* | |
* | |
| a kicsi í, hosszasan ejtve; tizenhatodik betü a magyar ábéczében, s az önhangzók közt hetedik. Tartozik rendszerént az éles hanguak sorába, s mind mély, mind magas hangu szókban eléfordúl, vagyis itt is, sajátlag két egymástól különböző í-t, mélyet (v. vastagot), és magasat (v. vékonyat) vehetünk fel. Éles vékony hangjánál fogva sivító-nak is mondható. Vannak azonban oly hosszú í-k is, melyek részint hosszú é-vel, részint hosszú ű-vel váltakoznak, pl. émelyeg, ímelyeg, émett ímett, éperedik íperedik, hézag hízak; mív mű, hív hű stb. miért ismét két különböző í-t, öszvesen négyfélét vevénk fel az Előbeszéd 44, 45, 46. lapjain.
A tájbeszédekben általán minden hosszú í könnyen megrövidűl, (mint az ú és ű is), mit az irodalom is követ. Hanem a verselésen kivül jobb hangzás kedveért e szabályt követhetjük: Ha a gyökszók önmagukban állanak, a hosszú í lehetőleg változás nélkül álljon, pl. íj, ír, ív, íz, hí, szí, ví. Ellenben bármely gyökökhöz, ha oly rag vagy képző járúl, melyben hosszú hangzó van, akkor a gyök í-je inkább röviden ejtessék, mint: bír, biró, birál, birság; íte, itél, itélet, itész; íge, igér, igéret, igéz, igény; hízik, hizás, hizó, hizlal; íz, izes, izetlen, izlés; ír, irás, irkál; íz, izom, izmos; íj, ijas, ijaz, ijász; víz, vizes, vizel (ezeket t. i. a víz-től származottakat az általános szokás is röviden ejti). A gyökszók végén eléforduló í, midőn hangzós ragot vesz föl, szintén megrövidűlhet, kivált v vagy j segédbetü fölvételével, mint: hí, hi-v-ok, hi-v-ás, hi-v-atal; rí, ri-v-ás, sí, si-v-ok, si-v-ás, si-v-alkodik; ví, vi-v-ás, vi-v-ok; szí, szi-j-as, szi-j-ács; nyí, nyi-v-es, nyi-v-elődzik (nyihelődzik). Néha már maga a gyökszó hangzatosság vagy határozottság kedveért fölveszi a segéd betüt, mint: hív, szív, mív, nyív, vagy ű-re változik: hű, szű, mű, nyű. Némely származékokat már maga az általános nyelvszokás is állandóan röviden ejt, pl. bír birkozik, birodalom, ír irkál, iroda, irodalom, víz vizes, tíz tizenegy, tizenkettő stb. Némely ikerszókban a hosszú a vagy o hangzóknak kicsinyített változata, mint: ím-ám, ímmel-ámmal, díb-dáb, líg-lóg, nyím-nyám. Az ít képzőjü átható igékben az eredetibb régies ój, éj, ó, é-ből változott által, mint: szabadót, szabadojt, szabadejt, szabadét, szabadí; tanót, tanojt, tanejt, tanét, tanít, miről részletesen l. Bevezetés 133-134. . VIII. alatt. Továbbá, mint ékvesztő önhangzóról l. ugyanott 47, 48. l. Valamin a rövid i, hasonlóan a hosszu í is általán kétféle: vastag és vékony hangu, s amaz vastag, emez vékony hangu ragokat és képzőket veszen föl, pl. híg, higak, higgad, higany; hí (ige) hivás, hivat, hivok; ír, irás, irat, irok; szív (ige) szivok, szivás, szivar, szivárog; szív (főnév) szivem, szived, szives; hív (fn. és mn.) hivek, hivség, hivtelen stb. mint elül is érintők. V. ö. rövid I. | |
* | |
| elvont gyökelem. Jelentése rokon a rövid i-ével, ú. m. 1) mozgást, mozgási hajlamot, képességet vagy bizonyos mozgás, hajlás által képzett alakot jelent az íj és ív szókban; 2) közelséget vagy közelre mutató ezekben: í-gy, í-m; 3) éles vékony hangjánál fogva metszést, vágást teszen az ír, irt igékben; 4) szintén éles hangutánzó az íz (gustus, sapor) névben, valamint a rokon szí igében, de amelyekben a sziszegő z vagy sz, mint szivási hangoknak is kétségtelen szerepök van, valamint 3) alatt az r-nek mint rovást és rontást jellemző, illetőleg utánzó hangnak is. | |
* | |
| ÍESZT stb. Némely dunántuli vidékeken divatozó hangoztatás. Lásd: IJED. | |
* | |
| elvont gyöke vagy törzse íge szónak és származékainak, mint ígér, ígéz stb. Közelebbi eleme, úgy látszik, vagy a közelséget jelentő i v. í, honnan eg képzővel: i-eg am. ide-ez, vagyis idéz, azaz közöl, s részesülője i-ge-ő = ígő, szokott módosulattal: íge (mint czinegő, czinege) am. közlő, milyen a szó; vagy pedig az í az ének szó én gyöke, sőt az egész íg maga az ének szó, öszvehúzva: énk v. éng, v. íg. (V. ö. ÉN elvont gyök); úgy hogy íge szöval mind hangokban, mind értelemben nagyon megegyezik a latin voco, vox, szanszkrit vacs, melyből vacsasz v. vácsá, (am. hang, szó), mindenek fölött pedig a hellén hch szó, mely Rost szótárában am. Ton, Laut, Hall, Schall; Rede; Gerücht; Gesang. ,Íge' szónkkal egészen egyezik a mongol üge is. | |
* | |
| IGE, (1), (l. ÍG elvont gyök); fn. tt. ígét v. igét. Általános jelentése: szó; beszéd; csaknem az ami a hellén hch szóé. Katalin első prózai legendájában (1519-től) jöge v. iöge (yewge) is. "Demaga (mindazáltal) minekelétte elkezdenéjek (= elkezdenők) magyerázni (így) az ő mártíromságát, annakelétte lássuk meg, hogy micsoda ez iöge (palóczosan): mártir. Imár ez ige (rendesen) szintén magyer szóvá vált." (Toldy F. kiadása). A Bécsi codexben szintén találjuk üge alakban is. "Nincs illyen némberi földön személyben, szépségben és ügéknek értelmében." (Non est talis mulier super terram in aspectu, in pulchritudine et in sensu verborum). Föntebb ,íge' is: "Mend ez igék ked(ég) kelletének Olofernes előtt." (Judith XI. fejezet). Molnár Albertnél idea, notio, Begriff szókkal is értelmezve találjuk. Különösb jelentései a mai gyakorlatban: 1) Szoros nyelvtani ért. beszédrész, mely az alanynak cselekvő, (átható, önható), szenvedő vagy közép állapotát személy, szám, idő, mód és alak szerént meghatározza. (A német Zeitwort). Az íge általán cselekvő, szenvedő vagy közép. A cselekvő vagy átható, melynél az alanynak cselekvő állapota más határozott vagy határozatlan tárgyesetre átvitetik, pl. ír, tanít, ver, kér (valakit v. valamit); vagy önható (benható), melynél az alanynak cselekvése másra ki nem terjed, hanem magában marad, pl. jár, áll, ül, ered, támad, mozog, pereg, tágúl, ürűl; rendszerént az áthatóból származik a miveltető, at, et v. tat, tet képzőkkel, mely más által végbevitt cselekedeteket jelent, pl. irat, taníttat, töret, kéret. A szenvedő íge a) külszenvedő, mely az alanynak kül októl eredő kényszerülését jelenti, és ilyen a miveltetőkből a jelen tőszemélyében egyedül ik hozzáadásával származik, pl. irat-ik, taníttat-ik, töret-ik, kéret-ik. (V. ö. IKES ÍGE); b) belszenvedő, melynél az alany kényszerülésének oka magában rejlik, ódik, ődik, s néha ódzik, ődzik képzőkkel, pl. zár-ódik, gyötr-ődik, üt-ődik, emészt-ődik; fog-ódzik, lop-ódzik, harap-ódzik, menteget-ődzik, teker-ődzik. A középigék jellemjegye ik, s részént egyszerü képzésüek, mint: szokik, telik, múlik, nyúlik, hallik, esik, bízik stb. részént egy vagy több középképzők által alakúltak, mint elmélkedik, gondolkodik, várakolzik, haragszik, melegedik, villámlik, redvesedik stb. 2) Evangyéliomi ért. am. a görög logoz, mely alatt a második isteni személy értetik. Kezdetben vala az Íge, és az Íge Istennél vala, és az Isten vala az Íge. Az Íge testté lőn, és mi bennünk lakozék. (János ev. I.). 3) Egyházi ért. szent tan, szent oktatás, keresztény tanítás. Isten igéjét hirdetni, hallgatni. Nem csak kenyérből él az ember, hanem minden igével, mely Isten szójából származik. (Máté. 4.).
"Ő Szent Fiában gyönyörködjetek, Nagy szeretettel benne higyjetek, Szent igéjében ékeskedjetek, Az Isten népét ti őrizzétek." Panaszló ének 1549-ből. (Thaly K. gyüjt.). 4) Babonás mondat vagy szó, valakinek megrontására. Innen: megigézni valakit, megigézni a kis gyermeket. | |
* | |
| IGE, (2), (rokonnak látszik ág szóval) fn. tt. ígét. A motólálóknál három fonal tesz egy ígét, s tíz íge egy pászmát. | |
* | |
| (íge-fonal) ösz. fn. l. ÍGE, (2). | |
* | |
| (íge-gyök) ösz. fn. Nyelvtani ért. a jelentőmód jelenidejének egyes számbeli határozatlan alakú harmadik személye, mely valamennyi igemódositás, igeragozás alapjául szolgál. Az igegyökök 1) vagy változatlanok, azaz minden ragozásban megtartják eredeti alakjokat, milyenek a mássalhangzón végződők általában; kivéve a t betüt a parancsoló és kapcsolómódban, továbbá azokat, melyek toldalékosak, mint: teszen, veszen, megyen, törik, nyúlik, esik stb. vagy változók, mint az í, ó, ő, ú, ű végzetüek; 2) vagy eredetiek, mint: dob, ad, döf, nyom, tol, üt, s ezek a sajátlagos igegyökök; vagy származottak, mint: dobat, adogat, döföd, nyomkod, tolong, ütöget; s ezeknek helyesebben igető v. igetörzs a nevök; V. ö. ÍGETŐ; 3) vagy egyszerüek, segéd- v. toldalékbetü, vagy szótag nélkül, vagy pedig toldalékosak, mint: vi-sz és vi-sz-en, hi-sz és hi-sz-en, te-sz és te-sz-en, le-sz és le-sz-en, e-sz-ik, i-sz-ik, al-sz-ik, nyug-sz-ik, fek-sz-ik, s általán minden ikes igék. | |
* | |
| v. ~HAJTOGATÁS, (íge-hajlítás) v. (-hajtogatás) l. ÍGERAGOZÁS. V. ö. HAJLÍTÁS. | |
* | |
| (ige-határozó) ösz. fn. Nyelvtani műszó, s am. a beszédnek oly része, mely az igének, vagyis ige által kifejezett cselekvésnek, szenvedésnek vagy állapotnak módját, helyét, idejét, számát határozza meg, vagy ezen meghatározásra kérdőleg, tagadólag, állítólag, tiltólag vagy kétkedőleg befoly. Innét az igehatározók 1) módjelentők, pl. jól, roszul, szépen, csinosan, lehetőleg, igazán, 2) helyjelentők, pl. alant, alatt, alul; amott; amottan; benn, belül; elül; emitt; imitt stb. 3) időjelentők, pl. akkor, azután, regvel, délben stb. 4) számjelentők, pl. ketten, hárman, négyen stb. l. HATÁROZÓ, (2). | |
* | |
| (ige-idő) ösz. fn. Az igeszóknál eléfordúlni szokott idő. Általán véve önmagában az időnek három részét (tartalmát) különböztetjük meg: 1) a jelent, mely épen most történik; 2) a múltat, mely a jelent megelőzi; 3) a jövőt, mely a jelent követi. Azonban a cselekvények vagy történet folyamában egyik időt a másikra viszonyítva, ismét többféle időrész (időmozzanat) áll elé. Ú. m. Először: egyik cselekvény a másikkal azonegy időben történik, pl. hozzád indúltam, s épen akkor vevém leveledet; ez utóbbi (vevém) akkor történik, midőn az történt, hogy hozzád indúltam, s amazt viszonyos időnek nevezzük, mely lehet 1) jelen a) a jelenben, b) a múltban, c) a jövőben; 2) múlt a) a jelenben, b) a múltban, c) a jövőben; 3) jövő a) a jelenben, b) a múltban, c) a jövőben. A nyelvekben, s különösen a magyarban is külön alakok, csak a múlttal viszonyitásra (b) alattiakra) vannak: jelen a múltban (kitünőleg: viszonyos múlt, máskép: függő múlt), múlt a múltban (régmúlt, előbbi múlt), és jövő a múltban. Másodszor tekinthetjük az időt kezdőnek, tartósnak (vagy végzetlennek), és végzettnek mind a három általános időben, ú. m. 1) kezdő a) a jelenben, b) a múltban, c) a jövőben; 2) tartós a) a jelenben, b) a múltban, c) a jövőben; 3) végzett a) a jelenben, b) a múltban, c) a jövőben. Itt sincs a nyelvekben mindenik fogalomra külön alak. Legnevezetesebb a tartós (vagy végzetlen) a múltban, mely a nyelvekben alakjára nézve öszveüt a viszonyos múlttal, de a magyarban külön alakkal bír, az íge jelene és vala segéd igével öszvetéve, pl. A Tatrosi codexben: "Péter kedig ül vala küvől a pitvarban és hozjá vépék (lépék) egy leány." Látjuk, hogy az utóbbi múltat: ,hozjá vépék', az ,ül vala' múlt, mind megelőzi, mind a hozzá lépés után is tart még, vagyis ezen hozzálépés után sincs bevégezve. Így mondhatjuk a népmesében: "Szinte éjfélre ért oda, hát ott egy éktelen nagy óriás szundikál vala a tűznél." A ,szundikál vala' az odaérést mind megelőzi, mind ennél még tovább tart, tehát ehez viszonyítva (mikor odaért) még végzetlen, ámbár az elbeszélőre nézve már szintén múlt. Hasonló példa: "Sokáig mentek, azt sem tudták, hova; végre egy legmagasabb havastetőn, ahol az út elágazik vala, elhatározták, hogy váljanak el egymástól." ,Elágazik vala' a legtökéletesebb végzetlen múlt, mert az még az ,elhatározták' után is tart. A hellén nyelvben nevezetes a jelenben végzett idő vagyis végzett jelen, oly múlt, mely a jelenben is fenn áll, pl. gegraptai megfelel ezen magyar kitételnek: írva van.
