* | |
|
(Az Ě bötűt lásd külön.) | |
* | |
| kisded alakban e, nyolczadik bötü a magyar ábéczében s az önhangzók sorában harmadik. Jelen elfogadott betürendszerünkben a vastag vagy mély hangu rövid a-nak párhuzamos társa, azonban valósággal azon a- (vagyis ă-)nak, melyet ezen betü tárgyalásánál, nyiltnak nevezénk (a tompább vagy zárt a ellenében); azon nyilt e, mely ez, emez szókban hallatszik, s mely vékonyabb v. magasabb hangon szól, mint azon zártabb hangu ě, mely az ö-höz közeledik és számos szókban tájejtésileg ö-vel is cseréltetik fel, pl, pěr pör, csěrěg csörög, pěng pöng, pěczék pöczök. Mindkettő különbözik egy harmadik, úgy nevezhető éles ë-től, mely majd i-vel, majd o-val szokott váltakozni, mint: egyenes, igyenes, esmét, ismét, a régies ely, ede, es, a mai ily, ide, is helyett, továbbá sehol sohol, fazekas fazokas, mely t. i. a vastaghangokkal is megfér egy szóban. Ellenben a föntebbi két (nyilt és zárt) e az általános nyelvben (minthogy némely nyelvjárások igen érdekes kivételt tesznek, miről alább) vastaghangu ragot vagy képzőt nem tűr, s csak öszvetett szókban állhat együtt, pl. aranyperecz, ekebontó, fejdaganat. Az ikerszókban vagy ismétli magamagát, pl. elegybelegy, csecsebecse, cserebere, terefere, vagy vastaghanguakkal (t. i. mint az a rokona) nem más vékonyhanguakkal párosul, mint: egyebugya, hebehurgya, hetlehotla, cselecsala, hejehuja, teretura.
A zárt ě-től nem csupán kiejtésben különbözik, de gyakran a szónak egészen más értelmet is ad, minélfogva e két hangot öszvezavarni, illetőleg egymással fölcserélni nem lehet. Így különböznek a gyökszókban: "Aki tűzbe ugrik, bele vesz," "Péter a vásárban lovat věsz," "Ő a kenyérből karéjt szeg," "Ruháját kiszakasztotta a szěg," "Pál az én feles társam," "Erről szólni fělěs dolog." De kivált a ragokban tetszik ki a lényeges különbség, mit több példával akarunk felvilágosítani: "Ti minket mi okból ver-těk?" "A rablók engemet meg-ver-t-ek" "Ti sok keserű falatot nyel-těk," "A részegek sok bort nyel-t-ek," "Ti velünk mérkőzni sem mer-těk," "A gyerekek kukkanni sem mer-t-ek," "Hát ti oly merően mit néz-těk," "Az emberek mind téged néz-t-ek," "Lehet, hogy ti mind a harczban vesz-těk," "Éhségben, döghalálban sokan el-vesz-t-ek," "Hát ti a vásárban mit věsz-těk," "Én ezen vállalatban sokat veszt-ěk," "Én fegyvertelen senkit meg nem ment-ěk," "Ti oly korán reggel hová men-těk," "Hát a fiúk ugyan hová měn-t-ek?" "Az adózástól a nemesek sem ment-ek," "Ti az ugarba kölest vet-těk," "A kereskedők gyapjut větt-ek," "Azt fogják rám, hogy álmot fejt-ěk," "Ti meddő tehenet, bakot fej-těk," "A majorosok már meg fej-t-ek," "Hát nektek hol jár a szěmě-těk?" "Az utczákat elrutítják a szemet-ek," "Hol van borotválkozó szěr-ě-těk?" "Én minden jó embert igen szeret-ěk," "Ezen faágakból lesznek jó nyel-ek," "Én békesség okáért sokat el-nyel-ěk," "Hogy vagytok? mi bizony szegény-en," "Segíts, ha csak lehet, a szegény-ěn," "Tedd meg kedvemért, kérlek szép-en," "Nagy öröme van minden jón és szép-ěn," "A halálra itélteket nem törik kerék-ěn," "Állításodat tagadom kerek-en." Néha ugyanazon szóban, ha tulajdon értelemben használtatik, nyilt e, átvitt értelemben pedig zárt ě hangzik szabatosabban, pl. "A bátyád jó gazda, mert egész-hely-es," "Amit most elkövettél, az nem hely-ěs," "Ezen határ egy része tilalom jel-es," "A te tanuló fiad első jel-ěs," "A bemetszett talpu libák jegy-es-ek," "Itt vannak a vőlegények és a jegy-ěs-ěk," "Árva és Liptó vármegye igen hěgy-es," "Úgy jó a tű és dárda, ha hěgy-ěs." A magyar fülekre a rosz hangzásnak legsértőbb neme volna, s a szók értelmét egészen elhomályosítaná, vagy elváltoztatná, ha e két hangzót egymással felcserélve hallaná. A zárt ě-n kezdődő szók ezen szótárban egészen külön betűsort képeznek, s magáról ezen önhangzóról a sorozat elején szintén külön czikk adatik elé. Itt pedig tüzetesen csak a nyilt és éles e hangokat tárgyaljuk. Különösen nyilt e-vel ejtetnek a) azon gyökök, melyeknek párlejtesen nyilt a (ă) felel meg, csel(e) csal(a), csett(en) csatt(an) stb. l. A, illetőleg nyilt a; b) azon ragok és képzők, melyekben a nyilt a hangon kivül más hangzó nem fordul elé, milyenek: nek nak, vel val, be ba, ben ban, et at, re ra, ed ad, eszt aszt, en an (igehatárzó) stb. Lásd szintén a nyilt a alatt, és itt alább a Tatrosi és Bécsi codexek irásmódját; c) azon szók, melyek gyöke vagy törzsében tisztább és legközönségesebb kiejtéssel nyiltabb e hallatszik, mint: edz, egész, egér, ejt, esik, esd, eke, el, eleve, elemezne, ellik, elme, emle, emel, eme, emse, enged, enyh, enyv, enyészik, epe, ered, erő, erszény, esk, ev, evet, ezer; be, beh, bel, ben, besze, beteg; csek (csak), csekély, csen, csempész, cserj, csere, csereklye, cserep, csesz, csett, cseveg, csevicze (csavicza), csete; de, deget, denevér, dereglye, derellye, dermed; fedd, fegy, fegyver, fe, fej (fn.), fej (ige), fehér, fekszik, fen, fene, fenyeget, feslik, feszít, felel, feled; gebe, gebed, gedél, geny, geréb, gereben, gerely, geszt, gyermek, gyeszel; heged, hely, hentes, henye, here, herél, hergel, hever; jegy, jel, jer, jerke; keb, kebel, kecze, kecske, kedv, kefe, keh, kel, kell (em), kelep, kelepel, kemény, ken, kend, kender, kengyel, kepe, kepiczkel, kerek, kerecsen, keres, kese, kesely, keszeg, kevély, kever, keves, kezd, kedd, kettő; leb, lebeg, lepke, lebenyő, ledér, legény, legel, leh, lehel, lejt, lel, lemez, len, lencse, lendít, leng, lengyel, lep, les, level; med, meder, medencze, meddő, medve, meleg, mer, merít, mered, mereszt, mereng, mese, met, metél, metsz, mevet, mez, mező; ne, nesze, netek, ned, neder, nedv, negéd, nehéz, nem (genus), nemz, nesz, nevet, nyek, nyekeg, nyef, nyefeg, nyel, nyelv, nyes; pedig, pelyp, penész, pepecsel; rebeg, remeg, recze, recseg, reczeg, redő, rege, reked, rekeszt, reped, repeszt, resz, reszel, rev, reves; seb, segg, segít, sejt ige és fn. sekély, selejt, selyem, selyp, senyv, sete; szeg (ige), szel, szemet, szenny, szepe, szer (mint a szeret, szerelem gyöke); tege, tegnap, tegetlen, tegez, tehén, teke, teker, telik, telep, telek, teng, tenyér, tenyész, tenger, tepszi, test, tetik, tetszik, tetü, teve; vemh, vejész, vendég, verem, vese, ver, verdik, vesz (perit), vet, vezet, vezér; zeke, zseb, zseréb stb. d) Ide tartoznak az ékvesztők, mint: ég eget, ér eret,, jég jeget, kéz kezet, mész meszet, téj tejet, hév hevet, lé levet, dér deret, dél delet, tél telet, név nevet, szél szelet, bél belet, fél felet stb., a kéttaguak közől egér egerek, tehén tehenek, kevés kevesek, nehéz nehezek, szekér szekerek, födél födelek, szemét szemetek, tenyér tenyerek stb. Többire az e hangnak néha hosszú é vagy rövid i-vel fölcserélését lásd ez utóbbi önhangzókról szóló első czikkekben. Igen nevezetesek ezen rövid e tekintetében is a Bécsi és Tatrosi codexek, melyek minden eddig ösmeretes nyelvemlékektől eltérőleg igen fínom nyelvérzéssel a nyilt és zárt e hangokat egymástól, s ezektől ismét a hosszú éles é-t rendszerént szabatosan megkülönböztetik; a nyilt e balról jobbra fordúlt vonással (č), a zárt pusztán vonás nélkül, az éles ponttal vagy rendes ékkel (ě vagy é) jelöltetvén. Nyilt e (a codexekben č) fordúl elé nagy részben egészen a mai szokás szerént; egy két esetben pedig ettől eltérőleg is. A mai szokás szerént: 1) némely tárgyesetben, különösen a többesében: fejedelmek-et, bűnök-et, jövők-et, tűtök-et, ezek-et, ördögök-et, köszvényesek-et, ketek-et, (mely alhangúlag at: sokak-at, szolgák-at, azonban eléjön galamb-at, evangyéliom-at is, de káromlat-ot, tanóság-ot, csillag-ot miként ma); továbbá személyragok után: népem-et, istened-et, (ajándokod-at); 2) a nek ragban: mennyek-nek, ő nek-i, en nek-em, isten-nek, tü-nek-tek, emberek-nek (alhangú ragozásban nak: azok-nak, király-nak, atyádfiá-nak, ildomosok-nak); 3) be és ben ragokban: kezek-be, méhé-ben, Bethlehemé-ben, (alhangon ba, ban: álmá-ban, Egiptom-ban, napi-ban, a város-ban); 4) vel ragban: igé-vel, kenyér-rel, ellenséged-del (alhangúlag val: Zebedeus-sal, ő attyok-kal); 5) re ragban: hegy-re, tenger-re, semmi-re, meny-re, de gyakran eléjön puszta e is, tehát mint ě vagyis inkább éles ë: keresztségé-rë, ő rë-já, föld-rë); 6) ez, e névmutatóban; 7) et és tet igeképzőkben: eresz-tet-ik, lel-et-ik (alhangúlag at, tat: megcsalat-tat-ott, mond-at-ott, megvígasztal-tat-nak); 8) et képzős igenevekben: napkel-et, üldöz-et, vét-et, gyölekez-et, itél-et, nemz-et (alhangúlag at: indól-at, gondol-at, fakad-at); 9) nek, ek többesi igeragban: jövé-nek, elmené-nek, elment-ek, vött-ek, jötte-nek, (alhangúlag nak, ak: omlotta-nak, mondá-nak, látt-ak vala); 10) end igeragban: teljesejt-end-i, jöv-end-ő, megemlékez-end-el (alhangúlag and: mond-and, csap-and, akar-and, imádkoz-and-otok, lát-and); 11) het igeképzőben: te-het, rejtez-het-ik, üdvözöl-het (alhangon hat: szolgál-hat, told-hat); 12) el igekötőben: el-közelejt, el-mentek, el-hadni (hagyni); 13) ed, eszt, en igeképzőben: er-ed, er-eszt, eng-ed-nek, rezz-ed, rezz-eszt, rett-en; 14) len képzőben stb. Mindezek után alaposan következtethetünk a nyilt a (= ă) betűre is. V. ö. az A és Ě betüket. A mai szokástól eltérve: 1) nel (ma nél nál) ragban: emberek-nel, ten-ger-nel, félelm-nel-kül; 2) az első személynévmásban, mely állandóan en a mai én helyett (az eny-ém = en-ém, en-gemet, en-nen szókban levővel egyezőleg); 3) el másod személyi igeragban: jött-el, hitt-el, erőlködj-el, egy-el; 4) némely végönhangzóhoz kötött ragozásban is pl. fig-e-vel (nem fig-é-vel), így: pincz-e-je, szül-e-je, hely-e-re, tetej-e-re, de fordulnak elé gyakran mai megnyujtások is: pokol tüz-é-nek; 5) az ékvesztő nevekben: köz-ep (= közép), szel (am. szél ventus), így föv-eny, egyeb, szen, fed-el, de több más szókban is: ösv-eny, kerd (= kérd), ertelm (= értelm) stb. A zárt ě mint mondók az Ě betű alatt fog eléadatni. - Vannak nyelvjárások, melyek bizonyos ragokra nézve vastag vagy alhangú szókban is állandóan nyilt e hangu ragot használnak, pl. ásóve(l), kapá-ve(l), tarisznyá-ve(l), Őrség- és Göcsejben, (l. Vass József pályamunkáját a Dunán túli nyelvjárásról, Magyar Nyelvészet 1860.), mikhez hasonlók számos régi nyelvemlékekben is eléjönnek, pl. a halotti beszédben: halál-nek, paradicsom-ben, világ-bele (ma: világba); de ezek csak azt mutatják, hogy ezekben a legősibb alak mind ez ideig megmaradt, s a nyelv első származási korában nem ragozás hanem csak összetétel divatozott; kétségtelen ezen állítás abból, hogy ezen szórészek a személyragokkal mai napig is eredeti alakjokban állanak fenn ú. m. nek-em (soha sem nak-om), vel-em (soha sem val-om), belé-m (soha sem balá-m de még csak nem is bé-m, minthogy a be s ennek ba módosúlata is csak bel v. bele szóból rövidűlt meg, így a régieknél például bel-telik van a későbbi be-telik helyett; így a mélyhangú nál személyragozva nál-am, tehát ez az eredeti alak, és számtalanszor eléfordúl az idézett biblia-fordításokban és egyebütt a kül szóval öszvetéve eredeti alakjában: nál-kül, mely ma: nél-kül, és így ennek mai ragozása is a Göcseji nyelvjárásban, pl. kert-ná (= kertnál) ki-ná (= ki-nál) a legősibb eredetiségében áll fenn; mert megfordítva soha sem jön elé szék-va(l) és házné(l); miként ezeket Vass József, nem különben Torkos Sándor is helyesen jegyzik meg a "Göcseji nyelvjárásról" értekeztökben. (Az utóbbi a Magyar Nyelvészet 1856-diki kötetében). Egyébiránt az általános nyelvben a képzők, ha nevekből alkotnak új szókat, legnagyobb részben ugyanazon önhangzót veszik föl, melyet az illető név többesszáma, pl. ház, (többese: ház-ak), ház-anként, ház-as, ház-al, ház-acska; bot (tb. bot-ok), bot-os, bot-ol, bot-oz, bot-or, bot-ocs-ka; szěm (tb. szěm-ěk), szěm-ěnként, szěměs, szěměl, szěm-ěr, szěm-ěz, szěm-ěcs-ke; bőr (tb. bőr-ök), bőr-ös, bőr-öz, bőr-öcs-ke. Ugyane