tánczban. | |
* | |
| (meg-gyaláz) ösz. áth. Valakit becsületében megsért, megszégyenít, mások gúnyjának, megvetésének kitesz. Rágalmak által meggyalázni valakit. Az elvetemedett leány meggyalázza szüleit. Gúnyiratokkal, hirlapokban meggyalázni valakit. Mondják a hídegről is, midőn ez valakit általjár, megcsigáz. Meggyalázta a hideg. Vadásznyelven ,megcsúfol' helyett is használtatik. Viszszaható névmással am. saját erkölcstelen viselete által szégyent hoz maga fejére. Ki a becsületes embert bántja, az maga magát gyalázza meg. (Km.). V. ö. GYALÁZ. | |
* | |
| (meg-gyalázás) ösz. fn. Bántalmazó cselekvés, mely által meggyaláznak valakit. V. ö. GYALÁZ. | |
* | |
| (meg-gyalúl) ösz. áth. Gyaluval megsimít, megegyenget valamit. Meggyalulni a deszkát, sindelyt. V. ö. GYALÚL. | |
* | |
| (meg-gyámbál v. ~gyámbász) ösz. áth. Meggyömötöl v. gyömöszöl, megzömöcsköl, öszvegyűr, erővel megnyomkod; továbbá megtép v. ~tépász. | |
* | |
| (meg-gyámolít) ösz. áth. Gyámokkal, támasztékkal ellát valamit, hogy állva maradjon, hogy el ne dőljön. Meggyámolítania falakat, palánkot. Átv. ért. valakit megsegít. Az árvákat, szükölködőket meggyámolítani. V. ö. GYÁMOL. | |
* | |
| (meg-gyanít); lásd: MEGGYANUL. | |
* | |
| (meg-gyantáz) ösz. áth. Gyantával megken. Meggyantázni a hegedűvonót. V. ö. GYANTA. | |
* | |
| (meg-gyanúl) ösz. áth. Valamit gyanúba vesz, gyanukép előre megérez, megsejt valamit. E dolgot már régen meggyanúltam. Ritka használatu szó. V. ö. GYANÚ. | |
* | |
| (meg-gyápol) ösz. áth. Megfedd, meggyaláz. V. ö. GYÁPOL. | |
* | |
| (meg-gyaponik) ösz. k. Felgyúlad, fölgerjed. V. ö. GYAPONIK. | |
* | |
| l. MEGGYARAPODIK. | |
* | |
| (meg-gyarapodik) ösz. k. Mondjuk állatokról és növényekről, midőn tenyészés által megszaporodnak, megsokasodnak. Átv. ért. am. meggazdagodik vagy megnövekszik. Jó gazdálkodás által meggyarapodni. V. ö. GYARAPODIK. | |
* | |
| (meg-gyárt) ösz. áth. Gyártva elkészít. | |
* | |
| (meggy-bor) ösz. fn. Meggy levéből készített borféle szeszes ital. Máskép: meggyvíz. V. ö. MEGGY. | |
* | |
| (meg-gyěngít) ösz. áth. lásd MEGGYÖNGÍT. | |
* | |
| (meg-gyěngül) ösz. önh. lásd MEGGYÖNGŰL. | |
* | |
| (meg-gyěpěsědik) ösz. k. Benövi s elszaporodik rajta a gyep. Az elhagyott utak, szántóföldek meggyepesednek. | |
* | |
| (meg-gyerěkězik) ösz. k. Gyermeke születik, megbabázik. A várt idő előtt meggyerekezett. | |
* | |
| (meg-gyérít) ösz. áth. Eszközli, hogy valaminek sürű sokasága megritkul. Meggyéríteni a sürű erdőt. Meggyéríteni a buján tenyésző cserjét. A sok vadász meggyéríti a nyulakat. V. ö. GYÉR. | |
* | |
| (meg-gyerměkězik) ösz. k. l. MEGGYERĚKĚZIK. | |
* | |
| (meg-gyérűl) ösz. önh. Sürű sokasága megritkúl, megkevesbedik. A pusztító egerek által, és száraz fagyban meggyérűlt a vetés. Némely vidékeken igen meggyérültek az erdők. V. ö. GYÉR. | |
* | |
| (meggy-es) mn. tt. meggyes-t v. ~et, tb. ~ek. Meggyel bővelkedő; vagy meggyel töltött, készített; vegyített. Meggyes kosár. Meggyes pálinka. (,Meggyel' szigorun véve így volna irandó ,meggygyel', = meggy-vel; de helyesirási szabályunk szerént három mássalhangzót egymásután soha sem írunk;így ,tettel' nem: ,tetttel') | |
* | |
| (mint föntebb) fn. tt. meggyes-t, tb. ~ěk. Kert, melyben meggyfák tenyésznek. | |
* | |
| faluk Sopron és Szala m., puszták Veszprém és Bihar m., erdélyi város Meggyes székben, ARANYOS~, mváros Szathmár megyében; helyr. Meggyes-re, ~ěn, ~ről. | |
* | |
| (meggy-fa) ösz. fn. Molnár A. szótárában cerasus. Diószegi füvészkönyve szerént a húszhímesek seregébe, és egyanyások rendébe tartozó csontáros gyümölcsü fák egyik neme (pruni species), mely alá a cseresnyefa is tartozik; Gönczy Pál pedig az egész nemnek ,cerasus' és magyarul szintén ,meggy' nevet ad. Ezek szerént meggyfák neve alatt értetnek azon csontárgyümölcsü fák, melyeknek csészéji ötmetszésüek, (metszései láncsásak, némely fajokban hátratüremlettek), csontárjaiknak (melyek gömbölyűek vagy szívformák) makkja csonthéju, nemlikacsos, kétfelé váló, választékja kevessé tetszik ki. Vannak cserjefajai is. E nem alá tartoznak, mint ismertebbek Zelnicze meggy (prunus padus, Gönczy P. szerént cerasus padus), máskép köznépiesen: kutya v. vad, v. gerezdes cseresnye; továbbá sajmeggy, melynek cserjéje alacson, máskép: törpe cseresnye (prunus mahaleb, Gönczy P. szerént: cerasus mahaleb); borostyán-meggy (laurocerasus); cseplesz-meggy (chamaecerasus); borízű meggy (prunus cerasus, Gönczy P. szerént: cerasus acida, magyarul: savanyú meggy), ez maga a közönségesen úgynevezett ,meggy', melynek virágzó ágai ernyőforma bokrosak, két, négy s többvirágúk, bokrai rövid kocsányon állanak, levelei tojáskerek-láncsásak, kopaszok, simák, gyümölcse vörös vagy feketés, s ízre leginkább savanyú. Kitünő nemes fajtája a spanyol meggy; cseresnye meggy, (prunus avium, Gönczy P. szerént: cerasus dulcis, magyarul: édes meggy), mely maga a közismeretü kerti cseresnye.
Mi a ,meggy' szónak eredeti jelentését illeti, gyöke rokonnak tekinthető vagy a bogy, mogy gyökökkel (bogyó, mogyoró szókban); vagy pedig a méz (szanszkritul: madhu) és mezga, mézga szókkal, mert ezen nemü fákból legtöbb mezga forrad ki, mely mind szinére, mind ízére nézve némileg a mézhez hasonló. Így kapta nevét a nyirfa is azon bőséges nyiroktól, melyet kivált tavaszkor, magában rejt, így a szurkos fenyő a szuroktól. Ha figyelembe veszszük, hogy a z és d mint rokonhangok más nyelvekben is, nemcsak a magyarban, fel szoktak cseréltetni, nem hibáztathatjuk azokat, kik e szót így is írják medgy, mintha gyöke volna med, melyből lett med-i, med-j, végre medgy, meggy. Sőt gyökül med (= ned) is vétethetik, a midőn medi = medj nedvvel bővelködő gyümölcsöt jelentene. | |
* | |
| (meg-gyilkol) ösz. áth. Szoros ért. gyilokkal, vagy gyilokféle hegyes eszközzel megöl valakit. Orozva meggyilkolni az utast. V. ö. GYILKOL. | |
* | |
| (meggy-kert) ösz. fn. Kert, melyben különösen meggyfákat termesztenek. | |
* | |
| (meg-gyógyít) ösz. áth. Valakinek v. valaminek beteg állapotát megszünteti, s egészségét visszaadja. V. ö. GYOGYÍT. | |
* | |
| (meg-gyógyúl) ösz. önh. Beteges állapota megszünvén, testi, illetőleg lelki épségét, egészségét visszakapja. | |
* | |
| (meg-gyomlál) ösz. áth. Növények, vetemények közől a gyomot kitépi, kiirtja. Meggyomlálni a mákot, a zöldséges kertet. | |
* | |
| (meg-gyomosodik) ösz. k. A gyom megszaporodik rajta vagy közötte. Meggyomosodik az elhagyott ugar. Meggyomosodik a kapálatlan szőlő. V. ö. GYOM. | |
* | |
| (meg-gyomroz) ösz. áth. Valakinek hasát ököllel, vagy rátérdepelve erősen megnyomkodja, meggyötri, meggyömöszöli. Vetélytársát földhöz vágta, azután rátérdepelve meggyomrozta. | |
* | |
| (meg-gyón) ösz. áth. Szoros egyházi ért. gyónva megvallja bűneit. Szélesb ért. őszintén megmondja, megvallja amit hibázott, vagy vétett; s általában amit magában titkosan gondol vagy gondolt. "Ím azért én meggyóntam te Kegyelmednek az én lelkiismeretemnek titkait." Báthory István király. (Történelmi Tár VIII. k.). V. ö. GYÓNIK. | |
* | |
| (meg-gyónik) ösz. k. A keresztény, különösen katholika hitvallás szokása szerint a gyónást elvégzi. V. ö. GYÓNÁS. | |
* | |
| (meg-gyóntat) ösz. áth. Mondjuk egyházi személyről, midőn az illető hívek gyónását meghallgatja, üdvös oktatásokat és intéseket ad, elégtételi teendőket rendel, s kellő föltételek mellett feloldozza őket. V. ö. GYÓNTAT. | |
* | |
| (meg-gyorsít) ösz. áth. Gyorssá tesz, gyors mozgásba hozva siettet. Lépéseit meggyorsítani. | |
* | |
| (meg-gyökeresědik) ösz. k. Gyökeret vagy gyökereket ereszt. | |
* | |
| (meg-gyökerezětt) ösz. mn. Minek gyökerei megszaporodtak, megerősödtek. Meggyökerezett agg fák. Átv. ért. ami rögzött szokássá vált, mit egyhamar kiirtani nem lehet. Meggyökerezett érzékiség, gonoszság, szokások. | |
* | |
| (meg-gyökerezik) ösz. k. Gyökeret vagy gyökereket ereszt. Különösebben gyökerei megszaporodnak, megerősödnek. Némely növények úgy meggyökereznek, hogy alig lehet kiirtani. Átv. ért. megrögzött szokássá válik. | |
* | |
| (meg-gyömör) l. MEGGYÖMÖZ. | |
* | |
| (meggyömötöl v. ~gyömöszöl) l. MEGGYÁMBÁL. | |
* | |
| (meg-gyömöz) ösz. áth. 1) Meggyomroz. 2) Megdöröcsköl, öszvegyúr, öszvezúz. 3) Tömegbe gömbölyít. | |
* | |
| (meg-gyöngít) ösz. áth. Eszközli, hogy valaki vagy valami gyöngévé legyen. Itt a meg teljesen bevégzett tényt jelent. A rendetlen, mértékletlen élet meggyöngíti a testet és a lelket. V. ö. GYÖNGE. | |
* | |
| (meg-gyöngűl) ösz. önh. Ereje, hatása, szilárdsága megkevesbűl. Betegségben meggyöngűl a test. Időjárásra vonatkozva am. enged, meglágyúl, hidegsége múlik. Az idő meggyöngült, aligha eső nem lesz. V. ö. GYÖNGE. | |
* | |
| (meg-gyötör) ösz. áth. Fakgatva, nyomkodva, gyűrve, gyömöszölve, csigázva megkínoz valakit. Mondatik átv. ért. lelki kinzásról is. | |
* | |
| (meg-győz) ösz. áth. 1) Vetélytársán testi erővel vagy ügyességgel, csellel kifog, s némi hatalmat, felsőséget gyakorol fölötte. Meggyőzni az ellenséget. Birkozásban, párviadalban, futtatásban, hadijátékban meggyőzni valakit. 2) Szellemileg fölülmúlja a versenytársat. Feleselésben, vitatkozásban meggyőzni az ellenvéleményüeket. 3) Erkölcsileg kényszerít valakit, hogy bizonyos állítást igaznak ismerjen vagy ráálljon valamire. Alapos okok által meggyőzni valakit a felől, hogy....
"Több kéréssel fija kérte és sürgette, Eltökéllett szivét végre meggyőzhette!" Dugonics. | |
* | |
| (meg-győzhet[et]len) ösz. mn. Akit meggyőzni, akin testi vagy szellemi erővel kifogni nem lehet. Határozóként am. meggyőzhetetlenül. | |
* | |
| (meg-győződés) ösz. fn. A gondolkodó észnek azon öntudatos állapota, midőn valamit alapos okoknál fogva bizonyosnak ismér és tart. Meggyőződést szerezni valami felől. Jelenti magát az öntudatot, s erkölcsi önérzetet is. Meggyőződésből tenni valamit. Ez meggyőződésem ellen van, nem tehetem. "Nem az, kinek sok eszméje, de kinek meggyőződése van, az válhatik nagy emberré." B. Eötvös József (Gondolatok). V. ö. MEGGYŐZŐDIK. | |
* | |
| (meg-győződik) ösz. belsz. Alapos okoknál fogva valamely dolognak igazsága, mibenléte felől bizonyosságot szerez magának, vagyis mintegy belsőleg kényszerűl, hogy valamit igaznak tartson. Meggyőződni az Isten létéről, a lélek halhatatlanságáról. Hiteles tanúk bizonyítása után meggyőződik a biró a tény mibenléte felől. Különbözik tőle a kűlszenvedő meggyőzetik. | |
* | |
| (meggy-pej) ösz. mn. Lóról mondják, melynek pirosas színe a meggyéhez hasonló. | |
* | |
| (meggy-szín) ösz. fn. és mn. Olyféle piros szín vagy szinű, milyen a meggyé. Meggyszin posztóból való mente, dolmány. | |
* | |
| ösz. mn. lásd: MEGGYSZIN alatt. | |
* | |
| (meggy-törő) ösz. fn. Varjufaj, mely kemény héju magokkal, mint mogyoróval, tobozzal, különösen meggyel él. (Corvus cariocactes. L.). | |
* | |
| (meg-gyujt) ösz. áth. Eszközli, hogy valami tüzet fogjon, és égjen. Meggyujtani a gyertyát, lámpát. Különösen kártevő szándékból tüzet tesz, hogy elégjen valami. Meggyújtani a házat, kazalt, asztagot.
"Meggyujtá a kincset, és mind megégeté." Zrinyi. V. ö. GYUJT. | |
* | |
| (meg-gyúl) ösz. önh. Tüzet fog és ég. A száraz fa hamar meggyúl. | |
* | |
| (meg-gyúlad) ösz. önh. Abban különbözik a meggyúl igétől, hogy ez egyszerüen fejezi ki valamely testnek azon állapotát, midőn tüzet fog; amaz pedig magában foglalja azon belső működést is, melynél fogva valami égővé lesz. V. ö. GYÚL, GYÚLAD. | |
* | |
| (meg-gyúlaszt) ösz. áth. Eszközli, hogy valami meggyúladjon. Fújtatóval meggyúlasztani a szenet. A sebes és tartós menés néha meggyúlasztja a kereket. V. ö. GYÚLAD, GYÚLASZT. | |
* | |
| (meg-gyúr) ösz. áth. Ököllel, könyökkel, térddel, vagy lábbal erősen megnyomkod, megdagaszt, megtömöszöl valamit. Meggyúrni a kenyérnek való tésztát. Meggyúrni a vályognak, tapasznak való sárt. Meggyúrni a csömörös ember hátát. A szilaj bika meggyúrta a csordást. A kalaposok meggyúrják a kalapnemezt. V. ö. GYÚR. | |
* | |
| (meg-gyűjt) ösz. áth. Öszvehalmozva megtakarít, meggazdálkodik holmit. Havi keresményét nem költi el egészen, hanem egy részét meggyűjti. Itt a meg azért látszik öszvekötő értelemmel bírni, mert már a ,gyüjt' ige is ily jelentésü. Visszaható névmással, meggyűjteni magát, am. meggazdagodni. V. ö. GYŰJT. | |
* | |
| (meg-gyűl) ösz. önh. Megsokasodik, megszaporodik, t. i. a részeknek egymásutáni öszvehalmozódása által. Meggyűl a baja, am. sok baja jön öszve. Meggyűl a seb, midőn az eves, genyes nedv megszaporodik benne. V. ö. GYŰL. | |
* | |
| (meg-gyülekezik) ösz. k. Régiesen pl. a Nádorcodexben am. öszvegyűl. | |
* | |
| (meg-gyüleszt) ösz. áth. Eszközli, hogy meggyüljön valami. Mondják különösen sebekről, daganatokról. A körömméreg meggyűleszti az ujjat. V. ö. MEGGYŰL. | |
* | |
| (meg-gyűlik) ösz. önh. Dunántúli tájszólás szerént am. a közönségesebb meggyűl. Egyébiránt, ha az ,ikes' igéknek általában szenvedő értelmet tulajdonítunk, helyesebb volna: ,meggyűlik', ,vérzik', ,omlik', ,hajlik' stb. hasonlatára. | |
* | |
| (meg-gyűlöl) ösz. áth. Kebelében kellemetlen idegenítő érzés támad valaki iránt, melynél fogva nem csak vonzalma nincs hozzá, hanem magától, mint utálatost, eltávolítani törekszik. V. ö. GYŰLÖL. | |
* | |
| (meg-gyűr) ösz. áth. A meggyúr igének vékonyhangu módosulata, s azon különbség van köztök, mi a gyúr és gyűr között; amaz t. i. nagyobbszerű, emez valamivel kisebbféle nyomkodást, törést, zúzást jelent. V. ö. GYÚR, GYŰR. | |
* | |
| (meg-gyüremlik) ösz. k. Valamely gyűrődést kap. Meggyüremlett a kivasalt inggallér. Meggyüremlik a hajókötél, különösen az új, midőn azt karikájából kibontják, azaz oly csavarodások képződnek rajta, melyek azt görcsössé teszik, s megegyengetik; ez értelemben néhutt másképen megmacskásodik (Kenessey Albert). | |
* | |
| (meggy-víz) ösz. fn. Meggyfa gyümölcséből készített szeszes ital; máskép: meggybor. | |
* | |
| (meg-háborgat) ösz. áth. Gyakran vagy folytonosan megháborít, megzavar, nyugtalanít.
"Vagytok-e még többen? s mit akartok fecskebeszédűk? Vagy vígságtokat én megháborgattam-e, hogy most Rajtam üt a sok nyelv, s fülemet nem hagyja nyugonni." Vörösmarty. | |
* | |
| (meg-háborít) ösz. áth. A békében, nyugalomban levőt megzavarja, nyugtalanná teszi. "Megháborejtotta a népet" (commovit populum. Müncheni vagy Tatrosi cod.). Különösen, valakit elméjében megháborítani, am. eszét megzavarni, megbolondítani. V. ö. HÁBORÍT. | |
* | |
| (meg-háborodik) ösz. k. Békés, csendes, nyugalmas állapota megzavarodik. Megháborodik az emberi kedély, midőn valamely méltatlanság, bántalom, vagy rendkivüli kedvetlen indulat mozgalomba hozza. Elmében megháborodni, am. megtébolyodni. | |
* | |
| (meg-háborodott) ösz. mn. A kedély vagy elme működéseire vonatkozólag am. ami rendes nyugalmát elvesztette, vagy megzavarodott. Megháborodott szívvel nézni az iszonyu méltatlanságot. Megháborodott elme. V. ö. HÁBORODIK. | |
* | |
| (meg-háborúl) ösz. önh. Régies szó, például a Nádor-codexben, Tatrosi codexben ,megháborodik' helyett; l. ezt. "Megháborúland a víz" (turbata fuerit aqua). | |
* | |
| (meg-haboz) ösz. áth. Valamit habossá tesz. Szappannal meghabozni a mosóvizet. Borotválkozáskor meghabozni a szappant. Átv. ért. habos alakuvá tesz. Meghabozni vadamely szövetet. Aczélt meghabozni. | |
* | |
| (meg-hadarít) ösz. áth. l. HADARÍT alatt. | |
* | |
| (meg-hág) ösz. áth. Valamely magas helyre, nevezetesen dombra, halomra, hegyre fölmegy. Meghágni a havasokat. Oly meredek hegy, bércz, hogy gyalog sem lehet meghágni. Különösen mondják a bikáról, csődörről, kosról, midőn az üszőt, kanczát, juhot megugorják. V. ö. HÁG, HÁGÓ. | |
* | |
| (meg-hágat) ösz. miv. Eszközli, hogy a csődör stb. illető nőstényét meghágja. | |
* | |
| (meg-hagy) ösz. áth. 1) Valamit tovább létezni, maradni enged, valamire szán. A legszebb malaczot maglónak meghagyni. Vágáskor az épületnek való sudarasb fákat meghagyni. A méhészek télre néhány kas méhet meg szoktak hagyni. Kár volna ezt a borjút kiherélni, hagyjuk meg bikának. 2) Valakinek teendőül hagy valamit, vagyis megmondja, megparancsolja neki, hogy valamit bizonyos idő alatt megtegyen, vagy bizonyos rendszabályhoz tartsa magát. A gazda elutazván, meghagyta az öreg szolgának, hogy vigyázzon a házra. Erősen meghagyom, hogy estvére kiki itthonn legyen. 3) Régiesen am. elhagy. l. MEG, (2), alatt. | |
* | |
| (meg-hagyás) ösz. fn. Megbizás neme, mely által valakinek hatályosan, s némileg parancsolva kötelességgé tesznek valamit. A gazda meghagyásából szántani mentek a béresek. Fizetési meghagyás váltótörvényszéki s némely más hatósági eljárásban oly rendelet, melynél fogva valakinek bizonyos öszveg kifizetése végrehajtási fenyegetés alatt kötelességévé tétetik (Zahlungsauftrag, Zahlungsauflage). | |
* | |
| régiesen és tájdivatosan am. meghajigál. l. MEGHAJIGÁL. | |
* | |
| l. MEGHAJMÁZ. | |
* | |
| (meg-hájaz) ösz. áth. Hájjal megken. Meghájazni a kocsitengelyt. A pirított kenyeret meghájazni. | |
* | |
| (meg-hajigál) ösz. áth. Többször hajítva megdob, megtalál, megüt valakit. A dévaj fiúk hólaptával meghajigálják egymást. Sárral, kővel meghajigálni valakit. V. ö. HAJIGÁL. | |
* | |
| (meg-hajít) ösz. áth. Hajítva megtalál, vagy megüt valakit vagy valamit. Kővel meghajítani az ugató kutyát. A csatangoló tinót meghajítani bottal. Parittyával meghajítani valakit. V. ö. HAJÍT. | |
* | |
| (meg-hajlad) ösz. önh. Meggörbed, megkomorodik, megvetemedik. V. ö. HAJLAD. | |
* | |
| (meg-hajlik) ösz. k. Külső erőszak vagy belgyengülés következtében szilárdságát, merev állását vesztvén meggörbed. Sok gyümölcs terhe alatt meghajlik az ág. A vén ember térde, dereka meghajlik. Nagy szekerek alatt meghajlik a hidgerenda. Sok tál alatt meghajlik a deszkaasztal. V. ö. HAJLIK; és MEGHAJOL. | |
* | |
| (meg-hajmáz) ösz. áth. Hajmával megfűszerez. Meghajmázni a rostélyost, a gulyásos húst, a paprikás halat, a burgonyasalátát. | |
* | |
| (meg-hajnaloz) ösz. áth. Székely tájszólás szerént am. az új házaspárt a menyekző másod napján virradóra zeneszóval megtiszteli. Meghajnalozni a vőlegényt és mennyasszonyt. | |
* | |
| (meg-hajol) ösz. önh. Szoros ért. mondjuk emberről, midőn önakaratból, nem kényszerítve meggörbed. Meghajol, hogy fölvegyen a földről valamit. A lovag, midőn sebesen vágtat, meghajol a nyeregben. Hajolj meg, hogy az ág ki ne szúrja szemedet.
"Ág ha volnék, meghajolnék Én is szívesen." Vörösmarty. Átv. ért. a felsőbb hatalom előtt megalázza magát. Büszkébb, hogysem a bitorló hatalom előtt meghajoljon. V. ö. HAJOL és MEGHAJLIK. | |
* | |
| (meg-hajszol) ösz. áth. Hajszolva megkerget. V. ö. HAJSZOL. | |
* | |
| (meg-hajt) ösz. áth. 1) Valamely szilárd, vagy egyenes állasu testet meggörbít vagy kanyaruvá tesz. Meghajtani a vas szeget, drótot, pipaszárt. Meghajtani a hordó dongáját, a keréktalpfát. Meghajtani magát, am. tiszteletképen meghajolni.
"Mily csábító mozdulattal Hajtja meg fejét." Vörösmarty. Ezen igének alkotó része azon hajt, melyben alapeszme a görbülés, s rokon a keményebb kaj, kajmó, kajca, kajsza, kajla szók gyökével, mintha volna meg-kajt. 2) Erősen űzőbe vesz, folytonosan kerget, különösen igás barmokat mértéken túl használ valamely dologban. Meghajtani a lovat, ökröt. Átv. ért. mondják oly ételekről vagy gyógyszerekről, melyek lágy hast okoznak. A zsíros étel meghajtotta a hasát. Ezen gyógyszer bizonyosan meghajt. Ezen értelemben vett hajt igének gyöke az űzést jelentő haj! indulatszó. V. ö. HAJT. | |
* | |
| (meg-hal) ösz. önh. m. meghalt v. megholt. Szoros ért. emberről mondjuk, midőn élni megszünik. A többi állat megdöglik vagy elvész. A nép némi kegyeletből a méhről szokta még mondani, hogy meghal. Régente lóról is mondották pl. egy 1559-diki levélben (Szalay Á. 400 m. l.). Emberekről: "Ábrahám megholt és prófétak megholtanak." (Tatrosi cod.). Meghalt a gyermek oda a komaság. (Km.). Amely föld tégedet meghalvád fogadand, azon haljak meg." Bécsi codex.
"Mi vitézül éltünk, vitézül meghaljunk." Zrinyi. "Ha meghalok sem bánom, Úgy sincs engem ki szánjon." Népdal. "Meghalok, meghalok, Még beteg sem vagyok." Népd. V. ö. HAL, ige. | |
* | |
| (meg-hál) ösz. önh. Mondjuk idegenről, utasról, midőn éjszaka alvás végett megmarad valahol. Meghálni a csárdában. Eltévedvén kénytelenek lettünk a szabad ég alatt meghálni. V. ö. HÁL. | |
* | |
| (meg-halad) ösz. áth. 1) Haladva túlmegy bizonyos téren, vonalon, ponton. Meghaladni a hegy ormát. Meghaladni a kitűzött czélt. 2) Túl megy bizonyos időn. Meghaladta (az idő) tíz órát. Meghaladta idejét, esztendejét. (Szabó D.). 3) Átv. ért. bizonyos tulajdonságra nézve valamit fölülmúl. Reményünket, várakozásunkat meghaladtad. E paripa minden versenytársait meghaladja nem csak futásban, hanem szépségben is. V. ö. HALAD. | |
* | |
| (meg-hálál) ösz. áth. Valamit hálával viszonoz. Köszönettel, viszonyos szolgálattal meghálálni a vett jótéteményt. Itt is a ,vissza' nem a meg, hanem hálál szóban rejlik. | |
* | |
| (meg-hálálhat[at]lan) ösz. mn. Amit meghálálni, kellőleg megköszönni nem lehet. Határozóként am. meg nem hálálhatólag, meghálálhatlanul. | |
* | |
| (meg-halálozik) ösz. k. Halálos küzdelmekben élni megszünik. Különbözik tőle: meghal, mely egyedül azon átmeneti pontot fejezi ki, midőn haldoklás után az életnek vége szakad. | |
* | |
| (meg-halás) ösz. fn. Az emberi élet megszünése. Meg kell lenni, mint a meghalásnak. Km. | |
* | |
| (meg-hálás) ösz. fn. Az éjjeli időnek hálva való eltöltése valamely idegen helyen. | |
* | |
| (meg-halász) ösz. áth. Halászva megkutat, megjár, megtapogat bizonyos vizet. Tapogatóval meghalászni az ereket, öntéseket. V. ö. HALÁSZ. | |
* | |
| (meghalaványít) ösz. áth. Eszközli, okozza, hogy valaki vagy valami halaványnyá legyen. Az ijedés meghalaványitotta őt. A kelő hajnal meghalaványítja a csillagokat. V. ö. HALAVÁNY. | |
* | |
| (meg-halaványodik) ösz. k. Bőrét, különösen arczát, tartós halovány szin lepi meg. A napvilág elől elzárt rabok meghalaványodnak. Mondják más testekről is, midőn fehéres szint öltenek az előbbi élénk szin helyett. Az elfonnyadt rózsalevelek meghalaványodnak. Különbözik tőle a futólagos arczszinváltozást jelentő elhalaványodik. V. ö. HALAVÁNY. | |
* | |
| (meg-hall) ösz. áth. Akármiféle hangot vagy szót észre vesz, vagy valaminek hire fülébe jut; szóból, beszédből megtud valamit. Meghallani az ebugatást. E nagy harangot a szomszéd faluban is meghallják. Ha meghalljátok az ágyudörgést, mindnyájan talpra keljetek. Mindjárt meghallottam, mi történt.
"A Dráva partjai meghallák keservem." Zrínyi. V. ö. HALL. A régieknél eléjön ,meghallgat' helyett is. "Meghallattatott (exaudita est) te imadságod." (Tatrosi codex). | |
* | |
| (meg-hallgat) ösz. gyak. áth. 1) Valamely folytonosan tartó hangot vagy zenét, vagy beszédet figyelemmel kísér. Meghallgatni az éneklő csalogányt, a hegedűszót. Meghallgatni a szónok beszédét.
"Meghallgassad, beglerbég! vedd jól eszedbe, Értem kis királyfi vagyon nagy inségbe." Tinódi. 2) Különösen valamely kérelmet részvéttel hallgat, kegyesen fogad. Meghallgatni az alattvalók folyamodását. Hallgasd meg, Uram, könyörgésünket. V. ö. HALLGAT. | |
* | |
| ~HALLGATLAN, (meg-hallgat[at]lan) ösz. mn. Amit figyelemre nem méltattak; akire bizonyos ügyben nem hallgattak Meghallgatlan panasz. A meghallgatlan félt nem lehet elitélni. Határozóként am. meg nem hallgatva, meg halgatlanul. | |
* | |
| (meg-hallgat[at]lanul) ih. A nélkül, hogy meghallgatták volna. Meghallgatatlanul kárhoztatni valakit. | |
* | |
| (meg-hallik) ösz. k. Általán, a hang vagy szó elégséges benyomással bír, hogy a fülek felfogják, s az ész tudatára juttassák. Csendes éjjel a legkisebb nesz is meghallik. Oly értelmesen és hangosan beszél, hogy szava a templom minden zugaiba meghallik. Ezen ige csak egyes számu harmadik személyben használtatik: meghallék, meghallott, meghalljék, meghallanék, meghallandik. V. ö. HALLIK. | |
* | |
| (meg-halt) ösz. mn. Aki végképen megszünt élni. Imádkozzunk meghalt felebarátunk lelkeért. Máskép: megholt; s más igékkel: elhúnyt, elnyugodott, elszenderült, az Úrban boldogult stb. | |
* | |
| l. MEGHALAVÁNYÍT. | |
* | |
| l. MEGHALAVÁNYODIK. | |
* | |
| ösz. önh. l. MEGHALAVÁNYODIK. | |
* | |
| (meg-hamisít) ösz. áth. Roszszabbféle vagy idegen részek hozzáadása, belekeverése által megront, alábbvalóbbá tesz valamit. Meghamisítani a hegyaljai borokat. Meghamisítani az aranyat, ezüstöt. Különösen, irományokra, oklevelekre vonatkozólag am. az eredetin valamit változtat, vagy valamit hozzáad vagy elveszen belőle. A végrendeletet meghamisítani. | |
* | |
| (meg-hamisítás) ösz. fn. Cselekvés, mely által valaki meghamisít valamit. Oklevelek meghamisitásaért perbe idézni valakit. V. ö. MEGHAMISÍT. | |
* | |
| (meg-hamisít[at]lan) ösz. mn. Meg nem hamisított. Meghamisítlan bor. Határozóként: meg nem hamisítva, meghamisítlanul. | |
* | |
| (meg-hamisíthat[at]an) ösz. mn. Amit meghamisítni nem lehet. Meghamisíthatlan bankjegyek. Határozóként, amint meghamisítni nem lehet, meghamisíthatlanul. | |
* | |
| (meg-hámoz) ösz. áth. Bizonyos gyümölcsöket vagy héjas testeket hámjaiktól, azaz héjaiktól megtisztít. Meghámozni az almát, körtét, baraczkot. Meghámozni a kenyeret. A fát, vesszőt meghántják, nem hámozzák'; noha ,hánt' is ,hám'-tól származik. V. ö. HÁMOZ, HÁNT, MEGHÁNT. | |
* | |
| (meg-hamvasodik) ösz. k. Hamvassá lesz (bevégzetten). | |
* | |
| (meg-hamvaz) ösz. áth. Hamuval meghint. Meghamvazni a sikamlós utat. Különösen hamvazó szerdán a pap a hivek homlokát hamuval megdörgöli, emlékeztetvén őket az élet mulandóságára. | |
* | |
| (meghancsikol v. ~hancsikoz) ösz. áth. 1) Hancsikkal vagyis hancscsal beborít, megrak. 2) Hancsikolva, gyepet törve, megbarázdol, felárkol. | |
* | |
| (meg-hánt) ösz. áth. Vastagabbféle héját, kérgét lehúzza vagy lemetszi, lefaragja valamely testnek. Meghántani a fát. Meghántani a ló körmét, azaz megfaragni. V. ö. HÁNT. | |
* | |
| (meg-hantol) l. MEGHANCSIKOL. | |
* | |
| (meg-hantosodik) ösz. k. Egészen hantossá lesz, meggyepesedik. | |
* | |
| (meg-hány) ösz. áth. Valamit gyakran hányva megráz. A taptatva igető ló meghányja a lovagot. A tengerhullámok meghányják a hajót. Átv. ért. valamit észszel ideoda forgat, minden oldalról megfontol. Hányjuk meg jól a dolgot, mielőtt határoznánk benne. V. ö. HÁNY, ige; és MEGHÁNYVET. | |
* | |
| (meg-hanyatlik) ösz. k. A hanyatlás végső fokára jut. V. ö. HANYATLIK. | |
* | |
| (meg-hányódik) ösz. belsz. Akarata ellen, bizonyos erőszaknál fogva ide-oda vetődik, a emelkedő irányban, majd alászállva megrázkódik. A zötyögős úton meghányódik a kocsizó. | |
* | |
| (meg-hánytat) ösz. mivelt. 1) Eszközli, hogy meghanyódjék valaki v. valami. Néha a lovas készakarva meghánytatja magát a nyeregben. A kormányos, ha oldalast tart a hullámoknak, meghánytatja a hajót. 2) Megokádtat. A gyomorbeteget meghánytatni. Ezen gyógyszer engem meg nem hánytat. V. ö. HÁNYTAT. | |
* | |
| (meg-hánytorgat) ösz. gyak. áth. Ide-oda hányogatva megforgat, megráz. Sulyozás közben tenyeren meghánytorgatni valamit. Különösen átv. ért. bizonyos dolgot minden oldalról szorosan megfontol, a mellette és ellene szóló indokokat megvizsgálja. | |
* | |
| (meg-hányvet) ösz. áth. Átv. ért. valamit észszel mindünnen megvizsgál, fontolóra vesz. A ragozást mindkét alkotó része fölveszi: meghányomvetem, hányodveted, hányjaveti, stb. | |
* | |
| (meg-haragít) ösz. áth. Valakit valósággal haragossá tesz, vagyis addig boszont, ingerel, bánt, mig a harag végre fölgerjed benne. Ma igen ingerlékeny, minden csekélység megharagítja őt. Kérlek, ne haragíts meg. Itt is a meg bevégzett tényre vonatkozik. | |
* | |
| (meg-haragszik) ösz. Azon indulat gerjed fel benne, melynek harag a neve. Ne bánts, mert megharagszom. Aki nehezebben haragszik meg, tovább tart haragja. (Km.). V. ö. HARAG, HARAGSZIK. | |
* | |
| (meg-harap) ösz áth. Valamit harapva megfog, megragad, megsért. Ne ingerkedjél az ebbel, mert megharap. Vess kenyeret az ebnek, megharap érte. (Km.). V. ö. HARAP. | |
* | |
| (meg-harapdál) ösz. gyak. áth. Gyakran vagy folytonosan, több oldalról harapva, megtép, megrág, megsért valamit A dühös ember saját kezeit megharapdálja. Az éretlen almákat megharapdálni és eldobni. A karórágó ló megharapdálja a jászolt. V. ö. HARAPDÁL. | |
* | |
| (meg harczol) ösz. önh. Folytonosan, eldöntőleg harczol; megví. | |
* | |
| (meg-harmadol v. ~harmal) ösz. áth. Harmadszor megkapál, megszánt. Különösen a szőlőről mondják, midőn azt harmadszor kapálják meg; vagy a szántóföldről, midőn azt harmadszor (rendszerént vetés alá) megszántják. | |
* | |
| (meg-harmatoz) ösz. áth. Harmattal megnedvesít. A hűs nyári alkonyat és hajnal megharmatozza a növényeket. V. ö. HARMAT. | |
* | |
| (meg-hármaz) ösz. áth. Valamit hármasával tesz. Meghármazni a tánczot, am. ugyanazt, vagy egymás után másfélét háromszor eljárni. Meghármazni valakinek díját, am. az előbbihez képest három annyit adni. Meghármazni akármily mennyiséget, am. három annyira emelni, megsokasítani. V. ö. HÁRMAZ. | |
* | |
| (meg-hármaztat) ösz. miv. Eszközli, rendeli, parancsolja, hogy valami hármasával tétessék vagy történjék, pl. aki háromszor húzat el egymás után valamely tánczzenét, az meghármaztatja a zenét és tánczot. | |
* | |
| (meg-harsan) ösz. önh. Harsona hangot ad. Megharsant a kürt, a trombita. | |
* | |
| (meg-hasad) ösz. önh. Mondjuk tömör, vagy szorosan öszvekapcsolt részekből álló testről, midőn valahol nyilás támadván rajta, elválik, szétszakad, megreped stb. Meghasad a harang, a fazék, a deszka, a gerenda, a fal. Meghasad a mennykő csapta fa dereka. Nagy fájdalomban meghasadt a szive. Itt a meg am. el. V. ö. HASAD. | |
* | |
| (meg-hasadoz) ösz. gyak. önh. Több helyen rés, nyilás támadván rajta elválik, szétszakad, megreped. A nyers deszka, ha melegre teszik, meghasadoz. V. ö. HASADOZ. | |
* | |
| (meg-hasasodik) ösz. k. Nagy hasa növekedik, megpotrohosodik. A jó, és gondtalan élet mellett meghasasodni. Különösen, nőstény állatról szólva, am. megvemhesedik. Meghasasodik a tehén, kancza, nőstény stb. | |
* | |
| (meg-hasít) ösz. áth. Valamely tömör test részei között nyilást csinál, vagyis eszközli, hogy meghasadjon. Fejszével meghasítani a fát. V. ö. HASAD, HASÍT. | |
* | |
| (meg-hasogat) ösz. gyak. áth. Valamely tömör testet többfelé hasít. Meghasogatni a kemenczébe való fát. Késsel meghasogatni a vesszőt. V. ö. HASOGAT. | |
* | |
| (meg-hasonlás) ösz fn. Társas életre vonatkozólag jelenti az illető társak azon viszonyát, midőn valamiben meg nem egyezvén, egymástól véleményben, vagy tettben is elválnak, elszakadnak, egyszersmind ellenséges indulattal viseltetnek egymás iránt. Család, társulat, nemzet tagjai között támadó meghasonlás. | |
* | |
| (meg-hasonlik) ösz. k. A hasonlik igében alapfogalom az egynemü részeknek egymástól való elszakadása, elválása. Innen átv. ért. a magyar oly dolgokat nevez hasonlóknak, melyek mintegy rokonnemü részeit teszik egy bizonyos egésznek, miért a hasonlóról ezt is mondja: szakasztott olyan, szakasztott mása valaminek, mintha t. i. egyik a másiktól volna elhasítva, elszakasztva, miként a hasított tárgyak egyes darabjai. E szerént átv. ért. a társas életre vonatkozólag meghasonlik am. az egész társaság egy vagy több részei külön válnak, egymástól elszakadnak. S minthogy az ily elválás oka rendesen a vélemények és érdekek öszveütközése miatt szokott történni, innen meghasonlani ezt is jelenti egymással ellenkezésbe, viszályba jönni, egymás ellen törekedni. Az örökösök meghasonlanak az osztályon, azaz nem egyeznek meg. Néha ugyanazon párt emberei bizonyos véleményre nézve meghasonlanak. Hol szabad a választás, ott rendesen meghasonlanak az illető választók. ,Meghasonlani' és ,pártra szakadni' rokon jelentésüek. V. ö. HASONLÓ, HASONLIK. | |
* | |
| (meg-hasonlott) ösz. mn. Társas viszonyokra vonatkozólag, am. bizonyos véleményre, vagy érdekre nézve egymástól elvált, elszakadt, pártokra oszlott. Minden magában meghasonlott ország elpusztúl. (Bibliai mondat.) "Maga pedig a megbódult és maga között is meghasonlott kevés magyar nemzet mit fog végbevihetni?" (Gr. Eszterházy Miklós nádor Rákóczy Györgyhöz 1644-ben). V. ö. MEGHASONLIK. | |
* | |
| (meg-használ) ösz. önh. Tréfás átv. értelemben a megrészěgedett emberről mondják: Meghasznált neki a bor, pálinka, e helyett: megártott. | |
* | |
| (meg-hat) ösz. áth. Valakiben sikeres, eredményes, hathatós benyomást tesz; megindít, bizonyos érzelemre vagy tettre gerjeszt. A szónok ékes beszéde mindnyájunkat meghatott. Kit ne hatna meg ily szomorú látvány! Az esengő kérés meghatotta szivét. V. ö. HAT. | |
* | |
| (meg-hátal) ösz. áth. A székelyeknél am. a hátát megveri, meghusángolja, megdöngeti. | |
* | |
| (meg-hatalmaz) ösz. áth. Valaki hatalmat ad egy másnak, hogy személyében bizonyos meghatározott dolgot végrehajtson. A követeket némi szerződésre, szövetség-, békekötésre meghatalmazni. | |
* | |
| (meg-hatalmazás) ösz. fn. A megbizásnak azon neme, melynél fogva valakinek hatalmat adnak tenni és végrehajtani valamit; továbbá, maga ezen adott hatalom. Szorosan a meghatalmazáshoz ragaszkodni. A meghatalmazáson túl menni. Meghatalmazása van ezt cselekedni. | |
* | |
| (meg-hatalmazó) ösz. mn. és fn. Miáltal valakit meghatalmaznak. Meghatalmazó levél, okirat. Mint főnév jelenti azon személyt, ki valakit meghatalmaz. A meghatalmazó akarata szerént működni. V. ö. MEGHATALMAZ. | |
* | |
| (meg-hatalmazott) ösz. fn. Azon személy, kinek valaki hatalmat adott bizonyos határozott ügyben cselekedni, rendelkezni, intézkedni stb. A fejedelmek meghatalmazottjai tanácskozás végett öszveültek. | |
* | |
| (meg-határol) ösz. áth. Határvonással megjelöl, megkülönböztet. | |
* | |
| (meg-határoz) ösz. áth. 1) Tanácskozás vagy megfontolás, meghányásvetés következtében valamit megállapít. Ez értelemben egy vele az elhatároz. A gyűlés meghatározta, hogy.... 2) Bizonyos dolognak idő- vagy térbeli sokaságát, vagy meddigiségét, vagy mikori- és hollétét állapítja meg. Meghatározni az időt, mely alatt valamit végre kell hajtani. Meghatározni a szabad legeltetési mezőt. Meghatározni a gyűlés napját és helyét. 3) Bizonyos korlátok közé szorít, megköt.
"Úgy meg vagyok határozva, Mint a csikó kantározva." Népd. 4) Észtani ért. bizonyos fogalmat vagyis a fogalomnak tárgyát oly jegyei által ismerteti meg, melyek azt minden egyébtől megkülönböztetik. l. MEGHATÁROZÁS. | |
* | |
| (meg-határozás) ösz. fn. Cselekvés, mely által valamit meghatározunk. Időnek, helynek meghatározása. Továbbá, azon kitűzött, megállapított rendelmény, intézmény, melyet ama cselekvés létre hoz. Meghatározás szerént cselekedni. Észtani ért. valamely fogalomnak, illetőleg a fogalom által képlelt tárgynak sajátságos jegyek általi megkülönböztetése, pl. az ember okos állat. | |
* | |
| (meg-határozott) ösz. mn. Amit meghatároztak, megállapítottak. Meghatározott fizetés. Meghatározott fogalom. V. ö. MEGHATÁROZ. | |
* | |
| (meg-ható) ösz. mn. Ami az érzékekre sikeres, eredményes benyomást tesz, ami megindít. Megható szavakkal kérni valakit. Megható látvány. V. ö. MEGHAT. | |
* | |
| (meg-hatólag) ösz. ih. A kedélyre érzékre benyomást téve. | |
* | |
| (meg-hatottság) ösz. fn. Meghatott állapot. | |
* | |
| (meg-házasít) ösz. áth. A nőtelen férfit rábeszéli, ráveszi, rásegíti, hogy feleséget vegyen. Megházasítja a fiát. V. ö. HÁZAS. | |
* | |
| (eg-házasodik) ösz. k. Mondjuk akármily koru nőtelen férfiról, midőn feleséget vesz, s mintegy új házat, új családot képez. V. ö. HÁZASODIK. | |
* | |
| (meg-hazudtol) ösz. áth. Valaki ellen bebizonyítja, hogy hazudott; hazugságban hagy. A rágalmazót meghazudtolni. Átv. ért. bizonyos várakozást, bizodalmat, reményt megsemmisít, alaptalannak nyilvánit. | |
* | |
| (meg-hěgyěsít) ösz. áth. Hegyesre megfarag, megélesít, megköszörűl stb. Meghegyesíteni az irótollat. Meghegyesíteni a karót, kést. V. ö. HĚGYĚS. | |
* | |
| (meg-hěgyěz) ösz. áth. 1) Valamit úgy készít el, hogy hegye legyen, azaz vékony csúcsra menjen ki. Meghegyezni a tollat, a fogpiszkálót, a karót, a szeget. 2) Átv. ért. meghegyezni a tánczot, am. nyalkán, hegykén, lábujjakon megjárni. Hegyezd meg! tánczra biztató. | |
* | |
| (meg-héhelěz) ösz. áth. Héhellel, azaz gerebennel megtisztít, megfésül valamit. Meghéhelezni a kendert, lent. | |
* | |
| (meg-héjaz) ösz. áth. Héjától megtisztít valamit, meghámoz. Meghéjazni az almát, körtét, vesszőt. | |
* | |
| (meg-hengerěl) ösz. áth. Hengerrel megnyomkod, megegyenget, megsimít valamely egyenetlen fölszinü testet. Meghengerelni a kicserzett bőröket. Meghengerelni a kerti utakat, a fölszántott földet. V. ö. HENGER. | |
* | |
| (meg-herél) ösz. áth. Tulajd. ért. valamely hím állatnak heréjét, azaz hímgolyóját kimetszi. Megherélni a bikaborjút. Mondják nőstényről is, midőn úgynevezett görgőjét kiveszik. Megherélni az emsét. Szokottabban: Kiherél. Átv. ért. valamit megcsonkít, különösen némely növények közép hajtásait, bimbóit levágja, lecsípi. Megherélni a dinnyét. V. ö. HERÉL. | |
* | |
| (meghergel) ösz. áth. A kakas a tyúkot megnyomja. | |
* | |
| (meg-hernyász) ösz. fn. Növényeket a hernyóktól megtisztít. Meghernyászni a gyümölcsfákat. | |
* | |
| (meg-hernyódzik) ösz. k. Meghernyósodik. | |
* | |
| (meg-hersent) ösz. áth. Kemenesalján am. a nőt elhálja, elhálásra használja. | |
* | |
| (meg-hervad) ösz. önh. Mondják növényről, különösen gyöngébb részeiről, ú. m. leveleiről, virágairól, midőn a nedvek megromlása vagy hiánya miatt élénkségöket, szinöket vesztik, s öszvezsugorodnak, megránczosodnak. Nagy forróságban meghervadnak a virágok. Egy értelmü vele az elhervad. Átv. ért. mondják emberről is, kivált ifjuról, midőn megaszik, elsorvad. | |
* | |
| (meg-hever) ösz. áth. Erejének megfogyatkozása miatt bizonyos helyen folytonosan fekve marad. Megheverni a betegágyat. Megheverni a verést, am. a verés következtében sokáig fekünni. Megheverni az erőködő munkát. | |
* | |
| (meg-hevűl) ösz. önh. A régieknél am. megmelegszik. "Nap ke(deg) felkelvén meghevőlének (a kikelt magvak) és mert nem vala gyökerék (gyökerök) megaszának. (Tatrosi codex). | |
* | |
| (meg-hí) ösz. áth. A Bécsi codexben s Molnár Albertnél is am. visszahí, visszahúz (revocat); honnan, meghíni beszédét am. beszédét, vallomását visszahúzni. Ez értelemben jön elé még Szabó Dávidnál is. Mai közszokás szerént, am. hí, hogy valahová menjen vagy jőjjön el. Itt a meg nagyobb és határozottabb nyomaték végett használtatik. Meghíni ebédre valakit. V. ö. HÍ. | |
* | |
| (meg-hiányosít) ösz. áth. Hiányt, fogyatkozást csinál vagy okoz valamiben. | |
* | |
| (meg-hibázik) ösz. k. Tiszamelléki tájszólás szerént am. hibába esik, hibát követ el. Néha néha meghibázik az ember. Néhutt: meghibádzik. | |
* | |
| (meg-hibban) ösz. önh. A sulyegyent vesztve félre- vagy lebillen. Meghibban a mérleg. | |
* | |
| (meg-hidal) ösz. áth. 1) Szoros ért. vett hiddal ellát bizonyos helyet. Meghidalni, a patakot, folyót, eret. 2) Hidféle padlóval lát el. Meghidalni a disznóólat, az úgy nevezett hidashajót. V. ö. HIH. | |
* | |
| (meg-hidegědik) ösz. k. l. MEGHIDEGSZIK. | |
* | |
| (meg-hidegít) ösz. áth. Eszközli, okozza, hogy valami hideggé leszen. Az éjszaki szél meghidegíti a levegőt. V. ö. MEGHŰT. | |
* | |
| (meg-hidegszik) ösz. k. Hideggé változik által, ami elébb meleg volt. Őszszel meghidegszik a víz. A jelenidőn kivül a többit a meghidegědik-ből veszi. Átv. ért. vonzalma, szerelme megszün valaki iránt.
"Ah, te már meghidegedtél, Szád, szemed tagadja bár." Kazinczy F. V. ö. MEGHŰL, MEGFÁZIK. | |
* | |
| (meg-hidegűl) ösz. önh. lásd: MEGHIDEGSZIK. | |
* | |
| (meg-hiedelmez) ösz. áth. A régieknél, pl. a Bécsi és Müncheni codexekben am. meghívesít és megárnyékoz. "Hogy mártsa ő újjának utólját a vízbe és hiedelmezje meg (refrigeret, Pestinél: meghíresítse) en nyelvemet." Ismét: "És felségesnek jószága (jósága) meghiedelmez (obumbrabit, Pestinél: árnyékoz meg) teneked." | |
* | |
| (meg-higgad) ösz. önh. Mondjuk sűrű, zavaros nedvről, midőn salakja leszáll, és megtisztúl. Meghiggad az iszapos víz, ha egy ideig a korsóban áll. A szállításban megtörött bor bizonyos idő alatt a pinczében meghiggad. Néha am. fölös nedvesség által megritkúl. A kövér leves meghiggad, ha vizet töltenek bele. Meghiggad a ragadós sár, ha sok eső éri. Máskép: meghigúl. Átv. ért. mondjuk emberről, midőn az ifju tűz megcsillapodik benne, s gondolatai megtisztulnak. V. ö. HIGGAD. | |
* | |
| (meg-higgadt) ösz. mn. Megritkult, megtisztult, megülepedett. Tulajd. értelemben nedvekről, és nedves testekről mondatik. Átv. ért. emberről szólva, am. megérett, kinek gondolkozásmódja megülepedett. V. ö. HIGGADT. | |
* | |
| (meg-higgaszt) ösz. áth. Eszközli, hogy valami meghiggadjon. Meghiggasztani az oltott meszet, a sarat. Máskép: meghigít. Átv. ért. meghiggasztani az észt. V. ö. MEGHIGGAD, HIGGASZT. | |
* | |
| (meg-hígít) ösz. áth. Egyedül tulajdon értelemben, nedvekről használják, vagy oly testekről, melyeket nedvvel fölereszteni lehet. V. ö. MEGHIGGADT. | |
* | |
| (meg-higúl) ösz. önh. Nedvről és nedv által felereszthető testről szólva am. megritkúl, megtisztúl, megülepedik. Egy vele a meghiggad, csakhogy ez átv. ért. is vétetik. V. ö. MEGHIGGAD. | |
* | |
| (meg-himbál), l. MEGHINTÁL. | |
* | |
| (meg-híměz) ösz. áth. Himmel megtarkáz. Meghímezni az üngöt. Meghímezni az úri lószerszámot. V. ö. HÍM, HÍMEZ. | |
* | |
| (meg-hímlősödik) ösz. k. Testét meglepi a himlő. A bárányokat be szokták oltani, hogy meg ne himlősödjenek. V. ö. HIMLŐ. | |
* | |
| (meg-hint) ösz. áth. Bizonyos testre vagy térre omlékony részekből álló valamit rászór. Meghinteni czukorral a süteményt; borssal, paprikával a rátottát. A síkos utat hamuval, kőporral meghinteni. V. ö. HINT. | |
* | |
| (meg-hintál v. ~hintáz) ösz. áth. Hintán vagy hintálva ide-oda vagy alá- s fellóbáz. | |
* | |
| (meg-hintěz) ösz. gyak. áth. Apródonként egymás után meghint. | |
* | |
| (meg-hirdet) ösz. áth. Hirül ad, megizen, hirré tesz valamit. Meghirdettem akaratját. (Szabó D.). | |
* | |
| (meg-hirheszik) ösz. k. A Tatrosi codexben am. elhirheszik, híre elterjed. "Meghirhesznek vala" (divulgabantur). "Meghirhevék" (exiit fama). | |
* | |
| (meg-hirhet) ösz. áth. A Bécsi codexben am. meghirdet. | |
* | |
| (meg-hisz) ösz. önh. Valakinek teljes bizalommal hisz. A meg nagyobb nyomatékot kölcsönöz. Én meghiszek neked. Hív szolgámban meghiszek. Midőn ezt mondjuk: meghiszem, hogy... am. elhiszem, nem kétkedem benne. | |
* | |
| (meg-hitelěsít) ösz. áth. Valamit hitelessé tesz. V. ö. HITELĚS. Különösen valamely okirat valódiságát hivatalosan, vagy személyes hitelének erejénél fogva bebizonyitja. | |
* | |
| (meg-hiteltet) ösz. mivelt. Törvényes tanutétel végett valakit megesket. Meghiteltetni a tanukat. Meghiteltetni a becsüsöket. V. ö. HITELTET. | |
* | |
| (meg-hiteztet) l. MEGHITELTET. | |
* | |
| (meg-hitt) ösz. mn. Kinek öszinteségében, hűségében, becsületében teljesen bizunk, kinek kétkedés nélkül hiszünk, s mint olyannal belsö titkainkat is közöljük. Meghitt szolga. Meghitt barát. Meghitt emberre bízni magát. Néha am. magában tulságosan bizó, magáról sokat tartó, magahitt. | |
* | |
| (meg-hittség) ösz. fn. Bizodalmasság, azok között, kik egymásban meghisznek. Baráti meghittségből közlötték egymással titkaikat. | |
* | |
| (meg-hitványkodik v. ~hitványkozik). l. MEGHITVÁNYODIK. | |
* | |
| (meg-hitványodik) ösz. k. A maga nemében hitványnyá, alávalóvá, keveset érövé leszen. Különösen a palóczoknál, és Mátyusföldén am. megsoványodik. V. ö. HITVÁNY. | |
* | |
| (meg-hiúít) ösz. áth. A Sajó-szentpéteriek ,végezés'-ében 1403-ból ,hiúejt' alakban am. megüresít, vagyis megkezd t. i. bort a hordóban. | |
* | |
| (meg-hiúl) ösz. önh. Tulajd. ért. hiuvá leszen, azaz megürűl, tartalma kifogy, vagy megkevesbedik. Egyébiránt csak átv. értelemben használtatik, s am. megsemmisűl. Várakozása, reménye meghiúlt. Máskép: meghiusúl. | |
* | |
| (meg-hiusít) ösz. áth. Átv. ért. valamit megsemmisít. Mondjuk oly dolgokról, melyeknek valósága vagy létele bizonytalan, és függöben van. Meghiusítani a reményt, várakozást. | |
* | |
| (meg-hiúsodik) ösz. k. l. MEGHIUSÚL. | |
* | |
| (meg-hiusúl) ösz. önh. Átv. ért. l. MEGHIÚL. | |
* | |
| (meg-hív) l. MEGHÍ. | |
* | |
| (meg-hivás) ösz. fn. Cselekvés, melynél fogva valakit bizonyos helyre és idöre meghínak. Elfogadni a meghívást. V. ö. MEGHÍ. | |
* | |
| (meg-hivěsědik) ösz. k. A levegö mérséklete hivesre változik által. Átv. ért. mondjuk azon idöszakról is, melyben a levegő hivessé lesz. Meghivesednek az éjszakák és reggelek. Az őszi napok meghivesedtek. V. ö. HIVES és HIDEG. | |
* | |
| (meg-hivěsít) ösz. áth. Hivessé változtat által. A hegyeken leesett hó meghivesíti a völgyeket is. A harmat meghivesíti a levegőt. V. ö. HIVES. | |
* | |
| (meg-hivó) ösz. 1) mn. Személy, ki meghív, vagy eszköz, irat, mely által meghínak valakit; 2) mint fn. meghivó jegy vagy levél. Meghivó valamely magánbálra. Meghivó a gyülésre. | |
* | |
| (meg-hizakodik) ösz. gyak. k. Folytonosan hízva megkövéredik. | |
* | |
| (meg-hízik) ösz. k. Egy a meghizakodik igével, csakhogy ez gyakorlatos, amaz pedig egyszerü jelentéssel bir.
"Mert ebek lóval mind meghíznak." Csáti Demeter. V. ö. MEGHIZAKODIK és HÍZIK. | |
* | |
| (meg-hizlal) ösz. gyak. áth. Bőséges, és folytonos táplálás által megkövérít. Meghizlalni a disznókat, a göbölynek való marhát. Meghizlalni a ludakat, réczéket. Meghizlalta a hasát.
"A kis tarka madárt jól tartották, Czukorfalatokkal meghizlalták." Faludi. A Müncheni codexben a latin ,reficiam vos' így fordittatik: ,Meghizlallak tütöket', mi Pesti Gábornál: megnyugotlak, Károlyi Gáspárnál: megnyugosztlak, Tárkányinál: megnyugtatlak titeket. | |
* | |
| (meg-hóbolygósodik v. ~hóbortosodik) ösz. k. Egészen hóbolygóssá vagy hóbortossá lesz. | |
* | |
| (meg-hódít) ösz. áth. Kényszerít valakit, hogy szabadságát, függetlenségét vesztve megadja magát, megigáz. Fegyverrel meghódítani a szabad népeket. Szélesb ért. megszelidít, magához vonz. Meghódítani a szilaj csikót, tinót. Az idegenkedőket szép szóval, jó akarattal meghódítani.
"Ah, mely hűséggel ápolgatja, Mely szivességgel gyámolgatja, Kit meghódított fegyvere." Verseghy. V. ö. HÓDÍT. | |
* | |
| (meg-holdlik) ösz. k. Kriza J. szerént a székely köznép azt tartja, hogy ha a kis szopó gyermek a holdba néz, hassikulást kap, megfogy és elsárgúl. | |
* | |
| (meg-hódol) ösz. önh. Helyesebben: meghódúl, mert áthatója meghódít, s az ily ít képzőjü igéknek következetesen úl önható képző felel meg, mint lódít lódúl, bódít bódúl, ámít ámúl, csábít csábúl stb. l. MEGHÓDÚL. | |
* | |
| (meg-hódoltat) ösz. mivelt. l. MEGHÓDÚLTAT. | |
* | |
| (meg-hódúl) ösz. önh. A nagyobb erőnek, hatalomnak enged, s alája veti magát. A régi Pannónia, Dáczia, és több más föld népei meghódúltak Árpádnak. Mátyás királynak meghódúlt Bécs. A lázadók meghódúltak a törvényes fejedelemnek. Különösen am. a maga alávetését s engedelmességét bizonyos szertartások által nyilvánitja. A diadalmas ellenségnek a város kulcsai átadása által meghódúlni. V. ö. HÓDÚL. | |
* | |
| (meg-hódúltat) ösz. mivelt. Valakit kényszeritve rábir, hogy meghódúljon. Meghódúltatni a vad népeket. Molnár A., Pázmán és más régiek szerént: meghódoltat, de szóelemzésileg nem oly szabatos, mint hódúltat. V. ö. MEGHÓDOL. | |
* | |
| (meg-holt) ösz. mn. lásd: MEGHALT. | |
* | |
| (meg-holtan) ösz. ih. Megholt állapotban. | |
* | |
| (meg-homályosít) ösz. áth. Eszközli, hogy valamit homály lepjen el. A lehelet meghomályosítja az üveget. A felhő meghomályosítja az eget. Átv. ért. hirre, névre, dicsőségre, erkölcsi fényre mintegy foltot vet; elhomályosít. Az elfajzott unokák meghomályosítják dicső őseik nevét. Vitézséggel szerzett szép hirét hazaárulás által meghomályosította. V. ö. HOMÁLY, HOMÁLYOS. | |
* | |
| (meg-homályosítás) ösz. fn. Cselekvés, mely által valami homályossá tétetik; továbbá azon állapot, melyet ezen cselekvés okoz. | |
* | |
| (meg-homályosodás) ösz. fn. Állapot, midőn valami meghomályosodik. Szemek meghomályosodása. V. ö. MEGHOMÁLYOSODIK. | |
* | |
| (meg-homályosodik) ösz. k. Fényét, tisztaságát, átlátszó tulajdonságát elveszti, beborúsodik, sötétessé válik (bevégzetten). A füst lepte ablakok meghomályosodnak. Ha a függönyöket leeresztik, meghomályosodik a szoba. Sok olvasásban szemei meghomályosodtak. V. ö. HOMÁLYOS. | |
* | |
| (meg-homorít) ösz. áth. Homorúvá alakít. A szántóvasat meghomorítani, hogy az a földbe akadjon. | |
* | |
| (meg-homorodik) ösz. k. Homorodva meggörbed, megvetemedik, meghajlad. | |
* | |
| (meg-hompoz) ösz. áth. Homppal vagyis hanttal, gyepfölddel beborít, megrak. V. ö. HOMP, HOMPOZ. | |
* | |
| (meg-honosít) ösz. áth. 1) Idegen földről jött személyt valamely honnak, hazának, országnak állandó polgárává, lakosává tesz, avat, illetőleg az őslakosok jogaiban részesít. 2) Külföldi növényeket behoz, s azok tenyészését állandóvá teszi. | |
* | |
| (meg-honosítás) ösz. fn. Cselekvés, midőn meghonosítnak valakit vagy valamit. V. ö. MEGHONOSÍT. | |
* | |
| (meg-honosodás) ösz. fn. Elszármazási állapot, midőn valaki v. valami meghonosodik valahol. V. ö. MEGHONOSODIK. | |
* | |
| (meg-honosodik) ösz. k. Mondjuk idegenről, ki valamely országba költözik, ott letelepedik, s annak állandó polgárává leszen. Átv. ért. növényvől is. | |
* | |
| (meg-hopoczál) ösz. áth. A kis gyermeket a kezén alá- s felszökdösteti. | |
* | |
| (meg-hoporcsosodik) ösz. k. Hoporcsossá lesz (bevégzetten). V. ö. HOPORCSOS. | |
* | |
| (meg-hord) ösz. áth. 1) Valamely térre bizonyos mértékig hord valamit, s azt mintegy betakarja. Meghordani az utakat kavicscsal, fövenynyel. Az árvíz gazzal, fövenynyel meghordta a réteket. A kertet ganajjal meghordani. 2) Valakit többfelé magával visz. Az idegent meghordani a városban. V. ö. HORD. | |
* | |
| (meg-hordoz) ösz. gyak. áth. Valakit folytonosan magával visz, és szinte fáradásig megjárat. Tüskén bokron meghordozni a határnézőket. Tánczban meghordozni a leányt. V. ö. HORDOZ. | |
* | |
| (meg-horgad) ösz. önh. Horgasan meggörbed. Görcstől fagytól meghorgadnak az ujjak. | |
* | |
| (meg-horgasít) ösz. áth. Valamit horgasan, horogformára meggörbít. Meghorgasítani a gombostűt, szeget. V. ö. HORGAS. | |
* | |
| (meg-horgaszt) ösz. áth. l. MEGHORGASÍT. | |
* | |
| (meg-horhosodik) ösz. k. Horhossá lesz, azaz a záporok árkokat mosnak rajta. | |
* | |
| (meg-hornyad) ösz. önh. Rovatékos vonalak, nyilások, mélyedések (hornyok) képződnek rajta. Némely dinnyefajok kérgei meghornyadnak. V. ö. HORNY. | |
* | |
| tájdivatosan am. meghernyódzik, meghernyósodik. | |
* | |
| (meg-hornyol) ösz. áth. Hornyolva bemetél, megrovátkol valamit. Meghornyolni a hengert, korongot. V. ö. HORNYOL. | |
* | |
| (meg-hornyósodik) ösz. k. Bodrogközben am. meghernyósodik, belepik a hernyók. Meghornyósodtak a fák. | |
* | |
| (meg-hosszabbít) ösz. áth. Valamit szokott, rendes vagy kiszabott hosszmértéken túl megnyújt, megtold. Vonatkozik időre és térre, s oly tárgyakra, melyeket idő vagy tér szerént mérnek. Meghosszabbítani a kertet, a vaspályát, az épületet. Meghosszabbítani a ruhát, kötelet. Meghosszabbítani a határidőt, a szűnidőt. Meghosszabbítani az életet. Meghosszabbítani a váltót, azaz a lejáratot, vagyis fizetési határidőt későbbre halasztani. | |
* | |
| (meg-hosszabbítás) ösz. fn. Cselekvés, mely által valamit meghosszabbítanak, továbbá azon eredmény, mely ama cselekvés által eszközöltetik. Az árok meghosszabbításán dolgozni. A nyugidő meghosszabbításaért könyörögni. V. ö. MEGHOSSZABBÍT.
| |
* | |
| (meg-hosszabbodás) ösz. fn. Azon állapoti változás, midőn valami meghosszabbodik. A tavaszi napok meghosszabbodására várni. V. ö. MEGHOSSZABBODIK. | |
* | |
| (meg-hosszabbodik) ösz. k. Mintegy magától hosszabbra nyúlik, megnövekszik. A nyiretlen szakál hajak meghosszabbodnak. Tavaszkor a napok meghosszabbodnak. | |
* | |
| (meg-hosszabbúl) ösz. önh. l. MEGHOSSZABBODIK. | |
* | |
| (meg-hosszít) ösz. áth. Hosszura megnyújt, megtold valamit. Különbözik tőle a meghosszabbít, mert ez viszonylagos többszörözött nagyítást jelent, amaz pedig viszonytalant és egyszerüet. | |
* | |
| (meg-hosszúl) ösz. önh. Hoszszura elnyúlik. Jelenti a hoszmértéknek viszonytalan és egyszeres növését, megnyulását. V. ö. MEGHOSZSZABBODIK. | |
* | |
| (meg-hoz) ösz. áth. 1) Az eltüntet, eltávozottat ide, különösen visszahozza. Meghozni a szökevényeket. Az elveszett juhot meghozta a pásztor. 2) Meghozni a tartozást, adósságot, am. megfizetni. 3) A távollévőt elhozza, ide hozza. Vonatkozik térre és időre. Meghozták a hadi foglyokat. Azt is meghozza az idő. Minden évszak meghozza a maga gyümölcsét.
"S nem látod magad is vijjogva repülni fölötted A puszták madarát? Eljött, hogy téged emészszen S szállongó fiait meghozza lakozni hadadra." Vörösmarty. | |
* | |
| (meg-hökken) ösz. önh. Valamely kedvetlen, ijesztő benyomás következtében viszszahatást érez testében és lelkében. Rosz hirre meghökkenni. Már maga a hökken ige hátramozdulást, visszalépést jelent. V. ö. HÖKKEN. | |
* | |
| (meg-hökkent) ösz. áth. Eszközli, okozza, hogy valaki meghökkenjen. Egy fenyegetődző levél meghökkentette őt. V. ö. MEGHÖKKEN. | |
* | |
| (meg-hőköl) ösz. önh. Mondják ökörről, midőn ezen rákiáltó szóra hők! v. hők meg! farral hátra nyomúl. Meghőköl a medve (is) midőn futtában neszre hirtelen megáll. (Bérczy Károly). | |
* | |
| (meg-hőköltet) ösz. mivelt. Az ökröt hők kiáltással vagy ütés, fenyegetés által hátráltatja. | |
* | |
| (meg-höpörcsösödik) ösz. k. Egészen höpörcsössé v. hömörcsössé válik. V. ö. HÖPÖRCS, illetőleg HÖMÖRCS. | |
* | |
| (meg hörcsögösödik v. ~hörcsökösödik) ösz. k. Hörcsökössé, azaz mérges természetüvé válik (bevégzetten). | |
* | |
| (meg-húgyoz) ösz. áth. Hugygyal megöntöz, megmos, megnedvesít. Meghúgyozni a posztót, ha nem hagyja-e el a szinét. Meghúgyozni a rühes tagot. Lóhúgygyal meghúgyozni a földet. Néha am. lehugyoz, Még a kutya sem hugyozza meg. V. ö. HUGYOZIK. | |
* | |
| (meg-hujjogtat) ösz. áth. Hujjogni kényszerít, megzaklat. | |
* | |
| (meg-hunnyászkodás) ösz. fn. Ravaszul vagy féltében maga megalázása. V. ö. MEGHUNNYÁSZKODIK. | |
* | |
| (meg-hunnyászkodik) ösz. k. Ravaszul vagy féltében megalázza, meghúzza v. megsúnyja magát. Ellentétei: hetvenkedik, hányjaveti magát, rátartja magát, szembeszáll, házsártoskodik. | |
* | |
| MEGHUPPOL, (meg-hupál v. ~hupol v. ~huppol) ösz. áth. Úgy megver v. megdönget v. megpufál, hogy ,hup' vagy ,hupp' hangot ad. V. ö. HUP, HUPÁL. | |
* | |
| (meg-hupolyagosodik.) ösz. k. Hupolyagossá lesz (bevégzetten). | |
* | |
| (meg-hurczol) ösz. áth. Folytonosan magával hurczol, maga után vontat valakit vagy valamit. Hajánál fogva meghurczolni valakit. A levetett és kengyelbe akadt lovagot meghurczolta a szilaj paripa. A hosszu ruhát meghurczolni a sárban. Néha am. a ruhát kíméletlenül elkoptatja, elszakgatja. V. ö. HURCZOL. | |
* | |
| (meg-hurít) ösz. áth. Erős, nyers hangon megdorgál, lecsitít, elhallgattat valakit. Meghurítani a pajkos sihedereket. V. ö. HURÍT. | |
* | |
| (meg-hurogat) ösz. gyak. áth. Gyakori nyers hangon megdorgál, megfedd, elhallgattat. Meghurogatni a csendzavarókat. V. ö. HUROGAT. | |
* | |
| (meg-husángol) ösz. áth. Husánggal, azaz suhogó vesszővel vagy bottal megver valakit. V. ö. HUSÁNG. | |
* | |
| (meg-huttyan) ösz. önh. l. HUTTYAN alatt. | |
* | |
| (meg-húz) ösz. áth. 1) Valamit úgy húz, hogy mozgásba jőjön. Meghúzni a harangot. 2) Valamit húzva megnyújt, meghosszabbít vagy megmerevít, megfeszít. Meghúzni a hajó kötelét. Meghúzni az öszvezsugorodott ruhát. Meghúzni a rugalmas testet, a bőrt, a szíjat. Meghúzni az ember haját, a ló üstökét, a tehén farkát. 3) Az úgynevezett vonó hangszeren játszik. Húzd meg azt a hegedűt. Húzd meg a nótámat. 4) Magát meghúzni, am. meghunnyászkodni, megsunyni magát; visszavonúlni; nem hetvenkedni, szűk korlátok között élni, maradni. Meghúzta magát egy szobában. Egy szögletben meghúzván magát szót sem szólt. Jobb volna meghúznod magadat, mint hetvenkedned. 5) Átv. ért. megsanyarit; a zsarolásig fizettet. A nagy betegség igen meghúzta a szegényt. Némely vendéglősök szeretik meghúzni az utast. Egy rövid ebédért, és éjjeli hálásért tíz forintig meghúztak. 6) Szintén átv. ért. Meghúzni a korsót, kancsót, palaczkot, am. nagyot inni belőle. Meghúzni az álmot, tájdivatosan am. hosszasan alunni. V. ö. HÚZ. | |
* | |
| (meg-hűl) ösz. önh. Melegségét bizonyos fokig elveszti. Meghűl a levegő. Meghűl az étel. Meghűl a melegített vas. Fris vízben meghűl a test. A Debreczeni Legendáskönyvben ,meghűle' am megenyhűle vagy lecsilapúla, t. i. régi indulatában vagy gondolkodásában "S megtanitván ottan Szent Silvester a császárt hitönknek ágazatira, azonnal meghűle és megnyittatá a tömlöczöket." V. ö. HŰL, HIDEGSZIK és FÁZIK. | |
* | |
| (meg-hülepědik) ösz. k. A székelyeknél am. lassanként meghűl. "Mikor három ujjnyira lefőtt, teritsd ki.... mikor ott félig meghülepedett.... borítsd a fájós füledre." (Kriza J. gyüjt.). | |
* | |
| (meg-hűlés) ösz. fn. A testnek azon állapota, midőn bizonyos fokig melegségét veszti. Különösen állati testre vonatkozva, am. a rendes állati melegségnek megfogyatkozása, mely gyakran veszélyes betegséget okoz. V. ö. HŰL. | |
* | |
| (meg-hűsít) ösz. áth. Eszközli, okozza, hogy hüs legyen valamely test. Az éjszaki szél meghűsíti a nyári levegőt. A jeges víz meghűsíti az italt. V. ö. HŰS, HIDEG, FAGYOS. | |
* | |
| (meg-hűt) ösz. áth. Eszközli, okozza, hogy ami előbb meleg vagy forró volt, az lágyabbféle hideg (hű) legyen. Fuvással meghűteni a meleg levest. Pinczében meghűteni az inni való vizet. Emberről szólva, meghűteni magát, am. rendes fokozatu állati melegségét elveszteni. Meghűteni a lábakat, a nyakat, am. különösen ezen részekben szükséges meleg hiányát érezni. V. ö. HUT. | |
* | |
| (meg-hűtés) ösz. fn. Cselekvés, mely által valamit meghűtünk, továbbá azon kellemetlen érzés, mely a szükséges meleg kirepülése miatt az állati testre hat. A csúzos, köszvényes embernek ovakodnia kell az illető tagok meghűlésétől. V. ö. HŰTÉS. | |
* | |
| (meg-hűvelyěz) ösz. áth. Bizonyos magokat hüvelyeiktől megtisztít. Meghüvelyezni a babot, borsót. Átv. ért. valamely rejtélyt megfejt. Meghüvelyezni az álmokat. V. ö. HŰVELY. | |
* | |
| (meghüvěsědik) ösz. k. Hosszabb időben hüvessé változik által (bevégzetten). Meghüvesedik a levegő. Átv. ért. meghűvesedik az idő, a szoba, azaz bizonyos időben vagy szobában a levegő. | |
* | |
| (meg-hűvésít) ösz. áth. Eszközli vagy okozza, hogy a levegő hüves legyen (bevégzetten). V. ö. HŰVES v. HIVES. | |
* | |
| ösz. önh. l. MEGHŰVĚSĚDIK. | |
* | |
| tájdivatosan am. měgé. Bébútt a pest megi. (Kriza J.). | |
* | |
| (meg-ibrad) ösz. önh. A székelyeknél am. föleszmélni valakitől való félelemből. (Tájszótár). ,Ébred', néhutt: öbred módosulata. | |
* | |
| (meg-idéz) ösz. áth. A hatósági személy valakit hivatalosan maga elé jönni parancsol. A vádlottakat megidézni. A biró határozott napra megidézi a bűntársakat. V. ö. IDÉZ. | |
* | |
| (meg-idéztet) ösz. mivelt. Eszközli, hogy az illétő hatósági személy vagy testület valakit megidézzen. A fölperes megidézteti az alperest. V. ö. IDÉZTET. | |
* | |
| (meg-idősödik) ösz. k. Emberről szólva am. megöregbedik, megvénhedik, megkorosodik. V. ö. IDŐS. | |
* | |
| (meg-ifjaszt) ösz. áth. lásd MEGIFJÍT. | |
* | |
| (meg-ifjít) ösz. áth. Eszközli, hogy valaki korához képest mintegy ifjabb legyen, vagy ifjabbnak lássék. A fürdők használása egészen megifjította őt. Ősz szakállát leberetválva, s vendéghajat véve megifjította magát. V. ö. IFJÍT. | |
* | |
| (meg-ifjítás) ösz. fn. Cselekvés, mely által valaki megifjodik. | |
* | |
| (meg-ifjodás v. ifjudás) ösz: fn. Testi, egészségi változás, midőn valaki megifjodik. | |
* | |
| (meg-ifjodik v. ~ifjudik) ösz. k. Bizonyos okoknál fogva mintegy visszanyeri előbbi ifju alakját, s koránál ifjabbnak látszik. V. ö. IFJU. | |
* | |
| (meg-ifjúl) ösz. önh. l. MEGIFJODIK. | |
* | |
| (meg-ifjulás) ösz. fn. l. MEGIFJODÁS. | |
* | |
| (meg-igáz) ösz. áth. Igába hajt, igába fog, igával megköt. Megigázni a tinókat, tulkokat. Átv. ért. valamely szabad, független népet vagy személyt hatalma alá hajt, szolgává tesz, meghódít. V. ö. IGAZ. | |
* | |
| (meg-igázás) ösz. fn. Cselekvés, illetőleg erkölcsi erőszakolás, mely által megigáznak valakit. | |
* | |
| (meg-igazgat) ösz. gyak. áth. 1) A helytelenül, idomtalanul álló valamit rendbe szedegeti, kellőleg elrendezi. Megigazgatni a kuszált hajfürtöket. Megigazgatni a felöltött ruhát, hogy szépen álljon. Megigazgatni a kocsiülést, a szekérre rakott málhákat. Megigazgatni a rendetlenül álló bútorokat. 2) Valamit megjavítgat, megfoltozgat, megtatarozgat. Megigazgatni a ferde sarku csizmákat, a megrongyollott öltönyöket. V. ö. IGAZGAT. | |
* | |
| (meg-igazít) ösz. áth. 1) Rendbe hozza, ami helytelenül állott. Megigazítani a nyerget, a lószerszámot. Megigazítani a ferdén álló kalapot, asztalt. 2) Valamit megjavít, a hibát jóvá teszi. Megigazítani a roszul szabott ruhát. Megigazítani a nyomdai hibákat. 3) Erkölcsi ért. eszközli, hogy valaki az igaz hivők közé tartozzék. A hit cselekedetek nélkül meg nem igazítja az embert. V. ö. IGAZÍT. | |
* | |
| (meg-igazodik) ösz. k. 1) Mintegy magától kellő rendbe jön. A rendetlenül álló katonák vezényszóra megigazodnak. 2) Valami igaz gyanánt bebizonyodik. A mit mondottam, csakugyan megigazodott. | |
* | |
| (meg-igazúl) ösz. önh. 1) l. MEGIGAZODIK. 2) Vallási ért. hitetlenségét letevén, vagy bűneiből kitisztulván az igaz hivők sorába lép. (justificatur.) | |
* | |
| (meg-igenel) ösz. áth. Megsokal, igen soknak tart. | |
* | |
| (meg-igér) ösz. áth. Szavát adja, hogy valamit tenni fog, vagy nem fog. Megigérted, hogy eljősz hozzám. Amit megigértem, teljesíteni is akarom. Igérd meg, hogy azt nem teszed többé. V. ö. ÍGÉR. | |
* | |
| (meg-igérkězik) ösz. k. Szóval ajánlkozik valamire, megigéri, hogy tenni fog valamit. | |
* | |
| (meg-igéz) ösz. áth. Szoros ért. bizonyos babonaszókkal megbűvöl valakit. Megigézte őt a boszorkány. Szélesb ért. akármiféle mesterséggel, erős nézéssel, szépséggel, az érzékeket megható benyomások által megbájol vagy megront valakit. Nagy dicsérettel, bámulással megigézni a kis gyermeket, máskép: szemével megverni, tudni illik a köznép hiedelme szerent. Úgy rám nézett, mintha meg akart volna igézni. Szépségével mindnyájunkat megigézett. Megigézte magát, a székelyeknél am. sokat tart maga felől; a mongolban jeke üktei am. nagy igetevő v. nagy igéjü, azaz nagy száju, szájas. V. ö. IGÉZ. | |
* | |
| (meg-igézés) ösz. fn. Cselekvés, mely által valakit megigéznek, továbbá, az ily cselekvés által okozott eredmény. A nép babonás véleménye szerént a kis gyermek megigézése ellen néhányszor pökni kell. V. ö. MEGIGÉZ. | |
* | |
| (meg-iglel) ösz. áth. Keményen megszid. (Tájszótár). | |
* | |
| (meg-igyenesědik) ösz. k. Tájdivatosan am. megegyenesedik, egyenes alakot veszen föl. A régieknél am. megegyez. "Végezetre ezön igyenösödének meg." (Debreczeni Legendáskönyv). | |
* | |
| (meg-iható) ösz. mn. Amit (szükségből) meg lehet inni. | |
* | |
| (meg-ihl) ösz. áth. l. MEGIHLEL. | |
* | |
| (meg-ihlel) ösz. áth. Valakire rálehel. Átv. és szokott ért. rendkivüli szellemerővel ellát, föllelkesít valakit. Isten megihlette a szent jósokat. A Szentlélek megihlette az apostolokat. V. ö. IHLEL. | |
* | |
| l. MEGIHLEL. | |
* | |
| (meg-ijed) ösz. önh. Egyszerre azon visszataszítva megrázó, s kedvetlen érzés lepi meg, melyet ijedésnek nevezünk. A vészharang megkondulására megijedni. A veszélytől megijedni. Ejnye, beh megijedtem! Ő nem ijed meg minden széltől. A szilaj vad ló hamarabb megijed, mint a szolid. V. ö. IJED. | |
* | |
| (meg-ijedés) ösz. fn. Azon állapot, vagyis kedélyi változás, midőn valaki megijed. Hirtelen megijedés. A nagy megijedésben kitörte őt a nyavalya. V. ö. MEGIJED. | |
* | |
| (meg-ijeszt) ösz. áth. Eszközli, hogy valaki vagy valami megijedjen. A gyermeket mumussal megijeszteni. A bivalt vörös kendővel megijeszteni. Kísértet képében megijeszteni valakit. V. ö. IJESZT. | |
* | |
| (meg-ikrándik v. ~ikránik) ösz. k. A székelyeknél am. megundorodik. V. ö. IKRÁNDIK. | |
* | |
| (meg-illet) ösz. áth. Szoros ért. valamihez úgy nyúl, úgy érint valamit, hogy könnyű mozgásba jő. Ez értelemben az illet egy eredetű az illeg billeg, illen billen igékkel, melyek gyöngéd mozgást jelentenek. Újjal megilletni a sebet. A szellő megilleti a fák leveleit. Szélesb ért. megtapint, megérint valamit, de csak gyöngéden. Átv. ért. mondják olyasmiről, mi valakinek állapotához illő, kellő, mihez mintegy igénye van. Az elüljárót megilleti a tisztelet. V. ö. ILLET. | |
* | |
| (meg-illető) ösz. mn. Átv. ért. ami valakit megillet. Add meg mindenkinek az őt megillető tiszteletet. | |
* | |
| (meg-illetődés) ösz. fn. A kedélynek azon változása, midőn csendes, nyugott állapota gyöngédebbféle fájdalmas vagy részvevő érzelmek által mozgásba jő. Különösen jelent fájdalmat, részvétet, vagy valami váratlan eseményen való megütközést. Megilletődéssel értettem bal esetedet. E nyomort lehetetlen megilletődés nélkül látni. V. ö. MEGILLETŐDIK. | |
* | |
| (meg-illetődik) ösz. belsz. Kedélye bizonyos benyomások következtében némi gyöngédebb fájdalomra vagy részvétre, vagy neheztelésre gerjed. Valakinek baján, szenvedésén, nyomorán, halálán megilletődni. A panaszkodó szavain megilletődni. A jószivü atya megilletődik gyermeke hálátlanságán. Ily csekélységen kár megilletődni. V. ö. ILLET, ILLETŐDIK. | |
* | |
| (meg-imád) ösz. áth. Pápa vidékén am. megkinál valakit valamivel. | |
* | |
| tájdivatosan am. megint. | |
* | |
| (meg-indáz) ösz. áth. Bizonyos növényeket indáiktól megfoszt, megtisztít. Megindázni a tököt, dinnyét. V. ö. INDA. | |
* | |
| (meg-indít) ösz. áth. Eszközli, hogy valaki vagy valami meginduljon, azaz tovább menjen, mozogjon. Megindítani a hadsereget. Megindítani a lovakat, ökröket. E terhes szekeret két ló meg nem indíthatja. Megindítani a hajót, gépet. Átv. ért. eszközli, hogy valami kezdődjék, hogy müködésnek eredjen. Megindítani a háborút. Megindítani valaki ellen a pört. Szintén átv. ért. a kedélyt mozgásba hozza, különösen fájdalmas, részvevő, hathatós érzelmekre gerjeszti. Érzékeny szavai megindítottak bennünket. Kőszivűnek kellene lennie, kit ily nyomor meg nem indítana. L. INDÍT. | |
* | |
| (meg-indóltatik) ösz. külsz. Régies, e helyett: megindíttatik. "Hegyek fundamentomokból megindúltatnak." (Bécsi cod.). "És a mennyei jószágok megindoltatnak." (Tatrosi cod.). | |
* | |
| (meg-indúl) ösz. önh. A menést vagy mozgást megkezdi. Az utasok korán reggel megindultak. Megindúl a hajó, szekér. Megindúl a jég, a szél.
"Hogy harczra riaszsza királyát, S Béla dicső fijait, búsan, de sietve megindúl." Vörösmarty, Cserhalom. Midőn ez igében alapfogalom a távolabbra haladás, meg helyett el-vel is használható. Midőn pedig távolságra nem vonatkozik, hanem egyszerüen csak a mozgás vagy működés kezdett jelenti, el nem tétetik helyébe, pl. Megindúl a háboru, a pör, nem: elindúl. Megindúl a bor, am. forrni kezd. Átv. ért. mondjuk kedélyről, és a kedélyben támadó változásokról, mozgalmakról, valamint magáról az emberről, kiben az ily mozgalom kezdődik. Megindulni a szenvedők nyomorán. Megindult benne a harag, boszú. "Minden állat megindúl, Csak a bűnös nem búsúl." Faludi. Böjti ének. V. ö. INDUL. | |
* | |
| (meg-indulás) ösz. fn. A veszteglő lénynek azon állapoti változása, midőn vesztegleni megszünvén, menni vagy mozogni kezd. A gőzös megindulását nehezen várni. Átv. ért. a belérzékeknek, kedélynek, szívnek állapota, midőn bizonyos benyomás rendes nyugalmukat megzavarja. Megindulással fogadni a halotti beszédet. V. ö. MEGINDUL. | |
* | |
| (meg-ingat) ösz. gyak. áth. Eszközli, hogy valami inogjon. Itt a meg végrehajtott, s belterjes cselekvésre mutat. Az erős szél megingatja a fákat. A terhes szekér megingatja a hidat. A dobogva nyargaló paripák megingatják a földet. Átv. ért. az emberi akaratot eltökélett szándékában, vagy az észt bizonyos elveiben mintegy megtántorítja, szilárdságától megfosztja. | |
* | |
| (meg-innepěl) ösz áth. lásd MEGÜNNEPĚL. | |
* | |
| (meg-en-t v. meg-ént) ih. Ismét, újra, még egyszer. Megint itt vagy? Én megint azt mondom, hogy... Ha megint eljősz, hozd el az igérted könyvet. E szónak gyöke a kapcsoló és ismétlő jelentéssel biró meg, melyhez a határzó-képző en járulva lesz meg-en; továbbá a szintén határozókhoz járulni szokott t-vel megent v. megént, mint szerént, végre az e átváltozván i-re, lett megint, mint képesent v. képesént, képesint, alkalmasént, alkalmasint, szerént, szerint. Így lett est szintén határozói képzővel: megest. Lehetett az ent képző eredetileg hosszu é-vel is: ént ezen elemekből e-en-t vagy ez-en-t = ezen módon. V. ö. KÉNT. | |
* | |
| (meg-int) ösz. áth. 1) Valakit figyelmeztet, hogy észre vegyen valamit; ovatossá tesz. Meginteni az utast, hogy bizonyos helyen veszedelmes a járás. 2) Valakit némi hibás tett miatt szelidebb módon megfedd, megdorgál. Meginteni a csintalan fiút. V. ö. INT. | |
* | |
| (meg-ént-eg és meg-ént-len). Némely szójárásokban a ,megint' határozónak eg, en és len (v. elen) toldalékkal bővített alakjai. | |
* | |
| (meg-intés) ösz. fn. Cselekvés, mely által valakit megintünk, továbbá ezen cselekvés által kijelentett nyilatkozat. A megintés után ovatossá lenni. V. ö. MEGINT. | |
* | |
| (meg-ír) ösz. áth. Valamit teljes bevégeztig kelletig ír. Megírtam a levelet, am. bevégeztem. Megírtam neki, hogy nem teljesíthetem kivánatát; itt am. írva tudtára adtam. Amit írtam, megírtam. V. ö. ÍR. | |
* | |
| (meg-iramlik v. ~iramodik) ösz. k. Iramlásnak indúl. V. ö. MEG, (2). | |
* | |
| (meg-iramtat) ösz. áth. Eszközli, hogy valami vagy valaki megiramodjék. | |
* | |
| (meg-irányoz) ösz. áth. Czélba vesz valamit. Jól megirányozd az ellenséget. | |
* | |
| l. MEGIRÍGYEL. | |
* | |
| (meg-irgalmaz) ösz. önh. Valakin megesik a szive, s megkönyörül rajta. Szoros ért. Istenről használtatik, midőn végtelen jósága szerént a rimánkodók, könyörgők kérését meghallgatja. V. ö. IRGALOM, IRGALMAZ és KEGYELMEZ. | |
* | |
| (meg-irígyěl) ösz. áth. Irígy szivvel megsokallja azon jót, melylyel más bir, s azt inkább önmagának kivánja meg. Megirígyleni valakinek a gazdagságot, hivatalt. Pesti Gábor meséiben megiréll. "Az irégy ezt megiréllé" (az első l a gy hasonúlata az utóbbi l előtt, t. i. e helyett: irégylé). V. ö. IRÍGY, IRÍGYĚL. | |
* | |
| (meg-irt) ösz. átk. Irtva megritkít, megtisztít bizonyos növényeket. Megirtani a kétszeres gabonát. Megirtani a sűrű erdőt, pagonyt. V. ö. IRT. | |
* | |
| (meg-irtózik) ösz. belsz. Irtózva megrázkódik, megborzad valamitől. Úgy megirtóztam tőle, hogy a hajam szála is felállt. Ily szörnyü kegyetlenség láttára ki ne irtóznék meg? V. ö. IRTOZIK. | |
* | |
| (még-is) ösz. kötszó. 1) Élünk vele, midőn valamely cselekvés, szenvedés vagy állapot folytonosságát, illetőleg gyakori ismétlését akarjuk kifejezni. Mégis itt vagy? Mégis beszélsz? Mégis fáj a fejed? Megfordítva: ismég, röviden ismeg, de ebben csak egyszerü ismétlés az alapfogalom, mert midőn így szólunk: mégis itt vagy? ez azt teszi, szakadatlanul itt vagy; midőn pedig mondjuk: ismég itt vagy, azt jelenti, hogy voltál itt, elmentél és visszajöttél. 2) Élünk vele midőn azt akarjuk valamiről vagy valakiről jelenteni, hogy más, vagy ellenkező, mint várni vagy gondolni lehetett. Ez mégis furcsa dolog. Mégis megcsalatkoztunk mi. Ez az én bátyám mégis jó ember, azaz nem reméltem, nem vártam, hogy oly jó legyen. 3) Néha am. valaminek daczára, mind a mellett, mindazonáltal. No de mégis tedd meg, amire kérlek. Ha bár kevessel birsz, mégis adhatnál valamit. A viszonymondatban noha, bár v. ámbár, vagy jóllehet előzi meg, pl. Ámbár eleget tartóztattam, mégis elmene. Jóllehet sokat adtam neki, mégis kevesli.
"Ha bár minden rózsa leánynyá válnék is, Galambomnak párja nem származnék mégis." Népdal. (Erdélyi J. gyűjt.). | |
* | |
| v. MEGÖSMÉR, (meg-ismér v. ~ismer v. ~ösmér) ösz. áth. 1) Valamely tárgyat másoktól megkülönböztet és megtudja kicsoda vagy micsoda. Már távolról megismértelek, hogy te vagy. Járásáról, szaváról megismérni valakit. Megismérni az ellopott lovat. A tapasztalt borkereskedő megisméri, melyik miféle bor. 2) Valamit igaznak vall, nem tagadja, hogy úgy van. A vádlott megisméri, hogy részt vett a lopásban. A töredelmes ember megisméri Isten ellen elkövetett bűneit.
"Kész jobbítni magát, aki megismeri Vétkét." Virág B. "Amiben megismerhettem te erkölcsedet Ahhoz szabom én elmémet és életemet." Házasok Éneke a XVI. száz. Máskép elismér. Ezt ugyan némelyek a német verkennen, (fonákul, hibásan, más helyett ismér), értelemben veszik, de e helyett magyarosabb a félreismér. 3) Régibb magyar bibliai nyelven am. a férj nemileg egyesül a nővel. Megisméré pedig Kain a feleségét, ki fogada, és szülé Henokot. És megisméré mégis Ádám a feleségét. (Teremtés könyve. 4. Káldi szerént). V. ö. ISMÉR. | |
* | |
| (meg-ismérhető) ösz. mu. Akit vagy amit meg lehet vagy nem nehéz megismérni, ami határozott megkülönböztető jegyekkel bir. | |
* | |
| (meg-ismérkědik) ösz. k. Valakivel közelebb érintkezésbe jön, melynél fogva egyik a másikat már nem tekinti mint idegent, s bizonyos tekintetben ismérik egymást. Az utazó sok emberrel megismérkedhetik. Idegen tudósokkal levelezés által megismérkedni. Ezen igében a gyakorlatos közlekedésnek és viszonyosságnak eszméje szükséges föltételkép foglaltatik, mert megismerkedni valakivel am. egymást viszonyosan megismérni. Átv. ért. mondjuk személytelen dolgokról is, midőn rólok bővebb isméreteket szerzünk. V. ö. ISMÉRKĚDIK. | |
* | |
| (meg-ismért v. ~ismert) ösz. mn. Akit vagy amit megismért valaki. A megismért utast barátságosan szólítani, üdvözleni. Az ellopott és megismért jószágot visszakövetelni. | |
* | |
| (meg-ismértet v. ~ismertet) ösz. mivelt. Eszközli, hogy valaki megismérjen valakit vagy valamit. Az idegent megismértetni a többi vendégekkel. Az együtt utazók megismértetik magukat egymással. Megismértetni valakivel a helybeli körülményeket. V. ö. MEGISMÉR. | |
* | |
| (meg-iszik) ösz. k. Tárgyesetes névvel, átható ige gyanánt használva, am. bizonyos italt elkölt. Ő mindenféle szeszes italt megiszik. Az ökör megiszsza a sáros vizet is. Néha bizonyos mennyiségü italra vonatkozik. Egy ülőhelyben megiszik öt itcze bort. Visszaható névmással, meginni magát, am. sokat inni, megrészegedni. E szóban a meg az áthatói erőnek nagyobb nyomatékot ad. | |
* | |
| (meg-iszonyodik) ösz. k. Jelenti a megijedésnek azon nagyobb fokát, mely által valaki bizonyos félelemgerjesztő tárgytól egyszerre erős visszahatást érez magában. Valamely fenevad láttára megiszonyodni. Amint megpillantottam kezében a véres tőrt, megiszonyodám tőle. Egy értelmü vele az eliszonyodik. V. ö. ISZONYODIK. | |
* | |
| (meg-ítél) ösz. áth. 1) Valamiről határozott itéletet mond. Megitélni valamely elbeszélést, azaz kijelenteni, mennyiben igaz vagy nem. 2) A jót vagy roszat, a hasznost vagy károst, a czélirányost vagy czéliránytalant bizonyos dologban fölkeresi és meghatározza. A gyermek nem képes megitélni, mi legyen valódilag hasznos vagy káros neki. Itéld meg temagad ha czélirányos-e ezt tenni. Megítélni valamely szépművet, költeményt, tudományos munkát. 3) Valakit félszegül, hibásan kárhoztat. Az emberek igen hajlandók egymást megitélni. Ne itéljetek meg, hogy ezt cselekedtem. V. ö. ÍTÉL, ÍTÉLET. | |
* | |
| (meg-ittasodás) ösz. fn. Állapot, midőn valaki mértéken túl iszik szeszes italokat; máskép, megrészegedés, pityókosodás, megkotyogósodás. V. ö. ITTAS. | |
* | |
| (meg-ittasodik) ösz. k. Mértéken túl használt szeszes italtól megrészegedik, megpityósodik, megkotyogósodik. V. ö. ITTAS, RÉSZEG, PITYÓS. | |
* | |
| (meg-ived v. ~évedik) ösz. önh. Mondják leginkább gyümölcsökről, midőn túl érett állapotban, hosszú állásban megromlanak, megkásásodnak. V. ö. ÉVEDIK. | |
* | |
| (meg-ívik) ösz. k. Az ívást végrehajtja. | |
* | |
| (meg-ívik) ösz. k. l. MEGIVED. | |
* | |
| (meg-ízel) ösz. áth. Megkisérli, milyen íze van valaminek, megkóstol. Olyan, mint megszagol. A venni akaró meg szokta ízelni a gyümölcsöt. Megízelni az eladó bort. V. ö. ÍZ. | |
* | |
| (meg-ízelít) ösz. áth. Megkóstolás után ét- vagy italvágyat kap valamire. | |
* | |
| (meg-izen) ösz. áth. l. MEGÜZEN. | |
* | |
| (meg-ízlel) ösz. áth. A megízel igének gyakorlatos módosulata. | |
* | |
| (meg-izmosodik) ösz. k. Izomrendszere megerősödik, megszilárdul, továbbá am. megvastagodik, megtestesedik. Gyakorlat által megizmosodnak a karok. V. ö. IZMOS. | |
* | |
| (meg-iztet) ösz. áth. A székelyeknél am. megpüsszögtet v. -tüsszögtet, pl. a portubák, légvonal. (Kriza J.). V. ö. IZTET. | |
* | |
| (meg-izzad) ösz. önh. Erős izzadásba jön. Nehéz munkában, futásban megizzadni. | |
* | |
| (meg-izzaszt) ösz. áth. Eszközli, hogy az ember vagy más állat erősen, tartósan izzadjon. Az erős munka, és a nap heve megizzasztja a kaszásokat. Sok nyargalás megizzasztja a paripát. A beteget bizonyos szerek által megizzasztani. V. ö. IZZASZT. | |
* | |
| (meg-jajdúl) ösz. önh. Jaj hangon felkiált. V. ö. JAJDUL. | |
* | |
| (meg-jajgat) ösz. áth. Gyakori jaj hangon kiáltozva megsirat, megpanaszol valamit. Koporsóra borulva megjajgatni a halottat. Nagy veszteségét, nyomorát úton útfélen megjajgatta. V. ö. JAJGAT. | |
* | |
| (meg-jámborít) ösz. áth. 1) Erkölcsi ért. jámborrá, azaz jóvá tesz valakit. A kicsapongó vagy vallástalan embert megjámborítani. 2) Megszelídít, engedelmessé tesz. Az akaratos, szilaj, vad természetű embert megjámboritani. V. ö. JÁMBOR. | |
* | |
| (meg-jámborodik) ösz. k. 1) Jó erkölcsüvé vagy vallásossá, ájtatossá válik. Némely kicsapongó és vallástalan életű ember vénségére megjámborodik. 2) Megszelidűl, engedelmessé lesz. V. ö. JÁMBOR. | |
* | |
| (meg-jár) ösz. önh. 1) Tárgyesetes viszonynévvel, bizonyos helyen, téren, vidéken ide-oda jár, vagy bizonyos utat megtesz. Megjárni valamely várost, megyét, országot. Megjárni a bányákat. Megjárni az erdőt, határt. Egy utat kétszer megjárni. Megjárni a száz tű hoszszát. (Km.).
"Engem küldtek téged látnom, Országodat mind megjárnom." Csáti Demeter. 2) Mondják tánczosról. Megjárja a toborzót, a csárdást, kanásztánczot. "Gyános Gyankó gyól meg-gyárd, Gyól meg-gyártasd a Gyutkát." E verssel gúnyolják némely vasvármegyeiek kiejtését, e helyett: "János Jankó jól megjárd, Jól megjártassad Jutkát." 3) Átv. ért. a nedv, levegő, szél, füst, szag, általhat bizonyos testeken vagy helyeken. A nedvesség megjárja a földet, a növényeket. A fris levegő megjárja a nyitott szobát. A füst megjárja a kéménybe akasztott húst. A bor megjárta a fejét. 4) Átv. ért. a viszonyszó mellett leginkább ~val ~vel raggal pl. valakivel vagy valamivel megjárni, am. roszul járni, vagyis rosz sikerét látni a velök való viszonynak. Szolgámmal megjártam, mert meglopott, és elszökött. Ovakodjál ezen embertől, mert különben megjárod vele. Én ugyan megjártam. Megjárni a bolondját. Általában és egyszerüen is: megjárta am. roszul járt, pórul járt; majd megjárja am. pórul fog járni am. bolond módon fog cselekedni. Szintén átv. ért. az egyesszámu harmadik személyben: megjárja, am. a maga nemében meglehetős, türhető, elég jó, szép, helyes stb. Tréfának megjárja. Jó-e az a bor? "Megjárja." Hogy tetszik? "Megjárja." Szoros a köntös. - Hagyd el! megjárja. | |
* | |
| (meg-járat) ösz. miv. Eszközli, hogy valaki valamit megjárjon. Átv. ért. megjáratta velem a bolondját. V. ö. MEGJÁR. | |
* | |
| (meg-járó) ösz. fn. A szövőknél a mejjéknek (mellyéknek) az a része, melyet nem fogtak be a bordába, nyüstbe. (Kriza J.). | |
* | |
| (meg-jártat) ösz. miv. Vezetés által a gyermeket, lovakat jártatja, (bevégzetten). Jártasd meg a kifáradt lovakat. Már megjártattam. (Most járatom). | |
* | |
| (meg-játszik) ösz. k. Tárgyesetes viszonynévvel am. megtréfál, mintegy hamis játék által rászed, elbolondit valakit, vagy mesterséges, ravasz, furfangos fogások által megcsal. Hiába mesterkélsz, engem meg sem játszol. Az a semmirekellő kalandor ugyan megjátszott bennünket. A Debreczeni Legendáskönyvben: megjátékol "És uronkat bolondnak itélvén, megjátékolá s Pilátoshoz visszaküldé." V. ö. JÁTSZIK. | |
* | |
| (meg-javít) ösz. áth. Az anyagilag vagy erkölcsileg roszat, romlottat, hibásat jóvá teszi, vagy megigazítja. Megjavítani a sovány földet. Megjavítani holmi eszközöket, bútorokat, öltönyöket.
Megjavítani magát. Néha am. bizonyos járandóságot megszaporít, megnagyobbít. Megjavítani a cselédek élelmezését, bérét, a napszámosok díját. V. ö. JAVÍT. | |
* | |
| (meg-javítás) ösz. fn. Cselekvés, mely által megjavítnak valakit vagy valamit. V. ö. MEGJAVÍT. | |
* | |
| (meg-javúl) ösz. önh. Mi a maga nemében rosz vagy romlott, vagy hibás, hiányos volt, az jóvá lesz vagy alakúl. Mivelés által megjavúl a sovány föld. Czélszerű keverés által a romlásnak indúlt bor megjavulhat. Csak okos fegyelem által javulhatnak meg a fegyenczek. V. ö. JAVÚL. | |
* | |
| (meg-jegeczěsědik) ösz. k. Folyó, híg, csepegő állapotból jegeczesbe megy által. V. ö. JEGECZĚS. | |
* | |
| (meg-jeged) ösz. önh. 1) Valamely nedv jéggé alakúl, s megkeményedik. 2) Jegeczczé teszen, jegeczes alakot ölt. V. ö. JEGECZ. | |
* | |
| (meg-jegesědik) ösz. k. 1) Jegessé képződik, vagyis jégdarabok, jéghártyák alakulnak belőle. A Duna, mielőtt befagyna, megjegesedik. 2) Jegeczes alakot vesz fel. V. ö. JEGECZĚS. | |
* | |
| (meg-jegeszt) ösz. áth. Eszközli, okozza, hogy valamely híg, folyékony test jegessé keményedjék. | |
* | |
| (meg-jegyez) ösz. áth. 1) Jegy által megkülönböztet, vagy kitűnővé, észrevehetővé tesz valamit; meghatároz. Ónnal megjegyezni a könyvben valamely mondatot. Megjegyezni a falakon az árvíz magasságát. Különösen am. megbélyegez. Krétával, szurokkal megjegyezni valamit. Megjegyezni a könyveket.
"Isten megjegyezte mindennek határát." Zrinyi. 2) Emlékezetébe mintegy bevés valamit, hogy el ne feledje. Jegyezd meg magadnak, hogy.... Megjegyezni az oskolában eléadott tantárgyakat. "Jegyezd meg magadnak a napot, Melyen megbántottad a papot." (Km.). 3) Különös észrevételt tesz valamire. Állításodra azon egyet jegyzem meg, hogy.... Közbevetőleg meg kell jegyeznem, hogy... V. ö. JEGY, JEGYEZ. | |
* | |
| (meg-jegyzés) ösz. fn. 1) Cselekvés, mely által valamit megkülönböztetés, ráismerés végett jegygyel látunk el. A könyvben irónnal tett megjegyzések. 2) Megbélyegzés. 3) Elmebeli működés, melynél fogva valamit emlékezetünkbe felrovunk. Megjegyzésre méltó, ami megérdemli, hogy elménkben különösen megtartsuk. Megjegyezni való. 4) Különös figyelmeztető észrevétel, vagy kifogás. Az eléadott értekezést megjegyzés nélkül helyben hagyni. | |
* | |
| (meg-jelěl) ösz. áth. Bizonyos jel által megkülönböztet vagy ismérhetővé tesz valamit. Hancsikokkal megjelelni a határvonalt. Az egy párthoz tartozókat bizonyos szinü szalaggal megjelelni. V. ö. JEL. | |
* | |
| (meg-jelělés) ösz. fn. Cselekvés, mely által megjelelünk valamit. V. ö. MEGJELĚL. | |
* | |
| (meg-jelen) ösz. önh. 1) Valamely szellemi lény érzéki jelek által, mintegy megtestesülve mutatkozik. Péternek a börtönben megjelent az Isten angyala. Föltámadása után Krisztus többször megjelent tanitványainak. 2) Hivás, idézés következtében valamely határozott helyen és időre ott terem. A peres felek megjelentek a törvényszék előtt. | |
* | |
| (meg-jelenés) ösz. fn. 1) Midőn valamely szellemi lény bizonyos jelek által láthatóvá vagy hallhatóvá teszi magát. Szent Mihály megjelenése. Angyalok megjelenése. Szentlélek megjelenése az apostolok fölött lángoló nyelvek alakjában. 2) Midőn valaki bizonyos helyen vagy társaságban egyszerre feltünik, ott terem. 3) Törvényes ért. midőn az idézett személy a határozott időre bemutatja magát, továbbá, midőn hivatalosan a kijelelt helyen és időben ott terem valaki. | |
* | |
| (meg-jelenet) ösz. fn. Régiesen ,megjelenés' helyett. "Ő megjelenetének napjaiglan." "Pogányoknak megjelenetére." (Tatrosi cod.). | |
* | |
| (meg-jelenik) ösz. k. Abban különbözik a megjelen igétől, hogy ez szabad, önkéntes akaratot fejez ki, midőn amaz önkénytelen működésre vonatkozik (miként ez mindazon igékre nézve áll, melyek ik-kel vagy ik nélkül használtatnak). A meghívott személy megjelen: valamely újon nyomtatott könyv megjelenik. | |
* | |
| (meg-jelenít) ösz. áth. Képzelő tehetsége által az elmultakat, vagy térben távollévőket úgy állítja elé, mintha most és itt léteznének. A történeti szinműíró megjeleníti az elmult eseményeket. Szinpadi eléadásban megjelenítik a távoli cselekvényeket. | |
* | |
| (meg-jelent) ösz. áth. Valamit tudomásul ad, különösen ha ezt tennie kötelessége, vagy legalább kötelességének tarja, vagy udvariságból vagy jó akaratból helyesnek találja. A fogadósok tartoznak megjelenteni vendégeiket az illető hatóságnak. Szolgám által megjelentettem barátomnak, hogy elutazom. A régieknél am. nyilvánít: "Hogy megjelentessenek (revelentur) sok szüvekből gondolatok." "Kinek jelentetett meg" (cui revelatum est). "És megjelenté (manifestavit) ő dicsőségét." (Tatrosi codex). V. ö. JELENT. | |
* | |
| (meg-jelěz) ösz. áth. Jellel vagy jelekkel ellát. Megjelezni a gőzhajón elviendő málhákat. | |
* | |
| (meg-jobbít) ösz. áth. 1) Valamit jobbá tesz, mint előbb volt. Megjobbítani az épületeket. Megjobbítani magát. 2) Bizonyos járandóságot megnagyobbít. A tisztek és szolgák fizetését megjobbítani. V. ö. JOBBÍT. | |
* | |
| (meg-jobbítás) ösz. fn. Cselekvés, mely által valamit megjobbítunk, továbbá azon cselekvés által létre hozott eredmény. A szolgák díjaik megjobbításaért folyamodtak. Fogadom életemnek megjobbítását. V. ö. JOBBÍT. | |
* | |
| (meg-jobbítgat) ösz. áth. és gyak. Folytonosan, gyakran igazgatva jobbá tesz valamit vagy többeket. A romlott mezei szerszámokat télen által megjobbítgatni. | |
* | |
| (meg-jobbíthat[at]lan) ösz. mn. Oly gonosz, oly romlott, oly vásott, kopott, hogy jobbá tenni nem lehet. Megjobbíthatatlan gonosztévő. Megjobbíthatatlan eczetes bor. Határozói minőségben am. megjobbíthatatlanul. | |
* | |
| (meg-jobbíthatlanság) ösz. fn. Tulajdonság, melynél fogva valamit vagy valakit megjobbítni nem lehet. | |
* | |
| (meg-jobbúl) ösz. önh. Előbbi gonosz, vagy romlott, vagy hiányos állapotához képest jobbá lesz. Az Istenre kérlek, jobbulj meg. V. ö. JOBBÚL. | |
* | |
| (meg-jobbúlás) ösz. fn. Állapotváltozás, midőn valaki vagy valami jobbá lesz. Az Isten nem akarja a bűnös halálát, hanem megjobbulását. V. ö. MEGJOBBÚL. | |
* | |
| (meg-jósol) ösz. áth. l. MEGJÖVENDŐL. | |
* | |
| (meg-józanít) ösz. áth. Józanná tesz. Használtatik tulajdon és átvitt értelemben. V. ö. JÓZAN. | |
* | |
| (meg-józanodik) ösz. k. 1) Részegség után elméje tisztára derül. Kialudta magát és megjózanodott. 2) Átv. ért. elmei elfogultsága megszünik, s a dolgokat nem áltató szinekben, hanem úgy látja, mint valóban vannak. Kedélyre vonatkozólag am. elmezavaró indulatai megcsillapodnak. V. ö. JÓZAN. | |
* | |
| (meg-jő v. ~jön) ösz. önh. 1) Általán, a távolban levő bizonyos helyre és időre megérkezik. A várt vendégek megjöttek. 2) Azon helyre, honnan elment, visszatér. Estére megjön atyám a városból. Ki kell mennem, de nem sokára megjövök. Fiam megjött a katonaságból. Tavaszszal megjönnek a fecskék és a gólyák. "Kobakhoz két szolgabirót küldettem, még mögh nem jöttenek." Levél 1557-ből (Szalay Á. 400 m. l.). Néha mondják eltévedt, vagy elveszett jószágról, midőn visszakerül, máskép: eléjön. Átv. ért. megjön az egészség, megjön a kedv, megjön az esze, az okosság is idővel jön meg. V. ö. JŐ. | |
* | |
| (meg-jövendől) ösz. áth. Valamely bizonyos esetet, mely ezután fog történni, előre megmond. Megjövendőlni az időjárást, valakinek sorsát. Megjövendőlték neki, hogy csatában vesz el. Bibliai ért. Isten sugallatából előre lát, és megmond valamit. A proféták megjövendőlték a Messiás eljövetelét. Krisztus megjövendőlte Jeruzsálem elpusztulását. V. ö. JÖVENDŐL. | |
* | |
| (meg-jövendőlés) ösz. fn. Előre látott események megmondása. V. ö. JÖVENDŐLÉS. | |
* | |
| (meg-jövetel) ösz. fn. 1) Széles ért. midőn valaki bizonyos távolságról megérkezik valahová. 2) Különösen, midőn valaki oda, honnan elment, ismét visszatér. V. ö. MEJŐ. | |
* | |
| (meg-juhászít) ösz. áth. Az indulatoktól elragadtat megcsendesíti, megszelidíti, nyugott kedélyüvé teszi, eszére hozza. V. ö. JUHÁSZÍT, JUHÁSZODIK. | |
* | |
| (meg-juhászodik) ösz. k. Mondják felháborodott, haragos emberről, midőn lecsendesűl, s megszelídűlve magába tér. Hagyjátok őt duzzogni, majd megjuhászodik. | |
* | |
| (meg-jutalmaz) ösz. áth. Érdemeinek elismeréseül valakit bizonyos adománynyal megörvendeztet. Megjutalmazni a szorgalmas tanulókat. Megjutalmazni a vitéz katonákat. Isten megjutalmazza a jókat, és megbünteti a gonoszokat. V. ö. JUTALOM. | |
* | |
| (meg-jutalmazás) ösz. fn. Cselekvés, mely által valakit megjutalmaznak, továbbá azon adomány, melyet jutalom gyanánt kap valaki. Az érdem megjutalmazása a felsőséget illeti. Megjutalmazásul nemesi rangra emelni valakit. V. ö. JUTALMAZ. | |
* | |
| (meg-jutalmazó) ösz. fn. Aki valakit érdemiért jutalomféle adománynyal megörvendeztet. Isten a jóknak igaz megjutalmazója. V. ö. JUTALOM. | |
* | |
| (meg-kábít) ösz. áth. Valakit kábává tesz, vagyis eszét úgy megzavarja, fejét úgy megszédíti, hogy eszmélete s öntudata elvész bele. A sűrű gőz, nagy melegség megkábítja az embert. Eszét a szeszes italok megkábították. Mondjuk indulatokról és vágyakról is, midőn azok az ész működését elnyomják. V. ö. KÁBA, KÁBÍT. | |
* | |
| (meg-kábúl) ösz. önh. Feje megszédűl, eszmélete megzavarodik, öntudata megszünik. Némely idegbajokban megkábúl a beteg. A sok észtörésben szinte megkábultam. V. ö. KÁBUL. | |
* | |
| (meg-kacsint) ösz. áth. Kacsintva, azaz alattomosan, hamisan, görbén nézve megpillant valamit vagy valakit. V. ö. KACSINT. | |
* | |
| (meg-kacsoz) ösz. áth. A dohányról mondják, midőn annak oldal- vagy fattyúsarjait letördelik. | |
* | |
| (meg-kaczag) ösz. áth. Tárgyesetes viszonynévvel am. valakit v. valamit kaczagó hangon meggúnyol, vagy kijelenti, hogy igen nevetségesnek tetszik előtte. Megkaczagni valakinek meglepőleg ostoba mondatait. A buta ember minden izetlen tréfát megkaczag. V. ö. KACZAG. | |
* | |
| (meg-kajált) ösz. áth. Régies és tájdivatos ,megkiált' helyett. l. ezt. | |
* | |
| (meg-kalamászol) ösz. áth. Kalamászszal meg- vagy beken. V. ö. KALAMÁSZ. | |
* | |
| (meg-kalantyúz) ösz. áth. Kalantyúval ellát, fölszerel. V. ö. KALANTYÚ. | |
* | |
| (meg-kalapál) ösz. áth. Kalapálva megnyújt, megver, megkeményít, megcsinál valamit. Megkalapálni a tömör vasakat. Megkalapálni a kaszát. Átv. tréfás ért. valakit jól megdönget, megütöget. Megkalapálták vagy kalimpálták a hátát. V. ö. KALAPÁL. | |
* | |
| (meg-kalimpál) ösz. áth. Megver, mintegy megkalapál. | |
* | |
| (meg-kall) ösz. áth. Úgy nevezett kallómalomban a posztó- vagy szűrszövetet sűrűbbé, tömöttebbé idomítja. V. ö. KALL, KALLÓ. | |
* | |
| (meg-kallóz) ösz. áth. l. MEGKALL. | |
* | |
| (meg-kámforoz) ösz. áth. Kámforral megkever, elkészít. Megkámforozni a gyógykenőcsnek való pálinkát. | |
* | |
| (meg-kamól) ösz. áth. Horoggal megsodrani vagy sodorítani. | |
* | |
| (meg-kamóz) ösz. áth. Kamóval v. gamóval ellát pl. a dohányfüzért. | |
* | |
| (meg-kanászik v. ~kanászodik) ösz. k. Lásd: MEGKONÁSZIK. | |
* | |
| (meg-kancsukáz) ösz. áth. Kancsuka nevü orosz korbácscsal megver. | |
* | |
| (meg-kandikál) ösz. áth. Kandikálva, azaz kiváncsian nézegetve megtekint valamit. Megkandikálni a fazekakat. V. ö. KANDIKÁL. | |
* | |
| (meg-kankósodik) ösz. k. Kankóféle betegségbe, azaz ondófolyásba esik. V. ö. ONDÓFOLYÁS. | |
* | |
| (meg-kanyarít). Egy kanyarítással vagy kanyargatva megfordít. Kanyarítsd meg a lovat, az ekét. (Szabó D.). Megkanyarítani (megcsenderíteni, sujtani) valakit az ostorral. (Ugyanaz). | |
* | |
| (megkanyarodik v. ~kanyarúl) ösz. önh. Egy kanyarodással vagy kanyarogva megfordúl.
"Valamint jó béres kezében az ostor Megkanyarúl hosszan néha egész hadsor." Arany, Buda halála. | |
* | |
| (meg-kap) ösz. áth. 1) Levegőben szálló, repülő valamit kezével megfog. Megkapni a lapdát. Itt a meg helyett állhat el is, pl. a kutya elkapja a legyet. 2) Valamit birtokul megnyer; valami kijut neki. A tisztek havonként, vagy évnegyedenként, megkapják díjaikat. Kiki megkapja a maga járandóságát. Megkapta amit keresett, jól esett neki. A meg néha am. vissza. Az elveszett, kölcsön, adott jószágot, pénzt megkapni. 3) Néha am. az üldözöttet, keresettet, szökevényt kézre keríti. A rablókat megkapták a csárdában. 4) Valamely vétken rajta kap. "Az Tereki Miklósra vagyon gondom, csak valami vétken kaphassam meg." (Levél 1560-ból. Szalay Á. 400 m. l.). 5) Átv. ért. valami feltünő vagy meglepő az elmét egyszerre megragadja. Ékes eléadása megkapott mindnyájunkat. Megkapottan ,éljen'-t kiáltottunk. Egyébiránt V. ö. KAP. | |
* | |
| (meg-kapál) ösz. áth. A földet kapával megforgatja. Mondjuk növényekről is, menynyiben a föld megforgatása ezek tenyésztését segíti. Megkapálni a kukoriczát, burgonyát, szőlőt, kerti veteményeket. V. ö. KAPÁL. | |
* | |
| (meg-kapar) ösz. áth. Kaparva meghorzsol. | |
* | |
| (meg-kaparít) ösz. áth. 1) Mondják igen takarékos vagy fösvény emberről, ki holmi jószágot, pénzt gondosan megtakarít, vagyis kaparó kutya módjára öszvehalmoz. Mit a fösvény apa megkaparított volt, a pazarló fiú elköltötte. 2) Népies kifejezéssel am. kapó kutyaként körmeivel megragad, megfog, vagy kézre kerít valamit v. valakit. Megkaparították a tolvajt. V. ö. KAPARÍT. | |
* | |
| (meg-kapat) ösz. mivelt. A lovakat futtában sietve megeteti. Kapasd meg a lovakat, azután fogj. Használtatik önhatólag is tárgyesetes viszonynév nélkül. Kapassunk meg e csárdánál, míg egy pohár bort iszunk. | |
* | |
| (meg-kapkod) ösz. áth. Átv. ért. am. ellenészrevételeiben csípős szavakkal letorkol valakit. | |
* | |
| (meg-káprázik) ösz. k. Káprázás által megzavarodik. A folytonos olvasásban megkáprázott a szemem. | |
* | |
| (meg-kápráztat) ösz. miv. Káprázást okoz. A ragyogó fény megkápráztatja a szemet. | |
* | |
| (meg-kaproz) ösz. áth. Kaporral meghint, elkészít, fűszerez bizonyos eledelt. Megkaprozni a káposztát, a turós bélest, a savanyított uborkát. V. ö. KAPOR. | |
* | |
| (meg-kápsál) ösz. áth. l. KÁPSÁL alatt. | |
* | |
| (meg-karapol) ösz. áth. Karapolva megöntöz. Máskép: bekarapol. V. ö. KARAPOL. | |
* | |
| (meg-káratlanít) ösz. áth. Eszközli, hogy valaki bizonyos csapás esetében káratlanul maradjon, vagy ha kárt szenvedett, azt ismét hasonló értékü jószágban visszakapja. A kármentő társulatok czélja megkáratlanítani a birtokosokat. | |
* | |
| (meg-karcsúsodik) ösz. k. Karcsúvá leszen (bevégzetten). | |
* | |
| (meg-karczol) ösz. áth. Karczolva megsért valamit. Hegyes bottal a falakat, vas szeggel az asztalt megkarczolni. A gombostű megkarczolja a bőrét. A hörcsökös gyermekek megkarczolják körmeikkel egymás arczát. V. ö. KARCZOL. | |
* | |
| (meg-karczoz) ösz. áth. Bizonyos műtét, pl. köppölyözés végett a bőrön karczot csinál. (Scarificat) | |
* | |
| (meg-kard-lapoz) ösz. áth. Kardlappal megver valakit. | |
* | |
| (meg-karél) ösz. áth. Karéjosan megrostál. | |
* | |
| (meg-karimáz) ösz. áth. Valamit karimával ellát. Megkarimázni a kútat, a képet, a tükröket. Megkarimázni a kalapot. V. ö. KARIMA. | |
* | |
| (meg-karmol) ösz. áth. Karmolva megsért, karmaival megkarczol. A macska megkarmolja a kutyát. | |
* | |
| (meg-káromol) ösz. áth. Káromló szavakkal megszid, megggyaláz, megátkoz. Dühében Istent, embert megkáromol. V. ö. KÁROMOL. | |
* | |
| (meg-károsít) ösz. áth. Valakinek valóságosan kárt okoz. A hütlen, gondatlan cselédek megkárosítják a gazdát. V. ö. KÁR. | |
* | |
| (meg-károsítás) ösz. fn. Cselekvés, mely által valaki kárt teszen másnak vagy magának is. A megkárosításért kárpótlást követelni. V. ö. KÁR. | |
* | |
| (meg-károsodik) ösz. k. Vagyonában kárt szenved. Tűz, árvíz, jégeső által megkárosodni. V. ö. KÁR. | |
* | |
| ösz. önh. l. MEGKÁROSODIK. | |
* | |
| (meg-karóz) ösz. áth. Támasz vagy tartalék gyanánt karót ver valami mellé vagy körül. Megkarózni a vízpartot, hogy ki ne dőljön. Megkarózni a szőlőtőkét, a csemetéket, a komlót. Megkarózni a felfutó borsót, babot. V. ö. KARÓ. | |
* | |
| (meg-kárpitoz) ösz. áth. Kárpitokkal fölékesít, fölszerel. Megkárpitozni a díszteremeket. V. ö. KÁRPIT. | |
* | |
| (meg-kartácsol v. ~kártol) ösz. áth. Kárt vagy kartács nemü eszközzel megtisztít. V. ö. KÁRT, és KARTÁCS (1). | |
* | |
| (meg-kásásodik) ösz. k. Mondják némely húsos gyümölcsökről, midőn túl érvén, belök kása gyanánt megpuhúl, megikrásodik. Megkásásodik a dinnye, és némely körtefajok. V. ö. KÁSA. | |
* | |
| (meg-kástélyosodik) ösz. k. Kástélyossá leszen (bevégzetten). V. ö. KÁSTÉLYOS. | |
* | |
| (meg-kaszál) ösz. áth. 1) Bizonyos tért, a rajta termő fűtől, gaztól stb. kaszával megtisztít. Megkaszálni a gazos kertet, azután pedig megkapálni. 2) Tárgyesetes viszonynév nélkül s önhatólag am. a kaszálást bevégzi. Mi már megkaszáltunk, s holnap gyűjtéshez fogunk. V. ö. KASZÁL. | |
* | |
| (megkátrányol v. ~kátrányoz) ösz. áth. Kátránynyal be- vagy megken. V. ö. KÁTRÁNY. | |
* | |
| (meg-katyósodik) ösz. k. Katyóssá lesz (bevégzetten), ellágyúl. V. ö. KATYÓ, KATYÓS. | |
* | |
| (meg-kavar) ösz. áth. Valamit kavarva megforgat, ide-oda zavar. Póznával megkavarni a mészhomokat. Abárlófával megkavarni a kolduskását. Zurbolóval megkavarni a vizet. V. ö. KAVAR. | |
* | |
| (meg-kavargat) ösz. áth. Többször vagy egymásután megkavar. | |
* | |
| (meg-kavarint) ösz. áth. Kicsinyző értelemmel am. megkavarít. | |
* | |
| (meg-kavarít) ösz. áth. Forgatott eszközzel valamit mozgásba hoz (bevégzetten). | |
* | |
| (meg-káváz) ösz. áth. Valamely tért vagy öblös helyet kávaféle kerítéssel vagy bödönnel ellát. Megkávázni a kutat. V. ö. KÁVA. | |
* | |
| (meg-kavicsoz) ösz. áth. Kavicscsal fel- vagy megtölt, meghord. Megkavicsozni az útakat. | |
* | |
| (meg-kedvel) ösz. áth. Valaki vagy valami iránt különös tetszés támad benne, s vonzalmat, hajlamot érez hozzája. Valakit szép magaviselete miatt megkedvelni. Valamely várost vagy vidéket megkedvelni. V. ö. KEDVEL. | |
* | |
| (meg-kedveltet) ösz. miv. Eszközli, hogy valaki megkedveljen valamit. Valakivel megkedveltetni a falusi lakást. Visszaható névmással am. mások előtt kedvessé teszi, megszeretteti magát. Az idegen vendég az egész háznép által megkedveltette magát. V. ö. KEDVEL. | |
* | |
| (meg-kefél) ösz. áth. Kefével megtisztít valamit. Megkefélni a sáros csizmákat, a poros öltönyöket. Megkefélni a lovakat. Átv. tréfás ért. valakit jól megver, megpufogat, vagy szelidebb jelentéssel megdorgál, megfedd, szappan nélkül megmos. | |
* | |
| (meg-kegyelmez) ösz. önh. Tulajdonító ragu viszonynévvel vagy névmással am. valakinek kegyelmet ad, azaz érdemlett büntetését elengedi. Megkegyelmezni a halálra vagy börtönre itélt bűnösöknek. V. ö. KEGYELĚM. | |
* | |
| (meg-kegyelmezés) ösz. fn. Cselekvés, midőn az illető felsőség megkegyelmez valakinek. V. ö. KEGYELMEZ. | |
* | |
| (meg-kékít) ösz. áth. Valamit kékre vagy kékesre megfest vagy akármikép eszközli, hogy kékké legyen. Festőben megkékíteni a vásznat. Mosásban megkékíteni a fehér ruhákat. Veréssel megkékíteni a testet. V. ö. KÉK. | |
* | |
| (meg-kékűl) ösz. önh. Kékszinűvé lesz. Az indigo festéktől megkékülnek a szövetek. Fáztában megkékült az ajka. Úgy megverték, hogy megkékült a teste. | |
* | |
| (meg-kel v. ~kél) ösz. önh. Mondják tésztanemű testekről, midőn erjedés következtében megdagadnak, s a kitüzött czélra mintegy megérnek. Megkel a kenyérnek, fánknak, kalácsnak való tészta. V. ö. KEL. | |
* | |
| (meg-kellet) ösz. áth. Megkedveltet; különösen visszahatólag: megkelleti magát. | |
* | |
| (meg-kémél) ösz. áth. l. MEGKÍMÉL. | |
* | |
| (meg-keményědik) ösz. k. Mondják lágyabbféle testről, midőn megmerevedik, megszilárdúl, s a nyomásnak engedni megszün. Az iszap, ha megszárad, meg is keményedik. A sokáig tartott kenyér megkeményedik. A bodzafa puha, míg fiatal, de utóbb megkeményedik. Átv. ért. kedélye, szíve, akarata mintegy hajthatatlanná leszen, s a viszontagságoknak szilárdul ellentáll. V. ö. KEMÉNY. | |
* | |
| (meg-kemónyít) ösz. áth. Valamit keménynyé tesz. Kavicscsal, kővel megkeményíteni az agyagos útat. Pőrölylyel megkeményíteni a lágy vasat. Átv. ért, testét, kedélyét, akaratát a külső benyomások ellen megszilárdítja, s mintegy érzéketlenekké, hajthatlanokká teszi. Szigorú élet által megkeményíteni a testet. Megkeményitette magát, s nem engedett semmit. "És megkeményíté az Úr a Faraó (Faraónak) szivét. (Mózes II. 9. 12. Káldi, Károlyi.) V. ö. KEMÉNY. | |
* | |
| (meg-keményűl) ösz. önh. l. MEGKEMÉNYEDIK. | |
* | |
| (meg-kémlel) ösz. áth. Valamit kémlelve kifürkész. | |
* | |
| (meg-ken) ösz. áth. 1) Híg vagy nyálkás szert valamely testre rámázol. A tengelyt kátránynyal, a csizmát hájjal, a hajat zsírral megkenni. Régiesen pl. a Nádor-codexben annyi is, mint meg- vagy letöröl. "Kivel könyűét megkeni vala." 2) Orvoslás végett irral vagy irféle szerrel megdörzsöli a testet. A megcsömörlött ember hátát foghajmás ecsettel vagy meleg zsírral megkenni. A lónak megrándult lábát kámforos égettborral megkenni. 3) Egyházi vagy polgári szertartás szerént szent olajjal felavat, vagy képessé tesz valakit. Fölszenteléskor a püspök megkeni az ujonczpapokat. A pap megkeni a haldokló beteget. A fejedelmeket koronázáskor megkenni. 4) Átv. ért. megvesztegetésül vagy ügyének előmozdítása végett az illető birót és érdekletteket előre megfizeti. Az ellenfél ügyvédét megkenni. A hamis tanukat megkenni. 5) Tréfásan am. valakit keményen megver. Megkenték a hátát mogyoróhájjal. V. ö. KEN. | |
* | |
| (meg-kend) ösz. áth. Szűkebb jelentéssel bir, mint a megken. 1) Magát, nevezetesen arczát, vagy haját szépítő szerrel megfesti. 2) Megtöröl. Megkendeni a mosott kezeket. Megkendeni a zsiros szájt. Megkendeni az orrt. Megkendi a kezét, orczáját. (Szabó D.). V. ö. KEND. | |
* | |
| (meg-kenděz) ösz. áth. Valakit ezen czimmel ,kend' szólít vagy tisztel meg. Népszokás szerént a nő megkendezi a férjét, s a leányok megkendezik a legényeket. Hivatalosan szólva a tiszt megkendezi a közlegényt. V. ö. KEND. | |
* | |
| (meg-kendőz) ösz. áth. Arczát holmi szépítő szerrel megfesti. Hogy piros legyen, megkendőzi magát bécsi vörös festékkel. V. ö. KENDŐZ. | |
* | |
| (meg-keněget) ösz. gyak. áth. Gyakrabban megken valakit vagy valamit. Esténként megkenegetni a fájós tagokat. A régieknél annyi is, mint törőlget, pl. a Nádor-codexben. | |
* | |
| (meg-kéněz) ösz. áth. Kénnel megken, megkever, megtisztít. Megkénezni a gyúfonalat. Megkénezni a hordókat, a penész ellen. Megkénezni a borokat. V. ö. KÉN. | |
* | |
| (meg-kén-kövez) ösz. áth. l. MEGKÉNĚZ. | |
* | |
| (meg-kér) ösz. áth. 1) Valakit kér, hogy cselekedjék valamit. Megkérni valakit segítségül. Ha szépen megkérem őt, tudom megteszi. Kérjük meg szomszédunkat, adja ide egy órára a kocsiját. 2) Hajadon leányt vagy özvegyasszonyt feleségül kér. Megkérte a leányomat. Ha az öregebbik nem jön hozzám, megkérem az ifjabbikat. 3) Visszakér valamit. Megkérni az adósságot, a kölcsön adott kenyeret. Régiesen annyi is, mint kikér, szabadon bocsátni kér: "A zsidó papi fejedelmek hizelkedének és mondának a népnek, hogy Barrabást kérnéjek meg, Jézust kedeg elvesztenéjek." (Nádor-codex). V. ö. KÉR. | |
* | |
| (meg-kérd) ösz. áth. 1) Valakinek kérdést tesz, hogy megtudjon tőle valamit. Kérdd meg tőle, mit akar? Jó lesz megkérdeni valakit, hová vezet ezen út? V. ö. KÉRD. | |
* | |
| (meg-kérděz) ösz. áth. Tudakozódva, azaz több kérdést téve akar megtudni valamit. A kérd t. i. egyszerü, a kérdez pedig gyakorlatos ige.
"Én itt jót nem érezek, Torba megyünk, a faluban Valakit megkérdezek." Kisfaludy S. Csobáncz. V. ö. KÉRDĚZ. | |
* | |
| (meg-kerdűl) ösz. önh. Mondják a marhákról, különösebben a juhokról, midőn szédelgő betegséget kapnak, s egyet-kettőt keringve földhöz csapják magukat, és megdöglenek. Megkerdült a marha. (Szabó D.). V. ö. KERGE, KERGETEG. | |
* | |
| (meg-kerekít) ösz. áth. Valamit kerekké, azaz köralakuvá képez. Megkerekíteni a pogácsát, rétest. Megkerekíteni a hordó fenekét. Máskép: kikerekít. | |
* | |
| (meg-kérel) ösz. áth. lásd: MEGKÉRLEL. | |
* | |
| (meg-keres) ösz. áth. Az elveszettet vagy eltévedtet, vagy elrejtettet keresve megtalálja. Megkeresni a zsebből kiejtett pénzt, az eltévedt csikót. A könyvben megkeresni bizonyos mondatot. Sok holmi között megkeresni valamit. 2) Meglátogat. Mig városunkban lakott, gyakran megkeresém őt. 3) Valamire megkér. Bizonyos dolog végett megkeresni valakit. Különösen az egy rangban álló hatóságok élnek ezen kifejezéssel egymás irányában. 4) Munkával, iparral valamit megszerez. Mindennap megkeres egy-két forintot. A télrevalót nyáron és őszszel megkeresni. V. ö. KERES. | |
* | |
| (meg-keresés) ösz. fn. Cselekvés, midőn valaki mást valamiért megkeres. V. ö. MEGKERES, 3). | |
* | |
| (meg-kereső-levél) ösz. fn. Levél, mely által egyik hatóság a másikat, mely vele egy rangban áll, valamely hivatalos teendő végett megkéri. | |
* | |
| (meg-keresvény) ösz. fn. l. MEGKERESŐLEVÉL. | |
* | |
| (meg-kěrěsztěl) ösz. áth. Tulajd. ért. a keresztség szentségét feladja valakinek. Megkeresztelni a kisdedet, a keresztény vallásra térő pogányt. L. KĚRĚSZTSÉG. Átv. ért. a bort vízzel megkeveri. Ez a kocsmáros meg szokta keresztelni a bort. | |
* | |
| (meg-kěrěsztělkědik) ösz. k. 1) A keresztség szentségét fölveszi. Csak felnőtt, s a keresztény vallásra tért emberről mondják. 2) Keresztet vet magára. V. ö. KĚRĚSZT, KĚRĚSZTSÉG. | |
* | |
| (meg-kéret) ösz. mivelt. Valakit egy harmadik által kér, hogy tegyen meg valamit. Szolgám által megkérettem őt, hogy jőjjön el hozzám ebédre. Különösen, úgy nevezett kérő személy vagy kérő násznagy által kér valamely nőt feleségül. Megkéretni a biró leányát. Több leányt megkéretett, de mindenütt kosarat kapott. V. ö. KÉR. | |
* | |
| (meg-kérged) ösz. önh. Kéreggé vagy kéregformává keményűl. A fák héja idővel megkérged. Lábsarkán és tenyerén megkérgedt a bőr. V. ö. KÉRĚG. | |
* | |
| (meg-kérgesědik) ösz. k. Héja, bőre kéreggé keményedik. Tenyere, talpa megkérgesedett. Megkérgesedett seb. | |
* | |
| (meg-kerget) ösz. áth. Kergetve, azaz maga előtt ide-oda görbe vonalakban űzve megfuttat, megszalaszt. Megkergetni az ellenséget. Megkergetni a tilosban talált barmokat. V. ö. KERGET. | |
* | |
| (meg-kergetegěsědik) ösz. k. Mondják különösebben juhnemű állatokról, midőn kergeteg nevü nyavalyába esnek. V. ö. KERGETEG. | |
* | |
| (meg-kergetegěsít) ösz. áth. Kergetegessé tesz. Az agyvelőben támadt férgek megkergetegesítik a juhot. V. ö. KERGETEG. | |
* | |
| (meg-kergűl) ösz. önh. l. MEGKERDŰL. | |
* | |
| (meg-kérgűl) ösz. önh. l. MEGKÉRGED. | |
* | |
| (meg-kering) ösz áth. Régiesen és tájdivatosan am. körüljár, megkerül valamit. "Eliachim megkerengé mend Israelt." (Bécsi cod.). Megkerengem v. keringem a várost. (Szabó D.). | |
* | |
| (meg-keringősödik) ösz. l. MEGKERGETEGĚSĚDIK. | |
* | |
| (meg-kerít) ösz. áth. 1) Kerítve, azaz körben űzve, hajtva megfog, hatalmába ejt. A hajtóvadászok megkerítik a nyulakat. 2) Különféle uton módon, alattomosan, mesterségesen megszerez valamit. A lókötő addig kerülgette a ménest, míg egy pár csikót meg nem kerített. Akárhogy teszem szerét, de megkerítem. 3) Valakit mesterséges úton megcsal vagy elcsábít. Szép szóval, hizelgéssel, igéretekkel megkeríteni valakit. Bujálkodás végett megkeríteni valamely nőt. | |
* | |
| (meg-kérlel) ösz. áth. Folytonosan, és szépen kérve eszközli, hogy valakinek boszus haragja megszünjék; vagy akármiféle kedveskedéssel, péld. ajándékkal megszelidít, megbocsátásra bir valakit. Méltatlanul megsértett felebarátunkat megkérlelni. Máskép: megengesztel. | |
* | |
| (meg-kérlelés) ösz. fn. Cselekvés, illetőleg kérés, engesztelés, mely által megkérlelünk valakit. V. ö. MEGKÉRLEL. | |
* | |
| (meg-kérlelődik) ösz. belsz. Kérés és bizonyos kedveskedés következtében haragját leteszi és megszelidűl, megengesztelődik. | |
* | |
| (meg-kerűl) ösz. áth. 1) Bizonyos tért körüljár. Megkerülni a várost, a város határát. Megkerülni a tavat, a szőlőhegyet. Megkerülni a földgolyót. 2) Megkerít.
"Jeles főhadakat vele megkerüle, Kikkel gazdagságot, sok szépséget lele." Tinódi. Eredetileg s helyesebben megkeről, különbözőleg azon megkerül igétől, melynek törzsöke kerül s önható jelentésü. V. ö. KERŐL, KERŰL. | |
* | |
| (meg-kerűl) ösz. önh. Valamely elveszett, vagy elvitt, vagy eltévedt, vagy elrejtett jószág eléjön; s általában valami birtokunkba jut. Az ellopott lovak megkerültek.
"Dolgaim folytatom, Megkerül falatom." Vitkovics. | |
* | |
| (meg-késel) ösz. áth. Késsel általver valakit v. valamely állatot. | |
* | |
| (meg-keserědik) ösz. k. Keserű ízűvé válik. A rohadt alma megkeseredik. A törött mák, ha sokáig állni hagyják, megkeseredik. Átv. ért. kedélye megromlik, nyájasságát, kellemességét elveszti, panaszossá, s mint mondani szokás, ízetlenné válik. | |
* | |
| (meg-keserít) ösz. áth. Keserű ízüvé tesz. Az üröm megkeseríti a bort. A pálinkát, sört bizonyos gyökerekkel megkeseríteni. Átv. ért. a kedélyt megrontja, midőn az élet kellemeitől megfosztja, s örömei közé mintegy epét és ürmöt kever. Az árvát szívtelen bánásmód által megkeseríteni. V. ö. KESERŰ. | |
* | |
| (meg-kesernyésědik) ösz. k. Kesernyéssé valik. | |
* | |
| (meg-késért) l. MEGKÍSÉRT. | |
* | |
| (meg-keserűl) ösz. áth. Keservesen megbán valamit. Várj, várj, megkeserülöd te még ezt. Régiesen am. megsajnál. Megkeserílé őtet és levivé barlangjába." (Pesti Gábor meséi). "Megkeserílé őtet Mercurius, megjelenék neki, és megkérdé: mit sírna?" (Ugyanott). | |
* | |
| (meg-késik) ösz. k. A kitüzött helyen és időben meg nem érkezik. | |
* | |
| (meg-keskěnyědik) ösz. k. Keskenynyé változik, azaz szélességében veszt. Ha a szántóföldből évenként egy két barázdát elszántanak, megkeskenyedik. Köszörülés által megkeskenyedik a beretva. V. ö. KESKENY. | |
* | |
| (meg-keskěnyít) ösz. áth. Eszközli, hogy keskenynyé alakuljon, vagyis szélességében megfogyjon. Az igen széles utakat megkeskenyíteni. V. ö. KESKĚNY. | |
* | |
| (meg-késlel v. ~késleltet v. ~késlet) ösz. áth. Valakit vagy valamit cselekvésében hátráltat, visszatartóztat. | |
* | |
| (meg-készít) ösz. áth. Valamit egészen megcsinál. Megkészíteni a ruhát. Megkészíteni az ételt. Itt a meg fölcserélhető el igekötővel. V. ö. KÉSZÍT. | |
* | |
| (meg-készűl) ösz. önh. Csinálás által készszé alakúl. A hajó megkészült, s vízre lehet ereszteni. Megkészűlt a ház, s bele lehet menni lakni. Eltelik egy pár év, míg ezen vasútvonal megkészül. Itt a meg helyett el is állhat. Egyébiránt V. ö. KÉSZ. | |
* | |
| (meg-kétszěrěz) ösz. áth. Még egyszer annyival megszaporít, pl. ha valakinek évi díja egy ezer forint, megkétszerezve leszen kétezer. V. ö. KÉTSZĚRĚZ. | |
* | |
| (meg-kettősít) l. MEGKETTŐZ. | |
* | |
| (meg-kettőz) ösz. áth. Egy helyett kettőt csinál vagy ad. Különbözik tőle a megkétszěrěz, mert ez általán valamely mennyiséget kétszer vesz, azaz kettővel sokszoroz, pl. ha a tizet megkétszerezzük, leszen húsz, ha négy mérűt megkétszerezünk, leszen nyolcz mérű; ellenben megkettőzni valamit am. egyből kettőt tenni, vagy egy helyett kettőt adni, pl. megkettőzni a lépést, am. ugyanazon idő alatt kettőt lépni, tánczban megkettőzni a lábdobogást am. egy lábdobbanásnak megfelelő időmozzam alatt két dobbantást tenni; megkettőzni a kiosztott adagokat, am. egy helyett kettőt, azaz kettesével adni. | |
* | |
| (meg-kettőztet) ösz. áth. Jelentésére nézve am. megkettőz. Ez igében a miveltetésre mutató tet képző, úgy látszik fölöslegesen fejlett ki, a megegyeztet hasonlata után indulva, holott ez miveltető, s am. eszközli, közbejárása által végrehajtja, hogy bizonyos személyek vagy dolgok megegyezzenek egymással; ellenben a megkettőztet egyszerö átható értelemben használtatik. Van azonban kettőzik ige is mely a látásra alkalmazva am. valami a szem előtt kettősnek látszik. Ha törzsökül ezen igét veszszük, úgy a szemről és szemüvegekről mondhatjuk, hogy kettőztetik a tárgyakat, vagyis hibás, illetőleg különös alkotásuknál fogva eszközlik, hogy a nézett tárgyak kettős alakban törjenek elé. Továbbá minthogy ezt is mondjuk: kettőzik a szemem, innen ezt is mondhatjuk: a kétes világ kettőzteti szememet, azaz egy helyett kettőt láttat vele. Ily viszony létezik ezek között is: káprázik a szeme, és: az erős fény kápráztatja szemeit. | |
* | |
| (meg-kever) ösz. áth. 1) A megforgatásnak, megzavarásnak valamivel kisebb fokát, gyöngébb módját jelenti, mint a megkavar. V. ö. MEGKAVAR. 2) A szőlőt másodszor kapálja, vagy a földet másodszor szántja. | |
* | |
| (meg-kevesbědik) ösz. k. Valaminek száma, sokasága megfogyatkozik. Megkevesbedik a pénz, ha költenek belőle. Csatában megkevesbedik a vitézek száma. Ami nagyságában fogyatkozik, az szoros értelemben és szabatosan szólva, megkisebbedik. V. ö. KEVES. | |
* | |
| (meg-kevesbít) ösz. áth. Kevesebbé tesz, mint előbb volt. Számbeli nagyságra vonatkozik. Megkevesbíteni a hadsereg számát. Megkevesbíteni a napi költségeket. | |
* | |
| (meg-kevesbűl) ösz. önh. l. MEGKEVESBĚDIK. | |
* | |
| (meg-kevesědik) ösz. k. Köz szokás szerént am. megkevesbědik. Egyébiránt szabatosan szólva úgy különböznek egymástól, mint a keves és kevesb. Amaz t. i. a számnak általános, emez pedig viszonylagos megfogyatkozását fejezi ki. | |
* | |
| (meg-kevesít) ösz. áth. Valamely számot általánosan véve kevessé tesz; előbbi sokaságára tekintettel: megkevesbít. Ellentéte: megsokasít. | |
* | |
| (meg-kevesűl) ösz. önh. Lásd MEGKEVESĚDIK. | |
* | |
| (meg-kezd) ösz. áth. 1) Szoros ért. kézzel hozzáfog bizonyos munkához. Ezen alapfogalom van a hellen epiceirew, a latin incipere, s a német anfangen igékben. Megkezdeni a kaszálást, aratást, cséplést, szüretet. Megkezdeni az építést, varrást, irást. 2) Szélesb ért. akármiféle működésnek legelejét teszi. Megkezdeni a beszédet, színi eléadást. Megkezdeni az ellenségeskedést, az alkudozást. Hasonló értelemmel birnak: elkezd, neki kezd, hozzá kezd, bele kezd, és néha a rákezd. 3) Valaminek fogyasztásához fog. Megkezdeni a szalonnát, a kenyeret, a sajtot. Megkezdeni a bort. Megkezdeni a kazalt. V. ö. KEZD. | |
* | |
| (meg-kiált) ösz. áth. Valamit kiáltva mond meg, vagyis tudat valakivel. Az erdőben elszéledt vadászoknak megkiáltani, hogy a vadászatnak vége. Kiáltsd meg neki, hogy jőjjön vissza. Tájdivatosan és régiesen: megkajált. "De mikoron a császár megkajáltatta volna mindenütt." (Debreczeni Legendáskönyv). | |
* | |
| (meg-kímél) ösz. áth. 1) Valakit kedvezésből, hajlamból, szeretetből kedvetlen benyomásoktól megőriz, valamire nem erőtet, nem fáraszt. Meg akartalak kímélni, azért nem alkalmatlankodtam kérésemmel nálad. Kímélj meg ezen fáradságtól. 2) Képesént bánik valamivel, s vigyáz rá, hogy ne romoljék, hogy kár ne essék benne, ne kopjék stb. Megkímélni a barmot. Megkímélni a ruhát. 3) Takarékosság, mértékletesség által holmit megtart, el nem költ. Megkímélni a pénzt. Bérének egy részét megkimélte. V. ö. KÍMÉL. | |
* | |
| (meg-kimélés) ösz. fn. Cselekvés, mely által valamit vagy valakit megkimélünk. V. ö. MEGKÍMÉL. | |
* | |
| (meg-kínál) ösz. áth. Kedveskedésül ajánl valakinek valamit, hogy azt tetszése szerént elfogadja és használja. Megkínálni a vendéget egy pohár borral. A jövevényt megkinálni székkel, szállással, ebéddel. Megkínálni valakit hivatallal.
"Tisztelet, oh diadalmas Ozul és hála tenéked, Hogy Zeje lyányoddal megkínálsz engem"... Vörösmarty. Cserhalom. Mondják barmokról is. Megkínálni a lovat abrakkal, szénával, vízzel. V. ö. KÍNÁL. | |
* | |
| (meg-kínálás) ösz. fn. Cselekvés, illetőleg kedveskedés, midőn valakit megkinálunk valamivel. V. ö. MEGKÍNÁL. | |
* | |
| (meg-kínoz) ösz. áth. Kínozva meggyötör valamely embert vagy más állatot. Tüzes vassal, kerékben töréssel, karóba huzással megkínozni a gonosztevőt. Korbácscsal megkínozni a lovat. V. ö. KÍNOZ. | |
* | |
| (meg-kisebbědik) ösz. k. Szoros ért. am. nagyságában megfogyatkozik, kisebbé lesz, mint előbb volt. Mennél többet leszelnek a kenyérből, annál inkább megkisebbedik. Szélesb ért. akármiféle mennyiségében veszt. Megkisebbedik a víz, midőn apad. Megkisebbedik a lakosok száma, szabatosban megkevesbedik. V. ö. KIS, KEVES. | |
* | |
| (meg-kisebbít) ösz. áth. 1) Valamit kisebbé tesz, nagysági mértékéből elvesz valamit. 2) Átv. ért. valakit becsületében meggyaláz, lealacsonyít, s mintegy erkölcsileg tesz kisebbé. V. ö. KISEBBÍT. | |
* | |
| (meg-kisebbűl) ösz. önh. l. MEGKISEBBĚDIK. | |
* | |
| (meg-kísért) ösz. áth. Kisértésre (mai divattal, próbára) teszen. "Akará űtet háboruságnak tüzével megkésérteni." (Góry-codex). V. ö. KISÉRT. | |
* | |
| (meg-kíván) ösz. áth. 1) Vágy támad benne, valamit birni vagy élvezni. Másnak jószágát megkivánni. Valamely ételt megkivánni. A beteg ember mindent megkiván. (Km.). 2 ) Szükséges kellékké válik valami rá nézve. A test megkivánja a szükséges ételt és álmat. A sós étel megkivánja, hogy igyunk rá. 3) Bizonyos igénynél vagy jognál fogva számot tart rá, hogy valaki cselekedjék valamit. Megkívánni az illő tiszteletet. A cselédtől megkivánni, hogy hív és pontos legyen. V. ö. KÍVÁN. | |
* | |
| (meg-kívántat) ösz. mivelt. Vágyat gerjeszt valakiben, hogy megkivánjon valamit, különösen, hogy holmi testi szükségeit kielégíthesse. | |
* | |
| (meg-kivántató) ösz. mn. Minek szükséges kellék gyanánt meg kell lenni. Mesterséghez megkivántató eszközök, szerszámok. Utazáshoz megkivántató iromány, költség. Hadviseléshez megkivántató fegyverek, készletek. | |
* | |
| (meg-kívántatóság) ösz. fn. l. KELLÉK. | |
* | |
| (meg-kócsagosodik) ösz. k. Félig-meddig leszívja magát, megpityósodik. V. ö. KÓCSAGOS. | |
* | |
| tájdivatos; lásd: MEGKACSOZ. | |
* | |
| (meg-kocz) ösz. áth. Mai nyelven szokottabban: megkoczint, azaz úgy megüt, hogy kocz hangot adjon. Koczjuk meg a körmét. (Pázmán). Ezen ige, valamint némely mások is, pl. a vénasszony dír-dúr (direg durog); a vén ember tity toty (tityeg totyog) oda mutatnak, hogy nyelvünkben az egyszerű hangszók egyszersmind egyszerű igék; és kivált gyakorlatos képző által mindnyájokból egyszerűen alkothatni gyakorlatos igét pl. szusz szuszog; szisz sziszeg; dör dörög; moty motyog; czin czineg stb. | |
* | |
| (meg-koczczant) ösz. áth. Ütés által eszközli, hogy tompa kocz hangot adjon valami. Újjal megkoczczantani az ajtót. V. ö. KOCZOG, KOCZCZAN. | |
* | |
| (meg-koczint) ösz. áth. Valamivel gyöngébb ütést jelent, mint a megkoczczant. V. ö. MEGKOCZCZANT. | |
* | |
| (meg-koczogtat) ösz. miv. Többszöri koczogással megvereget. | |
* | |
| (meg-kódorít) ösz. áth. Kódorítva megüt. V. ö. KÓDORÍT. | |
* | |
| (meg-kókál v. ~kókányoz) l. KÓKÁL alatt. | |
* | |
| (meg-koldúl) ösz. áth. Koldúlva megszerez, megkeres valamit. Alig bírja minden napi kenyerét megkoldulni. V. ö. KOLDÚL. | |
* | |
| (meg-koldúsít) ösz. áth. Eszközli, hogy valaki koldus állapotra jusson. Szélesb ért. megszegényít. A pazarlás, dőzsölés már sokat megkoldusított. | |
* | |
| (meg-koldúsodik) ösz. k. Koldus állapotra jut, egészen elszegényedik. | |
* | |
| (meg-kollant v. ~kollint) ösz. áth. Bottal, pálczával vagy más ütőeszközzel úgy megüt valakit, hogy szinte megkondúl bele. V. ö. KUL, 2). | |
* | |
| (meg-komorít) ösz. áth. Eszközli, hogy komorrá legyen valaki. V. ö. KOMOR. | |
* | |
| (meg-komorodik) ösz. k. Kedélye komorrá változik, a komorság meglepi. | |
* | |
| (meg-konászik v. ~konászodik, azaz ~kanászik, ~kanászodik) ösz. k. Székely tájszólás szerént am. megszelídül, megengesztelődik, haragja lecsillapodik; általánosabb szokással: megjuhászik v. megjuhászodik. V. ö. KANÁSZODIK 2). | |
* | |
| (meg-kondít) ösz. áth. Szoros ért. csak harangról és kolompról mondják, midőn ütés, húzás, mozgatás által eszközlik, hogy kongani kezd. Megkondítani a nagy harangot. A vezérökör megkondítja a kolompot. V. ö. KONDÍT. | |
* | |
| (meg-kondúl) ösz. önh. A harang vagy nagyobbféle kolomp kongani kezd. Ami kisebb, az megcsendűl. | |
* | |
| (meg-konnyaszt) ösz. áth. l. KONNYASZT alatt. | |
* | |
| (meg-konokít) ösz. áth. Eszközli, okozza, hogy valaki konokká legyen. Kemény bánás megkonokítja a gyermeket. V. ö. KONOK. | |
* | |
| (meg-konokodik) ösz. k. Konokul megköti magát, megmakacsodik, megátalkodik. V. ö. KONOK. | |
* | |
| (meg-konokol) ösz. áth. Viszszaható névmással am. nyakasan, makacsul, átalkodottan megköti magát. Megkonokolja magát, s nem akar engedni. | |
* | |
| (meg-kopárodik) ösz. k. Kopárrá változik által. V. ö. KOPÁR. | |
* | |
| (meg-kopaszít) ösz. áth. Szükebb ért. valakit fejének hajától megfoszt, kopaszszá tesz. Az agg kor sok embert megkopaszít. A hagymáz megkopaszította őt. Szélesb ért. az állati testet szőretlenné, tollatlanná, csupaszszá teszi; de ezen értelemben szokottabb a megkopaszt. | |
* | |
| (meg-kopaszodik) ösz. k. Szoros ért. emberről mondjuk, midőn haja elmegy, s feje csupaszszá lesz. Harminczéves korában már megkopaszodott. V. ö. KOPASZ. | |
* | |
| (meg-kopaszt v. koppaszt) ösz. áth. Széles ért. az állati testet hajától, szőrétől, gyapjától, tollától megfosztja, s bőrét csupaszszá teszi. Szükebb ért. a madárnak tollait kitépi. Megkopasztani a ludat, a sütnivaló csibét, verebet. Átv. ért. valakit ruhájától, pénzétől megfoszt; erszényét meghúzza valakinek. Megkopasztottak bennünket az utonállók. A hamis játszótársak megkopasztották őt. V. ö. KOPASZT. | |
* | |
| (meg-kopik) ösz. k. Viselés vagy dörzsölés által megvékonyodik, külső takarója, meze, héja, kérge stb. megfogy. Megkopik a ruha. Megkopik a keréksín. V. ö. KOPIK. | |
* | |
| (meg-kopint) ösz. áth. Oly testet, mely ütésre kopogni szokott, gyöngébben üt meg. Kalapácscsal megkopintani a falat. Újjal megkopintani a hordót. Erősebbféle ütést és hangoztatást jelent a megkoppant. | |
* | |
| (meg-koplal) ösz. áth. Koplalva helyreüt vagy kipótol valamit. Amit egy nap elfecsérel, három nap alatt megkoplalja. V. ö. KOPLAL. | |
* | |
| (meg-koplaltat) ösz. áth. Embert vagy állatot koplalni kényszerít, éhség által megkínoz. A hadi foglyokat megkoplaltatni. V. ö. KOPLAL. | |
* | |
| (meg-kopogat) ösz. gyak. áth. Többször kopogva megüt valamit. Megkopogatni az ajtót, a falat. Megkopogatni a hordókat. A harkály megkopogatja a fákat. V. ö. KOPOG. | |
* | |
| (meg-koppad) ösz. önh. Szoros ért. madarakról mondják, midőn tollaik kihullanak, azaz megvedlenek. Szélesb ért. haja, szőre, gyapja elhull. | |
* | |
| (meg-koppant) ösz. áth. 1) Bizonyos testet, mely az ütést kop hanggal viszonozza, erősebben megüt; lágyabban ütve: megkopint. 2) Úgy nevezett koppantóval a gyertya hamvát elveszi. Koppantsd meg azt a gyertyát. | |
* | |
| (meg-koppaszt) ösz. áth. l. MEGKOPASZT. | |
* | |
| (meg-koptat) ösz. áth. Viselés által eszközli, hogy valami ruhanemű megkopjék. V. ö. KOPIK. | |
* | |
| (meg-korbácsol) ösz. áth. Korbácscsal megver. Megkorbácsolni a vásott gyereket. Megkorbácsolni a vadászebet, a szilaj lovat. Különösen birói itélet következtében korbácscsal megcsap. A szemtelen kéjleányokat megkorbácsolni. V. ö. KORBÁCS. | |
* | |
| (meg-korhad) ösz. önh. Mondják fáról, midőn vén korában megnedvesűl, megpurhásodik. A meg fölcserélhető el igekötővel. V. ö. KORHAD. | |
* | |
| (meg-korhaszt) ösz. áth. Korhadttá tesz (bevégzetten). A meg fölcserélhető el igekötővel. | |
* | |
| l. MEGKURHOL. | |
* | |
| (meg-kormosodik) ösz. k. Kormossá leszen. | |
* | |
| (meg-korodzik) ösz. k. l. MEGKOROSODIK. "Ha hat (leány) közül egyet eladnak, a többinek valamely klastromban kell megkorodzani." (Mikes Kelemen). | |
* | |
| (meg-koronáz) ösz. áth. Valamely fejedelmi személy fejére innepélyes szertartással fölteszi a koronát. A magyar királyokat az esztergami érsekek szokták megkoronázni. V. ö. KORONA. | |
* | |
| (meg-koronázás) ösz. fn. Innepélyes szertartás, midőn valamely fejedelmi személyt megkoronáznak. V. ö. KORONÁZÁS.
HEGKOROSÍT v. ~KOROSIT, (meg-korosít) ösz. áth. Időnek előtte korossá tesz, megvénít valakit. A sok bú, szenvedés, betegeskedés megkorosította őt. | |
* | |
| (meg-korosodik) ösz. k. Megöregedik, megvénhedik, életének azon korára jut, melyben az ember hanyatlásnak indúl. Gyöngédebb és kíméletesebb kifejezés mint "a megvénül." | |
* | |
| (meg-kórosodik) ösz. k. Kórossá lesz. | |
* | |
| (meg-korpáz) ösz. áth. Korpával meghint, megkever. Megkorpázni a sertések eledelét, moslékját. A szűcsök megkorpázzák a birkabőrt. Átv. ért. valakit keményen megfedd, megdorgál, szappan nélkül megmos, megkorhol, vagyis úgy tesz vele, mint szűcsök a bőrrel, melyet korpás csávával puhítanak meg. | |
* | |
| (meg-kórúl) ösz. önh. Régiesen (pl. a Debreczeni Legendáskönyvben, Nádor-codexben stb.) am. kórossá lesz, megbetegszik. | |
* | |
| (meg-kóstol) ösz. áth. l. MEGÍZLEL. | |
* | |
| (meg-koszmósodik) ösz. k. Koszmóssá lesz (egészen). | |
* | |
| (meg-koszorúz) ösz. áth: Valakit v. valamit koszorúval ékesít. Megkoszorúzni a költőt, művészt. Megkoszorúzni a mennyasszonyt. Megkoszorúzni a szüzleány sírkeresztjét. V. ö. KOSZORÚZ. | |
* | |
| (meg-koszorúzás) ösz. fn. Cselekvés, illetőleg diszítés, kitüntetés, midőn megkoszorúznak valakit vagy valamit. | |
* | |
| (meg-koszosít) ösz. áth. Eszközli, hogy valamely állat koszossá legyen; a rajta lévő koszt más állattal közli. A tisztátalan tartás megkoszosítja a juhokat. Egyik koszos malacz megkoszosítja a másikat. V. ö. KOSZ, KOSZOS. | |
* | |
| (meg-koszosodik) ösz. k. Testén kifejlik, vagy mástól ráragad a kosz. A tisztátalanul tartott fej megkoszosodik. Egyik koszos birkától a többi is megkoszosodik. V. ö. KOSZ. | |
* | |
| (meg-kosztol) ösz. áth. Koszttal, azaz póznával le- vagy megver. V. ö. KOSZT, (2). | |
* | |
| (meg-kótáz) ösz. áth. Kótára leír. Szokottabban: lekótáz. | |
* | |
| (meg-kotlik) ösz. k. Mondják a tyúkról, midőn tojni megszűn, beteges hangon kotog, tollait felborzasztja, és tojásra ülni vágy. Egyet tojott, s megkotlott. (Km.). V. ö. KOTLÓS. | |
* | |
| (meg-kotor) ösz. áth. Valamit kotorva megkavar, öszvevissza forgat. Megkotorni póznával a sarat. Megkotorni a zsebet. Megkotorni a kutat. am. a benne levő sarat, iszapot kitisztítani. V. ö. KOTOR. | |
* | |
| (meg-kótyagosodik v. ~kotyogósodik) ösz. k. Tréfásan szólva, am. megborosodik, megpityósodik. | |
* | |
| (meg-kótyosodik) ösz. k. Eredetére nézve: nyelve nehezen mozogván mintegy tyúk módjára kotyog. Tréfásan l. MEGKÓTYAGOSODIK. | |
* | |
| (megkotyfol v. ~kotyvaszt) ösz. áth. Kotyvasztva v. kotyfolva megfőz. | |
* | |
| (meg-kotytyan) ösz. önh. Valamely nedves vagy lágytest ütődés által koty hangot viszonoz. Megkotytyan a lé, ha belevetik a gombóczot. A híg lőtye minden lépésre megkotytyan. Mondják tyúkról is, midőn koty hangon kezdi szólítani csibéit. Átv. ért. midőn azt mondjuk valamiről, hogy meg sem kotytyan, azt jelenti, oly kevés, mely távol sem elég bizonyos czélra. Annyi az évi kiadása, hogy négy öt ezer forint meg sem kotytyan nála. Ezen hasonlat a torkon lemenő ital kotytyanásától kölcsönöztetett. | |
* | |
| (meg-kovácsol) ösz. áth. Valamit kovácsféle munkával megvasal. Megkovácsolni az újdon új szekeret. | |
* | |
| (meg-kovászol) ösz. áth. Kovászszal megkever, megéleszt. Megkovászolni a kenyérnek való lisztet. Megkovászolni a savanyítani való káposztát, ugorkát. | |
* | |
| (meg-kozmásít) ösz. áth. Valamely ételt kozmásan készít el. Megkozmásítani a kását, rántást. V. ö. KOZMÁS. | |
* | |
| (meg-kozmásodik) ösz. k. Valamely étel kozmás szagot és ízt kap. V. ö. KOZMÁS. | |
* | |
| (meg-kozmásúl) ösz. önh. l. MEGKOZMÁSODIK. | |
* | |
| (meg-költ) ösz. áth. Eszközli, hogy élesztő vagy kovász által valamely tészta megkeljen, megdagadjon. Megkölteni a fánknak való tésztát. | |
* | |
| (meg-kölykezik) ösz. k. Mondják kutya és macskanemű nőstényekről, sőt patkányokról, és egerekről is, midőn megfiadzanak. Megvetőleg szólva, megkölykezik a némber, midőn törvénytelen gyermeket szül; máskép: megfattyazik. | |
* | |
| (meg-kön) ösz. önh. v. MEGKÖNIK (meg-könik) ösz. k. Fölötte elérik pl. a szilva. Mikor késő őszszel a hóharmat a szilvát megsanyargatja, s ez öszveránczosodik és esik, mondják: megkönt a szilva. A leányról is vénülőjében mondják: meg kezdett könni. (Tájszótár). V. ö. KÖN. | |
* | |
| (meg-könnyebbědik) ösz. k. 1) Valamely testnek súlymértéke megkevesbedik. A nedves testek kiszáradás által megkönnyebbednek. 2) Átv. ért. ami az érzékekre, kedélyre, testi és lelki erőre nyomasztólag hatott, a maga nemében megenyhül, megkisebbedik. Baja, betegsége megkönynyebbedett. Sorsom jóval megkönnyebbedett. Innen: megkönnyebbedett a szíve, lelke. am. a kellemetlen, fájdalmas benyomások enyhültek. | |
* | |
| ösz. áth. 1) Bizonyos testnek sulymértékét kisebbé teszi, terhéből elvesz valamit. 2) Eszközli, hogy valamit kevesebb fáradsággal lehessen tenni, gyakorolni. A közlekedést jó utak, szabad járáskelés által megkönnyebbíteni. 3) Átv. ért. eszközli, hogy valami a kedélyre, szívre, testi és lelki erőre kevesbbé legyen nyomasztó. Megkönnyebbíteni a foglyok sorsát. 4) Gyöngédtelen tréfából szólva: Isten könnyebbítse meg az ágya szalmáját, am. beteg ágyában haljon meg.
Egyezik vele értelemben: megkönnyít azon finom különbséggel, hogy ez teljesb mérvü, mint ,megkönynyebbít.' | |
* | |
| (meg-könnyebbűl) ösz. önh. 1) l. MEGKÖNNYEBBEDIK. 2) Különösen testi vagy lelki fájdalmai, szorongásai megenyhűlnek. Csendes álom után megkönynyebbűlt a beteg. Szívem egészen megkönnyebbűlt. | |
* | |
| l. MEGKÖNYEZ. | |
* | |
| (meg-könnyít) l. MEGKÖNYNYEBBÍT. | |
* | |
| (meg-könnyűl) l. MEGKÖNYNYEBBŰL. | |
* | |
| (meg-könyez) ösz. áth. Fájdalmas könyüket öntve megsirat valakit v. valamit, Megkönyezni kedveseink halálát. Megkönyezni a szerencsétlen haza sorsát. | |
* | |
| (meg-könyörűl) ösz. önh. Valakinek szerencsétlen vagy szükölködő állapota iránt tényleges részvétre indúl. Megkönyörülni a kárvallottakon. Megkönyörülni az éhezőkön. V. ö. KÖNYÖRŰL. | |
* | |
| (meg-köp) ösz. áth. 1) Köpve kijelenti, hogy utálatosnak tart valakit v. valamit. Szokottabban: leköp. 2) Mondják különösen legyekről, midőn valamit bemocskolnak, vagyis tojásaikat, ganajokat lerakják. A legyek megköpik a falat, a tükröt, a hust. V. ö. KÖP. | |
* | |
| (meg-köpczösödik) ösz. k. Egészen köpczössé leszen. | |
* | |
| (meg-köpdös) ösz. gyak. áth. Utálatból, vagy meggyalázásul gyakran pök valakire v. valamire. A veszekedő kofák megköpdösték egymást. Idvezítőnket csúfságból megköpdösték ellenségei. | |
* | |
| (meg-köpölyöz) ösz. áth. Köpöly nevü sebészi eszközzel vérét ereszti valakinek. V. ö. KÖPÖLY. | |
* | |
| (meg-köpörödik) ösz. k. Öszvehuzódik vagy töpörödik, pl. késő őszszel a szilva. | |
* | |
| (meg-köpűl) ösz. áth. Köpülve a tejből a vajat elválasztja; a köpülést elvégzi. V. ö. KÖPÜL. | |
* | |
| (meg-körmed) ösz. önh. Meggémberedik, s mintegy a ragadozó állat körme gyanánt öszvehuzódik. Megkörmed a sár, ha fagy. Kevessé ismeretes szó; Sándor Istvánnál fordúl elé. Máskép: megkörmödzik. | |
* | |
| (meg-körmeszt) ösz. áth. A fagy valamely híg testet meggémberít. | |
* | |
| (meg-körmödzik) ösz. k. A székelyeknél a sárról mondják, midőn fagyni kezd, minthogy felső része ekkor mintegy körömhöz hasonló hegyes merev anyaggá gémberedik. | |
* | |
| (meg-körmöl) ösz. áth. Körömmel megvakar, megsért. Vastag hangon: megkarmol. A mérges gyermekek megkörmölik egymást. V. ö. KÖRMÖL, KARMOL. | |
* | |
| l. MEGKÖRMÖDZIK. | |
* | |
| (meg-környékěz) ösz. áth. Bizonyos tért valamivel bekerít. Árokkal megkörnyékezni a majort. Fákkal megkörnyékezni a tavat. A Bécsi codexben am. körülfog, körülvesz, megszáll. "Jövö (jöve) Nabuchonodozor Babilloniának királya Jéruzsálembe és megkörnyékezé őtet" (obsedit eam, Károlyinál: megszállá azt). Továbbá a Müncheni codexben am. körülmetél. Régiesen irták így is: megkörnyíkez, megkörnyüköz, megkörnyűlköz. V. ö. KÖRNYÉKĚZ. | |
* | |
| (meg-körömzsél) ösz. áth. Körmeivel több helyen megsért valakit vagy valamit. Vastaghangon: megkaramizsál. | |
* | |
| (meg-köröpöl) ösz. áth. Egészen körüljár. V. ö. KÖRÖPÖL. | |
* | |
| (meg-köszön) ösz. áth. Bizonyos kedveskedésért, vagy jótéteményért hálát mond. Megköszönni mások fáradságát, szivességét, barátságát. Megköszönni az ajándékot, a jó tanácsot. Köszönje meg a víz, ha megmosdom benne. (Km.) Néha am. az ajánlott kedveskedést bizonyos oknál fogva el nem fogadja. Ebédre hivatott, de megköszöntem neki, mert... Gúnyosan szólva am. valamely kedvetlen dolgot a cselekvőhöz visszautasít. Ha ily szándékkal vagy hozzám, azt megköszönöm. V. ö. KÖSZÖN. | |
* | |
| (meg-köszönés) ösz. fn. Cselekvés, illetőleg nyilatkozás, mely által megköszönünk valamit. | |
* | |
| (meg-köszönő-levél) ösz. fn. Levél, melyben valakinek megköszönünk valamit. | |
* | |
| (meg-köszönt) ösz. áth. A vele találkozót, vagy a hozzá jövőt, látogatót bizonyos kedveskedő szólásmódokkal idvezelve megtiszteli. Megköszönteni a vendégeket. Különösen valakinek bizonyos örömnapokon, vagy kedves események után szives örömét, örvendezését kijelenti. Megköszönteni az új házasokat. Megköszönteni valakit születése vagy neve napján. V. ö. KÖSZÖNT. | |
* | |
| (meg-köszöntés) ösz. fn. cselekvés, illetőleg tisztelkedés, mely által megköszöntünk valakit. | |
* | |
| (meg-köszörűl) ösz. áth. Köszörűlve megélesít valamit. Megköszörülni a tompa kést, a borotvát. V. ö. KÖSZÖRŰL és FEN. | |
* | |
| (meg-köszvényěsědik) ösz. k. Testének egy vagy több részét meglepi a köszvény. Keze, lába megköszvényesedett. | |
* | |
| (meg-köt) ösz. áth. Kötve megerősít, megszilárdít, megállapít valamit. Derékon megkötni a nadrágot, szoknyát. Megkötni a harisnyát. Megkötni a kereket, hogy ne forogjon. Megkötni a kévét.
"Ki látta, hogy pók önhálóival, Magát kötötte volna meg?" Vörösmarty. Átv. ért. és visszahatólag megkötni magát, am. bizozonyos szándékban, akaratban makacsul megmaradni. Törvényi ért. valakit szerződés alkalmával bizonyos föltétel elfogadására kényszerít, melynél fogva adott szavát csak saját kárával szegheti meg. V. ö. KÖT. | |
* | |
| (meg-kötelez) ösz. áth. 1) Bizonyos föltételek által mintegy megköt valakit, hogy kénytelen legyen a tett igéretet vagy szerződést teljesíteni. 2) Valakit kötéllel megver. Olyanféle ige, mint megpálczáz, megbotoz, megvesszőz. 3) Régiesen pl. a Tatrosi codexben am. megkötöz: "Megfogák Jézust és megkötelezék őtet." | |
* | |
| (meg-kötöz) ösz. áth. 1) Több helyen, több oldalról megköt. Az elfogott rablónak kezeit, lábait megkötözni. 2) Többet megköt. Megkötözni a markokra rakott gabonát. Megkötözni az ökröket. 3) Régiesen am. bekötöz: "Megkötözé ő sebeit." (Tatrosi codex). V. ö. KÖT, KÖTÖZ. | |
* | |
| (meg-köved) ösz. önh. Kővé alakúl, kőkeménynyé leszen. Szokottabban: megkövűl. | |
* | |
| (meg-kövérědik) ösz. k. Zsírja, hája, húsa megnövekedik, meghízik. A tömött ludak megkövérednek. A hizlalt disznó, ökör megkövéredik. A Tatrosi codexben a szívről am. (Pesti Gábor szerént) megtompúlt: "Mert megkövéredett (incrassatum est) e népnek ő szűvök (Károlinál szinte; Káldinál: megvastagodott). | |
* | |
| (meg-kövérít) ösz. áth. Eszközli, hogy valamely állat kövérré leszen. A dologtalan és jó élet megkövéríti a hízásra hajlandó testet. A régieknél átv. ért. megtermékenyít: "A kegyös Krisztus ez ilyetén embörnek ő szivét lelkét ajétatossággal megkövéríti." - "Embörnek szivét lelkét szent malaszttal megkövéríti." (Nádor-codex). V. ö. KÖVÉR. | |
* | |
| (meg-kövesít) ösz. áth. 1) Eszközli, hogy valamely test kővé váljék. 2) Átv. ért. oly keménynyé, azaz érzéketlenné tesz mint a kő. | |
* | |
| (meg-kövesűl) ösz. önh. l. MEGKÖVŰL. | |
* | |
| (meg-köveszt) ösz. áth. 1) Eszközli, hogy valamely test kővé alakuljon. Bizonyos ásványvizek megkövesztik a beléjek vetett fát. 2) A nyers húst leforrázás által megpuhítja, vagy a megölt állatnak szőrét, tollát forró víz által leveszi. Megköveszteni a disznólábat. V. ö. KÖVESZT, KÖPESZT. | |
* | |
| (meg-követ) ösz. áth. A megbántott személyt kéri, hogy bocsásson meg neki. Népies udvari nyelven am. engelelmet kér, s mintegy előre mentekezik, ha talán valami sértőt mondana. Megkövetem a tekintetes urat, akarnék valamit mondani.