Az elül érintett három fő egyszerü időt általánosak-nak vagy függetlenek-nek, vagy alanyiak-nak is nevezik a nyelvtudósok, (mert azok csak a beszélő alany időpontjából tekintetnek), a többit pedig viszonyosok-nak. Különösebben pedig a kezdő, tartó és végzetteket tárgyilagosak-nak is. A magyar nyelvre tekintettel mind ezek az egyszerü idők (jelen, múlt, jövő) alatt fordúlnak elé. | |
* | |
| (íge-képzés) ösz. fn. A szóalkotásnak azon neme, mely szerént gyök- és törzsökszókból bizonyos képzőragok által igéket alakítunk, pl. a tág, vad, rút szókból ít képzővel lesz: tágít, vadít, rutít; úl képzővel: tágúl, vadúl, rútúl stb. | |
* | |
| (íge-képző) ösz. fn. Képző, mely által gyök -és törzsökszókból igéket alkotunk, milyenek: ad, aszt; úl, ít; ol, el, öl stb. Az igeképzők vagy egyszerüek, vagy öszvetettek. Részletesen tárgyalva l. Előbeszéd 128-138. l. | |
* | |
| (íge-kötő) ösz. fn. Nyelvtani ért. oly igehatározó, mely az igével legszorosb öszveköttetésben áll, s a szórend különféle szabályai szerént majd az igével egyesűl, s vele öszvetett szót alkot, majd az igétől elszakasztva hol előtte, hol utána áll. Ilyenek: alá, át, által, be, bele, el, ellen, fel, ki, le, öszve, meg, vissza stb. pl. Alámehetsz akármikor v. alá akár mikor mehetsz, v. mehetsz akármikor alá. Általános szabály szerént az igekötők közvetlenül az igék előtt, s azokkal öszvekapcsolva csak akkor állanak, midőn a mondat sulya rajtok fekszik, pl. Péter megdicsérte Pált. S így egybekapcsoltan a szórendben akárhol is állhatnak: Megdicsérte Péter Pált, vagy: Péter Pált megdicsérte. Ellenben elmozdíttatnak, mihelyt az ige által más szót akarunk nyomosítani, pl. Péter Pált dicsérte meg (nem mást) v. Péter (nem más) dicsérte meg Pált. Ekkor a hangsuly az ígét megelőző szón feküvé, e kettő elválhatlan, de aztán a többi szó a sorban egyebütt is állhat, pl. az utóbbi mondatban: Pált Péter dicsérte meg. | |
* | |
| (íge-név) ösz. fn. l. RÉSZESÜLŐ. | |
* | |
| lásd: IGÉNY, IGÉNYEL stb. | |
* | |
| (íg-e-er) áth. m. igér-t. Az íge törzsökből származván am. igével, azaz szóval tesz valamit, szavát adja, hogy tenni, cselekedni, adni fog. Oly észjárás szerint képzett szó, mint a német sprechen-ből a versprechen. (Ilyen származatúak: dicsér, = dicsővé tesz, esmér = esmével bír). Sokat igér, keveset ad. (Km.). Igéri, hogy megjobbítja magát. Fogadom, igérem, hogy többé nem vétkezem. Megigérni, amit valaki kér. Ezt nem adhatom neked, mert már eligértem másnak. Árveréskor feligérni, azaz többet ajánlani, mint az elébbiek. Még egy forintot igérek rá. Az igér és ad szoros viszonyban állanak egymással. Nem elég igérni, meg is kell adni. (Km.). | |
* | |
| (íge-rag) ösz. fn. Rag vagy ragok, melyek az igét mód, idő, szám és személy szerént módosítják, vagyis mind azon ragok, melyek az igegyökhöz közvetlenül vagy közvetőleg járúlnak, pl. ezen igében: jártunk, igegyök jár, közvetlen időrag: t, közvetett személy- és számrag: unk. | |
* | |
| (íge-ragozás) ösz. fn. Nyelvtani ért. am. az igének mód, idő, szám és személy szerinti módositása bizonyos ragok által. Részletesen tárgyalva l. Előbeszéd. 156-160. l. | |
* | |
| (íg-e-er-és) fn. tt. igérés-t, tb. ~ěk. Cselekvés, illetőleg szó- vagy irás általi nyilatkozás, melylyel valamit igérünk. | |
* | |
| (íg-e-er-et) fn. tt. igéret-ět. Azon igék vagy szók, melyek által valamit igérünk, továbbá: azon tárgy, melynek teljesítését, megadását szóval fogadjuk, ajánljuk. Czifra, szép igéret. Igéretet tenni. Igérettel kielégíteni valakit. Igéret adományt vár. (Km.). Az igéret szép szó, ha megadják, úgy jó. (Km.). Nagyszerű, gazdag igéret. Visszavenni, visszahúzni a tett igéretet. | |
* | |
| (íg-e-er-etlen) mn. tt. igéretlen-t, tb. ~ěk. Amit nem igértek vagy amit valaki igéret nélkül ad vagy kap. | |
* | |
| (íg-e-er-kěz-és) fn. tt. igérkězés-t, tb. ~ěk. Ajánlkozás, szavunk adása valaminek véghezvitelére, teljesítésére. | |
* | |
| (íg-e-er-kěz-ik) k. m. igérkěz-tem, ~tél, ~ětt. Valaminek véghez vitelére, megtevésére ajánlkozik, szavát adja. Veszélyben segítségünkre igérkezett. Részvétre, munkára igérkezni. Hozzánk (jönni) igérkezett. Máshoz (menni) igérkezett. Eligérkezni, odaigérkezni. | |
* | |
| (íg-e-er-ő) fn. tt. igérő-t. Személy, ki valamit igér, különösen ki vásárláskor, árveréseknél bizonyos árt ajánl. Az árverezett jószágot a többet igérőnek adni. | |
* | |
| (íg-e-er-vény) fn. tt. igérvény-t, tb. ~ěk. 1) l. ÍGÉRET. 2) Iromány, melyben valaki igéretet tesz és nyereségre reményt nyujt. Sorsjátéki igérvény. | |
* | |
| (íge-szó) lásd: ÍGE, (1), alatt 1). | |
* | |
| (íge-tan) ösz. fn. A nyelvtanban az igékről szóló rész. | |
* | |
| (íge-tő) ösz. fn. Az igeszóban oly rész, mely a további ragozásnak alapúl szolgál, Szigorún véve különbözik ettől az igegyök, mely csak gyökszókban jön elé, s legelső alapja a ragozásnak, pl. kér igegyök, ettől közvetlenül származnak: kérek, kérsz, kért, kérni, kérend stb. igetők: kérn (melytől: kértem, kértünk), kérend, (melytől: kéretdek, kérendesz, kérendünk) stb. származnak. Származott igéknek csak igetőjök van, pl. épít, épűl, tekint, gondol. Az ikes igék igetője úgy áll elé, ha az ik ragot onnan elgondoljuk, pl. érkez-ik, gondolkod-ik. | |
* | |
| v. ~TÖRZSÖK, (íge-törzs v. -törzsök) l. ÍGETŐ. | |
* | |
| (íg-e-ez) áth. m. igéz-tem, ~tél ~ětt. 1) Eredetileg bizonyos igékkel, pl. dicsérő szavakkal vagy babonás kifejezésekkel megbűvöl, meg ront valakit, mint a boszorkányokról, kuruzsló vénbanyákról még most is ily véleménynyel van a köznép, s a kis gyermekek némely nyavalyáit annak szokta tulajdonítani, hogy a látogatók megigézték. 2) Szélesb ért. erős nézéssel, bámulással vagy akármely más szerrel megbabonáz. Úgy néz rám, mintha megakarna igézni. A boszorkányok megigézték. Ide tartozik ezen kifejezés is: Megverte a gyermeket szemeivel. 3) Költőibb ért. kellem, kecs, szépség által megbájol, elragad. Mind ezen értelmet találjuk e székely népdalban:
"Anyám, édes anyám! Fiad nagyon beteg, Nem szükség orvosság, Mégis nagyon beteg. ,Nem más mint igézet!' Találtad jó anyám. ,Vénasszony igézet!' Nem az, édes anyám. Szomszédunkba lakik A bájos igéző, Erzsi egy kis hamis Kékszemű lyánka ő." Kriza J. gyüjt. 4) Székely tájszólás szerént megigézni annyi is, mint igérni, fogadni. | |
* | |
| (íg-e-ez-és) fn. tt. igézés-t, tb. ~ěk. Cselekvés, mely által valaki megigéztetik; bűvölés, bájolás; kuruzsló, boszorkányos megrontás. V. ö. ÍGÉZ. | |
* | |
| (ig-e-ez-et) fn. tt. igézet-ět. 1) Azon szavak, igék, vagy tettek, melyek hiedelem szerént valakit megbűvölnek, megrontanak, elbájolnak. Elmondani vagy végrehajtani az igézetet. 2) Az igéző szavak vagy tettek eredménye, hatása. V. ö. ÍGÉZ.
| |
* | |
| (íg-e-ez-et-ěs) mn. tt. ígézetěs-t v. ~et, tb. ~ek. l. ÍGÉZŐ, 2). | |
* | |
| (ig-e-ez-ő) mn. tt. ígéző-t. 1) Bűvölő, kuruzslás által megrontó. Igéző boszorkány, vénbanya. 2) Kellem, kecs, szépség által bájoló, elragadó. Igéző szemek. Igéző szépség. V. ö. IGÉZ. | |
* | |
| (í-gy) ih. Gyökeleme a közelséget mu- i, (a távolságé a, o. u). Ily módon, ily képen, e szerént. Ellentéte: úgy, amúgy. Így tartsd a puskát. Így semmire sem megyünk. Ha így gazdálkodol, mindenből kifogysz. Lám a magyar csak így él, még az ördögtől sem fél. (Népd.). Így vagyunk la! Így jár az, ki a zsidónak nem köszön. (Km.). Így-e? Így s így. Toldattal: ígyen v. igyen. "És ez gonosz fejedelemnek ígyen lén halála." A Carthausi névtelen.
"Jön a veréb a nagy faló, Röptében igyen szólaló: Csip, csep! Csip, csep! Nem kell egyéb mint hulladék, Csak sok legyen, tüstént elég." Madárhangok (Vörösmarty). V. ö. IDE, ITT, ILY. | |
* | |
| ih. Ezen módon, ilyképen, l. ÍGY. | |
* | |
| lásd: IHL, IHLEL, IHLÉS stb. | |
* | |
| fn. tt. íj-at, tájdivatosan: ~et. A bécsi codexben j nélkül áll, és vékonyhangulag ragoztatik: íet, íedet. Gyökeleme a mozgást, rezgést, hajlást jelentő i, mely az Igyártó (= ijgyártó) családnévben ma is eredeti egyszerüségében él. Azonban részt vesz a gyökben a j is, mely könnyed mozgást, hajlékonyságot jelent. 1) A kézívnek felvonó húrja, mely a nyilat v. nyilvesszőt kilövelli. Meghúzni, megfeszíteni az íjat. Az íj ellövelli a nyilat. Íjat pengetni. Aki madarat akar fogni, nem pengeti íját. (Km.).
