* | |
* | |
| kisded alakban l, tizenkilenczedik betü a magyar ábéczében, s a mássalhangzók sorában tizenkettedik, kiejtve el, mint egyes hang a nyelvnek előtolása és mozgatása által képződik, s mint olyan a nyelvhangok osztályába tartozván, legtöbb szóknak oly jelentést kölcsönöz, melyben alapfogalom az előhaladó mozgás, előhaladás. 1) Majd könnyü, gyöngéd, és többnyire zajtalan, majd valamivel sebesebb mozgás értelme rejlik ezekben: a segédhangzóval: lab, (labda), láb, lábol, lábad, lábadon, ladáz, lafog, lafancz, laj (fn.), láng, láz, lázad stb., e segédhangzóval: leány, legény, lebeg, lepke, ledér, lefeg, leffentyü, lejt, lejteget, leng, lengedez, lenget, lentet, leveg, levegő, lé, leves, legyint, lép, el, le, él, lesz; i segédhangzóval: libánczol, libócz, libeg, lidércz, lindik, linkó, limba, lifeg, lipiczkel, liszt, lityeg, illan, illant, villám, villog stb., o, ö, ü segédhangzókkal: ló, lob, lobog, lób, lóbál, lód, lódít, lódúl, lóg, lóstol, lót, lő, lök, lőzér, lükü, lüktet. 2) Szenvedőleges, lassu, élénktelen mozgást jelent ezekben: lanka, lankad, lankaszt, lankatag, lajha, lajhár, lágy, langy, láp, lassu, legel, lézeg, lom, lomha, lusta. 3) Terjedést, kinyúlást ezekben: laboda, lap, lapu, lapály, lapos, lapácz, lapát, laposka, laska, lancz, lep, lepedő, lepel, lepény. 4) Eléfordúl némely hangutánzó gyökökben is, mint laf, laty, lecs, lety, lih, lity, leh, lél(ek) liba, locs, loty, lőty, lucs, melyekről megjegyzendő, hogy jobbára oly hangot jelentenek, mely könnyü mozgás következtében ered, minél fogva ezek mozhangutánzók-nak nevezhetők.
Az l hang lengeteg mivoltánál fogva sok változásnak van kitéve, nem annyira a szók elején, mint közepén és végén, midőn majd a keményebb r-re, mint legközelebbi szervtársára, majd lágyabb ly, j, v-re változik, pl. il (illan), ir (iramlik), villog, virrad; botlik, botránkozik; tolong, torlódik; Elisabet Erzsébet, csoroszla csoroszlya, kilűl kivül, lelebb lejebb, lik lyuk, leány lány, lyány. Néha n-re is, pl. lám, nám; hol, hon; talál, tanál; dal, dana, dalol, danol; onnal (régiesen, ma:) onnan; az ul, ül határozói képzők, másképen: on, ön, ěn; üdvözülhetnének helyett a régi magyar Passióban: üdvezünhetnének stb. A hanyag, tunya tájejtésekben gyakran egészen eltünik, s az előtte álló önhangzóval foly öszve, mint alma, óma; szalma, szóma; Albert, Óbert; folt, fót, gyolcs, gyócs; föld, főd; különösen a szók végén pótol, pótó; pótú; gondol, gondó, gondú; meszel, meszsze; örül, örű; palóczos és barkós ejtéssel: elment, evment, eüment, őment; balta, bóta; okval, módval, okvó, módvó; kézvel, lábval, kézvő, lábvó; ne poró avvó a góvó, (ne porolj avval a galylyal). Ilyenek Benőfy Soma közlése szerint: "A lököd (lelked) kényának sincsen táng (talán) jaó dóga (dolga)." "Vegyázz, Bera, magadra, Fee ne őts a garadra, Ha l' eső a lábadraó, Becsőletöd ee patkaó." "Ha nagyanyó duruzsaó, Mondjad, ezt hé! hogy auszaó." Hasonló változásokon ment által az eredeti latin szók l betűje a franczia nyelvben, mint: mal-us mauv-ais (kiejtve: mové), salv-are sauv-er (sové), sal-tare sau-ter (soté), coll-um cou (kú), fal-co, fau-con (focó) stb. Az olasz bizonyos esetekben elhagyja az l-t s i-vel helyettesíti: Flumen Fiume, blanca bianca, Florentia Fiorenta, plus piu stb. Hasonló viszony van némely szláv nyelvek között, a cseh: wlk, blch, wlna, dlauhi, dluzsnik, bil, vidil, dal, sztal; szerbül: wuk, bua, wuna, dugi, duzsan, bio, vidio, dao, stao stb. Tudván azt, hogy az l többször hosszu önhangzóvá olvad, a szóelemzésben biztosabban járhatunk el, ha az ily önhangzós gyököt családbeli rokonaival öszvehasonlitjuk, pl. bódúl, bódorog, eredetileg = boldúl, boldorog, bóna (óra) = bolna, mint a bolond, bolyong, balga, balgatag szók rokonai; fónagy = folnagy, falunagy; fóka = falka; bódé = boldé, bolt; bókol = bolkól, fejét hajtogatja, bólogat; ágy = álgy (hálgy), alvási, hálási fekhely; ótvar = olt-v. aluttvar stb. Különös, hogy az l kezdetű gyökszók között alig van olyan, mely valami tömör, szilárd, kemény testet jelentene, hanem holmi lengeteget, könnyűt, lágyat, léhát, illetőleg hasonló mozgást, cselekvést, állapotot, továbbá nincs ily kezdetű kedély szók, mint az ajki, torok-, foghangok, és sziszegők között; nincsenek gömbölyü, kerekded tárgyakat jelentők, mint különösen a torkiak, és r gyökhanguak között, végre nincsenek fuvást, fuvódást (a leh, lih kivételével) vagy metszést, hasitást jelentők. Az l-vel kezdődő gyökszók száma minden árnyalataikkal együtt 90-nél, az l-vel végződőké pedig, mint, al, ál, áll, el, il, ill, ol, ól, öl, ül, stb. 80-nál több. Rövidítve: l. 1) = lásd; 2) = lap. A római számjegyek közt a nagy L ötvenet jelent. V. ö. SZÁM. Átugrotta már az L-et, am. életének ötvenedik évén már túl van. | |
* | |
| segédhangzókkal: al, el, él, ol, öl, s még igéknél úl, űl, határozóknál ul, ül a) igeképző, s alkot mind önható, mind átható igéket, mint: dú-l, sű-l, hű-l, fű-l, dől; váll-al, kez-el, szěm-ěl, bot-ol, őr-öl; hálál, (= hála-al), henyél, épül, tan-úl stb. V. ö. ~AL, és különösebben ~ÚL. Kettöztetve: ~all, ~ell, melyben az első l vagy n-ből változott által, pl. sokall am. sokanl, kevesell, am. kevesenl, vagy pedig ami hihetőbbnek látszik, az egész vall igéből húzatott öszve, melynek értelmében is osztozik, pl. sokall am. soknak v. sokul vall, kevesell am. kevésnek v. kevesül vall, kicsinyell, am. kicsinynek vall, javall am. jónak vall, urall, am. úrnak vall, egyébiránt 'vall' is am. 'vanl' mit különösen a régies 'habet' jelentése is igazol. V. ö. VALL. b) Névképző, mint: fon-al, it-al, hivat-al, ét-el, vét-el, tét-el, lep-el, föd-el, gyám-ol, fáty-ol, öböl, ök-öl stb. Részletezve l. Előbeszéd 129, 130, és 133, 134, 142. lapokon. c) Határozói képző ul, ül, alakban, mint bal-ul, rosz-ul, vitéz-ül stb. A török-tatár nyelvben is mint igeképző, nagyban szerepel, pl. szöj-le-mek (szó-l-ni), ettől szöz (szó), bas-la-mak (főnök-öl-ni) stb. | |
* | |
| isz. mely által valakit figyelmeztetünk, hogy lásson valamit. Itt van a keresett könyv la! Néha egyszerü figyelmeztetést jelent; pl. Ami szivemen fekütt, megmondtam la! "Igen eh vagyok; én ugyan megeszlek, és nagy irgalmasságot teszek veled, mert la! mely igen kell munkálkodnod szinetlen" (szünetlen). Mese egy farkasról és egy szamárról. (Heltai Gáspár). Rokon vele értelemben a ni kettőztetve nini! pl. Itt van ni! Úgy látszik azonban, hogy szabatosabban szólva a la inkább távolra, a ni inkább közelre vonatkozik, s a la általánosabb, a ni pedig különösebb figyelemre szólít, innen lát, (la-at) valamit, am. általán szem által észrevesz; (ni-ez) pedig am. különösen ráfüggesztett szemekkel vizsgál vagy szemmel tart. A la gyökből származik a lám és lát, a ni-ből meg néz (ni ez). Az elébbivel rokonértelmű a cbaldaeai alu (Beregszászi szerént am. a német siehe da) a franczia mutató lŕ (voila), a görög law, a régi szász laten, goth wlitan, a pfalzi lauen stb. | |
* | |
| elvont gyökeleme lej szónak s gyöke láb szónak mind három jelentésében, továbbá lágy melléknévnek; és rokon lo elvont gyökkel (lohad, lohaszt, lohol stb. szókban) úgy szinte lob gyökkel (lobban, lobog) stb. szókban. Jelentése, mint általában az l hangé, haladó mozgás. | |
* | |
| isz. ugyanaz ami la, l. ezt. és LÁM. | |
* | |
| falu Pozsony m.; helyr. Laáb-ra, ~on, ~ról. | |
* | |
| faluk Arad m., és Erdélyben A.-Fehér m.; helyr. Láaz-ra, ~on, -ról. | |
* | |
| elvont gyök, melyből labda, és ennek származékai erednek; rokon, sőt azonos vele: lob, melyből a tájdivatos lobda, továbbá lobog, lobban származnak. Rokon vele leb is lebeg, lebben szókban, lib stb. Elvont értelme, könnyü sebes mozgás, milyen a labdáé és lobogó testeké. A latinban is a pila és pilum között a sebes repülést, illanást jelentő il az alapfogalom. | |
* | |
| (la-ab v. lo-ab, l. itt alább) fn. tt. láb-at, harm. szr. ~a. Tulajd. ért, így neveztetnek az ember, és állatok derekából kinyúló tagok, melyeken állanak, mozognak, járnak kelnek. Az embernek két, a lónak négy lába van. Egy lábra állni. Rövid, hosszu, vastag, vékony lábak. Egyenes, görbe, karikás, pörge, kacsiba, csámpás, kajcsos lábak. Fél lábbal a koporsóban lenni. (Km.). Egyik lábra sántítani. Lábába szállott az esze. (Km.). Különösen jelenti ezen tagnak alapját, vagyis lábfejet. Nagy, kicsi, piczi láb. Csizma szoritja lábát. Hasonlitáskép: Láb alatt lenni, útban, akadályára lenni valakinek. Láb alól eltenni valamit. Maga lábán járni, másokra nem támaszkodva cselekedni. Lábat vetni valakinek, akadályul gáncsot vetni. Lábát megvetni, erős állásba helyezkedni. Lábra kapni. Ne borulj lábához, ha fejével szólhatsz. (Km.). Lába kelt valamely ingó jószágnak, azaz elveszett, ellopták. Kézzel, lábbal rajta lenni valamin, am. egész erővel iparkodni. Átv. ért. 1) Valamely testnek alsó része, melyen mintegy lábon állani látszik. Asztal, ágy, szék, pamlag lába. Harang, híd lába. Mondják a hegynek, szőlőnek aljáról is. Elérni a hegy lábáig. Szőlő lábán termett gyümölcs; továbbá némely száras növényekről. Lábán áll a gabona, széna, azaz még nincs learatva, illetőleg lekaszálva. 2) Mérték, mely a bécsi mérleg szerént a bécsi ölnek egy hatodrészét teszi, vagyis egy ölben hat láb van. A Müncheni codexben lábföld am. stadium. 3) Azon mód, mely szerént valamit elrendeznek. Hadi lábra állítani a seregeket, azaz úgy, mintha háboru volna. Pénzre alkalmazva jelenti a pénz értékének belső elrendezését. 4) Valamely dolognak állapota. Jó vagy rosz lábon állani. Nem állok oly lábon, hogy ezt tehessem. Valakit lábáról levenni. 5) Különös szólások: Lábra kapni am. erőre kelni s elterjedni. Mind egy lábig elhullottak, elvesztek am. mind az utolsó emberig. Hasonló ehez a székely népmesében: "Olyan hat ökrös garda lösz belőle, hogy az egész faluba, de még a vidékbe is csak egy láb (ember) sem volt hozzá hasonló." (Kriza J.-nál XIV. mese).
Minthogy a lábnak fő rendeltetése a mozgás; legvalószinübb, hogy gyöke a mozgást jelentő la vagy lo, melyből kifejlődött a láb, mintha volna la-ab v. lo-ab. Ily fogalmi öszvefüggés van a szláv noszim hordozom, viselem, és a noha, noga láb között, minthogy a lábak hordozzák az állatot. Hasonlóan németül Lauf jelenti a vadászok nyelvén a négy lábu állatok lábait, és laufen am. futni. A latinban crus lábszár, és cruor am. kifolyó, kimenő vér. Másod értelme: alantiság, mint fej-é a magasság, felsőség. Ugyanezen szó ige gyanánt használtatik ezen öszvetételben: téb-láb, azaz járkel. Rokon vele még a magyar lép is. | |
* | |
| fn. tt. láb-ot, harm. szr. ~ja. Terjedelmesb szokás szerént láp, vagyis az áradásnak kitett vidékeken oly mocsáros hely, melynek szinén fű, csáté, gaz úszkál, és az árviz hordta mindenféle nád, szénatöredék a szél által majd ide, majd oda űzetik. Ily név alatt ismeretes az érsekujvári határban a Fekele láb, mely a Nyitra és Vág-Duna öntéseinek van kitéve. Így hívják különösen azon ingó, ideoda uszkáló füveket, gazokat is, melyek tömegesen, mintegy növénysziget gyanánt látszanak mozogni, pl. midőn mondják: Sok lábot hányt ki az árvíz. Ezen jelentéséből kitünik, hogy alapértelemre nézve valamint az állatot mozgató láb szóval, úgy még közelebbről a lób-ál íge 'lób' törzsével rokon; egyszersmind fölvilágositja a lábbad v. lábad ige értelmét, az ily mondatokban: könybe lábadtak szemei; vízen lábbó hajó, azaz könyben úsztak (mintegy lóbálódtak) szemei, vízen úszó (lóbáló) hajó. | |
* | |
| önh. m. láb-tam, ~tál, ~ott. Közönségesen ugyan két b-vel irják és ejtik: lább; de ezt tenni fölösleges, mert egy a főnevet jelentő láb, sajátlag lob szóval, épen úgy, mint les, les; nyom, nyom; zár, zár stb. igék és nevek egy alakban. 1) Mozog, megy, pl. téb-láb; mit tébsz-lábsz, tébtek-lábtok itten? 2) Különösen am. víz fölött jár, úszkál. Mint a vizen lábó hajó, és mint az égen repülő madár. (Telegdi). Habon lábó (Molnár A.). Könyvekben lábnak szemei. V. ö. LÁB főnevekkel, és lab elvont gyökkel. | |
* | |
| (lab-acs) fn. tt. labacs-ot, harm. szr. ~a. Balaton melléki tájszó, s jelent bizonyos rosz szőlőfajt, mely igen ritkán terem. Talán am. lafacs, melyet csak a kutya szokott lafolni. A latin labrusca szintén a szőlőnek hitványát jelenti. | |
* | |
| (láb-acs-ka) kics. fn. tt. lábacs-kát. Kis láb, piczi láb. | |
* | |
| (láb-ad) önb. m. lábad-tam, ~tál, ~t v. ~ott. 1) Mondják emberről, ki beteg ágyából ismét lábra kel, neki veszi magát, és felgyógyúl. Fellábad. Hála Istennek, hogy fellábadtam. Beteg volt az ördög, barát akart lenni, de hogy fellábadott, vissza tudott menni. (Dugonics). Mondják és irják két b-vel is, de erre nincs szükség. Gyöke az állati tagot jelentő láb, honnan 'lábad' mintegy 'lábra kap.' 2) Mondjuk szemekről, midőn kifakadnak belőlök a könyük. Könyvben lábadnak szemei am. úsznak. Ennek közvetlen gyöke a vizen, nedven úszást, mozgást jelentő láb, azaz láp. V. ö. LÁB, (3). | |
* | |
| (láb-ad-ás) fn. tt. lábadás-t, tb. ~ok, harm. szr. ~a. Cselekvés vagy állapot, midőn valaki vagy valami lábad. V. ö. LÁBAD. | |
* | |
| (láb-ad-oz) gyak. önh. m. lábadoz-tam, ~tál, ~ott, par. ~z. Hoszszas betegeskedés után lassan-lassan erőhöz jut, lábra kap, és járdogál. V. ö. LÁBAD. | |
* | |
| (láb-ad-oz-ás) fn. tt. lábadozás-t, tb. ~ok, harm. szr. ~a. A gyógyulásnak azon fokozata, midőn valaki lábaira kezd állani és járni. | |
* | |
| (láb-ad-oz-ó) mn. és fn. tt. lábadozó-t. Aki fekvő betegségéből annyira fölépűl, hogy már lábain járkálhat; javuló félben levő beteg. | |
* | |
| (láb-al) önh. m. lábal-t. Lábon megy, gyalogol. Lábalhatsz, míg oda érsz, azaz jó messze van. Mondják különösen tréfából, midőn valaki mintegy szökve elsiet, elillan, ellábal, néha az eb szót is elejbe teszik: el-eblábolt, azaz elsietett, mint az eb, melyre ráijesztettek. Lábalni, meglábalni a vizet, am. lábon menni benne, azaz gázolni; de ez helyesebben: lábol. | |
* | |
| (láb alakú) ösz. mn. Olyan alaku, mint a láb. Olaszország fekvése lábalakú. | |
* | |
| (láb-al-ás) fn. tt. lábalás-t, tb. ~ok, harm. szr. ~a. Szökve elsietés, illanás. | |
* | |
| (láb-alj) ösz. fn. l. LÁBALLÓ. | |
* | |
| (láb-aljáz) ösz. önh. Láb alatt hentereg, akadékoskodik, valakinek utjában van. | |
* | |
| fn. tt. láballó-t. Zsámoly, melyre a lábakat teszik. Hihetőleg öszve van húzva ezen szókból: láb alá való. | |
* | |
| fn. tt. labancz-ot, harm. szr. ~a. Tököli és 2-dik Rákóczy Ferencz idejében az úgynevezett kurucz háboru alatt így csúfolták a magyarok az ellenfél gyalog katonaságát. Némelyek a lauf Hans német szótól származtatják, mások szerént am. lafancz, azaz ringyrongy, vagy lafogó plundrában, lompos bugyogóban járó. Származhatott 'láb'-tól is. | |
* | |
| (lábán-való) ösz. fn. A székelyeknél am. vetés, gabonatermény, mely még nincsen learatva vagy lekaszálva; máskép: lábos, néhutt lábasvetés. | |
* | |
| (láb-as) mn. tt. lábas-t v. ~at, tb. ~ak. Aminek lábai vannak, akár tulajdon, akár átvitt értelemben. Lábas marha, jószág, azaz barmok. Lábas sótartó, mely lábakon áll. Lábas ól. Lábas vetés, mely még lábán áll, azaz nincs learatva vagy lekaszálva. Lábas edény.
"De még ám a konyhában, Több kell mint a szobában, ... Lyukas kalán, lyukatlan, Lábas edény, lábatlan." Népvers a házasságról. (Erdélyi J. gyüjt.). | |
* | |
| (mint föntebb) fn. tt. lábas-t, tb. ~ok, harm. szr. ~a. Agyagból készitett három lábon álló, s nyéllel ellátott edény, melyben pörkölni, röstölni, rántani szoktak, néhutt máskép: szilke. Némely tájakon pedig, s különösen ha az ilyféle edény vaslemezből van, serpenyő a neve, ámbár ez lehet lábatlan is. V. ö. LÁBAS; és LÁBOS. | |
* | |
| falu Temes m.; helyr. Labasincz-ra, ~on, ~ról. | |
* | |
| (láb-as-kod-ás) fn. tt. lábaskodás-t, tb. ~ok, harm. szr. ~a. Lábhegyen állva felkapaszkodás. | |
* | |
| (láb-as-kod-ik) k. m. Lábaskod-tam, ~tál, ~ott. Lábhegyről emelkedve kapaszkodik, ágaskodik. | |
* | |
| (láb-at-lan) mn. tt. lábatlan-t, tb. ~ok. Akinek vagy minek lába nincsen. Lábatlan rokkant vitéz, kinek a lábait elvitte az ágyugolyó. Lábatlan pökőláda, pamlag. Lábatlan fecske, mely a tornyokban, és falrésekben fészkel. Nevét talán apró lábaitól kapta. | |
* | |
| falu Komárom m.; helyr. Lábatlan-ba, ~ban, ~ból. | |
* | |
| (láb-atlan-kod-ik) k. m. lábatlankod-tam, ~tál, ~ott. Mondják emberről, ki jelenlétével terhére van másoknak, s helyben marad, mintha lába nem volna. | |
* | |
| (lábatlan-tik) ösz. fn. Tréfás neve a kirántott tésztaételnek, különösen zsírban, tejben sült zsemlyeszeletnek rántott csirke helyett. | |
* | |
| (labat-ol) önh. m. labatol-t. Oly emberről mondják, kinek nyelve beszédközben akadoz, hebeg, höbög, habog, habatol. Törzsöke hangutánzó. | |
* | |
| (labat-ol-ás) fn. tt. labatolás-t, tb. ~ok, harm. szr. ~a. Hebegés, habogás, habatolás. | |
* | |
| (láb-az-at) fn: tt. lábazatot. Valamely oszlop- vagy szoborműben az öszves talapzat, s ez utóbbi szó divatosabb is. | |
* | |
| l. LÁB, LÁBAD igéket. | |
* | |
| (láb-beli) ösz. fn. Szoros ért. a lábfejet, s részint a lábszárt is takaró csizma, saru, bakancs, bocskor, czipő, papucs, Nyári, téli lábbelivel ellátni magát. Sok lábbelit elszakgatni. Lábbelikészítő, am. varga, csizmazia. | |
* | |
| (3) alatt. | |
* | |
| l. LÁBOG. | |
* | |
| (láb-cs-ó) fn. tt. lábcsót. l. LÁBKA. | |
* | |
| (láb-csók) ösz. fn. A legmélyebb tiszteletnek, s önmegalázásnak jele, midőn valaki másnak lábát megcsókolja. Innen a mondás: Kezét lábát csókolom am. legmélyebb tisztelettel és alázattal kérem, köszönöm. | |
* | |
| (láb-csont) ösz. fn. Széles ért. minden csont, mely a lábnak alkotó része. Szorosb ért. azon lapos csont, mely elül a térdtől a lábfejig nyúlik alá. | |
* | |
| (láb-csukló) ösz. fn. A lábnak térd körüli része, hol a felső és alsó lábszárak meghajlanak. Csuklóban eltörött a lába. V. ö. CSUKLÓ. | |
* | |
| (lab-da) fn. tt. labdát. Szoros ért. rendesen bőrből készült, s rugalmas testtel, pl. szőrrel, kóczczal kitömött, vagy felfúvott golyó, mely játékszerül szolgál, midőn vagy bottal ütik, vagy kézzel dobják, s adogatják egymásnak. Máskép: lapta. Kidobni, kiütni, elkapni a labdát. Labdával kapóst játszani. Szélesb átv. ért. némely más testek, melyeket, mint a lapdát, öszvegömbölyítenek, pl. sárból, hóból. Képes kifejezéssel, amit hánynak vetnek, különösen mások szabad rendelkezésének kitett ember. Hányják vetik, mint a labdát. Szerencse labdája. Gyöke lab, gömbölyűbben lob, rokon a könnyü vagy sebes mozgást jelentő ló, lót, lóbál, lódít, lobog szókkal. A lab lob gyökből eredt az elavult labad lobad, innen az igenév labadó, lobadó, labada, lobada s öszvevonva, labda, lobda (némely szójárásban); így képződött a csapda a csap csapad igéből. | |
* | |
| (labda-borz) üsz. fn. Az együttnemzők seregéből, és egyenlőnősök rendéből való növénynem, melynek vaczka gömbölyü, s fészkének tövét borzas sörték veszik körül. (Echinops). Fajai: fehér, kék, vesszős labdaborz. | |
* | |
| (labda-bőr) ösz. fn. Bőr, melyből a labdát készíteni szokták. | |
* | |
| (lab-da-cs) kicsiny. fn. tt.labdacs-ot, harm. szr. ~a. Általán labdaforma kis golyó. Különösen így neveztetnek a gyógyszertárban azon kis golyócskák, melyeket bizonyos szerekből, különös orvosi rendelet szerént készítenek. Naponként reggel és estve, három-három labdacsot bevenni. (Pilula). | |
* | |
| (labda-játék) ösz. fn. Játék neme, melyet labdával játszanak, milyenek pl. az úgynevezett kapós, kifutós stb. | |
* | |
| (lab-da-any) fn. tt. labdány-t, tb. ~ok, harm. szr. ~a v. ~ja. Újabb kori szó a közismeretű de idegen billiard szó magyaritására. Máskép: tekeasztal. | |
* | |
| (labda-any-oz) önh. m. labdányoz-tam, ~tál, ~ott, par. ~z. Labdányt jászik. V. ö. LABDÁNY. | |
* | |
| (labda-rózsa) ösz. fn. A bangiták neméből való cserjenövény, mely ha teljessé lesz, labdaforma rózsákkal diszlik. Szép piros bogyója megehető. Máskép: kánya- vagy gányafa. (Viburnum opulus). | |
* | |
| (lab-da-as) fn. tt. labdás-t, többese nincs szokásban. Labdajáték. Labdást játszani.
"Midőn gyermektársaimmal, Csigást, labdást játszottam." Kisfaludy K. | |
* | |
| (labda-tövis) ösz. fn. A labdaborz (echinops) nemű növény egyik faja, növénytani néven: fehér labdaborz (echinopa sphaerocephalus). | |
* | |
| (labda-verő) ösz. fn. Kézbeli darab fa vagy bot, melylyel a játszók a labdát elütik. | |
* | |
| (labda-verő-recze) ösz. fn. Bélhurokból készitett a görbés fogantyúra húzott kis reczeháló, melylyel a tollas labdát ütögetik. | |
* | |
| (lab-da-az-ás) fn. tt. labdázást, tb. ~ok, harm. szr. ~a. Labdával űzött játszás. | |
* | |
| (lab-da-az-ik) k. m. labdáz-tam, ~tál, ~ott, par. ~zál. Labdával, vagy labdást játszik. A gyermekek leginkább tavasz nyiltával szoktak labdázni. | |
* | |
| (láb-deszka) ösz. fn. Deszka, mely arra szolgál, hogy lábunkat neki támaszszuk, pl. lábdeszka az ágy végén. | |
* | |
| (láb-dűlő) ösz. fn. Tájdivatosan am. hold (Föld, rét stb.). | |
* | |
| (láb-fa) ösz. fn. Fa, melyet bizonyos testek alá tesznek, hogy mint lábon álljanak rajta, pl. ászok v. gantárfa, a hordók alatt; levert czölöpök, gerendák a hid alatt. | |
* | |
| (láb-farkú) ösz. fn. Bolha nagyságu, szárnyatlan, hat lábu féreg, mely jobbára növényeken tenyészik és él. (Podura). | |
* | |
| (láb-fej) ösz. fn. Személy ragozva: lábam, lábad, lába feje. A szűkebb ért. vett lábnak felső része az ujjaktól a lábtövig. | |
* | |
| (lábfej-hát) ösz. fn. A lábfejnek legmagasabb része. V. ö. LÁBFEJ. | |
* | |
| (láb-ficzamodás) ösz. fn. Ficzamodás a lábtő vagy térd csuklójában. V. ö. FICZAMODÁS. | |
* | |
| (láb-fürdő) ösz. fn. Viz, melyben valaki egyedül lábait áztatja, mossa. Meleg, langyos, hideg lábfürdő. Szokottabban: lábvíz. | |
* | |
| (láb-fürösztő) ösz. fn. Sajtár, dézsa, medencze, vagy akármily edény, melyben valaki lábait füröszti. | |
* | |
| (láb-gyékény) ösz. fn. Gyékény a folyosókon vagy ajtók előtt, a sáros lábakat hozzá törölni való. | |
* | |
| (láb-gyökér) ösz. fa. A lábfejet képező hét csontocska. | |
* | |
| (láb-hěgy) ösz. fn. Az emberi lábnak azon része, melyet az újjak képeznek. Lábhegyen állani, lábhegyen járni, lejteni a tánczot. Lábhegyen lép, hogy meg ne hallják. Innen van a kifejezés hegyes, hegyke legény, ki tudniillik negédességből lábhegyen jár. | |
* | |
| (láb-hely) ösz. fn. l. LÁBNYOM. | |
* | |
| (láb-hinta) ösz. fn. A hintázásnak azon módja, midőn valaki nem ülve, hanem lábon állva lógázódik vagy lógáztatja magát. | |
* | |
| (láb-ikra) ösz. fa. Az alsó lábszárnak, hátul a térdhajlás és boka között kigömbölyödő húsos része, máskép: inkása, inak kásája. Vastag, vékony lábikra. | |
* | |
| (láb-ikra-ér) ösz. fn. Ér, mely a lábikrán végig nyúlik. (Vena suralis). | |
* | |
| (láb-int) áth. m. lábint-ott, htn. ~ni v. ~ani. A székelyeknél am. lábával nyomint. (Kriza J.). | |
* | |
| (láb-ít-ó) fn. tt. lábitót. Bizonyos müveken, gépeken, eszközökön azon zsámolyféle készület, melyet lábbal nyomkodnak, pl. lábitó az orgonán, zongorán, szövőszéken. Baranyában am. lajtorja, máskép: lábtó. | |
* | |
| (láb-izom) ösz. fn. Izom a lábban. V. ö. IZOM. | |
* | |
| (láb-ka) fn. tt. lábkát. A székelyeknél am. faláb. l. FALÁB 2). | |
* | |
| (láb-ka-az) önh. m. lábkáz-tam, ~tál, ~ott. A székelyeknél am. falábon jár. (Kriza J.). | |
* | |
| (láb-kert, azaz kerités) ösz. fn. A bevetett föld lábán tövisből vagy felhányt földből csinált gát (kerítés), hogy a barmok, vagy szekerek le ne gázolják. | |
* | |
| (láb-köszvény) ösz. fn. Köszvényféle bántalom, mely különösen a lábban fészkeli meg magát. V. ö. KÖSZVÉNY. | |
* | |
| (láb-küllő) ösz. fn. 1) A régi lovagok fegyverzetében azon réz vagy vas lemez, mely a lábszárakat födte. 2) A sebészeknél vékony deszkák, melyek közé a törött, vagy kimenűlt lábakat szorítják. | |
* | |
| (láb-medencze) ösz. fn. Medencze, melyben a lábakat szokás mosni, áztatni, különböztetésül a más használatra, pl. kézmosásra való medenczétől. | |
* | |
| (láb-melegítő) ösz. fn. Meleg vizzel töltött palaczk, vagy más edény, vagy melegített tégla, melyet az ágyban fekvőnek talpához tesznek, hogy azt, s közvetőleg egész testét megmelegítse. | |
* | |
| (láb-mérték) ösz. fn. Mérték, mely bizonyos mennyiségeket lábak szerént határoz meg. Párisi, bécsi lábmérték. A lábmérték különbsége rendszerént az ölek különbségétől függ. Négyszögü, köbös lábmérték. | |
* | |
| (láb-mosás) ösz. fn. Cselekvés, midőn valaki önnön vagy másnak lábait mossa. Különösen, szertartás a római anyaszentegyházban, mely szerént nagy csütörtökön a főpapok, intézetek főnökei, sőt fejedelmek is, Idvezítőnk példájára alattvalóik lábait megmossák. | |
* | |
| (láb-mosó-fű) ösz. fn. Növényfaj a síliomok neméből; tőkocsányi ágasak, levelei szélesecske szálasak, ormós hátúk, sziromhasábi hegyesek, erei épek, virága sárga, szagos. Máskép: sárga tubarózsa, sárga liliom, növénytani néven sárga síliom. (Hemerocallis flava). | |
* | |
| (láb-nyi) ösz. mn. Minek széle vagy hossza, vagy magassága, illetőleg vastagsága, mélysége egy láb. Lábnyi magas vetések. Két, három, négy lábnyi mélységre merülő hajó. | |
* | |
| (láb-nyom) ösz. fn. Személyragozva: lábam-, lábad-, lába nyoma stb. Azon nyom, melyet a lépő láb maga után hagy, vagyis a lágyabb alapon, pl. porban, hóban, sárban menő lábnak kinyomott formája. A vadakat lábaik nyomáról megismerni. Lába nyomát elfújta a szél. Lába nyomába sem értek, úgy elnyargalt. Vétetik mérték gyanánt is. E deszka széle egy lábnyom. | |
* | |
| KIS~ falu Somogy m.; helyr. Lábod-ra, ~on, ~ról. | |
* | |
| (lab-od-a) fn. tt. labodát. A maglapélek (atriplex) neméhez tartozó növényfaj, melynek valamint az egész nemnek, az a kitünő tulajdonsága van, hogy csészéi laposak, és magvai kerekek, lelapítottak. E szerént eredetileg lapoda, 'lap' gyöktől, melyből alakult az elavult lapod, azaz lapad ige, és ebből fejlődött: lapodó, lapoda, laboda. Máskép: kerti laboda, labodaparéj, német paréj, ízetlen fű, növénytani néven: kerti maglapél. (Atriplex hortensis). Néhutt a gáti libatoppot is (chenopodium murale) labodának v. lúdlábnak hívják, és e mellett vörös laboda am. vörös libatopp (chenopodium rubrum) V. ö. LAPU. | |
* | |
| (laboda-paréj) ösz. fn. l. LABODA. | |
* | |
| (láb-og) önh. és gyak. m. lábog-tam, ~tál, ~ott. Viznek, vagy más folyadéknak fölszinén úszkál. Gizgaz lábog az árvíz fölött. Átv. ért. a szemek könyvben lábognak, mintha úsznának. V. ö. LÁB, (3). | |
* | |
| (láb-ol) önh. és áth. m. lábol-t. 1) Tulajd. ért. valamely vízen úgy megy, hogy lába a fenekét éri. E víz oly mély, hogy meglábolni nem lehet. Általlábolni a sekély folyót. 2) Átv. ért. holmi nehézségek, akadályok, bajok közöl kivergődik. E betegséget meg nem lábolom. A sok bajból nem képes kilábolni. Különbözik tőle: lábal, mely az irodalom által is követett nyelvben általában jelent lábon menést. | |
* | |
| (láb-ol-hat-atlan) mn. tt. lábolhatatlan-t, tb. ~ok. Ami oly mély, hogy meglábolni, illetőleg átgázolni nem lehet. Átv. ért. legyőzhetetlen akadályu, elbirhatatlan nehézségü. | |
* | |
| (láb-ol-hat-ó) mn. tt. lábolható-t. Sekély, nem mély, amit lábolni, átgázolni lehet. V. ö. LÁBOL. | |
* | |
| erdélyi falu Sepsi székben; helyr. ~falvá-ra, ~n, ~ról. | |
* | |
| (láb-os) fn. tt. lábos-t, tb. ~ok. Bodrogközi tájszó, s am. hiba a vászonszövésben, midőn a hátulsó nyüstbe vesz a takács két szálat, s az elsőbe is kettőt, és így a szövést tovább folytatja. 2) A székelyeknél am. lábánvaló. | |
* | |
| puszta Pozsony m.; helyr. Lábos-ra, ~on, ~ról. | |
* | |
| (láb-pánczél) ösz. fn. A régi lovagias fegyverzetben azon pikkelyes pánczélféle lemez, mely a lábakat boritotta. V. ö. PÁNCZÉL. | |
* | |
| (láb-párna) ösz. fn. Párna, mely különösen a lábak befödésére, és melegen tartására szolgál. V. ö. PÁRNA. | |
* | |
| (láb-polcz) ösz. fn. Általán polcz vagy zsámolyféle deszka, melyen az ülő nyugosztalja lábait, ilyen az úgynevezett asztal hídja, vagy a kocsis bakja előtt álló támasz stb. | |
* | |
| (láb-pólya) ösz. fn. A gyógyítás alatt levő, köszvényes, sebes, törött, kificzamodott stb. lábat takaró pólya. | |
* | |
| (láb-pont) ösz. fn. Csillagászok nyelvén azon képzelt pont az égbolton, mely függőleges vonalban lábaink alatt van. (Nadir). Ellentéte, fejpont v. tetőpont. (Zenith). | |
* | |
| (lábra-való) ösz. fn. Kényesebb társalgási nyelven az igen köznépiesnek látszó gatya helyett használják. l. GATYA. | |
* | |
| (láb-szár) ösz. fn. Azon rész a tágabb értelmű lábban, mely a térdtől a lábtövig alá nyúlik. A személyragozást kétfélekép veszi föl: lábszáram, lábszárad, lábszára stb. vagy lábam szára, lábad szára, lába szára stb. Lába szárába szállt az esze, bátorsága. A lónak lábszára eltörött. | |
* | |
| (láb-szár-csont) ösz. fn. Sípnemű velős csont a lábszárban, térdtől, lábtövig. | |
* | |
| (láb-szár-törés) ösz. fn. Törés a lábszárcsonton. | |
* | |
| (láb-szedő) ösz. mn. Mondják lóról, mely lábait aránylag magasra emelgetve lépdegel. | |
* | |
| (láb-szék) ösz. fn. l. ZSÁMOLY. | |
* | |
| (láb-szíj) ösz. fn. A vargák, és csizmadiák úgynevezett térdszíja, melylyel a munkába vett lábbelit megszoritják, hogy ideoda ne mozogjon. Használják néha verőeszközül is. Lábszíjjal megverni az inast. | |
* | |
| (láb-szíjaz) ösz. áth. 1) Lábszíjjal megköt, megerősít. Lábszíjazni a kaptára ütött csizmát. 2) Lábszíjjal ver, fenyít. | |
* | |
| (láb-szőnyeg) ösz. fn. A terem, szoba padlójára terített szőnyeg, különösen a pamlag, székek vagy ágy előtt. Közönséges szövetű, fínom hímzett lábszőnyeg. | |
* | |
| (láb-takaró) ösz. fn. Takaró, illetőleg lábbeli vagy lepel, melynek rendeltetése a lábat melegen tartani, pl. az ágyban, vagy midőn valaki kemény hidegben útazik stb. | |
* | |
| (láb-talp) ösz. fn. A szükebb értelemben vett lábnak alja, melyen az illető állat közvetlenül áll. Széles, keskeny, gyönge, fínom bőrű, cserepes lábtalp. | |
* | |
| (láb-it-ó) fn. tt. lábtó-t. Létra, lajtorja vagyis fokokkal ellátott, s ideoda mozdítható eszköz, melyen föl s alá lábitni, azaz járni lehet. Gyöke a menést, mozgást jelentő láb ige, melyből lett a miveltető lábít, lábító, lábitó, öszvehúzva lábtó.
| |
* | |
| (lábtó-fok) ösz. fn. Hengerded vagy lapos keresztfácska vagy deszkácska a lábtón, melyen fel s alá hágdosnak. | |
* | |
| (láb-tok) ösz. fn. Lábtyú, különösebben botos. | |
* | |
| (láb-tő) ösz. fn. l. LÁBGYÖKÉR. | |
* | |
| (láb-tőrök) üsz. fn. Tőrök, vagyis hurkosan elkészített kötél, zsineg, húr, stb. hogy a bele lépő, és tovább haladni akaró állat lába beleszoruljon. Lábtőrökkel fogott madarak. | |
* | |
| (láb-tövis) ösz. fn. Földbe szurkált, hegygyel felálló vas szegek, pl. a tolvajok vagy nyomuló ellenség lábainak megsértésére. | |
* | |
| (láb-tyú) fn. tt. lábtyú-t. A keztyű hasonlatára alkotott szó, mely alatt azon gombos harisnya értetik, melyet a térdig érő bugyogó kiegészitéseül az alsó lábszáron viselnek némely népek. Ilyet viselt ezelőtt az osztrák örökös tartományok gyalogsága is, kiket gúnyból csarapárok-nak, toldott lábuak-nak hívtak. (Gamasche). | |
* | |
| (láb-ujj) ösz. fn. Újj az emberi lábon, különböztetésül a kézen levő ujjtól. Lábujjra állani. Tyúkszemes lábujjak. | |
* | |
| (láb-verő) ösz. fn. Ezüstmívesek kalapácsa, melynek mind két vége bütykös, s arra való, hogy a munkában levő ezüstmüvön támadt csomókat egyenessé tegye. | |
* | |
| (láb-víz) ösz. fn. l. LÁBFÜRDŐ. | |
* | |
| (láb-zsák) ösz. fn. Holmi meleg kelmékkel béllelt zsáknemű burok, a lábakat ha köszvény bántja, vagy téli utazás alkalmával benne tartani, hogy meg ne hűljenek. | |
* | |
| (láb-zsir) ösz. fn. Velős lábcsontokból kifőzött kenőcszsír. | |
* | |
| hangutánzó gyök, melyből lacsak, lacsakos, lacsik származnak. Legközelebbi rokonai locs, loty (lity-loty), laty, (latyak). | |
* | |
| lásd: LATYAK, LATYAKOS. | |
* | |
| (lacs-ik) k. m. lacs-tam, ~tál, ~ott. Mikor a macska, kutya iszik, vagy leves ételt eszik, a székely ezt úgy mondja: lacsik a macska v. a kutya lacsik. (Kriza J.), a lacs v. locs hangtól. Néhutt: lafol v. laftol, v. lafatol a laf hangtól, mely a megfordított fal. | |
* | |
| (lacs-o-hod-ik) k. m. lacsohod-tam, ~tál, ~ott. Lacsossá, azaz lity-lotytyá leszen.
"Ritka búza, ritka rozs, Ritka leány takaros, A legény is csak addig, Míg meg nem házasodik, Mihelyt megházasodik, Mindjárt lelacsohodik." Népdal (Erdélyi J. gyüjt.). | |
* | |
| férfi kn. A László névnek kicsinyített változatai. l. LÁSZLÓ. | |
* | |
| falu Zemplén m.; helyr. Láczá-ra, ~n, ~ról. | |
* | |
| falu Zemplén m.; helyr. ~falvá-ra, ~n, ~ról. | |
* | |
| mváros a Kis Kunságban; helyr. Laczházá-ra, ~n, ~ról. | |
* | |
| (Laczi-konyha) ösz. fn. Piaczi konyha, melyben a köznép, napszámosok számára bizonyos ételeket készitenek, és tálalnak. Laczikonyhán sütött pecsenye, rántott hal. Szélesb ért. alsóbb rendbeli vendéglő. Monda vagy hagyomány szerént nevét 2-ik Ulászló királytól kapta volna, ki néha maga is ilyféle piaczi eledelekre szorúlt. | |
* | |
| (Laczi-konyhás) ösz. fn. Piaczi konyhát tartó kofa, vagy alsóbb rendbeli vendéglő. V. ö. LACZIKONYHA. | |
* | |
| erdélyi falu Küküllő m.; helyr. Laczkad-ra, ~on, ~ról. | |
* | |
| falu Hont m.; helyr. Laczkó-ra, ~n, ~ról. | |
* | |
| A 'Laczi' névnek idősbre vagy öregebbre alkalmazása. | |
* | |
| falu Kővár vidékén; helyr. Laczkonyá-ra, ~n, ~ról. | |
* | |
| falu Szepes m.; helyr. Laczková-ra, ~n, ~ról. | |
* | |
| falu Temes m.; helyr. Laczunás-ra, ~on, ~ról. | |
* | |
| elavult gyök, mely több helynevekben, mint Ladháza, Lada, Ladány, Ladamos, Ladna, Ladomány, maiglan él. Meg van továbbá a ladáz szóban. Gyanítható jelentésére nézve l. LADÁZ. | |
* | |
| MAGYAR~, NÉMET~, faluk Somogy m.; helyr. Lad-ra, ~on, ~ról. | |
* | |
| elavult gyök, mely ma csak némely helynevekben él, Kicz- Lád, Magyar-, Német-Lád, Sajó-Lád, Szendrő-Lád, Ládháza, Ládony. Van-e ezen szóknak a bútort jelentő láda szóval némi értelmi rokonságuk, meghatározni nehéz. | |
* | |
| SAJÓ~, SZENDRŐ~, faluk Borsod m.; helyr. Lád-ra, ~on, ~ról. | |
* | |
| fn. tt. ládát, kicsiny, ládácska v. ládika. Különféle alaku szekrény, melynek szélessége és hosszasága rendesen nagyobb, mint magassága, a födele egyszersmind ajtó gyanánt szolgál. Fenyüdeszkából csinált, festett tulipános láda. Bőr láda. Vas láda. Pénzes, kincses láda. Holmi árukat ládákba rakni, és elszállítani. Czéh ládája. Vásározó mesteremberek ládáji. Menyasszonyi láda. Kossi láda. Hasonló hozzá a német Lade. Ha tekintetbe veszszük, hogy a német Kasten és latin arca nemcsak szekrényt, hanem bizonyos alaku hajót is jelentenek, és a szerb nyelvben latya am. hajó, melyhez ismét rokon a magyar ladik; valószinü, hogy a láda eredetileg a magyarnál is hajó neműt jelentett, utóbb némi hasonlatnál fogva átvitetett oly szekrény elnevezésére, melynek jobbára az a rendeltetése, hogy holmit ide-oda hordjanak, szállitsanak benne, mint hajón tenni szokás, vagy melynek olyatén alakja van (fedelét elgondolva) mint a ladikféle hajónak. V. ö. LADÁZ, LADIK. A szanszkritban lud am. rejt, takar. | |
* | |
| falu Sáros m.; helyt. Ládá-ra, ~n, ~ról. | |
* | |
| (láda-csináló) ösz. fn. Mesterember, ki ládákat készít, mit rendesen az asztalosok szoktak tenni. | |
* | |
| (láda-acs-ka) fn. tt. ládácskát. Kis láda, ládika. | |
* | |
| (láda-fiók) ösz. fn. Fiók, azaz különösen elválasztott kis rekesz a ládában. V. ö. FIÓK. | |
* | |
| falu Győr m.; helyr. Ladamér-ra, ~on, ~ról. | |
* | |
| erdélyi falu A.-Fehér m.; helyr. Ladamos-ra, ~on, ~ról. | |
* | |
| mváros a Jász-Kun kerületben, KÖRÖS~, faluk Békés, NÁDASD~, Fehér, ŐR~, Szabolcs, PÜSPÖK~, mváros Szabolcs m., TISZA~, falu Szabolcs, VÁMOS~, Bars m.; helyr. Ladány-ba, ~ban, ~ból. | |
* | |
| (lad-a-az v. lat-a-az) önh. m. ladáz-tam, ~tál, ~ott, par. ~z. Győr tájékán am. pajkosan magát hányva vetve beszél. Alapfogalom benne a beszédnek hányavetisége, melyben a többször eléforduló la indulatszó kérkedésre mutat, pl. itt van la; megmondtam la; majd megmutatom neki la; bezzeg megijedt la, mikor engem észrevett. | |
* | |
| indulatszó, am. íme! lásd! és így a parancsoló módnak egyes számbeli második személye a tárgymutató ragozásban. Néha a parancsolást nyomositó sza raggal, ládd-sza, olyan mint addsza, monddsza stb. | |
* | |
| (ládd-sza) l. LÁDD. | |
* | |
| falu Borsod m.; helyr. ~házá-ra, ~n, ~ról. | |
* | |
| (lad-ik) fn. tt. ladik-ot, harm. szr. ~ja. Legkisebbféle könnyü hajócska, melyet egy hozzá értő ember is hajthat. Alakra nézve majd keskeny derekú, és hegyes orrú, majd szélesb medrü és elül hátul vágott, majd szétnyiló, majd behajtott öblü, milyenek a faderékból vájt balatoni lélekvesztők. Rokon vele a szerb latya, mely hajót jelent. Közvetlenül a hajót jelentő szláv lad-val azonosnak látszik, a parolad (gőzhajó) öszvetett szóban. V. ö. LÁDA. | |
* | |
| (ládi-ka) fn. tt. ládikát. Kicsi, kézben hordozható láda. | |
* | |
| (lad-ik-a-az v. lad-i-ka-az) önh. m. ladikáz-tam, ~tál, ~ott, par. ~z. Ladikon jár. Ez igében úgy létezik, kettőztetett kicsinyezés rejlik, mint a ház, házika, házikó szóban, mintha 'ladika' névtől származnék, mely nincs szokásban. | |
* | |
| (ladka-szinbogár) ösz. fn. A szinbogarak egyik faja, mely némely indiai fügefákon éldegel. (Coccus lacca). l. SZINBOGÁR. | |
* | |
| falu Zemplén m.; helyr. Ladmócz-ra, ~on, ~ról. | |
* | |
| KIS~, NAGY~, faluk Sáros m.; helyr. Ladná-ra, ~n, ~ról. | |
* | |
| falu Tolna m.; helyr. Ladomány-ba, ~ban, ~ból. | |
* | |
| férfi kn. tt. Ladomért. Eredetije a szláv Wladimir. | |
* | |
| faluk Bars, Sáros, Zemplén m.; helyr. Ladomér-ba, ~ban, ~ból. | |
* | |
| NEMES~, PÓR~, faluk Sopron m.; helyr. Ládony-ba, ~ban, ~ból. | |
* | |
| 1) hangnév, s jelenti a mohón evő ebnek hangját a lafol és laftol származékokban; s ekkor megfordítva azonos fal szóval. 2) Elvont gyöke lafog és lafancz szóknak, s ezen értelemben az aláfelé mozgás alapfogalma van benne, vékony hangon lef, lefeg, melynek gyöke le egynek látszik az alá mutatást jelentő le határozóval, mi szerént lafog, lefeg annyit is tesz, mint lecsüngő irányban mozog, hányódik; sőt ezek ily értelemben rokonok leveg libeg szókkal is. | |
* | |
| (laf-ancz) mn. tt. lafancz-ot, harm. szr. ~a. Rongyos, minek szakadozott részei, rojtjai lafognak, lefegnek. Lafancz gúnya. Mint főnév jelent ilyféle ruhadarabot. Lafanczban járó koldús. V. ö. LAF. | |
* | |
| (laf-ancz-os) mn. tt. lafanczos-t v. ~at, tb. ~ak. Ringyes rongyos. Lafanczos ócska szoknya, köpeny. | |
* | |
| (laf-at-ol) l. LAFOL. | |
* | |
| (la-f-og) önh. m. lafog-tam, ~tál, ~ott. Mondják szétfoszlott rongyos ruháról, midőn minden lépten nyomon foszlányai, rojtjai ideoda hányódnak, lefegnek. | |
* | |
| (laf-ol) önh. m. lafol-t. Mondják ebről, midőn mohón eszik, különösen valamely hígabbféle ételt, s nyelvével laf laf hangot ad. Máskép: lafatol v. laftol; a székelyeknél: lacsik. | |
* | |
| (laf-at-ol) l. LAFOL. | |
* | |
| ~LEG, (1), igehatárzóképző, pl. futó-lag, menő-leg. l. Előbeszéd, 139. l. A székely népnyelv sokkal gyakrabban használja, mint a két magyar haza más vidékei, pl. agylag v. agyon varrni, midőn a vásznat két szélén varrják öszve, mint lepedőknél; félszántulag am. csapinósan; késleg am. az ormánságban: késen, azaz szabadon, nyűg nélkül; teljesleg, am. teljességgel; többesleg, Kriza J. szerént ami nincs egyenleg; tőleg am. tövinél fogva; tőleg am. tövestül; végesleg am. vég számra stb. | |
* | |
| ~LEG, (2), főnévi öszvetett képző, (al el és ag eg-ből) pl. mérleg, fölleg, fölösleg. | |
* | |
| falu Sáros m.; helyr. Lagnó-ra, ~n ~ról. | |
* | |
| (la-agy v. lo-agy) mn. tt. lágy-at. Tulajd. ért. mondjuk oly testről, mely a nyomásnak enged, s elébbi helyzetéből mintegy tovább mozdúl. Lágy kovász, kenyér, viasz. Lágy vánkos, párna, pamlag. Lágy föld, mely a lábak alatt süpped.
"Mint az evet felültében, Meg sem mozdúl lágy nyergében." Faludi. "Lágy kenyér az eledelem." Vörösmarty. Ellentéte: kemény. Innen szélesb ért. minek részei szilárdan öszve nem állanak, hanem szétterjednek, folynak, pl. lágy tojás, lágy has. Még szélesb ért. amivel könnyü bánni, mi a külső erőnek nagyon nem áll ellent. Lágy fa, melyet könnyü hasogatni, faragni. Lágy vas, melyet nyujtani, hajtogatni lehet. Átv. ért. 1) a maga nemében nem erős, nem visszataszító. Lágy meleg, eső, víz. Lágy idő, szellő. Lágy tél, mely a szokottnál melegebb. "A hűs pataknak bús zuhanásai, A lágy fuvalmak lengedezései ... Elfogtak egykor." Dayka. "A puszta vár bús omladékain, Nyögdelő lágy szellő neked harmonia." Berzsenyi. 2) Az emberi kedélyre és akaratra vonatkozólag, mi a benyomásoknak könnyen enged. Lágyszivü gyermek, nő. Különösen, mint hibás tulajdonság, mondják oly emberről, kiben nincs szilárd akarat, ki gyöngeségből, gyavaságból engedékeny. Lágy apa, ki gyermekeinek kelletinél többet enged. Lágy elüljáró. Lágy pásztor alatt gyapjat rúg a farkas. (Km.) Ellentéte: szilárd, szigorú, kemény. 3) Nyelvtudományi ért. oly hangok, melyek kiejtése gyöngébben hangzik, úgymint a j, v, h, melyek az önhangzókhoz legközelebb állanak, sőt a j az i-vel, a v az u-val minden nyelvben igen gyakran fölcseréltetik, továbbá a j-vel elegyültek ú. m. a gy, ty, ly, ny; hasonlóan lágyabb a b v, mint a p, f, lágyabb a d g, mint a t k, stb. Ez utóbbiak közöl b, v, d, g különösebben szelídeknek is neveztetnek a p, f, t, k pedig amazokkal ellentétben keményeknek; amazok kiejtésében a levegőt a mellből kilehelve, emezekénél a szájból kilökve bocsátjuk át. 4) Zenében lágy hangok, melyek a kedélyben gyöngéd érzéseket gerjesztenek, különösen ha az alaphanghoz kisharmad vétetik. Mind ezen jelentésekből az tünik ki, hogy a lágy szóban alapfogalom az engedékeny mozgás, megindulás, (V. ö. LÁGYIG), melyet a la v. lo gyök fejez ki, nemcsak ezen, hanem több más szavainkban. (l. LA, [2]). Ezen gyökből ad v. agy képzővel lett lád v. lágy (la-ad, lo ad v. la-agy, lo-agy), mint irid, irígy, szelíd, szelígy stb. Ily hangi és fogalmi öszvefüggés létezik a német weich és weichen között. V. ö. PUHA. | |
* | |
| (mint föntebb) fn. tt. lágy-at, harm. szr. ~ja. A három boriték között, melyek az agyat födik, a leggyöngébbik, mely a serdülő emberben legutóbb szilárdul meg. Innen mondják: Benőtt már a feje lágya. Nem esett a feje lágyára, azaz van esze, mert nincs megsértve az agya. | |
* | |
| (lágy-ad v. la-agy-ad) mn. tt. lágy-ad-at. Kicsinyező jelentéssel bir, s am. kevéssé lágy, máskép: lágydad. | |
* | |
| (lágy-an v. la-agy-an) ih. Szeliden, gyöngén, alig érezhetőleg; lágy módon, lágy kiejtéssel; lágy hangon. Lágyan nyomni. Lágyan ejteni valamely betühangot. Lágyan bánni valakivel. | |
* | |
| (lágy-dad) l. LÁGYAD. | |
* | |
| (la-agy-ék v. lágy-ék) fn. tt. lágyék-ot, harm. szr. ~a. Szélesb ért. az emberi és állati testen oly rész, melyben csontok nincsenek, pl. az oldalborda és csipők között. Köznépi nyelven a fej lágyát is lágyéknak nevezik, s ez értelemben veszi Szabó Dávid is. Szorosb ért. az altestnek a szemérem körül levő részei. | |
* | |
| (lágyék-dob) ösz. fn. Kelevény azon lágyékon, mely az altestben a szemérem környékén fekszik. Nevezetesen ilyféle bujakór. | |
* | |
| (lágyék-hajlás) ösz. fn. Hajlás a lágyék és szeméremtest között (Ingven). | |
* | |
| (lágyék-mirigy) ösz. fn. Mirigyek az altest lágyékában, melyek részint a czombkapocs fölött, részint alatt vannak. | |
* | |
| (lágyék-sérv) ösz. fn. Sérv, vagy szakadás azon részében az emberi testnek, mely lágyéknak neveztetik, különösen a szemérem körüli lágyéknak sérve. | |
* | |
| (lágy-héju) ösz. mn. Aminek lágy a héja. Lágyhéju gyümölcsök, termények. A tök éretlen gyönge korában lágyhéju. | |
* | |
| (la-agy-ig) ih. Csüggedésig, fáradtig, lankadásig, (engedésig). Mint látom, lágyig vagy, am. erődből kifogytál. Göcseji tájszó. | |
* | |
| (lágy-ít v. la-agy-it) áth. m. lágyít-ott, htn. ~ni v. ~ani, par. ~s. 1) Tulajd. ért. valamely testnek keménységét, szilárdságát megváltoztatja, s eszközli, hogy lágygyá legyen. A száraz viaszt meleg által meglágyítani. A vasat tűzben lágyitják. A sok nedv meglágyitja a földet. 2) Átv. ért. a kedélyt engedékenynyé, benyomások felfogására hajlandóvá teszi. Kérelemmel, szép szóval, sirással meglágyítani a keményszivü zsarnokot. V. ö. LÁGY. | |
* | |
| (la-agy-ít-ás) fn. tt. lágyitás-t, tb. ~ok, harm. sz. ~a. Cselekvés, mely által valamit akár tulajdon, akár átv. értelemben lágyítunk, l. LÁGY, LÁGYÍT. | |
* | |
| (lágy-körmü) ösz. mn. Mondják különösen lóról, melynek körme, azaz patája a patkószeget meg nem fogja, s mely a kemény uton hamar megsántúl. | |
* | |
| (lagy-m-ad-ag) mn. tt. lagyma-tagot. Mondják vízről, mely sem hideg, sem meleg; máskép: langyos, lanyha, néhutt: hiboha. Törzsöke az elavult lagymad, melyből lett lagymatag, mint förmed, förmeteg. Gyöke lagy, egy a hosszu lágy szóval; a honnan 'lagymatag' másképen: lágymeleg is. Erkölcsi ért. mondjuk emberről, ki kötelességében igen közönyösen jár el, ki nem buzgó. | |
* | |
| (lagy-m-ad-ag-on) ih. Sem hidegen sem melegen. | |
* | |
| (lagy-m-ad-ag-ság) fn. tt. lagymatagság-ot, harm. szr. ~a. Lagymatag állapot vagy minemüség. V. ö. LAGYMATAG. | |
* | |
| székelyesen am. lagymatag. | |
* | |
| (lágy-meleg) ösz. mn. Oly meleg, melyet a test könnyen kiáll, mely az állati vér hévmérsékéhez legközelebb van. Lágymeleg vizzel mosakodni, borotválkodni. l. LAGYMATAG. | |
* | |
| (lágy-melegség) ösz. fn. A melegségnek azon foka, mely a test melegségéhez legközelebb áll, s némi kellemes érzéssel hat rá. Ellentéte: forró, égető melegség. | |
* | |
| (lágy-patáju) ösz. mn. lásd: LÁGYKÖRMÜ. | |
* | |
| (lágy-ság v. la-agy-ság) fn. tt. lágyság-ot, harm. szr. ~a. Tulajdonság, melynél fogva valamit vagy valakit lágynak mondunk, tulajd. és átv. értelemben. Vajnak, viasznak, kovásznak lágysága. Időnek, télnek lágysága. Atyai lágyság. Szívbeli lágyság. V. ö. LÁGY, (1). | |
* | |
| (lágy-szivű) ösz. mn. Ki erősebb benyomásoknak ellenszegülni nem képes, ki hamar megindúl, különösen részvétre, szánásra, irgalomra, könyörre, sirásra hajlandó. | |
* | |
| (lágy-szivüség) ösz. fn. Kedélyi gyöngéd tulajdonság, melynél fogva valakit lágyszivünek mondunk. V. ö. LÁGYSZIVÜ. | |
* | |
| (lágy-szurok) ösz. fn. Földi, vagyis ásványi szurok, mely nem oly mereven, mint a növényi, jelesen fenyőszurok. | |
* | |
| (la-agy-úl) önh. m. lá-gyúlt. Tulajd ért. mondjuk szilárd, kaményféle testről, midőn bizonyos oknál fogva lágy természetűvé kezd lenni. Meleg által lágyúl a viasz, szurok, enyv. Tüzben lágyúl a vas. Átv. ért. 1) Lágyúl a kemény, hideg idő, midőn megereszkedik, enged. 2) Kedélyre vonatkozólag am. gyöngéd, részvevő, könyörülő, mások iránt engedékeny érzelmek támadnak szivében.
"Fészkén az árva fülmile Ha párját siratja, S búját énekben zengi le, Lágyúl-e bánatja?" Kölcsey. | |
* | |
| (la-agy-úl-ás) fn. tt. lágyulás-t, tb. ~ok, harm. szr. ~a. Állapot, midőn valami lágyúl. V. ö. LÁGYÚL. | |
* | |
| (lágy-varga) ösz. fn. Mesterember, ki gyöngébbféle, pl. kecske juhbőröket készít ki, különböztetésül a cseres vargától, ki vastagabb, gorombább, különösen talpbőrök kikészitésével foglalkodik. V. ö. VARGA. | |
* | |
| elvont gyök, melyből lajha, lajhár, lajhaság, lajház, lajhódik, lajhúl, mindnyájan lágy, tunya, lassu mozgást jelentő szók erednek, melyekben a tunyaság, lassuság fogalma a h közép képzőben, mint szenvedőlegességet jelentőben is fekszik. V. ö. H betű és LAJ fn. | |
* | |
| fn. tt. laj-t, tb. ~ok. Kriza J. szerént a székelyeknél zsilipen aluli hely, vagy a lezuhanó víznek deszkából vagy fából készült árka, váluja, malomnál a malomkerék fölött. Aláhajlásától (lejtőségétől) sebes haladásától vette nevét. V. ö. LA, (2). | |
* | |
| (laj-h-a) mn. tt. lajhát. Tunyán járó, kinek tagjai midőn lép, nem állanak feszesen, hanem feje és kezei csak úgy lógnak. Szélesb ért. rest, tunya, lomha. Eredetileg laja, a h mint közbevetett hang jellemzi a mozgásnak szenvedőlegességét, nehézkességét, mint a lomha és tereh szókban is. Gyöke az aláhajlást jelentő laj. Tájdivatosan fölcseréltetik 'lanyha' szóval is, kivált származékaiban, pl. lajház, lajhározik. A székelyeknél pedig 'lajhó' vagy 'lanyhó' Kriza J. szerént lágy, puha ember vagy marha.
| |
* | |
| (laj-h-a-al-kod-ás) fn. tt. lajhálkodás-t, tb. ~ok, harm. szr. ~a. Az időnek henyélve, munka nélküli töltése, lustálkodás, tunyálkodás. | |
* | |
| (laj-h-a-al-kod-ik) k. m. lajhálkod-tam, ~tál, ~ott. Lajhák módjára, azaz tunyán, lomhán tölti az időt. V. ö. LAJHA. | |
* | |
| (laj-h-ár) fn. tt. lajhár-t, tb. ~ok, harm. szr. ~a v. ~ja. Lajhán járó, mozgó. Különösen így neveztetik bizonyos emlős állat, melynek szőre barna és szürke szinü, orra tompa, farka rövid, s nagyságra a macskához hasonló. Nevét onnan kapta, hogy rendkivül lassan mozog. (Bradypus). | |
* | |
| (laj-h-a-ar-oz-ik) k. m. lajhároz-tam, ~tál, ~ott. l. LANYHÁZ. | |
* | |
| (laj-h-a-ság) fn. tt. lajhaság-ot, harm. szr. ~a. Tunya, lomha lassuság a mozgásban és cselekvésben, V. ö. LAJHA. | |
* | |
| (laj-h-a-az) önh. l. LANYHÁZ. | |
* | |
| (laj-h-ó) mn. tt. lajhó-t. l. LAJHA. | |
* | |
| (laj-h-ó-d-ik) belsz. m. lajhód-tam, ~tál, ~ott. Lajha, azaz tunya, lomha tulajdonságuvá leszen. | |
* | |
| (laj-h-úl) önh. m. lajhúl-t. l. LAJHÓDIK. | |
* | |
| fn. tt. lajmó-t. Csalóközben am. csőszlajtorja, vagyis lábitó, t. i. hágcsókkal ellátott szálfa. Eredete talán laj fn. a lejtéstől. | |
* | |
| (a latin Ludovicus után, melynek törzse laudo am. dicsérem) férfi kn. tt. Lajos-t, tb. ~ok. Nagy Lajos, Magyarország királya. | |
* | |
| puszták a Jászságban és Somogy m.; helyr. Lajos-ra, ~on, ~ról. | |
* | |
| falu Nyitra m.; helyr. ~falvá-ra, ~n, ~ról. | |
* | |
| puszta Nyitra m.; helyr. ~halmá-ra, ~n, ~ról. | |
* | |
| puszták Somogy és Abaúj m.; helyr. ~házá-ra, ~n, ~ról. | |
* | |
| puszta Nyitra m.; helyr. ~müvé-re, ~n, ~ről. | |
* | |
| puszta Csongrád m.; helyr. ~szállás-ra, ~on, ~ról. | |
* | |
| puszta Csongrád m.; helyr. ~tanyá-ra, ~n, ~ról. | |
* | |
| fn. tt. lajstrom-ot, harm. szr. ~a. A középkori latin registrum-ból magyarított idegen eredetű szó. Általán jelent sorozatot, melynek fő czélja a neveket, czimeket, tárgyakat úgy elrendezni, hogy a kereső akármelyiket könnyen megtalálhassa, mi rendesen ábécze- vagy időrend, vagy számok s egyéb jelek szerént szokott történni. Magyarosan: sorjegyzék. Lajstrom a névkönyv végén. Könyvek lajstroma, mely bizonyos gyüjteményben levő könyvek czímeit sorozza el. Nevek, czimek lajstroma. Tárgyak lajstroma, pl. a hivatalos könyvekben. Lajstromot irni, vezetni. Lajstromba bejegyezni valakit v. valamit. | |
* | |
| (lajstrom-oz) áth. m. lajstromoz-tam, ~tál, ~ott, par. ~z. Bizonyos neveket, czimeket, tárgyakat lajstromba szed, valamely fölvett rend szerént soroz, sorjegyzékbe vesz, igtat. Lajstromozni valamely könyvben eléforduló idegen vagy új szókat. Lajstromozni a hatóság előtt tárgyalt ügyeket. | |
* | |
| (lajstrom-oz-ás) fn. tt lajstromozás-t, tb. ~ok, harm. szr. ~a. Cselekvés, mely által valaki lajstromba, sorjegyzékbe szed, bizonyos neveket, czimeket, tárgyakat stb. V. ö. LAJSTROM. | |
* | |
| (lajstrom-oz-ó) mn. és fn. tt. lajstromozó-t. Széles ért. ki lajstromot csinál. Különösen, hatósági hivatalnok, ki a hatóság elébe adott ügyeket bizonyos rend szerént czimezve följegyzi; sorjegyző. | |
* | |
| (lajstrom-papír v. ~papíros) ösz. fn. Vonalazott, s hasábokra osztályozott papíros, melyre lajstromokat írnak. | |
* | |
| fn. tt. lajt-ot, harm. szr. ~ja. Hosszukás, és tágas akonáju hordó, milyenben halakat, mustot vagy vizet hordani stb. szokás. Előjön már egy 1553-diki levélben is, 'boros hordó' értelemben. (Szalay Á. 400. magyar l.). Megegyezik a német Laite v. Leite szóval, melyet Adelung Lade szóval hoz rokonságba. Ha gyökül a székely laj szót vennők, akkor a 'lajt' am. lejt, talán guruló, gördülő testet jelentene, mint 'hordó' is alkalmasint gordó, azaz gorduló. Egyébiránt V. ö. LAJTOL. | |
* | |
| falu Moson m.; helyr. ~falu-ba, ~ban, ~ból. (Potzneusiedel). | |
* | |
| (lajt-ol) önh. m. lajtolt. Mintegy lajt, azaz hordó módjára gurúl. Kilajtol. A hegyre nagy bajjal kilajtol. Kriza J. szerént a székelyeknél mondják. | |
* | |
| fn. tt. lajtorját. Két párhuzamos rúd, melyeket fokonként hengerded czövekek vagy léczdarabok kötnek öszve, s mely arra való, hogy fel s alá lehessen járni rajta. Tizenkét fogú (fokú) lajtorja. Lajtorján menni a kazalra. Keresztben viszi, mint lédecziek a lajtorját. (Km.). Az igen hosszu emberről tréfásan mondják: Olyan, mint a lajtorja. Jákób lajtorjája, melyen angyalokat lát fel s alá járni álmában. A német Leiter után képzett szó, máskép: létra. Tiszta magyarsággal: lábtó. | |
* | |
| helyesebben: LAJTORJAFOK, (lajtorja-fok) ösz. fn. l. LÁBTÓFOK. | |
* | |
| (lajt-os) fn. tt. lajtos-t, tb. ~ok. Lajttal járókelő, pl. halat, vizet lajtban (leginkább kétkerekű talyigán) hordozó ember. | |
* | |
| puszta Tolna m.; helyr. Lajvér-re, ~ěn, ~ről. | |
* | |
| fn. tt. lak-ot. Azon hely, melyen valaki, mint rendes szállásán szokott tartózkodni. Ezen nevet számos helység viseli, mindkét magyar hazában, és pedig öszvetételekben is. Harmadik személyraggal, lakja, vagy régiesen laka, pl. Mikalaka falu Arad vármegyében. Ezen gyökből háromféle jelentésü szók erednek, a) melyekben alapfogalom szállás, ház, ú. m. lakik, lakatlan, lakás, lakó, lakozik, lakozás; b) melyekben alapfogalom vendégség, evés ivás, ú. m. jól lakik, lakodalom, lakni, lakozás, lakoma, lakmár, lakmározás; c) melyek bünhödést jelentenek, mint lakol, lakolás, lakoltat. Mind ezen értelmekben vett szók valószinüleg egy fogalom alá tartoznak, és egy gyökből erednek. Eredeti első értelme e szónak: szállás, ház, tartózkodási hely, s rokon vele a latin locus, német Lage. A laknak fogalmához tartozik, hogy ki- és bejárunk benne, hogy rendesen annak körében kelünk, mozgunk. Különös, hogy a magyar az országot, mint egy egész nemzet köz lakhelyét oly kisebb részekre osztja fel, melyekben alapfogalom a mozgás, menés, járás kelés, nevezetesen ilyenek; kerület, kerül törzstől; megye, melynek gyöke me v. megy; járás, melynek gyöke jár; szállás, a száll gyöktől. Mindezek után valószinü, hogy lak szóban is azon la gyök rejlik, mely több szavainkban mozgást jelent. Ezen értelmezés nagyon megegyezik őseink hajdankori azon életmódjával, midőn mint vadász- és baromtenyésztő népek társzekereken laktak, azaz jártak, s majd itt, majd ott telepedtek meg. Hogy a lak némely származékokban evést, ivást, vendégeskedést jelent, ennek következő nemzeti szokást lehet gyanítható okául adni. Midőn a magyar feleséget vesz, azt mondjuk róla, hogy házasodik, azaz mintegy külön tűzhelyet, lakot, házat, családot alapít. A házasodás rendesen vendégséggel, eszemiszommal jár, tehát aki házasodik, az más szóval lakik, lakozik, azaz külön lakot képez és ennek innepét vendégséggel üli meg. Innét magyarázható, hogy a régi magyar nyelvben a lakodalom am. habitaculum, hospitium, mansio, lakozik am. habitat, manet; pl. Ki val vala lakodalmat a koporsókban. (Münch. cod. Mark. 5). Én atyámnak házában sok lakodalmak vannak (U. o. János 14.) Hasonló értelemben fordúl többször elé a Bécsi codexben; továbbá Kinizsyné imakönyvében: Az én szivöm legyön neked öröké való kellemetös lakodalm stb. Aki tehát házasodik, az más szóval lakodalmat, azaz új családot, tűzhelyet alapít, egyszersmind vendégeskedik. A mai nyelvszokás szerént, a lakodalomnak már csak másod mellékértelme divatozik épen úgy, mint az áldomás hajdan isteni tiszteletet vagy Isten áldásának kérését jelentette; most pedig egyedül ivást, mely az Isten áldásának kérését követni szokta. Ezen értelmezést erősiti azon népies szokás is, mely szerént a násznépek a menyekző napja után a nászvendégek házait zeneszóval és tánczolva bejárják, s az evésivást folytatják. Ilyféle szokást tartottak legújabb időkig a magyar mesteremberek, midőn a czéhládát innepélyesen hordozták, (házaltak), mit szinte lakozás követett. V. ö. LAKMA.
Végre mi a lakol, lakolás, lakoltat szók értelmét illeti, ez átvitt gúnyos, csúfolódó jelentésre mutat, mi szerént lakolni am. roszul lakozni, azaz aljas nyelven: kikapni a kutyaporcziót. A lakozásnak viszszás értelmét adják ezen kifejezések is: roszul, ebül, pórul járt, megjárta. V. ö. LAKZI. | |
* | |
| fn. tt. lak-ot. Székely tájszólás szerént am. báb, buba, melylyel a gyermekek játszanak. Édes lakom! Szép kicsi lakocskám! (Kriza J.). Egy az alak szóval, s úgy látszik, ennek rövidűlete. | |
* | |
| falu Abaúj, Borsod, Baranya, Vas mm., puszták Baranya, Heves m., KIS~, faluk Somogy m., NAGY~, mváros Csanád m.; NAGY~ vagy ÖREG~, falu Somogy m., TÓT~, falu Vas m. ORMÁND~, falu Szala m., GÉDER~ v. ÚJ~, falu Pest m., VINDORNYA~, falu Szala m.; helyr. Lak-ra, ~on, ~ról. | |
* | |
| fn. tt. lák-ot, harm. szr. ~ja. A székelyeknél am. tó, mocsár. Rokon hozzá a latin lacus, de a magyar láp is. V. ö. LÁP. | |
* | |
| falu Nyitra m.; helyr. Lakácsi-ba, ~ban, ~ból. | |
* | |
| l. LAKODALOM. | |
* | |
| (lak-ál) önh. 1) Abaúj, Borsod, Heves megyékben am. valahol folytonosan lakik. Városban, falun, pusztán, kastélyban, kunyhóban lakál. Hasonló képzésüek a hál, jár igékből: hálál, járál. 2) Mátyusföldén am. sokat v. nagyot iszik, lafol, lafatol. Egy kancsó bort kilakált. | |
* | |
| falu Ung m.; helyr. Lakárt-ra, ~on, ~ról. | |
* | |
| (lak-ás) fn. tt. lakás-t, tb. ~ok, harm. szr. ~a. 1) Bizonyos helyen, mint rendes szálláson való tartózkodás. Lakását megváltoztatni. 2) Azon ház, épület vagy terem, szoba, hajlék, mely valakinek szállásul szolgál. Szűk, téres, száraz, nedves lakás. Úri lakás. Városi, falusi lakás. 3) Evésivás, mely esetben rendesen jól határozóval jár, pl. jól lakásig enni. V. ö. LAK, (1). | |
* | |
| falu Vas m.; helyr. Lakasócz-ra, ~on, ~ról. | |
* | |
| (lakhoz tartozó?) fn. tt. lakat-ot, harm. szr. ~ja. Zárféle vas, réz stb. eszköz, majd hengerded, majd gömbölyű, vagy kerek alakú, mely rugókra jár, s arra való, hogy ajtókat, kapukat, szekrényeket, ládákat stb. zárva tartson. Átv. ért. lakatot tenni valaki szájára, am. a beszédtől eltiltani, titoktartásra kényszeríteni. Házi lakat am. házi őr, oly szolga, ki rendesen otthon ül. Késő akkor lakatot vetni az istállóra, mikor már kilopták a fakót. (Km.). Néhutt, nevezetesen Heves megyében így nevezik a borsajtó gerendáját, melybe a csavar van eresztve. Rokon vele az egyértelmü finn lok, angol locket, lock, franczia loquet. | |
* | |
| (lak-at-lan) mn. tt. lakatlan-t, tb. ~ok. Oly helyről vagy házról mondják, hol senki sem lakik. Lakatlan szigetek, puszták. Lakatlan ó várak. Különbözik: lakattalan. | |
* | |
| (lakat-ol) áth. m. lakatol-t. Valamit lakattal zár, megerősít. Belakatol. Belakatolni a kincses szekrényt. Átv. ért. belakatolni valakinek száját, am. hallgatásra kényszeríteni. | |
* | |
| (lakat-ol-ás) fn. tt. lakatolás-t, tb. ~ok, harm. szr. ~a. Cselekvés, midőn valaki lakatol. | |
* | |
| (lakat-os) fn. tt. lakatos-t, tb. ~ok, harm. szr. ~a. Szoros ért. érczmives, ki lakatokat készít. Szélesb ért. vasból dolgozó mesterember, ki a kovácstól főleg abban különbözik, hogy fínomabbféle müveket, eszközöket, különösen bútorokhoz, épülethez valókat készít. | |
* | |
| (lakatos) mn. tt. lakatos-t v. ~at, tb. ~ak. Lakattal ellátott, fölszerelt, erősített, zárt. Lakatos szekrény, láda, utitáska. | |
* | |
| (lakatos-áru) ösz. fn. Lakatos munka, mint áruczikk. | |
* | |
| (lakatos-inas) ösz. fn. Lakatosmesterséget tanuló növendék. | |
* | |
| (lakatos-legény) ösz. fn. Az illető czéhszabályok szerint legénynyé szabadított lakatosinas. | |
* | |
| (lakatos-mester) ösz. fn. Czéhbe avatott, s illető mesteri oklevéllel ellátott lakatos. | |
* | |
| (lakatos-mesterség) ösz. fn. Lakatosmunkákkal foglalkodó mesterség. | |
* | |
| (lakatos-munka) ösz. fn. Apróbb vagy fínomabbféle, mesterségesebb vas vagy réz munka, milyeket a lakatosok készítenek, pl. lakat, zár, kulcs, sat. különböztetésül a kovácsmunkától, mely rendesen gorombább, s nem annyira mesterséges. | |
* | |
| (lakatos-mű) ösz. fn. l. LAKATOSMUNKA. | |
* | |
| (lakatos-portéka) ösz. fn. Lakatos által készített mű, mint áruczikkely. | |
* | |
| (lakat-os-ság) fn. tt. lakatosság-ot, harm. szr. ~a. 1) Lakatosok mestersége. Lakatosságot tanulni. 2) A lakatosok öszvesen. Pesti lakatosság. | |
* | |
| (lakat-szeg) ösz. fn. Azon fejes szegforma nyelvecske, mely a lakat ív nyilásába bemegy, s kulcsának forditása által benszorúl. | |
* | |
| (lakat-ta-lan) mn. tt. lakattalan-t, tb. ~ok. Amire lakatot nem tettek, ami lakattal nincs erősitve, bezárva. Határozókép am. lakat nélkül. | |
* | |
| (lak-bér) ösz. fn. Bér, melyet valaki másnak házában fogadott lakásért fizet. A lakbért évnegyedenként előre fizetni. Fölemelni a lakbért. Máskép: házbér. | |
* | |
| falu Sopron m.; helyr. ~falvá-ra, ~n, ~ról. | |
* | |
| (lak-hat[at]lan) mn. tt. lakhatatlan-t, tb. ~ok. Ahol bizonyos akadályoknál fogva lakni nem lehet. Dögleletes, nedves levegője miatt lakhatatlan hely. Ezen ház lakhatatlan, mert födele nincsen. A régieknél eléjön cselekvő személyre vitetve is, aki nem lakhatik, pl. Szalag Á. gyüjtötte 400 magy. levében 1559-ik évből: "Kérnek vala ezen engemeth, hogy uramnak ő nagyságának irnék mellettek, hogy lakhatatlanok nádorispán uram szolgái miatt. | |
* | |
| (lak-hat-ó) mn. tt. lakható-t. Ami oly kellékekkel bir, melyeknél fogva lakni lehet benne vagy rajta. Az elégett házat fölépíteni, és lakhatóvá tenni. Amérikában még sok lakható föld pusztán áll. | |
* | |
| (lak-ház) ösz. fn. Ház, melyben valaki lakik, különböztetésül oly házaktól, melyek más czélra épültek, milyenek, pl. fürdőház, kávéház, malomház, méhház stb. | |
* | |
| DÉNESFA~, falu Vas m.; helyr. Lakhegy-re, ~ěn, ~ről. | |
* | |
| (lak-hely) ösz. fn. Azon hely, illetőleg ház, szoba stb. melyben valaki lakik. Száraz, nedves, tágas, szűk lakhely. | |
* | |
| puszta Pest m.; helyr. ~hegy-re, ~ěn, ~ről. | |
* | |
| (lak-ik) k. m. lak-tam, ~tál, ~ott. 1) Bizonyos helyen, pl. vidéken, városban, faluban, vagy házban, mint rendes tartózkodási tanyán szállásol. Hazában, külföldön, városban, falun, pusztán, erdőben lakni. Magán, többed magával lakni. Földszint, első emeleten lakni. Mind jó ott lakni, hol becsülete van a jámbornak. (Km.). Otthon lakjék az, aki kedve szerént akar élni. 2) Mondják más állatokról is, amennyiben bizonyos tartózkodási helyök van. A halak vízben laknak. Némely vadak az erdőkben, némelyek a sivatag pusztákon szeretnek lakni. 3) Eledellel él, különösen vendégeskedik, jól eszik, iszik. Ellakott, mint a dob. Jól lakott. Ellakta minden vagyonát. Aki más szájával eszik, nem szokott jól lakni. (Km.). "Az láb és a kéz ecczer megharagvának a hasra, hogy csak hivolkodnék, és amit ők lelnének, keresnének, azt mind fellakná." Pesti Gábor meséi (XL.).
"Azsztalnál vitézek Víg örömmel esznek, S nagy szeretettel laknak." Rimai. Ezen értelmére nézve l. LAK, (1). | |
* | |
| (lak-ma) fn. tt. lakmát. Szokottan lakoma, azaz vendégeskedés, melyben jól esznek, isznak. Törökül: lokma, am. harapás (Bissen). Származékai: lakmár, lakmározik, lakmározás. V. ö. LAK, (1). | |
* | |
| (lak-ma-ár) fn. tt. lakmár-t, tb. ~ok, harm. szr. ~a v. ~ja. Vendégeskedő, jól evő ivó ember, különösen, ki dőzsöl, dobzódik. | |
* | |
| (lak-ma-ár-oz-ás) fn. tt. lakmározás-t, tb. ~ok, harm. szr. ~a. Vendégeskedés, eszemiszom; dobzódás, töltözés. | |
* | |
| (lak-ma-ár-oz-ik) k. m. lakmároz-tam, ~tál, ~ott, par. ~zál. Vendégeskedik, duskásan eszik-iszik, töltözik. | |
* | |
| (lakmaa-teve) ösz. fn. Amérikai emlős állat a tevék neméből, melyet teherhordásra használnak, szőréből pedig az úgynevezett teveszőr kelmét készitik. Talán inkább láhmateve. (Camelus lama). | |
* | |
| (lak-ó) mn. tt. lakót, tb. ~k. 1) Mondják személyről, ki valahol lakik. Erdőkben lakó vadászok, pásztorok. Ez értelemben önálló főnevül is használtatik. Lakókat fogadni a házba. 2) Mondják öszvetételben helyről, hol valaki lakik. Ez az én lakószobám. (lakszobám). | |
* | |
| falu Somogy m.; helyr. Lakocsá-ra, ~n, ~ról. | |
* | |
| (lak-od-al-m-as) mn. tt. lakodalmas-t v. ~at, tb. ~ak. 1) Lakodalmi vendégségben levő evő ivó, menyekzős. Lakodalmas népek, vendégek. 2) Mondják helyről, hol lakodalmat tartanak. Lakodalmas ház. V. ö. LAKODALOM. | |
* | |
| (lak-od-al-m-as-kod-ás) fn. tt. lakodalmaskodás-t, tb. ~ok, harm. szr. ~a. Lakodalmi vendégeskedés, mulatás. V. ö. LAKODALOM. | |
* | |
| (lak-od-al-m-as-kod-ik) k. m. lakodalmaskod-tam, ~tál, ~ott. Szoros ért. a menyekző alkalmával adott lakodalomban vendégeskedik, töltözik, mulatgat. A násznagynak való ember sokat lakodalmaskodik. V. ö. LAKODALOM. | |
* | |
| (lak-od-al-m-az) önh. m. lakodalmaz-tam, ~tál, ~ott, par. ~z. Lakodalmat, vagyis menyekzői vendégséget innepel. Az ördög sem lakodalmaz örömest fehérszemély nélkül. (Km.). V. ö. LAKODALOM. | |
* | |
| (lak-od-al-m-au-ás) fn. tt. lakodalmazás-t, tb. ~ok, harm. szr. ~a. Menyekzői vendégeskedés. | |
* | |
| (lak-od-al-m-i) mn. tt. lakodalmi-t, tb. ~ak. Lakodalmat illető, ahhoz tartozó, arra vonatkozó stb. Lakodalmi ebéd, vendégség. Lakodalmi versek, játékok, tréfák, szertartások. Lakodalmi nép, pompa. V. ö. LAKODALOM. | |
* | |
| (lak-od-al-om) fn. tt. lakodal-mat, harm. szr. ~a. A Müncheni és Bécsi codexekben, a Góry-codexben, Érdy-codexben, Kinizsy Pálné imakönyvében stb. mindenütt am. habitaculum, domicilium, mansio. V. ö. LAK, (1). Ugyancsak a régieknél, pl. a Nádor-codexben jelent penitentiát (672. l.) mintegy 'lakol' igének megfelelőleg. Későbbi és a mai nyelvszokás szerént am. a házasság, vagyis menyekző alkalmával adatni szokott vendégség, lakoma, mely a nép szokása szerént legpazarabb bőségben történik minden egyéb vendégségek között. Velős, kövér lakodalmat ütni. Sokáig tartott, mint a Rákóczy lakodalma.
"Mint a veszett lakodalom, Kertünk alatt zúg egy malom." Népd. Czifra lakodalom, ritka jutalom. (Km.). A régieknél is eléjön általában 'lakoma' értelemben: "Örömekben, hősek isznak az jó borban, Nagy szép énekeket ő lakodalmokban Mondnak." A kenyérmezei diadal. (Temesvári Istvántól 1569.). Ezek szerént 'lakodalom' a 'lak' szónak mind három értelmében eléjön. V. ö. LAK. (1). | |
* | |
| (lakó-fél) ösz. fn. Használjuk olyan személyről, ki más házában bérfizetőként lakik, midőn a bérbeadó felet házi úr-nak v. házi asszony-nak mondják. | |
* | |
| (lak-ol) önh. m. lakol-t. Bünhödik, büntetést szenved valamiért. Ifjuságunk bűneiért vénségünkben lakolunk. Várj várj, még ezért lakolsz. Kiki magáért meglakol. Atyáink vétettek, s mi lakolunk értök. Igen valószinü, hogy ezen igének lak gyöke egy a vendégeskedést, jól evést ivást jelentő lakik igével, és hogy 'lakol' gúnyos megfordított értelemben használtatik, mint a kap ige, midőn fenyegetve mondjuk, majd kapsz, kikapod a magadét. Így midőn azt mondjuk valakiről: jól járt őkeme annyit is tesz, hogy roszul járt. V. ö. LAK, (1). | |
* | |
| (lak-ol-ás) fn. tt. lakolás-t, tb. ~ok harm. szr. ~a. Bünhödés, büntetés, melyet valamely elkövetett roszért szenvedni kell. | |
* | |
| (lak-ol-tat) mivelt. m. lakoltat-tam, ~tál, ~ott, par. lakoltass. Büntet vagy véghez viszi, rendelést tesz, hogy valaki bünhödjék. Ezért meglakoltatlak, csak kezembe kerülj. | |
* | |
| (lak-o-ma) fn. tt. lakomát. Általán akármily czím alatt adatni szokott vendégség, melyben az ételeket italokat nagyobb bőségben szolgáltatják. Név-, születésnapi lakoma. Farsangi, szüreti lakoma. Nagy, fényes, pompás lakomát ütni és ülni.
"Onnan Buda nyáját őrzi vala békén, Szelíden országol hunok erős népén, Lát egyenes törvényt, mint apa, mindennek, Ül lakomát vígan; áldozik Istennek." Buda halála. (Arany J.-tól). V. ö. LAK, (1). | |
* | |
| (lakoma-társ) ösz. fn. Személy, ki másokkal együtt lakomáz, vendégeskedik. | |
* | |
| (lak-o-ma-az) önh. m. lakomáz-tam, ~tál, ~ott, par. ~z. Lakomákba jár, ott vendégeskedik, mulat, eszik iszik. Víg czimborákkal lakomázni. Gyöngédebb kifejezés, mint a lakmároz, mert ez már némileg a dőzsöléssel, dobzódással rokon; lakomázni pedig csak illedelmesen, és mérsékkel szokás. | |
* | |
| (lak-o-ma-az-ás) fn. tt. lakomázás-t, tb. ~ok, harm. szr. ~a. Lakomai vendégeskedés, mulatozás. | |
* | |
| (lak-os) fn. tt. lakos-t, tb. ~ok, harm. szr. ~a. Általán személy, ki bizonyos helyen lakik. Ország, vármegye, város, falu, puszta lakosai. Tengeri szigetek lakosai. Valamely országnak ős lakosai. Egyes házakra, tanyákra, szobákra vonatkozólag inkább lakó. E háznak több mint száz lakója van. Némely lakóknak felmondani a szállást. | |
* | |
| KIS~, falu Szala m.; helyr. Lakos-ra, ~on, ~ról. | |
* | |
| (lak-os-ság) fn. tt. lakosság-ot, harm. szr. ~a. 1) Mint gyűnév jelenti bizonyos helyen lakó személyek öszvegét. Város, falu lakossága. 2) Szabadalom, jogozat, melynél fogva valaki bizonyos helyen lakhatik. Lakosságért folyamodni valamely városban. | |
* | |
| (lak-oz-ás) fn. tt. lakozás-t, tb. ~ok, harm. szr. ~a. 1) Bizonyos helyen, mint rendes tartózkodási tanyán való szállásolás. 2) Vendégeskedés, különösen olyan, mely bizonyos társak között házról házra történik. Ilyenek a magyar mesterlegények által farsangi napokban tartatni szokott mulatságok. V. ö. LAKOZIK. | |
* | |
| (lak-oz-ik) k. m. lakoz-tam, ~tál, ~ott, par. ~zál. 1) Bizonyos helyen, mint rendes tanyán, szálláson, folytonosan lakik. Ily értelemmel fordúl elé a régi nyelvemlékekben. Bécsi Cod. Ruth I. És bemenvéjek Moabitidisnek vidékébe, és lakoznak vala oth. És lakozának ott tíz esztendeiglen. Valahol lakozandol, én es lakozom. Münch. Cod. János 11. Lakozék azon helyben két napon. János 14. Szent szelletet ad tünektek, hogy lakozjék tüveletek. stb. Góry Codex: Ki lakozik szeretetben, Istenben lakozik. (Qui manet in charitate, in Deo manet). stb. 2) Midőn a vendégeskedést, eszemiszomot jelentő lakik igétől származik, am. folytonosan vendégeskedik, mi különösen akkor történik, ha több társak ház szerént adnak lakomát, tehát mintegy házalva vendégeskednek. Így lakoznak, vagyis házaznak, házalnak az úgynevezett tyúkverő legények, midőn a nászvendégek lakait sorban eljárják.
"Jó kedvet mutatván, S kedvesen lakozván, Egymást ajándékozzák." Rimai. | |
* | |
| gömöri tájszó Laska helyett, l. ezt. | |
* | |
| összehúzva 'lakosság' szóból. | |
* | |
| (lak-szoba) ösz. fn. Szoba, melyben valaki rendesen lakni szokott, különböztetésül más szobától, mely csak fényüzésre, vagy vendégek számára van szánva stb. | |
* | |
| (lak-tanya) ösz. fn. Az idegen eredetű kaszárnya értelmében am. középület, melyben katonaság lakik. | |
* | |
| (lak-társ) üsz. fn. Kik ugyanazon házban, vagy szorosabban véve, ugyanazon szobában laknak, egymásnak laktársai. | |
* | |
| (lak-változtatás) ösz. fn. Valamely lakból kihurczolkodás, s új lakhelybe telepedés. | |
* | |
| (lak-oz-i) fn. tt. Lakzi-t, tb. ~k. Szoros ért. és népies nyelven, menyekzői lakozás, mely az ország különböző vidékei szerént különkülön sajátságu szertartásokkal, tréfákkal, tánczokkal, játékokkal fűszereztetik. A lakzit a tyukverők, máskép hérészek házalása szokta bezárni. Minthogy itt történik a legpazarabb eszemiszom, innen átv. ért. jelent duskás evést. Bezzeg volt lakzi. Száz temetés sem ér egy lakzit. (Km.). Köznépi tréfás nyelven az ebek párosodását kutyalakzi-nak hivják. Az is kutyalakzi, ha az ebeket valamely csiny miatt megütögetik. E szó, mint alakja mutatja, kicsinyező módositása a lakozó, lakzó részesülőnek. | |
* | |
| (lak-oz-i-s) mn. tt. lakzis-t v. ~at, tb. ~ak. Lakziban résztvevő, mulató, ahhoz tartozó. Lakzis vendégek. Lakzis tréfák, trágár versek. | |
* | |
| falu Krassó m.; helyr. Lalasincz-ra, ~on, ~ról. | |
* | |
| kicsinyezője 'Lália' szónak. | |
* | |
| női kn. tt. Láliát. Eulalia. Hellen szó, s jelent jól beszélőt. | |
* | |
| falu Bács m.; helyr. Lality-ra, ~on, ~ról. | |
* | |
| fn. tt. lam-ot, harm, szr. ~ja. Megegyezik vele a gömbölyűbb ajakkal ejtett lom. Jelent általán aláfityegő, lelógó, lenyúló, különösebben lecsepegő, lecsurgó valamit. Ezen jelentéséből érthetők a következő szók: lamos, lampos, lanyha; s a zártabb hangú lomb, lomha, lomp, lompos, loncs (lomcs). Különösen jelenti az igen átázott testből lecsepegő nedvet, vagy az átázott testnek meghiggadt, meglágyult, s ennél fogva aláfityegő, alányuló részeit, rostjait, rongyait. Szélesb ért. akármi más okból lelógó részeket. Innen: lamos a gatya szára, ha vizes, sáros; lamos a fa, midőn télen a zuzmara jegeczei fityegnek le róla; lamos kutya, melyről a csömbölyékes gubás szőr alá lógázkodik stb. Gyökre és alapfogalomra nézve megegyezik vele a német Schlamm, Lump, lummeln, s rokon a latin lacer, lacinia la gyökeleme. | |
* | |
| (la-ám v. la-ím) indulatszó. Valamire figyelmeztető szócska, mely mintegy ellenvetést is foglal magában, mintha mondani akarnók, nem úgy történt, mint te vagy én, vagy mindketten gondolók, hanem másképen, vagy legalább mint én mondtam. Lám, te sem voltál ott. (Szabó D.).
"Lám megmondtam Angyal Bandi, Ne menj az Alföldre." Népd. V. ö. LA, és ÁM, ÍME. A régieknél igen gyakran nám. A székelyeknél pedig megtoldva is: lámsza. | |
* | |
| ALSÓ~, FELSŐ~, faluk Hont, NAGY~, Nógrád m.; helyr. Lám-ba, ~ban, ~ból. | |
* | |
| fn. tt. lámát. l. LÁMA v. LAKMATEVE. | |
* | |
| falu Pozsony m.; helyr. Lamács-ra, ~on, ~ról. | |
* | |
| erdélyi falu Szászsebes székben; helyr. Lámkerék-re, ~ěn, ~ről. | |
* | |
| (láma-teve) ösz. fn. l. LAKMATEVE. | |
* | |
| tájdivatos; l. LOMHA. | |
* | |
| (lom-os) mn. tt. lomos-t v. ~at, tb. ~ak. Szélesb ért. miről lamok fityegnek, alányulnak, vagy csurognak, csepegnek. Lamos fák. Lamos farku kutya, lamos komondor, mely a ganajkupaczon hál, és gubája megcsomósodva aláfityeg. Különösen, víztől, sártól csepegő nedves, lustos. Lamos ruha. Tréfás köznépi nyelven agg lamos am. örömapa a lakziban, talán azért, hogy a bortól elázik, máskép: öreg vigyori, minthogy örömében vigyorog. Adják e nevet ökörnek is, kivált mely valósággal lamos, azaz ganajos faru, farku. Kemenesalján azt is jelenti: hugyos. Megegyezik vele a német Schlammig, Schlammet. | |
* | |
| fn. tt. lámpát. Különféle anyagból készíthető edény, melybe olajat, zsirt vagy más égékeny testet tesznek, s az abba mártott belet (kanóczot) meggyujtják, hogy a sötétségben világitson. A légszesznemű testek pedig kanócz nélkül is égnek. Részint hogy hordozható legyen, részint a levegő lobogtatásainak elháritása végett, rendesen tokja is van, pl. üvegből, bádogból, rézből stb. Templomi, utczai lámpa. Hintói lampa. Lámpába olajt tölteni.
"Reményem eltünt, mint mikor a torony Lámpája, az éjnek vad zivatarja közt Ellobban." Kazinczy Ferencz. Idegen eredetű szónak látszik, egy a hellén-latin lompas, és német Lampe szókkal, egyébiránt ha közvetlenül idegennek tartjuk is, de közvetőleges törzse 'lán' vagyis az n ajakhang előtt m-mé változván lám; megvan a magyar láng, lángol szókban is. V. ö. LÁMPÁS. | |
* | |
| (lámpa-csináló) ösz. fn. Mives, ki lámpákat készít. | |
* | |
| (lámpa-gyujtó) ösz. fn. Községi szolga, kinek kötelessége az utczai lámpákat a maga idején meggyújtani. | |
* | |
| (lámpahordó v. ~hordozó) ösz. fn. 1) Személy, ki az éjjeli sötétségben járók előtt lámpával, vagyis lámpással világít, hogy lássanak; helyesebben: lámpáshordó. V. ö. LÁMPÁS. 2) Így neveztetnek azon személyek is, kik innepélyes egyházi körmenetek alkalmával a szentség mellett lámpákat hordanak. | |
* | |
| ösz. fn. Bogárnem a félröptyüsek osztályából, melyek között legnevezetesebb egy amérikai faj, mintegy öt hüvelyknyi hosszu testtel, sárga és sötétvörös pettyekkel, melynek fején bizonyos hólyagféle hártya oly annyira világít, hogy fényénél olvasni is lehet. (Fulgora candelaria). | |
* | |
| (lámpa-karó) ösz. fn. Nyilvános téreken, utczákon levert karóféle állvány, mely a közvilágitásra szolgáló lámpákat tartja. | |
* | |
| (lámpa-korom) ösz. fn. Korom, mely a lámpában égő olajból kifejlődik, és a lámpa födelét megfogja. | |
* | |
| a Bécsi codexben e helyett: lappan. | |
* | |
| (lámpa-olaj) ösz. fn. Általán, olaj, melyet lámpában szoktak égetni, pl. repczeolaj. | |
* | |
| (lámpa-as) mn. tt. lámpás-t v. ~at, tb. ~ak. Lámpával fölszerelt; vagy lámpákat pl. eladás végett tartalmazó. Lámpás kocsi, lámpás hajó. Lámpás bolt. | |
* | |
| (mint föntebb) fn. tt. lámpás-t, tb. ~ok, harm. szr. ~a. A nép nyelvén szokottabb mint a lámpa. Egyébiránt némely vidékek megkülönböztetik a kettőt. T. i. lámpa azon tájdivat szerént a szobákban, teremékben használtatni szokott, továbbá utczai világitásra alkalmazott díszesebben készített, s vagy talapzaton álló, vagy falhoz kiálló rúdhoz stb. erősitett világító eszköz, melynek német neve is 'Lampe.' A lámpás pedig a kézben hordoztatni szokott, átlátszó falakból készült edény, melyben többnyire csak gyertyát égetnek, s ennek német neve: 'Laterne'. E megkülönböztetést általában is, különösen az irodalomban czélszerü volna követni. Tréfásan, borral töltött palaczk. Rongyos jelzővel csárdák csúfneve. Rongyos lámpás. V. ö. LÁMPA. | |
* | |
| (lámpás-os) mn. tt. lámpásos-t v. ~at, tb. ~ak. Lámpással ellátott, lámpást hordozó. Lámpásos hintó. Lámpásos gyermekek. | |
* | |
| (lámpa-tisztító) ösz. fn. Szolga, különösen a köz kivilágítási intézethez tartozó személy, kinek kötelessége a lámpákat tisztán tartani és rendesen gyujtogatni is. | |
* | |
| férfi kn. tt. Lámpért-ot. Lambertus. A régi oklevelekben nem ritkán eléforduló, most pedig kevesbbé divatos név. Van ily nevü fehér szőlőfajta is. Lampért-szőlő. | |
* | |
| mn. tt. lámpértos-t v. ~at, tb. ~ak. Dunán túl, nevezetesen Győr és Veszprém megyékben divatozó tájszó, az országos ismeretü 'siket' 'nagyot halló' helyett. Eredete homályos. Talán hajdan valamely Lámpért nevezetű, s a fennemlitett vidékeken ismeretes siket emberről kapta fel a népszokás. Így például Komáromban a serhát, vagyis bakót benczlinek hivják, az ott először megtelepedett Wenczel nevü német eredetű bakóról. | |
* | |
| mn. tt. lámpót. Kriza J. szerént a székelyeknél am. lágy, puha; és lomha. Hihetőleg vagy a következő 'lampos' vagy pedig 'lanyhó' szónak módosulatai; mindenesetre lam v. (lan lany) gyökből származott. | |
* | |
| (lam-p-os) mn. tt. lampos-t v. ~at, tb. ~ak. 1) Mondják lépes mézről, minthogy lamos, azaz nyúlós természetö, s ha merítik a tömegből, nyúlós szálai lam gyanánt lógnak alá; magas hangon tehát egyezik 'lépes' szóval. l. ezt 2) Mondják kutyáról, melynek hosszu gubás szőre, kivált ha csömbökös, aláfityeg. Baranyában a farkast mezei lampos-nak is hivják. V. ö. LOMPOS. | |
* | |
| (lám-sza) indulatszó, a 'lám'-nak nyomatékosabb kifejezésére. A sza csak nyomatékot jelentő ragaszték, mint nosza, addsza s több szókban. Néhutt: lámszag, melyben a g oly egyszerű toldalék, mint ezekben: kissé-g ('kissé' helyett), ládd-é-g 'ládd-e' h. stb. l. LÁM. | |
* | |
| elvont gyök, melyből langy, langyos, lanka, lankad, és a lágyított lanyha származnak. Alapértelmét azon mozgás teszi, mely a belerőnek, szilárdságnak fogyatkozásakor mutatkozik, midőn bizonyos testek némi kül benyomások által lágyakká s engedékenyekké lesznek, pl. midőn a hideg levegő a nap sugarának enged, langy leszen; midőn a test a ránehezedő tehernek enged, lankadóvá leszen; midőn valaki a munkától visszavonja magát, lanyha. E jelentésénél fogva megegyezik vele: lam (l. LAM), és magas hangon len (a 'leng' szóban). | |
* | |
| vékonyhangon, ~LEN, (1), rendesen az ig határozós szókhoz járulni szokott toldalékképző, pl. holtomig-lan, addig-lan, mostanig-lan, végig-len, eddig-len, egyig-len. V. ö. ~IGLAN, ~IGLEN. Valószinüleg öszvetett képző az el (=túl) és szintén határozókat képező en (vastaghangon al, an) elemekből, s értelme: bizonyos idő- vagy tér-, vagy számbeli határon túl, túlnan. Járul némely másnemü igehatározókhoz és kötszókhoz is, pl. isméglen, pediglen, megintelen. Jelenti mint túlbő határozói elemekből álló, az illető határnak teljes bezárását, a nevezettnek is befoglalásával, pl. ezen utczasor az utolsó 'háziglan' elégett, am. az utolsó ház belefoglaltával; ellenben, az utolsó házig elégett, am. az utolsó kivételével a többi mind. A régiségben találjuk 'ig' nélkül is, mint egyszerü igehatározót, pl. "hétfőre virradólan" 1553. levél. (Szalay Á. 400 magy. l.). | |
* | |
| ~LEN, (2), mint a tagadó ~talan, ~telen, (v. ~atlan, ~etlen) képzők egyik, még pedig azon alkatrésze, mely magyar nyelvérzéssel egyedüli alapja a tagadásnak, mely nélkül a ta te, képzők soha tagadást nem jelentenek, ellenben lan len önmagukban, ta te vagy at et nélkül is, mind a népnyelvben, mind a legjobb iróinknál eléjönnek tagadó értelemben; (ezért nem ismerhetjük el sem a lól névtag-, v. tol igétől származtatást, sem a finn rokonítást); ha t. i. már t előzi meg, pl. a népnyelvben: korlátlan, bün tetlen (= büntetetlen), mezítelen v. mezitlen (nem: mezetlen) kietlen, kétlen, hitlen, vétlen, étlen, itlan, tétlen, bocsánatlan (Báthorinál) stb.; az irókat illetőleg l. ~ATLAN czikk alatt; mind olyan esetekben, midőn a lan len képzőt már közvetlenül megelőzi egy t, mely itt is soha sem tagadó jelentésü, sőt van régi példánk t nélkül is: mértéklen (az idézett ~ATLAN alatt). Ezen képző tehát mind alkatára, mind jelentésére nézve teljesen egyezik a 'kül' szóval 'nélkül' névutóban, melynek első tagja (nél) helyett at et (v. ta te) áll, mely alatt, mint máskor (~ATLAN alatt) kifejtettük, neveknél as es melléknévi, igéknél at et igenévi képző, vagy ha tetszik ott szó rejlik, úgy hogy ezen 'ott' a 'nél'-nek szintén megfelelne értelemben. A lan len pedig, vagy nem tagadó szóból változott el (a lem eléjön, mint tagadó szó az arab-török nyelvben is), vagy pedig az nem más, mint ellen szó; mely föltevésre még azon körülmény is utal, hogy valamint 'ellen' név és határozó (névutó, névhatározó) is egyszersmind, úgy valamennyi 'lan' 'len' (atlan etlen v. talan telen) képzős neveinket változatlanul lehet határozóként is használni, noha ez utóbbi esetben az ul ül képzőket is elfogadják; pl. ez nem maradhat büntetlen vagy büntetlenül. | |
* | |
| öszvetett képző (ló-an) kerlán és orozlán szókban. | |
* | |
| l. LÁNDSA. | |
* | |
| falu Nyitra m.; helyr. Lancsár-ra, ~on, ~ról. | |
* | |
| (lam-cs-os) mn. l. LONCSOS. | |
* | |
| falu Baranya m.; helyr. Lancsuk-ra, ~on, ~ról. | |
* | |
| mn. tt. lancz-ot. Baróti Szabó D. szerént am. magas, szálas, hosszú. Heltai a német katonákat nevezi lanczoknak. A székelyeknél lanczfa jelent lármafát, vagyis magas faszálat, melynek tetején a régi zavargós időben zsúpot gyujtottak meg, mi a közelgető veszély jeléül, és arra szolgált, hogy a nép fegyverre keljen. E szó leginkább egyezik a latin longus, és a német lang szókkal, mennyiben t. i. hosszut jelent. Mi a Heltai értelmében vett lanczot illeti, ez talán nem egyéb, mint a Landsman szónak, melyen a német katonák egymást hivogatták, a magyarok által felkapott első része. | |
* | |
| fn. tt. láncz-ot, harm. szr. ~a. Széles ért. több egymással öszvefüggésben levő részekből álló egész, pl. a bizonyos irányban vonuló, s egymásután következő hegyek sorát hegyláncznak mondjuk. Szorosb ért. oly egész, illetőleg mű, melyet több egymásba akasztott, s egymástól függő gyürük, karikák képeznek. Szőrből, zsinórból, fűszálakból kötött láncz. Különösen ilyféle szövedék különféle érczekből. Arany láncz, ezüst, réz, vas láncz. Rendeltetéséhez képest: nyakláncz, óraláncz, menteláncz, rabláncz. Legszokottabban jelent vas gyürükből, vagy karikákból csinált kötélforma szövedéket, melynek fő czélja valamit megkötni, megerősíteni. Láncz a gugorás kúton, szekéren, jármon, saraglyán. A harapós kutyát lánczra kötni. Földmérők láncza. Innen, lánczföld am. holdföld. Kötő láncz, melylyel kereket kötnek. Lánczra verni a rabokat. Rablánczot viselni. Néha reggel táncz, estve pedig láncz (rabság) (Km.).
"A sorvasztó láncz így készült árva hazánkra." Kisfaludy K. Mesés rejtélyben eléadva: ha fölveszik is sír, ha leteszik is sír. Átv. ért. bizonyos dolgok, tárgyak öszvefüggése, bizonyos személyek öszvetartása. Eblánczot kötöttek egymás között, am. kutyabarátságot. Ez olyan láncz, melynek sok szemei vannak, azaz bonyodalmas dolog. (Km.). E szó palóczosan ejtve: loancz. Minthogy alapfogalom benne a részeknek egymástól függése, lógása, és mivel a szoros értelemben vett láncz részei természeti helyzetöknél fogva nemcsak egyszerüen mozgékony, lógékony, hanem előbbre haladó tulajdonságuak is, innen okszerüleg állitjuk, hogy gyöke különösebben a haladó mozgást jelentő lo v. la, melyből lett lo-an, lo-an-cz; oly alakulással mint a rovást, metszést jelentő ro gyökből lett roan-cz, ráncz, azaz rovás, metszés valamely testen. | |
* | |
| ALSÓ~, FELSŐ~, faluk Abaúj m.; helyr. Láncz-ra, ~on, ~ról. | |
* | |
| (láncz-alakú) ösz. mn. Ami alakjára nézve némileg a szoros értelemben vett lánczhoz hasonló. Lánczalakú eleven sövény, melyet a fák egymásba szőtt ágai képeznek. Lánczalakú vitézkötés. | |
* | |
| (láncz-al-ék) fn. tt. lánczalék-ot. A láncznak valamely toldaléka, pl. a lánczhoz toldott darab faágas a szánerdőlésben (szánnal erdőlésben), melylyel akkor toldják ki a lánczot, mikor olyan rövid, hogy el nem ér az orszokra. (Székely szó. Ferenczi János.). | |
* | |
| (láncz-dad) mn. tt. lánczdadot. l. LÁNCZALAKÚ. | |
* | |
| (láncz-ěb) ösz. fn. Harapós eb, melyet nappal rendesen lánczon kötve tartanak, s csak éjjel, vagy akkor bocsátják szabadon, midőn egyedül a tolvajokra nézve lehet veszedelmes. Helyhez van kötve, mint a lánczeb. | |
* | |
| (lancz-fa) ösz, fn. l. LANCZ alatt. | |
* | |
| (láncz-falék?) fn. Fatoldat a lánczhoz. l. LÁNCZALÉK. | |
* | |
| (láncz-fék-szár) ösz. fn. Kisebbféle gyürükből álló vas láncz, mely kantárszárul szolgál a szokottabb szíj helyett. | |
* | |
| (láncz-gyűrű) ösz. fn. Lásd: LÁNCZSZĚM. | |
* | |
| (láncz-híd) ösz. fn. Nagyobbszerü vas lánczdad művön nyugvó híd. Budapesti lánczhíd. | |
* | |
| (láncz-készítő) ösz. fn. Érczmíves, ki lánczokat készít, pl. aranymives, ki aranyból, ötvös, ki ezüstből, kovács, ki vasból készit lánczokat. | |
* | |
| (láncz-kovács) ösz. fn. Kovács, ki vas anyagból különféle czélokra szolgáló lánczokat kohol. | |
* | |
| (láncz-kötés) ösz. fn. l. LÁNCZOLÁS. | |
* | |
| (láncz-míves) l. LÁNCZKÉSZITŐ. | |
* | |
| (láncz-mű) ösz. fn. Általán mindenféle mű, mely lánczot képez, melynek alakja lánczhoz hasonló, például lánczból való karperecz. | |
* | |
| (láncz-nemü) ösz. mn. és fn. Láncz formára készített (valami). | |
* | |
| (láncz-ol) áth. m. lánczol-t. Lánczczal köt, megköt, erősít valamit v. valakit. A saraglyát a kocsi oldalához, a tézslát a rúdhoz lánczolni. Meglánczolni az elfogott rablókat. Együvé lánczolni a foglyokat. A gombkötők és paszománmiveseknél valamit lánczformára köt, sző. Vitézkötéseket lánczolni. | |
* | |
| (láncu-ol-ás) fn. tt. lánczolás-t, tb. ~ok, harm. szr. ~a. 1) Gombkötői munkálkodás, midőn valamit lánczformára csinálnak. 2) Maga azon mű, melyet lánczformára kötöttek. | |
* | |
| (láncz-ol-at) fn. tt. lánczolat-ot, harm. szr. ~a v. ~ja. 1) Mű, szövet, gombkötői vagy női munka, mely lánczot ábrázol. 2) Átv. ért. bizonyos dolgok, tárgyak sorozata, mennyiben mintegy lánczszemek gyanánt öszvefüggenek. Hegyek lánczolata. Eszmelánczolat, Számok lánczolata. | |
* | |
| (láncz-ol-at-os) mn. tt. lánczolatos-t v. ~at, tb. ~ak. Lánczolatot ábrázoló, láncz módjára öszvefüggő vagy alakuló. | |
* | |
| (láncz-os) mn. tt. lánczos-t v. ~at, tk. ~ak. 1) Lánczforma. Lánczos boltozat. 2) Lánczczal ellátott. Lánczos iga, tézsla, saraglya. Lánczos kút. Lánczos gömb. Lánczos bot. Ezüst lánczos mente. Használtatik káromkodási pótlékul is, mintegy megvetőleg valamely lelánczolt emberre, mint gonosztevőre, vagy lelánczolt mint mérges állatra vonatkozva. Kutya lánczos! Ejnye lánczos, lobogós! Lánczos adta, teringette!. | |
* | |
| (láncz-oz) áth. m. lánczoz-tam, ~tál, ~ott, par. ~z. 1) Valamit lánczformában öszvefűz. Fűszálakat lánczozni. 2) Lánczczal kötöz, megkötöz; vagy lánczczal ékesít, diszít. | |
* | |
| (láncz-szěm) ösz. fn. Azon egyes gyürük, vagy karikák, melyek a lánczot képezik. | |
* | |
| (láncz-szěm-öltés) ösz. fn. Egyik lánczszemnek a másikkal öszvekötése, midőn egyiket mintegy beleöltik a másikba. | |
* | |
| tájdivatos, ládd-é helyett. | |
* | |
| falu Szepes m.; helyr. Landok-ra, ~on, ~ról. | |
* | |
| puszta Somogy m., s erdélyi falu A.-Fehér m.; helyr. Landor-ra, ~on, ~ról. | |
* | |
| puszta Komárom m.; helyr. Lándor-ra, ~on, ~ról. | |
* | |
| lásd: NÁNDOR-FEJÉRVÁR. | |
* | |
| puszta Pozsony m.; helyr. ~Gócz-ra, ~on, ~ról. | |
* | |
| fn. tt. lándsát. Hosszu nyársforma fegyver, melyet öklelő harczban, harczjátékban vagy vadászatban is szoktak használni. Minthogy lényegére nézve alig különbözik a dárdától, kopjától, dsidától, innen e nevek köz használatban fölcseréltetnek. A Müncheni codexben így van irva: láncsa. A latin lancea után alakult, valamint a német Lanze, franczia lance, olasz lancia, angol lance. Szintén ide tartozik a hellén lógch is. Eredeti magyarul: dárda, melyben megvan a szúró eszközt jelentő ár, valamint a nyárs és kárt (gereben) szókban; továbbá a régies szucza v. czucza v. csucsa. | |
* | |
| (lándsa-as) mn. tt. lándsás-t v. ~at, tb. ~ak. Lándsával ellátott, fölfegyverkezett. Lándsás vitézek. Mint főnévnek tárgyesete ~t s többese ~ok, midőn katonát jelent, kinek fő fegyvere lándsa. A növénytanban mondják a levélről vagy levélnemü szervről, midőn annak mindkét vége egyenlően keskenyedik el, s a közepe kihasasodik; vagyis két görbe vonal által képezett, két hegyes szögü lap, mely mintegy négyszer hosszabb, mint széles (lanceolatum t. i. folium); ilyen levele van a fagyalfának. (Gönczy Pál). | |
* | |
| (lan-d-úl) önh. m. landúl-t. Vas vármegyei tájige, s am. lángra gyúl, lángot vet, (langúl v. lángúl helyett). | |
* | |
| lásd: LÁNDSA; LÁNDSÁS. | |
* | |
| falu Sopron m.; helyr. Landzsér-ra, ~on, ~ról. | |
* | |
| (lán-g v. lán-og v. lan-og, rokon vele a felhangu len-g) fn. tt. láng-ot, harm. szr. ~ja. Eredetileg rövid: lang, mint Erdélyben csaknem általán, s némely származékait Magyarország vidékein is használják; mint Kemenesalon és Csalóközben a lángos nevü sütemény langoló v. langaló. Jelenti az égő testből mintegy kifolyó legfinomabb, s legélénkebb, lobogva mozgó (lengő) tüzet. A meggyuladt lőpor, szalma lángot vet, lángra kap. Vörös, halavány, kékes láng. A lángokat lobogtatja a szél. Magasra szálló láng. Lángba borúlt a város, az ég. Tiszta lánggal égő gyertyaszál. Lángoszlopok emelkednek a tűzokádó hegy torkolatából. Átv. ért. 1) leggyulékonyabb szesz, mit különböztetésül a vegyészek röviden lang-nak (alcohol) neveznek. 2) Bizonyos dolgoknak legfinomabb részei, pl. liszt lángja, a legfinomabb liszt; lángelme, lángész, igen kitűnő, magas ihleltségü elme v. ész. 3) Mondják némely indulatokról, melyek a vért rendkivüli mozgásba hozzák, különösen a haragról és szerelemről. Emészti szivét a szerelem lángja. Lánggal égő szerelem. Haragja lángra, gyuladt.
"Láng az éneklő, heve forr dalában." Berzsenyi. "Míg honja bolyongani hagyja, kihal Bús éneke, tört szive lángjaival." A magyar költő. (Vörösmartytól). 4) Mondjuk hirtelen kitörő polgári mozgalomról. A forradalom egyszerre lángra kapott. A láng, mint az érzékeket fölötte gyönyörködtető tünemény, a költői nyelvben nagy szerepet játszik. E szónak alakja gyaníttatja, hogy eredetileg gyakorlatos ige volt, lan-og, mint ég (ardet) e-eg. Mindkettőben alapfogalom a mozgás, azon különbséggel, hogy az ég egyszerü, kevésbé élénk, a lanog v. lang ellenben lengő, lobogó hányakodást jelent, mit a mozgékony l hang jellemz, valamint a latin lumen, német lohen, s a hellen jlóx, latin flamma szókban; mely utolsókban az előre tett fuvó hang egyszersmind ezen tüneménynek fuvalmányi, szelleti, folyami természetét fejezi ki. Sínai nyelven liáng am. a latin 'splendens' (tündöklő). | |
* | |
| KIS~, NAGY~, puszták Fehér m.; helyr. Láng-ra, ~on, ~ról. | |
* | |
| (láng-ad) elvont törzse lángadoz szónak; de magában nem divatozik. Lásd: LÁNGADOZ. | |
* | |
| (láng-ad-oz) önh. m. lángadoz-tam, ~tál, ~ott, par. ~z. Lángra gyúladoz, lobbadoz. Lángadoz a vigan égő száraz fa. Törzsöke lángad, oly képzésü, mint lankad. | |
* | |
| fn. tt. langalétát. Győr tájékán divatozó szó, am. hóri horgas nagy hosszu ember. Megfelel neki a latin longurio. Mintha lángalító szó módosulata volna. V. ö. LANGALÓ. Itt a langa ámbár a német lang és latin longus fogalmát fejezi ki, mindazáltal a magyar nyelvből is értelmezhető, ha t. i. a lang v. láng (flamma) szónak azon alapértelmét tekintjük, mely szerént a lángnak természete fölfelé, magasra törekedni, nyúlni. Kemenesalján Lévay László szerént am. pőre, félmezítelen; mely értelemben szintén a (csupasz) láng értelme lappang. | |
* | |
| (lang-al-l-ik) k. m. langall-ott, htn. ~ani. Lángol vagy láng módjára lobog.
"Hajtsad, hajtsad mind addig, Míg a szoknya langallik." Keresztúrfiszéki tánczvers. (Kriza J.). | |
* | |
| (lang-al-l-ó, 'langallik' igétől) l. LANGALÓ. | |
* | |
| (láng-al-ó) fn. tt. langalló-t. Így nevezik némely vidékeken, nevezetesen Kemenesalon, Csalóközben stb. a lángosféle süteményt; a székelyeknél pedig Kriza J. szerént a palacsintát. Végre Lőrincz Károly szerént am. érczpörkölő langkemencze. (Flammofen). V. ö. LÁNGOS, fn. | |
* | |
| puszta Sopron m.; helyr. langató-ra, ~n, ~ról. | |
* | |
| l. LÁNGOZIK. | |
* | |
| l. LÁNGÉSZ; LÁNGESZŰ. | |
* | |
| (láng-ész) ösz. fn. Általán igen kitünő tulajdonságokkal biró ész, mely jelesen a tárgyak könnyü, sebes felfogása, eredetiség, alkotó erő, s mintegy másokon uralkodása által mutatkozik. Különösen ész, mely az ismeretek, és müvészetek bizonyos nemében sajátszerü felsőbb tünemény. Költői, zenészi, festészi lángész.
"Isten, kit a bölcs lángesze föl nem ér." Berzsenyi. | |
* | |
| (láng-eszű) ösz. mn. Kinek lángesze van. Lángeszű bölcs. V. ö. LÁNGÉSZ. | |
* | |
| (láng-eszüség) ösz. fn. Lángész, mint kitünő lelki tulajdonság. V. ö. LÁNGÉSZ. | |
* | |
| (láng-ít) áth. m. lángyt-ott, par. ~s. htn. ~ni v. ~ani. Lángra gyulaszt, eszközli, okozza, hogy valami lángra kapjon, lánggal égjen. Átv. ért. am. feltüzel, lelkesít.
"Harcz tüze lángítá bizton viadalra kikelted." Kisfaludy K. | |
* | |
| (láng-madár) ösz. fn. A gémek neme alá tartozó madárfaj, melynek tollai, kivéve a hat fekete kormánytollat, lángvörös szinüek. (Phoenicopterus). | |
* | |
| (lang-mérő) ösz. fn. Eszköz, melylyel valamely szeszes folyadék fokát mérik. | |
* | |
| (lang-ol) áth. m. langolt. Langgá, azaz szeszes folyadékká változtat. | |
* | |
| (láng-ol) önh. m. lángol-t. Lánggal ég, lobog. Lángol a meggyujtott olaj, zsir. Átv. ért. valamely erős indulat legfőbb fokára hág. Lángol szivében a harag, szerelem.
"Ott egy hajlék, ott él a hív, Kiért lángol tisztán e szív." Kisfaludy K. | |
* | |
| (lang-ol-ás) fn. tt. langolás-t, tb. ~ok. Langgá változtatás. | |
* | |
| (láng-ol-ás) fn. tt. lángolás-t, tb. ~ok, harm. szr. ~a. Lánggal égés, lobogás. | |
* | |
| (láng-ol-ó) mn. tt. lángoló-t. Lángokat vetve, lobogva égő. A lángoló tüz éjjel meszsze megpirositja az eget. Átv. ért. lángoló szív, lángoló szerelem. Lángoló szemek. Haragtól, szégyentől lángoló arcz.
"Titkon borong a genius A néma hant felett, Hol lángoló szív s honszerelm Váltottak életet." Kölcsey. | |
* | |
| (mint föntebb) fn. tt. lángolót. l. LÁNGOS, fn. | |
* | |
| (láng-ol-ó-an) ih. Lánggal égve. Átv. ért. belső érzelemtől gyúladozva.
"Egy hon, és egy leány; Azt vérző szívvel, ezt epedve, Azt lángolóan, ezt mosolygva Tekintvén ölelem." Kölcsey. | |
* | |
| l. LÁNGOS mn. és fn. | |
* | |
| (láng-os) mn. tt. lángos-t v. ~at, tb. ~ak. Ami lánggal ég, aminek lángja van.
Lángos tűz. Néhutt rövid a-val langos (lengős?) am. széteresztett, pl. haj. (Tájszótár). | |
* | |
| (mint föntebb) fn. tt. lángos-t, tb. ~ok, harm. szr. ~a. 1) Kenyértésztából kiszakasztott, minél vékonyabbra nyújtott; jól meg sózott, és zsírozott (szalonnázott) lepényforma sütemény, melyet a kenyér bevetése előtt a lángnál sütnek, midőn t. i. még a kemencze fűl; tehát láng van benne. Némely vidékeken: langaló. 2) A székelyeknél röviden: langos am. bolygó tűz, tüzes ember. | |
* | |
| (láng-oszlop) ösz. fn. Oszlop formán fölemelkedő lángozat, nagy égések, tűzvészek alkalmával. | |
* | |
| (lán-g-oz-ás) fn. tt. lángozás-t, tb. ~ok, harm. szr. ~a. Állapot, midőn valamely meggyuladt test lánggal, lobogva ég. Szalma, gaz lángozása. Máskép: lángolás. | |
* | |
| l. LÁNGZAT.
"S mint két tűzi lángozat egybevegyűl, A két rokon érzet is összehevűl." Kisfaludy K. | |
* | |
| (lán-g-oz-ik) k. m. lángoz-tam, ~tál, ~ott v. lángz-ott. Lángot vetve, lobogva ég. | |
* | |
| (lán-g-oz-ó) mn. tt. lángozó-t. Lánggal égő, lobogó. "Kénkővel lángazó szömei." (t. i. az ördögnek. Nádor-codex).
"Az ő teste vala befödve bíborral, A keze fegyveres, lángozó pallossal." Zrínyi. | |
* | |
| (láng-özön) ösz. fn. Képes kifejezés, jelent sok, folytonosan egymásra tolongó lángokat, melyek, mint ömlő árvíz a földön, úgy elterjednek a levegőben. A pompásan kivilágitott utczák, tornyok, paloták lángözönben úsztak. Az egész várost lángözön boritotta. Átv. értelemben:
"Képzete lángözönéből, Egy alak ömlik elé." Kisfaludy K. | |
* | |
| (láng-pest) ösz. fn. Pest, azaz kemencze, különösen hutai olvasztókemencze, melyben lángoló tűz ég. | |
* | |
| (láng-sugár) ösz. fn. Sugárt képező láng.
"A kelő nap lángsugári, Szétlebbentik a homályt." Kisfaludy K. | |
* | |
| (láng-szerelěm) ösz. fn. Forró indulatú, tüzes szerelem.
"Küzdve győzök, s lángszerelmem Megjutalmaz lágy ölén." Kisfaludy Károly. | |
* | |
| (láng-szín) ösz. fn. Olyféle vörös szín, mely leginkább lánghoz hasonlitható, tehát igen élénk, világos vörös, milyen a tisztán kelő vagy nyugvó napé. | |
* | |
| (láng-szinű) ösz. mn. Élénk veres szinü, mint a tűzláng. Lángszinü hajnal. Lángszinü virág. | |
* | |
| (láng-tengěr) l. LÁNGÖZÖN. | |
* | |
| (láng-úl) önh. Lángra lobban, lobbot vet. Átv. ért. lelkesűl. | |
* | |
| (láng-vezeték) ösz. fn. A lángot tovavezető csatorna. | |
* | |
| (láng-virág) ösz. fn. Virginiai származásu virágnem, az öthímesek seregéből; bokrétája gyertyatartó forma, bibéje három águ, csészéje szögletes, tokja három rekeszű. Fajai közől nevezetes a pettegetett lángvirág, melynek felálló verhenyes szára van. (Phlox maculata). | |
* | |
| (lán-g-oz-at) fn. tt. lángzat-ot, harm. szr. ~a. Lánggal égés tüneménye, vagy öszvege tulajd. és átv. értelemben.
"Az ifju kornak nyájas isteni, Bucsúzva néznek a szív lángzatára." Kisfaludy K. | |
* | |
| l. LÁNGOZIK. | |
* | |
| l. LÁNGOZÓ.
"És ha lassun e tűz árja Elhervasztja létemet, S egy hideg kéz majd bezárja Érte lángló szivemet." Kisfaludy K. "Nyisd fel, oh, lángzó kebeled, Dicső hölgy." Kölcsey. | |
* | |
| (lan-gy v. lam-gy) mn. tt. langy-ot v. ~at. Mondják általában oly testről, melynek részei nincsenek szilárd öszveköttetésben, ez értelemben máskép: laza, pl. langy függés, am. laza függés (Mándy P.). Különösen nedvről, vizről, melynek hévmérséke mintegy középfokon áll a hideg és meleg között, mely szokott eredeti friseségéből, keménységéből vesztett, engedett, s mintegy lajhább, lankadtabb lett. Innen néha fölcseréltetik vele a lágy. Szélesb átv. ért. jelenti a levegő mérsékét, mely szerént nem kemény, hideg vagy meleg, a nap szelid sugarainak enged. Langy idő, langy szellő. Képes kifejezéssel mondják emberről, ki kötelességi működésében nem buzgó, ki hamar lankad, ki nem szilárd. Langy keresztény, ki illető kötelességeit immelámmal végzi. Langy elöljáró, ki nem sokat gondol a fegyelemmel. Mindezen jelentésekből kitünik, hogy ezen szóban alapfogalom a kellő vagy szokott szilárdságnak, keménységnek hiánya, s rokon a lajha, lankad, lanyha, lágy, lassu szókkal. Közelít hozzá a nemet lau is. V. ö. LA gyök, és LÁGY, mn. | |
* | |
| (mint föntebb) fn. tt. langy-ot. A nedvnek, jelesen viznek azon mérséke, melynél fogva sem hideg, sem meleg. Önállólag nem, hanem langyos, langyosság stb. származékokban divatozik. | |
* | |
| (lan-gy-a) mn. tt. langyát. Lásd: LANGY, mn. | |
* | |
| (lan-gy-ad) önh. m. langyadt. l. LANGYÚL. | |
* | |
| (lan-gy-a-an) ih. Sem hidegen, sem melegen. V. ö. LANGY, mn. | |
* | |
| (lan-gy-aszt) áth. m. langyaszt-ott, htn. ~ni v. ~ani. l. LANGYÍT. | |
* | |
| (lan-gy-ad-ag) mn. tt. Langyatagot. l. LANGY, mn. | |
* | |
| (lan-gy-ít) áth. m. langyít-ott, par. ~s, htn. ~ni v. ~ani. Valamit langygyá tesz. Vizet langyítani am. bizonyos foku meleg által lágyabbá tenni, vagy elébbi nyerseségéből, fris voltából valamit elvenni. A tavaszi meleg nap langyítja a levegőt. Belangyítani a kemenczébe. (Szabó D.). V. ö. LANGY. | |
* | |
| (lan-gy-od-ik) k. m. langyod-tam, ~tál, ~ott. Látszólag magamagától, mindazáltal okozó erő hozzájárultával langygyá leszen, pl. a tavaszi nap sugaraitól langyodik az idő. V. ö. LANGYÚL. | |
* | |
| (lan-gy-os) mn. tt. langyos-t v. ~at, tb. ~ak. Egy értelmü a langy melléknévvel, és ennél szokottabb használatu. Langyos víz, lábfördő. V. ö. LANGY.
"A tavasz, rózsás kebelét kitárva, Száll alá langyos levegőn mezőkre." Berzsenyi. | |
* | |
| (lan-gy-os-ít) áth. m. langyosít-ott, htn. ~ni v. ~ani, par. ~s. Langyossá tesz. Fris vizet fütött kályha mellett langyosítani. V. ö. LANGYOS. | |
* | |
| (langy-os-od-ás) fn. tt. langyosodás-t, tb. ~ok, harm. szr. ~a. Változási állapot, midőn valamely hideg vagy hüvös test langyossá leszen. | |
* | |
| (lan-gy-os-od-ik) k. m. langyosod-tam, ~tál, ~ott. Langyossá leszen, hideg v. hüvös mérséke fogyván melegedni kezd. Langyosodik a viz, a levegő. V. ö. LANGYOS. | |
* | |
| (lan-gy-os-ság) fn. tt. langyosság-ot, harm. szr. ~a. Közép állapot a hidegség és melegség között, vagyis azon tulajdonság, melynél fogva valamit langyosnak mondunk. Víznek, fördőnek langyossága. | |
* | |
| (lan-gy-úl) önh. m. langyúl-t. Mintegy magától (legalább az okozó erőre tekintet nélkül szólva) langygyá leszen, azaz előbbi fris, kemény, szilárd tulajdonságaiból enged; különösen lágyan, gyöngén melegűl. Így mondjuk a levegőről, időről, midőn csipős hidegsége a nap mérsékelt erejének, vagy a föld természeti melegségének enged, s mintegy meglágyúl. | |
* | |
| (lan-k) elvont törzse lanka, lankad, s lankócz, lankaszt szóknak, illetőleg származékaiknak. Rokon lágy szóval, különösen 'lagymatag' értelemben. V. ö. LANKA, LANKAD. | |
* | |
| (lan-k-a) fn. tt. lankát. 1) Vizek melletti liget, berek, bozótos, nádas hely. Néhutt am. fensík. Minthogy az ily helyek feneke nedves, vizes, süppedékeny, ingoványos szokott lenni: innen valószinü, hogy e szó lan gyöke am. lágy, mely a nyomásnak enged, s lelappad; ebből lett az elavult gyakorlatos ige lanog, azaz lágysága miatt enged, süpped, továbbá lanogó, lanoga, langa, lanka; épen úgy, mint czin czineg czinke; ser sereg serke; ber bereg birke stb. V. ö. LANKAD. 2) Néhutt jelent gyümölcsös kertet is, minthogy ennek legalkalmasabb hely a szőlők, hegyek lába, azaz alja, valamint a szigetek, folyók mellékei is. Rokon vele a kicsinyező linkó. V. ö. LÓK. | |
* | |
| (lan-k-ad) önh. m. lankad-tam, ~tál, ~t v. ~ott. 1) Mondjuk emberről, s más állatról, midőn nagy teher, vagy fáradság, vagy az erőnek akármi okból eredt fogyatkozása miatt inai elvesztik szilárd feszességöket, s mereven állásukból engedvén, aláhajlanak, szóval, midőn az erősebb benyomásnak engednek, s önerejökben gyöngülnek. Sok járás, munka, fáradság miatt ellankadni. Kezei, lábai lankadnak. Lankad az erősen hajtott ló. Éhség és szomj miatt ellankadni. 2) Mondják növényekről, midőn száraik, leveleik stb. akár a nagy forróság, akár a nedv hiánya, akár belbetegség miatt hervadni, konyúlni, aláhajlani kezdenek. 3) Átv. ért. lankad a szellemi erő, melyet a nagy munkafeszülés megtöri, s rugalmasságát megbénitja. Ezen szóban tartósság, folytonosság, következéskép gyakorlatosság is foglaltatik, tehát törzsöke az elavult lanog, melyből lett lanog-ad, langad, lankad, mint: pir, pirog, pirogad, pirkad; ser, sereg, sereged, serged, serked; rez, rezeg, rezeged, rezked, reszket stb. Hangra és jelentésre megegyezik vele a latin langveo, finn lankeen (lankadok). | |
* | |
| (lan-k-ad-ás) fn. tt. lankadás-t, tb. ~ok, harm. szr. ~a. Állapot, midőn valaki vagy valami lankad. V. ö. LANKAD. | |
* | |
| (lan-k-ad-at-lan) mn. tt. lankadatlan-t, tb. ~ok. Ami vagy aki nem lankad, fáradatlan, különösebben átvitt szellemi értelemben am. ernyedetlen. Határozóként am. lankadás nélkül, lankadatlanul. | |
* | |
| (lan-k-ad-oz) önh. m. lankadoz-tam, ~tál, ~ott, par. ~z. Folytonosan, mindinkább lankad, azaz inainak rugalmassága megereszkedik, s az illető erőnek, tehernek ellenállni nem képes. | |
* | |
| (lan-k-ad-oz-ás) fn. tt. lankadozás-t, tb. ~ok, harm. szr. ~a. Gyöngülő, alábbhagyó állapot, midőn valaki v. valami lankadoz. V. ö. LANKADOZ. | |
* | |
| (lan-k-ad-ság) fn. tt. lankadság-ot, harm. szr. ~a. A gyöngült állapotnak azon neme, midőn valakinek inai a teher és fáradság miatt szilárdságukat vesztve megereszkednek, alább hagynak. | |
* | |
| (lan-k-ad-t) mn. tt. lankadtat. Akinek vagy aminek inai, illetőleg rostjai a teher, vagy fáradság, vagy más ok miatt meglágyultak, megereszkedtek. Lankadt munkások, utasok. Lankadt füvek, virágok. V. ö. LANKAD. | |
* | |
| (lan-k-ad-t-an) ih. Lankadt állapotban. | |
* | |
| (lan-k-ad-t-ság) fn. tt. lankadtság-ot, harm. szr. ~a. Lankadt állapot. Nagy lankadtság miatt nem bir dolgozni, menni. | |
* | |
| puszta Vas m.; helyr. ~Koplaló-ra, ~on, ~ról. | |
* | |
| (lan-ka-as) mn. tt. lankás-t v. ~at, tb. ~ak. 1) Eredeti tulajd. ért. az ellennyomuló erőnek engedő, alatta mintegy lankadó, fáradó, vagy áth. ért. ami lankaszt, fáraszt, pl. lankás út (Szabó D.). 2) Szokottabban am. ligetes, berkes, bozótos, mi rendesen süppedékeny, lejtős szokott lenni. Lankás rétek, legelők, tópartok, érmellékek. | |
* | |
| (lan-ka-ság) fn. tt. lankaság-ot, harm. szr. ~a. 1) Lankás, azaz lapos, lejtős, söppedékes, vizes vidék, vagy lókos, gödrös hely. 2) Erdőhát Aradmegyében. | |
* | |
| (lan-k-asz-t) áth. m. lankaszt-ott, htn. ~ni v. ~ani, par. lankaszsz. Lankássá, azaz fáradttá tesz. Az erős munka, gyalogolás lankasztja az inakat. A forró napsugarak ellankasztják a gyöngébb növényeket. | |
* | |
| (lan-k-asz-t-ás) fn. tt. lankasztás-t, tb. ~ok, harm. szr. ~a. Cselekvés, mely által valakit vagy valamit lankasztunk. V. ö. LANKASZT. | |
* | |
| (lan-k-ad-ag) mn. tt. lankatag-ot. Oly állattól vagy növényről mondjuk, mely belső hajlamánál, gyöngeségénél fogva hamar, könnyen lankad. Lankatag aggastyán. A gyönge növények lankatagabbak, mint az erősek. | |
* | |
| (lan-ka-ít) áth. m. lankít-ott, htn. ~ni v. ~ani. l. LANKASZT. | |
* | |
| (lan-k-ócz) mn. és fn. tt. lankóczot. l. LANKADT. | |
* | |
| fn. tt. lánnát. Igen vékonyra lapított ércz, tisztább magyarosan: lemez. Arany, ezüst, réz lánna. Ámbár a latin lamina, és közvetlenül a német Lahn után képezettnek látszik: de mindezen szók ős rokonságban állanak több magyar szóval, melyekben a la tiszta gyök vagy gyökelem különféle módositó ragokkal egyesülve valami ki- vagy szétnyílót, szélesedőt jelent; ilyenek; lap, lapu, lapát, lapoczka, lapos, laska, s a felhangu lep, lepedő, lepény stb. | |
* | |
| (lánna-paszomány) ösz. fn. Széles, lapos paszomány aranyból, vagy ezüstből, mely alakjára a tulajd. szoros értelmü lánnához hasonló. Ilyen pl. a hadi tisztek csákóit ékesítő paszomány. | |
* | |
| fn. tt. lant-ot, harm. szr. ~ja. Általán kisebbféle, húros, újjakkal pengetett hangszer. Ilyenek: czitara, tambura (mácsikszedő) s több a népek különféle izlése szerint módositott hangszerek. Lantot pengetni. Lant mellett énekelni. Átv. ért. agg lant am. vén banya. Egy agg lant van Gyöngyös táján, rút szömörcsök ül pofáján. (Faludi). A szamár arany lanton is, csak szamár nótát penget. (Dugonics). Ugyan átv. ért. jelképe a költészet azon nemének, mely önnöni v. alanyi (subjectiv) érzelmeket énekel meg, s melynek alapja a kedélyben fekszik.