"Megkövetem arról királyi személyed, Szabadon szólásom gonoszra ne véljed." Arany. Buda halála. Bucsuzás alkalmával is használják. Megkövetem kigyelmeteket, ha talán valamivel megbántottam. | |
* | |
| (meg-követés) ösz. fn. Nyilatkozás, mely által megismeri valaki, hogy mást megbántott, vagy megbánthat, és egyszersmind bocsánatot kér tőle. | |
* | |
| (meg-kövez) ösz. áth. Kövekkel megdobál vagy épen agyon ver valakit. Szent Pál apostolt megkövezték a zsidók. Szent István levitát úgy megkövezték, hogy bele halt. | |
* | |
| V. ö. MEGKÖVESZT. | |
* | |
| (meg-kövűl) ösz. önh. Kővé vagy kőkeménynyé változik. Átv. ért. a benyomások ellen kő gyanánt érzéketlenné lesz; megkeményedik (a szive.) | |
* | |
| (meg-közelít) ösz. áth. 1) Valakinek vagy valaminek közelébe jut. "És megközelejtvén (appropians) megkötözé ő sebeit" (Tatrosi codex). 2) A számitásban valamely mennyiséghez közel jár. Budapest népessége megközelíti a kétszáz ezeret. | |
* | |
| (meg-közelíthet[et]len) ösz. mn. Akit vagy amit megközelíteni nem lehet, akár anyagi akár erkölcsi akadályok miatt. | |
* | |
| (meg-közelítő) ösz. mn. Aki vagy ami valakit vagy valamit megközelít. Különösen számitásra alkalmazva: megközelítő számítás. | |
* | |
| (meg-közelítőleg) ösz. ih. Megközelítő számitással (approximative). | |
* | |
| (meg-krétáz) ösz. áth. Krétával megdörgöl, megfehérít valamit. Megkrétázni a kötéltánczos talpát. A katonák megkrétázzák vállszíjaikat. | |
* | |
| l. MEGKULYAKOL. | |
* | |
| (meg-kukucsál) ösz. áth. Kukucsálva megnéz, megvizsgál, szemügyre vesz valamit. V. ö. KUKUCSÁL. | |
* | |
| (meg-kullant) ösz. áth. Megüt valakit v. valamit, hogy ez szinte megkondúl bele. Máskép: megkollant. V. ö. KUL, 2). | |
* | |
| (meg-kulyakol) ösz. áth. Kulyakkal, azaz ököllel megdögönyöz valakit. V. ö. KULYAK. | |
* | |
| (meg-kunyorál) ösz. áth. Kunyorálva megszerez, megkeres valamit. | |
* | |
| (meg-kupakol) ösz. áth. Kupakkal ellát, fölkészít. Megkupakolni a pipát. | |
* | |
| (meg-kuporít) ösz. áth. Kuporítva öszvegyüjt, öszvekapar; apránként megtakarít. Megkuporított fillérek. | |
* | |
| (meg-kurhol) ösz. áth. Kurholva, azaz nyers, kemény hurogató hangon megszíd, megdorgál valakit. | |
* | |
| (meg-kurkász v. ~kurkáz) ösz. áth. Kurkászva, azaz ide-oda forgatva, turkálva, megkutat, kifürkész valamit. A szekrényeket, ládákat, fiókokat megkurkászni. | |
* | |
| (meg-kurtábbít) ösz. áth. Megkurtít, megrövidít. "De a választottakért megkurtabejtattak a napok." (Tatrosi codex). | |
* | |
| (meg-kurtábbodik) ösz. k. Megkurtúl, megrövidül. "És hanemha a napok megkurtábottak (megkurtábbodtak) volna." (Tatrosi cod.). | |
* | |
| (meg-kurtít) ösz. áth. Valamely szálas egészből elvág valamit, hogy kurta legyen. Megkurtítani a hajat, a ló farkát, a kutya fülét. Megkurtítani a ruhát. Átv. ért. megrövidít valamely testetlen tárgyat, pl. fogalmazatot, időt, napot. "De a választottakért megrövidíttetnek ama napok" (Káldi; "megrövidíttetnek a nyomoruságnak napjai." Károli) V. ö. KURTA. | |
* | |
| (meg-kurtítás) ösz. fn. Cselekvés, mely által valamit megkurtítanak. A lófark megkurtítása az angoloknál divatban van. V. ö. MEGKURTÍT. | |
* | |
| (meg-kurtúl) ösz. önh. Kurtává lesz. Mennél vénebb a szamár, annál inkább megkurtúl a farka. (Km.). A csizmaszár, ha többször fejelik, megkurtúl. V. ö. KURTA. | |
* | |
| (meg-kurváz) ösz. áth. Valamely nőt kurva nevezettel meggyaláz. Kata megkurvázta Jutkát, ez pedig amazt visszakurvázta. V. ö. KURVA. | |
* | |
| (meg-kurvázás) ösz. fn. Meggyalázás, megbecstelenítés, midőn bizonyos nőt kurvának nevez valaki. | |
* | |
| (meg-küklik) ösz. k. Mondják madárról, midőn tollait elhányja. Szokottabban megvedlik. V. ö. KÜKLIK. | |
* | |
| (meg-küld) ösz. áth. Valamely igért vagy tartozott jószágot annak kezéhez szolgáltatja, ki illetőleg igényt vagy jogot tart hozzá, ki egyszersmind az adótól bizonyos távolságra esik. Az igért könyvet mendtül előbb megküldöm. Ha biztos emberre találsz, küldd meg általa a hátralévő kamatokat. V. ö. KÜLD. | |
* | |
| (meg-különböztet) ösz. áth. 1) Az egymáshoz némi tekintetben hasonló tárgyak között észreveszi azon jegyeket, melyek által egymástól különböznek, vagyis melyeknél fogva egymással nem egyeznek. Megkülönbözteti a varjút a galambtól. (Km.).
"A természet egyként csinálja életünk, Melyet árnyékokkal megkülönböztetünk." Bessenyei. 2) Valakinek személye iránt különös figyelmet mutat, mások fölött kitünteti, elsőbbséget ad neki. Az előkelő vendégeket megkülönböztetni. 3) Visszaható névmással, magát megkülönböztetni, am. a maga nemében mások közől különösen kitünni, jeleskedni. V. ö. KÜLÖNB, KÜLÖNBÖZIK. | |
* | |
| (meg-különböztetés) ösz. fn. Cselekvés, mely által valamit vagy valakit megkülönböztetünk. Különösen azon kitüntetés, melyet bizonyos személy irányában mutatunk. V. ö. MEGKÜLÖNBÖZTET. | |
* | |
| (meg-különböztetětt) ösz. mn. A többi közől különösen vagy mások fölött kitüntetett, a többinél nagyobbra becsült. Maradok megkülönböztetett mély tisztelettel..... | |
* | |
| (meg-különöz) ösz. áth. Bizonyos jegyeiknél fogva külön-külön osztályokra, nemekre szed holmi tárgyakat. A növénytannak egyik feladata rendszeresen megkülönözni a növényeket. Szokottabban: elkülönöz. V. ö. KÜLÖNÖZ. | |
* | |
| (meg-különözés) ösz. fn. Cselekvés, mely által több ugyanazon nemű tárgyakat bizonyos jegyeik szerént meghatározunk és osztályozunk. | |
* | |
| (meg-különző) ösz. mn. Ami által valamely tárgy más hasonnemüektől különbözik, ami a tárgyat állandó jegy gyanánt jellemzi. Az állatokat, növényeket, ásványokat megkülönző jegyeik szerént osztályozni. | |
* | |
| tájdivatos. l. MEGKÖPŰL. | |
* | |
| (meg-küzd) ösz. önh. Szoros ért. valakivel megbirkozik, hogy erejét, és ügyességét kimutassa. Megküzdeni valakivel a harczjátékban. Szélesb ért. megví a csatában, harczban. Átv. ért. valamely viszontagsággal vagy nehézséggel szembeszáll, s minden erejével rajta van, hogy a viszontagság nyomasztó hatását megsemmisítse, a nehézséget legyőzze. Az erős lelkü férfi megküzd a sors csapásaival. Megküzdeni valamely bonyolúlt feladattal. V. ö. KÜZD. | |
* | |
| (meg-láb) ösz. áth. Szokottabban l. MEGLÁBOL. A láb mint ige divatozik ezen öszvetétben: téb-láb, azaz ide-oda járkel. V. ö. LÁB (3). | |
* | |
| (meg-lábol) ösz. áth. Vizen vagy iszapos mocsáron általmegy, és pedig nem úszva, hanem lábain járva. Ezen viz oly mély, hogy meglábolni nem lehet. Átv. ért. valamely bajon, nevezetesen betegségen általesik. | |
* | |
| (meg-lábolhat[at]lan) ösz. mn. Amit meglábolni nem lehet tulajdon és átv. értelemben. Meglábolhatatlan víz. Meglábolhatatlan betegség. Határozóként am. meg nem lábolhatólag. | |
* | |
| (meg-lábolható) ösz. mn. Amit meglábolni lehet. V. ö. MEGLÁBOL. | |
* | |
| (meg-ladikáztat) ösz. miv. Eszközli, hogy valaki ladikáz. | |
* | |
| (meg-lágyít) ösz. áth. Eszközli, hogy valamely kemény test lágygyá legyen. A kemény daganatot meglágyítani. Az esők meglágyítják a száraz földet. Átv. ért. valakinek akaratját meghajtja, s szivét érzékenynyé teszi, részvétre indítja, megengeszteli. "S nem lön mivel keménységeket (keménységöket) meglágyíthatjuk vala." (Gr. Eszterházy M. nádor levele 1644-ből).
"Bár nincs reményem meglágyítni őt, El nem mulasztom tenni, mit fogadtam." Vörösmarty. Továbbá am. meglangyít. V. ö. LÁGY. | |
* | |
| (meg-lágyúl) ösz. önh. Elébbi keménységét, szilárdságát, merevenségét vesztve lágygyá leszen. A lébe áztatott kétszersült meglágyúl. Mondjuk továbbá vízről, levegőről, midőn hidegségéből veszt. A kútból merített víz meglágyúl a meleg szobában. Déli szélre meglágyult az idő. Átv. ért. szíve megérzékenyül, részvétre gerjed, megengesztelődik. V. ö. LÁGY. | |
* | |
| (meg-lajhódik v. ~lajhodik) ösz. k. Lajhává, tunyává lesz. (bevégzetten). | |
* | |
| (meg-lajhúl) ösz. önh. l. MEGLAJHÓDIK. | |
* | |
| (meg-lakik) alakjára nézve ösz. k., de ezen öszvetételben, mint több más igék a ,meg' igekötővel, az elsőbb jelentésekben ez is tárgyesetes viszonynévvel használtatik. Meglakni a várost, falut. Meglakni az ünnepet. Néha am. elégségig, sokáig lakik valahol. Miután Párist meglakta volt, visszatért hazájába. Midőn a lakik evést ivást jelent, tájdivatosan am. sokat eszik, iszik, jól lakik. Egész torkig meglakott, különösebben am. megrészegedett; máskép ellakik. | |
* | |
| (meg-lakol) ösz. önh. Hibájaért vagy büneért roszuljár, megszenved, megbűnhödik. Várj, ezért meglakolsz. V. ö. LAKOL. | |
* | |
| (meg-lakolás) ösz. fn. Bűnhödés, mely a rosz tettet vagy természetes kifolyás gyanánt követi, vagy melyet az elkövetö személy ellen a bűntető hatalom szab. | |
* | |
| (meg-lakott) ösz. mn. l. MEGLAKIK alatt. | |
* | |
| (meg-lánczol) ösz. áth. Lánczczal megköt, vagy megerősít. Meglánczolni a rabokat. Meglánczolni a harapós kutyát. Meglánczolni a terhes szekér oldalait. Továbbá a gombkötőknél, paszománmíveseknél stb. am. láncz formára köt. | |
* | |
| (meg-lánczoz) l. MEGLÁNCZOL. | |
* | |
| (meglangyaszt v. ~langyít) ösz. áth. Langyává teszi (a vizet vagy levegőt); máskép: meglágyít. | |
* | |
| (meg-langyodik) l. MEGLANGYOSODIK. | |
* | |
| (meg-langyosodik) ösz. k. Mondjuk vízről, midőn langyossá leszen; továbbá az időről, levegőről, midőn hidegségéből alábbhagy: ez utóbbi esetben máskép: meglágyúl. V. ö. LANGYOS. | |
* | |
| (meg-langyúl) ösz. önh. l. MEGLANGYOSODIK. | |
* | |
| (meg-lankad) ösz. önh. 1) Állatra vonatkozva, am. ereje a sok fáradság, munka, s az izmok és idegek akárminemű megfeszülése miatt meggyengűl. 2) Növényekről szólva am. nagy forróság, nedvek hiánya, vagy akármely belső romlás miatt lehajlik, elhervad, megfonnyad. Máskép: ellankad, noha úgy látszik, mintha ez a lankadás nagyobb fokozatát jelentené. V. ö. LANKAD. | |
* | |
| (meg-lankaszt) ösz. áth. Eszközli, hogy valaki vagy valami meglankadjon. A meg fölcserélhető el igekötővel. V. ö. MEGLANKAD. | |
* | |
| (meg-lapátol) ösz. áth. Lapáttal megver, megdönget valakit. | |
* | |
| (meg-lapít) ösz. áth. Valamely gömbölyü, domború, vastag stb. testet lapossá alakít. Pörölylyel meglapítani a tömörvasat. Sodrófával meglapítani a tésztát. Néhutt annyi is mint megmángolni. V. ö. LAPÍT. | |
* | |
| (meglapoczkáz) ösz. áth. Lapoczkával megver, megcsapkod valakit. Meglapoczkázni a csintalan fiú tenyerét. V. ö. LAPOCZKA. | |
* | |
| (meg-laposít) ösz. áth. Lapossá tesz (bevégzetten). | |
* | |
| (meg-laposodik) ösz. k. Lapossá lesz (bevégzetten). Betegségében meglaposodott a hasa. | |
* | |
| (meg-lappan) l. MEGLAPÚL és MEGLIPPEN. | |
* | |
| (meg-lapúl) ösz. önh. Hasára fekve meghúzza magát. Különösen mondják tyúkról, midőn a kakas alatt hasal. A szelid tyúk hamar meglapúl. (Km.) V. ö. LAPÚL. | |
* | |
| (meg-lármáztat) ösz. miv. Eszközli (főleg veréssel) hogy valaki lármázzon; tréfásan vagy gúnyosan mondják a lármás gyermeknek, figyelmeztetvén őt, hogy a verésre majd még jobban fog lármázni. | |
* | |
| (meg-lasnakol) ösz. áth. Tréfás népnyelven am. valakit lasnakkal vagy más ütőeszközzel megver, megdönget. V. ö. LASNAK. | |
* | |
| (meg-lassúdik) ösz. k. Mozgásának, menésének előbbi élénksége vagy gyorsasága megfogyatkozik. A síkságra ért hegyi patak meglassúdik. A sokáig kergetett ló végre meglassúdik. Vénségére minden ember többé kevesbbé meglassúdik. l. LASSÚ. | |
* | |
| (meg-lassúl) ösz. önh. l. MEGLASSÚDIK. | |
* | |
| (meg-lát) ösz. áth. Szemével egyszerre észrevesz valakit v. valamit. A toronyőr legelőbb megláthatja a tűzet. Távolról megláttuk az érkező hadsereget. Különösen am. megtud, bizonyos kutatás, vizsgálás nyomán rájön. Majd meglátom, miben van a dolog. Elment maga, hogy meglássa, úgy van-e, mint mondják.
"Duna vizét ők megláták, Földet, füvet is megláták." Csáti Demeter. Parancsoló módban, meglásd, meglássátok, am. vigyázz, v. vigyázzatok rá; s figyelmeztetésül szolgál. Meglásd, ezen merénynek rosz vége lesz. Meglássátok, hogy igazat mondottam. V. ö. LÁT. | |
* | |
| (meg-látás) ösz. fn. Az észrevevésnek azon neme, melyet szemeink által teszünk. | |
* | |
| (meg-látogat) ösz. gyak. áth. 1) Valakit saját lakában vagy tartózkodási helyén megkeres a végből, hogy lássa, hogy beszéljen vele, hogy mint létéről tudakozódjék stb. Különösen, barátságból vagy tiszteletből megy valakihez. Ez értelemben vett látogat igének gyakorlati jelentése nem a menés ismétlésében áll, mert aki egyszer jön is hozzánk, azt mondjuk róla, hogy meglátogatott bennünket: hanem azon népies szokásra vonatkozik, mely szerént a látogató a házbeliek egészsége felől tudakozódik, s mindnyájok állapotáról, s a házi körülményekről tudomást szerez magának. 2) Gyakrabban vagy folytonosan eljár valahová vagy több helyre. Meglátogatni a tanító intézeteket, a templomot. Měglátogatni a betegeket. 3) Bibliai és egyházi nyelven mondják Istenről, midőn valakit rendkivüli áldással megörvendeztet. Meglátogatta Isten, az ő népét. Úgy látogass meg bennünket, amint tisztelünk.
"Házasságnak gyümölcsével meglátogasson." Házasok éneke a 16-dik századból. Általában más jótékony tettről is. "Könyörög minekünk Chanádi Demeter deák, az ő régi hív szolgálatját kegyelmesen hogy tekintenők, és ott benn Erdélyben valami jószágocskával látogatnók meg; kinek könyörgésére kellene valami jót cselekednünk." (Báthori István lengyel király levele 1583-ból). "Látogasson meg kegyelmed) egy makkon hízott kövér disznóval" (Szalay Á. 400 m. l.). Minthogy pedig az Isten akaratában megnyugvó keresztény a csapást is úgy tekinti, mint az isteni gondviselésnek eszközét innen ezen mondat: megtátogatta az Isten, azt is teszi, valamely csapást, szenvedést bocsátott rá. | |
* | |
| (meg-látogatás) ösz. fn. Cselekvés, midőn valakit meglátogatunk. V. ö. MEGLÁTOGAT. | |
* | |
| (meg-latol) ösz. áth. Lat számra vagy lat szerént megmér. | |
* | |
| (meg-látszik) ösz. k. 1) Bizonyos jelekből vagy okoknál fogva kitünik, kiviláglik. Meglátszik rajta, hogy sokat szenvedett. Arczáról meglátszik, hogy szereti a borocskát. 2) Mondjuk akármiről, midőn egészen vagy világosan szembetünik, midőn nézés által tisztán észreveszszük. A magas hegyek távolról is meglátszanak. V. ö. LÁTSZIK. | |
* | |
| (meg-latyakosodik) ösz. k. Latyakossá lesz (bevégzetten). V. ö. LATYAKOS. | |
* | |
| (meg-lazít) ösz. áth. Valamit lazává, különösen pedig oly állapotuvá teszen, hogy annak egyes részei többé alig vannak egy mással öszvefüggésben, mind tulajdon mind átv. értelemben. | |
* | |
| (meg-lazúl) ösz. önh. Valami lazává, különösen pedig oly állapotuvá leszen, hogy annak egyes részei többé alig vannak egymással öszvefüggésben. | |
* | |
| l. MEGLASNAKOL. | |
* | |
| (meg-leányosodik) ösz. k. A család születés vagy örökbefogadás által leánygyermekkel vagy gyermekekkel növekszik. | |
* | |
| (meg-leányzik) ösz. k. Leánygyermeke születik. Oly képzésü és jelentésü, mint meggyerekězik. | |
* | |
| (meg-lebben) ösz. önh. Egyszeri lebbenést csinál. A szellő érintésére meglebbent a falevél. | |
* | |
| (meg-lecskéd) ösz. áth. Meglocsol, különösen sáros vízzel megfecskend. Székely szó. | |
* | |
| (meg-léczěl) ösz. áth. Léczeket szegez valamire, vagy léczekkel bekerít. Megléczelni az ollófákat. Megléczelni a kemencze korlátfáját. V. ö. LÉCZ. | |
* | |
| (meg-léczéz) ösz. áth. l. MEGLÉCZĚL. 2) Léczczel megver, megütöget valakit. | |
* | |
| (meg-leczkéz) ösz. áth. Valakit elkövetett csinyjai miatt kérdőre vesz, megfedd, s mintegy leczke gyanánt feladja neki, hogy többé úgy ne cselekedjék. | |
* | |
| (meg-legel) ösz. áth. Legelve megjár valamely tért, s a rajta levő füvet, vagy akármily tápláló növényt megeszi. A juhok meglegelik a kősziklás hegyeket. V. ö. LEGEL. | |
* | |
| (meg-legeltet) ösz. mívelt. Eszközli, hogy a barmok bizonyos tért legelve megjárjanak. Fagyos őszszel meglegeltetni a juhokat a vetéseken. Az ökröket meglegeltetni a tilosban. | |
* | |
| tájdivatosan e helyett: meglegyint. | |
* | |
| (meg-legyint) ösz. áth. Csak úgy gyöngéden érintve üt meg valakit vagy valamit. V. ö. LEGYINT. | |
* | |
| (meg-lehet) ösz. tehető. Általán mondható mindenről, ami sem fogalomban, sem tárgyilagosan ellenmondást nem szenved; ami valószinű, amit hinni képesek vagyunk. Meglehet, hogy sorsunk jobbra fordúl, de az is meglehet, hogy többet kell szenvednünk. V. ö. LESZ. | |
* | |
| (meg-lěhetős) ösz. mn. A maga nemében középszerü, mi az igényeket sem felül nem múlja, sem egészen kielégítlenül nem hagyja. A mérséklett dicsérés vagy helybehagyás jelzője. Ez a bor meglehetős. Nyáron nem sokan, de télen meglehetős számmal látogatják a szinházat. | |
* | |
| (meg-lěhetősen) ösz. ih. A maga nemében középszerűleg, türhetően, nem épen roszul, elég jól. Kötelességét meglehetősen teljesíteni. V. ö. MEGLEHETŐS. | |
* | |
| (meg-lékel) ösz. áth. A jégen vagy némely beles testeken léket vág. A halászok több helyen meglékelik a Balaton jegét. Meglékelni a dinnyét, kenyeret. V. ö. LÉK. | |
* | |
| (meg-lékez) l. MEGLÉKEL. | |
* | |
| (meg-lel) ösz. áth. Keresés által megtalál valamit, rájön valamire. Ki mit keres, megleli. (Km.) Meglelte zsák a foltját. (Km.) V. ö. LEL. A régieknél ,megtalál' szóval hason értelemben gyakran eléjön a mai ,megkeres' (= levélben v. iratban megkér) helyett. "Uram nekem semmit nem írt egyebet, hanem ezt, hogy te kegy(elme)det lelte meg, mint bízott barátját." (Levél 1554-ből. Szalay Á. 400 m. l.). | |
* | |
| (meg-lelkěsít) ösz. áth. 1) Lelket, életet teremt bele. 2) Átv. ért. eszközli, hogy kitünőleg működjék benne a lelki erő; rendkivüli lelki tehetségekkel megajándékoz. A szentlélek meglelkesítette az apostolokat. V. ö. LELKĚS. | |
* | |
| (meg-lendít) ösz. áth. Valamit lassu mozgásba, könnyü lengésbe hoz, igen gyöngén vagy alig érint. Az esti szellő meg-meglendíti a fák leveleit. V. ö. LENDÍT. | |
* | |
| (meg-lendűl) ösz. önh. Könnyeden, gyöngéden lengve megmozdúl. | |
* | |
| (meg-lenni) határtalan módja ,meglesz' illetőleg ,megvan' öszvetett igének. Meg kell lenni mint egyszer a meghalásnak. (Km.) Megleszek én a nélkül is.
"Akarsz Buda hőssel meglenni királyul." Arany J. | |
* | |
| (meg-lep) ösz. áth. 1) Bizonyos térre vagy testre rászáll, s azt testével betakarja, befödi. A vetéseket meglepik a vadludak. A czukros ételt meglepik a legyek. A lepkék, méhek meglepték a virágokat. Meglepte a víz a föld szinét. (Szabó D.). Ez értelemben megegyezik vele az ellep. 2) Valakire váratlanul, véletlenül rábukkan, s mintegy testével elnyomja. A madarat fészkében, a zsiványokat tanyájokon meglepni. Meglepni az ellenséget. 3) Valamely váratlan dologgal, melynek semmi látható vagy észrevehető előzményei nem voltak, eléállani. Valamely jeles találmánynyal meglepni a világot.
"Meg-meglep olykor, mintegy örömkövet Jobb életből, egy boldog édes álom." Szemere Pál. Különösen, midőn valaki váratlanul valami kedves dolgot teszén másnak. Ritka becsü ajándékkal meglepni valakit. V. ö. LEP. | |
* | |
| (meg-lép) ösz. áth. Lépéssel, azaz lépést menve s a lépéseket számlálva megmérni valaminek hosszát, szélességét. | |
* | |
| (meg-lepcsen) ösz. önh. Úgy esik vagy ütődik valahová, hogy mintegy ,lepcs' hangot ad. Úgy vágta pofon, hogy ugyan meglepcsent. (Kriza J.). V. ö. LEPCSEN. | |
* | |
| (meg-lepés) ösz. fn. Cselekvés, mely által valakit vagy valamit meglepnek. A tolvajok meglepéseért jutalmat adni a csendőröknek. V. ö. MEGLEP. | |
* | |
| (meg-lépés) ösz. fn. Lépést menve s a lépéseket számlálva megmérés: V. ö. MEGLÉP. | |
* | |
| (meg-lepetés) ösz. fn. A kedélynek azon kellemes vagy kellemetlen állapota, melyet valamely váratlan jó vagy rosz, vagy rendkivüli dolog idéz elé. V. ö. MEGLEP. | |
* | |
| (meg-lepetik) ösz. külsz. Váratlanul valamely kedves vagy kedvezőtlen, vagy rendkivüli dolog történik vele.
"A szenderítő csend és tiszta bék Beállanak, hogy meglepessenek Szelíd zenének múló hangitól." Vörösmarty. | |
* | |
| (meg-lépez) ösz. áth. Léppel, azaz madárenyvvel megken. Meglépezni az ösztörű ágait. | |
* | |
| (meg-lepő) ösz. mn. Ami váratlanul, hirtelen, észrevehető előzmények nélkül történik, némileg csodálatra méltó, és mire azt szoktuk mondani, hogy megáll rá az eszünk. Ez meglepő tisztelet rám nézve. E két ember között meglepő hasonlóság van. V. ö. MEGLEP. | |
* | |
| (meg-lepőleg) ösz. ih. Váratlan módon. V. ö. MEGLEPŐ. | |
* | |
| (meg-les) ösz. áth. 1) Lesve megvigyáz, megvár valakit v. valamit. Meglesé, ki szokta volt éjjelenként az ablakot koczogtatni. A vadász meglesi a vadak járását. 2) Lesve rajtakap, valamely csínyon rajtaér. Meglesni a tolvajt.
"Már minekünk megesett, Mert a gazda meglesett." Népd. V. ö. LES. | |
* | |
| (meg-lesés) ösz. fn. Cselekvés, illetőleg vigyázó várakozás, midőn valakit vagy valamit meglesünk. | |
* | |
| (meg-lětt) ösz. mn. 1) Emberről szólva am. kifejlett koru, nem fiatal. Meglett koru. Meglett emberhez nem illik gyerekeskedni. 2) Ami megtörtént. Meglett dolgok. V. ö. LÉSZ. | |
* | |
| (meg-letytyen) ösz. önh. Valamely híg, vagy legalább lágy test megérintve vagy ütődve ,lety' v. ,lity' hangot hallat. Erősebb ütődéssel: meglotytyan. | |
* | |
| (meg-levelesědik) ösz. k. 1) Levelei megnőnek, kifejlődnek. Tavaszszal újra meglevelesednek a fák. 2) Levelei dúsan, buján tenyésznek. Nedves évben meglevelesednek a réti füvek. V. ö. LEVÉL. | |
* | |
| (meg-levelez) ösz. áth. Valamely növényt leveleitől megfoszt, megtisztít. Meglevelezni a szederfákat, a dohányt. Utolsó kapálás után meglevelezni a buja hajtásu szőlővesszőket. | |
* | |
| (meg-lěvő) ösz. mn. Ami valósággal megvan, amivel birunk, mi készen áll. Meglevő és felesleges pénzét kamatra kiadja. A meglevő kéziratot nyomtatás alá bocsátani. | |
* | |
| (meg-libben); l. MEGLIPPEN. | |
* | |
| (meg-likal ~lyukal) l. MEGLIKASZT. | |
* | |
| (meglikasodik v. ~lyukasodik) ösz. k. Egy, vagy több lik v. lyuk nyílik, szakad, képződik stb. rajta. A ruha térden és könyökön leghamarabb meglyukasodik. A lágy fenekü út meglyukasodik. A timsóval sült kenyér, a régi sajt meglyukasodik. V. ö. LIKAS, LYUKAS. | |
* | |
| (meg-likaszt v. ~lyukaszt) ösz. áth. Valamit likassá v. lyukassá tesz (bevégzetten). A nyirfát tavaszszal meglikasztani, hogy nedve kifolyjon. Meglikasztani a fülczimpát. | |
* | |
| (meg-likasztás) ösz. fn. Likassá tevés. V. ö. MEGLIKASZT. | |
* | |
| (meg-likgat v. ~lyukgat) ösz. gyak. áth. Valamely testen több likat v. lyukat fúr, szúr, szakaszt stb. (bevégzetten). Gombostűvel meglikgatni a papirt. Növény-magültetéskor meglikgatni a földet. V. ö. LIKGAT, LYUKGAT. | |
* | |
| (meg-liliomoz) ösz. áth. Liliom alaku jegygyel vagy bélyeggel ellát. | |
* | |
| (meg-lineáz) ösz. áth. Lineákkal vagy vonalakkal ellát, megvonaloz. | |
* | |
| (meg-liphed) lásd: MEGLIBBEN. | |
* | |
| (meg-lippen) ösz. önh. Mondják különösen tyúkról, midőn lehasalva meghúzza magát. Máskép: meglibben, meglipúl; mélyebb hangon: meglappan. | |
* | |
| (meg-lipúl) ösz. önh. Mélyebb hangon: meglapúl. l. MEGLIPPEN. | |
* | |
| (meg-lisztěsědik) ösz. k. Lisztessé leszen. Aki malomba jár, ruhája könnyen meglisztesedik. Mondják némely gyümölcsről, mely a kivánt nedvesség helyett porhanyússágot kapott. A nagy nyári hőségben meglisztesedett a kajszi baraczk. | |
* | |
| (meg-lisztěz) ösz. áth. Liszttel be- vagy meghint; lisztessé tesz. | |
* | |
| (meg-locskosodik) lásd MEGLOCSOSODIK. | |
* | |
| (meg-locsol) ösz. áth. Locsolva megöntöz vagy megnedvesít valamit. Meglocsolni a poros udvart, utczát. Meglocsolni a virágokat. A fürdőben egymást meglocsolni. V. ö. LOCSOL. | |
* | |
| (meg-locsosodik) ösz. k. Locsossá, locskossá, ázottá lesz (bevégzetten). | |
* | |
| (meg-lódigál) ösz. áth. A székelyeknél am. megdobál, meghajigál. | |
* | |
| (meg-lódít) ösz. áth. Eszközli, hogy meglódúljon; különösen hogy sebesebb mozgásnak induljon valaki v. valami; megindít; megszalaszt. A dióba harapás meglódította egy fogamat. A csősz meglódítja a szőlős kert körül ólálkodó gyanus suhanczokat. Lódítsd meg azokat a lovakat. V. ö. LÓDÍT. | |
* | |
| (meg-lódúl) ösz. önh. Lógni kezd; különösen sebesebb mozgással megindul. Meglódúlt a fogam. Meglódúl a zátonyon ülő hajó; meglódúl a hajónyomtaték. Meglódul a hegyről letaszított kődarab. Jobb úton meglódúlnak (neki lódulnak) a lovak. V. ö. LÓDÚL. | |
* | |
| (meg-lógat) ösz. áth. Lógóvá azaz ingóvá vagy ingékonynyá tesz. Meglógatni a földbe vert czölöpöket. | |
* | |
| (meg-lohad) ösz. önh. Mondják felfútt, megdagadt testről, midőn leapad, lelapúl, le totytyad. Meglohad a duda, ha kifogy belőle a szusz. Meglohad a daganat. V. ö. LOHAD. | |
* | |
| (meg-lohaszt) ösz. áth. Eszközli, hogy valamely felfútt, dudorú, dagadt test meglohadjon. Nyomás által meglohasztani a felfújt hólyagot. Felfakasztás által meglohasztani a daganatot. V. ö. LOHASZT. | |
* | |
| (meg-lohol) ösz. áth. Bottal vagy más ütőeszközzel megver, megpáhol. Jól megloholták. (Szabó D.). | |
* | |
| (meg-lomposodik) ösz. k. Lompossá válik (bevégzetten). | |
* | |
| (meg-loncsosít) ösz. áth. Loncsossá tesz (bevégzetten). | |
* | |
| (meg-loncsosodik) ösz. k. Loncsossá lesz (bevégzetten). | |
* | |
| (meg-loncsosúl) ösz. önh. l. MEGLONCSOSODIK. | |
* | |
| (meg-lop) ösz. áth. Lopva, tolvajképen megfoszt valakit bizonyos vagyonától. A hívtelen cseléd meglopja urát. Néha am. bizonyos jószágból egy részt lop el. A lókötők meglopták a ménest. A fuvarosok meglopták a szállított borokat. V. ö. LOP. | |
* | |
| (meg lotytyan) ösz. önh. Megmozdultában ,loty' hangot ad. A rázott, megtaszított csöbörben meglotytyan a víz. Midőn leült, ugyan meglotytyant (Szabó D.). V. ö. LOTYTYAN. | |
* | |
| (meg-lotytyant) ösz. áth. Úgy mozdít meg valamely híg testet, hogy az ,loty' vagy ,löty' hangot ad. | |
* | |
| (meg-lovasít) ösz. áth. Lóval ellát. Gr. Eszterházy M. nádor leveleiben többször eléfordúl ez értelemben. | |
* | |
| (meg-lő) ösz. áth. Szoros ért. lövő eszközzel, pl. álgyúval, puskával, nyillal megtalál, megsért. Ágyúval meglőni a hajót. Csatában meglőtték a lábát. Különösen am. lövés által megöl, agyon lő. Életét megunván meglőtte magát. Nem azé a madár, aki meglövi, hanem aki megeszi. (Km.). V. ö. LŐ. | |
* | |
| (meg-lőcsöz) ösz. áth. 1) Lőcscsel fölszerel. 2) Lőcscsel megver. | |
* | |
| (meg-lődöz) gyak. áth. l. MEGLÖVÖLDÖZ. | |
* | |
| (meg-lök) ösz. áth. Ököllel, könyökkel vagy valamely kézbelivel megtaszít valakit v. valamit. Tolakodásban meglökni valakit. Harczjátékban dárdával meglökni versenytársát. V. ö. LÖK. | |
* | |
| (meg-lökdös v. ~lökdőz) ösz. áth. Többször meglök. | |
* | |
| (meg-lökken) ösz. önh. l. LÖKKEN alatt. | |
* | |
| (meg-lökkent) ösz. áth. l. LÖKKENT alatt. | |
* | |
| (meg-lötytyed) ösz. önh. Meghigúl. Székely szó. | |
* | |
| (meg-lötytyen) lásd: MEGLOTYTYAN, és V. ö. LÖTYTYEN. | |
* | |
| (meg-lötytyent) l. MEGLOTYTYANT. | |
* | |
| (meg-lövöldöz) ösz. gyak. áth. Gyakori lövéssel megsért, megrongál valakit v. valamit. Meglövöldözni a vár falait. Meglövöldözni a tárgyul kitett táblát. A szemközt álló seregek meglövöldözték egymást. V. ö. LŐ. | |
* | |
| (meg-lucskosodik) lásd MEGLOCSOSODIK. | |
* | |
| (meg-lúgoz) ösz. áth. Lúggal megöntöz, megáztat, megpuhít, megtisztít. | |
* | |
| (meg-lustít) ösz. áth. Egészen lustává tesz; máskép: ellustít. | |
* | |
| (meg-lustosít) ösz. áth. Lustossá tesz (bevégzetten). | |
* | |
| (meg-lustosodik) ösz. k. Lustossá lesz (bevégzetten). | |
* | |
| (meg-lustúl) ösz. önh. Egészen lustává leszen; máskép: ellustúl. | |
* | |
| l. MEGLIKAL. | |
* | |
| l. MEGLIKASODIK. | |
* | |
| l. MEGLIKASZT. | |
* | |
| l. MEGLIKGAT. | |
* | |
| (meg-macskásodás) ösz. fn. általában megzsugorodás; különösen a hajókötelen, kivált új kötelen, karikájából kibontáskor képződni szokott csavarodások, melyek azt görcsössé teszik. | |
* | |
| (meg-macskásodik) ösz. k. Megzsugorodik pl. a ló lába, illetőleg inai; vagy sodrásban, kibonyolításban, csavarításban stb. a fonal, madzag, kötél. V. ö. MEGMACSKÁSODÁS. | |
* | |
| (meg-macskáz) ösz. áth. A hajósnép nyelvén am. a vasmacskát (horgonyt) a hajóról leereszti a végett, hogy ez vízfenékre szállva a hajót helyhez kösse, nyugállásba helyezze; ujabb nyelven: meghorgonyoz. | |
* | |
| (meg-mágnesez) ösz. átk. Mágnesi erővel eltölt, felruház. | |
* | |
| (meg-magyaráz) ösz áth. Szoros betüszerinti ért. valamit magyar nyelven mond vagy ír meg, hogy a magyar előtt érthetővé tegye. Magyarázza meg az úr, mit akar ez a német. Latin, görög, franczia nyelvü könyveket megmagyarázni. Széles ért. akármiféle nyelven érthetővé, világossá, felfoghatóvá tesz valamit. Magyaráz vala ő nekik menden irásokból" (Tatrosi codex).
"Csak a reménység nyelve tudja, És meri megmagyarázni szivét." Virág B. V. ö. MAGYARÁZ. | |
* | |
| (meg-magyarázás) ösz. fn. Cselekvés, melynél fogva valamint megmagyarázunk. l. MEGMAGYARÁZ. | |
* | |
| (meg-magyarázhat[at]lan) ösz. mn. Oly rejtélyes, homályos, titkos értelmü, hogy megmagyarázni nem lehet. Határozói minőségben am. megmagyarázhatatlanul. | |
* | |
| (meg-magyarít) ösz. áth. Valamely idegen nyelvből bizonyos irodalmi művet magyarra áttesz. Idegen költői műveket tökéletesen megmagyarítani nehéz feladat. | |
* | |
| (meg-magyarosít) ösz. áth. Valakit magyar szokások fölvételére bir vagy képesít. | |
* | |
| (meg-magyarosodik) ösz. k. Magyaros szokásokat vesz föl; nevezetesen a magyar nyelvet sajátjává tevén a magyar nemzetnek tagjává leszen. V. ö. MAGYAR. | |
* | |
| (meg-makacsít) ösz. áth. Eszközli, hogy valaki v. valami makacscsá leszen. V. ö. MAKACS. | |
* | |
| (meg-makacsodik) ösz. k. Makacs természetet ölt. V. ö. MAKACS. | |
* | |
| (meg-mákoz) ösz. áth. Mákkal meghint. A metéltet, kalácsot megmákozni. | |
* | |
| (meg-malaczozik) ösz. k. Mondják emedisznóról, midőn malaczokat fiadzik. | |
* | |
| (meg-malátáz) ösz. áth. Malátának egészen elkészíti (a gabonát). | |
* | |
| (meg-málhál v. ~málház) ösz. áth. Málhával vagy málhákkal megrak. Megmálhált görbe tevék (Csúzi). | |
* | |
| (meg-mállik) ösz. k. l. MÁLLIK alatt. | |
* | |
| (meg-mámorosít) ösz. áth. Mámorossá teszen, félig-meddig megrészegít. V. ö. MEGMÁMOROSODIK. | |
* | |
| (meg-mámorosodik) ösz. k. Szeszes itallal duskálkodás vagy dőzsölés következtében mámorossá leszen, azaz félig-meddig megrészegszik, megpityósodik. V. ö. MÁMOROS. | |
* | |
| (meg-mángol v. ~mángorol) ösz. áth. Hengerféle eszközzel simára egyenget holmi szöveteket, bőröket stb. Megmángolni a kimosott fehérruhát. Megmángolni a cserzett bőröket. V. ö. MÁNGOL. | |
* | |
| (meg-mar) ösz. áth. Marva, azaz fogakkal bele harapva, megsért. Az idegent megmarta a mérges kutya. A farkas megmarta a lovat. V. ö. MAR. | |
* | |
| (meg-marad) ösz. önh. 1) Folytatólag létezik bizonyos állapotban. Emlékezete örökké megmarad. Én megmaradok véleményem mellett. Régi szolgálatában megmarad.
"Most, hogy hozzánk bejött kölcsönös czifraság, A szín megmaradott, eltűnt a valóság." B. Orczy Lőrincz. 2) A vele viszonyban levők elfogyta vagy elmulta után is létezik. A seregnek csak harmada maradt meg, a többiek elvesztek. Ha elfogy is a hold, megmarad a neve. (Km.). "Érjük be avval, ami megmaradt." Vörösmarty. A régieknél ,elmarad' értelemben is: "Mikoron megmaradott volna ő társátul." (Carthausi névtelen). V. ö. MARAD, és MEG. (2). | |
* | |
| (meg-maradás) ösz. fn. Állapot, midőn valaki vagy valami megmarad; különösebben am. előbbi állapotban vagy épségben maradás, sértetlenség. "Nem kétlem, irni fog ő Felsége is kegyelmednek; de talám nem ily explicatióval mint én, kinyitván megmaradásunkért mindenestől szívemet." (Gr. Eszterházy M. nádor, Rákóczy György fejedelemhez 1644). | |
* | |
| (meg-maraszt) ösz. áth. Eszközli, hogy megmaradjon, hogy el ne távozzék valaki; el nem ereszt. Megmarasztani a hű szolgát. Megmarasztani a kedves vendégeket. Törvénykezési ért. a biróság az ellenfél keresetéhez vagy kéréséhez képest egészen vagy részben elitél, különösen valamely büntetésre kárhoztat valakit; szokottabban: el- vagy lemaraszt. V. ö. MARASZT. | |
* | |
| (meg-marasztal) ösz. áth. l. MEGMARASZT. | |
* | |
| (meg-marczangol) l. MEGMARCZONG. | |
* | |
| (meg-marczong v. ~marczongol) ösz. áth. Marva harapdálva megtépdes, megszakgat. V. ö. MARCZONG. | |
* | |
| (meg-mardos) ösz. áth. Többször megmar. | |
* | |
| (meg-marizsgál) ösz. áth. Marizsgálva megfogdos, megnyomdos. | |
* | |
| (meg-markol) ösz. áth. Markával megfog, megragad, megszorít valamit. Megmarkolni valakinek üstökét, az ökör szarvát. Megmarkolni a kardot, botot. V. ö. MARKOL. | |
* | |
| (meg-markolász) ösz. áth. Markolászva megfogdos. | |
* | |
| (meg-márt) ösz. áth. Nedvbe merítve megáztat, megmos valamit. Megmártani tiszta vízben a szennyes ruhát. V. ö. MÁRT. | |
* | |
| (meg-márványoz) ösz. áth. 1) Márványnyal bevon. 2) Márványt játszó színekkel befest. V. ö. MÁRVÁNYOZ. | |
* | |
| (meg-másít) ösz. áth. 1) Valamit máskép csinál, megváltoztat. Megmásítani valamely művet. Tervet, szándékot megmásítani. Az eddig divatozott rendet megmásítani. 2) Meghamisít. Megmásítani a borokat. V. ö. MÁSÍT. | |
* | |
| (meg-másithat[at]lan) ösz. mn. Amit megmásítani, azaz máskép tenni, visszavonni, megváltoztatni nem lehet, vagy nem szabad. Ez megmásíthatatlan akaratom. Határozóként am. megmásíthatlanul V. ö. MEGMÁSÍT. | |
* | |
| (meg-másodol) ösz. áth. Valamely munkát másod ízben végez. Megmásodolni (másodszor megkapálni) a szőlőt, kukoriczát. | |
* | |
| (meg-másol) ösz. áth. Valamit másra változtat, az elébbitől eltér, máskép: megmásít. Megmásolja a vásárt, am. az alkutól eltér. Megmásolja a vélekedést, am. más véleményre megy által. Megmásolta igéretét, nem tette azt amit igért. "Idétlen házasságnak tartom a török házasságot. Egymást annak előtte nem látják, hanem csak épen akkor, amikor már nem lehet megmásolni." (Mikes K. törökországi levelei). | |
* | |
| (meg-mász) ösz. áth. Mászva fölmegy valamire. Megmászni a fát, falat, hegyet, meredek sziklát. | |
* | |
| (meg-maszatol) ösz. áth. Maszattal elpiszkol, bemocskol, beszennyez. V. ö. MASZAT, MASZATOL. | |
* | |
| (meg-mászható) ösz. mn. Amit meg lehet mászni. Megmászható hegyek, várfalak. | |
* | |
| (meg-mászkál) ösz. gyak. áth. Mászkálva, azaz gyakran mászva felhág, vagy több magas helyet megjár. A madárfészkes fákat megmászkálni. Lépgyöngy végett megmászkálni a tölgyfákat. V. ö. MÁSZKÁL. | |
* | |
| (meg-maszlagosít) ösz. áth. Maszlagossá tesz (bevégzetten). | |
* | |
| (meg-maszlagosodik) ösz. k. Maszlagossá lesz (bevégzetten). | |
* | |
| (meg-masztol) ösz. áth. 1) Megmaszatol, elpiszkol. 2) Öszvezúz, öszve- v. megmorzsol. Másképen: megmosztol. V. ö. MASZATOL, MOSZTOL. | |
* | |
| (meg-matat) ösz. áth. Matatva, motozva kikurkász. V. ö. MATAT. | |
* | |
| (meg-matikál) ösz. áth. Matikálva megkaparász, megtapogat. | |
* | |
| (meg-mátkásít) ösz. áth. Valakinek, különösen nőtelen férfinak mátkát szerez. | |
* | |
| (meg-mátkásodik) ösz. k. Mátkára tesz szert. Mondják különösen nőtelen férfiról, ifjuról, legényről, midőn valamely hajadon vagy özvegy nőt feleségül eljegyez. Szélesb ért. szeretőre tesz szert. | |
* | |
| (meg-mázol) ösz. áth. Mázzal megken, megfest, megfényesít valamit. Megmázolni a fazekakat, lábasokat, vasedényeket. Pirosítóval megmázolni az ajakat, arczot. V. ö. MÁZ. | |
* | |
| (meg-mázsál) ösz. áth. Nagyobbféle mérleggel mázsaszámra határozza meg valaminek sulyát. Megmázsálni a szénás szekeret, a gyapjús zsákot, V. ö. MÁZSA. | |
* | |
| (meg-meg) kettőztetett ih. s am. ismég, ismét, megint, ujra. Meg-meg itt vagy?
"Szegén legén mivé lőttél, Hogy feleségre szert töttél. Ezör bajod, meg kettő, Meg-meg kettő, meg kettő." Székely népdal. V. ö. MEG, (1). Néha a ,meg' igetőtő kettőztetése gyakorlatos jelentéssel, pl. meg-megáll. V. ö. KETTŐZTETÉS. | |
* | |
| ösz. ih. Sopron vármegyei tájszólás szerént am. ismét, megint. Itt az ismétlés négyszer van kifejezve: meg, meg, es, eg. | |
* | |
| tájdivatosan am. megmelylyeszt. | |
* | |
| (meg-melegědés) ösz. fn. A levegőnek, vagy akármiféle testnek azon hévmérséki változása, mely szerént kisebb vagy nagyobb foku meleg fejlik ki benne, vagy általhatja. V. ö. MEGMELEGĚDIK. | |
* | |
| (meg-melegědik) ösz. k. Valamely külső befolyás által bizonyos fokig meleggé lesz. V. ö. MELEG. Napnál, tűznél megmelegedni. Úgy átfáztam volt, hogy a fütött kályha mellett alig bírtam megmelegedni. | |
* | |
| (meg-melegít) ösz. áth. Valamit meleggé tesz. Tűznél megmelegíteni a hideg ételeket. | |
* | |
| (meg-melegítés) ösz. fn. Cselekvés, mely által valamit megmelegítünk, vagy a tűznek azon hatása, melynél fogva valami megmelegszik. V. ö. MELEGÍT. | |
* | |
| (meg-melegszik) ösz. k. l. MEGMELEGĚDIK. | |
* | |
| (meg-melegűl) ösz. önh. Mintegy ön tevékenységéből, ön erejéből meleggé lesz. Nemes tettek hallatára a szív megmelegül. Máskép: fölmelegűl. | |
* | |
| (meg-melegülés) ösz. fn. l. MEGMELEGĚDÉS. | |
* | |
| (meg-melleszt) l. MEGMELLYESZT. | |
* | |
| (meg-mellyed) ösz. önh. A szárnyas állatok mellye megkoppad; általán pedig tollai ki- vagy elhullnak. | |
* | |
| (meg-mellyedzik) ösz k. l. MEGMELLYED. | |
* | |
| (meg-mellyeszt) ösz. áth. Tulajdon és szoros ért. a szárnyas állatok, különösen a ludak, kacsák melléről a tollat kitépi. Szélesb ért. a madarakat tollaiktól megfosztja, megkopasztja. Átv. ért. valakit kifoszt. | |
* | |
| (meg-mélyít) ösz. áth. Eszközli, hogy valami mélylyé legyen. Megmélyíteni a kutat, gödröt. | |
* | |
| (meg-menekědés) ösz. fn. Bizonyos bajtól, kellemetlen állapottól, veszélytől stb. megszabadulás. V. ö. MEGMENEKĚDIK. | |
* | |
| (meg-menekědik) ösz. k. 1) Valamely kellemetlen állapottól, bajtól, veszélytől megszabadúl. Távolitó ragu viszonynevet vonz. Megmenekedni a rabságtól. 2) Oly személytől lesz függetlenné, kivel terhes, kellemetlen viszonyban állott. Megmenekedni a rosz feleségtől, a kegyetlen urtól. V. ö. MENEKĚDIK. | |
* | |
| (meg-menekszik) ösz. k. l. MEGMENEKĚDIK, és v. ö. MENEKSZIK. | |
* | |
| (meg-menekűl) ösz. önh. l. MEGMENEKĚDIK. | |
* | |
| (meg-menekvés) l. MEGMENEKĚDÉS. | |
* | |
| (meg-menik) ösz. k. Tájdivatosan és régiesen am. megmenekedik.
"Az pogánok így veszének, És keresztyének megmenének." Katalin verses legendája. | |
* | |
| (meg-ment) ösz. áth. 1) Valakit a bajtól, veszélytől megszabadít. Bajtársát megmenteni az ellenségtől. Fürdő társát megmenteni a vízbe halástól.
"Minden ellenségtől országát megmentem." Tinódi. "Hogy már magát ott megmentenéje, Inkább magát ott elrekkenté." Ugyanaz. 2) Bizonyos jószágot megőriz, hogy el ne veszszen, el ne romoljon, el ne égjen stb. Tűztől, víztől holmit megmenteni. Isten mentsen meg minden gonosztól. Ments meg, Uram, minket. V. ö. MENT. | |
* | |
| (meg-mentés) mn. és ösz. fn. Cselekvés, mely által valakit vagy valamit megmentünk. Életem megmentését barátomnak köszönöm. Siessünk veszélyben forgó társaink megmentésére. V. ö. MEGMENT. | |
* | |
| (meg-mentő) ösz. fn. Személy, ki valakit bizonyos bajtól, veszélytől megszabadít. Átv. ért. eszköz, mely által valaki megszabadúl. Hajótöréskor egy szál deszka volt a megmentőm. | |
* | |
| (meg-mér) ösz. áth. 1) Valaminek térbeli mennyiségét bizonyos eszköz által meghatározza. Valaminek hosszát, magasságát, vastagságát megmérni. A vásznat rőffel, a földet lánczczal megmérni. A lovat marokkal megmérni. 2) Valaminek sulyát bizonyos határozott mérleg által meghatározza. Mázsával megmérni a sót, gyapjút. V. ö. MÉR. | |
* | |
| (meg-mered) ösz. önh. Mondjuk mozgékony, hajlékony, vagy folyó testről, midőn ezen tulajdonságait elveszti, s helyzetében változatlanul, s mintegy feszülten megmarad. A holt ember szemei megmerednek. Görcstől, fagytól megmerednek az újjak.
"Immár szinte megmeredek Itt a szörnyű hidegbe." Kisfaludy S. Máskép: megmerevedik. V. ö. MERED. | |
* | |
| (meg-mérés) ösz. fn. Cselekvés, mely által valaminek térbeli mennyiségét vagy sulyát meghatározzák. A határ megmérését okleveles mérnökre bízni. V. ö. MÉR. | |
* | |
| (meg-mereszt) ösz. áth. Eszközli vagy okozza, hogy megmered valami. V. ö. MEGMERED. | |
* | |
| (meg-merevědés) ösz. fn. Állapot-változása valamely hajlékony, rugékony, folyó testnek, midőn megmerevedik. Tagok megmerevedése. V. ö. MEGMEREVĚDIK. | |
* | |
| (meg-merevědik) ösz. k. Mondják hajlékony, mozgékony, folyó testről, midőn hajthatatlanná, mozdulatlanná lesz, s illetőleg megkeményedik. Keze, lába, megmerevedett. Fagytól megmerevedik a sár, a víz. V. ö. MEREVĚDIK. | |
* | |
| (meg-merevít) ösz. áth. Eszközli vagy okozza, hogy megmerevedjék, hogy merevvé legyen valami. V. ö. MEREV, MEREVEN. | |
* | |
| (meg-merevűl) ösz. önh. l. MEGMEREVĚDIK. Ez történik valamely külső hatás, amaz mintegy önmüve által. | |
* | |
| (meg-mérged) ösz. önh. A haragnak azon neme szállja meg, melyet méregnek mondunk. Szokottabban: megmérgelődik. V. ö. MÉREG. | |
* | |
| (meg-mérgelődik) ösz. k. l. MEGMÉRGED. | |
* | |
| (meg-mérgesědik) ösz. k. 1) Mérges haragra gyúlad. V. ö. MÉRGES. 2) Mondják kóros lobról, midőn nagyobb fokban fejlik ki, midőn megvörösödik, megtüzesedik. Megmérgesedik a seb, a daganat, a kelés. | |
* | |
| (meg-mérgesít) ösz. áth. 1) Méreggel megkever. Megmérgesíteni az ételt, italt. 2) Méreggel megront vagy megöl valakit. A hűtlen nő megmérgesítette férjét. Szokottabban: megmérgez. 3) Valakit mérges haragra gerjeszt. V. ö. MÉRGES. | |
* | |
| (meg-mérgez) ösz. áth. 1) Méreggel megkever vagy megken valamit. Megmérgezni az italt. Megmérgezni a nyilakat. 2) Méreg által megront vagy megöl. 3) Átv. ért. az erkölcsi érzelmeket megvesztegeti, a gonoszság csiráit beleoltja valakibe. Némely könyvek olvasása megmérgezi az ifjuságot. | |
* | |
| (meg-mérgezés) ösz. fn. Cselekvés, midőn valamit vagy valakit megmérgeznek. | |
* | |
| (meg-mérhet[et]len) ösz. mn. Minek nagyságát, menynyiségét mértékkel meghatározni nem lehet. Megmérhetetlen távolságu égi testek. Megmérhetetlen mélység, magasság. Határozóképen am. megmérhetlenül. V. ö. MÉR. | |
* | |
| (meg-mérhet[et]lenség) ösz. fn. Valamely nagyságnak, mennyiségnek azon tulajdonsága, mely szerént mértékét meghatározni lehetetlen. | |
* | |
| (meg-merít) ösz. áth. 1) Valamely edényt bizonyos híg testbe lenyom, s megtölt vele. Megmeríteni a vödröt, korsót. 2) Kimeregetett nedvvel megtölt valamely öblös testet. Megmeríteni a válút, a lajtot. Musttal megmeríteni a hordót. V. ö. MERÍT. | |
* | |
| (meg-mérkězik v. ~mérkőzik) ösz. k. 1) Valakivel erőre megpróbálkozik, vagyis vívás, hüzdés, birkozás által mintegy megméri erejét, ha nyom-e annyit, mint versenytársaé. Oly erős, hogy senki sem mérkőzhetik meg vele. 2) Szélesb ért. akármiféle munkát végrehajtani, nehézséget legyőzni megpróbál, megkísért. V. ö. MÉRKEZIK. | |
* | |
| (meg-mérlegel v. ~mérlegěz) ösz. áth. Mérlegelve sulyát meghatározza; vagy valamit egyensulyba hoz. | |
* | |
| (meg-merűl) ösz. önh. A nedvbe merített edény megtelik az illető nedvvel. A kútba letolt vödör megmerűl. | |
* | |
| (meg-meszel) ösz. áth. Mészszel megfehérít valamit. Megmeszelni a bevakolt falakat. Máskép: bemeszel. Átv. ért. tájdivatosan am. megcsal. (Mándy Péter). | |
* | |
| (meg-metél) ösz. gyak. áth. 1) Valamely testet metsző eszközzel több részekre, darabokra oszt. A disznók számára megmetélni a tököt. 2) Valamely testen több metszést csinál. Késsel megmetélni a padot, fa derekát. V. ö. METSZ, METÉL. | |
* | |
| (meg-mételyěsědik) ösz. k. Mondják juhokról, midőn métely nevü májbetegségbe esnek. V. ö. MÉTELY. | |
* | |
| (meg-mételyěsít) ösz. áth. l. MEGMÉTELYĚZ. | |
* | |
| (meg-mételyěz) ösz. áth. A mételyféle betegséget mással közli. Egyik mételyes juh megmételyezi a másikat. Átv. ért. a tiszta erkölcsöket megrontja. V. ö. MÉTELY. | |
* | |
| (meg-metsz) ösz. áth. 1) Valamely éles eszközzel megsért valamely testet. Megmetszette az ujját. Vedd el a gyerektől a kést, hogy meg ne messe magát. 2) Metszve megkezd valamit. Megmetszeni a tenyeret, a sajtot, a dinnyét. 3) Metszve megcsinál, elkészít valamit. Három írótollat metszett meg. 4) Megaprít, részekre metsz. Megmetszeni a dohányt, szalmát. V. ö. METSZ. | |
* | |
| (meg-metszés) ösz. fn. Cselekvés, mely által valamit megmetszünk. V. ö. MEGMETSZ. | |
* | |
| régiesen am. megnevet; l. ezt, és V. ö. MEVET. | |
* | |
| (meg-mézel v. ~mézez) ösz. áth. Mézzel megkever, megédesít valamit. Megmézelni a mákos metéltet. | |
* | |
| (meg-mezgél) ösz. áth. A fát mezgéjeért (mézgájaért) meghántja, mezgéjét leszedi. | |
* | |
| (meg-mezgérel) ösz. áth. Szüret után a szedőktől elhagyott szőlőfürtöket öszvekeresgéli. V. ö. MEZGÉREL. | |
* | |
| (meg-meztelenědik) ösz. k. Meztelenné lesz (bevégzetten). Télen a fák zöld leveleiktől többnyire megmeztelenednek. | |
* | |
| (meg-meztelenít) ösz. áth. Valakit a rajta levő meztől bőrig megfoszt, népiesen szólva, olyanná tesz, mint az anyaszűlt gyermek. Fürösztéskor megmezteleníteni a kisdedet. V. ö. MEZTELEN. | |
* | |
| (meg-meztelenűl) ösz. önh. l. MEGMEZTELENĚDIK. | |
* | |
| (meg-mível) ösz. áth. A földet bizonyos műszabályok szerént elkészíti, hogy termékenynyé legyen. Megmívelni a parrag telket. Megmívelni a kerteket, szőlőket. Régiesen annyi is mint megtesz, pl. a Pesti Gábor meséiben: "Mondá neki a kecske: Talán azt is megmívelném (hogy a zöld mezőn járnék) ha te (az orozlán) távol volnál." | |
* | |
| (meg-mocskol) ösz. áth. 1) Mocsokkal beken, becsunyít valamit. Szokottabban bemocskol. 2) Átv. ért. valakit gyalázva, szidalmazva megbecstelenít. V. ö. MOCSOK. | |
* | |
| (meg-mocskoz) ösz. áth. Lásd: MEGMOCSKOL, 1). | |
* | |
| (meg-moczczan) ösz. önh. Alig észrevehető mozdulatot teszen. Meg sem mer moczczanni. "Izrael minden fiainál pedig az eb sem moczczan meg." (Káldi. Móz. II. 11. 7.). Lásd MEGMOTSZAN. | |
* | |
| (meg-mohosít) ösz. áth. Mohval beteríti, befedi, körülveszi. Az idő megmohosítja az agguló fákat. | |
* | |
| (meg-mohosodik) ösz. k. Benövi a moh. Az ócska sindelyes tetők, a vén tölgyfák derekai megmohosodnak. V. ö. MOH. | |
* | |
| (meg-mohosúl) ösz. önh. l. MEGMOHOSODIK. | |
* | |
| (meg-molyosodik) ösz. k. Molyok teremnek meg benne; meglepi a moly. A szellőzetlen ruhák, az ócska könyvek megmolyosodnak. V. ö. MOLY. | |
* | |
| (meg-mond) ösz. áth. 1) Gondolatát, szándékát szóval kifejezi. Megmondjam, mit gondoltam? Előre megmondom, hogy a tanácsban ellened nyilatkozom. 2) Néha am. megvall, nem tagad. Tehát megmondom, hogy én voltam. Ugyan mondd meg, te tetted-e ezt? 3) Valamit bejelent, vagy vád gyanánt felad. Mondd meg az úrnak, hogy már itt vagyunk. Kérlek, meg ne mondd a tanitónak, hogy nem tudom a leczkémet. | |
* | |
| (meg-mongorol) l. MEGMÁNGOL. | |
* | |
| (meg-mordúl) ösz. önh. Mord kezd lenni, azaz morgó haragra indul. Tulajdonkép ebről mondják; de átv. ért. mondja a köznép haragos emberről is, midőn ebből haragos eb módjára morogva tör ki a harag. | |
* | |
| (meg-mormog) ösz. áth. Tárgyesetes viszonynévvel am. mormogva jelenti ki haragját valami vagy valaki ellen. A haragos eb megmormogja a gyanús idegent. | |
* | |
| (meg-mormol) ösz. áth. l. MEG MORMOG. | |
* | |
| (meg-morog) ösz. áth. l. MEGMORMOG. | |
* | |
| (meg-morzsál v. ~morzsol) ösz. áth. Morzsákra tördel valamit. Megmorzsálni a kenyeret. | |
* | |
| (meg-mos) ösz. áth. 1) Valamely nedv, nevezetesen víz által megtisztít valamit. Megmosni a mocskos ruhákat, a konyhaedényeket. Megmosni a kezet, lábat, fejet.
"Szép állat a liba, Magát megmossa." Népd. 2) Átv. ért. megkorhol, megszid valakit. Megmosták szappan nélkül. Különösen megmosni valakinek fejét, am. kipirongatni. Egyébiránt V. ö. MOS. | |
* | |
| (meg-mosakodik) l. MEGMOSDIK. | |
* | |
| (meg-mosdik) ösz. k. Maga magát megmossa, a mosdást bevégzi. Fölkelés után megmosdani. V. ö. MOSDIK. | |
* | |
| (meg-mosogat) ösz. gyak. áth. 1) Többfélét megmos. Megmosogatni a tálakat, fazekakat, tányérokat. 2) A mosogatást elvégzi; máskép elmosogat. V. ö. MOSOGAT. | |
* | |
| (meg-mosolyog) ösz. áth. Tárgyesetes viszonynévvel, am. tetszését vagy gunyját mosoly által jelenti ki valami iránt. Megmosolyogni a gyermeteg beszédet. V. ö. MOSOLY. | |
* | |
| (meg-mosztol) ösz. áth. Némi erőtetéssel meg- vagy öszvemorzsol, mint a fogatlan vén ember a száraz kenyeret. Máskép: megmasztol. | |
* | |
| (meg-motol) l. MEGMOTOZ. | |
* | |
| (meg-motorász) l. MEGMOTOZ, és V. ö. MOTORÁSZ. | |
* | |
| (meg-motoz) ösz. áth. Valamit motozva, azaz kutatva, felhányva, fürkészve megvizsgál. A gyanús személy szobáit, szekrényeit, irományait megmotozni. V. ö. MOTOZ. | |
* | |
| (meg-motozik) ösz. k. Mondják a barmokról, nevezetesen juhokról, midőn a sok evéstől, vagy ártalmas fűtől megzabálnak, és megdöglenek. | |
* | |
| (meg-motszan) ösz. önh. 1) Igen keveset, alig észrevehetőleg megmozdúl. Meg ne motszanj! Máskép: megmozzan. 2) Száját megnyitja, mintha szólani, vagyis valamit mondani akarna; máskép: megmukkan, megpiszszen. V. ö. MOTSZAN. | |
* | |
| (meg-mozdít) ösz. áth. Eszközli, hogy valami mozogjon, vagy mozogni kezdjen. E terhes szekeret két ökör meg nem mozdítja. V. ö. MOZDÍT. | |
* | |
| (meg-mozdúl) ösz. önh. Mozogni kezd, mozgóvá lesz, mozgásnak indúl. Oly gyönge, hogy nem képes megmozdúlni. V. ö. MOZOG, MOZDÚL. | |
* | |
| (meg-mozgat) ösz. gyak. áth. Gyakori erőtetés, illetőleg rázás, taszigálás által mozgóvá tesz valamit. Megmozgatní a földbe vert czölöpöt, a tövén álló fát. V. ö. MOZGAT. | |
* | |
| (meg-mozzan); l. MEGMOTSZAN, 1). | |
* | |
| (meg-mukkan) ösz. önh. Lásd MEGMOTSZAN 2). | |
* | |
| (meg-munkál) ösz. áth. Bizonyos műszabályok szerént megcsinál valamit. Különösen am. a földet mivelés által termésre alkalmassá teszi. Megmunkálni a szőlőt, azaz megkapálni, megkarózni, megkötözni stb. Megmunkálni a földet, azaz megtrágyázni, megszántani, bevetni stb. | |
* | |
| (meg-mustrál) ösz. áth. 1) Megvizsgál különösen valamely hadat, sereget számba veszen. 2) Megfenyít. | |
* | |
| (meg-muszkol) ösz. áth. Szüretkor a szőlőt muszkoló vagy csomoszló fával meg- vagy öszvezúzza. | |
* | |
| (meg-muszol); l. MEGMUSZKOL. | |
* | |
| (meg-mutat) ösz. áth. 1) Bizonyos intő jel által ráutasít valakit valamire. Az idegennek megmutatni az utat, a keresett utczát, házat. 2) Másnak elébe terjeszt valamit, hogy lássa, hogy megismerje. Megmutatni a régiségek gyűjteményét. Az orvosnak megmutatni a sebet. E drága kincset csak nektek mutatom meg. Mutasd meg azon levelet, melyet külföldről kaptál. 3) Valamit bebizonyít, vagy köz tudomásra hoz. Mutasd meg, hogy állításod igaz. Megmutatom, mit vagyok képes tenni. Most az idő megmutatnod, ha bátor ember vagy-e? "Amik abban az 17 conditiókban vannak, jó értelemmel, kivánjuk megtartását; kit az ő idejében s módja szerént készek vagyunk meg is mutatni." (gr. Eszterházy M. nádor Rákóczy Györgyhöz. 1644-ből).
"Mutasd meg, hogy hol van itt tökéletlenség, Nagyobb jóság, haszon, vagy egyenetlenség." Bessenyei. "Kimenjünk a várból, és ott megmutassuk, Kik voltunk éltünkben, most is azok vagyunk." Zrinyi. V. ö. MUTAT. | |
* | |
| (meg-mutatható) ösz. mn. Amit meg lehet mutatni, vagyis be lehet bizonyítni. | |
* | |
| (meg mutogat) ösz. gyak. áth. Látás és megismerés végett többfélét eléterjeszt, egyenként megnevez. Az idegennek megmutogatni a város ritkaságait. A gazdasági épületeket, szerszámokat, gépeket megmutogatni a vendégnek. V. ö. MUTOGAT. | |
* | |
| l. MEGMÍVEL, és V. ö. MÍVEL. | |
* | |
| (meg-nádal) ösz. áth. l. MEGNÁDAZ; és MEGNÁDOL. | |
* | |
| (meg-nadályoz) ösz. áth. Valamely betegségben a test valamely részét nadálylyal vagy nadályokkal megszivatja. | |
* | |
| (meg-nádaz) ösz. áth. Náddal megföd, megtetőz valamely épületet vagy tért. Megnádazni a majorházat, az aklokat. Megnádazni az iszapos utat. | |
* | |
| (meg-nád-mézel) ösz. áth. Nádmézzel megkever, meghint, megédesít valamit. Megnádmézelni a kávét, a süteményt. V. ö. NÁDMÉZ. | |
* | |
| l. MEGNÁDMÉZEL. | |
* | |
| (meg-nádol) ösz. áth. Az elvásott vas szerszámokat megtoldja, és megélesíti, megaczélozza. Megnádolni a szántóvasat, a csoroszlát. 2) A faedény pl. hordó dugói közé nádat csiptet. V. ö. NÁDOL. | |
* | |
| (meg-nádpálczáz) ösz. áth. Nádpálczával megver valakit. | |
* | |
| (meg-nadrágol) ösz. áth. Tréfásan szólva am. valakinek farára bottal, pálczával stb. nadrágot szab, azaz jól megveri. | |
* | |
| (meg-nagyít) ösz. áth. Eszközli, hogy valami aránylag nagygyá legyen. Minthogy a nagyítás nem egyéb mint a kicsinynek fokozott sokasítása, innen körülbelül egy értelmü vele a megnagyobbít. V. ö. NAGY. | |
* | |
| (meg-nagyobbít) ösz. áth. Eszközli, hogy valami nagyobb legyen, mint előbb volt. Megnagyobbítani egy emelettel a házat. A kertet félholddal megnagyobbítani. A tisztek fizetését megnagyobbítani. V. ö. NAGY. | |
* | |
| (meg-nagyobbodik) ösz. k. Nagyobbá növekedik, terjed, szaporodik, mint előbb volt. V. ö. NAGY. | |
* | |
| (meg-nagyobbúl) ösz. önh. l. MEGNAGYOBBODIK. | |
* | |
| (meg-nagyol) ösz. áth. Nagyjában megfarag, elhasogat valamit. Az ácsok először megnagyolják a fenyőszálakat, azután simára bárdolják. | |
* | |
| (meg-nagyúl) ösz. önh. Nagygyá leszen, nagyra növekedik. V. ö. MEGNAGYOBBÚL. | |
* | |
| (meg-náspágol) ösz. áth. Tréfásan szólva am. meghusángol, megnadrágol, megpufogat. V. ö. NÁSPÁGOL. | |
* | |
| (meg-nedvesědik) ösz. k. A nedvesség meglepi, megjárja; megnyirkosodik. Esőben megnedvesedik a föld. A pinczébe lerakott dohány megnedvesedett. V. ö. NEDVES. | |
* | |
| (meg-nedvesít) ösz. áth. Eszközli, hogy nedves legyen valami. Az abrakot megnedvesíteni. A hideg éjszakák megnedvesítik az ablaküvegeket. V. ö. NEDVES. | |
* | |
| (meg-nedvesűl) ösz. önh. l. MEGNEDVESĚDIK. | |
* | |
| (meg-nedvez) ösz. áth. Nedvvel meghint, megperget, megfecskend. Vasaláskor megnedvezni a ruhát. Különösen nyállal megnyirkosít, megnyálaz. Megnedvezni a szivart, a pecsételni való ostyát, a levélbélyeget. | |
* | |
| (meg-négyel) ösz. áth. 1) Négy felé eloszt, elvág stb. 2) A székelyeknél (Kriza J. szerént) am. észrevehetőbben megver, (mintegy négy oldalról elver). | |
* | |
| (meg-nehezědik) ösz. k. 1) Valaminek sulyja megnagyobbodik. A száraz fa megnehezedik, ha sok nedvet vesz magába. Mennél többet raknak a ládába, annál inkább megnehezedik. 2) Bajosabbá, vesződségesbbé lesz, több akadálylyal jár. Sok eső után megnehezednek az utak. Állapotunk igen megnehezedett. 3) Régiesen: álommal megnehezedik, am. az álom elnyomja. "Kik ő vele valának megnehezedtek álommal." (Tatrosi cod.). V. ö. NEHÉZ. | |
* | |
| (meg-nehezít) ösz. áth. 1) Valaminek sulyát, terhét megnagyítja. A sok vas megnehezíti a szekeret. A kölöncz megnehezíti a kútgémet. 2) Bajossá, vesződségessé tesz valamit, több akadályt gördít. A rosz utak megnehezítik a közlekedést. Az idegeneknek megnehezíteni a czéhbeli jogot. V. ö. NEHÉZ. | |
* | |
| (meg-neheztel) ösz. önh. Nehezen esik neki, azaz fájlalja, amit valaki ellene elkövetett. A megbántódásnak sajátságos neme. Neheztelni arra szoktunk, ki velünk szorosabb vagy gyöngédebb viszonyban áll, s olyasmit követ el irányunkban, mi a gyöngédebb érzelmeket sérti, s a nemesebb kötelességgel és illemmel ellenkezik. V. ö. NEHEZTEL. | |
* | |
| (meg-nehezűl) ösz. önh. l. MEGNEHEZĚDIK.
"Megnehezült az idők viharos járása Fölötted Oh haza." Vörösmarty. | |
* | |
| (meg-něměsědés) ösz. fn. 1) Polgárzati ért. nemesi rangra való emelkedés. 2) Átv. ért. mondják állatokról és növényekről, midőn a maguk nemében kitünőbbek, jelesebbek lesznek. V. ö. MEGNĚMĚSĚDIK. | |
* | |
| (meg-něměsědik) ösz k. 1) Polgárzati ért. nemesi rangra emelkedik, a nemesek karának, osztályának tagja lesz. A haza és fejdelem iránt kitüntetett érdemeiért megnemesedett. 2) Átv. ért. valamely állat vagy növény a maga nemében jelesebb, kitünőbb, szebb, hasznosabb leszen. Megnemesednek a lovak, juhok. Megnemesednek a gyümölcsfák, a borok. V. ö. NĚMĚS. | |
* | |
| (meg-něměsít) ösz. áth. 1) Eszközli, hogy valaki a nemes rangu személyek karának tagja legyen. A királynak joga van megnemesíteni az érdemes hazafiakat, polgárokat. 2) Átv. ért, valamely állatot vagy növényt a maga nemében jelessé, kitünővé képez. Szász és spanyol kosok által megnemesíteni a juhokat. Oltás által megnemesíteni a gyümölcsfákat. | |
* | |
| (meg-něměsítés) ösz. fn. Cselekvés, mely által valakit v. valamit megnemesítenek. V. ö. MEGNĚMĚSÍT. | |
* | |
| (megněměsűl) ösz. önh. Megněměsědik. Emez külhatás, amaz mintegy önereje által, pl. aki fejedelem adta nemeslevéllel szerez nemességet, az megnemesedik; az erkölcsök a szív és ész műveltsége által megnemesülnek. | |
* | |
| (meg-németěsědik) ösz. k. Németes szokásokat, erkölcsöket ölt; különösen anyai vagy ősi nyelvét lassanként elhagyván, vagy elfeledvén német ajakuvá leszen. Poroszországban régente sok szláv ajku népség volt, mely későbben megnémetesedett. V. ö. ELNÉMETESĚDIK. | |
* | |
| (meg-németěsít) ösz. áth. Eszközli, hogy valaki a német nyelv, szokások és erkölcsök felvétele által olyanná lesz, mint a német nép saját tagja. V. ö. ELNÉMETESÍT. | |
* | |
| (meg-nemezěl) ösz. áth. Nemezféle posztóval megbéllel. Megnemezelni a téli sarukat. V. ö. NEMEZ. | |
* | |
| (meg-némít) ösz. áth. 1) Szoros ért. némává tesz valakit, vagyis beszédszerveit úgy megrontja, megsemmisíti, vagy megakadályozza, hogy ne beszélhessen. 2) Átv. ért. erkölcsi erővel, pl. fenyegetéssel vagy megvesztegetéssel eszközli, hogy valaki bizonyos dologról hallgasson, hogy nyilatkozni ne merjen. Szigoru rendőri szabályok által megnémítni az izgatókat, a sajtót. Ezen 2-ik értelemben a meg fölcserélhető sőt szokottabb el igekötővel: elnémít. | |
* | |
| (meg-nemtelenít) ösz. áth. Valakit a nemesek karából kitöröl, nemtelenné tesz. Átv. ért. alacson erkölcsei által emberi méltóságát, vagy rangbeli állását meggyalázza. | |
* | |
| (meg-némúl) ösz. önh. l. Tulajd. ért. némává, azaz szólni, beszélni képtelenné lesz. 2) Átv. ért. erkölcsi erőszak következtében szólni nem mer. Máskép: elnémúl. V. ö. NÉMA, MEGNÉMÍT. | |
* | |
| (meg-némulás) ösz. fn. Szenvedő állapot, midőn valaki szólni nem képes, vagy nem mer. V. ö. MEGNÉMÚL, MEGNÉMÍT. | |
* | |
| (meg-népesít) ösz. áth. 1) Népessé tesz, azaz lakóinak számát megszaporítja. Megnépesíteni valamely országot, tartományt, vidéket, várost. (2) Valamely puszta lakatlan vidékre lakókat telepít. V. ö. NÉPES. | |
* | |
| (meg-népesítés) ösz. fn. Cselekvés, mely által valamely helyre lakókat szállítanak, vagy lakói számát megszaporítják. | |
* | |
| (meg-néptelenít) ösz. áth. 1) Valamely, helynek vidéknek lakóit megfogyasztja. A sok háboru megnépteleníti az országot. 2) Egészen néptelenné tesz, lakóitól megfoszt. V. ö. NÉPTELEN. | |
* | |
| (meg-néptelenítés) ösz. fn. Valamely helyen lakó népnek megfogyasztása vagy elpusztítása. | |
* | |
| (meg-nevel) ösz. áth. Eszközli, vagy hagyja, hogy nőjjön valami. Megnevelni a szakált, bajuszt, körmöt. Máskép: megnöveszt. V. ö. NEVEL. | |
* | |
| (meg-nevet) ösz. áth. Tetszését vagy gúnyos érzetét nevetve kijelenti valaki vagy valami iránt. Megnevetni az elmés ötleteket. Megnevetni a sületlen bohóságokat. V. ö. NEVET. | |
* | |
| (meg-nevettet) ösz. miv. Eszközli, hogy valaki nevetésre fakadjon. A bohóczok igyekeznek megnevettetni a néző közönséget. | |
* | |
| (meg-nevez) ösz. áth. 1) Nevénél fogva kijelel, név szerént megmondja. Megnevezni a bűntett részeseit. Megnevezni az utitársakat. Megnevezni az évet, és napot, midőn valami történt. Megnevezni azon munkákat, melyekből idézünk valamit. 2) Nevet ad valaminek, máskép: elnevez. Az ujonnan fölfedezett állatokat, növényeket, égi testeket megnevezni. | |
* | |
| (meg-nevezés) ösz. fn. 1) Valakinek v. valaminek nevénél fogva kijelölése, megmondása. Sűrgetni a bűntársak megnevezését. 2) Elnevezés. | |
* | |
| (meg-néz) ösz. áth. Valakit v. valamit szemügyre vesz, hogy lássa, hogy ismerete legyen róla, stb. Megnézni a bűvös mutatványokat. Megnézni a vásárt, az áradó folyót, az új hidat. Megnézni a mezei munkásokat. V. ö. NÉZ. | |
* | |
| (meg-nézdel) l. MEGNÉZEGET. | |
* | |
| (meg-nézěget) ösz. gyak. áth. Valamit több oldalról, vagy többfélét szemügyre vesz, megvizsgál. Megnézegetni a gyűjteményben való ritkaságokat. Megnézegetni valamely intézetet. Megnézegetni a mezei gazdaságot. V. ö. NÉZ. | |
* | |
| (meg-nézés) ösz. fn. Cselekvés, illetőleg szemügyre vevés, midőn megnézünk valamit. | |
* | |
| (meg-nézgél) ösz. áth. l. MEGNÉZĚGET. | |
* | |
| (meg-nézhető) ösz. mn. 1) Amit meg lehet vagy meg szabad nézni. A közintézetek ritkaságai, gyüjteményei bizonyos napokon mindenki által megnézhetők. 2) Amit megnézni érdemes, ajánlatos. Ezen látványok megnézhetők. | |
* | |
| (meg-nő v. ~nől) ösz. önh. Bizonyos nagyságra növekedik. Némely állatok egy év alatt teljesen megnőnek. Az ember sokáig nő meg. Megnő a haj, szakáll, bajusz, köröm.
"Kicsin vagyok én Majd megnövök én." Népd. V. ö. NŐ ige. | |
* | |
| (meg-nősít) ösz. áth. Nőssé tesz valakit, megházasít. Fiát megnősíteni. V. ö. NŐS. | |
* | |
| (meg-nősűl) ösz. önh. Nőssé lesz, feleséget vesz, megházasodik. | |
* | |
| (meg-nőszik) ösz. k. Nővel testileg, nemi ösztön kielégitése végett közösödik. Különbözik: megnősül. V. ö. NŐSÜL és NŐSZIK. | |
* | |
| (meg-nőtt) ösz. mn. Aki vagy ami teljes nagyságra fejlődött. Megnőtt legény, leány. A megnőtt füvet lekaszálni. | |
* | |
| (meg-növeszt) ösz. áth. Eszközli, hogy megnőjön. | |
* | |
| (meg-nyafogtat) l. MEGNYÁVOGTAT. | |
* | |
| (meg-nyakaz) ösz. áth. Régiesen am. a mai nyelvszokás szerént: lenyakaz. "És mondá Herodes: Jánost en nyakazám meg." (Tatrosi codex. Lukács IX.). | |
* | |
| (meg-nyakgat) ösz. áth. l. MEGNYEKGET. | |
* | |
| (meg-nyal) ösz. áth. Nyelvével meg simít, megtisztít, megszop, megczirógat. A tehén megnyalja a borját. Oly jó ízüt evett, hogy a száját is megnyalta utána. A kutya megnyalja a zsíros tányért. Tréfásan am. megcsókol. Megnyalták egymást. | |
* | |
| (meg-nyalábol) ösz. áth. 1) Nyalábokba öszveköt. 2) Megver, megpufol. | |
* | |
| (meg-nyálaz) ösz. áth. Nyállal megnedvez. A fonó megnyálazza a szöszt. | |
* | |
| (meg-nyállik) ösz. k. Incze József szerént a székelyeknél, mikor az ételt, hust stb. sokáig tartják és ízt vált s rothadásba mén által, akkor mondják: megnyállott; másutt szokottabban megnyúlósodott. | |
* | |
| (meg-nyalogat) ösz. gyak. áth. Többször vagy többeket, többfélét megnyal. A czukros papirokat megnyalogatni. Ujjait megnyalogatni. V. ö. MEGNYAL. | |
* | |
| (meg-nyávogtat) ösz. mivelt. Kényszerít valakit v. valamit, hogy nyávogjon vagy nyafogjon. Megnyávogtatni a kisdedet. Megnyávogtatni a macska-, ebkölykeket. V. ö. NYÁVOG, és NYAFOG. | |
* | |
| l. MEGNYEKGET. | |
* | |
| (meg-nyekget) ösz. gyak. áth. Valakit vagy valamely más állatot nyakánál vagy torkánál szorongatva vagy gyomrozva nyekegni kényszerít. Szélesb ért megkínoz, meggyötör. V. ö. NYEKGET, NYEKEG. | |
* | |
| (meg-nyekken) ösz. önh. Valamely állat nyakánál vagy torkánál szorongatva vagy valahonnan leeséskor stb. egyes nyek hangot ad. | |
* | |
| (meg-nyekkent) ösz. áth. Valamely állatot nyakánál vagy torkánál szorongatva nyekkenni kényszerít. | |
* | |
| (meg-nyelez) ösz. áth. Valamely eszközbe, szerszámba nyelet üt, valaminek nyelet csinál. Megnyelezni az ásót, kapát, söprüt. | |
* | |
| (meg-nyer) ösz. áth. 1) Ami után vágyott, amit másoktól várt, kért, megkapja. Megnyerni a keresett hivatalt, szolgálatot. 2) Ami fölött valakivel perelt, vagy játszott, vagy fogadott, a törvény vagy ügyesség, vagy szerencse által megkapja. Megnyerni a pert, vagyis, a per alatti követelést. Megnyerni a játékot, a fogadást. 3) Valakit részére, pártjára, czéljának elősegítésére bír. A szerkesztőség iparkodik munkatársakul a legjelesb tehetségeket megnyerni. | |
* | |
| (meg-nyergel) ösz. áth. Nyargalás vagy teherhordás végett valamely állatot, nevezetesen szamarat, öszvért, lovat nyereggel fölszerel. Megnyergelni a vadászparipát. Átv. ért. valakit megnyergelni am. lóvá tenni, azaz kénye, kedve szerént hajtani, és rábirni mindenre; meghódítani, megigázni.
"Hová levél, Kinizsi erős karja, S édes hazám hajdani sok magyarja? Ki sok ezer törököt torkon verve Harcz mezején halva hagya heverve, Most ezektől leszesz-e megnyergelve?" Horváth Ádám, Csatadal. | |
* | |
| (meg-nyerő) ösz. mn. Aki vagy ami valamit megnyer; különösen ami magához vonz, magához hódít. Megnyerő (magához vonzó) külsejü vagy erkölcsit ifju. | |
* | |
| (meg-nyes) ösz. áth. A növény ágait, hajtásait bizonyos metsző eszközzel levágja. V. ö. NYES. | |
* | |
| (meg-nyesdel) ösz. áth. l. MEGNYESĚGET. | |
* | |
| (meg-nyesěget) ösz. gyak. áth. Folytonosan vagy gyakran, vagy többeket nyes meg. Megnyesegetni az ut melletti bokrokat. V. ö. MEGNYES. | |
* | |
| (meg-nyesgél) ösz. áth. l. MEGNYESĚGET. | |
* | |
| (meg-nyifogtat) ösz. miv. Nyifogni kényszerít valakit vagy valamit. A kényes gyereket nem nehéz megnyifogtatni. A malaczokat megnyifogtatni. V. ö. NYIFOG. | |
* | |
| (meg-nyihogtat) ösz. mivelt. Nyihogni késztet valakit. Holmi tréfák által megnyihogtatni a csintalan leánykákat. V. ö. NYIHOG. | |
* | |
| (meg-nyikkan) ösz. önb. Ezen hang tör ki belőle: nyikk! Mondják különösen disznóról, és malaczról. Egy baltacsapással ugy eltalálta a kanász a sűdőt, hogy meg sem nyikkan. | |
* | |
| (meg-nyikkant) ösz. áth. Eszközli, hogy megnyikkanjon. | |
* | |
| (meg-nyilás) ösz. fn. Valamely zárt, csukott test azon állapota, midőn megnyilik. Kapu, ajtóablak szárnyainak megnyilása. | |
* | |
| (meg-nyilatkozik) ösz. k. Valamely titkot kijelent, vagy belső érzelmeit, véleményét kimondja, Szokottabban: kinyilatkozik. V. ö. NYILATKOZIK. | |
* | |
| (meg-nyilaz) ösz. áth. Nyillal megtalál, meglő, megsért, megöl. Megnyilazni a szembeálló ellenséget. Szent Sebestyén vértanut megnyilazták. Átv. ért. megnyilazzák a lovat, ha patkóláskor a szeget a köröm fölöttí elevenbe ütik, és megsántitják. | |
* | |
| (meg-nyílik) ösz. k. Széles ért. valamely testnek részei között hézag, rés, repedés támad. Megnyílik a föld, midőn a nagy szárazság miatt megreped. Megnyílik az érett bab, borsó hüvelye. Megnyílik a dió héja, midőn elültetik és csirája kibúvik. Megnyílik az ember szája, midőn szólni vagy enni akar.
"Megnyílik az ég szememnek és fűlemnek." Kazinczy Ferencz. "Ha majd kimégy e völgyből, megnyílik Előtted a sík." Vörösmarty. Szorosb ért. valamely zár, vagy ajtó, kapuféle stb. csukó eszköz kitárul, s illetőleg hézagot képez. Megnyíltak a zárak, a kapuk. V. ö. NYÍLIK. | |
* | |
| (meg-nyír) ösz. áth. Ragoztatik vékony és vastag hangon. Ollóféle eszközzel megmetél, megtarol valamely szálas, szőrös, hajas stb. testet. Megnyírni a hajat, szakált, bajuszt. Megnyírni a ló serényét, farkát. Megnyírni a juhokat, illetőleg gyapjokat. Megnyírni a kerti fákat, bokrokat. V. ö. NYÍR ige. | |
* | |
| (meg-nyirbál) ösz. kics. áth. Apródonként, imitt-amott megnyír, megkurtít, megtarol valamit; vagy rendetlenül, imígy-amúgy nyir meg. Haját nem nyirték meg, csak megnyirbálták. Átv. ért. bizonyos jószágot, vagy jogot némely részeiben megcsonkít, itt-ott elvesz belőlök. Jövedelmeinket megnyirbálták. A nemzet szabadságait megnyirbálná. V. ö. NYIRBÁL | |
* | |
| (meg-nyirkál) ösz. áth. l. MEGNYIRBÁL. | |
* | |
| (meg-nyit) ösz. áth. Ami zárva, csukva, betéve van, kitárja; nyilást, rést, hézagot csinál valamin. Megnyitni a zárt, az ajtót, a kaput, az ablakot. Nyisd meg a szádat. Megnyitni a házat, pinczét. Köz használatra megnyitni a kertet.
"Alázatossággal szivárványkapuját Megnyitá előttünk és mond áldásokat." Zrinyi. Átv. ért. valamit megkezd, felszabadit. Megnyitni a vásárt. Megnyitni a gyülést. A farsangot fényes tánczvigalommal megnyitni. V. ö. NYIT. | |
* | |
| (meg-nyitás) ösz. fn. Cselekvés, mely által valamit megnyitnak. Az uj szinház megnyitásán jelen lenni. Az országgyülés megnyilását elhalasztani. V. ö. MEGNYIT. | |
* | |
| (meg-nyitó) ösz. mn. Ami valamit megnyit. Minden zárakat megnyitó aranykulcs. Megnyitó beszéd. Daljátékot megnyitó zene (nyitány). V. ö. MEGNYIT. | |
* | |
| (meg-nyivad) ösz. önh. Fojtogatás következtében nyivogó hangot adva megfúlad. | |
* | |
| (meg-nyivogtat) ösz. mivelt. Nyivogni késztet, vagy kényszerít valamit v. valakit. Megnyivogtatni a macska- vagy kutyakölykeket. Megnyivogtatni a kisded csecsemőt. Vastag hangon: megnyávogtat. V. ö. NYIVOG, NYIFOG, NYIHOG. | |
* | |
| (meg-nyom) ösz. áth. Szoros ért. valamire lábát ráteszi, hogy megszorítsa, megtapossa, alább tolja. A lovak megnyomják a szérűre terített gabonát. Szélesb ért. saját testének akármely részével, vagy bizonyos eszköz által alászorít, megszorít, alább v. összébb tol valakit v. valamit. Térddel megnyomni a zsákot, hogy több menjen bele. Megnyomni az ágyat. Sajtóval, megnyomni a törkölyt. V. ö. NYOM ige. | |
* | |
| (meg-nyomkod) ösz. gyak. áth. Gyakran vagy több helyen, vagy többeket megnyom. Vassal megnynomkodni az ütés helyét. Ököllel megnyomkodni a csömörös hátat. Megnyomkodni a czitromot. Megnyomkodni a fán levő baraczkokat, ha érettek-e? V. ö. MEGNYOM és NYOMKOD. | |
* | |
| (meg-nyomod) ösz. áth. A székelyeknél és a régieknél am. meg- vagy lenyom, megtapod. "És leveté az erősségből és a csillagokból és megnyomodá (conculcavit) azokat. (Bécsi codex. Daniel. VIII.). "És Jéruzsálem megnyomottatik (azaz nyomodtatik) pogányoktól" (calcabitur a gentibus. Tatrosi cod. Lukács XXI. Pestinél: eltapottatik azaz tapodtatik). "Az gyöngyöt ne himcsétök el a disznók között, ne talántál megnyomodják ütet." (Góry-codex). | |
* | |
| (meg-nyomogat) ösz. gyak. önh. l. MEGNYOMKOD. | |
* | |
| (meg-nyomorgat) ösz. gyak. áth. Eszközli, hogy valaki nyomorogni legyen kénytelen. Koplalással, börtönnel megnyomorgatni valakit. V. ö. NYOMOROG. | |
* | |
| (meg-nyomorít) ösz. áth. Eszközli, hogy valaki nyomoruvá legyen; nyomorékká, testileg és lelkileg tehetetlenné, koldussá tesz. A csatában vett sebek, a börtön, a szigoru testi büntetések megnyomorították. V. ö. NYOMORÚ. | |
* | |
| (meg-nyomorodik) ösz. k. Különféle szenvedések, csapások, nyomások által tehetetlenné, nyomorékká, koldussá válik. A sokáig tartó fogságban megnyomorodni. V. ö. NYOMORÚ. | |
* | |
| (meg-nyomtat) ösz. mivelt. Bizonyos eszköz által megnyom, alányom, leszorít. Megnyomtatni a bekötés alatt levő könyvet. Sajtóval, megnyomtatni a törkölyt. V. ö. NYOMTAT. | |
* | |
| (meg-nyő v. ~nyű) ösz. áth. A Tatrosi codexben ,megnyővén' am. a latin ,discerpens' "És kiáltván és igen megnyővén őtet." t. i. a néma szellet; Károlinál: igen megszaggatta volna; Káldi és Tárkányinál: igen gyötörvén őtet. Mark IX. Lukácsnál szintén a IX. fejezetben am. ,dilanians'). | |
* | |
| (meg-nyökken) l. MEGNYEKKEN. | |
* | |
| (meg-nyugaszt) ösz. áth. 1) Eszközli, vagy engedi, hagyja, hogy fáradság után megnyughassék valaki. Hosszu utazás után megnyugasztani a hadsereget. 2) Valakinek aggodalmát, vagy félelmét, zavart kedélyét lecsillapítja, háborgását megszünteti. Reményadás, biztatás, vigasztalás által megnyugasztani valakit. 3) Vallási ért. Isten nyugaszsza meg, am. a megholtnak adjon örök boldogságot. | |
* | |
| (meg-nyugasztal) ösz. áth. l. MEGNYUGASZT. | |
* | |
| lásd MEGNYUGASZT. | |
* | |
| (meg-nyugszik) ösz. önh. Kedélye háborogni, aggódni, félni megszünik. Mióta azon gyülölt embert nem látom, egészen megnyugodtam. Nyugodjatok meg, jót állok érte, hogy semmi bajotok nem lesz. Különösen mondjuk kétkedő emberről, midőn valamiben megbízik, vagy valamit jó gyanánt elfogad, s nincs kifogása ellene, megelégszik vele. Isten akaratában, a becsületes emberek tanácsában megnyugodni. Akármit határoztok felőlem, én megnyugszom benne.
"A szív kebelemben édesdeden érez, Megnyugodt most egyszer s belülről nem vérez." Bessenyei. "Nyugodj meg az ég tetszésén, Változhatatlan végzésén." Népd. | |
* | |
| (meg-nyugtat) ösz. mivelt. 1) Eszközli, hogy valakinek háborodott kedélye megnyugodjék, különösen, hogy félelme, kétkedése, haragja megszűnjék. Megnyugtatni a féltékeny férjet. Biztosíték kimutatása által megnyugtatni a hitelezőket. Az elégedetlen polgárokat, a lázadókat megnyugtatni. 2) Irott bizonyitványt ad valakinek, hogy általvett bizonyos jószágot tőle. Kérem önt, nyugtasson meg, hogy ezen pénzt, és könyveket megkapta tőlem. V. ö. NYUGTAT. | |
* | |
| (meg-nyugtatás) ösz. fn. Cselekvés, mely által valakit megnyugtatunk; továbbá, azon kedélyi változás, mely a cselekvésből ered. A lázadó nép megnyugtatását népszerü emberre bizni. Szolgáljon ez önnek megnyugtatására. V. ö. MEGNYUGTAT. | |
* | |
| (meg-nyugvás) ösz. fn. 1) Fáradság utáni megszűnés, megpihenés. 2) Kedélyi változás, midőn valaki háborogni megszün, félelmét, kétkedését leteszi, valamiben megbízik, megegyezik, kifogás nélkül elfogad valamit, s mint olyannal megelégszik. Isten akaratában, a jó emberek tanácsában való megnyugvás. V. ö. MEGNYUGSZIK. | |
* | |
| (meg-nyujt) ösz. áth. 1) Valamely rugalmas testnek terjedelmét, nevezetesen hosszát, vagy szélét megnagyobbítja. Megnyujtani a tüzes vasat. Megnyujtani a szíjat, bőrt. Sodrófával megnyujtani a tésztát. Ujjak között megnyujtani a viaszdarabot. 2) Toldás, hozzáadás által meghosszabbít valamit. Megnyujtani a kötelet. Sudárral megnyujtani az ostort. Néhány öllel megnyujtani a kertet. 3) Átv. ért. mondják időről, s idő szerént mért dolgokról. Megnyujtani a munka idejét. Megnyujtani a fizetési határidőt. Megnyujtani a pert. 4) Tréfásan és népiesen am. valakit lefektetve tetőtől talpig megver. Úgy megnyujtották, hogy lepedőben kellett haza vinni. 5) A hangot vagy szót jobban meghúzza. Némely tájakon számos szóban az ú, ű, í önhangzókat megnyujtva, másutt pedig röviden szeretik ejteni. V. ö. NYÚJT. | |
* | |
| (meg-nyujtás) ösz. fn. Cselekvés, midőn valamit megnyujtanak. V. ö. MEGNYÚJT. | |
* | |
| (meg-nyúlik) ösz. k. Valamely rugalmas testnek terjedelme, különösen hossza vagy széle megnagyobbodik. A húr tekerés által megnyúlik. Az enyv fölmelegítve megnyúlik. V. ö. NYÚLIK. | |
* | |
| (meg-nyúlósodik) ösz. k. Mondják némely híg testekről, midőn megsürüsödnek, s mintegy szálakra kiterjeszthetők, széthúzhatók. Megnyulósodik a romlott bor. A kifőzött lépbogyók megnyulósodnak. | |
* | |
| (meg-nyuvad) ösz. önh. l. NYUVAD alatt. | |
* | |
| (meg-nyuvaszt) ösz. áth. l. NYUVASZT alatt. | |
* | |
| (meg-nyúz) ösz. áth. Valamely állatnak bőrét lehúzza. Megnyúzni a döglött lovat, a levágott ökröt. Megnyúzni a macskát, békát. V. ö. NYÚZ. | |
* | |
| (meg-nyűgöz) ösz. áth. Nyűggel megköt. Megnyűgözni a legelőre bocsátott lovakat. V. ö. NYŰG. | |
* | |
| (meg-nyűvesědik) ösz. k. Nyűvek esnek bele, nyűvek lepik meg. Megnyűvesednek a malaczok. Megnyűvesedik az állott hús. V. ö. NYŰ. | |
* | |
| (meg-ó) ösz. áth. 1) Valakit v. valamit bizonyos veszélytől, kártól, romlástól stb. megőriz vagy eltávolít. A hív eb megója urát az utonállóktól. A barmokat megóni a ragadozó vadaktól, a járványos dögtől. Megóni magát a rosz embertől. 2) l. MEGÓVATOL. V. ö. Ó vagy ÓV ige. | |
* | |
| (meg-odvasodik) ösz. k. Bizonyos test belső romlás következtében üreget kap, melyet különösen odunak vagy adunak nevezünk. Megodvasodik a vén fa, az eső mosta kő, a romlott fog. V. ö. ODÚ, ODVAS. | |
* | |
| (meg-óhít) ösz. áth. Tájdivatosan am. megahít v. áhít, igen megkiván. | |
* | |
| (meg-okol) ösz. önh. A székelyeknél Udvarhelyszékben Kriza J. és Ferenczi J. szerént ,megoklok' am. jótállok (mintegy ,okul igérem magamat'). | |
* | |
| (meg-okosodik) ösz. k. 1) Esze megérik, józanon gondolkozik, és itél. Olvasás, tanulás, tapasztalás, elmélkedés által megokosodni. 2) A tapasztalati dolgokban, életmódjában, mások iránti viszonyokban ügyes tapintattal kezd birni. 3) Ovakodó, vigyázó, körülnéző leszen. Saját kárán megokosodni. V. ö. OKOS. | |
* | |
| l. MEGIKRÁNDIK. | |
* | |
| (meg-okúl) ösz. önh. Tetteiben, az élet viszonyainak felfogásában mintegy ön ereje által eszélyes, ildomos lesz; az elkövetett hibák, botlások után helyesebben kezd cselekedni. V. ö. OKUL. | |
* | |
| (meg-olajoz) ösz. áth. Olajjal megönt, megken, megpuhít, megfűszerez stb. Megolajozni a salátát, káposztát. Megolajozni a szíjakat, bőröket. Megolajozni a hajkenőcsöt. V. ö. OLAJ. | |
* | |
| (meg-olcsódik) ösz. belsz. Előbbi vagy szokott ára alább száll. Ha a tavasz szépen mutatkozik, megolcsódik a gabona. Bő szüretkor megolcsódik a bor. V. ö. OLCSÓ. | |
* | |
| (meg-olcsúl) ösz. önh. l. MEGOLCSÓDIK. | |
* | |
| (meg-old) ösz. áth. A tekervényesen öszvekötött, öszvebonyolított szálakat, köteleket stb. egymástól elválasztja, kibontja. Megoldani a csomót. Megoldani a teherszorító köteleket. Megoldani az övet, a nadrágszíjat. Átv. ért. valamely rejtélyt, titkos értelmü dolgot megfejt. Megoldani a rejtett szót. Megoldani a mesét. V. ö. OLD. | |
* | |
| (meg-oldalgat) ösz. áth. Oldalban jól megdönget. | |
* | |
| (meg-oldalít) lásd: MEGOLDALL. | |
* | |
| (meg-oldall v. ~oldalol) ösz. áth. Vigyázva (mintegy oldalvást hagyva) kikerül valamely veszedelmet. | |
* | |
| a székelyeknél divatos, ,megoldall' helyett. | |
* | |
| (meg-oldás) ösz. fn. Cselekvés, melynél fogva valamit megoldunk, továbbá, ezen cselekvés által eszközlött eredmény. E mese megoldására téged szólítlak fel. A rejtett szó megoldását közleni. V. ö. MEGOLD. | |
* | |
| (meg-oldatlan) ösz. mn. Amit meg nem oldottak, ami öszvekötött, bonyolított állapotban létezik. Megoldatlan csomó. Átv. ért. aminek titkos jelentését meg nem fejtették. Megoldatlan mese, rejtett szó, feladat. Határozóként am. megoldatlanul, meg nem oldott állapotban. V. ö. MEGOLD. | |
* | |
| (meg-oldhat[at]lan) ösz. nm. Ami úgy öszve van zavarva, kötve, bonyolítva, vagy minek titkos értelme, jelentése úgy el van rejtve, hogy megoldani nem lehet. Megoldhatatlan gordiusi csomó. Határozóként am. megoldhatlanul, meg nem oldható mólon vagy állapotban. V. ö. MEGOLD. | |
* | |
| (meg-oldik) ösz. k. lásd: MEGOLDÓDZIK. | |
* | |
| (meg-oldódzik) ösz. belsz. Ami mintegy maga magától kibomlik, kifejlődik, minek öszvekötött, öszvebonyolított szálai, kötelékei stb.
magukban szétbomlanak. Megoldódzott az öve, a nadrágszíja. V. ö. OLDÓDZIK. | |
* | |
| (meg-oldoz) ösz. áth. Többfélét, vagy több részről megold valamit. Megoldozni a zsákokat, a málhás bőröndöket. V. ö. OLDOZ. | |
* | |
| (meg-ollózik) ösz. k. Kecskéről mondják, midőn megfiadzik, megellik. Erdélyi tájszó. V. ö. OLLÓ, (2). | |
* | |
| (meg-ólmoz) ösz. áth. Ólommal bevon vagy megönt. Mególmozni a botot. Mególmozni az ablak üvegkarikáit. V. ö. ÓLOM. | |
* | |
| (meg-olt) ösz. áth. 1) Midőn az olt am. olt v. alut, megoltani valamit am. tenni, eszközölni, hogy ne égjen, ne füstölögjön. Megoltani a tüzet. Megoltani a meszet. Átv. ért. megoltani a tejet, am. bizonyos szer által eszközölni, hogy megalugyjék. 2) Midőn az olt vagy al szótól am. alít, azaz valamely alajba, törzsbe tesz, vagy pedig más származtatással am. ort, azaz metsz, mondják fáról, ha valaki belemetsz, s idegen gyümölcsöző ágat vagy szemet illeszt bele. V. ö. OLT, (1) és (2). | |
* | |
| l. MEGÓTALMAZ.
"Mindennemű sok gonosztól megoltalmazzon." Házasok éneke a 16. századból. | |
* | |
| (meg-oltás) ösz. fn. Cselekvés, midőn megoltanak valamit. V. ö. MEGOLT. | |
* | |
| (meg-olvad) ösz. önh. Mondjuk bizonyos szilárd testekről, midőn meleg vagy tűz által meghigulnak, s folyókká lesznek. Meleg napon megolvad a vaj, zsir, szalonna, viasz. Tűzben megolvadnak az érczek. Különösen, a fagy által merevvé lett nedv ismét folyásnak ered. Megolvad a jég, a dér, a hó. A meg fölcserélhető el igekötővel. | |
* | |
| (meg-olvas) ösz. áth. 1) Bizonyos iromány vagy nyomtatvány tartalmát, az illető jegyek jelentése szerént végig hangoztatja, vagy csak gondolatban általmegyen rajtok. Megolvasni a levelet, az érdekes költeményt. Olvasd meg az oklevelet, s mondd el, mi a tárgya. Itt a meg fölváltható el igekötővel. 2) Valaminek sokaságát számok szerént meghatározza, megszámlál. Megolvasni a kölcsön adott pénzt. Esténként megolvasni a juhokat. V. ö. OLVAS. | |
* | |
| (meg-olvaszt) ösz. áth. Bizonyos szilárd testeket kisebb vagy nagyobb foku meleg által higakká, folyókká tesz. Megolvasztani a hájat, szalonnát. Megolvasztani az ezüstöt, ólmot. Különösen a hideg által megmerevült nedveket, vagy nedves testeket fölengeszteli. A déli meleg szelek megolvasztják a havat, a jeget. V. ö. OLVASZT. | |
* | |
| (meg-ónoz) ösz. áth. Ónnal behúz, megfuttat valamely testet. Megónozni a réz edényeket. V. ö. ÓN. | |
* | |
| (meg-ontoráz) ösz. áth. Valamely hordófélét ontorával ellát, annak ontoráját elkésziti. V. ö. ONTORA. | |
* | |
| (meg-ontozik) ösz. k. Tájdivatosan am. megkölykezik, mintegy kölyköket ontva szül: t. i. olyan állatról mondják, mely egy időben többet fiadzik. | |
* | |
| (meg-orrol) ösz. áth. Szoros ért. valamit orrával észre vesz, azaz megszagol. Szokottabb ért. kutatás, vizsgálódás által valamit előre gyanít, megsejt. A titkos kémek sokat megorrolnak. Átv. ért. valamit rosz néven vesz, nem tetszik neki, vagy, mint szokás mondani, valamit orrára vesz, valamiért felüti vagy megcsavarja az orrát. V. ö. ORROL. | |
* | |
| (meg-orvoslás) ösz. fn. Cselekvés, melynél fogva valaki bizonyos bajt, betegséget meggyógyít, továbbá, ezen cselekvés eredménye, azaz meggyógyulás. V. ö. MEGORVOSOL. | |
* | |
| (meg-orvosol) ösz. áth. Betegséget bizonyos gyógyszerek által megszüntet, a beteget meggyógyítja. Megorvosolni a köszvényes tagokat, a hurutot, a gyomorlázt. Megorvosolni a sebesülteket. V. ö. ORVOSOL. | |
* | |
| (meg-orvosolhat[at]lan) ösz. mn. Akit v. amit megorvosolni nem lehet, gyógyithatlan. Megorvosolhatlan aszkórok, őrültek. Megorvosolhatlan tüdővész, rákfene. Határozóként am. orvosolhatlanul, meg nem orvosolható állapotban. | |
* | |
| (meg-ostoroz) ösz. áth. Ostorral megver. Megostorozni a lusta lovat. "És miután megostorozandják, megölik őtet, és harmad napon fölkel." (Tatrosi cod. Lukács. XVIII.) | |
* | |
| (meg-oszlad) ösz. önh. Székely tájszólás szerént am. meghal, vagyis, a test és lélek megoszlanak benne. | |
* | |
| (meg-oszlat) ösz. áth. Eszközli, hogy valami megoszoljon v. oszoljék. | |
* | |
| (meg-oszlik) ösz. k. Részekre, pártokra, felekezetekre válik vagy szakad, meghasonlik. (A Tatrosi codexben: megoszlatik. "Hárman kettő ellen megoszlattak és kettő három ellen megoszlatnak." (Lukács. XII.). | |
* | |
| (meg-oszol) ösz. önh. Valaminek részei mintegy önmunkásság, önakarat, önmeggyőződés stb. által egymástól különválnak. A vélemények a halálos büntetésről megoszolnak. | |
* | |
| (meg-oszt) ösz. áth. Valamely egészet több részre szakaszt, hogy többeknek jusson belőle. Oszd meg kenyeredet a szegényekkel. Ha jószágát egyformán megosztja, minden fiára ezer holdnyi telek jut. V. ö. OSZT. | |
* | |
| (meg-osztás) ösz. fn. Cselekvés, midőn valamit megosztanak. V. ö. MEGOSZT. | |
* | |
| (meg-osztozás) ösz. fn. Cselekvés, midőn ketten vagy többen bizonyos jószágot magok között megosztanak. V. ö. MEGOSZT. | |
* | |
| (meg-osztozik) ösz. k. Bizonyos jószágot vagy birtokot másod vagy többed magával részekre szakaszt, és a neki jutott részt elfoglalja. Az örökösök atyafiságosan megosztoztak az ingó és ingatlan örökségen. A rablók megosztoznak a zsákmányon. V. ö. OSZTOZIK. | |
* | |
| (meg-ótalmaz) ösz. áth. Bizonyos bajok, vagy veszélyek ellen megőriz valakit v. valamit. Megótalmazni magát az utonállók ellen. Tűztől megótalmazni a házat. Elleség ellen megótalmazni a zárat. V. ö. ÓTALMAZ. | |
* | |
| l. MEGÓ. | |
* | |
| (meg-óvás) ösz. fn. 1) Cselekvés, melynél fogva valakit v. valamit bizonyos bajtól, vésztől, rosztól megőrizünk, megvédünk. 2) Megóvatolás. V. ö. MEGÓ és ÓVÁS. | |
* | |
| (meg-óvatol) ösz. áth. Váltójogi nyelven valamely váltónak bemutatásáról hiteles okiratot veszen a végett, hogy további (leginkább viszkereseti) jogait az által fentarthassa, megóvhassa. | |
* | |
| l. MEGAVÚL. MEGAVULT. | |
* | |
| (meg-öblít) ösz. áth. Valamely testnek vagy eszköznek, edénynek stb. öblét, üregét nedv által megmossa, megtisztítja. Evés után tiszta vízzel megöblíteni a szájat. A kulacsot, csobolyót, hordót megöblíteni. V. ö. ÖBLÍT. | |
* | |
| (meg-öbred) ösz. önh. A székelyeknél Udvarhelyszékben am. felébred. | |
* | |
| (meg-öklel) ösz. áth. Szarvakkal vagy lökő eszközzel megszúr, megtaszít valakit v. valamit. A szilaj tulok megöklelte a bérest. Dárdával megöklelni az ellenfélt. V. ö. ÖKLEL. | |
* | |
| (meg-öklöz) ösz. áth. Ököllel meglökdös, megdönget. A veszekedők, nem lévén semmi fegyverök, megöklözték egymást. V. ö. OKOL. | |
* | |
| (meg-öl) ösz. áth. Szoros ért. valamely hegyes eszközzel úgy megszúr valakit v. valamit, hogy életét veszti. Tőrrel, karddal, dárdával megölni az ellenséget. Késsel megölni a disznót. Szélesb ért. valakit erőszakos halállal kivégez, vagy akármikép okot ad rá, hogy valaki meghaljon. Méreggel megölni valakit. Átv. ért. Megöl a méreg, boszú, bú, gond. A betű megöl, a szellem pedig éltet. (Litera occidit, spiritus autem vivificat). | |
* | |
| (měg-ől) névutó, melynek gyöke még v. mög am. valaminek hátsó része. A megől megfelel ezen kérdésre: honnan? pl. Honnan hozzak füvet? A kert megől. Vedd el a széket az ajtó megől. E kérdésre hová? megfelel a měgě, és e kérdésre, hol? megfelel a měgětt. V. ö. MÉG. | |
* | |
| (meg-öldös) ösz. gyak. áth. Többeket megöl. A gerény megöldösi a tyúkokat. A vad ellenség megöldöste a bölcsőbeli kisdedeket is. V. ö. MEGŐL és ÖLDÖS. | |
* | |
| (meg-ölel) ösz. áth. Karjaival körülfog. Megölelni a zsákot. Megölelni a fát. Különösen, valakit vonzalomból, szeretetből átkarol. Megölelni rég nem látott barátunkat.
"Ha felindít a szerelem. A szép leányt megölelem." Vörösmarty. V. ö. ÖLEL. | |
* | |
| (meg-ölelget) ösz. gyak. áth. Valakit vagy többeket különös vonzalomból, szeretetből ismételve megölel, azaz átkarol és magához szorít. A szerető anya megölelgeti kedves gyermekeit. V. ö. ÖLEL, ÖLELGET. | |
* | |
| (meg-ölés) ösz. fn. Cselekvés, mely által valakit megölnek; továbbá ezen cselekvés eredménye, azaz erőszakos halál. A házbeliek megölése után mindent elvittek a rablók. | |
* | |
| (meg-ölez) ösz. áth. Ölféle hoszmértékkel valaminek hoszszát, vagy szélét, vagy magasságát, vagy mélységét megjegyzi, meghatározza. Megölezni az országutat. | |
* | |
| (meg-önt) ösz. áth. Bizonyos nedvvel meghint, megáztat valamit. Vizzel megönteni a fa tövét. Hideg vizzel megönteni a fejet. Az érczöntést bevégzi. A harangot megönteni. V. ö. ÖNT. | |
* | |
| (meg-öntöz) ösz. gyak. áth. Többször vagy többet megönt. Regvel és estve megöntözni a virágokat. Husvét hetfőjén a,férfiak a nőket, kedden pedig a nők a férfiakat szokták megöntözni. A csendes eső megöntözi a földet. V. ö. ÖNTÖZ. | |
* | |
| (meg-öntözget) ösz. gyak. áth. Gyakran, egymásután, s mintegy aprózva megöntöz, azaz nedvvel, jelesen vizzel meghinteget, megáztatgat valamit. V. ö. ÖNTÖZGET. | |
* | |
| (meg-öregědik) ösz. k. l. MEGÖREGSZIK. | |
* | |
| (meg-öregít) ösz. áth. Öreg koruvá tesz, vagy olyanná, mintha öreg koru volna. A felnőtt gyermekek megöregítik a szülőket. A sok gond és betegség idő előtt megöregítették. V. ö. ÖREG. | |
* | |
| (meg-öregszik) ösz. k. Öreg korra jut. Férfi kor után megöregszünk. Néha am. időnek előtte megtörődik, s vén emberhez hasonló. Némely ember korán megöregszik. V. ö. ÖREG. | |
* | |
| (meg-őriz) ösz. áth. Különös vigyázat, és szemmeltartás által bizonyos korlátok között, vagy eltévedés, elveszés, elromlás, kár, stb. ellen megtart, megó valakit v. valamit. Megőrizni a foglyokat. Megőrizni a nyájat, csordát a vadak és rablók ellen. Megőrizni a határt, a házat. A hiv eb megőrzi az ura jószágát.
"Gonosz hirtől, névtől minket megőrizzen." Házasok éneke a 16. századból. Bibliai értelemben: megőrizni az Isten parancsolatit am. hiven megtartani. V. ö. ŐRIZ. | |
* | |
| (meg-őrizés) ösz. fn. Cselekvés, melynél fogva valakit v. valamit megőrizünk. A bárányok megőrizését bujtárra bizni. V. ö. MEGŐRIZ. | |
* | |
| (meg-őrjűl) ösz. önh. l. MEGŐRŰL. | |
* | |
| (meg-örökít) ösz. áth. Valamit örök időre megalapít; örökké emlékezetessé tesz. Megörökíteni bizonyos intézetet. Fényes tettei által megörökítette nevét. V. ö. ÖRÖK. | |
* | |
| (meg-öröködik) ösz. k. Bizonyos idő elteltével mintegy örökké maradandó lesz; megidősűl. Molnár A. értelmezése szerént, megnövekedik, megerősödik, megállapodik. V. ö. ÖRÖK. | |
* | |
| (meg-őröl) ösz. áth. Malomban vagy malomféle eszközzel apró morzsákká vagy lisztté zúz valamely testet. Megőrölni a gabonát, a sót. V. ö. ŐRÖL. | |
* | |
| (meg-őröz) ösz. áth. l. MEGŐRIZ. | |
* | |
| (meg-örűl) ösz. önh. Tulajd. ragu viszony-névvel am. bizonyos dolog miatt örömérzésre gerjed. A gyermek megörül a csecsebecsének. Megörült, mint koldus a fényes garasnak. (Km.). V. ö. ŐRŰL. | |
* | |
| (meg-őrül) ösz. önh. Esze egészen megzavarodik, megbolondul. V. ö. ÖRŰL. | |
* | |
| (meg-örűlés) ösz. fn. A kedélynek kedves érzése, midőn valami örömre gerjeszti. V. ö. ÖRÖM. | |
* | |
| (meg-őrülés) ösz. fn. Az emberi észnek, kedélynek kórállapota, midőn megőrül. Uram, ments meg a megőrüléstől. | |
* | |
| (meg-örvend) ösz. önh. Valami megtetszik neki, s ez iránti örömét kijelenti. Midőn a jó hirt hallá, nagyon megörvende neki. | |
* | |
| (meg-örvenděztet v. ~örvendít) ösz. miveltető, illetőleg áth. Eszközli, hogy valaki örvendezzen. Jó hírrel, ajándékkal megörvendeztetni valakit. Örvendeztessen meg bennünket szives látogatásával. V. ö. ÖRVENDEZ. | |
* | |
| (meg-őrzés) ösz. fn. Cselekvés, mely által valakit v. valamit megőrzünk. A ház megőrzését hív cselédre bízni. A várnak megőrzésére föllelkesíteni a seregeket. V. ö. MEGŐRIZ. | |
* | |
| MEGÖSMÉRKĚDIK, MEGÖSMÉRTET, l. MEGISMÉR, MEGISMÉRÉS, MEGISMÉRKĚDIK, MEGISMÉRTET. | |
* | |
| (meg-ösztövérědik) ösz. k. Ösztövérré, azaz vékony, madárhusúvá, soványnyá leszen, hizottsága, kövérsége elmúlik, leapad. | |
* | |
| (meg-őszűl) ösz. önh. Mondjuk hajról, szőrről, midőn eredeti szinét elveszti, és megfehéredik. Haja, bajusza, szakálla megőszült. A ló és más állatok szőréről inkább azt mondjuk: megszürkül, v. megkesűl, v. megfehérědik. V. ö. ŐSZ, mn.
| |
* | |
| (meg-őszült) ösz. mn. Eredeti szinét elvesztvén, megfehéredett. Megőszült fürtök, bajusz, szakál. Megőszült vén emberek. V. ö. ŐSZ. mn. | |
* | |
| (meg-özvegyědik) ösz. k. Özvegy állapotra jut, azaz a férj nejét, vagy a nő férjét veszti el. Háborús világban sok feleség megözvegyedik. V. ö. ÖZVEGY. | |
* | |
| (meg-özvegyít) ösz. áth. Eszközli, hogy valaki özvegygyé, azaz a férj nőtelenné, vagy a nő férjetlenné legyen. A döghalál sok házas embert megözvegyitett. V. ö. ÖZVEGY. | |
* | |
| (meg-özvegyűl) ösz. önh. l. MEGÖZVEGYĚDIK. | |
* | |
| (meg-páczol) ösz. áth. A székelyeknél megpáczolni am. megecsetelni (a kendert). V. ö. PÁCZ, (2). | |
* | |
| l. MEGPALLÓZ. | |
* | |
| (meg-pagonál) ösz. áth. Hoszszu doronggal megver. Balaton melléki szó. V. ö. PAGONÁL. | |
* | |
| (meg-páhol) ösz. áth. Bottal, kötéllel, husánggal vagy más kézbelivel megpufogat, megver. Legközelebbi rokona a szintén hangutánzó megpaskol. | |
* | |
| (meg-pakróczol) ösz. áth. Öszvegöngyölgetett pakróczczal megver valakit, meglasnakol, megzsákol. | |
* | |
| (meg-pálczáz) ösz. áth. Pálczával megver valakit. Pestinél: megpálczál. | |
* | |
| (megpall v. ~palol) ösz. áth. 1) Valamit pl. gabonát, kendermagot rostában rázogatva megtisztít; különösebben, rostából a földre leereget, hogy a szél a port, pelyvát elfujja. Néhutt: pelel, megpelel. Megpallani a polyvás, szemetes gabonát. 2) Megver, megpáhol. V. ö. PALL. | |
* | |
| (meg-pállik v. ~párlik) ösz. k. Mondják az állati testnek bizonyos részeiről, midőn a nagy melegség és tisztátalanság, miatt nedvei megromlanak, s bőre megrohad. Megpállott a szája, a lába köze. 2) Mondják másnemü, jelesen növényi testekről, midőn nedveik megromlanak, megpenészednek. Megpállik a nedves kamarában tartott gabona. | |
* | |
| (meg-pallóz v. ~padlóz) ösz. áth. Bizonyos tért pallóval beterít. Megpallózni a szobát, folyosót. Gerendákkal megpallózni a hidat. A sáros utczákat megpallózni. V. ö. PALLÓ. | |
* | |
| l. MEGPALL. | |
* | |
| (meg-panaszol) ösz. áth. 1) Valamit panaszképen megmond. A gyermek megpanaszolja anyjának, ha valaki bántja. A sérelmet, bajt megpanaszolni részvevő barátunknak. 2) Másnak valamely éldeletet megirígyel, vagy szemére vet. Nem kell oly kenyér, melynek minden falatját megpanaszolják. Még azt is megpanaszolja, ha jó kedvem van. V. ö. PANASZ. | |
* | |
| (meg-pántol) ösz. áth. Vasból vagy más fémből készített lemezzel megerősít valamit. Megpántolni a kereket. Átv. ért. jól megver. V. ö. PÁNTOL. | |
* | |
| (meg-paprikáz) ösz. áth. Paprikával meghint, megkever, megfűszerez valamit. Megpaprikázni a levest, a rátottát. Megpaprikázni a kenyeret, szalonnát, csirkebecsináltat. V. ö. PAPRIKA. | |
* | |
| (meg-parancsol) ösz. áth. Felsőségi hatalomnál fogva meghagyja valakinek, hogy bizonyos dolgot tegyen meg. Megparancsolni a szolgának, hogy fát vágjon. V. ö. PARANCSOL. | |
* | |
| (meg-párgol) ösz. áth. Párgolva megfőz, elkészít; a párgolást elvégzi. | |
* | |
| (meg-párkányoz) ösz. áth. Párkánynyal körülvesz, vagy felékesít valamit. Megpárkányozni a kemenczét, a kutat. Megpárkányozni a ház falait. V. ö. PÁRKÁNY. | |
* | |
| (meg-párlik) ösz. k. lásd: MEGPÁLLIK. | |
* | |
| (meg-párnáz) ösz. áth. Párnával ellát valamely bútornemüt, vagy ülést, vagy fekhelyet. Megpárnázni a pamlagokat, székeket, ágyakat. Megpárnázni a kocsiülést. V. ö. PÁRNA. | |
* | |
| (meg-párol) ösz. áth. 1) Pár által megpuhít valamit. Megpárolni a nyers fonalat, a taplót. 2) Bizonyos ételeket párolás által készít el. Megpárolni a sárgarépát, a káposztát. V. ö. PAR. | |
* | |
| (meg-párosodik) ösz. k. A hím és nő állat nemzés végett egyesűl Azt tartják, hogy a verebek Bálint napja körül párosodnak meg. | |
* | |
| (meg-paskol) ösz. áth. Valakit hangosan megpufogat, megver. Máskép: megpacskol. Gyöke a hangutánzó pas v. pacs. | |
* | |
| (meg-patél) ösz. áth. Mosófával, vagy lapoczkával megver, megpuhít valamit. Megpatélni a mosott ruhát, fonalat, taplót. Megpatélni a tilólni való kendert. Átv. ért. valakit kemény ütőszerrel megdönget. V. ö. PATÉL. | |
* | |
| (meg-patint) ösz. áth. Székely tájszólás szerint, az eret megpatintani, am. valamely metsző vagy sebészi eszközzel megvágni, mintegy megpattantani. | |
* | |
| (meg-patkól) ösz. áth. Állat talpára vagy lábbelire patkót üt. Megpatkólni a lovat, az ökröt. Megpatkólni a sarut, csizmát. V. ö. PATKÓL. | |
* | |
| (meg-pattan) ösz. önh. Egy pattanás, vagy beszakadás történik valamely kemény testen. Megpattant a kerék talpa. Megpattant a hordó abroncsa. Különbözik tőle: elpattan; mert ez alatt azt értjük, midőn a szakadás által a kemény test részei egészen elválnak; megpattanás által pedig valamely kemény test csak részben s aránylag kis helyen reped meg, a nélkül hogy a megrepedés a részek teljes elválását szűlné. | |
* | |
| (meg-pěcsétěl) ösz. áth. Pecséttel megbélyegez, megerősít valamit. Megpecsételni az oklevelet, a könyveket. Megpecsételni a bizonyitványt. V. ö. PĚCSÉTĚL. | |
* | |
| (meg-pěczczent) ösz. áth. Kilökött ujjhegyével kevéssé megérint. Megpeczczenteni az eb orrát. V. ö. MEGFRICSKÁZ. | |
* | |
| (meg-pěczěget) ösz. áth. Játékból valakit megütöget. Balaton melléki szó. V. ö. PĚCZĚGET, PĚCZCZEN. | |
* | |
| (meg-péczéz) ösz. áth. Péczével vagy péczékkel ellát, megjelel. V. ö. PÉCZE. | |
* | |
| (meg-pěczkěl) ösz. áth. 1) Kilökött ujjhegygyel megtaszít, megüt valamit. Megpeczkelték az orrát. 2) Peczekféle szeggel megtámaszt, megfeszít, megerődít valamit. V. ö. PĚCZĚK. | |
* | |
| (meg-pěczkěz) ösz. áth. 1) Peczek módjára meghegyez. 2) Peczekkel megtámaszt, meg- vagy kifeszít valamit. | |
* | |
| (meg-pěděr) ösz. áth. Pederve megsodor. | |
* | |
| (meg-pěděrít) ösz. áth. Valamely vékony, hajlékony szálas testet pederve megigazít. Megpederíteni a bajuszt. Megpederíteni a kendert, a fonalat. V. ö. PĚDĚRÍT. | |
* | |
| (még-pedig) ösz. kötszó. Valamely mondathoz az értelem hatását erősbitő vagy közelebbről meghatározó körülményt ezen öszvetett kötszóval szokás kapcsolni. Megmondtam én azt neki, mégpedig többször. Akarom, hogy ezt elvégezd, mégpedig tüstént. A két szót külön is írhatjuk: még pedig. Sokan ,és pedig' szókkal cserélik föl, de ez a német ,und zwar' utánzása. | |
* | |
| (meg-példáz) ösz. áth. Régiesen am. jelképes beszédben mond el. Ki megpéldázva vagyon Szent Mojsesnek elő (első) könyvében. (Nádor-codex). | |
* | |
| (meg-pelel) l. MEGPALL. | |
* | |
| (meg-pělyhěsědik) ösz. k. Tulajd. ért. a madárfinak pehelyféle puha tollai nőnek. Megpelyhesednek a libák. Átv. ért. mondjuk ifjuról, midőn bajsza, szakálla, stb. mohosodni kezd, V. ö. PĚHĚLY. | |
* | |
| (meg-pěndít) ösz. áth. Szoros ért. mondják oly hangszerekről vagy más testekről, melyek pengenek, midőn valaki érinti, megüti, megrezegteti. Megpendíteni a czímbalmot, a czitarát, a sarkantyút. Átv. ért. valamely dolgot szóval megemlít, megérint, s mintegy alkalmat ad rá, hogy mások bővebben szóljanak hozzá. V. ö. PĚNDÍT. | |
* | |
| (meg-pěndűl) ösz. önh. Bizonyos hangszer, illetőleg húr vagy ércz rezegtetés által pengeni kezd. Megpendűl a czimbalon, a czitara. Az öszveütött sarkakon megpendűl a sarkantyú. Márványasztalra dobva megpendülnek az ezüst huszasok. V. ö. PENDŰL. | |
* | |
| (meg-penészedik) ösz. k. A penész meglepi. Megpenészedik a nedves helyen tartott kenyér, csizma. l. PENÉSZ. | |
* | |
| (meg-penészűl) ösz. önh. l. MEGPENÉSZĚDIK. | |
* | |
| (meg-pěnget) ösz. gyak. áth. Eszközli, hogy gyakran pengjen valami. A nyalka legény megpengeti a sarkantyúit. V. ö. PĚNGET. | |
* | |
| (meg-pénzěl) ösz. áth. Határozott alakban és visszaható névmással használtatik, pl. megpénzeli magát, azaz sok pénzt gyüjt, szerez magának. | |
* | |
| (meg-penyhed) ösz. önh. Meglepi a penész, megpenészesedik. Megpenyhedt a kenyér. (Szabó D.) V. ö. PENÉSZ, PENYHED. | |
* | |
| (meg-pěrdít) ösz. áth. Eszközli, hogy valami megperdüljön. Megperdíteni az orsót. (Szabó D.). | |
* | |
| (meg-pěrdül) Perdűlni vagyis körülforogni kezd. V. ö. PERDÜL. | |
* | |
| (meg-pěrěl) ösz. áth. Valakit a törvény rendes utján perbe idéz. Megperelni a fizetni vonakodó adóst, a kártevő szomszédot. V. ö. PĚRĚL. | |
* | |
| (meg-pěrgěl) ösz. áth. Valamit tűznél megpirít, vagy kevessé megéget. Megpergelni nyárson a szalonnát. A forró kemencze, megpergelte a ruhát. Különösen némely ételeket saját gőzükben, maguk levében pirít meg. Megpergelni a káposztát, csibét, bárányt, borjút. V. ö. MEGPĚRZSĚL. | |
* | |
| (meg-pěrget) ösz. gyak. áth. 1) Pergetve, azaz kerekben megforgat valakit v. valamit. Tánczban megpergetni a leányt. Bottal megpergetni a karikát. 2 ) Midőn a pěr gyök hangutánzó, am. per hangon megrezegtet bizonyos eszközt. Megpergetni a dobot. V. ö. PĚRĚG. | |
* | |
| (meg-pěrked) ösz. önh. A rekkenő hőség és szárazság miatt fű és gabona elaszik, megpergelődik. | |
* | |
| (meg-pěrkěl) ösz. áth. l. MEGPĚRGĚL. | |
* | |
| (meg-pěrzsěl) ösz. áth. Valamely testnek szőrét, haját, kérgét stb. tűzön megégeti, megpirítja. Megperzselni, szalmatűzzel a megölt disznót. A kicsapott láng megperzselte a fűtő haját. Megperzselni a botnak szánt faágat. V. ö. PĚRZSĚL. | |
* | |
| (meg-pěrzsělődik) ösz. belsz. Tűztől, lángtól, forró testtől érintve megpirúl, megég. Megperzselődött a haja. V. ö. PĚRZSĚL. | |
* | |
| (meg-pěsěl) ösz. áth. Pessel leönt, becsúnyít. | |
* | |
| (meg-peshed) ösz. önh. Valamely lágyabb tömegü, s nyirkos test a nedvek megromlása következtében megsavanyodik, megbüdösödik, megpenészesedik. Vastaghangon: megposhad. Megpeshed az állott és keletlen tészta. Megpeshed a tisztátalanul tartott káposzta. V. ö. PESHED. | |
* | |
| (meg-pěttěget) ösz. áth. Szurkált, varrt, festett stb. pontokkal, jegyekkel megtarkáz valamely testet. Gombostűvel megpěttěgetni a hímzőpapirt. A festett falakat megpěttěgetni. | |
* | |
| (meg-pěttyěget) ösz. áth. l. MEGPĚTTĚGET. | |
* | |
| (meg-pězsdűl) ösz. önh. Pezsgésnek indúl, pezsegni kezd. Megpezsdült bennem a vér. Megpezsdűl a víz, Győr vidékén am. hirtelen árad. | |
* | |
| (meg-pihen) ösz. önh. A fáradság után kipihegi magát; dolgozni megszün. Sebes gyalogolás, erős munka után megpihenni. Egy kevessé pihenjünk meg, azután, folytassuk utunkat. V. ö. PIHEN, PIHĚG. | |
* | |
| (meg-pihenés) ösz. fn. Fáradság utáni megnyugvás, főleg a végett, hogy magunkat kipihegjük, kifujjuk. | |
* | |
| (meg-pihesědik) ösz. k. 1) Testét finom pöhölyféle szőr lepi be. V. ö. PIH, PIHE. 2) Midőn gyöke a hangutánzó pih, am. gyöngébb nemü köhicselés éri el. | |
* | |
| (meg-pikkelyěz) ösz. áth. Pikkelyhez hasonló művel tarkáz valamit. Megpikkelyezni a hadi sisakot, a harczi üngöt. V. ö. PIKKELY. | |
* | |
| (meg-pikósodik) ösz. k. Tréfás nyelven am. megrészegszik, megittasodik. Máskép; megpityósodik, megkotyogósodik stb. V. ö. PIKÓS. | |
* | |
| (meg-pilisznyědik) ösz. k. A székelyeknél am. megpenészedik; különösebben mondják a kenyérről, mikor az hosszas tartás után megpenészülvén, mintegy szösz forma alakuvá lesz rajta a penész. (Kriza J.). Máskép ugyanott: Megpirisznyědik, megpimpósodik. | |
* | |
| (meg-pillant) ösz. áth. Pilláit fölemelve észre vesz, és meglát valakit v. valamit. V. ö. PILLANT. | |
* | |
| (meg-pillantás) ösz. fn. Cselekvés, vagyis az érzéki tapasztalás azon neme, midőn valamit pillantva látunk meg, és veszünk észre. V. ö. PILLANT. | |
* | |
| (meg-pillogat) ösz. áth. Pilláit többször fölemelve megtekint valamit, vagy integet valakinek. V. ö. PILLOGAT. | |
* | |
| (meg-pimpósodik) l. MEGPILISZNYĚDIK. | |
* | |
| (meg-piricskel) ösz. áth. Pirics nevü lapiczkával megvereget. Megpiricskelni a csintalan oskolagyermek tenyerét. | |
* | |
| (meg-pirít) ösz. áth. 1) Tüznél, lángnál pirosra süt valamit (bevégzetten). Megpirítani a szalonnát, kenyeret. Megpirítani a rántást. 2) Megszégyenít, vagyis eszközli, hogy valaki elszégyenelje magát, egyszersmind arczát elfussa a vér. Régiesen megporít vagy megporéjt alakban am. megpirongat, megfedd. V. ö. PIRÍT. | |
* | |
| k. MEGPILISZNYĚDIK. | |
* | |
| (meg-pírongat) ösz. gyak. áth. Szemrehányások által eszközli, hogy valaki elszégyenelje magát, és arcza elpiruljon. V. ö. PIRONGAT. | |
* | |
| (megpirongatás) ösz. fn. A szidásnak, feddésnek azon neme, mely az illető bünösben leginkább a szégyenérzetet törekszik fölgerjeszteni. V. ö. PÍRONGATÁS. | |
* | |
| (meg-pirosodik) ösz. k. Piros szinüvé leszen. Némely gyümölcsök negpirosodnak. Szégyenletében megpirosodott az arcza. V. ö. PIROS. | |
* | |
| (meg-pirúl) ösz. önh. 1) Pergelés által piros szint kap. Tűznél megopirúl a szalonna, a kenyérszelet. 2) Szégyen miatt a vér arczába tolúl; máskép: elpirúl. | |
* | |
| (meg-piszkol) ösz. áth. Átv. ért. valakinek becsületét rágalommal, gyalázattal illeti, s mintegy erkölcsi piszokkal becsunyítja. Nyilvános helyen, hirlapban megpiszkolni valakit. V. ö. PISZKOL. | |
* | |
| (meg-piszonyodik) ösz. k. A székelyeknél 1) am. megpiszkosodik, rozsdásodik, penészedik. Ez a szilva megpiszonyodott. (Kriza J.). Nálunk szokottabban a gyümölcsről: megragyásodik pl. a dinnye; a fű- s fanemüekről: megrökönyödik. 2) Ferenczi János szerént kissé megváslik vagy mocskosodik. Meg sem piszonyodott a köntösöm. | |
* | |
| (meg-piszszen) ösz. önh. ,Pisz'-t mint legkisebb hangot nyilvánít. Meg ne piszszenj vagy meg se piszszenj, azaz még csak legkisebb hangot se adj (mint ,meg se moczczanj' am. legkisebb mozdulatot se tégy). | |
* | |
| (meg-pitliz) ösz. áth. Pitlivel, azaz malomszitával a derczés, korpás lisztet megtisztitja. | |
* | |
| (meg-pofoz) ösz. áth. Valakit egy vagy több pofoncsapással illet, megbüntet, meggyaláz. A mocskos száju kötekedőt megpofozták. V. ö. POFOZ. | |
* | |
| (meg-pofozás) ösz. fn. Cselekvés, illetőleg megbüntetés, meggyalázás, midőn megpofoznak valakit. V. ö. MEGPOFOZ. | |
* | |
| (meg-pomhad) ösz. önh. A székelyeknél am. megdagad, pl. a ló lába. (Kriza J.). | |
* | |
| (meg-pondrósodik) ösz. k. Pondrók teremnek meg benne. Az avas szalonna, a vén sajt, a túlérett cseresnye megpondrósodik. Máskép: megkukaczosodik, megférgesedik. | |
* | |
| (meg-pontoz) ösz. áth. Pontokkal megjegyez vagy megtarkáz. Megpontozni némely magánhangzókat. Tintával megpontozni a papírt. Gombestűvel megpontozni az almát. V. ö. PONT, PONTOZ. | |
* | |
| (meg-porczogat) ösz. gyak. áth. Valamely ropogós testet fogaival megrág. A disznók megporczogatják a makkot, kukoriczát. Az evet megporczogatja a mogyorót. V. ö. PORCZOGAT. | |
* | |
| (meg-porczosodik) ösz. k. Az állati vagy növényi test oly keménységüvé leszen, melyet porcz-nak, vagy porczogó-nak mondunk. V. ö. PORCZ. | |
* | |
| azaz MEGPORÍT, (meg-porít) ösz. áth. Régiesen am. megfed, megpirongat. "Megporejtá a szelet." (Tatrosi codex). Alkalmasint ,megpirít' szóból módosult, mely mai szokással am. megszégyenít, s régi értelmében megfelel a mai ,megpirongat' igének, mely mint látjuk, ,megpirit' szóval egy eredetü; és csakugyan a Debreczeni Legendáskönyvben is ,pirongat' helyett ,porongat' áll. | |
* | |
| (meg-porhanyít) ösz. áth. Porhanyúvá tesz (bevégzetten). Megporhanyítani a rostélyost, mielőtt megsütnék. | |
* | |
| (meg-porhanyúl). Porhanyúvá lesz (bevégzetten). V. ö. PORHANYÚ. | |
* | |
| l. MEGPOREJT. | |
* | |
| (meg-poroz) ösz. áth. Porral meghint valamit. Megporozni a nedves irást. Megporozni a felsúrolt pallót. Megporozni (lőporral) az állikakat, a puska serpenyőjét. V. ö. POROZ. | |
* | |
| (meg-poshad) ösz. önh. Valamely nyirkos test, vagy nedvesség megáporodik, megrohad, és megbüdösödik. Megposhad a keletlen tészta. Megposhad a mocsáros víz, a megfűledt zöldség, a tisztátalanul tartott hordóbeli káposzta. V. ö. POSHAD. | |
* | |
| (meg-poshaszt) ösz. áth. Eszközli, hogy valami megposhadjon. V. ö. MEGPOSHAD. | |
* | |
| (meg-póznáz) ösz. áth. A baglyát, asztagot, kazalt beléjök szúrt póznákkal megerősíti. Ezen póznák sajátságos neve: mereklye. | |
* | |
| (meg-pöczczed) ösz. önh. Győr vidékén am. megdagad. A székelyeknél: megpomhad. | |
* | |
| l. MEGPĚCZKĚL. | |
* | |
| l. MEGPĚDĚR, MEGPĚDĚRÍT. | |
* | |
| (meg-pök) ösz. áth. Lásd: MEGKÖP. | |
* | |
| (meg-pökdös) ösz. gyak. áth. l. MEGKÖPDÖS. | |
* | |
| l. MEGPĚRGĚL. | |
* | |
| (meg-pöröl) ösz. áth. l. MEGPĚRĚL. | |
* | |
| l. MEGPĚRZSĚL. | |
* | |
| l. MEGPĚSĚL. | |
* | |
| (meg-pötköd) ösz. áth. Megbököd, megszurdal. V. ö. PÖTKÖD. | |
* | |
| l. MEGPĚZSDŰL. | |
* | |
| (meg-prěměz) ösz. áth. Valamely ruhára prémet varr. Megprémezni a mentét. Nyusztbőrrel megprémezni a bundát. V. ö. PRÉM. | |
* | |
| (meg-prěsěl) ösz. áth. Préssel megnyomdos, meglapít. Megpréselni az asztalruhákat. | |
* | |
| (meg-próbál), ösz. áth. 1) Valamit a végett teszen, hogy megtudja, miként sikerűl, ha czélirányos-e vagy nem. Megpróbálom, ha fel tudok-e mászni ezen fára. Próbáljuk meg az uj kocsit, hogyan jár. Az uj gépet megpróbáltam, s jónak találtam. Tisztább magyarsággal: megkísért. 2) Különösen valamit merény gyanánt teszen. Ezt meg ne próbáld (ezt ne merészeld) tenni. 3) Valamit más módon mint igazat, megmutat, bebizonyít. A számadás, számvetés pontosságát, hibátlanságát megpróbálni, pl. ha kivonásban a kivont részt (különbözetet) azzal, mely az egészből kivonandó volt, ismét öszveadjuk, mi által ismét az egésznek kell elétünnie. | |
* | |
| (meg-próbálás) ösz. fn. Cselekvés, mely által megpróbálunk valamit. V. ö. MEGPRÓBÁL. | |
* | |
| (meg-próbálkozik) ösz. k. Valakivel v. valamivel megmérkőzik, azaz próbára teszi, ha bir-e oly erővel, mely az ellenerőt legyőzni képes legyen. Ily emberrel, mint te, akár hárommal megpróbálkozom. | |
* | |
| l. MEGPUFOL. | |
* | |
| (meg-pufogat) ösz. gyak. áth. Gyakori puf hangu ütéssel megver valakit v. valamit. Megpufogatták a hátát. | |
* | |
| (meg-pufol) ösz. áth. Puf viszhangu ütleggel megver, megdönget. Megpufolták rajta a ködment. | |
* | |
| (meg-puhít) ösz. áth. Valamely kemény testet ütés, nyomás, áztatás, főzés stb. által puhává tesz. Sulyokkal megpuhítani a rostélyost. Szalmában megpuhítani a vaczkort. Forró lúgban megpuhítani a nyers taplót. Nyomkodva megpuhítani a viaszt. Átv. ért. valakit megpuhítani, am. igen megdöngetni. | |
* | |
| (meg-puhúl) ösz. önh. Keménységét, szivósságát elvesztvén, puhává leszen. Főzés által megpuhúl a hús. Állásban szalma között megpuhul a vaczkor. V. ö. PUHA. | |
* | |
| (meg-pukkan) ösz. önh. Mondják levegővel, vagy nedvvel tölt vékony héju, vagy bőrü testekről, midőn puk-féle tompa hangon megrepednek. Megpukkan a felfútt hólyag, duda. Megpukkan az öszvenyomott tojás, szilva. Átv. ért. alkalmazzák igen haragos emberre is. Úgy mérgelődött, majd megpukkant. | |
* | |
| (meg-pukkant) ösz. áth. Eszközli, hogy valami megpukkanjon. V. ö. MEGPUKKANT. | |
* | |
| (meg-púposodik) ösz. k. Púpossá lesz (bevégzetten). | |
* | |
| (meg-purhásodik) ösz. k. Kizárólag csak fákról mondják, midőn beleik megrohadnak, s porhanyókká lesznek. A vén füzek rendesen megpurhásodnak. V. ö. PURHA. | |
* | |
| (meg-pusztúl) ösz. önh. Régiesen am. megfosztatik. "Magzatomtól megpusztulok." (Nádor-codex). A régieknél az ~nl, ~ül végzetű önható ige gyakran még ~tat, ~tet külszenvedő képzőt is veszen föl. "Menden ország önön benne megoszlatott, megpusztóltatik" (desolabitur). | |
* | |
| (meg-püföl) Lásd: MEGPUFUL. | |
* | |
| l. MEGRABOLÁS. | |
* | |
| (meg-rabol) ösz. áth. Ingó vagyonától erőszakkal megfoszt valakit. Az utonállók megrabolták az utasokat. | |
* | |
| (meg-rabolás) ösz. fn. Erőszakos cselekvés, midőn valakit megrabolnak. V. ö. MEGRABOL. | |
* | |
| (meg-rácskotol v. ~rácskál) ösz. áth. A székelyeknél am. megrágcsál. (Kriza János). | |
* | |
| (meg-rág) ösz. áth. Valamely testet fogaival apró részekre őröl, vagy meglikgat, megrongál. Megrágni a száraz kenyeret. A kutya megrágja a csontot. Az egerek megrágják a szalonnát. A szú megrágja a fát. Átv. ért. népiesen szólva, am. valamit jól megfontol, minden oldalról megforgat. Rágd meg előbb a szót, azután mondd ki v. pökd ki. (Km.). Rágjuk meg jól a dolgot. Van ily közmondás is: megrágta a szíjat, azaz nem tartotta szavát. | |
* | |
| (meg-ragad) ösz. áth. Valamit hirtelen és erősen megfog. Megragadni a tolvajt. Megragadni a szilaj ló kantárát.
"Ottan megragadja kezén szerelmesét, Jó lovára veszi, és kimenni siet." Zrinyi. Átv. ért. a kedélyt s nemesebb érzést hatásteljesen megindítja, megkapja. V. ö. RAGAD áth. | |
* | |
| (mint föntebb) ösz. önh. Szurkos, enyves, lépes, s hasonló test egy másikhoz tapadva marad. V. ö. RAGAD önh. | |
* | |
| (meg-ragadó) ösz. mn. Aki vagy ami megragad. Átv. ért. az érzést átható, megindító. | |
* | |
| (meg-ragal) ösz. áth. Szájig érő vizet lábhegyen általgázol. Próbáld, megragalhatod-e a vizet (szegedi szó), azaz eléred-e láboddal a fenekét (mintegy: megragaszkodhatol-e láboddal a fenekébe). | |
* | |
| (meg-rágalmaz) ösz. áth. Rágalommal megszólni, megbecstelenítni, meggyalázni akar valakit. V. ö. RÁGALOM. | |
* | |
| (meg-ragaszol) ösz. áth. Ragaszszal megken, behúz valamit. Enyvvel, szurokkal, csirizzel megragaszolni bizonyos testeket. | |
* | |
| (meg-ragaszt) ösz. áth. Ragaszszal bizonyos testhez köt valamit, vagyis két vagy több testet öszvecsatol. Megragaszolni a bekötött könyv sarkát. Enyvvel megragaszolni az asztalosműveket V. ö. RAGASZ. | |
* | |
| (meg-rágcsál) lásd: MEGRÁGDOS. | |
* | |
| (meg-rágdos) ösz. gyak. áth. Folytonosan, vagy gyakran rágva megrongál, vagy részekre morzsol, tördel stb. valamely testet. A molyok megrágdossák a ruhákat. A nyulak télen megrágdossák a gyönge csemetéket. V. ö. RÁGDOS. | |
* | |
| (meg-rágicsál) l. MEGRÁGDOS. | |
* | |
| (meg-ragyásodik v. ~ragyádzik) ösz. k. Ragyássá lesz (bevégzetten); különösen mondják némely gyümölcsről s gabonáról. V. ö. RAGYA. | |
* | |
| (meg-rajzik) ösz. k. Mondják méhekről, midőn rajt eresztenek. V. ö. RAJ. | |
* | |
| (meg-rak) ösz. áth. 1) Valamely járművet holmi jószággal megterhel. Megrakni a hajót gabonával, a szekeret szénával. 2) Bizonyos helyet valamivel megtölt. Megrakja a zsebét pénzzel. A várat megrakták őrsereggel és eleséggel. 3) Átv. ért. valakit jól megszid, vagy jól megver. 4) Szintén átv. ért. megrakni a tánczot, am. legényesen, tombolva megjárni, megropni. | |
* | |
| (meg-rakodik) ösz. k. Szállítás végett bizonyos terhet valamely járműre vagy baromra föltetéz, vagy saját hátára, vállaira vesz. A szénahordó béresek már megrakodtak. Ha az egyik hajón megrakodtatok, fogjatok a másikhoz. V. ö. RAKODIK. | |
* | |
| (meg-rámáz) ösz. áth. Rámával, azaz kerettel ellát valamit. Megrámázni a képeket, tükröket. | |
* | |
| (meg-ránczigál) ösz. áth. Ránczigálva megmozgat, meghúzgál valamit vagy valakit. | |
* | |
| (meg-ránczol) ösz. áth. Bizonyos testet ránczokba húz, ránczba szed. Megránczolja a homlokát, illetőleg, homloka bőrét. Megránczolni a szoknyát, gatyát, üng ujjait. V. ö. RÁNCZ. | |
* | |
| (meg-ránczosodik) ösz. k. Ránczokba zsugorodik, megredősödik. Megránczosodik a bőre. | |
* | |
| (meg-rándít) ösz. áth. Hirtelen alkalmazott, de nem nagy erővel megmozdít valamit. Megrándítani valakinek köntöse szélét. Különösen, az állati testnek csuklóit egy kevessé, vagy kis időre rendes helyzetökből kimozdítja. Félre lépvén megrándította bokában a lábát. V. ö. RÁNDÍT. | |
* | |
| (megrándúl) ösz. önh. Hirtelen, de nem nagy erejü megkapás által hélyéből kimozdúl valami. Különösen, mondják az állati test csuklóiról, midőn némi erőszak következtében kicsuklanak. Feldüléskor megrándult vállban a karja. V. ö. RÁNDÚL. | |
* | |
| (meg-rángat) ösz. gyak. áth. Gyakran rántva megingat, megmozgat valakit v. valamit. A veszekedők megrángatják egymást. A gyermekek üstökeit megrángatni. V. ö. RÁNGAT. | |
* | |
| (meg-ránkodik) ösz. k. Megrázkodik; mondják különösen a gyermekről. Székely szó. (Ferenczi J.). | |
* | |
| (meg-ránt) ösz. áth. 1) Hirtelenül maga felé von valakit v. valamit. Megrántani a küzdő társat. Megrántani a szilaj ló száját. Megrántani a szekeret. 2) A testnek valamely csuklóját rendes helyzetéből kimozdítja. Emelésben megrántotta a karját. 3) Átv. ért. valakit bizonyos szolgálatért tulságosan megfizettet. Némely nagy városi pinczérek megrántják a vendégeket. | |
* | |
| (meg-ráspol) ösz. áth. Ráspoló nevü vas eszközzel megsimít, megegyenget, megvékonyít valamit. Megráspolni a szeget, a ló körmét. V. ö. RÁSPOL. | |
* | |
| (meg-ráz) ösz. áth. Erősen ideoda vonogatva meginogtat, megreszkettet, megremegtet valakit v. valamit. Megrázni a fát, hogy gyümölcse lehulljon. Megrázni a csömörös embert. Erősen megrázta őt a hidegláz. Mérgében megrázta a fejét. Gergely megrázta a szakállát. am. Gergely napján hó esett. Az orozlán megrázza serényét. A göröngyös ut megrázza a kocsit. A rosz paripa megrázza a lovagot. V. ö. RÁZ. | |
* | |
| (meg-rázkódik) ösz. belsz. Belső részeinek hevesebb, élénkebb mozgása miatt egész valója megrendül, mi kivált akkor történik, ha a kedélyt hirtelenül valamely kedvetlen érzés, vagy indulat lepi meg. Nagy ijedéskor, elborzadáskor, megundorodáskor megrázkódni. Didergő hidegben megrázkódni. Valamely kegyetlenség láttára megrázkódni. V. ö. RÁZKÓDIK. | |
* | |
| (meg-rázódás) ösz. fn. Szenvedő állapot, midőn valaki vagy valami megrázódik. A megrázkódás-tól abban különbözik, hogy ez tartósabb vagy erősebb, amaz egyszerübb megrázásra vonatkozik. | |
* | |
| (meg-rázkódtat) ösz. mivelt. Eszközli, hogy valaki v. valami megrázkódjék. A hidegláz megrázkódtatja a beteget. A rémülés megrázkódtat bennünket.
"Im, a hatalmas jött, és ráütött, Sulyos csapása megrázkódtatá A tompa bálványt." Vörösmarty, Árpád ébredése. | |
* | |
| (meg-rázódik) ösz. belsz. Belső megindulásnál fogva egyes remegésbe, reszketésbe jön. A tűzokádó hegy körül megrázódik a föld. A régieknél az ~ódik végzetü ige gyakran még ~tat külszenvedő képzőt is vesz magához. "Menden, ki esendik a kőre, megrázottatik" (megrázódtatik - conquassabitur. Tatrosi codex). V. ö. RÁZÓDIK. | |
* | |
| (meg-rázogat) ösz. gyak. áth. Gyakran, vagy ismételve, vagy többeket megráz. Megrázogatni a szilvafákat. Megrázogatni a töltött zsákokat. Megrázogatni a nyomtatott szalmát. Megrázogatni rostában a gabonát. Átv. ért. képességének megvizsgálása végett kikérdez. V. ö. MEGRÁZ. | |
* | |
| (meg-rebben) ösz. önh. 1) Rebbenve megpezsdül, pl. a szív, az örömtől. 2) Hirtelen de csak kis mértékben megféleműl. 3) A viselős aszszonynak méhében a magzat legelsőbben megmozdúl. (Tájszótár). | |
* | |
| régiesen am. megretten; l. ezt. | |
* | |
| (meg-redvesědik) ösz. k. Kizárólag fa- és csontnemü testekről mondják, midőn megromlanak, megporhásodnak. Megredvesedik a vén fűz, a rosz fog. V. ö. REDVES. | |
* | |
| l. MEGRŐFÖL. | |
* | |
| (meg-regéz) ösz. áth. Valaminek napját (reggelét) meghatározza. Megregezni a találkozás napját. Kevessé ismert szó. | |
* | |
| (meg-reked) ösz. önh. Valamely csőféle nyilás vagy üreg betömődik. Megreked a pipaszár, a csatorna, a kútcső. Megreked a torok, midőn bedagad, s a lélekzést nehezíti, vagy megakadályozza. Megreked a szék, midőn valaki szükségét nem végezheti. Megreked a vizeletcső. V. ö. REKED. | |
* | |
| (meg-rekeszt) ösz. áth. Eszközli, hogy valami megrekedjen, vagyis valahol benrekedjen. Ma szokottabban elrekeszt. Régebben a várat megrekeszteni annyit tett, mint körülvenni, körülfogni (t. i. hadi erővel), megszállani: "Minthogy Tokaj várában benne az ellenség, végezte azt az ország, hogy azokat Zemplin, Szabolcs és Ungh vármegyék, azon vármegyékben lakozó urak segétségével rekeszszék megh." (Bocskay-féle szerencsi országgyülés határozata 1605-ben). | |
* | |
| (meg-rekken) ösz. önh. l. MEGREKED. | |
* | |
| (meg-rekkent) ösz. áth. Észre nem véve valakit erősen megüt pl. karóval vagy bottal. Székely szó. (Incze József). | |
* | |
| (meg-rémít) ösz. áth. A képzelődésben legnagyobb foku félelmet, rettegést gerjeszt. Bizonyos halál által megrémíteni valakit. Itt a meg felváltható el igekötővel. V. ö. RÉMÍT. | |
* | |
| (meg-rémlik) ösz. k. A képzelődésnek rémképen feltünik valami, s azonnal elmulik. | |
* | |
| (meg-réműl) ösz. önh. Képzelődésében legnagyobb foku félelem és rettegés támad. A gyilkosok láttára megréműlni.
"A kutyáktól üldöztetve A megrémült vad fut-fut." Kisfaludy S. V. ö. RÉMŰL. | |
* | |
| (meg-renděl) ösz. áth. Megparancsolja, vagy intézkedést tesz, hogy valami bizonyos helyen és időben meglegyen, elkészüljön, elküldessék, általában megtörténjék. A hadsereg számára kellő mennyiségü lisztet, bort, húst, ruhát megrendelni. A kereskedőnél bizonyos árukat megrendelni. V. ö. RENDĚL. | |
* | |
| (meg-rendělés) ösz. fn: Parancsolás, meghagyás, vagy intézkedés, mely szerént megrendelünk valamit. V. ö. MEGRENDĚL. | |
* | |
| (meg-rendělvény) ösz. fn. Megrendelő levél. | |
* | |
| (meg-rendít) ösz. áth. Eszközli, hogy valami rengjen, azaz erős, rázkódó mozgásba jőjön. A mennykőcsapás megrendíti az ablakokat, ajtókat. A rohanó lovagok megrendítik a földet. Átv. ért. a kedélyt rendkivüli mozgásba hozza, vagy az akarat szilárdságát megingatja. Ily veszély képes megrendíteni a bátrabb férfit is. V. ö. RENDÍT. | |
* | |
| (meg-rendítés) ösz. fn. Cselekvés, illetőleg hatás, benyomás, mely valakit vagy valamit megrendít. V. ö. MEGRENDÍT. | |
* | |
| (meg-rendűl) ösz. önh. Nagyobbféle erő és megrázás következtében rengővé leszen valamely szilárd állásu test. Az ágyulövésre megrendűlnek az épületek. Idvezítőnk halálakor megrendűlt a föld. Átv. ért. megrendűl az ember, midőn akaratán, szilárdságán, elhatározásán erőszak történik, s mintegy ingadozni kezd. | |
* | |
| (meg-rendűlés) ösz. fn. Állapot, midőn valami v. valaki megrendűl. A föld megrendűlését több mérföldnyi távolságra érezték. V. ö. MEGRENDŰL. | |
* | |
| (meg-renget) ösz. gyak. áth. Eszközli, hogy folytonosan, vagy ismételve, vagy gyakran rengjen valami. Az ágyulövések megrengetik a falakat. Az erős zivatar megrengeti a fákat. V. ö. RENGET. | |
* | |
| (meg-reped) ösz. önh. Valamely szilárd szerkezetű vagy rostú, vagy szövetű test részei között rés támad, vagyis az illető részek erőszakosan elválnak egymástól. Megrepednek a falak. Megreped a száraz fa, a deszka. Megreped a kétfelé tépett vászon, posztó. Úgy ráhúztak, hogy megrepedt a bőre. Olyan kövér, majd megreped. Megreped a szivem. V. ö. REPED. | |
* | |
| (meg-repedés) ösz. fn. Állapot, midőn valamely test megreped. V. ö. MEGREPED. | |
* | |
| (meg-repeděz) ösz. gyak. önh. Több helyen, vagy egymásután több megreped. A roszul épített falak megrepedeztek. Nagy szárazságban az agyagos föld megrepedez. Sok nedvességtől megrepedez némely dinnye. V. ö. MEGREPED. | |
* | |
| (meg-repeszt) ösz. áth. Eszközli, hogy valami megrepedjen. A mennykőcsapás megrepeszti a legvastagabb tölgyet is. Az ökör bőrét megrepesztette a szijostor.
"E két szem is a lelkeket Tüzével úgy epeszti, Elszárítja a kedveket S a szivet megrepeszti." Kisfaludy S. V. ö. MEGREPED. | |
* | |
| (meg-rěstít) ösz. áth. Okot ad rá hogy valaki v. valami restté legyen. Megrestíteni a cselédet. Megrestíteni a lovat. V. ö. RĚST. | |
* | |
| (meg-rěstűl) ösz. önh. Egészen restté leszen. Sok heverésben megrestűl az ember. V. ö. RĚST. | |
* | |
| (meg-részegědik) ösz. k. l. MEGRÉSZEGSZIK. | |
* | |
| (meg-részegít) ösz. áth. Eszközli, hogy valaki részeggé váljék. Borral, serrel, pálinkával megrészegíteni valakit. V. ö. RÉSZEG. | |
* | |
| (meg-részegítés) ösz. fn. Cselekvés, illetőleg itatás, mely által részeggé tesznek valakit. | |
* | |
| (meg-részegszik) ösz. k. Szeszes italtól, vagy valamely bódító szertől részeggé lesz. Némely ember egy pohár bortól is megrészegszik. Erős dohánytól megrészegedni. V. ö. RÉSZEG. | |
* | |
| (meg-részegűl) ösz. önh. l. MEGRÉSZEGSZIK. | |
* | |
| (meg-reszel) ösz. áth. Ráspolylyal vagy ilyféle eszközzel valamely kemény testet megdörzsöl, hogy egy része elhulljon, hogy elporlódjék, vagy hogy simább, hegyesebb, élesebb legyen. Megreszelni a ló körmét. Megreszelni a kulcs szakállát. Megreszelni a fürészt. Megreszelni a füstölt turót, a tormát, a tésztát. Átv. ért. megreszelni a farát, am. ideoda fintorgatni; megreszelni a tánczot, am. farfintorgatva tánczolni. V. ö. RESZEL. | |
* | |
| (meg-reszkedtet v. ~reszkettet) ösz. mivelt. Eszközli, hogy valaki v. valami reszkedővé legyen. A félelem, hidegláz megreszkedteti a testet. V. ö. RESZKED. | |
* | |
| (meg-retten) ösz. önh. Oly ijedés lepi meg, melyet váratlan és nagyobb veszély szokott okozni, s melytől a kedély és test erősebben megrázkódik. Tűzlármára, éjjeli riadóra megrettenni. A Tatrosi codexben: megredden. "És legottan mend a nép Jézus (t nélkül) látván megijede és megreddene" (expaverunt). V. ö. RETTEN. | |
* | |
| (meg-rettenés) ösz. fn. Véletlen veszély által okozott nagyobb foku megijedés, mely a kedélyt és testet megrázza. V. ö. RETTEN. | |
* | |
| (meg-rettent) ösz. áth. Kedélyt és testet megrázó, nagyobbféle ijedésbe hoz valakit. A hirtelen szélvész megrettenti a hajósokat. A véletlenül elébukott fenevad megrettenti az utast. V. ö. RETTENT. | |
* | |
| (meg-rettentés) ösz. fn. Cselekvés, melynél fogva bizonyos veszély vagy veszélyt hozó lény megrettent valakit. V. ö. MEGRETTENT. | |
* | |
| (meg-reved) ösz. önh. Különösen fákról mondjuk, midőn a nedvesség miatt megromlanak, megrohadnak, s megpurhásodnak. A vízbe dőlt fák megrevednek. l. REVED. | |
* | |
| (meg-revesědik) ösz. k. V. ö. MEGREVED. | |
* | |
| (meg-rezget) ösz. gyak. áth. Húrféle, vagy bizonyos lemeznemü testeket rezgeni készt. Megrezgetni a hegedű, a czimbalom húrjait. Megrezgetni a rézlemezt. Megrezgetni az ablaküveget. V. ö. REZEG. | |
* | |
| (meg-rezzen) ösz. önh. 1) Ijedtében egy kevessé megrázkódik, vagy valamely véletlen hatásra akaratlanul mozgásba jönnek érző inai. Sötétben valamely látványra megrezzenni. Megrezzen a vadász, ha hirtelen felugrik előtte a vad. 2) Mondjuk holmi vékonyabb rugalmas testekről vagy lemezekről, vagy növényekről, midőn gyöngébben és hirtelenül megrázkódnak. Megrezzen az ujjal illetett húr. Megrezzen az ablak üvege, ha közelében lőnek. Megrezzen a fa levele. V. ö. REZZEN. | |
* | |
| (meg-rezzent) ösz. áth. Eszközli, hogy valaki v. valami megrezzenjen. Megrezzenteni a gyümölcsfa körül ólálkodó suhanczokat. Kereplővel megrezzenteni a kártevő madarakat. V. ö. REZZENT. | |
* | |
| (meg-rezzentés) ösz. fn. Cselekvés, mely által valakit vagy valamit megrezzentenek. | |
* | |
| (meg-riad) ösz. önh. 1) Valamely erősebb hangu fuvó vagy verő hangszer megszólamlik. Megriad a kürt, a tárogató, a trombita. Megriad a tábori dob.
"Reggeli éhomra falatozván máskor, Megriad a kürtszó, első harapáskor." Arany, Buda halála. 2) Hirtelen megijed, vagy megrezzen. A vészharang szavára megriadni. 3) A Balaton mellékén mondják a jégről, midőn nagy ropogással megreped, s az ilyetén repedék neve riadó v. riadás. V. ö. RIAD. | |
* | |
| (meg-riaszt) ösz. áth. 1) Valakit megijeszt, s hirtelen megrázkódásra, felugrásra, vagy épen futásra készt. 2) Erős dorgáló hangon megfedd. 3) Ijesztés által megfutamít. V. ö. RIASZT. | |
* | |
| (meg-ribál) ösz. áth. Valakit keményen megrángat, meghurczol, öltözetét is róla leszakgatva, ide s tova megtépász. Székely szó. (Szabó Elek, Ferenczi János). | |
* | |
| (meg-ribaszt) ösz. áth. Tájdivatosan am. megriaszt, azaz megijeszt. | |
* | |
| (meg-ríkat) ösz. áth. Eszközli, hogy valaki rívásra fakadjon. Érzékeny beszéddel megríkatni a halotti gyülekezetet. A gyermeket megríkatni. V. ö. RÍ, RÍKAT. | |
* | |
| (meg-rikkan) ösz. önh. Erős rivó hangon elkiáltja magát. Megrikkan a kényes gyermek, ha bántják. Megrikkan a rigó. Megrikkannak a malaczok. V. ö. RIKKAN. | |
* | |
| (meg-ríměl) ösz. áth. A versek vég szótagjait úgynevezett rímekre szedi. Megrímelni a szökő és lejtő verseket. V. ö. RÍM. | |
* | |
| (meg-riogat) ösz. áth. Tájdivatosan am. megriaszt (2] alatt), azaz kemény hangon megfedd. | |
* | |
| (meg-ripacsosodik) ösz. k. Ripacsossá lesz (bevégzetten). V. ö. RIPACSOS. | |
* | |
| (meg-riszál) ösz. áth. Riszálva megmozgat. | |
* | |
| (meg-ritkít) ösz. áth. 1) A sürü növésű testek közöl többet kiirt, kivág, kiszakaszt, stb. s ez által hézagokat hagy közöttök. Megritkítani az erdőben a fákat. Megritkítani a fák ágait. Megritkítani a kukoriczát. Megritkítani a hajat. 2) Bizonyos sokaságnak számát megkevesbíti, közbenközben elvesz belőle. Megritkítani a szekrényben álló könyveket. 3) Valamely sürü testet nedvvel fölereszt és higabbá tesz. Fölöntött lével megritkítani a rántást. V. ö. RITKA. | |
* | |
| (meg-ritkúl) ösz. önh. Előbbi sürű állapota megszünik. Megritkúl az erdő, ha több helyen vágják. Megritkúl a haj, midőn hullani kezd. Esőben megritkúl a szivos sár. Néha am. megkevesedik, előbbi száma megfogy. Hol sok a vadász, ott megritkúlnak a vadak. | |
* | |
| (meg-rivogat) ösz. áth. Valakire vagy valamire gyakran rárival; vagy azt rárivalva fenyegeti. | |
* | |
| (meg-rizámodik v. ~rizzamodik) ösz. k. Ha valaki hirtelen megijed némi nem vélt okból s mintegy borzadás futja el tagjait, mondják: megrizámodott vagy rizzamodott. Megrizámodtak (v. rizzamodtak) a lovak am. hirtelen megijedtek. Székely szó. (Kriza J. Gyarmathy S.). Nálunk: megrezzen, s gyökei mindkettőnek, mint látjuk, egyezők: rez, riz. | |
* | |
| (meg-ró) ösz. áth. Valamely kemény testen jegy gyanánt metszést tesz. Megróni a kapubálványon az árvíz magasságát. Megróni a vágásra szánt erdei fákat. A gerendát ölenként megróni. 2) Valakire bizonyos adót vet ki, melyet hajdan úgynevezett rovásra szoktak följegyezni. Mátyás király többször megrótta a nemességet. 3) Megfedd, megdorgál valakit. Balgatag tetteért keményen megrótták őt. V. ö. RÓ. | |
* | |
| (meg-ródal) ösz. áth. Megrovátkol, rovólag megvagdal valamit. Faragás előtt megródalni a fenyőszálakat. | |
* | |
| (meg-rohad) ösz. önh. Mondjuk leginkább állati és növényi testekről, midőn akár belső, akár külső nedv által romlásnak indulnak, részeik feloszlanak, s rendesen megbüdösödnek. Megrohad a sózatlan és melegen tartott hús. Megrohad a gyümölcs. Megrohad a nedvesen öszverakott széna, szalma. V. ö. ROHAD. | |
* | |
| (meg-rohadás) ösz. fn. Bizonyos nedvek, és nedves, nyirkos testek azon állapotváltozása, midőn megrohadnak. | |
* | |
| (meg-rohan) ösz. áth. Hirtelen és teljes erőszakkal megtámad valakit. Az utonállók lesből megrohanták az utasokat. A táborban alvó sereget véletlenül megrohanni. Különösen, valamely zárt, erősített helyet hadi erővel megtámad. Megrohanni a sánczokat, várfalakat. V. ö. ROHAN. | |
* | |
| (meg-rohanás) ösz. fn. Hirtelen és teljes erőszaku megtámadása valakinek vagy valaminek. V. ö. ROHANÁS. | |
* | |
| (meg-rohaszt) ösz. áth. Eszközli, hogy valami megrohadjon. Egyik rohadt gyümölcs megrohasztja a másikat. V. ö. MEGROHAD. | |
* | |
| (meg-rojtoz) ösz. áth. Rojtokkal ékesít, kiczifráz valamit. Megrojtozni a csizmaszárt, a gatya szárát. Megrojtozni a nyakkendőt. V. ö. ROJT. | |
* | |
| (meg-rokkan) ösz. önh. 1) Valamely épület romlásnak indulva alább száll. 2) Mondjuk emberről, midőn akár agg kora, akár más okok miatt meggyöngül, s ereje megcsökken. Használtatik lóról is, midőn lábai megromlanak. Megrokkant a ló eleje. V. ö. ROKKAN. | |
* | |
| (meg-rokkant) ösz. áth. Eszközli hogy valami megrokkan. V. ö. MEGROKKAN.
A régieknél különösebben am. megront, megroncsol. Krisztina kedeglen a kerekre kötöztetvén, es mikor forgattatnék a kerék, minden testét megrokkantá." Sz. Krisztina élete, kiadva Toldy F-től a Debreczeni Legendáskönyv végén). | |
* | |
| (meg-romlás) ösz. fn. Szenvedő állapotváltozás, midőn megromlik valami. V. ö. MEGROMLIK. | |
* | |
| (meg-romlik) ösz. k. Mondható akármely testről, midőn épsége, jósága, czélirányos volta, akár belső feloszlás, akár külső erőszak következtében megszünik. Megromlik az elhagyott épület. Megromlik a tisztátalanul kezelt bor. A meg fölcserélhető el igekötővel. V. ö. ROMLIK, és MEGROMOL. | |
* | |
| (meg-romlottság) ösz. fn. Tulajdonsága valaminek, mely megromlott állapotra mutat. Különösen, erkölcsi értelemben am. erkölcstelenség, feslettség. | |
* | |
| (meg-romol) ösz. önh. Némileg önhajlamból, mint szabad személy, rosz erkölcsöt vagy erkölcsöket veszen föl. Nagy városokban, sok könnyelmű fiatal ember megromol. | |
* | |
| (meg-roncsol) ösz. áth. Apró romokra, rongyokra szakgat, tép; vagy minden izeiben, részeiben megzúz, megtör valamit. Megroncsolni a ruhát. Lábszárát megroncsolta a kerék. V. ö. RONCSOL. | |
* | |
| (meg-rongál) ösz. gyak. áth. Többször elkövetett erőszak által, vagy több részeiben, többfelől megront valamit, azaz épségében, jóságában, czélirányos voltában kárt teszen. Részegeskedés által megrongálni az egészséget. A kecskék megrongálják az erdőt. A fergeteg megrongálja a háztetőt. A köves föld megrongálja a szántóvasat. V. ö. RONGÁL. | |
* | |
| (meg-ront) ösz. áth. Ami akár anyagi, akár erkölcsi, akár szellemi értelemben ép, jó czélirányos volt, azt a maga nemében roszszá teszi. A sok eső megrontja az utakat. Az éretlen gyümölcs megrontja a gyomrot. Az erkölcstelen példák megrontják az ifjak sziveit.