"Mert mikor az ijjnak enged egyik szarva, Félrerug a másik, noha nem akarja." Buda halála (Arany J.). 2) Jelenti az egész kézivet is. Innen: íjász, íjas, íjgyártó. Törökül jaď, hellénül i-ox, szanszkritul is-usz. V. ö. ÍV. | |
* | |
| (íj-as) mn. tt. ijas-t v. ~at, tb. ~ak. Ijjal ellátott, fegyverzett. Ijas vadász, katona. Használják főnevül is ijász helyett, s ekkor, tt. íjast, tb. ijasok. | |
* | |
| (íj-ász) fn. tt. ijász-t, tb. ~ok. Ijjal bánó, lődöző; ijas katona. V. ö. JÁSZ. | |
* | |
| (íj-csináló) l. ÍJGYÁRTÓ. | |
* | |
| (íj-gyártó) ösz. fn. Szermives, ki íjakat gyárt, készít. Mint családi név Igyártó alakban is él. | |
* | |
| l. ÍJ. | |
* | |
| (íj-lövés) ösz. fn. Nyilnak ellövése íj által. Ijlövésnyi távolság. Olyan szó, mint: puskalövés, álgyulövés. | |
* | |
| (íj-nok) fn. tt. ijnok-ot. A régieknél, hadi szolga, kinek kötelessége volt az íjakat felhúzni, és nyillal fölszerelve kézhez adogatni. | |
* | |
| l. ÉK, ÉKEL, ÉKEZ. | |
* | |
| indulatszó, gyökeleme a közelséget mutató i, mint ezen öszvetételek is imide, imitt, imígy, iminnen, imilyen mutatják, melyeknek a távolabbságot jelentő amoda, amott, amúgy, amonnan, amolyan felelnek meg. Ezzel szoktunk másokat felszólítani, figyelmeztetni, hogy bizonyos helyre vagy tárgyra nézzenek, s am. ni, la. Ímhol, am. ím ezen helyen, ím itt. Ímhol az ember (ecce homo), azaz nézzétek az embert. Ím már itt vagyok, am. nézzetek ide, már itt vagyok. Ím majd itt leszek, am. lássátok, majd itt leszek. Értelemre és hangra megegyezik vele a héber im, s a latin en. | |
* | |
| ikertársa ám szónak, midőn ez ámolygást, akarat határozatlanságát jelenti. Főkép divatos e ragozásban: ímmel-ámmal am. ámolyogva, határozatlanul, tunyán, kedvetlenül. | |
* | |
| l. IMA. | |
* | |
| (ím-e) közelségre mutató vagy figyelmeztető öszvetett szócska. "Íme a magosok jövének." "És íme a csillag, kit láttak vala napkeleten, előlkeli vala őket." Tatrosi cod. V. ö. ÍM, (1). | |
* | |
| (émely szóval azonosnak látszik) fn. tt. ímely-t, tb. ~ěk. Erdélyi tájszó. 1) A ló bőréből önként serkedező vér, vagy a fiatal szarvasmarha hátbőre alatt keletkező mogyorónyi csomó, mely miután megérett, ha öszveszorítják, a bőrön által kipattan. 2) A szarvasmarha bőre alatt termő féreg. | |
* | |
| l. ÉMELYEG, ÉMELYGÉS stb. | |
* | |
| (ímely-fű) ösz. fn. Növényfaj a montikák neméből. (Anthemis pyrethrum). | |
* | |
| (ém-er?) fn. tt. ímer-t, tb. ~ěk. A kolokánok neméhez tartozó növényfaj; virágzás előtt a víz fenekén ül, virágzani a víz szinére feljő, virágzása után fenékre száll. A szarvasmarha megdöglik tőle, a disznó szereti. Máskép: ímergyökér. (Stratiotes aloides). | |
* | |
| (ímer-gyökér) ösz. fn. lásd: ÍMER. | |
* | |
| l. ÉMETT. | |
* | |
| (ím-hol) ösz. mutató határozó. l. ÍM, (1), alatt. | |
* | |
| (ím-majd) ösz. h. l. ÍM, (1), alatt. | |
* | |
| (2), alatt. | |
* | |
| fn. l. IN, fn. | |
* | |
| l. INSÉG. | |
* | |
| fn. tt. íny-t, tb. ~ěk. Gyöke az állati testnek rostos részeit jelentő in, mely vékonyhangu ragozással és y által lágyítva kicsinyített értelemmel bir. 1) Kemény vöröses hús, mely a fogak tövét és az állkapczát körülveszi. Vastag, megdagadt íny. Az ínyeket tisztogatni. A fogat ínyestül kirántani. 2) Szájpadlás, azaz a szájnak felső boltozata a fogaktól kezdve a nyeldeklőig. A nagy forróság és szomjuság miatt ínyemhez ragadt a nyelvem. A forró leves vagy erős dohány lehúzta ínyéről a bőrt. 3) Átv. ért. tetszés, ízlés. A fűszeres étel csiklandozza ínyét. Ínyére van, amit mondottam. Nincs ínyére a beszéd. Nem lehet minden embernek ínyére tenni. Ez az ő ínye szerént van. | |
* | |
| (íny-betü) ösz. fn. Azon betük, illetőleg hangok, melyeket kiejtvén leheletünket az ínyhez (szájpadláshoz) szorítjuk. A szanszkritban ínyhangoknak neveztetnek a cs és ds, és ezeknek h-val vegyületei. A magyarban ide számitjuk a j vegyületeit, ú. m. a gy, ly, ny, ty hangokat. | |
* | |
| (íny-csiklandás) ösz. fn. Az ínynek, vagyis szájíznek különös fajta étellel vagy itallal ingerlése. | |
* | |
| (íny-csiklandék)) l. ÍNYCSIKLANDÁS. | |
* | |
| (íny-csont)) ösz. fn. Boncztanban azon csont neve, mely a felső állkapocs mögött fekszik, s az íny boltozatának hátsó részét képezi. | |
* | |
| (íny-dag) l. ÍNYDAGANAT. | |
* | |
| (íny-daganat) ösz. fn. Ínynek kóros állapota, midőn az ínyhús megdagad, mely kórban különösen a lovak szenvednek. | |
* | |
| (íny-encz) fn. tt. ínyencz-ět. Aki az ínyére, vagyis a válogatott fínom ételek- s italokra sokat tart. (Gourmand, a német ,Feinschmeckker' értelmében). | |
* | |
| (íny-ěs) mn. tt. ínyěs-t v. ~et, tb. ~ek. Ínynyel biró; különösen vastag ínyű. | |
* | |
| (íny-hús) ösz. fn. Kemény, vöröses hús, mely a fogak töveit betakarja. Foghuzáskor az ínyhúst megsérteni. Vérző, dagadt ínyhús. | |
* | |
| (íny-kelés) ösz. fn. Kelés v. fekélyke az ínyen. | |
* | |
| (íny-mirigyek) ösz. tb. fn. Mirigyek az íny bőre alatt, melyek mintegy kölesszem nagyságuak. (Glandulae palatinae). V. ö. MIRIGY. | |
* | |
| (íny-nyujtó-fű) ösz. fn. Örök zöld és igen leves növényfaj a szakák neméből, melynek leve a kelevények felfakasztására és tisztítására használtatik. (Sedum telephium. L.). Máskép: bablevelűfű, kövérfű, varjúbab, szerelem taplója. | |
* | |
| (íny-nyulvány) ösz. fn. A felső állkapocs része, mely az ínyen túl kinyúlik. (Processus palatinus). | |
* | |
| (íny-rohadás) ösz. fn. Szájbetegség, midőn az ínyhús megdagad vagy tapintásra vérzik, s a fogak inogni kezdenek, és kihullanak, mely baj rendesen igen büdös szaggal jár. | |
* | |
| (íny-rothadás) l. ÍNYROHADÁS. | |
* | |
| (íny-sipoly) ösz. fn. Sipoly az ínyben. V. ö. SIPOLY. | |
* | |
| (íny-szárny) ösz. fn. Boncztani ért. az ékcsontnak része, mely két oldalon egyenesen az íny felé hajlik alá. (Processus pterygoideus). | |
* | |
| (íny-üt-ér) ösz. fn. Ütér, mely a vért az ínyhez vezeti. | |
* | |
| (íny-varrány) ösz. fn. Az ínynek azon része, melyben az ínynyulványok egyesűlnek. V. ö. INYNYULVÁNY. | |
* | |
| (íny-viszketeg) ösz. fn. Az ínyhúsnak kóros állapota, midőn viszketeg bántja. | |
* | |
| (íny-vitorla) ösz. fn. Az ínynek egyik része, mely annak hátulján lelóg, s két leppentyűből áll, melyek közől az elülső az ínybőrnek folytatása, a hátulsó pedig az orrhártyáé. | |
* | |
| ép, épen stb. helyett. | |
* | |
| (1), (erő szóval rokonnak látszik, minthogy gyógyerő van benne; egyébiránt a finn nyelvben: ihra, s közel áll hozzá előtéttel a hellén muon, német schmieren, s a magyar zsír is); fn. tt. ír-t, tb. ~ěk, ritkán: ~ok. Gyógykenőcs. Írt rendelni a sebre. Írrel bekenni a fájós tagot. Nem lehet minden sebet egy írrel begyógyítani. Kantaír, am. mérges gyógyszer, kenőcs. | |
* | |
| (2), önh. és áth. m. ír-t. Eredeti értelménél fogva hangutánzó s karczolást, perczegést, karczolva, perczegve metszést jelent, am. valamit bemetszve, bevágva, bevésve jegyez, (l. alább 4. alatt), honnan származott az irt ige is, gömöri- és abaújiasan: ort, s rokon vele a mélyhangú s megfordított ró (metsz, bevág). Rokon vele továbbá a latin aro (exarare litteras, epistolam, carmen), nem különben scribo, (melytől jön a franczia écrire), hellén goafein, német schreiben, melyekben kétségen kívül leglényegesb betü az r, mely a magyarban egyszerűen van meg. 1) Általán am. betüket vet, a szókat meghatározott jegyekkel láthatókká teszi, pl. midőn valamely lapra elütő szinü testtel vagy szinezett folyadékkal, vagy akármi eszközzel följegyez valamit. Korommal írni a falra. Krétával írni a fekete táblára, asztalra. Ónnal írni a levéltárczába. Fekete, vörös tintával papirosra írni. Rozsdás, eczetvízzel írni. Vékony, vastag tollal írni. Bottal, vesszővel írni a porban. Gyorsan, lassan, hibátlanul, hibásan, szépen, rútul, apró v. nagy betükkel, tisztán írni. 2) Írva, irás által valamit készíteni, eléállítani, cselekedni. Levelet, nyugtát, árjegyzéket, bizonyítványt írni. Verseket, költeményt, tudós munkákat, könyveket írni. Anyai nyelven, idegen nyelven, élő v. holt nyelven írni. Valakinek írni. Különféle tárgyakról írni. Nem mindenkor tollal, gyakran fegyverrel is irják a törvényt. (Km.). Magyarul, németül, francziául írni. Nevét aláírni. Egyik számadó könyvből a másikba általírni. Beírni a jövedelmet és kiadást. Mindent együvé írni. Fölírni a falra a beszállásolandó katonák számát. Hozzáírni a többihez. Könyvből valamely jeles czikket, mondatot kiírni. A hallottakat leírni. Megírni másnak, ami történt. Öszveírni a lakosokat. Visszaírni a levelező társnak. 3) Szinekkel fest, rajzol. Képeket írni. Ki irta ezen képet? (Innen: képiró). "Csináltata egy igen szép kies házat, kibe mindenféle vadakat megirata." Pesti Gábor meséi. 4) A székelyeknél annyit is tesz, mint valamit kifarag, kimetsz. Guzsalyt írni. - Az ír igéből képzett származékok az éles í hangot rövidre változtatják ezekben: iralom, irály, irkál, iroda, irodalom. | |
* | |
| elvont gyöke írígy, írígyel, írígykědik stb. szóknak. Jelentése a haragos, mérges indulatot jelentő r hangban rejlik. V. ö. HAR gyök 2). Egyezik vele közelebbről a szanszkrit ri, honnan ripu am. ellen, továbbá a hellén eoiv stb. | |
* | |
| (ír-árus) ösz. fn. Írrel kereskedő személy. V. ö. ÍR, fn. | |
* | |
| (ír-ás) fn. tt. írást-t, tb. ~ok. 1) Cselekvés, midőn valaki ír. Irással keresni kenyerét. Irásban elfáradni. Irásra adni magát. Irást tanulni. 2) Nemesb ért. szellemi működés, midőn valaki saját elmemüveit leirja, vagy idegen elmemüvek nyomán ujat szerkeszt. Történetirás. Regényirás. Drámairás. 3) A leírt betűk vagy szók öszvege, alakja, rende. Irásban a kérelmet eléadni. Irásba tenni, foglalni a gondolatokat. Irást olvasni. Nem nyomtatásban, hanem irásban közleni a tudandókat. Csinos, tiszta, szép, rendes irás. Tisztátalan, csunya, olvashatatlan irás. Ez értelemben szabatosabb az irat. V. ö. ÍR ige. | |
* | |
| (ír-ás-ban) ih. Irásba foglalva, leírva. Irásban nyújtani be a kérelmet. Irásban, nem szóval közleni valamit. | |
* | |
| (írás-beli) ösz. mn. 1) Irásba foglalt, irásban eléadott. Irásbeli folyamodvány. Irásbeli eléadás, oktatás. Irásbeli művek, (nem nyomtatásbeliek). Irásbeli intés, (nem szóbeli). 2) Irást illető, irásra vonatkozó, irásban álló. Irásbeli könnyüség, gyakorlat. | |
* | |
| (írás-betü) ösz. fn. Olyan betü, melyet tollal irásban szoktak alakítni; különbözőleg a nyomtatási betütől. | |