szabályt követik az egyes számu első és második személyragok: ház-am ház-ad, bot-om bot-od, szěm-ěm szěm-ěd, bőr-öm bőr-öd. Ennélfogva ha valamely vékonyhangu névnek többese nyilt ek, a fentebbi képzők, illetőleg ragok is nyilt e-vel hangzanak, mint: fej (tb. fej-ek) fej-es, fej-el, fej-enként, fej-ez, fej-ecske, fej-em, fej-ed; fül (tb. fül-ek), fül-es, fül-el, fül-ez, fül-ecske, fül-em, fül-ed. Ezen osztályu szókban a harmadik személyrag is nyilt e, mint: fej-e, fül-e, nép-e, kedv-e stb. Ezen önhangzó mind a gyökökben, mind a ragokban, mind a képzőkben igen gazdagon van képviselve, elannyira, hogy egész mondatokat lehet szerkeszteni oly szókból, melyekben egyedül ezen önhangzó vonúl végig, mit azonban az egyhanguság eltávoztatása végett kerülni kell, és a szók megválasztása által lehet is. Egyébiránt azok ellen, kik nyelvünk széphanguságát e tekintetben tagadják, meg kell jegyeznünk, hogy a mely szók vagy mondatok csupa e betűkkel irvák vagy nyomtatvák is, nem mind egyhanguak, miután a közönséges kiejtésben is legalább kétféle rövid, ú. m. nyilt és zárt (e és ě) és egy hosszú (éles é) hangot lehet megkülönböztetni, mely utóbbinak kiejtése mind a két rövidtől is lényegesen és tisztán felfoghatólag különbözik. Van még egy harmadik rövid e, mint föntebb is megérintettük, melyet élesnek nevezénk, s mely hol i, hol o-val szokott váltakozni, s általán mind mély, mind magas szókban eléfordúl, tehát közös, melynek az első kötet Előbeszédében ë alakot adtunk, de a mely jegy mostani betűrendszerünkben elfogadva nem levén, az e hanggal kezdődő czikkek is csak itt a nyilt e-vel kezdődő szók közé sorozva jönnek elé, megemlítvén, midőn az éles ë helyett áll. Az idézett régi bibliafordításokban ily éles ë találtatik ezekben. 1) az ek igeragban ik helyett, mint haragosz-ek (haragoszik), eskesz-ek (esküszik); 2) eg képzőben ig helyett: add-eg (addig), est-eg (estig); 3) nye képzőben nyi helyett: an-nye (annyi), en-nye (ennyi); d) ejt igeképzőben ít helyett: tan-ejt (tanít), gonoszb-ejt (gonoszbít), fénges-ejt (fényesít); e) es kötszóban is helyett. Némely régibb magyar könyvekben, különösen nyelvtanokban, példáúl Kalmár Györgynél, Verseghynél, szintén feltaláljuk ezen két pontos ë jegyet, de ez alatt mind a zárt, mind az éles e értetvén, e két önhangzó össze van zavarodva, valamint újabb időben az egy ponttal jelelt ě jegyben is. Minélfogva a mondottakat röviden egybefoglalva ezen különböző rövid e hangokat lényegesen ekként különböztethetjük meg egymástól: 1) nyilt e, a legnyiltabb vagyis legterpedtebb ajakakkal ejtve, példáúl ez, emez szókban; 2) zárt ě az ajkaknak kissé összébbhuzásával, mintegy az ö hanghoz közeledve, sőt igen számos nyelvjárásokban egészen ezzel is cseréltetik fel, mint pěr (pör), csěrěg (csörög), fěl (föl); ezekben: emběr (tájdivatosan: embör), ezěn (ezön), mindkét e meg van; 3) éles ë, az i-hez közeledve; legjobban eltaláljuk a kiejtést, ha valamely torlatos (több mássalhangzó kísérte) hosszú é hangot, az ajkak és száj nyilását megtartva röviden ejtünk ki, példáúl: példák, méltó, mélység szókban, ekképen: pëldák, mëltó, mëlység; mely szókat, ha azok kimondására jobban figyelünk, rendszerént a közbeszédben sem ejtünk ki másképen. És immár ezen e az, mely mind al-, mind felhangú (mély és magas, vastag és vékony) szókban eléfordúl, tehát közös, sőt tulajdonképen ismét kétféle: a) vastag v. mély, v. alhangú éles ë, például tëhát (régiesen: tahát), hërvad szókban, mely gyakran o-val is fölcseréltetik, mint sëhol sohol, fazëkas fazokas, régies tanëjt tanojt, ajëjt ajojt, (Jászay Pál is két ponttal jegyzi) és több számtalanokban; b) vékony v. magas v. felhangú éles ë, mely i-vel szokott fölcseréltetni, mint ësmét ismét, ëgyenes igyenes, régies ës mai is, ëly mai ily stb. szókban. Ebben: esmér az első e mind zártan (ěsmér), mind élesen (ësmér) hangoztathatik, s az elsőbb esetben ö-vel (ösmér), az utóbbiban i-vel (ismér) cseréltethetik föl. Ezek szerént a legszabatosabb megkülönböztetéssel négyféle rövid e hang van nyelvünkben, de jegye (betűje) csak kettőnek használtatik e és ě; ez utóbbi is csak némely újabb nyelvtanokban és ezen szótár czikkszavaiban. Az éles ë-vel kezdődő szók e szótárban is csak a nyilt e-vel kezdődők közt adatnak elé, mint föntebb is érintve van. A hanglépcsőzeten ezen négyféle e imígy fokozható: ě legmélyebb (az ö-höz közeledve), erre következik a nyilt (terpedt) e, azután jön az ë (az i-hez közeledve), s az ë-k között az alhangú természet szerént mélyebb, sőt a másik (alhangú) lépcsőzetbe tartozik. Innen az is látható, hogy a zárt ě-nek közép e nevezete nem szabatos; mely név onnan eredett, hogy eddigi betűrendszerünkben, a hosszú é-t is ide számítva, csak háromféle e hang taníttatik: nyilt e, közép ě, (mely az éles ë-vel őszvezavartatik) és hosszú (éles) é. Az éles és nyilt e hangnak még némely változásai- és fölcseréléseiről láthatni az Ě, É, I és Ö czikkekben. Az épen most megjelent 'Vadrózsák'-ban vagyis 'Székely népköltési gyüjtemény'-ben (I. kötet. Kolozsvártt. 1863.) Kríza János igen becses adalékokat nyújt a magyar nyelvészethez is, melyeket nevezett szerkesztő becsben s érdekben legfőbb fokra emel az által, hogy a népies hangejtési árnyalatokat a mennyire irásjegyekkel lehető, szintén följegyzette. Ezekből a többféle rövid e-nek létezését, melyet imént kifejténk, e gyüjteményben is tökéletesen igazolva találjuk. Ugyanis a zárt ë-t találjuk azon ezer és ezer szóban, melyeket a gyüjtemény rövid ö-vel ír, mint édös, kéncsöm, kéröm, veszedelmöm, széköj (székěly), neköm, szépön, beszélhetök stb. szókban, melyet magyarországi számos nyelvjárásból, pl. a kecskemétiből, szegediből stb. is ösmerünk, s mely még jöne szóban is nem tökéletes zárt vagy gömbölyű, hanem "rövid, egy kissé terpesztett ö", mint Kríza úr megjegyzi, az 526. lapon. A másik rövid e, a közönséges nyilt e, mely itt is pusztán más jegy nélkül áll. A harmadik azon pontos ě, mely rendszerént, s még az ö-ző tájszólásban is nem szokott ö-vé változni, vagyis nem hajlik ezen önhangzó felé, hanem vagy i, vagy kivált mélyhangú szókban o-val váltakozik, pl. és = is, těéd és tijéd = tiéd, rěám, rěá v. rěja, rěik (Háromszék), rěok (Udvarszék), riám, riád, riá, riánk, riátok, riok (Csikszék), hězzám, hězzád, hězza v. hězzája = hozzám, hozzád, hozzá; ellenben deák = doják és diák stb. Láthatni, hogy ez az élesnek neveztük, és két ponttal jeleltük ë, mely mind al-, mind felhangú szókban eléfordúl. Az egy szó e gyüjteményben ezen ě (= ë)-vel jeleltetik, épen mint jelen szótárban. Szintén meg van különböztetve, és igen nagy számmal, e gyüjteményben a nyilt ŕ (= ă) is azon esetben, midőn a közvetlen következő hosszú (nyilt) á amarra is visszahatással van, pl. mŕdár (= mădár), hŕzám (= hŕzám), ŕpám (= ăpám), ŕrczád stb., mint mi is e szótárban eléadtuk, s Előbeszédünkben épen a mondott körülményt is, madár, barát, barátság példák felhozásával szintén megérintettük. | |
* | |
| közelre mutató szócska, ellentéte a távolra mutató a, pl. Itt van e! Ott van a! Ide tedd e! Oda menj a! Tulajdonképen ezek teszik gyökelemét a mutató névmásoknak, ú. m. az e ennek: e-z, a régies e-ly (mai ily), e-de (mai ide), e-tt (mai itt) szóknak, továbbá e-m gyöknek (em-ez, em-itt, em-ide stb. szókban); az a pedig a megfelelő távolra mutató a-z, a-m-az, a-m-ott, a-m-oda stb. szókban. V. ö. A, (1). | |
* | |
| közel tárgyat vagy személyt mutató névmás, mely ez helyett áll, valahányszor az utána következő névszó mássalhangzóval kezdődik, pl. E könyvet én írtam. E két várost (Budát és Pestet) lánczhíd köti öszve. Azonban, midőn egyedűl mutatóul szolgál, azaz utána nem név, hanem másnemű szó következik, vagy pedig az utána jövő névhez szorosan nem tartozik, egész alakjában is kitétetik, pl. Ez nem illik. Ez rút dolog. Ez volt ott nem én. V. ö. EZ. | |
* | |
| indulatszó, mely boszuságot, haragot, visszataszítást fejez ki. E! ne bánts! E! lódúlj! Máskép: Eh. | |
* | |
| indulatszó megszólitás végett, éles ë-vel; eléjön a Tatrosi codexben: E mit hallok te felőled? (Quid hoc audio de te). E mit gondoltok tü szüvetekben? Rokon vele hé! | |
* | |
| éles ë, tájejtéssel é vagy i, kérdő vagy kétkedő szócska, mely rendesen az ige után áll, s ahhoz irásban kapcsoló jegygyel köttetik. Eljősz-e? Engem szólítottál-e, vagy mást? Nem tudom, menjek-e, maradjak-e. Megtetted-e, amit parancsoltam? Akarod-e magadat megjobbítani? Megfelel a latin ne? an? num? utrum? szóknak. Midőn az illető ige csak alattomban értetik, más szó után is állhat. Nem tudom, nagy-e, kicsiny-e? Majd megtudod, széna-e vagy szalma. Nem birom elhatározni magamat, hová menjek lakni, Pestre-e, Budára-e? Egyébkor ma csupán ige után áll.
S meddig tart e szép remények élte? Hajt-e virágot ennyi gazdag ág? Fölérek-e a boldogság egébe, Avvagy lehullok, látván fényhonát?! Mi oly közel van, azt elérem-e, Vagy elveszítvén, óh, túlélem e?! Hiador (Jámbor Pál). Régiesen és tájdivatosan ma is hosszú é. "Ihatjátok-é a kelyhet, kit én iandó vagyok." "Nemde két verebek adatnak egy pénzen-é." "Esmerted a parancsolatokat-é." Tatrosi codex. Megvan a hellen nyelvben is, de itt előre tétetik pl. 'h legw; mondom-e? 'h ouk oraV; nem látod-e? Rokon vele a magyar he is, mely tájdivatosan szintén kérdésekben fordúl elé, de csak a második személyhez intézve, pl. voltál ott he? nem látod he? Föltaláltatik az arab nyelvben is, vagy elül: e (vagy a) e Zejdün ďndeke Zejd nálad-e; vagy pedig mi? minő? értelemben hol elül, hol utól: é rádsol (mi ember?), kitáb é (minő könyv? Wahrmund arab nyelvtana). A törökben végűl mi: gidermi (megy-e), de a segédigeragokat megelőzi: gider-mi-im (megyek-e) betű szerént megy-e én?), gider-mi-szin (mégysz-e?), gider-mi-iz (megyünk-e), gider-mi-sziz (mentek-e), de a harmadik személyben: giderler-mi (mennek-e). | |
* | |
| az egyes harmadik személynévmás (ő) képét viselő rag 1) birtokot jelentő nevekben, mint szív-e, köntös-e, a Tatrosi és Bécsi bibliafordításokban, de tájdivatosan ma is eredetéhez hűbben szüv-ő, köntös-ő; 2) névviszonyítók- és névutókban: től-e, felől-e, belől-e, környűl-e, a régi bibliai fordításokban és tájdivatosan ismét: től-ö, felől-ö, belől-ö, környől-ö; 3) a határozott alakú (vagyis tárgymutató, v. tárgyilagos) igeragozásban mint vert-e, ölt-e, verj-e, ölj-e. V. ö. ~A, (3), és l. bővebben: SZEMÉLYNÉVMÁS. | |
* | |
| igeragozásban egyik múlt időragja, pl. ver-e, üt-e, melyből tárgyilagos ragozásban a tárgymutató és személyrag is egyesülvén vele, hosszú é válik: vere-i-e v. vere j-e = ver-é, üte-i-e v. üte-j-e = üt-é; a régi halotti beszédben i v j helyett v áll: vet-e-v-e, teremt-e-v-e. Többire V. ö. ~A (4). | |
* | |
| az ő részesülői ragnak módosúlata ilyenekben: szül-e, tel-e, czineg-e (= czineg-ő), fecske (= fecseg-e = fecseg-ő), fürg-e (fürg-ő). V. ö. ~A (5). | |
* | |
| puszta toldalék vagy utóhangzás, üres kihangzás, némely nyelvjárásban a szók végén, pl. pih-e, kez-e, méh-e (Vass József pályamunkája a Dunántúli nyelvjárásról a Magyar Nyelvészet V. kötetében, és Torkos Sándornál az I. kötetben), meg-e (a régi halotti beszédben mig-e), úgy hogy amazok újabb ragozással: méhé-je, kezé-je stb. V. ö. ~A (6). | |
* | |
| ezt és általán minden származékait és öszvetételeit, mint Ebcsont, Ebfaj, stb. l. Ě betű alatt. | |
* | |
| névképző, ter-eb(ély), régies der-eb szókban; az ő vagy ű kisarjadzása: ter-ő v. ter-ű = ter-ev = ter-eb. Mély hangon ~ab; lásd ezt és a B betűt. | |
* | |