"Szünj már egyszer zengeni Harczi viadalt, Vedd elé kis lantodat, S mondj szerelmi dalt." Czuczor. "Oh, ha szép hired vala gondom eddig S általam, kis lant, nevet érdemeltél, Jer, magyar dalt zengj." Virág Benedek. "Músám mosolygóbb tájakon andalog, A csendes erdők boltjaiban szeret Víg lantja zengni." Berzsenyi D. E szó hangutánzónak látszik, s gyöke a csaknem minden népeknél, énekhangul divatozó la! la! és csekély eltéréssel egyezik a megforditott magyar dal szóval is. Egyébiránt szót, hangot jelent a latin lallo, laus, hellén lalw, német lallen, Laut, arab alaud, héber olal szókban. Különben a lant-hoz legközelebb áll a német Laute. | |
* | |
| (lant-hal) ösz. fn. Azon tengeri halak neméhez tartozó halfaj, melyeknek kopoltyúnyilásaik hátaikon vagy nyakaik fölött vannak. (Callionymus lyra). | |
* | |
| (lant-húr) ösz. fn. Húr, vas, réz stb. anyagból, melylyel a lantféle hangszert fölszerelik. | |
* | |
| (lant-kulcs) ösz. fn. Kulcsféle eszköz, melylyel a lant húrjait hangolás végett csavargatják. | |
* | |
| (lant-láb) ösz. fn. lásd: LANTNYERĚG. | |
* | |
| (lant-nyerěg) ösz. fn. Fésűforma támaszték, melyet a lant hurjai alá tesznek, hogy azokat a lantfenék fölött bizonyos magasságban tartsa. | |
* | |
| (lant-ol) önh. m. lantol-t. 1) Lanton játszik, lantot penget, lant mellett énekel. 2) Erdélyben am. eltünik, elmegy, eltávozik. Úgy ellantolt, mint a villám. Hová lantolsz? V. ö. LENTET. | |
* | |
| l. LANTORNA. | |
* | |
| fn. tt. lantornát. Ökör vagy tehén böndőjéről levont és megszárasztott hártya, melyet még Erdélyben, s Magyarország némely vidékein a szegényebbek lámpatok, vagy ablaküveg helyett használnak. E szó idegen alakú, valamint az ámpolna, kápolna, angolna, kintorna, csatorna. Valószinü, hogy eredetije a latin laterna. Néhutt: lantorja. | |
* | |
| (lantorna-ablak) ösz. fn. Szarvasmarha böndőjéről lehúzott hártyából csinált ablak. V. ö. LANTORNA. | |
* | |
| (lant-os) mn. tt. lantos-t v. ~at, tb. ~ak. 1) Lanttal ellátott, kinek lantja van. Lantos hangművész, zenész. Lantos leány. 2) Különösen ki lant mellett énekel, dalol, nevezetesen oly költő, ki alanyi (subjectiv) érzelmeket dalokban, énekekben stb. fest vagy énekel. Lantos költő. Hasonlóan ide vonatkozó költői müvek. Lantos versek, költemények. Lantos költészet. | |
* | |
| (mint föntebb) fn. tt. lantos-t, tb. ~ok, harm. szr. ~a. Személy, kinek különös foglalkodása, lantot játszani, lant mellett énekelni. Középkori udvari lantosok.
"Vagy nincs-e lantos itt közel, Ki zengjen éneket?" Czuczor. "Egy vén lantos jön Pokyval, Térdét veri szakála." Kisfaludy S. | |
* | |
| (lant-sám) ösz. fn. l. LANTNYEREG, és V. ö. SÁM. | |
* | |
| (lant-verő) ösz. fn. Személy, ki lantot penget, ki lanton játszik, lantos. | |
* | |
| elvont gyök, melyből lanyha, lanyhás, lanyházik erednek. Értelmére legközelebb áll keményebb lan gyökhöz. V. ö. LAN, LANGY, LANKA. | |
* | |
| l. LEÁNY. | |
* | |
| (lany-a) l. LANYHA. | |
* | |
| (lany-h-a) mn. tt. lanyhát. Igenévből alakult melléknév, s am. lanyhó, azaz lanyó, a h közbevetett szenvedőlegességi hang levén; a Tájszótár szerént néhutt lanya. 1) Mondjuk különösen esőről, mely lassan, csak úgy szemeregve száll alá, mi rendesen melegebb időszakban szokott történni. Ennél fogva rokonok vele: lágy, langy, valamint a gyöngülésre mutató lankad. 2) Átv. ért. tunya, lomha, lusta, kinek inai lankadtak, lágyak. Legközelebb áll hozzá a székely lanyhó, továbbá: lamha, lomha. | |
* | |
| (lany-h-a-al) önh. m. lanyhált. l. LANYHÁZIK. | |
* | |
| (lany-h-a-al-ás) lásd: LANYHÁZÁS. | |
* | |
| (lany-h-a-as) mn. tt. lanyhás-t v. ~at, tb. ~ak. Esőről mondják, mely lágyan, lassan szemeregve húll. Lanyhás nyári eső. | |
* | |
| (lany-h-a-az-ás) fn. tt. lanyházás-t, tb. ~ok, harm. szr. ~a. Lanyhán szemergő esőzés. | |
* | |
| (lany-h-a-az-at) fn. tt. lanyházat-ot, harm. szr. ~a. 1) l. LANYHÁZÁS. 2) Maga a lanyházó eső. | |
* | |
| (lany-h-a-az-ik) k. m. lanyház-tam, ~tál, ~ott, par. ~zál. Lassan, szemeregve, melegen esik. Lanyházik az eső. Jobbára személytelen ige gyanánt önállólag használtatik. Nem esik, csak lanyházik. | |
* | |
| (lany-h-ó) mn. tt. lanyhót. A székelyeknél am. lajhó, lágy, puha (ember v. állat). Beh lanyhó ember vagy! (Kriza J.). | |
* | |
| (lány-ka) fn. l. LEÁNYKA. | |
* | |
| fn. tt. lap-ot, harm. szr. ~ja. Kicsinyezve: lapocska, lapoczka, lapiczka. Általán valamely testnek vagy térnek szétterjedő fölszine, mely többé-kevésbbé egyenes, sima, rögetlen. Ellentétei: hěgy, él, csúcs, fok, domb stb. pl. Kard lapja, és éle, hegye. Balta lapja, és éle, foka. Kés lapja, és éle, foka, csúcscsa. E határban sok lap (lapály), kevés domb van. Ezen értelem rejlik a lapu, lapácz, lapály, lapadék, lapány, lapát, lapiczka, lappan, lappang, lappancs, lapos, lapít, laponya származékokban. Különösen a papír, hártya, s irásra, nyomtatásra használt más síma anyagok oldalai. A nyolczad rétbe hajtott íven nyolcz levél, minden levélen két lap van. Ezen tizenkettedrétü könyvben két ív, huszonnégy levél, tehát negyvennyolcz lap van. Továbbá: különféle tárgyu röpiratok. Hirlap, napilap, hetilap, havilap.
E szóban, mint minden származékaiból kitünik, alapfogalom a terjedés, terjeszkedés, vagy a terjedés által alakult test, térség. Rokon vele a laboda szó gyöke lab, továbbá a vékony hangu lep, melyből lepény, lepedő, lepel stb. származnak. Végértelmére nézve pedig a haladás, mozgás fogalma alá tartozik, minthogy terjedést, terjeszkedést, mozgás nélkül képzelni nem tudunk, s ezt az l mássalhangzó fejezi ki. V. ö. L, gyökbetü. A német Blatt és platt szókban ugyanazon fogalom rejlik, de megfordított belükkel fejeztetik ki. Ide tartozik a hellén plauV, platia, finn lappa. | |
* | |
| fn. tt. láp-ot, harm. szr. ~ja. Lapos és ingoványos v. mocsáros hely. Szükebb szokás szerént de eredetéhez hívebben: láb vagy lap, pl. az érsekujvári árvizes réteken az úgynevezett Fekete láb. Ecsedi lápok. Értelmezésére l. LÁB és LAP. Mondják megtoldva is: lápa, azaz lápó v. lábó. Szabó D. szerént jelent nád-, széna-, szalmatöredéket is, melyet az árvíz hordani szokott. Sok lápot hányt ki a víz. | |
* | |
| puszta Somogy m.; helyr. lapá-ra, ~n, ~ról. | |
* | |
| (láp-a, azaz láp-ó) fn. tt. lápát. Am. láp. Máskép: vápa. Így váltakoznak lép, vép; láz, váz; lék, vék stb. | |
* | |
| (lap-ácz) fn. tt. lapácz-ot, harm. szr. ~a. Kiavult régi szó, a mai szokottabb lapály, lapány helyett. Káldinál Józsue 18: 18. És általmegyen az éjszaki oldal felől a mezőségre; és alámegyen a lapáczra. Eléfordúl Szabó Dávidnál is, ki azt így értelmezi: tér, egyenes, síkmező, téres hely. | |
* | |
| (lap-ad) önh. l. LAPPAD. | |
* | |
| férfi kn. tt. lapád-ot. Lampadius. Vannak ily nevü faluk is Erdélyben. Ezen helyek fekvése határozza meg, ha vajjon a sikságot jelentő lap szótól vették-e nevöket. | |
* | |
| (lap-ad-ály) fn. tt. lapadály-t, tb. ~ok. Kicsapott, félretett, mintegy lappadt valami. Ferenczi János szerént székely szó. | |
* | |
| (lap-ad-ék) fn. tt. lapadék-ot, harm. szr. ~a. Azon térség, terjedék, melyet valamely lap képez. A bárd lapadéka nagyobb, mint a késé. | |
* | |
| falu Tolna m.; helyr. ~fő-re, ~n, ~ről. | |
* | |
| (lap-ály) fn. tt. lapály-t, tb. ~ok, harm. szr. ~a. Sik föld, meneteles térség, melyet dombok, gyűrök, halmok nem födnek. Csalóközi, tiszamelléki lapályok. | |
* | |
| (lap-ály-os) mn. tt. lapályos-t v. ~at, tb. ~ak. Folytonos, nagy kiterjedésü lapályt, sikságot képező. Lapályos Bácska, Bánság. A határ lapályos részeit elboritotta az árvíz. | |
* | |
| (lap-ály-os-an) ih. Lapályos menetelben. Lapályosan elterjedő határ, vidék. | |
* | |
| falu Baranya m.; helyr. Lapáncsá-ra, ~n, ~ról. | |
* | |
| (lap-ány) fn. tt. lapány-t, tb. ~ok. l. LAPÁLY. | |
* | |
| (lap-ány-os) mn. tt. lapányos-t v. ~at, tb. ~ak. l. LAPÁLYOS. | |
* | |
| NAGY~, KIS~, faluk Nyitra m.; helyr. ~Lapás-ra, ~on, ~ról. | |
* | |
| (láp-a-as) m. tt. lápás-t v. ~at, tb. ~ak. Lápos és mocsáros. Lápás vidék. | |
* | |
| falu Nyitra m.; helyr. ~Gyarmat-ra, ~on, ~ról. | |
* | |
| (lap-asz) fn. tt. lapasz-t, tb. ~ok. Kis ásóforma lapos eszköz, pl. a festőknél a festékek szétdörzsölésére, a gyógyszerészeknél, sebészeknél a tapasz fölkenésére stb. | |
* | |
| (lap-át) fn. tt. lapát-ot, harm. szr. ~ja. Közismeretü gazdasági és házi eszköz, melynek feje és nyele van, a feje lapos, és néha kevéssé homorú, hogy vele holmit fölszedni, fölmerni lehessen. Rendeltetéséhez képest különféle. Némelyik öblös, némelyik mindkét oldalon lapos. Szóró lapát, melylyel a pelyvás gabonát felhányják, hogy pelyváját a szél elkapja. Ganaj-, szemethányó lapát. Sütő lapát, mely lapos, s a kenyereket vetik be vele. Keréklapát, némely malomkerekeken. Tűzlapát, vasból parázst szedni való. Öntözőlapát, melylyel az árkocskákon gödrökbe folydogáló vizet a kertészek a veteményes ágyakra locsolják. Evezőlapát, mely rendesen hosszukás lapos. Lapáttal kihányni a ganajt, szemetet. Lapáttal mérni a búzát. Lapáttal szórják neki a pénzt. (Km.). Házasodik a lapát, elvette a piszkafát. (Népd.). Lapát hátával méri a borsót. (Km.).
Világos, hogy e szónak gyöke lap, mivel a lapát többékevésbé mindegyik lapos. Eredetileg rövid lapat, mely a nyelvszokás szerént úgy nyult meg, mint korlát, porgolát, forbát, borbát, korczolát, fuvát s némely mások. Egyébiránt nem azon at, et képzőjü szókhoz tartozik, melyek igéktől származva elvont értelmüek, pl. csapat, csipet, menet, hanem azokhoz, melyekben a t általánosb jelentőségü, milyenek: evet, kuvat, kerecset, követ. Megegyezik vele a szláv lopata, de azért eredeti magyarságát annál kevésbbé lehet kétségbe hozni, mivel a magyarban nemcsak gyöke közismeretű, hanem számos rokonhangu, s értelmü szók nemzetségével áll öszveköttetésben, holott a szláv nyelvben ezt nem találjuk. l. Stephanovics Vuk szótárát, hol a lopata és lopac szókon kivül egy hasonértelmü sincsen följegyezve. Sokkal több rokonságot mutatnak a latin megfordított pala, továbbá palma, palear, palla, pallium, paludamentum, planum, planities, melyekben lapos kiterjeszkedés az alapfogalom, valamint a német platt, a hellen platiV, plateia szókban is. Finnül: lappio. | |
* | |
| (lapát-alakú) ösz. fn. Mi alakjára nézve a lapáthoz hasonló, azaz laposféle eszköz. A szélmalomnak lapátalakú szárnyai vannak. | |
* | |
| (lapát-fog) ösz. fn. Némely emlős állatok fogai, melyek alant szélesebbek, pl. a lovak és szarvasoknál. | |
* | |
| (lap-át-ka) fn. tt. lapátkát. Lásd: LAPICZKA. | |
* | |
| (lapát-kerék) ösz. fn. Kisebbféle patakokon levő, s a zsilip alá helyezett malomkerék, melynek lapátforma kiálló fogai vannak. | |
* | |
| (lapát-mű) ösz. fn. Vízi gép, mely midőn forgásba hozzák, lapátalakú szapolyokkal meríti és önti ki a vizet. | |
* | |
| (lap-át-ol) áth. m. lapátolt. Lapáttal szed, mereget, hány, tisztogat valamit. Havat, sarat, szemetet, ganajt lapátolni. Zsákba, mérübe lapátolni a felszórt gabonát. Kilapátolni (szapolyozni) a hajó medréből a vizet. Tréfásan, lapáttal ver, üt, hajt. Kilapátolni valakit az udvarból. Csak ne takarodjál, mindjárt meglapátollak. A hajósok nyelvén am. evezővel hajtja a vizet. | |
* | |
| (lapát-ol-ás) fn. tt. lapátolás-t, tb. ~ok. harm. szr. ~a. Cselekvés, midőn lapátolnak valamit. V. ö. LAPÁTOL. | |
* | |
| (lap-át-os) mn. tt. lapátos-t v. ~at, tb. ~ak. Lapátokkal ellátott. Lapátos malomkerék. Lapátos munkások, kik lapáttal dolgoznak. | |
* | |
| (lapátos-gém) ösz. fn. Széles csőrü gémfaj; máskép: kanálosgém. | |
* | |
| (lapát-oz) önh. m. lapátoz-tam, ~tál, ~ott, par. ~z. Lapáttal dolgozik, különösen evezőlapáttal hajtja a vizet. | |
* | |
| (lap-át-oz-ás) fn. tt. lapátozás-t, tb. ~ok. Lapáttal dolgozás. V. ö. LAPÁTOZ. | |
* | |
| (lapát-szarv) ösz. fn. Lapátalakú lapos szarv, milyen a jávor- és iramszarvasoké. | |
* | |
| (lap-csont) ösz. fn. Lapos csont az emberi vállban, és a négylábu állatok első lábtövén, lapiczka, lapoczka. | |
* | |
| (lap-czím) ösz. fn. A nyomtatott könyvben vagy kéziratban is minden egyes lapnak felülirata. | |
* | |
| l. LABDA. | |
* | |
| (lap-fej) ösz. fn. l. LAPCZÍM. | |
* | |
| (láp-fenék) ösz. fn. A lápnak ingoványos, söppedékes alja. V. ö. LÁP. | |
* | |
| (láp-föld) ösz. fn. Porhanyó, könnyü föld, a lápok szélein, vagy kiszáradt fenekein. Bizonyos virágok, pl. kertikék, lápföldben tenyésznek legjobban. | |
* | |
| (lap-i) fn. tt. lapi-t, tb. ~k. Székelyesen am. akárminemű növény (virág vagy fa) szélesebb levele, azaz lapja, lapuja.
"Bódogasszony aranlapi, Hezzád (hozzád) menyek rózsám lakni." "Hárman kötnek vala három szép bokrétát. ... A harmadik kötte (kötötte) muszkáta lapiból." Székely népköltés. (Kriza J. gyűjt). Lipi-lapi ikerítve, igen gyérlevelű, silány káposztafőről mondják. (Kriza J.). | |
* | |
| (lap-icz) fn. tt. lapicz-ot, harm. szr. ~a v. ~cza. A négy főbbhímesek seregéből és táskások rendéből való növénynem, melynek táskája tojáshosszú, és lapos, honnan a neve. (Lunaria). Fajai: begyes és tokás, máskép köznépiesen: lapiczkás fű. | |
* | |
| (lap-icz-ka) kicsiny. fn. tt. lapiczkát. 1) Lapos csont a vállakban, és az állatok marjában. Disznó lapiczkája. 2) Kis lapátforma lapos fejü, s nyéllel ellátott eszköz, pl. a kenyérsütők lapiczkája, melylyel a lisztet, kovászt keverik. Ilyen a mosófa, vagy a csiga gugoráját forgató fa stb. 3) Ilyforma büntető eszköz, melylyel a csintalan fiúk tenyerét megverik, máskép: paczka. (Ferula). | |
* | |
| (lap-icz-ka-as) mn. tt. lapiczkás-t v. ~at, tb. ~ak. 1) Lapiczkával ellátott. 2) Lapiczkaalakú. | |
* | |
| (lapiczkás-fű) ösz. fn. l. LAPICZ. | |
* | |
| (lap-idézés) ösz. fn. A kereskedelmi és más rokonnemü könyvvitelben működés, midőn egyik könyvben másik könyv lapjára hivatkozunk, vagy útalunk. (Rencontre, Rencontriren). | |
* | |
| (lap-idéző) ösz. fn. Azon jegy vagy rovat, mely által egyik könyvben másik könyv lapjára történik hivatkozás. V. ö. LAPIDÉZÉS. | |
* | |
| (lap-incs-kol) l. LAPINCSOL. | |
* | |
| (lap-incs-ol) áth. m. lapincsol-t. Tenyerével vagy valamely lapos eszközzel csapdossa a vizet. | |
* | |
| (lap-is) mn. tt. lapis-t v. ~at, tb. ~ak. Gömöri, s baranyai tájszólás szerént am. lapos. Ily képzésüek, hamis, haris, kőris, kódis. Lásd: LAPOS. | |
* | |
| falu Sáros m.; helyr. ~patak-ra, ~on, ~ról. | |
* | |
| (lap-ít) áth. m. lapít-ott, htn. ~ni v. ~ani, par. ~s. Valamely tömör, csomós, rögös, egyenetlen fölszinü testet nyomás, ütés, nyújtás által lapossá, simává, egyenessé tesz. Vasat kalapácscsal, tésztát sodrófával lapítani. A kalap tetejét lelapítani. Orrát belapítani. Nehéz a kősziklát meglapítani. (Km.). V. ö. LAP. Az ormánysági tájszólásban annyi is, mint hallgat, kushad; továbbá mángol, pl. ruhát, fehérnemüt. (Vass J. Dunántúli nyelvjárás). | |
* | |
| (lap-ít-ás) fn. tt. lapítás-t, tb. ~ok. Cselekvés, midőn valamit lapítunk. | |
* | |
| (lap-ít-ó) mn. és fn. tt. lapítót. Ami vagy aki lapít. Különösen főnevül Szabó D. szerént am. nyújtófa, tésztanyujtó. | |
* | |
| (lapitó-kalapács) ösz. fn. Vashámorosok, kovácsok nehéz, nagy kalapácsa, melylyel a vastömeget lapítják. | |
* | |
| (lapító-minta) ösz. fn. Sajátszerü készület vagy gép, mely által bizonyos testeket, nevezetesen érczeket lapítanak, ilyen pl. két ellenkező irányban forgó, s egymást súroló vas kerék, melyek a közbe csiptetett fát, vagy érczdarabot lapossá nyomják. | |
* | |
| (lapitó-mű) ösz. fn. Lapító eszköz, pl. lapitó pőröly v. kalapács. Továbbá műhely, melyben az érczdarabokat laposra verik vagy nyomják. | |
* | |
| (lapitó-pőröly) ösz. fn. Pőröly a hámorokban, melylyel az idomtalan vastömeget laposra nyujtják. | |
* | |
| (lap-ka) fn. tt. lapkát. Kicsi jegy v. levelke. (Billet, Zettel). | |
* | |
| (lap-lag) fn. tt. laplagot. Szabó Dávidnál am. árkus, azaz papír ív. Hány laplagra terjed ez a könyv? | |
* | |
| tájdivatosan az idegen eredetü 'pántlika' módosulata. | |
* | |
| (lap-mér-tan) ösz. fn. A mértannak azon része, mely a lapos térek és testek mérésével foglalkodik. (Planimetria). | |
* | |
| (lap-ocz-ka) fn. tt. lapoczkát. Ugyanaz, mi a tájszokásos lapiczka. Keményebben: lapocska. Olyan kövér, minta felfútt lapoczka. (Km.). l. LAPICZKA. | |
* | |
| (lapoczka-csont) ösz. fn. Lapos csont, mely az úgynevezett lapoczkát képezi. V. ö. LAPICZKA. | |
* | |
| (lap-ocz-ka-as-di) fn. tt. lapoczkásdit. Ifjak játéka, lapoczkával a fenekire ütnek egyiknek, aki az erre elvetett lapoczkát felkapva, kergeti a másikat, s viszont másra üt. (Ferenczi János). | |
* | |
| (lap-ocz-ka-az) áth. m. lapoczkáz-tam, ~tál, ~ott. Lapoczkával üt, ver, csap. Meglapoczkázni a csintalan gyermek tenyerét. | |
* | |
| (lap-ocz-ka-az-ás) fn. tt. lapoczkázás-t, tb. ~ok, harm. szr. ~a. Lapoczkával ütés, verés. | |
* | |
| puszta Somogy m.; helyr. Lapod-ra, ~on, ~ról. | |
* | |
| (lap-ol) áth. m. lapolt. l. LAPOZ. | |
* | |
| (lap-ony) fn. tt. lapony-t, tb. ~ok, harm. szr. ~a v. ~ja. A lopvanőszők osztályából való növénynem, t. i. a földön vagy köveken ellapuló levélforma növés. (Peltigera lichen). Fajai: fonák, veres, himlős, kunkor, erdei lapony. | |
* | |
| (lap-ony-a) fn. tt. laponyát. Lapos térség, sikság, máskép: lapány, lapály. | |
* | |
| (lap-ony-ag) fn. tt. laponyag-ot, harm. szr. ~a v. ~ja. l. LAPONYA. | |
* | |
| (lap-or) fn. tt. lapor-t, tb. ~ok, harm. szr. ~ja. Baranyában am. könnyen törő lapos kőnem. Laporban terem a jó bor. | |
* | |
| (lap-ór) fn. tt. lapór-t, tb. ~ok, harm. szr. ~ja. Két főbbhimes és magrejtős növénynem, melynek csészéje hasas, kerek, és lapított, honnan a neve. (Rhinanthus). | |
* | |
| (lap-os) mn. tt. lapos-t v. ~at, tb. ~ak. Széles ért. aminek lapja van, ami többé-kevésbbé síma terjedelmü. Ellentétei: dombos, görcsös, buczkás, görbe, egyenetlen, hegyes, csucsos stb. Lapos határ, vidék. Lapos deszka. Lapos kő, út. Lapos cserép, vas az ekén. Nem mind lencse, ami lapos. (Km.). Lapos szegéssel szegi a ruhát. Különösen, mit nyomás, sajtólás által egyengettek, öszvenyomtak. Lapos tészta. Lapos orr. Lapos kalap. Lapos tű, szeg. Lapos kenyér. Átv. ért. Lapos guta, lapos mennykő. Megütötte erszényét a lapos guta, am, semmi sincs benne, kiürült. | |
* | |
| (lap-os) fn. tt. lapos-t, tb. ~ok. Sík, egyenes tér, lapály. A laposokat megfutotta az árviz. Az adonyi laposon, leesett a kalapom. (Népd.). | |
* | |
| falu Sáros, puszta Nyitra m.; helyr. Lapos-ra, ~on, ~ról. | |
* | |
| (láp-os) mn. tt. lápos-t v. ~at, tb. ~ak. Lápokkal borított. Tiszamelléki lápos rétek. V. ö. LÁP. | |
* | |
| HAGYMÁS~, falu Kővár vidékében; helyr. Lápos-ra, ~on, ~ról. | |
* | |
| (lap-os-an) ih. Lapos minőségben. | |
* | |
| falu Szathmár m.; helyr. ~bányá-ra, ~n, ~ról. | |
* | |
| erdélyi falu B -Szolnok m.; helyr. ~Debrek-re, ~ěn, ~ről. | |
* | |
| (lapos-fogó) ösz. fn. Fogó, csipő eszköz, melyben a két félkör helyett egymásra lapuló csiptető van. | |
* | |
| (lapos-giliszta). Gilisztafaj, melynek alakja nem gömbölyü, hanem lapított. | |
* | |
| (lap-os-ít) áth. m. laposít-ott, htn. ~ni v. ~ani, par. ~a. Lapossá tesz, nyom, sajtól, nyújt. V. ö. LAPOS. | |
* | |
| (lap-os-ít-ás) fn. tt. laposítás-t, tb. ~ok. Cselekvés, midőn valamit lapossá teszünk. | |
* | |
| (lap-os-ka) fn. tt. laposkát. 1) Sodrófával kilapított, és szalagformára metélt tészta. Máskép: szabógallér; néhutt: tésztapaczal; hihetőleg ebből módosult a laska. 2) Veteményeken, különösen kerti zöldségeken, s némely virágok levelein tenyésző lapos féregnem. | |
* | |
| erdélyi falu Hunyad m.; helyr. Laposnyak-ra, ~on, ~ról. | |
* | |
| (lap-os-od-ik) k. m. laposod-tam, ~tál, ~ott. Lapos alakúvá képződik, domborúságát veszti. Laposodik a soványkodó ember hasa, fara, melle. | |
* | |
| (lapos-orr) ösz. fn. Benyomott, széles, pisze orr. | |
* | |
| (lapos-orrú) ösz. mn. Mondják emberről, s más állatról, melynek beütött, tompa, pisze, sima orra van. Laposorrú négerek. Laposorrú majom. Laposorrú halak. | |
* | |
| (lap-os-ság) fn. tt. Laposság-ot, harm. szr. ~a. 1) Tulajdonság, mely szerént bizonyos test vagy tér némi sima terjedelemmel bir. A kenyér lapossága arra mutat, hogy roszul kelt meg a tésztája. 2) Lapányos térség, vidék. Tiszamelléki laposság. A laposságot elboritotta az árvíz. | |
* | |
| (lapos-tetű) ösz. fn. Leginkább az emberi testet szerető, s annak szőrös tájait, kivált a szeméremtest környékét lepő s a bőr alá buvó kisded tetüfaj. | |
* | |
| (lapos-vas) ösz. fn. Balaton mellékén így hivják a szántóvasat. (Horváth Zsigmond). | |
* | |
| (lap-óty-a) fn. tt. lapótyát. Vastag palacsinta. Székely szó. (Kriza J.). Rokon vele: lepény. | |
* | |
| (lap-oz) áth. m. lapoz-tam, ~tál, ~ott, par. ~z. 1) Valamely testnek lapjával illet, üt, vereget. Kardlapozni valakit. 2) A könyvet lapról lapra forgatja, olvassa. Átlapozni valamely munkát. 3) A lapokat bizonyos számmal jegyzi. Lapozni a bekötött papíríveket. | |
* | |
| (lap-oz-ás) fn. tt. lapozás-t, tb. ~ok, harm. szr. ~a. Cselekvés, midőn valaki lapoz. | |
* | |
| (lap-őr) ösz. fn. Nyomdászok nyelvén, azon szótag, mely a lap alján az utolsó sor alatt áll, s első szótagját teszi a következő lapon levő első szónak. | |
* | |
| (lap-öszlet) ösz. fn. A számvivő, különösen kereskedelmi könyvekben azon öszlet, melyet az illető lapon levő, s öszveadott számok tesznek. | |
* | |
| fn. és mn. tt. lapp-ot. 1) Mint fn. am. Lapponia lakosa. 2) Mint melléknév jelent olyasmit, mi Lapponiából való, arra vonatkozó, azt illető. Lapp termény. Lapp nyelv stb. | |
* | |
| elvont törzse Lappad, lappan, lappang igéknek, s lappasz névnek; a p kettőztetése mellett azonos lap főnévvel, de lehet lamp törzs is ('lam' gyöktől); ide mutat a Bécsi codexben olvasható lampan, 'lappan' helyett. | |
* | |
| (lapp-ad) önh. m. lappad-tam, ~tál, ~t v. ~ott. Mondjuk magasabb helyzetü vagy domboru, felfújt testről, midőn szétterjeszkedvén, alá száll, s mintegy lapot képez. Lappad a vadász, midőn lesben hasra fekszik. Lappad a duda, hólyag, ha ki megy belőle a szusz. Lappad a sokáig állva hagyott kovász. Lappad (mintegy leapad) a gyógyulni induló daganat, kelevény. | |
* | |
| (lapp-ad-ás) fn. tt. lappadás-t, tb. ~ok, harm. szr. ~a. Állapot, midőn valami lappad. | |
* | |
| (lapp-ag) önh. Régies és tájdivatos. Eléjön a Debreczeni Legendáskönyvben, Nádor-codexben, Molnár Albertnél, Szabó Dávidnál stb. l. LAPPANG. | |
* | |
| (lapp-ag-ó) fn. tt. lappagót. Lásd: LAPPANTYÚ. | |
* | |
| (lapp-an) önh. m. lappan-t. Tulajd. ért. magasságából aláesik, elterűl, a mintegy lapossá lesz. Átv. ért. rejtőzik, titokban meghúzza magát; mi rendesen a testnek lelapulásával történik, pl. midőn valaki bujkál, vagy lesben ül, lehasal. A Bécsi codexben: lampan. "Te néped ellampant a hegyekben." (Naum proféta). | |
* | |
| (lapp-an-cs) fn. tt. lappancs-ot. Általán oly készület, melynek lapforma födele úgy van elrendezve, hogy bizonyos mozdításra lelappanhasson. Ilyenek némely pinczék, vagy más mélyedések felhuzó ajtaji, vagy madárfogó, egérfogó kaliczkák födelei stb. A dolog természetéből meritett festői szó. "Csak oda lösznek a szép sima hejön (helyén) minha (mintha) a főd ęnyelte vôna (elnyelte volna), oda ugrat hát, a hô (hol) látta hogy ętüntek (eltüntek) hát ott egy lappancs van, s a lappancs alatt egy méj (mély) lik." Székely népmese. (Kriza J. gyüjt.). | |
* | |
| (lapp-an-g) gyak. önh. m. lappang-ott v. ~tam, ~tál, htn. ~ni v. ~ani. Tulajd. ért. testével mintegy lelapulva, magát lapossá téve fekszik, nyujtózik. Innen átv. és szokott értelemben, am. magát minél inkább elrejtve, a kémlő szemek elől bujkál, rejtezkedik, mi legczélirányosabban úgy történik, ha testét meglapítva lefekszik. Bozótban, kukoriczák között lappangani. Szélesb ért. magát elrejtve bujkál. Erdőben lappangani. Padláson, pinczében lappangani. A kis bőrben is emberek lappanganak. (Km.). | |
* | |
| (lapp-an-g-ás) fn. tt. lappangás-t, tb. ~ok. Lappangva való bujkálás, rejtezkedés. V. ö. LAPPANG. | |
* | |
| (lapp-an-g-ó) mn. tt. lappangót. Magát alattomban meghúzó, bujkáló. Gyanús házakban lappangó orvok, tolvajok. Erdőkben, berkekben lappangó szökevények. | |
* | |
| (lapp-an-g-tat) áth. illetőleg miv. m. lappangtat-tam, ~tál, ~ott. A lappangásban, bujkálásban segédkezet nyujt, különösen a lappangót magánál rejtezni engedi. Orvokat lappangtatni. | |
* | |
| (lapp-an-g-va) ih. Alattomban elbújva, rejtőzködve.
"Lappangva bürökből kis sipot faragtál." Faludi. | |
* | |
| (lapp-an-t) áth. m. lappant-ott, htn. ~ni v. ~ani. Valakit elrejt, eltitkol, vagyis eszközli, hogy a kémlők, keresők szemei rá ne akadjanak. Több közvetlen cselekvőséget jelent, mint 'lappangtat.' A bujdosó menekülteket ellappantani. V. ö. LAPPAN. Értelemre és képzési módra hasonló hozzá rekkent. | |
* | |
| (lapp-an-ty-ú) fn. tt. lappantyú-t. Eredetileg lappantó, a 'lappant' törzsöktől. Nagyobbféle, és csaknem kakuknagyságu fecskefaj, hamuszinű, s fekete csikos tollakkal, hosszú sima fejjel, és hosszu farkkal. Azt mesélik róla, hogy a teheneket éjjel megfeji, s minthogy csak sötétben szeret röpködni, tehát mintegy lappangva jár; innen vette nevét. | |
* | |
| (lapp-asz) mn. tt. lappasz-t v. ~at, tb. ~ak. Mondják emberről, vagy más állatról, mely meglapulva, hunnyászkodva rejtezkedik, bujkál, alattomoskodik. Alakjára olyan, mint horpasz, dobasz, kopasz, csupasz. | |
* | |
| (lapp-asz-kod-ik) k. m. lappaszkod-tam, ~tál, ~ott. Testét mintegy meglapitva, földre hasalva, lappasz módon bujdosik, rejtőzködik. Lappaszkodik a nősténymadár is, midőn a hím előtt és alatt meglapúl. Alakra olyan mint gubbaszkodik, terpeszkedik. | |
* | |
| (lapp-ad-ag) mn. tt. lappatagot. Könnyen lappadó vagy lapuló, lapulásra hajlandó. | |
* | |
| (lapp-ország) ösz. fn. Éjszakeurópai ország, melynek egy része Svéd-, másik Norvég-, harmadik Oroszországhoz tartozik. | |
* | |
| (lapp-ul) ih. Lappok nyelvén. Lappul tanulni, érteni, beszélni. | |
* | |
| (lap-rúd) ösz. fn. Az érczmivesek, hámorosok, vaskereskedők így nevezik azon rudakká alakított érczdarabokat, melyek egyszersmind laposak. Ilyen laprudakban veszik a feldolgozni való vasat a kovácsok, és lakatosok. | |
* | |
| ALSÓ~, FELSŐ~, faluk Szepes m.; helyr. Laps-ra, ~on, ~ról. | |
* | |
| puszta Gömör m.; helyr. Lapsá-ra, ~n, ~ról. | |
* | |
| falu Szepes m.; helyr. Lapsanká-ra, ~n, ~ról. | |
* | |
| falu Szala m.; helyr. Lapsiná-ra, ~n, ~ról. | |
* | |
| (lap-sodrony) ösz. fn. Sodrony, vagy huzal, mely meg van lapítva. | |
* | |
| (lap-szám) ösz. fn. Számok, melyekkel a nyomtatott könyvek vagy öszvefüzött kéziratok lapjait megjegyzik. | |
* | |
| (lap-számoz) ösz. áth. A nyomtatott könyvnek vagy öszvefüzött, bekötött kéziratnak lapjait számokkal jegyzi. | |
* | |
| l. LABDA. | |
* | |
| (lapta-borz) l. LABDABORZ. | |
* | |
| (lap-ta-ár) fn. tt. laptár-t, tb. ~ok. Ezen szó helyett ugyan az apacs vagy apacsó, apacsú, apasúr divatozik a halászok nyelvén; de minthogy a laptáros, legalább a felső dunai halászoknál közismeretű, kellett léteznie laptár törzsöknek is. Laptárosnak nevezik t. i. azon halászlegényt, ki a gyalom végére kötött kis apacsút húzza a víz szélén. Az apacsú egy vastag nyélbe ütött lapdaforma kő, mely arra szolgál, hogy a gyalmot a víz fenekére húzza. | |
* | |
| (lap-ta-ár-os) fn. tt. laptáros-t, tb. ~ok. l. LAPTÁR alatt. | |
* | |
| (lapta-tövis) ösz. fn. A lapta- v. lapdaborzok neme alá tartozó növényfaj, melynek fehér bunkós virága van, e csészéjét serték veszik körül. (Echinops sphaerocephalus). | |
* | |
| fn. tt. laptikát. Két kerekű kis kocsi, kólya. Koldusok, postások laptikája. Talán a hordszéket vagy gyalog hintót jelentő latin lectica-ból módosúlt. | |
* | |
| LAPÚ, (lap-ú) mn. tt. lapút, tb. ~ak. Bizonyos tulajdonságu lappal vagy lapokkal biró. Széles, keskeny, hosszukás, kerek lapú növénylevelek. Tiszta, beirott lapú könyv. | |
* | |
| (lap-u) fn. tt. lapu-t, tb. ~k, harm. szr. ~ja. Széles, népies ért. terebélyes levelü, azaz nagy lapokat növesztő növény. Így nevezik lapunak tréfásan a dohányt is. Ilyenek: marti lapu, szamár lapu, szomjuhozó lapu, tövises lapu, vizi lapu stb. Szorosb növénytani ért. a bojtorjánok egyik faja, melynek gyökérlevelei nagy-labodásak, s bóbitája sertés, szurós, ragadós, bogácsos (arctium lappa); köznyelven széles v. keserü lapu. V. ö. LAPI. Egyezik vele hangban a latin lappa, a szláv lopuch, s a német Lappen, mennyiben ez is lapos testet jelent. | |
* | |
| falu Nógrád m.; helyr. Lapujtő-re, ~n, ~ről. | |
* | |
| (lap-ú-l) önh. m. lapúl-t. Mondjuk domború, felfútt, vagy akármily magasabb helyzetü testről, midőn alászállva elterjed, s mintegy lapot képez. Lapul a tészta, ha sodrófával nyujtják. Lapulnak a sajtóba szoritott ruhanemüek. Pőrölyütések alatt lapul a vas. Különösen mondjuk emberről vagy más állatról, midőn lábairól leereszkedik, lehasal. Lapúl a lesben levő vadász. A repülő golyók elől lelapulni. Lapúl a tyúk a kakas előtt. Még a tyúk is lelapúl, midőn kányát lát. (Km.). | |
* | |
| (lap-ú-l-ás) fn. tt. lapulás-t, tb. ~ok, harm. szr. ~a. Állapot vagy cselekvés, midőn valami vagy valaki lapúl. V. ö. LAPÚL. | |
* | |
| erdélyi falu Kolos m.; helyr. ~patak-ra, ~on, ~ról. | |
* | |
| (lap-u-os) mn. tt. lapus-t v. ~at, tb. ~ak. Lapuval bővelkedő, lapuval benőtt, laputermő. Lapus árkok. | |
* | |
| falu Krassó m.; helyr. Lapusnik-ra, ~on, ~ról. | |
* | |
| (lap-ülő) ösz. fn. Az arany- és ezüstmivesek kis ülője, melynek oldalai is laposak. | |
* | |
| (lap-vas) ösz. fn. Laposra kivert vas. | |
* | |
| (lap-vésü) ösz. fn. Esztergárosok, s fából dolgozó egyéb kézmivesek sima lapu vésűje, különböztetésül azon vésűtől, melynek behajlott vége van. | |
* | |
| erdélyi falu B.-Szolnok m.; helyr. Lárgá-ra, ~n, ~ról. | |
* | |
| (lári-fári) ikerszó, am. hiábavaló beszéd, haszontalan lárma. Eléjön idegen nyelvekben is; honnan Heyse a holland larie (am. fecsegés) és latin fari (szólni) szókból alkotja öszve. Azonban az ily ikerítés az altaji, s kitünően a magyar és tatár nyelvek sajátja. V. ö. IKERSZÓ. S a magyarban ha lárma szónak 'lár' törzsét veszszük, ebből épen úgy eredhetett lári-fári, mint tere-fere vagy inczi-finczi. | |
* | |
| fn. tt. lármát. Erősebb, harsányabb hangu kiáltozás, kivált midőn egyszerre többen kiáltoznak. Utczai gyermekek, kocsmai dőzsölők lármája.
Lármát ütni. Különösen oly kiáltozás, mely valamely veszélyt jelent. Tűzi lárma. Lármát kiáltani a közelgő ellenség láttára. Átv. ért. lármát fujni, dobolni. E szónak, ha a 'lári-fári szót magyarnak el nem ösmerjük, rokon értelmü és hangu magyar társai nincsenek; azonban igen közel áll hozzá: csárma, mely túl a Dunán némely vidékeken am. lárma. Megegyezik vele a német Lärme, melyről némely német nyelvészek azon véleménynyel vannak, hogy az eredetileg a fegyverre kiáltást jelentő olasz all' arme, v. allarme, honnan a franczia alarme is; miről egyébiránt Adelung kételkedik, s hajlandóbb e szót hangutánzónak tartani, rokonitván azt az elavult régi német lőren, és a szokásban levő plerren, sőt lehren igékkel is. | |
* | |
| (lárma-fa) ösz. fn. Szalmatekercscsel tetézett pózna, melyet háborús időben magasabb pontokon állítanak, s meggyujtott tekercsével éjjel jelt adnak. | |
* | |
| (lárma-as) mn. tt. lármás-t v. ~at, tb. ~ak. 1) Emberről mondják, ki nagyon vagy sokat lármáz. Lármás gazda, gazdasszony. Lármás gyermekek. 2) Mondjuk egész társulatról, melynek tagjai lármát ütnek. Lármás gyülés, tanács. 3) Helyről, hol sok a lárma. Lármás ház, utcza, piacz. Tájszokásilag túl a Dunán: csármás. | |
* | |
| (lárma-az) önh. m. lármáz-tam, ~tál, ~ott, par. ~z. Erősen, harsányan, fenhangon kiáltoz. Mondjuk gunyosan oly énekesről is, ki hangját tulzólag erőteti. Fellármázni a várost. Kilármázni az ablakon. Ne lármázzatok! | |
* | |
| (lárma-az-ás) fn. tt. lármázás-t, tb. ~ok, harm. szr. ~a. Erős, harsány hangon való kiáltozás, melyet szoros ért. lármának szoktunk mondani. V. ö. LÁRMA. | |
* | |
| (lárma-az-ó) mn. és fn. tt. lármázót. | |
* | |
| fn. tt. lárvát. Latin eredetű. l. ÁLARCZ; és BÁB 2). | |
* | |
| l. LASS. | |
* | |
| (lasa-gomba) ösz. fn. Bikkfán termő vastag, lapos gomba. Székely szó. (Ferenczi János). | |
* | |
| falu Zemplén m.; helyr. Lask-ra, ~on, ~ról. | |
* | |
| (am. lap-os-ka) fn. tt. laskát. Általán igen laposra, vékonyra kinyujtott tésztából való sütemény, mely a lepényhez leginkább hasonló. Készitik közönségesen kenyértésztából, de néha finomabb lisztből is. Szétmetélve vagy szakgatva levesbe vetik, vagy leforrázva, megzsirozva, túrózva, mákozva tésztás étek gyanánt adják fel. Gyöke vagy las, melyből lett lasogó, lasgó, laskó, laska, mely a magyar laskával szinte rokonitható, vagy talán inkább a lap gyökből származott laposka hasonértelmü szónak megrövidített mása, mely a székelyeknél ma is divatozik. Az olasz lasagna vékony és széles metéltet jelent. Mindenesetre alapfogalom benne a terjeszkedést jelentő la. | |
* | |
| falu Baranya m.; helyr. ~falu-ba, ~ban, ~ból. | |
* | |
| (laska-gomba) ösz. fn. Földben termő gombafaj, melyet máskép úri gombának is hívnak. Székely szó. (Ferenczi János). | |
* | |
| (laska-nyujtó) ösz. fn. Sodrófa, melylyel a laskának valót kinyujtják. V. ö. LASKA. | |
* | |
| (laska-sürítő) ösz. fn. Lásd: LASKANYUJTÓ. | |
* | |
| (laska-tégla) ösz. fn. Padlózásra való vékony négyszögü tégla. | |
* | |
| falu Baranya m.; helyr. Laskó-ra, ~n, ~ról. | |
* | |
| falu Szabolcs m.; helyr. Laskod-ra, ~on, ~ról. | |
* | |
| fn. tt. lasnak-ot, harm. szr. ~ja. E szó eléfordúl Margit életében, és Szalay Á. magyar levélgyüjteményében is stb. Jelent fürtös, gubás, kóczos pokróczot, melyet takaróul használnak. Szabó D. szerént: cserge, vagyis fürtös, lombos pokrócz. "Kegyelmed hozza meg az en lasnakomat." Levél 1551-ből.
"Borsos étket eszik, Sátor alatt nyugszik, S nyujtózik a lasnakon." Beniczky Péter. Idegen eredetűnek látszik. Dankovszky laoia nach (am. borzas bőr) görög szókkal rokonítja. | |
* | |
| (lasnak-ol) áth. m. lasnakol-t. Tréfásan szólva am. valakit megver; eredetileg kóczossá tesz, mint a pokróczot; vagy pedig lasnakot, azaz pokróczot húzva fejére, megpufál. Ilyen ez is: zsákol, pl. megzsákolni valakit am. zsákkal vagy mint a zsákot, melyben valamit kicsépelnek, megverni. Köznépies kifejezések. | |
* | |
| (lasnak-os) mn. tt. lasnakos-t v. ~at, tb. ~ak. Lasnakkal takaródzó, lasnakba öltözött. Lasnakos koldús. Lasnakosnak pokróczos a társa. (Km.). V. ö. LASNAK. | |
* | |
| fn. tt. lasponyát. A lasponyafának gömbölyű, húsos gyümölcse, mely igen fanyar, s csak akkor éldelhető, ha megpuhult, vagy a dér megcsipte. Eredetéhez hűbben: naspolya. V. ö. LASPONYAFA. | |
* | |
| (lasponya-fa) ösz. fn. Cserjefa, melynek csészéje öt metszésü, bokrétája öt szirmu, bogyója 2-10 magvu. Fajai: borizü, alacson, kövi, tövises, molyhos. Máskép: nászpolya, nospolya, miszpulya. A latin mespilus után alakult idegen eredetü szó. | |
* | |
| elavult törzsök, mely még él e közmondásban: Már ő is csak a lassát járja. Származékai: lassan, lassu, lassodik, lassul, lassud, melyekben alapfogalom a mozgó erőnek lankadt, lanyha, megereszkedett szenvedő állapota. Innen valószinü, hogy a lass gyöke lan, melyből lankad, lankaszt, lanyha stb. erednek; t. i. lan gyökhöz járult vagy mint melléknévképző az állandó tulajdonságot jelentő, vagy talán mint igeképző a gyakorító s, lan-s, (azaz lan-os), azután hangváltozattal lett lass, azaz a mozgó erőnek, innak oly állapota, mely lankadásra mutat; innen a régieknél a 'lassó' alak, mintegy lanosó, azaz lankadozó. Némely rokonságait l. LASSÚ alatt. | |
* | |
| (lass-acs-ka) mn. tt. lassacskát. Kissé lassu. | |
* | |
| (lass-acs-ka-an) ih. Kissé lassan. | |
* | |
| (lass-ad) elavult ige, melyből lassadán és lassadjában származékok maradtak fenn, mint a személytelen szabad igéből van szabadjában. | |
* | |
| (lass-ad-án) l. LASSÚDAN, LASSADJÁBAN, (lass-ad-ja-ban) ih. Lassan-lassan, nem hirtelenkedve, lépésről lépésre. Lassadjában czélhoz jutunk. V. ö. LASSAD. | |
* | |
| (lass-an, azaz lass-u-an) ih. Fokozva: lassabban. A mozgó inaknak minél kevesebb megerőtetésével, nem sietve, nem hirtelenkedve. Lassan lépni, menni. Lassan járj, tovább érsz. (Km.). Lassan-lassan tovább haladni. Néha am. csendesen, azaz zaj, nesz, lárma nélkül, mi annyit tesz: a beszélő szereket meg nem erőtetve, mintegy lankadt, aláeresztett hangon. Lassan beszélni, suttogni. Midőn azt mondjuk valakiről, hogy lassan van, azt jelenti, hogy egészsége nem igen jó, vagy ügyei nem igen haladnak előre, s pangásban vannak. | |
* | |
| (lass-an~ v. lass-u-an-ként) ösz. ih. Lassu módon, egyszerre nem sokat, hanem keveset, majd ismét keveset, és úgy tovább. Majd mendegeltünk, majd megnyugodtunk, és úgy lassanként haza értünk. | |
* | |
| (lassan-lassan) kettőztetett ih. Folytonosan, de nem hirtelenkedve, magát meg nem erőtetve, lassadjában. | |
* | |
| (lass-ít) áth. m. lassít-ott, htn. ~ni v. ~ani. par. ~s. Lassuvá tesz, a mozgásban, haladásban, tevékenységben mérsékel, késleltet. A vénség lassítja a vérforgást.
"S hát szolgái dúlnak fúlnak, És az barátra zúgódnak, Kiket Katerina meglassíta" (azaz csillapíta). Katalin verses leg. | |
* | |
| (lass-od-ik) k. l. LASSUDIK. | |
* | |
| (lass-ú), mn. tt. lassú-t, tb. ~k v. ~ak. Fokozva: ~bb v. ~abb, v. lassabb. A régieknél gyakran: lassó. 1) Mondják emberről, ki működő erejét, illetőleg inait meg nem feszíti, nem erőteti, mozgásában, működésében alábbhagy, mintegy lankadtan, fáradtan mozog, ki valamit aránylag hosszabb idő alatt végez. Lassú cseléd, munkás.
Egyes tagokról szólva: lassú kéz, ujjak, lassú láb, lassú nyelv, beszéd. "Most lassu méreg, lassu halál emészt." Berzsenyi. 2) Mondjuk állatokról, melyek lassan mozognak. Lassú lovak, bivalok. 3) Mondjuk más tárgyakról is, mennyiben a mérsékelt mozgás egyik tulajdonságuk. Lassú szél. Lassú magyar (t. i. zene vagy táncz). Lassú tánczot járni, lejteni. Lassú táncz nemes táncz. (Szabó D.). Lassú patak. Lassú viz partot mos. (Km.). 4) Csendes, nem zajos. Lassú hangon beszélni. Lassú léptekkel észrevétlenül bemenni valahová. Lassú zene. Rokon vele a persa lús (lusta), latin lassus, mennyiben a fáradság csakugyan lassusággal, lankadsággal jár; továbbá a német lass, lässig, franczia las, läche, finn lessu, letto stb. Mennyiben a lágy, gyönge, csendes hangra vonatkozik, megegyeznek vele a finn liesso, német leise is. | |
* | |
| (lass-ú-acs-ka) l. LASSACSKA. | |
* | |
| (lass-ú-d), mn. tt. lassud-at. A lassu szónak kicsinyezője. Képzésre olyan mint karcsud, hosszud, kicsid. | |
* | |
| mn. tt. lassudad-ot. Kettőztetve kicsinyező a lassu törzsökből; olyan mint édesded, gyermekded. Lassudad tehát am. igen lassu, v. lassucska, lassacska. | |
* | |
| (lass-u-d-an) ih. Lassud módon, nem sietve, nem hirtelenkedve; csendesen, zaj nélkül.
"Az ifjuság szeszélyes álma illan; S a gondpályán lassúdan hűl a vér." Az Élet korai. (Kisf. K.) V. ö. LASSÚD. | |
* | |
| (lass-ú-d-ik) k. m. lassúd-tam, ~tál, ~ott. Lassuvá leszen. Lassudik a szél, a víz folyása. | |
* | |
| (lass-ú-ka-as) mn. tt. lassúkás-t v. ~at, tb. ~ak. l. LASSÚD. | |
* | |
| (lass-ú-l) önh. m. lassúlt. l. LASSÚDIK. | |
* | |
| (lass-ú-ság) fn. tt. lassuság-ot, harm. szr. ~a. Lassu állapot, lassan működő tulajdonság. V. ö. LASSÚ. | |
* | |
| falu Sáros m.; helyr. Laszczó-ra, ~n, ~ról. | |
* | |
| falu Sáros m.; helyr. Lászká-ra, ~n, ~ról. | |
* | |
| faluk Nyitra és Turócz m.; helyr. Laszkár-ra, ~on, ~ról. | |
* | |
| férfi kn. tt. László-t. Ladislaus, Wladiszláv. Szent László. Dobzse László. Lengyel László jó királyunk, az is nekünk ellenségünk. (Népd.) Kicsinyezve: Lacz, Laczi, Lacza, Laczkó. Szláv nyelvbeli jelentése: erős, dicső. | |
* | |
| Alsó~, Felső~, faluk Sopron m.; helyr. László-ra, ~n, ~ról. | |
* | |
| faluk Borsod és Turócz m.; helyr. falu-ba, ~ban, ~ból. | |
* | |
| puszta Sopron m.; helyr. föld-re, ~ön, ~ről. | |
* | |
| puszta Torontál m.; helyr. ~mező-re, ~n, ~ről. | |
* | |
| puszta Csongrád m.; helyr. ~telek-re, ~ről, ~telk-ěn. | |
* | |
| erd. falu Hunyad m.; helyr. Laszó-ra, ~n, ~ról. | |
* | |
| falu Zemplén m.; helyr. Lasztócz-ra, ~on, ~ról. | |
* | |
| falu Zemplén m.; helyr. Lasztomir-ra, ~on, ~ról. | |
* | |
| falu Szala m.; helyr. Lasztonyá-ra, ~n, ~ról. | |
* | |
| fn. tt. lat-ot, harm. szr. ~ja. Sulymérték, mely a közönséges fontnak egy harminczketted részét teszi. (Semiuncia). Drága minden latja. Széles ért. latos mérték, vagy mérő serpenyü. Valamit latra vetni am. megfontolni. Nagyot vetett a latba, am. nagy nehézséget görditett valamely dolog vagy állítás ellen. Minden szót latra tenni am. minden egyes szónak horderejét jól megfontolni, mielőtt kimondatnék. Nem sokat nyom a latban, azaz nem sokat ér. Megegyezik a német: Loth szóval; az orosz lot pedig am. ólom. | |
* | |
| (lá-t, v. la-at) áth. mn. lát-tam, ~tál, ~ott, par. láss. Valamit szemei által észrevesz. Szemeinkkel látunk, füleinkkel hallunk. A vak semmit sem lát. A vaksi roszul lát. Egy szemmel többet lát, mint te kettővel. Már a régi halotti beszédben eléjön: "Latiatuc feleym zumtuchel" (látjátok fe-leim szömtökkel). Különbözik tőle: néz, t. i. ez a dolgot folytonosan szemmel tartja, és mintegy közelebbről szemléli, és nézni néha csak am. valamire figyelemmel ráfesziteni a szemet, vagy szemmel keresni; ellenben látni am. valósággal észrevenni. Innét néha nézünk nézünk, még sem látjuk, amit keresünk. Úgy nézett, majd kiugrott a szeme, még sem látott semmit. Eleget nézem, de nem látom. Sokat látott hallott ember, am. sokat tapasztalt. Különösen 1) Valamit észrevesz, tud, tapasztal. Igen jól lát a macska, noha talpát nyalogatja. (Km.). Sok szem többet lát (Km.). Vak, aki a rostán át nem lát. (Km.) Belátni a dolgok mivoltába. Általlátni mások szándékát. Meglátom, mi lesz belőle. Előre látni. Az éles eszü és nagy tapasztalásu emberek belátnak a jövendőbe. Isten látja lelkemet, esküféle bizonyitás. A sok fától nem látja az erdőt, = az igen szembetünő dolgot észre nem veszi. 2) Valamiről gondoskodik, tehát mintegy szeme van rá. A házat, és magát holmi szükségesekkel ellátni. Haza látni am. hazafelé iparkodni bizonyos dolgok elintézése miatt. Hozzá látni a dologhoz. A kocsis annak idején a lovakhoz szokott látni. Pénz után kell látnom, am. pénzt szereznem. 3) Néha am. van, v. tagadó szócskával nincs, p. Az ételben italban nagy bőséget látni. Szükét látni a kenyérnek. Semmiben sem látni szükséget. Sok bút látni. Fáradságának hasznát, jutalmát látni. Búját látod te még annak = bú ér miatta. "A költő csak versben lát jó napot" (Vörösmarty). "Örök halált nem lát", azaz soha meg nem hal. (Nádor-codex). Sajátságos értelme van ezen mondatnak: nagyra látni, azaz fenhéjazónak lenni, nagyra vágyakodni, valamint ennek is: törvényt látni, azaz törvényt tartani, mondani:
"A községre törvényt lássunk, Valakit megbirságoljunk." Népies gúnydal. "Lát egyenes törvényt, mint apa, mindennek" Buda halála. (Arany J.-tól). Rokon vele a hellén: lussw. V. ö. LA. | |
* | |
| a föntebbi lát ige váltójogban és törvénykezési gyakorlatban főnév gyanánt is szokott használtatni a német Sicht értelemben ezen alakokban: látra (auf Sicht), lát után (nach Sicht). Látra kelt váltó. Lát utáni váltó. | |
* | |
| l. LATIN, LATINUL. | |
* | |
| (lá-t-ás v. la-at-ás) fn. tt. látás-t, tb. ~ok, harm. szr. ~a. A szemeknek azon sikeres működése, midőn valamit úgy fognak föl, hogy azt a lélek észre vegye. Jelenti magát azon érzéket is, mely által látunk. Jó látása van. Valakit látásból ismerni, am. egyedül külsejéből, mennyire másoktól megkülönböztetjük. Néha am. tünemény, képzelődés által alkotott kép. Látást látni. | |
* | |
| (lát-as-ít) áth. m. látasított, htn. ~ni v. ~ani. Valamely iratra e szókat: 'látta' vagy 'láttam' nevével együtt reá vezeti a végett, hogy arról tudomása van, vagyis annak bizonyságaul, hogy az vele közöltetett, mi ha arra jogositott hivatalos személy által történik, hitelesítés a neve. Máskép: láttamoz, láttasít, láttaz. | |
* | |
| (lát-as-ít-ás) fn. tt. látasitást, tb. ~ok. Cselekvés, midőn valaki valamely irományt látasít. | |
* | |
| (lát-as-ít-mány) fn. tt. látasitmány-t, tb. ~ok. Maga azon jegyzék, mely a látasitásból eredett. | |
* | |
| (lá-t-at v. la-at-at), fn. tt. látat-ot, harm. szr. ~ja. Azon szin, külsőség, melyben a látott tárgy szemünkbe tünik. Első látatra bele szeretni valakibe. Továbbá: siker, eredmény. Dolgának nincs semmi látatja, azaz sikerét, eredményét nem láthatni. | |
* | |
| (lá-t-at-lan) mn. tt. látatlant, tb. ~ok. Akit, vagy amit nem látunk, mi szemünkbe nem tünik. Látatlan v. látatlanban jószágot venni. V. ö. LÁTATLANBAN. Határozóilag am. látatlanul. | |
* | |
| (lá-t-at-lan-ban) ih. Különbözik a látatlanul határozótól, mert amaz egyedül tárgyilag használtatik, és csak a dolgok becsülésére, elfogadására, azok iránti szerződésre vonatkozik, pl. Látatlanban adok érte száz forintot; de nem mondjuk: látatlanban elszökött. | |
* | |
| (lá-t-at-lan-ul) ih. A nélkül, hogy látnók, vagy láttuk volna. Látatlanul alkunni valamire. Mit igérsz látatlanul ezen erszényért? Látatlanul elsuhanni, eltávozni. | |
* | |
| (lá-t-az) áth. m. látaz-tam, ~tál, ~ott, par. ~z. Valamely irományt, oklevelet átolvas, és ennek bizonyságaul, illetőleg hitelesitéseül aláirja nevét s e szókat: látta v. láttam. Máskép: láttaz, láttamoz, látasít. | |
* | |
| (lá-t-az-ás) fn. tt. látazás-t, tb. ~ok, harm. szr. ~a. Cselekvés, illetőleg hitelesitő bizonyitás, midőn valaki látaz valamit. V. ö. LÁTAZ. | |
* | |
| (látcső) ösz. fn. Köszörült kövekkel felszerelt csőféle eszköz, mely távolabb eső tárgyak meglátását elősegíti. Csillagászi, mérnöki, szinházi stb. látcső. | |
* | |
| (lát-csövez) ösz. áth. Látcsővel nézkél valakit vagy valamit. Látcsövezni a szinpadi személyeket. | |
* | |
| (lát-csövezés) ösz. fn. Látcsővel nézés, vizsgálás, szemügyre vevés. | |
* | |
| tájdivatos 'látod-e' azaz 'ime' helyett; a k vagyis inkább g végül csak puszta toldalék mint 'kisség' 'kevesség' (am. kissé, kevessé) szókban is. | |
* | |
| (lát-ellenző) ösz. fn. Általán, minden, mi bizonyos tárgyak látását ellenzi, akadályozza. Különösen a várakban és sánczokban azon magasabb falak, vagy töltések, vagy palánkok, melyek akadályul szolgálnak, hogy az ellenség be ne láthasson. | |
* | |
| (lát-erő) ösz. fn. Eredeti képesség a látidegekben, melynél fogva a tárgyakat látjuk. | |
* | |
| (lát-érzék) ösz. fn. A szemek mint látszervek érzéke, látereje. V. ö. ÉRZÉK. | |
* | |
| (lát-fok) ösz. fn. 1) A láterőnek kisebb nagyobb mértéke. 2) Ha a 'fok' szó alatt valamely határ vagy vég értetik, am. azon határ vagy vég (kiálló hely) honnan a czélhoz képest látás eszközölhető. | |
* | |
| (lát-gyöngeség) ösz. fn. A szemek vagyis látérzék hibássága, melynél fogva az a tárgyakat kellőleg föl nem fogja, vagy csak homályosan látja. | |
* | |
| (lat-gyöngy) ösz. fn. l. APRÓGYÖNGY. | |
* | |
| (lát-határ) ösz. fn. Azon körvonal a földön, melyet a köröskörül mintegy aláereszkedő ég látszik képezni, midőn valamely szabad téren körülnézzük magunkat. E szerént a messzelátónak nagyobb, a rövid-látónak kisebb láthatára van. A mértani földleirásban igy neveztetik azon képzelt körvonal a földön, mely a fejponttól (Zenith) és lábponttól (Nadir) egyenlő távolságra, vagyis e két ponttól mindenütt kilenczven foknyira esik. Szabatosabban: látkör. Átv. ért. azon határ, meddig az észnek ereje s belátása hat. Vannak dolgok, melyek az emberi ész láthatárán túl esnek. Kant iparkodott meghatározni az emberi ész láthatárát. (Horizon). Szabatosabban az itt adott értelmezés látkör; és láthatár ennek csak szélső vonalait jelenti. | |
* | |
| (lá-t-hat-[at]lan) mn. tt. láthatatlan-t, tb. ~ok. Amit vagy akit látni nem lehet, vagy azért, mert teste nincs, vagy akármi más okból. Az Isten és lélek, mint szellemek láthatatlanok. A föld gyomrában mélyedő testek láthatatlanok. Tréfásan: láthatatlan szín, am. semmi szín. Általláthatatlan titok, testek. Határozóilag am. láthatatlanul. | |
* | |
| (lá-t-hat-[at]lan-ság) fn. tt. láthatatlanság-ot, harm. szr. ~a. Állapota vagy tulajdonsága valaminek, melynél fogva azt látni nem lehet. | |
* | |
| (lá-t-hat-[at]lan-ul). ih. A nélkül, hogy látni lehessen vagy lehetett volna. Az Isten láthatatlanul működik, csak munkái láthatók. | |
* | |
| l. LÁTHATATLAN, LÁTHATATLANUL. | |
* | |
| (lá-t-hat-ó), mn. tt. látható-t. Akit, vagy amit látni lehet, mit szemeinkkel észrevenni képesek vagyunk. Ellentéte: láthatatlan, elrejtett, titkos. Szabad szemmel látható tárgyak. A vizbarcsák egyedül nagyitó üveggel láthatók. Ezen ember nagyon ritkán látható. | |
* | |
| (lát-hat-ó-an) ih. l. LÁTHATÓLAG. | |
* | |
| (lá-t-ható-lag) ih. Úgy, hogy látni lehessen, szemlátomást, nyilván. | |
* | |
| (lá-t-hat-óság) fn. tt. láthatóság-ot, harm. szr. ~a. Állapota, vagy tulajdonsága valaminek, melynél fogva azt szemügyre venni és látni lehet. | |
* | |
| (lát-hely) ösz. fn. Hely, a honnan valamit, különösen messze fekvő tárgyakat látni lehet. | |
* | |
| (lát-homály) ösz. fn. l. LÁTGYÖNGESÉG. | |
* | |
| (lát-ideg) ösz. fn. Ideg a szemben, mely a látdombból ered, az agyvelőnek fenéklapja mellett a tölcsér előtt más létidegekkel egyesül, azután ismét kiválik közőlök, s nyálkás burokkal takarva a szemüregbe megy. | |
* | |
| mn. és fn. tt. latín-t, tb. ~ok, harm. szr. ~ja. Szoros ért. a régi Latiumból, vagy annak népe közől való. Szélesb ért. a római nyelven beszélett nagyhatalmu római népből való, azt illető, arra vonatkozó. Egyébiránt szokott értelemben a rómaiak nyelvére és ezen írt müvekre vonatkozólag használtatik. Latin nyelv. Latin írók, költők, szónokok. Egyházi ért. a nyugoti egyház szokásait, szertartásait követő. Némi ellentéte: görög. Nagyváradon mind latin, mind görög szertartásu püspök székel. | |
* | |
| (latín-ság) fn. tt. latínság-ot, harm. szr. ~a. A latin nyelvnek, mint olyannak tulajdonsága. Tiszta válogatott irályu latínság. Hibás latinsággal beszélni, írni. | |
* | |
| (latín-ul) ih. Latín nyelven. Latínul tanulni, beszélni, írni. | |
* | |
| puszta Nógrád m.; helyr. Látká-ra, ~n, ~ról. | |
* | |
| (lát-kép) ösz. fn. Valaminek képe úgy amint látszik, akár valóságban akár rajzban. | |
* | |
| falu Trencsén m.; helyr. Latkócz-ra, ~on, ~ról. | |
* | |
| (lát-kör) ösz. fn. l. LÁTHATÁR. | |
* | |
| (lát-lelet) ösz. fn. Hivatalos tudósitás, melyet az orvos, vagy sebész valamely felbonczolt testről ad. Látlelet a mérgezés gyanujában meghaltról, vagy valamely agyonütött emberről. (Visum repertum). | |
* | |
| l. LÁTOMÁNY. | |
* | |
| l. LÁTOMÁNYOS. | |
* | |
| (lát-müvész) ösz. fn. l. LÁTSZERÉSZ. | |
* | |
| (látni-való) ösz. mn. 1) Amit kiki láthat, ami világos. Látnivaló, hogy semmi baja sincsen. 2) Mi megérdemli, hogy lássuk, hogy megnézzük. Ezen városban, gyüjteményben sok látnivaló van. 3) Mint következtetés. Ha a világ nem öröktől fogva áll, hanem valamikor kezdetét vette, látnivaló, hogy kellett léteznie valamely más lénynek, ki a világnak is lételt adott, és aki ettől független. | |
* | |
| (lá-t-nok) fn. tt. látnok-ot, harm. szr. ~a. Személy, ki a jövendőbe lát, ki a történendőket előre látja, ki költőileg lelkesülve, és ihletve, vagy felsőbb isteni sugalatból némely dolgokat mintegy képekben szemlél. Népiesebb nyelven: látó, néhutt néző. V. ö. JÓS. | |
* | |
| (lá-t-nok-i) mn. tt. látnoki-t, tb. ~ak. Látnokot illető, ahhoz tartozó, attól származó. Látnoki lelkesülés, sugalat, belérzet. | |
* | |
| (lá-t-ó) mn. és fn. tt. látó-t. 1) Széles ért. aki lát. Előre látó; messze látó; mindenhez látó semmivel biró (Km.). Szükséget látó; látó hely, honnan messze láthatni. Szorosb ért. Igazlátó, am. biró. Kárlátó, hiteles személy, ki a tett kárt megnézi, és megbecsüli. Kárlátóba menni. l. KÁRLÁTÓ. 2) Jelent annyit is, mint jós, jövendölő, látnok. Mert aki ma prófétának mondatik, régenten látónak hivatott. (I. Kir. IX. 9. Káldi).
"Arrul a nemzetrül azt mondja a látó, Nem lészen közzülök egy is elfáradó." Nagy-Kunság romlásáról 1698-ban nyomtatva. (Thaly K. gyüjt). Így nevezi a nép azon jósi tehetséget igénylő vagy hazudó embereket, kikről azt hiszi, hogy az elveszett vagy ellopott jószág hollétét megmondják. 3) Látás végett való, mustra, mutatvány. Küldj látóba egy marok búzát. "Ím elküldtem az négy hordó borth, mindenikből egy-egy palaczkkal thöltettem látópohárnak". (Levél 1557-ből. Szalag A. 400 m. l.). | |
* | |
| puszta Bihar m.; helyr. Latobár-ra, ~on, ~ról. | |
* | |
| (lá-t-og-at v. lá-t-o-gat) gyak. áth. m. látogat-tam, ~tál, ~ott, par. látogass. Gyakran megy valahová, részént hogy lásson valamit, részént más czélból. Szinházat látogatni, Templomokat látogatni. A püspök látogatja a plebániákat, kolostorokat. Különösen, baráti hajlamból, vagy akármely emberi vonzalomból jár valahová. Ismerősöket, atyafiakat, szomszédokat látogatni. Betegeket, szegényeket látogatni. Ezen ige, gyakorlatos képzőjénél fogva szorosan többszöri látást jelent: de a bevett nyelvszokás szerént használtatik egyes menetről is, péld. Egész évben csak egyszer látogattál meg. Ennek észszerü oka abban rejlik, hogy az úgy nevezett baráti, vagy atyafiságos látogatáskor a nép különféle tudakozódó kérdésekkel jön elé, minden házbelit sorba szólongat, mindent körülnéz, stb., tehát valóban látogat, nézeget. Midőn ez ige Istenről mondatik, néha Isten áldására mutat, de többször csapást, szenvedést jelent. Az Isten sok gyermekkel meglátogatta. Meglátogatott az Isten bennünket, elégett mindenünk. Innen tréfásan mondják: Nem jó, ha a szegény embert az Isten, vagy nagy urak látogatják, mert az utóbbiakra vonatkozva ezeket megvendégelni sokba kerül. | |
* | |
| (lá-t-og-at-ás) fn. tt. látogatást tb. ~ok. harm. szr. ~a. Cselekvés, mely által valakit látogatunk. Valakinek látogatására menni. Viszonozni a látogatást. Különösen egyházi ért. valamely egyháznak, kolostornak stb. hivatalos megtekintése. Egyházi, püspöki látogatás. | |
* | |
| (lát-og-at-ás-i) mn. tt. látogatási-t. tb. ~ak. Látogatásra vonatkozó, azt illető. Látogatási jegy. Látogatási szándék. | |
* | |
| (lá-tog-at-ó) mn. és fn. tt. látogató-t. 1) Aki valakit látogat. A látogatókat szivesen fogadni, mulattatni, megvendégelni. Öszvetéve: látogatószoba am. szoba, ahol látogatni szoktak, látogatási szoba; látogatójegy am. látogatási jegy. 2) Látogatás. Látogatóba menni. 3) Személy, ki hivatalosan megy valahová, hogy az ottani bizonyos körülményekről tudomást szerezzen. Egyházi látogató. | |
* | |
| (lá-t-ó-ka) kicsiny, fn. tt. látókát. Tréfásan szólva így nevezik a szemet, valamint a fület hallókának. Jó látókája és hallókája van. | |
* | |
| (lat-ol) áth. m. latol-t. Szoros ért. lattal, vagy lat szerént, lat számra mér. Latolni a gyógyszert. Szélesb ért. valamit a legapróbb kicsiségig megmér. Még a szénát is latolja, oly fösvény. | |
* | |
| (lá-t-om-ány) fn. tt. látomány-t, tb. ~ok, harm. szr. ~a, v. ~ja. Szemeket foglalkodtató, mulattató tünemény. Szemfényvesztői, szinházi, kötéltánczosi látomány. A jól sikerült tüzjáték szép látomány. | |
* | |
| (lá-t-om-ány-os) mn. tt. látományos-t, v. ~at, tb. ~ak. Ami valami látományt tüntet elé. Látományos szinpadi eléadás. | |
* | |
| (lá-t-om-ás) fn. tt. látomás-t, tb. ~ok, harm. szr. ~a. Abban különbözik a látás szótól, hogy amannak az értelmét az om szótag jobban, bővebben szándékozik kiemelni. Szemlátomást minden tekintetben erősebb kifejezés mint szemlátás által vagy csak látás által, vagy láthatólag. Ez a dolog látomásom szerént (azaz a szokottnál erősebb, bizonyosabb látásom szerént) rosz véget ér. Hasonló alkotásuak: hallomás, tudomás, áldomás, vallomás. | |
* | |
| l. LÁTAZ. | |
* | |
| (lá-t-om-ás-t) ih. A szem szóval összetéve használtatik; s am. igen világosan, szemek láttára, nyilvánságosan. Szemlátomást elvinni valakinek jószágát. Néha am. igen nagyon. Ez az ember szemlátomást hízik, az pedig fogy. V. ö. LÁTOMÁS. | |
* | |
| tájdivatos; l. LÁTOMÁST. | |
* | |
| fn. tt. látonyát. A nyolczhimesek seregébe és négyanyások rendébe tartozó növénynem; csészéje négy levelü, bokrétája négy szirmu, tokja lelapult, négy rekeszü, négy kopácsu, sok magvu. (Elatine), Fajai, pocsolya-, és cseplesz látonya. | |
* | |
| fn. tt. lator-t, v. latrot, tb. latrok, harm. szr. latra. Minthogy eredetileg nem egyéb, mint a szentirásból ismert latin latros; innen első tulajd. értelemben jelent durva gonosztevőt, milyenek a rablók, zsiványok, útonállók, gyilkosok. Idvezitőnket két lator között feszítették föl. Úgy néz, mint a bal lator. (Km.). A példás lator is szereti a jámbor nevet. (Km.). Lator a kis biró, azaz a lelkiismeret lator gyanánt kinozza az embert. Lator a torok, nem kell neki hinni. (Km.). Szélesb ért. furfansgos, csintalan, pajkos. Lator ember ő kelme. Lator paripa. A kilator paripán ül, zabolából itat. (Km.). Faludi a hullámzó vészes tengert is latornak nevezi. Néha am. szemes, ügyes. Lator gazda, gazdasszony. A székelyeknél s Magyarországban a Tisza vidékén jelent kurafit, vagyis oly férfit, ki valamely nővel törvénytelenül él. E rosz asszony mindenét latrára költi. | |
* | |
| puszta Borsod m.; helyr. Latorics-ra, ~on, ~ról. | |
* | |
| l. VILLAKERESZT. | |
* | |
| (lator-kert) ösz. fn. Tájdivatosan, karókkal keritett sáncz. Itt a lator valószinüleg annyi mint a német Latte, mintha Latten-Werk-ből módosult volna; legalább a közismeretü 'lator' szóval semmi fogalmi viszonyban nincsen. Egyébiránt tiszta magyarsággal: karózat. | |
* | |
| (lator-kod-ás) fn. tt. Latorkodás-t, tb. ~ok, harm. szr. ~a. Lator élet gyakorlása, zsiványkodás; kurválkodás. | |
* | |
| (lator-kod-ik) k. m. latorkod-tam, ~tál, ~ott. Gonosztévők életmódját gyakorolja, péld. zsiványkodik, rablást, gyilkosságot űz; kissé szelidebb ért. pajkoskodik; bujálkodik. V. ö. LATOR. | |
* | |
| (lator-ság) fn. tt. latorság-ot, harm. szr. ~a. Gonosztevőség, különösen zsiványság, tolvajság. Szelidebb ért. pajkosság, csintalanság, szilajság. Sok latorság szorult őbele is. (Km.). | |
* | |
| (lator-ul) ih. Latrok módjára, szokása szerént, nevezetesen zsiványul, rablóul, utonállóul. Megrövidítve: latrul. Aki lator, latrul veszi hasznát. (Km.). | |
* | |
| (lat-os) mn. tt. latos-t, v. ~at. tb. ~ak. Aminek sulya egy, vagy a szám kitételével több latot nyom. Latos süteményke. Hat latos czipó. | |
* | |
| (lát-pont) ösz. fn. Azon pont, vagy álláshely, melyről valamit szemlélünk, tulajd. és átv. ért. A képeket nem mind egy látpontról kell nézni. Mi ezen dolgot más más látpontról itéljük. | |
* | |
| l. GOLYÓPUSKA. | |
* | |
| ih. l. LÁT. (2) alatt. | |
* | |
| falu Somogy m.; helyr. Latrány-ba, ~ban, ~ból. | |
* | |
| (lá-t-sz-at) fn. tt. ~ot, harm. szr. ~a v. ~ja. A dolognak színe, külseje, amint az szemünkbe tünik. Ellentéte: valóság. Látszat szerént itélni valami felől. Ez mind csak látszat. Néha am. eredmény, foganat, siker. Mindig sürög forog, még sincs látszatja, máskép: látatja. | |
* | |
| (lá-t-sz-at-os) mn. tt. látszatos-t v. ~at, tb. ~ak. Külsőleges, a szemeknek úgy tetsző, nem valósággal az, vagy olyan, aminek vagy amilyennek látszik, színleges. Látszatos betegség. Látszatos béke, nyugalom. Ellentéte: valódi, igazi. | |
* | |
| (lá-t-sz-at-os-an) ih. Külsőleg, mint látszik, szinleg nem valódilag, nem igazán. Látszatosan kibékült, de haragját szivében fentartotta. | |
* | |
| (lá-t-sz-at-os-ság) fn. tt. látszatosság-ot, harm. szr. ~a. Valaminek azon tulajdonsága, melynél fogva külsőleg a szemekbe tünik, ellentétül annak valódi mibenlétével. | |
* | |
| (lá-t-sz-at-ra) ih. Csupán a végre, hogy látszassék. Látszatra tenni valamit. | |
* | |
| (lát-szög) ösz. fn. Azon szög, melyet a szembeötlő tárgynak két végéről jövő fénysugarak a szem közepében képeznek, s mely a közel eső tárgyakra nézve nagyobb, a távoliakra kisebb. (Angulus opticus). | |
* | |
| v. ~SZÖGLET, (lát-szěglet) ösz. fn. l. LÁTSZĚG. | |
* | |
| (lát-szer) ösz. fn. Általán mindenféle szerek, eszközök, melyek a látást segítik, előmozditják, péld. szemüvegek, látcsövek. | |
* | |
| (lát-szerész) ösz. fn. Míves, ki látszerek készitésével foglalkodik. | |
* | |
| (lá-t-sz-ik) k. m. látsz-ott, htn. ~ani. 1) A nézőre nézve oly helyzetben van, hogy a szemek azt valóban látják. Látszik a felkelő, a felhők közől kibuvó nap, hold. Tiszta éjjel látszanak a csillagok. A tornyok, hegyek messze ellátszanak. Kilátszik a szeg a zsákból. (Km.). 2) Kitünik, észrevehető állapotban van. Látszik rajta, hogy beteg volt, hogy haragos, hogy jó kedve van. Kilátszik az, ki a derék ember. Nem látszik rajta, hogy oly kemény ember. Halál jelei látszanak rajta. 3) Mondjuk oly dolgokról, melyeket világosan nem tudunk, hanem csak úgy gyanítva, hozzávetőleg. Nekem úgy látszik, mi rosz uton járunk. Nincs az úgy, csak látszik. Úgy látszik, mintha ott messze valami égne. Jónak, szépnek, helyesnek látszik. Ez értelemben fölcserélhető a tetszik igével. V. ö. TETSZIK és RÉMLIK. | |
* | |
| (lá-t-sz-ó), mn. tt. látszó-t. Ami látszik, mindenféle értelmében véve. Messze látszó hegyek, havasok. Szemekből látszó harag. Jónak, szelidnek látszó ember. V. ö. LÁTSZIK. | |
* | |
| (lá-t-sz-ó-lag) ih. Nem valódilag vagy legalább nem bizonyosan vagy világosan, hanem csak úgy gyanítva, hozzávetőleg, csak külsőre nézve. Az óramutató látszólag nem mozdúl. Látszólag nyugott kedélylyel lenni. | |
* | |
| (lát-sz-ó-lag-os) mn. tt. látszólagos-t v. ~at, tb. ~ak. Nem valódi, legalább nem bizonyos, hanem csak külsőleg úgy mutatkozó. A napnak látszólagos forgása a föld körül. | |
* | |
| (lát-szög) ösz. fn. l. LÁTSZĚG. | |
* | |
| (lá-t-tam-oz) áth. m. láttamoz-tam, ~tál, ~ott, par. ~z. l. LÁTAZ, LÁTASÍT. | |
* | |
| (lát-tan) ösz. fn. Tan a látásról vagyis a világosság és szemek közti viszonyról, nevezetesen, mely az egyenes és töretlen fénysugarakról rendszeresen értekezik. (Optica). | |
* | |
| (lát-tani) ösz. mn. Láttanhoz tartozó, arra vonatkozó. Láttani értekezések, eszközök, Láttani tünemények, kisérletek. | |
* | |
| (lát-tanilag) ösz. ih. Láttani tekintetben vagy értelemben. | |
* | |
| (lát-tanos) ösz. fn. Személy, ki a láttant elméletileg és gyakorlatilag űzi, nevezetesen ki látszerek készitésével foglalkodik. | |
* | |
| (lá-tt-a-ra). A lát igének múlt részesülője személyragozva, mely a személyragozott szem szóval használtatik rendesen, néha másokkal is. Szemem láttára, szemed láttára, szeme láttára stb. azaz szemem, szemed, szeme előtt. Mások láttára undok bűnt követni el. Ez sokak láttára történt. | |
* | |
| (lá-t-tat), mívelt. m. láttat-tam, ~tál, ~ott, par, láttass. 1) Eszközli, véghez viszi, hogy valaki vagy valami látható legyen. Magát láttatni mások által. 2) Valakit más (pl. szolga) által meglátogat. Láttatom a barátomat és kérdeztetem: hogyan érzi magát a mulatság után? (A küldött szájába adott mondat). | |
* | |
| LÁTTATOS, l. LÁTSZAT, LÁTSZATOS. | |
* | |
| (lát-táv v. távol) ösz. fn. Azon távolság, messzeség, melynek határpontjáig a szemek ellátnak. Továbbá a távolság oly alakja, miként a közelebb vagy távolabb álló tárgyak a szembe ötlenek, pl. midőn az ugyanazon nagyságu vagy magasságu ház is távolabb kisebbnek vagy alacsonyabbnak látszik. | |
* | |
| (lá-tt-az) áth. l. LÁTAZ, LÁTASÍT. | |
* | |
| (lát-tengěly) ösz. fn. Képzelt egyenes vonal, a szemgolyó középpontjától a látott tárgyig. | |
* | |
| (lát-tér) ösz. fn. Tér, melyen és meddig a szemek ellátnak. A völgyben lakók láttere kisebb, mint a hegyen lakóké. | |
* | |
| falu Bereg m.; helyr. Laturká-ra, ~n, ~ról. | |
* | |
| oly váltó, melynek lejárati ideje a látástól, azaz a bemutatástól számittatik. V. ö. LÁT, (2). | |
* | |
| látra kelt váltó, melyet látáskor, azaz bemutatáskor azonnal ki kell fizetni. V. ö. LÁT, (2). | |
* | |
| (lá-t-vány) fn. tt. látvány-t, tb. ~ok, harm. szr. ~a v. ~ja. 1) Széles ért. amit látunk, minden tárgy, mely szemeinkbe ötlik. 2) Szorosb ért. a maga nemében ritkább, nevezetesebb tünemény, milyenek, a tűzokádó hegyek lángjai, üstökös, hulló csillagok, bolygó tüzek, déli bábok stb. 3) A közönség mulattatására szerzett bizonyos mulatságok, melyek leginkább a szemeket gyönyörködtetik, péld. tűzi játékok, bikaviadalok, szemfényvesztői mutatványok stb. (Spectaculum). | |
* | |
| (lá-t-vány-os) mn. tt. látványos-t v. ~at, tb. ~ak. Valamely rendkivüli, szokatlan, meglepő, mulattató tüneményü. Látványos színpadi eléadás. | |
* | |
| (látvány-szerü) ösz. mn. l. LÁTVÁNYOS. | |
* | |
| (lát-vonal) ösz. fn. Képzelt vonal, a néző szemek és a látott tárgy között. | |
* | |
| elvont gyök, melyből latyak, latyakos származékok erednek. Rokonai, loty, lity, lety, lucs, lőtye, locs, lics. Mind ezekben megvan a mozgás alapfogalma, egyszersmind a hangutánzás mert jelentik a nedvnek ideoda hánykódását, mit az l fejez ki, és ezen hánykódás által okozott hangot, mely a lágy ty és cs betűkben rejlik. | |
* | |
| (laty-ak) fn. tt. latyak-ot; harm. szr. ~ja. Mozgás, rázás, csapkodás által ideoda fecsegő, locsogó nedv, híg sár, locs pocs. Különösen azon nedv, és sár, mely a ruhát megfogja, s rázáskor, mozgatáskor lecsepeg róla. Máskép: lucsok, melyből lucskos. Némely tájakon: lacsak, lacsakos. | |
* | |
| (laty-ak-os) mn. tt. latyakos-t v. ~at, tb. ~ak. Locspocstól, sárvíztől csepegő. Latyakos szoknya, pendely, gatyaszár. V. ö. LATYAK, és CSAJHOS, CSAJTOS. | |
* | |
| falu Beregh megyében; helyr. Lauká-n, ~ra, ~ról. | |
* | |
| női kn. tt. Laurát. Laura, Eleonora, Hihetőleg a görög eleoV után, mely könyört, könyörületet jelent. | |
* | |
| fn. tt. lávát. Higgá olvadt kőanyag, mely a tűzokádó hegyek torkolatából kifoly. Ámbár e szó közvetlenül latin vagyis olasz eredetü, de gyökére nézve rokon azon magyar szókhoz, melyek mozgásra vonatkoznak, milyenek: láp, lápa, lágy, latyak stb. Némelyek a latin lavare, mások a német laufen szótól származtatják. | |
* | |
| (lav-any) fn. tt. lavany-t, tb. ~ok, harm. szr. ~a. Egyszerü vegyelem a könnyü fémek közől, melynek minden fémek között legkisebb fajsulyja van, t. i. csaknem felényi, mint a víznek. (Lithium). Lav gyöke helyesen felel meg a könnyüség fogalmának, magas hangon lev a leveg v. lebeg szóban. Ily könnyüséget jelentő la gyökelemre vonatkoznak laza, latyak, lágy is. l. LE, (1). | |
* | |
| (lav-éleg) ösz. fn. A lavanynak élenynyel vegyülete (Lithiumoxyd). | |
* | |
| elavult gyök, melyből laza, lazás erednek, s jelent a maga nemében könnyűt, üreset, minek veleje, bele nincsen, mely tulajdonságánál fogva könnyen mozdúl, s a szál ideoda hajtja, viszi. Rokon hozzá a megnyujtott láz (l. ezt). Alapfogalom benne a könnyü mozgás, melynek képviselője az l. | |
* | |
| (la-oz am. ide-oda mozog) fn. tt. láz-at v. ~t, harm. szr. ~a. 1) Botra, karóra stb. akasztott holmi ruhadarab, ringy-rongy, mely arra való, hogy a kártékony állatokat, nevezetesen madarakat elijeszsze, mi leginkább az által történik, ha a szél lebegteti, s mintegy élő, mozgó lényhez teszi hasonlóvá, pl. midőn rongyos kalapja is van. Innen eredetileg am. mozgékony valami; lengékeny ijesztő. Köles közé, gyümölcskertbe, asztagra állított láz. Minthogy pedig az igen kiaszott, elsoványodott ember némileg az ilyetén lázhoz hasonló, átv. ért. azt is láznak mondják. Olyan sovány, mint a láz; mint a madárijesztő. Hangváltozattal, és pedig mindkét értelemben: váz, oly rokonitással mint vép lép, vék lék. 2) Jelent mozgalmat, mely az elégületlen nép között támadni szokott, kivált a felsőség ellen. Ebből ered: lázad, lázadás, lázaszt, lázong stb. Rokon vele: lézeg v. lézeng stb. szóban a léz törzs. 3) Ujabb korban láznak nevezték azon betegséget, melynek neve latinul febris, s melynél a népies hideglelés szükebb értelmü. Ezen betegség t. i. általán véve a vérnek rendkivüli sebes mozgása, majd görcsös rángatódzások, stb. által mutatkozik, tehát. az emberi élet műszereit mintegy lázadásba hozza. Gyomorláz, idegláz, forróláz stb. V. ö. LAZ. | |
* | |
| fn. tt. láz-t v. ~ot? A székelyeknél Kriza J. szerént jelent nagy fensíkot, Szathmárban pedig Mándy P. szerént lankát; talán lápás-ból öszvehuzva. Szabó Dávid szerént ritka vagy gyér erdő, melyben a fák csak itt-ott lázinganak (lézengenek). | |
* | |
| falu Trencsén, HOSSZÚ~, Zemplén, NAGY~, Ung, VÁMOS~, Bihar m., puszták Liptó és Kraszna m.; helyr. Láz-ra, ~on, ~ról. | |
* | |
| (laz-a) mn. és fn: tt. lazát. Általán, mi a maga nemében kevés beltartalommal bir, ennélfogva könynyű, mozgékony. Innen a dolgokra alkalmazva különféle tájszokások szerént más-más alárendelt értelme van. pl. Laza gabona, mely megdülés miatt, vagy akármely oknál fogva hitvány, könnyű szemü, melynek toklászai üresek. Laza káposzta, melynek feje nincsen, csak levelei. Laza köles, mely jobbára polyvából áll. Marczal vidékén átv. ért. laza ember, am. magas, nyulánk, vékony termetü. Mind ezen jelentésekből kitünik, hogy alapfogalom e szóban a lengeség, könnyed mozgás, mely az ilyetén testek tulajdonsága szokott lenni. Innen laza mint főnév jelenti a gabonának toklászát, pelyváját, üres héját, melyet a szél könnyen elvisz. | |
* | |
| fn. tt. lazacz-ot, harm. szr. ~a. Folyókban és nagy tavakban tenyésző halfaj a nagyobb pisztrángok neméből; háta kékes, oldalai zöldesek, fekete és vörös pettyekkel, hasa sárgás, húsa vöröses kövér, izletes. (Salmo trutta). A német Lachs szóval egyezik. | |
* | |
| (láz-ad) önh. m. lázad-t. Mondjuk népről, nemzetről, általán emberi sokaságról, mely elégületlenségében nevezetesen előljárója vagy fejedelme ellen feltámad. Gyöke tehát a mozgalmat jelentő láz. A leszállitott bér miatt fellázadtak a munkások. A nyomott nép fellázadt. Mondjuk egyes emberről is, midőn valamely megrázólag kedvetlen hatás miatt belsejében megindúl. E kegyetlenség láttára fellázadt bennem a vér. | |
* | |
| (láz-ad-ás) fn. tt. lázadás-t, tb. ~ok, harm. szr. ~a. Társadalmi, polgári mozgalom, mely akkor szokott támadni, ha a nép elégedetlensége felső fokra hág, és tettre tör ki. Különösen mozgalom, mely a felsőség hatalmát, legyen az törvényes, vagy bitorolt, elnyomni, megsemmisíteni törekszik. A lázadás a forradalomnak kezdete, és ennél szükebb értelmü. Elnyomni a lázadást. | |
* | |
| (láz-ad-ás-i) mn. tt. lázadási-t, tb. ~ak. Lázadásra vonatkozó. Lázadási mozgalom, lázadási merény, lázadási büntett. | |
* | |
| (láz-ad-oz) gyak. önh. m. lázadoz-tam, ~tál, ~ott, par. ~z. Gyakran ismételve lázad. Mondják többekről is, midőn különkülön helyeken, országokban fellázadnak. Ha valamely nagy nemzet fellázad, utána lázadoznak a kisebb népek is. | |
* | |
| (láz-ad-oz-ik) k. m. lázadoz-tam, ~tál, ~ott. Folytonos lázban sínlődik. V. ö. LÁZ, (3). | |
* | |
| faluk Nyitra és Turócz m.; helyr. Lazán-ba, ~ban, ~ból. | |
* | |
| (láz-anyag) ösz. fn. Kóranyag, melyből a lázféle betegség ered. | |
* | |
| (héber eredetü, jelentése: Isten segélj) férfi kn. tt. Lázár-t. Átv. ért. nyomorék koldús. Könyörüljenek e szegény Lázáron. | |
* | |
| erdélyi falu Csikszékben; helyr. ~falvára, ~n, ~ról. | |
* | |
| falu Torontál m.; helyr. ~föld-re, ~ön, ~ről. | |
* | |
| falu Szatmár m.; helyr. Lázári-ba, ~ban, ~ból. | |
* | |
| falu Bereg m.; helyr. ~patakra, ~on, ~ról. | |
* | |
| (láz-as) mn. tt. lázas-t, v. ~at, tb. ~ak. Lázféle betegségtől meglepett. Lázas gyermekek, kórok. Néha am. lázzal járó, párosult. Lázas állapot. Lázas fájdalom. | |
* | |
| l. LÁZÍT; LÁZÍTÓ. | |
* | |
| (láz-beteg) ösz. fn. és mn. Lázban szenvedő beteg. V. ö. LÁZ. (1). | |
* | |
| (láz-borzalom) ösz. fn. Borzalom a testben, melyet különösen a gyomorláz szokott okozni. | |
* | |
| (láz-ellenes) ösz. mn. Gyógyszerekről mondják, melyeket különösen a láz ellen használni szoktak. Lázellenes kínapor. | |
* | |
| (láz-hév) ösz. fn. Rendkivüli hév, melyet némely lázak és bizonyos fokozatban gerjesztenek. | |
* | |
| falu Veszprém, puszták Nógrád, Tolna, Torna, Liptó m.; helyr. Lázi-ba, ~ban, ~ból. | |
* | |
| (láz-in-g) önh. m. lázing-tam v. ~ottam, ~tál v. ~ottál, ~ott, htn. ~ni v. ~ani. Szabó Dávidnál am. lézeng; l. ezt. | |
* | |
| (láz-ít) áth. m. lázít-ott, htn. ~ni v. ~ani, par. ~s. Emberi sokaságot, népet, nemzetet valódi, vagy csak ürügyes sérelmek élénk eléadása, felhányása által mozgalomra indít. Szolgákat uraik, alattvalókat felsőségeik ellen lázÍtani. A népet, nemzetet fejedelme ellen lázítani. Élő beszéddel, irományokkal lázitani a közönséget. V. ö. LÁZ. | |
* | |
| (láz-ít-ás) fn. tt. lázitás-t, tb. ~ok, harm. szr. ~a. Cselekvés, mely által valaki bizonyos társadalmat, népsokaságot stb. elégületlenségi mozgalomba hoz, az illető felsőség ellen izgat, bujtogat. | |
* | |
| (láz-ít-ó) mn. és fn. tt. lázitó-t. Mondjuk 1) oly dologról, melynek az a czélja, hogy lázítson. V. ö. LÁZÍT. Lázító beszédeket tartani. Lázító leveleket küldözni szét. Lázító hirlapi czikkeket írni. Lázító hireket terjeszteni. 2) Oly személyről, ki czélul tűzte ki magának, hogy lázítson. A lázítókat elfogni, elzárni. A lázitók szavaira nem hallgatni. | |
* | |
| (láz-nap) ösz. fn. A változó láz időszakában azon nap, melyen a láz vissza-visszatér. A negyednapos lázban minden negyedik nap láznap. | |
* | |
| (láz-on-g) gyak. önh. m. Lázong-tam v. ~ottani, ~tál v. ~ottál, ~ott htn. ~ni v. ~ani. Polgári ért. népről, vagy nemzetről mondjuk, midőn gyakori elégületlensége miatt mozgalomban van, az illető felsőség ellen nyugtalankodik. | |
* | |
| (lázon-g-ás) fn. tt. lázongás-t, tb. ~ok, harm. szr. ~a. Gyakori, vagy folytonos mozgalom, különösen, mely társadalmi és polgári nyugtalanságból ered. | |
* | |
| szokottabban: lázas; l. LÁZAS. | |
* | |
| (láz-roham) ösz. fn. Azon kórállapot, midőn a láz legnagyobb erővel kitör, s a szenvedőt mintegy megrohanja. (Paroxysmus). | |
* | |
| l. LASNAK, LASNAKOL. | |
* | |
| (láz-szer) ösz. fn. Gyógyszer a láz ellen. | |
* | |
| (láz-ta-lan) mn. tt. láztalan-t, tb. ~ok. Aki lázban nem szenved; ami lázzal nincs öszvekapcsolva. Láztalan beteg. Láztalan kórjelek, kórállapot. Láztalan napok. | |
* | |
| (láz-ta-lan-ság) fn. tt. láztalanság-ot, harm. szr. ~a. Láz nélküli állapot. | |
* | |
| (láz-tan) ösz. fn. A gyógytannak azon része, mely a különféle lázak természetét, s gyógyítási módját tárgyalja. | |
* | |
| falu Zaránd m., BELÉNYES~, MIKLÓ~, ROBOGÁNY~, SZOHODOL~, faluk Bihar m.; helyr. Lazur-ra, ~on, ~ról. | |
* | |
| (lazúr-kék) ösz. mn. Világos kék szín, milyen a lazúrkőé. V. ö. LAZÚRKŐ. | |
* | |
| (lazúr-kő) ösz. fn. Kékes ásvány, melynek igen szép, világos, élénk kék színe van. (Lapis lasuli). | |
* | |
| puszta Sáros m.; helyr. Lazy-ba, ~ban, ~ból. | |
* | |
| az olasz aggio- (laggio-)ból módositott szó, melyet más nyelvekben, pl. a németben, francziában egy g-vel írnak. Felülfizetmény, mely az egyik pénznemre vagy államkötelezvényre vagy váltóra is felfizettetik, midőn azon jobb értékű pénz cseréltetik be. Ezen felfizetés mennyisége attól függ, mennyire kelendő vagy kerestetik egyik vagy másik pénznem és kötelezvény. Ilyen azon pénz, melyet a hasonértéket vesztett pénzjegyre fizetni kell, midőn ezt valaki forgásban levő vert pénzért becseréli. Tiszta magyarsággal: túlár, túlfolyam, ártöbblet. | |
* | |
| mn. Aminek lázsija, (agiója) van. Lázsiás tallér. V. ö. LÁZSI. | |
* | |
| elvont gyökelem, illetőleg gyök, mely könnyü, élénk, jobbára zaj nélküli mozgást jelent következő származékokban: leány, leb, lebben, lebeg, lebke, lebzsel, lecs, lecseg, lecscsen, ledér, legény, lekeg, leng, lendül, lenget, lengedez, lentet, leveg, levegő, lé, leves, légy, léha, lép, lézzeg stb. Rokonai: la, li, lo, lö, ezen származékokban: labda, ladáz, ladik, laza, láz, lázad; lib, libeg, lidércz; lob, ló, lól, lób, lóbál, lód, lódit, lódúl; lő, lök, lőtye. Hehentéssel (h-val) toldva l. LEH. | |
* | |
| tiszta igegyök, melyből sz képzővel származott lesz (lěsz), mint a te, ve, hi, vi gyökökből, tesz, vesz, hisz, visz, és az ě i gyökökből é-sz-ik, i-sz-ik. Ez eredeti tisztaságában veszi fel mind le, mind többnyire társai is a föltételes jövőt: le-end, te-end, ve-end, hi-end, vi-end, a multat: te-tt, te-tt, ve-tt, hi-tt, vi-tt, a kapcsoló módot: le-gy-en, (= le-j-en), te-gy-en, ve-gy-en, vi-gy-en, (de hi-gy-j-en = hi-j-j-en nagyobb nyomaték végett), tehető formát: le-het, te-het, ve-het, hi-het, vi-het. Innen e származékok: lét, tát, vét, hit, vit, létel, tétel, vétel, hitel, vitel, azaz le-et, te-et, ve-et, hi-et, vi-et öszvehúzott állapotban. Jelentésére nézve l. LĚSZ. | |
* | |
| jelenti azon pontot, irányt vagy helyet, mely bizonyos pont, irány vagy helyhez képest alantabb fekszik, a mely felé, vagy melyhez a haladás, mozgás történik. Egyenes ellentéte: fe v. fě v. fö. Innen ezen ellentétek is: lenn, fenn, v. lent, fent, lejebb v. lelebb (mint Mátyusföldén mondják) és felebb. Vas vármegyében így is szólnak: erre lenek tarts, arra fönek menj. Ezekből az tünik ki, hogy a le nem csak helymutató határzó, hanem egyszersmind név is, valamint ellentéte fe, mint a régi nyelvemlékekből tudjuk. Felveszi a fokozást is: leebb v. lejebb, v. lejjebb v. leglejebb, Mátyusföldiesen: lelebb v. lellebb. Megfelel neki a vastaghangu megfordított al. A le jelennen csak határozó és igekötő gyanánt használtatik, mindenkor aláfelé mozditó vagy mozduló jelentéssel, és pedig nem csak tulajdon, hanem átvitt értelemben is, pl. leszólani valakit. Közvetlen származékai: lef, lefeg, leffentyű (az alálógás fogalmával), lejt, azaz leít, lejtő (declivis), les, minthogy a lesben ülő, magát meghúzni, lealacsonyítani szokta, innen latínul is: subsessa vagy insidiae (a sedeo igétől). l. LES. Rokonai a vastaghangu la és lo e származékokban: laf, lafog, lant, lanka, lankad, laj, lajha, lanyha; lohad, lom, lomha, lomp, lóg, mert mind ezekben az aláhajlás alapfogalma rejlik. Mint indulatszó nemcsak helyi, hanem polgári s erkölcsi alacsonyítást is jelent, pl. Le vele! Le a czudarral! Le innen! | |
* | |
| különösen túl a Dunán, Pápa vidékén a közönségesebb kutyahivó ne! helyett használják, pl. Le kutya le! | |
* | |
| (öszvehúzva ebből: lev, mint: hé, hev), fn. tt. levet, harm. szr. leve. Kicsinyezve: levecske. Széles ért. híg, folyékony test, nedv, nyirok. Gyöke azon la hang, és szó, melyben alapfogalom a mozgás, minthogy a lének lényeges tulajdonsága a hígság vagy folyékonyság, mi a mozgással azonos. Eredetileg részesülő, le ő, innen: le-ü, le-v, öszvehúzva: lő v. lé, mint hő hé, bő bé, innen lötye is, mely am. létye, azaz igen híg, folyékony sár, mely léhez hasonló; szintén lőre. Szorosb ért. 1) Bizonyos testekből kifolyó, kiszivárgó nedvesség, milyen a gyümölcsök nedve. Szőlő, szilva, czitrom leve. Szilvalé. Csosz elé, szilvalé, téged is megborsolnak. (Km.). Káposzta, nyírfa leve. Ganaj leve. 2) Azon nedv, pl. víz, bor, ser, eczet, tej, melyben bizonyos ételeket főznek, vagy mely némelykor a főzött, sütött eledelekből szivárog ki; máskép: leves. Borsporos lé, kaszás lé, halász lé, törött lé, marhahús lé. "Tikfi éles lével." 1547-diki levél boritékán. (Szalay Á. 400 m. l.). Olcsó húsnak híg a leve. (Km.). Minden lében kanál. Fekete lé, anynyit is tesz mint kávé. Jutott neki a fekete lében. (Km.). Ő itta meg a levét = am. neki jutott valamiből a rosz. Tréfás átv. ért. nyaklé és poflé, am. nyakon csapás, pofon csapás. Szintén átv. ért. valaminek feladni a levét am. előizét, vagyis olyat mondani, igérni előre, mire majd nagyobb valami következik. Levet csapni, udvarolni, hízelegni a nőknek, vagy másoknak is.
"Ki nem tud jól levet csapni, Magas polczra nem fog kapni." Népies gúnyvers. (Erd. gyüjt.). Benne van a lében, (cserben, kuhiban, kudarczban). Öszveszűrni a levet, valamely titkos czélra egyesülni. V. ö. LEVES. | |
* | |
| (le-ábrázol) ösz. áth. 1) Szoros ért. valakinek ábrázatát lefesti, mintegy az eredetit leveszi. 2) Szélesb átv. ért. valamit eleven szinekkel ad elé. Leábrázolni a csatatért, és az ütközetet. V. ö. ÁBRÁZOL. | |
* | |
| (le-ábrázolás) ösz. fn. Cselekvés, mely által leábrázolnak valamit. V. ö. LEÁBRÁZOL. | |
* | |
| (le-ad) ösz. áth. Az aránylag vagy viszonylag magasabb helyen létező valamit alá adja. A szekérről leadni a zsákot. Mondják fejős állatról is, midőn tejet ereszt. Ezen tehén könnyen leadja a tejet. | |
* | |
| (le-adogat) ösz. áth. és gyak. Valamely magasabb helyről holmi tárgyakat egymás után alább ad. Asztagról leadogatni a kévéket. Lásd: ADOGAT. | |
* | |
| (le-ágaz) ösz. áth. A növénynek, nevezetesen fának ágait levagdalja; szokottabban: lebotol. Leágazni a fűzfákat. | |
* | |
| (le-ágazik) ösz. k. Valamely növénynek ágai a tő felé közeledve sarjadzanak. Átv. ért. mondják nemzetségi fáról, melynek ágai a távol ősöktől késő unokákra terjednek, leszármaznak. | |
* | |
| (lealacsonyít) ösz. áth. Átv. erkölcsi ért. valakinek hirét, nevét, becsületét kisebbíti, s azon tiszteleti fokról, melyen az emberek szemében állott, mintegy alárántja. Különösen visszaható névmással: Némely ember maga magát alacsonyitja le, midőn elvetemedik. | |
* | |
| (le-alacsonyítás) ösz. fn. Cselekvés, mely által valaki egy másikat, vagy önmagát lealacsonyitja. V. ö. LEALACSONYÍT. | |
* | |
| (le-alacsonyodik) ösz. k. Átv. ért. hirében, nevében, becsületében, embertársai tiszteletében veszt, s azok, szemében mintegy alábbsülyed. Mondják oly emberről is, ki maga magát mintegy elveti, méltóságáról, magasabb állásáról megfeledkezvén. | |
* | |
| (le ál-arczoz) ösz. áth. l. LEÁLORCZÁZ. | |
* | |
| (le-aláz) ösz. áth. 1) Valakit alább becsül, kevesebbre méltat, mint eddig, akár hivatalánál, rangjánál fogva, akár az emberek véleménye szerént állott, mi rendesen gyalázás, rágalmazás, ócsárlás, megszólás által történik. 2) Magát lealázni am. másnak tulságos felsőséget adni maga irányában, vagy magát túlozva alább becsülni másnak irányában. V. ö. MEGALÁZ. | |
* | |
| (le-áldozik) ösz. k. Mondják (Baranyában, Pápa vidékén) kizárólag a napról, midőn alászáll, lenyugszik. Eredetileg, vagy annyi mint áldozatát (szent foglalkodását, mely a föld világositása, melegitése stb.) azon időközben bevégzi; vagy pedig rövid a-val: aldozik az al gyöktől; valamint alkony, alkonyodik am. al-og-ony, al-og-onyodik, azaz aláfelé közeleg, az al gyöktől és alog törzsöktől. | |
* | |
| (le-aljasít) ösz. áth. Valakit v. valamit aljassá tesz, s az által a becsülés, tisztelés bizonyos fokáról alászállít. V. ö. ALJAS. | |
* | |
| (le-aljasítás) ösz. fn. Cselekvés, illetőleg erkölcsi kisebbités, mely által lealjasítanak valakit. V. ö. LEALJASÍT. | |
* | |
| (le-aljasodás) ösz. fn. Erkölcsi elvetemedés, melynél fogva lealjasodik valaki. V. ö. LEALJASODIK. | |
* | |
| (le-aljasodik) ösz. k. Erkölcsileg aljassá leszen, s ennélfogva tiszteletben, becsületben, értékben alászáll. Különbözik némileg: elaljasodik. V. ö. ALJASODIK. | |
* | |
| (le-alkonyodás) ösz. fn. A nap lenyugvása, a látkör alá eltünése. A nap lealkonyodása után hazafelé sietnek a mezei munkások. | |
* | |
| (le-alkonyodik) ösz. k. Mondjuk a napról, midőn lenyugszik, alászáll. V. ö. ALKONY. | |
* | |
| (le-alkuszik) középigéből öszvetétel által lett áth. Azon árt, melyre az eladó jószágot tartják, valamivel alább szállítja alku által. Az ezer forintra tartott paripa árából százat lealkunni. V. ö. ALKU. | |
* | |
| (le-alkuvás) ösz. fn. Cselekvés, midőn valaki valamit lealkuszik. | |
* | |
| (le-áll) ösz. önh. 1) Alacsonyabb helyre áll. A sereg egy része a dombon maradt, a többi leállott a völgybe. 2) Átv. ért. aláfügg, alálóg. Leáll a kalap karimája. A siska disznó fülei leállanak. | |
* | |
| (le-állaz) ösz. áth. A felkantározott lónak, öszvérnek stb. állazószíját leveszi. Itatáskor leállazni a lovakat. | |
* | |
| (le-állít) ösz. áth. 1) Valakinek meghagyja, megparancsolja, hogy álljon le, vagyis alább, mint az előbbi helye, vagy az aránylag magasabb hely. Az ostromlók egyik részét leállítani a vár árkába. 2) Valamit földre vagy alsó helyre állítva helyez. A könyveket leállítani a padolatra. | |
* | |
| (le-állítás) ösz. fn. Cselekvés, midőn valamit leállítunk. | |
* | |
| (le-ál-orczáz) ösz. áth. Tulajd. ért. magáról, vagy másról az álorczát leveszi. Leálorczázni a farsangi bohóczokat. Átv. ért. kimutatja valakiről, hogy színlett, tettetett külseje van, hogy képmutató, egyszersmind úgy mutatja be, mint valóságában létezik. Leálorczázni a képmutatókat. V. ö. ÁLORCZA. | |
* | |
| (le-ány) azon néhány származékhoz tartozik, melyek a fenhangu, vagyis éles ö-vel biró gyököt alhangu képzővel egyesítik; fn. tt. leány-t, tb. ~ok, harm. szr. ~a. Kicsinyezve, leányka, leányocs-ka. Nyitravölgyében leánycsika is. Némely kiejtések szerént: lány vagy lyány. 1) Nőszemély, ki még soha férjhez nem ment. Ezen értelemben ellentéte: asszony, né, feleség. Kis, nagy fiatal, vén leány. Eladó, férjhez menő, hajadon leány. Szűz leány, megesett leány. Árva, mostoha leány. Szegény, gazdag leány. Gazdag leánynak bőjtben is esik farsangja (Km.). Kényes leány. Ahol nyájas az anya, kényes lesz a leánya (Km.). Kérkedékeny leány, tudod tánczban mint jár (Km.). Nyalka leány, apácza; rongyos nadrág, nádpálcza (Km.). Megérdemli a koszorút, mint a szűz leány. Tánczos leányból ritkán válik jámbor asszony (Km.). Várt leány várat nyer. (Km.). Lónak, lúdnak, leánynak nem mindig jó hinni (Km.). Párosúl bizonyos állapotot jelentő szókkal is, mint nyoszolóleány, a menyasszony barátnéja s kísérője; szolgálóleány, szobaleány, kéjleány vagy örömleány szépítve 'kurva' helyett. 2) Szélesb ért. nemzedéki viszonyra vonatkozva, mely a szülék és magzataik között létezik, am. a szülék nő magzata, mely értelemben minden nő leány, ha férjnél van is. Ellentéte: fi v. fiú. Egy fia és három leánya van. Azt sem tudja, fi-e, (fiú-e) vagy leány (Km.). Oly vén ember, hogy már vénasszony leánya van. V. ö. FI.
Mi e szó eredeti értelmét illeti, valószinü, hogy gyöke le, az ány pedig oly képző, mint a hiány, v. heány szókban, s minthogy vastaghangu képzőt vett fel, a gyök hangzója nem nyilt, hanem éles ë, mely rendszerent az i-vel szokott fölcseréltetni, minélfogva leány annyi volna, mint liány, melynek li gyöke a libeg, lidércz, libócz, libánczol, lifeg, szókban élénk könnyü mozgást jelent. Hihető, hogy az ős magyar ezen élénk, fürge tulajdonságáról nevezte el gyermekeit, s ebből fejthetni meg, hogy a fiatal férfi neve legény oly hasonló a leány szóhoz. A törökben mindkettő: oghlan, megkülönböztetésül a fiú er (férfi) oghlan, a leány kďz (szűz) oghlan. A mondott értelmezésre mutatnak a következő hasonnevek is, nevezetesen a leányokra nézve: czafra, czafrinka, csafrinka, lotyó. A legényekre nézve: suhancz, suttyó, fďczkó, ficsór, siheder, melyekben szintén élénk mozgás az alapfogalom. A kis madarak között is a legmozgékonyabb, t. i. a billegény v. barázdabillegető, népies nyelven: leánymadár v. leánykamadár. V. ö. LEGÉNY. | |
* | |
| (leány-ág) ösz. fn. A nemzedéki származtatásban így neveztetik azon ág, vagyis gyermekek, unokák sora, kik a törzsatyának leányától származnak, habár köztök finembeliek is vannak. Ellentéte: fiág. Leányágra szállott jószágnak el kell veszni. (Km.). | |
* | |
| (leány-asszony) ösz. fn. Ezen szónak alkotó részei egymással ellenkezni látszanak. De ha figyelembe veszszük, hogy az asszony nem csak femina, mulier, uxor, hanem domina értelemben is használtatik: akkor a képzelt ellenkezés megszünik; mert a leányasszony czím hajdan csak úri leányokat illetett, jelennen is tiszteletes czimezése a közép polgári osztálybeli leánynak, sőt már a czimvágyó korszellem szerént tulajdonittatik alsóbb osztálybelieknek, különösen az előkelőbb házaknál szolgáló szobaleányoknak is. Ma már azok, kiket régebben a leányasszony czím illetett, kisasszonyi czímet igényelnek, sőt követelnek; Erdélyben pedig a szobaleányt régebben is fraj-nak hívták, mely am. a német Fräulein, közbeszédben: Fräule, minthogy kivált régebben rendszerént városi polgári házakból valók voltak. | |
* | |
| (leány-béka) ösz. fn. Zöld béka, mely fákon lakik. | |
* | |
| (le-ány-csa) fn. tt. leánycsát. Kis leány. V. ö. LEÁNYEPER. | |
* | |
| (leány-csécsü) ösz. mn. Mondják bizonyos gyümölcsökről, melyek alakra nézve a fiatal ép leány csecséhez hasonlók. Leánycsecsü alma, füge. | |
* | |
| (leány-eper) ösz. fn. Erdei, apró bogyóju eper. Erdély némely vidékén: láncsa (leánycsa?. | |
* | |
| (leány-falat) ösz. fn. A Balaton vidékén, tréfásan am. sült vagy főtt baromfi lába; mint közönségesen püspökfalat annak hátulsó kövér része. | |
* | |
| KIS-falu Bereg, puszta Pest m.; helyr. ~falu-ba, ~ban, ~ból. | |
* | |
| falu Bereg m.; helyr. ~falvá-ra, ~n, ~ról. | |
* | |
| (leány-gyerměk) ösz. fn. Nőnemü gyermek, magzat. Három leánygyermeke és egy fia van. | |
* | |
| (leány-haj) ösz. fn. 1) Leány v. leányok haja. 2) 'Árva' szóval öszvetéve: árvaleány haj (stipa pennata). | |
* | |
| (le-ány-i) mn. tt. leányi-t, tb. ~ak. Leányt illető leányra vonatkozó. Leányi örökség rész. Leányi negyed (szabatosabb mint leánynegyed) a magyar törvény szerént a leányt vagy leányágat illető negyed rész azon javakból, melyekben nem öröködik, s mely negyedrészt a törvényes örökösök az első szerzőhöz legközelebb álló leánynak vagy leányágnak csak egyszer adnak ki. | |
* | |
| (le-ány-ka) fn. tt. leánykát. Fiatal kis leány. | |
* | |
| (leányka-madár) ösz. fn. l. BARÁZDABILLEGÉNY. | |
* | |
| (leány-kérés) ösz. fn. A leánynézés utáni lépés a házassági készületben, midőn a legény, vagy annak megbizottja valamely leányt a szüléktől vagy gyámoktól férjhez kér. A leánykérést násznagyra bízni. V. ö. LEÁNYNÉZÉS. | |
* | |
| (leány-kérő) ösz. fn. 1) Személy, ki a házasulandó férfi számára valamely leányt megkér. A leánykérőket szivesen fogadni, vagy elutasítani. 2) Azon szertartás, melylyel a leányt házasságra kérni szokták. Leánykérőben lenni. | |
* | |
| (le-ány-kod-ás) fn. tt. leánykodás-t, tb. ~ok, harm. szr. ~a. Hajadon leányi állapotban levés, élés. | |
* | |
| (le-ány-kod-ik) k. m. leánykod-tam, ~tál, ~ott. Leányi kort, leányi éveket él. Anyáink együtt leánykodtak. Nem sokáig leánykodott, azaz hamar férjhez ment. | |
* | |
| (leány-kor) ösz. fn. Széles ért. azon időszak, melyet valamely nő mint leány tölt el, azaz férj nélküli kor, tehát születéstől kezdve férjhez menetelig. Szorosb ért. a leánynak azon kora, melyben már eladó. Leánykorában igen szép személy volt. Máskép volt ez leánykoromban, székelyesen: leánytomban vagy csak: leánytom. | |
* | |
| (leány-kori) ösz. mn. Leánykorból való, arra vonatkozó, azt illető. Leánykori viszszaemlékezések, ismeretségek. | |
* | |
| (leány-kökörcsin) ösz. fn. A kökörcsinek neméből való növényfaj; levelei kétszer szárnyaltak, levelkéi sallangosak, szirmai egyenesek, violaszinük, máskép = szederjes, v. ló kökörcsin (Anemone pulsatilla) V. ö. KÖKÖRCSÍN. | |
* | |
| máskép szintén a köznépnél: apró liliom. (Iris pumila.) | |
* | |
| (leány-maradék) ösz. fn. Leánynemű utód vagy utódók. V. ö. LEÁNYÁG. | |
* | |
| puszta Gömör m.; helyr. ~mező-re, ~n, ~ről. | |
* | |
| (leány-negyed) ösz. fn. A régi magyar törvény szerént, az adomány értelmében csupán férfi ág számára nyert örökségi javaknak egy negyede, mely bizonyos föltételek mellett a leányörököst vagy örökösöket egyszer illette. (Quartalitium.) l. LEÁNYI alatt: leányi negyed. | |
* | |
| (leány-nézés) ösz. fn. l. LEÁNYNÉZŐ, 2). | |
* | |
| (leány-néző) ösz. fn. 1) Személy, ki a leányos házhoz megyen, hogy a maga vagy más számára ajánlott vagy kitüzött leányt megnézze, s mind testi, mind más tulajdonságairól némi előismereteket szerezzen. Ha tetszik a leány, a nézőből leánykérő leszen. 2) Azon eljárás, vagy cselekvés, melynél fogva valaki leányt nézni megy. Leánynézőbe menni. Valakit maga helyett leánynézőbe küldeni. | |
* | |
| (leány-növelde) ösz. fn. Intézet, melyben leánygyermekeket nevelnek, tanítanak. | |
* | |
| (le-ány-os) mn. tt. leányos-t v. ~at, tb. ~ak. 1) Egy vagy több leánynyal biró. Leányos ház, különösebben hol eladó leány van. 2) Leányok után járó, futkosó. Keményebb értelemben, szabad életü leányokkal társalkodó. Leányos legény. V. ö. MENYECSKÉS. 3) Leányok tulajdonságával biró. Ezen fiúnak módja, mozdulata, még beszéde is leányos. | |
* | |
| (le-ány-oz) önh. m. leányoz-tam, ~tál, ~ott. Legényről, általában férfiről mondják, ha leányok után jár. Különböző: leányzik. | |
* | |
| (leány-rablás ösz. fn. A leánynak erőszakos elragadása, különösen törvénytelen közösülés vagy kényszerített házasság végett. | |
* | |
| (le-ány-ság) fn. tt. leányság-ot, harm. szr. ~a. 1) Leányi állapot vagy kor. Férjhez menetkor vége a leányságnak. Megunni az agg leányságot. 2) Több leányok egyesülete; leányok sokasága. A legénység a leánysággal szeret mulatni. | |
* | |
| (leány-sarja) ösz. fn. Szabó D. szerént étek neme. | |
* | |
| (leány-som) ösz. fn. A hathímesek seregéből és egyanyások rendéből való cserjenövény; tüskéi háromágúk, levelei váltogatók, tojáshosszúk, fürészesek, vagy prémesen fogasak, virágfürtei lecsüggők. Bogyói veresek. Máskép: sóskafa, fai sóska, ürömborboja. (Berberis vulgaris). | |
* | |
| (leány-szegfű) ösz. fn. Szegfűfaj. (Dianthus virgineus). Csészepikkelyei rövidek, tompák; szárai arasznyik, egy-két viráguak, szirmai csipkések, veresek. Máskép: pünkösdi szegfű. | |
* | |
| (leány-szőlő) ösz. fn. Apró szemű s korán érő szőlőfaj. Balatonmelléki tájszó. | |
* | |
| (leány-ta), a székelyeknél am. leánykorában; s a többi személyekkel: LEÁNYTOM, LEÁNYTOD, am. leánykoromban, leánykorodban, leánykorában. Olyan alkatu mint ifjonta. | |
* | |
| faluk Esztergam és Zemplén, puszta Tolna m.; helyr. ~vár-ra, ~on, ~ról. | |
* | |
| (le-ány-z-ik), k. m. leányz-ott, htn. ~ani. Leánynyá növekszik, serdűl. Származéka: leányzó. | |
* | |
| (le-ány-z-ó) fn. tt. leányzó-t. Szoros ért. leányi korban, virágzásban levő nőszemély. Úgy látszik, mintha a leány szónál valamivel gyöngédebb és kedvesebb volna, mert közgyakorlat szerént tulajdonkép csak serdülő fiatalabb koru leányra illik. Hasonló módon származott némelyek véleménye szerént anyázó v. anyzó-ból némi áttétellel (t. i. a z és ny hangok helycserélésével) asszony. | |
* | |
| (le-ány-z-ó-i) mn. tt. leányzói-t, tb. ~ak. Leányzót illető, arra vonatkozó. Leányzói szemérmetesség. | |
* | |
| (le-apad) ösz. áth. Szoros tulajd. ért. az árvíz alább-alább száll, mig az illető folyam rendes ágyába huzódik, vagy a kiöntött ár egészen lefoly. Hosszu szárazság alatt leapadnak a folyók. Az árvíz leapadt a rétekről. Átv. ért. mondjuk akármily dagadt, puffadt testről, ha daganata, puffadása lelohad. A vízkóros beteg hasa leapadt. V. ö. APAD. | |
* | |
| (le-apadás) ösz. fn. Az árviznek vagy daganatnak azon változási állapota, midőn alászáll, illetőleg lelohad. V. ö. LEAPAD. | |
* | |
| (le-apaszt) ösz. áth. Véghez viszi, eszközli, hogy valami leapadjon. A hosszu meleg nyár leapasztja a vizeket. Zúgók, csatornák által leapasztani a tavat. Holmi gyógyszerek által leapasztani a daganatot. V. ö. LEAPAD. | |
* | |
| (le-apasztás) ösz. fn. Cselekvés, mely által leapasztanak valamit. V. ö. LEAPASZT. | |
* | |
| (le-arat) ösz. áth. Holmi növényt, nevezetesen gabonát, füvet stb. aratva, azaz sarlóval vagy más hasonló eszközzel lemetsz, s mintegy lábáról levesz, lefektet. V. ö. ARAT. | |
* | |
| (le-árboczoz) ösz. áth. A hajó árboczát leveszi. | |
* | |
| (le-árnyaz) ösz. áth. Valaminek árnyképét leveszi, lefesti, lerajzolja. Festészi műszó. | |
* | |
| (le-ás) ösz. áth. Valamit a föld színe alá ás. Leásni a földre teregetett trágyát. Kincsét mélyen leásta a földbe. V. ö. ÁS. | |
* | |
| falu Zaránd m.; helyr. Leasá-ra, ~n, ~ról. | |
* | |
| (le-ázik) ösz. k. Ázás által elválik, és aláhull, leszakad. A vízfesték leázik a fáról. A tapasz leázott a falról. V. ö. ÁZIK. Tréfásan am. megrészegszik. | |
* | |
| (le-áztat) ösz. áth. Véghez viszi, hogy valami leázzék. Az eső leáztatta az új vakolatot, tapaszt, meszelést. V. ö. ÁZTAT. | |
* | |
| fn. tt. leb-ět, harm. szr. ~je. Valamely vékony, könnyü, hajlékony testnek gyönge, finom mozzanata. Ebből erednek: lebeg, lebben, lebbent, lebenyő, lebel, lebke, s átv. értelmü lebzsi, lebzsel. Legközelebbi rokona: lev, melyből leveg, levegő, mintegy 'lebegő' erednek. Gyökeleme a könnyü mozgást jelentő le, melyből lett, ha tetszik, az igeneves le-ő, hangváltozattal le-v, le-b, s nyomatékosan kettőzött b-vel lebb. Minthogy e szó, és származékai oly testek mozgását jelentik, melyek vékonyak, laposak, innen másod értelmök laposra kinyujtott vékonyság, s rokon vele közelebbről: lep. Rokon továbbá láb, melyből lábbó stb. valamint lob is, melyből lobog, lobogó, lobban, lobbantyú stb. erednek, azon különbséggel, hogy ezekben nagyobbféle mozgás az alapfogalom. Újabb időben némely öszvetételekben a 'légtünemény' (meteor) értelmében kezdik használni, pl. lebkő (de ez jobban: légkő), lebisme, lebtan. | |
* | |
| (lebb-ed) önh. m. lebbedt. l. LEBBEN. | |
* | |
| (lebb-ed-ěz v. leb-b-ed-ěz) önh. m. lebbeděz-tem, ~tél, ~ětt. A székelyeknél am. lebked. Jó izűen lebbedez a szél (Kriza J.). | |
* | |
| (leb-b-el) áth. m. lebbel-t. Valamely lebegő eszközzel, péld. legyezővel, kendővel szellőztet, frisít valakit, pl. a gyöngélkedőt, beteget ájuldozót. V. ö. LEB. | |
* | |
| (leb-b-en) önh. m. lebben-t. Mondjuk vékony, könnyü, hajlékony testről, midőn mozgásba jön, s mintegy kiterjeszkedik. Lebben a függöny, midőn a szél megkapja. Föllebben az arcz fátyola. | |
* | |
| (lebb-en-cs) fn. tt. lebbencs-ět, harm. szr. ~e. A tarhonyához hasonló, de laposan szárított tészta neme. V. ö. LEPÉNY és LASKA. | |
* | |
| (lebb-en-cs) mn. tt. lebbencs-ět. Csapodár, ledér, ki ide oda lebegni szeret. Mondják különösen oly személyről, ki a szerelem dolgában állhatatlan, változó. | |
* | |
| (lebb-en-t) áth. m. lebbent-ětt, htn. ~ni v. ~eni, par. ~s. Lebbenővé tesz, eszközli, hogy lebbenjen valami. A szél ellebbenti a köpeny szárnyait. Föllebbenteni a fátyolt. Félre lebbenteni a függönyt. V. ö. LEBBEN. | |
* | |
| (leb-b-en-t-és) fn. tt. lebbentés-t, tb. ~ěk. Lebbenővé tétel, cselekvés, midőn lebbentünk. | |
* | |
| (leb-b-en-tyű azaz leb-b-en-t-ő) fn. tt. lebbentyűt. l. SZELENTYŰ. | |
* | |
| (leb-ed-eg) fn. tt. lebedeg-ět, harm. szr. ~e v. ~je. A szájpadláson levő gyönge hártyabőr, melyet a forró ételek lehámtanak, s mintegy lebegővé tesznek. Ily értelemben veszik ezt a székelyek. | |
* | |
| (leb-ěg) gyak. önh. m. ~tem, ~tél, ~ětt. Mondjuk könnyü, vékony testről, midőn elterjeszkedve gyöngén, s alig észrevehetőleg mozog, különösen a víz szinén, vagy a levegőben. Lebeg a gyönge szellő, vagyis gyönge mozgásba hozott levegő. Lebegnek a falevelek. Lebeg a pókháló, fátyol. Lebegnek a magasan szállangó sasok, gólyák, midőn mintegy úszni látszanak a levegőben. A könnyü csónak csak úgy lebeg a hullámok fölött. A hinár a víz szinén lebeg.