* | |
| (írás-díj) ösz. fn. Díj, melyet valakinek irásért, mint véghez vitt munkáért adnak. Másolók irásdíja. | |
* | |
| (írás-hiba) ösz. fn. Hiba, melyet az iró az irás szabályai ellen követ el. | |
* | |
| (ír-ás-i) mn. tt. írási-t, tb. ~ak. Íráshoz tartozó, írásra vonatkozó. Írási betü. Írási szabály; írási hiba; írási düh; írási illeték. | |
* | |
| (ír-ás-ka) kics. fn. tt. iráskát. Kevés szóból álló iromány, pl. kis jegyzék, rövid tudósitás, levélke stb. | |
* | |
| (írás-magyarázó) ösz. fn. Ki valamely írást magyaráz; különösebben ki a szentirást magyarázza, fejtegeti. (Exegeta). | |
* | |
| (írás-mesterség) ösz. fn. 1) Mesterség, mely szabályokat ad elé, mikép kelljen jól, hibátlanul, szépen irni. 2) Jártasság, ügyesség ezen szabályok végrehajtásában, gyakorlásában. | |
* | |
| (írás-mód) ösz. fn. l. ÍRMÓD. | |
* | |
| (irás-példány) ösz. fn. Példány az irástanulók számára, melynek vonásai szerint gyakorolják magukat a betük alakításában. | |
* | |
| (irás-tanitó) ösz. fn. Írni tanitó mester. | |
* | |
| (írás-törlejtő) ösz. fn. A Nádor-codexben ezen különös értelmet fejezi ki: szerző (auctor); talán mivel valamely tudományos szerzés vagy műalakítás sok törléssel jár. | |
* | |
| (irás-tudatlan) ösz. fn. Ki írni nem tud, ki sem iráshoz, sem olvasáshoz nem ért. | |
* | |
| (irás-tudó) ösz. fn. Széles ért. minden személy, ki írni vagy írni és olvasni tud. Szorosb ért. az irásba vagy nyomtatásba foglalt ismeretek bizonyos nemében jártas, tanult ember. Bibliai ért. zsidó hittudós. Az időben monda Jézus az irástudóknak és farizeusoknak. | |
* | |
| (ír-ász) fn. tt. irász-t, tb. ~ok. 1) Leíró, ki írással, leírással foglalkodik; de nem ezen értelemben jött szokásba, hanem mint 2) Gúnyneve oly irónak, ki a tudós irónevet bitorolja. | |
* | |
| (1), (ír-at) fn. tt. irat-ot. 1) Leírt betük vagy szók öszvege, valamint azon papir vagy hártya is, melyen valami írva van. Átnézni az iratokat. A haszonvehetlen iratokat öszvetépni, eldobni, elégetni; kézirat. 2) Mesterséges czifra metszet vagy festmény. Famüveken levő iratok. Rajziratok. V. ö. ÍR, ige. | |
* | |
| (2), (ír-at) miveltető m. írat-tam, ~tál, ~ott. Eszközli, hogy valamit írjanak, hogy valami leírassék. Meghagyja, megparancsolja másnak, hogy irjon. Irnok vagy titkár által leveleket iratni. A körlevelet leiratni az illetőkkel. Kiiratni némely jeles czikkeket valamely könyvből. V. ö. ÍR ige. | |
* | |
| (írat-beli) ösz. mn. Iratban levő, iratba foglalt. Iratbeli költemények, (nem nyomtatottak). Iratbeli kéremény, (nem szóbeli). | |
* | |
| (írat-csomag) ösz. fn. Egy csomagba kötött vagy hajtott több irat. (Fasciculus actorum). | |
* | |
| (írat-csomó) ösz. fn. Általán, csomóba kötött iratok. Különösen, a hivatalok irattárában szakonként összeválasztott, vagy ugyanazon tárgyhoz tartozó iratok kötege. Levéltárban letett iratcsomók. Számozott iratcsomók. (Rotulus actorum). | |
* | |
| (írat-gyüjtemény) ösz. fn. Különféle vagy rokon tárgyu kéziratok gyüjteménye. | |
* | |
| (írat-hamisitó) ösz. fn. Személy, ki valamely iraton, különösen hivatalbelin, oklevélen, szerződésen stb. szántszándékos és más kárára törvény- és jogellenes változást tesz. | |
* | |
| (írat-jegy) ösz. fn. Iratbeli jegyek, pl. vonások, pontok, zárjelek stb. melyek a mondatok értelmét világosabbá teszik, a szókat meghatározzák, a betüket megkülönböztetik stb. | |
* | |
| (ír-at-ka) kics. fn. tt. irat-kát. Kisded, kevés szóból álló irat, pl. kis jegyzék, izenet, tudósítvány, levélke, idegen szóval: czédula. | |
* | |
| (ír-atlan) mn. tt. iratlan-t, tb. ~ok. Ami iratba foglalva nincsen, mit le nem irtak, mit csak szájról szájra adva, élő szóval terjesztenek. Iratlan törvény. Határozókép am. le nem írva. | |
* | |
| (ír-atlan-ul) ih. Le nem írva; a nélkül, hogy leirták volna. Iratlanul közleni, terjeszteni az új törvényeket, történeteket, hagyományokat. | |
* | |
| (ír-at-ok) tb. fn. tt. iratok-at. Bizonyos tárgyat, ügyet illető, leginkább bevégzett s irattárba utasított hivatalos irományok. Iratok közé tenni, utasítani. (Acta). | |
* | |
| (ír-at-os) mn. tt. iratos-t v. ~at, tb. ~ak. Mesterséges metszetekkel, rovatokkal czifrázott, ékesített vagy festékkel rajzolt. Iratos pálcza, pipaszár, guzsaly. Iratos szoba. | |
* | |
| (irat-példány) ösz. fn. l. ÍRÁSPÉLDÁNY. | |
* | |
| (írat-tár) ösz. fn. Széles ért. kéziratok tára, vagyis azon hely, hol több kéziratokból álló gyüjtemény tartatik. Szorosb ért. hatósági hivatalterem, hová a hivatalos iratok bizonyos rendbe szedve letétetnek, vagy azon hivatalkönyv, melybe a beadott hivatalos iratok időszerénti vagy szakozati sorban bejegyeztetnek. (Registratura). | |
* | |
| (írat-tárcza) ösz. fn. Nagyobbszerű, többnyire ívrétü tárcza, papír- vagy vászon-, vagy bőrtáblával, melyben irományokat szoktak tartani vagy hordozni. | |
* | |
| (írat-tárnok) ösz. fn. Hatósági tiszt, ki a hivatalosan benyujtott iratok czímeit, és rövid tartalmát időszerénti vagy szakozati rendben följegyzi. Szélesb ért. személy, ki az iratok gyüjteményére felügyel. | |
* | |
| (írat-tartó) ösz. fn. Eszköz, mely bizonyos használatra alkalmazott iratokat tart, pl. a betüszedők irattartója, melybe a kéziratot csiptetik. | |
* | |
| (írat-tekercs) ösz. fn. Tekercs alakban öszvetett írat vagy íratcsomó. | |
* | |
| (írat-váltás) ösz. fn. Am. levelezés, csakhogy az iratváltás csupán egyszer is történhetik, a levelezés pedig többszöri levélváltást jelent. | |
* | |
| (ír-berbencze), ÍRBÖGRE, (ír-bögre); l. ÍRBÖRBÖNCZE. | |
* | |
| (ír-börböncze) ösz. fn. Börbönczeféle edény, melyben írt, azaz kenőcsöt tartanak. | |
* | |
| (ír-od-al v. ír-o-dal) áth. m. irdal-t. Éles eszközzel valamely szilárd testet bemetél, rovatol. A fa héját késsel beirdalni. Pipaszárt, botot irdalni. | |
* | |
| (ír-od-og-al) gyak. áth. és önh. m. irdogál-t. Gyakran vagy folytonosan, vagy kicsinyesen vagy némi kényelemmel ír. | |
* | |
| (ír-od-og-al-ás) fn. tt. irdogálás-t, tb. ~ok. Cselekvés, midőn valaki gyakran vagy folyvást, vagy apródonként, kicsinyenként ír. | |
* | |
| (ír-es) mn. tt. íres-t v. ~et, tb. ~ek. 1) Írrel, azaz gyógykenőcscsel bekent vagy kevert. Íres seb. Íres ruha. Íres olaj. 2) Miben írt tartanak. Íres edény, börböncze, tégely. | |
* | |
| (ír-ěz) áth. m. írěz-tem, ~tél, ~ětt. Írrel ken, beken. Írezni a vásznat. Írezni a fájós tagot. | |
* | |
| (ír-ěz-és) fn. tt. írězés-t, tb. ~ěk. Cselekvés, midőn valamit, nevezetesen fájós tagot írrel bekenünk. | |
* | |
| (ír-ěz-ětt) mn. tt. írězětt-et. Írrel kent, bekent. Írezett ruha. Írezett seb. | |
* | |
| (ír-idom) l. ÍRMÓD. | |
* | |
| (ír-így) mn. tt. irígy-et. Oly emberről mondják, ki más javán, szerencséjén szomorkodik, s azt inkább magának kivánná. Irígy ember. Irígy szemekkel nézni másnak előmenetelét. Jobb száz irígy, mint egy szánakozó. (Km.). Irígy, mint az ördög. (Km.). Szegény sors az, melynek irígye nincs. (Km.). Megegyezik vele a szanszkrit írs v. írsj, s rokon értelmü a görös eris, erízo, a latin ira, irascor. Maga a szó alakja igen természetes festése azon fogak közől kitörő vad hangnak, mely által az irígy ki szokta jelenteni indulatát. Mily természetes ellentéte ennek a lágydad: szelíd v. szelígy. | |
* | |
| (ír-így-ěl) áth. m. irígyěl-t v. irígylětt, htn. ~ni v. irígyleni. Másnak javát, szerencséjét rosz szemmel, fájdalommal nézi, s inkább magának kivánja. A rosz gazda irígyli szomszédjának v. szomszédjától, hogy szép marhái vannak. Pénzét, jószágát irígyleni valakinek. Azt is irígyli, hogy a nap az égen van. (Km.). Néha lágyabb ért. am. magának is hasonló jót kiván. Barátom, irígylem sorsodat, azaz szeretnék én is oly állapotban lenni, mint te vagy. | |
* | |
| (ir-igy-en) ih. Másnak javán, cserencséjén szomorkodva. Irígyen nézni vetélytársának előmenetelét. | |
* | |
| (ir-így-kěd-és) fn. tt. irígykědés-t, tb. ~ěk. Másnak java, szerencséje ellen törekvő szomorkodás, alattomos áskálódás. | |
* | |
| (ir-így-kěd-ik) k. m. irígykěd-tem, ~tél, ~ětt. Más java és szerencséje miatt szomorkodik, s annak megrontására törekszik; vagy azt magának tulajdonítani iparkodik. Vetélytársára irígykedik. A gazdagok, főranguak ellen irígykedni. | |
* | |
| (ír-így-kěd-ő) mn. tt. irígykědő-t. Más java és szerencséje fölött szomorkodó, s az ellen törekvő, áskálódó. Irígykedő hivatalvadász. | |
* | |
| (ír-így-ěl-end-ő) mn. tt. irígylendő-t. Amit irígyleni kell, lehet vagy méltó. Átv. ért. igen jeles, kitünő. Irígylendő szerencse, sors, állapot. Barátom, a te sorsod valóban irígylendő. Ez bizony nem igen irígylendő hivatal. | |
* | |
| (ir-így-ěl-és) fn. tt. irigylés-t, tb. ~ěk. A kedélynek szeretetlen érzése, midőn valaki más java fölött szomorkodik. | |
* | |
| (ir-így-ěl-et) fn. tt. irígylet-ět. Irígység által jelenkező indulat vagy tény; irígység elvont értelemben véve. | |
* | |
| (ir-így-ěl-et-ěs)) mn. tt. irigyletěs-t v. ~et, tb. ~ek. Irigyletre méltó, amit irigyelnek. Átv. ért. kitünőleg jeles, szerencsés. Irigyletes sors. | |
* | |
| (ir-igy-ěl-et-ěs-ség) fn. tt. irigyletěsség-ět. Irigyletre méltó állapot vagy tulajdonság. | |
* | |
| (ir-így-ěl-et-len) mn. tt. irigyletlen-t, tb. ~ěk. Irigylet nélküli, mi irigységre nem indít, mit senki nem irigyel. Irigyletlen állapot. | |
* | |
| (ir-így-ség) fn. tt. irigység-ět. Indulat vagy inkább szenvedély, melynél fogva valaki más java vagy szerencséje fölött szomorkodik, s azt inkább önmagának kivánja. A keresztény erkölcstanban a hét főbűnök egyike, mely t. i. több más bünök, úgymint: harag, rágalmazás, káröröm stb. kútforrása szokott lenni. Kaján irígység. Kenyér-irígység. Valakit irígységből rágalmazni. Az irígyek meghalnak, de az irígység soha sem. (Km.). | |
* | |
| (ír-így-telen) mn. tt. irigytelen-t, tb. ~ěk. Kinek javát, szerencséjét nem irígylik; kinek irígye nincsen. Határozókép: irigy vagy irigyek nélkül. | |
* | |
| (ír-igy-telen-ül) ih. Irigyek vagy irigykedők nélkül, oly sorsban, melyet senki nem irigyel. | |
* | |
| (ír-így-ül) ih. Irigyek módjára, azaz más javán, szerencséjén szomorkodva, boszankodva. Irígyül nézni mások előmenetelét, szerencséjét. | |
* | |
| (ír-mag) l. IRMAG. | |
* | |
| (ír-makk) ösz. fn. A keletindiai mirhafának makkja. (Myrthobalanus). | |
* | |