| vastag v. mély hangon ~abb; lásd ezt és ~B (2). Érdekes a göcseji hasonlító ragozás: sokkellebb, messzellebb, mik nem egyebek mint sok, messze szók elsőben vel ragot vesznek fel: sokkel (= sok-vel l. E betű), messzi-vel = messzel és azután veszik fel a hasonlító ragot; máskor pedig a v-t j-vé változtatván, továbbá az l-et elhagyván, végre pedig a j-ét ismét ty vagy ny-re változtatván (miként mind ezt bőven eléadja Vass József a Magyar Nyelvészet V. kötetében 108, 109. lapokon), lesz például vén először vel raggal vén-vel, az l elmaradván s a v j-re: vén-je, j ismét ny-re változván: vén-nye, ennek tehát hasonlító foka vén-nyebb; így lesz ép-ből: ép-tyebb, bolond-ból bolondgyabb, nyomorúlt-ból nyomorúltyabb. A Torkos Sándor felemlítette náj naobb (= legnagyobb), néj szebb (legszebb) alakok sem egyebek mint nagygyal nagyobb, nagygyal szebb. 'Nagygyal' kifejezés a hasonlító fok mellett gyakran eléjön a régiségben, pl. a Tatrosi codexben: nagy-gyal inkább = sokkal inkább, leginkább. Lesz tehát nagygyal (= nagyval vagy nagyvel) szóból épen a göcseji nyelvjárás szerént nagyve = nagy-je = najje összébbhúzva náj, mely magas szók pl. szebb előtt néj-jé változik, mint nál-kül is lett: nél-kül. V. ö. NÁJ. Általán a göcseji és szomszédos nyelvjárás sok eredetiséget mutat és igen tanulságos példákat szolgáltat, mint az E betű alatt is olvasható. | |
* | |
| am. ez-be; ebbe a házba ment. | |
* | |
| (ebb-vé) l. ~ABBÁ, és V. ö. ~VÁ, ~VÉ képző. | |
* | |
| (ev-ed) l. ELEBBED, FÖLEBBED. | |
* | |
| (ez-bel-i v. ez-bél-i) mn. tt. ebbeli-t, tb. ~ek. Ezenféle; ezen nemhez tartozó; ezen tárgyat illető. Ebbeli szándékomról már régen akartalak tudósítani. Ebbeli dologban fáradozok én is. Bemutatom az ebbeli irományokat. | |
* | |
| am. ez-ben; ebben a házban lakom; ebben állapodtunk meg; ebben maradjunk. | |
* | |
| ~EBBÍTÉS l. ~ABBÍT, ~ABBÍTÁS. | |
* | |
| (ez-ből); kiható ből raggal viszonyított mutató névmás. Ebből el nem igazodunk. | |
* | |
| l. ~ABBÚL. | |
* | |
| puszta Somogy megyében; helyr. Ebdé-n, ~re, ~ről. | |
* | |
| falu Nógrád megyében; helyr. Ebeczk-én, ~re, ~ről. | |
* | |
| falu Esztergom megyében; helyr. Ebed-én, ~re, ~ről. | |
* | |
| (am. ev-éd vagyis inkább e-v-éd) fn. tt. ebéd-ět. 1) Közönséges értelemben, déli evés, déli jóllakás, egyszersmind azon ételek öszvege, melyeket délben megeszünk. Nagy ebéd, kis ebéd; hosszu ebéd, rövid ebéd. Eb ebéd (melyhez bor nincsen), katonás-ebéd. Barátságos ebéd. Úri ebéd. Ebédet enni. Ebédre híni, várni, menni. Ebédet vinni. Isten áldja meg a kendtek ebédét, az emberét is. (Így köszönti a köznép az ebédlőket). Hol az ebéd, ott a vacsora. (Km). Rosz ebéd az, melynek vacsorája nincsen. (Km). Ebéd elött, ebéd alatt, ebéd után, ebéd fölött. Szántó ebéd, mely jóval délelőtt történik, midőn t. i. a szántók etetni kifognak. 2) Ormánságban (Baranya megyében) és a székelyeknél reggeli evés. 3) Mátyusföldön, harmad-ebéd am. ozsonna, azaz délesti evés. Ezen elnevezésből kitetszik, hogy az ebéd szó általán evést jelentett, mert a harmadebéd nem más, mint harmadszori vagy harmadik evés. Ennek nyomán indultak azon irók is, kik a reggelit regebédnek a vacsorát estebédnek nevezék el. A székely földön divatos a délebéd (Vadrózsák 396. l.). Ezen szóban az igazi gyök: e; V. ö. ÉSZIK; rokonok az ebéd szóval a hellen edhtoV, latin edulium és epulae, szanszkrit adanan, a szláv nyelvekben objed, obiad, obéd, obid; a külső alakra hasonló szláv objed, obéd, obid, eredetét illetőleg, ez öszvetett szó az ob és jed elemekből, (jeszt szlávul am. enni). Bővebb öszvehasonlítás végett V. ö. ÉSZIK. | |
* | |
| falu Bars megyében; helyr. Ebe-decz-én, ~re, ~ről. | |
* | |
| (e-v-éd-ěl) önh. és áth. m. ebéděl-t. v. ritkán: ebédlětt, htn. ~ni v. ebédleni. Általán, ebédet eszik. Különösen 1) Dél tájban eszik, jóllakik. 2) Ormánságban, és a székelyeknél: 'reggeli' helyett. | |
* | |
| (e-v-éd-ěl-és) fn. tt. ebédelés-t, tb. ~ěk. 1) Köz értelemben, déli evés, jóllakás. 2. Némely tájszólás szerént: reggelizés. V. ö. EBÉD. | |
* | |
| (e-v-éd-etlen) mn. tt. ebédetlen-t, tb. ~ěk. Ebéd nélkül való, aki nem ebédelt. Mint ih. am. ebéd nélkül, ebédetlenül. | |
* | |
| (ebéd-fia) ösz. fn. tt. ebédfiát, többesben nem használtatik. Így nevezik Göcsejben a délelőtti, mintegy tizenegy óra tájban való evést; mert a göcseji ember ötször eszik napjában, ú. m. reggel; tizenegy óra tájban, s ez az ebédfia; délben; délutáni négy óra körül; és estve. | |
* | |
| (ebéd-hordó) ösz. fn. Aki az ebédre főzött ételeket az evők után viszi, péld. ki az aratók-, szántók-, kaszásoknak enni hord. | |
* | |
| (l. fönebb) ösz. mn. Miben v. min ebédet visznek, hordanak. Ebédhordó kosár, taliga, szekér, szamár. | |
* | |
| (e-v-éd-ke) fn. tt. ebédkét, tb. ebédkék. Rövid, kevés ételből álló, hirtelen készített takarékos ebéd. | |
* | |
| (ebéd-kor) időhatárzó. Azon időben, idő alatt, midőn ebédet esznek. Ebédkor látogatni valakit. | |
* | |
| (ebéd-költség) ösz. fn. Amibe az ebéd kerül, ebédre fordított kiadás. Más helyett megfizetni az ebédköltséget. | |
* | |
| (ebéd-látó) ösz. mn. Így nevezik több vidéken a határnak valamely magasabb részét, dombját, honnan a faluból jövő ebédhordókat meg lehet látni. Ebédlátó hegy (Fehér megyében, Czecze mellett). | |
* | |
| (e-v-éd-el-és) l. EBÉDĚLÉS. | |
* | |
| (ebéd-leső) ösz. fn. Tányérnyaló, ki hivatlanul másnak ebédlő asztalához tolakodik. | |
* | |
| (e-v-éd-el-ő) fn. tt. ebédlő-t. Különös terem, vagy szoba, a vendéglőkben, vagy magánházaknál, melyben ebédelni (vacsorálni is) szoktak; étterem. | |
* | |
| (l. fönebb) mn. Ebédet evő. Ebédlő vendégek, urak, cselédek. | |
* | |
| (e-v-éd-ött) időhatárzó. Eléfordul Margit életében, s am. ebédkor, ebéd alatt. | |
* | |
| (ebéd-rész) ösz. fn. Így nevezik az aratók, nyomtatók, és cséplők azon rész-gabonát, melyet ebéd, vagyis élelmezés fejében kapnak az illető gazdától, mely rendesen minden huszonöt mérőtől egy mérő szokott lenni. Máskép, különösen Dunán túl: kenyérrész. Ettől meg kell különböztetni a nyomtató, cséplő vagy arató részt, melynek ismét saját kulcsa vagyon. Kimérni, külön garmadába töltögetni az ebédrészt. | |
* | |
| (ebéd-szoba) ösz. fn. l. EBÉDLŐ, ÉTTEREM. | |
* | |
| (ebéd-társ) ösz. fn. Ki együtt szokott velünk enni, ebédelni; asztali társ. Vendéglői ebédtársak. | |
* | |
| (ebéd-terem) l. ÉTTEREM. | |
* | |
| (ebéd-véka) ösz. fn. l. EBÉDRÉSZ. | |
* | |
| (heb-ég) önh. m. eběg-tem, ~tél, ~ětt. Hebeg, rebeg, akadozva beszél. Székely szó. | |
* | |
| férfi kn. tt. Eberbárd-ot. Eberhardus. | |
* | |
| EBÉLLŐ régiesek és tájdivatosak, ebédl v. ebédel, ebédlés, ebédlő helyett. l. ezeket. | |
* | |
| falu Szala megyében; helyr. Eber-gény-be, ~ben, ~ből. | |
* | |
| falu Sopron megyében; helyr. Ebergőcz-ön, ~re, ~ről. | |
* | |
| város Erdélyben Küküllő megyében; helyr. Ebesfalvá-n, ~ra, ~ról. | |
* | |
| l. EVICZKEL. | |
* | |
| elavult gyök, melyből ecsel, ecselő, ecset, ecsetěl stb. származtak. Tisza vidékén még divatozik, ecselő értelemben. Mint hegyes, szurós szálakból álló eszköz rokon ék szóval. Innen Göcsejben ekecsel am. ecsetel. Alsó Vágmelléken: öcs, öcsel, öcset. Lugossy József szerént a gyök ösz volna, Szabó Dávidnál öszik = összehuzódik. | |
* | |
| zárt hangon ÉCS, kics. névképző, pl. köv-ecs, big-ecs, szeg-ecs; ~ke másik kicsinyítővel öszvetéve ~ecske: meny-ecske, kez-ecske, szék-ecske, bel-ecske; mellékneveknél is: szép-ecske; s számneveknél kett-ecske, négy-ecske.
Eléfordúl a török nyelvben is főneveknél dsik, csik s mellékneveknél rendszerént dse, cse alakban, pl. ana-dsďk anyácska, el-dsik kezecske, még az ez (am. kevés) toldással is el-dsikez, kezecske, at-csďgaz lovacska, úgy hogy Meninszky és Kollár szerént a k és g csak alig hallatszik, mintha volna el-ds-ez, at-cs-az. Melléknevek ak-cse fehérecske, udzsuz-cse, olcsócska, güzel-dse szépecske; de eléjön hosszabb alakban is: alcs-a-dsak (a törs alt) alacsonka, kücsü-dsek, kicsinke, az-dsďk v. az-a-dsďk kevesecske. Érdekes: az-csok (szószerént: kevés-sok) valamicske; semmi. V. ö. ~ACS, és ~KA, ~KE kicsinyítőket. | |
* | |
| mváros Szathmár, és faluk Heves és Nógrád megyékben; helyr. Ecsed-én, ~re, ~ről. | |
* | |
| falu Nógrád megyében, puszta Hevesben; helyr. Ecseg-én, ~re, ~ről. | |
* | |
| (ecs-el) áth. m. ecsel-t. 1) Gerebenez, azaz kendert, lent, gyapjút gerebenen tisztít, hihöl. 2) Különösen, kefeforma eszközzel hajat fésűl, simít. Minden reggel megecselni a gyermekeket. 3) Nővel közösűl. | |
* | |
| (ecs-el-és) fn. tt. ecselés-t, tb. ~ěk. Gerebenezés, hihölés, kefélés. | |
* | |
| (ecs-el-et-len) mn. tt. ecselet-len-t, tb. ~ěk. Aki vagy mi nincs megecselve. V. ö. ECSEL. Ecseletlen, boglyas hajú gyermek. Ecseletlen kender, gyapju. Mint ih. am. ecseletlenül. | |
* | |
| (ecs-el-ő) fn. tt. ecselő-t. 1) Saját alakú kefe, melylyel a hajat simítják. 2) Hosszukás, és kevessé görbe vaseszköz, melylyel a nyúzott bőr belsejét simára vakarják. | |
* | |
| (l. föntebb) mn. tt. ecselő-t. Aki ecsel. Ecselő leányok. | |
* | |
| (ecs-el-tet) áth. és mivelt. ecsel-tet-tem, ~tél, ~ětt. Ecscsel vagy ecselővel valamit meggerebeneztet; valakinek haját megsimíttatja. Megecselteté mind fejét, mind szakállát. (Heltai). | |
* | |
| (ecs-el-tet-és) fn. tt. ecseltetés-t, tb. ~ěk. Gerebeneztetés; fésültetés. | |
* | |
| HÁRMAS~, falu Somogy megyében; helyr. Ecsény-be, ~ben, ~ből. | |
* | |
| falu Pest, és pnszta Csongrád megyében; helyr. Ecser-ěn, ~re, ~ről. | |
* | |
| major Borsod megyében, és előhegy Szalában. | |
* | |
| (ecs-et) fn. tt. ecset-ět. 1) Haj-, szőr-, vagy sertekötecs, mely nyélhez van szorítva, s képirók, festők, színezők által stb. festékek, szinek fölkenésére használtatik. Festő ecset, meszelő ecset, sertés ecset. 2) Átv. ért. jelent képirói tehetséget, ügyességet. Finom ecsettel festett kép. 3) Hajkefe, ecselő kefe.
Néhutt öcset, tehát a gyökben zárt ě volna, (l. ECS gyök). Egyébiránt rokonnak látszik a latin seta, szláv stset. | |
* | |
| KIS~, falu Nógrád megyében; helyr. Ecset-ěn, ~re, ~ről. | |
* | |
| (ecs-et-ěl~) áth. m. ecsetěl-t. 1) Ecsettel fest, színez, mázol, fehérít. 2) Ekecsel, pepecsel. V. ö. ECSET. | |
* | |
| (ecs-et-ěl-ő) fn. tt, ecsetělő-t. Takácsok által használt csiríznemű ragasztó. | |
* | |
| (ecset-moh) ösz. fn. Tengeri moh faja, melynek hegyei sörteforma águak, s ecsetet képeznek (Corallina penicillus). | |
* | |
| (ecset-nedv) ösz. fn. Higított festék, máz, melyet ecsettel kennek föl. | |
* | |
| (ecset-nyalat) ösz. fn. lásd ECSETNEDV. | |
* | |
| (ecset-nyél) ösz. fn. l. ECSETSZÁR. | |
* | |
| (ecset-pázsit) ösz. fn. Mezőkön és szántóföldeken vadon tenyésző növény, a háromhímesek seregéből és kétanyások rendéből, melynek kelyhe két hosszukás, hegyes és öszvenyomott tokocskából áll. (Alopecurus). | |
* | |
| (ecset-szár) ösz. fn. Nyélféle fogó fából, csontból vagy fémből, mely az ecset szálait öszvetartja. | |
* | |
| (ecset-válu) ösz. fn. Lemezből készített válucska, olajjal töltve, melyben a festő ecsetet tisztítás végett öblögetik. | |
* | |
| puszta Veszprém megyében; helyr. Ecsi-be, ~ben, ~ből. | |
* | |
| falu Torontál megyében; helyr. Ecs-ká-n, ~ra, ~ról. Ejtik hosszú é-vel is Écska. | |
* | |
| l. ~ECS. | |
* | |
| puszta, Pest megyében; helyr. Ecskend-ěn, ~re, ~ről. | |
* | |
| névképző ketrecz = kert-ecz, azaz ke-rít-ecz szóban; módosulattal ~icz, ~öcz is, mint kendel-icz, (kendericz, canabina, linaria avis), gömb-öcz; mély hangon ~acz. l. ezt és ~CZ képzőt. | |
* | |
| régiesen am. edzig vagy eddig. L. EDDIG. | |
* | |
| am. adsza-ide. A hangrendben az első szó módosúlt az utóbbihoz, mint több másokban, pl. böstörő = borstörő, nélkül = nálkül. | |
* | |
| fn. tt. eczet-ět. Szeszes növénysavany, mely némely nedvek által képződik. Boreczet. Erős, mint a boreczet. Jó borból jó eczet lesz. (Km.) Gyümölcseczet, alma~, levendula~, málna~, rózsa~, sör~, savóeczet. Oláh eczet. Eczetet csinálni. Eczettel mosni valamit. Eczetbe mártani. Tokorcsra ment eczetet őrleni. (Csúfolódó. Km.) Eczetre maradt, a vén leányról mondják. Eczetes korsó megtalálta dugóját. Km.