"Szép termet, rózsaszínt mutató ábrázat, Bíbor, bársony, selyem, s aranyos ruházat Megrontott sok ifjat, nem kettőt sem százat." Ányos Pál. "Rontsd meg őket együtt nagy kevélységökkel." Zrínyi. Képies vélemény szerént, midőn azt mondják valakiről, hogy megrontották, ennek értelme az, hogy úgy babonaság által testi vagy lelki nyavalyát okoznak neki. Megrontották a boszorkányok. "A kis leány dáma már, Az anyja meg boszorkány, Mind a kettő megront már." Népdal. V. ö. RONT. | |
* | |
| (meg-rontás) ösz. fn. Cselekvés, illetőleg törekvés, működés, erőszakolás stb. mely valakit vagy valamit megront. V. ö. MEGRONT. | |
* | |
| (meg-rontott) ösz. mn. Ami ép, jó, czélirányos voltában, tulajdonságában kárt szenvedett. Víz által megrontott töltések. Megrontott erkölcsü nép Vélt boszorkányok által megrontott ember. V. ö. MEGRONT. | |
* | |
| (meg-ropogtat) ösz. gyak. mivelt. Eszközli, hogy valamely kemény test ropogjon. Fogakkal megropogtatni a diót, mogyorót. Csuklókban megropogtatni a csontokat. Lábakkal megropogtatni a keményre fagyott havat. V. ö. ROPOG. | |
* | |
| (meg-roppan) ösz. önh. Erős rop hangot adva meghajlik vagy megmozdúl, a nélkül, hogy egészen eltörnék. Az emelőrúd megroppant. A terhes szekér alatt megroppant a hid. A csömörös ember háta megroppan, midőn megrázzák. A tengely nemcsak megroppant, hanem el is törött. Fogai között megroppant a dió, a darakő. V. ö. ROPPAN. | |
* | |
| (meg-roppant) ösz. áth. Eszközli, hogy valami megroppanjon. | |
* | |
| (meg-rostál) ösz. áth. Valamely szemes jószágot, vagy kövecset, homokot stb. rostában megtisztít. Megrostálni a malomba való búzát. Farostával megrostálni a polyvás ocsút. Átv. ért. valamely észmüvet, vagy erkölcsi tettet megitél, minden oldalról meghány. E kifejezés prózai hasonlatosságon alapúl, miért csak alsóbb írásmódban van helye. | |
* | |
| (meg-rostélyoz) ösz. áth. Rostélylyal megerősít valamit. Megrostélyozni az ablakokat. | |
* | |
| (meg-rostol) ösz. áth. Lőrincz Károly szerént a kapnikbányai szójárásban am. az érczet megpörköli. Alkalmasint a német ,rösten'-ből módosult. | |
* | |
| (meg-rostosodik) ösz. k. Rostossá válik (bevégzetten). V. ö. ROSTOS. | |
* | |
| (meg-roszabbít) ösz. áth. Valamit roszabbá tesz, mint aránylag előbb volt. Megroszabbitani a foglyok sorsát. V. ö. ROSZ. | |
* | |
| (meg-roszabbodik) ösz. k. Roszabbá leszen, mint előbb volt. A beteg állapota megroszabbodott. Ezen vásott fiu nem hogy megjavult volna, hanem inkább megroszabbodott. | |
* | |
| l. MEGROHAD; MEGROHASZT. | |
* | |
| (meg-rovás) ösz. fn. Cselekvés, midőn valamit vagy valakit megrónak. | |
* | |
| (meg-rovátkoz) ösz. áth. Valahová rovátkot vagy rovátkokat bevés. | |
* | |
| (meg-rozzan) ösz. önh. Mondják épületről, és épületféle jármüvekről, pl. hajóról, szekérről, midőn megromlanak, s részeik csak imígy-amúgy állanak öszve, s már-már omló- vagy dűlőfélben vannak. | |
* | |
| (meg-rozzant) ösz. áth. Eszközli, hogy valami megrozzan. | |
* | |
| (meg-rozsdásodik) ösz. k. Mondják különösen vasról, és vasból készült eszközökről, midőn rozsda nevü foltok támadnak rajtok. Megrozsdásodik a nedves helyen tartott vas. Kardja megrozsdásodott a vértől. Mondják a fogakról is, midőn sárgavörös mocsok lepi meg. V. ö. ROZSDA. | |
* | |
| (meg-rozsdásít) ösz. áth. Eszközli vagy okozza, hogy valami rozsdás legyen. A nedvesség megrozsdásítja a vasat. V. ö. ROZSDÁS. | |
* | |
| (meg-rozsol) ösz. áth. 1) A buzát a rozstól megtisztítja. 2) Jól megver. Székely szó. | |
* | |
| (meg-röffen) ösz. önh. Egyes röf hangot ad. Megröffent a disznó. | |
* | |
| (meg-rőföl) ösz. áth. 1) Rőffel megmér. 2) Rőf forma eszközzel megver. | |
* | |
| (meg-rögesědik v. ~rögösödik) ösz. k. Mondjuk földnemü testekről, midőn porhanyú részeik megcsomósodnak, s egymáshoz ragadva megkeményednek, szóval, midőn rögökké alakulnak. V. ö. RÖG. Megrögösödik a sár, ha nedve kipárolog. Megrögösödik az út, a szántóföld. | |
* | |
| (meg-rögzik) ösz. k. Tulajd. ért. annyi volna, mint röggé válik, s mint olyan állandóan megmarad, de csak átv. értelemben divatozik, s am. rög gyanánt megkeményedik, megerősödik, változatlanul megáll. Használtatik pedig erkölcsi rosz jellemre vonatkozólag, s am. valamely rosz szokásban, gonoszságban megátalkodik. Megrögzött benne a bűn. Megrögzött gonosztévő. A megrögzött szokás megköti a józan értelmet. (Km.) | |
* | |
| (meg-rögzött) ösz. mn. Átv. ért. mondják emberről, vagy az emberi hajlam és akarat müveiről, midőn bizonyos tárgyra nézve erkölcsileg megátalkodnak. Megrögzött gonosztévő, iszákos, buja. Megrögzött szokások. | |
* | |
| (meg-röhög) ösz. önh. Tárgyesetes viszonynévvel am. valami iránt hajlamát, tetszését röhögve mutatja ki. A buta ember a legízetlenebb tréfát is megröhögi. A vén ló is megröhögi az abrakot. (Km.) Néha ellenkező jelentéssel am. röhögve kigúnyol, kicsúfol valakit v. valamit. V. ö. RÖHÖG. | |
* | |
| (meg-rökken) ösz. önh. l. MEGRÖKÖNYÖDIK. | |
* | |
| (meg-rökönyödik) ösz. k. Mondják leginkább füvekről, s gabonaféle növényekről, midőn a sok eső, vagy túlérés miatt megromlanak, és rohadásnak indulnak. V. ö. RÖKÖNYÖDIK. | |
* | |
| (meg-rövidít) ösz. áth. Ami aránylag, vagy a maga nemében hoszszu volt, röviddé teszi. Vonatkozik térre és időre. Megrövidíteni a hajókötelet. Megrövidíteni a ruhát. Megrövidíteni az ostornyelet. A téli időszak megrövidíti a napokat. Különösen, ami sokáig tartani, vagy távolabb lenni szokott, azt hamarabbá vagy közelebbé teszi. Megrövidíteni a munkát. Megrövidíteni a perlekedési eljárást. Megrövidíteni az utat. Nyelvtanilag, egyes hangokat, vagy egész szókat vagy mondatokat öszszébb ránt. Némely tájakon az "agár, egér, tehén, fonál, kötél" szók végtagját megrövidítik. A német jobban szereti megrövidíteni a szókat mint a magyar. Kihagyás által megrövidíteni a mondatot. Átv. ért. megrövidíteni valakit, am. jószágában, jogában megkárosítani, illetőségéből elvonni. V. ö. RÖVIDSÉG. | |
* | |
| (meg-rövidítés) ösz. fn. Cselekvés, midőn megrövidítünk valamit vagy átv. ért. valakit. V. ö. MEGRÖVIDÍT. | |
* | |
| (meg-rövidűl) ösz. önh. Ami aránylag, vagy a maga nemében hoszszu volt, röviddé leszen. Mennél többször fejelik, annál inkább megrövidül a csizmaszár. Nyáron megrövidülnek az éjek, télen a napok. V. ö. RÖVID. | |
* | |
| (meg-rudal) ösz. áth. 1) Valamit rúddal ellát, vagy leszorít. Megrudalni a szénás szekeret. 2) Rúddal megüt, megdönget. Megrudalni a szilaj ökröt. V. ö. RÚD. | |
* | |
| (meg-rúg) ösz. áth. Neki feszített talppal, sarkkal, vagy térddel megtaszít valakit v. valamit. A kocsist megrúgta a ló. A kancza megrúgja a kelletlen csődört. Ha nem hagysz békében, megrúglak. V. ö. RÚG. | |
* | |
| (meg-rugdal) ösz. gyak. áth. Gyakran vagy többször megrúg valakit v. valamit. A szilaj csikók megrugdalják egymást. Küzdő társát földhöz vágta, és megrugdalta. V. ö. RUGDAL. | |
* | |
| (meg-rugdos) ösz. gyakor. áth. l. MEGRUGDAL. | |
* | |
| (meg-rusnyít) ösz. áth. Rusnyává tesz (bevégzetten). A meg fölcserélhető el igekötővel. | |
* | |
| (meg-rusnyúl) ösz. önh. Rusnyává lesz (bevégzetten). A meg fölcserélhető el igekötővel. | |
* | |
| (meg-rútít) ösz. áth. Rút alakuvá, vagy mocskossá tesz valakit vagy valamit (bevégzetten). A bezúzott orr megrútitja az arczot. A meg fölcserélhető el igekötővel. V. ö. RÚT, RÚTÍT. | |
* | |
| (meg-rútúl) ösz. önh. Rút alakúvá lesz, előbbi csinos, szép formája elvesz. Szép fiu volt, de himlő által egészen megrútult. A meg fölcserélhető el igekötővel. V. ö. RÚT, RUTÚL. | |
* | |
| (meg-rühesědik) ösz. k. Meglepi a rüh, oly betegség fejlik ki rajta, melyet rühnek mondunk. Megrühesednek a juhok, a disznók. A bőrnek tisztátalanul tartása miatt megrühesedni. V. ö. RÜH. | |
* | |
| (meg-rühet) ösz. önh. Mondják a sertésről, midőn megpárosodik. | |
* | |
| (meg-sáfrányoz) ösz. áth. Sáfránynyal meghint, megfűszerez. Megsáfrányozni a levest, a becsináltat. V. ö. SÁFRÁNY. | |
* | |
| (meg-sajdít) ösz. áth. 1) l. MEGSUDÍT. 2) l. MEGSEJDÍT. | |
* | |
| (meg-sajdúl) ösz. önh. Sajogni kezd. | |
* | |
| (meg-sajnál) ösz. áth. Valakinek baja, szerencsétlensége, betegsége stb. iránt fájdalmas részvétet érez magában. Megsajnálni a koldust, a meztelent, az éhezőt, az árvát. Megsajnálni az elégetteket. Néhutt am. megkímél. Megsajnálni rosz időben a barmot. Megsajnálni a ruhát. V. ö. SAJNÁL. | |
* | |
| (meg-sajnít) l. MEGSAJNÁL. | |
* | |
| (meg-sajtól) ösz. áth. Sajtóval megszorít, megnyom, meglapít, megszűr valamit. Megsajtólni a posztót. Megsajtólni a turót, a sonkolyt. Megsajtólni a törkölyt. V. ö. SAJTÓL. | |
* | |
| (meg-sállik) ösz. k. l. MEGSÁRLIK. | |
* | |
| (meg-sannyad) ösz. önh. l. MEGSANYARODIK. | |
* | |
| (meg-sántít) ösz. áth. Eszközli, vagy oka lesz, hogy az ember, vagy más állat sánta leszen. A talpába ment szeg megsántította őt. A lovat megsántította az ügyetlen patkóló. V. ö. SÁNTA. | |
* | |
| (meg-sántúl) ösz. önh. Egyik lábára, vagy mindkettőre, vagy a négylábu állat többre is, sántává lesz. A szűk csizma feltörte a sarkát, és megsántult bele. A jó csődör vagy megvakúl, vagy megsántúl. (Km.). V. ö. SÁNTA. | |
* | |
| (meg-sanyargat) ösz. gyak. áth. Folytonos, vagy gyakori sanyarú bánásmód által megkínoz, meggyötör. Éhséggel megsanyargatni a testet. V. ö. SANYAR, SANYARÚ. | |
* | |
| (meg-sanyarít) ösz. áth. Megkinoz, meggyötör, illetőleg soványnyá, nyomoruvá tesz. A barmot rosz tartás és erős munka által megsanyarítani. A rabokat szigorú fegyelemmel megsanyarítani. V. ö. SANYARÚ. | |
* | |
| (meg-sanyarodik) ösz. k. sanyarúvá lesz (bevégzetten). A nyári nagy hőségben megsanyarodtak a barmok. Máskép: elsanyarodik, elsannyad, elsatnyad, elsatnyul. | |
* | |
| (meg-sápad) ösz. önh. Arcza beesik, és halaványnyá lesz. A sötét börtönben ülő rabok megsápadnak. | |
* | |
| (meg-sápaszt) ösz. áth. Eszközli, okozza, hogy megsápad valaki. V. ö. MEGSÁPAD. | |
* | |
| (meg-sarczol) ösz. áth. Rendkivüli vagy erőszakos adót vet valakire. Különösen mondják ellenségről, midőn a meghódított népnek pénzét vagy más jószágát kizsarolja. Megsarczolni a rohammal bevett város lakosait. V. ö. SARCZ, SARCZOL. | |
* | |
| (meg-sárgít) ösz. áth. Sárga szinre megfest. V. ö. SÁRGA. | |
* | |
| (meg-sárgúl) ösz. önh. Sárga szinüvé alakul. Őszszel megsárgulnak a fák levelei. A disznótökök, midőn érni kezdenek, megsárgulnak. V. ö. SÁRGA. | |
* | |
| (meg-sárhozik); l. MEGSÁRLIK. | |
* | |
| (meg-sarkal) ösz. áth. Sarokkal megdöf, megrugdal. Megsarkalni a paripát.
"Fakóm vérzik, habzik bele, Szegény! mert megsarkaltam." Kisfaludy S. | |
* | |
| (meg-sarkantyúz) ösz. áth. Sarkantyúval megdöf, megszúr. Megsarkantyúzni a szilaj vagy lusta ló oldalát. | |
* | |
| (meg-sárlik) ösz. k. Ha a kanczaló vagy szamár, nemi közösülésre ingerlődik, azt mondják róla, hogy sárlik, midőn pedig ez inger következtében csődörrel párosul is: megsárlik. | |
* | |
| (meg-saruz) ösz. áth. Saruval ellát. | |
* | |
| (meg-sárzik) l. MEGSÁRLIK. | |
* | |
| (meg-satnyad) l. MEGSATNYÚL. | |
* | |
| (meg-satnyít) ösz. áth. Satnyává, azaz hitványnyá, soványnyá, nyomorékká tesz. A sok koplalás és betegség megsatnyítja a testet. V. ö. SATNYA. | |
* | |
| (meg-satnyúl) ösz. önh. Satnya, azaz hitvány, sovány, göthes testüvé leszen. | |
* | |
| (meg-savanyít) ösz. áth. Eszközli, hogy valami savanyúvá legyen. Kovászszal megsavanyítani az uborkát, a káposztát. Eczettel megsavanyítani a becsináltat. V. ö. SAVANYÚ. | |
* | |
| (meg-savanyodik) ösz. k. Belső erjedés, vagy valamely szer által savanyúvá leszen. Az édes must forrás után megsavanyodik. V. ö. SAVANYÚ. | |
* | |
| (meg-savanyúl) ösz. önh. l. MEGSAVANYODIK. | |
* | |
| (meg-savósodik) ösz. k. Mondják különösen az alutt tejről, midőn turós részeitől elválik azon nedv, melyet savónak nevezünk. Ha az alutt tej megsavósodik, a savóját leszűrik, a ami hátramarad, abból turót készítnek. | |
* | |
| (meg-seběsědik) ösz. k. 1) Mondjuk állati testről, midőn egy vagy több seb támad rajta. Megsebesedett az arcza, lába. Máskép: megsebhed. 2) Sebességben vagy gyorsaságban előhalad. A folyók valamely akadály legyőztével megsebesednek. V. ö. SEBĚS, (1), és (2). | |
* | |
| (meg-seběsít) ösz. áth. 1) Sebet ejt, sebet üt, sebet okoz. Karddal, késsel megsebesíteni valakit. Máskép: megsebhet, megsebheszt. 2) Gyorsaságát előmozdítja. A folyókat a nagyobb esés megsebesíti. Máskép: meggyorsít: V. ö. SEBES, (1), és (2). | |
* | |
| (meg-seběsítés) ösz. fn. Cselekvés, midőn megsebesítnek valakit vagy valamit. V. ö. MEGSEBĚSÍT. | |
* | |
| (meg-seběsűl) ösz. önh. l. MEGSEBĚSĚDIK. | |
* | |
| (meg-sebhed) ösz. önh. Lásd MEGSEBĚSĚDIK, 1). | |
* | |
| ösz. áth. Lásd: MEGSEBĚSIT, 1). | |
* | |
| (meg-sebhet) ösz. áth. l. MEGSEBĚSÍT, 1). | |
* | |
| (meg-segél) l. MEGSEGÍT. | |
* | |
| (meg-segít) ösz. áth. Részt vesz benne, erejével, s más eszközökkel hozzájárul, hogy valakinek rosz állapota eltávoztassék, vagy hogy valaki jobb állapotra jusson. A szükölködőt pénzzel megsegiteni. Ha Isten megsegít, nem feledkezem el rólad. V. ö. SEGÍT. | |
* | |
| (meg-sejdít) ösz. áth. Holmi jelekből előre gyanít és észrevesz valamit, ami még nem nyilvános, nem köztudomásu. A bokor mozgásából megsejdíteni a lappangó vadat. Az itt-ott kivillanó fegyverekből megsejdíteni a cserje közt bujkáló ellenséget. Néha egy-két szóból megsejdítjük mások szándékát. V. ö. SEJDIT. | |
* | |
| (meg-sejt), l. MEGSEJDÍT. | |
* | |
| (még-sem) ösz. ksz. 1) Bizonyos föltétel, vagy előzmény daczára sem. Ámbár eleget iparkodik, mégsem megy semmire. Tizszer is elolvastam levelét, mégsem vehettem ki belőle, tulajdonkép mit akar. Mégsem úgy van, mint mondják. Tíz napja múlt, hogy Pesten van, mégsem látogatott meg bennünket. 2) Folyvást késve, bizonyos idő multával sem. Mégsem jő, pedig nagy szükség volna rá. Mégsem hallgatsz? | |
* | |
| (meg-semmisít) ösz. áth. 1) Valamit oly állapotba helyez, melynél fogva egészen megszünik az lenni, ami előbb volt, s előbbi létezésének semmi nyoma nem marad. Tűz által megsemmisíteni, a leveleket. 2) Valamit egészen megszüntet, midőn t. i. létezésének alapjait elrontja. Megsemmisíteni valakinek örömét, reményét. 3) Valamit érvénytelenné tesz. Megsemmisíteni a bankjegyeket, bizonyos kötelezvényeket stb. 4) Szélesb ért. elront, tönkre tesz valamit. Megsemmisíteni valamely művet. | |
* | |
| (megsemmisítés) ösz. fn. Cselekvés, melynél fogva valamit megsemmisítenek. V. ö. MEGSEMMISIT. | |
* | |
| (meg-semmisűl) ösz. önh. Létezni megszün; végképen elvesz érvénytelenné válik. V. ö. MEGSEMMISÍT. | |
* | |
| (megsemmisűlés) ösz. fn. Semmivé létel. | |
* | |
| (meg-semmít) ösz. áth. l. MEGSEMMISÍT. | |
* | |
| (meg-semmítés) ösz. fn. l. MEGSEMMISÍTÉS. | |
* | |
| (meg-senyved) ösz. önh. Az állati vagy növényi test a nedvek rendetlen folyása, vagy megromlása miatt öszvezsugorodik, megrohad, megbüdösödik stb. Megsenyved a tartós ülésben a láb. Megsenyved a rühes bőr. V. ö. SENYVED. | |
* | |
| (meg-sěpěr) ösz. áth. Seprüvel megtisztít valamit. Megseperni az udvart, a ház elejét. V. ö. SĚPRŰ. | |
* | |
| (meg-sěprűz) ösz. áth. Seprüvel megver, megkerget. Megseprűzni a konyhán nyalakodó ebet. Különösen, nyirfaseprűvel vagy vesszővel valakinek meztelen alfelét veri meg. Megseprűzni a vásott gyermeket. Máskép: megsuprál, megvirgáz, megvesszőz. | |
* | |
| (meg-serdít) ösz. áth. A székelyeknél am. megserényít. Ma bizon megserditlek, ha még ámolyogsz. (Kríza J.). V. ö. SERDÍT. | |
* | |
| (meg-serít). Tájdivatosan am. megsodor. l. MEGSODOR. | |
* | |
| (meg-sért) ösz. áth. 1) Valamely testnek külsejét, kérgét, héját, bőrét stb. megkarczolja, megmetszi, megszúrja, meghasítja stb., és pedig oly czélból vagy módon, hogy ártalmára legyen. Megsérteni a márványszobrot, az emlékköveket. Megsérteni a fákat. Megsérteni az állati test bőrét. 2) Átv. ért. valakit megbánt, különösen szóval vagy irással. Gúnynyal, rágalommal megsérteni valakit. A műbiráló személyeskedés által megsérti az illető művészt. Bocsáss meg szavamnak, én nem akartalak vele megsérteni. V. ö. SÉRT. | |
* | |
| (meg-sértés) ösz. fn. Cselekvés, melynél fogva valamit épségében, vagy valakit kedélyében megsértenek. A csemeték megsértéseért megbüntetni a tettest. Ez becsületemnek megsértése. V. ö. MEGSÉRT. | |
* | |
| (meg-sértődik) ösz. belsz. Kedélye, különösen erkölcsi öntudata és becsületérzése valódi, vagy képzelt méltatlanság miatt megbántva érzi magát. A büszke jellemü ember hamarabb megsértődik, mint a szerény, és alázatos. | |
* | |
| (meg-sérűdik) ösz. k. l. MEGSÉRŰL. | |
* | |
| (meg-sérűl) ösz. önh. 1) Széles ért. testének valamely részén karczolás, metszés, vágás stb. által sérv keletkezik. Földüléskor megsérült a válla és csipője. 2) Különösen, am. nagy erőködésben megszakad, himgolyói, és béle leszállanak. Emelésben, ugrásban megsérülni. A mely jobbágy megsérül ura dolgában, senki sem szánja. (Km.) | |
* | |
| (meg-sětétědik) ösz. k. Sötét szinűvé leszen. Némely szőke hajak idővel megsetétednek. | |
* | |
| (meg-sětétít) ösz. áth. Eszközli, hogy valami setétté legyen. A fekete függönyök megsetétitik a teremet. Bizonyos kenőcsök megsetétitik a szőke hajat. V. ö. SĚTÉT. | |
* | |
| (meg-sětétűl) ösz. önh. l. MEGSĚTÉTĚDIK. | |
* | |
| (meg-síkál) ösz. áth. Síkálva megtisztít, megsimít, megfényesít. Megsíkálni a mocskos padlót, a faedényeket. Megsíkálni a czintányérokat, a vasfazekat, a czinkanalakat. V. ö. SÍKÁL. | |
* | |
| (meg-sikamlik) ösz. k. Valamely sima testnek fölszinén megcsúszik. Megsikamlik a láb a jégen, a viaszos padlón. V. ö. SIKAMLIK. | |
* | |
| (meg-síkárol) ösz. áth. Egyértelmű a megsikál igével. V. ö. MEGSÍKÁL és SIKÁROL. | |
* | |
| l. MEGSÜKERESĚDIK. | |
* | |
| (meg-siketědik) ösz. k. Halló szervei tehetetlenekké válnak, s működő erejök megszünik, vagy fölötte meggyengül. V. ö. SIKET. | |
* | |
| (meg-siketít) ösz. áth. Siketté tesz, vagyis eszközli, hogy valakinek halló szervei megromoljanak, s tehetetlenekké legyenek. A szüntelen ágyudurrogás majd megsiketített bennünket. V. ö. SIKET. | |
* | |
| (meg-siketűl) ösz. önh. l. MEGSIKETĚDIK. | |
* | |
| (meg-siklik) ösz. k. Valamely sima vagy nyálkás testnek fölszinén megcsuszik. A jégen hamar megsiklik a láb. Megsiklani az iszapos földön. V. ö. SIKLIK. | |
* | |
| (meg-silányodik) ösz. k. Silánynyá lesz (bevégzetten). | |
* | |
| (meg-silápol) ösz. áth. Siláppal megütöget, megver valakit. V. ö. SILÁP. | |
* | |
| (meg-simít) ösz. áth. 1) Valamely gubanczos, bojtos, kóczos, borzas, vagy ránczos, zsugorodott, egyenetlen fölszinü testet úgy megnyom, vagy bizonyos eszközzel úgy rendez, hogy síma, azaz meneteles, lapos fölszine legyen. Tenyérrel, kefével, fésűvel megsimítani a borzas hajat. Megsimítani a falra hányt vakolatot. Márványlappal megsimítani a papírt. 2) Kedvezve vagy hizelegve, vagy akármely más okból tenyerét végig húzza valamin. Megsimítani a kedves gyermek arczát. Megsimítani a ló nyakát. 3) Átv. ért. megsimította a guta, am. megütötte. 4) Mátyusföldén, megsimítani az épület falait, am. megmeszelni. V. ö. SÍMA. | |
* | |
| (meg-simogat) ösz. gyak. áth. Tenyerét hizelgésből vagy szeretetből gyakran végig huzza valakin v. valamin; máskép: megczirogat. Megsimogatni a kedves kezét. Megsimogatni a paripát, a galambot. V. ö. SIMOGAT. | |
* | |
| (meg-sínel); l. MEGSÍNĚZ. | |
* | |
| (meg-siněz) ösz. áth. Úgynevezett sinnel, vagyis vas lemezzel megerősít, behúz valamit. Megsinezni a fakó kereket. | |
* | |
| (meg-singel) ösz. áth. 1) Singgel megmér. 2) Singgel vagy általán megver, megpáhol. (Mándy Péter). | |
* | |
| (meg-sinli) ösz. áth. tárgyi ragozással. Valamely kedvetlen benyomásnak hatását fájdalmasan érzi, és szenved bele. Megsínleni a csatában vett sebeket. V. ö. SINLIK. | |
* | |
| (meg-sinnyedegěsědik) ösz: k. Sinnyedeges v. sennyedeges lesz. | |
* | |
| (meg-sirat) ösz. áth. Sajnálkozását, bánatát, keservét valaki v. valami fölött sirva jelenti ki. Megsiratni az elhunyt szülőket. Megsiratni szerencsétlen barátunkat. Megsiratni az elkövetett bűnt. Várj, várj, megsiratod te még ezt.
"Szállj szivedbe, sirasd meg Büneidet." Faludi. | |
* | |
| (meg-sirít) tájdivatosan am. megsodor. | |
* | |
| (meg-sirűl) ösz. önh. A székelyeknél am. neki iramodik. Megsirűlt mint a forgó szél. A tátos megsirűlt, mint a sebes sólyommadár, mint a sebes gondolat. (Székely népmese). | |
* | |
| (meg-sodor) ösz. áth. Valamely rostos, szálas testet tenyerei közt megdörzsöl. Megsodorni a selymet, fonalat, madzagnak való szöszt. V. ö. SODOR. | |
* | |
| (meg-sógorosodik) ösz. k. Valakivel sogorságba lép. V. ö. SÓGOR, SÓGORSÁG. | |
* | |
| (meg-sokall) ösz. áth. Valamit soknak vall, soknak tart, vagyis többnek, mint rendesen lennie kellene, vagy szabadna, vagy mint gondolni, gyanítani lehetett volna. Megsokallani a különféle kéregetéseket. Megsokallani a vendégi látogatásokat. Megsokallani a mesteremberek árjegyzékeit. V. ö. SOKALL. | |
* | |
| (meg-sokasít) ösz. áth. Eszközli, hogy valaminek száma sokra növekedjék, szaporodjék. Megsokasítani a hadsereget. Megsokasítani az adót. V. ö. SOK, SOKASÍT. | |
* | |
| (meg-sokasodik) ösz. k. Valamely szám vagy mennyiség megnövekedik, megszaporodik. | |
* | |
| (meg-sokasúl) ösz. önh. l. MEGSOKASODIK. | |
* | |
| (meg-somolyog) ösz. önh. Székely tájszólás szerént átvetve am. megmosolyog. | |
* | |
| (meg-sorvad); l. ELSORVAD. | |
* | |
| (meg-sotúl) ösz. önh. l. MEGSAJTÓL. | |
* | |
| (meg-soványít) ösz. áth. Eszközli, vagy okot ad rá, hogy valaki v. valami soványnyá leszen. A betegségek megsová nyítják az embert. A koplalás, és erős munka megsoványítja a barmot. V. ö. SOVÁNY. | |
* | |
| (meg-soványkodik v. ~soványkozik) ösz. k. Teste folytonos csappanás által megvékonyodik, megszikárodik és öszvemegy. Nyolcz évi fogságban megsoványkodott. | |
* | |
| (meg-soványodik) ösz. k. Abban különbözik a megsoványkodik igétől, hogy ez gyakorlatot vagy folytonosságot jelent, a soványodik pedig a test fogyásának egyszerü állapotát fejezi ki. | |
* | |
| (meg-sóz) ösz. áth. Sóval meghint, elkészít, ízletessé tesz. Megsózni a levest, a húst. Megsózni a birkák eledelét. | |
* | |
| (meg-sózás) ösz. fn. Valaminek sóval való meghintése, izletessé tevése. | |
* | |
| lásd MESĚTÉTĚDIK, MEGSĚTÉTÍT stb. | |
* | |
| (meg-sudít). Mikor valaki fejszével vagy bottal az ütést nem találja, s az kezét megrugja, megsajditja, ezt ez udvarhelyszéki ember így fejezi ki: megsudítja, a háromszéki: megsujtja. | |
* | |
| (meg-súg) ösz. önh. Tárgyesetes viszonynévvel am. valamit lassu hangon másnak fülébe mond, vagy alattomban, mások előtt titkolódzva, ad valakinek tudtára valamit. Amit fennszóval nem mondhatunk, azt megsúgjuk. Jó akarói megsúgták neki, hogy nyomában vannak üldözői. V. ö. SÚG. | |
* | |
| (meg-sugorodik) ösz. k. A székelyeknél a tejről mondják, midőn öszvemegyen. | |
* | |
| (meg-suhángol) ösz. áth. Suhogó veszszővel megver. Fordítva és szokottabban meghusángol. | |
* | |
| (meg-suhint) ösz. áth. Valamely hajlékony és suhogó eszközzel megüt. Veszszővel, korbácscsal megsuhintani a lovat. | |
* | |
| (meg-suhod) ösz. áth. Megcsap, megveszszőz. Székely szó. (Cserei Elek). | |
* | |
| (meg-sujt) ösz. áth. 1) Sujtva, azaz sulyos eszközzel, és erős lökéssel megüt. Fejsze fokával megsujtani az ökröt homlokon. Kalapácscsal megsujtani az ülőt. Nagy kővel megsujtani a kaput. 2) L. MEGHAJÍT. 3) l. MEGSUDÍT. V. ö. SUJT. | |
* | |
| (meg-sujtásoz) ösz. áth. Úgynevezett sujtásféle zsinórral kiczikornyáz, kiczifráz valamit. Megsujtásozni a nadrágot, a dolmányt, a mentét. V. ö. SUJTÁS. | |
* | |
| (meg-sulykol) ösz. áth. Sulyokkal megüt, megvereget, megegyenget valamit. Megsulykolni a hajótartó karót. Megsulykolni a kerti utakat, a szérüt. V. ö. SULYOK. | |
* | |
| MEGSULYOSBODIK; l. MEGSULYOSÍT; MEGSULYOSODIK. | |
* | |
| (meg-sulyosít) ösz. áth. Eszközli, vagy okot ad reá, hogy valamit nehezebb legyen teljesíteni vagy kiállani, elszenvedni. Megsulyosítani valamely munkát. Megsulyosítani a foglyok sorsát. Kinzás által megsulyosítani a halálbüntetést. V. ö. SULYOSÍT. | |
* | |
| (meg-sulyosodik) ösz. k. Valaminek végrehajtása vagy kitürése megnehezedik, több bajjal és fáradsággal, vagy szenvedéssel jár. A katonai kötelesség háború idején megsulyosodik. | |
* | |
| (meg-súny) ösz. viszszaható. Alázatosan vagy ravaszul meghúzza magát, meghunnyászkodik. Megsunyja magát, mint a leső macska. A nyíl megsunyta magát. V. ö. SÚNY. | |
* | |
| (meg-supákol) ösz. áth. Megpáhol. Székely szó. | |
* | |
| MEGSUPPOGTAT, (meg-supál v. ~supátol v. ~suppogtat) ösz. áth. Megpáhol. Székely szó. | |
* | |
| (meg-suprál) ösz. áth. Veszszővel vagy veszszőkből font. korbácscsal, suprikával megver. Megsuprálni a csintalan gyermeket. V. ö. SUPRA. | |
* | |
| (meg-súrol) ösz. áth. Súrolva megtisztít, vagy kifényesít. | |
* | |
| (meg-suttyol v. ~sutúl) ösz. áth. l. MEGSAJTÓL, és V. ö. SUTÚ. | |
* | |
| (meg-suvad) ösz. önh. A székelyeknél Kríza J. szerént am. meggebed, megdöglik. Suvadj meg. | |
* | |
| (meg-suvaszt) ösz. áth. A székelyeknél Kriza J. szerént erősen (sulyosan) megüt akármivel (hogy az ütőeszköz szintén suhint bele). | |
* | |
| (meg-sükeresědik) ösz. k. Nyúlóssá, ragadóssá, enyvszerüvé leszen. Az agyagföld esőben megsükeresedik. V. ö. SÜKER. | |
* | |
| l. MEGSIKETĚDIK; MEGSIKETÍT; MEGSIKETŰL. | |
* | |
| (meg-sül) ösz. önh. 1) Állati vagy növényi nyers test a tűznél vagy lángnál megpörkölődik, különösen a végett, hogy éldelhetővé legyen. Megsül a fűtött kemenczébe vetett kenyértészta. Megsül a nyársra húzott és parázsra tartott malacz, liba. Megsül az alma, úritök. 2) A nagy melegség miatt megaszik, megszárad, szokottabban: elsül. V. ö. SÜL. | |
* | |
| (meg-süllen) ösz. önh. Gyöngén sülni vagy pirulni kezd. Székely szó. Megsüllen a tűzre visszatett puliszka, kása. (Kriza J.). V. ö. SÜLLEN. | |
* | |
| (meg-sürget) ösz. áth. Valamely dolognak teljesítését akár szóval, akár irásban ismételve szorgalmazza. A fizetést megsürgetni. Személyre is vonatkozhatik. A kiküldött végrehajtó birót megsürgetni. | |
* | |
| (meg-sűrít) ösz. áth. Eszközli, hogy valami sűrüvé legyen. Homokkal megsűríteni a híg meszet. Rántással megsűríteni a káposztát. V. ö. SÜRŰ. | |
* | |
| (meg-sűrűdik) ösz. k. Hig vagy ritka állapotból sűrűvé változik. Megsűrűdik a méz, a téj. Megsűrűdik a vetés, a gaz. V. ö. SÜRÜ. | |
* | |
| (meg-sűrűl) ösz. önh. l. MEGSŰRŰDIK. | |
* | |
| (meg-süt) ösz. áth. 1) Parázson, lángon, vagy bizonyos foku melegben valamely állati vagy növényi nyers testet megpörköl, különösen a végett, hogy éldelhetővé tegye. Kemenczében megsütni a kalácsot, kolbászt. Tüzes vaslemezen megsütni a gesztenyét. 2) Mondják nap sugarairól, vagy más tűzről, midőn valamely testnek külsejét, héját, bőrét megaszalják, ami bizonyos színt kölcsönöz neki. Arczát megsütötte a nap. V. ö. SÜT. | |
* | |
| (meg-sütöget) ösz. gyak. áth. Tűz által több helyen megéget, megpörköl. A hajdani kinzó vallatásoknál tüzes vassal megsütögették a bűnösöket. V. ö. SÜTÖGET. | |
* | |
| (meg-süvegěl) ösz. áth. Valakit süvegvetve, vagyis fövegét leemelvén, megtisztel. Megsüvegelni az öregbeket, az előkelőket. | |
* | |
| (meg-szab) ösz. áth. 1) Bizonyos mérték szerént kimetsz, kihasít és alakít valamit. 2) Pontosan az időt, helyet vagy mennyiséget meghatározza, megállapítja. 3) A székelyeknél Kriza J. szerént azt is jelenti: díszarányossá tesz valamit; pl. az oszlop megszabja az épületet; a magyar köntös megszabja az ember testét, azaz delibbé, daliásabbá teszi. V. ö. SZAB. | |
* | |
| (meg-szabadít) ösz. áth. Kényszerített, vagy akármikép lekötött állapottól vagy gonosztól megment. Megszabadítani a foglyokat, a rabokat. Uram, szabadíts meg a gonosztól. V. ö. SZABAD, SZABADÍT. | |
* | |
| (meg-szabadítás) ösz. fn. Cselekvés, mely által valakit v. valamit megszabadítanak. A hadifoglyok megszabadítására indulni. V. ö. MEGSZABADÍT. | |
* | |
| (meg-szabadúl) ösz. önh. Kényszerített, lekötött, vagy akármely gonosz állapottól megmenekül. Az ország megszabadúlt az ellenség igájától. Megszabadúlni a rosz feleségtől. V. ö. SZABADÚL. | |
* | |
| v. ~SZABADULÁS, (meg-szabadúlás) ösz. fn. Állapot, midőn valaki megszabadúl, vagyis valamely erőszakolt helyzetből, vagy gonosztól megmenekül. V. ö. MEGSZABADÚL. | |
* | |
| (meg-szabott) ösz. mn. Ami meg van szabva. Megszabott időhatár. Megszabott árak. | |
* | |
| l. MEGSZAKGAT. | |
* | |
| (meg-szagol) ösz. áth. Szagló érzékeivel észrevesz valamit. A vizsla megszagolja a vadat. Megszagolta a kolbászbűzt. (Km.). Átv. ért. valamit bizonyos jelek nyomán megsejdít, gyanít. Jó orra van, hamar megszagol mindent. V. ö. SZAGOL. | |
* | |
| (meg-szagosodik) ösz. k. Nedveinek megromlása miatt rosz, kellemetlen hatásu szagot kap; megbüdösödik, megáporodik. | |
* | |
| (meg-szakad) ösz. önh. Valamely szilárd test részei között rés támad, mi rendesen akkor történik, ha az illető részek ellenkező irányban huzódnak el egymástól. Megszakad a kötél, fonal, húr, láncz. Különösen mondják emberről, vagy más állatról, midőn túlfeszített erőködés következtében valamely ina rugalmasságát elveszti, nevezetesen, ha a heréje leszáll. Kedélyre alkalmazva, megszakad a szive, am. nagy fájdalom miatt rendes verése megszünik; majd megszakadt, úgy nevetett, am. nagy kedvében alig fért a bőrébe. Átv. ért. valamely dolognak folyamata bizonyos akadály vagy erőszak közbejöttével megakad, vagy végkép megszünik. Megakad a beszéd. Megszakadt köztök a barátság. Az ellenséges népek között megszakadt a közlekedés. V. ö. SZAKAD. | |
* | |
| (meg-szakadoz) ösz. gyak. önh. Több helyen megszakad, vagy folytonosan szakadva megromlik, vagy tovább tartani megszünik. Tüskék között futván, megszakadozott a ruhája. V. ö. MEGSZAKAD. | |
* | |
| (meg-szakajt) ösz. áth. l. MEGSZAKASZT. | |
* | |
| v. ~SZAKÁLASIT, (meg-szakálasít) ösz. áth. Szakálassá tesz. | |
* | |
| (meg-szakálasodik) ösz. k. Szakála megnövekszik. Húsz éves korában már megszakálasodott. Átv. ért. mondják pipáról, különösen tajtékról, midőn alant kiveri a zsír. | |
* | |
| (meg-szakaszkodik) ösz. k. Erejében meggyöngül, megfogyatkozik. | |
* | |
| (meg-szakaszt) ösz. áth. Eszközli, hogy valami megszakadjon. Csigázás által megszakasztani a húrt. Erőködésben megszakasztotta magát. Átv. ért. valaminek folyamatát bizonyos erőszak által megakadályozza, vagy megszünteti. Közbekiáltások által megszakasztani a szónok beszédét. Megszakasztani a baráti viszonyokat, levelezéseket. Baranyában megszakaszt a hold, am. megtelik. A régi halotti beszédben eléjön: "És az gyimilcsnek oly keserű vala íze, hogy turkhukat mige szokosztja vola" (megszakasztja vala). | |
* | |
| (meg-szakgat) ösz. gyak. áth. Többször, vagy folytonosan szakasztva megront, szétválaszt valamit. Az árvíz megszakgatja a töltéseket. A tüskék megszakgatják a beléjek akadó ruhát.
"Mint a napnak sugarai A ködöt megszakgatják." Kisfaludy S. Itt a meg néha fölcserélhető el igekötővel. V. ö. SZAKGAT. | |
* | |
| (meg-szakít) ösz. áth. l. MEGSZAKASZT. | |
* | |
| (meg-szalad) ösz. önh. Szaladásnak ered, szaladva eltávozik valahonnan. Első ágyulövésre megszaladt a gyáva nép. Néha am. sebesebb mozgásnak indul, mintsem kellene, vagy mint rendesen tenni szokása. Az eregetők kezéből megszaladt a hordó, a kötél. Siettében meg-megszakadt. V. ö. SZALAD. | |
* | |
| (meg-szalaszt) ösz. áth. Kényszerít valakit, hogy szaladásnak eredjen. Megszalasztani az ellenséget. Megszalasztani a tetten ért rablókat. V. ö. SZALASZT. | |
* | |
| (meg-száll) ösz. önh. Valahol ideiglenes maradás, tartózkodás végett megállapodik, letelepedik. Az utasok megszállanak a fogadóban. Ránk éjjeledvén, kénytelenek voltunk egy rosz csárdában megszállani. Megszállt a tábor. A raj egy fán szállott meg.
"Ő megszálla fenn egy hegyben," "Százhalomnál megszállának." Csáti Demeter. Tárgyesetes viszonynévvel és áthatólag am. megtelepedik valahol. Midőn a magyarok e hazába jöttek, elsőben Munkács vidékét szállák meg. Mondják továbbá ellenségről, midőn bizonyos helyet meglep, s tábort üt rajta, különösen a végett, hogy valamely erősített várost, várat ostromoljon. Szulejmán nagy sereggel megszállotta Szigetvárt. Mondják gyarmatokról is, midőn bizonyos vidéket állandó lakhelyül elfoglalnak. Amérikát időnként különféle népgyarmatok szállották meg. Áth. ért. am. jó vagy rosz szellem lep meg valakit. Megszállotta őt a Szentlélek. Hát tégedet mily gonosz lélek szállott meg? V. ö. SZÁLL. | |
* | |
| (meg-szállás) ösz. fn. Cselekvés, melynél fogva valaki megszáll valahol, vagy a végett telepedik meg, hogy bizonyos helyet elfoglaljon, vagy hatalmába kerítsen. V. ö. MEGSZÁLL. | |
* | |
| (meg-szállít) ösz. áth. Eszközli, hogy valamely helyen megszálljon, s mint állandó helyen megtelepedjék valaki. | |
* | |
| (meg-szalonnáz) ösz. áth. Bizonyos ételeket szalonnával megduggat, vagy megken, vagy megtetéz. Megszalonnázni a nyulat, kappant, pulykát. Megszalonnázni a turós csuszát, a pirítost, a langalót. Idegen kifejezéssel: megspékel. | |
* | |
| (meg-számít) ösz. áth. Számítás által meghatároz. V. ö. SZÁMÍT. | |
* | |
| (meg-számlál) ösz. áth. Valamely többséget szám szerént megolvas. Megszámlálni esténként a napi bevételt. A pásztor megszámlálja a rá bízott barmokat. Számláld meg a csillagokat, ha tudod. V. ö. SZÁMLÁL. | |
* | |
| (meg-számlálhat[at]lan) ösz. mn. Szoros ért. amit végtelen sokasága miatt számba venni, megolvasni nem lehet. Szélesb és nagyító ért. igen nagy számi, igen sok. Megszámlálhatatlan népsokaság tódúlt a rendkivüli látványra.
"Megszámlálhatatlan dicsőséges lelkek, Dicsőséget előtte szépen énekelnek." Zrínyi. Határozóképen am. megszámlálhatlanul. | |
* | |
| (meg-számlálható) ösz. mn. Amit szám szerént megolvasni lehet, vagy ami nem sok. Évi jövedelme könnyen megszámlálható. | |
* | |
| (meg-számlálhatólag) ösz. ih. Oly módon vagy állapotban, hogy azt könnyen meg lehet számlálni. | |
* | |
| (meg-számol) ösz. önh. és áth. 1) Számadást ad valamiről. A pénztárnok még nem számolt meg. Mi már megszámoltunk egymással. 2) E helyett: megszámít am. számjegyekkel, számtanilag meghatároz bizonyos mennyiséget. A számvevő hivatalban megszámolják az illető tisztek kiadásait, és bevételeit. | |
* | |
| (meg-számoz) ösz. áth. Bizonyos többségnek egyéneit számokkal megjegyzi, megbélyegzi. Megszámozni a város hajduit, a bérkocsisokat. Megszámozni az utczák házait. Megszámozni a könyv lapjait. Megszámozni a szobák ajtait. | |
* | |
| (meg-szán) ösz. áth. Valakinek bajai, szenvedései iránt részvétet mutat; megsajnál valakit, s illetőleg megsegíti. Szánjátok meg a szegény szerencsétlent. Az Isten megszánja a pogányt is (Km.).
"Addig dúdolnám ott énekem Míglen megszánván bús esdekletem Rejtekecskédbe fogadnál." Kazinczy Ferencz. V. ö. SZÁN. | |
* | |
| (meg-szánás) ösz. fn. A részvétnek azon neme, midőn valakinek szenvedésén sajnálkozunk, s azt némileg enyhítjük is. | |
* | |
| (meg-szánt) ösz. áth. 1) Ekével, vagy ekeféle géppel meghasogatja, megforgatja a földet. Megszántani az ugarokat, a rétföldeket. 2) A szántást bevégzi. V. ö. SZÁNT. | |
* | |
| (meg-szaporít) ösz. áth. Eszközli, hogy valami megszaporodjék, hogy több legyen. Megszaporítani a házi állatok számát. Néha am. bizonyos mértékhez ráadásul told valamit. A véka almát egy-kettővel megszaporítani. V. ö. SZAPORA. | |
* | |
| (meg-szaporodik) ösz. k. Valaminek száma, mennyisége megsokasodik, meggyarapodik; megnagyobbodik.
"Ha jó kedvem csucsorodik, Általad megszaporodik." Csokonai. A csikóbőrös kulacshoz. Különösen mondják, midőn a nő meggyerekezik. A szomszédasszony egy fiuval megszaporodott. V. ö. SZAPORODIK. | |
* | |
| (meg-szappanoz) ösz. áth. Szappannal megdörgöl, megmos, megtisztít. Megszappanozni a szennyes ruhát. Beretválkozáskor megszappanozni a szakált. | |
* | |
| (meg-szapúl) ösz. áth. 1) Szapusajtárban, vagy szapuló nevü edényben, hamvas lúggal megpárol bizonyos szöveteket, ruhákat, vagy más testeket. Megszapulni a durva és zsíros fehérruhát. Megszapulni a nyers fonalat, a banyataplónak való fűzfagombát. 2) A szapulást elvégzi. Mi már megszapúltunk. V. ö. SZAPUL. | |
* | |
| (meg-szárad) ösz. önh. Mondjuk szoros ért. nedves, nyirkos, megázott testekről, midőn nedveik elszállván, szárazakká lesznek. Napon megszárad a mosott ruha. Az áztatóból kiszedett kendert szétteregetik, hogy hamarabb megszáradjon. V. ö. SZÁRAD, SZÁRAZ. | |
* | |
| (meg-száraszt) ösz. áth. Eszközli, hogy valami megszáradjon. Napon megszárasztani a tarhonyát. Tűzhelyen megszárasztani a tökmagot. Kemencze szájában megszárasztani a nyers fát. V. ö. MEGSZÁRAD, és SZÁRASZT. | |
* | |
| (meg-szárít) ösz. áth. l. MEGSZÁRASZT. | |
* | |
| (meg-szárnyaz) ösz. áth. Szárnynyal vagy szárnyakkal ellát. | |
* | |
| (meg-szárogat) ösz. gyak. áth. Valamit lassan-lassan, vagy folytonosan megszárít. Megszárogatni a felfűzött dohányt. V. ö. SZÁRÍT. | |
* | |
| (meg-szarvaz) ösz. áth. Szarvval vagy szarvakkal ellát. A trágyarajzást megszarvazni. | |
* | |
| (meg-szavaz) ösz. áth. Mondják szavazattal biró közönségről, testületről, midőn annak többsége indítványba hozott vagy kérelmezett költségdíj, jutalom stb. elrendelésében megegyez. | |
* | |
| (meg-századol) ösz. áth. Valaminek századrészét kiveszi. Olyan ige, mint: megtizedel, megharminczadol. | |
* | |
| (meg-szed) ösz. áth. Bizonyos terményeket, gyümölcsöket termő-ágaikról, száraikról leszakgat, letör, lemetél. Megszední a szőlőt, a kukoriczát. Megszedni az almát, szilvát. Viszszaható névmással: megszedni magát, am. meggazdagodni, vagyont gyüjteni. Midőn általánosan viszonynév nélkül használtatik, am. a szüretet vagy más termény-szedést bevégezi. Mi már megszedtünk; hát ti mikor szedtek meg? V. ö. SZED. | |
* | |
| (meg-szederjesědik) ösz. k. Mondják leginkább az emberi testről, midőn verés következtében, vagy más okból kékes-veres foltok támadnak, és állandólag látszanak rajta. | |
* | |
| (meg-szederjesít) ösz. áth. Eszközli vagy okozza, hogy valamely test, illetőleg emberi bőr szederjes szinű legyen. V. ö. SZEDERJES. | |
* | |
| (meg-szédít) ösz. áth. Eszközli, hogy valakinek feje megszédüljön, megkábuljon. A folytonos és sebes forgás megszédíti az embert. Átv. ért. az akaratot bizonyos csáberő által határozataiban vagy elveiben megtántorítja, s félre vezeti, elcsábítja, megvesztegeti. A pénz megszédíti a közembert. (Km.). A meg e helyütt fölcseréltethetik el igekötővel: elszédít. V. ö. SZÉDÍT. | |
* | |
| (meg-szédül) ösz. önh. Feje elkábúl, s úgy tetszik neki, mintha forogna körülötte a világ. Amint a mélységbe lenézett, megszédült a feje. Úgy fejbe ütötték, hogy megszédült bele. Máskép: elszédűl. Átv. ért. valamely erkölcsi csáberő által akaratának határozata megtántorodik, s idegen behatás szerént cselekszik. V. ö. SZÉDŰL. | |
* | |
| (meg-szeg) ösz. áth. Mondjuk leginkább holmi ennivaló tömör testekről, különösen kenyér, sajt, kalácsfélékről, midőn valamely metsző eszközzel megkezdjük, vagyis egy részt kimetszünk belőlök. Megszegni a kenyeret, a kalácsot. Megszegni a sajtot, a szalonnát. Átv. ért. valamely törvényt épségében meg nem hagy, hanem áthágás által megsérti, s mintegy csorbát ejt rajta. Megszegni a polgári vagy egyházi törvényeket. Megszegni az anyaszentegyház rendelte böjtöt.
"Megszegte az álnok, megszegte hitét." Verseghy. l. SZEG, ige. | |
* | |
| (meg-szegdel) ösz. gyak. áth. Több oldalról megmetsz, több részekre elmetél, vagy több vonalban meghasít. Köröskörül megszegdelni a kereksajtot. Megszegdelni a laptának való bőrt. Megszegdelni a dinnyét. V. ö. SZEGDEL és SZELDEL. | |
* | |
| (meg-szěgecsěl) ösz. áth. Egy vagy több szögecset ver valamibe, szögecsekkel megerősít, öszveköt. Megszegecselni a csizmatalpat. | |
* | |
| (meg-szegényědik) ösz. k. Szegény, azaz vagyon nélkül szükölködő állapotra jut. Gazdag volt, de sok csapás által megszegényedett. A meg fölváltható el igekötővel. V. ö. SZEGÉNY. | |
* | |
| (meg-szegényít) ösz. áth. Szűkölködővé, vagyontalanná teszen. E falu lakosait a többszöri tűzkár és árvíz megszegényítette. V. ö. SZEGÉNY. | |
* | |
| (meg-szegényűl) ösz: önh. l. MEGSZEGÉNYĚDIK. | |
* | |
| (meg-szegés) ösz. fn. Cselekvés, melynél fogva valaki megszeg valamit. Kenyér, szalonna megszegése. Átv. ért. valamely törvénynek, vagy rendeletnek áthágása. V. ö. MEGSZEG. | |
* | |
| (meg-szěgez) ösz. áth. Egy vagy több szeggel megerősít. Megszegezni a patkót, a keréksint. | |
* | |
| (meg-szegődik) ösz. k. 1) l. MEGSZEGŰL. 2) Megalkuszik. Megszegődtem vele. (Szabó D.). | |
* | |
| (meg-szegűl) ösz. önb. Leginkább a szekérről mondják, midőn a fordulásban a rúd valamely része a derékkal vagy kerékkel szögletet képezve, a tovamenésben akadályt csinál. | |
* | |
| (meg-szégyenel); visszahatólag: megszégyenli magát, am. szégyenkedve valamely hibáját nyilván vagy hallgatólag elismeri. | |
* | |
| (meg-szégyenít) ösz. áth. Eszközli, vagy okot ad rá, hogy valaki szégyenelje magát, vagy hogy mások szemében és véleménye szerént szégyent valljon. Pirongatás, feddés, dorgálás, nyilvános büntetés által megszégyeníteni valakit. A rosz fiú megszégyeníti szülőit. A hetvenkedőt elmés gúny és czáfolat által megszégyeníteni.
"Villámszava megszégyeníté A gonoszok s czudarok dagályát." Berzsenyi D. Néha szelidebb jelentéssel am. oly jeles tettet követ el, mely által a vele viszonyban levőkön kitesz, vagy másokat bizonyos kedveskedésben, szivességben stb. megelőz. Az öreg úr oly szépen és könnyen tánczol, hogy minket fiatalokat megszégyenít. Ön megszégyenít engem, mert nekem lett volna kötelességem ezt tenni. V. ö. SZÉGYENÍT. | |
* | |
| (meg-szégyenítés) ösz. fn. Cselekvés, mely által valakinek szégyent okoznak, valakit meggyaláznak, vagy legalább pirulni kényszerítenek. Ily megszégyenítést nem érdemlettem. V. ö. SZÉGYEN. | |
* | |
| (meg-szégyenűl) ösz. önh. Szégyent vall, vagyis erkölcsi érzését oly valami éri, mi miatt el kell pirulnia, és szégyenlenie magát, vagy mások előtt gúny, nevetség, vagy épen megvetés tárgyává leszen. V. ö. SZÉGYEN. | |
* | |
| (meg-szel) ösz. áth. Csaknem egy jelentésü a megszeg igével, csakhogy a megszel átv. értelemben nem divatozik. V. ö. MEGSZEG, és SZEL. Megszelni a kenyeret, a szalonnát, a sajtot. | |
* | |
| (meg-szelel) ösz. áth. Holmi magokat a szeles levegőbe szórva, a köztök levő polyvától, ocsútól, s egyéb szeméttől megtisztít. Megszelelni a buzát, kendermagot, babot, lencsét. V. ö. SZELEL, és SZÓR. | |
* | |
| (meg-szelesědik) ösz. k. Szelessé lesz, saját és átvitt értelemben. Megszelesedett az idő. Megszelesedett a ló. V. ö. SZELES. | |
* | |
| (meg-szélěsědik) ösz. k. Szélei kitágulnak, kiterjednek. Nyomás által megszélesedik a csizma. Vállban, csípőben megszélesedni. V. ö. SZĚLĚS. | |
* | |
| (meg-szélěsít) Eszközli, hogy valamely rugalmas test vagy bizonyos tér két oldali irányban növekedjék, szétterjedjen. Pőrölylyel megszélesíteni a tüzes sínt, a csoroszlyát. A szántóföldet jobbról-balról néhány barázda gyepfölddel megszélesíteni. | |
* | |
| (meg-szélhüdik) ösz. k. A testnek valamely része vagy tagja megbénul, vagyis mozgékonyságát elveszti. Bal keze és lába megszélhüdött. V. ö. SZÉLHÜDIK. | |
* | |
| (meg-szelídít) ösz. áth. 1) Emberre és más állatokra vonatkozólag am. vadból, szilajból, szelídet, nyájasat képez. Megszelidíteni a vad embereket, a vad csikókat, a szilaj tulkokat. Megszelidíteni a fenevadakat, az oroszlánokat, tigriseket. 2) Növényeket illetőleg, am. s vad állapotban tenyészett növényt mívelés által megnemesíti, s gyümölcsét izletesbbé teszi. Oltás, szemzés által megszelídíteni a vadrózsát, a vadalmafát. V. ö. SZELÍD. | |
* | |
| (meg-szelídítés) ösz. fn. Cselekvés, mely által megszelídítünk valakit vagy valamit. V. ö. MEGSZELÍDÍT. | |
* | |
| (meg-szelídűl) ösz. önh. 1) A vad, vagy szilaj állat, vagy átv. ért. indulat, szelíd, azaz nyájas, engedelmes természetet ölt. A fűevő vadak hamarabb megszelídülnek, mint a ragadozók.
"Úgy tetszik megszelídülnek, S egy parányit megenyhülnek Vad fájdalmi szivemnek." Kisfaludy S. 2) A vadon tenyészett növény mívelés által megnemesedik. 3) Mondjuk zordon időről, vagy éghajlatról is, midőn előbbi zordonságából alább hagy. A föld mivelése, és tavak lecsapolása által a zordon éghajlat megszelídül. V. ö. SZELÍD. | |
* | |
| (meg-lídülés) ösz. fn. Állapot- vagy természetváltozás, midőn valaki vagy valami megszelídűl. V. ö. MEGSZELÍDŰL. | |
* | |
| (meg-szěmélyesít) ösz. áth. Személylyé változtat, általános fogalmakat, tulajdonságokat stb., élettelen dolgokat vagy állatokat is úgy képzel, úgy állít elénk, úgy beszéltet stb, mint személyeket, vagyis embereket. | |
* | |
| (meg-szěmlél) ösz. áth. Valamit különösen, tüzetesen, és részletekben szemügyre vesz, megtekint. Megszemlélni a kiállított hadsereget. A vevő megszemléli előbb az árút, melyre alkudni akar.
"Követ juta Duna mellé, Földét, füvét megszemlélé." Csáti Demeter. V. ö. SZEMLÉL. | |
* | |
| (meg-szemlélés) ösz. fn. A látható dolgok megismerésének azon neme, melynél fogva azokat saját szemeinkkel, és részletesen, figyelmesen megtekintjük. Az elkövetett kár megszemlélésére hites személyeket küldeni. | |
* | |
| (meg-szenesědik) ösz. k. Szenessé lesz; vagy szénné válik (bevégzetten). | |
* | |
| (meg-szenesűl) ösz. önh. l. MEGSZENESĚDIK. | |
* | |
| (meg-szennyesědik) ösz. k. Meglepi a szenny. A lakatosok, kovácsok ruhája hamar megszennyesedik. V. ö. SZENNY. | |
* | |
| (meg-szent) ösz. áth. Megsejt. Székely szó. Megszentettem a dolog titkát. Megszentette a tolvaj, hogy nyomozódni kezdtek utána. (Kriza J.). | |
* | |
| (meg-szentěl) ösz. áth. Általán hitvallási, hitszertartási értelemben használtatik. 1) Bizonyos napokat különös tiszteletből az egyház rendelete szerént meginnepel, s lelki dolgok, úgymint imádságok, s más ájtatosságok gyakorlatával tölt el. Megszentelni a vasárnapokat, az innepeket. Megszentelni Urunk születése, halála, és feltámadása napjait. 2) Némely, az egyházi szertartáshoz tartozó dolgokat bizonyos imák és szertartások által az illető hívek előtt tisztelet és kegyelet tárgyaivá avat. Megszentelni a vizet, olajt, viaszgyertyát, barkát. Megszentelni az oltárt, a harangokat, az egyházi öltönyöket. 3) Bizonyos szertartások által holmi használatra, és éldeletre való dolgok sikerüléseért Isten áldását kéri. Megszentelni a husvéti eledeleket. Megszentelni az új hajót, zászlót. 4) Bibliai értelemben Szentté tesz, azaz a valódi, az igaz hívek sorába igtat, s Isten kegyelmére méltat. Szent Pál apostol szerént a hit jó cselekedetek nélkül meg nem szenteli az embert. V. ö. SZENT, SZENTĚL. | |
* | |
| (meg-szentělés) ösz. fn. Egyházi szertartás vagy tisztelés neme, mely által az illető egyházi személyek vagy hivek valamit megszentelnek. Harangok, zászlók megszentelése. Innepek, vasárnapok megszentelése. V. ö. MEGSZENTĚL. | |
* | |
| (meg-szentségtelenít) ösz. áth. Amit az illető vallás tanai szerént szentség gyanánt kellene tisztelnie és kegyelnie, azt mint becs nélküli közdolgot megveti, vagy épen gúny, és csúfság tárgyává alázza le. Káromkodással megszentségteleníti az Isten nevét. "Az én szombatimat megszentségtelenítettétek." (Ezech. 23. 38. Káldi. Károlyinál: ,megundokítottátok'). | |
* | |
| (meg-szenttelenít) ösz. áth. Egyházi ért. valamely szent helyen, nevezetesen templomban oly bűnt követ el, mely miatt az egyház törvényei szerént az illető helyet, mint szentségétől megfosztottat újra föl kell szentelni. Szokottabban megszentségtelenít. Emberölés által megszentteleníteni a templomot. | |
* | |
| (meg-szentűl) ösz. önh. Jámborabbá s kegyesebbé lesz mint az előtt. Székely szó. (Ferenczi János). | |
* | |
| (meg-szenved) ösz. áth. Annak daczára, hogy nem tetszik neki, mégis eltűr, vagy létezni enged valamit v. valakit. A béketürő úr megszenvedi a rosz cselédet. Ily rendetlenséget hogy tudsz megszenvedni? Ezt meg nem szenvedem. Önhatólag és tárgyesetes viszonynév nélkül am. valamiért lakol, bünhödik, vagy sokat, folytonosan szenved. Bűneidért elébb-utóbb megszenvedsz. Az ostrom alatt ugyan megszenvedtünk. V. ö. SZENVED. | |
* | |
| (meg-szépěget v. ~szépöget) ösz. áth. A székelyeknél am. meghizlal, pl. a sertést megszépögetni. (Kríza J.) | |
* | |
| (meg-szeplősít) ösz. áth. 1) Tulajd. ért. szeplőféle foltokkal megtarkít. Arcza és keze bőrét megszeplősíti a nyár melege. 2) Átv. ért. szűz leányon, vagy tisztes aszszonyon buja erőszakot követ el. | |
* | |
| (meg-szeplősítés) ösz. fn. Átv. ért. szűz leányon vagy akármely tisztes nőn elkövetett buja erőszakoskodás. | |
* | |
| l. MEGSZÉPĚGET. | |
* | |
| (meg-szěppen) ösz. önh. A megijedésnek azon neme lepi meg, melyben az ijedő a levegőt fogai között viszsza szokta színi, s mintegy szep hangot ejt. V. ö. SZEPĚG. | |
* | |
| (meg-szěppent) ösz. áth. Eszközli vagy okot ad rá, hogy valaki megszeppenjen. V. ö. MEGSZĚPPEN. | |
* | |
| (meg-szeret) ösz. áth. Valaki v. valami iránt azon tetsző és kedves érzelem gerjed benne, melynél fogva azt magáévá tenni, vagy vele lenni, vele egyesülni vágy, megtetszik neki. Valakit lelki vagy testi szép tulajdonságaiért megszeretni. Őt meglátni és megszeretni egy pillanat műve volt. Akit én szeretek, meg van az szeretve.
"A szép lovat megszereté, Hogy ki miatt földét elveszté." Csáti Demeter. "Számtalan sok (fegyver) közül egyet megszerete, Oldalára eztet vitézül felköté." Zrinyi. V. ö. SZERET. | |
* | |
| (meg-szěrěz) ösz. áth. 1) Valamely kivánt vagy szükséges jószágot bizonyos szerrel, móddal eléállít, eléteremt, sajátjává tesz. Megszerezni némely ritka pénzeket, könyveket, okleveleket. 2) Viszszaható névmással, megszerezni magát am. bizonyos sokaságu vagyonra szert tenni. 3) Segítő ragu viszonynévvel am. valamely mennyiséget vagy mértéket, némi hozzáadással megtoldani, mi rendesen aprólékos adásvevésben történik. Húsz diót adok egy garason, s még egygyel megszerzem. V. ö. SZĚRĚZ. | |
* | |
| (meg-szěrzés) ösz. fn. 1) Cselekvés, mely által valamit megszerzünk; továbbá, maga ezen cselekvés eredménye. Némely régi edények megszerzésében fáradni. 2) Ráadás, vagy bizonyos mértéknek az adás-vevésben megtoldása. V. ö. MEGSZEREZ. | |
* | |
| (meg-szid) ösz. áth. Bizonyos csínyért, rosz tettért szóval megfedd, megdorgál, megpirongat valakit. Megszidni a rosz cselédet. V. ö. SZID. | |
* | |
| (meg-szidás) ösz. fn. Cselekvés, illetőleg feddés, dorgálás, midőn megszidnak valakit. V. ö. MEGSZID. | |
* | |
| (meg-szigorít) ösz. áth. Szigoruvá tesz. | |
* | |
| (meg-szikkad) ösz. önh. Szikkadttá lesz (bevégzetten). | |
* | |
| (meg-színěl) ösz. áth. 1) Székely tájszólás szerént am. a háznak vagy csűrnek, szérűnek talaját, más földdel meghordja, s beteriti. Agyagfölddel megszínelni a csűrt. 2) Ácsok, faragók nyelvén am. a munkába vett fának fölszínét szekerczével, vagy toporral lehasogatja. | |
* | |
| (meg-sziszěg) ösz. gyak. önh. Tárgyesetes viszonynévvel am. haragját, mérgét, boszuját sziszegve jelenti ki. A lúd megsziszegi azt, ki libáit bántja. Átv. ért. mondjuk emberről, különösen nőről, ki lúd vagy kígyó gyanánt éles nyelvvel megszól másokat. | |
* | |
| (meg-sziszszen) ösz. önh. Egyszeri szisz hangot ad. Megsziszszent a kígyó. | |
* | |
| (meg-szitál) ösz. áth. Porszemnyi részecskékből álló tömeget szitával megtisztít. Megszitálni a lisztet, hamut. V. ö. SZITA | |
* | |
| (meg-szivalkodik) ösz. k. A székelyeknél am. megszikkad, pl. a sár; mintegy megszívja azt a lég, a szél. | |
* | |
| (meg-szok) ösz. áth. Valamit többszöri vagy folytonos gyakorlat által, mintegy hajlamával és természetével megegyezőnek talál, s nem vonakodik, nem idegenkedik tőle. Megszokni az új hivatalt, új társaságot. Megszokni a munkát, a katonaságot. Gyakran, amit eleinte elviselhetlennek tartottunk, idővel megszokjuk. V. ö. SZOK. | |
* | |
| (meg-szokik) ösz. k. Valamely helyen, vagy emberek és körülmények között, melyek rá nézve eleinte idegenek voltak, mintegy otthonosnak érzi magát. Kinek hol jól megy dolga, ott hamar megszokik. V. ö. SZOKIK. | |
* | |
| (meg-szokott) ösz. mn. Szokás által második természetévé vált. | |
* | |
| (meg-szokottság) ösz. fn. Megszokott állapot vagy tulajdonság. | |
* | |
| (meg-szoktat) ösz. mivelt. 1) Gyakorlat által rávesz, rátanít valakit, hogy valamely dolgot rendesen, és mintegy hajlamból tegyen, máskép: rászoktat. 2) Eszközli, hogy valaki idegen helyen és társaságban, mintegy honn és övéi között érezze magát. V. ö. MEGSZOK és MEGSZOKIK. | |
* | |
| (meg-szól) ösz. áth. Valakit bizonyos tettért szóval meggyaláz, vagyis gáncsoskodva szól felőle. Lágyabb kifejezés, mint a rágalmaz, vagy gyaláz, s leginkább oly tetteket rostálgat, melyek a társas életben elfogadott illemmel ellenkeznek, pl. midőn valaki rangjához illetlenül viseli magát, vagy rangján, vagyonán fölül nagyot játszik stb. | |
* | |
| (meg-szólal) ösz. önh. Hallgatni megszünvén, elkezd szólni, beszélni. Sokáig hallgatott, végre megszólalt. Szeretjük mi is a szabadságot, s azért készek is volnánk megszólalni." (Gróf Eszterházy M. nádor levele Rákóczy Gy. erd. fejedelemhez. 1644.). Szélesb ért. am. hangzani kezd. Megszólalnak a harangok. Megszólalnak az ágyúk. Megszólal a zene. V. ö. SZÓL. | |
* | |
| (meg-szólás) ösz. fn. Beszéd, nyilatkozás, mely által valakit megszólnak, megitélnek. Nem megszólásból mondom hanem, mert igaz. Ne adj másoknak okot megszólásodra. V. ö. MEGSZÓL. | |
* | |
| (meg-szolgál) ösz. áth. Fáradság, munka által valamit megérdemel. A szegény ember véres verejtékkel megszolgálja a szegődött bért. Ha kenyér kell, szolgáld meg előbb. Néha am. meghálál, bizonyos tett által viszonoz valamit. Köszönöm, s majd ha lehet, megszolgálom.
"Adósa vagyok; máris bátor vagyok Ujonta kérni, oly remény fejében, Hogy egykoron tán megszolgálhatom." Vörösmarty. Itt a meg am. viszsza. | |
* | |
| (meg-szólít) ösz. áth. 1) Valakit fölhí vagy készt, hogy szóljon. A hallgatag embert megszólítani. 2) Valakihez szól a végre, hogy kérdezzen tőle valamit, vagy hogy megintse, vagy beszélgetés végett stb. Már többet megszólítottam, és senki sem tudta megmondani, kié ez a ház. Megszólítani az utczai pajkos gyerkőczöt. Megszólítani az idegen utitársat. Szólítsd meg őt, te tudsz a nyelvén. V. ö. SZÓLÍT. | |
* | |
| (megszomjazik v. ~szomjúhozik) ösz. k. Rájön a szomjuság, szomjassá lesz.
"Szegény fiú; hogyan megszomjazott." Vörösmarty. Az áldozat. | |
* | |
| (meg-szomorít) ösz. áth. Szomoru érzést gerjeszt valakiben. Kedves barátunk halála igen megszomorított mindnyájunkat. Ne szomorítsd meg szivemet.
"Ne szomorkodj, légy víg, Nem lesz az mindég így, Hej! ki megszomorított, Meg is vigasztal még." Népd. A meg fölcserélhető el igekötővel. V. ö. SZOMORÚ, SZOMORÍT. | |
* | |
| (meg-szomorodik) ösz. k. Kedélyét szomorú érzelem lepi meg. Kedvetlen hirre megszomorodni. Valakinek balesetén, halálán megszomorodni. A meg helyett állhat el is. V. ö. SZOMORÚ. | |
* | |
| (meg-szontyolodik) ösz. k. Székelyesen am. megszomorodik. | |
* | |
| (meg-szop) ösz. áth. Bizonyos testet szájába vesz, hogy a benne vagy rajta levő nedvet, különösen az ínynek és íznek tetszőt, ki- vagy leszivja. A kisded megszopja az emlőt. Megszopni az édesfa gyökerét. Oly jó izűt evett, hogy az ujjait is megszopta utána. Megszopni a metszéstől vérző sebet. V. ö. SZOP. | |
* | |
| (meg-szopacsol) ösz. áth. A székelyeknél am. megszopogál. | |
* | |
| (meg-szopogál v. meg-szopogat) ösz. gyak. áth. Valamit folytonosan vagy többször, vagy egymás után többet megszop. Megszopogatni a czukorszeletet. Megszopogatni az ízletes csontokat. V. ö. MEGSZOP. | |
* | |
| (meg-szoptat) ösz. mivelt. Eszközli, hogy a csecsemő állat szopjon, vagyis csecset ad a szájába, vagy anyja tőgyére ereszti. Megszoptatni a kis gyermeket. A borjukat, bárányokat naponként, néhányszor megszoptatni. V. ö. SZOP, SZOPTAT. | |
* | |
| (meg-szór) ösz. áth. 1) Holmi szemes jószágot a levegőbe hány és szór, hogy a benne lévő polyvától, szeméttől megtisztítsa. Megszórni a búzát, kölest. 2) A szórást bevégzi. Mi már megszórtunk. V. ö. SZÓR és SZELEL. | |
* | |
| (meg-szorít) ösz. áth. 1) Valamely rugalmas testet úgy öszvenyom, hogy előbbi terjedelméhez képest kisebb helyet foglal el. Itt a meg am. öszve. Megszorítani a szivacsot, a puha kenyeret. Megszorítani valakinek kezét. 2) Akármily testet úgy megköt, hogy helyén megfeszüljön, s ne mozogjon. Megszorítani a nyerget. Megszorítani a szekérre rakott holmit. 3) Embert vagy más állatot szűk helyre zár, s úgy körülvesz, hogy ne szabadulhasson. Megszorítani az ellenséget. Hajtóvadászatban megszorítani a vadakat. Átv. ért. erkölcsileg szűk korlátok közé fog. Megszorítani a nemzet szabadságát. V. ö. SZORÍT. | |
* | |
| (meg-szorítás) ösz. fn. Cselekvés, melynél fogva valamit megszorítanak. Különösen átv. ért. erkölcsi vagy szellemi korlátozás. A polgári és sajtószabadság megszorítását eszközlő rendeletek. V. ö. MEGSZORÍT. | |
* | |
| (meg-szorúl) ösz. önh. 1) Valamely test vagy hely, szűk korlátok közé huzódik. Sajtó alatt megszorúl a papirtömeg. E szűk ülésen ketten megszorulunk. A völgy két hegy között megszorúl. A Duna Visegrádnál megszorúl. 2) Mindünnen bekerítve kelepczébe jut. Vizek és hegyek között megszorult az üldözött hadsereg. Megszorulnak a hajtók által űzött vadak. 3) Valamiben szükséget szenved. Kenyér dolgában megszorulni. V. ö. SZORÚL. | |
* | |
| (meg-szótalanodik) ösz. k. Hallgataggá, szótalanná válik, igen kevés beszédüvé lesz. Egy időtől fogva komor lett, és megszótalanodott. V. ö. SZÓTALAN. | |
* | |
| (meg-szotykosodik v. ~szotyosodik) ösz. k. Mondják némely gyümölcsökről, midőn levesedés által érnek meg. Megszotykosodott vagy ~szotyosodott a vad körte. Némely másokról, midőn túlérés vagy törés-zúzás miatt levők folyni kezd. Megszotyosodott a szilva, baraczk. Néhutt máskép: megszotyósodik, és meglustosodik. | |
* | |
| (meg-sző) ösz. áth. Szövőszékben vagy akármiféle géppel, eszközzel a fonalakat kelmévé alakítja. Megszőni a lenfonalakat, a selymet. V. ö. SZŐ. | |
* | |
| helyesebben: megszegecsěl; l. ezt: és V. ö. SZEG, SZÖG fn. | |
* | |
| (meg-szögletěz) ösz. áth. Valamely testet úgy alakít, úgy megmetél, megnyirkál stb., hogy szögletei legyenek. A faragó ácsok a hengerded fenyüket megszögletezik. V. ö. SZÖGLET. | |
* | |
| (meg-szök) ösz. önh. Tárgyesetes viszonynévvel am. hirtelen meglep, s mintegy ráugrik. Leginkább nedves testekről mondják. A fecskendő sár megszöki a ruhát, a falakat. A szarvasmarhákat megszökte a vértályog. | |
* | |
| (meg-szökés) ösz, fn. 1) Megfecskendés. 2) Menekülés végett alattomos eltávozás. A rabok megszökése ellen biztosítani a börtönt. | |
* | |
| (meg-szökik) ösz. k. Alattomosan eltávozik, hogy valami rosztól meneküljön. Sok adósság miatt megszökni. A katonaság elől, börtönből megszökni. Itt a meg am. el. | |
* | |
| (meg-szöktet) ösz. mivelt. Valakinek módot, segédkezet nyújt, hogy menekvőkép alattomosan elmehessen valahonnan. A hütelen börtönőr megszöktette a foglyokat. Máskép: elszöktet. | |
* | |
| l. MEGSZENT. | |
* | |
| (meg-szőnyegěz) ösz. áth. Egy vagy több szőnyeggel beterít. Megszőnyegezni a termeket. V. ö. SZŐNYEG. | |
* | |
| (meg-szöppen) ösz. önh. l. MEGSZĚPPEN. | |
* | |
| (meg-szőrösödik) ösz. k. Szőr növekedik rajta. Melle, karjai megszőrösödtek. V. ö. SZŐRÖS. | |
* | |
| (meg-szöszöl) ösz. áth. 1) A kendert vagy lent a szösztől meg- és kitisztítja. 2) A szöszölést bevégzi. 3) Valakit megszid. | |
* | |
| (meg-szúr) ösz. áth. Valamely hegyes eszközzel vagy taggal megbök, megsért. Tűvel, árral megszúrni valakit. Az orgyilkos megszúrta őt tőrrel. A szilaj bika megszúrta szarvával a gulyást. A tövis megszúrta kezemet, lábamat. V. ö. SZÚR. | |
* | |
| (meg-szúrás) ösz. fn. Cselekvés, mely által megszúrnak valakit vagy valamit. V. ö. MEGSZÚR. | |
* | |
| (meg-szurdal) ösz. gyak. áth. l. MEGSZURKÁL. | |
* | |
| (meg-szurkál) ösz. gyak. áth. Több helyen, vagy többeket, vagy gyakran megszúr. Tűvel megszurkálni a papírt. A bőszült ökör megszurkálta a mészárosebeket. V. ö. SZURKÁL. | |
* | |
| (meg-szurkol) ösz. áth. l. MEGSZURKOZ. | |
* | |
| (meg-szurkosodik) ösz. k. Szurkossá leszen, megragadja a szurok. Aki szurokkal bánik, megszurkosodik. V. ö. SZUROK. | |
* | |
| (meg-szurkoz) ösz. áth. Szurokkal megken, vagy beönt. A varga megszurkozza a fonalat. A vásznat, ponyvát eső ellen megszurkozni. V. ö. SZUROK. | |
* | |
| (meg-szurmosodik) ösz. k. Szurmossá lesz (bevégzetten). V. ö. SZURMOS. | |
* | |
| (meg-szurtosodik) ösz. k. Megmocskosodik, megkormosodik, megczirmosodik. Megszurtosodik a varga, kovács, kéményseprő. | |
* | |
| (meg-szűkít) ösz. áth. Szükké tesz (bevégzetten). A hízás megszűkíti a ruhát. A háború megszűkíti a fegyverfogható férfiak és a kézimunkások számát. | |
* | |
| (meg-szűkűl) ösz. önh. 1) Előbbi tág állapota aránylag megkisebbedik. Megszűkűl a ruha, midőn öszvemegy, vagy midőn viselője meghízik. 2) Valamiben szükséget szenved, különösen életfentartására megkivántató dolgokat nélkülöz. A rosz termés miatt kenyérben és más eleségben megszűkűlni. V. ö. SZŰK. | |
* | |
| (meg-szűl) ösz. áth. Szoros ért. némberről mondjuk, midőn magzatot hoz a világra. Amint megszülte gyermekét, legott meghalt. Tárgyesetes viszonynév nélkül am. a szülést bevégezte. Feleségem szerencsésen megszült. V. ö. SZŰL. | |
* | |
| (meg-születik) ösz. k. Emberi magzatról mondják, midőn anyja méhéből világra jő. Hála Istennek, hogy a gyermek szerencsésen megszületett. | |
* | |
| (meg-szün) ösz. önh. Saját akarata vagy ösztöne szerént valaminek gyakorlatát, folytatását megszakasztja. A gyermek, ha emlőt adnak neki, megszün sírni. Mikor szünsz meg már haragudni? Ha meg nem szüntök zavarogni, rendőröket hivatok. A kancza megszün nyerítni, ha csikaját megtalálta. A lelketlen vagy elvont tárgyakra vonatkozólag, szabatosan megszünik használandó. Megszünik a zivatar, a szélvész, a zaj. Megszünik a háború. A kerék, ha valamely erő tovább nem hajtja, megszünik forogni.
"A káprázat eltünik, S boldogságom megszünik." Kisfaludi S. "Megszünt minden fuvalom, S mosolygott a fájdalom." Ugyanaz. | |
* | |
| (meg-szünés) ösz. fn. Bizonyos cselekvény, szenvedés, vagy állapot haladásának, folytatásának megszakadása. V. ö. MEGSZŰN. | |
* | |
| (meg-szűnik) ösz. k. l. MEGSZŰN. | |
* | |
| (meg-szüntet) ösz. mivelt. Eszközli, rendeli, parancsolja, hogy valamely cselekvés, szenvedés, vagy állapot folytatása megszakadjon. Megszüntetni a csatát, a törvénykezést. Megszüntetni a nyomorgatást. Megszüntetni a rendetlenséget. V. ö. SZÜNTET. | |
* | |
| (meg-szüntetés) ösz. fn. Cselekvés, illetőleg parancs, rendelet, mely által eszközöltetik, hogy valaminek tartása, folytatása megszakadjon. A zavarok megszüntetése erélyt és eszélyességet kiván. Bizonyos terhek megszüntetéseért folyamodni. | |
* | |
| (meg-szűr) ösz. áth. Szitán, vagy más sűrű likacsokkal ellátott eszközön bizonyos nedvet átereszt és megtisztít, meghigít. Megszűrni a levest, a tejet, a mustot. Itatós papíron vagy ruhán megszűrni a zavaros eczetet. Átv. ért. mondják testi szenvedésekről, melyek az embert megsoványítják. Megszűrte őt a betegség, a koplalás. | |
* | |
| (meg-szürenkědik) ösz. k. Valamely betegségben vagy más szenvedő állapotban megsoványkodik. | |
* | |
| (meg-szüretěl) ösz. önh. Szoros ért. a szőlőszedést, és sajtólást bevégzi. Múlt évben korán megszüreteltünk. V. ö. SZÜRET. | |
* | |
| (meg-szüretělés) ösz. fn. A szüretnek bevégzése. | |
* | |
| (meg-szürkít) ösz. áth. Eszközli, vagy okozza, hogy a haj vagy szőr szálai között több vagy kevesebb őszes legyen. Azt tartják, hogy némely kenőcsök időnek előtte megszürkítik a hajat. V. ö. SZÜRKE. | |
* | |
| (meg-szürkűl) ösz. önh. Haja vagy szőre között vegyesen ősz szálak növekednek. Bajsza még fekete, de szakála és haja megszürkült. V. ö. SZÜRKŰL. | |
* | |
| (meg-tagad) ösz. áth. 1) Vonakodik másnak tenni, adni, engedni valamit. Megtagadni az adót, az engedelmességet. Azt csak nem tagadod meg tőlem, hogy.... A fösvény önmagától is minden élvezetet megtagad. 2) Valamiről azt erősíti, hogy nincs úgy, hogy nem történt, hogy nem igaz, vagy valamiről lemond, s úgy nyilatkozik felőle, hogy nincs viszonyban vele. Megtagadni testvéreit és rokonait. Bibliai ért. megtagadni magát, am. testi vágyairól lemondani, s erkölcsileg mintegy újjá születni. "A ki meg nem tagadja magát, nem lehet az én tanítványom." | |
* | |
| (meg-tagadás) ösz. fn. Vonakodás neme, melynél fogva valamit megtagadnak. Különösen bibliai ért. kivetkőzés a bűnre ingerlő érzékiségből, a szellemi erőnek erkölcsi felsőbbsége, és győzelme a testiség fölött; szabatosan: önmegtagadás. | |
* | |
| (meg-tagadó) ösz. mn. Bizonyos kérést, kivánatot, követelést viszszautasító, nem teljesítő. Az adósságkövetelőnek megtagadó választ adni. Engedelmességet megtagadó alattvalók. V. ö. TAGADÓ. | |
* | |
| (meg-tagadólag) ösz. ih. Megtagadó módon, megtagadással. Megtagadólag válaszolni. | |
* | |
| (meg-tágít) ösz. áth. Ami előbb aránylag szűk volt, annak terjedelmét megnagyobbítja, vagy ami szorosan állott, többé-kevesbbé megoldja, megereszti. A viselés megtágítja a csizmákat. Megtágítani a málha köteleit. V. ö. TÁGÍT. | |
* | |
| (meg-tagol) ösz. áth. Átv. ért. valakit tagonként, tetőtől talpig megver, megbotoz, vagy megkorbácsol stb. "Hogy mezítelen felakasztva hajánál fogva nagy erősen megostoroznájak, es nagy erős szűrfoltokkal a megtaglott testet törőlnéjek." (Dehr. Legendáskönyv). V. ö. TAGOL. | |
* | |
| (meg-tágúl) ösz. önh. 1) Ami előbb aránylag szűk volt, annak terjedelme megnagyobbúl. Többszöri felhuzás által megtágúl a keztyű. 2) Ami szorosan öszve volt kötve, annak kapcsai, kötelékei megoldódnak, s hézag támad közöttök. A kéve kötele megtágult. Átv. ért. valamely erkölcsi öszveköttetés, vagy polgári viszony kapcsai megbomlanak. Megtágul a fegyelem, a rend. V. ö. TÁGÚL. | |
* | |
| (meg-takar) ösz. áth. Bizonyos jószágot megőriz, hogy el ne keljen, hogy megmaradjon. Heti keresetéből néhány garast vagy forintot megtakarni. Nem árt egy-két öl szénát megtakarni a jövő télre. V. ö. TAKAR. | |
* | |
| (meg-takargat) ösz. gyak. áth. A rendes költeni valóból időről időve valamicskét meghagy, és megőriz. Nem árt néhány forintot megtakargatni. Most abból élünk, amit taval megtakargattunk. | |
* | |
| (meg-takarít) ösz. áth. 1) Rendbe hoz s kitisztít valamit, pl. a szobát, köntöst. 2) l. MEGTAKAR. | |
* | |
| (meg-taknyosodik) ösz. k. Különösen lóról mondják, midőn takony nevezetü nyavalya lepi meg. V. ö. TAKONY. | |
* | |
| (meg-tákol v. ~tákoz) ösz. áth. Valamit nagyjából, roszul öszveakgat, öszvefoltoz. V. ö. TÁK, TÁKOL. | |
* | |
| (meg-talál) ösz. áth. 1) Arra, ami elveszett vagy eltévelyedett, ismét ráakad. Megtalálta az elvesztett gyűrűt és pénzt. Kerestem mindenütt, de nem találtam meg. Az eltévelyedett csikót a harmadik határban találtam meg. 2) Megleli, amit más vesztett el. Aki megtalálta erszényemet, adja vissza. 3) Véletlenül öszvejön, vagy érintkezik valamivel. Megtalálta zsák a foltját, eczetes kanna a dugóját. (Km.). 4) Régiesen és tájdivatosan am. megkér, megkeres. "Talált meg minket könyörgésével Halmágyi Mihály deák." "Talált meg minket levele által Cháki Anna mi atyánkfia." (Báthori István lengyel kir. levelei 1584-ből). "Esmeg uramat ő nagyságát akarom érte megtalálnom." (Levél 1557-ből. Szalay Á. 400. m. l.). 5) Midőn határtalan viszonyigével áll kapcsolatban, alapfogalom benne a véletlent, történeteset jelentő talán, s ekkor a meg tulajdonkép a viszonyigére vonatkozik s különirandó, pl. Ha atyám meg talál jönni, am. ha talán megjön. Ha meg találnál betegedni, am. ha talán megbetegednél. V. ö. TALÁL, és TALÁN. | |
* | |
| (meg-talpal) ösz. áth. Lábbelinek talpat csinál. Megtalpalni a sarut, csizmát. V. ö. TALP. | |
* | |
| (meg-támad) ösz. áth. Testi vagy szellemi erőszakkal megrohan, neki megy, neki esik. Fegyveres kézzel megtámadni az utasokat. Nyers hangon megtámadni valakit. Az ellenkező elvü irók megtámadják egymást. V. ö. TÁMAD. | |
* | |
| (meg-támadás) ösz. fn. Erőszakos megrohanás, melynél fogva valaki neki esik másnak, hogy kifogjon rajta, hogy legyőzze, vagy megczáfolja stb. A megtámadást viaszatorolni. V. ö. MEGTÁMAD. | |
* | |
| (meg-támadó) ösz. mn. és fn. Erőszakos megrohanást kezdő, ellenség gyanánt neki eső. Megtámadó fél. Az ellenpártiakat megtámadó szónok. A megtámadó irományra alapos czáfolatot irni. V. ö. MEGTÁMAD. | |
* | |
| (meg-támadólag) ösz. ih. Erőszakos megrohanást vagy megbántást kezdve. Megtámadólag vívni. Ellentéte: védőleg. | |
* | |
| (meg-támaszkodik) ösz. k. Dülőfélben, vagy legalább gyönge állásában valamely szilárd testtel teszi magát oly öszveköttetésbe, hogy ez őtet is fentartsa. | |
* | |
| (meg-támaszt) ösz. áth. Dőlékeny testnek egy más szilárd testet ellenkező irányban neki szegez, neki vet, hogy súlyegyenét megtartsa, hogy mozdulatlanná legyen, hogy el ne dőljön stb. Duczokkal, gerendákkal megtámasztani a ferde kazalt, a repedezett falat. Megtámasztani az egyenetlen lábat asztalt. A lejtőn álló kocsi kerekét kővel megtámasztani, hogy le ne fusson. Megtámasztani a gyümölcsterhelte ágakat, fákat. V. ö. TÁMASZT. | |
* | |
| (meg-támolyodik) ösz. k. Támolyogni, vagyis szédelegni kezd. | |
* | |
| (meg-tánczoltat) ösz. miv. Eszközli, hogy valaki tánczoljon. Átv. ért. hatalmában úgy tartva, hogy foroghasson, jól elver. | |
* | |
| (meg-tanít) ösz. áth. Bizonyos ismeretekben és ügyességben jártassá tesz. Megtanítlak olvasni, írni, idegen nyelveken beszélni. Korán megtanították őt varrni, sütni, főzni.
"Jaj nekem, s jaj annak, aki engem Verset írni búmra megtanított." Kölcsey. Átv. ért. mondják elvont dolgokról is, melyek által ismereteket és ügyességet szerzünk. Megtanít a nyomoruság, a tapasztalás. Majd megtanítnak a körülmények. Minthogy a tanítás gyakran szigorral, feddéssel, sőt büntetéssel is jár: innen annyit is jelent, mint megfedd, szigoruan fog, megver. Várj várj, majd megtanítlak én tégedet. Megtanítlak keztyűben dudálni. | |
* | |
| (meg-tántorít) ösz. áth. Eszközli, hogy ide-oda ingadozzon, hogy tántorogjon. Leginkább átv. ért. használtatik, s am. valakit holmi csábok, ingerek, fenyegetések, vesztegetések, erkölcsi erőszak által akaratában, eltökélésében ingadozóvá tesz, a becsület és erény utjáról eltérít. A pénz, a dicsvágy, a hizelgés sokat megtántorít. V. ö. TÁNTORÍT. | |
* | |
| (meg-tántorodik) ösz. k. Mondjuk emberről vagy más állatokról, midőn álltokban vagy mentökben egyensulyjokat vesztik, s ide-oda ingadoznak. Feje szédelegni kezdett, és megtántorodott. A részeg ember meg-megtántorodik. Átv. ért csábok, ingerek, vesztegetések által akaratának szilárdsága, s erkölcsi jelleme ingadozóvá lesz, s az észnek vagy erénynek utjáról eltér. V. ö. TÁNTORODIK. | |
* | |
| (meg-tanúl) ösz. áth. 1) Bizonyos ismeretet vagy ügyességet magáévá tesz. Különösen valamit emlékező tehetségével megjegyez. Megtanulni az anyai, és némely idegen nyelvet. A fiú megtanulja a feladott leczkét. Megtanulni valamely mesterséget. Ez értelemben helyesebben: tanól. 2) Önhatólag, tárgyesetes viszonynév nélkül, határtalan igével használtatik, s am. bizonyos cselekvés vagy szenvedés, vagy állapot gyakorlásában ügyességet szerez. Megtanul irni, olvasni. Megtanul sütni, főzni, varrni. Midőn nyelvről van szó, az illető nyelv neve határozó alakot vesz föl, pl. Megtanulok francziául, olaszul, angolul. V. ö. TANÚL. | |
* | |
| (meg-tanúlás) ösz. fn. Bizonyos ismereteknek az emlékező tehetség általi följegyzése, vagy ügyességnek megszerzése. Idegen nyelvek megtanulására adni magát. Egyik mesterség megtanulása több képességet és időt igényel, mint a másiké. V. ö. MEGTANÚL. | |
* | |
| (meg-tapad) ösz. önh. Valamely ragadós test egy másikkal érintkezik, és megmarad rajta. Az agyagos sár megtapad a keréken. A szurok megtapad a kézen. V. ö. TAPAD. | |
* | |
| (meg-tapaszt) ösz. áth. Bizonyos ragadós testet egy másikra nyomkod, csapkod, hogy rajta maradjon. Megtapasztani a falat sárral. Tájdivatosan am. megtapint. "A falt vagy az asztalt ha megtapasztja az ember, melegséget érez." (Mikes Kelemen törökorsz. levelei). V. ö. TAPASZT. | |
* | |
| (meg-tapint) ösz. áth. Kézzel vagy lábbal gyöngéden megérint. Az orvos megtapintja a beteg üterét. Megtapintani a daganatot. Tapintsd meg homlokomat, mily forró. V. ö. TAPINT. | |
* | |
| (meg-tapod) ösz. gyak. áth. Szoros ért. valamit lábaival, talpaival többször, vagy folytonosan megnyom. Megtapodni a hordóba rakott káposztát, a kádban a szőlőt. Megtapodni a frissen hordott, vagy felásott földet. Máskép: megtapos. V. ö. TAPOD. | |
* | |
| (meg-tapogat) ösz. gyak. áth. Szeles ért. tapintó érzékekkel többször, vagy többeket, vagy valamit több helyen megérint. Szorosb és szokottabb ért. kézzel, tenyérrel illetget, érintget. Megtapogatni a baraczkokat, ha érettek-e? A halászok nyelvén am. veszszőből kötött burítóval a vizeket megkutatja, hogy halat fogjon. Megtapogattuk az egész eret, s nem fogtunk semmit. Tréfás népi nyelven: megtapogatni valakinek hátát, am. megdöngetni, megpufolni. V. ö. TAPOGAT. | |
* | |
| (meg-tapos) ösz. áth. l. MEGTAPOD. | |
* | |
| (meg-tapsol) ösz. áth. Tenyereit öszvecsapkodva tetszését, helybehagyását nyilvánítja valami fölött. A jeles szinészt megtapsolják, és kihivják. V. ö. TAPSOL. | |
* | |
| (meg-tarjagosodik) ösz. k. Tarjagos lesz. | |
* | |
| (meg-tarkáz) ösz. áth. Valamit úgy metél, rajzol, fest, varr, hímez stb., hogy tarka legyen. V. ö. TARKA. Kölönféle szinű szirmokkal, hímvarrással megtarkázni a ködment. | |
* | |
| (meg-tarkít) ösz. áth. l. MEGTARKÁZ. | |
* | |
| (meg-tarkúl) ösz. önh. Valamely testnek fölszinén, vagy egyes részei között különböző szinű pontok, pettyek, vagy változatos irányu vonalak keletkeznek, szóval am. tarkává alakúl. A kis liba mind egy szinü, de némelyek későbben megtarkulnak. Megtarkul a gabonavetés, midőn a közte levő búzavirág, konkoly, pipacs kinyílik. V. ö. TARKA. | |
* | |
| (meg-tart) ösz. áth. 1) Eszközli, hogy bizonyos helyzetben vagy irányban állandóan megmaradjon valami. A horgony megtartja a hajót. Az erős szeg megtartja a rá akasztott terhet. A jó kocsiló a lejtőn megtartja a kocsit, hogy le ne szaladjon. 2) Elveszéstől megőriz vagy akadályoz, hogy el ne tünjék, el ne menjen. A beteget életben megtartani. A várat, megtartani. Minden pénzén túladott, csak aranyait tartotta meg. "Nékünk csendesség kellene, s egyéb sem tartja ezt a mi megkevesedett nemzetünket meg" (Gr. Eszterházy M. nádor l. Rákóczy Gy. erd. fejedelemhez).
"Bár az Isten megtartaná, Mert igen szép s igen jó." Kisfaludy S. Átv. ért. szavát, igéretét, fogadását megtartani am. teljesíteni, foganat nélkül nem hagyni. "Rózsa, Rózsa, közel vagyok, Hogyha hivem maradtál, S megtartottad, amit nekem Badacsonyban fogadtál." Kisfaludy S. Megtartani a böjtöt, innepet, am. a bőjtről és innepről szóló egyházi parancsokat teljesíteni. A régieknél ,megtartóztat' helyett is áll: "Keménségöket és kezöket tőle megtartják vala." (Nádor-codex). És ,letartóztat' helyett: "Hogy Jézust csalárdsággal megtartanák és megölnéjek." (Ugyanott). A régi magyar Passióban: "Hogy Jézust álsággal megtartanájak és megölnéjek." Viszszaható névmással: magát valamitől megtartani (szokottabban visssatartani, vagy megtartóztatni) am. valamit szándékosan nélkülözni, magát mérsékelni. Megtartja magát a bortól, a haragtól. | |
* | |
| (meg-tart) ösz. önh. Időre vonatkozik, s am. valamely cselekvés, szenvedés, vagy állapot bizonyos ideig folyamatban van. Ezen munka megtart legalább két hétig. Néha am. bizonyos ideig el nem romlik. Köpenyem még egy-két évig megtarthat. Mindenik esetben a meg fölcserélhető el igekötővel, pl. Estig eltart, mire haza érhetünk. Ez a csizma el nem tart egy télen. V. ö. TART, önh. | |
* | |
| (meg-tartás) ösz. fn. Cselekvés, midőn valaki valamit megtart. V. ö. MEGTART (1) | |
* | |
| (meg-tartási) ösz. mn. Megtartásra vonatkozó, azt illető. Megtartási jog, polgári, különösen a váltótörvényen alapuló jog, melynél fogva a váltóhitelező, illetőleg váltótulajdonos a váltó adós pénzére s egyéb ingó vagyonára, melyek az ő birtokába törvényesen, nem tiltott úton jutottak, zálogjoggal bír. | |
* | |
| (meg-tartó) ösz. mn. és fn. Aki valamit megtart. Különösen a Jézus egyik nevezete. | |
* | |
| (meg-tartogat) ösz. áth. Húzamosb idő ólta tartogat; megtakarít. | |
* | |
| (meg-tartózkodik) ösz. k. Valamely szilárd állásu testbe fogódzva, bizonyos helyzetben megmarad. V. ö. TARTÓZKODIK. | |
* | |
| (meg-tartóztat) ösz. áth. 1) Eszközli, hogy valaki ovakodjék, s viszszavonja magát bizonyos dologtól. A szemes nevelő megtartóztatja a növendéket sok rosztól. 2) Viszszaható névmással am. maga-magát elvonja valamitől, különösen, érzékiségnek kedvező dolgokat nélkülöz. Megtartóztatja magát a haragtól, bortól, szerelemtől. V. ö. TARTÓZTAT. | |
* | |
| (meg-taszigál) ösz. gyak. áth. Gyakran, vagy több oldalról, és irányban megtaszít. A tolakodók megtaszigálják egymást. V. ö. MEGTASZÍT és TASZIGÁL. | |
* | |
| (meg-taszint) ösz. áth. Gyöngébben érintve megtaszít. | |
* | |
| (meg-taszít) ösz. áth. Valakit v. valamit úgy meglök, vagy megnyom, szóval, oly erősen megillet, hogy előbbi helyzetéből tovább mozdulni legyen kénytelen. Ököllel, könyökkel, térddel, lábbal megtaszítani valakit. Siettében megtaszította az asztalt. V. ö. TASZIT. | |
* | |
| (meg-tataroz) ösz. áth. Valaminek hasadékait, repedékeit megfoltozza, betölti. Leginkább épületekről, és különféle edényekről használtatik. Megtatarozni a háztetőt, a malmot, a hajót. Megtatarozni a hordót, a kádat, a repedt üstöt, bográcsot. V. ö. TATAROZ. | |
* | |
| (meg-tébolyodik) ösz. k. Eszének rendes járása, működése megzavarodik, s a józan gondolkodás fonalát úgy eltéveszti, mint a magát tájékozni nem tudó, és bolygó vándor az utat. V. ö. TÉBOLYOG. | |
* | |
| (meg-tégláz) ösz. áth. Szoros ért. vas- vagy réztokba tett tüzes téglával megsimít, megegyenget valamely ruhát vagy szövetet. Megtéglázni a kimosott fehér ruhát. Ha tégla helyett tüzes vasat használnak, szabatosan szólva: megvasal. | |
* | |
| (meg-tejesědik) ösz. k. Mondját némely testekről, midőn tejféle nedvvel megtelnek. A kukoriczát akkor legjobb sütni, főzni, midőn már megtejesedett. V. ö. TÉJ. | |
* | |
| (meg-téjfölöz v. ~tejfölöz) ösz. áth. Valamely ételt tejföllel elkészít, vagy leönt. Megtejfölözni a mártást, a káposztát. Megtejfölözni a rétest, a turós csucszát. V. ö. TÉJFÖL. | |
* | |
| (meg-teker) ösz. áth. Szüntelen csavarodó irányu vonalban megforgat, meghajtogat valamely hajlékony testet. Megtekerni a szalmát, hogy kötél legyen belőle. Megtekerni a veszszőt, és guzszsá alakitani. Átv. ért. mondják orról, midőn valamely kellemetlen benyomás görcsös mozgásba hozza. Az erős torma megtekerte az orromat. V. ö. TEKER. | |
* | |
| (meg-tekint) ösz. áth. Valamit megnéz, hogy lássa, megszemlél, szemügyre vesz; megpillant. Tekintsük meg előbb a főutczákat.
"Tekintsd meg egyszer hölgyemet S nyomozd ki díszeit." Verseghy. V. ö. TEKINT. | |
* | |
| (meg-tekintés) ösz. fn. A látérzék, vagyis szemek müködése, mely által megtekintünk valamit. V. ö. MEGTEKINT. | |
* | |
| (meg-telepědik) ösz. k. Valamely helyen ideiglenes tartózkodás, vagy állandó lakás végett megszáll. A hadsereg táborozás végett a vár alatt megtelepedett. Őseink sokáig vándoroltak volt, míg végre e hazában megtelepedtek. L. TELEPĚDIK. | |
* | |
| (meg-telepűl) ösz. önh. l. MEGTELEPĚDIK. | |
* | |
| (meg-telet) ösz. mivelt. Eszközli, hogy valaki vagy valami megteljék. Különösen vegytani nyelven, am. bizonyos nedv által egy más testből annyit felolvaszt, mennyit csak lehet. A vizet megteletni sóval. A választóvizet ezüsttel megtelelni. (Saturare). | |
* | |
| (meg-telik) ösz. k. Valamely öblös tér vagy test belsejében minden üresség megszünik, mert hézagait bizonyos test vagy testek foglalják el. Jó szüretkor megtelnek az üres hordók borral. Áradáskor megteltek a pinczék vízzel. Étellel megtelik a gyomor. Pénzzel megtelik az erszény. A szinház megtelt emberrel. A gőzhajó megtelik utasokkal. Midőn a holdról mondjuk, am. a holdnak egész tányéra világos lesz. V. ö. TELIK. | |
* | |
| (meg-telít) ösz. mivelt. l. MEGTELET. | |
* | |
| (meg-tellik) ösz. k. Tájdivatosan am. megtelik. | |
* | |
| (meg-terhesědés) ösz. fn. A nőnek azon állapota, midőn a fogant magzattól megvastagszik. | |
* | |
| (meg-terhesědik) ösz. k. Nőről mondják, midőn magzatot fogan, s mintegy terhet vesz magába. | |
* | |
| (meg-tép) ösz. áth. 1) Szőrét, haját, tollát stb. kiszedve megkopaszt. Megtépni a ludakat. A tövises bokrok megtépik a juhokat. 2) Tépve, szálait szétszakgatva megtisztít, vagy rendbe szed valamit. Megtépni a gubanczos gyapjút, a csomós tehénszőrt, a kendert. 3) Valakit hajánál fogva, vagy ruhájánál megránczigál. V. ö. TÉP. | |
* | |
| (meg-tépász v. ~tépáz) ösz. áth. Ide-oda húzva megránczigál. Valakit üstökénél fogva megtépázni. | |
* | |
| (meg-tépdel) ösz. gyak. áth. Gyakran vagy folytonosan tépve megrángat, megkopaszt, vagy rendbe szed valamit. Megtépdelni a gyermek üstökét. Megtépdelni a kóczos kendert. V. ö. TEP. | |
* | |
| (meg-tepecskel) ösz. áth. Tájdivatosan am. megtapos. | |
* | |
| (meg-těpěrědik) ösz. k. l. MEGTÖPÖRÖDIK. | |
* | |
| (meg-tepsen) ösz. önh. A székelyeknél Kríza J. szerént am. elnyúlik. | |
* | |
| (meg-tér) ösz. önh. 1) Oda, ahonnan eltávozott, ismét viszszamegy. Ki háboruba megy, nem bizonyos benne, ha megtér-e. Innen átv. ért. az erkölcs utjára, melyet elhagyott, viszszafordul, megjavítja magát. Különösen katholika egyházi ért. mondják pogányokról, kik a keresztény hitvallást fölveszik, vagy más felekezetű keresztényekről, kik a katholika egyház kebelébe viszszalépnek. 2) Bizonyos téren elegendő helye van. E kocsiban négy ember kényelmesen megtér. Kis helyen sok jó ember megtér. Innen átv. ért. valakivel megtérni, am. szorosabb viszonyban, a közel helyen egymással békével meglenni. E másod értelemben megegyezik vele a megfér. | |
* | |
| (meg-térdel) ösz. áth. Valakit v. valamit térddel megnyom. Megtérdelni a csömörös ember hátát. Küzdőtársát földhöz vágta, azután megtérdelte. | |
* | |
| (meg-terěm) ösz. önh. Szoros ért. mondjuk növényekről, s am. megfoganszik, tenyészik, és felnövekszik. E földben mindenféle gabona megterem. Hideg földben és országban, a meleg éghajlati növények meg nem teremnek. Mondják emberről is, de jobbára csak részesülőben, pl. jól megtermett legény, am. jó növésü, termetü. Tárgyesetes viszonynévvel áthatólag használva am. megfogan, és tenyészt bizonyos növényt, s illetőleg gyümölcsöt. A mi földünk megtermi a búzát, kölest. A nyár és ősz megtermi a maga gyümölcsét. V. ö. TEREM ige. | |
* | |
| (meg-térés) ösz. fn. 1) Viszszamenés azon helyre, honnan valaki eltávozott. 2) Erkölcsi megjavulás, vagy a keresztények különösen katholikusok értelmében ezen hitnek fölvevése. 3) Azon állapot, midőn valaminek elegendő helye van. V. ö. MEGTÉR. | |
* | |
| (meg-téretlen) ösz. mn. Aki meg nem javult, aki az erkölcs elhagyott útjára viszsza nem tért, vagy az idvezítő keresztény hitet el nem fogadta. Megtéretlen gonosztévő. Megtéretlen pogányok, zsidók. Ellentéte: megtért. V. ö. MEGTÉR. | |
* | |
| (meg-terhel) ösz. áth. 1) Szoros ért. vett teherrel megrak. Megterhelni a hajót gabonával, a szekeret gyapjuval. Megterhelni a lovakat, öszvéreket, tevéket holmi árukkal, málhákkal. 2) Testi vagy lelki erős, nyomasztó munkára kényszerít valakit. Megterhelni a gyári munkásokat. Sok irással, üléssel megterhelni a tisztviselőket: 3) Viszszaható névmással megterhelni, magát, am. gyomrát sok, vagy nehéz emésztető étellel megtölteni. | |
* | |
| (meg-terhelés) ösz. fn. Cselekvés, mely által valamit vagy valakit megterhelünk. A fuvarosok szekereik megterhelésével foglalkodnak. Különösen, a gyomornak sok, vagy nehéz emésztetü ételek általi megtöltése. | |
* | |
| (meg-terhesít) ösz. áth. Nemi közösülés által eszközli, hogy a nő magzatot foganjon.
HEGTERHESÍTÉS v. ~TERHESITÉS, (meg-terhesítés) ösz. fn. Cselekvés, illetőleg nemi közösülés, mely által a férfi teherbe ejti a nőt, vagyis magzatot fogantat vele. | |
* | |
| (meg-terít) ösz. áth. Evés előtt az asztalt szokott kellékekkel ellátja, ú. m. abroszszal vagy ilyfélével betakarja, tányérokat, késeket, villákat, kanalakat tesz rá stb. Amint megterítettél, legott tálalok. | |
* | |
| (meg-térít) ösz. áth. 1) Valakit az erényesség elhagyott ösvényére viszszavezet, erkölcsileg megjavít. Megtéríteni a bűnöst. 2) Az általa legüdvösbnek tartott hitvallásra általvezet, különösen a keresztény hit tanainak elfogadására és követésére bír, legszorosb és a római katholika egyház értelmében az ennek egységétől elszakadt keresztényt annak kebelébe viszszavezeti. 3) Bizonyos kárt, veszteséget viszszafizet, helyreállít, kárpótol. Az ellopott jószágot megtéríteni. A háboruban szenvedett károkat az állodalom megtérítette. Itt a meg am. viszsza. | |
* | |
| (meg-terítés) ösz. fn. Cselekvés, midőn megterítnek. V. ö. MEGTERÍT. | |
* | |
| (meg-térítés) ösz. fn. 1) Cselekvés, mely által valakit erkölcsileg vagy szorosan véve hitvallásilag megtérítenek. Bünösök megtérítésében fáradni. Pogányok, hitetlenek megtérítésére küldött egyházi személyek. 2) Kárnak, veszteségnek helyreállítása, viszszapótlása. V. ö. MEGTÉRÍT. | |
* | |
| (meg-termékenyít) ösz. áth. Termékenynyé tesz (bevégzetten). V. ö. TERMÉKĚNY, TERMÉKĚNYÍT. | |
* | |
| (meg-termékenyűl) ösz. önh. Termékenynyé lesz. V. ö. TERMÉKĚNY, TERMÉKĚNYŰL. | |
* | |
| (meg-tért) ösz. mn. Aki az erény utjára hajolt, s megjavult. Megtért bűnösök, istentelenek. Aki a keresztény hit tanait elfogadta. Megtért zsidók, pogányok. Különösen római katholikus keresztény értelemben, aki más keresztény felekezetből a római egyház kebelébe lép. | |
* | |
| (meg-térűl) ösz. önh. Mondják kárról, veszteségről, midőn visszapótoltatik. Minden kárunk megtérült. Tájdivatosan annyi is, mint megtér. | |
* | |
| (meg-tesped) ösz. önh. Tespedtté válik, természetes vagy szokott erejét, szilárdságát elveszti. V. ö. TESPED. | |
* | |
| (meg-testěsědik) ösz. k. Szorosan csak emberről mondják, midőn teste megvastagszik, megizmosodik, midőn sok húst vesz magára. | |
* | |
| (meg-testesít) ösz. áth. 1) Eszközli, hogy valakinek teste tetemesebb, izmosabb, vastagabb legyen. 2) Átv. ért. valamely elvont, vagy szellemi tárgyat mintegy érzékek által megfoghatólag állít elé, vagy, ami csak képzeletben létezett, azt valósítja. Mit a költő megénekel, azt a szobrász megtestesíti. A régiek megtestesítették isteneiket.
"Megtestesíted a jó erkölcsöket, És azok a nézőt szent tűzzel töltik be." Vida Lászlóhoz, a magyar szinész pártolójához. Szemere Pál. | |
* | |
| (meg-testěsítés) ösz. fn. Cselekvés, mely által valamit megtestesítenek. Elvont, szellemi tárgyak, eszmék megtestesítése. V. ö. MEGTESTĚSÍT. | |
* | |
| (meg-testésűl) ösz. önh. Valamely elvont vagy szellemi tárgy mintegy testet ölt, hogy az érzékekre hasson. A tunyaság megtestesült benne. Jézus személyében az Istenség megtestesült. | |
* | |
| (meg-testésűlés) ösz. fn. Állapotváltozás, midőn valamely elvont vagy szellemi tárgy megtestesűl. Különösen a keresztény hittanban azon hitrejtély, mely szerént a második isteni személy emberi testbe öltözött. | |
* | |
| (meg-testěsült) ösz. mn. 1) Mondjuk elvont és szellemi tárgyakról, melyek érzékekre ható alakot nyertek. Megtestesült eszmék. 2) Átv. ért. megrögzött, s a maga nemében igen tetemes. Leginkább kedélyi és erkölcsi tulajdonságokról használtatik. Megtestesült tunyaság. | |
* | |
| (meg-těsz v. ~těszěn) ösz. áth. 1) Eszközöl, végrehajt, teljesít valamit. Kedvedért mindent megteszek. Tedd meg, hogy kivánt czélomat elérjem. Amit rá biztak, pontosan megtette.
"De tanácsa nincsen, ha megteszi a bajt." Arany. Buda halála. 2) Tulajdonító ragu viszonynévvel am. valakit bizonyos hivatalra, rangra emel, kinevez. Megtették öt birónak. 3) Gúnyosan szólva am. valamit roszul, fonákul, visszásan tesz. Te ugyan megtetted, elbujhatol vele. V. ö. TESZ. | |
* | |
| (meg-tetéz) ösz. áth. 1) Valamire tetőt rak, vagy födelet épít. Megtetézni a kazalt, baglyát, asztagot. Megtetézni a házat; máskép: megtetőz. 2) A rendes mértéken fölül ad valamit. Mondják holmi száraz árúkról. Megtetézve adni a gabonát, a burgonyát, a meszet. Mérjen ide is egy itcze cseresnyét, de megtetézze. | |
* | |
| (meg-tetőz) ösz. áth. l. MEGTETÉZ. 1). | |
* | |
| (meg-tetszik) ösz. k. 1) Meglátszik, kitünik, világosságra derül. Ebből megtetszik, hogy... Szokottabban: kitetszik. 2) Valakinek hajlamát, vonzalmát szeretetét, helybehagyását megnyeri. Nekem azon ember első találkozásra megtetszett. Ami városunk és vidéke minden idegennek megtetszik. V. ö. TETSZIK. | |
* | |
| (meg-tetvesědik) ösz. k. Tetük teremnek benne, tetük lepik meg. Feje és minden ruhája megtetvesedett; máskép: eltetvesědik. V. ö. TETVES. | |
* | |
| (meg-tetvesít) ösz. áth. Tetvessé tesz. A tisztátalanság megtetvesíti a lusta embert. Máskép: eltetvesít. | |
* | |
| (meg-téved) ösz. önh. Az egyenes, az igazi, a czélra vezető utat vagy ösvényt elveszti. Éjjel, és járatlan vidéken hamar megtéved az utas. Az ész működéseire, s mintegy járásaira vonatkozólag am. itéletében hibát követ el, vagyis, az észtani szabályok utjáról félretér. V. ö. TÉVED. | |
* | |
| (meg-tévělyědik) ösz. k. Az egyenes, az igazi, a czélirányos utat annyira elveszti, hogy kénytelen ide-oda bolyongni. Különösen, az ész müködéseit illetőleg, am. eszméi bizonyos ismeretek tárgyai körül megzavarodnak, s az igazra vezető vezérfonalat nem lelik meg. | |
* | |
| (meg-téveszt) ösz. áth. Eszközli vagy okot, alkalmat ad rá, hogy valaki megtévedjen. A sokfelé menő utak megtévesztik a vidékkel ismeretlen utast. Ál okokkal megtéveszteni valakit. V. ö. TÉVESZT. | |
* | |
| (meg-tikkad) ösz. önh. A nagy melegség vagy fáradság miatt ellankad. A ló megtikkadt. "Ha igen rökkenő helyen vagyon, a levelei megtikkadnak." (Lippai, Vir. Kert.). "Eszesség-e vajjon fölöttébb terhelnünk magunkat, hogy eltikkadjunk a terh alatt?" (Pázmán). A meg fölváltható el igekötővel. A nagy hévségről is mondják, mikor erejéből enged, alább hagy. (Pápa vidéki szó. Matics Imre). | |
* | |
| (meg-tikkan) ösz. önh. V. ö. MEGTIKKAD. | |
* | |
| (meg-tilalmaz) ösz. áth. Nyilvános hirdetmény, vagy kitűzött jel által kinyilatkoztatja, hogy bizonyos helyen valamit tenni nem szabad. Megtilalmazni az utczai szegletek bemocskolását. Megtilalmazni a szabad vadászatot. | |
* | |
| (meg-tilól) ösz. áth. Az áztatóból kivett és megszárított kendert vagy lent tiló nevü törő eszközzel a pozdorjától megtisztítja. V. ö. TILÓ. | |
* | |
| (meg-tilt) ösz. áth. Általán am. illető hatalmánál és jogánál fogva kijelenti, hogy bizonyos dolgot tenni, gyakorolni nem szabad. Megtiltani a szabad vadászatot, a réteken való legeltetést. A tanuló ifjuságnak megtiltani a gyanus helyek látogatását. Megtiltani az erkölcstelen könyvek árulását, olvasását. V. ö. TILT. | |
* | |
| (meg-tiltás) ösz. fn. Az illető hatóságnak, vagy jogtulajdonosnak erélyes nyilatkozása, mely által valamit megtilt. A kizáró szabadalommal biró gyáros az utánzott áruk megtiltásaért folyamodik. V. ö. MEGTILT. | |
* | |
| (meg-tipál) ösz. áth. Balaton mellékén am. megczibál. | |
* | |
| (meg-tipor) ösz. áth. Aprózott nyomokkal, azaz tipegve, megnyomkod, megtömöszöl, megzúz valamit. A kicsinyezés alapfogalma rejlik benne, s ebben különbözik a megtapos, megtapod rokon értelmü igéktől. | |
* | |
| (meg-tisztál) ösz. áth. Leginkább magvakról, szemekről mondják, s am. a szemetet, polyvát, ocsút, s egyéb idegen nemü részeket kiszedi belőlök. Megtisztálni a konkolyos buzát. | |
* | |
| (meg-tisztátalanít) ösz. áth. Valamit, vagy átv. ért. valakit tisztátalanná tesz, bemocskít, megfertőztet. | |
* | |
| (meg-tisztátalanodik) ösz. k. Mocsok, szenny, vagy idegen nemü testnek hozzá ragadása, vagy belekeveredése által tisztátalanná leszen. A kovácsnak keze, ruhája megtisztátalanodik. Erkölcsi ért. a nemi ösztönnek tiltott kielégítése által megszeplősíti magát. V. ö. TISZTÁTALAN. | |
* | |
| (meg-tisztěl) ösz. áth. 1) Valakinek személye iránt bizonyos kegyeletet mutat, megelőzőleg viseli magát. Köszöntve, süvegvetve megtisztelni az érdemes férfiakat. Különösen mintegy bevezetésül használja a nép, midőn előkelőbb személylyel szóllani akar, s néha am. megkövet. Megtisztelem alássan a tekintetes urat. Szépen megtisztelem, ha tatán hibáztam. 2) Valakinek bizonyos ajándékkal, adománynyal szolgál, vagy fáradságát némileg megjutalmazza. Engedje meg, hogy verseimmel megtisztelhessem önt. A szerkesztő bőkezüleg megtisztelte dolgozó társait. | |
* | |
| (meg-tisztělés) ösz. fn. Cselekvés, mely által megtisztelünk valakit. V. ö. MEGTISZTĚL. | |
* | |
| (meg-tisztěltetés) ösz. fn. Kitüntetés, melyben az részesűl, ki iránt valaki bizonyos kegyeletet mutat. E megtiszteltetést igen nagyra becsülöm. | |
* | |
| (meg-tisztésít). A régieknél, pl. a Nádor-codexben am. megtisztel. | |
* | |
| (meg-tisztít) ösz. 1) Eszközli, hogy ami mocskos, szennyes, ronda volt, csinossá, fényessé stb. legyen. Megtisztítani a sáros csizmákat, a poros, pelyhes öltönyöket. Megtisztítani a rozsdás kardot, kést. Megtisztítani a mocskos fogakat. 2) Az idegen nemü keveréket, részeket elválasztja, kiszedi belőle. A buzát megtisztítani a konkolytól. Vizahólyaggal megtisztítani a bort. A kóczos kendert gerebennel megtisztítani. 3) Átv. ért. az erkölcsi szennyet lemossa magáról, vagy másról. Bizonyos vádaktól megtisztítani magát. A valódi bánat, megjobbulás és elégtétel megtisztítja a bünöst. | |
* | |
| (meg-tisztogat) ösz. gyak. áth. Több oldalról, vagy többfélét megtisztít. Megtisztogatni a szobát, megtisztogatni a bútorokat, a poros könyveket. V. ö. MEGTISZTÍT, és TISZTOGAT. | |
* | |
| (meg-tisztúl) ösz. önh. 1) Mocskos, szennyes, ronda lenni megszünik, a csinossá, fényessé alakúl. Megtisztúl a jót kimosott szennyes ruha. 2) Idegen részeitől elválik, s zavaros volta elmúlik. Az ércz megtisztúl a tűzben. Megtisztúl a homokon és kövecsen átcsepegetett víz. 3) Átv. ért. erkölcsi mocsokból kimossa magát. V. ö. TISZTÚL. | |
* | |
| (meg-tizeděl) ösz. áth. Valaminek tizedrészét, járandóság vagy illeték gyanánt kiveszi. Megtizedelni a kévés gabonát, a szüretelt mustot. V. ö. TIZED. | |
* | |
| (meg-tízszěrěz) ösz. áth. Valamely mennyiséget tízszer annyira szaporít. | |
* | |
| (meg-tokosodik) ösz. k. Tájdivatosan am. megpelyhesedik. Megtokosodtak már a madárfiak. | |
* | |
| (meg-told) ösz. áth. 1) Valamely testnek terjedelméhez hozzá ad valamit. Az üngnek rövid ujját megtoldani. A szük nadrág szárát megtoldani. Egy hüvelyknyivel megtoldani a ruha alját. Megtoldani a bajuszt, az üstökbe font hajat. 2) Bizonyos idő folyamát, vagy az időben történő dolognak tartását megnyújtja. A szünhónapokat néhány nappal megtoldani. Az éjjeli mulatságot egy két órával megtoldani. 3) Bizonyos műhöz, mint egészhez függelék gyanánt ragaszt valamit. V. ö. TOLD. | |
* | |
| (meg-toldoz) ösz. gyak. áth. Valamit több helyen, vagy többeket megtold. A köpeny gallérját, szárnyait, és alját megtoldozni. Az öszveszáradt padlódeszkákat megtoldozni. V. ö. MEGTOLD. | |
* | |
| (meg-tollasodik) ösz. k. Mondjuk madarakról, midőn tollaik megnövekednek. A verebek meztelenül kelnek ki, s azután tollasodnak meg. Átv. ért. tájdivatosan am. meggazdagszik, megszedi magát. | |
* | |
| (meg-tollász) ösz. áth. Tollait meg- vagy kitépdesi. Általán am. megtépász. | |
* | |
| (meg-tollaz) ösz. áth. Egy vagy több tollal ékesít valamit. Megtollazni a süveget, kalpagot. | |
* | |
| (meg-tolmácsol) ösz. áth. Mint tolmács megmagyaráz, vagy értelmez valamit. Te értesz törökül, tolmácsold meg nekem, mit akar velem ez a török. V. ö. TOLMÁCS. | |
* | |
| (meg-tolúl) ösz. önh. Mondjuk mozgásban levő némely testekről, midőn bizonyos pont körül egymásra nyomúlnak, s halomra vagy sűrűn öszvegyülnek. Megtolúlt fejében a vér. A csatorna szájában megtolúlt az iszap. V. ö. TOLÚL. | |
* | |
| (meg-tompít) ösz. áth. Eszközli, hogy ami éles volt, tompa legyen. A kemény és kövecses föld megtompítja a szántóvasat. Hoszszas használat megtompítja a kést. Átv. ért. az érzéki idegeket, s illetőleg az észnek felfogó, és itélő erejét kellő fogékonyságuktól megfosztja. Az erős fény megtompitja a látidegeket. A részegeskedés, bujálkodás megtompítja az észt. V. ö. TOMPA. | |
* | |
| (meg-tompúl) ösz. önh. Éle, metsző, hasító ereje elvész. A kőbe, vágott fejsze megtompúl. Átv. ért. az érző idegek, és észnek fogékonysága megfogy. V. ö. TOMPA. | |
* | |
| (meg-top) ösz. áth. Toppanva, rálépve megnyom, megüt valamit. Haragjában megtopta a földet. Máskép: megtoppant. | |
* | |
| (meg-topik) ösz. k. Tájdivatosan am. leguggol, lekukorodik. | |
* | |
| (meg-toppan) ösz. önh. A leütött talp alatt topp hangot ad. Megtoppan lába alatt a föld, a hidpalló.
"Itt megtoppant paripája, És egy nagyot horkantott." Kisfaludy S. | |
* | |
| (meg-toppant) ösz. mivelt. Eszközli, hogy valami megtoppanjon. Lábával megtoppantotta a földet. V. ö. TOPPAN. | |
* | |
| (meg-torhad) ösz. önh. A székelyeknél am. megrothad. | |
* | |
| (meg-torkol) ösz. áth. Valakit torkánál fogva megszorít, megfakgat, megfojt. | |
* | |
| (meg-torlás) ösz. fn. Állapot, midőn bizonyos testek megtorlanak. Jégnek, hófuvatnak, homoknak megtorlása. Gyöke: megtorlik. Különbözik: megtorolás. | |
* | |
| (meg-torlaszt) ösz. áth. Eszközli, hogy bizonyos testek egymásra tornyosodjanak. A sűrű hídlábak megtorlasztják a zajló jeget. Az árvíz megtorlasztja a zátonyok körül az iszapot. V. ö. TORLASZT. | |
* | |
| (meg-torlik) ösz. k. Mondjuk leginkább víz vagy szél által hajtott testekről, midőn bizonyos akadály által feltartóztatva egymás fölé tornyosodnak, és megállanak. A sziget orrán, a zátonyon megtorlik a jég. Az öblös partok mellett megtorlik a föveny, az iszap. Az árkok partjainál megtorlik a hófuvatag. V. ö. TORLIK. | |
* | |
| (meg-torol) ösz. áth. Roszat roszszal, bántást bántással fizet vissza, megboszul, s mint mondani szokás, valamit másnak torkára forraszt. V. ö. TOR, TOROL. | |
* | |
| (meg-torolás) ösz. fn. Cselekvés, melynél fogva valakit, illetőleg valakinek tettét toroljuk. Gyöke a cselekvő megtorol, s különbözik tőle a szenvedő állapotot jelentő megtorlás. V. ö. TOROL és TORLIK. | |
* | |
| (meg-torpad) ösz. önh. Elavult íge, s am. valamin fennakadva megáll. Rokon a megtorlik igével. | |
* | |
| (meg-torpan) ösz. önh. Leguggol, lekukorodik. | |
* | |
| (meg-tökél) ösz. áth. A régieknél igen gyakran eléjön véghezvisz, elvégez, befejez értelemben. "Ezeket akarják megtökélleni" (consumare). "Megtökéllik (perficient), mely parancsoltatott őnekik." "Hol tökélletted meg műedet?... (ubi fecisti opus? Mind a Bécsi codexben). "Hogy megtökélljem (perficiam) ő dolgát" "És hogy megtökéllenének (perficerent) méndeneket" "És a napok megtökélvén" (consummatisqne diebus. Tatrosi codex). "És azt amit gondoltam lehetőnek meglenni, tökéljem meg" (Góry-codex). Megerősít értelemben is: "Tökéllj meg engemet (confirma me) Uram, Israelnek Istene!" (Bécsi codex). | |
* | |
| (meg-tökéletik) ösz. külsz. A régieknél am. elvégeztetik, beteljesíttetik vagy beteljesedik. "Megtökélletnek (perficientur) te benned azok, mellyek mondattak te neked urtól." "Mikor azért vöttö volna Jézus ezeket mondá: "Megtökélletett" (consummatum est. Tatrosi codex). "Hogy az írás megtökélletnéjek." (Nádor-codex). V. ö. MEGTÖKÉL. | |
* | |
| (meg-tökösit) ösz. áth. Tökössé tesz. V. ö. TÖKÖS, és MEGTÖKÖSÖDIK. | |
* | |
| (meg-tökösödik) ösz. k. Köznépies nyelven am. tökössé lesz, tökzacskója leereszkedik megszakad. Nyitra vidékén: meghúrosodik. Átv. ért: a Balaton vidékén mondják a szilvagyümölcsről, midőn száraz-meleg nyárban időnek előtte megkékűl, és lehull. | |
* | |
| (meg-tökösül) ösz. önh. l. MEGTÖKÖSÖDIK. | |
* | |
| (meg-tölt) ösz. áth. Általán valamely üres helyet, nevezetesen öblös tért vagy edényt, vagy akármiféle testet teli rak, teli önt, teli mer stb. Megtölteni a hordót borral, a zsákot buzával, a korsót vízzel. Megtölteni a gyomrot étellel. A pipát megtölteni dohánynyal. Megtölteni az ágyút, a puskát. Különösen am. bizonyos tért földdel, vagy másféle testtel meghord, fölemel. Kavicscsal, homokkal megtölteni az országutat. Frissen hordott földdel megtölteni a gödrös udvart. l. TÖLT. | |
* | |
| (meg-töltöget) ösz. gyak. áth. Folytonosan, vagy többeket tölt meg valamivel. Megtöltögetni az üres hordókat. Megtöltögetni a vendégek poharait. V. ö. MEGTÖLT. | |
* | |
| (meg-töltözik) ösz. k. Leginkább eszemiszomra vonatkozik, s am. telides teli eszi és iszsza magát, torkig jól lakik. Átv. ért meggazdagszik, erszényét, szekrényét pénzzel, kincsekkel megtölti. | |
* | |
| (meg-töltözködik) ösz. k. l. MEGTÖLTÖZIK. | |
* | |
| (meg-töm) ösz. áth. Rokon a megtölt igéhez, mennyiben mindkettőben alapfogalom a teliség; de abban különböznek, hogy a megtölt csak külterjedelmi teliséget, a megtöm pedig belterjedelmi sokaságot is jelent, pl. több liszt fér a zsákba, ha megtömik, mint ha csak egyszerüen megtöltik. Az utat először megtöltik, azután megtömik. Töltsd meg a pipámat, de igen meg ne tömd. Tudnivaló, hogy valamely üreget csak oly testekkel lehet megtömni, melyek rugalmasak, s a nyomásnak engednek. V. ö. TÖLT és TÖM. | |
* | |
| (meg-töped v. ~töpöd) ösz. önh. Mondják némely leves gyümölcsökről és bogyókról, midőn igen elérnek, vizes részeik kirepülnek, s bőrük megaszik, és megránczosodik. Megtöped a szőlő, a szilva, a füge. | |
* | |
| (meg-töpik) ösz. k. l. MEGTÖPED. | |
* | |
| (meg-töpörödik) ösz. k. Mondják gyümölcsökről, és némely más, kivált állati testekről, midőn nedveik kiszáradnak, kifolynak, s héjaik, illetőleg bőreik öszvezsugorodnak, megránczosodnak. Aszalóban megtöpörödik a gyümölcs. Megtöpörödnek a kiolvasztott szalonna rostjai. A vén ember bőre megtöpörödik. V. ö. TÖPÖRÖDIK. | |
* | |
| (meg-tör) ösz. áth. Többé-kevésbé mereven keménységü valamely test részei között az öszvefüggést bizonyos erőszaktétel által felbontja, melyet különösen törésnek nevezünk. Megtörni mozsárban a sót, külüben a kendermagot. Kalapácscsal megtörni a követ. Szekerekkel megtörni a göröngyös utat. Fogakkal megtörni a diót, mogyorót. Megtörni a jeget, átvitt értelemben is. Megtörni a fénysugárt, midőn azt rézsutosan valamely átlátszó testre és testen keresztül vezetik. Átv. ért. az emberi akaratra és elhatározottságra vonatkozólag am. azok szilárdságát megrontja, megszünteti, vagyis eszközli, hogy az ellenbenyomásnak engedjenek, hódoljanak. Lelki erejét meg nem törhette a sok szenvedés. Makacsságát a kiállhatatlan kinzószerek végre megtörték. Megtörni a kéreguralmat. A régieknél annyi is mint elront, elbont. "Megtöröm én csűrömet" (destruam horrea mea. Tatrosi codex). "Ez ezt mondá, hogy megtörheti Istennek templomát." (Nádor-codex). V. ö. TÖR. | |
* | |
| (meg-töremlik) ösz. k. A hullám a part- vagy sziklához, vagy más kemény testhez vágódik, s ott öszveesik (die See oder Welle brandet). | |
* | |
| (meg-törhet[et]len) ösz. mn Mondjuk emberről, illetőleg emberi kedélyről, akaratról, mely elszántságában, eltökélésében, föltételeiben hajthatatlan, s minden erkölcsi és anyagi erőszak daczára állhatatos marad. Megtörhetetlen jellem, makacsság.
"Megtörhetetlen zsarnok, mely előtt A gyáva, mint a bátor meghajol." Az áldozat. Vörösmartytól. | |
* | |
| (meg-törik) ösz. k. Részei azon erőszakos működés által, melyet törésnek nevezünk, megbomlanak, s öszvetartó szilárdságuk elmúlik. Különösen a hullámról szólva am. megtöremtik (l. ezt); és a hajókötélről am. megmacskásodik. Mondják a hajóról is: A hajó megtörik (scheitert). Továbbá a fénysugárról, midőn rézsutosan valamely átlátszó testre esik, és részben azon keresztül hat stb. Átv. ért. mondjuk az akarat határozatairól, s illetőleg emberről, midőn szilárdsága bizonyos ellennyomásnak engedni kénytelen. V. ö. TÖRIK. | |
* | |
| (meg-törnyősödik), l. MEGTÚROSODIK; és MEGRÜHESEDIK. V. ö. TÖBNYŐS. | |
* | |
| (meg-törődik) ösz. belsz. Folytonosan tartó, vagy több oldalról ráható erőszakos nyomás által részei elvesztik szilárd merevenségöket, vagy épségöket. A kerekek alatt megtörődik a göröngyös út. A szekéren és rázós uton szállított gyümölcsök megtörődnek. Átv. ért. lelki szilárdsága, vagy elhatározottsága, erélye gyakori ellennyomás által meghajlik, engedelmessé leszen, s mások akaratához simúl. A nyakas ember is néha megtörődik. Használják testi erőről is, s am. sok viszontagság, betegség, szenvedés, agg kor stb. által meggyöngül, megnyomorodik. A folytonos és nehéz munkában egészen megtörődött. A borról is mondják, midőn állásban vagy vitelben megzavarodik. | |
* | |
| (meg-töről) ösz. áth. Bizonyos testhez azért dörgöl egy másikat, hogy fölszinéről letisztítson valamit. Ruhával megtörölni a poros asztalt. Mosdás után kendővel megtörölni a kezet, arczot. Zsiros a szád, törőld meg. Tenyerével megtörölte izzadt homlokát. Töröld meg az orrodat. Töröld meg a szemedet, és ne sírj. "És kezdé megmosni ő tanejtványinak lábait és megtörleni." (Tatrosi codex). V. ö. TÖRÖL. | |
* | |
| (meg-törőlget) ösz. gyak. áth. Valamit több oldalról, vagy gyakran, vagy többeket megtöről. Fördés után megtörölgetni a testet. Megtörölgetni a tányérokat. Törőlgesd meg poros könyveimet. V. ö. MEGTÖRŐL. | |
* | |
| (meg-törpít) ösz. áth. Eszközli, vagy okot ad rá, hogy valamely állati vagy növényi test törpévé fajuljon el. V. ö. TÖRPE. | |
* | |
| (meg-törpűl) ösz. önh. Szoros ért. rendes magasságából egy rész eltörvén, megkisebbedik. Megtörpűl a fa, ha hegyét le- vagy eltörik. Széles ért. az állati vagy növényi test a maga nemében igen alacsonynyá fajul. Némely családok ivadékai megtörpülnek. V. ö. TÖRPE. | |
* | |
| (meg-tört) ösz. mn. Minek mereven szilárdságu részei bizonyos erőszak által megbomlottak. Mozsárban megtört só. Szekerek által megtört göröngyök. Átv. ért. mondják a kedélynek, akaratnak azon állapotáról, midőn az ellenhatás előtt meghajlik, midőn szilárdsága, erélye megszünik. V. ö. MEGTÖR és MEGTÖRIK. | |
* | |
| (meg-történhető) ösz. mn. Ami semmi tekintetben nem lehetetlen, különösen, mi a körülményekhez képest, és némely előzmények után megeshetik. V. ö. MEGTÖRTÉNIK. | |
* | |
| (meg-történik) ösz. k. Bizonyos időben létre jön, valosággá leszen. Szoros ért. oly eseményekről mondjuk, melyek mintegy véletlenül, váratlanul tünnek elé, melyeknek az illető előzményekkel való öszvefüggését nem látjuk. Ami megtörtént, az ellen már nem tehetünk. Az is megtörténhetik, hogy... Az soha sem fog megtörténni. V. ö. TÖRTÉNIK. | |
* | |
| l. MEGTÖRŐL, és V. ö. TÖRŐL. | |
* | |
| (meg-trágyáz) ösz. áth. Bizonyos földet trágyával meghord, megkever, hogy termékenynyé tegye. Megtrágyázni a szántóföldeket, a szőlőket, a kerteket. V. ö. TRÁGYA. | |
* | |
| (meg-tréfál) ösz. áth. Valakit tréfával rászed, megcsal, nevetség tárgyává tesz, vagy megtorol. Van, ki különös örömet lel benne, ha másokat megtréfálhat. Várj várj, majd megtréfállak én ezért. V. ö. TRÉFA. | |
* | |
| (meg-tud) ösz. áth. Valaminek valósága felől ismeretet, vagy meggyőződést szerez magának. Tegnap tudtam meg, hogy Péter meghalt. Meg kell tudnom, ha igaz-e, hogy mezei jószágomat elverte a jég. Amint megtudám, hogy itt vagy, legott siettem látogatásodra. Néha am. megkérd, vagy kérdést tesz valami felől. Menj a postára, és tudd meg, nem kaptam,-e levelet. Tudd meg a bérkocsistól, hány órakor indul. V. ö. TUD. | |
* | |
| (meg-tudakol); l. MEGTUDAKOZ. | |
* | |
| (meg-tudakoz) ösz. áth. Többféle kérdéseket téve, vagy többeket kérdezve valamely dolog valósága felől ismeretet, bizonyosságot, meggyőzödést akar szerezni. A családnak minden körülményeit megtudakozni. A helybeli lakosoktól megtudakozni valakinek magaviseletét.
"Engem küldtek téged látnom, Lakóhelyedet megtudakoznom." Csáti Demeter. V. ö. TUDAKOZ. | |
* | |
| (meg-tudakozás) ösz. fn. Kérdezősködés a végett, hogy valamit megtudjunk. V. ö. MEGTUDAKOZ. | |
* | |
| (meg-tudakozik) ösz. k. Régiesen am. tudakozódik. "Megtudakozik életökrel azaz életökről. Nádor-codex). | |
* | |
| (meg-tuhad) ösz. önh. Megtorlik, halomra gyűl. Megtuhad a folyó homok. Ritka használatu ige. V. ö. TUHAD. | |
* | |
| (meg-tuhaszt) ösz. áth. Megtorlaszt, felhalmoz. | |
* | |
| (meg-tuhúl); l. MEGTUHAD. | |
* | |
| (meg-tunyúl) ösz. önh. Emberről mondjuk, midőn az életerőnek lankadsága miatt restté, dologtalanná, munkakerülővé lesz. V. ö. TUNYA. | |
* | |
| (vmeg-túr) ösz. áth. Szoros ért. hegyes-ormányu állatokról mondják, midőn a földben vagy más lágy testtömegben likakat, hézagokat fúrnak. A vakandok megtúrja a kertet. A disznók megtúrják az udvart, a ganéjkupaczot. | |
* | |
| (meg-túrosodik) ösz. k. Széles ért. az állati testen törés, zúzás következtében eves seb keletkezik. Az ökör nyaka megtúrosodik az igatöréstől. Szoros és szokott ért. a hámtól vagy nyeregtől megsebesedik. Megtúrosodik a ló háta. V. ö. TÚR, fn. | |
* | |
| (megtúrósodik) ösz. k. A tej vagy tejföl egyik része táróvá alakúl. Nyárban hamar megtúrósodik a tej. Átv. ért. a szája töve tisztátalanság miatt megpárlik, és túrószinü fehérré lesz. | |
* | |
| (meg-túroz) ösz. áth. Túrossá tesz. Megtúrozni a ló hátát. (Szabó D.). | |
* | |
| (meg-túróz) ösz. áth. Túróval meghint, megtölt valamely eledelt. Megtúrózni a metéltet, a csuszát, ganczát, galuskát. Megtúrózni a táskát. | |
* | |
| (meg-turzik); l. MEGTÚROSODIK. | |
* | |
| (meg-tűr) ösz. áth. 1) Megszenved valakit, némi kénytelenségből engedékeny valami vagy valaki iránt. Máskép: eltűr. 2) Valamit rétegekre öszvehajtogat. | |
* | |
| (meg-türemlik) ösz. k. Valamin rétegek, gyüremlések képződnek. | |
* | |
| (meg-türköl) ösz. áth. Türkével, azaz szarvával megöklel, megdöf. | |
* | |
| (meg-tűz) ösz. áth. 1) Valamit tűvel, nevezetesen gombostűvel megakaszt. Megtűzni a gallért, hogy a szél ne lebegtesse. 2) Tűvel varrva meghímez. Holmi női piperéket megtűzni. 3) Szakácstűvel a húsba szalonnaszálakat húzkál. Megtűzni a nyulat, pulykát, kappant. | |
* | |
| (meg-tüzdel) ösz. gyak. áth. Valamit több oldalról, több helyen, vagy többfélét megtűz. Gombostűvel megtűzdelni a podgyászoló ruhát. Szalonnával megtűzdelni a vadhúst. V. ö. MEGTÜZ. | |
* | |
| (meg-tüzesědik) ösz. k. 1) Szoros ért. valóságos tűzzé alakúl. Az égő parázs között a vas megtüzesedik. 2) Szélesb ért. a tüz melege vagy nap heve annyira általjárja, hogy szinte égető erejü lesz. Az erősen fűtött kályha megtüzesedik. 3) Átv. ért. mondják némely sebekről, fakadásokról, persenésekről, midőn lobos állapotban vannak, s tűz gyanánt vöröslenek. | |
* | |
| (meg-tüzesít) ösz. áth. Eszközli, hogy valami tüzessé legyen. Megtüzesíteni a verni való vasat. Megtüzesíteni a bélyeget, a vasalót. | |
* | |
| (meg-tüzögél) ösz. áth. l. MEGTÜZDEL. | |
* | |
| (meg-tüzöget) ösz. gyak. áth. l. MEGTÜZDEL. | |
* | |
| (meg-ucsódik) ösz. k. Régiesen pl. a Nádor-codexben am. felocsódik. | |
* | |
| (meg-udvarol) ösz. áth. Valakinek udvarolva jelenti ki, hogy tisztelettel viseltetik iránta. Megudvarolni a szép hölgyeket. V. ö. UDVAROL. | |
* | |
| (meg-ugarol) ösz. áth. Az ugart felszántja. Tárgyeset nélkül am. az ugarlást bevégzi. V. ö. UGAROL. | |
* | |
| (meg-ugat) ösz. áth. Szoros ért. a kutyanemü és faju állatokról mondják, midőn valakit v. valamit ugató hangon megtámadnak. Az idegent megugatja az őreb. Az igen jelentéktelen emberről azt tartja a közmondás: hogy a kutya sem ugatja meg. A komondor nem sokat törődik vele, ha megugatja a kis kutya. Megvetőleg mondják emberről, ki harapós, irígy kutyaként sértő szavakkal támad meg másokat, kiről azt szokták mondani: ebugatás nem hallik mennyországba. | |
* | |
| (meg-ugrat) ösz. mivelt. Valakit v. valamit kényszerít vagy ösztönöz, hogy ugorjék. Tánczban megugratni a leányt. Megugratni a paripát. Tréfásan szólva am. valakit ijesztés, fenyegetés, vagy épen verés által is kényszerít megfutni, megszökni. V. ö. UGRIK, UGRAT. | |
* | |
| (meg-ugrik) ösz. k. Felszökve, talpaival a földet elhagyva kimozdul helyéből. Különösen am. valamitől tartva megszökik, elsurran, elillan stb. A tolvaj megugrott a nyomozók elől. V. ö. UGRIK. | |
* | |
| (meg-újít) ösz. áth. 1) Valamit olyanná alakít, mintha új volna. Megujítani a romlott házat. 2) Valamit ismételve tesz. Megujítom szives kivánásomat, kérésemet. 3) Fölfrisít, új erőt ad. A csendes álom megujította lankadt testemet. V. ö. ÚJÍT. | |
* | |
| (meg-újúl) ösz. önh. 1) Uj alakot ölt, olyanná leszen, mintha most először készült volna el, vagy lett volna meg. Tavaszkor megújul a természet. 2) Ismét létezni kezd. Elmult fájdalmai megújúltak. Megújúlt a behegedt seb. Megújúl a hold, midőn egészen besötétedett tányéra ismét fényleni kezd. Átv. ért lankadás, fáradság után új erőre kap. A nyugalom után egészen megújultam. V. ö. ÚJ, ÚJÚL. | |
* | |
| (meg-ún) ösz. áth. Kedélye valamit terhesnek, alkalmatlannak érezni kezd, s mint olyat magától eltávolítani vágy. Megunni a hoszszas ülést, a sok beszédet. Megunni a falusi életet. Megunni a hivatalt, szolgálatot. Megvonta az én lovam a nyargalást. (Népd.). E gyülölt embert megunta testem, lelkem.
"Ha meguntam életemet, Korán halni mért félek?" Kisfaludy S. Viszszaható névmással am. hoszszalja az időt, nem talál mulatságot. Némely ember, ha maga van, megunja magát. "Ha megunom magam a pusztába, Befordulok a szomszéd csárdába." Népdal. V. ö. ÚN. | |
* | |
| (meg-unakodik v. ~unakozik); l. MEGUNATKOZIK. | |
* | |
| (meg-unatkozik) ösz. k. Kedélye nem talál oly mulatságot vagy foglalkodást, mely által az időt kellemesen eltölthetné; hosszu neki az idő. Üres beszédü emberek társaságában megunatkozni. V. ö. UNATKOZIK. | |
* | |
| (meg-undokít) ösz. áth. Valamit undokká, utálatossá teszen; megfertőztet. Turhával, okádékkal, ganajjal megundokítani a szobát. V. ö. UNDOK. | |
* | |
| (meg-undorodik) ösz. k. Valamely undok, utálatos, fertőzetes tárgynak láttára, vagy hallatára, vagy valamely bűztől, iztől, tapintattól oly viszszataszító érzés támad benne, mely gyomrát fölkeveri, s gyakran csömört, vagy más betegséget okoz. Genyes, fekélyes test látásától megundorodni. Büdös, rohadt, tisztátalan ételtől megundorodni. V. ö. UNDORODIK. | |
* | |
| (meg-ural v. ~uraz) ösz. áth. Valakit úr gyanánt megtisztel, úr czímmel szólít, úgy fogad, mint urat. A jegyzőt az egész falu meguralja. Nem tetszik neki, ha kendezik, s azt kivánja, hogy meguralják. | |
* | |
| (meg-uroz) ösz. áth. Régiesen am. meglop. | |
* | |
| (meg-úsz) ösz. önh. Tárgyesetes viszonynévvel am. bizonyos vizet úszva bejár. A Dunát ott is megúszsza, ahol legszélesebb. V. ö. ÚSZ. | |
* | |
| (meg-úsztat) ösz. mivelt. Valamely állatot a vízbe terel, vagy visz, hogy megúszszon benne. Megúsztatni nyirés előtt a juhokat. A kocsis megúsztatja a lovakat. Megúsztatni a bolhás ebet. V. ö. ÚSZTAT. | |
* | |
| (meg-útál) ösz. áth. 1) Valamit undok, csunya, csömörletes, gyomorkeverő dolog gyanánt magától eltaszít, vagy kerül; megundorodik valamitől. Megutálni a tisztátalan lakot, büdös ételt. 2) Erkölcsi érzelme fölgerjed valakinek v. valaminek aljassága, elvetemedettsége, gonoszsága ellen, s nem csak nem viseltetik vonzalommal hozzá, hanem inkább magától eltaszítja és megveti. Megutálni a hizelgő, és szolgalelkü embereket. A Tatrosi codexben am. elmellőz. "A követ, kit a rakók megutáltanak (neglexerunt), ez lött a szegeletnek fejezetében." V. ö. ÚTÁL. | |
* | |
| (meg-útáltat) ösz. mivelt. Eszközli, okozza, hogy megútáljunk valakit vagy valamit. Undok magaviselete által megútáltatta magát. | |
* | |
| (meg-üdvözít) ösz. áth. Boldoggá, különösen egészségessé tesz. "Tekéncs, te hütöd megüdvözejtett (salvum fecit) tégedet, és legottan láta" (t. i. a vak. Tatrosi codex). Szoros ért. e földi lét utána mennyei boldogságban részelteti.
| |
* | |
| (meg-üdvözűl) ösz. önh. 1) Egészséges leszen. "Hogy ha én ő ruháját illetendem, megüdvözőlök" (Tatrosi codex). Szűkebb ért. 2) e földi élet után a mennyei boldogságot megnyeri. | |
* | |
| (meg-ügyel) ösz. áth. l. MEGVIGYÁZ. | |
* | |
| (meg-ühödik) ösz. k. Elrohadva, avasodva megbüdösödik. V. ö. ÜHÖDIK. | |
* | |
| (meg-ühög) ösz. önh. Szabó D. szerént am. megühödik. l. MEGÜHÖDIK. | |
* | |
| (meg-ül) ösz. önh. 1) Valahol ülve marad, folytonosan ül. Mozdulatlanul, óraszámra megül egy helyen. Tárgyesetes viszonynévvel: megülni a lovat, am. rajta járni, nyargalni, s le nem esni róla. Helyesebben ,megüll' alakban szent nap gyanánt tartani, ünnepi tiszteletben részesítni, megünnepelni. Megüllni a vasárnapot, az ünnepet am. megszentelni, vagyis szolgai munkától tartózkodva, az egyház rendelete szerént ajtatoskodni. Ez utóbbi értelemben azért helyesebb: üll, mert ez am. üdl; s a régieknél, pl. a Nádor-codexben ez alakban is eléjön: "Es en napomat üdli." V. ö ÜLL. | |
* | |
| névutó; l. MEGŐL. | |
* | |
| (meg-ülepědik) ösz. k. l. MEGÜLEPSZIK. | |
* | |
| (meg-ülepszik) ösz. k. Valamely híg testnek idegennemü, s nehezebb részei lassanként elválnak, és a fenékre szállanak. A csöbörben megülepszik a víz, vagyis, a fövenye, szemetje leszáll. Megülepszik az új bor söprője. Átv. ért. mondjuk emberről, midőn bizonyos kort elérvén, érettebb, higgadtabb gondolkozásuvá lesz. | |
* | |
| (meg-üll) ösz. áth. l. MEGÜL, (2). | |
* | |
| (meg-ünnepěl) ösz. áth. 1) Valamely napot az egyház parancsa szerént ünnep gyanánt megszentel. Urunk születése, halála, föltámadása, mennybemenetele napját megünnepeljük. 2) Valamely eseményről jeles napot bizonyos szertartások által tiszteletben tart. Az egyetem alapításának évnapját megünnepelni. V. ö. ÜNNEP. | |
* | |
| (meg-üresědik) ösz. k. Ami előbb bizonyos tért, különösen valamely öblöt betöltött, az most kifogy belőle, s az illető hely hiún marad. Megüresedik a zsák, ha kitöltik belőle a buzát. Megüresedik a csapra vert hordó. Megüresedik az erszény. | |
* | |
| (meg-üresít) ösz. áth. Eszközli, hogy bizonyos tér vagy öböl üressé legyen. Megüresíteni az erszényt. Megüresíteni a szobát. Itt a meg fölcserélhető ki igekötővel. V. ö. ÜRES. | |
* | |
| (meg-ürít) ösz. áth. Eszközli, hogy azon tér, illetőleg öböl, mely teli volt, űrt, azaz hézagot képezzen, miben semmi sincsen (a levegőt kivéve). Egyébaránt egyértelmü vele a megüresít. Máskép: kiürít. | |
* | |
| (meg-ürűl) ösz. önh. Valamely térből vagy öbölből mind kifogy, kimegy, kifoly stb. ami benne volt, ami előbb hézagait betöltötte. Megürül a teli pohár, ha isznak belőle. Megürül az étterem, ha a. vendégek elmennek. Különösen, valamely szakbeli foglalatosság, hivatal, szolgálat stb. illető személy nélkül szükölködik. Megürült a püspöki szék. A főtörvényszéknél három bírói szék megürült. V. ö. ÜRŰL. | |
* | |
| (megürűlés) ösz. fn. Állapot, midőn valami megürűl, különösen, midőn bizonyos szak- vagy hivatalbeli foglalatosság illető személy nélkül van. V. ö. MEGÜRŰL. | |
* | |
| (meg-ürült) ösz. mn. 1) Amiben semmi sincs, minek előbbi tartalma elfogyott, eltünt. A megürült hordókat kitisztítani. A megürült zsákokat rúdra akasztani. 2) Bizonyos szakra, hivatalra stb. szükséges személy nélkül szükölködő. A megürült hivatalokat betölteni. A megürült kanonoki székekre érdemes férfiakat ültetni. | |
* | |
| (meg-üstököl) ösz. áth. Valakit üstökénél fogva megránczigál, megczibál. V. ö. ÜSTÖK. | |
* | |
| (meg-üszkösödik) ösz. k. Égés által vagy után valamely test üszökké válik. V. ö. ÜSZÖK. | |
* | |
| (meg-üszögösödik) ösz. k. 1) Tájdivatosan am. valamely égő test üszöggé válik; de ez helyesebben megüszkösödik. 2) Mondják növényekről, különösen gabonákról és kukoriczáról, midőn meglepi a ragya. Megüszögösödött a búza. V. ö. ÜSZÖG, és ÜSZÖK. | |
* | |
| (meg-üt) ösz. áth. 1) Kézzel, ököllel, vagy kézbeli eszközzel sebesen, és bizonyos ellenerőt adva, megillet valakit v. valamit, mi ha ismételve történik, megver. Haragból megütni valakit. Bottal megütni a lusta szamarat. Meg ne üss, mert különben roszul jársz. Lábát megütötte a szegletkőbe. Fejét megütötte a falba. Ide-oda hadarázva megütötte a kezét. Viszszaható névmással am. testének valamely része megütődik. Sötétben tapogatódzva megütötte magát. Vigyázz, meg ne üsd magadat a kőben. 2) Mondják némely külső behatásokról, melyek hirtelenül és erősen lepik meg az érző idegeket. Erős büz ütötte meg az orromat. Fülét megütötte az ágyu hangja. Innen, megütötte a szél, megütötte a guta am. hirtelen, és erős megrázás következtében testének egy része megbénúlt, vagy életereje egészen megszünt; megütötte a mennykő, a villanyerő sérvet, bénulást, vagy halált okozott neki. Innen átv. ért. megütötte a hőség, hőbő (öböly) a gabonát, am. szemét elfojtotta, elszárította. 3) Megütni a mértéket, am. a termetnek bizonyos magasságát elérni. Nem lehetsz katonává, mert nem ütöd meg a mértéket. 4) Kártyajátékban fölebbvaló lapot vetnek az alábbvalóra. | |
* | |
| (meg-ütközés) ösz. fn. 1) A kedélynek vagy erkölcsi érzelemnek azon kellemetlen állapota, midőn valamiben megütközik, megbotránkozik. 2) Az ellenségeskedő hadak, vagy csapatok tényleges szembekelése, hogy megverekedjenek. V. ö. MEGÜTKÖZIK. | |
* | |
| (meg-ütközik) ösz. k. 1) Egyik ellenséges hadsereg a másikkal tettlegesen öszszecsap, hogy megverekedjék. 2) Átv. ért. kedélyét vagy erkölcsi érzelmét kellemetlenül, s viszszataszítólag érinti valami, különösen oly dolog, mely véletlenül tünik elé, vagy oly tett, mely az elkövető személyhez illetlen. Marasztaló, és állapító ragu viszonyneveket vonz. Mindnyájan megütköztünk benne, midőn részegen láttuk őt. Ne ütközzetek meg rajtam, hogy ily állapotban láttok. A szőrszálhasogató ember minden csekélységben megütközik. V. ö. MEGBOTRÁNKOZIK. | |
* | |
| (meg-ütlegěl) ösz. áth. Valakinek ütlegeket osztogat; megdönget, megver. V. ö. ÜTLEG. | |
* | |
| (meg-ütődik) ösz. belsz. 1) Valamely erősebb mozgásban levő test egy másikkal érintkezésbe jövén, viszszahatást szenved. A hajómegütődött a hidlábba. A vödör megütődött a kútkávába. 2) Átv. ért. valamiben vagy valamin megütközik, kellemetlen viszszahatást érez. V. ö. MEGÜTKÖZIK. | |
* | |
| (meg-ütöget) ösz. gyak. áth. Többször, gyakran megüt, megver. Néha az alapcselekvésnek gyöngítő, kicsinyítő értelmet ad, s am. gyöngébben, aprózva üt. V. ö. MEGÜT. | |
* | |
| (meg-üvegěz) ösz. áth. Üveggel ellát, valamibe üveget metsz. Megüvegezni az ablakrámákat. Megüvegezni a látcsőket. | |
* | |
| (meg-üvegűl) ösz. önh. Üveggé, vagy üvegformává alakúl. Bizonyos föld- és kőnemek a hutakemenczében megüvegülnek. Az öntött czukor megüvegűl. Átv. ért. megüvegülnek a szemek, midőn élénkségöket vesztve megmerevednek, s mintegy üveghez hasonlókká lesznek. | |
* | |
| (meg-űz) ösz. áth. Folytonosan hajtva, abajgatva megkerget, megzaklat. V. ö. ŰZ. | |
* | |
| (meg-üzekědik) ösz. k. Mondják tehénről, midőn nemi ösztönét a bikával párosulva kielégíti; másként: megfolyat v. megfolyatik. | |
* | |
| (meg-üzen) ösz. áth. Élő szóval egy harmadik által a távollevőnek tudtára ad valamit. Ha el akarsz jönni hozzánk, üzend meg előbb valakitől. Nem találtam senkit, aki által szándékomat megüzenhettem volna. | |
* | |
| (meg-űzöl) ösz. áth. Kriza J. szerént a székelyeknél am. megszagolni (a virágot). Üzöldsze meg. V. ö. ŰZ, ÜZÖL. | |
* | |
| (meg-vaczogtat) ösz. miv. Eszközli, hogy vaczogjon, vagy keczegjen. A hideg megvaczogtatta a fogát. | |
* | |
| (meg-vadász) ösz. áth. Bizonyos tért, vadakat keresve és üzve megjár. Megvadászni a pagonyt, a cserjét, az erdőt. | |
* | |
| (meg-vadít) ösz. áth. Eszközli, vagy okot ad rá, hogy valaki vagy valami vaddá legyen, vagyis úgy viselje magát, mint a vadak szoktak, hogy a társaságot kerülje, hogy az idegenek elől fusson stb. Kemény bánás által megvadítani a gyermeket. V. ö. VADÍT. | |
* | |
| (meg-vadúl) ösz. önh. A társas, nyájas életet kerülve, és szelídebb erkölcsökből, szokásokból kivetkőzve olyanná leszen, mint a vadak. A pusztai magányéletben mind az emberek, mind a házi állatok többé-kevesbbé megvadulnak. V. ö. VAD. | |
* | |
| (meg-vág) ösz. áth. 1) Valamely éles eszköznek sebesebb neki feszítése, neki indítása által bizonyos tömör testet megnyit, vagyis hézagot csinál rajta, megsérti, megsebesíti. A favágó megvágta fejszével a lábát. A mészáros megvágta kezét a taglóval. 2) Éles eszközzel apróra, darabokra választ valamit. Megvágni a juhoknak való takarmányt. Megvágni a dohányt. Megvágni a tűzrevaló fát. Megvágni a malomkövet. am. vágó kalapácscsal éles rovatokat csinálni rajta. 3) Szélesb ért. nagy erővel, s akármily eszközzel megüt, megcsap. A mészáros homlokon vágja meg az ökröt. A kocsis ostorral megvágja a lovat. Átokmondatok: mennykő vágja meg! fene vágja meg! V. ö. VÁG és METSZ. | |
* | |
| (meg-vagdal) ösz. gyak. áth. 1) Valamit több helyen, több izben megvág. Karddal megvagdalni az ellenfélt. 2) Több részekre vág. Megvagdalni a főzni való tököt. Megvagdalni a kolbászba való húst. V. ö. MEGVÁG. | |
* | |
| (meg-vagyonosodik) ösz. k. Vagyona megszaporodik; meggazdagszik. V. ö. VAGYON. | |
* | |
| (meg-váj) ösz. áth. 1) Valaminek öblét, belét megkotorja. Megvájtam a zsebemet, hogy valamit találjak benne. Vájd meg a füledet, ha zsír van benne. Megvájni a fogak közét. 2) Ásva, vakarva, horolva, vésve stb. nyilást, öblöt csinál valamely testen, máskép: kiváj. Megvájni a faderekat, hogy válu, vagy teknő legyen belőle. Megvájni a döbönbeli sajtot. V. ö. VÁJ. | |
* | |
| (meg-vajaz) ösz. áth. Vajjal megken, vagy leönt. Megvajazni a kenyérszeletet. Megvajazni a köleskását. V. ö. VAJ. | |
* | |
| (meg-vájdoz) ösz. áth. Többször vagy több helyütt megváj. Különösebben Kriza J. szerént a székelyeknél am. a tüzet felszítani, vagy szítogatni. A tüzet szénszitóval megvájdozni, hogy jobban égjen. Máskép ugyanott: megvarizsál v. harizsál. | |
* | |
| (meg-vájkál) ösz. áth. Többször vagy több helyütt megváj. V. ö. MEGVÁJ. | |
* | |
| (meg-vájol) ösz. áth. A sütni való tésztát megdagasztja s kiszakasztja. | |
* | |
| (meg-vajudik) ösz. k. Széles ért. meglankad, ereje elfogy. Szoros ért. mondják terhes aszszonyról, midőn a megrohanó szülési fájdalmak egész erejétől megfoszták. V. ö. VAJUDIK. | |
* | |
| (meg-vakar) ösz. áth. Éles taggal, eszközzel valamely testnek fölszinét, héját, bőrét, kérgét stb. megtisztítja vagy megsérti. Késsel megvakarni a halat, a retket, a répát. Megvakarni a csávált bőrt. Megvakarni a lovat. Különösen, a viszkető testet körmeivel meghuzogatja. Megvakarni a fejet. Megvakarni a viszkető talpat. V. ö. VAKAR. | |
* | |
| (meg-vakít) ösz. áth. Embert, vagy más állatot vakká tesz, szeme világát elveszi, megtompítja; szemét kiszúrja, kisüti, stb. Második Béla királyunkat még kis korában megvakították. "Mert kiket a pokolnak tüze benyel, azokat a bizom velágosságtól megvakejtja." (Nádor-codex). A közel lecsapó villám megvakíthatja a szemeket. V. ö. VAK. | |
* | |
| (meg-vakkan) l. MEGVEKKEN. | |
* | |
| (meg-vakol) ösz. áth. A falat úgynevezett mészkóficzczal (malterrel) meghányja, behúzza, megsimítja. A falakat először megvakolják, azután bemeszelik, vagy befestik stb. V. ö. VAKOL. | |
* | |
| (meg-vakúl) ösz. önh. Vakká leszen, azaz szeme látó erejét elveszti. Vénségére sok ember megvakúl. Oly erősen nézett, majd megvakult bele. A vén csődör vagy megvakúl, vagy megsántúl. (Km.). Megvakultál-e, hogy nem látod? V. ö. VAK. | |
* | |
| (meg-vál) ösz. önh. l. MEGVÁLIK 1). | |
* | |
| (meg-válás) ösz. fn. Az együvé tartozó, vagy viszonyban állott részeknek, feleknek egymástól való elszakadása, eltávozása. Különösen am. elbucsuzás. A meg helyett használható el igekötő is. | |
* | |
| (meg-választ) ösz. áth. 1) Többek közől a maguk nemében kitünőket, vagy egyezőket kiszedi, külön osztályozza. Megválasztani a legjelesebb irók műveit. 2) Többek között különbséget tesz. Megválasztja az embereket, s nem társalog mindenkivel. 3) Valamit végképen elhatároz vagy kitüntet. Majd az idő választja meg, ha jó-e vagy rosz. Megválasztja a próbavizsgálat, ki mit tud. 4) Többek közől bizonyos hivatalra, szolgálatra kiszemel, vagy nyilvános szavazat által kinevez valakit. A falu közönsége megválasztotta őt birónak. Az egyesület megválasztotta önt elnökének. V. ö. VÁLASZT. | |
* | |
| (meg-válik) ösz. k. 1) A vele szoros viszonyban, öszveköttetésben, kapcsolatban levőtől elszakad, eltávozik, elbucsúzik. A férjhez menő leány megválik (vagy helyesebben: megvál) szülőitől. Keservesen vált meg jó barátaitól. A rosz házasok megváltak.
"Ha a földi vígságtól megváltam, Sátorodba intél csendes alkonyidon." A melancholia. Berzsenyitől. Itt a meg köz szokás szerént el igekötővel fölcseréltetik. 2) A többi közől elhatározódik, vagy végeredményre nézve kitünik. Nem sokára megválik, ki nyeri meg a pert. Megválik ki az erősebb. Itt is a meg am. el, pl. Majd meg- v. elválik, hány zsákkal telik. (Km.). V. ö. VÁL, VÁLIK. | |
* | |
| (meg-vall) ösz. áth. Valamiről elisméri és nyilvánitja, hogy úgy van, hogy nincs különben; nem tagadja; meggyónja. A kérdőre vont tolvaj megvallotta az időt és helyet, ahol lopott. Valld meg igazán, nem vettél részt a gyilkosságban? A töredelmes lelkü keresztény megvallja bűneit. Meg kell vallanom, hogy ily jól már régen nem mulattam.
"Megvallanám, hogy már is szeretek." Vörösmarty. V. ö. VALL. | |
* | |
| (meg-vallás) ösz. fn. Nyilatkozás, midőn megvallunk valamit. V. ö. MEGVALL. | |
* | |
| (meg-válogat) ösz. gyak. áth. Különös figyelemmel, és többeket megválaszt, t. i. tekintettel az illető tárgyak jelesebb tulajdonságaira. A testőrseregbe megválogatni a legszebb, legtermetesebb, és leghivebb legényeket. V. ö. VÁLOGAT. | |
* | |
| ösz. k. l. MEGVALÓSÚL. | |
* | |
| (meg-valósít) ösz. áth. Valóságra juttat. Ami ez előtt csak eszmeként lebegett vala előttünk, megvalósította. | |
* | |
| (meg-valósúl) ösz. önh. Valósággá lesz, valóságra jut, valamiről kitünik, vagy köztudomásra jut, hogy valóban úgy van, mint gyanították, vagy eleve hitték, hiresztelték, hogy igazán megtörtént. Csakugyan megvalósult, amit már régóta rebesgettek. Amit néhány évvel ezelőtt lehetetlennek hittünk, ime megvalósúlt. V. ö. VALÓ, VALÓSUL. | |
* | |
| (meg-vált) ösz. áth. Ami másnak hatalmába vagy birtokába jutott, különösen amit valaki erőszakkal magáévá tett, azt egy valaki bizonyos dijon viszszaveszi, vagy az erőszakos hatalom alól kiszabadítja, megmenti. Megváltani a foglyokat. Erkölcsi és keresztény hittani ért. mondjuk Krisztus Jézusról, hogy az emberi nemzetet megváltotta, azaz kinszenvedése, és halála által a bűn és örök kárhozat rabságától megszabadította. Viszszaható névmással am. magát bizonyos csapástól vagy terhektől fizetés, vagy bárminemü adózás által mentesíti. A város nagy sarczczal váltotta meg magát, hogy az ellenség hamuvá ne égesse. Ezelőtt néhány évvel több jobbágyhelység megváltotta magát az urbéri tartozásoktól. V. ö. VÁLT. | |
* | |
| (meg-váltás) ösz. fn. Cselekvés, melynél fogva valakit v. valamit megváltanak. A hadifoglyok megváltására küldött követek. Továbbá, megmenekülés, megszabadulás, melyet ama cselekvény létre hoz. Megváltásunk napja elérkezett. V. ö. MEGVÁLT. | |
* | |
| (meg-váltási) ösz. mn. Megváltást illető, arra vonatkozó. Megváltási ár. Megváltási föltételek. | |
* | |
| (meg-váltó) ösz. fn. Nemesebb, keresztény hittani ért. az emberi testbe öltözött második isteni személy Krisztus Jézus, ki a bűn és lelki kárhozat fogságába esett emberi nemzetet szentséges tanai által az erény ösvényére térítette, s halála által a büntető Isten haragját kiengesztelvén, mindnyájunkat az örök boldogság elnyerhetésére képesekké tett. | |
* | |
| (meg-változás) ösz. fn. Bizonyos állapotnak, illetőleg tulajdonságnak megszünése, s helyette egy másnemünek, vagy épen ellenkezőnek eléállása. V. ö. MEGVÁLTOZIK. | |
* | |
| (meg-változhat[at]lan) ösz. mn. 1) Szélesb ért. amit megváltoztatni nem szabad, vagy jelen körülményekben nem lehet, nem tanácsos, minek úgy kell maradnia, amint van. Ez urunknak megváltozhatatlan akarata. Ez a legfőbb törvényszék megváltozhatatlan itélete. 2) Szorosb ért. aminek szükségképen úgy kell léteznie, amint létezik, aminek lényegéhez tartozik, hogy mindig ugyanaz maradjon. Megváltozhatatlan igazság. Határozóként am. megváltozhatlanul. | |
* | |
| (meg-változik) ösz. k. Előbbi állapota, illetőleg tulajdonsága megszünvén, helyette másnemüvé, vagy épen ellenkezővé alakúl, pl. ha a víg ember szomorúvá lesz, azt mondjuk róla, hogy kedve megváltozott; ha a derült égre felhők vonulnak, megváltozik az idő. Sok megváltozott néhány év alatt, azaz máskép van, mint azelőtt. V. ö. VÁLTOZIK. | |
* | |
| (meg-változtat) ösz. mivelt. 1) Eszközli, hogy valaki v. valami megváltozzék. Sok embert megváltoztatnak a körülmények. Előbbi életmódját, elveit megváltoztatta. Amit megváltoztatni nem lehet, legjobb elfelejteni. (Km.). 2) Különösen, használat végett mással cserél föl valamit. Megváltoztatni a lakást. Megváltoztatni a bútorok elhelyezését. Az új gazda az egész házirendet megváltoztatta. V. ö. VÁLTOZTAT. | |
* | |
| (meg-változtathatlan) ösz. mn. Amit megváltoztatni nem lehet, vagy nem szabad, vagy nem illik, vagy nem tanácsos. V. ö. MEGVÁLTOZTAT. | |
* | |
| (meg-válva v. ~válván) ösz. ih. A régieknél igen gyakran eléjön ,kivévén' értelemben. "Mert senki nincs rokona, tőledtől megválván" (excepto te. Bécsi codex). "És Istent éntőlemtől megválván ne tudj." "És szabaditó én tőlemtől megválván nincs." (Ugyanott). "A levelektől megválván (praeter folia) semmit nem lele." (Tatrosi codex). "Gyermektől megválván megkeresztele két negyven ezör embört." (Nádor-codex). A köznép ma is mondja "Vigyen el az ördög, lelkedtől megválva" Aki valamely csínynyel vádoltatik, így szokta magát menteni: "gaz ember aki tette, mástól megválva." | |
* | |
| (meg-vámol) ösz. áth. Valamiből azon tartozás, vagy adó nemét, melyet különösen vámnak nevezünk, kiveszi. A molnárok megvámolják az őrleni való gabonát, vagy a kész lisztet. Különösen, a hidakon, utakon az átkelőket megfizetteti. Régente a nemes embert nem vámolták meg. Átv. ért. ingyen, önkényesen, lopva, vagy erőszakkal elvisz más jószágából valamit. A hűtlen nyomtatók jól megvámolták a gabonát. V. ö. VÁM. | |
* | |
| (meg-van) ösz. állapotige. 1) El nem veszett, el nem kelt, el nem fogyott, rendes állapotában és minemüségében folyvást tart. Megvan-e még a pénzed? Ökrei még megvannak, de lovait eladta. Mi csak megvagyunk ahogyan úgy. Ugyanezen értelemben használtatik a többi időkben és módokban is. Órája tegnap még megvala, s ma nincs meg. Taval még mind a négy lovad megvolt. Ha megőrzöd pénzedet, ezután is meglesz. Hej ha most megvolna, amit elfecséreltem. 2) Néha am. megtaláltatott, s oly birtokra vagy tárgyra vonatkozik, mely megszünt, vagy szünőfélben volt, de ismét elékerült. Hála Istennek megvan a pénzem, melyet elvesztettem. Megvan az ellopott tinó. 3) Fogva van. Megvan a zsivány.
""Megvagy", így szól a leány örömmel, Elfogván a szállongó lepét; ""Megvagy", így szól a vadász, gyönyörrel A leányra nyujtva jobb kezét." Szép Ilonka. Vörösmartytól. 4) Megesik, megtörténik, eléadja magát. Megvan néha, hogy neki búsulja magát. 5) Élünk vele, midőn azt akarjuk jelenteni, hogy valami elkészült, vagy végrehajtatott. Megvan! Megvan a költemény, csak nyomtatni kell. A varrással már megvan a szabó, csak a vasalás van hátra. Ez is megvan, csak meg ne tudják. (Km.). V. ö. VAN. | |
* | |
| (meg-ványad) ösz. önh. Ványadt lesz, gyengülés miatt elfonnyad. V. ö. VÁNYAD. | |
* | |
| (meg-ványol) ösz. áth. Úgynevezett kallóban a posztót, nevezetesen az abát és szűrr tömöttebbé teszi. Átv. ért. valakit megványolni am. jól megdögönyözni, megrakni. V. ö. VÁNYOL. | |
* | |
| (meg-vár) ösz. áth. 1) Bizonyos helyen marad mindaddig, mig a kinek jönnie kell, vagy jövőben van, oda nem érkezik. Megvárlak a vámháznál, azután együtt menjünk. Feküdjünk e fa alá, és várjuk meg, kik jönnek ott. 2) Valaminek, ami következni fog, vagy következhetik, bizonyos időt vet, s előtünését figyelemmel tartja. Megvárom, mi lesz a dologból. Meg kell várni a dolog kifejlését, azután itélni róla. V. ö. VÁR, ige. | |
* | |
| (meg-varacskosodik) ösz. k. Varacskos lesz, varacskot vagy varacskokat vesz magára. Megvaracskosodott a dinnye. | |
* | |
| (meg-varadzik) ösz. k. Mondjuk állati testről, midőn bőrén úgynevezett varak keletkeznek. V. ö. VAR. | |
* | |
| (meg-várakoztat) ösz. mivelt. Valakit kényszerít, hogy várakozzék; a rendelt helyre és időre meg nem jelen. Te ugyan megvárakoztattál bennünket, am. sokáig késtél. V. ö. VÁRAKOZIK. | |
* | |
| (meg-varasodik) ösz. k. l. MEGVARADZIK. | |
* | |
| (meg-varázsol); lásd: MEGBŰVÖL. | |
* | |
| (meg-varizsál); lásd: MEGVÁJDOZ. | |
* | |
| (meg-varr) ösz. áth. Tulajd. ért. holmi ruhaneműt, vagy szövetből való kézmüvet stb. varrva elkészít. Megvarrni a csizmát, nadrágot, mellényt, dolmányt. Megvarrni a zsákot, függönyt. Átv. ért. mondják hajóról is, midőn hézagait közbecsiptetett mohval, és úgynevezett eszkábákkal betömik. V. ö. VARR. | |
* | |
| (meg-vasal) ösz. áth. 1) Valamit vassal megerősít, vassal behúz. Megvasalni a szekeret. Megvasalni a hordókat. 2) Lánczra ver. Megvasalni a rabokat. 3) Úgynevezett vasalóval a ruhát kisimítja, máskép: megtégláz. V. ö. VASAL. | |
* | |
| (meg-vásárol) ösz. áth. Árúba bocsátott jószágot valakitől megvesz. A konyhára való edényeket a gazdasszony, a földmiveléshez kellő szerszámokat a gazda vásárolja meg. V. ö. VÁSÁROL. | |
* | |
| (meg-vasaz) ösz. áth. l. MEGVASAL. | |
* | |
| (meg-vásik) ösz. k. Széles ért. valamely keményebb, szilárdabbféle test fölszine dörzsölés által megkopik. Megvásik a kerék síne. A lőcs megvásik a keréktől. A vas is megvásik idővel. (Km.). Szorosb ért. valaminek éle megkopik, vagy fogékony ereje megszünik. Megvásik a kard, a kés. Megvásnak a fogak, midőn valamely fanyar ízű étel vagy ital úgy elzsibbasztotta, hogy rágásra legalább ideiglen nem képesek. Itt a meg fölcserélhető el igekötővel. | |
* | |
| (meg-vastagít) ösz. áth. Vastaggá, izmossá, zömökké, tömötté alakít, vagyis okot ad rá, hogy olyanná legyen. Kallóban megvastagítani a posztót. A kényelmes jó élet megvastagította testedet. V. ö. VASTAG. | |
* | |
| (meg-vastagodik) ösz. k. Vastaggá alakul, megizmosodik, tömötté, zömökké leszen. Némely földben a sárgarépa igen megvastagodik. Miolta nem láttalak, igen megvastagodtál. V. ö. VASTAG. | |
* | |
| (meg-vastagszik) ösz. k. l. MEGVASTAGODIK. | |
* | |
| (meg-vastagúl) ösz. önh. l. MEGVASTAGODIK. | |
* | |
| (meg-véd) ösz. áth. Valakit v. valamit bizonyos rosztól, csapástól, veszélytől stb. akár őrködőleg, akár tettleges segítség és ellenállás által megótalmaz. A derék vitézek megvédték vezéröket az ellene rohanó ellenségtől. Megvédni a hazát. V. ö. VÉD, áth. | |
* | |
| (meg-védelmez); l. MEGVÉD. | |
* | |
| (meg-vedlik) ösz. k. Bőrét, szőrét, tollát, szóval állati mezét elhányja, s újat ölt helyette. Megvedlenek a madarak, midőn nyártájban tollaikat hullatják. Tavaszkor megvedlenek a kígyók. V. ö. VEDLIK. | |
* | |
| (meg-végez) ösz. áth. A régieknél am. bevégez. | |
* | |
| (meg-věhetetlen) ösz. mn. 1) Ami oly erősített, vagy oly hozzáférhetlen fekvésü, hogy ostrommal kézrekeríteni nem lehet. Megvehetetlen magas vár. Komárom várát megvehetetlennek mondják. 2) Akit megvesztegetni, s mintegy pénzen, ajándékon megvenni nem lehet. Megvehetetlen bíró. V. ö. MEGVÉSZ. | |
* | |
| (meg-věhető ösz. mn. 1) Amit erőszak, ostrom által hatalomba keríthetni. Ez a vár könnyen megvehető. 2) Akit pénzzel, vagy más áron meg lehet vesztegetni. Megvehető birák, tisztviselők. 3) Mondjuk áruról, mely nem drága, melynek jutányos árat meg lehet adni. | |
* | |
| (meg-věhetőség) ösz. fn. Azon tulajdonsága valakinek, melynél fogva meg lehet őt vesztegetni. | |
* | |
| (meg-vekken) ösz. önh. Megütődésben ,vek', mély hangon ,vak' hangot ad magából. Székely szó. Úgy leesett, hogy ugyan megvekkent (Kriza J.). Szokottabban: megvakkan vagy megnyekken. | |
* | |
| (meg-vékonyít) ösz. áth. Vékonynyá alakít, vékonyra metsz, lapít, sodor stb. Ellentéte: megvastagít. Megvékonyítani a szeget, hogy a likba férjen. A sinnek való vasrudat pörölylyel megvékonyítani. V. ö. VÉKONY. | |
* | |
| (meg-vékonyodik) ösz. k. Vékonynyá alakúl által. Mily vastag karjai voltak, s hogy megvékonyodtak. Az érczlemez megvékonyodik, ha kinyujtják. A ló megvékonyodott (meghurkant. Szabó D.). V. ö. VÉKONY. | |
* | |
| (meg-vemhesědik) ösz. k. Mondják lónemü állatokról, midőn megsárlanak, és csikót fogannak. A kanczalovak, és kanczaszamarak megvemhesednek. V. ö. VEMHES. | |
* | |
| (meg-vemhezik) ösz. k. A kanczaló vagy szamár megcsikózik. | |
* | |
| (meg-vendégěl) ösz. áth. Eredeti szoros ért. oly jövevényt, vagy idegen személyt, ki háza köréhez szorosan nem tartozik, étellel itallal ingyen ellát, lakomával fogad, és megtisztel. Megvendégelni az utasokat, barátinkat, szomszédainkat. Megvendégelni a névnapi köszöntőket.
"Herczeg azt igen örülé, A követet megvendéglé." Csáti Demeter. Alkalmazott ért. mondják az úgynevezett vendégfogadósokról is, kik a hozzájok szálló idegeneknek bizonyos dijért szolgálnak étellel itallal. V. ö. VENDÉG. | |
* | |
| (meg-vendégelés v. ~vendéglés) ösz. fn. 1) Szoros ért. a vendégnek ingyen lakomával való fogadása, megtisztelése. 2) Alkalmazott ért. a nyilvános fogadóba, vagy úgy nevezett vendéglőbe szálló személyek ellátása étellel itallal, bizonyos dijért. | |
* | |
| (meg-vénhědik) ösz. k. Vén korra jut, életének javán túl esik, életkora hanyatlóban van. | |
* | |
| (meg-vénheszik v. ~vénhöszik) l. MEGVÉNHEDIK. | |
* | |
| (meg-vénít) ösz. áth. Vén korra juttat, vagy olyanná tesz, milyenek a vének lenni szoktak. Mit az idő hoz létre, azt az idő meg is véníti. A sok bú, és nyomor, időnek előtte megvénítette őt. V. ö. VÉN. | |
* | |
| (meg-vénűl) ösz. önh. l. MEGVÉNHĚDIK. | |
* | |
| (meg-ver) ösz. áth. 1) Embert, vagy más állatot haragból, boszuból, büntetésül, többször és érzékenyen megüt. Megverni a rosz gyermeket, a lopáson kapott tolvajt. Megverni a lomha, vagy szilaj barmot. Kézzel, bottal, kötéllel, korbácscsal megverni valakit. Innen átv. ért. mondják Istenről, midőn büntet. Megverte őt az Isten. Verje meg az Isten mind a két kezével. (Km.).