| (ír-mód) ösz. fn. Írás módja, akár a sajátképeni irásra (betü v. szóirásra, helyesirásra) vonatkozva, akár pedig az irályra, vagyis az eléadás minőségére. A régiek irásmódja (betü- v. szóirása) sokban különbözött a mostaniakétól. A jó irásmód (irály) a müvészethez tartozik. | |
* | |
| (ír-modor) l. ÍRMÓD. | |
* | |
| (ír-nok) fn. tt. irnok-ot. Alsóbb rendü tiszt a nyilvános, hatósági vagy más hivataloknál, ki tollal szolgál. Vármegyei, városi, urodalmi irnok. Régies és köz nyelven: iródiák. | |
* | |
| (irnok-hivatal) ösz. fn. l. IRODA és ÍRNOKSÁG. | |
* | |
| (ír-nok-i)) mn. tt. irnoki-t, tb. ~ak. Irnokot illető, ahhoz tartozó, arra vonatkozó. Irnoki hivatal, kötelesség, dij. | |
* | |
| (ír-nok-ság)) fn. tt. irnokság-ot. Irnoki állapot vagy hivatal, szolgálat, foglalatosság. Irnokságért folyamodni. Irnokságból élni. Városi, vármegyei irnokság. | |
* | |
| (irnok-szoba) l. IRODA. | |
* | |
| (ír-nye) l. IRNYE. | |
* | |
| IRÓ, (1), (ír-ó) mn. tt. iró-t. 1) Aki ír valamit, pl. iródiák, levéliró segédtiszt, verseket iró nő, szobairó mester vagy müvész. 2) Amivel vagy amin, vagy a mire írnak, íráshoz való. Iró toll, iró asztal, iró papiros, melyek helyesebben öszveiratnak: irótoll, iróasztal, irópapiros. | |
* | |
| IRÓ, (2), (mint föntebb) fn. 1) Általán személy, ki valamit ír. 2) Személy, ki elmemüvek készítésével foglalkodik; szerző. Régi, újabb irók. Jeles irók. Történeti, bölcsészeti, mértani irók. Valamely irónak szavait idézni. | |
* | |
| IRÓ, (3), (ír-ó) fn. tt. iró-t. A megköpült tejfölnek savanyú leve, mely a vaj elválasztása után fenmarad. Gyöke valószinüleg a kenést, kenőcsöt jelentő ír, minthogy az iró mintegy bekeni, betakarja a vajat, vagy hogy oly minőségü, oly sürű mint az ír vagy kenőcs. Hellénül oroV, orroV. Megjegyzésre méltó, hogy a tejnek mesterségesen kifejtett részei jobbára egy alakú, vagyis képzőjü szavakkal neveztetnek, ú. m. iró, turó (hellénül tnroV, am. sajt), savó, tarhó. E három utóbbi elemzését l. saját rovataik alatt. | |
* | |
| (iró-betü) l. ÍRÁSBETÜ. | |
* | |
| (iró-diák) ösz. fn. lásd: ÍRNOK. | |
* | |
| (író-ércz) l. ÍRÓN. | |
* | |
| (iró-eszköz) ösz. fn. Az iráshoz szükséges vagy használt mindenféle szerek, pl. tintatartó, tollak, papiros stb. | |
* | |
| (iró-föld) ösz. fn. lásd: KRÉTA. | |
* | |
| (ír-og-at) gyak. áth. m. irogat-tam, ~tál, ~ott. Folytonosan vagy lassan-lassan és némi kényelemmel ír. | |
* | |
| (ír-ó-i) mn. tt. irói-t, tb. ~ak. Írót illető, ahhoz tartozó, való, illő. Irói tulajdonságok, kötelességek, müveltség. Irói pálya, díj, jutalom. Irói nyelv, szokás, divat. | |
* | |
| (iró-iskola) ösz. fn. Iskola, melyben az illetők írni tanulnak, különösen pedig a szépirásban képezik magukat. | |
* | |
| (iró-könyv) ösz. fn. Könyv, melynek tiszta lapjaira az írni tanuló gyakorlat végett eléje adott példány után irogat. | |
* | |
| l. ÍRAT, fn. 1) | |
* | |
| (iró-mester) ösz. fn. Mester, ki írni tanít, különösen szépen írni. | |
* | |
| (iró-mesterség) ösz. fn. Mesterség, mely a betük szabályos, különösen szép vonásu alakításában áll. | |
* | |
| (ír-ón) ösz. fn. Ónból készített vesszőalakú iróeszköz. Máskép: rajzón vagy irla. | |
* | |
| (író-óra) ösz. fn. Irási leczke, irás tanulása végett megszabott oly idő, mely óra számra szokott tartatni. | |
* | |
| (iró-papiros) ösz. fn. Enyves papiros, melyre írni lehet, mely rendesen tömöttebb és vastagabb szokott lenni a nyomtatópapirosnál. V. ö. PAPIROS. | |
* | |
| (iró-polcz) ösz. fn. Az állva irók számára készített magas asztal vagy az iróasztalra alkalmazott különös támasztalka. | |
* | |
| (ir-ó-os) mn. tt. irós-t v. ~at, tb. ~ak. 1) Iróval bekent vagy töltött, iróval vegyített. Irós kanál, fazék, tál. Irós vaj. 2) Frisen köpült, s ki nem főzött vajjal készített. Irós tészta. E két utósó öszvetéve is iratik: irósvaj, iróstészta.
| |
* | |
| (ír-ó-ság) fn. tt. íróság-ot. Írói minőség, tulajdonság; írói foglalkodás. Az íróság sok idő-, pénz- és egészségáldozattal van egybekötve. | |
* | |
| (ír-ó-os-kodik) k. m. iróskod-tam, ~tál, ~ott. Könyvirással, irói művel v. művekkel foglalkodik. | |
* | |
| (irós-tészta) ösz. fn. Irósvajjal készített tésztásétel. | |
* | |
| (irós-vaj) ösz. fn. Frisen köpült vaj, mely nincs kifőzve és besózva. Gyönge, mint az irósvaj. | |
* | |
| (irós-vajas) ösz. mn. Irósvajjal készitett vagy bekent. Irósvajas sütemények, tészták. Irósvajas kenyérszelet. | |
* | |
| (iró-szál) ösz. fn. Érczből készített irószer, milyennel a régiek irtanak. (Stylus). | |
* | |
| (iró-szék) ösz. fn. Szék, melyet iróasztal vagy szekrény mellett használnak, pl. melynek közepe likas, az aranyereseknek, vagy álló iróasztal mellett oly magas szék, hogy félig rajta ülve, félig hozzá támaszkodva írnak. | |
* | |
| (iró-szekrény) ösz. fn. Szekrény, melyben az irószerek tartatnak, vagy korlátokkal ellátott iróasztal, illetőleg szekrényfiók, melyet valamely szekrényből kihúzni, és betolni lehet. | |
* | |
| (iró-szer) ösz. fn. l. IRÓESZKÖZ. | |
* | |
| (író-szoba) ösz. fn. lásd: IRODA. | |
* | |
| (író-tábla) ösz. fn. Tábla, melyre krétával, palavesszővel stb. irnak. Iskolai irótábla | |
* | |
| (író-tám) ösz. fn. l. IRÓPOLCZ. | |
* | |
| (író-terem) ösz. fn. lásd: IRODA. | |
* | |
| (író-toll) ösz. fn. Irni való toll, illetőleg rézből, aczélból stb. készített ilyetén eszköz, különböztetésül más czélra alkalmazott és használt tollaktól. V. ö. TOLL. | |
* | |
| l. IRAT, fn. 1). | |
* | |
| (iró-vessző) ösz. fn. Érczből vagy palakőből metszett vesszőalaku szer, pl. melylyel palatáblára szoktak irni. | |
* | |
| (ír-szelencze) lásd: ÍRBÖRBÖNCZE. | |
* | |
| (ír-szer) l. ÍRÓSZER. | |
* | |
| (ír-va) állapotjegyző. Író vagy írott állapotban, minőségben. Írva (írással foglalkodva) találtam őt. Írva vagyon a szentkönyvben. | |
* | |
| (ír-vágy) ösz. fn. Különös hajlam vagy ösztön, melynél fogva valaki igen szeret irni, gondolatait, ismereteit irás által, könyvekben, hirlapokban, folyóiratokban stb. közleni. | |
* | |
| (ir-vágyas) ösz. mn. Kinek irvágya van. V. ö. IRVÁGY. | |
* | |
| elvont törzs íte bővebb törzsben; és vagy am. ejt, vagy pedig int. Származéka íte (= ítő am. ejtő, vagy pedig intő), s ettől ítél, ítélet, ítész stb. Az ejt szónak ide vonatkozó értelme van, midőn mondják: rostán ejteni, azaz ,rostálni' valamit. Intő-től pedig származik ,intéz' is; a honnan ,ítél' mintegy ,intél' volna. Így enyészik el az n t előtt, az öt (= önt) szóban is. Héberül am. itélet, és sínai nyelven ting am. itéletet hozni (sententiam ferre). | |
* | |
| ~IT, átható igéket képző rag, mely mind vastag, mind vékonyhangu törzsekhez járul, pl. tanít, szorít, bódít, gurít, épít, kerít, könnyít, ürít, indít stb. Tájdivatosan: -itt, pl. tanitt, épitt. Egyezik a te-sz íge te gyökével, a törökben is it-mek am. tenni. Részletes értelmezését és fejtegetését illetőleg l. Előbeszéd VIII. 133-135. l. | |
* | |
| (ít-ő, azaz ejt-ő v. int-ő) l. ÍT. Némelyek önállólag is kezdték használni ,itélet' helyett, kivált műbirálat értelemben. | |
* | |
| (ít-e-el) önh. és áth. m. itél-t. 1) Széles ért. észtanilag véve am. felfogni, megismerni, kinyilatkoztatni azon viszonyt, mely két fogalom között létezik, vagyis bizonyos tárgyról valamit állítani vagy tagadni, pl. ha gondolom, hogy a jég hideg, akkor ítélek. 2) Szorosb ért. am. bizonyos személy vagy tárgy felől valamely véleménynyel lenni, véleményt kimondani. Mit itélsz ezen emberről? Én ezen dolgot jónak itélem. A tudományos müvekről kinekkinek szabad itélni. Mit itéltek felőle? Itélj róla temagad. 3) Különösen alaptalan, rosz, gyanakodó véleménynyel lenni. Ne itéljetek és nem itéltettek. 4) Szoros ért. birói törvényes véleményt mondani valamely peres ügyben. Igazságosan, a törvény szelleme vagy betüje szerént itélni. A felek kihallgatása után itélni. Részrehajlás nélkül itélni. Pénzre, testi büntetésre, tömlöczre, számüzésre, halálra, kötélre, fejbelövésre itélni. Polgári, katonai törvény szerént itélni. Az elfoglalt birtokot elébbi tulajdonosának visszaitélni, odaitélni. A hazaárulókat elitélni.
Gyöke ít, talán az ejt változata; vagy azon int-vel rokonítható, melyből intéz, intézkedik származott. | |
* | |
| (it-e-el-és) fn. tt. itélés-t, tb. ~ěk, harm. szr. ~e. Az észnek működése, melynél fogva itél. Valamely kétes ügynek itélését, elitélését másra bizni. V. ö. ÍTÉL. | |
* | |
| (ít-e-el-et) fn. tt. itélet-ět, harm. szr. ~e. 1) Észtani ért. észtehetség, mely két öszveállított fogalmak közötti viszonyt felfogja, megismeri. Éles, beható, mély itélettel birni. Emlékezete van, de itélete nincs. A tanulónak nem csak emlékező tehetségét, de itéletét is kell müvelni és gyakorolni. 2) Az ész által felfogott és megismert, meghatározott viszony két tárgy között. Állítólagos itélet, mely valamit állít, pl. Az Isten mindenható. Tagadólagos itélet, mely valamit tagad, pl. Az ember nem mindentudó. Itéletek öszvehasonlitása, ellentétele, megfordítása. Két öszveállított itéletből egy harmadikat következtetni. Ha e viszonyt szókkal fejezzük ki, az itélet mondat-nak (enunciatio) hivatik. 3) A körülmények viszonyain, öszvefüggésén alapuló vélemény bizonyos tárgy felől, és ezen vélemény kifejezése. Elmondani, eléadni itéletét valamely tárgyról. Itéletében csalatkozni. A dolgot mások itéletére bizni. Mily itélettel vagy e tárgy iránt? A dolgot elébb megfontolni, azután hozni, mondani itéletet róla. Józan, okos, helyes itélet. Hirtelen, bal, csalfa, hibás, oktalan, helytelen itélet. Vak, éretlen, gyermekes, megfontolatlan itélet. Itéletem szerént, Itéletednél fogva. Itéletünkként. 4) A birónak törvényes szózata bizonyos peres ügyben, melynél fogva kimondja, kinek van igaza és kinek nincs, büntetésre méltó-e vagy nem? stb. Itéletet hozni, mondani. Itéletet aláirni, megerősíteni. Itéletet változtatni, megsemmisíteni. Itéletet végrehajtani. Első birósági itélet. Polgári, hadi törvényszék itélete. Igazságos, részrehajlatlan itélet. Kemény itélet. Halálos itélet. Isteni itélet, mely a középkorban forró víz, izzó vas, párviadal által hajtatott végre. Részletes isteni itélet, melyen a keresztény vallás tana szerént minden ember halála után legott általesik. Utósó itélet vagy végitélet, midőn Isten a világ végével az egész emberi nem fölött itélni fog.