Egyezik vele a latin acetum, acidum, szláv oczet, német Essig. Magyar nyelvből elemezve am. eszet vagy etet, azaz evő, ětető, maró szer. Ezen alapfogalom rejlik a latin acidum, acetum szókban, (aceo igétől, honnan acer szó is: "cibi acres, mordentes." Pliniusnál), és a német Essig (essen) szóban is. V. ö. ESZIK. A görög oxuV, szanszkrit áçus szóknak szintén 'scharf' értelmet is tulajdonítanak. A törökben adsď am. keserű, keserűség; és ads vagy adsďk am. ehes. | |
* | |
| (eczet-ágy) ösz. fn. 1) Általán mindenféle szer, mely által a növénynedvek eczetes forrásba mennek, s eczet készül. 2) Üledék az eczetes hordó s más edény fenekén, mely a legtisztább eczetből is fejlődik idővel. | |
* | |
| (eczet-árus) ösz. fn. Aki eczetet árul, eczettel kereskedik. | |
* | |
| (ecz-et-ěs) mn. tt. eczetěs-t v. ~et, tb. ~ek. 1) Eczettel készített, fűszerezett. Eczetes bab, eczetes saláta, eczetes becsinált. 2) Eczettel tölt, eczettartó. Eczetes hordó, eczetes üveg, eczetes korsó. Eczetes korsó megtalálta dugóját. (Km.). 3) Ami eczetté lenni kezd, eczetízű. Eczetes bor, eczetes lőre. | |
* | |
| (ecz-et-ěs-ěd-és) fn. tt. eczetěsědés-t, tb. ~ěk. Eczetessé változás. | |
* | |
| (ecz-et-ěs-ěd-ik) k. m. eczetě-sěd-tem, ~tél, ~ětt. Eczetes forrásba megy által, eczetízt, savanyuságot kezd kapni. Megeczetesedik a bor, ha gondot nem viselnek reá. | |
* | |
| (ecz-et-ěs-ít) áth. m. eczetěsit-ětt. htn. ~eni v. ~ni. Eczetes izűvé változtat; eczetes forrásba hoz. | |
* | |
| (ecz-et-ěs-ít-és) fn. tt. eczetěsítés-t, tb. ~ěk. Eczetessé változtatás. | |
* | |
| (ecz-et-ěs-űl) önh. m. eczetěsűl-t. Eczetes forrásba megy által; eczetesedik. | |
* | |
| l. ECZETĚSĚDÉS. | |
* | |
| (eczet-eviczk) ösz. fn. Eczetben fejlődő és élő eviczk. V. ö. EVICZK. | |
* | |
| (ecz-et-ěz) áth. m. eczetěz-tem, ~tél, ~ětt. Eczettel leönt, fűszerez, készít, becsinál. Salátát, ételt eczetezni. | |
* | |
| (ecz-et-ěz-és) fn. tt. eczetězés-t, tb. ~ěk. Eczettel készítés. | |
* | |
| (eczet-fa) ösz. fn. l. ECZETSZÖMÖRCZE. | |
* | |
| (eczet-főzés) ösz. fn. 1) Vegyészeti működés, mely által eczet készíttetik. 2) Gyár vagy intézet, melyben nagyobb mennyiségű eczetet készítenek. | |
* | |
| (eczet-főző) ösz. fn. Gyáros, ki eczetet készít. | |
* | |
| (l. föntebb) mn. tt. Miben, vagy mivel eczetet főznek. Eczetfőző kazánok. | |
* | |
| (eczet-gőz) ösz. fn. A felforralt, vagy tüzes vasra, lemezre, téglára csepegetett eczetnek párája, gőze. V. ö. GŐZ. | |
* | |
| (eczet-kisérlő) ösz. fn. Vegyészeti eszköz, mely által az eczet valódiságát és erejének fokát megvizsgálják. | |
* | |
| (eczet-méz) ösz. fn. Gyógyszertárakban mézzel főzött boreczet. | |
* | |
| (eczet-nemű) ösz. mn. Olyanféle savanyuságu, erjedésü, ízü, mint az eczet. | |
* | |
| (eczet-sav) ösz. fn. Vegyészetben, azon sav, mely az eczetnek sajátja. (Acidum aceticum). | |
* | |
| (eczet-savas) ösz. mn. Eczetsavval vegyített, föleresztett. Eczetsavas szerek. | |
* | |
| (eczet-szilke) ösz. fn. Eczetet tartani való kis findzsa, csésze. | |
* | |
| (eczet-szömörcze) ösz. fn. Növényfaj a szömörczék neméből; levelei szárnyasak, levelkéi körkörösek, virágai és gyümölcsei veres tömött bugában. Máskép eczetfa. (Rhus coriaria). | |
* | |
| (eczet-szörp) ösz. fn. Eczetből vagy eczettel készitett szörp. V. ö. SZÖRP. | |
* | |
| (eczet-víz) ösz. fn. Eczettel vegyített, savanyított víz. (Oxyeratum). | |
* | |
| (eczke-ficzke) ösz. mn. tt. eczkeficzkét, tb. eczkeficzkék. Nyalka, hegyes, kaczéros (legény v. leány). Székely szó. | |
* | |
| l. ECZETÉS, ECZETÉZ. | |
* | |
| elvont gyöke edény szónak. l. EDÉNY. | |
* | |
| helynévképző, mint ezekben: Ölved, Szeg-ed, Eb-ed, Für-ed. Elemzését illetőleg l. ~AD, (1). | |
* | |
| osztó számneveket képez mint negyed, tiz-ed; l. ~AD, (2). | |
* | |
| igeképző, mint eng-ed, mer-ed, terj-ed, él-ed; l. ~AD, (3). | |
* | |
| egyes második személy ragja 1) névviszonyítóknál mint nek-ed, vel-ed, től-ed, előtt-ed, ki-vül-ed; mellett-ed; 2) birtokneveknél: kez-ed, kenyer-ed; 3) tárgymutató igeragozásban: vert-ed, verj-ed. l. ~AD, (4 és 5). | |
* | |
| melléknévképző rövid-ed, könny-ed szókban, mely az alapfogalmat némileg mérsékli. Eléjön a Bécsi codexben: kicsin-ed. l. ~D, (1) névképző. | |
* | |
| l. ÉSZIK. | |
* | |
| l. EBDE. | |
* | |
| l. ÉDDEGÉL. | |
* | |
| (am. ez-ig) toldva: EDDIGLEN, ih. Közelítő értelemben kimutatja a határt, térben és időben. Eddig szabad, nem idébb. Eddig tűrtem, de ezután nem fogok. Régiesen sőt tájszólásban ma is edzig (= ed-ezig = ideezig), valamint addig = adzig. Döbrentei szerént Vasban, Somogyban ma is hallani: adzeg, adzik. Erdősy bibliájában a kiejtés szerént eccziglen = edziglen (mint eczejde = adsza ide). Elemzését illetőleg bővebben l. ADDIG. | |
* | |
| (eddig-elé) ösz. ih. Egész ezen ideig, jelen ideig. Eddigelé semmi hírét nem hallottuk. | |
* | |
| (ez-ig-i) mn. tt. eddigi-t, tb. ~ek.
Ezen ideig, mostanig, jelenig való, vagy volt. Eddigi éveim vígan folytak. Eddigi viseleteddel megelégszem. | |
* | |
| férfi kn. tt. Edét, tb. Edék. Eduardus. A német Eduard vagy Edward szóból kölcsönöztetett, melyet a nyelvészek edler vagy treuer Wächter szóból származtatnak. | |
* | |
| régiesen, ide, ide s tova helyett. | |
* | |
| (ed-ek) öszvetett melléknévképző mer-edek szóban, rokon eteg, atag képzővel. l. ~ATAG. | |
* | |
| (ed-ék) öszvetett főnév-képző, s vannak általa képzett sok oly származékszók, melyek magával az ed képzővel nincsenek használatban, mint tör-ed-ék, men-ed-ék, csepp-ed-ék, es-ed-ék, a mély hanguak között: foly-ad-ék, mos-ad-ék, fúr-ad-ék, alj-ad-ék stb. mindazáltal kétséget nem szenved, hogy az ed ad tag valamennyiben elavult igeképző, s az ék ennek részesülőjéből fejlődött ki. l. ~ADÉK és K betű. | |
* | |
| öszvetett főnévképző, mély hangon ~adal, l. ezt. | |
* | |
| mély hangon ~adalom, l. ezt. | |
* | |
| mváros Borsod megyében; helyr. Edelény-be, ~ben, ~ből. | |
* | |
| puszta Békés megyében; helyr. Edeles-ěn, ~re, ~ről. | |
* | |
| (ed-ény am. bödöny) fn. tt. edény-t, tb. ~ěk. 1) Mindennapi házi használatra való készület, melyben valamit tartunk, mibe valamit beleteszünk, legyen az érczből, csontból, fából, cserépből stb. Arany edények. Nem kell az aranyedényt pad alá vetni. (Km). Czinedény, cserépedény, ezüstedény, éjjeli edény, fejő edény, faedény, konyhaedény, kőedény, mázos edény, olajos, eczetes edéng, porczellán edény, üvegedény, vasedény stb. Így neveztetnek általán a kádárok által készített hordók, sajtárok, kannák stb. 2) Az állatok, és növények testében azon csők, melyekben a nedvek szivárognak. Véredények, téjedények, vízedények. Bordaközi edények, (vasa intercostalia); hágcsós edények (vasa scalaria); kigőzölgő edények, (vasa exhalantia); nyirkos edények, (vasa lymphatica); tápláló edények, (vasa nutritiva) stb. Átv. ért. a Szűz Mária litániájában: lelki edény, tiszteletes edény, ájtatosságnak jeles edénye.
Némelyek a szűkebb értelmü, evéshez használt vagyis ételtartó szerekkel hozzák hasonlatba, s eszik igétől származtatják, mintegy et-ény. | |
* | |
| (edény-áru) ösz. fn. Általán, vásárra kitett mindenféle edény, különösen: agyagból, porczellánból, kőből, üvegből készített edények. | |
* | |
| (edény-árus) ösz. fn. Edényekkel kereskedő, edényeket áruló. | |
* | |
| (edény-csináló) ösz. fn. 1) Mindenféle mesterember, ki széles értelemben vett edényeket készít. 2) Különösen fazekas, gerencsér, porczellángyáros. | |
* | |
| (edény-foltozó) ösz. fő- és mn. Ki repedt edényeket dróttal, vagy lemezzel megerősít, kijavít. Ilyenek az úgynevezett drótosok. | |
* | |
| (edény-fül) ösz. fn. Fülalakú, különösen lyukas fogó az edényen, melynél fogva azt kényelmesebben lehessen ide-oda mozdítani. Eltörni az edényfület. | |
* | |
| (ed-ény-ke) fn. tt. edénykét. A maga nemében kisded edény, pl. kis tál, kis bögre, kis kanna. | |
* | |
| (edény-száj) ösz. fn. Nyilás az edényen, melyen azt megtöltik, vagy tartalmát kiürítik. Tágas, szűk, csúcsos, kerekded edényszáj. | |
* | |
| (edény-tan v. ~tanítmány) ösz. fn. A boncztannak azon része, mely az állati, különösen emberi test edényeit tárgyalja. V. ö. EDÉNY. | |
* | |
| (edény-tartó) ösz. fn. Szekrény, vagy más készület, hol az edényeket tartani, elrakni szokták, különösen a konyhaedények helye, milyen a polcz, tálas stb. | |
* | |
| (edény-vásár) ösz. fn. Vásár, melyben edényeket árulnak és vesznek. | |
* | |
| BALATON~, PUSZTA~, falvak Szala megyében; helyr. Ederics-ěn, ~re, ~ről. | |
* | |
| férfi kn. tt. Edmund-ot. Edmundus. Magyarosabb hangzással: Ödön. | |
* | |
| férfi kn. tt. Eduard-ot. Eduardus. Rövidítve: Ede. | |
* | |
| falu Sopron megyében; helyr. Edvé-n, ~re, ~ről. Melléknév: edvi. | |
* | |
| (ed-ěz) áth. m. edz-tem v. ~ěttem, ~tél, v. ~ěttél, ~ětt, htn. edzni v. edzeni. Tulajdonkép mondatik a vasról, midőn megkeményítik, megaczélozzák, megnádolják. Habosra edzeni a vasat, keményre edzeni. Átv. ért. valamit erősít, mindenféle viszontagságok türésére szoktat. A testet hideg, meleg, éh, és szomj ellen edzeni. A lelket szenvedések ellen megedzeni.