"Gyermek királyt s hadvezért, ki Erejénél többet mer, Ád az Isten a nemzetnek, Haragjában kit megver." Kisfaludy S. A részeg emberről tréfásan mondják: megverte őtet a maga keze, és megverte a bor. 2) Valamely lelketlen testet erősen ütögetve megpuhít, megtöm, öszveszorít stb. A szakácsok megveszik a kemény húst. A nádazók sulyokkal megverik a nádat. A kévekötők megverik a bekötött zsuppot. 3) Mondják égből hulló testekről, midőn kárt tesznek valamiben. Megvert bennünket az eső. A vetéseket megverte a ragya, a jég. 4) Valakit szemmel megverni a köznép hiedelme szerént, am. mereven nézésü, bámuló szemekkel megigézve, bizonyos nyavalyát okozni. Leginkább a kis gyermekek, mint gyöngébb idegzetüek, megigézéséről mondják. V. ö. VER. | |
* | |
| (meg-verěget) ösz. gyak. áth. Gyakran, vagy aprózva, és gyöngébben, kevesebb erővel, és harag nélkül, sőt néha hízelegve ütöget meg. Megveregetni a poros ruhát. A tiszt megdicsérte a közlegényt, és megveregette a vállát. V. ö. MEGVER. | |
* | |
| (meg-verekědik) ösz. k. Két ellenkező fél egymást viszonyosan veri. Különösen harczban, vagy párviadalban valakivel megvív. Miután megverekedtek volt, ismét kibékültek. V. ö. VEREKĚDIK. | |
* | |
| (meg-věrěsědik) ösz. k. Veres szint ölt, veressé leszen. Arcza, orra megveresedett a sok bortól. | |
* | |
| (meg-vérěsědik) ösz. k. Vértől megfoltosodik, vérrel megkeveredik. A gyilkos keze és ruhája megvéresedett. V. ö. VÉRĚS. | |
* | |
| (meg-vérěsít) ösz. áth. Vérrel befoltoz, bemocskít, vagy olyanná tesz, mintha véres volna. A tagló mészáros megvéresíti kezét és ruháját. Azt tartják, hogy bizonyos füvek megvéresítik a tehén tejét. | |
* | |
| (meg-vérěsűl) ösz. önh. l. MEGVÉRĚSĚDIK. | |
* | |
| (meg-vérěz) ösz. áth. 1) A testet úgy megsérti, hogy vér foly belőle. A tövisek megvérezték a kezét. A szabó ujját megvérezte a tű. 2) Vérrel meghint, befecscsent, befoltoz, beken. | |
* | |
| (meg-věrhěnyegesědik) ösz. k. Verhenyegessé lesz. V. ö. VĚRHĚNYEGES. | |
* | |
| (meg-věrhěnyesědik) ösz. k. Verhenyessé, azaz igen vékony veressé leszen. A szőke haj és bajusz megverhenyesedik. Némely rosz festékü sötét posztók idővel megverhenyesednek. V. ö. VĚRHĚNYES. | |
* | |
| (meg-vérhüdik) ösz. k. Mondják igás baromról, midőn tüdőgyuladásba esik, melyet fülön való érvágással szoktak orvosolni. Székely tájszó. V. ö. VÉRHÜDIK. | |
* | |
| (meg-vérmesědik) ösz. k. Vérmessé, telivérüvé leszen; a vér elfutotta. Megvérmesedett a szeme. (Szabó D.). | |
* | |
| (meg-vés) ösz. áth. Vésve, azaz éles eszközzel likat, hézagot vájva megcsinál valamit. Megvésni az ajtót, hogy a zár bele menjen. V. ö. VÉS. | |
* | |
| (meg-vesszőz) ösz. áth. Veszszővel megver valakit v. valamit. Különösen, a hadi törvény szerént elitélt katonát bizonyos számu, és két sorba állított társai közöttök fel s alá jártában vesszővel meztelen hátba verik. | |
* | |
| (meg-vesz v. ~vész) ösz. önh. Úgynevezett dühkórságba, vagyis víziszonyba esik, megdühödik. Forró nyárban, és nagy szomjuságtól megvesznek a kutyák. Az ember is megveszhet, ha dühös eb megmarja. Széles ért. valamely erős indulat nagy hatalmat gyakorol rajta. Mérgében majd megveszett. Talán megvesztél, hogy úgy házsártoskodol? V. ö. VESZ v. VÉSZ, önh. Különbözik a zárt ě- vel hangzó Megvěsz. | |
* | |
| (meg-věsz) ösz. áth. 1) Bizonyos árut határozott, vagy kialkudott dijon megvásárol, magáévá tesz. Vedd meg ezt a lovat, oda adom száz forintért. Ha olcsón adod, megveszem. Azé a jószág, aki megvette. 2) Bizonyos jognál fogva, vagy erőhatalommal magáévá tesz valamit. Megvenni valakin az adósságot. Tiz forintommal tartozik, s nem birom megvenni rajta. Rohammal megvenni a várt.
"Némettől mert megvevék, Fegyverekkel övékké tevék." "Egyiknek neve Buda vala, Ki ez országot megvette vala." Csáti Demeter. 3) Átv. ért. mondjuk hidegről, midőn valamit megfagyaszt. Majd megvesz az Isten hidege. "Megvette a hideg már benne az ikrát." Csokonai. Különös szólásmódok Kriza J. szerént a székelyeknél: megvenni a disznónak a szakáját, a tyuknak a pípját (pípjét). Megvenni az égő épületet am. megmenteni (a Tisza vidékén sem ismeretlen). Megvette nőül, am. elvette (megfelel az ,eladó leány' szónak, mert ami eladó, azt megveszik). Megvette a félszit, am. félelmessé tette magát előtte. | |
* | |
| (meg-veszekědik) ösz. k. Megdühödik; valaminek birásaért bőszülésig esenkedik. Nagy mérgében megveszekedett. Majd megveszekedik érte. Veszekedj meg (= dühödj meg, veszsz meg. Szabó D.). V. ö. VESZEKĚDIK. | |
* | |
| (meg-veszés) ösz. fn. Szoros ért. ebnyavalya, ebdüh, víziszony, mely marás vagy nyál megfertőzése által más állatra is elragad. V. ö. MEGVESZ, önh. | |
* | |
| (meg-veszětt) ösz. mn. Megdühödött, úgynevezett ebdühbe, vagyis víziszonyba esett. Szomjuságtól megveszett eb. Dühös eb harapásától megveszett ember. | |
* | |
| (meg-veszkődik); l. MEGVESZEKĚDIK. | |
* | |
| (meg-veszt) ösz. áth. Am. elveszt. Megveszteni valakit, pl. méreggel. (Szabó D.). | |
* | |
| (meg-vesztěget) ösz. gyak. áth. 1) Valakinek erkölcsi érzelmeit rosz elvek és példák által megfertőzteti, megrongálja. Megvesztegetni az ifjuságot. A bűn maszlagával megvesztegetni az ártatlan sziveket. 2) Valakit pénzzel, adománynyal, igérettel, hizelegve stb. rávesz, hogy hivatalához hűtelen legyen, vagy áltatán valamely lélekismeret elleni tettet kövessen el. Megvesztegetni a tanukat, a választókat, a birákat. V. ö. VESZTĚGET. | |
* | |
| (meg-vesztěgetés) ösz. fn. 1) Az erkölcsi érzelemnek általán vett megrontása, megfertőztetése. Ifjuság megvesztegetését eszközlő könyvek. 2) Különösen, akárminemü adománynyal vagy igérettel való elcsábítás a kötelesség szabta ösvényről, vagy a lélekismeret sugallatától. V. ö. MEGVESZTĚGET. | |
* | |
| (meg-vesztěgethet[et]len) ösz. mn. Akit semminemü csábbal, rosz példával, adománynyal, igérettel stb., az erkölcs útjáról eltántorítani nem lehet, kit rá nem birhatni, hogy lélekismeretének sugallata ellen cselekedjék valamit. Megvesztegethetlen bírák, tanúk. | |
* | |
| (meg-vesztěgethető) ösz. mn. Akit meg lehet vesztegetni. A megvesztěgethető bírákban nem lehet bízni. V. ö. MEGVESZTĚGET. | |
* | |
| (meg-vesztěgethetőség) ösz. fn. Megvesztegethető minőség. | |
* | |
| (meg-vet) ösz. áth. 1) Bizonyos dolgokat kellőleg megcsinál, megtesz. Megvetni az ágyat, am. az elbontottat rendbeszedni. Megvetni valaminek alapját. 2) Valamit erősen neki feszit, neki támaszt. Megvetette a lábát. Megvetette a hátát. A szekeret megvetni, am. hátul fölemelve jobbra vagy balra mozdítni. 3) Valakit vagy valamit bizonyos erkölcsi utálattal eltaszít magától, vagy föl sem vesz, figyelemre sem tart méltónak. A jellemtelen embereket megvetni. Alávaló rágalmatokat megvetem. Némely bántalmakat legjobb megvetni. Roszul teszen, ki a jó tanácsot megveti. | |
* | |
| (meg-vét); tájdivatos; l. ELVÉT. | |
* | |
| (meg-vetél) ösz. önh. Nőstényállatról mondják, midőn idő előtt veti el magzatját; máskép: elvetél. | |
* | |
| (meg-vétel) ösz. fn. 1) A vagyonszerzésnek azon neme, midőn bizonyos jószágot kialkudott áron magunkévá teszünk. 2) Valamely helynek elfoglalása hadi erő, különösen roham által. Sáncznak, várnak megvétele. | |
* | |
| (meg-vetemědětt) ösz. mn. Mondják butorrá, vagy akármiféle eszközzé idomított fáról, midőn megvetemedik. Megvetemedett ajtó, padló. V. ö. MEGVETEMĚDIK. | |
* | |
| (meg-vetemědik) ösz. k. A bútorrá, vagy akármiféle eszközzé idomított, alkalmazott fa meggörbed, kinyomódik, mi akkor szokott történni, ha nem volt eléggé kiszáradva, vagy ha utóbb sok nedvesség járta által. Az új ajtó megvetemedett, s nem lehet bezárni. Az átázott padlódeszkák megvetemedtek. | |
* | |
| (meg-veteműl) ösz. önh. l. MEGVETEMĚDIK. | |
* | |
| (meg-vetendő) ösz. mn. Aminek becse nincsen, mi nem érdemes, hogy tiszteletre vagy figyelemre méltassuk, mit úgy kell tekinteni, mintha nem is volna. Ezek mind megvetendő haszontalanságok. Szokottabban csak tagadólag használtatik. Ez nem megvetendő körülmény, mert a dolog lényegéhez tartozik. V. ö. MEGVET. | |
* | |
| (meg-veterědik) ösz. k. Megromlik, megcsámporodik, megposhad. Megveteredik a sokáig (levegőn) álló bor. (Szabó D.). | |
* | |
| (meg-vetés) ösz. fn. A kicsinylésnek, vagy nem gondolásnak azon neme, melynél fogva valamit figyelem nélkül mellőzünk el; vagy oly dolognak eltaszítása magunktól, mely erkölcsi érzelmünkkel nem egyezik. Holmi becsiületsértő ajánlatokat megvetéssel viszszautasítani. V. ö. MEGVET. | |
* | |
| (meg-vetětt) ösz. mn. 1) Bizonyos helyre erősen oda tett, vagy feszített. A jól megvetett alapra bizton építhetni. Megvetett lábbal vívni. Megvetett háttal viszszanyomni, fentartani valamit. 2) Akit vagy amit utálatból eltaszított valaki magától, amit figyelemre méltónak nem tartnak. Az egész várostól megvetett czégéres csaló. Megvetett állapotban élni. V. ö. MEGVET. | |
* | |
| (meg-vetőleg) ösz. ih. Valakit v. valamit erkölcsi utálatból eltaszitva; figyelemre érdemesnek nem tartva. Megvetőleg viszszavetni valamely ajánlatot. Megvetőleg fogadni a jó tanácsot. Mások irányában megvetőleg viselni magát. | |
* | |
| (meg-vettetés) ösz. fn. Szenvedő állapot, melyben az van, kit mások erkölcsi utálatból eltaszítnak maguktól, kit figyelemre nem méltatnak, kinek személye iránt semminemü tiszteletet nem mutatnak. Köz megvettetésben élő uzsorás. | |
* | |
| (meg-ví) ösz. önh. Valakivel megverekedik. Különösen, fegyverrel, és harczban megküzd valakivel. A becsületsértővel párbajban megvíni. Vívjunk meg az ellenséggel. Tárgyesetes viszonynévvel am. bizonyos helyet rohammal hatalmába kerít. Megvíni a várat. | |
* | |
| (meg-viaskodik) ösz. k. Tartósb időig víva megmérkőzik, megküzd valakivel. | |
* | |
| (meg-viaszoz) ösz. áth. Viaszszal megken, behúz, megragaszt. Megviaszozni a czérnát. Megviaszozni a vásznat. Megviaszozni a hajat, a levelet. | |
* | |
| (meg-vidámít) ösz. áth. Bizonyos módon eszközli, hogy valaki vidámmá legyen. A foglyot szabadulás reményével megvidámítani. A bor megvidámítja a szomorú szivet. Minthogy a kedély vidámsága a testnek némi emelkedésével nyilatkozik; innen a meg helyett fel is használható, felvidámít. V. ö. VIDÁM. | |
* | |
| ösz. k. l. MEGVÍDÁMÚL. | |
* | |
| (meg-vídámul) ösz. önh. Kedélye bizonyos tetsző behatások következtében vidámmá lesz. A jó hírre egészen megvidámúlt. V. ö. VIDÁM. | |
* | |
| (meg-vídít) ösz. áth. A kedélyt bizonyos tetsző benyomás által viggá teszi. A megvidít és megvidámít között szorosan véve azon különbség van, mely a vig és vidám között. Miről V. ö. VIG, VIDÁM. | |
* | |
| (meg-vídúl) ösz. önh. Kedélye víggá leszen, előbbi komor vagy komoly állapotából kivetkezik. A különbségre nézve, mely a megvidúk és megvidámúl közt létezik, V. ö. VIG, és VIDÁM. | |
* | |
| (meg-vígaszik) ösz. k. 1) Széles ért, a víg gyöknek tulajd. ért. jelentése szerént am. elébbi szomorú állapotából, rosz kedvéből kivetkezve élénkké, derültté leszen, máskép: megvidámúl, megvidúl. 2) A régi nyelvemlékek szerént am. betegségéből kigyógyúl, mi csakugyan a kedélyt viggá, vidámmá teszi. "És megvigaszik én gyermekem" (et sanabitur puer meus). Münch. v. Tatrosi cod. Máté. 8. "Kik fertezetes szellettől gyötretnek vala, megvigasznak vala." (Luk. 6.). "Csak parancsolj a te szent igéddel, és megvígaszik az én lelkem." (Dic verbo, et sanabitur anima mea. Telegdi. Agendarius). | |
* | |
| (meg-vígaszt) ösz. áth. 1) A víg gyöknek tulajd. értelme szerént am. a szomorú kedélyt viggá, derültté teszi. Mai szokás szerént: megvigasztal, mint maraszt marasztal, hireszt hiresztel stb. 2) A régi nyelvemlékek nyomán am. betegségéből kigyógyít valakit, tehát közvetőleg viggá, vidámmá tesz. "Én elmegyek, és megvigasztom őtet" (et curabo eum. Münch. cod. Máté 8.). "Reménkedjél lányom, te hütöd téget megvigasztott" (fides tua te salvam fecit. Máté 9.). "Megvigasztom ő törödelměket" (sanabo contritiones eorum. Bécsi cod. Ozeas XIII.). | |
* | |
| (meg-vígasztal) ösz. áth. Valakinek szomorú kedélyét földeríti, midőn olyasmit mond, vagy tesz neki, mely által újra neki vidúl, s könnyebben érzi magát. Biztatva, jó reményt nyújtva megvigasztalni a kesergőket. Segítséggel, adakozással megvigasztalni a kárvallottakat. V. ö. VÍGASZTAL. | |
* | |
| (meg-vígasztalhat[at]lan) ösz. mn. Kinek kedélye oly szomorú, oly levert, ki oly reményvesztett, hogy egyhamar víg, derült nem lehet, ki a szenvedett veszteségen, káron, szüntelen siránkozik. Határozóként am. megvígasztalhatlanul. | |
* | |
| (meg-vígasztalódik) ösz. belsz. Szomoru kedélye bizonyos ellenbenyomások, biztatások, jó remények által nekividúl, és földerül. | |
* | |
| (meg-vigyáz) ösz. áth. Vigyázva megkémlel, vagy megészlel. Máskép: megfigyel. | |
* | |
| (meg-vigyorog) ösz. áth. Vigyorogva néz avagy hallgat meg. Némely féleszü mindent megvigyorog. | |
* | |
| (meg-víhat[at]lan) ösz. mn. Mondják oly helyről, különösen erődről, melyet semminemü hadi erőszakkal bevenni nem lehet. Megvíhatlan vár. | |
* | |
| (meg-világít) ösz. áth. Valamely sötét tért, vagy testet világ által fényessé, derültté, vagy láthatóvá tesz. Az éjjeli tűzveszély megvilágítja az eget. | |
* | |
| (meg-világosít) ösz. áth. Eszközli, hogy bizonyos tér vagy test világossá legyen. A világnak nagyobb terjedelmét, vagy fokát jelenti; mint az egyszerü megvilágít. Átv. ért. a gondolkodó, és vizsgálódó elmét oly állapotba helyezi, melyben az illető tárgyakról tiszta, s megkülönböztetett fogalmakat szerezhet. Megvilágosítani az elmét. Itt a meg fölcserélhető föl igekötővel. Mondják tárgyakról, s illetőleg fogalmakról is, midőn azokat valaki könnyen fölfoghatókká, s beláthatókká teszi. Megvilágosítani valamely homályos tárgyat. Több példák idézése által megvilágosítani valamely nyelvtani szabályt. | |
* | |
| (meg-világosodik) ösz. k. 1) Valamely térnek vagy testnek homályos; vagy sötét állapota megszünik, s a látszerek által tisztán felfoghatóvá leszen. Gyertyagyujtatkor megvilágosodik a sötét szoba. 2) Átv. ért. mondják az elméről és észről, illetőleg a gondolkozó emberről, midőn valamely tárgyról tiszta fogalma keletkezik.
"Mi úgy szólunk, hogy már megvilágosodtunk, S nem látunk sok dolgot, melyben vakoskodtunk." Bessenyei. | |
* | |
| (meg-világtalanít) ösz. áth. Világtalanná, azaz vakká teszen. Némely nyavalyák megvilágtalaníthatják az embert. V. ö. VAK. | |
* | |
| (meg-világtalanodik) ösz. k. Világtalanná leszen, azaz megvakúl. V. ö. VILÁGTALAN. | |
* | |
| (meg-világtalanúl) ösz. önh. l. MEGVILÁGTALANODIK. | |
* | |
| (meg-virad) ösz. önh. Éjnek elmulta után piroslani kezd a hajnal. Bár csak már megviradna, hogy utunkat folytathatnók. V. ö. VIRAD. | |
* | |
| (meg-virágosodik) ösz. k. Tulajd. ért. valamely növényen vagy növényes helyen virágok szaporodnak el. Megvirágosodnak a fák. Tavaszszal a mezők, kertek megvirágosodnak. Átv. ért. mondják borról, midőn tisztátalanul tartják, s fehér penész foltok támadnak a fölszinén, megpimpósodik. | |
* | |
| (meg-virrad) ösz. önh. l. MEGVIRAD. | |
* | |
| (meg-visel) ösz. áth. Valamely ruhaneműt folytonos használás, hordozás által elkoptat, elszakgat. Dolmányát, nadrágját, és csizmáit úgy megviselte, hogy könyökei, térdei, és lábujjai kilátszanak. Átv. ért. bizonyos cselekvés, vagy szenvedés, vagy állapot igen megrongálja az erőt. Megviselt bennünket a táborozás. Megviselte őt a tíz évi fogság. Téged is megviselt a nyomorúság. | |
* | |
| l. MEGVIZSGÁL. | |
* | |
| (meg-visz) ösz. áth. 1) Valamely tartozást, adósságot az illetőhöz elvisz. Megvinni a kölcsön kért pénzt, jószágot. Megvinni a hátralevő adót. Itt a meg körülbelül am. viszsza, maga pedig a visz ige távolító értelemmel bír, s ellentéte a közelítő jelentésü hoz, innen a megvisz és meghoz közötti ellentét. 2) Átv. ért. valamely hirt, vagy tudósítást, személyesen elmegy közölni valakivel. A kém megvitte a fővezérnek, hogy az ellenség viszszavonulni készül. A futárok nyakra főre sietnek megvinni a diadal hirét. V. ö. VISZ. | |
* | |
| (meg-viszál) ösz. áth. Vékony szálu bizonyos testeket megteker, megsodor, megfodorít. Megviszálni a hajat. A beretvásoknál megviszálni a szakált, am. az első lehuzás után másodszor, és pedig viszás irányban megberetválni, hogy a bőr annál simább legyen. | |
* | |
| (meg-vitat) ösz. áth. Kölcsönös vitatkozás vagy feleselés által meghányvet. | |
* | |
| (meg-vitel) ösz. fn. Cselekvés, melynél fogva valaki bizonyos tartozását az illető tulajdonoshoz oda viszi. Kölcsönnek, adósságnak megvitele. | |
* | |
| (meg-vívás) ösz. fn. Cselekvés, illetőleg küzdés, midőn valaki az ellenféllel megütközik, megverekszik. V. ö. MEGVÍ. | |
* | |
| (meg-vivő) ösz. fn. 1) Személy, ki bizonyos tartozást az illető tulajdonoshoz menve megfizet, vagy viszszatérít. 2) Ki valamely hírt vagy tudósítást közleni személyesen elmegy valakihez. | |
* | |
| (meg-vizesědik) ösz. k. Víztől nedvessé leszen. A mosók, kenderáztatók ruhái megvizesednek. | |
* | |
| (meg-vizesít) ösz. áth. Vízzel megnedvesít. Kevesebb, mint megáztat, és valamivel több, mint megvizez. Amit megáztatnak, azt a víz egészen megjárja, amit megvizesítenek, az inkább csak külsőleg leszen vizes, amit pedig megvizeznek, azt vízzel keverik. Megáztatják a kendert, a gúzsnak való veszszőt, az abroncsot, a kötélnek való szalmát. Megvizesítik a ruhát vasaláskor. Megvizezik a bort, midőn vízzel keverik. | |
* | |
| (meg-vizez) ösz. áth. l. MEGVIZESÍT. | |
* | |
| (meg-vizsgál) ösz. áth. 1) Többfélét részletesen, egyenként különös figyelemre vesz, s mivolta felől tudomást szerez magának. Megvizsgálni a pénztárt, az illető számadásokkal együtt. Megvizsgálni a gyógyszertárt, az oklevéltárt. A rendőrség megvizsgálja a gyanús személy lakhelyét, szekrényeit, irományait stb. A vámosok megvizsgálják a behozott árukat. 2) Különösen valamely tényt minden körülményeivel együtt biróilag kifürkész, s valódi állása felől tudomást szerez. 3) Valakinek bizonyos tanszakból különféle kérdéseket tesz, hogy megtudja, ha bír-e a kérdezett elegendő jártassággal s ismeretekkel, vagy nem. Év végén megvizsgálni az iskolai tanulókat. Megvizsgálni a lelkészi hivatalért folyamodó egyházi személyt. V. ö. VIZSGÁL. | |
* | |
| (meg-vizsgálás) ösz. fn. Cselekvés, mely által valamit vagy valakit megvizsgálunk, hogy rólok bizonyos tudomásunk legyen. V. ö. MEGVIZSGÁL. | |
* | |
| (meg-vizsgálgat) ösz. gyak. áth. Folytonosan vagy gyakran, vagy többeket megvizsgál. Van némi kicsinyítő értelme is, midőn tárgyát holmi aprólékosságok teszik. | |
* | |
| (meg-von) ösz. áth. 1) Szükséges, vagy a kedélynek, érzékeknek kellő dolgot megtagad. A fösvény megvonja mind magától, mind cselédeitől a szükséges eleséget. Égbekiáltó bűn az érdemlett díjt megvonni a munkástól. 2) Viszszaható névmással am. magát meghúzza, azaz szűk korlátok közé szoritkozik. Egy pusztai kunyhóban vonta meg magát. Vannak körülmények, midőn legtanácsosabb megvonni magát. Megvonja magát, mint a téli csiga hajlékában. (Km.). 3) Valamely testet egy másikon meghúz, megfen. Szíjon megvonni a beretvát. Aczélon megvonni a kést. V. ö. VON. | |
* | |
| v. ~VÖRNYEGESĚDIK, l. MEGVĚRHĚNYEGESĚDIK. | |
* | |
| l. MEGVĚRHENYESĚDIK. | |
* | |
| l. MEGVĚRĚSĚDIK. | |
* | |
| (meg-zabál) ösz. önh. és áth. Széles ért. mohó és sok evés-ivás által megterheli a gyomrát. Különösen mondják lóról, midőn némely kövér füvek, pl. zöld lóhere, bükkön stb. felfujják. Midőn áthatólag, tárgyesetes viszonynévvel használtatik, am. valamely eledelt mohón bekap. Megvető értelemben, és csak aljas beszédben divatozik. Ti torkosok, már a vacsorai részt is megzabáltátok? V. ö. ZABÁL. | |
* | |
| (meg-zabáltat) ösz. mivelt. Eszközli, hogy valamely állat a mohó evésben megzabál. Megzabáltatni a lovakat. V. ö. MEGZABÁL. | |
* | |
| (meg-zabol) ösz. áth. A lovat vagy más állatot zabbal megabrakolja. E csárdánál csak megitatok, s keves szénát kapatok, de meg nem zabolok. V. ö. ZAB. | |
* | |
| (meg-zaboláz) ösz. áth. A felkantározott lónak, vagy más állatnak szájába zabolát vet. Megzaboláznia paripát, a nyerges öszvért, szamarat. Átv. ért. a szilaj indulatú, a kicsapongásra, engedetlenségre hajlandó embert bizonyos erőszak által némi korlátok közé szorítja, meghódítja, megszelídíti. Mondják magukról az indulatokról is, melyek az embert szilajjá, kicsapongóvá teszik. Kemény fegyelem által megzabolázni a szilaj ifjakat. Megzabolázni a kicsapongó indulatokat. V. ö. ZABOLA. | |
* | |
| (meg-zajdúl) ösz. önh. Zajt indítva megmozdul. Mondják különösen megelégedetlen népről, midőn fellázad, fölzendűl. | |
* | |
| (meg-zákányosodik) ösz. k. Zákányossá leszen, azaz megmocskosodik, megtisztátalanodik. Mondják különösen nedvekről, midőn megzavarodnak, megnyúlósodnak, megsöprüsödnek stb. Megzákányosodik a tisztátalanul tartott bor, a csöbörben sokáig álló víz. V. ö. ZÁKÁNY. | |
* | |
| (meg-zaklat) ösz. áth. Mindenfelé űzve, kergetve, abajgatva, hajszolva megkinoz, meggyötör, elfáraszt. Különösen mondják barmokról, midőn kíméletlenül fárasztják, dolgoztatják, megfuttatják. Megzaklatni az igás lovakat, a paripát. V. ö. ZAKLAT.
| |
* | |
| (meg-zálogol) ösz. áth. 1) A kártevőnek bizonyos jószágát kárpótlásul hevenyében elveszi. Megzálogolni a tilosban vadászókat. Megzálogolni a vetéseken legeltető juhászokat, lovászokat. A kukoriczalopáson rajta kapott tolvajt megzálogolni. Ez esetben azt veszik el, mit a bűntettesnél találnak, vagy ami rajta van, pl. szűrét, bundáját. 2) Akármiféle tartozás, különösen adó fejében valakinek bizonyos ingó vagyonát biztosítékul elveszi, pl. a vasfazekat, az ágynemüket. 3) Némely társas játékokban valamely elkövetett hibáért az illetőtől elvesz valamit, pl. kendőt, gyűrűt, s addig viszsza nem adja, mig ez a rámért büntetést ki nem állja. V. ö. ZÁLOG. | |
* | |
| (meg-zápúl) ösz. önh. 1) Legszokottabban mondják tojásról, midőn hoszszas állásban megavúl, megromlik, megbüdösödik, megáporodik. A tojást bizonyos idő alatt fel kell használni, különben megzápúl. 2) Mondják, de ritkábban, avas fogakról is. V. ö. ZÁP. | |
* | |
| (meg-zargat) ösz. áth. Ormánsági szó, am. megkerget. V. ö. ZARGAT. | |
* | |
| (meg-zavar) ösz. áth. 1) Valamely hig testet keverés, rázás összevissza locsogtatás által tisztátalanná, homályossá, habossá tesz, megtör. Rázás által megzavarni a palaczkban levő bort. Zurbolóval megzavarni a vizet. 2) Szélesb ért. öszvekever, öszvebonyolít, rendetlenségbe hoz valamit. Megzavarni a fonálszálakat. Megzavarni az észt. 3) Nyájat, csordát, sereget stb. ide-oda űzve, kergetve, hajszolva rendetlen állapotba helyez, vagy az igás barmot fölötte meghajtja. V. ö. ZAVAR. | |
* | |
| (meg-zavarodik) ösz. k. 1) A híg test mozgás, keverés következtében elveszti higságát, s homályossá, tisztátalanná leszen. Nagy szélben megzavarodik a víz. Megzavarodik a szekéren szállított bor. 2) Öszvekeveredik, öszvebonyolodik. A hámból kirugott lovak megzavarodnak. 3) Elméje oly állapotba jön, mely szerént a tárgyakat, s illetőleg eszméket egymástól elválasztani, s megkülönböztetni nem képes. Ha ezen állapot folytonosan tart, és megmarad, am. megtébolyodik, megbomlik. A sok búban, és csapástól megzavarodott az elméje. | |
* | |
| (meg-zavarodott) ösz. mn. 1) Keverés, rázás, hányás-vetés stb. által higságától megfosztott, tisztátalanná lett. Megzavarodott víz, bor. 2) Öszvebonyolodott, öszvekeveredett. Megzavarodott lovak, hajókötelek. 3) Észre, vagy általán elmei tehetségekre vonatkozólag, am. a különböző eszmék között választani nem tudó, magát föl nem találó, vagy az ész rendes útjáról egészen eltérő, megtébolyodott. Megzavarodott elme. V. ö. MEGZAVARODIK. | |
* | |
| (meg-zavarosodik) ösz. k. Mondják különösen nedvekről, midőn higságukat vesztve tisztátalanokká, homályosokká, töröttekké, söprűsekké stb. lesznek. A romlásnak indult bor megzavarosodik. A víz megzavarosodik, ha a fenékiszapot fölkeresik. | |
* | |
| (meg-zavart) ösz. mn. Amit vagy akit megzavartak. V. ö. MEGZAVAR.
"Ki tudja méltán festeni a huszárt S bús arczulatját harczai közt, midőn A megzavart renden keresztül Rontja magát dühödő haraggal?" Berzsenyi. | |
* | |
| (meg-zěndűl) ösz. önh. Zengeni kezd, zengő hangon megszólamlik. Megzendűl az ég. V. ö. ZĚNG. | |
* | |
| (meg-zokkan) ösz. önh. Valamely kemény testhez érve, ütődve pl. a menő szekér egy darab kövön átugorva vagy gödörbe lökkenve ,zok' hangot ad; magas hangon: megzökken. | |
* | |
| (meg-zománczol v. ~zománczoz) ösz. áth. Zománczczal ellát. V. ö. ZOMÁNCZOL. | |
* | |
| (meg-zöcsköl) ösz. áth. Zöcskölve öszvetör, öszvezúz. V. ö. ZÖCSKÖL. | |
* | |
| (meg-zökken) l. MEGZOKKAN. | |
* | |
| (meg-zöldűl) ösz. önh. Zöld szinüvé leszen, zöld szint ölt. Tavaszszal megzöldülnek a mezők. Meleg eső után megzöldűlnek a fakó rétek. Nedvességtől megzöldűl a rét. V. ö. ZÖLD. | |
* | |
| (meg-zömöcsköl) ösz. áth. Zömöcskölve öszvetör, öszvezúz. V. ö. ZÖMÖCSKÖL. | |
* | |
| (meg-zömökösödik) ösz. k. Zömök testü lesz (bevégzetten). | |
* | |
| (meg-zördűl) ösz. önh. Valamely megmozdúlt, különösen rázkódva mozgó test zör hangot ad. Zivataros időben megmegzördülnek az ablakok. Megzördül a száraz csalit, midőn vad ugrik ki belőle. V. ö. ZÖRÖG, ZÖRDŰL. | |
* | |
| (meg-zörget) ösz. mivelt. Eszközli, hogy bizonyos test zörögjön, mi különösen ütés, vagy rázás által történik. Éjjel megzörgetni az ablakot, az ajtót, a kaput. V. ö. ZÖRGET, ZÖRÖG. | |
* | |
| (meg-zúdúl) ösz. önh. Áltatán am. tompa zúgó hangon mozogni kezd. Különösen mondják vízről, esőről, szélről, midőn sebesen neki ered. Megzúdúl az árvíz, midőn valahol gátot szakasztva kitör. Megzúdúl az erős zápor. Megzúdúl a fergeteg. Innen mondják azon testekről is, melyeket a víz, vagy erős szél mozgásba hoz. Megzúdúl a malom. Megzúdúl az erdő a nagy kiáltástól. V. ö. ZÚG, ZÚDÚL. | |
* | |
| (meg-zupál) ösz. áth. Megpufál, megver. | |
* | |
| (meg-zurbol) ösz. áth. A vizet fel- vagy megzavargatja, meggübűli. | |
* | |
| (meg-zúz) ösz. áth. Nyomkodva vagy szorongatva, vagy ütögetve öszveront, öszvetör, megmorzsol, meglapít, stb. valamely testet. Lábszárát megzúzta a kerék. A kocsirázás megzúzta a szilvát, szőlőt. Megzúzni a kukoriczát am. megmorzsolni. V. ö. ZÚZ. | |
* | |
| (meg-zúzosodik) ösz. k. Zúz, azaz zuzmarás dér lepi meg. Ködös hidegben megzúzosodnak a fák. Megzúzosodott a bajsza. V. ö. ZÚZ. | |
* | |
| (meg-zül, azaz meg-zűrl) ösz. önh. Dunán túl, nevezetesen a Balaton vidékén és Kemenesalon am. megélemedik, megkorosodik. Bodrogközben mondják a tehénről, midőn tőgye kiszárad. E helyett: megzűrl v. megzűrlik, azaz megszűrlik. | |
* | |
| (meg-zürlik) ösz. k. Tehénről, juhról mondják, midőn tejök elfogy. | |
* | |
| (meg-zsákmányol) ösz. áth. Valakinek jószágát zsákmány gyanánt elragadja. Az utonállók megzsákmányolják az utasokat. V. ö. ZSÁKMÁNY. | |
* | |
| (meg-zsákol) ösz. áth. 1) Bizonyos sürű, seprűs nedvet zsákféle szöveten megszűr. Megzsákolja a méhsert. (Páriz.). 2) Tréfásan am. valakit zsákkal hátba ver, s általán megpufál. Dunán túl így is mondják: megtrezsákol. | |
* | |
| (meg-zseběl) ösz. áth. Szoros ért. valakinek zsebéből kilop valamit. Magát megzsebelni, am. szert tenni sok pénzre, zsebeit mintegy megtölteni. | |
* | |
| (meg-zsémbesědik) ösz. k. Zsémbessé válik. Némely ember öregségére megzsémbesedik. | |
* | |
| (meg-zsibbad) ösz. önh. Az állati testnek valamely tagja ideiglen elveszti mozgékony és érző tehetségét. A szoros kocsiban megzsibbadt a lába. Alvás közben a fej alá tett kéz néha megzsibbad. Máskép: elzsibbad. v. ö. ZSIBBAD. | |
* | |
| (meg-zsibbaszt) ösz. áth. Eszközli, hogy a testnek valamely tagja, különösen a kéz vagy láb megzsibbad. A folytonos és egyforma feszültség megzsibbasztja a kart. V. ö. MEGZSIBBAD. | |
* | |
| (meg-zsindiělěz v. ~zsindelyez) ösz. áth. Valamit zsindellel megtetéz, befödelez. Megzsindelezni a házat. Gúnyos népnyelven, midőn azt mondják valakiről: Okos ember, jó volna a fejét megzsindelezni, azt jelenti, hogy bolondul, vagy ostobául beszél. | |
* | |
| (meg-zsinegěl) ösz. áth. Valakit zsineggel megfojt. A törököknél az előkelő embereket halálbüntetésül régente meg szokták zsinegelni. | |
* | |
| (meg-zsinóroz) ösz. áth. Valamit zsinórral kivarr, beszeg, kiczifráz. Megzsinórozni a dolmányt, a nadrágot, a csizmaszárt. v. ö. ZSINÓR. | |
* | |
| (meg-zsíroz) ösz. áth. Zsírral megönt, megken, megkever. Különösen mondják ételekről. Megzsírozni a kását, a káposztát, a pirított kenyeret.
"Vajazd meg neki, Zsirozd meg neki, Hadd legyen jó ize. Népd. V. ö. ZSÍR. | |
* | |
| (meg-zsugorgat) ösz. gyak. áth. Fösvény ember módjára öszvegyüjtöget, és megtakargat valamit. Amit több év alatt megzsugorgatott, azt egy éjjel a tolvajok ellopták tőle. V. ö. ZSUGORI. | |
* | |
| (meg-zsugorít) ösz. áth. l. MEGZSUGORGAT. | |
* | |
| (meg-zsúpol) ösz. áth. 1) Zsúppal kirak, pl. vermet; vagy beföd, pl. házat. 2) Átv. ért. megver, megpufol. | |
* | |
| (meg-zsúpoz) ösz. áth. l. MEGZSÚPOL 1). | |
* | |
| (meg-zsurmol) l. MEGMORZSOL. | |
* | |
| (meg-zsúrol); l. MEGSÚROL. | |
* | |
| (me-gy) önh. Rendhagyó igéink egyike, melynek tiszta gyöke vagy gyökeleme me megvan a szanszkrit: maj, latin: meo, finn: menen (menek), persa á-me-den stb. szókban is; s mint olyan egy osztályba tartozik a těsz, věsz, lěsz, visz, hisz igékkel, melyeknek tě, vě, lě, vi, hi gyökeiből leszen tehető: těhet, věhet, lěhet, vihet, hihet, valamint a meből mehet. Továbbá, valamint amazok fölveszik az ěn szótagot, těsz-ěn, věsz-ěn stb., úgy ez is: megy-ěn. A me harmadik személye men, vagy tájdivatosan mén. A megy tőigéből csak a megyek, a megnyújtott mégy, és megyünk származnak; a többi idő- és személyragokat a men tőige veszi föl, sőt másképen a föntebbieket is, úgymint: menek (v. megyek, tájdivatosan mengyek), mensz, szokottabban: mész, (a tiszta me gyöktől, me-esz), men (v. mén), menünk (v. megyünk), mentěk, mennek; első múlt: menék, menél, mene stb.; második múlt: mentem, mentél, ment stb.; jövő: menenděk, menendesz, menend stb.; parancs.: menj; határtalan: menni; ohajtó: mennék, mennél, menne; részesülő: menő, ment, menendő. 1) Szoros ért. lábain lépve bizonyos helyről tovább-tovább halad. Sebesen, lassan, sántikálva menni. Egyenesen, majd jobbra, majd balra térve menni. Faluról városba, városból falura menni. Rétre, szőlőbe, hegyre menni. Templomba, tanodába, szinházba menni. Ki kapálni, ki szántani, ki aratni megy. Mentěn menni am. sietni, folyvást menni. Bemenni a házba. Kimenni a mezőre. Kimenni az udvarból, a határból. Fölmenni a toronyba, a magas hegyre. Lemenni a dombról. Lemenni a völgybe. Elmenni a társaságból. Visszamenni az elhagyott helyre. Átmenni a hidon, az erdőn, a vizen, a sáron. Tilosba mennek a lovak. Vizre megy a csorda. A juhok a kolompos ürü után mennek. Különbözik tőle a jön, hogy ez közelünkbe való mozgást vagy érkezést, a megy pedig távolodást jelent (nem egészen ily viszony létezik a német kommen és gehen között), pl. egyik jön, másik megy. Tegnap jöttünk, s ma már megyünk. Honnan jöttök, és hová mentek? A megy igében tehát alapfogalom a távolodás, a jön-ben pedig a közeledés; ezért nem mondhatjuk: menj ide hozzám, hanem: jőjj ide; vagy nem mondhatni: jőjj innen tőlem, hanem: menj innen tőlem; és mást jelent: jövök hozzád, mást ismét: megyek hozzád; amaz azt teszi, hogy a beszélő távolról megindúlva már a másik személy közelébe érkezett; ez pedig hogy még a távolban van, és most indúl, vagy közeledni kezd a másik felé. De ha valamely távolsági pont mint megérkezési hely tűzetik ki, akkor a jön ige használható, pl. Eljősz-e Pestre, mikor ott leszek? Amint oda jöttünk (érkeztünk) ismerőseink legott előnkbe siettek. Miért nem jöttél te is oda? De ezen esetben is a távol hely közeledési pont gyanánt áll. - A jár és megy között pedig azon különbség van, hogy az első gyakori, ismételt, vagy folytonos mozgást, a megy pedig egyszerü távozást jelent, p. aki templomba jár, az gyakran, vagy többször megy oda, aki templomba megy, az csak egy izben teszi azt. V. ö. JÁR. 2) Szélesb ért. bizonyos helyről kiindulva tovább halad, vagy mozog, akár lépve, akár repülve, akár úszva, akármiféle mozdony által stb. Kocsin, lóháton, gyalog, hajón menni. Férjhez menni. Megy a kocsi, ha húzzák. Megy a hajó, ha a viz vagy szél viszi. A Dunán sok jég megy. 3) Mint mozgást jelentő ige, átv. ért. használtatik oly cselekvések, vagy állapotok kifejezésére, melyek többé-kevesbbé mozgásra, vagy távolodásra, vagy haladásra vonatkoznak. a) Erőszakos mozgást jelente mondatokban: Neki menni valakinek am. megtámadni. Még az ördögnek is neki megy. Rajta menni az ellenségen am. megrohanni.
"Üstökbe ment (kapott) Jancsi csatlós a kocsissal." Csokonai. b) Haladás, vagy bizonyos állapotra jutás fogalma van ezekben: Megy az idő. Megy-e a munka? Biz a lassan megy. Sehogy sem megy. Nem úgy megy az. Jól megy dolga. Roszul megy a sorsom. Nem megy a kereskedés. Annyira mentek, hogy egymás hajába kaptak. Ezen emberrel semmire sem lehet menni. Jóval többre mehetsz vele. Nagyra menni. Fölmegy, lemegy a gabona ára. Sok kevés sokra megy. (Km.) Egy évi kiadása ezerekre megy. Az építésre minden pénze ráment. Merre megy ez az út? c) Sajátságosak az ily mondatok: Elment az esze, a sütnivalója. Elment a haja, a szőre, am. kihullott. Sok dolog feledékenységbe megy. Az semmikép nem megy a fejébe, am. eszével nem fogja fel, vagy nem akarja hinni. Fejébe ment a bor, am. megrészegedett. Beszéde oda ment ki, hogy... Ez a mellé megy, amit te mondtál, am. oda tartozik, olyanforma. Elment tőle a gyerek (időnek előtte). Sok vér ment el tőle. Kárba ment minden költsége. Reményünk füstbe ment, am. eltünt. Tüske ment a lábába, am. akadt. E zsákba két mérü belemegy, am. belefér. Félre-ment, am. szükségre ment. | |
* | |
| fn. l. MEGGY. | |
* | |
| falu Zemplén m.; helyr. Megyaszó-ra, ~n, ~ról. | |
* | |
| (me-gy-e) fn. tt. megyét. 1) Vonal, mely bizonyos földterület mentében elhuzódik s azt a legközelebbi földterülettől elválasztja, és határ gyanánt szolgál. Különösen azon szalagforma majd szélesb, majd keskenyebb földköz, melyet a szántóföldek, szőlők, kertek hosszában két felől parlagon szoktak hagyni, egyik dűlőtől a másikig. Az ily megyét többször a földhöz szántják s helyét egyszerü barázdavonal pótolja; ez tájszokásilag: mesgye. V. ö. MESGYE. E szerént a megye nem egyéb, mint határ, s minthogy ezt ősi szokás szerént lépve, s körüljárva jelelik ki, innen e szó gyöke a megy ige (valamint a járásé jár), s a megyének kijelölése csakugyan határjárásnak mondatik. 2) Polgári ért. am. vármegye, azaz a magyar birodalom kezdetén behozott alkotmány szerént, a magyar korona országainak nagyobb-kisebb területű, bizonyos vártól elnevezett, s önálló igazgatási és törvénykezési hatóságot, a királytól rendelt ispán (főispán) vezérlete alatt szabadon választott tisztviselők és bírák által gyakorló állománya. Magyarországi, erdélyi, szlavonországi vármegyék. Pest vármegye, Komárom vármegye. Újabb szokás szerént a vár szót szeretik elhagyogatni, pl. Vas megye. Győr megye. 3) Egyházi ért. határozott földterületen lakó, és bizonyos főpap, ú. m. püspök, érsek, főérsek stb. lelkészi igazgatása és hatósága alatt levő hivek gyülekezete, valamint azon földterület, melyen az illető hivek laknak. Érseki megye, püspöki megye, főapáti megye, egyházmegye. Szélesb ért. néhutt, pl. a barkóknál, egyes lelkészek pásztorsága alá rendelt hivek gyülekezete, szokottabban idegen, vagyis latin nyelvből kölcsönözve: plebánia. Szerb nyelven metya, tótul medza szintén határt, közeget jelent, de ezek rokonaikkal együtt vagy a magyar megye szóból, vagy a latin mediumból eredtek, melynek meo gyöke közös a magyarral, mert medium am. intervallum pro meando, átmenni való közeg. A szláv nyelvekben ezen gyök nem ismeretes. | |
* | |
| falu Sáros m., helyr. Megyé-re, ~n, ~ről. | |
* | |
| (megye-beli) ösz. mn. Megyéből való. | |
* | |
| (megye-biró) ösz. fn. A gömöri barkóknál am. a plebániára felügyelő templomatya. | |
* | |
| (megye-csuha) ösz. fn. Barkók tájnyelvén am. egyházi palást. (Pluviale). | |
* | |
| (megye-elnök) ösz. fn. Elüljáró a megyében. | |
* | |
| falu Baranya m.; helyr. Megyefára, ~n, ~ról. | |
* | |
| (megye-főnök) ösz. fn. Elüljáró a megyében (Comitatsvorstand). | |
* | |
| (megye-ház) ösz. fn. A polgári ért. vett megyének, mint igazgatási és törvénykezési hatóságnak középülete, máskép: vármegyeház, v. vármegye háza.
"Felszállott a páva, Vármegye házára" Népd. V. ö. MEGYE. | |
* | |
| falu Vas m.; helyr. Megyehidára, ~n, ~ról. | |
* | |
| (megy-ei) mn. tt. megyei-t, tb. ~ek. Megyéből való; megyéhez tartozó; megyét illető. | |
* | |
| (megye-járás) ösz. fn. Hivatalos látogatás, melyet egyházi megyéjébe az illető főpap vagy helyettese teszen. | |
* | |
| l. MEGY, (1) alatt. | |
* | |
| (me-gy-ěn) önh. l. MEGY, (1). | |
* | |
| (megye-orvos) ösz. fn. Tiszti orvos, kinek fő kötelessége az illető vármegye közegészségi állapotára ügyelni. | |
* | |
| faluk Nógrád, Somogy, Szala m., BÉKÁS~, Pest, NAGY~, Komárom, TÓT~, Nyitra, PÓCS~, Pest, VAS~, Szabolcs, KÁPOSZTÁS~, puszta Pest, KIS~, puszta Győr m.; helyr. Megyerre, ~ěn, -ről. | |
* | |
| falu Komárom m.; helyr. Megyercsre, ~ěn, ~ről. | |
* | |
| puszta Pest m.; helyr. Megyeri-be, ~ben, ~ből. | |
* | |
| faluk Sáros, Vas, puszta Tolna m., BODZÁS~, Arad, NYIR~, ARANYOS~, Szatmár, TAGADÓ~, Bihar m.; helyr. Megyes-re, ~ěn, ~ről. | |
* | |
| (me-gy-e-es) mn. tt. megyés-t v. ~et, tb. ~ek. Egyházi ért. megyére felügyelő. Megyés püspök, különböztetésül a czimzetes püspöktől. Megyés pap, kinek plebániája van. Megyés egyház, am. plebánia. V. ö. MEGYE. | |
* | |
| erdélyi falu Maros sz.; helyr. ~falvá-ra, ~n, ~ról. | |
* | |
| puszta Tolna megyében; helyr. ~Ireg-re, ~ěn, ~ről. | |
* | |
| (megye-törvény-szék) ösz. fn. Az egész megyére vonatkozó, vagy egész megyében működő birói testület. | |
* | |
| (me-gy-e-ez) áth. m. megyéz-tem, ~tél, ~ětt, par. ~z. Megye nevü határvonalt húz, vagy kijelöl. Megyézni a tagosztályban jutott részeket. A szomszédok elmegyézik egymás birtokait. Kimegyézni a szántóföldnek szánt telket. | |
* | |
| l. MEGY, (1) alatt. | |
* | |
| fn. tt. méh-et, harm. szr. ~e, kicsiny. méhecske. 1) Köz ismeretü szárnyas rovar, mely sejtekből álló mesterséges lakot készít magának viaszféle anyagból, s azt bizonyos növények virágairól gyüjtött mézzel megtölti. Szelid v. kerti méh, mely az úgynevezett méhesekben különös kezelés és táplálás alatt tenyészik. Vad méh, mely molyhosabb, nagyobb és feketébb, s az erdőkben szabadon lakik. Nádi méh, mely a szerhák nádjaiba rakja sejtjeit, és mézét. Mézgyüjtő méh, v. dolgos méh, mely a virágokról szedi és sejtjeibe rakja a mézet. Dúméh, mely más méhek kasába vagy fészkébe jár mézet lopni. Hereméh, mely a dolgozó méhnél nagyobb s fulánktalan. Ezt a méhet himjének tartják, és minden kasban találtatik bizonyos számmal. V. ö. HERE. Mi elemzését illeti, azon szavaink közé tartozik, melyekben a vég h gyöngéd utóleh, mint a moh, doh, roh, düh, rüh, vagy mint a j a fej, hij, paréj, karéj, a v a lév, bév, hév, nyüv stb szókban. Az éles mé, úgy látszik, ezen rovarnak vékony hangját utánozza. Ily véleménye van Adelungnak a rokon hangu német Biene, régiesen: bí, bín, és imme nevekről. A finnben Fábián István szerént mehi vagy mesi am. még, és mehiläinen am. méh. | |
* | |
| fn. tt. méh-et, harm. szr. ~e. Zacskóforma bőredény a nőstény emlős állat, különösen az asszonyi nem medenczeüregében, melyben a magzat megfoganszik, és megszületéseig benne marad. Máskép: anyaméh, a népnyelven megfordítva méhanya. Magzatot méhébe fogadni, méhében hordozni. Kiszáradt a méhe am. magtalanná lett. Veszett volna az anyja méhében. Leesett, leszállt a méhe. Molnár A. szerént van kicsinyítője is: méhecske. E szó egész alakjára nézve a rovart jelentő méh-hez hasonló, s alapfogalomban csak akkor egyeznék vele, ha egyezési pontul a mozgást jelentő me gyököt vennők a köznépi nők azon véleménye szerént, hogy a méh bizonyos kórállapotban ide-oda mozogni, s majd fölebb majd alább szállani szokott, innen a panaszkodó mondás: jaj, leszállt a méhanyám, vagy, jár a méhanyám. Azonban valószinübbnek látszik, hogy a méh tulajdonkép am. béh a benséget jelentő be megnyújtva bé gyöktől, mint a régies fe, közdivatu fej tájdivatosan fé a fékötő szóban, s valamint a fé (caput) szóból lett fék (capistrum), úgy keletkezett a bé gyökből béh, és a b hangot rokon szervü m ajakhanggal fölcserélve méh. Egyébiránt hogy a b és m mint ajakhangok fölcseréltetnek, több példák tanusítják, mint: bekeg mekeg; bankó mankó; banya Baranyában manyó; bám mám, hogy mogy; madár, badár v. badács stb. E szerént a méh eredetileg béh jelentené a nőnemnek azon benső hűvelyét, v. edényét, mely a magzatot bezárja. | |
* | |
| falu Temes m.; helyr. Mehalá-ra, ~n, ~ról. | |
* | |
| (méh-állás) ösz. fn. Széles ért. méhes ház. Különösen azon emeltebb állvány, melyre a méhkasokat, v. kaptárokat szokták helyezni. | |
* | |
| (méh-anya) ösz. fn. Köznépies nyelven am. méh, a nőben. Dunán túl a harmadik személyraggal: méhanyája, pl. Megindúlt a méhanyája. Fáj a méhanyája. V. ö. MÉH, (2). | |
* | |
| (méh-baj) ösz. fn. Általán, akármily fájdalom vagy betegség a nőnem méhében, pl. méhgörcs, méhláz, méhrák, méhszakadás, méhdüh stb. | |
* | |
| (méh-balzsam) ösz. fn. Balzsamféle gyógyszer a méhbaj ellen. | |
* | |
| (méhbe-fogadás) ösz. fn. A nőstényállatnak, különösen nőszemélynek állapota, midőn a himmagot méhébe veszi s teherbe esik tőle. | |
* | |
| (méhben-hagyott) ösz. mn. és fn. Mondják magzatról, ki még anyja méhében volt, midőn az apja meghalt, apja halála után született gyermek. (Posthumus). Méhbenhagyott László, Albert király fia. Máskép: árvaszülött. | |
* | |
| (méh-bér) ösz fn. Széles ért. bér vagy adó, melyet a méhtartástól fizetni kell. Némely országokban ezt a méhesgazdák a szomszédoknak fizetik, kiknek kerteibe, vagy földjeire járnak a méhek. | |
* | |
| (méh-csipés) ösz. fn. Tulajdonkép szurás, bökés, melyet a méh fúlánkjával teszen, mely mérges levén, ideiglenes hólyagot húz a bőrön. | |
* | |
| (méh-cső) ösz. fn. l. MÉHKÜRT. | |
* | |
| (méh-döngécselés v. ~döngicsélés) ösz. fn. A méhrovarnak gyönge, fínom hangja, szózata.
"Lágy déli szellő volt ringatóm, Méhdöngicsélés elaltatóm." Garay J. | |
* | |
| (méh-düh) ösz. fn. Görcsös és lázas kórállapot oly nőszemélynél, kit a nemi közösülés ösztöne tulságosan ingerel s vágya kielégíthetlen. | |
* | |
| tájdivatos kiejtés a szokottabb méh helyett. l. MÉH, (1). | |
* | |
| a székelyeknél divatos, és am. mely helyt? hol? | |
* | |
| (méh-erdő) ösz. fn. Erdő, melyben vadméhek tenyésznek, vagy melyben szelid méheket itt-ott lerakott kasokban szaporítanak. | |
* | |
| (méh-es) mn. és fn. tt. méhes-t v. ~et, tb. ~ek. Méhekkel bővelkedő, méheket tartó, tenyésztő. Méhes vidék, erdő. Méhes gazda. Méhes kaptár. Midőn főnevül használtatik, tt. méhes-t, tb. ~ěk. 1) Személy, ki méheket tenyészt, máskép: méhész. 2) Ház vagy állás, vagy kert, melyben méheket tenyésztenek. A méhest virágzó növényekkel körülültetni. Kerti, erdei méhesek. | |
* | |
| erdélyi falu Kolos m., KIS~, NAGY~, puszták Arad m.; helyr. Méhes-re, ~ěn, ~ről. | |
* | |
| (méh-ész) fn. tt. méhész-t, tb. ~ěk, harm. szr. ~e. 1) Általán, méhekkel bánó, vagy méheket tenyésztő személy. 2) Harkálynemü madárfaj, mely leginkább méhekkel táplálkozik. (Merops apiaster). | |
* | |
| falu Torna m.; helyr. Méhész-re, ~ěn, ~ről. | |
* | |
| (méhész-borz) ösz. fn. Áfrikai borzfaj, mely vadméhek mézével táplálkozik. (Ursus mellivorus). | |
* | |
| (méh-ész-et) fn. tt. méhészet-ět, harm. szr. ~e. A gazdászat azon neme, mely méhek tenyésztésével, s illetőleg viasz és méz termelésével foglalkodik. | |
* | |
| (méhész-gazda) ösz. fn. Gazda, ki a méhtenyésztést mint különös iparágat űzi és gyakorolja. | |
* | |
| (méhész-jog) ösz. fn. 1) Jog, melynél fogva valaki méheket tenyészthet, különösen valamely községnek erdejében. 2) Azon jogok, illetőleg törvények öszvege, melyek bizonyos országban a méhtartásra, s a méhészetre vonatkoznak. | |
* | |
| (méhész-kědik) k. m. méhészkěd-tem, ~tél, ~ětt. Méhészetet űz, méhtenyésztéssel foglalkodik. | |
* | |
| (méhész-könyv) ösz. fn. Gazdasági könyv, mely méhek tenyésztésére vonatkozó oktatásokat tartalmaz. | |
* | |
| (méhész-medve) ösz. fn. Kisebb faju medve, mely különösen szereti, és felfürkészi az erdei mézet. Egyébiránt a méz általán kedves eledele a nagyobb faju medvének is. | |
* | |
| (méh-ész-ség) fn. tt. méhészségět, harm. szr. ~e. l. MÉHÉSZET. | |
* | |
| (méhész-sipka) ösz. fn. Reczés kelméből vagy drótból csinált sipkaféle fej- és arcztakaró, melyet a méhészek kivált rajeresztéskor kötnek föl, hogy a fulánkszurások ellen mentek legyenek. | |
* | |
| (méhész-törvény) ösz. fn. A méhészgazdákra, és méhtartásra vonatkozó törvény. | |
* | |
| (me-het) a ,megy' igének lehető formája, s am. képességgel bír menni; különösebben am. meglehetős. | |
* | |
| (méh-fájás) ösz. fn. Fájdalom vagy betegség a nőnemnek azon belrészében, melyet méhnek nevezünk. | |
* | |
| (méh-fěcskendő) ösz. fn. Sebészi csöves eszköz, mely által a kóros női méhbe valamely hígnemü gyógyanyagot belövetnek. | |
* | |
| (méh-folyás) ösz. fn. A nőszemély nemző részének azon kóros állapota, midőn bizonyos fehér nedv foly ki belőle, máskép: fehérfolyás. | |
* | |
| (méh-fű) ösz. fh. A kétfőbbhímesek seregbe, és fedetlen magvúk rendébe tartozó növénynem; csészéje aszú, két ajakú, a felső lapos, az alsó hegyes, némelyiket virágzás után szőrök zárják be, bokrétájának felső ajaka boltos szabásu. Máskép mézelke. (Melissa). Fajai: czitromszagu, nagyvirágu, hegyi méhfű. Nevét onnan vette, mert virágaiból a méhek különösen szeretnek gyűjteni. A köznép még mezei méhfű-nek nevezi a bugás csipkepittyet (nepeta pannonica), és erdei méhfű-nek az édes mozsárvirágot (melittis melissophyllum). | |
* | |
| (méh-görcs) ösz. fn. A női méhnek nyavalyája, mely különösen görcsökben jelenkezik. | |
* | |
| (méh-görcsös) ösz. mn. Méhgörcs nevü nyavalyában szenvedő. Méhgörcsös nő. V. ö. MÉHGÖRCS. | |
* | |
| (méh-gyümölcs) ösz. fn. Méhbe fogadott magzat, ivadék. Képes kifejezés. | |
* | |
| (méh-hajlék) ösz. fn. Hajlék, mely alatt a méhkasokat tartják; máskép: méhes, méhház. | |
* | |
| (méh-hajtó) ösz. fn. Bizonyos szer, melyet ha a teherbe esett nő bevesz, a méhébe fogant magzat időnek előtte elmegy tőle. | |
* | |
| (méh-ház) ösz. fn. Különös szabályok szerént épített, elrendezett, s méhek tartására szánt épület. | |
* | |
| (méh-here) ösz. fn. l. HEREMÉH. | |
* | |
| (méh-hurut) ösz. fn. Görcsökkel járó száraz hurut, mely bizonyos méhnyavalyának eredménye. | |
* | |
| (méh-hüvely) ösz. fn. Tágas, hártyás, meggörbedt, s kevessé lapos cső a nőszemély medenczeüregében, a végbél és húgyhólyag között. (Vagina uteri.) | |
* | |
| falu Gömör m.; helyr. Méhi-be, ~ben, ~ből. | |
* | |
| (méh-iszam) ösz. fn. A nőszemély méhének kóros állapota, midőn ez, mint mondani szokták, leszáll v. leesik. V. ö. ISZAM. | |
* | |
| (méh-ivadék) ösz. fn. 1) Méhbefogadott magzat, méhgyümölcs. 2) A méh nevü rovarnak fia, fajzata, raja. | |
* | |
| (méh-kaptár) ösz. fn. Különféle alakú és anyagú köpü, bödön vagy kosárféle, alant nyilt öblü, oldalt kis ablakkal ellátott edény, melyben a szelid méhek sejtjeiket építik, s mézet gyüjtenek bele. Máskép: méhkas, v. méhköpü, v. méhkelencze. | |
* | |
| (méh-kas) ösz. fn. Szoros ért. vesszőből font és sárral betapasztott kaptár. V. ö. MÉHKAPTÁR. | |
* | |
| (méh-kas-szék) ösz. fn. l. MÉHPOLCZ. | |
* | |
| (méh-kelencze) ösz. fn. l. MÉHKAS. | |
* | |
| (méh-kenyér) ösz. fn. A méznél valamivel keményebb, de kevesbbé édes eledel, melyet a méhek saját táplálásukra készitenek. | |
* | |
| falu Bihar m.; helyr. ~kerék-re, ~ěn, ~ről. | |
* | |
| (méh-kérő) ösz. fn. Csapforma eszköz, mely a méhhüvelybe tétetik vagy a havi tisztulás előmozdítása vagy a méhsérv elháritása végett. | |
* | |
| (méh-király-nő) ösz. fn. Hoszszabb, és valamivel nagyobb testü méh, mely egy-egy raj fejének és vezérének tartatik. Egyébiránt arról, ha tojik-e vagy nem, valamint általán a méhek szaporodásának és szerkezetének titkairól, a természettudósok illetőleg méhészek nincsenek egy véleményben. | |
* | |
| (méh-kosár) ösz. fn. l. MÉHKAS. | |
* | |
| (méh-köpü) ösz. fn. l. MÉHKAPTÁR. | |
* | |
| (méh-kürt) ösz. fn. A nőszemély méhének két oldalán levő hártyás csövek, melyek a méhhüvely oldalszögeibe nyilnak, s a petefészektől elszakadt és megfogant hólyagcsákat a méhbe vezetik. (Tubae Fallopii). | |
* | |
| (méh-láz) ösz. fn. 1) Némely méhbajjal párosult láz. 2) Forró láz neme, mely, mint állítják, a nőszemélynél a nemi közösülés tulságos ingere által támad. Rokon hozzá a méhdüh. | |
* | |
| (méh-lepény) ösz. fn. 1) A gyermek szülése után elmenő lepényforma burok. l. MÁS, fn. 2) Növénytanban, a magnak azon tenyésző két hasábja, melyek csirázáskor levelkékké alakulnak. (Cotyledones). | |
* | |
| (méh-magzat) ösz. fn. A nőstény emlős állatnak, nevezetesen nőszemélynek méhébe fogadott, s az élet csirájában létező ivadék. (Embryo). | |
* | |
| (méh-nyak) ösz. fn. A nőszemély méhének alsó, és hengerded végü része. (Cervix uteri). | |
* | |
| (méh-pénz) ösz. fn. l. MÉHBÉR. | |
* | |
| (méh-pilis) ösz. fn. Növénynem az öthímesek seregéből, és egyanyások rendéből; bokrétája töltséres, alul szoros nyaku, s ez ül egy gömbölyü pilisen, mely a magzatot magába zárja, s utóbb a magra nő, és annak héjává lesz. (Mirabilis). Fajai délignyitó (m. jalapa), és hoszszúnyaku (m. longiflora). | |
* | |
| (méh-polcz) ösz. fn. Polczféle állvány vagy emelvény, melyre a méhkasokat állítani szokták. | |
* | |
| (méh-pöfeteg) ösz. fn. Taplónemü, pöfeteghez hasonló kóros képződmény a női méhben. | |
* | |
| (méh-raj) ösz. fn. Egy sereg méh, melyek együtt, azaz egy fészekben vagy kasban, kaptárban élnek, építenek, mézelnek. Különösen oly méhsereg, mely szaporodás által megsokasodva s a többitől elválva egy királynő vezérlete alatt tovább száll, és külön lakhelyet keres. A méhrajt elfogni és kasba ereszteni, vagy verni. V. ö. RAJ. | |
* | |
| (méh-rajzás) ösz. fn. Az ifju méhivadéknak azon mozgalma, midőn seregesen fölkerekedve születése helyét elhagyja, s új lakot keres. | |
* | |
| (méh-sěr v. -sör) ösz. fn. Ital neme, mely forrás által mézből s még némely más híg testek vegyüléséből készűl. Vizzel, borral, árpalével, eczettel készített méhser. | |
* | |
| (méh-sérv) ösz. fn. A nőszemély méhének azon kórállapota, midőn az a méhhüvelybe leszáll, vagy a méhhüvely belső hártyája megpetyhüdik, és lelóg. Máskép: méhiszam. (Prolapsus uteri). | |
* | |
| (méh-száj) ösz. fn. Nyilás a nőszemély méhének nyakán. | |
* | |
| (méh-szakadás) ösz. fn. l. MÉHSÉRV. | |
* | |
| (méh-szarvak) ösz. tb. fn. l. MÉHKÜRT. | |
* | |
| (méh-tanya) ösz. fn. Méheskert és méhház a szabad mezőn vagy erdőben. | |
* | |
| (méh-tartás) ösz. fn. l. MÉHTENYÉSZTÉS. | |
* | |
| falu Szathmár m.; helyr. Méhtelek-re, ~ěn, ~ről. | |
* | |
| (méh-tenyésztés) ösz. fn. A gazdaságnak azon neme, mely méhek tartásával, és szaporításával, illetőleg viasz- és méztermeléssel foglalkodik. | |
* | |
| (méh-testvérěk) ösz. tb. fn. Ugyanazon anyától született, anyul testvérek. | |
* | |
| (méh-tetem) ösz. fn. Húsos kinövés, kór képződmény, mely néha a nőszemély méhében támad. | |
* | |
| (méh-tűkör) ösz. fn. Bábák és szülészsegédek eszköze, melylyel a méh száját felnyitják, hogy a holt magzatot kivegyék belőle stb. | |
* | |
| (méh-üreg) ösz. fn. A nőszemély méhének öble, belső tere. (Cavitas uteri). | |
* | |
| (méh-üszög) ösz. fn. 1) A méhben támadó húsos kinövés, máskép: méhtetem. 2) A méhben megromlott magzat. | |
* | |
| (méh-ütér) ösz. fn. Ütér, mely a köldökütérből ered ki, és gyakran a közép végbélütérből származik, s kacskaringósan a méh oldalához tekeredik. (Arteria uterina). | |
* | |
| (méh-víz-kór) ösz. fn. Vízkórféle bántalom a nő méhében. | |
* | |
| (mej-ék, azaz mell-ék) fn. tt. mejék-ět, harm. szr. ~e. A székely takácsok, és szövő nők nyelvén azon fonal, melyet az osztovátán a fejfára föltekernek, és onnan beeresztenek a nyüstbe, s ezt másutt föl vagy beeresztő-nek, vagy szál-nak nevezik. Azon fonal neve pedig, melyet a vetélővel a mejékbe öltenek: ontok, vagy bélfonal. Innen a példabeszéd, mikor a házasok roszul élnek, s mindenik hibás, és együtt veszekesznek: egyik ontok, a másik mejék. Ez értelmezés szerint az ontok v. bélfonal jelenti a szövetnek keresztben fekvő, a mejék pedig hoszszában elnyuló fonalát, és így valószinü, hogy a mejék eredetileg mellék, minthogy a szövetnek mellékét vagy menetét képezi. | |
* | |
| tájdivatos kiejtésü fn. Szokottabban l. MELL; és MELLY. | |
* | |
| tájdivatosan am. mellék; l. ezt. | |
* | |
| tájdivatos; l. MELLYESZT. | |
* | |
| kecskehangot utánzó gyökszó, melyből mekěg és mekken származnak. | |
* | |
| (mek-ěg) gyak. önh. m. mekěg-tem, ~tél, ~ětt. Különösen és kizárólag a kecskéről mondják, midőn mek mek hangon kiáltoz. Hangváltozattal bekěg. Legjobban egyezik vele a szintén hangutánzó gyökü német meckern. Ikerítve: ekěg-mekěg. | |
* | |
| (mek-ěg-és) fn. tt. mekěgés-t, tb. ~ěk, harm. szr. ~e. A kecskének mek mek hangu szólása. | |
* | |
| (mek-ěg-tet) mivelt. m. mekěgtettem, ~tél, ~ětt, par. mekěgtess. Mekegni késztet, kényszerít. | |
* | |
| falu Baranya m. helyr. Mekényěsre, ~ěn, ~ről. | |
* | |
| (mek-v-en v. mek-k-en) önh. m. mekken-t. Mek hangon elkiáltja magát. Tulajd. ért. kecske hang, de átvitten mondják emberről is, midőn nyekken. | |
* | |
| kérdő névmás, mely által valaminek terjedelmi vagy számbeli nagysága felől tudakozódunk, s am. mily nagy? pl. mekkora karejt szeljek a kenyérből? Mekkorára nőttek két év alatt az oltoványok? Mekkora számu hadsereg vonult el határtokon? Néha hasonlat gyanánt használtatik, pl. mekkora (amily nagy) te vagy, akkora (oly nagy) én is leszek, ha felnövök. Amekkorát kérsz, akkorát adok. Innen az tetszik ki, hogy e szóban alapfogalom főleg a térbeli nagyság; ennél fogva ha alkotó részeül azon kor szót veszszük, mely időbeli nagyságot jelent, úgy átvitt értelemmel birna, minthogy a növekedő testek minél korosabbak, aránylag annál nagyobbak szoktak lenni. Azonban valószinü, hogy itt a kora am. gora, s az egész szó am. meggora a nagyot jelentő gor, megnyújtva gór gyöktől. V. ö. GÓR, GAR. Az első k vagy csak nyomatosság végett csúszott bele, s eredetileg mekora v. me-gora, t. i. itt a me azon gyök, melyből a mely és menyi névmások származtak; vagy lehet mely-kora is. V. ö. MELY. | |
* | |
| (mekkora-ság) fn. tt. mekkoraság-ot, harm. szr. ~a. Valaminek kérdés alatt levő nagysága. Szoros ért. különbözik tőle a mennyiség, mely tulajdonkép kérdés alatt levő sokaságot jelent, amaz tehát az egészet öszvesen és egység gyanánt, emez pedig mint több részekből állót veszi tekintetbe. | |
* | |
| elvont gyöke meleg szónak és származékainak. V. ö. MELEG. | |
* | |
| elvont törzsök, melyből 1) mélt, méltó, méltat, méltatlan, méltól, méltóság, stb. erednek. Elemzésére és jelentésére nézve l. MÉLT. 2) Azon mél törzsök, melyből a méla, mélaság, méláz származik. V. ö. MÉLA. | |
* | |
| (mé-el-a) mn. tt. mélát. Eredetileg oly ember, ki szájtátva néz, bámúl; megfordítva málé, honnan málészáju am. bámuló, szájtáti, mamlasz, bamba, bámbám, bacza. Mindezekben alapfogalom a szájtátongás, melyet a nyilt a, illetőleg nyilt e fejez ki. Nemesebb ért. bizonyos helyre vigyázva néző, mi sok embernél szájtátva szokott történni. Ily értelme van e versben:
"A vadász ül hosszu méla lesben." Vörösmarty. Továbbá am. gondolatokba merült, vagy búskomor gondolkozásu. Ezen értelemben is alapfogalom a tátva maradt száj. Gyöke a nyilt mé, vastag hangon má, melyből el képzővel lett az elavult ige méel, mél, s ebből az igenév: méló méla, valamint másfelől a ma gyökből mál, málé (máló). A melan görög szó (am. fekete) a ,melancholia' szóban csak történetes találkozás. Jobban egyezik a török melul szóval, mely am. bús, szomorú. Hogy a magyarban a mé tátott szájat jelent, kitetszik a gúnyolódók szokásából, mely szerént a bámészkodó embert utánozva így szólnak: mee! v. mé! mit bámulsz? V. ö. MÁL, (1), és MÁLÉ, (2). | |
* | |
| (méla-bú); l. BÚSKOMORSÁG. | |
* | |
| (méla-bús); l. BÚSKOMOR. | |
* | |
| fn. tt. melák-ot, harm. szr. ~ja. Nagy fejü és széles száju mészároskutya. Innen átv. ért. emberre alkalmazva am. nagy száju. Valószinü, hogy egy eredetü a tátott szájat jelentő méla szóval s eredetileg mélák, képzésre pedig hasonló a fonák, tudák, buvák szókhoz. V. ö. MÉLA. | |
* | |
| (méla-kór v. -kórság) l. BÚSKOMORSÁG. | |
* | |
| (méla-kóros) l. BÚSKOMOR. | |
* | |
| (me-el-a-ság) fn. tt. mélaság-ot; harm. szr. ~a. 1) Bámészkodó tulajdonság, bambaság, szájtátiság. 2) Feszült figyelmesség bizonyos tárgyra, vagy gondolatokba merültség, vagy búskomorság. V. ö. MÉLA. | |
* | |
| (mé-el-a-az) önh. m. méláz-tam, ~tál, ~ott. 1) Szájtátva tölti az időt, bámészkodik. Semmit sem tesz, csak méláz. Mit méláztok, nincs dolgotok? 2) Nemesb ért. valami után bámulva vagy figyelmezve néz. Méláz a vadász, midőn vadat les, és vár. 3) Meredten gondolkodik, vagy búsúl. | |
* | |
| (mé-el-a-a-az-ás) fn. tt. mélázás-t, tb. ~ok. Cselekvés midőn valaki méláz. | |
* | |
| (mel-eg) mn. tt. meleg-et. E szó jelenti azon érzést, mely akkor támad bennünk, midőn vagy a nap heve éri testünket, vagy tűzhöz vagyunk közel, vagy akármiféle belső hevülésre gerjedünk, melynek nagyobb fokai: hévség, forróság, alsóbb foka langyosság, ellentéte pedig hideg. Innen szoros ért. melegnek mondatik minden test, mely ilyetén érzést támaszt vagy melyet akármiféle tűznek ereje áthatott, pl. nyári meleg napok. Meleg kályha, meleg szoba. Meleg levegő. Meleg víz. Meleg ételek. Meleg fürdő. Szélesb ért. mondjuk különféle ruhanemüekről, melyek a testtől a hideget elzárják, s annak természeti hévfokát mintegy megőrzik. Meleg köntös, kestyű. Meleg köpeny, nadrág. Átv. ért. mondjuk kedélyről, midőn valami iránt részvevő érzéssel viseltetik, vagy működéseiben bizonyos jótevő élénkséget tüntet ki. Meleg szivvel, meleg indulattal fogadni valakit. Innen oly emberről, ki közönyös, ki részvétlen, azt mondjuk, hogy se hideg se meleg. Használtatik főnevül is, mint elvont önálló tárgy, pl. lágy meleg. Meleg van. A déli szelek meleget hoznak. A nagyon befütött szobából kiereszteni a meleget. Sajátságos mondatok az ilyek: Melegében kell a vasat verni, azaz addig, mig meleg. Melegében tenni valamit, azaz, semmit sem halogatva, tüstént. Melegében enni a lángost, a turós lepényt. A csatának épen melegére érkeztünk, azaz; midőn legélénkebben folyt.
E szó gyöke: mel, az eg pedig képző, mint a hideg szóban. Eredetileg, egynek látszik vil gyökkel, világ szóban, minthogy kivált a nap és tűz világa és a melegség együtt járnak. A finn nyelvben rokon hozzá: pylatop, és pallaw, a wotjákban: pyl, az uiguri török szójárásban: buljan. Ha pedig gyökelemül a me hangot veszszük, a magyarban rokona a legmelegebb földnemet jelentő mész (mesz). Ily fogalmi és gyökrokonság látszik lenni a latin calidus és calx között. Vagy talán a szájtátó me (mee) teszi e szónak alapját, minthogy az állat általán, midőn melege van, szájtátva lihegi ki belső tüzét. Ily kilihegésre mutat a hé hő szók természete is, valamint ellenben a hi és hü, mint a hideg és hüvös szók gyökei, a fázó embernek azon szokását utánozzák, mely szerént a belső meleget viszszatartja, és viszszahúzza. | |
* | |
| (meleg-ágy) ösz. fn. Kertészek nyelvén am. deszkák közé szorított, jóféle ganejjal kevert föld, melyet rendesen üvegtáblákkal takarnak be, hogy még tavasz előtt holmi kerti növényeket tenyészszenek benne. Melegágyban termett saláta, retek. Melegágyba vetett magok. | |
* | |
| (mel-eg-cse) mn. tt. melegcsét. A ,meleg' szó kicsinzője. l. MELEGĚCSKE. | |
* | |
| (mel-eg-ěcs-ke) mn. tt. melegěcskét. Kissé meleg, kis mértékben meleg. | |
* | |
| (mel-eg-ěd-ik) k. l. MELEGSZIK. | |
* | |
| (mel-eg-en) ih. Meleg állapotban. Melegen tartani valamit. Melegen adni fel az ételt. A kenyeret melegen enni nem jó. V. ö. MELEG. | |
* | |
| erd. falu Doboka m.; helyr. ~Földvár-ra, ~on, ~ról. | |
* | |
| (meleg-gyűjtő) ösz. fn. Eszköz, vagy készülék, mely által a nap melegét nevezetes mértékben együvé lehet vonni, mi különösen több üvegtábla öszveállitása által is történhetik. | |
* | |
| (meleg-ház) ösz. fn. Kerti ház, mely oly czélszerüleg van építve, hogy benne télen által azon növényeket el lehessen tartani, sőt tenyészteni is, melyek a külső hideg léget ki nem állják. A virágokat ősztől tavaszig melegházban tartani. | |
* | |
| falu Gömör m.; helyr. Meleghegy-re, ~ěn, ~ről. | |
* | |
| (mel-eg-ít) áth. m. melegít-ětt, par. ~s. Bizonyos testet meleggé tesz. Vizet, ételt melegíteni. A nyári nap sugarai megmelegítik a levegőt. A fűtött kemencze megmelegíti a szobát. A szeszes dalok megmelegítik a gyomort. V. ö. MELEG. | |
* | |
| (mel-eg-ít-és) fn. tt. melegítés-t, tb. ~ěk, harm. szr. ~e. Cselekvés, mely által bizonyos test meleggé tétetik. Szobamelegítés. V. ö. MELEGÍT. | |
* | |
| (mel-eg-ít-és-i) mn. tt. melegítési-t, tb. ~ek. Melegitésre vonatkozó, melegitést illető. | |
* | |
| (mel-eg-ít-ő) mn. és fn. tt. melegítőt. Aki vagy ami melegít. Különösen melegítő eszköz. Ágymelegítő. | |
* | |
| (mel-eg-ség) in. tt. melegség-ět, harm. szr. ~e. 1) Azon hatás, melyet érzünk; midőn melegünk van, s melynek nagyobb fokai, héség és forróság. Külső, belső melegséget érezni. A nagy melegség miatt ellankadni. Átv. ért. élénk és részvéttel járó kedélyi állapot. 2) Bizonyos testnek állapota, vagy tulajdonsága, mely amaz érzést támasztja bennünk. Nyári napnak, tűznek melegsége. Az emberi testnek természeti melegsége. Kemencze, fűtött szoba melegsége. Ez értelemben a melegség fogalma viszonyló, (relativum) mert ami egynek meleg, az másnak nem az. V. ö. MELEG. | |
* | |
| (mel-eg-sz-ik) k. A többi idők ragozásait a melegedik tőige veszi föl; melegedém, melegedtem, melegedendem, melegedjél, melegedni, melegedném. 1) Érző lényre vonatkozólag am. testét a melegség általjárja, s annak hatását érzi, vagy magát melegíti. Fűtött kemenczénél melegedni. Bundába takaródzott, hogy megmelegedjék. Aki a füstöt nem szenvedheti, nem melegszik. (Km.). 2) Érzéketlen testekről szólva am. bizonyos foku melegséget vesz be magába. Melegszik a fütött szoba. Melegszik a tüzhöz tett víz. A nyári nap sugaraitól megmelegszik a levegő. | |
* | |
| (meleg-tartó) ösz. mn. Általán mondjuk oly testekről, melyek a bevett melegséget egyhamar kiröpülni nem engedik. Melegtartó kemencze. Melegtartó ruhaneműk. A megfőtt köleskása nagyon melegtartó. | |
* | |
| (mel-eg-űl) önh. m. melegűl-t. Mondják akármiféle testről, midőn meleggé lesz. Igekötőkkel: átmelegűl, fölmelegűl, kimelegűl, megmelegűl. Különbözik a melegszik igétől abban, hogy ez tárgyilagos és viszszaható értelemmel is bir, pl. melegedjünk itt a tűz mellett, am. melegitsük magunkat; ellenben a melegűl alanyi értelemmel bír, midőn mintegy magában az alanyban van oka a melegségbe jutásnak és így csak önhatólag idézi elé a testnek azon állapotát, midőn a melegséget magába veszi és meleggé leszen. A szónok beszéde tárgyától áthatottan fölmelegűl, nem: fölmelegszik. | |
* | |
| (meleg-vérü) ösz. mn. Minek meleg vére van. Melegvérü állatok. A négy lábu emlős állatok, és a madarak melegvérüek. A halak hidegvérüek. Szorosb és átv. ért. mondjuk emberről, kinek oly testi és kedélyi alkotása van, melynél fogva könnyen élénk érzelmekre, különösen haragra gyúlad, szokottabban: heves vérü, tüzes vérü, v. természetü, v. indulatú. | |
* | |
| puszta Gömör m.; helyr. ~vízre, ~ěn, ~ről. | |
* | |
| falu Kraszna m.; helyr. Melegyére, ~n, ~ről. | |
* | |
| túl a Dunán divatozó tájszó a szokottabb, és elemzésileg helyesebb medencze, azaz mosdóedény helyett. l. MEDENCZE. | |
* | |
| falu Torontál m.; helyr. Melenczé-re, ~n, ~ről. | |
* | |
| (melencze-es) fn. tt. melenczés-t, tb. ~ěk. Személy, ki az úgy nevezett török zenében a melenczéket (réz tányérokat) összeveri. | |
* | |
| (mel-eng-et, v. mel-en-g-et). áth. m. melenget-tem, ~tél, ~ětt, par. melengess. Valamit lágymeleggé tesz. A becsusztatott n a kicsinyezésnek mellékfogalmát látszik rejteni magában, a g pedig a cselekvésnek némi gyakoriságát, és folytonos voltát fejezi ki, s am. lassan, fokozatosan de nem nagy mértékben tesz meleggé-valamit. Kezek között melengetni a hideg pohárvizet. | |
* | |
| (mel-eng-et-és) fn. tt. melengetés-t, tb. ~ěk, harm. szr. ~e. Cselekvés, midőn gyöngén melegítünk valamit. V. ö. MELENGET. | |
* | |
| fn. tt. mell-et, harm. szr. ~e. Az emberi és állati deréknak elül álló, s többé-kevesbbé kidomborodó része, mely az emberi testben a nyaktól kezdve a rövid bordákig terjed. Széles, szűk, domború, lapos, beesett mell. Kinyomni, kitolni a mellet. Valakit mellhez szorítani, mellbe v. mellen ütni. Szükebb ért. jelenti a mellüreget, a benne levő belrészekkel együtt, pl. az ily mondatokban: szorúl a mellem. Nyálka lepi a mellemet. Gyönge a melle, azaz tüdeje. Még szükebb ért. a mellnek két oldalán levő húsos kidudorodások, kivált a nőnemnél. Ezeket a magyar különösen csöcs-nek, vagy emlő-nek nevezi, melyek t. i. az anyatejnek elválasztasára rendeltetvék. V. ö. CSÖCS, EMLŐ. Átv. ért. képviseli azon érzelmeket, melyek elszántságra, s bátorságra mutatnak. Férfias mellel neki szegülni a veszélynek. Erős mellel, fogadni a csapást. Innen használtatik sziv helyett is. Fájdalmában szorúl a melle. Dagad mellem a nagy örömtől. Szinte képes kifejezéssel mondjuk a ruhának azon részéről, mely a mellet takarja. A lónemü állatok mellét a magyar különösen szügy-nek, a szarvasmarhákét szegy-nek nevezi. Mi e szó eredetét illeti, valószinü, hogy gyöke azon el, melyből az első, elül, előtt származnak, minthogy a mell csakugyan többékevesbbé előre nyomúl. Képzésre nézve hasonlatban áll a toll főnévvel, melynek törzsöke tol, s ebből lett erdélyiesen tolu v. talu, Mátyusföldén tollu, közebb szokás szerént toll; hasonlóan az el gyökből keletkezett elő, elü, ell, s m előtéttel mell. Ezen elemzéssel tárgyilagos öszvefüggésben állanak az elül hátul, előre hátra ellentétek. Sőt figyelmet érdemel az is, hogy bizonyos gyermekjátékokban, midőn valamely fiú többek közől kiolvas valakit, először önmagán kezdvén az olvasást s mellét megütve, így szól: ellem bellem, mi ismét másféle olvasásban: egyem begyem, azaz bögyem. E szerént az ell és mell épen oly változatok, mint az ekeg mekeg, v. ekeg bekeg, ingó bingó, illeg billeg, anya manya, stb. Más vélemény szerént az egyszerű mel a benne létező hangok (m és l) szerént is úgy tekinthető mint maga az emel ige, ettől lett emelő, emelű vagy az első hang elhagyásával: melű vagy melj; innen ez jelent általában valamely emelkedettet, domborodottat, különösen az állatvilági test domborodott előrészét. Ismét mások szerént mell betüáttétellel s némi változtatással am. emlő. | |
* | |
| (men-vel? öszvébbhúzva: men-l, mel-l) elvont törzsök, melyből mellém, melléd, mellé, tovább mellett, mellől névutók származnak. Minthogy ezen származékokban alapfogalom azon irány, vagy vonal, mely bizonyos testnek oldala mentében huzódik el: innen ezek törzsöke mell egészen különböző jelentésü- és eleműnek látszik, mint a deréknak előrészét jelentő mell. T. i. Valamint a fölött alatt, fölé alá névszók törzsöke a föl, és al, hasonlóan származtathatnak a mellett és mellé szók az egyszerű mel törzsöktől, mely talán = fél, honnét feleség, felem, feled stb,, sőt vel rag is, és mely ragozásban az l hangot megkettőzteti, mint a tájdivatos föllebb, bellebb, killebb, az eredetibb fölebb, belebb, külebb helyett; ilyen a tájdivatos tőllem, nállam. E szerént a mellé, mellől, mellett, mellesleg szókban az egyik l csak nyomaték gyanánt hangzanék. Vagy pedig a mel eredeti értelmét is tekintve, valószinű, hogy egy gyökü a megy v. men igével, (sőt épen magától a men igétől származott, és egészben igy volna tájdivatosan: menvel, megrövidűlve: men-l és az n is l-lé hasonulva: mell), s am. menetel; mert pl. Duna mellett am. Duna menve vagy menett, vagy mentében; Duna mellől am. Duna meneteltől vagy Duna mentétől; s Duna mellé am. Duna mente elé vagy mentéhez. Ezen értelemre mutatnak a mellék és mellőz származékok is, pl. Vágmellék, Vág menetelék vagy Vágmente, és mellőzni valamit am. menetelben előzni, tova menni, mellette részvét nélkül elmenni, mentünkben elkerülni. | |
* | |
| puszta Fehér m.; helyr. Mellár-ra, ~on, ~ról. | |
* | |
| (mell-baj) ösz. fn. Általán mindenféle fájdalom, betegség, mely különösen a mellet, és mellrészeket bántja. | |
* | |
| (mell-balzam) ösz. fn. Balzam, melyet mellbajok ellen gyógyszerül szoktak használni. | |
* | |
| (mell-beteg) ösz. mn. és fn. Ki valamely mellbajban szenved. | |
* | |
| (mell-betegség) ösz. fn. A mellnek kóros állapota. | |
* | |
| (mell-bodor) ösz. fn. Pipereféle bodor az üngök mellén, mely fodrosan varrott finomabb gyolcsból áll, vagy hasonló nemü pipere a mellet takaró női öltözék részén. | |
* | |
| (mell-csont) ösz. fn. Porczogós csont a mell közepén, melynél az oldalbordák öszvejönnek. | |
* | |
| (mell-daganat) ösz. fn. Kóros daganat a mellben, különösen a tüdőben. | |
* | |
| (mell-deszka) ösz. fn. Némely mesterembereknél deszkadarab, melyet bizonyos munka alatt melleikhez szorítanak, pl. a kádárok, midőn nagy furóval dolgoznak, hogy a furó nyele melleiket ne nyomja. | |
* | |
| (mell-dolmány) ösz. fn. A mellhez különösen a nőknél szorosan álló kurta dolmányka. | |
* | |
| (mell-é) névutó, mely megfelel e kérdésre hová? s alanyeset után áll, pl. folyó mellé építeni a falut. Út mellé fákat ültetni. Személyragozva mellém, melléd, melléje, mellénk, melléték, melléjěk. Mint helyjelentő azon irányra vagy vonalra mutat, mely valamely test, vagy tér mentében huzódik el, vagy is annak szélét, vagy oldalát legközelebbről érinti, pl. part mellé kötni a hajót am. a part oldalához vagy széléhez. Ház mellé húzni magát am. ház oldalához, vagy széléhez. Elemzését illetőleg l. MELL, (2), elvont törzsök. Átv. ért. szoros viszonyra és öszveköttetésre mutat, pl. kenyér mellé jó a sajt, azaz kenyérrel. Egyik párttól másik mellé szegődni. Hát te ki mellé állsz? azaz, kivel tartasz, vagy kinek fogod pártját? | |
* | |
| (mell-ed) önh. m. melled-tem, ~tél, ~t. Mondják madarakról, midőn melltollaik kihullanak, máskép: koppad. v. ö. MELLESZT. | |
* | |
| (mell-ed-ez-ik) k. m. melledz-tem v. ěttem, ~tél v. ~ěttél, ~ětt. htn. ~ni, v. ~eni. Szoros ért. am. melltollait elhullatja. Melledzenek a verebek, a ludak. Szükebb értelemmel bír, mint az általános tollhullást jelentő vedlik. V. ö. MELLESZT. | |
* | |
| (mell-ed-ez-ő) fn. tt. melledzőt. A mellet takaró ruha. Oly alkatu tájszó mint övedző. | |
* | |
| falu Bars m.; helyr. Mellek-re, ~ěn, ~ről. | |
* | |
| (mell-ék) fn. tt. mellék-ět, harm. szr. ~e. 1) Azon tér, vagy térvonal, mely valamely test, vagy térség mentében elhuzódik, s azzal közvetlenül érintkezik. Ház melléke. Kert mellékére ültetett fák. Út mellékén megállni és kifogni. 2) Különösen vidék, vagy tájék, mely valamely test vagy tér hoszszában némi távolságra terjed el. Ez értelemben leginkább a patakok, folyók, és tavak körül és mentében fekvő helyeket jelenti. Duna melléke. Ér melléke. Répcze melléke. Balaton melléke. 3) Ami bizonyos fő dologhoz mintegy oda járul, vagy ami a dolog lényegéhez ugyan nem tartozik, de azzal kapcsolatban áll, szóval mi önállólag nem létezik, hanem mint másnak adaléka, toldaléka, függeléke, járuléka stb. Ez értelemben öszvetéve használtatik, s a fő dolgot jelentő szó előtt áll, pl. mellékadó, mellékczél, mellékfal, mellékjövedelem, mellékszoba stb. Elemzésére nézve l. MELL, (2), elvont törzsök. | |
* | |
| (mellék-adó) ösz. fn. A rendes adón kivül kivetett kisebbféle, különös czim alatti adó, mely rendesen a főadó nagyságához mért arányban osztatik fel. | |
* | |
| (mellék-ág) ösz. fn. 1) A növények, nevezetesen fák azon ágai, melyek nem közvetlenül a törzsökből sarjadnak ki. 2) Átv. ért. az úgynevezett nemzetségi fán azon származási rend, melynek tagjai, illetőleg ivadékai a törzsök apától nem egyenes (lemenő) vonalban veszik eredetöket; máskép: oldalág (linea collateralis). | |
* | |
| (mellék-ajtó) ösz. fn. A főajtón kivül egy másik kis ajtó, vagy a kapu mellett levő ajtó a gyalogok számára. | |
* | |
| (mellék-árok) ösz. fn. Kisebbféle árok, melyet a fő árok mentében húznak. | |
* | |
| (mellék-asztal) ösz. fn. 1) Kis asztal, melyet egy másik nagyobbhoz tesznek. 2) Nagyobb éttermekben, pl. a kolostorokban, intézetekben azon asztal, melynél a növendékek esznek, vagy nagyobb urasági házaknál, az udrari cselédek, és tisztek asztala. Ide tartozik az úgynevezett gyermekasztal is. | |
* | |
| (mellék-czél) ösz. fn. Czél, melyet valaki a fő czélon kivül elérni akar, s mely ezzel öszvefüggésben áll. | |
* | |
| (mellék-czikk v. ~czikkely) ösz. fn. Czikk, mely egy fő czikk mellett foglal helyet. | |
* | |
| (mellék-cselekmény) l. MELLÉKTÖRTÉNET. | |
* | |
| (mellék-darab) ösz. fn. Darab, mely egy másikhoz tartozik, s azzal együtt bizonyos egészet tesz. Az egész kenyérhez még egy mellékdarabot adni, hogy a rendes adag meglegyen. | |
* | |
| (mellék-dolog) ösz. fn. Mellékes dolog, mi a fő dolog lényegéhez nem tartozik, mi a fődolog lényegének megváltoztatása nélkül elmaradhat. Csak ezt tegyük meg, a többi mellékdolog. Az osztrák polgári törvény azon mellékdolgot, mely valamely ingatlan dolog olynemü tartozékát teszi, hogy a nélkül a fő dolog nem használható, jogi értelemben szintén ingatlannak tekinti. | |
* | |
| (mell-ék-ěl) áth. m. mellékělt. Valamely dologhoz, különösen irományhoz, némi járulék gyanánt hozzá csatol, hozzátesz valamit. Közelítő ragu viszonynevet vonz. Folyamodványhoz mellékelni az illető okmányokat. A hirlapokhoz holmi hirdetményeket mellékelni. A levélhez pénzt mellékelni. | |
* | |
| (mell-ék-ěl-és) fn. tt. mellékělés-t, tb. ~ěk, harm. szr. ~e. Cselekvés, melynél fogva valamit mellékelünk. V. ö. MELLÉKĚL. | |
* | |
| (mell-ék-ěl-et) fn. tt. mellékěletět. L. MELLÉKLET. | |
* | |
| (mell-ék-ěl-mény) fn. tt. mellékělmény-t tb. ~ěk. l. MELLÉKLET. | |
* | |
| (mellék-épület) ösz. fn. Épület, mely a fő épületnek lényeges, nélkülözhetetlen részét nem teszi, mely amahhoz csak hozzá van ragasztva. | |
* | |
| (mellék-ér) ösz. fn. A fő ér mentében elvonuló kisebbféle ér. | |
* | |
| (mell-ék-ěs) mn. tt. mellékěs-t, v. ~et, tb. ~ek. A dolog lényegéhez nem tartozó, a fő dolog után álló, mi épenséggel el is maradhat. Mellékes tárgyakkal bibelődni, a fő dolgot pedig elhanyagolni. V. ö. MELLÉK. | |
* | |
| (mell-ék-ěs-en) l. MELLESLEG. | |
* | |
| (mell-ék-ěs-leg) l. MELLESLEG. | |
* | |
| (mell-ék-ěs-ség) fn. tt. mellékěsség-ět, harm. szr. ~e. Mellékes állapot vagy tulajdonság. | |
* | |
| (mell-ék-ěs-t) ih. A székelyeknél (,mejjékest, alakban). am. egy vonalban. Mellékest mentem vele. (Kriza János). | |
* | |
| (mellék-eszköz) ösz. fn. Másod rendű, okvetlenül nem szükséges, csak némileg segítő eszköz. | |
* | |
| (mellék-étel) ösz. fn. Étel, melyet magán enni rendesen nem szoktak, hanem egy másikkal együtt, pl. a saláta mellékétel a sülthöz. A mártás mellékétel a húshoz. Általán mellékételek az úgynevezett kenyér mellé valók, pl. vöröshajma, turó, sajt. | |
* | |
| (mellék-fal) ösz. fn. 1) Valamely épület mellé rakott fal, pl. támasztékul. 2) Azon falak, melyek valamely épületnek széleit, vagy bizonyos helynek oldalát teszik, pl. a parthoz, vagy gáthoz rakott fal. | |
* | |
| GYÖNGYÖS~, falu Somogy m.; helyr. Mellékfalu-ba, ~ban, ~ból. | |
* | |
| (mellék-fa-sor) ösz. fn. Fasor, valamely térvonal mentében, pl. az utak, folyók, árkok mellett. | |
* | |
| (mellék-föl-tétel) ösz. fn. l. MELLÉKHATÁROZAT, 2). | |
* | |
| (mellék-férj) ösz. fn. 1) Az olasz cicisbeo kifejezésére alkalmazható szó, mely alatt oly férfi értetik, ki más feleségének nyilvános udvarlásokat és szolgálatokat teszen, pl. szinházba, vagy sétatérre kíséri stb. 2) Férfi, kivel valamely házas nő tiltott szerelmi viszonyban él. | |
* | |
| (mellék-fiók) ösz. fn. Kisebbféle fiók egy másik nagyobb, vagy fő fiók mellett. Iróasztal mellékfiókjai. | |
* | |
| (mellék-fogalom) ösz. fn. Fogalom, mely bizonyos fő fogalomból foly, s azzal összeköttetésben van. Így a mellék szóban fő fogalom a menés mozgás stb. bizonyos tárgynak oldala mellett; az alárendeltség, csekélyebb nemüség, pedig mellékfogalom. | |
* | |
| (mellék-foglalatosság) ösz. fn. Foglalatosság, melyet valaki rendes hivatása, mestersége, szolgálata stb. mellett, mint azokhoz nem tartozót gyakorol. Némely gyakorló orvos mellékfoglalatosságul kertészkedik. | |
* | |
| (mellék-folyosó) ösz. fn. fő folyosónál kisebb, vagy az épületnek félre fekvő oldalán levő folyosó. | |
* | |
| (mellék-fonal) ösz. fn. l. MEJÉK. | |
* | |
| (mellék-fürt) ösz. fn. A hajfodorításnál am. kisebb, rövidebb hajfürt. | |
* | |
| (mellék-galy) ösz. fn. A mellékágon növő és zöldellő galy. V. ö. MELLÉKÁG, 1). | |
* | |
| (mellék-gát) ösz. fn. A vízépítésben, a fő gát mentében épített gát. | |
* | |
| (mellék-hagyomány) ösz. fn. Különös hagyomány, a végrendeletben kitüzőtt főbb hagyományon kivül. | |
* | |
| (mellék-haszon) ösz. fn. A fő czélul kitűzött hasznon kivül azon haszon, mely amannak mintegy járuléka, vagy toldaléka, mely amabból származik. | |
* | |
| (mellék-határozat) ösz. fn. 1) l. MELLÉKITÉLET. 2) Szerződéseknél oly kikötés, mely annak lényegéhez nem tartozik, pl. adásvevésnél a foglaló. | |
* | |
| (mellék-ház) ösz. fn. 1) Ház, mely egy másiknak oldalával határos; szomszédház. 2) Ház, mely egy másikhoz tartozik, mint annak kiegészítő része. | |
* | |
| (mellék-here) ösz. fn. l. MELLÉKTÖK. | |
* | |
| (mellék-hivatal) ösz. fn. Kisebbféle hivatal, melyet valaki a fő hivatalon kivül visel. | |
* | |
| (mellék-hold) ösz. fn. Fénytünemény, midőn a valódi holdon kivül és látszólag annak közelében a levegő gőze által a holdhoz hasonló alakzat tünik elé. (Paraselene.). | |
* | |
| (mell-ék-i) mn. tt. melléki-t, tb. ~ek, Bizonyos tér mentében, vagy oldalán fekvő, létező lakó. Leginkább vizek, úgymint folyók, tavak, tengerek neveivel kapcsoltatik öszve, pl. dunamelléki, balatonmelléki, tengemelléki. Vágmelléki magyarok. Érmelléki borok. Tiszamelléki vármegyék. | |
* | |
| (mellék-irat) ösz. fn. A derékirathoz csatolt, s azzal bizonyos öszvefüggésben levő irat. | |
* | |
| (mellék-itélet) ösz. fn. 1) Itélet, melyet a biró nem az egész ügyre, hanem csak némely pontjára nézve hoz. 2) Peres ügyekben azon birói határozat, mely nem az ügy érdemére vagyis velejére vonatkozik, hanem az illető feleknek csak az eljárásra vonatkozó utasítást ad. (Sententia interlocutoria). Az újabb perrendtartások szerént ez már nem itéletnek hanem végzésnek hivatik. | |
* | |
| (mellék-íz) ösz. fn. Íz, melyet valamely test tulajdon és rendes izén kivül bir, pl. midőn valamely bornak hordóíze, vagy valamely édes gyümölcsnek némi kesernyés íze van. | |
* | |
| (mellék-jegy) ösz. fn. Jegy, melyet nagyobb meghatározás és megkülönböztetés végett a főjegy mellé tesznek, pl. mellékjegyek a hangtanban, melyek nem a hangjegyek kulcsánál, hanem közvetlenül egyes hangjegyek mellett, mint hozzájok tartozók állanak. Általán a mellékjegy fogalmához tartozik, hogy több rokon tárgyak között elválasztó különbséget tegyen. | |
* | |
| (mellék-jegyzés) ösz. fn. Jegyzés, mely valamely nyomtatvány, vagy irat mellé nagyobb felvilágositás, vagy figyelmeztetés, vagy észrevétel stb. gyanánt tétetik. Az elolvasott könyv széleit mellékjegyzésekkel beirni. | |
* | |
| (mellék-jószág) ösz. fn. A derékjószághoz járulék gyanánt tartozó jóság, mely amannál kisebb, s annak alája van rendelve. | |
* | |
| (mellék-jövedelěm) ösz. fn. Jövedelem, melyet valaki a rendes jövedelmen, illetőleg tiszti díjon, szolgai béren stb. kivül kap. | |
* | |
| (mellék-kamara) ösz. fn. 1) Kamara, mely egy másik mellett van, vagy valamely lakhoz, szobához épített kamara. 2) Boncztani ért. így, neveztetnek a szivkamarák melletti üregek. (Atria cordis). | |
* | |
| (mellék-kapu) ösz. fn. A fő kapun kivül, vagy mellett létező kapu valamely nagyobb kerített helyen, vagy épületen. | |
* | |
| (mellék-kérdés) ösz. fn. Kérdés, mely nem egyenesen a dolog érdemét illeti, de azzal mégis némi öszvekötő viszonyban áll. | |
* | |
| (mellék-kereskědés) ösz. fn. Kereskedés, melyet valaki egy másik nagyobb mellett járulék gyanánt űz. | |
* | |
| (mellék-ki-járás) ösz. fn. Mellékkapun, vagy mellékajtón, vagy mellékuton való kijárás valamely helyről. | |
* | |
| (mellék-költség) ösz. fn. Költség, a rendes és nagyobbféle költségen kivül. | |
* | |
| (mellék-körülmény), ösz. fn. Körülmény, mely bizonyos dologgal távolabbi, s nem szoros viszonyban áll. | |
* | |
| (mellék-lap) ösz. fn. Hirlapoknál a fő lapok mellett megjelenni szokott kisebb érdekü nyomtatvány, pl. a régi ,Jelenkor' politikai lap mellett a ,Társalkodó'. | |
* | |
| (mellék-lépcső) ösz. fn. A fő lépcsőnél kisebb és félrébb vagy hátrább helyezett lépcső. | |
* | |
| (mell-ék-ěl-et) fn. tt. melléklet-ět, harm. sz. ~e. Általán, amit valamihez mellékelnek, mint hozzávalót, vagy vele járót oda csatolnak. Különösen így neveztetnek azon nyomtatványok, irományok, okmányok, melyek valamihez adalékul, bizonyítványul, felvilágosításul stb. szolgálnak. Hirlaphoz, folyamodványhoz csatolt mellékletek. V. ö. MELLÉKĚL. | |
* | |
| (mellék-munka) ösz. fn. 1) Munka, melyet valaki a rendes foglalatossághoz, hivatalhoz szolgálathoz tartozó munkán kivül tesz. 2) Mű, nevezetesen elmemű, vagy könyv, mely egy nagyobb műhöz tartozik, s annak némi járuléka, pótléka stb. | |
* | |
| (mellék-mü) l. MELLÉKMUNKA, 2). | |
* | |
| (mellék-nap) ösz. fn. Természettani ért. naphoz hasonló alaku tünemény az égen vagyis légben, mely néha a valódi napon kivül látszik, szivárványféle szines gyűrü által körülvéve. (Perihelium). | |
* | |
| (mellék-név) ösz. fn. Nyelvtani, szoros ért. a beszédnek azon része, vagyis oly szó, mely a főnév által jelentett személynek vagy dolognak bizonyos tulajdonságát, minőségét fejezi ki, s mintegy járulék gyanánt a főnévhez tartozik, pl. sánta ember, magas hegy. Egyébiránt, mihelyest valamely tulajdonságot jelentő szó kizárólag és önállólag bizonyos személyre vagy tárgyra alkalmaztatik, legott a főnevek sorába lép, pl. lakatos, asztalos, üveges, midőn mesterembert jelentenek. Némelyek azt állitván, hogy ,melléknév' a német ,Beiwort' forditása, helyette ,tulajdonságnév' szót használják, de ez igen alkalmatlan hosszú szó, s a ,tulajdonnév' szóval könnyen öszvezavarodhatik, ha már új öszvetételt kell használnunk, czélszerübbnek látnók a ,milységnév' vagy csak ,milynév' szót. V. ö. FŐNÉV. | |
* | |
| (mellék-nyereség) ösz. fn. Kisebbféle nyereség a főnyereségen kivül, vagy mellett. | |
* | |
| (mellék-ok) ösz. fn. Nem lényeges ok, mely az okozat eléidézésére elkerülhetlenül nem szükséges, de a fő okkal némi öszveköttetésben áll. | |
* | |
| (mellék-oldal) ösz. fn. Átv. ért. azon nézőpont, mely nem a dolog lényegére, vagy érdemére vonatkozik egyenesen, s inkább csak körülményeit, és külviszonyait veszi tekintetbe. | |
* | |
| (mellék-oltár) ösz. fn. A főoltáron kivül azon oltárok, melyek a templom oldalának mentében felállítvák, máskép: kisoltár, melynek ellentéte: nagyoltár. | |
* | |
| (mellék-oszlop) ösz. fn. 1) Nem magán álló, hanem az épülethez ragasztott oszlop. 2) A boltozat széleit tartó oszlopok között emelt másodrendü oszlop. | |
* | |
| (mellék-örökös) ösz. fn. Örökös, ki a fő örökösön kivül valamely hagyományban részesül, máskép: hagyományos. (Legatarius). | |
* | |
| (mellék-pénz) ösz. fn. Pénzbeli jövedelem a rendes, és határozott, vagy szerződött fizetési dijon kivül, milyen pl. a szolgáknak, cselédeknek úgynevezett borravalója. | |
* | |
| (mellék-rész) ösz. fn. Járulék gyanánt valamely egészhez toldott, vagy tartozó rész; vagy, nem lényeges, nem alkotó rész. | |
* | |
| (mellék-rokon) ösz. fn. Személy, ki egy másikkal csak mellékágon rokon, vagyis ki azzal nem egyenes (lemenő) vonalon származik le bizonyos törzsatyától. | |
* | |
| (mellék-rokonság) ösz. fn. Rokonság oly személyek között, kik egy törzsatyától, de nem egyenes vonalban, azaz, kik mellékágon származnak le. | |
* | |
| (mellék-sarjadék) ösz. fn. Növénytani ért. sarjadék, mely valamely növénynek szétágazó, szétterjedő gyökereiről tenyészik. | |
* | |
| (mellék-segítség) ösz. fn. Kisebbnemü vagy kisebb szükségeket fedező segítség. | |
* | |
| (mellék-séta-sor) l. MELLÉKFASOR. | |
* | |
| (mellék-szag) ösz. fn. A testnek rendes, természeti szagán kivül vagy mellett egy másnemü szag. | |
* | |
| (mellék-szándék v.-szándok) ösz. fn. A fő szándékon kivül egy más szándék, melyet valaki a főczél mellett elérni akar. | |
* | |
| (mellék-szél) ösz. fn. Szél, mely nem egyenesen az ég négy tájpontjairól, hanem azoktól többé vagy kevesbbé távolodó irányban fúj, vagy oly szél, mely néha-néha a fő szelen kivül és mellett kevessé távolabb iránypontról jön. | |
* | |
| (mellék-szer) ösz. fn. A főszeren kivül és mellett adatni vagy használtatni szokott szer, mely amazt némileg elöregíti, vagy éldelhetőbbé, vagy hatásosabbá teszi. Az ellenszenvi gyógymódban a főszerekhez mellékszereket is szoktak adni. | |
* | |
| (mellék-szerep) ösz. fn. Szoros ért. a szinműben oly szerep, mely a szinmű cselekvényére kisebb befolyással van; másod vagy harmad rangu személynek szerepe. Átv. ért. a valódi élet szinpadán kisebbféle befolyásu és hatásu részvevés bizonyos működésben. V. ö. SZEREP. | |
* | |
| (mellék-szín) ösz. fn. Halványabb szín, mely az élénkebb főszín vagy alapszín mellett mintegy árnyéklatot képez; vagy mely két nagy több főszín keverékéből áll. | |
* | |
| (mellék-szó) ösz. fn. l. MELLÉKNÉV. | |
* | |
| (mellék-szoba) ösz. fn. Szoba, mely egy másikból nyílik, honnan benyiló-nak is mondatik, mely a bejárástól nyiló főszobánál, vagy teremnél kisebb. | |
* | |
| (mellék-tétel) ösz. fn. A fő tétel alá rendelt kisebbféle, csekélyebb nyomatéku tétel. V. ö. TÉTEL. | |
* | |
| (mellék-tök) ösz. fn. Boncztani ért. a hímtöknek, azaz herének hátsó oldalán fekvő, azzal öszvefüggésben levő kisebbféle tök. (Epididymis). | |
* | |
| (mellék-történet) ösz. fn. Széles ért. történet, mely egy más nagyobbik történetnek folytában, mentében, vagy azt némileg megszakasztva, vagy belőle mintegy alkalmilag kieredve fordúl elé. Különösen, a szinművekben, és elbeszélő költeményekben, pl. regényben, hőskölteményben, a mü lényegéhez szorosan nem tartozó cselekvény, melynek czélja azonban a fő cselekvény okait és eredményeit felvilágosítani, miért is azzal némi viszonyban kell állania. Ilyen Virgil Aeneiszében Trója megvétele. (Episodium). | |
* | |
| (mellék-udvar) ösz. fn. Valamely nagyobb épület fő udvarán kivül és mellett másik udvar. V. ö. UDVAR. | |
* | |
| (mellék-út) ösz. fn. A rendes fő úton kivül, és mentében egy más út, mely amazzal együtt végre egy czélhoz vezet. | |
* | |
| (mellék-utcza) ösz. fn. A fő utcza mentében jobbra, vagy balra benyuló utcza, vagy utcza, mely a főutczával ugyan egyenvonalban nyúlik el, de a közlekedési uttól félrébb esik. | |
* | |
| (mellék-végzés v. ~végzet) ösz. fn. Hatósági, vagy akármiféle testületi tanácskozásnak oly végzete, mely bizonyos mellékes tárgyban, nem a fő ügyre vonatkozólag hozatik. | |
* | |
| (mellék-vitorla) ösz. fn. A fő vitorlának egyik, vagy másik oldalához feszített vitorla, melyet kedvező szélfuváskor alkalmaznak. | |
* | |
| (mellék-vonás) ösz. fn. Általán a fő vonás mellett és kivül húzott vonás, pl. a delejtűn azon vonások, melyek a négy világtájt mutató fővonások között állanak, s a melléktájakat mutatják. | |
* | |
| (mell-elő) ösz. fn. Egyedül a mellet betakarni való ruha, ujjak és hátdarab nélkül. Alkotása e szónak olyan, mint a lovak szügyét fedő szügy-elő szóé. Különbözik tőle: ingelő, és mellény. V. ö. INGELŐ, MELLÉNY. | |
* | |
| (mell-ény) fn. tt. mellény-t, tb. ~ěk, harm. szr. ~e. Kicsinyezve: mellényke. Ujabb alkotásu, s köz divatra kapott szó. Jelenti azon ujjatlan, melltakaró, de hátdarabbal is ellátott, tehát a derekat övedző, egyébiránt különféle szabásu ruhafélét, melyet közvetlenül az ing fölé szokás ölteni. Régente, sőt a népnél még most is több vidékeken a német Brustflek után pruszli, pruszlik, puruczka, vagy a szintén német tájdivatos Leibel után lajbli, v. lájbli, a mellelő pedig pruczlajbli, Tisza mellett: derékravaló. | |
* | |
| (mell-ény-ke) kicsiny. fn. tt. mellénykét. Kisebbféle mellény, pl. a gyermekeké, vagy milyet a nőszemélyek viselnek. | |
* | |
| (mell-es) mn. tt. melles-t, v. ~et, tb. ~ek. Nagyító ért. kinek kitünőleg széles, vagy domború melle van. Csontos, melles legény. Melles leány, menyecske. | |
* | |
| (mell-es) elvont törzsöke mellesleg szónak. | |
* | |
| (mell-es-ěd-ik) k. m. mellesědtem, ~tél, ~ětt. Melle kitünőleg szélesedik, erősödik, vagy domborodik. Különösen mondják nőszemélyről, midőn csöcsei neki dudorodnak. | |
* | |
| (mell-es-leg) ih. 1) Bizonyos irányvonalon kivül, de vele többé-kevesbbé egyhuzamban, a fővonal közelében. A hadsereg egy része a főuton, a többi pedig mellesleg vonult el. 2) Nem fő dolog gyanánt, csak némileg érintve, s mintegy odavetve. Mellesleg legyen mondva. Mellesleg eléhozhatod az én ügyemet is. Mellesleg holmi apróbb dolgokat végezni. E szónak alapfogalmából kitünik, hogy gyöke ugyanaz, mely a mellett, mellé, mellől névutóké. E szerént törzsöke melles, mely am. oldalas, miért mellesleg am. oldalaslag. | |
* | |
| (mell-es-leg-ěs) mn. tt. mellesleges-t, v. ~et, tb. ~ek. 1) Ami nem a fővonal irányában, hanem csak annak oldalán huzódik el. Mellesleges utakon járni. 2) Nem a fő dologhoz tartozó, azzal csak némileg érintkező. Hagyjuk a mellesleges eltéréseket, s szóljunk a dolog érdeméhez. | |
* | |
| (mellesleg-való) ösz. mn. l. MELLESLEGĚS. | |
* | |
| (mell-esz-t) áth. m. melleszt-ětt htn. ~ni, v. ~eni, par. melleszsz. Szoros ért. a madár mellén levő tollakat, pihéket kitépi. Innen széles ért. am. koppaszt. Egyébiránt nem valószinütlen, hogy a melleszt talán am. pelyheszt, melyből hangváltozat tal lett pelleszt, v. pejjeszt, végre melleszt, tájdivatosan: mejjeszt, mert valamint van melledzik, azaz tollait elhányja; hasonlóan létezik tollászkodik, azaz tollait kitépi. Hogy az m és p mint rokon szervü hangok fölcseréltetnek, világos tanuk rá a mart part, mocsolya pocsolya, miling és pilinga stb. | |
* | |
| falu Gömör m.; helyr. Mellété-re, ~n, ~ről. | |
* | |
| (mell-ett) helyjelentő névutó, mely megfelel e kérdésre, hol? Személyragozva, mellettem, melletted, mellette, mellettünk, mellettetěk, mellettěk v. ~ök. Jelenti azon helyet vagy vonalt, mely a viszonynév által jelentett tárgy oldalán, szélén, vagy mentében létezik, fekszik, elnyúlik stb. Erdő mellett fekvő helység. Víz mellett legelő nyájak. Ez értelemben gyakran am. mentében v. mellékén, pl. Duna mellett elvonuló út. Vág mellett lakó magyarok. Néha am. kivül, pl. hivatala mellett a zenészettel foglalkodik. Jelent továbbá szoros viszonyt, öszvefüggést, a viszonynév és állítmány között, pl. ki mellett harczoltok? Felszólalni az igaz ügy mellett, azaz védelmére. E szerkezetben: mind a mellett, v. mind e mellett, am. annak v. ennek daczára. Mind a mellett, hogy sok baj érte, mégis jó kedve van. Ellenvetéseid fontosak, de mind a mellett nincs egészen igazad. Használtatik a viszonynév után vetve is ily formán: hegynek mellette, v. mellette a hegynek, de csak képesént, s a költői nyelvben lehet vele így bánni. V. ö. MELL, (2), elvont törzsök. | |
* | |
| (mell-ett-es) mn. tt. mellettes-t, tb. ~ěk. 1) Bizonyos személy vagy tárgy mellett, vagy oldalán levő (Ad latus). Oly alkotásu, mint helyettes. 2) Nem a tárgy lényegéhez vagy érdeméhez tartozó, de vele mégis némi viszonyban létező; máskép mellékes. A fő dolgon kivül holmi melletteseket is végezni. | |
* | |
| (mell-ett-i) mn. tt. melletti-t, tb. ~ek. Mellette levő vagy létező. Duna -, tiszamelletti vármegyék. | |
* | |
| (mell-fa) ösz. fn. Keritésfa, korlátfa, mely mellig ér, vagy neki dőleszkedni való. | |
* | |
| (mell-fájás) ösz. fn. Akármiféle mellbetegség által okozott fájás. | |
* | |
| (mell-fedél v. -födél) ösz. fn. Melltakaró ruhadarab a nőnemnél, melyet a mellény vagy ruhaderék elejére tűznek. | |
* | |
| (mell-fekély) ösz. fn. Fekély a mellben vagy tüdőben. (Vomica). V. ö FEKÉLY. | |
* | |
| (mell-furó) ösz. fn. Furó némely kézmiveseknél, melynek nyelére mellel ráfeküsznek, hogy erősebben nyomhassák. | |
* | |
| (mell-füző) ösz. fn. 1) Szalag vagy zsinór, melylyel bizonyos mellrevalókat, különösen úgynevezett női vállakat öszvefüznek. 2) Sebészek füzője némely mellsérvek gyógyitásakor. | |
* | |
| (mell-gyógyszer) ösz. fn. Általán mindenféle gyógyszerek, melyeket akármi mellbaj, mellfájdalom stb. ellen használnak. | |
* | |
| (mell-gyúladás) ösz. fn. Gyuladásféle baj vagy betegség a mellnek valamely részében, vagy belsejében, milyen pl. a tüdőgyúladás. | |
* | |
| (mell-hajtóka) ösz. fn. 1) A mellrevalónak, vagy akármely öltöny mellének azon szárnya, melyet ki és be lehet hajtani, s úgy viselni. 2) Boncztani ért. így neveztetnek némely hártyák, melyek bizonyos véredények nyilásait födik, milyenek a szívkamrák ütérnyilásain levő félhold alakú hajtókák. (Valvulae semilunares). | |
* | |
| (mell-hártya) ösz. fn. Hártya, mely belül a mellüreget takarja. (Pleura). | |
* | |
| (mell-hártyagyúladás) l. MELLHÁRTYALOB. | |
* | |
| (mell-hártya-lob) ösz. fn. Gyuladás a mellhártyában. | |
* | |
| (mell-hús) ösz. fn. A mellcsontokat takaró hús. A szarvasmarháknál különösen szegy a neve. | |
* | |
| falu Szala m.; helyr. Mellincz-re, ~ěn, ~ről. | |
* | |
| (mell-izom) ösz. fn. A mell két oldalán levő izmok. Belső mellizom. (musculus sternocostalis). Nagy mellizom (musculus pectoralis major). Kis mellizom (m. p. minor). V. ö. IZOM. | |
* | |
| (mell-kas) ösz. fn. Az egész mellnek üreges szervezete. Tágas, domború belapult mellkas. | |
* | |
| (mell-kelevény) ösz. fn. Kelevény a mell külsején; vagy belsejében. V. ö. KELEVÉNY. | |
* | |
| (mell-kép) ösz. fn. Festett kép vagy dombormű, mely valamely személyt fejtől kezdve mellel együtt ábrázol. | |
* | |
| (mell-kereszt) ösz. fn. Díszkereszt, melyet valaki ékszerül, vagy mint érdemjelet visel a mellén. | |
* | |
| (mell-láz) ösz. fn. Láz, mely a mellnek vagy tüdőnek bizonyos bajától veszi származását. | |
* | |
| (mell-mirigy) ösz. fn. Boncztani ért. mirigy a mellben, vagyis csecsben. (Glandulae mammae). V. ö. MIRIGY. | |
* | |
| (mell-nád-méz) ösz. fn. Mellhurut ellen való, a megrekedt nyálkát feloldó szer nádmézből. | |
* | |
| (mell-nyavalya) ösz. fn. A mellet, különösen tüdőket bántalmazó nyavalya. | |
* | |
| (mell-ő-el vagy mell-é-el), helymutató névutó, mely megfelel e kérdésre: honnan? Személyragokkal: mellőlem, mellőled, mellőle, mellőlünk, mellőletěk, mellőlök. A viszonynevet alanyesetben hagyja, s am. azon oldalról vagy tájról, vagy helyről, mely bizonyos testnek vagy térnek szélén, vagy mentében létezik. Duna mellől Tisza mellé menni. Menj onnan a fal mellől. Fölkelni az asztal mellől. Jászol mellől kikötni a lovakat. Szélesb ért. am. akármily iránytól távolodva, valamit odahagyva, valahonnan elválva. A kazal mellől elkergetni a borjukat. A kerek asztal mellől elrakni a székeket. A kocsislovak mellől ménes mellé rendelni a lovászt. Egyik párt mellől a másikhoz állani. Ilyen szerkezettel: háznak mellőle, viznek mellőle, csak csinyján, s egyedül költői eléadásban lehet élni. Mi e szó elemzését illeti, úgy látszik, hogy az vagy mell-é-el-ből húzatott össze, vagy hogy törzsöke az elavult mellő vagy mellű, melyhez el képző járulva lett mellőel, öszvehuzva mellől; mint szintén a távolodást jelentő el képző látszik rejleni a megöl, közől, belől, felől stb. névutókban. V. ö. MELL, (2), elvont törzsök. | |
* | |
| (mell-ő-ez v. mell-é-ez) áth. m. mellőztem, ~tél, ~ött, par. ~z. Valamit, mintegy elmenve mellette, kikerül, s nem jön vele viszonyba, érintkezésbe. Leginkább átv. erkölcsi értelemben használtatik, s am. félre tesz; eltávolít, ügybe sem vesz, nem tart érdekesnek, fontosnak, s mint érdektelent vagy kellemetlent elhagy. Jobbára el igekötővel fordúl elé. A beszédben némely dolgokat készakarva elmellőzni am. nem említeni. Az adott válaszban a kérelem némely pontjait elmellőzni am. nem felelni rájok. Néha am. a többi közől ki nem tüntet, meg nem különböztet. Többször folyamodott hivatalért, s mindig elmellőzték. Ezen ige képzése olyan, mint a helyremutató ide, alá, elő, tétova törzsökből származott idéz, aláz, előz, tétováz igéké, s eredetileg vagy melléz a mellé törzstől, vagy létezett hajdan mellő is, mint elé elő, s ebből keletkezett a mellőz. E szerént képzésre nézve hasonmása volna: tetőz és tetéz. | |
* | |
| (mell-ő-ez-és) fn. tt. mellőzés-t, tb. ~ěk, harm. szr. ~e. Cselekvés, mely által valakit v. valamit mellőzünk, továbbá, azon állapot, mely ama cselekvés eredménye, szabatosan (ámbár nem divatozik): mellőzet. V. ö. MELLŐZ. | |
* | |
| (mell-ő-ez-het[et]len) mn. tt. mellőzhetetlen-t, tb. ~ěk. Amit mellőzni, azaz, kikerülni, elhagyni nem lehet, mi bizonyos dologgal, állapottal stb. szükséges viszonyban áll, mit meg kell tenni. Mellőzhetetlen megütközés, csata. Mellőzhetetlen kötelesség. V. ö. MELLŐZ. Határozóként am. mellőzhetetlenül. | |
* | |
| (mell-ő-ez-het[et]len-ül) ih. Elkerülhetetlenül, szükségképen. Ezt mellőzhetetlenül meg kell tenned. | |
* | |
| (mell-paizs) ösz. fn. Paizs, melyet melltakaróul használnak, máskép: mellpánczél. Szorosb ért. a régi zsidó főpapok öltönyén a mellet födő diszruha. A rovartanban am. a rovar feje és dereka közt levő vastagabbféle rész, melyhez a szárnyak csatolvák. | |
* | |
| (mell-pánczél) ösz. fn. Pánczél, mely a mellet takarja, máskép: mellvért. | |
* | |
| (mell-pénz) ösz. fn. Pénzt, vagyis érmet ábrázoló dísz- v. érdemjel, melyet mellen viselnek. (Medaille). | |
* | |
| (mell-rész) ösz. fn. Széles ért. az állatok mellének valamely része. Szorosb ért. a szarvasmarha melléből kihasított darab hús, szokottan szegy v. szegye. | |
* | |
| (mellre-való) ösz. fn. Ruhanemü, mely különösen a mellet takarja. Oly öszvetett szó, mint: nyakravaló, lábravaló. Újabb néven mellény. | |
* | |
| (mell-sipoly) ösz. fn. Sipolyféle betegség a mellen. V. ö. SIPOLY. | |
* | |
| (mell-ső) mn. tt. mellső-t, tb. ~ek. Ami a mell előtt van; ellentéte: hátsó, v. hátulsó. Nyelvhasonlat szerént alkotott ujabb kori szó. | |
* | |
| (mell-szalag) ösz. fn. Általán a mellruhán viselt szalag, pl. a nők mellszalaga. Különösen, bizonyos rendjelek diszszalaga, melyet mellen szoktak viselni. A sebészeknél oly szalag, melylyel a sérves mellet bekötik. | |
* | |
| (mell-szárny) ösz. fn. A halaknak azon szárnyai, melyek a fejnél két oldalt kevessé aláfelé látszanak. | |
* | |
| (mell-szíj) ösz. fn. Szíj, mely valamit a mellhez szorít, vagy a mellet átköti. | |
* | |
| (mell-szobor) ösz. fn. Szobrászok nyelvén am. mesterségesen képzett emberfej, a mellel együtt véve. | |
* | |
| (mell-szorongás) ösz. fn. A mellnek kóros állapota, melynél fogva a lélekzés megnehezül. Jelenti ezen állapotnak gyakoriságát, vagy folytonosságát. V. ö. SZORONG. | |
* | |
| (mell-szorulás) ösz. fn. Ugyanazon kóros állapot, mely a mellszorongás, csakhogy ez a bajnak gyakori, vagy ismételt, amaz egyszeres voltát jelenti. V. ö. MELLSZORONGÁS. | |
* | |
| (mell-szörp) ösz. fn. Általán, mindenféle szörpnemü szer, gyógyszer, melyet bizonyos mellbajok ellen használnak. | |
* | |
| (mell-tajok) ösz. fn. Kemény, paizsforma lemez, a tekenősbékák mellén. | |
* | |
| (mell-takaró) ösz. fn. Széles ért. akármiféle ruhadarab, mely a mellet födi, különösen, mely meghűlés ellen való. | |
* | |
| (mell-tapasz) ösz. fn. Széles ért. gyógytapasz bizonyos mellbajok ellen. Különösen a nők fájós emlőire való tapasz. | |
* | |
| (mell-tej) ösz. fn. Mellbajok ellen használt gyógyszer neme, tejalakban készítve. (Emulsio pectoralis). | |
* | |
| (mell-tisztító) ösz. mn. Általán, mi a mellet, a tüdőt holmi rosz nedvektől megtisztítja. Melltisztító gyógyszerek, italok. (Expectorantia). | |
* | |
| (mell-tű) ösz. fn. Tűféle eszköz, vagy ékszer, melylyel a mellruhát megtűzik, illetőleg a mellet diszítik. Arany, gyémántos melltű. | |
* | |
| (mell-tyű) fn. tt. melltyű-t. A köz divatu keztyű hasonlatára alakított új szó s am. mellruha, melltakaróul alkalmazott posztó-, vászon-, bőr- stb. darab. | |
* | |
| (mell-uszony) ösz. fn. l. MELLSZÁRNY. | |
* | |
| (mell-üreg) ösz. fn. Üreg vagyis öblös tér a mellcsontok, oldalbordák és hátgerincz között, melyben a szív, a tüdő stb. feküsznek. | |
* | |
| (mell-üreg-víz) ösz. fn. Azon víznemü kóros nedv, mely bizonyos vízkór kifejlődésekor a mellüregben öszvegyűl. | |
* | |
| (mell-vas) ösz. fn. Mellet takaró pánczél vasból, máskép: mellvért. | |
* | |
| (mell-vasas) ösz. fn. Mellvassal födött, takart, fölszerelt; vértes. Mellvasas nehéz lovagok. V. ö. MELLVAS. | |
* | |
| (mell-véd) ösz. fn. A várerődítésben igy nevezik a falnak, s bástyának felső részét, mely mintegy mellig ér, s az illető őrseregnek védül szolgál az ostromlók lövései ellen. | |
* | |
| (mell-véd-fal) ösz. fn. l. MELLVÉD. | |
* | |
| (mell-vért) ösz. fn. l. MELLVAS. | |
* | |
| (mell-vértes) ösz. mn. és fn. l. MELLVASAS. | |
* | |
| (mell-vezeték) ösz. fn. l. TÁPCSŐ. | |
* | |
| (mell-víz-kór) ösz. fn. A vízkórnak azon neme, midőn a víz a mellüregbe gyűl öszve. | |
* | |
| (mell-víz-kóros) ösz. mn. Ki mellvízkórban szenved. Mellvízkóros betegek. | |
* | |
| (mell-víz-kórság) ösz. fn. l. MELLVÍZKÓR. | |
* | |
| fn. l. MELL. | |
* | |
| névmás, l. MELY. | |
* | |
* | |
| mn. l. MELLES. | |
* | |
| áth. l. MELLESZT. | |
* | |
| l. MELYIK. | |
* | |
| (mél-t) elavult áth. melyből méltó, mélta, méltán, méltalom, méltat stb. származnak. Törzsöke mél v. mel, melyből t képzővel lett mél-t, mint a til, öl, kel, köl, vál (ik), al (ik) gyökökből til-t, ölt, kel-t, köl-t, vál-t, al-t (olt). Mi a mél törcsök eredeti jelentését illeti, legvalószinübb, hogy ugyanaz emel igével; ugyanis ha a mél származékait öszvehasonlitjuk, az tünik ki, hogy alapfogalom bennök emelkedés, mi szerént mél v. mel am. valamire emelkedik, mélt pedig am. valamire emel. De ezen alakban mint ige elavult, s helyette a kettős cselekvést vagy miveltetést jelentő méltat jött divatba, igy keletkeztek a járt v. járat helyett jár-tat; ült v. ület h. ültet; bukt v. bukat helyett buktat; nyugt v. nyugat h. nyugtat stb. E szerént mélt eredetileg átható ige, s am. valakit emelkedett állapotra, különösen erkölcsi fokra juttat, tiszteletre emel; de a belőle származott igenév méltó önhatólag használtatik, pl. tiszteletre méltó hazafi, aki megérdemli, hogy tiszteletre emeltessék. V. ö. MÉLTÓ. Az igenevek értelmének ilyetén átalakulása nyelvünkben igen divatos, mint iróasztal nem olyan asztalt jelent, mely ír, hanem melyen írnak; szántóföld, oly föld, melyet szántanak, nem pedig, mely szánt; ilyenek: szakasztókosár, váltópénz, kaszálórét, vetőmag stb. Ezen igéhez alhangu képzők és ragok járulnak, de tudjuk, hogy az éles önhangzók, ú. m. i, í, é s ë mellett ez sokszor megtörténik nyelvünkben, mint az é-re nézve a czéda, léha, dézsa, béka, véka, méla, tézsla, dévaj, séta, s több ily szók bizonyítják. Arra is van elég példa, hogy némely törzs néha magas, néha mély ragokat és képzőket vonz magához, pl. lik, likat, likas, likaszt és lék, léket, lékez; csiszol és csiszel; csattan és csetten: ébred és a székelyeknél: ibrad; csira, csirát, csiráz, és Szabó Dávid-nál: csire, csirét, csiréz; derék (mn.), derekat és deréket stb. | |
* | |
| (mél-t-a) régies mn. fokozva: méltább. Jelentésére nézve ugyanaz, mi az igenév méltó, azaz érdemes rá, hogy bizonyos állapotra juttassék, különösen, hogy erkölcsi jutalma vagy büntetése érdeme szerént kijárjon neki. Hogy mélták (méltók) legyetek eltávoztatnotok mind ezeket. (Münch. cod. Luk. 21.). Méltákat (méltókat) veszönk mü müvelkedetönk szerént. (U. o. 23.). Innen származik a határozó méltán, (méltaan), mint méltó-ból: méltóan; fokozva, méltábban (dignius). | |
* | |
| (mél-t-al-mas) mn. tt. méltalmas-t, v. at, tb. ~ak. Bizonyos érdemhez mért, vagy illendőséghez szabott olyan, mint valaki megérdemli. Méltalmas bánásmód, megkülönböztetés, tisztelet, jutalom. | |
* | |
| (mél-t-al-m-atlan) mn. tt. méltalmatlan-t, tb. ~ok. Méltalom nélkül való, az érdemet vagy illendőséget nem tekintő, a kellő erkölcsi tiszteletet elmellőző. Méltalmatlan előljáró, ki alattvalóinak jó magaviseletét ügybe sem veszi. Méltalmatlan úr, ki hű szolgáját soha meg nem dicséri. A nép gyakran méltalmatlan azok iránt, kik magukat érette feláldozták. V. ö. MÉLTALOM. Határozóilag am. méltalom nélkül, méltalmatlanul. | |
* | |
| (mél-t-al-m-atlan-ság) fn. tt. méltalmatlanság-ot, harm. szr. ~a. Azon tény, melyet valaki elkövet, midőn más iránt illő méltalommal nem viseltetik. Ez inkább az erkölcsi gyöngédség, és érdem elismerésének hiányára vonatkozik, s nem foglal magában oly sérelmet, mint a méltatlanság. | |
* | |
| (mél-t-al-m-atlan-ul) ih. Méltalomra, érdemre vagy illendőségre nem tekintve. Méltalmatlanul bántak velem. | |
* | |
| (mél-t-al-om) fn. tt. méltalmat, harm. sz. ~a. Gyöngédebb erkölcsi elismerése valamely érdemnek; illendőség, melylyel más iránt ha nem is jogi, de erkölcsi kötelességből tartozunk, valamint azon erkölcsi tisztelet, melylyel valakit illetünk. | |
* | |
| (mél-t-a-an v. mél-t-ó-an) ih. fokozva méltábban, v. méltóbban. Amint megérdemli, erkölcs magaviseletéhez képest. Méltán jutalmazni, büntetni dicsérni, rágalmazni valakit. "Méltán szenvedjük ezeket, mert vétkeztünk." (Káldi. Mózs. I. k. 42. r.) V. ö. MÉLTA. | |
* | |
| (mél-t-a-any) fn. tt. méltány-t, tb. ~ok. Új alkotásu szó, méltányos, méltányol, méltánylás, méltánylat származékaival együtt. Ami erkölcsi érdemhez, különösebben bizonyos erkölcsi alaphoz vagy illendőséghez (bár nem a szigorú joghoz) mérve történik. Másképen: méltalom. | |
* | |
| (mél-t-a-any-ol-ás) fn. tt. méltánylás-t, tb. ~ok, harm. szr. ~a. Cselekvés, mely által valamit méltányolunk. V. ö. MÉLTÁNYOL. | |
* | |
| (mél-t-a-any-ol-at) fn. tt. méltánylat-ot, harm. szr. ~a. Bevégzett cselekvés, mely által méltányoltunk valamit. V. ö. MÉLTÁNYOL. | |
* | |
| (mél-t-a-any-ol) áth. m. méltányol-t, v. méltánylott, htn. ~ni, v. méltánylani. 1) Valamely tettnek erkölcsi érdemét erkölcsi kötelességérzetből elisméri, s mint olyat bizonyos jutalomra, tiszteletre érdemesnek tartja. V. ö. MÉLTÁNY. Méltányolni a jó hazafiak áldozatkészségét. 2) Valamit illőnek tart, helyesel, megvallja, hogy méltán történik valami. | |
* | |
| (mél-t-a-any-os) mn. tt. méltányos-t, v. ~at, tb. ~ak. Ami méltán, érdemhez illőleg történik, mi a gyöngédebb erkölcsi illendőséget kielégíti. Méltányos fogadás, bánásmód. Méltányos tisztelettel viseltetni az érdemes férfiak iránt. | |
* | |
| (mél-t-a-any-os-an) ih. Méltányos módon, illőleg, érdemhez mérve. V. ö. MÉLTÁNYOS. | |
* | |
| (mél-t-a-any-talan) mn. Méltány nélküli, érdemhez erkölcsileg nem mért; illetlen. Méltánytalan elmellőzés. V. ö. MÉLTÁNY, MÉLTÁNYOS. Határozóként am. méltányra való tekintet nélkül. | |
* | |
| (mél-t-a-any-talanság) fn. l. MÉLTALMATLANSÁG. | |
* | |
| (mél-t-ány-talan-ul) ih. Méltányra való tekintet nélkül. | |
* | |
| (mél-t-at) áth. m. méltat-tam, ~tál, ~ott, par. méltass. Valakivel érdeméhez illőleg bánik, vagyis, a tiszteletnek, megkülönböztetésnek bizonyos fokára juttatja, emeli. Hogy magasztalást jelent kitetszik onnan, mert felható ragu viszonynevet vonz, pl. hivatalra, tisztségre méltatni. Úri barátságára, bizodalmára méltatni valakit. Közelítő ragu viszonynévvel am. valahová menet, járat, juttat. Az alsó rendü vendégeket úri asztalhoz méltatni. Méltasd ide am. nyujtsd ide. Dolgokra vonatkozva am. érdemesnek találja, hogy valamit tegyen vele. Levelemet olvasásra sem méltatta. A külföldi utas arra sem méltatta városunkat, hogy jegyzetei közt megemlítette volna. Elemzésére nézve l. MÉLT. | |
* | |
| (mél-t-at-ás) fn. tt. méltatás-t, tb. ~ok, harm. szr. ~a. Cselekvés, mely által valakit valamire méltatunk. V. ö. MÉLTAT. | |
* | |
| (mél-t-at-lan) mn. tt. méltatlan-t, tb. ~ok. 1) Ki bizonyos megkülönböztetésre, előmozdításra érdemetlen, nem méltó. Jutalomra, hivatalra méltatlan. A megrögzött gonosztévő méltatlan a kegyelemre. 2) Illetlen, igazságtalan, meg nem érdemlett. Méltatlan bánásmód, megvetés, elmellőzés. Méltatlan büntetés. Ne légy méltatlan az érdemes férfiak iránt. Határozóilag am. méltatlanul. | |
* | |
| (mél-t-at-tan-kod-ás) fn. tt. méltatlankodás-t, tb. ~ok, harm. szr. ~a. Cselekvés, midőn valaki másokkal méltatlanul, illetlenül, igazságtalanul bánik. | |
* | |
| (mél-t-at-tan-kod-ik) k. m. méltatlankod-tam, ~tál, ~ott. Állapitó ragu viszonynévvel am. valakin olyasmit követ el, mit meg nem érdemlett, illetlenül bánik valakivel, igazságtalan iránta. A diadalmas ellenség gyakran az ártatlanokon méltatlankodik. | |
* | |
| (mél-t-at-lan-ság) fn. tt. méltatlanság-ot, harm. szr. ~a. 1) Azon sértő tény, mely által valaki érdeme nélkül megbántatik. Az üldözőbe vett hazafiak sok méltatlanságot szenvednek. 2) Tulajdonság, melynél fogva valaki érdemetlenné teszi magát valamire. Méltatlansága miatt elmellőzött hivatalnok. | |
* | |
| (mél-t-at-tan-ul) ih. Nem érdem szerént, a nélkül, hogy méltó volna. Méltatlanul dicsérni, gyalázni, jutalmazni, büntetni valakit. Méltatlanul bánni valakivel. V. ö. MÉLTATLAN. | |
* | |
| (mél-t-ó) mn. tt. méltó-t. Eredetileg igenév, az elavult mélt törzsöktől. V. ö. MÉLT. 1) Felható ragu viszonynévvel am. valamire érdemes, és pedig erkölcsi magaviseleténél fogva. Tiszteletre méltó férfiu. Jutalomra, dicséretre, előléptetésre méltó vitézek. Feddésre, büntetésre méltó. Szeretetre méltó gyermekek. 2) Erkölcsi tekintetben valakihez illő. Ez rangodhoz, állásodhoz méltó cselekedet volt. Hozzád méltó emberek társaságát keresd. 3) Határtalan módu viszonyigével am. érdemes, megérdemli. Méltó hallani őt, mily szépen szónokol. A ritkaságok gyűjteményét megnézni valóban méltó. Erről szólani sem méltó. A vén eb ugatására méltó kitekinteni. (Km.). A Nádor-codexben annyi is mint kegyes, kegyelmes: "Hogy az úristen legyen méltó (dignetur) a te szarándékoddal es irgalmasságot tenni." Hogy a méltó szóban alapfogalom az erkölcsi emelkedés, l. MÉLT. Ugyan ily fogalmi rokonság szerént a hellenben agw am. vezetem, vezérlem; érdemesnek tartom, és axioV, érdemes, méltó. | |
* | |
| (méltó-képen) ösz. ih. l. MÉLTÓLAG. | |
* | |
| (mél-t-ó-ol v. mél-t-ol) áth. m. méltót-t. Elavult igealak, melybúl a szinte elavult méltóltatik, s méltólkodik eredtek. Egy értelmü a méltat igével, s am. méltóvá tesz valamire. Benigna asszony, vagyis Kinizsyné imakönyvében: "Méltóljál meg hallgatnod engömet." A Nádor-codexben "Méltólna ő neki megjelönteni." A Bécsi codexben "És méltólnál engemet zarándok némberiet esmerned." A Bécsi codexben és Kinizsyné imakönyvében mintha ikes ige volna: méltólik. | |
* | |
| (mél-t-ó-lag) ih. Valakinek érdemeihez mérve; illő módon. | |
* | |
| (mél-t-ó-ol-kod-ik) k. m. méltólkod-tam, ~tál, ~ott. Némely régieknél, pl. Kinizsyné imakönyvében am. méltó); l. ezt. | |
* | |
| (mél-t-ó-ol-tat) mivelt. Elavult ige, am. a mai méltóztat, azaz méltat, érdemeinél fogva, vagy kegyelemből valamire juttat. l. MÉLTÓZTAT. | |
* | |
| (mél-tó-ol-tat-ik) elavult k. A Góry-codexben 48. l. Hogy méltóltatnék nekie megjelönteni, ugyan azt jelenti, mit a mai divatos méltóztatik. A Nádor-codexben azt is teszi: méltó legyen. "Igaz hitbe méltóltassék temiattad (teáltalad) meg erősülni." V. ö. MÉLTÓL. | |
* | |
| (mél-t-ó-ság) fn. tt. méltóság-ot, harm. szr. ~a. Általán, a tiszteletet követelő érdemnek nagysága, sokasága, fensége. Ide tartoznak mindazon külső jelek és tulajdonságok, melyek a magasabb nemü érdemnek kitüntető bélyegei. Az erénynek, önmegtagadásnak, feláldozásnak méltósága előtt meghajolni. E nagy férfiu arczán, s minden léptén, nyomán bizonyos méltóság ömlik el. Méltósággal teljes magatartás. Különösen jelenti az embernek az oktalan állatok fölötti lényegét. Emberi méltóság. Az emberi észnek méltósága. Polgár és társadalmi viszonyban am. magas rang, mely különös tiszteletet igényel. Világi, egyházi méltóság. Fő méltóságra jutni, emelkedni. Akármely dicsőséges méltóság üdővel megvénül. (Km.) Második, és harmadik személyben mint rangczim használtatik oly egyének irányában, kiket a méltóságos nevezet megillet. Méltóságod alázatos szolgája. Kérem Méltóságtokat. Ő méltósága, a megyei főispán. A megyei püspök ő méltósága. Nagy melléknévvel öszvekötve: nagyméltóságu a belső titkos tanácsosok czíme (excellentissimus); fő melléknévvel pedig: főméltóságu s nem uralkodó házból való herczegek czíme (celsissimus). V. ö. MÉLTÓSÁGOS. | |
* | |
| (mél-t-ó-ság-ol) áth. m. méltóságol-t. Valakit ,méltóságos' czímmel illet vagy tisztel. | |
* | |
| (mél-t-ó-ság-os) mn. tt. méltóságos-t, v. ~at, tb. ~ak. 1) Általán, méltósággal biró, ki belérdemeinél fogv, mint mások fölött levő vagy fenséges külsejénél fogva bizonyos tiszteletre gerjeszt. Méltóságos magatartásu, erkölcsü, beszédü, arczu, tekintetü férfi. 2) Tárgyakra alkalmazva am. nagyszerü, fenséges, a maga nemében bámulatos, tekintélyes. Méltóságos ó kori egyház. Méltóságos Duna. 3) Társadalmi ért. rangczim, mely bizonyos főrangu születésüeket, és hivatalnokokat illet, milyenek a) a grófok és bárók; b) a püspökök, s némely más főpapok, pl. a pannonhegyi főapát, a jászói prépost c) a főispánok; d) a cs. kir. kamarások, udvari tanácsosok, alsóbb királyi törvényszékek elnökei. Hétszemélyestábla közbirái stb. | |
* | |
| (mél-t-ó-ság-os-an) ih. Oly módon, mely bizonyos erkölcsi méltóságra mutat; fenségesen, nagyszerüen, tiszteletet gerjesztőleg; pompásan, fényesen; magas ranghoz, álláshoz illőleg. V. ö. MELTÓSÁGOS. | |
* | |
| (mél-t-ó-ság-os-t) ih. Eléfordul Kinizsyné imakönyvében: "Méltóságost engem meghalgass", hol am. kegyesen vagy kegyelmesen; valamint ,méltó' szónál is láttuk hogy régente azt is jelentette: kegyes, kegyelmes. Alkotására nézve olyan mint örömest, vegyest. | |
* | |
| (mél-tó-oz-tat) mivelt. m. méltóztat-tam, ~tál, ~ott, par. méltóztass. Megegyezik vele az elavult méltóltat, s am. valamire méltat, érdemeinél fogva, vagy kegyelemből valamire juttat, vagy fölemel valakit. A fejedelem a jeles férfiakat különös kegyelmére méltóztatta. Használtatik tájszokásilag rövidített o-val méltoztat. | |
* | |
| (mél-tó-oz-tat-ik) k. m. méltóztat-tam, ~tál, ~ott, par. méltóztassál. Kegyelemből, hajlamból, jóakaratból méltónak tartja tenni valamit. Nemesebb ért. mondatik fejedelmi, vagy fő rangu személyekről. Ő Felsége méltoztatott bennünket magas látogatásával megörvendeztetni. Méltoztassék Nagyságod e folyamodványt elfogadni. Udvariasságból kináló, vagy kérő ige gyanánt használtatik alsóbb rendű személyek irányában is, tessék helyett. Innen származhatott az ily hibás beszédmód: méltoztassék az úr(nak) leülni, minthogy a tessék tulajdonitó ragu viszonynevet vonz: tessék önnek leülni. | |
* | |
| (me-ly) kérdő névmás, melléknévi minőségben; melynek közelebbi gyöke: me; s rokona a kérdő mi? és ennek származéka a kérdő mily? A lényeges különbség a mely és mily között az, hogy ,mely' alanyra ,mily' pedig az alany minőségére vonatkozik; a ,mely' azt kérdezi: ki vagy mi? a ,mily' pedig azt tudakozza: miféle tulajdonságu? A ,mely' kérdésnek megfelel: ez v. az, a ,mily'-nek: ily v. oly, vagyis, az első kérdésre az alanyt határozzuk meg, a másodikra az alanynak minőségét, tulajdonságát. A ,mely'-nek latinul quis, quae, quid? nem egészen felel meg, mert a magyar ,mely' mindig csak melléknévileg használtatik; ,mily' latinul: qualis? A mely nagyobb határozottság okáért ik raggal: melyik? a mily nyomatosabban: milyen? pl. mely városban lakol? Melyik fürdőbe menjek a nyáron? Mily tájék tetszik neked legjobban? Milyen borok teremnek a budai hegyeken? Tájszokásilag, kivált túl a Dunán mondják: mellyen, mellen. Országosan is használtatik a mely és mily ugyanazon értelemben, midőn az illető tárgy tulajdonsága kitétetik, pl. mily magas, v. mely magas az a fa? Mily nagy v. mely nagy a Duna állása? Hasonlóan egyaránt divatoznak a latin quam értelmében pl. mily v. mely hamar elmúlik az idő! Mily v. mely szépen megtanultál énekelni! Mily v. mely lassan foly a munka! Mily v. mely nagy különbség van e két testvér között! Mily v. mely inségre jutottunk! E példákból látszik, hogy mindkettőben valami határozottat jelentő alapfogalom rejlik, vagyis a miségnek vagy minőségnek meghatározása forog kerdésben, s ez alapnál fogva legvalószinübb, hogy az ly képző nem egyéb, mint a meghatározó minőséget jelentő u ü, mely megfelel e kérdésre mily v. minő tulajdonságu, jegyü, bélyegü? stb., pl. fekete szemü, csonka kezü, vörös haju, réz födelü, stb. E szerént elemezve me-ü, mi-ü, me-v, mi-v, me-j, mi-j, me-l, mi-l, me-ly, mi-ly. (A közdivatu minő öszve van vonva ebből: minemü). Ily hasonlat szerént lett a közelre mutató i gyökből i-ü, i-v, i-j, i-l, i-ly, i-ly-en; a távolra mutató o gyökből o-u, o-v, o-j, o-l, o-ly, o-ly-an. Ilyen a palóczoknál divatozó au, av, eü, ev, a köz szokásu al, el, helyett, pl. auföld, auhadnagy, eüment vagy evment. Így fejlődtek ki a ki, be és fe gyökökből a kiü, beü, feü, végre kil, bel, fel; mert ezek eredeti értelemben minőséget jelentő melléknevek, pl. kil- v. kül város am. ki-ű város, bel részek am. be-ü részek, fel hadnagy am, feü v. öszvevonva fő hadnagy. Hogy mi a valóságos és tiszta gyök, mutatja az, hogy főnévként csak ez használtatik, midőn ragoztatása: minek, mire, mihez, mitől, miben, miként, mikor stb. V. ö. MILY. | |
* | |
| (me-ly, eredetére ugyanaz a kérdő ,mely' névmással); viszszaható névmás, tt. mely-et. Határozott dologra vonatkozik, ellenben mai bevett szabály szerént a személyt viszszahozó: ki, pl. a virág, melyet küldöttél volt, elhervadt. Ezen asztalt, melyen írok, nem adhatom oda. Szolgám, kiben oly igen bizék, megcsalt. Eltávozott már az ellenség, kitől úgy féltünk vala. Öszve szokott tétetni mint minden visszahozó névmás az a mutató szócskával is: amely, amelynek, amelyet stb. Egyébiránt eredetére nézv V. ö. MELY, kérdő, és MI, viszszahozó névmásokat. | |
* | |
| (me-ly) határozó névmás, mely személy és dolog elébe egyaránt tétethetik, és pedig elül a mutató szócskával; pl. amely ember sokat beszél, keveset tesz. Amely fiú szüleit nem tiszteli, mások iránt sem viseltetik tisztelettel. Amely dologba kaptál, azt folytasd. Amely könyvet adtál, már elolvastam. Használtatik ezen öszvetételekben is: bármely, akármely, némely, valamely, semely. Elemzésére nézve l. MELY; és V. ö. KI névmást. | |
* | |
| mr. tt. mély-et. 1) Ami bizonyos fölvett lapályhoz képest a föld középpontja felé alámegy, alányilik; ellentéte magas, csekély, lapos, igenyes. Mély tenger, folyó, tó. Mély bánya, akna, kút, gödör, árok. Mély fekvésü vidék, völgy. Mély alapot vetni a háznak. Három lábnyi mély gödröt, tiz ölnyi mély kutat ásni. 2) Ami bizonyos külponttól meszsze bemegy, benyúlik. Mély ház, mely meszsze befelé nyúlik. Mély erdő. Mély zseb, mély seb. Mély távolság. Edényekről szólva, am. magas öblü. Mély tál, mély kád, mély válu stb. 3) Átv. ért. ami erkölcsileg bizonyos magasságról alászáll, lebocsátkozik. Mély tisztelet, alázat. Mély hódolat. Kesergő indulatokra vonatkozólag am. igen elmerült, egészen leverő. Mély bánat, mély fájdalom, mély keserv, mély sohajtás, mély érzés, mély gyász, mély szomorúság. Mondatik álomról is, melyből fölébredni nehéz. Mély álomba merülni. Mákony által mély álmot ereszteni valakire. Mély lélekzetet venni, am. a mellüregnek fenekéről nehezen színi föl a levegőt. Az elme munkálatait illetőleg am. alapos, a dolgok végső okai és elvei körül járó, azokra viszszamenő. Mély ész, mély gondolatok, mély fontolgatás, mély értelem, mély isméretek. Néha am. igen elrejtett, beláthatatlan. Mély titok. Isteni mély bölcseség. 4) Képes kifejezéssel mély hang, midőn azt leeresztjük, ellentéte: magas. Mély hangon, énekelni, beszélni, játszani. Használtatik főnév gyanánt is, mélység helyett. A tenger mélyére lebocsátkozni. Megmérni a kút mélyét. E folyónak mélyét meglábolni nem lehet. Mind ezen jelentésekből az tetszik ki, hogy a mély szóban alapfogalom az alászállás, lefelé hajlás, menés. Miért legvalószinübb, hogy gyöke azon me, melyből megy, men származik, és törzsöke az elavult me-el, mél, mintegy menel, azaz tovább-tovább megy, innen lett az igeneves mélő, méle, méli, végre mély, azaz menetelü, meneteles. Ily hang- és fogalomrokonság látszik a hellen baJuV (mély), és bainw (megyek) között. | |
* | |
| (mély-ed) önh. m. mélyed-tem, ~tél, ~ětt. Valamely mélységbe merűl, mélységbe hat vagy hatol; mélyen jár, pl. a hajó; különösen használtatik átv. értelemben, pl. gondolatokba mélyedni am. mély gondolatokba merülni. | |
* | |
| (mély-ed-ék) fr. tt. mélyedéket. Valamely mély vágaték, vagy vájadék. | |
* | |
| (mély-ed-és) fn. tt. mélyedés-t, tb. ~ěk. 1) Mélységbe merülés, mélységbe hatás, vagy hatolás. 2) Mélyen járás, midőn hajó nemüről van szó. 3) l. MÉLYEDÉK. | |
* | |
| (mély-ed-és-i) mn. tt. mélyedési-t, tb. ~ek. Mélyedést illető, mélyedésre vonatkozó. Mélyedési szám, mélyedési jegy, a hajósoknál a hajó mélyedését meghatározó szám vagy jegy (Tauchungsnummer, Tauchungsziffer). | |
* | |
| (mély-elmü) ösz. mn. Kinek gondolatai a dolgok vizsgálatában, megfontolásban, okoskodásban igen elmerültek. Mélyelmü tudós, természetbuvár, bölcsész. | |
* | |
| (mély-elmüség) ösz. fn. A gondolkozó embernek azon állapota, vagy tulajdonsága, melynél fogva gondolatai, s okoskodásai nem maradnak a tárgyak fölszinén, hanem azokat alaposan kikutatni, s megismérni törekesznek. | |
* | |
| (mély-en) ih. Mély módon. V. ö. MÉLY. Használtatik mind azon viszonyokban, melyekben maga a mély, pl. mélyen fekvő völgy, vidék. Mélyen leszállani a tenger fenekére. Mélyen behatni az erdőbe. Mélyen bevágott, seb. Mélyen ásott kút. Mélyen tisztelni valakit. Mélyen bánkódni, keseregni, gyászolni. Mélyen elalunni. Mélyen gondolkodni, fontolgatni, okoskodni. Mélyen énekelni stb. | |
* | |
| (mély-eszt) áth. m. mélyeszt-ětt, htn. ~ni v. ~eni. Mélységbe vagy mélyre bocsát, merít. Hajót mélyeszteni am. terhelés által mélyebb járatuvá tenni. Átv. ért. gondolatokba mélyeszteni am. mély gondolatokba meríteni vagy sülyeszteni. | |
* | |
| (mély-föld) ösz. fn. Az ország némely vidékein am. mérföld. Jelentésére és elemzésére nézve l. MÉRFÖLD. | |
* | |
| (mely-h) fn. tt. melyh-et, harm. szr. ~e. A madártoll szárából kinövő pehelynemü szálak. Úgy látszik, a pelyh változata. V. ö. PELYH, MOLYH. | |
* | |
| (mély-hang) ösz. fn. Legalsóbb és legerősebb nemü férfi vagy női énekhang. Különösen, valamely több hangu ének- vagy zeneműben a legmélyebbik férfihang. (Basso). Az utóbbi névre alkalmazás azért nem felel meg a tárgynak, mert mindenik férfi vagy női énekhangnak vannak magas közép és mély fokozatai. Szerintünk Basso-nak gordó volna legjobb neve. | |
* | |
| (mely-ik) kérdő névmás, tt. melyik-et. Fölveszi az egy birtoku többes személyragokat: melyikünk, melyiktek, melyikök. Élünk vele, midőn a többi közől egyet különösen meghatároztatni kérünk. Melyik köztetek a legidősebb? Melyiktek akar velem jönni? Melyik szobába rakjam le holmimat? Melyik ruhámat vegyem ma föl? Midőn ezen szókkal: bár, akar, né, vala öszvetétetik, határozatlan jelentéssel bir, pl. bármelyik utczába menjek, mindenütt sár van. Akármelyik lovamat szivesen átengedem. Némelyik azt véli, hogy ez könnyű dolog. Valamelyik közőletek menjen ki a rétre. Semelyik am. egyik sem. | |
* | |
| (mély-ít) áth. m. mélyít-ětt, par. ~s, htn. ~ni v. ~eni. Mélylyé tesz, mélyen leás, bevág, bemetsz. Mélyíteni a kutat, hogy több vizet adjon. A vízmosások mindinkább mélyítik az árkokat. | |
* | |
| (mély-ít-és) fn. tt. mélyítés-t, tb. ~ěk, harm. szr. ~e. Cselekvés, midőn valamit mélyítünk. V. ö. MÉLYÍT. | |
* | |
| falu Bács, puszta Fehér m.; helyr. Mélykút-ra. ~on ~ról. | |
* | |
| (mély-mérő) ösz. fn. Egyik végén ólomnehezékkel ellátott zsineg, melylyel a vizek mélységét szokták mérni és meghatározni. | |
* | |
| falu Temes m.; helyr. ~Nádasra, ~on, ~ról. | |
* | |
| (mélyre-ható) ösz. mn. A dolog mélyét, alapját fürkésző, értő. | |
* | |
| (mély-ség) fn. tt. mélység-ět, harm. szr. ~e. 1) Bizonyos tárgynak, nevezetesen helynek tulajdonsága, melynél fogva melynek mondatik, valamint ezen tulajdonságnak mértéke és foka. Tengernek, tónak folyónak mélysége. Völgynek, kútnak, ároknak, aknának, bányának mélysége. Négy lábnyi, húsz ölnyi mélység. Megmérni a tenger mélységét. 2) Átv. ért. érzelem, bánat, fájdalom mélysége, am. szivnek fenekéig leható ereje. Álom mélysége. Észnek, gondolatnak mélysége, am. a dolgok alapjáig, végső elvéig menő tulajdonsága. Isteni bölcseség, titkok mélysége, am. elrejtett, beláthatatlan állapota. Szorosb ért. jelenti a viztömegnek oly helyét, mely különösen alantabb fekszik. (Abyssus). | |
* | |
| (mély-ség-ěs) mn. tt. mélygégěs-t, v. ~et, tb. ~ek. Fokozva nem használtatik, mert már magában igen mélyet jelent. Mélységes tenger. Mélységes pokol feneke. "Mindenem alászáll a mélységes pokolba." (Káldi. Jób 17. 16.). V. ö. MÉLY, MÉLYSÉG. | |
* | |
| (mély-tiszteletű) ösz. mn. Ki megérdemli, hogy mély tisztelettel viseltessünk iránta. Mélytiszteletű férfi, hazafi. Használtatik udvarias szólító czímül is: Mélytiszteletű úr! v. uram! | |
* | |
| (mély-út) ösz. fn. Völgyi út a kétfelül emelkedő, s egymást közelérő hegyek, halmok, vagy partok között. A hegyek és halmok közt kivölgyelt utat Győr vidékén különösen horog-nak is nevezik, minthogy rendesen görbe hajlásu szokott lenni, pl. Pannonhegye körül: bádi horog, écsi horog. | |
* | |
| (mély-ez-et) fn. tt. mélyzet-ět, harm. szr. ~e. Mesterségesen csinált, vájt, ásott, vésett stb. mélység, befelé nyilás. Bánya, akna, alagút mélyzete. Válu mélyzete. | |
* | |
| elvont törzse a régies mend, menden (mai divat szerént: mind, minden) szóknak és származékaiknak. l. MIND alatt. | |
* | |
| l. MEGY, ige. | |
* | |
| l. MEGY, ige. | |
* | |
| fn. tt. mén-t, v. ~ět, tb. ~ěk, harm. szr. ~e v. ~je. Hím ló, vagy szamár, ép, heréletlen állapotban, alsóbb nyelven: monyas, v. csődör. Ha különösen tenyésztésre használtatik: hágó mén. Költői nyelven jelent általán paripát. Szilaj méneken száguldozó vitézek.
"Bár miként kiáltoz, hő ne! hő ne! Húzza őt a csepegőbe méne." Cz. Remete Péter. Mi e szó elemzését illeti, valamint monyas a mony, csődör a cső, (csév, csék) gyököktől, mint ezen hímállat lényeges jegyeitől vette nevét; valószinűen a mén szóban is oly minőség alapfogalma rejlik, mely a hímállat tulajdona. Véleményünk szerént gyöke azon me, melyből a megy, és men származnak. A me oly tiszta gyök, mint a tesz, vesz, lesz igékben a te, ve, le, mint a me-het származékából kitünik. A me gyökből keletkezett az igeneves meő v. mee, öszvevonva mé, mint veő, vő, vé; neő, nő, né; fe, feő, fő, fé, az n pedig kifejlett hang, mint né-ből lett nén, té-ből lett tén, pl. ténfěreg, így lett az eleve eleven, mereve mereven, halava halavan halavány, ő ön, é én (ego), ké kény, s több mások. E szerént mén am. menő, (kanczára menő), hágó, mely utóbbi szó ez értelemben szintén divatozik. Ezen alapfogalomban rokon hozzá a kúton levő mén v. mény, vagyis azon rúd, mely a kútágas hátára fektetve fölnyúlik, fölmegy. Innen lehet megfejteni a Ménfő előhegy nevét is Győrvármegyében, mely épen ott fekszik, hol a Bakonyság legkülsőbb foka kezdődik, tehát azon szeliden emelkedő halom, mely kezdetét teszi a bakonyi oromzatnak az úgynevezett magyarországi kisebb sikság felül. Valamint tehát a vizeknél a fő azok eredetét, kezdetét teszi, pl. Tapolczafő, Sárfő, hasonlóan Ménfő, am. a menetel kezdete, eleje a Bakonyság felé. A mén megvan az ostormén nevü cserjét jelentő szóban is, melynek veszszőji ostornyélhez hasonló sudaruak, miszerént a nyél v. nyel és mén v. mény rokonértelmüek, mert amaz gyöke a meglágyított né v. ne mely növést, fölfelé sarjadzást jelent, milyen a falevél, a gyümölcs nyele, és a kukoriczanyél, sőt a szerszámok nyele is hasonlat szerént úgy tekintetik mintha az illető szerszám kinövése volna. | |
* | |
| (mén-bér) ösz. fn. Bér, melyet a méntől fizetnek, midőn valamely kanczát meghág, valamint a hágó bikától fizetett díjat bikapénz-nek nevezik. | |
* | |
| fn. tt. méncs-ět. l. MÉCS. | |
* | |
| (méncs-ěr-ěd-ik) k. m. méncsěrěd-ětt. Mondják szemekről, melyek a sok ivás vagy sirás következtében mécs (méncs) gyanánt kiveresednek, vagy ferdén pislognak. Ha valami nem tetszik neki, mindjárt elméncseredik, mondják az elkényesült anyás gyermekről, aki ha kedvét be nem töltik, mindjárt mérgesen sír, és száját elvonva rút képet csinál. (Kriza J). | |
* | |
| Falu Veszprém m.; helyr. Mencshely-re, ~ěn, ~ről. | |
* | |
| (mén-csikó) ösz. fn. Csődör csikó, hím csikó, melyet ki nem heréltek. A nőstény neve kanczacsikó. | |
* | |
| régiesen a mai mind, minden értelmében: "És mend paradizumben valov gyimölcsöktől monda neki élnie." "Nem heon (= csupán) magánek, gye mend fajának halálot evék." Régi halotti beszéd. "Meghírhevék mend a földön." "Menden ország önnön benne megoszlatott, megpusztóltatik." Münch. cod. E szóban azon éles e rejlik, mely némely szavainkban i-vel cserélődik fel, mint: geleszta giliszta, szeget sziget stb., l. Második Köt. 6. l. Eredetére nézve lásd: MIND. | |
* | |
| falu Pest m.; helyr. Mendé-re, ~n, ~ről. | |
* | |
| (men-ed-ěg-el) gyakorl. önh. m. menděgel-t. Folytonosan, de kényelmes, nem siető léptekkel megyen. A mesés elbeszélésekben nagy divata van. Mentek, mentek, mendegeltek. Ez igében kétszeres gyakorlati képző létezik, ú. m. az ěg és el; hogy e második is bir folytonos, vagy gyakorlatos értelemmel, tanusítják a tépdel, szegdel, szeldel, járdal, furdal, fuval, ömöl stb. igék. Tájdivatosan: menděgél. | |
* | |
| (mende-monda) ikerített fn., milyenek száma nyelvünkben igen nagy. Ragokat csak a második vesz föl: mendemondát, mendemondák stb. Alaptalan, szájról szájra adott vak hir, haszontalan mesebeszéd. Nem kell minden mendemondának hitelt adni. Piaczi, fonóházi mendemonda. Ez csak mendemonda. Ilyféle értelemben használtatik a temondád, és temondádság. Alsóbb nemei: licsilocsi; tricsitracsi, teretura, terefere. Ily alkotásuak: hetlakotla, cselecsala, kelakóla, genyegunya, retyerutya stb. | |
* | |
| a Góry-codexben meddő (am. terméketlen) helyett áll: "Más feleséget hoza és ez mendü len." Az n csak közbeszuródott, mint úgyanezen codexben ,maradjon' helyett ,marangyon' áll. | |
* | |
| régies irásmód szerént ezek helyett: mennyi, és mihelyt. | |
* | |
| (men-ed-ék) fn. tt. menedék-ět, harm. szr. ~e. 1) Állapot, melyben az van, ki bizonyos bajtól, veszélytől eltávozott, továbbá azon hely, hová valaki a bajtól, veszélytől távozva elvonult, és ahol biztosan van. Üldözői előtt nincs sehol menedéke. Hol keressek menedéket ily veszélyben? Biztos menedéket találni. A vadon erdők sürüjében keresni menedéket. Innen átv. ért. jelent oly irományt, mely valakit bizonyos kötelezettségtől felold, szabaddá tesz, milyen pl. a kifizetett adósságról adott nyugtatvány, melyet a régiek menedéklevél-nek is neveztek; jelent továbbá oly irományt, mely bizonyos helyre utazónak hiteles biztositékot ad, hogy semmi bántalma nem leszen, némely régieknél, mint Heltainál glitlevél a német Geleitsbrief után. 2) Hágó, vagyis magasabb helyre vezető út, melyen fölmenni kényelmesebb, innen menedékes am. meneteles. E második jelentésből világos, hogy gyöke a tovább haladást tevő men; de ugyanezen értelem és gyök rejlik az első pont alatti menedékben is, mert bizonyos baj ellen menedéket keresni, am. attól elmenni akarni, és menedéklevelet (nyugtát) adni valakinek am. a kötelezettet feloldani, s mintegy szabad menetelt engedni neki; menedéklevéllel utazni, am. szabadon menve. Elemezve: men-ed-ék az elavult mened törzsöktől, mint a marad, halad, enged, töred, szöved stb. önható vagy elvont törzsököktől: maradék, haladék, engedék (eny), töredék, szövedék stb. V. ö. MENT, MENTSÉG. | |
* | |
| (men-ed-ék-ěs) mn. tt. menedékěs-t, v. ~et, tb. ~ek. Amin fölmenni nem nehéz, meneteles; ellentéte: meredek. Különben a menedékes és lejtős egy viszonyban vannak, mert ami menedékes a fölmenőnek, ugyanaz lejtős a lemenőre nézve. Menedékes hegyoldal. Menedékes mélyut, hágó, lépcső. | |
* | |
| (men-ed-ék-ěs-en) ih. Kényelmesen hajolva fölfelé. Viszonyban áll vele: lejtősen. Menedékesen fölvezető, és lejtősen alászálló hegyi út. V. ö. MENEDÉK, MENEDÉKĚS. | |
* | |
| (men-ed-ék-ěs-ség) fn. tt. menedékěsség-et, harm. szr. ~e. Az emelkedett helynek tulajdonsága, vagy állapota, melynél fogva kényelmesen lehet rajta fölmenni. Viszonyban van vele a lefelé menésre vonatkozó lejtősség. | |
* | |
| (menedék-gödör) ösz. fn. Gödör, vagy lik, hová az üldözőbe vett vadak, nevezetesen rókák menekülni, és elbujni szoktak. | |
* | |
| (menedék-hely) ösz. fn. Széles ért. minden hely, hová az üldözött ember, vagy vad elbuvik üldözői elől. Szorosb ért. törvény vagy szokás által szentesített hely, hol az oda menekvő üldözött emberek a bántalom ellen biztosítva vannak. Ily menedék helyeket tűzött ki Mózses bizonyos büntettesek számára, az üldözők boszuja ellen. A régi hellen és római korban, sőt a keresztény világban is léteztek ily sérthetlen menedékhelyek. (Asylum). | |
* | |
| (menedék-irat) l. MENEDÉKLEVÉL. | |
* | |
| (menedék-levél) ösz. fn. 1) A régieknél és Szabó Dávidnál is nyugtatvány, mely által valaki az adóssági, tartozási kötelességtől stb. fölmentetik. 2) Szabad útlevél, mely a járókelőt bántalom ellen biztositja, s engedelmet ad neki bizonyos helyre vagy helyekre menni, és ott tartózkodni. V. ö. MENEDÉK. | |
* | |
| (men-ek-ěd-és) fn. tt. menekědés-t, tb. ~ěk, harm. szr. ~e. Némi szenvedő állapottal párosult cselekvés, illetőleg törekedés, midőn valaki bizonyos bajtól, veszélytől, üldözéstől megszabadulni iparkodik. V. ö. MENEKĚDIK. | |
* | |
| (men-ek-ěd-et) fn. tt. menekědetet. A Tatrosi codexben am. mentség. | |
* | |
| (men-ek-ěd-ik) k. m. menekědtem, ~tél, ~ětt. Bizonyos bajtól, veszélytől, üldözéstől stb. szabadulást keresve eltávolodik, eliparkodik. Minthogy ezen ige a honnan? és mitől? kitől továbbá a hova? kérdésekkel áll viszonyban: innen egyfelül távolító és leható vagy kiható, másfelül közelítő vagy felható és beható ragu viszonyneveket vonz, pl. ellenségeitől jó barátihoz menekedik. Budáról Bécsbe, a honból idegen országba menekedni. Átv. ért. bizonyos tehertől, kötelezettségtől, ügytől, betegségtől stb. szabaddá lesz. Adósságtól, kelletlen hivataltól, szolgálattól megmenekedni. Rögzött, és elüdült fejfájásomtól nem vagyok képes menekedni. | |
* | |
| (men-ek-esz-ik) k. Rendhagyó ige, minthogy ily alakban csak a jelentő mód jelen idejében ragoztatik, többire nézve a menekědik áll helyébe. A menekvő igenév, és menekvés fn. sajátságos származásuak. Hasonló tulajdonságuak a cselekszik, törekszik, több másokkal együtt. l. MENEKĚDIK. | |
* | |
| v. MENEKÜL, (men-ek-űl) önh. m. menekült. L. MENEKĚDIK. | |
* | |
| v. MENEKÜLÉS, (men-ek-ülés) fn. tt. menekűlés-t, tb. ~ěk l. MENEKVÉS. | |
* | |
| (men-ek-v-és) fn tt. menekvés-t, tb. ~ěk, harm. szr. ~e. Hasonló alkotásuak: cselekvés, törekvés, nyugvás, fekvés, alvás, evés, ivás, és több mások, melyeknek törzsökeiből az sz képző elmarad, és pedig vagy minden pótlék nélkül, mint a régieknél alás, fekés, nyugás; alvás, fekvés, nyugvás, helyett, vagy v által helyettesítve, mint föntebb. Értelmére nézve l. MENEKĚDÉS. | |
* | |
| (men-él) gyakor. önh. m. menél-t. Molnár A. szótárában fordúl elé, ezen értelemben mendegél, járkál. Élt vele Pázmán, Kalauzában, sőt maiglan élnek vele a palóczok. Egyébiránt az ily végzetü, s gyakorlatot jelentő igék eredetileg rövidek, mint mendegel, járdogal, futosgal, keresgel; tehát amaz is menel, mely csak egyszerü gyakorlatot jelent, midőn a menděgel igében kétszeresen fordúl elé, t. i. az ěg és el képzőkben. Hasonló alkatú a járál ige is, mely a Tisza mellékén van szokásban. | |
* | |
| (men-és) fn. tt. menés-t, tb. ~ěk, harm. szr. ~e. Azon folytonos mozgás, melyet a lábain haladó állat helyről helyre tesz. Fölveszi mind azon igekötőket, melyeket a törzsige men, pl. kimenés, bemenés, fölmenés, lemenés, elmenés, átmenés, szétmenés, öszvemenés stb. öszvetéve: férjhezmenés, hazamenés, hasmenés, szembemenés. Menésre sürgetni, biztatni, menésben akadályozni valakit. Jelent bizonyos czélul kitűzött utat is. Még egy menésem van, melyet el kell végeznem. V. ö. MEGY és JÁRÁS. | |
* | |
| (mén-ěs) fn. tt. méněs-t, tb. ~ěk, harm. szr. ~e. Szoros ért. szaporításra szánt, igátlan kanczákból álló, s egy vagy több hágó ménnel ellátott lónyáj. Császári, királyi, bábolnai, mezőhegyesi, urodalmi ménesek. Ménesből kifogni a csikót. Azon kerített hely a szabadban, hová a ménest időnként behajtják, karám, vagy akol. Ki a ménest őrzi, csikós. Szélesb ért. valamely községnek együtt legelő lovaiból álló nyáj. A heverő lovakat kihajtani a ménesre. A népmesékben holmi tündér ménesekről gyakran fordul elé szó, melyekben rendesen a legkóczosabbik a valódi tátos. A vasorru bábának rézménese van, mely nem egyéb, mint lovakká alakult saját leányai, stb. | |
* | |
| falu Arad m.; erdélyi falu Maros sz.; helyr. Ménes-re, ~ěn, ~ről. | |
* | |
| erdélyi falu Csik sz.; helyr. Méneság-ra, ~on, ~ról. | |
* | |
| erdélyi falu Csik sz.; helyr. Ujfalu-ba, ~ban, ~ból. | |
* | |
| (méněs-mester) ösz. fn. Az urodalmi nagyobb méneseknél felügyelő, ki a ménessel bánó személyzetnek parancsol. | |
* | |
| (méněs-szolga) ösz. fn. Széles ért. mind azon személyek, kik a ménessel közvetlenül bánnak, azt legeltetik, őrizik stb. különösen: csikósbojtár. | |
* | |
| (men-esz-t) áth. m. meneszt-ětt, htn. ~ni v. ~eni. Uj szó, a men igéből, s am. valakit küld, hogy menjen valahova; menni parancsol, bocsát. Mondják a felsőbbségek rendeletéről is: rendeletet meneszteni. A Bécsi codexben levő menesztek ("és meneszlek tégedet - aponsabo te - en magamnak örökké") úgy látszik, hogy a t kihagytával am. menesztlek; de lehet menyezlek is; V. ö. MENYEZ. | |
* | |
| (men-et) fn. tt. menet-ět; harm. szr. ~e. Menés, elvont és végrehajtott állapotban véve. A menés inkább folytatásban levő, be nem végzett haladást jelent, a menet pedig azon tettet fejezi ki, mely a menés eredménye. Ily viszony van az irás és irat, mivelkedés és mivelkedet, stb. között, pl. haza menéskor találkoztam barátommal am. azon idő alatt, midőn haza menék. Hazamenetkor senkit sem leltem a házban am. midőn már honn voltam, tehát menésemet bevégeztem. Egyébiránt a nyelvszokás ily szabatosságra nem mindig ügyel. Vétetik határozóként is, mely esetben a midőn v. mikor kapcsolóval feloldható, pl. hazamenet megáztam am. midőn haza mentem. Menet jövet senkit sem láttam, am. mikor mentem és jöttem. Ezen értelmezésből az tűnik ki, hogy itt a menet igazán részesülő menett, milyen a régi nyelvben divatozott, és pedig ragos állapotban is, pl. a Tatrosi bibliában: "És látá satanast, mennyből lehullatta" Jézus azért, hogy látá őt siratta; " "Úr mikor gáttunk tégedet éhezetted, és etettünk tégedet, szomjazattad, és veneréket adtunk teneked stb. E szerént divatozik ma is: mentemben, mentedben mentében; régiesen volna, menettem menetted, menette. És így menet jövet megáztam, am. menett jövett, v. ment jött midőn mentem jöttem) megáztam. | |
* | |
| l. MENYÉT. | |
* | |
| (men-et-el) fn. tt. menetel-t, tb. ~ěk, harm. szr. ~e. Körülbelül am. menet; az el vagy csupa kihangzó toldalék, vagy bizonyos belterjet és nyomatékot kölcsönöz az alaptörzsöknek. Ilyenek: vit vitel, hit hitel, vét vétel, tét tétel, hivat hivatal, rovat rovatal, s némely mások. Fölveszi a törzsigével járni szokott igekötőket, mint: bemenetel, kimenetel, fölmenetel, lemenetel, elmenetel, visszamenetel. V. ö. MENET. | |
* | |
| (men-et-el-ěs) mn. tt. menetelés-t, v. et, tb. ~ek. Mire nem nehéz fölmenni, nem igen meredek, máskép menedékes. Viszonyban áll vele a lejtős. Meneteles hegyi út, lépcső. | |
* | |
| (menet jegy) ösz. fn. l. MENETLEVÉL. | |
* | |
| (menet-levél) ösz. fn. Utazónak az illető rendőrség által adott kisebb levél, melynél fogva bizonyos időre és helyre szabad elmennie. (Passirzettel). Különbözik tőle az útlevél, mely az utas személyének körülményes leirását adja, s több időre és helyre szól. | |
* | |
| (mén-ěz) önh. m. méněz-ětt, v. ménzětt. par. ~z. A kanczáról mondják, midőn mén után sárlik. | |
* | |
| puszta Győr m.; helyr. Ménfő-re, ~n, ~ről. | |
* | |
| helység Szepes m. hely. Menguszfalu-ba, ~ban, ~ból. | |
* | |
| (men-gy-ěn). Némely tiszai vidékeken am. a szokottabb megy v. megyěn. | |
* | |
| mváros Szepes m. helyr. Ménhárd-ra, ~on, ~ról. | |
* | |
| (men-hely) ösz. fn. l. MENEDÉKHELY. | |
* | |
| (men-ít) áth. m. menít-ětt, par. ~s, htn. ~ni, v. ~eni. Valamely tagnak csuklóját rendes helyzetéből kimozdítja, máskép: kiiszamít. Lágyítva; menyít. Jobbára ki igekötővel használjuk. Félre lépvén bokában kimenítette a lábát. Gyöke a helyből mozgást jelentő men, s am. menővé tesz, régiesen mondanók: menő-t, v. mené-t, v. menejt. | |
* | |
| tájdivatosan am. mennykő; l. ezt. | |
* | |
| (mén-ló) ösz. fn. l. MÉN, (2). | |
* | |
| (men-nél) ksz. melynek a viszonymondatban megfelel az annál, tehát kapcsoló ereje van. Mennél kisebb, annál frisebb, mennél hoszszabb, annál roszabb. (Km.). Mennél többször olvasom e könyvet, annál inkább tetszik. Mennél korábban, annál jobb. Ugyanezen értelemben használtatik a minél is pl. minél előbb, annál jobb. Minél vénebb, annál gonoszabb. E példákból kitetszik, hogy első része mely szó, ehez a nél rag járulván lesz melynél s az ly hasonúlván men-nél, mint mi-ből mi-nél rokon értelmü szó. V. ö. MELY, kérdő névmás. Midőn önállólag, viszonymondatos annál nélkül használtatik, akkor valószinüleg öszve van húzva a mendnél, azaz mindnél szóból s měntől (mindtől) szóval fölcserélhető, pl. Mennél előbb ott légy am. mindnél előbb. Mennél hamarabb végezd munkádat am. mindnél hamarabb, (omnium citissime). Iparkodjál mennél jobban felelni am. mindnél jobban. A mind t. i. régiesen měnd, honnan mentől azaz mendtől is származik, pl. mentől jobb am. mendtől jobb, mindennél jobb, mentől hamarabb am. mendtől hamarabb, mindennél hamarabb. A Müncheni codexben mentől gonoszb, pessimus; mentől utolbszer novissime, mentől nagyobb, maximus, V. ö. MENTŐL. Hogy a mennél, annyi mint az öszvehuzott melynél, azért valószinű, mert az ly a nyi rag előtt is átalakul ebben mennyi = mely-nyi. | |
* | |
| fn. tt. menny-et. A többes mennyek vagy a latin coeli szerént képeztetett, vagy talán nem más, mint a régies menny-ég, mennyeg, s a véghangot megkeményítve: mennyek. Köz szokás szerént majdnem egy értelemben vétetik az ég főnévvel, honnan mennydörgés, és égdörgés egyet jelentenek. Szabatosabban ,ég' alatt azon tér értetik, mely kivált derült időben magas kéklő boltozat gyanánt a föld fölött kiterülni, s köröskörül erre lehajlani látszik, s mely a földdel együtt véve a köz szójárás szerént a mindenségnek öszvegét teszi, innen az ily mondatok: Égre földre esküszik, azaz mindenre. Sem eget sem földet nem lát, am. semmit sem. Az ég alatt a föld szinén, nincsen olyan árva, mint én. (Népd.). Néha ellentétül használtatnak, pl. külözböznek egymástól, mint ég és föld, mintha égből pottyant volna alá, stb. Az ég tehát magában foglalja mind azt, mi a föld körén kivül létezik, nevezetesen, mennyire fölöttünk lenni látszik. A ,mennyí' szükebb jelentésü, különösen az égnek amaz elrejtettebb, magasabb része, melyet nem látnak, s melyben csaknem minden isteni tanok szerént a felsőbb szellemi lények, s a megholtak üdvözült lelkei laknak. Innen: az imádkozó magyar nem mondja: Mi atyánk ki vagy egekben, hanem mennyekben. Az Isten mennyben lakik. Krisztus méne mennyekbe, s onnan leszen eljövendő. Mária mennybemenetele. Az idvezültek lelkei mennybe mennek. Mennyei öröm, boldogság. E tekintetben nyelvünk szabatosabb más nyelveknél, melyekben az ég és menny ugyanazon szóval neveztetnek, mint a latinban coelum, a németben Himmel, a szlávban nebo. Kitetszik ebből, hogy a legujabb korbeli egély religio helyett nem szerencsés alkotásu, mert a hitvallási tanok a menynyel vannak szoros viszonyban, s helyesebb volna talán az idvély, v. idveny, mert minden hitvallás végczélja az idv, és idvezítés. A Tasi Gáspárnál és Komjátinál eléforduló menny-ég is oda mutat, hogy a menny az égnek csak egyik része, és pedig a szellemek magasabb lakhelye.