"Ha eljön a szép kikelet, Ismét minden virúl; Ha eljön a végitélet, Testünk is megújúl." Népdal (Erdélyi J. gyüjt.). 5) Azon fogalmazat v. iromány, melyben a birói nyilatkozat foglaltatik. Kinyomatott főtörvényszéki itéletek. | |
* | |
| (itélet-erő) ösz. fn. Ész tulajdonsága, tehetsége, melynél fogva a tárgyak közötti viszonyt felfogja, megismeri. Nagy, kis itéleterő. Az itéleterőt gyakorlat által kifejteni, edzeni. | |
* | |
| (ítélet-hirdetés) ösz. fn. Peres ügyekben birói eljárás, amidőn a megvitatott tárgy iránt hozott határozat a meghívott felek előtt szóval vagy irásban elmondatik. | |
* | |
| (ítélet-hozás) ösz. fn. Cselekvény, midőn itéletünk, itélés. | |
* | |
| (ítélet-hozatal) l. ÍTÉLETHOZÁS. | |
* | |
| (it-e-el-et-i) mn. tt. itéleti-t, tb. ~ek. Itéletet illető, ahhoz tartozó, arra vonatkozó. | |
* | |
| (ít-e-el-et-i-leg) ih. Itélet által vagy itélet alakjában. Némely ügyekben a biró itéletileg, némelyekben végzésileg határoz. | |
* | |
| (it-e-el-etlen) mn. tt. itéletlen-t, tb. ~ěk. 1) Itélő tehetség nélkül való. Itéletlen gyönge ész. 2) Akit vagy amit el nem itéltek. Itéletlen vádlott. Itéletlen fogoly. Itéletlen ügy, per. Határozókép am. itéletlenül, itélet nélkül.
| |
* | |
| (it-e-el-et-len-ül) ih. Törvényes ért. a nélkül, hogy a szokott törvényes eljárás szerint itéletet hoztak volna felőle. | |
* | |
| (ítélet-mondás) l. ÍTÉLETHOZÁS. | |
* | |
| (itélet-nap) ösz. fn. 1) A keresztények hittana szerént azon nap vagy időpont, midőn Isten e világ vége után az egész emberi nem fölött itéletet tartand, s a jókat örök jutalommal jutalmazni, a gonoszokat örök kárhozattal büntetni fogja. Máskép: itélet napja; a régi halotti könyörgésben: birság napja v. birságnap. Itélet napján elválasztja Isten a jókat a gonoszoktól. Várhatsz itéletnapig, azaz végtelen ideig.
"De meglátjátok miképen jártok, Itélet napján mely kárt vallotok." Panaszló ének 1549-ből. (Thaly K. gyüjt.). Majd megfizet itélet napján, am. soha. 2) Szélesb ért. akármely nap, melyen a biró itéletet hoz. | |
* | |
| (itélet-tiltás) ösz. fn. 1) A birónak itélethozástól eltiltása, máskép: bentiltás (Prohibita), a régibb törvénykezésben perorvoslat neme, mely ma már nem létezik. 2) Hozott itélet ellen tett tilalom. | |
* | |
| (ít-e-ěl-ěg-et) gyak. áth. m. itélget-tem, ~tél, ~ětt. Töbször, ismételve itél. | |
* | |
| ITÉLŐ, (1), (it-e-el-ő) mn. tt. itélő-t. Itéletet hozó, mondó, itéleti képességgel, tulajdonsággal biró. Itélő ész. Itélő biró. Mások tetteit, szavait balul itélő ember. | |
* | |
| ITÉLŐ, (2), (mint föntebb) fn. Személy, ki itéletet mond, hoz, törvényszéki biró. Az itélők köz megegyezése szerént. | |
* | |
| (itélő-biró) ösz. fn. Itéletet hozó biró. Az itélőbirák ellen kifogást tenni. V. ö. BIRÓ. | |
* | |
| (itélő-biróság) ösz. fn. Valamely törvényszékhez tartozó birák testülete. Az itélőiróság öszveült. | |
* | |
| (ítélő-erő) l. ÍTÉLETERŐ. | |
* | |
| (itélő-ház) ösz. fn. Törvényszéki ház, melyben az itélőbiróság öszveül, s itéleteket hoz. | |
* | |
| (itélő-házi) ösz. mn. Itélőházhoz tartozó, való, arra vonatkozó, azt illető. Itélőházi szolgák, poroszlók. | |
* | |
| (itélő-mester) ösz. fn. Így neveztetik a királyi táblának azon négy eléadó birája, kik közől a nádor és országbiró egyet-egyet, a királyi személynök kettőt nevez ki, s kik hajdan a kerületi táblák behozatala előtt országos kerületi biráskodási joggal valának ellátva. | |
* | |
| (itélő-nap) ösz. fn. Nap, melyen a birák itélethozás végett öszveülni szoktak, különböztetésül a törvényszüneti naptól, melyen itéletek nem hozatnak. Különbözik: itéletnap. | |
* | |
| (itélő-szék) ösz fn. Törvényszék vagyis itélőhatalommal felruházott testület. Városi, vármegyei, királyi táblai, kerületi itélőszék. Egyházi itélőszék. Itélőszék elébe idéztetni. Itélőszék előtt megjelenni. | |
* | |
| (itélő-szoba) ösz. fn. Szoba, illetőleg terem, melyben az itélőbiróság öszvegyűl, s üléseit tartja. | |
* | |
| (ítélő-tehetség) l. ÍTÉLETERŐ. | |
* | |
| (ít-e-ész) fn. tt. ítész-t v. itész-t, tb. ~ěk. Személy, ki irodalmi vagy müvészeti elmeszülemény vagy szülemények becsének bizonyos elméleti szabályok alapján megbirálásával, rostálásával foglalkodik. (Criticus, Kritiker). Pártatlan ítész. Részrehajló ítész. Czimboráló, tudatlan ítész. | |
* | |
| (ít-e-ész-et) fn. tt. ítészet-ět v. itészet-ět. Itészi működés, foglalkodás. Ezen működés folytán kimondott vagy kimondható itélet. | |
* | |
| (ít-e-ész-et-i) mn. ítészeti-t, tb. ~ek. Ítészetet illető, arra vonatkozó. | |
* | |
| (ít-e-ész-et-i-leg) ih. Ítészet által, ítészet alapján vagy útján. | |
* | |
| (ít-e-ész-i) mn. tt. ítészi-t, tb. ~ek. Ítészre vonatkozó, ítészt illető. Ítészi készültség, részrehajlatlanság. | |
* | |
| (1), elvont gyök, melytől mély hangu képzőkkel ívik, ívás, ivadék, ivar szók származnak. Jelent halikrát, haltojást, mennyiben párosodás által termékenynyé lesz, továbbá ezen tojásnak származékát, magzatát. Rokon vele elsőbbi értelemben a latin ovum, görög won, német Ei, franczia oeuf, cseh weitz, szláv jajczo, vajczo stb. Szélesb ért. más állatok, különösen emberek magzata, szülötte; j előtt keményebben ejtve: if, honnan ifj, ifju származik, s megfordítva fi. Alkalmasint innen származik: férj, azaz íverő (ivar). | |
* | |
| 2) v. IV, (2), elvont gyök, melytől magas hangu képzőkkel ívik, íved, íves származnak. Rokon ev, av gyökökkel. | |
* | |
| IV, (3), (egyébiránt ebben is, valamint a többi egytagu szókban, az í nem könnyen rövidűl meg); fn. magashangu ragok és képzőkkel tt. ív-et. Gyökeleme a mozgást, mozdulva hajlást, elhajlást jelentő i, mely éles hangjánál fogva egyszersmind valami vékonyat s éleset is jelent; ebből vékonyhangu raggal s illetőleg képzővel lett iő v. iű, azaz mozdulva hajló, meghajló valami, s rokon hangváltozással ív. Így lettek a ked, ned, red, nyel, a (gömbölyüséget, kerekdedséget, kört jelentő), ö, s ör, öl, gyökökből: kedő, kedü, kedv; nedő, nedü, nedv; redő, redü, redv; nyelő, nyelvü, nyelv; öő, öü, öv; örő, örű, örv; ölő, ölü, ölv nevek. 1) Általán am. görbére hajló vonal, pl. a körnek, karikának, boltnak egyes része, darabja. Kör íve. Bolt íve. Szivárvány íve. Szemöldök íve. Ívre hajtott vessző. Ívvé görbült pipaszár. 2) Ami ily meghajlott vonal alakjára készül, pl. az építészetben a boltozat görbülése, meghajlása: boltív. Gót ív, csúcs ív. 3) Különösen a nyilnak abroncsa, melyet a meghuzott ijjal megfeszítnek, hogy a nyilat elrúgja. 4) Minden vékony hajlós lap, melyet meghajtani, öszvehajtani lehet, pl. egy ív papiros, am. négyes szögletü papiroslap, mely egyszer öszvehajtva két lapot képez. | |
* | |
| l. ÍVAKGATÓ. | |
* | |
| (ív-ágy) ösz. fn. Építészetben jelenti a falból kinyomuló pártázatot vagy mellékoszlop fejét, mely a boltozat ivét tartja. (Impost). | |
* | |
| (ív-ajtó) ösz. fn. Ajtó, melynek felső része ívalakú. | |
* | |
| (ív-akgató) ösz. fn. Nyomdászok és könyvkötők eszköze, melylyel a nyomtatott íveket sinórokra, zsinegekre akgatják, hogy száradjanak. | |
* | |
| (iv-alakú) ösz. mn. Minek ív gyanánt meghajló alakja, formája van. Ívalakú diadalkapu. Ívalakú ablak. | |
* | |
| (ív-állás) ösz. fn. A kőmívesek ívalakú készülete vagy mintája fából, deszkákból, melyre a boltozatot rakják. | |
* | |
| (ív-ás, ebben az í röviden nem ejthető, mert ivás mást jelent); fn. tt. ívás-t, tb. ~ok, harm. szr. ~a. 1) A halak párosodása tenyésztés vagyis az ikrák magosítása végett, továbbá a megfogant ikrák lerakása. Íváskor seregesen úsznak a halak. 2) Általán: nemződés, származás.
"Velem egy ívású senki nem él korra." Buda halála (Arany J.). | |
* | |
| (ív-boltozat) ösz. fn. Ívalakú boltozat az építésben. Különböztetésül az éles szögletre öszvemenő boltozattól. | |
* | |
| (ív-csarnok) ösz. fn. Csernok, mely boltozatosan van építve. | |
* | |
| (ív-ded) mn. tt. ívded-ět. Ívalakú, ívszerü, ívforma. | |
* | |
| (ív-ed) önh. m. íved-tem, ~tél, ~t v. ~ett. Az alma s körteféle gyümölcs túlérettség miatt vagy az állásban megpuhúl, megszotykosodik, megívik. | |
* | |
| (ív-ed) áth. m. ével-t. 1) Ív formára kivág, kikanyarít valamit, pl. széklábat, csizmasarkat. 2) Ívalaku eszközzel gerebenez, szilál, pl. gyapjút. | |
* | |
| (ív-es) mn. tt. íves-t v. ~et, tb. ~ek. 1) Ívre hajlott, ívre formált. Íves ajtó, ablak. 2) Ívvel, kézívvel ellátott. Íves vad népek. 3) ,Ívik' felhangú igétől am. megpuhúlt. V. ö. ÍVIK, (2). | |
* | |
| (ív-es-űl) önh. m. ívesűlt. Ív alakra hajlik, képződik.