"Szendergő porodat béke lebegje körül." Kisfaludy K. Ugyanezen értelemmel bir a valamivel lágyabb leveg, melyből levegő (tájdivatosan lebegő) származik. | |
* | |
| (leb-ěg-és) fn. tt. lebegés-t, tb. ~ěk, harm. szr. ~e. Bizonyos testnek állapota, midőn lebeg. A kendő lebegésére visszamenni. A legkisebb szellő lebegésétől is fél. A levelek lebegéséről venni észre, hogy kis szellő fú. | |
* | |
| (leb-ěg-ő) mn. tt. lebegőt. Ami lebeg. Lebegő esti szellő. Lebegő fátyol. Tájdivatosan palóczos, és barkós kiejtéssel am. levegő. V. ö. LEBEG. | |
* | |
| (leb-eg-ő) fn. tt. lebegő-t. Versláb, mely áll, mint maga a szó is mutatja, két rövid s egy hosszú tagból. Zenére alkalmazva igen gyakran eléjön a fris magyarokban, pl. a szövegbeli mértékkel is egyezik e népdalnak első ütenyében. V. ö. LENGEDI. | |
* | |
| (leb-ěg-tet) mivelt., m. leběgtet-tem, ~tél, ~ětt, par. leběgtess. Eszközli, hogy bizonyos test lebegjen. A szellő lebegteti a fák leveleit, a női fátyolokat. Jelül kendőt lebegtetni a távozók vagy közelgők felé. A hullámok lebegtetik a parti nádat. | |
* | |
| (leb-ěg-tet-és) fn. tt. lebegtetés-t, tb. ~ěk. Cselekvés, midőn valamit lebegtetünk. | |
* | |
| (leb-el) fn. tt. lebel-t v. leblet, harm. szr. leble. Általán valamely gyöngéden, s minden kis érintésre mozgó könnyü test, milyen a vékony fátyol. Különösen, am. szellőcske. | |
* | |
| (leb-el) áth. m. lehel-t, l. LEBBEL. | |
* | |
| (leb-el-ěg) gyakor. önh. m. lebeleg-tem, ~tél v. lebelgtem, lebelgtél, lebelgětt, htn. ~ni v. lebelgeni v. lebelgni. Tulajd. ért. könnyü lebel gyanánt mozog. Lebeleg a fák közt susogó szellőcske; a székelyeknél: lebbedez is. Továbbá a székelyeknél am. enyeleg. "S vélle még ěcczěr mácczor lebelgett is." Székely népmese. (Kriza J.-tól.) Ugyanott anynyi is mint szellőzi magát; restelkedik. Átv. ért. mondják emberről, ki lenge, ledér, csapodár, könynyelmü módon tölti az időt, s hasonló a szellőtől ingatott léha testekhöz. Máskép: lebzsel, azaz lebcsel. | |
* | |
| (leb-el-ěg-és) fn. tt. lebelgés-t, tb. ~ék. Állapot, midőn valami lebeleg; vagy cselekvés, midőn valaki csapodár s könnyelmü módon tölti az időt. | |
* | |
| (leb-en-ke v. leb-eng-ő, leb-eng-e) fn. tt. lebenkét. Mocsári madárfaj hosszú vékony csőrrel; néhutt: szalonka, azaz szállonga, szállongó ugyanazon elemekből, s ugyanazon jelentéssel mint lebenke. (Német neve: Schnepf). l. SZALONKA. | |
* | |
| (leb-en-k-él v. leb-eng-él) gyak. önh. Könnyeden lebeg. A kis csónak lebenkél a hullámokon. A pöhöly lebenkél a levegőben. Hangváltozattal: libinkél, libonkál. | |
* | |
| (leb-en-k-él-és) fn. tt. lebenkélés-t, tb. ~ěk. Könnyü lebegés. | |
* | |
| (leb-ěny) fn. tt. leběny-t, tb. ~ěk, harm. szr. ~je. Általán, ami lebeg. Különösen a lengő, könnyü ruhának szárnyai, melyek leginkább lebegnek. V. ö. LEBĚNYE, (1). | |
* | |
| falu Moson m.; helyr. Lébény-be, ~ben, ~ből. | |
* | |
| (leb-ěny-e) fn. tt. leběnyét. A szarvasmarha nyakának alsó részén lelebegő toka. Képzésére olyan mint jegěnye, azaz iegenye. Máskép: leběnyeg, leběnyő, leběrnyeg. | |
* | |
| puszta Abauj m.; helyr. Lebenyé-re, ~n, ~ről. | |
* | |
| (leb-ěny-eg) fn. tt. leběnyegét. l. LEBĚNYE. | |
* | |
| (leb-ěny-e-es) mn. tt. leběnyés-t v. ~et, tb. ~ek. Aminek lebenyéje van. Lebenyés ökör, bika. | |
* | |
| (leb-ěny-ő) fn. tt. leběnyőt. l. LEBĚNYE. | |
* | |
| (le-beretvál) ösz. áth. Valamit beretvaféle késsel lemetél. Leberetválni a szakált, bajuszt, hajat, szőrt. V. ö. BERETVA. | |
* | |
| (leb-er-ěny-eg) fn. tt. lebernye-gét, l. LEBĚNYEG. | |
* | |
| (le-beszél) ösz. áth. Valakit beszéd által rávesz, hogy előbbi véleményéről vagy szándékáról mondjon le. Lebeszélni valakit az utazásról. Én nem hagyom magamat lebeszéltetni. V. ö. RÁBESZÉL. Önhatólag am. magasabb helyről az alantabb levőkhöz beszél. | |
* | |
| (le-beszélés) ösz. fn. 1) Beszélés, mely által valakit ráveszünk, hogy szándéka véghez vitelétől álljon el. V. ö. RÁBESZÉLÉS. 2) Lefelé beszélés. | |
* | |
| (le-betegědés) ösz. fn. Tulajdonképen jelentene oly állapotot, midőn valaki mint beteg lefekszik, de különösen és szokott értelemben a vajudó nőnek szülés végett ágyba menése. | |
* | |
| (le-betegědik) ösz. k. szokott értelemben a vajudó nőről mondják, midőn szülés végett úgynevezett gyerekágyba lefekszik. | |
* | |
| (le-betegszik) l. LEBETEGĚDIK. | |
* | |
| (le-biczczen) ösz. önh. Biczczenve aláfelé hajlik vagy esik. | |
* | |
| (le-biczczent) ösz. áth. Eszközli, hogy valami lebiczczen. | |
* | |
| (le-biczěg) ösz. önh. Biczegve alá-felé megy. | |
* | |
| (le-bilincsel) ösz. áth. Bilincscsel leköt, lelánczol. | |
* | |
| (le-billen) ösz. önh. Billenve bizonyos magasságról aláfelé száll, vagy leesik. A mérleg serpenyője lebillen. A ficzánkoló fiú lebillent a hintáló deszkáról. V. ö. BILLEN. | |
* | |
| (le-billenés) ösz. fn. Mozgás alászállási állapot, midőn valaki v. valami lebillen. | |
* | |
| (le-billent) ösz. áth. Valamely ingékony testet úgy mozdít, hogy aláfelé billenjen, lefityegjen. | |
* | |
| (le-billentés) ösz. fn. Cselekvés, midőn valamely ingékony testet lebillentünk. | |
* | |
| (leb-isme) l. LEBTAN. | |
* | |
| (leb-ke, azaz leb-ěg-e, leb-ěg-ő) mn. tt. lebkét. A mi természeténél fogva, mint könnyü, vékony, hajlékony test, legkisebb mozgatásra megindúl és lebeg. Lebke pehely, levegő. Lebke pókháló. Ez nem kicsinyező, hanem gyakorlatos név, s a lebeg igének módositott részesülője: lebegő, lebege, lebge, s könnyebb kiejtéssel lebke, melynél még könnyebb az ugyanazt is jelentő lepke, mely saját értelemmel is bir. V. ö. LEPKE. | |
* | |
| (leb-ked) önh. m. lebked-tem, ~tél, ~ětt. Ide-oda vagy innen-onnan lebegve száll. | |
* | |
| (leb-eg-ény) mn. tt. lebkény-t, tb. ~ěk. l. LEBKE. | |
* | |
| (leb-kő), l. LÉGKŐ. | |
* | |
| erdélyi falu; németül: Leblang; helyr. Lebnek-ěn, ~re, ~ről. | |
* | |
| (le-bocsát) ösz. áth. Valakit v. valamit bizonyos magasságról aláereszt, alámenni, alászállni, aláereszkedni enged. A várfoglyokat lebocsátani a várból. Első emeletről lebocsátani valamit. V. ö. BOCSÁT. | |
* | |
| (le-bocsátás) ösz. fn. Cselekvés, midőn valakit vagy valamit lebocsátanak. | |
* | |
| (le-bocsátkozik) ösz. k. Széles ért. bizonyos magasságról alá ereszkedik. A hegyen elvonuló hadak lebocsátkoznak a völgybe. A fenhéjazó sas, ha zsákmányt pillant meg, lebocsátkozik rája. Szorosb erkölcsi és átv. ért. mondják felsőbb rangu személyről, midőn az alsóbb osztálybeli emberekkel, mintegy hasonlókkal nyájasan társalkodik, s polgári fokozatáról mintegy alászáll. A fejedelem alattvalóihoz, az úr jobbágyaihoz lebocsátkozott. | |
* | |
| (le-bogyóz) ösz. áth. Bizonyos növénynek bogyóit leszedi. Lebogyózni a kökényfát, gányafát, csipkebokrot. | |
* | |
| (le-bogyózás) ösz. fn. Cselekvés, midőn valamely növényt lebogyóznak. | |
* | |
| (le-bolondoz) ösz. áth. Bolondnak nevez, és pedig nagy mértékben. | |
* | |
| (le-bont) ösz. áth. Valamely egésznek szétbontott részeit lerakja, lehányja. Lebontani az ó ház födelét. | |
* | |
| (le-bontás) ösz. fn. Cselekvés, midőn valamit lebontanak. | |
* | |
| (le-borít) ösz, áth. 1) Valamely öblös testet úgy fordít, hogy szája, nyilása lefelé legyen. Leborítani a kosarat. A kimosott sajtárokat leborítani, hogy a nedv kiszivárogjon belőlök. 2) Valamit öblös edénynyel, vagy akármily lepellel, letakar. Úgynevezett borítóval leborítani a baromfiakat. Hálóval leborítani a fürjek fészkét. V. ö. BORÍT. | |
* | |
| (le-borítás) ösz. fn. Cselekvés, midőn valamit leborítnak. | |
* | |
| (le-boronál) ösz. áth. Boronával lenyomkod. A felszántott, felhasogatott földet leboronálni. | |
* | |
| (le-borotvál) ösz. áth. l. LEBERETVÁL. | |
* | |
| v. ~BORUL, (le-borúl) ösz. önh. Elterjeszkedve, szétlapulva leereszkedik. Leborúl a sátor, midőn lábai szétcsúsznak. Leborúl a széles kalap karimája, ha igen elázik, vagy elkopik. A feldőlt kocsi egészen leborúlt. Különösen mondják emberről, midőn legnagyobb tisztelet jeleül, vagy más okból arczával föld felé, és egész testével leereszkedik. Oltár előtt leborúlni. V. ö. RORÚL. | |
* | |
| (le-botol) ösz. áth. A fának ágait levagdalja. A fűzfákat minden negyedik-ötödik évben lebotolni. V. ö. BOTOL. | |
* | |
| (le-botolás) ösz. fn. A fa ágainak levagdalása. A fűzfák lebotolás után sűrűbben hajtanak. | |
* | |
| (le-bőjtöl) ösz. áth. Vallási értelemben buzgóságból, s bűnhödéskép bizonyos bünökért bőjtölés által tesz eleget, vagy iparkodik eleget tenni. Részegség v. dőzsölés által elkövetett büneit lebőjtölni. V. ö. BŐJTÖL. | |
* | |
| (le-bök) ösz. áth. Valamit bökve levesz, vagy leejt. Hegyes póznával lebökni az almát. Bottal lebökni valakinek fejéről a kalapot. A lovagot dárdávat lebökni a nyeregből. V. ö. BÖK. | |
* | |
| (le-böröczköl) ösz. áth. Az álgyut böröczkjéről leveszi. | |
* | |
| (le-bötyköz) ösz. áth. A bötyköt vagy bötyköket leszedi (levágja, lecsípkedi stb.) | |
* | |
| (leb-tan) ösz. fn. Tan, a levegőben mutatkozó különféle tüneményekről, változatokról. (Meteorologia). | |
* | |
| (le-bú) ösz. önh. Alant mélyebben fekvő helyre bú, v. buvik. Lebúni a pinczébe, az ágy alá. V. ö. BÚ, (2), és BÚJIK v. BÚVIK. | |
* | |
| (le-bugáz) ösz. áth. Bizonyos növények bugájit leszedi, letördeli. Lebugázni a kendert. | |
* | |
| (le-búj) ösz. önh. l. LEBÚ. | |
* | |
| (le-búj) ösz. fn. Tréfás neve oly kocsmának, ivószobának, csárdának, mely a többi házakhoz képest mélyen fekszik. Különösen föld alatti tanya, melyben szeszes italokat árulnak, s gyanús nőszemélyek tartózkodnak. | |
* | |
| (le-bújik) ösz. k. l. LEBÚ, és V. ö. BÚ, (2). | |
* | |
| (le-bukás) ösz. fn. Aláhajlás vagy leesés, mely bukva történik. | |
* | |
| (le-bukik) ösz. k. Bukva aláhajlik, leesik. A repülő golyó, vagy labda előtt lebukni. A nyeregből lebukni. A víz alá lebukni. V. ö. BUKIK. | |
* | |
| (le-buktat) ösz. mivelt. Lebukni kényszerít, eszközli, hogy valaki vagy valami lebukjék. Lebuktatni a lesben levő katonákat. Úsztatáskor lebuktatni a juhokat. A fürdő fiúk lebuktatják egymást. V. ö. BUKTAT. | |
* | |
| (lebuktatás) ösz. fn. Cselekvés, midőn valakit v. valamit lebuktatnak. | |
* | |
| l. LEBORÍT, LEBORÚL. | |
* | |
| (le-búvik) ösz. k. l. LEBÚ, és V. ö. BÚ, (2), BÚVIK. | |
* | |
| (leb-zs-ěl v. leb-es-ěl) önh. m. lebzsěl-t. Tulajd. ért. ide-oda lebegve mozog. Átv. és szokott ért. gond, munka, faradság nélkül könnyen tölti az időt, henyél, mintha egy helyen lebegne. Gyöke leb, melyből lett gyakorlatos lebes, lebcsel, s hangváltozattal, és öszvehúzva lebzsel, mint morosol, morzsol, dörösöl, dörzsöl, pörösöl pörzsöl (pirosol) stb. | |
* | |
| (leb-zs-ěl-és) fn. tt. lebzsělés-t, tb. ~ěk. Az időnek henyélve, hivalkodva töltése. V. ö. LEBZSĚL. | |
* | |
| (leb-zs-i) mn. tt. lebzsi-t, tb. ~k v. ~ek. Henyélő, hivalkodó, ki mintegy lebegve egy helyen marad, s lábait lógatja. A lebeső igenévnek kicsinyező módositása, mint: szuszi, muszi, sunyi, stb. sőt még közelebb áll hozzá a székely csapzi, azaz ide-oda csapongó v. hajlongó, hizelgő. | |
* | |
| mozgás-, és hangutánzó gyök, melyből lecseg, lecscsen stb. származnak. Mondjuk kisebb mennyiségű nedvről, midőn megütődve, mozgásba hozva öbléből kicsap. Vastaghangon: lacs, locs, lucs, vékonyabban lics. Lágyítva: lety, lity, loty. Lecskáposzta am. lucskos káposzta. | |
* | |
| v. ~CSÁBIT, (le-csábít) ösz. áth. Csábítva lehí valahová. | |
* | |
| (le-csal) ösz. áth. Csalás által eszközli, hogy valaki vagy valami lejőjjön, leszálljon. Az ellenséget lecsalni a dombról. Hivóka által lépre lecsalni a madarat. | |
* | |
| (le-csalás) ösz. fn. Cselekvés, midőn valakit v. valamit lecsalnak. | |
* | |
| (le-csap) ösz. áth. 1) Valamely testet úgy csap meg, hogy alászálljon, leessék, vagy egyenesen földhöz csap. A könyvet másnak kezéből lecsapni a földre. Asztalra lecsapni a kalapot. 2) Valaminek mértéken túli fölét bizonyos csapó eszközzel leüti. Méréskor lecsapni a tetézett mérűt. Önhatólag am. sebesen leszáll. A sas, karvaly lecsap a kiszemelt zsákmányra. A halászmadár lecsap a vízre. Különösen mondják a mennykőről. Lecsapott a mennykő v. istennyila, v. istenharagja. | |
* | |
| (le-csapás) ösz. fn. Cselekvés, midőn valaki v. valami valamit lecsap: vagy, midőn valaki v. valami sebesen leszáll. | |
* | |
| (lecsapódik) ösz. belsz. Mondjuk csappantyús eszközről, készületről, melynek födele leesik s bezáródik. Lecsapódik az egérfogó, a lappantyús pinczeajtó. | |
* | |
| (le-csapol) ösz. áth. Valamely edénynek, vagy öblös testnek, térségnek nedvét bizonyos hézagon, csatornán, stb. leereszti. Lecsapolni a hordót, vagyis a hordóbeli bort, sert stb. Lecsapolni a vízkóros beteget. Lecsapolni a tavakat. | |
* | |
| (le-csapolás) ösz. fn. Cselekvés, illetőleg apasztás, midőn lecsapolnak valamit. Mocsárok, tavak lecsapolása. | |
* | |
| (le-csapoló) ösz. mn. és fn. Aki valamit lecsapol. Különösen árok, csatorna, melyben valamit lecsapolnak. | |
* | |
| (le-csatol) ösz. áth. Valamit csatjának levétele, vagy kinyitása által elbont, és levesz. Lecsatolni a nyeregkápára kötött holmit. Lecsatolni a sarkantyút. Lecsatolni a derékról a tüszűt, övet. | |
* | |
| (le-csattan) ösz. önh. Csattanva leszáll, leesik, lecsappan. A feltámasztott pinczeajtó lecsattant. A karika, abroncs lecsattan. A vonóhíd lecsattan. | |
* | |
| (le-csavar) ösz. áth. Csavarva lebont, levesz valamit. Lecsavarni a gugora lánczát, kötelét. | |
* | |
| (le-csavarol) ösz. áth. A csavarnak kihuzása által helyéről levesz valamit. A kereket lecsavarolni a tengelyről. | |
* | |
| (lecs-ü-en, lecs-v-en v. lěcs-cs-en) önh. m. lěcscsen-t. Mondjuk nedvről, midőn külső erő által helyéből meg- vagy kimozdúl, egyszersmind némi, a lecs-hez hasonló hangot ad. Vastagabban: locscsan, valamivel vékonyabban: licscsen. Gyöke lecs, (lics, locs). A megtaszított csészéből kilecscsen a kávé. | |
* | |
| (lěcs-cs-en-és) fn. tt. lecscsenés-t, tb. ~ěk. A nedvnek mintegy lecs hangon helyéből meg- vagy kimozdulása. | |
* | |
| (lěcs-cs-en-t) áth. m. lěcscsent-ětt, htn. ~ni v. ~eni. Eszközli, hogy valami lecscsen. Mély hangon: locscsant. | |
* | |
| (lěcs-ěg) gyakor. önh. m. lěcsěg-tem, ~tél, ~ětt. Valamely mozgásba hozott nedvnek egy része némi vékony (lěcs) hangot adva ideoda csapódik. Lecseg a víz a zárott s félig töltött üvegben. Mély hangon: locsog. V. ö. LECS. | |
* | |
| (lěcs-ěg-és) fn. tt. lěcsěgěs-t, tb. ~ěk. harm. szr. ~e. Cselekvés, midőn valami lecseg. Mély hangon: locsogás. | |
* | |
| (lecs-el-ő) mn. és fn. tt. lecselőt. Tájdivatosan am. az általánosb locsoló; pl. a kovácsoknál, kürtős kalács sütésénél (Kriza J.) | |
* | |
| (le-csěnděsědés) ösz. fn. Zajongó állapotából alábbhagyás, lecsillapodás. V. ö. LECSĚNDĚSĚDIK. | |
* | |
| (le-csěnděsědik) ösz. k. Zajongó állapotából alább hagy, lecsillapodik. Hoszszas szidalmak, káromlások után lecsendesedett. A zajongó tenger, a zúgó förgeteg lassan-lassan lecsendesedik. Átv. ért. indulata, hevesebb mozgásu vére rendes állapotába visszamegy. Haragja, boszuja lecsendesedett. | |
* | |
| v. ~CSĚNDĚSIT, (le-csěnděsít) ösz. áth. A zajt megszünteti, vagy a zajongót rábirja, hogy csendessé legyen. A síró gyermeket játékszerrel lecsendesíteni. V. ö. CSĚNDĚSÍT. | |
* | |
| (le-csěnděsül) ösz. önh. l. LECSĚNDĚSĚDIK. | |
* | |
| (le-csěpěg) ösz. önh. Csepegve, cseppekre oszolva, cseppenként aláhull. Az átázott esernyőről lecsepeg a víz. V. ö. CSĚPĚG. | |
* | |
| (le-csěpěgtet) ösz. mivelt. Eszközli, hogy valami lecsepegjen. Az olajt lecsepegtetni a lámpából. V. ö. LECSĚPĚG. | |
* | |
| (le-csépěl v. csépöl) ösz. áth. Valamit öszvetörve, zúzva, mintegy cséppel verve a földre nyom. | |
* | |
| (le-csěpěrěg) ösz. gyak. önh. Cseperegve, azaz apró cseppekben, mintegy szitálva alá hull, péld. a harmatos eső. | |
* | |
| (le-csepűl) ösz. áth. Csepü módjára öszvenyom, öszvezúz. Átv. ért. győző okokkal az ellent leveri. | |
* | |
| (lecs-et-ěl) áth. m. lecsetěl-t. Mondják ivóról, különösen kutyáról, midőn a vizet nyalogatja s mintegy lecsegteti (locsogtatja). A székelyeknél a mélyebb lacs gyöktől: lacsik. V. ö. LECS, LACS. | |
* | |
| (lecs-et-ěl-és) fn. tt. lecsetélés-t, tb. ~ěk. Cselekvés, midőn valaki vagy valami lecsetel. | |
* | |
| LĚCSPERDI, LĚCSPURDI, (lěcs-ferdi v. ~perdi, v. ~purdi) ösz. mn. és fn. Fecsegő, locsogó, másokat rágalmazó. Máskép: lecsi, licsificsi. Eredetileg: lecs-verdi, mint szele-verdi v. szeleburdi = aki szelet ver, szelet üt, szelet csinál, azaz szeleskedik. | |
* | |
| (lecs-i) fn. tt. lecsit. A székelyeknél am. lecsperdi v. lecsferdi. | |
* | |
| (le-csígat) ösz. áth. és gyak. Valakit csígatva, azaz csi csi! v. csit csit! hangon szólítgatva lecsendesít, p. midőn a kisded sír a bölcsőben, a dajka ezen szókkal csi csi beli! szokta csígatni. V. ö. CSÍGAT. | |
* | |
| (le-csillapít) ösz. áth. A mozgalmat vagy indulatnak hányakodását megszünteti, s felháborodott állapotából mintegy lelohasztja. A csendesít igétől abban különbözik, hogy ez inkább zajra, hangosabb lármára, a csillapít pedig inkább mozgalomra, egyszersmind zajra vonatkozik. Lecsillapítani a lázadást, a haragos embert. A veszekedve zajongókat lecsillapitani és lecsendesíteni. V. ö. CSILLAPÍT. | |
* | |
| (le-csillapodik) ösz. Mondjuk általán mozgásban levő testekről, és a felháborodott indulatokról. Lecsillapodik a háborgó tenger. A szél estve felé lecsillapodott. Haragja csillapodni kezd. V. ö. CSILLAPODIK. | |
* | |
| (le-csillapúl) ösz. önh. l. LECSILLAPODIK. | |
* | |
| (le-csinderít) ösz. áth. Átv. ért. am. csellel a földhöz csap valakit, mint a birkózók tenni szoktak. Eredetileg, csenderít am. csenve, azaz lopva elvisz valamit. | |
* | |
| (le-csíp) ösz. áth. Valamit csípve leszakaszt. Lecsípni a fa bimbóját. Átv. ért. Lecsípni magát am. részegségig inni. | |
* | |
| (le-csipkěd) ösz. áth. Csipkedve, azaz gyakran, egymás után csipve leszed valamit. Lecsipkedni a virág szírmait. V. ö. CSIPKĚD, CSIPĚGET. | |
* | |
| (le-csippent) ösz. áth. Csippentve levesz valamit. Lecsippenteni az ág hegyit. | |
* | |
| (lécs-ka-al), önh. és áth. m. lécskál-t. Máskép: böngész, vagy mezgerel, néhutt: kórász, azaz a szőlő-, gyümölcs-, vagy kukoriczaszedés után keresgélve járkál, s az elmaradozott fejeket öszveszedi. Gyöke talán a léha szóval áll rokonságban, mintha volna léhicskál, azaz a léha, vagyis üres tőkéket, szárakat sorra nézkéli. | |
* | |
| (lécs-ka-al-ás) fn. tt. lécskálás-t tb. ~ok. Cselekvés, midőn valaki lécskál. | |
* | |
| falu Kraszna m. helyr. Lecsmér-re, ~ěn, ~ről. | |
* | |
| (le-csókol) ösz. áth. Gyöngéd szeretetből csókoló ajakkal letörli pl. a kedvese könyűit. | |
* | |
| (le-csonkáz) ösz. áth. Valamely növényt, ágainak, vagy dereka egyik részének levágásával csonkává tesz. Lecsonkázni a csemetéket, hogy törpefákká legyenek. V. ö. CSONKA. | |
* | |
| (le-csonkázás) ösz. fn. Cselekvés, midőn valaki valamit lecsonkáz. | |
* | |
| (le-csordúl) ösz. önh. Mondjuk általán minden nedvről, midőn vékonyabb sugarakban vagy cseppekben aláfoly. A megbillent mécsből lecsordult a zsír. Orczájára lecsordúlt a könyű. V. ö. CSORDÚL. | |
* | |
| (le-csorgás) ösz. fn. Csorogva aláfolyás. | |
* | |
| (le-csorgat) ösz, gyak. áth. Készakarva, vagy vigyáztalanságból teszi, hogy valami nedv lecsorogjon. Lecsorgatni az égő gyertya fagyjuját. V. ö. CSOROG. | |
* | |
| (le-csorog) ösz. gyak. önb. Csorogva aláfoly. Különbözik tőle a lecsepeg, hogy ez a nedvnek részekre szakgatott cseppekben, ama pedig folytonos sugárban tartó folyását jelenti. Innen a közmondás: Ha nem csorog, csepeg. V. ö. CSOROG, CSĚPĚG. | |
* | |
| (le-csorran) ösz. önh. Csorranva, azaz egyszerre hirtelen kifakadva húll alá, t. i. a bizonyos öbölbe, vagy térbe szorított nedv. | |
* | |
| l. LĚCSFERDI. | |
* | |
| (lecs-pocs) ikerített fn. Több kisebbféle pocsolya vagy nedvesség, különösen esővel elegyes sár, melylyel bemocskolja magát az ember. Mély hangon: locspocs. | |
* | |
| l. LĚCSFERDI. | |
* | |
| (le-csuk) ösz. áth. Csukva lezár, t. i. olyan testet, melyet csak lecsapással vagy leboritással lehet betenni vagy bezárni, pl. a láda tetejét. | |
* | |
| (le-csukkan) ösz. önh. Mondják ajtóféle csapófödélről, mely úgy csapódik alá, hogy egyszersmind becsukódik, pl. úti tintatartó, melynek födele rugóra jár, s melyet ha megnyomnak, lecsukkan; máskép: lecsukódik. | |
* | |
| (le-csukkant) ösz. áth. Valamely csapófödelet, csapóajtót úgy lenyom, leereszt, hogy becsukódjék. | |
* | |
| (le-csukódik) ösz. k. l. LECSUKKAN. | |
* | |
| (le-csúnyít) ösz. áth. Valamit kivülről, reáhullatott vagy öntött csúnyasággal pl. vizellettel vagy kakával piszkossá teszen. | |
* | |
| (le-csúpoz) ösz. áth. Valamely halomba, asztagba, baglyába stb. rakott tömegnek csúpját leveszi. Lecsúpozni a szénabaglyát. | |
* | |
| l. LECSORGAT. | |
* | |
| l. LECSOROG. | |
* | |
| l. LECSORRAN. | |
* | |
| (le-csúsz) ösz. önh. Szándékosan, önakaratból (nem külső erőnél fogva) csúsz valamely magasabb helyről lefelé, pl. a játszó gyermek (önakaratból) lecsúsz a domb oldalán. Midőn pedig a személy vagy valamely tárgy akaratlanul, vagy külső erőnél fogva jön ilyetén mozgásba, akkor szabatosan szólva: lecsúszik, pl. a megtaszított szán lecsúszik a jeges dombról. A famászó lecsúszik, ha megsikamlik a keze. | |
* | |
| (le-csuszamodik) ösz. k. Csuszamodva lefelé menni, szállni kényszerül. | |
* | |
| (le-csúszik) ösz. k. l. LECSÚSZ alatt. | |
* | |
| (le-csúsztat) ösz. mivelt. Eszközli, hogy valaki vagy valami csúszva szálljon alá. A kivágott szálfákat lecsúsztatni a hegyről. A téglákat deszkán lecsúsztatni a szekérről. | |
* | |
| (le-csügg) ösz. önh. Aláfelé tartott irányban fityeg, lógg. Egyébiránt itt az igekötő le fölösleges, mert ami csügg, már magában lefelé hajlik, mert valaminek csüggeni csak lefelé lehet. | |
* | |
| l. LĚCSFERDI. | |
* | |
| fn. tt. lécz-ět, harm. szr. ~e. Épületfa, azaz laposra hasított, mintegy három-négy hüvelyknyi szélességü, s fele vastagságu rúd, melyet az ollófákra szegeznek, hogy a sindelyt, cserepet, nádat stb. rája tegyék, illetőleg fűzzék, kössék, szegezzék. Használtatik egyéb czélokra is, pl. keritésekre, rácsos ketreczekre, s földmérésekre is. Innen az egy, két stb. lécz föld nevezet. Eredetileg hasonló hozzá a vastaghangu, s egy jelentésü német Latte, olasz, lengyel latta, angol lath, finn laita, svéd laekte stb. Magyar elemzésére nézve l. LÉSZA. | |
* | |
| (lécz-ěl) áth. m. léczěl-t. l. LÉCZĚZ. | |
* | |
| (lécz-ěl-és) l. LÉCZĚZÉS. | |
* | |
| (lécz-ěs) mn. tt. léczés-t, v. ~et, tb. ~ek. Léczczel vagy léczekkel ellátott. Léczes födél. Léczes kerités. | |
* | |
| (lécz-ěz) áth. m. léczéz, ~tem, ~tél, ~ětt, par. ~z. Léczczel megrak, fölszerel vagy kerít. Léczezni a háztetőt. Léczezni a kertet. Körülléczezni a kemenczét, kályhát. | |
* | |
| (lécz-ěz-és) fn. tt. Léczézés-t, tb. ~ék, harm. szr. ~e. Cselekvés, melynél fogva valamit léczczel tetéznek, vagy kerítenek. Az ollófák felállitása után léczezésbe kapnak az ácsok. | |
* | |
| (lécz-ěz-et) fn. tt. léczězet-ět, harm. szr. ~e. A fölszegezett léczeknek öszvege, vagy oly mű, oly készület, mely léczekből állíttatott öszve. Háztető léczezete. Léczezettel kerített udvar. | |
* | |
| falu Bereg m.; helyr. ~falvá-ra, ~n, ~ról. | |
* | |
| erd. f. Kérdi székben, helyr. ~falvá-ra, ~n, ~ról. | |
* | |
| (le-czikkent) ösz. áth. A székelyeknél am. lecsippent, leszegint. (Kriza J.). | |
* | |
| (le-czinczog) ösz. áth. Gúnyosan mondják oly hegedűsről, ki valamely zeneművet idétlen, fülsértő, czinczogó hangokon játszik el. | |
* | |
| (le-czirmol) ösz. áth. A székelyeknél am. lepiszkol, legyaláz. V. ö. CZIROM, CZIRMOS. | |
* | |
| (lécz-kalapács) ösz. fn. Kalapács, melyet léczezéskor használnak. | |
* | |
| fn. tt. leczkét. A latin lectio-ból a c (vagyis k) és t (cz) átvetésével alakult szó. A debreczeni legendáskönyvben, valamint néhutt a nép szájában ma is az eredetihez hivebben: lekcze; jelent általán oktató eléadást, különösen oskolai felolvasást, valamint azon kiszabott tantárgyat, melyet a tanuló növendék bizonyos idő alatt megtanulni köteles. Nyilvános leczkéket adni, venni. Leczkét tanulni, felmondani. Két napra, egy hétre feladott leczke. Átv. ért. feddés, példa utáni okulás. Innen megleczkézni valakit, am. feddő oktatást adni. Ez jó leczke volt rá nézve. | |
* | |
| (leczke-óra) ösz. fn. Óra, melyben az illető tanár, oktató bizonyos tanulmányokból leczkét, azaz oktatást ad. A leczkeóra alatt vigyázni. A leczkeórákat elhanyagolni. Zenéből, franczia nyelvből, rajzolásból leczkeórákat venni. | |
* | |
| (leczke-pénz) ösz. fn. Díj, mely bizonyos leczkeadásért fizettetik. | |
* | |
| (lécz-kerítés) ösz. fn. Léczekből csinált kerítés. | |
* | |
| (leczke-tárgy) ösz. fn. Tárgy, melyet leczke vagyis tanitás avagy tanulás végett kiszabnak. | |
* | |
| (leczke-ez) áth. m. leczkéz-tem, ~tél, ~ětt, par. ~z. Valakit oly módon oktat, és fedd, mint a szigorú tanár szokta figyelmetlen, vagy csintalan növendékeit. Lágyabb ért. valakinek bizonyos tanból elemi ismereteket fejteget, kivált olyannak, ki tudományos dolgokról beszél és ír, anélkül, hogy alapos ismeretekkel birna. | |
* | |
| (leczke-ez-és) fn. tt. leczkézés-t, tb. ~ěk, harm. szr. ~e. Cselekvés, midőn valaki leczkéz. | |
* | |
| (leczke-ez-tet) áth. Alakjára nézve miveltető, de értelmére nézve ugyanaz ami leczkéz. | |
* | |
| (lécz-korlát) ösz. fn. l. LÉCZKERÍTÉS. | |
* | |
| (lécz-szěg) ösz. fn. Nagyobbféle, mintegy három vagy negyedfél hüvelyknyi hosszuságu vasszeg, melylyel a léczet a gerendához, ollófához stb. szegezik. | |
* | |
| elvont gyök, melyből ledér, ledérség, ledercz (székely szó) ledőrcz (lidércz) származékok erednek. Minthogy ezen szókban az ide-oda csapongás alapfogalma rejlik: innen okszerüleg állithatni, hogy led azon gyökök osztályába tartozik, melyekben a le gyökelem, illetőleg l hang mozgékonyságot jelent, s rokon közelebb lity, loty gyökökkel. V. ö. LE gyökelem. | |
* | |
| eléjön a régiségben 'lesz' helyett (sz illetőleg n d-vel cseréltetvén fel), pl. egy 1559-diki levélben: "én es ő k(egyelme) barátia akarok lednem". És alább: "hogy k(egyelmed) ledne azba, hogy eligazulna ez dolog." (Szalag A. 400 m. levél. | |
* | |
| faluk Bars, Nyitra, Sopron m.; helyr. Lédecz-re, ~ěn, ~ről. | |
* | |
| falu, Hont m.; helyr. Ledény-be, ~ben, ~ből. | |
* | |
| (led-ér) mn. tt. ledér-t, tb. ~ek. Molnár A. szerént latinul: dissolutus, tehát, csapongó, ki az erény és illedelem korlátain kivül csapong. Páriznál am. házaló, csavargó, tekergő. Ujabb iróknál alkalmazott értelemben mondják oly férfiról vagy nőről, ki a szerelmi hajlam dolgában változékony, s vonzalmát majd ez majd az iránt mutatja, azaz csapodár. Mind ezen jelentésekben alapfogalom a mozgalom vagy mozgékonyság. Vannak, kik a német liederlich szóval szeretnék rokonítni sőt azonosítni. V. ö. LIDÉRCZ. | |
* | |
| (led-er-cz) fn. tt. ledercz-et. Kriza J. szerént a székelyeknél am. gamat étel (lity-loty). | |
* | |
| (led-ér-en) ih. l. LEDÉRÜL. | |
* | |
| (led-ér-kěd-és) fn. tt. ledérkědés-t, tb. ~ěk, harm. szr. ~e. Csapodárkodás, a nemi hajlamnak hol egyik, hol másik személy felé vonzódása. Szélesb ért. ide-oda csapkodás, csavargás, szegődés. | |
* | |
| (led-ér-kěd-ik) k. m. ledérkěd-tem, ~tél, ~ětt. Csapodárkodik, nemi és szerelmi vonzalmát majd egyik, majd másik személyre viszi át. Szélesb ért. ide-oda csapong, csavarog. | |
* | |
| (led-ér-ség) fn. tt. ledérség-ět, harm. szr. ~e. Csapodárság, különösen a szerelem dolgában, hol egyik, hol másik iránt mutatott vonzalom, hajlandóság; pajkos csapdiság. | |
* | |
| (led-ér-ül) ih. Úgy, mint a ledérek tenni szoktak: csapodárul, vonzalmat, szerelmet majd egyiknek, majd másiknak hazudva. Szélesb ért. egy helyen nem maradva, hanem ide-oda csapva, csavarogva. | |
* | |
| l. LENDEK. | |
* | |
| falu Trencsén m.; helyr. Lednicz-re, ~ěn, ~ről. | |
* | |
| (le-dob) ösz. áth. 1) Valamit magasabb helyről alsóbbra dob alá. A padlásról holmi jószágokat ledobni. 2) Valamit bizonyos eszközzel úgy dob meg, hogy leessék. A fán ülő madarat kővel ledobni. | |
* | |
| (le-dobban) ösz. önh. Alá estében vastag, tompa dobb hangot ad; aláesik. | |
* | |
| (le-dolgoz) ösz. áth. Mondjuk emberről, ki a helyett, hogy tartozását kész pénzzel fizetné le, hasonló értékü dolgot, vagyis munkát végez. A kölcsön kért két forintot két napi munkával ledolgozta. Adósságomat ki nem fizethetem, hanem, ha tetszik, ledolgozom. | |
* | |
| (le-döf) ösz. áth. Döfést adva leejt valakit vagy valamit. Karddal ledöfni az ellenséget. | |
* | |
| (le-dől) ösz. önh. Általán, álló helyzetét fekvővel váltja fel. Mondják nem csak állatokról, hanem más testekről is, melyek átv. értelemben állanak; pl. ledől a pudvás fa, ledől a rozzant ház.
"Ledőlt már a nemes Ilion". Berzsenyi. Szükebb ért. nyugvás, vagy rövid alvás végett lefekszik. Ledőlt a pamlagra. | |
* | |
| (le-dönt) ösz. áth. Valamely álló testet úgy megingat, hogy súlyegyenét vesztve alá essék. Ledönteni a fákat, képszobrokat. Ledönteti a kerítést, házat. V. ö. DÖNT. | |
* | |
| Szatmár megyei tájszó. Lásd: LIDÉRCZ. | |
* | |
| (le-dörgöl) ösz. áth. Bizonyos testek külsejét, fölszinét, héját, kérgét, stb. dörgölve lekoptatja, leveri, leveszi. Az iga, hám ledörgöli a vonó állat szőrét. Kézről ledörgölni a bőrt. V. ö. DÖRGÖL. | |
* | |
| (le-dörgölés) ösz. fn. Cselekvés, mely által ledörgölünk valamit. V. ö. LEDÖRGÖL. | |
* | |
| (le-dörgölődik) ösz. belsz. Dörgölődve lekopik, leválik. Az igás ökör nyakáról ledörgölődött a szőr. | |
* | |
| (le-dörmög) ösz. áth. 1) Valami mondókát dörmögve végez el. Ledörmögni az imádságot. 2) Valakit dörmögve leszid. | |
* | |
| (le-dörög) ösz. önh. és áth. 1) Önhatólag: dörögve alászáll. Ledörög a mennykőcsapás. Ledörögnek a várfokon elsütött ágyuhangok. Ledörög a hegyoromról leszakadt sziklatömeg. 2) Áthatólag, dörgő hangon letorkol valakit. Harsány hangon ledörögni az ellenpárti szónokot. | |
* | |
| (le-dörzsöl) ösz. áth. Dörzsölve lekoptat valamit. Ledörzsölni a festéket, a meszet. V. ö. DÖRZSÖL. | |
* | |
| l. LEDÖRGÖLŐDIK. | |
* | |
| (le-dúz) ösz. áth. Kriza J. szerént a székelyeknél ledúzni ajakát am. leleppenteni (lepittyeszteni). | |
* | |
| l. LEDŐL. | |
* | |
| (am. léz-z-eg v. léz-ěng) tájdivatos önh. m. lédzeg-tem, ~tél, ~ětt. l. LÉZEG, LÉZĚNG. | |
* | |
| (le-ebb) ih. Alább, bizonyos magassághoz képest mélyebben. V. ö. LE, ih. | |
* | |
| (le-ég) ösz. önh. Mondjuk épületekről, s egymásra halmozott testekről, melyek tűz által hamuvá levén valósággal lesülyednek, alábbszállanak. Leégett a ház, kazal, asztag, baglya. Mondjuk személyről is, kinek jószága tüz által hamuvá lett. E faluban majd minden gazda leégett. Átv. ért. Szégyenében majd leégett arczáról a bőr am. igen elpirúlt. | |
* | |
| (le-égés) ösz. fn. A gyulékony testnek, nevezetesen épületnek, halmaznak tűz által elhamvadása, s mintegy lelohadása. | |
* | |
| (le-éget) ösz. áth. Eszközli, vagy okozza, hogy leég valami. | |
* | |
| (le-ejt) ösz. áth. Amit tart, fog, vagy tartania, fognia kellene, azt leesni engedi. Kézből leejteni a palaczkot. Hón alól leejteni a könyvet. Vállról, fejről leejteni a terhet. Valamit leejteni a vízbe, sárba, földre. V. ö. EJT. | |
* | |
| (le-él) ösz. önh. Élve, mintegy lejár bizonyos időszakot. Ifjuságát leélte. Legszebb idejét már leélte. Mondhatni oly emberről is, ki adósának asztalánál élvén annak tartozását mintegy evéssel lerótta. | |
* | |
| (olvasd: Lél), ÉRSEK~, NAGY~, faluk Komárom m.; helyr. Leél-re, ~ěn, ~ről. | |
* | |
| (le-emel) ösz. áth. Valakit vagy valamit magasabb helyről kézzel fogva, vagy valamely eszköz által leszállít. A nehéz testit, vagy gyönge embert leemelni a kocsiról. A zsákokat leemelni a szekérről. A beteget leemelni az ágyról. | |
* | |
| (lě-end-ő) mn. tt. lěendő-t. Aki, vagy ami a jövő időben fog létezni. Leendő házastársam. A leendő jövedelemre előre adóssságot csinálni. Jobbak lesznek-e a leendő birák, mint a voltak? V. ö. LĚSZ. | |
* | |
| (le-énekěl) ösz. áth. valamely éneket mintegy szakmányban végig eldúdol. Az egész zsoltárt leénekelni. | |
* | |
| (le-enged) ösz. áth. 1) Valamiből egy részt más javára átruház. 2) Valamiről a fagyos rész pl. a ház tetejéről a hó leolvad. Különbözik: elenged, mely valami egészre vonatkozik; ezért mondjuk: leengedni az adósságból és: elengedni az adósságot. | |
* | |
| (le-engedés) ösz. fn. 1) Cselekvés, midőn valaki valamit leenged; vagy állapot, midőn valami leenged. 2) Maga a leengedett öszveg. Ezen forintból száz forint leengedést kaptam. | |
* | |
| (le-épít) ösz. áth. Bizonyos magasságtól kezdve lefelé tartott irányban épít, péld. Visegrádon látszik egy fal, melyet a fellegvártól egész a völgyig leépitettek. | |
* | |
| (le-ér) ösz. önh. 1) Menve, haladva bizonyos mélységig lejut. Magas hegyről leérni a völgybe. Oly magas hegyorom, melyről három óráig sem lehet leérni. 2) Mondatik valamely nyulékony testről, melynek hossza fölülről kezdve bizonyos mélységig lehat. Ezen ónos zsineg leér a tenger fenekére. A parti fűznek ágai leérnek a vízbe. A szamáron ülő nagy ember lába csaknem a földig leér. | |
* | |
| (le-ereszkědés) ösz. fn. Tulajd. ért. valamely magasan lebegő testnek alászállása. A papiros sárkány leereszkedése. Átv. ért. magasabb rangu személynek azon cselekvése, midőn az alsóbb osztálybeliekhez leereszkedik. V. ö. LEERESZKEDIK. | |
* | |
| (le-ereszkědik) ösz. k. Tulajd. ért. magas lebegéséből, föntebb helyről alászáll. A pacsirta majd felszáll, majd leereszkedik. Ha a köd leereszkedik, szép idő lesz. A közelgő seregek leereszkednek a hegyről. Átv. ért. valamely magasabb rangu személy az alsóbb osztálybeliek társaságába lealázza magát. A kegyes fejdelem nyájasan leereszkedik alattvalóihoz. | |
* | |
| (le-ereszkědő) ösz. mn. Bizonyos magasságról alászálló. Különösen olyan, ki magasabb rangu létére az alsóbb osztálybeliekhez lealázza magát. Jobbágyaihoz leereszkedő úr. Leereszkedő nyájassággal fogadni a szegényeket. | |
* | |
| (le-ereszt) ösz. áth. Általán valakit v. valamit bizonyos magasságról alámenni, alászállani, aláfolyni, csüggni stb. enged; Különösen 1) Alámenni hagy, lebocsát valakit. A fellegvárból leereszteni a foglyokat. 2) Bizonyos eszköz által bocsát alá. A vödröt kötelen, horgon leereszteni a kútba. A bányászokat leereszteni az aknába. Koporsót leereszteni a sírba. 3) Leereszteni a húrokat am. feszitett állapotukból engedni. 4) Függni, lógni hagy. Fülét farkát leereszti. 5) Lefolyat. Leereszteni a rétről a vizet. V. ö. ERESZT. | |
* | |
| (le-eresztés) ösz. fn. Cselekvés, mely által valakit vagy valamit leeresztünk. V. ö. LEERESZT. | |
* | |
| (le-esés) ösz. fn. A mozgó testnek azon lefelé tartott iránya, midőn sulyegyenét vesztve a föld középpontja felé rohanva száll. | |
* | |
| (le-esik) ösz. k. Saját sulyánál fogva bizonyos magasságról, többé-kevesbbé függőleges vonalban mozogva, alászáll. Leesni a lóról, fáról, háztetőröl. V. ö. ESIK. Átv. értékében, árában csökken. A búza ára leesett. | |
* | |
| (le-esztergáz) ösz. áth. Esztergás szerszámokkal lefarag, lesimít. Leesztergázni a fa csomóit V. ö. ESZTERGÁZ. | |
* | |
| (le-étet v. ~étet) ösz. mivelt. 1) Bizonyos növényt, füvet, illetőleg mezőt, gabonát barmai által lelegeltet. Leetetni a zöld vetéseket. 2) Átv. ért. erős nedvek, vagy más szerek által valamit lekoptat, lefoszt, lehámt. Leetetni a tyúkszemet. Némely vidékek szerént: leétet. | |
* | |
| (le-evez) ösz. önh. Evezve lemegy, lehajóz valahová. A Margit-szigetről leevezni a lánczhídig. | |
* | |
| önhangzó változattal lif, laf, mozgást jelentő gyökszó, melyből lefeg, leffen, illetőleg: lifeg, lafog, laffan erednek. Legközelebbi rokonai: leb és lev, mint a lebeg leveg szók gyökei. Egyébiránt ezek közől a lef, (lif, laf), keményebb véghangja miatt némi tompa hang jelentését is foglalja magában. A lef tiszta hangutánzó a lefetel (lafatol) és leffeg, (höbög) származékokban. | |
* | |
| (le-fagy) ösz. önh. Fagyás által leragad. A földön fekvő nedves fák, edények a nagy hideg miatt lefagytak. V. ö. FAGY. | |
* | |
| (le-fárad) ösz. önh. Mondjuk emberről, midőn vagy hiába megy valamely alantabb helyre, vagy udvariasságból. | |
* | |
| (le-farag) ösz. áth. Valamely testről egy vagy több részt faragva leszakaszt. Lefaragni a fa kérgét. Lefaragni a tollnak héját. Úgy megsoványkodott, mintha lefaragták volna rála a húst. V. ö. FARAG. | |
* | |
| (le-farol) ösz. önh. Farolva letér az egyenes, vagy rendes vonalról, utról. Lefarol a szekér, kocsi, szán, midőn fara, azaz hátulsó része kimegy az egyenes útból, mi rendesen a lejtős, domború helyeken történik. | |
* | |
| l. LEFAROL, s V. ö. FARTOL. | |
* | |
| (le-fátyoloz) ösz. áth. Aki vagy ami fátyollal födve takarva volt, arról a fátyolt leveszi, különösen a végett, hogy láthatóvá tegye. | |
* | |
| (lef-ěg) gyak. önh. m. lefěg-tem, ~tél, ~ětt. Mondjuk holmi foszlány testekről, nevezetesen ruháról, rongyról, mely ide-oda mozog, lebeg, és pedig lefelé tartott irányban, s némi tompa hangot is hallatva. Erősebb mozgás fogalma rejlik benne, mint a lebeg és leveg szókban. Hangváltozattal: lifeg, lafog. | |
* | |
| (lef-ěg-és) fn. tt. lefěgés-t, tb. ~ěk. Lefelé tartott irányban, ide-oda mozgás, lebegés. V. ö. LEFĚG. | |
* | |
| (le-fegyverěz) ösz. áth. Valakivel a fegyvert lerakatja. Lefegyverezni az elfogott meggyőzött ellenséget. Szélesb átv. ért. valakinek védő eszközeit megsemmisíti, valakit megczáfol. Erősebb védokokkal lefegyverezni a vitatkozó ellenfelet. | |
* | |
| (le-fegyverkěztet) l. LEFEGYVERĚZ. | |
* | |
| (le-fegyverkěztetés v. ~fegyverzés) ösz. fn. Hatalmaskodó cselekvés, kényszerítés, midőn valakit ráerőszakolnak, hogy fegyverét tegye le, illetőleg, mint legyőzött megadja magát. | |
* | |
| (le-fejez) ösz. áth. Valamely állatnak, vagy átv. ért. bizonyos növénynek fejét levágja. Lefejezni a pulykát. Lefejezni a mákot. Különösen mondatik hóhérról, ki a halálra itélt bünösnek fejét pallossal levágja. | |
* | |
| (le-fejezés) ösz. fn. Cselekvés, midőn valakinek, vagy átv. ért. valaminek fejét levágják, leütik. | |
* | |
| (le-fejt) ösz. áth. 1) Ami máshoz volt varrva, azt kötelékeinek szétbontásával leveszi. A zsinórt a nadrágról, a paszománt a csákóról lefejteni. 2) Lenyúz, a bőrt, hártyát, héjat stb. lehúzza. 3) A bort seprüjéről lehúzza, s megtisztítja. Lefejteni az új borokat. Szélesb ért. a bort egyik hordóból másikba ereszti. | |
* | |
| (le-fejtés) ösz. fn. Cselekvés, mely által lefejtünk valamit. | |
* | |
| (le-fékez) ösz. áth. A fékezett baromnak fékét leveszi. Lefékezni a kifogott lovakat. V. ö. FÉKEZ. | |
* | |
| (le-fekszik) ösz. k. Testét fekvő helyzetbe teszi, mi a testnek egyenes állásához képest lefelé tartott irányban történik. Lefekünni a földre, gyepre, ágyra, pamlagra. Minthogy rendesen alunni fekve szoktunk, innen lefekünni annyit is tesz, mint alunni menni. Éjfél előtt lefekszik, s hajnalban felkel. Mondják állatokról sőt lelketlen dolgokról is, midőn azok egy vagy más okból leterülnek. A dinnye levélzete a nagy hőség miatt lefeküdt, azaz lelankadt. | |
* | |
| (le-fektet) ösz. mivelt. 1) Valakinek meghagyja, hogy alvásra feküdjék le. Lefektetni az intézet növendékeit. 2) Valakit saját kezeivel fekvő helyzetbe tesz. Lefektetni a beteget, a kisdedet. 3) Akármily álló testet oldalára helyezve tesz le. Lefektetni a könyvet. A zsákokat lefektetni a szekérbe. 4) Harczban, viaskodásban legyőz, leejt.
"Ráveti dárdáját hatalmas erővel, Itéli, hogy nagy bánt lefekteti evvel." Zrinyi. | |
* | |
| (le-feküszik) l. LEFEKSZIK. | |
* | |
| (le-fekvés) ösz. fn. Cselekvés, midőn valaki vagy valami lefekszik. | |
* | |
| (le-felé) ösz. ih. Azon irányban, mely bizonyos magassági ponttól kiindulva ellenkező, vagyis alá tartó vonalban halad. A hegyről lefelé menni. A vizek fölülről lefelé folynak. Lefelé áll a kalapjának karimája. Lefelé tartja a fejét. | |
* | |
| (le-fělěz) ösz. áth. l. LEFÖLÖZ. | |
* | |
| (le-fest) ösz. áth. Valamely testnek alakját látható szinü vonásokkal eléadja, s mintegy leveszi az eredetiről. Átv. ért. valamit igen élénken eléad, s mintegy kép gyanánt elénkbe terjeszt.
"Felteszi egy festő, hogy időtöltésre lefest ő Egy fegyverviselőt." Gyöngyösi János. Mondják különösen személyes jellemzésről, mely valakit rosz oldalról mutat be. Várj, várj, majd lefestelek. V. ö. FEST. | |
* | |
| (le-feszít) ösz. áth. Feszítő eszközzel levesz valamit. Vésüvel lefeszíteni az ajtózárt. | |
* | |
| (lef-et-ěl) önh. m. lefetěl-t. Kutyáról mondják, midőn a vizet lef-lef! hangon habsolja; vastagon: lafatol, vagy csak: lafol. Gyöke a hangutánzó lef. | |
* | |
| (lef-et-ěl-és) fn. tt. lefetelés-t, tb. ~ěk. Lef-lef hangon habzsolás. V. ö. LEFETĚL. | |
* | |
| (leff-ěg) önh. m. leffěg-tem, ~tél, ~ětt. 1) l. LEFĚG, 2) Hebegő emberről mondják, midőn a szókat akadozva ejti ki. Gyöke a hangutánzó lef, vagy kettőzött f vel: leff. | |
* | |
| (leff-ěg-és) fn. tt. leffěgés-t, tb. ~ěk. Cselekvés, midőn valaki leffeg. V. ö. LEFFĚG. | |
* | |
| (leff-en) önh. m. leffen-t. Mondjuk alácsüggő, fityegő, foszlányféle testről, midőn egyetegyet mozzan. Minden lépésre leffen rajta a rongy. V. ö. LEF. | |
* | |
| (leff-en-és) fn. tt. leffenés-t, tb. ~ěk. Alácsüggve, fityegve mozzanás. V. ö. LEFFEN. | |
* | |
| (leff-en-t) áth. m. leffent-ětt, htn. ~ni v. ~eni, per. ~s. Valamely foszlányféle, vagy csüngő testet leffenő mozzanásba hoz. | |
* | |
| (leff-en-t-és) fn. tt. leffentést-t, tb. ~ěk. Cselekvés, midőn valamit leffentenek. V. ö. LEFFENT. | |
* | |
| (leff-en-ty-ű) fn. tt. leffentyű-t. Eredetileg leffentő részesülő, a leffent igétől. Általán mindenféle foszlány, ringyrongy, vagy természeténél fogva lóggó valami, mely ide-oda mozog, vagy mozogni kész, péld. kalpag leffentyűje. | |
* | |
| (le-firkál) ösz. áth. Firkálva tesz papirosra valamit. A tollba mondott beszédet lefirkálni. Megvető ért. holmi éretlen, hiába való gondolatokat, fogalmakat ír le. | |
* | |
| (le-fityěg) ösz. gyak. önh. Lefelé tartott irányban fityeg. Lefityeg a kostök sallangja. Lefityeg a nadrágszíj. Egyébiránt elég a fityeg igekötő nélkül is, mert már a fityeg szóban benne rejlik a le eszméje. | |
* | |
| (le-fitytyen) ösz. önh. Fityegve aláfelé mozzan. Kalapjáról lefitytyent a szalag. | |
* | |
| (le-fizet) ösz. áth. Az adósságot fizetés által lerójja. Lefizetni a vett jószág árát. Lefizetni az adósságot. Amivel tartozom, kész vagyok lefizetni. | |
* | |
| (le-fizetés) ösz. fn. A tartozásnak, adósságnak fizetés általi lerovása. V. ö. FIZETÉS. | |
* | |
| (le-fog) ösz. áth. 1) Bizonyos járandóságból, némi jognál fogva, vagy alku szerént, vagy ürügy alatt lehúz valamit. A cseléd béréből lefogni az eltörött edények árát. A kölcsön adott pénzből előre lefogni a kamatot. 2) Valakit lábairól erőszakkal levesz, lefektet, hogy megverje, megcsapja. Lefogni a botra itélt rabot. | |
* | |
| (le-foglal) ösz. áth. Általán valakinek jószágára kezét ráteszi, különösen birói itélet következtében elkobozza, vagy zár alá veszi, mig az illető biróság rendelkezendik felőle. Az eladósodottak vagyonát lefoglalni. A felségsértés bünében megmarasztaltnak mindenét lefoglalni. Jelent annyit is, mint másnak bizonyos járandóságát letartóztatni. Lefoglalni valakinek nyugdiját a hitelezők kifizetésére. Végre jelent annyit is mint: lefoglalóz, l. ezt. | |
* | |
| (le-foglalás) ösz. fn. Cselekvés, melynél fogva valaki lefoglal bizonyos jószágot. V. ö. LEFOGLAL. | |
* | |
| (le-foglalóz) ösz. áth. Foglalóval vagy előpénzzel valamit magának meg- vagy bérbe veszen: V. ö. FOGLALÓ v. ELŐPÉNZ. | |
* | |
| (le-foly) ösz. önh. Tulajd. ért. mondjuk vízről, s más nedvekről, midőn bizonyos magasságról, lejtőről alá folynak. Az esővíz lefoly a háztetőről, a hegyoldalról. A kiöntött bor lefoly az asztalról. Átv. ért. mondjuk időről, s időben haladó dolgokról, s am. elmúlik. Már két éve lefolyt, hogy nem láttuk egymást. Szolgálatod lefolyt, elmehetsz. | |
* | |
| (le-folyás) ösz. fn. 1) A nedvnek, alá felé tartott irányban elhaladása. 2) Időnek s időben haladó dolgoknak elmulása. Egy év lefolyása alatt sok történhetik. | |
* | |
| (le-fon) ösz. áth. Bizonyos mennyiségü kendert, lent, selymet fonallá nyújt, s mintegy lehúz. | |
* | |
| (le-fonynyad) ösz. önh. Fonynyadva aláhajlik, lekonyúl. A nagy hőségben lefonynyadnak a gyönge növények. | |
* | |
| (le-fordít) ösz. áth. 1) Valamit úgy fordít, hogy főle alant legyen. A hordót szájával leforditani. 2) Átv. ért. valamely irományt, vagy nyomtatványt egyik nyelvből a másikba tesz által. A német levelet lefordítani magyarra. A jelesb idegen munkákat lefordítani honi nyelvre. | |
* | |
| (le-fordúl) ösz. önh. 1) Fordúlva leesik valahonnan. A hordó lefordúlt a szekérről. 2) Valahová lemegy. Lefordulok az alsó városba. V. ö. FORDÚL. | |
* | |
| (le-forgás) ösz. fn. Forogva lejárás. Eltelés. V. ö. LEFOROG. | |
* | |
| (le-forgat) ösz. gyak. önh. Tulajd. ért. többeket egymás után forgatva levet, lehány, letaszigál. A teli zsákokat leforgatni a szekérről. A hordókat leforgatni a lejtőn. | |
* | |
| (le-formál) ösz. áth. Magyarosabban: leábrázol, levesz. | |
* | |
| (le-forog) ösz. önh. és gyak. Forogva lejár. A felhuzott óra kereke bizonyos idő alatt leforog. A dombról letaszított hordó leforog a völgybe. Átv. ért. mondják időről, midőn bizonyos szaka eltelik. | |
* | |
| (le-forr) ösz. önh. Valamely szeszes ital salakja, söpreje erjedés következtében az illető edény fenekére leszáll. | |
* | |
| (le-forráz) ösz. áth. Valamit forró vízzel, vagy más nedvvel leönt, egyszersmind lepörköl. Leforrázni a megölt baromfiat, hogy annál könynyebb legyen koppasztani. Leforrázni a konyhán torkoskodó kutyát. Úgy elment, mintha leforrázták volna. (Km.). Mondják növényekről is, midőn azokat a nap égető heve lelankasztja vagy épen elhervasztja. A nyári hőség és szárazság leforrázta a mezőket. | |
* | |
| (le-foszlat) ösz. mivelt. Véghez viszi, eszközli, hogy valaminek héja, hámja, bőre lefoszoljék. Forrázás által lefoszlatni a veszsző héját, a testről a bőrt. | |
* | |
| (le-foszlik) ösz. k. Valamely testnek bőre, héja, hámja, kérge mintegy magától leválik, és pedig rétegekre vagy szálakra, rostokra szakadozva. Tavaszszal lefoszlik a kigyó bőre. Némely fák kéreghártyái lefoszlanak. Szélesb ért. leválik, leszakad. Lefoszlott róla a ruha. Lefoszlik a fal tapasza. | |
* | |
| (le-foszt) ösz. áth. Valaminek héját, hámját, kérgét, takaróját, burkát stb. lehúzza, letépi, leszakasztja. Lefosztani a kukoricza héját, a vessző gyönge kérgét. Lefosztani a fák leveleit. | |
* | |
| (le-fő) ösz. önh. Valami addig fő, mig végre salakja elázva fenékre száll s ott megülepszik. | |
* | |
| (le-fölöz) ösz. áth. Valaminek fölét leszedi, letisztítja, lesepri. Lefölözni a tejet. Lefölözni a levest. Lefölözni a szórt gabonát, azaz szemetes, polyvás fölét seprüvel letisztítani. V. ö. FÖLÖZ. | |
* | |
| (le-főz) ösz. áth. Valamit úgy megfőz, hogy salakja leszálljon. Átv. ért. valakin szóval vagy tettel kifog; szégyenben hagy, letorkol, s a hallgatók és nézők szemei előtt lealáz valakit. Ezt ugyan szépen lefőzték! | |
* | |
| (le-fú) ösz. áth. Valamit fuvás által alább szállít, levet, ledob. A szét lefútta fejéről a kalapot. Asztalról lefúni a port. V. ö. FÚ. | |
* | |
| (le-fut) ösz. önh. Futva siet le valahová. Lefutni a lépcsőkön, Lefutni a pinczébe. A hegyről lefutni a völgybe. Mondják vízről is, midőn sebesen leapad. A rétekről lefutott az árvíz. Átv. ért. lefutotta élete pályáját am. elvégezte. | |
* | |
| (le-függ) ösz. önh. Lefelé hajló irányban létezik. Mondják oly testről, melynek egyik részét más test tartja, a többivel pedig lefelé hajlik. A le igekötő fölösleges, mert testnek függenie csak lefelé lehet. V. ö. FÜGG. | |
* | |
| (le-függeszt) ösz. áth. Eszközli, hogy valami lefüggjön. A kalpag leffentyűjét, a kalap szalagját lefüggeszteni. | |
* | |
| (le-fülel) ösz. áth. Szoros tulajd. ért. füleinél fogva lehúz, lefog. Mondják különösen szelindek s más kutyákról, melyek a barmot fülön ragadva fogják le. Szélesb átv. ért. valakit földre terít, lenyom. | |
* | |
| (le-fürészěl) ösz. áth. Fürészszel lemetsz, levág. Lefürészelni a fának száraz ágait. Lefürészelni a szúette lábszárt. V. ö. FÜRÉSZ. | |
* | |
| (le-fűvel) ösz. áth. A füvet lelegeli. A rétet lefűvelték szárazságban a juhok. | |
* | |
| am. el-ig v. régiesen 'ig' helyett 'eg' állván: el-eg, azaz a teljességig, (V. ö. EL); ezért régiesen helyette jobbára mentől, azaz mendtől, mindtől (mai divat szerént am. mindennél) vala szokásban, pl. a Müncheni codexben: mendtől gonoszb, azaz mindennél gonoszb (pessimus); ma is halljuk: mendtől inkább, mendtől jobban. Sínai nyelven ling am. a latin 'excellens.' Használjuk melléknevek s igehatározók hasonlításánál a harmadik fokban, midőn rendszerént a második elé jön, pl. jobb legjobb, szebb legszebb, szorgalmasb legszorgalmasb, kitünőbb legkitünőbb, különb legkülönb stb. Azon mellékneveknél és igehatározóknál, melyek már magukban fokozatot jelentenek, mint alsó, felső, első, utolsó, szélső stb. csak az egyenlő vagy első fok elé teszszük: legalsó, legfelső, legalul, legfelül stb. Néha főnevek is fölveszik, pl. legjava valaminek, legvég, honnan: legvégül; így használtatik leghátul is; legtetejében, tegtetején.
"Áll vala udvarban megrakva nagy oltár, Feltüzve a szent kard legtetején volt már." Buda halála. (Arany Jánostól). A tulzó fokozásnál akként kettőzzük meg, hogy az első leg 'es' melléknévi képzőt vesz föl: legesleg. Legeslegszebb, legeslegmagasb (Allerhöchst) stb. 'Ott' v. 'ottan', és 'itt' v. 'itten' szók elébe téve azt jelenti: azonnal, tüstént; mely szók a régieknél magukban is eléjönnek ily értelemben, t. i. ottan = azonnal. | |
* | |
| elvont gyöke egy részről legény, más részről legel szóknak és származékaiknak; lásd ezen származékokat. | |
* | |
| mély hangon ~LAG; l. ~LAG főnévi képző. | |
* | |
| mély hangon ~LAG; határozói képző, pl. előleg, előzőleg, mellesleg; utólag, látszólag stb. V. ö. LAG, határozói képző. | |
* | |
| (öszvehúzva 'lev-eg' egyszerü, vagy 'le-vegő-ég' öszvetett szóból) fn. tt. lég-et. Ujabb korban alakított, és közszokással elfogadott szó, levegő vagy levegő ég helyett. l. LEVEGŐ, fn. | |
* | |
| (lég-akna) ösz. fn. Általán minden nyilás, melyen bizonyos térre a lég behat, különösen oly nyilás, mely a földalatti üregek levegőjét a külsővel összeköttetésbe hozza. | |
* | |
| (leg-alább) harmadik foku határzó, melynek első foka alá. Eredetileg e kérdésre felelne: hová? s annyit tenne, hogy a viszonyban levő többihez képest legmélyebb helyre. Az ágyneműek közől a szalmazsákot teszik legalább. De ez nem igen van szokásban, hanem vagy fölveszi a ra ragot is, vagy legalul és legalulra szókat használnak helyette. Legalábbra v. legalul v. legalulra fektetni valamit. Szokott értelemben mennyiségre vonatkozik, azt akarjuk vele jelenteni, hogy más nagyobbhoz vagy többhöz képest a legkisebb v. legkevesebb mértékben. Ha nem többet, legalább tíz forintot adhattát volna. Az anyaszentegyház parancsolata szerént legalább egyszer esztendőben meg kell gyónni. Ellentéte: legfölebb. Helyre mutatólag még ezen kérdésre: hol? a felelet legalul v. legalantabb, pl. a városi házaknál legalul pinczék vannak. Pestnek Ferencz külvárosa a Duna mentében legalantabb fekszik. Tudnivaló, hogy az alább, fölebb, külebb, belebb melléknevek, egyszersmind határozók. V. ö. ALÁ. | |
* | |
| (leg-alantabb) ösz. ih. Egy másikhoz hasonlítva vagy viszonyítva am. legalacsonyabb helyen. Különbözik tőle: legalább s legalul. V. ö. LEGALÁBB; LEGALUL. | |
* | |
| (lég-álló) ösz. mn. Olyan szerkezetü v. tömöttségü, hogy a levegőt át nem ereszti. (Luftdicht). | |
* | |
| (le-gallyaz) ösz. áth. A gallyat v. gallyakat leszedi, levagdalja. A kivágott fát előbb legallyazzák, azután hasogatják. | |
* | |
| (leg-alsó) harmadik foku mn. tt. legalsó-t. Legmélyebben levő. A toló szekrény legalsó fiókja. Átv. ért. legkisebb, legkevesebb becsü, vagy a rangbeli fokozatban utolsó. Árveréskor a jószágot legalsó áron szokás kikiáltani. A nép legalsó osztályából való ember. | |
* | |
| (leg-alul) harmadik foku ih. mely megfelel e kérdésre hol? s am. a többihez képest legmélyebb helyen. Pénzét legalul tartja a ládában. Néha am. fokozat szerént utolsó helyen. Az asztalnál legalul ülni. Különbözők: legalább s legalantabb. | |
* | |
| (le-galyaz) ösz. áth. lásd: LEGALLYAZ. | |
* | |
| v. LEGÁRT, többé nem igen divatos főnév. Legerius. | |
* | |
| (lég-áramlás) ösz. fn. A légnek valamely irányban igen nagy mértékben folyása, tolulása, tulajdonképen: szél. | |
* | |
| (le-gaz-emběrěz) ösz. áth. Valakit gazembernek czimezve legyaláz, lealacsonyít. | |
* | |
| (le-gazol) ösz. áth. Gaznak nevezve legyaláz, megbecstelenit valakit. | |
* | |
| (le-gázol) ösz. áth. 1) Növényeket letipor. A barmok legázolták a vetéseket. 2) Lóháton vagy szekéren menve az utjában állókat lejáratja. Legázolni az utczán futkosó gyermekeket. V. ö. GÁZOL. | |
* | |
| (leg-azonnal) régiesen am. legott. | |
* | |
| (lég-csatorna) ösz. fn. Általán, csatornaféle nyilás, menet, melyen a lég áthuzódik. | |
* | |
| (lég-cső) ösz. fn. Cső, melyen a lég bizonyos testen vagy téren be- és kijár. Ily légcsők vannak a növényekben, melyek által az éltető lég elterjed bennök. Különösen az ember is más állati testben azon porczogós cső, mely a toroktól a tüdőbe lenyúlik, s melynek segítségével az életre szükséges lég a tüdőbe tolúl, majd ismét kinyomúl. (Trachea). | |
* | |
| (lég-daganat) ösz. fn. Fehér, fényes, és lágy daganat, mely a levegőtől ered, s leginkább a sejtszövetekben fejlik ki, egyébiránt nem fájdalmas. (Emphysema). Ugyan ilyféle daganat mutatkozik néha a szemhéjak sejtszöveteiben. (Blepharophysema).
| |
* | |
| (lég-edény) ösz. fn. A növényekben azon edények, vagyis csövek, melyek a léget beveszik, s mint a növényzésre szükségest megtartják. | |
* | |
| önh. m. legel-t. Mondják különösen füevő állatokról, barmokról, midőn a lábon álló növényeket, füveket eddegelik. Réten, mezőn, tarlón, erdőben legelnek a barmok. Legel az ökör, juh, ló. Lelegelni a vetéseket am. legelve leenni. Némely régiebb iróknál áthatólag am. etet, táplál.
"Vitézpróba helye, kiterjedt sík mező, Legyen Isten hozzád, sok vitézt legelő." Balassa Bálint. "Amott Argus pásztor tehenét legeli." Faludi. Kilegel a göcseji tájszólásban am. kiismer, kitanúl, pl. gazdámnak egész természetét kilegeltem. (Vass József). Ezen igében a folytatva gyakorolt evés, élés alapfogalma rejlik; ennél fogva igen valószinü, hogy gyöke el (azaz él) melyből lett eleség, eledel is, és a gyakorlatos elég, v. éleg, továbbá el képzővel: elegel, mintegy éldegel, végre az e önhangzó elhagyásával legel, mint a székelyeknél lak am. alak s mint leg fokozati szó am. elig v. régiesen 'ig' helyett 'eg' állván: eleg. Mátyusföldén a legelőt baromélőnek mondják, miből világos, hogy a legelés egy értelmü az éléssel. A németben is Weide étel, weiden legelni, régi német nyelven wida, weido, mely a latin vita szóval rokon. Ily viszonyban vannak a latin pabulum, panis és pascor. | |
* | |
| (legel-és) fn. tt. legelés-t, tb. ~ěk, harm. szr. ~e. A táplálkozásnak azon neme, midőn a barom lábon álló növényt, füvet rágva éldegel. | |
* | |
| (legel-ész) önh. m. legelész-tem, ~tél, ~ětt, par. ~sz. Mondják a mezőn, réten stb. járó baromról, midőn kopár mezőn vagy bő legelőn is, de már jóllakottan lassan-lassan tovább haladva, itt-ott keresgélve legel. Némi kicsinyező jelentéssel bir. | |
* | |
| (legel-ész-és) fn. tt. Legelészés-t, tb. ~ěk. Cselekvés, midőn a barom legelész. | |
* | |
| (legel-ő) mn. és fn. tt. legelő-t. Ami legel. Tarlón legelő ürük. Posványos mezőn legelő bivalok. Mint főnév jelent oly mezőt, rétet, mely különösen arra van szánva, hogy a barom járja, és éljen rajta. Mátyusföldén: baromélő. Baranyában és a barkóknál lágyitva: legyelő. Legelőre hajtani az ökröket. A lekaszált rétet legelőnek felszabadítani. A határ egy részét legelőnek hagyni. | |
* | |
| (legelő-bér) ösz. fn. Bér, melyet a legelőn járó baromtól az illető tulajdonosnak vagy községnek fizet a legeltető. | |
* | |
| (legelő-hely) ösz. fn. Hely, vidék, mezőség, ugar stb. mely különösen legelőnek van hagyva. | |
* | |
| (legelő-jog) ösz. fn. Jog, melynélfogva valaki bizonyos helyen legeltetheti barmait. A közlegelőn minden közbirtokosnak van legelőjoga. | |
* | |
| ih. Közönségesen bevett szokás szerént am. legelső helyen, a többi előtt. Legelől ülni, menni, lovagolni. Máskép és szabatosabban: Legelül. T. i. ha a nyelvhasonlatra ügyelünk, az ől ól képzők inkább ezen kérdésre, honnan? az ül ul pedig inkább e kérdésre, hol? felelnek meg, melyek helyett azonban jobbára a helyjelentő ott ött használtatik, pl. Ki bújt az ágy alól. Az ágyban legalul v. legalatt szalmazsák van. Eléjött a kemencze mögől, most pedig az ajtó mögött űl. E szerént legelől annyi volna mint legelső helyről, de ezen értelme nincs szokásban, s helyette legelülről használtatik, legelül pedig am. legelső helyen. Ellentéte: leghátul v. legutól. | |
* | |
| (legelő-rét) ösz. fn. Rét, melyet legelőül használnak, különböztetésül a kaszálóréttől. | |
* | |
| (leg-először) időhatárzó, am. mindenek előtt, a többit hátrább vagy későbbre hagyva. Az idegen utas legelőször a köz intézeteket, köz épületeket nézte meg. Néha am. az előtt nem, első izben. Tegnap legelőször voltam szinházban. Ma mentem legelőször oskolába, azaz megkezdettem az oskolajárást. | |
* | |
| (leg-első) mn. tt. legelső-t. 1) Időre vagy helyre nézve mindeneket megelőző. Az új évnek legelső napja. A könyvnek legelső lapja. 2) Bizonyos tulajdonságnál, nevezetesen jelességnél fogva a többinél különb. A fejedelem legelső személy az országban. V. ö. LEG és ELSŐ. | |
* | |
| (leg-elsőben) ih. Időre, vagyis időrendre vonatkozólag am. a többinél előbb, legelőször, első ízben. A városba érkezvén legelsőben barátimat kerestem föl. V. ö. ELSŐBEN. | |
* | |
| (legel-tet) mívelt. m. legeltet-tem, ~tél, ~ětt, par. legeltess. A barmokat legelőn eteti, őrzi. Juhokat, teheneket, ökröket legeltetni. A vetéseket lelegeltetni am. barmok által leetetni.
"Hantra dül a pásztor, s fütyörészve legelteti nyáját." Kisfaludy K. Átv. ért. Szemeket legeltetni valamin, am. bizonyos kedves tárgyakon jártatni, és gyönyörködtetni. | |
* | |
| (leg-elül) ih. l. LEGELŐL. | |
* | |
| fn. tt. légely-t, tb. ~ěk, harm. szr. ~e. A székelyeknél kis vízhordó bödön, csobolyóféle edény fából. A kulacstól abban különbözik, hogy a kulacsot esztergázzák, a légelyt pedig dongákból öszveállitva és abroncsozva a bodnár késziti. Mondják négely-nek is. A latin lagena szóhoz látszik hasonlónak. | |
* | |
| (leg-én v. leg-en) a székelyek használják 'bizon' értelemben. Legén! erősen megházasodám am. bizon! rosz házasságot tevék. (Kriza J.) | |
* | |
| erd. f. Kolos m.; helyr. Légen-be, ~ben, ~ből. | |
* | |
| l. LEGÉNYD. | |
* | |
| (latin szó am. olvasandó, olvasni való) fn. tt. legendát. A középkorban az isteni tisztelethez tartozó naponkénti olvasnivalót magában foglaló könyv czime. Mai értelemben valamely szentnek életrajza, és csodatettei. | |
* | |
| (legendás-könyv) ösz. fn. Könyv, melyben legenda v. legendák foglaltatnak. (Legendarium). | |
* | |
| (leg-ény mintegy: leng-ény) fn. tt. legény-t, tb. ~ěk. harm. szr. ~e. 1) Felserdült ifju, ki még nőtelen, ki életének legszebb virágában van. A székelyeknél divatos a következő ragozás: legénytem v. legénytemben am. legénykoromban; így legényted, v. legénytedben, legényte v. legénytében, legénytünk stb. mintha volna legényidőmben stb. Hasonló ez is: leánytam. Rokon hozzájok némileg az 'ifjonta' képzési alak. Minthogy pedig ezen korban az életerő legélénkebb, a mindennemü kitörésre leghajlandóbb, innen a magyar a legény nevezettel s bátorság, készség, testi és lelki életrevalóság, mozgékonyság, nyalkaság, fogalmait azonosította, mint az ily mondatokból kitünik: Legény ő a talpán. Ki a legény a csárdában? Ha legény vagy, mérközzél meg velem. Micsoda legény vagy te, ha már is megijedsz. Aki legény, jöjjön ide.
"Vagyok olyan legény, mint te, Vágok olyan rendet, mint te." Népdal. Innen a bátor, mindenkivel szembeszálló, magát hányó vető korosabb férfiról is azt mondjuk, hogy legénykedik. Ezen jelentéseket vevén alapul, valószinünek tarthatjuk, hogy a legény szó gyöke a mozgékony élénkséget jelentő leg vagy leng, mely legközelebb rokon a ledér szónak led gyökével, mintha volna ledény, azaz erejének önérzetében ledérkedő, csapongó. Úgy látszik, ezen alapfogalom szerént képződött az ifju nőt jelentő leány is. V. ö. LEÁNY. Szélesb ért. legénynek hívják mindazon férfit, ki még soha meg nem házasodott. Innen az ifju legény, vén legény, vőlegény, agg legény nevezetek. Még szélesb ért. minden férfi, ki bizonyos mesterséget gyakorol, a nélkül, hogy czéhbe felavatott mester volna, s közép helyet foglal az inas és mester között. Szabó, varga, kovács, takács, asztalos legény. Az inast legénynyé szabadítani. Általán a czéhtestületekben legénynek mondatik, ki az illető mesterségben bizonyos foku ügyességgel bir. Ezen nevezetet a népszokás még a kereskedő segédekre is kiterjeszti. Kalmár, boltos legény. A német Bursch hasonlóságára jelent belső szolgát is, ki közvetlenül urának kényelméről gondoskodik. Ruhatisztogató legény. Katonatisztek legényei. A katonai nyelvben am. közkatona, kihez képest a tiszt mintegy mester. A hadnagy harmincz legénynyel, örsre ment. Minden legény trombitaszóra nyergeljen. Egyegy legénynek egy itcze bor adassék. E névvel tiszteli meg a nép bizonyos kíméletességből a csavargó betyárokat, kik szolgálat nélkül levén, vagy szolgálatot nem is keresvén 'mások' véres verétéke után élődnek, s életszükségeiket majd kérve, majd erővel szerzik meg. Az ilyenek neve különösen szegény legény, mint önmagok is szeretik hívni magukat. "Szegény legény vagyok én, csikót tinót lopok én." (Népd.). Bakonyi szegény legények. Használtatik majd dicsérő, majd gyalázó tulajdonságokkal is. Derék, jó, finom legény. Jó legény a bor (Km.) Hamis legény vagy te. | |
* | |
| (lég-eny) fn. tt. légeny-t, tb. ~ěk. A gőzalaku vegyelemek egyike, melynek jellegző sajátságai jobbadán tagadólagosak, t. i. szintelen, szagtalan, izetlen, csepfolyóvá össze nem sürithető, tehát úgynevezett állandó gőz, nem égékeny, s más testek égését sem tartja fenn, lélekzésre nem alkalmas, ennélfogva az állatok megfúlnak benne; ezért neveztetett németül Stickstoff-nak, latinul Azoum- vagy Azotum-nak az a priv. és zwh = élet szókból. Magyarul légenynek ezen elem azért neveztetett, mivel a légnek, levegőnek majdnem 4/5-öd részét képezi. (Török József tanár.) | |
* | |
| falu Nógrád m.; helyr. Legényd-re, ~ěn, ~ről. | |
* | |
| falu Zemplén m.; helyr. Legenyé-re, ~n, ~ről. | |
* | |
| (le-genyed) ösz. önh. A geny kifolyván belőle, lelohad, leapad. A felfakadt daganat legenyed. | |
* | |
| (leg-ény-ěs) mn. tt. legényěs-t v. ~et, tb. ~ek. 1) Legények módja, szokása szerént való, tehát nyalka, csinos, feszes. Legényes viselet. Legényes szabásu ruha. Ellentéte: öreges, hanyag. 2) Mondják nőről, ki a férfiak, különösen legények után van. Legényes menyecske, leány. | |
* | |
| (leg-ény-ěs-en) ih. Legények módjára, nyalkán, feszesen, hegykén, csinosan, rátartósan. Legényesen félrecsapja süvegét, kipödri bajszát, pöngeti sarkantyúját, megüli a lovat. | |
* | |
| (legény-év) ösz. fn. Azon év vagy évek, melyekben valaki bizonyos mesterséget, mint inasból felszabadított legény űz. Néhány legényév betöltése után remeket csinálni. | |
* | |
| (leg-ény-ke) kicsinyző fn. tt. legénykét. Kis termetü, vagy fiatal legény, suhancz, siheder, nem rég felszabadult inas. | |
* | |
| (leg-ény-kěd-és) fn. tt. legénykědés-t, tb. ~ěk, hárm. szr. ~e. 1) Legénykori állapotban levés. 2) Olyanforma hegykélkedés, hányakodás, milyet a bőrükbe nem férő legények szoktak gyakorolni. | |
* | |
| (leg-ény-kěd-ik) k. m. legénykěd-tem, ~tél, ~ětt. 1) Folytonos legénykorban vagy minőségben él. Sokáig legénykedett, mig végre megházasodott. Három évig inaskodott, tízig legényke lett, azután mesterré lett. Együtt legénykedtünk. 2) Élénk, virgoncz legény módjára viseli magát; különösen bátor, merész tettekben hegykélkedik, hányjaveti magát. Már nem fiatal, mégis legénykedik. | |
* | |
| (legény-kor) ösz. fn. 1) Ifju kor, mely a fölserdülés szakától a férfikorig terjed. 2) Nőtelen kor. Ellentéte: házaskor. Legénykorában könynyen és vígan élte világát. 3) A mesterembereknél azon időszak, mig valaki mint felszabadított legény űzi mesterségét. | |
* | |
| (leg-ény-ség) fn. tt. legénység-ět, harm. szr. ~e. 1) Legényi állapot. Legénységet házas élettel fölcserélni. Ifju legénység, agg legénység. Szép élet a legénység. 2) Legények testülete, öszvege. A falu legénysége együtt mulat. 3) Csapat katonaság, vagyis bizonyos számu katonák sokasága. A legénységet megvendégelni. 4) Legényes pajkosság, hegykeség. Vén emberhez épen nem illik a legénység. | |
* | |
| (legény-társ) ösz. fn. Kik egyszerre, vagy együtt legénykednek, azok legénytársak, pl. egy műhelyben dolgozó, egyszerre fölserdült legénytársak. | |
* | |
| l. LEGÉNY alatt. | |
* | |
| (lég-eresztő) ösz. fn. l. LÉGFORGATYÚ. | |
* | |
| (lég-erő-mű) ösz. fn. Erőmű, melyet a légnek sűrüsitése, öszvenyomása hoz mozgásba, müködésbe, milyen a szélpuska. Ilyenek a szélmalmok, melyeket a sebes mozgásu lég forgat stb. | |
* | |
| eléfordul legesleg öszvetételben; l. ezt. Innen származik a tájdivatos legsül azaz legesül (am. főképen) is. | |
* | |
| (~leg-ěs) ösz. melléknévképző pl. előleges, előzőlegěs, melleslegěs; mélyhangon: lapos, pl. utólagos, látszólagos. | |
* | |
| (leg-es-leg) összetétel a harmadik fokozat tulzó erősbitésére. Legeslegalsó, legeslegjobb, legeslegutoljára. | |
* | |
| (leg-fělső) fő foku mn. A többihez képest legmagasabb helyen, vagy rangban levő. A lajtorja legfelső fokára hágni. Legfelső személy a helységben. V. ö. FELSŐ. | |
* | |
| (leg-fělsőbb) l. LEGFĚLSŐ. | |
* | |
| (leg-fělül) ih. Legmagasabb helyen vagy állapotban, vagy minemüségben; egészen felül. | |
* | |
| (lég-fogó) ösz. fn. Cső vagy csatorna, mely arra való, hogy a fris léget felfogja, s bizonyos helyre vezesse. | |
* | |
| (lég-folyadék) ösz. fn. Légnemü vagyis öszvenyomható ruganyos folyadék. | |
* | |
| (lég-folyam) ösz. fn. A légnek akármely résen, nyiláson, vagy a légkör valamely részében egy irányban tóduló mozgása, áthuzódása. | |
* | |
| (lég-forgatyú) ösz. fn. Eszköz, mely a légnek be- és kijárását előmozditja. Vendéglők, kávéházak ablakain levő légforgatyú. | |
* | |
| (leg-főbb) harm. foku mn. tt. legfőbb-et. Legfensőbb rangon levő, bizonyos tulajdonságokra nézve minden egyebeket megelőző, fölülmuló. Legfőbb méltóságu, hivatalbeli személyek. V. ö. FŐ, mn. | |
* | |
| (leg-főkép) ih. Mindenek felett vagy előtt; leginkább, kiváltképen; néhutt: legsül. V. ö. LEG és FŐKÉP. | |
* | |
| (leg-főképen) ih. lásd: LEGFŐKÉP. | |
* | |
| (leg-fölebb) Mint (harmadfoku) mn. annyit tenne mint legmagasabb helyen, vagy rangban levő; de helyette szokottabb a legfelső v. legfelsőbb. | |
* | |
| (leg-fölebb) harmad foku ih. 1) Ezen kérdésre hová? am. a többihez képest legmagasabb helyre vagy rangra. A kis fejvánkost legfölebb tenni. Fiai közől a legfiatalabbik vitte legfölebb. Fölveszi a re ragot is. Legfölebbre helyezni, méltatni valakit. 2) Midőn mennyiségre vonatkozik, am. másokhoz képest legtöbb, legnagyobb mértékben. Ezen kamarába legfölebb ezer mérü gabona fér. Ezen ökör legfölebb hat mázsás. Ellentéte: legalább. Ezen kérdésre hol? szabatosabban ezzel élünk: legfönebb v. szokottabban: legföntebb. V. ö. FÖL; és FÖN. | |
* | |
| (leg-följebb) néhutt: legföllyebb; l. LEGFÖLEBB és V. ö. FÖLJEBB. | |
* | |
| l. LEGFĚLSŐ. | |
* | |
| l. LEGFĚLÜL. | |
* | |
| (lég-fürdő) ösz. fn. Száraz fürdő neme, midőn valaki meztelen testét a szabad levegőnek kiteszi, különösen a nap sugarai által izzasztja magát. | |
* | |
| (lég-fütés) ösz. fn. A fűtésnek azon módja, midőn egy bizonyos kisebb térben, kamarában levő (többnyire vas-) kályhába vagy csőbe a levegőt legalul akként vezetik, hogy ez ott a fűtés által megmelegülvén, tehát megvéknyulván, egy fentebbi nyiláson kifelé toldúl, s minthogy ekképen alul mintegy üresség támad, a kitóduló helyébe alul más hidegebb levegő nyomúl be, és így tovább; e szerént a levegő kerengésbe jövén, az ezzel öszveköttetésben levő szoba vagy több szobák is fölmelegíttetnek. Máskép: Meissner-féle fűtés, minthogy azt Meissner bécsi kitünő vegytanár alkalmazta és hozta divatba legelőbb. Jelessége különösen abban áll, hogy 1) a szobában vagy szobákban a kályhákat teljesen nélkülözni lehet; 2) hogy czélszerü alkalmazás által a külső fris levegőt már egészen melegen (a meleg kamarán keresztül) lehet a szobába, a mikor csak tetszik, ereszteni, a nélkül hogy ajtókat vagy ablakokat nyitogatni, vagy nyitva tartani kellene; 3) hogy a melegség a szobában egyarányosabb. Azonban helyes elkészitését az ilyen kályháknak tapasztalásunk szerént igen kevés építész érti, mások pedig természet szerént még kevésbbé, azért nem mindenütt sikerűl. Fő dolog, hogy minden egyes szobában két nyiladék legyen öszveköttetésben a befütött kamarával, egyiken a meleg levegő a melegített kamarából felül a szobába, másikon a hidegebb levegő a szobából alul a kamarába nyomulván, s itt megmelegülve ujolag kitódulván. | |
* | |
| (lég-fütési) ösz. mn. Légfütéshez tartozó, arra vonatkozó. Légfütési oktatások. Légfütési eszközök. Légfütési kamara. | |
* | |
| (lég-golyó) ösz. fn. 1) Üres golyó érczből, hosszu csővel ellátva, mely által a golyó üregében levő, s melegség által gőzzé alakult víz, szél gyanánt kinyomul. (Aeolipila). 2) Légellenes anyagból készített golyó, mely könenynyel vagy vékonyított léggel megtöltve magasra száll, s nagyságához képest kisebb vagy nagyobb terhet bir. Feltalálói a Mongolfier testvérek voltak 1782. évben. Utóbb ilyféle golyókat nagyobb terjedelemben készítettek, s hozzájok kötél által kis könnyü hajócskát függesztettek, a golyóval felszállani vágyó emberek számára. Ezen készület egészben véve léghajónak neveztetik. | |
* | |
| (lég-gyuló) ösz, fn. Mesterséges keverék, mely a levegőben, kivált ha ez nedves, önmagától meggyúlad, s kénkőszagot terjesztve elég. (Pyrophorus). | |
* | |
| KIS~, NAGY~, faluk Pozsony m.; helyr. Légh-re, ~ěn, ~ről. | |
* | |
| (lég-hajó) ösz. fn. l. LÉGGOLYÓ alatt. | |
* | |
| (lég-hajós) ösz. fn. Személy, ki léghajót készít, egyszersmind rajta a levegőbe felszáll. | |
* | |
| (lég-hajózás) ösz. fn. Hajózás, vagyis levegőbe szállás az úgynevezett léghajón. V. ö. LÉGGOLYÓ. | |
* | |
| (lég-hatlan) ösz. mn. Mondjuk általán tömör testekről, melyek alkatrészei oly szorosan öszveállanak, hogy a levegő nem járhatja által. Az üveg, vas léghatlan testek. Máskép: légálló. | |
* | |
| (leg-hátul) ösz. ih. Oly helyen, mely a többi után következik. Leghátul menni, lovagolni. Az asztalnál leghátul ülni. | |
* | |
| (lég-huzam) ösz. fn. A légnek különösen észrevehető mozgása bizonyos nyiláson, midőn t. i. ennek egy másik nyilás áll ellenében, pl. ha az ablak és ajtó nyitva áll, vagy mind az ajtón mind az ablakon rés vagyon. Léghuzamban ülve, csúzt kapni. Máskép: légvonat. | |
* | |
| (lég-i) mn. tt. légi-t, tb. ~ek. Léget illető, légre vonatkozó, stb. Légi változások, tünemények. | |
* | |
| (leg-inkább) harmad foku ih. Főleg, főkép, a többihez képest legjobban, leggyakrabban, kiváltkép. A müvészetek között leginkább a zenét kedvelni. Némely tájdivat szerént: letinkább. V. ö. INKÁBB. | |
* | |
| (lég-iszony) ösz. fn. Kényes érzékenység, melynél fogva valaki a szabad légmozgásnak vagy épen léghuzamnak magát kitenni fél. | |
* | |
| (lég-iszonyos) ösz. mn. Elkényeztetett bőrü, vagy bizonyos nyavalyában szenvedő, ki a szabad lég érintésétől iszonyodik, s roszul érzi magát tőle. | |
* | |
| (leg-itt) l. LEGOTT alatt. | |
* | |
| (lég-járás v. ~járat) ösz. fn. l. LÉGHUZAM. | |
* | |
| (leg-kevesbbé) harmad foku ih. kevessé, kevesbbé, legkevesbbé. Mindeneken alább levő mértékben, legkisbb fokon; 'se v. sem' tagadó szócskával: épen nem. Ezt minden ételek között legkevesbbé szeretem. Legkevesbbé sem félek. V. ö. KEVESSÉ, KEVESBÉ. | |
* | |
| (lég-kör) ösz. fn. Általán a lég egészben véve, mint az a földet körülveszi. Különösen az öszves légnek egy része, mennyiben bizonyos térre, vidékre, országra sajátságos hatással van. Szelid, meleg, hideg, száraz, nedves légkör. | |
* | |
| (legközelebb) 1) névmás, időre vagy térre vonatkozólag am. ami a többihez képest legkevesbbé esik valamitől távol. A legközelebb alkalommal ismét veszed levelemet. Magához legközelebb helyre ültetni valakit. 2) ih. Semmit nem késve, legott, első alkalommal, vagy helyre vonatkozva: mind mellette valaminek, a többi valamenynyinél közelebb helyen. V. ö. KÖZEL. | |
* | |
| (lég-leirás) ösz. fn. A lég természetének, tulajdonságainak, s illetőleg tüneményeinek leirása. | |
* | |
| (lég-lyuk) ösz. fn. Szelelő lyuk, melyen a lég keresztül jár. | |
* | |
| (lég-mentes) ösz. mn. Mondjuk oly szorosan elzárt üregről, vagy üreges testről, melyhez a külső lég hozzá nem fér. Bizonyos testeket légmentes edényekbe zárni. | |
* | |
| (lég-mérő) ösz. fn. Széles ért. többféle eszközök, készületek, melyek által a lég különféle tulajdonságairól kísérletet tesznek. Ilyenek általában a lég melegségét, nehezségét, nyomását, nedvességét, rugalmasságát stb. mérő eszközök. Szorosb ért. a levegő változásait, nevezetesen pedig sulyát, nyomását mutató eszköz, mely mintegy jós gyanánt az időváltozást előre megjelenti. (Barometrum). V. ö. HÉVMÉRŐ. | |
* | |
| (lég-mozgony) ösz. fn. l. LÉGERŐMŰ. | |
* | |
| (lég-moz-tan) ösz. fn. A természettan azon része, mely a légnemü testek mozgási törvényeit fejtegeti. (Aerodynamica). | |
* | |
| (lég-ned-mérő) ösz. fn. Eszköz, mely kimutatja, mennyi nedvet foglal magában bizonyos mennyiségü lég. (Hygrometrum). | |
* | |
| (lég-nedv) ösz. fn. A légben létező gőznemü nedv, mely majd harmat, majd eső, majd köd, majd hó vagy jégképen esik alá. | |
* | |
| l. LÉGNEDMÉRŐ. | |
* | |
| (lég-nemtő) ösz. fn. A nemtőkről szóló hitregék szerént oly nemtő, mely különösen a légben lakik, különböztetésül a vízi, földi, tüzi nemtőktől. | |
* | |
| (lég-nemü) ösz. mn. A légnek némely tulajdonságaival biró, pl. oly könnyü, oly vékony, oly lenge, oly ruganyos mint a lég, pl. pára, leh, a vegyészetben éleny, köneny, szeneny stb. | |
* | |
| (le-gombol) ösz. áth. Valamely testet, mely gombbal vagy gombokkal volt felakasztva, előbbi helyéről leold, levesz. | |
* | |
| (le-gombolyít) ösz. áth. A gombolyagba szedett zsineget, fonalat letekeri. A fiú, midőn fölereszti a sárkányt, legombolyítja a zsineget. A takács szövéskor legombolyítja a fonalat. | |
* | |
| (lég-oszlop) ösz. fn. Természettani ért. bizonyos tér, vagy test fölött fekvő légtömeg, mely képzeletben a légkör tetejeig felnyúlik, s melynek kerületét a fenékül szolgáló tér vagy test nagysága határozza meg. | |
* | |
| (leg-ott v. ~ottan) ösz. ih. Tüstént, mindjárt, azonnal. V. ö. OTT. Ha a hely is közelben értetik, ekkor némelyek legitt szót használnak. Legitt indulj, azaz: innen mindjárt indulj.
"Állj meg Mihály! mond a bús hölgy, Legitt elér a pogány!" Dobozi Mihály és hitvese (Kisf. S.-tól). | |
* | |
| (lég-ömlés) l. LÉGÁRAMLÁS. | |
* | |
| (le-göngyöl) ösz. áth. Ami fel volt göngyölve, leveszi. Legöngyölni a karkötő pólyát. V. ö. GÖNGYÖL. | |
* | |
| (le-görbed) ösz. önh. Lefelé hajló irányban görbed. A gyümölcscsel terhelt faágak legörbednek. | |
* | |
| (le-görbít) ösz. áth. Lefelé hajló irányban görbít valamit. | |
* | |
| (le-görbűl) ösz. önh. l. LEGÖRBED. | |
* | |
| (le-gördít) ösz. áth. Valamely gömbölyü, kerekded, vagy hengerded testet tengelye körül forgatva lefelé hajt. A hordót legördíteni a pinczébe. | |
* | |
| (le-gördűl) ösz. önh. Valamely gömbölyü, kerek, hengeralakú tömör test forogva alászáll. A domboldalon megtaszított hordó legördűl a völgybe. Szélesb ért. akármily testről mondható, midőn forogva lemegy, lefut. Legördülnek szemeiből a könyűk. Legördűl a függöny. | |
* | |
| (le-görget) ösz. gyak. mivelt. Eszközli, hogy görögve, azaz forogva lemenjen valami. A hordókat a partról legörgetni a hajóba. V. ö. GÖRGET. | |
* | |
| (le-görnyed) ösz. önh. Mondjuk állatról, különösen emberről, midőn nagy teher alatt vagy betegség miatt görnyedve lehajlik. | |
* | |
| (le-görög) ösz. gyak. önh. Valamely hengeralakú, vagy gömbölyü kemény test magasról megindulva s tengelye körül forogva legurúl. V. ö. GÖRÖG. | |
* | |
| (lég-parány) ösz. fn. A lég tömegét tevő legkisebb részecske. | |
* | |
| mváros Szala m.; helyr. Légrád-ra, ~on, ~ról. | |
* | |
| (lég-réteg) ösz. fn. Réteg vagyis bizonyos magasságig vett terület a légkörben. | |
* | |
| (lég-sav) ösz. fn. A légenynek élenynyel azon vegyülete, mely legtöbb élenyt tartalmaz; neveztetik salétromsav-nak is, minthogy a salétromnak egyik alkotó része, s ebből szokott eléállittatni. Végre neveztetik választóvíz-nek is, minthogy az aranyat az ezüsttől ezen sav segítségével szokták különválasztani. (Török József tanár). | |
* | |
| (lég-suly) ösz. fn. A közönséges légnek sajátnemü sulya. Továbbá azon suly, melylyel különféle légfajok birnak, valamint a többféle gőzökkel terhelt légnek sulya. | |
* | |
| (lég-suly-mérő) ösz. fn. l. LÉGMÉRŐ. | |
* | |
| (leg-es-ül V. ö. LEGES) ih. Némely tiszai vidékeken, pl. Abaujban, Zemplénben divatos kifejezés, 'kivált' v. 'főleg' értelmében. Nem jó a mértékletlenkedés, legsül beteges embernek. Neha t-vel is toldva: legsült. | |
* | |
| (lég-szellem) ösz. fn. l. LÉGNEMTŐ. | |
* | |
| (lég-szesz) ösz. fn. Állandóan rugalmas nedvesség, mely nagyobb nyomás által kisebb térbe szoritható a nélkül, hogy cseppekbe folyna öszve, s mely a nyomás tágulásával ismét kiterjed, és a hidegnek legnagyobb foka által sem alakúl cseppekké. (Gas). | |
* | |
| (lég-szeszěs) ösz. mn. Ami légszeszt foglal magában, vagy ami légszesz által müködik. Légszeszes testek. Légszeszes lámpa, világitás. | |
* | |
| (lég-szesz-lámpa) ösz. fn. Lámpa, melyben légszeszt égetnek. Légszeszlámpákkal világitott utczák. | |
* | |
| (lég-szesz-nemü) ösz. mn. Légszesz tulajdonságaival, minöségével biró. Légszesznemü égékeny testek. | |
* | |
| (lég-szesz-világitás) ösz. fn. Világitás, melyet a meggyujtott s égő légszesz lángja ad. | |
* | |
| (lég-szivatyú) ösz. fn. Összetett eszköz, mely a bizonyos térbe, öbölbe zárt levegőt vagy egészen kihúzza, vagy igen megvékonyitja. Csapos, billentyűs légszivatyú. | |
* | |
| (lég-szökés) ösz. fn. Mesterséges szökés, melyet valaki ugrás között a levegőben tesz. Kötéltánczosok, műlovagok légszökései. | |
* | |
| (lég-szökő) ösz. fn. Kötéltáncos vagy más ilyféle ügyességgel biró személy, ki a levegőben mesterséges fordulatú szökéseket tesz. | |
* | |
| (lég-táj) ösz. fn. A léggel körülvett földnek egy tája mennyiben levegője némi sajátságokkal bir. Szelid, nedves, száraz légtáj. | |
* | |
| (lég-tan) ösz. fn. Tan a légről, vagyis annak tulajdonságairól és tüneményeiről. | |
* | |
| (lég-tér) ösz. fn. Azon tér, mely a földet körülveszi, és léggel meg van töltve, akár mint egész, akár részenként véve. | |
* | |
| (leg-tisztelendőbb) ösz. mn. Némelyek által használt kifejezés az egyházi 'Eminentissimus' magyaritásaul. | |
* | |
| (leg-többnyire) ih. Legtöbb esetben; jobbára; csaknem mindenkor. | |
* | |
| (lég-tömeg) ösz. fn. Bizonyos tért elfoglaló, s mint együvé kapcsolt részekből álló légmennyiség. | |
* | |
| (lég-tünde v. ~tündér) ösz. fn. Regés szellem, mely a légben lakik, s kitünő sajátsága a légkönnyüségü lebegés. (Sylph). | |
* | |
| (lég-tünemény) ösz. fn. Minden tünemény, mely a földet körülvevő légben mutatkozik, ú. m. szél, felhő, köd, eső, harmat, dér, hó, jégeső, villám, dörgés. (Meteor). Átv. ért. egyedül a képzelődésben létező tünemény. (Phantom). | |
* | |
| (lég-tünet) l. LÉGTÜNEMÉNY. | |
* | |
| (lég-tűz) ösz. fn. Mesterséges tűz, mely a légbe emelkedik, milyen az úgynevezett röppentyűk tüze. Jelentheti a légben létező anyag égését is, milyen a bolygó-tűz. | |
* | |
| (le-gugg) l. LEGUGGOL. | |
* | |
| (le-guggol) ösz. önh. Guggolva leereszkedik, lehajol, leül. V. ö. GUGGOL. | |
* | |
| (le-gugorodik) ösz. k. l. LEGUGGOL. | |
* | |
| l. LEGURÍT, LEGURÚL. | |
* | |
| (le-gurít) ösz. áth. Valamely gömbölyü vagy kerekded kemény testet gurítva lefelé hajt. V. ö. GURÍT. | |
* | |
| ~GURUL, (le-gurúl) ösz. önh. Gurulva lemegy lefut, alászáll. A golyó legurúl a lejtőn. | |
* | |
| (lég-út) ösz. fn. A légben tett utazás eredménye, vagy kitűzött vonala. | |
* | |
| (lég-utazás) ösz. fn. Utazás, a léggolyóhoz kötött hajócskán. | |
* | |
| fokozott mn. tt. legutó-t. Akit v. amit helyben vagy időben a vele viszonyban levők mindnyájan megelőznek. A sorban, csapatban legutó katona. Az évnek legutó napja. Egyébiránt ez eredeti rövid alakban már alig fordul elé, s helyette legutósó használtatik. V. ö. UTÓ. | |
* | |
| (leg-utóbb) ih. Időre nézve legkésőbben. V. ö. UTÓBB. | |
* | |
| (leg-utól, azaz utó-ul) fokozott ih. Oly helyen vagy időben, mely a többi valamennyi után következik. Az asztalnál legutól ülni. A sorban legutól lépni, lovagolni, repűlni. A többi között valamit legutól cselekedni. Ez idén mi szüreteltünk legutól. Fölveszi a harmadik személyragot, és e mellé a módositó ragokat, pl. Boromnak legutolját iszom. Ezt legutoljára hagyom. A harcznak legutoljáig megállani a csatamezőn. Itt az utól öszve van vonva, s eredetileg utó-ul. V. ö. UTÓL. | |
* | |
| fokozott mn. Némileg különbözik tőle a legutósó, mennyiben ennek törzsöke a melléknév utó, amazé pedig a határzó utól. V. ö. UTÓ, UTÓL. Egyébiránt értelemben nincs köztök különbség. | |
* | |
| (leg-utólszor) fokozott ih. Végső ízben mindenek után. Ez bizonyos állapotnak, cselekvésnek vagy szenvedésnek ismétlésére vonatkozik, mennyiben már semmi sem következik utána. Taval láttam őt legutólszor, azolta nem. Ma megyek iskolába legutólszor, azután nem. | |
* | |
| (leg-utósó) mn. l. LEGUTOLSÓ. | |
* | |
| (leg-utószor) fokozott ih., mely a legutó melléknévből származik, s abban különbözik csak tőle a legutólszor, hogy ennek törzsöke a határozó utól. V. ö. UTÓ, UTÓL, LEGUTOLSÓ. | |
* | |
| (lég-ür) ösz. fn. Azon nagy ür, melyet a lég öszves tömege elfoglal. | |
* | |
| (lég-üres) ösz. mn. Oly zárt térről, öbölről mondatik, melyből a léget szivatyú által kihuzták, vagy a lehetőségig megvékonyították. Légüres palaczk. | |
* | |
| (lég-üst) ösz. fn. Üstféle edény a tüzi fecskendőkön, mely a viztartó tömlővel öszveköttetésben van, s a benne foglalt levegő nyomása által a vizet kitolja. | |
* | |
| (lég-vár) ösz. fn. Átv. ért. merő képzelődésekre, ábrándokra alapított remény, jólét. Légvárakat építeni. | |
* | |
| (leg-végső) fokozott mn. Mi a végen utósó helyet foglal. Legvégső ház a faluban. Úgy látszik, a nyelvszokás szerént csak ingatlan testekről, és elvont szellemi tárgyakról mondatik, pl. Legvégső bolt, szoba. Legvégső akarat, búcsú, rendelés. Legvégső szó. V. ö. VÉGSŐ. | |
* | |
| (lég-világítás) l. LÉGSZESZVILÁGÍTÁS. | |
* | |
| (lég-víz) ösz. fn. A légben létező gőzalakú víz, mely majd eső vagy harmat, majd hó, dara, jégesőképen hull alá. | |
* | |
| (lég-vonat) ösz. fn. lásd: LÉGHUZAM. | |
* | |
| (lég-z-és) l. LÉLEKZÉS. | |
* | |
| (lég-z-ik) l. LÉLEKZIK. | |
* | |
| ékvesztő fn. tt. legyet. Személyragozva: legyem, legyed, legye stb. Az ékezetet elveti e származékokban is: legyes, legyez, legyint, legyecske. Nem lehet kétkedni róla, hogy több ékvesztő társával együtt eredetileg rövid volt: legy, keményebb hangon: led, melyből a csapongást, ide-oda szállongást jelentő ledér, s hangváltozattal lidércz is erednek. Tehát alapfogalom benne a könnyed mozgás, melyet a le gyök-elem képvisel. Ismeretes rovar, egy szivó fulánkkal, és két átlátszó röptyűvel. E nem alá, több fajok tartoznak, melyek között legközönségesebb a házi vagy szobai légy. (Musca domestica). Ide tartoznak az ebeket háborgató eblégy, a lovak körül röpködő lólégy, továbbá az úgynevezett vaklégy, dongólégy, babócs stb. Nevét csapongó röpködésétől, lebegésétől kapván, valamint a jelentésben úgy hangokban is egyezik vele a német Fliege, mely szintén egy eredetü a fliegen, fliehen igékkel. Szemtelen légy, mert ha elhajtják ismételve visszatér. Neki megy mindennek, mint a vak légy. (Km.). Oly szomorú, mint őszszel a légy. (Km.). Bekapja, mint kutya a legyet. (Km.). Még a légynek sem vét (km.), azaz igen szelid, jámbor. Képes kifejezéssel légy-nek mondják a puskacső végén azon gombocskát, melyet szemmel tartva czéloz a lövő. | |
* | |
| (le-gyáfol, mintha volna: le-gyávol) ösz áth. A székelyeknél am. legyaláz. (Kriza J.) | |
* | |
| (le-gyaláz) ösz. áth. Gyalázva, erkölcsileg lealacsonyít valakit, vagy valaminek árát, becsét ócsárolja. Legyalázni a hivatalkereső vetélytársakat. Bizonyos árut legyalázni. V. ö. GYALÁZ. | |
* | |
| (le-gyalúl) ösz. áth. Valamely testnek fölszinét, héját, csomóit stb. gyalu nevü szerszámmal lehasítja. Legyalulni a deszka szálkáit, buczkóit. V. ö. GYALU, GYALÚL. | |
* | |
| (légy-csapda) ösz. fn. 1) Kis csapda, melylyel legyeket fognak. 2) Átv. ért. éjszakamérikai mocsárnövény, melynek levelei két leffentyüféle hártyával ellátvák, s ha valamely testecske, nevezetesen légy rájok száll, legottan öszvecsapódnak. (Dionaca muscipula). | |
* | |
| (légy-csapó) ösz. fn. Nyéllel ellátott bőr- vagy szövetlapoczka, melylyel legyeket szoktak csapni. | |
* | |
| l. LÉGYCSAPDA. | |
* | |
| kapcsoló módja 'lesz' igének; l. ezt. | |
* | |
| l. LEGYINT. | |
* | |
| (legy-es) mn. tt. legyes-t v. ~et, tb. ~ek. Legyekkel bővelkedő; mit a legyek igen elleptek. Legyes konyha, ebédlő, mészárszék. Átv. ért. mondják állatról, különösen lóról, midőn a legyektől féltében, vagy csípve hánykolódik, nyugtalankodik. Szélesb ért. szilaj, pajkos, kirúgó. Tréfásan mondják ily tulajdonságu emberről is. | |
* | |
| (legy-es-kěd-ik) k. m. legyeskěd-tem, ~tél, ~ětt. Legyektől háborgatva vagy csípve hánykolódik. V. ö. LEGYES. | |
* | |
| (légy-étető) ösz. fn. Vízben feloldott mérges por, melytől a legyek megdöglenek, vagy más ilyféle szerek. | |
* | |
| (legy-ez) áth. m. legyez-tem, ~tél, ~ětt, par. ~z. Tulajd. ért. valakiről a legyeket űzi, hajtja. Legyezni a beteget, az alvó kisdedet. Átv. ért. lapoczkaforma eszközzel, úgynevezett legyezővel szellőzteti magát, vagy mást. Nagy melegségben legyezni magát, azaz úgy tenni, mintha legyeket űzne magáról. Képes kifejezéssel valakit legyezni am. bizonyos ügyben mentegetni; kedve szerént cselekedni; holmi kellemetlenségektől óvni. | |
* | |
| (legy-ez-és) fn tt. legyezés-t, tb. ~ěk, harm. szr. ~e. Cselekvés, midőn valakit vagy valamit legyezünk. Átv. ért. a légnek enyhitő fuvása.
"Fülemilék éneklésén, Gyönge szellők legyezésén Örömet nevelni." Faludi. | |
* | |
| (legy-ez-get) áth. m. Legyezget-tem, ~tél, ~ětt. Gyakorító értelmét veszi föl 'legyez' szónak, ennek mindenik jelentésében. | |
* | |
| (legy-ez-kěd-ik) k. m. legyezkěd-tem, ~tél, ~ětt. Mondják baromról, vagy emberről is, midőn legyeket űz magáról. | |
* | |
| (legy-ez-ő) fn. tt. legyező-t. Ránczokba szedhető, és kinyujtható lapos eszköz, mely részint legyeket űzni, részint magát szellőztetni való. Selyem, tarka, aranyos legyező. | |
* | |
| (legyező-árus) ösz. fn. Személy, ki legyezőket árul. | |
* | |
| (legyező-bajnócza) ösz. fn. Növényfaj a bajnóczák neméből; levelei csonkatollas-szárnyasak, virági bogernyősek, gyökere rojtos. Nedves, árnyas helyeken nő, és szára négy-öt lábnyi magas. (Spiraea ulmaria). Máskép a közéletben: legyezőfű, borvirág. | |
* | |
| (legyező-fű) l. LEGYEZŐBAJNÓCZA. | |
* | |
| (legyező-korall) ösz. fn. Alakjára nézve némileg legyezőhöz hasonló korallfaj. | |
* | |
| (legyező-szár) ösz. fn. A legyezőféle eszköznek nyele, fogatyúja. | |
* | |
| (legyező-szivacs) ösz. fn. Szivacsfaj, mely alakjára nézve legyezőhöz hasonló. (Spongia ventilabra). | |
* | |
| (légy-fogó) ösz. fn. 1) Általán eszköz, pl. csapda, hálócska stb. melylyel legyeket fognak. 2) Madárfaj, mely legyeket fogdos és azokkal él. | |
* | |
| (légy-fű) ösz. fn. Növényfaj a czikkszárak neméből, hímje hat, anyaszála két águ; szára felálló, elágazó; levelei láncsásak; virága halavány veres. Máskép: vizi bors, vizi hunyor, balhafű, ebgyömbűr, keserűfű, növénytani néven: borsos czikkszár. (Polygonum hydropiper). | |
* | |
| (legy-h-ed) önh. m. legyhed-t. Bágyad, lankad, mint a hidegvette légy; vagy pedig a 'legy' gyök csak 'lágy' szónak felhangu módosulata; vagy végre az nem más mint lety v. lity, tehát innen: letyhed v. lityhed. | |
* | |
| (legy-h-ed-t) mn. Bágyadt, lankadt. Fáradságtól, gyöngeségtől legyhedt tagok. | |
* | |
| (le-gyilkol) ösz. áth. Gyilok által lábáról leejt, kivégez valakit. Szélesb ért. öldökölve ejt le. Legyilkolni az ostrommal bevett vár őrseregét. | |
* | |
| (legy-in-t) áth. m. legyint-ětt, htn. ~ni v. ~eni, par. ~s. 1) Oly gyöngén illet valakit, mintha csak a szellő érintené, melyet legyezővel hoznak mozgásba. Kendővel legyinteni valakit. 2) Valamely lebegő testet könnyed mozgásba hoz, s mintegy lebbent. Jeladásul kendővel vagy kendőt legyinteni. | |
* | |
| (legy-in-t-és) fn. tt. legyintés-t, tb. ~ěk, harm. szr. ~s. Leggyöngédebb, legkíméletesebb illetés, érintés, vagy mozditás. V. ö. LEGYINT. | |
* | |
| (légy-kapó) ösz. fn. Általán minden kis madár, mely legyekkel él. Különösen, fehér pettyes szárnyu billegényfaj. (Motacilla ficedula). | |
* | |
| (légy-madár) ösz. fn. Déli Amérikában otthonos, legkisebb és legszebb madárfaj, mely méhek módjára a virágukról él. (Colibri). | |
* | |
| (légy-maszlag) ösz. fn. l. LÉGYVESZTŐ. | |
* | |
| (légy-nemű) ösz. mn A legyek neméhez tartozó, vagy némely tulajdonságaira nézve légyhez hasonló. Légynemű rovarok. | |
* | |
| (légy-ott) ösz. fn. tt. légyott-ot. Öszvebeszélés által meghatározott titkos találkozás bizonyos helyen és időben, kivált a szerelmesek által. Légyottra megjelenni. (Rendez vous). | |
* | |
| (légy-ölő-galócza) ösz. fn. Növényfaj, a fölül veres bőrü galóczák neméből, melynek veres kalapja fehér bibircsókkal pettyes, tönkje gúnyás, pereczes, tövön tojásdad. (Agaricus muscarius. | |
* | |
| (le-győz) ösz. áth. Az ellene támadót, felkelőt győzés által, mintegy erkölcsileg leveri. Legyőzni a haza ellenségeit. V. ö. GYŐZ. | |
* | |
| (légy-raj) ösz. fn. Egy csoportban repkedő, vagy megszálló legyek sokasága. A vágószéket, dögöt meglepi a légyraj. Lovakat kísérő légyráj. | |
* | |
| (légy-szar) ösz. fn. A légynek kis fekete foltokban lerakott ganaja, légypiszok. Légyszarral pettyezett tűkör, képráma. | |
* | |
| (légy-szaros) ösz. mn. Légyszartól mocskos, foltos, légypiszkos. Légyszaros képek, függönyök. | |
* | |
| (légy-tetű) ösz. fn. l. CSIMBE. | |
* | |
| (le-gyúr) ösz. áth. Gyúrva lenyomkod, letapos, leteper, valamit. 1) Legyúrni a füvet, kerti veteményeket. 2) l. LEGYŰR 2). | |
* | |
| (le-gyűr) ösz. áth. 1) Gyűrve alányom, alacsonynyá tesz valamit. Legyűrni az ágyat, kalapot. 2) Átv. ért. birkozó társát lenyomja, leteperi a földre. | |
* | |
| (légy-ütő) ösz. fn. l. LÉGYCSAPÓ. | |
* | |
| (légy-vesztő) ösz. fn. Általán mindenféle mérges szer, melytől a rászállott legyek megdöglenek, légyétető, légymaszlag, légyvíz. | |
* | |
| (légy-vízm) l. LÉGYVESZTŐ. | |
* | |
| fn. tt. lehet, harm. szr. ~e. Állati gyöngéd fuvalmu hang, melyet a tüdőnek rendes állapotu mozgása okoz, midőn a torkon a levegőt majd kitolja, majd beszivja. Ez által ismerni meg, ha él-e az állat vagy nem. Élénkebb mozgást fejez ki a lih, melyből liheg am. fáradtan lehel; még erősebb a fú, mely nagyobb fáradságra, belső hőségre, vagy indulatra mutat. Fordítva hel, megvan a latin an-helo igében s ha az l-t elhagyjuk, rokona az ih, melyből ihl, ihlel, ihlés, ihlet erednek. Lényeges alkotó része a toroktüdőhang h, az l pedig a nyelv mozgását fejezi ki. Származékai: lehel, leheg, lehelés, lehelet. Ugyan a fennjegyzett alakban a régiek önható igeül használták, melynek közelebbi származékai: lepés, lehő. l. külön LEH, (2). Legszorosb fogalmi és hangrokonságban van vele: lélek (= lehel-ek) v. röviden: lelk, melyet az ős magyar a leh-hel azonosított, mint az ős latin a spiro és spiritus, az anima és anhelo szókat. A német athmen a tárottabb szájjal kibocsátott tüdőhangot fejezi ki, melynek elemével szintén egyezik a magyar á v. áh gyök, honnan áhit stb. valamint a latin anima és animal hasonlóan a magyar áh és állat (= áhlat némely vélemény szerént) egy eredetüek, t. i. az állatoknak (általános értelemben) különböztető jegye az, hogy lehelnek, lélekzenek, hogy lelkök van, honnan régente 'lelkes' néven is hivattak. | |
* | |
| a régieknél mint önh. ige is használatban volt: lehek, lehsz, leh; m. lehett, htn. lehni. Am. lehel. "Mikoron kegyig az ember a kezére lehne, megkérdé, mi oka volna annak?" Pesti G. meséi CIX-dikében. "De mikoron méges (mégis) lehne, gerelyekkel általverék őtet" Carthausi névtelen (Toldy F. kiadása, 56. l.). "És mikor immár méndenestől éktelenné lött volna, parancsolá a tüzet öregiteni és még lehőt (lehelőt) a serpenyőben gyetreni." Bécsi codex. Machabeus. | |
* | |
| falu Abauj m.; helyr. léh-re, ~ěn, ~ről. | |
* | |
| (léh-a v. leh-a l. L betű); mn. tt. léhát. A talán jelent valami könnyüt, milyenek az üres öblü testek. Innen alkalmazásban: léha gabona, melynek csak toklásza, polyvája, de szeme nincs; léha mag, melynek kevés bele van, és könnyü. Léha virág, magrejtő a növénytanban az olyan, melyben vagy nincsen kifejlett mag, vagy nem is képes magot teremni, pl. az árpa füzérkéiben levő két szélső virág. Átv. ért. léha ember, am. hitvány, vagy lusta, tunya, restember; léhafa a szekérben, a nyujtó alatt által szegezett lapos fa, mely a rúdnak mozditására ideoda fordúl. l. LÉHA, (2). A föntebbi jelentésekben a lehelethez hasonló könnyüség vagy sulytalanság alapfogalma rejlik, s mintegy azt fejezik ki, hogy a léha test oly könnyű vagy sulytalan, melyet lehhel is elmozdítani lehet, milyenek valósággal a léha gabona, és léha szem. Így a pehely fn. és pih-eg ige szintén egy gyöküek. Gyöke ugyanazon leh megnyújtva, vagy öszvehúzva, mely lélekzést jelent. Ugyanaz l, és h átvetésével héla, melyben, ha külön gyökü szónak vesszük, a 'héj' szó szerepel, minthogy pl. a héla zabnak csak a héja van. Rokon vele a finn laho (hüle?). | |
* | |
| (léh-a v. leh-a) fn. tt. léhát. 1) A gabonának, s némely magoknak hüvelye, héja, toklásza, mely természeténél fogva könnyü, sulytalan s lehelés vagy szellő által elfúható. 2) A szekér előrészén annak nyújtója alatt az ágas szárnyakat öszvefoglaló kurta lapos fa, mely a szekérrudat fölemelve tartja; talán az ideoda mozgástól, milyen a leheleté; vagy pedig az iha eha, néhutt: joha, gyéha, gyuha szókból módosult, s akkor a szekérnek mintegy belső részét jelentené. | |
* | |
| vagy akármily mozgalom által támadt habokat leszedi. Lehabozni a forró levet, zsírt. Lehabozni a szappanos vizet. V. ö. HABOZ; HABZIK. | |
* | |
| (le-hág) ösz. önh. Valamely magasabb helyről alászállva lábaira lép. Lehágni a kocsiról, a nyeregből. Lehágni a létráról, a székről. Ellentéte: felhág. V. ö. HÁG. | |
* | |
| (le-hajigál) ösz. áth. Magasabb helyen lévő több tárgyakat alá hajít. Az asztagról lehajigálni a kévéket. A háztetőről lehajigálni a cserepeket. V. ö. HAJIGÁL. | |
* | |
| (le-hajít) ösz. áth. Valamely egyes tárgyat bizonyos magasságról alá hajít. Egy zsákot lehajítani a padlásról. V. ö. HAJÍT. | |
* | |
| (le-hajlás) ösz. fn. Cselekvés, midőn valaki vagy valami lehajol vagy lehajlik; noha szigorún véve különbözik: lehajolás. V. ö. LEHAJOL, LEHAJLIK. | |
* | |
| (le-hajlik) ösz. k. Szenvedőleg, mintegy önkénytelen görbed alá. Az erőtlen ember lehajlik a nagy teher alatt. A szunnyadó ember feje lehajlik. A gyümölcscsel terhelt ágak lehajlanak. Továbbá az adósságból valami lerovatik. Száz forintból 50 ft. mint a küldött bor ára lehajlik. V. ö. LEHAJOL; és HAJOL, HAJLIK. | |
* | |
| (le-hajlít) ösz. áth. Aláfelé hajló, legörbedő állapotba helyez valamely rugalmas, szivos testet. | |
* | |
| (le-hajlítás) ösz. fn. Cselekvés, mely által lehajlítunk valamit. V. ö. LEHAJLÍT. | |
* | |
| (le-hajókázik) ösz. k. A víznek mentében, vagy felsőbb vidékről alsóbbra hajókázva halad. Lehajókázni a Dunán Komáromból Pestre. A Balatonon Kenesétől Keszthelyig lehajókázni. | |
* | |
| (le-hajol) ösz. önh. Szabatosan egyedül élő lényről mondható, midőn belső akaratánál vagy hajlamánál fogva görbed alá; pl. Tiszteletből lehajolni valaki előtt. Lehajolt a földre, hogy fölvegye az elejtett könyvet. A szilaj ló lehajol, midőn szügyébe szegi fejét. V. ö. LEHAJLIK. | |
* | |
| (le-hajolás) ösz. fn. Cselekvés, midőn valamely élő lény, mintegy belső akaratából hajol alá. | |
* | |
| (le-hajt) ösz. áth. 1) Midőn gyöke az üzést jelentő haj! am. haj haj! vagy más üző indulatszóval lefelé terel, milyenek: czo, to, hü, hücs, stb. Lehajtani a gulyát itatás végett a folyóba. Lehajtani a ludakat a vetésről. Emberekre alkalmazva am. parancsoló szóval, vagy erőszakosan leűz, Lehajtani a gyermekeket a fáról, a szekérről. 2) Midőn a görbedést jelentő haj (kaj) gyökből ered, am. legörbít, Lehajtani a gallért. Lehajtani a szeget. Szégyenében Lehajtotta fejét.
"Lehajtom fejemet, kedves, az válladra, Hullnak az könyeim hó szinü nyakadra." Népdal. (Erd. gyüjt.). V. ö. HAJT. | |
* | |
| (le-halad) ösz. önh. Lefelé tartott irányban halad. Lehaladni a hegyről. A magára hagyott hajó lehalad a folyó mentében. V. ö. HALAD. | |
* | |
| (le-haladás) ösz. fn. Cselekvés, midőn lehalad valaki. V. ö. LEHALAD. | |
* | |
| (le-hámlik) ösz. k. Bizonyos testnek hámja, azaz haja, héja, kérge, bőre stb. lefoszlik, leválik. Lehámlik a kenyér, midőn héja elválik. Tavaszkor lehámlanak a kigyók. Kezéről lehámlott a bőr. A szuette vén fa kérge lehámlik. V. ö. HÁMLIK. | |
* | |
| (le-hámoz) ösz. áth. Bizonyos testnek hámját, nevezetesen kérgét, héját, haját, bőrét, hártyáját, burkát stb. lefosztja, lehúzza. Lehámozni az almát, körtét, baraczkot. Lehámozni a sipnak szánt füzfaágat. Lehámozni a kenyeret. Lehámozni a lovakat, am. hámból kifogni. V. ö. HÁMOZ. | |
* | |
| (le-hámozás) ösz. fn. Cselekvés, midőn lehámozunk valamit. V. ö. LEHÁMOZ. | |
* | |
| (léh-a-an) ih. Léha módon; léha minőségben. V. ö. LÉHA. | |
* | |
| (le-hangol) ösz. áth. Tulajd. ért. bizonyos kellő hangra felcsigázott húrt alább ereszt, megtágít. A nedves lég lehangolja a húrokat. Átv. ért. lehangolni valakit am. bizonyos ügyre, tárgyra nézve kedvét venni, jó reményét alább szállítani, s kedélyének kellemes fogékonyságát megzavarni. | |
* | |
| (le-hangolás) ösz. fn. Cselekvés, mely által lehangolunk valamit, vagy átv. ért. valakit. V. ö. LEHANGOL. | |
* | |
| (le-hangzik) ösz. k. 1) Valaminek hangja alá hallik, lefelé terjed. A felső emeleten lakók zaja lehangzik az udvarra. 2) Valaminek hangja lassan lassan alább szállva elmúlik, szabatosabban: elhangzik. | |
* | |
| (le-hánt v. ~hámt) ösz. áth. Ugyanannyit jelent, mint a lehámoz, kivévén, hogy a mesterséges hámról, pl. a vonó barmok hámjáróL nem mondatik. V. ö. LEHÁMOZ. | |
* | |
| (le-hántás) ösz. fn. Cselekvés, midőn valamit lehántanak. | |
* | |
| (le-hány) ösz. áth. Többet egymásután bizonyos magasságról alá dobál. A kévéket, hasábfákat lehányni a szekérről. Néha am. némi indulatból letép, leszakgat, s levet. Forróságában lehányta magáról a ruhát, takarót. Lehányni a szakált, Gömör és Torna megyében am. megborotválkozni. Midőn az alapige okádást jelent, am. valamit okádva bemocskol, leokád. Lehányni a padlót, asztalt. V. ö. HÁNY áth. | |
* | |
| (le-hányás) ösz. fn. Cselekvés, midőn lehányunk valamit. V. ö. LEHÁNY. | |
* | |
| (léha-pót) ösz. fn. Növénynem a háromhímesek seregéből és kétanyások rendéből; csészéje két virágu, két polyváju, szines. A két virág közt egy léha, v. záp, v. szűz virág. Néha csak egy virágja van, s a mellette való záp. (Melica.) Fajai: prémes, függő, kékellő, egyvirágu léhapót. Nevét léha virágától kapta, mely pótlék gyanánt tünik elé. | |
* | |
| (le-harap) ösz. áth. Fogaival leszakaszt, letép valamit. A szelindek leharapta az ökör fülét. Leharapni a szivar hegyét. Ne félj, nem harapják le az orrodat, népies mondás, mely emberek közé menésre biztat. | |
* | |
| (le-harapdál) ösz. gyak. áth. Folytonosan vagy gyakran harapva letép, leszakgat, lerág, megesz valamit. Az úgynevezett karórágó lovak leharapdálják a jászolt. V. ö. HARAP. | |
* | |
| (le-hársol) ösz. áth. Szoros ért. a hársfa kérgét lehúz, lefejti. Szélesb ért. akármily fa kérgét lehántja. | |
* | |
| (léh-a-as) mn. tt. léhás-t v. ~at, tb. ~ak. Mondják gabnafejekről, és gabnaszemekről, melyek belül üresek, könnyük, pl. midőn üszögösek, ragyásak. V. ö. LÉHA. | |
* | |
| (léh-a-ság) fn. tt. léhaság-ot, harm. szr. ~a. A gabonafejnek és szemnek hibás tulajdonsága, midőn üres, könnyü. Átv. ért. szellemi, lelki üresség, s cselekvésbeli lajhaság, mely a dolog könnyü végét fogja. | |
* | |
| (léh-a-as-an) ih. Léhás állapotban vagy minőségben. | |
* | |
| (le-hasít) ösz. áth. Valamely rostos testből hasítva leszakaszt valami részt. A fából fejszével, baltával, késsel lehasítani egy darabot. A végvászonból lehasítani néhány réfnyit. Az ivpapirból egy negyedrétet lehasítani. V. ö. HASÍT. | |
* | |
| (léh-a-as-ít) áth. m. léhásí-t-ott, htn. ~ni v. ~ani. Léhává tesz. | |
* | |
| (le-hasítás) ösz. fn. Cselekvés, midőn lehasítnak valamit. V. ö. LEHASÍT. | |
* | |
| (le-hat) ösz. önh. Erejének működése bizonyos mélységig terjed, alászáll, pl. Midőn a karót leverik, a sulyok ereje lehat a karó alsó végeig. A leveleken beszivott nedvek lehatnak a növény alsó részeibe. Néha am. leér, lenyúlik. E hossza pózna lehat a víz fenekére. A kankalék lehat a kútba. V. ö. HAT. | |
* | |
| falu Bihar m.; helyr. Lehecsén-be, ~ben, ~ből. | |
* | |
| (leh-ěg) gyak. önh. m. lehěg-tem, ~tél, ~ětt. Folytonos lehet bocsát, ismételve lélekzik. Minden élő állat, kivált a tüdővel ellátott, rendes állapotában leheg; ha tüdeje ingerültebb mozgásban van, akkor liheg, pl. a fáradt, vagy lázas ember. V. ö. PIHEG, PIHEN. | |
* | |
| (leh-ěg-és) fn. tt. lehěgés-t, tb. ~ěk, harm. szr. ~e. A tűdőnek működése, midőn leheg. Oly csend van, hogy az ember lehegését is meghallani. V. ö. LEHĚG. | |
* | |
| (leh-el) önh. m. lehel-t, Tüdején a levegő be- és kijár, párája folytonos mozgásban van. Addig él az ember, mig lehel. Már alig lehel, úgy oda van. Különösen am. lehet fúj, taszit magából. Gyöngéden, erősen lehelni. A tükörre, tenyérbe lehelni. Kilehelni magát. Valakire lehelni. Ökör szamár reája lehelvén, mintha mondanák. (Karácsoni ének). A régiek használták lelketlen dologról is pl. "szellet hol akar ott lehel" (spiritus ubi vult, spirat. Tatrosi codex.) Használtatik tárgyesetes névvel áthatólag is. Nagyot, büdöset, forrót lehelni. Lelkét, páráját kilehelni. Isten életet lehelt a földből alkotott emberbe. | |
* | |
| puszta Bihar m.; helyr. Lehel-re, ~ěn, ~ről. | |
* | |
| (léh-el v. léh-a-al?) áth. m. léhel-t. A kendert, vagy lent gereben által szöszétől, kóczától megtisztítja. Máskép: gerebenez, hihöl; a gyapjutisztitásnál: kártol. Székely tájszó. Gyöke léh egy a léha szó gyökével, minthogy a léhelés által csakugyan a kender vagy len léháját, azaz alját, hitványát szedik ki. Rokon vele: lécskál, azaz léhicskál. V. ö. LÉCSKÁL, LÉHA. | |
* | |
| (leh-el-és) fn. tt. lehelés-t, tb. ~ěk, harm. szr. ~e. A tüdőnek azon működése, midőn lehel, lélekzés. Könnyü, nehéz lehelés. Gyönge, erős lehelés. Leheléssel melegíteni a kezeket. V. ö. LEHEL (l.). | |
* | |
| (léh-el-és) fn. tt. léhelés-t, tb. ~ěk, harm. szr. ~e. Cselekvés, midőn léhelnek, héhelnek vagy gerebeneznek. | |
* | |
| (leh-el-et) fn. tt. lehelet-ět, harm. szr. ~e. Azon levegő, melyet a tüdő mozgásba hoz, és a torkon kitaszít. Nehéz, büdös, dögleletes lehelet. Valakinek leheletétől elundorodni. Minthogy a lehelet melegebb, mint a külső levegőnek bizonyos fokai, innen némileg láthatóvá fagy, kivált a síma testeket érintve, pl. tükröt, üveget. Hideg van, mert már látszik az ember lehelete. Különben hidegebb tárgyra öblös szájjal és tátott ajakkal bocsátott lehelet meleg természeténél fogva olvasztó erővel bir. Lehelettel leolvasztani a befagyott ablak jegét. | |
* | |
| (leh-el-el, kettőztetett képzővel t. i. némelyek ejtése és irásmódja szerint) l. LEHEL. | |
* | |
| l. LEHELET.
"Mindent megigézett mérges lehellete." Csokonai. | |
* | |
| (léh-end-ék) fn. tt. Léhendék-ět, harm. szr. ~e. Léha erkölcsü, azaz semmirekellő, naplopó embber. V. ö. LÉHŰTŐ. | |
* | |
| (leh-eng) gyakorító önh. m. leheng-tem v. ~ěttem, ~tél v. ~ěttél, ~ětt, htn. ~ni v. ~eni. l. LIHEG. | |
* | |
| (le-hengerědik) ösz. k. Hengeregve bizonyos magasságról lefelé forog. Tulajd. értelemben csak hengeralaku testekről mondható, milyenek hordó, sodrófa, dorong stb. Átv. ért. lehengeredik más test is, midőn mintegy saját tengelye körül a földön forogva alászáll, pl. midőn a gyermekek a domboldalról fektökben leforognak, legurognak. | |
* | |
| (le-hengerěg) ösz. gyak. önh. Hengeregve lemegy, leszáll. A megtaszított hordó lehengereg a lejtőn. V. ö. HENGERĚG, HENGERĚDIK. | |
* | |
| (le-hengerel) lásd: LEHENGERĚZ 1). | |
* | |
| (le-hengerěz) ösz. áth. 1) Valamely testet alája tett hengeren, dorongon, korcsolyán aláereszt, szabatosabban: lehengerel. Különbözik: lehengerít. 2) Hengerrel lenyomkodja, pl. a maggal bevetett szántóföldön kő- vagy vashengert tengelyénél fogva végig vontat, miáltal a föld öszvenyomakodik, s a vetett magot jobban betakarja. | |
* | |
| (le-hengerget) ösz. gyak. áth. Hengergetve, azaz henger gyanánt forgatva letaszigál, leereget valamit. A hordókat lehengergetni a pinczébe. HENGERGET. | |
* | |
| (le-hengerít) ösz. áth. Egyes hengeralakú testet saját tengelye körül, vagy valóságos tengelye nem levén csak maga körül forgatva leereszt, letaszít. Korcsolyán lehengeríteni a kőoszlopot. | |
* | |
| puszta Nyitra m.; helyr. Lehény-be, ~ben, ~ből. | |
* | |
| (le-heppen) ösz. önh. Mély hangon: lehoppan és lehuppan. Tunyán farára veti magát, s mintegy seggre esik, heppenve leesik. Gyöke az emelkedő ugrást jelentő hep, (hip, hop) a le igekötő mint aláfelé irányt jelentő ezen értelmet köti vele öszve, mint repül am. bizonyos magasságban száll, lerepül am. alászáll. | |
* | |
| (le-hergěl) ösz. áth. Dörgölve, dörzsölve, valamely éles eszközzel levakar, lekoptat. A timár lehergeli a nyers bőrről a szőrt, húst. | |
* | |
| (le-hernyóz) ösz. áth. Bizonyos növényekről a hernyókat leszedi. Tavasszal lehernyózni a gyümölcsfákat. | |
* | |
| (le-hernyózás) ösz. fn. Cselekvés, midőn valamiről a hernyókat leszedik. | |
* | |
| (le-hervad) ösz. önh. Mondjuk növények gyönge sarjairól, leveleiről, virágok szirmairól, midőn hervadva elfonnyadva lekonyulnak. A féreg rágta növény levelei lehervadnak. | |
* | |
| (le-hervadás) ösz. fn. Szenvedő állapot, midőn lehervad valami. | |
* | |
| (leh-és) fn. tt. lehés-t, tb. ~ěk, harm. szr. ~e. Régiesen am. lehelés. Eléjön Szabó Dávidnál is: Lehés nehéz volta. V. ö. LEH, (2). | |
* | |
| (le-het) tehető ige, m. lehet-tem, ~tél, ~ětt, par. lehess. Általán am. sem fogalomban sem bizonyos tárgyakkal viszonyitva ellenmondást nem foglal magában. Különösen, midőn cselekvésre, működésre, tettre vonatkozik, am. azt tenni valakinek hatalmában van, az bizonyos erőtől kitelik, megtörténhetik. Ez értelemben személytelenül használtatik. Az lehet, ez nem lehet. Lehet-e ellene tennem? Lehet tőle, tájdivatosan am. kitelik tőle. Nem lehet dolgoznom. Monda a szent szűz, miként lehet ez? (Ádventi ének.) Nem lehet szabadulnom. Néha am. szabad meg van engedve, nincs akadály benne. Ma a növendékeknek ki lehet sétálniok. Lehet-e határban mindenkinek vadásznia? Elhuzódván az ellenség, mindenfelé lehet menni. Midőn szenvedő állapotra vonatkozik, am. valamivé válhatik, átalakulhat. Ezen ifjuból még nagy ember lehet. Mivé tehetett volna, ha nekem szót fogad? Te is gazdag lehettél volna. Ez értelemben személyes ige. Midőn az állapotot jelentő van ige szolgál alapfogalmul, am. a) tulajdonitó esettel viszonyban valamit vagyonul birhat, pl. sok pénze lehetne, ha el nem pazarlotta volna. Lehet neki mintegy százezer forintja. b) Bizonyos körülményeknél fogva hihető, valószinü, hogy úgy van. Elutazott vendégeink már eddig honn lehetnek, azaz valószinü, hogy honn vannak. Ez értelemben egyszerü, ráhagyó, vagy bizonyító szóul használtatik. Lehet! Az lehet! Mint kötszó régiesen am. ámbár, akár s jóváhagyást, engedést jelent, pl. "Valamit kérendesz, adom te neked, lehet én országomnak felét" (licet dimidium regni mei). Münch. cod. Mai szokás szerént: jóllehet am. quamvis, etsi. Egyébiránt V. ö. LESZ. | |
* | |
| (le-het-[et]len) mn. tt. lehetetlen-t, tb. ~ěk. Általán ami nem létezhetik, vagy nem történhetik. Szorosb ért. ami magában ellenkezik, pl. hogy valami egyszerre fehér is fekete is legyen. Észtanilag lehetetlen, ami az észtan szabályaival ellenkezik, pl. hogy e két ellenmondó állitás: Van Isten, és nincs Isten igaz legyen, észtanilag lehetetlen. Természetileg lehetetlen, mi a természet szabályaival, törvényeivel ellenkezik, pl. hogy ember egész hegyet kimozditson helyéből. Erkölcsileg lehetetlen, mi a gyakorlati ész törvényeivel ellenkezik, pl. hogy valamely cselekedet, bűn és erény legyen egyszersmind, az erkölcsileg lehetetlen. Néha határozatlanabb jelentéssel am. hihetetlen, mint olyas valami, melynek okát fel nem fogjuk, mi bizonyos tárgyra nézve szokott véleményünkkel ellenkezik, ami nem igaz, nem való. Lehetetlen, hogy levelemet meg nem kaptad volna. Lehetetlen dolgokat beszélsz. Lehetetlen, hogy ő ily tettet elkövethessen. Az teljes lehetetlen. Néha am. nem szabad, nincs hatalmunkban. Lehetetlen hazulról elmennem. Ezt tennem lehetetlen. Használtatik csodálkozási, vagy kétlési indulatszóul is. Lehetetlen! V. ö. LEHETSÉGES. | |
* | |
| (le-het-et-len-ít) áth. m. lehetetlenít-ětt, htn. ~ni v. ~eni. Lehetetlenné tesz, azt eszközli, hogy valami lehető ne legyen. Egész évi folytonos szárazság lehetetleníti a mezei gazdálkodást. Magát lehetlenítni mondják tisztviselőről, ki úgy viselte magát, hogy lehetetlen többé alkalmazni vagy megválasztani. | |
* | |
| (lehet-[et]len-ít-és) fn. tt. lehetetlenítés-t, tb. ~ěk. Lehetetlenné tevés. V. ö. LEHETETLENÍT. | |
* | |
| (le-het-[et]len-ség) fn. tt. lehetetlenség-ět, harm. szr. ~e. Semmiség, melyet a fogalomnak önmagával, vagy a viszonyított tárgyaknak egymással való ellenkezése szül. Észtani lehetetlenség, mely fogalomban megsemmisül, pl. hogy az ember egyszerre éljen és ne éljen. Természeti lehetetlenség, pl. hogy a valódi tűz hideg legyen. Erkölcsi lehetetlenség, pl. hogy valamely tett erény is bűn is legyen. Különösen állapot, midőn valami az illető erők által nem történhetik. Embernek mindent tudnia lehetetlenség. Bolondság valakitől lehetetlenséget kivánni. V. ö. LEHETETLEN. | |
* | |
| l. LEHETETLEN; LEHETETLENSÉG. | |
* | |
| (le-het-ő) mn. tt. lehető-t. Ami lehet, ami sem fogalomban, sem tárgyilag viszonyitva ellenmondást nem foglal magában. Különösen, mi bizonyos erőtől, képességtől kitelik. Lehető sebességgel menni. Lehető módon elvégezni valamit. V. ö. LEHET. | |
* | |
| (le-het-ő-en) ih. Lehető módon, amint erőnktől képességünktől kitelik. | |
* | |
| (lehet-ő-kép) l. LEHETŐEN. | |
* | |
| (le-het-ő-leg) l. LEHETŐEN. | |
* | |
| (le-het-ő-es) mn. tt. lehetős-t v. ~et. tb. ~ek. Önállólag nem igen, hanem meg igekötővel használtatik, s am. türhető, a maga nemében nem épen rosz, bizonyos czélra elegendő. Taval meglehetős bor termett. Meglehetős tudományu ember. Határozója: meglehetősen, am. türhetőleg, nem épen roszul, megelégedésig. Búzánk meglehetősen termett. | |
* | |
| (le-het-ő-ség) fn. tt. lehetőség-ět, harm. szr. ~e. Tulajdonság, vagy állapot, midőn valami lehető, vagyis midőn valami sem fogalmilag, sem tárgyilag viszonyitva ellenmondást nem foglal magában. Mielőtt a vállalatba kapnál, a kivitel lehetőségéről kell bizonyosnak lenned. V. ö. LEHETŐ. | |
* | |
| (le-het-ség) fn. tt. lehetség-ět, harm. szr. ~e. Tulajdonság, vagy állapot, midőn valami lehet. Egy értelmü vele a lehetőség, azon különbséggel, hogy ebből es képzőü melléknév nem származik, ellenben lehetség-ből lesz lehetséges. Nincs benne lehetség, am. nincs mód benne. Lehetségig pontosan és serényen véghez vinni valamit. V. ö. LEHET. | |
* | |
| (le-het-ség-ěs) mn. tt. Lehetségěs-t v. ~et. 1) Amit tenni, véghez vinni lehet. Lehetséges munka. 2) Ami történhetik, megeshetik. Lehetséges, hogy még ma találkozunk valahol. 3) Valószinű, hihető. E készületek után lehetséges, hogy az ellenség megtámad bennünket. Kérdő szócskával csudálkozást jelent. Lehetséges-e? | |
* | |
| (le-het-ség-ěs-ít) áth. m. lehetségěsítětt, htn. ~ni v. ~eni, par. ~s. Lehetségessé tesz. Versengő felek közt önmérséklet lehetségesíti a kibékülést. | |
* | |
| (le-hever) ösz. önh. Lefekszik, hogy heverjen. Leheverni a fűbe. Leheverni a padra. Tárgyesetes névvel, és áthatólag am. valamit rajta heverve legyúr. Leheverni az ágyat. A marha leheverte a vetést. V. ö. HEVER. | |
* | |
| (le-heverědik) ösz. k. Heverés végett lefekszi valahová. Az elfáradt utas leheveredik a fa árnyékába. | |
* | |
| (le-hí) ösz. áth. Valakit hí, hogy jőjjön le. Az ácsokat lehíni a háztetőről. Esztergomból lehívták őt Pestre. A csalóka lehívja madártársait a lépre. V. ö. HÍ. | |
* | |
| puszta Gömör m.; helyr. Léhi-be, ~ben, ~ből. | |
* | |
| (le-hibban) ösz. önh. Hibbanva bizonyos magasságról alászáll, vagy leesik, lecsúszik, Lehibbanni az épitői állásról. V. ö. HIBBAN. | |
* | |
| (le-hibbanás) ösz. fn. Önkénytelen mozzanás, midőn valaki v. valami lehibban. | |
* | |
| (le-hibbant) ösz. áth. Eszközli, hogy valaki vagy valami lehibbanjon. A deszka tulsó végén illő himbáló társat lehibbantani. V. ö. HIBBAN. | |
* | |
| (le-hidor) ösz. áth. Hidorva lenyomkod. | |
* | |
| l. LEHIGGAD, LEHIGGASZT. | |
* | |
| (le-higgad) ösz. önh. Mondjuk zavaros, sűrü nedvről, folyadékról, midőn nehezebb részei alászállván higgá, tisztává lesz. A felzavart bor, ha állani hagyják, lehiggad. V. ö. HIGGAD. | |
* | |
| (le-higgaszt) ösz. áth. Eszközli, hogy valamely sűrü, zavaros folyadék lehiggadjon.