A menny a régi halotti beszédben munhi, azaz mönhi, a parszi vagy régibb persa nyelven: mainho. Révai szerént Ant. Lit. Hung. 286. l. szintén hasonló hozzá a lapp muenje, és Klaproth szótára szerént a mordwin-finn mänen, a wotják inmyn, a megfordított wogul numma, és szamojed num. Véleményünkkel a menny szó vagy a fenn, tájdivatosan fenny (= fenni) szó módosulata, az f ajakhang m szintén ajakhanggá változván, (V. ö. F betü); vagy pedig gyöke azon men, mely különösen emelkedést, magasra hágást is jelent, mint a meneteles, menedékes, mén, mény származékai mutatják, (V. ö. MÉN, 2); s e gyökből lett a részesülő: menő, mene, meni, lágyítva: menye, menyi, mint merűl, menyűl. Az első vélemény hihetőbb, hogy minden esetre a ,magas' értelme rejlik benne, megtetszik a ,mennyég' öszvetett szóból, mely ellentétben áll a ,levegőég' szóval, emez a légköri, amaz pedig a fensőbb eget jelentvén. Bibliai nyelven is magasságbeli am. mennyei. Valaminek mennyezete am. legmagasabb föle, teteje. ,Menyö' vagy nyomatékosan: ,mennyő' vagy ,mennye', alakját fentartotta a menyei v. mennyei származék, melynek törzsöke világosan menynye, pl. mennyei bor, mennyei eledel, mennyei kenyér. A régi halotti beszédben munhi, azaz mönhi alakot találjuk, mely, mint Révai jól vevé észre, melléknév, mint ég égi, föld földi, tehát mönhi ország am. mönnyi (vagyis mennyei) ország s ez alakban, ha aggodalmasan ragaszkodnánk is az irásmódhoz, a h betühang könnyen magyarázható; t. i. akár fenny = fenni v. fennü, s az ü v-vé változván fennv (mint van is fenyv törzs), akár menő = menü = menv származtatás vétessék alapul, a v h-val könnyen fölcseréltethetett, miként magában ezen halotti beszédben is szömtökkel am. szömtökvel, de általában is tapasztalandjuk e változást, ha nyelvünk azon tulajdonságára ügyelünk, mely szerént a v és h mint rokonszervü hangok fel szoktak cseréltetni, pl. posvad poshad, pesved peshed, purva purha, kurva czurhó (kurhó), suvad suhad, sovár sohár, kömíves (Mátyusföldén:) kőmíhes, kova koha stb. | |
* | |
| (menny-beli) ösz. mn. 1) Mennyben lakó. Mennybeli szellemek. Különösen mint főnév jelenti magát az Istent. Dicsőség a magas mennybelinek. Máskép: magasságbeli. 2) Szélesb. ért. mennyhez tartozó, arra vonatkozó, mennyei. Mennybeli dicsőség, örök boldogság. | |
* | |
| (mennybe-menet v. ~menetel) ösz. fn. Bibliai ért. felszállás a mennybe, mint az Isten által az idvezültek számára rendelt helyre. Krisztus mennybemenetele, melynek innepét a magyarok áldozó csütörtöknek is nevezik. Mária mennybemenetele, mint innep, máskép és szokottabban: Nagyboldogasszony napja. | |
* | |
| (menny-dörgés) ösz. fn. Mintegy gördülve harsogó erős moraj a légben, mely förgeteg, zivatar, vagy köznyelven égi háboru alatt rendesen a villámlást követve hallatszik. Máskép: égdörgés, lágyabban: égzengés. Mózses villámlás és mennydörgés között hirdette az Isten törvényeit. Nagy mennydörgés között lecsapott a mennykő. Átv. ért. de nem szabatosan, igen erős moraj, pl. ágyúk mennydörgése; vagy igen nagy haragból fakadó hangos káromkodás, pl. lesz mennydörgés, ha megjön a gazda. | |
* | |
| (menny-dörgő) ösz. mn. Szorosan csak a lecsapó villámról, mennykőről mondják mennydörgő mennykő. Szélesebb ért. mennydörgő felhő, égiháboru, förgeteg, ágyúk, lövések. Átv. igen haragosan, vagy erélyes hangon kiáltozó. Mennydörgő szavakkal megkorholni, lehurogatni valakit. Mint főnév am. Jupiter tonans. | |
* | |
| (menny-dörgős) ösz. mn. Valamivel nyomatékosabb kifejezés mint a mennydörgő, kivált a korholásban és káromkodásban. Üssön bele a mennydörgős mennykő! Mennydörgős adta ter... te! Midőn emberre alkalmaztatik am. igen szigorú, nagyon haragos, kurucz ember. Mennydörgős ember az a pandurhadnagy. V. ö. MILLINGÓS. | |
* | |
| (menny-dörgősen) ösz. ih. Átv. ért. igen nagy haragra fakadva, erősen kiáltozva, szigorúan. Mennydörgősen leszidni valakit. Mennydörgősen káromkodni. | |
* | |
| (menny-dörög) ösz. gyak. önh. 1) A villanynyal terhelt felhő erős, harsány, s mintegy a légben végig gördülő morajjal hangzik. Nagy az égi háboru, folyvást villámlik, és mennydörög. 2) Átv. ért. mennydörögnek az elsütött ágyúk, pattantyúk; mennydörögnek a magasról legördülő, vagy lőporral fölvetett sziklák. 3) Emberre alkalmazva am. erős, kemény, harsány hangon, haragosan, vagy igen erélyes fenyegető szóval kiáltoz.
"Szebb, oh szebb, a nép véneinek sorában Hatalmas szózattal mennydörgeni." Kazinczy Ferencz. Ez értelemben tárgyesetes viszonynévvel is használtatik, pl. átkokat mennydörögni a hazaárulókra. Vészt és halált mennydörögve neki rohanni az ellenségnek. | |
* | |
| (menny-e) elavult főnév, mely a mennyei melléknévben ma is él, s am. az egyszerü menny. Azon szók osztályába tartozik, melyek különböző szójárásokban a véghangzót majd elvetik, majd hangoztatják, mint any anya, ap apa, aty atya, nén néne, báty bátya, öcs öcse, hug huga, csév cséve, gég (gőg) gége, zúz zúza, méh méhe, máj mája, stb. V. ö. MENNY. | |
* | |
| (menny-ég) ösz. fn. Mennyország, az idvezültek hazája. Találjuk e szót többek között a Nádor-codexben, Tasinál, Komjátinál stb. Talán a többesül használt mennyek is nem más mint a keményebb véghanggal kiejtett mennyég, v. mennyeg. Ez öszvetétből egyszersmind kitünik, hogy a menny és ég nem egészen rokonszók, t. i. a mennyég alatt az égnek csak egy, még pedig legfensőbb része értetik; s a legalsóbb levegőég. V. ö. MENNY. | |
* | |
| (menny-e-i) mn. tt. mennyei-t, tb. ~ek. 1) Mennyben lakó, mennyhez tartozó, azt illető, arra vonatkozó. Mennyei karok. Mennyei dicsőség, öröm. Mennyei szék. Mennyei boldogság. Mennyei kenyér, am. manna, vagy oltári szentség. Mennyei bor, a régiek isteni itala (nectar). 2) Égi.
"Szőke fodor felhők, hattyúi az égnek, Úsznak vala tükrén a mennyei kéknek." Arany. Átv. ért. szellemi vagy érzéki nagy gyönyörűséggel járó. Mennyei élvezet, állapot, mulatság. Karjaid között lenni mennyei öröm nekem. Néhutt: menyei. | |
* | |
| (menny-e-i-ség) fn. tt. mennyeiség-ět, harm. szr. ~e. Mennyei állapot, valamely nemesebb szellemi, lelki gyönyörnek mennyei tulajdonsága. | |
* | |
| (menny-ez) áth. m mennyez-tem, ~tél, ~ětt, par. ~z. Átv. ért. valamely szobának, teremnek, vagy valamely nyugvó helynek tetejébe boltozatos függönyt, mintegy mennyet csinál. Mennyezni az úri teremeket. Mennyezni az ágyat, a királyi széket. | |
* | |
| (menny-ez-et) fn. tt. mennyezet-ět, harm. szr. ~e. 1) Az ég boltozata, mely a föld fölé emelkedni, s azt ívded alakban körülvenni látszik. 2) Szövetből készült födél az ágyon, széken, stb. Ágy mennyezete, királyi szék mennyezete. 3) Ilyetén födél, mely alatt bizonyos egyházi vagy polgári innepélyeken a főszemélyt vezetik. Templomi, püspöki mennyezet. A fejedelem fényes mennyezet alatt tartotta a bemenetet. 4) A teremnek, szobának belső födele, bevakolva, festve, vagy holmi szövetekkel diszesitve. | |
* | |
| (menny-ez-et-ěl) áth. l. MENNYEZ. | |
* | |
| (menny-ez-et-ěs) mn. tt. menynyezetěs-t, v. ~et, tb. ~ek. Mennyezettel ellátott, vagy ékesített. Mennyezetes ágy, fejedelmi szék. Menynyezetes teremek. V. ö. MENNYEZET. | |
* | |
| (menny-ez-ětt) mn. tt. mennyezětt-et. Amit mennyeztek, minek mennyezete van. V. ö. MENNYEZ, MENNYEZET. | |
* | |
| a régieknél, pl. a Bécsi codexben am. mennydörgés. | |
* | |
| némely régieknél, pl. a Nádor-codexben e helyett: mennydörgő. | |
* | |
| (me-n-nyi v. mely-nyi) számkérdő névmás, tt. mennyi-t, tb. ~ek, vagy helyette azon en (an) képzőt veszi föl, mely a számnevekhez szokott járulni: mennyien v. mennyin, v. tájdivatosan: mennyen, mint: ketten, tízen, százan, ezeren, sokan, kevesen, számosan, néhányan, melyek inkább csak határozók. Gyöke vagy azon me, melyhez legközelebb rokon a kérdő mi, tehát szinte kérdő jelentéssel bír, a nyi pedig sokaságot jelentő képző, mi szerént eredetileg me-nyi, vagy me-nye, mint többek közt a Müncheni codexben: "Menye béresek bővölködnek kenyerekkel én atyám házában!;" "Menyeszer akartam te fiaidat egybe gyöjtenem!" egyébiránt ugyanott a mai szokás szerént kettőztetve is eléjön: "Kezde prédikálni, mennyeket ő neki tött volna úr." (Quanta fecisset); vagy pedig - mivel a régiek helyesirását sem következetesnek, sem döntőnek nem tekinthetjük - az első rész már mely szóból módosúlt az ly, ny előtt szintén ny-vé hasonúlván: mely-nyi, menynyi. A Debreczeni Legendáskönyvben minye, melyben ,mi' a törzs; tehát úgy látszik, hogy mind a két törzs (mi és mely) megállhat, melyek különben is közel rokonértelmüek. Általános jelentése: mily nagy számu? mily sok? Megfelel neki a határozatlan annyi ennyi, vagy bizonyos szám, vagy mérték által meghatározott valami, pl. Mennyi pénzed van? Annyi, hogy beérem vele egy ideig. Mennyi árut hoztál? Ennyit ni! Mennyi gabonád termett? Ezer mérő. Mennyi adót fizetsz? Száz forintot. Valamely sokaság kifejezésére használtatik nem kérdő mondatokban is, amidőn a mutató a szócskával öszve is köttethetik. Menynyit vagy amennyit te adsz, annyit én is adok. Egészen határozatlanok ezek: amennyi annyi, mennyire annyira, mennyit annyit, stb. Midőn a hozzá tartozó alany elhallgattatik, akkor ennek ragait fölvéve főnévmásul áll, pl. Mennyivel termett az idén kevesebb borod, mint taval? (mennyi akóval). Mennyinek főzzön a szakács? (mennyi embernek). Mennyire (mennyi földre) megy el a gőzkocsi egy nap alatt? Mennyiért adnád oda lovadat? (forintért). Mennyibe került ezen új ház? (költségbe). Midőn szorosan szám vagyon kérdésben, helyette állhat a hány? pl. tavat hány ember halt meg falutokban? Hány itcze bort ittál meg? V. ö. HÁNY? Öszvetéve: akarmennyi, oly számmal, vagy mértékkel, amennyivel tetszik; valamennyi, oly amik, vagy akik vannak, mindnyájan; semennyi. Midőn két viszonyos fogalmat vagy mondatot köt öszve, akkor is megfelel neki az annyi, pl. mennyi v. amennyi ház, annyi szokás. (Km.). Mennyi v. amennyi a pénzed, annyi a becsületed. | |
* | |
| (menny-i) régies mn. a ma szokott mennyei helyett: "mennyi harmattal" (rore coeli. Müncheni codex). "És adnak földi jelenségeket és mennyieket." (Bécsi codex). | |
* | |
| (mely-nyi-be) ih. Mily sokba, mennyi pénzbe, költségbe stb. Mennyibe keriült az utazásod? | |
* | |
| (mely-nyi-ben) ih. Élünk vele, midőn bizonyos föltétel, mérték, vagy meghatározás mellett helybehagyunk vagy állítunk, vagy tagadunk valamit, pl. mennyiben vagy amennyiben e terv műtanilag helyes, annak végrehajtását magam is ajánlom. Különbözik tőle azon mennyiben, mely fő név helyett áll a mondatban, pl. mennyiben van ezen új ház? (mennyi költségben, pénzben). V. ö. MENNYI. | |
* | |
| (mely-nyi-en) ih. Hányan, mily számmal? Mennyien vagytok? Köz szokás szerént csak személyekre vonatkozik. Máskép: mennyin? és hányan? | |
* | |
| (mennyi-féle) ösz. mn. Élünk vele, midőn azt akarjuk tudni, mily sok különbség van azok között, kik vagy mik bizonyos nem, vagy osztály alá tartoznak. Mennyiféle szójárás van a magyar nyelvben? Mennyiféle divatot látni a kalapokban? Mennyiféle bankjegy van forgásban? Mennyiféle katonát látni egy táborban! Máskép: hányféle. | |
* | |
| (mely-nyi-n) ih. 1) Hányan, mily számmal, mennyien. Amennyin vagyunk, mind elmegyünk. Mennyin voltatok az ebédnél? 2) Mily áron, mily drágán. Mennyin adod azt a paripát? Mennyin vetted ezen órát? V. ö. MENNYI. Nem kérdő mondatban fölveheti a mutató a szócskát is: amennyin. | |
* | |
| (mely-nyi-re) ih. Mily meszszire, mily távolra. Mennyire van még ide Pest? Nem tudom mennyire érhetünk el ma. Vonatkozik időbeli távolságra is, pl. mennyire kaptál szabadságot? am. mennyi időre. Mennyire halasztod még az adósság megfizetését? Midőn bizonyos cselekvéssel van viszonyban, jelenti annak folytatott állapotát, vagy sikerét, eredményét. Mennyire vagytok már az építéssel? Nem kérdő mondatban maga elé veheti a mutató a szócskát is: amennyire. Ezen öszvetételben, annyira mennyire v. fordítva, mennyire annyira, értelme: meglehetősen, türhetőleg, imígy-amúgy, nagyjában, némiképen, pl. mennyire annyira elvégeztük mezei munkánkat. Mennyire annyira csak megvolnánk.
"Minden nap, minden nap jó borral kell élni, Mennyire annyira, mennyire annyira meg kell részegedni." Bordal. | |
* | |
| (mely-nyi-ség) fn. tt. mennyiség-ět. Szám, vagy mérték, mely bizonyos sokaságnak megfelel, vagyis meghatározza, hány, vagy mekkora rokonnemü egységekből áll valami. A bevétel és kiadás mennyiségét forint- és krajczárszámra fölvetni. A gyapju mennyiségét mázsával, a borét akóval megmérni. Folytonos mennyiség (quantitas continua) mely valamely testnek hoszszát, szélét, vagy mélységét jelenti. Elszórt, elváló mennyiség (quantitas discreta) mely egymástól elváló egységek sokaságát határozza meg, milyenek a gabona, gyümölcs stb. A mértannak tárgya a folytonos, a számtané az elváló mennyiség. Szélesebb, és általános ért. határozatlan sokaság. Nagy mennyiségü áruczikkeket szállitani a vásárra. Az áruknak inkább milyenségére mint mennyiségére tekinteni. | |
* | |
| (mennyiség-tan) ösz. fn. Tudományos rendszer, mely a nagyságok meghatározásáról tanít (mathesis, mathematika) s két fő része van: tiszta és alkalmazott mennyiségtan. A tiszta menynyiségtannak ismét egyik része a számok nagyságáról, másik a tér nagyságáról értekezik; a határozott számok nagyságáról szóló rész különösebben számtan (Arithmetica), a határozatlanokéról: betüvetéstan (Algebra); a tér nagyságáról szóló rész mértan (Geometria). | |
* | |
| (mennyiség-tani) ösz. mn. A mennyiségtanra vonatkozó, azt illető. | |
* | |
| (mennyiség-tanilag) ösz. ih. Mennyiségtani tekintetben; mennyiségtani pontossággal (mathematice). | |
* | |
| (mennyiség-tudumány) ösz. fn. l. MENNYISÉGTAN. | |
* | |
| (mennyi-szěr) ösz. ih. kérdés, mely sokszorozó jelentésü s am. mily sokszor? hányszor? hány izben? ugyanazon egységet hányszor ismételve? mily gyakran? Mennyiszer áll meg a gőzhajó Pest és Bécs között? Mennyiszer voltál már Budán? Mennyiszer mondjam még, hogy hallgassatok. Mennyiszer intettem őt, de hiába. Nem kérdő mondatban maga elé veheti a mutató a szócskát is: amenynyiszer. | |
* | |
| (menny-kő) ösz. fn. tt. mennykövet, v. mennykőt, tb. mennykövek. E kifejezés betüszerént véve azt gyanittatja, hogy eredetileg nem azt jelentette, mit a latin fulmen, melynek különben is ,villám' a neve, hanem a légből ritka tünemény gyanánt lehulló köveket (aërolithos). A köznép hiedelme maiglan itt-ott bizonyos fekete szinü s egy-két ökölnyi nagyságu kövekről azt tartja, hogy mennykövek. Innen köz szokás szerént, de átv. ért. így hivják a villanynyal terhelt felhőből nagy ropogással leütő, és romboló tüzet, melynek valódi költői szellemű, s az ősi hitregén alapuló neve: Isten nyila v. Isten haragja. Leginkább üt, csap, sújt, vág igékkel használtatik. Leütött a mennykő. Mennykő csapja meg. Mennykő vágja meg. Üsse meg a mennykő. Tüzes, lánczos, ropogós, mennydörgős, veszett mennykő; száraz mennykő, mely nem gyújt. Köz nyelven, kivált a haragvók szájában mint átkozódó kifejezés gyakran eléfordúl. Néha azonban csak bámulásra, megütközésre, vonatkozik, pl. mi a mennykő? Hová mennykőbe mégysz arra? Néha am. a maga nemében erős, kemény, szilárd, különös, meglepő. Mennykő ember ez a te bátyád. Mennykő gyerek. Mennykő dolog biz-az
"Oh, más magyar kar mennyköve villogott Átilla véres harczai közt." Berzsenyi. "Mennykő vág oda, hol lesuhint szablyája Lehelnek." Czuczor, Augsburgi ütközet. | |
* | |
| (menny-kő-csapás) ösz. fn. Azon csapás, melyet a villanynyal terhelt felhőből ropogva lesurranó égi tűz valamely testre teszen. Mennykőcsapástól megrepedt fák. Képes kifejezéssel, véletlen bal esemény, mely az illetett ember egész valóját megrázza, lelki erejét, és kedélyét mintegy földre sujtja. | |
* | |
| (menny-kő-fogó) ösz. fn. l. VILLÁMHÁRITÓ. | |
* | |
| (menny-kő-ütés) ösz. fn. l. MENNYKŐCSAPÁS. | |
* | |
| (menny-kövez) ösz. önh. Az ősi hitregék szerént Jupiter mennykövezett, midőn tüzes nyilait szórta az égből. Közönséges ért. mennykövez a villanynyal terhelt, felhő. Átv. ért. vészszel fenyegető szavakat dörög. Demosthenes a szószékről mennykövezett a macedoni zsarnok ellen. Néha am. mennykő szóval átkozódik, káromkodik, s olyan mint adtáz, teremtettéz. | |
* | |
| (menny-lég) ösz. fn. Finom, vékony, tiszta lég, a földnek gőzkörén túl, mely a természettudósok véleménye szerént az égi testek közötti tért betölti. (Aether). | |
* | |
| (menny-ország) ösz. fn. Keresztény hittani ért. azon túlvilági hely, hol az üdvözültek az Istent színről színre látják, s örökké tartandó boldogságot élveznek. Ellentéte pokol, az örök kárhozatra átkozottak tartózkodási helye. Bibliai nyelven paradicsom-nak is mondatik. Ha velem leszesz a paradicsomban, Idvezítőnk szavai a megtért latorhoz. Mennyországba menni. Boldogok a tiszta szivüek, mert övék a mennyország. A latin regnum coelorum szerént az egyházi magyar nyelvben máskép: mennyek országa. Ugyan bibliai ért. jelenti az igaz hivők gyülekezetét, az anyaszentegyházat is. Ez értelemben veszi pl. Idvezítőnk, midőn így szól: "Hasonló mennyeknek országa a mustármaghoz," mely hasonlat abban áll, hogy valamint a kisded mustármagból idővel ágas, és elég magasra növekedő cserjefa leszen; hasonlóan a kevés tanítványokból álló társulat idővel nagy gyülekezetté szaporodik. Átv. ért. e földön lévő hely, vagy állapot, melyen vagy melyben igen boldogoknak érezzük magunkat. És valóságos mennyország.
"Enyém a mennyország Nem kell más boldogság." Népd. E szót is, mint más nagyszerü kifejezéseket, a közönséges szokás gyakran csekélyebb tárgyakra is vesztegeti. | |
* | |
| (menny-ütés) ösz. fn. Némely régieknél am. mennykő-ütés. Hasonlóan, mennyütő kő am. mennykő. Már, úgy látszik, egészen kiment a divatból. | |
* | |
| (menny-ütő-kő) ösz. fn. Némely tájbeszédben és Szabó Dávidnál is am. mennykő. | |
* | |
| (men-ő-ke) kicsiny. fn. tt. menőkét. Tréfásan am. menési viszketeg, midőn valakinek nincs maradása, nyugta egy helyen. Benne van a menőke. Élnek vele Győr vidékén, talán másutt is. | |
* | |
| (menő-lépő) l. SZÓKŐLÉPŐ. | |
* | |
| (men-t) mn. tt. ment-et. Általán, valamiféle bajtól, rosztól szabad, távollevő. Különösen személyre vonatkozólag am. bizonyos bajtól, tehertől, a kedélyre viszásan ható, vagy veszélyes dologtól szabad állapotban létező. Adótól, adósságtól mentnek lenni. Ment vagyok minden gyanutól. Ment vagy-e már a katonaságtól. Dolgokra vonatkozva kártól, romlástól, víztől, tűztől, rablástól ment vagyon. Azon körülmény, hogy e szó távolító ragu viszonyneveket vonz, nyilván oda mutat, hogy alapfogalom benne a távolodás, minél fogva gyöke a men ige, melynek részesülője men-t, tehát bűntől ment ember am. oly ember, ki a bűntől eltávozott, mintegy elment; mentté teszlek a büntetéstől, am. eszközlöm, hogy büntetés nélkül elmehess. Magában értetik, hogy mind ezen esetekben a menés fogalma átv. értelemben használtatik. V. ö. MENT, (2). | |
* | |
| (men-t) áth. m. ment-ětt, par. ~s, htn. ~ni, v. ~eni. Valamely bajtól, veszélytől, gonosztól szabaddá tesz. A beteget a haláltól megmenteni. Tűztől víztől megmenteni a helységet. Kimenteni valakit a veszélyből. Isten mentsen minden gonosztól. Különösen, bizonyos vád ellen védelmez, s azt mintegy elhárítja magától. A vádlott menti magát. A gyilkossági gyanu alól kimentette magát. Mentsd magadat, ha tudod. Néha am. bizonyos kötelezettségtől felold, s mintegy szabadon mozogni, menni enged. A szoros fegyelem alól fölmenteni az ifjuságot. Ezen igében alapfogalom a távolodás, mert részént kiható, részént távolító ragu neveket vonz, s gyöke men, melyhez a tevést vagy miveltetést jelentő t képző járulván, lett men-t, azaz menővé, távolodóvá tesz, pl. büntetéstől megment am. eltávolít. Így képződtek a pattan, durran, csattan, zörren önhatókból, a pattant, durrant, csattant, zörrent áthatók, így az elavult alik, omik, ömik, romik, himík, hinik (inik) törzsökökből az alt (falut, olt), omt, ömt, romt, himt, hint, hintó (ingó, intáló kocsi) stb. Ugyan a men gyöktől származik a ment igével legrokonabb viszonyú menedék, megmenik. | |
* | |
| (mi-ént) régies ksz. a ma divatozóbb mint helyett; l. ezt. | |
* | |
| fn. tt. mentát. A kétfőbbhímesek seregéből és fedetlenmagvúk rendéből való növénynem; bokrétája négy metszésü, hímszálai szerteállók, magva négy a csésze fenekén. (Mentha). Fajai: bárzing-, zöld, kereklevelű, fodor, gyapjús, vizi, czitrom-, borsos, tarlói, árokparti, csombor ménta. | |
* | |
| (mer-t-ő) fn. tt. mentét. Kicsiny mentécske. Sajátlagos szabásu, ámbár a divat szerént különfélekép módosítható nemzeti felső öltöny, melyet vagy felöltve, vagy mint díszruhát palástul, panyókán dolmány fölött szokás viselni. A mentének rendes kellékeihez tartozik, hogy szövött kelméből, prémzett, melegebb bélléssel ellátva, és zsinóros vagy paszomántos legyen. Különbözik a dolmánytól, mert ez nem prémes, a zsinóros ködmentől, mert ennek kelméje bőr; hasonlóan részént szabása, részént kelméje más, mint a subáé, bundáé, köpenyé, szűré stb. Díszmente. Hoszszú mente. Kurta v. kurucz mente, mely csak csípőig ér. Papi mente, bokáig érő. Rókás mente, rókaprémes, rókamállal bélelt. Kanczamente, már a divatból kiment, elül kétfelé nyilt szabásu kurtaféle díszmente, melynek szárnya alól kis pilingáju koczperd, vagy úgy nevezett gyikleső kandikált ki. Női mente. Huszáros mente. Közelebb az ing, mint a mente. (Km.). Széllel bélelt mente. Ezüst lánczos mente.
Ha fölteszszük, mi legvalószinűbb is, hogy a mentének eredeti rendeltetése a testet melegen tartani, önként azon gondolatra jövünk, hogy ezen szó a ment igének részesülője mentő t. i. ruha, öltöny, mely a testet különösen a hideg ellen menti, megóvja s a mente csak módosított alakja. Figyelmet érdemel, hogy a ruhanemüek és öltözékek nevei nagy részben részesülők, pl. ó ő végzettel, lábravaló, nyakravaló, csákó, borító, bulázó, kötő, kendő, kezkenő, fejkötő, füző, tüsző, övedző, czipő; a e szintén részesülőképzővel: suba, csuha, bunda, guba, haczuka, gatya, csizma, dóka, kucsma, kapcza, párta, pongyola, szoknya, zeke, czipe, sőt valószinűleg utóhanggal megtoldott részesülők ezek is, kötény (kötő, köte) topán, ködmen, dolmány, dókány, köpeny, kaczagány. Ezen hasonlat alá tartoznak a lovakra való: gyeplő, hasló, nyakló, takaró, ajazó stb. Képzésre nézve a mente szóhoz hasonlók a hintó hinta, fintó finta, osztóvető elrontva osztováta, e helyett osztavete, kendő-fendő kende-fende, sertő-pertő serte-perte, kótó-vető kótya-vetye stb. A latin mantilium, martellum-ból származott franczia manteau, spanyol manta, olasz manto és mantello, valamint a német Mantel hasonlók ugyan a magyar menté-hez, de amazok általán köpenyféle nyakbavetőt jelentenek. | |
* | |
| (men-t-e) birtokragos igenév, s fölveszi a többi személyragokat is. Még ben raggal is toldva: mentemben, mentedben, mentében, mentünkben stb. körülírva: midőn mentem, mentél stb. A régieknél más raggal is: "A hova szokta vala mentét" (Nádor-codex) azaz: szokott vala menni. Ma is szokásban van: mentére hagyni azaz szabadon menni hagyni, magára hagyni. | |
* | |
| (mente-gallér) ösz. fn. Gallér a mentén. | |
* | |
| (men-t-ěg-et) gyak. áth. m. mentěgettem, ~tél, ~ětt. Bizonyos vádat, gyanút, bajt, terhet, kelletmetlenséget mástól vagy magától elhárítani holmi okoknál fogva iparkodik. Még senki sem vádolja, már is mentegeti magát. Akit szeretünk, mentegetni szoktuk. Tunyaságát betegséggel mentegeti. Hiába mentegeted magadat, mert tudjuk, hogy eljöhettél volna. | |
* | |
| (men-t-ěg-et-és) fn. tt. mentěgetés-t, tb. ~ěk, harm. szr. ~e. Cselekvés, nyilatkozás, melynél fogva mást vagy magunkat valami ellen mentegetjük. V. ö. MENTĚGET. | |
* | |
| (men-t-eg-et-őd-öz-és) fn. l. MENTEGETŐZÉS. | |
* | |
| (men-t-ěg-et-őd-öz-ik) belsz. l. MENTEGETŐZIK. | |
* | |
| (men-t-ěg-et-ő-z-és) fn. tt. mentěgetőzés-t, tb. ~ěk, harm. szr. ~e. Körülményesebb, és hoszszasabb nyilatkozás, szabadkozás, mely által valaki mentegeti magát. V. ö. MENTEGETŐZIK. | |
* | |
| (men-t-ěg-et-ő-z-ik) belsz. m. mentegetőz-tem, ~tél, ~ött, par. ~zél. Mindenféle keresett okokkal, és ürügyökkel valamely vád, gyanú, vagy teher ellen mentegeti magát, szabadkozik. Ez igében kétszeres gyakorlat rejlik, s különbözik tőle az egyszerü gyakorlatos menteget, mely azonfelül átható is. | |
* | |
| (mente-gomb) ösz. fn. Különféle anyagú és alakú gombok, milyeneket a mentéken viselnek. Arany, ezüst, aczél, selyem mentegomb. Tojásdad, gömbölyű, lapos mentegomb. | |
* | |
| (men-t-e-kěz-és) fn. tt. mentekězés-t, tb. ~ěk, harm. sz. ~e. Müködés, mely által valaki bizonyos vádtól, gyanutól, tehertől bajtól stb. mentté leszen. V. ö. MENTEKĚZIK. | |
* | |
| (men-t-e-kěz-ik) k. m. mentekěztem, ~tél, ~ětt, par. ~zél. Bizonyos vádtól, gyanutól, tehertől, bajtól szabadkozik, szabaddá teszi magát. Hála Istennek, kimentekeztem a vád alól. Szakasztott oly alkotás, mint a bontakozik. Különbözik tőle a mentegetődzik, mert ez csak törekvést jelent a megszabadulásra, ellenben aki mentekezik, az valósággal megszabadúl, mint ami bontakozik, a bebonyolult állapotból kibomlik. | |
* | |
| (mente-kötő) ösz. fn. Láncz, vagy zsinór, mely a mentét, ha kivált panyókán viselik, vállon vagy nyakban öszvetartja. | |
* | |
| (mente-láncz) ösz. fn. l. MENTEKÖTŐ. | |
* | |
| (men-t-en) ih. Ment, azaz bizonyos bajtól, veszélytől, gonosztól szabad állapothan. Lakháza elégett, de csűrei menten maradtak a tűztől. Ennek törzsöke az átható ment. | |
* | |
| (men-t-ěn) ib. Tüstént, folyvást, legott. A gyökigével párosulva nyelvünk egyik sajátságát képezi. Mentén menj. Mentén mentek. Hogy ebben a második ě az ö-vel rokon hang, tehát zártabb, mutatja a megfelelő ön és vastaghangu on, pl. jöttön jön, folyton foly, nem: jötten, folytan. Gyöke men, azaz megy. | |
* | |
| (mente-prém) ösz. fn. Prém, mely a mentének szegélyét teszi. Fekete báránybőrből, nyestből, rókabőrből való menteprém. l. PRÉM. | |
* | |
| l. MENTE (2) alatt. | |
* | |
| (men-t-es) mn. tt. mentes-t, v. ~et, tb. ~ek. Valamely bajtól, veszélytől, gonosztól, tehertől stb. ment állapotban létező. Kármentes. Adómentes. Tűzmentes ház. Törzsöke ment, s valamint ez, úgy származéka is távolító ragu viszonyneveket vonz. Veszélytől, katonaságtól mentes. A cselédek sem mentesek az adózástól. | |
* | |
| (men-t-és) fn. tt. mentés-t, tb. ~ěk, harm. szr. ~e. Cselekvés, mely által valakit v. valamit mentünk. Öszvetéve: kimentés, megmentés, fölmentés. V. ö. MENT. | |
* | |
| (men-t-és v. mente-es) mn. tt. mentés-t v. ~et, tb. ~ek. Mentével ellátott, mentét viselő. Mentés huszárok. Hoszszumentés papok. V. ö. MENTE. | |
* | |
| (men-t-ő-es-en) ih. Mentét öltve, vagy palástul viselve. A díszmenetre mentésen megjelent urak. | |
* | |
| (men-t-es-ít) áth. m. mentesit-ětt, par. ~s, htn. ~ni v. ~eni. Mentessé tesz valamitől. Különösen bizonyos bajt, kárt, veszélyt elhárít. Tűz víz ellen mentesíteni holmi jószágot. Bizonyos föltételek alatt a történendő kár pótlását magára vállalja. Az úgynevezett biztositó társulatok némely károk ellen mentesítik az illetőket. Néha am. bizonyos teher, szolgálat, tartozás alól kiváltságképen felszabadít. A szülék egyetlen fiait mentesíteni a hadi szolgálattól. V. ö. MENTĚS. | |
* | |
| v. MENTESITÉS, (men-t-esít-és) fn. tt. mentesítés-t, tb. ~ěk, harm. szr. ~e. Cselekvés, mely által valakit vagy valamit mentessé tesznek. Egy újonnan keletkezett társulat a baromvészből eredhető kár mentesítését magára vállalta. V. ö. MENTES, MENTESÍT. | |
* | |
| (men-t-es-ség) fn. tt. mentesség-ět, harm. szr. ~e. Bizonyos tehertől szabad állapot, kiváltság. Legújabb időben a nemesek adómentessége megszűnt. Vámmentesség, vámfizetéstől szabad állapot. V. ö. MENTĚS. | |
* | |
| (mente-ujj) ösz. fn. A mentének sipjai, melyekbe a karok mennek. Monda szerént Toldi Miklós a menteujjban buzogányt, és golyókat hordozott." | |
* | |
| (mente-zseb) ösz. fn. Zseb a mentén, leginkább belül. | |
* | |
| (men-thet-et-len) mn. tt. menthetetlen-t, tb. ~ěk. Akit, v. amit menteni nem lehet. Különösen, holmi alapos vádakkal annyira terhelt, hogy lehetetlen belőlök kitisztulnia. Menthetetlen hanyagság, kihágás. Továbbá, kitől v. mitől bizonyos kárt, veszélyt, terhet stb. elhárítani nem lehet. Menthetetlen beteg. Az ellenségtől menthetetlen vár. A hajót úgy megrongálta a tengeri vész, hogy menthetetlen. Határozóként am. menthetetlen módon, menthetetlenül. | |
* | |
| (men-t-het-etlen-ül) ih. A nélkül, hogy megmenteni, megszabadítani lehessen, minden erőködés és védelmezés daczára. Menthetetlenül el kell vesznünk. Menthetetlenül a hóhér pallosa alá kerültök. | |
* | |
| (men-t-het-ő) mn. tt. menthető-t. 1) Vád ellen védelmezhető, nem annyira terhelt, hogy a vád alól felszabadítani ne lehessen. Bűne némely szelídítő körülmények tekintetéből menthető. Végső szükség miatt némileg menthető eledellopás. 2) Akit v. amit bizonyos bajtól, veszélytől megszabadítani lehetséges. Erős töltés által az árvíztől megmenthető a város. Veszélyes sebe miatt nem menthető a haláltól. V. ö. MENT. | |
* | |
| (men-t-het-ő-leg) ih. Menthető módon. V. ö. MENTHETŐ. | |
* | |
| (men-t-ő) mn. és fn. tt. mentő-t. Valami ellen védelmező, valamitől szabadító. Mentő gátakat húzni az árviz ellen. Mentő beszéd, mentő irás, mentő szerek. Haláltól mentő orvosi, sebészi műtét. Kármentő edény, melyet borlehuzáskor a csap alá tesznek. Mint főnév jelent személyt, vagy átv. ért. dolgot is, mint szabadítót, védelmezőt. Legyetek mentőim a veszélyben. Hajótöréskor egy szál deszka lett mentőm. Mentőmül a vádló ellen téged kérlek -meg. | |
* | |
| (mentő-abroncs) ösz. fn. Széles vas abroncs, melyet szükség esetén a teli hordóra húznak, midőn t. i. a rendes abroncsok megtágultak, vagy szétpattantak. | |
* | |
| (mind-től, t. i. mind, régiesen mend szótól) ih. mely mindig másod foku melléknév előtt állva ennek főfokát képezi, pl. mentől hamarabb ott légy. Mentől előbb, mentől szaporábban. Megfelel neki a főfokot képző leg; de a régieknél e helyett a mentől divatozott, pl. Máté 12. "Így leszen e mentől gonoszb nemzetnek." 18. "Ki pedig meggonoszbejtand egyet e mentől küssebbek közől" (de minimis). Márk 12. "Mendenektől utólban meghala a némberi es." (Omnium novissime. Müncheni v. Tatrosi codex). "Mentől első" és Mentül előszer" (Debreczeni legendáskönyv). Ezek, és több hasonló helyek öszveállításából kitünik, hogy a fenn kitett szónak törzse mind, régiesen mend, és hogy mentől am. mendtől, mindtől, tehát mentől szebb am. mindtől szebb, mindennél szebb. A régiek nál nél helyett hasonlitásokban, mint a rokon tatár és mongol nyelvekben, a tól től ragot használták. Hogy a d legalább kiejtéskor, rendesen elhagyatik, mutatja a minnyájan, e helyett, mindnyájan. Abaújban a Hernád völgyén ma is mondják: nagyobb tőlem, szebb tőlem az általánosabb divatu nálam helyett. Hibás szokás által használják néhutt mennél vagy minél értelemben pl. mentől többet kérem, annál kevesebbé fogad szót. Mondjuk ugyan ezt is, minél vagy mennél hamarabb ott légy, de ily értelemben szintén am. mindnél vagy mendnél. Ellenben ha így szólunk: minél több, annál jobb, akkor a viszonygyökök: mi (quod), és az (id), latinul quo plus, eo melius. | |
* | |
| (mentő-szer) ösz. fn. Valamely szer, mely a nyakba függesztve vagy a test más részén hordozva az azt viselő hiedelme szerént őtet valamely betegségtől vagy bűvöléstől megóvja. (Amuletum). | |
* | |
| v. MENTSĚN, (men-t-s v. men-t-s-ěn) indulatszó gyanánt használt kifejezés, s nem egyéb, mint a ment igének parancsolója, mely az Isten szóval párosulva ovakodást, mentegetődzést, félelmet jelent. Ments Isten! dehogy teszem azt. Isten mentsen meg! | |
* | |
| (ments-bér) ösz. fn. Váltságbér, melyet ad valaki, hogy bizonyos bajtól, veszélytől gonosztól, megmeneküljön. Sajátnemü öszvetétel, mint a fogdmeg-ember. Tudniillik nyelvünk nagy hajlékonysága néha az igéket is nevekké alakítja, pl. eszem-iszom ember; nincs itten se hajbe (menj be), se hajki (menj ki); bántja a félsz stb. | |
* | |
| (men-t-ség) fn. tt. mentség-ět, harm. szr. ~e. 1) Azon okok öszvesége, melyeknél fogva valaki magát, vagy mást, bizonyos vád ellen igazolni, valamely gyanutól kitisztítani törekszik. Alapos, alaptalan mentség. Kielégitő, meggyőző, vádat elhárító mentség. Mit hozasz föl mentségedül? Nem sok mentség kell az igazsághoz. (Km.). Képes-kifejezéssel: fagyos mentség, mely a vádlott iránt meleg részvétet nem gerjeszt; kopasz mentség, melynek nincsen fogódzója; ellentéte: hajas mentség, midőn a mentegetődzőnek van mibe kapaszkodnia; él e kifejezéssel Vajda Sámuel I. K. 620. l. 2) Állapot, melyben valaki veszélyen, bajon kivül érzi magát, menedék. Mentséget keresni az üldözők ellen. Nincs mentség, bizonyos a halál. | |
* | |
| (ments-vár) ösz. fn. Erős, az ellenség rohanása ellen biztosított, vagy a hátráló seregnek menedékül szolgáló vár. A Balatonnak éjszaki oldalán belül van Mencs- v. Mentshely nevű helység, mely valószinüleg onnan vehette nevét, hogy elrejtett völgyi fekvése által menedékhelyül szolgált a török világban. | |
* | |
| (men-t-vény) fn. tt. mentvény-t, tb. ~ěk, harm. szr. ~e. Okmány, iromány, mely valakit bizonyos kötelezettség teljesítésétől fölment. Püspöki mentvény mellett előleges kihirdetés nélkül öszveadni a házastársakat. Böjtöléstől felszabadító mentvény. (Dispensatio) | |
* | |
| (men-ül) önh. m. menüt-t. Az állati test csuklóiról mondják, midőn valamely külső erőszak által rendes helyzeteikből kimozdulnak, kisikamlanak. Rendesen ki igekötővel jár: kimenűl.
Félre lépvén kimenült a lába bokában. Máskép: ficzamodik, iszamik, iszamodik. Gyöke a mozgást jelentő men. Ugyanezen alapfogalom rejlik az élénkebb jelentésü icz és isz gyökökben, honnan iczeg, iszánkol stb. Lágyítva: menyűl. | |
* | |
| (men-űl-és) fn. tt. menülés-t, tb. ~ěk harm. szr. ~e. A csuklónak kimozdulása, kicsuszása rendes helyzetéből. Lábmenülés, karmenülés. V. ö. MENÜL. | |
* | |
| (men-ül-t) mn. tt. menült-et. Csuklójából kisikamlott, kicsuszott. Menült láb. Vállban kimenült kar. Menült lábat helyre tenni. | |
* | |
| (men-i v. men-ő) fn. tt. meny-et, harm. szr. ~e. Kicsinyezve menyecske. 1) Így nevezi az apa és anya azon nőt, kit fiok feleségül vesz. Kinek két házas fia van, menye is kettő van. Kegyelmed menye, (azaz fiának neje,) szép és jó aszszony. Leányának szólott, de menye is érthet belőle. (Km.). Menyem nem leányom, vőm nem fiam. (Km.). 2) Némely tájakon, nevezetesen Mátyus földén, az öregebb férfi testvér saját öcscsének feleségét szintén menyének hivja, ellenben a fiatalabbik férfi édes bátyjának nejét ángyá-nak nevezi, miszerént az ángy és meny oly viszonyban állanak, mint báty és öcs, nén és hug. Ugyan ezen viszony van a nagybátyák, és unokaöcsék feleségei között, vagyis a nagybátya unokaöcscsének nejét menyének czímezi. A meny, férjének apját ipának, anyját napának mondja. Ipam uram, napam aszszony. 3) Szoros ért. férjhez menőben levő, jegyben járó nő, különösen hajadon leány, s ez értelemben hozzá tétetik: aszszony, menyaszszony. Szemérmes, mint a menyaszszony. (Km.). Hugom aszszony, ma menyaszszony, holnap aszszony, holnap után komámaszszony. (Gúnydal). Ha azon népies szójárást veszszük, mely szerént a leány férjhez megy, v. men, önként eszünkbe ötlik, hogy a meny gyöke men, melyből lett igenév menő, mene, meni, s öszvébbhúzva meny, mi szerént menyaszszony am. (férjhez) menő aszszony, a férfi pedig, ki feleséget vesz, vő azaz ve-ő = vevő, a vesz igétől. A törökben is gelmek am. kelek, megyek, és gelim am. meny; a finnben menen am. menek, és minä (minie) am. meny. Hogy nyelvünkben az igeneves képző ő majd e-re, majd i-re, valamint az ó hol a-ra, hol i-re változik, akarhány példa van rá; l. Ó, Ő igenévképző. | |
* | |
| fn. tt. mény-t, v. ~et. Az úgynevezett gémes kutakon azon rúd, mely egy szegnél fogva az ágas közé szorulva nyugvó állapotában fölfelé áll; Másképen, nyil, csiga, gém. Ennek felső végéről lóg le a sudar v. ostor, melyhez kankalék által a vödröt akasztják. Elemzésére nézve l. MÉN, fn. | |
* | |
| névképző, mely igékből képez főneveket, mint: ered-mény, keres-mény, néha közbevetett önhangzóval, szül-e-mény, süt-e-mény. Vastaghangon mány, pl. alkot-mány, tart-o-mány, ir-o-mány stb. Elemzését illetőleg l. Előbeszéd, 143. l. | |
* | |
| (meny-asszony) ösz. fn. Szoros ért. oly nő, akár hajadon leány, akár özvegy, ki valamely férfival jegyben jár. Öszvekelés után már aszszony, vagy menyecske. V. ö. MENY és ARA. | |
* | |
| (meny-asszony-ajándék) ösz. fn. Ruha, ékszer, vagy más ingó vagyon, melyet férjhez menetelkor szülei, rokonai, férje stb. az urának adnak. | |
* | |
| (meny-aszszonyi) ösz. mn. Menyaszszonyt illető, ahhoz tartozó, arra vonatkozó. Menyaszszonyi ajándék, koszorú, ruha. V. ö. MENYASZSZONY. | |
* | |
| (meny-aszszonyság) ösz. fn. Állapot, melyben valamely nő vagyon eljegyzésétől kezdve öszvekeléseig. Menyaszszonyságában hűtlenné lett nő. Menyaszszonysága sokáig tartott. Kimutatja majom a menyaszszonyságát. (Km.). Használhatni megszólítási czímül is. Amint menyaszszonyságodnak tetszik. | |
* | |
| (meny-ecs-ke) kettőztetett kicsiny. fn. tt. menyecskét. Szoros ért. férjhez nem régen ment, fiatal nő. Sugár, karcsu, kaczkias, nyalka menyecske. Jó férfi hóna alól ugrik ki a kövér menyecske. (Km ). Rátartja magát, mint az előhasu menyecske. (Km.).
"Mondd meg nekem szelídecske, Leány vagy-e, vagy menyecske?" Népdal. Egyébiránt kedvező, hizelgési nyelven a nyájaskodó magyar nép megadja e czimet korosabb nőnek is, midőn menyecske-aszszony-nak nevezi. Tréfás osztályozással, a férjezett nő huszadik évétől negyvenig menyecske, negyventől hatvanig asszonyság, hatvanon túl banya. Különös, hogy a székelyeknél rosz hirben álló, megesett személyt jelent, midőn a többi erdélyi magyaroknál szokott jelentését megtartja, pl. ügyes mernyecske. Egyébiránt országszerte is, midőn azt mondják valamely férfiról, hogy menyecskés, e szót mernyecske, gyanús értelemben veszik. V. ö. MENY. | |
* | |
| (meny-ecs-ke-es) mr. tt. menyecskés-t, v. ~et, tb. ~ek. 1) Menyecske szokásu. Menyecskés viselet. Különösen, nyalka, pípes, hegyes, kaczkias. A néninek még igen menyecskés járása van. 2) Oly legényről mondják, ki a gyanús menyecskéket szeretgeti, szerelemben kicsapongó. Menyecskés legény nem örömest házasodik. (Km.). Nyersebb kifejezéssel: kurvás, és a székelyeknél csakugyan kizárólag ily értelme van. V. ö. MENYECSKE. | |
* | |
| l. MENYEKZŐ. | |
* | |
| l. MENYEKZŐS, MENYEKZŐSKÖDIK stb. | |
* | |
| puszta Veszprém m.; helyr. Menyeké-re, ~n, ~ről. | |
* | |
| (meny-ek-ěz-és) fn. tt. menyekézés-t, tb. ~ěk, harm. szr. ~e. A házassági öszvekelést megelőző szertartások, és lakomák tartása. A Tatrosi codexben: menyekezet. V. ö. MENYEKĚZIK. Alkotására olyan mint, barátkozás, ellenkezés, felekezés, ügyekezés stb. | |
* | |
| (meny-ek-ěz-et) fn. tt. menyekězetět. L. MENYEKĚZÉS. | |
* | |
| (meny-ek-ěz-ik) k. m. menyekěztem, ~těl, ~ětt. Szoros ért. a nő férjhez menőben van, s az öszvekeléshez bizonyos szertartások, úgymint elbucsuzás, esküvés, lakozás által készűl. Szélesb ért. mondatik mind a két nemről, midőn az egybekelési előinnepet megülli. Gyöke meny, melyből gyakorlati képzővel lett menyekezik, mint barát barátkozik, ellen ellenkezik, fél felekezik, ügy ügyekezik stb. | |
* | |
| vagy a Debreczeni Legendáskönyv szerént: MENYEKÖZŐ, l. MENYEKZŐ. | |
* | |
| (meny-ek-ěz-et) fn. tt. menyekzetět. L. MENYEKZŐ. | |
* | |
| l. MENYEKĚZIK. | |
* | |
| (meny-ek-ěz-ő) fn. tt. menyekző-t. Eredetileg részesülő, vagy melléknév. Általán mind azon szertartások, és vigalmak, melyek az új házasok öszvekelésének alkalmával történnek. A menyekző lényeges része a lakodalom; járulékai: tánczvigalom, különféle játékok, tyúkverő stb. Három négy napig tartó menyekző. Kánabeli menyekző. Menyekzőre vőfélek szokták híni a vendégeket. A menyekzői lakomának neve különösen lakzi. A régieknél még gyakran menyekező: "Lőnek menyekezők" (nuptiae factae sunt. Tatrosi codex). ,Menyegző' (g-vel) hibás irás. | |
* | |
| (menyekző-dal) ösz. fn. Az új házasok öszvekelésére vonatkozó dal. (Epithalamium). | |
* | |
| (menyekző-éj) ösz. fn. 1) Éj, melyben a menyekzői lakomát, tánczvigalmat üllik. 2) Éj, melyen az új házasok először öszvekelnek. Ez csaknem országos népszokás szerént, a legszigorúbb télben is vagy a házpadláson, vagy hideg kamarában történik, hová a násznép zenével, s némi szertartásokkal kíséri a jegyeseket. | |
* | |
| (meny-ek-ěz-ő-i) mn. tt. menyekzői-t, tb. ~ek. Menyekzőhöz való, azt illető, arra vonatkozó. Menyekzői lakoma, zene, mulatság, szokások. Menyekzői versek, melyekkel a vőfélek mulattatják a vendégeket. | |
* | |
| (menyekző-nap) ösz. fn. Nap, melyen a menyekzőt tartják. Több vidékeken bevett népszokás szerént ezt leginkább kedden szeretik tenni, vagy kezdeni, s ha mód és idő van hozzá, csütörtök estig folytatni. Csakhogy a régi menyekzői népszokások is napról napra jobban kimennek divatból. | |
* | |
| (menyekző-ruha) ösz. fn. 1) A jegyesek, különösen a menyaszszony diszöltözete a menyekző napján. 2) Szélesb ért. diszesebb öltözet, melyben a nászvendégek a menyekzőre megjelennek. "És láta ottan embert, nem ruháztat menyekezőruhával." (Münch. cod. Máté 22.) Káldinál menyekzős ruha. Károlinál: menyegzői ruha. | |
* | |
| (meny-ek-ěz-ő-es) mn. tt. menyekzős-t, v. ~et, th. ~ek. Menyekzőhöz való, tartozó, arra vonatkozó. Menyekzős ének, ruha, nép. Menyek zős ház. | |
* | |
| (meny-ek-ěz-ő-es-köd-ik) k. m. menyekzősköd-tem, ~tél, ~ött. Menyekzői mulatságot, vigalmat, lakomát űz. Az ügyes násznagyok, és vőfélek farsang hoszszant menyekzősködnek. Eleget menyekzősködött, mert fiait megházasította s leányait férjhez adta. | |
* | |
| (meny-ét) fn. tt. menyét-ět, harm. szr. ~e. Ismeretes, karcsu testü, mintegy lábnyi hoszszú, a majorok körül tartózkodni szerető ragadozó négy lábu állatocska, mely egerekkel, apró madarakkal, baromfiakkal, tojással táplálkozik. Termetére hasonló a görényhez, de szőre tarkább és szebb. (Mustela vulgaris L.) Nőstényét népnyelven menyétaszszony-nak hivják. Valószinü, hogy nevét fürge mozgásától, futásától kapta, mi szerént gyöke men volna, melyből lett menő, mene, menye, s t utóhangzással menyet menyét. Így képződtek a szintén állatokat (nem elvont cselekvéseket) jelentő kuvat, evet, kerecset szók is, melyek eredetileg, kuva, kuvó = ku hangon kiáltó; eve evő, v. eviczkelő, azaz mozgékony tulajdonságától, vagy onnan, hogy szüntelen eszik, rágicsál, mágicsál; kerecse = kereső, köröső, azaz körösen röpködő. V. ö. KERECSEN. A menyét szóban a második e szabályon kivűl nyult meg, mint ezekben: fuvát, korczolát, porgolát, korlát a rövid a. V. ö. HÖLGY. | |
* | |
| (menyét-bőr) ösz. fn. A menyétnek tarka szőrü bőre, melyet ruhabéllésnek vagy prémnek használhatni. | |
* | |
| (menyét-színü) ösz. mn. Olyan színü, mint a menyét szőre, mely fölül barnás, alul fehéres. | |
* | |
| (meny-ez) áth. m. menyez-tem, ~tél, ~ětt, par. ~z. Szenvedője: menyeztetik. 1) A hajadon leányt férjnek jegyzi el. E hajdan divatozott helyes alkotásu szót méltó volna újra föléleszteni. A Müncheni codexben olvassuk: "A férfiunak menyezett szüzhöz." (ad virginem desponsatam viro. Luk. L). "A neki menyezett nehézkes feleségével" (cum desponsata sibi uxore praegnante. Luk. II.). 2) Menyének hí, czímez. Olyan mint komáz, kendez. Ha az apa valamely leányt fiának szánt, már előre menyezi, szüleit pedig nászozza, azaz nászurának, nászaszszonyának czimezi. | |
* | |
| (meny-hal) ösz. fn. Sikamlós bőrű, nagy fejü, és poczokos halfaj. (Muraena anguilla). Valószinű, hogy nevét sikamlós testétől kapta. Innen származtatja Adelung is a német Aal és Aalraupe szókat. Erre vonatkozik a latin anguilla is. E szerént menyhal am. a kezek közől kimenő, kisikamló hal. Ilyetén mozgékonyságról neveztettek a csik, gyik és az átvetett hangzatu kígyó. Ily értelemre nézve rokon hozzá a menyét. Több más állatok neveiben is alapfogalom a mozgékonyság, mint: futrinka, szalonka, billegény, lepke, ürge, fürj stb. | |
* | |
| (mennyiben a héber mélek-től származtatható, am. királyi); férfi kn. tt. Menyhárt-ot.
Állitólag a három keleti bölcs: (Gáspár, Menyhárt, Boldizsár) egyikének neve. Máskép: Menyhért, kicsinyezve: Menyus. | |
* | |
| falu Nyitra m.; helyr. Menyhé-re, ~n, ~ről. | |
* | |
| l. MENÍT; MENŰL. | |
* | |
| falu Külső Szolnok m.; helyr. Menyő-re, ~n, ~ről. | |
* | |
| puszta Fehér m.; helyr. Menyőd-re, ~ön, ~ről. | |
* | |
| gyök, melyből különféle osztályu, de egy alapfogalom alá tartozó származékok erednek, 1) Mint elvont gyök, föl- vagy kifelé nyomuló, toluló, keményen neki feszülő, dagadó, hathatósan ellenálló mozgást, irányt, állapotot, vagy erőszakot jelent ezekben: mered, meredek, meredekség, meredés, meredez, meredt, mereng, mereszt, mereszkedik, merevedik, merevedett, mereven, merevenít, merevenűl, merevenség, merevűl, merevít, merő, merően. Alapértelemben megfelelnek nekik a latin riget, horret, turget, surgit stb. 2) Mint önálló ige (audet) átv. ért. az indulatnak, lelki erőnek ellenálló törekvését jelenti ezekben: merész, merészel, merészlet, merészség, merészkedik, merény, merényel, merénylet. Alaphangra nézve megfelel neki a latin: ferus (honnan a franczia: fier), ferox, procax, továbbá a német freil, frech (hollandul: vrek) stb. Ez önálló szót külön czikk tárgyalja. 3) Valamely testen ki- és betörő, által- s kiható erőnek alapfogalma rejlik ezekben mer (haurit), merít (mergit), merűl (mergitur), merekle, (merga, pertica), mereggyő. L. szintén külön czikk alatt.
Mindezekben egyik sarkhang a hangok legerősbike, az r, mely körül az alapfogalom módosításai forognak, s általános jelentésök: feszült erőszaku törekvés, ellenállás valamely irányban. Mind gyökhangra, mind alapfogalomra közel rokonai: er, melyből ered, erő, erőködik, továbbá ber, melyből berz, berzen, berzenkedik stb. származnak; ide tartoznak fermed, per, verseng, ver, nyer stb. Mennyiben fölfelé dagadást, emelkedést, feszülést jelent, rokonai az r leglényegesb hangot megelőző előtétekkel a fölfelé álló, magasan lévő erkély, eresz, a vastag hanga or, orj, orom, óri hóri, órias pórias (óriás), gór góré, mor morj, torlik, tornácz, torz, torzonborz, borzad, torony; a növést és növényeket jelentő erdő, eresztvény, berek, cserje, haraszt, sarj, sarjadzik, sarju, serdűl, serken, serte, serény, sór stb. | |
* | |
| önh. m. mer-t. Mint átható határozott alakban is ragoztatik, a tárgyesetes viszonyneveket vonz. Széles ért. bátorsága van, bizonyos akadálynak, vésznek ellenállani, neki menni. Ellentéte fél. Különösen, erejének öntudatából el van tökélve, hogy tényleg legyőzze az ellenszegülő erőt. Ily hárommal is, mint te, szembe merek szállni. Mernél-e átúszni a szélvészes Dunán? Az edzett régi vitéz többet mer az ujoncznál. Néha am. daczból, indulatból, a lehető veszélyre, kárra nem gondolva vállalkozik valamire vakon elszánja magát. Ő mer a golyók zápora ellen is menni. Ki mer közőletek a vár falára mászni? Aki mer az nyer. (Km.). Tájdivatosan a törzsben mér is; innen: aki mér az nyér, mérész. A persában Beregszászi szerént meri am. merész. V. ö. MER, (1). Vétkes cselekvést jelent, midőn valaki a törvény, a bevett szokás és illedelem ellen daczol. Hogy mered áthágni a törvényeket? Ki mer itt szólni, hol mindenkinek hallgatnia kell? Néha am. nem fél, nem szégyenli magát. Meg meri mondani, ami szivén fekszik. És te ide mersz jönni, hol annyiszor meggyaláztak? Szelidebb ért. valamit biztosan, alapos okoknál fogva állít, vagy tesz, a dolog valósága, vagy sikere felől nem kételkedik. Merem mondani, hogy úgy van. Nem merem állítani, hogy a dologból lesz valami. E becsületes szolgára mindent rá mernék bízni. Tájszokásilag főnevül is használják merészség helyett. Tenné, de nincs meri. | |
* | |
| áth. m. mer-t, szenvedő: meretik. Hig testbe valamely edényt bele márt, s kivesz belőle. A kútból vödörrel, a folyóból korsóval vizet merni. Kanállal kimerni a levest. Mondják más omlékony részekből álló testekről is. A gabonát kimerni a veremből. A zsákból egy lapiczkára való lisztet kimerni. Igekötőkkel: bemerni, kimerni, fölmerni, lemerni. A csöbörből kimert vizet a fazekakba bemerni. A leves habját lemerni. Ezekből kitetszik, hogy ezen mer igében alapfogalom oly erőködés, mely mindenféle irányban hat, s e tekintetben rokona a latin mergit, emergit, immergit, submergit, ellenben a haurit am. kimerít és bizonyos öbölbe zár, pl. haurire poculum vini, am. az edényből torokba tölteni. V. ö. MER, (1). | |
* | |
| elvont törzsök méreg szóban és származékaiban. l. MÉREG. | |
* | |
| áth. m. mér-t, szenvedő: méretik, mivelt. méret. 1) Valamely ismeretlen mekkoraságot egy más ismert mekkoraság által meghatároz. Különösen mértani ért. bizonyos pontról kiindulva, valaminek hosszuságát (illetőleg távolságát), v. szélességét, v. magasságát, (illetőleg mélységét), kerületét stb. meghatározza. Lépéssel, öllel, rőffel, singgel, lánczczal, kötéllel, araszszal mérni. Földeket, réteket, vizeket mérni. Posztót, vásznat mérni. Az utat, két helynek egymástól távolságát kimérni. "Es az mesterek avval mérik volt az templomnak hoszjúságát, es szélességét, es magasságát." (Régi magyar Passio). Kétszer mérj egyszer vágj, (Km.). Innen átv. ért. bizonyos tulajdonságokat mértani vagy erőtani arány szerént meghatároz. A lég nyomását, melegségét, a szeszes italoknak fokát megmérni. Bizonyos gép által a kéznek szorító erejét megmérni. Szinte átv. ért. a különféle dolgok közti viszonyt, és arányt öszvehasonlitja, egyezteti. A ruhát testhez szokták mérni. A jutalmat érdemhez mérjük. A munkát kinek-kinek erejéhez kell mérni. Ez értelemben am. szab. 2) Hig, vagy széthimlő részekből álló testek mennyiségét határozott nagyságu öblös edénynyel vagy edényfélével meghatározza. A szeszes italokat akóval, kupával, itczével mérik. A gabonát vékával, mérüvel, zsákkal mérni. "Zsákkal mérik a sert, szitával a jó bort." (Vőféli vers). A szilvát néhutt puttonnal, másutt akóval mérik. 3) Valamely testnek sulymennyiségét bizonyos ellensulyozó eszközzel határozza meg, milyenek: mázsa, font, lat. A gyapjut, szénát, dohányt mázsával mérni. A katonáknak font számra mérik ki a kenyeret. A két utósó értelemben, midőn adás-vevésről van szó, mérni am. árulni, adni. A jó bor itczéjét húsz krajczáron, a marhahúst tizen mérik. Tréfásan és gúnyosan: kimérni valakinek az utat am. elutasítani, ebrúdon kivetni.
A mér igéhez rokonok a szanskrit má, és masz, a hellen maw (elavult törzs), és metrew, a latin mensuro, metior, a német messen, finn määrään. Minthogy a metíri és metere, valamint a német messen és Metzger igen rokon hanguak, Adelung egyik véleményül azt hozza föl, hogy ezen szókban közös alapfogalom a metszés, hasítás (a magyarban is a metsz metél igék gyöke ezen rokonsághoz tartozik); de figyelembe kell venni, hogy a meta és medri első szótaga hosszú, a meto (aratok) igében pedig az e rövid, tehát különböző értelmü gyökből származnak; a két első gyöke hihetőleg a meo meas meat igében rejlik, s talán a magyar mér is a megy gyökéből keletkezett, me-er, v. me-el, azaz valaminek hoszszuságát, távolságát menve, lépve meghatározza, föltevén t. i. hogy az első mérés neme a távolságnak meghatározásában állott s utóbb egyéb irányok (üregek) és sulyok megtudására is használtatott. Az is lehető, hogy a mér am. mél, me-el, vagyis hogy itt az eredeti l átalakult r hanggá, mint isme, ismél, ismér, botlánkozik, botránkozik azaz erkölcsileg botlik, Elisabeth, Erzsébet. Mér is mérföld szóban tájdivatosan: mélföld stb. Ez értelmezéssel egyezik meg Adelungnak második állitólagos véleménye, mely szerént a messen ige közvetlen gyöke a régi mäthen (mozogni); l. Adelungnál: Messen. | |
* | |
| tájdivatos, e helyett: mért v. miért. | |
* | |
| ALSÓ~, FELSŐ~, faluk Abauj, TARNA~, falu Heves m.; erdélyi falu Kolos m.; helyr. Mérá-ra, ~n, ~ról. | |
* | |
| falu Bihar m.; helyr. Mérág-ra, ~on, ~ról. | |
* | |
| falu Borsod m.; helyr. Mercsé-re, ~n, ~ről. | |
* | |
| l. MÉRCZE. | |
* | |
| falu Ung m.; helyr. Mércsé-re, ~n, ~ről. | |
* | |
| falu Krassó m.; helyr. Mercsiná-ra, ~n, ~ról. | |
* | |
| (mér-cze) fn. tt. mérczét, tb. mérczék Ürmérték neme. A székelyeknél, négy kupás gabonamérő edény (hol a véka tizenhat kupás, tehát a mércze itt a vékának egy negyed része). A Balaton vidékén, fél pozsonyi mérő, melynek neve más vidékeken mécz, v. véka. Rokon hozzá s német Metze, és a tót mericza. V. ö. MÉR, (2). | |
* | |
| (mércze-mitill) ösz. fn. A biborcsigák egyik faja, melynek húsát megeszik. (Mitilus modiolus). | |
* | |
| (mércze-vám) ösz. fn. Vám, melyet a malomba vitt gabonából az illető molnár vesz, mi nem mindenütt egyező, jobbára mégis tizenhatod rész, s a vámoló edény neve: finak. | |
* | |
| (mér-czéz) áth. m. mérczéz-tem, ~tél, ~ětt, par. ~z. Mércze nevü ürmértékkel mér. Mérczézni a felszórt gabonát. | |
* | |
| falu Temes m.; helyr. ~falvá-ra, ~n, ~ról. | |
* | |
| (mér-d-ěg-el) gyak. áth. m. mérděgel-t. Folytonosan vagy lassan-lassan, vagy különös pontossággal mér, sulyozgat valamit. Holmi szeszes italokat mérdegel s úgy élődik. Sétaközben az utczák hoszszát mérdegeli. Gyógyszereket mérdegelni. V. ö. MÉR, ige. | |
* | |
| falu Hont m.; helyr. Meré-re, ~n, ~ről. | |
* | |
| (mer-ed) önh. m. mered-t. 1) Valamely rugalmas test feszülve, dagadva belülről kifelé nyomúl, tolúl. Kinban, erőködésben merednek a szemek. Az erősen húzó barom inai merednek. Igekötővel: fölmered, kimered. 2) Oly feszesen áll, úgy megdagad, megkeményedik, hogy hajlítani, vagy benyomni nem lehet. Mered a görcshúzta test. Mered a fagyvette hús, sár. Megmered. Pápa vidékén általán am. torrúl, feszűl. 3) Egyenest fölfelé emelkedik, s ezen irányban tartósan megmarad. A haragos vadnak fölmered a szőre, serénye. Ez értelemben rokon hozzá a berzed, borzad. Innen átv. ért. mondjuk begyről, szikláról, partról, stb. melynek hárántékos hajlása alig van, hanem függőlegesen emelkedik. Alaphangra (ar er stb.) és értelemre megegyeznek vele a latin riget, horret, turget, a német starr, schroff, stb. V. ö. MER, (1). | |
* | |
| (mer-ed-ek) mn. tt. meredeket. Ami természeténél fogva, s folytonosan mered. Mondják különösen hegyről, partról, szikláról stb., melynek lejtője, harántékja, menetele nincsen, mely hajlás nélkül emelkedik fölfelé. Meredek hegyek, partok, sziklák. "Mint hegytetőre menve, úgy életünkben, mentől (mennél) magasabbra érünk, annál meredekebb az út" (B. Eötvös József). Nyelvhasonlat szerént meredeg v. mereteg, mint hervad hervatag, ingad ingatag, ferged fergeteg, pöffed pöffeteg stb., melyekben az ag eg képző, gyakorlati képességet és hajlamot jelent, s minthogy a magyar hangtan szerént a d és k, másfelől a t és g jobban öszhangzanak, innen van, hogy nem mondjuk: hervatag, lankadag, hanem hervatag, lankatag; s másfelől, mivel a mered megtartja a d hangot, utána k következik, meredik. Így váltakoznak: foglalgat foglalkodik, rakosgat rakoskod-ik, keresget kereskedik stb. | |
* | |
| (mer-ed-ek) fn. tt. meredekět. Jerémiás Sámuel szerént Eszék vidékén am. nyilamlás, szegezés, tehát mintegy meredés, megmeredés. | |
* | |
| (mer-ed-ek-ěs) mn. tt. meredekěs-t v. ~et, tb. ~ek. l. MEREDEK, (1). | |
* | |
| (mer-ed-ek-ség) fn. tt. meredekség-ět, harm. szr. ~e. Meredek, azaz lejtő nélküli, egyenesen emelkedő magasság, vagy ilyetén tulajdonság. A hegynek meredeksége akadályozza a fölmenetelt. V. ö. MEREDEK. | |
* | |
| (mer-ed-és) fn. tt. meredés-t, tb. ~ěk, harm. szr. ~e. Állapot, illetőleg belcselekvés, midőn valamely test mered. Szemeinek meredéséből látni, hogy erőködik. V. ö. MERED. | |
* | |
| (mer-ed-ětt), l. MEREDT. | |
* | |
| (mer-ed-ěz) gyak. önh. m. mereděztem, ~tél, ~ětt, par. ~z. Gyakran vagy folytonosan mered. Meredező szemekkel nézni valamit. Az ingerlett, felbőszített vadnak szőre, sörtéje meredez. Átv. ért. meredeznek a magas hegyek, sziklák. V. ö. MERED. | |
* | |
| (mer-ed-ěz-és) fn. tt. meredězés-t, tb. ~ěk, harm. szr. ~e. Folytonos, gyakori, tartós meredése valamely testnek. V. ö. MERED. | |
* | |
| (mer-ed-t) mn. tt. meredt-et. Feszült, kinyomult, hajlatlan állapotban levő. Meredt inak, szemek. Meredt nyak, melyet hajtani nem lehet. Görcstől, fagytól meredt újjak. | |
* | |
| (mer-ed-t-en) ih. Kifeszülten, hajlatlanul, meredt állapotban. Kinjában meredten néznek szemei. V. ö. MEREDT. | |
* | |
| (mer-ed-t-ség) fn. tt. meredtség-ět. Meredt állapot, másképen: merevenség. | |
* | |
| (mér-ěg) fn. tt. mérget, harm. szr. ~e. Állati, növényi, vagy ásványi anyag, mely ha valamely élő lény vérét áthatja, rendesen halált okoz. Hirtelen, sebes méreg, melynek ereje legottan hat. Mérget keverni, főzni, készíteni. Némely kigyók a mérget fogaikból eresztik ki. Méreg kóstolással is megárt. (Km.). Szélesb ért. 1) Minden, mi a testnek nagyon ártalmas, és veszedelmes. A mértéktelen szeszes ital méreg a testnek. Ezen büzhödt mocsár valódi méreg. Pörsenések, daganatok alatt öszvegyülő geny. Körömméreg. Innen átv. ért. mi erkölcsileg káros eredményt szűl. 2) Igen erős harag, boszuság. Németül megfordítva: Grimm. Felforrt benne a méreg. Megesz a méreg. Majd megpukkad, v. megfakad mérgében. Lúdméreg. A libából is kitör néha a lúdméreg. (Km.). Kiadta, kiöntötte a mérgét. Méregtutu am. mérges, daczos gyermek. Méregzacskó am. igen haragos ember. Méregdrága am. igen drága. Sok mérget nyel, azaz sok boszuságot magába fojt.
Hangra és értelemre legközelebb áll hozzá a magyarban még, mirigy, a latinban virus, és a finben myrkky. Gyöke mér v. mer, vagy onnan kapta nevét, hogy igen hathatós erejü s különösen maró tulajdonságu, miszerént legközelebbi rokona mar ige, távolabbi rokona pedig erő; vagy ha alaptulajdonságul azt veszszük, hogy a méreg hig folyó valami, rokon volna azon szókkal, melyekben az ir er folyékonyat, higat jelent, milyenek nyirk, nyirkos, ír, zsír, nyers. Alko tására nézve olyan mint féreg, kéreg, hólyag stb., l. ~OG, ~ĚG, ~ÖG, képző. | |
* | |
| (mérěg-ár) ösz. fn. Túlságos magas ára valaminek. | |
* | |
| (méreg-bürök) ösz. fn. Vizenyős helyeken termő, legmérgesebb levü bürökfaj; növénytani néven: gyilkos csomorika. (Cicuta virosa). V. ö. BÜRÖK. | |
* | |
| (mér-ěg-él) áth. m. méregélt. L. MÉRĚGET. | |
* | |
| (mer-ěg-et) gyakor. áth. m. merěget-tem, ~tél, ~ětt. par. merěgess. 1) Gyakran, vagy folytonosan merít. Vizet meregetni a kútból. A levest kanállal kimeregetni a tálból. A buzát kosárral kimeregetni a veremből. Szokottabban: merítget. 2) Midőn gyöke a feszülést jelentő elvont mer, am. gyakran kifeszít, kinyom. Szemeit meregeti valakire. V. ö. MER, (1). | |
* | |
| (mér-ěg-et) gyak. áth. m. mérěgettem, ~tél, ~ětt, par. mérěgess. Gyakran, vagy folytonosan, vagy kicsinyesen mér valamit. Szántóföldeket, nyilasokat, háztelkeket méregetni. Bort, sert, húst méregetni. Átv. ért. valakit szemmel méregetni am. tetötől talpig nézegetni. V. ö. MÉR, ige. | |
* | |
| (méreg-étető) ösz. fn. l. MÉREGKEVERŐ. | |
* | |
| (mer-ěg-et-ő) fn. 1) l. MERETTYŰ. 2) Mustmérő faedény, káforka. | |
* | |
| (mérěg-fog) ösz. fn. A mérges kígyónak azon foga, melyből a méregféle nedvet kiadja. | |
* | |
| (méreg-hólyag) ösz. fn. Kisded hólyag, melyben némely állatok mérge foglaltatik, pl. a kígyóknál a szájban, a méheknél a derékban, hol fulánkjok vagyon. | |
* | |
| (mérěg-ital) ösz. fn. Ital, melybe valaki mérget kevert azon szándékkal, hogy valakit megöljön vele. Átv. ért. az idegeket igen megható, eleinte fölizgató, utóbb ellankasztó szeszes ital. | |
* | |
| (mérěg-keverés) ösz. fn. Cselekvés, midőn valaki ételbe vagy italba mérget vegyít, hogy valakit megrontson, vagy megöljön vele. | |
* | |
| (mérěg-keverő) ösz. fn. Személy, ki haragból, boszuból, általán, ártalmas szándékból valakinek ételébe vagy italába mérget vegyít. | |
* | |
| (mérěg-labdacs) ösz. fn. Mérges anyagból készitett labdacsok, pl. egereket, patkányokat, csótányokat stb. pusztítani valók. | |
* | |
| v. MEREGLYE, (mer-eg-el-e) fn. tt. mereglét. 1) Hegyes karó, melyet különféle tartalékul használnak, nevezetesen, villaforma faeszköz, melylyel a petrenczébe rakott szénát szalmát felszurják, és viszik; továbbá melyet a baglyák vagy kazalok tetejébe ütnek, hogy a szél föl ne bontsa. Jelenti a felfutó bab vagy borsó mellé leszúrt karót is. Máskép: merekle, v. lágyabban: mereklye, merekje. 2) Tiszamellékén így nevezik azon nád, káka, vagy fadarabkákat, melyek a méthálók fölszinén uszkálnak. Valamennyi értelemben a meredés, és merevenség alapfogalma alá tartozik, s törzsöke az elavult gyakorlatos mereg, mely helyett ma mereng divatozik, s innen lett meregel szinte elavult, melynek részesülője mereglő meregle t. i. mereven álló fa, honnan kitetszik, hogy a lágyitó y nem lényeges benne. Egyébiránt midőn a meregle am. szénát szalmát felszuró eszköz, mellékfogalmul tekinthető benne a kiemelést jelentő mer is. | |
* | |
| (mérěg-liszt) ösz. fn. Azon egérkő v. mireny, mely az érczek égetésekor szürke lisztalakban lerakodik. Továbbá, egérkőföld, mely majd fehéres, majd sárgás, majd kékes, vagy feketés szinü. | |
* | |
| (mérěg-ölő) ösz. fn. Minden, mi a bevett méregnek ellenszere. Méregölő fü növénytani néven: méregölő czinka (cynanchum vincetoxicum), még köznépi nyelven máskép: fecskegyökér. Méregölő sisakvirág, a sisakvirágnak egyik faja (aconitum anthora); köznépi nyelven: sárga sisakfű, szelid sisakfű, csuklyásfű. | |
* | |
| (mérěg-pohár) ösz. fn. Pohár, melyben valakinek mérges italt nyujtanak. Átv. ért. ideget fölötte izgató, ártalmas itallal telt pohár. | |
* | |
| (méreg-por) ösz. fn. 1) Poralakban levő, porul beadott méreg. Egérkőből való méregpor. 2) Porul készített szer a méreg ellen. | |
* | |
| (mérěg-sisak-virág) ösz. fn. l. MÉRĚGÖLŐ. | |
* | |
| (mérěg-tapasz) ösz. fn. Gyógytapasz, mely arra való, hogy a testből, nevezetesen a sebből kihúzza a mérges genyt, vagy mérget. | |
* | |
| (méreg-tutu v. -dudu, azaz -duda?) ösz. fn. A székelyeknél mondják a mérges gyermekről, aki mérgében ordítva sír. | |
* | |
| (mérěg-üző) ösz. mn. Ami a testben, vérben elterjedt mérget kihajtja, vagy ártalmatlanná teszi. Méregüző gyógyszerek. | |
* | |
| (méreg-zacskó) ösz. fn. Igen mérges, vagyis haragos személy. | |
* | |
| (mér-egyen) ösz. fn. Mértani arány, midőn valamely egésznek részei mind egymással mind az egészszel öszveillenek. (Symmetria). | |
* | |
| (mér-egyenes) ösz. mn. Aminek részei méregyenben vannak egymással. Méregyenes épület. V. ö. MÉREGYEN. | |
* | |
| erdélyi falu Kolos m.; helyr. Meregyó-ra, ~n, ~ról. | |
* | |
| (mer-ő-je-ben) ih. A székelyeknél am. merőben. Merős mereiben am. egészen. (Kriza J.) | |
* | |
| v. MEREKLE, v. MEREKLYE. l. MEREGLE. | |
* | |
| falu Vas m.; helyr. Mérem-be, ~ben, ~ből. | |
* | |
| ih. l. MERŐN. | |
* | |
| (mer-eng) gyakor. önh. m. merengtem, ~tél, ~ětt; htn. ~ni, v. ~eni. Folytonosan merülő állapotban van. Leginkább átv. ért. használtatik, s am. merően gondolkozik, vagy gondolatokba mélyed, merül. E szóban a gyakorlatos eg képző n közbevetett hangot is vesz fel, mint hajlog hajlong, fetreg fetreng, kereg kereng stb. vagy az eng azonosnak tekinthető ing (inog) igével. | |
* | |
| (mer-eng-és) fn. tt. merengés-t, tb. ~ěk, harm. szr. ~e. Mély gondolatokban mélyedezés. | |
* | |
| (mer-eng-ő) mn. tt. merengő-t, Kinek kedélye mély érzelmekkel, vagy elméje mély gondolatokkal foglalkodik. Vörösmartynak "A merengőhöz" czimü jeles költeménye. | |
* | |
| (mer-én-ke) fn. tt. merénkét. A székelyeknél Kriza J. szerént am. meritő edényke. | |
* | |
| (mer-én-kěd-ik) k. m. merénkěd-tem, ~tél, ~ětt. Kétkedve készül valamihez, pl. átugrani az árkot. Székely szó. | |
* | |
| (mer-ény) fn. tt. merény-t, tb. ~ěk, harm. szr. ~e. Elvont értelmű szó, s jelenti az akaratnak elszántságát, melynél fogva valamit, nagy akadályok és nehézségek daczára, tenni bátorkodik, nevezetesen, midőn valamire vállalkozik. Használható az idegen bravour helyett is, pl. hadi merény; valamely hangszeren merénynyel játszani, azaz rendkivül nehéz fogásokat ügyesen kivinni; merénydallam. Használtatik rosz értelemben is, különösen a latin attentatum szónak megfelelőleg. | |
* | |
| faluk Somogy és Szala m.; helyr. Merenyé-re, ~n, ~ről. | |
* | |
| (mer-ény-ěl) önh. m. merényěl-t, v. merénylětt, htn. ~ni v. merényleni. Valamely nehéz kivitelü dologra elszántsággal vállalkozik. Erő felett nem jó merényelni. Aki sokszor merényel, végre majd beleveszt. V. ö. MERÉNY. | |
* | |
| (mer-ény-ěs) mn. tt. merényěs-t, tb. ~ek. Merénynyel járó, koczkázott feltételü, elszántságu. Merényes ügyletbe, vállalatba kapni. V. ö. MERÉNY. | |
* | |
| (mer-ény-kěd-ik) k. m. merénykěd-tem, ~tél, ~ětt. Merényt igénylő, merénynyel járó vállalatokkal foglalkodik, gyakran merényel. A bátor vitézek szeretnek merénykedvi. V. ö. MERÉNY. | |
* | |
| (mer-ény-kěd-ő) mn. tt. merénykědő-t. Magát nehéz vállalatokra elszánni szerető. Merénykedő vitézek. Merénykedő rablók, utonállók. | |
* | |
| (mer-ény-el-és) fn. tt. merénylés-t, tb. ~ěk, harm. szr. ~e. Cselekvés, midőn valaki valamit merényel. | |
* | |
| (mer-ény-ěl-et) fn. tt. merénylet-ět, harm. szr. ~e. Azon tény, melyet valaki merényből követ el, az elszánt vállalatnak eredménye. Nagy merénylet volt tőled egyszerre három embert megtámadni. V. ö. MERÉNY. | |
* | |
| (mer-ény-ěl-ő) mn. és fn. tt. merénylő-t. Ki merényből, magát a veszedelemnek szánva vállalkozik valamire. Merénylő csatárok. Merénylőket küldeni az ellenség nyugtalanítására. | |
* | |
| (mer-és) fn. tt. merés-t, tb. ~ěk, harm. szr. ~e. 1) Midőn gyöke a bátor ellenállásra vonatkozó mer, am. az akaratnak elszánása, eltökélése valamely veszélyes tett végrehajtására. 2) Midőn mer gyökének megfelel a latin haurit, am. oly cselekvés, melynél fogva valamit mártás által kiveszünk. Vízmerés. Merésben elfáradt az itató gulyás. V. ö. MER, gyök. | |
* | |
| (mér-és) fn. tt. mérés-t, tb. ~ěk, harm. szr. ~e. Cselekvés, mely által valaki mér valamit. Azon tárgyak neveivel, melyeket mérni szokás, öszvetett szókat alkot, pl. földmérés, vízmérés, hegymérés; bormérés, sörmérés; húsmérés, gabonamérés stb. Különösen árukra vonatkozólag am. árulás, pl. pálinkamérés, bormérés. V. ö. MÉR. | |
* | |
| (mer-ész) mn. tt. merész-t, v. ~et, tb. ~ek. 1) Erejének öntudatából, valamely nehézséggel, veszélylyel megküzdeni bátor, kiszámítva elszánt. Merész katona, tengeri hajós. Innen magára a végrehajtott cselekedetre átvéve: merész ütközet, vállalat. 2) A veszélynek csupa indulatból, vakon neki rohanó. A fellázadt nép merész szokott lenni. 3) Ki a törvényeket vagy illedelmi szabályokat mellőzvén, s azokat tartózkodás nélkül áthágva a köz erkölcsi és illemi érzet ellen cselekedni nem átall. A féktelen ember egyszersmind merész. Ez értelemben néha am. szemtelen. Merész tekintetet vetni valamely nőre, vagy férfira. Merész megszólítás, beszéd, tréfa. Árv. ért. az elme működéseire vonatkozólag am. a szokott, rendes elmejáráson túl szárnyaló, meglepő, a maganemében újféle. Merész gondolatok, állítások. Merész röptü képzelet. | |
* | |
| tájszokásos hangoztatás a szebb és szabatosb merész helyett; l. MERÉSZ. | |
* | |
| (mér-ész) fn. tt. mérész-t, tb. ~ěk. Szokottabban l. MÉRNÖK. | |
* | |
| (mer-ész-ěl) önh. m. merészěl-t, v. merészlětt, htn. ~ni, v. merészleni. Mint merész jellemmel biró kísérleni vagy tenni bátorkodik valamit. Mindazon értelmekben használtatik, melyekben törzsöke a merész. Ki merészel a vitézek közől várfalat mászni? A dühös ember sokat merészel. Hogy merészelsz szemembe így szólni? V. ö. MERÉSZ. | |
* | |
| (mer-ész-en) ih. Merész módon, magát a veszélyek ellen elszánva, a nehézségekkel daczolva. Merészen neki menni az ellenségnek. Néha am. félre téve az illemet, szemérmet; szemtelenül, kihivólag. A megrögzött gonosztévő merészen tagad mindent. | |
* | |
| (mer-esz-kěd-és) fn. tt. mereszkědés-t, tb. ~ěk. Állapot, midőn valaki vagy valami merészkedik. V. ö. MERESZKĚDIK. | |
* | |
| (mer-ész-kěd-és) fn. tt. merészkědés-t, tb. ~ěk. Cselekvés midőn merészkedünk. V. ö. MERÉSZKEDIK. | |
* | |
| (mer-esz-kěd-ik) k. m. merészkěd-tem, ~tél, ~ětt. Folytonosan feszülve kinyomúl, kitágúl, kinyúlik. Különösen mondjuk az állati inakról, izmokról, tagokról. Mereszkednek a megfeszített izmok. Szemei rám mereszkednek. Képzésre olyan mint ereszkedik, nyújtózkodik stb. Gyöke azon mer, mely önállólag nem divatozik. V. ö. MER, gyök. | |
* | |
| (mer-ész-kěd-ik) k. m. merészkěd-tem, ~tél, ~ětt. Merészen cselekedik, bátorkodik. V. ö. MERÉSZ, MERÉSZEN. | |
* | |
| (mer-ész-ěl-és) fn. tt. mérészlés-t, tb. ~ěk, harm. szr. ~e. Cselekvés, midőn valaki merészel valamit. V. ö. MERÉSZĚL. | |
* | |
| (mer-ész-ěl-et) fn. tt. merészlet-ět, harm. szr. ~e. Merész ember által merészséggel végrehajtott cselekedet. A portyázó huszárok hadi merészleteit elbeszélni. V. ö. MERÉSZ. | |
* | |
| (mer-ész-ěl-et-ěs) mn. tt. merészletěs-t, v. ~et, tb. ~ěk. Merészlettel járó, amihez különös bátorság, elszántság szükséges. Merészletes vállalat. | |
* | |
| (mer-ész-ség) fn. tt. merészség-ět, harm. szr. ~e. 1) Tulajdonság, melynél fogva valaki merésznek mondatik. Merészségének több jeleit adta. 2) Néha am. merészlet, merész tett. Nagy merészség volt tőled ily lépést tenni. 3) Illedelmet megvető, szemtelenséggel párosult cselekvési bátorság. Engedelem nélkül ide jönnöd micsoda merészség?! V. ö. MERÉSZ. | |
* | |
| (mer-ész-ség-ěs) mn. tt. merészségěs-t, v. ~et, tb. ~ek. Igen nagyon, fölötte merész. Merészséges megtámadása a sokkal számosabb ellenségnek. Körülbelül egy értelmü vele a vakmerő. | |
* | |
| (mer-esz-t) áth. m. mereszt-ětt, par. mereszsz, htn, ~ni v. ~eni. Merően kifeszít, kinyom, kitol valamit. Mondják az állati test tagjairól, inairól, izmairól stb. A bokros ló mereszti füleit. A szemeit rám mereszti. Törzsöke az elavult, csangós kiejtésü meresz melléknév, s olyan mint kopasz, dobasz, horpasz, stb. l. ~ASZ, ~ESZ képző. | |
* | |
| (mer-esz-t-és) fn. tt. meresztés-t, tb. ~ěk, harm. szr. ~e. Merő, mereven kifeszítése, kitolása, kinyomása valamely rugalmas testnek vagy tagnak. Nyakmeresztés, szemmeresztés. | |
* | |
| v. MERŐTT, (mer-ő-tt) ih. A székelyeknél am. merően vagy merőben. Továbbá ,merőn' helyett is divatozik, tájszokásilag merén. | |
* | |
| (mér-et) fn. tt. méret-ět, harm. szr. ~e. Azon mennyiség, melyet mérés által meghatároztak, vagy kiszakasztottak. A felszórt gabonából az első méretet malomba vinni. A nyomtatórészt ugyanazon méretből adni ki valamennyinek. V. ö. MÉR, ige. | |
* | |
| (mér-et) mivelt. m. méret-tem, ~tél, ~ětt, par. méress. Meghagyja, parancsolja, hogy valaki mérjen. A helység méreti a közlegelőt és réteket. A csapszékben egy itcze bort, a hentesnél két font húst méret magának. V. ö. MÉR, ige. | |
* | |
| (mér-et-len) mn. tt. méretlen-t, tb. ~ěk. Amit meg nem mértek, minek mennyiségét, vagy sulyát bizonyos mérték által meg nem határozták. Csűrben felhalmozott, méretlen gabona. Méretlen gyapjú. V. ö. MÉR. Határozóként am. méretlenül. | |
* | |
| (mér-et-len-ül) ih. A nélkül, hogy megmérték volna, méretlen állapotban. A gabonát méretlenül betölteni a verembe. V. ö. MÉR. | |
* | |
| l. MERÉT. | |
* | |
| a régi halotti beszédben (meret) am. a mai mért vagyis miért. | |
* | |
| (mer-etty-ű azaz mer-et-ő) fn. tt. merettyű-t. Rúdra kötött zsákháló a halászoknál, melylyel a halakat a bárkából kimerik. Máskép: mereggyő. Eredetileg: merető, melyből lett meretyő, meretyű, merettyű, mint csikoltó csikoltyú, tárogató tárogatyú, pattantó pattantyú, csörgető csörgetyű, pergető pergetyű stb. | |
* | |
| (mér-etty-ű azaz mér-et-ő) fn. tt. mérettyűt. Mérő eszköz, különösen sulymérő. | |
* | |
| (mer-ev) mn. tt. merev-et. Elvont törzsök, melyből a mereven, merevenség, merevül stb. származékok erednek. Nem más mint a merő igenév módosúlata: merv s közbevetett hangzóval merev. Újabb időben önállólag is használják mereven helyett. | |
* | |
| (mer-ev-ěd-és) fn. tt. merevědés-t, tb. ~ěk, harm. szr. ~e. Állapot, midőn valami elvesztvén rugalmasságát feszessé, hajlatlanná leszen. Inak, tagok merevedése. V. ö. MEREVĚDIK. | |
* | |
| (mer-ev-ěd-ětt) mn. tt. merevědětt-et. Ami rugalmasságát vesztvén feszessé, hajlatlanná lett. Görcstől merevedett inak. Fagytól merevedett test. V. ö. MEREVĚDIK. | |
* | |
| (mer-ev-ěd-ětt-en) ih. Merevedett állapotban, megfeszülve, rugalmasság nélkül, hajlatlanul. Fagytól merevedetten heverő kigyók. V. ö. MEREVĚDIK. | |
* | |
| (mer-ev-ěd-ětt-ség) fn. tt. merevěděttség-ět, harm. szr. ~e. Merevedett, rugalmasság nélküli, hajlatlan állapot. Inak, izmok, tagok merevedettsége. | |
* | |
| (mer-ev-ěd-ik) k. m. merevědtem, ~tél, ~ětt. Rugalmas erejét vesztvén változatlan, feszes, hajlatlan állapotuvá lesz. Különösen az állati tagok, inak, izmok ilyetén átalakulására vonatkozik. Bizonyos betegségekben megmerevednek a tagok. A kemény fagytól megmerevedtek újjai. Ezen ige gyöke a feszülést, keményedést jelentő mer, melyből lett merő, merv v. merev, innen: merevedik. Képzésre nézve ezek is rokonokul tekinthetők: folyamodik, futamodik, vetemedik, élemedik stb. A merevedik is ezen hasonlat szerént meremedik volna, de a széphangzat miatt az elül álló m után a második m helyett inkább v használtatik. Hogy e két hang mint középképzők is felváltják egymást, mutatják ezek és ilyenek: al kotvány alkotmány, állítvány állítmány, keresvény keresmény stb. | |
* | |
| l. MEREVĚDĚTT. | |
* | |
| l. MEREVĚDĚTTEN. | |
* | |
| l. MEREVĚDĚTTSÉG. | |
* | |
| (mer-ev-en) mn. tt. mereven-t, tb. ~ek, v. ~ěk. Rugalmasságát vesztett, hajlatlan, feszült állapotban létező. Mereven kezek, lábak. Képzésre nézve teljesen hasonló hozzá az eleven, melynek gyöke él, s régi alakja eleve, mint a régi halotti beszédben eléfordúl: terömteve (teremté) eleve mi isemüköt Ádámot, hol az eleve am. élő (vivens) t. i. Isten. A mereven is eredetileg mereve, az n csak utóhangzás. Így képződtek: kelen (föld) a kel, idegen az ideg (járkál, mozog), tehen v. tejen a tejik (tejet ad) igéktől. Ezen en illetőleg an többször megnyúlik, és lágyúl. Így leszen a hal (moritur) gyökből halava, halavány (az ,eleven' ellentéte), a szökik gyökből szökeve szökevény, jő-ből jöveve jövevény, valamint a mereven is tájszokásilag merevény. V. ö. ~VÁNY, ~VÉNY, képző. | |
* | |
| (mer-ev-en szintén a merev törzstől) ih. Merevedve, merevedett állapotban.
"A hajnal elmegyen, az estve jön, Gilicze mereven ül ágközön." Vörösmarty. Gyöngyösinél: mervén. L. MEREVENEN. | |
* | |
| (mer-ev-e-en) ih. Minthogy törzsöke az elavult mereve, melyből en képzővel tett merevén; tulajdonkép annyi volna mint merően, megfeszülten, hajlatlanul. Hanem csak átv. ért. divatozik, s am. oly mindenestül, oly egészen, miből egyetlen egy sem hiányzik, erdélyiesen: merőben, néhutt, pl. a székelyeknél: mereiben. Ezen értelemben is tehát bizonyos erkölcsi megkötés, nem engedés, az állitás hajlatlanságának alapfogalma rejlik. Merevén oda van, am. mind oda van. Merevén elvesztek, egyet sem véve ki mind elvesztek. Merevestelen merevén (a székelyeknél: merős mereiben). Véleményünk szerént amily viszony van a mereve és merevén, épen olyan létezik a va ve és ván vén részesülök között, pl. irva irván, járva járván, menve menvén, ütve ütvén; az elsők t. i. ragozható melléknevek; a másod rendbeliek pedig változatlanok, tehát tulajdonkép határzók. V. ö. ~VA, ~VE; ~VAN, ~VEN képzőket. | |
* | |
| (mer-ev-en-en) ih. Meredt vagy meresztett (föl-, kimeresztett) állapotban. Gyöngyösinél: mervén.
"A zabolát marják, hányják a fejěket, Mervén áll a farkok,feltartják fülöket" (t. i. a lovak). | |
* | |
| (mer-ev-en-ít) áth. m. merevenít-ětt, htn. ~ni v. ~eni, par. ~s. Merevenné tesz valamit. Fölveszi a meg igekötőt. A görcsök megmerevesítették tagjait. V. ö. MEREVEN. | |
* | |
| (mer-ev-enít-és) fn. tt. merevesítés-t, tb. ~ěk, harm. szr. ~e. Cselekvés, valamely külső erőszak hatása, mely által valami merevenné tétetik. V. ö. MEREVEN, (1). | |
* | |
| (mer-ev-enít-ő) mn. tt. merevenítő-t. Ami valamit merevenné, hajlatlanná teszen. Inakat merevenítő görcsök. Tagokat merevenítő kemény fagy. V. ö. MEREVEN. | |
* | |
| (mer-ev-en-ség) fn. tt. merevenség-ět, harm. szr. ~e. Tulajdonsága vagy állapota valamely testnek, midőn rugalmasságát vesztve, merevenné leszen. V. ö. MEREVEN. Átv. erkölcsi ért. feszes magatartás, társalgási hajlékonyság hiánya. | |
* | |
| (mer-ev-en-űl) önh. l. MEREVŰL. | |
* | |
| lásd: MEREVEN, (1). | |
* | |
| (mer-ev-ít) áth. lásd MEREVENÍT. | |
* | |
| (mer-ev-ít-és) fn. tt. merevítés-i, tb. ~ěk, harm. szr. ~e. l. MEREVENÍTÉS. | |
* | |
| (mer-ev-ség), lásd: MEREVENSÉG. | |
* | |
| (mer-ev-űl) önh. m. merevűl-t. Merevvé, merővé leszen, hajlékonyságát, rugékonyságát veszti. Merevülnek a hidegvette tagok. | |
* | |
| (mer-ev-űl-és) fn. tt. merevűlés-t, tb. ~ěk, harm. szr. ~e. Átváltozás, átalakulás, melynél fogva valami merővé, azaz hajlatlanná lesz. | |
* | |
| (mer-ev-ül-t-ség) fn. tt. merevültség-ět. Merevült tulajdonság vagy állapot, különösen mint betegség. | |
* | |
| (mér-fogyaték) ösz. fn. Gazdasági ért. azon hiány, mely a bemért gabona menynyiségében idővel az öszveszáradás, vagy zsizsik, s más kártékony férgek által támad. Mérfogyaték fejében az urodalmi tisztnek néhány mérőnyi gabonát beszámítani. Szélesb ért. akármily ür- vagy sulymértékben támadt hiány. | |
* | |
| (mér-fok) ösz. fn. Valamely mérő eszközön, ennek jelekkel, vagy számokkal elválasztott egyes része. Átv. ért. az erkölcsi és szellemi erő vagy tehetség bizonyos mértéke vagy emelkedettsége. | |
* | |
| (mér-föld) ösz. fn. Legnagyobb mérték neme, melyet közéletben a távolság meghatározására használnak, mely azonban különféle országok és népek szokása szerént más-más hoszszaságu. Négyszögü mérföld, oly négyszög közé szorított föld, melynek mindegyik oldala egy-egy mérföldet tesz. A földirati mérföld, melylyel a közönséges német mérföld megegyezik, teszen körülbelül tizenkétezer lépést (vagy 24,000 lábat vagy 4000 ölet), s ily tizenöt mérföld a föld egyenlitőjén egy fokot. A magyar mérföld jóval nagyobb, kivált az alföldiek köz számitása szerént. Innen az alföldi mérföldre szóló km. ördög mérte mérföld. Mintegy négy egész és három ötödrész ángol mérföld teszen egy németet. Latin neve milliare, melyből származott a német Meile, török míl és tót míle. Hasonló hozzájok a magyar mérföld is, de méginkább a tájdivatos mélföld. Azonban véleményünk szerént ennek első alkotó része nem latin vagy német vagy tót szó, hanem a mén ige gyökéből származott mér, azaz menve meghatároz valamely távolságot, és így mérföld am. mérés által meghatározott távolságnyi föld. V. ö. MÉR. Thaly K. gyüjteményéből Temesvári István 1569-iki énekében (,A kenyérmezei diadalról') nemcsak ,mélföld' áll hanem méföld is.
"Egy egész méföldet mező szélessége Tart." Egyébiránt Abaújban, Zemplénben stb. nem igen hallani mélföldet, hanem csak mér- vagy néha mértföldet. | |
* | |
| (mér-föld-kő) ösz. fn. Kőszál, kőszobor vagy bármely más alaku mű kőből, melyet a rendesen szabályozott útvonalon minden mérföldnek vagy egyes részeinek végén útmutatóul vagy jelül állítanak, illetőleg a földbe ásnak. | |
* | |
| (mér-föld-mérték) ösz. fn. Mérföld, mint a távolságot meghatározó mérték. A helyek távolságát egymástól mérföldmértékkel határozzák meg. A mérföldmérték különböző nagyságu. | |
* | |
| (mér-föld-mutató) ösz. fn. Kőből vagy fából emelt oszlop az országos, és közlekedési utakon, melyre az útmelletti helyek nevei, és mérföldnyi távolságaik, vagy a mérföld egyes részei följegyezvék. Máskép az anyagi eszközök szerént mérföldoszlop, mérföldkő. | |
* | |
| (mér-föld-oszlop) ösz. fn. Oszlop vagyis pózna leginkább fából, mely a mérföldet mutatja. V. ö. MÉRFÖLDMUTATÓ. | |
* | |
| (mér-ěg-ed), önh. m. mérged-tem, ~těl, ~t v. ~ětt. Méregre gyúlad, méregre fakad. Ha neki mérged, mindenen keresztül jár. | |
* | |
| Heltainál: MÉRGÖDIK, (mér-eg-ěd-ik) k. m. mérgěd-tem, ~tél, ~t v. ~ětt. Heltainál am. mérgesedik, sebesedik, meggyűl: "Dagadni kezde a lába és megmérgödni." | |
* | |
| (mér-ěg-el-ő-d-és) fn. tt. mérgelődés-t, tb. ~ěk, harm. szr. ~e. Epeháborító haraguvás: boszusféle, mindenre felfortyanó haragoskodás. | |
* | |
| (mér-ěg-el-ő-d-ik) belsz. m. mérgelőd-tem, ~tél, ~ött. Epeháborgató harag bántja, nyugtalanítja őt, eszi a méreg. A vásott gyermekekkel sokat mérgelődik. Úgy megmérgelődött, hogy egészen elkékült, elsárgult, elzöldült bele. (Székely szólásmód. Kriza J.). V. ö. MÉREG. | |
* | |
| (mér-eg-es) mn. tt. mérges-t v. ~et. tb. ~ek. 1) Tulajd. ért. méreggel kevert, miben méreg van. Mérges étel, ital. Mérges növények, ásványok. Mérges gyík, kígyó, pók. Mérges füvek, növények. 2) Átv. ért. igen haragos, hamar felfortyanó, dühös. Mérges ember, asszony. Mérges asszonynak haragos a leánya. (Km.). Mérges kutya. 3) A maga nemében igen erős. Mérges pálinka, bor. Mérges időjárás, mérges tél, hideg. 4) Sebre vonatkozva am. igen meggyúladt, tüzes, vörös, lobos. 5) Használják kutya- és lónevül. Mérges, ne! Czo te, Mérges! | |
* | |
| falu Győr m., puszta a Jászságban; helyr. Mérges-re, ~ěn, ~ről. | |
* | |
| (mérges-cseresznye) ösz. fn. Köz nyelven a maszlagos nadragulya (atropa belladonna) neve; másképen szintén köz nyelven farkascseresznye. | |
* | |
| (mér-ěg-es-ěd-és) fn. tt. mérgesědés-t, tb. ~ěk, harm. szr. ~e. Állapot, vagy tulajdonság, midőn valaki vagy valami mérgesedik. V. ö. MÉRGESĚDIK. | |
* | |
| (mér-ěg-es-ěd-ik) k. m. mérgesěd-tem, ~tél, ~ětt. 1) Igen erős, dühös haragra gyúlad, mely különösen boszuállásra törekszik. Ingerlés által mindinkább nekimérgesedik.
"Egyszerre ilyen szó mérgesedik nyelvén." Arany, Buda halála. 2) Mondják kelésekről, sebekről, midőn kitüzesednek, megveresednek. V. ö. MÉRGES. | |
* | |
| (mér-eg-es-en) ih. Mérges állapotban; mérges módon. | |
* | |
| (mér-ěg-es-ít) áth. m. mérgesít-ětt, htn. ~ni v. ~eni, par. ~s. 1) Tulajd. ért. valamit méreggel keverve életveszélyessé tesz, szokottabban: mérgez. 2) Átv. ért. dühös, boszús haragra gerjeszt. Bántalmak, ingerlések által mérgesíteni az embert, vadállatot, kutyát. 3) A sebet, kelevényt tüzessé, lobossá, vörössé teszi. A szeszes italok mérgesítik a bőrön kiütött keléseket, pörsenéseket. | |
* | |
| (mér-ěg-es-ít-és) fn. tt. mérgesítés-t, tb. ~ěk, harm. szr. ~e. Cselekvés, mely által valaki vagy valami mérgessé tétetik. V. ö. MÉRGES. | |
* | |
| falu Sáros m.; helyr. Mergeskára, ~n, ~ról. | |
* | |
| (mér-ěg-es-kěd-és) fn. tt. mérgeskědés-t, tb. ~ěk, harm. szr. ~e. Folytonos, vagy gyakori haragoskodás, haragos ingerültség. | |
* | |
| (mér-ěg-es-kěd-ik) k. m. mérgeskěd-tem, ~tél, ~ětt. Folytonosan vagy gyakran haragudva dühösködik. Mondják kivált igen ingerlékeny emberről, kinek, mint olyannak, szüntelenül van oka haragudni. | |
* | |
| (mér-ěg-es-ség) fn. tt. mérgesség-ět, harm, szr. ~e. 1) Tulajdonsága valaminek, melynél fogva életveszélyeztető mérget rejt magában. Egérkőnek, kígyónak mérgessége. 2) Haragos ingerültség, haragra való hajlandóság. 3) Sebekre, kelésekre vonatkozólag am. tüzesség, gyuladás, lobosság. A sebnek mérgességét vakarás, dörzsölés által nevelni. V. ö. MÉRGES. | |
* | |
| (mér-ěg-ez) áth. m. mérgez-tem, ~tél, ~ětt, par. ~z, mivelt. ~tet, szenvedő ~tetik. 1) Valamibe mérget tesz, kever, ereszt. Megmérgezni valakinek italát. Megmérgezni a nyilat, tőrt. 2) Méreg által megront, megsebesít, megetet. A dühös eb, a kígyó megmérgezi az embert. Innen átv. ért. erkölcsileg megront. A gonoszok társasága, az erkölcstelen könyvek olvasása megmérgezi az ifjakat. | |
* | |
| (mér-ěg-ez-és) fn. tt. mérgezés-t, tb. ~ěk, harm. szr. ~e. Cselekvés, midőn valamit vagy valakit megmérgeznek. V. ö. MÉRGEZ. | |
* | |
| (mér-ěg-ez-ő) mn. és fn. tt. mérgező-t. 1) Méreggel keverő, megrontó, fertőztető. Ifjuságot mérgező erkölcstelen könyvek. 2) Személy, ki valakinek ételébe, italába mérget kever stb. | |
* | |
| (mér-het-[et]-len) mn. tt. mérhetetlen-t, tb. ~ěk. Amit nagysága, vagy végtelensége miatt megmérni nem lehet. Mérhetetlenek az Istennek útai. Az égnek nagysága mérhetetlen. Néha nagymondhatólag am. igen terjedelmes, igen mély, magas stb. A mérhetetlen tengerre bocsátkozott. Mérhetetlen mélységü tó. Határozóként am. mérhetetlenül. | |
* | |
| (mér-het-[et]len-ség) fn. tt. mérhetetlenség-ět, harm. szr. ~e. Nagysági vagy távolsági tulajdonság, melynél fogva azt megmérni lehetetlen. | |
* | |
| (mér-het-[et]len-ül) ih. Mérhetetlen állapotban, oly módon, hogy azt megmérni nem lehet. | |
* | |
| l. MÉRHETETLEN; MÉRHETETLENSÉG. | |
* | |
| (mér-het-ő) mn. tt. mérhető-t. Amit megmérni lehetséges; nem igen nagy, nem szerfölötti távolságu. A hold és többi bujdosók távolsága megmérhető. | |
* | |
| (mér-het-ő-ség) fn. tt. mérhetőségět. Mérhető tulajdonság vagy állapot. | |
* | |
| (mer-i, azaz mer-ő) mn. tt. merít. Merész, aki mer. Meri ember. Oly alkatu lesi = leső, csali = csaló. Megvan teljesen hasonló alakban és értelemben a persa nyelvben is: meri, mely Beregszászi szerént am. a német: kühn, verwegen, magyarul: merő, vakmerő. Ha főnévül vétetik am. merészség. Nincs merije; s ekkor úgy látszik, hogy nem más, mint a ,mer' igének a tárgyi ragozásban, a mutató mód jelen idejében egyes 3-ik személye, főnévként használva; mint más személyből a mersz és más módban a merném. | |
* | |
| (mer-ics-ke) kicsiny. fn. tt. mericskét. Folyóból, tóból, kútból stb. vizet meríteni való kis kanna, vödör, káforka stb. | |
* | |
| (mer-ics-ke-el) gyak. és kicsiny. áth. m. mericskél-t. Kisebbféle edénynyel, pl. mericskével nagyobb tömegü híg testből kimereget valamit. Lajtba szapolylyal mericskélni a Dunából vizet. | |
* | |
| (mer-ing-el-ő) mn. és fn. tt. meringlő-t. Azon kéziháló mellékneve, melyet a halász nyelénél fogva majd lemerít, majd fölemel. Ugyanezen szó használtatik önálló főnevül is. | |
* | |
| erdélyi faluk Hunyad m.; helyr. Merisor-ra, ~on ~ról. | |
* | |
| (mer-ít) áth. m. merít-ětt, par. ~s, htn. ~ni v. ~eni. 1) Hig testből valamely edény, vagy ilyféle eszköz által kivesz, kiemel egy részt. Vödörrel a kútból, korsóval a patakból vizet meríteni. Merített papír. Átv. ért. valamely erkölcsi forrásból vesz, kölcsönöz valamit. Hiteles adatokat régi oklevelekből meríteni. Kimerítette minden tudományát, ami elméjében, emlékezetében volt, mind eléadta. Megfelel neki a latin haurit. 2) Hig testbe le vagy be nyom valamit. A vödröt lemeríteni a kútba. Megfelel neki a márt, lemárt, bemárt, és latinban a mergit, immergit. V. ö. MER. | |
* | |
| (mer-ít-és) fn. tt. merítés-t, tb. ~ěk, harm. szr. ~e. Cselekvés, midőn valaki merít. Vízmerítésben elszédülni. Korsónak lemerítése. V. ö. MERÍT. | |
* | |
| MERITŐ, (mer-ít-ő) mn. tt. merítő-t. 1) Aki merít. Vízmerítő leányok. 2) Mivel valamit merítnek. Levesmerítö kanál. V. ö. MERÍT. | |
* | |
| puszta Fehér m.; helyr. Merítőre, ~n, ~ről. | |
* | |
| (merítő-edény) ösz. fn. Edény, melylyel valamely hig testet merítenek, pl. vödör, rocska, káforka, kanál, szapoly stb. | |
* | |
| (merítő-gép) ösz. fn. Gép, melylyel valamely híg testet, pl. vizet a kútból, folyóból, bányaüregből stb. kimerítenek. | |
* | |
| (merítő-háló) ösz. fn. Zsinegek által nyélhez kötött, alul nehezékkel ellátott kerekháló, melyet a halász a vízbe lemerít, majd nyelénél fogva fölemel. Máskép: merettyű, mereggyő, meringlő. Ide tartozik az úgynevezett szák is, zsákforma kis háló, melylyel a bárkából kimerítik a halakat. | |
* | |
| (merítő-hely) ösz. fn. A patakok, folyók, tavak partjain, szélein azon hely, hol legalkalmasabb vizet meríteni. | |
* | |
| (merítő-kanál v. ~kalán) ösz. fn. Kanálféle eszköz, melylyel valami hig testet meregetni szoktak, pl. levesszedő-kanál, szapoly, a kőmivesek kanala stb. | |
* | |
| (merítő-kerék) ösz. fn. Kerék az úgynevezett csigás, vagy kukorás kutakon, melynek forgatása által a kötélre vagy lánczra kötött vödör le- és fölmerűl. | |
* | |
| (merítő-mű) ösz. fn. Általán mindenféle mű vagy gép, mely valamely mélységből a vizet emberi vagy más erő által mozgatva kimeríti. | |
* | |
| falu Szatmár m., ALSÓ~, FELSŐ~, faluk Sáros m.; helyr. Mérk-re, ~ěn, ~ről. | |
* | |
| puszta Somogy m.; helyr. Merkě-re, ~n, ~ről. | |
* | |
| (mer-k-ěl) áth. m. merkěl-t. Székely szó. Szabó József szerént am. fejét, illetőleg nyakát kimeresztve mintegy öklelni, türkölni akar. Továbbá Kriza J. szerént am. duzzog magában. Ne sirj, ne rőkölj, ne merkelj. (Székely szólásmód. Kriza J.). Ez utóbbi értelemben ,morog' szóval rokon. | |
* | |
| (mér-k-él, mér-eg-el) áth. l. MÉRĚGÉL v. MÉREGET. | |
* | |
| (mér-k-ěz-ik) k. m. mérkez-tem, ~tél, ~ětt, par. ~zél. Átv. ért. akár testi, akár szellemi erőre, ügyességre nézve valakivel próbálkozik, s mintegy ellensulyozza saját ereje által az ellenerőt. Ily emberrel, mint te, merek mérkezni. Lovaglásban, fegyverforgatásban, czéllövésben kevesen mérkezhetnek vele. | |
* | |
| fn. tt. merkőczét. Baranyai tájszólás szerént am. sárgarépa. Úgy látszik nem egyéb, mint a székelyeknél, és másutt divatozó murok szónak vékony hangu kicsinyezője, mintegy murkócza. V. ö. MUROK. | |
* | |
| (mér-láncz) ösz. fn. Láncz. rendesen tíz ölnyi hosszuságu, melyet földmérésnél használnak. | |
* | |
| (mér-leg) fn. tt. mérleg-ět, harm. szr. ~e. Szoros ért. egy bizonyos megerősített pontról ide-oda mozogható, s ingékony tulajdonságu eszköz, melynek rendeltetése, hogy rajta valamely testnek ismeretlen sulyát egy más ismert suly segedelme által meghatározzuk, mi úgy történik, ha a rudról lelógó egyik csészére, serpenyőre, vagy tányérra az ismeretlen sulyu testet helyezzük, a másikba pedig bizonyos meghatározott sulyu nehezékeket rakunk, mig a két csésze sulyegyenbe nem helyezkedik. Ez az úgy nevezett rudas, vagy ingás mérleg. Ugyanegy czélra vezetnek, de más alkotásuak a körtés vagy nyomatékos, tizedes stb. mérlegek. Szénát, gyapjút, húst mérni való mérleg. Gyógyszerészek mérlege. Valamit mérlegre tenni. A kereskedők, gyárosok, iparűzők is használják a könyvvitelben a ,Bilanz' szónak vagyis valamely számvitel bezárásakor a kiadás s bevétel vagy ,adós' és ,birós' (,tartozik' és ,követel') egybehesonlitásának, átnézetének kifejezésére; innen: kereskedői mérleg, zárlati mérleg. Képes kifejezéssel az igazságnak jellege, mely az ellenokokat mintegy két külön csészébe teszi, és sulyozgatja.
A mérleg ujabb időben helyesen alkotott szó az ütleg hasonlatára, mindkettőben középképző a gyakorlatos ěl öl, ütöl, mérel, melyekből lett ütlő mérlő, ütle mérle, s g utóhanggal ütleg, mérleg. V. ö. MÁZSA, FONT. | |
* | |
| (mérleg-biró) ösz. fn. Az illető község részéről kirendelt hites személy, ki a piaczokon és vásárhelyeken a község mérlegén történő sulyozást ellenőrzi, vagy az innen keletkező ügyekben itéletet hoz. | |
* | |
| (mérleg-csésze) ösz. fn. Csészeforma edényke a kisebbféle ingás, v. rudas mérlegeken, a nagyobbakon inkább serpenyő. | |
* | |
| (mérleg-csináló) ösz. fn. Erőmives, gépész, ki mérlegeket készít. | |
* | |
| (mér-leg-ěl) áth. m. mérlegěl-t.
Valaminek sulyát mérlegen meghatározza. Mérlegelni a szénát, gyapjút, szalonnát, zsirt. Gabonát mérlegelni am. aránylagos sulyát, mérni pedig mennyiségét meghatározni, pl. midőn azt akarják tudni, hány fontot nyom egy mérő búza, ezt mérleg által eszközlik. Átv. erkölcsi ért. különböző dolgot egymáshoz mérni, köztök az arányt meghatározni; különösen a kereskedői stb. könyvvitelben a ,tartozik' és ,követel' (,adós', ,birós') oldalt vagy oldalakat öszvehasonlítni, kiegyenlítni. | |
* | |
| (mér-leg-ěl-és) fn. tt. mérlegělés-t, tb. ~ěk, harm. szr. ~e. Valamely test sulyának mérlegen való meghatározása. V. ö. MÉRLEG. | |
* | |
| (mér-leg-ěz) áth. m. mérlegěz-tem, ~tél, ~ětt. l. MÉRLEGĚL. "Rendes viszonyok között az államférfiúban minden körülmények pontos mérlegezése, óvatosság s hideg ész szükségesek." (B. Eötvös József. Gondolatok). | |
* | |
| (mér-leg-ěz-és) l. MÉRLEGĚLÉS. | |
* | |
| (mérleg-hivatal) ösz. fn. Piaczokon, vásárhelyeken müködő hites személyzet, melynek rendeltetése az adott-vett áruk pontos mérlegelésére felügyelni. Továbbá, ugyanazon hely, hol a mérlegelés történik. | |
* | |
| (mérleg-iga) ösz. fn. A közönséges mérlegen azon rúd, vagy rudacska, melynek két végéről zsinegen, kötelen, lánczon stb. a mérlegcsészék, illetőleg serpenyők aláfüggnek. | |
* | |
| (mérleg-jegy) ösz. fn. A nyilvános mérleghivatalban kiadott jegy, melyre a mérlegelt árunak mennyisége föl van irva. | |
* | |
| (mérleg-mester) ösz. fn. Másod rendü tiszt a mérleghivatalban, ki a mérlegelésre közvetlenül felügyel. Ennek fölötte áll a mérlegbiró. | |
* | |
| (mérleg-nyelv) ösz. fn. A mérlegiga közepéből nyelv gyanánt kinyuló billentyü, mely egyenes állásba helyezkedik, midőn a mérlegserpenyők sulyegyenben vannak. | |
* | |
| (mérleg-pénz) ösz. fn. Díj, melyet a nyilvános mérlegelésért fizetni kell. | |
* | |
| (mérleg-rúd) ösz. fn. Rendszerént vasból készített rudacska az ingás és körtés mérlegeken, melynek egyik végére az ismert sulymérték, másikára a megmérendő tárgy szokott akasztatni. | |
* | |
| (mérleg-serpenyő) ösz. fn. Serpenyőforma edények, melyek a mérlegigáról két oldalt lelógnak, s melyek egyikébe az ismeretlen sulyu testet, másikába a nyomatékot teszik. | |
* | |
| (mérleg-számla) ösz. fn. A kereskedőknél, gyárosoknál stb. olyan számviteli lap, melyre az egyes czikkek vagy személyek lapjainak mérlegei teljes átnézet végett együvé iratnak. (Bilanz-Conto). | |
* | |
| (mérleg-tartó) ösz. fn. Szeg vagy akármily tartalék, melyre a mérleg akasztva van. | |
* | |
| falu Zaránd m.; helyr. Mermesd-re, ~ěn, ~ről. | |
* | |
| (mer-ne-em) tulajdonképen a bátorságra vonatkozó mer ige tárgymutató ohajtó módjának első személye; tréfásan am. bátorság. Megtenné, de nincs mernémje. Néhutt ferdítve: mernám. V. ö. MERI, és MERSZ. | |
* | |
| (mér-nök) fn. tt. mérnök-öt, harm. szr. ~e. Széles ért. személy, ki mértani szabályok szerént, és kellő eszközökkel ellátva a térek, és térben létező testek minden irányu terjedelmének meghatározásával foglalkodik, ki ezen müködéshez némi képességgel bir. Mezei mérnök, ki a határokat, földeket, réteket, erdőket stb. fölméri. Megyei, városi mérnök. Országos mérnök. Okleveles mérnök. Különösen hadi mérnök, ki általán a hadi czélokhoz tartozó építéseket, erődítéseket intézi, rendezi, igazgatja stb. | |
* | |
| (mér-nök-i) mn. tt. mérnöki-t, tb. ~ek. Mérnököt illető, ahhoz tartozó, arra vonatkozó. Mérnöki oklevél. Mérnöki munkálatok. Mérnöki kar. V. ö. MÉRNÖK. | |
* | |
| (mér-nök-ség) fn. tt. mérnökség-ět, harm. szr. ~e. 1) Mérnöki tudomány. Mérnökséget tanulni, gyakorolni. 2) Mérnöki hivatal. Megyei, városi mérnökségért folyamodni. 3) Mérnökök testülete. Hadi mérnökség által kidolgozott erődítési terv. | |
* | |
| falu Somogy m.; helyr. Mernyé-re, ~n, ~ről. | |
* | |
| falu Zemplén m.; helyr. Mernyik-re, ~ěn, ~ről. | |
* | |
| (mér-ón) ösz. fn. 1) Zsinegre kötött ónnehezék, melylyel a testek függőleges helyzetét, irányát megvizsgálják. 2) Ugyan ily eszköz, akármiféle mélységnek meghatározására. Mérónnal megmérni a tenger mélységét. | |
* | |
| (mer-ő) mn. tt. merő-t. 1) Midőn a feszeset jelentő elvont mer gyökből ered, am. feszülő, hajlatlanul, mozdulatlanul, neki keményedve álló. Merő nyak, merő tagok. Szokottabban: mereven. 2) Midőn gyöke a bátorságra vonatkozó mer, am. bizonyos veszély, és nehézségek daczára magát elszánó, az akadályoktól viszsza nem ijiedő. Nagyot és sokat merő vitézek. 3) Átv. ért. semmi kivételt nem szenvedő, általános, egészen olyan, aminőnek állitják. Merő hazugság (= csupa hazugság, Szabó D.) miben semmi igaz nincs. Merő mind ott voltak, egyet sem véve ki. Merő bolondság. Rokon értelmüek vele a tiszta és csupa, honnan e közmondás: tiszta magyar, merő német, csupa tót. Merő széna, első hajtásu szálas széna, melynek sarja nincsen. 4) Valamely hig testet bizonyos edénynyel szedő. Vizmerő leányok. V. ö. MER, ige. | |
* | |
| (mér-ő) mn. és fn. tt. mérő-t. 1) Személy, ki valamit mér. Mérőket állítani a felszórt gabona mellé. Szénamérő, gyapjumérő. 2) Ki valamit súly- vagy ürmérték szerént árul. Húsmérő, bormérő, sermérő. 3) Öblös edény, melylyel a hímlő részekből álló testeket, különösen a szemes jószágot mérik. Pozsonyi mérő, mely két vékából, v. mérczéből áll. Pesti mérő három mércze, sarlai mérő két pozsonyival ér föl, Mátyusföldén szapu, másutt kila, v. köböl. | |
* | |
| KAPOS~, falu Somogy m.; helyr. Mérő-re, ~n, ~ről. | |
* | |
| (mérő-asztal) ösz. fn. 1) Mérnökök asztala, melyre a látcsövet helyezik, midőn valamely tért háromszögtan szerént föl akarnak venni. 2) Kocsmárosok, hentesek stb. asztala, melyen áruikat kimérik. | |
* | |
| (mer-ő-ben) ih. Egészen, mindenestül, kivétel nélkül, máskép tájdivatosan: merevén, Valószinüleg am. merőven, (= merően) hol a v átváltozott b-re, mint olyvá olybá, magvaváló, magbaváló. | |
* | |
| (mérő-bér) ösz. fn. Széles ért. bér, melyet a mérésért fizetnek. Különösen mérnöki díj. Holdszám szerint fizetett mérőbér. | |
* | |
| (merő-edény) ösz. fn. Edény, melylyel holmi hig testeket, nevezetesen vizet mernek, pl. vödör, csöbör, kanna, káforka, szapoly stb. | |
* | |
| (mérő-edény) ösz. fn. Híg, vagy hímfő részekből álló testek mennyiségét meghatározó öblös edény, pl. mérő, akó, véka, itcze stb. | |
* | |
| (mer-ő-en) ih. 1) Bátran, neki feszített testtel, inakkal, szemekkel. Merően szemébe nézni valakinek. Merően megállani az ellenség előtt. 2) Hajlatlanul, mozdulatlanul megfeszülve, megkeményűlve. A megfagyott tagok merően állanak. 3) Egészen minden kivétel nélkül; néhutt: merőben és merevén. | |
* | |
| (merő-holt) ösz. mn. Kiben az életnek semmi jele sincs, ki szörnyet halt. | |
* | |
| (mérő-kanta) ösz. fn. Kocsmárosok kantája, melyből az italt mérik. Máskép: mérőkupa. | |
* | |
| (mer-ő-köd-ik) k. m. merőködtem, ~tél, ~ött. L. MERÉSZKĚDIK. | |
* | |
| (mérő-láncz) ösz. fn. Földek, rétek stb. kimérésére használt láncz. Tiz öles mérőláncz. | |
* | |
| (merő-lapát) ösz. fn. Öblös lapát, melylyel vizet mernek. Mivel a hajósok a hajó fenekéről kimerik a vizet, különösen szapoly a neve. | |
* | |
| l. MERŐEN. | |
* | |
| (mér-ö-ón) ösz. fn. Általában zsinegen függő ón valamely test függőleges helyzetének meghatározására. Különösebben bizonyos mérték után jelekkel ellátott sinór végére kötött óndarab, melyet (a hajósok) a víz fenekére vetnek, hogy mélységét kitudják. (Kenessey Albert). Másképen: mérón. | |
* | |
| (mérő-orsó) ösz. fn. A hajósoknál a hajó sebességének megmérésére szolgáló eszköz. (Kenessey Albert). | |
* | |
| (mérő-pénz) ösz. fn. Pénz, melyet a gabonatárnoknak szoktak fizetni, midőn az eladott gabonát kiméri. | |
* | |
| (mérő-pózna) ösz. fn. 1) A szoros ért. mérnöki méréskor bizonyos pontokon jelül kitűzött póznák. 2) Viz mélységét mérő rúd, milyennel pl. a felső Dunán a vontató hajós lovak előtt járó lovas ember méri a vizet. | |
* | |
| l. MÉRŐPÓZNA. | |
* | |
| (mer-ő-ség) fn. tt. merőség-ět, harm. szr. ~e. 1) Feszes, hajthatatlan, megkeményült állapot, vagy tulajdonság. 2) Elszánt bátorság, honnan vakmerőség am. a veszélynek vakon neki rohanó elszántság. | |
* | |
| (mérő-serpenyő) ösz. fn. l. MÉRLEGSERPENYŐ. | |
* | |
| (mer-ő-ös-köd-ik) k. m. merősköd-tem, ~tél, ~ött. L. MERÉSZKĚDIK. Különösen eléjön mint ,vakmerősködik' öszvetett ige egyik alkatrésze. | |
* | |
| (merő-süket) ösz. mn. Ki semmit sem hall, milyenek a süketnémák. | |
* | |
| (merő-szěg v. -szög) ösz. fn. Oly szeg, mely kilenczven fokot képez, milyen a mértani négyszegnek mindenik szege, máskép egyenes szěg. | |
* | |
| (mérő-szíj) ösz. fn. A földmérésnél használt szíj. | |
* | |
| (merő-vak) ösz. mn. Egyik szemére sem látó. Adoma szerint a czigány a merővak lovat vakmerőnek mondotta. | |
* | |
| (merő-věděr) ösz. fn. Veder, melylyel vizet mernek, különösen kútveder, különböztetésül a viztartó csöbörül, vagy mértékül használt vedertől. | |
* | |
| (mérő-vessző) ösz. fn. Vessző vagy pálcza, melylyel valamit mérnek, pl. akólópálcza, a hordók nagyságának, illetőleg tartalmának meghatározására. A hajósoknál madzag végére kötött hüvelykekre osztott egy láb hosszú vasrudacska, mely a hajó fenekére a szivattyu mellett e végre szabadon hagyott esőben lebocsátva majd felvonva nedves részével a hajóban találtató víz magasságát mutatja. (Kenessey Albert). | |
* | |
| (mér-ő-z) áth. m. mérőz-tem, ~tél, ~ött, par. ~z. Bizonyos testek, áruk mennyiségét így nevezett mérővel meghatározza. Mérőzni a gabonát, meszet. Másféle mérleg- és mértéknevekből rendesen l képzővel alakulnak igék, mint mázsál, fontol, latol, akót vagy akóz. | |
* | |
| (mérő-zászló) ösz. fn. Póznára akasztott kis zászló, melyet a mérnökök használnak. | |
* | |
| (mérő-zsineg) ösz. fn. Különféle méréseket tenni való zsineg pl. az ácsok mérőzsinege, vagy melylyel a kertészek az útvonalakat, a veteményágyakat vonalazzák; vagy ónnal ellátott mélységmérő eszköz. | |
* | |
| (mér-pálcza) ösz. fn. l. MÉRŐVESSZŐ. | |
* | |
| (mely-re) ih. Mely tájra, mely iránynak tartva, mely czélpont felé. Nem tudom, merre menjek. Ki merre látott, arra futott. Öszvetételben amerre, valamerre.
"Keseredett szivem valamellyre tekint Talál ő magának mindenütt nagyobb kint. Ének a XVII. századból. (Thaly K. gyüjt.). | |
* | |
| (mely-ről) ih. Mely felől? | |
* | |
| (mely-honnan v. -honnat) ösz. ih. A székelyeknél am. honnan? merről? | |
* | |
| (mely-helyütt?) ih. A székelyeknél am. mi tájt? hol? (Kriza J.). | |
* | |
| falu Vas, puszta Somogy m.; helyr. Mersé-re, ~n, ~ről. | |
* | |
| (mér-es-ék) fn. tt. mérsék-ět, harm. szr. ~e. 1) Tulajd. ért. am. mérték, honnan mérsékěl Molnár A. szerént am. mensurat, metitur, és mérséklés am. dimensio. 2) Átv. ért. a cselekvésnek vagy akármely erőnek hatásában bizonyos határ, nem túlzott, nem megfeszített erőködés. Mérséket tartani az evésben ivásban. Innen a mérsékel, mérséklés, pl. mérsékeld magadat a menésben, dologban, tanulásban. Különösen jelenti a légnek, égövnek bizonyos állapotát, s a testek melegségének viszonyát. Légnek, viznek mérséke, (temperatura). Ebben a középképző es kicsinyezőleg- gyakorlatos jelentéssel bír, s méres olyan ige, mint lépes, tapos, kapos, nyeldes stb. | |
* | |
| (mér-es-ék-ěl) áth. m. mérsékel-t v. mérséklětt, htn. ~ni v. ~mérsékleni. 1) Tulajd. ért. a régiek szerént am. mértékel, mérték által meghatároz valamit. 2) Átv. a cselekvésben, vagy erőnek hatásában bizonyos fokozatot, és határt tart, fölötte nem erőködik. Mérsékelni magát a munkában, az evésben, az indulatokban. 3) A légnek vagy más testnek melegségi vagy hidegségi fokát szelídíti. A szellő mérsékli a nap hőségét. A déli szél mérsékli a téli fagyot. | |
* | |
| l. MÉRSÉKLÉS, MÉRSÉKLET. | |
* | |
| (mér-ěs-ék-ěl-het-[et]len) mn. tt. mérsékelhetetlen-t, tb. ~ěk. Akit vagy amit mérsékelni nem lehet; tulzásra fölötte hajlandó; erkölcsi határok közé nem szorítható, heves vágyainak üzésében gátolhatatlan. Határozóként, oly módon vagy állapotban, midőn valakit vagy valamit mérsékelni nem lehet, mérsékelhetlenül. | |
* | |
| (mér-ěs-ék-ěl-t) mn. tt. mérsékělt-et. Cselekvésben, hatásban, erőfejtésben bizonyos fokozatot, némi határt tartó, a maga nemében nem túlzott, föl nem csigázott. Mérsékelt léptekkel haladni. Mérsékelt munka. Mérsékelt égöv, levegő. Mérsékelt áron adni venni. V. ö. MÉRSÉKĚL. | |
* | |
| (mér-ěs-ék-ěl-t-en) ih. Mérsékelt módon vagy állapotban. | |
* | |
| (mér-ěs-ék-ěl-t-ség) fn. tt. mérsékěltség-ět. Mérsékelt állapot vagy tulajdonság. Égövnek, levegőnek mérsékeltsége. Mérsékeltség által tartósabb az erő. V. ö. MÉRSÉKĚLT. | |
* | |
| (mér-ěs-ék-ěs) mn. tt. mérsékěs-t, v. et, tb. ~ek. A cselekvésben bizonyos határt, kellő megszorítást tartó; a maga nemében nem túlzott. Mérsékes munkálkodás. Mérsékes áron tartani valamit. Különösen am. beszédben, társalgásban módot, illemet tartó, szerény. | |
* | |
| (mér-ěs-ék-ěl-és) fn. tt. mérséklés-t, tb. ~ěk, harm. szr. ~e. Cselekvés, mely által mérsékelünk valamit. V. ö. MÉRSÉKĚL. | |
* | |
| (mér-ěs-ék-ěl-et) fn. tt. mérséklet-ět, harm. szr. ~e. 1) A cselekvésben követett, és megtartott bizonyos középszerüség, és határ. Mérséklettel gyakorolni valamit. A heves természetü embernek mérsékletet ajánlani. 2) A levegőnek, égaljnak, viznek stb. azon állapota, vagy tulajdonsága, midőn sem igen hideg, sem fölötte meleg. | |
* | |
| (mér-ěs-ék-ěl-et-len) mn. tt. mérsékletlen-t, tb. ~ěk. Kellő határokat, fokozatot nem tartó, a cselekvésben középszerüséget nem követő; tulzó, hirtelenkedő, kicsapongó. Mérsékletlen nagyravágyás, hivatalvadászat. Mérsékletlen atyai szeretet. V. ö. MÉRSÉKĚL. | |
* | |
| (mér-ěs-ék-ěl-etlen-ség) fn. tt. ~ět, harm. szr. ~e. Mérsékletlen állapot, vagy tulajdonság. V. ö. MÉRSÉKLETLEN. | |
* | |
| (mér-ěs-ék-ěl-etlen-ül) ih. Mérsékletlen módon, határt, fokozatot, kellő középutat nem tartva; hirtelenkedve, heveskedve, tulzólag. Mérsékletlenül erőködni, munkálkodni. | |
* | |
| (mér-ěs-ék-ěl-ětt) mn. tt. mérséklětt-et. 1) Cselekvésben bizonyos határt, középmértéket tartó, nem tulzott. Mérséklett magatartás. Mérséklett követelések. 2) Bizonyos testekre vonatkozólag am. két szélsőségi tulajdonságok között középutat tartó. Mérseklett levegő. Mérséklett melegségü fürdő. V. ö. MÉRSÉKĚL. | |
* | |
| (mer-sz) tulajdonképen az alanyi igeragozás mutató módjában egyes második személy, azonban a köznép gyakran fn. helyett használja ,merészség' helyett, pl. az akarat megvolna, de nincs merszi. | |
* | |
| kötszó. Élünk vele, midőn valaminek okát akarjuk adni. A mondat, melyet vezet, meg is előzheti, követheti is a viszonymondatot, pl. mert jól viselted magadat, dicséretet érdemelsz. Nem mehetek útra, mert sok dolgom van. Szoros viszonyban áll vele a kérdő miért egyik értelme, és a határozatlan okadó azért. "Fordoljatok meg en leányim és menjetek el, mert immár vénséggel megfogyatkoztam." (Bécsi codex). "Te mert kegyes vagy, irgalmazjh nekünk." (Ugyanott). A régieknél eléjön ,hogy' értelemben is. "A mészáros hogy látá mert kárt vallott volna." (Pesti Gábor meséi). Szalai Á. gyüjtötte egyik levélben (1549-ből) két helyen is merten "Merten ő rontotta és vesztette itt az hatalmas császár földéth, merten az frigynek szerzée (szerzője) nem en voltam." - Véleményünk szerént a mert öszvetett szó a mi és ert alkotó részekből, a mi t. i. tárgyhatározó névmás, az ert pedig határozó, melynek gyöke azon er, mely keletkezést, támadást, létezést jelent az ered, eredmény, eredet származékokban, a t pedig en-vel is hosszabbítva határozóképző, mint szerint (v. szerént) képesint, alkalmasint, megint stb. határzókban. E szerént mert, régiesen: merten, am. valamitől eredve v. eredten, valamely okból származva, azon okra nézve; és mi-ért egyik értelemben szinte am. mi-ert? hol a mi kérdő névmás, és az egész szó am. mi eredetnél fogva? azért am. az-ert, azon eredetnél fogva. Világos dolog t. i. hogy mindenekben alapfogalom az illető okozatnak eredete. Különbözik tőle azon ért, mely valaminek árát, becsét értékét jelenti, melynek törzse ér, (valet, pretium habet,) pl. ez a ház sokat ér; ez a rosz pénz semmit sem ér. Megfelel neki emebben a vastag hangu ár, s rokon hozzá a latin pretium, merx, a német Werth, Preis. Ha tehát azt akarjuk kérdezni, mi oknál fogva adtad el házadat, szabatosan így szólunk: miert (öszvehúzva mért) adtad el? Ha pedig azt akarnók kérdezni: mily áron v. árért adnád el házadat, így kellene kérdenünk: miért adnád el? azaz mennyiért, mily árért. mily értékért? A köz szokás már mindkettőt egyaránt ejti, mert így szólunk: azért nem adom lovamat, amit igérsz, am. azon árért; és: azért adom el lovamat, mert nem használhatom, am. azon okból, mert stb. noha az okkérdő miért és okadó azért szabatosan miert, s azert volna; valamint a határozott okadó mert nem mért; ellenben a becsre vonatkozó mindig hoszszu: mi-ért, az-ért, pénz-ért, stb. Mind a rövid ert, mind a hoszszú ért alakjára nézve egy osztályba való az ily régies alakokkal: járatt, hullatt, menett, jövett, ragozva járattam, járattad, járatta, menettem, menetted, menette stb. A becset, árt, értéket jelentő ért is máskép érett; honnan: érettem, éretted, érette stb. pl. nem adnék egy fakohát érte, v. érette. Az előbbiek nyomán tehát midőn azt akarjuk mondani: miatt, v. végett, akkor szabatosan az okadó rövid ert v. erett állna helyén, pl. ertem v. erettem szenvedsz, am. én vagyok oka, hogy szenvedsz. Hanem a szokás már oly általános, hogy az utóbb mondottakat sem lehet másképen mint megnyujtva használnunk. | |
* | |
| (mi-ért) l. MIÉRT, kérdőhatározó. | |
* | |
| (mér-t) mn. tt. mért-et. Minek térbeli nagyságát, sokaságát, vagy sulybeli mennyisé gét mérve meghatározták. V. ö. MÉR. Átv. ért. valamihez szabott, illesztett, alkalmazott. Munkához mért díj, fizetés. Testhez mért ruha. Állapothoz mért életmód. | |
* | |
| (mér-tan) ösz. fn. Azon elméleti és gyakorlati isméreteket magában foglaló tan, melyek szerént eléadatik, mikép kell a területek és testek nagyságát, nevezetesen a távolságot, hoszszuságot, magasságot, mélységet, különösen a földnek, víznek fölszinét bizonyos végletek között meghatározni, lerajzolni stb. Elméleti, gyakorlati mértan. | |
* | |
| (mér-tani) ösz. mn. Mértanhoz való, mértan szerént történő, azt illető, arra vonatkozó. Mértani képek, ábrák, eszközök. Mértani muukálatok. | |
* | |
| (mér-tanilag) ösz. ih. Mértani szabályok szerént. Mértanilag meghatározni valamely földterület nagyságát. Mértanilag kiosztani a közlegelőt. | |
* | |
| (mér-et-ék) fn. tt. mérték-ět, harm. szr. ~e. Széles ért. meghatározott, ismért mennyiség, mely által egy más ismeretlen mennyiséget határozunk meg. Különösen az ilyetén meghatározásra szükséges eszközök, milyenek a terület, hoszszuság magasságra nézve a mérföld, öl, rőf, arasz (hosszmérték); a híg, vagy száraz hímfő részekből álló testeket illetőleg, akó, itcze, mérő (ürmérték); a sulynak meghatározására való mérleg (sulymérték) stb. A mértékek különböző nagyságuak. Bécsi, párisi mérték. Hamis mérték, mely a törvényesnél kisebb. Megüti a mértéket, épen oly nagy, oly nehéz, annyi, átv. ért. valamiben oly jeles, mint kell. Ruhára mértéket venni. Átv. ért. a cselekvésben bizonyos határ, középút, nem tulzás, máskép: mérsék. Mértéket tartani az ételben italban. Mértékkel jó minden. (Km.).
"Egyet tudok, ami emberi dologban, Hogy sükere légyen, teheti legjobban: Józan, okos mérték. Arany János. Nyelvtanban, hang- vagy szótagmérték, mely meghatározza a hangok, és szótagok kiejtésének időbeli mennyiségét, tartósságát. Erkölcsi ért. másokra vonatkozó cselekedet. Amely mértékkel mérendetek, mások is azzal mérnek viszsza nektek, vagy: Amily mértékkel te mérsz, oly mértékkel kapod vissza. (Km.). Bűneinek mértéke megtelt. E szóban a középképző t v. et, tulajdonkép nem egyéb, mint a megkeményített, s önhatást jelentő d, v. ed képző tehát méredék mérdék. mint éredék, érdék, érték; fogyadék, fogyaték, fonadék, fonaték; eredeti alakjában megtartották a maradék, haladék, szövedék stb. | |
* | |
| (mér-et-ék-ěl) áth. m. mértékěl-t, v. mértéklětt, htn. ~ni v. mértékleni. Átv. ért. valamit bizonyos határok között, nem tulzólag tesz. Mértékeli magát. A hideget meleggel, a meleget hideggel mértékelni. Mértékeld magadat mindenben. (Szabó Dávid). "A boritalban magad mértékeljed." Ismét "Haragodat megmértékeljed." ("Az Cátónak jó erkölcsökre tanító parancsolati." Toldy Ferencz kiadása és szerénte a XVI. századból való). Szokottabban l. MÉRSÉKĚL Nyelvtanilag am. a hangokat, és szótagokat bizonyos időmérték szerént meghatározni és ejteni; verseket mértékeli am. úgy nevezett lábakra szedni. Különösen sajátságos értelemben fordúl elé a Müncheni codexben, Luk. 6. "Mit látod kedig a kalászt te atyádfia szemében, a gerendát pedig te szemedben nem mértékled? "(on consideras) Mi tulajdonkép am. szemmértékre nem veszed, vagy a te szemedben levő gerendát nem méred öszve a más szemében levő szálkával. | |
* | |
| (mér-et-ék-ěs) mu. tt. mértékěs-t, v. ~et, tb. ~ek. 1) Bizonyos mértéket jelentő részekre osztott. Mértékes láncz. Mértékes pálcza. 2) Átv. ért. a cselekvésben határt, középutat tartó, nem tulzó, máskép: mérsékes, mérsékelt. 3) Mondják oly versről, mely a helleni versalakzat szerént és nyomán úgynevezett lábakra szedve lejteget. Különbözik tőle a pusztán rímes, mely csak a végszótagok öszhangoztatásában áll. Egyébiránt a mértékes vers lehet rímes is együtt. | |
* | |
| (mér-et-ék-et-len) mn. tt. mértéketlen-t, tb. ~ěk. 1) Mértéktelen. 2) Verselésre vitetve, amelyben a mértékre nincs ügyelet. | |
* | |
| l. MÉRTÉKTELENSÉG, MÉRTÉKTELENÜL. | |
* | |
| (mérték-föl) ösz. fn. Ami a száraz testek mérésénél a rendes mértéket felüti, pl. midőn a gabonát mérik, s csapóval a fölét le nem ütik, vagy mint mondani szokás, midőn valamit tetézve mérnek, adnak. Mértékföl-nek mondhatni az úgynevezett ráadás-t is. | |
* | |
| (mérték-haladó) ösz. mn. Tulajd. és átv. ért. mi a szokott, rendes, illő mértéknél nagyobb. Mértékhaladó távolság, magasság. Különösen erkölcsi ért. a cselekvésben határt, módot, illemet nem tartó, tulzó. Mértékhaladó vigság, zajongás, evés-ivás. Mértékhaladó vakmerőség, megátalkodás. Árukra, becsre, értékre vonatkozólag am. igen drága, fölcsigázott. Mértékhaladó áron tartottak mindent. Mértékhaladó követelés, sarczolás, adó. | |
* | |
| (mér-et-ék-ěl-és) fn. tt. mértéklés-t, tb. ~ěk, harm. szr. ~e. 1) Cselekvés, midőn valaki erkölcsi mértéket, határt tart valamiben. V. ö. MÉRSÉKLÉS. 2) A verselésben a soroknak úgynevezett lábak szerénti kidolgozása. | |
* | |
| (mér-et-ék-ěl-et), fn. tt. mértéklet-ět, harm. szr. ~e. 1) Határ, középút, melyet valaki cselekvéseiben követ. 2) Bizonyos testeknek, két végletes tulajdonságok közötti állapota. Levegőnek, víznek mértéklete. Mindkét értelemben szokottabban mérséklet. | |
* | |
| (mér-et-ék-ěl-et-és) mn. tt. mértékletěs-t, v. ~et, tb. ~ek. Átv. ért. ki tetteiben, nevezetesen vágyainak, szükségeinek kielégítésében határt, módot tart, ki tulságosan nem élvez, szellemi és testi erejét csak kellőleg használja, és nem feszíti meg. Innen mondjuk az ide vonatkozó vágyakról, szükségekről, s azokat kielégítő dolgokról. Mértékletes evés-ivás, étel-ital. Mértékletes mozgás, táncz, munkálkodás. Néha am. a maga nemében mérsékelt, föl nem csigázott. Mértékletes ára valaminek. Mértékletes követelés, adóztatás. | |
* | |
| (mér-et-ék-ěl-et-ěs-en) ih. Mértékletes módon, határt, középutat tartva, épen annyira, mennyire a szükség kivánja, nem tulzólag. Mértékletesen enni-inni, élni. Ki mértékletesen él estve, reggel a feje nem fáj. (Km.). V. ö. MÉRTÉKLETĚS. | |
* | |
| (mér-et-ék-ěl-et-ěs-ség) fn. tt. mértékletěssěg-ět, harm. szr. ~e. Erkölcsi tulajdonság, melynél fogva valaki tetteiben, s különösen vágyainak, szükségeinek kielégítésében módot, határt, kellő utat követ. A mértekletesség kivánt egészség, vagy legjobb örökség. (Km.). A keresztény erkölcstan szerént, a sarkalatos erények egyike. | |
* | |
| (mér-et-ék-ět-et-ěs-ség-i) mn. tt. mértékletességi-t, tb. ~ek. Mértékletességre vonatkozó, azt illető. Mértékletességi egylet. Mértékletességi szabályok. | |
* | |
| (mér-et-ék-ěl-etlen) mn. tt. mértékletlen-t, tb. ~ěk. Mértéklet nélküli; erkölcsi határt, módot, mértéket nem tartó. Mértékletlen evés-ivás, élet. V. ö. MÉRTÉKLET. Határozóként am. mértékletlenül, mértékletlen módon. | |
* | |
| (mér-et-ék-ěl-etlen-kěd-ik) k. m. mértékletlenkěd-tem, ~tél, ~ětt. Mértékletlen, kicsapongó életmódot gyakorol. Italban, nemi ösztön kielégítésében mértékletlenkedik. V. ö. MÉRTÉKLETLEN. | |
* | |
| (mér-et-ék-ěl-etlen-ség) fn. tt. mértékletlenség-ět, harm. szr. ~e. Mértéklet nélküli állapot, vagy tulajdonság. Józan ember utálja a mértékletlenséget. Mértékletlenségnek határt vetnek a barmok is. V. ö. MÉRTÉKLET. | |
* | |
| (mér-et-ék-ěl-etlen-ül) ih. Mértéklet nélkül, a cselekvésben, a vágyak és szükségek kielégítésében határt és módot nem tartva. Mértékletlenül enni-inni. V. ö. MÉRTÉKLET. | |
* | |
| (mérték-szabály) ösz. fn. l. MÉRV. | |
* | |
| (mérték-tan) l. SZÓMÉRTÉKTAN. | |
* | |
| (mér-t-ék-telen); MÉRTÉKTELENÜL, (mér-et-ék-telen-ül); MÉRTÉKTELENSÉG, (mér-et-ék-telen-ség); l. MÉRTÉKLETLEN; MÉRTEKLETLENÜL, MÉRTÉKLETLENSÉG, melyekkel amazok körülbelül egyértelmüek, azon szabatos különbséggel, hogy az elsők törzsöke mérték, s ennek hiányát jelentik; a második osztálybelieké pedig mértéklet, mely cselekvés által gyakorlott mértéket jelent. 2) Verselésre vitetve: mérték nélkül való stb. | |
* | |
| (mérték-túli) l. MÉRTÉKHALADÓ. | |
* | |
| l. MERT. | |
* | |
| (mért-föld) ösz. fn. l. MÉRFÖLD. | |
* | |
| (mér-tudomány) ösz. fn. Mértani ismeretek, tudományos rendszerbe foglalva; l. MÉRTAN. | |
* | |
| (mer-űl) önh. m. merűl-t. Valamely test akár önerejénél, terhénél fogva, akár kül erő által bizonyos mélységbe, nevezetesen hig testnek medrébe, öblébe lenyomúl, leszáll, lesűlyed. A kő a víz fenekére merül. A lenyomott vödör a kútba merűl. Szekerünk tengelyig merült a sárba. A túl terhelt hajó lemerül a vízbe. Addig úszik a tök a vizen, míg el nem merül. (Km.). A korsó megmerűl am. a vizbe tolva megtelik. Hogy ez igében alapfogalom az ellenálló nyomulás általában, kitetszik abból, mert mondjuk ezt is: fölmerül, azaz merő állapotban feljön. V. ö. MER, gyök. Átv. ért, erkölcsileg vagy szellemileg bizonyos állapotnak nem marad fölszinén, hanem mélyebben s tovább bele hat. Bűnbe, játékba merűlni. Kígyóval nem jó játékba merülni. (Km.). Mély álomba, gondolatokba, búba, szomorúságba merűlni. Nyakig belemerülni az adósságba.
"Búba merűlt szívem, könnyeket onta szemem." Baróti Szabó D. .... "Kisírtam a bút, Édes özönbe merűlt szemekkel." Dayka. Gyökre és értelemre megfelel neki a latin mergitur. | |
* | |
| (mer-űl-és) fn. tt. merülés-t, tb. ~ěk, ham. szr. ~e. Bizonyos mélységbe különösen híg testnek öblébe, medrébe sülyedő irányzás, melynek oka erőtetés, vagy erőködés. V. ö. MERŰL. | |
* | |
| (merült-fa) ösz. fn. Fa, mely egészen átázván a víz fenekére leszáll. | |
* | |
| (mér-v) fn. tt. mérvet. Méreti vagy mértékarány, valamely test arányait meghatározó szabály. Újabb időben alkotott szó az átvitt értelmü német ,Maszstab' kifejezésére. | |
* | |
| l. MEREVENEN. | |
* | |
| tájdivatos fn. l. MESGYE; a székelyeknél mézsde (Háromszékben), sőt muzsda is (Csikszékben). | |
* | |
| fn. tt. mesét. 1) Széles ért, egészen, vagy legalább részben költött elbeszélés, melynek azonban czélja nem csalatás, hanem valamely cselekvénynek, igazságnak, vagy mondatnak, vagy eszmének érzékített, élénk eléadása. 2) Szorosb ért. képes alakban költött elbeszélés, mely által valamely erkölcsi mondatot vagy tant, vagy eszmét mintegy láthatólag érzékítve adunk elé, pl. midőn oktalan állatokat, sőt lelketlen lényeket is beszéltetünk. Ilyenek az úgynevezett aesopuszi mesék, s a magyarban Fáy András meséi. 3) Oly költött elbeszélés, melynek valószínűtlensége első hallásra kitünik, s melyet az elbeszélő nem szándékozik igaz gyanánt a hallgatóra tukmálni. 4) A nép száján forgó, csodálatos, tündéres elbeszélések, milyenek a Vasorru bábáról, Vaskovácsról, Tündérvárról, Tátosokról, Napos-holdas lovakról stb. szóló népmesék, milyeneket a magyarban Erdélyi János, Kriza János, és több mások gyüjtöttek. Amely szolga sok mesét tud, ritkán jó dolgos. (Km.). 5) Rejtélyes képekbe foglalt tikos értelmü, fogárd kérdések, melyeket a nép így szokott kezdeni: Mese mese, mi az? pl. ha fölveszik is sír, ha leteszik is sír. Fúrják, faragják mégis feneketlen. Micsoda madár az, mely a karó hegyén is megtojik? Melyik a legerősebbik szó? Ki látott kenderből templomot? Mikor állt Krisztus egy lábon? Mikor ordított a szamár akkorát, hogy az egész világ meghallotta? stb. Ezek neve különösebben: találós mese; újabb szóval: rejtély. Megfejteni a mesét. A fejtetlen mese legtöbb becsületet vall. (Km.). 6) A nagyobbféle elbeszélő költeménynek, pl. regénynek, hőskölteménynek, vagy valamely színműnek alapvázlata. E szinműnek meséje egyszerü és rövid.
Mi e szó eredeteti alakját, és jelentését illeti, nagyon valószinű, hogy benne a besze v. beszéd alapfogalma rejlik s am. különféle czélra és alakban költött beszéd. A hellenben is muJoV jelent mesét és beszédet, a latinban a fabula, fatur, fatetur egy gyökről származtak, a német Sage és sagen hasonlóan; a tótban bázen mese megegyezik a hellen bazw (beszélek) igével, mely a szánszkritban szintén bhász és bhásza (némely nyelvészek kiejtése szerént bhás [= bháseh] és bhása) am. a magyar besze v. beszéd. Innen úgy vélekedünk, hogy mese nem egyéb mint a módosított hangu besze, melyből el képzővel lett beszél, mint a mese törzsökből mesél. Hogy a b és m mint rokonszervü hangok fölcseréltetnek, bizonyítják a bekeg mekeg, bee! mee! bankó mankó, banya manya, bámbám mámmám stb. változatok. Szinte ily viszony létezik az s és sz között, pl. jószág jóság, urszág urság (ország); a csangók jobbára sziszegő foghangot ejtenek a suhogó helyett. Egyébiránt az arab, s török nyelvben is eléjön meszel v. maszal (fabula). | |
* | |
| (mese-beszéd) ösz. fn. Nem igaz beszéd; hiábavaló beszéd. | |
* | |
| (mese-fejtés) ösz. fn. A rejtélyes mesék értelmének, jelentésének hüvelyezése, magyarázása. | |
* | |
| (mese-fejtő) ösz. fn. Személy, ki rejtélyes mesék hüvelyezéséhez ért. | |
* | |
| (mese-fi) ösz. fn. Oly személy, különösen történetiró, ki valóságos események helyett holmi költeményeket, meséket ad elé, milyenek a középkori évkönyvirók között számosan vannak. A német Fabelmann, Fabelhans hasonlatára alkotott szó. | |
* | |
| (mese-gyüjtemény) ösz. fn. Több, különösen népies meséknek együvé szedése, illetőleg nyomtatásban kiadása. | |
* | |
| (mese-iró) ösz. fn. Ki szorosabb értelemben vett erkölcsi meséket költ, mint Aesopusz, Phoedrusz, nálunk magyaroknál Fáy András, Vitkovics stb. | |
* | |
| (mese-költő) ösz. fn. l. MESEIRÓ. | |
* | |
| (mese-könyv) ösz. fn. Könyv, mely meséket foglal magában. | |
* | |
| (mese-el) önh. m. mesél-t. Meseféle költeményt beszél el. Kukoriczafosztáskor, pásztori tűz körül, fonóházban mesélni. A gyermekek szeretik, ha a dajkák mesélnek nekik. Gúnyosan am. hazugságokat beszél. Mit mesél az az ember?! Alkotására nézve olyan mint regél a rege, beszél a besze, terélferél a terefere törzsököktől. | |
* | |
| (mese-el-és) fn. tt. mesélés-t, tb. ~ěk, harm. szr. ~e. Meseféle költeménynek elbeszélése, elmondása. Meséléssel mulattatni a fonókat, a gyermekeket. | |
* | |
| (mese-el-g-et) gyak. önh. m. mesélgettem, ~tél, ~ětt, par. mesélgess. Gyakran, vagy folytonosan mesél, holmi költött történetecskékkel mulattatja a hallgatókat, vagy olvasókat. V. ö. MESÉL. | |
* | |
| (mese-el-g-et-és) fn. tt. mesélgetés-t, tb. ~ěk, harm. szr. ~e. Gyakori vagy folytonos mesélés; vagy a történt dolgok meseszerü eléadása, mesékkel vegyítése. | |
* | |
| (mese-el-ő) mn. és fn. tt. mesélő-t. Aki meséket mond, elbeszél, vagy rejtett meséket ad föl. Minden helységnek van néhány ügyes mesélője. | |
* | |
| Baranyában igehatározóként am. egyes-egyedül. (Tájszótár). | |
* | |
| (mese-es) mn. tt. mesés-t, v. et, tb. ~ek. 1) Minek meseformája vagy értéke van, költött szinű, nem igazán, vagy legalább részben nem úgy történt, mint eléadatik. Mesés kor. Mesés ó kori elbeszélések. Mesés harczok, kalandok. 2) Nagy vagy nagyított mint rendszerént a mesékben eléforduló személyek. 3) Mi meséket foglal magában. Mesés könyv. | |
* | |
| (mese-titok) ösz. fn. l. REJTÉLY. | |
* | |
| (mese-ez) önh. m. meséz-tem, ~tél, ~ětt, par. ~z. l. MESÉL. | |
* | |
| (mese-ez-és) fn. l. MESÉLÉS. | |
* | |
| (mes-gye azaz men-és-de), fn. tt. mesgyét. Két szántóföld, vagy kert, vagy szőlő közt parlagon vagy menő-járó helynek hagyott keskeny útvonal. Hol mesgyét nem hagynak, ott barázda választja el a szomszéd telkeket. Több vidékeken, nevezetesen Mátyusföldén, Csalóközben: megye. Mindkettőnek gyöke a távolra mozgást jelentő me, honnan mehet, men stb. származnak. Így s latinban is meta a meo (megyek) igéből elemezhető. A székelyeknél mesde s ez látszik az eredeti alaknak, melyben a de helyet jelent, miszerént mesde am. menésde, azaz menésre, szabad járásra hagyott közös hely. A török nyelvben eléjön meszlek, a szláv nyelvekben mezsa, meznik, stb. V. ö. MEGYE. | |
* | |
| (mesgye-ez) áth. m. mesgyéz-tem, ~tél, ~ětt, par. ~z. Mesgyével ellát, elválaszt. Elmesgyéz. | |
* | |
| (mesgye-ez-és) fn. tt. mesgyézés-t, tb. ~ěk, harm. szr. ~e. Mesgyével ellátás, elválasztás. | |
* | |
| falu Temes m.; helyr. Mesicz-re, ~ěn, ~ről. | |
* | |
| erdélyi falu Szeben székben; helyr. Messé-re, ~n, ~ről. | |
* | |
| héber eredetü; másíakh am. fölkent (ugyanaz ami a görög christos); különösen a zsidók által várt szabadító. Krisztus urunk neve is. | |
* | |
| (mesz-sz v. mesz-v), elavult törzsök, és fn., melyből meszsz-el, meszsz-ecske, meszsz-i, meszsz-ől, meszsz-ünnen, meszsz-ent származnak. Olyan mint hoszsz, melyből hoszsz-al, hoszsz-u v. (hoszsz-i), hoszsz-acska, hoszsz-ant erednek. Valamint pedig a hoszsz önállólag is használtatik, pl. megmérni a kert hoszszát; hasonlóan divatba lehetne hozni a meszsz törzsököt, oly értelemben mint a német Weite; a meszsz és meszszeség között t. i. oly különbség van, mint a hoszsz, és hoszszuság között. Elemzésére nézve l. MESZSZE. | |
* | |
| (mesz-ve). Ezen szóban alapfogalom, bizonyos helytől aránylagos nagyságu távolság. Ellentéte közel. 1) Használtatik melléknevük s am. nagy távolságra fekvő. Meszsze földre, meszsze országba, meszsze tartományba utazni. Meszsze tengereken bolyongani. Meszsze Buda sánta embernek, vagy ebnek. (Km.). 2) Helyhatárzó, am. nagy távolságra, vagy távolságban, s megfelel e kérdésre, hova? v. hol? Meszsze menni utazni, bujdosni. Meszsze küldeni a hadakat. Meszsze látni. Meszsze lakni. Távolító ragu viszonyneveket vonz. Hazájától, rokonaitól meszsze távozott. Európa meszsze esik Amérikától.
Hogy e szónak eredetét, s elemeit, valószinüleg meghatározhassuk, hasonlítsuk azt öszve az elve, öszve vagy öszve-viszsza helyre vonatkozó szókkal. Elve, a régi nyelvemlékek szerént, am. bizonyos téren, határon túl, vagyis a határon innen levőhöz képest legelül, s illetőleg szembe, áttelellenbe, pl. erdő elve am. erdőn túl, vagyis, hozzánk képest az erdő előtt, kik e viszonyban erdő mögött állunk. Ezen szónak gyöke azon el, melyből első, elűl, (primus, prae, ante) erednek, mely hogy egyszersmind elavult igegyök, gyaníttatják ez igeneves származékok, elő, elve, mint az él gyökből van élő élve; mi szerént erdő elve am. erdőt menve, átmenve, megelőzve, erdő előtt fekve. Ugyan ezen el gyökből van eleve, mely s régi nyelv szerént am. prae, ante, trans, pl. eleve megmondottam, azaz előre. Eleve megyen vala, azaz elül. Ezen el gyöktől mellékértelemre nézve különbözik amaz el, melyből az élőt jelentő eleve, eleven erednek, ez t. i. máskép él, honnan rövidítve lett eledel, eleség (éledel, éleség), azaz éltető tápszer, és eleven, (vivax, vividus), élénk, mozgékony. Egyébiránt mindkettő a mozgás alapfogalma alá tartozik, amaz távolodó, emez általános mozgékonyságot jelentvén, minthogy a távolodásnak is, az életnek is lényeges kelléke a mozgás. Az öszsze máskép mind mai, mind régi nyelvszokással öszve, s gyöke az elvont ösz, melynek származékaiban alapfogalom, több részeknek egysége, együtt léte, s eredetileg elavult ige, melynek alaphangja a tömegest, tömörőst utánzó gömbölyü ö, az sz pedig alkotó képző, mint a to v. ta gyökből származott tosz v. tasz igében. E szerint részesülője ösz-ve am. többekkel egy tömegbe egyesülve, pl. öszvefutni, menni, gyülni, ülni, am. egy tömegbe egyesülve, miért társas jelentésü val vel ragokat vonz, pl. a Müncheni codexben "Velök öszve" (simul cum eis. Máté 13). "Vépék (= lépék) ő hozjá Zebedeus fiainak anyjok ő fiaival öszve." (Máté. 21.). A viszsza gyöke a vastag ragozásu visz, melyből lett viszony, viszont, viszál, viszálkodik s alapfogalma oly mozgás vagy menés, mely ismét az elhagyott helyre vezet, vagy az odahagyott iránynyal ellenkezőt, fordított viszonyút követ. Gyöke azon isz, mely mozgást jelent az iszam, iszamodik, iszánkol, piszkál stb. szókban, a v előhang, vagy talán a lélekzet viszszahuzását, s ezáltal a viszszatérést, közeledést, maga felé huzást fejezi ki utánzólag, mint a vesz (accipit), vezet, vár, von, vonz igékben. - A meszsze gyöke vagyis törzsöke a fentebbi hasonlat nyomán mesz, mely rokon a men, megy igékkel, s mintegy men-z (mint von-ból vonz), és így velök egy alapfogalom alá tartozik, innen meszsze v. meszve am. menve, v. menzve, minthogy a távolságot, meszszeséget menés (húzamosb menés vagyis menzés) által meghatározni legeredetibb mérési mód. Ezen alapfogalom szerént alakult a hellen apioV, az apo (el) és eimi (megyek) szók gyökeiből öszvetéve; minél fogva apioV am elmenő, eltávolodó, vagy ennek következtében távollevő. Ezen előzmények szerént a fent együvé hasonlított négy szó eredetileg igenevek, melyek egyszersmind határozókul használtatnak, és így állanak el-ve, előre v. túl menve; ösz-ve, egy tömegbe menve; visz-va, ismét az elhagyott helyre, az előbbi mozgással ellenkező irányban menve; mesz-ve, távolra menve. V. ö. ~VA, ~VE határozói képző. A két első eredeti alakjában használtatik, a második hangváltozattal is: ösz-sze, a két utósó egyedül hangváltozattal visz-sza, mesz-sze. Hogy pedig a v. mint képző, vagy rag, a sziszegő, susogó hangokhoz alkalmazkodni szokott, kitűnik az ily változatokból: azval azzal, azvá azzá, mezvel mezzel, mezvé mezzé stb. Erre mutat a jóllehet hibás, de minden esetre nyelvhasonlaton alapuló népies tájszokás, mely szerént dunai tájnyelven az ily mondatokat, el van szerezve, ki van fizetve, ki volt veszve, be lesz sorozva, így ejtik: el van szerezzel, ki van fizetvel, ki volt veszszel, be lesz sorozzal. - Ezek nyomán elemezhető és értelmezhető az ellen (adversarius, contrarius), mely szintén nem egyéb, mint az elve törzsökből származott elven, hangsimulással ellen, eredetileg igehatározó, azaz oly állapotban, mely ránk nézve elve, azaz távol, megfordított irányban létezik; s újabban névként használva oly személy, ki nem mellettünk, hanem vagy tőlünk távozik, vagy előnkbe, szemünkbe áll, és innen erkölcsi átv. értelemben ellen v. ellenség am. a társadalmi téren tőlünk távolodó, nem velünk tartó, a vonzalom és szeretet határán túl álló személy. Ellentéte közel, s e szóval fejezi ki a régi magyar nyelv a proximus-t. - Végül, ez öszveállitott szók fokozatos kifejlései következők: el, praeit, v. transit, v. contrait; ösz, coit; visz redit; mesz abit, procul it, ezek gyökök; innen az igenevek: elő, ösző, viszó, mesző, melyek közől az elő divatozik, hangváltozattal: elü, öszü, viszu, meszü, elv, öszv, viszv, meszv; mint: ölő ölü ölv; kedő, kedü kedv; könyö, könyü, könyv; homó, homú, homv; a képzőnek áthasonulásával lesznek ell, öszsz, viszsz, meszsz, mint a pos pes gyökökből posv, pesv, posvad, pesved, possad, pessed; megnyujtott igeneves képzővel: eleve, öszeve, viszava, meszeve, rövidítve: elve, öszve, viszva, meszve, áthasonulva: elle(n) öszsze, viszsza, meszsze, honnan ellenség, öszszeség, viszszás, meszszeség. Az el, ösz, visz egyszerü alakban is élnek, mint az el-ő, el-ül, el-őz, ösz-hang, ösz-törű, ösz-tövér, ösz-vér, visz-ály, visz-ony, visz-ont, visz-on-oz származékokban. A mesz csak kettőztetett mássalhangzóval divik, mint: meszsze, meszszünnen; meszszűl, meszszel stb. s megegyezik vele e tekintetben a hoszsz (= hoszj), honnan hoszsz-ú (v. hoszszi), hoszszas, hoszszal stb. | |
* | |
| (mesz-sz-ebb v. mesz-v-ebb) másodfoku mn. és ih. Ellentéte: közelebb. Minthogy röviden élünk vele, nem hoszszan: meszszébb, innen azt gyaníthatni, hogy törzsöke meszszü v. meszszi, melyből lett meszszibb, vagy pedig véghang kihagyása vagy elváltoztatásával meszszebb, mint hoszszu-ból, hoszszabb.
"Boldogé az édes álom, Én e völgyben nem találom; Meszszebb vágy hű kebelem." Kisfaludy K. Ha pedig törzsökül ezt veszszük meszsze, akkor hasonlat szerént: meszszébb, mely némely vidékeken szintén divatos, mint tova tovább, oda odább. | |
* | |
| (mesz-szecs-ke) mn. tt. messzecskét. Kissé messze; oly értelemmel bír, mely némi mérséklést kémélést foglal magában, s ezt a kicsinyező ecske fejezi ki. Jelent tehát oly távolt, mely aránylag a kellő mértéket meghaladja valamivel. Ez nekem meszszecske út lesz, azaz, valamicskével nagyobb, mintsem kényelmesen, fáradság nélkül megtehessem. | |
* | |
| (messze-cső) ösz. fn. l. TÁVCSŐ. | |
* | |
| v. MESZSZEL, v. MESZSZELL. (mesz-sz-el) áth. m. meszszel-t v. meszszell-ětt. Valamiről azt tatrtja, hogy meszsze van, távolságát sokalja. Azt az utat meszszelem. Törzsöke vagy meszszü, vagy meszszi s ebből lett meszszil, vagy pedig a véghangzó kihagyásával meszszel, mint hoszszu-ból hoszszal; mert ha törzsökűl a teljes ,meszsze' vétetik, akkor megnyujtva mondjuk: meszszél, a mi a szokásban szintén nincs példa nélkül. | |
* | |
| v. MESSZELY, fn. tt. messzely-t, tb. ~ěk, harm. szr. ~e. Az itcze nagyságu mértéknek fele. Az itczében két messzel van. Idegen eredetűnek látszik s legközelebb áll hozzá a köznépies kiejtésü német: Massel. | |
* | |
| (messze-látó) ösz. mn. és fn. 1) Igen éles szemekkel biró. A népmesékben, nevezetesen a "Napos holdas lovak" cziműben, a meszszelátó oly regényes személy, ki "úgy meg néz, úgy meg néz, hogy a világ szélén is túl néz," s társai a meszszefutó, és meszszelövő. 2) Cső, melylyel nagy távolságra láthatni. 3) Emelkedett hely vagy épitmény, honnét nagy távolságra látunk. | |
* | |
| (messzel-és) mn. tt. messzelěs-t, v. ~et, tb. ~ěk. Messzelnyi nagyságu, amibe egy messzel fér. Messzelyes bögre, pohár. | |
* | |
| (mesz-sz-el-el) áth. m. messzell-tem, v. ~ettem, ~tél v. ~ětted, v. ~ětt. L. MESSZEL. | |
* | |
| (mesz-sz-e-ség) fn. tt. meszszeség-ět, harm. szr. ~e. Valamely helynek egy másiktól aránylag véve nagy távolsága, valamint azon vonal is, mely egyik ponttól a másikig távolodva elnyúlik. Az ágyúkból nagyobb meszszeségre lőhetni, mint a puskákból. Valamely hely meszszeségét léptekkel meghatározni. | |
* | |
| v. MESZSZI, (mesz-sz-i) mn. tt. messzi-t, tb. ~ek. Olyan mint hoszszi a szokottabb hoszszu helyett, tehát meszszü; innen meszsziről és meszszünnen egyet jelentenek. Használtatik határzóul is, meszsze helyett, pl. meszszi ment, meszszi lakik tőlünk. | |
* | |
| (mesz-sz-i-re) ih. Meszsze fekvő helyre. Meszszire menni, utazni. Meszszire terjedő hegyláncz. Az ily kifejezések: meszszire van innen, meszszire lakik tőlünk, nem szabatosak, mert a ra re ragu nevek ezen kérdésre felelnek meg: hova? nem pedig erre: hol? Egyébiránt a szokás ezt is szentesítette. V. ö. MESZSZI. | |
* | |
| (mesz-sz-i-ről) ih. Távol fekvő helyről távolról. Jobb meszsziről egymást szeretni, mint közelről gyűlölni. (Km.). | |
* | |
| (mesz-sz-ől) ih. Megfelel ezen kérdésre: honnan? s olyan mint: alól, közől, megől. Értelme, távolról, meszsze fekvő helyről. Fáradtak vagyunk, mert meszszől jövünk. "Te fiaid messzől jőnek." (Döbrentei codex). Máskép: messzünnen, v. messzünnet, v. messziről. | |
* | |
| (mesz-sz-ül) ih. Megfelel ezen kérdésre: hol? s olyan mint: alul, fölül, kivül, belül. Még meszszül valván, (adhue illo longe agente, Münch. cod. Luk. 14.). Megállapának meszszűl, (steterunt a longe. U. o. 17.). | |
* | |
| (mesz-szünnen) ih. Megfelel e kérdésre: honnan? Törzsöke meszsz v. meszsze, melyhez az ünnen járulván, lett meszszünnen, mint egyeb egyebünnen, minden mindenünnen, mind mindünnen. E rag pedig nem más, mint az átalakult onnan, mint a vastaghangu másonnan v. másunnan mutatja. Minthogy továbbá az onnan, máskép onnat, az ünnep is ünnet, tehát másonnat, meszszünnet, v. meszszönnet. Jelentése: meszsziről, távolról.