"És íme szép szivárvány Tarka fénye ívesűl föléje." A királyfi kalandja. (Tárkányi Béla). | |
* | |
| (ív-eszt) áth. m. íveszt-ětt, htn. ~ni v. ~eni. Almát, körtét érleléssel puhít. V. ö. ÍVIK, (2). | |
* | |
| (ív-ez) áth. m. ívez-tem, ~tél, ~ětt. Ívvel ellát, valamihez vagy valamire ívet csinál, épít. Ívezni a pinczét, emeletet, csarnokot. | |
* | |
| (ív-ez-és) fn. tt. ívezés-t, tb. ~ěk. Cselekvés, midőn valamit íveznek. V. ö. ÍVEZ. | |
* | |
| (ív-ez-et) fn. tt. ívezet-ět. Ívalaku boltozat, bolthajtás, ívmű. Az épületben levő ívek öszvege. | |
* | |
| (ív-feszitő) ösz. fn. Eszköz, melylyel az ívek húrjait, kézíveket stb. feszítik, meghúzzák. | |
* | |
| (ív-fürész) ösz. fn. Tagcsonkításra használt sebészi eszköz. | |
* | |
| (ív-gömbölyü) ösz. mn. Ívesen, boltozatosan gömbölyödött, domborodott. | |
* | |
| (ív-gömbölyüség) ösz. fn. Ívszerü domboruság, boltozatos alak. | |
* | |
| (ív-gyártó) ösz. fn. Kézmives, ki kézíveket készít. Tájdivatosan rövidebben: igyártó. | |
* | |
| (ír-hártya) ösz. fn. Azon színes kör a szemfény körül, mely a szemhártyán átlátszik, szemgyűrü. (Iris). | |
* | |
| (ír-húr) ösz. fn. 1) A mértanban am. azon egyenes vonal, mely az egész körből egy ívet elvág (chorda). 2) Kézív íja v. húrja, mely a nyilvesszőt ellövi. elrúgja. | |
* | |
| (ív-ideg) ösz. fn. l. ÍVHÚR. | |
* | |
| (ív-ik) k. m. ív-tam, ~tál, ~ott. A halról mondják, midőn párzik. Szélesb ért. más állati párzásra is értik. | |
* | |
| (ív-ik) k. m. ív-tem, ~tél, ~ětt. Némely gyümölcsről mondják, midőn túlérettség miatt, vagy az állásban megpuhúl. Ívett alma, körte, némely tájszólással mély hangon: ívott, máskép: szotykos, azaz szotyogós. | |
* | |
| (ív-járatok) ösz. tb. fn. 1) Boltozatos folyosók, milyenek a kertekben, a fölül boltozatosan öszvefutó sétautak, s az építészetben az oszlopokon nyugvó boltozatokból álló fedett folyosók. 2) Boncztanban, fülfolyosók (canales semicirculares). | |
* | |
| (ív-jegy) ösz. fn. A papirosíveken látszó gyári jegyek, pl. betük, czímerek, vagy más alakok. | |
* | |
| (ív-jel) ösz. fn. l. ÍVJEGY. | |
* | |
| (ív-kés) ösz. fn. Tagcsonkításra szolgáló ívalaku kés, az alszáron készítendő karélyképzésre. | |
* | |
| (ív-lap) ösz. fn. A számviteli könyvben az egész nagyságban kiterjesztett ív egyik oldala. (Folio-Seite). | |
* | |
| (ív-lékesz) ösz. fn. Lékezésre való sebészi eszköz. | |
* | |
| (ív-nagyság) ösz. fn. Az egyszer öszvehajtott papirosív nagysága, leveleg. Ívnagyságban nyomtatott müvek. (In folio). | |
* | |
| (ív-nagyságu) ösz. mn. Akkora, mint egy papirosív. Ívnagyságu hírlapok, könyvek. | |
* | |
| (ív-negyed) ösz. fn. Papirosív negyed része, máskép: negyedrét. Ettől mondják: negyedrétben nyomtatni, azaz oly formában, hogy minden levél egy-egy ívnegyed legyen. | |
* | |
| (ív-nyi) mn. tt. ívnyi-t, tb. ~ek. 1) Ívnagyságu, akkora mint egy papirosív. 2) Ami egy egész ívpapirost betölt. Egy, két, három ívnyi értekezés. | |
* | |
| (ív-ó) mn. tt. ívó-t. Halakról mondjuk, midőn párosodás, s ikramagvasítás végett együtt járnak, s ikráikat lerakják. Balatonban ívó gardák. | |
* | |
| (ív-oszlop) ösz. fn. Jelenti az építészetben a falnak vagy oszlopnak azon részét, melyen az ívboltozat áll. | |
* | |
| l. ÍVIK, (2), alatt. | |
* | |
| (ív-rét) l. ÍVNAGYSÁG. | |
* | |
| (ív-szám) ösz. fn. A papírosívek száma valamely írott vagy nyomtatott műben. | |
* | |
| (ív-szegek) ösz. tb. fn. A nyomdászoknál azon szegek a régies szerkezetű sajtókban, melyek a nyomtatás alá terjesztett íveket megerősítik. | |
* | |
| (ív-szelő) ösz. fn. A mértanban am. ivet átmetsző egyenes vonal, ideg. | |
* | |
| (ív-szökés) ösz. fn. Lovászati műszó, midőn a ló két első lábát egyszerre fölemeli, s megint leereszti, ágaskodás. | |
* | |
| (ív-tekercs) ösz. fn. 1) Öszvetekert papirosív. 2) Az építészetben czifrázatok, melyeket tekercsesen az ívboltozatok zárkövére csinálnak. | |
* | |
| (ív-tornácz) ösz. fn. Boltozatos folyosó, lugas | |
* | |
| (ív-ül) önh. m. ívül-t. Ívvé alakúl, ív gyanánt meghajlik, görbűl, Ívülnek a nagyon megterhelt hosszu gerendák. Ívülnek a keringősen folyó patakok. | |
* | |
| (ív-ül-és) fn. tt. ívülés-t, tb. ~ěk. Ívalaku görbülése, meghajlása valaminek; ivvé alakulás | |
* | |
| (ív-vonal) ösz. fn. Ívformáju görbe vonal, különösen karikadarab. | |
* | |
| (ív-zár) ösz. fn. Legközepső kő az ívben, vagyis boltozatban, mely a boltozatívet bezárja, s az egészet öszvetartja. | |
* | |
| IZ, (1), fn. tt. ízet v. izet. 1) Általán részecske vagy tag valamely egészből. Izzé porrá zúzni. Izzé porrá törni. A kocsi minden izét öszverázta. Minden ízen fáj a nehéz munkától. 2) Különösen az állati testben a forgók, hajlások, csuklók, melyek segítségével izeg (mozog) a test. Ízekben érezni a fájást. Megkenni az izeket. 3) A csöves száru növényekben, mint gabonákban, füvekben, nádban stb. bizonyos távolságban létező csomócskák, bötykök. A kákának nincsen ize. Izben eltörni a szalmát, nádat. Egyik iztől a másikig. Ezzel áll rokonságban az ízék v. izék, azaz apró részekre töredezett szalma-, szénarészek, melyeket a marha a jászolban hagy. 4) Nemzetségi kor, időszak. Harmadiziglen kiirtani valakit, azaz magát, fiait és unokáit. Negyediziglen száműzni valamely családot, nemzetséget. Különösen rokonsági, atyafisági ág v. fok. Másod ízbeli, harmad ízbeli atyafi. 5) Az időnek egy-egy részecskéje. Egy ízben, két ízben, három ízben, sok ízben, több ízben voltam nálad. Akkor ízben is így volt. Hány ízben intselek még? am. hányszor. Melyik ízben is történt az veled? Ezen értelmekből kitünik, hogy gyöke a mozgást jelentő egyszerü i, melyhez a gyakorlati képző z (az, oz, ez, öz) járulván lett az elavult ige, egyszersmind főnév: i-ez v. íz. | |
* | |
| IZ, (2), fn. íz-t, tb. ~ek. Hangutánzó gyökszó, (megegyezik szí gyökkel), s azon hangot fejezi ki, midőn az eredeti állati érzést követő ember valamely eledel éldelése, megtetszése vagy vágya miatt nyelvével sziszegőleg a levegőt befelé szívja. Rokon vele a vágyat jelentő szanszkrit is, istisz. Ily lágy sziszegő hang van a latin sapit, és sokkal erősebb a német schmecken, Geschmack szókban is. 1) Némely testeknek, különösen eledelül vagy gyógyszerül használtaknak azon tulajdonsága, melynél fogva a nyelvidegekre sajátságosan hatnak. Édes, savanyú, keserű, émelygős íz. Jó, rosz, kellemes, kellemetlen, undorító íz. Étel, ital ízét érezni. Gyümölcs íze. Alma, körte, szilva íze. Megérezni az ételben a bors, paprika, foghajma, vöröshajma, gyömbér, petrezselyem izét. Sem íze, sem bűze. 2) A nyelvidegek tulajdonsága vagy fogékonysága, melynél fogva ezen behatást megérzik. Innen: Nincsen szája ize. Szája izére van ezen étel. Jó szájizt kivánok. Elvette az Isten a szája izét, mint a pápai birónak. (Km.). Átv. ért. tetszés. Nincs izére, amit mondtam neki 3) A kifőzött gyümölcsnek édes, czukros részei, lekvár, liktáriom. Szilva-íz, baraczk-íz stb. 4) Szájnyavalya, midőn az íny elválik a fogtól. Íz eszi az ínyét. | |
* | |
| régies és tájdivatos űz helyett; l. ezt. | |
* | |
| női kn. Izabella, mely a spanyolban am. Erzsébet a magyarban. | |
* | |
| (íz-bütyök) ösz. fn. 1) Az állati, különösen emberi test némely részeiben kinyomuló csontok, pl. a lábszárak aljában, a kézfejek tövében, sőt az ujjakban levők is. 2) Csomók a bütykös növényekben, pl. gabonaszárakban, szénafűben, nádban stb. | |
* | |
| (íz-dag) ösz. fn. Ízhajlás, ízület daganata; vagy ízek közötti daganat. (Arthroneus). | |
* | |
| (íz-daganat) l. ÍZDAG. | |
* | |
| (íz-ecs-ke) kics. fn. tt. ízecskét. Kisded, kicsinemü íz, mint testrész. Kis gyermekek ízecskéji. Apró növények ízecskéji. | |
* | |
| (íz-ék) fn. tt. ízék-ět. Takarmányhulladék, maradék, pl. széna-, szalma-, kukoriczakóróból, melyet a marha a jászolban hagy. Néhutt: iszény. Izékkel befűteni a kemenczét. Az izéket kihordani a ganajdombra. A jó takarmányból kevés izék marad. Megeszik még az izéket is, csak legyen. Átv. szélesb ért. emberi eledel hulladékát is jelenti, köznép nyelvén. Gyöke a bütyköt, csomót, tört részt, tagot jelentő íz. Ettől különbözik: törek. l. TÖREK. | |
* | |
| (íz-ék-ěs) mn. tt. ízékěs-t v. ~et, tb. ~ek. Izékkel kevert, miben sok izék van. Az ízékes takarmányt nem szereti a marha. | |
* | |
| (íz-el) áth. m. ízel-t. Valaminek ízét megkísérli, próbálja, idegenből vett szóval: kóstol. Ízeld ezen bort, mit mondasz róla? Ízeld csak ezen kenyeret, beh jó. | |
* | |
| (íz-el-ěd-ik) k. m. ízelěd-tem, ~tél, ~ětt. Beható ragu névvel am. valaminek izébe szeret, valami tetszik neki. Boromba igen bele izeledett. Úgy a játékba izeledett, hogy nem tudja abbanhagyni. Irásba, olvasásba izeledni. | |
* | |
| (íz-el-és) fn. tt. ízelés-t, tb. ~ěk. Kóstolás, valamely étel, ital izének megkísérlése. | |
* | |
| (íz-el-ěg-et) áth. és gyak. m. ízelget-tem, ~tél, ~ětt. 1) Gyakran vagy folytonosan ízel, kóstol valamit. A borkereskedő ízelgeti a pinczében a borokat. 2) Sokszor, de csak keveset iszik vagy eszik. Nem eszik, sem iszik, csak ízelgeti az ételeket és italokat. | |
* | |
| (íz-el-ěg-et-és) fn. tt. ízelgetés-t, tb. ~ěk, harm. szr. ~e. Cselekvés, midőn ízelgetünk valamely ételt vagy italt. V. ö. ÍZELGET. | |
* | |
| (íz-el-int) áth. és kics. m. ízelint-ětt, htn. ~ni v. ~eni. 1) Valamit igen kis mértékben ízel, kóstol. A szakács sorban ízelinti az ételeket. 2) Önhatólag és beható ragu névvel am. valaminek izébe bele kezd szeretni, valamiben tetszést kezd lelni. Eddig vízisza volt, de ugy látszik, már bele izelintett a borba. | |
* | |
| (íz-el-int-és) fn. tt. ízelintés-t, tb. ~ěk, harm. szr. ~e. Cselekvés, midőn ízelintünk valamit. V. ö. ÍZELINT. | |
* | |
| (íz-en-ként) ih. Tagonként, részenként, darabonként. Izenként öszvevagdalni valakit. Izenként elmetélni a sültet. Izenként eltördösni a szalmát, nádat. | |
* | |
| (íz-es) mn. tt. ízes-t v. ~et, tb. ~ek. 1) Minek íze van, különösen am. jó, kedves ízű. Igen ízes eledelekkel szolgált. 2) Több tagokkal, csomókkal, bütykökkel biró. Ízes füvek, kórók. | |
* | |
| (íz-es-ěd-ik) k. m. ízesěd-tem, ~tél, ~ětt. Ízessé kezd lenni, íze szaporodik, növekedik. Ízesedik a gyümölcs, midőn érik. Ízesedik a kellő fűszerekkel ellátott étek. | |
* | |
| (íz-es-ít) áth. m. ízesít-ětt, htn. ~ni v. ~eni. Ízessé, kellemes izüvé tesz valamit. Fűszerekkel ízesíteni az ételeket, italokat. | |
* | |
| (íz-es-ít-és) fn. tt. ízesítés-t, tb. ~ěk. Cselekvés, mely által valamely ételt vagy italt izessé teszünk, fűszerezés. | |
* | |
| (íz-es-ség) fn. tt. ízesség-ět. Étel-italnak tulajdonsága, melynél fogva íze van, különösen ha kellemes jó ízzel bír. | |
* | |
| (íz-es-űl) önh. m. ízesűl-t. Ízessé, különösen kellemes izüvé válik. | |
* | |