Elemezve: ed-ěz, v. et-ěz, v. et-et, azaz marat. Rokon vele: aczél, aczogat, továbbá a német ätzen, essen. | |
* | |
| (ed-ěz-és) fn. tt. edzés-t, tb. ~ěk. 1) A vasnak megkeményítése, aczélozása, nádolása. 2) Átv. ért. viszontagságok ellen, s azok eltűrésére szoktatás. Testedzés, lélekedzés, szívedzés. | |
* | |
| (ed-ěz-ětt) mn. tt. edzětt-et. 1) Megkeményített, aczélozott, nádolt. Edzett vas. 2) Átv. ért. viszontagságokat erős testtel és lélekkel türő. Edzett test, edzett lélek, edzett kebel. Csatára edzett vitéz. | |
* | |
| (ed-ez-ik) ösz, igeképző, mély hangon ~adzik. l. ezt. | |
* | |
| (ed-ěz-ő) mn. tt. edző-t. 1) Keményítő, aczélozó, nádaló. Edző kovácsmunka, edző tűz, edző kalapács. 2) Átv. ért. viszontagságok türésére szoktató, erősítő. Edző vasas viz. Lelket edző viszontagságok. | |
* | |
| (ed-ěz-őd-és) fn. tt. edződés-t, tb. ~ěk. Aczélosodás, keményedés; neki törődés, türelemhez szokás. | |
* | |
| (ed-ěz-őd-ik) belsz. m. edződ-tem, ~tél, ~ött. 1) Aczélosodik, keményedik (a vas). 2) Neki törődik, neki keményűl, türelemhez szokik. Szenvedések, viszontagságok által edződik mind a test, mind a lélek. | |
* | |
| (edző-víz) ösz. fn. 1) Víz, melybe a megtüzesített vasat, aczélozás végett, belemártják. 2) Átv. ért. vasfürdő, mely tagokat edz, erősít. | |
* | |
| l. ÉEND. | |
* | |
| jobban ez-felé; l. EZ és FELÉ. | |
* | |
| (ez-féle) ösz. mn. tt, effélét, tb. effélék. Ezen nemhez tartozó, ilyen forma, ilyen tulajdonságokkal bíró. V. ö. FÉLE. Párhuzamos távolító társa afféle. | |
* | |
| ösz. fn. Kis f betű alakjára metszett nyilás a hegedűféle hangszerek felső lapján. | |
* | |
| ragozott állapotban az ég mint ékvesztő főnév módosúlata pl. eg-et, eg-ek, eg-en v. ég-en. l. ÉG. | |
* | |
| elvont gyöke 1) egér szónak és származékainak, rokon üg vagy ug gyökökkel (üget vagy ugor szókban); 2) egész szónak és származékainak s ez értelemben rokon ěgy vagy měg szókkal. 'Meg' is tájdivatosan pl. a göcseji nyelvjárásban: eg. | |
* | |
| névképző, pl. mel-eg, hid-eg, rid-eg, ör-eg, délcz-eg, id-eg, ür-eg szókban. Eredetét illetőleg l. ~AG, névk. | |
* | |
| éles ë-vel; régies ig rag helyett. Addeg, eddeg, kedeg. "Hegedülést, sípolást, dobolást, tánczot három esztendeeg megtiltottak." Érdy-codex. A régi magyar Passióban öszvevonva: esztendég. | |
* | |
| zárt ě-vel ég l. az Ě betű folytában. | |
* | |
| (eg-ély) fn. tt. egély-t. A religio szónak kifejezésére legújabban alkotott szó az ég (coelum) gyökből, mintegy égi boldogságra vezető elméleti és gyakorlati erkölcstan. | |
* | |
| (eg-ély-ěs) mn. tt. egélyes-t, v. ~et, tb. ~ek. Aki az egély szent tanait gyakorlatilag űzi, hitvallási buzgalmu. Egélyes jámbor ember. | |
* | |
| (eg-ély-ěs-ség) fn. tt. egélyes-ség-ét. Hitvallási buzgóság, istenesség. | |
* | |
| puszta Szala megyében. helyr. Egenföldé-n, ~re, ~ről. | |
* | |
| mváros Nyitra megyében; helyr. Eg-bél-ěn, ~re, ~ről. | |
* | |
| erdélyi falu Udvarhely székben, puszta Békés megyében; helyr. Egé-n, ~re, ~ről. | |
* | |
| puszta Pest megyében; helyr. Ege-csé-n, ~re, ~ről. | |
* | |
| puszta Hont megyében; helyr. Egeg-ěn, ~re, ~ről. | |
* | |
| erdélyi falu l. EGE. | |
* | |
| mváros Heves megyében; helyr. Eger-be, ~ben, ~ből. Melléknévi képzővel: egri. Egri név, egri vitéz, egri bor, egri asszonyok híresek. | |
* | |
| faluk Nyitra és Szala megyékben; helyr. mint föntebb. | |
* | |
| patak Heves és Borsod megyékben. | |
* | |
| EGERFA, l. ÉGER, ÉGERFA (hosszú É alatt). | |
* | |
| (eg-ér) fn. tt. egeret. 1) Sok fajra elágazott apró, fürge, sebes futásu emlős állat neme, melynek elűl két hegyes metsző foga, és igen rövid zápfogai, gömbölyü, csupasz, s félig átlátszó fülei, s aránylag nagy, vékony, szőretlen farka, ismertető jelei. Erdei, fejér, gyökerész, házi, mezei, városi, patkány-, golyvás, szárnyas, apró, hortyogó stb. egér. Egeret fogni. Nincs itthon a macska, tánczolnak az egerek. (Km). Szegény, mint a templomba szorult egér vagy a templom egere. (Km). 2) Átv. ért. ló egere, azaz, megzabálásból támadott gümő, hasonló kemény daganat az egérhez, melyet nyomkodással vagy a lónak futtatásával oszlatnak el, s ekkor azt mondják: megmozdult, v. megindúlt a ló egere.
Vastaghangon rokona agár, s átvetve hasonló hozzá ürge. Mind e három állat gyors, fürge mozgékony tulajdonságu. V. ö. AGÁR. Finnűl hiiri = egér, és hyörin (v. pyörin v. vyörin) sürgök, forgok, viriä, virkiä, vöyräs fürge, virgoncz, virkenen, függővé leszek. Kassai mind az egér mind az agár szót rágó-ból származtatja. | |
* | |
| falu Baranya megyében; helyr. Eger-ág-on, ~ra, ~ról. | |
* | |
| falu Veszprém megyében; helyr. Egeraljá-n, ~ra, ~ról. | |
* | |
| (egér-árpa) ösz. fn. Ugarokon termő vadárpafaj. (Hordeum murinum). | |
* | |
| mváros Erdélyben Torda megyében; és faluk Belső-Szolnok, Kolos megyékben s Medgyes székben, helyr. Egerběgy-ěn, ~re, ~ről. | |
* | |
| (egér-bűz) ösz. fn. l. EGÉRSZAG. | |
* | |
| (eg-ér-cse) fn. tt. egércsé-t, l. EGÉRKE. | |
* | |
| (egér-csěcs-fű) ösz. fn. Növényfaj a szaka-nemüek közől. Máskép: báránycsecsfű, v. szakafű v. borsos szaka. | |
* | |
| (eg-ér-cse-el, vagy öszvetétel által: egér-cseál) önh. m. egercsél-t. A marháról mondatik, midőn zöld ágak után kapdos, zöld ágakat, leveleket csipked, (mint az egér szokott csipkedni). Továbbá lassan-lassan elébb megyen, vagy ide-oda szaladoz stb. mint az egér, vagy mint az egerésző róka. (Ferenczi János a Tájszótárban). | |
* | |
| (eg-er-ecs-ke) fn. tt. egerecské-t. A maga nemében piczi, vagy fiaegér; egerke. | |
* | |
| (eg-er-es) mn. tt. egeres-t, v. ~et, tb. ~ek. 1) Egér nevű állatokkal bővelkedő. Egeres ház. 2) Egér nevű nyavalyába esett. Egeres ló. | |
* | |
| erdélyi falu Kolos megyében; helyr. Egeres-ěn, ~re, ~ről. | |
* | |
| (eg-er-es-ěd-ik) Lóról mondják, midőn egér nevű nyavalyába esik. | |
* | |
| (eg-er-ész) fn. tt. egerész-t, tb. ~ék. Egereket kereső, fogdosó. | |
* | |
| (eg-er-ész) önh. m. egerész-tem, ~tél, ~ětt. 1) Egereket keres, fogdos. Egerésznek a macskák, és némely kutyák. 2) Atv. ért. valamire alattomban leselkedik, titkon kacsingat, buján tekinget, tiltott helyekre kapdos. Más erszénye körül egerész. (Faludi N. E). Leányok után vagy leányoknál egerész. | |
* | |
| (eg-er-ész-és) fn. tt. egerészés-t, tb. ~ék. Egérfogdosás. Alattomos kacsingatás; szemérmetlen kapdosás. | |
* | |
| (eg-er-ész-get) önh. és áth. m. egerészget-tem, ~tél, ~ětt. Folytonosan, s mintegy kedvvel fogdossa az egereket. | |
* | |
| (eg-er-ész-get-és) fn. tt. egerészgetés-t, tb. ~ěk. Egérfogdosás. | |
* | |
| (egerész-kánya) ösz. fn. Kányafaj, mely egereket fogdos, s azokkal táplálkozik. | |
* | |
| (egerész-macska) ösz. fn. Macska, mely egereket fürkész és fogdos. | |
* | |
| (eg-er-ész-ő) mn. tt. egerésző-t. 1) Egereket kereső, fogdosó. Egerésző kánya. 2) Átv. ért. tiltott helyeken szemtelenűl fogdozó, tapogatódzó, alattomban kacsingató. Egerésző kezek, szemek. | |
* | |
| (egér-étető) ösz. fn. l. EGÉRKŐ, v. MIRENY. | |
* | |
| (egér-fakó) ösz. fn. és mn. Lóról mondják leginkább, melynek olyan szinü szőre van, mint a mezei egérnek. | |
* | |
| (egér-fark) ösz. fn. 1) Az egér nevü emlős állatnak aránylag hosszu és meztelen farka. 2) l. CZICZFARKKÓRÓ. | |
* | |
| (egér-fészek) ösz. fn. Fészek, melyben az egér kölykezik. | |
* | |
| (egér-fi) ösz. fn. Az egérnek kölyke, kis egér. | |
* | |
| (egér-fogó) ösz. fn. 1) Csalétekkel ellátott sajátságos készület, csaptató, vagy kaliczka formára, mely a torkoskodó egeret vagy lezúzza, vagy a kaliczkába rántja. 2) Osz. mn. Aki egeret fog, vagy mivel egeret fognak. Egérfogó kelepcze, csaptató, tőr. | |
* | |
| (egér-fül) ösz. fn. 1) Az egér nevü állatnak füle. 2) Többféle füvek neve. (Alsine media; hieracium pilosella; gnaphalium dioicum). | |
* | |
| falu Közép-Szolnok megyében; helyr. Egerhát-on, ~ra, ~ról. | |
* | |
| vagy EGÉRFÜLHÖLGYMÁL, (egér-fül-fű v. egér-fül-hölgy-mál), lásd: EGÉRFÜLHOLGYOMÁL. | |
* | |
| (egér-fül-holgyomál) ösz. fn. Növényfaj a holgyomálok neméből. (Hieracium pilosella). | |
* | |
| falu Közép-Szolnok megyében; helyr. Egerház-on, ~ra, ~ról. | |
* | |
| igazábban EGERBEGY, (Lenk Ignácz szókönyve után), falu Közép-Szolnok megyében. | |
* | |
| l. ÉGERJES (É alatt). | |
* | |
| (egér-kavics) ösz. fn. Bányakavics, mely a mirenynyel v. egérkővel (arsenicum) egyesülve találtatik. | |
* | |
| (eg-ér-ke) fn. tt. egérké-t. Apró kis egér; egerecske. | |
* | |
| (egér-kelepcze) ösz. fn. l. EGÉRFOGÓ, fn. | |
* | |
| (egér-kő) ösz. fn. Ásványokkal vegyült méreganyag, mely az olvasztó kemenczékben elválván, szürke lisztalakban koromként a kéményhez ragad, s lugsó által megtisztítva jegeczes alakot kap, és tiszta, fehér anyaggá változik. (Arsenicum). Ujabb tudományos neve: mireny, kissé előbb férjany. | |
* | |
| (egér-kő-olaj) ösz. fn. Sósavval vegyített egérkő. | |
* | |
| (egér-lyuk) ösz. fn. Lyuk, melyben egér lakik. Egér nem fér lyukába, s tököt köt farkára. (Km). | |
* | |
| (egér-maszlag) ösz. fn. Egérméreg, egérétető, egérkő. | |
* | |
| (egér-nem) ösz. fn. Állattanban jelenti azon állatosztályt, melyhez a legtágasabb értelemben vett egerek tartoznak. | |
* | |
| (egér-nemű) ösz. mn. Az egerek neméhez tartozó. Egérnemű emlős állatok. | |
* | |
| falvak Erdélyben, a háromszéki székben; helyr. Egerpatak-on, ~ra, ~ról. | |
* | |
| (egér-pinty) ösz. fn. l. CSÍZ. (Fringilla spinus). | |
* | |
| (egér-por) ösz. fn. Egerek kiirtására csinált por, mely vagy öszvetörött egérkőből, vagy egérkővel vegyített más anyagból áll. | |
* | |
| (egér-rágás) ösz. fn. Hézag, rés, lyuk, melyet az egerek csinálnak valamely testen, pl. ruhán, szalonnán, húson stb. | |
* | |
| (egér-rágta) ösz. mn. Mit egér vagy egerek kirágtak. Egérrágta szita, csizmaszár. Tréfás nyelven mondatik holmi elrongyollott, szakadozott ruhanemüekről. Egérrágta köpönyeg, kalapszél. | |
* | |
| (egér-szag) ösz. fn. Sajátságos, visszataszító bűz, melyet az egerek tanyája, fészke kőrűl érezni, különösen az egérhugynak bűze. | |
* | |
| (egér-szagú) ösz. mn. Minek olyan bűze van, mint az egérnek; vagy, min az egér bűze érzik. Egérszagú kamara. | |
* | |
| (egér-szar) ösz. fn. Egér emésztete, ganaja. | |
* | |
| mváros Szala megyében; falvak Baranya, Nyitra, Torna és Vas megyékben, s Erdélyben Maros székben. Helyr. Egerszeg-ěn, ~re, ~ről. | |
* | |
| (egér-szín) ösz. fn. Olyan szín, milyen az egér szőrének szine. | |
* | |
| (egér-szinű) ösz. mn. Minek olyan szine van, mint az egérnek. | |
* | |
| l. EGERSZEG. Különösen így hívják Tornában. | |
* | |
| (egér-szőrü) ösz. mn. Minek olyan szinű szőre van, mint az egéré. Egérszőrű paripa, szamár. | |
* | |
| (egér-tövis) ösz. fn. Cserjes növény, melynek hím és nővirágai külön szárakon, és pedig jobbára a leveleken nyilnak. (Ruscus). | |
* | |
| mváros Vas megyében; helyr. Egervár-on v. ~ott, ~ra, ~ról. | |
* | |
| falu Vas megyében; helyr. Egervölgyé-n, ~re, ~ről. | |
* | |
| (eg-ész v. eg-össz am. egy-össz) mn. tt. egészet. 1) Minek minden ízei, részei együtt- vagy megvannak, egy összeséget tesznek, mi csonkítva, vagy valamely alkotó részétől megfosztva nincs. Egész kenyér, egész alma, egész tojás, melyek megszelve, eltörve nincsenek. Egész a könyv, ha egy lapja sem hiányzik. 2) Mi részekre föl nem osztatott. Egész telek, melyet az örökösök el nem daraboltak. Egész koncz hús, melyet falatokra nem metéltek. 3) Jelent annyit, mint, egy részt sem véve ki. Egész város elégett. Egész országban pusztított a ragály. 4) Számtanilag, minek minden részei öszve vannak adva, pl. 4 + 5 + 6 = 15. Itt a 15 az elébbi részekhez képest egész; továbbá a mi nem tört szám, pl. ebben: 3 2/5, a 3-mas szám egész, a 2/5 tört. 5) Testileg ép, mely értelemben csak származékai egészség, egészséges használtatnak. 6) Átv. ért. merő, csupa vagy olyan, mint azon főnév, melynek jelzőjeként szolgál. Egész csuda ez a gyerek, oly okosan beszél. Egész apja. Egész paraszt. Egész ördög. Egész angyal.