"Meszszünnen, mint kőszáli hó, Fehérlik a bús lobogó." Kölcsey. | |
* | |
| (mesz-szünnét), l. MESSZÜNNEN. | |
* | |
| v. MESZSZÜVÉ, (mesz-az-ü-vé). l. MESSZIRE. | |
* | |
| fn. tt. mester-t, tb. ~ěk, harm. szr. ~e. Idegen eredetü, a latin magister, s német Meister után képzett szó, (mely az angolban master alakot nyert); a törökben uszta. A magyarban többféle értelemben használtatik. 1) Széles ért. oly személy, ki bizonyos szakban, tudományban, müvészetben, kézműben, foglalatosságban különös ügyességgel, gyakorlati könnyüséggel bír. Okos embernek mester a neve. (Km.). 2) Ki a fennemlítettek valamelyik nemében másokat oktat, tanít. Viszonyban áll vele a tanitvány. "Nem nagyobb a tanítvány a mesternél." (Máté 10.24.). "Ne hivattassatok mestereknek, mert a ti mesteretek egy." (Máté 23. 10.). Ügyes, szorgalmas, okos mester. Öszvetételekben: nyelvmester, zenemester, énekmester, iskolamester, rajzmester, vivómester stb. Különösen a czéhtestületekben oly kézmíves, ki a czéh szabályai szerént elégséges próbajelét adta illető ügyességének, s mint olyan, a testület tagjává avattatott. Varga-, szabó-, szűcsmester. Molnár-; asztalos-, kőmivesmester. Ellentéte: kontár, vagy azért, hogy mesterségében ügyetlen, vagy, ha ezt értené is, de a czéhbe nem vették be. 3) Bizonyos hivatalokban, szolgálatokban fő személy. Bányamester, fő tábormester, őrmester, ítélőmester, (a magyar királyi táblánál), lovászmester, polgármester, postamester, tárnokmester, udvarmester; czéhmester, atyamester; bejárómester, ki a mestereket a czéhgyülésbe hivja; gyöpmester, házmester stb., melyeket l. saját rovataik alatt. 4) Így nevezik több helyütt a falusi kántorokat vagyis papok segédeit, kik egyszersmind iskolatanítók szoktak lenni. Könyökös mester, tréfásan szólva, kinek nincs orgonája, s csak úgy könyökére támaszkodva énekel. 5) Néha am. furfangos, ügyes, a maga nemében jeles. Nagy mester ő kigyelme. Ezer mester. Mestervágás, huszárok nyelvén oly vágás, mely egy sebes suhantással leszeli az ellenség fejét. 6) Néhutt am. hóhér. | |
* | |
| (mester-ács) ösz. fn. Nagy építő mühelyekben, nevezetesen hajógyárakban, a többi munkásokra, felügyelő s az egészet intéző, rendező személy. V. ö. ÁCSMESTER. | |
* | |
| (mester-asszony) ösz. fn. Mesterember felesége. Használtatik czimül is: mesterasszonyom, mint: mesteruram. | |
* | |
| (mester-bér) ösz. fn. l. MESTERPÉNZ. | |
* | |
| (mester-darab) ösz. fn. Németes kifejezés (Meisterstück), magyarosan l. REMEK, MESTERREMEK. | |
* | |
| (mester-deszka) ösz. fn. Hajósok nyelvén azon födélzeti burkony (Plapken), mely a bőrfával v. kiabálványnyal v. szegélyfával (Schandeckel) közegyenesen v. párhuzamosan a hajó födélzetét körülfutja; s a tölgyhajókon a tető mellett jobbra-balra a hajó hosszában járdát képez. (Wassergang od. Leibhölzer. Kenessey Albert). | |
* | |
| (mester-emběr) ösz. fn. Személy, ki tüzetesen, kenyérkeresetül bizonyos kézi mesterséget űz. Czéhbeli mesterember, ki az illető kézmivesek testületének tagja. Ruhakészítő, faragó, eszközöket csináló, bőrből, vasból, fából stb. dolgozó mesterember. A jó mesterembernek aranyos a keze. (Km.). Megvetőleg átv. ért. oly személy, ki bizonyos szellemi müvet csak úgy gépileg, mesterember módjára készít. Prókátor mesterember, poéta mesterember. | |
* | |
| (mester-emběrěs) ösz. mn. Mesteremberek módja szerint való. Mesteremberes életmód, viselet, bánás. Alsóbb rendü módosságot jelent, mint az uraké, felsőbbet, mint a parasztoké. | |
* | |
| (mester-emběrěsen) ösz. ih. Mesteremberek módja, szokása szerint. | |
* | |
| (mester-emběrileg) ösz. ih. l. MESTEREMBĚRĚSEN. | |
* | |
| (mester-ének) ösz. fn. Különös, kitünő ügyességgel végrehajtott énekmű. (Bravour aria). | |
* | |
| (mester-énekěs) ösz. fn. A maga nemében igen kitünő éneklési képességgel és ügyességgel bíró személy. | |
* | |
| puszta Győr m.; helyr. Mesterfá-ra, ~n, ~ról. | |
* | |
| (mester-fogás) ösz. fn. Sok tapasztalásra, ügyességre, és gyakorlatra mutató fogás akármiféle müködésben, midőn valaki a dolgot épen csínján találja. Leginkább az észnek hirtelen találékonyságában mutatkozik. Egy mesterfogással kivágta magát a zavarból, veszélyből. | |
* | |
| (mester-gerenda) ösz. fn. A gerendás mennyezetü lakokban, épületekben azon fő gerenda, mely a szoba vagy terem hoszszában a keresztül fektetett gerendák alatt végig nyúlik, s azoknak mintegy tartalékul szolgál. Holmi kisebb tárgyakat, pl. kalendáriomot, imakönyvet, irományokat, szerszámokat a kisebb rendűek a mestergerendán tartanak. | |
* | |
| (mester-gyökér) ösz. fn. l. MESTERLAPU. | |
* | |
| falu Sopron m., erd. falu Torda m.; helyr. ~házá-ra, ~n, ~ról. | |
* | |
| (mester-i) mn. tt. mesteri-t, tb. ~ek. Mestert illető, ahhoz tartozó, illő, arra vonatkozó stb. Mesteri tiszt, hivatal, kötelesség. | |
* | |
| puszta Veszprém m.; ALSÓ~, FELSŐ~, faluk Vas m.; helyr. mesteri-be, ~ben, ~ből. | |
* | |
| (mester-i-leg) ih. Mesteri módon, mesteri ügyességgel. Mesterileg készített mű. | |
* | |
| (mester-inas) ösz. fn. Valamely kézi mesterségben tanitvány. | |
* | |
| (mester jog) ösz. fn. A szorosabb értelemben vett, azaz kézmivet gyakorló mestereknek azon joga, melynél fogva mesterségöket szabadon űzhetik, s legényeket s inasokat tarthatnak. | |
* | |
| (mester-ke) kicsiny. fn. tt. mesterkét. Olcsárló nyelven am. az illető mesterségben, vagy tanításban ujoncz, nem gyakorlott, nem ügyes. Baranyai stb. tájszólás szerént czifrázat különösen a varrásban, melyhez a köznép nézeténél fogva különös mesteri ügyesség kivántatik; továbbá néhutt am. furfangos eljárás, cselekedet. V. ö. MESTERKÉL. | |
* | |
| (mester-kěd-és) fn. tt. mesterkedés-t, tb. ~ěk, harm. szr. ~e. 1) Mesteri hivatalnak, szolgálatnak viselése. 2) Kézi mesterségnek valamely avatott mester általi üzése. 3) Furfangoskodás. V. ö. MESTERKĚDIK. | |
* | |
| (mester-kěd-ik) k. m. mesterkěd-tem, ~tél, ~ětt. 1) Mesteri hivatalt vagy szolgálatot visel. Egy szegény faluban mesterkedni kénytelen. 2) Mint kézmivesmester űzi illető foglalatosságát. Olyan mint legénykedik, inaskodik. 3) Valamiben furfangosan működik, mesterfogásokkal él. Azon mesterkedik, hogy mást megcsalhasson. Akármint mesterkedel, engem rá nem szedsz. 4) Szélesb ért. minden ügyességét, tudományát felhasználva működik valamiben, pl. ki valamely új gépen dolgozik. Te ismét valamiben mesterkedel. | |
* | |
| (mester-ke-el) áth. m. mesterkéltem, ~tél, ~t. 1) Baranyában stb. valamit különös czifrázatokkal ellát, kivarr, kifarag. Kezkenőt, ködment kimesterkélni, am. hímesen kivarrni. Pipaszárt, botot mesterkélni, am. czifrán kifaragni. 2) Általában, izlés nélkül czifráz, különösen mesterkélt és mesterkéletlen származékokban. 3) Önhatólag, valamely dologban furfangosan működik, ravasz fogásokat követ el. Azon mesterkél, hogy ellenfelét kijátszhassa. | |
* | |
| (mester-ke-el-és) fn. tt. mesterkélés-t, tb. ~ěk, harm. izr. ~e. 1) Valaminek czifrázása, himezése, tarka faragása. Innen átv. ért. valamely szellemi műnek ízlés nélküli, keresett ékelgetése, cziczomázása. Mesterkélés a költeményekben, versezetekben, szónoklatban, zenemüvekben stb. 2) Alattomos, ravasz fogásu működés. Holmi mesterkélésekkel kijátszani valakit. Szokottabban, mesterkedés. | |
* | |
| (mester-ke-el-et-len) mn. tt. mesterkéletlen-t, tb. ~ěk. Egyszerü, nem czifrázott, nem holmi keresett ékességekkel cziczomázott. Mesterkéletlen kézmivek. Mesterkéletlen eléadás. Néha am. természetes. Mesterkéletlen társalgás, nyájasság. Határozóként am. mesterkéletlenül. | |
* | |
| (mester-ke-el-et-lenül) ih. Mesterkélet, czifrázat, ékesgetések nélkül; egyszerüen, természetesen. | |
* | |
| (mester-ke-el-t) mn. tt. mesterkélt-et. Czifrázott, hímzett, ékesgetett, cziczomázott; keresett, czikornyás, nem természetes. Mesterkélt müvek. Mesterkélt irásbeli, vagy szóbeli eléadás. Mesterkélt nyájasság, arczkifejezések, mosolygás. | |
* | |
| (mester-ke-el-t-en) ih. Czifrázott vagy czikornyás módon. | |
* | |
| (mester-kéz) ösz. fn. Átv. ért. mesteri ügyesség oly művek képzésében, melyek kézzel készűlnek. Ezen szobor kitünő mesterkézre mutat. | |
* | |
| (mester-lapu) ösz. fn. A derelynemhez tartozó növényfaj; szára magas, kopasz, karczolt; levelei hármasak, és kétszer hármasak; levelkéi egyenetlenül fürészesek. Máskép: mestergyökér, császárgyökér; növénytani néven: csicsókás derely. (Imperatoria ostruthium). | |
* | |
| (mester-lécz) ösz. fn. A hajósok nyelvén vékony hajlékony léczeknek hívják, melyeket a hajóépítő a bókonyokon (Spann; Kippen) bizonyos távolságokban a hajó elejétől hátuljáig von, hogy a hajó burkonyzatának alakját kimutassák; különösebben azon mesterléczeket, melyek a burkonyoknak (Planken) a hajó hosszában levő hajlásait mutatják (fekmentes mesterlécz - Sente -); míg mások a burkonyoknak a hajóoldal magasságában levő v. felülről alámenő hajlásait alkotják (függélyes v. magas mesterlécz - Reh v. Ree -. Kenessey Albert). | |
* | |
| (mester-legény) ösz. fn. Iparos, ki valamely kézmives mesterségben bizonyos foku ügyességet szerzett, s mint ilyen az úgynevezett inasok vagy tanítványok fölött áll, és valamely mesternek műhelyében segédkedik. Fiatal, vén, vándorló mesterlegény. V. ö. LEGÉNY. | |
* | |
| (mester-levél) ösz. fn. Oklevél, melynek erejénél fogva az illető czéhtestület valakit mint mestert kebelébe fogad. | |
* | |
| (mester-munka) ösz. fn. l. MESTERREMEK. | |
* | |
| (mester-né) ösz. fn. Mester neje, felesége. Öszvetételekben: polgármesterné, udvarmesterné, házmesterné, falusi v. iskolamesterné, vargamesterné, szabómesterné, czéhmesterné stb. am. polgármester, házmester stb. neje, felesége. Midőn azt akarjuk mondani, hogy valamely nő önállólag (nem mint feleség) müködik, vagy ügyes valamely mesterségben, ennek neve mesternő, pl. a varróleányokat tanító nő, így a zongorázásban, hegedülésben stb. | |
* | |
| (mester-nő) ösz. fn. Olyan asszony, ki a maga nemében mester. V. ö. MESTERNÉ. | |
* | |
| (mester-pénz) ösz. fn. 1) Pénz, melyet a czéhbe vett mesterember fizet az illető czéh pénztárába. 2) Azon pénz, melyet némely mesterembereknél, pl. ácsoknál, kömíveseknél az illető mesternek rendes napi bérökből fizetnek a legények és inasok. | |
* | |
| (mester-remek) ösz. fn. 1) Szoros ért. azon mű, melyet, valamely mesterséget gyakorlott személy készít, vagy véghez visz, és az illető czéhtestületnek bemutat a végre, hogy annak tagjává lehessen. Egyszerüen: remek. 2) Szélesb ért. mindenféle mű, mely a maga nemében kitünőleg jeles. Minden festmények között ez a mesterremek. E képtárban több mesterremeket láthatni. | |
* | |
| (mester-ség) fn. tt. mesterség-ět, harm. szr. ~e. 1) Ügyesség akármiféle műnek, mint olyannak, készitésében, valamint maga azon ügyességnek gyakorlása. Mesterséget tanulni, űzni, folytatni. Mesterségből élni. Varga-, szabó-, takácsmesterség. Szabad neki, mert ez a mestersége. Innen átv. ért. erkölcsi ügyesség, furfangosság, nehézségekkel járó tulajdonsága valamely vállalatnak, valaminek csínja. Nagy mesterséggel alig vihettük ki a dolgot. Az ám a mesterség! Minden mesterséget elkövet, még sem boldogúl. "Nehéz tudni czélját végét, kitanulni mesterségét az aszszonynak." (Tréfás népd.). 2) Régibb nyelvszokás szerént jelentette a képző tehetségnek ügyességét, és működését, a mai müvészség, müvészet helyett. Szép mesterségek. l. MÜVÉSZSÉG. | |
* | |
| (mester-ség-ěs) mn. tt. mesterségěs-t, v. ~et, tb. ~ek. 1) A maga nemében különös ügyességgel csinált, készített, minek csinját nem lehet mindjárt felfogni, észrevenni. Mesterséges zárok, lakatok. Mesterséges faragványok, metszetek. 2) Furfangos, rejtélyes modorú. Mesterséges fogások, csalások, kelepczék, hadi cselek. 3) Tulzólag mesterkélt, czikornyázott. Mesterséges szónoklat, versezet. 4) Nem természetes, hanem keresett, tettetett, külsőleg mutatott; szokottabban l. MESTERKÉLT. | |
* | |
| (mester-ség-ěs-en) ih. Mesterséges módon. V. ö. MESTERSÉGĚS. | |
* | |
| puszta a Kis Kunságban; helyr. ~szállás-ra, ~on, ~ról. | |
* | |
| (mester-szó) ösz. fn. l. MŰSZÓ. | |
* | |
| (mester-társ) ösz. fn. Kik ugyanazon mesterséget űzik, különösen kik ugyanazon testülethez, czéhhez tartoznak, egymásnak mestertársai. A varga mestertársa varga, a szabóé szabó. | |
* | |
| (mester-ül) ih. 1) Mester gyanánt, mint mesterhez illik, ügyesen, helyesen, a maga nemében kitünőleg. Mesterül készített mű. Mesterül tisztelni valakit. 2) A végre, hogy mester legyen. Mesterűl fogadni valakit. Valamely faluba mesterül beállni. Angol nyelvmesterül született angolt hívni meg. | |
* | |
| fn. tt. meszet, tb. meszek, harm. szr. ~e. Rövid ezen származékokban is: meszes, meszel, meszez, továbbá személyragozva: meszem, meszed, mesze stb. E szó nálunk jelenti nemcsak a mészföldet és mészkövet, hanem különösen azon testet is, mely a mészkőből, stb. égetés által képződik, midőn tudniillik azok a bennök levő szénsavtól, és esetleg viztől is megszabadulnak. Tengeri vidékeken, ahol mészkövek nincsenek, gyakran kagylókat, különösen az osztrigák héját használják. Az ilykép kiégetett mészkő stb. oltatlan mésznek mondatik, ha pedig ezt vízzel föleresztik, oltott mész a neve, melynek különféle hasznát veszik, pl. épitésnél, bőrkészitésnél stb.
E szó eredetileg rövid hangzatu, mint származékaiból, és némely ragozásaiból kitünik. Ha alapfogalmul fehérségét veszszük, hajlandók vagyunk azt tartani, hogy alapgyökhang benne a nyilt e, mely szinte megvan a fehér tulajdonságu szepe, vese, kese, keszeg, tej, tel (tél), del (dél), der (dér) szókban; s közelebbről rokon a szanszkrit bhasz és bhászasz szókkal, melyek szintén világosságot, fényt jelentenek, honnan származtatható a német weisz is. Ha pedig azt veszszük jellemzőnek benne, hogy valamennyi földnem között legmelegebb, úgy rokonságban látszik lenni a meleg (me) gyökével, mint a latinban is a calx és calidus gyökei úgy látszik, azonegy gyökhangból alkotvák. | |
* | |
| (mész-ag) fn. tt. mészag-ot. Savanynyal vegyített mész. Másképen: mészéleg. | |
* | |
| (mész-any) ösz. fn. Idegen részektől elválasztott vagyis elemi állapotban levő tiszta mészanyag. Újabb korban: mészeny; l. ezt. | |
* | |
| törzsöke mészárol, mészáros szóknak; l. MÉSZÁROS. | |
* | |
| (mészár-ol-ás) fn. tt. mészárlás-t, tb. ~ok, harm. szr. ~a. Átv. ért. öldöklés vad neme, midőn az embert vagy embereket kegyetlenül öszsze-viszsza vagdalják, marczangolják. A dühösen berohant ellenség nagy mészárlást követett el a lakosokban. | |
* | |
| (mészár-ol-at) fn. tt. mészárlat-ot, harm. szr. ~a. Véghez vitt kegyetlen öldöklés, vérengzés; vad harcz. | |
* | |
| (mészár-ol) áth. m. mészárol-t v. mészárlott, htn. ~ni v. mészárlani. Üti, öldökli, vagdalja, konczolja az embereket, mint mészáros a vágóbarmot. A dühös ellenség felmészárolta az öregeket, nőket, és kisdedeket. Átv. ért. a legborzasztóbb, legádázabb öldöklőről mondják. | |
* | |
| (mészár-os) fn. tt. mészáros-t, tb. ~ok, harm. szr. ~a. Mesterember, kinek foglalatossága enni való barmokat levágni, megölni, felkonczolni, és kimérni. Áruinak fő czikkét a szoros értelemben vett marhahús teszi; a borjú, juh, ürü, bárány csak mellékesek. Különbözik tőle a hentes, ki disznóhússal kereskedik. Mészáros, az erszénye aranyos. (Km.). A mészáros nem könyörül a bárányon. (Km.).
Ezen szó tótul meszár v. maszár, a meszo v. maszo (hús) törzstől s am. hússalbánó, husvágó. Némelyek szerént ebből lett mészáros, mint a hasonlólag idegen (német) Fuhrman szókból népies kiejtéssel furmányos, a tót krcsmár-ból korcsmáros, a franczia chasseur-, grenadier-ból saséros, granatéros stb. Mások szerént a héberben beszár () am. hús, innen lenne beszáros vagy meszáros, mészáros am. hússal bánó, húsáruló. Mások ismét metsz-áros összetételből vonják le a mészáros szót, honnan mészár-szék annyi volna, mint metszárszék stb. | |
* | |
| l. MÉSZÁROSKUTYA. | |
* | |
| (mészáros-inas) ösz. fn. Inas, ki a mészárosságot tanulja, kit még czéhbeli legénynek föl nem szabadítottak. | |
* | |
| (mészár-os-kod-ik) k. m. mészároskod-tam, ~tál, ~ott. Mészáros mesterséget űz. | |
* | |
| (mészáros-kutya) ösz. fn. Sajátnemü, nagytestü, erős, mogorva, és marczona kutyafaj, milyenek különösen a szelindek és melák. Rendeltetésök a szilaj, megszökött vágómarhát megfogni, lefülelni. Nem kell a mészároskutyának korpa. (Km.). | |
* | |
| (mészáros-legény) ösz. fn. Mesterlegény, ki a mészárosságot gyakorolja. Különösen, ki a húst kivágja: székálló vagy vágólegény, ki a pénzt szedi: pénzszedő legény a neve. | |
* | |
| (mészár-os-ság) fn. tt. mészárosság-ot, harm. szr. ~a. 1) Mészárosok mestersége, foglalatossága. Mészárosságot tanulni, űzni. 2) Valamely városban, vidéken stb. a mészárosok öszvesen. | |
* | |
| (mészár-szék) ösz. fn. Székpad, vagy asztalféle készület, melyen a mészárosok, a húst kivágják, valamint azon bolt vagy szoba, vagy sátor is, melyben ezt teszik. Átv. ért. oly hely, melyen valakire bizonyos, és véres halál várakozik, pl. midőn a tapasztalatlan ujonczokat tudatlan hadvezérek a harczoló ellenség kezébe juttatják. Hol a szarvasmarhát leütik, és nagyjában felkonczolják, azon helyet vágóhíd-nak nevezik. | |
* | |
| (mész-bor-kő) ösz. fn. A vegyészeknél am. borkősavanyos mészföld. | |
* | |
| falu Temes megyében; helyr. ~Dorgos-ra, ~on, ~ról. | |
* | |
| (mész-égetés) ösz. fn. Cselekvés, mely által úgynevezett mészkőből, ily földből, vagy más ásványokból és testekből tűz által meszet készitenek. | |
* | |
| (mész-égető) ösz. fn. 1) Személy, ki mészkőből, földből stb. meszet éget. 2) Kemencze, melyben meszet égetnek. 2) V. ö. MÉSZÉGETÉS. | |
* | |
| (mesz-el) áth. m. meszel-t. Oltott, és vízzel higított mészfolyadékkal bemázol, befehérít valamely testet. Falakat, szobákat meszelni. Kimeszelni, bemeszelni. Mátyusföldén így is mondják: simít. Gúnyos ért. am. arczát holmi fehér mázzal kendőzi. A hiú nő meszeli magát, hogy fekete bőrét eltakarja. | |
* | |
| (mész-éleg) ösz. fn. Élenynyel vegyült mész. V. ö. MÉSZENY. | |
* | |
| (mesz-el-és) fn. tt. meszelés-t, tb. ~ěk, harm. szr. ~e. Mészszel való fehérítés, simítás, tisztítás. Tavaszi, őszi meszelés. Meszelés előtt a likakat, repedékeket bevakolni, betapasztani. Gúnyos ért. az arcznak, s a test némely egyéb részeinek fehérre mázolása. Igen látszik rajta a meszelés. | |
* | |
| (mesz-el-et) fn. tt. meszeletět. A mész, valamire mázolt állapotában. | |
* | |
| (mesz-el-ő) mn. és fn. tt. meszelő-t. 1) Eszköz, melylyel meszelnek. Meszelő ecset, borosta, mely rendesen disznósörtéből készült. Meszelő mész, híg mész. 2) Személy, ki meszel. | |
* | |
| (mesz-el-t) mn. tt. meszelt-et. Mészszel fehérített, kisimított. Meszelt falak, szoba. A meszelt szoba világosabb a festettnél. Gúnyosan am. fehér mázzal kendőzött. Meszelt arczu nő. | |
* | |
| (mész-eny) fn. tt. mészeny-t, tb. ~ěk. Tiszta állapotban levő elemi mészanyag, a könnyü fémek egyike, világos sárga szinnel s tündöklő fénynyel (calcium); nevezetét a mész szótól nyerte, mely nem egyéb, mint a mészenynek élenynyel vegyülete. Ezen elemi anyag a föld felületén legnagyobb mennyiségben elterjedve levő elemekhez tartozik; azonban természeti állapotban csak mindig más elemmel egyesülve találtatik; többnyire mint szénsavas mészéleg sokféle mészkövet alkotván. Az élenynyel egyesülve, mint mészéleg közönségesen égetett mész, néha mészföld, igen elterjedt használatu az épitésnél, melynek nagyban eléállitása, égetése mindennapi dolog, s történik az úgynevezett mészégető kemenczékben. T. i. ezeket a földbe ásva vagy föld felett építve mészkődarabokkal telerakják, mire ezeket addig égetik, míg fejér fénynyel világlanak; a szénsav akkor ki van hajtva a mészkőből, és a mész kiégetve és élenynyel egyesülve készen áll. A mészéleg tiszta fejér test, maró ízű és kemenczéinkben a legmagasb hőnél is olvaszthatatlan. A kiégetett mész vízzel megöntve ezt mohón magába szívja, mire tetemesen fölmelegszik, felduzzad és porrá mállik. Ha a viz felszivása által porrá mállott meszet nagyobb mennyiségü vizzel megöntjük s felkavarjuk, fehér nemü folyadékot kapunk, melynek mésztej, mészvíz, közönségesen oltott mész a neve. Ha az oltott meszet a levegőn hagyjuk, vizének nagyobb részét elveszti és kiszárad, s ez alatt egy része szénsavat vonz magához. Ha pedig az égetett meszet szárazon hagyjuk több ideig a levegőn, ebből is vizet és szénsavat vonván magához, szétporlik. | |
* | |
| (mesz-es) mn. tt. meszes-t, v. ~et, tb. ~ek. 1) Mészszel vegyített, bemázolt, bekent. Meszes homok. Meszes kő, föld. Meszes kalapú, ruháju kőmives. Meszes bőrök a timároknál. 2) Mészkőből, vagy mészföldből álló. Meszes hegyek. 3) Mészföldben termett, pl. meszes bor. | |
* | |
| falu Borsod, erdélyi falu Doboka m.; helyr. Meszes-re, ~ěn, ~ről. Hegy neve is Doboka és Közép-Szolnok megye között. | |
* | |
| (mesz-es-ěd-ik) k. m. meszesědtem, ~tél, ~ětt. Meszessé lesz. | |
* | |
| (mesz-es-en) ih. Meszes állapotban. | |
* | |
| (mesz-es-ít) áth. m. meszesítět-tem, ~tél, ~ětt; htn. ~ni v. ~eni. Meszessé tesz. | |
* | |
| fn. tt. meszet-ět. 1) l. MASZAT. 2) Némely tájakon am. mész. Meszetet vegyenek. | |
* | |
| (mesz-ez) áth. m. meszez-tem, ~tél, ~ětt, par. ~z. Mészszel kever, behint, bemocskol. Meszezni a vakolatnak való homokot. A kőmívesek bemeszezik ruháikat. A fehértimárok meszezik a bőröket. V. ö. MESZEL. | |
* | |
| (meszező-hordó) ösz. fn. A fehér timároknál, irhásoknál hordóféle edény, melyben mészszel készített csávával a bőröket puhítják. | |
* | |
| (meszező-kád) ösz. fn. Irhások kádja, melyben a bőröket meszes vizzel puhítják. | |
* | |
| (meszező-pamacs) ösz. fn. Ökörfark szőrös végéből csinált pamacs az irhásoknál, mely által a bőröket meszes vizzel befecskendezik. | |
* | |
| (mész-folt) ösz. fn. Oltott mész által ejtett folt valamely testen, különösen szövet-vagy ruhanemüeken. A ruhából kivenni a mészfoltokat. | |
* | |
| (mész-foltos) ösz. mn. Mészcseppekkel behintett, bemocskolt. Mészfoltos ruha. A mészfoltos szobapadolatot felsúrolni. | |
* | |
| (mész-föl) ösz. fn. Az oltott, s gödörben vagy edényben álló mésznek sürü föle, hártyája. Oly képzésü, mint tejföl. | |
* | |
| (mész-föld) ösz. fn. Sajátnemü föld, melyben mészrészek foglaltatnak, s néha meszet lehet égetni belőle. Vegytanban, tiszta földnem, mely a szénsavanytól és illetőleg viztől hevités, égetés által el van választva. V. ö. MÉSZENY. | |
* | |
| (mész-föveny) ösz. fn. Mészszel kevert föveny, melyet falak vakolására használnak. | |
* | |
| (mész-gálicz) ösz. fn. Kénsavas mészföld. | |
* | |
| (mész-gödör) ösz. fn. Gödör, melyben az oltott meszet tartják. | |
* | |
| falu Soprony m.; helyr. ~gödör-be, ~ben, ~ből. | |
* | |
| (mész-homok) ösz. fn. Homokkal vegyített, s finomabb vakolatra használt mész. | |
* | |
| (mész-hordó) ösz. fn. Oltott meszet tartani, vagy elszállítani való hordó. | |
* | |
| (mész-kemencze) ösz. fn. Sajátszerüleg készített kemencze, melyben meszet égetnek. V. ö. MÉSZENY. | |
* | |
| (mész-keverő) ösz. fn. Kajcsos végü pózna, melylyel a meszet oltáskor keverik, forgatják, hogy a víz minél jobban általjárja. | |
* | |
| (mész-kovacs) ösz. fn. Mészkőnemü kovacs, vagyis mészkő, melynek részei olyan szövetűek, mint a kovacs. V. ö. KOVACS. | |
* | |
| (mész-kő) ösz. fn. Minden kő, mely mészrészeket foglal magában, s melyből meszet lehet égetni. Különösen ide tartoznak a márványfajok, a mészkovacs, kagylók, s némely mások. V. ö. MÉSZENY. Szorosb ért. közönségesen mészkő, mely füstszinü, vagy sárga-zöldes, vagy néha vörhenyeg-zöldes szinü. | |
* | |
| (mész-kő-bánya) ösz. fn. Bánya, melyből égetni való mészkövet fejtenek. | |
* | |
| (mész-lapát) ösz. fn. Széles ért. lapát, melylyel a meszet ide-oda rakják, pl. midőn a mészgödörből kiszedik. Különösen az irhások vas lapátja, melylyel a meszes csávát megkeverik. | |
* | |
| (měsz-lé) ösz. fn. Általán, a vízzel föleresztett oltott mésznek leve, pl. melylyel meszelni szoktak. Különösen az irhacsinálók meszes vize. | |
* | |
| falu Vas m.; helyr. Meszlen-be, ~ben, ~ből. | |
* | |
| (mész-malom) ösz. fn. Malomféle gép, melylyel a gipszmeszet porrá őrlik. | |
* | |
| (mész-réteg) ösz. fn. Valamely földben, tömegben stb. oly réteg, mely mészt tartalmaz. | |
* | |
| MESZSZIRE, MESZSZÜVE, MESZSZÜNNEN stb. l. MESSZE, MESSZESÉG stb. | |
* | |
| falu Somogy m.; helyr. Mesztegnyé-re, ~n, ~ről. | |
* | |
| (mész-tej) ösz. fn. Vízzel igen meghigított, tejhez hasonló oltott mész. V. ö. MÉSZENY. | |
* | |
| l. MEZTÉLÁB. | |
* | |
| hibás irásmóddal; l. MEZTELEN. | |
* | |
| (mész-vakolat) ösz. fn. Vakolat, mely több mészből és kevesebb homokból áll, s falat vakolni való. Különbözik tőle a mészvíz, v. mésztej, mely simitásra, vagy úgynevezett meszelésre használtatik. | |
* | |
| (mész-verěm) ösz. fn. Verem, melyben oltott meszet tartanak. | |
* | |
| (mész-víz) ösz. fn. Vízzel higított oltott mész. V. ö. MÉSZENY. | |
* | |
| elavult áth. melyből a metél, metélés, metélget származékok ma is élnek. Jelen szokás szerént képzőtoldással metsz. Régen egyszerűen is divatozott, pl. Münch. cod. Ján. 18. "Kinek Péter fülét elmetette." Máté. 6. "Ha te jog kezed meg gonoszbejtand tégedet, medd el (metd el) őtet." A Nádor-codexben: "Az ő kezét es (is) el hanná (hagyná) metni." A Bécsi codexben: "Elmetvén ő fejét." De ugyanitt eléjön ,metsz' is: megmetszi, elmetszi. E tekintetben hasonló hozzá a tet elavult ige, melyből élnek a tető, tetőz származékok, s mai szokással tetszik. A met és tet egyszerü cselekvést vagy állapotot jelentenek, a metsz pedig és tetszik gyakorlatosságot rejtenek magukban, mintha volnának metez, tetezik. Ily viszony létezik a hallatik és hallatszik, alik és alszik, nyugik és nyugszik, a látik és látszik között. E gyökige megvan és rokonjelentéssel bír a latin meto (aratok, metszek), szanszkrit masz, arab maza, franczia massacrer, és német metzeln, Metzger, Messer stb. szókban. V. ö. MEDDŐ. | |
* | |
| a székelyeknél az r kiugratásával am. mert; l. ezt. | |
* | |
| elavult fn. mely él a métely, métháló, a rövid hangzatu meteng, és valószinüleg Kecskemét szókban. Gyöke a mozgást, járást jelentő me, melyből et képzővel lett me-et mét, mint a ve, te le gyökökből ve-et vét, te-et tét, le-et lét. Eredeti jelentése menet, járat. V. ö. MÉTELY, MÉTHÁLÓ. | |
* | |
| (met-él) gyak. áth. m. metél-t. Éles eszközzel valamely szilárd, kemény testet részekre szeldel, szegdel, vagdos, faragcsál. Ágakat metélni a fáról. Körmöket metélni. A varga, midőn szab, elmetéli a bőrt. A szíjat salangosan elmetélni. A húst, kenyeret fölmetélni. Különösen am. vés, valamely testbe mély vágásokat, karczokat csinál. Asztalokat, padokat, székeket bemetélni. A fa derekát körülmetélni. Néha am. bizonyos részét, tagját valamely testnek kivágja, kiveszi. Megmetélni a szőlőtőkét. Körülmetélni a férfi gyermeket. Megmetélni a méheket am. megherélni. Ez igének képzője a gyakorlatot jelentő el, melyet a nyelvszokás megnyujtva is szeret ejteni, mint keresgél, mendegél e helyett, keresget, mendegel. Képzésre leghasonlóbb hozzá vetél a vet gyöktől. | |
* | |
| (met-él-ék) fn. tt. metélék-ět, harm. szr. ~e. Azon részek, vagy részecskék, melyek metélés által az egésztől elváltak, elhullottak. A bőrből, szövetekből dolgozók sok metéléket csinálnak. V. ö. METÉL. | |
* | |
| (met-él-és) fn. tt. metélés-t, tb. ~ěk, harm. szr. ~e. 1) Cselekvés, midőn valaki metél valamit. 2) Azon karczok, hasadékok, melyek e cselekvés által támadnak. | |
* | |
| (met-él-et-len) mn. tt. metéletlen-t, tb. ~ěk. Amit nem metéltek, mi megvan ép, egész, sértetlen, csonkítatlan állapotban. Metéletlen sült, kenyér. Metéletlen bőr. Metéletlen fák. V. ö. METÉL. Határozóként am. metéletlenül, el nem metélten. | |
* | |
| (met-él-et-len-ül) ih. Metéletlen állapotban, föl nem konczolva, el nem darabolva, meg nem sértve stb. A sült ludat metéletlenül adni föl. A szőlőtőkét metéletlenül hagyni. V. ö. METÉL. | |
* | |
| (met-él-ěg-et) gyak. áth. m. metélget-tem, ~tél, ~ětt, par. metélgess. Gyakran és apró részekre metsz valamit, kis karczolásokat, vágásokat teddegel. A fattyu-hajtásokat lemetélgetni. Pajkosságból a fákat, az oskolai padokat metélgetni. Néha am. faricskál. Időtöltésből fadarabkákat, szegecskéket metélget. Körmeit metélgeti. V. ö. METÉL. | |
* | |
| (met-ěl-ke, vagyis met-él-t-ke) fn. tt. metélkét. l. METÉLT, 2). | |
* | |
| (met-él-kěd-ik) k. m. metélked-tem, ~tél, ~ětt. Egyedül a férfiveszsző fitymájának lemetszésére vonatkozik, s am. környülmetéli, vagy metélteti magát. Képzésre olyan, mint keresztelkedik, magát megkereszteli vagy keresztelteti. | |
* | |
| (met-él-ő) mn. tt. metélő-t. 1) Aki valamit metél. Fákat metélő gyermekek. 2) Mivel vagy amin valamit metélnek. Körömmetélő kés, olló. Metélődeszka, tőke. | |
* | |
| (metélő-deszka) ösz. fn. Általában lapos fa, melyen valamit metélnek, pl. a hentesek, szakácsok metélődeszkája. | |
* | |
| (metélő-hajma) ösz. fn. Hajma faj; hímszálai árformák, ernyője gömbölyű, levelei hengeresek, bördősek, árformák. A szakácsok fölmetélik, és fűszerül használják. Íze és szaga a foghajmáéhoz hasonló. (Allium Schoenoprasum). A német Schnitling után van fordítva; túl a Dunán, nevezetesen Győr vidékén: csíkhajma. | |
* | |
| (metélő-káposzta) Olasz káposztaféle zöldség, melyet gyönge korában fölmetélve főzelékül használnak. | |
* | |
| (met-él-t) mn. és fn. tt. metélt-et. 1) Amit részekre metéltek, szeldeltek; karczolt, sértegetett. Metélt szalonna, hús, tészta. Bemetélt asztal, pad, faderék. 2) Különösen mint fn. tésztaétek neme, mely vékonyabb vastagabb, hoszszabb rövidebb metszetü tésztaszálakból áll, máskép: csík, csikos tészta, laska; és mákkal: csíkmák, mácsik (= mákoscsik). Turós, mákos, diós, darás metélt. | |
* | |
| (metélt-árus) ösz. fn. Szatócs, vagy kofa, ki szárított metélt tésztát árul. | |
* | |
| (metélt-csik) ösz. fn. Tésztaétek neme; l. METÉLT 2). | |
* | |
| (mét-ely l. itt végül); fn. tt. métely-t, tb. ~ěk. Féregfaj a juhok májában, továbbá nyavalya, koszosság, mely ebből ered, s rendesen dögleletes szokott lenni, Minthogy pedig e nyavalya járványos természetü, jelent egyszersmind ragadós nyavalyát, járványt. Mételyben vesznek a juhok. Átv. ért. erkölcsi romlottság, mely másokat is megveszteget, mely tovább-tovább terjed. Nem egészen valószinütlen ugyan e szónak a metélő szóból származottsága; azonban ha alapfogalomul a járványosságot veszszük, mi hihetőbb, mert az ember előbb ismérte a nyavalyák külsejét és eredményét, mint belső okait: úgy nem alaptalanul állíthatjuk, hogy gyöke azon mozgást járást jelentő me, melyből men, megy, mér stb. származnak, miszerént métely nem egyéb mint men-et, vagyis a szók törzs jelentéseit véve, hason értelmü ,járvány' szóval. V. ö. MÉT, METENG, MÉTHÁLÓ. Egyébiránt eléjön a szláv nyelvekben: metuly, metily, metigl, moteyl, metolicza alakokban. (Gyarmathi és Dankovszky). | |
* | |
| (mét-ely-ěs) mn. tt. mételyěs-t, v. ~et, tb. ~ek. Mételyféle nyavalyában szenvedő, májférges, és koszos. Mételyes juhok. Átv. ért. erkölcsileg romlott, s másokra is átmenő, másokat is megrontó. Mételyes társaság. V. ö. MÉTELY. | |
* | |
| (mét-ely-ěs-ěd-és) fn. tt. mételyěsědés-t, tb. ~ék, harm. szr. ~e. Állapot, midőn a métely nevü nyavalya elterjed. A juhok mételyesedése ellen való szerek. Átv. ért. erkölcsi, elharapódzó romladozás. | |
* | |
| (mét-ely-ěs-ěd-ik) k. m. mételyesěd-tem, ~tét, ~ětt. Mételyféle járványos, ragadós betegségbe esik. Vizenyős legelőtől megmételyesednek a juhok. | |
* | |
| (mét-ely-ěs-ít) áth. m. mételyěsít-ětt, htn. ~ni v. ~eni, par. ~s. Mételyessé tesz. Egy-két koszos juh megmételyesíti a többit is. Átv. ért. mást az erkölcsi romlottságban részesít, megveszteget. | |
* | |
| (mét-ely-ěsűl) önh. m. mételyěsűl-t. Mételyféle betegségbe esik. | |
* | |
| (met-eng) fn. tt. meteng-ět, harm. szr. ~je. Növénynem az öthímesek seregéből, és egyanyások rendéből; bokrétája gyertyatartó-alaku; karimája öthasábu v. metszetű; metszetei ferdén csonkák; bibéjén egy lapos karika, melynek közepéből egy kis gomb nő ki; magvai két felálló hegyes tüszőben, koszorútlanok. (Vinca). Különösen: börvén- v. börvénymeteng (vinca minor), melynek szárai lecsepültek, gyökerezők;levelei láncsásak vagy körkörösek; kocsányi egyvirágúk; köz néven bervéng, börvény, meténg, szászfü, loncz, erdei puszpáng, földi borostyán. Loncz-meténg (vinca major), a börvénytől abban különbözik, hogy szára felálló, félredülő. Van szász- és rózsásmeténg is. Minthogy e növénynem szárai jobbára tekeredettek, valószínű, hogy a metteng szóban alapfogalom vagy a meneteles csavarodás, tekergődzés, midőn gyöke a mozgást jelentő me; vagy neve a szembetűnő metszetektől, illetőleg met győktil vétetett. Képzésre hasonló hozzá katang v. katáng. | |
* | |
| (mét-háló) ösz. fn. A gyalomnál rövidebb, mintegy hat-hét ölnyi hosszu háló, melyet két csónak között szoktak húzni. Nevét talán onnan vette, hogy nem egy helyben marad, hanem tovább-tovább mennek vele, tehát mintegy menedékháló, menetes háló. | |
* | |
| tájdivatos, métely helyett. | |
* | |
| (met-sz) áth. m. metsz-ětt, par. mess, htn. ~ni v. ~eni. Széles ért. valamely testen bizonyos éles eszközzel nyílást csinál, annak részeit egymástól elválasztja. Késsel körmöt, ollóval papírt, fürészszel fát metszeni. Hajat, serényt metszeni. A fáról ágakat metszeni. A szalonnából egy darabot lemetszeni.
Újját, fülét, orrát elmetszeni valakinek. Örömest elmetszi, a hol megsült. (Km.). Különösen, valamely kemény testbe éles vagy hegyes eszközzel vágást, szúrást csinál. Pipaszárt, botot czifrára metszeni. Rézbe, aczélba, fába, kőbe metszeni valamely képet, rajzot. Átv. ért. mondjuk bizonyos nedvekről, vagy testi bajokról, melyek élesen hatnak az inakra, idegekre. Az erős eczet metszi az ínyeket. Ez a bor metszi a torkomat. Továbbá, valamit emlékezetül lelkébe, elméjébe jegyez, felró, s mintegy bélyegül bele süt. "Lelkembe metszette ő szent képét, Hogy lélekké neveze." Kis János. | |
* | |
| (met-sz-ěg-et) gyak. áth. m. metszěget-tem. ~tél, ~ětt, par. metszěgess. l. METÉLGET. | |
* | |
| (met-sz-ék) fn. tt. metszék-ět, harm. szr. ~e. 1) Valamely egészből metszett rész. 2) Mértani ért. valamely lapnak, térségnek része, mely a közép ponton kivül húzott vonal által az egésztől elválasztatik. (Abscissa). | |
* | |
| (met-sz-el-ék) fn. tt. metszelékět. Több közől egyes metszett darab, vagy darabok. | |
* | |
| (met-sz-és) fn. tt. metszés-t, tb. ~ěk, harm. szr. ~e. Cselekvés, mely által valamit metszünk. Itt a tavasz, a szőlőmetszés ideje. A metszéshez éles kés kell. Metszést tenni aczélon, rézen, kövön, fán. Használtatik a metszés által eléállított műnek elnevezésére is, pl. aczélmetszésben, fametszésben, kömetszésben kiadott képek, de nem szabatosan, mert ezen értelemben: metszet. V. ö. METSZ. | |
* | |
| (met-sz-et) fn. tt. metszet-ět, harm. szr. ~e. 1) A metszés eredménye. Különösebben 2) Mindenféle mű, mely metszés által készült, alakúlt. Czifra metszetek valamely boton. Kőmetszet, rézmetszet, aczélmetszet, fametszet. 3) A verselésben az egyes verssor közepén vagy ehez közel álló nyug, amely t. i. szavaláskor valamely egész szó után pillanatig áll be (caesura), pl. Vörösmartynál hatméretüekben:
"A nap alá száll már,| haloványodik arcza világa, A zajgó nyomorúlt | földnek közel érve határit." Szemere Pálnál alexanderi versekben: "Aki nemzetének | erkölcsét szebbíti, Az hágy maga után | háláló fiakat." | |
* | |
| (met-sz-et-len) mn. tt. metszetlen-t, tb. ~ěk. Amit nem metszettek meg, ép, egész, karczolatlan, sértetlen állapotban levő. Metszetlen szőlőtőkék, fák. Metszetlen dohány, szalonna, kenyér, sült. Határozóként am. metszetlen állapotban, metszetlenül. | |
* | |
| (met-sz-et-len-ül) ih. Meg nem metszett állapotban. | |
* | |
| (met-sz-ő) mn. tt. metsző-t. 1) Aki valamit metsz. Szőlőmetsző munkások. 2) Mivel metszenek valamit. Metsző kés. Kőmetsző eszközök, szerszámok. 3) Átv. ért. az idegekre igen élesen ható. Metsző hangok. Torkot, gégét metsző, igen csipős italok. | |
* | |
| (mint föntebb), fn. 1) Személy, kinek különös foglalatossága, keresete, müvészete valamit metszeni. Innen ez öszvetett szók: aczélmetsző, rézmetsző, kőmetsző, fametsző. 2) Eszköz, melyet metszésre használnak. Deszkametsző, káposztametsző, szecskametsző, melyet egyszerüen metsző-nek is hivnak; ily főnévi minőségében szabatosabban metszü volna, mint furu, vésü, seprü. | |
* | |
| (metsző-bér) ösz. fn. A fogadott metszőknek járó bér, pl. a szőlőmetszők, káposztametszők, deszkametszők bére. | |
* | |
| (metsző-deszka) ösz. fn. Deszka, melyen valamit metszeni szoktak, pl. melyen a hentesek a kolbásznak való húst megaprítják. | |
* | |
| (metsző-fog) ösz. fn. Az emberek, s más állatok elül álló éles fogai, melyekkel az ennivalót elharapják. (Dentes incisores). | |
* | |
| (metsző-kalapács) ösz. fn. A vaskohokban, kovácsoknál stb. éles fogakkal ellátott kalapácsféle eszköz, melynek fogait az elmetszendő vasra fektetik, fokát pedig pörölylyel verik. | |
* | |
| (metsző-kés) ösz. fn. Különösen, kertészek, szőlőmívesek kése, melylyel a fákat, cserjéket stb. nyesegetik; máskép: kaczor. | |
* | |
| (metsző-sajtó) ösz. fn. Könyvkötők sajtóféle készülete, melylyel az öszvefűzött könyveket, nyomtatványokat leszorítják, midőn széleiket elmetszik. | |
* | |
| (metsző-szekér) ösz. fn. Fürészmalmokban azon szekér- vagy szánkóféle készület, melyre a fürészelni való tőkét ráfektetik, s a fürész ellenébe tologatják. | |
* | |
| (metsző-szer) ösz. fn. Metszésre használt mindenféle szerek, eszközök, szerszámok. | |
* | |
| (metsző-vas) ösz. fn. Éles vas a metszőszerekben. Különösen a könyvkötők éles vas eszköze, melylyel a könyvek széleit elmetélik. | |
* | |
| (metsző-vésü) ösz. fn. A lakatosoknak kalapácsforma vésüje, vas nyéllel ellátva, melyet oly helyen használnak, hová kalapácscsal nem férhetnek. | |
* | |
| a székelyeknél az r kiugratásával am. mért v. miért. | |
* | |
| önh. m. mevet-tem, ~tél, ~ětt, par. mevess. Értelmére nézve l. NEVET. A régieknél többször eléfordúl, nevezetesen Telegdinél, Kinizsyné imakönyvében, a Tatrosi, Bécsi codexekben, Pesti Gábornál stb. Az n és m fölcseréltetnek a ned med, neder meder, nedves medves és más szókban is. | |
* | |
| l. NEVETÉS, NEVETSÉG. | |
* | |
| ideiglen kiavult, de ismét életre kapott fn. tt. mez-et, harm. szr. ~e. Általán, valamely testnek burka, takarója, leple, mely vagy magából a testből fejlik ki, vagy külsőleg borúl rája. Innen mező, jelenti a földből kinövő füvet, mely a földnek takarója, s alakjára nézve igenév, miből az tünik ki, hogy volt mez v. mezik ige is. Különösen jelent testtakaró ruhát, öltönyt, honnan meztelen am. csupasz, ruhátlan.
"Majd hogy felidűl, vesz Szőrruhát mezül." Vörösmarty. Az ősz bajnok. Rokon hozzá a latin: vestio, vestis, és hellen: esJoV, esJew, a szanszkrit: vasz (fedez) gyökkel együtt. | |
* | |
| fn. tt. méz-et, harm. szr. ~e, kicsiny mézecske. Szoros ért. édes, sürű, és sárgás vagy fehéres nedv, melyet a méhek a virágok és növényekből kiszínak, elkészítenek, és a sejtekbe raknak. Erdei méz, eresztett méz, lépes méz, színméz. Mézzel kevert pálinka. Mézzel leöntött mákos metélt. Kasokból kiszedni a mézet. Édes, mint a méz. A méz megnyalatja magát. (Km.). Üvegen nyalni a mézet. (Km.). Aki mézet metsz, újjait nyalogatja. (Km.). Aki mézet akar enni, előbb a méhet ölje meg. (Km.). Szélesb ért. némely testekből, nevezetesen növényekből kifejlődő, kiszivárgó, vagy kifőzött édes lé, vagy mézszínü nedv. Nádméz, macskaméz. Átv. ért. igen nyájas, édeskés valami. Minden szava olyan, mint a méz. Merő méz a csókja. Megegyezik vele a szanszkrit: madhu, finn és eszth nessi, lengyel: miod, miodz, orosz és szlavon: med, latin: mel, hellen: mhli stb. Hogy a méz és méh mind hangra, mind belső öszveköttetésre egy eredetüek, kétkedni nem lehet; a méz t. i. a méh-nek müve, készítménye, és így a magyarból értelmezve valószinüleg am. méh-íz, azaz méh készítette íz. | |
* | |
| (méz-adó) ösz. fn. Adó, melyet a méhtartó gazdák, mint olyanok fizetnek. | |
* | |
| (méz-alma) ösz. fn. Igen édes ízü s megéréskor leves bélü almafaj. | |
* | |
| (méz-bér) ösz. fn. Bér, melyet a méhes gazdák a községnek vagy szomszédaiknak fizetnek annak fejében, hogy méheik a község vagy szomszéd rétjére, kertébe járnak. Olyan, mint fűbér. | |
* | |
| (méz-bőr-virág) ösz. fn. l. MÉZKÜTEG. | |
* | |
| (méz-daganat) ösz. fn. Daganat az emberi testen, melynek színe a mézéhez hasonló. | |
* | |
| l. MÉZTIZED. | |
* | |
| (méz-dús) ösz. mn. Sok mézet termő, mézzel bővelkedő. Mézdús völgyek, vidékek. | |
* | |
| (méz-edény) ösz. fn. 1) Edény, melyben mézet tartanak. 2) Növénytani ért a virágok azon része, illetőleg kelyhe, melyben a mézanyag lerakodik. | |
* | |
| (mez-e-i) mn. tt. mezei-t, tb. ~ek. 1) Mezőn, vadon termő, ellentéte: kerti. Mezei rózsa, szekfű, virágok. Mezei szeder. 2) Falusi, pusztai, föld miveléssel foglalkodó. Mezei élet, mezei gazdaság, mezei munka. Mezei lampos Baranyában am. farkas. Ellentéte, városi. Mezei hadak, melyek szabadban, falukon tanyáznak, táboroznak, nem városban, vagy várban. | |
* | |
| Biróság, mely a mezei ügyekben itél. | |
* | |
| A mezőkön tenyésző csimasznemü rovar. V. ö. CSIMASZ. | |
* | |
| Csíny, illetőleg kártétel, melyet valaki a mezőkön, réteken, szántóföldeken stb. követ el. | |
* | |
| Mezőkön, szántóföldeken tenyésző, nagyobbféle, vörnyeges szörű egérnem; néhutt am. güzű. | |
* | |
| Falusi, pusztai, tanyai élet. | |
* | |
| Földmiveléssel foglalkodó gazda, a legszélesebb értelemben. | |
* | |
| ösz. fn. Gazdaság, mely mindenféle mezei termesztést, tenyésztést, ipart magában foglal. | |
* | |
| ösz. fn. Sík mezőkön tenyésző gyíkfaj. V. ö. GYÍK. | |
* | |
| Mezőföldeket lepő homok; vagy termékeny homokföld. | |
* | |
| Növényfaj a jáczintok neméből, mely a mezőségeken vadon tenyészik, növénytani neve: üstökös jáczint (hyacinthus comosus). | |
* | |
| Szántóföldek-, rétek-, legelőkből stb. álló jószág. | |
* | |
| Növényfaj a galléros tőkocsányu, csákós magvu, egy virágu kökörcsinek alneméből. (Anemone pratensis). | |
* | |
| Baranyában am. farkas. V. ö. LAMPOS. | |
* | |
| (mez-e-i-leg) ih. Falusi, pusztai módon; egyszerüen, fényüzés nélkül, nem finnyásan. Mezeileg élni, mulatni. | |
* | |
| A bugás csipkepitty (nepeta pannonica) növénynek népies neve. | |
* | |
| Oly munka, mely a gyakorlati mezei élettel jár. | |
* | |
| Rendőrség melynek tiszte a mezőkön általában eléforduló rendbontásokat akadályozni, vagy kinyomozni s a hibában találtakról további intézkedés végett a biróságnak jelentést tenni stb. | |
* | |
| A rozsnokok neméhez tartozó növényfaj, máskép: ugarrozsnok. (Bromus arvensia). | |
* | |
| A szirontákok neméhez tartozó növényfaj, melynek szára felálló, ágas; gyökérlevelei bokrosak, szálasan sokfelé szabdaltak, szárlevelei hármasak, nyelesek, szabdaltak; virágai aprók; magvai tüskések, nagyok. (Ranunculus arvensis). | |
* | |
| A mezőkön lakozó tücsökfaj. | |
* | |
| A zabok neméhez tartozó növényfaj, melynek bugája felálló, füzéres szabásu; csészéji mintegy ötviráguk; gerinczei szőrösek; levelei begöngyölödtek. (Avena pratensis). | |
* | |
| A zsurlók neméhez tartozó növényfaj, melynek termőszára ágatlan, a gyümölcstelenek gyűrűsen ágasak, mindene czikkelyes. (Equisetum arvense). | |
* | |
| (méz-el) önh. m. mézel-t. Mézet gyüjt, készít, takarít. Nyáron mézelnek a méhek. | |
* | |
| (méz-el-és) fn. tt. mézelés-t, tb. ~ěk, harm. szr. ~e. Méznek gyüjtése, takarítása. | |
* | |
| (méz-el-ke) fn. tt. mézelkét. 1) l. MÉHFÜ. 2) Szabó Dávidnál am. mezge, mézga. | |
* | |
| (méz-es) mn. tt. mézes-t, v. ~et, tb. ~ek. 1) Mézet termő, magában mézrészeket foglaló. Mézes murok, nád, virágok. 2) Mézzel készített, fűszerezett. Mézes kalács, mézes metélt, mézes bor, mézes pálinka, mézes kenyér, mézes pogácsa, mézes málé. 3) Átv. ért. édeskés módú, igen nyájas, az érzékiségnek nagyon kedvező. Mézes szavak, mézes beszéd, mézes nyelvü, mézes száju, mézes csók. Mézes hetek, az új házasok első hetei. Mézes madzagot húzni végig valakinek száján, am. valamely kedves dologgal kecsegtetni, lekenyerezni, áligérettel elaltatni, megcsalni. Mézes mázos ember, igen hizelkedő, sok szépet mondó. | |
* | |
| (mézes-báb) ösz. fn. Mézes tésztából készített bábforma sütemény a mézeskalácsosoknál. | |
* | |
| (mézes-hét) ösz. fn. A házasulás után az első napokat vagy heteket mézeshétnek vagy heteknek hívják. | |
* | |
| (mézes- kalács) ösz. fn. Mézzel, méhserrel föleresztett lisztből való sütemény, milyet az úgynevezett bábsütők csinálnak. Vásárról, bucsuról mézeskalácsot szoktak vinni a gyermekeknek. | |
* | |
| (mézes-kalácsos) ösz. fn. Bábsütő, ki mézeskalácsokat készít. Dunán túl, nem magyarosan: siflis. | |
* | |
| (mézes-madzag) ösz. fn. Átv. ért. am. édesgető, csalogató beszéd vagy bánásmód, hogy valakit más érdekében valamire rávegyenek, milyen a csalétek a vadaknál. | |
* | |
| (mézes-szőlő) ösz. fn. Korán érő apró gömbölyded szemü s igen édes ízü és finom héj s husu szőlőfaju, melynek a németeknél ,Hönigler' a neve. | |
* | |
| (mez-es-t) ih. Gömörben a barkók tájnyelvén am. megest, megént, mintha volna: meg ezest, valamint megént am. meg ezént, mely utóbbi szó (ezént) a székelyeknél ,e szerént' és ,ezennel' értelemben maig is divatozik. V. ö. ~ÉNT, ~KÉNT. | |
* | |
| (méz-ez) áth. m. mézeztem, ~tél, ~ětt, par. ~z. Mézzel kever, édesít, leönt. Mézezni a mákot. Megmézezni a bort, pálinkát. | |
* | |
| (méz-fazék) ösz. fn. Fazék, melyben mézet tartanak, máskép: mézesfazék. | |
* | |
| (méz-ga v. méz-eg-ő) fn. tt. mézgát. A fa kérge alatt levő, vagy onnan kiforró, mézféle sürü nedv. A meggy és cseresnyefákban sok mézga van. Körtefa, szilvafa, baraczkfa mézgája. Székelyesen, és hangrendileg helyesebben: mézge v. mezge. Valószinű, hogy az elavult gyakorlatos mézeg, mézg igének részesülője: mézgő, s hangmódosítva: mézge, mint ürög ürge, sürög sürge, fürög fürge, nyuzog nyuzga, stb. E szerént eredetileg melléknevi jelentésü: mézegő, méz gyanánt csepegő t. i. nedv, lé. Tájdivatosan máskép: kolduscsipa, és macskaméz (Szabó D.). Eléjön a szláv nyelvekben is mezga, mjzaga, mjza, mesga miezga alakokban. Egyébiránt szabatosabb megkülönböztetés végett mézga am. gummi, azaz nyirkos részeitől kipárolgás által megfosztott sürű szivós mezge. Arab mézga (gummi arabicum), rugós v. törlő mézga (g. elasticum), keményitő mézga (dextrin). | |
* | |
| (mézga-gyanta) ösz. fn. Fák, nevezetesen különféle fenyőfák mézgájából alakuló, vagy kifőzött gyanta. | |
* | |
| (méz-ga-as) mn. tt. mézgás-t, v. ~at, tb. ~ak. Mézgát termő; mézgával vegyített. Mézgás csontárfák, fenyvek. Mézgás víz. | |
* | |
| (méz-ga-az) áth. m. mézgáz-tam, ~tál, ~ott. Mézgával meghint, vagy bevon, vagy elegyít. | |
* | |
| (méz-ěg-e) a székelyeknél divatos fn. tt. mezgét. Diószeginél am. gyantás nyálkásság (viscus). l. MÉZGA. | |
* | |
| (mez-eg-él) gyakor. önh. m. mezgél-t. A gömöri barkóknál am. motoz, keresgél. Ha vastag hangon ejtjük, leszen mozgál, melynek a mezgél kicsinyező módosítása. Innen az izeg mozog, mizeg mozog kifejezések. | |
* | |
| (mez-eg-e-el-lik) k. m. mezgéllětt. Mézgát ereszt. A székelyeknél némely fáról mondják tavaszkor. (Kriza J.). | |
* | |
| v. MEZGERĚL, (mez-eg-ér-ěl v. mez-eg-e-er-ěl) gyak. önh. m. mezgérěl-t. A szüret után elhagyogatott szőlőszemeket, és fürtöket keresgéli, máskép: böngész, néhutt: lécskál. Minthogy szoros ért. szőlőre vonatkozik, azt gyaníthatnók, hogy törzsöke mézge vagy mezge, miszerént mezgérelni eredetileg annyit tett, mint a szőlőtőkékre mezgeként tapadt és szüreteléskor elhagyogatott apró fürtöcskéket keresgélni. Azonban az is lehet, hogy a motozást jelentő, s a barkóknál ez értelemben divatozó mezgél igétől származott. Végre figyelmet érdemel mizger szó is. | |
* | |
| (mez-eg-ér-ěl-és) fn. tt. mezgérlés-t, tb. ~ěk. Böngészés a leszedett szőlőtőkék között. V. ö. MEZGÉRĚL. | |
* | |
| (mez-eg-e-es) a székelyeknél divatos mn. l. MÉZGÁS. | |
* | |
| (méz-harmat) ösz. fn. Átlátszó, ragadós, néha édes, egyszersmind csipős nedv, mely forró nyári napokban, ha ezekre egyszersmind hideg éjszakák járnak, a fák és cserjék levelein látszik, s mely megsürűdvén azok likacsait bedugja, minek következtében a párolgás fennakad és a növény elsatnyúl. Néha e nedvet, úgy látszik, a levélférgek rakják le. Néhutt mézharmatnak mondják a némely fák leveleiből kiszivárgó édes levet is, de amely inkább mézes harmat. | |
* | |
| v MEZÍTLEN; MEZÍTLENSÉG; MEZÍTLENĚDIK stb. l. MEZTELEN; MEZTELENSÉG, MEZTELENĚDIK stb. Az elsőbbekre nézve megjegyzendő, hogy azok vagy az átvetett mezetlen (mez-etlen) törzsnek módosúlatai; ebből lett hangváltozattal mezitlen, s az i megnyujtásával mezítlen; vagy pedig a törzs mezít elavult áth. ige, s ehez a tagadó len csak egyszerűen járult, mint a népnél: büntetlen, korlátlan, az íróknál: búsítlan, hamisítlan stb. hacsak azt nem veszszük, hogy ezekben két t t rejlik: büntettlen (= büntetetlen), korláttlan (= korláttalan), búsíttlan (= búsítatlan); tehát mezíttlen (= mezíttelen). Egyébiránt V. ö. ~ATLAN, ~LAN és ~TALAN. | |
* | |
| (mezít- azaz mezítlen-fagy) ösz. fn. Hónélküli fagy, különösen oly fagy a földön, mely előbb bekövetkezik mint hó esett. V. ö. MEZÍTLÁB. | |
* | |
| (azaz: (mezítlen-láb); ez alakban sajátlag ösz. fn. de a köz gyakorlat szerént ih. e helyett: mezítlen lábbal, vagyis lábakkal, minden lábbeli nélkül. Mezítláb járni.
"Nincs okosabb, mint a lúd, Télbe, nyárba gyalog út, Hopp a jégen mezítláb, Úgy kimélik a csizmát. Székely népdal (Kríza J. gyüjt.). Ezt néhutt, különösen túl a Dunán így ejtik meztélláb, vagy csak meztéláb, melyek közől ,meztélláb' (= meztelen láb) közelebb áll az eredetihez; egyébaránt mind ,meztélláb' mind ,mezítláb' a két ll érintkezése miatt öszve van huzva, ebből: mezítlen v. meztelen láb, (vagyis- lábbal), mi abból is kitetszik, hogy ,meztelen' más, nem l-en kezdődő nevek előtt nem veszti el a ~len tagot, pl. meztelen nyak, meztelen melly, meztelen kar stb. ,Mezítfagy' újabban ,mezítláb' (s a német Barfuss, Barfrost) után alkotott szó, de gyártója alkalmasint nem értette a ,mezítláb' szóban rejlő öszvehuzást. | |
* | |
| (mezit-len-láb-as) ösz. mn. Aki mezítláb jár. Mezítlábas falusi gyermekek. Mezítlábas szerzetesek. | |
* | |
| l. MEZÍTELEN, illetőleg MEZTELEN. | |
* | |
| (méz-íz) ösz. fn. A méznek sajátságos íze, továbbá némely növények gyümölcsök olyan íze, melyet a mézéhez legjobban hasonlíthatni. | |
* | |
| (méz-ízű) ösz. mn. 1) Minek izt a valóságos méz adott. Mézizü sütemény, mákos kalács. 2) Minek ize a mézéhez hasonló. Mézizü körte, szőlő. | |
* | |
| (méz-juhar) ösz. fn. Északamérikai juharfaj, melynek leve minden egyéb juharfajok fölött legtöbb czukorrészeket tartalmaz. (Acer saccharinum). | |
* | |
| (méz-kovász) ösz. fn. Mézzel készített kovász, milyen az úgynevezett bábsütők, vagy mézeskalácsosok kovásza. | |
* | |
| (méz-kő) ösz. fn. Szilárd, jobbára mézsárga, átlátszó, mereven test, mely szemre a gyantakőhöz hasonló, s leginkább a kőszén között találtatik. (Bitumen mellites). | |
* | |
| (méz-körte) ösz. fn. Igen édes húsu nyári körtefaj. | |
* | |
| (méz-küteg) ösz. fn. Sötétsárga, mézszinü küteg az emberi bőrön. (Melos). | |
* | |
| (méz-lép) ösz. fn. Mézzel megtölt lép a méhkasban. Innen: lépes méz am. méz a léppel együtt véve. V. ö. LÉP. | |
* | |
| (méz-madár) ösz. fn. Minden madarak legkisebbik faja déli Amérikában, mely méhek gyanánt a virágok mézével táplálkozik. (Colibri). | |
* | |
| (méz-moly) ösz. fn. Méheket pusztító moly- vagy pillefaj. | |
* | |
| (méz-nád) ösz. fn. l. CZUKORNÁD. | |
* | |
| (méz-nedv) ösz. fn. A méznek hig része; vagy a mézhez hasonló, mézédességü nedv. | |
* | |
| (méz-nemű) ösz. mn. Ízére, szinére, s egyéb tulajdonságaira nézve mézhez hasonló. Méznemü nedvek, mezgék, gyanták. | |
* | |
| (mez-ő) fn. tt. mező-t, tb. ~k, harm. sz. raggal: mezeje. 1) Széles ért. mint a leplet, takarót jelentő mez gyöknek származéka, am. valamely csupasz, kopasz, kopár testnek födője, leple, takarója. Alakjára nézve igenév, miért kellett hajdan léteznie mez igének is, mely egyszersmind név volt, mint zár és zár, les és les, nyom és nyom, nyit és nyit stb. 2) Szorosb ért. a földből kinövő s annak kérgét, külsejét lepel gyanánt eltakaró fűtömeg. Zöld, száraz mező. Baranyában jelent különösen zöld vetést. 3) Nyilt térség, melyen fák nincsenek, csak fű, gyep, pázsit, különösen legelő, baromélő. Térmező. A csordát kihajtani a mezőre. Szabad mező, annyi mint közlegelő. Sík mező. "Zöld erdőben, sik mezőben, gerliczék nyögdécselnek." (Népd.). Rákos mezeje. Rigók mezeje.
"Metet bég véresen borítja a mezőt." Vörösmarty. Szélesb ért. jelenti a mivelés alatt levő földeket is, innen a mezei gazdaság, mezei munka, mezei jószág kifejezések. A szláv nelvekben eléjön mez, meze, meza, miza; talán ide sorolhatjuk a persa zemin-t is mely am. föld. Átv. ért. müködési, cselekvési alkalom, vagy térség, hely, vagy mód. Csatamező, harczmező. Nincsen mezeje, tudományát kitüntetni. Szép meződ nyílik szorgalmad, ügyességed kitüntetésére, a dicsőségre. | |
* | |
| erdélyi falu Maros sz. helyr. ~Bánd-ra, ~n, ~ról. | |
* | |
| falu Békés m.; helyr. ~Berény-be, ~ben, ~ből. | |
* | |
| erdélyi falu Torda m.; helyr. ~Bodon-ba, ~ban, ~ból. | |
* | |
| erdélyi falu Torda m.; helyr. ~Csán-ba, ~ban, ~ból. | |
* | |
| (mező-csősz) ösz. fn. Csősz, ki a mezőkön őrködik, hogy időn kivül, vagy idegen barmok ne járják, kárt ne tegyenek benne. V. ö. CSŐSZ. | |
* | |
| falu Baranya m.; helyr. Meződ-re, ~ön, ~ről. | |
* | |
| falu Győr. m.; helyr. ~Eörs-re, ~ön, ~ről. | |
* | |
| falu Bihar m.; helyr. ~falvá-ra, ~n, ~ról. | |
* | |
| falu Bihar m.; helyr. ~Gyán-ba, ~ban, ~ból. | |
* | |
| puszta Bihar m.; helyr. ~Gyarak-ra, ~on, ~ról. | |
* | |
| (mező-határ) ösz. fn. Határ, mely a legelőnek való mezőt kijeleli, melyen túl legeltetni nem szabad. | |
* | |
| puszta Csanád m.; helyr. Mezőhegyes-re, ~ěn, ~ről. | |
* | |
| (mező-járás) ösz. fn. Azon út, melyen a mezőre, legelőre járnak a barmok, továbbá a közlegelőnek felosztása, mely szerént egyik részében most, másikban máskor járhat a barom. | |
* | |
| erdélyi falu Torda m.; helyr. ~Kapus-ra, ~on, ~ról. | |
* | |
| mváros Bereg m.; helyr. ~Kászony-ba, ~ban, ~ból. | |
* | |
| (mez-ő-ke) fn. tt. mezőkét. Mezei, vagy szántóföldeken lakó pacsirtafaj. | |
* | |
| (mező-kép) ösz. fn. Tájkép, mely mezőt ábrázol. | |
* | |
| mváros Borsod, falu Bihar m.; helyr. ~Keresztes-re, ~en, ~ről. | |
* | |
| l. KESZI alatt. | |
* | |
| l. KOMÁROM alatt. | |
* | |
| l. KÖVESD. | |
* | |
| falu Zemplén m.; helyr. ~Laborcz-ra, ~on, ~ról. | |
* | |
| falu Veszprém m.; helyr. ~lak-ra, ~on, ~ról. | |
* | |
| erd. falu Maros sz. helyr. ~Madaras-ra, ~on, ~ról. | |
* | |
| Baranyában kérdőleg am. merre? | |
* | |
| falu Borsod m.; helyr. ~Nyárád-ra, ~on, ~ról. | |
* | |
| erdélyi falu Kolos m.; helyr. ~Őr-re, ~ön, ~ről. | |
* | |
| l. MEZŐ-EÖRS. | |
* | |
| falu Bihar m.; helyr. ~Peterd-re, ~ěn, ~ről. | |
* | |
| falu Szatmár m.; helyr. ~Petri-be, ~ben, ~ből. | |
* | |
| erdélyi falu Torda m.; helyr. ~Rucs-ra, ~on, ~ról. | |
* | |
| (mez-ő-s) mn. tt. mezős-t v. ~et, tb. ~ěk.. Mezővel téres levegővel, gyepes helyekkel bővelkedő. Mezős vidék. Mezős puszta. | |
* | |
| erdélyi falu Torda m.; helyr. ~Sállyi-ba, ~ban, ~ből. | |
* | |
| falu Bihar m.; helyr. ~Sás-ra, ~on, ~ról. | |
* | |
| (mez-ő-ség) fn. tt. mezőség-ět, harm. szr. ~e. Rétek-, legelőkből álló nyilt, szabad térség. Erdélyben így neveznek egy terjedelmes vidéket a Maros jobb oldalán. | |
* | |
| erdélyi falu Torda m.; helyr. ~Szakál-ra, ~on, ~ról. | |
* | |
| puszta Veszprém m.; helyr. Mezőszeg-re, ~ěn, ~ről. | |
* | |
| (mező-szél) ösz. fn. Mezőnek, mezőségnek határa, kerülete, melyet árkok, cserjék, fasorok stb. képeznek. | |
* | |
| erdélyi falu Torda m.; helyr. ~Szengyel-re, ~ěn, ~ről. | |
* | |
| l. SZENTGYÖRGY. | |
* | |
| l. TÁRKÁNY. | |
* | |
| mváros Bihar, m.; helyr. ~Telegd-re, ~ěn, ~ről. | |
* | |
| falu Bihar m.; helyr. ~Telki-be, ~ben, ~ből. | |
* | |
| falu Szatmár m.; helyr. ~Terem-be, ~ben, ~ből. | |
* | |
| mváros Heves m.; helyr. ~Túr-ra, ~on, ~ról. | |
* | |
| (mező-vadász) ösz. fn. Ki a szabad mezőn lakó vadakat űzi, fogdossa, lődözi, különböztetésül az erdei, vízi vadásztól. | |
* | |
| (mező-város) ösz. fn. Széles ért. nyilt, kerítetlen város, melynek lakosai leginkább mezei munkával, földmiveléssel foglalkodnak. Szorosb ért. oly község, mely a falvak osztályából bizonyos szabadalmak, pl. vásártartási jog által kivétettek, de a királyi városok osztályába nem tartoznak. Egyéb iránt a mezővárosok között sok, és nagy különbségek vannak. | |
* | |
| (mező-városi) ösz. mn. Mezővárost illető, ahhoz tartozó; mezővárosból való. | |
* | |
| HÓLD~, mváros Csongrád m.; helyr. ~Vásárhely-re, ~ěn, ~ről. | |
* | |
| (méz-pilis) ösz. fn. A virágok azon részei, vagy edényei, melyekben a mézanyag öszvegyűl. V. ö. PILIS. | |
* | |
| (méz-sárga) ösz. mn. A méz szinéhez hasonló sárgaságu. | |
* | |
| (méz-sejt) ösz. fn. A mézlépben levő kis üregecskék, likacskák, melyekbe a méhek lerakják a mézet. | |
* | |
| (méz-sěr) ösz. fn. l. MÉHSĚR. | |
* | |
| (méz-sonkoly) ösz. fn. Maga a mézlép sejtestül, midőn a mézet kinyomták belőle. | |
* | |
| (méz-szag) ösz. fn. A méznek sajátságos szaga, vagy olyan szag, milyen a mézé. | |
* | |
| (méz-szín) ösz. fn. és mn. 1) A méznek szine, vagy olyan szín mint a mézé. 2) MÉZSZINŰ. | |
* | |
| (méz-szinű) ösz. mn. Olyan szinű, mint a méz. Mézszinű sárga. | |
* | |
| (méz-szüret) ösz. fn. Méhészeti munka, midőn őszszel a méheket megfojtják, s a mézet kiszedik a kasokból. | |
* | |
| (méz-ták) ösz. fn. l. MÉZPILIS. | |
* | |
| (méz-tapasz) ösz. fn. Mézből készített tapasz, melyet gyógyszerül a testre, különösen daganatra tesznek. | |
* | |
| (méz-tartó) ösz. fn. Általán akármily edény, melyben mézet tartanak. | |
* | |
| tájdivatosan öszvehúzva meztelen láb szókból; néhutt kivált a tiszai vidéken szintén öszvehuzottan: mezítláb. | |
* | |
| (mez-telen) mn. tt. meztelen-t, tb. ~ěk. Kinek, vagy minek testét semmi lepel, burok, takaró, ruha nem födi; szóval, am. mez nélküli. Különösen emberre vonatkozólag am. egészen ruhátlan. Anyaszült meztelen, oly csupasz, mint születésekor volt. Mondatik a test egyes részeiről is, melyeket szokás befödni. Meztelen nyak, melly, karok, has, lábak. Más állatokat illetőleg am. szőretlen, tollatlan. Meztelen verebek, egerek. Átv. ért. mondják más testekről is, midőn rendes, szokott burok, takaró, tok, lepel stb. nélkül vannak. Meztelen kard, tőr. Meztelen csusza, mely semmivel sincs meghintve. Meztelen falak, vakolat, vagy képek, diszítvények nélkül. Határozóként am. meztelenül. | |
* | |
| (mez-telen-ěd-és) fn. tt. meztelenědés-t, tb. ~ěk, harm. szr. ~e. Meztelen állapotra jutás. | |
* | |
| (mez-telen-ěd-ik) k. m. mezteleněd-tem, ~tél, ~ětt. Meztelen állapotra jut, meze, ruhája szakadoz, lefoszlik, leesik stb. | |
* | |
| (mez-telen-ít) áth. m. meztelenít-ětt, par. ~s, htn. ~ni v. ~eni. Meztelenné tesz, magáról vagy másról leveti, lehúzza a mezt, takarót stb. Testének némely részeit szemtelenül mezteleníti. | |
* | |
| (mez-telen-ít-és) fn. tt. meztelenítés-t, tb. ~ěk, harm. szr. ~e. Cselekvés, midőn valami meztelenné tétetik. | |
* | |
| (mez-telen-ség) fn. tt meztelenség-ět, harm. szr. ~e. Valaminek állapota, vagy tulajdonsága, midőn meztelen. Szeméremből takargatja meztelenségét. Botrányos meztelenség. Átv. ért. valamely dolognak oly állapota, melynél fogva a maga tiszta valóságában, titkolatlanul áll előttünk. Valamely bűnt egész meztelenségében lefesteni. | |
* | |
| (1), (mez-telen-űl) önh. m. meztelenűl-t. Olyanná lesz, mint a meztelen; meztelenedik. | |
* | |
| (1), (mint föntebb) ih. Meztelen állapotban. Meztelenül jöttünk e világra. Az egérfiak meztelenül születnek. V. ö. MEZTELEN. | |
* | |
| (méz-tized) ösz. fn. Tízed, melyet hajdan a jobbágy az illető földesúrnak a szüretelt mézből adott. | |
* | |
| (méz-vám) ösz. fn. Vámilleték, mely kormányzási szabályok szerént a méztől jár. | |
* | |
| dolgot jelentő névmás, tt. mit, tb. mik; ellentéte az újabb irodalomban csupán személyre vonatkozó ki; V. ö. KI. 1) Mint kérdő valamely dologról tudakozódik. Mi az ott? Mit adsz nekem? Miért adnád e lovat? Miben egyeztetek meg? Mitől félsz? Mihez fogsz ma? Miről tanácskoztok? A régi halotti beszédben: "Látjátuk feleim! mik vagymuk." Fölveszi különösebben a személyragokat: mim, mid, mie v. mije, mink, mitek, miek v. miök, v. mijök. Különös népies szólásmód: mit nekem? mintegy: mit ér nekem?
"Mit nekem te zordon Kárpátoknak, Fenyvesekkel vadregényes tája! ..................................................... Lenn az alföld tengersík vidékin, Ott vagyok honn, ott az én világom." Az alföld, Petőfitől. Ragatlan állapotban majd név, majd ige előtt áll. Mi baj? Mi(csoda) dolog ez? Mi tevők legyünk? Mi bánt? Mi keseríti szivedet? Melléknévileg: mi ember az? e helyett: milyen? Tatártörökül: ne, mely szintén elfogadja nemcsak a ragozást, hanem személyragokat is, pl. nenün v. nenin (= kié?), neden (= kitől?), nem var (= mim van?), neleri var (= mijök van?); melléknévileg: ne adem dür (mi ember?). Finnül: mikä. Csagataj nyelven az Abuska szerént: ni, innen: nige, minek, mivégett; nicsük, mikép, miért stb. A héber nyelvben mi am. ki. 2) Mint visszahozó névmás határozatlan tárgyra vagy egész mondatra vonatkozik, s ebben különbözik tőle a mely, minthogy ennek viszonytárgya határozott, pl. meg van-e a ló, melyet vettél? nem: mit vettél. Ellenben: meg van-e, amit vettél? nem: melyet vettél? Ilyenek: Nem tudom, mit mondottál. Tedd, ami tetszik. Néha nagyobb hangzatosság vagy nyomaték végett maga elé veszi a mutató a szócskát is, mint föntebb amit vettél. Némelyek hibáztatják, hogy azon mutató a szócskát vele származékaiban is mint öszvetett szót öszveírjuk. Tették ezt előttünk már a régiek is, pl. Szalay Á. 400 m. levelében XVI. század eleje és közepéről. l. Magyar Levelestár 134, 256, 349, 376 (amént), 379. stb. lapokon. Egyébiránt V. ö. KI, (4). Állhat a viszonymondat előtt is. Amit rég mondottam volt, csakugyan megtörtént. Amiről tegnap beszéltünk, nem igaz. 3) Néha mint fn. áll ,holmi' és ,valami' helyett. "Ezüst miét adta zálogba két száz forintba." Gr. Eszterházy M. nádor levele 1634-ből. S ekkor kicsinzője: micske, s birtokragokkal: micském, micskéd stb. 4) Mint indulatszó csudálkodást, nagyítást jelent, s megfelel neki a latin quam, rokon hozzá itt is a tatár-török ne, továbbá a német wie, hellén ph, s egyértelmü vele a magyar mily, és tájdivatosan: ki, pl. mi szép az élet! (Kölcsey). Mi dicső dolog ez! Mi hamar elmúlik minden! Mi kevés örömet élveztünk! Tatártörökül is: ne güzel (= mi szép!) Öszvetételben: vajmi! Valamint a személyre vonatkozó ki, úgy ez is öszvetétetik a határozatlan jelentésü akár, bár, né, vala, sem szókkal: akármi, bármi, némi, valami, semmi. Léteznek ezek is: olyasmi, ilyesmi, ritkán mindenmi (mint: mindenki). V. ö. KI, MELY, névmásokat. | |
* | |
| a személyes névmás többesének első személye. Másképen és teljes alakban: mink. Székelyesen: mü, régiesen, kiváltkép mint személyrag mük (és muk), több szláv nyelvekben: mi v. my, svédül és dánul: wi, finnül: me, törökül bi-z, némely tatár nyelvekben: mi-z, hellénül: hmeiV (aeoliai alakban: ammeV, Bopp szerént = asmeV), és nwi; persául: má (öszvehúzva ebből: men-há), szanszkritül: vajam és aszmé, arabul: nehnü, zendül: vaém stb. Birtokragozva: miénk (= mi-é-nk), v. mienk és miéink, v. mieink. A magyar mi, székelyesen: mü, vagy úgy tekinthető mint mink rövidülete, talán a két azonos személyrag eltávoztatása végett, pl mi házunk, mi vagyunk, ezek helyett: mink házunk, mink vagyunk, vagy Bopp Ferencznek, a szanszkritra nézve szóló fejtegetése itt is elfogadható volna, t. i. szerénte az én-nek nincs és nem lehet többese, úgy hogy valamint a szanszkritban a-szmé, am. én (és) ők, úgy a magyar mi v. mit v. mük is annyi volna: én-ő v. én-ők. V. ö. ÉN. | |
* | |
| fn. tt. miát. Tengeri csigafaj, melynek tekenője nem záródik öszve. (Mya). | |
* | |
| macskahang, melyből lett miákol, miákolás. | |
* | |
| (mi-att azaz mi-ált) névutó és tájszó, s mint imént mondók, ,miatt'-ból öszvehúzva. A régieknél valamint ,miatt' is, rendszerént am. által. "Ten tanítványod miá elárultatál." "Te választott zsidó néped miá megfogatál, hamis tanók miá vádoltatál, három biró miá hamisan itéltetél." (Kinizsiné imak.). "Kik tőrt vesznek, tőr miá vesznek." "Valahol hirdetendik mind világot miá (= minden világon által) ez evangyéliomot." (Régi magyar Passio). A régi halotti beszédben is: ",hogy Isten vő vimádságuk miá bolcsássa vő bűnét." V. ö. MIATT. | |
* | |
| (miá-k-ol) önh. m. miákol-t. Macskáról mondják, midőn miá hangon siránkozik. Máskép: nyivákol. | |
* | |
| (miá-k-ol-ás fn. tt. miákolás-t, tb. ~ok, harm. szr. ~a. Macskarivás. V. ö. MIÁKOL. | |
* | |
| régies; l. MIATT. | |
* | |
| (mi-ált, egész alakban: mi által) névutó. Jelen nyelvszokás szerént oly név után áll, mely valaminek eszközlő okát (causa efficiens) jelenti, még pedig rosz értelemben, pl. nagy fáradság miatt alig piheg. Gondatlanságod miatt sok kárt szenvedtem. Bűne miatt szégyenli magát. Fölveszi a személyragokat miattam, miattad, miatta stb. Különbözik tőle: végett, mely nemcsak végokra (caussa finalis) vonatkozik, hanem azon okot jó s kedvező értelemben kivánja használtatni, pl. mulatság végett társaságba menni, t. i. azon czélból, hogy mulassunk; ellenkező: mulatság miatt elhalasztani a kötelességet, a mulatság az oka, hogy stb. Fölcserélhető a tól től raggal, pl. alig lát a nagy ködtől, am. köd miatt. Majd elvesz az éhségtől am. éhség miatt. A régieknél használtatott rendesen által helyett is, pl. a Müncheni codexben: "Mely mondatott Jeremiás proféta miatt." "Mendenek ő miatta (per ipsum) löttenek." Ezen codex végén: "E könyv megvégeztetett Németi Györgynek, Hensel Emre fiának keze miatt;" mit ma így mondanánk: által. "Bátoroh (= bátoríjj azaz bátoríts) engemet erős angyaloknak miatta" (= általa. Kinizsiné 14. imája). "És enmiattam (per me) vetteték e szerzés." (Bécsi codex). Ma meg kell halnod enmiattam" (= általam. Peti G. LXI. mese). Zrinyinél is: "Zríni keze miátt volt ennek halála." Szalay Á. gyüjtötte levelek egyikében világosan l-vel kiírva is fordúl elé: "Ne kiálcsa mind ez világ azt, hogy te k(egyelmed) miatt vész el az mi urunk és mi miáltunk." (Levél 1543-ból). Mindezekből megtetszik, hogy ,miatt' e szókból van öszvehúzva: mi-ált v. -által. Régiesen és tájdivatosan ma is: miá, továbbá szintén tájdivatosan: mián, v. miánt, v. miátt, mely utóbbiban legtisztábban létezik az l-nek (mi-ált) az utóbbi t előtt szintén t-vé hasonlása. | |
* | |
| (mi-atyánk) ösz. fn. tt. miatyánk-ot, harm. szr. ~ja, ez itteni különös értelemben többese nincs. Azon imádság, melyre Idvezítőnk tanított bennünket, a mely magyarul így kezdődik: Mi atyánk. Miatyánkot imádkozni. Elmondani egy miatyánkot, és egy üdvözlégyet. Tudja mint a miatyánkot. (Km.). Sok miatyánk, kevés vakarcs (Km.). Ha a farkast miatyánkra tanítod, báránylábat kiált (Km.). azaz a természetet hiába erőteted (Erdélyi János). A nép szereti hozzá tenni az Isten szót: Miatyánk, Isten! Szolgai forditása az idegen nyelvekbeli úri imának (pater noster, pater hmwn, Vater unser stb.), mert a magyarban a mi csak akkor tétetik ki, ha ez hangsulylyal jár, innen: mi atyánk azt tenné: (csak) nekünk atyánk, már pedig az Isten atyja ami keresztény hitünk szerént az egész emberi nemnek. Tehát helyesebben csak ,Atyánk' volna mondandó, mint ezen ima többi részében is a személyesnévmások elhagyandók: szenteltessék meg neved, jöjjön el országod, add meg mindennapi kenyerünket stb. Így mondja el azt mindig a pesti ref. hitszónok és superintendens Török Pál. | |
* | |
| mváros Nyitra m.; helyr. Miavá-ra, ~n, ~ról. | |
* | |
| (miben-lét) ösz. fn. Valaminek jelen állapota, viszonya. A dolog mibenlétét megtudni. | |
* | |
| tájdivatosan öszve van húzva, ebből micsoda. | |
* | |
| falu Zemplén m.; helyr. Micsák-ra, ~on, ~ról. | |
* | |
| ALSÓ~ FELSŐ~ faluk Zólyom m.; helyr. Micsinyé-re, ~n, ~ről. | |
* | |
| Ferenczi J. szerént székely tájszó, tt. micsirit. L. MECSEVÉSZ. Micsi és mecse törzsek azonosoknak látszanak. Származhatott ,miczereg' szónak miczer törzséből is. | |
* | |
| (mi-cs-ke) fn. tt. micskét. Mi' szónak mint főnévnek kicsinzője s am. valamicske, holmicske. A micském vala, az ellenség mind elpusztította. | |
* | |
| mváros Bihar, falu Sopron, puszták Bihar és Szabolcs m.; helyr. Micské-re, ~n, ~ről. | |
* | |
| (mi-csoda) ösz. névmás. Az egyik alkató része, t. i. a csoda szó arra mutat, hogy eredetileg valamely meglepő, bámulatos dologra vonatkozott. Jelenleg a rövidebb mi kérdő névmásnak nyomatos mása, pl. mi dolog v. micsoda dolog ez? A régieknél nem igen találjuk, pl. a Müncheni codexben sem fordúl elé. De későbben már gyakran olvasható, pl. Mikes Kelemen törökországi leveleiben még pedig eredeti jelentésében: "Micsoda szép állapot az tegnap ebédet Ázsiában ettem, vacsorát pedig Európában." (XXXII. levél). V. ö. CSODA. | |
* | |
| (mi-csodás) ösz. névmás és mn. Milyenféle, minemű, a maga nemében mily tulajdonságu, pl. hogy kel a búza? felelet: Ki micsodás, azaz mineműségéhez képest különböző áron. | |
* | |
| fn. tt. miczet. A székelyeknél am. percz. Egy miczre megvan, csak fogjunksza hezzá. Nem kell neki több egy micznél. (Kriza J.). Úgy látszik mintha a p ajakhangnak m szintén ajakhangra változtával és az r elhagytával (mint ,mett'-ben is ,mert' helyett) ,percz' szó módosúlata volna, sőt általában is divatos peczczen, ,perczen' helyett, midőn amannak gyöke pecz. | |
* | |
| (miczer-ěg) önh. m. miczerěg-tem, ~tél, miczergětt. htn. ~ni v. miczergeni. Mondják tehénről, midőn miczer-féle hangon borja után sír, nyöszörög. Néhutt, pl. Göcsejben: moczorog. | |
* | |
| (mi-időn) ösz. ih. és kötszó. Jelenti bizonyos időnek meghatározását, mely alatt valami történik; tehát az időt, és a vele egyszerre történt dolgokat öszveköti; miért a viszonymondatban az akkor vagy nyilván kitétetik, vagy titkon értetik, pl. midőn ráérek, akkor megyek mulatni. Midőn haza mentem, barátommal találkozám. Akkor szólj, midőn kérdeznek. Legkényelmesben érzem magamat, midőn egyedül vagyok. Magához veheti a mutató a szócskát is amidőn. Néha a múlt vagy függő múlt időbeli ige előtt kihagyható, s ekkor a viszony igének múlt részesülője személyragozva, és kor vagy ban ben raggal tétetik helyébe, pl. midőn haza mentem, haza mentemkor, v. mentemben. Midőn erre járt kelt, erre jártában, keltében, v. jártakor, keltekor. Egyébiránt ily kihagyásokkal ovatosan, s az értelmességre különös tekintettel kell bánni. E szót a verselő egész valóságában (mi időn) használhatja, ha a versmérték úgy kivánja. | |
* | |
| székely szó, mely mint a sónak jelzője teszen aprót, kicsit. Mie só, am. apróra őrlött, törött, morzsolt só. | |
* | |
| palóczos kiejtése még szónak; egészen az eredeti öszvetétel: mi névmás és -ég, mely régiesen csaknem állandóan am. -ig névrag. | |
* | |
| (mi-é-i-nk) személyes névmás, mely több birtokost, és több birtokot fejez ki, pl. a hasított talpu ludak mind a miéink. Néha am. hozzánk tartozik, ami nyájunkból, házunkból, felekezetünkből valók. A szomszéd cselédei már honn vannak, de a mieink még késnek. Néhutt ez értelemben miénkek épen úgy mint enyémek nem tekinthető szabályellenesnek. V. ö. Előbeszéd 162. lapon. Fölveszi a névragokat, pl. a ti juhaitok a mieinkkel együtt legelnek. Csak a tieitekre legyen gondotok, mi majd gondoskodunk a mieinkről. E szóban a mi többes 1-ső személy, az é és i együtt több birtok képviselői, az nk többes első személyrag. V. ö. MIÉNK, MINK, és ÉN. | |
* | |
| régies szók, ezek helyett: mivel, mivelkědik. ,Miel' eléjön ,mihelyt' értelemben is; l. ezt. | |
* | |
| (mi-előbb) ösz. ih. Minél hamarabb, késedelem nélkül. Mielőbb ott légy. Szeretném mielőbb elvégezni munkámat. | |
* | |
| (mi-előtt) ösz. ih. és kötszó. Oly két mondatot köt öszve, melyekben az illető cselekvések, vagy szenvedések vagy állapotok bizonyos időrend szerént soroztatnak, s a mielőtt azon mondat elé tétetik, mely az utóbb történendő dologra vonatkozik, pl. mielőtt utazni ment, házát rendbe szedé, azaz, előbb rendbe szedte házát, azután ment utazni, tehát fordítva így állhat az egész mondat: Miután házát rendbe szedte, utazni mene. Valamint pedig ezeket: azelőtt, ezelőtt; azután, ezután, így is mondjuk: annakelőtte, ennekelőtte; annakutána, ennekutána; hasonlóan a mielőtt, máskép: minekelőtte, pl. Müncheni cod. János 8. "Mielőtt Ábrahám lenne, én vagyok." Káldinál: "Minekelőtte Ábrahám lenne" stb. A latinban megfelel neki a priusquam, mely föltételes módu igét vonz; innen van, hogy a latin szókötésnek e szabályát a magyar irók is elfogadták, midőn például így írnak: Mielőtt elmennél, add tudtomra. Mielőtt láttalak volna, hangodról megismértelek. Így a régi bibliafordításokban is, pl a Müncheni codexben: "Mielőtt téged Fülöp hiúna (= hívna), mikor volna a figefa alatt, látálak tégedet." Ez utánzásra a tiszta magyarságban nincs szükség, s mi értelmesen és szép rövidséggel szólunk, ha bár a jelentőmóddal élünk. Mielőtt elmégy, add tudtomra. Mielőtt láttalak, hangodról megismerélek. | |
* | |
| (mi-é-nk) Birtokragos személyes névmás, mely több személynek egy közös birtokát jelenti, pl. ez a ház a miénk, am. ezen ház birtoka többünket illet. Ha a birtok is több: miěink v. mieink. Ezek a házak a mieink. Fölveszik a névragokat: mienknek és mieinknek, mienktől, miěnkbe, mienkből stb., pl. nem csak a ti lovatoknak lett csikaja, hanem a mienknek is. A ti szőlőtöket is elverte a jég, a mienket is. A ti házaitokba szállásolják a katonákat, nem a mieinkbe; sőt a birtokos é-t is: miénké, pl. ez a kalap nem a ti embereteké, hanem a miénké. Eredetökre nézve három részből állnak, ú. m. mi (első személy többese), é v. e, és éi v. ei (birtokragok), nk (szemelyrag). V. ö. ÉN és Előbeszéd 162. lap. | |
* | |
| (mi-ért) ih. 1) Mint kérdő vagy valaminek eredeti okát tudakozza, vagy bizonyos becsre, árra vonatkozik, pl. miért nem akarsz velem jönni? miért haragszol? Miért szomorkodol? Itt az eredeti, vagy eszközlő ok van kérdés alatt, minél fogva az ért gyöke az eredetet jelentő ér v. er, melynek megfelel a német ur, honnan Ursache, és a latin or, melyből origo. Ellenben midőn így szólunk: Miért adnád oda lovadat? Miért varrták meg ruhádat? itt az ért becset, árt jelent, a gyöke azon ér, melyből érték, érdem, érdemel származnak, s am. mi árért, mi értékért. 2) Mindkét értelemben viszszahozó erővel is bír, és ekkor szereti maga elé venni a mutató a szócskát, pl. amiért haragudtál, annak már vége. Amiért könyörögsz, azt meg nem tehetem. Azért én is dolgozom, amiért mások, azaz oly bérért. A régi halotti beszédben méret azaz mérett: "Gye (de) mondoa neki mérett nöm enneik." Egyébiránt némely régieknél eléjön ,mert' értelemben is. "Annakokáért, miért értém, hogy az én jó cselekedésem, másképen tetszik ti kegyelmednek, meg akarom tartani Veresvárát." (Levél 1546-ból Szalay Á. 400 m. l.). "Kit ördög nagy mestörségvel irigységből, miért jámbor vala, testi bínben akara csudaképen ejteni." (Debreczeni Legendáskönyv 7. lap.). V. ö. MERT és ÉRT, névrag. | |
* | |
| (miért-hogy) ösz. ksz. Régiesen, és tájdivatosan azt teszi: mivelhogy. | |
* | |
| régiesen am. míves; l. ezt. | |
* | |
| (mi-féle) ösz. mn. 1) Micsoda nemből, fajból, osztályból való, mily tulajdonságu? Miféle borai vannak? Miféle gyümölcsök teremnek e vidéken? 2) Különösen emberekre vonatkozva am. mily rendü, sorsu, jellemü. Miféle emberekkel társalkodol? Néha bizonyos gúnyra, gyanúra mutat. Miféle nők azok amott? Ha szabad kérdenem, miféle ember ön? 3) Midőn a személyes névmásnak első személyü többese teszi első alkatrészét am. olyan mint mi: (mi-)magunkféle, a mi osztályunkból való, hozzánk hasonló sorsu, jellemü. Harmadik személyben is: Ily miféle emberek hamar gyanuba esnek. | |
* | |
| (mi-ig) kötszó, melynek a viszonymondatban nyilván vagy hallgatólag megfelel az addig. A mig azon mondatot vezérli, mely az állítmánynak, mint föltételnek bizonyos időig való tartására vonatkozik, pl. addig verd a vasat, mig tüzes (Km.). Iparkodjál, míg erőd van. Mig boldog leszesz, barátid is lesznek. Nem megyek innen, míg el nem parancsolnak. Míg a világ s az örök, a székelyeknél divatozó nyomatékos mondat e helyett: soha sem. Kérdőleg is ,meddig' helyett:
"Míg akartok veszteg lennie, És rajtam ily veszélt tetetni? Katalin verseslegendája. A ,míg' szó öszve van téve a dolgot jelentő mi és határt jelentő ig alkatrészekből: mi-ig, s a két i öszvehuzásával: míg; a hosszú í pedig, mint a legtöbb esetben, röviden is ejtethetik: mig. Az -ig rag valamint más szónál, úgy itt is fölveszi a len toldalékot míglen. A régieknél néha találjuk helyette menig és mennyég szókat, mindkettő am. mennyiig. Egyébiránt V. ö. MÉG, és ~IG. | |
* | |
| a régi halotti beszédben am. meg. "Hogy torkhukat mige szakasztja vala." V. ö. MEG, (2). | |
* | |
| falu Abaúj m.; helyr. Miglécz-re, ~ěn, ~ről. | |
* | |
| (mi-ig-len) kötszó. Értelmére nézve am. míg, pl. "Járjatok, miglen világot vallotok." (ambulate, dum lucem habetis. Münch. cod. János. 12.). A len némi nyomatékot és tartósságot kölcsönöz a törzsöknek, s különbözik tőle a tagadást jelentő len, pl. az étlen, vétlen, járatlan szókban. V. ö. ~LAN, ~LEN, és ~TALAN, ~TELEN képzőket. | |
* | |
| faluk Gömör és Zemplén m.; helyr. Miglész-re, ~ěn, ~ről. | |
* | |
| puszta Torna m.; helyr. Miglincz-re, ~ěn, ~ről. | |
* | |
| (mig-nem) ösz. ih. és kötszó. Addig, mig valami meg nem történik; régies, pl. a Müncheni codexben: "Mígnem megtökéllessék" (usquedum perficiatur). Ma is hallható: Kitagadlak, mígnem megjavulsz, azaz szokottabban: míg meg nem javulsz. | |
* | |
| l. MIHÁLY. | |
* | |
| erdélyi falu A.-Fehér m.; helyr. ~falvá-ra, ~n, ~ról. | |
* | |
| puszta Szepes m.; helyr. Mihalicská-ra, ~n, ~ról. | |
* | |
| falu Marmaros m.: helyr. Mihálká-ra, ~n, ~ról. | |
* | |
| falu Zemplén m.; helyr. Mihalkó-ra, ~n, ~ról. | |
* | |
| (héber eredetü, jelentése: ki mint Isten, azaz ki hasonló Istenhez ), férfi kn. tt. Mihály-t, tb. ~ok. Michaël. Szent Mihály arkangyal. Szent Mihály hava am. őszelő, kilenczedhó, september. Szent Mihály lova, azon készület, melyen a halottakat temetőbe viszik. Máskép a közbeszédben Miska, Misi, Misa, Mihók. | |
* | |
| NAGY~, faluk Borsod és Zemplén m.; helyr. Mihály-ba, ~ban, ~ból. | |
* | |
| falu Somogy m.; helyr. Mihályd-ra, ~on, ~ról. | |
* | |
| falu Szabolcs m.; helyr. Mihálydi-ba, ~ban, ~ból. | |
* | |
| puszta Tolna m.; helyr. ~domb-ra, ~on, ~ról. | |
* | |
| KEMENES~, PETŐ~, ÚJ~, faluk Vas m.; helyr. ~fá-ra, ~n, ~ról. | |
* | |
| falu Gömör m.; helyr. ~falá-ra, ~n, ~ról. | |
* | |
| mváros Bihar, falu Zaránd, erdélyi falu A.-Fehér m.; helyr. ~falvá-ra, ~n, ~ról. | |
* | |
| falu Nógrád m.; helyr. ~Geregě-re, ~n, ~ről. | |
* | |
| falu Veszprém m.; helyr. ~házá-ra, ~n, ~ról. | |
* | |
| mváros Sopron, falu Zemplén m.; helyr. Mihályi-ba, ~ban, ~ból. | |
* | |
| 1) kicsinyező férfi név, am. kis Mihály. 2) Turbulya nevü gyökérnövény. | |
* | |
| falu Zemplén m.; helyr. Mihálykó-ra, ~n, ~ról. | |
* | |
| mváros a Jászságban, helyr. ~telek-re, ~ěn, ~ről. | |
* | |
| (mi-hamar) ösz. ih. Igen hamar. Siess, hogy mihamar itt lehess. | |
* | |
| l. MIHELYT. | |
* | |
| (mi-haszna) mn. Mondják oly emberről, kinek semmi hasznát venni nem lehet; ügyetlen, tehetetlen. Nagy mihaszna siheder. | |
* | |
| falu Bihar m.; helyr. Mihelő-re, ~n, ~ről. | |
* | |
| (mív-hely), l. MŰHELY. | |
* | |
| (a Debreczeni Legendáskönyvben), régies és tájdivatos; l. MIHELYEST.
"De mihelyen hától Kinizsi Pált látá, Ali bég azonnal ott megröffent vala." Temesvári István 1569-ben (Thaly K. gyüjt.). | |
* | |
| (l. végül), ösz. ih. és kötszó. A viszonymondatban megfelel neki a tüstént, v. azonnal. v. legott stb. Idősorozó értelme van, s azt jelenti, hogy amint egyik dolog megtörténik, nyomban követi a másik is, pl. mihelyest megláttalak, azonnal rád ismerék. Mihelyest a rendelt helyre eljutandasz, tüstént tudósits. Megfelel neki a latin quamprimum, még pedig ha eredetileg mi-elest öszvetett szót veszszük, a mi am. quam, az elest pedig am. a határzó primum. Ennek gyöke azon el, melyből elül, első, elő, előtt származtak. Innen lett az elavalt eles (primus) s ebből a határzó elest v. előst (primo, primum), mint öröm, örömes, örömest; vegy, vegyes, vegyest; kép, képes, képest. Csangósan eleszt, honnan a régies elesztebb (antiquius prius) mint örömest, örömestebb. Anynyi való, hogy e szó inkább időre mint helyre vonatkozik, s benne az idő elsőségének alapfogalma rejlik, tehát megállhat a mi-elest származtatás és alkatára nézve hasonló hozzá a mielőbb, és mielőtt. Ez elemzés szerént a míhelyen, mihelyt is eredetileg mi-elen, mi-elt volna.Valósággal h nélkül fordúl elé egy 1548-iki levélben (Szalay Á. 400 m. l.) "Miel ez level hozzád megyen, azonnal János dejákot mind ez levellel egyetembe köld X. uramhoz" Másutt: miath is "Az zabot még meg nem hozták, miath meghozzák azonnal választ teszek. (Levél 1559-ből). Néhutt ma is mihánt és a székelyeknél: miént. Más részről a ,helyt' ,helyen' szókra utasít a székely ,ahajt' és ,ehejt', alkalmasint am. a a-helyt és e-helyt, melyeknek jelentése szintén nemcsak helyre (ott itt), hanem időre is vonatkozik, ,azonnal' és ,ezennel' értelemben. A Mátray-codexben: mihelten.
"Gyönyörü képedet Én mihelten megláttam. (Thaly K. gyüjt.). Tájdivatosan mihánt, különösen a székelyeknél: mihent, mihentesen, mientes, miént, mely utóbbiakban a h, mint föntebb érintők, szintén elhagyatik. ,Mene' és ,menne' (= mi-elen? mi-helyen?) alakban jön elé Katalin verses legendájában: "Merre az képet bevivé És az templomba letevé, Ingyen ottan lehullának Az bálványok s elromlának." "S menne hogy éjjelre juta, Elaludt képét mutatá." | |
* | |
| l. MIHELYEST. | |
* | |
| MIHENTĚSEN l. MIHELYEST. | |
* | |
| (mihez-tartás) ösz. fn. Újabb időben jött divatba a hivatalos nyelvben, a német ,Darnachachtung' kifejezésére; magyarosabban: maga miheztartása vagy alkalmazása, vagy egyetlen szóval alkalmazkodás. Miheztartás végett, azaz alkalmazkodás végett. | |
* | |
| férf. kn. tt. Mihók-ot. A Mihály névnek nagyító vagy gúnyoló módosúlata. Jelent együgyü ostobát is; innen a bohó Misi nevezet is, valamint bolond Istók. Néhutt az együgyüt Jankó-nak is mondják. Mind ezen nevezetek valószinüleg valamely történeten alapulnak. | |
* | |
| 1) l. MIHÁLYKA, és MIHÓK. 2) Szabó Dávid szerént am. turbolya, baraboly, bubulicska. | |
* | |
| a székelyeknél divatos, mióta helyett; lásd ezt. | |
* | |
| a székelyeknél tájdivatosak ,melyik' helyett. | |
* | |
| l. MIAVA. | |
* | |
| falu Arad m.; helyr. Mikalaká-ra, ~n, ~ról. | |
* | |
| férfi kn. A Miklós névnek kicsinyített módosulata. Meghúzza magát, mint a Mike malaczcza. (Km.). | |
* | |
| mváros Somogy m.; helyr. Miké-re, ~n, ~ről. | |
* | |
| puszta Pest m.; helyr: ~budá-ra, ~n, ~ról. | |
* | |
| falu Szala m.; helyr. ~fá-ra, ~n, ~ról. | |
* | |
| erdélyi falu Küköllő m.; helyr. ~falvá-ra, ~n, ~ról. | |
* | |
| erdélyi falu B. Szolnok m.; helyr. ~házá-ra, ~n, ~ról. | |
* | |
| (mi-ként) ösz. ih. és kötszó. 1) Kérdőleg használva am. mely módon, mi módon, hogyan? Mondd el kérlek, miként történt az egész dolog? Miként jöttél ide? 2) Mint kötszónak a viszonymondatban azonként, úgy, a szerént felelnek meg nyilván vagy hallgatólag, pl. miként mondád, azonként történt. Miként hallottam, úgy adom elé. "Legyetek ildomosok miként (veluti) kégyók. (Müncheni cod.). "Meg nem tisztúlhatonk jobban, miként áldozatokkal." (Debreczeni Legendáskönyv). - Nem egészen egyértelmü vele, noha sokak által öszvetévesztetik, mikép vagy miképen. ,Miként' azt teszi: mely módon, ,miképen' pedig, mily módon. V. ö. ~KÉNT, ~KÉPEN, és MIKÉPEN. | |
* | |
| (mi-ként-i) mn. tt. mikénti-t, tb. ~ek. Miként levő, mimódon létező. (Modalis). | |
* | |
| (mi-ként-i-ség) fn. tt. mikéntiségét. Mimódon létezés. (Modalität). | |
* | |
| (mi-kép v. -képen) ösz. ih. és ksz. 1) Kérdőleg am. mily módon? Miképen fogjuk a dolgot czélszerüen elintézni? Miképen jártál el ezen ügyben? 2) Mint kötszónak a viszonymondatban nyilván vagy hallgatólag azonképen, v. akképen, olyanképen, hasonlóan felelnek meg, pl. az úri imában: "És bocsásd meg bűneinket, miképen mi is megbocsátunk ellenünk vétkezteknek." Ez értelemben öszvetétethetik a mutató szócskával: amiképen. 3) Ezen értelemnek megfelelőleg használtatni szokott már a régieknél hogy kötszó helyett is; (kiváltkép ajánlatos ez, ha a ,hogy' azonegy mondatban többször fordulna elé). "Mivel azért az pogány ellenség nem aluszik, hanem éjjel-nappal azon mesterkedik, miképen az keresztyénséget megejthesse." (Gr. Eszterházy Miklós nádor levelei. Történelmi Tár VIII. k. 16. lapon). "Miért kegyig nagy kegyösségnek dolga ahról gondolkodnonk, miképen az szép kis Jézus sirván metéltetik vala környül ez mai napon." (Debreczeni Legendáskönyv 95. l.). | |
* | |
| falu Bihar megyében; helyr. ~Pircs-ěn, ~re, ~ről. | |
* | |
| erdélyi falu Torda m.; helyr. Mikes-re, ~ěn, ~ről. | |
* | |
| erdélyi falu Küköllő m.; helyr. ~szászá-ra, ~n, ~ról. | |
* | |
| erdélyi falu Maros sz. helyr. ~házá-ra, ~n, ~ról. | |
* | |
| tájdivatos; l. MIKÉNT. | |
* | |
| puszta Pest m.; helyr. Miklá-ra, ~n, ~ról. | |
* | |
| falu Somogy m.; helyr. Miklasi-ba, ~ban, ~ból. | |
* | |
| falu Bihar m.; helyr. ~Lázur-ra, ~on, ~ról. | |
* | |
| (hellén eredetü, jelentése népgyőző ezen szókból alkotva: nikew és ocloV) férfi kn. tt. Miklós-t, tb. ~ok. Nicolaus. Változatai Mike, Miki, Mikla, Mikló, Mikes, Mikola, Mikó, Mikulás. Viselik e neveket Magyar- és Erdélyországban számos helységek. Magas Miklós mennybe néz, népies rejtett mese, s am. kémény, máskép: fúrják faragják, mégis feneketlen. Élődik, mint Toldi Miklós lova a szeméten. (Km.). Szent-Miklós néven is számosan fordúlnak elé helynevek, melyeket l. SZ betü alatt, vagy némely előnevezetekkel az illető betünél. | |
* | |
| falu Verőcze és puszta Abaúj m.; helyr. Miklós-ra, ~on, ~ról. | |
* | |
| faluk Moson és Szepes m.; helyr. ~falu-ba, ~ban, ~ból. | |
* | |
| falu Zólyom, puszta Gömör m.; erdélyi falu Udvarhely sz. helyr. ~falvá-ra, ~n, ~ról. | |
* | |
| puszta Somogy m.; helyr. Miklósi-ba, ~ban, ~ból. | |
* | |
| erdélyi falu A.-Fehér m.; helyr. ~laká-ra, ~n, ~ról. | |
* | |
| erdélyi falu Szeben sz. helyr. ~telké-re, ~n, ~ről. | |
* | |
| falu Sáros m.; helyr. ~vágás-ra, ~on, ~ról. | |
* | |
| puszta Tolna m.; erdélyi falu Miklósvárszékben; helyr. ~vár-ra, ~on, ~ott, ~ról. | |
* | |
| l. MIKLÓS. | |
* | |
| puszta Esztergam m.; helyr. Mikó-ra, ~n, ~ról. | |
* | |
| székelyesen am. mikor, melyben az or palóczos kiejtéssel változik ó-vá, mint mindenkó v. mindonkó szóban is. | |
* | |
| puszta Nyitra m.; helyr. ~falu-ba, ~ban, ~ból. | |
* | |
| falu Heves, puszta Bars m.; helyr. ~falvá-ra, ~n, ~ról. | |
* | |
| falu Abaúj, puszta Gömör m.; helyr. ~házá-ra, ~n, ~ról. | |
* | |
| falu Szatmár m.; GARAM~, Bars, VÁMOS~, Hont, m. erdélyi falu Doboka m.; helyr. Mikolá-ra, ~n, ~ról. | |
* | |
| falu Máramaros m.; helyr. ~patak-ra, ~on, ~ról. | |
* | |
| falu Gömör m.; helyr. Mikol csány-ba, ~ban, ~ból. | |
* | |
| (mi-kor) ih. és ksz. 1) Bizonyos idő folytában, mely alatt valami történik, vagy létezik. Mikor fiatal voltam, jól mene dolgom. Mikor pattant, nem hittem volna. (Kisf. K.). A régieknél: mikoron, sőt néha mikort is. A viszonymondatban nyilván vagy alattomban megfelel neki: akkor. Mikor kérdeznek, akkor felelj. Mikor én beszélek, ti hallgassatok. Öszvetétethetik a mutató a szócskával is. Amikor akkor, azaz valamely határozatlan időben, majd egykor, valaha. 2) Kérdőleg am. mely időben? Mikor leszesz honn? Mikor szoktál enni, lefekünni, fölkelni? V. ö. KOR. | |
* | |
| (mi-korára) l. MIKORRA. | |
* | |
| (mi-koron) ösz. ih. l. MIKOR. Eléfordúl a régieknél ,minthogy' értelemben is: "Róka az eszteragot ecczer vacsorára hivá, az ételt az asztalra ötté, mely mikoron híg volna, az eszterag hejába (= hiába) vág vala hozzá az ő hegyes orrával." Pesti Gábor meséi. | |
* | |
| (mi-korra) ösz. ih. és kötszó. 1) Kérdőleg am. mely időre? Mikorra halasztod utadat? Mikorra lesz kész a ruhám? Mikorra idéztek bennünket a törvényszék elé? 2) Midőn öszkötő értelme is van, megfelel neki az akkorra. Mikorra te gyalog egy mérföldet haladsz, én akkorra kocsin legalább kettőt megteszek. Mutató a szócskával öszvetéve: amikorra. | |
* | |
| (mi-kort) l. MIKOR. Eléjön pl. Katalin verses legendájában: "Mikort lén hét esztendeje" stb. | |
* | |
| puszta Nógrád m.; helyr. ~telek-re, ~ěn, ~ről. | |
* | |
| erdélyi falu F.-Fehér m.; helyr. ~Újfalu-ba, ~ban, ~ból. | |
* | |
| falu Zemplén m.; helyr. Miková-ra, ~n, ~ról. | |
* | |
| férfi kn. tt. Miksát. Maximilianus. A latin maximus-ból eredettnek látszik. | |
* | |
| falu Nógrád m.; helyr. Miksi-be, ~ben, ~ből. | |
* | |
| falu Trencsín m.; helyr. Mikusócz-ra, ~on, ~ról. | |
* | |
| elvont gyökök, amaz mile, emez milye vagy szokottabban millye szóban. Jelentésök emel azaz emelkedés, dudorodás. Rokonokul tekinthetők a szanszkrit: pul vagy pull (halmoz, halmozódik), hellén: plJw, latin: ~pleo, plenus, német Fülle stb. | |
* | |
| fn. tt. Milánó-t. Lombardia fővárosa. Mediolanum, németesen: Majland. | |
* | |
| (milánó-i) mn. tt. milánói-t, tb. ~ak. Milánóból való, ott készült, ott létező, arra vonatkozó. Milánói születés. Milánói templom, szinház. V. ö. MILÁNÓ. | |
* | |
| (mil-e) fn. tt. milét. Földdel befödött fakupacz, melyből a kovácsok szenet égetnek. (Szabad D.). Van ily nevü puszta Tolnában, s Milei helység Szalában. Finnűl: milu, svédűl: mila. Megegyezik vele a német Meiler, miről Adelung azt állítja, hogy a régi német nyelvben kupaczot, halmot jelentett. Ez értelemben rokon hozzá közelebb a franczia meule (szalma-, széna-)boglya, s a latin moles, távolabb a német viel, voll, latin multum, hellén polloV stb. | |
* | |
| (mile-fa) ösz. fn. Felhasogatott, s kupaczba rakott fadarabok, melyekből szenet égetnek. V. ö. MILE. | |
* | |
| (mile-hely) ösz. fn. Hely, az erdőben, vagy erdő mellett, hol a szénnek való fahasábokat kupaczba rakják, és égetik. | |
* | |
| falu Szala m.; helyr. ~egyházszeg-re, ~ěn, ~ről. | |
* | |
| (mile-közép) ösz. fn. Azon vastag dorong, vagy czölöp, melyet a szénégetők a milének közepére állirányosan helyeznek, s mely körül a többi fát elrakosgatják. | |
* | |
| (mile-szén) ösz. fn. Szén, melyet az úgynevezett milében égetnek. A kovácsok, lakatosok mileszenet használnak. V. ö. MILE. | |
* | |
| (mi-lét) ösz. fn. l. MISÉG és MIBENLÉT. | |
* | |
| (mile-takaró) ösz. fn. Száraz, vagy nyers ágak, melyekkel a fakupaczot betakarják, midőn szénné égetik, továbbá azon föld is, melyet rá hánynak. | |
* | |
| (mile-talp) ösz. fn. Fahasábok, melyeket a szénégetők a földön keresztbe raknak, s melyekre a többi hasábokat fektetik. | |
* | |
| falu Bács m.; helyr. Militics-re, ~ěn, ~ről. | |
* | |
| puszta Tolna m.; helyr. Millé-re, ~n, ~ről. | |
* | |
| (mill-e-er v. mil-e-er) fn. tt. millér-t, tb. ~ěk. Szénné égetés végett öszverakott facsomó, vagy famáglya. Lőrincz K. szerént Kapnikbányán, és Krisa J. szerént a székelyeknél is különösen Udvarhelyszéken használt tájszó. Eredetére nézve l. MILE. | |
* | |
| számnév; tt milliárdot. Ezer millió. Ered a latin millió-tól. V. ö. MILLIÓ. | |
* | |
| (mill-ing) fn. tt. milling-ot, harm. szr. ~ja, vagy vékonyhangulag: ~ět, ~je. Villámló fényességü test, különösen maga az égi villám. Mint a milling villogott itt a Józsué kardjának lapja, és éle. (Biró Márton). Innen a káromkodásnak ezen neme: millingós t...te! am. mennykő! v. villongós t...te. Átv. ért. jelenti a kicsiszált aczélnak, fegyvernek fényes élét. Sima, mint a milling. (Km.). Ez értelemben megegyezik vele a Dunán túl divatozó pilinga, vagyis a késnek, kardnak fényes vasa. Simai szerént, azon éles vasakból (guillotinféle) alkotott gép, melylyel hajdan némely halálra itélteket kivégeztek. Mind a milling, mind a pilinga szók gyöke azon vil vagy egyszerübben il, mely élénk mozgást jelent az illan, illó, villog, villám, villant, pillant, pillangó stb. származékokban, t. i. az m, v. és p mint rokonszervü hangok előtétül s némi módositékul használtatnak. | |
* | |
| számnév, tt. millió-t. Ezerszer ezer vagy tizszer százezer. Egy millió forint. A latin nyelvből kölcsönzött szó. Némi módosulattal különösen a népnyelvben: milliom. A latin millio pedig ered mille (am. ezer) szótól, mely alkalmasint rokonságban áll multum, hellen polloV, német viel, szláv weely stb. szókkal. Figyelmet érdemel, hogy a csagataj nyelvben ming am. ezer. (Abuska), és sínai nyelven ping am. mind (simul omnes). V. ö. MIND. | |
* | |
| számnév, tt. milliom-ot, harm. szr. ~ja. l. MILLIÓ. | |
* | |
| (milliom-os) l. MILLIÓS. | |
* | |
| (millió-os) mn. tt. milliós-t, v. ~at, tb. ~ok. 1) Ami egy milliót ér. Milliós jószág am. egy millió forintot érő. 2) Millióval bíró. Milliós dúsgazdag. | |
* | |
| fn. tt. millórát. Kríza J. szerént a székelyeknél előhasu juh, egy éves bárány; máskép diszke, düszke. Homályos eredetü. | |
* | |
| elvont gyöke MILLYE szónak. l. ezt és MIL. elvont gyököt. | |
* | |
| kérdő névmás, l. MILY. | |
* | |
| (milly-e) fn. tt. millyét. Molnár A. szerént jelent szelenczét, vagy tokot, különösen holmi füszernek valót, pl. sómillye, borsmillye. Eredetére nézve l. MIL elvont gyök. | |
* | |
| l. MILYEN, MILYENSÉG. | |
* | |
| falu Szatmár m.; helyr. Milotá-ra, ~n, ~ról. | |
* | |
| falu Arad m.; helyr. Milová-ra, ~n, ~ról. | |
* | |
| puszta Sáros m.; helyr. Milpos-ra, ~on, ~ról. | |
* | |
| (mi-ly) kérdő és mutató névmás; tt. milyet. Ezen névmás kérdőleg az alany minőségéről tudakozódik, valamint a mely azt kérdezi: ki v. mi? Toldalékraggal: milyen. Mint általános minőséget jelentők megfelelnek neki az ily, oly, ilyen, olyan, pl. mily szinü posztóból akarsz ruhát? Fel. Ilyenből. Milyen ember Tamás? Fel. Csak olyan. Mutató névmásul öszvetétethetik az a mutató szócskával: amily v. amilyen. Milyen. (v. amilyen) a gazda, olyan a bor. Milyen az eczet, olyan a házi asszony. Milyen az anyja, olyan a lyánya. Milyen a fa, olyan a gyümölcse. Milyen a jónap, olyan a fogadj Isten (milyen a köszönés, olyan a fogadás). Milyen a mosdó, olyan a kendő. (Közmondatok). Értelemre megegyezik vele minő. V. ö. MELY, kérdő és ILYEN mutató névmást. | |
* | |
| (mi-ly-en) tt. milyen-t, tb. ~ek. l. MILY. | |
* | |
| (mi-ly-en-ség) fn. tt. milyenség-ět, harm. szr. ~e. A tárgynak kérdés alatti tulajdonsága, mely azt a maga nemében megkülönbözteti, meghatározza, mely ezen kérdésre: milyen? felel meg, pl. a bornak milyenségéhez tartozik annak szine, íze, ereje. Egy értelmü vele minőség. V. ö. MISÉG. | |
* | |
| MIM elvont gyöke mímel szónak; l. MÍMEL. | |
* | |
| (mím-beszéd) ösz. fn. l. HÍMJÁTÉK. | |
* | |
| (mím-el) áth. m. mímel-t. Valakinek külső cselekvésmódját, tehát taglejtéseit, mozdulatait, arczkifejezéseit stb. utánozza, miszerént ahhoz mintegy hasonlóvá teszi magát, pl. a színpadi eléadásokban, némajátékokban stb. Megvető ért. majom módjára utánoz valakit. E szónak gyöke mim, melyhez értelemre is leghasonlóbb a latin mimus, s hangváltozattal a magyar majmol; minthogy pedig a majomnak kitűnő sajátsága az utánzás, valószinü, hogy a mim és majm egy eredetüek, mert az i nyelvünkben aj oj hangokkal szeret váltakozni, pl. kiált, kajált, alít alajt, megfordítva: ihar, juhar, ig jog, irgat, forgat stb. | |
* | |
| (mim-el-ěg v. bib-el-ěg?) önh. m. mimeleg-tem, ~tél, ~ětt v. mimelgětt; htn. ~ni v. mimelgeni. A székelyeknél am. az ismertebb nebeleg; l. ezt. | |
* | |
| (mím-el-és) fn. tt. mímelés-t, tb. ~ěk, harm. szr. ~e. Szélesb ért. mások külső cselekvésmódjának utánzása. Szorosb ért. majmolás. l. MÍMEL. | |
* | |
| (mím-ész) fn. tt. mímész-t, tb. ~ěk, harm. szr. ~e. Színpadi némajátékos, ki valamely cselekvényt mímelve ad elé. | |
* | |
| (mím-ész-et) fn. tt. mimészet-ět, harm. szr. ~e. Valamit mímelő némajáték, illetőleg ügyesség, mesterség. | |
* | |
| (mím-ez) áth. m. mímez-tem, ~tél, ~ětt. L. MÍMEL. | |
* | |
| (mím-játék) ösz. fn. Néma szinpadi játék, mely valamely cselekvényt csupán taglejtésekkel, arczbeszéddel ad elé. | |
* | |
| (mím-játszó) l. MÍMÉSZ. | |
* | |
| (mím-művészet) ösz. fn. l. MÍMÉSZET. | |
* | |
| (mi-mód) ösz. ih. l. MIMÓDON. | |
* | |
| (mi-módon) ösz. ih. Miféle eszközök, és cselekvés által. Nem tudom, mimódon kerüljem ki leselkedő elleneimet. Mimódon szabadultál meg a fogságból. V. ö. MÓD. | |
* | |
| v. MEN, elvont gyöke mind (régiesen mend) szónak és származékainak. Sínai nyelven man am. teljes, egész; innen: man-sin egész test. Ezen sínai man szóval egyezik közelebb a latin omnis, omne. Egyébiránt l. MIND. | |
* | |
| l. MINMAGUNK. | |
* | |
| (latin szó) fn. tt. minát. 1) A hegyek oldalaiban, érczek, vagy más ásványok kutatása végett beásott likak. 2) Különösen a hadtudományban, föld alatt készített meneteles út, honnan a fönt fekvő földet, a rajta levő teherrel együtt lőpor által föl lehet vettetni. Régi magyar nyelven: állik (v. allik), v. állyuk. Mai divat szerént némelyek akna, különösen tűzakna névvel nevezik. | |
* | |
| falu Ung m.; helyr. Minaj-ba, ~ban, ~ból. | |
* | |
| (mi-nap) ih. Nem rég mult időben. E szóban az időnek közelsége rejlik, miért hellenül; newsti, latinul nuper, melyekben neoV és novus a gyökök, németül: neulich, jüngst; tehát minap am. legujabb, legközelebbi időben, vagy napon. Ez alapfogalomból kiindulva válószinü, hogy e szónak első alkatrésze a közelt jelentő eme, mintha volna eme-nap. Egyébiránt, minthogy a minap máskép: multkor, azt is vélhetni, hogy e szóban a mi am. mu, t. i. a múl múlik gyöke, miszerént az mu-nap volna, azaz multnap, oly nap, mely már el-mult. | |
* | |
| ösz. ih. A minap szónak toldalékos módosúlata, olyan mint hajdan helyett hajdanában, mostan helyett mostanában. V. ö. MINAP. | |
* | |
| (mi-napi) ösz. mn. Közelebb elmult időbeli, ami nem régen történt. A minapi jégeső nagy kárt tett. V. ö. MINAP. | |
* | |
| régies a ma szokottabb minap helyett. | |
* | |
| (min-d v. men-d) mn. Ez alakban csak tájszokásilag, nevezetesen Szabolcsban, Biharban stb. ragoztatik: mindnek, mindet stb.
"Kin hogy Buda bajnok körül eltekintett, Meddig szeme látta, be se' látta mindet Jobbra fejét s balra komolyan hintálván, Mond az öreg szásznak, vele együtt állván." Arany J. Buda halála. Általánosabban a megtoldott minden divatozik, és csak némely öszvetételekben tartja meg eredeti egyszerüségét, pl. Mindszent, mindkettő, és a mutató névmások előtt: mind az v. azon, mind ez v. ezen. A régieknél egyebütt is, pl. a halotti beszédben, melléknév gyanánt áll. Különben határozóként és mint gyűnév önállólag jelent öszveséget, együvé tartozó többséget, sokaságot, s olyan természetü, mint a számnevek határozói, és am. egészen, öszvesen, együtt, pl. mind addig, mind annyiszor, mind napestig, mind untalan. Mind örökké. Mind elmegyünk. Mind egészségesek vagyunk. Nem mind arany, ami fénylik. Nem mind jóakaród, aki rád mosolyog. Nem mind lencse, ami lapos. Nem mind szakács, aki a kalánt kezébe veszi. Nem mind szent, aki bejár a templomba. (Kmm.). A régi nyelvemlékekben mend, s am. egész, öszves, pl. a régi halotti beszédben és könyörgésben: "Mend angyelkot" (= minden angyalokat), "mend szentököt". "mend ő szenti és önöttei közikön." A Müncheni codexben: "Meghirhevék mend a földön", (exit fama in universam terram illam). Máté 9. "Megkerengi vala mend Galileát." (Máté 4.). Eléfordul a menden is, pl. "Menden ország önnön benne megoszlatott megpusztóltatik", (omne regnum in seipsum divisum de solabitur. Máté 12.). Másodfoku melléknév vagy határozó mellett használják, ,mindig' vagy ,folyvást' értelemben is. Mind szebb szebb lesz, mind jobbra törekedjél. Mind inkább. Mind jobban. "Kit vágyódás elragadott, A kivánság megbódított, Mind nagyobbat emleget." B. Orczy Lőrincz. E szóban az öszvesított sokaságnak alapfogalma rejlik, a ,minden' alakjára nézve olyan, mint vad vadon, mord mordon, zord zordon, kis kisin (kicsin), alas alason (alacson). Ha a minden szót különösen ezekkel vetjük öszve, a nyelvhasonlat nyomán úgy vélekedhetünk, hogy az en csak toldalék, úgy hogy pl. a régi halotti beszédben és könyörgésben állandóan ,mend' áll ,minden' helyett is; a d is a törzsnek nem alkatrésze, hanem további képző, tehát a tiszta gyök min, és a régieknél állandóbban men, melyből lett mined v. mened, öszvébbhúzva: mind, mend. T. i. a d hasonló jelentésü képzőnek látszik a kicsid, karcsud, lassud, édesd stb. szókban is. A min, régiesen men pedig sem több, sem kevesebb mint mennyi, mely a régieknél rendszerént egy n-vel áll, pl. a Müncheni codexben csaknem állandóan mene, Pesti Gábornál meni; a Debreczeni Legendáskönyvben: mine, mini, amely ma is ezen öszvetett szóban: ,valamennyi', szintén ,öszves' értelemben vétetik. A göcseji tájnyelvben mennyen am. mennyien. Eléjön a régi iratokban: menig (pl. Szalay Á. 400. magyar levelében), s azt teszi: mennyiig, azaz míg, v. meddig. Tehát ,mind' v. ,mend' = menid v. minid, azaz: mennyid, vagyis: valamennyi. Törökül kamu = minden, és bütün = egész. Figyelmet érdemel, hogy sínai nyelven ping am. mind (omnes, simul), és az Abuska szerént csagataj nyelven ming am. ezer. A persában: heme, latinul: omnis = minden, stb. V. ö. MIN, MENNYI, MINDEN, és MONNÓ. | |
* | |
| (l. itt végül); kötszó. Több alanyt foglal együvé, s am. és v. is, pl. mind én, mind te, am. én is, te is. Mind égen, mind földön jelek lesznek, am. égen és földön. Mind a kenyér, mind a hús elfogyott, am. a kenyér is, a hús is. Ez értelemből lehet megfejteni, hogy többnyire a régi nyelvben a kötszó mind csak egyszer tétetett ki, pl. midőn így szóltak: mind én te, azaz, én és te együtt. Nógrád vármegyének a törökök pusztitásáról szóló 1627-ben kiadott bizonyságlevelében áll: És ím méghis ez az Vezér mind az Birákoth, Baráthokot karóba akarta vonjattnj (Jászay Pál), azaz mind a birákat, mind a barátokat. Azonban vannak példák az ellenkezőre is: "Mert majdan mind az úr, s mind az szolgája unos untalan bejönnének." (Pesti G. meséji. XLII. mese). "Mind anyáddal, mind húgaiddal vétkezel" (Ugyanott LXI. mese). Az előbbi példákból megtetszik, hogy ezen kőtszó eredetileg egy a ,mind' melléknévvel. Némelyek véleménye szerént a ,mint' (= valamint) szóval volna azonos, és tájszokásilag ejtetik is ekként. | |
* | |
| (mind-addig) ösz. ih. Mig bizonyos idő tart, valamely határozott időnek végeig, egészen addig. A viszonymondatban megfelel neki a mig, pl. mindaddig úszik a tök, míg elmerűl. Mindaddig ott légy, míg el nem küldenek. | |
* | |
| kivételező mondatban szokott kifejezés, am. mindazáltal, mégis, azonban. | |
* | |
| (mind-annyi) ösz. mn. Az egész sokaság, többség együtt véve, bizonyos tekintetben megegyezve. Viszonymondatban megfelel neki amennyi vagy ahány, pl. ahány legény, mindannyi vitéz. Ha tízen lesztek is, mindannyitokkal szembeszállok. Többese, vagyis határozója: mindannyian. Akarom, hogy mindannyian megjelenjetek. Egyértelmü vele a valamennyi, és mindnyája; mindnyájan. | |
* | |
| (mind-annyiszor) ösz. ih. Ismételt, vagyis sokszorozott egységekre vonatkozik, s azokat bizonyos tekintetben öszveköti, pl. tízszer folyamodott, s mindannyiszor viszszautasították. Ahányszor hozzá mentem, mindannyiszor az íróasztalnál találám. | |
* | |
| újabb időben némelyek rövidítve használják ,mindazáltal' v. ,mindazonáltal' helyett. | |
* | |
| (mind-az-által) ösz. kötszó. Ellentétes értelme van, s am. valaminek (mind annak) daczára, ellenére, vagy különben véve a dolgot, más szempontból. A viszonymondatban jóllehet, ámbár, noha, bátor, ámbátor, ugyan tétetnek ellenébe, pl. én ugyan szivemből sajnállak: mindazáltal nem segithetek rajtad. Jóllehet eleget siettem: mindazáltal későn érkeztem meg. | |
* | |
| l. MINDAZÁLTAL. "De mindazonáltal is, mégcsak az kapuját is fel nem vonatám az ellenség előtt." (Levél 1558-ból. Szalay Á. 400 m. l.). | |
* | |
| (mind-csak) ösz. ih. Minduntalan, szüntelen. Mindcsak ki-bé, ki-bé, arról mondják aki szüntelen jár az ajtón. (Lőrincz K.). | |
* | |
| (mind-eddig) ösz. ih. Egészen ezen helyig vagy ideig. | |
* | |
| közbeszédben általános kiejtés; l. MINDIG. | |
* | |
| (mind-egy) ösz. fn. melyből mindegyik, mindegyre, mindegyütt származékok divatoznak. Maga a mindegy változatlan alakban am. a többi közől akármi, v. akármelyik. Élünk vele, midőn azt akarjuk jelenteni, hogy a sok között nem válogatunk, hogy különbséget nem akarunk, vagy nem tudunk tenni köztök, vagy irántok közönyösek vagyunk. Mindegy neki, akár itt lakik, akár másutt. Mindegy nekem, akár fehér, akár vörös bor, csak finom legyen. Az mindegy. | |
* | |
| (mind-egyig) ösz. ih. Valamely sereg, sokaság utolsó egyéneig, egyet sem véve ki, valamennyien, mindnyájan. Mindegyig odavesztek a harczban, a hajótörésben. | |
* | |
| (mind-egyik) ösz. mn. Bizonyos sokaságnak egyénei külön-külön véve. Az egyes számu személyragok közől csak a harmadikat veszi föl, mindegyike, pl. fiaim mindegyikének hagyok tíz ezer forintot. Többesben: mindegyikünk, mindegyiktek, mindegyikök.
| |
* | |
| (mind-egy-lábig) ösz. ih. Élő állatokról szólva am. valamennyien, öszvesen. Marhái mindegylábig elhullottak. | |
* | |
| (mind-egyre) ösz. ih. Folytonosan, szünetlenül, egymást követve; minden egyes esetben. Mindegyre esik az eső. Mindegyre új seregek érkeznek. Ahányszor találkozik velem, mindegyre panaszkodik. | |
* | |
| (mind-egy-szálig) ösz. ih. Szálakból álló tömeges testnek minden szálai. Hajfürtjei mindegyszálig megőszültek, kihullottak. Szélesb átv. ért. akármily gyűsokaságnak minden alkatrészei. | |
* | |
| (mind-együtt) ösz. ih. Öszvesen, valamennyien, mindnyájan, egyet sem véve ki. Mindegyütt nem értek semmit. | |
* | |
| (mind-ekkorig) ösz. ih. Bizonyos távol időtől számítva a mostanig, a jelenig. A gyógyszer bevételétől fogva mindekkorig semmi javulást nem érzek. Mindekkorig semmi bajom sem volt. | |
* | |
| l. MINDÉTIG. | |
* | |
| (min-d-ěn, régiesen: men-d-en) mn. és fn. tt. minděn-t; tb. ~ěk, harm. szr. ~e. Bizonyos nemü sokasághoz tartozó egyének vagy egységek öszvesen véve, egyet sem zárva ki. Minden polgár fizessen adót. A természet törvénye minden embert kötelez. Minden jószágát elrabolták. Minden házba katonákat szállítottak. Minden ember ember, de nem minden ember becsületes ember. (Km.). Minden lében kanál. (Km.). Minden botnak végén a feje. (Km.). "Minden hatalom, melyet más tárgyak felett gyakorlunk, attól függ melylyel saját magunk felett birunk." (B. Eötvös József). Nagyobb nyomatékosságból néha használtatik többesben is. Mindeneknek alkotója. Mindenek fölött. Mindenek előtt, v. mindeneknek előtte; a Carthausi névtelennél: minden előtte, szabálytalanul: ,minden előtt', v. ,mindennek előtte' helyett. Mint önálló főnév jelenti az együvé tartozó tárgyak öszvegét. Mindenét eladta. Mindenből kifogyott. Mindene rongy. Mindenét magával hordozza. Mindenben gáncsot talál. Mindenünk oda van. Nem illik minden mindenre. (Km). Mindenhez látó, semmivel biró. (Km.). Az egy madártejen kivül mindene van. (Km.). Mindenre kész. Szintén mint fn. jelent mindenséget is.
"Te hoztad-e nagy Minden ezer nemét A semmiségből." Berzsenyi. Ide tartoznak ezen öszvetételek: mindenlátó, mindentudó, mindenható. Régen eléjön határozóként is ,mindnyájan' v. ,valamennyien' értelemben: "Sőt azt is meghagyja vajda ő népének, Hogy minden valami keveset önnének." Temesvári István 1569-búl. (Thaly 8. gyüjt. Mely szóra Th. K. megjegyzi, hogy ily értelemben túl a Dunán ma is így használtatik). V. ö. MINDEGYIK, MINDENIK, MINDNYÁJA; és elemzésére nézve l. MIND. | |
* | |
| (minden-bizony v. -bizonynyal) ösz. ih. Teljes határozottsággal. | |
* | |
| (min-d-ěn-ěs) mn. tt. minděněs-t v. ~et, tb. ~ek. Mindenre kiterjedő, mindenfélét magában foglaló. Mindenes gyüjtemény. | |
* | |
| (l. föntebb) fn. tt. minděněs-t, tb. ~ěk. Oly házi tiszt, vagy szolga, ki mindenre felügyel, kit mindenféle szolgálatra használnak, és bizonyos műköre nincsen. | |
* | |
| (min-d-ěn-ěs-t) ih. Egészen, minden hozzávalókkal együtt; szokottan: mindenestül. | |
* | |
| (min-d-ěn-ěs-t-ül) ih. Minden hozzá tartozó személyekkel és holmival, ingósággal együtt. Mindenestül falura hurczolkodtunk. Kutyástul, macskástul, mindenestül. Néha hozzá teszik a fogva szót is: mindenestül fogva. | |
* | |
| (minděn-felé) ösz. ih. Minden irányban, ú. m. alá fölé, jobbra balra, előre hátra stb. Mindenfelé vagdalódzik. Mindenfelé meghivó leveleket küldözgetni.
"Néz föl, alá, mindenfelé, De Erzsi csak nem jön elé." Népdal. | |
* | |
| (minděn-féle) ösz. mn. Minden nemből, vagy fajból való. Noé mindenféle állatból vitt egy párt a bárkába. Néha am. igen sokféle különböző nemü, osztályu, felekezetű stb. Mindenféle emberrel társalkodni. Mindenféle könyvet olvas. A tengeri kereskedő városokban mindenféle népeket láthatni. | |
* | |
| (minděn-féle-kép) ösz. ih. Mindenféle módon, különbözőképen, a dolgot minden oldalról véve. Mindenfélekép iparkodtam, hogy czélomat érjem. | |
* | |
| (minděn-féle-képen) l. MINDENFÉLEKÉP. | |
* | |
| (min-den-felől v. -felőlről) ösz. ih. Minden oldalról, minden irányról, pl. alulról fölülről, jobbról balról, elűlről hátulról. Mindenfelől tódúl az ellenség. A várost mindenfelől bekerítette az árvíz. Megfelel e kérdésre honnan? mely tájról. | |
* | |
| (minden-felül) ösz. ih. Minden oldalon, minden irányban, minden tájon. Megfelel e kérdésre: hol? vagy mily tájon? Az ég mindenfelül tiszta.
"Fáj a szivem kivül, belül, Bánat lepi mindenfelül." Népdal. | |
* | |
| (minděn-fi) ösz. fn. Némelyek által a cosmopolita magyarítására használt szó; máskép világpolgár. | |
* | |
| (minděn-ha) ösz. ih. Minden időben, folytonosan. Ellentéte: soha azaz seha. V. ö. HA. (1). | |
* | |
| (minděn-hai) ösz. mn. Minden időbeli, minden korra való, szolgáló. Mindenhai kötelezés. V. ö. HA, (1). | |
* | |
| (minden-ható) ösz. mn. Szoros ért. a véghetetlen hatalmú Istenről mondjuk. Mindenható Isten. Egyedül az Isten mindenható. Széles átv. ért. ki bizonyos nemben és körben mindent tehet, ki mindenek fölött uralkodik. Az országban, a kormánynál ő most mindenható.
"Ez a mindenható tündér Talán nem is halandó vér." Kisfaludy S. | |
* | |
| (minděn-hatólag) ösz. ih. Oly módon, mint az tehet aki mindenható. | |
* | |
| (minděn-hatóság) ösz. fn. Szoros ért. isteni hatalom, melynek minden alája van vetve. Szélesb ért. nagy kiterjedésű emberi hatalom, mely bizonyos nemben, körben legtöbbet képes tenni, eszközleni. | |
* | |
| (minděn-hol) ösz. ih. Minden helyen, mindenütt. Az Isten mindenhol jelen van. Néha am. bizonyos határok közé szorított térnek, helynek minden pontján, vagy táján. E város mindenhol poros. Magyarországban sem terem mindenhol búza és bor. | |
* | |
| (minděn-honnan) ösz. ih. Minden helyről, tájról, vidékről, pontról stb. Jobbára am. bizonyos határok közé szorított térnek minden részeiből, pl. a napot mindenhonnan látják. A fővárosba mindenhonnan öszvegyülnek az utasok. A pesti vásárra mindenhonnan hoznak árukat. Máskép: mindenünnen. Ellentéte: sehonnan. | |
* | |
| (minděn-hová) ösz. ih. Szoros ért. minden helyre. Az Isten hatalma mindenhová kiterjed. Alkalmazott ért. bizonyos helyek közől egyet sem véve ki. A fejedelmek mindenhová rendelnek tisztviselőket. A rendőröknek sem szabad mindenhová benézni. Máskép: mindenüvé. Ellentéte: sehová. | |
* | |
| (minděn-időn) ösz. ih. l. MINDENKOR. | |
* | |
| (min-d-ěn-ik) mn. tt. minděnik-et. Az egész sokaságnak minden egyéne különkülön véve. Egyes számban csak a harmadik személyragot veszi föl: mindenike; a többesben: mindenikünk, (Szabó Dávidnál: mindenink), mindeniktek, (régente: méndentek is: "lészen méndenteknek szolga", Tatrosi cod.), mindenikök. Rokonértelmü eh: mindegyik: régiesen egyminden v. egymenden. | |
* | |
| Szabó Dávidnál jön elé ,mindenikünk' értelmében, valamint ,méndentek' a Tatrosi codexben ,mindeniktek' helyett. | |
* | |
| (minděn-ként) ösz. ih. Minden módon, a dolgot minden, vagy különféle oldalról véve; szokottabban és helyesebben: mindenkép. | |
* | |
| (minděn-kép v. -képen) ösz. ih. Minden módon. Élünk vele, midőn azt akarjuk kifejezni, hogy egyetlen egy mód sincs elhagyva, elmulasztva. | |
* | |
| (minděn-ki) ösz. mn. Bizonyos számu személyek közől egyet sem véve ki. Mindenki tartozik a rendelt órára megjelenni. Nehéz mindenkinek kedvét találni. (Km.). Mindenkinek tetszeni lehetetlen, akarni bolondság. (Km.). Ellentéte: senki. Abban különböznek tőle mindegyik és mindenik, hogy ezek mind személyre, mind tárgyra vonatkozhatnak, mindenki pedig csak személyre. Régiesen: kimind, és mindenik: egyminden v. egymenden. | |
* | |
| (minděn-kor) ösz. ih. Minden időben, mindenha, az időfolyamnak egy részét sem véve ki. Tágasb ért. sokszor, igen gyakran. Ellentéte: semikor, soha. | |
* | |
| (minděn-kori) ösz. mn. Ami mindenkor, mindenidőben történik, vagy történni szokott, vagy mindenkorra vonatkozik. Valakinek mindenkori viseletéről bizonyítványt adni. | |
* | |
| (minděn-koron) ösz. ih. l. MINDĚNKOR. | |
* | |
| (minděn-korra) ösz. ih. Minden időre. Jegyezd meg ezt mindenkorra. Egyszer mindenkorra. | |
* | |
| (minděn-látó) ösz. mn. Az Istenségnek egyik tulajdonsága; szélesebb értelemben mondják emberről is, aki mindenre, vagyis sok dologra képes felügyelni, mint a jó mezei gazda. | |
* | |
| (minděn-lětte-képen) ih. A székelyeknél am. mindenképen. | |
* | |
| (minděn-módon) l. MINDENKÉP. | |
* | |
| (minděn-nap) ösz. ih. 1) Napról napra, naponként, egy napot sem véve ki bizonyos időszakból. Szabadulását mindennap várja. Mindennap hideg vizzel megmosni a fejet. Mindennap valamit dolgozni. A jövő héten mindennap meglátogatlak. Mindennap, mindennap, jó borral kell élni. (Bordal). Máskép: mindennapon. 2) Köznapon, hétköznapon. Az újdon új ruhát mindennap nem szokás viselni. Használtatik szójátékul is, mint hajdan a toborzók tevék, midőn a huszárnak beállt legény lábára bakancsot fűztek, mondván, jó lesz ez mindennapra. Külön írva: minden nap-ban a ,nap' szó főnév. | |
* | |
| (minděn-napi) ösz. mn. 1) Bizonyos időszak alatt egymás után következő valamennyi napra való, vagy napon történő. Mindennapi kenyér. Mindennapi kalács, azaz kenyér. Mindennapi munka. 2) Köznapra való, nem innepi. Mindennapi ruha. 3) A maga nemében közönséget, nem kitünő, nem különös, nem jeles. Ezek mindennapi dolgok. | |
* | |
| (minděn-napiság) ösz. fn. Közönséges, nem kitünő tulajdonság vagy jelenség. A mindennapiságokon nem bír fölülemelkedni. | |
* | |
| (minděn-napon) l. MINDĚNNAP. | |
* | |
| (minděn-napos) ösz. mn. Bizonyos tekintetben minden napot tartó, mindennap eléforduló. Ő mindennapos nálunk, azaz mindennap eljő hozzánk. Mindennapos hideglelés. | |
* | |
| (minděn-nemű) ösz. mn. Minden nemből való, mindenféle. Mindennemü növényekből, ásványokból álló gyüjtemény. Mindennemü madarak, rovarok. | |
* | |
| (minděn-oldaluság) ösz. fn. Mondják oly ember tulajdonságaként, aki igen sokféle dologban jártas. A mindenoldaluság felületességgel jár. | |
* | |
| (min-d-ěn-ség) fn. tt. minděnség-ět, harm. szr. ~e. 1) Legterjedtebb ért. a létező lények öszvege, vagyis a nagy világ. Isten, a mindenség alkotója v. teremtője, igazgatója, fentartója. 2) Szükebb ért. bizonyos mennyiségnek, sokaságnak öszvege, öszveség. | |
* | |
| (minděn-szentěk) ösz. és többes fn. l. MINDSZENT. | |
* | |
| (minděn-szer) l. MINDĚNKOR. Amaz eléjön Szabó Dávidnál. | |
* | |
| (minděn-těhető) ösz. mn. Egy jelentésü az isteni legfőbb hatalomra vonatkozó mindenható szóval. Mondjuk emberről is, ki bizonyos működési körben, hivatalban stb. sok mindent eszközölhet, véghezvihet. | |
* | |
| (minděn-tevő) ösz. mn. Aki mindent nemcsak tehet hanem teszen is. | |
* | |
| (minděn-tudás) ösz. fn. Szoros ért. isteni tulajdonság, melynél fogva semmi titok nincsen előtte. | |
* | |
| (minděn-tudó) ösz. mn. és fn. Az egy igaz Istennek kizárólagos jelzője, mert csak ő tud mindent. Alkalmazott ért. mondják emberről, ki bizonyos körben vagy szakban alapos, kimerítő isméretekkel, vagy tudomással bír. | |
* | |
| (minděn-tudóság) ösz. fn. Szoros ért. az Istennek kizárólagos tulajdonsága, melynél fogva nincs rejtély, nincs titok előtte. | |
* | |
| (min-d-ěn-ünn-en) ih. Mindenfelől, minden helyről, minden irányról. E szóban az ünnen am. onnan, v. honnan, mintha volna, mindenonnan, vagy mindenhonnan, és ez szokásban is van. | |
* | |
| l. MINDĚNÜNNEN. | |
* | |
| (min-d-ěn-ütt) ih. Minden helyen. Az ütt képző eredetileg a helyet jelentő ott, tehát az egész am. minden-ott. Az Isten mindenütt jelen van, azaz úgy lát, úgy tud mindent, mintha személyesen jelen volna. Ember nem lehet mindenütt. Alkalmazott ért. am. bizonyos határok közé szorított térnek több pontjain, helyein. Amerre mentem, mindenütt ismerősökkel találkozám. | |
* | |
| (minděnütt-jelenvaló) ösz. mn. Az Istenről mondják. Máskép: mindenüttlevő. | |
* | |
| (minděnüttjelen-valóság) ösz. fn. Tulajdonsága az Istennek, ki mindent úgy lát, úgy tud, mintha mindenütt személyesen jelen volna. Máskép: mindenüttlét. | |
* | |
| (minděn-ütt-lét) ösz. fn. Isteni tulajdonság, melynél fogva helyre szorítva nincs. Máskép: mindenüttjelenvalóság. | |
* | |
| (mindenütt-levő) ösz. mn. és fn. Különösen semmi helyhez nem kötött, hanem mindenhová kiterjedő, mi egyedül az Istennek tulajdonsága. Máskép: mindenüttjelenvaló, mindenüttvaló. | |
* | |
| (min-d-ěn-ütt-ség) fn. tt. minděnüttség-ět, harm. szr. ~e. Így neveztetik Luther tana Calvin ellen, Jézus testének mindenütt jelenlétéről az úrvacsorai kenyérben. (Ubiquitas). | |
* | |
| (minděnütt-való) l. MINDENÜTTLEVŐ. | |
* | |
| (minděn-üvé v. hová) ösz. ih. Minden helyre, tájra, irányra. Eredetileg: mindenhova, v. mindenhová. | |
* | |
| azaz MINDÉLTIG, (mind-éltig) ösz. ih. (l nélkül ejtik általánosabban). Am. ameddig élünk vagy él valaki. Báthori István lengyel király levelében (1579-ből) a Történelmi Tár VIII. kötetében, a hasonmás szerént (mert fájdalom! a nyomtatás tele van hibával) világosan így találjuk irva mindéltig (a nyomtatásban: mindéttig). Egyébiránt közönségesen mindig helyett használják; l. MINDIG. | |
* | |
| (mind-ez-ideig) l. MINDEKKORIG. | |
* | |
| (mind-holtig) ösz. ih. am. egész halálaig, míg meg nem hal vagy halt valaki. "Úgy szerette mint a fiát mindholtig." (Mikes Kelemen Törökországi levelei). | |
* | |
| (min-d-ig) ih. Bizonyos időszaknak semmi részét nem véve ki, folytonosan, időről időre, félben nem szakadva, végtül végig. A madár akár hova repül, mindig otthonn van. (Km.). Köz beszédben általános kiejtéssel: mindég; ami nincsen alap nélkül, minthogy az ig névrag régente ég alakban divatozott, pl. alég (= alig), estég (= estig), addég (= addig), V. ö. ~IG névrag. | |
* | |
| (mind-inkább) ösz. ih. Mind jobban, folyvást jobban. V. ö. MIND. | |
* | |
| (mind-istenlés v. istenités) ösz. fn. Bölcsészeti nézet, elmélet, vagy rendszer, mely a lények mindenségét Istennek lenni állitja, különösen, vagy úgy tekintse az Istent, mint az öszves világ lelkét, vagy az Istent az anyagi világgal azonosnak tartva. (Pantheismus). | |
* | |
| (mind-járást) ösz. ih Értelmére nézve l. MINDJÁRT. Eredetileg mindjárvást, mint a folyvást; sietvést, futvást hasonlatokból kitünik. | |
* | |
| (mind-járt) ösz. ih. Halasztás nélkül, legott, tüstént, azonnal, izében (népiesen; ízibe), nyomban, folyvást, üstöllést stb. Mindjárt kiszedem a szeme szőrit, Kállay gyüjteménye szerént am. tüstént átesem rajta, azonnal elvégzem. E szó második alkatrészének gyöke jár, azaz folyton megy, melynek állapotjegyzője határozó gyanánt használtatik; van mindjárton is, mint: menten megy, folyton fogy, jöttön jő. A mindgyárt, v. mingyárt, v. mingyá, minnyárt, tájdivatos kiejtések. Leghűbb az eredethez: mindjárást. "Mindjárást se órát se napot nem várván kegyelmetek, rendeljen embert." (Gr. Eszterházy Miklós nádor levelei. Történelmi Tár. VIII. K.). | |
* | |
| (mind-két) ösz. számnév. Kettő együtt véve. Régi nyelvben: monnó. Mindkét szemére vak. Mindkét lábára sánta. Használják a névelő közbetételével is. Mind a kéz háza elégett. | |
* | |
| (mind-két-féle) ösz. mn. A kétféle közől egyik is, másik is. Mindkétféle borom jó. Névelővel: mind a kétféle. | |
* | |
| (mind-ketten) ösz. számnév és ih. Kettő, öszvekapcsolt állapotban, nem külön-külön véve. Ha vak vezet vakot, mindketten verembe esnek. Névelővel: mind a ketten. | |
* | |
| (mind-kettő) ösz. számnév. Kettő együtt véve. Midőn közvetlenül a viszonynév előtt áll, röviden használtatik: mindkét, pl. mindkét kezét ellőtték. Ellenben a viszonynévtől elválasztva: kettő, pl. két fia van, s mindkettő katona. Két leánya lett, s mindkettő meghalt. V. ö. MONNÓ. | |
* | |
| (mind-nap-estig) ösz. ih. Reggeltől fogva egész napnyugotig. (Szabó D.). | |
* | |
| (mind-nyája v. mind-annyia v. annyija) ösz. határozatlan számnévmás. Törzsöke, vagy mindnyáj, de ez alakban nem használtatik s értelme öszves vagy egész nyáj, egész sereg; vagy, ami hihetőbb, öszve van húzva mind annyija szókból. Egyes számu harmadik személyraggal am. bizonyos sokaságnak egész serege, öszvege. Az ifjuságnak mindnyája ott volt. A katonaságnak mindnyáját megszemlélni. Többes számban, személyraggal: mindnyájunk, mindnyájatok, mindnyájok; de mivel e szókban a birtoknév egyes számbeli, tehát a viszonyige is egyes számba tétetik, pl. mindnyájunk sajnálja a szerencsétlent. Mindnyájatok fegyvert fogjon. Mindnyájok sarczot fizessen. Ha mindnyájunk jó volna, nem lenne tarka a világ. (Km.) Határozólag: mindnyájan (= mind annyian); s ekkor ige többes számba jő, pl. mindnyájan halandók vagyunk. Jertek hozzám mindnyájan, kik fáradtak vagytok. Mindnyájan eltakarodtak. | |
* | |
| l. MINDNYÁJA alatt. | |
* | |
| Sopron megyei tájszolásban am. mindenha. | |
* | |
| a székelyeknél am. mindenkor. | |
* | |
| (mind-örökké) ösz. ih. Örök időkig, örökön örökké. | |
* | |
| (mind-öszve) ösz. ih. Valamennyit együtt véve, egészen. Családja mindöszve kilencz személyből áll. Úti költsége mindöszve háromszáz forint. Ezen áruk mindöszve nem érnek tiz forintot. | |
* | |
| MINDÖSZVESEN l. MINDÖSZVE. | |
* | |
| (mind-szent) (1), ösz. fn.tb. ~ěk. A katholika egyház tana szerént az üdvözültek lelkei, mindegyült véve. Különösen, kiket a kath. anyaszentegyház, mint Istennek különös választottait tisztel, s mint közbejárókat az Isten és élő hívek között segítségre hí. Így neveztetik azon ünnep is, melyet az egyház november első napján a fenn érintettek tiszteletére megüll. Mindszent, v. Mindszentek napja. Viselik e nevet több helységek is. | |
* | |
| faluk Borsod, Csongrád, Heves, Szepes m., puszták Bihar, Győr, Komárom, Somogy m., CSEHI~, Vas, CSONKA~, Baranya, ÉR~, Közép-Szolnok, FELSŐ~, Baranya, JÁSZÓ~, KOKSÓ~, Abaúj, KÖKÉNYES~, SZALA~, Szala m., PINKA~, Vas, ÚJ~, Baranya m.; erdélyi falu Csík sz.; helyr. Mindszent-re, ~ěn, ~ről. | |
* | |
| puszta Tolna m.; heIyr. ~fá-ra, ~n, ~ról. | |
* | |
| (mind-szent-hava v. -hó) ösz. fn. A mindszent napját közvetlenül megelőző hónap, azaz oktober. V. ö. NAPRÁR. | |
* | |
| falu Szala m.; helyr. ~Kállá-ra, ~n, ~ról. | |
* | |
| (mind-untalan) ösz. ih. Szünetlenül, félbenhagyás nélkül. Minduntalan háborgatnak dolgaimban. Minduntalan kérnek tőlem valamit. Azon határzók közé tartozik, melyek egyszersmind melléknevek; határzó alakban minduntalanul. | |
* | |
| (mind-untalanul) ösz. ih. l. MINDUNTALAN alatt. | |
* | |
| (mind-ütt) azaz mind-ott) l. MINDENÜTT.
"S kétszáz ezer vitéz zúg nagy harsan: Esküszünk! Amerre sorsod elhív, mindütt veled leszünk." Garay. (A magyarok Mózese). | |
* | |
| (mind-végig) ösz. ih. Térnek vagy időnek véghatáraig, vagyis addig, mig a tér, vagy idő, s a térben s időben létező valami tart. Az utczát mindvégig kikövezni. Az éjet mindvégig virasztva tölteni. A mulatságban mindvégig részt venni. Merevestelen mereven mindvégig tájdivatos. | |
* | |
| (mi-nek) sajátlag tulajdonitó eset, azonban itt ih. Mivégre, mi végett; mi okból, miért; mirevaló. Minek adtad-el oly olcsón a házat? Minek neked a pénz? Minek mégysz oda, hol nem szeretnek? E szónál hallgatólag az okáért, czéljáért értetik. Határozóként megfelel neki, azért, v. annak. Minek neked a könyv? Fel. Annak v. azért, hogy.... Ily viszonyban vannak ezek is: minekokáért, annakokáért. | |
* | |
| l. MIELŐTT. | |
* | |
| (minek-okáért) ösz. ih. és kötszó. 1) Kérdőképen am. mi okból, miért, mivégre? rövidebben: miokért. 2) Mint kötszó a következményes mondat előtt áll, t. i. miután elszámláltuk az állítás mellett vagy ellen szóló okokat, utána teszszük minekokáért. | |
* | |
| l. MIUTÁN. | |
* | |
| (min-d-nél és mi-nél). 1) Határzó. Másodfoku melléknév avagy határzó előtt áll, s azt föfokuvá teszi, pl. Minél hamarabb térj viszsza, azaz leghamarabb, igen hamar. Ez értelemben egy jelentésü vele: mentől, s valamint ez a régi nyelvemlékek szerént am. mendtől v. mindtől, hasonlóan bír ezen értelemmel a minél is; tehát ezen értelemben származása: mindnél. V. ö. MENTŐL. 2) Kötszó, melynek a viszonymondatban annál felel meg, pl. minél hamarabb, annál jobb. Minél többen leszünk, annál elébb végezzük munkánkat. Itt másképen: mennél. | |
* | |
| (minél-előbb) ösz. ih. Semmit nem késve, tüstént hozzá fogva, leggyorsabban. Rajta leszek, hogy minélelőbb bevégezzem munkámat. | |
* | |
| (minél-fogva) ösz. ksz. Emlékeztet az előre bocsátott okokra, s a következményes mondatot vezeti. A tanúk, és saját vallomásod szerént kárt követtél el, minélfogva bünhödnöd kell. Nem tudom, minélfogva vádolhattok engem. | |
* | |
| v. MINEMDE, a régieknél am. a mai egyszerűbb nemde, és néha vajjon. "És mindön próféták minem hazugok lesznek, ha emböri nemzet te miattad elhagyott leszen." "Minem adatik jóért gonosz.... En adék te népednek kerályi koronát, ő kedeg nekem adának fejemben tivisk koronát." "Minemde elfeledheti-e az anya ű kis gyermekét-e." (Nádor-codex. Más helyütt ugyan ebben: nemde pl. "Nemde jól tudod-e hogy en tégödet en szívemnek alatta hordoztalak). Így a régi magyar Passióban "Mikoron kildélek titeket zsakcsónál kil (zsacskó nélkül) tassolynál kil és narunálkil, minem valami szükségtek volt?" "Minömde elfeledheti-e az anya ő kis gyermekét." Ugyanitt szintén eléjön ,nemde'. "Mert ki nagyobb, ki leül-e, vagy ki szolgál? Nemde ki leüle." | |
* | |
| (mi-nemü) ösz. mn. Miféle nem alá tartozó, mily tulajdonságu, s ennél fogva mely osztályba való. Minemű bünök ellen szab a törvény halálos büntetést? Minemű gyümölcsök tenyésznek itt leginkább? V. ö. NEM, fn. és NEMÜ. | |
* | |
| (mi-nemüség) ösz. fn. A lénynek azon tulajdonsága, melynél fogva bizonyos nemhez tartozik, vagy mely által más nemektől, és nembeliektől különbözik. Az újonnan feltalált növények, rovarok minemüségét meghatározni. | |
* | |
| ezen alakjára különösnek látszó szó eléjön a többi közt Katalin verseslegendájában ,mióta' értelemben.
"Hogy minet en ez világra lettem, És minet ő benne éltem, Bölcsebb leányt még en ennél nem láttam." A régieknél számtalanszor eléjön,mine v. ,mene' = mennyi, tehát ,minet' kétségtelenül am. mennyit, t. i. mennyi idétt vagyis mennyi időtől fogva. | |
* | |
| MINGYÁT, MINGYÁRT, tájdivatosak, mindjárt helyett. | |
* | |
| fn. tt. miniom-ot, harm. szr. ~ja. Sárgavörös por, mely megtüzesített szürke ólommészből készül. (Minium, calx plumbi rubra. Mennig). | |
* | |
| (olvasd: miniszter); latin eredetü fn. tt. minister-t, tb. ~ěk. Tulajdonképen am. szolga (,minus' latin szótól); általán bevett polgári értelemben legmagasb államhivatalnok (államszolga), ki az államkormány vagy ennek egy ága élén áll, kormánynok, vagy némelyek szerént: országlár. A nemzetközi jogban jelent fejedelmi követet is valamely idegen udvarnál. Az 1848-iki III. tcz. szerént a magyar ministeriumot alkotják: ministerelnök, belügyi, országos pénzügyi, közmunka-, (földmüvelési, ipar-, és) kereskedési, (vallás- és) közoktatási, igazságügyi, végre honvédelmi minister. | |
* | |
| (minister-i) mn. tt. ministeri-t, tb. ~ek. Ministert illető, arra vonatkozó. Ministeri tárcza. Ministeri felelősség. | |
* | |
| (minister-ség) fn. tt. ministerségét. Ministeri hivatal, méltóság. | |
* | |
| (minister-tanács) ösz. fn. A ministerek gyülése, melyben országos kormányi teendőkről együtt értekeznek. | |
* | |
| az első személynévmás többese. Máskép: mi. l. ezt. | |
* | |
| (min-magunk) ösz. névmás, tt. minmagunk-at. Élünk vele, midőn azt akarjuk mondani, hogy nem más, vagy mások, hanem egyedül mi. Minmagunk vagyunk okai szerencsétlenségünknek sokszor. Máskép minnenmagunk. V. ö. MAGAM. | |
* | |
| a székelyeknél tájdivatosak, mindjárt helyett. | |
* | |
| (minny-og) önh. m. minnyog-tam, ~tál, ~ott. L. MIOG. Rokon vele vinnyog is. | |
* | |
| (mi-nemü) mn. tt. minő-t, tb. ~k. Tulajdonságot, ismértetési jeleket tudakozó, vagy kimutató, s egy értelmü vele a milyen. Határozatlanul megfelel neki az olyan v. ilyen, pl. minő posztót vettél? Fel. Olyant, mint taval. Minő (milyen) a gazda, olyan a szolgája. Gyöke mi, a nő pedig öszve van húzva a nemő v. nemü szóból, s eredetileg: mi-nemő, vagy minemü, mely rokon értelemben szintén divatos. V. ö. MILY. | |
* | |
| (mi-nemü-leg-ěs, minő-leg-ěs) mn. tt. minőlegěs-t, v. ~et, tb. ~ek. Minőséget illető, minőségre vonatkozó. (Qualitativus). | |
* | |
| (minő-ség) fn. tt. minőség-ět, harm. szr. ~e. Mineműsége, tulajdonsága valaminek, azon jegyek öszvesége, melyek valamit meghatároznak, s bizonyos nem alá soroznak. | |
* | |
| (minő-ség-i) mn. tt. minőségi-t. Minőségre vonatkozó, ahhoz tartozó, azt illető. Minőségi jegyek. | |
* | |
| (minő-s-ít) áth. m. minősítětt, htn. ~ni v. ~eni. Valaminek minőségét igazolja vagy meghatározza. | |
* | |
| (minő-s-ít-és) fn. tt. minősítés-t, tb. ~ěk. Cselekvés midőn minősítünk. (Qualificatio). | |
* | |
| (minő-s-ít-vény) fn. tt. minősitvény-t, tb. ~ěk. Minősítési bizonyságlevél. | |
* | |
| (mi-én-t v. mi-en-t) kérdő ih. és ksz. A hasonlat alapfogalma rejlik benne, s am. hogyan, mikép, mi módon, máskép: miként. Megfelel neki az úgy, v. azonként, v. azon szerént stb. mely néha csak hallgatólag értetik. Úgy szeretem, mint a lelkemet. Utálom őt, mint ördögöt. Oly sebesen jő, mint szélvész. Úgy tégy, mint én. Így imádkozzál, mint testvéred. Szeressed felebarátodat, mint tennen magadat. Mint van kendtek, mint szolgál kendtek egészsége? (Népies köszöntés). Mint kötszó öszvetétethetik a mutató szócskával is: amint, mely a régieknél is igen gyakran öszveíratott. "Amint the kegy(elmed)nél is nyilván vagyon." (Levél 1557-ből Szalay Á. 400 m. l.). "Úgy legyen ameent kd parancsolta." (Lev. 1560-ból. Ugyanott). Amint megjövendöltem volt, úgy történt. Amint vetsz, úgy aratsz. Általán élünk vele, midőn különféle tárgyakat egybe hasonlítunk. A hasonlítás alapfogalma van ezen öszvetételekben is: mintegy, mely esetben am. körülbelül, nem bizonyosan, hanem közelítőleg hasonlóan; minthogy, melylyel élünk midőn az ok és okozat közötti hasonlóságból valamit következtetünk, vagy az okot és okozatot mint hasonlókat öszvekötjük; mintha, föltételes hasonlóságra mutat. Jobbára fölcserélhető a ként határzóval is, pl. ördögként utálom. Fiamként szeretem, ezek helyett: mint ördögöt, mint fiamat. A régieknél találjuk ,mintha' helyett is: "Es úgy járjon mint tulajdon úristennek színe előtt volna." (Carthausi névtelen). A régiek néha öszvetévesztették vagy legalább öszvetévesztve írták ,mind' szóval. "És kezdé az jámbor vén atyát nagy szeretettel szorgalmaztatni, hogy mint (= mind) hamarabb őneki megjelentené." (Katalin prózai második Legendája. Toldy F. kiadása 265. l.). Így a Carthausi névtelenben is: "Hogy mint hamarabb kifutnának az országból" (85. l.).