| (íz-etlen) mn. tt. ízetlen-t, tb. ~ek. v. ~ěk. 1) Minek semmi íze nincsen. A tiszta földrészek izetlenek. Izetlen tiszta víz. 2) Mi eredeti, tiszta izét elvesztette, vagy mi természetéhez kellő ízzel nem bír. Az állott bor izetlen. Sok kenyér izetlen szokott lenni. Izetlen, mint a csepregi ital. (Km.). 3) Átv. ért. oly beszédről vagy tréfáról mondjuk, melyben elmésség nincsen, sótalan, sületlen, helytelen. Izetlen beszéd, tréfa. Izetlen elménczkedés. Izetlen bolondság. 4) Kedvetlen, nyájasságtalan, rosz kedélyü, savanyú kedvü. Ezen ember ma igen izetlen. | |
* | |
| (íz-etlen-ěd-és) fn. tt. izetlenědés-t, tb. ~ěk, harm. szr. ~e. Étel italnak azon változása, midőn ízetlenné leszen. | |
* | |
| (íz-etlen-ěd-ik) k. m. ízetleněd-tem, ~tél, ~ětt. 1) Izét kezdi veszteni, ízetlenné lesz. Túlérés által ízetlenedik a gyümölcs. 2) Átv. ért. kedvetlenedik, a vidám kedély, elmésség, vidorság, nyájas magaviselet elhagyja. | |
* | |
| (íz-etlen-it) áth. m. ízetlenít-ětt, htn. ~ni v. ~eni, par. ~s. 1) Izetlenné tesz, valaminek izét veszi, elrontja. Nyelve eczettel és epével izetlenítteték a mi torkosságunkért. (Pázmán Préd.). 2) Kedvetlenít, rosz kedélyüvé tesz. A sok baj, betegség elizetlenítette őt. | |
* | |
| (íz-etlen-ít-és) fn. tt. ízetlenítés-t, tb. ~ěk, harm. szr. ~e. Cselekvés, mely által valamely étel-ital izetlenné tétetik. Átv. ért. kedvetlenítés. | |
* | |
| (íz-etlen-kěd-és) fn. tt. ízetlenkědés-t, tb. ~ěk. 1) Ízetlen, rosz kedvü magaviselés, társalgás. 2) Rosz kedvüségből származó gáncsoskodás, kötekedés. | |
* | |
| (íz-etlen-kěd-ik) k. m. ízetlenkěd-tem, ~tél, ~ětt. 1) Rosz kedvüleg, kelletlenül viseli magát vagy sületlenül, sótalanul tréfálkodik, beszéd. 2) Rosz kedvéből gáncsoskodik, kötekedik valakivel, alkalmatlankodik. | |
* | |
| (íz-etlen-ség) fn. tt. ízetlenség-ět. 1) Sületlen, sótalan elménczség, tréfa, ostobaság. Eluntam már ízetlenségeit hallgatni. Sok izetlenséget öszvebeszél. 2) Kellemetlenség. Sok ízetlenséget okoz magaviselete által. | |
* | |
| (íz-etlen-ül) ih. 1) Tulajd. ért. íz nélkül, sótalanul. Izetlenül adni fel az ételt. 2) Átv. ért. elmésség nélkül vagy esztelenül elménczkedve, sületlenül, ostobaul; kellemetlenül. Izetlenül tréfálni, beszélni. Izetlenül viselni magát. | |
* | |
| (íze-vesztett) ösz. mn. Aki vagy ami izét elvesztette. Ízevesztett dohányos. Ízevesztett dinnye. | |
* | |
| (íz-felület) ösz. fn. l. ÍZLAP. | |
* | |
| (íz-genyedés) ösz. fn. Az állati test ízeiben támadt genyedés. | |
* | |
| (íz-gödör) ösz. fn. Gödör, vagyis mélyedés a halántékcsont bütyke mögött. | |
* | |
| (íz-hajlás) ösz. fn. Azon része az állati testnek, melyben az ízek, csuklók öszveköttetésbe jőnek, s mely által mozognak, hajlanak. | |
* | |
| (íz-hegedés) ösz. fn. A sértett, zúzott állati ízek öszveforradása, hegedése, begyógyulása. | |
* | |
| (iz-i-be) ih. Szaporán, sietve, hamarjában, tüstént, egyszeribe. Gyöke az időmozzanást jelentő íz (vix, vicis). Íziben tehát eredetileg annyi, mint: azon ízben, egy ízi v. iznyi időben, azaz a legrövidebb időben, tüstént. Íziben esett nekik is, (km.); mit Molnár A. így magyaráz: vérbe került a győzedelem nekik. | |
* | |
| (íz-ideg) ösz. fn. Idegek a nyelvben, melyek által az ételek, italok, s egyéb testek izét érezzük. | |
* | |
| (íz-kenőcs) ösz. fn. Kenőcs, melylyel a kóros, fájós ízeket bekenik, fájdalomenyhítés és gyógyítés végett. | |
* | |
| (íz-kór) ösz. fn. Általán mindenféle bántalom, sérv, melyben az ízek szenvednek. | |
* | |
| (íz-lap) ösz. fn. Boncztanban a csontnak azon lapja, mely annak ízén vagy íze mögött fekszik. | |
* | |
| (íz-el-el) áth. m. ízlel-t. Az ízel igének gyakorlatos változata, am. többször, folytonosan ízel valamit, kóstolgat. Ízlelni az ételt, italt. Megízlelni a bort. | |
* | |
| (íz-el-el-és) fn. tt. ízlelés-t, tb. ~ěk, harm. szr. ~e. Cselekvés, midőn izlelünk valamit. V. ö. ÍZLEL. | |
* | |
| (íz-l-és, az ízlik igétől) fn. tt. ízlés-t, tb. ~ěk, harm. szr. ~e. 1) A nyelvidegek tulajdonsága, melynél fogva az ételek, italok izét megérzik. A szakácsnak jó izléssel kell birnia. Fínom izlés. Nincs ízlése. 2) Átv. ért. szép iránti érzemény, és azzal öszvekapcsolt tetszés. Művelni az ízlést. Szorosb ért. lelki tehetség és képesség, melynél fogva valaki könnyen észreveszi és érzi, mi légyen szép és mi rút. Jó, müvelt, fínom, tiszta izléssel birni. A jó izlés ellen hibázni, véteni. Ez rosz ízlésre mutat. 3) Gondolkodás és cselekvés módja, mely a szép érzésén alapszik. A görögök ízlését követni. Középkor izlése a müvészetekben. A festészetet az olasz vagy hollandi izlés szerént gyakorolni. | |
* | |
| (ízlés-beli) ösz. mn. Ízlésből eredő vagy eredett; izlésre vonatkozó. Ízlésbeli nézet, am. kinek-kinek ízléséből eredő nézet. Ízlésbeli dolog, amint kinekkinek ízlése hozza magával. | |
* | |
| (ízlés-elleni) ösz. mn. Ami az ízlést és ízlés szabályait sérti. | |
* | |
| (íz-el-és-ěs) mn. tt. ízlésěs-t v. ~et, tb. ~ěk. Amiben ízlés van. Ízléses öltözet. l. ÍZLETES, 2). | |
* | |
| (ízlés-tan) ösz. fn. Tudományos eléadás és ízlésről a széptudományok- és müvészetekben. Máskép: szépészet. (Aesthetica). | |
* | |
| (iz-l-és-telen) mn. tt. izléstelen-t, tb. ~ěk. Kinek izlése nincsen. Különösen 1) Kinek szép iránti érzeménye kimüvelve nincs. 2) Kiben a szépnek felfogására szükséges tehetség és képesség hiányzik. 3) Elmemű vagy szépmű, melyen a kimüvelt izlés nyomai nem látszanak. Izléstelen költemény. Izléstelen rajz, épület, szobor. 4) Mondjuk külső viseletről is, mely a fínomabb divatvilág igényeihez nem alkalmazott. Határozó képen am. ízlés nélkül, izléstelenül. | |
* | |
| (íz-l-és-telen-ül) ih. Szépség érzéke, kellékei nélkül. Ízléstelenül bútorozott szoba. Ízléstelenül öltözködni. | |
* | |
| (ízlés-teljes) l. ÍZLETDÚS. | |
* | |
| (ízlés-tudomány) l. ÍZLÉSTAN. | |
* | |
| (íz-l-et) fn. tt. ízlet-ět, harm. szr. ~e. Azon érzet, melyet az ízlő tehetség, ízlő érzék gerjeszt bennünk. Kedves vagy kedvetlen ízlet. Jó, rosz ízlet. | |
* | |
| (íz-l-et-ěs) mn. tt. ízletěs-t v. ~et, tb. ~ek. 1) Mi ízlettel, különösen kedves ízlettel bír; jó ízű, nyalánkságnak való, ínynek kedves. Ízletes ebéd. Ízletes ételek, italok. 2) Mondjuk viseletről, bútorokról, edényekről, házi készületekről stb. melyek a felsőbb divat izletével, a fínomabb szokással megegyeznek. | |
* | |
| (íz-l-et-ěs-en) ih. Ízlet szerént, a fínomság, müveltség szabályai, a magasabb divat szerént. Izletesen rendezett tánczterem. Izletesen öltözködő hölgy, uracs. V. ö. ÍZLET, ÍZLETES. | |
* | |
| (íz-l-et-ěs-ség) fn. tt. ízletěsség-ět, harm. szr. ~e. Tulajdonság, melynél fogva valami az ínynek kedves. Ételek, italok ízletessége. Átv. ért. tulajdonság, mely a szép ízlés kellékeivel egyezik. V. ö. IZLETĚS. | |
* | |
| (ízlet-dús) ösz. mn. Bő mértékben, igen nagyon ízletes. V. ö. ÍZLETĚS 2). | |
* | |
| (iz-l-ik) k. m. izlětt, htn. izleni. Az ízlő idegekre kedves hatással van. Mondjuk különösen az étkekről és italokról. Járás kelés után ízlik az ebéd. Ezen bor igen ízlik. | |
* | |
| (íz-meredés) ösz. fn. Az állati íznek kóros állapota, midőn mozgékonysága megszünik, midőn hajthatatlanná, mozdulatlanná lesz. (Ancyle, Ancylosis). | |
* | |
| (íz-meredtség) ösz. fn. l. ÍZMEREDÉS. | |
* | |
| (íz-mirigy) ösz. fn. Mirigy az állati ízben vagy íz körül. V. ö. MIRIGY. | |
* | |
| (íz-nedv) ösz. fn. 1) Ragadós nedv, mely az állati testek ízmirigyében öszvegyűl, s az ízeket mozgékonyakká teszi. (Axungia). 2) Nedv, mely gyakran az ízek megsérülésekor kifoly. | |
* | |
| (íz-nedv-hártya) ösz. fn. Hártya, mely az íznedveket takarja. | |
* | |
| (íz-nedv-hártya-lob) ösz. fn. Gyuladásos bántalom az íznedvhártyában. (Inflammatio membranae synovialis). | |
* | |
| (íz-örökség) ösz. fn. Nemzetség íze szerénti örökség. | |
* | |
| (íz-pók) ösz. fn. Ízületeken támadt pók azaz csomósodás, inpók. V. ö. PÓK. | |
* | |
| (íz-pókos) ösz. mn. Amin ízpók, kóros kinövésü bog vagy csomó van. Ízpókos láb. V. ö. INPÓK. | |
* | |
| (íz-rend) ösz. fn. A származási ágak sora, nemzetségi tábla. (Genealogia). | |
* | |
| (íz-rendi) ösz. mn. Ízrendre vonatkozó, azt illető. Ízrendi kimutatás. Ízrendi táblázat. | |
* | |
| (íz-rendileg) ösz. ih. Ízrendben, oly sorban, mint az ízek, vagyis nemzetségi ágak származása mutatja, kivánja. | |
* | |
| (íz-szalag) ösz. fn. Szalagnemű hártya az állati ízen. | |
* | |
| (íz-taguak) ösz. tb. mn. Állatok, különösen férgek osztálya, melyek testei réteges ízekből állanak, pl. a pondrókéi. | |
* | |
| (íz-tapló) ösz. fn. Taplószerü hideg (nem lobos) daganat az állati test valamely ízén, különösen a térden, mely miatt az íz használása akadályoztatik, s a közellevő testrészek asznak. | |
* | |
| (íz-telen) mn. tt. íztelen-t, tb. ~ěk. Minek íze nincsen, mi a nyelv idegeire semminemü hatással nem bír. Íztelen tiszta víz. Az egyszerü földek iztelenek. Rokon vele az ízetlen, de ez átv. értelemben is használtatik, l. ÍZETLEN. Határozókép am. íz nélkül. | |
* | |
| (íz-telen-ség) fn. tt. íztelenség-ět. Bizonyos testek tulajdonsága, melynél fogva az ízlő érzékekre semmi hatással nincsenek. Az egyszerü tiszta földnemek egyik tulajdonsága az íztelenség. | |
* | |
| (íz-telen-ül) ih. Íz nélkül, kellőleg nem fűszerezve. Íztelenül készített étel. | |
* | |
| (íz-tok) ösz. fn. Boncztanban am. tok vagy takaró, melyet a halántékcsont ízgödréből és ízbütykéből kijövő hárántos kanafok képeznek. | |
* | |
| (íz-ű) mn. tt. ízű-t, tb. ~k v. ~ek. Bizonyos ízzel biró. Jó, rosz ízű. Édes, savanyú, keserű ízű. Bor ízű alma, körtvély. Legjobb ízű a panaszos étel. (Km.). Pogácsa ízű. A manna akkor volt pogácsa ízű, midőn megtörték és főzték. (Pázmán P.). Átv. ért. Jóízűt nevettünk. Jóízű álom. | |
* | |
| (íz-ű-en) ih. Bizonyos ízt érezve. Jó ízűen enni, inni. Rosz ízűen esett neki az ebéd. Jobb ízűen esik, amihez munkával jutsz. (Km.). | |
* | |
| (íz-ül) önh. m. ízűl-t. Mondjuk tagokról, melyek ízek által öszvefüggednek, együvé állanak. | |
* | |
| (íz-űl-és) fn. tt. ízülés-t, tb. ~ěk, harm. szr. ~e. Az állati tagok öszvefüggedése ízek által. | |
* | |
| (íz-űl-et) fn. tt. ízűlet-ět, harm. szr. ~e. A tagoknak ízek által öszvekapcsolt állapota, kapcsolata. | |
* | |
| (íz-vápa) ösz. fn. Félgömbölyű üreg a csipőcsontban, melyben a czombcsont töve mozog. | |
* | |
| (íz-vizeny) ösz. fn. Ízeknél támadó vizeny. (Vedema articulare). | |
* | |
| (íz-viz-kór)) ösz. fn. Savós vagy kóros nedv meggyülése az íztok üregében. (Hydrarthon). | |
* | |
| (íz-viz-kóros) ösz. mn. Ízvizkórban szenvedő. Ízvizkóros betegek. | |
* | |
| (íz-viz-kórság) lásd: ÍZVIZKÓR. | |
* | |
| férfi keresztnév; tt. Izsákot. Isacus. Héber eredetü szákhak (= gúnyol) igétől, am. gúnyoló. | |
* | |
| (hellén-latinul hyssopus, héberül eszóbh, arabul szufa); fn. tt. ízsóp-ot. Illatos kerti növény, a kétfőbbhímesek seregéből. Kerti ízsóp.
| |