V. ö. LEHIGGAD. | |
* | |
| (lé-h-ó v. leh-ő) elavult részesülő, egyszersmind melléknév. Gyöke vagy a nedvet jelentő lé, melyből lehetett az elavult iga léh, azaz foly, innen léhó am. folyó vagy folyató, t. i. tölcsér, mely által valamit folyatnak, mely a nedvet általfolyatja egyik edényből a másikba; vagy pedig az am. lehő (a régies leh igétől, a Bécsi codexben is,) azaz lehelő, minthogy a folyadék által bocsátásakor mintegy lehelni, lihegni látszik és hallatszik. Másképen másmás tájdivatok szerént: lejó, lihó, léju, lija, liu, palóczosan: lévő. Rokonok talán vele a latin luo, szláv lejem (öntöm). V. ö. LÉ; LEH Más származtatással l. LIÚ szót. | |
* | |
| falu Ung m.; helyr. Lehócz-ra, ~on, ~ról. | |
* | |
| falu Vas m.; helyr. Lehomér-ra, ~on, ~ról. | |
* | |
| (le-hónalaz) ösz. áth. Tulajd. ért. annyit tenne, mint hón alatt 1ehord valamit; de ezen jelentése nincs divatban. Átv. ért. azon kinövéseket, melyek bizonyos növények fő levelei vagy ágai alatt fattyusarj gyanánt kibujnak, letépi, lemetszi. E szóban a levelek és ágak képes kifejezéssel úgy tekintetnek, mintha hónaik, és hónaljaik volnának. | |
* | |
| (le-hónalal) l. LEHÓNALAZ. | |
* | |
| (le-hord) ösz. áth. 1) Bizonyos tárgyakat, vagy részekre osztható egészet egymás után valamely magaságról levisz. A gabonát zsákokban lehordani a padlásról. A fejes káposztát lehordani a hajóra. 2) Valakit keményen megdorgál, leszid. Ez értelemben véve igazán lehurd, melynek gyöke hur egy a hurogat, hurít igék gyökével. Minthogy pedig a lehordás, vagyis lehurogatás nyers erős hangon történik, innen rokonai, a hurcz, hurczol, hurgya, horhol, horzsol szók is, mint afféle hangutánzók. | |
* | |
| (le-horgad) ösz. önh. Horgadva, azaz horog gyanánt meggörbedve aláhajlik. Nagy teher alatt lehorgad a szeg. Átv. ért. mondható emberről is, kinek teste vénség, betegség miatt, vagy nehéz tehertől legörbed. V. ö. HORGAD. | |
* | |
| (le-horgaszt) ösz. áth. Eszközli, hogy valamely hajlékony, rugalmas test lehorgadjon, vagyis meggörbedve aláhajoljék. | |
* | |
| (le-horzsol) ösz. áth. Horzsolva, azaz valamely kemény test által erősen dörgölve lekoptat valamit. A kerék lehorzsolja a lőcsöt. A falba akadt tengely lehorzsolja a vakolatot. V. ö. HORZSOL. | |
* | |
| számos helységek neve a felső vármegyékben; helyr. Lehotá-ra, ~on, ~ról. | |
* | |
| több helységek neve; helyr. Lehottá-ra, ~n, ~ról. | |
* | |
| (le-hoz) ösz. áth. Ellentéte: felvisz. E két szó között azon különbség van, mi a hoz és visz között, t. i. hozunk valamit távolról közelre, onnan ide; ellenben viszünk valamit közelről távolra, innen oda. Eszerént lehozni valamit mn. bizonyos magasságu távolból bizonyos alább fekvő közelre szállitani. A padláson heverő könyveket hozd le ide a szobába, a bútorokat pedig vidd le a kamrába. Átv. ért. valamit távolabbi régi időből leszármaztat. Eredetét az első magyar korszakból hozza le. Ugyan átv. ért. bizonyos igazságot több fokozatu okoskodás lánczolatán mutat ki. | |
* | |
| (le-hozás) ösz. fn. Cselekvés, midőn valamit lehozunk, tulajdon vagy átvitt értelemben. V. ö. LEHOZ. | |
* | |
| (le-hozatal) l. LEHOZÁS. | |
* | |
| l. LEH (2) alatt. | |
* | |
| (le-hörpöl) ösz. áth. Hörpölve lenyal, leesz valamit. Lehörpölni az üveg szájáról a mézet. V. ö. HÖRPÖL. | |
* | |
| (le-hugyoz) ösz. áth. 1) Magasról aláfelé hugyoz, szabatosabban: hugyozik. 2) Hugygyal bemocskít valamit v. valakit. Lehugyozni a szegletfalakat. Őt még a kutya sem hugyozza le, azaz legérdektelenebb ember. Máskép: lepisál, lepesel. | |
* | |
| (le-hugyozás) ösz. fn. Cselekvés, midőn valaki alá hugyozik, vagy hugygyal bemocskol valamit. | |
* | |
| (le-hull) ösz. önh. Bizonyos függő magasságról leszakadva a nehézkedés törvénye szerént aláesik. Az érett gyümölcs lehull a fáról. Őszszel lehullanak a levelek. Az átázott falról lehull a vakolat. V. ö. HULL. | |
* | |
| (le-huppan) ösz. önh. Bizonyos magasságról alá esik, egyszersmind hupp hangja hallik. Mondják kivált oly testekről, melyek ütés vagy ütődés által többé-kevesbbé meglapulnak. Lehuppan az érett alma, körte. Valamivel nagyobb test esését és ütődését jelenti a rokon hangu lezsuppan; ellenkezőleg kisebbét: lehibban. V. ö. HOPP, HOPPAN. | |
* | |
| (le-huppant) ösz. áth. Lecsap vagy levág valamit a földre, úgy hogy huppanjon. V. ö. LEHUPPAN. | |
* | |
| (le-hurczolkodik) ösz. k. Felsőbb helyről alsóbbra hurczolkodik. Harmadik emeletből elsőre, a feldunasorról az aldunasorra lehurczolkodni. V. ö. HURCZOLKODIK. | |
* | |
| (le-hurít) ösz. áth. Erős hangon rákiált valakire, hogy hallgasson. Gyöke az indulatszó hur! valamint a csitít igéjé csit!. | |
* | |
| (le-hurogat) ösz. gyak. áth. Hurogatva, azaz erős, nyers hangon kiáltozva leszid, és elhallgattat valakit. V. ö. HUROGAT. | |
* | |
| (le-hurogatás) ösz. fn. Szidás, feddés neme, mely által lehurogatnak valakit. | |
* | |
| (le-húsol) ösz. áth. A csonthoz, vagy bőrhöz nőtt húst lehúzza, lemetéli, lenyesi. Különösen, mondják bőrkészitőkről, midőn úgynevezett kaszával a nyers bőrön maradt húsrészeket, rostokat levakarják. | |
* | |
| (le-húsolás) ösz. fn. Cselekvés, illetőleg nyesés, vakarás, mely által lehúsolnak valamit. V. ö. LEHÚSOL. | |
* | |
| (le-húz) ösz. áth. 1) A bizonyos magasságon levő testet úgy húzza, hogy alájöjjön vagy hajoljék. Lehúzni az asztagról néhány kévét. Lehúzni valakit a szekérről. A sok gyümölcs lehúzza az ágat. Valakit huszonöt bot alá lehúzni, am. lefogni. Húzd le! am. fogd le. A sok koldus majd lehúzza az embert, azaz legtolakodóbb módon kéri, sürgeti. 2) Valamely testen levő ruhát, burkot, bőrt, héjat stb. lefejt, lebont, leránt. Tolongásban lehúzták róla a köpenyt. A döglött lóról lehúzni a bőrt. A fűzág nyirkos héját lehúzni. Lehúzni a nadrágot, csizmát, sarut, am. levetni, vagy erőszakkal levenni. Átv. ért. bizonyos menynyiségből vagy járandóságból egy részt elvesz. A jövedelemből lehúzni a költséget. A szolga béréből lehúzni az eltörött edények árát. A nyugdíjból havonként adósság fejében lehúzni néhány forintot. V. ö. HÚZ. | |
* | |
| (le-húzás) ösz. fn. Cselekvés, midőn valakit vagy valamit lehúznak. V. ö. LEHÚZ. | |
* | |
| (lé-hűtő) ösz. fn. Konyhán kotnyeleskedő; élhetetlen ember, ki egyébre nem való, mint levet hűteni, kását fúni. Egyébiránt rokonítható a léha, léhendék szókkal is. | |
* | |
| (le-igáz) ösz. áth. 1) Tulajd. ért. a vonómarba nyakát iga alá hajtja. 2) Átv. ért. valamely szabad, független népet erővel hatalma alá hajt. | |
* | |
| (le-igázás) ösz. fn. Erőszakoló cselekvés, mely által leigáznak valamely állatot vagy embert. | |
* | |
| (le-igazít) ösz. áth. 1) Ami fölfelé vagy oldalas irányban áll, azt úgy igazítja, hogy lefelé álljon, vagy hajoljék. A feltürődzött hajtókát, szoknyát leigazítani. 2) Megmutatja valakinek, merre van az út lefelé, és pedig mind komoly, mind gúnytréfás értelemben. Az eltévedt utast a hegyről leigazítani a völgybe. Ha le nem mentek szép szerével, majd leigazítlak benneteket. V. ö. IGAZÍT. | |
* | |
| (le-imádkozik) ösz. közép alakú ige, de ezen öszvetételben határozott vagyis tárgyilagos ragozásu, t. i. áthatólag használtatva am. bűneit imádkozva mintegy lemossa, letisztitja, vagy bizonyos mennyiségü imát, zsolosmát elmond. Amit káromkodással vétettél, imádkozd le. A szent olvasóból négy tizedet leimádkozni. V. ö. IMÁDKOZIK. | |
* | |
| (le-indáz) ösz. áth. Bizonyos növények indájit leszedi, letépi. Leindázni a tököt, uborkát. V. ö. INDA; továbbá: KACS, KACSOZ. | |
* | |
| (le-ír) ösz. áth. 1) Valamit irásba foglal. Utazását helyről helyre leírni. Észrevételeit, ötletei leirni. Valamit, hogy el ne feledjük, leírni. Az eredetit másolatképen leírni. 2) Valaminek vagy valakinek ismertető jegyeit, tulajdonságait irással vagy szóval eléadja, s mintegy festő gyanánt leveszi. Bizonyos tájt, hegyet, völgyet leírni. Természetrajzban a különféle állatok nemeit és fajait leírni. Jeles férfiak életét leírni. 3) Szinekkel lefest. Olajfestékkel, vászonra leírni valamely csatát. Innen átv. ért. élénk szinezetü kifejezésekkel ad elé valamit akár irásban akár szóval. A regényirók le szokták írni körülményesen a személyeket, és helyeket. Várj, várj, majd leírlak, am. hibás oldalaidat élénken lefestem. 4) Mondják felsőbb rangu személyről, nevezetesen fejedelemről, vagy ennek képét viselő hatóságról, midőn hivatalosan bizonyos ügyben az alattvalókhoz ír; ellentéte: felír. Az országgyülés felír a fejedelemnek, ez pedig leír az országgyülésnek. | |
* | |
| (le-irás) ösz. fn. Cselekvés, mely által valamit irásba foglalunk, vagy átv. ért. oly élénken adunk elé, mintha szinekkel festenők le. Régi oklevelek leirásával foglalkodni. Természetrajzi, költői, regényi leirás. Vétetik elvontan tárgyilag is, pl. földleirás. V. ö. LEÍR. | |
* | |
| (le-irat) ösz. fn. Iromány, melyet a felsőség, nevezetesen a fejedelem bizonyos ügyben alattvalóihoz intéz. Legfelsőbb királyi leirat. | |
* | |
| (le-irat) mivelt. Valakinek meghagyja, megparancsolja, hogy leírjon valamit. A tanár leiratja tanitványaival az eléadott tárgyakat. | |
* | |
| (le-ír-hat-[at]lan) ösz. mn. Amit leírni, irásba foglalni, vagy kellően lerajzolni, lefesteni lehetetlen. E szó nagyító értelemmel bir, s élünk vele különösen, midőn azt akarjuk jelenteni, hogy bizonyos dolog oly s sajátságos, oly új, oly meglepő, eddig oly szokatlan, ismeretlen jegyekkel és alakban tünt fel, hogy azokra kellő szavaink és kifejezéseink nincsenek, vagy valami oly nagyszerü, hogy azt egyszerre felfogni nem vagyunk képesek. A lelkesedés, öröm leirhatatlan, melylyel a nép megszabadítóját fogadta. Leírhatatlan fájdalom gyötri lelkemet. | |
* | |
| (le-iró) ösz. fn. Személy, ki szoros értelemben másolva ír, pl. mások fogalmait leírja. Különösen alsó rendü hivatalnok valamely hatóságnál, vagy irodával biró más testületnél, ki másolatok irásával foglalkodik. Máskép: irnok. | |
* | |
| (le-iszamodás) ösz. k. Iszamodva leesés. | |
* | |
| (le-iszamodik) ösz. k. Iszamodva alácsuszik. A síkos partról leiszamodni az árokba. V. ö. ISZAMODIK. | |
* | |
| (le-iszik) ösz. közép alakú, de ezen öszvetételben mind határozatlan mind határozott ragozással tárgyesetes névvel használtatik, s am. bizonyos italnak föléből lehörpöl. A pohárból néhány csöppet leivott, a többit kiöntötte. A must tisztáját leitta, a salakját ott hagyta. Néha am. bizonyos fölszinről egészen leszí valamely italt, nedvet, tulajd. és átv. értelemben véve. A tenyérrel meritett vizet leinni. A föld leiszsza az esővizet. Tréfásan és visszaható névmással, magát leinni am. addig, vagy annyit inni, hogy lábáról leesik. Leitta magát az asztal alá. Néha am. versenytársán az ivásban kifog. Fogadom, hogy valamennyiteket leiszlak. | |
* | |
| (le-itat) ösz. mivelt. Addig itat valakit, mig le nem részegszik, s mint mondják, mig lábáról le nem ejti. A dévaj gazda leitatta vendégeit. V. ö. ITAT. | |
* | |
| tájdivatos; l. LEÁNY. | |
* | |
| (le-jár) ösz. önh. 1) Bizonyos fölebb helyről alábbra jár, azaz gyakorta, többször lemegy, leszáll. Lejár a pinczébe borokat kóstolgatni. Komáromból lejár Pestre. Lejár a béle, töke, azaz gyakran alászáll. 2) Szélesb ért. mondják dolgokról, melyek térben vagy időben haladnak, midőn az illető tér, vagy idő végére jutnak. Lejár a csiga, vagy óra láncza. Lejárt a búza (a malomkőről elfogyott). Lejár az idő. Lejárnak a napok, havak, évek. 3) Áthatólag am. járva, lépve letipor. Lejárni az utat. A megbőszűlt barom lejárta az embereket. A malomkő lejárja a felöntött gabonát. Lejárni a csizma sarkát, am. sok járás által lekoptatni. Átvitt és aljas kifejezéssel am. valamely nőt mértéktelen nőszés által megsanyar, megnyomorít, mit különösen szabad életü személyekről mondanak. | |
* | |
| (le-járás) ösz. fn. Cselekvés, midőn valaki vagy valami lejár, átható értelemben is. | |
* | |
| (le-járat) ösz. mn. Eszközli, hogy valami lejárjon. Lejáratni a malomban a felöntött búzát. Lejáratni barmokkal a vetéseket. | |
* | |
| (le-járat) ösz. fn. Határidőről mondják, midőn lejár vagyis letelik, különösen használják a váltók s más kötelezvények fizetési idejéről.
Váltó lejárata. Adóslevél lejárata. Áruszerzési kötés lejárata. | |
* | |
| (le-járati) ösz. mn. A lejáratra vonatkozó. Lejárati idő v. határidő. | |
* | |
| (le-járt) ösz. mn. Letelt, elmult. Lejárt határidő. | |
* | |
| (lej-ebb) ih. Am. alább. l. LE alatt. | |
* | |
| (le-j-ebb-i) mn. tt. lejebbi-t, tb. ~ek. Lentebb v. alantabb levő. | |
* | |
| Bodrogközi tájszólással am. jelen (l és j áttétetnek, helyet cserélnek). | |
* | |
| l. LÉHÓ. | |
* | |
| (le-jő) ösz. önh. Magasról vagy felebb helyről alá jő. Különbözik tőle lemegy, melyben alapfogalom a távolodó mozgás, ellenben a lejő a közeledés fogalmát foglalja magában. V. ö. JŐ, MEGY. Tulajd. értelemben önmozgó lényekről mondják. A kapások már jönnek le a szőlőhegyről. Jőjjetek le a völgybe. A domb oldalán legelő barmok lassanként lejönnek. Átv. ért. alászáll, aláereszkedik, aláfoly. A hajók lejönnek a Dunán. A zápor vize lejő a hegyről. | |
* | |
| (le-jövés) ösz. fn. A mozgásnak azon neme, midőn valaki, vagy átv. értelemben valami bizonyos felhelyről közeledik. V. ö. LEJŐ. | |
* | |
| (le-jövetel) l. LEJÖVÉS. | |
* | |
| (le-j-t v. le-ít) önh. és áth. m. lejt-ětt, htn. ~ni v. ~eni, par. ~s. Ezen ige tulajdonkép miveltető, mint rokonai: ejt, fejt, nyújt, fújt, gyújt, bújt, az elavult ajt stb. azaz eszközli, hagyja, engedi, hogy valami essék, fejljék, nyúljék, fújon, gyúljon, bújjon, stb. E szerént lejt am. lemenővé tesz, leereszt és lejtő am. leeresztő, meneteles hely, melyen könnyü lemenni, lebocsátkozni. Önhatólag am. alámegy, leereszkedik. Tiszta gyöke azon alá irányzó le, melynek egyenes ellentéte a magasra irányzó fe. E gyökből lett lej, mint fe-ből fej, s valamint ebből keletkezett fejt, úgy amabból lejt. Így képződött a nyilást, tátongást jelentő tiszta a gyökből aj, ajt, ajtó; így a su gyökből suj, sujt, sujtó. Egyébiránt ezek, és több hasonló igék képződésére nézve l. ~t, ~ít igeképzőket. Midőn a lejt ige áthatólag használtatik, am. leereszt, lebocsát, alászállít, vagyis lemenővé tesz valamit, pl. Árt lejteni, am. alászállítani, ellentéte: fölverni, fölemelni. Innen árlejtés am. oly alkudozás, melyben a kikiáltott legmagasabb árból lealkusznak. Tánczot lejteni, tulajdonkép testet lejteni, am. a tánczot alá-alá bukva, lábhegyről sarkra ereszkedve járni. Midőn önhatólag tárgyesetes név nélkül fordúl elé, am. testét majd fölemelve majd leeresztve lépeget. A tánczosok egyszerre lejtenek. Átv. ért. lejt az út, midőn valamely magasságról menetelesen hajlik lefelé, innen lejtő, am. a hegynek, dombnak meneteles oldala, valamint ajtó a háznak, szekrénynek stb. azon mozgékony, ki- vagy behajtható része, mely ajat, azaz ki- s bejárási nyilást csinál. | |
* | |
| (le-j-t) fn. tt. lejt-ět, harm. szr. ~je. Képzésre nézve olyan mint sajt, rojt, böjt, sejt, bojt, rejt, melyek mind elvont értelmü főnevek, s eredetileg sajat, rojat, böjet, sejet, bojat voltanak a sajik (savik), rojik, böjik, sejik, bojik részint élő, részint elavult szókból és igékből. V. ö. LAJ. E szerént lejt is am. lejet, a lejik igéből. Jelenti azon lefelé fordult irányt, mely meneteles hajlás által képeztetik. A hegy lejtjén leereszkedni. | |
* | |
| (le-j-t-ěs) mn. tt. lějtés-t v. ~et, tb. ~ék. Meneteles, lejtős, melyen könnyen lehet lefelé menni. Lejtes út a hegy oldalán. | |
* | |
| (le-j-t-és) fn. tt. lejtés-t, tb. ~ěk, harm. szr. ~e. Cselekvés, midőn valamit bizonyos magasságról leeresztünk. Különösen lejtés a tánczban, midőn testünket lejtegetjük, s magunkat mintegy buktatva járjuk a tánczot. Hanglejtés, azon mód, mely szerént a hangokat és szókat ejtjük, azaz, hol magasabbra emeljük, hol alább szállítjuk. Árlejtés, midőn valaminek árát leszállítjuk. | |
* | |
| (le-j-t-i) mn. tt. lejti-t, tb. ~k v. ~ek. A verselésben oly lábról mondják, melyben elül hoszszú és utána rövid tag van. (Trochäus).
Bajza József. | |
* | |
| (lejt-mérés) ösz. fn. Valamely helyzet lejtősségének megmérése, kiszámitása. | |
* | |
| (le-j-t-ő) mn. és fn. tt. lejtő-t. Lefelé hajló, vagy lefelé hajlító. Lejtő út a hegy oldalán. Lejtő táncz, melyben a tánczos mintegy buktatja magát, vagyis melyet úgy jár, mintha lejtőn menne lefelé. - Önálló főnevül használtatva 1) Hajlás, mely bizonyos magasságról menetelelesen fordul lefelé. Ellentéte: meredek. Az országutat a hegynek lejtőjén vinni. Minden hágónak vagyon lejtője. Minden hegynek lejtője is szokott lenni. (Km.). Finnül: loitto. 2) Nemzeti táncz neme, melynek jelleme bizonyos büszke lassuság, milyennel az eredeti toborzót kezdeni szokták. Molnár A. szerént tripudium-nak mondják, mi annyi mint tripodium, azaz háromlábas, vagyis háromütéses, mert a lassu toborzót csakugyan három lábmozditásból álló mozzanatra szokták járni hadi toborzóink, melyek közől a két első (az üteny első fele) kissé rövidebb, s az utolsó (az üteny másik fele) hosszabb; innen e táncz-, vagy zene- és verslábnak 'toborzó' a neve. | |
* | |
| (le-j-t-ő-ös) mn. tt. lejtős-t v. ~et, tb. ~ek. 1) Meneteles, bizonyos magasságról lefelé hajló, nem meredek. Lejtős út, ösvény. Mondják oly testről is, mely aláfelé inog. Lejtős padló. Lejtős híd. Lejtős pamlag. 2) Tánczról szólva am. amit lejtve járnak. Lejtős lassu toborzót járni. | |
* | |
| (le-j-t-ő-ös-en) ih. Menetelesen, aláhajolva, le-lebukva. Lejtősen vezető út. Lejtősen járni a tánczot. V. ö. LEJTŐ. | |
* | |
| (le-j-t-ő-ös-ít) áth. m. lejtősít-ětt, htn. ~ni v. ~eni, par. ~s. Lejtőssé teszen valakit v. valamit. A meredek hegyi utat lejtősíteni. V. ö. LEJTŐS. | |
* | |
| (lej-t-ő-ös-ít-és) fn. tt. lejtősítés-t, tb. ~ěk. Lejtőssé tevés v. alakítás. | |
* | |
| (le-j-t-ő-ös-öd-és) fn. tt. lejtősödés-t, tb. ~ěk. Lejtőssé alakulás. V. ö. LEJTŐSÖDIK. | |
* | |
| (le-j-t-ő-ös-öd-ik) k. m. lejtősöd-tem, ~tél, ~ött. Lejtőssé alakúl, olyanná leszen, meredekségéből mindinkább veszt. Minél alább mentünk a hegyről, annál inkább lejtősödött útunk. | |
* | |
| (le-j-t-ő-ös-ség) fn. tt. lejtősségět. Minőség vagy állapot, midőn valami lejtős. Hegy lejtőssége. | |
* | |
| (le-j-t-ő-ös-ül) önh. m. lejtősűlt. l. LEJTŐSÖDIK. | |
* | |
| (le-j-t-ő-öz) önh. m. lejtőz-tem, ~tél, ~ött, par. ~z. A tánczot lejtve járja. Átv. ért. Mondják kényesen járó vagyis tánczoló paripáról is.
"Pajkos mének lejtőznek alattok." Szabó D. Néha ikesen: lejtőzik. "Lejtőzik alatta igen haragos mén." Gyöngyösi István. | |
* | |
| (le-j-t-ő-öz-és) fn. tt. lejtőzés-t, tb. ~ěk, harm. szr. ~e. Cselekvés, midőn valaki a tánczot lejtőzve rakja. V. ö. LEJTŐZ. | |
* | |
| (le-j-t-ő-öz-ik) k. l. LEJTŐZ. | |
* | |
| (lejtve-lejti) ösz. fn. Kettős lejti versláb ez alakkal: . A magyar zenében eléforduló másod rangu üteny. Lényeges a lengedező és toborzéki. | |
* | |
| l. LÉJÓ. | |
* | |
| elvont gyök, melyből a gyakorlatos ige lekeg származik, s alapfogalom benne a mozgás; l. LEKEG. Ugyanezen gyökből eredhettek a Lekencze, Lekenye, és Leklencz helynevek. | |
* | |
| mély hangon ~lak, öszvetett igerag, melyben a k (ak ek) az első személy képviselője, az l pedig a 2-ik személyre hatást jelenti; pl. szere-l-ek, lát-l-ak; l. SZEMÉLYRAG. | |
* | |
| fn. tt. lék-et, harm. szr. ~e v. ~je. Általán am. lik v. lyuk módosított alakban, s megegyezik velök a német Loch és Lücke, a finn és lapp luko, wend lukna, az üreget jelentő lengyel loch. Jelent nyilást vagy üreget, mely bizonyos testbe vagy térbe mélyed. Helyesen vette már Adelung észre, hogy mind a Loch, mind a Lűcke, mind több rokon hangu és értelmü szókban alapfogalom a mélyedő nyilás. Világosan kifejezi ezt a magyar lék gyöke le (infra), melyből ék képzővel alakult le-ek, öszvehúzva lék. Így lett fe (caput) gyökből fe-ék fék, (capistrum); a csé cső (tubus) gyökből csék, pl. bikacsék. E szerént lék am. lefelé mélyedő valami. A lik és lyuk csak módositásai. Ez alapfogalmat tartva szemünk előtt mint valószinüt állithatjuk, hogy rokonai a magyar liget, lug, lugas, a latin lucus, lacus, a német Lücke, Lacke, mennyiben ezek is oly tárgyakat jelentenek, melyek mélyebb helyen, illetőleg völgyben, s mintegy üregben fekszenek. Szoros ért. lék jelenti azon lyukat, melyet a jégen halászat, vagy vízmerités végett vágni szoktak. Szélesb ért. más testeken vágott lyuk, pl. Léket vágni a kenyéren, dinnyén, tökön. Székelyesen vék, mint lép vép, láz váz, lápa vápa stb. V. ö. LÓK, LŐK. | |
* | |
| öszvetett főnévképző le és ék egyszerü képzőkből, am. levő ki azaz levő valami, mintegy levőség, pl. zagyva-lék am. zagyvált valami; hasonlók: főz-e-lék, tölt-e-lék, függ-e-lék, told-a-lék (az a e jobb hangzás végett közbeszúratok), eső-lék, és az ujabb korban alakult hátra-lék (am. hátralevőség). A török-tatár nyelvben igen termékeny képző, 'lik' alakban, p1. bilmek-lik am. tudomány, mintegy tudalék, dostlik barátság, ak-lik fejérség, zirek-lik finomság, padisah-lik fejedelemség stb. s mint látjuk, többnyire a magyar ság ség-nek felel meg. | |
* | |
| falu Vas m.; helyr. Léká-ra, ~n, ~ról. | |
* | |
| (le-kacsol) l. LEKACSOZ. | |
* | |
| (le-kacsoz) ösz áth. A leveleket kacsostul leszedi. Lekacsozni a dohányleveleket. V. ö. KACS. | |
* | |
| (le-kacsozás) ösz. fn. Cselekvés, midőn valaki a növények leveleit lekacsozza. V. ö. LEKACSOZ. | |
* | |
| (le-kaczag) ösz. önh. Tárgyesetes névvel am. valakit kaczagva gúny tárgyává tesz, és lealáz. Lekaczagni a hányiveti hetvenkedőt. V. ö. KACZAG. | |
* | |
| (le-kaczagás) ösz. fn. Kaczagva gúny tárgyává tevés. | |
* | |
| (le-kajlad) ösz. önh. Lekonyúl. Átv. ért. Lekajladt a kedve am. elmult, elenyészett. | |
* | |
| (le-kankarodik) ösz. k. Kankarodva lefelé forog, aláhengeredik. | |
* | |
| (le-kantároz) ösz. áth. A felszerszámozott állatról leveszi a kantárt. Lekantározni a paripát. | |
* | |
| (le-kantározás) ösz fn. A kantár levétele. | |
* | |
| (le-kanyarodás) ösz. fn. Kanyarodva lefelé menés, folyás, haladás. | |
* | |
| (le-kanyarodik) ösz. k. Kanyargó azaz ide-oda görbedő irányban lefelé megy, halad, foly. Az út, patak lekanyarodik a völgybe. V. ö. KANYARODIK. | |
* | |
| (le-kap) ösz. áth. 1) Kapva levesz valamit. Fejéről lekapta a kalapot. Ijedtében lekapta a szegről a pisztolyt. 2) Lefog, leránt, lehúz. Lekapták, és jól megverték. Átv. ért. Valakit leszid, lepirongat. V. ö. KAP. | |
* | |
| (le-kapás) ösz. fn. Cselekvés, midőn valamit vagy valakit lekapnak. | |
* | |
| (le-kapcsol) ösz. áth. Kapcsából kibontva levesz valamit. Lekapcsolni a sisakot, az ezüstlánczos panyóka mentét. Lekapcsolni a lószerszámot. V. ö. KAPCSOL. | |
* | |
| (le-kapcsolás) ösz. fn. Kapcsából kibontás. V. ö. LEKAPCSOL. | |
* | |
| (le-karamít) ösz. áth. Kereken vagy karajban leszeg, levág. Máskép: lekeremít. Székely szó. | |
* | |
| v. ~KARAMITÁS, (le-karamítás) ösz. fn. Kereken vagy karajban leszegés, levágás. | |
* | |
| (le-karmol) ösz. áth. Karmolva, azaz körmökkel vakarva, sértve lehúz valamit. Lekarmolni a verekedő társ arczáról a bőrt. Lekarmolni falról a meszet. Átv. ért. rútul leírni, mintha macska karmolta volna. V. ö. KARMOL. | |
* | |
| (le-karmolás) ösz. fn. Karmolva lehúzás. Rútul leirás. | |
* | |
| (le-kaszabol) ösz. áth. Kaszabolva levagdal, leöldös. Lekaszabolni az ellenséget. V. ö. KASZABOL. | |
* | |
| (le-kaszabolás) ösz. fn. Kaszabolva levagdalás. | |
* | |
| (le-kaszál) ösz. áth. Kaszával lemetsz, levág, letarol. Lekaszálni a füvet, gyomot, nádat, kákát. Tréfásan am. nagyjában leberetvál. Rosz késsel lekaszálta a szakállát. | |
* | |
| (le-kaszálás) ösz. fn. Kaszával lemetszés, levágás, letarolás. | |
* | |
| kastély Sopron m.; helyr. ~várá-ba, ~ban, ~ból. | |
* | |
| (le-kazupol) ösz. áth. Erdélyi tájszó, am. lekaszabol. | |
* | |
| (le-kefél) ösz. áth. Kefével letisztít, lesöpör valamit. A ruháról lekefélni a port, pelyhet. | |
* | |
| (le-kefélés) ösz. fn. Kefével letisztitás. | |
* | |
| (lek-ěg) önh. m. lekěg-tem, ~tél, ~ětt. Mondják különösen a víz szinén uszkáló fűről, midőn a szelek ide-oda mozgatják. Alapfogalom benne a mozgás, melyet a le gyök fejez ki, mint a lebeg, leveg, leng, s több ily hangu szókban. V. ö. LE gyök. | |
* | |
| (lek-ěg-és) fn. tt. lekěgés-t, tb. ~ěk. harm. szr. ~e. Állapot, midőn valami lekeg. l. ezt. | |
* | |
| (le-kel) ösz. önh. 1) Bizonyos fenhelyről lemegy, leszáll. Lekelni a kocsiról, lóról. Keljetek le az állásról. Ez értelemben a kel szorosan menést jelent, mint e mondásban: kelj innét, menj innét; harczra kelni am. menni, indulni. 2) Heves vármegyében mondják az asztagban, garmadában fekvő gabonáról, midőn a földet érő, földön fekvő magvai csirát eresztenek a földbe. | |
* | |
| (lék-el) áth. m. lékel-t. Bizonyos testen léket; azaz lyukat, nyilást vág, üreget csinál. A halászok és mosónők lékelik a jeget. Lékelni a dinynyét, kenyeret. Alsó Vágmelléken röviden ejtik: lekel. | |
* | |
| (le-kelés) ösz. fn. Lemegy, leszáll. A földön fektiben kicsigázás. V. ö. LEKEL. | |
* | |
| (lék-el-és) fn. tt. lékelés-t, tb. ~ěk, harm. szr. ~e. Cselekvés, midőn lékelünk. V. ö. LÉKEL. | |
* | |
| falu Szatmár m. továbbá Erdélyben Marosszékben és Besztercze kerületben; helyr. Lekenczé-re, ~n, ~ről. | |
* | |
| falu Gömör m.; helyr. Lekenyé-re, ~n, ~ről. | |
* | |
| (le-kenyerez) ösz. áth. Képes kifejezéssel am. valakit némi jótéteményekkel, pl. vendégléssel, jótartással maga iránt lekötelez, pártjára hódít, megveszteget. | |
* | |
| (le-kenyerezés) ösz. fn. Cselekvés, midőn valaki valakit lekenyerez. | |
* | |
| (le-képez) ösz. áth. A képét leveszi, leábrázolja. | |
* | |
| falu Bars m.; helyr. Lekér-re, ~ěn, ~ről. | |
* | |
| (le-kéredzés) ösz. fn. Kéredzés, hogy bocsássák valahonnan le, alantabb helyre. | |
* | |
| (le-keredzik) ösz. k. A végett kéredzik, hogy ereszszék, bocsássák, küldjék valahonnan le, vagy bizonyos alantabb helyre. A kis gyermek szükség végett lekéredzik az ágyról. V. ö. KÉREDZIK. | |
* | |
| (le-kerekědik) ösz. k. Kerekedve, azaz körben szállva, repülve leereszkedik. Egy sereg holló lekerekedett a dögre. A seregélyek lekerekedtek a szőlőbe. V. ö. KEREKĚDIK. | |
* | |
| l. LEKARAMÍT. | |
* | |
| (le-kerget) ösz. gyak. áth. Kergetve lehajt, leűz valakit vagy valamit. A lesben álló előörsöket lekergetni a hegyről. A barmokat lekergetni a vetésről. V. ö. KERGET. | |
* | |
| (le-kergetés) ösz. fn. Cselekvés, midőn valakit v. valamit lekergetnek. | |
* | |
| (lék-esz) fn. tt. lékesz-t, több. ~ěk. Eszköz, agybajok gyógyitása végett a koponyán léket, azaz lyukat fúrni. (Trepan). | |
* | |
| (lék-ez) áth. m. lékez-tem, ~tél, ~ětt, l. LÉKEL. | |
* | |
| (lék-ez-és) fn. tt. lékezés-t, tb. ~ěk. l. LÉKELÉS. | |
* | |
| (lék-halászat) ösz. fn. Halászat módja, midőn a jégen léket, azaz nyilást vágnak, s azon eresztik víz alá a hálót. A lékhalászat különösen a Balatonon divatos. | |
* | |
| (lék-háló) ösz. fn. Hálónem, melylyel a lékelt jég alatt halásznak. | |
* | |
| (lék-huzó) ösz. fn. 1) A sebészeknél azon eszköz, melyet nagy fejzuzások gyógyításánál használnak, s vele a benyomott koponyát felhúzzák. 2) A kádároknál eszköz, mely által a hordó fenekét a csinybe, vagy is ontorába húzzák. V. ö. ONTORA. | |
* | |
| (le-kiabál) ösz. önh. Fentebb helyről alá, felé kiabál. Lekiabálni az őrtoronyról, hogy tűz van. Lekiabálni a pinczébe. Tárgyesetes névvel am. valakit kiabálva elnyom, legyőz, kifog rajta. A számosabb párt emberei lekiabálták az ellenpártiakat. | |
* | |
| (le-kiabálás) ösz. fn. Cselekvés, midőn lekiabálnak. | |
* | |
| (le-kiált) ösz. önh. Föntebb helyről alsóbbra kiált. Lekiáltani az első emeletről az utczára. V. ö. KIÁLT. | |
* | |
| (le-kiáltás) ösz. fn. Föntebb helyről alsóbbra kiáltás. | |
* | |
| puszta Hont m.; helyr. Leklencz-re, ~ěn, ~ről. | |
* | |
| (le-kókkad) ösz. önh. Kókkadva lehajlik és elfonnyad, elhervad. Nagy hőségben lekókkadnak a gyönge növények. V. ö. KÓKKAD. | |
* | |
| (le-kókkadás) ösz. fn. Kókkadva lehajlás. | |
* | |
| (le-kókkan) lásd: LEKÓKKAD. | |
* | |
| tájdivatos lékel helyett, l. ezt. | |
* | |
| (le-konczol) ösz. áth. Konczokra, darabokra levagdal, leszabdal, leöldös. | |
* | |
| (le-konczolás) ösz. fn. Az öldöklésnek legvadabb neme, midőn valaki ellenfelét konczokra szabdalva öli meg. | |
* | |
| (le-konyít) ösz. áth. Valamit konyán, azaz görbedőleg aláhajt. A Lusta ló lekonyítja fülét. A nagy hőség lekonyítja a gyönge növényeket. V. ö. KONYÍT. | |
* | |
| v. ~KONYITÁS, (le-konyítás) ösz. fn. Konyán aláfelé hajtás. | |
* | |
| (le-konyúl) ösz. önh. Általán, mondjuk hajlékony testről, midőn rugalmasságát, merevenségét vesztve, konyán, azaz görbedve lefügged alácsügged. Lekonyúl a ló füle, a kalap karimája. Különösen, a gyöngebb növény szára, vagy levelei hervadva lehajlanak. V. ö. KONYÚL. | |
* | |
| (le-konyúlás) ösz. fn. Állapot, midőn valami lekonyúl. | |
* | |
| (le-kopácsol) ösz. áth. Bizonyos gyümölcsök kopácsát, azaz sajátnemü héját lehúzza, leveri. Lekopácsolni a diót, mogyorót, gesztenyét. V. ö. KOPÁCS. | |
* | |
| (le-kopácsolás) ösz. fn. A kopács lehúzása, leverése. | |
* | |
| (le-kopás) ösz. fn. Állapot, midőn valami lekopik. V. ö. LEKOPIK. | |
* | |
| (le-kopaszt) l. LEKOPPASZT. | |
* | |
| (le-kopik) ösz. k. Valamely testnek fölszine, nevezetesen héja, haja, kérge, burka, tokja stb. külső erő által leválik, ledörgölődik. Viselés által lekopik a posztó szőre, a bőr barkája. A könyv sarkáról lekopott a bőr. V. ö. KOPIK. | |
* | |
| (le-koppad) ösz. önh. Mondják különösen az állatok bőrét takaró szőrről, hajról, tollról, midőn lehullanak, leválnak. Hagymázban lekoppadt a feje. A tetves tyúk lekoppad. V. ö. KOPPAD. | |
* | |
| (le-koppadás) ösz. fn. Állapot, midőn valami lekoppad. V. ö. LEKOPPAD. | |
* | |
| (le-koppaszt) ösz. áth. Az állatok bőrén levő szőrt, hajat, tollat letépi, azt eszközli, hogy azok lehulljanak. Lekoppasztani a ludak mellét. Tréfásan am. valakinek haját szinte bőrig lenyírja. V. ö. KOPPASZT. | |
* | |
| (le-koppasztás) ösz. fn. Cselekvés, midőn valamit vagy valakit lekoppasztanak. V. ö. LEKOPPASZT. | |
* | |
| (le-koptat) ösz. áth. Külső erőszak, pl. dörzsölés, csiszolás által valamely testnek fölszinét, nevezetesen héját, kérgét, burkát stb. lehullatja, leválni kényszeríti. Lekoptatni a könyv táblájáról a bőrt, papirt. V. ö. KOPTAT. | |
* | |
| (le-koptatás) ösz. fn. Cselekvés, midőn valamit lekoptatnak. | |
* | |
| (le-korcsolyáz) ösz. áth. és önh. 1) Korcsolyaféle csúsztató eszközön leereget valamit. A boros hordókat lekorcsolyázni a szekérről. 2) Önhatólag am. korcsolyanemű jégpatkón lefelé megy, vagy csuszkorál. | |
* | |
| (le-korcsolyázás) ösz. fn. 1) Korcsolyán leeregetés. 2) Korcsolyanemű jégpatkón lecsuszkorálás. | |
* | |
| (le-korhol) ösz. áth. 1) Valamely testet egy másik kemény testhez dörgölve lekoptat. Gyöke az erős vastag hangot kifejező kor, melyben egyszermind az r törést jelent. A tengely vége lekorholja a kapubálványt. A kerék lekorholja a lőcsöt. 2) Valakit lehurogat, azaz nyers kemény hangon lelármáz, leszid. Gyöke szintén a hangszó kor. V. ö. KORHOL. | |
* | |
| (le-korholás) ösz. fn. Cselekvés, midőn valami valamit dörgölve lekoptat; és midőn valakit lekorholnak. | |
* | |
| (le-kortyol) ösz. áth. Kortyonként leereget a torkán valamely italt. Lekortyolni egy palaczk bort. V. ö. KORTY. | |
* | |
| (le-kótáz) ösz. áth. Bizonyos dallamot kótajegyekkel leír. A népdalokat lekótázni. V. ö. KÓTA. | |
* | |
| (le-kótázás) ösz. fn. Cselekvés, midőn valamely dallamot lekótáznak. A magyar zene lekótázásához nem mindenki ért. | |
* | |
| (le-költözés) ösz. fn. Cselekvés, midőn valaki leköltözik. | |
* | |
| (le-költözik) ösz. k. Lakás, vagy tartózkodás végett valamely fentebb helyen fekvő szállásról alsóbbra megy, lehordozkodik. Harmadik emeletről elsőre leköltözni. Bécsből leköltözni Pestre. V. ö. KÖLTÖZIK. | |
* | |
| (le-költözködés) ösz. fn. Cselekvés, midőn valaki leköltözködik. | |
* | |
| (le-költözködik) ösz. k. Terjedelmesebb értelmü, mint a leköltözik, minthogy költözködni am. sokad magával, mindenestül előbbi lakhelyéről egy ujra hordozkodni. V. ö. KÖLTÖZIK, KÖLTÖZKÖDIK. | |
* | |
| (le-könyököl) ösz. önh. Könyökével valamire rádől, könyökére támaszkodik. Asztalra lekönyökölni. V. ö. KÖNYÖKÖL. | |
* | |
| (le-könyökölés) ösz. fn. Cselekvés, midőn valaki lekönyököl. | |
* | |
| (le-köp) l. LEPÖK. | |
* | |
| v. ~KÖSZÖRÜL, (le-köszörűl) ösz. áth. Szoros ért. valaminek fölét, vagy akármely oldalát köszörűféle eszközzel lekoptatja. Leköszörülni a kés hegyét, a fejsze csorbáját. Szélesb ért. valamely testet egy másik kemény testhez csiszolva, dörzsölve lekorhol. Hegyes bottal leköszörülni a fal vakolatát. V. ö. KÖSZÖRŰ. | |
* | |
| (le-köszörűlés) ösz. fn. Cselekvés, midőn valamit leköszörülnek. | |
* | |
| (le-köt) ösz. áth. 1) Ami felkötve volt, annak kötelékét leoldja. Lekötni oldalról a kardot. 2) Valamit bizonyos alantabb levő testhez köt. A disznót lekötni a szekér fenekére. 3) A kötelezvényi szerződésben biztositékul bizonyos vagyonát tűzi ki, s mintegy hitzálogul leteszi. Adósság fejében lekötni valamely házat, szőlőt, földet. | |
* | |
| (le-kötelez) ösz. áth. Képes kifejezéssel am. magát valamely kitűzött biztosíték ajánlása által, mintegy erkölcsileg kényszeríti, hogy igéretét, tartozását teljesítse. Irással vagy becsűletszóval lekötelezni magát valamely jótékony czél elősegítésére. Szinte átv. ért. valakit bizonyos jótétemények által maga iránt háladatossá tesz, vagy olyanná lenni kényszerít. Szíves barátságaért le vagyok önnek kötelezve. Ön igen lekötelezett bennünket. V. ö. KÖTELEZ. | |
* | |
| (le-kötelezés) ösz. fn. Cselekvés, mely által magunkat másnak, vagy mást magunk iránt lekötelezünk. V. ö. LEKÖTELEZ. | |
* | |
| (le-kötelezětt) ösz. mn. Aki, vagy ami le van kötelezve. Különösen mondják személyről, ki másnak bizonyos jótéteményekért hálával tartozik. Lekötelezett szolgája. Továbbá mondják azon hitzálogféle vagyonról, melyet valaki a hitelezőnek számára biztositékul kitűzött, szokottabban: lekötött. | |
* | |
| (le-köteleztetés) ösz. fn. Szenvedő állapot, midőn valaki másnak le van kötelezve. | |
* | |
| (le-kötés) ösz. fn. Cselekvés, illetőleg szerződés, mely által lekötünk valamit. V. ö. LEKÖT. | |
* | |
| (le-kötöz) ösz. áth. és gyak. Többeket vagy többszörösen leköt. Őszszel lekötözni a fügefákat. V. ö. LEKÖT és KÖTÖZ. | |
* | |
| (le-kötözés) ösz. fn. Cselekvés, midőn valamit lekötöznek. | |
* | |
| (le-kukkan) ösz. önh. 1) Kukkanva letekint valahová. Kis likon lekukkanni a pinczébe. 2) Székely tájszólás szerént am. lekókkad vagyis lekókkal, azaz a fának, fűnek, virágnak levele lokonyúl. Ennek gyöke a zsugorodó görbedést jelentő kuk, melyből kukacz, kukora, kukorodik stb. származnak. | |
* | |
| (le-kukorodik) ösz. k. Kukorodva, azaz lehajulva, mintegy zsugorodott testtel leül, leereszkedik. A gyermekek lekukorodtak a tűz körül. V. ö. KUKORODIK. | |
* | |
| (le-kushad) ösz. önh. Kushadva alá görbed, lehajtja magát, hasra fekszik. Lekushad a lesben álló vadászeb, az egeret leső macska. V. ö. KUSHAD. | |
* | |
| (le-küld) ösz. áth. Valakit fentebb helyről alább fekvő helyre küld. A szolgát leküldeni a pinczébe. Fiát Pozsonyból Pestre küldötte le iskolába. V. ö. KÜLD. | |
* | |
| (le-küldés) ösz. fn. Cselekvés, midőn valakit leküldenek. | |
* | |
| (le-küzd) ösz. áth. Küzdelmek között valamely bajt, nehézséget meg- vagy legyőz. Leküzdeni az akadályokat. | |
* | |
| áth. m. lel-t, néha, de mai napság egyedül a törzsben hosszu é-vel: lél; a régieknél egyebütt is, pl. lélet (ma: lelet), lélemés (ma: lelemés). 1) Keresve vagy véletlenül valamire akad, rájön, valamit talál. E szóban alapfogalom a menés, t. i. rendesen keresés által lelünk valamit, keresni pedig am. körösni, azaz körüljárni avégett, hogy valamire akadjunk, s midőn ráakadunk, azt mondjuk, hogy valamit leltünk v. megleltük amit kerestünk, azaz járás által rájutottunk, rájöttünk. Ki, mit keres megleli. (Km.).
"Ő álnok hálója ottan elterűle, Jeles fő hadakat vele megkerűle, Kikkel gazdagságot, sok szépséget lele." Tinódi. Meglelni vagy megtalálni a régieknél azt is tette: megkérni, megkeresni. Ezen öszvefüggés van a latin quaero és invenio között, mert invenire am. in-venire, rájönni; a szlávban na-idem szinte am. rámegyek, és meglelem. E szerint lel eredetileg am. valamit ér, rámegy, rájön valamire. Magában ugyan önható ige, de épen úgy használtatik áthatóul, és tárgyesetes névvel, mint áll, ül, jár az ily mondatokban: őrt állok, helyt állok, szavamat állom; törvényt ülni, lovat, szamarat ülni; toborzót járni, bolondját járni stb. Gyöke lenne azon le, mely több szavainkban mozgást, menést jelent, pl. a lép, lebeg, lézzeg származékokban. Az l képző, mint a szól, tol igékben, melyek gyöke szó, to. 2) Átv. ért. am. bizonyos baj, betegség éri, találja, jön rá, pl. Mi lelt, édes fiam? mi baj ért, mi talált? Különösen mondatik változó gyomorlázról, mely időnként jár, innen: Leli a hideg am. járja. Ez értelemben palóczos kiejtés után elrontva mondják némely vidékeken: kilőtte (= kilölte) a hideg, lövi (= löli) a hideg, ezek helyett: kilelte, leli a hideg. | |
* | |
| mély hangon: LAL, kettőztetett igeképző, mint kér-lel (= kér-el-el), régiesen: kérel; továbbá: ér-lel. | |
* | |
| l. LEL. | |
* | |
| (leh-el v. leh-l) fn. tt. lél-t, tb. ~ěk, harm. szr. ~e. Bizonyos testekben, különösen folyékonyak és repülőkben rejlő finom, sajátságos erejü részecskék, melyek vagy mesterségesen vagy belső forrongás által fejlődnek ki, melyek tehát az illető anyagnak mintegy páráját leheletét, (Spiritus) alkotják. Innen a névrokonság lét és lélek között. V. ö. SZESZ, mely a szellem szóval szintén rokon gyökü. Az anyagok különfélesége szerint a lél is többféle, pl. borlél, sörlél, balzamos, eczetěgényes, káforos stb. lél. | |
* | |
| (a mennyiben az előbbi szótól némileg különbözőnek vétetnék) elvont törzsök, melyből közelebb léledzik és lélek, s a tájdivatos léletěl származik; gyöke szintén a természeti hangot utánzó leh vagy lih, melyekből lehel, leheg, liheg is erednek; lélek tehát eredetileg annyi mint lehelék (alanyilag vagy tárgyilag) t. i. ami lehel vagy amit lehelnek; innen: lélekzik, s a Bécsi codexben léleklet am. halitus. A komárommegyei Csalóközben fekvő Lél helység nevének jelentését valószinüleg onnan származtathatjuk, hogy mélyen, tehát lent (le-el) fekszik. | |
* | |
| régiesen öszvehúzva 'levél' szóból. Az egész ragozás az egyes számban így állott: lők v. lék (= levék), lől v. lél (= levél), lőn v. lén (= leve mintegy leve ön). | |
* | |
| NAGY~, falu Komárom m.; helyr. Lél-ěn, ~re, ~ről. | |
* | |
| (le-lánczol) ösz. áth. Lánczczal leköt, leszorít valamit vagy valakit. | |
* | |
| (le-lapít) ösz. áth. Laposra lever, lekalapál. | |
* | |
| (le-lapítás) ösz. fn. Laposra leverés, lekalapálás. | |
* | |
| (le-lappad) ösz. önh. Mondjuk általán felfútt, felpuffadt, dagadt testről, midőn lapossá lesz, lelohad. A roszul kelt kenyér lelappad. A duda, ha szelét kibocsátják, lelappad. A daganat lelappadt. V. ö. LAPPAD. | |
* | |
| (le-lapúl) ösz. önh. Mondjuk különösen állatról, midőn hasára lebocsátkozva elterűl, s mintegy lapossá alakúl. Lelapúl az orzó vad, midőn leselkedik. A tyúk lelapúl a kakas alatt. V. ö. LAPÚL. Különbözik: lelappad. | |
* | |
| (le-lapúlás) ösz. fn. Cselekvés, midőn valami vagy valaki lelapúl. V. ö. LELAPÚL. | |
* | |
| (le-lát) ösz. önh. Bizonyos távolságu mélységre lát. A toronyból lelátni az egész városra. A fenhéjazó sas lelát a földön futó nyúlra. V. ö. LÁT. | |
* | |
| (lel-bér) l. LELDÍJ. | |
* | |
| (lel-díj) ösz. fn. Díj, vagy jutalom, melyet valamely elveszett jószág, vagy elrejtett kincs feltalálójának az illető tulajdonos ad. | |
* | |
| falu Közép-Szolnok megyében; KIS~, NAGY~, puszták Csanád m.; helyr. Lelé-re, ~n, ~ről. | |
* | |
| falu Hont m.; helyr. Leléd-re, ~ěn, ~ről. | |
* | |
| (lel-ed-ěz-és) fn, tt. leledzés-t, tb. ~ěk, harm. szr. ~e. 1) Pihegő, aprózott, sürü lélekzés, máskép: lelkendezés. 2) Bűnbe keveredés. V. ö. LELEDZIK. | |
* | |
| (lél-ed-ez-ik) k. m. Leledz-tem, ~tél, v. ~ěttem, ~ěttél, ~ětt, htn. ~ni v. ~eni. 1) Apró, sürü lélekzetet vesz, pl. midőn el van fáradva. Gyöke szintén természeti hangot utánzó le v. leh v. lih, melyből lett lehl v. lihl, s öszvehúzva lél, léled stb. 2) Molnár A. szerént am. bűnbe keveredik. De ezen értelemben mindig mellette állanak: bűnben, hibában, vagy más hasonjelentésü szók; úgy hogy ez itt sem jelent mást, mint folyvást lélekzeni vagy élni, t. i. bűnben, hibában élni. Azonban némelyek szerént ezen értelemben gyöke azon lel volna, mely találást, valamibe menést, különösen bajba jutást jelent, pl. mint kit a hideg vagy más valami rosz lel. V. ö. LELETĚZIK. | |
* | |
| (le-legel) ösz. áth. Legelve lerág, leesz valamit. A juhok lelegelték az őszi vetéseket. V. ö. LEGEL. | |
* | |
| (le-legelés) ösz. fn. Legelve leevés, lerágás. | |
* | |
| (le-legeltet) ösz. mivelt. Engedi, hagyja, vagy készakarva teszi, hogy a barmok legelve leegyenek, lerágjanak valamit. Ökrökkel lelegeltetni a tilosokat. V. ö. LEGELTET. | |
* | |
| (le-legeltetés) ösz. fn. Cselekvés, midőn valaki valamit lelegeltet. | |
* | |
| (lél-ek vagyis leh-l-ek) fn. tt. lelket v. lelkět. Személyragozva: lelkěm, lelkěd, lelke stb. Elveti az ékezetet e származékokban is: lelkěs, lelketlen, lelkenděz, lelkü, lelküség. 1) Eredeti anyagi ért. leh, lehelés, lehelék, vagy is azon pára, melyet a tüdőn beszívott vagy kinyomott lég képez. Lelket venni. Lélekvevés. Lélekzeni. Lélekszakadva sietni, oly sebességgel, mely miatt a lélekzés szinte megszakad. Lelkendezni, a nagy fáradság miatt szakgatva lehelni.
Átv. ért. lélekcsap a hordón, léleklyuk a pinczén, am. szelelő lik. 2) Minthogy a lehelés az élet jele, innen lélek jelent életet, életerőt, pl. Isten lelket fuvalt az agyagba, melyből az embert alkotta volt. Csak hálni jár bele a lélek. (Km.). Kiadta a lelkét. Oda adná érte a lelkét is. A szekér majd kirázta a lelkét. Ne bizd rá lelkedet. Ez lélekben járó dolog. Alig birtak lelket verni bele. Lélekvesztő (ladik), mely az életet veszélyezteti. 3) Szoros ért. azon láthatatlan, de működéseiben észrevehető erő, mely a testet élteti, s tevékenynyé teszi, mely az érzések, érzelmek, és az ezekből támadó vágyak és szenvedélyek széke, mely a testnek ellentétetik. Ez értelemben általán az állatok is lelkesek. De a magyar népbölcsészet szerént az állatok között szorosan véve csak az embernek van lelke, a többinek pedig párája. Innen ha a nép valamely állaton sajnálkozik, azt mondja: szegény pára! Sőt az ördögről is azt tartja a közmondás, hogy szegény, mert nincs lelke. Különösen a léleknek mint egyes működő tehetségei: a) A szellem, mely gondolkodó, vizsgálódó, s okoskodó erővel bir; b) A kedély, mint a vágyó tehetségek öszveges szerve; c) A szív, mint a nyájas társadalmi hajlamok széke, mely által mások örömeiben és fájdalmaiban részt veszünk, s mely leginkább szeretet által nyilatkozik. Innét a lélek nevezet alatt gyakran szellem, néha kedély, néha szív értetik. Szellemre vonatkoznak az ily mondatok: Mély gondolkodásban kifárad a lélek. Megfeszíteni a lelki erőt. Lelki szegény, ki kevés szellemi erővel bir. Atyának Fiúnak és Szentléleknek nevében. Kedélyre vonatkozik ez ilyekben: Erős, nagy, gyáva, alacson, szabad, szolgai lélek. Bátor, vitéz, rettenthetetlen, tántorithatatlan lélek. Szívre vonatkoznak: Jó, jámbor, szelid, részvevő, engedékeny, rosz, gonosz, czudar lélek. Lelkére szólni, beszélni valakinek. Lelkére kötni a teendőket. "Fáj a szívem, sír a lelkem." Népd. "A lélek is sírt belőlem, Midőn búcsut veve tőlem." Csokonai. Nevezetesen az erkölcsi és vallási érzelmekre nézve: Lelkére venni valamit. Jó lélekkel tenni, állítani. Valamivel lelkét veszteni. Egész, teljes, tiszta lélekkel szeretni az Istent. Sem Istene, sem lelke. Van-e lelked? Hamis a lelked is. Lelked legyen rajta. Száradjon a lelkeden. Nem fér a lelkemhez, hogy azt tegyem. Lelkén el nem viszi, am. megvallja, meggyónja. Lelkemre mondom. Lelkem ismerete nem vádol. A bűnt lelkemből utálom. A lélek, lelkem szót a legszivesebb legnyájasabb szólitásul használja a magyar. Lelkem rózsám, lelkem galambom, lelkem angyalom, lelkem mindenem. Édes, kedves lelkem. Lelkem adta, lelkem fele, lelkem mása. Lelkemtől szakadt. Eszem a lelkedet. Szeretlek, mint a lelkemet. Ellenkezőleg a haragnak, s utálatnak legundokabb neme, a lelket káromolni. Még e mondás is: aki lelke van! nem egyéb szépített káromkodásnál, miért a szép izlés ellen van azt nemesebb irói nyelvben, vagy finom társalgási beszédben használni. 4) A 'lélek' szó jelent úgynevezett kísértetet is, vagy a nép hiedelme szerént a megholtak bolygó, kivált elkárhozott lelkét. A lelkek éjfélkor szoktak megjelenni. Lelket látni. Lelkeket idézni. Úgy jár, mint a lélek. Bolygó, kísértő lélek. Minden jó lélek az Istent dicséri, kísértetet szólitó mondás. Átv. ért. 1) Okos észszel biró lény, személy. Az Isten lélek, és lélekben kell őt imádni. Az angyalok jó lelkek. Az ördög gonosz lélek. Az én nagybátyám áldott egy lélek. A mi helységűnkben kétezer léleknél több lakik. Egy lelket sem láttam. 2) Ami valaminek mintegy életet ad. Ő a társaság lelke. Az alázatosság, az erények lelke. Isten a világ lelke. 3) Mi a maga nemében, vagy a többi közt legderekabb, legkitünőbb, legfontosabb. A rend, a dolog lelke. Lelke dohány am. java dohány, mely a szárnak derekán terem, különböztetésül a hegye és alja dohánytól. 4) Valaminek béle, tölteléke. 5) A hegedű nemü hangszerekben azon faczölöpöcske, mely a húrláb alatt a hegedű tetejét annak fenekétől feszesen tartja, s mintegy a hangrezgést az utóbbival közli. Minthogy az emberben a test és a lélek legszorosb összeköttetéssel működnek, innen gyakran együtt emlittetnek, s az embernek egész valóját jelentik. Testem lelkem megunta a várakozást. Se testemnek, se lelkemnek nem kell. Csak teste lelke, és a sodrófája. (Km.). Hamis teste lelke szőkének, barnának. Népd. Világos, hogy a lélek gyöke eredetileg egy a leh, léh, leheg, liheg szók gyökével; t. i. az ember azon láthatatlan erőt, mely minden mozgalomnak kútfeje, a lehhel, mint életnek jelével, azonosította. Innen van, hogy több nyelvben e két fogalom azonos szókkal fejeztetik ki, pl. a hellen pnw és pnema, a latin spirat és spiritus, anima, anhelo, innen lett animal; mint a régies magyar szellet s újabb szellem a szél v. szellő szótól, a szláv duchat és duch, a héber ruah, am. szél és szellem stb. | |
* | |
| (lélek-állapot) ösz. fn. A léleknek akár úgy mint szellemnek, akár mint kedélynek és szívnek bizonyos esetben működése vagy szenvedése. | |
* | |
| (lélek-áros v. árus) ösz. fn. Ki az emberekkel áru gyanánt bánik, midőn ravaszság vagy erőszak által szolgálatba, rabságba ejti, vagy midőn bizonyos jutalom fejében, lelkeiket mintegy eladja, pl. rávevén őket, hogy lelkiesméretök ellen szavazzanak vagy esküdjenek. | |
* | |
| (lélekben-járó) ösz. mn. Lelkiösméretes, amit az erkölcsi törvény szorosan parancsol vagy tilt. Ez lélekbenjáró dolog. | |
* | |
| (lélek-bujdosás) ösz. fn. l. LÉLEKKÖLTÖZÉS. | |
* | |
| (lélek-buvár) ösz. fn. Személy, illetőleg tudós, ki a lélektannal foglalkodik, vagyis a lélek tulajdonságait és lényegét vizsgálja. (Psychologus). | |
* | |
| (lélek-csap) ösz. fn. Szelelő csap v. lélekző lik a hordón, midőn a must forr. | |
* | |
| (lélek-csěnd) ösz. fn. l. LÉLEKNYUGALOM. | |
* | |
| (lélek-éberség v. ~ébrenség) ösz. fn. A szellemi erőnek azon állapota, midőn meglepő, váratlan, rendkivüli esetekben zavarba nem jön, s kellőleg feltalálja magát. A lélekéberség leginkább a veszedelemben tünik ki. Szélesb ért. öntudatos állapot. | |
* | |
| (lel-ék-ěny) mn. tt. lelékěny-t, tb. ~ek, l. LELEMÉNYĚS. | |
* | |
| (lel-ék-ěny-ség) fn. tt. lelékěnység~ět, harm. szr. ~e. l. LELEMÉNYĚSSÉG. | |
* | |
| (lélek-erő) ösz. fn. 1) Szellemi erő, általán véve, melylyel a lélek el van látva. 2) Képes kifejezéssel a lélek azon rugalmassága, mely a viszontagságoknak ellene szegűl, azokat mintegy visszataszítja, s kitűzött működéseiben nem engedi akadályoztatni magát. Lélekerő nélkül nagy dolgokat véghez vinni nem lehet. Szokottabban: lelki erő. | |
* | |
| (lélek-fönség) ösz. fn. A lélekerőnek v. lelki erőnek legmagasb foka. | |
* | |
| (lélek-furdalás) ösz. fn. Azon nyugtalanító erkölcsi érzelem, mely valamely gonosz tett elkövetése miatt kinozza az embert, s lassu féreg gyanánt rágódik kebelén. | |
* | |
| (lélek-gyönyör) ösz. fn. Szellemi vagy erkölcsi gyönyör, melyet a szellemi vagy erkölcsi vágyak kielégítése szül. Lélekgyönyörrel olvasni a jeles irók műveit. Magunk, és mások jótetteiből lélekgyönyört érezni. Szokottabban: lelki gyönyör. V. ö. GYÖNYÖR. | |
* | |
| (lélek-háborgás) ösz. fn. A kedély nyugtalankodása, melyet hevesebb indulatok támasztanak, kivált az érzékekre kedvetlenül hatók. | |
* | |
| (lélek-háborodás) ösz. fn. A kedélynek azon változása, midőn nyugott s rendes állapotából kiesik, s mint kórtünemény áll elé. | |
* | |
| (lélek-harang) ösz. fn. Kis harang, melyet akkor szoktak különösen meghúzni, midőn a hívek közől valaki haldoklik. Ugyan ezt húzzák meg a római katholikusoknál estveli harangozás után a megholtak lelkeiért. E szokást hazánkba az I-ső Károly alatt tartott udvardi zsinat hozta be. | |
* | |
| (lélek-harcz), lásd: LÉLEKLEM. | |
* | |
| (lélek-ismeret), l. LELKIÖSMERET. | |
* | |
| (lélek-jelenés) ösz. fn. néphiedelem szerént valamely léleknek, vagyis szellemnek a testi világban mutatkozása. (Geisteserscheinung). | |
* | |
| (lélek-jelen-lét), l. LÉLEKÉBERSÉG. | |
* | |
| (lélek-költözés) ösz. fn. A régi egyiptomiak, és némely görög bölcsek tana szerént a megholtak lelkei majd más emberekbe, majd állatokba mennek át, mit ők lélekköltözésnek (metempsychosis) neveztek. Máskép: lélekbujdosás, lélekvándorlás. | |
* | |
| (lélek-küzdelem) ösz. fn. A lélek különböző érzelmeinek egymással ellenkező állapota, pl. ha a szerelmeseknek a szülék tiltják az egymással öszvekelést. Szokottabban: lelki küzdelem, lelki harcz. | |
* | |
| (lélek-látó) ösz. fn. Rajongásig képzelődő személyek, milyenek a népmesében eléforduló tátosok vagy más beteg elméjü emberek, kik azt hiszik maguk felől, hogy koronként lelkeket, kísérteteket látnak, vagy azokat eléidézni képesek. | |
* | |
| (lél-ek-ěl-et) fn. tt. lélekletět. A Bécsi codexben am. a mai lélekzet (halitus). | |
* | |
| (lélek-lyuk) ösz. fn. Általán szelelő lyuk. Léleklyuk a pinczén. | |
* | |
| (lélek-mardosás) ösz. fn. Valamivel erősebb kifejezés, mint a lélekfurdalás, s jelenti legélénkebb nemét azon erkölcsi nyugtalanságnak, mely az elkövetett gonoszság öntudata miatt fenevad gyanánt marja, szakgatja a lelket. | |
* | |
| (lélek-nyugalom) ösz. fn. A kedélynek azon állapota, midőn semmi kellemetlen érzelem által nincs megháboritva, különösen mely azon öntudatból ered, hogy erkölcsi kötelességeinket lehetőleg teljesítettük. Az erényességnek egyik fő jutalma a léleknyugalom. Szokottabban: lelki nyugalom. | |
* | |
| (lélek-ölő) ösz. mn. A lelket, vagyis kedélyt leverő, zsibbasztó. | |
* | |
| (lélek-pénz) ösz. fn. Némely plebániákon a pénzbeli járandóság azon neme, melyet mindegyik hívtől kap az illető lelkész. Pap paptól nem kér lélekpénzt. (Km.) Clericus clericum non taxat). | |
* | |
| (lélek-romlás) ösz. fn. A léleknek azon állapota, midőn erkölcsileg romlásnak indúl, s az erény utjáról eltér. | |
* | |
| (lélek-szakadtan) l. LÉLEKSZAKADVA. | |
* | |
| (lélek-szakadva) ösz. ih. A legnagyobb sebességgel, mely miatt a sietőnek lélekzete mintegy megszakad, és eláll. Lélekszakadva jött hirt mondani a nagy szerencsétlenségről. | |
* | |
| (lélek-tan) ösz. fn. Tan az emberi lélek lényéről és tulajdonságairól. Tapasztalati lélektan, mely tapasztalaton épül. (Psychologia empirica). Észleleti lélektan. (Psychologia rationalis). Jelenti azon iratot vagy könyvet is, mely ilyféle tant foglal magában. | |
* | |
| (lélek-tanász) l. LÉLEKBUVÁR. | |
* | |
| (lélek-tani) ösz. mn. Lélektant illető, arra vonatkozó. | |
* | |
| (lélek-tanilag) ösz. ih. Lélektani értelemben, lélektanra vonatkozva. | |
* | |
| (lélek-tapasztó) ösz. fn. Népies tréfás nyelven így nevezik a sűrü lisztkását vagy pépet, továbbá a sűrüre főzött s héjától megtisztított babot, lencsét, borsót. Szokottan: törött bab lencse, borsó. | |
* | |
| (lél-ek-telen) l. LELKETLEN. | |
* | |
| l. LÉLEKTAN. | |
* | |
| (lélek-üdítő) ösz. mn. Ami üdíti, felvidítja, föleleveníti a kedélyt.
"Mint reggeli hűs víz tunya álmos arczra, Oly léleküdítő e kiáltás: harczra!" Arany J. | |
* | |
| (lélek-vesztő) ösz. mn. és fn. Ami akár a lelket különösen, akár az életet általán veszélyezteti. Lélekvesztő gonosz példák. Nevezetesen így hívják a legkisebbféle ladikot, melyet a hullámok könnyen felfordítnak. Ilyenek az egy faderékból vájt balatoni lélekvesztők. | |
* | |
| (lél-ek-ěz-és), fn. tt. lélekzés-t, tb. ~ěk, harm. szr. ~e. Lehelés vagyis a tüdőnek azon működése, midőn a levegőt majd beszívja, majd kinyomja. | |
* | |
| (lél-ek-ěz-és-i) mn. tt. lélekzési-t, tb. ~ek. Lélekzésre vonatkozó, ahhoz tartozó. Lélekzési szervek. Lélekzési képesség. | |
* | |
| (lél-ek-ez-et) fn. tt. lélekzet-ět, harm. szr. ~e. Azon pára, melyet a tüdő kifú, vagy bevesz, azaz lehelet. Lélekzetet venni. Nincs lélekzete. Hidegben meglátszik az ember lélekzete. | |
* | |
| (lél-ek-ez-et-i) mn. tt. lélekzeti-t, tb. ~ek. Lélekzetre vonatkozó, ahhoz tartozó, abból eredő. Lélekzeti gyorsaság. Lélekzeti melegség. | |
* | |
| (lél-ek-ěz-ik) k. m. lélekz-ětt, htn. ~eni. Lehel, a levegőt majd kinyomja tüdejéből, majd beszívja. Nehezen, könnyen, sebesen lélekzeni. Alig lélekzik. | |
* | |
| (lél-ek-ěz-ő) mn. tt. lélekző-t. Aki vagy ami lélekzik, lehel. Sebesen lélekző utas. Alig lélekző beteg. Átv. ért. szelelő. Lélekző lyuk a pinczén. Lélekző cső. | |
* | |
| (lel-e-mény) fn. tt. lelemény-t, tb. ~ěk, harm. szr. ~e. Általán, amit valaki keresés által lel, talál, mire mintegy rájön, ráakad, máskép: találmány. Különösen, mit a fürkésző ész akár a tudományokban, akár a mesterségekben mint ujat eléállit. A könyvnyomtatás mestersége világeseményü lelemény. A gőzhajó amérikai lelemény. Az ujabbkori vegyészek, gépészek új és új leleményekkel lepik meg a világot. V. ö. LEL. | |
* | |
| (lel-e-měny-ěs) mn. tt. leleményěs-t, tb. ~ek. Mondjuk különösen észről, mely a tudományokban, vagy mesterségekben valami újat, eddig hallatlant, ismeretlent talál. A leleményes emberi ész sok bámulatos művet hozott már létre. Nevezetesen jelent oly embert, ki hamar, könnyen, mint szokás mondani, feltalálja, magát, ki elmés, élczes, ki meglepő gondolatokban gazdag. A leleményes embert nem lehet egy könnyen zavarba hozni. | |
* | |
| (lel-e-mény-ěs-kěd-ik) k. m. leleményěskěd-tem, ~tél, ~ětt. Leleményekben töri az eszét, új és új leleményekkel lép föl; elméskedik, élczeskedik. | |
* | |
| (lel-e-mény-ěs-ség) fn. tt. leleményěsség-ět, harm. szr. ~e. Tulajdonság, vagy állapot, midőn valaki leleményes. Az ujabbkori vegyészek leleményessége a régieknél sokkal kitünőbb. | |
* | |
| (lel-em-és) fn. tt. lelemés-t, tb. ~ěk. A 'lelés' szónak bővített kifejezése, kivált szellemi értelemben. (Inventio). A Bécsi codexben még hoszszú é-vel: lélemés. "Ma megkörnyékezték őket ő lélemésěk" (adinventiones. Ozeas 7.). | |
* | |
| (lel-em-es-ség) fn. tt. lelemesség-ět, harm. szr. ~e. Régi oklevelekben am. acquisitio; acquisitum, azaz keresmény. Gyöke a szoros tulajd. ért. vett lel, melyből lett az elavult lelem, mint kell-ből kellem, továbbá lelemes, lelemesség, mint kellemes, kellemesség. | |
* | |
| (lel-encz) fn. tt. lelencz-ět, harm. szr. ~e. Ujabb kori alkotásu és a szokás által elfogadott szó, am. lelt vagy talált gyermek, nevezetesen, melyet mint törvénytelen ágyból szülöttet az illető anya magától elvet. | |
* | |
| (lelencz-ház) ösz. fn. Nyilvános épület, melyben a talált gyermekeket, vagy az illető szülők kértére a törvénytelen ágyból szülötteket stb. fölnevelik. | |
* | |
| (lelencz-intézet) ösz. fn. Általában intézet, melynél fogva vagy melynek közremunkálásával a talált vagy más okból oda bevétetni kért stb. gyermekekről gondoskodnak. Különösen am. lelenczház. | |
* | |
| (le-lép) ösz. önh. 1) Föntebb helyről alsóbbra lép. Lelépni a második lépcsőről az elsőre. 2) Átv. ért. bizonyos hivatalról, rangról lemond. Húsz évi szolgálat után lelépett a polgármesterségről. | |
* | |
| (le-lépés) ösz. fn. Lépés, melyet valaki föntebb helyről alsóbbra tesz. Lelépéskor megcsuszott a lába. Átv. ért. lemondás bizonyos hivatalról. | |
* | |
| (le-leplez) ösz. áth. Valakiről vagy valamiről a takaró leplet leveszi. Leleplezni az új emlékszobrot. Átv. ért. felfödöz, nyilvánosságra hoz. Leleplezni a cselszövényeket. | |
* | |
| (le-leplezés) ösz. fn. Cselekvés, mely által valakit, vagy valamit lelepleznek. Az emlékszobor innepélyes leleplezésén jelen lenni. V. ö. LELEPLEZ. | |
* | |
| (lel-erő) ösz. fn. Észtehetség, mely az embert leleményessé teszi. | |
* | |
| (lel-és) fn. tt. lelés-t, tb. ~ěk, harm. szr. ~e. 1) Találás, midőn keresés, gondolkodás által rájövünk valamire. Föllelés, meglelés. 2) A hideg szóval öszvetéve am. láz, különösen gyomorláz. Hideglelés bántja őt. Harmadnapos, negyednapos, mindennapos hideglelés. V. ö. LÁZ. | |
* | |
| (lél-es) mn. tt. léles-t v. ~et, tb. ~ek. Ami lélt vagyis szeszes részeket foglal magában. Léles folyadékok. | |
* | |
| falu Bihar m.; helyr. Lelesd-re, ~ěn, ~ről. | |
* | |
| (lél-es-ség) fn. tt. lélesség-ět, harm. szr. ~e. Tulajdonsága, vagy állapota valamely testnek, különösen folyadéknak, midőn lélt foglal magában. Az ó bornak, pálinkának lélességét megkísérleni. | |
* | |
| mváros Zemplén, falu Heves m. erdélyi f. Hunyad m.; helyr. Lelesz-re, ~ěn, ~ről. | |
* | |
| (lel-et) fn. tt. leletět. Amit lelnek vagy találnak. Átv. ért. ez öszvetételben divatos látlelet, és lelet a bélyegröviditéseknél. | |
* | |
| (lel-et) fn. tt. lelet-ět, harm. szr. ~e. A Müncheni codexben am. nyavalygás, lankadat, különösen, melyet láz okoz. Fekszen vala hideg leletben. Tegnapon hagyá meg őt a hideg lelet. Az első e pontozva fordúl elé: lělet, mely itt rendszerént hoszszú é jele, tehát: lélet. V. ö. LÉLETEL, LELETĚZIK. | |
* | |
| (lél-et-ěl) önh. m. léletelt. Pihegve lélekzik. Dunán túli, különösen vasvármegyei tájszó. V. ö. LELET, (2), és LELETĚZIK. | |
* | |
| (lél-et-ěl-és) fn. tt. léletelés-t, tb. ~ěk. Pihegve lélekzés. | |
* | |
| (lél-et-ěz) önh. m. léletěz-tem, ~tél, ~ětt. l. LÉLETĚL. | |
* | |
| (lél-et-ěz-és) l. LÉLETĚLÉS. | |
* | |
| (lel-et-ěz-et) fn. tt. leletězet-ět, harm. szr. ~e. A Müncheni codex szerént nyavalygás, betegség, lankadtság. És mi leletezetünket viselte. Et languores nostros ipse portavit. (Máté 8.). V. ö. LELET, (2). | |
* | |
| (lel-et-ěz-et-ěs) mn. tt. leletězetěs-t, v. ~et, tb. ~ek. A Müncheni codexben am. gyöngélkedő, nyavalyás, lankadó. Valván ő velek némákat, és sántákat, és vakokat, és leletezeteseket (debiles) (Máté 15). Ezekben fekszen vala leletezeteseknek (languentium) nagy sokasága. (János 5.) V. ö. LELET, (2). | |
* | |
| (lel-et-ěz-ik) k. m. leletěz-tem, ~tél, ~ětt, par. ~zél. A Müncheni codexben am. gyöngélkedik, lankadoz, nyavalyog; még pedig pontozott közép ě-vel, mely rendesen hosszu é-t jelent: léletezik. "És lelék a szolgát, ki megléletezett vala (langverat) egészségben. (Lukács 7.). Kétségen kivűl a nehéz lélekzéstől. Egyezőnek látszik a mai 'leledzik' v. 'léledzik' szóval; mint a régies 'kéretězik' ma: 'kéredzik'. | |
* | |
| (lelet-tár) ösz. fn. l. LELTÁR. | |
* | |
| (le-levelez) ösz. áth. Valamely növénynek leveleit leszedi, letépi. Lelevelezni a szőlőt, dohányt, eperfát. | |
* | |
| (le-levelezés) ösz. fn. Cselekvés, midőn valamit leleveleznek. | |
* | |
| (le-lippen) ösz. önh. A lelappan igének kicsinyített módosúlata. Mondják különösen nősténymadarakról, midőn a hím alatt meglappannak. Lelippen a tyúk a kakas alatt. | |
* | |
| (lel-k-end) 'lelkenděz' szó törzse, de önállólag is használható, m. lelkendětt, htn. ~ni v. ~eni. A gyakorító értelem mérsékeltebb benne, mint 'lelkendez' szóban. | |
* | |
| (lel-k-en-d-ěz) önh. gyakoritó, m. lelkenděz-tem, ~tél, ~ětt, par. ~z. A nagy fáradság miatt nehezen lélekzik. Lelkendezve érkezett haza a messze utról. Szélesb ért. ijedség vagy más belső háborodás miatt alig liheg. | |
* | |
| (lel-k-en-d-ěz-és) fn. tt. lelkendězés-t, tb. ~ěk. Nagy fáradság vagy ijedség miatt nehéz lélekzés. | |
* | |
| (1), (lél-ek-ěs v. lel-k-ěs) mn. tt. lelkes-t v. ~et, tb. ~ek. 1) Lélekkel biró. Lelkes lények. Ez értelemben minden állat lelkes; ámbár a közmondás szerént csak az embernek van lelke, a többi állatnak pedig párája. Ellentéte: lelketlen. pl. a növények, és ásványok lelketlen lények. A régiek magában is: lelkěs v. lölkös szót főnevül a mai 'állat' értelemben használták. 2) Szoros ért. okos lélekkel biró. Különösen mondjuk oly emberről, kiben sok szellemi tehetség van, kinek kebele nemesebb vágyaktól dagadoz. Lelkes hazafiak. Innen jelent valami élénket, buzgót, buzdítót is. Lelkes beszéd, felszólítás. 3) Átv. ért. bizonyos süteményekre alkalmazva am. töltött, töltelékes, velős. Lelkes fánk, mely gyümölcsízzel van töltve. Lelkes derellye. Némely dunántuli, s más vidékek tájszólása szerént: lölkös. | |
* | |
| (lél-ek-ěs v. lel-k-ěs) mint fn. tt. lelkěs-t, tb. ~ěk. l. LELKĚS, (1) alatt. | |
* | |
| (lel-k-ěs-ěd-és) fn. tt. lelkěsědés-t, tb. ~ěk, harm. szr. ~e. 1) A felsőbb vágyó tehetségeknek azon állapotja, midőn valamely nemesebb czél elérésére mintegy felgyuladva törekszenek. A haza ügyét nagy lelkesedéssel karolni föl. A szónok közlelkesedésre gerjesztette hallgatóit. 2) A képzelődő tehetségnek magasabb szárnyalása, milyenre a költők, zenészek emelkednek, vagy kik némi jós szellemtől meghatva a dolgok és jövendőség titkaiba látnak. Költői lelkesedés. | |
* | |
| (lel-k-ěs-ěd-ětt) mn. tt. lelkěsědětt-et. Kinek vágyó, vagy képzelő ereje magasabb fokra emelkedett, ki nemesebb czélokra törekszik, vagy a mindennapiságon túl emelkedve föllengzőbb eszmékkel bir. A lelkesedett hazafiak mindenöket föláldozni készek a közjóért. | |
* | |
| (lel-k-ěs-ěd-ik) k. m. lelkěsěd-tem, ~tél, ~ětt. Lelkében magas, nemes vágyak gerjedeznek, vagy képzelő tehetsége föntebb szárnyakra emelkedik. Jeles férfiak tettei által lelkesedik az ifju. Az ősök dicsőségére visszapillantva föllelkesedik a költő. | |
* | |
| (lel-k-ěs-en) ih. Egész lélekből; nemesebb vágyaktól hevülve; erélyesen, minden tehetségeit megfeszítve; buzgón. Lelkesen hozzá látni valamihez. Lelkesen szólani a gyülekezethez. | |
* | |
| (lel-k-ěs-ít) áth. m. lelkěsít-ětt, htn. ~ni v. ~eni, par. ~s. Lelkessé tesz, azaz valakinek felsőbb vágyait fölgerjeszti, s azt nemesebb czélok elérésére buzdítja. Atyáitok dicsősége lelkesitsen nagyra benneteket. A hon szeretete lelkesítsen minden hazafit. Továbbá a képzelő tehetséget magasabb szárnyalásra inditja. A szépnek és felségesnek eszméje lelkesiti a valódi költőt. | |
* | |
| (lel-k-ěs-it-és) fn. tt. telkesítés-t, tb. ~ěk, harm. szr. ~e. Cselekvés, mely által a vágyó tehetség vagy képzelő erő lelkesíttetik. V. ö. LELKESÍT. | |
* | |
| (lel-k-es-t-ül) ih. A testestül szóval ikerítve am. egész valójában, mindenestül, egészen.
"Testestül lelkestül lén az ő prédájok." Zrínyi. | |
* | |
| (lel-k-ěs-űl) önh. m. lelkěsül-t. 1) Kedélye magasabb, nemesebb vágyakra gerjed, s mintegy belerejénél fogva fölhevül. 2) Felsőbb képzelő tehetsége szárnyakra kap. Jeles szépmüvek láttára lelkesűl a müvész. | |
* | |
| (lel-k-ěs-űl-és) fn. tt. lelkěsűlés-t, tb. ~ěk, harm. szr. ~e. Állapot, midőn a felsőbb vágyó, vagy képzelő tehetségek lelkesülnek. V. ö. LELKESŰL. | |
* | |
| (lel-k-ěs-ül-et) fn. tt. lelkěsület-ět, harm. szr. ~e. Lelkesülés elvont állapotban. | |
* | |
| (lel-k-es-ül-t-ség) fn. tt. lelkesültség-ět. Lelkesűlt állapot. | |
* | |
| (lél-ek-ész, lel-k-ész) fn. tt. lelkész-t, tb. ~ěk, harm. szr. ~e. Ujabbkori alkotásu szó, s jelent általán oly személyt, ki valamely vallásbeli hivek lelki pásztora. Különösen egyes gyülekezetnek, illetőleg plebániának, egyháznak stb. beavatott papja. V. ö. KÁPLÁN. | |
* | |
| (lel-k-ész-i) mn. tt. lelkészi-t, tb. ~ek. Lelkészt illető, arra vonatkozó. Lelkészi foglalkodások, kötelességek. | |
* | |
| (lel-k-ész-ség) fn. tt. lelkészség-ět. 1) Lelkészi hivatal. 2) Lelkészek öszvesége. NN. megyei lelkészség. | |
* | |
| (lél-ek-et-len, lel-k-et-len) mn. tt. lelketlen-t, tb. ~ěk. 1) Tulajd. ért. minek lelke nincsen, mi önmozgó, s éltető erővel nem bir. A növények és ásványok lelketlen lények. 2) Holt, kiből a lélek elszállott. Lelketlen holttestek. 3) Átv. ért. szellemi erő nélkül levő; nemesebb vágyaktól nem dagadó; nem élénk, nem buzgó. Az egész ember egy lelketlen hústömeg. A lelketlen ember nem képes valami nagyra, dicsőre. Lelketlen beszéd, szónoklat. Anyagi ért. minek tölteléke, veleje, bele nincsen. Lelketlen fánk, derellye. Határozóként am. lelketlenül. | |
* | |
| (lel-k-et-len-ít) áth. lelketlenít. Lelketlenné tesz, lelkétől v. lelkes tulajdonságától megfosztja. | |
* | |
| (lel-k-et-len-ség) fn. tt. lelketlenség-ět, harm. szr. ~e. A lélek erkölcsi tulajdonságainak hiánya, szívtelenség. | |
* | |
| (lel-k-et-len-űl) ih. 1) Lélek nélkül, holtan. Ott fekszenek ők lelketlenül a vérmezőn. 2) Átv. ért. élénkség, szellemi erő, részvét, buzgóság nélkül nemesebb érzelmekre nem gerjedve. A legérdekesebb tárgyról is lelketlenül beszél. Lelketlenűl szemlélni a haza sülyedését. | |
* | |
| (lel-k-et-len-űl) önh. m. lelketlenült. Lelketlenné leszen, lelkes tulajdonságát v. állapotát elveszti. | |
* | |
| (lél-ek-i, lel-k-i) mn. tt. lelki-t, tb. ~ek. Lelket illető, ahhoz tartozó, arra vonatkozó. Lelki atya, kivel az illető hivek mintegy fiúi viszonyban állanak, ki ezek lelkére felügyel. Lelki erő, mely által a lélek működik. Lelki fegyver, átv. ért. oly szellemi eszköz, mely a lélek üdvösségét megszerzi, és ellenségei ellen védi. Lelki ösméret, az erkölcsi tettek öntudata. Lelki tanitás. Lelki testi barát. Lelki üdvösség, boldogság. Némely szók mellett öszvetételként együvé irják, pl. lelkiatya, lelkiösméret. | |
* | |
| (lelki-atya) ösz. fn. Széles ért. pap, szerzetes, ki a hivek lelki üdvösségéről gondoskodik. Különösen, gyóntató pap. Gyónom a mindenható Istennek, és neked lelkiatyámnak. | |
* | |
| (lelki-barát) ösz. fn. Belső barát, kinek gondolkozásmódja, és vágyai, törekvései a mieinkkel egyeznek, kit a magyar eredetileg félnek, mintegy lelke felének nevezett. Testi lelki barát, am. a legszorosabb barátságban levő, ki mind vagyonával mind belső részvétével kész támogatni. | |
* | |
| (lelki-erő) ösz. fn. A lélek tehetségeinek, különösen a kedélyállapotnak magas fokozata. | |
* | |
| stb. l. LELKIÖSMÉRET, LELKIÖSMÉRETĚS, stb. | |
* | |
| (lelki-fönség) l. LÉLEKFÖNSÉG. | |
* | |
| l. LELKIÖSMÉRET; LELKIÖSMÉRETĚS. | |
* | |
| (lelki-ösméret) ösz. fn. 1) Bizonyos öntudat valamely dologról, állapotról. Az igazságot lelkiösméret szerént megvallani. 2) Azon öntudat, mely itéletet mond az elkövetett tettek erkölcsisége, s azok igazsága vagy igazságtalan volta fölött. Jó lelkiösméret, mely azon meggyőződéssel van, hogy jól cselekedtünk. Rosz lelkiösméret, mely azon meggyőződésből, hogy gonoszt követett el valaki, nyugtalanságot okoz. Ezt jó lelkiösmérettel lehet mondani, állitani, tenni. A lelkiösméret vagy előleges, melynél fogva a teendők törvényessége vagy törvénytelensége, erkölcsszerénti vagy erkölcstelen léte felől előre meg vagyunk győződve; vagy utólagos, mely az elkövetett cselekedet jó vagy gonosz voltáról értesít bennünket. Valamit a lelkiösméret intése szerént tenni, vagy elhagyni. Tedd azt, mit lelkiösméreted sugall. Lelkiösméret ellen szólni, tenni, azt bemocskolni. Lelkiösméretem tiszta, nyugott, nem tesz szemrehányásokat, nem vádol, nem furdal, nem mardos. Lelkiösméretedre hagyom, tégy erkölcsi érzelmed szerént. Szorosb ért. az erkölcstelen cselekedetek öntudata, és az ebből eredő lelki nyugtalanság. A lelkiösméretet elaltatni, azaz valamely cselekedet gonoszságát szépíteni, mentegetni, hogy az illető öntudat ez által gyöngüljön. Lelkiösmérete fölébredt. Keresztény katholikus ért. lelkiösmeretet vizsgálni am. gyónás előtt, vagy máskor is szorosan kérdőre venni magát, ha vétett-e általán akármily kötelességei ellen. Lelkiösméretét lefekvés előtt megvizsgálni. A lelkiösméret lehet továbbá, gyöngéd, mely a legcsekélyebb erkölcsi törvények áthágását is legott érzi; szorongó, mely azért nem mer tenni valamit, mivel nem bizonyos benne, ha jó-e, rosz-e; tág, mely nem sokat aggódik a teendők igazságos vagy igazságtalan voltával, mely a roszat vonakodás nélkül elköveti, s megrögzöttségében furdalást alig érez. A magyar képes kifejezéssel a lelkiösméretet kisbiró-nak is nevezi, pl. kiki magával hordozza a kisbirót. (Km.). | |
* | |
| (lelki-ösméretěs) ösz. mn. 1) Emberről szólva am. jó lelkü, ki erkölcsi meggyőződés szerént cselekszik, ki mindennemü kötelességeinek tiszta erkölcsi érzetből, nem külső okokból felel meg. Lelkiösméretes biró, tisztviselő, szolga. 2) Mondják cselekedetekről, melyek az imént kitett indokokból származnak. Lelkiösméretes itélet, pénzkezelés, tanuság, eskü, vallomás. Ez lelkiösméretes dolog, melyet az erkölcsi törvények kivánnak. | |
* | |
| (lelki-ösméretěsség) ösz. fn. Az erkölcsi érzelemnek azon tulajdonsága, melynél fogva valaki az erkölcsi törvényeket, s az ezekből folyó kötelességeket ismerve úgy cselekszik, mint cselekednie kell, nevezetesen, belső meggyőződését követve. Lelkiösmeretesség nélkül valódi erény nem létezhetik. | |
* | |
| (lelki-ösméretlen) ösz. mn. Oly emberről mondjuk, ki cselekedeteiben az erkölcsiségre nem tekint, ki nem hallgat arra, mit lelkiesmérete sugall, s ha a bünt elkövette, annak furdalását megrögzött lelke nem érzi. Lelkiösméretlen biró, ki meggyőződése ellen, holmi mellékokokból, pl. kedvezésből, haszonlesésből itél. Átv. ért. mondják az ily módon elkövetett cselekedetekről. Lelkiösméretlen pénzkezelés, itélet. Határozóként am. lelkiösméret nélkül. | |
* | |
| (lelki-ösméretlenség) ösz. fn. Lelkiösméret sugallásaira nem ügyelő gonoszlelküség. | |
* | |
| (lelki-ösméretlenül) ösz. ih. A lelkiösméret sugalatait megvetve. | |
* | |
| (lelki-pásztor) ösz. fn. Széles ért. minden pap, ki az illető hitvallás hivei fölött őrködik, azokat lelki eledellel táplálja, az erkölcstelenség mételyétől óvja stb. Szorosb ért. bizonyos hivek gyülekezetének beavatott papja. | |
* | |
| (lelki-pásztorság) ösz. fn. Általán papi hivatal. | |
* | |
| (lelki-rokon) ösz. ma. Aki akár gondolkodása módjában, akár a kedély és szív érzelmeiben egy másikhoz hasonló tulajdonságokkal bir. | |
* | |
| (lelki-rokonság) ösz. fn. Valakinek egy másikéhoz hasonló gondolkodás módja vagy kedélyminősége. | |
* | |
| (lel-ek-i-ség) fn. tt. lelkiségět. Lelki állapot; lelki tulajdonság. | |
* | |
| (lelki-tehetség) ösz. fn. A léleknek szellemi tulajdonsága. Kitünő lelkitehetséggel birni. | |
* | |
| (lel-k-ű) mn, tt. lelkű-t, tb. ~ek v. lelkűk. Kinek bizonyos tulajdonságu lelke, vagy lelkiösmérete van. Jó lelkű, rosz lelkü ember. Hamis lelkü. Fekete lelkü. Tiszta lelkü. Nagy lelkü. Erős lelkü. V. ö. LÉLEK. | |
* | |
| (lel-k-ü-l-et) fn. tt. lelkületět. A lélek erejének, különösebben kedélyi állapotának bizonyos nyilatkozata. Erős lelkűlet. Hamis lelkület. Gyáva lelkület. | |
* | |
| (lel-k-ű-ség) fn. tt. lelkűség-ět, harn. szr. ~e. Csak viszonynévvel öszvetéve használtatik, s jelenti a léleknek azon tulajdonságát, melyet a viszonynév fejez ki. Jólelküség, a jó lélek tulajdonsága. Nagylelküség, a nagy lélek tulajdonsága, stb. | |
* | |
| fn. tt. lelláh-ot, harm. szr. ~a. Eléfordúl a Müncheni codexben, s jelent lepedőt (linteum, linteamentum.) És mikor vötte volna a lelláhot, és megszorította volna őmagát. (János 13) Látá a lelláhokat. (János 20,) Peti és Erdősi szerént fehér ruha. Legvalószinűbb, hogy e német tájszó után Leilach (Leintuch) képeztetett, és első része a magyar len szóhoz hasonló, mely megvan a latin linum és német Lein szókban is. V. ö. LEN. | |
* | |
| fn. tt. lelleg-ět, harm. szr. ~e. Növénynem az öthímesek seregéből és öttanyások rendéből, csészéje egy tagu, ép karimáju, ránczba szedett aszott ajakú, bokrétája öt szirmu, magva egy, mely kis czérnaforma szálnál fogva van a vaczokhoz nőve (Statice). E növény nevezetét valószinüleg azon tulajdonságától vette, melynél fogva magva lefügg, mintegy leleng. | |
* | |
| (lelleg-holgyomál) ösz. fn. Növényfaj a holgyomálok neméből, melynek tőkocsányai két-három virágnak, derekán egy kis levelke, kocsányai apró pikkelyesek, levelei szálas láncsásak, kopaszak. (Hieracium staticifolium). | |
* | |
| (le-locsol) ösz. áth. Locsolva leönt, nedvessé tesz valakit v. valamit. A vízhordó lelocsolta magát, és a lépcsőket. V. ö. LOCSOL. | |
* | |
| ALSÓ~, FELSŐ~, faluk Nyitra m.; helyr. Lelócz-ra, ~on, ~ról. | |
* | |
| (le-lóg) ösz. önh. Aláfelé lóg, lefelé mozog, vagy ily irányban létezik. Lelóg v. lóg a nadrágszíj, midőn leoldódik. | |
* | |
| (le-lógás) ösz. fn. Állapot, midőn valami lelóg. | |
* | |
| (le-lohad) ösz. önh. Mondjuk magasra dagadt, feldomborodott némely testekről, midőn alászállanak, leapadnak. Lelohad a daganat. Lelohad a tűz, midőn lángja elmúlik. Lelohad a tömött erszény, ha kiveszik belőle a pénzt. V. ö. LOHAD. | |
* | |
| (le-lohadás) ösz. fn. Állapot, midőn valami lelohad. V. ö. LELOHAD. | |
* | |
| (le-lomboz) ösz. áth. A fának lombjait letöri, levágja, letépi, lepusztítja. Hogy zöld sátora legyen, néhány fát lelombozott. V. ö. LOMB. | |
* | |
| (le-lovagol) ösz. önh. Föntebb helyről, vidékről lovagolva lemegy valamely alantabb fekvőre. A várból lelovagolni a völgybe. Tárgyesetes névvel, pl. lelovagolni valamely paripát am. lejárni, kifárasztani. | |
* | |
| (le-lő) ösz. önh. Magasabb helyről alacsonyabbra lő. A bástyáról lelőni a vár árkába. Emeletről lelőni az utczára. Áthatólag, tárgyesetes névvel am. valakit vagy valamit lövés által elejt. Lelőni az ellenség vezérét. Röptében lelőni a fecskét. A háztetőről lelőni a galambokat. V. ö. LŐ. | |
* | |
| (le-lök) ösz. áth. Lökve alátaszít, levet valakit v. valamit. | |
* | |
| (le-lökés) ösz. fn. Cselekvés, midőn valakit v. valamit lelöknek. | |
* | |
| (le-lövés) ösz. fn. Cselekvés, midőn valaki lelő; vagy midőn valamit vagy valakit lelőnek. | |
* | |
| (le-lövöldöz) ösz. áth. Többször, vagy többeket egymásután lelő. | |
* | |
| (lel-tár) ösz. fn. Ingó javak öszveirott lajstroma, melyek vagy ingatlan birtokhoz tartoznak, vagy magukban egy birtoköszveget képeznek, különösen melyeket birtokváltozásnál az uj birtokosnak általadnak. A leltárban följegyzett bútorokat szerszámokat, barmokat általvenni. | |
* | |
| (lel-tár-könyv) ösz. fn. Könyv, melybe a leltározott holmik följegyeztetnek vagy följegyezve vannak. | |
* | |
| (lel-tároz) ösz. áth. Leltárba vesz, leltárba ír. | |
* | |
| (lel-tározás) ösz. fn. Leltárba írás vagy följegyzés. | |
* | |
| (lelt-gyermek) ösz. fn. l. LELENCZ. | |
* | |
| (lel-vény) l. LELTÁR. | |
* | |
| elvont gyök, melyből lemez v. lemes, továbbá Lemesény, Lemes, Lemhény helynevek erednek. Minthogy lemes (pl. lemes vas), és lemez lapos testet jelentenek, innen lem am. lem, (lent), és lep (lepény stb. szóban), mély hangon lap, s rokon azon szókkal, melyekben a le la gyök laposat, laposan terjedtet jelent. Vajjon a fennemlített helységek nem-e a laptól, lapos fekvésöktől kapták neveiket? V. ö. LENGYEL. | |
* | |
| (le-mar) ösz. áth. Marva letép, leszakaszt, legyőz valamit. A kutya lemart egy darabot az ökör füléből. Az erősebb kutya lemarja a gyöngébbet. V. ö. MAR. | |
* | |
| (le-marad) ösz. önh. Valamely mozgásban, menésben levő testről lecsúszik, leesik valaki v. valami, vagy midőn azon test épen induló, elmenő félben van, akkor érkezik oda. Lemaradni a lóról, kocsiról. A zsák lemaradt a bakról. A gyermek lemaradt a hintáról, az ördöglóról. Lemaradni a gőzhajóról, a vasúti vonatról. Átv. törvényes ért. itélet következtében letartóztatik. | |
* | |
| (le-maradás) ösz. fn. Állapot, midőn valami vagy valaki lemarad. | |
* | |
| (le-maraszt v. marasztal) ösz. áth. 1) Eszközli, hogy valaki lemaradjon valahonnan. A sebesen hajtó kocsis lemarasztotta a szekér farára kapott fiút. 2) Letartóztat, vagyis eszközli, hogy valaki maradjon. A gyanus utast lemarasztja a rendőrség. 3) Átv. törvényes ért. eredetileg valakit bizonyos büntetés kiállása, vagy elégtétel végett letartóztat, most csak általában elitél. | |
* | |
| (le-marasztás) ösz. fn. Cselekvés, midőn valakit lemarasztanak. | |
* | |
| (le-marat) ösz. mivelt. Bizonyos folyadék, pl. eczet, csáva által valamely testnek némi részeit lekaptatja, leeteti. Az irhások csávában lemaratják a bőr szőrét. | |
* | |
| (le-márt) ösz. áth. Valamely testet bizonyos nedvbe, leereszt, hogy megnedvesedjék, vagy megtisztuljon, vagy más valamely okból. Lemártani a száraz faedényt. A szennyes ruhát lemártani a folyóba. Lemártani a vödröt a kútba. V. ö. MÁRT. | |
* | |
| (le-másol) ösz. áth. Eredeti irást, festést, faragást, hasonló alakban vagy minemüségben leír, lefest, kifarag, tehát az eredetinek mintegy mását, hasonlóját állitja elé. Lemásolni a régi okleveleket. Kéziratokat lemásolni. Jeles müvészek által festett képeket lemásolni. V. ö. MÁSOL. | |
* | |
| (le-másolás) ösz. fn. Cselekvés, mely által valamit lemásolunk. Régi kéziratok lemásolásával foglalkodni. V. ö. LEMÁSOL. | |
* | |
| (le-mász) ösz. önh. Mászva leszáll, leereszkedik valamely magasabb helyről. A csiga lemász a derekáról. A kisded gyermek lemászott a lépcsőkön. Lemászni a magas fáról. V. ö. MÁSZ. | |
* | |
| (le-mászás) ösz. fn. Cselekvés, midőn valaki vagy valami lemász. | |
* | |
| (le-mázol) ösz. áth. Gúnyosan szólva am. valamit, különösen valakinek arczképét durva ecsettel, művészi ügyesség nélkül lefesti; vagy valamit roszul leír. | |
* | |
| (le-mázolás) ösz. fn. Cselekvés, midőn valamit lemázolnak. | |
* | |
| (le-měgy) ösz. önh. 1) Tulajd. ért. lábain bizonyos magasságról alászáll, lelépdegel. Lemegy a pinczébe borokat kóstolni. Hajófödelről lemegy a hajófenékre. 2) Leutazik. Jövő tavaszszal lemegyünk az Alföldre. A budai őrsereg lement Péterváradra. 3) Szélesb ért. alászáll. Lemegy a nap, hold. Lemennek a csillagok.
"Lement a nap. De csillagok Nem jöttenek. Sötét az ég. Közel- s távolban semmi fény nincs, Csak mécsvilágom s honszerelmem ég." Petőfy Sándor. 4) Lement a töke, béle. 5) Átv. ért. lekopik, leválik, letisztúl. Lement a haja, szőre, gyapja. Megégetett kezéről lement a bőr. A szenny, mocsok, piszok, folt lement a rukáról. V. ö. MĚGY. | |
* | |
| (le-měgyěn) ösz. önh. l. LEMĚGY.
"A vadász elnyugszik, Ha a nap lemegyen." Zrinyi. | |
* | |
| v. LEMÉN, l. LEMĚGY. | |
* | |
| (le-měnés) ösz. fn. Menés, mely föntebb helyről aláfelé történik. A felső vidéki katonák lemenésre készülnek. Lemenés a lépcsőkön lajtorján. Szélesb ért. leszállás. A nap lemenésétől éjfélig. A hold lemenésére várakozni. Átv. ért. lekopás, leválás, letisztulás. | |
* | |
| (le-měnet v. ~měnetel) ösz. fn. Menet, melyet valaki lefelé tett; különbözik tőle a menés, mennyiben ez magát a cselekvést jelenti, a menet pedig elvont értelmü, s jelenti azon utat, melyet menve meg kell tenni, vagy magát a végrehajtott menést. Ezen hegyről a lemenet igen nehéz, meredek. Nap lemenete után vagy előtt. | |
* | |
| (le-měneti) ösz. mn. Lemenetre vonatkozó. Lemeneti gyorsaság. Lemeneti út. | |
* | |
| (le-menő) ösz. mn. Aki vagy ami lemegy. Lemenő ág a vérségi öszveköttetésben az egyenesen leszármazottak rende, úgymint fiú v. leány, unoka, kisunoka, ősunoka. | |
* | |
| falu Kővár vidékén; helyr. Lemény-be, ~ben, ~ből. | |
* | |
| (le-mer) ösz. áth. Valaminek fölét merve leveszi. Lemerni a fövö hús levének habját. Lemerni a tej szinét. V. ö. MER. | |
* | |
| (le-mér) ösz. áth. Mérve vagy mérés által lead, lebocsát. A gabonát lemérni a verembe. | |
* | |
| v. ~MERIT, (le-merít) ösz. áth. 1) Valamely testet bizonyos folyadékba merít, márt, áztat. A korsót lemeríteni a folyóba, hogy megteljék vízzel. A vödröt lemeríteni a kútba. 2) Lesüllyeszt. A nagy teher lemerítette a ladikot. 3) Valamely híg testnek fölét merő edény által leveszi. Lemeríteni a szüretelő kádból a must fölét. | |
* | |
| v. ~MERITÉS, (le-merítés) ösz. fn. Cselekvés, midőn valamit lemerítenek. | |
* | |
| (le-merűl) ösz. önh. Valamely test bizonyos folyadékba leszáll, vagy némi mélységig süllyed. A megrakott hajó négy lábnyira lemerült a vízbe. A vas lemerül a víz fenekére. A fa nem merül le egészen a vízbe. Aki nem tud úszni, hamar lemerül. V. ö. MERÜL. | |
* | |
| (le-merülés) ösz. fn. Állapot, midőn valamely szilárd test a fajilag könnyebb testbe, különösen folyadékba alászáll, lesüllyed. | |
* | |
| (lem-ěs) mn. tt. leměs-t v. ~et, tb. ~ek. Jelent laposat. Különösen így nevezik azon lapos vasat, mely a szántóvas előtt függőlegesen lenyúlik, s a földet hasítja, máskép: csoroszla v. csoroszlya. Molnár A. szerént lemez vas culter praecisorius in aratro. Szabó D. szerént lemes vas is. Képzője es, tehát gyöke lem, s lemer am. lapos, lem, am. lap. | |
* | |
| (máskép: Lemesány) falu Sáros m.; helyr. Lemes-re, ~ěn, ~ről. | |
* | |
| (máskép: Lemes); helyr. Lemesány-ba, ~ban, ~ból. | |
* | |
| (lemes-vas) l. LEMĚS alatt. | |
* | |
| (lemetél) ösz. gyakor. áth. Több testet, vagy azon egy testnek több részeit ismételt metszés által előbbi helyzetökből leveszi, leejti. Lemetélni töveikről a fiatal csemetéket. A fák ágait lemetélni. Körmeit lemetélni. A húson levő zsírt, hájat lemetélni. V. ö. METÉL. | |
* | |
| (le-metélés) ösz. fn. Cselekvés, mely által valamiféle testeket lemetélünk. Ágak, virágok lemetélése. Körmök lemetélése. V. ö. LEMETÉL, METÉL. | |
* | |
| (le-metsz) ösz. áth. Egyes darabot vagy egész testet metszve levesz, leválaszt előbbi helyéről, tövéről stb. Lemetszeni a kutya fülét. Körmét minden héten lemetszi. A fának fattyuhajtását lemetszeni. A kenyérből egy nagy karajt lemetszeni. Mess le a kereksajtból egy fontnyit. V. ö. METSZ. | |
* | |
| (le-metszés) ösz. fn. Cselekvés, midőn valamit lemetszenek. | |
* | |
| (lem-ěz) fn. tt. leměz-t, tb. ~ěk, harm. szr. ~e. 1) Széles ért. laposra kinyujtott vagy faragott szilárd test, pl. kőtábla, vastábla. 2) Szorosb ért. oly lapos tábla, melyre írni, vagy rajzolni, festeni, vésni szoktak. 3) l. LEMESVAS. 4) A növénytanban a levél vagy levélnemü szerv kiterült része, mint pl. a levél lapos része, vagy a vált szirmu bokréták közől a keresztesek vagy szegfüfélék szirmainak kiterült felső része. (Gönczy Pál). E szóban az ez névképző, mint az igaz, száraz, nehez szókban, tehát gyöke lem, mely rokon a leb, lep vastag hangon lab, lap gyökökkel, melyek a lebenye, lepedő, lepény, laboda, lapu szókban laposat jelentenek, valamint maga a lemez. Rokona a latin lomina. | |
* | |
| (lem-ěz-el) áth. m. lemězelt. Lemezzel bevon. (Plattiren). | |
* | |
| (lem-ěz-el-és) fn. tt. leměze lés-t, tb. ~ěk. Cselekvés, midőn valamit lemezelnek. | |
* | |
| (le-mězít) ösz. áth. m. lemězít-ětt, htn. ~ni, v. ~eni. Lemezzé alakít. | |
* | |
| (leměz-kalapács) ösz. fn. Kalapács, melylyel valamely érczdarabot, pl. vasat, rezet, ezüstöt lemezzé lapítanak, kivernek. V. ö. LEMEZ. | |
* | |
| (lem-ěz-ke) kics. fn. tt. lemězkét. Kis lemez, kisebb terjedelmü érczlap. | |
* | |
| (leměz-könyv) ösz. fn. Az aranyverők- vagy aranyfüstmiveseknél azon forma, melyben az aranyfűstöt bizonyos nagyságra és vékonyságra kinyújtják. | |
* | |
| (leměz-papír) ösz. fn. Vastag, durva, holmit betakarni való papír. | |
* | |
| (leměz-pőröly) l. LEMĚZKALAPÁCS. | |
* | |
| (leměz-vas) ösz. fn. l. LEMĚSVAS v. LEMES. | |
* | |
| erdélyi falu. Kézdi székelyszékben; helyr. Lemhény-be, ~ben, ~ből. | |
* | |
| (le-mintáz) ösz. áth. Valamit mintában, azaz kisebb formában levesz, kialakít. Valamely templomot, épületet lemintázna. V. ö. MINTA. | |
* | |
| (le-mintázás) ösz. fn. Cselekvés, midőn valamit lemintáznak. | |
* | |
| fn. tt. lemming-ět, harm. szr. ~je. Egérnem igen kurta vagy semmi farkkal, hegyes fejjel, fekete, fehér, és sárgás pettyekkel, s csaknem patkánynagyságu. (Marmotta v. Mus lemmus. L.). | |
* | |
| (le-mocskol) ösz. áth. Átv. ért. erkölcsi mocsokkal, azaz gyalázattal, rágalommal csúfolódva lealacsonyít valakit. | |
* | |
| (le-mocskolás) ösz. fn. Rágalmazva lealacsonyít valakit. | |
* | |
| (le-mohoz) ösz. áth. Bizonyos növényekről vagy más testekről a rajtok termett mohot leszedi. Lemohozni az agg fák derekait, az ócska háztetőt. | |
* | |
| (le-mond) ösz. önh. Leható ragu viszonynévvel am. szóval kijelenti vagy tettel mutatja, hogy valamely dolog iránt jogát, igényét, reményét leteszi. Béke kedveért lemondani a követelt örökségről. Lemondani a világ örömeiről. Nem kell mindjárt lemondani a világról. (Népd.). Lemondani a beteg életéről. Különösen, bizonyos hivatalról, tisztségről, szolgálatról leköszön. Lemondani a biróságról, püspökségről. | |
* | |
| (le-mondás) ösz. fn. Szóval, vagy cselekedettel tett nyilatkozás, melynél fogva valamiről lemondunk. Tisztujitáskor a hivatalnokok lemondását elfogadni. Különösen azon lelki elhatározás, mely által némi áldozat gyanánt bizonyos jogokról és igényekről mondunk le. V. ö. LEMOND. Szerzetesek lemondása a világi javakról, némely életörömekről. | |
* | |
| (lemondó-levél) ösz. fn. Levélben kijelentett nyilatkozat, melynél fogva lemondunk valamiről. V. ö. LEMOND. | |
* | |
| (le-morzsál) ösz. áth. Valamely törékeny porhanyó testet morzsákra tördel. A kenyérbelet lmorzsálni a csibék számára. V. ö. MORZSÁL. | |
* | |
| (le-morzsálás) ösz. fn. Cselekvés, midőn valamit lemorzsálnak. | |
* | |
| (le-morzsálódik) ösz. belsz. Morzsákra szakadozva, töredezve lehull, lekopik. A homokkő idővel lemorzsálódik. | |
* | |
| (le-morzsol) ösz. áth. Széles ért. apró darabkákra, morzsákra letördel. Szorosb ért. mondják kukoriczáról, midőn szemeit torzsájáról kézzel vagy valamely eszközzel lefejtik. Tréfásan szólva, lemorzsolni az olvasót am. imígy-amúgy, hamarjában egyik szemet a másik után leeregetni. Lemorzsolni a leczkét, hadarva értelem nélkül mondani el. | |
* | |
| l. LEMORZSÁLÓDIK. | |
* | |
| (le-mos) ösz. áth. 1) Bizonyos nedvvel, különösen vízzel valamely testről a mocskot, szennyet, foltot, piszkot letisztítja. Lemosni a ruháról a sárt, a kézről a kormot. 2)Mondjuk esőről, midőn valamit magával a föld szinéről lehord. A zápor lemosta a hegyoldalról a földet, köveket. Átv. ért. erkölcsi szennyet letisztít. A keresztény tan szerént a keresztség lemossa az eredeti bűnt. | |
* | |
| (le-mosás) ösz. fn. Cselekvés, midőn lemosunk valamit. V. ö. LEMOS. | |
* | |
| (le-mosogat) ösz. gyak. áth. Mosogatva, azaz folytonosan vagy gyakran mosva letisztít valamit. A sáros edényekről lemosogatni a szennyet. V. ö. MOSOGAT. | |
* | |
| (le-mosogatás) ösz. fn. Cselekvés, midőn valamit gyakran, folytonosan mosva letisztítunk. | |
* | |
| (le-motólál) ösz. áth. 1) Az orsóról le és motólára fölszedi; 2) A motólálóról leszedi (a fonalat). V. ö. MOTÓLÁL. | |
* | |
| (le-motólálás) ösz. fn. Cselekvés, midőn valaki valamit lemotólál. | |
* | |
| mély hangon: ~lan, tagadó neveket képző rag. l. ~LAN képző. | |
* | |
| mély hangon: ~lan toldalék, különösebben ez ig- és igehatározók után, pl. eddig-len, addig-lan stb. | |
* | |
| fn. tt. len-t, tb. ~ěk, harm. szr. ~e v. ~je. Növénynem az öthimesek seregéből és ötanyások rendéből; csészéje öt levelü, bokrétája öt szirmu, tokja öt kopácsu, tíz rekeszű, rekeszeiben egy mag, himszálai tövön öszvenőttek. Legnevezetesb faja a házi len (Linum usitatissimum), melynek csészelevelei és tokjai szálkahegyüek, szirmai csipkések, levelei láncsásak, szára magános. Virága kék. Egyezik vele a görög linon, latin linum, német Lein, szláv len lan stb. Ha tekintetbe vesszük, hogy ezen növénynek legkitünőbb és leghasznosb tulajdonsága az emberi nemre nézve abban áll, hogy finom s hosszura nyuló héjszálai vannak, okszerüleg állithatjuk, hogy nevét ezen tulajdonságától kapta, s ennélfogva alapfogalom benne a finomság, finomra nyúlás, foszlás. E szerént, hogy a fennemlített rokonságok mellett maradjunk, alapfogalomban mint nyúlós testeket jelentők, megegyeznek vele a latin lien, liber (fának rostos héja), limbus, limus, linea, lingua, liquor; a német Leim, lahm, Limpf (fa sudara), a magyar lép (lien és viscus), lepény, lepedő, lebenye. Szorosb ért. jelenti azon fínom rostu szálakat, melyek ezen növény szárát födik, s s műipari világban nevezetes szereppel birnak. Lenből szőtt vászon. | |
* | |
| elvont gyöke lendít, lendűl, leng, lentet, szóknak és származékaiknak. Értelme igen gyönge mozdulás, vagy mozgás. | |
* | |
| némely régieknél am. a szokottabb lőn; Lásd: ezt. | |
* | |
| (len-áros v. ~árus) ösz. fn. Személy, ki lennel kereskedik. | |
* | |
| férfi kn. tt. Lénárt-ot. Eredetije a német Leonhard, am. oroszlánerejü vagy oroszlánszivü. | |
* | |
| falu Gömör m.; helyr. ~falá-ra, ~n, ~ról. | |
* | |
| falu Szatmár m.; helyr. ~falu-ba, ~ban, ~ból. | |
* | |
| falu Sáros m.; helyr. Lénártó-ra, ~n, ~ról. | |
* | |
| (len-áztatás) ösz. fn. Első munka a lennek idomitásában, midőn azt kévékbe kötve néhány napig körülbelül két hétig, folyó vagy tóvízbe lenyomtatva tartják, hogy nyerseségét elveszejtse, s rostjai annál könnyebben lefoszoljanak. | |
* | |
| (len-áztató) ösz. fn. Hely, hol a lenet áztatni szokták. V. ö. LENÁZTATÁS. | |
* | |
| (len-bársony) ösz. fn. Bársonyhoz hasonló szövet, melynek kereszt- vagy ontokfonalai lenből, bélfonalai pedig selyemből vagy teveszőrből vannak. | |
* | |
| (len-buga) ösz. fn. A magvas lennek bogos feje, melyben magvai vannak. | |
* | |
| puszta Pest m.; helyr. Lencs-re, ~ěn, ~ről. | |
* | |
| (len-cs-e) fn. tt. lencsét. 1) A kétfalkások seregébe és tízhímesek rendébe tartozó hüvelyes és mint főzelék ismeretes vetemény, melynek magvai lapos domboruak, s különösen e magvakat nevezzük lencsének. (Cicer). Bagolcsa lencse máskép bagoly borsó (cicer arietinum), főzelék lencse. (cicer lens vagy ervum lens). Lencsét főzni, enni. Kemény, törött lencse. Jól főtt neki a lencse. (Km.). A barátban vérré válik a lencse. (Km.). 2) Átv. ért. így neveztetnek némely más növények, melyeknek levelei vagy magvai, vagy testei lencséhez hasonló laposságuak. Lencsefa, lencsegomba, Békalencse, (lemna). Vizilencse (mocsári lencsefű?). Vad lencse (= abrakbabó, néhutt: lendek v. lednek). 3) Szintén átv. ért. lencsealaku test, vagy folt. Lencse a látcsőben. Arczon nőtt lencse. Lencseképü. Rokona a hasonló külsejü lendek. Megegyezik vele a latin lens, német Linse, franczia lentilles. Persául: anz és dancse. Már Adelung azon észrevételt teszi e szóról, hogy alapfogalom benne a lapos alak, minek tökéletesen megfelel az alacsonra mutató magyar le és len (lent); t. i. lencse jelent oly magot, mely lelapúl. Innen a közmondás: Nem mind lencse, ami lapos. Elemezve: len, len-ěs, leněs-ő, leněs-e, lense, lencse. Hogy a középképző s igen sok szavainkban cs-re változik, mint Boris, Borisa, Borcsa, furosa, furcsa stb. erről l. ~S melléknév képző. A latin lens-sel egy a latin lens lendis, azon lapos korpaféle por, mely a fejet szokta meglepni. V. ö. LENGYEL. | |
* | |
| (lencse-alakú) l. LENCSÉDED. | |
* | |
| (lencse-csont) ösz. fn. A kéztőben levő kis lapos csont. (Metacarpus.) | |
* | |
| (len-cse-ed-ed) mn. tt. lencséded-ět. Minek lencséhez hasonló alakja van, azaz lapos, kerek, s kevessé domború. Lencséded üveg a látcsőben. | |
* | |
| (lencse-fa) ösz. fn. Növényfaj a dudafürtök neméből, mely nevét onnan kapta, mivel maghüvelye lapított mint a lencse. (Colutea herbacea). V. ö. DUDAFÜRT. | |
* | |
| (lencse-föld) ösz. fn. Föld, melyen lencsét termesztenek, vagy mely lencsetermesztésre különösen alkalmas. | |
* | |
| (lencse-fű) ösz. fn. Lencsefűnek vagy: mocsári lencsefűnek nevezik néhutt a tavaszi mocsárhúrt (Callitriche verna). | |
* | |
| (lencse-gomba) ösz. fn. Fákon tenyészni szokott lencséded apró gombafaj. | |
* | |
| puszta Pozsony m.; helyr. ~hely-re, ~ěn, ~ről. | |
* | |
| (lencse-kert) ösz. fn. Kert, melyben lencsét termesztenek. | |
* | |
| (lencse-kő) ösz. fn. Lapos kő, vagy kavics, kövecs, mely alakjára nézve a lencséhez hasonló. | |
* | |
| (lencse-kövecs) ösz. fn. l. LENCSEKŐ. | |
* | |
| (lencse-leves) ösz. fn. Levesétek főtt lencséből. | |
* | |
| puszta Somogy m.; helyr. Lencsen-be, ~ben, ~ből. | |
* | |
| (len-cse-es) mn. tt. lencsés-t v. ~et, tb. ~ek. Amiben lencsét tartanak; lencsével bővelkedő; lencsével készített. Lencsés zacskó, fiók. Lencsés kert, vidék. Lencsés fürj, fogolypecsenye. Átv. ért. lencsés pipa, melynek oldala lencseforma pettyekkel van tarkázva. Lencsés kübölke; gomba faj, felfordult harang alaku, kivül szőrös, belül sima, hamuszín; lencséje 10-12 fejérek. (Cyathus laevis, vagy: lentifera.) | |
* | |
| kicsiny. női kn. tt. Lencsit, tb. ~k. Magdolna, Magdalena. (A szyr nyelvben am. fölemelt). | |
* | |
| férfi kn. tt. Lenczi-t, tb. ~k. A latin 'Laurentius'-ból alakított Lőrincz kicsinyítője. | |
* | |
| baranyai tájszó, am. rokon, ivadék, atyafi. Sok lendéje van. | |
* | |
| (len-d-ěk) fn. tt. lenděk-ět, harm. szr. ~e v. ~je. Növénynem a kétfalkások seregéből és tízhímesek rendéből; csészéje tövön tompa, öt fogu, anyaszála szálas, felhajlott, egyenes, levelei szárnyasak, kacstalanok. (Orobus). Fajai között legismeretesb a tavaszi lendek (orobus varvus), máskép: kakuk borsó v. vad lendek, v. néhutt: bükköny is. Az n és d megfordítva némely vidékeken: lednek. Gyöke len egy a lencse gyökével, minthogy e két növény külső alakra nézve igen hasonló egymáshoz, nevezetesen szárra és virágra. A lendek magva ugyan nem lapos, mint a lencséjé, de az úgynevezett fehér lendek magva szinre a lencséhez némileg hasonló. Néhutt lednek-nek hívják a ló- v. abrakbabót is. | |
* | |
| (len-d-ít) áth. m. lendít-ětt, htn. ~ni v. ~eni, par. ~s. Valamit igen gyöngéden mozdít. A szellő meglendíti a falevelet. Valami keveset én is lendítek a dolgon. V. ö. LENG, LENGET. | |
* | |
| (len-d-ít-és) fn. tt. lendítés-t, tb. ~ěk, harm. szr. ~e. Gyöngéd mozdítása, lengővé tevése valamely testnek. | |
* | |
| (len-d-űl) önh. m. lendűl-t. Gyöngén megmozdúl. Mondják különösen levegőről vagy oly testekről, melyeket a levegő mozgása megindít. Lendűlnek a fák levelei. Átv. ért. kissé megindúl, csendes folyamatba jön. Lendűlnek dolgaink v. ügyeink, vállalataink. | |
* | |
| (len-d-űl-és) fn. tt. lendűlés-t, tb. ~ěk, harm. szr. ~e. Lengő, lebegő mozzanása valamely könnyü testnek. Átv. ért. csendes folyamatba lépés. | |
* | |
| (len-d-űl-et) fn. tt. lendűlet-ět, harm. szr. ~e. Könnyeden lengő mozzanat. Átv. ért. csendes folyamatba indulás. Lendületet adni az iparnak. | |
* | |
| ALSÓ~, mváros Szala, FELSŐ~, falu Vas m.; helyr. Lendvá-ra, ~n, ~ról. | |
* | |
| falu Szala m.; helyr. ~Lakos-ra, ~on, ~ról. | |
* | |
| falu Szala m.; helyr. ~Újfalu-ba, ~ban, ~ból. | |
* | |
| (le-néz) ösz. önh. és áth. Fentebb helyről alsóbbra néz. Lenézni a hegyről a közel sikságra. A toronyból lenézni a városra.
"Amint fennáll, s amint lenéz, Nyugalmasan szivében." Czuczor. Áthatólag, tárgyesetes viszonynévvel am. valakit szemeivel tetőtől talpig mérve megvet. Kevélyen lenézni valakit. A gőgös úr lenézi az alsóbb rendüeket. | |
* | |
| (le-nézés) ösz. fn. 1) Fentebb helyről alsóbbra nézés. 2) Valakire megvetőleg tekintés. V. ö. LENÉZ. | |
* | |
| (len-fa) ösz. fn. Keletindiai fa, melynek kéregrostjait az ottani lakosok lenszálak gyanánt használják. (Antidesma. L.). | |
* | |
| (len-fej) ösz. fn. l. LENBUGA. | |
* | |
| (len-fonal) ösz. fn. A lennek finom szálu rostjaiból sodrott fonal. | |
* | |
| (len-föld) ösz. fn. Föld, melyben lent termesztenek, mely lentermesztésre kiváltképen jó, pl. a feltörött gyepföld. | |
* | |
| (len-g v. len-eg) gyakor. önh. m. leng-tem, ~tél, ~ětt, htn. ~ni v. ~eni. Könnyeden, s csaknem minden susogás nélkül mozog. Mondják általán oly testekről, melyek már magukban könnyük, vékonyak, és lógó állapotban vannak, minélfogva a lég legkisebb mozdultára megindulnak. Leng a fátyol, függöny. Lengenek a fák levelei, lombjai. Leng a köd. Leng a levegőben lassan mozgó, s mintegy úszó madár. A kis ladik, mintha csak lengene a habokon. A hó nyakat barna fürtök lengik körül. Csak alig teng, leng. (Km.). Gyökeleme a mozgást jelentő le, melyből lett az elavult egyszerü ige len, mint ken, fen, csen, fon; a len gyökből gyakorlatos képzővel, len-eg len-g, mint a zen, csen, pen, gyökökből: zeng, cseng, peng. Finnül: lennän am. lengek. 'Lenge' és 'lengedik' származékok jelentenek a székelyeknél langyost, lágymeleget; illetőleg langyosodást is; midőn egyezik velök a német ge-linde, lindern, Lenz, melyet Adelung a felső német Leinen-től származtat, mely szerénte am. aufthauen, lau werden (langyúlni, langyosodni); Kaltschmied pedig a bajor launen, lenen, lind szókkal is rokonítja. | |
* | |
| (len-g-e) mn. tt. lengét. A lengő igenév módosítása, mint czinegő czinege, bugyogó bugyoga, csörgő csörge stb. Jelent oly valamit, mi leng, azaz könnyeden, gyöngéden mozog. A lágyabb költői jelzők egyike. Lenge fürtök. Lenge fátyol. Lenge szellő. Lenge virágok, füvek, levelek, Lenge nád.
Átv. ért. mondják emberről, ki könnyelmű, csapodár, kiben nincs szilárdság, ki nád gyanánt majd ide majd oda hajlik. "Ah! de hiába tekint a távol lenge ködébe." Kisfaludy K. "A leányka lenge nád, Hajlik tőled és hozzád." Vörösmarty. Továbbá lenge termet, mely sudár és könnyen mozgó, hajlékony. Lenge járás, lépés. Székely tájszólás szerént átv. ért. a vízre vonatkozólag am. lágymeleg, s egyezik mind hangban mind értelemben langy szóval: V. ö. LENG, LENGEDIK. | |
* | |
| (len-g-ed) önh. m. lenged-tem, ~tél, ~ětt. Mintegy önmagát lenge állapotba teszi. Egyébiránt csak lengedez gyakorlatos származékában divatozik, mint társai: ingadoz, zengedez. Azonban egyszerü alakjában is használható, mint enged, csügged, stb. V. ö. LENGEDIK. | |
* | |
| (len-g-ed-ěz) gyakor. önh. m. lengeděz-tem, ~tél, ~ětt, par. ~z. Gyöngéd kifejezéssel mondják különösen a szellőről, midőn fujdogál, s ereje csak a könnyebb testeket, pl. faleveleket, fűszálakat hozza mozgásba. Esti szellő lengedez a fák lombjai között. Mondható a szellő által ingatott könynyü testekről is, pl. Lengedez a fa levele, a nád. Lengedez a fátyol. Átv. ért. Lengedez a hír, másképen: szállong. "Lengedezett az Bosznai Bassa felől való hír, hogy Budához száll táborba." Gr. Eszterházy Miklós levele 1626-ból. (Magy. Tört. Tár. VIII. köt. 6. lap.). | |
* | |
| (len-g-ed-ěz-és) fn. tt. lengedězés-t, tb. ~ěk, harm. szr. ~e. A szellőnek vagy szellő által megingatott könnyü testnek folytonos mozgása. V. ö. LENGEDĚZ. | |
* | |
| (len-g-ed-ěz-ő) mn. és fn. tt. lengeděző-t. Ide-oda lengő, ami leggyöngédebb érintésre könnyen mozog. Különösen mondják szellőről; lengedező esti szellő; Szabó D. szerént pedig esőről is: lengedező eső, am. harmatozó, szemző, lanyháló, permetező, szitáló. Mint főnév, máskép: lengedező versláb a hellen-latin choriambus, s áll négy tagból, melyek két szélseje hosszu, két közepsője pedig rövid; alakja: ; s magyar nevében levő mérték ez alaknak egészen megfelel: . A lassu magyar zenében uralkodó üteny (tactus). A classicai verselésben is kedvelt alak, különösen a glykoni, asklepiadesi stb. versezetekben, melyekhez hasonlókat több jeles magyar költőinknél is találunk, pl. Berzsenyinél:
| |
* | |
| (len-g-ed-ěz-tet) mivelt. m. lengeděz-tettem, ~tél, ~ětt, par. lengeděztess. Eszközli, hogy valamely könnyü test lengedezzen. A szellő lengedezteti a fűszálakat, a nádat, a fátyolt. V. ö. LENGEDĚZ. | |
* | |
| (len-g-ed-ő, len-g-ed-i) fn. Versláb, melyet a latinban dactylusnak hívnak, áll egy hosszú és két rövid tagból. Magyar neve mértékben is megfelel azon alaknak: lengědi. A fris magyar zenében egyik gyakori ütenymérték. | |
* | |
| (len-g-ed-ik) k. m. lenged-tem, ~tél, ~t v. ~ětt. A székelyeknél am. langyúl, langyos és lágy meleggé válik; l hang előtételével egyezik 'enged' igével, mely különösen hidegre, fagyra vonatkozólag am. hidegségéből alább hagy, langyossá lesz. V. ö. LENGE. | |
* | |
| (len-g-ed-ő) mn. tt. lengedő-t. Ami lenged, vagyis 1) könnyedén mozog; pl. lengedő szellőcske; 2) langyuló. | |
* | |
| (len-g-ed-ő-leg) ih. Lengedő módon, azaz könnyeden, gyöngéden mozogva, inogva. | |
* | |
| (len-g-e-en) ih. Lenge módon, lengedőleg. | |
* | |
| (lenge-nád) ösz. fn. Minden nád lenge ugyan, de különösen igy neveztetik a tavak, vagy tengerek parti homokjában termő nád, mely tövig szabad levén még ingékonyabb, mint amelynek nagy részét a víz folyja körül. (Arundo arenaria). | |
* | |
| (len-g-eny-e) fn. tt. lengenyét. Költői neve a közismeretü gyöngyvirágnak, máskép: Szent György virágának, melynek száráról kis csengetyűforma fehér s kellemes illatu virágok lengenek alá.
"Szökdelve jártam a rom halmain, S hol a pataknál lengenyék teremnek." Kazinczy F. | |
* | |
| (len-g-es-ěd-ik) k. m. lengesěd-tem, ~tél, ~ětt. L. LENGEDIK. | |
* | |
| (len-g-e-ség) fn. tt. lengeség-ět, harm. szr. ~e. Átv. ért. könnyelmüség, csapodárság, mely a kedély érzelmeit, vágyait majd ide majd oda ingatja, mint szél a fa leveleit. A fennemlített tulajdonságnak gyöngédebb, kíméletesebb, szelidebb nevezete.