Elemezve eg-össz v. egy-össz, vagy meg-össz, azaz együttlevő össz, meglevő össz. Elemezhető ekként is: egy-íz, azaz együtt levő iz, együtt levő rész; rokon vele hangban a hellén: ugihV. | |
* | |
| (l. föntebb) fn. tt. egész-et. Valami önálló lény, melynek semmi része nem hiányzik. Különösen a számtanban am. öszveg, több összeadott részből álló mennyiség; továbbá a tört szám ellentéte. V. ö. EGÉSZ, mn. | |
* | |
| (eg-ész-ěd-ik) k. m. egészěd-tem, ~tél, ~ětt. Egészszé lesz; hiányait mintegy maga magától kipótolja. A jövedelmekből lassanként kiegészednek az évi költségek. Egészedik a mű, mely teljesedéséhez közelít. | |
* | |
| (egész-gátna) ösz. fn. A hadtudományban jelenti azon földalatti árkot, melyet kivülről kezdve a várakba beásnak. | |
* | |
| (egész-ház-helyes) lásd EGÉSZHELYES. | |
* | |
| (egész-hely) ösz. fn. A volt urbéri egyes telkek legnagyobbika, s e szerént azon telkek felosztásának kulcsa, mely a föld minemüsége, a vidéknek helyzete, s némely más különbségek szerént valamivel kisebb, vagy nagyobb szokott lenni. Máskép: egésztelek. Felosztatik rendszerént félhelyekre, és fertályokra. Áll belső telekből, és külsőből. Egészhelyet birni. Egészhelyet örökölni, szerezni. | |
* | |
| (egész-helyes) ösz. mn. Kinek egészhelye van. Egészhelyes gazda, egészhelges jobbágy. Máskép: egésztelkes. Tréfás beszédben, kövér, terjedelmes testü ember. V. ö. EGÉSZHELY. | |
* | |
| (eg-ész-en) ih. 1) Minden részeivel együtt. A jószágot egészen általadni örököseinek. 2) Épen, minden rongálás, kár nélkül. Az edények egészen maradtak a rosz út daczára. 3) Végképen, mindenestűl. Egészen oda van. Egészen tönkre jutott. Egészen elégett. | |
* | |
| (eg-ész-ít) áth. m. egészít-ětt, htn. ~eni v. ~ni. Ami hiányos, csonka, vagy tökéletlen volt, azt teljessé, tökéletessé teszi. Kiegészít. A hiányos munkát, könyvet kiegészíteni. | |
* | |
| (eg-ész-it-ő) mn. tt, egészítő-t. Hiányt pótoló, valamit egészszé tevő, alkotó. Egészitő rész. A háznak egészitő részei az alap, a falak, a padolatok és a tető. | |
* | |
| (egész-körmű) ösz. mn. l. PATÁS. | |
* | |
| (eg-ész-len) l. EGÉSZEN. | |
* | |
| (eg-ész-let) fn. tt. egészlet-ět. Egész öszlet vagy öszveség. Egész mivolta valaminek. Ujabb alkatú. | |
* | |
| (eg-ész-ség) fn. tt. egészség-ět. Állapot, midőn valakinek teste és átvitt értelemben lelke is romlatlan természeti állapotban van, s minden részei alkalmasak, és képesek illő működéseiket teljesíteni. Mondatik az állatokról és a növényekről. Ellentéte: betegség. Jó egészség, változó egészség. Egészségben lenni. Kelletlen ott a kincs, ahol egészség nincs. (Km). Kinek elesége, szükön bora, söre, annak van egészsége. (Km). Tisztaság félegészség. (Km). Egészségére válik, amit eszik. Kedves egészségére vagy egészségedre váljék, vagy rövidebben: egészségére vagy egészségedre. Viselje egészséggel. (Mesteremberek kivánsága az új ruhához). V. ö. ÉPSÉG.
Ezen elemzés szerént némelyek hibásan irják egésség-nek, mert egés törzs nem létezik. | |
* | |
| (eg-ész-ség-ěs) mn. tt. egészségěs-t, v. ~et, tb. ~ek. Kinek egészsége van; aki nem beteg. V. ö. EGÉSZSÉG. Egészséges gyermek, öregember. Három dolog egészséges: eleget nem enni, munkától nem futni, és nem bujálkodni. (Km). Egészséges, mint a hal; minta pinty; mint a makk. (Km). | |
* | |
| (eg-ész-ség-ěs-en) ih. Ép állapotban; nyavalya, betegség nélkül. Egészségesen megtérni a hosszu utazásból. Egészségesen lefekünni, s betegen fölébredni. | |
* | |
| (eg-ész-ség-ěs-ěd-ik) k. mult: egészségěsěd-tem, ~tél, ~ětt. l. EGÉSZSÉGESŰL. MĚGEGÉSZSÉGĚSĚDIK. | |
* | |
| (eg-ész-ség-ěs-űl) önh. m. egészségesűl-t. Egészséges állapotba megyen által, betegségéből kigyógyul, kiépül. Megegészségesűl. | |
* | |
| (eg-ész-ség-vel) ih. Jó kivánást jelentő szó. Éljen egészséggel. Költse el egészséggel. Jó egészséggel! | |
* | |
| (eg-ész-ség-i) mn. tt. egészségi-t. Egészséget illető, ahhoz tartozó, arra vonatkozó. Egészségi jelek. | |
* | |
| (egészség-szabály) ösz. fn. Szabály, mely elénkbe adja a módot, mikép kelljen úgy élnünk, hogy testi lelki állapotunk ép maradjon, pl. Mindenben mértékletes légy, tisztán tartsd és meg ne hűtsd magadat. | |
* | |
| (eg-ész-ség-telen) mn. tt. egészségtelen-t, tb. ~ěk. 1) Kinek egészsége nincsen; beteges, nyavalygó. V. ö. EGÉSZSÉG. Egészségtelen gyermek, öregember. 2) Mi az egészségnek árt, mi betegséget okoz. Egészségtelen étel, ital, levegő, lakás, időszak. 3) Határozóilag am. egészségtelenűl, betegesen. | |
* | |
| (eg-ész-ség-telen-ěd-ik) k. m. egészségtelened-tem, ~tél, ~ětt. l. EGÉSZSÉGTELENŰL. Elegészségtelenedik. | |
* | |
| (eg-ész-ség-telen-ít) áth. m. egészségtelenít-ětt, htn. ~ni v. ~eni. Egészségtelenné tesz. | |
* | |
| (eg-ész-ség-telen-kěd-ik) k. m. egészségtelenkěd-tem, ~tél, ~ětt. Betegeskedik, nyavalyában sínylődik. | |
* | |
| (eg-ész-ség-telen-ség) fn. tt. egészségtelenség-ět. Egészség nélküli állapot. V. ö. EGÉSZSÉG. | |
* | |
| (eg-ész-ség-telen-űl) önh. m. egészségtelenűl-t. Egészségtelen, beteges, nyavalyás állapotba esik. Elegészségtelenűl. V. ö. EGÉSZSÉG. | |
* | |
| (eg-ész-ség-telen-ül) ih. Egészség nélkül. | |
* | |
| (egészség-ügy) ösz. fn. Köz egészséget illető dolog. | |
* | |
| (egész-telek) ösz. fn. l. EGÉSZHELY. | |
* | |
| (egész-telkes) ösz. mn. l. EGÉSZHELYES. | |
* | |
| (egész-testvér) ösz. fn. Egy atyától és egy anyától származott. Másképen: apúl anyúl testvér. Ellentéte: féltestvér t. i. apúl (apáról) testvér, vagy anyúl (anyáról) testvér. | |
* | |
| (egész-testvérség) ösz. fn. Egy apától és egy anyától való származás. | |
* | |
| (eg-ész-űl) önh. m. egészűl-t. l. EGÉSZĚDIK. | |
* | |
| (eg-ész-űl-és) fn. l. EGÉSZĚDÉS. | |
* | |
| (egész-vét) ösz. fn. A kereskedési üzletekben oly vásárlás, midőn valamit általában, egyes részeit tekintetbe nem véve, vásárlanak vagy vesznek meg, pl. egy határban termett dohányt, gabonát, egy falka gőbölyt, egy egész urodalombeli gyapjút stb. | |
* | |
| (egész-vétel) l. EGÉSZVÉT. | |
* | |
| l. EGY. | |
* | |
| falvak Baranya megyében (MAGYAR~, NÉMET~); Szala megyében; továbbá Erdélyben Doboka megyében (MAGYAR~, FELSŐ~); helyr. Egregy-ěn, ~re, ~ről. Folyó neve is Erdélyben Hunyad megyében. | |
* | |
| fn. tt. egres-t, tb. ~ěk. Egresfán termő bogyó, mely éretlen korában igen fanyar, és kemény, megérve édeses, és puha. Savanyú v. fanyar, mint az egres. (Km). Mondatik az éretlen savanyú szőlőről is. Szőlőt várt, egrest szedett. Isai. 5. 4. (Ribes grossularia).
A latin agrestis szótól kölcsönzöttnek latszik, honnan az olasz agreste, agresto, német Agrest, s a szláv nyelvekben aggrest, egrese stb. is eredtek. | |
* | |
| több helység neve Arad, Baranya, Borsod, Fejér, Somogy, Tolna, Torontál és Zemplén megyékben, úgy szinte Erdélyben Belső-Szolnok és Torda megyékben. Helyragozva: Egres-ěn, ~re, ~ről. | |
* | |
| falu Trencsén megyében; helyr. Egresd-ěn, ~re, ~ről. | |
* | |
| (egres-ěs) mn. tt. egresěs-t, v. ~et, tb. ~ek. Egressel készített (étel). V. ö. EGRES. | |
* | |
| (egres-fa) ösz. fn. A ribiszke nemü cserjék egyik faja, máskép: pöszméte, köszméte. | |
* | |
| falu Bereg megyében; helyr. Egreské-n, ~re, ~ről. | |
* | |
| (egres-lé) ösz. fn. Egresfa bogyóiból facsart, sajtólt lé. | |
* | |
| falu Közép-Szolnok megyében, s puszta Erdélyben Felső-Fejér megyében; helyr. Egrespatak-on, ~ra, ~ról. | |
* | |
| erdélyi falu Küküllő megyében; helyr. Egrestő-n, ~re, ~ről. | |
* | |
| mn. és fn. tt. egri-t, tb. ~ek. Egerből való. V. ö. EGER mváros. | |
* | |
| falu Szathmár megyében, puszta Nyitrában; helyr. Egri-be, ~ben, ~ből. | |
* | |
| (egri-ponty) ösz. fn. A pontyok neméhez tartozó, s patakok és nagyobb folyókban élő halacska. (Cyprinus phoxinus). | |
* | |
| tőszám, és mn. tt. egy-et. Fölveszi a többes számot is: "Hogy legyenek eggyek" (ut sint unum). Tatrosi codex (János evang. 17. fej. Erdősinél is: "hogy egygyek legyenek." Pestinél: "hogy legyenek egy.") Mint tőszám a többi között első, s rajta kezdjük a számlálást: egy, kettő, három stb. Egy, érik a meggy. (Km). Egyet ütött az óra. Egyet mondok, kettő lesz belőle. Midőn melléknevűl áll, jelent 1) meghatározott valamit, minek mása nincs, miből több nem létezik, vagy miből többet nem akarunk, nem czélunk említeni. Egy Isten, egy keresztség. Egy dologból kettőt ne tégy. (Km). Egy fa nem erdő. Egy Magyarország van. Egy életem, egy halálom. Az embernek egy nyelve, és két füle van, hogy többet halljon, mint beszéljen. 2) Jelent ugyanazonságot, hasonlóságot. Egy értelemben lenni, egyet érteni valakivel. Egy akarattal végezni valamit. Mindig egy bakot nyúzni. Egy bordában szőni. Egy csárdában két dudás meg nem fér. Egy kaptára ütött. Egy gyékényen árulnak. Egy hajóban eveznek. Egy húron pendülnek. Egy bordában szőtték. Egy kérget rágnak. Egy követ fújnak. Egy lantot pengetnek. Egy malomban őrlenek. Egy nótát dúdolnak. Egy nyomon járnak. Egy pórázon futnak. Egy són, egy kenyéren vannak. Egy a szoba a kemenczével. (Km). Egy nap nem a világ. (Km). Egy szó mint száz. Egy föcske nem hoz nyarat. Egy hajszányi. Egy szempillantásnyi. 3) Am. csupa, puszta. Egy üngre vetkőzni. Egy üngben gatyában járni. 4) Jelent tagadó szócskákkal összeköttetésben csekélységet. Nem ér egy pipadohányt, egy hajtófát, egy férges diót. Egy körömfeketényit sem. Csak egy hajszálon lóg. Egy falatot sem kapsz. 5) Am. némely, valamely, s használtatik az elbeszélésekben, péld. Egykor egy király nagy lakodalmat tartott. Volt egyszer egy ember.