Ezeknél fogva gyöke a tárgyat jelentő mi, melyből míg is származik. A mi gyökből ent v. ént képzővel lett mi-ent v. mi-ént határzó, s minthogy a gyökök végén levő i után a ragok és képzők előhangzója rendesen elmarad, (mint: lakzi, lakzin, lakzit, lakzik, lakzis), tehát lett mint; a régieknél pedig két önhangzó egybeolvadásával igen gyakran: mént (mint ma is ,szerént' és ,szerint'), sőt meent is. "Szolgálathomat ajánlom k(egyelmed)nek meent jó uramnak." (Levél 1558-ból). "Mai napon is itt voltak az therekek, voltak meent (mintegy) hatvan lóval." Lev. 1557-ből. Szalay Á. 400 m. l.). Az ent v. ént pedig am. ezent mely a székelyeknél ma is teljes egészében él ,ezennel' és ,ezen szerént' jelentéssel (Kriza J. gyüjt.). A latin nyelvben megfelelnek neki: sicut, veluti, a németben wie és eben, mint alaphangra és értelemre részént azonosak, részént rokonok. | |
* | |
| fn. tt. mintát. Kicsiny. mintácska. Általán bizonyos forma, vagy alak, mely szerént valami készül, vagy mely kicsinben eléállít valamit. Simay Kristófnál ,kapta' szóval hasonlítva am. forma, proplasma. Eléjön Szabó Dávidnál is, kinél am. "ábrázó formája valaminek, (pl.) szép mintába öntött." Varrónők, és takácsok mintája, melynek formája után varrnak, hímeznek, szőnek. Szobrászok mintája, pl. fából, agyagból, gipszből. Épület mintája. Törzse ezen szónak vagy a hasonlatot jelentő mint, a képzővel megtoldva, vagy pedig mut, melyből mutat is származik, s melynek gyöke mu itt is n toldalékot veszen föl, mint munka, régiesen muka szóban; s e szerént minta = munta am. mutató. Így ,módon' szó is (melynek törzse: mód egyező mut gyökkel) némely régieknél, pl. Szalay Á. gyüjteményében 272. lapon mondon. Finnül: muotti am. minta, és muoto am. mód. Már Sajnovicsnál és Molnár A.-nál is eléfordúl élvén vele Faludi s Vajda is. | |
* | |
| (minta-asztal) ösz. fn. Asztal, melyen mintát készítenek, vagy melyre a mintát állítják, vagy amely mintául szolgál. V. ö. MINTA. | |
* | |
| (minta-bélyeg) ösz. fn. Könyvkötők bélyege, melylyel különféle formákat, czifrázatokat, aranyozatokat stb. nyomnak a könyvek tábláira. | |
* | |
| (minta-deszka) ösz. fn. Álgyúöntők deszkája, melynek egyik oldala vas lemezzel van behúzva. | |
* | |
| (minta-fa) ösz. fn. Fa, melyből bizonyos mintát készítenek; vagy pedig már mintának öszveállitott fadarabok. V. ö. MINTAIDOM. | |
* | |
| (minta-faragó) ösz. fn. l. MINTAKÉSZÍTŐ alatt. | |
* | |
| (minta-fej) ösz. fn. 1) A fodrászoknál fából metszett fej, melyre a vendéghajat ráfeszítik. 2) A szobrászoknál, festészeknél mintául szolgáló fej. | |
* | |
| (minta-fészěk) ösz. fn. Kőalap, melyre az érczhutai magas kemenczéket rakják. | |
* | |
| (minta-fillér) ösz. fn. Sulymérték a pénzverő házakban, mely szerént a pénzek mértékét meghatározzák és rendezik. | |
* | |
| (minta-font) ösz. fn. A helybeli hatóság által rendelt fontmérleg, melyhez a többi magánmérlegeket alkalmazni kell. | |
* | |
| (minta-föld) ösz. fn. Föld, illetőleg agyagföld, melyből mintákat készítenek. | |
* | |
| (minta-föveny) ösz. fn. Az érczmiveseknél finom föveny, melyet szurokkorommal vegyítenek, hogy mintákat készíthessenek belőle. | |
* | |
| (minta-gazdaság) ösz. fn. Mezei gazdaság szabályainak gyakorlati alkalmazása végett kicsinyben rendezett gazdaság. | |
* | |
| (minta-golyó) ösz. fn. A golyó öntödékben azon forma, mely után a golyókat öntik. | |
* | |
| (minta-gömb) ösz. fn. Vasból való gömb az érczmiveseknél, melylyel a mintafövenyet a mintapalaczkba erősen benyomkodják. | |
* | |
| (minta-gyúró) ösz. fn. Érczmívesek asztala, mely hosszu szekrényhez hasonlít, s melyen a mintafövenyet addig gyúrják, míg kellőleg meg nem szilárdúl. | |
* | |
| (minta-gyüjtemény) ösz. fn. Különféle mintákból álló gyüjtemény. | |
* | |
| (minta-idom) ösz. fn. Vékony lécz- s deszkákból készült alak, mely valamely farész hajlását s alakját ábrázolja, olykor egész hajóét vagy annak egyes részét. Asztalosok ,chablon'-nak nevezik. (Kenessey Albert. Hajózási műszótár). Ha ívalakú, akkor mintaív-nek is hívhatjuk. | |
* | |
| (minta-ív) ösz. fn. Az épitészetben stb. fából vagy más anyagból készített ív, hogy az épitendő, alakítandó ívek ahhoz alkalmaztassanak. | |
* | |
| (minta-kép) ösz. fn. Mintául szolgáló kép. Átv. ért. valamely jelességre nézve példányul szolgáló személy. A dicsőült az erények mintaképe volt. | |
* | |
| (minta-kés) ösz. fn. Késforma eszköz, melylyel némi lágyabb testekből, pl. viaszból, mintaföldből, mintákat faragnak. | |
* | |
| (minta-készités) ösz. fn. Minták alakítása különféle anyagból, pl. viaszból, agyagból, fából stb. | |
* | |
| (minta-készitő) ösz. fn. Kézmíves, ki különféle anyagból mintákat alakít, mintász; különösen aki kőből vagy fából készíti: mintafaragó. | |
* | |
| (minta-korong) ösz. fn. A göröncséreknél, a korongnak felső tányéra, mely az edényeknek sajátnemü alakot ad. | |
* | |
| (minta-kovács) ösz. fn. Kiégetett, és hugyagsóval, borkővel, gáliczczal vegyített kovacs, melyet az érczmivesek mintaföveny helyett használni szoktak. | |
* | |
| (minta-köböl) ösz. fn. Köbölnemü mérték, melynek nagyságát az illető helybeli hatóság határozta meg, s melyhez a magánköblöket szabják. | |
* | |
| (minta-mester) ösz. fn. Az érczhutákban azon személy, ki az öntött müvekhez való mintákat készíti. | |
* | |
| (minta-metsző) ösz. fn. Ki fába, kőbe, érczbe mintákat vés, vagy kimetszi a fát, követ, gipszet, hogy minta legyen belőle. | |
* | |
| (minta-orsó) ösz. fn. Az álgyuöntőknél, fenyüdarab, mely az öntendő álgyunál valamivel hosszabb, s melyből ágyumintát csinálnak. | |
* | |
| (minta-pad) ösz. fn. Az ágyuöntődékben forgó pad, melyen az ágyumintákat készítik. | |
* | |
| (minta-palaczk) ösz. fn. Az érczöntőknél csövek, melyekbe a felolvadt érczet folyatják. | |
* | |
| (minta-rőf) ösz. fn. Pontosan kiszabott, s az illető hatóságnál őrzött rőfmérték, mely a magánrőföknek mintául és hitelesítésül szolgál. | |
* | |
| (minta-sajtó) ösz. fn. Az aranyverőknél, vasból való sajtó, melylyel a lemezkönyvet lesajtólják, s egyenesre lapítják, midőn a külső légtől megnedvesedett. | |
* | |
| (minta-ász) fn. tt. mintász-t, tb. ~ok, harm. szr. ~a. Kinek tűzetes mestersége és foglalatossága mintákat készíteni, mintacsináló. | |
* | |
| (minta-szer) ösz. fn. Mindenféle szerek, eszközök, készületek, anyagok, melyekkel, illetőleg melyekből mintákat készíteni szoktak; vagy pedig már valamely elkészített minta, mely több részt foglal magában, mintázat. | |
* | |
| (minta-tok) ösz. fn. Az aranyverőknél tok, melybe a lemezkönyvet teszik, hogy sajtóláskor a lemezek szét ne csúszszanak. | |
* | |
| (mi-en-t-a-az) áth. m. mintáz-tam, ~tál, ~ott, par. ~z. Valamit bizonyos hasonlatban eléállít, kialakít, mintát készít. | |
* | |
| (mi-ent-a-az-ás) fn. tt. mintázás-t, tb. ~ok, harm. sz. ~a. Cselekvés, midőn valaki mintát készít. | |
* | |
| (mi-ent-a-az-at) fn. tt. mintázat-ot, harm. szr. ~a. Mintaszerkezet; öszves minták. | |
* | |
| (minta-zsineg) ösz. fn. Kalaposok zsinege, melylyel a munkában levő kalapot a mintához szorítják, és alkalmazzák. | |
* | |
| (mint-egy) ösz. ih. Élünk vele midőn azt akarjuk jelenteni, hogy valami közelítőleg, körülbelül hasonló egy másik határozott mennyiséghez. Mintegy százan voltunk. Mintegy kilencz órakor történt a dolog. Fölcserélhető a körül, vagy körülbelül határzókkal, pl. kilencz óra körül. Körülbelül százan voltunk. A régieknél sokszor mint el, és monnal. Jászay Pál idézi 1641 és 1642-iki bizonyságlevelekből: "Mint el harmincz számu törökgyalog." "Az eghri törökök mint el tizenhat lovasok." "És abban tartották meg az várost mint ell négy esztendeig." De eléjön ,mintegy' is: "Házrul házra járnak mintegy koldusok." (Levél 1557-ből Szalay Á. 400 m. l.). l. MONNAL. Különbözik tőle az elválasztott mint egy melyben az egy a következő alanyhoz tartozik, s am. valamely, pl. oly tisztelettel és hódolattal fogadták, mint egy császárt. | |
* | |
| (mint-ha) ösz. ih. és ksz. Minthogy alapértelme hasonlítás, a viszonymondatban úgy, v. oly hasonlítók felelnek meg neki vagy nyilván, vagy titkon. Nagyra tartja magát, mintha övé volna a diófáig. (Km.). Úgy néz, mintha apját anyját megöltem volna. (Km.). Oly sietve megy, mintha ki akarna futni a világból. A régiek e helyett jobbára ,olymint' vagy ,úgymint' szókat használtak, s néha az egyszerü ,mint'-et is. l. ezeket. Indulatszóul is használtatik, bizony hozzátétellel, s ekkor némi gúnyt, megvetést, roszalást, ócsárlást, boszuságot jelent. Mintha bizony csak ő volna valami! | |
* | |
| (mint-hogy) ösz. ksz. Okot okozattal, előzményt következménynyel köt öszve, mely esetben az öszvekötött eszmék között bizonyos hasonlat állítása vagy tagadása rejlik, miért nem csak a mint, hanem a hogy is hasonlatot, módot jelent. A szabályos körbeszédben a megfelelő ellenmondatot tehát, v. azért, v. annálfogva okhatározók vezérlik, pl. minthogy a felhozott vádak ellen igazoltad magadat, tehát a törvényszék ártatlannak nyilvánítva szabadon bocsát. Egyébiránt az okozatot, v. következményt kifejező mondat állhat elűl is, határzó nélkül, pl. a felsőség különösen ajánlotta őt, minthogy mindig példásan viselte magát. Néha ellenmondó jelentéssel bír, s am. mintsem, s a viszonymondatban inkább felel meg neki, pl. inkább meghalok, mint hogy vétkezzem; de itt, mint látjuk, inkább elválasztva irandó: mint hogy. | |
* | |
| (mint-lét) ösz. fn. Valamely személy helyzetének, körülményeinek, különösen egészségének jelen állapota. Valakinek mintlétéről kérdezősködni. Máskép: hogyanlét. E szónak jelentése megegyezik ezen szokott kérdés értelmével: Mint vagy, mint szolgál egészséged? (másképen: hogyan vagy, hogyan szolgál egészséged?). | |
* | |
| (mint-ség) fn. tt. mintségět. l. MIKÉPENISÉG. | |
* | |
| (mint-sem) ösz. ksz. Két ellentétes mondatot köt öszve, s megfelel neki inkább, vagy akármely másodfoku határzó, pl. inkább szegény maradok, mintsem becstelen úton gazdagodjam. Hamarabb megjöttetek, mintsem gondoltuk. "Elég az, hogy azzal az úri asszonynyal inkább eltöltheti ked az időt, mintsem a görög kéráczákkal" (Mikes Kelemen Törökországi levelei. ,Kéracza' talán a görög chra után, mely am. özvegy). A székelyeknél: mintsebb az m b-vé (bb-vé) változván, néha: mintsább. | |
* | |
| (mint-sem-hogy); l. MINTSEM. | |
* | |
| (mint-szinte) ksz. l. MINT. | |
* | |
| régies e helyett: mentől; l. ezt. | |
* | |
| ti. Minyát a székelyeknél am. MIHÁLY. | |
* | |
| falu Arad m.: helyr. Minyád-ra. | |
* | |
| falu Zemplén m.; helyr. Minyócz-ra, ~on, ~ról. | |
* | |
| (mi-og) gyak. önh. m. miog-tam, ~tál, ~ott. Macskáról mondják, midőn vékony mi-mi hangon kesereg, nyávog, vagy valamit kér. A kis cziczák miognak, tej kell nekik. | |
* | |
| (mi-og-ás) fn. tt. miogás-t, tb. ~ok, harm. szr. ~a. Macskák panaszos, kérő hangu siránkozása. V. ö. MIOG. | |
* | |
| (mi-og-at) gyak. önh. m. miogat-tam, ~tál, ~ott. l. MIOG. | |
* | |
| (mi-okért, külön is írhatjuk: mi okért) ösz. ih. Élünk vele, midőn valaminek okát kérdezzük, s am. miért? Szabatosan véve az okozatra vonatkozik, s a czélt tudakozza, melyért valami történt, pl. mi okért fáradozál? Fel. Hogy pénzt szerezzek. Ellenben, mi okból? szabatosan am. mily kútfőből ered valami, pl. mi okból dühödöl azon ember ellen? Fel. Bosszuvágyból. | |
* | |
| l. MIÓTA. | |
* | |
| fn. tt. mion-t, tb. ~ok, harm. szr. ~ja, A lopvanőszök rendéből való mohnem (mnium, görög szó), melynek több fajai vannak: forrási, kakuk-, fürészes, sarjas, habos mion stb. | |
* | |
| l. MILLÓRA. | |
* | |
| (mi-óta) ösz. ih. és. ksz. 1) Mint határzó am. mennyi időtől fogva, mily régtől kezdve. Mióta laktok Pesten? Mióta nem láttad hazádat? 2) Mint kötszó ugyanazon jelentésü, s a viszonymondatban nyilván vagy titkon azóta felel meg neki, pl. mióta essemet tudom, azóta ily dolog nem történt velem. Mióta bort nem iszom, nincs semmi bajom. Tájdivatosan pl. Komáromban: miőte, mőte. V. ö. ÓTA, ÓLTA. | |
* | |
| (mi-ótai) ösz. mn. Lőrincz Károly szerént a kapnikbányai tájszólásban am. mióta való. | |
* | |
| elvont gyöke mirigy, mireny szóknak. Lásd ezeket. | |
* | |
| (mi-re) ih. 1) Okra, czélra, végre vonatkozik, pl. nem tudom, mire véljem a dolgot, azaz nem tudom, mi az oka, czélja. Hát ez mire való? Mire nézve én azt mondom, hogy.... Mire nézed a napot? Mire vársz? 2) Vonatkozik időre, pl. mire azt gondolom, hogy ott vagy, már akkorra itt légy. Mire oda ért az orvos, a beteg már halva fekütt. 3) Mikorra, mikorára. A mire te ott leszel (leszesz), addig én elvégzem (Lőrincz K.). 4) A régieknél kérdőleg igen sokszor am. miért? "Mire jőtök én velem"? "Mire nem tartod királnak parancsolatit"? "És megtanólná őtöllő mire tenné ezt." (Bécsi codex). "Mire nem hittetek"? "Mire nem adtad en pénzemet az asztalra"? "Kevés hitü, mire kételkedel"? (Tatrosi v. Müncheni codex). "Mire néköm nem szólasz." (Nádor-codex). "Mire nem ereszted angyaloknak seregit, hogy ő urukat segéllenéjek." (Régi magyar Passio). | |
* | |
| (mire-hogy) ösz. ksz. Szabó Dávidnál am. mivelhogy. | |
* | |
| (mir-eny) fn. tt. mireny-t, tb. ~ěk. Egyszerü, aczélszürke szinü vegyelem, a nemtelen, nehéz fémek közől. ,Mireny' nevét a ,méreg' (tájdivatosan: ,míreg') szótól vette (honnan ,mirigy' is származik), minthogy mind elemi állapotában, mind vegyületeiben rendkivül erős, maró, romboló hatásu az állati szervezetre. Vegytani görög-latin neve: arsenium, v. arsenicum, arshn v. arrhn görög szótól, mely am. férfias; erős; innen eleinte a magyarban férjany-nak nevezték; a köznép pedig egérkő-nek hívja az egereket pusztító tulajdonságától. | |
* | |
| (mir-eny-ěs) mn. tt. mirenyěs-t v. ~et, tb. ~ek. Mirenyt tartalmazó, mirenynyel vegyített. Mirenyes érczek. | |
* | |
| a székelyeknél divatos szó, e helyett: mérges, mintegy mérgelődős. | |
* | |
| fn. tt. mirhát. Világos, vagy sötétvörös, átlátszó mézgafaj, íze keserű és csípős, de szaga kellemes, mely egy bizonyos fából forr ki Arábiában. Hellenül: murra v. smurna; latinul: myrrha; héberül: mór (), arabul: murr, amabban a törzs: marar, ebben: marra, melyeknek kettős jelentése van, ú. m. 1) folyt, 2) keserü volt; s mindkét jelentés reá illik. Figyelmet érdemel a magyar fn. ír, és ha a folyékonyságot tekintjük, a magyar ér, sőt ár főnevek is. | |
* | |
| (mirha-liba-topp) ösz. fn. Növényfaj a libatoppok neméből, levelei láncsásak, fogasak, fürtjei levelesek, ágatlanok (Chenopodium ambrosioides). Köznépiesen: mirhafű. | |
* | |
| (mirha-olaj) ösz. fn. Mirhából kivont olaj. V. ö. MIRHA. | |
* | |
| (mirha-szag) ösz. fn. Növénynem az öthímesek seregéből és egyanyások rendéből, ernyője gallératlan, ernyőkéje letüremlett hártya galléru, virágai sugárzók, gyümölcse hosszu láncsás árforma. (Myrrhis). | |
* | |
| puszta Heves m.; helyr. ~gát-ra, ~on, ~ról. | |
* | |
| (mir-így, talán: mir-rügy azaz mar-rügy) fr. tt. mirígy-ět, harm. szr. ~e, v. ~je. 1) Lágy, ingó, taplószerü részek az állati testekben, melyek bizonyos nedveket választanak el. (Glandulae). Némi hasonlatnál fogva népnyelven ikrás hús. Különböző helyzetök, és rendeltetésöknél fogva különféle neveik vannak, mint fülmirigy, nyelvmirigy, nyálmirigy; öszvetorlott mirigyek, melyek kis kásaszerü és sejtszövetek által egymáshoz kapcsolt részekből állanak (glandulae conglomeratae). 2) Népies nyelven a bőr alól kibuvó mérges csomós daganat. Megszökte a mirigy. Bujakóros mirígy. Különösen a ragadós keleti gugamirigy, honnan mirigyes döghalál. 3) Átv. ért. erkölcsöket megvesztegető bünök, gonosz példák.
Mennyiben a mirigy veszélyes kifakadást jelent, hasonló hozzá a méreg, s gyökük mir vagy mér mély hangon azonos mar gyökkel; alakjánál fogva pedig, mint csomószerü gömbölyü test rokon a rügy, rigya szókhoz. Általán részént mozgékony, részént folyó tulajdonságára nézve a mozgót és folyót jelentő ir gyökkel is értelmi és eredeti viszonyban áll. Alakjára olyan, mint írigy, szelígy (szelíd), v. szilígy. | |
* | |
| (mirígy-béka) ösz. fn. Varangyos undok béka. Átv. ért. minden kicsiségért veszekedő, irigykedő. | |
* | |
| (mirígy-dag) ösz. fn. Dag a mirígy neve ikráshúsban, különösen a torok mirígyben. | |
* | |
| (mirígy-daganat) l. MIRÍGYDAG. | |
* | |
| (mirígy-dugulás) ösz. fn. A mirígyek megkeményedése. V. ö. MIRÍGY. | |
* | |
| (mir-így-ěs) mn. tt. mirigyěs-t, v. ~et, tb. ~ek. 1) Mirígy nevü ikráshússal ellátott. A testnek mirígyes részei. 2) Mérges kifakadásokkal, keményedésekkel meglepett. Mirígyes guganyak. 3) Dögleletes, ragályos. Mirígyes nyavalya. V. ö. MIRÍGY. | |
* | |
| (mir-így-ěs-ěd-ik) k. m. mirígyěsěd-tem, ~tél, ~ětt. Mérges kifakadások támadnak rajta; dögleletessé, ragályossá leszen. | |
* | |
| (mir-igy-ěs-ít) áth. m. mirigyěsít-ětt, par. ~s, htn. ~ni v. ~eni. Mirígyessé, mérges daganatuvá, ragályossá, dögleletessé tesz. | |
* | |
| (mirigy-fü) ösz. fn. Páriz Pápai szerént: tussilago petasites, vagyis a szattyuk neme alá tartozó növényfaj, máskép a köznép nyelvén kalapfű, nagy édes lapu, növénytani néven: kalapos szattyú. | |
* | |
| (mirígy-halál) ösz. fn. Széles ért. dögleletes, ragályos nyavalya által okozott halál. Szoros ért. keleti döghalál, máskép: gugahalál. | |
* | |
| (mirígy-kelevény) ösz. fn. Kelevény, vagy mérges daganat a mirígy nevü testrészekben, pl. torokmirígyben. | |
* | |
| (mirigy-kór) ösz. fn. Kór a mirígy nevű ikráshusokban, továbbá mérges kifakadásu daganatok. | |
* | |
| (mirígy-tályog) ösz. fn. l. MIRÍGYKELEVÉNY. | |
* | |
| (mirígy-tan) ösz. fn. A boncztannak egyik része, mely különösen a mirigyeket tárgyalja. | |
* | |
| férfi kn. A lengyelszláv eredetű Miriszlav-ból módosúlt. | |
* | |
| erdélyi falu A. Fehér m.; helyr. Miriszló-ra, ~n, ~ról. | |
* | |
| falu Krassó m.; helyr. Mirkovácz-ra, ~on, ~ról. | |
* | |
| erdélyi falu Kőhalom székben; helyr. ~vásár-ra, ~on, ~ról. | |
* | |
| falu és puszta Sáros m.; helyr. Mirolyá-ra, ~n, ~ról. | |
* | |
| ALSÓ~, FELSŐ~, faluk Sáros m.; helyr. Mirossó-ra, ~n, ~ról. | |
* | |
| fn. tt. mirtus-t, tb. ~ok. Fa, vagy cserje, a húszhímesek seregéből és egyanyások rendéből. (Görög eredetü szó). A galléros mirtus (myrtus communis) virágai magánosak, levelei tojáskerekek, a kocsányoknál hoszszabbak. Mint melléknév jelent mirtusból, vagy mirtusról valót, pl. mirtus koszorú. | |
* | |
| (mirtus-fa) ösz. fn. l. MIRTUS. | |
* | |
| ösz. fn. l. MIRTUS alatt. | |
* | |
| férfi kn. tt. Misát. A Mihály névnek egyik módosúlata. Kicsinyezve: Misi, Miska. | |
* | |
| fn. tt. misét, tb. misék. A római katholika egyházban az isteni szolgálatnak azon neme, midőn a fölszentelt pap a szent oltárnál Krisztus urunk halálának emlékezetére bor és kenyér szine alatt áldozik, mi az anyaszentegyház által rendelt szertartások szerént, és imák között történik. A pap misét mond, vagy szolgál. A hivek misét hallgatnak. Nagy mise, öreg mise, énekes mise. Orgonás, zenés mise, melyet a pap orgona vagy zeneszó kiséretében végez. Gyász- v. fekete mise (requiem). Aranymise, melyet a pap fölszenteltetésének ötvened éve után innepélyes szertartással mond. Kis mise, néhutt: susogó mise, v. lassumise, melyet a pap magában mond el. Hajnali mise, v. aranyos mise, adventi hetekben, nap költe előtt. Éjféli mise, karácson éjjel. Népies elnevezések: füstös mise, füstölővel tartott nagy mise; farhámos mise, midőn az áldozó pap segédei úgynevezett dalmatikákban szolgálnak; csákós mise, püspöksüveg alatt.
E szó a latin missa után alakúlt, mely eléjön ezen mondatban: "ite, missa est," valamint innen származott a német Messe, szláv mssa v. omssa stb. is. | |
* | |
| (mise-áldozat) ösz. fn. Krisztus urunk által rendelt új törvény szerénti áldozat, mely véretlen v. vérnélküli áldozat-nak is mondatik, különböztetésül az ó szövetségi véres áldozatoktól. | |
* | |
| (mise-bor) ösz. fn. Bor, mint a szent miseáldozat egyik anyagja. | |
* | |
| falu Szala m.; helyr. Misefá-ra, ~n, ~ról. | |
* | |
| (mi-ség) fn. tt. miség-ět, harm. sz. ~e. Azon alkatrészek öszvege, melyek valaminek milétét, vagy mivoltát teszik, vagyis meghatározzák, hogy mi? pl. az ember miségét a test és lélek teszik. Különbözik tőle a milyenség v. minőség, melyek a tulajdonságokat különböztetik meg, pl midőn a gyáros arról tudósítja a kalmárt, hogy vásznat és posztót küld neki, akkor az árunak miségéről értesíti egyedül; midőn pedig tulajdonságait számlálja el, a milyenségre is figyelmezteti. | |
* | |
| a régieknél pl. a Carthausi névtelenben am. Visegrád. | |
* | |
| (mise-ing) ösz. fn. Hosszu fehér ing, melyet a misemondó pap magára vesz. (Alba). | |
* | |
| (mise-könyv) ösz. fn. Könyv, mely magában foglalja azon imákat, és bibliai szövegeket, melyeket a misét szolgáló pap elolvas, vagy énekel. (Missale). | |
* | |
| (mise-el) önh. m. misélt. Szokottabban l. MISÉZ. | |
* | |
| (mise-mondás) ösz. fn. A miseáldozathoz tartozó imák és szertartási szövegek elmondása. | |
* | |
| (mise-mondó) ösz. mn. 1) Személy, ki misét mond, v. szolgál. Misemondó pap. 2) Alkalmaztatik ruhára is, melyben a pap misét mond. Misemondó ruha, ing. | |
* | |
| falu Pozsony megyében, helyrt. Misérd-ěn, ~re, ~ről. | |
* | |
| (mise-ruha) ösz. fn. Mind azon ruhák, melyeket misemondáskor a pap magára vesz. Máskép: misemondó ruha. | |
* | |
| (mise-es) mn. tt. misés-t, v. ~et, tb. ~ek. A miséhez tartozó, misére vonatkozó, pl. miséskönyv. Különösen mondják felszentelt papról, ki misét szolgál. Misés pap (presbyter). | |
* | |
| (misés-könyv) ösz. fn. Könyv, melyből a pap misét mond. | |
* | |
| (mise-szolga) ösz. fn. Férfi személy, ki az oltárnál a misemondó papnak kellő szolgálatot tesz, ú. m. a bevezető zsoltárt felváltva elmondja, csenget, bort vizet tölt stb. (Ministrans). | |
* | |
| (mise szolgálat) ösz. fn. l. MISEMONDÁS. | |
* | |
| (mise-szolgáltatás) ösz. fn. Midőn valaki a papot felszólítja, vagy megkéri, hogy bizonyos szent szándékra misét szolgáljon. | |
* | |
| (mise-ez) önh. m. miséz-tem, ~tél, ~ětt. par. ~z. Misét mond, vagy szolgál. | |
* | |
| (mise-ez-és) fn. tt. misézés-t, tb. ~ěk. Misemondás, miseszolgálat; véretlen áldozás a katholika egyház szokása szerént. | |
* | |
| (mise-ez-tet) mivelt. m. miséztettem, ~tél, ~ětt, par. miséztess. Misét szolgáltat, vagyis a papot megkéri, hogy bizonyos jámbor czélra misét mondjon. Miséztetni a beteg felgyógyulásaért, a halottakért. | |
* | |
| tt. Misit. L. MISKA. | |
* | |
| férfi kn. tt. Miskát. A Mihálynak kicsinyített módosulata. Bolond Miska. | |
* | |
| idegen származásu áth. m. miskárol-t. A kandisznó heréjét vagy emse petefészkét kimetszi, hogy hízodalmasabb legyen. Magyarosan herél. | |
* | |
| falu Bereg m.; helyr. Miskároviczá-ra, ~n, ~ról. | |
* | |
| (miska-as-an) ih. Nyers modorban, hímezés, szóválogatás nélkül. Magyarmiskásan oda beszélt neki. | |
* | |
| faluk Arad, Pest, Vas m.; PINKE~, Vas. PUSZTA~, Veszprém m.; helyr. Miské-re, ~n, ~ről. | |
* | |
| v. MISKÓCZ, mváros Borsod m.; helyr. Miskolcz-ra, ~on, ~ról. Jerneynél (,Nyelvkincsek') a XIII századbeli oklevelekben is részint mint nemzetségi név, részint mint helynév l nélkül jön elé: Miscoc, Miscouz, Miscouch, Miscoutz. Talán ,Mesko' szótól származott. | |
* | |
| falu Baranya m.; helyr. Misleny-be, ~ben, ~ből. | |
* | |
| falu Zemplén m.; helyr. Misliná-ra, ~n, ~ról. | |
* | |
| ALSÓ~, FELSŐ~, faluk Abaúj m.; helyr. Mislyé-re, ~n, ~ről. | |
* | |
| falu Trencsín m.; helyr. Missén-be, ~ben, ből. | |
* | |
| (mi-szerént) ösz. ksz. Mi vagy mely módon, akár kérdőleg, akár állitólag. Miszerént jársz el ezen ügyben? (Az utasítás szerént). Senki sem tudja, miszerént fognak a dolgok fejlődni. Itt külö is írják: mi szerént. Alkalmas helyen ,hogy' helyet is használják. "Példás vallásosságához járúlt még az ő valódi türelme is azon igazság bizonyságaúl, miszerént erős hitünek kell annak lenni, ki a mások meggyőződését tisztelni, a keresztény szeretettől áthatottnak, aki minden emberben saját testvérét látni, s mélyen vallásosnak, ki a vakbuzgalmat kárhoztatni s a türelmet s a lelkiismereti szabadságot ennek józan értelmében hirdetni akarja." (Lonovics József, érsek. Emlékbeszéd idősb Székhelyi Majláth György felett). | |
* | |
| (mi-szerrel) régies ösz. ksz. Am. Miszerént, miképen, mimódon. "Miszerrel országát hagyja? őtőle tanácsot kére." (Nádor-codex). "Miképpen és miszerrel élth legyön az édös Jézusnak ő édös sziléje az szíz Mária a templomba." (Ugyanott). | |
* | |
| (miszit-maszat) iker fn. Az alapszó maszat, melynek kicsinyezője: miszit. Ily viszonyuak: filit-falat, lim-lom, dirib-darab stb. Jelent mindenféle mocskot, szennyet, szemetet. V. ö. MASZAT. | |
* | |
| l. MÉSZKŐ. | |
* | |
| mváros Tolna m.; helyr. Miszlá-ra, ~n, ~ról. | |
* | |
| puszta Tolna m.; helyr. ~Bikád-ra, ~on, ~ról. | |
* | |
| falu Abaúj m.; helyr. Miszlóká-ra, ~n, ~ról. | |
* | |
| falu Szatmár m.; helyr. ~Mogyorós-ra, ~on, ~ról. | |
* | |
| l. TÓTFALU. | |
* | |
| (mi-tevő v. -tévő) ösz. mn. Egyedül a vagyok, v. leszek igével használtatik, pl. mitevő legyek, nem tudom, azaz nem tudom, mit tegyek. Ily körüliratos kifejezés az, a mondó, pl. már én csak a mondó vagyok, vagyis azt mondom. | |
* | |
| EGYHÁZAS~, NEMES~, ROZSON~, faluk Trencsín m.; helyr. Miticz-re, ~en, ~ről. | |
* | |
| fn. tt. mitill-t, tb. ~ěk. Violakék tekenőjü kagylónem. (Mytilus musculus). | |
* | |
| puszta Bihar m.; helyr. Mitló-ra, ~n, ~ról. | |
* | |
| falu Zólyom m.; helyr. Mitó-ra, ~n, ~ról. | |
* | |
| (Marczalfalu), falu Trencsín m.; helyr. Mitosin-ba, ~ban, ~ból. | |
* | |
| (mi-után) ksz. Sorozó alapjelentése van, s a két viszonymondat közöl azt vezeti, mely az előbb történt dologra vonatkozik. Miután mindenét elpazarlotta volt, agyon lőtte magát. Ellentéte: mielőtt. Megnyujtva: minekutána, mint emez: minekelőtte. Használtatik okadó értelemben is, minthogy az ok az okozathoz képest sorozó viszonyban áll, pl. miután szép szóval semmire sem mehettem veled, (tehát) keményebb eszközökhöz nyúlok. | |
* | |
| a régieknél gyakran jön elé mi (= mink helyett. "Az miv adósságunkath." "Miv az ravóva (rovóval = adószedővel) öszve nem vesztünk." (Levél 1548-ból. Szalay Á. 400 m. l.). A régi halott beszédben is: "Kik azok miv vagymuk." Ugyanit van ,tív' = ti. | |
* | |
| (mí-v) fn. tt. mív-et; kicsinyező: mívecske, Munka által véghez vitt valami. Általában egy értelemben vétetik a mü szóval; azonban újabb időben nagyobb szabatossággal kezdik azon két szót származékaikkal együtt megkülönböztetni, valamint az általános népnyelv is különbségeket tesz némelyekben, pl. kézmíves, földmíves, aranymíves, ezüst míves, kőmíves, nem igen mondják: kézműves, földmüves stb.; mit mivelsz? (mit csinálsz?) nem igen mondják mit művelsz, sőt míhely is szokottabb a nép szájában mint ,műhely'. Egy XVI. századbeli versezetben is. ("Mívesek lakodalma." Thali K. gyüjt.) ez áll
"Mívetek ékes És igen kedves." Ellenben: müvész, müvészet, nem: mivész, mivészet. Egyébiránt V. ö. MŰ. | |
* | |
| (mi-vel) ksz. Okadó értelemmel bír, s a viszonymondatok közől az előtt áll, mely valamely okozatnak, eredménynek okát, előzményét foglalja magában, pl. mivel sokat fáradtál, pihenésre és szórakozásra van szükséged. Gyöke: mi, mely az okadó tárgyat jelenti, a társas értelmü vel pedig arra mutat, hogy az ok az okozattal párosúl. Megtoldva mivelhogy. | |
* | |
| v. MIVEL, (2), (mív-el) áth. m. mívelt. 1) Általában valamit tesz, cselekszik, csinál, Mit mivelsz? 2) Anyagi tárgyakkal inkább testileg mint szellemileg foglalkodik. Földet mivelni. Kertet, szőlőt mivelni. | |
* | |
| (mív-el-és) fn. tt. mivelést, tb. ~ěk. Anyagi tárgyakkal inkább testileg mint szellemileg foglalkodás. Földmivelés, kertmivelés, bányamivelés. Szellemi foglalkodással egybekötve szabatosabban így mondjuk: kertészet, földészet, bányászat. Lőrincz K. szerént ,mivelés' a kapnikbányai szójárásban jelenti magát a mivelés alatt levő helyet is a bányában. | |
* | |
| (mív el-et) fn. tt. miveletět. Tett, cselekvény, mivelés eredménye. Különbözik némileg müvelet. | |
* | |
| (mív-el-etlen) mn. tt. miveletlen-t, tb. ~ěk. L. MÜVELETLEN 1). | |
* | |
| (mivel-hogy) ösz. ksz. l. MIVEL, kötszó. | |
* | |
| l. MÜVELKĚDÉS; MÜVELKĚDET; MÜVELKĚDIK. | |
* | |
| (mív-el-mény) fn. tt. mivelmény-t, tb. ~ěk. l. MIVELET. | |
* | |
| (mív-el-ő) mn. és fn. tt. mivelőt. Aki anyagi tárgyakkal inkább testileg mint szellemileg foglalkodik. Földmivelők. Földmivelő nép. Szellemi foglalkodással egybekötve inkább így mondjuk: földész, kertész. | |
* | |
| (mivelő-nap); l. MÍVESNAP. | |
* | |
| l. MŰVELT. | |
* | |
| (mív-el-tet) müv. m. miveltet-tem, ~tél, ~ětt. Eszközli hogy valami miveltessék, pl. földet, kertet, szőlőt miveltetni. Különbözik: müveltet. | |
* | |
| l. MŰVELTSÉG. | |
* | |
| v. MIVES, (1), (mív-es) mn. tt. míves-t v. ~et, tb. ~ek. Dolgozó, testi dologtevő, munkás, vagy dologra szánt. Míves (pl. földmives) ember, míves legény; míves nap am. dolgozónap. | |
* | |
| v. MIVES, (2), (mint föntebb) fn. tt. míves-t, tb. ěk. Bizonyos mívet, munkát inkább testileg mint szellemileg gyakorló személy. Kézmíves, kőmíves, iparmíves. Mívesek után látni. Szőlőmíves, földmíves. Egy XVI. századbeli versezetben (Thaly K. gyüjteményében e fölirattal: Mívesek lakodalma) elészámláltatnak e következők: Csertörő vargák, és (egyszerüen:) vargák, szűcsök, lakatosok, borbélyok, csiszárok, (kiktől kardot kér a költő), ötvösök, szabók. Egyébiránt V. ö. MÜVÉSZ. | |
* | |
| (míves-nap) ösz. fn. Dolgozó nap; máskép: hétköznap. | |
* | |
| (mív-es-ség) fn. tt. mivesség-ět. Csak öszvetétekben használtatik. Kézmívesség am. kézi mesterség, kőmívesség am. kömíves mesterség. | |
* | |
| l. MŰVÉSZ, MŰVÉSZET. | |
* | |
| (mi-volt) ösz. fn. Csak személyragosan használtatik, mivoltom, mivoltod, mivolta, v. mivoltja stb. Nyelvtanilag annyi volna, mint valaminek elmult állapota, mert a jelen állapot, úgy amint van, tulajdonkép: milét. Egyébiránt szélesb és szokott értelemben jelenti azon tulajdonságok öszvegét, melyek valaminek miségét, és egész állapotát jelennel is teszik. Bizonyos esemény mivoltáról körülményesen tudósítani valakit. A katonai élet mivoltát csak az tudhatja igazán, ki próbálta. "Atya úr Istennek egyetlene, és ő mivoltának ábráza." (Kinizsiné 14, Imája).
"Ne nézzed Ur Isten nékünk mivoltunkat: Hanem Szent Fiadat kikért bocsátottad." (Thaly K. nézete szerént a XVI. v. XVII. századból). | |
* | |
| NAGY~, SÁRFI~, faluk Vas m.; helyr. Mizdó-ra, ~n, ~ról. | |
* | |
| mn. tt mizger-t, tb. ~ek. Dunán túli tájszó, s am. görhes, sovány, a maga nemében hitvány. Rokon hozzá a tiszavidéki és palócz nyuzga. Mizger gyerek, ember. Balaton videkén, mizger tojás, kicsi tojás, melyet legelőször a jércze s vége felé a vén tyúk is tojik. Úgy látszik, mintha törzse egy volna a kicsit jelentő piczi szóval, melyből különösen piczirka v. piczurka szó is származik, úgy hogy ez a p ajakhangnak m-vé, cz-nek z-vé változtával, s az r és k vagy g áttételével a miczger szóval hangtanilag egészben is egyezik. Talán innen származtatható a ,mezgerel' szó is, midőn t. i. valaki a szőlőszedéskor elmaradozott apró, hitvány fürtöket bengészi. | |
* | |
| fn. tt. mizurát. Az öthímesek seregéből és sokanyások rendéből való növény. Csészéje ötlevelü; leveleinek töve a vaczoknál alábbnyúlik, lehulló, sarkantyús; pilise vagy inkább szirma öt, vagy több apró láncsás, a hímszálaktól alig különböző; vaczka hosszú egérfark forma s azon sok magva. A hímek száma nagyon változó. (Myosurus, görög szó am. egérfarku). | |
* | |
| puszta a Jászságban, helyr. Mizsé-re, ~n, ~ről. | |
* | |
| puszta a Jászságban, helyr. ~Pótkér-re, ~ěn, ~ről. | |
* | |
| fn. tt. mizsót-ot, harm. szr. ~ja. Növénynem az öthimesek seregéből és egyanyások rendéből; csészéje öt fogu, bokrétája gyertyatartóforma, öt metszésü, torka bezáródott, magva négy. (Myosotis, görög szó am. egérfül). | |
* | |
| hangutánzó elvont gyök, melyből mocsár, mocsk, mocskol, mocsolya, és származékaik erednek. Alapfogalom e szókban, a romlott, pangó, tisztátalan nedvesség. Legközelebb áll a pocs szóhoz, melyből pocsék, pocskol, pocsola v. pocsolya ered, (hová tartozik a német patschen is, melynek egyik értelme a német szótárakban: im Kothe waten, a sárban gázolni, habuczkolni, s mely Adelung stb. szerént általában am. den Laut Patsch von sich geben), továbbá a pos, ugymint a posvány, posvad szók gyökéhez. Mennyiben a mocs tisztátalan nedvet jelent, hangváltozattal rokon hozzá a maszat, maszatol gyöke masz, melylyel ismét rokonsági viszonyban van a német nasz, latin madeo, mador, madidus, s ezekkel a vékonyhangu magyar med (ned), csakhogy mind ezek szélesb értelmü híg testet jelentenek. Mint tisztátalan undok nedvességre vonatkozik a latin mucus, mucor, mucidus, a német Schmutz, Schmeisze, Mist, Moder, finn moska stb. | |
* | |
| falu Esztergam m.; helyr. Mocs-ra, ~on, ~ról. | |
* | |
| erdélyi falu Kolos m.; helyr. Mócs-ra, ~on, ~ról. | |
* | |
| falu Komárom m.; helyr. Mocsá-ra, ~n, ~ról. | |
* | |
| (mocs-ár) fn. tt. mocsár-t, tb. ~ok, harm. szr. ~a, v. ~ja. Sáros, söppedékes fenekü, tisztátalan álló viz, mely ha nagyobb kiterjedésü, tónak mondatik. Egyébiránt a tó lehet tiszta fenekű és vizü is. V. ö. TÓ. A mocsárok mélyebb fekvésü helyeken az öszvegyült esőléből, vagy kiáradás után le nem folyható vizekből keletkeznek. Utczai, hegyaljai, folyómelléki mocsárok. Büdös, békalencsés mocsár. Képes kifejezéssel: bűnök mocsárába merülni, am. undok erkölcstelenségbe. E szónak gyöke a tisztátalan nedvet jelentő mocs, az ár pedig vagy bőséget jelent, mint a vizár szóban, vagy a melléknévképző ár, mely több szavainkban az igeneves ó ő képző helyett felváltva használtatik, mint buvó buvár, nyuzó nyuzár, bogló boglár, folyó folyár, csiszó csiszár, hajtó hajtár hajtsár, füző füzér, döhő döhér stb. E szerént mocsár am. mocsó t. i. víz. Vagy végre öszve van téve a mocs és sár szókból, mintha volna mocssár. Mongolul: mocsagi am. káka. Egyébiránt eléjön ugyanazon vagy rokon alakban a szláv nyelvekben is. | |
* | |
| faluk Bars, Bihar, Ung, Zemplén, puszta Hont m.; helyr. Mocsár-ra, ~on, ~ról. | |
* | |
| (mocsár-árok) ösz. fn. Olyan árok, melyben csak mocsárvíz van, vagy mely valamely mocsárból a tisztátalan vizet elvezeti. | |
* | |
| (mocsár-húr) ösz. fn. Növénynem az egyhímesek seregéből és egyanyások rendéből; csészéje nincs, bokrétája két szirmu, tokja két rekeszű, négy magvu. (Callitriche). Vizi növény. Fajai: tavaszi, közép, őszi mocsárhúr. A tavaszi neve a nép nyelvén: mocsári lencsefű, melynek felső levelei a vízen lebegnek, tojáshosszuk; s azok tövén külön a hím-, külön a nőstényvirágok; alsó levelei szálasak, épek. | |
* | |
| (mocs-ár-i) mn. tt. mocsári-t, tb. ~ak. Mocsárban növő, tenyésző. Mocsári növények. Mocsári tölgy, mely mocsáros helyen terem. Mocsári lencsefű = tavaszi mocsárhúr. V. ö. MOCSÁR. | |
* | |
| falu Sáros m.; helyr. Mocsármányba, ~ban, ~ból. | |
* | |
| (mocs-ár-os) mn. tt. mocsáros-t, v. ~at, tb. ~ak. Mocsárokkal ellepett, bővelkedő. Mocsáros rétek, legelők, völgyek, sikságok, vidékek. V. ö. MOCSÁR. | |
* | |
| (mocsár-tölgy) ösz. fn. Mocsáros helyen, nedves sikságon, vizek mentében termett tölgy. | |
* | |
| (mocsár-virág) ösz. fn. Köznyelven am. gólyahír. l. GÓLYAHÍR. | |
* | |
| (mocsár-víz) ösz. fn. Poshadt, büdös, tisztátalan, álló víz, milyen a mocsárokban szokott lenni. | |
* | |
| (mócs-in-g), fn. tt. mócsing-ot, harm. szr. ~ja. Igen tömött, szíjas, nyulós, vagyis rugalmas rostok, melyek az izmokkal különféle öszveköttetésben vannak. (Tendines). Van fehér, és barnás mócsing. Minthogy lényeges tulajdonsága a nyulósság, melynél fogva kihúzható, innen alapfogalom benne a mozgékonyság, s gyöke mócs, nem egyéb mint a moz-og ige gyökének rokonmása, az in pedig maga a mozgásnak szerve, mintha volna moz-in, a g utóhangzás, mint a rozmarin-g, bársin-g stb. szókban. Épen ilyen néha a rokonhangu k is, pl. a tövis, tövisk, viasz viaszk szókban. A latin tendo hasonlóan nyulósságra vonatkozik, s a német Flechse egy nagy sereg oly szókkal rokon, melyek a mozgás alapfogalma alá tartoznak. Mócsing tehát am. mozgó in, miért néhutt tánczos in-nak is nevezik, Páriz Pápainál: szíjas in. | |
* | |
| (mócs-in-g-os) mn. tt. mócsingos-t, v. ~at, tb. ~ak. Amiben mócsing van. Mócsingos koncz. A mócsingos húst nehéz megrágni. | |
* | |
| falu Bihar m.; helyr. Mocsirlá-ra, ~n, ~ról. | |
* | |
| l. MOCSOK; MOCSOKTALAN. | |
* | |
| (mocs-k-ít) áth. m. mocskít-ott, par. ~s, htn. ~ni, v. ~ani. Mocsokkal becsunyít, undokít, piszkít, beken. Leginkább be igekötővel használtatik. Bemocskítani a ruhát. Zsírral, olajjal bemocskítani a bútorokat. Különösen am. magától ganajt, vizelletet ereszt, vagy ezekkel valamit elcsunyít. | |
* | |
| (mocs-k-ít-ás) fn. tt. mocskítás-t, tb. ~ok. harm, szr. ~a. Cselekvés, midőn ember vagy más állat mocskít valamit. | |
* | |
| (mocs-k-ol) áth. m. mocskol-t. 1) Mocsokkal becsunyít, undokol, rutít valamit. Igekötőkkel: bemocskol, megmocskol, öszvemocskol. 2) Átv. ért. valakit erkölcsileg becsunyít, azaz holmi rágalmakkal, gyalázattal illet, leszól, becstelennek mond stb. Úgy lemocskolták, hogy egy krajczáráru becsület sem maradt rajta. V. ö. MOCSOK. | |
* | |
| (mocs-k-ol-ás) fn. tt. mocskolás-t, tb. ~ok, harm. szr. ~a. 1) Mocsokkal való becsunyítás, undokolás, rutítás. 2) Átv. ért. gyalázás, rágalmazás, más becsületének bepiszkolása. | |
* | |
| (mocs-k-ol-ó) mn. tt. mocskoló-t. Mocsokkal rutító, csunyító, piszkító, undokoló. Ruhát mocskoló konyhai munka. Átv. ért. gyalázó, rágalmazó, erkölcsi mocsokkal illető. Mocskoló beszéd, iromány. | |
* | |
| (mocs-k-ol-ó-d-ás) fn. tt. mocskolódás-t, tb. ~ok, harm. szr. ~a. Átv. ért. erkölcsi piszkolódás, gyalázkodás, rágalmazó perlekedés. | |
* | |
| (mocs-k-ol-ó-d-ik) belsz. m. mocskolód-tam, ~tál, ~ott. 1) Mintegy maga magától mocskos, csúnya leszen, mocskot vesz magára. A zsírral, olajjal bánók ruhái bemocskolódnak. 2) Átv. ért. szitkokat, gyalázatot, rágalmakat mondva veszekedik, perlekedik, s mintegy magát is, mást is erkölcsileg mocskossá teszen. | |
* | |
| (mocs-k-os) mn. tt. mocskos-t, v. ~at, tb. ~ak. Akit vagy amit a mocsok meglepett, csunyított, maszatos, piszkos, szurtos, czirmos. Mocskos szüretelők, timárok. Mocskos pipa, pipaszár. Átv. ért. erkölcsileg csúnya, rút, undok, becsületet gyalázó. Mocskos beszéd, pl. káromkodás. Mocskos száju ember, am. trágár beszédü. | |
* | |
| (mocs-k-os-an) ih. Mocskos állapotban, mocsoktól becsunyítva. Mocskosan kimenni az utczára. A szüretelők mocskosan térnek haza. | |
* | |
| (mocs-k-os-ít) áth. m. mocskosít-ott, par. ~s, htn. ~ni v. ~ani. Mocskossá tesz, mocsokkal beken. V. ö. MOCSOK. | |
* | |
| (mocs-k-os-od-ik) k. m. mocskosod-tam, ~tál, ~ott. Mocskossá leszen, mocsok ragad reá. | |
* | |
| (mocs-k-os-ság) fn. tt. mocskosságot, harm. szr. ~a. Mocskos állapot, vagy tulajdonság. Némely mesterségek, és munkák mocskossággal járnak. Valakit mocskossága miatt utálni, megdorgálni. Átv. ért. erkölcsi rútság, becstelenség, trágárság. Mindenféle mocskosságot elkövet. Ily szemtelenül beszélni mocskosság. | |
* | |
| (mocskos-sárga) ösz. mn. Sötétes, tisztátalan sárga, melybe más, különösen valamely sötétebb szín is vegyült. | |
* | |
| (mocs-k-oz) áth. m. mocskoz-tam, ~tál, ~ott, par. ~z. Egy jelentésü a mocskol igével, azon különbséggel, hogy ez átv. erkölcsi értelemben is használtatik. V. ö. MOCSKOL. | |
* | |
| (mocs-k-oz-ás) fn. l. MOCSKOLÁS. 1). | |
* | |
| (mocs-ok) fn. tt. mocskot, harm. szr. - a v. mocsok-ja. Szoros ért. tisztátalan, csúnya nedv, vagy ily nedvvel vegyített test, pl. mocsok a fülben, az orrban, a pipában, pipaszárban. Fülből kivájni, pipából kiereszteni a mocskot. Szélesb ért. mindenféle szennyfolt, ami valamit elcsunyít, undokká tesz, pl. a ruhát megfogó zsír, olaj, sár, gyümölcslé stb. Kimosni, kivenni, letörölni a mocskot. Átv. ért. erkölcsöt csunyító folt, becstelenség, rágalom, gyalázat. Mocsok nélküli tiszta élet. Elemzésére nézve V. ö. MOCS. Mi az ok képzőt illeti, ez azok osztályába tartozik, melyek ék változatot is fölvesznek, vagy a hangzót elvetvén, egyszerü k alakban járulnak a törzsökhöz, mint: marék, marok, mark; pocsék, pocsok, pocsk; derék, derék, derk stb. | |
* | |
| (mocs-ok-talan) mn. tt. mocsoktalan-t, tb. ~ok. Amit semmi mocsok nem rutít; a maga nemében tiszta. Mocsoktalan ruha, bútorok. Átv. ért. erkölcsileg tiszta, feddhetetlen, becsületes jellemü. Mocsoktalan életü férfiu. V. ö. MOCSOK. Határozóként am. mocsok nélkül, mocsoktalanul. | |
* | |
| (mocs-ok-talan-ság) fn. tt. mocsoktalanság-ot, harm. szr. ~a. Mocsok nélküli állapot, természeti vagy erkölcsi tisztaság. | |
* | |
| (mocs-ok-talan-ul) ih. Mocsok nélkül, anyagi és erkölcsi értelemben véve. V. ö. MOCSOK. | |
* | |
| v. MOCSOLYA, (mocs-ol-a) fn. tt. mocsolát. Kisebbféle mocsár, pl. álló vízzel tölt gödör. Kenderáztató mocsola. Egy értelmű vele a pocsola v. pocsolya. Azon szók osztályába tartozik, melyek igenevekből módosultak, pl. bugyogó bugyoga, czinegő czinege, fecsegő fecsege, húzóvonó húzavona stb. Törzsöke az elavult mocsol ige, melyből lett mocsoló (t. i. víz) mocsola, mint bongyol bongyoló bongyola (pongyola), motól motóló motóla, bengyel bengyele, szegel szegele szegle, dödöl dödöle sat. Az eredeti mocsola inkább tájdivatos kiejtés, mert mocsolya általánosabb divata. | |
* | |
| falu Közép-Szolnok megyében, helyr. ~Mocsolá-ra, ~ról, ~án. | |
* | |
| falvak Baranya és Somogy megyékben, helyr. Mocsolád-on, ~ra, ~ról. | |
* | |
| (mocs-ol-a-as) mn. tt. mocsolás-t, v. ~at, tb. ~ak. Mocsolákkal ellepett. Mocsolás völgy, rét. Egy értelmü vele a pocsolás. V. ö. MOCSOLA. | |
* | |
| l. MOCSOLA. | |
* | |
| puszta Borsod m.; helyr. Mocsolyás-ra, ~on, ~ról. | |
* | |
| mváros Nyitra m.; helyr. Mocsonok-ra, ~on, ~ról. | |
* | |
| elvont hangutánzó gyök, melyből a moczczan, moczog, moczorog igék és származékaik erednek. Legközelebb rokonai a mokog, mokkan, mukkan igék mok muk gyökei. Minthogy a szájnyitás által kinyomuló hangra vonatkozik, rokon hozzá mond is. Hasonlóan, mint hangutánzók, ide tartoznak a latin mutit, mugit, hellén muzw, német mucken, mucksen, finn mutisen stb. Mennyiben a moczczan jelent mozzanást is, rokonságban van vele a mozog gyöke moz, melynek megfelel a latin moveo, motus stb. | |
* | |
| elvont gyök móczirkál szóban. l. ezt. | |
* | |
| fn. tt. mócz-ot. Így nevezik népies köznyelven az erdélyi románokat (moczogó?). | |
* | |
| kócz-mócz ikerített szónak egyik alkotó része s az egész am. öszvekuszált, öszvefonódott valami. Abban a kócz-móczban szeret a fülmile tartózkodni. Győrvidéki szólásmód. | |
* | |
| (mocz-u-an, mocz-v-an, mocz-cz-an) önh. m. moczczan-t. 1) Száját alig feltátva egyes mo v. mu hangot ad. Nem is mer moczczanni. Hallgass, mert ha csak moczczansz, jaj neked! "És nagy kiáltás leszen egész Egyiptus földén.... az Izraelnek minden fiainál pedig az eb sem moczczan meg." (Mór. II. 11. Káldi szerént). 2) Egyes mozdulást tesz, mozzan. Ülj ide, s meg se moczczanj. V. ö. MOCZ, elvont gyök. | |
* | |
| (mocz-cz-an-ás) fn. tt. moczczanás-t, tb. ~ok, harm. szr. ~a. 1) Egyes mo v. mu hangnak kiejtése. 2) l. MOZZANÁS. | |
* | |
| (mocz-cz-an-at) fn. tt. moczczanatot. Egyes mocz hang. | |
* | |
| (mocz-cz-an-t) áth. m. moczczantott, htn. ~ani v. ~ni. Tulajdonképen eszközli, hogy valami moczczan; azonban általános szokás szerént csak változata ,moczczan' igének. | |
* | |
| (mócz-ir-ka-al) gyak. önh. m. móczirkál-t. Kemenesalon am. guggolva lejtőt járkál. Gyöke mócz rokon a mozog gyökével, a hozzájárult képzők részint gyakorlatra, részint kicsinyezésre mutatnak, mint a babirkál, szunydikál, iprikál, kandikál stb. igékben. | |
* | |
| (mócz-ir-ka-al-ás) fn. tt. móczirkálás-t, tb. ~ok, harm. szr. ~a. Cselekvés, midőn valaki móczirkál. | |
* | |
| (mocz-og) önh. m. moczog-tam, ~tál, ~ott. Szájbezárva mo mo orrhangot bocsát ki, pl. a nevetést elnyomni akaró ember moczog. Rokon hozzá a szintén hangutánzó mokog. | |
* | |
| (mocz-og-ás) fn. tt. moczogás-t, tb. ~ok, harm. szr. ~a. Cselekvés, midőn valaki moczog. | |
* | |
| (mocz-or-og-ás) fn. tt. moczorgás-t, tb. ~ok, harm. szr. ~a. Folytonos moczogás. V. ö. MOCZOROG. | |
* | |
| (mocz-or-og) gyak. önh. m. moczorog-tam, ~tál, moczorgott, htn. ~ni, moczorgani. Folytonosan moczog. Rokon hozzá magas hangon miczereg. Képzésre olyan, mint a szintén hangutánzó kuczorog, didereg, sustorog. V. ö. MOCZOG. | |
* | |
| fn. tt. mód-ot, harm. szr. ~ja. 1) Azon szokásos forma, melyet valaki tetteiben követ. Úri mód, parasztos mód, katonás mód, finom, udvari mód. Szép móddal v. jó móddal sokra lehet menni. Az emberekkel bánásban igen jó módja van. Mimódon? Semmimódon. Ha minden módból kifogytunk. Szokott módon vagy mód szerént. Beszédmóci, tanításmód, irásmód, járásmód, szerzésmód. Megadta neki a módját, mint a csikóherélésnek (Km.). 2) Bizonyos mérték, mely mintegy illő, helyes formára van véve, mely a kellő határnál sem szükebb, sem tágasabb. Módot tartani az ételben, italban. Mód nélkül kiáltani, nevetni, sírni. Mód nélkül kegyetlenkedni. Mód fölött szigoru. Módjával jó minden. 3) Helyes mértékkel járó eszköz, szer, mely által czélt akarunk érni. Módját találni valaminek. Nincs mód benne, am. lehetetlen. Módját ejteni. Ha módját ejthetem, megteszem. Mi módon menekültél meg? Mindennek megvan a maga módja. Okkal móddal az is meglehet. Módban hagyni valakit, tájdivatosan am. meghagyni, mi móddal tegyen valaki valamit. 4) Jelent vagyont, birtokot, gazdagságot, mennyiben ezek bizonyos czélok elérésére eszközt, képességet nyújtanak. Van módja benne. Jó módja van, megteheti. Nagy v. jómódu ember. 5) Ormánságban (Baranyában) teszen egészséget is. Nincs jó módja = egészsége (Jeremiás Sámuel). 6) Nyelvtanban jelenti a létel, avagy cselekvés mivoltát, vagyis a gondolkodás azon formáját, mely által az alany és mondomány öszveköttetnek, s ezek rendszerént: mutató vagy jelentő mód (modus indicativus - létezési mód), kapcsoló v. foglaló mód (modus conjunctivus), parancsoló mód, (m. imperativus, - e kettő együtt szükségességi mód), ohajtó mód (m. optativus - lehetőségi mód); közönségesen ide számíttatik a határtalan mód is, de amely inkább igenév.
Egészen egyezik vele a latin modus, azonban ez alapértelmében bizonyos mértéket, vagyis mérséket jelent, (németül: Maasz), s egyezik vele a met-ior gyöke; egyezik vele a görög modioV is (latinul: modius), honnan talán modero szó is ered származékaival együtt; de a magyarban alapértelem bizonyos szokásos forma; és így, ha eredeti magyarnak szabad tekintenünk, rokon mutat igével, vagyis ennek mut gyökével. Muti a tiszai vidékeken am. mutasd. V. ö. MUTAT, MÓDOS. Egyezik vele megfordított alakbau idom is. Régente a d előtt 1 hangot is vett közbe, pl. a Szentpéterieknek 1403-évbeli végzésében: "Az mi életünknek jobb mólgyáérth;" vagy n-et: "Vagy penigh elven (= ilyen) mondon bizonyával mi ett (= itt) nem lakonk." (1557-iki levél. Szalay Á. 400 m. l.). A finnben és svédlappban: muott, finnmarki lappban: muodjok. A magyar mód nem jutott a latinból hozzánk, mert nem volna meg a legszélsőbb lappok közt, akik soha nem beszéltek latinul. (Hunfalvy Pál). | |
* | |
| (mód-at-lan) mn. l. MÓDTALAN; és MÓDOTLAN. | |
* | |
| (mód-at-tan-ság) fn. l. MÓDTALANSÁG. | |
* | |
| (mód-bel-i) mn. tt. módbeli-t, tb. ~ek. l. MÓDOZATI. | |
* | |
| (mód-bel-i-ség) fn. tt. módbeliségét. L. MÓDOZAT. | |
* | |
| (mód-val) ih. Bizonyos mértékkel, a czélra alkalmas szerrel, eszközzel. Mindent móddal tenni. Okkal móddal az is meglehet. V. ö. MÓD. | |
* | |
| a német-franczia mode (sajátlag latin modus) szóból kölcsönöztetett, honnan: MÓDIS, (módi-s), MÓDISAN, (módi-s-an); l. DIVAT, DIVATOS, DIVATOSAN. | |
* | |
| (mód-int) ih. Móddal, mód szerint, bizonyos módon, mértékkel. Jó módint. | |
* | |
| (módi-z) önh. m. módiz-tam, ~tál, ~ott. A módit vagy módis viseleteket, szokásokat vakon utánozza. | |
* | |
| (mód-ja-val) ih. Bizonyos mérték szerént, képesint, nem túlzólag. Módjával kell mindent tenni. Módjával többre lehet menni. Jó módjával az is meglehet. V. ö. MÓD. | |
* | |
| (mód-nélküli) ösz. mn. Mértéket meghaladó, szerfölötti. Módnélküli vesztegetés. | |
* | |
| (mód-on) ih. Képen, szerént, bizonyos hasonlatra. Mimódon érhetjük czélunkat? Nem tudom, mimódon juthatunk oda. Semmi módon nem boldogulhatunk vele. Úri módon élnek. | |
* | |
| (mod-or) fn. tt. modor-t, tb. ~ok, harm. szr. ~a. Ujabb kori alkotásu szó, a franczia maničre értelmében. Széles ért. azon mód, melyet valaki mozgásaiban, taglejtéseiben, külső tetteiben követni szokott. Ezen szónoknak, szinésznek nevetséges modora van. Könnyü, élénk, kedves modor. A képző művészetekben az illető művésznek sajátságos módja, mely szerint valamit felfog és alkalmazásban kivisz. Mint hibás tulajdonság jelenti a müvésznek azon módját, melynél fogva minden körülmények közt ugyanazon alakban, formában működik s műveinek a tárgyakhoz illő változatosságot nem képes adni, midőn bizonyos betanult vagy utánzott formák szerént intézi műveit. Az ily modor az eredetiség, találékonyság hiányára mutat.
A modor mint taglejtésre vonatkozó rokon a mozog, motoz, mint módra vonatkozó pedig, a mód szóhoz. | |
* | |
| Szabad kir. város Pozsony m.; helyr. Modor-ba, ~ban, ~ból. | |
* | |
| falu Pozsony megyében; helyr. Királyfalvá-n, ~ra, ~ról. | |
* | |
| (mod-or-os) mn. tt. modoros-t, v. ~at, tb. ~ak. Bizonyos modort tartó, különösen, hibás modorú, mindig azonegy mód szerént működő, betanult, mást utánzó, eredetiség nélküli. Modoros hanglejtés, taglejtés. Modoros szinész. | |
* | |
| (mod-or-oz) önh. m. modoroz-tam, ~tál, ~ott. Bizonyos modort tart; különösen hibás modorban vagyis mindig azonegy módban müködik. | |
* | |
| NÉMET~, RÁCZ~, mvárosok Torontál m.; helyr. Modor-ra, ~on, ~ról. | |
* | |
| (mód-os) mn. tt. módos-t, v. ~at, tb. ~ak. 1) Bizonyos módot, illetőleg helyes mértéket tartó, nem tulzó, a körülményekhez illő, szerény. Módos magaviselet. Módos társalgás, beszéd. 2) Tájszokásilag am. gazdag, ki mutat valamit, kinek tekintélyes vagyona van. E városban több módos polgár lakik. Ő igen módos ember. V. ö. MÓD. | |
* | |
| (mód-os-an) ih. Bizonyos módot, különösen helyes mértéket tartva. Módosan viseli magát. | |
* | |
| (mód-os-ít) áth. m. módosít-ott, par. ~s, htn. ~ni v. ~ani. Valaminek bizonyos formát, alakot ad. Különösen, valamit előbbi alakjához, formájához képest változtat, máskép állít elé. A régi szabásu ruhát a jelen divat szerént módosítani. Erkölcsi ért. valakinek külső magaviseletét finomítja, kiműveli. A nemesebb társalgás módosítja az ifjakat. V. ö. MÓDOS. | |
* | |
| (mód-os-ít-ás) fn. tt. módosítás-t, tb. ok, harm. szr. ~a. Cselekvés, mely által valamit, vagy valakit módosítanak. V. ö. MÓDOSÍT. Néha vétetik állapotnak is módosulat helyett. | |
* | |
| (mód-os-ít-vány) fn. tt. módosítvány-t, tb. ~ok. Módosító czikk vagy szakasz valamely mondatban, iratban stb. | |
* | |
| (mód-os-od-ás) fn. tt. módosodás-t, tb. ~ok. 1) l. MÓDOSÚLÁS. 2) Jó móduvá v. módossá levés. | |
* | |
| (mód-os-od-ik) k. m. módosodtam, ~tál, ~ott. 1) l. MÓDOSÚL. 2) Módossá azaz jó móduvá leszen. | |
* | |
| (mód-os-ság) fn. tt. módosság-ot, harm. szr. ~a. Tulajdonság, melynél fogva valaki mind külső udvariasságban, mind az erkölcsi életben bizonyos mértéket tart, illendőséget, szerénységet követ. | |
* | |
| (mód-os-úl) önh. m. módosúl-t. Valami bizonyos formát vagy alakot különösen az előbbitől eltérőt veszen föl. V. ö. MÓDOSÍT. | |
* | |
| (mód-os-úl-ás) fn. tt. módosúlás-t, tb. ~ok. Bizonyos formának vagy alaknak, mely az előbbitől különbözik, fölvétele. | |
* | |
| (mód-os-úl-at) fn. tt. módosúlatot. Állapot midőn valami módosúl. V. ö. MÓDOSÚL. | |
* | |
| (mód-otlan) m. tt. módotlan-t, tb. ~ok. A székelyeknél am. tehetetlen, szegény. (Kriza J.). Nem: módatlan; egyik bizonyságul arra nézve, hogy módotlan közelebb am. módos-lan; V. ö. ~TALÁN, ~TELEN. | |
* | |
| (mód-oz-at) fn. tt. módozatot. Módbeli viszony vagy minőség; módok öszlete. A bölcsészetben a lét módja, valamely dolognak az ismereti tehetséghez viszonyát jelentő vagy kifejező fogalom, háromfélekép megkülönböztetve: mint lehetőség, valóság és szükségesség. | |
* | |
| (mód-oz-at-i) mn. tt. módozati-t, tb. ~ok. Módozatot illető, arra vonatkozó. V. ö. MÓDOZAT. | |
* | |
| 1), l. MODOR helynév. 2) falu Zemplén m.; helyr. Modrá-ra, ~n, ~ról. | |
* | |
| (mód-ra) ih. Bizonyos mérték szerént, valaminek hasonlatára. Egy értelmüleg használtatik néha módon szóval, pl. azon módra, v. módon te is boldogulhatsz. | |
* | |
| (mód-rag) ösz. fn. A nyelvtanban azon rag, mely az igemódokat alkotja, pl. a kapcsoló és parancsoló módé -j, az óhajtóé; -na, -ne. A mutató módnak mint ilyennek nincs raga. | |
* | |
| NAGY~, és KIS~, falvak Nyitra m.; helyr. Modró-ra, ~n, ~ról. | |
* | |
| (mód-szer) ösz. fn. Bizonyos rend a szabályok eléadásában. E szó az ismeretek terjesztésének, közlésének módjára vonatkozik, melyet valaki követ. Oktatási, tanítási módszer. Világos, homályos módszer. (Methodus). Rokon hozzá a rendszer, de ez inkább azon rendezésre vonatkozik, mely az isméreteket és tanokat bizonyos elvekre alapítva egymással öszvefüggésbe hozza, a módszer pedig ezeknek eléadásbeli módját, modorát illeti, mely a tanulók felfogásához kellőleg alkalmazkodik. Innen birhat valaki rendszeres tudománynyal, a nélkül hogy jó eléadási módszere lenne. | |
* | |
| (mód-szer-ěs) ösz. mn. Bizonyos módszert követő, valamit bizonyos mód szerént alkalmazó. Módszeres oktatás, eléadás. V. ö. MÓDSZĚR. | |
* | |
| (mód-szerěsen) ösz. ih. Módszert követve, bizonyos formákhoz alkalmazottan. Módszeresen eléadott tanulmányok. | |
* | |
| (mód-szer-tan) ösz. fn. A módszernek elmélete, vagyis azon tan, mely a módszerek nemeit ismerteti, pl. az oktatásra nézve eléadja azon kölönféle módokat, melyeket a legjelesebb szakértők e nemben ajánlanak, és követnek. Mint az észtannak alkalmazott része azon szabályokat és módokat adja elé, melyek szerént az elvont észtani szabályokat az ismeretek szerzésére alkalmazni kell. (Methodologia). | |
* | |
| (mód-talan) mn. tt. módtalan-t, tb. ~ok. 1) Kellő forma nélküli, az illő külsőségeket nem tudó, vagy nem alkalmazó. Módtalan bánásmód, magaviselet. 2) Kellő mértéket nem tartó, a maga nemében tulságos. Módtalan nevetés, harag. 3) Czélirányos eszköz nélkül szükölködő; nevezetesen vagyontalan. V. ö. MÓD. Határozóként am. módtalanul, mód és módosság nélkül. | |
* | |
| (mód-talan-ság) fn. tt. módtalanság-ot, harm. szr. ~a. Állapot vagy tulajdonság, midőn valaki vagy valami módtalan. V. ö. MÓDTALAN. | |
* | |
| (mód-talan-ul) ih. Módot nem tartva vagy nem ismerve. | |
* | |
| (mód-u-lag) ih. A székelyeknél am. módon, pl. jómódulag építeni; azon módulag = azon módon, úgy. (Kriza J.). | |
* | |
| mn. tt. mogor-t, tb. ~ok. Lásd: MOGORVA. | |
* | |
| mn. tt. mogorvát. Mord, komor, morgolódó, durva, sötét arczu, savanyú kedvü. Mogorva vén ember. Leginkább oly emberről mondjuk, ki feketevérüségénél fogva a társaságot kerüli, mások iránt kéméletlen, nyers. Talán áttételes szó, melyben g és r helyet cseréltek, mint kenyér am. kerény szóban az ny és r, s eredetileg am. morgova a morog törzsöktől, és igenévből lett melléknév, milyenek ponyva (bonyva), polyva, golyva stb. Elemezhető a mord törzsből is: mordova, morgova, mogorva. Mongolul mong (= durczás), melyből származtatják némely történetírók a ,mongol' szót. | |
* | |
| (mogorva-al-kod-ik) k. m. mogorválkod-tam, ~tál, ~ott. Mogorva módon viseli magát, ú. m. morgolódik, durválkodik stb. V. ö. MOGORVA. | |
* | |
| (mogorva-an) ih. Sötét kedvvel, arczczal, komoran. Mogorván néz. | |
* | |
| (mogorva-ság) fn. tt. mogorvaságot, harm. szr. ~a. Mogorva kedélyi állapot vagy tulajdonság; sötétkedvüség, vad komorság, mordság. | |
* | |
| erdélyi falu A.-Fehér m.; helyr. Mogos-ra, ~on, ~ról. | |
* | |
| több hegy neve Erdélyben. Magyarországon pedig, ú. m. Árva, Bihar, Máramaros, Szepes, Trencsén, Ung megyékben, inkább Magura ismeretes, mint hegynév. | |
* | |
| elavult fn. tt. mogy-ot. Közvetlen származéka mogyoró, hangváltozattal magy, honnan a magyaró tájdivatos szó, és magyalfa, azaz bogyóforma makkot termő fa. Alapértelem benne a gömbölyüség, különösen pedig jelent ilynemü kisebbféle gyümölcsöket; honnan közel rokona a bogy, bogyó, és bod, melyből lett bodza, azaz bodoza = bogyozó, t. i. sok bodot vagy bogyót termő növény. | |
* | |
| (mogy-or-ó) fn. tt. mogyoró-t. A mogyorófának gömbölyü alaku, keményhéju, nagyobb bogyóhoz hasonló gyümölcse. Szélesb ért. köznépiesen némely más növények gyümölcsei, vagy csucsorai, melyek némileg a mogyoróhoz hasonlók, pl. földi mogyoró, (növénytani néven: mogyorós bükkön); disznómogyoró (máskép: disznóbojtorján, koldustetü, növénytani néven: szúrós csimpaj - xanthium strumarium); indiai mogyoró (növénytani néven: orgona lila - syringa vulgaris) stb. Maguk a mogyoró fajok között: vérmogyoró, melynek piros husa van. Férges mogyoró. Egy férges mogyorót sem adnék érte. (Km.). Mogyorót törni, enni. Mogyoróval készített tészta. A mogyoró v. mogyorú képzésre olyan, mint szomorú, dudorú, csucsorú, keserű v. keserő, szigorú, kanyaró, homorú, domború, gyönyörű s némely mások. Ezeknek eredetére, s kifejlésére nézve úgy vélekedünk t. i. hogy a szomor, dudor, csucsor, gyönyör, keser stb. törzsökszók illetőleg újabb időben életbe is léptetett főnevek, melyekhez a minőséget jelentő u v. ü járulván lett belőlök szomorú, dudorú, csucsorú stb. miszerént az ó és ő végzet tájdivatos volna, mint a mátyusföldies és erdélyies keserő és a mogyoró szókban. Lehető hogy a törzsökök igék, melyekben az r átváltozott l, mint a botlik igéből lett botránkozik, e helyett botlánkozik, azaz erkölcsileg botlik (németül anstossen). Minthogy pedig a fennemlített szók és rokonaik mindnyájan állapotot, minőséget jelentenek, alapigék lehetnek állapotot jelentő iktelen vagy ikes igék: szomol v. szomlik, dudol v. dudlik, csucsol v. csucslik, tehát mogyol, v. mogylik, mint botol v. botlik, kotol v. kotlik, bomol v. bomlik. És így mogyoró annyi volna, mint mogyló v. mogyoló, azaz mogy bogy gyanánt gömbölyödő t. i. gyümölcs. | |
* | |
| (mogyoró-barka) ösz. fn. A mogyorófának polyhos, szőrös rügye, mely a levelek kifejlését tavaszkor megelőzi. V. ö. BARKA, fn. CZICZAMACZA. | |
* | |
| (mogyoró-bél) ösz. fn. A mogyorófa gyümölcsének keményded, olajtartalmu, ízletes húsa, melyet némely erdei madarak, s egyéb állatok különösen kedvelnek. | |
* | |
| (mogyoró-bogár) ösz. fn. 1) Bogár-faj, mely a mogyorófa levelét, melyen megtelepedett, öszvegöngyölgeti. (Attelabus avellanae coryli). 2) Bogár-faj, mely a mogyorót kirágja. | |
* | |
| (mogyoró-bokor) ösz. fn. Mogyorófa, cserjés, fiatal korában. | |
* | |
| falu Pest m.; helyr. Mogyoród-ra, ~on, ~ról. | |
* | |
| (mogyoró-fa) ösz. fa. Az egylakiak seregébe és sokhimesek rendébe tartozó fanem, melynek himvirági barkákban, anyavirági bimbókban vannak, csészéje két hasábu, rongyos szélü, bokrétája nincs? makkja tojásdad, honnan a neve.
Fajai és fajtái többfélék, ú. m. csöves mogyoró, melynek kopácsa csöves hengerded, vérmogyoró, lágy héju, vörös bélü stb. (Corylus; közönséges m. c. avellana). | |
* | |
| (mogyoró-fajd) ösz. fn. A fogolynál jóval nagyobb testü, gatyás lábu, szürke, fekete, barna, és fehér vegyítékes tollazatú fajdfaj, mely közép Europában, továbbá Norvégiában és Lappóniában tenyészik, a mogyoróbokrok között tartózkodik, ezek és a nyirfák barkájával, továbbá mogyoróval, bogyóval, s különféle füvekkel él. (Tetrao bonasia). Máskép: császármadár. | |
* | |
| (mogyoró-hajma) ösz. fn. Foghajmafaj, melynek tőkocsánya hengeres, levelei bördősek, árformák, hajmája kicsin, s a mogyoróhoz hasonló, gerezdetlen. (Album ascalonium). Néhutt így nevezik az apróféle vöröshajmát is. | |
* | |
| (mogyoró-nyest) ösz. fn. Sándor István szerént máskép: büknyest, latinul martes arboraria. V. ö. NYEST. | |
* | |
| (mogyoró-olaj) ösz. fn. Mogyoróbélből kivont olaj. Népies tréfás nyelven: megkenték a hátát mogyoróolajjal am. mogyorópálczával megverték. | |
* | |
| (mogyoró-pálcza) ösz. fn. Pálcza, vastagabbféle mogyoróveszszőből. Hajlós tulajdonsága miatt a még nyersebb korszakban farverő eszközül szokták használni. A falusi birák kezében az őket megillető hatóság jelve. | |
* | |
| (mogyoró-pej) ösz. fn. Mogyorónyi nagyságu foltokkal pettyegetett pej; mint nagyobb foltokkal: almás pej, almás szürke. | |
* | |
| (mogyoró-pőle) ösz. fn. Pőlefaj, mely a mogyoróbokrokon és fákon szeret éldegelni. | |
* | |
| (mogy-or-ó-os) mn. tt. mogyorós-t, v. ~at, tb. ~ak. 1) Mogyorófákkal, v. bokrokkal benőtt. Mogyorós dombok, hegyoldalak. 2) Mogyoróbéllel készített. Mogyorós rétes. | |
* | |
| (mint föntebb) fn. tt. mogyorós-t, tb. ~ok, harm. szr. ~a. Mogyorófákból álló erdő, vagy mogyoróbokrokkal lepett cserjés hely. Mogyorósba hajtani az ökröket. E nevet több helységek viselik hazánkban, mint itt alább. | |
* | |
| faluk Esztergam, Szabolcs, Szatmár, Ung m.; puszta Nyitra m.: KIS~, NAGY~, faluk Bereg, puszták Szatmár m., MISZT~, falu Szatmár m.; helyr. Mogyorós-ra. ~on, ~ról. | |
* | |
| (mogyoró-saláta) ösz. fn. Növényfaj a barabolyok neméből, mely az erdei barabolytól abban különbözik, hogy szára nem karczolt, hanem vörös mocskokkal foltos, fölül igen sima, gyökere gyönge korában mogyoróforma gumós. Máskép bubujicska, v. turbolya, v. csemegebürök. (Chaerophyllum bulbosum). | |
* | |
| a bükkön nevü növénynek egyik sokvirágu, kétlevelű faja; köz nyelven földi mogyoró. (Lathyrus tuberosus). | |
* | |
| faluk Baranya, Borsod, Vas m.; helyr. Mogyorósd-ra, ~on, ~ról. | |
* | |
| faluk Abaúj és Zemplén m.; helyr. Mogyoróská-ra, ~n, ~ról. | |
* | |
| (mogyoró-törő) ösz. fn. Kis sajtóféle eszköz, melylyel a héjas mogyorót feltörik. | |
* | |
| (mogyoró-veszsző) ösz. fn. A mogyorófának egyenes szálu fiatal hajtása, mely vastagabb korában különféle czélra, különösen abroncsnak, pálczának alkalmatos. | |
* | |
| (mogy-or-ó-oz) önh. m. mogyoróztam, ~tál, ~ott. 1) Mogyorót keresgél, mogyorót szed. 2) Mogyorót eszik. | |
* | |
| (mogyoró-zsizsik) ösz. fn. Zsizsikféle féreg, mely a mogyorót kirágja. | |
* | |
| falu Közép-Szolnok m.; helyr. Mogyrád-ra, ~on, ~ról. | |
* | |
| fn. tt. moh-ot, harm. szr. ~a. A lopvanőszök seregébe tartozó növénynem, mely más növényekhez képest sokkal egyszerübb alkotásu, s fajai különbözők. (Muscus). Ezek kiváltkép nedves helyeken tenyésznek, s az évnek legnagyobb részében zöldellnek, különösen a hives, hideg vidékeken. Növésök gyakran igen sűrű, tömött; tapintva lágyak, mint a bársony. A helyekre nézve, hol tenyésznek, vannak famohok, kőmohok, földmohok stb. Mohval benőtt fák, háztetők, tómellékek. Mohval foltozni, kitömni a hajókat.
"Mint az elfáradt utazó, pihegve Térek ernyődhöz, s fejemet lehajtom Lágy mohaidra." Berzsenyi. Átv. ért. elavuló mulandóság. "A derék nem fél az idők mohától." Berzsenyi. Tájdivatosan utóhangzással moha, mint koh koha, méh méhe, pih pihe is. Minthogy a moh kiválólag a nedves helyeket kedveli, legvalószinűbb, hogy elnevezésében eleink a nedvesség alapfogalmából indultak ki, miszerént rokon a mocs, mos, moszat szókkal; V. ö. MOCS. Megegyezik vele a görög moscoV, arab mosk, latin muscus s ennek rokona a mucus, mucidus, a német Moos, régi felső német mos, mies, a szláv nyelvekben máha, maah, moh, mech, mkhom (Gyarmathy), moch (Dankovszky), és végül a magyar puha. Adelung azt mondja: "Es gehört mit Musz, Gemüse, Masz für Matte zu dem Geschlechte der Wörter Moor, Morast, Mürbe u. s. f., weil die Verwechslung des r und s (=sz) in allen Sprachen nichts Seltenes ist, und drückt die unterscheidende weiche Beschaffenheit dieses Gewächses aus." Lehetnek-e rokonabb szók, mint moha és puha? s ki fogja megfejteni, hogy a föntebbi különböző nyelvek közől, melyik vette a másiktól? vagy talán, mint számtalan esetben, az általános nyelvszellem után mindenik vagy legalább a törzsek szerént önmagából képezte-e? A moh gyökből keletkezett a magyar molyh, mely rendezve moholy, azaz mohféle pihék némely növényeken, mint kelyh kehely, pelyh pehely, terh teher; továbbá: mohar, melynek szára különösen molyhos, mohos. V. ö. MOLYH, MOHAR. | |
* | |
| (moh-a) tájdivatos fn. tt. mohát. L. MOH. | |
* | |
| falu Fehér, erdélyi falu A.-Fehér m.; helyr. Mohá-ra, ~n, ~ról. | |
* | |
| mváros Baranya m. és falu Erdélyben Aranyosszékben; helyr. Mohács-on, ~ra, ~ról Az első a magyar nemzet történelmében a visszavonásnak szomoru nevezetességü emléke:
"Hajh! s ezt visszavonás okozá mind, s durva irígység." Kisfaludy K. "Vérkönnyet önt az utazó, Mohács! virányidon." Kölcsey F. "Nemzeti nagy létünk nagy temetője, Mohács." Kisf. K. "Mohács, Mohács, régi vérontás helye, Magyarország gyászos mezeje." Régi népköltemény. (Nyomtatásban olvasható legteljesben Thaly K. gyüjteménye I. K. 287. lapján) | |
* | |
| mn. tt. mohácsi-t, tb. ~ak. Mohácsra való, ott termett, ott levő, oda tartozó, arra vonatkozó stb. Mohácsi lakosok. Mohácsi szigetek. Mohácsi ütközet. Mohácsi veszedelem.
"Tanácsurak, zászlós, ezres hadnagyok, Fővezérek, országispánok Húsz s öt ezer válogatott vitézek, Lovas, gyalog- mind nemes fejek! Mely nagy nevek egy hadra Mentek véres halálra! Mohácsi halmok nyomják, Csontjaikat takarják." (Thaly K. gyüjt.). | |
* | |
| (moh-ágy) ösz. fn. 1) Mohból készített ágy. 2) Mohos hely, mely mintegy fekvő ágyul kinálkozik vagy szolgál. | |
* | |
| (moh-ar) fn. tt. mohar-t, v. ~at, tb. ~ak. A háromhímesek seregéből és kétanyások rendéből való növénynem; csészéje egy virágu, három polyváju; bokrétája két ondóju, virágzása sokféle. Vannak füzéres formájúk, bugásak, és czérnaszálu füzéresek. (Diószegi szerént: latinul: panicum). Máskép: muhar. Nevét szárának szőrösségétől vette, melynél fogva a moh és moholy v. molyh szókkal rokonságban van, s ezért Gönczy Pál újabb füvészek után némely fajokat elkülönített nemben setaria néven nevez (seta am. szőr, serte), s ide tartozik nála Pest megye és tájéka virányában az olasz muhar (setaria italica, a köznép nyelvén: rókafarku köles, olasz köles, Diószeginél: panicum italicum); ragadó muhar (s. verticillata, Diószeginél: p. verticillatum); zöld muhar (s. viridis, Diószeginél: p. viride); szénamuhar (s. glauca, Diószeginél: p. glaucum). | |
* | |
| v. MUHARCZ, (moh-ar-cz v. muh-ar-cz) fn. tt. muharcz-ot. Növényfaj a páponyák neméből; növénytani néven: piros páponya (physalis alkekengi); szára fűnemü, tövön ágazó; levelei nyelesek, párosak, épek, hegyesek. Megérve csészéje és bogyója karmazsin piros. Máskép szintén köz nyelven: zsidócseresnye, hólyagcseresnye, Venus köldöke, kőrontó fű. | |
* | |
| falu Bars m.; helyr. Mohi-ba, ~ban ~ból. | |
* | |
| (moh-lepte) ösz. fn. Mohhal benőtt. Mohlepte agg tölgyek, kősziklák, régi háztetők. Mohlepte tómellékek.
"Így hamvadtak el ők alacsony mohlepte gödörben S a feledékenység éje borítja nevök." Mohács. (Kisfaludy Károlytól). | |
* | |
| (moh-nemű) ösz. mn. A mohok neméhez tartozó. Mohnemű lopvanősző növények. | |
* | |
| (moh-ó) mn. tt. mohó-t. Nagy vágygyal evő, az étel után száját feltátó. Szélesb ért. akármiféle vágyat különös sietséggel, indulattal betölteni siető. Innen mohón enni, am. sietve, különös étvágygyal; mohón kapni valami után, am. nagy vágygyal, állati kiváncsisággal. Ezen szó eredetileg az evésre vonatkozván, azokkal áll származási viszonyban, melyek szintén evésre, és az evvel járó szájtátogatásra emlékeztetnek, milyenek a mohón rágicsáló mókus, a ruhanemű és más testeket megrágó moly, a szájmozgatás által történő igeszó: mond; továbbá hangváltozattal a majzol, máhol, mámmog, mamóka, a franczia: mâcher, manger, latin: mando (mandere) stb. melyek mind az evés, rágicsálás alapfogalma alá tartoznak. E szerént egészen különbözik azon moh szótól, mely nedves helyeken termő lopvanőszőket jelent. V. ö. MOH. Alakjára nézve olyan, mint bohó, kohó, tarhó, golyhó, gunyhó, lehő, felhő, s mint értelme és képzője mutatja, igenév. | |
* | |
| (moh-od-ik) k. m. moh-od-tam, ~tál, ~t, v. ~ott. l. MOHOZIK, MOHOSODIK. | |
* | |
| (moh-od-oz-ik) k. m. mohodz-tam v. ~ottam, ~tál v. ~ottál, ~ott. l. MOHOZIK. | |
* | |
| (moh-og) gyakorító önh. m. mohogtam, ~tál, ~ott. Tájdivatosan Mándy Péter szerént 1) mondják a szélvészről; 2) am. visszapattog. | |
* | |
| erdélyi falu Doboka m.; helyr. Mohoj-ba, ~ban, ~ból. | |
* | |
| (mo-h-ó-kod-ás) fn. tt. mohókodás-t, tb. ~ok. Cselekvés, midőn valaki mohókodik. | |
* | |
| (mo-h-ó-kod-ik) k. m. mohókod-tam, ~tál, ~ott. Evési, vagy más vágynak, akaratnak kielégitésében hirtelenkedik, siet. Aki mohókodik, könnyen megzabál. | |
* | |
| (mo-h-ó-ol-kod-ik) l. MOHÓKODIK. | |
* | |
| falu Bács m.: helyr. Moholy-ba, ~ban, ~ból. | |
* | |
| (mo-h-ó-an) ih. Igen nagy vágygyal. Mohón enni, inni. Mohón fogni v. kezdeni valamibe. Mohón neki kezdeni valaminek. Mohón kapott rajta. V. ö. MOHÓ. | |
* | |
| (mo-h-on-kod-ik) k. m. mohonkod-tam, ~tál, ~ott. L. MOHÓKODIK. Eléfordúl Szabó Dávidnál. | |
* | |
| (mo-h-on-ság) fn. tt. mohonságot. l. MOHÓSÁG. Eléfordúl Szabó Dávidnál. | |
* | |
| falu Nógrád m.; helyr. Mohorá-ra, ~n, ~ról. | |
* | |
| (moh-os) mn. tt. mohos-t, v. ~at, tb. ~ak. Mohval benőtt, mohtól zöld, vagy sárga. Mohos tölgyek, vén sindelyes háztetők. Mohos kőszirtek, vízmellékek.
"Hol a mohos szirt öbléből Ezüst, forrás csörgedez." Berzsenyi D. Átv. ért. gyönge pelyhü. Mohos állu ifju, kinek szakála most pelyhedzik. Képes kifejezéssel, régi, elavult. Mohos idők, századok. | |
* | |
| (mo-h-ó-ság) fn. tt. mohóság-ot, harm. szr. ~a. Igen erős étvágy. Szélesb ért. akármely vágyat, akaratot hévvel, hirtelen kielégíteni siető kiváncsiság, kapzsiság. Mohósággal enni-inni. Mohósággal neki kapni valaminek. l. MOHÓ. | |
* | |
| (mo-h-ó-os-kod-ik) k. l. MOHÓKODIK. | |
* | |
| (moh-os-od-ás) fn. tt. mohosodás-t, tb. ~ok. Állapot, midőn valami mohossá lesz. V. ö. MOHOSODIK. | |
* | |
| (moh-os-od-ik) k. m. mohosodtam, ~tál, ~ott. A moh belepi, mohossá lesz. Az agg fák megmohosodnak. Amely követ sokszor hengergetnek, meg nem mohosodik. (Km.). Átv. ért. mondják emberi testről, különösen arczról, állról, midőn a pölyhös szőr kiveri. A serdülő ifjunak álla mohosodik. | |
* | |
| (moh-os-úl) önh. m. mohosúl-t. Mohossá lesz. Mohosúlnak a rohadásnak indult nádtetők. V. ö. MOHOS. | |
* | |
| (moh-os-úl-t) mn. tt. mohosúlt-at. Mohhal benőtt, lepett.
"A mohosúlt sírkövekre ledőlsz, S mély lelkesedéssel emeled hárfádat." Berzsenyi. (A melancholia). | |
* | |
| (moh-ot-ka v. moh-od-ka) fn. tt. mohotkát. Tájdivatosan a ,moh' szó kicsinzője. | |
* | |
| (moh-oz-at) fn. tt. mohozatot. Mohnövényzet. Valamely helynek öszves mohterméke. Sziklák mohozata. | |
* | |
| (moh-oz-ik) k. m. mohoz-tam, ~tál, ~ott. Meglepi a moh. Átv. ért. pelyhedzik. Mohozik az ifju álla. Máskép: mohodzik, v. mohosodik. | |
* | |
| (moh-pamlag) ösz. fn. 1) Mohval készített pamlag. 2) Ülőhelyül kinálkozó vagy szolgáló mohnövényzet. | |
* | |
| (moh-répa) ösz. fn. Népies neve a kerti pásztináknak. (Pastinaca sativa). Máskép szintén köznyelven: olasz répa, peszternák. | |
* | |
| (moh-szalonka) ösz. fn. l. SÁRSZALONKA. | |
* | |
| (moh-úl) önh. m. mohúlt. l. MOHOSÚL. | |
* | |
| l. MÓZES. | |
* | |
| falu Köz.-Szolnok m.; helyr. Moják-ra, ~on, ~ról. | |
* | |
| falu Köz.-Szolnok m.; helyr. Mojgrád-ra, ~on, ~ról. | |
* | |
| falu Trencsín m.; helyr. Mojthin-ba, ~ban, ~ból. | |
* | |
| elvont gyöke mokány és mokog szóknak. Lásd ezeket. | |
* | |
| (mok-ány) fn. tt. mokány-t, tb. ~ok. Szilaj, pajzán indulatu, kinek erkölcsei szelíditve, fínomítva nincsenek; a Tájszótár szerént különösen am. másokon kikapó. Mokány ember. Gyöke mok, melynél fogva rokon a makacs, makuj, makrancz, makranczos szók mak gyökével. Ide sorozható a bakacsol, pl. megbakacsolja magát, mely am. makacsolja. V. ö. MAKACS. | |
* | |
| (mok-ány-kod-ik) k. m. mokánykod-tam, ~tál, ~ott. Mokányul viseli magát. | |
* | |
| (mok-ány-ság) fn. tt. mokányságot. Mokány természet vagy tulajdonság. | |
* | |
| (mok-ány-ul) ih. Mokány módon. | |
* | |
| k. m. mókáz-tam, ~tál, ~ott. Játszilag, kötődve tréfál valakivel; csúfolódik, gúnyolódik. Erdélyben divatos. Talán közelebb a franczia (se) moquer szó után jött divatba, hacsak ,mokány' szóval, mely másokon kikapót is jelent, s mely az idézett franczia szónak is az értelme, egygyökűnek nem veszszük; a franczia pedig alkalmasint a görög mwkaomai vagy mokizw szótól vette által; a törzs mvkoV (= gúny), vagy mwkoV (= gúnyoló, mokány). Ha közvetlenül a göröggel akarnók rokonítni, akkor mwkiz-w és mókáz-om majdnem teljesen is egyeznek. | |
* | |
| falu Ung m.; helyr. Mokcsá-ra, ~n, ~ról. | |
* | |
| (mok-og) önh. m. mokog-tam, ~tál, ~ott. Akadozva, értelmetlenül ejt valamely tompa, mo-moféle vagy mok orrhangot. Mint hangutánzó rokon a makog, moczczan, mukkan, a latin mutit, mussít, a német mucken igékkel. Néhutt magas hangon: mökög. Hasonlít hozzá a hangra vonatkozó vakog is. Kinek a hang a torkán akadoz, az nyekeg. | |
* | |
| (mok-og-ás) fn. tt. mokogás-t, tb. ~ok, harm. szr. ~a. Akadozó, értelmetlen, tompa hangadás. | |
* | |
| falu Ung m., NÉMET~, OROSZ~, Máramaros m.; helyr. Mokrá-ra, ~n, ~ról. | |
* | |
| falu Árva m.; helyr. Mokrágy-ra, ~on, ~ról. | |
* | |
| mváros Torontál m.; helyr. Mokrin-ba, ~ban, ~ból. | |
* | |
| fn. tt. mókus-t, tb. ~ok, harm. szr. ~a. Kisded emlős állat, melynek első lábain négy, a hátulsókon pedig öt karma van; farka hosszu, gubanczos; szőre a hasán fehéres, többi testén rókavörös. Erdőkben, különösen tölgyesekben lakik, s makkal, mogyoróval, bogyóval stb. él. (Sciurus). Nevezetes faja a repülő mókus, melynek első és hátulsó lábai között hártyáji vannak, s ezeknek segedelmével nagy szökéseket tesz, de tulajdonkép nem repül.
Mi e szónak eredetét illeti, valószinü, hogy gyöke azon mo, mely mohó, moly szókban nagyevésre vonatkozik, s rokon a máhol, majzol, mámmog, mamó szók ma gyökével. A mókusnak t. i. egyik kitünő tulajdonsága a rágicsálás, s a szájmozgatás, s erről és a majomról mondják különösen, hogy majzol. E szerént a mo gyökből lett gyakorlatos képzővel mo-og, öszvehuzva móg, innen mógos, mókos, mókus, mint pirítos. Másik neve czibabó, melynek czi vagy czib része ezen állatnak vagy czinczogó hangjára, vagy élénk, biczegő tulajdonságára emlékeztet. Harmadik neve evet, mely ezen állatnak szintén különös élénkségét, mozgékonyságát jellemzi, s ev gyökénél fogva rokon evez, eviczkel szókkal. Végre negyedik nevében csaj, vagy csapó, szintén a mozgékonyság fogalma rejlik. | |
* | |
| (mókus-fiú) ösz. fn. Mókus fiadzotta kölyök, fiatal mókus. | |
* | |
| elvont gyöke molna szónak. Azonos mal gyökkel malom szóban. | |
* | |
| (mol-ák-a) fn. tt. molákát. Vasvármegyének őrségi járásában am. zsombékos, kákás, csuhus mocsár, posvány. Ilyforma jelentése van az alsó Vágmelléken divatozó molva szónak. Mindkettő gyök- és hangrokonságban van a molyh szóval. V. ö. MOLYH. | |
* | |
| ÚJ~, mváros Krassó m.; helyr. Moldová-ra, ~n, ~ról. | |
* | |
| fn. tt. Moldvát. Tartomány, mely Oroszországgal, Podóliával, Erdélylyel és Oláhországgal határos. Austriai Moldva, máskép: Bukovina, és Török Moldva, melyhez hajdan Bessarabia is tartozott. | |
* | |
| (moldva-i) mn. tt. moldvai-t, tb. ~ak. Moldvából való, ott lakó, ott termő, oda tartozó stb. Moldvai szarvasmarha. Moldvai magyarok. | |
* | |
| népnyelven a ,pofóka' (dracocephalum) nevű növény egyik faja, máskép török méhfű, növénytani néven: pettegetett pofóka. | |
* | |
| l. MOLDVA. | |
* | |
| (mol-n) fn. tt. molnot; l. MOLNA. | |
* | |
| (mol-na) fn. tt. molnát. Jelentésére és elemzésére nézve l. MALOM. Élt e szóval Pázmán s más régi irók, pl. "kiki maga molnára gátolja a folyamot", melyben moln a törzs. E szók egyikéből lett közvetlenül: molnár, mint kád kádár. De moln eléfordul több régieknél is, pl. az 1660. évben kiadott magyar Verbőczyben 125. l. Erdőket, réteket, tókat, molnokat. Ez, véleményünk szerént, eredetileg molm, azaz malm volt, mert az m és n mint rokonhangok fölcseréltetnek, mint nedv medv, nevet mevet, kelen kelem stb. V. ö. MALOM. | |
* | |
| (mol-na-ár v. mol-n-ár) fn. tt. molnár-t, tb. ~ok, harm. szr. ~a. Mesterember, ki a gabnaőrlő malmokban mint szakértő működik, ki malmot épít, s az őrléshez tartozó eszközöket kellőleg alkalmazni, azokat kiigazítani; szóval, a gabonát lisztté, darává, derczévé, kásává stb. őrleni tudja. Dunai, pataki, tói molnár. Vizi molnár, kinek malmát víz hajtja. Száraz molnár, ki úgynevezett száraz malomban őröl, ide tartozik a szélmolnár is. Ha vize van, bort iszik, ha vize nincs, vizet iszik; mesekérdéses feladat, s am. molnár. A nép a molnárt sértő gúnynyelven lisztlopó-nak csúfolja. Innen a lopás ellen mentegetődző közmondás is: Nehéz mindig a malomban lenni, és meg nem lisztesedni. Egyébiránt a népdalokban gyakran eléfordul a molnár neve.
"O te édes molnárom, Őröld meg a búzámat." "A Tisza, a Duna beh zavaros, A szivem, a molnár beh haragos, Ne haragudj, szivem molnár." Képzőjére nézve azon szók osztályába tartozik, melyekben az ár, ér a törzsökszóval bánót jelent, mint kádár, kulcsár, csaplár, esztergár, göröncsér. Eredetre nézve egy a latin molitor, olasz molinaro, német Müllner, szláv malinar, mlinár stb. szókkal. V. ö. MALOM. | |
* | |
| (molnár-csusza) ösz. fn. Ropogósan csinált, és zsírral jól leöntött csusza, mint a molnárok készíteni szokták. A nép izlése szerént ez a legjobbféle csusza. | |
* | |
| (molnár-fejsze) ösz. fn. A molnárok által használtatni szokott különösb alaku fejsze. | |
* | |
| faluk Vas és Szala m.; helyr. Molnáriba, ~ban, ~ból. | |
* | |
| (molnár-inas) ösz. fn. Ki a molnármesterséget mint újoncz tanulja, s még a legények sorába felavatva nincsen. | |
* | |
| (molnár-kalács) ösz. fn. Csákányféle eszköz, melylyel a molnárok követ vágnak. Egyébiránt a kalács általán valami görbét, meghajlottat jelent, pl. kalácsfák a kerékben: azon meghajtott fák, melyekből a kerék talpát öszveállitják. Tulajd. ért. molnárkalács azon szép fehér kalács, melyet a molnárnék sütnek. V. ö. KALÁCS. | |
* | |
| (molnár-legény) ösz. fn. Személy, ki a molnármesterségben bizonyos ügyességet szerzett, melynél foga mint segéd a mester képét viselheti, s kit, mint olyat az illető czéh az inasok sorából kivett, és felszabadított. | |
* | |
| (molnár-pogácsa) ösz. fn. Hamuban sült pogácsa, milyet a molnárok úgy hamarjában szoktak készíteni. Átv. tréfás ért. paczka, lapoczka, milyennel a csintalan oskolás gyermek tenyerére ütnek. | |
* | |
| (molnár-szekercze) ösz. fn. A faragó molnárok, illetőleg malomácsok szekerczéje. | |
* | |
| (molnár-szemű) ösz. mn. A sok virrasztástól homályos, alig pislogó szemü. Átv. ért. mondják csillagokról, midőn a felhők közől alig pislákolnak ki. Molnárszemű csillagok. | |
* | |
| (molnár-szinű) ösz. mn. Mondják ruhakelméről, mely világos szürke kék, milyet a molnárok szoktak viselni. | |
* | |
| l. SZECSŐD. | |
* | |
| falu Nyitra m.; helyr. Molnos-ra, ~on, ~ról. | |
* | |
| fn. tt. molton-t, tb. ~ok, harm. szr. ~a, v. ~ja. Igen lágy, és tömött gyapjuszövet, melynek szőrét le nem nyirják, hanem gubanczosan hagyják. Téli ruhának való kelme. A franczia molleton. | |
* | |
| (mol-va) fn. tt. molvát. l. MOLÁKA. | |
* | |
| falu Somogy m.; helyr. Molvány-ba, ~ban, ~ból. | |
* | |
| puszta Somogy m.; helyr. ~híd-ra, ~on, ~ról. | |
* | |
| (mol-i v. mol-ó) fn. tt. moly-t, tb. ~ok, harm. szr. ~a. Apró pillefaj, melynek lárvái a szőrös és gyapjas kelméket megrágják. Moly esett a ruhába. Molyok ellen jó a ruhákat szellőztetni, és kiporolni. Moly a ruhát, bánat a szivet rágja. (Km.). Szélesb ért. másnemü apró férgek, melyek a testeket megrágják. Famoly, azaz szú. Gabnamoly. Hajmoly, mely a hajat eszi. Méhmoly. Papirosmoly. Viaszmoly. Minthogy a molynak legkitünőbb tulajdonsága a rágás, mintegy mállasztás v. őrlés; gyöke mol közelebb azon rokon gyökü szók közé sorozható, melyek szintén rágást, őrlést, evést jelentenek, milyenek mohó, moha, mókus; rokon továbbá a mállik, mállaszt máll törzsével is. Eredetileg igenév lehetett az elavult mol igéből, mely megvan a latin molo szóban, s mivelhogy az igenevek ó ő helyett i módosítást is vesznek föl, mint sunyi, szuszi, szeleverdi stb. innen moló-ból lett moli moly, mint meni meny, méli mély stb. Rokon hozzá gyökhangokban a német Motte. | |
* | |
| (moly-ét) ösz. fn. A szőr-, gyapju-, vagy más kelmékben azon likak, melyeket a moly rágott. | |
* | |
| (moly-étes) ösz. mn. Amit a molyok kiettek, kirágtak. Molyétes ócska ruhák, könyvek. | |
* | |
| (moly-ětte) ösz. mn. l. MOLYÉTES. Molyette bunda, mente. | |
* | |
| (moly-fű) ösz. fn. Kőznépi neve egy növényfajnak a lóherék neméből; szára felálló; fürtei hoszszukásak, kocsányosak; hüvelyei hasasak, félig kiérnek a csészéből; két magvúk; virága kék. Máskép szintén köznyelven: kerti v. szagos lóhere, növénytani néven: kék lóhere. (Melilotus coerulea, némelyek szerént: trifolium coeruleum). | |
* | |
| (moh-oly) fn. tt. molyh-ot, harm. szr. ~a. Finom, gyönge, rövid szőrféle szálacskák, melyek több növények testeit, kivált leveleiket födik. E tulajdonságánál fogva világos, hogy gyöke moh, minthogy a mohhoz leginkább hasonló, s eredetileg moholy, melyből áttétellel és öszvehuzással lett molyh, mint pehely pelyh, kehely kelyh, teher terh. Rokonai a molva és moláka. V. ö. BOLYH, POLYH. | |
* | |
| (moh-oly-os) mn. tt. molyhos-t, v. ~at, tb. ~ak. Moholylyal benőtt. A moharok és kölesek szárai molyhosak. Molyhos levelű füvek. V. ö. MOLYH, PELYH. | |
* | |
| (moh-oly-os-an) ih. Moholylyal benőtt állapotban. | |
* | |
| (moh-oly-os-ság) fn. tt. molyhosságot, harm. szr. ~a. Molyhos állapot vagy tulajdonság. A molyhosság némely növényeknek ismertető jegye. | |
* | |
| (moly-os) mn. tt. molyos-t, v. ~at, tb. ~ak. Amiben molyok fészkelnek; molyoktól rágott. Molyos szövetek, ruhaneműk. | |
* | |
| (moly-os-an) ih. Molyos állapotban, molyoktól megrágva. | |
* | |
| (moly-os-od-ik) k. m. molyosodtam, ~tál, ~ott. Molyférgek, molypillék veszik bele magukat; molyossá leszen. | |
* | |
| l. NAGY~ és NYIR-MON. | |
* | |
| tájdivatos kiejtéssel öszve vannak húzva a moln, molna szókból. l. MOLNA. | |
* | |
| puszta Máramaros m.; helyr. Monacsér-ra, ~on, ~ról. | |
* | |
| falu Abaúj m.; helyr. Monaj-ba, ~ban, ~ból. | |
* | |
| puszta Abaúj m.; helyr. Monajelőre, ~n, ~ről. | |
* | |
| (móna-szék, azaz malom-szék) ösz. fn. Szövőszék neme, melyet kerék mozgat, s melyen sima, keskeny szalagokat szőnek. | |
* | |
| fn. tt. moncs-ot, harm. szr. ~a. Gyümölcsből kinyomott, kisajtólt, kizúzott nedv, lé. Alapjelentéséből kitünik, hogy rokon a mocs szóval, melyből n közbetéttel lett moncs, mint locs loncs, pocs poncs. Így változtak a göröcs göröncs, varacs varancs stb. | |
* | |
| (moncs-ol) áth. m. moncsol-t. A gyümölcsöt úgy öszvezúzza, sajtólja, nyomdossa, hogy nedve, leve kifoly. Almát, körtvélyt, szilvát moncsolni. Máskép: muszol v. muszkol, mit Dunán túl különösen a szőlőzuzásról mondanak, s mi a Hegyalján: csomoszol. V. ö. MONCS. | |
* | |
| (moncs-ol-ás) fn. tt. moncsolás-t, tb. ~ok, harm. szr. ~a. A gyümölcsök levének kinyomása, sajtólása, csomoszolás. | |
* | |
| hihetőleg am. boncza, vagyis boncz, midőn valamely ékességet jelent. Magában nem, hanem csak az ikerített ekczemoncza szóban fordúl elé. | |
* | |
| (mon-d) áth. m. mond-tam, ~tál v. mond-ottam, mond-ottál, mond-ott, htn. ~ni v. ~ani. Valamit szóhangok által kifejez, kijelent, közöl. Rokon hozzá a mutat, mennyiben ez azt teszi, hogy bizonyos taglejtések által, vagy arczbeszéddel ad valamit másnak tudtára. Egyes szókat mondani. Egyet mondok, kettő lesz belőle. Jót, szépet, kedveset, roszat, csunyát, kellemetlent mondani. Hosszu beszédet mondani. Imádságot, itéletet, jövendőt, köszönetet mondani. Tollba vagy toll alá mondani (deákosan: dictálni). Rám hallgass, ha mondom. Ki mondta azt neked? Rágd meg előbb, amit mondani akarsz. Nem mind igaz, mit az emberek mondanak. Mondj igazat, betörik a fejed. (Kim.). Egy siketnek nem mondanak két mesét. (Km.). Nem aki mondotta, de miképen mondotta. (Km.). Ezen ige az értelemnek vagy gondolatnak határozott kifejezésére vonatkozik, s abban különbözik tőle a szól, hogy ez csak általán szóhangos kifejezést jelent. Innen, ha valaki beszédének értelmét akarjuk tudni, azt kérdezzük: mit mondott? A szólás a hallgatásnak ellentéte, a mondás a titoknak, rejtett tudomásnak, pl. ő, ha keveset szól is, de sokat mond. Akár valódi, akár igényelt, de határozott tudomásra és értesítésre vonatkoznak ezen igeneves öszvetételek: Bemondani valamit. Elmondani a hallott és látott dolgokat. Ellene mondani az ördögnek, és minden pompáinak. Csak anynyit tud az ember, mennyit elémondhat. Felmondani a szállást, az engedelmességet, a szolgálatot, a pénzt. Kimondani a szót. Mondd ki magyarán, ne szuszogj. Lemondani a hivatalról. Nem kell mindjárt lemondani a világról. (Népd.). Megmondta, ami szivén fekütt. Mindent rámond. Úgymond. Visszamondani a hibás állitást. Könnyebb a mondás, mint a visszamondás. (Km.). Ennélfogva mondani am. valamit értelmesen, határozottan kifejezni, kiejteni, s mintegy hanglejtés által kimutatni, amit érzünk, vagy gondolunk. Képzésére nézve a mond ige olyan, mint: told, fend, kend, mosd-ik), s egyszerűbb eredeti alakja mon, mint amazoké: tol, fen, ken, mos. Alapértelmére rokon a mocz, moczczan, mokog, és moz, mozzan, mozog szókhoz, mennyiben a mondás szájmozgatás által történik. Mennyiben pedig ennek tudósító, értesítő jelentése van, megegyezik vele hangokban is: mutat, azaz bizonyos jel által értesít. Hangra és némileg értelemre, mint rokonok ide tartoznak a német Mund, régi német: muntigan (mondani), szanszkrit vad (sagen), mandsu moudon szó, hang), franczia mot, lengyel muvi (mond), s általán azon szók is, melyek szájmozgatásra vonatkoznak, mint még a magyar mohó, majzol, máhol, a latin mando mandas, és mando mandis, a franczia manger stb. | |
* | |
| (mon-d-a) fn. tt. mondát. Szájról szájra menő hír, melynek nincsen teljes történelmi hitelessége, hacsak némi történeti adatokkal nem támogattatik; mesével vegyes történetecskék, vagy oly történeti adatok, melyekhez a nép ivadékról ivadékra némi csodás eseményeket kötött. Az ős történetek telve vannak mondákkal. Népmondák. Különösen a közéletben, midőn költött pletykabeszédet jelent, ikerítve: mendemonda. Holmi mendemondákra nem kell hallgatni; máskép: temonda, temondád, temondádság. Eredetére nézve módosított igenév, s olyan, mint teretura, cselecsala, huzavona stb. | |
* | |
| (monda-kör) ösz. fn. Azonegy mondához tartozó több mellékkörülmény a főmondával együttvéve. | |
* | |
| (mon-d-al-om) fn. tt. mondalmat. l. MONDAT. | |
* | |
| (mon-d-ás) fn. tt. mondás-t, tb. ~ok, harm. szr. ~a. 1) Az érzésnek vagy gondolatnak határozott értelmü, szóhanggal való kifejezése. A szónak értelmes kimondására szoktatni a gyermeket. Ő nem tűri az ellenmondást. Más öszvetételei: bemondás, hirmondás, igazmondás, jövendőmondás, közmondás stb. 2) Használják, kivált közbeszédben, ,mondat' helyett is, pl. közmondás. | |
* | |
| (mon-d-at) fn. tt. mondat-ot, harm. szr. ~a. Általán a kimondott szóknak bizonyos értelmet kifejező, s egymással szorosan öszvekapcsolt öszvege. Különösen észtanilag, szókkal kifejezett gondolat, mely észtani itéletet foglal magában. Az észtani mondatnak alanya, állítmánya és kapcsoléka (kapcsolatszava). Egyszerü, öszvetett mondat. Körmondat v. tagos mondat, mely két vagy több, egymással szorosan összefüggő mondatból áll. Állító, tagadó mondat. Valamely tudományos állítmányt mondatonként megbirálni. Jeles mondatok, melyek valamely irányszerü itéletet fejeznek ki, milyenek általán az erkölcsi mondatok, melyeknek egy része köz nyelven forog, honnan közmondás, helyesebben közmondat a nevök, pl. aki másnak vermet ás, maga esik bele; lassan járj, tovább érsz stb. | |
* | |
| (mondat-alak) ösz. fn. A mondatnak a beszéd czéljához képesti elrendezési formája. Jelentő, kérdő, ohajtó mondatalak. (Satzform). | |
* | |
| (mondat-alkat) ösz. fn. A mondat részeinek, vagyis szóknak együvé illesztett rende. | |
* | |
| (mondat-alkotás) ösz. fn. A mondat részeinek egybeillesztése. Máskép: mondatképzés. | |
* | |
| (mondat-füzés). ösz. fn. Több mondatnak egymáshoz illesztése, viszonyitása. Különbözik szabatosan véve a szófüzés, mert általában ez amazt is magában foglalja, de nem megfordítva. | |
* | |
| (mon-d-atlan) mn. tt. mondatlan-t, tb. ~ok. Ami mondva, azaz meghagyva nincs. Határozóként am. mondás nélkül, mondatlanul. | |
* | |
| (mon-d-atlan-ul) ih. Oly módon, hogy az mondva, arra valaki megbízva nincs vagy nem volt. Mondatlanul is megtehetted volna. | |
* | |
| (mon-d-at-os) mn. tt. mondatos-t v. ~at, tb. ~ak. Mondattal teljes; nyomatékos mondatu. | |
* | |
| (mondat-szerkezés), l. MONDATALKOTÁS. | |
* | |
| (mondat-szerkezet), l. MONDATALKAT. | |
* | |
| (mondat-tan) ösz. fn. Tan a nyelvbeli eléadásról, mely az egyes szók, és mondatok egymásközti viszonyait, s azon szabályokat adja elé, melyek szerént a szók mondattá, a mondatok értelmes beszéddé füzetnek öszve; máskép: szófüzés. | |
* | |
| (mon-d-ék) fn. tt. mondék-ot, harm. szr. ~a v. ~ja. A régieknél am. elbeszélés. "Sokak akarák szerzeniek ez állatoknak mondékit" (multi conati sunt ordinare narrationem rerum. Münch. cod. Luk. I.). | |
* | |
| (mon-d-ék-ony) mn. tt. mondékony-t v. ~at, tb. ~ak. Beszédes, szós; különösen, ki tartózkodás nélkül elmondja, amit érez és gondol; nem hallgatag, nem titkolódzó. Ellentéte: hallgatékony. | |
* | |
| (mon-d-ék-ony-ság) fn. tt. mondékonyság-ot, harm. szr. ~a. Beszélni, szóval nyilatkozni szerető tulajdonság. | |
* | |
| (mon-d-hat-[at]lan) mn. tt. mondhatatlan-t, tb. ~ok. Minek kellő, értelmes kifejezésére szó nem létezik. Általán nagyító jelentéssel bir, s élünk vele, midőn azt akarjuk tudatni, hogy valami fölűlmulja eléadási tehetségünket, hogy fölötte meglepő, vagy csodálatos, vagy a maga nemében nagyszerü stb. Leginkább ki és meg igekötőkkel szeret egyesülni. Kimondhatatlan öröm, szenvedés. Megmondhatatlan dühvel nekirohantak az ellenségnek. Az Isten hatalma és kegyessége megmondhatatlan. Határozóként am. mondhatatlanul. | |
* | |
| (mon-d-hat-[at]lan-ul) ih. Igen igen nagyon, úgy, hogy szóval kifejezni lehetetlen. Mondhatatlanul fáj szivemnek, hogy.... Igekötőkkel: kimondhatatlanul, megmondhatatlanul. | |
* | |
| (mon-d-hat-ó) mn. tt. mondható-t. Amit mondani lehet, vagy szabad. Könnyen kimondható szók. Visszamondható állitás. Gyermekek előtt némely dolgok el nem mondhatók. Midőn személyes tulajdonságra vonatkozik, am. valamit mondani képes. Nagymondható, ki a dolgokat nagyítva adja elé, különösen magafelől fenhéjázva beszélő. "Isten a megmondhatója, mennyit szenvedek." (Vörösmarty). | |
* | |
| (mond-i-a-ak). A ,mond' igének többes harmadik személye a tárgyi mutató mód jelen-idejében, melylyel valaminek elbeszélésében élünk, s am. többek mondása, vagy köz hir szerént. Megfelel neki a latin dicunt v. aiunt, v. dicitur, továbbá a franczia on dit, és német man sagt, pl. mondják, hogy bizonyosan kiüt a háboru. Amint mondják, semmi sem lesz belőle. Néhutt romlott népies nyelven e helyett: azt mondják, így szólnak: aszongyák. | |
* | |
| (mon-d-ó) mn. és fn. tt. mondót. 1) Aki valamit mond. Különösen használják nyomatékul e kifejezésben: a mondó (= azt mondó) vagyok. 2) A Müncheni codexben eléfordúl ,mondani való' értelemmel. "Még sok mondóm vagyon tünektek." (Adhuc multa habeo vobis dicere. János 16.). | |
* | |
| (mon-d-og-ál) gyak. áth. m. mondogált. 1) l. MONDOGAT. 2) Tollba vagy toll alá mond. 3) Egymásután, részenként elmond. Némelyek szerént: mondol. | |
* | |
| (mon-d-og-at) gyak. áth. m. mondogattam, ~tál, ~ott, par. mondogass. Gyakran mond valamit. A fösvény azt mondogatja, hogy nincs pénze. Néha am. lassan, nem sietve mond el valamit. | |
* | |
| (mon-d-og-at-ás) fn. tt. mondogatás-t, tb. ~ok, harm. szr. ~a. Gyakorta mondás. | |
* | |
| tárgyatlan igeragozásban egyes első személy. Népies elbeszelésben használt szó, melyet akkor vetnek közbe-közbe, midőn elmondják, hogy bizonyos alkalommal mit beszéltek, s nem egyéb, mint a mond igének első személye, melynek megfelel a latin inquam, pl. találkoztam vele, s kérdeztem, mit akarsz itt? mondok, v. hát mondok: már semmi dolgod otthon? hiszen, mondok, ide nem is volna szabad jönnöd stb. Szokottabban, különösen a Tisza mellékén: mondom. Egyébiránt ,úgy mond'-ban is tárgyatlan igeragozás van, s a régieknél, különösen a Bécsi és Müncheni codexekben is mindenütt: monda nem mondá, mi megtetszik különösebben a mond vala, mondnak vala formákból. | |
* | |
| (mon-d-ó-ka) kicsiny. fn. tt. mondókát. Innepélyek, tisztelgések, névnapi köszöntések stb. alkalmával mondott rövidebbféle beszéd, különösen, melyet a gyermekek előre betanulni szoktak. Gúnyosan jelenti a felnőtt emberek alkalmi beszédeit is. Akadozva, nagy nehezen elvégezte mondókáját. | |
* | |
| (mon-d-ol) áth. m. mondol-t. Valamit leirás végett elémondogat valakinek. A latin dictat kifejezésére alkotott új szó. Némelyek szerént: mondogál. | |
* | |
| fn. A közönséges mondolafának csontáros magva. Czukros mondola, czukorral bevont mondolabél. Édes, keserű bélü mondola. V. ö. MONDOLAFA. | |
* | |
| (mondola-baraczk) ösz. fn. Őszi baraczk, melynek csontára a közönséges mondoláéhoz hasonló. A kertekben többféle fajtái tenyésznek, milyenek: szőrös, meztelen stb. (Amygdalus persica). | |
* | |
| (mondola-bél) ösz. fn. A mondola nevű csontáros gyümölcs húsa. | |
* | |
| (mondola-csörege) ösz. fn. Sütemény, apróra tört mondolából, tojásfehéréből és czukorból, melynek alapját búzalisztből sütött vékony levelke teszi. | |
* | |
| (mondola-fa) ösz fn. A húszhímesek seregéből és egyanyásak rendéből való fa v. cserje; csészéje ötmetszetü, bokrétája ötszirmu, csontárjának makkja csonthéju, lyukacsos. Vannak többféle fajtáji. Idegen szó. Latinul: amygdalus, s a gyümölcse: amygdalum, hellénül: amugdaloV, s a gyümölcse: amugdalh, amugdaliV, amugdalon, mely olaszul: amandola vagy mandola, vagy mandorla, németül: Mandel stb. | |
* | |
| (mondola-fenyű) ösz. fn. A fenyűfák neme alá tartozó fa, melynek levelei párosak, mikor kinőnek, egyenesek, szemszőrösek; tobozai kúposak, tompavégűk; magvai kemények, megehetők, honnan a ,mondola' neve: (Pinus pinea). | |
* | |
| (mondola-fűz) ösz. fn. Fűzfaj a fürészes és kopaszlevelü fűzek alneméből; levelei tojáskerekek, vállban egyenetlenek, alul fakók; barkái a levelekkel együtt nőnek; kérgét elrúgja. (Salix amygdalina). | |
* | |
| (mondola-herőcze) ösz. fn. Mondolával készített herőczeféle sütemény, máskép: mondolacsörege. V. ö. HERŐCZE. | |
* | |
| (mondola-kalács) ösz. fn. Törött, czukrozott mondolával készített kalácssütemény. | |
* | |
| (mondola-kenyér) ösz. fn. Törött mondolabéllel készített barnás, ropogós sütemény. | |
* | |
| (mondola-korpa) ösz. fn. A mondolabél olajának kisajtólása után hátramaradt sonkoly, melyet mosásra szoktak használni, minthogy a bőr simaságát megőrzi. | |
* | |
| (mondola-kő) ösz. fn. Apró kövek, melyek a természet különös játékából a mondolához hasonlók. (Amygdaloides). | |
* | |
| (mondola-olaj) ösz. fn. Mondolák beléből sajtólt olaj. | |
* | |
| (mondola-palka) ösz. fn. Növényfaj a palkák neméből, melynek gazza háromélű, leveletlen, bugája ernyős, levélgalléros, gyökérgumói tojásdadok. (Cyperus esculentus). V. ö. PALKA. | |
* | |
| (mondola-pép) ösz. fn. Lisztté zúzott mondolabélből készített pép. | |
* | |
| (mondola-perecz) ösz. fn. Mondolás tésztából csinált pereczforma sütemény. | |
* | |
| (mon-d-ol-ás) fn. tt. mondolás-t, tb. ~ok, harm. szr. ~a. Tollba mondás. Mondolás után leirni valamit. V. ö. MONDOL. | |
* | |
| (mondola-as) mn. tt. mondolás-t v. ~at, tb. ~ak. Mondolával készített. Mondolás béles, rétes, sütemény. V. ö. MONDOLA. | |
* | |
| (mondola-szak), l. MONDOLAPÉP. | |
* | |
| (mondola-szappan) ösz. fn. Törött mondolából és illatos olajakból csinált szappan, melyet mosdásra használnak, hogy a bőrt gyönge-simává tegye. | |
* | |
| (mon-d-ol-at) fn. tt. mondolat-ot, harm. szr. ~ja. 1) Azon iromány, melyet mondolás, azaz tollba mondás után jegyeztek föl. 2) Neve, egy a maga korában igen elhírhedt gúnyiratnak, a nyelvujítás ellen. | |
* | |
| (mondola-tej) ösz. fn. Ital, melyet meghámozott és öszvezuzott mondolabélből vízzel keverve készítenek, s mely szinre nézve tejhez hasonló. Ily italt a gyógyszertárakban nem csupán mondolából, hanem más magvak beléből is csinálnak, melyek t. i. olajosak. (Emulsio). | |
* | |
| (mondola-tészta) ösz. fn. 1) Mondolával készített, süteménynek való tészta. 2) A gyógyszertárakban tömör vegyíték, törött mondolából, vagy más magvak béléből. | |
* | |
| (mondola-torta) ösz. fn. Fínomabbféle czukrászsütemény, fínom lisztből, apróra tört mondolabélből, tojás sárgájából, tejből és czukorból. | |
* | |
| (mon-d-o-mány) fn. tt. mondomány-t, tb. ~ok. 1) Az egyes mondatban azon rész, mely az alanyról állíttatik vagy tagadtatik. 2) Általánosabb fogalom, melynél fogva valamely tárgyat észreveszünk vagy észlelünk, gondolatfogalom, osztály vagy szak, mely ered a gondolat tárgyainak bizonyos osztályokba soroztatásából, Aristoteles szerént tíz osztályba, Kant szerént négy fő osztályba, melyek: mennyiség, minőség, viszony, mikéntiség. (Kategoria). | |
* | |
| falu Arad m.; helyr. Mondorlok-ra, ~on, ~ról. | |
* | |
| erdélyi falu Fogaras vidékében; helyr. Mondrá-ra, ~n, ~ról. | |
* | |
| (mond-va) ih. Mondják kézmívekről, melyeket előleges megrendelésre készítenek. Mondva csinált (nem vásári) ruhanemük. Átv. ért. a maga nemében jeles, kitünő. | |
* | |
| l. MANGALICZA. | |
* | |
| l. MÁNGOROL; MÁNGORLÁS. | |
* | |
| falu Krassó megyében; helyr. Monió-n, ~ra, ~ról. | |
* | |
| régiesen am. mindkettejök, mindegyik, l. MONNÓ alatt. | |
* | |
| elavult ih., mely a régi magyar nyelvemlékekben, nevezetesen a Münch. codexben am. mintegy, csaknem, mintha, pl. Lukács I. "Lakozott pedig ő vele Mária monnal (mintegy) három hónapokban." Luk. 5. "S betölték monnó hajót, úgyhogy monnal (csaknem) elmerülnének." Luk. 6. "Bódogok lesztek, mikor tütöket megszidalmaznak, s kivetendik tüneveteket monnal (mintegy) gonoszt." Luk. 16. "Vala egy néminemő ember, kinek vala folnagya, s ez megócsároltatott ő nála, monnal (mintha) eltékozlotta volna javait." E szóban alapfogalom a megközelítő hasonlítás, mint ezt a hasonlításra vonatkozó mintegy, mintha rokonértelmü szók, és a megfelelő latin quasi v. fere mutatják. Hunfalvy Pál véleménye szerént, miután gyöke mon, mely a finn nyelvben am. a magyar né ezen öszvetételekben némely, néha: tehát elemezve monval, annyi, mint né-vel, azaz némileg. Ez értelemben rokon hozzá a német manch, a mancher, manchmal származékokban. Szabad választásul ide csatoljuk saját véleményünket. T. i. ,monnal' némely régieknél mint-el, melynek értelme szintén mintegy, miről Jászay Régi m. nyelv. III. köt. 277. 1, világos bizonyítványokat hoz föl. "Másodszor az egri törökök mintel harmincz számu török gyalog ki jövén Győr alá." "Harmadszor, mintel tizenhat lovasok Győr alá kijövén." "Győr alá kijövén mintel másfél száz lovasok." "Abban tartották meg az várost, mintell négy esztendeig." "És mintell hat esztendeig ebben summáltatták őket." Ezekből kitűnik, hogy a mintel jelentésére épen am. mintegy, és hogy régiesen megfelel neki a monnal, latinul quasi, vagy fere. A mintel öszve van téve a mint és el (= ely v. ily), vagy talán mint és vel alkatrészekből; az első a nép szájában gyakran így hallható: minn, pl. a minn mondtam, úgy legyen, és így mint-el v. mint-vel módosítva: minnel; vagy mivel ,mint' régiesen ,mént' is, tehát mént-vel vagy ménnel, mély hangon: monnal. Egyébiránt is a mint eredetileg min, azaz mien, mint képesen, képesent, képesint, alkalmasan, alkalmasin, alkalmasint stb. V. ö. MINT. Hogy a gyökben levő i is vastag o v. u-ra változik, seregesen vannak rá példáink, mint: csimbók csombók, csima csoma, csisz csosz, gyilk gyolk, gyim gyom, tik tyúk, lik lyuk, limba lomba, zsizsik zsuzsok, szipogat szopogat stb. Azon vélemény sem látszik alaptalannak, hogy mivel a régieknél olymint (= mintha) öszvetett szó is eléfordul: tehát valamint ,mint-el' am. mint-ily vagy. (az ily régiesen ely v. el is levén) mintely, mint-el; ,monnal' is mint-oly-ból származott; az előbbi éleshangu ,mint' szó az utóbbi mély hanguhoz (mint-oly, minn-oly, minn-ol, monn-ol v. monn-al) alkalmazkodván. | |
* | |
| elavult régies számnév, mely a mai nyelvben már nem divatozik; a régieknél am. a latin ambo, vagy hellen amjw, azaz kettő együtt véve. A ragozásokat szintúgy fölvette, mint kettő, és más számnevek vagy számjelentő szók. Mai szokás szerint a mindkét, mindkettő felel meg neki, pl. Münch. cod. Máté 9. "De új bort új tömlőkbe eresztenek, s monnó (mindkettő) megtartatik." Máté 13. "Hagyjátok monnót (mindkettőt) nőni aratásiglan." Lukács I. "Valának kedig monnók (mindketten) igazak." Lukács 6. "Nem vezethet vak vakot, nemde monnón (mindketten) a verembe esnek?" Máté 15. "Ha kedig a vak a vakot vezetendi, monnaik (mindkettejök v. mindegyik) a verembe esik.
Hangra és érbelemre rokonnak tartják hozzá a finn moli szót, melynek másod foka molempi. Mi ezen szó eredetét illeti, valószinü, hogy annak első tagja mon, rokon a mind szónak min v. régiesen men gyökével; utóbbi része no pedig hasonulás által a ho szóból változott el, mely megvan a húsz (= ho-tíz, azaz kéttíz) szóban, melynek önállólag is megfelel a sínai heu (= másod), és mongol chu-jar (= kettő, melyben jar csak névrag). Ezek szerént monnó annyi volna mint min-ho vagy men-ho v. mon-ho, mint se-ha öszvetételből lett soha régen sonka (= semba); a men első rész t. i. maga a régi mene vagy meni = mennyi; vagy pedig mind, régiesen: mend. V. ö. MIND. Csupa sínai szókból tévén pedig öszve: man-heu, azaz mindkettő, két egység mindegyütt, kerekszámmal véve. (A sínai man am. teljes, egész). | |
* | |
| ih. am. mindketten; lásd: MONNÓ alatt. | |
* | |
| falu Közép-Szolnok m.; helyr. Monó-ra, ~n, ~ról. | |
* | |
| falu Zemplén m.; helyr. Monok-ra, ~on, ~ról. | |
* | |
| mváros Pest, erdélyi falu Kolos m.; helyr. Monor-ra, ~on, ~ról. | |
* | |
| erdélyi falu Alsó-Fehér m.; helyr. Monorá-n, ~ra, ~ról. | |
* | |
| falu Arad m.; helyr. Monorostiá-ra, ~n, ~ról. | |
* | |
| l. MONYORÚ. | |
* | |
| falu Borsod m.; helyr. ~bél-be, ~ben, ~ből. | |
* | |
| falu Baranya m.; helyr. Monosokor-ra, ~on, ~ról. | |
* | |
| falu Bihar m.; helyr. ~Petribe, ~ben, ~ből. | |
* | |
| (a hellen-latin monasterium után alakult; a görögben pedig a törzs monoV am. egyes, egyedüli, honnan monazw am. egyedül vagyok vagy élek, és monasthr v. monasthV egyedül élő; szerzetes); fn. tt. monostor-t, tb. ~ok, harm. sz. ~a. Szoros ért. jelenti azon szerzetesek közlakhelyét, kik az egyházi kánonok szerént a monachusok osztályába tartoznak, milyenek a benedekiek, a cisterciták stb. Pannonhegyi, zirczi monostor. Mölki, szentkereszti monostor. Az ily monostorokhoz, kivált német és angol honban nagyobbszerü templomok lévén épitve, különösen ezeket is monostoroknak (Münster) nevezték el, milyen a Westmünster Londonban. Szélesb ért. a szorosabb fegyelmet tartó szerzetesek, péld. kolduló barátok klastromai. A kegyesrendüek és jezsuiták szerzetesházai szokottan: collegiumok. Egyébiránt ,monostor' szabatosan véve nagyobbszerü szerzeteslakot, pl. apátságot jelent, mint a klastrom v. kolostor. | |
* | |
| faluk neve Baranya, Krassó, Szatmár, Temes, Torontál m., BÁTH~, Bács, KAPOLNOK~ v. KÁPOLNAK~, Kővár vid., HÉVIZ~, SZIGET~, Pest m., puszták Bihar, Komárom és Szabolcs m.; helyr. Monostor-ra, ~on, ~ról. | |
* | |
| puszta Szala m.; helyr. ~Apáti-ba, ~ban, ~ból. | |
* | |
| (monostor-i) mn. tt. monostori-t, tb. ~ak. Monostorhoz tartozó, azt illető, arra vonatkozó. Monostori kertek, szőlők. Monostori fegyelem, életmód. V. ö. MONOSTOR. | |
* | |
| falu Bihar m.; helyr. ~Pályi-ba, ~ban, ~ból. | |
* | |
| falu Bács m., erdélyi falu B.-Szolnok m.; helyr. ~Szegh-re, ~ěn, ~ről. | |
* | |
| puszta Nógrád m.; helyr. Monoszára, ~n, ~ról. | |
* | |
| férfi kn. A szláv eredetü Minoszlav-ból módosult. | |
* | |
| falu Szala m.; helyr. Monoszló-ra, ~n, ~ról. | |
* | |
| puszta Borsod m.; helyr. Montaj-ba, ~ban, ~ból. | |
* | |
| fn. tt. montikát. Az együttnemzők seregéhez és nősözvegyek rendéhez tartozó növénynem; vaczka polyvás; fészke félgolyóbis; sugárszirma ötnél több, bóbitája nincs, vagy csak hártyakarima; belső virágai sárgák, sugári fejérek vagy sárgák. (Anthemis). Nevét talán monorú, félgolyóbisforma virágfészkétől vette. | |
* | |
| l. ÚJLAK. | |
* | |
| fn. tárgyeset: mony-at v. ~t, tb. ~ak, harm. sz. ~a. 1) A madarak tojása, innen a közdivatu tyukmony v. tikmony, továbbá lúdmony, fürmony stb. Vörhenyeges mint a fürmony. (Km.). 2) A madártojáshoz némileg hasonló, egymással öszvegömbölyödött edényekből és csövekből álló magtartó szeméremrész a férfiaknál és hímállatoknál. Erről nevezik különösen a hímlovat monyas-nak. 3) Elterjedt szokás szerént a hímállatnak, nevezetesen férfinak nemzőveszszeje. - Nincs kétség benne, hogy a mony szóban a gömbölyüség, kerekdedség alapfogalma rejlik, melyet főleg a gömbölyü ajakkal utánzott o hang képvisel, mint a bogy, mogy, szinte gömbölyüt jelentő, és rokonhangu szókban. - Egyszerübb alakban, t. i. m előhang nélkül megfelel neki a hellen won s a latin ovum, melyekkel egyeredetü a német Ei, és szláv jajo, jajcza, jajczo v. vajczo is. Különféle finn szójárásokban: muna, munna, muno, monu. A tatárban Beregszászi szerént: monn vagy muno. Minthogy ezen szó a szeméremtest elnevezésére is használtatik: innen van, hogy némi társadalmi illem miatt tulajdon értelemben már alig használjuk, a helyette tojás vagy pete szóval élünk. Hasonló oknál fogva maradt ki a tisztességes beszédből a szurást jelentő gyak, és némely mások. | |
* | |
| (mony-as), mn. tt. monyas-t v. ~at, tb. ~ak; és fn. tt. monyas-t, tb. ~ok. l. MÉN vagy CSŐDÖR. | |
* | |
| falu Arad m.; helyr. Monyászá-ra, ~n, ~ról. | |
* | |
| (mony-atlan) mn. tt. monyatlan-t, tb. ~ok. Mondják férfiról vagy más hímállatról, ha monyát kimetszették, herélt. | |
* | |
| (mony-ók), mn. tt. monyók-ot. Igen nagy monyu. Az ók mint képző némely szókban nagyitást jelent, pl. pirók igen piros, pofók nagy pofáju, ajók, vastag, nagy ajakú, szemők, nagyszemü. | |
* | |
| falu Arad m.; helyr. Monyoró-ra, ~n, ~ról. | |
* | |
| puszta Baranya m.; helyr. Monyorócská-ra, ~n, ~ról. | |
* | |
| falu Baranya m.; helyr. Monyoród-ra, ~on, ~ról. | |
* | |
| falu Vas m.; helyr. ~kerékre, ~ěn, ~ről. | |
* | |
| (mony-orú), mn. tt. monyorú-t, tb. ~k v. ~ak. Alakjára nézve monyhoz hasonló, tojásdad. Monyorú kerék, Sándor István szerint ügyetlen kerékgyártó által csinált tojásdad kerék. Mind képzésre, mind alapértelemre leghasonlóbb hozzá a mogyoró v. mogyoró, minthogy mindkettő gömbölyü kerekdedségre vonatkozik. Elemzésére nézve lásd MONY és MOGYORÓ. Ide tartozik a népnyelvben divatozó bögyörő, azaz a kis férfi gyermekek szeméremteste, mely vastag hangon bogyoró, s nincs kétség benne, hogy gömbölyegségétől vette nevét. | |
* | |
| mváros Fehér m.; helyr. Moór-ra, ~on, ~ról. | |
* | |
| fn, tt. mopsz-ot. Kis termetü, széles, fekete pofáju, s mogorva tekintetü kutyafaj. Adelung szerént angol eredetü szó, kiknél a mop görbe szájat, s a mope buta embert jelent. | |
* | |
| nyelvrezegtetés által eredő, s gömbölyített ajkak közől kinyomuló tompa hang, mely egyszerü hangutánzó a morog, moraj, mormol szókban és származékaikban; továbbá innen erednek a morcz, mord, mordány, minthogy mellékértelemben ezek is morajos hangra vonatkoznak. Megegyezik vele a latin murmur, moeror, német: murmeln, murren, hellén, mormurw, muroma, szanszkrit marj v. morj (morog) stb. Különböző eredetüek: morzsa, morzsol. | |
* | |
| fn. tt. mor-t, tb. ~ok. Tájdivatosan am. a szokottabb mar v. marj, azaz a lónak háta és nyaka között kiülő dombocska. E szóban alapfogalom a magasodás, domborodás, minél fogva az r alaphangu szók azon osztályába tartozik, mely magasat, emelkedettet, domborút jelent, majd előhanggal, majd a nélkül, mint or, orr, orom, orj, hóri, gór, góré, mart, stb. Ide tartozik a feldomborodó kalácsot jelentő morvány is. V. ö. MORVÁNY. | |
* | |
| fn. tt. mór-t, tb. ~ok. 1) A rómaiak korában észak-nyugoti Áfrikának Mauritania nevü tartományában, és a szomszéd tengerpartokon lakott barna vagy barnássárga népek, latinul többesben: mauri. Midőn a szerecsenek (arabok) a VII. században Áfrika ezen részét is meghóditották, e név reájok is elterjedett; a VIII. században egész Spanyolországot elfoglalták, és a spanyol történetirók általában móroknak (los Moros) nevezik őket, s mintegy 8 századon keresztül uralkodván Spanyolországban, innen végre kiűzettek és ismét Áfrikába költöztek. 2) Férfi kn. Maurus. Szent Mór apót. Mémelyek hibásan használják Móricz helyett is, melynek Mauritius felel meg, noha talán mindkét szó a maurus latin szóból eredett: legalább ezt tartja a Heyse K. W. l. szótára. 3) Polyvával kevert és meggyúrt sárból, mintával kiszakasztott téglaforma, s napon száritott tömeg, melyet falépitésekre használnak, máskép vájog v. vályog. Ha a mórt kiégetik, tégla lesz belőle Kemenesalján magát a szalmás sárból rakott falat mely néhutt: fecskefal, fecskerakás, nevezik mórnak. Innen úgy látszik, mintha a latin murus, német Mauer, régi felső-német mur, mura, moure stb. szók értelme rejlenék benne. Egyébiránt a magyarban is mor, mart, stb. valami magasat, magasodót jelentenek. V. ö. MOR. A vájog mindenesetre magyarosabb, és a magyarban elemezhetőbb eredetü. V. ö. VÁJOG. | |
* | |
| TÓT~, falu Vas m.; helyr. Morácz-ra, ~on, ~ról. | |
* | |
| falu Tolna m.; helyr. Morágy-ra ~on, ~ról. | |
* | |
| (mor-aj), fn tt. moraj-t, tb. ~ok. Erős, tompa, mor alapu tartós hang. Tenger, förgeteg moraja. Hadsereg moraja. Az elégületlen nép moraja. Megfelel neki a latin murmur, német Gemurre, tót mrmranyi. Képzésre olyan, mint a szintén hangot jelentő: dobaj, robaj, zuhaj, zsibaj, csörej, zörej, dörej szóké. V. ö. MOR hangutánzó. | |
* | |
| falu Nyitra m.; helyr. Moraván-ba, ~ban, ~ból. | |
* | |
| mváros Temes, puszta Krassó m. helyr. Moraviczá-ra, ~n, ~ról. | |
* | |
| (mor-cz), mn. tt. morcz-ot. Haragos, ki hamar felmordúl. Minthogy pedig a haragos ember vagy más állat egyszersmind másokat bántani hajlandó, tehát jelent kegyetlent is. Továbbá, mint a haragos indulattal és természettel rokon, teszen mogorvát, komor tekintetüt, milyenek a vérengző fenevadak. Morcz kedvü, tekintetü. Morcz természetü. Pápa vidéki szó. Egyértelmü vele: mord, s rokon hozzá, marczona, mely különösen kegyetlenségre hajlandó haragosságot, vadságot jelent, s mely ,morczona' alakban is eléjön a régieknél, pl. Katalin verseslegendájában:
"Oh morczona genyedt ember, Istennel mit vereködel." (Toldy F. kiadása. 178. l.). | |
* | |
| l. MARCZONA, és V. ö. MORCZ. | |
* | |
| (mor-d), egyértelmü a morcz szóval. Származékai: mordiás, mordály, mordon, mordság, mordonkodik. Mellékértelemben, mint hangutánzó, megegyezik vele s lövőszert jelentő mordány törzsöke. V. ö. MOR, MORCZ, MARCZONA. | |
* | |
| (mor-d-áj) mn. tt. mordáj-t, tb. ~ok. Erős, bátor, haragos. Mordáj ember. (Kriza J.) Azonos ,mordály' szóval, tehát jelent általán mord természetüt. V. ö. MORDIÁS, MORDÁJSÁG. | |
* | |
| (mord-áj-ság) fn. tt. mordájság-ot; mord természet.
"Mi haszna sokat szólnunk rosz voltodrul Mordájságoddal való lopásodrul." A veszprémi hajdúk levele 1646-ból. (Thaly K. gyüjt.). | |
* | |
| (mor-d-ály), mn. tt. mordály-t, tb. ~ok. 1) Titkos boszuálló, ki mord haragból követ el valami gonoszt. Mordály áruló. Mordály gyujtogató. Máskép: mordi (Szabó D.). V. ö. MORDÁJ. 2) Fenevad módjára harapó. Mordály ebek. Mordály tréfák. Megegyezik vele a latin mordaz. 3) Gyilkoló, öldöklő. Mordály puska. Mordály tör. Használtatik főnevül is mordány helyett; l. ezt. | |
* | |
| (mor-d-ály-ol), áth. m. mordályol-t. Titkos boszuállásból megtámad, megsebesít, meggyilkol valakit. Tájszó. V. ö. MORD. | |
* | |
| (mor-d-ány), fn. tt. mordány-t, tb. ~ok, harm. sz. ~a, v. ~ja. Eredetileg alkalmasint titkos gyilkolásra, mások megtámadására szánt kisded puska, melyet könnyü elrejteni. Másképen: mordály, románul: mordáju, tótul: mordarka. Talán ide sorozható a franczia meurtrier, német Mörder, lengyel mordertz, persa mirtan stb. is. V. ö. MORD. | |
* | |
| (mor-d-i), mn. tt. mordit. (L MORDÁLY. 1). | |
* | |
| (mor-d-i-ás), mn. tt. mordiás-t v. ~at, tb. ~ak. Mord természetü, tekintetü, másokat bántani, megtámadni hajlandó. Alakjára és elemzésére olyan, mint uriás, óriás, kaczkiás. Mind a négy hasonló képzőjü törzsből eredt, ú. m. mordi, úri, óri, kaczki, melyekből lett mordias, úrias, órias, (hórias), kaczkias, s köz szokás által megnyujtva mordiás, uriás, óriás, kaczkiás. | |
* | |
| (mord-i-áz), áth. m. mordiáz-tam, ~tál, ~ott, par. ~z. Valakit mérgesen, rámordulva lehord, leszid. Balaton melléki tájszó. | |
* | |
| (mor-d-ít) áth. m. mordít-ott, par. ~s, htn. ~ni v. ~ani. Morddá tesz. V. ö. MORD. | |
* | |
| (mor-d-on), mn. tt. mordon-t, tb. ~ok. Értelmére nézve l. MORD. Az on csupán nyomatékos toldalék, mint a zord, zordon, vad, vadon, s némely más szókban. | |
* | |
| (mor-d-on-kod-ik), k. m. mordonkod-tam, ~tál, ~ott. Mord indulatok háborgatják.
..."a fájdalom Mordonkodván keblében." Kisfaludy S. (Dobozi Mihály és hitvese). | |
* | |
| (mor-d-on-ság), l. MORDSÁG. | |
* | |
| (mor-d-ság), fn. tt. mordság-ot, harm. szr. ~a. Mord indulat, mord természet, mord hajlam. | |
* | |
| (mor-d-ul), ih. Haragos indulattal, tekintettel. Mordul rárivalkodni, ránézni valakire. V. ö. MORD. | |
* | |
| (mor-d-úl), önh. m. mordúl-t. Haragos, mord hangon kitör. Rámordulní valakire. A jó őreb minden idegen neszre megmordúl. | |
* | |
| (mór-fal), ösz. fn. Mórból, azaz vályogból rakott fal. V. ö. MÓR. | |
* | |
| hangáttétellel alkalmasint am. bomfordi, l. BOMFORDI. | |
* | |
| önh. m. morfondiz- v. morfondíroz-tam, ~tál, ~ott. Balatonmelléki tájszó, am. komoran méláz. V. ö. MORFONDI. | |
* | |
| (mor-g-a), fn. tt. morgá-t. A patkányok neméhez tartozó emlős állat, melynek kurta, vékony szőrű farka, s felfújt pofája van, s nagyságra a tengeri nyúlhoz hasonló. (Mus marmota). | |
* | |
| puszta Zala m.; helyr. Morgán-ba, ~ban, ~ból. | |
* | |
| (mor-og-ás), fn. tt. morgás-t, tb. ~ok, harm. szr. ~a. Tompa és erős mor mor hangon szólás. A fölháborodott tengernek, förgetegnek morgása. Különösen a haragos embernek, vagy medvének, kutyának ilyetén tompa hangja. Elégületlen népnek morgása. Kutya morgása. Morgásnak mondatik általán minden panaszkodó kikelés, beszéd, melyet az alattvalók a felsőbbség eljárása ellen maguk között tesznek. | |
* | |
| (mor-og-ó), mn. tt. morgó-t. tb. ~k. Mor mor tompa, erős hangon szóló. Morgó tenger, szélvész. Különösen, haragból, boszúból, elégületlenségből erősen kikelő, panaszra fakadó, mások ellen törő. Morgó alattvalók. A kemény fegyelem ellen morgó katonák. Morgó feleség. Morgó kutyák. Zörgő morgó, am. veszekedő. Főnevül: Morgó Erdélyben, Vásárhely melletti Maros vízágak összeszakadása. Papra morgó, népies és tréfás nyelven: akármiféle égettbor. | |
* | |
| (mor-og-ó-d-ás) fn. tt. morgódás-t, tb. ~ok. l. MORGOLÓDÁS. | |
* | |
| (mor-og-ó-d-ik), k. m. morgód-tam, ~tál, ~ott. l. MORGOLÓDIK. | |
* | |
| (mor-og-ol-ó-d-ás), fn. tt. morgolódás-t, tb. ~ok, harm. szr. ~a. Gyakori vagy folytonos morgás, mely haragból, elégületlenségből ered. A zsarolt népnek morgolódásai. V. ö. MORGOLÓDIK. | |
* | |
| (mor-og-ol-ó-d-ik) belsz. m. morgolód-tam, ~tál, ~ott. Haragból, elégületlenségből gyakran, vagy folytonosan morog, alattomban egymásnak panaszkodik. Az elmaradt zsold miatt morgolódnak a katonák. A zsémbes asszony morgolódik. | |
* | |
| puszta Nógrád m.; helyr. Morgos-ra, ~on, ~ról. | |
* | |
| tájdivatos kiejtés, a szokottabb mordiás helyett, l. MORDIÁS. | |
* | |
| férfi kn. tt. Móricz-ot. Mauritius (talán am. mórfajta). Máskép: Mórocz, v. Mórocza. E nevet több helységek viselik, mint: Móriczfa, Móriczgátja, Móriczhida stb. Különbözik tőle: Mór, l. ezt. | |
* | |
| erdélyi falu Doboka m.; helyr. Móriczra, ~on, ~ról. | |
* | |
| puszta Somogy m.; helyr. ~fá-ra, ~n, ~ról. | |
* | |
| mv. Temes m.; helyr. ~földre, ~ön, ~ről. | |
* | |
| puszta a Kis-Kunságban, helyr. ~gát-ra, ~on, ~ról. | |
* | |
| puszta Somogy m.; helyr. ~hely-re., ~ěn, ~ről. | |
* | |
| NAGY~, KIS~, faluk Győr m.; helyr. ~hidá-ra, ~n, ~ról. | |
* | |
| puszta Somogy m.; helyr. ~malom-ba, ~ban, ~ból. | |
* | |
| puszta Győr m.; helyr. ~Szenté-re, ~n, ~ről. | |
* | |
| puszta Győr m.; helyr. ~Tördemész-re, ~ěn, ~ről. | |
* | |
| visszaható névmással: magát mórikálja, főkép nőről mondják, a ki a farát riszálja. Talán far (rokon hangváltozással mar) szótól eredett, mintha volna: farigál. Szabó Dávidnál olvasható, de ismeretes a Tisza vidékén is. | |
* | |
| fn. tt. móring-ot, harm. szr. ~ja. A német Morgengabe után alakult szó, melynek szoros jelentése szerént am. azon ajándék, melyet a vőlegény első elhálás utáni reggel a menyasszonynak ad, vagy legalább igér; máskép: nászajándék. Szélesb. ért. azon ingó vagy ingatlan, vagy mindkétféléből álló ajándék, melyet eljegyzéskor a vőlegény menyaszszonyának, vagy ez amannak lekötelez; máskép: jegyajándék, menyasszonyi ajándék. Még szélesebb értelemben értetik alatta a hozomány is. | |
* | |
| (móring-levél) ösz. fn. Bizonyos forma szerint kiadott okmány, mely az úgynevezett móringról szól. V. ö. MÓRING. | |
* | |
| (móring-ol), áth. m. móringol-t. Móring fejében vagyonának bizonyos részét, vagy az egészet is lekötelezi. V. ö. MÓRING. | |
* | |
| (móring-ol-ás) fn. tt. móringolás-t, tb. ~ok, harm. szr. ~a. Cselekvés, illetőleg kötelezés, mely által móringolnak valamit. V. ö. MÓRINGOL. | |
* | |
| (mor-j) fn. tt. morj-at; l. MAR, MARJ főneveket. | |
* | |
| fn. tt. morkoláb-ot, harm. szr. ~ja. 1) A német Markgraf (jelen divat szerént magyarul: őrgróf) szóból alakult. Él vele különösen Heltai. Alakjára nézve olyan, mint a Burggraf után eltorzított porkoláb, mely magyarosan várnagy. 2) Szabó Dávid szerint am. csudaállat; (kincsörző) lidércz, mely a napfogyatkozást is okozza. "Ha a morkoláb a napot teljesen megennné." (Szabó D.) | |
* | |
| (mur-ok-ony), l. MUROK. | |
* | |
| (mor-m-icz-ol) önh. m. mormiczol-t. Magában, dünnyögve lassan mormog. | |
* | |
| (mor-m-icz-ol-ás) in. tt mormiczolás-t, tb. ~ok. Magában dünnyögve mormogás. | |
* | |
| (mor-m-og), gyak. önh. m. mormogtam, ~tál, ~ott. Haragját, elégületlenségét, panaszát folytonos mor mor hangon jelenti ki. Mondják némely oktalan állatokról is, mint medvéről, kutyáról. Néha am. értelmetlen tompa hangon olvas vagy beszél. Midőn leczkéit tanulja, mormog. Mormogva imádkozni. | |
* | |
| (mor-m-og-ás), fn. tt. mormogás-t, tb. ~ok, harm. szr. ~a. Folytonos mor mor hangon nyilatkozó haragoskodás, panaszkodás, boszankodás; dörmögés. V. ö. MORMOG. | |
* | |
| (mor-m-oj-ál v. mor-m-ol-ál) önh. A székelyeknél Gyarmathi szerént am. dong, Kriza J. szerént am. ,duzzog', ,morrog' azaz folyvást mormol. | |
* | |
| (mor-m-ol) önh. l. MORMOG. | |
* | |
| l. MORMOJÁL. | |
* | |
| (mor-m-ol-ás) fn. lásd MORMOGÁS. | |
* | |
| tt. Móroczot, MÓROCZA, tt. Móroczát, férfi kn. l. MÓRICZ. | |
* | |
| l. KARCSA. | |
* | |
| falu Arad m.; helyr. Morodá-ra, ~n, ~ról. | |
* | |
| (mor-og), önh. m. morog-tam, ~tál, morgott, htn. ~ni. Tompa, erős mor mor hangon szól. Morog a háborgó tenger. Morog a távol förgeteg. Különösen mondják némely állatokról, mint medvéről, kutyáról , midőn valamiért haragusznak. Ha nincs neki kedve, morog mint a medve. (Népd.) A kutya is morog, ha az orrát megütik. (Km.) Emberről szólva am. haragját, elégületlenségét alattomos, elnyomott panaszhangon jelenti ki. A szónok ellen a hallgatóság morogni kezdett. l. MOR hangutánzó. | |
* | |
| (hihetőleg a latin mortua aqua), fn. tt. morotvá-t. Alló víz, tóvíz, halastó. Mi eredetét illeti, a mor gyökü magyar szókkal fogalmi rokonságban nincsen, hanem vagy rokon a tengert, tavat jelentő s a latin mare után képzett tót: mora, more, s német Moraszt szókkal; vagy a tótban mrtva jelentvén halottas helyet is, e szerint morotva annyi volna mint a közismeretü holtvíz. Vagy leghihetőbben közvetlenül a latin mortua aqua után alakult. | |
* | |
| puszta Csongrád m. helyr. Morotvá-ra, ~n, ~ról. | |
* | |
| (morotva-any) fn. tt. morotvány-t, tb. ~ok. l. MOROTVA. | |
* | |
| (morotva-any-os) mn. tt. morotványos-t v. ~at. tb. ~ak. Morotványnyal lepett. Morotványos vidék. V. ö. MOROTVA. | |
* | |
| (morotva-as) mn. tt. morotvás-t v. ~at, tb. ~ak. l. MOROTVÁNYOS. | |
* | |
| (morotva-as-od-ik) k. m. morotvásod-tam, ~tál, ~ott. Morotvássá lesz, azaz holtvizek, mocsárok lepik el. V. ö. MOROTVA. | |
* | |
| falu Nyitra m.; helyr. Morovnó-ra, ~n, ~ról. | |
* | |
| l. MORMOG. | |
* | |
| l. MORZSA. | |
* | |
| l. MORZSÓKA. | |
* | |
| fn. tt. mortály-t, tb. ~ok. Fövénynyel kevert mész a kőmíveseknél. A latin mortarium, franczia mortier, német Mörtel, Malter után alakult szó. Magyarosabban néhutt: kóficz. | |
* | |
| (mór-tégla) ösz. fn. Sárból vetett vályog, melyet még ki nem égettek. | |
* | |
| elvont gyöke vagy törzse mortyos szónak. Hangutánzó, s kevés eltéréssel am. szorty (szortyog) szóban. | |
* | |
| (morty-os) mn. tt. mortyos-t, vagy ~at, tb. ~ak. A tiszamelléki tájszólásban Nátly József szerént am. szurtos, czirmos, mocskos, mintegy szortyogós. | |
* | |
| (mór-ul) ih. Mórok módjára; mórok nyelvén. Mórul beszélni, irni, olvasni. | |
* | |
| l. MURVA. | |
* | |
| fn. és mn. tt. morvá-t. 1) Morvaországnak honosult lakosa; oda való, oda tartozó, ott termett, készült stb. A morvák egy részét hanákoknak nevezik. Morva ácsok, kőmivesek, posztósok. 2) Morvaország. Morvából jött posztógyárosok. 3) Ilynevü folyóvíz. | |
* | |
| falu Zemplén m.; helyr. Morvára, ~n, ~ról. | |
* | |
| (morva-i), mn. tt. morvai-t, tb. ~ak. Morvából való, oda tartozó, ott termett, készült stb. Morvai szlávok, morvai gabona, posztó. | |
* | |
| (mor-vány), fn. tt. morvány-t, tb. ~ok. harm. szr. ~a. A barkóknál és palóczoknál am. fonott kalács. Pápai Páriz szerint görög-latinul obelias. Ha a fonott kalácsnak azon nemét veszszük, melynek fonadékai feldudorodnak, úgy a morványnak gyöke azon mor, mely dudorodást, magasodást jelent, s rokon hozzá a morj, orj, és a rokonhangu marj. V. ö. MORJ. | |
* | |
| (morva-ország) ösz. fn. Az osztrák birodalomhoz tartozó őrgrófság, mely Magyarország, Ausztria, Csehország és Szilézia között fekszik. | |
* | |
| (morva-ul), ih. Morva nyelven. Morvául érteni, beszélni. | |
* | |
| l. MÓRICZ. | |
* | |
| elvont törzse morzsa, morzsalék, morzsol stb. szóknak. V. ö. MORZSA. | |
* | |
| (mor-os-a) fn. tt. morzsá-t, kics. ~cska. Általán, azon kis töredékek, melyek dörzsölés, törés, metszés által bizonyos szilárd testektől elhullanak. A követ, sót, kemény agyagot morzsákra törni. A kemény tésztát morzsákra reszelni. A száraz kenyérből, ha metszik, morzsák hullanak el. Innen ezen öszvetételelt: kenyérmorzsa, sómorzsa, kőmorzsa, földmorzsa, turómorzsa, tésztamorzsa. Átv. ért. jelent igen kicsit, igen keveset. Egy morzsát sem hagyott benne. Kérlek, csak egy morzsát adj belőle. Morzsa gyerek, am. igen kicsin. Ez értelemben rokon a csep szóhoz, mely szintén népnyelven kicsit, keveset jelent.
Minthogy a morzsák törés, erőszakos elválasztás által keletkeznek: innen a morzsa szónak a természettel legegyezőbb elemzése ez, hogy gyöke a hangutánzó mor (megfordítva: rom) , s hogy eredeti alakjában mor-os-a, azaz morosó, öszvehúzva: morsa (a székelyeknél), morzsa (általánosabban), mint: dörösöd, dörzsöl, pörösöl, pörzsöl, lebesel, lebzsel, habosol, habzsol stb. alaphangra és értelemre rokonai: murugy, murva, parázs, sőt a mor gyökkel por is, honnan porhanyó stb. Hasonló hozzá a német Brosame, melyet Adelung a régi brosen szótól származtat. Ide sorozhatók a német morsch és mürbe melléknevek is. | |
* | |
| (mor-os-a-ál), áth. m. morzsál-t. Valamely szilárd kemény testet morzsákra tördel, dörzsöl. Száraz kenyeret morzsálni a tyúkoknak. | |
* | |
| (mor-os-al-ék) , fn. tt. morzsalékot, harm. szr. ~a, v. ~ja. Morzsaformában elhullott, eltöredezett részecskéi valamely testnek. Kenyérmorzsalék. Só-, kő-, földmorzsalék. A morzsalékot a baromfiaknak adni. | |
* | |
| (mor-os-al-ék-ony), mn. tt. morzsalékony-t, tb. ~ak. Ami könnyen morzsolható. | |
* | |
| (mor-os-al-ék-oz-ik), k. m. morzsalékoz-tam , ~tál , ~ott. Morzsalékokra töredezik. | |
* | |
| (mor-os-a-a ló-d-ás) fn tt. morzsálódás-t, tb. ~ok. Morzsákra zúzódás. | |
* | |
| (mor-os-a-al-ó-d-ik), belsz. m. morzsálód-tam, ~tál, ~ott. Morzsákra törődik, zúzódik. A búzakenyér, ha megszárad, nagyon morzsálódik. Dörgölés között elmorzsálódik a föld. | |
* | |
| (mor-os-á-nyi) , mn. tt. morzsányi-t, tb. ~ak. Oly kicsi, mint morzsa. Általán a kicsinek, kevésnek jellemzésére használtatik a népnyelvben. Morzsányi kenyere sincs. V. ö. MORZSA. | |
* | |
| (mor-os-a-as)), mn. tt. morzsás-t v. ~at, tb. ~ak. Ami könnyen morzsákra töredezik, vagy természeténél fogva morzsákból áll. Morzsás árpakenyér. Morzsás föld. V. ö. MORZSA. | |
* | |
| (mor-os-i-ka), kicsiny fn. tt. morzsikát. Igen kis morzsa; igen kevés, igen kicsin. Egy morzsika sónk sincsen. E szóban kettős kicsinyítés van, egyiket az a helyett álló i, másikat a ka jelenti. | |
* | |
| (mor-os-in-ka) fn. tt. morzsinká-t. l. MORZSIKA. | |
* | |
| (mor-os-ó-ka), fn. tt. morzsóká-t. Morzsákra tördelt, vagy reszelt tésztából való étek. Balatonmelléki szó. Más tájdivat szerént áttétellel zsormóka, zsurmóka, melytől különbözik a reszelt tészta. | |
* | |
| (mor-os-ol), áth. m. morzsol-t. Bizonyos szilárd testet dörzsölés által apró részekre tördel. Kukoriczát morzsolni. A csibéknek kenyérbélt morzsolni. Ujjai között a földet összemorzsolni. Átv. ért. kezeit morzsolni am. összehajtogatva egymáshoz dörgölni; továbbá valamit apródonként elfogyaszt, megeszik, megiszik. Beszédközben egy pár itcze bort elmorzsoltunk, tréfás mondat. Elemezve: morosol, mint dörösöl, dörzsöl, peresel, perzsel stb. Hangáttétellel tájdivatosan: zsormol. | |
* | |
| (mor-os-ol-ás), fn. tt. morzsolás-t, tb. ~ok, harm. szr. ~a. Bizonyos testeknek apró részekre dörzsölése. Különösen munka neme, mely által valamit morzsolnak. Kukoricza morzsolás. V. ö. MORZSOL. | |
* | |
| (mor-os-ol-at) , fn. tt. morzsolat-ot, harm. szr. ~a. L. MORZSOLÁS; és MORZSA. | |
* | |
| (mor-os-ol-at-lan) , mn. tt. morzsolatlan-t, tb. ~ok. Meg vagy el nem morzsolt. Morzsolatlan kukoricza. Határozóként am. morzsolatlanul, morzsolás nélkül. | |
* | |
| (mor-os-ol-og-at), gyak. áth. m. morzsolgat-tam, ~tál, ~ott, par. morzsolgass. Apródonként, folytonosan morzsol valamit. Esténként kukoriczát morzsolgatni. Átv. ért. lassan-lassan valamely ételt vagy italt elfogyaszt. Jó bor mellett elmorzsolgattak egy nagy kalácsot. V. ö. MORZSOL. | |
* | |
| (mor-os-ol-ó), mn. tt. morzsoló-t. 1) Aki valamit morzsol. 2) Mivel morzsolnak valamit. Kukoriczamorzsoló vas, gép. | |
* | |
| (mor-os-ol-ó-dás), l. MORZSÁLÓDÁS. | |
* | |
| (mor-os-ol-ó-d-ik), belsz. m. morzsolód-tam, ~tál, ~ott. Morzsákra, apró részecskékre törődik, dörzsölődik. Morzsolódik a száraz kenyér, ha életlen késsel riszálják, vagy kézzel tördelik. A homokkő könnyen morzsolódik. Hasonértelmü morzsálódik szóval. | |
* | |
| (morzsoló-gép), ösz. fn. l. MORZSOLÓ 2). | |
* | |
| (mor-os-ol-t), mn. tt. morzsolt-at. Amit morzsákra, apró részecskékre zúztak, dörzsöltek, reszeltek, stb. Morzsolt tészta, túró. A morzsolt kukoriczát kiszelelni. Morzsolt kenyérhéjat adni a tyúkoknak. | |
* | |
| elvont gyök mosoly szóban és származékaiban. Rokon moz gyökkel. l. MOSOLY alatt. | |
* | |
| áth. m. mos-tam, ~tál, ~ott, par. ~s. 1) Vízzel, vagy más folyadékkal valamely testet megnedvesít, és dörzsöl, hogy azt a rajta levő mocsoktól megtisztítsa. Arczot, kezeket, lábakat mosni. Egyik kéz a másikat mossa, vagy kéz kezet mos. (Km.) Üngöt, gatyát, asztalruhákat mosni. Konyhaedényeket mosni. Posztóból a foltokat kimosni. Innen átv. ért. másnak erkölcsi szennyét, azaz hibáit, vétkeit korholja. Megmosták a fejét szappan nélkül. A keresztvizet is csaknem lemosták róla. Mindig a mas pendelyét mossa. (Kim.). Képes kifejezéssel, bizonyos vád ellen tisztítja, igazolja magát. Kimosni magát a gyanuból. Mosom kezeimet, am. ártatlannak vallom magamat. 2) Szélesb ért. a tisztát a tisztátlantól, a jót a rosztól víz vagy más folyadék által elválasztja. Őrlés előtt az ocsós gabonát megmosni. Aranyat mosni, azaz, öblögetés által az aranyport a fövenytől elválaszani. 3) Folytonos mozgás által öntöz, öblöget Az árvíz a partokat, a házak oldalait mossa. A zápor kimosta a gyönge növényeket.
Hangra és jelentésre nézve leghasonlóbb hozzá a persa mads-idan, német waschen, szanszkrit: maszj, (mos), tót mocsiti (áztatni) stb. E szó lényegét a folyadék susogását utánzó os vagy mos hang teszi, mely fogalmi rokonságban áll a hasonló hangu mocs, pocs, locs, és német wischen, mischen, maischen stb. szókkal; különösen elmosódik származékban és öszvetételben valósággal az ,eltörlődik' (német verwischen) szó értelmét találjuk. | |
* | |
| (mos-ad-ék) fn. tt. mosadék-ot, harm. szr. ~a, v. ~ja. Mosás után megmaradó tisztátlan nedv. Konyhamosadék. Kiönteni a mosadékot. | |
* | |
| (mos-a-kod-ás) fn. tt. mosakodás-t, tb. ~ok. Cselekvés, midőn valaki mosakodik. | |
* | |
| (mos-a-kod-ik, v. mos-ak-od-ik), gyak. k. m. mosakod-tam, ~tál, ~ott. Saját testének mosásával foglalkodik. E szóban a közép-képző ak maga a gyakorlatot jelentő ag (og, ěg, ög), vagyis az egész akod am. ogat. Ilyenek marakodik, tolakodik, furakodik, verekedik, melyeknek (ik nélkül) áthatólag megfelelnek: mosogat, marogat, tologat, furogat, vereget. | |
* | |
| (mos-ás), fn. tt. mosás-t, tb. ~ok, harm. szr. ~a. 1) Cselekvés, mely által valamit mosunk. Kézmosás, lábmosás, fejmosás. Ruhamosás, edénymosás. Mosásba adni a fehérruhát. 2) Így nevezik azon gödrös helyeket, melyeket a víz öblögetése túrt, valamint az ily öblögetés által elhordott földet is. A sok vízmosás miatt nem lehet a hegyre kocsin menni. A vízmosás ellepte a hegy lába alatt levő réteket, földeket; helyesebben: vízmosat. | |
* | |
| (mosás-bér) ösz. fn. Bér, melyet a mosásért, különösen a szennyes ruhaneműk megtisztításaért fizetnek. A cselédnek mosásbért adni. | |
* | |
| (mos-ás-os) mn. tt. mosásos-t vagy ~at, tb. ~ak. Ahol egy vagy több mosás van. Használják leginkább vízmosásos öszvetett szóban; helyesebben: vízmosatos. | |
* | |
| (mos-at) fn. tt. mosato-t. A mosás eredménye, mosás által, mosásból bekövetkezett vagy bekövetkezendő állapot. Innen vízmosás helyett helyesebben élnek vízmosat szóval. Egy mosat fehér ruha, több darabból álló ruhanemű, amelyeket egy alkalommal (egy vagy folyvást több napon stb.) ki lehet mosni, és a mosással járó egyéb teendőket is, pl. lugozást, vasalást stb. elvégezni. | |
* | |
| (mos-at-ék) l. MOSADÉK. | |
* | |
| (mos-atlan), mn. tt. mosatlan-t, tb. ~ok. 1) Amit ki nem mostak; mocskos, szenynyes. Mosatlan ruhák. Meg nem tisztított, rosz részeitől el nem választott. Mosatlan gabona. Mosatlan aranypor. V. ö. MOS. Határozóként am. mosatlanul, szennyesen. | |
* | |
| (mos-d-ás), fn. tt. mosdás-t, tb. -ok, harm. szr. ~a. Maga mosása. V. ö. MOSDIK. | |
* | |
| (mos-d-at) áth. m. mosdat-tam ~tál, ~ott, par. mosdass. Eszközli, hogy valaki mosdjék, megmosdjék. Reggelenként mosdatni a gyermekeket. Átv. ért. nedvesít, öntözget, fölfrisít.
"Reggeli szellőcske mosdatja hűs árral, Csillan imitt-amott repeső bogárral." Arany, Buda halála. | |
* | |
| (mos-d-atlan) , mn. tt. mosdatlan-t , tb. ~ok. Aki magát meg nem mosta; ki meg nem mosdott. Mosdatlan kéményseprő. Átv. ért. erkölcsileg tisztátlan. Mosdatlan száj, mely szemtelen, trágár, csunya, undok dolgokról beszél. Mosdatlan beszéd. Mosdatlan kézzel nyúlni valamihez. Határozóként am. mosdatlanul, meg nem mosdottan. | |
* | |
| (mos-d-atlan-ság), fn. tt. mosdatlanságot, harm. szr. ~a. Tulajd. ért. mosdatlan állapot. Átv. ért. beszédbeli tisztátalanság, szemtelenség, trágárság. Holmi mosdatlanságokon hahotázni. | |
* | |
| (mos-d-atlan-ul), ih. Magát meg nem mosva; mocskosan, piszkosan, szurtosan, szennyesen. Mosdatlanul kimenni az utczára. A gyermekeket mosdatlanul hagyni. | |
* | |
| (mos-d-ik), k. m. mosd-ott, htn. ~ni v. ~ani. Maga magát , különösen arczát , kezeit mossa. Fölkelés után megmosdani. Borral mosdik, kolbászszal törölközik. (Km.). Mondják a macskáról és nyulról, midőn első lábával pofáját simogatja. Igekötőkkel: kimosdik, megmosdik. Ez igében a visszaható cselekvés értelme rejlik, t. i. a cselekvést a középképző d, a visszahatást az ik jelenti. | |
* | |
| (mos-d-ó), mn. és fn. tt. mosdó-t. 1) Aki vagy ami mosdik. Mosdó leány. Mosdó része, mosdó czicza. 2) Mivel , vagy miben valaki mosdik. Milyen a mosdó, olyan a kendő. (Km.) Midőn azon főnevekhez járul, melyek a mosdás eszközeül használtatnak, a melyekkel rendesen öszvetett szókat alkot, szintén főnevül tekinthető, ú. m.: mosdóedény, mosdókorsó, mosdómedencze, mosdótál, mosdóvíz. | |
* | |
| (mosdó-asztal), ösz. fn. Asztal, melyen mosdani szoktak, melyen a mosdó eszközök vannak elhelyezve. | |
* | |
| (mosdó-edény) , ösz. főnév. Edény, melyben mosdóvizet tartanak, vagy melyből mosdanak. | |
* | |
| (mosdó-kád), ösz. fn. Kád, melyben mosdanak, melyet főleg zuhanyok alatt szoktak tartani. | |
* | |
| (mosdó-korsó), ösz. fn. Korsó, melyben mosdóvizet tartanak. | |
* | |
| (mosdó-medencze), ösz. fn. Medencze, melyben mosdani szokás. V. ö. MEDENCZE. | |
* | |
| (mosdó-szer), ösz fn. Mosdásnál használt mindenféle szer, pl. korsó, tál, szappan stb. | |
* | |
| (mosdó-tál), ösz. f. Mosdásra való tál, vagy tálforma edény. | |
* | |
| (mosdó-víz), ösz. fn. Víz, melylyel mosdunk. | |
* | |
| (mos-ércz), ösz. fn. Homokból, porondokból víz által kiöblögetett érczrészek. | |
* | |
| (mos-hat-ó), ösz. mn. Amit mosni, kimosni lehet. Mosható kelmék, keztyük. | |
* | |
| (mos-hely), ösz. fn. Általán hely, péld. a házban, vagy patakon , folyón, hol mosni szoktak. | |
* | |
| falu Turúcz m.; helyr. Moskócz-ra, ~on, ~ról. | |
* | |
| mn. tt. moskotár-t, tb. ~ok. Tájdivatosan am. muskotály. | |
* | |
| (mos-ol-ék), fn. tt. moslék-ot, harm. szr. ~ja. Általán azon tisztátalan, mocskos nedv, mely a mosás után hátramarad. A moslékot kiönteni. Különösen a főző és evő edényekről lemosott maradék, melyet korpával keverve a sertéseknek adnak. Még szorosb ért. korpából, árpalisztből, vágott tökből, stb. vízzel leöntött, és meghabart eledel a sertések vagy tehenek, göbölyök stb. számára. Megvető ért. zavaros, csunya, undok ital, vagy levesétel, melyről a közmondás igy szól: Moslékot a disznóknak szoktak adni, nem embernek. Ez nem bor, hanem moslék. | |
* | |
| (moslék-csatorna), ösz. fn. Csatorna a házakban, illetőleg udvarokban, hová a moslékot önteni szokták. | |
* | |
| (mos-ol-ék-os) mn. tt. moslékos-t, v. ~at, tb. ~ak. 1) Moslékkal leöntött, becsunyított. Moslékos vágott tök a sertések számára. 2) Amiben moslékot tartanak. Moslékos sajtár, dézsa, hordó. | |
* | |
| l. MUSLICZA. | |
* | |
| falu Temes m.; helyr. Mosniczára, ~n, ~ról. | |
* | |
| ösz. fn. Nőszemély, ki különösen mások szennyes ruháinak mosásával foglalkodik, és keresi kenyerét. Maga kezére dolgozó, napszámba fogadott mosóasszony. | |
* | |
| falu Közép-Szolnok m. helyr. ~bányá-ra, ~n, ~ról. | |
* | |
| (mosó-bér), ösz. fn. Bér, melyet a szennyes ruhanemük mosásaért fizetni szokás. | |
* | |
| (mosó-borz) ösz. fn. Borzfaj. (Melis lotor) l. BORZ. | |
* | |
| mváros Turócz m. , falu Nyitra m.; helyr. Mosócz-ra, ~on, ~ról. | |
* | |
| (mosó-dézsa), ösz. fn. Dézsa, melyben különösen a mocskos konyhaedényeket (rékasokat) mosogatni szokták. | |
* | |
| (mos-ó-od-ik) belsz. m. mosód-tam, ~tál, ~ott. Mintegy saját erejéből vagy közrehatásával van a mosásnak alávetve; leginkább el kötszóval am. eltörlődik. A még nedves festett fal vagy kép, ha hozzá érnek, elmosódik. Átv. ért. idő jártával sok kép elmosódik emlékezetünkből. | |
* | |
| (mosó-fa), ösz. fn. Nyellel ellátott hoszukás, négyszögből álló falapoczka, melylyel a mosónők a gorombább szövetü ruhákat csapkodják, mi a kútak mellett, vagy patakok, folyók szélén úgynevezett mosószékeken szokott véghez vitetni. Tréfás, népies kifejezéssel: szegény szappan. Gúnyosan mosófa lábu-nak nevezik a tertyedtlábu, lúdtalpu embert. | |
* | |
| (mosó-fű), ösz. fn. Növénynem a harasztok seregéből, melynek sásforma éles leveleivel a konyhaedényeket zsúrolják. Különösen használtatik e végre a kannamosófű, máskép: zsurlófű (equisetum hyemale.) | |
* | |
| (mos-og-at), gyak. áth. m. mosogattam, ~tál, ~ott, par. mosogass. Széles ért. többfélét, vagy valamit gyakrabban mos.
"Fehér lábát mosogatja, Hej, hideg a viz, nem állhatja." (Népd.) Szorosb ért. a szennyes, mocskos házi , különösen konyhaedényeket megmossa. Ebéd után mosogatni, elmosogatni. Ez értelemben jobbára önhatólag, tárgyesetes viszonynév nélkül használtatik. | |
* | |
| (mos-og-at-ás), fn. tt. mosogatás-t, tb. ~ok, harm. szr. ~a. Többfélének, vagy bizonyos testnek gyakori mosása. Különösen, a szennyes, mocskos edényeknek, vagy mint Csalóközben mondják, a rékasoknak megmosása. A szolgáló lásson a mosogatáshoz. | |
* | |
| (mos-og-at-ó) mn. és fn. tt. mosogató-t. Aki mosogat, vagy amivel, amiben mosogatnak. Mosogató leány. Mosogató dézsa. Főnévként am. mosogató edény. | |
* | |
| (mosó-gócz), ösz. fn. Gócz, vagy katlan, hol a mosni való ruhát lúgban kifőzik. | |
* | |
| (mosó-gödör) ösz. fn. A bányaműhelyekben kipadlózott gödör, melyben az érczeket mosás által tisztogatják, elválasztják. | |
* | |
| (mosó-ház), ösz. fn. Nagyobb házaknál, pl. intézetekben, szállodákban stb., különös épület, vagy a háznak valamely hátraeső része, hol a szennyes ruhát mosni szokták. Szélesb ért. minden mosóasszony laka. | |
* | |
| (mosó-jegyzék) ösz. fn. Jegyzék, a mosásba adott ruhanemüekről, és az érettök járó mosóbérről. | |
* | |
| (mosó-kád), ösz. fn. Kádforma faedény, melyben ruhákat mosnak. | |
* | |
| (mosó-kamra), ösz. fn. Kamra, mely különösen mosásra van rendelve. | |
* | |
| (mosó-kas) ösz. fn. Kas, melyben valamit mosnak, pl, midőn gyapjut, vagy szört tesznek bele, s a vízbe merítik, hogy a rajta levő mocsoktól megtisztuljon. | |
* | |
| (mosó-katlan) ösz. fn. Katlan, melybe a mosóüstöt teszik, hogy benne a szennyes ruhát lúggal kifőzzék. | |
* | |
| (mosó-kefe) ösz. fn. Kefe, melylyel a mosónők a ruhákat mosáskor dörzsölik. A mosókefe hamar kivásítja a ruhákat. | |
* | |
| (mosó-kötény) ösz. fn. Goromba, daróczos kelméből való kötény, melyet a ruhamosók, illetőleg mosónők maguk elé kötnek. | |
* | |
| (mosó-kuruglya) ösz. fn. Kuruglya a bányaintézetekben, melylyel a bányagödörben mosott érczet forgatják, keverik. | |
* | |
| (mosó-lúg) ösz. fn. Lúg, melyet a szennyes ruhák mosásánál használnak, illetőleg melyben a durvább szövetü ruhákat kifőzik. | |
* | |
| (mos-oly), fn. tt. mosoly-t, tb. ~ok, harm. szr. ~a. Azon különös kedélyi tünemények között, melyek a nevetés neme alá tartoznak, legmérsékeltebb nyilatkozat, s mint olyan bizonyos gyöngédséget, finomságot, simaságot fejez ki, még akkor is, midőn némi visszatetszésből, gúnyból ered. Szelíd, nyájas, barátságos mosoly. Szánakozó, fájdalmas mosoly. Tetsző, valamit helybenhagyó, szerelmi mosoly. Gúngos mosoly. A mosoly abban különbözik a nevetés minden egyéb fokozataitól, hogy hangra nem fakad, vagy legfölebb bizonyos elzárt hüm hüm-féle orrdünyögéssel vegyül, s csupán az ajkak egyengetésében, öszvecsucsorításában vagy széthuzásában áll. Miért a dolog természetével ellenkezőt nem állítunk, ha azt mondjuk, hogy gyöke mos a gömbölyödő vagy széthúzódó ajakak mozgását utánozza, s rokon a mocz, moczczan és moz, mozog szókhoz. Ezen alaphang rejlik a szánszkrit szmi gyökben mely némi áttétellel a magyar mos gyökkel majdnem ugyanazon hangokból áll. De ide tartoznak az angol smile (olvasd szmájl), német schmuntzeln szók is; ebben az sch hang csak előtét lévén, mely a svéd mysa szóban is már szintén nem létezik; így jönnek öszve a mocs és Schmutz, az ír és Schmier , az ék és Schmuck, az olu és Schmelcz stb. Ide tartozik a szláv szmejem v. szmjékám is. V. ö. MOSOLYOG.
A valódi hangos nevetés fokozatai nyelvünkben következők: ihog, vihog v. mihog, melynek jellemhangja az éles, élénk, vékony i, s megfelel neki a hi hi! milyenen a gyermekek, a csintalankodó fiatalok jelentik ki pajzán kedvöket; nevet, (régiesen: mevet), mely: a maga nemében szerény, és mérséklett, alapja a nyilt e s megfelel neki az indulatszó: he he!; hahota, hahotáz, szélesebb kedvre mutató kitörése a kedélynek, megfelel neki a tárt szájjal ejtett indulatszó ha ha!; kaczag, kaczagás, a hahotánál annyiban erősebb, mennyiben a k torokhang keményebb a h-nál; röhög, tisztátalan, rekedt, erős torokhang, mely legidomtalanabb, vagy ostobaságra mutató, nyers kedélyi kitörés, és hasonló az örülő lónak hangjához, midőn pl. az abrakot hozzák neki, vagy eltávozott, elveszett csikaját megtalálja. | |
* | |
| l. MOSOLYOG. | |
* | |
| (mos-oly-og ás), fn. tt. mosolygás-t, tb. ~ok, harm. szr. ~a. A kedélynek sajátságos állapota, midőn valaki mosolyog. Mosolygás által mutatott nyájasság. Gúnyos mosolygás. Szelíd, fájdalmas mosolygás.
"És láng vala sohajtása , Felhős hajnal mosolygása." Kisfaludy S. "Zöld erdő zúgása, Vadgalamb szólása, A szegény legénynek Szája mosolygása." Népdal. V. ö. MOSOLYOG. | |
* | |
| (mos-oly-og-ó) mn. tt. mosolygó-t, tb. ~k. Aki vagy ami mosolyog. Mosolygó ajk, száj, arcz, szemek. Világos felhőnek, mosolygó menyecskének nem jó hinni. (Km.). Mosolygó ellenségnél nincs ártalmasabb. V. ö. MOSOLYOG. | |
* | |
| puszta Szabolcs m.; helyr. Mosolygó-ra, ~n, ~ról. | |
* | |
| (mos-oly-od-ás) fn. tt. mosolyodás-t, tb. ~ok. Mosolyra fakadás. Elmosolyodás. V. ö. MOSOLYODIK. | |
* | |
| (mos-oly-od-ik) k. m. mosolyodtam, ~tál, ~ott. Arczán, különösen ajakán a kedélynek azon nyilatkozata keletkezik, melyet mosolynak nevezünk; mosolyra fakad. Ezen ige az illető állapot kezdetére, vagy egyszerüségére vonatkozik, s különbözik tőle a mosolyog, mely az állapot tartósságát, folytonosságát jelenti. Nem mind barátod, a ki rád mosolyodik. (Km.). Leginkább használtatik el ígekötővel. Valamin elmosolyodni. | |
* | |
| (mos-oly-og) önh. m. mosolyogtam, ~tál v. mosolyg-ottam, mosolyg-ottál, mosolyg-ott, htn. ~ni v. mosolyg-ani. Ajakait folytonos mosolyra egyengeti. Kresznerics értelmezése szerént úgy tesz, mintha ajakait mosná, öblögetné. V. ö. MOSOLY. Nyájasan, szelíden, szánakozólag, fájdalmasan, gúnyosan mosolyogni. Rámosolyogni valakire. Még a szeme is mosolyog. Átv. értelemben mondják bizonyos szép külsejü tárgyakról, melyek mintegy kinálkoznak. Ezen szép almák csak úgy mosolyognak az emberre. Költői nyelven: mosolyog a szép tavasz, a kies mező, a szelíd hold stb.