"Ki viselhetné el Élte sulyait, Hahogy isteneink Téged nem adának Az emberi nemhez Vádlott, feddett, Kárhoztatott, Kedves lyánya az égnek!" A Lengeséghez Kazinczy F. | |
* | |
| (len-g-et) áth. m. lenget-tem, ~tél, ~ětt. par. lengess. Valamely könnyü, vagy foszlány testet lengővé tesz, azaz gyöngéd mozgásba hoz. A szellő lengeti a nádat. A fejnek mozdításával lengetni a hajfürtöket. A kaczér nő lengeti fehér kendőjét, fátyolát. A hullámok lengetik a hinárt. Szélesb ért. mondható nagyobb testekről is, midőn könnyen mozognak. Lengetni a bölcsőt. A hullámok lengetik a csónakot. V. ö. RENGET. | |
* | |
| (len-g-et-eg) mn. tt. lengeteg-ět. Ami természeténél, belső hajlamánál fogva könnyen leng v. lenged. Törzsöke tehát tulajdonkép lenged, melynek képzője az önhatást jelentő d. Az önhatás, vagy is belcselekvés alapfogalma rejlik a többi rokon képzőjű szókban is, mint: ingatag, csörgeteg, fergeteg, stb. ami ingadásra, csörgedésre, förgedésre hajlandó, pl. lengeteg a nád, mert legkisebb légmozdulásra kész lengeni. Lengeteg fátyol, leeresztett hajfürtök. Átv. ért. csapodár, könnyelmü, kinek kedélye hajlandó az érzelmek és vágyak változtatására, kinek vágyaiban nincs állandóság, föltételeiben hiányzik a szilárdság. Lengeteg ifju szerelmesek. Innen, lengeteg emlékezet am. hivtelen, mely a benyomásokat könnyen feledi. A székelyeknél azt is jelenti: ernyedt, viselt, szakadásnak indult, pl. ing. (Szabó D. és Kriza J.), amely t. i. könnyen leng ide-oda. Szabó D. szerént azt is teszi: csekély, nem sokat nyomó, pl. lengeteg ajándék. Használható önállólag is főnév gyanánt, mint némely társai, pl. förgeteg, csörgeteg, rengeteg. Mint ilyen jelent valami lengőt, fityegőt. V. ö. RENGETEG. | |
* | |
| (len-g-et-és) fn. tt. lengetés-t, tb. ~ěk. Cselekvés, midőn valami lengővé tétetik. | |
* | |
| (len-g-ő) mn. tt. lengőt. Ami vagy aki leng. Lengő szellő. Lengő madár. Lengő tánczos. | |
* | |
| (len-g-ő-ös) mn. tt. tengős-t v. ~et, tb. ~ek. Lengő minőségű; széteresztett. Lengős haj. | |
* | |
| (len-gy-el) fn. tt. ~t, tb. ~ěk, harm. szr. ~e. Azon nemzetnek neve, mely magát saját nyelvén polyák v. polják-nak nevezi. E szónak gyöke polye am. sikság, laposság, nagy mezőség. Polyák tehát am. sikon, laposságon lakó, mint hornyák am. hegyi lakos, dolnyák, völgyi lakos, hanák, Hana vidéki lakos stb. E nevezetet e hajdan nagy és dicső nemzet közönséges vélemény szerént azon lapos térségü országtól vette, melyet Európának egyik legnagyobb siksága, lapossága képez. Alapfogalom tehát e szóban: sik, lapos. Valószinüen ezt tartotta szeme előtt a magyar is, midőn a polyék és polyszka szót magyarította. A lengyel szó gyöke (magyar elemzés szerint) len, azaz alan, ebből lett di képzővel len-di, (mint al-ból al-di), azután lendie, lengye, mint hebehurdia, hebehurgya, gárdia, gárgya; végre lengyel, mint kancsa, kancsal, bandzsa, bandzsal, hangya, hangyal, pihe, pihely; kese, kesely; Tájdivatosan: lengyen. Törökül: leh, lehli. Hogy a lapos és lent alant fekvő, midőn vidékről, országról van szó, azonos fogalmak, az a dolog természetéből foly, mert amely vidék vagy ország lapos, ugyanaz a szomszéd hegyekhez képest lent v. alant fekszik. Némely vélemény szerint a latin liniger szóból alakult volna, s am. lenből szőtt ruhát viselő, és lentermesztő nép. Mások szerint lenszinü szöszke hajuktól kapták volna nevöket, mint a a fehér és vörös oroszok. Mint egyéb nemzeti nevek használtatik melléknevül is, jelentvén valakit, v. valamit, ki vagy mi Lengyelországból való, ott született, ott termett, készült stb. Lengyel vitézek, hadak. Lengyel búza. Lengyel táncz. Lengyet viselet, süveg. Lengyel forint. Lengyel alkotmány. Hazai történetünkben nevezetes: Lengyel László, mint a népdalban van. Lengyel László jó királyunk, az is nekünk ellenségünk. | |
* | |
| falu Tolna, KIS~, NAGY~, faluk Szala m.; helyr. Lengyel-re, ~ěn, ~ről. | |
* | |
| (lengyel-búza) ösz. fn. A nagy Lengyelország sikságain termő sikeres búzafaj. | |
* | |
| (len-gy-el-ěs) mn. tt. lengyelěs-t, v. ~et, tb. ~ek. A lengyeleknél divatos szokást utánzó, arra mutató. Lengyeles viselet, életmód. | |
* | |
| falu Abauj m.; erdélyi falu Udvarhelyszékben; helyr. ~falvá-ra, ~n, ~ról. | |
* | |
| (lengyel-fürt) ösz. fn. Leginkább Lengyelországban divatozó sajátságos hajbetegség, midőn a hajak öszvekóczosodnak, s mintegy öszveragadva fürtönként alálógnak, s ha rövidebbre nyirik, vérzenek is. Okát leginkább az ottani számos és tisztátalan zsidóknak tulajdonitják. (Plica polonica). Helylyel közzel hazánkban is vannak nyomai. | |
* | |
| (lengyel-ország) ösz. fn. Neve azon, csaknem egészen sikföldü országnak, mely hajdan nagy és időnként hatalmas álladalom volt, de az elébbi században a szomszéd hatalmasságok által szétosztatott, s az önálló állodalmak sorából kitöröltetett. Azon része, mely az orosz hatalom alatt Lengyelország nevét viselte, az utolsó forradalom után e czimétől is megfosztatván, a nagy orosz birodalomba, mint annak alkotó része bekebeleztetni czéloztatik. | |
* | |
| falu Somogy m.; helyr. ~tóti-ba, ~ban, ~ból. | |
* | |
| (len-gy-el-ül) ih. Lengyel nyelven. Lengyelül érteni, beszélni, írni. | |
* | |
| tájdivatosan am. lengyel; l. ezt. | |
* | |
| puszta Heves m.; helyr. Lengyend-re, ~ěn, ~ről. | |
* | |
| (len-haj) ösz. fn. Igen vékony szálakból álló haj, mely puhaságra a lenhez hasonló; továbbá igen szöszke, vagyis lenfehérségü haj; máskép kenderhaj. | |
* | |
| (len-hajú) ösz. mn. Kinek haja igen finom puha szálu, vagy olyan fehér, mint a len; szöszke, kenderhaju. | |
* | |
| l. LENKE, (1). | |
* | |
| női kicsiny. kn. tt. Lenkét. Kis, fiatal Magdolna, Magdalena, melynek utórészéből (lena) alakultak: Lenka, Lenke, Lencsi. | |
* | |
| falu Gömör m. Bódva~, falu Torna m.; helyr. Lenké-re, ~n, ~ről. | |
* | |
| v. ~KÉSZITÉS, (len-készítés) ösz. fn. A lennek iparüzletre idomitása. | |
* | |
| (len-készitő) ösz. fn. Kézmunkás, ki a nyers lent áztatja, tilólja, gerebenezi, szóval: idomítja, hogy szövetnek s iparüzletre alkalmas legyen. | |
* | |
| (len-kéve) ösz. fn. Kéveforma csomó, melybe a nyűtt lenszálakat kötik. | |
* | |
| (len-kölü) ösz. fn. Kölü, melyben a lenkészítők a megszárított lent törik, s pozdorjájától megtisztítják. | |
* | |
| (len-levelü-fű) ösz. fn. Így nevezi néhutt a köznép a gyujtován pintyőt (antirhinum linaria). | |
* | |
| (len-mag) ösz. fn. A len bugájában termő mag. V. ö. LEN. | |
* | |
| (len-mag-olaj) ösz. fn. Olaj, melyet lenmagból ütnek. | |
* | |
| (len-mag-olajos) ösz. mn. Lenmagolajjal készített, leöntött. Lenmagolajos káposzta, bőjti gáncza, pogácsa. Továbbá, miben lenmagot tartanak. Lenmagolajos korsó. | |
* | |
| (len-mag-szak) ösz. fn. l. LENSZAK. | |
* | |
| (len-mag-szedő) ösz. fn. Gerebenféle eszköz, melylyel a len bugájit leszakgatják; s illetőleg magvait mintegy kifésülik. | |
* | |
| (len-mag-tok) ösz. fn. Hártyaféle vékony tok vagy toklász, mely a lenmagot burkolja. | |
* | |
| ih. Ellentéte: fenn, melyek viszonyos fogalmak. Ami lenn van, az alább fekszik, létezik, ami fenn van, annak fekvése, helyzete magasabb. Az n csak nyomatosság végett kettőztetik. Különben: lent, fent, am. oly helyen, mely lenn vagy fenn van; t. i. a t helyhatárzó képző. | |
* | |
| (len-nemű) ösz. mn. Olyan nemü, mint a len. | |
* | |
| l. LĚSZ alatt. | |
* | |
| (len-nyövés v. ~nyüvés) ösz. fn. A kellőleg megérett lennek kiszakgatása a földből. V. ö. NYŐ, NYŰ. | |
* | |
| (len-olaj) ösz. fn. l. LENMAGOLAJ. | |
* | |
| (len-szak) ösz. fn. Azon pogácsa, melylyé a lenmag héja, salakja, sonkolya alakúl, miután külüben az olajt kiütötték belőle. Lenszakkal etetni a sertéseket. | |
* | |
| (len-szár) ösz. fn. A len nevü növénynek sugár teste, melynek takaró héjából, rostjaiból készülnek a szövetekre oly alkalmas lenszálak. | |
* | |
| (len-száritó) ösz. fn. A lenkészítők kemenczéje, melyben a nyers lent szárítják. Különben a nap sugaraira szokták kifektetni. | |
* | |
| (len-szin) ösz. fn. Olyan fakóféle szín, milyen a megáztatott, és megszáritott lené szokott lenni. Használtatik melléknevül is lenszinü helyett. Lenszin haj. | |
* | |
| (len-szinű) ösz. mn. Minek a szine olyan, mint a lené. | |
* | |
| (len-szösz) ösz. fn. A gerebennel megtisztított lennek legfínomabb szálai. | |
* | |
| (len-t) ih. l. LENN. | |
* | |
| Kenessey Albert szerént mind a tiszai, mind a dunai hajósnép nyelvén jelent nagy vágóevezőt. Talán am. 'lentő' v. 'lenti', azaz lent vagy alantjáró. | |
* | |
| (len-termelés) l. LENTERMESZTÉS. | |
* | |
| (len-termelő) l. LENTERMESZTŐ. | |
* | |
| (len-termesztés) ösz. fn. A mezei iparnak azon ága, melylyel lenföldeket mívelnek. | |
* | |
| (len-termesztő) ösz. fn. Termesztő, ki földet a len növény, mint gazdasági ág eléállítása végett mível. | |
* | |
| (len-termő) ösz. mn. Oly földről, vidékről mondjuk, melyben len terem. Lentermő gyepföld. Lentermő Szepesség. | |
* | |
| (len-tet) önh. m. lentet-tem, ~tél, ~ětt, par. lentess. Mondják nagy termetü emberről, midőn alá görbedve, hajlongva lép, tehát mintegy lengeti magát. Lugossy József szerént néhutt: lantol. Alig lentetett. Lentetve megy. Önhatólag használtatik, bár alakja átható vagyis miveltető, mert aki lentet, az testét lengővé teszi. Szélesb ért. kullogva, fejét hajtogatva ballag. Túl a Dunán, Tata vidékén áthatólag: tüzet lentetni am. legyezni, szítani. | |
* | |
| (len-tet-és) fn. tt. lentetés-t, tb. ~ěk, harm. szr. ~e. Cselekvés, midőn valaki lentet. | |
* | |
| (len-t-i) mn. tt. lenti-t, tb. ~ek. Lent levő, lent fekvő, alanti. | |
* | |
| falu Szala m.; helyr. Lenti-be, ~ben, ~ből. Régi oklevelekben Kresznerics szerént: Nempti, azaz Németi. | |
* | |
| (len-tiló) ösz. fn. Tiló, melylyel a megáztatott és szárított lent törik, hogy pozdorjájától megtisztuljon. | |
* | |
| (len-törés) ösz. fn. A lenkezelésnek azon neme, midőn tilólás előtt szárait megtördelik, hogy a tiló alatt hajlékonyabb legyen. Ugyanezt eszközli maga a tilólás is. | |
* | |
| (len-törő) ösz. fn. Eszköz, melylyel az áztatott, és kiszárított lenszárakat törik, hogy pozdorjájoktól megtisztuljanak. Ily eszköz a tiló. | |
* | |
| (len-vászon) ösz. fn. Vászonszövet, mely lenszálakból, illetőleg lenfonalakból készült. V. ö. GYOLCS. | |
* | |
| fn. tt. lénző-t. A Balaton mellékén am. Szegély az üng ujján. Talán ellenző szóból rövidíttetett meg. | |
* | |
| (lé-eny) fn. tt. lény-t, tb. ~ěk, harm. szr. ~e. Újabbkori szó, a latin ens, német Wesen kifejezésére. Széles ért. minden, ami van, vagy lehet, pl. Észtani v. lehető lény, mely nem létezik ugyan, de semmi ellenkezést nem foglal magában, hogy ne létezhessék. Valóságos lény, mely nem csak fogalomban, hanem tárgyban is létezik. Szükséges lény, melynek lennie kell, mely az ellenkezőnek lételét kizárja, pl. minden okozatra nézve az illető ok szükséges lény. Szorosb ért. oly dolog, mely valósággal van, való, pl. az ember okos lény. Az Isten legtökéletesebb lény. Ellentéte: látszat, ami csak eszmében, vagy képzeletben létezik. Ez lény, nem csupa képzelet. Néha jelenti a dolognak állapotát, természetét amint van. Egész lényem felháborodott. Ő egy nyomorú lény. Ily alávaló lényekkel szóba sem állok. Jelenti azon alkotó részek öszvegét is, melyekből valami áll, szabatosabban: lényeg. Határozatlan ért. jelentünk általa oly dolgot, oly valamit, oly izét, mit meghatározni nem tudunk, vagy nem akarunk. Micsoda lény lehet ez? A vegyészi kísérletben bizonyos nyálkás lény fejlődött ki, melynek természete ismeretlen. | |
* | |
| (le-nyakaz) ösz. áth. Valakinek v. valaminek nyakát levágja. Lenyakazni a halálra itélt gonosztevőt. Lenyakazni a pulykákat. Átv. ért. némely növények bogait, bugáit, fejeit lemetszi. Lenyakazni a mákot. | |
* | |
| (le-nyakazás) ösz. In. Cselekvés, midőn valakit vagy valamely növényt lenyakaznak. | |
* | |
| (le-nyal) ösz. áth. Más testhez tapadt valamit nyelv által illetve levesz, letisztít, leolvaszt. Lenyalni a kanálról a pépet, kását. Az üveg karimájáról lenyalni a mézet. Ujjról lenyalni a zsírt. V. ö. NYAL. | |
* | |
| (le-nyalás) ösz. fn. Nyelv által illetve tisztítás. | |
* | |
| (lé-eny-eg) fn. tt. lényeg-ět, harm. szr. ~e. Ami a dolgot azzá teszi, ami valósággal, s ami minden egyéb változások daczára állandóan, s változatlanul megmarad. Az Isten tiszta, változatlan lényeg. A dolgok lényegét megkülönböztetni azok változékaitól, járulványaitól. A dolgok lényege változhatatlan. Az embernek lényegét a test és lélek teszik. (Essentia.) 2) Valaminek veleje, legnevezetesebb, legérdekesb tartalma. A levélnek, tanácskozásnak lényegét elmondani. | |
* | |
| (lé-eny-eg-ěs) mn. tt. lényegěs-t v. ~et, tb. ~ek. 1) Ami valaminek lényegét teszi, mi nélkül valami nem volna az, ami jelennen. A test és lélek lényeges részei az embernek. Ellentéte: mellékes járulványos, esetleges, lényegtelen. Vegytanilag a testeknek vannak lényeges részeik. Olajok, savak lényeges részecskéi. 2) Ami valaminek velejét teszi, mi valamiben legnevezetesebb. A levélnek lényeges részét följegyezni. Az elbeszélés lényeges eseményei. | |
* | |
| (lé-eny-eg-ěs-en) ih. Lényeges minőségben vagy tekintetben. | |
* | |
| (lé-eny-eg-i-leg) l. LÉNYEGĚSEN. | |
* | |
| (lé-eny-eg-te-len) mn. tt. lényegtelen-t, tb. ~ek. Nem lényeges. V. ö. LÉNYEGĚS. | |
* | |
| (le-nyel) ösz. áth. Nyeldeklő csövén leereszt valamit. Lenyelni a megrágott húst. Csontot, gombostűt lenyelni. V. ö. NYEL. | |
* | |
| (le-nyelés) ösz. fn. Cselekvés, midőn az ember vagy más állat lenyel valamit. V. ö. LENYEL. | |
* | |
| (le-nyellik) ösz. k. A gyümölcsről mondják, midőn a fáról lefonnyad, mintegy nyelét veszti. | |
* | |
| (le-nyergel) ösz. áth. A felkötött nyerget leveszi a hátas állatról pl. lóról. Lenyergelni a paripát. Ellentéte: fölnyergel. | |
* | |
| (le-nyergelés) ösz. fn. Cselekvés, midőn valamely nyerget a hátas állatról levesznek. | |
* | |
| (le-nyes) ösz. áth. Valamely növény vékonyabb ágait késsel vagy hasonló eszközzel lemetszi. Lenyesni a fa hajtásait. Lenyesni az útmelléki bokorsort. Lenyesni az ostornyélnek való somfaág bogait. | |
* | |
| (le-nyesés) ösz. fn. Cselekvés, midőn valamit lenyesnek. | |
* | |
| (le-nyilaz) ösz. áth. Egy vagy több nyillövéssel leejt valamit. Lenyilazni a czélul kitűzött almát. | |
* | |
| (le-nyír) ösz. áth. Ollóval valamit. Lenyírni a hajat, bajuszt, szakált. Lenyírni a juhok gyapját. Kertészollóval lenyírni a fák ágait. V. ö. NYÍR. | |
* | |
| (le-nyírés) ösz. fn. Cselekvés, midőn ollóval lemetszünk valamit. V. ö. LENYÍR. | |
* | |
| (lény-isme v. ~ismeret) ösz. fn. Némelyek így nevezik a természetrajzot. (Historia naturalis. Naturgeschichte.) | |
* | |
| (le-nyom) ösz. áth. 1) Valamely magasabban álló, vagy dudorodott, rugalmas testet nyomás által alább szállani, lelohadni kényszerít. Herélés végett a csődörcsikót lenyomni a földre. Holmi ruhadarabokat lenyomni a zsákba. Lenyomni a lágy földet. 2) Női személyen parázna erőszakot követ el. 3) Valaminek formáját, képét, vagy a kiszedett betüket bizonyos sajtóló eszköz által lemásolja. | |
* | |
| (le-nyomás) ösz. fn. Cselekvés, mely által valaki lenyom valakit v. valamit. Különösen képnek, betüknek sajtó általi lemásolása. | |
* | |
| (le-nyomat) ösz. fn. Másolat, mely nyomdában sajtólás által készült. | |
* | |
| (le-nyomat) ösz. mivelt. Eszközli, vagy meghagyja, rendeli, megparancsolja, hogy valamit v. valakit lenyomjanak. Valakinek arczképét kőnyomdász által lenyomatni. | |
* | |
| (le-nyomdos) ösz. gyakor. áth. Többeket egymás után lenyom vagy valamit többször nyomva alább sülyedni kényszerít. A fürösztött birkákat lenyomdosni a víz alá. A sok járókelő lenyomdossa a füvet. V. ö. NYOMDOS. | |
* | |
| (le-nyomtat) ösz. mivelt. Nyomó eszköz, sajtó, gép által valaminek mását veszi. Lenyomtatni a kiszedett íveket. Lenyomtatni a kőre, aczélra metszett rajzokat, képeket. V. ö. NYOMTAT. | |
* | |
| (lény-tan) ösz. fn. Az elméleti bölcsészetnek azon része, mely különösen a lények általános tulajdonságait tárgyalja. (Ontologia.) | |
* | |
| l. LENYUGVÁS. | |
* | |
| (le-nyugszik) ösz. k. Nyugovás végett lefekszik, ágyba megy, alunni megy. Már mindnyájan lenyugottunk volt, midőn megszólala a tűzharang. Késő éj vala, az emberek és barmok lenyugottak. Átv. ért. mondják a napról, holdról, midőn látkörüekről leszáll.
"Ha a nap lenyugszik, Ő is elbujdosik. A szegény legénynek Szive szomorkodik." Népd. | |
* | |
| (le-nyugvás) ösz. fn. Nyugovás végett lefekvés. A napra és holdra viszonyítva, am. alászállás, a látkörről letünés. | |
* | |
| (le-nyujt) ösz. áth. 1) Valamit kézben tartva fentebb helyről alsóbbra lead, leereszt, lebocsát. Az építő állásról lenyujtani a mészhomokos edényt. Lenyújtani a fáról a gyümölcsös kosarat. 2) Valamely testet úgy nyujt meg, hogy bizonyos mélységig leérjen. Kezét lenyujtani az ágy alá. A rétesnek való tésztát lenyujtani az asztal szélei alá. V. ö. NYUJT. | |
* | |
| (le-nyúl) ösz. önh. Kezét bizonyos mélységig leereszti. Lenyúlni a láda fenekére. Nyeregből lenyúlni kézfogás végett. Lenyúlni a földre esett kalapért. V. ö. LENYÚLIK. | |
* | |
| (le-nyúlás) Cselekvés, midőn valaki lenyúl; vagy állapot, midőn valami lenyúlik. | |
* | |
| (le-nyúlik) ösz. k. Mondjuk lelketlen testekről, vagy állati testről is, midőn hoszszura tágulva, s mintegy megereszkedve alámegy. Különbözik tőle a lenyúl, mert ez cselekvő, és csak az ember nyúlhat le t. i. kezével, a nyúlik pedig szenvedő. A kitűzött zászló farka lenyúlik az utczára. A kalpag leffentyűje lenyúlik a hát közepére. A jégcsapok arasznyira lenyúlnak. A nyereg nélkül lovaglónak lenyúlik a lába. V. ö. NYÚLIK. | |
* | |
| (le-nyúz) ösz. áth. Valamely állatnak bőrét lehúzza. Lenyúzni az ökör, ló bőrét. Átv. ért. igen kíméletlenül zsarol. Csaknem lenyúzott, úgy kunyorált. Rokona: lehúz. V. ö. NYÚZ. | |
* | |
| v. ~NYÚZÁS, (le-nyúzás) ösz. fn. Cselekvés, midőn valaki valamit lenyúz. V. ö. LENYÚZ. | |
* | |
| (le-okád) ösz. áth. Valakit vagy valamit okádva leönt, lemocskít. A részeg ember leokádta ivótársát. Leokádni az asztalt, ágyat. E szóból tréfásan lett leokádia, kétes értelmü szó. Mintha t. i. Leokádia napja volna, midőn azt mondják valakiről, hogy Leokádia napját tartotta, mi azt jelenti, hogy okádott. V. ö. OKÁD. | |
* | |
| puszta Tolna m.; helyr., Leokádiá-ra, ~n, ~ról. | |
* | |
| (le-old) ösz. áth. Ami kötve volt, annak kötelékét kibontja, s ennélfogva előbbi helyéről leszabadítja. A kardot, övet leoldani a derékról. V. ö. OLD. | |
* | |
| (le-oldás) ösz. fn. Cselekvés, midőn valamit leoldunk. | |
* | |
| (le-oldoz) ösz. gyakor. áth. 1) Oldozva, azaz folytonosan vagy hosszasabban oldva előbbi helyéről levesz valamit. Ellentéte: felkötöz. A bakra felkötözött holmit leoldozni. 2) Több kötött dolgot egymásután kötelékeiktől szabadítva levesz. Leoldozni a szekér oldalához kötött disznókat. V. ö. OLDOZ. | |
* | |
| (le-oldozás) ösz. fn. Cselekvés, midőn valamit leoldoznak. | |
* | |
| (le-olvad) ösz. önh. 1) Bizonyos testnek fölszinéről a fagyos nedv, nevezetesen dér, hó, jég engedve lefogy. A hó a házak födeléről, a dér a mezőről, a zúzmara a fákról leolvad. 2) Valamely szilárd kövérség vagy más hasonló test a meleg által folyóvá levén lecsepeg. A tűzre tett szalonna, háj, zsír híg részei leolvadnak. 3) Átv. ért. valamely mennyiség kis számra leszáll. A társulat tagjainak száma tizre leolvadt. Évi jövedelme nagyon leolvadt. V. ö. OLVAD. | |
* | |
| (le-olvadás) ösz. fn. Állapot, midőn valami leolvad. | |
* | |
| (le-olvas) ösz. áth. 1) Iratot, vagy nyomtatványt olvasva mintegy lehangoztat, szóval, vagy gondolattal levesz; fölülről kezdve aláig olvas valamit. Leolvasni egy lapot, egy hasábot. 2) Midőn olvas am. számlál, azt jelenti, hogy bizonyos menynyiségü pénzt, vagy áruféle czikket számlálva letesz. Leolvasott száz forintot. A téglákat átvételkor le szokták olvasni. V. ö. OLVAS. | |
* | |
| (le-olvasás) ösz. fn. Cselekvés, midőn valamit leolvasnak; tárgyilag vagy szenvedőlég is, pl. pénz leolvasása. | |
* | |
| (le-olvaszt) ösz. áth. 1) Fagyos nedvet úgy megmelegít, hogy elébbi helyéről lefoly. A meleg nap sugarai leolvasztják a háztetőkről a havat, a füvekről a deret. 2) A szilárdan álló zsíros, kövér testrészeket salakjairól leválasztja, lefolyatja. A kövér húsról leolvasztani a zsírt. V. ö. OLVASZT. | |
* | |
| (le-olvasztás) ösz. fn. Cselekvés, midőn valamit leolvasztanak. | |
* | |
| (le-omladozik) ösz. k. Omladozva, azaz folytonosan omolva, szakadozva lehull, leválik. Az elhagyott épület födele, falai lassanként leomladoznak. | |
* | |
| (le-omlás) ösz. fn. Állapot, midőn valami leomlik. | |
* | |
| (le-omlaszt) ösz. áth. Eszközli, hogy valamely szilárdan álló test tömege részekre omolva leszakadjon, alászálljon. Leomlasztani a falat. Az ó és elhagyott várat leomlasztották az idő viszontagságai. V. ö. OMLASZT. | |
* | |
| (le-omlik) ösz. k. Mondjuk szilárd részekből álló testtömegről, midőn öszvetartó kötelékei megbomlanak, s részekre szakadva állásából leesik. Leomlanak az árvíz mosta épületek. Leomlik a roszul rakott fal. A kapu boltozata, a csigalépcső leomlott. V. ö. OMLIK. | |
* | |
| (hellen-latin eredetü, szó szerint am. orozlánpárducz) fn. tt. leopárd-ot, harm. szr. ~ja. Áfrikában otthonos ragadozó fenevad, mely a párducznál jóval kisebb. Hossza mintegy négy lábnyi, háta és oldala fakósárga, hasa fehéres, szőre fekete pettyekkel tarkázott, melyek gyűrüsen állanak öszve. (Felis leopardus). V. ö. PÁRDUCZ. | |
* | |
| férfi kn. Leopoldus. Magyaros kiejtéssel: Lépold, Lipót. Német eredetünek tartják a régi német Liutbold vagy Liutpald szóból, mely am. néphős. | |
* | |
| (le-öblít) ösz. áth. Valamely edénynek, esőnek öbléről, vagy is öblének oldaláról bizonyos nedvvel a szennyet, mocskot stb. lemoss. Leöblíteni a korsó öbléhez ragadt iszapot. Átv. ért. Leöblíteni a torkát am. szomjuságát bizonyos itallal eloltani. V. ö. ÖBLÍT. | |
* | |
| (le-öblítés) ösz. fn. Cselekvés, midőn valamit leöblítenek. | |
* | |
| (le-öklel) ösz. áth. Öklelve, azaz valamely döfő, szuró eszközzel, pl. szaruval, dárdával letaszít, leejt valakit vagy valamit. A szilaj ökör leöklelte a keresztbe rakott kévéket. Dárdával leöklelni vivótársat a lóról. Különösen, ököllel letaszít. V. ö. ÖKÖL. | |
* | |
| (le-öl) ösz. áth. Ölve leejt. Emberekről csak tömegesen értetik. A dühös ellenség leölte a helység lakosait. Különösen, bizonyos állatokat szuró eszközzel foszt meg életöktől. Leölni a hízott sertést v. sertéseket. Vágó eszközzel: levág. V. ö. ÖL ige. | |
* | |
| (le-öldös) ösz. gyak. áth. Többeket egymás után leöl. Leöldösni az ostrommal bevett vár őrseregét. Leöldösni a baromfiakat. | |
* | |
| (le-ölés) ösz. fn. Cselekvés, midőn valamit vagy embereket tömegben leölnek. | |
* | |
| (leölni való) ösz. mn. Ami leölésre van szánva; vagy aminek más hasznát venni nem lehet mint leölni. Leölni való disznó. Leölni való marha, az első értelemben máskép: hízó disznó; és vágó marha. | |
* | |
| (le-önt) ösz. áth. 1) Valamely nedvet magasabb helyről alsóbbra önt. A mosdó vizet leönteni az utczákra. A bort leönteti a földre. 2) Nedvvel benedvez, bemocskít, valamit vagy valakit. A kutyákat forró vízzel leönteni. Egész ruháját leöntötték zsírral. V. ö. ÖNT. | |
* | |
| (le-öntés) ösz. fn. Cselekvés, midőn valamit vagy valakit leöntenek. | |
* | |
| (le-őröl) ösz. áth. Szoros ért. a malomkő, vagy más ilyféle eszköz, pl. henger az alája töltött gabonát, vagy más testet lisztté, porrá, zúzza. Minden órában egy mérő buzát leőröl. Tájdivatosan: leőr. V. ö. ŐRÖL. | |
* | |
| (le-övedz) l. LEÖVEZ. | |
* | |
| (le-övez) ösz. áth. Magáról vagy másról az övet leoldja. | |
* | |
| (le-övezés) ösz. fn. Cselekvés, midőn valamit leöveznek. | |
* | |
| hangszó, mely valamely lapos testnek egy másikhoz ütődését fejezi ki. Ebből származik lepcs, az összecsapódott ajakak hangja; lepcses, rút, papucsforma száju; lepcses, pl. midőn egy deszkadarab a vízbe esik, vagy lapáttal csapják a vizet; leppen a hebegő száj. | |
* | |
| áth. m. lep-tem, ~tél, ~ětt. Mondjuk általán minden testről, midőn kiterjeszkedve, vagy rendes terjedelmével bizonyos testet vagy tért föd, takar, borít. A legmagasabb hegyek tetejét télen nyáron hó lepi. Áradáskor a sikságokat vizek lepik. Por lepi könyveidet. Az őszi vetéseket vadludak serege lepi. Az elhagyott udvart, utat belepte a gaz, gyom. A sok vízi madár ellepte a tavakat. Átv. ért. valakit v. valamit véletlenül rajta ér valamin, s mintegy ráfekve lenyomja. Lopáson lepni a tolvajt. A szökevényt az erdőben lepték. Az alvó vadat meglepni. Valakit bizonyos ajándékkal meglepni, am. váratlanul megajándékozni. Ez a dolog mindnyájunkat meglepett. Lepjük meg őt, váratlanul látogassuk meg.
E szóban alapfogalom az elterjeszkedés, mely által bizonyos tér eltakartatik; s megfelel neki a vastag hangu lap; megnyújtva: lép, mely szintén kiterjeszkedést, vagy kinyúló valamit jelent. V. ö. LÉP. Származékai: leped, lepedő, lepeget, lepel, lepenyeg, lepény, lepez. Rokonai általán mind azon szók, melyek gyökében a le la terjeszkedést jelent. V. ö. LE, LA gyökök. | |
* | |
| fn. tt. lepet, am. lepel, pl. Szabó Dávidnál: ágylep am. ágyfedő. | |
* | |
| önh. m. lép-tem, ~tél, ~ětt. Lábait kinyujtva álló helyéből tovább mozdúl. Előre, hátra, jobbra, balra lépni. Kicsit, nagyot lépni. Lassan, sebesen lépni. Kilépni a sorból. Belépni a küszöbön a szobába. Föllépni a székre. Meglépni az udvart am. lépéssel megmérni. Valakinek lábára, sárba, vizbe, ganajba lépni. Átv. ért. előbbi állapotából valamely másba tér által. Kilépni a katonaságból, papságból, hivatalból, szolgálatból. Kilépett a szépek sorából. (Km.) Félrelépett am. az erkölcsi utról kitért. Előlépett, am. bizonyos rangra jutott.
"Szegény magyar nép, Jóra mikor lép?" Nemzeti dal. Föllépett az ugorkafára tréfásan am. valami kicsi hivatalra, rangra kapott. 3) Átv. ért. valamely viszonyos kötésre kezét adja, nyujtja. Házasságra, szövetségre, egyességre, szerződésre, alkura lépni. Szerződés után visszalépni. A régi iróknál lépik, s néha hangváltozattal vépik, mint láz váz, láp váp stb. E szóban alapfogalom a tova terjeszkedő nyulás, mozgás, a gyöke az általán mozgást jelentő le, mely ezen szóban különösen nyulósságot jelent, minthogy a láb minden lépéskor többé-kevesbbé kinyúlik, mert nyujtózás nélkül tovább nem mozdulhatna. Rokonai a szanszkrit laip vagy lép (mozog), góth hlaupan, német laufen, svéd löpa, dán löbe stb. Rokonságban van láb úgyszintén lép főnévvel is, mely utóbbi nyulós testet jelent. | |
* | |
| fn. tt. lép-et, harm. szr. ~e v. ~je. Kicsinyezve: lépecske. Általán, nyulós test, melyet kihúzni, szétnyomni, elterjeszteni lehet, különösen 1) Az emberi és állati testek belrészeinek, zsigereinek egyike, melynek szine kékesvörös, alkotása sejtszövetes és sok véredényből áll. Az embernek lépe a baloldal alsó bordájának tájékán fekszik. (Lien v. Splen). A héberben, am. szív (cor). 2) Némely fák, nevezetesen tölgyek bogyójiból főtt igen nyúlós és ragadós kocsonya, melyet vesszőre tekergetve madarak fogására szoktak használni. Madárfogó lép. A madarat lépre csalni. Lépre ragadt. Átv. ért. csábitó eszköz, mely valakit másnak hatalmába kerít. Ékes ének mellé lélekfogó lépet hánynak. (Pázmán P.). Szedd el a lépet (km.) am. lódulj csábjaiddal. Lépet hányni, am. cselt vetni. Lépre kerülni, am. kelepczébe. Eléjön 'viscum' értelemben a szláv nyelvekben is. 3) Sejtszövetes sonkoly a méhkasokban, melybe a méhek a mézet takarják. Mind három értelemben vett lép szó nyulós sejtes testet jelent. Ennélfogva gyöke a nyulós, terjengő mozgást jelentő le v. lé, melyből lett léő, lév, lép, mint csé, csév, csép. Megegyezik vele a latin lien, s ugyanezen gyök rejlik a splen szóban is. Alapfogalmára nézve legközelebb áll hozzá a magyar lé, lep, továbbá a len rostokra nyúló természeténél fogva, latinul linum, mely ismét a lien-hez hasonló A német Leim és Milz szinte e rokonsághoz tartoznak. A madárlépet jelentő latin viscum hasonlóan nyulósságra mutat, mert am. iscus ettől: eo is it; mint viscera, minthogy a belek szintén nyulósak. | |
* | |
| (le-páczol) ösz. áth. A páczol a német beitzen-ból vétetett, magyarul helyesebben LEMARAT, LEÁZTAT. | |
* | |
| tehát sajátlag: leporl, legoll, lepall. | |
* | |
| (le-pállaszt, azaz párlaszt) ösz. áth. Párolás által leolvaszt, lerohaszt valamit. V. ö. PÁROL, PÁLLIK. | |
* | |
| (le-pállasztás) ösz. fn. Cselekvés, midőn valamit lepállasztanak. | |
* | |
| (le-pállik vagy ~párlik) ösz. k. Párlás által leolvad, lerothad. | |
* | |
| (le-palmant) ösz. áth. Valamire takarót, födő fátyolt tesz, beföd, letakar valamit. V. ö. PALMANT. | |
* | |
| (le-párkányol) ösz. áth. A párkányát leveszi vagy leszedi. | |
* | |
| l. LEPÁLLASZT. | |
* | |
| (le-párlat) l. LEPÁROL. | |
* | |
| l. LEPÁLLIK. | |
* | |
| (le-párló) ösz. mn. 1) Ami lepárlik. 2) Amivel valamit lepárolnak. Lepárló kemencze. Lepárló készülék. | |
* | |
| (le-párol) ösz. áth. Párolva lecsepegtet, leszivárogtat valamit. Tüzes csövön lepárlani bizonyos nedvet. V. ö. PÁROL. | |
* | |
| (le-párolás) ösz. fn. Cselekvés, midőn bizonyos nedvet párolva tisztítanak meg. Vegyészi lepárolás. (Destillatio.) | |
* | |
| (le-paskol) ösz. áth. Paskolva, azaz valamely szilárd testtel erősen csapkodva lenyom, letipor valamit. Mondják különösen barmokról, midőn a vetést, fűvel egészen legázolják, s a földhöz lapítják. A csorda lepaskolta a vetést. Így a jégcsőről is: A jég egészen lepaskolta a száron álló gabonát. V. ö. PASKOL. | |
* | |
| (le-paskolás) ösz. fn. Cselekvés, midőn valaki vagy valami valamit letipor. | |
* | |
| (le-pattan) ösz. önh. Pattanva leesik, leszakad. Lepattan a hordó abroncsa, az ajtó hevedere. Emberről mondva, am. hirtelen alászáll. Lepattanni a lóról. V. ö. PATTAN. | |
* | |
| (le-pattanás) ösz fn. Cselekvés, midőn valaki, vagy állapot, midőn valami lepattan. | |
* | |
| (le-pattant) ösz. áth. Eszközli, okozza, hogy lepattanjon valami. A nagy melegség lepattantja a hordó fa abroncsait. | |
* | |
| (le-pattantás) ösz. fn. Cselekvés, midőn valami valamit lepattant. | |
* | |
| (le-pattog) ösz. önh. és gyakor. Tulajd. ért. pattogva, azaz erős patt hangot adva lehull, leesik, leszakadoz, leválik. A faedények abroncsai lepattogtak. Szélesb átv. ért. mondják általán a testek héjáról, bőréről, kérgéről, midőn megrepedezve, s a testtől elválva leszakadnak. A vén fa kérge lepattog. Tenyeréről lepattogott a bőr. V. ö. PATTOG. | |
* | |
| (le-pattogás) ösz, fn. Állapot, midőn valami lepattog. | |
* | |
| (le-pattogzás) ösz. fn. Állapot, midőn valami lepattogzik. | |
* | |
| (le-pattogzik) ösz. k. A testnek bőre, héja, kérge stb. megrepedezve leszakadoz, leválik. A falról lepattogzik a festék, a mész. A boglár- v. platánfák vékony héjai lepattogzanak. V. ö. PATTOGZIK. | |
* | |
| fn. tt. lepcset. Kriza J. szerént a székelyeknél am. pofon lepcsentés. Különben hangszó, mely valamely lapos test esése vagy ütése által támadó hangot fejez ki. Származéka: lepcsen, lepcsent. | |
* | |
| (lep-cs) fn. tt. lepccet. Kriza J. szerént am. leppentyű; és: pittyedt ajak. Ebből erednek a lepcses, lepcsesít, lepcseskedik származékok. Eredetileg jelent lapos, lepényformán eltertyedt testet. Gyöke a lapot jelentő lep, melyből lepény, lepel stb. is erednek. V. ö. LEPCSE. | |
* | |
| (lep-cse) fn. tt. lepcsét. A mocsáros, büzhödt vizeken termő sárgazöld szinü, a lencséhez hasonló növényfaj, máskép békalencse. (Lemna.). Nevét lapos alakjától kapta, mintha volna vastag hangon: lapcsa. | |
* | |
| l. LÉPCSŐ. | |
* | |
| (lép-cs-el) kics. önh. l. LÉPDEL. | |
* | |
| (lep-cs-en) önh. m. lepcsen-t. Hangutánzó, mondják lapos test leeséséről, vagy ütődéséről, mely valami puhára, pl. sárba, vízbe hullva lepcs hangot ad. Lepcsen a vízbe ejtett deszka. A léczet a vízbe, a gyermeket az ágyba vetette, ugyan meglepcsent. (Szabó Dávid). V. ö. LEPCS. (1). | |
* | |
| (lepcs-en-és) fn. tt. lepcsenés-t, tb. ~ěk. Lapos test leesése vagy ütődése. | |
* | |
| (lepcs-en-t) áth. m. lepcsent-ětt, htn. ~ni v. ~eni. Lapos testtel vagy lapos testet úgy érint, hogy 'lepcs' hangot ad. Pofon lepcsenteni valakit. Tenyerével a vízre lepcsenteni. | |
* | |
| (lepcs-en-t-és) fn. tt. lepcsentés-t, tb. ~ěk. Cselekvés, midőn valaki lepcsent. Pofon lepcsentés. | |
* | |
| (lepcs-es) mn. tt. lepcsěs-t, v. ~et, tb. ~ek. 1) Különösen a szájra vonatkozólag am. csúnya, undok, mi rendesen csak erkölcsi értelemben használtatik, midőn lepcses szájunak mondjuk az oly embert, ki mocskos, szemtelen, fajtalan dolgokat beszél, máskép: mocskos, mosdatlan száju. De e szónak eredeti tulajdon értelme: idomtalan, lapos, és gyöke a laposat, tertyedtet jelentő lep, mert a száj legcsunyább, midőn tertyedt lepényformán áll. Innen a köznépies papucs száju. 2) Szélesb ért. mondják egész viseletről, midőn valaki rondán, pongyolán fityegő ruhába öltözködik, midőn a ruha nem gömbölyödik a testhez, hanem laposan eltertyed, kivált a nő személyen, kiről, midőn lepcsesen öltözködik, néhutt azt is mondják: lapos, mint a deszka. Rokon hozzá a szatmárvidéki lepistes v. lipistes, azaz rendetlen öltözetü. V. ö. LEPCS (2). | |
* | |
| (lepcses-dudu) ösz. fn. Hatytyunagyságu, idomtalan alakú madárfaj, melynek csaknem négyszögletes teste, vastag, hosszú, és hasított csőre, nagy golyvája, rövid, és repülésre nem használható szárnyai vannak. (Didus ineptus). | |
* | |
| (lep-cs-es-en) ih. Lepcses módon, vagy állapotban : V. ö. LEPCSES. | |
* | |
| (lep-cs-es-ít) áth. m. lepcsesít-ětt, htn. ~ni v. ~eni, par. ~s. Lepcsessé, azaz undokká, mocskossá, csunyává, és öltözetnél rondán fityegővé tesz valamit. V. ö. LEPCSES. | |
* | |
| (lep-cs-es-kěd-ik) k. m. lepcseskěd-tem, ~tél, ~ětt. Lepcsesen viseli magát. Átv. ért. undok, mocskos, szemtelen, trágár dolgokat beszél vagy tesz. | |
* | |
| (lep-cs-es-ség) ösz. fn. Lepcses állapot, lepcses tulajdonság. | |
* | |
| (lép-cs-ő v. lép-es-ő) fn. tt. lépcső-t. Végképzője mutatja, hogy eredetileg igenév, e gyakorlatos igétől lép-es, melyből lett lépeső, lépső, lépcső, azaz az általános nyelvszokás szerént fokozatos készület, melyen fel-alá lépdelni lehet. Az emeletre, padlásra vezető lépcső. Pinczei lépcső. Hegy oldalára rakott lépcső. Széles, keskeny, kőből, fából rakott lépcső. Különbözik a lajtorjától vagyis lábtótól, hogy ezt ide-oda vinni, tenni lehet, a lépcső pedig egy helyen álló az épülethez, vagy más helyhez ragasztott fokozatos készület. Igy neveztetik közönségesen minden egyes fok, mely az egészet részekre osztja, s a lépőnek támaszul szolgál. Egyébiránt szabatosabban jobb ezt foknak nevezni, pl. házunk első emeletére harmincz fokos lépcső vezet. Lépcső fokai, lajtorja v. lábtó fokai. A székelyeknél a sáros ösvényeken egy-egy lépésre rakott köveket is lépcsőnek hívják, melyen lépegetve mennek által. | |
* | |
| (lépcső-fal) ösz. fn. Fal, mely a lepcsőt tartja, vagyis, melybe a lépcső fokai bele illesztvék. | |
* | |
| (lépcső-fok) l. LÉPCSŐ alatt. | |
* | |
| (lépcső-forduló) ösz. fn. Hely a lépcsőn, hol a lépcső menetele más irányt vesz pl. féljobbra vagy félbalra veszi utját. | |
* | |
| (lépcső-ház) ösz. fn. Azon tér vagy helyiség az épületben, melyben a lépcsőzet van rakva vagy alkalmazva. | |
* | |
| (lép-cső-kar) ösz. fn. Korlátféle kar a lépcső mentében, leesés elleni biztosítás és belefogódzás végett. | |
* | |
| (lép-cs-ő-n-ként) ih. Lépcsőről lépesőre, vagyis szabatosabban: lépcsőfokról lépcsőfokra. Átv. ért. az előhaladásban vagy emelkedésben a természeti rendet megtartva, a nélkül, hogy egyik vagy másik fokot átugornók. Máskép: lépcsőzetesen v. fokozatosan. V. ö. LÉPCSŐZET. | |
* | |
| (lép-cs-ő-n-ként-i) mn. tt. lépcsőnkénti-t, tb. ~ek. Lépcsőnként menő, lépcsőnként haladó. Fokozatos. V. ö. LÉPCSŐNKÉNT. | |
* | |
| (lépcső-szak) ösz. fn. Térség, mely a magasabb lépesőt két vagy több részekre szakasztja, s mintegy nyughelyül szolgál a fölmenőnek. | |
* | |
| (lépcső-tér) ösz. fn. Azon tér az épületben, melyet a lépcső elfoglal. Különösen azon tér, mely a lépcső lábánál, vagy teteje körül terjed el. | |
* | |
| (lép-cs-ő-z-et) fn. tt. lépcsőzet-ět, harm. szr. ~e. Fokozat, vagyis osztályozat, melyet a lépcső öszves fokai képeznek. Átv. ért. azon sorozat, mely szerént bizonyos dolgok kisebb állapotról hova tova nagyobbra emelkednek. Közlegénységből szokott lépcsőzet szerént tábornagyságig emelkedni. A tanitásban bizonyos lépcsőzetet kell tartani. | |
* | |
| (lép-cs-ő-z-et-ěs) mn. tt. lépcsőzetěs-t, v. ~et, tb. ~ek. Lásd: LÉPCSŐNKÉNTI. | |
* | |
| (lép-cs-ő-z-et-ěs-en) l. LÉPCSŐNKÉNT. | |
* | |
| (lép-cze) fn. tt. lépczét. Csangós kiejtéssel am. lépcse, lépcső. | |
* | |
| (lép-cz-el) önh. m. lépczel-t. Csangósan ejtve am. lépcsel, lépdel, lépdegel. | |
* | |
| (lép-ed-ěg-el) gyakor. önh. m. lépděgel-t. Törzsöke elavult lépěd, mely am. lépes, (mint tapod, tapos). Ebből lett lépěděg, öszvehúzva lépděg, végre lépděgel. Kényelmesen, aprózva, lassacskán, de folytonosan lép. Léptünk léptünk, lépdegeltünk. Sétatéren lépdegelni. Oly alkotásu és értelmü, mint: menděgel, járdogal. Használtatik a végső e hosszan is: lépdegél. | |
* | |
| (lép-ed-eg-el-és) fn. tt. lépdegelés-t, tb. ~ěk. Cselekvés, midőn valaki v. valami lépdegél. | |
* | |
| (lép-ěd-el) gyak. önh. m. lépdel-t. Valamivel kevesebb, kisebb gyakorlatot, és folytonosságot jelent a lépésben, mint a kettőztetett gyakorlaton lépdegel. V. ö. LEPDĚGEL. | |
* | |
| (lép-ed-el-és) fn. tt. lépdelés-t. tb. ~ěk. Cselekvés, midőn valaki vagy valami lépdel. | |
* | |
| fn. tt. lepét. Némely tájakon am. lepke, pille. V. ö. LEPKE. | |
* | |
| (lep-écs, vagy talán 'lics-pocs' módosulata) fn. tt. lepěcsět. Kriza J. szerént a székelyeknél am. sárral, hóval elegyített hígság. | |
* | |
| (le-pěcsétěl) ösz. áth. Valamire pecsétet nyom; pecséttel leragaszt, leszorít, bezár valamit. A zár alá vett pénzes ládát lepecsételni. V. ö. PĚCSÉTĚL. | |
* | |
| (le-pěcsétlés) ösz. fn. Cselekvés, midőn valamit lepecsételnek. V. ö. LEPĚCSÉTĚL. | |
* | |
| (lep-ěd) áth. m. lepěd-tem, ~tél, ~t v. ~ětt. A tihanyi codexben lepöd am. takar, lepellel beföd valamit. Ezután urának paplanyával bélepödé. (Tihanyi cod.). Ezen törzsökből származik közvetlenül az igenév lepědő v. lepödő, mely különösen arra való, hogy valamit takarjon, lepeljen. | |
* | |
| (lep-ěd-és) fn. tt. lepědés-t, tb. ~ěk. Cselekvés, midőn valaki v. valami valakit v. valamit leped, azaz takar. | |
* | |
| (lep-ěd-ěz) gyak. áth. Mondják leginkább szárnyas állatokról, illetőleg rovarokról, midőn seregesen ellepnek valamit. Az érő gabonát verebek lepedezik. | |
* | |
| (lep-ěd-ő) mn. tt. lepědő-t. Eredetileg részesülő, a lepěd igétől, s általán am. szövet, különösen kenderből, lenből, ritkábban selyemből való nagyobbféle terjedelmü ruha vagy lepel, mely kiválólag ágyban derekalj takarójául használtatik. Vászon, gyolcs lepedő. Fínom, fehér, vastag, goromba lepedő. Az ágyat lepedővel beteríteni. Holmit lepedőbe takarni. A falusi asszonyok eső ellen lepedőt vesznek magukra. Úgy megverlek, hogy lepedőben visznek haza. Csak addig nyujtózzál, meddig a lepedőd ér. (Km.).
"Hamar lepedőkből zászlót alkotának Egynehány zászlóval Makóra indulnak." Tinódi. Gyöke lep, egy a takarást jelentő lep igével, mely ige is, név is, mint les les, nyom nyom, lép lép stb. Legközelebbi rokonai: lepény, lepel, s a vastag hangu: lap, lapány, lapu, lapos stb. A persában labád szintén am. lepedő. (Bettuch). | |
* | |
| (lepedő-hossz) ösz. fn. A lepedőnek hosszában vett mértéke. | |
* | |
| (lepedő-szél) ösz. fn. A lepedőnek a legszélső része. | |
* | |
| (lepedő-vászon) ösz. fn. Lepedőnek szánt vagy lepedőnek használtatni szokott vászon. | |
* | |
| (lép-ěg-et) gyakor. önh. m. lépěget-tem, ~tál, ~ětt, par. lépěgess. Folytonos lépéseket téve, mendegel, halad. | |
* | |
| (lép-ěg-et-és) fn. tt. lépěgetés-t, tb. ~ěk. Cselekvés, midőn valaki vagy valami lépeget. | |
* | |
| (lep-el) fn. tt. lepelt v. leplet, tb. leplek, harm. szr. lepl-e. Általán mindenféle ruhanemü, melynek rendeltetése valamit takarni, befödni, tehát takaró ruha, fátyol, kendő stb. Különösen legfölül levő takaró, pl. ágylepel, melylyel a megvetett ágyat takarják. Ágymennyezet-i lepel, mely az ágynak menynyezetét képezi. Ilyenek a nők fejeit, kalapjait födő lenge foszlány, könnyü takarók, fátyolok, bulázók. Reczés lepel. Arczára leereszteni a leplet. Félre lebbenteni a lepelt. A páczai lepel. Lepellel födött keleti nők. Átv. ért. ami szemeink vagy tudomásunk elől valamit elföd. Sötét lepel borítja a jövendőt. Leplet vetni a multakra, am. elfeledni, eltitkolni, elhallgatni.
"Ez ingerült idegzetű kebel, Két eltökélett szenvedélyt nevel. Egyet szerettemért - érted hazám! Halállepel borong a másikán." Czuczor. A növénytanban így nevezik a virágban a csésze és bokréta helyét pótló, rendszerént színes külső takarót; ilyen leple van a tulipánnak, gyöngyvirágnak stb. Elemzésére nézve l. LEPEDŐ. Rokon hozzá a latin velum megfordított gyöke lev, mintha volna levum, lepum, melyhez ismét a lepra és lembus szók rokonok, mindkettejök valami födőt, takarót jelentvén. Egyébiránt a lepel természetéhez tartozik a könnyü lebegés is, innen a legnagyobb rokonság, s csaknem azonság a leb és lep gyökü szók között. | |
* | |
| (lep-encs) fn. tt. lepencs-ět. Csalóközben divatos tájszó. l. LEPENDÉK. | |
* | |
| (lep-encs-ék) fn. tt. lepencsék-ět. Mátyusfüldi tájszó, l. LEPENDÉK. | |
* | |
| (lep-en-d-ék) fn. tt. lependék-ět. harm. szr. ~e. 1) Közönséges nyári lepke, pillangó. Mátyusföldén, Érsekujvár körül: lepencsék. E szónak gyöke inkább a lebegést jelentő leb, mint a lapos lep. Hogy e rovar elnevezésénél a magyar valószinübben annak lebegő szállongását vette alapul, mint laposka szárnyait, onnan gyaníthatni, mert a hason értelmü pille és pillangó am. ille, illangó, a könnyű eltünő mozgást jelentő il, (illeg illan) gyöktől, mely megvan ajakhangok előtételével villám, villog, világ, pilla, pillog, pillant szókban is. Eszerént lependék, eredetileg, lebendék, és lepke, am. lebke, t. i. a b és p legrokonabb hangok lévén a világ minden nyelvein fölcseréltetnek, sőt a német nyelv alig birja a kiejtésben megkülönböztetni őket. 2) Növénytani nyelven egy vagy legfölebb két magvu lapos tokocska, melynek vagy fél oldalán, vagy mind két felül lapos hártyaforma kinövés, vagy szárny van, pl. a juharfa, szilfa magvának lependéke. Nevét vagy hasonlatnál fogva a lependék nevü rovartól vagy általán a lebegéstől kapta. | |
* | |
| l. LEPÉNYFA. | |
* | |
| (lep-en-ty-ű) fn. Ruhának lefityegő, alálebegő szárnya. Eredetileg: lebentő v. lebbentő, a leb gyöktől. Módositva: lefentyű. V. ö. ~TYÚ, ~TYŰ képző. | |
* | |
| (lep-ény) fn. tt. lepény-t, tb. ~ěk, harm szr. ~je. Kicsiny legényke 1) Széles ért. laposra kinyújtott v. kiterülő félig lágy, félig szilárd test. Viaszból, sárból, agyagból csinált lepény. Olajtöréskor a sonkoly lepénynyé alakul. Tehén lepény, am. tehén ganaj, mely kereklaposan szétterjed. Hablepény, mely némely tájszólásban ablepény, sőt ablegény is; habosan fölvert és laposan kinyujtott, azután megsütött és kicsi karikákba vagdalva levesben használtatni szokott tészta, (nálunk divatos német névvel: Schöberl). 2) Szorosb ért. tésztából való lapos sütemény, milyen a zsidók kovásztalan lepénye, vagy általán a pogácsa. 3) Legszorosb ért. élesztőstésztából készített, kereklaposra kinyujtott, s turóval vagy valami ízzel, mákkal bekent sütemény. Turós, szilvás, mákos lepény. Elég egy lepény egy sütésből. (Km.). Gúnyosan így nevezik az igen lapos kenyeret, mely keletlenség miatt vagy goromba lisztjénél fogva a lepényhez hasonlóan leapadt. Turós csusza, árpalepény. A latinban kaganum lepényt, lachanum pedig labodát jelent. Mindezekben a la le gyökök rokonok, mint afféle vékony lapos testeket jelentők. A kenyeret jelentő finn läipa nem ide tartozik, mert egy eredetű a latin libo- s libum-ból származott német Laib v. Leib és illir ljeb szókkal, mely némely más szláv nyelvekben: chleb, chleba, chlieb, hlib stb. | |
* | |
| (lepény-deszka) ösz. fn. Által a nyujtódeszka, melyen a lepénynek vagy hasonló lapos süteménynek való tésztát kilapítják. | |
* | |
| (leb-eny-e) fn. tt. lepěnyét. Lásd: LEBENYŐ. | |
* | |
| (leb-eny-eg) fn. tt. lepenyagět. l. LEBENYEG. | |
* | |
| (leb-eny-én = leb-eny-ő-en; vagy lepe-eny-én = lepp-eny-ő-en), ih. A székelyeknél am. lustán, leppesen. | |
* | |
| (lepény-fa) ösz. fn. Növénynem a hathímesek seregéből és egyanyások rendéből. Egyik legkitünőbb tulajdonsága, hogy maghüvelye nagy széles lapos, honnan a neve. (Gleditsia). Fajai: hajtűs (triacanthos) és árva (inermis) lepényfa. | |
* | |
| (lep-ény-ke) kicsiny. fn. tt. lepénykét. Kicsi lepény. Czukros lepénykék. V. ö. LEPÉNY. | |
* | |
| (lepény-sütő) ösz. fn. Kalácsos, czukrász, ki különösen lepényeket süt. V. ö. LEPÉNY. | |
* | |
| (lép-ér) ösz. fn. Általán minden ér, mely az állati lépbe megy vagy belőle kijön. (Arteria splenica v. lienalis). | |
* | |
| puszta Tolna m.; helyr. Leperd-re, ~ěn, ~ről. | |
* | |
| (le-pěrěg) ösz. gyak. önh. Peregve lefelé húll. A ferde asztalra töltött borsó lepereg. A könyük leperegnek arczán. A gyöngyszemek leperegnek az elszakadt selyemfonalról. V. ö. PEREG. | |
* | |
| (le-pěrgeděz) ösz. gyak. önh. Egymás után, folytonosan peregve lehull, leesik. A túl érett köles szemei lepergedeznek a földre. V. ö. PĚRĚG. | |
* | |
| (le-pěrget) ösz. áth. Bizonyos gömbölyü apró testeket pergetve lehullat. Az erős szél lepergeti a köles szemeit. Lepergetni az olvasót, am. szemeit egymásután leeregetni. V. ö. PĚRGET. | |
* | |
| (le-pergetés) ösz. fn. Cselekvés, midőn valamit lepergetnek. | |
* | |
| (le-pěrzsěl) ösz. stb. Perzselve, azaz lánggal, tüzzel, tüzes vassal, vagy más ily eszközzel valamely testnek haját, szőrét, tollát stb. leégeti. Égő szalmával leperzselni a disznó szőrét. Tüzes vassal leperzselni a vad kant. Leperzselni a fák kérgeit, leveleit. Az égető nyári nap leperzselte a mezőket. V. ö. PĚRZSĚL. | |
* | |
| (le-pěrzsělés) ösz. fn. Cselekvés, midőn valaki, vagy a tűz és a nap valamit leperzsel. | |
* | |
| (lép-es) mn. tt. lépes-t, v. ~et, tb. ~ek. 1) Mondják emberről, ki lépbajban szenved; lépkóros. 2) Madárenyvvel bekent, vagy töltött. Lépes vessző. Lépes táska. Lépes veszszőre akadt. 3) Mondják mézről, midőn sonkolyától nincs megtisztítva. Lépes méz; máskép: lompos méz. | |
* | |
| (lép-és) fn. tt. képés-t, tb. ~ěk, harm. szr. ~e. 1) Az állatnak azon mozgása, melyet tesz, midőn álló helyzetéből lábait kinyujtva valamely irányban tovább halad. Általlépés, belépés, kilépés, fellépés, lelépés, félre, előre lépés, visszalépés. Gyors lépés. Sebes tépés. Néhány lépéssel elérni a határt. 2) Azon térvonal, melyet valaki lépve meghalad, vagyis, mely a hátramaradt láb sarkától az előre tett láb hegyeig nyúlik, mi egyszersmind határozatlan térmértéket jelent, mennyiben ki nagyobbat, ki kisebbet lép. Közönséges lépésből három teszen egy ölet. E szoba hossza tíz lépés. Az a ház alig van innen száz lépésnyire. 3) Átv. ért. a cselekvésnek egyes ága, melyet bizonyos ügyben vagy dologban teszünk, s mely a czélhoz mintegy lépcsőnként vezet bennünket. Lépést v. lépéseket tenni barátunk szabadítására. Az első lépést már megtettük. Egy két lépést ne sajnálj tőlem. Bal lépést tenni. Valakinek minden lépésére vigyázni, azaz tetteit szemmel tartani. Valakivel lépést tartani am. vele egyaránt haladni. Elvétni a lépést. Ez hibás, vakmerő lépés volt tőled. Annyira mentünk, hogy a visszalépés lehetetlen. V. ö. LÉP. | |
* | |
| (lép-es-ěd-és) fn. tt. lépesědés-t, tb. ~ěk, harm. szr. ~e. Átv. ért. gazdagodás, vagyonosodás, midőn valaki megszedi magát, mint a méh. | |
* | |
| (lép-es-ěd-ik) k. m. lépesěd-tem, ~tél, ~ětt. Átv. ért. vagyonosodni kezd, jószágot, pénzt, kincset gyűjt, mint a mézgyűjtő rajok. Hasonlóan átv. értelmüek: faggyasodik, gyapjasodik. | |
* | |
| (lép-es-en) ih. Léppel együtt. Lépesen enni a mézet. | |
* | |
| falu Sopron m.; helyr. ~falvá-ra, ~n, ~ról. | |
* | |
| (lépés-rovó) ösz. fn. Aki a mértékhatározó lépéseket számlálja, és följegyzi, pl. midőn utcsinálás előtt meglépik az út hoszszát, s helyenként felrójják, hogy egyik ponttól a másik hány lépésnyire esik. | |
* | |
| (lép-és-t) ih. Mérsékelt lépéssel, nem sietve, nem ügetve, nem koczogva. Az ökrök rendesen lépést mennek a szekér előtt. Ahol nagy sár van, lépést menjetek. | |
* | |
| (lép-es-űl) önh. m. lépesült. l. LÉPESĚDIK. | |
* | |
| (lép-evő) ösz. fn. Lépbogyót kedvelő rigófaj. V. ö. RIGÓ. | |
* | |
| (lep-ěz) áth. m. lepěz-tem, ~tél, ~ětt, par. ~z. Takar, föd, betakar, leppel behúz. Molnár A. följegyzette, de ma nem látszik divatozni. | |
* | |
| (lép-ez) áth. m. lépez-tem, ~tél, ~ětt, par. ~z. Madárenyvvel beken valamit. Lépezni a veszszőket. Innen önh. ért. am. lépes vesszővel madarász. | |
* | |
| (lép-ez-és) fn. tt. lépezés-t, tb. ~ěk, harm. szr. ~e. Cselekvés, midőn valaki bizonyos testet léppel beken, vagy lépes vesszővel madarász. | |
* | |
| (lép-fa) ösz. fn. lásd: ÖSZTÖRŰ alatt. | |
* | |
| (lép-fene) ösz. fn. Szarvasmarhák betegsége, midőn lép nevü zsigerök megfeketül, s higgá leszen. V. ö. LÉP. | |
* | |
| (lép-fű) ösz. fn. l. BORDALAP. | |
* | |
| (le-potytyan) ösz. önh. Szoros ért. valamely lágyabbféle test magasabb helyről alsóbbra esik, s a magyar hallása szerént potyty hangot ad. Az alma, körte, szilva, ha megérett, lepotytyan a fáról. Szélesb ért. mondják másféle testek leeséséről is, pl. a háztetőről egy cserep lepotytyant. Tréfásan: lepotytyant a lóról, levetette a ló. V. ö. POTYTYAN. | |
* | |
| (le-potytyant) ösz. áth. Valamit leejt, különösen lágyabbféle testet, mely megütődéskor potyty hangot ad. A kiszakasztott kenyértésztát lepotytyantotta a földre. | |
* | |
| (lép-ő) mn. tt. lép-őt. Aki vagy ami lép. | |
* | |
| (lép-ő) fn. tt. lépőt. Versláb két hosszú taggal, mint maga e nevezet: lépő. (Spondaeus). | |
* | |
| (le-pök) ösz. önh. és áth. 1) Bizonyos magasságról alsóbb helyre pök. Harmadik emeletről lepökni az utczára. 2) Tárgyesetes viszonynévvel am. valakit vagy valamit pökéssel bemocskol, vagy legyaláz. E szemtelen ember nem érdemel mást, mint hogy lepökjék. Valamely utálatos tárgyat lepökni. V. ö. PÖK. | |
* | |
| elvont törzse leppeg, leppes szóknak; jelent valamely vontatott szólást, járást, vagy más cselekvést is. | |
* | |
| (lepp-ěg) gyakor. önh. m. leppěg-tem, ~tál, ~ětt. Midőn valaki minden szótagot halkkal vontatva, megnyomva mond ki; a járásban is, aki minden lépést halkkal, lassan, vontatva teszen. Leppegve beszél. Leppegve megy. Székely tájszó. Gyöke a nyújtott terjeszkedést, mozgást jelentő lep. | |
* | |
| fn. l. LEBENYŐ. | |
* | |
| erdélyi falu Küküllő m.; helyr. Leppend-re, ~ěn, ~ről. | |
* | |
| l. LEPENDÉK. | |
* | |
| l. LEFFENTYŰ, LEBENYEG. | |
* | |
| (lepp-es) mn. tt. leppes-t v. ~et, tb. ~ek. Tájdivatosan am. lusta. | |
* | |
| (lepp-es-en) ih. Lustán. | |
* | |
| (lép-ragasz) ösz. fn. l. LÉPKENYÉR. | |
* | |
| (lép-rigó) ösz. fn. A rigók között legnagyobb faj; feje, nyaka, háta, szárnyai, és farka barnás fakók, hasa és melle fehér; csőre sötétbarna, lábai sárgásak, s karmai feketések. Nevét onnan kapta, mert a fagyöngyöket, melyekből a madárlép készül, igen szereti. (Turdus viscivorus). | |
* | |
| (lép-sank) ösz. fn. l. SONKOLY. | |
* | |
| (lép-sejt) ösz. fn. l. LÉPLYUK. | |
* | |
| falu Veszprém m.; belyr. Lepsény-be, ~ben, ~ből. | |
* | |
| (lép-sérv) ösz. fn. Sérv az állatnak azon belső részén, melyet lépnek nevezünk. V. ö. LÉP. | |
* | |
| (lép-szer) ösz. fn. Általán minden gyógyszer, melyet a lépbajok ellen rendelni és használni szokás. | |
* | |
| (lép-t-en) igenév, állapító raggal. Használják e kivételben: minden lépten nyomon, azaz minduntalan. | |
* | |
| (lép-tet) áth. illetőleg mivelt. m. léptet-tem, ~tél, ~ětt, par. léptess. Parancsolja, rendeli, meghagyja, eszközli, hogy valaki v. valami lépjen. Dobszóra léptetni az ujoncz katonákat. Előre, hátra léptetni valakit. Kiléptetni a sorból. Leléptetni a lovagot a nyeregből. Midőn lovaglásra vagy kocsizásra vonatkozik, am. a lovat lépésben tartva lovagol, vagy kocsiz. A huszárok léptetve vonultak be a városba. Vonatkozhatik a szamárra s öszvérre is. A terhes szekér előtt léptetve hajtani a lovakat vagy öszvéreket. Szamáron léptetni. Átv. ért. valakit bizonyos hivatalra, rangra, méltóságra emel, fokonként fölebb visz. Hadnagyságról kapitányságra léptetni valakit. A jeles tisztviselőt előléptetni. V. ö. LÉP. | |
* | |
| (lép-tet-és) fn. tt. léptetés-t, tb. ~ěk, harm. szr. ~e. Cselekvés, midőn valakit v. valamit léptetünk, akár tulajd. akár átv. értelemben. Léptetéssel lovagolni. Előléptetésért folyamodni. V. ö. LÉPTET. | |
* | |
| (lép-tet-ve) ih. Lépést, léptetést, azaz lassan lépve, nem ügetve, nem koczogva. Mondják a nyerges vagy igás barmokról. Léptetve lovagolni, kocsizni. | |
* | |
| vagyis: LEPTIBEN, (lepp-t-e-ben) ih. A székelyeknél am. halkan, lassan, nem szeleskedve; tehát mintegy leppegve. | |
* | |
| (le-puskáz) ösz. áth. Puskával lelő, leejt. Lepuskázni a háztetőn ülő galambokat. Lepuskázni a futó nyulat, a repülő foglyot. | |
* | |
| (lép-vessző) ösz. fn. Vessző, melyet a madarászok léppel bekennek, s a lépfára vagy ösztörüre tesznek. A kis madarakat lépveszszővel fogni. | |
* | |
| (lép-vesszőcske) ösz. fn. Kicsided lépvessző.
"A kis tarka madár ott akadott, Mert két lépvesszőcske közt ragadott." Faludi. | |
* | |
| (lép-vész) ösz. fn. Belső nyavalya, midőn az úgynevezett lép sorvadásnak indúl. V. ö. LÉP, (2) | |
* | |
| (lép-vészes) ösz. mn. Lépvészben, vagyis lépsorvadásban szenvedő. | |
* | |
| (le-rág) ösz. áth. Valamely testnek egy részét rágva a többitől leválasztja, leszakasztja, leeszi. A nyulak télen lerágják a fiatal fák héjait. Az eb lerágja a csontról a húst. Lerágni a körmöket, a toll hegyét. Az egerek lerágták a szalonna széleit. A hernyók lerágták a fák leveleit. V. ö. RÁG. | |
* | |
| (le-ragad) ösz. áth. és önh. Áthatólag, sebes rántással lekap, leránt valamit v. valakit. A szegről leragadnia fegyvert. Galléránál fogva leragadni valakit a lóról, kocsiról. A rabló leragadta róla a köpenyt. Midőn alkotó része az önható ragad, am. tapadó, enyves, nyúlós, szivós természeténél fogva valamely testhez tapad, vagy viszont. Az enyves vászon teragad, ha szílárd testre nyomják. Lábai leragadtak a szivós agyagsárba. V. ö. RAGAD, á th. és önh. | |
* | |
| (le-ragadás) ösz. fn. 1) Sebes rántással lekapás. 2) Valamely testhez tapadás. V. ö. LERAGAD. | |
* | |
| (le-rágás) ösz. fn. Cselekvés, midőn valaki vagy valami valamit lerág. V. ö. LERÁG. | |
* | |
| (le-ragaszt) ösz. áth. Eszközli, hogy valamely test egy másikhoz bizonyos tapadó enyves szer, vagyis ragasz által leragadjon. Valamit enyvvel, szurokkal, viaszszal leragasztani. V. ö. RAGASZT, RAGAD. | |
* | |
| (le-ragasztás) ösz. fn. Cselekvés, midőn valamit leragasztanak. | |
* | |
| (le-rágcsál) ösz. áth. Rágcsálva leeszik valamit. | |
* | |
| (le-rágdos) ösz. áth. l. LERÁGCSÁL. | |
* | |
| (le-raggat) ösz. áth. Egymásután vagy folyvást leragaszt. | |
* | |
| (le-rajzol) ösz. áth. Valaminek alakját, formáját, képét rajzolva lemásolja. Lerajzolni valamely házat, tájat, állatot, növényt. Átv. ért. élőszóval, vagy irással valaminek ismertető jeleit, tulajdonságait élénken, s mintegy képben eléadja. V. ö. RAJZOL. | |
* | |
| (le-rajzolás) ösz. fn. Cselekvés, midőn valaki lerajzol valamit. Átv. ért. szóbeli vagy irásbeli élénk eléadása bizonyos személy vagy dolog ismertető jeleinek s tulajdonságainak. V. ö. LERAJZOL. | |
* | |
| (le-rak) ösz. áth. 1) Bizonyos holmit, pl. árukat, szállitványt valamely helyre letesz. A szekérről lerakni a lisztes zsákokat. A gyümölcsöt lerakni a pinczébe. A zöldséget lerakni a verembe. A nagy teher egy részét lerakni. A ládákat lerakni a hajó fenekére. 2) Mondjuk folyó testekről, midőn bizonyos részeiket, vagy a beléjök vegyült idegen testeket fenékre sülyesztik. Az árvíz sok homokot és gazt rakott le a partokra. A czementvíz rézrészeket rak le. 3) Átv. ért. valakit jól megszidva lehurogat, s mintegy a becsültetés fokáról leszállít. Kicsapongásai miatt lerakni valakit. V. ö. RAK. | |
* | |
| (le-rakás) ösz. fn. Cselekvés, midőn holmit, vagy átv. ért. valamely személyt leraknak. Az utczákon a szemét lerakása tilalmas. V. ö. LERAK. | |
* | |
| (le-rakodás) ösz. fn. Cselekvés, midőn valaki bizonyos terhet, szállítványt magasb helyről alantabb helyre főleg szekérről némi rendben lehelyezget, pl. midőn a vásáros kalmárok, mesteremberek stb. áruikat sátor alá, vagy állásokra, ponyvákra lerakossák. A lerakodás könnyebb mint a felrakodás. A hajóról 'kirakodni' mondják. V. ö. LERAKODIK. | |
* | |
| (le-rakodik) ösz. k. A terhet, magával hozott holmit, szállitványt magasabb helyről alantabb helyre, bizonyos helyre, és némi rendben lehelyezi. A kévés gabonával rakott szekerekről lerakodni a pajtába. A szénahordók lerakodnak a szérűs kertben. A mesteremberek lerakodnak a vásárálláson. A szalagárus gyékényre rakodik le. Átv. ért. nagy szükségét végzi. Lerakodott a ház mögött. | |
* | |
| (le-rakodó) ösz. fn. 1) Aki lerakodik. 2) Hely a hová holmit leraknak. | |
* | |
| (le-rakosgat) ösz. gyakor. áth. Holmit rakosgatva lehelyez, letesz valahová. A könyveket egymás mellé lerakosgatnia padlózatra. Az edényeket a polczról lerakosgatni a tűzhelyre. V. ö. RAKOSGAT. | |
* | |
| (le-rakosgatás) ösz. fn. Cselekvés, midőn holmit lerakosgatunk. | |
* | |
| (le-ránczigál) ösz. áth. Ránczigálva vagyis többszöri, folytonos rántással lehúzgál. V. ö. RÁNCZIGÁL. | |
* | |
| (le-ránczigálás) ösz. fn. Ránczigálva lehúzgálás. | |
* | |
| (le-rángat) ösz. áth. l. LERÁNCZIGÁL. | |
* | |
| (le-ránt) ösz. áth. Rántva, azaz helyéről hirtelen s erőszakosan elkapva lehúz valakit v. valamit. Valakit lerántani a lóról. A népszónokot lerántani a szószékről. A palástot lerántani valakiről. A fölfeslett bőrt lerántani. Birkozó társát magával lerántani a földre. Az asztalról lerántani az abroszt. Lerántották a négy körméről. (Rm.). V. ö. RÁNT. | |
* | |
| (le-rántás) ösz. fn. Rántva hirtelen lehúzás. | |
* | |
| falu Szala m.; helyr. ~házára, ~n, ~ról. | |
* | |
| (le-ráz) ösz. áth. Rázva, azaz erőszakos ide-oda ingatás, mozgatás által eszközli, hogy valami leessék, lehulljon. A fáról lerázni a gyümölcsöt. Ruhájáról kerázni a havat. A megfürösztött eb lerázza magáról a vizet. Néha am. fenn említett mód szerént alább szállít. Lerázni a zsákba töltött gabonát. Átv. ért. valakit vagy valamely dolgot magától eltávolít, megmenekszik tőle. Ezt az embert le nem rázhatom nyakamról. Hála Istennek, hogy ezen bajt leráztam magamról. V. ö. RÁZ. | |
* | |
| (le-rázás) ösz. fn. Cselekvés, midőn lerázunk valamit vagy valakit. V. ö. LERÁZ. | |
* | |
| (le-rázogat) ösz. gyak. áth. Rázogatva, azaz folytonosan, vagy gyakorta rázva leesni, lehullani kényszerít. A fákról lerázogatni az érett szilvát. Lerázogatni magáról a port, havat. V. ö. RÁZ. | |
* | |
| fn. tt. lércz-ět. Baranya vármegye ormánsági vidékén am. lécz. | |
* | |
| (le-reped) ösz. önh. Repedve, azaz rostjainak, szálainak, rétegeinek, egymástól erőszakos elszakadása által leválik, lefoszlik. A szegbe akadt ruhából egy darab lerepedt. V. ö. REPED. | |
* | |
| (le-repedés) ösz. fn. Állapot, midőn valami lereped. | |
* | |
| (le-repeděz) ösz. gyak. önh. Folytonosan, gyakran egymásután repedve leválik, leszakad. A bélés lerepedez a ruháról. V. ö. REPED. | |
* | |
| (le-repedězés) ösz. fn. Folytonosan vagy gyakran egymás után lerepedés. | |
* | |
| (le-repeszt) ösz. áth. Repesztve leszakaszt, leválni kényszerít valamit. Lerepeszteni a köpeny gallérát. A tüskék lerepesztettek egy darabot a fátyolból. V. ö. REPESZT. | |
* | |
| (le-repesztés) ösz. fn. Cselekvés, midőn valamit lerepesztenek. | |
* | |
| (le-repsed) ösz. önh. Letottyad, elterjeszkedve leül. Erdélyi tájszó. | |
* | |
| (le-részěgědés) ösz. fn. Állapot, midőn valaki lerészegedik vagy lerészegedett. | |
* | |
| (le-részěgědik) ösz. k. Részegségig leiszsza magát, vagyis annyira iszik, hogy fejét testét nem birja, tántorog, lábán nem állhat. | |
* | |
| v. ~RÉSZEGIT, (le-részěgít) ösz. áth. Valakit részegségig leitat. Dévajságból lerészegíteni valakit. | |
* | |
| (le-részégítés) ösz. fn. Részegségig leitatás. | |
* | |
| (le-részěgszik) ösz fn. l. LERÉSZĚGĚDIK, és V. ö. RÉSZĚGSZIK. | |
* | |
| (le-részěgűl) ösz. önh. l. LERÉSZĚGĚDIK. | |
* | |
| (le-reszel) ösz. áth. Valamit reszelő eszköz által lekoptat, levásít, vagy leválaszt a többitől. Lereszelni a ló körmét. A kulcsból lereszelni valamit, hogy a likba bemenjen. Lereszelni a laposturó felét. A vasat lereszelni a rab lábairól. V. ö. RESZEL. | |
* | |
| (le-reszelés) ösz. fn. Cselekvés, midőn valamit lereszelnek. | |
* | |
| (le-ró) ösz. áth. Tulajd. ért. a rovást letörli, lefaragja, lesimítja. Innen átv. ért. a rovásra följegyzett adósságot, tartozást lefizeti. Némely régi apró adósságokat leróni. Lassanként leróni, amivel tartozunk. Bűnöket leróni am. azokat megbánás, megjavulás, és elégtétel által jóvá tenni, eltörölni. V. ö. RÓ. | |
* | |
| (le-robotol) ösz. áth. Robottal leszolgál, s mintegy lefizet bizonyos tartozást. | |
* | |
| (le-rogy) ösz. önh. Rogyva leesik rendes helyéről vagy lábairól. Lerogyott a víz-mosta fal. Nagy teher alatt lerogyni. A nagy elgyengülés miatt lerogyni. Önkénytelen cselekvéssel járván helyesebb a szintén divatos lerogyik. V. ö. ROGY. | |
* | |
| (le-rogyás) ösz. fn. Állapot, midőn valami lerogy, vagyis lerogyik. | |
* | |
| (le-rogygyan) ösz. önh. Rogygyanva, azaz hirtelen, egyszerre elvesztvén nehezkedési egyensulyát, leesik. Gutaütés alatt lerogygyanni. A magas állásról lerogygyanni. V. ö. ROGYGYAN. | |
* | |
| (le-rogygyanás) ösz. fn. Rogygyanva leesés. V. ö. LEROGYGYAN. | |
* | |
| (le-rogyik) ösz. k. l. LEROGY. | |
* | |
| (le-rohad) ösz. önh. Rohadva leválik leszakad, leomlik. Mondjuk nyirkos, szivos, állati vagy növényi testekről, részekről, midőn a nedvek által megromlanak, megpárlanak, mi különösen penész, nyálka, geny, ev, s más ilyféle nedvek által történik. Izzadás miatt lerohad róla az üng. A baraczk húsa lerohadt. A tisztátalanság miatt lerohadt lábújjai közől a bőr. V. ö. ROHAD. | |
* | |
| (le-rohadás) ösz. fn. Rohadva leválás, leszakadás, leomlás. | |
* | |
| (le-rohan) ösz. önh. Rohanva lemegy, lesiet, letódul, lenyomul valahová. Az őrsereg lerohan a föllegvárból. A hegytetőről nagy szikladarab rohant le. V. ö. ROHAN. | |
* | |
| (le-rohanás) ösz. fn. Rohanva lesietés, letódulás. | |
* | |
| (le-rombol) ösz. áth. Rombolás által elenyésztet. Er ősb és általánosb kifejezés, mint 'leront'. V. ö. ROMBOL. | |
* | |
| (le-rombolás) ösz. fn. Cselekvés, midőn valamit lerombolnak. | |
* | |
| (le-ront) ösz. áth. Valamely ép állapotban, vagy álló helyzetben levő egészet romokká bontva, törve, szakgatva leesni, lehulladozni, leomlani kényszerít. Mondjak különösen építményekről. Lerontani a várak falait, templomokat, házakat, hidakat stb. V. ö. RONT. | |
* | |
| (le-rontás) ösz. fn. Erőszakos cselekvés, rombolás, mely által rommá tesznek, romba döntenek valamely építményt. | |
* | |
| (le-roskad) ösz. önh. Roskadva, azaz a részeknek erőszakos romlása, megbomlása, szakadása, törése miatt leesik, alászáll. Leroskad a régi, vagy égő háztető. Leroskad a túlterhelt padlás, szekér. Átv. ért leroskad az ember, vagy más állat, midőn inai meggyöngülnek, s fentartani nem birják. Nagy teher alatt leroskadni. V. ö. ROSKAD. Ezen ige alakra nézve ugyan önható, de alapfogalmánál fogva a belszenvedők osztályába tartozik. | |
* | |
| (le-roskadás) ösz. fn. Szenvedő állapot, midőn valaki vagy valami leroskad. V. ö. LEROSKAD. | |
* | |
| (le-rothad) ösz. önh. l. LEROHAD és V. ö. ROTHAD. | |
* | |
| (le-rovás) ösz. fn. Cselekvés, midőn valamit lerónak. | |
* | |
| (le-rovat) ösz. fn. Maga a lerótt mennyiség. | |
* | |
| azon szavaink egyike, melyek ugyanazon alakban s értelemben nevek is, igék is, péld. nyom, zár, nyit, halász, vadász stb. Mint önható ige m. les-tem, ~tél, ~ětt, par. ~s. Széles ért. am. egy helyen, vagy tájon tartózkodva, maradva valakire v. valamire várakozik, mi rendesen bizonyos czélra, irányra tűzött szemekkel, figyelmezve történik. Lesni a várt vendégeket. Addig lesi, várja, hogy a tízet is elüti. (Km.). Ellesem, mi lesz a dologból. Jön vagy nem jön, én bizony nem lesem őt tovább. Innen a Les, Végles, Lesvár helynevek, melyek hajdan az ellenség mozgalmainak szemmel tartására szolgáltak volt. Szorosb ért. a végett várakozik, hogy a netalán közeledőt hatalmába ejthesse, kirabolhassa, megölhesse, szóval, aki így les, az egy másiknak akármikép ártani szándékozik, vagy valamin rajta akarja őt érni, miért is meghúzza, megsunyja magát, lelapúl, titkolódzik, hogy a czélul kitűzött által észre ne vetessék, pl. midőn a macska egeret les, megsunyja magát, és általán a rabló vagy vadász emberek, valamint a ragadozó fenevadak leguggolva, lehasalva, lelapulva, mászva stb. nézik körül magukat, midőn zsákmányra lesnek. Ez igében tehát alapfogalom a magát megsunyó vigyázás, nézés, vagyis két lényeges dolgot foglal magában: a testnek lelapulását, és vigyázást. Közel jár hozzá hangokban is a német lausch-en, Adelung szerént a német lauern gyöke, a pfalzi lauen (látni)-, mellyel egyezik a magyar la, lá, lát-, vagyis, hogy a német a ,lauern'-ben rejlő lesést a vigyázó nézésről nevezte el. Ellenben ugyanő a ,lauschen' szót, részint a ,hallgat', részint valamely ,rejtekhely' értelmére vezeti vissza. A hellen, a latín, az illirszláv, a testnek megsunyását, lelapulását vette alapul, amenynyiben lesni hellenül enedrenein, és les főnév enedreia, t. i. edra am. ülés, szék; latinul insidiari és insidiae, v. subsessa a sedeo igétől; illirül zaszjedati am. elüldögelni, és lesni, zaszjeda am. elülés és les, ezen igétől: szjediti ülni. Ezen fogalmat fejezi ki a magyar les is, melynek gyöke le am. alá (infra, deorsum), innen a magyar a leső macskát alázatosnak mondja: Alázatos (néhutt: alamuszi) macska nagyot ugrik, (km.), tehát les am. alábocsátja, lealacsonyitja a testet. Ezen alapfogalom rejlik a lapulót jelentő lencse, a mélyedést jelentő lék, és a lehajlongva menést jelentő lentet szókban. | |
* | |
| fn. tt. les-t, tb. ~ek, harm. szr. ~e. 1) Jelenti azon helyzetet, melyben az van, ki valamire vagy csupán várakozó, vagy leginkább ellenséges szándékból vigyáz, s a mennyire szükséges, meg is húzza magát; valamint 2) azon készületet és helyet, mely az ily várakozásra, vigyázásra, és czél elérésére legalkalmasabb. Lesben ülni. Lest csinálni a bozótban. A lesig bevárni a vadat, a közelgő ellenséget.
"A vadász ül hoszszu méla lesben, Vár felajzott nyilra gyors vadat." Vörösmarty. "Az utaknak lese, Kemény harczok helye." Balassa B. Innen ezen öszvetételek: leshely, lesháló, lestőr. Lest vetni am. bizonyos fogó eszközt, pl. hálót, kelepczét, tőrt, tőrököt, elrejtve lehelyezni valahová. Lest hányni, fogó eszközöket több helyen lerakni. Öregnek az ajtóban, ifjunak lesben a halál. (Km.). Mondjuk ugyan ezt is: Lesben állani; de ez a megsunyás eszméjét nem rontja el, mert sunyva is lehet állani, s bizonyosan az is, ki állva les, nem azért áll fel, hogy lássák, hanem mivel ülve czélját nem érné, és hogy ez által a lesésnek fő czélját, t. i. a látást annál inkább elérhesse. V. ö. LES, önh. | |
* | |
| erdélyi falu a beszterczei kerületben; helyr. Les-re, ~ěn, ~ről. | |
* | |
| (le-sankol) ösz. áth. Valamely sűrűs, tisztátalan, idegen részecskékkel vegyült nedvet leszűr. V. ö. SANK, SANKOL. | |
* | |
| (le-sarlóz) ösz. áth. Sarlóval lemetsz, learat valamely növényt. Lesarlózni a füvet, burjánt. | |
* | |
| (le-sarol) ösz. áth. Általán, éles metsző eszközzel lemetél, levagdal valamely növényt. Szélesb értelmü, mint: kesarlóz. | |
* | |
| fn. tt. tesbeteg-ět, harm. szr. ~e v. ~je. Székely tájszólás szerént am. farkas (lupus). Mi e szó elemzését illeti, úgy látszik, mintha öszvetett szó volna a les és beteg alkotó részekből, minthogy képes kifejezéssel a ragadozás után sovárgó farkasról lehetne mondani, hogy a lesvágy miatt beteg, mint szerelembeteg. Azonban valószinűbb, hogy ezen szó eredetileg azon atag eteg képzőjü melléknevek osztályából való, melyek bizonyos állapotra vagy cselekvésre való hajlamot, könnyüséget jelentenek, milyenek, ingatag, lengeteg, csörgeteg stb. Így mondhatnók hasonlat szerént: görbeteg, a görbed törzsöktől, p. görbeteg kéz, ág; vagy tespeteg, a tesped törzsöktől, stb. Ekkép származhatott a lesbeteg is, a les gyöktől, melyből képződött lesped vagy lesbed, azaz lesővé válik, leső állapotuvá teszi magát (leső-ed, lesű-ed, lesv-ed, lesped, lesbed), s innen keletkezett lesbedeg, lesbeteg, mint görnyed, görnyeteg, szörnyed, szörnyeteg, stb. Így lehet a seny gyökből senyü, senyüed, senyved, senyveteg; pos-ból posu, posuad, posvad, posvatag; ter-ből, terü, terüed, terved, terped, terpeteg stb. V. ö. ~ATAG, ~ETEG névképző. A farkast tehát igen helyesen nevezi a székely lesbetegnek, minthogy a zsákmányozó lesésre igen hajlandó, s avval foglalkodik. Önálló főnév gyanánt épen úgy használtatik, mint a förgeteg, csörgeteg, rengeteg, fuvatag, sivatag. | |
* | |
| (les-d-ěg-ěl) önh. m. lesděgěl-tem, -tél, -t. Folytonos vagy gyakori lesben van. A vadász bokor mellé huzódva lesdegel a vadakra. Áthatólag is használtatik tárgyesetes viszonynévvel. A bozótban vadréczéket lesdegelni. | |
* | |
| (les-d-ěg-ěl-és) fn. tt. lesděgělés-t, tb. ~ěk. Folytonos vagy gyakori lesés. | |
* | |
| Ez igét Baráti Szabó említi: de úgy látszik, hogy saját szerzeménye az esdeklik hasonlatára, a közismeretű és divatú leselkedik helyett, mely újabban leselg alakban is divatos. | |
* | |
| (les-di) mn. tt. lesdi.t, tb. ~ek. A székelyeknél am. ólálkodó, leskődő (ugyanott: leskődi is). | |
* | |
| (le-segél) ösz. áth. l. LESEGÍT. | |
* | |
| (le-segít) ösz. áth. Segítséget nyújt, hogy valaki leszállhasson, vagy, hogy valamit le lehessen venni; leemel. A beteget lesegíteni az ágyról. A megérkezett nőket lesegíteni a kocsiról. Lesegíteni a szekérről, vagy valaki valláról a terhet. V. ö. SEGÍT. | |
* | |
| (le-segítés) ösz. fn. Cselekvés, midőn valaki egy másikat, vagy valamit valakiről lesegít. | |
* | |
| (les-eg-ěd-és) fn. tt. lesekědés-t, tb. ~ěk, harm. szr. ~e. Cselekvés, vagyis vigyázó, s magát megsúnyó elhelyezkedés, midőn valaki folytonosan vagy gyakran les. A titkos ellenség lesekedéseit nehéz kikerülni. | |
* | |
| (les-eg-ěd-ik) k. m. lesekěd-tem, ~tél, ~ětt. Folytonos, vagy gyakori lesben van, különösen a végett, hogy valakit vagy valamit rajta érjen, s hatalmába kerítsen. E szóban a rosz szándéku vigyázás az alapfogalom, és gyakorlatot foglal magában, melyet a gyakorlatos eg-ből átalakult ek fejez ki. | |
* | |
| (les-el) mai napság csak elvont törzse leselg és leselkědik igéknek; azonban régente önállólag is divatozott, pl. a Debreczeni Legendáskönyvben: "Az nömösembör miért (= mert) tudja vala, hogy sok helyön leselnéje (= lesnéje, azaz lesné) őtet". (Toldy F. kiadása. 20. l.). | |
* | |
| (les-el-eg) önh. m. leselg-ětt, htn. ~eni. l. LESEKĚDIK. | |
* | |
| (les-el-g-és) fn. tt. leselgés-t, tb. ~ěk, harm. szr. ~e. l. LESEKĚDÉS. | |
* | |
| l. LESEKĚDÉS, LESEKĚDIK. Mi elemzését illeti, törzsöke az elavult lesel, melyből lett leseleg, leselg, s ebből leselgedik, leselkedik, mint hisz v. hiz, hizel, hizeleg, hizelg, hizelgedik, hizelkedik, stb. | |
* | |
| (le-sěpěr) ösz. áth. Seprüvel, vagy ilyféle eszközzel letisztít valamit. A lépcsőkről leseperni a szemetet. A csizmáról leseperni a havat, sarat. Átv. ért. mondják szélről, vízről, vagy más erőről, mely bizonyos testeket, mintegy seprüvel letisztít, lesodor valahonnan. A szél leseperte a háztetőről a havat. A zápor keseperte a dombokról a szénarendeket. A kartács leseperte a falmászó ostromlókat. V. ö. SĚPĚR. | |
* | |
| (le-sěprés) ösz. fn. Cselekvés, midőn valaki valamit vagy átv. ért. valami bizonyos testeket leseper. | |
* | |
| erdélyi helység (németül Schönberg); helyr. Leses-be, ~ben, ~ből. | |
* | |
| (les-és) ösz. fn. Cselekvés, midőn valaki vagy valami valakit vagy valamit lesbe vesz. | |
* | |
| (le-sétál) ösz. önh. Fentebb helyről alsóbbra sétálva lemegy. Buda várából lesétálni a Duna partjára. Lesétálni a völgybe. A szőlőhegyről lesétálni a rétre. V. ö. SÉTÁL. | |
* | |
| (le-sétálás) ösz. fn. Fentebb helyről alsóbbra sétálva lemenés. | |
* | |
| (les-háló) ösz. fn. Vadászok, különösen madarászok hálója, mely úgy van kiterjesztve, hogy a rászállott vadat megrántás által öszvezárja. | |
* | |
| (les-hányás) ösz. fn. Bizonyos vadfogó eszközöknek különféle pontokon lerakása, milyenek a vidravas, kelepcze, tőr, tőrök, lesháló. Szélesb ért. akármely mód, mely által valakit v. valamit megfogni, rajta érni lehet. | |
* | |
| (les-hányó) ösz. mn. és fn. Aki különféle eszközöket, és módokat használ, hogy valakit vagy valamit tőrbe, kelepczébe kerítsen, vagy valamely tetten rajta érjen, vagy elcsábítson. | |
* | |
| puszta Veszprém m.; helyr. Lesházá-ra, ~n, ~ról. | |
* | |
| (les-hely) ösz. fn. Általán hely, hol a vadászok vagy ragadozó állatok meghúzzák magukat, midőn zsákmányra várnak. Különösen bozótban csinált rejtek, vagy kis kunyhó, vagy gödör stb. oly ponton, merre a várt vadak leginkább szoktak bizonyos időtájban elvonulni. | |
* | |
| falu, Zaránd m.; helyr. Leshorá-ra, ~n, ~ról. | |
* | |
| (les-i) mn. tt. lesi-t, tb. ~ek. A székelyeknél és a Tisza vidékén am. leső, leskődő; innen lesipecsenye disznóöléskor a disznó perzselés- és bonczolásnál néző (leső) gyermeknek kedveskedésül juttatni szokott egy szelet nyers hús, melylyel azután nagy örömmel haza szalad. | |
* | |
| (le-siet) ösz. önh. Fentebb helyről, vidékről valamely alantabb fekvőre sietve megy. Lesietni a lépcsőkön az udvarra. Alig volt három napig Bécsben, már ismét lesietett Pestre. V. ö. SIET. | |
* | |
| (le-simít) ösz. áth. Mondjuk leginkább szőrös, hajas, fonalféle szálas testekről, midőn kézzel vagy valamely eszközzel simára egyengetjük. V. ö. SIMA. Lesimítani a borzas hajat, a borzas tollakat. Lesimítani a posztó barkáját, a kutya szőrét. | |
* | |
| (le-simítás) ösz. fn. Cselekvés, midőn valamit lesimítanak. | |
* | |
| (le-simúl) ösz. önb. Simává alakulva lelapúl. Lesimúl a megfésült nyirkos haj. Mondjuk különösen ebről, midőn féltében vagy hizelkedve hasára fekszik. V. ö. SIMÚL. | |
* | |
| (le-sinóroz) ösz. áth. A sinórt valamiről leszedi. | |
* | |
| (lesi-pecsenye) ösz. fn. l. LESI alatt. | |
* | |
| áth. m. léskált. Tájdivatosan am. bengész, mezgerel, mintha ,le s föl kel'-ből húzatott volna egybe. | |
* | |
| (léskál-ás) fn. tt. léskálás-t, tb. ~ok. Bengészés, mezgerelés. | |
* | |
| (les-kěd-ik) k. m. leskěd-tem, ~těl, ~ětt. l. LESEKĚDIK. | |
* | |
| (les-eg-él) gyak. önh. Röviden leskel, azaz lesegel, lesgel, melyből lett lesgelődik, leskelődik. Értelmére am. lesekedik, leskedik, azaz folytonosan vagy gyakran les. | |
* | |
| (les-eg-él-és) fn. tt. leskélés-t, tb. ~ěk. L. LESKELŐDÉS. | |
* | |
| (les-eg-el-ő-d-és) fn. tt. leskelődés-t, tb. ~ěk, harm. szr. ~e. Folytonos élénk, nyugtalankodó leselkedés, kémlelődés. | |
* | |
| (les-ěg-el-ő-d-ik) belsz. m. leskelőd-tem, ~tél, ~ött. Nyugtalanul, békétlenül, a hosszas várakozás és figyelmezés miatt feszelegve, ide-oda mozogva leselkedik. Tehát jelenti a lesésnek legélénkebb nemét, pl. aki életére tör más valakinek, az minden uton módon leskelődik annak élete után. | |
* | |
| (les-eg-ő-d-i) mn. tt. leskődi-t, tb. ~ek. l. LESDI. | |
* | |
| (les-eg-ő-d-ik) k. m. leskőd-tem, ~tél, ~ött. l. LESKELŐDIK. | |
* | |
| erdélyi falu Hunyad m.; helyr. Lesnek-re, ~ěn, ~ről. | |
* | |
| (le-sodor) ösz. áth. Sodorva lenyom, lehajt. | |
* | |
| l. LASPONYA. | |
* | |
| (le-srófol) ösz. áth. Tiszta magyarsággal, l. LECSAVAROL. | |
* | |
| falu Bihar m.; helyr. Less-re, ~ěn, ~ről. | |
* | |
| l. LESES. | |
* | |
| falu Nógrád m.; helyr. Lest-re, ~ěn, ~ről. | |
* | |
| (les-torony) ösz. fn. Vigyázótorony, őrtorony. Különösen így neveztettek a régi várakban és véghelyeken azon tornyok, melyekből az ellenség mozgalmait szokták szemmel tartani. | |
* | |
| fn. tt. lestyán-t, tb. ~ok, harm. szr. ~a v. ~ja. Növénynem az öthímesek seregéből és kétanyások rendéből; nagy galléra hártyaforma, többnyire hétlevelü, kis galléra két-négy levelü, virági egyenlők, gyümölcse hosszudad. (Ligusticum). Fajai: hegyi és levestikon, ez utóbbi a népnyelvben máskép: léstyán, löböstök. A latinból módosult szó. | |
* | |
| falu Zaránd m.; helyr. Lestyorá-ra, ~n. ~ról. | |
* | |
| (le-suhad) ösz. önh. Am. lesuvad. l. LESÜPPED. | |
* | |
| (le-sunnyaszt) ösz, áth. alakban, de értelmére nézve önh. A macskáról, kutyáról, lóról stb. mondják, midőn fülöket, fejöket, vagy farkokat leeresztik, tehát magukat mintegy megsunyják. A macska, kutya lesunnyasztott, azaz magát megsunyta, öszvehúzta. | |
* | |
| (le-suppad, le-suppan) l. LESÜPPED. | |
* | |
| (le-súrol) ösz. áth. Valamely szilárd testnek fölszinéről valamit súrolva lemos, letöröl, letisztít. V. ö. SÚROL. A szobapadlóról lesúrolni a sárfoltokat. A faedényekről lesúrolni a szennyet. A falról dörgölődzés által lesúrolni a meszet. | |
* | |
| (le-súrolás) ösz. fn. Cselekvés, midőn valamit lesúrolnak. | |
* | |
| (le-suvad) ösz. önh. l. LESÜPPED. | |
* | |
| (le-sülyed) ösz. önh. Széles ért. valamely szilárd test természeti nehezkedésénél fogva lenyomván vagy szétválasztván az alatta levő lágyabb, könnyebb testet, aláfelé száll. Lesülyed a ruganyos pamlag, szék, nyugágy, midőn valaki ráül. Lesülyed a terhelt vagy kifúrt fenekü hajó a vízbe. Fogalmi rokonságban vannak vele, de szükebb, vagyis határozottabb értelmüek: lemerül, midőn híg folyó testben száll le valami; lesüpped, valamely sürü nedvbe, nyálkás, enyves testbe vagy omló részekből állóba. Lesűppedni a sárba, ingoványba, kátyuba, ganajba, stb. V. ö. SÜPPED. | |
* | |
| (le-sülyedés) ösz. fn. Állapot, midőn valami v. valaki lesülyed. | |
* | |
| (le-sülyeszt) ösz. áth. Eszközli, hogy valaki v. valami lesülyedjen. Lesülyeszteni a kelletén túl terhelt hajót. V. ö. SÜLYED. | |
* | |
| (le-sülyesztés) ösz. fn. Cselekvés, mely által valamit vagy valakit lesülysaztenek. Az ellenség hadi hajóinak lesülyesztését buvárokra bizni. | |
* | |
| (le-süpped) ösz. önh. 1) Bizonyos félkemény féllágy test a nyomás alatt leszáll, pl. Lesüpped a párna, vánkos, rugalmas pamlag. Lesüpped az ingoványos föld, hanság. 2) Mondják szilárd, s aránylag nehéz testről, mely a lenyomott testtel együtt alább száll. Az utas lábai lesüppednek a nyirkos agyagban. Feje lesüppedt a vánkosba. A kukoriczás hombárban lesüppedni. A ló hasig lesüppedt a kátyolba. Mély hangon: lesuppad. Ugyan ezt jelentik: lesuhad, lesuvad. Valamennyiben a su sü hangutánzó a gyök. V. ö. SÜPPED. | |
* | |
| (le-süppedés) ösz. fn. Állapot, midőn valaki vagy valami lesüpped. | |
* | |
| (lé-sürj) ösz. fn. l. LESÜRŰ. | |
* | |
| (lé-sürű) ösz. fn. Általán, sürü lé, vagy mártás, melylyel bizonyos ételeket készítenek, vagy melyet különösen tálalnak hozzájok. Máskép: lésürj. (Sauce) | |
* | |
| (le-süt) 1) ösz. áth. (söt gyöktől). Mondjuk szemekről, midőn azokat földre irányozzuk, vagy lehunyjuk. Szégyenében lesütötte szemeit.
"Néz és elkomorúl, s lesütött szemmel halad ismét." Kisfaludy K. 2) Önhatólag s egy másik (süt) gyöktől am. a nap levilágít, lebocsátja sugarait valahová. "Lesütött a napsugára, N. N. urnak ablakára." Tisztúj. dal. V. ö. SÜT, SÖT. | |
* | |
| puszták Győr és Sopron m.; helyr. Lesvár-ra, ~on, ~ról. | |
* | |
| (les-verěm) ösz. fn. A vadászoknál verem vagy gödör, melyben vagy melyből vadakra lesnek. | |
* | |
| (le-sz), a régieknél s tájdivatosan ma is: leszen. Sajátnemü ige. I) Önhatólag véve legszabatosabban megfelel neki a latin fio, fis, fit, és német werden. "Lesznek gonoszbak." (Fiunt pejora. Tatrosi codex). "Lesznek vala" (fiebant, facta fuerant. Ugyanott). "És úgy lött." (Et factum est. Számtalanszor. U. o.). "Legyen te akaratod." (Úri ima). "Imádjok mend szentököt, hogy legyenek neki segéd uromk színe előtt." (Régi halotti beszéd) stb. Általában minden mód és idő ragait rendesen fölveszi. Jelene: leszěk, leszesz, v. lěszsz, leszěn v. lészěn v. lesz, leszünk, lesz-tek, lesznek (v. lěszěk, lěszesz stb. zárt ě-vel). Első multja: levék, levél, leve, (vagy régiesen: lők v. lék, lől v. lél, lőn v. lén), levénk, levétek, levének v. lőnek v. lének. Álljanak itt némely példák Révai után, Elabor. Gramm. Hung. Vol. II. "Ismét ördög rabja lők." "Kellemetes lők az Istennél." "Érettünk emberré lől." "A városnak lől édes oltalma." "Nagy földindulás lőn." "Ez kegyiglen mind azért lőn így." "A Góliáthtal kész lén megütköznie." "Inkább ékesen szóló, hogy nem mint boldog lén." A többesben: "Nagy szózatok lőnek mennyországban." "Az ő ruhái tündöklő fehérek lőnek." "Segítői lének az apostoloknak. Második multja: lett-em, lett-él, lett (v. lěttem, lěttél, létt v. löttem stb.). Jövője: le-end v. lej-end (v. lě-end) stb. Parancsolója: légy, legyén v. lěgyěn v. légyěn, lěgyünk, lěgyetěk, légyenek v. légyenek. Ohajtója: lennék, tennél, lenne (v. lěnnék, lěmnél, lěnne) stb. Határtalan: lenni v. lěnni, ragozva lěnněm, lěnněd, lěppie stb. Részesülője: levő v. lěvő v. lévő; lett v. lětt v. lött, (pl. meglett ember): és leendő v. lěelendő. Állapotjegyző: levén. Ugyan ezen mód szerént ragoztatnak a tesz, vesz, visz, hisz igék, és sokban megegyeznek az eszik, iszik, alszik, fekszik, nyugszik igék ragozásával, melyeket láss saját rovataik alatt.
Első értelmét tekintve, általán am. készülőben van, hogy valamivé alakuljon, hogy valami váljék belőle. Alapfogalom benne az erőnek azon folyamatos működése, azon törekvés, mely valaminek végrehajtását eszközli. Ezt fejezi ki a hellén gignomai, melylyel ismét rokon a genomai, minthogy aki születik, az lesz is. Különösen, lesz valami: 1) Csinálás, tevés által, mely kivülről hat, pl. A szén égetett fából, a mész égett köböl lesz. A papír rongyból, a cserépedény agyagból lesz. A ruha szövetből, bőrből stb. lesz, azaz készűl. 2) Belső cselekvés, vagyis átalakulás által, mely mintegy önhatólag történik. A mustból bor, a borból eczet lesz. Egyik öcsémből katona, másikból pap lett. Porból lettél, porrá lészsz. A közlegény tisztté, az úr szolgává lett. Hát te mivé leszesz? 3) Időben haladó kifejlődés által. A magból csemete, a csemetéből fa lesz. Ha majd a gyermekből ifju, az ifjuból férfi leend. 4) Bizonyos tulajdonságok fölvétele által. Ezen fiatal ember nem sokára kopaszszá, vakká és siketté lesz. Jeles tudós, zenész, szobrász lett belőle. Midőn különösen és határozottan átalakulást akarunk kifejezni, akkor a viszonynév vá, vé ragot vesz fel, pl. A kő mészszé, a fa szénné, hamuvá lesz (változik). Fiam katonává lett. Midőn pedig egyszerüen állapotra vonatkozik, a vá vé elmarad. pl. A lepke hernyóból tesz (képződik, fejlődik). Az aczél edzett vasból lesz (készűl, készíttetik). 5) Am. születik, pl. hugomnak fia lett. A múlt század végén lettem e világra. "Nem anyától lettél, Rózsafán termettél. Piros pünköst napján Hajnalban születtél." Népd. II) Midőn a van igének jövő idejét jelenti, megfelel neki a latin ero, eris, erit, s kifejezi azon állapotot, mely még csak ezután jön, s időbeli viszonyban van vele a jelen van, a mult vala és volt. pl. Ma városban vagyok, holnap már falun leszek. Taval Füreden voltam, most Parádon vagyok, esztendőre Budán leszek a nyáron. "Leszen mendenteknek szolga" (Erit omnium servus. Tatrosi cod.). "Leszen teneked öröm" (Erit gaudium tibi. Ugyanott). "Hév leszen" (Aestus erit. U. o.). "Elővek lesznek utóvak". (Erunt primi novissimi. U. o.) stb. V. ö. VAGYON, VAN. III) A birtokot, vagyont jelentő személytelen van igének jövendője. Megfelel neki a latin habeo, vagyis inkább: est mihi, est tibi, erit mihi, tibi stb. (pl. "Est mihi namque domi pater, est injusta noverca"). Ez értelemben személytelen íge, vagyis csak harmadik személye van, mind az egyes mind a többes számban. pl. Nekem, neked, neki lesz v. leszen. Nekünk, nektek, nekik tesz v. leszen; több birtoktól: nekem, neked stb. lesznek. Lesz pénzem. Lesz borom, buzám, szalonnám. Aki vesz, annak lesz. (Km.). Lészen-e eső? "A lovadnak lészen Széna, abrak készen, S a szolgádnak lészen Turós csusza készen." Népd. Tehát valamennyi értelemben a lesz ige a van-nal ellentétben valamely állapot változást, más állapotba menést, különösebben jövő időt (illetőleg múlttal vegyes jövőt) foglal magában; az első (fio) készülőben, alakulóban levő jövőt; a másik (ero) közönséges jövőt, mely a jelent és multat kizárja; a harmadik (erit mihi v. habebo) birtoklási jövőt. Gyöke: le (valamint a tesz, vesz, visz, hisz igéké: te, ve, vi, hi); s ezen egyszerü le mint általán az l betühang a működésben levő erőnek, vagy a közeledő időnek mozgását, indulását fejezi ki, vagyis azon szók osztályába sorozandó, melyekben a le, li, lö, lű, s a vastaghangu la, lo mozgást jelent, azaz le am. mozog, hogy valamivé képződjék, alakuljon (fit), vagy valamely állapot, cselekvés már indulóban van, hogy bizonyos jövendőt elérjen. V. ö. LE gyök. Ugyanezen le rejlik megfordítva azon úl, űl képzőjű önható igékben, melyek olyanná alakulást, vagyis levést jelentenek, milyen maga az alapszó, pl. szépűl, a ház, am. széppé lesz. Csúnyúl a ruha, csúnyává lesz. Ellentétetik neki a külható igének te gyöke, mennyiben ezt jelenti: olyanná tesz, mint az alapszó, pl. szépít, széppé tesz, csúnyít, csunyává tesz, domborít, domborúvá tesz, szükít, tágít, vastagít, vékonyít, szükké, tággá, vastaggá, vékonynyá tesz v. alakít. Ugyan ezen értelme van az ul, ül határozó képzőnek, midőn olyanná levést, alakulást jelent, mint az alapszó, pl. Biróul választották, azaz hogy biró legyen. Segítségül hívni valakit, azaz hogy segítségre legyen. Porul adni be valamely gyógyszert, am. porrá csinált, porrá lett gyógyszert adni be. (Van az el képzőnek átható s gyakorlatos jelentése is, miről l. ~L igeképző). A török-tatár nyelvekben a mi le-sz igénknek megfelel hangban és némileg értelemben is ol-mak, (mintegy vol-ni, a Tatrosi codexben), mely Kazem-beg tanusága szerént némely északi tatár szójárásokban: bul-mak, tehát a vol-hoz közelebb. A finnben is ol-en am. vagyok, és tájszólásilag lien (rendesen: ollon) am. legyek. A magyar van igében szintén egyik szereplő az l, mert a többi meglevő időben mindenütt l van a törzsben, ú. m. val-a, vol-t, vol-na; s bizonyosnak látszik, hogy va-gy-ok is am. va-l-ok, s az l, ly-lyé v. j-vé lágyulván: va-ly-ok, va-j-ok. V. ö. VAN. A lappok nyelvén megfelel neki a lä v. le, mely szintén a van igének értelmével bir, pl. läm vagyok, läe vagy, stb. A fent említettekből kitünik, hogy hibásak az ily mondatok: Bár csak te is ott lennél, midőn e helyett mondják: ott volnál, mert itt azt akarjuk mondani: esses, nem pedig: fieres, vagyis 'ott volnál' a jelenre, 'ott lennél' a jövőre vonatkozik. Ha én ott lettem volna, (mult jövő, t. i. valamely más megelőző eseményre vonatkozva) roszul volna mondva e helyett: voltam volna (fuissem). Valamint más: Baja lett, (t. i. valaminek következtében), és: baja volt (függetlenül); így: fia lett (a szülés következtében), és: fia volt. V. ö. VAN. ,Legyen' különösebben használtatik a kapcsoló vagy foglaló multjánál mint segéd ige is változatlanul. Bár akartam legyen, mondottam legyen, láttam legyen; akartad legyen, mondottad legyen, láttad tegyen; akartuk legyen, mondottuk legyen; láttuk legyen stb. A régieknél eléfordúl a személyekhez alkalmazkodva is: "Ne alahátok (ne alajtsátok, azaz ne véljétek) hogy jöttem legyek (venerim) békeséget eresztenem földre. (Tatrosi cod.). "Mert mondottam legyek" (dixerim. Ugyanott). "Kik hallották mit beszéllettem legyek ő nekik" (quid locutus sim. U. o.) stb. Sőt arra is van példánk, hogy a ,legyen' szót a jelen idő is fölveszi: "Az igaz szeretet Nem tekint úri vért - Hanem kivel megnyugszik Azt akarja légyen." Thaly K. gyüjt. (a XVII. századból). | |
* | |
| (le-esz-a) fn tt. lészát. E szó az ország különféle vidékén különböző jelentésekkel bir ugyan egyes tárgyakra alkalmazva: de azon alapfogalomban mind megegyeznek, hogy lésza bizonyos növények ágaiból vagy száraiból csinált oly szövedék v. fonadék, melynek területe lapos, és majd lefektetve, majd felállítva, majd kerekre hajtva használtatik. Különösen 1) Vesszőből vagy nádból, kákából, szalmából font, vagy öszvekötözött sövény, kerítés. Ily értelemben divatozik a palóczoknál. 2) Fönnemlített fonadéku lapos eszköz, melyet néhutt halfogó rekeszül állítnak fel az erekben, vagy kerekdeddé alakitván tapogatóul használnak. 3) Kemenes alján vesszőből vagy kákából kötött ágyféle lapos, és lábakon álló készület. 4) Szőnyegalaku fonadék szinte vesszőből, vagy kákából, vagy nádból, melyen gyümölcsöt szárítanak, aszalnak. 5) Rekeszszé alakított ilyféle vesszőfonadék, melyben turót, kolbászt, s több ilyest tartanak. Göcseji tájszó. Mátyusföldén: rács. 6) A székelyeknél vékony vesszőből font szekérkas, és a majorházaknál a juhok akla körül tovább vihető kerítés v. kertelet. Lészás kert pedig ugyanott, felül (vesszőből) befonott s födött kerítés. Minthogy a lészának egyik főrendeltetése a kerítés, ez pedig némely erdős vidékeken karókból, hasogatott fákból állíttatik öszve, innen Molnár A. szerént anynyit is tesz, mint karózat, karópalánk; innen vette hihetőleg Szabó Dávid is a ,hosszú rúd' ,pózna' értelmezést. A nép ajkán divatozó föntebbi valamenynyi jelentéseket öszvevéve kitünik, hogy a lésza valami lapos, vékonyabb ágakból készült fonadékot jelent, tehát alapfogalom benne a laposság. Legközelebbi rokona lécz, mely nem egyéb mint lapos póznaféle keskeny fa, mely szögletekre van hasítva. Mindkettő gyöke az alacsont, lentet vagy laposat jelentő le, melyből esz képzővel lett le-esz (am. lapos eszköz) öszvehúzva lész, és innen lésza, rokon ecz képzővel pedig le-ecz, lécz, hol az esz és ecz am. es tulajdonságot, vagy ha tetszik, esz eszközt jelentő képző, tehát lécz és lész am. lapos valami, lapos szer vagy eszköz. Ezen le gyök rejlik a lencse, lepcses, lepény, lengyel laposat jelentő szókban, valamint mélyhangulag ezekben: lasnak, laska. A lész törzsökhöz úgy járult az a, s lett lésza, mint rapos lett raposa, dézs lett dézsa, talán tézsa, a té vagy tej gyöktől, mint sajtár a sajttól, gombócz gombócza stb. Ugyan a lész törzsből lett a kicsinyező lészka. Hogy pedig a fel hangu le gyökhöz alhangu a járult, ez onnan van, mert öszvehúzás által é lett belőle, erről pedig tudjuk, hogy alhangzókkal is egyesül, mint: tréfa, séta, béka, tézsla, czéda, léha, véka stb. A herczegovinai illír nyelvben ljesza szintén cserény sövényt jelent; de épen azért, mivel a többi illíreknél nem divatos, okszerüleg gyaníthatni, hogy hajdani összeköttetésöknél fogva a magyarokkal tőlünk fogadták el. Adelung a német Latte szóról oly véleménynyel van, hogy szinte lapos tulajdonságától kapta nevét, s hasonló a platt-hoz. | |
* | |
| erdélyi falu Fogaras vidékében, helyr. Lészá-ra, ~n, ~ról. | |
* | |
| (le-szab) ösz. álh. Szoros ért. valamely rostos testből, vagy szövedékből éles eszközzel bizonyos mértékvonal szerént lemetsz valamit. Leszabni a végposztóból, vászonból, két réfet. Szélesb ért. lehasít, leszel, lemetsz valamit. Karddal leszabni az ellenség fülét. V. ö. SZAB. | |
* | |
| (le-szabdal) ösz. gyakor. álh. Szabdalva, azaz többször, folytonosan szabva, lemetél, lehasogat valamit. A végposztót darabonként leszabdalni. Orrát, füleit leszabdalni valakinek. A harapós kutyák leszabdalták az idegen ruháját. V. ö. SZAB, SZABDAL. | |
* | |
| helyesebben: leszakgat; l. ezt. | |
* | |
| (le-szakad) ösz. önh. Általán, azért száll alá, vagy esik le, mert amin tartózkodott, az valamely oknál fogva fogódzó pontjaitól elvált; pl. Leszakad a csizma sarka, talpa, ha a varrása elkopik. Leszakad a padlás, ha a gerendák végei elrohadnak. Leszakad a könyv táblája, ha a varrás vagy enyv többé öszve nem tartja. Leszakad a jég, ha kelletinél nehezebb terhet visznek, vagy sok ember megy reája. Az éretlen gyümölcs nehezebben szakad le, mint az érett. V. ö. SZAKAD. | |
* | |
| (le-szakadás) ösz. fn. Állapot, midőn valami leszakad. | |
* | |
| (le-szakaszt) ösz. áth. Szakasztva, azaz kötelékétől, tartalékától erőszakosan elválasztva levesz valamit. Mondják különösen foszlány, függő, lógó testekről, melyeket kézzel szoktunk fogódzó pontjaiktól elválasztani és levenni. Leszakasztani a növények leveleit. Leszakasztania függönyt.
"Nekem is van virágom, Hej huj, leszakasztom a nyáron." Népd. V. ö. SZAKASZT. | |
* | |
| (le-szakasztás) ösz. fn. Cselekvés, midőn valamit leszakasztanak. | |
* | |
| (le-szakgat) ösz. gyak. áth. Szakgatva levesz, letép valahonnan valamit. Leszakgatni a falakról a hirdetményeket. Leszakgatni valakiről a ruhát. A fák leveleit leszakgatni. V. ö. SZAKGAT. | |
* | |
| (le-szakgatás) ösz. fn. Cselekvés, midőn valamit leszakgatnak. | |
* | |
| (le-szalad) ösz. önh. Szaladva siet le valahová. A kis réczék leszaladtak a tóra. Leszaladni a lépcsőkön. Szaladj le egy pint borért a pinczébe. V. ö. SZALAD. | |
* | |
| (le-szaladás) ösz. fn. Szaladva lemenés, lesietés. | |
* | |
| (le-szalaszt) ösz. álh. Szalasztva lebocsát, leereszt, leküld, lehajt. | |
* | |
| (le-száll) ösz. önh. 1) Általán mondják minden testről, mely bizonyos magasságról alá ereszkedik, akár önerejéből és akaratából, akár külső erőszaknál fogva. Leszáll a madár, midőn röptéből lebocsátkozik. A fenhéjázó gólya leszállott fészkébe, a tóba. Leszállt a töke. A seregélyek leszálltak a szőlőbe, a bodzafákra. A hó leszállott a völgyekbe. A léggolyó két mérföldnyi távolságra szállott le. 2) Különösen mondják emberről, midőn bizonyos magasabb helyről lelép. Leszállni a kocsiról, a lóról. Leszállni a polczról am. magasabb rangról. Leszállní a székről. Gyerekek, ha leszállok az ágyról! 3) Valamely nedvben úszó, lebegő test saját nehézségénél fogva fenékre lemegy, leülepedik. A homok leszáll a vizes korsó fenekére. A bor seprüje leszáll a hordó aljára. 4) Alá sülyed. Leszáll a ház, leszáll a kazal. 5) Mondják a napról, holdról, csillagokról, midőn a látkör alá tünnek el, tulajd. és átv. értelemben. Leszállott a nap, hold. Dicsőségünk fényes csillaga leszállott. Életének végső napja leszállott.
"Veszteden a magyar ég napja sokára leszállt." Kisfaludy K. 6) Átv. ért. valaminek becse, ára kisebbedik. Leszáll a gabona ára. Leszállott a becsülete. V. ö. SZÁLL. | |
* | |
| (le-szállít) ösz. áth. Eszközli, hogy valaki vagy valami bizonyos magasságról leszálljon. V. ö. LESZÁLL. Különösen am. leléptet, lelépni kényszerít valakit. Az elfogott ellenséget leszállítani lováról. Magas hivatalról leszállítani valakit. Néha am. valamely eszköz által leereszt. A bányászokat leszállítani az aknába. Néha am. szekéren, hajón, általán bizonyos fuvar által leküld valamit. Árukat Bécsből Pestre leszállítani. Átv. ért. valaminek árát, becsét alább hagyja, kisebbre teszi. A kereskedők a gabona, a mészárosok a hús árát leszállították. Bő esztendő leszállítja a gabona árát. V. ö. SZÁLLÍT. | |
* | |
| (le-szállítás) ösz. fn. Cselekvés, midőn valaki v. valami valakit vagy valamit leszállít. | |
* | |
| l. LESZÁMOL, LESZÁMOLÁS. | |
* | |
| (le-számítol) ösz. áth. Váltókról s más forgalomban levő értékpapirokról mondják, midőn tova- vagy eladáskor kamat, folyam vagy tovaküldési díj fejében, vagy bármely okból bizonyos százalékot levonnak, leszámítnak. (Escomptiren). | |
* | |
| (le-számítolás) ösz. fn. Cselekvés, midőn valamely váltót vagy más értékpapírt leszámítolnak. | |
* | |
| (leszámítolat) ösz. fn. Maga a leszámított öszveg. (Escompte). | |
* | |
| (le-számlál) ösz. áth. Bizonyos mennyiséget szám szerént eléterjesztve letesz valakinek. Az ügyvédnek leszámláltam ezer forintot. Leszámlálni az adósságot. V. ö. LESZÁMOL. | |
* | |
| (le-számlálás) ösz. fn. Cselekvés, midőn valaki bizonyos mennyiséget leszámlál. A pénz leszámlálásáról bizonyitványt kérni. Az adósság leszámlálását nyugtatványnyal bebizonyítani. | |
* | |
| (le-számol) ösz. áth. Oly számolást tesz, mely által a költséget a jövedelemből, vagy a kárt a haszonból, a veszteséget a nyereségből stb. lehúzza. A bizományban eladott áruk árából leszámolni a kikötött száztólit. A cseléd béréből leszámolni az ellopott jószág árát. A jövedelemből leszámolva a költséget, alig maradt valami. V. ö. SZÁMOL. | |
* | |
| (le-számolás) ösz. fn. Cselekvés, mely által valamit leszámolunk. A költség leszámolása után tiszta nyereségül maradt száz forint, tizenöt krajczár. V. ö. LESZÁMOL. | |
* | |
| (le-származás) ösz. fn. Nemzetiségi eredetre vonatkozó állapot, mely azt jelenti, hogy valaki leszármazik, vagy leszármazott. V. ö. LESZÁRMAZIK. | |
* | |
| (le-származási) ösz. mn. leszármazásra vonatkozó, azt illető. Leszármazási rend. | |
* | |
| (le-származik) ösz. k. 1) Bizonyos ősöktől kezdve, mint azoknak unokája, s mintegy a nemzetségi lajtorjának alsó szárára, fokára lekövetkezik. Első korszakbeli nemes családból származni le. 2) Valamely fensőbb vidékről alsóbbra megy lakni. Békés vármegyének tót ajku lakosai felső Magyarországból származtak le. V. ö. SZÁRMAZIK. | |
* | |
| (le-származtat) ösz. áth. Kimutatja fokonként, mikép származott valaki bizonyos ősöktől. A hízelgő történetirók Hunyadi Mátyást régi római családból származtatták le, vagyis akarták leszármaztatni. | |
* | |
| (le-szarval) ösz. áth. Szarvánál ragadva lefog, leránt, levet valamely állatot. Oly alkotásu, mint: lefülel, azaz fülénél lefog; letorkol am. torkon ragadva legyőz, lenyom. A hires Toldi Miklósról regélik, hogy egy bőszült bikát leszarvalt. | |
* | |
| (le-esz-a-as) mn. tt. lěszás-t v. ~at, tb. ~ak. Lészával ellátott, födött, kerített. Lészás akol. Lészás kert, azaz kerités. V. ö. LÉSZA. | |
* | |
| (le-szavaz) ösz. áth. Tárgyesetes viszonynévvel am. szavazás által, illetőleg szavazati többséggel az ellenpártot legyőzi, vagyis kisebbségben hagyja. Az ellenzékiek leszavazták a kormánypártiakat. | |
* | |
| (le-szavazás) ösz. fn. Cselekvés, midőn az ellent vagy ellenpártot leszavazzák. | |
* | |
| (le-szed) ösz. áth. és gyűige, minthogy szedni nem egyet hanem többet, sokat szoktunk. V. ö. SZED. Jelentései: 1) Többeket egymásután levesz helyeikről. Leszedni a polczról az edényeket, könyveket. A szekérről leszedni a holmit. A virágcserepeket leszedni az ablakból. 2) Különösen, ami valahová ragadva, kötve, tűzve stb. volt, lebontogatja, s leveszi. A gombokat leszedné a ruháról. A csipkéket leszedni a fejkötőről. A hajóvitorlákat leszedni = leoldani. 3) Különféle terményeket száraikról leszakgat, és egybegyűjt. Leszedni az érett szőlőt, kukoriczát, gyümölcsöt. 4) Bizonyos híg testek fölét lemeregeti. Leszedni a tejfölt. Leszedni a forró leves habját. Leszedni az étet zsírját. Átv. ért. Az idő leszedte orczájáról a kedves színt. Szintén átv. ért. leszedni az asztalt, ágyat, am. az asztalon, ágyon levő holmit, terítéket. | |
* | |
| (le-szeděget) ösz. gyak. áth. Szedegetve, azaz folytonosan, gyakran, sokszor szedve leveddegel, leszakgat, letépdel holmi dolgokat. Néha kicsinyező jelentéssel bir, s am. apródonként szed le. A torkos gyermekek leszedegették a gyümölcsöt, mielőtt megérett volna. | |
* | |
| (le-szedés) ösz. fn. Cselekvés, midőn valamit leszedünk. A szőlő, kukoricza, gyümölcs leszedésével foglalkodni. V. ö. LESZED. | |
* | |
| (le-szeg) ösz. áth. 1) Valamely egészből bizonyos éles eszközzel lemetsz egy darabot. A kenyérből leszegni egy karéjt. 2) Birkozásban valakit levesz lábairól, mint pl. a karéjt leveszik az egész kenyérről. Szabó Dávidnál annyi is mint valaminek szárnyát, ágát letöri; a kalapot lehajtja. V. ö. SZEG. | |
* | |
| (le-szegés) ösz. fn. Cselekvés, midőn valamit leszegnek. | |
* | |
| (le-szěgez) ösz. áth. Szeggel lever, leszorít valamit. Leszegezni a padlódeszkákat. | |
* | |
| (le-szegezés v. ~szegzés) ösz. fn. Cselekvés, midőn valamit leszegeznek. | |
* | |
| (le-szel) ösz. áth. Valamely szilárd testből egy részt karajos laposan bizonyos éles eszközzel, pl. késsel lemetsz. Mondják különösen mindenféle ennivaló testekről. Leszelni a kenyérből, szalonnából, sajtból, dinnyéből, disznólábból, borjuczombból egy szeletet. Továbbá am. szelve leaprít. A kemény kenyeret levesbe leszelni. Az olvasztani való szalonnát leszelni. V. ö. SZEL. | |
* | |
| (le-szelés) ösz. fn. Cselekvés, illetőleg metszés, mely által leszelnek valamit. V. ö. LESZEL. | |
* | |
| (le-szěměz) ösz. áth. Szemenként leszed. Mondjuk bogyós növények gyümölcseiről, s más magokról, melyeket a magyar szemeknek szokott hívni, milyenek általán a gabonamagvak. Leszemezni a szőlőt, czigánybogyót, gányát. Leszemezni a kukoriczát. V. ö. SZĚM. | |
* | |
| (le-szěmězés v. ~szěmzés) ösz. fn. Szemenkénti, csomónkénti leszedés. | |
* | |
| (le-szén-poroz) ösz. áth. Szénporral behint. | |
* | |
| falu Hont m.; helyr. Leszenyé-re, ~n, ~ről. | |
* | |
| (le-szerel) ösz. áth. Ami fölszerelve volt, azon szereket, készületeket róla leszedi. Hajót leszerelni. | |
* | |
| (le-szerelés) ösz. fn. Cselekvés, midőn valamit leszerelnek. | |
* | |
| (le-szerszámoz) ösz. áth. A befogott vagy fölnyergelt lovat, szamarat, öszvért, s más igás vagy nyerges barmot szerszámaiból levetkőzteti. Leszerszámozni a hámos lovakat, a nyerges paripát. V. ö. SZERSZÁM. | |
* | |
| (le-szerszámozás) ösz. fn. Cselekvés, midőn valamely állatról a szerszámokat leszedik. | |
* | |
| l. LESES. | |
* | |
| (le-szí) ösz. áth. Valamely nedvet, mely magasabb helyen létezik, alsóbbra szí. A tenger leszívja a ködöt. A föld leszívja az eső nedvét. Átv. ért. leszívja magát, am. sokat iszik, lerészegszik. | |
* | |
| (le-szid) ösz. áth. Szidva megfedd, lekorhol, lehurogat valakit. Leszidni a pajkoskodó gyermekeket. | |
* | |
| (le-szidás) ösz. fn. Roszaló szólás, feddés, dorgálás, mely által leszidnak valakit. | |
* | |
| (le-sziněl) ösz. áth. Szoros ért. a tejnek szinét leszedi. Szélesb ért. valaminek finomabb részeit, javát lemeri, lehúzza. Lopótökkel leszinelni a bort. Bárddal leszinelni a gerendának való fát. A tejre vonatkozva, de átv. értelemben is, máskép: lefölöz. | |
* | |
| (le-színělés) ösz. fn. Cselekvés, midőn valamit leszínelnek. | |
* | |
| (le-szív) l. LESZÍ. | |
* | |
| (le-szivárgás) ösz. fn. Állapot, midőn valami leszivárog vagy leszivárkodik. V. ö. LESZIVÁRKODIK. | |
* | |
| (le-szivárkodik) ösz. k. Szivárkodva alább száll. Mondják általán szűk csőkön, likacsokon lefolyó nedvekről. Az esővíz leszivárkodik a földbe. A kiöntött olaj leszivárkodik a padolatba. A fákra szállott nedv leszivárkodik a gyökerekig. V. ö. SZIVÁRKODIK. | |
* | |
| (le-szivárog) ösz. önh. l. LESZIVÁRKODIK. | |
* | |
| (le-szivárogtat) ösz. gyakor. mivelt. Eszközli, hogy bizonyos csőveken, likacsokon leszivárogjon valamely nedv. Görbe csőkön leszivárogtatni a főzött pálinkát. Szűrűn, itatós papiron, ruhán leszivárogtatni a vizet. V. ö. SZIVÁROG. | |
* | |
| (le-szivárogtatás) ösz. fn. Cselekvés, midőn valamit leszivárogtatnak. | |
* | |
| (le-szívás) ösz. fn. Cselekvés, midőn valaki vagy valami valamit leszí. V. ö. LESZÍ. | |
* | |
| (le-esz-ka) kicsiny. fn. tt. lészkát. Jobbára vesszőből font sövény- vagy szőnyegforma lapos készület, melyre az aszalandó gyümölcsöt rakják. Szélesb ért. akármily czélra szolgáló kisebbféle lésza, pl. birkaállásokhoz alkalmaztatni szokott sövénykerítés. V. ö. LÉSZA. | |
* | |
| falu Zemplén m.; helyr. Leszkócz-ra, ~on, ~ról. | |
* | |
| helység Szepes m.; helyr. Leszkófalvá-n, ~ra, ~ról. | |
* | |
| l. LESZRÓFALFA; helyr. Leszkorján-ba, ~ban, ~ból. | |
* | |
| falu Zemplén m. Ó~, ÚJ~, Szepes m.: helyr. Leszná-ra, ~n, ~ról. | |
* | |
| (le-szokik) ösz. k. Leható ragu viszonynévvel am. bizonyos szokással alább hagy, s azt leteszi. Leszokni az ivásról, kártyajátékról. Néha am. szokássá válik nála lejárni valahová, vagy valamely alantabb helyen lakni. Nehezen esett neki eleinte lemenni a várból, de már igen is leszokott. | |
* | |
| (le-szoktat) ösz. mivelt. Eszközli, hogy valaki bizonyos szokásról lemondjon, hogy valamely bevett cselekvésmódot letegyen. Leható ragu viszonynevet vonz. A gyermeket leszoktatni a földevésről. Leszoktatni valakit holmi illetlen szók mondásáról és pórias magaviseletről. Néha am. eszközli, hogy magasabb helyről valamely alsóbbra járni szeressen. V. ö. LESZOKIK. | |
* | |
| (le-szoktatás) ösz. fn. Cselekvés, midőn valakit v. valamit leszoktatnak. | |
* | |
| (le-szól) ösz. önh. 1) Tárgyesetes viszonynévvel am. valakit szóval legyőz, lealáz, legyaláz. A gyakorlott és elmés szónok leszólja a gyakorlatlant. A nyelves, locska kofa leszól minden embert. No ezt ugyan leszólták. 2) Néha am. valamiről lebeszél. Valakit balgatag szándékáról leszólni. 3) Az alant levőnek szól. | |
* | |
| (le-szólás) ösz. fn. Cselekvés, midőn szóval lealáznak, legyaláznak, valamiről lebeszélnek valakit, vagy midőn kifognak rajta. V. ö. LESZÓL. | |
* | |
| (le-szolgál) ösz. önh. 1) Tárgyesetes viszonynévvel am. bizonyos tartozását, adósságát szolgálva mintegy lefizeti. Az előre fölvett napszámdíjat leszolgálni. A vett jótéteményt, ajándékot hálával, viszonjótéteménynyel leszolgálni. 2) Önhatólag és tárgyesetes viszonynév nélkül am. bizonyos mélységig leér, lenyúlik, vagy lehat. A falba eresztett vasrúd a második emeletről az elsőig leszolgál. A magasra akasztott lámpa fénye leszolgál földig. A nap sugárai leszolgálnak a hegyekre és völgyekre. V. ö. SZOLGÁL. | |
* | |
| (le-szólít) ösz. áth. Szóval eszközli, hogy valaki bizonyos emeltebb helyről lemenjen, lelépjen, leszálljon. A kicsapongó szónokot leszólítani a szószékről. A mászkáló gyermeket leszólítani a falról, fáról. Parancsolva, kérve, híva leszólítani valakit.