Az 1, 2, és 3-dik esetben mint számnév hangsulyozás által emeltetik ki, pl. ęgy Isten, ęgy keresztség; ęgy üngben gatyában; a 4 és 5-ik esetben, mint határozatlan névelő-féle, hangsulyt veszít s az utána álló név veszi fel azt: nem ér egy pipa dohányt; volt egyszer egy király. Néha 'egyik' helyett is használtatik: egynek elesése, másnak fölkelése. (Km). Főnévűl áll ebben: Elég egynek egyben fényleni. Fáy András. Az egy névvel sok visszaélés történik, minthogy azt sokan a franczia, német stb. határozatlan névelő helyett használják. Nyelvünkben következő esetekben van helye: 1) Midőn határozottan csak egyet, s nem többet akarunk jelenteni, tehát számnév, pl. Az egész házban egy embert találtam. Itt az egy szón hangsuly fekszik. 2) Midőn 'valamely' értelemben valamely személynek, vagy tárgynak egyedisége iratik körül, pl. Élt hajdan egy király, kinek három fia volt. A hangsuly nem az egy hanem a király szón fekszik, tehát itt határozatlan névmutató gyanánt áll. 3) Használtatik az oly, ily, olyan, ilyen névmások előtt is, midőn azonban ki is maradhat, pl. Mit tarthatunk (egy) olyan emberről, ki, stb. Látjuk, hogy itt is fölösleges, tehát jobb elhagyni. 4) Használtatik a főnév, és annak jelzője közé téve, mely esetben nyomosító erővel bir, pl. Derék egy ember, szép egy ló. Itt sincs rajta hangsuly. 5) Tulajdon nevek előtt magasztaló, vagy lealázó értelemben is vétetik, pl. Egy Hunyady honáruló nem lehetett. Itt sem bír hangsulylyal. 6) Határozatlan gyűjtő nevek előtt, mint: pár, falka, sereg, csapat, bokor, pl. Egy pár csizmát vett. Hangsulyos. Minden egyéb esetekben ki lehet s kell kerülni a magyarban idegenszerű 'egy'-et 1) Annak egészen elhagyásával, pl. e helyett: Ezt egy halandó ember el nem viselheti, igy: Ezt halandó ember el nem viselheti. 2) Az ily oly, ilyen, olyan mutató névmásokkal, pl. e helyett: Ezeket mondá egy hangon, mely szívrendítő volt, így: Ezeket mondá oly hangon stb. 3) 'valamely' határozatlan névmással pl. e helyett: Ha egy ember iránt gyanuval viseltetel, igy: Ha valamely ember iránt gyanuval viseltetel. Az élő beszéd az 'egy' mint önálló szóban levő gy hangot rendszerént megkettőzteti, s régebben így is irták: egygy v. edgy v. edj; származékai közől a szokás némelyeket szintén kettős, gygy-vel, de némelyeket csak egyszerűen ejt; kettőztetés van ezekben egygyen-egygyen, egygyes, egygyetlen, egygyez, egygyik egygyügyű, egygyűl-egygyig, egygyütt, egygyüvé, és ezek további származékaiban; egyszerű gy van ezekben: egyéb, egyed, egyeledik, egyeles, egyelít, egyembe, egyen, egyén, egyetem, azután ezek további származékaiban, és azon esetben is, ha az egy szót közvetlenül mássalhangzó követi, pl. egybe, egyded, egymás, egység, egyszer stb. A régi halotti beszédben is egyszer egy, másszor két g-vel jön elé: ig és igg. Az újabb irói szokás mindenütt egyszerü gy-vel írja. Továbbá ezen szóban és származékaiban közösebb kiejtéssel inkább élesen mint nyiltan hangzik az e (t. i. ë), mely az egyenes, egyenesen stb. szókban i-vel fölcserélve is használtatik. Ennélfogva e szót családostúl inkább a nyílt, mint a zárt ě-vel kezdődő szók közé soroztuk, azon alapnál fogva is, hogy a zárt ě tájejtés, sőt terjedelmes régi nyelvszokás szerint ö-vel szokott váltakozni. Némely öszvetételekben szótársának némi sulyt vagy nyomatékot szerez, pl. egyelsőben, egyelőre, egymaga stb. öszvetételek jelentősebbek, mint a magános elsőben, előre stb. Rokonok vele a héber , chaldeai nyelven szintén (echad) és , arab ahad, (nőnemen ihda), persa ék, jek v. jak, szanszkrit éka-sz, éká, éká-m (mind három nemben), továbbá: szuómi yksi, ehst üks, üts, lapp akt, szirjan ötik, mordvin väike, cseremis iktät, iktä, ik, vogul äkvä, äk, ostják öt, íi, ej, ij, csagataj öng (első, először, Abuska), tübet dsig, mongol nige, nigen, lengyel, s más szláv jeden, wend edyn, edek, s a magyar ék v. hegy (valaminek csúcscsa, hegye, mely egy ujj mutatásával a kézen is lehet). A tatár-török bir, ber, per közelebb az árja családbeli prae, pri- (latin), pra (szanszkrit, honnan prathamas = primus), pro (prw-toV görög), vor (német) stb. törzsekkel egyezik, melyekkel rokoníthatók e magyar gyökök is: el (honnan: elő, első, eleve) és er (honnan: ered, eredeti). Europäus finn tudós szerént, a finn családbeli 1-től 7-ig levő számokban rendesen eléfordulni szokott t mássalhangzót a taksan vagy daksan (= tíz, szerénte a latin digitus) és a cseremisben még legépebben meglevő tät (kettőnél tat, koktat) rövidülete volna. A bővebb fejtegetés ezekben központosúl: A szuómi kahdeksan (= nyolcz) és yhdeksan (= kilencz) szók ezen alakok helyett vannak kaht-deksan és yht-deksan (= kettő tíz- és egy-tíz, t. i. tízből). Deksan magában teljesen nem létezik többé, az árja nyelvekben is csak daçan (szanszkrit) és a görögben deka fordúl elé. A mordvin kämen egyezik a suómi kämmen szóval, mely am. tenyér (Handfläche), a tíz ujj képviselője. Ezzel cserélték fel a finnek a hasonértelmű deksan-t, mely feltünőleg egyezik a latin digitus és görög daktuloV (magyarúl ujj) szókkal. E szerént a cseremisz t-t a tak mint taksan vagy daksan rövidített alakja helyett áll, s mind ebből némely számnevekben csak a t mássalhangzó maradt fenn; tehát a cseremisz ik-tät, ik-tä, suomi yh-te tulajdonképen am. ik- (v. yh = első) ujj, kok-tat, kok-ta, kah-te (kettő) am. kok (v. kah = második) ujj stb. (Das Zahlwort in der tschudischen Sprachenclasse von Wilhelm Schott). Ezeket kiváltkép csak azért hozzuk fel, mert a nevezett finn tudós a magyar 'egyik' szó ik tagjában is tik vagy tak szórészt szemlél. Mire bizvást állíthatjuk, hogy azon ik (= ki) képző, melyet valamennyi számneveink fölvesznek, úgyhogy maga az 'egyik' szó is a többesben valamennyi személyragot fölveszi: egyik-ünk, egyik-etek, egyik-ök stb. nem tő, hanem sorszám képzője. V. ö. EGYIK és IK számképző. | |
* | |
| (egyéb-kor) az éb rag az utána következő mély ragú kor miatt szintén mély hangúvá módosúlt. Ormánsági szó. | |
* | |
| (egy-águ) ösz. mn. Aminek csak egy ága van. Egyágu rózsatő. V. ö. ÁG. | |
* | |
| (egy-ágyu) ösz. mn. Oly növényekről mondatik, melyeknek virágaiban mind a két nembeli nemzőrészek megvannak. Egyágyu növények. (Monoclinia). | |
* | |
| (egy-akarat) ösz. fn. Jelenti többeknek megegyezését, egyező akaratát valamely dolog végrehajtására nézve. Egyakarattal megválasztani valakit képviselőnek. Egyakarattal elhatároztuk. | |
* | |
| (egy-akaratú) ösz. mn. Egy véleményü, egy szándéku, ugyanazon tárgyba, határozatba kivétel nélkül beleegyező. Egyakaratú utitársak. | |
* | |
| (egy-alakú) ösz. mn. Ugyanazon alakot viselő, egyformáju. Egyalaku ikrek. | |
* | |
| (egy-álló) ösz. mn. Használják 1) e kitételben: egyálló esztendeig am. egy egész vagy egy teljes esztendeig; 2) Egyálltó helyett; l. ezt. | |
* | |
| (am. egy-álltú) ösz. mn. Éléfordul ezen szókkal: helyemben, helyedben stb. Egy álltomban, egy álltodban, vagy egy álló helyemben stb. Úgy amint állok, állsz, azaz helyből meg sem mozdulva, igen kis idő alatt. Egy álltó helyében száz mesét elmond. | |
* | |
| (egy-általában) ösz. ih. Kivétel nélkül; valamennyit, vagy az egészet véve; mind közönségesen, épenséggel. Ezen művek egyáltalában roszak. Ezt, egyáltalában nem szenvedem. | |
* | |
| (egy-általán) l. EGYÁLTALÁBAN. | |
* | |
| (egy-aránt) ih. Egyenlően, hasonló mértékben, ugyanazon módon. Egyaránt elosztani az örökösök között az apai vagyont. Egyaránt szeretni minden gyermeket. Különbözik: egyiránt. | |
* | |
| (egy-aránylag) ösz. ih. l. EGYARÁNYOSAN. | |
* | |
| (egy-arányos) ösz. mn. Egyforma nagysága, mértékü, arányu. Ujjaink sem egyarányosak. Km. Egyarányos osztályrészek. | |
* | |
| (egy-arányosan) ih. Egyformán, hasonló mértékben, vagy arányban, ugyanazon módon. Egyarányosan felosztani a viselendő terheket. Egyarányosan felosztani a közös nyereményt, zsákmányt, jövedelmet. | |
* | |
| (egy-arányosság) ösz. fn. Egyformaság, hasonló mértéktartás; a részeknek szabatos, határozott viszonya egymáshoz. | |
* | |
| (egy-aránysó) ösz. mn. l. EGYARÁNYOS. | |
* | |
| (egy-aránytalan) ösz. mn. Egyformátlan, nem hasonló mértékü. Egyaránytalan adót vetni ugyanazon birtoku lakosokra. l. ARÁNYTALAN. | |
* | |
| (egy-aránytalanság) ösz. fn. Két, vagy több öszvehasonlított tárgyaknak viszonya, melynél fogva mértékre, vagy nagyságra semmi módon öszve nem ütnek. Máskép csak egyszerűen: aránytalanság. | |
* | |
| (egy-arányu) ösz. mn. Ugyanazon arány szerint rendezett, alakult. V. ö. ARÁNY. | |
* | |
| (egy-arányuság) ösz. fn. Két vagy több öszvehasonlított tárgynak azon viszonya, melynél fogva azok egyarányban vannak. V. ö. ARÁNY. | |
* | |
| (egy-árboczu) ösz. mn. Minek csak egy árbocza van. Egyárboczu kisebbféle tengeri hajó. | |
* | |
| (egy-árnyu) ösz. mn. Ami mindig egy oldalra veti az árnyát. Különösen, földleirásban egyárnyuak, (heteroscii) azon földnépek, kik déltájban mindig ugyanazon tájra vetik árnyaikat, t. i. vagy éjszakra, vagy délre. | |
* | |
| (egy-azon) ösz. mn. l. UGYANAZ, v. AZONEGY. | |
* | |
| (egy-azonképen) ösz. ih. Ugyanazon módon. | |
* | |
| (egy-azonság) ösz. fn. l. AZONSÁG. | |
* | |
| (egy-be) 1) Igekötő, am. öszve, együvé. Egybefoglalni. Egybeadni. 2) l. EGYBEN. | |
* | |
| (egy-becsű) ösz. mn. Ugyanannyit érő, ugyanazon áru. Az arany nem egybecsü az ezüsttel. Egybecsü árukat fölcserélni. | |
* | |
| (egybe-foglal) ösz. áth. Öszvefoglal, egy testté, tömeggé alakít öszve; együtt végez, egyszerre tesz. Egybefoglalni valamely ügyhöz tartozó irományokat, okleveleket. Egybefoglalni tanítás közben a történeteket a földleirással. A géptant egybefoglalni az alkalmazott számtannal. | |
* | |
| (egybe-foglalás) ösz. fn. Cselekvés, mely által többeket egybefoglalunk. | |
* | |
| (egybe-forrad) ösz. önh. Egy testté, tömeggé forr öszve. Mondják a sebről is, midőn beheged, vagy az eltört csontról, midőn ismét öszveáll, öszvenő. | |
* | |
| (egybe-forradás) ösz. fn. Két vagy több külön testnek tűz által öszveállása, egy testté, tömeggé alakulása. Átv. ért. a sebnek behegedése, a törött csontnak begyógyulása. | |
* | |
| (egybe-fűz) ösz. áth. Füzés által egy testté, tömeggé tesz. Egybefűzni a leszedett dohányleveleket. Átv. ért. egy erkölcsi testté alakít. Szerelem rózsalánczával egybefűzött jegyesek. | |
* | |
| (egybe-gyüjt) ösz. áth. 1) Egy halomba, rakásba, tömegbe öszveszed. Sok pénzt egybegyüjteni. 2) Öszvehí. Egybegyüjteni a szavazattal biró tagokat. | |
* | |
| (egybe-gyűl) ösz. önh. Többed magával öszvejön, egy társaságba gyűl. Egybegyűltek a jó sültek. Km. V. ö. GYUL. | |
* | |
| (egybe-halmoz) ösz. áth. Több holmit egy halomba gyűjt, rak. | |
* | |
| (egybe-hí) ösz. áth. Többeket hí, hogy öszvejőjenek. Különösen mondatik testületről, melynek tagjait öszve szokták híni. Egybehíni a tanácsot, az országgyülést. Egybehíni a törvényszéket. | |
* | |
| (egybe-hord) ösz. áth. Öszvehord, egy rakásra, tömegbe hord. V. ö. HORD. | |
* | |
| (egybe-kel) ösz. önh. Valakivel házassági viszonyba lép, öszvekel. Egybekeltek a régi szeretők. | |
* | |
| (egybe-kelés) ösz. fn. Házasságra lépés. Egybekelésöktől fogva mai napig békében élő házastársak. | |
* | |
| (egybe-köt) ösz. áth. Tulajdon ért. kötő által több részeket egy csomóba, tömegbe, kévébe stb. öszvefog, öszveszorít. Egybekötni a learatott búzamarkokat. Egybekötni valamely munkának első és második részét. 2) Képes kifejezéssel: egy erkölcsi testté alakít, s mintegy öszvefűz. Egybekötni a jegyeseket. | |
* | |
| (egybe-kötés) ösz. fn. Tulajdon ért. kötőszer által többfélének, több részekből álló valaminek öszvefűzése, egy testbe, tömegbe szorítása. Átv. ért. cselekvés, melynél fogva többeket egy erkölcsi testté alakítunk. A mátkák egybekötése. | |
* | |
| (egy-ben) ih. Tüstént, legott, mindjárt, iziben, azonnal, egyszeriben. Egyben ott leszek. Egyben elvégzem. | |
* | |
| (egybe-olvad) ösz. önh. Öszveolvad; különféle részekből álló valami egy testté foly öszve olvadás által. V. ö. OLVAD. | |
* | |
| (egybe-olvadás) ösz. fn. Különféle részeknek, vagy testeknek tűz által öszvefolyása, egy testté, tömeggé olvadása. V. ö. OLVADÁS. | |
* | |
| (egybe-olvaszt) ösz. áth. Külön testeket, vagy részeket tűz, v. meleg által egy testté, tömeggé olvaszt. V. ö. OLVASZT. Egybeolvasztani az ezüst kanalakat, gombokat, edényeket stb. Egybeolvasztani a hájat és szalonnát. | |
* | |
| (egybe-olvasztás) ösz. fn. Cselekvés, mely által külön testeket, vagy részeket egy testté, tömeggé olvasztunk. V. ö. OLVASZT. Az ablakokról leszedett ólomdarabok egybeolvasztása. | |
* | |
| (egybe-ragad) ösz. önh. l. ÖSZVERAGAD. | |
* | |
| (egybe-ragaszt) ösz. áth. l. ÖSZVERAGASZT. | |
* | |
| (egybe-vész) ösz. önh. Összevész, egymással perbe száll. Ritka használatu. | |
* | |
| (egybe-vet) ösz. áth. 1) Számolás által különféle tárgyakat öszvehasonlít. Egybevetni a jövedelem mennyiségét a kiadásokkal. Egybevetni az uti költségeket. 2) Hasonlítás végett többféle dolgot fontolóra vesz, öszveállít. Egybevetni a fáradságot, és munkát azon sikerrel, mely belőle származott. Egybevetni a leélt éveket azon művekkel, melyeket végrehajtottunk. | |
* | |
| (egybe-vetés) ösz. fn. Cselekvés, mely által különféle tárgyakat, dolgokat egybevetünk. V. ö. EGYBEVET. | |
* | |
| (egybe-zěndűl) ösz. önh. l. ÖSZVEZĚNDŰL. | |
* | |
| (egy-bokor) ösz. mn. 1) Mondatik leginkább a páros madarakról, midőn kettőről van szó. Egybokor gilicze. És hogy áldozatot hoznának ... egybokor gerliczét. Káldi Luk. 2. 24. 2) Egycsapat, egysereg. Egybokor csavargó lappangott a sűrüben. V. ö. BOKOR. | |
* | |
| (egy-csékü) ösz. mn. Oly növényekről mondatik, melyeknek virágjában egyetlen himszál van. (Monandria). V. ö. CSÉK | |
* | |
| (egy-ded) mn. tt. egyded-ět. Egyforma, egyalakú, hasonló külsejü. Műtanilag: oly egész, melynek minden részei egy végczélra öszvehangzanak. Egyded mű. | |
* | |
| (egy-ded-ség) fn. tt. egydedségět. Egyformaság, minden részeknek oly viszonya egymáshoz, melynél fogva azok egy egészet képeznek. Valamely műnek egydedsége. | |
* | |
| (egy-éb) mn. tt. egyeb-et. Ékvesztő. Épen innen tetszik meg, hogy némelyek hibásan írják két bb-vel, mert nem mondjuk: egyebbet, egyebbek. Régente eléfordúl a törzsben is röviden: egyeb. A többesben gyakran olvasható a régi bibliafordításokban egyeb-i; t. i. alatta értendő: azok (egyebei), mint Jászay Pál is érinti (Tatrosi codex 284. lapon). Hasonló szónak látszik a ma is divatos több-i; de ez egyes számban is használtatik tehát inkább több-je helyett van. Ezen vagy azon kivül más, több. Egyéb dolga sincs, mint stb. Minden egyéb fáradsága hiába esett. Vétetik főnevül is, pl. Lelkén kivül egyebe nincs. Néha határozó gyanánt áll, s annyit tesz: mint. Egész nap mit sem tesz, egyéb hogy a házra vigyáz.