"Megszűnt minden fuvalom, S mosolygott a fájdalom." Kisfaludy S. "Keszthelyi partnak evez ladikom, mosolyognak előmbe A szeretett tájék öblei s árboczai." Berzsenyi. | |
* | |
| (mosó-malom) ösz. fn. Malomféle gép vagy készület a bányákban, mely által az érczrészeket az idegennemüektől elválasztják s megtisztítják. | |
* | |
| (mosó-medve) ösz. fn. A medvék neméhez tartozó vadállat Amérika melegebb tartományaiban, melynek sűrű , bodros szörü farka s hosszu hegyes orra van. Nevét onnan kapta, hogy minden eledelét, mielőtt megenné, vízbe mártogatja, s talpával megdörzsöli, mintha kimosná. (Ursus lotor). | |
* | |
| l. MOSONY, MOSONYI. | |
* | |
| (mosó-né) fn. tt. mosónét. Szabatosan azt tenné: mosó ember neje, azonban a közéletben ,mosónő' értelemben használtatik. | |
* | |
| (mosó-nő) ösz. fn. Nőszemély, ki fehérnemüek mosásával foglalkodik, s keresi kenyerét. | |
* | |
| (mos-ony), fn. tt. Mosony-t, helyr. ~ba, ~ban, ~ból. Mezőváros a Dunának azon ága mellett, mely Pozsonytól Győrfelé foly. A gabonakereskedésnek ezelőtt egyik fő rakhelye. Minthogy mind e városnak vidéke, mind a róla nevezett vármegye jobbára sík, vizenyős, illetőleg mocsáros területet foglal el: legvalószinűbb, hogy gyöke mos rokon a mocs mocsár szókkal. Németül Wieselburg, hihetőleg am. Wiesenburg. Adelung szerént a wiesen szóban a nedvesség alapfogalma rejlik. Van ilynevü falu is Erdélyben, a székelyföldi Maros székben. | |
* | |
| (mos-ony-i), mn. tt. mosonyi-t, tb. ~ak. Mosonyból való, oda tartozó, arra vonatkozó stb. Mosonyi gabnakereskedők, raktárak. V. ö. MOSONY. | |
* | |
| (Mosony-vármegye) , ösz. fn. A Dunántúli kerülethez tartozó vármegye, mely Pozsony, Győr, Sopron vármegyék, és Ausztria között fekszik. V. ö. MOSONY. | |
* | |
| (mosó-pénz) ösz. fn. 1) l. MOSÓBÉR. 2) Azon pénz, melyet valaki mosás fejében szerződött bér gyanánt szolgájának fizet. Itt a cselédekre nem mosatnak, hanem mosópénzt adnak nekik. | |
* | |
| (mosó-putton) ösz. fn. Ásványok mosására használt putton, kivált a gáliczhutákban. | |
* | |
| (mosó-rongy) ösz. fn. Rongyféle kelme-szövet, melyet különösen az edények mosásánál súrolásra, törölgetésre stb. használnak. | |
* | |
| (mosó-szék) ösz. fn. Négy magas lábon álló, hosszúkás padféle állvány, melyre a kutak mellett, vagy a patakok-, folyók-, tavakban mosók a megáztatott gorombábbnemü ruhát ráfektetik, s ide-oda forgatva mosófával veregetik. Különbözik Szapulószék.
| |
* | |
| (mosó-szivacs) ösz. fn. Szivacs, melynek különösen mosásra, mosdásra veszik hasznát, pl. a kis gyermekeknél, a fürdőben stb. | |
* | |
| (mos-ó-ta), fn. tt. mosótá-t. 1) A bányaintézetekben azon épület, melyben az érczeket, nevezetesen a fémeket mossák. 2) A folyók zátonyain azon helyek, hol az úgynevezett aranyászok aranymosással foglalkodnak. | |
* | |
| (mosó-teknő) ösz. fn. Teknő, melyben mosni szoknak, különböztetésül másféle, pl. sütőteknőtől. Bükfából kivájt, deszkákból ragasztott mosóteknő. | |
* | |
| (mosó-teknőke) ösz. fn. Kis teknő, melynek ruhamosásra veszik hasznát. Van ilyféle teknőjök az érczmosóknak is. | |
* | |
| (mosó-üst) ösz. fn. Üst, vagy réz- vagy vasfazék, melyben a szennyes ruhát mosás előtt lúgos vízzel kifőzik. | |
* | |
| (mosó-víz) ösz. fn. Víz, melylyel mosnak. Mosóvíznek jobb az esőlé, és folyóvíz, mint a kútvíz. Mosóvizet a Dunából hozatni. | |
* | |
| (ma-s-t), időhatárzó. Jelen, legujabb, legutolsó időben, e pillanatban. Ellentétei az elmultra nézve: akkor, azelőtt, hajdan, multkor stb., a jövőre nézve: ezután, utóbb, később, jövőben stb. Nem úgy van most, mint volt régen. (Népd.) Akkor és most, nagy a különbség. Most is, ezután is. Határozatlan ellentéte: máskor. Most nem lehet, majd máskor. Fölveszi a határvető ig ragot: mostig, pl. tegnaptól mostig nem ettem egy falatot. Elejétől mostig. E szó mind tájdivat mind a régi nyelvemlékek szerént mast, mely nem egyéb, mint a jelen időt jelentő ma (hodie, nunc) származéka. V. ö. MA. Mi képzését illeti, a ma gyökből egyszerű s képzővel lett az elavult ma-s melléknév, innen pedig t képzővel a határzó mast, mint örömest, vegyest, képest, az elavult eleszt stb. Hogy az ősi nyelvben egyszerü mássalhangzók odaragasztása által és pedig a gyök véghangzójának megnyujtása nélkül is képződtek új szók, több példa van rá, ilyenek tol, tosz, a to; tesz, vesz, lesz, megy, hisz, visz, a te, ve, le, me, hi, vi; - rom, rosz, roskad, rozzan a ro gyökökből stb. E hasonlat szerént hangzik röviden a mast is. | |
* | |
| (ma-s-t-an), időhatárzó. Értelmére nézve l. MOST. Az an hangzatossági toldalék, nem képző, épen úgy, mint a régenten, hajdantan időhatárzókban. Ezen alakban hajlandób is a ragok fölvételére, ú. m. mostanig, mostanra, mostantól, mostani, mostanság, mostanában. | |
* | |
| (ma-s-t-an-a-ban) ih. Mostani időben. | |
* | |
| (ma-s-t-ani), mn. tt. mostani-t, tb. ~ak. Jelen időbeli, jelen pillanatnyi. Mostani állapotunk nem a legkedvezőbb. Mostani magad viseletével megelégszem. Milyen a mostani kor a régihez képest! | |
* | |
| (ma-s-t-an-ig, ih. Jelen időig, a jelen pillanatig. Mind mostanig nem tudunk felőle semmit. Egész mostanig dolgoztam. Tegnaptól mostanig folyvást esik az eső. | |
* | |
| (ma-s-t-an-ig-lan,) nem egyéb mint nagyobb nyomatosság, vagy hangzatosság végett megtoldott mostanig, l. ezt. | |
* | |
| (mostan-kor), ösz. fn. és ih. Mint fn. tárgyesete: mostankor-t, tb. ~ok; hanem e helyett szokottabb a mostani vagy mai kor. Mint ih. azt jelenti: mostani korban vagy időben. | |
* | |
| (mostan-kori) ösz. mn. A mostani korból való, mostani korral járó, mostani korhoz illesztett. | |
* | |
| (ma-s-t-an-ra) ih. Jelen időre, ezen korra. Mostanra mondta, hogy itt legyek. | |
* | |
| (ma-s-t-an-ság) tájdivatos ib., a szokottabb mostan helyett.
"Én nem tudom, e nép mire Gyűl mostanság." Arany J. (Buda halála). Fölvesz némely ragokat is: mostanságig, mostanságban, mostansággal. V. ö. MOSTAN. | |
* | |
| (ma-s-t-an-tól). A fogva v. kezdve szókkal egyesülve használtatik, s am. a jelen időtől. Mostantól fogva vigyázóbb leszek. Mostantól kezdve hat hétig fürdőket használok. | |
* | |
| (ma-s-t-ig) ih. A jelen időig. Máskép mostanig. | |
* | |
| (most-ha) l. a czikk végén); mn. tt. és fn. mostohá-t. 1) A szülők és gyermekek közti rokonságviszonyra vonatkozva, mostoha apa azon férfi, ki a gyermeknek édesanyját az édesapa halála után elvette, mostoha anya azon nő, ki a gyermek édesanyjának halála után annak apjához ment férjhez. Mostoha gyermek am. a nőnek előbbi férjétől nemzett, vagy a férjnek elébbi, nejétől szült gyermek. 2) A testvérek közti rokonságot illetőleg, mostoha testvérem, a mostoha apának vagy anyának az előbbi házasságból lett gyermeke. Ez értelemben a mostohák között semmi vérrokonság nincsen. 3) Így nevezik azon szülötteket is, kik egy apától, de más-más anyától, vagy egy anyától, de más-más apától származtak. Az előbbiek apul testvérek, anyul mostohák, az utóbbiak anyul testvérek, apul mostohák; németesen szólva féltestvérek. A mostoha név a rokonság mellékágaira is alkalmaztatik, pl. mostoha nagybátya v. nagynéne, am. a mostoha apának vagy mostoha anyának férfi vagy nőtestvére. 4) Azon lélektani tapasztalatnál fogva, mely szerént a mostohák nem viseltetnek gyermekeik iránt oly szeretettel és gyöngédséggel, milylyel az édes szülék: a mostoha jelent szeretetlent, gyöngédtelent, hideg, keményszivüt, különösen ilyen anyát. Innen a népszerü közmondás: Egy jó mostoha anya volt, azt is az ördög elvitte.
"Édes Katóm, ki se jöhetsz te tán soha, Úgy becsukott az a guta vén mostoha." Csokonai. 5) Képes kifejezéssel am. rosz, gonosz, ellenkező. Mostoha időket élünk. Mostoha sorsra jutottunk. Mostoha szerencse. Németül a mostoha stief, mely Adelung véleménye szerént jelent oly valamit, mi a valódinak, igazinak ellentéte, tehát ál, hamis, valótlan. Görögül a mostoha anya mhtruia és mostoha apa mhtruioV, amaz némi gúnyos csipősséggel am. anyácska; hasonló jelentés rejlik a tót maczocha szóban, mely nem egyéb, mint a matka (anya) kicsinlése v. keveslése. Latinul noverca, mely, úgy látszik, azt akarja jelenteni, hogy a mostoha valami új, s ellentéte a réginek, mintha volna novelea, novella t. i. mater. Valószinüleg a magyar mostoha szóban is ezen alapfogalom rejlik, miszerént törzsöke volna a jelen, legújabb időt jelentő most, Mátyusföldén mostha, tehát mostha anya. Ha itt a ha am. a valaha, mindenha, néha, soha, időhatárzókban létező ha, úgy mostoha annyit tenne, mint mostani időbeli, ellentétben a régi, a megholt, az elmult apával vagy anyával. Tájdivatosan még: mustoha, mustaha, mostaha. A közép a v. o csak könnyebb kiejtésre szolgál segédül. | |
* | |
| (mostoha-fi-vér) ösz. fn. l. MOSTOHATESTVÉR alatt. | |
* | |
| (most-ha-i), mn. tt. mostohai-t, tb. ~ak. 1) Mostohának szokása szerént való. Mostohai bánásmód, keménység, szigorúság, szeretetlenség. V. ö. MOSTOHA. 2) Mostohát illető, ahhoz tartozó stb. Mostohai javak. | |
* | |
| (most-ha-al-kod-ik) , k. m. mostohálkod-tam, ~tál, ~ott. Mostoha apa vagy anya gyanánt bánik a gyermekekkel. Átv. ért. mondjuk a kedvezőtlen időről, sorsról, szerencséről. V. ö. MOSTOHA. | |
* | |
| (most-ha-an) ih. Mostoha szülék, különösen mostoha anya módjára, azaz gyöngédtelenül, keményen, szeretet nélkül. V. ö. MOSTOHA. | |
* | |
| (mostoha-nővér) ösz. fn. l. MOSTOHATESTVÉR alatt. | |
* | |
| (most-ha-ság) fn. tt. mastohaság-ot, harm. szr. ~a. Gyöngédtelenség, szeretetlenség, mely a mostoha szülék ilyetén tulajdonságához hasonló. Átv. ért. időnek, sorsnak, szerencsének mostohasága, am. kedvezőtlen állapota, minemüsége. V. ö. MOSTOHA. | |
* | |
| (most-ha-ság-os) mn. tt. mostohaságos-t v. ~at, tb. ~ak. Nyomatékosabb kifejezése az átv. értelmü mostoha szónak, am. igen kedvezőtlen. Mostohaságos idők. | |
* | |
| (most-ha-as-kod-ik) lásd MOSTOHÁLKODIK. | |
* | |
| (mostoha-test-vér) ösz. fn. 1) Oly testvér, akinek vagy apja vagy anyja nekem (a másiknak) mostohám; különösebben ha férfi mostohafivér-nek, ha nő: mostohanővér-nek hívatik. 2) l. MOSTOHA, 2). | |
* | |
| (most-ha-ul) ih. Mostohák módjára, gyöngédtelenül, szeretetlenül, ellenkezőleg, kedvezőtlenül. V. ö. MOSTOHA. | |
* | |
| elvont gyöke moszt, és egyik értelemben moszat szóknak és származékaiknak. Rokon egy részről mocs gyökkel, más részről majsz törzsökkel, (,majszol' szóban), és musz gyökkel (,muszol' szóban). | |
* | |
| (mosz-at, illetőleg: moh-oz-at), fn. tt. moszat-ot, harm. szr. ~ja. 1) A lopvanőszök seregéből való növénynem, melynek némely fajai, mint a lapony, zuzmó, csőbibircs, tarjag, kitetsző termésű vagy gyümölcsűek, más fajai, mint a pörs, kocsony, zákány, vízfonál, ki nem tetsző gyümölcsűek. Elemére nézve legrokonabb hozzá ez értelemben moh. 2) l. MASZAT. | |
* | |
| (mosz-at-os) mn. tt. moszatos-t v. ~at, tb. ~ak. l. MASZATOS. | |
* | |
| fn. és mn. tt. moszká-t. Azon keletéjszaki szláv nép neve Európában, melyet másképen orosz-nak nevezünk. A moszka név Moszkva nevü régi fővárosuktól vétetett. | |
* | |
| (moszka-gém) ösz. fn. l. DOBOSGÉM. | |
* | |
| (moszka-ország) ösz. fn. Széles ért. oroszbirodalom. Különösen azon tartomány, melynek fővárosa Moszkva. | |
* | |
| (moszka-prém) ösz. fn. Szűcsök nyelvén am. mint moszkák módjára készített prém, báránybőrből. | |
* | |
| (moszka-ul) ih. Moszkák nyelvén, oroszul. Moszkául érteni, beszélni, írni. | |
* | |
| fn. tt. Moszková-t v. Moszkvá-t; helyr. Moszkvá-ba, ~ban , ~ból. Az orosz birodalomnak régi fő- s az orosz czárnak második székvárosa. | |
* | |
| (mosz-t) fn. tt. moszt-ot, harm. szr. ~ja. 1) Mocs, mocsok, piszok, melyből lett mosztolódik. Rokon maszat szóval s muszol igének musz gyökével. 2) Kriza J. szerént a székelyeknél am. mosztalék v. morzsalék. 3) A gyümölcsnek belcsutkája, torzsája, máskép: mosztika (Szabó D.) | |
* | |
| l. MOSZTOLÉK. | |
* | |
| (mosz-t-i-ka) fn. et. mosztikát. L. MOSZT, 3). | |
* | |
| (mosz-t-ol) áth. m. mosztol-t. A székelyeknél am. elmorzsál, megzúz. Megmosztolja mint a fogatlan, vénasszony a török buzát. (Tájszótár). "A megmosztott gerezdekről a kertész észrevette, hogy ott valakinek lenni kell." (Székely népmese. Kriza J. gyüjt.) Máskép: muszkotol. V. ö. MOSZ gyök. | |
* | |
| (mosz-t-ol-ék) fn. tt. mosztolékot. Kriza J. szerént a székelyeknél am. morzsalék; a gyümölcsnek elhányt héja s rohadt darabjai. Egérmosztolék, egér által apróra őrölt, rágcsált gabona- vagy kenyérrészecskék. | |
* | |
| (mosz-t-ol-ó-d-ik), belsz. m. mosztolód-tam, ~tál, ~ott. Mocskolódik, piszkolódik, maszatosodik. Gyöke mosz rokon a mocs, maszat, muszol szókhoz. | |
* | |
| elavult vagy elvont gyök, melyből motal, motóla, motonoz, motoz, motozik, motorász, motyog származnak. Alapfogalom mindezekben a mozgás, miért mot (másképen mat) gyökhöz legközelebb áll moz; szanszkritul math am. mozgat. | |
* | |
| ALSÓ~, FELSŐ~-, faluk Trencsín m.; helyr. Motesiczre, ~én, ~ről. | |
* | |
| falu Liptó m.; helyr. ~Szentkereszt-re, ~ěn, ~ről. | |
* | |
| (mot-ol) önh. m. motol-t. l. MOTOZ. | |
* | |
| (mot-ól-a) fn. tárgyeset: motólát, l. MATÓLA. | |
* | |
| l. MATÓLÁL. | |
* | |
| (mot-on-oz) önh. m. motonoz-tam, ~tál, ~ott, par. ~z. Kezeit ide-oda jártatva, mozgatva, tapogatódzva keres valamit. A sötétben majd fél óráig motonozott míg süvegére lelt. Valakinek útjában ténfereg. A helyett, hogy a dologban segítene, mindég csak előttem motonoz. (Tájszótár). Rokonértelmü vele a hangutánzó kotonoz; valamint ,motorász' szóval: ,kotorász'. Gyöke a mozgást jelentő mot, melyhez rokon moz. | |
* | |
| (mot-or-ász) önh. m. motorász-tam, ~tál, ~ott, par ~sz. Kezével tapogatódzva, különösen bizonyos üregbe, pl. zsebbe, erszénybe, zacskóba nyúlva keresgél. Ugyan ezen értelmü a kotorász. Gyöke mot, melyből lágyabb képzővel motolász, s keményebbel motorász származott. A székelyeknél matarász. V. ö. MOT. | |
* | |
| (mot-or-ász-ás) fn. tt. motorászás-t, tb. ~ok, harm. szr. ~a. Tapogatódzva, különösen valamely üregbe, pl. zsebbe, erszénybe nyulva keresgélés. | |
* | |
| (mot-or-ka-al) gyak. önh. m. motorkál-t. Kezeit jártatva, valamibe nyúlva s ott tapogatódzva keresgél. Máskép: motorász. | |
* | |
| (mot-or-ka-al-ás) fn. tt. motorkálás-t, tb. ~ok, harm. szr. ~a. Tapogatódzva keresgélés. | |
* | |
| (mot-or-nya) fn. tt. motornyát. Szabó Dávid szerént am. holmi szemetes töredék, gazzal kevert szalmatörek. Valószinüleg itt oly gizgaz értetik, melyet vagy kézzel, gereblyével, villával kotortak öszve, vagy milyet az árvíz a partokra kihány. E szerint egy eredetü motorász, és rokon kotorász igével. | |
* | |
| falu Vas m.; helyr. Motovilcz ra, ~on, ~ról. | |
* | |
| (mot-oz) áth. m. motoz-tam, ~tál, ~ott, par. ~z. Tapogatva keres, vizsgál, kutat valamit. Különösen holmi árukat, vagy egyéb ingó jószágokat sorról sorra felhányva, szemügyre vesz. A harminczadokon, vámvonalokon megmotozni az áruládákat, az utasokat. Kimotozni az elrejrett irományokat. V. ö. MOT, MOTOZIK. | |
* | |
| (mot-oz-ás) fn. tt. motozás-t, tb. ~ok, harm. szr. ~a. 1) Cselekvés, mely által valaki tapogatódzva keres, vizsgál, kutat valamit. Motozás végett megállítani az áruszállitó szekereket. V. ö. MOTOZ. 2) Szenvedő állapot, midőn valamely állat, különösen a júh megzabál, s ennek következtében vonaglik, reszket, ide-oda forog. motozik. | |
* | |
| (mot-oz-ik) k. m. motoz-tam, ~tál, ~ott, par. ~zál. Mondják különösen juhról, midőn gyomorterhelés, zabálás következtében vonaglik, rángatódzik, vagy épen megdöglik. A kövér, vizes legelőtől megmotoztak a juhok. Alkalmazzák emberre is, kivált megvetőleg, vagy átkozólag szólva, s am. csömörlik. Motozzál meg bele! Gyöke mot, a mozgás fogalmát fejezi ki. | |
* | |
| (mot-oz-ó) fn. tt. motozó-t. Pénzügyörségi tiszt vagy szolga, ki a harminczadokon, vagy vámokon átkelő árukat s idegen földről hozott czikkeket megkutatja, megvizsgálja. V. ö. MOTOZ. | |
* | |
| (mot-oz-ó) mn. Csömörbajtól vonagló, hánykolódó. Motozó birka. V. ö. MOTOZIK. | |
* | |
| fn. l. MATRING. | |
* | |
| lásd: MOCZCZAN, MOCZCZANÁS. | |
* | |
| 1) Motyó gyöke; 2) hangutánzó, mely egyszersmind mozgásra is vonatkozik a motyog származékban. | |
* | |
| (moty-ó) fn. tt. motyó-t. Útravaló, és pedig zsákba, tarisznyába, vagy akármely takaróba, göngyölgetett holmi. Legközelebb áll hozzá: batyu. Ugy látszik, hogy e szóban alapfogalom a gömbölyödés, gombolyodás, minél fogva gyöke moty rokon bogy, mogy, bongy, bony gyökökhöz , valamint batu, batyu, bugyor, podgyász is közel állanak bogy-hoz; melylyel ismét magas hangon: begy, bengy is egyeznek. V. ö. BOGY, MOGY, BONY, BENGY. | |
* | |
| (moty-og) önh. m. motyog-tam, ~tál, ~ott. Oly emberről mondják népies nyelven, ki valaminek végrehajtásában igen lassan halad, mintha csak motonozna, motorászna. A ty hangban némi gúny is látszik rejleni, mintegy a cselekvésbeli lágyság, puhaság, hanyagság kifejezéseül. Minthogy pedig a lotyog igével szeret együtt járni: totyog-motyog, e rokonságnál fogva némi hangutánzásra is vonatkozik. | |
* | |
| (moty-og-ás) fn. tt. motyogást, tb. ~ok. Cselekvés, midőn valaki motyog. | |
* | |
| falu Trencsín m.; helyr. Moys-ra, ~on, ~ról. | |
* | |
| elavult vagy elvont gyök, melyből a gyakorlatos mozog, mozgat, továbbá, mozdít, mozdúl, és ezek származékai erednek. Alapfogalom benne a veszteglésnek ellentéte, vagyis, a nyugvó helyzetnek megszünése. Ami moz vagyis mozdúl, mozog, az az előbbi helyzetét odahagyja, vagy hagyogatja és így a nyugvóponttól vagy végképen, vagy váltakodva távolodik, miszerént mellékfogalomképen a továbbra haladás, távolodás értelme is lappang benne. Gyökelemre és jelentésre nézve megfelel neki a szanszkrit math (mozgat), latin moveo, noto. | |
* | |
| fn. tt. mozaik-ot. Közvetlenül a franczia mosaďque után képzett szó, s jelent oly képmüvet, melyben az alakok festett kő- vagy üvegdarabkákból mesterségesen vannak öszverakva és ábrázolva. Középkori latin nyelven: opus musivum, görög nyelven: mouseton, mely a régi görögöknél muzsák templomát, továbbá akadémiát stb. jelentett, melyből vették át a ,muzeum' szót is. | |
* | |
| (mozaik-arany) ösz. fn. Kénnel, higanynyal és hugyaggal vegyített czin, mely sárga szine miatt az aranyhoz hasonló, s melynek festésre és irásra szokták hasznát venni. | |
* | |
| (mozaik-ezüst) ösz. fn. Czin, keneny és higanyból készített vegyíték a festőknél. | |
* | |
| (mozaik-festés) ösz. fn. A festészetben mozaikszerü eljárás; vagy maga az ily mű is. | |
* | |
| (mozaik-mű) ösz. fn. l. MOZAIK. | |
* | |
| (moz-d-ít) áth. m. mozdít-ott, par. mozdíts. htn. ~ni v. ~ani. Valamely veszteglő testet arra kényszerít, hogy nyugvó helyét odahagyja, hogy más helyre jusson, vagy más irányt vegyen. Aki jár, felváltva mozdítja lábait. Úgy néz, hogy szempilláját sem mozdítja. Oly beteg, hogy kezét sem képes mozdítani. E terhes szekeret két ló sem mozdítja meg. A követ elmozdítani az útból. Az asztalt előbbi helyére visszamozdítani. A karót kimozdítani a földből. Átv. ért. valamely erkölcsi dolgot, vagy személyes állapotot veszteglő helyzetéből kivesz. Előmozdítani valamely ügyet, személyt. Nem előre, hanem hátramozdítja szerencsénket. V. ö. MOZOG. | |
* | |
| (moz-d-ít-ás) fn. tt. mozdítás-t, tb. ~ok, harm. szr. ~a. Cselekvés, mely által valamit, v. valakit nyugvó helyének elhagyására késztenek. | |
* | |
| (moz-d-ít-atlan), l. MOZDÍTLAK. | |
* | |
| (moz-d-ít-hat-[at]lan) mn. tt. mozdíthatatlan-t, tb. ~ok. Amit vagy akit mozdítani nem lehet, pl. ami bizonyos helyhez ragadt, vagy sulya a mozgató erőnél nagyobb stb. Átv. ért. bizonyos kedélyi állapotban megrögzött, pl. makacs, nyakas , hajthatatlan, véleményétől, szokásától semmikép el nem álló stb. Határozóként am. mozdíthatatlanul, meg nem mozdíthatólag. | |
* | |
| (moz-d-ít-hat-atlan-ul) ih. Oly állapotban, melyben valami meg nem mozdíttathatik. | |
* | |
| l. MOZDÍTHATATLAN. | |
* | |
| (moz-d-ít-lan) mn. tt. mozdítlan-t, tb. ~ok. Amit meg nem mozdítottak, ami nyugvó helyén veszteg áll. A nagy bútorokat mozdítlan állapotban hagyni. Határozóilag am. mozdítlanul. | |
* | |
| (moz-d-ít-lan-ul) ih. Mozdítlan állapotban, a nélkül, hogy megmozdították volna. A terhes szekér mozdítlanul a kátyúban maradt. | |
* | |
| (moz-d-ít-ó) mn. és fn. tt. mozdító-t. Aki vagy ami mozdít. Mozdító erő. Szerencsét előmozdító ajánlatok, pártfogások. Mint főnév jelent oly személyt, ki bizonyos ügynek folyását megkezdi, ki másokat rábír, hogy veszteglő állapotukat elhagyják , s működjenek , hogy valamibe kezdjenek, stb. | |
* | |
| (moz-d-ony) fn. tt. mozdony-t, tb. ~ok. Gép, erőmű, melynek rendeltetése valamit mozdítni s mozgatni, pl. a gőzhajókon, a gőzkocsizásnál stb. | |
* | |
| (moz-d-úl) önh. m. mozdúl-t. 1) Vesztegleni megszün, nyugvó helyét odahagyja, mozgó állapotba teszi magát. Mozdulni lehet a) belerőből, mint az állatok általán, b) külerőszak következtében, mint a lelketlen testek, pl. mozdúl a szekér, midőn a lovak megrántják, mozdúl a falevél, midőn szél éri. Igekötőkkel: kimozdúl, meg-, elmozdúl. 2) Átv. ért. kedélyi állapota változik, közönyös lenni megszün. V. ö. MOZOG. | |
* | |
| (moz-d-ul-ás) fn. tt. mozdulás-t, tb. ~ok, harm. szr. ~a. 1) Cselekvés, midőn valamely állat belerejénél fogva helyét, v. helyzetét változtatni kezdi. Az ellenség mozdulását észrevenni. Az ár minden mozdulásra vigyáz, melyet a fogoly tesz. 2) Szenvedő állapot, midőn valamely veszteglő test külerőnél fogva mozdúl. Kerekek, gépek mozdulása. Falevelek mozdulása. V. ö. MOZDÚL. | |
* | |
| (moz-d-úl-at) fn. tt. mozdúlat-ot, harm. szr. ~a. Maga az elvont értelemben vett mozdulás, mint tény. Minden mozdulatából kitetszik, hogy indulatos ember. Helyéből egy mozdulatot nem tett. Kedélyre vonatkozva am. egy-egy változat a nyugvó kedélynek állapotán. | |
* | |
| (moz-d-úl-atlan) mn. tt. mozdúlatlan-t, tb. ~ok. Veszteg. maradó, nyughelyét, vagy helyzetét nem változtató. Mozdulatlan hegyek, szikladarabok. Különösen mozgékony testekre vonatkozólag, ami a külső erőnek hiánya miatt veszteg marad. Mozdulatlan gépek, malmok. Állatokat illetőleg, aminek mozgó inai veszteg állapotban vannak, különösen, magát helyhez kötő, makacs, tunya stb. Mozdulatlan csökönyös ló. Mozdulatlan henye. Átv. ért. közönyös kedélyü, kinek nyugalmát semmi sem zavarja meg; továbbá föltételeiben állhatatos, szilárd. Határzóként am. mozdulatlanul. | |
* | |
| (moz-d-ul-at-lan-ság) fn. tt. mozdulatlanság-ot, harm. szr. ~a. Tulajdonság, melynél fogva valami v. valaki mozdulatlan állapotban létezik, különösen, mely szerént önerejénél fogva mozdulni nem képes. Átv. ért. kedélyi közönyösség vagy bizonyos kedélyi állapotban megrögzöttség, átalkodottság; szilárdság. V. ö. MOZDÚLATLAN. | |
* | |
| (moz-d-úl-atlan-ul) ih. Veszteg maradva, se kül-, se belerőnél fogva helyét vagy helyzetét, vagy irányát nem változtatva. Kedélyre és akaratra vonatkozva, am. mint közönyösen, meg nem indúlva; a feltétel mellett állhatatosan, szilárdan. V. ö. MOZDÚLATLAN. | |
* | |
| (moz-d-ul-hat-[at]lan) mn. tt. mozdulhatatlan-t tb. ~ok. Ami vagy aki sem külső, sem belső erőnél fogva mozdulni nem képes. Mozdulhatlan hegyek. Mozdulhatlan inaszakadt. Egyébiránt, ami magában mozdulhatlan, az külerőnél fogva mozdulható lehet, pl. a lelketlen testek. Átv. ért. igen tompult érzékü. V. ö. MOZDÚL. | |
* | |
| (moz-d-úl-hat-[at]lan-ság), fn. tt. mozdulhatatlanságot. Mozdulhatlan állapot vagy tulajdonság. | |
* | |
| (moz-d-ul-hat-[at]-lan-ul) ih. Mozdulatlan állapotban, vagy módon. | |
* | |
| l. MÓZSES. | |
* | |
| falu Szatmár m.; helyr. ~faluba, ~ban, ~ból. | |
* | |
| Göcsejben am. mézga; Plander Ferencz szerént pedig ugyanott csontvelőt is jelent. | |
* | |
| (moz-og-ad-oz) gyak. önh. m. mozgadoz-tam, ~tál, ~ott, par. ~z. Ismételve, folyton, gyakran, vagy kicsinyezve mozog. | |
* | |
| (moz-og-ad-oz-ás) fn. tt. mozgadozás-t, tb. ~ok, harm. szr. ~a. Ismételt, gyakori, vagy folytonosan tartó mozgás. | |
* | |
| (moz-og-al-om-as) mn. tt. mozgalmas-t v. ~at, tb. ~ak. Mozgalmat magában foglaló; mozgalommal teljes. Mozgalmas idők. | |
* | |
| (moz-og-al-om-as-ság) fn. tt. mozgalmasság-ot. Mozgalmas állapot vagy tulajdonság. | |
* | |
| (moz-og-al-om-i) mn. tt. mozgalmi-t, tb. ~ak. Mozgalomra vonatkozó. | |
* | |
| (moz-og-al-om) fn. tt. mozgalmat, harm. szr. ~a. Átv. ért. divatozik, s am. bizonyos élénk járáskelés, mely rendkivüli érdekből szokott eredni, különösen, a kedélyeknek szokottnál élénkebb változatai. Lázadást, forradalmat megelőző mozgalmak. Vásári, ünnepélyi mozgalom. Az iparban, kereskedésben különös mozgalmat venni észre. Az alapértelemnek nagyobb terjedelmet kölcsönöz, mint mozgás. | |
* | |
| (moz-og-ás) fn. tt. mozgás-t, tb. ~ok, harm. szr. ~a. Szenvedő vagy cselekvő állapot, midőn valami vagy valaki mozog. Levél mozgása. Kezek, lábak mozgása. Levegőnek, víznek mozgása. Beteg embernek, dolgozó kézmivesnek mozgása. Mozgásba jönni. Valamit mozgásba hozni. Moztani ért. egyszerű, egyenletesen sebesedő, lassudó, öszvetett stb. mozgás. | |
* | |
| (méz-ga-as) mn. tt. mozgás-t v. ~at, tb. ~ak. Göcsejben am. mézgás. Tavaszkor mozgásak a fák. Mozgás cseresznye-, baraczkfák. | |
* | |
| (moz-og-at) gyak. áth. m. mozgattam, ~tál, ~ott, par. mozgass. Valamit mozgóvá tesz; eszközli, hogy valami mozogjon. A szél mozgatja a faleveleket. Nagy fát mozgatsz. (Km.). Az égi testeket láthatatlan, erő mozgatja. Némely gépeket emberi kéz, némelyeket víz, vagy gőz stb. mozgat. V. ö. MOZOG. | |
* | |
| (moz-og-ad-ag) mn. tt. mozgatagot. l. MOZGÉKONY. | |
* | |
| (moz-og-at-ás) fn. tt. mozgatás-t, tb. ~ok, harm. szr. ~a. Müködés, mely valamit mozogni késztet. A mozgó tárgynak nevével öszvetett szót alkothat, mint: famozgatás, lábmozgatás, fülmozgatás. V. ö. MOZOG. | |
* | |
| (moz-og-at-hat-[at]lan) mn. tt. mozgathatatlan-t, tb. ~ok. Amit mozgatni nem lehet. Mozgathatatlan agg tölgy. Határozóként nm. mozgathatatlanúl. | |
* | |
| (moz-og-at-ó) mn. tt. mozgató-t. Aki vagy ami mozgat valamit. Mozgató erő. | |
* | |
| (moz-og-ék-ony) mn. tt. mozgékony-t, tb. ~ak. Ami természeténél, alkotásánál fogva mozogni hajlandó, ami könnyen mozog. A falevelek mozgékonyak. A gép alkotásánál és rendeltetésénél fogva mozgékony. Átv. ért. sürgő, forgó, élénk. Mozgékony városi nép. | |
* | |
| (moz-og-ék-ony-an) ih. Mozgékony állapotban, folytonosan mozogva. | |
* | |
| (moz-og-ék-ony-ság) fn. tt. mozgékonyság-ot, harm. szr. ~a. Tulajdonság, melynél fogva valami vagy valaki mozgékony. Különösen, élénkség, fürgeség. V. ö. MOZGÉKONY. | |
* | |
| (moz-og-ó) , mn. tt. mozgó-t. Ami bel- vagy kűlerőnél fogva mozog. Az állatok mozgó lények. Szüntelen mozgó gép. Mozgó falevelek. Széltől mozgó faágak. Mozgó sereg, tábor, azt tenné: sereg, mely utban, menőben van; de katonai műnyelven mely elindulásra, menésre, hadviselésre el- és felkészült. Mozgó híd , melyet föl lehet szedni s odább szállítani. Mozgó ideg, mint az állati mozgás szerve. | |
* | |
| (moz-og-ol-ó-d-ik) belsz. m. mozgolód-tam, ~tál, ~ott. Bizonyos szenvedés vagy kényelmetlenség, vagy nyugtalanság miatt folytonozan ide-oda mozog. Viszketege miatt szüntelen mozgolódik. Átv. ért. kedélye nyugtalankodik. A nép valamit forral, mert nagyon mozgolódik. | |
* | |
| (moz-og-ony) fn. tt. mozgony-t, tb. ~ok. Általán fölcserélik mozdony szóval; de ,mozgony' (,mozog' szóból alkotva) inkább oly művet vagy gépet jelent, mely magától mozog vagy látszik mozogni, különösen ami mást semmi esetre nem mozdít, pl. az óramű; ,mozdony' pedig mozd törzsénél fogva alkalmazható mind arra, ami maga ,mozd'-úl, mind arra a mi ,mozd'-ít. | |
* | |
| (mozgony-míves) ösz. fn. Mozgonyokat készítő míves, gyáros. | |
* | |
| (moz-og-ó-s-ít) áth. m. mozgósít-ott, htn. ~ni v. ~ani. Mozgóvá tenni; különösebben katonai műnyelven: indulásra, hadviselésre el- és felkészíteni, képessé tenni. (Mobilisiren). | |
* | |
| (mozgó-szer) ösz. fn. l. MOZGONY. | |
* | |
| (mozgóvá-tétel) ösz. fn. A katonai műnyelven mozoghatóvá, azaz elindulásra, hadviselésre képessé tevés. V. ö. MOZGÓSÍT. | |
* | |
| (moz-og) gyak. önh. m. mozog-tam v. mozgottam, ~tál v. mozgottál, mozgott, htn. ~ni v. mozgani. Helyét vagy helyzetét folytonosan változtatja, pl. midőn lép, repül, száll stb. Ellentéte: vesztegel, nyugszik, pl. midőn valami egy helyen áll, fekszik, hever stb. Mozog az óramutató, midőn az óra jár. Mozognak a gép kerekei. Mozog a dobogó szív. Mozog az erekben, a vér. Az állatok önerejöknél fogva mozognak. Nem mozog a levél szél nélkül. (Km.). Ezen igének gyöke moz, melyhez legrokonabb a latin moveo, V. ö. MOZ. Népies nyelven néha elébe tétetik: izeg v. izog, pl. izeg-mozog. Az ilyetén öszvetételekben az első szó rendesen kicsinyítő a második nagyító jelentéssel bir, miszerént izeg am. apró, mozog am. nagyobb helyváltozásokat teszen. V. ö. IZĚG. | |
* | |
| (moz-og-ány) mn. tt. mozogány-t, tb. ~ok, harm. szr. ~a v. ~ja. Székely tájszólás szerént nagy testü, magas, vastag ember, mintha mozgana alatta a föld, mikor megyen. (Tájszótár). Alsó Vágmelléken mozolány, máskép: mazolány, kevés változtatással ellenkezőt jelent, úgymint hitvány, satnya embert, melylyel rokon a ,mazna' szó is. l. ezt. Különben a nyelvszokás a szók eredeti ős jelentését hol tágasb, hol szélesb értelemben használja, pl. ragyiva szó Mátyusföldön am. csinos, tiszta, mintegy ragyogó; ellenben Győr tájékán Kemenesalon piszkos, rozoga, hitvány; ebben mintegy a ,ragya' szóhoz hasonlítva. | |
* | |
| (moz-og-hat-ó) mn. tt. mozogható-t. Ami ömnagától mozogni képes; mert amit egyedül kül erő hoz mozgásba, az szabatosan véve, mozgatható. Egyébiránt e két kifejezés ugyanazon értelemben is használtatik. | |
* | |
| (moz-ol-ány) mn. tt. mozolány-t, tb. ~ok. Vágmelléki szó, am. hitvány, satnya. Máskép: mazolány. | |
* | |
| (moz-tan), ösz. fn. Tan, a testek mozgásáról, illetőleg a testeket mozgató erőről. | |
* | |
| (moz-tér) ösz. fn. Az erőművészetben azon tér, melyben valamely test szabadon és akadálytalanul mozog, pl. az óralógony az óratokban, a tengely a kerékagyban. | |
* | |
| (moz-u-am) fn. tt. mozzamot. Lásd MOZZANAT. | |
* | |
| (moz-u-an v. moz-v-an) önh. m. mozzan-t. Alig kezdett, s legott bevégzett mozgást tesz, pl. mozzan az ember, midőn megijed; mozzan a szék, ha kevéssé megcsuszik. Meg sem mozzan. Különbözik tőle: mozog, mely folytonosságra, s mozdúl, mely a mozgás kezdetére vonatkozik. V. ö. MOCZCZAN. | |
* | |
| (moz-u-an-ás) fn. tt. mozzanás-t, tb. ~ok, harm. szr. ~a. Azon állapot, midőn valami vagy valaki mozzan. A megijedt ember mozzanása. Földrengéskor három mozzanást éreztünk. | |
* | |
| (moz-u-an-at) fn. tt. mozzanat-ot, harm. szr. ~a. Azon időszakocska, mely alatt bizonyos mozzanás véghezmegy. Megfelel neki a latin momentum. A tánczlejtésben, énekben, zenében bizonyos mozzanatukat tartani. | |
* | |
| l. MÓZSES. | |
* | |
| fn. tt. mozsarat, harm. szr. ~a. 1) Mély öblü, kannaforma edény, vasból, kőből, fából stb., melyben valamely kemény testet úgynevezett törővel vagy kótissal zúznak öszve. Réz, vas, kő, famozsár. Mozsárban mákot törni. Gyógyszerészek mozsara. 2) Ágyuféle lőszer mely nagy mozsárhoz hasonló, s melyből bombákat, gránátokat stb. szoknak lőni. 3) Kisebbféle lőszer, melynek egyedül holmi mulatságos vagy innepélyi durrogatásokra veszik hasznát. Szüretkor mozsarakból lődözni. Egyezik vele a latin mortarium s az ebből lett német Mörser. Valószinüen a mozsár is eredetileg morzsár volt. Ámbár vitatni nem akarjuk, hogy a mozsár mint eszköznek neve eredetileg magyar volna,: de azt bátran állíthatjuk, hogy a morzsa, morzsol, mint hangutánzó a magyarnak is sajátja, s hogy a mozsár v. morzsár (azaz morzsoló) és a morzsa között nem csupán hangi, hanem valóságos tárgyi rokonság létezik, minthogy a mozsárnak első rendeltetése, hogy valamit morzsákra zúzzanak benne, hogy morzsoljon. | |
* | |
| (mozsár-ágyu) ösz. fn. l. MOZSÁR, 2) és 3). | |
* | |
| (mozsár-ka) kicsiny, fn. tt. mozsárkát, Kis mozsár, pl. milyenben a borsót törik, melynek neve különösen borstörő, vagy tájdivatosan: bosstörő, bösstörő. | |
* | |
| (mozsár-kótis) ösz. fn. Bunkósfejü botféle eszköz vasból vagy rézből, melylyel mozsárban törnek valamit. | |
* | |
| (mozsár-törő) l. MOZSÁRKÓTIS. | |
* | |
| (mozsár-törő-palánka) ösz. fn. Gombafaj a palánkák neméből, mely buzogányhoz vagy mozsártörőhöz hasonló. (Clavaria pistillaris). | |
* | |
| (mozsár-ütő), lásd MOZSÁRKÓTIS. | |
* | |
| (mozsár-ütő-palánka) l. MOZSÁRTÖRŐPALÁNKA. | |
* | |
| (mozsár-virág) ösz. fn. Növénynem, a két főbb hímesek seregéből és födetlen magvuak rendéből, melynek csészéje öblös harangforma, honnan a neve is. (Melittis). | |
* | |
| falu Somogy m.; helyr. Mozsdós-ra, ~on, ~ról. | |
* | |
| férfi név, tt. Mózses-t. Héberül: moséh (), a zsidó nép nagy törvényhozójának neve. A héber gyök: másáh am. kihúz. Némelyek azt tartják, hogy e név eredetileg egyiptomi nyelvbeli szós am. víztől szabadított. Módosítva: MÓZSA, MÓZSI. | |
* | |
| mváros Somogy m.: helyr. Mozsgó-ra, ~n, ~ról. | |
* | |
| l. MOSONY. | |
* | |
| hangutánzó gyök szóban. | |
* | |
| falu Tolna m.: helyr. Möcsény-be, ~ben, ~ből. | |
* | |
| (möcs-k-öl) áth. m. möcskölt. Valamely nedves, leves testet öszvegyür. Gyöke hangutánzó, valamint rokonai: röcsköl, zöcsköl, dömöcsköl, zömöcsköl. | |
* | |
| hangutánzó elvont gyök möczörög szóban. | |
* | |
| (möcz-ör-ög) gyak. önh. m. möczörög-tem, ~tél, möczörgött, htn. ~ni v. möczörgeni. Székely tájszólás szerént szerelmeskedve nyögdécsel vagy susog. Gyöke hangutánzónak látszik, s alkatára olyan, mint kuczorog, dödörög, zsizsereg, sustorog, melyek gyökei szintén hangutánzók. Ugyan a székelyeknél módosítva: mözsörög. | |
* | |
| MÖGŐL, MÖGÖTT, l. MĚG, MĚGÉ, MĚGŐL, MĚGĚTT. | |
* | |
| (mög-let) fn. tt. mögletet. Valaminek mögötte létező hely. | |
* | |
| mögyön, tájdivatosan am. megy, megyen. l. ezeket. | |
* | |
| (mök-ög) önh. m. mökög-tem, ~tél, ~ött. Mély hangon: mokog, makog; l. ezeket. | |
* | |
| am. mén, mengyen: lásd ezeket. | |
* | |
| (mön-d-öl-e v. mön-gy-öl-e) fn. tt. möndölé-t, kics. ~écske. A székelyeknél a juhnak mesebeli neve; a ~d öl gyakorlati képző, s ,mönd-öl' am. möndögél, és ,möndölő' v. ,möndöle' am. möndögélő. | |
* | |
| tájdivatos kiejtés a szokottabb merre helyett. | |
* | |
| régies ,mevet' vagyis ,nevet' helyett. A Nádorcodexben fn. is: "Leszön emböröknek mövete." | |
* | |
| falu Tolna m.; helyr. Mözs-re, ~ön, ~ről. | |
* | |
| (mözs-ör-ög) l. MÖCZÖRÖG. | |
* | |
| l. MULYA, MUMA alatt. | |
* | |
| falu Tolna m.; helyr. ~fá-ra, ~n, ~ról. | |
* | |
| falu Tolna m.; helyr. Mucsi-ba, ~ban, ~ból. | |
* | |
| puszta Nógrád m.; helyr. Mucsinyba, ~ban, ~ból. | |
* | |
| falu Borsod m.; helyr. Mucsony-ba, ~ban, ~ból. | |
* | |
| kedveskedő szólitás, a kisdedeket hivó szó, am. kicsi, kedves. Jer ide kis muczim! Adják e nevet lónak is. Muczi ne! Egyezik vele piczi. | |
* | |
| (muczi-dinnye) ösz. fn. Almányi kis dinnyefaj. | |
* | |
| (mucz-k-or-od-ik) k.m. muczkorod-tam, ~tál, ~ott. Magát öszvehúzva valahová lapúl, vonúl, helyezkedik, hol alig fér. Székely szó. Melléje muczkorodott. Hezzá (= hozzá) muczkorodtam. A szekér hátuljára muczkorodni. Egyezik vele értelemben, s némi hangáttétellel hangokban is, az általánosabb kuczorodik. | |
* | |
| falu Sáros m.; helyr. Mudrócz-ra, ~on, ~ról. | |
* | |
| fn. tt. muftit. Eredetileg arab szó a fata igétől, mely am. törvényt mondani vagy szolgáltatni, törvényt tenni; innen mufti am. törvénytevő; a törököknél am. főpap; és főbiró. | |
* | |
| a székelyeknél divatos moha helyett; l. MOHA, illetőleg MOH. | |
* | |
| l. MOHAR. | |
* | |
| l. MOHARCZ. | |
* | |
| fn. tt. muhát-or, harm. szr. ~ja. A székely csizmadiák nyelvén am. lapos csont, vagy vas, melylyel a bőrt a sámfára dörgölik, feszítik. Mintha a musta szónak némi módosúlata volna az s-nek h-vá változtával és ta megfordításával. | |
* | |
| puszta Borsod m.; helyr. Muhi-ba, ~ban, ~ból. | |
* | |
| hangutánzó, melyből mukkan, mukkanás, mukog s talán mukucz is erednek. Különösen mukk mint fn. tárgyesete: mukkot; s am. orrhang vagy tompa, néma hang, melynek értelme, jelentése alig van. Egy mukkot sem mondott, am. száját sem tátotta föl, vagy semmiféle hangot nem hallatott. | |
* | |
| l. SZEMÉLYNÉVMÁS. | |
* | |
| l. MUNKA, MUNKÁLKODIK. | |
* | |
| (mukk-an) önh. m. mukkan-t. Értelmetlen, inkább orron, mint szájon kinyomuló mukk hangra fakad. Nem is mukkant, azaz mélyen hallgatott. Olyan, mint a nyekk, nyikk, pukk hangokból lett nyekken, nyikkan, pukkan. Megfelel neki a latin: mutít, mussit, s a német muchsen. | |
* | |
| (mukk-an-ás) fn. tt. mukkanás-t, tb. ~ok, harm. szr. ~a. Tompa mukk hangra fakadás. | |
* | |
| (muk-og) l. MOKOG. | |
* | |
| fn. tt. mukucsot. A göcseji tájnyelven am. mókus. | |
* | |
| (muk-ucz) fn. tt. mukuczot. Lőrincz Károly szerént a kapnikbányai tájszólásban am. végecske, pl. gyertyamukucz = gyertyavégecske. Máskép: mukucza, mukuczka. Talán mintegy hasonló valamely mukkanás- v. mukkanathoz. | |
* | |
| vönh. m. mul-t. Régente tárgyesetes viszonynévvel átható, cselekvő erővel birt, s anynyit tett, mint valamin túl halad, tovább megy, maga után hagy valamit; továbbá: mulaszt, mellőz. Megfelel neki a latin praeterit. Ily értelemben fordul elé többször a Müncheni codexben: "Látván őtet elmúla", (viso illo praeterivit). Lukács 10. "Elmuljátok Istennek minden itéletét",) praeteritis omne judicium dei). Luk. 10. "És mulván a galilaeai tenger mellől." Mark. 15. "Kik eleve mulnak vala", (qui praeteribant). Luk. 18. A Nádorcodexben: "Te parancsolatodnak utát el nem múltam." Mai szokás szerént is mondjuk e szerkezetben: idejét mulja valami, azaz, kimegy a kellő időből, vagy, ez a dolog már idejét multa, azaz, ideje elmaradt; fölülmulni valakit, am. bizonyos tekintetben magasabbra jutni.
Világos, hogy ezen igében alapfogalom a menés, haladás, távozás, minél fogva rokon mozog igével, s elemezve mo-ol és mo-úl honnan öszvevonva lett mól v. múl. A persában múl Beregszászi szerént am. haladék, késedelem (Verzug.) | |
* | |
| fn. tt. mulát. A latin mulus-ból eredett és Esztergom s Veszprém megyében divatos szó ,öszvér' értelemben. Jeskó Gusztáv a mulát megkülönbözteti az öszvértől; szerénte ez utóbbi szamármén hágta kanczától származott; másképen: lóöszvér, a mula pedig ménló hágta szamár ivadéka, másképen: szamáröszvér. | |
* | |
| (mul-an-d-ó) mn. tt. mulandó-t. Ami valaha el fog mulni, ami megszünik idővel létezni, nem tartós, nem örök. Életünk mulandó. Az öröm, bánat mind múlandók. Kiköltözni e mulandó világból. "A jó hamar mulandó." Kisfaludy S. Értelemre legközelebb áll hozzá: mulékony, csakhogy ez még rövidebb tartamra vonatkozik, vagyis egyszersmind azt is kifejezi, hogy valami már természeténél fogva úgy van alkotva, hogy csak kevés ideig tarthat. A mulandónak rendes ellentétei: állandó, maradandó, örök. | |
* | |
| (mul-an-d-ó-ság) fn. tt. mulandóságot, harm. szr. ~a. Tulajdonsága valaminek, melynél fogva nem állandó, nem tartós, nem maradandó. Örömnek, gyönyörnek mulandósága. Néha am. hiuság. Nem kell a világ mulandóságán kapkodni. "Boldog, ki midőn létének mulandóságára gondol, azzal vígasztalhatja magát, hogy sokaknak világított." (B. Eötvös József). V. ö. MULANDÓ. | |
* | |
| (múl-ás) fn. tt. múlás-t, tb. ~ok, harm. szr. ~a. Állapot, midőn valami elmúlik, azaz lenni megszünik, vagy eltávozik, elmegy. Idő múlása. Kimúlás am. meghalás, mintegy kimenetel ezen életből. V. ö. MÚLIK. | |
* | |
| (múl-asz-t) áth. m. múlaszt-ott, htn. ~ni v. ~ani, par. múlaszsz. 1) Valamely időt elmúlni enged, a nélkül, hogy bizonyos hasznát vette volna, pl. várakozással sok időt mulaszt. A rosz út miatt három napot mulasztott. 2) Valamely teendőt elhagy. Betegségében sok dolgot mulasztott. Elmulasztotta véghezvinni, mit rábíztak. El ne mulaszszd megnézni a város ritkaságait. Ma nem mulasztottam semmit. V. ö. MÚLIK. | |
* | |
| (múl-asz-t-ás) fn. tt. múlasztás-t, tb. ~ok, harm. szr. ~a. Tétlenség vagy késedelmezés, vagy hanyagság , melynél fogva mulasztunk valamit. Időmúlasztás, munkamúlasztás. V. ö. MÚLASZT. | |
* | |
| (múl-asz-t-ás-i) mn. tt. mulasztási-t, tb. ~ak. Mulasztásra vonatkozó, mulasztásból eredő. Mulasztási bűn. Mulasztási tény. | |
* | |
| (múl-at). áth. m. múlattam, ~tál, ~ott, par. múlass. Ezen ige az elemzés szabályai és nyelvhasonlat szerént eredetileg miveltető, s am. eszközli, hogy valami muljék, vagy is, mulóvá tesz valamit, s képzésre olyan, mint foly folyat, hull, hullat, kell, kellet, nyel, nyelet stb. Ennél fogva oly viszonyban van a mulaszt igével, milyenben a hullat és hullaszt, a nyugat és nyugaszt állanak; azonban eléfordul önható értelemben is, mint alább. Minthogy pedig a múlik leginkább időre, s idő által mért tárgyakra vonatkozik; innen mai szokott értelemben mulat am. 1) Önhatólag: valahol késik, időn túl elmarad, tehát az időt elmulni engedi. Oly sokáig mulatott, hogy nem győztünk rá várni. Menj, de ne mulass sokáig. 2) Áthatólag s rendszerént el igekötővel: valamit elhanyagol, vagy is el engedi mulni az időt, melyben valamit cselekednie kellett volna, mulaszt. Elmulatni a misét, a tanítást, az iskolai eléadást. "Ha valaki ez világba mulatta volna idejét igen sok heuságba." (Nádorcodex.) "Mert őnekik maradott az a sok kencz (kincs), a ház s az örökség kivel bánatjokat elmulaják." (Ugyanott). "Ma csak azért írok kednek, hogy bizonyos alkalmatosság vagyon. És eztet ha elmúlatnám, tudom hogy megpirongatnának." (Mikes Kelemen). "És mene (= mennyi) jókat hejába el-elmúlatott, elvesztött." (Carthausi névtelen).
"Sőt még a végbeli jó vitéz katonák Még azok is vigadnak s az időt mulatják." Balassa. S a régiek rendesen ezt használták a mai szokottabb ,mulaszt' helyett is. 3) Ismét önhatólag: kedvtöltésül, munka nélkül engedi az időt elmenni. Bor mellett, játékasztalnál, színházban mulatni, azaz elmulni hagyni az időt. Jól mulatni, jó kedvvel tölteni az időt. Nem tesz egyebet, csak mulat, t. i. időt holmi gyönyörök, kedvtöltések között elmenni hagy. Az újabb korban, mint érintők, rendesen csak magában s önhatólag használják. "Édes tréfák között együtt múlatának." Csokonai. 4) A régieknél még áthatólag ,mellőz' értelemben is. "Es nöm iggy (= egy) ember mulchotja (= mulhatja) ez vermöt." Régi halotti beszéd. "Mert sok betegségöt elmúlat ember keves kézi mukával" (= munkával. Carthausi névtelen). "Irgalmasságodat mutasd, igazságod távoztasd, Sújtó vessződet változtasd, bosszúállásod mulasd, Számtalan bűninkért, terhes vétkeinkért Tudjuk igazán büntetsz." Székely vitézek éneke török hadakozáskor 1788-ban. (Thaly K. gyüjt.) Nem szabatosan, és hihetőleg latinos, vagy németes szókötés szerént magát vagy másokat mulatni am. saját, vagy mások kedvtöltésére tenni valamit: Hogy mulattad magadat? helyesebben: hogy mulattál? v. mulattad (töltötted) az időt? Elmulatja vendégeit, tulajdonkép: elmulattatja, eltölteti vendégeivel az időt. | |
* | |
| l. MULATT. | |
* | |
| (múl-at-ás) fn. tt. múlatás-t, tb. ~ok, harm. szr. ~a. 1) Késés, elmaradás. 2) Elhanyagolás, elhagyás. Az iskolai tanórák elmulatása. 3) Bizonyos helyen tartózkodás. Itt mulatásom alatt mindig jól érzem magamat. További ittmulatásra engedelmet kérni. 4) Kedvtöltés. V. ö. MÚLAT. | |
* | |
| (mul-at-koz-ik) k. m. mulatkoz-tam, ~tál, ~ott, par. ~zál. Holmi kedvtöltések között hagyja eltelni az időt. | |
* | |
| (mul-at-ó) fn. tt. mulató-t. Hely, hol valaki mulat. Öszvetételekben: mulatóberek, mulatóhely, mulatókert stb. | |
* | |
| (mulató-erdő) ösz. fn. Kedvtöltést szerző kényelmekkel ellátott erdő, hová a közönség, mint mondani szokás, mulatni jár. V. ö. MÚLAT. | |
* | |
| (mulató-hajó) ösz. fn. Kéjutazásokra, társas kirándulásokra stb. szánt hajó. | |
* | |
| (mulató-ház) ösz. fn. Ház, mely különösen holmi kedvtöltő élvezetekre, pl. szép kilátásra, lakomázásra, tánczra, játékra van építve. Nyári, kerti, erdei mulatóházak. | |
* | |
| (mulató-hely) ösz. fn. Általán minden hely, melynek rendeltetése kedvtöltő élvezetekkel, kényelmekkel stb. magához édesgetni a közönséget. | |
* | |
| (mul-at-ó-ka) kics. fn. tt. mulatókát. Kisebbszerü mulatóhely. | |
* | |
| (mulató-kastély) ösz. fn. Kastélyszerü úri kéjlak, leginkább a nyári idény eltöltésére. | |
* | |
| (mulató-kert), ösz. fn. Kert, mely kiválólag és különösen mulatságra szolgál. | |
* | |
| (mulató-kör) ösz. fn. Kedvtöltés végett együtt levő személyek társasága. | |
* | |
| (mulató-liget) ösz. fn. Liget, melybe a közönség mulatni jár. | |
* | |
| (mulató-tanya) l. MULATÓHELY. | |
* | |
| (mulató-társ) ösz. fn. Személy, ki a végett van velünk, hogy lehető kellemesen tölthesse velünk az időt. | |
* | |
| (múl-at-oz) önh. m. mulatoz-tam, ~tál, ~ott, par. ~z. 1) El-elmarad, el-elkésik. 2) Folytonosan, vagy gyakran holmi vígsággal, kedvderítéssel tölti az időt. Azért megy fürdőbe, hogy múlatozzon. | |
* | |
| (múl-at-oz-ás) fn. tt. múlatozás-t, tb. ~ok, 1) Gyakori vagy folytonos kedvtöltés, élvezetes időtöltés. 2) Többszöri elmaradás és elkésés. | |
* | |
| (mul-at-ság) fn. tt. mulatság-ot, harm. szr. ~a. Késedelmesség, mely által valaki a kellő időt, vagy dolgot elmulni engedi. Molnár Albert korában még ezen értelme divatozott, de ma már csak azon időtöltést jelenti, mely holmi vígság, öröm, kéj között és által történik. Mulatság után járni. Mulatságot szerezni másnak és magának. Ez nekem nem mulatság. Tánczmulatság. Szüreti, farsangi mulatság. V. ö. MULAT. | |
* | |
| (múl-at-ság-os) mn. tt. mulatságos-t v. ~at, tb. ~ak. Mi a kedélyt vigságra, jó kedvre deríti, mi az észnek kellemes, kedves szórakozást szerez, mi az unalmat elűzi. Mulatságos elbeszélések, tréfák. Mulatságos társaság. Mulatságos jájékok. Mulatságos ember, ki vidámsága, élczes, tréfás ötletei által mások kedvét fölvillanyozza. | |
* | |
| (múl-at-ság-os-an) ih. Mulattató módon. | |
* | |
| fn. tt. mulattot. Idegen, különösen a spanyol-portugall mulato után más nyelvekbe s a magyarba is átment szó, eredetileg jelent öszvért (a latin mulus szóból alakulva), a bevett értelemben pedig fejér és fekete szinüek közösüléséből származott embert. | |
* | |
| (mul-at-tat) mivelt. m. mulattattam, ~tál, ~ott, par. mulattass. Valakinek kedélyét holmi tetsző, gyönyörködtető tárgyakkal elfoglalja, s az által eszközli, hogy rá nézve az idő észrevétlenül és kellemesen elmuljon. Bevett szokás szerint ugyan személyes tárgyesetet vonz, pl. mulattatja vendégeit; azonban valódilag am. mulattatja vendégeivel az időt, vagyis véghezviszi, hogy vendégei az időt kedvesen elmulassák, eltöltsék. Ez engem igen nulattat, am. nagy mulatságot szerez.
"Éris kaján szemmel nézvén a vigságot, Amely mulattatta a szép társaságot" Csokonai. | |
* | |
| (mul-at-tat-ás) fn. tt. mulattatás-t, tb. ~ok, harm. szr. ~a. Cselekvés, mely által valaki másoknak kedves időtöltést szerez. V. ö. MULATTAT. | |
* | |
| (mul-at-tat-ó) mn. tt. mulattató-t. Ami másoknak kedves időtöltést szerez. Mulattató versek, regények, tréfák, elbeszélések, történetek, mondák. Különösen jelent oly személyt, ki sajátságos jó kedélye, elmés ötletei, tréfái, szóval kedves társalgása által másokat vidámságra gerjeszt. Jó mulattató. | |
* | |
| (mul-at-tat-ó-lag) ih. Mulattató módon. Mulattatólag tanítani. | |
* | |
| (múl-ék-ony) mn. tt. múlékony-t v. ~at, tb. ~ak. Mi természeténél
fogva hamar elmúlik, sokáig nem tart. A könnyelmű ember föltételei mulékonyak. Nincs mulékonyabb az időnél. V. ö. MULANDÓ. | |
* | |
| (múl-ékony-an) ih. Mulékony módon. | |
* | |
| (múl-ékony-ság) fn. tt. múlékonyság-ot, harm. szr. ~a. Mulékony állapot, vagy tulajdonság. Az érzéki örömnek mulékonyságáról elmélkedni. Idő mulékonysága. | |
* | |
| (múl-hat[at]lan) mn. tt. múlhatatlan-t, tb. ~ok. 1) Ami el nem mulhat, mi szüntelenül tartani fog. Múlhatatlan isteni gondviselés. 2) Amit elhanyagolni nem lehet, minek meg kell történnie. Múlhatatlan kötelesség. Határozóként am. mulhatatlanul. Múlhatatlan eljövünk. | |
* | |
| (múl-hat-(at]lan-ul) ih. Elhanyagolás nélkül, szükségképen. Annak múlhatatlanul meg kell lenni. | |
* | |
| l. MÚLHATATLAN, MÚLHATATLANUL. | |
* | |
| (múl-ik) k. m. múl-tam, ~tál, ~t. A múl cselekvő igének szenvedő értelmü mása. V. ö. MÚL. E kettő között az a különbség, hogy a múl cselekvési állapotot jelent, s am. megy, halad; ellenben a múlik mint minden ik-es ige szenvedő jelentésü, s am. bizonyos idő után, azonban valamely külső vagy belső szükségességből, létezni megszünik, vagy fogyatkozik. Múlik a nyár, ősz. Mindennap egy nap múlik. Nem igaz barátság az, mely könnyen elmúlik. Idővel minden elmúlik. Rajtam ne muljék, am. én ne legyek oka, hogy semmi sem lett belőle. A dolog abban múlt. Idő multával a mi életünk is elfogy. Kevésbe v. nem sokba mult, hogy meg nem haltam. Kimúlik ez árnyékvilágból. A mi nyúlik, nem múlik. (Km.). Napot múlva dicsérj (Km.), azaz mikor már elmúlt. | |
* | |
| (múl-ó) mn. tt. múlót. Megszünésnek induló, nem sokáig tartó. Múló örömek. Múló félben van a vásár. Különbözik: mulandó. | |
* | |
| (múl-ó-lag) ih. Oly módon, mely sokáig nem tart, mintegy átmenőleg, futólag. | |
* | |
| (múl-ó-lag-os) mn. tt. múlólagost v. ~at, tb. ~ak. L. MÚLÓ. | |
* | |
| (múl-t) mn. és fn. tt. mult-at. Ami lenni megszünt, mi bizonyos időn túl van. Ellentétei jelen és jövendő. Múlt héten, hónapban, évben, században. Mult esőnek nem kell köpenyeg. (Km.). Elmult dolognak felejtés a vége. (Km.) Ha az időszakok pl. a ,mult hét', ,mult hónap', ,mult év', ,mult század', számszerént meghatározva nincsenek, úgy a legközelebb elteltet kell alatta érteni, pl. mult hóban, ha novemberben mondjuk vagy irjuk, azt teszi: oktoberben; mult évben, 1866-ban mondva vagy irva azt jelenti: 1865-ben. Innen magyarázható talán a minap = mu-nap (azaz mult nap) szó is, mely nem jelenti ugyan a legközelebb eltelt napot, hanem még is olyant, mely még messze nem távozott. V. ö. MIAP. Kimult am. meghalt, mintegy kiment e világból, ez életből. Mult idő, vagy csak egyszerüen főnévileg: mult, nyelvtanilag általában az igének azon alakja, mely megtörtént, befejezett, meglett ön-, vagy átható cselekvést, avagy állapotot fejez ki, pl. Péter meghalt. Azonban más időkkel viszonyban többféle mult fordul elé mind az életben, mind rendszerént a nyelvekben, melyeket láss bővebben itt alább.
Mint főnév jelenti továbbá azon állapotot, mely betelt, bevégződött, pl. ezen nemzetnek szép multja volt, de jövője milyen lesz, nem tudni. Valakinek multjából és jelenéből következést húzni jövőjére. "Gondolatunkban érzéseink s az események mindig teljes öszhangzásban állnak egymással, a valóságban soha. Innen van, hogy a mult és jövő, melyet mindig csak gondolatunkkal foghatunk fel, a jelennél szebbnek s boldogítóbbnak látszik." (B. Eötvös József.) "Multadban nincs öröm` Jövődben nincs remény." Bajza. | |
* | |
| vagy csak: MULTAK, tb. fn. Nyelvtani értelemben az igeszók azon alakjai, melyekkel a beszédben a mult időbeli állapotokat vagy cselekvéseket vagy általában vagy egymással viszonyítva kifejezzük vagy kifejezhetjük. (V. ö. IGEIDŐ). A mostani magyar irodalomban, támogatva egy részről a régi magyar nyelvemlékek, más részről a népnyelv által is, a mult idők, vagy csak egyszerüen: multak kifejezésére e következő alakok vannak használatban:
1) t v. tt raggal, pl. kér-t, hall-ott, küld-ött, épít-ětt; s ezen ~t v. ~tt ragban csaknem általános véleménynyel a ,to' v. ,tova' értelme rejlik; s ezen időt nevezzük általános vagy független múlt-nak, mely az úgynevezett elbeszélésekben, történelmi vagy történelemféle eléadásokban fő elbeszélési mult szerepét is viszi; megfelel a görög aoristusnak, némileg a latin perfectumnak, (minthogy a latin perfectum számtalanszor pl. Cornelius Neposnál viszonyos mult helyett is áll), az újabb nyelvek közől mindenek fölött a franczia passé défini, és némileg indéfini nevü, valamint az olasz perfetto és passato determinato nevü múltaknak. 2) a v. e raggal pl. kér-e, hall-a, küld-e, épít-e; s ezen ragban a leghihetőbb vélemények szerént vagy azon ha szó rejlik, mely van a né-ha, so-ha, vala-ha, minden-ha öszvetételekben is, vagy még egyszerübben a mutató a vagy e szócska; V. ö. ~A, (4); jelentése bármelyik vélemény szerént is: akkor vagy ott; szabatos használata is épen e véleményen és jelentésen alapszik, t. i. ezzel fejezzük ki a (kitünőleg úgynevezett) viszonyos vagy függő multat (jelent a múltban); megfelel a franczia relatif, vagy némelyek szerént imparfait nevü időnek; némileg a görög imperfectumnak (mert ez nem mindig fejez ki viszonyos időt), és csak felette ritkán a latin imperfectumnak, minthogy ez csaknem állandóan végzetlen múltat fejez ki, a viszonyos múlt pedig hol perfectummal ("qui cum minus esset probatus parentibus: a patre exhaeredatus est), hol kapcsoló móddal jelöltetik ("fuerunt qui negarent;" "tantum terrorem incussit, ut nemo sit ausus"). 3) Az ige jelenével és vala segédigével öszvetett múlt pl. kér vala, hall vala, küld vala, épít vala; ez minden időbeli iróink gyakorlata és nyelvészeink nézete szerént az úgynevezett végzetlen múlt vagy tartós múlt, leginkább megfelel a latin és görög imperfectumnak, mint szintén tartós és végzetlen multnak. 4) Az ige viszonyos multjával és vala segédigével öszvetett múlt pl. kére vala, halla vala, külde vala, épite vala; az öszvetétel szerént kétszeres függő múlt is foglaltatnék benne s ily forma értelemben használtatott a régieknél is mint kísérő vagy együttes múlt, legfölebb a mi egy másik múltat csak igen kevéssel előz meg. 5) Az ige általános múltjával és vala segédigével öszvetett múlt, viszonyos előbbi múlt néven; pl. kért vala, hallott vala, küldött vala, épített vala; megfelel a franczia relatif antérieur-nek. 6) Az ige általános multjával és volt segédigével öszvetett múlt pl. kért volt, hallott volt, küldött volt, épített volt; nyelvtanaink szerénti nevezete: régmúlt, (múlt a múltban); megfelel a más nyelvekben eléforduló plusquamperfectum-nak. A két utolsó közös néven: előbbi múlt. Találunk még a régieknél igen gyakran egy múltat, öszvetéve az ige jelenével és volt segédigével, pl. megyen volt, viszik volt, melyek tartós múltak; de a mai korban ez egészen kiavúlt. Láttuk, hogy a két legelső csak egyszerü alakban fordúl elé; s minthogy a nyelvtanokban legelül rend szerént a viszonyos múlt áll: ez első múlt-nak, az általános pedig 2-dik múlt-nak is hívatik. Mindezen múltak sajátságairól, a régiek és maiak általi használtatásáról (valamint a többi igeidökéiről is), igen terjedelmes értekezések és számtalan példák olvashatók a magyar akadémiai Értesítőnek 1858-diki és a Nyelvtudományi Közleményeknek 1862-diki folyamában. Nehány példát mindenik multra ide is csatolunk; még pedig 1) Az általános és fő elbeszélési multra, (mely leggyakoribb mind a mostani közbeszédben, még a műveltekében is, mind a régi világi nyelvemlékekben, úgy hogy más múltak helyett is ezt találjuk ): "Zarándoklani eredett ember hítta ő szolgáit és adta azoknak ő javit és egynek adott öt girát, másnak kedig kettőt, de a másnak egyet, egymendennek ő tehetsége szerént és legottan eleredett." Tatrosi codex. Máté XXV. fejezet). "Hírt kegyelmednek egyebet nem írhatok, hanem a törökök itt igen forgódnak körülöttem, de Isten mególtalmazott tülök. Az hatvani békkel összevesztem, váltig rútoljuk egymást. Továbbá im küldtem ki az dézmára az vitézlő Dencz Jánost, tudja ti ketek az mint elvégeztük (szabatosabban: elvégeztük volt; mint régmult v. régebben mult) György urammal és ketekkel." (Magóchy Gáspár, egri kapitány 1564-ben). "Minthogy azért ez az prédáló és országokat rontó svétiai ellenség im szinte Morvába is alá hatott s szinte hazánk határiban is kóborol már, úgy hogy Magyar-Barátot is megvevén elprédálta s tovább is igyekszik napról napra, sőt még az morvai hegyekben lakó parasztságot is, megízelittetvén az prédát véle, maga mellé lázzasztotta fel jobb részint." (Gr. Eszterházy Miklós nádor 1643-ból). "Az én hazámfiai is az egész magyar nemzet, ezekért mennyi vért ontott, halált szenvedett, vannak elég példák rólok: azokban, kiváltképen 1619. esztendőtül fogva mennyi megbántódása esett nemzetünknek, arrul való panaszokkal rakással vannak levelek nálunk, s noha minket sokszor intettek és kényszerítettek is mind evangelica, mind romano-catholica religión valók." (I. Rákóczy György nagykállai nyilatkozványa 1644-ben). "Minekünk úgy szolgált az mostani szükségünkben, hogy ugyan bizvást commendáljuk kegyelmednek. Az gyújtásban ő volt egyik fő, ki mind addig ott forgolódott, (szabatosabban; forgolódék, mint a következő,fölment időben' történő, tehát arra viszonyuló) míg a láng felment, mely nemcsak neki, ott forgolódván, de még azoknak is, kik sánczból távol reá néztek, nehéznek tetszett (tetszék v. tetszik vala, l. alább) szemeiknek." (Báthori István lengyel király levele 1579-ből). "Mü is az ő felségéhez való hívségünk és kötelességünk szerént az ő felsége testének méltósága szerént való eltemettetésére eljöttünk és azt eltemettük. Egyenlő akaratból és végzésből választottuk az tekintetes és nagyságos Somlyai Báthori Estván urunkat az erdélyi vajdaságra." (Erdély rendei 1571. május 24). 2) Példák a viszonyos vagy függő multra, mely mindig egy más időre illetőleg multra vonatkozik, ha ezeket néha nem is ige, hanem más szók fejezik ki. A következő példákban mind a két időt megjelöltük, t. i. mind a viszonyos múltat, mind a mely időre az vonatkozik, vagyis a mely időben amaz történik. "Hányszor akartam (volui) te fiaidat egybegyüjtenem és nem akarád" (voluisti, a latinban szintén csak perfectum). "Ezt kedig még ő azoknak beszéllette, im egy fejedelem vépék (lépék, accessit) ő hozjá és imádá (adorabat) őtet" (Tatrosi codex. Az utóbbi mult a latinban is imperfectum - tartós vagy végzetlen múlt -, mely a viszonyosat a legtöbb nyelvekben azonegy alakkal bír, és a magyarban is a kettő gyakran fölcseréltetik, mint alább). Mikoron jegyeztetett volna Józsefnek, találtaték terhesíltnek." (Pesti Gábor). "Bemenvéjek a házba (= midőn bementek a házba) lelék a gyermeket." "Látván kedig a gyölekezeteket könyörüle ő rajtok. (Tatrosi cod.). "A napokbon jöve János baptista." "Az időben mene Jézus." "Legottan felmene." (Ugyanott). "Midőn a kisded hajó teknőjére felléptem már pezsge a kisded Valkán s a füst feketén tekerge ki kéményéből." (Kazinczy Ferencz). "De íme megálla hajónk, midőn azt épen nem vártuk." (Ugyanő). "És midőn bementek a hajócskába, megszünék a szél." (Káldi-Tanárki bibliafordítása ezer meg ezer hasonló példával); néha a ,midőn' vagy ,mikor', ,miután' mellé is a franczia nyelv példájára, viszonyos mult áll, pl. mikor együtt menének, tanácsul adá férje. (Ugyanott). - Gyakorta áll tartós vagy végzetlen múlt helyett is, pl. a régi bibliaforditásokban, ami a Tatrosi codexben tudakozik vala (sciscitabatur), Erdősinél: megtudakozék; ami amott tanolja vala s Pesti Gábornál is: tudakozik vala, Erdősinél megkérdeze; ami Pesti Gábornál és Erdősinél: tánczol vala, a Tatrosi codexben: szökdöse; ami a Tatrosi codexben: azt alajtják vala és Pestinél: vélék vala, Erdősinél: azt alíták. Úgy Kazinczynál egy helyütt "Már csak a legmagasabb hegy órmója álla ki az áradásból", más helyütt: "Mostan már a hegynek csak legfelsőbb bércze álla vala ki az özönből." 3) A tartós és végzetlen multra: "Ez János kelig val vala (habebat azaz hordoz vala) ruhát tevéknek szőréből." (Tatrosi cod. Máté III). "De ő aloszon vala" (Máté VIII. valóságos végzetlenek, pl. a vall vala = hordoz vala nemcsak azon időre vonatkozik, melyet az evangélista elbeszél, hanem a megelőzőre s következőre is). "És megkerőli vala Jézus mend a városokat és kastélyokat (Máté IX). "És mend a gyölekezetek állnak vala a marton" stb. "A szerencse s áldás együtt utaznak vala (egyszerü tartós mult) egy városba s megláták (a következőre viszonyúl) hogy egy szegény ember egy csomó seprűt árul, de senki sem veszi." (Székely népmese, mely mind a két multra például szolgál). Gyakran használtatik eléadásra vonatkozásul a viszonyos múlttal felváltva, pl. a Tatrosi codexben ami Máténál: monda, beszéle, az Márknál és Lukácsnál többnyire: mond vala és beszél vala (t. i. maga a mondat utána következik. "Jézus monda neki: Szőnjél ma, mert így illik nekönk betöltenönk menden igazságot." "A leválták kelig mondnak vala ő neki: íme mit tesznek te tanitványid" stb. stb.) Ugyanezen idő szokott használtatni az olyan végzetlen múlt megjelölésére, mely még a beszélő jelenére is benyúlik (félmult). "S csinálok vala én bizony most is békeséget" (Gr. Eszterházy M. nádor). "Az ország közül az urak és az mely főnépek itt vagynak, ezt akarják vala végezni." (Tamásfalvi László. 1571-ből). Helyette itt is gyakran a viszonyos mult használtatik. "Ez dolgot nem tartók (a levéliráskor) illetlennek, ha kegyelmed csak azzal közli, az kivel illik." (Báthory István lengyel király). "Tudtára akaránk (a levéliráskor) adni kegyelmeteknek." (Gr. Eszterházy M. nádor). Megfordítva ugyanaz használtatik viszonyos múlt helyett is igazi viszonyt mutató időkben. "Még ő e beszélvén a gyölekezeteknek, ím ő anyja és atyjafiai állnak vala künn." (Tatrosi cod.). Végre óhajtó módbeli múlt helyett leginkább föltételes mondatokban ,ha' ,vajha' után. "Mert ha ez ideig is ő felsége ez szegény országot meg nem kötelezi vala (= meg nem kötelezte volna), bódog életben voltunk volna." (Bebek Ferencz 1555-ből). "Ha meghalok vala, Fölségedre gyuntam volna." (Illésházy István 1606-ban. A magyar tudós társaság Évkönyvei VI. köt. 285. lapon). "Hozott Isten fiú, mondá az óriás, köszönd hogy apádnak szóllítottál, mett (= mert) ha nem, egészen bényellek vala." (Székely népmese. Itt a mondat föltételezett részére esik a kérdéses idő; nevezetes itt a ,mondá' is mint tartós vagy végzetlen helyett álló; tehát a székely nyelvben általában még mind a három mondott múlt idő használatban van). 4) Az együttes v. kisérő múltra: "Váltig igyekeztönk halasztani, amint halasztottuk is, hogy ne kelleték vala az nemes vármegyéket költetniök." (Gr. Eszterházy M. nádor). "Mü is nem kevéssé megháborodánk ez nagy csuda dolgon, hallám is vala hátam megett mondani." (Mindszenti Gábor naplója. Magyar nyelvészet 2-ik évi folyam. 446. lapon.) 5), és 6) A viszonyos előbbi multra és régmultra "Nyilván vagyon kegteknél, hogy az minemő békeséget az elmult időkben az törökkel nagy sok költséggel és fáradságok után végeztünk volt (régmult), azt némely magunk nemzetiből álló nyughatatlan emberek nemcsak fölbontották (általános mult) velek, de minemő mostoha kézzel és szándokkal is fogtak vala hozzánk (viszonyos előbbi múlt, a következő általános multakra: ,látta', ,experialta' viszonyítva) tudjuk, hogy azt kegtek nemcsak jól látta, de hatalmas ruinával is experiálta." (Gr. Eszterházy Nádor). Eléjönnek még a nyelvben mult jövők és jövő multak is, melyek meg vannak érintve a JÖVŐ czikk alatt és szintén bőven fejtegetve a fönt megemlített értekezésekben. | |
* | |
| (mul-va) ih. Időnevekhez téve am. bizonyos időnek elfolyása után. Egy óra mulva itt leszek. Két nap mulva hallunk valamit. Három hét mulva útra megyünk. Tíz év mulva kitelik a szerződés ideje. Rövid idő mulva, am. nem sokára. Rendesen fölcserélhető: multával. Két nap multával, tíz év multával stb. Régiesen: mulván. "Rövid idő mulván." István lengyel király Kendi Sándorhoz 1576-ban. | |
* | |
| (mu-ly-a v. muly-a) mn. tt. mulyát. Mindenre bámuló, buta, bamba. Baranyában muma. Gyökeleme mu, melytől mum is származik, bámulást, illetőleg a bámuló alakját, továbbá valamely ijesztő szózatot utánzó hang. | |
* | |
| (a latin mulus-ból) fn. tt. mulyát. l. MULA; és ÖSZVÉR. | |
* | |
| RÁRÓS~, falu Nógrád m.; helyr. Mulyad-ra, ~on, ~ról. | |
* | |
| falu Nógrád m.; helyr. Mulyadká-ra, ~n, ~ról. | |
* | |
| elvont gyöke: muma, mumu, mumus, és mumák szóknak, s mintegy a bámuló alakját, vagy ijesztő hangját utánozza. | |
* | |
| (mum-a) mn. tt. mumát. Baranyában az Ormánságban am. mindenre szótlan, bámuló, buta, bamba. V. ö. MUM. | |
* | |
| (mum-ák) mn. tt. mumákot. A székelyeknél am. szótlan, buta, hallgatag. (Kriza J.). Baranyában: muma, néhutt: mulya. | |
* | |
| falu Szala m.; helyr. Mumar-ra, ~on, ~ról. | |
* | |
| fn. tt. múmiát. Idegen eredetü, különösen a persában: múmijá, múm v. món szótól, mely viaszkot, balzsamos gyantát jelent; innen a régi franczia mumie, most momie, olaszul: mummia. A persák, babilóniaiak- és egyiptomiaknál bebalzsamozott s megszárasztott holttestet jelentett. (Aszhalott?). | |
* | |
| (mu-mu v. mum-u) fn. tt. mumut. Lásd MUMUS. | |
* | |
| (mum-us) fn. tt. mumus-t, tb. ~ok. Általán valamely rút alak, melylyel a gyermekeket ijesztgetik, pl. ördög képébe öltözött ember, ki mu-mu vagy mum-mum hangot ejtve közeledik hozzájok, mintha el akarná őket vinni; vagy akármiféle váz, vagy rémítő formáju báb. Ne sírj, mert elvisz a mumus. Máskép: bubus, bankus, néhutt: mumu. Hasonló jelentésü és hangzatu a német Mummel. | |
* | |
| falu Temes m.; helyr. Munár-ra, ~on, ~ról. | |
* | |
| Székely tájszó. l. MÁNGOROL. | |
* | |
| (mu-g-a v. mun-og-a, l. a czikk végén); fn. tt. munkát. 1) A testi vagy lelki erőnek megfeszítése, melynek czélja valamit véghez vinni, vagy eléállítani, vagy képezni stb. Kézi munka, szellemi munka. Mezei, kertészi, gyári munka. Munkához kezdeni, fogni, látni. A ruhát munkába venni. Már munkában van a mente. A munkában elfáradni. Nehéz, könnyü, unalmas, mulattató munka. Hosszú munka után édes a nyugodalom. (Km.). Munkával keresni kenyerét. "A természet azért adja álmainkat, hogy szelíd karjaikon megpihenve, a nehéz napi munkára képesekké váljunk." (B. Eötvös József). Isten is munkára fizet. (Km.). Emberé a munka, Istené az áldás. (Km.). Hamar munka ritkán jó. (Km.). Ki kerüli a munkát, nehezen tölti meg a gyomrát. (Km.). Hasznos munkának nincsen fáradsága. (Km.). Amilyen a munka, olyan a jutalma. (Km.). Innen átv. ért. jelent fáradságot. Sok munkába került, mig eszközölhettem a dolgot. A régi halotti beszédben munkás világ am. nyomoruságos világ. 2) A testi és lelki erő megfeszítésének tárgya, vagyis azon dolog, melyet valaki véghez visz, eléállit, készít, képez stb. Tiszta, csinos, szép munka. Vásári munka. Mondva csinált munka. Falusi, városi mesterember munkája. A munkát darabonként fizetni. Ács-, kőmíves-, lakatos-, asztalosmunka. Gombkötőmunka. A szellemi munka ezen értelemben inkább mű.
A munka szó származékaival együtt a régieknél muka alakban gyakran fordúl elé, pl. a Carthausi névtelenben, Bátori Lászlónál, Szent István király legendájában, Szalay Á. 400. m. levelében, a Górycodexben (munka); így ma is Ormánságban (Baranya megyében): múka; de eléfordúl a régieknél is ,munka', pl. a Bécsi, Müncheni codexekben stb. Úgy látszik, hogy ,muka' eredetibb alak, és az n nagyobb nyomóság végett csak közbevetett hang, mi nyelvünkben igen sokszor történik. Alakjánál fogva pedig nem tartozik a kicsinyezők közé, mert nem rejlik benne kicsinyezési fogalom; hanem inkább azon ka ke végzetü szók osztályába sorozandó, melyek öszvevont és módosított véghangu igenevek, mint: csacsogó csacska, bugyogó bugyka, locsogó locska, czinegő czinke, fecsegő fecske stb. Ennél fogva kétféle elemzését kísérthetjük meg. 1) Ha alapfogalomul a mozgást veszszük, melylyel a testi és lelki erő megfeszítése, vagyis a munka maga járni szokott, a mu gyök legközelebb állana a mozog ige mo gyökéhez, ehhez hozzá téve az egyszerü gyakorlatos g képzőt, lesz mug (mintegy mozog), és n közbevetéssel mung, innen igenév: mugó muga, kemény k-val: muka; vagy n közbetéttel munogó, munoga, munga, keményen: munka. A muga és munga szók képzéséhez rokon a duga és donga, hihetőleg a hangutánzó dug dong gyöktől. 2) Vagy talán létezett muk ige ,mozog' értelemben is, mint van csuk, gyak, rak, lök, bök, pök. A szanszkritban is a rokon magh gyök am. mozgat: és: tesz, csinál (bewegen; handeln), honnan a német machen is származtathatik. S muk igéből lett: mukó, muka; s n közbevetéssel: munka, azaz mozgással járó erőködés. Így lett a gyak igéből gyaka, a lük v. lök-ből lükü v. lökü. A mu gyöknek vékony v. magas hangon megfelel a mü, melyből lett müvel, s valamint volt a régieknél mukálódik, úgy helyesen keletkezett a mi időnkben a mit gyökből működik. Egyébiránt rokon vele, n közbevetéssel a mandsur manga (Beregszászi), a csagataj mung am. baj, nyomor (aerumna, labor; Vámbéry az Abuskában), lengyel menka; különösebben a régies muka alakban a szanszkrit magh (mozgat, tesz), hellén mogoV (munka; baj), mogew (munkál; bajlódik), a német machen, Mühe, régi felső-német muohi, finn muokkaus, cseh muka stb. | |
* | |
| (munka-adó) ösz. mn. és fn. Aki a munkára valakit felfogad, meghí. | |
* | |
| (munka-bér) ösz. fn. Bér, melyet valakinek bizonyos munkáért fizetnek. A munkabért különös rovat alatt beirni az árjegyzékbe. Munkabér fölemelése, csökkentése, alábbszállítása. | |
* | |
| (munka-bíró) ösz. mn. Mondják közönségesen emberről, ki sokat vagy sokáig munkálkodni, dolgozni képes, ki egyhamar el nem fárad a munkában. Szűkebb értelemben aki egyik vagy másik munkára alkalmatos: máskép: munkaképes, munkatehető. | |
* | |
| fn. tt. Munkács-ot. Mezőváros és vár Bereg vármegyében; helyr. Munkács-ra, ~on, ~ról. Béla király névtelen jegyzője szerént ezt foglalták el legelőször a beköltözött magyarok, s azért nevezték így, mert igen nagy ügygyel bajjal (munkával) jutottak e földre, tehát szerinte am. munkás. | |
* | |
| (munka-díj), l. MUNKABÉR | |
* | |
| (munka-fel-osztás) ösz. fn. A különféle munkáknak szakonként való elosztása
az illető munkások között. Vétetik általános értelemben is. | |
* | |
| (munka-ház) ösz. fn. Bizonyos munkák tevésére rendelt ház. Különösen intézet, hol a község szegényei mindig kész munkatárgyat kaphatnak, vagy melyben bizonyos személyek dolgozni kényszeríttetnek. Kényszerítő munkaház; szokottabban: dologház. | |
* | |
| (munka-idő) ösz. fn. Határozott idő, illetőleg a napnak azon részei, melyekben dolgozni kell, vagy szokás. Továbbá, időszak, évszak, mely bizonyos munkára sürgeti az illetőket. Kaszálási, aratási, szántási munkaidő. | |
* | |
| (munka-kedv) ösz. fn. Lelki állapot, midőn valaki a munkához jó kedvvel lát, s abban örömét találja. | |
* | |
| (munka-kedvelő) ösz. mn. és fn. Aki a munkához jó kedvvel lát s azt örömmel teljesíti. | |
* | |
| (munka-képes), lásd: MUNKABIRÓ. | |
* | |
| (munka-képesség) ösz. fn. Testi erő vagy tehetség valamely munka teljesítésére. | |
* | |
| (munka-kerülés) ösz. fn. A munkának magától, midőn csak lehet, elhárítása, henye élet kedvelése, keresése. | |
* | |
| (munka-kerülő) ösz. mn. és fn. Ki nem örömest dolgozik, hanem ahol és amikor csak teheti, kitér a munka elől, henyeségre hajlandó, henyéletet kedvelő, naplesi. | |
* | |
| (munka-kör) ösz. fn. Azon tárgyak öszvege, melyekkel valaki foglalkodik, vagy foglalkodni köteles. A tisztviselők munkakörét meghatározni. Ez nem tartozik munkakörömhöz. V. ö. MŰKÖR. | |
* | |
| (munka-köteles v. -kötelezett) ösz. mn. Aki szerződésnél vagy törvénynél fogva valamely munkát tenni tartozik. | |
* | |
| (munka-al) áth. m. munkál-t. Munka által véghez visz, csinál, készít, képez, rendez stb. valamit. Szőlőt, kertet, földet munkálni. Mit munkálsz egész héten? Ezt a földet jól megmunkálták. Régiesen önhatólag annyit is tett, mint fárad: "Mire munkálottál enhozjám?" (Nádor-codex). | |
* | |
| (munka-al-ás) fn. tt. munkálás-t, tb. ~ok, harm. szr. ~a. A testi vagy lelki erőnek folytonos feszítése a végre, hogy valami létre jőjön, elkészüljön stb. | |
* | |
| (munka-al-at) fn. tt. munkálatot, harm. szr. ~a. Munka vagy munkálás által létrehozott, bevégzett valami. Vasutépítési munkálatok. A tudományos akadémia munkálatai. | |
* | |
| (munka-al-at-i) mn. tt. munkálati-t, tb. ~ak. Munkálatra vonatkozó. Munkálati terv, munkálati tárgy, alap, viszony, vonal. | |
* | |
| (munka-al-atlan) mn. tt. munkálatlan-t, tb. ~ok. Amit nem munkáltak, mi természeti állapotban van, bizonyos czélra el nem készített. Különösen, földre nézve am. parlag, ugar. Munkálatlan földek, kertek. Határozóként am. munkálatlanul, meg nem munkálva. | |
* | |
| (munka-látó) ösz. fn. 1) Legények munkáit sorra vizsgáló czéhküldött. Csizmadiák szava Heves megyében. 2) l. MŰLÁTÓ. | |
* | |
| (munka-al-at-os) mn. tt. munkálatos-t v. ~at, tb. ~ak. 1) Ami munka alatt van, mi megmunkálás által valamire képes lesz. Munkálatos parlag. A homokos, gödrös földek már munkálatosak. 2) Munkás, dolgos. | |
* | |
| (munka-al-kod-ás) fn. tt. munkálkodás-t, tb. ~ok, harm. szr. ~a. Folytonos munkával való foglalkodás. Ezen könyv több évi munkálkodásunk eredménye. | |
* | |
| (munka-al-kod-ik) k. m. munkálkod-tam, ~tál, ~ott. Folytonosan vagy gyakran munkál, dolgozik. | |
* | |
| (munka-al-kosz-ik) k. A többi időt ,munkálkodik' igétől kölcsönzi. l. MUNKÁLKODIK. | |
* | |
| (munka-al-ó-d-ás) fn. tt. munkálódás-t tb. ~ok, harm. szr. ~a. Tartós s némi visszahatást szenvedő munkálás, fáradozás.
"Holott munkálódásnak terhe elvégeztetik." Kinizsiné Imakönyve. | |
* | |
| (munka-al-ó-d-ik) belsz. m. munkálód-tam, ~tál, ~ott. Folytonosan s mintegy némi visszahatás daczára munkál, dolgozgat. | |
* | |
| (munka-al-osz-ik) k. a jelenen kivül a többi időt a ,munkálódik' szótól kölcsönzi, melylyel értelemben is egyezik. "Ezzel (t. i. az ország megszakgatásával stb.) terjesztette minden birodalmát a török s ebben munkáloszik most is." (Gr. Eszterházy M. nádor levele Lónyai Zsigmondhoz és némely vármegyékhez 1645-ből). | |
* | |
| (munka-meg-osztás), l. MUNKAFELOSZTÁS. | |
* | |
| (munka-piacz) ösz. fn. Nyilvános hely, hol a munkások öszvegyülnek, ahol őket azok, kiknek napi munkásokra van szükségök, megtalálhassák és felfogadhassák. Nemzetgazdasági értelemben kisebb vagy nagyobb társadalom (város, ország), melyben mindennemü munkás feltalálja munkássága tárgyát. | |
* | |
| (munka-as) 1) mn. tt. munkás-t vagy ~at, tb. ~ak. Munkával foglalkodó, dolgozó. Ellentétei: heverő, henyélő. Munkás cselédek. Nagyon munkás ember. Munkás ló am. igás. 2) fn. tt. munkás-t, tb. ~ok. Személy, ki kenyerét fogadott kézi munka által keresi, általában minden aki más részére munkálkodik. Munkásokat fogadni a szőlőbe. Munkások által kapáltatni a kukoriczát. Nagy pusztákon sok munkásra van szükség. Esténként kifizetni a munkásokat. Napszámban dolgozó munkások. Méltó a munkás az ő bérére. (Km.). 3) Régente annyit is jelentett: fáradságos, nyomoruságos pl. a régi halotti beszédben "És veteve (= veteje v. veté) őt ez munkás világ bele. V. ö. MUNKA. | |
* | |
| (munkás-osztály) ösz. fn. Általán állampolgári osztály, mely testi vagy szellemi munkával foglalkodik; kölönösebben azon néposztály, mely kézi munkájából él. | |
* | |
| (munka-as-ság) fn. tt. munkásság-ot, harm. szr. ~a. Tulajdonság, melynél fogva valaki a munkát kedveli, különös erőfeszitéssel dolgozik, iparkodik; szorgalmatosság. Munkássága által szép vagyont szerze magának. A tisztviselőben fő kellék a munkásság. | |
* | |
| (munka-szabadság) ösz. fn. Általában mindenkinek szabad választása, hogy czéljához képest a munka melyik ágában működjék. | |
* | |
| (munka-szám) ösz. fn. Bizonyos munkának több részekre felosztása. Különösen a munka tárgyára vonatkozva, am. darabszám, pl. a szabólegényeket munkaszámra fizetni. Időt illetőleg am. időre osztott munka, pl. reggeltől délig egy munkaszám, déltől estig másik munkaszám. | |
* | |
| (munka-szervezet) ösz. fn. Az öszves munkásoknak valamely népes gyárban vagy államban is tehetségeik, hajlamaik szerénti felosztása, vagy a teljesítendő munkák rendezése. | |
* | |
| (mun-ka-szünet v. ~szünetelés) ösz. fn. Idő, melyben a munkát abban hagyják, pl. midőn reggeliznek, ebédelnek. Különösen estveli idő, mikor a munkások azon napra végképen megpihennek. | |
* | |
| (munka-társ) ösz. fn. Ki valamely munka végrehajtásában egy másikkal együtt fárad. Szerkesztőségi munkatárs. | |
* | |
| (munka-tehető) l. MUNKABIRÓ. | |
* | |
| (munka-tér); l. MUNKAKÖR. | |
* | |
| (munka-tétel) ösz. fn. l. MUNKÁLÁS, MUNKÁLAT. | |
* | |
| (munka-atlan) mn. tt. munkátlan-t, tb. ~ok. 1) Kinek tenni valója nincsen; ki munkát nem kap. Munkátlan mesteremberek. A piaczokon sok munkátlan ember ácsorog, és várja, hogy fogadják meg. 2) Ki munkálni nem szeret, henye, tunya. Munkátlan cselédet kár tartani. Határozóként am. munkátlanul, munka nélkül. | |
* | |
| (munka-atlan-kod-ik k. m. munkátlankod-tam, ~tál, ~ott. Munkátlanul tölti az időt. | |
* | |
| (munka-atlan-ság) fn. tt. munkátlanság-ot, harm. szr. ~o. Munkátlan állapot vagy tulajdonság. Munkátlanságban vesztegelni. | |
* | |
| (munka-atlan-ul) ih. Munka nélkül; munkát nem kapva vagy készakarva kerülvén a dolgot. Munkátlanul tölteni az időt. | |
* | |
| (munka-vidor) l. MUNKAKEDVELŐ. | |
* | |
| (munka-vidorság) lásd MUNKAKEDV. | |
* | |
| elvont gyöke murgya, murnya, murva és murugy szóknak; l. ezeket. | |
* | |
| fn. tt. Murá-t. Stájerországból jövő folyóvíz neve, mely a Drávával az úgynevezett Muraközt képezi. | |
* | |
| falu Vas m.; helyr. ~Csernecz-re, ~ěn, ~ről. | |
* | |
| (Mura-köz) ösz. fn. Szala megyének azon déli része, illetőleg járása, mely a Mura és Dráva folyók közt fekszik. | |
* | |
| falu Temes m.; helyr. Murany-ba, ~ban, ~ból. | |
* | |
| vár és mváros Gömör m.; helyr. Murány-ba, ~ban, ~ból. | |
* | |
| falu Gömör m.; helyr. ~Hutá-ra, ~n, ~ról, stb. | |
* | |
| mn. tt. murányi-t, tb. ~ak. Murányba való, onnan eredő, oda tartozó, arra vonatkozó stb. Murányi Venus, Gyöngyösinek ily czimü költeménye Szécsi Máriáról. Murányi porczellángyár. | |
* | |
| falu Gömör m.; helyr. ~Lehotá-n, ~ra, ~ról. | |
* | |
| falu Vas m.; helyr. ~Petrócz-ra, ~on, ~ról. | |
* | |
| lásd SZERDAHELY. | |
* | |
| l. SZOMBAT. | |
* | |
| (mur-cz), elavult vagy elvont törzsök, melyből murczos származott, s rokon vele a ,morotva' szó morot törzse. Képzésére nézve olyan, mint a kör-t jelentő korcz, a hangutánzó dur-ból eredt durcz, az égést jelentő pör gyökből származott pörcz, s több mások. Jelent tisztátalan mocskos valamit. Fogalmi rokonságban van a szurt, szurtos, szurok, czirom, czirmos szókkal. Mindezekben egyik alaphang az ir, or, ur. | |
* | |
| (mur-cz-os) mn. tt. murczos-t v. ~at, tb. ~ak. Szurtos, czirmos, czirtos, piszkos. Murczos kovács, varga. Murczos ruha. V. ö. MURCZ. | |
* | |
| (mur-cz-os-an) ih. Murczos állapotban; szurtosan, czirmosan. | |
* | |
| (mur-cz-os-ság) fn. tt. murczosság-ot. Murczos állapot vagy tulajdonság. | |
* | |
| falu Tolma m. helyr. Murgá-ra, ~n, ~ról. | |
* | |
| (mur-gya) fn. tt. murgyá-t. Lásd MURUGY. | |
* | |
| (mur-ha) fn. tt. murhát. l. MURVA. | |
* | |
| = a német Murmelthier; tt. murmutér-t, tb. ~ok. L. MARMOTA. | |
* | |
| (mur-nya) fn. tt. murnyát. Lásd MURUGY. | |
* | |
| fn. tt. murk-ot. Sárga répa. (Daucus carotta). Egyezik vele a német Möhre és cseh-tót mrkwa v. merkwa. Adelung a ,Möhre' szót onnan értelmezi, hogy a nedves vizenyős helyeken szeretvén teremni, egyeredetü a ,Morast' szóval; eszerint a magyar murok és morotva gyökökben szintén rokonok volnának. | |
* | |
| (murok-alaku) ösz. mn. A növénytanban olyan tőgyökérről mondják, melynek a teteje csaknem legszélesebb s onnan aláfelé lassanként hegyesedik el (dauciforme), s e szerént mintegy hegyére állított kúp alakját mutatja. (Gönczy Pál). | |
* | |
| (murok-répa) ösz. fn. l. MUROK. | |
* | |
| elvont hangutánzó gyöke murran, murrant, murrog, murrogat szóknak; rokon mor gyökkel morog, mord stb. szókban, s keményebb hangoztatással durr hangutánzóval. | |
* | |
| (murr-an) önh. m. murrant. Székely tájszólás szerént mikor a követ, karikát stb. hengergőleg dobják az úton, kezdetben egyet murran, s ha tovább hengeredik: murrog vagy durrog. Más ily hangra is vonatkozhatik. Megmurranta magát a szél. (Kriza J.), a székelyeknél am. általánosabban: neki durálta magát. Megmurran a székelyeknél azt is teszi, meg v. neki búsul, mord kezd lenni. Rokon vele a latin murmur, finn murahdan = murranok. | |
* | |
| (murr-an-t) áth. m. murrant-ott, htn. ni v. ~ani. Eszközli, hogy valami murranjon, pl. követ hengergőleg dob, hajít. | |
* | |
| (murr-og) önh. m. murrog-tam, ~tál, ~ott. Többszörös vagy folytonos murr hangot ad, pl. murrog a szél, az elhajtott karika, kő, stb. V. ö. MURRAN. | |
* | |
| (murrogó-hal) ösz. fn. Tengeri halfaj, mely tompa mur mur hangot hallat. (Mormyrus). | |
* | |
| (murr-og-tat) miv. m. murrogtat-tam, ~tál, ~ott. Eszközli, hogy valami murrogjon. V. ö. MURROG. | |
* | |
| (murr-og-tat-ó) mn. és fn. tt. murrogtató-t. Ami vagy aki valamit murrogtat. Különösen valamely durrogtató eszköz. | |
* | |
| (mur-ugy) fn. tt. murugy-ot. Szalma-, szénatöredék, hulladék, pl. ami a szénatartó ketrecz fenekén marad, vagy kazalrakáskor öszvetöredezik. Máskép a tájak szerént: murugya, murgya, murnya, s némileg murha, murva; idegenszerü néven: pelyva, polyva. A ,murugy' szó gyöke mur alapfogalomban mint töredék, egyezik a morzsa, morzsalék ,mor' gyökével, s végelemzésében hangutánzó; innen ,murugy' nem egyéb mint széna-, szalmamorzsalék. | |
* | |
| (mur-va) fn. tt. murvá-t. 1) l. MURUGY. 2) A növénytanban a virág kocsányján képződött levélforma növés vagy pikkely, mely rendszerént a virág közelében áll, s ha kettő vagy több van egymás mellett, a kocsányból rendszerént különböző magasságban indulnak ki. (Bractea). Ilyen murva van pl. a tavavaszi viola, a szódokfa kocsányján; néha a murva színes, mint a csormolyafintor (melampyrum arvense) növényé (Gönczy Pál). V. ö. MURVÁCSKA. 3) Így nevezik némely tájakon az apró kavicsot. Murvával meghordani az utakat. Mindenik értelemben töredéket, vagy töredékformát jelent, s alapjelentésre rokon a morzsa szóval, minthogy a kavics, gőbics is mintegy más kövek morzsájául tekinthető, különben is gyökük mor vagy mur teljesen azonos, mely megvan a latin frango, német brechen gyökében, és a szanszkrit bharç gyökben, mely Eichhoff szerént am. leválik, lemorzsolódik. Fábián István szerént murva finnül: mura, valamint morzsa finnül: muru, és morzás finnül: muria. V. ö. MORZSA. | |
* | |
| (mur-va-acs-ka) fn. tt. murvácskát. Kis murva, azaz olyan, mely egy más külső murva alatt képződik. (Bracteola). Némely füvész a pázsitfüvek polyváját nevezi származása s állásánál fogva murvának, s következetesen murvácskának a polyva alatt fejlődő ondót. (Gönczy Pál). | |
* | |
| (murva-kör) ösz. fn. A növénytanban gallérféle levélkék a fészkesvirágok fészkei alatt (involucrum), mint a milyen van az üszögőr (senecio) némely fajainak. (Gönczy Pál). | |
* | |
| (murva-pikk) ösz. fn. Növénynem a kétföbbhímesek seregéből és födetlen magvúk, a természetes rendszer után az ajakasak (labiatae) rendéből; virágit csészéjök tövénél hosszabb murvák, murvapikkelyek borítják (honnan a neve) négyszögü barka formában, födölékesen; csészéje vagy ötfogu, vagy ajakas, vagy kétlevelű; bokrétájának ajaka felálló, lapos. (Origanum). E nem alá tartozik a majorána is, növénytani néven: majorána murvapikk; és a varga majorána, máskép köznéven fekete gyopár v. szúfű, v. szurokfű, növénytani néven szurokszagu murvapikk (Origanum vulgare). | |
* | |
| tájdivatosan am. morzsol vagy átvetett hangokkal: zsurmol. l. MORZSOL. | |
* | |
| fn. tt. muselin-t, tb. ~ek. Könnyű, átlátszó finom szövet. Francziául: mousseline, olaszul: mussolino, v. mussolo, ,Mossul' nevü török várostól a Tigris mellett, hol az legelsőben készíttetett. | |
* | |
| erdélyi falu A.-Fehér m.; helyr. Musiná-ra, ~n, ~ról. | |
* | |
| fn. tt. muskát. Molnár A. szerént Beniczkynél és más régieknél am. borféreg, borban termő legyecske. Gondolatunk ugyan önként odahajlik, hogy ezen szó egy a latin musca-val: azonban minthogy a latin ,musca' általában legyet jelent, a magyarban pedig muskáknak csak az erjedésnek, poshadásnak indult tárgyakat szerető aprólegyecskék neveztetnek így: nem látszik alaptalannak azon vélemény, miszerént a muska rokon a musz, muszol és moszt, mosztol szókkal. Másképen: muslicza, v. muszlicza; l. ezt. | |
* | |
| erdélyi falu A.-Fehér m.; helyr. Muská-ra, ~n, ~ról. | |
* | |
| (muska-as-od-ik) k. m. muskásod-tam, ~tál, ~ott. Muskák, azaz borlegyek teremnek benne. A tisztátalanul tartott borok megmuskásodnak. | |
* | |
| fn. tt. muskátát. Szagos növény, az isztragor egyik faja. A népnyelvben másképen: szagos mályva, növénytani néven: szagos isztragor. (Pelargonium v. geranium odoratissimum.) A ,muskatál' szóval azonegy. | |
* | |
| mn. tt. muskatál-t, tb. ~ok. Mondják gyümölcsökről, és a belőlök sajtólt nedvekről, melyek bizonyos és kellemes zamatuak és illatuak. Muskatál szölő, muskatál borok. Muskatál alma, körte, szilva. Népies köznyelven: szagos. Az idegen moschus-ból (mely arabul: muszk, miszk, persául: musk, görögül: moscoV latinul: muscus) származott az olasz moscatello v. moscadello, német muscateller stb. s ezekből jött által nyelvünkbe. | |
* | |
| (muskatal-alma) ösz. fn. Muskatal ízü alma. | |
* | |
| ösz. fn. Muakatalszőlőből készült bor. | |
* | |
| (muskatal-körte) ösz. fn. Muskatalízü körte. | |
* | |
| (muskatál-szőlő) ösz. fn. Muskatalzamatú szőlő. | |
* | |
| l. MUSKATÁL | |
* | |
| fn. tt. muskatéros-t, tb. ~ok. Egykori franczia gyalog katonák neve, kik régies szerkezetü puskákat (mousquet) viseltek. A mousquetair szóból módosúlt, mint a szintén franczia eredetü granatéros (grenadier), saséros (chasseur). | |
* | |
| tájdivatos; l. MUSKATÁLBOR. | |
* | |
| l. MUSKATÁL. | |
* | |
| l. MUSZLICZA. | |
* | |
| erdélyi mváros Meggyes sz., falu Udvarhely sz. helyr. Musná-ra, ~n, ~ról. | |
* | |
| fn. tt. must-ot, harm. szr. ~ja. Gyümölcsökből, különösen szőlőszemekből kisajtólt, édes lé, melyből erjedés által csipős nedv, illetőleg bor képződik. Egészen egyezik vele a latin mustum, a német, holland, dán most, olasz, spanyol, portugal mosto, angol, svéd must stb. Mind valamennyiben közös gyök a hangutánzó mus, mely különösen megvan a magyar moszt, mosztol, továbbá musz, muszol szókban is; és rokonai a mocs és mos mint hangutánzók innen ,must' magyarból értelmezve annyi volna mint muszolt azaz zúzolt, sajtólt gyümölcs leve. A ,must' alak épen olyan, mint ,lust'; honnan amabból: mustos, ebből: lustos; és hogy alakja magyaros, mutatják az üst, füst, rest, nyest, nyust, rost, és némely más eredeti magyar szók. Egyébiránt figyelmet érdemel a szanszkrit madhu, madhat am. méz, nektár. | |
* | |
| fn. tt. mustát. Vargák és czizmaziák eszköze, kurtanyelü vasbunkó, melylyel a bőrt egyengetik, simogatják. Székelyesen: mustya. Megvan a török nyelvben is. A persában pedig, honnan a törökben is használtatik, must am. ököl. Úgy létezik, mintha a muszol vagy mosztol igével volna rokonságban, mennyiben ez nem csupán hangutánzó, hanem zúzást, nyomást, sajtólást is jelent, melyet bizonyos hang szokott követni. E szerént elemezve: muszt, musztó, muszta, vagy suhogó s-vel: musta, mint alamuszta és alamusta. | |
* | |
| (must-all-ik) k. m. mustall-ott, htn. ~ni v. ~ani. Mustféle lé foly ki belőle. Mustallik a szőlő, midőn csomoszolják. | |
* | |
| fn. tt. mustár-t, tb. ~ok, harm. szr. ~a v. ~ja. Beczős növény, melynek magvai igen csipős izüek, s öszvezúzva és musttal vagy boreczettel elkészítve ételekhez mártalékul használtatnak, és ez sárga v. kerti mustár, máskép: kerti repeze, növénytani néven: fejér repcze. (Sinapis alba). A repczék neme alá tartozik. Egy vele a középkori latin: mustarda, olasz és portugal: mostarda, franczia: moutarde, angol: mustard stb. A must (mustum) szóból látszik eredettnek, minthogy főleg musttal készitve szokott használtatni. A persában Beregszászi szerént ,musztár' egészen véve am. must. Van még a népnyelvben: kis fejér mustár, melynek növénytani neve mustárkáposzta, l. ezt; olasz mustár, máskép: olasz repcze, vad rezeda, növénytani néven: repczerezeda (rezeda lutea); vad mustár, máskép: palaczkfű, temondádfü, növénytani néven: mezei tarsóka (thlaspi campestre). | |
* | |
| (mustár-árus) ösz. fn. Személy, illetőleg szatócs, fűszerárus, ki mustármagot árul. | |
* | |
| (mustár-ibrik) ösz. fn. Ibrik, melyben a mártaléknak elkészített mustármagot tartják. | |
* | |
| (mustár-kalán v. ~kanál) ösz. fn. Kis kalán, melylyel a mustármagból készített mártalékot szedik. | |
* | |
| (mustár-káposzta) ösz. fn. Növényfaj a káposzták neméből, máskép: kis fejér mustár (Brassica eruca.). | |
* | |
| (mustár-liszt) ösz. fn. A gyógyszertárakban am. lisztté törött mustármag. Mustárliszttel burogatni a fájós tagot. | |
* | |
| (mustár-mag) ösz. fn. 1) A mustár nevü növénynek apró magvai. V. ö. MUSTÁR. 2) Veszszőből font korbács, melylyel Apró-szentek napján az ismerősöket, különösen gyermekeket tréfából megsuprikálják, azon kivánattal, hogy kelésesek ne legyenek. Mátyusföldön ezt husvéthétfőn szokták tenni. A névhasonlat vagy onnat van, mert valamint a mustármagból készített tapasz égeti a bőrt, hasonlóan a vesszőkorbács is: vagy pedig mustár, és mustra v. mustrál szójátékul használtatnak, mintha ,mustármag' helyett ,mustrálmag'-ot akarnának értetni. T. i. a Közmondások könyvében ezt irja Erdélyi János "Aprószentek napján el szokták küldeni a gyermekeket szomszédba és tovább mustármagot kérni. A háziak már tudják, mi az, és elővevén rekettyeveszszőből font korbácsaikat, a kérő gyermeket jól elverik, mert közhit szerént ez használ az egészségnek; de fő dolog benne annak kiábrázolása, hogy vessző nélkül alig lehet gyermeket nevelni, vagyis szükséges neki a mustrálás; innen a közmondás: a ,mustármag'ról' (kikapta a mustármagot), szójátékkal. | |
* | |
| (mustár-malom) ösz. fn. Kézi malomféle eszköz, melylyel a mustármagot öszvezúzzák. | |
* | |
| (mustár-millye) ösz. fn. Millye, melyben a mustármagból csinált mártalékot, vagy magát a mustármagot tartják. V. ö. MILLYE. | |
* | |
| (mustár-tapasz) ösz. fn. Mustárlisztből készített tapasz a test fájós részeinek borogatására. | |
* | |
| (must-izű) ösz. mn. Olyan izű, milyen a must szokott lenni. Mustízű uj borok. | |
* | |
| (must-ol), áth. m. mustolt. Mustot sajtól bizonyos gyümölcsökből, különösen a szőlőből. Szölőt, körtét, almát mustolni. Néhutt: muszol, csomoszol. | |
* | |
| (mustoló-fa) ösz. fn. Rúd, vagy dorong, melylyel a kádban a gyümölcsöt, nevezetesen a szőlőt nyomkodják, zúzzák, hogy leve kifolyjon. Máskép: muszolófa, csomoszlófa. | |
* | |
| tájdivatosan am. mustra; l. ezt. | |
* | |
| (must-os) mn. tt. mustos-t v. ~at, tb. ~ak. 1) Amiben must van. Mustos kád, hordó, edények. 2) Musttal kevert, vagy készített. Mustos pecsenye, musttal és más alkatrészekkel készített marha vagy egyéb hús; tréfásan, de egyszersmind a dolog természetével egyezőleg: lustos pecsenye. | |
* | |
| (must-os-an) ih. Mustos állapotban; musttal befecskendezve vagy piszkolva. | |
* | |
| fn. tt. mustrát. Közvetlenül a német Muster vagy olasz mostra, közvetőleg s latin monstro után alakult idegen eredetű szó. A törökben mostra. Általán jelent oly tárgyat, melyet mint látni érdemest, vagy látni valót mutatni szoktak. Innen 1) a maga nemében válogatott, jeles, a többinek mintegy példánya, vagy azon forma, mely szerént valamit csinálni, alkalmazni kell. Ez értelemben magyarosabb szóval megfelel neki példány v. minta. 2) Mérés végett mutatott rész vagy darab bizonyos egészből, nevezetesen áruból. Mustrát küldeni a posztóból, vászonból, gabonából. Ez értelemben magyarosan megfelel neki: mutató, mutatvány; a régieknél: látó. "Im elküldtem az négy hordó borth, az ajándékborok, mindenikből egy egy palaczkkal thöltettem látó pohárnak." Levél 1557-ből. (Szalay Á. 400 m. l.). 3) Vizsgálat, mely által bizonyos tárgyakat szemügyre vesznek, különösen a végre, hogy megtudják, ha rendeltetésöknek megfelelnek-e, ha olyanok-e, mind lenniök kell; magyarosan szólva: szemle. Inne átv. ért. mustrának mondanak oly tárgyakat is, melyekről a szoros szemle következtében kitünt, hogy a maguk nemében nem jók. Máskép: valaminek aljasa, roszsza; mondják selejt-nek is, de ez ismét, úgy látszik, a német ,schlecht'-ből eredett. Így történik, hogy néha a szó eredeti jelentésével egészen ellenkező értelmet kap, pl. mustrajuh, oly juh, melyet mint nem szaporitásra valót a többi közől kivetettek. Te mustra = te csúf példa! (Lőrincz K. szerént Kapnik-Bányán divatos). Ezen eltérés az ellenkező értelemre kivált idegen szókkal történik, melyeknek eredeti jelentését a nép nem tudja, pl. katonai nyelven a remonda pótlovat jelent, melyet most tanítanak be hadi szolgálatra, tehát ép és jobbára fiatal lovat; a nép nyelvén pedig am. romlott, béna ló. 4) Szigorú bánás, fenyíték, kivált gyermek irányában, még veréssel ia. Mustra kell a gyermeknek. (Km.). | |
* | |
| l. MUSTRAJUH. | |
* | |
| (mustra-juh) ösz. fn. Juh, birka, melyet mint satnyát, vagy selejtest és tenyésztésre nem valót a többi közől kiválasztanak s tovább adnak rajta. Az ily kiválogatás rendesen tavaszkor történik. | |
* | |
| (mustra-könyv) ösz. fn. 1) Könyv, mely varrásra, himzésre, s több ilyféle női munkákra való mustrákat, mintákat foglal magában. 3) Könyv a kalmároknál, melyben a boltbeli árukból, u. m. posztókból, gyolcsokból, csipkékből stb. mutatványdarabokat tartanak. | |
* | |
| (mustra-al) áth. m. mustrál-t. 1) Bizonyos sokaság egyéneit sorban, és külön-külön szemügyre veszi, hogy minden oldalról ismérje, főleg hogy a roszakat a jóktól megválaszsza. Tavaszszal a juhnyájat mustrálni. A ménesből a vén meddő kanczákat kimustrálni. A hadsereget mustrálni. Minthogy a mustra ezen értelemben magyarosan: szemle, innen mustrálni helyett magyarosabb: szemle alá venni, rövidebben szemlézni, illetőleg: a roszát v. aljasát kihányni. 2) Fenyíti különösen a gyermeket, még veréssel is, ha szükséges. | |
* | |
| (mustra-lajstrom) ösz. fn. Lajstrom, melybe a hadi szemle alkalmával a szemletartó főnök a sereg állapotát, illetőleg észrevételeit följegyzi vagy jegyezteti. | |
* | |
| (mustra-lap) ösz. fn. A rőfös kalmároknál nagy kemény papirlap, melyre az egyes árukból levágott mutatványdarabokat rátűzik, mutatványlap. A vásárlónak megmutatni a mustralapot. | |
* | |
| (mustra-al-ás) fn. tt. mustrálás-t, tb. ~ok, harm. szr. ~a. 1) Cselekvés, mely által valamit mustrára, azaz szemlére vesznek. 2) Fenyítés, különösen gyermek fenyítése. V. ö. MUSTRA, MUSTRÁL. | |
* | |
| (mustra-al-t) mn. tt. mustrált-at. Amit mustra alá vettek, illetőleg mint selejtest kiválogattak. Mustrált, kimustrált juhok. | |
* | |
| fn. tt. musty-ot. Lőrincz K. szerént a kapnikbányai szójárásban am. moh, muha. | |
* | |
| hangutánzó elvont gyök muszkol, muszkotol, muszol szókban; l. ezeket. Rokon mosz gyökkel, moszt, mosztol szókban. | |
* | |
| a német musz seyn elferdítése; am. meg kell lenni. | |
* | |
| 1) l. MOSZKA. 2) falu Arad m.; helyr. Muszká-ra, ~n, ~ról. | |
* | |
| (musz-k-ol); MUSZKOLÓFA, (musz-koló-fa) l. MUSZOL; MUSZOLÓFA. | |
* | |
| (musz-k-ot-ol) áth. m. muszkotol-t. A székelyeknél am. elmorzsál, megzúz. Elmuszkotolja a gyerek a kezibe adott kenyeret. (Kriza J.). V. ö. MUSZOL, MOSZTOL. | |
* | |
| (musz-ol-i[n]-cza) fn. tt. muszliczát. Boros edényekben és általán erjedésnek, poshadásnak indult tárgyakban termő apró (mintegy muszoló) legyecskék. Alakja mutatja, hogy kicsinyítő, és pedig kettőztetve; máskép: muslicza, néhutt muska. Törzsöke: muszol, melyből lett igenév: muszoló, kicsinyítve: muszoli, muszli, ismét kicsinyitve: muszlicza. Alakjára olyan, mint habarnicza, katrincza. V. ö. MUSKA, MUSZOL. | |
* | |
| (musz-ol-i-cza-as) mn. tt. muszliczás-t, v. ~at, tb. ~ak. Muszliczákkal meglepett, melyben muszliczák vannak. Muszliczás bor. | |
* | |
| falu Vas m.; helyr. Musznyá-ra, ~n, ~ról. | |
* | |
| (musz-ol) áth. m. muszolt. Gyümölcsnek, nevezetesen szőlőnek levét zúzás által kinyomkodja. Közel rokon ,muszkotol' szóval. Máskép: csomoszol v. csömöszöl. Gyöke a hangutánzó musz, mely egy eredetü a moszt, mosztol szók mosz gyökével, s rokon a mos, mocs hangutánzó szókkal. Önható igeként mondják holmi szeszes nedvekről, midőn pezsegnek. Muszol a fojtott bor, ürmzös stb.; ez értelemben egyezik vele a franczia mousser, honnan a németben: moussiren v. mussiren. | |
* | |
| (musz-ol-ás), fn. tt. muszolás-t, tb. ~ok, harm. szr. ~a. 1) Gyümölcs levének zúzás által kinyomkodása. 2) Pezsgés. V. ö. MUSZOL. | |
* | |
| (muszoló-fa) ösz. fn. Rúd vagy dorong, melylyel a kádba töltött gyümölcsöt, nevezetesen szőlőt zúzzák, nyomdossák, csömöszölik, hogy leve kifolyjon. V. ö. MUSZOL. | |
* | |
| (musz-t-i-ka v. most-t-i-ka) fn. tt. musztikát. A székelyeknél sajtólt lépsalak. (Kriza J.). | |
* | |
| Kriza J. szerént Erdélyben Toroczkó vidékén am. fersing. | |
* | |
| törzse mutal, mutaszt, mutat, muti szóknak, illetőleg származékaiknak; a gyökelem: mu, mely a szájnak vagyis ajkaknak csucsoritását láttatja (os-tendit). Ugyanezen gyökelem van meg a latin monstro, moneo szókban és magyar mond szóban is. | |
* | |
| (mut-al), régies, MUTAT helyett. l. MUTAT. | |
* | |
| (mut-aszt) áth. m. mutasztott, htn. ~ni v. ~ani. Ormánsági szó Baranyában. l. MUTAT. | |
* | |
| (mut-at) áth. m. mutat-tam, ~tál, ~ott, par. mutass. Bizonyos tárgyra, vagy helyre valamely jellel ráirányoz, hogy azt mással észrevetesse, tudassa, láttassa. Ezt tulajdon értelemben ember teszi, pl. midőn újját valahová irányozza, mit tehet lábbal vagy pillanattal is, vagyis taglejtések és arczjelek által. Szép könyveket, képeket mutatni valakinek. Útat mutatni az idegen útasnak. Kimutatni a pályát, melyen futni kell. Megmutatni a vendégnek a város ritkaságait. Szélesb és átv. ért. valamit másnak tudtára ad, az észt ráigazítja valamire. Megmutatom neki, hogy nincs igaza. Meg kell neki mutatnunk, mint viselje magát mások irányában. Megmutatta a világnak, hogy ő jeles férfiu. Hitedet cselekedetek által mutasd meg. Megmutatták neki az ajtót, vagy ajtót mutattak neki, gúnyosan am. tudtára adták, hogy takarodhatik. Kimutatja foga fehérét (km.) am. elárulja magát. Bemutatni valakit, am. valahová bevezetni, s kilétét az illetőkkel tudatni. "Bizony te nagy bőségös szerelmedet nekünk mutatád." Kinizsiné Imak. Ugyan átv. ért. mondják holmi dolgokról is, melyek bizonyos irányjelül, tudomásul, utasításul stb. szolgálnak. Ezen felhők esőt mutatnak. Az óra tizenkettőt mutat. Ez mind oda mutat, hogy a dologból semmi sem lesz. A kiaszott rétek arra mutatnak, hogy már régen nem esett. Ez utóbbi példákból kitetszik, hogy önhatólag is divatozik, különösen felható ragu viszonynevekkel. Midőn tulajdonító ragu névvel jő viszonyba, am. bizonyos alakot, szint, formát vesz fel, s mint olyat tünteti magát elé. Ő magát okosnak, szentnek mutatja. Mindeddig becsületes embernek mutatta magát.
A mutat legközelebbi rokona: fitat (v. ö. FITAT, FIT) továbbá rokon vele mond ige, minthogy mindkettőnek czélja valamit tudatni, észrevétetni másokkal; de a különbség köztök az, hogy a mond ezt hang által, a mutat pedig más jellel eszközli. Egyébiránt mu mo gyökelemeik is rokonok, és pedig nem csupán hangra, hanem alapértelemre is, mert mindegyikben alapfogalom a mozdítás, mozgás, amabban a tagmozgás (pl. a motat, motoz származékokban); ebben a szájmozdítás, különösen szájcsucsorítás, mit a latin ostendit leginkább fölvilágosít, mely szerint mutatni am. os tendere, a szájt kitolva ráirányozni valamire. A monstro igében a mo v. mon szintén rokon a magyar mond és mutat igék gyökeivel. A persa nyelvben: nemuden = mutatni. Mi a mutat ige képzését illeti, valószinü, hogy eredetileg csak mut volt, mint fut, süt, üt, s az at nagyobb nyomatosság végett járult hozzá. Innen van a gyakorlatos mu-togat, mint sütöget, ütöget, fitogat. Alakjára hasonló a motat, kutat, fitat igékhez. A régi nyelvben mutat helyett eléfordul mutal is, honnan képmutaló am. képmutató, és képmutalat am. képmutatás (Hypocrisis). Él e szókkal a Müncheni codex irója. Máté 6. és 23. E tekintetben oly viszony van köztök, mint a szeretet és szerelem között, melyeknek törzsökei szeret, és az elavult szerel. | |
* | |
| (mut-at-ás) fn. tt. mutatás-t, tb. ok~, harm. szr. ~a. Cselekvés vagy irányzó jeladás, mely által valamit tudatunk. Útmutatás. Úrmutatás, Úrfelmutatás, midőn a pap a szent misében a fölszentelt kenyeret és bort fölemeli. Kimutatás, mely által valamit világosságra hozunk, pl. költségek kimutatása. Bemutatás. Képmutatás. Mindezeket lásd saját rovataik alatt. | |
* | |
| (mut-at-ék) fn. tt mutaték-ot. Lásd MUTATVÁNY. | |
* | |
| (mut-at-koz-ás) fn. tt. mutatkozás-t, tb. ~ok, harm. szr. ~a. Elétünés, magának láttatása. V. ö. MUTATKOZIK. | |
* | |
| (mut-at-koz-ik) k. m. mutatkoz-tam, ~tál, ~ott, par. ~zál. 1) Láttatja magát, elétünik, különösen gyakorlatos értelemben is. Némely vadak csak esténként mutatkonak. Itt a tavasz, mert a fecskék, gólyák már mutatkoznak. 2) Bizonyos alakban, több helyen elétünik. A szőlők és vetések szépen mutatkoznak. A gyümölcs is jól mutatkozik. 3) Tulajd. ragu viszonynévvel am. bizonyos alakot ölt magára, valamihez hasonló szinben láttatja magát. Az időjárás állandónak mutatkozik. Szolgám eleinte igen hűnek és szorgalmasnak mutatkozott. A képmutató nem az, aminek mutatkozik. | |
* | |
| (mut-atlan-ul) ih. A nélkül, hogy valaki mutatná. Mutatlanul ráakadni az útra. Mutatlanul eligazodni valamin. | |
* | |
| (mut-at-mány) fn. tt. mutatmány-t, tb. ~ok. L. MUTATVÁNY. | |
* | |
| (mut-at-ó) mn. és fn. tt. mutató-t. Aki vagy ami valamit mutat. Rendesen öszvetéve használtatik, és pedig mint jelző a viszonynév előtt áll, pl. mutatóujj, mutatótábla, mutatóveszsző, mutatóóra. Midőn főnév gyanánt vétetik, öszvetételben a viszonynevet követi, pl. képmutató, óramutató, útmutató, tárgymutató, névmutató. Mutatóban küldeni valamit, am. megtekintés végett. V. ö. MUTAT. | |
* | |
| (mutató-izom) ösz. fn. Izom, mely a mutatóujjnak közép izén huzódik által, s annak kinyujtására szolgál. (Musculus indicator). | |
* | |
| (mutató-jegyzék) ösz. fn. Jegyzék, mely bizonyos tárgy- vagy személyneveket tartalmaz, hogy ezeket valamely nagyobb terjedelmü iratban, könyvben könnyebben feltalálhassuk. Máskép: mutatótábla. Különösen a közforgalomban bizonyos árúknak, vagy ezek árának, a vámoknak stb. följegyzése. | |
* | |
| (mutató-könyv) ösz. fn. Törvényszékeknél, nagyobb hivataloknál v. üzleteknél könyv, melyben a tárgy- vagy személynevek betürendben fordulnak elé, a végett, hogy a bővebb tudósításokat azokról illető helyeiken, pl. igtatókönyvben, irat- vagy levéltárban, üzleti könyvekben könnyebben föllehessen találni. | |
* | |
| a nyelvtanban olyan névmás, mely bizonyos dologra vagy személyre, vagy ezek milységére útal; még pedig távolabb, és közelebb; amazok osztályába tartoznak: az, amaz, ugyanaz, azon, és milységre vonatkozva: oly, olyan, olyas, olyatén, amolyan; emezekébe: ez, emez, imez, ugyanez, ezen; s milységre vonatkozva: ily, ilye, ilyes, ilyetén, emilyen, imilyen. | |
* | |
| (mutató-óra) ösz. fn. Óramű, mely egyedül az időjárást mutatja, és nem üt, különböztetésül az ütőórától. | |
* | |
| a magyar népnyelvben két igen egyszerü, egyetlen önhangzóval kifejezett, de önálló szó létezik: a, e, melyek más mutató kifejezések nyomatékául szolgálnak, pl. ott van a! itt van e! oda menj a! ide jöjj e! így folyt róla a víz e! amott a szobában a!; de a melyekből számos több szó ered, részint közvetlenül, részint öszvetétel által; amazokhoz számitandók különösen a mutató névmások és igehatározók, az a néha o-vá s az e i-vé változván, pl. az, amaz, ott, oda, oly; ez, emez, itt, ide, (régiesen: ede), ily (régiesen: ely) stb.; az öszvetéteknél megemlítendők: ahol, ehol v. ihol, amint, amikor, avagy, aki, ami stb. | |
* | |
| (mutató-tábla) ösz. fn. Nevek és tárgyak jegyzéke bizonyos sorozatban, kivált ha egynemüek. A mutatótáblát ábéczerendben készíteni. A könyv végére mutatótáblát, irni, melyen a könyvben eléforduló tárgyak és személyek nevei följegyezvék. A mutatótáblán kitenni a lapszámot, melyen az illető tárgyról vagy személyről szó vagyon. | |
* | |
| (mut-at-ott) mn. tt. mutatottat. 1) Amit mutattak vagy mutatnak. 2) Tettetett, ami belsőleg más, mint külsőkép mutatkozik. | |
* | |
| (mutató-ujj) ösz. fn. A hüvelyk mellett levő, második kézujj, minthogy rendesen ezzel szoktunk mutatni. | |
* | |
| (mut-at-vány) fn. tt. mutatvány-t, tb. ~ok, harm. szr. ~a. 1) Azon tárgy, melyet látás, megnézés végett kitűznek. Különösen, azonnemü tárgyakból egy rész, melyről a többire ismérni lehet. Mutatványt küldeni valamely áruból. Továbbá 2) kicsinyben eléállított mű, melyből valakinek illető képességére következtethetünk. Iskolai mutatványok a tanulók rajzaiból, irásából. Próbamutatványok. 3) szinészeti és más hasonló eléadások, látványos tárgyak és játékok szemléltetése valamely közönség előtt, pl. műlovarok, kötéljárók vagy tánczosok mutatványai. | |
* | |
| (mutatvány-darab) ösz. fn. Zenei mű vagy más eléadó művészeti szerzemény, melyben valaki képességét különösen kitüntetheti. | |
* | |
| (mutatvány-ív) ösz. fn. A nyomdászoknál am. valamely nyomtatványból az első ív, melyet megtekintésül, illetőleg megitélésül eléterjesztenek. A szerzőnek mutatványívet küldeni. | |
* | |
| (mutatvány-kő) ösz. fn. Bányászok nyelvén am. kő, vagy érczdarab, melyet mutatás végett kézbe lehet fogni. | |
* | |
| (mutatvány-lap) ösz. fn. l. MUTATVÁNYÍV. | |
* | |
| puszta Tolna m.; helyr. Muth-ra, ~on, ~ról. | |
* | |
| (mut-i) némely tájakon tréfásan mondják ,mutasd' helyett. | |
* | |
| (mut-og-at) gyak. áth. mutogattam, ~tál, ~ott, par. mutogass. Gyakran ismételve, többször mutat valamit, vagy többfélét egyenként, egymás után mutat. Valamely gyüjtemény ritkaságait a vendégeknek mutogatni. Képeket, rajzokat, könyveket mutogatni. Mindenfelé mutogatja magát. A kalmár mutogatja áruit." - Ez igének gyöke mut, mint a sütöget, nyitogat, ütöget, veteget, igéké süt, nyit, üt, vet. V. ö. MUTAT. | |
* | |
| (mut-og-at-ás) fn. tt. mutogatás-t, tb. ~ok, harm. szr. ~a. Cselekvés, midőn valaki mutogat. Különösen jelent fitogtatást, vagyis némi kevélységgel járó jeladást, mely által valaki akár valódi akár képzelt jelességeire másokat figyelmeztet; öszvetétellel is: magamutogatás. | |
* | |
| (mut-og-at-ó) mn. és fn. tt. mutogató-t. Aki valamit ismételve, gyakran, vagy többfélét mutat másoknak, pl. személy, ki valamely gyüjteménynek egyes tárgyait a nézőknek megnevezi, s a tudnivalókat elmondja rólok. | |
* | |
| falu Közép-Szolnok m.; helyr. Mutos-ra, ~on, ~ról. | |
* | |
| mn. tt. mutuj-t, tb. ~ok. Együgyü, bamba, gyámoltalan természetü. Erdélyi szó. Egynek látszik a román mutu szóval, mely talán ismét a latin mutus-ból származott. | |
* | |
| helyesebben: MUZÉUM, fn. tt. muzéum-ot, harm. szr. ~a v. ~ja. Közelebbről a hellen moudeion, távolabbról a hellen-latin musa szóból eredett idegen nevezet, s jelent általán oly teremet vagy épületet, melyben különféle tudományos eszközök és segédtárgyak öszve vannak gyüjtve. Természettani eszközök muzéuma. Nemzeti muzéum Pestet, mely főleg pénz- v. éremgyüjteményi, természetrajzi, kép- és könyvtári osztályokból áll. | |
* | |
| fn. tt. muzulman-t, tb. ~ok. Az eredeti arab moszlem, többesben moszlemin-ból módosított idegen szó, s am. az izlamnak, azaz, igaz hitnek vallója, mely alatta Mahomed v. Mohamed hivei értetnek. Mind moszlem, mind iszlam pedig ered szalama igétől, mely am. magát alávetni, megadni, hódolni, különösen Istennek vetni magát alá. | |
* | |
| (muzz-og) önh. m. muzzog-tam, ~tál, ~ott. Tompa muzz muzz hangon szól, suhog, zúg. Muzzog a csép, mikor jó keményen csépelnek jó erős legények. Továbbá am. zúgolódik, duzzog, haragjában fél orrhangon mondogat valamit. Székely szó. (Ferenczi János). | |
* | |
| falu Sopron m.; helyr. Muzsaj-ba. ~ban, ~ból. | |
* | |
| NAGY~ falu, KIS~ puszta Bereg m.; helyr. Muzsaly-ba, ~ban, ~ból. | |
* | |
| l. MESGYE. | |
* | |
| fn. tt. muzsiká-t. A hellen-latin musica szóból módosított név, mely a népnyelvben ugyan még általánosan divatozik, de a müveltebb eléadásban zene és zenészet használtatik helyette. Nemzeti muzsika. Törökmuzsika. Mozsikával járni. Muzsikát csinálni. Muzsikát tanulni. Értelmezését l. ZENE és ZENÉSZET szók alatt. | |
* | |
| l. ZENEÉRTŐ. | |
* | |
| (muzsika-i) l. ZENEI, ZENÉSZETI. | |
* | |
| l. ZENEIGAZGATÓ. | |
* | |
| (muzsika-al) önh. muzsikál-t. Zenél, vagy is bizonyos hangszeren vagy hangszereken játszik.
"A faluban muzsikálnak, Elmegyek én katonának." Népd. l. ZENÉL. | |
* | |
| l. ZENEMESTER. | |
* | |
| (muzsika-as) fn. tt. muzsikás-t, tb. ~ok, harm. szr. ~a. Népnyelven általán oly személy, ki valamely zeneszeren játszik. Különösen, a nemzeti és népies zenét müvelő czigányokat érti alatta a nép. l. ZENÉSZ. | |
* | |
| l. ZENESZERZŐ. | |
* | |
| (muzsika-szó) ösz. fn. Hangszerek szózata. Muzsikaszóval kísérni a násznépet. Muzsikaszóval temetni a halottat. L. ZENESZÓ. | |
* | |
| fn. tt. muzsikus-t, tb. ~ok l. ZENÉSZ. | |
* | |
| falu Esztergom, puszta Heves m.; helyr. Muzslá-n, ~ra, ~ról. | |
* | |
| a régieknél, sőt Erdélyben ma is am. az első személyes névmás többese: mi, vagy teljesen, mink. l. MI, személynévmás. | |
* | |
| fn. tt. művet vagy müvet. Kicsiny. művecske v. müvecske. Széles ért. munka, vagyis, akár testi, akár szellemi, akár mindkét nemü erőnek megfeszitése bizonyos czélra. Pillanat műve. Századok műve. Szorosabb értelemben maga az erő megfeszítése által eléállított, elkészült dolog. Minthogy azonban ha valami inkább csak testi erő használása által állíttatik elé, azt miv-nek mondjuk, pl. kézmívek: tehát legszorosabb ért. a mű szó alatt inkább csak a szellemi erőnek vagy egyszersmind a szelleminek is alkalmazása és megfeszitése által létre hozott valami, pl. kép, szobor, zene, költemény stb. értetik. Ez az ő műve. Szép müveket készíteni. Szellemi müvek, elmemüvek. Müveket köz nézésre kiállítani. Mestermüvek, remekmüvek. Mű dicséri a mestert. (Km.). "A legnagyobb költők sikerűltebb művei mindannyi tűkör, melyben az iró egész egyénisége vagy annak egyes oldalai tünnek fel." (Báró Eötvös József). Ellenben mív-nek, mint imént érintők, a mű-től megkülönböztetve inkább csak testi erő s ügyesség által készített vagy létrehozott dolgot nevezünk. Innen kézmívek, kézmíves, nem pedig ,kézmüvek', kézmüves. Így különböznek művel és mível, művész és míves. V. ö. MÍV.
A mü és munka v. eredetileg muka is rokonszók; mert a mű nem egyéb, mint a mély hangu mu. Valamint pedig ebben alapfogalom a mozgás: ugyan ez rejlik a mű v. mí(v) gyökben is. A különbség köztök az elfogadott szokás szerént főleg abban áll, hogy a munka általános erőfeszítést, mozgalmat jelent, a mű pedig, sőt mív is némi ügyességet és mesterséget föltételez; honnan pl. müvelni, megművelni vagy e helyütt szabatosabban: mívelni, megmívelni a földet, többet jelent, mint munkálni, megmunkálni. A mű vagy mív is tehát finomabb cselekvést, kiképzést foglal magában, miért szabatosan csak olyan munkákra illik, melyeket bizonyos szabályok szerént, és mesterségi vagy tudományos kiképzés nyomán készített valaki, milyenek a mesteremberek, gyárosok, az úgynevezett müvészek vagy tudományos férfiak munkái. Azonban a mű szónál, mint föntebb mondók, ismét különbség tétetik mind a törzsben, mind s származékokban az i és ü hangzók szerént, pl. vamint mit mivelsz (mit csinálsz)? mást jelent mint: mit mitvelsz (mit képzesz)? azaz micsoda tudományt vagy müvészetet gyakorolsz? vagy általán: szellemileg mivel foglalkodol? úgy mű és mív is különbözők. Alakjára nézve azon egy tagu szók közé tartozónak tekintethetik, melyek eredetileg rövidek (mint munka szóban is), de nagyobb nyomatosság vagy hangzatosság végett vagy véghangzójokat nyujtják meg, vagy v h j toldalék hangokkal ejtetnek, mint fe fé fej, di diu div díj, hi hiu hiv v. hib híj, ilyenek a do doh, ro roh, s maga a mű máskép: műv, mint a megfelelő mí, máskép miv, sőt néha míh, pl. kőmives, Mátyusföldön: kőmihes. | |
* | |
| (mű-alak) ösz. fn. Valamely műnek külső csínja. | |
* | |
| (mű-alkat) ösz. fn. Valamely műnek szerkezeti formája, vagy egész szervezete, mint öszveállított egész. Gépek, gőzhajók, mozdonyok műalkata. | |
* | |
| (mű-alkotás) ösz. fn. Valamely műnek eléállítása, müvészi készítése. | |
* | |
| (mű-áros v. ~áras) ösz. fn. Ki úgynevezett szépmüvekkel kereskedik, milyenek, képek, aczélmetszetek, rajzok, hangművek stb. | |
* | |
| (mű-barát) ösz. fn. Személy, ki a szépművészetet és szépműveket kedveli, pártolja, ámbár ő maga nem azon mértékben gyakorolja, hogy művésznek tartathatnék; másképen: műkedvelő. (Dilettans). | |
* | |
| (mű-becs) ösz. fn. Valamely műnek belső értéke. | |
* | |
| (mű-birálat) ösz. fn. Valamely szellemi műnek vagy működésnek az elméleti és gyakorlati széptan szabályai szerénti megitélése. Az elfogulatlan és teljes kiképzettségen alapuló műbirálat elősegíti a müvészet tökélyesbülését. | |
* | |
| (mű-birálati) ösz. mn. Műbirálatot illető, arra vonatkozó. Ezen festmény vagy építmény mübirálati szempontból nem minden kifogás nélkül való. | |
* | |
| (mű-biráló) l. MŰBIRÓ. | |
* | |
| (mű-biró) ösz. fn. Személy, ki szépművek fölött itél, azok érdemeit, jelességit, hibáikat, gáncsaikat stb. kimutatja. Máskép: müitész. Szélesb ért. ki az iparmüveket megvizsgálja s érdemeik szerént méltányolja, vagy gáncsolja. | |
* | |
| (mű-bölcselet) ösz. fn. Elméleti szabályok fürkészése a müvészetről vagy annak egy vagy több ágáról. | |
* | |
| (mű-csarnok) ösz. fn. Csarnok vagy terem, melyben különféle szépmüvek és iparmüvek példányai köz megtekintés végett ki vannak állítva. Különösen a képzőművészek ú. m. szobrászok, festészek, aczélmetszők műtereme. | |
* | |
| (mű-csin) ösz. fn. Csin, illetőleg kellemes forma, valamely képzőművön, pl. festményen, szobron. | |
* | |
| (mű-dühöncz) ösz. fn. Oly mübarát vagy szépmüvész, ki az általa kedvelt szép müvek iránt tulságos, szinte dühösséggel határos szenvedélylyel viseltetik. | |
* | |
| (mű-egész) ösz. fn. Valamely műnek öszves alkata. | |
* | |
| (mű-egyetěm) ösz. fn. Tanintézet, melyben általán a műipart, és kereskedést előmozditó isméretek a lehető legnagyobb terjedelemben és tudományos rendszerben adatnak elé. (Polytechnicum). Némely műegyetemekben, pl. a párizsiban, képeztetnek az ifjak hadi tudományok elemeire is. | |
* | |
| ösz. mn. Müegyetemet illető, ahhoz tartozó, arra vonatkozó stb. Műegyetemi tanulmányok, készületek, eszközök. V. ö. MŰĚGYETĚM. | |
* | |
| (mű-egylet) ösz. fn. Müvészek- s műkedvelőkből álló egylet, melynek czélja a művészetet pártolni, előmozdítani és terjeszteni. | |
* | |
| régiesek művel, művelkedik helyett. | |
* | |
| (mű-élv) ösz. fn. Szellemi élv, melyet a szépmüvek hatása kelt bennünk. | |
* | |
| (mű-emlék) ösz. fn. Emlék, mely művészeti becscsel bír. | |
* | |
| (mű-erszény) ösz. fn. Nők erszénye, melyben varró, kötő stb. eszközeiket tartják, vagy magukkal hordják. | |
* | |
| (mű-értelem) ösz. fn. Valamely mű vagy művészet szabályainak ismerete. V. ö. MŰÉRTŐ. | |
* | |
| ösz. fn. Személy, ki bizonyos műnek, vagy müvészetnek szabályait isméri, ki a művekről alapos itéletet képes hozni, ha szinte ő maga azon müvészettel gyakorlatilag nem is foglalkodnék vagy foglalkodott volna. | |
* | |
| MŰÉRZET, (műérzék v. érzelem v. érzet) ösz. fn. Természetes hajlam a szépművek iránt, természetes fogékonyság mindenre, ami a müvészet körébe vág, különösen a gyakorlatban a müvészet kellékeinek elméleti öntudatosság nélküli feltalálása, alkalmazása. Finom műérzet. | |
* | |
| (mű-esztergályos) ösz. fn. Különösen finom, mesterséges müveket készítő esztergályos. | |
* | |
| (mű-festő) ösz. fn. Festő, ki a kelméket, szöveteket, különféle szinekkel, virágos, habos rajzokkal stb. tarkázni érti. | |
* | |
| (mű-fogás) ösz. fn. A gyakorló müvészetben a kivitel könnyebbitésének vagy ügyesség megszerzésének módja, melyet öntudatosan csak az avatott művészek ismernek. | |
* | |
| fn. tt. mügét. Növénynem a négyhímesek seregéből és egyanyások rendéből; csészéje fogai alig vehetők ki; bokrétája harangalaku v. tölcséres, három-négy hasábu; két magva gömbölyüded; levelei csillagosak. (Asperula). Fajai: szagos, ugari, kalászos, festői, veresfias, górnyaku müge. | |
* | |
| (mű-gond) ösz. fn. Pontosság, melyet valaki azon szabályok alkalmazásában és kivitelében követ, melyek bizonyos műnek eléállítására szükségesek. Különös műgonddal készített festmények, szobrok, versezetek. | |
* | |
| (mű-gyakorló) ösz. fn. Ki valamely müvel tüzetesen foglalkodik, s abban képezi magát. Műgyakorló ifjak, növendékek. | |
* | |
| (mű-hajlam) ösz. fn. Hajlam, illetőleg természeti vonzalom, valamely szépmüvészetre. | |
* | |
| (mű-hely) ösz. fn. Hely, illetőleg szoba, vagy akármely zárt tér, hol mesteremberek és legényeik iparmíveket készítenek. Szabók, vargák, csizmaziák műhelye. Kovácsmühely, asztalosmühely, lakatosmühely. Kádármühely, bognármühely. Ide tartozik a borbélymühely is. A népnyelvben, legalább bizonyos tájakon: míhely. Azon szobát, vagy lakot, melyben szépmüveket készítenek, némi különböztetés végett, műteremnek mondjuk. Szobrászok, festészek műtereme. | |
* | |
| (mű-igény) ösz. fn. Igény, mely az illető művészethez vagy művészeti tárgyhoz megkivántatik. | |
* | |
| (mű-intézet) ösz. fn. Általán intézet, melynek czélja főkép a művészeteket pártolni, elémozdítani, s az azokba vágó szakismereteket bármimódon terjeszteni. | |
* | |
| (mű-ipar) ösz. fn. Ipar az úgynevezett kézmívekben, hová a gyármivek is tartoznak. A műipart előmozdítani. | |
* | |
| (mü-iskola) ösz. fn. Általán iskola, tanintézet, melyben az illető növendékek leginkább az iparágakra vonatkozó tudományokból oktatást nyernek. l. MŰTANODA. | |
* | |
| (mű-ismeret) l. MŰÉRTELEM. | |
* | |
| (mű-ismerő) l. MŰÉRTŐ. | |
* | |
| (mű-itész) ösz. fn. l. MŰBIRÓ. | |
* | |
| (mű-itészet) ösz. fn. l. MŰBIRÁLAT. | |
* | |
| (mű-izlés) ösz. fn. A széptan szabályainak helyes felfogása valamely müvészetben. | |
* | |
| (mű-jellem) ösz. fn. Valamely művészeti tárgynak lényeges sajátsága. | |
* | |
| l. SZEMÉLYNÉVMÁS. | |
* | |
| (mű-kapta) l. MINTAIDOM. | |
* | |
| (mű-kedvelés) ösz. fn. A szépművek s müvészetek iránti tettleges vonzalom, ha szinte valaki annyira nem gyakorolja az illető művészetet, hogy a müvészi nevezetre igényt tarthatna. | |
* | |
| (mű-kedvelő), l. MŰBARÁT. | |
* | |
| (mű-kedvelőség) ösz. fn. Tulajdonság, melynél fogva valaki műkedvelőnek tekinthető. (Dilettantismus). | |
* | |
| (mű-kereskedés) ösz. fn. Kereskedés, melynek áruczikkeit szépművek, ú. m. képek, rajzok, metszetek, zeneművek stb. teszik. | |
* | |
| l. MŰÁRUS. | |
* | |
| (mű-kertész) ösz. fn. Kertész, ki a kertek, különösen díszkertek és díszvirágok, dísznövények mívelését a finomabb izlés, illetőleg szépműtan szabályai szerént mesterségesen űzi. | |
* | |
| (mű-kertészet) ösz. fn. Kertészet, melyben a díszkerti munkálatok kiképzett műkertész által teljesíttetnek, illetőleg vezettetnek. | |
* | |
| (mű-kertészeti) ösz. mn. Műkertészetet illető, arra vonatkozó. Műkertészeti szabályok. Műkertészeti képzettség. | |
* | |
| (mű-ki-állítás) ösz. fn. Iparművek és szépművek, köz látvány és megbirálás, illetőleg jutalmazás végetti kiállítása. Újabb időben másképen: műtárlat. | |
* | |
| (mű-kincs) ösz. fn. Kincs, melynek értéke valamely szép műben vagy művekben fekszik. | |
* | |
| (mű-kivánalom) ösz. fn. Kivánalom (postulatum), mely az illető művészetre vagy művészeti tárgyra vonatkozik. | |
* | |
| fn. tt. müköcs-öt. Növénynem az öthímesek seregéből és egyanyások rendéből; virágzata ernyős, galléros, bokrétájának nyaka tojásdad, torkolata ikrás; tokja gömbölyü, egyrekeszü, ötnyilásu, (Androsace, a görög eredeti után am. férfierő). Fajai: nagy, gór, ěszaki, gyapjas, köd-, tompalevelű müköcs. Köznéven a gyapjast nevezik különösen müköcsnek. | |
* | |
| (müköcs-dara-virág) ösz. fn. Növényfaj a daravirágok neméből; tőkocsánya két-három leveles; levelei hosszúdadok, tompák, kemények, csipkések; virága fehér. (Draba androsacea). | |
* | |
| (müköcs-kőtör) ösz. fn. Növényfaj a kőtörök neméből; levelei láncsásak, tompák, szőrösek, szára leveletlen, két-három virágu. (Saxifraga androsacea). | |
* | |
| (mű-köd-és) fn. tt. működés-t, tb. ~ěk, harm. szr. ~e. Bizonyos művel való foglalkodás, bánás. Különösen, hivatalos elbánás, eljárás. Az ujonnan kinevezett tisztviselők legott elkezdték működéseiket. Valakit akadályozni müködéseiben. A bizottság bevégezte működését. | |
* | |
| (mű-köd-ik) k. m. működ-tem, ~tél, ~ött. Bizonyos művel, munkával foglalkodik. Különösen, rábizott, magára vállalt, hivatalos dologban eljár. A bizottságok szorgalmasan működnek. Az ügyvédek működnek védenczeik ügyeiben. Régiesen: műelkedik, mint munkál, munkálkodik. | |
* | |
| (mű-köd-ő) mn. tt. működő-t. Bizonyos művel, munkával foglalkodó; megbizatásában eljáró. Különösen aki valamely művészet elsajátításában gyakorolja és képesíti magát. Működő tag valamely egyletben, pl. zenészetiben, aki ennek eléadásaiban vagy eléadatni szokott mutatványaiban tettleg veszen részt. | |
* | |
| (mű-kör) ösz. fn. 1) Tér, melyen valakinek működnie lehet, szabad, kell, vagy melyen működni szokott. Némely tisztviselők műköre csak egy városra, másoké egész kerületre kiterjed. 2) Azon tárgyak mennyisége, melyek körül működik, melyekkel foglalkodik valaki. Meghatározni a birák műkörét. Műkörömben iparkodom mindent megtenni, ami kitelik tőlem. | |
* | |
| (mű-köri) ösz. mn. Műkört illető, műkörre vonatkozó. | |
* | |
| (mű-látó) ösz. fn. Építéseknél az illető mesteremberekre felügyelő személy. Köz, idegen elnevezéssel: pallér. | |
* | |
| (mű-lelkesědés) ösz. fn. Nemes buzgalom a müvészet vagy annak előmozdítása iránt. | |
* | |
| (mű-lovag v. -lovar) ösz. fn. Lovag, ki lóháton, mesterséges szökéseket, lejtéseket stb., látványul, a közönség mulattatására visz vagy vitet véghez. | |
* | |
| (mű-malom) ösz. fn. A közönségesnél mesterségesebb szerkezettel, pl. gőzgépekkel, hengerekkel stb. fölkészített és működő malom. | |
* | |
| (mű-maradvány) ösz. fn. Régibb időből fenn levő, akár egész mű, akár csak műtöredék. | |
* | |
| (mű-modor) ösz. fn. Modor, fogás valamely mű eléállitásában. | |
* | |
| (mű-nyelv) ösz. fn. Általán nyelv, mely a műipari, művészeti és tudományos tárgyak eléadására szükséges szókat és kifejezéseket foglalja magában, különböztetésül a közönséges társalgási nyelvtől. A műnyelv lényegét az úgynevezett műszók teszik. Kovácsok, asztalosok münyelve. Festészek, szobrászok műnyelve. Természettudósok, bölcselők, vegyészek műnyelve. Szélesb ért. irói nyelv, melynek már természeténél fogva a közönséges, népies nyelven fölül kell állania. | |
* | |
| (mű-ösztön) ösz. fn. Természetes hajlam és vonzalom a művészet iránt. | |
* | |
| (mű-ötvös) ösz. fn. Ötvös, ki mesterségében művészi tárgyakkal foglalkodik, kinek készítményei müvészeti értékkel birnak. | |
* | |
| (mű-part) ösz. fn. Mesterségesen készült ki- és berakodási hely a vízbe vagy part hoszszában építve. Szélesebb értelemben az ily rakodó partok közelébe eső egész térség is. Francziául: quai, s ez után a németben: Kai v. Kaje. (Kenessey Albert.) Némelyek szerént: kőpart, de ez lehet természetes is. | |
* | |
| (mű-pártolás) ösz. fn. A művészetnek alkalmilag az arra szolgáló eszközökkel elémozdítása, vagy elémozdításában kimutatni szokott törekvés. | |
* | |
| (mű-régiség) ösz. fn. Művészeti tárgy, mely a régi korból még fennáll akár egészben, akár csak maradványaiban. | |
* | |
| (mű-remek) ösz. fn. Oly mű, melyet a maga nemében remeknek mondhatunk, máskép: remekmű. V. ö. REMEK, (2) | |
* | |
| (mű-remeklő) ösz. fn. Művész, kit a maga nemében remeknek mondhatunk; máskép remekmüvész. (Virtuoz). | |
* | |
| (mű-rév) ösz. fn. Kikötő-medencze, t. i. Kenessey Albert szerént, a hajók bizton tartására mesterségesen készült kikötő; minő valamely gyártó medencze is, raktárakkal körülépitve, hogy a hajók kényelmesen rakodhassanak; rendesen a gyártómedenczén belül van, hogy a benne levő hajók az épités alattiaknak ne alkalmatlankodjanak, belső műrév. (Docke, Hafendocke). | |
* | |
| (mű-ritkaság) ösz. fn. Művészeti tárgy, mely csak kevés helyen vagy kevés műtárban található. | |
* | |
| (mű-rokon) ösz. fn. Személy, ki egy másikkal hasonnemü művel, különösen müvészettel foglalkodik. A zenészek egymásnak műrokonai. | |
* | |
| ösz. fn. Rokonság azok között, kik hasonnemű művészetet űznek. A szobrász a festészszel műrokonságban van. | |
* | |
| (mű-segéd) ösz. fn. Személy, illetőleg műgyakornok, ki akár műiparos, akár művész mellett segédképen munkálkodik. | |
* | |
| (mű-sorozat) ösz. fn. Szinpadon, nyilvános hangversenyeken stb. eléadandó műdarabok jegyzéke. | |
* | |
| (mű-szabály) ösz. fn. Szabály, melyet bizonyos mű készítésében követni kell, hogy némileg sikerüljön. Műszabályok szerént építeni. Műszabályok ellen véteni. Műszabályok szerént itélve e művet lehetetlen nem gáncsolni. | |
* | |
| (mű-szabályos) ösz. fn. Műszabályok szerint csinált, képzett, készített, szerzett stb. Műszabályos emlékszobor, tájkép. Műszabályos versek. | |
* | |
| (mű-szabályosan) ösz. ih. A műszabályoknak megfelelőleg. | |
* | |
| (mű-szekrény) ösz. fn. Kis szekrény kemény papirból, szalmából stb., melyben a nők varró, kötő stb. eszközeiket tartják, s magukkal hordják. | |
* | |
| (mű-szellem) ösz. fn. Minden, a mi a müvészetre kedvezőleg hat, mint: műértelem, művonzalom, műérzelem, műpártolás stb. | |
* | |
| (mű-szer) ösz. fn. Általán mindenféle eszköz, melyeket az iparmívesek és müvészek használnak munkálataikban. Szélesb ért. akármiféle munkára és műtétre szükséges eszközök. Sebészek, fogorvosok műszerei. Kertészek, földmivesek műszerei. Népies nyelven: szerszám. | |
* | |
| (mű-szer-csináló) ösz. fn. Kézmíves, ki különösen műszereket, pl. sebészeknek valókat készít. | |
* | |
| (mű-szerész) ösz. fn. l. MŰSZERCSINÁLÓ. | |
* | |
| (mű-szeretet) ösz. fn. A művészetnek lelki hévvel gyakorlása. | |
* | |
| (mű-szerkezet) ösz. fn. Valamely mű egyes alkatrészeinek az illető mesterség v. müvészet szabályai szerént egybeillesztett állapota. | |
* | |
| (mű-szerzemény) ösz. fn. Leginkább a zenészetben használt szó s jelent valamely zenedarabot, amennyiben valaki annak szerzője. (Compositio). | |
* | |
| (mű-szó) ösz. fn. Egyes szók, melyek a mesterségekben, művészetekben, tudományokban, vagy különös üzletekben, foglalatosságban eléforduló tárgyakat és fogalmakat sajátnemüleg kifejezik. A mesteremberek műszavait öszveirni. Festészeti, szobrászati, zenészeti műszók. Az idegen tudományos műszókat megmagyarítani. | |
* | |
| (mű-szoba) ösz. fn. Szoba, melyben valaki rendesen működni, bizonyos kézmivet, művészetet, tudományos foglalkozást stb. gyakorolni szokott; dolgozószoba. V. ö. MŰTEREM. | |
* | |
| (mű-szorgalom) ösz. fn. Szorgalom, munkásság, melylyel valaki bizonyos iparágat vagy müvészetet űz, gyakorol. | |
* | |
| (mű-szótár) ösz. fn. Műszók gyüjteménye, illetőleg műszókat tartalmazó könyv. Bölcsészeti, mennyiségtani, vegytani, természettudományi, törvénytudományi műszótár. V. ö. MŰSZÓ. | |
* | |
| (mű-tan) ösz. fn. Széles ért. akármiféle mű készítésének szabályait tárgyaló tan. Különösen, mely a műiparra vonatkozó ismereteket adja elé. (Technologia). | |
* | |
| (mű-tanár) ösz. fn. Műtan szabályait rendszeresen eléadó tanár. | |
* | |
| (mű-tani) ösz. mn. Műtant tárgyazó, azt illető, ahhoz tartozó, arra vonatkozó. Műtani nyilvános eléadások, felolvasások. | |
* | |
| (mű-tanoda) ösz. fn. Tanoda, melyben az iparra, kereskedésre vagy müvészetre is tudományos szakismereteket szerezhetni, habár nem azon terjedelemben, mint a műegyetemen. | |
* | |
| (mű-tapintat) ösz. fn. l. MŰÉRZELEM. | |
* | |
| (mű-tár) ösz. fn. Tár, illetőleg egy vagy több teremből álló helyiség, hol bizonyos nemü művek le vannak rakva, vagy mutatványul kiállitva. | |
* | |
| (mű-tárlat) ösz. fn. Művek, különösen képzőművek, pl. képek, szobrok stb. kiállítása valamely teremben, csarnokban mutatvány, s köz megtekintés végett. Állandó műtárlat, mely folytonosan uj és uj müveket állít ki. | |
* | |
| (mű-társ) ösz. fn. Kik ugyanazon művel foglalkodnak, kik egy müvészetet gyakorolnak, azok egymásnak műtársai. Különösen egy műhelyben, vagy műteremben dolgozó társak. | |
* | |
| (mű-társaság) ösz. fn. Társaság azok között, kik egynemű iparművet vagy művészetet űznek, vagy kik ugyanazon műhelyben, műteremben dolgoznak. | |
* | |
| (mű-terěm) ösz. fn. Terem, melyben különösen a képzőmüvészek, ú. m. festészek, szobrászok, metszők munkálkodnak, különböztetésül a műhely-től, melyben iparosok, kézmivesek dolgoznak. | |
* | |
| (mű-termék v. ~termény) ösz. fn. Főleg a művészetre vonatkozó, művészetbe vágó elmeszülemény. | |
* | |
| (mű-terv) ösz. fn. Valamely mű kivitelét czélzó terv. | |
* | |
| (mü-tét) ösz. fn. l. MŰTÉTEL. | |
* | |
| (mű-tétel) ösz. fn. Orvosi eszközök által véghez vitt mű valamely beteg testen vagy tagon. Sebészi, állatorvosi műtétel. | |
* | |
| (mü-tevő) ösz. fn. Sebész vagy orvos, vagy műértő, ki a kór testeken vagy tagokon bizonyos metszést, vágást, fürészelést stb. visz véghez, pl. midőn a vízhólyagból a követ kimetszi, a lábat elfűrészeli stb. | |
* | |
| l. MŰTEVŐ. | |
* | |
| (mű-töredék) ösz. fn. Valamely, kivált régi műremeknek egyes meglevő, megmaradott része. | |
* | |
| (mű-tőzs) ösz. fn. Szokottabban l. MŰKERESKĚDÉS. | |
* | |
| (mű-tudalom) l. MŰISMERET. | |
* | |
| (mű-tudomány) l. MŰTAN. | |
* | |
| (mű-ügyesség) ösz. fn. Ügyesség, melylyel valaki bizonyos kézmivek vagy szépmüvek eléállításában bir. | |
* | |
| (mű-vakolás) ösz. fn. Művakolattal dolgozás. V. ö. MŰVAKOLAT. | |
* | |
| (mű-vakolat) ösz. fn. Gipszvakolat, vagyis zúzott fejér márványból és gipszből készített vakolat, mely czifrázatoknál domború munkálatokra használtatik. (Olaszul: stucco, innen: stuccatur, művakolattal készült munka. A közéletben minden szobai felső padlat vakolását így nevezik. | |
* | |
| v. MŰVEL (mü-v-el) áth. m. müvelt. 1) Általában tesz, cselekszik, csinál valamit. Jót, roszat művelni. Mit müvelsz? Egész nap semmit sem művel. Ez értelemben az általános nyelvszokás szerént inkább: mivel. 2) Valamit bizonyos szabályok vagy mód szerént munkál, bizonyos czélra alkalmassá tesz. Kertet, szőlőt, földet müvelni. Ez is szokottabban és szabatosabban: mivel. 3) A testi vagy szellemi tehetségeket képezi, idomítja, nemesíti, finomítja stb. A táncz, lovaglás, vívás művelik a testet, s a zene, festészet, tudományok stb. a lelket. A lelki tehetségeket olvasás, tanulás által müvelni. Magát és másokat kimüvelni. Ezek szerént szabatosan, sőt a közéletben is: mit mivelsz? am. mit csinálsz? mivel foglalkodol? (általában); mit művelsz? pedig azt jelenti: szellemileg mivel foglalkodol?
A régieknél, pl. Margit életében, Benigna imakönyvében, Debreczeni legendáskönyvben, közbevetett v nélkül is: müel v. műel, v. míel, honnan a müelkedik, müelkedet származékok is, mint fual, fualkodik, fualkodás. V. ü. MŰ. | |
* | |
| (mű-vélemény) ösz. fn. Műértők, műbirák véleménye valamely műről. | |
* | |
| (mü-v-el-és) fn. tt. müvelést, tb. ~ék. harm. szr. ~e. 1) Általán tevés, cselekvés, csinálás. Jónak, rosznak müvelése; szokottabban és a szabatosságot tekintve: mivelés. 2) Képzés, idomítás bizonyos czélra, és szabályok szerént. Földmüvelés, kertmüvelés, szőlőmüvelés. Ez is inkább mivelés: földmivelés, kertmivelés, szőlőmivelés. 3) Különös és saját értelmében a testi vagy lelki tehetségek képzése, idomítása. V. ö. MÜVEL. | |
* | |
| (mü-v-el-et) fn. tt. művelet-it, harm. szr. ~e. 1) Általán tett, cselekedet, müvelés által véghez vitt valami; ez inkább: mivelet. 2) Szellemi vagy szellemivel összekötött foglalkodás eredménye. V. ö. MÜVEL. | |
* | |
| (mü-v-el-etlen) mn. tt. müveletlen-t, tb. ~ěk. 1) Általában testi dolgokra vonatkozólag, ami eredeti, nyers, idomítatlan állapotban van, mit bizonyos czélra és szabályok szerént nem képeztek, nem javítottak stb. Müveletlen földek, rétek, kertek, szőlők: szabatosabban: miveletlen. Megfelel neki ez értelemben a parlag, ugar. 2) Személyre vonatkozólag különösen szellemi s erkölcsi értelemben am. kinek kiváltkép lelki tehetségei kifejlődve, képezve, idomítva nincsenek. Műveletlen ember. Nyersebb kifejezéssel és nagyítva: bárdolatlan, faragatlan, durva, otromba. Innen átv. ért. mondják az ily embernek tetteiről, és tulajdonságairól. Műveletlen beszéd, nevetés. Műveletlen bánásmód, taglejtés. Müveletlen hangok, éneklés. Határozóként am. müveletlenül, müvelés nélkül. Müveletlen (míveletlen) hagyni a földet. Műveletlen viselni magát. V. ö. MÜVEL. | |
* | |
| (mű-v-el-etlen-ség) fn. tt. műveletlenség-ět, harm. szr. ~e. Különösen személyre vonatkozólag am. a testi és szellemi tehetségeknek nyers, kifejletlen, idomítatlan állapota, vagy tulajdonsága. Keményebb kifejezéssel: durvaság, nyerseség, otrombaság, faragatlanság, bárdolatlanság. Müveletlensége minden szavából és tettéből kilátszik. V. ö. MÜVELETLEN. | |
* | |
| (mü-v-el-et-len-ül) ih. 1) Müveletlen vagyis miveletlen állapotban, természet adta alakjában. Miveletlenül hagyott kertek, szőlők, földek. Megfelel neki a parlagul, ugaron. 2) A test és lelki tehetségek kiképzése, idomítása, nemesítés nélkül: keményebben szólva: durván, nyersen, otrombául, faragatlanul, bárdolatlanul. Müveletlenül nőni fel. Müveletlenül elhanyagolni a szellemi tehetségeket. Különösen am. müveletlen módon, durva emberek szokásaként. Műveletlenül viselni magát. Műveletlenül megtámadni valakit. Müveletlenül hánynivetni kezeit. | |
* | |
| (mű-v-el-kěd-és) fn. tt. művel kědés-t, tb. ~ěk, harm. szr. ~e. Folytonos müvelés, tevés, cselekvés, munkálkodás, vagy egyszerüen is: tett, cselekedet. Régies. Hogy lássák tü jó müvelkedésteket, (ut videant opera vestra bona Münch. cod. Máté 5.). | |
* | |
| (mü-v-el-kěd-et) fn. tt. müvelkědet-ět, harm. szr. ~e. Tett, cselekedet, különösen erkölcsi tekintetben véve. "János kedig mikoron hallotta volna Krisztusnak müvelkedetit." (Münch. cod. Máté XI.). "Mert valának ő művelkedetök gonoszok." (U. o. János. III.). Margit életében stb. müelkedet. | |
* | |
| (mü-v-el-kěd-ik) k. m. müvelkěd-tem, ~tél, ~ětt. Régiesen am. munkálkodik. "Hat napok vadnak, kikben kell müvelkedni" (operari. Müncheni codex. Lukács XIII.). | |
* | |
| (mű-v-el-mény) fn. tt. müvelmény-t, tb. ~ěk L. MÜVELET. | |
* | |
| (mű-v-el-ő-d-és) fn. tt. művelődés-t, tb. ~ěk, harm. szr. ~e. Állapot, midőn valakinek tehetségei művelődnek. Művelődést előmozdító eszközök. Az emberi művelődés története. V. ö. MÜVELŐDIK. | |
* | |
| (mű-v-el-ő-d-és-i) mn. tt. müvelődési-t, tb. ~ek. Művelődést illető, arra vonatkozó. Müvelődési eszközök, alkalom. | |
* | |
| (mű-v-el-ő-d-ik) belsz. m. művelőd-tem, ~tél, ~ött. Testi és lelki tehetségei fejlődnek, nemesednek, idomúlnak. Finomabb körökben müvelődnek az ifjak erkölcsei. Olvasás, tanulás, utazás által művelődik az ész. | |
* | |
| (mü-v-el-t) mn. tt. müvelt-et. 1) Testi tárgyakat illetőleg, amit valamely czélra és szabályok szerént képeztek, idomítottak. Müvelt földek, kertek. Jól müvelt szőlők, erdők, szabatosábban: mivelt. 2) Személyről szólva am. kinek testi és lelki tehetségei kifejlődve, képezve, finomítva, nemesítve vannak. Művelt férfiak, nők. Müvelt franczia, ángol nép. Művelt katonák. Müvelt társaság. Különösen a társas viszonyokat illetőleg am. finom erkölcsü, udvarias, az illedelem szabályaiban elméletileg és gyakorlatilag jártas. Müvelt udvari ember. Művelt bánásmód, beszéd. | |
* | |
| (mü-v-el-t-ség) fn. tt. müveltség-ět, harm. szr. ~e. Müvelt állapot vagy tulajdonság. Ellentéte: műveletlenség. Különösen szellemi kiképzettség, erkölcsi nemesség, társadalmi finomság, udvariasság. Századunk müveltsége. V. ö. MÜVELT. | |
* | |
| l. MÍVES. A Bécsi codexben különösen annyi is mint aranymíves (aurifex). | |
* | |
| l. MÍVES. | |
* | |
| (mű-v-ész) fn. tt. művész-t, tb. ~ěk, harm. szr. ~e. Szoros ért. személy, ki valamely szépmüvészetet gyakorol, milyenek a festészek, szobrászok, képmetszők, zenészek, s néha ide soroztatnak a költők is. Nemesebb ért. oly személy, ki a szépművészet egyik vagy másik nemében kitünőleg jeles. Szélesb ért. viselik e nevezetet a szinészek és tánczosok is, kik t. i. működéseiket nemesebb fokra emelni képesek. Hibásan s némi rátartós igényből használják e nevet néha a kézmívesek is, pl. nemzeti lábbeli müvész. Általán a kézmíveket inkább csak testi ügyességgel gyakorlók szabatosan mívesek; de ha kézmüvök finomabbnemü s nagyobb ügyességet igényel, mondhatjuk műveseknek, is, pl. aranyműves, ezüstműves, óramüves. V. ö. MŰ, MÜVEL. | |
* | |
| (mű-v-ész-et) fn. tt. művészet-ět, harm. szr. ~e. Általán az úgynevezett szépművek gyakorlata, s mind az, mi a szépmüvek, lényegét, valóját teszi, melyeknek főczéljok a széptani szabályokhoz mért kellemes gyönyörködtetés, vagy a kellemesnek a hasznossal széptanilag való egyeztetése. Ilyenek a zenei, festészi, szobrászi, szinészi, irói müvészetek stb. Müvészettel foglalkodni. A müvészet szabályai szerént megbirálni valamely művet. Képzőművészetek, hangművészet, szinművészet. Régi görög, középkori, ujkori müvészet. Művészetet pártolni, előmozdítani. "Minden leirásnak hatása az olvasó képzelő tehetségétől függ, s az iró müvészete csak abban áll, hogy ezt tevékenységbe hozza." (Báró Eötvös József.) | |
* | |
| (művészet-barát); l. MŰVÉSZETKEDVELŐ. | |
* | |
| (mű-v-ész-et-i) mn. tt. müvészeti-t, tb. ~ek. Művészethez tartozó, azt illető, arra vonatkozó. Müvészeti szabályok. Müvészeti tekintetből megbecsülni valamely festményt, szobrot. V. ö. MŰVÉSZET. | |
* | |
| (müvészet-kedvelő) ösz. fn. 1) Személy, ki valamely művészetet nem tüzetesen, hanem egyedül kedvtöltésből, saját gyönyörködtetésére gyakorol (Dilettant). 2) Ki mások müvészetében kellemesen gyönyörködik, ki a szépmüveket szereti. | |
* | |
| (mű-v-ész-i) mn. tt. művészi-t, tb. ~ek. Művészt illető, müvészre vonatkozó; művész ügyességével biró; müvészet tekintetében kitünő. Művészi pontosság. Művészi szorgalom. Müvészi eléadás. | |
* | |
| (mü-v-ész-ileg) ih. Művészi módon; müvészi tekintetben. | |
* | |
| MÜVÉSZISÉG. (mű-v-ész-i-ség) fn. tt. müvésziség-ět. Művészi tulajdonság: kitünőség. | |
* | |
| (mű-v-észkěd-és) fn. tt. művészkědés-t, tb. ~ěk. harm. szr. ~e. Foglalkodás valamely művészet nemével. | |
* | |
| (mű-v-ész-kěd-ik) k. m. müvészkěd-tem, ~tél, ~ětt. Bizonyos müvészetet rendes, szokott foglalkodásul gyakorol. | |
* | |
| (mű-v-ész-ség) fn. tt. művészség-ět, harm. szr. ~e. l. MŰVÉSZET. | |
* | |
| (művész-társ) ösz. fn. Széles ért. kik müvészettel foglalkodnak, egymásnak művésztársai, pl. a szobrász és festész. Szoros ért. ugyanazon müvészet nemét üző személyek, pl. a zenészek a zenészekkel. | |
* | |
| (mű-v-ez-et) fn. tt. művezet-ět, harm. szr. ~e. l. MÜZET. | |
* | |
| (mű-vezető) ösz. fn. A műiparosok, gyárosok mühelyében műértő személy, ki az alárendelt munkások, műsegédek stb. teendőit rendezi, intézi, igazgatja. Némely mesterségeknél: műlátó. | |
* | |
| (mű-vonzalom) l. MŰÖSZTÖN. | |
* | |
| (mű-z-et) fn. tt. müzet-ět, harm. szr. ~e. 1) Valamely műnek szerkezete. 2) Különösen ,lét' szóval öszvetéve: létműzet am. az állati és növényi testnek szervezete. (Organismus). Ez újabb időben szokottabban és egyszerüen: szervezet.
| |