"Mennyei seregét égből leszólítá." Zrínyi. | |
* | |
| (le-szólítás) ösz. fn. Cselekvés, midőn valakit leszólítnak. | |
* | |
| (le-szór) ösz. áth. Úgy szór, azaz szanaszét hány holmit, hogy alá essék, hogy lehulljon. Haragjában leszórni az asztalon heverő irományokat V. ö. SZÓR. | |
* | |
| (le-szórás) ösz. fn. Cselekvés, midőn valamit leszórnak. | |
* | |
| (le-szorít) ösz. áth. 1) Tágan álló rugalmas testet fölülről lefelé úgy nyom, hogy terjedelme többé-kevesbbé kisebb legyen, egyszersmind mozdulatlanul maradjon. Sajtóval leszorítani az asztalkendőket. A könyvkötő leszorítja az öszverakott papíriveket. 2) Szélesb ért. akármily testet bizonyos helyre erősen leköt. A szekérre rakott ládákat kötéllel, lánczczal leszorítani. 3) Valamely mozgékony lényt szűk korlátok közé véve alább menni kényszerít. A hegyről leszorítani a hátráló ellenséget. A hajtók leszorítják a vadakat a tisztás völgybe. V. ö. SZORÍT. | |
* | |
| (le-szorítás) ösz. fn. Cselekvés, midőn valamit leszorítnak. | |
* | |
| (le-sző) ösz. áth. Bizonyos mennyiségü fonalat szövés által lebomlaszt. A takács leszövi a gombolyokat. V. ö. FELSZŐ. | |
* | |
| (le-szökik) ösz. k. 1) Széles ért. valamely fentebb helyről alsóbbra szökik, azaz ugrik. Úszó állásról leszökni a vízbe. A parton ülő békák leszöknek a tóba, mocsárba. 2) Szorosb ért. lopva, alattomban lemegy valahová. Az emeleten lakó gyermekek leszöktek az udvarra. Az űzött, keresett tolvaj leszökött a pinczébe. V. ö. SZÖKIK. | |
* | |
| (le-szörpöl) ösz. áth. 1) Valamely nedvnek, híg testnek, pl. italnak fölét szörpölve leszedi, lenyalja. Leszörpölni a csurgóra töltött pohárból a bort. 2) Valamely lapos testről, edényről a nedvet szörpölve leiszsza. Tenyérről, kalap karimájáról leszörpölni a vizet. V. ö. SZÖRPÖL. | |
* | |
| (le-szörpölés) ösz. fn. Szörpölve leszedés, lenyalás, leivás. | |
* | |
| (le-szövés) ösz. fn. Cselekvés, midőn valamit leszőnek. | |
* | |
| (le-szúr) ösz. áth. Hegyes eszközzel úgy megszúr valakit v. valamit, hogy lábáról, illetőleg helyéről leessék. Különösen, midőn élő állatról van szó, am. szuró eszközzel megölve leejt. Karddal leszúrni az ellent. Késsel leszúrni a vadkant. Néha am. hegyes eszközt szúr valamibe, és leveszi vele. Szeges bottal leszúrni az almát. A fáról leszúrni a madárfészket. V. ö. SZÚR. | |
* | |
| v. ~SZURÁS, (le-szúrás) ösz. fn. Cselekvés, midőn valakit v. valamit leszúrnak. | |
* | |
| (le-szűr) ösz. áth. Sürü kisded likacsokkal ellátott testen valamely nedvet leszivárogtat, lefolyat. Szitkával, szürüvel leszűrni a levest. Ruhán, itatós papiron leszűrni a tisztátalan eczetet. V. ö. SZŰR. | |
* | |
| (le-szürcsöl) ösz. áth. Szürcsölve, azaz fogai között áteregetve torkába leszivárogtat, lefolyat valamely nedvet. Ez szószerénti jelentése, mert szürcsölni, am. apródonként szűrni. V. ö. LESZŰR. | |
* | |
| (le-szürcsölés) ösz. fn. Szürcsölve torkába eregetés. | |
* | |
| (le-szűrés) ösz. fn. Sűrű, kisded likacsokkal ellátott testen valamely nedv leszivárogtatása. | |
* | |
| Hevesi és némely más tájnyelven am. leg pl. letjobb (legjobb), leteslet (legesleg). | |
* | |
| mély hangon ~LAT (1), ösz. névképző egészben: ěl-et, öl-et, ol-at stb. mely igeneveket alkot, pl. íz-let = íz-el-et, pad-lat = pad-ol-at, szög-let, am. szög-el-et, üdvöz-let am. üdvöz-öl-et, bér-let = bér-el-et stb. | |
* | |
| mély hangon ~LAT (2), ösz. igeképző ěl-et, öl-et, ol-at stb. pl. il-let = il-el-et, vis-lat (Molnár Albertnél am. explorat, vestigat, tehát,vis-l-a' visoló és 'vis-g-ál' szókkal egy gyökü) = vis-ol-at, kos-lat = kos-ol-at. | |
* | |
| (le-et, fn. tt. lét~et, harm. szr. ~e. E szó a lesz igének eredeti tiszta le gyökéből származik, a tevést jelentő et képzővel, mely segédhang nélkül járul a gyökhöz. Így alakúl a tesz vesz igékből is: tét vét, tétel vétel, a hisz visz igék származékában pedig az e is elmarad, és leszen: hit vit, hitel vitel e helyett: hi-et, ví-et, hi-etel, vi-etel. Midőn a le gyökből cselekvést jelentő főnév alakúl, az és elé v segédhang járul: le-v-és, valamint a többiben is: te-v-és, ve-v-és, hi-v-és, vi-v-és. Jelenti azon állapotot, melyben valami valódilag van. Más léte, mint képe. (Km.) azaz más a valóságban mint külseje mutatja. Különösen időre vonatkozva, mi jelennen van: jelenlét; térre vonatkozva, mi távol van: távollét; mi közel van: közellét. Valaminek miléte, azaz bizonyos tulajdonságu állapota; valakinek kiléte am. személyes tulajdonságainak állapota. Mibenlét azt teszi: miben van vagy miben áll valamely dolog; másképen ujabb szóval: álladék. Jólét am. bizonyos körülményeknek és kellékeknek megfelelő kedves állapot. Jobbálét a régieknél am. erkölcsi javulás. "Ha szönetlen kivánja, jobbá létét, ez illyetén igön kinnyen (könnyen) idvölül." Góry-codex. Hollét bizonyos helyen tartózkodás. Valakinek hollétét megtudni. Lét napja a Müncheni codexben azon nap, melyen valaki létre jött, azaz született. Ő léte napján (die natalis sui, Mark evangy. 6.) Másutt: létele napján. (Máté. 14.) Különösen, midőn személyragot és melléje re felhatót vesz fel, pl. létemre, létedre, létére, ezt jelenti: amellett, annak daczára, ahhoz képest, hogy valami vagyok vagy van. stb. pl. beteg létemre dolgoznom kell. Ember létedre gyerekeskedel. Gazdag létére nem ad alamizsnát. Bölcs létére nagyot botlott, azaz a mellett, hogy beteg vagyok, hogy ember vagy, ahhoz képest, hogy gazdag, hogy bölcs. stb. Vén létünkrs is elég jó erővel birunk. Magyar létetekre nem tudjátok hazátok történeteit. Fiaid német eredetü létökre jól beszélnek magyarul. - Valamit létre hozni, am. megtenni, hogy legyen. Isten létét tagadni, azaz tagadni, hogy van Isten. Jelenti különösen azon állapotot, melyet valaki a társadalomban foglal el. Bizonyos emberek léte a fejedelemtől függ. Mostani boldog létemet saját iparkodásomnak köszönöm. Csendes, nyugalmas létre vergődni. | |
* | |
| faluk KIS~, Szabolcs, NAGY~, Biharm. helyr. Létá-ra, ~n, ~ról. | |
* | |
| (le-tagol) ösz. áth. Valamely állat tagjait levagdalja, lemetéli. Letagolni a megnyúzott ökör lábait. | |
* | |
| (le-tajtékoz) ösz. áth. Valamely nedvről a tajtékot leszedi, vagy a tajtékzó testet letörli. Letajtékozni a forró lúgot. Letajtékozni a ló száját. | |
* | |
| (le-takar) ösz. áth. 1) A takarót valamiről leveszi. Letakarni a garmadában levő buzát. 2) A takarmányt a rétről, földről fölszedi. | |
* | |
| (le-takarodik) ösz. k. Takarodva, azaz mindenét magával véve lemegy valahová; vagy úgy illan le, úgy elhordja az irháját lefelé, mintha soha többé vissza nem akarna jönni. V. ö. TAKARODIK. | |
* | |
| (lét-alap) ösz. fn. l. LÉNYEG. | |
* | |
| (lét-alapos) ösz. mn. l. LÉNYEGĚS. | |
* | |
| (le-tapod) ösz. áth. Tapodva, azaz lábával nyomdosva lefelé szorít, lelapít, legyúr. Letapodni a sarat. Letapodnia füveket, vetéseket, virágokat. V. ö. TAPOD. | |
* | |
| (le-tapos) ösz. áth. és gyakoritó. Többször vagy folytonosan vagy több tárgyat letapod. | |
* | |
| (le-taposás) ösz. fn. Cselekvés, midőn valaki v. valami valamit letapos. | |
* | |
| (le-targonczáz) ösz. áth. 1) Targonczaféle jármüvön letol, alászállít valamit. 2) Tüzérek nyelvén am. az álgyut a targonczáról leemeli. | |
* | |
| (le-tarlóz) ösz. áth. Aratás után a tarlón elmaradozott kalászokat öszveszedi. | |
* | |
| (le-tarlózás) ösz. fn. Cselekvés, midőn valaki valamit letarlóz. | |
* | |
| (le-tarol) ösz. áth. Tarolva lever, lekopaszt. A jégeső letarolta a fákat, vetéseket. | |
* | |
| (le-tarolás) ösz. fn. Tarolva leverés, lekopasztás. | |
* | |
| (le-tart) ösz. áth. 1) Valamit lefelé hajló irányban tart, vagyis úgy tart, hogy lefelé lógjon, álljon. Letartani a kezeket. 2) Valamit lefoglal, nem engedi, hogy valaki elvigye. Adósság fejében letartani valakinek bútorait. 3) Midőn a menést jelentő ,tart' ige szolgál alapúl, am. lefelé irányozva megyen. A hegyről letartani a völgybe. A Pestről délfelé kivonuló utasok letartanak Soroksár felé. | |
* | |
| (le-tartóztat) ösz. áth. Nem engedi, hogy bizonyos helyről elmenjen valaki, vagy hogy elvigyenek valamit. Ennélfogva személyt letartóztatni, am. mintegy bizonyos helyhez lekötni; dolgot letartóztatni am. elvitelét akadályozni, különösen törvényes követelés következtében a kereső részére lefoglalni. A lopáson ért fuvaros szekerét, lovait letartóztatni. Néha szelidebb ért. am. valakit menetelében ideiglenesen gátol. Az utasokat letartóztatja a rosz idő, a járatlan út. A vendégeket letartóztatni.
| |
* | |
| (le-tartóztatás) ösz. fn. Cselekvés, illetőleg kényszerítés, erőszakolás, mely által letartóztatnak valakit v. valamit. | |
* | |
| (le-tartóztatási) ösz. mn. Letartóztatást illető, arra vonatkozó. Letartóztatási parancs, fogház. | |
* | |
| (le-taszigál) ösz. gyak. áth. Valakit úgy taszigál, hogy kénytelen legyen le, vagy alább menni. A szemtelen tolakodót letaszigálni a lépcsőkön. A nagy tolongásban letaszigálták az állásról. Mondják lelketlen tárgyakról is. A szekérről letaszigálni a köveket. V. ö. TASZIGÁL. | |
* | |
| (le-taszigálás) ösz. fn. Cselekvés, midőn valakit, vagy valamit letaszigálnak. | |
* | |
| (le-taszít) ösz. áth. Egyes taszítással lenyom, letol valakit v. valamit. Valakit letaszítani a székről. A virágcserepet letaszítani az ablakról.
"Fegyverhordozó sas készíti fegyverét, Kivel letaszítsák ördögös sereget." Zrinyi. | |
* | |
| (le-taszítás) ösz. fn. Cselekvés, midőn valakit vagy valamit letaszítnak. | |
* | |
| (le-et-eg) fn. tt. léteg-ět. Szokottabban l. SZERV. | |
* | |
| (le-et-eg-ěs) l. SZERVES. | |
* | |
| (le-et-eg-ěs-ít) lásd: SZERVEZ. | |
* | |
| (le-et-eg-ěz-et) lásd: SZERVEZET. | |
* | |
| (le-teker) ösz. áth. Valamely hengernek, vagy más henger gyanánt szolgáló testnek visszafelé tekerése, forgatása által a rája csavarított kötelet, lánczot, fonalat, madzagot stb. lebontja. A kút gugorájáról letekerni a kötelet. V. ö. TEKER. | |
* | |
| (le-tekerés) ösz. fn. Cselekvés, midőn valamit letekernek. | |
* | |
| (le-tekerget) ösz. gyak. áth. Bizonyos felcsavarított testet folytonos tekerés által lebont. Az orsóról letekergetni a fonalat. V. ö. TEKERGET. | |
* | |
| (le-tekergetés) ösz. fn. Cselekvés, midőn valamit letekergetnek. | |
* | |
| (le-tekint) ösz. önh. Fejét kevessé meghajtva lenéz valahová, alápillant. A toronyőr néha-néha letekint a városra. Uram, tekints le ránk szerencsétlenekre, azaz segíts rajtunk, legyen gondod ránk. V. ö. TEKINT. | |
* | |
| (le-tekintés) ösz. fn. Cselekvés, midőn valaki valahová letekint. | |
* | |
| (le-et-el) fn. tt. létel-t, tb. ~ěk, harm. szr. ~e. Ugyanaz, ami a rövidebb lét. T. i. ezen rövid önálló nevek: vét, hit, vit, ét, it, sőt némely hosszabbak is csupán túlbőségből fölveszik az al el ragot: vétel, hitel, vitel, étel, ital; ilyenek továbbá: menetel, jövetel, ravatal, hivatal, stb. Kivétetik: tét, tétel. V. ö. TÉT ,Lét'-nél is személy- és felható raggal csak a rövidebb alak használtatik: létemre, nem lételemre. l. LÉT. | |
* | |
| (lét-elem) ösz. fn. Lásd: PARÁNY. | |
* | |
| (le-telepědés) ösz. fn. Cselekvés, vagy állapot, midőn egy személy, vagy többen bizonyos helyen akár hosszabb időre, tartózkodás végett megszállanak, akár rövidebb időre leülnek vagy leheverednek. V. ö. LETELEPĚDIK. | |
* | |
| (le-telepědik) ösz. k. Mondjuk egy vagy több emberről, midőn idegen helyről jövén valahol azon végre száll meg, hogy ott vagy állandóan lakjék, vagy legalább tartósabb időig mulasson. Őseink hosszú vándorlásaik után a mai Magyar- és Erdélyországban telepedtek le. A Béla király alatt béjött kunok a Tisza környékén telepedtek le.
"Szittyiából kiindúlának, Hogy e földre kijövének, Istentől kísértetének, Erdélységben letelepedének. Régi történelmi versezet, a mohácsi vész utáni korból. (Csáti Demetertől). Néha szükebb ért. am. utazás, menés közben egy időre valahol megszáll, hogy pihenjen, vagy étkezzék, vagy akármely más okból. A hadjáró seregek egy dombon telepedtek le. Az erdőbe érvén egy terepély fának árnyékában letelepedtünk. A baromőrök letelepednek a tűz körül. "Ott azért ételhöz vitézek mindnyájan Letelepedések nagy hálaadással." (Ének a kenyérmezei diadalról. Írta 1569-ben Temesvári István.) V. ö. TELEPEDIK. | |
* | |
| (lét-elv) ösz. fn. l. LÉNYEG. | |
* | |
| (le-et-eny) fn. tt. léteny-t, tb. ~ěk. l. LÉNYEG. | |
* | |
| mváros Szala m.; helyr. Letenyé-re, ~n, ~ről. | |
* | |
| (le-tép) ösz. áth. Tépve, azaz szárától, kocsányától, vagy általán tartalékjától erőszakosan elszakasztva levesz valamit. Letépni a virágokat, faleveleket. Letépni valakiről a ruhát. V. ö. TÉP. | |
* | |
| (le-tepel) l. LETEPER. | |
* | |
| (le-teper) ösz. áth. Teperve, azaz sürü aprózott tapokkal nyomkodva, taposva, tiporva leszorít, lelapít valamit. A széttépett levelet leteperni a sárba. Különösen birkozáskor valakit letűr, legyűr, legyömöszöl a földre. A teper vastaghangon tapor, azaz tapos, a tap gyöktől, s kevesebb hatásu cselekvést jelent mint a tapos; megfelel neki a még apróbb taposást jelentő tipor. V. ö. TEPER. | |
* | |
| (le-tépés) ösz. fn. Cselekvés, midőn valamit letépnek. | |
* | |
| (le-tepsed) ösz. önh. Erdélyi tájszó, l. LEREPSED. | |
* | |
| (le-tér) ösz. önh. Utjában aláfelé tér. A hegyről letérni a völgybe. Átv. ért. elhajol, elfordúl. Letérni az erkölcs utjáról. | |
* | |
| (le-térdel) ösz. önh. Térdeire leereszkedik. Letěrdelni az oltár előtt. Letérdelve bocsánatért esdekelni. V. ö. TÉRDEL. | |
* | |
| (le-térdelés) ösz. fn. Cselekvés, midőn valaki v. valami letérdel. | |
* | |
| (le-térdepěl) ösz. önh. l. LETÉRDEL és V. ö. TÉRDEPĚL. | |
* | |
| (le-terěget) ösz. gyak. áth. Teregetve, azaz elterjesztgetve lerakosgat holmit. A ponyvákat, lepedőket szelelés végett leteregetni. V. ö. TERĚGET. | |
* | |
| (le-terěsetés) ösz. fn. Teregetve larakosgatás. | |
* | |
| (le-terel) ösz. áth. Terelve lehajt, v. lekerget. | |
* | |
| (le-terelés) ösz. fn. Terelve lehajtás, lekergetés. | |
* | |
| (le-terít) ösz. áth. 1) Valamely vékony, lapos, hajlékony testet, pl. lepedőt, ponyvát, ruhát, hálót szétterjesztve lefektet.
"Leterítem a bundámat Mégis bunda a bunda." Népd. 2) Ily nemü testtel beföd, betakar valamit. Leteríteni az ágyat. A gyümölcsös kosarat kendővel leteríteni. 3) Valakit birakozáskor a földhöz vág, még pedig úgy, hogy elterüljön. V. ö. TERÍT. | |
* | |
| (le-terítěz) ösz önh. Kriza J. szerént a székelyeknél am. valamit maga alá teregetve s a nélkül is a földre lefekszik, leheveredik. | |
* | |
| (lét-erő) ösz. fn. A természetnek azon ereje, mely a lényeket létre segíti, s abban fentartja. | |
* | |
| (le-et-es) elvont törzs, melyből létesít, létesítés erednek. Mondathatnék mindenről, aminek léte van, ami létezik. A létes gyöke t. i. lét, melyből es képzővel származott lét-es, mint nép népes, lép lépes, kép képes stb. | |
* | |
| (le-et-es-ít) áth. m. létesít-ětt, htn. ~ni v. ~eni, par. ~s. Eszközli, hogy valami legyen, létezzék, hogy ami csak eszmében volt, az valósággal létre jőjjön. A jól kigondolt tervet létesíteni. V. ö. LÉT. | |
* | |
| (le-et-es-ít-és) fn. tt. létesítés-t, tb. ~ěk, harm. szr. ~e. Cselekvés, mely által valamit létre hozunk, bizonyos lehető lényt valóvá teszünk. V. ö. LÉTESÍT. | |
* | |
| (le-et-es-űl) önh. m. létesűl-t. Mintegy önerejéből kifejlődve valósággá lesz, vagy megtörténik. Amit rég jövendöltem volt, ime létesűlt. V. ö. LÉT. | |
* | |
| (le-et-es-ül-és) fn. tt. létesűlés-t, tb. ~ěk, harm. szr. ~e. Állapot, midőn valami létesűl. | |
* | |
| (le-tész v. ~těszěn) ösz. áth. 1) Valamit magasabb helyről, vagy amit kézben tartott, alsóbb helyre lehelyez, leállít, lefektet. A könyvet az asztalról letenni a székre. Letenni a pipát. Letenni a kanalat, kést, villát. 2) Átv. ért. valamely személyt bizonyos rangról, polgári, egyházi, vagy katonai állásról leszállít. Kiható ragu (ból ből) viszonynévvel használtatik. Letették a hivatalból, bíróságból, tisztségből. 3) Bizonyos mennyiségü pénzt, pl. tartozás, adó, adósság fejében lefizet. A kölcsön vett pénzt kamatostul letenni. 4) Pénzt, drágaságot, vagy holmi ingóságot valakinek fölvigyázására biz, vagy zálogul biztositásul általad. A kereset alatt levő pénzt az illető birónál letenni. 5) Önhatólag, leható ragu (ról, ről) viszonynévvel am. bizonyos igényről, jogról, reményről lemond, vagy bizonyos törekvéstől, szándéktól eláll. Látván, hogy nincs igaza, letett a követelésről. Terveinek végrehajtásáról letett. A hivatalkeresésről letett. 6) Hitet, esküt letenni, am. törvényes bizonyítás végett valamire megesküdni. | |
* | |
| (le-tét) össz. fn. Pénz, drágaság, vagy más ingó vagyon, melyet valakinél illetőleg közhatóságnál, kivált pedig peres esetekben a bíróságnál letesznek, hogy ezek vigyázzanak rá, mig az illető birtokos, vagy igényt tartó fél annak idején megkaphatja. (Depositum.) | |
* | |
| (le-tét-bank) ösz. fn. Bank, mely főleg letéti üzletekkel foglalkodik, t. i. kiki bizonyos öszveget letehet nála (melynek egy részét a bank forgásba is hozza), s a letevő a letét öszvegeig, (magánbankoknál, ha bizalommal vannak iránta, magasb öszvegig is) a bankra fizetés végett utalványozhat. Az ily bankok különösen a kereskedelemre vannak jótékony hatással. (Depositenbank). | |
* | |
| (le-tétel) ösz. fn. Cselekedet elvont ért. véve, melyet az követett el, ki valamit letett. A fegyver letétele után szabadon bocsátani az ellenséget. Különösen személyre vonatkozólag oly tétel, mely által valakit bizonyos rangról leszállítottak. A tisztviselők letételét új kinevezések és választások követték. V. ö. TÉTEL. | |
* | |
| (le-tétemény) ösz. fn. l. LETÉT. | |
* | |
| (le-téteményěs) ösz. fn. Személy, kinek gondviselése, vigyázása alá bizonyos pénzt, drágaságot, ingóságot biznak. (Depositarius). | |
* | |
| (le-tetéz) ösz. áth. Valamely halomba rakott tömegnek, halmaznak tetejét, csúcsát leszedi. Letetézni a boglyát, kazalt, asztagot, házat. | |
* | |
| (letét-hívatal) ösz. fn. Hivatal, különösebben hivatalszoba, melyben a letétek őriztetnek és kezeltetnek. V. ö. LETÉT. | |
* | |
| (le-téti) ösz. mn. Letétet illető, arra vonatkozó, azzal foglalkodó. Letéti díj. Letéti öszveg, szoba. Letéti pénztár. Letéti bank. | |
* | |
| (le-tétmény) l. LETÉT. | |
* | |
| (le-tét-őr) ösz. fn. l. LETÉTEMÉNYĚS. | |
* | |
| (letét-öszveg) ösz. fn. Pénz, melyet valaki letétül ad által a letéteményesnek. | |
* | |
| (le-tevő) ösz. mn. és fn. Aki valamit letesz. V. ö. LETÉT. | |
* | |
| (le-et-ez-és) fn. tt. létezés-t, tb. ~ěk, harm. szr. ~e. Állapot, melyben oly lény van, mely valósággal létezik. Valaminek létezését tagadni, elhinni, saját tapasztalásunkból tudni. V. ö. LÉTEZIK. | |
* | |
| (le-et-ez-és-i) mn. tt. létezési-t, tb. ~ek. Létezésre vonatkozó, azt illető. Létezési alak. Létezési erő. | |
* | |
| (le-et-ez-et) fn. tt. létezetět. Létezés v. létel elvont értelemben. | |
* | |
| (le-et-ez-ik) k. m. létez-tem, ~tél, ~ětt, par. létezzél. Mondjuk mindenről, ami valósággal van, mi nem egyedül a képzelődés tárgya, hanem a tapasztalaté is. Létezik, amit látunk, hallunk, tapintunk, izlelünk, szagolunk. Nem tulajdon értelemben mondjuk arról is, ami csak gondolatunkban, képzelődésünkben van. Ez csak gondolatban vagy képzelődésben, de a valóságban nem létezik. | |
* | |
| (le-et-ez-ő) mn. tt. létező-t. Ami akár valóságban, akár csak a gondolatban létezik. Létező körülmények, viszonyok. Gondolatban létező tárgyak. | |
* | |
| (le-et-i) mn. tt. léti-t, tb. ~ek. Létre vonatkozó, azt illető. Benső léti. Együtt léti. | |
* | |
| (létige) ösz. fn. A nyelvtanban azon igeszó, mely az általános lét fogalmát fejezi ki, t. i. a ,van' ige. (Verbum subatantivum). | |
* | |
| (le-tilt) ösz. áth. Széles ért. tilalmazó parancsot ad ki, mely szerént valakit kényszerít, hogy bizonyos jog üzéséről mondjon le. A városi kofákat bizonyos ídőben a bevásárlástól letiltani. Különösen törv. ért. oly személyt, aki egy harmadiknak tartozik, törvényes uton megint, és megakadályoz, hogy illető tartozását ne adja meg neki, minthogy a letiltónak követelése van rajta, s a kérdésben levő vagyonhoz ő tart igényt; pl. Péter tartozik Pálnak, Pál pedig Jánosnak, tehát János letiltja Pétert, hogy Pálnak ne fizessen; vagy: Kozma megveszi Demjén házát, Demjén pedig adós Balázsnak, tehát Balázs letiltja Kozmát, nehogy a ház árát Demjénnek lefizesse. | |
* | |
| (le-tiltás) ösz. fn. Cselekvés, midőn valaki valamit letilt. | |
* | |
| (le-tiltási) ösz. mn. Letiltásra vonatkozó, azt illető. Letiltási jog, folyamodvány. Letiltási végzés, eljárás. | |
* | |
| (le-tipál) ösz. gyak. áth. Tipálva leszákgat valamit. Mondják különösen szőrös, hajas, gubás, fonalas testekről. Letipálni a bunda szőrét. V. ö. TIPÁL. | |
* | |
| (le-tipor) ösz. áth. Tiporva, azaz sürü, apró taposásokkal nyomdosva lelapít, leszorít, legyúr, valamely lágyabb, törékeny, vagy kisebbféle testet. Letiporni a sarat, ganajt. Letiporni a füvet, vetést. Letiporni a csúszó férgeket. A sebes nyargalás a városban tilos, nehogy valaki letiportassék. V. ö. TIPOR; TEPER; TAPOS. | |
* | |
| (le-tiprás) ösz. fn. Cselekvés, midőn valaki vagy valami valakit vagy valamit letipor. | |
* | |
| (le-tiprat) ösz. mivelt. Eszközli, hogy más emberek vagy barmok letiporjanak valamit. Napszámosok által letipratni az udvarra hordott fris földet. Gulyával, csordával letipratni a vetést, rétet. Sebes hajtással letipratni az úton elvonuló juhokat, ludakat. V. ö. TIPOR, TIPRAT. | |
* | |
| (le-tisztáz) ösz. áth. A törléses, tintafoltos, hanyagul írt, öszvevisszafoltozott, javitgatott kéziratot tisztán lemásolja. A jegyző által hevenyében fogalmazott feliratot letisztázza az írnok. Mondják az adósságról is, midőn azt valaki egészen lefizeti és így vagyoni állapotát mintegy tisztába hozza. | |
* | |
| (le-tisztázás) ösz. fn. Cselekvés, midőn valamit letisztáznak. | |
* | |
| (le-tisztít) ösz. áth. Valaminek fölszinéről a mocskot, szennyet, piszkot letörli, lemossa, hogy tiszta legyen. A szemetes, poros asztalt letisztítani. A csizmáról letisztítani a port, sárt. | |
* | |
| (le-tisztítás) ösz. fn. Cselekvés, midőn valamit letisztítnak. | |
* | |
| falu Kővár vidékében; helyr. Letká-ra, ~n, ~ról. | |
* | |
| falu Hont m.; helyr. Letkés-re, ~ěn, ~ről. | |
* | |
| (le-et-len) mn. tt. tétlen-t, tb. ~ěk. 1) Ami nem létezik, minek léte nincs, mi nem született.
"Lettet azonban már ki tehet létlenné." Buda halála (Arany Jánostól.) 2) Egy népmese Kresznerics szerént, létlen ló-nak nevezi azon lovat, melyet megdöglött anyjának hasából metszettek ki, vagyis amely nem rendes úton, módon lett (született). "Létlen csikó alattam". Néprejtvény. | |
* | |
| l. SZERV, SZERVES. | |
* | |
| (le-tol) ösz. áth. Fentebbi helyzetből, bizonyos magasságról alá felé tartott irányban tol, azaz tovább csúszni, menni kényszerít valamit vagy valakit, mi ez esetben taszítás által történik, azaz oly nyomással, mely szerént a taszított tárgy előre, a taszító erő pedig utána halad. Ellentéte: lehúz, mert húzunk valamit magunk felé, tolunk pedig magunktól, akármiféle irányban. A terhes ládát letolni a szekérről. A szekeret letolni az alsó udvarba. Valakit letolni a gödörbe, árokba. Különösen mondják nadrágról, gatyáról, midőn bizonyos mélységig lenyomják, pl. szükség végzésekor. | |
* | |
| (le-tolás) ösz. fn. Cselekvés, midőn valamit letolnak. | |
* | |
| (le-torkol) ösz. áth. Átv. ért. valakit oly erősen megczáfol, vagy feleselésben úgy legyőz, hogy semmit sem képes ellenmondani, mintha csak torkon ragadták volna. E képes kifejezés csak szóval, néha pedig nagyobb lármával való legyőzésre használtatik. | |
* | |
| (le-torkolás) ösz. fn. Cselekvés, midőn valakit letorkolnak. | |
* | |
| (le-tortyan) ösz. önh. Székely tájszólás szerént am. lerogy. Legközelebbi rokona: letottyan. Gyökeik a hangutánzó torty, toty. | |
* | |
| (le-tortyanás) ösz. fn. Lerogyás. | |
* | |
| (le-tölt) ösz. áth. Híg, vagy omlékony részecskékből egyített testet öbléből, tartalékjából kiforditva lefolyat, lecsurogtat, leömleszt valahová. A kútból merített vizet letölteni a váluba. A buzát letölteni a verembe. A burgonyát letölteni a pinczébe. V. ö. TÖLT. | |
* | |
| (le-töltés) ösz. fn. Cselekvés, midőn valamit letöltenek. | |
* | |
| (le-tör) ösz. áth. Valamely szilárd vagy kemény egésznek részét, tagját eltöri és leveszi. Letörni a fának ágait. Letörni egy darabot a lapos turóból. Letörni a korsó fülét. Néhány fej kukoriczát száráról letörni. Letörött haluska, Győr vidékén am. fölvert haluska. Átv. ért. és tréfásan: letörni a macska szarvát, am. kicsi, gyerekes csinyt elkövetni; máskép: eltörni. | |
* | |
| (le-tördel) ösz. gyak. áth. Többet egymás után eltör, és levesz. Letördelni a fák ágait, a fiatal csemetéket. Letördelni a kukoriczát. Letördelni az edények lábait, füleit. V. ö. TÖRDEL. | |
* | |
| (le-tördelés) ösz. fn. Cselekvés, midőn valamit letördelnek. | |
* | |
| (le-töredězés) ösz. fn. Állapot, midőn valami letöredezik. | |
* | |
| (le-töredězik) ösz. k. Töredezve, azaz lassan-lassan, folytonosan letörik. Az elhagyott ó vár falairól a kövek letöredeznek. A tányér, tál széle letöredezik. V. ö. LETÖRIK. | |
* | |
| (le-törés) ösz. fn. Cselekvés, midőn valamit letörnek; és állapot, midőn valami letörik. V. ö. LETÖR és LETÖRIK. | |
* | |
| (le-törik) ösz. k. Mondjuk mereven, szilárd, kemény testről, midőn tartalékjától, vagyis azon részektől, melyekkel szorosan egyesült, erőszak által leválik, leesik. A törés mindenkor erősebbféle hang kiséretében történik, melyet az r fejez ki legjobban. Letörik a mászó lábai alatta fa ága. Letörik a híd a nagy teher alatt. Szélesb ért. mondjuk gyöngébbféle növényekről is. Letörik a virág, a fű. Nagy szélben letörik a búzakalász. V. ö. TÖR és TÖRIK. | |
* | |
| (le-törlés) ösz. fn. Cselekvés, midőn valamit letörölnek. V. ö. LETÖRÖL. | |
* | |
| (le-törleszt) ösz. áth. Törlesztés által elenyésztet. Az adósságot letörleszteni am. évenkénti vagy félévenkénti részletes fizetés által az adósságot letisztázni. | |
* | |
| (le-törlesztés) ösz. fn. Cselekvés, midőn különösen valamely adósságot részletenként lefizetnek. V. ö. LETÖRLESZT. | |
* | |
| (le-töröl) ösz. áth. Szoros ért. erősen nyomva, dörgölve bizonyos testnek fölszinéről letisztít valamit. A táblára irt számokat szivacscsal letörölni. Ruhával, rongygyal a padlóról letörölni a mocskot. Szélesb ért. simítva, bizonyos testen valamit végig húzva, a rajta levő szennyet, mocskot, port stb. leveszi. A könyvről letörölni a port. Arczáról letörölni a könyűket. Átv. ért. a szenvedők könyűit letörölni, am. a szenvedőket megvigasztalni. V. ö. TÖRÖL. | |
* | |
| (le-törzsöl) ösz. áth. lásd: LEDÖRZSÖL. | |
* | |
| fn. tt. létrát. l. LAJTORJA. | |
* | |
| (létra-fog) ösz. fn. Így neveztetnek a létra oldalaiba eresztett, s azokat öszvetartó keresztfácskák, melyek lépcső gyanánt szolgálnak; helyesebben: létrafok. V. ö. LAJTORJA. | |
* | |
| (létra-fok) ösz. fn. Lásd: LÉTRAFOG. | |
* | |
| (létra-oldal) ösz. fn. Két párhuzamos rúd, melyek keresztbe rakott fákkal öszvekötve a létra hoszszát képezik. | |
* | |
| (létre-hozhat[at]lan) ösz. mn. Amit létesíteni, eléállítani nem lehet, létesithetlen. Létrehozhatlan tervezet. | |
* | |
| (lét-rész) ösz. fn. Azon részek, melyek valami lényt, mint olyant képeznek, például a víz létrészei az éleny és köpeny. A létrészek vagy lényegesek, melyek a lény valóságához mellőzhetetlenül szükségesek, pl. az ember létrészei a test és a lélek; vagy kiegészítők, pl. az emberi testben a kezek és lábak. | |
* | |
| (lét-szám) ösz. fn. Valamely testület személyzetének mennyiségi állapota, számszerént véve. Hadseregi létszám. Hivatalnokoknak, városi lakosságnak, hivek gyülekezetének létszáma. | |
* | |
| l. SZERV, SZERVES. | |
* | |
| (lett-dolog) ösz. fn. Oly dolog, ami valósággal megtörtént. Ez lettdolog, mit senki nem tagadhat. "Kikről irattatnak rettenetös és csodálatos meglött dolgok." (Góry codex). "Mint ezt az édös isten szántalan (= számtalan) lett dolgokkal megmutatá." (Debreczeni Legendáskönyv). Máskép újabb időben: tény. | |
* | |
| (le-tűr) ösz. áth. 1) Valamely fölfelé álló ruhaféle testet lefelé hajt, legörbít. Letűrni a csizmaszárakat. Letűrni az üng gallérát, a dolmány hajtókáját. 2) Átv. ért. valakit birkózásban lenyom, legyűr a földre. | |
* | |
| (le-türköl) ösz. áth. 1) Türkénél, azaz szarvánál fogva valamely állatot lenyom a földre. Letürkölni a tinót, kost, kecskét. 2) Átv. ért. valakit birkózásban letűr, legyűr. | |
* | |
| (le-tűz) ösz. áth. Tűvel, vagy más ily nemü eszközzel leszorít, s megerősít valamit. Letűzni a nyakkendőt, hogy a szél ne lebegtesse. V. ö. TŰZ, ige. | |
* | |
| elvont gyök letyhed, letykó, letyeg, letyőke, letyved szókban. Azonos az éles hangu lity, s az alhangu loty gyökkel. | |
* | |
| (lety-eg) l. LITYEG. | |
* | |
| (lety-h-ed) l. LETYVED. | |
* | |
| (lety-k-ó v. lity-k-ó, lity-og-ó, loty-og-ó) fn. tt. letykó-t. Dunán túl a másutt is tréfásan szólva oly leves, mely csak imígy-amúgy van készítve, kotyfolva, melyben amit főztek mintegy csak lityeg lotyog. Rokona a híg, leves sárt jelentő lőtye, valamint letyőke is. | |
* | |
| (lety-ő-ke mintegy löty-ög-ő-ke) fn. tt. letyőkét. A székelyeknél am. négyszögü turós tészta, alkalmasint jó levesen vagyis zsírosan. Minthogy t. i. magyar szokás szerént a turós tésztát, nevezetesen a csuszát, csuszkát is igen zsírosan, mintegy levesen készítik, innen a letyőke szóban alapfogalom a lötyögés vagyis levesség. V. ö. LETYKÓ. | |
* | |
| (lety-v-ed) önh. m. letyved-t. Mondják általán az állati húsról, midőn megpuhúl, lágygyá lesz, s mintegy letyeg lityeg. Dunán túliasan letytyed, vastagon, lotytyad, latytyad. E kétféle kiejtéstmódnak öszvehasonlitásából hamar azon gondolatra juthatunk, hogy az ily kettőztetett gyökbetüjü igékben, mint: totytyad, lotytyad, possad, duzzad, izzad, zörren, csörren, koppan, nyikkan, stb. az ismételt gyökbetü nem egyéb, mint átalakult v v. u. Mert pl. letyved am. letyővé lesz, tehát = lety-ő-ed, lety-ű-ed, lety-v-ed, possad am. posóvá lesz, a pos gyöktől, = pos-u-ad, pos-v-ad, így mondják Csalóközben, Vágmelléken is, stb. Máskép h-val: letyhed, (tájdivatosan: legyhed), poshad. Így lesz, duz, duzó, duz v-ad, duzzad, (duz, orrát feldúzni) iz, izó, iz-v-ad, iz-zad. stb. Az köztudomásu dolog, hogy a v mint rag az elébbi mássalhangzóhoz szeret hasonulni, pl. emberrel emberré, kalappal kalappá, dobbal dobbá, bakkal bakká stb. | |
* | |
| (lety-v-ed-t) mn. tt. letyvedt-et. Lankadt. Mondják különösen húsról, mely lágy, letyegős. Dunántúl: letytyedt, mély hangon lotytyadt. Máskép: letyhedt. | |
* | |
| (le-ugor) ösz. önh. l. LEUGRIK. | |
* | |
| (le-ugrás) ösz. fn. Cselekvés, midőn valaki föntebb helyről alsóbbra ugor v. ugrik. | |
* | |
| (le-ugraszt) ösz. áth. Eszközli, hogy valaki vagy valami leugorjék. | |
* | |
| (le-ugrik) ösz. k. Föntebb helyről alsóbbra ugrik. A hídról leugrania folyóba. Leugrani a szekérről, baglyáról. Meredek kőszikláról leugrani a mélységbe. Ha önkéntesen történik, inkább leugor volna. V. ö. UGOR, UGRIK. | |
* | |
| (le-úsz) ösz. önh. Szabatosan szólva, am. saját akarata, vagy hajlama, indulata szerént a víznek mentében, vagy valamely felsőbb tájról alsóbb felé úsz, tehát az élő állat úsz. Ellenben oly élettelen test, melyet csupán a víz ereje visz, mely nem önként megy a vízen, az úszik, pl. a folyóba vetett darabfa, vagy hajó. Ily különbség van a hajol hajlik, csúsz csúszik stb. között is. | |
* | |
| (le-úszás) ösz. fn. Cselekvés, midőn valaki leúsz; vagy állapot, midőn valami leúszik. | |
* | |
| (le-úszik) ösz. k. l. LEÚSZ. | |
* | |
| (le-úsztat) ösz. mivelt. Eszközli, hogy valaki vagy valami leúszszon, illetőleg leúszszék. Az úszómester leúsztatta tanitványait a legközelebbi szigetig. A bivalokat a felső réből leúsztatni az alsóba. | |
* | |
| (le-úsztatás) ösz. fn. Cselekvés, midőn valamit v. valakit leúsztatnak. | |
* | |
| (le-útaz) ösz. önh. l. LEÚTAZIK. | |
* | |
| (le-útazás) ösz. fn. Föntebb fekvésü vidékről, helyről alább fekvőre utazás. | |
* | |
| (le-útazik) ösz. k. Föntebb fekvésü vidékről, helyről alább fekvőre utazik. Pozsonyból leutazni Pestre. Amennyiben az utazás önkéntes, akkor inkább leútaz. V. ö. ÚTAZ, ÚTAZIK. | |
* | |
| (le-ül) ösz. önh. Álló helyzetéből leereszkedik, hogy üljön, vagyis alfelét bizonyos alapra leteszi, lenyugtatja. Leülni a székre, pamlagra, földre. Aki elfáradt, vagy kinek lábai fájnak, üljön le. V. ö. ÜL. Átv. ért. mondjuk élettelen testekről is, midőn a nedvtartó öbölnek, edénynek, medernek fenekére leszállnak. Az elmerült terhes hajó leült a víz fenekére. | |
* | |
| (le-ülepědés) ösz. fn. Állapot, midőn valami leülepedik. | |
* | |
| (le-ülepědik) ösz. k. Mondjuk általán folyó nedvbe vegyített, vízen úszó, lebegő kisebbféle, vagy könnyebb testekről, midőn akár saját nehézkedésöknél, akár annálfogva, hogy nedvvel megtöltek, a fenékre leszállanak, s mintegy lerakodnak. Leülepedik a homok, a mustban levő seprü. A felrázott eczetben az úgynevezett eczetágy leülepedik, ha nyugodni hagyják. V. ö. ÜLEPĚDIK. Innen átv. ért. am. bizonyos nedv megtisztúl, meghiggad. Az eczet, a bor, a víz leülepedett. | |
* | |
| (le-ülepít) ösz. áth. Eszközli, hogy valamely nedvnek sürü, vastag nehéz részei vagy vegyülékei leszálljanak, az illető edény vagy meder fenekére lerakodjanak, egyszersmind, hogy az előbb zavaros nedv tisztává, híggá váljék. V. ö. LEÜLEPĚDIK. | |
* | |
| (le-ülés) ösz. fn. Cselekvés, midőn valaki vagy valami leül. | |
* | |
| (le-üleszt) l. LEÜLEPÍT. | |
* | |
| (le-ültet) ösz. mivelt. 1) Valakit kér, hogy üljön le; székkel megkinál. Leültetni a vendéget. 2) Parancsolja, hogy üljön le valaki. Az elnök leültette az illetlen beszédü szónokot. 3) Kertészek nyelvén am. valamely növényt, csemetét tenyészés végett bizonyos alantabb fekvő helyre leszúr, leás. A szilvafákat leültetni a szőlőlábba, az árvafűzt a patak melletti völgybe. V. ö. ÜLTET. | |
* | |
| (le-ültetés) ösz. fn. Cselekvés, midőn valakit vagy valamit leültetnek. | |
* | |
| (le-üt) ösz. áth. és önh. 1) Valamihez v. valakihez úgy hozza üt, hogy leessék. Leütni valakinek fejéről a kalapot. Leütni valakit lábairól. A sebesen nyargaló szekér a mellette menőt leütötte. 2) Különösen am. levág, lesújt. Leütni pallossal a gonosztevő fejét. Három csapással leütni az ökröt. 3) Önhatólag mondják az égnek villanyos tüzéről, midőn dörögve lecsap. Leütött a mennykő, a villám, az istennyila, az istenharagja. 4) Szintén önhatólag az árverésnél vagy árlejtésnél mondják, midőn a legmagasb (illetőleg az árlejtésnél legkisebb) igéret vagy ajánlat valamely jeladás, többnyire dobütés által elfogadtatik. A jószágot ezeregy forinttal ütötték le. | |
* | |
| (le-ütés) ösz. fn. Cselekvés, midőn valaki v. valami valakit v. valamit leüt. A villámról szólva, annak lecsapása. Árverésnél vagy árlejtésnél a legmagasabb vagy legkisebb ajánlat elfogadása. V. ö. LEÜT. | |
* | |
| (le-űz) ösz. áth. Valakit fentebb helyről űzve alsóbbra menni, futni, szaladni, repülni kényszerít. Az ellenséget leűzni a dombról. A kecskéket leűzni a cserjés hegyoldalról. A tyúkokat leűzni az asztagról. V. ö. ŰZ. | |
* | |
| (le-űzés) ösz. fn. Cselekvés, midőn valakit v. valamit leűznek. | |
* | |
| elvont gyöke leveg, levegő, levél stb. szóknak. Rokon sőt azonos leb gyökkel, ahonnan leveg, lebeg föl is cseréltetnek. Jelentésök könnyed mozdulás vagy mozgás mint a lehé (melylyel hangokban is rokon) vagyis leheleté. | |
* | |
| fn. tt. levet. Jelentésére nézve l. LÉ. Alakra nézve rokonai: bév, csév, hév, kév (kéj), rév, rövidítve, vagyis v nélkül: hé, csé, hé, mint lé; vagy bő, cső, hő. Ilyenek továbbá: ív, nyív, szűv (szív), rövidítve: í, nyí, szű, stb. Ezek és rokonaik elemzését l. Ó, Ő, mint képző alatt. | |
* | |
| mváros Bara m.; helyr. Lévá-ra, ~n, ~ról. | |
* | |
| (le-vág) ösz. áth. Minthogy a vág igében alapfogalom az egymással szorosan öszvekötött részek elválása, elválasztása, (V. ö. LEVÁLIK), innen szoros ért. levágni valamit, am. a vele szoros öszvefüggésben levő részektől erőszakosan elválasztva levenni, leejteni. Karddal a fület, kezeket, ujjakat, fejszével a fákat levágni. Télen a nádat, kákát levágni. Szedés után levágni a kukoriczakórót. Ez értelemben a levágás mindig valamely éles eszközzel történik, pl. levágni a kenyérből egy karéjt, v. szalonnából, sajtból egy szeletet. Levágni a hajat, sörényt, sertét. Szélesb ért. minthogy a vágás erőszakosan történik, innen levágni valamit, am. erőszakosan lecsapni, leütni, lesujtani, leejteni. Levágni az ökröt. Sokat levágott az ellenségből. Haragjában levágta süvegét a földre. Birkozó társát levágta a porba. A nyargalódzó lovak levágták a füvet, vetéseket. Mondják különösen jégesőről, midőn a növényeket, és gyümölcseiket leveri, letördeli, szokottabban: elvág. A nagy jégeső levágta, v. elvágta az egész határt. V. ö. VÁG. | |
* | |
| (le-vágás) ösz. fn. Cselekvés, midőn valamit vagy az ellenségből valakit levágnak. | |
* | |
| (le-vagdal) ösz. gyak. áth. 1) Valamely éles eszközzel folytonosan ismételve, gyakran vágva leválaszt, leszakaszt valami részeket a velök belső összeköttetésben levő részektől. Levagdalni a fák ágait. Régen az elfogott ellenség füleit, orrait levagdalták. 2) Szélesb ért. erőszakosan, és egymásután többet leüt, lecsap, leejt. A tábor számára száz ökröt, ezer juhot vagdaltuk le három nap alatt. A dühös ellenség, akiket ért, mind levagdalta. V. ö. VAGDAL. | |
* | |
| (le-vagdalás) ösz. fn. Cselekvés, midőn valaki valamit vagy az ellenségből többeket levagdal. | |
* | |
| (le-vágható) ösz. mn. Amit le lehet vagy szabad vágni. Levágható fák. | |
* | |
| (le-vágtat) ösz. mivelt. Vágtatva, azaz paripáját mintegy földet vágó sebes lépésekre késztetve, sarkalva lenyargal valahová. A felső városból levágtatni az alsóba. V. ö. VÁGTAT. | |
* | |
| (le-vágtatás) ösz. fn. Cselekvés, midőn valaki levágtat. | |
* | |
| mn. tt. lévai-t, tb. ~ak. Léváról való, Léván létező. Lévai fejkötő tréfásan am. arczulcsapás. | |
* | |
| (le-vakar) ösz. áth. Valamely testnek fölszinéről annak héját, kérgét,vagy a rája tapadt mocskot, szennyet, zsírt, stb. vakarva leveszi, leválasztja, letisztítja. Levakarni a toll hártyáját. Levakarni a hal pikkelyeit. A sütő teknő oldaláról levakarni a ráragadt kovászt. A tintafoltot tollkéssel levakarni a papirról. Körömmel levakarni a hegedő seb hártyáját. V. ö. VAKAR. | |
* | |
| (le-vakarás) ösz. fn. Cselekvés, midőn valamit levakarnak. | |
* | |
| (le-válás) ösz. fn. Állapot, midőn valami leválik. | |
* | |
| (le-válik) ösz. önh. Általán mondjuk minden testről, mely akár életszervileg, akár mesterségesen szoros öszveköttetésben állott más testtel, de az öszvekötő közeg megtágulván vagy eltünvén mintegy magától lefejlik, lefoszlik. A válik gyöke t. i. va, mely a részeknek egymástól elszakadását és nyilását jelenti a váj, vás, vásik (áj, ás, ásik), vág, válik, választ szókban. Ide tartozik az elválasztó: vagy, latinul: aut, vel. Lényege pedig a tátott szájjal kiejtett a, mely nyilást jelent az aj, ajt, ajtó, ajak, a bámuló ám, ámé, stb. szókban. Különösen am. az állati vagy növényi testnek bőre, haja, héja, kérge, hüvelye, tokja, kopácsa, stb. az öszvetartó nedvek, enyvek kirepülése, elszáradása következtében lefoszlik, lefeslik, lefejlik, lekuvad, lehámlik stb. A megégetett testről leválik a bőr. A sebnek száradó hártyája leválik. Az érett dió kopácsa, a búza toklásza, a mogyoró héja leválik. Továbbá, a nem életszervileg, hanem csak esetleg, vagy mesterségesen öszveragadt testek részei egymástól megválva lehullanak, leszakadnak. A vakolat leválik a tégláról. A kiszáradt, vagy roszul enyvezett heveder leválik az ajtóról. A könyv táblája levált a sarokról. V. ö. VÁLIK. | |
* | |
| (le-válmány) ösz. fn. l. ÜLEDÉK. | |
* | |
| KIS~, NAGY~, faluk Pozsony m.; helyr. Lévárd-ra, ~on, ~ról. | |
* | |
| (le-varr) ösz. áth. Varrva, azaz bizonyos szuró eszközbe húzott fonal által letűz, és megerősít valamit. A fölfeslett hajtókát levarrni. A felszakadt pamlagbőrt levarrni. Tudnivaló, hogy csak azt szokták levarrni, ami fölfelé áll, vagy dagad. Különböznek tehát tőle a felvarr, bevarr, megvarr. | |
* | |
| (le-varrás) ösz. fn. Cselekvés, midőn valaki valamit levarr. | |
* | |
| falu Gömör m.; helyr. Levárt-ra, ~on, ~ról. | |
* | |
| (le-vasal) ösz. áth. 1) Vas bilincscsel leköt, leszorít valakit; szokottabban: lelánczol, lebilincsel. 2) Valamely szövetnek, ruhaneműnek ránczait vasaló nevü eszközzel lesimítja. | |
* | |
| (le-vasalás) ösz. fn. Cselekvés, midőn valakit vagy valamit levasalnak. | |
* | |
| (lev-ecs-ke) fn. l. LEVESKE. | |
* | |
| (lev-ed-z-és) fn. tt. levedzés-t, tb. ~ěk. Állapot, midőn valami levedzik. | |
* | |
| (lev-ed-z-ik) k. m. levedz-tem, v. ~ěttem, ~tél v. ~ěttél, ~ětt; htn. ~ni v. ~eni. Magából levet bocsát. A túlérett gyümölcs levedzni szokott. | |
* | |
| (le-v-eg v. lev-ěg) gyak. önh. m. levěg-tem, ~tél, ~ětt. Általán, valamely igen könnyű, s mozgékony test gyöngéden mozog, és pedig nem álló, fekvő, ülő, hanem leginkább függő állapotban. Tehát csak oly test leveghet, mely függ, t. i. más testről, vagy a levegőben, vagy a légüregben, pl. a könnyü vékony reczefátyol a női kalapon, a szállongó lepke, a kis ködfelhő, a növények levelei. Legközelebb áll hozzá: lebeg, melylyel rendesen föl is cseréltetik, pl. Szabó Dávidnál: szemed előtt leveg; felhőben, vízen levegni v. lebegni; azonban úgy látszik, amaz gyöngédebb mozgást fejez ki, mint származékai: levegő és levél mutatják. A leveg, és lebeg között a libeg foglal helyet, azután következik a mély hangu lobog, mely szintén függő, vagy legalább függőben lenni látszó testnek élénkebb mozgását fejezi ki, pl. Lobognak a kitűzött zászlók. Lobog a láng, midőn mintegy az égő parázstól el-elszakad, s függőleg szállinkózik. Sőt a régieknél találjuk, hogy levegő is lobogó értelemben vétetett: "Es az kópja ötszegü volt, es az végén volt egy levegő." (Régi magyar Passio. Toldy F. kiadása 163. l.). A leveg és lebeg szókban valamint rokonaikban is nem egyedül a gyöngéd mozgás alapfogalma rejlik, hanem a kiterjeszkedő laposságé is, mert csak a vékony, laposra kinyúló, kiterjeszkedő testekről mondjuk, hogy levegnek, lebegnek. Innen a lepel, lepény, leped, lepedő; s a vastaghangu lap, lapu, stb. szókban inkább a laposra terjeszkedés alapfogalma rejlik. A német Luft, és magyar levegő teljesen azonos gyöküek (luf = lev, =leb=lob); a német ,Luft' Adelung szerént általában könnyen mozgó dolgot (ein leicht bewegliches Ding) jelent, és szerénte eredetileg a csendes vagy gyönge szellő hangját utánozza. | |
* | |
| (lev-ěg-és v. le-v-eg-és) fn. tt. levěgés-t, tb. ~ěk, harm. szr. ~e. Függőben levő, s igen könnyű testnek mozgadozása, gyöngéded inogása. V. ö. LEVĚG. | |
* | |
| (lev-eg-ő v. le-v-eg-ő) fn. tt. levegő-t. Eredetileg melléknév, s mondható minden testről, mely leveg, vagy lebeg. Szokott népszerü ért. azon legátlátszóbb, legfinomabb, legrugalmasb erejü, s folyó test, melyet nem láthatni ugyan, de érezhetni, mely az egész földet körülfolyja, más testekben minden üreget betölt, s az állatok és növények éltetésére mulaszthatatlanul szükséges. Levegőt színi, am. lélekzeni. Fris, rosz, nehéz, büdös, dögletes levegő. Szabad levegőn járni, am. mindenütt nagy távolságra egyedül a levegőtől vétetni körül. A hang a levegő mozgatása, rázkodtatása által támad. A levegő sulyát, nyomását, sürüségét meghatározni. Bizonyos zárt térből kihúzni a levegőt. Egészség kedveért levegőt változtatni, annyi mint más vidékre, tájra menni. Átv. ért. levegőben hadarászni, am. üres helyen, semmi ellen. Levegőbe beszélni, am. hiába, senkinek. Várakat építeni a levegőben, magát képzelt reményekkel ámítani, kecsegtetni. A levegőt is elzárná előlem, am. mindent megtagadna. A vegyészek a levegőnek (ha ugyan ezek is levegőkül tekintethetnek) több nemeit különböztetik meg, milyenek: éleny (aär oxygenius), köneny, (aär hydrogenius), szeneny (aär carbonicus), legeny (aär azoticus). Újabb időben lég-nek is hivatik, mely összehúzva látszik lenni lev-eg igéből vagy levegő ég összetett főnévből. | |
* | |
| (levegő-ég) ösz. fn. Lásd: LEVEGŐ. | |
* | |
| (levegő-folyam) l. LÉGFOLYAM. | |
* | |
| (levegő-huzam) l. LÉGHUZAM. | |
* | |
| (lev-eg-ő-i) mn. tt. levegői-t, tb. ~ek. Levegőt illető, arra vonatkozó. Levegői könnyüség, változás. | |
* | |
| (levegő-járás) ösz. fn. A levegőnek ide-oda mozgása; különösebben am. légfolyam. | |
* | |
| (lev-eg-ő-ös) mn. tt. levegős-t, v. ~et, tb. ~ek. Amiben levegő van vagy jár. Levegővel ellátott; levegőbál álló. Levegős szoba. Levegős folyadék. Levegős test. | |
* | |
| (lev-eg-ő-t-len) mn. tt. levegőtlen-t, tb. ~ěk. Amiben levegő nincs. Levegőt len űr. | |
* | |
| (levegő-vonat) ösz. fn. l. LÉGVONAT. | |
* | |
| (le-v-eg-ű) fn. tt. levegű-t. Molnár A. szerént am. a latin bractea, lamina, azaz vékony lemez. Legközelebb rokona: level, melyhez a levegű vagyis lemez leginkább hasonló. Valószinű, hogy Molnár a bractea alatt a legvékonyabbféle, hártyaforma lemezt értette. | |
* | |
| (le-v-eg-ű-s) fn. tt. levegűs-t, tb. ~ök. Alkotására olyan mint: hegedűs. Kézmíves, ki levegűket csinál. V. ö. LEVEGŰ. | |
* | |
| (lev-él) fn. eredetileg: level (mintegy lebel) miért is tt. levelet, tb. levelek, személyragozva: levelem, leveled, levele stb. Megrövidűl e származékokban is: leveles, levelez, levelezés, levele, leveledzik, levelész, leveling, leveletlen. 1) A fáknak, fűveknek, virágoknak jobbára hosszukás és csücskésen végződő lapos, és vékony részecskéi, melyek részént hártyából, részént vékonyabb, vastagabbféle ízes erekből állanak. A levelek egyik fő részét teszik a növényeknek, mert a légkörből a tápszereket azok által szívják be, és az életök fentartására fölösleges nedveket és légnemeket azok által párologtatják ki. Rendesen kocsányuknál (nyelöknél) fogva ragadnak az ágakhoz, v. sarjakhoz; ha nyelök nincs, nyeletleneknek hivatnak, s mindnyájan csoportosan véve képezik az úgynevezett lombot. Ha a növény levelei laposan terülnek ki, akkor a növényt lombos, ha vékony hengerdedek és hegyesvégüek, akkor tűlevelűnek, ha pedig apró lapocskákká fejlődve a tövére vagy szárára borulnak, pikkelyesnek nevezik. A levél alsó- és felső szinét lap-nak, a levél lapja közepén a vastag, rendszerént kiálló vonalat gerincz-nek, a gerinczből induló oldalágakat inak-nak, az ezeket egymással öszvefoglaló ágacskákat pedig erek-nek; maga a virág szines leveleit egyenként szirmok-nak, öszvesen pedig bokrétá-nak hívják. Így a rózsalevél is növénytanilag más mint a rózsaszirom, ámbár a közéletben az elsőbb az utóbbi helyett is használtatik. A természet legnagyobb változatosságban állította elé a növények leveleit, innen az: árforma, barázdás, bárdforma, berzedt, bodros, bókoló, bokros, bordás, bördős, buglyos, csipkés, csonka, dárdaforma, domboru, ékforma, eres, ép, holdforma, félfaru, fenlábó, fogas, fodros, fonák, füles, fürészes, fűzött, gyürűs, hegges, homorú, hosszudad, húsos, karczolt, kanyaros, kaczúros, kardalaku, kerek v. köralaku, konya, körkörös, kukora, láncsás, lapiczkás, likacsos, nyilalaku, púpos, ránczos, reczés, sallangos, sugár, szárnyas, szíves, teknős, tenyeres, terepélyes, tojásdad, tőrhegyü, tűforma, csuklás stb. stb. levelek. Színre nézve: világos-, sötét-, haragoszöld, sárga, piros, hamvas, pettegetett stb. levelek. Fejlenek, nyilnak, hullanak a levelek.
"Érik a szőlő, hajlik a vessző, Hullik a levele." Népd. "Szerelem, szerelem, átkozott szerelem, Mért nem termettél meg minden falevelen, Diófa levelén, almafa levelén, Hadd szakasztott volna minden szegény legény." Népd. Általán a népdalokban a fák levelét hasonlatosságul gyakran emlegetik. - Gyöke lev v. le, egy a leveg, (v. lebeg), levegő, levegű stb. szók gyökével, s alapfogalom benne az ingadékony laposság. Innen a közmondások: A levél sem mozog szél nélkűl. Oly csendes idő van, hogy a levél sem mozdúl. "Hiszen no! csendes este van, nincs semmi szél, Mégis hogyan, hogyan rezeg a nyárlevél." Csokonai. A levélnek tulajdonságaitól átv. ért. különféle, részént lapos testü, részént ingadékony tárgyak vették neveiket, ugyanis 1) Általán levélnek mondatnak bizonyos, vékony, foszlány, lapos testek, melyek a növénylevélhez többé-kevesbbé hasonlók, pl. a papirívnek egy-egy része, mint fél, negyed, nyolczad, tizenhatod rétü levél; arany, ezüst, réz levél; arany levelekből csinált függő. Szinte átv. ért. levélnek mondanak mindenféle irásba foglalt okmányt, mint: oklevél, adománylevél, cserelevél, nyiltlevél, hitlevél, menedéklevél, nemeslevél, útilevél stb. Mai szokás szerént több ily öszvetett szókat rövidebben fejezünk ki, pl. kötelező levél, kötelezvény; folyamodó levél, folyamodvány; nyugtató levél, nyugtatvány; idéző levél, idézvény, stb. Különösen jelent irásbeli eléadást, melyet közlekedés, tudósitás, értekezés stb. végett a távollévőkhöz küldünk. Barátságos, hivatalos, kereskedői, szerelmes levek. Levelet írni, bepecsételni, elküldeni. A levélre válaszolni. A levelet általadni, általvenni, feltörni, elolvasni. "Ha nem jöhetsz, írj levelet." Népd. "Azt gondolod, hogy én sírok, Szomorú levelet írok." Népd. | |
* | |
| falu Mosony m.; helyr. Levél-re, ~en, ~ről. | |
* | |
| (levél-ajtó) ösz. fn. A székelyeknél am. félajtó, verőcze. | |
* | |
| (levél-arany) ösz. fn. Igen finom, vékony levéllé, azaz lemezzé, levegűvé lapított, vagy nyújtott, vagy vert arany. Levélaranynyal behúzni a képrámát. | |
* | |
| (levél-béka) ösz. fn. Fákon lakozó zöld béka. | |
* | |
| (levél-bélyeg) ösz. fn. Bélyeg, melyet a postahivatalon a levélre ütnek. Különbözik: levéljegy. | |
* | |
| (levél-bér) ösz. fn. Bér, melyet az illető postán bizonyos levéltől fizetni kell. | |
* | |
| (levél-bibe) ösz. fn. Sebféle bibircsó a növényi levelen. | |
* | |
| (levél-bogár) ösz. fn. Bogárfaj, mely hosszukás gömbölyű, zöldes kék, rézszinü, vörös, sárga és fekete, sőt aranyos is. (Chrysomela.) E bogár hernyói a fák leveleit izig lerágják. | |
* | |
| (levél-borda) ösz. fn. Azon bordaforma izek a levélben, melyek a levél lapjánál valamivel vastagabbak, és a középiztől jobbra-balra kinyúlnak. | |
* | |
| (levél-boríték) ösz. fn. Boríték papirból, melybe az irott vagy nyomtatott levelet takarják. | |
* | |
| (levél-czin) ösz. fn. Vékony lemezzé nyújtott vagy lapított czin. V. ö. CZIN. | |
* | |
| (levél-díj) ösz. fn. Lásd: LEVÉLBÉR. | |
* | |
| (levél-dús) ösz. mn. Oly növényről mondják, melynek kitünőleg sűrű levelei vannak. Levéldús hársfa, esernyőakácz. | |
* | |
| puszta Bars m.; helyr. Leveled-re, ~ěn, ~ről. | |
* | |
| (lev-el-e-d-ez-és) fn. tt. leveledzés-t, tb. ~ěk. Állapot, midőn a növény leveledzik. | |
* | |
| (lev-el-e-ed-z-ik) k. m. leveledz-tem, ~tél, ~ětt, par. leveledzél. Mondjuk növényről, midőn leveleket kezd hajtani, midőn levelei a bimbókból, rügyekből kifejlenek. Az iharfák, és füzek korábban leveledznek, mint az akáczok és cserfák. | |
* | |
| (lev-el-eg) fn. tt. leveleg-ět, harm. szr. ~e v. ~je. A kétrétüen öszvehajtott papirívnek egy levele, félívrét. Levelegben nyomtatott biblia. | |
* | |
| falu Szabolcs m.; helyr. Levelek-re, ~ěn, ~ről. | |
* | |
| (lev-el-en-g) fn. tt. leveleng-ět, harm. szr. ~je. Közönséges leveles saláta, mely se fejbe nem megy, se öszve nem buborodik. (Lactuca communis). | |
* | |
| puszta Csongrád m.; helyr. Levelenhát-ra, ~n, ~ról. | |
* | |
| (lev-el-en-ként) ih. Levélről levélre, egyik levelet a másik után. Levelenként megtisztogatni a virágnövényt. | |
* | |
| (levelen-sült) ösz. fn. Lepényféle vékony sütemény, melyet káposztalevelen szoktak kemenczébe vetni, és megsütni. Ilyen a tejjel kukoriczalisztből csinált görhe v. görhön is, vagy, mint túl a Dunán nevezik, prósza. | |
* | |
| (lev-el-es) mn. és fn. tárgyesete mint melléknévé leveles-t v. ~et, tb. ~ek; mint főnév tárgyesete: leveles-t, többese: ~ěk. 1) Növényi levelekkel bővelkedő, zöldellő. Leveles ág, leveles fák, cserjék. 2) Zöld levelü ágakkal, galyakkal födött. Leveles szín, gunyhó, sátor. Használtatik magán főnevűl is ,leveles szín' helyett. 3) Lehullott levelekkel födött, takart. Őszszel leveles az erdő alja. 4) Amiben irott leveleket visznek, tartanak, tesznek. Leveles táska, láda, tár, szekrény, könyv. 5) Aki valamely levéllel van ellátva. Leveles nemes, okleveles művész, orvos, ügyvéd. 6) Főnévileg Molnár A. szerént jelent gonosztevőt, országos csavargót, kit körlevelek által országszerte mint olyat kihirdettek, mintegy megbélyegeztek. Úgy látszik, ez értelemben az általános nyelvben már elavult, s helyette a czégéres szó divatozik. Szabó D. szerént jelent számüzöttet is, mint akinek az útlevelet kiadták. | |
* | |
| (lev-el-es-ěd-ik) k. m. levelesěd-tem, ~tél, ~ětt. Levelei számosan fakadnak, nyilnak, sarjadzanak. Különbözik tőle: leveledzik, minthogy ez egyenesen a levelek nyilására vonatkozik, a levelesedik pedig a nyiló levelek sokaságára, mennyiségére. | |
* | |
| (lev-el-es-ít) áth. m. levelesít-ětt, htn. ~ni v. ~eni, par. ~s. Molnár A. szerént am. valamely gonosztévőt országszerte szétküldött levelek által mint olyat megismértet, s köz gyalázatnak kitesz, kiczégérez. Elavult szó. V. ö. LEVELES, 6). | |
* | |
| (lev-el-ész) fn. tt. levelész-t, tb. ~ěk, harm. szr. ~e. Féregnem, melynek több fajai vannak, mind a növények levelein élődnek, s lapos testöknél fogva inkább a csimaszhoz, mint bolhához hasonlók. Szineik, alakjaik különböznek. Néha tömegesen és csoportosan ülnek egymás fölött, és sok kárt tesznek a növényekben. (Aphis). | |
* | |
| (lev-el-etlen) mn. tt. leveletlen-t, tb. ~ěk. Oly növényről mondják, melynek levelei nincsenek. Bizonyos fanemek télen leveletlenek. Határozóként am. levél nélkül. V. ö. LEVÉL. | |
* | |
| (lev-el-ez) önh. m. levelez-tem, ~tél, ~ětt, par. ~z. Leveleket ír. Különösen valakivel viszonyosan leveleket váltogat. A gyermekek szüleikkel, a jó barátok egymással, a kereskedők üzlettársaikkal levelezni szoktak. | |
* | |
| (lev-el-ez) áth. m. levelez-tem, ~tél, ~ětt. Valamely növénynek leveleit ritkítja, vagy egészen is leszedi, lefosztja. Szőlőt (azaz szőlővenyigét) levelezni, másképen Szabó D. szerént: vástolni. | |
* | |
| (lev-el-ez-és) fn. tt. levelezés-t, tb. ~ěk, harm. szr. ~e. 1) Cselekvés, midőn valaki másnak leveleket irogat, melyeket viszont a másik félnek válaszai szoktak követni. Régi levelezésben állunk egymással. A levelezés félbeszakadt köztök. Hivatalos, barátságos, tudományos, szerelmi levelezés. 2) Cselekvés, midőn valamely növény leveleit ritkitják vagy leszedik. | |
* | |
| (lev-el-ez-ő) mn. tt. levelező-t. Aki mással leveleket váltogat, vagy bizonyos időben tudósításokat küld, pl. a hirlapokba. Egymással levelező barátok, szerelmesek, hivatalok. Különösen némely tudományos testületeknél czímneve az oly tagnak, ki az illető testtől távol lakván, azzal csak levelezési viszonyban áll. Több külső tudományos társaság levelező tagja. Nálunk helyben is vannak levelező, valamint vidéken rendes tagok. | |
* | |
| (levelező-könyv) ösz. fn. Könyv, mely különféle tárgyu, kivált hivatalos levélmintákat foglal magában, tanulságul az olyak számára, kik a levelezési irásmódhoz szükséges képességgel nem birnak. | |
* | |
| (levél-ezüst) ösz. fn. Levélforma vékonyságra, vagyis lemezzé lapított ezüst. | |
* | |
| (levél-fordító) ösz. fn. Darabka bőr vagy ruha, vagy papir, melyet bizonyos, pl. misemondó könyvek némely lapszéleire ragasztanak, hogy annál biztosabban rájok akadhasson az olvasó, s magát a lapot a mocsoktól, szakadástól megóvja. | |
* | |
| (levél-galamb) ösz. fn. Galambfaj, melyet levélhordásra használnak. | |
* | |
| (levél-hernyó) ösz. fn. Különféle bogárfajok hernyói, melyek a növények levelein élődnek, a azokat pusztítják. | |
* | |
| (levél-hordó) ösz. fn. Személy, ki az irott leveleket az illetőkhöz hordja. Különösen, postai szolga, ki a postán érkezett leveleket a levelen czímzettek kezeibe szolgáltatja. | |
* | |
| (levél-hullás) ösz. fn. A növény levelének azon állapota, midőn száráról leszakad, és leesik. Őszi derek után elkezdődik nagyban a levélhullás. | |
* | |
| (leveli-béka) lásd: LEVÉLBÉKA. | |
* | |
| (levél-iró) ösz. fn. 1) Minden személy, ki levelet ír. 2) Átv. ért. levelezőkönyv. | |
* | |
| (levél-jegy) ösz. fn. 1) Általán akármily jegy, melylyel a könyvnek leveleit bizonyos okoknál fogva megjegyzik. 2) A küldött levelekre ragasztatni szokott postai jegy, mely a levéldíj, azaz levélviteldíj értékét foglalja magában. | |
* | |
| (lev-él-ke) kicsiny. fn. tt. levelkét. 1) Növények kisded vagy pedig egyes levele, pl. a lóher hármas levelének egy-egy tagját levelkének hívják. 2) Átv. ért. vett más kisebbféle levél, pl. az ívnek egy tizenhatod rétje. Különösen másnak irt kis levél, pl. szerelmes levél. | |
* | |
| (levél-könyv) ösz. fn. 1) Könyv, mely a levélirás szabályait adja elé, egyszersmind különféle alkalmakra szóló leveleket, példák gyanánt foglal magában. 2) Könyv, melybe leginkább kereskedők az elküldött levelek másait jegyzik be. | |
* | |
| (levél-lap) ösz. fn. Általán, a levélnek lapos oldala. Minden levélnek két lapja van. Különösen a rétekre osztott, és öszvefüzött ívek leveleinek egy-egy oldala. A nyolczadrétü íven tizenhat levéllap van. | |
* | |
| (levél-moly) ösz. fn. Moly, mely különösen a könyvek s irományok leveleit rágja. | |
* | |
| (levél-mutató) ösz. fn. Aki valamely levelet, tulajdonképen váltólevelet vagy váltót (elfogadás, fizetés végett stb.) elémutat, levélbirlaló. | |
* | |
| (levél-něměs) ösz. fn. Zsigmond király idejétől fogva oly nemesek Magyarországban, kik nemesi levelet, czimert, és fegyverviselési jogot kaptak, de jószágadományt nem. Diákosan szokottabban: ármálista. | |
* | |
| (levél-nemű) ösz. mn. és fn. 1) Minden olyan növényi szerv, mely külső termete és belszerkezeténél fogva a levél alkatával vagy származásával megegyezik. A növények szárain, sőt magukon a növények nyelein és lapjain is fejlenek ki levélnemü részek, melyeket a levél mellék- vagy segédszerveinek szokás nevezni. Ilyen a kacs pl. a szőlővesszőnek kapaszkodó szálacskája. 2) Am. Oklevél, okirat. | |
* | |
| (levél-nyomasz) l. LEVÉLNYOMÓ. | |
* | |
| (levél-nyomó) ösz. fn. Érczből vagy kőből készitett, lapos fenekű, sulyos eszköz, melyet a levelek lesajtólására használnak. | |
* | |
| (levél-oldal) ösz. fn. l. LEVÉLLAP. | |
* | |
| (levél-papír v. ~papiros) ösz. fn. Különösen levélirásra alakított, finomabbféle, körülnyírt, vagy néha csipkézett, aranyozott szélü, vagy szinezett papiros. | |
* | |
| (levél-penész) ösz. fn. Penész, mely némely növények leveleit belepi. V. ö. PENÉSZ. | |
* | |
| (levél-posta) ösz. fn. Posta, mely leveleket szállít. V. ö. POSTA. | |
* | |
| (levél-simító) ösz. fn. Eszköz, csontból vagy érczből, melylyel a behajtott levelet bármi okból megsimítják.
EVÉLSODRÓ, (levél-sodró) ösz. fn. Lásd: ILONCZA, (1). | |
* | |
| (levél-számozás) ösz. fn. Cselekvés, midőn valamely nyomtatvány vagy kézirat leveleit vagy lapjait számmal megjelölik. | |
* | |
| (levél-szár) ösz. fn. Azon szálacska, mely a növénylevelet az ággal, vagy a derékkal öszvetartja. Máskép: nyel v. nyél. (Petiolus). A virágokat tartó szálacskák pedig kocsánok. (Pedunculus). | |
* | |
| (levél-szekrény) ösz. fn. Szekrény, melyben különösen leveleket, irományokat tartanak. Postai levélszekrény, melybe a postára feladott pénzetlen leveleket vetik. | |
* | |
| (levél-szín) ösz. fn. Zöld galyakból, lombokból csinált hajlékféle szín vagy sátor. | |
* | |
| (levél-tár) ösz. fn. Széles ért. levelek tartására, megőrzésére különösen rendelt szekrény, vagy szoba, terem. Házi, családi, levéltár. Szorosb ért. oly hely, azaz épület, vagy terem, melyben bizonyos országot vagy hatóságot, vagy községet illető, és érdeklő oklevelek őriztetnek. Országos, vármegyei, káptalani, városi, községi levéltár. (Archivum). | |
* | |
| (levél-tárcza) ösz. fn. Zsebbeli kis táska, különféle alakú, és kelméjü, mely különösen arra való, hogy holmi kisebbféle irományokat, jegyzékeket, levelkéket stb. takarjunk bele. V. ö. TÁRCZA. | |
* | |
| (levél-tárnok) ösz. fn. Hites tisztviselő, ki valamely nyilvános levéltárra felügyel. Érseki, püspöki, káptalani, vármegyei, városi levéltárnok. Szélesb ért. személy, ki általán bizonyos levelek és irományok gyüjteményére felügyel. Családi, nemzetségi levéltárnok. | |
* | |
| (levél-táska) ösz. fn. Táska, melyben leveleket szállítani, vagy tartani szokás. Postai levéltáska; magyarosabban: levéltok. | |
* | |
| (levél-tetű)ösz. fn. Többféleszinü, lapos, apró féreg, mely a növény leveleihez tapadva éldegel. (Aphis). l. LEVELÉSZ. | |
* | |
| (levél-tok) ösz. fn. l. LEVÉLTÁSKA. | |
* | |
| (levél-váltság) ösz. fn. Azon bér, melyet az illető postán a levélszállításért fizetni kell. Bizonyos intézeteket a levélváltságtól fölmenteni. | |
* | |
| (levél-vivő) ösz. fn. Általán, személy, ki valakinek levelet visz. | |
* | |
| (le-v-én) állapotjegyzője ,lesz' igének, hanem leginkább mint ,van' ige pótlója. Ezek így levén ("His ita stantibus seque habentibus"; a régibb birói parancsok egyik kifejezése). "Azérth mind ezöktől meg akarok szabadúlni, Isthen seghéthség levén" azaz Isten segitségével. Levél 1557-ből. (Szalay A. 400 m. levél.). | |
* | |
| fn. tt. levendulát. Növénynem a kétfőbbhímesek seregéből és fedetlenmagvúk rendéből; csészéje tojásdad, fogai alig látszók; bokrétájának három felső és két alsó metszései kerekdedek; himszálai a szirom nyakában lappanganak. Latínosan: Lavendula, mely a latin lavare szóból eredett, minthogy ezen növényt mosódásra s fürdőben használták. | |
* | |
| (levendula-olaj) ösz. fn. A levendula nevü növényből kivont olaj. | |
* | |
| (levendula-as) mn. tt. levendutás-t v. ~at, tb. ~ak. Levendulával benőtt, beültetett; ellátott. Levendulás kert. Levendulás bokréta. | |
* | |
| (levendula-víz) ösz. fn. Szagos víz, melyben levendulát áztattak. | |
* | |
| l. LEVENTE. | |
* | |
| fn. tt. leventét. Régi magyar szó, máskép: leventa. Zrinyinél ismételve előfordul. A magyar történetirók feleselnek róla, ha vajjon kopasz Lászlónak volt-e Levente nevü fia, vagy a ,levente' szó mint jelző a vitéz Bélát illeti, ki a pomeráni hősön diadalmaskodott. A régiek nyomán, (pl. Zrinyinél) annyit tudunk e szóról, hogy hőst jelentett, mint ma is:
"Harczra hítt a hon veszélye, Síkra szállott a levente." Tárkányi Béla. Mi elemzését illeti, alakja magyaros, minthogy több rokon formáju szókkal bir nyelvünk, milyenek: cseprente, szeprente, csemete, csimota, bangita, vělěszta, geleszta, Döbrente, Szalonta, stb. Ha a levente v. leventa szóban alapfogalomul veszszük a sebes, könnyü mozgást, forgolódást, mi csakugyan a bajvivónak mellőzhetetlen kelléke: akkor okszerüleg állíthatjuk, hogy gyöke a lebegő mozgást jelentő leb v. lev, melyből származott leveng, levend ige, innen levengő, levendő, levenge, levende, levente. Így fejlődött ki a cseprente is, mert cseprente am. sarjadzó cseperedő bokor, tehát törzse cseper, ebből lett csepereng, cseperend, cseprend, cseprendő, cseprende, cseprente. Így lett a bób gyökből bóbad, bóbadó, bóbada, kicsinyezve bóbida, bóbita, azaz bóbosodó fejkötő; a csim (surculus) gyökből csimod, csimodó, csimoda, csimota, így: csem, csemed, csemedő, csemede, csemete stb. A török nyelvben levend Hindoglu szerént am. volontair. | |
* | |
| (levente-i, V. ö. LEVENTE) mn. tt. leventei-t, tb. ~ek. Leventéhez tartozó, arra vonatkozó, leventeszerű. | |
* | |
| (levente-es) mn. tt. leventés-t, tb. ~ek. Leventéhez illő, leventéhez méltó, olyan mint a levente vagy leventeé. Leventés öltözet. Leventés magaviselet. | |
* | |
| (le-ver) ösz. áth. 1) Verve, azaz gyakran ütve valamit v. valakit leejt, lehullani kényszerít. Póznával leverni a diót; fejszével leverni a lakatot. 2) Verve, azaz ütögetve lehajt, lekerget. A garmadáról, szérűről leverni a malaczokat. 3) Átv ért. mondják oly dologról, mely a kedélyt elcsüggeszti. A férjnek halála igen leverte a szegény nőt. Leverte őt a bú, a nagy csapás. 4) Átv. ért. valakit leverni valamiről am. hathatós beszéddel lebeszélni, vagyis másnak szándékát, akaratát a szándékolt cselekvénytől mintegy elütni. 5) Leverni valaminek az árát, am. árlejtéskor stb. kevesebbet igérni. | |
* | |
| (le-verés) ösz. fn. Cselekvés, midőn valakit vagy valamit levernek. | |
* | |
| (le-veretés v. ~verettetés) l. LEVERTSÉG. | |
* | |
| (le-vergődés) ösz. fn. Vergődve lemenés. | |
* | |
| (le-vergődik) ösz. k. Vergődve vagy nagynehezen lemegy, lemenekűl. A hajó a zátonyról levergődött. | |
* | |
| (le-vert) ösz. mn. Átv. ért. a kedélyről mondjuk, midőn ez elcsüggedt állapotban van. | |
* | |
| (le-verten) ösz. ih. Levert, csüggedt állapotban. | |
* | |
| (le-vertség) ösz. fn. Levert v. csüggedt állapot. | |
* | |
| (le-verve) l. LEVERTEN. | |
* | |
| (le-v-es) mn. tt. leves-t v. ~et, tb. ~ek. Általán, aminek sok híg része, sok nedve van, mi nedvben úszik, vagy miből nedvet facsarni, nyomni, szivárogtatni lehet. Leves gyümölcsök. Különösen étel, mely lében készült. Leves gombócz, becsinált. Ellentéte: száraz, szivós, fojtós. Némely körtefajok levesek, némelyek fojtósak. | |
* | |
| (le-v-es) fn. tt. leves-t, tb. ~ěk, harm. szr. ~e. Kicsinyezve: leveske v. levecske. Léből álló, vagy lében készült étel. V. ö. LÉ. A levesek száma igen nagy és sokféle. Nevezetesebbek: aprókásaleves, bableves, barnaleves, borleves, borsóleves, borsos, paprikás leves, csörgés leves, eczetes leves, fekete leves am. kávé; hátra van még a fekete leves, azaz a hadd el hadd, (km.); hajmaleves, halleves, kenyérleves, koldús- v. rongyosleves, korhelyleves, azaz kolbász savanyú káposztalében, köményesleves, lencseleves, ordasleves, rákleves, rántottleves, borsporosleves, vetreczeleves, riskásaleves, sörleves, zsömleleves, szűzleves am. sovány, zsíratlan leves, tehénhúsleves, marhahúsleves, tejfölösleves, tyúkleves, a magyar lakodalomnak egyik kelléke. Eldöntötte a levest. (Km.). Sok szakács elsózza a levest. (Km.). Átv. ért. és tréfásan: pofleves, nyakleves, am. pofon-, nyakoncsapás. Némely tájakon így nevezik a lébe aprított kenyeret is. Levest szelni. | |
* | |
| (le-v-és) fn. tt. levés-t, tb. ~ěk, harm. szr. ~e. Valamely dolognak azon állapota midőn készülőben, vagy alakulóban van. A tevés és levés együtt járnak. 2) Midőn a van ige értelme szolgál alapul, am. bizonyos állapotnak mint olyannak folytonos tartása. Otthon levés, távol levés. V. ö. LESZ. | |
* | |
| (le-vés) ösz. áth. Valamit vésüvel lemetsz, lefarag. A szálkákat, csomókat levésni a deszkáról. Levésni egy darabot a patkólandó ló patájáról. | |
* | |
| puszta Csanád m.; helyr. Lévés-re, ~ěn, ~ről. | |
* | |
| (le-v-es-ěd-és) fn. tt. levesedés-t, tb. ~ěk. Állapot, midőn valami levesedik. | |
* | |
| (le-v-es-ěd-ik) k. m. levesěd-tem, ~tél, ~ětt. Mondjuk gyümölcsökről, s bizonyos nyirkos testekről, midőn nedvök szaporodik. Az érő gyümölcsök többé-kevesbbé levesednek. A nyirfa tavaszkor levesedik. A szorosan bezárt edényben párolt hús meglevesedik. | |
* | |
| (le-v-es-en) ih. Leves állapotban. | |
* | |
| (le-v-es-ěs) mn. tt. levesěs-t v. ~et, tb. ~ek. Ami levessel van készítve, minek sok levese van; vagy miben levest tartanak; mivel levest szednek. Leveses gombócz. Leveses tányér, tál. Leveses kanál. | |
* | |
| (le-vésés) ösz. fn. Cselekvés, midőn valamit levésnek. | |
* | |
| (lev-es-ke) kicsiny. fn. tt. leveskét. Kevés leves. Néha, mint általán a kicsinyezők, 'kedves jó' jelentéssel bir, a am. jó leves, szájízre való; máskép: levecske.
"Csak azért szeretem a magyar menyecskét, Mert megtudja főzni a borsos leveskét." Népd. | |
* | |
| (le-v-es-ség) fn. tt. levesség-ět, harm. szr. ~e. Tulajdonsága valamely testnek, midőn sok leve van. Szőlőnek, körtének levessége. V. ö. LÉ, LEVES. | |
* | |
| (leves-tál) ösz. fn. Általán minden tál, melyben levest adnak fel. Különösen magasabbféle, gömbölyű tál, mely kiváltképen levesnek való. Máskép: levesěstál. | |
* | |
| (leves-tányér) ösz. fn. Mélyebb medrü, s nagyobbféle tányér, melyből különösen levest szokás enni. | |
* | |
| (a latin levesticum-ból) fn. tt. levestikon-t, tb. ~ok, harm. szr. ~ja. Növényfaj a lestyánok (ligusticum) neméből; levelei nagyok, sokképen fűzöttek, levelkéi bevagdalt végüek. Máskép tájdivatosan: löböstök. | |
* | |
| (le-v-es-űl) önh. m. levesűlt. l. LEVESĚDIK. | |
* | |
| (le-věsz) ösz. áth. Valamit fentebb helyről kézzel vagy bizonyos eszközzel leemel. Levenni a kalapot (a fejről). A polczról pálczával levenni a fazekat. A szekrény tetejéről levenni valamit. Levenni a fazék födőjét. Átv. ért. 1) Valakit lábáról levenni am. akaratának, okoskodásának támaszpontjait megsemmisíteni; elámítani. 2) Valakit vagy valamit lerajzol, lefest. | |
* | |
| v. LEVÉSZ, (le-vesz v. ~vész) ösz. önh. Lesenyved, pl. valamely tag. Leveszett a kis gyermek hónalja vagy ágyéka. Székely szólás. | |
* | |
| (le-vet) ösz. áth. Valamit v. valakit lefelé tartó irányban vet el magától. Vállról levetni a terhet. A ló levetette ülőjét. Különösen am. a rajta levő ruhát leteszi magáról. Levetni a bundát, szűrt, köpenyt, mentét, dolmányt. Levetni a nadrágot, csizmát, mellényt, üngöt. A kalapot, süveget, sapkát, gucsmát, szóval a föveget leteszszük vagy leveszszük; azonban némely tájakon igekötő nélkül mondják: süveget vetni. (Szabó Dávid). | |
* | |
| (le-vétel) ösz. fn. Cselekedet, melyet akkor követtünk el, ha valamit levettünk. Kalap levételével megtisztelni valakit. V. ö. LEVĚSZ. | |
* | |
| (le-vetés) ösz. fn. Cselekvés, midőn valaki vagy valami valakit vagy valamit levet. | |
* | |
| (le-vétet) ösz. miv. Eszközli, hogy valamit levegyenek. Magát levétetni, am. képét festés által vagy másképen leábrázoltatni. | |
* | |
| (le-vetkězés) ösz. fn. Cselekvés, midőn valaki leveti magáról ruhájit. | |
* | |
| (le-vetkězik) ösz. k. Ruhájit leveti magáról. Estve levetkezünk, reggel felöltözünk. Átv. ért.
"Nézd aztán, hon vannak szigeti vitézek, Ha testi köntösből levetkezik lelkök." Zrinyi. | |
* | |
| (le-vet-kěztet) ösz. mivelt. 1) Valakinek ruháit levetnie segít. Az urat levetkezteti az inas. A kisdedet levetkezteti az anyja, dajkája. 2) Valakit ruháitól erőszakosan megfoszt. A rablók üngre, gatyára, anyaszült meztelenre levetkeztették. | |
* | |
| (le-vetkěztetés) ösz. fn. Cselekvés, midőn levetkeztetnek valakit. V. ö. LEVETKĚZTET. | |
* | |
| (le-v-et-len) mn. tt. levetlen-t, tb. ~ěk. 1) Aminek leve, nedvessége nincsen, illetőleg fojtós, kemény. Levetlen gyűmölcs. 2) Amit lével nem készítettek. Levetlen ételek. Határozóként, am. lé nélkül. | |
* | |
| (le-v-ez) önh. m. levez-tem, ~tél, ~ětt. l. LEVEDZIK. | |
* | |
| (le-vezet) ösz. áth. Valakit vagy valamely állatot magasabb, fentebb helyről alsóbbra vezet. Levezetni valakit a lépcsőkön. A borkereskedőt levezetni a pinczébe. A lovakat itatás végett levezetni a folyóba. Az álló vizet levezetni. V. ö. VEZET. | |
* | |
| (le-vezetés) ösz. fn. Cselekvés, midőn valakit v. valamit levezetnek. | |
* | |
| l. LÉHŰTŐ. | |
* | |
| (le-ví-hat-[at]lan) ösz. mn. Legyőzhetetlen, amit nem lehet levíni v. legyőzni. Levíhatlan nehézségek, akadályok. | |
* | |
| (le-víható) ösz. mn. Legyőzhető, amit le lehet víni v. győzni. | |
* | |
| (le-visz) ösz. áth. 1) Valamit kézben, háton, vállon stb. fentebb helyről alsóbbra visz. A mocskos edényeket levinni a patakra. A padlásról valamit levinni az udvarra. 2) Lóháton, szekéren, hajón leszállít valamit v. valakit. A vágmellékiek a káposztát, s egyéb zöldséget részént szekéren, részént hajón leviszik az alsóbb vidékekre. Fiát Pozsonyból levitte Komáromba magyar szóra. 3) Átv. ért. mondjuk vízről, s holmi tisztító szerekről, midőn a mocskot, foltot stb. lemossák. A szappanos víz sokféle mocskot levisz. Különösen mondjuk folyóvízről, midőn valami leszáll rajta. A folyóvíz leviszi a hajót, a holt testet. V. ö. VISZ. | |
* | |
| (le-viszen) l. LEVISZ. | |
* | |
| (le-vitel) ösz. fn. Cselekvés, midőn valami v. valaki valamit vagy valakit leviszen. | |
* | |
| l. LÉHÓ. | |
* | |
| (le-von) ösz. áth. 1) Vonva, azaz maga felé húzva, bizonyos magasságról alájönni, alászállani kényszerít valamit. Horgas bottal levonni az ágat. Levonni a szekeret. 2) Bizonyos mennyiségből valamit elvesz. A cseléd béréből levonni néhány krajczárt. V. ö. VON. | |
* | |
| (le-vonandó) ösz. mn. és fn. Amit le kell vonni; különösen a kivonás nemü számitásnál azon rész, melyet egy másikból (rendszerént a nagyobbikból) le kell számítani. | |
* | |
| (le-vonás) ösz. fn. Cselekvés, midőn valamit levonunk. V. ö. LEVON. | |
* | |
| (le-vonat) ösz. fn. Amit levonnak. | |
* | |
| (le-v-ő) részesülő, és mn. tt. levő-t. A van és a lesz igének részesülője. 1) Ami van, ami bizonyos állapotban létezik. Otthon levő, távol, közel, messze levő emberek. 2) Valamivé alakuló, képződő. Eczetté levő borok. Sárrá levő agyag. V. ö. LESZ. 3) Főnévileg székely és palócz tájszólás szerént am. tölcsér. l. LÉHÓ v. LIÚ. | |
* | |
| elavult fn. és ige, melyből lézeg, lézed, lézedez, lézeng, lézěrěg erednek. Minthogy e származékokban alapfogalom a lankadt, beteges mozgás, járás: innen léz nem egyéb mint az alhangu láz fenhangu módosulata, ez t. i. erősebb, a léz pedig gyöngébb mozgást jelent. | |
* | |
| (le-zár) ösz. áth. Valamit zárral lecsuk vagy zár alá vesz. Lezárni a láda födelét. Lezárni a pénzt. | |
* | |
| (le-zárás) ösz. fn. Cselekvés, midőn valamit lezárnak. | |
* | |
| (le-zárol) ösz. áth. Valamit zárral lecsuk. Különösen bizonyos ingó vagy ingatlan vagyont, melyre más valaki tart jogot, biróilag lefoglal. | |
* | |
| (le-zárolás) ösz. fn. Cselekvés, midőn valamit lezárolnak. | |
* | |
| (lezecz-ponty) ösz. fn. Fehéres husú folyói halfaj, a pontyok neméből, ezüstszínü széles pikkelyekkel, nagy szájjal, és fejjel. (Cyprinus cephalus). | |
* | |
| (léz-ed) önh. m. lézed-tem, ~tél, ~t, v. ~ětt. Mondják lábadozó betegről, midőn ismét lábra kel, és nehezen mozog, jár-kel. Megfelel neki az alhangu lázad, mely erősebb, épebb mozgást jelent. V. ö. LÁZ. | |
* | |
| (léz-ed-ěz) gyakor. önh. m. lézeděz-tem, ~tél, ~ětt, par. ~z. Lassan-lassan lábadoz, betegségéből felüdűl. V. ö. LÉZED. | |
* | |
| (léz-ěg) gyak. önh. m. lézěg-tem, ~tél, ~ětt. 1) Lankadtan, betegesen jár kel, mozog; úgy jár, mint a láz. Alig lézeg a szegény, úgy oda van. 2) Lomhán, tunyán lép. | |
* | |
| (léz-ěg-és) fn. tt. lézěgés-t, tb. ~ěk, harm. szr. ~e. Tunya, lusta, fáradt, beteges embernek járása kelése. Különösen dolog nélküli csavargás, tétovázás. V. ö. LÉZ. | |
* | |
| (léz-ěn-g) gyakor. önh. m. lézěng-tem, ~tél, ~ětt, htn. ~ni v. ~eni. Ide-oda csavarog, kószál. Megfelel neki az alhangu lázong, mely hevesebb, erősebb, izgékonyabb mozgást jelent. | |
* | |
| (léz-ěn-g-és) fn. tt. lézengés-t, tb. ~ěk, harm. szr. ~e. Lassu, tunya, beteges járás, különösen csavargás, tekergés. | |
* | |
| (léz-ěn-g-ő) mn. tt. lézěngő-t. Lankadtan, elgyengülten járó; továbbá, dolog nélkül, lomhán csavargó. | |
* | |
| (léz-ěr-ěg) önh. m. lézěrěgtem v. lezěrgěttem, lézěrěgtél v. lézěrgettél, lézěrgětt; htn. lézěrěgni v. lézěrgeni. A székelyeknél am. lézeng. | |
* | |
| (léz-ěr-ěg-és) fn. tt. lézěrgés-t, tb. ~ěk. A székelyeknél am. lézengés. | |
* | |
| (le-zuhan) ösz. önh. Zuhanva leesik, vagyis magasról alá esve zuh hangot ad. A zsák lezuhan a földre. V. ö. ZUHAN. | |
* | |
| (le-zuhanás) ösz. fn. Zuhanva leesés. | |
* | |
| (le-zuhant) ösz. áth. Valamit úgy vet le, hogy feneket érintve zuhanjon. A gyapjas zsákot lezuhantani a szekérről. V. ö. ZUHANT. | |
* | |
| (le-zuhantás) ösz. fn. Cselekvés, midőn valamit lezuhantanak. | |
* | |
| (le-zuhint) ösz. áth. A lezuhant igének kicsinyítő változata. V. ö. LEZUHANT. | |
* | |
| (le-zuhintás) ösz. fn. Cselekvés, midőn valamit lezuhintanak. | |
* | |
| (le-zúz) ösz. áth. Lábbal tapodva, vagy valamely kemény eszközzel nyomkodva, törve lelapít. A göröngyöket sarokkal vagy kalapácscsal lezúzni. V. ö. ZÚZ. | |
* | |
| (le-zúzás) ösz. fn. Cselekvés, midőn valamit lezúznak. | |
* | |
| l. LÉZĚG. | |
* | |
| l. LÉZENG. | |
* | |
| Lugossy József szerént tájdivatosan am. lebzselő, mintha volna: lebzsők, lebzsák. | |
* | |
| székelyeknél b és zs helyet cserélve am. lebzsel. | |
* | |
| 1) hangszó, mely a liba, libucz, lile kis madarak li li hangját utánozza, egyszersmind nevet ad nekik. 2 Mint elvont gyökelem jelent fürge, élénk, könnyed mozgást a libánczol, libeg, libben, lidércz, liliha, lindik, linka, linkó, linba, linbál, lipinkáz, lipiczkel, lipong, liponka, liszt, lityike, lityeg származékokban. 3) Lefelé lapulást jelent ezekben: libáz, libhesz, s nem egyéb mint a le (alá) módosulata. Ide tartoznak ezen mélyedést jelentők: liget, lik, likócs. 4) A len-nek kicsinyezését fejezi ki a lih, liheg származékokban. Készletesebben l. ezen szókat saját rovataik alatt. | |
* | |
| elvont gyök, mely majd egyedül könnyüd mozgást jelent, pl. a libánczol, libeg, libben származékokban; majd oly szóknak szolgál alapul, melyek li li hangon szóló madarakat jelentenek, de egyszersmind tulajdonságuk az élénk, fürge mozgás, szaladgálás, milyenek a liba, libucz, azaz bíbicz, mely a szalonkák neme alá tartozik. V. ö. LI és LIBA, LIBUCZ. | |
* | |
| (li-b-a) fn. tt. libát. Képzésre és alakra leghasonlóbb hozzá a hiba, melynek gyöke hi, ebből lett az igeneves hi-ó, hi-ú, s innen hi-u-a, hi-v-a, hi-b-a; így a csi hangutánzóból képződött csi-ü, csi-v, csi-b, csi-b-e. Így fejlődtek ki: gebe, göbe, görbe s több mások. A liba szónak li gyökében mind a hangot jelentő li, mind a fürge mozgást kifejező li egész épségében megvan. Tájdivatosan, túl a Dunán: zsiba, melynek zsi gyöke szintén jelent a) hangot a zsibong, zsibongás, zsibvásár, zsivaj, zsibaj származékokban, b) részént repülő, részént folyó mozgást a zsizsik, zsilip szókban. Jelenti kizárólag a lúd nevü madárnak 1) fiát, 2) fiatal ludat. Kis liba, sütni való liba.
"Szép állat a liba, magát megmossa, Tollait orrával felborzogatja." Népd. Átv. ért. (inkább a németet utánozva) jelent butácskát, különösen nőszemélyt. Innen: liba természet, liba szelidség, am. butaság, gyávaság, együgyüség. | |
* | |
| falu Vas m.; helyr. Libá-ra, ~n, ~ról. | |
* | |
| (liba-bimbó) ösz. fn. l. LIBAPIMPÓ. | |
* | |
| (liba-csillaghúr) ösz. fn. Növényfaj a csillaghúrok neméből; szára heverő, szerteágazó; levelei tojásdadok vagy hosszukás láncsásak. Vízben tenyészik. (Stellaria Alsine). | |
* | |
| falu Esztergam m.; helyr. Libád-ra, ~on, ~ról. | |
* | |
| (li-b-a-an-cz-ol) önh. m. libánczol-t. Alapfogalom benne a kicsinyező mozgás, melyre mind a li gyök, mind az áncz középképző mutat. Mondják különösen kis gyermekekről, midőn kezeiket lábaikat hányva vetve rugdalóznak, nevezetesen, midőn ezt a fürdőben teszik. A hasonlatosság valószinüleg a fürdő libáktól is kölcsönöztethetett. | |
* | |
| (li-b-a-an-cz-ol-ás) fn. tt. libánczolás-t, tb. ~ok, harm. szr. ~a. Cselekvés, midőn a kis gyermek kezeit-lábait hányva vetve rugdalózik. | |
* | |
| erdélyi falu Torda m.; helyr. ~falvá-ra, ~n, ~ról. | |
* | |
| (liba-pimpó) ösz. fn. Növényfaj a pimpók neméből; szárai heverők, gyökerezők, levelei csonkatollas-szárnyasak, alul esüstszínü selymesek, levelei hegyes fogu fürészesek. Máskép köznyelven: pipafű, lúdpázsit, fejér v. ezüstös hátu fű, vad varádics. (Potentilla anserina). | |
* | |
| (li-b-a-ár) mn. tt. libár-t, tb. ~ok. Mondják baromról, kivált szarvasmarháról, mely sovány természetü; a székelyeknél am. izomtalan, gyönge termetü. (Kriza J.). Alakra és értelemre hasonlók: szikár, czangár. Gyöke li azon szók osztályába való, melyek valami laposat, lecsappanót jelentenek, mert alapfogalom benne a csappant állapot, mely a testnek, vékonyaknak belapulásával jár; mintha volna lapár, kicsinyezve: lipár s lágyabban libár, mint 'lippen' vagy 'libben' a 'lappan' szónak kicsinyzett alakja. V. ö. LIBILÁBAS. | |
* | |
| (liba-szín) ösz. fn. és mn. 1) Sárgás zöld szín, milyen a kis libák szőre. 2) Melléknévileg olyan szinü mint a liba. Libaszín mente, dolmány. | |
* | |
| (liba-szinű) mn. Lásd: LIBASZÍN 2). | |
* | |
| erdélyi falu B.- Szolnok m.; helyr. Libaton-ba, ~ban, ~ból. | |
* | |
| (liba-top) ösz. fn. Az öthímesek seregébe és kétanyasok rendébe tartozó növénynem;csészéje öt hasábu, öt szegü, hasábjai teknősek, bokrétája nincs, magva kerek, lelapította csészébe zárva. (Chenopodium). Neve a görögből van szó szerént fordítva. Fajai: fejér, büdös, mirha-, paréj-, sokmagvu, seprő-, rubiánkalibatop stb. | |
* | |
| (liba-zöld) ösz. mn. Olyan zöldszinü, milyen a kis libák pelyhes szőre. Libazöld posztó, hajtóka. | |
* | |
| nyomosított lib gyök; l. ezt. | |
* | |
| (libb-ěg) gyakor. önh. m. libběg-tem, ~tél, ~ětt. Ímmel ámmal mozog. Rendesen a lábbog igével ikerítve használtatik: libbeg-lábbog, tehát nem egyéb, mint a lábbog ige kicsinyezője fenhangok által. Ily viszonyban vannak: tipeg-tapog, nyifeg-nyafog, ripeg-ropog, nyimmeg-nyámmog stb. | |
* | |
| (libb-ěg-és) fn. tt. libběgés-t, tb. ~ěk, harm. szr. ~e. Libbegve járás, mozgás. V. ö. LIBBÉG. | |
* | |
| (libb-en) önh. m. libben-t. Keményebben: lippen. Mondják különösen a tyúkról, midőn fáradtában, vagy a kakas előtt elterülve, meglapulva leül. Meglippen. A lappan igének kicsinyező alakja fenhangok által: libben v. lippen, ikerítve: lippen-lappan. Midőn félre mozdulást jelent, akkor gyöke a mozgást jelentő li, lib. Félre libbenni, am. félre billenni, félre lépni, s ekkor közvetlen rokona a libeg és libbent. | |
* | |
| (libb-en-cs) fn. tt. libbencs-ět. Sánta ember, kinek egyik lába kurtább s minden lépésre libbent, libiczkel. | |
* | |
| (libb-en-és) fn. tt. libbenés-t, tb. ~ěk, harm. szr. ~e. Cselekvés, midőn valami libben. | |
* | |
| (libb-en-ő) mn. tt. libbenő-t. 1) Lelapuló. 2) Félremozduló, megbillenő. | |
* | |
| (libb-en-t) áth. és önh. m. libbent, ~ětt, par. ~s, htn. ~ni v. ~eni. Valamit félre mozdulni kényszerít, vagyis eszközli, hogy libbenjen. A székelyeknél: lelibbend a szél a kalapot az ember fejéről. Különösen önhatólag mondják sántikáló emberről, kinek teste félre hajlik, midőn sánta lábára lép, főkép ha egyik lába kurta, s az ily embert libbentő-nek v. libbencs-nek hívják. Tréfásan is: libbencs erre felé. Gyöke az apró mozgást jelentő li, lib. Rokon leb gyökkel is. | |
* | |
| (libb-en-t-és) fn. tt. libbentés-t, tb. ~ěk, harm. szr. ~e. Cselekvés, midőn valaki v. valami libbent. | |
* | |
| puszta Somogy m.; helyr. Libbentó-ra, ~n, ~ról. | |
* | |
| l. LIBUCZ. | |
* | |
| (li-b-ěg) gyakor. önh. m, liběg-tem, ~tél, ~ětt. Mondják igen vékony, könnyü, foszlány testekről, melyek legkisebb illetésre mozognak. Valamivel nagyobbat jelent a lebeg, s még nagyobbat a lobog. Libeg a hajszál, a pehely, pihe; lebeg a vékony fátyol; lobog a tűz, a zászló, a hosszú bő ujju üng. | |
* | |
| (lib-ěg-és) fn. tt. liběgés-t, tb. ~ěk. Mozgás neme, midőn libeg valami. V. ö. LIBEG. | |
* | |
| (lib-ěg-tet) áth. illetőleg mivelt. m. liběgtet-tem, ~tél, ~ětt. Eszközli, hogy valami libegjen. V. ö. LIBĚG. | |
* | |
| KIS~, NAGY~, faluk Nógrád m.; helyr. Libercsé-re, ~n, ~ről. | |
* | |
| fn. tt. libériát. Közelebbről a franczia livrée után diákosan alakult szó (spanyolul: libréa); a francziát pedig ismét livrer (a többek közt am. szállítani) igétől származtatják, melynek eredetije a latin liberare. Inasok vagyis szolgák egyenruhája. Tulajdonképen: szállított ruha (gelieferte Kleidung). | |
* | |
| (libéria-as) mn. tt. Liberiás-t v. ~at, tb. ~ak. Libériát viselő. | |
* | |
| (Libet-Bánya) ösz. fn. Bányaváros Zólyomvármegyében; helyr. Libetbányá-n, ~ra, ~ról. | |
* | |
| l. LIPHESZ. | |
* | |
| (lib-ics-kó, azaz levecske) fn. tt. libicskó-t. Ízetlen, hosszu lére csinált étel, letykó. Erdélyi szó. | |
* | |
| l. LIBUCZ. | |
* | |
| (lib-icz-kel) önh. m. libiczkel-t. Apró libbenő lépéseket csinál. | |
* | |
| (lib-icz-kel-és) fn. tt. libiczkelés-t, tb. ~ěk. Cselekvés, midőn valaki vagy valami libiczkel. | |
* | |
| (lib-ig-ó-ka, mintegy lib-eg-ő-ke v. lip-on-g-ó-ka) fn. tt. libikókát. l. LIBONKA. | |
* | |
| (libi-lábas) ösz. mn. Heves vármegyében vézna, hosszu, vékony lábszáru emberről mondják. V. ö. LIBÁR; és HÓRIHORGAS. | |
* | |
| l. LEBENKÉL. | |
* | |
| (libb-en-t-ő-ke? vagy talán inkább: libi-lóka, ez utóbbi lóg igétől); l. LIBONKA; és V. ö. LIBIKÓKA. | |
* | |
| l. LEBENKÉL, és V. ö. LIPONG, LIPINKA v. LIPONKA. | |
* | |
| férfi kn. tt. Liborcz-ot. Liborius. Oly képzésü, mint Tiburtius-ból Tiborcz. | |
* | |
| (li-b-ucz) fn. tt. libucz-ot. A szalonkák neméhez tartozó vízi madár, szokottabb névvel: bíbicz, mely e madarkának kiáltó hangját igen élénken utánozza. A libucz inkább futkosó természetére látszik vonatkozni, minthogy a szalonkák általán aprózott léptekkel szaladgálnak, vagy ide s tova szállingóznak, honnan valamint ezen, úgy lebenke nevök is; mely utóbbihoz közel jár a libucz szó. Lásd: BÍBICZ. | |
* | |
| hangszó, az alhangu locs kicsinyezője, honnan: licseg, locsog, licscsen, locscsan, licscsent, locscsant. Közép helyet foglal köztök: lecs, lecscsen, lecscsent, lecseg. Mondják nedvről, mely kismértékben kicsapva medréből vékonyabb hangot hallatva ütődik vissza. | |
* | |
| (lics-ěg) gyak. önh. m. locsěg-tem, ~tál, ~ětt. Mondják nedvről, midőn medréből vagy tartójából kicsapva vékony lics hanggal ütődik vissza. Átv. ért. szaporán jár a szája, hogy szinte frecseg a nyála bele. Licseg-locsog. | |
* | |
| (licscs-en) önh. m. licscsen-t. Licscs hangot adva kicsapódik. Licscsen a víz. Vastag hangon: locscsan. | |
* | |
| (licscs-en-és) fn. tt. licscsenés-t, tb. ~ěk, harm. szr. ~e. Nedvnek licscs hangot adva medréből vagy tartójából kicsapódása. | |
* | |
| (licses-en-t) mivelt. m. licscsent-ětt. A vastaghangu locscsant igének kicsinyező módosulata. V. ö. LOCSCSANT. | |
* | |
| fn. tt. licsét. Göcseji tájszó, jelent kettős szálu, erősebbféle fonalat, vagy zsineget. A maga nemében egyedül álló szó, mert a többi li gyökü magyar szókkal gyanítható rokonságban nincsen. A szanszkritban lig gyök egyezik a latin ligo s hellan lugow szókkal. | |
* | |
| (lics-ěg-és) fn. tt. licsěgés-t, tb. ~ěk, harm. szr. ~e. Nedvnek medréből vagy tartójából lics hanggal visszaütődése. | |
* | |
| falu Sáros m.; helyr. Licsért-re, ~ěn, ~ről. | |
* | |
| tájdivatosak; lucskol, lucskos helyett l. ezeket. | |
* | |
| ikerített fn. máskép: locs-pocs. l. ezt; és V. ö. LICS. | |
* | |
| falu Gömör m.; helyr. Liczé-re, ~n, ~ről. | |
* | |
| mn. és fn. tt. liczis-t, tb. ~ek. Székely tájszó, s am. hizelkedő. Minthogy a hizelgésnek lényegét a másokhoz való simulás, és forgolódás, farkcsóválás teszik: innen e szó li gyökeleme az élénk könnyü mozgékonyság alapfogalmát rejti magában, s rokonságban áll a lidércz és ledér szókkal. | |
* | |
| falu Szala, puszta Moson m.; helyr. Liczkó-ra, ~n, ~ról. | |
* | |
| elvont gyöke lidércz szónak. Azonos led gyökkel ledér szóban. | |
* | |
| falu Trencsín m.; helyr. Lidecz-re, ~ěn, ~ről. | |
* | |
| (lid-ér-cz) fn. tt. lidércz-ět, harm. szr. ~e. A népnek babonás hiedelme szerént általán am. tűzalakban bolygó, embereket ijesztő, néha csábító gonosz szellem. Különösen jelent gyulékony, s mocsáros helyeken, vagy temetőkön kigőzölgő párát, mely a föld szine fölött tömegbe gyülve igen vékony lángra gyulad, s a levegőnek legkisebb mozdulatára ide-oda leveg, máskép: tüzes ember. E tüneményekről azt tartja a babonahitű nép, hogy a hamis földmérők lelkei, s hogy a káromkodástól elszaladnak, az imádságra pedig kisérik az embert; hasonlólag, hogy ha szaladsz, utánad futnak, ha megállsz, magállnak; mi igen természetes, mert a káromkodás némileg fuvással, az imádság pedig sohajtással jár, s a levegő a szaladónak nyomába tódúl, az álló körül pedig nyugszik. Minthogy a lidércz csak éjjel látható, s a szabadban járónak gyertyavilág gyanánt tünik fel a távolban: innen azt is tartja róla a babona, hogy az utast félre, különösen mocsárokba, ingoványokba csábítja, mi ismét egészen a dolog természete szerént történik. Némely tájakon, pl. Mátyusföldén különösen oly bolygó tüzet hívnak lidércznek, mely a helységekben, utczákon, udvarokban, kertekben mutatkozik, s elnyuló alakban suhan el a néző előtt, s mint némelyek látni gondolják, farka is van. Az ily lidérczről azt hiszik, hogy a kéményeken szokott be- s kijárni, és pedig a vele czimboráló gonosz embernek pénzt hord, némelyeket pedig álmaikban gyötör, megnyom, melleikre nehézkedik stb. Kinek rosz a lelkiesmérete, lidérczczel álmodik. (Km.). Dunán túl: ludvércz. E szó nem egyéb, mint a csapongót, ide-oda szállongót jelentő ledér kicsinyezője: ledér-cz, hangváltozattal: lidércz, azaz ledéren libegő, lebegő lángocska, tüzecske. | |
* | |
| (lidércz-denevér) ösz. fn. 1) Nagyféle denevérfaj déli Amérikában, mely az emberek és állatok vérét, ha hozzájok férhet, kiszívja. (Vespertilio spectrum). 2) A rusznyákok, románok, s déli szlávok, különösen a horvátok között divatozó babonahit szerént némely megholtak lelkei, melyek denevéralakban az emberek vérét kiszívják, s köznevök: vampyr, a horvátoknál pedig különösen: vukodlak. | |
* | |
| (lid-ér-cz-ěs) mn. tt lidérczěs-t v. ~et, tb. ~ek. Molnár A. szerént am. hóbolygó, alvajáró (lunaticus). A hasonlatosság onnan van, mert a hóbolygó éjjel oly ijesztőleg és lebegve jár mint a lidércz. | |
* | |
| a laf szónak kicsinyezett mása, miért rendesen együtt járnak: lif laf, valamint származékaik is: lifeg, lafog. Mondatnak holmi ringyrongy, foszlány, szakadozott szövetről, ruháról, mely minden mozzanásra ide-oda hánykolódik. Csak úgy lifeg lafog a rongy rajta. Világos, hogy a li la gyökökben a mozgás alapfogalma rejlik, azonfölül a lif laf némi gúnyos, csúfolódó jelentéssel bir. | |
* | |
| (lif-ěg) önh. m. lifěg-tem, ~tél, ~ětt. l. LIF alatt. | |
* | |
| (lig-et) fn. tt. liget-ět, harm. szr. ~e v. ~je. Molnár A. szerént am. a latin saltus, nemus. Az első jelent hegyek közti erdős, cserjés völgyet, a másik pedig síkon, völgyben, folyók mellett levő sürü bokros helyet, csalitot. Első alapértelme tehát mélység, laposság, völgyesség, mely fákkal, bokrokkal van benőve, s különbözik az erdőtől, minthogy ez vagy egész hegyeket lep el, vagy, ha lapányon fekszik is, nagyobb terjedelmü, és termetesebb fákból áll.
"Kies liget keríti Magános házamat, Folyókút hívesíti Virágos halmomat." Kis János. "Hervad már ligetünk s díszei hullanak, Tarlott bokrai közt sárga levél zörög." Berzsenyi. Egyébiránt néha a ligetet is erdőnek mondja az ingadozó nyelvszokás, mint a pesti városligetet, inkább csak a német ,Stadtwäldchen' után városerdőnek. A liget szónak gyöke a mélyedést, alacsonyt jelentő le-ből módosított li, s eredetileg leget, mint sziget Komárom vidékén szeget, minthogy a víz szegi körül, tehát szeg-hely, a liget pedig leg-hely v. lig-hely, alacson helyen fekvő erdőség. Eszerént liget am. lig-ed, leg-ed. Némelyek a latin: lucus-ból vélik eredettnek, de ami igen keresett származtatás. Finnül: lehto. A liget szótól sok helység vette nevezetét, melyek között van Szegliget Tornában, és Szigliget Szalában. Ez utósó mint magánálló hegyre épített ó vár nevezetes, de nevét bizonyosan nem magasságától kapta, hanem a Balatonhoz közel fekvő ligetes völgytől. A liget a költői nyelvben gyakran eléfordul. "Gyönge Klorinda, hűs kikeletben, egy szép ligetben fel a alá jár." (Faludi). "Kis kertekben, ligetekben együtt legelnek." (Népd). | |
* | |
| l. LIGETH. | |
* | |
| puszta Arad m., erdélyi falu F.-Fehér és Torda m., KERCSE~, falu Somogy, m.; helyr. Liget-re, ~ěn, ~ről. | |
* | |
| (liget-éke-csésze-kürt) ösz. fn. Növényfaj a csészekürtök neméből, melynek tokja hosszú hengeres, szára durva szőrös, szögletes, sugár, szirmai épélűk, himjei a bokrétánál rövidebbek, csak második évben virágzik, s virága nagy sárga, a köznép nyelvén: idegen sárga viola. (Oenothera biennis). | |
* | |
| (lig-et-és) mn. tt. ligetěs-t v. ~et, tb. ~ek. Ligetekkel, azaz sürü völgyi erdőcskékkel, csalitokkal benőtt. Ligetes szigetek, vízmellékek. A csalóközi Duna vidékei ligetesek. Szélesb ért. bokros, pl. ligetes szőlő, melynek igen dús hajtásai, és sürü levelei vannak. | |
* | |
| (lig-et-ěs-ěd-és) fn. tt. ligetěsědés-t, tb. ~ěk, harm. szr. ~e. Ligetessé levés, bokrosodás, csalitosodás. | |
* | |
| (lig-et-ěs-ěd-ik) k. m. ligetěsěd-tem, ~tél, ~ětt. Bokrosodik, csalitosodik. Az árvíz járta vízmellékek, szigetek szaporán ligetesednek. | |
* | |
| (lig-et-és-űl) önh. m. ligetésűl-t. Ligetessé alakúl, azaz bokrossá, csalitossá teszen. Ligetesül a szőlő, midőn nem nyesik, föl nem kötözik. | |
* | |
| falu Pozsony m.; helyr. ~falvá-ra, ~n, ~ról. | |
* | |
| faluk Baranya és Temes m., puszta Abauj m.; helyr. Ligeth-re, ~ěn, ~ről. | |
* | |
| (lig-et-i) mn. tt. ligeti-t, tb. ~ek. Ligetben termő, lakó, ahhoz tartozó, arra vonatkozó. Ligeti puha fa, vessző, tövis. Ligeti fülemile, mely az erdeinél szebben énekel. | |
* | |
| ösz. fn. Csillaghúr faja; virágfürtjei szétágazók, levelei szívesek, nyelesek, az ág- és kocsántöveken nyeletlenek. (Stellaria nemorum). | |
* | |
| (liget-kert) ösz. fn. Ligetformára alakított kert, angolkert. (Park). | |
* | |
| l. LIKGAT. | |
* | |
| hangszó, mely a leh-nél valamivel gyöngébb s jelenti a fáradt vagy beteg embernek erőtelenebb lehét. Innen liheg, lihegés lágyabb kifejezések, mint lehel, lehelés. | |
* | |
| (li-ha v. lih-a) fn. tt. lihát. Szatmári tájszólás szerént könnyü vékony kötés. Lihába kötni. Úgy látszik nem egyéb, mint a könnyű, üres tokot jelentő léha módosított alakban. V. ö. LÉHA. | |
* | |
| (lih-ěg) gyak. önh. m. lihěg-tem, ~tél, ~ětt. Gyöngéden, alig észrevehetőleg lélekzik, pl. a fáradt, lankadt, beteg ember. Alig liheg a szegény, oly gyönge. | |
* | |
| (lih-ěg-és) fn. tt. lihěgés-t, tb. ~ěk, harm. szr. ~e. Gyöngéd, finom, alig hallható lélekzés, milyen a beteg emberé. | |
* | |
| bodrogközi tájszó, l. LÉHÓ. | |
* | |
| fn. tt. lik-at, harm. szr. ~a v. ~ja. Kicsiny. likacs v. likacska. Általán minden nyilás, mely valamely testbe mélyed, vagy rajta keresztül hat. Némely ilyetén nyilásoknak, pl. az emberi testben, külön neveik vannak, mint: orr, fül, száj, vagy az épületekben, ablak, ajtó, kémény; de gyakran a lik mint jelző hozzájok tétetik, pl. orrlik, szelelőlik, pinczelik, kályhalik stb. Likakat fúrni a gerendába, falba. Likakat ásni a földbe. A disznók likakat túrtak a ház tövébe. Likak a felpuffadt kenyér belében, a rohadni kezdő gombában. Egérlik, melyben egér lakik.
Az ürgét kiönteni likából. A rókát kiperzselni a likból. Szegény róka, egér az, melynek csak egy lika van. (Km.). A ,lik' szó legszokottabban használtatik holmi mesterséges, fúrt, szúrt, vésett nyilásokról, valamint olyakról is, melyek romlás által támadtak, s nem kellene lenniök, pl. likak a ruhán, csizmán; likak a padolatban. A kupjátékban liknak mondatik a fölállított kapok közti nyilás, innen: likat dobni am. a tekét, v. mancsot ezen nyiláson átszalasztani. Átv. ért. jelent nyomorú szük lakot, viskót, mely mintegy a vadak rejtekéhez hasonló. Egy likért 50 pengő forintnyi bért fizetni. Ezek nem is szobák, csak likak. Szinte átv. ért. am. hiány. Csak még ezt az egy likat bedughatnám v. betölthetném, mi egyébiránt csak köz nyelvbe való kifejezés. E szóval élnek általán Erdélyben, és Magyarország több vidékein, nevezetesen túl a Dunán, másutt divatosabb a lyuk v. a népi kiejtés szerént: juk. Hasonló változatuak: tik és tyúk. Mi elemzését illeti, eredetére egy a lék szóval, s alapfogalom benne a mélyedés. l. LÉK, fn. Gyöke li, mely ismét a le módosulata, s jelentése lapulás, mélyedés. Így változik a vele viszonyos fe és fi, melyekből lett fel és fil, pl. a Fil Istál (Fel-Istál), filkó (felső a kártyában), filagória, azaz föl-gória am. magas góré. S valamint a fe gyökhöz rendesen vékony hangu ragok járulnak, a fi-hez pedig vastaghanguak: hasonlóan a le vékony, a li pedig vastaghangu ragokat v. képzőket vesz fel, pl. a likas, linkó származékokban, ritkábban vékonyakkal is párosul, mint a liget szóban. Rokon vele a német Loch, Lücke, lengyel loch, finn lipä stb. | |
* | |
| pl. villám-lik, fény-lik, sötét-lik, fehér-lik, rém-lik, néha az l meg is kettőztetik, pl. rongy-ol-lik, zöld-el-lik, sárgá-l-lik. | |
* | |
| (lik-acs) kicsiny. fn. tt. likacs-ot, harm. szr. ~a v. ~csa. Apróbbféle kis lik, pl. melyet tűvel, árral szúrnak, vagy a molyok rágnak. Így nevezhetők az állati bőrön levő hézagocskák, melyek által a test kipárolog. Máskép: lyukacs. (Porus). | |
* | |
| l. LYUKACSOL, LYUKACSOLÁS. | |
* | |
| (lik-acs-os) mn. tt. likacsos-t v. ~at, tb. ~ak. Amiben sok likacs van. Likacsos sajt, kenyér. Likacsos gomba. Molyette likacsos posztó. Nyűrágta likacsos falevelek. Máskép: lyukacsos. V. ö. LIKACS. | |
* | |
| l. LYUKACSOSODIK. | |
* | |
| (lik-acs-os-ság) fn. tt. likacsosság-ot, harm. szr. ~a. Valamely testnek állapota, vagy tulajdonsága, midőn sok likacs van benne. Máskép: lyukacsosság. | |
* | |
| (lik-ad) önh. m. likad-t. Lik támad rajta. Likad az elmállott posztó, az elkopott bőr. Közönségesen ki igekötővel használtatik. Kilikadt a csizma talpa. Kilikadt a zsák, zseb. Máskép: lyukad. V. ö. LIK. | |
* | |
| (lik-ad-ás) fn. tt. likadás-t, tb. ~ok, harm. szr. ~a. Állapot, midőn valamely test likad, vagy maga azon nyilás, mely liknak mondatik. Máskép: lyukadás. V. ö. LIKAD. | |
* | |
| (lik-agyán) ösz. fn. Növénynem az öthímesek seregéből és kétanyások rendéből, melynek bokrétája kerékforma, öt vagy hat metszésü, minden metszés tövén a torkolatnál két lik, honnan a neve. (Swertia). | |
* | |
| (lik-as) mn. tt. likas-t, v. ~at, tb. ~ak. Amiben lik van, mi kilikadt. Likas csizma. Térden likas a nadrág, könyökön likas a dolmány. Likas falak. Likas bögréből, fazékból kifoly a lé. Haragos asszony, füstös konyha, likas tál, három gonosz a háznál. (Km.). Likas kása, l. ezen czikk alatt. Szójáték gyanánt mondják: likas-bikas. | |
* | |
| (likas-ér) l. LIKASÍR, 2). | |
* | |
| (likas-ír) ösz. fn. 1) A köznép nyelvén növényfaj a gégevirágok neméből, melynek levelei kerekded- szívesek, nyelesek, kevessé tompák, kocsányai a levéltöveken bokrosak. Máskép a köznép nyelvén: him farkasalma, növénytani néven: farkas gégevirág. (Aristolochia clematitis). 2) Van a köznép nyelvén egy másik likasír vagy jobban: likasér, azaz likasgyökér is, t. i. növénytani néven: likasér füstike (fumaria bulbosa), melynek t. i. a gyökere gumós, odvas; máskép a köznépi nyelven: tavaszi gerézdes, kakasláb, hüvelykes föld füsti. | |
* | |
| (likas-kása) ösz. fn. Étel neme. A megfőtt köleskásának a közepét meglikasztják és édes tejet töltenek bele, ezért hívják likas kásának (a székelyeknél). Másutt pedig az egész kásafőzetet épen hagyják és a tálban köröskörül töltik a tejet, amidőn a neve karimáskása, minthogy a tej mintegy karimáját teszi. | |
* | |
| (likas-levelű-fű) ösz. fn. Növénytani néven: csengő linka. (Hypericum perforatum). l. LINKA alatt. | |
* | |
| (lik-as-od-ás) fn. tt. likasodás-t, tb. ~ok, harm. szr. ~a. Állapot, midőn valamely test likasodik. A koptatásnak likasodás a vége. Máskép: lyukasodás. | |
* | |
| (lik-as-od-ik) k. m. likasod-tam, ~tál, ~ott. Likassá válik, likak támadnak benne. Az igen megviselt ruha likasodik. V. ö. LIKAS. | |
* | |
| (lik-asz-t) áth. m. likaszt-ott, htn. ~ni v. ~ani, par. likaszsz. Valamely testen likat csinál, fúr, szúr, túr, szakaszt, mar, harap, vakar stb. Rendesen ki igekötővel jár. Szeggel kilikasztani a zsákot. A pipaszárnak való sürjefát kilikasztani. Máskép: lyukaszt. V. ö. LIK. | |
* | |
| (lik-asz-t-ás) fn. tt. likasztás-t, tb. ~ok, harm. szr. ~a. Cselekvés, midőn bizonyos eszköz vagy erő likat csinál. V. ö. LIKASZT. | |
* | |
| (lik-az) áth. m. likaz-tam, ~tál, ~ott. l. LIKASZT. | |
* | |
| ~ěn, ~ről. | |
* | |
| (lik-og-at) gyak. áth. m. likgat-tam, ~tál, ~ott, par. likgass. Minthogy gyöke lik, igazán így kell írni: likgat, nem: liggat. Jelentése: valamely szilárd testen több likat szúr, bök, szakaszt stb. Szegekkel likgatni a falat. Árral likgatni a bőrt. Tűhegygyel általlikgatni a papirt, vásznat. A ruhát koptatás által kilikgatni. Máskép: lyukgat. V. ö. LIK, LYUK. | |
* | |
| (lik-og-at-ás) fn. tt. likgatás-t, tb. ~ok, harm. szr. ~a. Cselekvés, midőn valami vagy valaki likakat csinál. V. ö. LIKGAT. | |
* | |
| a székelyeknél tréfásan am. csiklik. (Kriza J.). | |
* | |
| (lik-ó-cs) fn. tt. likócs-ot; helyr. Likócs-on, ~ra, ~ról. Győr városával határos puszta, mely merő gödröcskékből állott, mig némely részeit ki nem egyengették. A hagyomány szerént itten egykor török tábor tanyázott, s innen e gödrök. E szóban a cs nem kicsinyező, hanem átalakult s, s am. likós, azaz likókkal bővelkedő, az elavult likó törzsöktől. Így képződött a babócs, a babó (bab) szótól. | |
* | |
| fn. tt. liktáriom-ot, harm. szr. ~a. Gáspár János és Beregszászi szerint perzsául: lektár, latinosan electuarium, magyarított változattal: lekvár. Különbféle gyümölcsökből főzött csemegeféle íz, gyümölcsíz.
"Liktáriom, lépesméz, Aki szeret, reám néz." Népd. | |
* | |
| (liktáriom-os) mn. tt. liktáriomos-t v. ~at, tb. ~ak. 1) Liktáriommal, lekvárral, vagyis gyümölcsízzel készített, töltött. Liktáriomos tésztásétek. 2) Amiben liktáriomot tartanak. Liktáriomos üvegek, edények. | |
* | |
| falu Sopron m.; helyr. Likvánd-ra, ~on, ~ról. | |
* | |
| fn. tt. lilát. Növénynem a kéthímesek seregéből, és egyanyások rendéből; csészéje kicsiny, négy fogu, bokrétája négy metszésü, tokja öszvenyomott, kétfelé nyiló a lapján. A fanemüek közé tartozik. Fajai között legismeretesebb az orgonafa v. szelencze. (Syringa vulgaris). Rokon a tölcsért jelentő liú, livó, lihó szóval, minthogy a lila virágai ,liu' azaz tölcséralakúak, vagy mivel ezen fának ágai belül igen székesek, s könnyen tölcsérré alakíthatók. Erre látszik vonatkozni a latin syringa is. Németül: Flieder, melyről Adelung úgy vélekedik, hogy rokon a csövet jelentő Flieth szóval. Egyébiránt a lila spanyolul: lilac, olaszul: lilla, francziául: lilas; a minthogy ezen fa idegen (tulajdonképen persiai) eredetü, igen hajlandók volnánk hinni, hogy nevét is magával hozta, ha azt a dolog természetéből és saját nyelvünkből nem helyesen elemeznők. | |
* | |
| női kn. Eulalia, mások szerint Elisabetha szóból rövidítve. | |
* | |
| (lila-fan-zár) ösz. fn. A fanzárok neméből való növényfaj, mely nevét részént onnan kapta, hogy virága lilaszinü, részént mivel bokrétájának torkát a himszálak szőrei (fanai) bezárják. (Lycium Boerhaaviaefolium). | |
* | |
| (lila-szín) ösz. fn. Olyan kékes szin, milyen a lilafa, vagy máskép orgonafa, szelenczefa virágának színe. Ha melléknév am. lilaszinű. | |
* | |
| (lila-színü) ösz. mn. A lilafa virágához hasonló szinü. Lilaszínü nyakkendő. | |
* | |
| fn. tt. lilét. Madárnem, melynek több fajai vannak. (Charadrius). Zöld lile, mely vizenyős réteken lakik, gilisztákkal él, s esős időben eléjön, és lileg. (Ch. pluvialis). Parti lile, mely a tengerek mellett tartózkodik, különösen Ángliában, s főleg Éjszak-Amérikában. (Ch. calidris). Nevét hangjától kapta. | |
* | |
| fn. tt. liliom-ot, harm. szr. ~a v. ~ja. Növénynem a hathímesek seregéből és egyanyások rendéből; csészéje nincs, bokrétája harangforma, hat szirmu, szirmai belülről a tövektől fogva félig a gerinczen kivölgyeltek, válusak. Fajai között, milyenek: apró, büdös, erdei, fogas, kék, koczkás, leány-, olasz, sás- v. sárga, tarka, turbán stb. legnevezetesebb a fehér liliom. (Lilium candidum). Tiszta, mint a liliom. A fehér liliomnak is fekete az árnyéka. (Km.). Közvetlenül a latin lilium-ból származott, melyhez rokon a hellen leirion, német Lilie, franczia lis stb. A persa nyelvben lalah v. alalah, s a törökben lale am. tulipán. | |
* | |
| (liliom-bogár) ösz. fn. Igen kicsi bogár, melynek nyaka hosszukás, csápjai, lábai, feje és hasa feketék, szárny- és mellpajzsa haragos vörös. | |
* | |
| (liliom-fehér) ösz. mn. Oly fehérszinü, mint a fehér liliom virágai. Liliomfehér nyak, kebel. | |
* | |
| (liliom-fehérség) ösz. fn. Fehérség, mely a fehér liliom virágához hasonló. | |
* | |
| lásd: LILIOMFEHÉR. | |
* | |
| (liliom-kereszt) ösz. fn. A czimertanban jelent oly keresztet, melynek négy végén liliomok látszanak. | |
* | |
| (liliom-nemű) ösz. mn. A liliomok neméhez tartozó, vagy olyanforma, mint a liliom. Liliomnemű virágok. | |
* | |
| (liliom-olaj) ösz. fn. A fehérliliom virágainak szirmaiból kivont olaj. | |
* | |
| (liliom-os) mn. tt. liliomos-t v. ~at, tb. ~ak. Liliomtermő; liliommal ellátott, diszített. Főnevül tt. liliomos-t, tb. ~ok, am. liliomvirág. | |
* | |
| fn. tt. lillik-ět. Vadlúdfaj, mely a mi éghajlatunk alatt nem költ, s csak úgy vándorol ide. Innen a közmondás: mikor a lillik tojik, azaz sohanapján. | |
* | |
| (lin-om-ány?) fn. tt. limány-t, tb. ~ok. Kenessey Albert szerént a hajósok nyelvén olyan hely, hol a víz útat vesztve, megcsendesül s lassú körben mozgást vesz föl. Minden esetre a lim rokon sőt azonos lin gyökkel, linba, linkó és linka szókban. | |
* | |
| (lin-om-ány-os) mn. tt. limányos-t v. ~at, tb. ~ak. Limányt vagy limányokat tartalmazó. | |
* | |
| LIMBÁL, l. LINBA, LINBÁL. | |
* | |
| erdélyi falu A.-Fehér m.; helyr. Limbá-ra, ~n, ~ról. | |
* | |
| ikerített fn. mely lom szóból lim-nek, mint amaz kicsinyző alakjának előtétele által származott. Am. többféle lom. V. ö. LOM. | |
* | |
| elvont gyöke linba, lindik, linka, linkó szóknak és az első származékainak. Azonos len gyökkel leng szóban. | |
* | |
| női kn. Carolina. Eredeti jelentését l. KÁROLY szónál. | |
* | |
| (lin-b-a) fn. tt. linbát. Gyöke az ideoda mozgást jelentő lin, máskép len, mely megvan a leng, lenged, lengedez származékokban. A lin gyökből lett az igeneves lin-ó, lin-v, lin-b, s a toldalékkal linb-a. Így képződtek a hinba, czinba, s némely mások. Jelent bizonyos eszközt, vagy készületet, mely oly fekvő vagy függő helyzetben van, melynél fogva könnyüd megilletésre, mozdításra ide-oda, vagy föl és alá inog. Legközelebbi rokona a hinba, azután a czinba, honnan linbálni, hinbálni, czinbálni am. ideoda ingatni, mozgatni. Köz gyökük a mozgást jelentő in, melynek értelmét az elébe tett l még inkább neveli. Linbának mondható áltatán minden hintáló készület, különösen, mely fölülről lefelé függ, pl. az óra linbája. (Oscillum). V. ö. LOMBA. | |
* | |
| (lin b-a-al) áth. m. linbál-t. Valamely testet nehezkedésének középpontja körül ideoda, vagy föl és alá ingat, mozgat. A szalagokon függő bölcsőt linbálni. Testét ültében ide-oda linbálni. A hintó linbálja a benne űlőt. A hullámok linbálják a hajót. V. ö. LINBA. | |
* | |
| (lin-b-a-al-ás) fn. tt. linbálás-t, tb. ~ok, harm. szr. ~a. Cselekvés, midőn valamit v. valakit linbálnak. V. ö. LINBÁL. | |
* | |
| (lin-ba-al-ó-d-ás) fn. tt. linbálódás-t, tb. ~ok. Állapot, midőn valami vagy valaki linbálódik. | |
* | |
| (lin-b-a-al-ó-d-ik) belsz. m. linbálód-tam, ~tál, ~ott. Mintegy belső mozgalomnál fogva ide-oda inog, hányódik, hintálódik. | |
* | |
| (lin-b-a-az) áth. m. linbáz-tam, ~tál, ~ott, par. -z. l. LINBÁL. | |
* | |
| fn. l. LINBÁLÁS. | |
* | |
| KIS~, Ó~, faluk Pozsony m.; helyr. Lincs-re, ~ěn, ~ről. | |
* | |
| (lin-d-ik) fn. tt. lindik-et. Székely tájszó, s am. csiklandó az asszonyi nem szeméremtestében. Eredetileg lindék, mint: szurdék, szándék. Gyöke a mozgékonyságot jelentő lin, mely ugyan ily jelentéssel bir a linba, linbál szóban is. Mások a román lindik v. limbig (nyelvecske) szóval azonosnak vélik. | |
* | |
| (linea-hajó) ösz. fn. A hadi hajók legnagyobb három árboczosa, rendesen három ágyúsorral, melyekben 74-90 sőt több ágyú is van; máskép: sorhajó. (Kenessey Albert). | |
* | |
| (lin-oga-a) l. LINBA és HINBA. | |
* | |
| (lin-og-a-az) önh. m. lingáz-tam, ~tál, ~ott. l. LINBÁL és HINBÁL. | |
* | |
| női kn. l. LINA. | |
* | |
| (lin-og-a) fn. tt. linkát, több. linkák. 1) Dunán túl, nevezetesen Sopron vármegyében jelent bürüt, azaz ingadozó, linbáló kis fahidat, mely egy keresztül fektetett deszkából vagy gerendából áll. Rokona az ingoványt jelentő linkó, és lanka; lehet maga az ,ingó' szó is l hang előtételével, mint incubus-ból lett linkábás. | |
* | |
| fn. tt. linkát. Növénynem a sokfalkások seregéből és sokhímesek rendéből, melynek némely fajait a babonások ördögüzésre használták. Több faj, nevezetesen a négyszegü, szakállas, hegyi, borzas, és csengő faj levelei oly átlátszón pettegetettek, mintha likacsosak volnának; innen különösebben a csengő linka neve köznépiesen: lyukas levelűfű; minélfogva hihetőleg innen vette nevét az egész nem: linka, azaz lika; francziául: millepertuis, azaz ezer lik. (Hypericum, különösen a csengő latin neve: hypericum perforatum). | |
* | |
| női kn. Carolina. | |
* | |
| fn. tt. linkábás-t, tb. ~ok. Molnár A. és Páriz szerént am. a latin incubus, azaz nyomó lidércz, boszorkány. Úgy látszik, nem egyéb, mint az incubus magyarított formában: inkábás, linkábás. | |
* | |
| (lin-og-ó v. in-og-ó) fn. tt. linkó-t. Egy az ingoványt, söppedékes, gödrös, nedves helyet jelentő linka szóval, amaz t. i. eredeti, emez pedig módosított részesülő linog igétől, melynek gyöke li am. le, azaz alá, minthogy a linkóban alapfogalom az alászállás, alásöppedés; vagy pedig az l hang előtételével inog igétől. | |
* | |
| fn. 1) Liptóvármegyei helynév. Német Lipcse, Tót Lipcse; helyr. Lipcsé-n, ~re, ~ről. 2) Szászország egyik nevezetes városa, kivált vásárairól és könyvkereskedéséről. (Leipzig). Mint külföldi helynév, a helyragozás általános szabálya szerint: helyr. Lipcsé-be, ~ben, ~ből. | |
* | |
| máskép: LEPE, l. LEPKE. | |
* | |
| (lop-ecz) l. LIPHECZ. | |
* | |
| l. LIPICZKEDIK. | |
* | |
| (lip-h-ecz) mn. tt. liphecz-ět. Székely tájszó, s am. lusta, lomha, tunya, hitvány. Gyöke a lap szónak kicsinyező alakja lip, minthogy a lipecz ember meglappan, meglippen, hasán vagy hanyatt heverész. Máskép: liphesz, lipecz. Itt az ecz nem kicsinyező, hanem a tulajdonságot jelentő esz (es) képzőnek módosulata, mint kopacz (kopasz), dugacs (dugasz), lapicz (lapis) stb. | |
* | |
| (lip-h-esz) mn. tt. liphesz-t, tb. ~ek. l. LIPHECZ. | |
* | |
| l. LIPILAPI. | |
* | |
| (lip-ics-án) mn. tt. lipicsán-t, tb. ~ok. A székelyeknél am. rosz testállásu (Kriza J.), ki lelappanva, testét leeresztve jár. | |
* | |
| (lip-icz-kěd-ik) k. m. lipiczkedtem, ~tél, ~ětt. Ferenczi János szerént a székelyeknél am. féllábon mankóval sántikál. Általános értelme a sántikálás. V. ö. LIPICZKEL, LIBICZKEL, LIBBENT. | |
* | |
| (lip-icz-g-el) gyak. önh. m. lipiczkelt. Aprózott léptekkel jár, kicsinyeket lépdegel. Néha am. libiczkel, aprókat libbent, biczegve jár. Gyöke lip nem egyéb, mint a kicsinyített lép, melynek jelentését az icz még inkább kitünteti; az utóbbi értelemben pedig am. lib. Így lett a nagyító tapos-ból tipiczkel, tepiczkel. | |
* | |
| (lip-icz-g-el-és) fn. tt. lipiczkelés-t, tb. ~ěk. 1) Aprózott léptekkel járás. 2) Libiczkelés. V. ö. LIPICZKEL. | |
* | |
| ikerített fn. melynek első része csak az utóbbinak (lapi v. lapu) kicsinyzője. A székelyeknél az igen gyér levelü káposztafőről mondják. (Kriza János). | |
* | |
| (lip-in-g-a v. lip-on-g-a) fn. tt. lipinkát. A székelyeknél am. libegő hinta. l. LIPONKA, és V. ö. LIPINKÁZ. Ugyanott jelent sántító, libbentő embert is. Lipinka Péter. (Kriza J. gyüjteménye). | |
* | |
| (lip-in-g a-az) gyakor. önh. m. lipinkáz-tam, ~tál, ~ott,. A limbálásnak, hintálásnak azon neme, midőn egy deszkát vagy rudat valamely polczon keresztben fektetnek, s mindkét végére ülve egymást föl-alá himbálják. Világos, hogy a li gyökben a mozgás alapfogalma rejlik, s rokon a libeg, lifeg igék gyökével, mintha volna libingáz, lifingás. E rokonsághoz tartozik libánczol is. V. ö. LIPONG. | |
* | |
| (lip-in-g-a-az-ás) fn. tt. lipinkázás-t, tb. ~ok. Cselekvés, midőn valaki lipinkáz. | |
* | |
| KIS~, falu Sáros, NAGY~, Szepes m.; helyr. Lipnik-re, ~ěn, ~ről. | |
* | |
| faluk Gömör, Turócz, Vas, Ung m.; helyr. Lipócz-ra, ~on, ~ról. | |
* | |
| l. LIPÓT. | |
* | |
| (lip-on-g) gyak. önh. m. lipong-tam, ~tál, ~ott. Ideoda libegve mozog. Ez igéből kicsinyített alakban lett: laping, mint kereng kering, kacsong kacsing stb. s a lipingből származott lipingáz, keményebben: lipinkáz. | |
* | |
| (lip-on-g-a-ás) fn. tt. lipongás-t, tb. ~ok. Ideoda libegve mozgás. | |
* | |
| (lip-on-g-a) fn. tt. liponkát. Gyermekek hintáló játéka, midőn deszkát vagy valamely rudat tesznek bizonyos emeltebb gerendán keresztül, s magukat libegtetik rajta. Törzsöke: lipong, melyből lett igenév lipongó, liponga, s keményítve: liponka. Székely tájszó, máskép ugyanott: lipinka, libitóka, libikóka. | |
* | |
| férfi kn. tt. Lipót-ot. Leopoldus (oroszlánbátorságu). | |
* | |
| puszta Somogy m.; helyr. ~fá-ra, ~n, ~ról. | |
* | |
| falu Vas m.; helyr. ~falvá-ra, ~n, ~ról. | |
* | |
| falu Nyitra m.; helyr. Lipovnok-ra, ~on, ~ról. | |
* | |
| mváros Temes, falu Szala m.; helyr. Lippá-ra, ~n, ~ról. | |
* | |
| falu Szala m.; helyr. Lippahócz-ra, ~on, ~ról. | |
* | |
| (lipp-en) önh. m. lippen-t. A lappan ige kicsinyített alakja; lippen lappap. Mondják különösen tyúkról, s más jérczemadarakról, midőn a hím előtt vagy alatt lelapulnak. Meglippen. | |
* | |
| falu Szatmár m.; helyr. Lippó-ra, ~n, ~ról. | |
* | |
| fn. tt. lipsi-t, tb. ~k. Dézsvidéki tájszó, am. burgonya, pityóka. | |
* | |
| falu Nógrád m.; hely. ~Geregé-re, ~n, ~ről. | |
* | |
| mn. tt. liptai-t, tb. ~ak. Liptóból való, ott termett, ott készített, arra vonatkozó stb. Liptai sajt. Törzsöke Liptó, de valamint más ily végzetü helynevek, s némely más részesülő főnevek, úgy ez is két alakban veszi fel az i képzőt; liptói és liptai, mint ardói ardai, brassói brassai, szecsői szecsei, darnói dornai stb. stb. | |
* | |
| fn. tt. Liptó-t; helyr. ~ba, ~ban, ~ból. A kárpáti hegység legmagasabb vidékén fekvő vármegye, melynek nevezetesb városai: Rózsahegy, Szent-Miklós, Német-Lipcse, Liptóújvár stb. | |
* | |
| falu Baranya m.; helyr. Liptód-ra, ~on, ~ról. | |
* | |
| l. LIPTAI. | |
* | |
| (másképen: Hradek) mváros Liptó m.; helyr. ~Újvár-on, ~ra, ~ról. | |
* | |
| (Liptó-vár-megye) lásd: LIPTÓ. | |
* | |
| ikerszó, melynek alapja lárom azaz lárma. Élünk vele, midőn bizonyos beszédről azt akarjuk kijelenteni, hogy nem egyéb puszta üres hangnál, lármánál. Liromlárom az egész. V. ö. LÁROM. | |
* | |
| falu Hont m.; helyr. Lisó-ra, ~n, ~ról. | |
* | |
| falu Szala m.; helyr. Lispé-re, ~n, ~ról. | |
* | |
| l. LÉSZA. | |
* | |
| falu Trencsín m.; helyr. Liszá-ra, ~n, ~ról. | |
* | |
| falu Bereg m.; helyr. Liszárnyá-ra, ~n, ~ról. | |
* | |
| OLASZI~, mváros Zemplén m.; helyr. Liszká-ra, ~n, ~ról. | |
* | |
| puszták Nógrád m.; helyr. Liszkó-ra, ~n, ~ról. | |
* | |
| falu Liptó m.; helyr. falvá-ra, ~n, ~ról. | |
* | |
| férfi kn. Venceslaus. l. VENCZEL. | |
* | |
| erdélyi falu Sepsi székben; helyr. Lisznyó-ra, ~n, ~ról. | |
* | |
| falu Somogy m.; helyr. Liszó-ra, ~n, ~ról. | |
* | |
| (lisz-t v. li-szt) fn. tt. liszt-ět, harm. szr. ~je. Kicsinyezve: lisztěcske. Szoros ért. finom, s igen lágy, és a tapintatot alig érdeklő por, mely a gabonák, hűvelyes vetemények stb. magvaiból őrlés által készül, midőn t. i. az öszvetörött testek héjai, burkai a szitás zacskó által elválasztatnak. Anyagra nézve: búza-, rozs-, árpa-, zab-, kukoricza-, bab-, borsó- stb. liszt. Rendeltetésére és minemüségére tekintve: kenyérnek, zsömlének, kalácsnak való liszt. Barna, fehér liszt. A lisztnek legfinomabb kivonata: lángliszt. Elfogy a liszt, ha sok markon megy által. (Km.). A disznó is néha búzalisztet eszik. (Km.). Két kő közől kell a szép lisztnek kimenni. (Km.). Szélesb ért. jelent kőnek vagy fának finom, apróra tört zúzott, vagy rágicsált porát, pl. midőn a szú lisztté őrli a fát.
E szó vagy azok sorába látszik tartozni, melyek végén a t csak toldalékos kihangzás, mint: arasz araszt, válasz választ, bibasz bibaszt, esperes esperest, lus lust, (lucs, lucst); és általán az s és sz-szel végződő szók, kivált a rövidebbek, talán nagyobb nyomatosság végett szeretik fölvenni a t hangot; vagy pedig a lisz elvont gyöknek vétetvén a t rendes főnévi képzőként járul hozzá, mint füs-t, kosz-t (= pózna), gesz-t, ros-t szókban. Ezek szerént liszt-ben eredetileg li gyökelem a mozgásnak legkönnyebb nemét jelenti, minthogy a liszt csakugyan a leggyöngédebb leheletre is elrepűl, elszáll. Innen az ellopódzó, elsuhanó emberről tréfásan azt mondják: hogy ellisztelt, azaz liszt módjára elszállt, elillant. Alapfogalomban t. i. a li gyökelemben egyeznek vele a libánczol, libeg, lidércz, lifeg, mint élénk könnyüd mozgást jelentő szók. Magához a lisz gyökhöz, mind hangban mind értelemben legközelebb áll mély hangon: laza. A finn listin am. a latin furfur farinae, a liszt korpája. | |
* | |
| (liszt-árulás) ösz. fn. Lisztnek pénzért, kivált apróbb mértékben eladása. | |
* | |
| (liszt-árus) ösz. fn. Személy, ki lisztet árul, ki liszttel kereskedik. | |
* | |
| (liszt-atka) ösz. fn. l. LISZTMOLY. | |
* | |
| (liszt-bogár) ösz. fn. Bogárfaj, mely a lisztben terem, ha kivált azt nedves helyen tartják, nem forgatják, nem szellőztetik. Ezen bogárnak kukaczát szeretik különösen a fülemilék. (Tenebrio). | |
* | |
| (lisz-t-él) önh. m. lisztěl-t. 1) Lisztet ad, azaz liszt fejlődik ki belőle. Ez a búza igen tisztel am. sok lisztje van. 2) Lisztet használ, lisztje van, olyan mint pénzel. A vizek elapadtak, s a malmok nem őrölnek, nincs miből lisztelnünk. 3) Átv. ért. eltakarodik, elhordja magát, szép csendesen elillan mint a lisztpor. Érezvén, hogy nem jól lesz a dolog, ellisztělt. | |
* | |
| (lisz-t-ěl-és) fn. tt. lisztělés-t, tb. ~ěk, harm. szr. ~e. Cselekvés, midőn valaki vagy valami lisztel. | |
* | |
| (lisz-t-ěl-ő) mn. és fn. tt. lisztělőt. Aki v. ami lisztel. Különösen főnevül, a malomkő alól kijövő lisztet felfogó láda. | |
* | |
| (liszt-enyv) ösz. fn. Lisztből és meleg vízből készített ragadós pépszer, arra való, hogy két testet közvetlenül öszveragaszszon. Ilyen a vargák, csizmaziák csiríze. Különösen búzalisztből vagy keményítőből főzött pép, melyet a könyvkötők használnak. | |
* | |
| (liszt-eresztő) ösz. fn. Azon tölcsér a malomkő alatt, mely az őrlött lisztet fölveszi, és ha, mint mondják, parasztra őrlenek, egyenesen a lisztelőbe, vagyis lisztládába hullatja, ha pedig szitára őrlenek, elébb a szitába bocsátja, melyet az úgynevezett petike rázogat, s onnan hull a lisztelőbe. | |
* | |
| (lisz-t-ěs) mn. tt. lisztěst v. ~et, tb. ~ek. 1) Ami lisztrészeket foglal magában, mi lisztté őrlődik, törődik. Különösen mondják bizonyos magokról, és gumóféle gyümölcsökről, terményekről, melyek megérve vagy megfőzve, megsütve szétporlanak. Lisztes gesztenye, burgonya. 2) Amiben lisztet tartanak. Lisztes hombár, hordó, láda, zsák, zacskó. 3) Amit belepett a liszt. Lisztes ruha. 4) Mondják némely ételekről, melyek lényegét liszttöltelék teszi. Lisztes hurka, tisztes kolbász. 5) A növénytanban olyan szerv, melynek felülete durva porhoz hasonló szemcsékkel van behintve, mint a fejér libatopp (chenopodium album) levele. 6) Gúnyosan főnévileg (a midőn a tt. lisztes-t, tb. ~ěk) am. lisztlopó, s így csufolja a köznép a molnárokat. | |
* | |
| (lisz-t-ěs-en) ih. Liszttel ellátva vagy belepve. | |
* | |
| (lisztěs-hordó) ösz. fn. Hordó, melyben lisztet tartani, kivált pedig szállítani szoktak. A tábor után liszteshordókat szállítani. | |
* | |
| (lisztěs-hurka) ösz. fn. Hurka, melynek töltelékét főleg zsíron pirított lisztpép teszi. | |
* | |
| (lisztěs-kas) ösz. fn. Sárral betapasztott kas, azaz hombár, melyben lisztet tartanak. | |
* | |
| (lisztes-kása) ösz. fn. Lisztből való, leginkább tejben főtt pépétek, a kisdedek számára. Rövidebben: lisztkása. | |
* | |
| (lisztěs-szekrény) ösz. fn. Éléskamarai szekrény, melyben lisztet tartanak. | |
* | |
| (lisztěs-zsák) ösz. fn. Zsák, melyben lisztet tartanak, szállítanak, s mely csinvatvászonból szokott lenni, hogy a lisztet el ne zilálja. | |
* | |
| (lisz-t-ěz) áth. m. lisztéz-tem, ~tél, ~ětt, par. ~z. Liszttel bebint, befejérít, pl. a szakajtó kosárruhát, hogy a kiszakasztott kenyértészta hozzá ne tapadjon. Aki malomba megy, belisztezi magát. Jelent annyit is, mint hajporoz. Lisztezni a haját, arczot. | |
* | |
| (liszt-ěz-és) fn. tt. lisztězés-t, tb. ~ěk. Liszttel behintés, befejérités. | |
* | |
| (liszt-férěg) ösz. fn. l. LISZTBOGÁR. | |
* | |
| (liszt-gombócz) ösz. fn. Lisztből készített gombóczféle étek, különböztetésül más gombóczoktól, milyenek: daragombócz, májgombócz stb. | |
* | |
| (liszt-hullató) ösz. fn. Lásd: LISZTERESZTŐ. | |
* | |
| (liszt-kukacz) ösz. fn. A lisztbogárnak kukacza, azaz lárvája. Gúnyosan az oly hadi biztosok és sütők neve, kik a kezeik alatt levő lisztet hűtlenül kezelik. | |
* | |
| (liszt-láng) ösz. fn. A szitára őrlött lisztnek legfinomabbja, a lisztnek lelke. | |
* | |
| (liszt-lő-por) ösz. fn. Igen finommá törött lőpor, különböztetésül a dara v. derczeforma gorombább lőportól. | |
* | |
| (liszt-moly) ösz. fn. Molyfaj, mely liszt között tenyészik s élődik. (Acarus farinae). | |
* | |
| (liszt-pép) ösz. fn. Lisztből tejben főzött, leginkább kisdedek számára való pépétek. | |
* | |
| (liszt-pille) ösz. fn. Lisztbogár, midőn pillealakot ölt. | |
* | |
| (liszt-por) ösz. fn. Akármiféle liszt, mennyiben porformája van, vagy por gyanánt szétszállinkózik. A malomban járónak ruháit belepi a lisztpor. Risből készített lisztporral behinteni a hajat. | |
* | |
| (liszt-válu) ösz. fn. l. LISZTERESZTŐ. | |
* | |
| puszta Hont m.; helyr. Litas-ra, ~on, ~ról. | |
* | |
| falu Hont m.; helyr. Litavá-ra, ~n, ~ról. | |
* | |
| falu Veszprém m.; helyr. Litér-re, ~ěn, ~ről. | |
* | |
| falu Sáros m.; helyr. Litinyé-re, ~n, ~ről. | |
* | |
| falu Abauj m.; helyr. Litká-ra, ~n, ~ról. | |
* | |
| falu Nógrád, FÉNYES~, Szabolcs m.; helyr. Litké-re, ~ěn, ~ről. | |
* | |
| (Litván~ v. Litva-ország) ösz. fn. A hajdani lengyelkirályságnak egyik alkotórészét tevő herczegség. | |
* | |
| l. LITY. | |
* | |
| 1) hangszó, mely valamely híg testnek, nevezetesen levesételnek mozgásban levő állapotát jelenti, vastag hangon: loty innen ikerítve: lityloty. Általán a köznép trétás nyelvén akármiféle híg étel, levesféle, mely az éhes gyomort nem tölti, mely a magyar szájnak nincs izére, melyben rágni való nincsen. A nép nyelvén pl. a kávé csak lityloty, sőt még a káposzta is, ha nincsen hús benne. Ezen lity gyökből ered: lityeg-lotyog. Rokonai: licslocs, licseg-locsog. 2) Midőn a fity szóval ikerűl, jelenti valamely foszlány testnek ideoda mozgását. Innen lityifityi, am. ligő lógó, s átv. ért. lityifityi legény, am. szeleverdi hitvány; lityeg fityeg am. liglóg, Lityegfityeg mint vén csákó a sűvegen. (Km.). Egyébiránt az első értelemben vett lity szóban is alapfogalom a mozgás, mert a híg test csak úgy adhat valamely hangot, ha mozgásba tétetik. | |
* | |
| (lityěg-fityěg) iker, önh. l. LITY alatt. | |
* | |
| (lityěg-lotyog) iker. önh. l. LITY alatt. | |
* | |
| (lity-i-ke) fn tt. lityikét. Székely tájszólás szerént kopott vászon, melynek szálai gyéren állanak öszve, azaz lityegnek; tehát eredetileg lityegő, lityege, lityige, és így itt a ke nem kicsinyező, hanem csak átalakult ge, noha a kicsinyezés fogalma is tulajdonképen a gyakorlatot jelentő g képzőben rejlik. | |
* | |
| ikerített mn. és fn. Ízetlen híg leves, néhutt: lögymör, letykó. V. ö. LITY. Mondják emberről is, midőn a jelentése: hitvány, letyhedt v. letyvedt, gyávácska. Lity-loty ember; néhutt: lacsuha. | |
* | |
| (li-ú) fn. tt. liú-t. Alakra és képzésre olyan mint hiú, diú (v. dív), valamint ezek gyöke hi, di, úgy amazé li, s valamint hiú am. vacuitatem habens, diu (dív) am. pretium habens, pretio praeditus, úgy liu am. foramen habens, t. i. gyöke a mélyedést jelentő li, mely megvan a lik szóban is. Liú jelent tehát mély minőségü eszközt, tölcsért, melynek nélkülözhetlen kelléke, hogy likas. Máskép: livó, lihó v. léhó, lijú, léju, melyekben a jelen származtatás szerént a v vagy h vagy j csak közbeszuratok a kéthangzó összetorlódásának mellőzése végett. Egyébiránt más származtatással V. ö. LÉHÓ, melynek liu csak módosított alakja volna. | |
* | |
| női kn. Elisabetha. Az idegen ,Elíze' után alakult. Magyarosabban: Erzsébet, kicsinyző módosítással: Erzsi, Erzsike, Pere, Pörzse, Pörzsike, Börzse, Böske, s nagyitóval: Erzsók. | |
* | |
| fn. tt. Lizabon-t; helyr. ~ba, ~ban, ~ból. Portugallia fővárosa. | |
* | |
| l. LÍZA. | |
* | |
| fn. tt. lizinkát. Növénynem az öthímesek seregéből és egyanyások rendéből, bokrétája kerékforma, tokja gömbölyű, a hegyén egy szálka, egy rekeszű, tíz kopácsu. Virága sárga. (Lysimachia). Fajai: bereki, fejes, fűzéri stb. | |
* | |
| elvont gyökelem, mely általán mozgást, különösebben helyből tova mozdulást, haladást jelent, mint származékaiból kitünik. További alakulása 1) b képzővel lob jelenti valamely könnyü testnek a szabad levegőben való mozgását, melyből lobda, lobog, lobogó, lobban, lobbant, lobtyú erednek; 2) cs képzővel locs, valamely mozgásba hozott nedvnek visszaütődését, mely egyszersmind hangot ad, innen: locsad, locsadék, locscsan, locscsant, locska, locskos, locsog, locsos, locspol származnak; 3) lágy lehelettel loh, jelenti a felpuffadt, dagadt testnek aláesését, melyből lohad, lohaszt, lohog, lohol származnak; de a két utóbbi a tovahaladási értelemben is részt veszen; 4) m képzővel lefelé lógó testnek mozgását jelenti, honnan: lomos, lomozik, lomb, lomba, lomha, lomp, lompos, ide tartozik loncs, azaz lomcs, loncsos am. lomcsos; 5) p képzővel lop, am. valamit elvisz, tehát helyéből elmozdit; 6) s képzővel megvan a Los folyóvíz nevében; 7) ty-vel loty, némi árnyéklattal am. locs, melyből lotyog, lotyó, lotytyan, lotytyant származnak. Részletesen l. e szókat saját rovataik alatt. Midőn e gyökelemhez hangzóval kezdődő rag járul, ezzel egyesülvén az általános szabályok szerént hoszszuvá leszen. Így keletkeztek a lo-ó, ló, lo-ob, lób, lo-oba lóba, lo-obál lóbál, lo-od lód, lo-odúl lódúl, lo-odít lódít, lo-og lóg, lo-ogat lógat, lo-ogó lógó, lo-ok lók, lo-ostol lóstol, lo-ó-t lót, lo-ó-t-ás lótás. | |
* | |
| (l. Lo gyökelem) fn. tt. lovat, személyragozva: lov-am, lov-ad, lov-a, lovunk, lovatok, lovok stb. Kicsinyezve: lov-acska. Mint ragozásaiból kitünik, gyöke az élénk mozgást jelentő lo, melyből igeneves ó képzővel lett lo-ó, vagy lov, öszvehúzva ló, am. élénken mozgó, futó, t. i. állat. Csagataj nyelven is ulag v. ulak am. futó, és ló. (Abuska 28. lapon). A mássalhangzóval kezdődő ragokat, mint más rokontársai, származott alakban veszi fel: lónak, lóra, lótól, sőt az i ért és ig ragokat is: ló-ért, ló-ig, a többi rag pedig az egyszerü gyökhöz jár, de szebb hangzás vagyis két önhangzó öszvetolulásának kikerülése végett v középragaszszal és megrövidült o-val: lo-v-ag' lo-v-as, lo-v-om, lo-v-al. Hagy a ló, valamint a hasonló szó, só, tó, hó, fő, vő, nő, bő stb. szókban nem a sémi nyelvek után felkapott állítólagos nyugvó v rejlik, hanem hogy az ó ő valóságos igeneves képző, mely egy a harmadik személyes névmással; erről l. ó, ő igenévképző. Dunán túl, különösen Vasban és Sopronban így is ragozzák: loam, loakat, hol a ragaszos v hangot szeretik elhagyni pl. a loakat a koácshoz viszem patkolni. Némely tájakon lú. Rokonok a föntemlített csagataj ulag-on kivül a sínai lo (eqnus albus cujus caudae crines sunt nigri. Sehott Vilmos); továbbá a vogul lu v. lo, a déli orosz loska; kaukazi nyelven: czo, czu, mely öszvevág a gyermeknyelvi magyar czoczó szóval, mely nem más mint a lovat mozgásra biztató czo kettőztetése. Már Adelung jól vette észre, hogy a ló több népek nyelvén kitünő gyorsaságától kapta nevét. Így a német: Ross régiesen: ors, hors, az angolban ma is: horse Adelung szerént rokon a német hurtig, Hirsch szókkal; tehát a magyar poroszka, gyors, borbát szókkal is. Rokonok továbbá értelemben a latin equus, äoliai hellen ikkoV (melyből ippoV is módosultnak látszik), lithván aihvus, szanszkrit açvas açvá, melyekben Benfey szerént alapfogalom a gyorsaság, innen a szanszkrit açu (= gyors, sebes), latin acer, hellen wkknV stb. Adelung pedig a görög ippoV és német hüpfen szókat is egy származásuaknak tartja. Mi magyarok ide sorozhatjuk a mozgásra biztató, hip, hop indulatszót, valamint különösen a lóbiztató hi! szócskát. V. ö. LO gyök. A ló mi nálunk köz ismeretű, hasítatlan patáju, rövid sima szőrü, de serénynyel és hosszu sudár haju farkkal ellátott hasznos, szép, nemes, házi állat, melyet nyargalásra, húzásra, és teherhordásra szokás használni. Vad ló, mely természeti szabad állapotban létezik. Szelid ló, mely házi lótól származott, vagy természeti szilajságát letette.
A ló, mint általán igen haszonvehető állat, különösen pedig mint a magyar népnek ős időktől még a régi hunnoktól fogva kedvencze, nagy szerepet viszen nyelvünkben mind szótárilag és közmondatokban, mind költőileg véve. 1) Korára nézve: fiatal v. csikóló, melynek még úgynevezett csikófogai megvannak, régente gyermekló-nak is mondták. "És az több dolgok között könyergettem vala te ke (gyelmednek), hogy egy gyermeklovat kérne ke(gyelmed) uramtul ő n(agyságátul) ennekem". (Levél 1557-ből. Szalay Á. 400 m. l. Így 1551-diki levélben is). Agg ló v. vén ló. Gyakorta agg lovon verik agyon a farkast. (Km.). A vén ló is megröhögi az abrakot. (Km.). 2) Nemre nézve: csődör v. monyas, v. mén, v. ménló, v. himló, különösen ha nemzésre használtatik: hágó. A jó monyas vagy megvakúl, vagy megsántúl. (Km.). A ménló ritkán rúgja meg a kanczát. (Km.). A mén néha am. paripa. Szilaj ménen nyargalni. Ha heréjét kimetszik: herélt. Herélt lónak csak egy a lába. (Km.), azaz ha egy lába kitörik, semmi hasznát nem vehetni többé (Erdélyi János). Herélt ló is megcsikózik néha, mikor leveti Málé Petit (Km.). A nőstény ló kancza, v. kabala, v. kaczola, különösen, ha szaporításra használtatik, anyaló. 3) Színre nézve: fehér, deres, vasderes, szürke, almásszűrke, seregélyszürke, egérszőrü, zsufa (zsupszinü), pej, (világos pej, sötét pej, piros pej), sárga, fakó, piros, kese v. kesely, barna, fekete, hóka, tarka. A magyarnak legkedvenczebb szinei a fakó, sárga, pej, miért a népdalokban ezek fordulnak elé leggyakrabban: "Czo fel fakó." "Jó ló volt a fakó, jó ló is ellette." "Fakó lovam jó paripém, Rajta mennék hozzád babám." "Az én lovam száz talléros fakó. Ha rá ülök, szikrázik a patkó." "Ne búsúlj, fakó, Lesz rajtad patkó." "Van paripám takaros, Kurta farku, pej, piros." "Sárga csikóm fel van kantározva." "Sárga csikóm kivezetem a gyöpre, Gyöngyharmatot leveretem a földre." "Állj meg Jancsi, itten van már a csárda, Ihatnék a rudas lovam, a sárga." (Népdalokból). A szürke és fehér lovat néha gúnyosan emlegeti a nép. Margit asszony, fehér ló, ritka válik benne jó. Czo te fejér, taszitsd feleség. Ha fejér lovat látott, ma nem éhezik meg. Fehér lónak, világos felhőnek, mosolygó menyecskének nem kell hinni. (Különös, hogy a közmondások az asszonyt és lovat szeretik öszvehasonlítani. Aszszonynak és lónak soha hinni nem kell. [Gvadányi]. Feleséged s paripádat soha másokra ne bízzad.) "Bár csak addig meg nem holtál volna, Míg egy szürke lovat nem loptál volna." (Czigányd.) Szürke v. fehér lótól nem kérnek vámot, (hanem a gazdájától). Népies élcz. 4) Különféle tulajdonságaira nézve: bokros ló, v. székelyesen: jeszke ló, mely könnyen megijed, és makacs. Csökönyös ló, mely megköti magát. Fáradt ló. Fáradt lónak farka is nehéz. (Km.). Fáradt ló is farka előtt jár. (Km). Kemény száju ló. Hányó ló, mely a lovagot rázza, hánytatja, melyen, mint mondják, mákot tör az ülő. Igető ló, mely igetve jár. Jó ló. A jó lónak zabla kell, nem ostor. (Km.). Zabla nélkül a ló soha sem lészen jó. (Km.). Nem használ a jó ló, ha a kocsis nem jó. (Km.). Rosz ló. Nincs rosz út, csak rosz ló. (Debreczeni km.). A német lova hájjal él, mégis rosz. Szójáték; Heu (olv. háj) a német nyelvben szénát és Rosz lovat jelentvén. Karórágó ló, mely a jászolt rágja. Lépő ló, nagy ló, mely csak lépve jár, mint a nagy német lovak. Poroszka ló, mely szapora léptekkel halad, mint általán a betyároké, csikósoké. Nehéz az agg lóból poroszkát csinálni. (Km.). Röst ló. Nincs oly röst ló, mely elébb ne menne farkánál. (Km.). Rúgós ló. Serény ló. Serény lovat nem kell sarkantyúzni. (Km.). Hitvány tó. Hitvány lovat száll meg a légy. (Km.). Szemes ló. Szemes kocsis, szemes ló, kerekszámra igen jó. (Km.). Szilaj ló. Vak ló. Nem mindenkor nevet a vak ló, tréfásan am. Non semper ridet Apollo Tanult ló. A tanult lónak nem kell sarkantyú. (Km.) Alakjára nézve: kos orrú, kos fejü, domború v. csapott faru. 5) Birtokosra nézve: Úri ló, paraszt ló, zsidó lova, czigány lova. Kényes, mint az úri ló. (Km.). Megszokta a koplalást, mint a czigány lova. (Km.). Ő is elszánt néha a czigányok lován (km.), azaz hazud. 6) Használatra nézve: Hátas v. nyerges ló, v. paripa, melynek egyik faja a poroszka. Kocsis, hámos, igás ló. A rúd bal oldalán befogott ló nyerges, jobb oldalán rudas, négyesben jobb felül az első kisefás v. ostorhegyes, balfelül gyeplős. Mikor egy széltében hármat vagy négyet fognak, akkor a külsőnek vagy külsőknek lógós a neve. Szekeres ló. Verik, mint a szekeres lovat. (Km.). Vontató ló. Taligás ló, melynek Debreczenben és Győrött nagy a divata, és hire. Málhás ló, mely málhát, azaz terhet visz a hátán. Nyomtató ló, melylyel gabonát nyomtatnak. Nyomtató lónak nem kötik be a száját. (Km.). Posta ló. Szántó ló. Vezeték ló. Konyhalovak, az urasági udvaroknál. Közös ló, melyet többen, mint közbirtokot használnak. Közös lónak túros (nem turós) a háta. (Km.). Katona ló. Ágyús ló. Malomhuzó ló. Nyűgbe vetett ló nem messze nyargal. (Km.). A magyar népmondákban leghiresebb a táltos ló, csudálatos sebessége miatt. Nevezetes a Toldi Miklós lova is, melyről közmondás: Úgy él v. tengődik, mint Toldi Miklós lova, más szemetén. Emlegetik néha a Tasi lovát is. A szamarat tréfásan Isten lovának hivják. Átv. ért. ördögló v. ördög lova, egy igen veszélyes lomba, vagy hinta. Így neveznek bizonyos hosszu lábu, igen vékony dereku bogarat is. Ekeló v. ekekabala, melyen az ekét ki s haza vontatják. Vak ló v. deres, azon pad, melyre a botra itélteket fektetik. Ide tartozik, mely előbb-utóbb mindenkit elvisz, a Szent Mihály lova. Innen mesés kérdés: Micsoda nemzet az, mely más világra is lóháton megy? Fel. A magyar, mert, ha meghalt, Szent Mihály lován viszik ki. "De majd engem innen tova Elvisz a Szent Mihály lova." (Csokonai). 7) Hazájára nézve: Magyar, erdélyi, orosz, v. muszka, arab, török, angol, holsteini, nápolyi, stájer stb. lovak. A magyar, mint lókedvelő nép, a lovak elnevezésében igen találékony, és költői izlésü. Szép nevek pl. ezek: Rózsa v. Rózsi, Hajnal, Tüzes, Villám, Csillag, Szikra, Sugár, Csinos, Kényes, Bársony, Kedves, Ficzkó, Szellő, Tündér. A madarak röpködésére, részint szinére emlékeztetnek ezek: Csóka, Daru, Föcske, Galamb, Ráró, Rigó, Szárcsi, Szajkó, Varjú, Vércse, Holló, Sólyom. Jellemzők: Büszke, Bátor, Kurucz, Szemes, Gyilkos, Mérges, Kakas, Mokány, Pajkos, Betyár, Vidám, Bujdos, Bokros, Pogány, Sárkány, Tánczos, Tátos. Testi tulajdonságra mutatnak: Babos, Bogár (fekete), Buczkó, Busa, Barna, Bársony, Deres, Fakó, Fényes, Hajas, Hódos, Hóka, Kesely, Monyók, Pej, Pejkó, Sárga, Szürke, Talpas. A magyar nép lovával beszélget, biztatja, igéreteket tesz neki, pl. selyem kantárt, bársony nyerget, jó abrakot. Ezen megy a legény szeretőjét látogatni, s ez néha eteti itatja, mint a népdalok példái mutatják: "Deres a fű, édes lovam ne egyél, Inkább engem kedves rózsámhoz vigyél. Ott lesz széna, ott lesz abrak, eleség, Neked, édes fakó lovam, vendégség." "Mikor Barna Péter a lovát itatta, Románné két lánya kantárát tartotta." "Czo fel, édes Deresem, A rózsámat keresem." "Itthonn vetek egy abrakot, elég lesz, A rózsámnál majd egy helyett kettő lesz." "Meghalt a lovász, oda a lovász, Nem mondja már a lovának Sárga te csity!" "Fel van az én lovam kantározva, El is megyek a rózsámhoz rajta." "Békót vettem kese lovam lábára, Mért nem hallgat a gazdája szavára." "Fel-felülök szürke paripámra, Bevágtatok Kálló városába, Betekintek rózsám kapujára, S hull a könyvem a nyeregkápára." "Megkötöm lovamat Czédrusfa ágához, Magam meg lefekszem Galambom ágyához." "Pej paripám patkószege de fényes, Madarasi csárdás lánya de kényes." "Elunta mar pej lovam s nyargalást, Harmadnapig nem evett egy harapást, Van már széna, van már abrak, ehetsz már, Engemet szép szeretőmhöz vihetsz már." "Felülök a sárga lovam nyergébe, Beballagok a kovács műhelyébe, Mig a kovács a lovamat patkólja, Kis angyalom két orczámat csókolja." "Biró gazda, bátyám uram, Kérem, adja ki a lovam, Sürgetős az utam nagyon, Subámat zálogba hagyom." (Népdalokból). "Menjünk innen fakó lovam, Tisza ide nem meszsze van." Vörösmarty. A ló kedves tárgya a közmondásoknak is. Álljon itt a mondottakon felül még egynéhány. Nem adnám egy lóért, mi a ló nagy becsére mutat. Ki lova fia vagy? gúnyos kérdés, valamely igénytelen vagy hitvány emberhez, ki elbizza magát. Lopott lórúl tenger közepén is leszállítnak. A ló kötőfékkel jár.(Accessoriam sequitur principale). Még lova sincs, már is kantáron búsúl. Kinek lova nincsen, gyalog jár az Pestre. Elragadták a lovak, azaz az indulatok, fényüzés, pompázás. Hol a féket meglelik, a lovat is ott keresik. Zab hajtja a lovat, nem ostor. A lónak négy lába van, mégis megbotlik, mentegetődzés. Lóvá tették, am. bolonddá tették, megjátszották. Búsúljon a ló, elég nagy a feje, jó kedvüek, könnyelmüek szójárása. Üsd a lovat, hadd húzzon, mért nem lett pappá. Ha ló nincs, a szamár is jó. Ökör szántja az abrakot, s a ló eszi meg, a régebben fennállott jobbágyi munkára és földes úrra vonatkozó közmondás. Lóhalálában sietni, am. legsebesebben hajtani, átv. ért. nyakra főre végezni valamit. "Elindultam ide Bécsben, ahol soha sem voltam, Lóhalálával siettem, melyet meg sem gondoltam." Páter Márton a XVIII. száz. közepe tájáról. (Thaly K. gyüjt.). Ha rugdos a ló, végy el abrakából. Van lova (esze), de nincs kocsisa. Lovon jött, gyalog jár. Lóról szamárra. Ajándék-lónak nem kell csikófogát nézni. A fogadott lónak rövidebb a mérföld. Valakit lóra ültetni, am. bizonyos jó remény fejében bolonddá tenni, rászedni, a valóság helyett álképpel csalogatni stb. A lónak mozgásai: lép v. léptet, koczog, poroszkál, üget v. iget, nyargal, vágtat; a szilaj ló ágaskodik, kapál, rúg, harap, fejét szügyébe vágja és felrúg. Mi kedélyét illeti; nyerít, midőn vágyakodik, pl. a csődör a kancza után, az anyaló csikajaért; röhög, midőn örül, pl. az abraknak; röhög mint abrakjának a ló (km.); nyihog, midőn haragos; hortyog, horkan, ha megijed; sárlik, a kancza, midőn a nemi ösztön ingerli. "Árokszállás, Kecskemét Nyerít a ló, ehetnék. Népd. A szók, melyekkel a magyar szólítani szokta lovait, ezek: hivó ne! ne Maczi! fektéből keltő: czo! czo fel! menésre biztató: hi! gyi! csety! csity! haj ló! ló ke! (kelj); jobbra kifelé: tüled (= tőled), balra kifelé: hozzád! Sajátság gyanánt megjegyzendő, hogy a magyar több oly bogarak, férgek, és növények neveit, melyek a maguk nemében nagyobbak, ló jelzővel különbözteti meg, pl. lótetű, lólégy,lódarázs, lóborsó, lódió, lósóska., lótorma. | |
* | |
| (ló-abrak) ösz. fn. Lónak adatni szokott abrak. | |
* | |
| (ló-akol) ösz. fn. Akol, melynek kerítései közé lovakat, különösen ménest szoktak zárni. V. ö. AKOL, ISTÁLÓ. | |
* | |
| (ló-állás) ösz. fn. Állóhely lovak számára, különösen a fogadókban. | |
* | |
| (ló-alom) ösz. fn. Alom, melyet a ló alá vetnek, ágyaznak. A lovaskatonáknak lóalomul zsúpot adni. V. ö. ALOM. | |
* | |
| (ló-árulás) ösz. fn. Lónak vagy lovaknak eladása. | |
* | |
| (ló-árus) ösz. fn. Szokottabban lókereskedő, vagy félgúnyosan: lócsiszár, lókupecz, vagyis oly személy, ki lovakkal üzérkedik. | |
* | |
| (l. LO) elavult ige és törzs a gyakorlatos lob-og s a belterjes lobban igékben és származékaikban, valamint a lobda v. lobda névben. Rokon vele magas hangon: leb. Alakra és képzésre hasonló hozzá a dob v. tob, melynek gyöke a távolt jelentő to, lágyabban do, s valamint ezekből lett b képzővel tob v. dob, azaz valamit távolra vet, taszít; úgy a lo gyökből származott lob, azaz erősen mozog. Így képződött: szab, melynek sza gyöke mint elválasztást, szétnyilást jelentő megvan a szak, szakad, szana (szét), szá, száj, szád, szánt származékokban. Így képződtek a rokon p képzővel: csap, lop, tép, lép, rop (jár) s némely mások. Hogy 'lob' nem átható ige, mint Sándor István hibásan magyarázza, hanem önható, az kitetszik e közvetlen származékából lobog, azaz folytonosan v. gyakran erős lebegő mozgásban van. Finnül lipun am. lobogok s lipuan am. lebegek. V. ö. LOB, (2). | |
* | |
| fn. tt. lobot, néha a b-t megkettőztetve: lobbot. Már hajdan is önálló főnév is volt, s jelentett sebes mozgást, hányakodást, mint a még ma is divatban levő sebbel lobbal mutatja, mert nagy sebbel lobbal jönni menni, am. igen sietve; lobot v. lobbot vetett, azaz lángra gyúladt. Tehát ujabb korban feltámasztva helyesen nevezték el a lángot lobnak, mivel kiváltkép csapkodó lángról szoktak mondani, hogy lobog, mint az imént is, lobot vetett. Innen, átv. ért. gyógytani nyelven am. gyuladás, azaz a test valamely részének kóros tüzessége, mely vörös színben szokott mutatkozni, pl. szemlob, agylob, toroklob, tüdőlob, béllob. Az arabban lahaba, am. inflammavit, accendit, arsit stb. innen a héber lahab, flamma et quidem purior sine flamma, és lehabbáh, öszvehúzva: labbáh szintén am. flamma (Eichorn és Wiener szótára). Igen közel áll hozzá a német Lohe is (Heyse szerént: die lebhafte Flamme eines Feuers); régi német nyelven: louga, louc, louch; angolul a magyarhoz még közelebb: lowe; szintén e családba tartozik a német lodern is; melyekről bajos volna állítani, hogy akár a magyar vette a német családtól, akár ez a magyartól. A nyelvszellem itt is, mint sok másban, bár különböző törzseknél, rokon fogalmakból indult ki, amennyiben a lebegés, lobogásban (valamint általán az l hangban) mozgás rejlik; "lodern, eigentlich sieh schnell oder leicht hin und her bewegen" azt mondja Adelung. ,Lob' szóval mint gyökkel azonos lób gyök is. l. ezt és V. ö. LÁNG. | |
* | |
| (l. Lo gyökelem) elvont gyök vagy törzsök, melyből lóba, lóbál, lóbita, lóbicskol, mint valamely hajlékony testnek hánykolódását jelentő szók erednek. Gyökeleme lo, egy a lob, lobog, lobda stb. szók gyökelemével. | |
* | |
| (lób-a) fn. tt. lóbát. Dunán túl, különösen Kemenesalon, am. hinta, mely mind maga ingatható, mind a rajta levőt ingatja, lóbálja. A gyermekek kedvelik a lóbát. Leesni a lóbáról. Néhutt: lóbita. V. ö. LOMBA. | |
* | |
| (ló-bab) ösz. fn. Nagy szemü babfaj, melynek egyik fajtája az úgynevezett disznóbab, melyet néhutt egyszerüen öregbabnak neveznek. (Vicia faba major.) | |
* | |
| (lob-ács-ol) áth. m. lobácsolt. Bérczy Károly szerént a vadászok a fürdő vadlibáról és ruczáról mondják, midőn a vízben pocsognak. (Pletschern). Mándy Péter szerént Szathmárban általános értelemben is divatozik. Másképen ugyanő szerénte: locsbákol. V. ö. LUBICZKOL. | |
* | |
| (lob-ács-ol-ás) fn. tt. lobácsolás-t, tb. ~ok. Pocsogás a vízben. V. ö. LOBÁCSOL. | |
* | |
| (ló-b-a-al) áth. m. lóbál-t. Valamely függő, vagy ingadékony nehezkedési ponton fekvő testet ide-oda, vagy fel-alá ingat, mozgat. Lóbálni a szalagokról függő bölcsőt. Lóbálni a kötélhintát. Lóbálni egymást a keresztűl tett deszkán vagy gerendán. Lóbálni a kezeket am. hányni, vetni. A szél lóbálja a csónakot. Lóbálni v. lóbázni a hajót am. lulázni. V. ö. LÓGÁZ, és CSÓVÁL. | |
* | |
| (lób-a-al-ás) fn. tt. lóbálás-t, tb. ~ok, harm. szr. ~a. Cselekvés, midőn valamely függő, vagy ingatag fekvésü testet lóbál valaki. V. ö. LÓBÁL. | |
* | |
| (lób-a-al-ó) mn. és fn. tt. lóbáló-t. Aki lóbál valamit, pl. a hintajátékban azon személy, ki a hintát ide-oda mozgatja, mig más rajta ül. | |
* | |
| (lób-a-al-ó-d-ás) fn. tt. lóbálódás-t, tb. ~ok, harm. szr. ~a. Állapot, midőn valami v. valaki lóbálódik. | |
* | |
| (lób-a-al-ó-d-ik) belsz. m. lóbálód-tam, ~tál, ~ott. Mintegy maga magától ide-oda vagy fel-alá ingadoz vagy látszik ingadozni valamely függő, vagy ingadékony fekvésü test. A hajó a szélduzzasztotta hullámokon lóbálódik. | |
* | |
| (ló-bárzsing) ösz. fn. Növényfaj a menták neméből; füzérjei hoszszúk, hengeresek, a szár- és ághegyeken levelei hegyes fürészfogúk, molyhosak, nyeletlenek, fehérlők. (Mentha sylveltris). | |
* | |
| (lób-a-az) m. lóbáz-tam, ~tál, ~ott. | |
* | |
| (lób-a-az-ás) l. LÓBÁL, LÓBÁLÁS. | |
* | |
| a régieknél, pl. Melius Péternél am. fennlibeg. Lób-nak nyomatékosabb hasonmása, és rokon, sőt azonos lább igével. l. LÁB, (3). | |
* | |
| (lobb-ad v. lob-u-ad) önh. m. lobbad-tam, ~tál, ~t, v. ~ott. Lobra gyulad, lobot vet. Kevesbbé használt ige, mint a hason értelmü lob-ban. Szokottabb és ismeretesebb ,lobbadoz' származéka. l. ezt. | |
* | |
| (lobb-ad-oz) önh. m. lobbadoz-tam, ~tál, ~ott. Gyakran vagy folyvást lobbad v. lobban, különösen átv. értelemben.
"Egy pontra gyűlt az élet foglalatja, Az ösztönzaj csak élvre lobbadoz." Az élet korai. (Kisf. K.). "S a borostyán édes álma: Győzni a király előtt, Sok vitéznek lángszivében Olthatatlan vágyra nőtt; S versenytűzre lobbadozva Gyűlnek a várpiaczon." Budai harczjáték. (Ugyanattól). | |
* | |
| (lobb-ad-oz-ás) fn. tt. lobbadozás-t, tb. ~ok. Gyakori vagy folytonos lobbanás. V. ö. LOBBADOZ. | |
* | |
| (lobb-an, azaz lob-u-an, lob-v-an), önh. m. lobban-t. Mondják különösen égékeny testről, midőn lángra gyulad. A lőpor hirtelen lobban. A szalma hamarabb fellobban, minta fa. A puska előbb lobban, azután szól. Átv. ért. hirtelen haragra fakad, gyúlad. Haragra lobbanni. Hamar lobban, vagy mindjárt fellobban, mint a puskapor. (Km.). Fellobbant Salamon a hadhír jöttére. (Döbrentei). | |
* | |
| (lobb-an-ás v. lob-u-an-ás) fn. tt. lobbanás-t, tb. ~ok, harm. szr. ~a. Gyulékony test állapota, midőn lobra, azaz lángra kap, hirtelen lángot vet. V. ö. LOBBAN. | |
* | |
| (lobb-an-ék-ony) mn. tt. lobbanékony-t v. ~at, tb. ~ak. Ami v. átv. ért. aki könnyen lobban. | |
* | |
| (lobb-an-ék-ony-ság) fn. tt. lobbanékonyságot. Tulajdonság, midőn valami v. valaki lobbanékony. | |
* | |
| (lobb-an-t v. lob-u-an-t) áth. m. lobbant-ott, htn. ~ni v. ~ani, par. ~s. 1) Valamely gyulékony testet lobbanóvá tesz, azaz lángra gyúlaszt. A lőport egy szikra lángra lobbantja.
"Tüzet lobbant pillantása, Mint az egek villámlása." Faludi. 2) Átv. ért. valamit sebes mozgással kibocsát, kinyom, kitaszít. A meggyuladt lőpor kilobbantja a golyót. 3) Szinte átv. ért. valamit szemére lobbantani valakinek, am. szemére hányni, szemére vetni, és pedig oly valamit, mi miatt magát szégyenlenie, mi miatt elpirulnia kell, s arcza mintegy gyuladásba jön. | |
* | |
| (lobb-an-t-ás) fn. tt. lobbantás-t, tb. ~ok. Cselekvés, midőn valaki vagy valami valamit lobbant. | |
* | |
| (lobb-an-ty-ú) fn. tt. lobbantyú-t. Sándor István így nevezi a pattantyások kanóczát, mely az ágyút ellobbantja. Eredetileg: lobbantó, mint pattantyú pattantó, csörgetyű csörgető stb. mások. | |
* | |
| (lobb-asz-t v. lob-u-asz-t) áth. m. lobbaszt-ott, htn. ~ni v. ~ani, par. lobbaszsz. Lobbanóvá tesz, lobra, lángra gyúlaszt. Szokottabban: lobbant. | |
* | |
| (lob-elleněs) ösz. mn. Mondják oly gyógymódról, és gyógyszerekről, melyek a kóros gyuladások, tüzességek ellen használtatnak. | |
* | |
| (ló-bélü) ösz. mn. Mondják emberről, ki igen sokat eszik. | |
* | |
| (ló-betegség) ösz. fn. Oly betegség, mely különösen a lovakat szokta meglepni, pl. keh, taknyosság. | |
* | |
| (lob-ics-k-ol) kicsiny és gyakor. önh. m. lobicskol-t, Mondják különösen arról, ki fürdéskor kezeit, lábait hányja veti, s mintegy ide-oda lobogtatja. Az ics középképző könnyüd kicsi mozgást, a k pedig mint átalakult g annak gyakoriságát jelenti. Máskép lubiczkol. Mondják megnyújtva is: lóbicskol. Egyszerüen: loboz. | |
* | |
| (lob-ics-kol-ás) fn. tt. lobicskolás-t, tb. ~ok, harm. szr. ~a. Cselekvés, midőn valaki lobicskol. | |
* | |
| (lób-it-a, mintegy lóbitó) fn. tt. lóbitát. 1) l. LÓBA. 2) A székelyeknél Kriza J. szerént am. lógó, fityegő valami. | |
* | |
| (lob-láz) ösz. fn. Láz neme, melyet lobos kórállapot idézett elé. | |
* | |
| (lob-og) gyak. önh. m. lobog-tam, ~tál, ~ott. Széles ért. valamely lenge, könnyü, vékony, foszlány test a levegőnek mozgásától, vagy bizonyos erő által mozgásba hozva élénken inog. Különösen: lobog a láng, midőn a szél meg-megkapja. Lobog a kifüggesztett zászló. Lobog a bőszáru gatya, bő újju ing, midőn lovagol vagy tánczol a legény. Lobog a nő fátyola, köténye, midőn a szél hajtogatja.
"Királyi zászlók lobognak Fénylik titka a keresztnek." Egyházi ének. "Rugdal, rázza fejét, hosszu serénye lobog." Kisfaludy K. Erdélyben mondják a forró vízről, midőn felbuzdúl, valamint a forrásokról is, melyekből a víz bugyborékosan fakad fel. Kicsinyező alakban V. ö. LEBEG, LIBEG. | |
* | |
| (ló-bogár) ösz. fn. l. LÓTETÜ. | |
* | |
| (lob-og-ó) mn. és fn. tt. lobogó-t. 1) Általán ami lobogva mozog. Lobogó lángok. Lobogó tűz. Lobogó vitorla, zászló, fátyol. 2) Különösen főnevül véve am. zászló, nevezetesen, hosszukás, fecskefarku, mely minden lebbentésre lobog. Kitűzni lobogókat. Hadi lobogó. Lobogót vinni a seregek előtt.
"Lobogójuk sárga, zöld színek oszlatják, Kiknek tafotáit szelek hajtogatják." Gyöngyösi István. Kölcsey leirása szerént: "Erőm s tanácsom nincs, ezrekkel Mégis vezérként hordanak; Fenn küzdel szárnyam a szelekkel, Lábamhoz hősök hullanak. Eskütte nékem szent hüségét Az ifjuság délczeg sora, Kíséri pályám messzeségét A Grátiák könyzápora. Szerencse, hir nyomban követnek, Vesztőre vesztem mocskot hoz, S a nyertes hív emlékezetnek Szentelve, nyújt oltárihoz." V. ö. LEBEGŐ. | |
* | |
| (lobogó-nyel) ösz. fn. Pózna, rúd, dorong, melyről az úgynevezett lobogó függ, s melynél fogva azt kitüzik, vagy viszik. V. ö LOBOGÓ. | |
* | |
| (lob-og-ó-s) mn. tt. lobogós-t, v. ~at, tb. ~ak. Ami lobogó tulajdonsággal bir; vagy lobogóval van fölszerelve, diszítve.
"Véres zászlók alatt Lobogós kópiát Vitézek ott viselik." Balassa B. Mondják különösen a) villámról, mennykőről, mint afféle lobogva czikázó tüneményről. Lobogós villám, menykő. Innét e gyöngédebbféle ártatlan káromkodás: Ejnye lánczos lobogós! Lobogós adta! Lobogós szedte vedte! b) Mondják bő és hosszu újju, úgynevezett magyar üngről, melyet néhutt tréfásan borjuszáj-nak mondanak. Ha szűkebb, sípújju a neve. | |
* | |
| (lob-og-ó-os-an) ih. Lobogós módon vagy állapotban. Lobogóval ellátva. | |
* | |
| (lob-og-tat) mivelt. m. lobogtat-tam, ~tál, ~ott, par. lobogtass. Eszközli, hogy valami lobogjon. A szél lobogtatja a lángot, fátyolt. A csapatvezér lobogtatja a hadi zászlót. | |
* | |
| (lob-og-tat-ás) fn. tt. lobogtatás-t, tb. ~ok. Cselekvés, midőn valamit lobogtatnak. | |
* | |
| (lob-ol) önh. m. lobolt. Lobogva vagy lebegve ide-oda mozog. Győrvidéki szó. A hullámok nagyon loboltak: s alá lett mosva, (dunántúliasan, e helyett alámosatott vagy mosódott) a töltés. | |
* | |
| (lob-ol-ás) fn. tt. lob-ol-ás-t, tb. ~ok. Lobogva ide-oda mozgás. | |
* | |
| régies kiejtés 'labancz' helyett.
"Én, az mint látjátok, vitéz ember vagyok Az hires kopányi lobonczok hadnagyok." A XVII. század második feléből. (Thaly K. gyüjt.). | |
* | |
| (lob-or) fn. tt. lobor-t, harm. szr. ~a v. ~ja. A hellen puramiV után szó szerént forditva am. csúcs- vagy csúcsos oszlop, mely némileg a lobbal égő tűzhöz, vagy lánghoz hasonlóan vékony hegygyel végződik; máskép: gúla. | |
* | |
| (lobor-alaku) ösz. mn. l. LOBORDAD. | |
* | |
| (lob-or-dad) mn. tt. lobordadot. Olyan alaku, mint a lobor. | |
* | |
| (ló-borsó) ösz. fn. A nép nyelvén, babónem alá tartozó növényfaj; virágai magánosak, vagy párosak, kocsántalanok; levelkéi hosszudad tojáskerekek, tompák, szálkahegyük. Virága kékes, piros. Máskép szintén a nép nyelvén: abrakborsó, vad lencse, lednek, növénytani néven abrakbabó. (Vicia sativa). Van hályagláborsó is, mely növénytani néven: bagolcsa bóka. (Astragalus cicer). | |
* | |
| (lob-oz) önh. m. loboz-tam, ~tál, ~ott, par. ~z. Úszás közben lábaival a vizet veri. Kicsinyezve: lobicskol v. lubiczkol. V. ö. LOB, LOBICSKOL. | |
* | |
| (lob-oz-ás) fn. tt. lobozás-t, tb. ~ok. Cselekvés, midőn valaki loboz. | |
* | |
| (ló-bögöly) ösz. fn. Bögölyfaj, mely kiváltképen a lovakat szokta meglepni és csipkedni, lólégy. V. ö. BÖGÖLY. | |
* | |
| (ló-bőr) ösz. fn. A ló nevü állat bőre. Nyers lóbőr. Kikészített lóbőr. Lóbőrből varrt saruk. Lóbőr a szekernye. (Pázmán Kal. 530.) | |
* | |
| (lob-tyú) fn. tt. lobtyút. l. szokottabban: LABDA. | |
* | |
| (lo-cs) fn. tt. locs-ot, harm. szr. ~csa. Híg sár, mely a bele lépő lábai alatt mozgásba jő, és fecseg. Ikerítve: licslocs v. locspocs. Gyökeleme lo, melyben a mozgékonyság alapfogalma rejlik, a cs képző pedig a mozgás által okozott hangot fejezi ki. Minden lében locs, (km.) am. mindenbe bele ártja magát, mindenbe bele szól. Származékai: locsos, locscsan, locscsant, locskos, locsog, locska, locskál, locsol, locspol, locspolódik. Rokonai, a latin lacus, lacuna, a német Lacke. V. ö. LOTY. | |
* | |
| falu Sopron m.; helyr. Lócs-ra, ~on, ~ról. | |
* | |
| (locs-a) fn. tt. locsát. Ritkán használt szó, a szokottabb locs helyett l. LOCS. | |
* | |
| (locs-a-d) önh. m. locsad-tam, ~tál, ~t v. ~ott. Nincs ugyan divatban, de hogy hajdan léteznie kellett, mutatja származéka locsadék, mely a nyelvhasonlat szabályai szerént csak a locsad törzsökből származhatott. Kriza J. szerént locscsad, fellocscsad, mikor a hó felolvad, meglucskosodik. V. ö. LOCSADÉK. | |
* | |
| (lo-cs-ad-ék) fn. tt. locsadék-ot, harm. szr. ~a. Merő locsból álló keverék, zagyvalék. Különösen roszféle kotyvasztott leves, vagy híg eledel. | |
* | |
| (locsa-gaz) ösz. fn. Növénynem az egylakiak seregéből és sokhímesek rendéből; hímvirágának csészéje sok hasábu, bokrétája nincs, himszála tizenhat-húsz, rövidek, anyavirágának csészéje hat levelü, födelékes, bokrétája nincs, gyümölcse egy magu makkocska. Vízben lakik, honnan a neve. (Ceratophyllum). Van szarvas locsagaz, suta locsagaz. | |
* | |
| (locsa-húr) ösz. fn. A hathímesek seregesből és egyanyások rendéből való növénynem; csészéje harangalaku, tizenkét fogu, bokrétája hat szirmu, tokja két rekeszű, sok magvu. Ártéri berkekben, innen 'locsa' neve, nálunk kivált a Tisza körül. (Peplis). Henye locsahúr. (Peplis portula). | |
* | |
| (locsa-szirom-ták) ösz. fn. Növényfaj, a szirontákféle virágok neméből; szára lecsepült, vagy vizen lábó, gyökerező levelei kerekded veseformák, épélűk, himszála öt-tíz. (Ranunculus hederaceus). | |
* | |
| (locs-ba-a-kol) áth. m. locsbá-kolt. Mándy P. szerént Szathmár vidékén am. locskol. | |
* | |
| (locs-ba-kol-ás) fn. tt. locsbákolás-t, tb. ~ok. Locskolás. | |
* | |
| (locs-u-ad) l. LOCSAD. | |
* | |
| (locscs-an v. locs-u-an) önh. m. locscsan-t. Mondjuk híg testről, midőn ütődés által helyéből kimozdúl, egyszersmind némi cs-féle hangot ad. Ki-, el-, fel-, szétlocscsanni. Locscsan a híg sár, midőn valaki belelép. Locscsan a félig töltött hordóban a bor, ha megtaszítják. Locscsan az evezővel megcsapott víz. A tálból kilocscsant a leves. A feldöntött csöbörből ruhájára locscsant a moslék. V. ö. LOCS. | |
* | |
| (locscs-an-ás v. locs-u-an-ás) fn. tt. locscsanás-t, tb. ~ok, harm. szr. ~a. Valamely híg testnek mozdulása, egyszersmind hangzása, midőn nyugvó helyéből ütődés következtében sebesen kimegy. | |
* | |
| (locscs-an-t v. locs-u-an-t) áth. m. locscsant-ott, htn. ~ni v. ~ani, par. ~s. Valamit locscsanóvá tesz, vagyis eszközli, hogy locscsanjon. Valakinek szemébe, ruhájára locscsantani a vizet. A vödörből kilocscsantani a bort. A fazékból kilocscsantani a levest. V. ö. LOCSCSAN. | |
* | |
| (locscs-an-t-ás v. locs-u-an-t-ás) fn. tt locscsantás-t, tb. ~ok, harm. szr. ~a. Cselekvés, midőn valaki locscsaut, kilocscsant valamit. V. ö. LOCSCSANT. | |
* | |
| (ló-csere) ösz. fn. Lovak cserélése, midőn lóért lovat adnak és vesznek. | |
* | |
| (locs-fěcs) ösz. fn. tt. locsot-fěcset. Átv. ért. hiába való beszéd, mely csak a levegőt csapkodja. Innen ered: locsog fecseg, locsogás fecsegés, locska fecske. Kicsinyezve: licsificsi. | |
* | |
| (ló-csimbe) ösz. fn. Csimbefaj, azaz két szárnyu bogár, tüskés lábakkal, rövid és kemény szivókával, mely nyáron különösen a lovak bőrébe csimbeszkedik. (Hippobosca equina). | |
* | |
| (ló-csiszár) ösz. fn. 1) Eszköz, melylyel a lovat tisztítják, pl. fésü, vakaró, kefe. 2) Innen átv. ért. és félgúnyosan így nevezik az oly lókereskedőt, ki a kóczos lovakat kifésüli, megvakarja, néha meg is festi, szóval kicsiszolja, kifényesíti, hogy annál kelendőbbek legyenek. V. ö. CSISZÁR. | |
* | |
| (ló-csiszárság) ösz. fn. Lovakkal való kereskedés, különösen, midőn valaki mesterségesen kicsiszolt lovakkal üzérkedik. V. ö. LÓCSISZÁR. | |
* | |
| (locs-k) fn. tt. locsk-ot, harm. szr. ~a. Nedves szenny valamely testen. Innen, locskos am. nedves szenynyel rutított. Locskos ruha. Máskép: lucsk, melyből lett lucskos. Rokona: lust, lustos. Máskép ismét: locsok, mint: mocsk, mocsok; pocsk, pocsok; szucsk, szucsok. | |
* | |
| (locs-og-a) mn. tt. locskát. Átv. ért. mondják emberről, ki sok hiábavalót beszél, kinek sokat jár a szája, s beszéde hasonló az ide-oda csapkodó nedv hangjához, melynek értelme nincsen, s a füleket veri egyedül. Törzsöke locsog, innen lett locsogó, locsoga, locsga, locska, mint: fecseg fecske, bugyog bugyka, csacsog csacska, czineg czinke stb. mások. Locska fecske am. locsogó fecsegő, a ,locska' szó erősbitése. Szapora, mint a locska száj. (Km.). Locska gyerek, leányka. Származékai: locskál, locskálkodik. | |
* | |
| (locska-fecske) ösz. mn. l. LOCSKA. | |
* | |
| (locs-og-a-al) gyak. önh. m. locs-kált. Valamely nedvet úgy zavar, csapkod, hogy locsogjon. Egy pocsban locskálnak. (Km.). Átv. ért. locsogva beszél. V. ö. LOCSOG. | |
* | |
| (locs-og-a-al-ás) fn. tt. locskálás-t, tb. ~ok, harm. szr. ~a. Nedvnek oly csapkodása, zavarása, hogy locsog. Locsogva beszélés. | |
* | |
| (locs-og-a-al-g-od-ik) gyak. k. m. locskálkod-tam, ~tál, ~ott. Locsogva beszélget, holmi haszontalan dolgokról pletykálkodik, hireket hordogat. | |
* | |
| (locs-og-a-ság) fn. tt. locskaság-ot, harm. szr. ~a. Átv. ért. haszontalan beszéd, beszédüség, pletyka, pletykaság. V. ö. LOCSKA. | |
* | |
| (locska-selyem-farku) ösz. fn. Madárfaj, melynek tollai, különösen farktollai selyemtapintatu puhák. (Ampelis). Nevezetes azon fajtája, mely éjszaki Európában él, és füszeres izü húsa van. Erről a népmondák azt regélik, hogy a háborút, dögvészt, halált megjövendőli, s innen a locska jelzőneve is (Ampelis garrulus). | |
* | |
| (locs-og-ol) gyak. önh. m. locskol-t. Csapkodás, rázás által eszközli, hogy a víz, vagy más nedv locsogjon. A gyermekek locskolnak a tócsában. Használtatik áthatólag is, s am. locsossá tesz. Ruháját belocskolni. | |
* | |
| (locs-og-ol-ás) fn. tt. locskolás-t, tb. ~ok. Cselekvés, midőn valaki locskol. | |
* | |
| (locs-k-os) mn. tt. locskos-t v. ~at, tb. ~ak. Közvetlen törzsöke: locsk, azaz locsok v. locsék. Mondják testről, mely egészen átázott, melyet a nedv, különösen sárvíz beszennyezett. Máskép: lucskos, lustos. A szüretelők locskosak szoktak lenni. A nagy esőben minden ruhája locskos lett. Átv. ért. locskos nyelv, locskos száj, mely tisztátalan, csúnya, botrányos dolgokat beszél. | |
* | |
| (locs-k-os-an) ih. Locskos módon; vagy locskos állapotban. V. ö. LOCSKOS. | |
* | |
| (lo-cs-k-os-ít) áth. m. locskosít-ott, htn. ~ni v. ~ani, par. ~s. Locskossá tesz valamit. A pocsolyában járó gyermek belocskosítja magát. V. ö. LOCSKOS. | |
* | |
| (locs-k-os-ít-ás) fn. tt. locskositás-t, tb. ~ok. Locskossá tevés. | |
* | |
| (locs-k-os-od-ás) fn. tt. locskosodás-t, tb. ~ok, harm. szr. ~a. Locskossá levés. V. ö. LOCSKOSODIK. | |
* | |
| (locs-k-os-od-ik) k. m. locskosod-tam, ~tál, ~ott. Locskossá leszen. Aki mos, aki sárban vízben jár, aki kendert áztat, locskosodik. V. ö. LOCSKOS. | |
* | |
| mváros Sopron m.; helyr. Locsmánd-ra, ~on, ~ról. | |
* | |
| puszta Pest m.; helyr. Locsod-ra, ~on, ~ról. | |
* | |
| (locs-og) gyak. önh. m. locsog-tam, ~tál, ~ott. 1) Tulajd. ért. a helyéből kicsapott nedv ismételve ,locs' hangot ad. Locsog a víz, midőn az utczaöntöző lajtbót kifoly. Locsog a rázott hordóban az öblögető víz. 2) Átv. ért. hiba való dolgokat beszél, jár a szája. Locsog fecseg. Licseg locsog. Hadd locsogjanak az emberek, ne gondolj velök. Ne locsogj! | |
* | |
| (locs-og-ás) fn. tt. locsogás-t, tb. ~ok, harm. szr. ~a. 1) Valamely megütődött nedvnek gyakori locs hangja. 2) Átv. ért. hiábavaló beszédek, fecsegések. Locsogással tölteni az időt. A sok locsogásban fehéret köp. (Km.) | |
* | |
| (locs-og-at) áth. m. locsogat-tam, ~tál, ~ott, par. locsogass. Eszközli, hogy valami locsogjon. A vizet kilocsogatni a dézsából. A rázós szekér locsogatja a lajtban levő vizet. | |
* | |
| (locs-og-at-ás) fn. Cselekvés, midőn valaki vagy valami valamit locsogat. | |
* | |
| (locs-ol) áth. m. locsol-t. Valamit kiöntögetett, kicsapkodott nedvvel behint, megáztat. Csatornából lapáttal locsolni a kerti veteményeket. Szagos vízzel locsolni valakit. Magát vagy mást belocsolni. A fürdők tréfából locsolják egymást. | |
* | |
| (locs-ol-ás) fn. tt. locsolás-t, tb. ~ok; harm. szr. ~a. Cselekvés, midőn valakit vagy valamit locsolnak. | |
* | |
| (locs-os) mn. tt. locsos-t v. ~at, tb. ~ak. Nedvtől ázott. Locsos ruha. V. ö. LOCS. | |
* | |
| (locs-os-an) ih. Nedvtől ázottan. | |
* | |
| (locs-os-kod-ás) fn. tt. locsolkodás-t, tb. ~ok. Cselekvés, midőn valaki locsolkodik. | |
* | |
| (locs-os-kod-ik) k. m. locsoskod-tam, ~tál, ~ott. Aki mintegy készakarva magát locsossá teszi, pl. a csintalan fiu, ki a sárban futkos, vagy ki oly munkát végez, mely szükségkép locsossá teszi őt, pl. locsoskodik a mosónő, a bőrvakaró timár, a kenderáztató stb. | |
* | |
| (locs-os-od-ik) k. l. LOCSKOSODIK. | |
* | |
| (locs-pocs) ösz. fn. Mindenféle hígsáros hely, mocsár, pocsolya, lőtye stb. Locspocs az út, nagy a sár. | |
* | |
| (locs-p-ol v. locs-u-ol, locs-v-ol) l. LOCSOL. | |
* | |
| (locs-u-ha v. locs-ó-ha) mn. tt. locsuhát. Am. lity-loty; más kiejtéssel: lacsuha, honnan lacsuhodik v. lacsohodik. | |
* | |
| falu Nógrád, m. FELSŐ~, ALSÓ~, faluk Pozsony m.; helyr. Lócz-ra, ~on, ~ról. | |
* | |
| (ló-cza) fn. tt. lóczát. Az ország különbféle vidékein am. pad, azaz rendesen négy lábon álló, hosszukás szék. Cseh nyelven: loze. Némely tót vidékeken tótúl: lavicze, lavicza, finnül is: lauta v. lavitsa. Egyébiránt magyar elemzéssel ,lócza' vagy átv. értelmü szó a ló gyöktől, s am. (fa) lovacska, sőt csakugyan máskép: lóka; innét oly lóczát, melyre a pálczaütésekre itélteket fektetni szokták, gúnyosan vak ló-nak v. deres-nek nevezi a képes kifejezéseket kedvelő magyar nép; vagy pedig általában az alant v. laposan fekvéstől vette nevezetét, a midőn rokon lanka, öszvehúzva lók szóval s idegen nyelvekben, közelebbről a német Lage, illetőleg legen, liegen szókkal. Egy lóczán feküsznek. (Km.). Akit a nap látott czifrán feljöttében, azt a nyújtó lóczán hagyta lementében. (Szirmay). | |
* | |
| (lócza-deszka) ösz. fn. A lóczának felső lapos része. | |
* | |
| (lócza-kar) ösz. fn. A lócza nevü ülőszéknek támasztéka, melynek hátat vet az ülő. V. ö. LÓCZA. | |
* | |
| (lócza-láb) ösz. fn. Azon alapfák, melyek a lóczát lábak gyanánt tartják. Oly öszvetétel, mint: székláb, padláb, asztalláb, ágyláb. | |
* | |
| puszta Gömör m.; helyr. Lóczi-ba, ~ban, ~ból. | |
* | |
| (ló-czitrom) ösz. fn. Tréfásan, s mintegy szépített nyelven am. lóganaj, mely gömbölyű szokott lenni; máskép: lókukó. | |
* | |
| (lo-od) elavult gyök, melyből lódít, lódúl, és származékaik erednek. Alakra hasonló hozzá a szintén elavult tód, a tódúl és tódít törzsöke; s valamint ennek gyökeleme to, ugy amazé lo. Értelme am. lót. | |
* | |
| (ló-darázs) ösz. fn. Legnagyobb darázsfaj, melynek torja fekete és feketésvörös, s hasgyürűji feketepontosak. Fulánkja igen mérges, dongása erős. (Vespa crabro). Nevét nem onnan kapta, mintha a lovakat különösen bántaná, hanem mivel a magyar bizonyos tárgyakat, melyek a maguk nemében legnagyobbak, a lóról szereti elnevezni, pl. lódió, lóbab, lógesztenye, lómenta, lósóska, lótorma. | |
* | |
| (lód-ig-a-al) áth. m. lódigált. Kriza J. szerént a székelyeknél am. hajigál, dobál. | |
* | |
| (lód-ig-a-al-ás) fn. tt. lódigálás-t, tb. ~ok, harm. szr. ~a. Hajigálás, dobálás. V. ö. LÓDIGÁL. | |
* | |
| (lód-ig-a-al-ó-d-ik) m. lódigálód-tam, ~tál, ~ott; belszenvedő alak, de közép ige jelentéssel és am. hajigál. (Székely szó). | |
* | |
| fn. tt. lódingot. Szabó D. szerént puskaportok. Gyöngyösinél is:
"Kétszeres lódingot emelnek vállukon, Amelyek függenek karmazsin majczokon." A Phoenixből. Ferenczi János szerént az a szíj, melyen a karabély lóg s ing; a föntebbi értelmezés után csak lódingszíj. Ismét mások szerént a tájszótárban am. (a lőfegyverbe való) töltés. Hihetőleg ez a közelebbi jelentése, melynélfogva annak eredetére is rájöhetünk a német Ladung szóban. | |
* | |
| (lóding-pénz) ösz. fn. Balaton mellékén a szőlőcsősznek puskaporra adott pénz. | |
* | |
| (lód-in-t) kicsiny. áth. m. lódint-ott, htn. ~ni v. ~ani, par. ~s. Valakit vagy valamit sebes könnyüséggel tovább vet, taszít. | |
* | |
| (lód-in-t-ás) fn. tt. lódintás-t, tb. ~ok, harm. szr. ~a. Cselekvés, midőn valaki lódint. | |
* | |
| (ló-dió) ösz. fn. Olasz dió, mely a mi közönséges diónknál jóval nagyobb, és vékonyabb héju. | |
* | |
| (lód-ít) áth. m. lódít-ott, htn. ~ni v. ~ani, par. ~s. Lódóvá, azaz lótóvá tesz. Különösen: megparancsolja, meghagyja valakinek, hogy sietve menjen valahova. Meg-, le-, el-, ki-, belóditani. Gyereket lódítani a póstára. Lóditsunk ki valakit, hogy a munkásokat haza hívja. Korbácscsal meglódítani valakit. Majd ellóditlak! Szélesb ért. valakit v. valamit erősebb taszítás által eltávolít, eldob. Úgy ellódítlak, hogy a lábad sem éri a földet. Követ lódítani valaki után. | |
* | |
| (lód-ít-ás) fn. tt. lódítás-t, tb. ~ok, harm. szr. ~a. Cselekvés, vagy inkább miveltetés, mely által valakit vagy valamit lódítunk. V. ö. LÓDÍT. | |
* | |
| falu Trencsín m.; helyr. Lodnó-ra, ~n, ~ról. | |
* | |
| férfi kn. tt. Lodomér-t. A szláv eredetü Wladimir-ból alakult. | |
* | |
| fn. tt. Lodomériát. Gallicziával egyesült osztrák-lengyel koronaország. Galliczia és Lodoméria királya. | |
* | |
| erdélyi falu Küküllő m.; helyr. Lodormány-ba, ~ban, ~ból. | |
* | |
| (lód-úl) önh. m. lódúl-t. Sebesen neki indulva megy, betü szerént: lódóvá, lótóvá lesz. Ki-, be-, el-, meglódúlni. Kilódúlni a mezőre. Belódúlni a városba. Ellódúlni a másik utczába. A cseléd szüleihez lódúlt egy kis időre. Meglódúlt egy fogam. Különösen használják üző ige gyanánt. Lódulj innen! Nem lódúlsz mindjárt? No most lódúljatok! azaz takarodjatok, hordjátok el magatokat, pusztuljatok, tisztuljatok, vakarodjatok stb. Mondják lelketlen ingó tárgyakról is, midőn erős taszításra, mozdításra neki indúlnak. Meglódúl a kocsi, hajó, midőn sebesebben huzzák. V. ö. LO. | |
* | |
| (lód-úl-ás) fn. tt. lódulás-t, tb. ~ok, harm. szr. ~a. Cselekvés v. szenvedés, midőn valaki v. valami lódúl. V. ö. LÓDÚL. | |
* | |
| (ló-eleség) ösz. fn. Általán, amivel a ló élni szokott, mint széna, lóher, lendek, zab, árpa stb. Szorosb ért. leginkább széna és zab. | |
* | |
| falu Sáros m.; helyr. ~falu-ba, ~ban, ~ból. | |
* | |
| (ló-fark) ösz. fn. A ló nevü állatnak farka. Sáros uton felkötni a ló farkát. Elvágni a ló farkát. A fáradt lónak meg szokták húzni a farkát. Farkánál fogva lerántani a lovat. A tatárok és ozmanoknál a zászló képét viselő hadi jel, mely egyszersmind a vezérek alsóbb vagy felsőbb rangjának kimutatására szolgál, mert mennél nagyobb a vezér rangja, annál több lófark vitetik előtte, s tűzetik sátora elé. A császárnak a táborban hét, a nagyvezérnek öt, a többi pasáknak három, kettő, vagy egy lófarku diszjelök van. A nép nyelvén lófark nevét viselik bizonyos növények, melyek némileg a lófarkhoz hasonlók. Ilyen a spárga v. nyúlárnyék, ujabb néven: csirág. l. LÓFARKFŰ. | |
* | |
| (ló-fark-fű) ösz. fn. Az úszszakálok neme alá tartozó növényfaj, melynek nyolcz-tizenkét árforma levelei vannak egyegy gyürűben, s a víz fölött merőn, a víz alatt lekonyúlva állanak. (Hippuris, Equisetum vulgare). | |
* | |
| (ló-farkú) ösz. mn. Az ozmanoknál mondják pasákról, mennyiben diszjelül dárdára kötött lófarkat hordoznak előttök. Egy, két, három, öt lófarkú pasa. | |
* | |
| (ló-fej) ösz.fn. 1) A ló nevü állatnak feje. Kis, nagy lófej. Kosforma lófej. 2) Gúnyosan, igen hosszú emberi fej, vagy arcz. 3) Tréfásan kolostori nyelven, legnagyobbféle breviarium. | |
* | |
| (ló-fejű) ösz. mn. Átv. gúnyos ért. igen hosszu fejü, vagy képű ember. Máskép: csikófejű, csikóképű. A székely köznyelven 'lófő' helyett is használják. | |
* | |
| (ló-férěg) ösz. fn. l. LÓTETŰ. | |
* | |
| (ló-fésü) ösz. fn. Fésü rézből vagy vasból, melylyel a lovak serényét és farkát fésülik. | |
* | |
| (ló-fi) ösz. l. LÓFŐ. | |
* | |
| (ló-fiú) ösz. fn. A székelyeknél am. csikó v. csidkó. (Kriza J.). | |
* | |
| (ló-fő) ösz. mn. A székely nemzet hajdani rangosztályozása szerént lófő-székelyek (lovasfő székelyek) voltak azon rendbeliek, kik lóháton köteleztettek szolgálni (Primipili.). Báthori István lengyel király is említi e nevet egy 1583-iki levelében: "Becz Imre adja értenünk, hogy ennek előtte való időkben Lázár István foglalt volna el Kászonban egynehány parasztházat és egy lófőnek házát, örökségét." Történelmi Tár. VIII. kötet. 234. lap. Némelyek így akarják értelmezni: lófejő székely a lófejő szittyáktól (equimulgus). Azonban mind a székely alkotmány, mind a hagyomány az első értelmezést tanusítja. A népnyelvben sokszor lófejü-nek mondják:
"Látod kurucz, a lófejü, Ő Átilla igaz vérü; Ő bent maradt hazájába, Inkább itt dűl a sirjába A lófejü." Erdélyi J. gyüjt. | |
* | |
| (ló-futtatás) ösz. fn. Általában eszközlése annak, hogy a ló nyargalva menjen. Különösebben: versenyezés neme, midőn az illető lótulajdonosok akár fogadásból, akár csupa kísérletből, és mulatságból lovaikat bizonyos pályán futtatják, hogy kitünjék, melyik sebesebb és kitartóbb futásu. Máskép: lóverseny | |
* | |
| (ló-futtatási) ösz. mn. Lófuttatásra vonatkozó, azt illető. Lófuttatási időszak. | |
* | |
| (lo-og) gyak. önh. m. lóg-tam, ~tál, v. ~ottam, ~ottál, ~ott, htn. ~ni v. ~ani. Általán mondják oly testről mely bizonyos tartalékpontról aláfelé nehezkedve folytonos ingatag állapotban létezik. A lógás tehát rendszerént két dolgot föltételez t. i. lefelé nehezkedést, és ingékonyságot. Lóg az eloldódott nadrágszíj. Zsebből kilóg a kendő. Lógnak a gyümölcscsel terhelt és lefelé görbedő ágak. Innen ikerítve liglóg minden, mi erősen, szilárdan nincs valahová kötve, s a levegőnek vagy más gyönge erőnek illetésére mozgásba jő. Líglóg a ruha, melyet csak imígyamúgy kerít valaki magára. Líglóg a rongy, a czafrang, salang. Lógnak az aláeresztett kezek vagy a magas helyen ülőnek lábai. Fut a kutya, lóg a farka. (Ponyvai vers). Más ikerítéssel csig-lóg (talán = csüng lóg). A vásár csak csig-lóg már. Néha a ,lóg' csak az ingékonyságra vonatkozik pl. lógnak (= inognak) a fogak, lóg (= inog) a földbe roszul vert czölöp. Átv. ért. mondják bizonytalan állapotról, melynek állhatatossága nincsen, pl. midőn valaki minduntalan tart tőle, hogy hivatalból kiesik. Alapfogalom benne az ingatagság, mozgékonyság, mely a le gyökben rejlik, mi kivált a lógat, lógáz, lógázkodik, lógó származékból kitünik. Némelyek kettőztetett g-vel irják: lógg, de hibásan, mint az elemzés mutatja. V. ö. LO. | |
* | |
| l. LÓK helynév. | |
* | |
| (lóg-a) fn. tt. lógát. Hinta, mely bizonyos tartalékpontról alálóg. Máskép: lóba. | |
* | |
| (ló-ganaj) ösz. fn. A lónak gombóczalaku ganaja, lókuku. | |
* | |
| (lóg-ár-oz) önh. m. lógároz-tam, ~tál, ~ott. A székelyeknél divatos, am. dologtalanul tétova járkál. A Tisza vidékén: lőgérez. | |
* | |
| (lóg-ár-oz-ás) fn. tt. lógásozás-t, tb. ~ok, harm. szr. ~a. Tétova járkálás. V. ö. LOGÁROZ. | |
* | |
| (lóg-ás) fn. tt. lógás-t, tb. ~ok, harm. szr. ~a. Állapot, midőn valami lóg. | |
* | |
| (lóg-a-asz) önh. m. lógász-tam, ~tál, ~ott. Dologtalanul korhelykedik, máskép: lógóban van. Székely szó. Hasonló 'lógároz' szóhoz. l. LÓGÁROZ. | |
* | |
| (lóg-at) mivelt. m. lógat-tam, ~tál, ~ott, par. lógass. Eszközli, hogy valami lógjon, vagy lógni enged valamit. Kezeit lógatni, leeresztve hányni vetni. Lábait lógatni átv. ért. henyélve üldögelni. Lábait lógatja, mintha semmi dolga nem volna. (Km.). A szél lógatja a fák ágait. A hullámok lógatják a csónakot. V. ö. LÓG. | |
* | |
| (lóg-at-ás) fn. tt. lógatás-t, tb. ~ok, harm. szr. ~a. Cselekvés, midőn valamit lógatunk. Kezek lábak lógatása. V. ö. LÓGAT. | |
* | |
| (lóg-a-az) áth. m. lógáz-tam, ~tál, ~ott, par. ~z. Valamely függőben levő ingatag testet ideoda mozgat. Lógázni a hintát, a szalagon függő bölcsőkosarat. Lábait lógázni, átv. ért am. üldögelve henyélni. Különbözik: lógász. | |
* | |
| (lóg-a-az-ás) fn. tt lógázás-t, tb. ~ok, harm. szr. ~a. 1) Cselekvés, midőn valaki bizonyos függő testet ide-oda mozgat. 2) Állapot, midőn valaki v. valami lógázik. | |
* | |
| (lóg-a-az-ik) k. m. lógáz-tam, ~tál, ~ott, par. lógázzál. Önmagát lógázza. Hintán lógázik a gyermek. | |
* | |
| (lóg-a-az-kod-ás) fn. tt, lógázkodás-t, tb. ~ok. harm. szr. ~a. Cselekvés, midőn valaki vagy valami lógázkodik. | |
* | |
| (lóg-a-az-kod-ik) k. m. lógázkod-tam, ~tál, ~ott. Maga magát folytonosan vagy gyakran lógázza. A fára csimbeszkedett gyermek lógázkodik. | |
* | |
| (ló-gesztenye) ösz. fn. Vad gesztenye, mely a szelidnél nagyobb szokott lenni, és nem enni való. Tudniillik a magyar némely növényeket és terményeket, melyek a maguk nemében nagyobbak, vagy nem emberi éldeletre valók, ló jelzővel különböztet meg, mint lósóska, lótorma. | |
* | |
| tájdivatos, ,lóg', ,lógás', ,lógó' helyett; l. ezeket. | |
* | |
| (lóg-iny-a-al) önh. m. lóginyált. l. LÓGINYÁZIK. | |
* | |
| (lóg-iny-a-az-ás) fn. tt. lóginyázás-t, tb. ~ok. Azon egy helyen ide s tova mozgás. | |
* | |
| (lóg-iny-a-az-ik) k. m. lóginyáz-tam, ~tál, ~ott. Azon egy helyen ide s tova mozog. pl. a növény, ág, kóró stb. Székely és Szathmármegyei szó. | |
* | |
| (lóg-na-az-ik) k. m. lógnáz-tam, ~tál, ~ott. A Bodrogközben am. hintázik és lóg; tehát kivált ez utóbbi értelemben öszveüt lóginyázik szóval. Törzse: lógna s lóginya, hangokban is egyeznek. | |
* | |
| (lóg-ó) mn. és fn. tt. lógó-t. Általán, ami bizonyos tartalékpontról aláfelé nehezkedve inog, vagy általában ingatag állapotban van. Lógó rongyok. Magas székről lógó lábak. Lóg a vitorlafa. Lógóra ereszteni a kantárszárt. Különösen mint fn. mellékrúd a kocsi vagy lovas szekér oldalán, melyhez a harmadik vagy negyedik lovat fogják, midőn egy széltében két lónál többet fognak be. Lógóra fogni a csikót. Lógónak mondják, mert rendesen kötelen vagy lánczon szokott lógni, és mozogni. Átv. ért. lógóban lenni, am. henyélni, semmit sem csinálni; legfölebb csak úgy könnyeden, mellékesen tenni valamit, mint a lógóra fogott csikó, melyet nem igen szorít a kocsis, hogy meg ne rontsa. V. ö. LÓGÓS. | |
* | |
| (lógó-hal) ösz. fn. Halfaj, mely hosszu evező szárnyainál fogva nagyot vet magán, s mintegy repülni látszik. (Exocoetus). | |
* | |
| (lóg-ony) fn. tt. lógony-t, tb. ~ok. Némelyek által használt kifejezés a ,pendulum' magyaritására, mely mások szerént: inga. Ama mellett szól a székely lóginyázik v. lókonyázik, és azon körülmény, hogy a lefüggést inkább a 'lóg' szó fejezi ki. | |
* | |
| (lógony-óra) ösz. fn. Olyan óra, mely lógony segitségével jár. | |
* | |
| (lógony-suly) ösz. fn. A lógonyra akasztatni szokott sulyos test. | |
* | |
| (lógó-rúd) ösz. fn. l. LÓGÓ, fn. | |
* | |
| (lóg-ó-os) 1) mn. tt. lógós-t v. ~at, tb. ~ak. Ami függő állapotánál fogva ingatag, ideoda mozgékony. Lógós czafrangok, salangok. 2) Fn. tt. lógós-t, tb. ~ok, harm. szr. ~a. Különösen mondják lóról, melyet lógórudra fognak. Lógós csikó. Lógós ló. 3) Mint melléknév mondatik kocsiról, hintóról, melynek korbája szíjakon vagy tollakon lóg, és ingatag. Lógós kocsin járni. 4) Átv. ért. valamely ügyben, dologban, állapotban mellékes személy, ki nélkül épenséggel ellehetni, vagy el kellene lenni. Lógós hivatalnok, szolga. Lógós van férje mellett, azaz szerető, az olasz cicisbeo. | |
* | |
| (lóg-ó-os-an) ih. Lógó állapotban, nem feszesen, hanem aláereszkedve, lefityegve. Lógósan tartani a kantárszárt, a gyeplőt. V. ö. LÓGÓS. | |
* | |
| (lógós-láncz) ösz. fn. Láncz, mely a kocsihoz vagy szekérhez van akasztva, s a lógós ló annál fogva húzza a kocsit vagy szekeret. | |
* | |
| (lógós-rúd) ösz. fn. Rúd, mely a kocsihoz vagy szekérhez van erősítve, a lógós ló annálfogva húzza a kocsit vagy szekeret. | |
* | |
| (lógós-út) ösz. fn. A járt szekérút mellett, vagy mentében azon vonal, melyen a lógósló megy. | |
* | |
| (lógó-szíj) ösz. fn. 1) Széles ért. valamely eszközül, vagy czifraságul szolgáló szíj, midőn lógó állapotban van. A juhászbunda lógószíjai. Lógószij a szűrön. 2) Különösen a lógós kocsikon és hintókon azon szíjak, melyek a korbát tartják, hogy el ne billenjen. | |
* | |
| (ló-gyógyász) l. LÓORVOS. | |
* | |
| elavult vagy elvont gyöke 1) Lohad, lohaszt. 2) lohog, lohol származékoknak. Ezeknek jelentései nyomán indulva, úgy találjuk, hogy a loh 1-ső értelemben am. le, s azon lo gyökelemü szókkal áll rokonságban, melyek aláfelé hajlást, mélyedést, süppedést, lelógást jelentenek, mint: lom, lomha, lomb, lomp, lompos; minél fogva loh ezen értelemben am. lapulás, lappadás, alászállás, lenyomulás. Egyezik vele a német Loh, midőn ingoványt, söppedékes, mocsáros helyet jelent, és midőn am. timárok cserféle csávája, melylyel a bőröket puhítják. Ellenben a 2-ik értelemben t. i. lohog és lohol igék jelentésében am. el, és hangutánzónak tekinthető. Midőn a német Loh, Lohe, lohen lángolást jelent, rokon vele a magyar lob, lobog. (V. ö. LOB.) A fenn kitett jelentéseknél fogva loh, am. lapulás, alászállás, lenyomulás, és haladás. l. LOHAD, LOHASZT; és LOHOL. | |
* | |
| (loh-ad) önh. m. lohad-tam, ~tál, ~t. Mondják dagadt, puffadt, teli öblü testről, mely nyomás által, vagy beltartalmának fogyatkozása miatt magasságából veszt, és alább száll. Lohad a duda, ha kimegy belőle a szusz. Lohad a testen levő daganat, ha kifoly a geny. Lohad az erszény, midőn kiszedik belőle a pénzt. Lohad a has, néhutt másképen: ejtőzik, megejtőzik. Más rokon értelmü kifejezéssel: apad, lappad. Innen: lohad a víznek árja; midőn apad. Ellentéte: hovad, dagad, puffad. Átv. ért. mondjuk oly indulatokról, melyek a vért mintegy feldagasztják, de ismét előbbi rendes állapotra lecsillapodni engedik a kedélyt. Lelohad a harag, düh, boszú.
"Haragja lohadton meglohada, s fenkölt Szíve nem türhette az alan fetrengőt." Buda halála (Arany J.). | |
* | |
| (lob-ad-ás) fn. tt. lohadást, tb. ~ok, harm. szr. ~a. Állapot, midőn valamely dagadt, puffadt, töltött testtömeg lohad. V. ö. LOHAD. | |
* | |
| (ló-hajhász) ösz. fn. Lóalkusz, ki mások számára vásárlás végett lovakat keres, és utánok kérdezősködik, tudakozódik. V. ö. HAJHÁSZ. | |
* | |
| (ló-hajtás) ösz. fn. Cselekvés, midőn valaki lovat vagy lovakat hajt. | |
* | |
| (ló-hajtó) ösz. nm. és fn. Aki lovat vagy lovakat hajt. | |
* | |
| (ló-halál) ösz. fn. A legsebesebb lovaglás vagy kocsizás, melyben a lovat mintegy halálra hajtják. Innen a mondás: lóhalálában hajtani, sietni. Nem bizzák ebre a lóhalált. (Km.). | |
* | |
| (ló-hangya) ösz. fn. A hangyák legnagyobb faja. | |
* | |
| (ló-hara) ösz. fn. Lótakaró, pokrócz, darócz vagy posztó, melylyel a lovat hideg ellen beterítik. | |
* | |
| (loh-asz-t) áth. m. lohaszt-ott, htn. ~ni v. ~ani, par. lohaszsz. Eszközli, hogy valamely dagadt, puffadt, teli test lohadjon, azaz megapadjon, alább szálljon. A geny kinyomása által lelohasztani a gyűlt daganatot. V. ö. LOHAD. Átv. ért. a haragot, dühöt, boszút lecsillapítja. Kérlelés által lelohasztani valakinek haragját. | |
* | |
| (loh-asz-t-ás) fn. tt. lohasztás-t, tb. ~ok, harm. szr. ~a. Cselekvés, midőn valaki valamit lohaszt. | |
* | |
| (ló-hát) ösz. fn. A ló nevü állatnak háta. Lóháton járni, jönni, menni. Átv. ért. sietve, sürgetve. Lóháton végezni valamit. Lóhátról beszélni am. kevélyen, rátartólag, magát nagyra tartva. Az ilyenről szokás mondani: Nem lehet vele gyalog beszélni. | |
* | |
| (ló-hátas) ösz, mn. Aki lovon, lóháton megyen, vagy akit lóháton küldenek valahová. Lóhátas ember, máskép: lovas ember. | |
* | |
| (ló-her v. ~here) ösz. fn. A kétfalkások seregéből és tízhímesek rendéből való növénynem; csészéje ötfogu, hüvelye a csészénél ritkán valamivel hoszszabb, ki nem nyiló, egy-két magvu, ritkán több. Virága többnyire gombos, néhány fajban füzéres fürtös. Levelei hármasak. (Trifolium). Igen sokféle fajai vannak. Az ismeretesbek: kék, somkóró, gyökerező vagy fehér, réti, piros, herehura lóhere stb. A közéletben a kék csigacső-nek is lóhere a neve; mely máskép: német lóhere, luczerna; vad lóhere. Here nevét vagy gombos bugájától kapta, mely némileg a ló heréjéhez (tökéhez) hasonló, vagy talán a sarjat, kinövést jelentő hír, húr (gólyahír, tyukhúr) szókkal egy eredetü. | |
* | |
| (ló-herélő) ösz. fn. Személy, ki csődörcsikókat és lovakat herél. | |
* | |
| (ló-her-levél) ösz. fn. A lóher nevü növénynek levelei, melyek egy nyelen hármasával vannak. A négylevelű lóher igen nagy ritkaság, s a babonás nép hiedelme szerént, aki ilyet talál, szerencse éri, egyszersmind bizonyos titkok mélyébe lát. | |
* | |
| (ló-her-termesztés) ösz. fn. Földmivelés neme, mely a lóhertermést tűzi vagy tűzte ki czélul. | |
* | |
| (ló-heveder) ösz. fn. Szíjból csinált, vagy kenderből szőtt öv, melylyel a ló hasát átkötik, különösen melylyel a lóterítőt és nyerget megerősítik. Szorosra fogni, megereszteni a hevedert. Máskép: hasaló v. hasló. | |
* | |
| (ló-hidlás) ösz. fn. Hidlás a lóólban vagy istállóban. | |
* | |
| (ló-hinnyogás) ösz. fn. A lónak élesebb hanga nyerítése, pl. midőn a nemi ösztön ingerli. | |
* | |
| KIS~, NAGY~, faluk Bereg m.; helyr. Lohó-ra, ~n, ~ról. | |
* | |
| (loh-og) gyak. önh. m. lohog-tam, ~tál, ~ott. 1) Sebesen, szinte lélekszakadva megy. 2) Mondják esőről, midőn sebesen hull, mintha szakadna. 3) Mondják a fürdőről, midőn a vízben hánykolódik. Mind három értelemben alapfogalom az élénk, erősebbféle mozgás, melyet a lo gyökelem fejez ki. V. ö. LOHOL, 2). | |
* | |
| (loh-og-ás) fn. tt. lohogás-t, tb. ~ok, harm. szr. ~a. Állapot vagy cselekvés, midőn valami vagy valaki lohog. | |
* | |
| (loh-ol) áth. és önh. m. kohol-t. 1) Valakit v. valamit ver, ütöget, páhol, vagy mint képes kifejezéssel mondják, puhít, megpuhít. E szóban alapfogalom azon loh, mely apadást, alászállást jelent, mert amit jól megloholnak, azaz megvernek, az megpuhúl, szétterűl, s vékonyabbá lesz, pl. a cséplővel vert szalma. 2) Önhatólag szokott értelme: siet, elsiet; pl. ellohol, s ekkor gyöke lenne a haladó v. siető mozgást jelentő lo (= el), s rokon a lohog igével. | |
* | |
| (loh-ol-ás) fn. tt. loholás-t, tb. ~ok, harm. szr. ~a. Cselekvés, midőn valaki lohol. | |
* | |
| (loh-os) mn. tt. lohos-t v. ~at, tb. ~ak. Lohos a vízi madár, különösen vízi vad akkor, midőn a vedlés idején tollait veszti, mi miatt repülni nem tud. (Németül: mause, rauche). V. ö. LOHOSODIK. | |
* | |
| (loh-os-an) ih. Lohos állapotban. V. ö. LOHOS, LOHOSODIK. | |
* | |
| (loh-os-od-ás) fn. tt. lohosodás-t, tb. ~ok. Állapot, midőn a vízimadár lohosodik. | |
* | |
| (loh-os-od-ik) k. m. lohosod-tam, ~tál, ~ott. Alsó-Tiszamelléken mondják vízi madárról, midőn tollait hányja. Alapfogalomban egyezik az apadást, lappadást v. lapulást jelentő lohad igének gyökével. (Németül: mausen). V. ö. LOHAD. | |
* | |
| (ló-idomár) ösz. fn. Személy, ki lovakat valamire, pl. lovaglásra, kocsizásra ügyesekké, képesekké tesz, lóiskolázó. | |
* | |
| (ló-idomító), l. LÓIDOMÁR. | |
* | |
| (ló-iga) ösz. fn. Igaforma, kemény, hoszszukás kerek lószerszám, melyet a vontató ló nyakába vetnek, s ennél fogva húz. A magyar népnél ennek nincs kelete, mert lovait egyszerü hámba fogja. A németek, tótok, s más több népek használják. | |
* | |
| (ló-iskola) ösz. fn. Hely, melyben a lovak emberi használatra, főkép lovaglásra alkalmasakká képeztetnek. | |
* | |
| (ló-ismerő) ösz. mn. és fn. Személy, ki a lovakat különféle tekintetben ismerni és különböztetni tudja, milyenek: a fajta, nemzetség, kor, jó és hibás tulajdonságok, ha jó-e a ló nyergesnek v. kocsiba? ha nem kehes, nem taknyos, nem bokros-e? stb. | |
* | |
| (ló-istálló), l. LÓÓL. | |
* | |
| (ló-itató) ösz. mn. Amiből lovakat itatni szoktak. Lóitató válu, dézsa, sajtár. | |
* | |
| (ló-járás) ösz. fn. 1) Valamely lónak magatartása a menésben. 2) Hely, hol a lovak járnak, pl. midőn a hajót vontatják. | |
* | |
| (ló-járom) ösz. fn. l. LÓIGA. | |
* | |
| (ló-járom-bőr) ösz. fn. Bőr, melyből a lójármot készítik, vagy ha ez fából van, azon bőr, melylyel a járomfát behúzzák. | |
* | |
| (ló-járom-csináló) ösz. fn. Kézmives, ki lójármokat készít. | |
* | |
| (ló-járom-szarv) ösz. fn. Szaruforma ágak, melyek némely lójáromból fölfelé nyúlnak. | |
* | |
| (ló-jászol) ösz. fn. Lábakon álló váluforma, keskenyebbféle jászol, a lovak számára, mely fölé létraforma rácsot akasztanak. A zabot, abrakot rendesen a váluban, a szénát pedig vagy más ilyféle takarmányt a rácsban szokás feladni. Különbözik tőle az alacsonyabb, de szélesebb öblü ökörjászol. | |
* | |
| l. LÓK, (1). | |
* | |
| fn. tt. lók-ot, harm. szr. ~ja. A székelyeknél am. két hegy közötti völgyecske, alacsony hely. Kriza Jánosnál rövid o-val: lok. Rokonai a szintén mélyedést jelentő lyuk, lék, lik, s a német Loch. Vékony hangon lők v. lőke csakugyan a székelyeknél am. lyukas térség magas helyen, azaz hegyek között. Az is lehető, hogy lanka szóval áll viszonyban mins pank, pók. Az érsekujvári határban is egy gödrös helynek neve Lők s a közöttök elhuzódó országutat lőki töltésnek hívják. 'Lók' nevét több helységek viselik, melyek közől a Sopronvármegyei Lók völgyben fekszik, s valószinüleg a többi is ilyetén fekvésétől kapta nevét. V. ö. LÉK. | |
* | |
| falvak Bihar, Sopron m. puszta Somogy megyében; KIS~, NAGY~, falvak Fehér megyében; helyr. Lók-on, ~ra, ~ról. | |
* | |
| (ló-ka) fn. tt. lókát. 1) Lovacska, kis ló. 2) Ülőpad, lócza. V. ö. LÓCZA. | |
* | |
| (ló-kaloda) ösz. fn. A lókovácsok készülete, vagyis ketreczforma alkotványa, melybe a szilaj lovat beleszoritják, és föl is csigázzák, hogy megpatkolhassák. | |
* | |
| (ló-kapor) ösz. fn. Bösövény faja, nedves, és mocsáros helyeken termő, különösen pedig az árkokban tenyésző kaporforma növény, melyet a lovak szeretnek. (Phellandrium aquaticum). Máskép: vízi kapor; növénytani néven: vízi bösövény. | |
* | |
| falu Árva m.; helyr. Lókczá-ra, ~n, ~ról. | |
* | |
| Kemenesalján am. indulj, eredj, menj. (Lévai László). Első része kétségtelenül azonos lód-úl vagy pedig ,lót' ige gyökével, utóbbi részéről azt véljük, hogy az hasonló a láddék v. látdék szóban levő ék toldalékhoz, amely mintegy annyit tesz: látod-é he? tehát lóke is annyi volna: lótsz-é he? azaz lódulsz-é he? | |
* | |
| (ló-kefe) ösz. fn. Kurta, kemény sörtéjü kefe, melylyel a lovakat tisztogatják. | |
* | |
| (ló-képezde) l. LÓISKOLA. | |
* | |
| (ló-kereskědés) ösz. fn. Űzérkedés, midőn valaki lovakat vásárol, hogy ismét, ha lehet, nyereséggel eladja, lókupeczkedés. | |
* | |
| (ló-kereskědő) ösz. fn. Üzér, ki nyerészkedés végett lovakat vesz és ad. Ki ez üzérkedést kicsinyben gyakorolja, az lókupecz, aki pedig némi mesterkéléssel, csalással teszi, az lócsiszár. | |
* | |
| (ló-kergecs) ösz. fn. Oly lókedvelő személyről mondják, ki mulatságból, szenvedélyből kocsizgatva a lovakat kergetni szereti. | |
* | |
| falu Bihar m.; helyr. Lokk-ra, ~on, ~ról. | |
* | |
| erdélyi falu Udvarhely székben; helyr. Lokód-ra, ~on, ~ról. | |
* | |
| hihetőleg lóginyázik szóból módosult, melylyel egy jelentésü. l. LÓGINYÁZIK. | |
* | |
| puszta Nógrád m.; helyr. Lókos-ra, ~on, ~ról. | |
* | |
| puszta Bereg m.; helyr. Lokoty-ra, ~on, ~ról. | |
* | |
| (ló-kovács) ösz. fn. Kovács, ki a lópatkoláshoz, és lóorvosláshoz különösen ért. | |
* | |
| (ló-kő) ösz. fn. Kőnemü kemény álképződmény, mely néha a lónak gyomrában, epe- vagy hudholyagjában támad. | |
* | |
| (ló-kökörcsin) ösz. fn. Növényfaj a kökörcsinek neméből, máskép: Leánykökörcsín. (Anemone Pulsatilla). | |
* | |
| (ló-kömény) ösz. fn. l. LÓKAPOR. | |
* | |
| l. LÓKÖRÖMFŰ. | |
* | |
| (ló-köröm) ösz. fn. A lónak kerekded alaku, vastag, hasítatlan körme, máskép: patája. Megfaragni a lókörmöt, mielőtt a patkót ráütik. Kemény, lágy lóköröm. | |
* | |
| (ló-körömfű) ösz. fn. Köznépi neve a lókörmü szattyú-nak; másképen szintén köznéven: marti lapu, kis édes lapu. (Tussilago farfara). | |
* | |
| (ló-köröm-ház) ösz. fn. A lókörömnek töve, melyből a pata kinő, l. KÖRÖMHÁZ. Kovácsok nyelvén jelenti az egész körmöt, mennyiben a lábfejnek mintegy takaróul, s ház gyanánt szolgál. | |
* | |
| (ló-kötő) ösz. fn. Tolvaj, ki más lovát ellopja. Nevét hihetőleg onnan vette, hogy az ily tolvajok rendszerént lóháton járnak, s a lopott jószágot saját lovuk mellé kötik, vagy mivel a tulajdonos szabad méneséből kifogják s kötőfék alá veszik. | |
* | |
| (ló-kukó) ösz. fn. Kukó-, azaz tojásalaku lóganaj, lóczitrom. | |
* | |
| falu Veszprém m.; helyr. Lókút-ra, ~on, ~ról. | |
* | |
| (ló-kükörcs) ösz. fn. l. LEÁNY~ KÖKÖRCSÍN. | |
* | |
| (ló-láb) ösz. fn. A ló nevü állatnak lába. Ilyen lábbal szokták festeni és faragni az ördögöt is, mi a régiek erdei istenétől látszik származni. A természetrajzban a káma nevü kagylónak egyik faja. (Chema hippopus). | |
* | |
| (ló-lábu) ösz. mn. Aki vagy ami lábának olyforma állása, alkata van, mint a lóénak. | |
* | |
| (ló-légy) ösz. fn. Légyfaj, mely különösen a lovakat, kivált nyárban lepi meg, és nyugtalanítja. | |
* | |
| (ló-lencse) ösz. fn. l. LEDNEK v. LENDEK. | |
* | |
| (ló-lopás) ösz. fn. Lónak vagy lovaknak eltolvajlása, orzása. Némely pusztai legények igen hajlandók a lólopásra. | |
* | |
| fn. tt. lom-ot, harm. szr. ~ja. Széles ért. mint az alábbi különös értelmezésekből kitünik, alá lógó test, lefityegő valami, s ez értelemben egyezik a lóg, lohad szók gyökével, mennyiben ezek is aláfelé mozgást jelentenek. Innen egészen magyar eredetü a lom-b, mely am. zöld galy, lehajló ágacska; lomha, tunya ember, ki fejét, kezeit lógatja, magát elhagyja; lom-p, a ruhának lelógó része vagy rongya, innen lom-p-os, oly bugyogó, melynek ülepe lelóg; van lompos méz is, mely nyulósan lecsepeg; lom-cs, (loncs) mindenféle mocsok, szenny, mely a ruhához ragad, különösen nedv, melytől az átázott ruha lefityeg. Maga a gyökszó lom jelent oly nedvet is vagy nedves mocskot, mely valamely testről lecsepeg vagy fagyos állapotban lelóg, pl. midőn a dérré fagyott köd vagyis zúzmara a fák ágairól lefityeg, lom-nak mondatik. (Szabó D.). A székelyek még következő értelmekben is használják, ú. m. jelenti a) az erdei vén fák derekáról lefityegő mohát, mely télnek idején egy sing hosszuságra is szakadozólag nyúlik le. (Szabó Elek); b) a posztónak barkáját, azaz szőrét; innen lomos Kriza J. szerént am. szőrboritékos, és lomatlan am. szőrboritéktalan; Incze József szerént pedig mondják: szép lomos posztó, szép lomja van mint a selyem; miken értik azt a szőrt, mely a posztónyirés vagy simítás után még a posztón marad. Átv. ért. am. nagyjában öszvekötözött holmi pogyász, öszvehányt mindenféle, melynek végei lom gyanánt kilógnak a kötésből vagy rakásból. Ikerítve: limlom. Egyezik vele némileg a rokon hangu lam, lamos. A német: Lump, Lümmel, Lumpen szinte rokonok vele. | |
* | |
| erdélyi falu Szászsebes székben; helyr. Lomány-ba, ~ban, ~ból. | |
* | |
| (ló-marj) ösz. fn. A lónak két első lapoczkája fölött levő csomós hús. Ebbe szokott kapni a farkas, midőn a lovat oldalról megtámadja. A szarvasmarhánál tarj v. tarja. Székelyesen: lómorj. V. ö. MARJ. | |
* | |
| (lom-b) fn. tt. lomb-ot, harm. szr. ~ja. Kicsiny. lombocska. 1) A zöldellő fának bokros levelű ága, mely többé-kevesbbé aláfelé lóg. Egyezik ugyan vele a német Laub, de elemeire bontva (lom-b) egészen magyar eredetü. V. ö. LOM. Lombokból csinált szín. A szél ingatja a fák lombjait. 2) Székely tájszólás szerént a kutyának lelógó hosszu szőre, honnan az ily kutyát egyszerűen lombos-nak nevezik, másutt lompos; ugyanez eléjön lombi alakban is. Mindkét jelentésben alapfogalom a lógás. V. ö. LOM. | |
* | |
| (lom-b-a) fn. tt. lombát. Falusi suhanczok veszedelmes játékneme. Levernek t. i. egy vastag czölöpöt, annak felső végére (csapjára) egy lyuknál fogva keresztben akasztanak egy hosszu dorongot, két végére ráülnek, és úgy köröskörül forgattatják magukat. E tréfa néha kéz- és nyaktöréssel jár. Máskép: bolondlomba, ördögló, ördöglova, ördög szekere, ördöglomba. Ettől némileg különböznek: lóba, lóga, hintóka, himba, hinta. Magát a játszást néhutt kollázás-nak hívják. | |
* | |
| (lomb-agát) ösz. fn. Agátkő, melyen falombokhoz hasonló rajzok látszanak. | |
* | |
| (lom-b-a-ár) fn. tt. lombár-t, tb. ~ok. Ökör neve, melynek szarvai két felé kihajlanak, s mintegy a lombához hasonlók. Bérczy Károly szerént szétálló terebélyes agancs, melynek ellenkezője: buga, kukora. V. ö. LOMBA. | |
* | |
| (lomb-ász) fn. tt. lombász-t, tb. ~ok, hárm. szr. ~a. A német Laubfrosch után képzett uj szó, a magyarosabb eredetü zöldbéka v. levelibéka jelentéssel. | |
* | |
| (lom-b-a-az) önh. m. lombáz-tam, ~tál, ~ott, par. ~z. Lombajétékot vagyis lombán játszik. V. ö. LOMBA. | |
* | |
| (lom-b-a-az-ás) fn. tt. lombázás-t, tb. ~ok. Cselekvés, midőn valaki lombán játszik. V. ö. LOMBA. | |
* | |
| (lomb-dísz) ösz. fn. Lomb, mely diszül szolgál a fákon vagy erdőben. | |
* | |
| (lomb-füzér) ösz. fn. Zöld lombokból, zöld levelekből kötött koszorúféle füzér. | |
* | |
| (lom-b-i) mn. tt. lombit. A székelyeknél am. lombos szőrű, különösebben ökör neve. Csá lombi! | |
* | |
| (lom-b-ik) fn. tt. lombik-ot, harm. szr. ~ja. A szeszégető kazánok csöve, melyen az égetett nedv kifoly, s melynek vége rendesen alá görbed. Eredetileg magyar származtatással lehet lombék, s az ék képző a szójárás szerént rövid ik-re változott mint: szurdék szurdik, kuczék kuczik; különben egyezik vele az arab alenbik. | |
* | |
| (lomb-koszorú) ösz. fn. Lombokból füzött, kötött koszorú. | |
* | |
| (lomb-kő) ösz. fn. Kőfajok, melyek lapjain falombhoz hasonló czifraságok fejlődtek ki. (Dendrites). | |
* | |
| (lom-b-os) mn. tt. lombos-t v. ~at, tb. ~ak. 1) Mondjuk fáról, melynek ágai zöld levelekkel benőttek, különösen, midőn az ághegyeken füzéresen nőnek a levelek. Lombos hársfák. 2) A növénytanban szoros értelemben lombos a fa, midőn egy csomó levél a törzszsel vagy a nyéllel kisebb nagyobb mértékben oly egész növényt képez, melyen a törzs és a levél nyele szorosan egygyé olvadnak, ezek rendszerént legyezőalakulag terülnek ki, mint a harasztokon láthatni; de tágabb értelemben minden olyan laposan kiterült levelü fák értenek alatta, melyek leveleiket őszszel vagy tavaszszal elhullatván ismét új leveleket hajtanak. Ilyenek erdei fáink legnagyobb részben, melyek ellentétei a tűlevelü fák. 3) A székelyeknél így nevezik a hosszú szőrü kutyát, komondort, kuvaszt; mely egyebütt szokottan: lompos. | |
* | |
| (lom-b-os-od-ás) fn. tt. lombosodás-t, tb. ~ok, harm. szr. ~a. Lombok alakulása. V. ö. LOMBOSODIK. | |
* | |
| (lom-b-os-od-ik) k. m. lombosod-tam, ~tál, ~ott. Mondjuk fákról, midőn leveleik kizöldelnek, különösen ha zöld ágaikon sürü füzérek alakúlnak. | |
* | |
| (lom-b-oz) áth. és önh. m. lomboz-tam, ~tál, ~ott, par. ~z. 1) Lombokkal föd, takar, ékesít. Belombozni az ablakokat. A lovat nagy melegben, s a legyek ellen fellombozni. 2) A lombokat verdesi pl. agancsaival erdőben a szarvas. | |
* | |
| (lom-b-oz-ás) fn. tt. lombozás-t, tb. ~ok, harm. szr. ~a. Cselekvés, midőn valaki v. valami lomboz. | |
* | |
| (lom-b-oz-at) fn. tt. lombozat-ot, harm. szr. ~a. 1) Valamely fa lombjainak öszvege. Hársfák, ernyő-akáczok sürül lombozata. Erdő lombozata. 2) Lombokból csinált födél, takaró, pl. ebédlősátor lombozata. 3) Lombforma czifraság, faragás, rajz. | |
* | |
| (lomb-sátor) ösz. fn. Sátorforma készület lombokból; vagy pedig a lombok oly alakulása, hogy sátort képeznek. | |
* | |
| (lom-b-talan) mn. tt. lombtalan-t, tb. ~ok. Ritka levelü, vagy épen csupasz, száraz águ. A tölgyek, bükkök, fűzféle stb. télen lombtalanok. Határozóként am. lomb nélkül, lombtalanul. | |
* | |
| (ló-menta) ösz. fn. A menta nemü növényekhez tartozó faj; máskép: fejér, v. hegyes-, v. vadmenta, néhutt: bárzing v. bárzsing; növénytani néven: bárzing menta. (Mentha silvestris). | |
* | |
| (lom-h-a) mn. tt. lomhát. Tunya, tohonya, lusta, ki elhagyja magát, ki aláeresztett fejjel, kezekkel megy. A lomhaság általán a tagok tespedésében, hanyatlásában, lehajlásában mutatkozik. V. ö. LOM és H betűhang. | |
* | |
| (lom-h-a-al-kod-ás) fn. tt. lomhálkodás-t, tb. ~ok, harm. szr. ~a. Lomha magaviselet, tunyálkodás. | |
* | |
| (lom-h-a-al-kod-ik) k. m. lomhálkod-tam, ~tál, ~ott. Lomha állapotban létezik folytonosan, lomhán viseli magát, tunyálkodik, lustálkodik. V. ö. LOMHA. | |
* | |
| (lom-h-a-an) ih. Lomha, tunya módon. | |
* | |
| (lom-ha-as) mn. tt. lomhás-at v. ~t, tb. ~ak. Lomha természetü. | |
* | |
| (lom-h-a-ság) fn. tt. lomhaság-ot, harm. szr. ~a. Lomha állapot vagy tulajdonság, lustaság, tunyaság. V. ö. LOMHA. | |
* | |
| (lom-h-a-ít) áth. m. lomhít-ott, htn. ~ni v. ~ani, par. ~s. Lomhává, azaz lustává, tunyává, restté tesz. A teli has lomhítja az embert. | |
* | |
| (lom-h-a-ít-ás) fn. tt. lomhítás-t, tb. ~ok. Lomhává tevés. | |
* | |
| (lom-h-a-úl) önh. m. lomhul-t. Lomhává lesz. Dologtalanság, kényelmes élet miatt lomhúlni. | |
* | |
| (lom-h-a-úl-ás) fn. tt. lomhúlás-t, tb. ~ok, harm. szr. ~a. Lomhává levés. | |
* | |
| (lom-köd) ösz. fn. Téli köd, midőn a testeket meglepő nedvek megfagynak, s vékony csapformában aláfityegnek, pl. a fákról, az emberek bajuszáról, szakálláról, állatok sörényéről, szőréről stb. Máskép: zuzmara. | |
* | |
| (ló-monyu-szilva) ösz. fn. Nagyfaju, husos, a ló monyához némileg hasonlítható szilva. | |
* | |
| (lom-os) mn. tt. lomos-t v. ~at, tb. ~ak. Általán, aminek lomja van, miről lomok lógnak. Lomos agg fák, melyekről mohok fityegnek. Lomos posztó, melynek barkája, azaz szőre van. Lomos ruha, melyről a nedv csepeg, vagy lógnak a rongyok. Használják ökörnevül is, máskép: lamos. Különösen am. zuzmarás, melyre ráfagyott a téli köd. Lomos bajusz, szakál, hajfürt. | |
* | |
| (lom-os-an) ih. Lomos állapotban. | |
* | |
| (lom-ot-ol) önh. m. lomotolt. l. LOMOZ, 2). | |
* | |
| (lom-ot-oz) önh. m. lomotoz-tam, ~tál, ~ott. l. LOMOZ, 2). | |
* | |
| (lom-oz) áth. és önh. m. lomoz-tam, ~tál, ~ott, par. ~z. 1) Lommal bemocskít, beszennyez, nedvesít. Az esőben belomozni a ruhát. 2) Önhatólag am. lomok közt keresgél vagy neszel. Lomoz a sűrű gazban vagy nádasban csörtető róka. (Bérczy Károly); máskép: lomotol v.lomotoz. V. ö. LOM. | |
* | |
| (lom-oz-ás) fn. tt. lomozás-t, tb. ~ok, harm. szr. ~a. Lommal bemocskítás. Lomok közt neszelés. | |
* | |
| (lom-oz-ik) k. m. lomoz-tam, ~tál, ~ott, par. lomozzál. Mondják hideg időről, midőn lomköddel, zuzmarával jár. Olyan forma képzésü, mint: esik, havazik. | |
* | |
| (lom-p) fn. tt. lomp-ot, harm. szr. ~ja. Molnár Al. szerént latinul sacconia, mely zacskót vagy zacskó, zseb gyanánt lógó valamit jelent. Szabó Dávidnál am. kalap módra öszve vert posztó neme. Ha származékát (lompos) veszszük tekintetbe, am. lelógó, alábugyogó ruharész. A p, valamint a lomb szóban a b, úgy látszik nem egyéb, kifejlett u hangnál, mi előbb v. majd b és p ajakhangokká változott által: lom-u, lom-v, lom-b v. lom-p. Egyébiránt a b mint toldalékhang, valamint a német nyelvben, kivált a régiben az m végzetü szóknál igen divatos, mint: Wurm, Wurmb, darum, darumb stb., úgy a magyar lomp szóban is lehetséges, hogy a p nem egyéb, mint toldalékhang, és az egész lomb v. lomp szó csak nyomatékosabban kifejezett lom, azaz lógó valami. Hasonló hozzá hangban és értelemben a német Lump, Schlumper és Schlamm. | |
* | |
| (lom-p-os) mn. tt. lompos-t v. ~at, tb. ~ak. Mondják lotyogó fityegő ruháról, s oly emberről, ki ilyen ruhában jár. Különösen jelent nagy, s alálógó ülepü nadrágot. Lompos bugyogó, nadrág. A lomposba rezelt. (Pázmán Kal. 211. l.). Lompos méz am. nyúlósan lecsepegő méz. V. ö. LOMP. | |
* | |
| (lom-p-os-an) ih. Lompos állapotban. | |
* | |
| (lom-p-os-kod-ás) fn. tt. lomposkodás-t, tb. ~ok. Lomposan öltözködés, lompos öltözet viselése. | |
* | |
| (lom-p-os-kod-ik) k. m. lomposkod-tam, ~tál, ~ott. Lomposan öltözködik vagy lompos öltözetet visel. | |
* | |
| (lom-p-os-od-ás) fn. tt. lomposodás-t, tb. ~ok. Lompossá levés. | |
* | |
| (lom-p-os-od-ik) k. m. lomposod-tam, ~tál, ~ott. Lompossá leszen. V. ö. LOMPOS. | |
* | |
| (lom-p-os-ság) fn. tt. lomposságot, harm. szr. ~a. Lompos tulajdonság; lompos magaviselet. | |
* | |
| faluk Árva és Zemplén m.; helyr. Lomná-ra, ~n, ~ról. | |
* | |
| HOLLÓ~, KAKAS~, faluk Szepes m.; helyr. Lomnicz-ra, ~on, ~ról. | |
* | |
| falu Kraszna m. erdélyi falu Kolos m.; helyr. Lompért-ra, ~on, ~ról. | |
* | |
| (lom-tár) ösz. fn. Tartó vagy kamara, melybe mindenféle limlomot behánynak. (Rumpelkammer). | |
* | |
| (ló-munka) ösz. fn. Munka, melyet lovakon, lovak által tesznek pl. nyomtatás. Átv. ért. erős emberi munka, kézi munka, melynél megerőteti valaki magát, mint az igás lovat. | |
* | |
| (ló-nátha) ösz. fn. Lóbetegség, midőn a ló orrából és szájából fehér vagy sárgás, és nyulós nedv foly ki, egyszersmind az állkapocs mirigyei megdagadnak. Van jónemü nátha, mely mintegy kilencz nap lefolyta után elmarad; és rosz nemű nátha, mely taknyosságba megy által, és gyógyíthatatlan. | |
* | |
| (lon-cs) fn. tt. lomcso-t, harm. szr. ~a. Czafat, különösen nedves, mocskos czafat a ruhán, pl. midőn a ruha átázik, s merevenségét, keménységét elvesztvén aláfityeg. Elemezve lomcs, a ,lom' törzsöktől. | |
* | |
| (lom-cs-os) mn. tt. loncsos-t v. ~at, tb. ~ak. Nedvtől, mocsoktól lustos, piszkos. Sárban, esőben loncsos lett a ruha. Loncsos konyhaszolgáló. Rokon hozzá: lustos. | |
* | |
| (lom-cs-os-an) ih. Loncsos módon; loncsos állapotban. | |
* | |
| (lom-cs-os-ít) áth. m. loncsosít-ott, htn. ~ni v. ~ani, par. ~s. Loncsossá tesz. V. ö. LONCSOS. | |
* | |
| (lom-cs-os-ít-ás) fn. tt. loncsositás-t, tb. ~ok. Loncsossá tevés. | |
* | |
| (lom-cs-os-kod-ás) fn. tt. loncsoskodás-t, tb. ~ok. Loncsos öltözetben járás. | |
* | |
| (lom-cs-os-kod-ik) k. m. loncsoskod-tam, ~tál, ~ott. Loncsos öltözetben jár. | |
* | |
| (lom-cs-os-od-ás) fn. tt. loncsosodás-t, tb. ~ok. Loncsossá levés. | |
* | |
| (lom-cs-os-od-ik) k. m. loncsosod-tam, ~tál, ~ott. Loncsossá leszem. V. ö. LONCSOS. | |
* | |
| (lom-cs-os-ság) fn. tt. loncsosságot. Loncsos állapot; loncsos tulajdonság. | |
* | |
| (lom-cs-os-úl) önh. m. loncsosúlt. L. LONCSOSODIK. | |
* | |
| fn. tt. loncz-ot, harm. szr. ~a. Az öthímesek seregéből, és egyanyások rendéből való növénynem, melynek bokrétája a magzat fölött egy szirmu, nyakas, öt vagy három hasábu, melyek hol egyenlők, hol egyenetlenek, bogyója sokmagvu. Cserje. (Lonicera). Magyar nevét közelebb a latinból vette, latin neve pedig Lonicer nevű növénytudós tiszteletére alakittatott. Fajai felfutók és gyalogok. Nevezetesbek: jérikói loncz, a közéletben: jérikói rózsa, szulák, kecskeszakállfű. (Lonicera caprifolium); felfutó; ükörkeloncz, máskép a közéletben: veres ükörke, ikeres cseresznye, kutya cseresznye. (l. xylosteum); gyalog; tatár loncz szintén gyalog; stb. | |
* | |
| (loncz-meténg) ösz. fn. A meténgek neméből való növényfaj, mely a börvénmeténgtől abban különbözik, hogy szára felálló, félredülő. (Vinca major). | |
* | |
| (ló-nemesítés) ösz. fn. Lótenyésztés, midőn valaki kitünő fajokra igyekszik szert tenni, s azokat állandósítani. | |
* | |
| (ló-nemesítő) ösz. mn. és fn. Személy, aki, avagy intézkedés, tenyésztési mód, mely által valaki kitünő fajokra igyekszik szert tenni. | |
* | |
| (ló-név) ösz. fn. Valamint más házi állatoknak, úgy a lovaknak is az emberek egyedi neveket adnak, melyek gyakran emberi (férfi vagy női) keresztnevek, sokszor pedig azoknak külső vagy belső sajátságaikról vétetnek. Láss többeket LÓ czikk alatt. | |
* | |
| falu Sáros m.; helyr. Longh-ra, ~on, ~ról. | |
* | |
| falu F. Fehér m.; helyr. Longodár-ra, ~on, ~ról. | |
* | |
| falu Máramaros, SZÉLES~, ugyanazon m.; helyr. Lonká-ra, ~n, ~ról. | |
* | |
| puszta Máramaros m.; helyr. ~balmocs-ra, ~on, ~ról. | |
* | |
| falu Hont m.; helyr. Lontó-ra, ~n, ~ról. | |
* | |
| (lon-ty) fn. tt. lontyot. l. LONCS. | |
* | |
| fn. tt. lónyát. A hathímesek seregéből és sokanyások rendéből való növénynem; csészéje kicsiny, háromfogu vagy nincs is, bokrétája hat szirmu, tokja három rekeszü, hánom águ. (Helonias). Magyar nevét a latin után alakították. Hegyi lónya. (Helonias borealis). | |
* | |
| NAGY~, KIS~, faluk Bereg m.; helyr. Lónyá-ra, ~n, ~ról. | |
* | |
| falu Nógrád m.; helyr. ~bányá-ra, ~n, ~ról. | |
* | |
| (ló-nyak) ösz. fn. A ló nevü állatnak nyaka, vagy olyanforma nyak, mint a lóé. Lónyakat a festész ha ragazztana emberi főhöz. (Horácz a Pisókhoz, Czuczor.). | |
* | |
| (ló-nyavalya) ösz. fn. l. LÓBETEGSÉG. | |
* | |
| (ló-nyerités) ösz. fn. A lónak sajátságos hangja, midőn azt mondják róla, hogy nyerít. V. ö. NYERÍT. | |
* | |
| (ló-nyom) ösz. fn. Nyom, melyet a menő lónak körme hagy maga után. Személyr. lovam nyoma, lovad nyoma stb.
"Fújd el jó szél, fújd el Hosszu utam porát, Hogy meg ne találják Fakó lovam nyomát." (Népd.). | |
* | |
| (olvasd LÓB) puszta Fehér m.; helyr. Loob-ra, ~on, ~ról. | |
* | |
| (olvasd. Lócz) falu Bars m.; helyr. Loócz-ra, ~on, ~ról. | |
* | |
| (ló-ól) ösz. fn. Ól, melyben lovak tartatnak. | |
* | |
| (ló-orvos) ösz. fn. Állatorvos, vagy lókovács, ki a lovak betegségeit orvosolja. | |
* | |
| (ló-orvoslás) ösz fn. A beteg lónak gyógyítása. | |
* | |
| (ló-orvosság) ösz. fn. Orvosság vagy gyógyszer, melyet bizonyos lóbetegségek ellen szokás használni. Gúnyos átv. ért. embernek beadott igen erős és nagy adagú orvosság. | |
* | |
| (ló-ostor) ösz. fn. Ló vagy lovak hajtására használtatni szokott ostor. | |
* | |
| (lo-p) átb. m. lop-tam, ~tál, ~ott. Másnak jószágát, az illető birtokos tudta és engedelme nélkül, alattomban elviszi vagy elhajtja, és elsajátítja. Pénzt, drágaságokat lopni. Ruhát, fát, gabonát lopni. Ökröt, tehenet, lovat, juhot, disznót, ludat, tyúkot lopni. A szolga meglopta az urát, Kilopni más zsebéből a pénzt. A fáról lelopni a gyümölcsöt. Ellopni a másét.
"Szegény legény vagyok én, Csikót tinót lopok én." "Úgy ég a tűz ha lobog, Úgy élek én ha lopok, Ha nem lopok, cserélek, Még sem igazán élek." Pusztai népdalok. Aki más jószágát erőszakkal, különösen a birtokos vagy más valamely személy ellen használt erőszakkal viszi el, az rabol. Minthogy a lopásnak két fő sajátsága van, úgymint az elvivés és alattomosság; innen a lop ige többféle részletes értelemben használtatik. Gyöngédebb jelentéssel: időt lopni valakitől, másnak idejét ellopni, am. letartóztatni, akadályozni, hogy bizonyos időt munkára ne fordíthasson, megtenni, hogy ideje elveszszen. A kedves bájóló nők ellopják a férfiak szivét, am. magok után vonzzák. Ellopni magát a társaságból, am. titkon eltünni. Lopva tenni valamit, am. alattomosan. Valamely irónak munkáját meglopni, am. annak eszméjét, leleményeit sajátja gyanánt általvenni. Ez igének gyökeleme: lo, melyhez a p egyszerü képző gyanánt járult, és pedig cselekvő értelemmel. Igy lett az alacsonra lapulót jelentő le gyökből le-p, a szertemenést, válást jelentő té gyökből té-p, a to v. do távolt jelentőből to-b v. dob, a sza gyökből szab. Mi a lop igének lo gyökét illeti, ez azon szók gyökével áll rokonságban, melyek könnyüd, s mintegy suttonyos mozgásu tovább menést, vagy olyan ingadozást, helyből indulást jelentenek, mint: ló, lót, lób, lóbál, lóg, lódúl, lódít. A magyar t. i. a lopással a távoztatás, eltüntetés, elmozdítás fogalmát kapcsolta öszve. Némelyek a lap szóval hozzák viszonyba, minthogy aki lop, az mintegy lapúlva, lappangva, vagyis magát meghúzva, rejtezkedve igyekszik és szokta czélját érni. Népies, némileg tréfás kifejezésekkel a lop máskép: csen, szerez, csip, ötön vesz (azaz öt ujjával); tolvajok nyelvén: szerencsét megy próbálni, am. lopni megy. | |
* | |
| (lop-acs-ol) önh. m. lopacsolt. A székelyeknél am. lopdos; l. ezt. | |
* | |
| (lop-acs-ol-ás) fn. tt. lopacsolás-t, tb. ~ok. Lopdosás. | |
* | |
| (lop-ad-ék) fn. tt. lopadék-ot, harm. szr. ~a. Ellopott jószág. A lopadékot az orgazdánál keresni. Törzsöke az elavult lopad, am. lopás által elvesz, mely lopdos (= lopodos) igetörzsökeül is tekinthető. | |
* | |
| fn. tt. lopáj-t v. lopály-t, tb. ~ok, harm. szr. ~a. A székelyeknél am. a hegyoldalaknak behorpadása. Alkalmasint a lapály, tájdivatosan lapáj szónak módosulata. | |
* | |
| (lop-a-kad-ás) fn. tt. lopakodás-t, tb. ~ok. l. LOPÓDZÁS. | |
* | |
| (lop-a-kod-ik) k. m. lopakod-tam, ~tál, ~ott. l. LOPÓDZIK. | |
* | |
| (lop-ás) fn. tt. lopás-t, tb. ~ok, harm. szr. ~a. Cselekvés, midőn valaki lop, valamint azon állapot és életmód, melyet valaki mint tolvaj űz. Lopáson érni a tolvajt. Lopásból élni. | |
* | |
| (ló-pata) ösz. fn. l. LÓKÖRÖM, és V. ö. PATA. | |
* | |
| (ló-patkó) ösz. fn. Patkó, melyet a ló patájára ütnek. V. ö. PATKÓ. | |
* | |
| (lop-dos) áth. m. lopdos-tam, ~tál, ~ott. Gyakran vagy apránként lop. A gyümölcsöt a fákról mind ellopdosták. | |
* | |
| (lop-dos-ás) fn. tt. lopdosás-t, tb. ~ok. Gyakori vagy apránkénti lopás. | |
* | |
| (ló-pěrje) ösz. fn. A komócsinok neméből való növényfaj, melynek füzére hengeres, szára felálló, polyvája prémes. Máskép növénytani néven: mezei komócsin, köznépi nyelven: macskafarku perje. (Phleum pratense). | |
* | |
| (lop-ész) fn. tt. lopész-t, tb. ~ok, harm. szr. ~a. Kemenesalon am. lopó, tolvaj. E táj szóból kitünik, hogy az ász ész képző igékből is alkothat neveket. Ilyen a nyerészkedik igének nyerěsz törzsöke, továbbá merész, hunyász, és mások. | |
* | |
| falu Szatmár m.; helyr. Lophágy-ra, ~on, ~ról. | |
* | |
| (ló-piacz) ösz. fn. Piacz, vagyis vásártér, melyen lovakat árulnak. | |
* | |
| (lop-ics-ka-al) áth. m. lopicskált. Több és csekélyebb értékü tárgyat lopdos. Székely szó. V. ö. LOPDOS. | |
* | |
| (lop-ics-ka-al-ás) fn. tt. lopicskálás-t, tb. ~ok, harm. szr. ~a. Többszöri, és csekélyebb értékü tárgyak lopása. | |
* | |
| (lop-kod) áth. m. lopkod-tam, ~tál, ~ott. l. LOPDOS. | |
* | |
| (lop-kod-ás) l. LOPDOSÁS. | |
* | |
| (lop-ó) mn. és fn. tt. lopó-t. Aki lop. Leginkább a lopott jószág nevével öszvetéve használtatik, pl. lisztlopó, tyúk lopó, lólopó, mely esetben önállólag főnevet képez. Régente főnevül magában is használtatott: "Hogy az eb veszteg hallgatna, az lopó ad vala neki egy darab kenyeret." Pesti G. meséi. Átv. ért. lopótök am. nyakas tök, melylyel bort s más folyadékot szívnak a hordóból. l. LOPÓTÖK. | |
* | |
| (lop-ó-acs-ka) fn. tt. lopácskát. Kis lopó. | |
* | |
| (lop-ocs-ka-al) l. LOPICSKÁL. | |
* | |
| (lop-ocs-kol) l. LOPICSKÁL. | |
* | |
| (lop-ó-d-oz-ás) fn. tt. lopódzás-t, tb. ~ok. Alattomosan, suttonban menés valahová v. valahonnan. | |
* | |
| (lop-ó-d-oz-ik) k. m. lopódz-tam, ~tál v. ~ottani, ~ottál, ~ott, htn. ~ni v. ~ani. Suttonban, titkon, alattomosan megy valahová, vagy valahonnan. A tolvaj éjjel belopódzik a házba. Észrevétlenül ellopódzni a társaságból. A nyomozott gonosztevő kilopódzott a városból. | |
* | |
| (lop-ó-d-oz-kod-ás) fn. tt. lopódzkodás-t, tb. ~ok. Cselekvés, midőn valaki lopódzkodik. | |
* | |
| (lop-ó-d-oz-kod-ik) k. m. lopódzkod-tam, ~tál, ~ott, htn. ~ni. Nagy óvatossággal, vigyázattal, mint a tolvaj szokott. becsuszszan valahová, vagy kimegyen valahonnan. Be-, ki-, ellopódzkodik. | |
* | |
| (lop-og-at) gyak. áth. m. lapogat-tam, ~tál, ~ott, par. lopogass. Gyakran vagy apródonként lop. A kamrából lisztet, zsirt, a szekrényből pénzt lopogatni. A hűtelen cseléd addig-addig lopogat, mig rajta érik. V. ö. LOP. Máskép: csip-től csipeget, csen-től cseneget. | |
* | |
| (lop-og-at-ás) fn. tt. lopogatás-t, tb. ~ok, harm. szr. ~a. Cselekvés, midőn valaki lopogat. | |
* | |
| (ló-pokrócz) ösz. fn. Pokrócz, melylyel a lovakat, kivált hideg ellen beterítik. | |
* | |
| (ló-posz) ösz. fn. Alma nagyságu, gombalaku fejér növény kaszálókon s erdőkben, melyből megérvén idővel füstölgő szürkés fekete hamuforma por jő ki ha gázolják. (Kriza J.). Máskép: pöfeteg, néhutt: puhatag, banyaposz. | |
* | |
| (ló-poszogó) l. LÓPOSZ. | |
* | |
| (lopó-tök) ösz. fn. Hosszu nyaku tök, melyet kifúrnak, magvait kiveszik, és szivatyú gyanánt használják borkezelők stb. Kabakja azonkivül, hogy nyakas és fejes, fáshéju; levelei szívesek, kerekdeden tompák, szőröskék, apró fogasak, vállban alul két ikrával jegyesek, puhák, büdösek. Máskép: szivótök. (Cucurbita lagenaria). | |
* | |
| l. LOPÓDZIK, LOPÓDZKODIK. | |
* | |
| (lop-val) tájdivatos kiejtés a szabályosabb lopva helyett. T. i. az ország több vidékein, nevezetesen felső Duna mentében, Mátyusföldén stb. a va ve határozó helyett val vel képzővel élnek, mint irva, irval v. irral, mondva, mondval v. monddal, verve, vervel v. verrel, fizetve, fizetvel stb. pl. Már minden földem be van vettel v. vetvel, e helyett: vetve. Az egész öszveg ki van fizetve.
"Láttunk a szilvásban, midőn loppal ettél." Faludi. "Nem tudta, mitévő legyen e dologgal? Míg Detre kacsintva vágott neki loppal." Buda halála (Arany J.). | |
* | |
| (ló-prüsszentés) ösz. fn. A lónak orrából kitoluló légrázkodás, mely a prüsszentéshez hasonló. | |
* | |
| (ló-prüszkölés) ösz. fn. A lónak egymásután többszöri prüsszentése. | |
* | |
| tájdivatos, lapta v. labda helyett. | |
* | |
| (lop-va) ih. 1) Mint tolvaj, lopás által. Lopva szerezte, amije van. 2) Alattomban, titkon, suttomban, észrevétlenül. Lopva kimenni a városból; ellentéte: nyilván, mások szemeláttára. Csak úgy lopva jár a városban, hogy, észre ne vegyék. | |
* | |
| (lopva-nősző) ösz. fn. Linné rendszere szerént a növények azon serege, melyhez oly növények tartoznak, melyeknek szembetünő virágjok nincs, és terméseikben nemző részeket vagy épen nem, vagy csak nagyitó üvegen lehet némileg látni. (Cryptogama). Ezek 1) Harasztok (Filices). 2) Mohok (Musci.), 3) Moszatok (Algae.), 4) Gombák (Fungi.). | |
* | |
| női kn. Eleonora, módosítva: Laura. Görög eredetü, s jelent könyörülőt. | |
* | |
| fn. tt. lóránt-ot, harm. szr. ~ja. Pápa vidéki tájszó, s am. ozsonna, vagy mint Mátyusföldön nevezik, harmadebéd, Szabó D. szerént: délesti falat. Idegen származatunak látszik. (Szlávul: Olovrant). | |
* | |
| férfi keresztnév, am. Roland, a német nyelvészek szerént jelentése: Ruhmland. | |
* | |
| falu Szabolcs m.; helyr. ~házá-ra, ~n, ~ról. | |
* | |
| (lóránt-oz) önh. m. lórántoz-tam, ~tál, ~ott, par. ~z. l. OZSONNÁZ. | |
* | |
| (ló-ré) falu Pest m.; helyr. ~ré-be, ~ben, ~ből, v. ~re, ~n, ~ről. | |
* | |
| falu Bihar m.; helyr. ~Ponor-ra, ~on, ~ról. | |
* | |
| l. LÓRA. | |
* | |
| (ló-robot) ösz. fn. A régi urbéri rendszerben azon úrdolga, melyet a jobbágy lovas szekérrel vagy ekével tartozott végezni. | |
* | |
| fn. tt. lórom-ot, harm. szr. ~ja. A hathímesek seregéböl, és háromanyások rendéből való növénynem;csészéje három levelü, bokrétája három szirmu, magva egy, három élü: anyaszála kettő vagy három (Rumex). E nem alá tartoznak a sóskák, melyek között a lósáska is foglaltatik, s talán innen lórom am. ló-rom, félig a magyar ló félig a latin rumex-ból alkotva. | |
* | |
| erdélyi falu Hunyad m.; Losád-ra, ~on, ~ról. | |
* | |
| erdélyi falu Doboka m.; helyr. Losárd-ra, ~on, ~ról. | |
* | |
| fn. tt. lóslángot. A hordónak égetett büdös kővel füstölése. Nem egyéb mint a német ,Einschlag' módositása; néhutt: ánslóg. | |
* | |
| mváros Nógrád, és falu Pozsony m.; helyr. Losoncz-ra, ~on, ~ról. | |
* | |
| helység Nógrád megyében; helyr. Apátfalvá-n, ~ra, ~ról. | |
* | |
| mváros Nógrád megyében; helyr. Tugár-on, ~ra, ~ról. | |
* | |
| (ló-sóska) ösz. fn. l. SÓSLÓROM. | |
* | |
| (ló-sörény) ösz. fn. Azon erős szőrből álló fürtök, melyek a ló nyakát fölül benövik, és alácsüggenek. | |
* | |
| l. LOSONCZ. | |
* | |
| (lo-os-t-ol) önh. m. lóstol-t. Különösen Szala és Vasvármegyében am. házról házra jár evés ivás végett; továbbá kószál, kóborol. E jelentéseiből kitetszik, hogy gyöke a menést jelentő lo gyökelem s rokon a lót igével. | |
* | |
| (lo-os-t-ol-ás) fn. tt. lóstolás-t, tb. ~ok. Cselekvés, midőn valaki lóstol. | |
* | |
| (ló-szamár) ösz. fn. l. ÖSZVÉR. | |
* | |
| (ló-szěm-szilva) ösz. fn. Nagyszemü gömbölyü vörös szilva, mely némileg lószemhez hasonló. | |
* | |
| (ló-szerszám) ösz. fn. Általán, mind azon szerek, melyekkel a nyerges vagy igás lovat fölszerelik. Ilyenek a nyerges lovaknál: nyereg, terítő v. csábrág v. csótár, heveder, kengyel, farmatring, kantár. A kocsis-, v. szekereslovaknál: nyakló, hám, kantár, gyeplő stb. Úri, paraszt lószerszám. Farhámos, salangos, bogláros lószerszám. | |
* | |
| (ló-szőr) ösz. fn. Széles ért. a lónak mindenféle szőre, mely az egész testet belepi. A lószőrből kivakarni, kikefélni a port. Síma, fényes, gubanczos lószőr. Különösen a lónak sörényében és farkában levű szőrszálak. Lószőrből kötött gyürük. Madárfogó hurkot lószőrből csinálni. A pamlagot kitömni lószőrrel. Használtatik melléknevül is, am. lószőrből való. Lószőr láncz, szita. | |
* | |
| (lo-ot vagy lo-at) önh. m. lót-ott, par. lóss, htn. ~ni. Lohol, szalad. Rendesen a fut igével párosodva használtatik: lót-fut, s am. szilaj, vad ló, v. csikó módjára futkos, ide-oda szaladgál. Lótott-futott, lótni-futni. Eredetére legközelebb rokona a lódít és lódúl, gyöke: lód; továbbá a német los, melyről azt mondja Adelung, hogy kétségtelenül a lasz, lassen, ledig szók nemzetségéhez tartozik, amennyiben azt jelenti: schlaff (lágy, lottyadt, petyhüdt); és eredetileg mind azon szókhoz, melyekben a sebes mozgás az alapfogalom. V. ö. LO gyökelem. | |
* | |
| puszta Somogy m; helyr. Lótá-ra, ~n, ~ról. | |
* | |
| (ló-takarmány) ösz. fn. Takarmány, mely különösen a lovak eleségét teszi, mint: széna, lóhere, bükkön, zab. | |
* | |
| (ló-takaró) ösz. fn. Általán, akármily szövet, melylyel a lovat vagy ékességül, vagy hideg eső, por ellen beterítik, pl. csótár, lópokrócz. | |
* | |
| (ló-taknyosság) ösz. fn. l. LÓNÁTHA. | |
* | |
| (ló-táp) ösz. fn. l. LÓTAKARMÁNY. | |
* | |
| (lót-ás) fn. tt. lótás-t, tb. ~ok, harm. szr. ~a. Loholás, szaladás. V. ö. LÓTÁSFUTÁS. | |
* | |
| (lótás-futás) ösz. fn. Ide-oda szaladgálás, kivált valamely sürgős dologban, ügyben. | |
* | |
| (ló-tej) ösz. fn. Az anyakanczának teje. A tatárok szeszes italt is készítenek a lótejből. | |
* | |
| (ló-tenyésztés) ösz. fn. A mezei gazdaságnak azon neme vagy foglalkodása, mely úgynevezett ménesek által a lovak szaporitását, illetőleg nemesítését tűzte ki feladatul. | |
* | |
| (ló-tenyésztő) ösz. fn. Gazda, ki különösen lovak szaporitására fordítja figyelmét, költségét, és fáradságát. | |
* | |
| (ló-terítő) ösz. fn. l. LÓTAKARÓ. | |
* | |
| (ló-tetű) ösz. fn. Bogárfaj, mely mintegy két hüvelyknyi hosszú, a föld alatt lakik, s a gabona, és más növények gyökereit elrágja. Ló jelzőjét, mint több bogarak és növények, onnan kapta, mert a maga nemében nagy, mint: lódarázs, lólégy, lótorma, lósóska stb. | |
* | |
| KIS~, NAGY~, faluk Bars m.; helyr. Lóth-ra, ~on, ~ról. | |
* | |
| falu Baranya m.; helyr. Lothárd-ra, ~on, ~ról. | |
* | |
| (lo-ot-i) mn. tt. lóti-t, tb. ~ak. A lótó igenév kicsinyített alakban. Innen: lóti-futi am. lótó futó, pl. gyerek, csikó. | |
* | |
| (ló-tolvaj) ösz. fn. l. LÓKÖTŐ. | |
* | |
| (ló-torma) ösz. fn. Növényfaj a bércse nemüek közől; levelei szárnyasak, levelkéi tojáskerek-láncsásak, épek, virágai felállók, fejérek. Máskép szintén a közéletben: nagy palaczkafű, erősfű; növénytani néven: lótormabércse. (Clematis erecta). Tormának mondják, mert levelei a közönséges tormáéhoz hasonlók. | |
* | |
| fn. tt. lottériát. Idegen, különösen a franczia loterie után a közdivatba átment szó, mely ismét a lot, (olasz lotto, német Loos, régi német hlóz stb.) szóból alakult; magyarosan sorsjáték. l. ezt. | |
* | |
| tt. lottit. A közéletben kicsinyzője a Charlotte (olvasd: Sarlotte, magyarosan: Sarolta), máskép: Caroline (Karolina) női keresztnévnek. Még tovább kicsinyezve: Lottika. | |
* | |
| l. LOTYTYAD, LOTYTYAN stb. | |
* | |
| hangnév, mely egyszersmind azon mozgás fogalmát rejti magában, mely által bizonyos híg test lágy ty hangot ad. Innen átvitt értelemben a lágyulás, petyhüdés jelentésével bir. Származékai: lotyog, lotytyan, lotytyant. Kicsinyített jelentéssel: lity, honnan: lityloty, ikerített szó. V. ö. LITY, és LÓT. | |
* | |
| (loty-ad-ék) fn. tt. lotyadék-ot. l. LŐTYE. | |
* | |
| (loty-ó) fn. tt. lotyó-t. Valamivel lágyabb s kíméletesebb kifejezés, mint a kurva, szajha, ringyó. Hangra és értelemre hasonló hozzá a dunántúli szotyka, azaz elemezve: szotyogó. A logyog és szotyog t. i. körülbelül egy-értelmüek. Úgy látszik, hogy a képes kifejezéseket kedvelő nép vagy azért nevezte az ily személyeket lotyóknak, mert faraikat fintorgatni, s testeiket lóbálni, mintegy lotyogtatni szeretik;vagy a lotytyadságtól azaz lágyság v. petyhüdtségtől; vagy végre lotyó talán am. lótó t. i. férfiak után járó, futó nőszemély. A finn nyelvben luuti. Egyébiránt V. ö. LÓT. | |
* | |
| (loty-og) gyakor. önh. m. lotyog-tam, ~tál, ~ott. Mondjuk híg testről, midőn az valamely öblös edényt egészen be nem töltve ide-oda mozog, egyszersmind némi lágy hangot ad, melyet a magyar ty-vel talált jónak kiejteni. Magas hangon: lötyög. Valamivel keményebb hangra mutat a locsog. Lotyog a rázott kannában a tej. Lotyog az öszvezuzott leves szilva. Kettőztetve: lityeg-lotyog. | |
* | |
| (loty-og-ás) fn. tt. lotyogás-t, tb. ~ok, harm. szr. ~a. Állapot, midőn valamely híg test lotyog. | |
* | |
| (loty-u-ad = loty-v-ad) önh. m. lotytyad-tam, ~tál, v. ~ott. Dunán túl am. puhúl, lágyúl, híggá vagy nedvessé, levessé lesz; petyhüdik. Lotytyad a beteges ember húsa. Lotytyad az igen elérett szilva, szőlő, ha kivált megtörik. Vékony hangon: letytyed, letyved, letyhed. | |
* | |
| (loty-u-ad-ás v. loty-v-ad-ás) fn. tt. lotytyadás-t, tb. ~ok. Puhulás, lágyulás; híggá levés. | |
* | |
| (loty-u-ad-t) mn. tt. lotytyadt-at. Megpuhult, meglágyúlt, híggá, nedvessé levessé lett; petyhüdt. Lotytyadt csecsek. Lotytyadt szilva. | |
* | |
| (loty-u-an = loty-v-an) önh. m. lotytyan-t. Valamely híg, vagy leves test loty hangot adva megmozzan. Lotytyan a rázott edényben a víz. Lotytyant a sár, midőn követ dobtak bele. Mondják azon testről is, mely valamely nedvbe esvén hangot ad. Lotytyan a vízbe ejtett edény, darabhús. Alig totytyant meg a szájában. (Szabó D.). | |
* | |
| (loty-u-an-ás) fn. tt. lotytyanás-t, tb. ~ok, harm, szr. ~a. A megütődött nedvnek, híg, leves testnek mintegy loty hangadása. | |
* | |
| (loty-u-an-t = loty-v-an-t) áth. m. lotytyant-ott, htn. ~ni, v. ~ani, par. ~s. Eszközli, hogy valami lotytyanjon. Átv. ért. valamit hebehurgyán kimond. Kilotytyantotta, hogy .... | |
* | |
| (ló-úsztató) ösz. fn. Kijelölt hely, öböl valamely patakban, folyóban, tóban, hol a lovakat úsztatni szokták. | |
* | |
| (ló-üstök) ösz. fn. A ló sörényének legfelső, és rendesen a homlokra nyúló fürtjei. A közéletben, kivált ragozáskor, elválasztva használják. Meghúzkálni a fáradt ló üstökét. | |
* | |
| (lo-v-acska) fn. tt. lovacskát. Kicsi vagy kedves ló. Édes lovacskám. | |
* | |
| Ácshoz tartozó puszta Komárom m.; helyr. lovad-on, ~ra, ~ról. | |
* | |
| (lo-v-ag) fn. tt. lovag-ot, harm. szr. ~ja. 1) Lóháton járó, lovon ülő. Ellentéte: gyalog. Innen: lovagolni, am. lóháton járni. A "lovag" és "gyalog" szókban az ag og képző az as os képzőnek módosított alakja, mintha volna lovas, gyalos. 2) Különösen am. lovas vitéz, vagy egyszerűen katona, mert a magyar katona őseredetileg csak lovas volt; honnna a hadi közmondás: lóra katona, tehénre hajdú. Lovagokból és gyalogokból álló hadsereg, Lovaghadnagy. Lovagsereg. Lovagviadal. 3) A középkorban jelentett nemes osztálybeli személyt, ki háboruban lóháton szolgált, s fegyverviselő apródok, vagy lovászok kisérték, és honn saját várában vagy birtokán korlátlan uralmat gyakorlott. Szorosb ért. a középkori lovagok azok voltak, kik lekötelezték magukat a nők, a vallás és haza védelmére, s magasabb rangon állottak, mint a közönséges nemesek. A fölvétel ezen nemesi osztályba sajátnemü szertartásokkal ment végbe, melyek között egyik jellemző volt a sarkantyú felütése, és kardnak, paizsnak átadása. Egyébiránt nálunk magyaroknál ez értelemben vett lovagok inkább vitéz neven neveztettek. Hasonlóan vitéz név alatt ismeretesek azon középkori katonarendek, melyek tagjai szerzetesféle eskü által kötelezték le magukat a vallás és haza védelmére, milyenek voltak a máltai rend lovagjai vagyis vitézei. V. ö. REND, VITÉZ. 4) Átv. ért. lovagnak mondatik oly nemes jellemü személy, ki a régi lovagok tulajdonságaival bir, különösen hősies és büszke, de egyszersmind finom magaviseletü, s ki főleg a gyengébb nem irányában megelőző, szolgálatra kész, udvarias. Innen társadalmi nyelven az úri hölgy a szolgálatára, udvarlására levő urat lovagjának nevezi. Megfelel ennek némileg a régies dalia és levente. | |
* | |
| (lovag-birtok) ösz. fn. A régi hűbéri rendszerben oly birtok, melyet valamely nemes személy azon lekötelezéssel birt, hogy fejedelmét és hazáját, illetőleg a koronát személyesen, és a törvényben meghatározott számu katonáival az ellenség ellen védeni kész leszen. | |
* | |
| (lo-v-ag-da) fn. tt. lovagdát. Újabb kori szó, s am. lovagló tér, vagy kör, melyben lovakat és lovaglókat képeznek, idomítanak; ló- és lovaglóiskola. A da helyképzőként áll. | |
* | |
| (lovag-dal) ösz. fn. Lovagoknak éltök módjára vonatkozó dala. | |
* | |
| (lovag-eszköz) ösz. fn. Eszköz, vagyis szerszám, melyet a népek, és nemzetek különféle szokása szerént a lovagok fölszerelésül használnak, vagy használtak, milyenek: nyereg, zabolás kantár, szügyelő, drótpánczél stb. | |
* | |
| (lovag-harisnya) ösz. fn. Némely külföldi lovagok harisnyája, lovagnadrágul használva, milyen volt az úgynevezett salavárdi is nálunk magyaroknál, mely csak az ülepet és czombokat takarta be. V. ö. HARISNYA. | |
* | |
| (lovag-ház) ösz. fn. Ház, melyben lovagolni tanulnak; máskép: lovagda vagy lovarda. | |
* | |
| (lovag-hűbér) ösz. fn. l. LOVAGBIRTOK. | |
* | |
| (lo-viag-i) mn. tt. lovagi-t, tb. ~ak. Lovagot illető, lovaghoz való, arra vonatkozó. Lovagi kötelesség, udvariság. Lovagi böszkeség, magaviselet. V. ö. LOVAG. | |
* | |
| (lo-v-ag-i-as) mn. tt. lovagias-t, v. ~at, tb. ~ak. Különösen mondják oly magatartásról, és viseletről, mely a hajdani nemes lovagok tulajdonságaira emlékeztet. Lovagias jellem, bátorság, vitézség, büszkeség. Lovagias udvariság, nőtisztelés. Lovagias öltözék, fegyverzet. Lovagias mulatságok, versenyzések, viadalok. E szóban az as képző a lovagi törzsszó jelentésének hasonló értelmet ad. Épen ily viszony van az úri és úrias (úrihoz hasonló) magyar, magyaros, erdélyi, erdélyies, vörös, vöröses stb. között. | |
* | |
| (lo-v-ag-i-as-an) ih. l. LOVAGILAG. | |
* | |
| (lo-v-ag-i-as-ság) fn. tt. lovagiasságot, harm. szr. ~a. Azon tulajdonságok öszvege, melyek valakit lovagiassá tesznek, vagy azon minemüség, melynél fogva valakit lovagiasnak hivunk. Az ismeretlen hölgyet lovagiasságból védelmezni, s a rajta elkövetett sérelmet megboszulni. V. ö. LOVAGIAS. | |
* | |
| (lo-v-ag-i-lag) ih. A nemesebb értelemben vett lovagok módjára, azaz vitézül, bátran, nemeslelküleg; udvariasan. A nők irányában lovagilag viselni magát. A megsértett becsületet lovagilag védelmezni. | |
* | |
| (lo-v-ag-i-ság) fn. tt. lovagiság-ot, harm. szr. ~a. Lovagi tulajdonság, milyen: nemes büszkeség, becsületvágy, udvariság, hölgyek iránti tisztelet. V. ö. LOVAGIASSÁG. | |
* | |
| (lovag-játék) ösz. fn. Harczi játék neme, melyet a középkori lovagok részént mulatságból, részént hadigyakorlat gyanánt, vagy versenyképen üztek, mi rendesen lóháton, paizszsal és dárdával, néha gyalog is történt. | |
* | |
| (lovag-jószág) ösz. fn. l. LOVAGBIRTOK. | |
* | |
| (lovag-korbács) ösz. fn. Kisebbféle korbács, melyet lovaglás közben használnak a hátas ló kormányzása végett. | |
* | |
| (lovag-köntös) ösz. fn. Köntös, milyet különösen a külföldi lovagok, vagy vitézrendbeliek viseltek. Továbbá az urak és hölgyek sajátságos öltönye, melyet lovagláskor vesznek magukra. | |
* | |
| (lo-v-ag-ol-ás) fn. tt. lovaglás-t, tb. ~ok, harm. szr. ~a. Lóháton, és pedig akár nyeregben, akár szőrén ülve járás, kelés. Lovaglást tanulni, s abban gyakorolni magát. Hosszu lovaglásban kifáradni. V. ö. LOVAGOL. | |
* | |
| (lo-v-ag-ol-ó) mn. tt. lovagló-t. 1) Mondjuk személyről, ki lóháton jár. Lovagló uracsok, nők. Lovagló csikósok. 2) Mondjuk helyről, vagy lovagláshoz tartozó holmiről. Ez értelemben öszvetéve irjuk: lovaglótér, lovaglóruha, lovaglóostor stb. | |
* | |
| (lovagló-hely v. ~tér) ösz. fn. Azon térvonal, vagy kör, melyen versenyzés, vagy gyakorlat végett lovagolni szoktak. | |
* | |
| (lovag-müvész) ösz. fn. Személy, ki a lovaglást müvészileg érti és gyakorolja. | |
* | |
| (lo-v-ag-ol) önh. m. lovagol-t, v. lovaglott, htn. ~ni, v. lovaglani. Lóháton megy vagy jár. Igekötőkkel egyesülve: kilovagol, lóháton kimegy, kisétál; ellovagol, lovon eltávozik; fellovagol a hegyre, lelovagol a völgybe. Használtatik áthatóul is tárgyesetes névvel. Szilaj csikót, paripát lovagolni. Körüllovagolni a ménest, határt. Kilovagolni magát, am. fáradtig vagy elégségig lovagolni. Átv. ért. nádparipán, vesszőparipán lovagolni, am. hiú reménynél fogva magát nagyra tartani, a valóság helyett árnyékon kapkodni. Szűntelen egy dolgon lovagolni, azaz vítatásban valamely ügyben mindig csak azon egy tárgyat avagy indokot emlegetni, e vítatkozásait, állitásait egyedül arra építeni. | |
* | |
| (lo-v-ag-ol-hat-ó) mn. tt. lovagolható-t. 1) Amit nyerges ló gyanánt használni lehet. Lovagolható csikó, monyas, kancza. Szilajsága miatt nem lovagolható vad mén. 2) Mondják helyről, útról, melyen lóhátón járni lehet. Némely helyek csak lovagolhatók, nem kocsizhatók. | |
* | |
| (lo-v-ag-ol-hat-[at]-lan) mn. tt. lovagolhatatlan-t, tb. ~ok. Amit nyergesül használni nem lehet; vagy ahol lóháton járni, elmenni lehetetlen. Lovagolhatatlan szilaj, bokros ló. Lovagolhatatlan meredek, gödrös út. | |
* | |
| (lovag-örs) ösz. fn. Lovag vagyis lovaskatona által elfoglalt őrállomás. | |
* | |
| (lovag-regény) ösz. fn. Regény, melynek alaptárgyát valamely középkori lovag kalandjai teszik, s mely a középkori lovagok életmódját, lakásait stb. festi. | |
* | |
| (lovag-rend) ösz. fn. 1) Általán am. nemesi rend, azaz valamely ország nemeseinek öszves férfi személyzete, vagy mint mi magyarok neveztük: karok és rendek. 2) l. VITÉZREND. | |
* | |
| (lo-v-ag-ság) fn. tt. lovagság-ot, harm. szr. ~a. 1) A lovagoknak, mint nemesi rendnek testülete, öszvege, szokottan: nemesség. 2) Maga azon nemesi rang, melynél fogva valaki a lovagrendhez tartozik. | |
* | |
| (lovag-sarkantyú) ösz. fn. Sarkantyú, milyent a régi lovagok viseltek, vagy melynek ünnepélyes felütésével lovagnak avattak fel valakit. | |
* | |
| (lovag-saru) ösz. fn. Hosszu, kemény száru saru, milyet kivált a német lovaskatonák, nevezetesen a vértesek viseltek, vagy milyen a postakocsisoké, kik nyeregből hajtanak. | |
* | |
| (lovag-szerszám) ösz. fn. l. LOVAGESZKÖZ. | |
* | |
| (lovag-szobor) ösz. fn. Szobormű, mely valamely személyt lóháton ülve ábrázol. Valamely jeles vitéz emlékét lovagszoborral örökíteni. | |
* | |
| (lovag-terem) ösz. fn. Terem, melyben a hajdani lovagok öszvegyülekezni szoktak; továbbá a régi lovagok várainak termei. Fegyverekkel ékesített lovagterem. Némely külföldi, jelesen német óvárakban ma is láthatni emlékül fentartott ilyetén lovagteremeket. | |
* | |
| (lo-v-ag-ul) ih. Lovag módra, lovag képében, úgy, mint lovag. Valakit lovagul tisztelni. Magát lovagul viselni. Alapjául a nemesebb értelemben vett lovag szolgál. | |
* | |
| (lovag-vessző) ösz. fn. Veszszőhöz hasonló, félig mereven, félig hajlékony rövid szijostor, milyet az úri lovagok tartanak kezökben. | |
* | |
| (ló-vakaró) ösz. fn. Vasból készült, s fogakkal ellátott kefeforma eszköz, melylyel a ló szőre közé vegyült port, sarat kitisztítják. | |
* | |
| (lo-v-al) áth. m. loval-t. Átv. ért. valakit biztatás, nógatás, sürgetés által rábeszél valamire, s mintegy ló gyanánt mozgásba, buzgalomba hoz. Fellovalni valakit. | |
* | |
| (lo-v-ancz) fn. tt. lovancz-ot, harm. szr. ~a. Újabbkori szó, a am. lovas, lóháton járó; s különösebben ha az ifjoncz, ujoncz szók jelentése után értelmezzük, am. ujoncz-, tanuló-, vagy ifju lovas. | |
* | |
| (lo-v-ar) fn. tt. lovar-t, tb. ~ok, harm. szr. ~a v. ~ja. Mesterséges lovag, műlovag, ki úgy tanulta és gyakorolja a lovaglást, mint mesterséget vagy művészetet (Jockey); vagy aki különösen abból nyilvános mutatványokat szokott rendezni és adni. Úrlovar (gentleman jockey). | |
* | |
| (lo-v-ar-da) fn. tt. lovardát. Oly hely, hol a lovarmesterséget vagy müvészetet tanulják, vagy pedig nyilvánosan mutogatják. | |
* | |
| (lovar-egylet) ösz. fn. Tulajdonosok s ügykedvelők társulata, mely különösen a gyepre és lóversenyzésre vonatkozó minden ügyeket kölcsönösen megállapított szabályok szerént intéz és igazgat. | |
* | |
| (lo-v-as) mn. tt. lovas-t, v. ~at, tb. ~ak. 1) Lovakkal biró, bővelkedő. Lovas gazda. Lovas ország, vidék. 2) Lovon járó, szolgáló, dolgozó. Lovas kerülő, csősz. Lovas utazók. Lovas posta. Lovas robot. Ellentéte: gyalog. | |
* | |
| (lo-v-as) fn. tt. lovas-t, tb. ~ok. Személy, ki lovon jár, szolgál, vagy katonáskodik. Lovasokat látok közeledni. Beállni a lovasok közé. Az alföldi csikósok jó lovasok. | |
* | |
| falu Szala, puszta Veszprém m.; helyr. Lovas-ra, ~on, ~ról. | |
* | |
| (ló-vásár) ösz. fn. Vásár, melyben lovakat adnak és vesznek. | |
* | |
| (lovas-bak) ösz. fn. Hajósoknál azon faoszlop vagy czobor a kukajárón, melyhez a lovaskötelet foglalják. (Kenessey Albert.) | |
* | |
| mváros Fejér megyében; helyr. Berény-be, ~ben, ~ből. | |
* | |
| (lovas-csapat) ösz. fn. Lovasokból, nevezetesen lovas katonákból álló csapat. Sokaságra nézve határozatlan, de mindig valamely lovastestnek kisebb vagy nagyobb részét jelenti. | |
* | |
| (lovascsata) ösz. fn. Csata, melyet lovasokból álló ellenfelek vívnak. | |
* | |
| (lo-v-as-di) fn. tt. lovasdi-t, tb. ~k. 1) Laptázó gyermekek, és suhanczok játéka, midőn a nyertesek a vesztesekre ülnek, s a laptát egymásnak úgy adogatják, aki el nem kapja, az lóvá lesz, az alatta levő pedig lovassá. 2) Vesszőparipán játszás. | |
* | |
| (lovas-ezred) ösz. fn. Lovaskatonákból álló hadi test, melyet ezrednek nevezünk. V. ö. EZRED. Magyar, német lovasezred. | |
* | |
| puszta Heves m.; helyr. ~gát-ra, ~on, ~ról. | |
* | |
| (lovas-hajó) ösz. fn. Lovakkal vontatott vagy vontatni szokott hajó. | |
* | |
| (lovas-had) ösz. fn. Lovaskatonákból álló hadsereg, hadcsapat. | |
* | |
| (lo-v-as-ít) áth. m. lovasít-ott, htn. ~ni, v. ~ani, par. ~s. Meglovasít, régies, e helyett: lóval ellát. "Migh magokat is meghlovaséthatják." Gr. Eszterházy Miklós nádor. 1642-ből. (Tört. Tár. VIII. K. 166 l.). | |
* | |
| (lovas-kapitány) ösz. fn. Kapitány, vagy százados, kinek felügyelése, és közvetlen vezénylete alatt egy század lovaskatona áll. | |
* | |
| (lo-v-as-ka-az-ik) k. m. lovaskáz-tam, ~tál, ~ott. Kedvtöltésből lovagol. Mondják a gyermekek is, midőn lovasdit játszanak. | |
* | |
| (lovas-kerülő) ösz. fn. Határra, erdőre felügyelő kerülő, vagy csősz, ki lóháton jár. | |
* | |
| (lovas-kötél) ösz. fn. Hajósoknál vonókötél, melylyel lovak valamely uszát (uszó müvet, mint hajót stb.) húznak. (Kenessey Albert). | |
* | |
| (lo-v-as-od-ik) k. m. lovasod-tam, ~tál, ~ott. Régiesen meglovasodik am. lovat kap vagy szerez. "Tehát vegye be egy részét azoknak a fegyvereseknek s rendelje bizonyos quartirokban őköt, hogy lovasodhassanak megh." Gr. Eszterházy Miklós nádor 1641-ben. (Történelmi Tár. VIII. K. 152. l.). | |
* | |
| (lovas-örs) ösz. fn. Őrállomás, melyet lovaskatona foglal el, vagy őrálló lovaskatona. | |
* | |
| (lovas-pandúr) ösz. fn. l. LOVASPOROSZLÓ. | |
* | |
| (lovas-poroszló) ösz. fn. Megyei, városi, vagy mezei rendőrséghez tartozó poroszló, ki különösen a csavargókat s úgynevezett szegény legényeket lóháton hajhászsza, üldözi; máskép: lovaspandúr. | |
* | |
| (lo-v-as-ság) fn. tt. lovasság-ot, harm. szr. ~a. Lovas katonákból álló testület vagyis a lovas katonák öszvesen véve. A lovasság számát szaporítani. A lovasságtól áttenni valakit a gyologsághoz. A lovasságot a csatarend szárnyaira állítani. Az ágyukat lovassággal födözni. | |
* | |
| (lo-v-as-ság-i) mn. tt. lovassági-t, tb. ~ak. Lovasságot illető, ahhoz tartozó, arra vonatkozó. Lovassági tábornok. Lovassági rendszabály. | |
* | |
| (lovas-század) ösz. fn. Mintegy száz emberből álló lovascsapat. | |
* | |
| (lovas-százados) l. LOVASKAPITÁNY. | |
* | |
| (lovas-szobor) l. LOVAGSZOBOR. | |
* | |
| (lovas-vadász) ösz. fn. Lóháton járó vadász. | |
* | |
| (lovas-vontató) ösz. fn. Hajósok nyelvén azon egyén, ki a hajóknak lovakkal vontatásával foglalkodik. | |
* | |
| (lo-v-ász) fn. tt. lovász-t, tb. ~ok, harm, szr. ~a. Általán szolga, ki lovakkal bánik, pl. ki lovakat őriz a mezőn. Különösen az úri méneseknél, és ólakban a lóbánáshoz értő férfi, ki ha alsóbb rendü, lovászlegény, ha pedig tiszti rangu, lovászmester. Királyi, herczegi lovászok. | |
* | |
| falu Szerém megyében; helyr. Lovász-on, ~ra, ~ról. | |
* | |
| falu Vas m.; helyr. Lovaszád-ra, ~on, ~ról. | |
* | |
| (lovász-apród) ösz. fn. Apród, ki nyargaló urát lóháton kíséri. | |
* | |
| falu Baranya m.; helyr. Lovászhetény-be, ~ben, ~ből. | |
* | |
| faluk Nyitra és Szala m.; helyr. Lovászi-ba, ~ban, ~ból. | |
* | |
| (lovász-inas) ösz. fn. Gyerkőcze, fiatal suhancz, ki mint lovászságot tanuló forgolódik az úri ólakban és lovak körül. | |
* | |
| (lovász-legény) ösz. fn. Gyakorlott, kitanult lovász, ki a lovászinasnál fölebb, a lovászmesternél alábbvaló. | |
* | |
| (lovász-mester) ösz. fn. Udvari tiszt, ki valamely uraság istálós, kocsis, és nyerges lovaira felügyel, s alsóbb rendü lovászoknak parancsol. A nagy udvaroknál van főlovászmester is. A fejedelmeknél a főlovászmester egyik főrangbeli személy az udvari méltóságok között. | |
* | |
| (lo-v-atlan) mn. tt. lovatlan-t, tb. ~ok. 1) Akinek lova, vagy lovai nincsenek. Lovatlan gazda. 2) Mondják országról, vagy vidékről, mely lovakat nem tenyészt, vagy lovak nélkül szükölködik. | |
* | |
| (lo-v-az) önh. m. lovaz-tam, ~tál, ~ott, par. ~z. Lovon jár, lovagol. Különösen használják a játszó fiúk, midőn úgynevezett lovasdit játszanak. | |
* | |
| (lo-v-az-ás) fn. tt. lovazás-t, tb. ~ok. Lovon járás; vagy lovasdijátszás. | |
* | |
| (ló-verseny) ösz. fn. l. LÓFUTTATÁS. | |
* | |
| falu Zemplén m.; helyr. Lozony-ba, ~ban, ~ból. | |
* | |
| NAGY~, mváros, KIS~, puszta Sopron m.; helyr. Lozs-ra, ~on, ~ról. | |
* | |
| (ló-zsálya) ösz. fn. Növényfaj a zsályák neméből, melynek levelei szívformák, csipkés fogasak, gyűrűi tömöttek, egymástól ritkásan állanak, anyaszára az alsó ajakhoz hajlik, virága kék. (Salvia verticillata). | |
* | |
| elvont gyökelem, mely, mint származékaiból kitetszik, jelent általán mozgást, s megfelel neki a vastaghangu lo gyökelem, melyből szintén mozgásra vonatkozó származékok erednek, és az el és le önálló gyökök. 1) Ő képzővel, vagy inkább a gyökhangzónak megnyujtásával lett belőle: lő, azaz valamit sebes mozgásba hoz, elszállni kényszerít. 2) Egyszerű k-val, lök am. sebes taszítással magától távolít, elmozdít. 3) Öd képzővel: lö-öd, öszvehúzva lőd, mint lo-ból lód, s a lód törzsből lódít, lódúl, és a lőd törzsből lődör, lődöri, lődörög, azaz csavarog, csavargó, tekergő, szüntelen mozgásban levő. 4) -Öz képzővel lőz, lőzér, azaz csélcsap, zabolátlan nyelvü, kinek határtalanul jár a szája. Ide tartoznak a lőnye, lőre és lőtye szók is, melyekben ugyan alapfogalom a híg, folyó, nedvet jelentő lé, de szintén megegyeznek a fenn említettekkel, mivel a lének szükséges kellékét szinte a mozgékonyság teszi.
A lö hangutánzásra mutat a löbög származékban, de olyanra, mely szinte mozgás által támad. Ide tartozik a tájdivatos löcsölődik, mely nem csak a víznek locsogását jelenti, hanem a testnek hányakodását is. | |
* | |
| (lö-ő) áth. Ragozva: lövök, lősz, lövünk, lőtök, lőnek. Első mult: lövék, lövél, löve stb. Második mult: lőtt. Jövő: lövend, parancsoló lőj, htn. lőni. 1) Szoros ért. valamely fegyvernemüvel, főleg régibb fajta szerrel, pl. íjjal, parittyával egy más rugalmas testet, pl. nyilat, kavicsot taszítás által sebes mozgásba hozva eltávolít. A puska- v. lőpor feltalálása után a puska- s ágyunemüekre is alkalmaztatott. Íjjal nyilakat, parittyával kavicsokat, puskával golyókat lőni, kilőni, ellőni. Néha tárgyesetes név nélkül, mely csak alattomban értetik, egyszerüen am. a fennemlített cselekvést elköveti, vagy gyakorolja. A vadakra, az ellenségre lőni. Puskából, ágyúból lőni. Ünnepély alkalmával mozsarakból lőni. Fába, czélba, tárcsába lőni. Levegőbe lőni. Belőni a várba. Kilőni a bástyák mögől. A töltött fegyverekből egymásután lőni. Valakihez hozzá lőni. Rálőni a futó nyúlra. 2) Az előbbivel öszvefüggő s átható értelemben am. a fennemlített, és hasonló fegyvernemü eszközök által valamit talál, sért, öl. Az erdőben vadakat, a csatában embereket lőni. Valakit véletlenül fejbe, agyon lőni. Aki madarat akar lőni, nem pengeti íját. (Km.). A fecskét röptében lelőni. Nem azé a madár, aki lelövi, hanem aki megeszi. (Km.). Tréfás átv. ért. bakot lőni, am. hibát követni el, mely a kitűzött czél ellen van. 3) Széles, és némileg átv. ért. valamit, repülő fegyver gyanánt valamely szűk helyről, vagy távolságról kitaszít, eltávolít. Fecskendővel kilőni a vizet. Csőből fuvás által golyócskákat lőni valakire. Az ugrókút kilövi a vizet. A nap messze lövi tüzes sugarait. 4) Népbabona szerént lőnek a boszorkányok, midőn valakit hirtelen bizonyos betegségbe ejtenek, kiről azt mondják, hogy bele lőtt a boszorkány.
E szóban tehát mindenütt alapfogalom a sebes mozgás, s általános rokonságban van azon lo, le, li, gyökü szókkal, melyekben ugyanazon vagy rokon értelem rejlik; továbbá a német los, schleudern, schlendern, finn lyyn, lyön (= ferio, ico) stb. szókkal. V. ö. LO, LÖ. | |
* | |
| FELSŐ~, NÉMET~, faluk Vas m.; helyr. Lő-re, ~n, ~ről. | |
* | |
| elvont gyöke löbög szónak és származékainak. l. LÖBÖG. | |
* | |
| puszta Pest m.; helyr. Lőb-re, ~ön, ~ről. | |
* | |
| (löb-ög) gyak. önh. m. löbög-tem, ~tél, ~ött. 1) Ijedés miatt reszket, remeg. Balatonmelléki tájszó. 2) Ugyanazon vidéken mondják nedvről, midőn nyomás, vagy mozgatás következtében bizonyos tompa hangot hallat, pl. a posványos föld löbög a lépő lábak alatt; a víz löbög a gyomorban, máskép: lötyög, lotyog. Mindkét értelemben alapfogalom a mozgás, mely a másodikban hangosan nyilatkozik. | |
* | |
| (löb-ög-és) fn. tt. löbögés-t, tb. ~ěk, harm. szr. ~e. Remegés, reszketés; lötyögés. | |
* | |
| (löb-ög-tet) áth. Eszközli, hogy valami löbögjön. V. ö. LÖBÖG. | |
* | |
| elvont gyöke löcsböl, löcskél, és löcskölödik szóknak; l. ezeket. Mély hangon locs. | |
* | |
| (le-öcs v. le-ös) fn. tt. lőcs-öt, harm. szr. ~e. Többé kevesbbé görbe fa, melynek egyik vége a szekér oldalának felső részét a kidőlés ellen tartja, az alsó vége pedig karikás, és a tengelyt övedzi. A magyar a lőcscsel különösen a görbeség fogalmát kapcsolja öszve, innen lőcsláb am. görbe láb, lőcs kezü am. görbe kezü, lőcs orru, kinek orra közepe kigörbed. Odább állott a lőcs árával (km.), azaz eltakarodott. A lőcs finnül: luukka, és németül a szekereken: Leiste, melynek több mellékjelentéseit egybevetvén Adelung, azt a Latte, (lécz) Laden szókkal rokonítja, miszerént a magyarban is hasonló volna hozzá a lécz. Molnár A. latinozata szerént subscus in curru, mintegy alozó, vagyis az oldalról lefelé eresztett fa. Valószinü, hogy a magyar lőcs gyöke le, melyből lett le-ős melléknév, öszvehúzva lős, végre lőcs. Nem lehet kétkedni róla, hogy a magyarban az s és cs gyakran fölcserélődnek, mint: csajka, sajka, csuta, suta; a szók közepén: szököső, szökcső, szürösöl, szürcsöl, lépeső, lépcső; továbbá oly szók végén, melyek melléknevekből lettek főnevek, mint: bogás(kóró), bogács(kóró), tanás tanács, kovás kovács, babós babócs, stb. E szerént a lőcs am. lefelé hajló t. i. fa le-ős, lős, lőcs. A felhérczet pedig onnan nevezte a magyar, mert azon szokott a lovas szekérre fellépni. V. ö. FELHÉRCZ. | |
* | |
| falu Baranya m.; helyr. Lőcs-re, ~ön, ~ről. | |
* | |
| (löcs-b-öl) áth. m. löcsbölt. A kapnikbányai tájszólásban am. lucskol (Lőrincz Károly). | |
* | |
| (löcs-b-öl-és) fn. tt. löcsbölés-t, tb. ~ěk. Lucskolás. | |
* | |
| fn. tt. Lőcsét; helyr. Lőcsé-re, ~ěn, ~ről. Sz. kir. város a Szepességben, németül Leutschau, mit a földleirók onnan magyaráznak, hogy e városban hajdan mint Lengyelország felé néző véghelyen, lestorony létezett, melyet a németek mint odavaló lakosok Leutschau-nak neveztek. Hát ha a szászok bejövetele előtt Leső volt a neve, s ebből lett csupán önhangzó cserével: Lőse, Lőcse? | |
* | |
| (lőcse-i) mn. tt. lőcsei-t, tb. ~ek. Lőcsére való, onnan származott, ott kelt. A magyar közmondások között hires a lőcsei kalendáriom, minthogy a történelem szerént itt látott az első magyar kalendáriom napvilágot, honnan a legujabb időkig némely, nevezetesen a győri magyar kalendáriomok czimlapján ez állott: A régi lőcsei formára. Hét országra szól, mint a régi lőcsei kalendáriom. (Km.). | |
* | |
| (lőcs-kámva) l. LŐCSKÁVA. | |
* | |
| (lőcs-káva) ösz. fn. Azon vaskarika a lőcs alsó végén, mely a tengelyt övedzi, s a kerékszeggel oda foglaltatik. | |
* | |
| (löcs-ke-el v. löcs-ge-el) önh. l. LÉCSKÁL. | |
* | |
| (löcs-ög-öl) áth. m. löcskölt. Lugossy J. szerént Szathmárban am. a mély hangu locskol, v. locsol. Ne löcskölj. | |
* | |
| (löcs-ög-öl-és) fn. tt. löcskölés-t, tb. ~ék. Locskolás v. locsolás. V. ö. LÖCSKÖL. | |
* | |
| (lőcs-láb) ösz. fn. Olyan görbeségü láb, mint a lőcs. | |
* | |
| (lőcs-lábu) ösz. mn. Kinek görbe, kacsos, s lőcshöz hasonló lábszárai vannak, különösen, melyek a térdnél befelé hajlanak. | |
* | |
| (löcs-öl) elvont törzsöke 'löcsölődik' szónak. | |
* | |
| (löcs-öl-ő-d-és) fn. tt. löcsölődés-t, tb. ~ěk, harm. szr. ~e. Állapot, midőn valaki vagy valami löcsölődik. | |
* | |
| (löcs-öl-ő-d-ik) belsz. m. löcsölőd-tem, ~tél, ~ött. Győr tájékán am. hányjaveti magát, hánykolódik. Gyökeleme a gyors mozgást jelentő lö. Különösen nedvekre alkalmazva am. a mélyhangu locsolódik. Löcsölődik a víz. | |
* | |
| (lőcs-ös) mn. tt. lőcsös-t v. ~et, tb. ~ek. 1) Lőcscsel ellátott. Lőcsös szekér. Különböztetésül a rakonczás-tól, melynek oldalait két felül úgynevezett rakonczák tartják. 2) Görbe, meghajlott, mint a lőcs. | |
* | |
| (lőcs-öz) áth. m. lőcsöz-tem, ~tél, ~ött, par. ~z. 1) Lőcscsel fölkészít. A szekeret meglőcsözni. 2) Valakit lőcscsel ver, megver. Meglőcsözték egymást. | |
* | |
| (lőcs-öz-és) fn. tt. lőcsözés-t, tb. ~ěk. Lőcscsel fölkészítés. Lőcscsel megverés. | |
* | |
| (lő-czél) ösz. fn. Czél, vagyis kitűzött ponttábla stb., hová a lövést irányozni kell; máskép tárcsa. Régiesen: tárgy. | |
* | |
| (lö-öd) elvont törzs, melyből lődör, lődörög, lődörödik, s lőding erednek. Megfelel neki a vastaghangu lód, ú. m. a lódúl, lódít származékok törzse. A lőd eredetileg elavult ige, keményebben lőt, mint lód lót, honnan lódúl am. lódóvá, azaz lótóvá lesz, lódít, lótóvá tesz. E szerént lőd mintegy indulás mozgó állapotba; s gyakorlatos r képzővel lődör, oly személy, ki folytonos mozgásban van, csavargó; lődörög, ide s tova hányódik; "lőgérez" szóban pedig a d g-vé változott. | |
* | |
| KIS~, falu, VÁROS~, mváros Veszprém m.; helyr. Lőd~re, ~ön, ~ről. | |
* | |
| (lő-de) fn. tt. lődét. Szokottabban: lövölde. l. ezt. | |
* | |
| (lö-öd-in-g lőd-in-g) fn. tt. lőding-ět, harm. szr. ~je v. ~e. Felsőőri tájszó Vasvármegyében, s jelent pillét, lepkét. Szabó Dávidnál: lövöldék. Valamint a pille és lepke szókban alapfogalom az illegés, lebegés, hasonlóan a lőding gyökeleme ugyanaz a mozgást jelentő löcsölődik, lődör, lődörög, lődörödik, folytonos mozgásra vonatkozó szó lö gyökelemével; ezért másképen: lependék, azaz lebendék. V. ö. LÖ. | |
* | |
| (lőd-ör) fn. tt. lődör-t, tb. ~ök. Csavargó, tekergőt ide-oda csapongó személy, lótó-futó, koslató. Alakzatra hasonlók hozzá a rokonértelmü kóbor, kódor. Átv. ért. a ló vaszorája; talán onnan, hogy rajta a vizet mintegy kilövi. | |
* | |
| (lőd-ör-i) mn. és fn. tt. lődöri-t, tb. ~ek. Tántorogva ide-oda dülöngő, ki úgy lép, mintha taszigálnák. V. ö. LŐDÖR. | |
* | |
| (lőd-ör-it) áth. m. lődörít-ett, htn. ~ni, v. ~eni. Ide-oda lökve, taszítva lódít. | |
* | |
| (lőd-ör-ít-és) fn. tt. lődörítés-t, tb. ~ěk. Ide-oda lökve, taszítva lóditás. | |
* | |
| (lőd-ör-öd-és) fn. tt. lődörődés-t, tb. ~ěk. Tántorogva menés. | |
* | |
| (lőd-ör-öd-ik) k. m. lődöröd-tem, ~tél, ~ött. Tántorogva megy, mintha majd ide majd oda taszigálnák. A részeg ember jobbra balra lődörödik. Belődörödött a szobába. | |
* | |
| (lőd-ör-ög-és) fn. tt. lődörgés-t, tb. ~ěk. Tántorogva ide-oda hányódás. | |
* | |
| (lőd-ör-ög) gyak. önh. m. lődörög-tem, ~tél, v. lődörgöttem, lődörgöttél, lődörgött, htn. ~ni, v. lődörgeni, v. lődörgni. Tántorogva ide-oda hányódik, mint az istentaszította gyügék, vagy részegek. V. ö. LŐDÖR. | |
* | |
| falu Vas m.; helyr. Lödös-re, ~ön, ~ről. | |
* | |
| (lő-d-öz) gyakor. áth. és önh. m. lődöz-tem, ~tél, ~ött, par. ~z. Ez igében a közép d cselekvést jelentő képző. Értelme: gyakran vagy folytonosan lő. Puskából, ágyúból lődözni. A gyakorló katonák erősen lődöznek. Vadakat lődözni. A verebeket lelődözni a fáról. Kilődözni a bástyák mögől. Belődözni a várba. V. ö. LŐ. | |
* | |
| (lő-d-öz-és) fn. tt. lődözés-t, tb. ~ěk, harm. szr. ~e. Gyakori, vagy folytonos lövés. Az ágyúk lődözéseit messze hallani. A csatát lődözéssel kezdeni. A vadászok lődözéseire felriadnak a vadak. V. ö. LŐDÖZ. | |
* | |
| (lő-fegyver) ösz. fn. Fegyverek, melyekből, vagy melyekkel lőni szoktak, milyenek a régies kézij, parittya, s az ujabb pisztoly, puska, mozsár, taraczk, ágyu. | |
* | |
| (lő-fogyasztás) ösz. fn. Vadászok nyelvén a vadállomány előre meghatározott bizonyos részének, pl. százalékának lelövése. (Bérczy Károly). | |
* | |
| a lőd-nek gyakoritó mása 'lőgérez' szóban. | |
* | |
| falu Pozsony m.; helyr. ~Patony-ba, ~ban, ~ból. | |
* | |
| (lőg-ér-ěz) önh. m. lőgérěz-tem, ~tél, ~ětt, par. ~z. Több vidéken divatos tájszó, am. ide s tova csavarog; a székelyeknél: lógároz. V. ö. LŐDÖRÖG, LŐG. | |
* | |
| (lőg-ér-ěn-és) fn. tt. lőgérezés-t, tb. ~ěk. Ide-oda csavargás. | |
* | |
| puszta Komárom m.; helyr. lögör-re, ~ön, ~ről. | |
* | |
| (lő-gyapot) ösz. fn. Egy rész füstölgő salétromsavba és két rész tömény (concentrált) kénsavba mártott, aztán vízben kimosott s megszárított gyapot, mely égő testtel érintve, vagy 100 fokig hevítve csaknem nagyobb sebességgel lobban fel mint a lőpor és lövésre is alkalmas. | |
* | |
| (lögy~vagy löty-mö-r) fn. tt. lögymör-t, tb. ~ök. A Tiszai vidéken am. lötybölt valami, lőtyelék, lőtye; l. LŐTYE. | |
* | |
| (lő-gyüszü) ösz. fn. Lásd: LŐKUPAK. | |
* | |
| (lő-ház) ösz. fn. l. LÖVŐHÁZ. | |
* | |
| (lő-hely) ösz. fn. l. LÖVŐHELY. | |
* | |
| (lő-irány) ösz. fn. Kitűzött pont vagy czél, mely felé a lövés történik vagy igazittatik. | |
* | |
| (lej-t-ő) fn. tt. lejtő-t. Székelyes tájszólás szerént am. lejtő; tehát gyöke közelebbről az alámenő irányt jelentő le. l. LEJTŐ. | |
* | |
| (lö-k) áth. m. lök-tem, ~tél, ~ött. Általán, valamely szilárd testet neki lódított eszközzel, vagy valamely taggal megtaszít, magától távolít. Alapfogalom benne a távolító sebes mozdítás, s rokon a lő igéhez. Különösen. 1) Valamely szuró eszközt taszít egy más testbe. Valakinek szivébe lökni a tőrt, kardot. Késsel kilökni a szemet. A dárdát a futó ellenség hátába lökni. A szilaj tinó meglöki szarvával a bérest. Ez értelemben rokon vele a szúrást jelentő mintegy megfordított öklel, és az ök elébe b tétetvén bök. 2) Valamit neki feszített, és neki taszított erővel elvet magától. Ököllel, könyökkel ellökni valakit. Kupjátékban kilökni a tekegolyót. A vetődárdát az ellenség után lökni. A balmot ököllel magasra lökni. Könyökkel kilökni az ablakot, am. kitörni. A finnben lykkään am. lökök; s talán nem hibázunk, ha a görög plhssw, plhgh, német sehlagen stb. szókat is ide sorozzuk.
Használtatik önhatólag is tárgyesetes név nélkül, mely esetben am. a fennemlített cselekvést gyakorolja, vagy véghez viszi. A kupjátékban legelőször a nyertes szokott lökni. | |
* | |
| l. LŐK. | |
* | |
| TISZA~, falu Szobolcs m.; helyr. Lök-ön, ~re, ~ről. | |
* | |
| (le-ő-k) fn. tt. lők-öt. A székelyeknél Kriza J. szerént am. likas térség magas helyen. Szabó Elek szerént: lőke. Csaknem egészen egyezik vele mély hangon: lók, rokon lék, lik, lyuk szókkal. Szabó Dávidnál lök rövid ö-vel am. lapácz, egyenes föld. Kriza Jánosnál lok szintén rövid o-val van írva. Molnár Albertnél pedig lök am. locus declivis, (Abhang), ugyanaz ami lejtő. Egyébiránt V. ö. LÓK, és LŐKE. | |
* | |
| GARAM~, falu Bars m.; helyr. Lők-re, ~ön, ~ről. | |
* | |
| régies 'levék' helyett.
"Nagyobb búmra de jut eszemben, Állhatatlan lők hitemben." Brandenburgi Katalin (Bethlen G. 2-ik felesége) siralma 1630. (Thaly K. gyüjt.). | |
* | |
| (lök-d-écs-el) kicsinyezve gyakor. áth. m. lökdécsel-t. Kisebbféle gyakori lökéseket tesz. | |
* | |
| (lök-d-ics-el-és) fn. tt. lökdécselés-t, tb. ~ěk, harm. szr. ~e. Kisebbféle gyakori lökések. | |
* | |
| (lök-öd-ös) gyak. áth. m. lökdös-tem, ~tél, ~ött, par. ~s. Törzsöke az egyszerü gyakorlatos lököd, mint bök bököd, csap csapod, melyekből leszen: bökdös, csapdos. Gyakran ismételve, vagy folytonosan lök, azaz szúr, taszít valamit. A sürü embertömegen átvergődni akaró könyökeivel lökdösi az utjában levőket. | |
* | |
| (lök-öd-ös-és) fn. tt. lökdösés-t, tb. ~ěk. harm. szr. ~e. Cselekvés, midőn valaki lökdös. | |
* | |
| (lök-öd-öz) áth. l. LÖKDÖS. | |
* | |
| (lök-öd-öz-és) fn. l. LÖKDÖSÉS. | |
* | |
| (le-ők-ő v. le-ő-ke) fn. tt. lőkét. Székelyes tájszólás szerént am. lyukas térség magasabb helyen. Elemezve: le-ő-ke, az alá mutató le (infra) gyöktől. Ugyanazt jelenti a rövidebb lök. Lásd: LŐK. | |
* | |
| (lök-és) fn. tt. lökés-t, tb. ~ěk, harm. szr. ~e. Cselekvés, mely által valamit lökünk. Dárdalökés. Egy lökéssel levetni valakit a lépcsőkön. Könyöklökéssel beütni az ablakot. Kilenczes lökést tenni a kupjátékban. V. ö. LÖK. | |
* | |
| (lök-et) fn. tt. löket-ět, harm. szr. ~e. A lökés eredménye; vagy lökés elvont értelemben. | |
* | |
| (lök-int) áth. m. lökintětt. A 'lök' igének kicsinyzője, s am. gyöngén vagy alig érintve lök. | |
* | |
| (lök-int-és) fn. tt. lökintés-t, tb. ~ěk, harm. szr. ~e. Cselekvés, midőn valaki lökint. | |
* | |
| (lök-ü-en = lök-v-en) önh. m. lökken-t. Mondják szilárd testről, midőn valamely külerőnek sebes mozditása által mozzanatba jön. Lökken a szekér, midőn hirtelen gödörbe megy a kereke, s a benne ülők is meglökkennek. Rokon vele: bökken. | |
* | |
| (lök-ü-en-és, lök-v-en-és) fn. tt. lökkenés-t, tb. ~ěk, harm. szr. ~e. Állapot, midőn valaki vagy valami lökken. | |
* | |
| (lök-ű-en-ő) mn. és fn. tt. lökkenő-t. Ami hirtelen mozdítás, rázás következtében megmozzan, ami lökög. V. ö. BÖKKENŐ. | |
* | |
| (lök-ü-en-t = lök-v-en-t) áth. m. lökkent-ětt, htn. ~ni v. ~eni, par. ~s. Valamit sebes, hirtelen taszítás, szúrás stb. által lökkenővé tesz, azaz eszközli, hogy egyet lökkenjen. A gödrös út a szekeret, a szekér pedig a rajta ülőt meglökkenti. Ha neki lökkentem (vetem) magamat. (Szabó D.). V. ö. LÖKKEN. Páriz Pápai értelmezése: planum ingreditur, szűkebb értelmü, s egyedül a menésben levő szekér, vagy ember mozzanására vonatkozik, melyet a magasról mélyre, alacsonyra szállás okoz, s ezen értelemben önható. | |
* | |
| (lök-ü-en-t-és) fn. tt. lökkentés-t, tb. ~ěk, harm. szr. ~e. Lökkenővé tétel. | |
* | |
| (lök-öd) gyak. áth. m. lököd-tem, ~těl, ~ött. Gyakran ismételve lök valamit v. valakit. Szomszédját könyökével löködi. Képzésre és jelentésre rokona: bököd. V. ö. LÖK. | |
* | |
| (lök-öd-és) fn. tt. löködés-t, tb. ~ěk, harm. szr. ~e. Ismételt, vagy gyakori lökés. V. ö. LÖKDÖSÉS. | |
* | |
| (lök-ő-d-és) fn. tt. lökődés-t, tb. ~ěk, harm. sz. ~e. Állapot, midőn valami vagy valaki lökődik. V. ö. LÖKŐDIK. | |
* | |
| (lök-ő-d-ik) belsz. m. lökőd-tem, ~tél, ~ött. Mondják mozgásban levő testről, midőn akaratlanul, szenvedőleg vetődik, majd ide majd oda ütődik, pl. a sokaság között tolakodó ember. A megütközött márványgolyók visszalökődnek. | |
* | |
| (lök-ög) gyak. önh. m. lökög-tem, ~tél, ~ött. Lökés, taszítás, rázás következtében mozog. Rázós, gödrös uton lökög a szekér, és ami a szekeren van. Rokon, a lágy s híg test mozgására vonatkozó lötyög. | |
* | |
| (lök-ög-és) fn. tt. lökögés-t, tb. ~ěk, harm. szr. ~e. Állapot, midőn valami lökög. | |
* | |
| (lök-ög-tet) mivelt. és gyak. m. lökögtet-tem, ~tél, ~ětt, par. lökögtess. Eszközli, hogy valami lökögjön. A likacsos, kátyus út lökögteti a szekeret. Rokon hozzá a lágy, híg test mozgatását jelentő lötyögtet, lotyogtat. | |
* | |
| (lök-ög-tet-és) fn. tt. lökögtetés-t, tb. ~ěk. Cselekvés, midőn valami valamit lökögtet. | |
* | |
| férfi keresztnév. Leustachius. | |
* | |
| falu Gömör, puszta Arad m.; helyr. ~házá-ra, ~n, ~ról. | |
* | |
| (lő-kunyhó) ösz. fn. Kunyhó, vagy rejtekhely, honnan a vadász lelővés végett a vadakra les vagy vár. (Schieszhütte). | |
* | |
| (lő-kupak) ösz. fn. Az ujabbkori felszerelésü puskákhoz való kis rézkupak, melybe belülről gyulékony anyag van öntve. Ily kupak, ha azt a puskapor fölött levő likas hengerkére teszik, a sárkány lecsapódására elsül, és a lőport meggyujtja. Még újabb találmány szerént az ily kupakok helyett tűforma eszköz használtatik. | |
* | |
| falu Somogy m.; helyr. Löllé-re, ~n, ~ről. | |
* | |
| (lő-ment) ösz. mn. Mondjuk általán oly helyről, mely bizonyos lődöző teleptől, vagy ponttól oly távolságra fekszik, hová az illető lőfegyverek golyói, gránátjai, bombái stb. el nem hatnak. Várostrom alatt a körülfekvő városnak lőment házaiba vonulnak a lakosok. Lőment helyről nézni az ostromot, az ütközetet. | |
* | |
| (lő-menten) ösz. ih. Lőment v. lőmentes állapotban. | |
* | |
| (lő-mentes) ösz. mn. l. LŐMENT. | |
* | |
| (lő-mentesen) l. LŐMENTEN. | |
* | |
| l. LÉN. | |
* | |
| Szabó Dávidnál az, ami a divatossabbá lett Lény. l. ezt. | |
* | |
| (le-ő-nye) fn. tt. lőnyét. A székelyeknél am. eldarabolt lepény, vagy laska szilvalébe mártva, vagy megmákozva, és megmézezve. Legvalószínűbb, hogy leves tulajdonságától kapta nevét, s gyöke le, melyből lett le-ő, (= lő) s innét lőnye. Hogy a lé máskép lő is, kitünik a lőtye szóból, mely máskép létye, leves, híg sár. Szabó D. szerént jelent lomhát is, mely értelemben alapfogalom benne a testnek lankatag elhagyása, leeresztése, s gyöke szintén az alá mutató le, s mély hangon egyezik vele az átvitt értelmü lanyha, tájdivatosan: lanya. | |
* | |
| (lő-pénz) ösz. fn. Általán pénz, melybe a lőpor kerül, midőn lőnek vele, pl. a lövődében; vagy díj, melyet a lőtt vadért az illető vadász kap. | |
* | |
| (lő-por) ösz. fn. Kénből, salétromból, és szénből készített gyulékony por, melyet lövésre használnak. Köznyelven: puskapor. Finom, apró szemű, goromba lőpor. Puskába, ágyúba való lőpor. Lőporral felvettetni a várfalat. | |
* | |
| (lő-por-kamra) ösz. fn. Kamra, melyben lőport tartanak elzárva. Igy nevezik a hajók alsó részében azon helyet is, melyben a puskapor áll. Hadi nyelven. 1) A felállított ágyuütegek mellett ásott gödör, hová a lődözéshez szükséges készletet teszik. 2) Az álliknak azon helye, hová a fölvettetésre szánt lőport ládákban vagy zsákokban lerakják, melyet azután futótűz által gyujtanak fel. 3) A mozsarakban és taraczkokban azon hátulsó üreg, melybe a lőport helyezik. | |
* | |
| (lő-por-malom) ösz. fn. Malom, melyben a lőpornak való anyagot apróra őrlik. | |
* | |
| (lő-por-mérték) ösz. fn. Mérték, melylyel a bizonyos fegyver töltésére szükséges lőport mérik. Ily mértéket szoktak viselni magukkal a vadászok, melybe épen annyi por fér, amennyi egy töltésre kell. | |
* | |
| (lő-poros) ösz. mn. 1) Amiben lőport tartanak, hordanak. Lőporos torony, kamra, hordó, zsák, tülök. Lőporos szekér. 2) Lőporral behintett. Lőporos serpenyő. Lőporos katonakenyeret enni. | |
* | |
| (lő-por-szěm) ösz. fn. A lőporrá alakított anyagból egy-egy szem. Finomabb vagy gorombább lőporszemek. | |
* | |
| (lő-por-szita) ösz. fn. Szita a lőpormalomban, melyen a lőpornak való megőrlött anyagot áteresztik, s megtisztitják. | |
* | |
| (lő-por-tár) ösz. fn. Gyuladás ellen biztosított épület, melyben lőport tartanak. A lőportárt villámháritókkal ellátni. | |
* | |
| (lő-portartó) ösz. Fából, csontból, bőrből stb. készült eszköz, melyben a puskaport tartják. | |
* | |
| (lő-por-torony) ösz. fn. Toronyforma lőportár. | |
* | |
| (lő-por-tülök) ösz. fn. Tülök, azaz szaru, melyben a vadászok lőport visznek magukkal. | |
* | |
| (lő-por-zacskó) ösz. fn. Általán zacskó, melyben lőport tartanak. A pattantyusoknál am. lőporral töltött, és gyujtócsővel ellátott zacskó, melyet a mozsarakból szoktak kilőni. | |
* | |
| (mintegy lé-erő am. lé, azaz víz erejü? mely a tájszótár szerént vizbor is); fn. tt. lőrét. Csigér, vizbor, vagyis azon nedv, mely a kisajtólt, kicsömöszölt törkölyre öntött vízből képződik, s némi boríze van. Máskép: csiger. Innen gúnyosan jelent igen savanyú, vagy szesztelen, vagy vizes rozsféle bort. Minthogy a lőre nem egyéb, mint borizű lé, valószinüleg gyöke egy a lé-vel vagy lé gyökelemével s am. lé-erő v. lé-erejü öszehúzva lőre, lágyabban: léle, löle. Alapfogalomban megegyeznek vele lőnye és lőtye is. Adelung szerént a német nyelvben Lauer (der) szintén azt jelenti amit a magyar lőre, mely a közéletben néha Glaur, Leir, Lurke, Lorke stb. Ugyanő azt is mondja, hogy a hason jelentésü latin és olasz lora, kétségtelenül a német lau (unschmaekhaft) és flau szókból vétetett. A latin szókönyvek szerént: lora vagy lorea, melyhez hasonló a görög deuteriaV, mely származtatásban s némileg értelemben is körülbelül am. a magyar máslás (deuteroV, mint tudjuk am. második); úgy hogy ha idegen nyelvhez kell folyamodnunk, Adelung ellenére, a görögöt tartjuk eredetinek, a d könnyen változhatván l hanggá, mint lacryma = daxruma szóban is. | |
* | |
| (lőre-es) mn. tt. lőrés-t v. ~et, tb. ~ek. Lőrét tartalmazó; lőrének való. Lőrés hordó. Lőrés kád. | |
* | |
| (lő-rés) ösz. fn. A váraknak úgynevezett mellvédein, vagyis előfalain és előbástyáin, azon nyilás, vagyis lyuk, melyen által kisebb és nagyobb lőfegyverekből kifelé lődöznek. | |
* | |
| (a latin Laurentius után, ez pedig hihetőleg laumea szótól, mely borostyánkoszorút jelent); férfi kn. Lőrincz-ět. Laurentius. Szent Lőrincz vértanu. Lőrincz-körte, mely Lőrincz napja közűl érik. E nevet több helységek viselik Magyar- és Erdélyországban. Népies közmondás, hogy Lőrincz bele hugyozik a vízbe, azaz már hűlni kezd a viz, s nem tanácsos fürdeni benne. Némelyek szerént az úgy nevezett ebnapok v. ebhőnapok Margit napján kezdődnek, Lőrinczkor pedig végződnek. | |
* | |
| puszta Gömör m.; helyr. ~falá-ra, ~n, ~ról. | |
* | |
| erdélyi falu Maros székben; helyr. ~falvá-ra, ~n, ~ról. | |
* | |
| falu Nógrád, puszta Pest és Torda m.; helyr. Lőrinczi-be, ~ben, ~ből. | |
* | |
| falu Abauj m.; helyr. Lőrinczké-re, ~n, ~ről. | |
* | |
| erdélyi falu A.-Fehér m.; helyr. ~révé-re, ~n, ~ről. | |
* | |
| puszta Veszprém m.; helyr. Lőrinté-re, ~n, ~ről. | |
* | |
| (lő-szék) ösz. fn. Rejtekhely, honnan a vadász lelövés végett a vadakat ülve várja vagy lesi. (Kanzel). | |
* | |
| (lő-szer) ösz. fn. Általán a lövéshez szükséges, vagy használtatni szokott mindennemü szerek, készületek. Különösen, lőfegyverek, mint ágyu, taraczk, mozsár, puska, pisztoly, továbbá bombák, golyók, gránátok, kartácsok, sörét, szatyma, lő- v. puskapor, stb. | |
* | |
| (lő-szer-szekér) ösz. fn. Hadi szekér, melyen lőport, golyókat, bombákat stb. visznek az ágyuütegek után. | |
* | |
| (lő-távol) ösz. fn. Tértávolság a lövés tárgya és lövő között. Lőtávolban van pl. a vad, ha elejthető; ha nem, lőtávolon kivül; így a zerge lőtávolban van, ha kampóji kivehetők. (Bérczy Károly). | |
* | |
| (lő-tér) ösz. fn. Lásd: LÖVÉSZHELY. | |
* | |
| (lő-tet) régies miveltető, a mai lövet helyett. "Kapos várát az török erősen lőteti." Levél 1555-ből. (Szalay A. 400 m. l.). | |
* | |
| (lő-tok) ösz. fn. l. LŐKUPAK. | |
* | |
| régies és tájdivatos, lett helyett. Lőtt dolog = lett dolog. V. ö. LESZ. | |
* | |
| (lőtt-seb) ösz. fn. Seb, melyet valaki lövés által kapott, különböztetésül a vágás, szurás, törés, zúzás által kapott sebektől. | |
* | |
| (löty-ü-ed) önh. Lásd: LÖTYTYED. | |
* | |
| l. LÖTYTYEN. | |
* | |
| l. LÖTYTYENT. | |
* | |
| (lö-ty) elvont gyök, melyből lőtye, lötyög, lötyögtet, lötyögős, lötytyed, lötytyen stb. származékok erednek. Mély hangon: loty. Rokonai: lety, lity. Jelenti valamely rázott, hányt vetett testnek mozgását, különösen a mozgásba hozott, s ideoda ütődő híg testnek lágyabbféle hangját. Innen a lety, lity, loty, lőty valóságos hangjátéki változatok, milyenek nyelvünkben igen nagy számmal vannak. A lö gyökelemben tulajdonkép a mozgás, a ty képzőben pedig a lágy hang alapfogalma rejlik. | |
* | |
| l. LŐTYBÖLÉK. | |
* | |
| (löty-b-öl) áth. m. lötybölt. Lásd: LÖTYKÖL. | |
* | |
| (löty-böl-ék) fn. tt. lötybölékět. A kapnikbányai szójárásban, Lőrincz Károly szerént am. lévegyiték, kotyfolék, keverék; tehát egyezik lőtye szóval. | |
* | |
| (lőty-ő) fn. tt. lőtyét. Leves vagy lötyögő híg sár, vagy ganéj. Szélesb ért. akármily kevert vagy kotyfolt sűrűféle csúnya nedv. Máskép a tájdivatok szerént: lötyedék, v. lotyadék, v. locsadék, lögymör és lötybelék. Gyökeleme azon mozgást jelentő le, melyből ered a lé és le-ő (lő), mint a fe gyökből fé és fe-ő (fő). A ty azon tulajdonságát fejezi ki a híg lének, melynél fogva érintésre némi lágy hangot ad, tehát lötyög, letyeg, totyog; a lőty egyszersmind igető, melyből lett lőtyő, módositva lőtye, mint kutyó kutya, retyő mutyó, retye mutya, parittó (parintó, perintő) parittya stb. | |
* | |
| (löty-ed-ék) fn. tt lötyedéket. l. LŐTYE. | |
* | |
| (löty-ög-e = löty-ög-ő) mn. tt. lötykét. A székelyeknél am. lötyögős. | |
* | |
| (löty-ög-öl) áth. m. lötykölt. Higra kever. Székely szó. | |
* | |
| (löty-ög-öl-és) fn. tt. lötykölés-t, tb. ~ek. Hígra keverés. | |
* | |
| (löty-ög) gyak. önh. m. lötyög-tem, ~tél, ~ött. Mondják ideoda mozgó testről, különösebben hígról, lágyról, levesről, midőn mozgásba hozva lötyféle hangot ad. Lötyög az összetörött gyümölcs, ha rázódik a szekér. Módosulatai: letyeg, lityeg, lotyog. Rokona a német letschen, v. leitschen, pl. Letschbirne am. lötyögő körte, mely ha megérik, belseje csaknem egészen nedvvé válik. Gyakran öszvetéve vagy ikerítve használják fityeg szóval. Csak lötyög-fityeg rajta a ruha. (Szabó D.). | |
* | |
| (löty-ög-és) fn. tt. lötyögés-t, tb. ~ěk, harm. szr. ~e. Állapot, midőn valamely híg test lötyög. | |
* | |
| (löty-ög-ő-ös) mn. tt. lötyögős-t, v. ~et, tb. ~ek. Ami lötyögő tulajdonsággal bir. Lötyögős ülepü török nadrág. Lötyögős szilva. V. ö. LÖTYÖG. | |
* | |
| (lö-ty-ög-tet) mivelt. m. lötyögtet-tem, ~tél, ~ětt, par. lötyögtess. Rázás, taszigálás által eszközli, hogy valami lötyögjön. V. ö. LÖTYÖG. | |
* | |
| (löty-ög-tet-és) fn. tt. lötyögtetés-t, tb. ~ěk. Cselekvés, midőn valaki valamit lötyögtet. | |
* | |
| (lőtyön-fitty) ösz. vagyis némileg ikerített fn. A székelyeknél am. hitvány, gyáva. Hasonló hozzá: kótyonfitty v. kótyomfitty. | |
* | |
| (löty-ü-ed löty-v-ed) önh. m. lötytyedt. Meghigúl. Székely szó. | |
* | |
| (löty-ü-ed-és) fn. tt. lötytyedés-t, tb. ~ěk. Meghigúlás. | |
* | |
| (löty-ü-en lőty-v-en) önh. m. lötytyen-t, htn. ~ni. Egy a vastaghangu lotytyan igével, azon árnyéklati különbséggel, mely a vékony és vastaghangu s rokon értelmű szók között általán lenni szokott. l. LOTYTYAN, s V. ö. LÖTY. | |
* | |
| (löty-ü-én-és löty-v-en-és) fn. tt. lötytyenés-t, tb. ~ěk. Állapot, midőn valami lötytyen. | |
* | |
| (löty-ü-en-t) áth. lőttyent-ět, htn. ~ni v. ~eni; lásd: LOTYTYANT. | |
* | |
| (lő-vadász) ösz. fn. Vadász, ki ón és lőporral szabályszerüleg gyakorolja a vadászatot. | |
* | |
| (lö-v-ed-ék) fn. tt. lövedék-ět, harm. szr. ~e. Azon szer, melyet valamely lőfegyverből kilőnek, pl. golyó, bomba, kartács; valamint általán azon fegyverszerek, melyeket lövés vagy hajtás, vagy lökés által távolítnak el, mint a nyilak, vető dárdák, parittyakövek. Továbbá a lövés nyoma, az általa okozott rés, törés. Az ostromlott várfalakon látszanak a lövedékek nyomai. Gyöke az önállólag nem divatozó löved önható. Ily képzésüek: maradék, ami marad, fakadék, ami kifakadt, repedék, szakadék stb. | |
* | |
| (lö-v-eg) fn. tt. löveg-ět, harm. szr. ~e v. ~je. Általán lövőszer. Nehéz lövegek, pl. ágyuk. Könnyű lövegek. | |
* | |
| (lő-v-el) áth. m. lövel-t. A lő igének hatályosabb módosulata, mely az ellőtt, vagy elvetett tárgynak folytonos sebességét látszik kifejezni. A nyári nap tüzes sugarakat lövel a földre. Égő pillanatokat lövelni valakire.
"Boszút lövel tekintete." Kisfaludy K. Irják kettőztetve is lövell, de erre szükség nincs, legfölebb élőbeszédben nagyobb hangzatosság végett használható. Midőn önhatólag, tárgyesetes név nélkül vétetik, am. valami sebesen száll, elszáll, mintha kilőtték volna. Az ugrókút vize magas ivded sugárban kilövel. Azonban e jelentésben inkább ik-esen és kettőztetett l-vel használjuk: lövellik. | |
* | |
| (lö-v-el-és) fn. tt. lövelés-t, tb. ~ěk, harm. szr. ~e. Cselekvés, midőn valamely testet sebes mozgással tova taszít. A világosság fénysugarainak lövelésében legnagyobb sebességet fejt ki. Különbözik: lövellés, mint lövel és lövellik is különböznek. | |
* | |
| (lö-v-el-ěg-ěd-ik) k. m. lövelkěd-tem, ~tél, ~ětt. Mintegy maga erejéből löveli ki magát. Lövelkedik az ugrókútnak vagy forrásnak vize. Lövelkelnek a nap sugarai. | |
* | |
| (lö-v-el-l-és) fn. tt. lövellés-t, tb. ~ěk. Állapot, midőn valamely test igen sebes mozgással távolodik. A nap sugarainak lövellése igen nagy sebességgel történik. | |
* | |
| (lö-v-ell-ik) k. m. lövell-ětt, htn. ~ni, v. ~eni. Mondjuk némely sebesen kilőtt, azaz szenvedőleg repülő vagy terjedő testekről, melyek kilőtt nyil vagy golyó gyanánt szállnak. A kettőztetett l vagy hangzatosság végett csúsztatott be, vagy a lövel szóhoz lik öszvetett képző járult. V. ö. LÖVEL. Lövellik az ugrókút vízsugara. Lövellik a kelő nap világa. | |
* | |
| erdélyi falu Torda m.; helyr. Lővér-re, ~én, ~ről. | |
* | |
| (lö-v-és) fn. tt. lövés-t, tb. ~ěk, harm. szr. ~e. 1) Cselekvés, midőn valaki bizonyos fegyverrel lő. Az ágyukból valamely innepély alkalmával száz lövést tenni. Magát lövésben gyakorolni. Lövésre szólitani a katonákat. 2) A fennemlített cselekvésnek módja, mértéke, neme. Sebes, sürü lövés. Erős, gyönge lövés. Ágyu-, puskalövés. Egy lövésre való lőpor, szatyma. Ez értelemben szabatosabb : lövet. | |
* | |
| (lö-v-és-nyi) mn. tt. lövésnyi-t, tb. ~ek. 1) Egy lövésre szükséges, vagy elegendő. Egy lövésnyi puskapora sincsen. 2) Oly távolságra fekvő, mennyire bizonyos lövőszerből lőni lehet. Az ellentáborok két ágyulövésnyire feküsznek egymástól. Már csak egy puskalövésnyire vagyunk a falutól. | |
* | |
| v. ~TÁVOL, (lövés-táv v. ~távol) ösz. fn. l. LŐTÁVOL. | |
* | |
| (lö-v-ész) fn. tt. lövész-t, tb. ~ěk, harm. szr. ~e. Szélesb ért. minden ember, ki fegyvernemű szerrel szokott lőni. Szorosb ért. személy, kinek kitüzött hivatása, vagy mestersége, vagy keresetmódja kézi lőszerekkel, különösen puskákkal lőni. Legszorosb értelemben lőfegyverrel vadászó vagy czélba lövő. E szót közönségesen fel szokták cserélni a vadász szóval, holott a mondottak szerént lövész lehet valaki, anélkül, hogy vadász legyen. | |
* | |
| (lövész-egyesület) ösz. fn. Oly személyek egyesülete, kik részént mulatságból, részént gyakorlat végett bizonyos helyen, és időben gyülekezve czélba lődözni szoktak. Lövészegyesületek több népes városban léteznek. | |
* | |
| (lövész-egylet) ösz. fn. l. LÖVÉSZEGYESÜLET. | |
* | |
| (lö-v-ész-et) fn. tt. lövészet-ět, harm. szr. ~e. A lövészi mesterségnek gyakorlata, vagy ismérete. Lövészettel foglalkodni, mulatni magát. | |
* | |
| (lövész-ház) ösz. fn. Nyilvános, vagyis középület, melyben valamely lövészegyesület tagjai öszvejönni, s magukat a lövésben gyakorolni szokták. Újabb nyelven: lövőde, lövőhely. | |
* | |
| (lövész-hely) ösz. fn. Szoros értelemben a lövészháznak lényeges kelléke, azon pályatér, mely a lövőháztól a tárcsa vagyis czéltábla helyéig nyúlik. | |
* | |
| (lövész-király) ösz. fn. A lövészegyesületben azon személy, ki a lőversenyben leginkább kitüntette magát, s kinek az egyesületek szabályai szerént a többi tagok fölött bizonyos előnyei vagy diszjelei és szabadalmai vannak. | |
* | |
| (lövész-mester) ösz. fn. Némely lövészegyesületeknél az illető egyesület főnöke. Szélesb ért. lövészeket tanító és gyakorló mester. | |
* | |
| (lövész-pálya) ösz. fn. l. LÖVÉSZHELY. | |
* | |
| (lövész-sor) ösz. fn. A hajtó vadászatokon szétállitott lövészek vonala. | |
* | |
| (lövész-társ) ösz. fn. A lövészegyesület tagjai egymás irányában lövésztársak. | |
* | |
| (lövész-társaság v. ~társulat) ösz. fn. l. LÖVÉSZEGYESÜLET. | |
* | |
| (lövész-tér) ösz. fn. l. LÖVÉSZHELY. | |
* | |
| (lö-v-et) miv. m. lövet-tem, ~tél, ~ětt, par. lövess. Eszközli, hogy valamire lőjenek. A várat, várost lövetni. Régiesen: lőtet. | |
* | |
| (lö-v-et) fn. tt. lövet-ět, harm. szr. ~e. 1) Lövés, mint végrehajtott cselekedet, vagyis a lövésnek eredménye. Minden ágyulövetre megrázkódnak az ablakok. Az ágyulöveteket több mérföldre elhallani. Néhány lövetre való port, és szatymát vinni magával. 2) Azon szer, melyet kilőnek, vagy mely kilőni való. A várfalakon látszanak a lövetek nyomai. | |
* | |
| erdélyi falu Udvarhely sz.; helyr. Lővété-re, ~n, ~ről. | |
* | |
| (lő-vonal) ösz. fn. Vonal, mely a lőeszköztől a kitüzött czél felé nyúlik. | |
* | |
| (lövet-vonal) ösz. fn. l. LŐVONAL. | |
* | |
| (lö-v-ő) mn. és fn. tt. lövő-t. 1) Személy, ki lő, különösen kinek a lődözés szenvedélye, vagy mestersége, vagy hivatása, máskép: lövész. Jó lövő. A népmesékben eléfordúl messzelövő, kinél azonban a jó futó még sebesebb. 2) Mondjuk tárgyakról, szerekről, fegyverekről, melyeket lőnek, vagy melyekből lőnek. Lövő czél, lövő dárda, lövő fegyver, lövő lyuk, a várfalon, lövő por. Egyébiránt ezeket rövidítve, és öszvetéve használhatni: lőczél, lődárda, lőfegyver, lőlik, lőpor stb. | |
* | |
| mváros Sopron m. faluk Szabolcs, EGER~, Borsod m.; helyr. Lövő-re, ~n, ~ről. | |
* | |
| (lö-v-ő-de) fn. tt. lövődét, l. LÖVŐHELY, LÖVŐHÁZ. | |
* | |
| (lövő-futrinka) ösz. fn. A futrinkák neméből való bogárfaj, mely, ha megtapintják a hasát, alfelén némi gyönge pattanásu hangot egyszersmind kékes párát bocsát ki. (Carabus crepitans). | |
* | |
| (lövő-ház) ösz. fn. Épület, melyben a lövészek czélba lövés végett öszvegyülekeznek. | |
* | |
| (lövő-hely) ösz. fn. Mind nyilt mind födött hely, illetőleg épület, hol a lövészek magukat a czélba lövésben gyakorolják. | |
* | |
| (lö-v-öl-de) fn. tt. lövöldét. l. LÖVŐHELY. | |
* | |
| Szabó Dávidnál am. lepke, pillangó; alkalmasint vagy lőding vagy lependék szóból van elferdítve. | |
* | |
| (lö-v-öl-d-öz) áth. és önh. m. lövöldöz-tem, ~tél, ~ött, par. ~z. Törzsöke lövöl tulajdonkép: lövel, s e szerént am. löveldez, az elavult löveld igének gyakorítója. 1) Tárgyesetes viszonynévvel bizonyos fegyver által többször kilő valamit. Az ágyúkból bombákat, kartácsokat lövöldözni. Továbbá, valamit gyakran lőszerekkel talál, megczéloz. A várfalakat lövöldözni. Öszvelövöldözni a vár alatti épületeket. 2) Önhatólag, am. gyakori, folytonos lövéseket tesz. A szembe állott ellenség egymás ellen lövöldöz. Ágyúkból, mozsarakból lövöldözni. Hadi gyakorlat alkalmával vaktöltésekkel lövöldöznek. Egyszerübben: lődöz, az elavult lőd törzsöktől, l. LŐDÖZ. | |
* | |
| (lö-v-öl-d-öz-és) fn. tt. lövöldözés-t, tb. ~ěk, harm. szr. ~e. Cselekvés, midőn egy vagy több ember lövöldöz. Csatázók, vadászok lövöldözései. V. ö. LÖVÖLDÖZ. | |
* | |
| (lövö-lik) ösz. fn. l. LŐRÉS. | |
* | |
| (lövő-rés) ösz. fn. l. LŐRÉS. | |
* | |
| (lövő-ugorka) ösz. fn. A magrugó (momordica) nemü növény egyik faja; indája kacstalan; levelei szívesek, borzasak, durva tapintatúk, tompák, fogasak; gyümölcse körkörded-borzas, kis ugorka forma, magvait a végin lövi ki; innen a neve; növénytani néven: ugorkás magrugó. (Momordica elaterium). | |
* | |
| (lö-öz-ér) fn. tt. lőzér-t, tb. ~ěk, harm. szr. ~e. Sándor J. szerént am. trágár beszédü, kicsapongó, korlátlan nyelvü ember. Szabó Dávid szerént: lődörgő, lézzegő, csélcsap. Ha e szóban alapfogalmul veszszük a kicsapongást, úgy azon szókkal áll hang- és fogalmi rokonságban, melyek különösen rendetlen mozgást, ide-oda csapongást jelentenek, milyenek: löbög, lőding, lődör, lődörög; ugyanez az értelme lőzér szónak, mint imént láttuk, Szabó D. szerént is. Ennél fogva gyöke: lö, melyből öz képzővel lett lö öz, lőz, mint fű-ből fűz, nyu-ból nyúz; azután ér névképzővel lőzér, mint fűz füzér, nyúz nyúzár, csisz csiszár, vez vezér; ugyanabból származik lődör is, mely mind hangban, mind értelemben rokon lőzér szóval. Egyébiránt némely gúnyos szók osztályába tartozik, milyenek: csuhér, trágár, döhér, nyüzgér, ledér, folyár, kontár. | |
* | |
| elvont gyökelem, több származékokban nem egyéb, mint a gömbölyübb ajakkal ejtett lo. Ilyenek lucsk locsk, lucskos locskos, lumha lomha, lust lost, lustos lostos, lumbik lombik. A többi származékokat l. saját rovataik alatt. | |
* | |
| (lubicz-k-ol) önh. m. lubiczkolt. A vizet kezével, lábával csapkodja, pl. a gyermek a fürdőben, ügyetlen úszó vagy valaki játékból a tóban, folyóban.
"Lennék én folyó víz ... De csak úgy ha szeretőm Kis halacska volna, Habjaimban úszna föl s le Vígan lubiczkolva." Petőfi. Hangokban is rokon l előtét nélkül 'eviczkel', továbbá magas hangon 'lipiczkel' szóval. | |
* | |
| (lub-icz-k-ol-ás) fn. tt. lubiczkolás-t, tb. ~ok. Kézzel lábbal csapkodás a vizben. | |
* | |
| mváros Szepes m.; helyr. Lubló-ra, ~n, ~ról. | |
* | |
| falu Ung m.; helyr. Lubnyá-ra, ~n, ~ról. | |
* | |
| falu Sáros m.; helyr. Lubócz-ra, ~n, ~ról. | |
* | |
| hangnév, mely egyszersmind mozgást jelent. Származékai lucsok v. lucsk, lucskos, lucskosít, lucskosúl. Ugyanazon jelentésü, mint locs. Rokonai lecs, lics, löcs. | |
* | |
| (lucs-k v. lucs-ok) fn. tt. lucsk-ot, harm. szr. ~a. Olyféle, kivált tisztátalan nedv, pl. moslék, csáva, sárvíz, mely a ruhára locsog, s azt csunyává, mocskossá teszi. A nevezőesetben könnyebb kiejtés végett: lucsok. Egy értelmü vele: lust. A k vagy olyan toldalék, mint a viaszk, tövisk, taraczk, pilinczk szókban, vagy pedig ok képző, minthogy lucsok önállólag is divatozik. | |
* | |
| faluk Bars, Szepes, Torna, Ung. m.; helyr. Lucská-ra, ~n, ~ról. | |
* | |
| (lucs-k-ol) áth. m. lucskolt. Lucsokkal valamit be- v. elpiszkol. Ellucskolni vagy öszvelucskolni ruháját. | |
* | |
| (lucs-k-ol-ás) fn. tt. lucskolás-t, tb. ~ok. Cselekvés, midőn valaki valamit lucsokkal be- v. elpiszkol. | |
* | |
| (lucs-k-ol-ó-d-ás) fn, tt. lucskolódás-t, tb. ~ok. Maga magának vagyis a magán levő ruhának lucsokkal bepiszkolása: általában lucskos dologban forgolódás, mi által valaki akár magát, akár másokat, akár minden rajta és körülte levőt lucskossá teszen. | |
* | |
| (lucs-k-ol-ó-d-ik) belsz. m. lucskolód-tam, ~tál, ~ott. Lucskos dologban forgolódik, mi által akár magát, akár másokat, akár minden rajta és körülte levőt lucskossá teszen. | |
* | |
| (lucs-k-os) mn. tt. lucskos-t, v. ~at, tb. ~ak. Mondjuk ruhanemü testekről, midőn a rájok locsogott, vagy esett víztől, harmattól, különösen valamely tisztátalan nedvtől átáznak és mocskosak lesznek. Lucskos szoknya, pendely, gatya, kötény. Innen az ily ruháju személyre alkalmazva: lucskos konyhaszolgáló, lucskos timárok, lucskos kenderáztatók, szüretelők. Mondják más testekről is, különösen gyümölcsfélékről, midőn levök kifakad. Lucskos szilva, baraczk, körte. A nedves időről is: lucskos idő, minthogy abban könnyen belucskolja magát az ember. Átv. ért. tisztátalan, szemérmetlen, másokat mocskoló beszédü. Lucskos száju, nyelvü emberek. Egy értelmü vele: lustos. | |
* | |
| (lucs-k-os-an) ih. Lucskos állapotban. | |
* | |
| (lucs-k-os-ít) áth. m. lucskosít-ott, htn. ~ni, v. ~ani, par. ~s. Valamit lucskossá tesz. A sárban ugrándozó gyermekek belucskositják ruháikat. | |
* | |
| (lucs-k-os-ít-ás) fn. tt. lucskosítás-t, tb. ~ok, harm. szr. ~a. Cselekvés, midőn valamit lucskosítnak. | |
* | |
| (lucs-k-os-od-ás) fn. tt. lucskosodás-t, tb. ~ok, harm. szr. ~a. Állapot midőn valami vagy valaki lucskossá lesz. | |
* | |
| (lucs-k-os-od-ik) k. m. lucskosod-tam, ~tál, ~ott. Lucskossá teszi magát, vagy lucskossá lesz. V. ö. LUCSKOS. | |
* | |
| (lucs-k-os-úl) önh. m. lucskosúlt. l. LUCSKOSODIK. | |
* | |
| (lucs-ok) fn. tt. lucsk-ot, l. LUCSK. | |
* | |
| falu Mosony m.; helyr. Lúcsony-ba, ~ban, ~ból. | |
* | |
| TISZA~, falu Zemplén m.; helyr. Lúcz-ra, ~on, ~ról. | |
* | |
| (latin eredetü, jelentése: világos) női kn. tt. Luczát. Lucia.
"Hej Lucza, Panna megy a kútra, "Hej piros alma, hull az útra." Népdal. Lucza napja, u. m. december tizenharmadika a népéletben többfélekép nevezetes; 1) A gazdasszonyok és szolgálók fejeiket bebugyolálva s meszeővel kezökben estéden házalni, s a tyúkok alfelét megtapogatni szokták, hogy hiedelmök szerint annál többet tojjanak. A Lucza napi házalást néhutt Dunán túl paláczolás-nak hívják. 2) Lucza napjától kezdve tizenkét napig vigyáznak az időjárásra, s azt hiszik, hogy amilyen az első nap, olyan lesz a jövő év első hava, amilyen a második nap, olyan lesz a második hó, és úgy tovább. Ezt Lucza kalendáriomá-nak nevezik. 3) A babonakedvelők, vagy pajzánkodók e napon egy kis szék készítéséhez fognak, s karácson böjtjeig mindennap csinálnak valamit rajta, úgy hogy csak ezen napra legyen kész. E székről azt regélik, hogy ha mestere karácsonéjjel éjféli misekor a templomba viszi, és ráül, a boszorkányokat megismeri, minthogy az oltárnak hátat fordítanak. E széket Luczaszék-nek hívják, melyről közmondás: Lassan készül, mint a Lucza széke. | |
* | |
| erdélyi falu Fogaras vidékében helyr. Luczá-ra, ~n, ~ról. | |
* | |
| (lúcz-fa) ösz. fn. A fenyők vagy toboztermők neme alá tartozó fák faja; levelei laposak, csorbás végüek, két oldalra fésüfogasan állók; tobozpikkelyei rálapultak, alúl két völgyelt fehér vonás megyen levelein végig. Máskép: szurkos fenyő, lúczfenyő, lúczfa, lúzfenyő. (Pinus picea). 'Lúcz' v. 'lúz' nevet alkalmasint szurkos v. terpentines, tehát nedves tulajdonságától kapta, mely értelemben rokon volna a nedves mocskot jelentő lucs v. lus szóval; tehát azt tenné: lucskos v. lustos fenyő. Némelyek a jelicza, jedlicza szláv szókkal rokonítják. | |
* | |
| (lúcz-fenyő) ösz. fn. l. LÚCZFA. | |
* | |
| falu Nógrád m.; helyr. Luczin-ba, ~ban, ~ból. | |
* | |
| Göcsejben am. a szokottabb lidércz, máskép ugyanott és túl a Dunán: ludvércz, néhutt lodovércz. l. LIDÉRCZ. | |
* | |
| fn. tt. ludat, harm. szr. lúdja v. luda. Kicsinyezve: ludacska. Közisméretü uszó madár, sárgavörös uszóhártyával lábain, sárgavörös kanálféle csőrrel, és hosszu nyakkal. Rendes kiáltása: ga ga! ha haragszik: szisz, pisz. A vad lúd szine vegyítve hamvas és barna, hasa fehéres, lábai sárgák, s a vándor madarak közé tartozik. A szelid, vagyis házi lúd a vadnál nagyobb, és jobbára fehér, néha hamvas tarka. A himet különösen gunár-nak hívják. A ludak, kivált a vadak, a gunár vezérlete alatt egymás után szeretnek repülni és lépni, honnan a közmondás: Úgy mennek, mint a ludak. Átv. ért. jelent együgyűt, ostobát. Innen a közmondat: lúddá lett v. lúddá tették, azaz elbolondították, kijátszották. Hazánkban a lúd igen közönséges lévén több közmondásokra adott alkalmat, ilyenek: Sok lúd, disznót győz. Tengeren innen, tengeren túl csak lúd a lúd. Lúdtól tanúl a liba. Őrizkedik mint lúd az eszterhától. Nincsen olyan mint a lúd, nem kell neki gyalog út. Gágog mint a lúd. Ludak törvénye: kiki magának. Foltonként szállingóznak, mint a ludak. Olyan mint a szárnyaszegett lúd. Legyen lúd, ha kövér, együk meg ha fehér. Lúdra szénát kár vesztegetni (km.).
"Nyolczan vannak ami ludaink, Három fehér, három fekete. Gunár a ketteje, Szabad a mezeje." Népd. Ludakat nevelni, koppasztani, hizlalni, ölni. Kövér, sovány lúd. Szent Márton lúdja, melyet e szentnek napján szoktak ölni, s hátgerinczéből, vagy mellcsontjából a legközelebbi tél minemüségét akarják megjövendölni. Dunán túl nagyságra nézve híresek a kádártai ludak Veszprémvármegyében. A magyar a lúd szóban, úgy látszik azon hangot utánozta, melyet e madár nyelvének lebegtetésével ejt ki lu-lu; valamint a liba szóban a li li hangokat; a német Gans a ga ga! torokhangot vette alapul, hasonlóan a szláv gusz és husz, melyekhez hasonló a magyar himlúd neve gunár, a görög chn szóval együtt. V. ö. LIBA. Hangmértanilag, ragozatlan állapotban jobb mindig hosszan irni, és ejteni, lúd. Öszvetételben a különféle tájszokások szerént hosszan is, röviden is; midőn pedig ragot vagy képzőt veszen föl, ha ez önhangzón kezdődik, rendszerént csak röviden használják, pl. lud-at, lud-ak, lud-acska, lud-as, de az éles önhangzók és minden mássalhangzók előtt hosszú marad: lúd-é, lúd-ért, lúd-ig, lúd-nak, lúd-ból stb. az ékvesztőknek általános szabálya szerént. | |
* | |
| (lúd-acs-ka) kicsinyző fn. tt. ludacskát. Kis lúd. | |
* | |
| falu Vas m.; helyr. Ludad-ra, ~on, ~ról. | |
* | |
| ALSÓ~, FELSŐ~, falvak Nógrád és Nyitra m.; helyr. Ludány-ba, ~ban, ~ból. | |
* | |
| (lúd-aprólék) ösz. fn. A leölt lúdnak némely apróbb részei, ú. m. szárnya, lába, nyaka, zúzája és mája, melyeket a szakácsok és szakácsnők leginkább ris- és köleskásával szoktak elkészíteni. | |
* | |
| (lúd-árus) ösz. fn. Személy, illetőleg kofa, ki eleven vagy leölt és koppasztott ludakat árul. | |
* | |
| (lud-as) mn. tt. ludas-t v. ~at, tb. ~ak. 1) Ludakkal bővelkedő, hol ludak tanyáznak. Ludas vidék. Ludas tó, ludas rét, ludas mező. 2) Lúdáruló. Ludas ember. 3) Lúdhússal készített. Ludas kása, máskép tréfásan: szoktató kása, melylyel t. i. az épen most érkezett vendégnek kedveskednek. Ellentéte: kitoló kása, hús nélkül. Azonban néha tréfásan az elkészülő vendégnek adott húsos kását is mondják kitoló kásának. | |
* | |
| (lud-as) fn. tt. ludas-t, tb. ~ok. Valamely csíny elkövetésében részes. Magára vesz mindent, mint a ludas asszony. (Km.). Verbőczy hármas könyve (II. r. 30. czím) szerént oly ember, kit hamis esküvésen értek, s mint ilyet tanusági képességtől stb. megfosztottak. Szabó D. szerént is am. hiteszegett; továbbá: számkivetett, gyalázatos, leveles.
Honnan vette a 'ludas' szó ezen értelmet, most nehéz meghatározni. A 'Corpus juris'-nak jegyzetekkel kisérve kiadója (Szegedi János) a csácsogástól (gágogástól) és hitben való állhatatlanságtól (ob garrulitatem et lubricam fidem) véli származtát e névnek. | |
* | |
| falu Heves m.; helyr. Ludas-ra, ~on, ~ról. | |
* | |
| (lud-as-di) fn. tt. ludasdi-t, tb. ~ak. Játék a gyermekek között, mely így megy végbe: Egy fiú karvaly vagy ölü névvel külön válik, egy mint gunár előre áll, a többi sorjában utána öszvefogódzik, a karvaly igyekszik közőlök egyet elkapni, de a gunár védi; ha egyet mégis elkap, azt váltság mellett adja vissza. E játék természetéből kitünik, hogy inkább libásdi-nak kellene mondani, mert nagy ludakat a karvaly vagy ölü nem ragad el. | |
* | |
| puszta Pozsony m.; helyr. ~ér-re, ~en, ~ről. | |
* | |
| (ludas-kása) ösz. fn. Lúdaprólékkal főzött, a jól megzsírozott ris- vagy köleskása. Ha az imént érkezett kedves vendégnek adják fel, tréfásan szoktatókása a neve. V. ö. KÁSA. | |
* | |
| (lúd-bőr) ösz. fn. 1) A lúd nevü madárnak bőre. 2) Átv. ért. mondják emberbőrről, mely nem sima, hanem olyan, mint a koppasztott lúdé, azaz hoportyagos. Azt tartják, hogy aki sok lúdhússal él, lúdbőre lesz. | |
* | |
| (lúd-bőrü) ösz. mn. Hoportyagos vagy bibircsós bőrü. V. ö. LUDBŐR. | |
* | |
| férfi keresztnév; tt. Ludgárt, tb. ~ok. Ludugerus. | |
* | |
| (lúd-gége) ösz. fn. A lúd nevü madárnak gyűrűs alakzatu gégéje. Innen átv. ért. levesbe való tészta, mely a lúd gégéjéhez némileg hasonló, minthogy belül üres, és külseje gyürűs. | |
* | |
| (lúd-húr) ösz. fn. Növénynem az öthimesek seregéből és kétanyások rendéből, melynek csészéje ötlevelü, bokrétája ötszirmu, hímszála három-hét; tokja egyrekeszü. Virága fehér. Határos az olocsánnal, csillaghúrral, homokhúrral. (Alsine). Fajai: gyönge (media) és gyepi (segetalis). Nevét valószinüleg szárainak húrformájától kapta. A németben is némely ilyetén növények neve: Darm, pl. Hühnerdarm. Egyébiránt rokonítható a növénysarjat jelentő her (lóher), hir (gólyahír) és ser (sereng-sarju) szókkal is.
| |
* | |
| (lúd-ketrěcz) ösz. fn. Ketrecz melybe a ludakat zárják, különösen, hol a hizlalás alatt levőket tartják, mely a lehetségig szoros szokott lenni, hogy nem mozoghatván annál inkább meghízzanak. | |
* | |
| (lúd-kosár) ösz. fn. Körülbelül két lábnyi átmérőjü kerek kosár hámozatlan veszszőből, melynek karimája mintegy tíz hüvelyknyi vagy egy lábnyi magas. Ilyenbe szokás a kotlós ludakat ültetni; különben egyéb hasznát is veszik. Különbözik tőle a tyúkkosár, tyúkültető, és galambkosár. | |
* | |
| (lúd-láb) ösz. fn. A lúd nevü madár lába, melynek kitünő sajátsága, hogy hártyás tertyedt talpa van. Innen átv. ért. emberről is mondják, hogy lúdlábu, ha t. i. talpa széles, és sarka alacsony. Tiri piri, lúdláb, arról szokták mondani, aki oly dolgok körül foglalatoskodik, melyekből semmi sem lesz. | |
* | |
| (lúd-lábu) ösz. mn. Mondják emberről, vagy lóról is, ha talpa egészen lapos, tertyedt. Máskép: lúdtalpu, tállábu. | |
* | |
| (lúd-láb-fű) ösz. fn. Lásd: LIBATOP. | |
* | |
| (lúd-máj) ösz. fn. A lúd nevü madár mája, mely a hizlaltakban igen nagyra szokott nőni, s közkedvességü étket nyújt. | |
* | |
| (lúd-mell) ösz. fn. A lúdnak melle, mely kivált a hizottban nagy és kidudorodó. Innen átv. ért. mondjuk férfi mellről is, mely csöcsös és dudorú. | |
* | |
| (lúd-mellű) ösz. mn. Kinek kövér, dudorú, csöcsös melle van, mint a hozott lúdnak. Férfiról mondják. | |
* | |
| (lúd-mérěg) ösz. fn. A tojáson ülő, vagy anyalúdnak sziszegéssel, és csipéssel mutatkozó haragja azok ellen, kikről sejti, hogy tojásait vagy fiait bántani akarják. A gunárnak is, mint a nőstény védőjének van lúdmérge. A libából is kitör a lúdméreg. (Km.). Átv. ért. mondják hirtelen haragra pattanó nőkről és gyermekekről. Elfutotta őt, v. kitört belőle a lúdméreg. | |
* | |
| (lúd-mérges) ösz. mn. Kiben lúdméreg van. | |
* | |
| (lúd-mony) ösz. fn. Ritkán használt szó a szokottabb lúdtojás helyett. Hol a tojást általán tyukmonynak v. tikmonynak hivják, ott hallani ezt is: lúdtikmony, mi világos jele annak, hogy kik így beszélnek, a szók elemi jelentésére már többé nem ügyelnek. Ily képtelen szók: kőkeresztfa, arany vasmacska, náddal zsúpolni a házat, s némely mások. | |
* | |
| (lúd-nyak) ösz. fn. A lúdnak hoszszu nyaka. Innen az embert is, kinek hosszu vagy vékony nyaka van, lúdnyakunak mondják. A golyvás emberek, ha vastag nyakuk miatt csúfoltatnak, a nem golyvásokat gunárnyakuak-nak csúfolják viszsza. Jobb egy lúdnyak, két tyúknyaknál, közmondásos példa s nehéz kiejtésű szószerkezetre. | |
* | |
| (lúd-ól) ösz. fn. Ól, illetőleg ketrecz, melybe annak idején a ludakat zárják. | |
* | |
| ritka használatu férfi keresztnév; am. Rudolf; l. ezt. | |
* | |
| (lúd-pásztor) ösz. fn. Személy, ki ludakat őriz, különösen, ha ezeknek kis libáik vannak: libapásztor. | |
* | |
| (lúd-pázsit v. ~pázsint) ösz. fn. l. LIBAPIMPÓ. | |
* | |
| (lúd-pecsenye) ösz. fn. Lúdhús sülve, lúdsült. Az Álmoskönyv szerint, álomban lúdpecsenyét enni, jó. | |
* | |
| (lúd-pěhěly) ösz. fn. Lásd: l. LÚDPIH. | |
* | |
| (lúd-pih) ösz. fn. A lúdnak finomabbféle, száratlan, puha tollacskái, máskép: pöhöly. A pih, pihe, pöhöly szókban a könnyü elfúhatóság alapfogalma rejlik, valamint a latin: pluma, német Pflaum szókban is. | |
* | |
| (lúd-pimpó) ösz. fn. Növényfaj a pimpók neméből, máskép: libapimpó, köz néven: pipefű, lúdpázsit, ezüstös hátu fű, vad varádics. (Potentilla anserina). | |
* | |
| (lúd-posz) ösz. fn. Az úgynevezett pöfetegek neméből egyik faj, mely gömbölyű, tönktelen, sima bőrü, s megérve fölül szétfeslik. Van pikkelyes, és tüskés bőrü fajtája is. (Lycoperdon bovista). Máskép: méhszédítő, v. banyaposz. Posznak mondják, mert ha megérett, és kevessé megnyomják, poszszan, és szétporlik. V. ö. POSZ. | |
* | |
| (lúd-sült) ösz. fn. l. LÚDPECSENYE. | |
* | |
| (lúd-szar) ösz fn. A lúdnak sajátságos formáju, és szinü ganaja. | |
* | |
| (lúd-szárny) ösz. fn. A lúd nevü vizimadár szárnya, melyet röptében szétterjeszt. | |
* | |
| (lúd-szar-szinü) ösz. mn. Olyféle zöld szinü, mint a lúdszar. | |
* | |
| (lúd-talpú) ösz. mn. 1) Lapos, tertyedt talpu. 2) Szőlőfaj neve. | |
* | |
| (lúd-tetű) ösz. fn. Különös tetűfaj, mely néha a ludakat nagy számmal meglepi megkoppasztja, kivált melleiken, sőt gyakran megdögleszti. A tyúkokat emésztő ilynemü féreg neve: tyúktetü. | |
* | |
| (lúd-toll) ösz. fn. Általán, a lúd testét takaró sajátnemü szőrféle héjak, melyek a maguk nemében igen könnyüek. Különösen a szárnytollak, melyek között az első kemény, de rövid csövü, a második leghosszabb és iró pennának legalkalmasabb, megjárja a harmadik is, a két utána következő vékonyabb, és lágyabb. A tollnak van szára és szőre. A vastagabbfélék csövesek is, mi a repülést és uszást elősegíti. A gyapjufinomságu apró tollacskák neve pih, pihe, v. pöhöly. V. ö. TOLL. | |
* | |
| erdélyi falu Kolos m.; helyr. Lúdvég-re, ~ěn, ~ről. | |
* | |
| (lúd-vér) ösz. fn. A megölt lúdnak vére, melyet vöröshajmával sütve meg szoktak enni. | |
* | |
| túl a Dunán divatos tájszó. l. LIDÉRCZ. | |
* | |
| (lúd-zsír) ösz. fn. Zsír, melyet a kövér lúdból kisütnek. Lúdzsírral készített rátotta, csusza, káposztásbéles. | |
* | |
| (lúd-zsíros) ösz. mn. Lúdzsírral készített; amiben lúdzsírt tartanak; lúdzsírral elpiszkolt. Lúdzsíros kása, káposzta, pirítos. Lúdzsíros köcsög, szilke. Lúdzsíros kötény. | |
* | |
| Sándor J. szerént elavult fn. melynek hogy léteznie kellett, mutatja származéka, a lugas v. lugos. Jelent ligetet vagyis völgybeli, hegyek közti alacson sikságon tenyésző erdőcskét, sürüséget. Ezen fogalmaknak felelnek meg a Sándor által felhozott latin lucus, saltus, nemus. E szóban alapfogalom az alantiság, a mélyebb fekvés, mely tekintetben megfelel neki a székelyeknél divatozó lók, v. lok v. lök, azaz hegyek között leereszkedő völgyecske, vagy térség. Rokon vele a vékonyhangu liget gyöke lig. V. ö. LIGET, és LÓK, LÉK. A lug szónak e szerént első jelentése volna: alattiság, völgy, mélység, második pedig az ily helyeket belepő erdőség, csalitok, sürüségek, buja sarjadzások. Gyökeleme azon lu, mely majd lo majd la alakban több szavainknak alattias, mélyedő jelentést kölcsönöz, milyenek luk (lyuk), lohad, lomha, lomp, lájha, lankad, lap, lapos; laska. Ezen lu rokon az alá mutató le szóhoz, melynek vastaghangon megfelel a fordított al-ból lett la, miszerént, hogy a fenemlített szókat elemezzük, luk am. al-k vagy le-ok, alámenő nyilás, mélyedés, lohad am. al-had, v. le-had alászáll, lomha am. al-m-ha tagjait, testét tunyán leeresztő, lomp am. al-omp, alálógó, lankad am. al-an-og-ad, aláfelé ereszkedik, lap am. al-p, alacsonyan elterülő, laska am. al-as-ka, alacsonyra, laposra nyujtott tészta. Hogy az a o u rokon hangok egymással fölcseréltetnek, ime néhány példa: adu, odu, udu; baglya, boglya, Érsekujvárt: buglya; bogár, É.-ujvárt: bagár, bugár; kapar, kopor, kupor; tal, tol, taszit, toszit, tuszkol; parányi, porányi; por, purha; lankad, lomha, lumha; sajtó, sotú, sutú; kanya, k-o nya, kunya, s több mások. | |
* | |
| fn. tt. lúg-ot, harm. szr. ~ja. Általán am. holmi növénysavakkal vegyített, és csipőssé tett víz. Különösen oly víz, mely egy ideig hamun állott, s a benne levő savakat felolvasztotta és magába vette. Lúgot csinálni. A ruhát lúgba mártani, lúgban kifőzni. Lúgban megpuhítani a nyers fonalat, taplót. A lúgból ki lehet vonni a felolvasztott sórészecskéket, ha t. i. a vizet elpárologtatják, s így nyerik az úgynevezett lúgsót. Sajátságos lúgot készítenek a szappanosok, szűcsök, tobakok, timárok. Minthogy a lúg csipős metsző szokott lenni, innen jelent csipősséget, élességet is. Mintha lúggal forrázták volna le, am. igen az elevenére hatottak. A keserű füvet lúggal forrázzák le. (Km.).
A lúg németül: Lauge, lengyelül: lug, csehül lauch, dánul: lud, svédül: lut, latinul: lixiaium, melyből az olasz: liscia, franczia: lessive, és spanyol lexia. Adelung véleménye szerént e szóban a mosás, szélesb ért. a folyó testnek alapfogalma az uralkodó, mely megvan a luo lavo igékben is. Mi magyarok ide tehetjük, hogy a lúg rokon a mozgásba hozott és átáztató nedvet jelentő lucs, locs, lucskos, locskos, locsol, vékony hangon: lecs, lecseg, lics, licseg, lőcs, löcsög szókkal. Ide tartoznak a lam lom, lamos lomos. E szerint mind azon gyökök, melyek különféle módosulattal a fennemlített nyelvekben elszórva és egyenként léteznek, a magyarban együtt, és öszvesen megvannak, vagy legalább a 'lúg' szó nem olyan nyelvünkben, mely számos egyénü magyar szócsaláddal nem állana rokonságban. | |
* | |
| (lug-as) mn. tt. lugas-t, v. ~at, tb. ~ak. 1) Aminek szoros ért. vett lugja vagy lókja s lókjai, azaz völgyei, mélyedései, lapályai vannak. Lugas hegyek (Saltuosus). 2) Fákkal, vagy bokrokkal, cserjékkel, ágakkal bővelkedő, benőtt; ágas, veszszős, lombos. Innen: lugas szőlő, melyet nem metszenek, hanem venyigéjét felnőni hagyják; lugas fa, lombos, sürü hajtásu erdei fa; lugas szín, lugas út, melyet felnövő s öszvehajlott zöld ágak képeznek. Használtatik főnevül is, s ekkor tárgyesete: ~t, tb. ~ok. A lugasban sétálni. Lugas alatt ülni. Különösen, boltosan összehajtott faágakból vagy szőlőveszszőkből alakított ernyős hely. A szőlő, vagy kert közepén végig vonuló lugas. E nevet Lugos alakban sok helységek viselik Magyarországban, hihetőleg a határaikban létező, vagy egykor létezett ligetektől. Legközelebb áll hozzá a latin: lucus. Eredetére nézve l. LUG. | |
* | |
| (lugas-szín) ösz. fn. Sudarasan felnövő vesszőkből, galyakból, venyigékből alakitott boltozat, mely alatt ülni, vagy sétálni lehet. | |
* | |
| (lugas-szőlő) ösz. fn. Szőlőtőkék, melyeket nem metszenek, hanem venyigéjiket magasra felnőni, s elterepélyesedni, lombosodni hagyják. | |
* | |
| (lugas-út) ösz. fn. Lugas sorokkal kerített, lombos ágakkal födött út. | |
* | |
| (lúg-hamu) ösz. fn. Hamu, melyet vízbe áztatnak, hogy lúg legyen belőle. V. ö. LÚG. LÚGKOSÁR, (lúg-kosár) ösz. fn. Kosár, melybe a lúgos zsákot vagy ruhát teszik, midőn levét leszürik. | |
* | |
| (lúg-nemű) ösz. mn. Ami bizonyos tulajdonságaira nézve, pl. hogy növénysavas, hogy csipős, a lúgok közé tartozik. Lúgnemű meszes vagy cseres csáva a tímároknál, szücsöknél. Lúgnemü lábvíz. V. ö. LÚG. | |
* | |
| tájdivatos, Lugas helyett. l. ezt. | |
* | |
| puszta Vasmegyében; ALSÓ~, FELSŐ~, faluk Bihar, NÉMET~, OLÁH~, iker mváros Krassó m., NYIR~, falu Szabolcs m.; helyr. Lugos-ra, ~on, ~ról. | |
* | |
| (lúg-os) mn. tt. lúgos-t, v. ~at, tb. ~ak. 1) Lúggal leöntött, áztatott, készített. Lúgos ruha, fonalak. 2) Amiben lúgot tartanak. Lugos kád, szapuló, sajtár. | |
* | |
| falu Krassó m.; helyr. ~hely-re, ~ěn, ~ről. | |
* | |
| (lúg-oz) áth. m. lúgoz-tam, ~tál, ~ott, par. ~z. Valamit lúggal megöntöz, áztat, puhít, tisztít, készít. Lúgozni a zsíros, mocskos vászonruhákat. Lúgozni a nyers fonalat, taplót. Máskép: szapul, a szapu szótól, minthogy a lúgozást nagyobbféle szapu, vagy szapuló nevü faedényben szokták tenni. | |
* | |
| (lúg-oz-ás) fn. tt. lúgozás-t, tb. ~ok, harm. szr. ~a. Cselekvés, midőn bizonyos szöveteket, bőröket, vagy nyers terményeket lúgvízzel áztatnak, puhítanak, mosogatnak stb. A ruhanemüekre nézve máskép: szapulás. | |
* | |
| (1), (lúg-oz-ó) mn. tt. lúgozó-t. Azon faedény mellékneve, melyben lúgozni szoktak. Lúgozó kád, szapu, szapuló, dézsa, cseber. Öszvevonva: lugzó. Használják magában főnévileg is; mely több vidéken: szapuló. | |
* | |
| falu Arad m.; helyr. Lugozó-ra, ~n, ~ról. | |
* | |
| l. LUGZÓDÉZSA, LUGZÓKÁD. | |
* | |
| l. LÚGRUHA. | |
* | |
| (lúg-ruha) ösz. fn. Gorombábbféle vászonlepedő, melylyel a lúgzószaput belülről bevonják, s a lúgnak való hamut bele töltik. | |
* | |
| (lúg-só) ösz. fn. Köz életben a lúgvízben feloldott só, mely a víznek kipárologtatása után szilárd testté alakul. (Kali, Alkali). Minthogy az ily só a növények hamvaiból fejlik ki, innen növényi lúgsó-nak is mondják. (Alkali vegetabile), különböztetésül az ásványi lugsó-tól, mely a konyhasóban, és ásványos vizekben kénsavval, szénsavval stb. vegyülve létezik. (Soda, natrum.). Mindkettőt ismét tűzálló lúgsó-nak nevezik, különböztetésül az illanó lúgsó-tól (ammoniaktól). | |
* | |
| (lúg-szűrő) ösz. fn. Szűrő gyanánt szolgáló ruha, lepedő, melyen az átázott hamuról a vizet leszivárogtatják. | |
* | |
| l. LÚGOZÁS. | |
* | |
| (lúgoz-ó) mn. l. LÚGOZÓ. | |
* | |
| (lúgzó-dézsa) ösz. fn. Dézsa, melyben lúgozni, azaz szapulni szoktak, vagy melybe a lúgzó csöbörből, szapulóból a lúgvíz leszivárog. | |
* | |
| (lúgzó-kád) ösz. fn. Kádféle edény melyben különösen a timár- vagy szűcslúgot készitik és tartják. | |
* | |
| l. LÉK, LIK, LYUK. | |
* | |
| ÖRDÖG~, falu Somogy m.; helyr. ~Luk-ra, ~on, ~ról. | |
* | |
| férfi kn. l. LUKÁCS. | |
* | |
| faluk Nyitra, Zemplén m.; helyr. Luká-ra, ~n, ~ról. | |
* | |
| l. LYUKACS, LYUKACSOS, stb. | |
* | |
| (eredetileg a hellén: leuxoV am. világos, fénylő), férfi kn. tt. Lukács-ot. Lucas. Szent Lukács evangyelista. Szent Lukács iródeákja am. ökör, ostoba, minthogy ezen evangyelista mellé ökörfejet szoktak festeni. Oly gúnynév, mint Isten lova, azaz szamár. | |
* | |
| faluk Kővár vidékén, és Torontál m.; helyr. falvá-ra, ~n, ~ról. | |
* | |
| falu Vas m.; helyr. ~házá-ra, ~n, ~ról. | |
* | |
| falu Szala m., puszták Somogy m.; helyr. Lukafá-ra, ~n, ~ról. | |
* | |
| fn. tt. Lukmát. Baranyai tájszólás szerént, bor és gabona, melyet a hívek illető papjoknak járandóságul adnak. Talán am. lakma, lakoma, azaz lakmára, evésre, ivásra szükséges adomány? Hogy az eredeti a több szavainkban u-ra változik, példaul szolgáljanak: adu, udu, baglya, buglya, satu, sutu, kapar, kupor, s több mások. A törökben eléfordul: Lokma am. falat; szelet (morceau, bouchée; espčce de beignet. Hindoglu). | |
* | |
| fn. tt. lulkot, harm. szr. ~a. A bóditók neméből való növényfaj. Növénytani néven: maszlagos nadragulya. (Atropa belladonna). Talán a latin lolium (temulentum) után képeztetett. | |
* | |
| faluk Bihar, Zaránd m., erdélyi falu Doboka és Küküllö m.; helyr. Lunká-ra, ~n, ~ról. | |
* | |
| falu Krassó, erdélyi falu Hunyad m.; helyr. Lunkány-ba, ~ban, ~ból. | |
* | |
| lapályos erdőség Arad megyében; máskép: Erdőhát. V. ö. LANKASÁG. | |
* | |
| falu Zaránd m.; helyr. Lunkorá-ra, ~n, ~ról. | |
* | |
| falu Zaránd megyében; erdélyi falu Hunyad m.; helyr. ~sórá-ra, ~n, ~ról. | |
* | |
| falu Nógrád m.; helyr. Lupocs-ra, ~on, ~ról. | |
* | |
| erdélyi faluk Fogaras vidékében és Torda megyében; helyr. Lupsá-ra, ~n, ~ról. | |
* | |
| a tiszai vidéken divatos szó, mely másutt: kópé. Nagy lurkó = nagy kópé. Eredete homályos. Van ugyan a latinban ilyen szó, de az ott nagy-ehetőt jelent. Inkább származhatott a 'luridus' szóból, mint ezt a rosz diákságban használják. | |
* | |
| elvont gyöke 1) lust, lustos; 2) lusta, lusnya szóknak és származékaiknak. Azonos az első esetben lucs v. locs gyökkel; a másodikban lassú szó gyökével. | |
* | |
| erdélyi falu B.-Szolnok m.; helyr. Luská-ra, ~n, ~ról. | |
* | |
| (lus-nya) mn. tt. lusnyát. A tiszai vidéken am. lusta v. tunya és ronda egyszersmind, tunyaságból ronda. Olyanforma jelentésü, mint nálunk a német köz életbeli schlampet. V. ö. RUSNYA. | |
* | |
| (lus-nya-al-kod-ás) fn. tt. lusnyálkodás-t, tb. ~ok. Lustaságból ronda magaviselet. | |
* | |
| (lus-nya-al-kod-ik) k. m. lusnyálkod-tam, ~tál, ~ott. Lustaságból rondán viseli magát. | |
* | |
| (lus-ny-a-an) ih. Lustán v. tunyán egyszersmind rondán. | |
* | |
| (lus-nya-ság) fn. tt. lusnyaságot. Lusta és egyszersmind ronda magaviselet. | |
* | |
| (lus-t) fn. tt. lust-ot, harm. szr. ~ja. Nedvtől átázott állapota valamely testnek. Különösen mondják nedves, mocskos ruháról. Az esőben merő lust lett a ruhám. Innen ered: lustos, mely tulajd. és átv. értelemben mocskosat jelent. E jelentésekből kitünik, hogy gyöke lucs (= locs), melyből t toldalékkal lett lucst, s könnyebb kiejtéssel lust. Egy értelmű vele a lucsk, melyből eredt lucskos, azaz locsk, locskos. Azon szavaink közé tartozik, melyekben a vég t hihetőleg toldalék, mint a fost, fostos, választ, araszt, bibaszt, esperest stb. szókban. V. ö. LISZT. | |
* | |
| (lus-t-a) mn. tt. lustát. Lomha, dologtalan. Mondjuk általán emberről, és más állatokról, kivált melyek munkára használtatnak, midőn elhagyják magukat, tunyák, s a munka alatt hamar lankadnak, elfáradnak. Lusta lónak korbács az abrakja. (Km.). E szóban alapfogalom a testnek, és müködő erőnek lankatag állapota, s rokon közelebbről lusnya, továbbá lomha, lajha, lankad, lassu, a persában lus, a latinban némileg lassus, a finnben lessu, letto, laiska stb. szókkal. Képzésre hasonló a serte, perte, körte, kósta nevekhez, melyek gyökei ser, per, kör, kós, (kósz, honnan kósza, kószál), melyekből lett serd, perd, körd, kósd, mind elavult ige, azután, serdő, perdő, kördő, kósdó, serde, perde, körde, kósda, végre serte, perte (sürögő, forgó, seregő, peregő) mint Debreczen vidékén mondják, túl a Dunán setre v. sedre; körte, kósta (csavargó) honnan a Pápa vidéki kósternyál. Így alakult a lus gyökből lusd, lusdó, lusda, lusta. | |
* | |
| (lus-t-a-al-kod-ik) k. m. lustálkod-tam, ~tál, ~ott. Folytonos vagy gyakori lusta, henye, tunya, lomha, dologtalan állapotban van. Aki tehát lustálkodik, az testi és lelki erejét vesztegelni engedi, magát elhagyja, s nem munkálkodik. V. ö. LUSTA. | |
* | |
| (lus-t-a-an) ih. Lusta, tunya módon. | |
* | |
| (lus-t-a-ság) fn. tt. lustaság-ot, harm. szr. ~a. Tunya, henye, lomha, rest, hanyag állapot, vagy tulajdonság. V. ö. LUSTA. | |
* | |
| (lus-t-a-ít) áth. m. lustit-ott, htn. ~ni v. ~ani, par. ~s. Lustává tesz. Az igen kényelmes, dologtalan élet ellustítja az embert.
Az igen teli has lustítja az állatot. V. ö. LUSTA. | |
* | |
| (lus-t-a-ít-ás) fn. tt. lustitás-t, tb. ~ok, harm. szr. ~a. Cselekvés, mely által valakit vagy valamit lustává tesznek. V. ö. LUSTA. | |
* | |
| (lus-t-os) mn. tt. lustos-t, v. ~at, tb. ~ak. 1) Mondják ruháról, mely nedvtől, kivált mocskostól átázott. Lustos ing, gatya, szoknya, pendely, nadrág. 2) Emberről, kinek ruhája mocskos, átázott. Lustos mosónők, konyhaszolgálók, szüretelők. Tréfásan a mustos pecsenyét is lustosnak mondják. 3) Átv. ért. lustos nyelv, lustos száj, lustos beszéd, lustos tréfa, am. csúnya, szemtelen dolgokat mondó, rágalmazó, mások becsületét mocskoló. Megegyezik vele: lucskos. V. ö. LUST, LUCSK. | |
* | |
| (lus-t-os-an) Nedvtől átázva, bemocskolva, rondán, tisztátalanul. Lustosan járni. A bőrvakaró timárok, szűcsök lustosan mennek haza a talpról. Nem szégyenled magadat ily lustosan járni? Egyértelmü vele: lucskosan. | |
* | |
| (lus-t-os-ít) áth. m. lustosít-ott, htn. ~ni, v. ~ani, par. ~s. Lustossá tesz, locskosít. | |
* | |
| (lus-t-os-ít-ás) fn. tt. luscosítás-t, tb. ~ok, harm. szr. ~a. Cselekvés, mely által valaki lustossá tétetik. V. ö. LUSTOS. | |
* | |
| (lus-t-os-od-ás) fn. tt. lustoso-dást, tb. ~ok, harm. szr. ~a. Lustossá levés. | |
* | |
| (lus-t-os-od-ik) k. m. lustosod-tam, ~tál, ~ott. Mintegy saját maga által lustos állapotuvá lesz. V. ö. LUSTOS. | |
* | |
| (lus-t-os-ság) fn. tt. lustosság-ot, harm. szr. ~a. Lustos állapot, vagy tulajdonság. Némely munkáknál a lustosságot lehetetlen elkerülni. E cselédet lustossága miatt el nem lehet türni. Nyelvének lustosságától minden ember fél. V. ö. LUSTOS. | |
* | |
| (lus-t-oz) áth. m. lustoz-tam, ~tál, ~ott, par. ~z. Lusttal becsúnyít, bemocskol valamit v. valakit. V. ö. LUST. | |
* | |
| (lus-t-oz-ás) fn. tt. lustozás-t, tb. ~ok, harm. szr. ~a. Cselekvés, melynél fogva valakit vagy valamit lustoznak, azaz lusttal mocskolnak, csúnyítnak. | |
* | |
| (lus-t-a-úl) önh. m. lustúl-t. Lustává lesz, azaz válik. Sok heverésben lustúl a ló. Lustúl az igen elhízott ember. V. ö. LUSTA. | |
* | |
| (lus-t-a-úl-ás) fn. tt. lustúlás-t, tb. ~ok, harm. szr. ~a. Állapot, melyben az van, aki vagy ami lustává leszen, olyanná válik. V. ö. LUSTA. | |
* | |
| (Luther nevéről) fn. tt. lutheránus-t, tb. ~ok. Ágostai hitvallást követő keresztény. | |
* | |
| fn. tt. lutrit. Tájdivatos, lottéria helyett; l. ezt. | |
* | |
| (lúz-fa) ösz. fn. l. LÚCZFENYŐ. | |
* | |
| stb. l. LUSNYA, LUSNYÁLKODIK. | |
* | |
| falu Baranya m.; helyr. Luzsok-ra, ~on, ~ról. | |
* | |
| elvont gyökelem lük igében és származékaiban s nem egyéb, mint a hegyesebb ajakkal kiejtett lö, miért lűk am. lök, lüktet am. löktet, stb. | |
* | |
| tájdivatosan ejtve lő helyett, l. ezt. | |
* | |
| (lüb-ög) önh. m. lübög-tem, ~tél, ~ött. A 'lobog' szó módosulata; mondják különösen a hajóvitorláról, ha t. i. annak éle (vagy oldalti széle: széle fölülről alá) a szél irányával egy vonalba esvén, a vitorla majd ide majd oda vág át és csattog. Gyakran egy értelemben használják a német labbern és wappern szókkal, melyekkel azon hangot akarják kifejezni, melyet ily csapkodó vitorlánál hallunk. (Kenessey Albert). | |
* | |
| (lüb-ög-és) fn. tt. lübögés-t, tb. ~ěk. Vitorla lobogása. | |
* | |
| (lüb-ög-tet) miv. m. löbögtet-tem, ~tél, ~ětt. Eszközli, hogy lübögjön. A szél lübögteti a vitorlát. | |
* | |
| (lüb-ög-tet-és) fn. tt. lübögtetés-t, tb. ~ěk. Lübögő állapot eszközlése. | |
* | |
| (lű-g-et) áth. m. lűget-tem, ~tél, ~ětt, par. lűgess. Valamit taszigál, dobál. Azonos lő igével, s mintha volna, lőget, lövöget. Az ö t. i. tájszokás szerént gyakran ű-re szokott változni. Rokon hozzá: lököd. | |
* | |
| (lü-k) áth. m. lük-tem, ~tél, ~ött. Rokon lök szóval. Különösen kölüben vagy mozsárban üt, tör, zúz valamit. Kendermagot lükni. Származékai: lükés, lűkög (máskép: lökg), lüktet, lüktetés, lükü. | |
* | |
| (lük-és) fn. tt. lükés-t, tb. ~ěk, harm. szr. ~e. Cselekvés, mely által valaki lük, azaz lökve tör, zúz valamit. V. ö. LÜK. | |
* | |
| (lük-ög-et) miv. m. lükget-tem, ~tél, ~ětt, par. lűkgess. Eszközli, hogy valami lükögjön. V. ö. LÜKÖG. | |
* | |
| faluk Nyitra, Bihar m.; helyr. Lüki-be, ~ben, ~ből. | |
* | |
| (lük-i) mn. tt. lüki-t, tb. ~ek. Kis tömpe, törpe, zömök. Máskép: lyűki, lűki ember. E szó valószinüleg átv. értelmü, a mozsarat jelentő lükü szótól. A magyar nép t. i. a tömpe termetű embert mozsárhoz szokta hasonlítani. Olyan mint a mozsár. Ide vág azon népies mesemondat: Tömpe zsidó égbe néz, mit jelent ez? Felelet: mozsarat; mert a mozsár alacsony zömök, és szája az ég felé áll. Megegyezik vele a Kemenesalon tájdivatos: gyűki, mely azonban eredetre nézve inkább a gyük (gyök) v. törzsök-höz vagyis tuskó-hoz hasonlítja a törpét. | |
* | |
| (lük-ű-en lü-k-v-en) önh. m. lűkken-t. Egyszerüen toppan, lábával mintegy ráüt valamire. Innen átv. ért. am. rátalál, rábukkan. Elélűkken a székelyeknél am. véletlenül eléáll. | |
* | |
| (lük-ü-en-és lük-v-en-és) fn. tt. lükkenés-t, tb. ~ěk. Toppanás. Rábukkanás. Elélükkenés am. véletlenül eléállás. | |
* | |
| (lük-ü-en-ő, lük-v-en-ő) mn. és fn. tt. lűkkenőt. Ami vagy aki lükken, különösen kátyú, útgödör. | |
* | |
| l. LÜKÜ. | |
* | |
| (lük-ög) gyakor. önh. m. lükög-tem, ~tél, ~ött. Mondják sánta emberről, ki biczegve lép, mintha egyik lábával a földet lökné, azaz lökné, ütné. Továbbá am. hirtelen mozgással ütődik, vergődik, pl. fejfájáskor lűhög a vér. Lükög a víz, ha csapkodják a tartójában. Lűkög belül az ember ujja, ha nagyon öszveszorítják. (Szabó D.). Ugyancsak Szabó D. szerént másképen: lökög. V. ö. LÜKTET. | |
* | |
| (lük-ög-és) fn. tt. lükögés-t, tb. ~ěk, harm. szr. ~e. Cselekvés vagy állapot, midőn valaki vagy valami lükög. | |
* | |
| (lük-tet) mivelt. m. lüktet-tem, ~tél, ~ětt, par. lüktess. Eszközli, hogy valami lökjön. Lüktetni az olajtörőt. Lábait lüktetni. Önhatólag am. biczegve lép, sántikál, mintha lábával a földet lökné, ütné. Önhatólag mondják a rendkivüli mozgásban levő vérről is. Fejében, ereiben lüktet a vér. Földrengéskor is szokták annak egyes lökéséről mondani. | |
* | |
| (lük-tet-és) fn. tt. lűktetés-t, tb. ~ěk, harm. szr. ~e. 1) Cselekvés, midőn valamit lüktetnek. 2) Állapot, midőn a vér rendkivüli s mintegy ideoda ütődő mozgásban van. Érezni a vérér lüktetését. Továbbá, am. biczegés, tántorogva lépés. Végre földrengéskor annak egyes lökése vagy lökődése. | |
* | |
| (lű-k-ü) fn. tt. lükü-t. Zúzó, törő eszköz, mozsár, melyben bizonyos testeket, növénymagokat ütő, lökő géppel átalakítanak, vagy olajt ütnek belőle, (lökő). Fordítva: külü v. kölü. Ilyen a kásalükü, azaz fél öl hosszuságu, kupásan kivésett vastag fa, melyben kását készítenek. | |
* | |
| (lük-üt-öl) önh. m. lükötőlt. A gyermekről mondják, midőn magát lógatja, mire neki azt szokták mondani: lüküt lüküt, jó mozsár. (Kriza János). | |
* | |
| falu, KIS~, puszta Bars m.; helyr. Lülé-re, ~n, ~ről.
| |