Eredeti jelentése: a maga nemében másik egy, más valami. Egyéb ki vet és egyéb ki arat. (Tatrosi codex) am. más aki vet és más aki arat (alius est qui seminat et alius qui metit). | |
* | |
| (egyéb-féle) ösz. mn. Másféle, másnemű. Egyébféle dolgai is vannak, nem csak hivatalbeliek. | |
* | |
| (egyéb-ha) ösz. ih. 1) Kivévén ha; ha csak nem. El nem végezhetem dolgomat, egyébha segíteni fogtok. Székely szó. 2) Más időben, régente; innen egyébhai am. régi. (Eléjön egy régi magyar Verbőcziben). | |
* | |
| (egyéb-iránt) ih. és ksz. 1) Különben, máskülönben. Egyébiránt én mit sem segíthetek bajodon. 2) Azonban. Egyébiránt majd meglátjuk, mint üt ki a dolog. V. ö. IRÁNT. | |
* | |
| (egyéb-kép) ih. Máskép, más módon. | |
* | |
| (egyéb-ként) ih. Különben, más különben. "Egyébként még messzől valván .... kéri azokat, melyek békeségé" (Alioquin, adhuc illo longe agente ... rogat ea quae pacis sunt). Tatrosi codex (Lukács 14). "Adjad nekünk Dánielt .... egyébként megölönk tégedet" Bécsi codex. (Daniel 14). | |
* | |
| (egyéb-kor) ih. Máskor, más időben. Reggel ügyeimben járok kelek, egyébkor honn vagyok. Egyébkor nem szólhatni vele, mint délután. | |
* | |
| A Tájszótár szerént Balaton mellékén és Kemenesalján am. összevisszaálló, idomtalan, formátlan, esetlen; innen Lugossy József az ágbog, átabota szókkal hozza viszonyba. Kresznericsnél am. kicsiny, apró, hitvány, nem szemre való. | |
* | |
| hangmódosúlata agyabugyál szónak; l. ezt. | |
* | |
| (egyéb-űnnen azaz egyéb-honnan) ösz. ih. és ksz. Máshonnan, más helyről, tájékról, irányból. Egyébünnen jött az ellenség, nem ahonnan vártuk. | |
* | |
| (egyéb- v. egyeb-ütt, azaz egyeb-ott) ih. és ksz. Másutt, más helyen, tájékon. Egyébütt hiába keressz segítséget. Nincs egyebütt nyugalom, mint a sírban. | |
* | |
| (egyeb-üvé azaz egyéb-hová) ih. és ksz. Máshová, más helyre. Nincs egyebüvé folyamodnunk, mint az Istenhez. Egyebüvé ment el, nem oda, ahová gondolám. | |
* | |
| (egy-ed) fn. tt. egyed-ět. Bölcsészettanilag, minden lény, mely egy egészet, önállót tesz, mely saját jegyei által tökéletesen meghatározva levén, minden más lényektől különbözik (Individuum). Különösen jelent embert, midőn azt önállólag, magán tekintjük, máskép: egyén. | |
* | |
| férfi kn. Aegidius. A hellen-latin aegis, ~idis szóból származott, mely Jupiter paizsát jelentette, s általán paizst, átv. ért. ótalmat jelent. | |
* | |
| l. SZENT-EGYED. | |
* | |
| l. ĚSZIK. | |
* | |
| (egyed-árus) ösz. fn. Oly árus, vagy kereskedő, kalmár, mesterember, ki bizonyos árukkal egyedül, mások kizárásával üzérkedik, kereskedik. Társulatról is értethetik. V. ö. EGYEDÁRUSSÁG. | |
* | |
| (egyed-árusság) ösz. fn. Oly üzérkedés, kereskedés, melynél fogva valaki bizonyos árukkal egyedül, mások kizárásával kereskedik. Szélesb ért. midőn valamely egyesület vagy társulat kizárólag űz bizonyos árukkal kereskedést. A mészárosok, sütők egyedárussága. (Monopolium). | |
* | |
| (egy-ed-i) mn. tt. egyedi-t, tb. ~ek. Egyedhez tartozó, azt illető, arra vonatkozó; egyedtől származó. (Individualis). Egyedi tulajdonságok. | |
* | |
| (egy-ed-i-leg) ih. Személyesen, egyenként véve, külön-külön. Egyedileg folyni be a társulat üggeibe. | |
* | |
| (egy-ed-i-ség) fn. tt. egyediség-ět. Öszvesége azon tulajdonságoknak, melyek bizonyos egyedet, személyt sajátságosan jellemzenek, minden egyebektől megkülönböztetnek. Kitünő egyediség. Ritka egyediség. (Individualitas). | |
* | |
| (egy-ed-it) áth. m. egyedít-ětt, htn. ~ni v. ~eni. Valamit egyeddé, azaz önálló egygyé tesz. V. ö. EGYED. | |
* | |
| (egyed-országlás) ösz. fn. Országlás neme, midőn a főkormány egy személyben öszpontosúl. (Monarchia). Másképen: egyurság, egyuralom. Szorosabb ért. oly országlás, melynél fogva a fejedelem akarata a törvény, melynek hozásába az illető ország képviseletileg be nem foly; Önúrság (Monarchia absoluta). | |
* | |
| (egyed-országló) ösz. fn. Fejedelem, kiben a főhatalom öszpontosúl. (Monarcha).
Másképen s jobban: egyúr, vagy egyedúr. Szorosb ért. független önúr, kinek kormányába és törvényhozásába az ország képviseletileg be nem foly. | |
* | |
| (egyed-úr) ösz. fn. l. EGYEDORSZÁGLÓ. | |
* | |
| (egyed-uralmi v. ~úri) ösz. mn. Egyeduralmat illető, arra vonatkozó. Egyeduralmi országlás. | |
* | |
| (egyed-uralom v. ~urság) ösz. fn. l. EGYEDORSZÁGLÁS. | |
* | |
| (egyed-ursági) ösz. mn. lásd: EGYEDURALMI. | |
* | |
| (egy-ed-űl) ih. Egy maga, magánosan, minden társ nélkül. Egyedül maradni a csatában. Egyedül élni. Egyedül utazni. Egyes egyedül van otthon.
Két czigány legény hegedül, Csak magam járom egyedül. (Népd.) | |
* | |
| (egy-ed-ül-es) mn. tt. egyedüles-t v. ~et, tb. ~ek. Magános, magán levő, társ nélküli. Egyedüles élet. | |
* | |
| (egy-ed-ül-i) mn. tt. egyedüli-t, tb. ~ek. Egyedül létező; társ nélküli. Egyedüli mulatsága az olvasásban áll. Egyedüli élet. | |
* | |
| (egy-ed-ül-i-ség) l. EGYEDÜLSÉG. | |
* | |
| (egy-ed-ül-ség) fn. tt. egyedülség-ět. Maganosság, minden társ nélküli állapot. | |
* | |
| (egyedül-való) ösz. mn. l. EGYEDÜLES, EGYEDÜLI. | |
* | |
| (egyedül-valóság) ösz. fn. l. EGYEDÜLSÉG. | |
* | |
| ösz. számnév. Élünk vele, midőn az egy számot határozottan akarjuk mindenikről különösen kijelenteni, p. o. Egy-egy emberre fél font hús, és itcze bor jutott, azaz, mindenikre különösen. Egy-egy krajczárt fizet minden átkelő a réven. Egy-egy ember mehet a pallón.
"Leborúlok színed előtt, És bámullak csendesen, Minden egyes gondolatom Egy-egy imádság leszen." Flóra (Tóth Kálmánné). | |
* | |
| l. ĚSZIK. | |
* | |
| (egy-el) elvont törzse egyeledik, egyelet, egyelít stb. szóknak. | |
* | |
| (egy-el) áth. m. egyel-t. Ver, megver, mintegy együvé ver, egyenget. Mondják ezt is: jól megegyengették. Más véleménynyel hangmódosúlata agyal szónak. l. AGYAL 1). Jól megegyelték, azaz, megdöngették. Tájszó, melyet népies irásmódban használhatni. | |
* | |
| l. ĚSZIK. | |
* | |
| (egy-el-ěd-és) fn. tt. egyelědés-t, tb. ~ěk. Keveredés; különféle és különnemü testeknek, részeknek egybevegyülése. | |
* | |
| (egy-el-ěd-ik) k. m. egyelěd-tem, ~tél, ~ětt. Keveredik; különféle és különnemü tárgyak közé vegyűl. Beleegyeledik. Öszveegyeledik. Egybeegyeledtek, a kiknek idegen feleségök vala. (Káldi Esdr. 3. 9. 18.). Rokon vele: elegyedik. Mindkettőben az öszvetétel egy és el szókbul alakult, csakhogy egyikben egyik, másikban másik áll elül. | |
* | |
| (egy-el-eg) fn. l. EGYVELEG. | |
* | |
| tájdivatos önh. l. ŐGYELEG. | |
* | |
| (egy-eleinte) ösz. ih. Nyomatékosabb kifejezése eleinte szónak. | |
* | |
| (egy-el-es) mn. tt. egyeles-t v. ~et, tb. ~ek. Kevert, vegyes. Ő pedig elküldé Nikánort, adván neki az egyeles nemzetségekből nem kevesbet húsz ezer fegyveresnél. (Káldi, Machab. II. 8. 9.). És kőfalakkal környülvétett vala, melyben a pogányoknak egyeles sokasága lakik vala. (Ugyanott 12. 13). Egyébiránt e szó nem más, mint a megforditott: elegyes. V. ö. EGYELEDIK. | |
* | |
| (egy-el-es-leg) ih. Keverve, vegyítve, elegyesleg. | |
* | |
| (egy-el-ěsz-ik) k. l. EGYELĚDIK. A többi időket is ettől kölcsönzi. | |
* | |
| (egy-el-etlen) mn. tt. egyelet-lent-t, tb. ~ěk. Ami egyelítve, azaz, keverve, vegyítve nincs. Egyeletlen liszt, széna, takarmány. | |
* | |
| (egy-el-etlen-ül) ih. Keverés, vegyités nélkül; keveretlenül, vegyítlenűl. A szénát egyeletlenül adni a marhának. | |
* | |
| (egy-el-ít) áth. m. egyelít-ětt, htn. ~ni v. ~eni. Kever, vegyít; különféle és különnemü tárgyakat mintegy egygyé alakít. Beleegyelít, elegyelít, öszveegyelít. Máskép: elegyít. V. ö. EGYELĚDIK. | |
* | |
| (egy-el-ít-és) fn. tt. egyelítés-t, tb. ~ěk. Keverés, vegyités; különféle és több nemű tárgyaknak egy egészszé alakitása. A bornak vízzel egyelitése. | |
* | |
| (egy-el-ít-ětt) mn. tt. egyelitětt-et. Kevert, vegyített. Egyelített dohány. Vízzel egyelített bor. | |
* | |
| (egy-elmű) ösz. mn. Ugyanazon szándékkal, akarattal biró; egy véleményben levő. Egyelmü testvérek, barátok, pártfelek. | |
* | |
| (egy-elmüleg) ösz. ih. Egy szándékkal, akarattal; ugyanazon véleménynyel. Egyelmüleg nyilatkoztak mindnyájan a házi adóra nézve. | |
* | |
| (egy-elmüség) ösz. fn. Közös szándék, akarat; bizonyos tárgyra nézve ugyanazon vélemény, gondolkozásmód. A haladás szükségére nézve minden pártok között egyelmüség uralkodik. | |
* | |
| (egy-előbe) ösz. ih. Első ízben (Molnár Albert-nél is). Máskép: egyelsőben. Az egy némi nyomatékot ad az utóbbiaknak. | |
* | |
| (egy-előre) ösz. ih. Bizonyos idő előtt, egy másik idő előtt. A háboru végeredményét egyelőre meghatározni nehéz. Nyomatékosabb mint magában: előre. | |
* | |
| (egy-először) l. EGYELEINTE. | |
* | |
| (egy-elsőben) l. EGYELŐBEN. | |
* | |
| (egy-élü) ösz. mn. Minek csak egy éle van. Egyélü kés vagy kard, melynek egyik felől éle, másik felől foka van. Ellenben: két élü: mely mindkét oldalról köszörülve vagyon. | |
* | |
| (egy-el-űl) önh. m. egyelűl-t. l. EGYELEDIK. Régies. "És ő hagyapásokkal te szent véred egybe egyelűlt vala." Régi magyar Passio. "Kék zománcz egyelűlt sárga aranyában." Gr. Kohári István. | |
* | |
| ih. Régies és tájdivatos szó, úgy látszik az ugymint hangmódosúlata; máskép igyem. Úgymint (régiesen: úgy-ment)-ból lett rövidítve: úgymen = úgyem =igyem = egyem. | |
* | |
| (egy-em-ben) ih. Ma: egyetemben, együtt. "Kik egyembe(n) ülnek vala" (qui simul accumbebant); "ketten egyembe" (duo simul); "egyembe öröljetek en velem." Tatrosi codex. "Hogy egyemben jövén meglátnájak ütet." Döbrentey-cod. "Esmeg ugyanottan az egyembe menőkkel." Régi magyar Passio. A Nádor-codexben: egyenbe(n). "Mind egyenbe éneklönk." | |
* | |
| (egy-en) fn. tt. egyen-t, tb. ~ěk. 1) Oly valami, minek alakja, külseje egy; ugyanazon alakú stb. Innét: egyenlik, egyenlő, egyenruha, egyenlít, egyenel. Jelent tehát egyező hasonlóságot is, pl. sulyegyen, értékegyen. 2) Átv. ért. sik föld, sik tér, minthogy ennek szine is mindenütt azonegy. Innét: egyenes, egyenget stb. | |
* | |
| l. ĚSZIK. | |
* | |
| (egy-én) fn. tt. egyén-t, tb. ~ěk, l. EGYED. | |
* | |
| l. EGYEMBEN. | |
* | |
| (egy-en-ěl) áth. m. egyeněl-tem v. egyenlěttem, egyeneltél v. egyenlěttél. egyenělt v. egyenlětt. 1) Egyenlővé tesz. 2 ) Valamely tér rögeit, dombjait elhárítván azt simává, sikká teszi. 3) Átv. ért. elegyenel valamit, azaz, pert, czivódást, visszavonást szép módjával megszüntet, elsimít. | |
* | |
| (egyen-érték) ösz. fn. Érték, mely egy más értékkel azonegy. Egyenérték van az áru és annak ára között. Különösen ha valamely közhitelpapír névszerénti értékén adatik el, pl. egy százforintos államkötelezvényért a tőzsdén - börzén - is megadják a száz forintot. | |
* | |
| (egyen-értékü) ösz. mn. Azonegy értékkel, azonegy becscsel biró. V. ö. EGYENÉRTÉK. | |
* | |
| (egy-en-ěs) mn. tt. egyeněs-t, tb. ~ek. 1) Ami nem görbe, nem kanyarékos, nem csavargós. Egyenes út. Legjobb az egyenes út. (Km). Egyenes, mint a nád. (Km). Tájszokásilag: igyenes v. igenyes. 2) Sík, róna, ima. Egyenes térség, egyenes udvar. 3) Átv. ért. nem ravasz, nem alattomos, nem furfangos, hanem a becsületesség, őszinteség, igazság útján járó. Egyenes sziv. Egyenes lélek. Egyenes gondolkozás. 4) Átv. ért. nyilvános, közvetlen, világosan kimondott. Egyenes parancs. Ez urunknak egyenes akarata. | |
* | |
| (egy-en-ěs-ěd-ik) k. m. egyeněsěd-tem, ~tél, ~ětt. 1) Görbe, vagy tekervényes alakját elveszti, s egyenessé alakúl. A széltől meggörbült vessző lassan fölegyenesedik. És reá tevé a kezét, és azonnal fölegyenesedék. (Luk. 13. 13). A görbe szeg nyújtás által egyenesedik. 2) Valamely térnek fölszine elveszti dombos, rögös alakját, és likká, simává képződik. Gyakori szántás által egyenesedik a buczkás föld. | |
* | |
| (egy-en-ěs-en) ih. 1) Nem görbén haladó vonalban, nem tekervénycsen. Ezen út egyenesen a városba vezet. 2) Átv. ért. őszintén, csűrés-csavarás nélkül. Egyenesen beszélni, megmondani valamit. | |
* | |
| (egy-en-ěs-ít) áth. m. egyeněsít-ětt, htn. ~ni v. ~eni. Egyenessé tesz, V. ö. EGYENĚS. Addig kell a fát egyenesíteni, míg fiatal. (Km). Elegyenesít, fölegyenesít, kiegyenesít, megegyenesít. | |
* | |
| (egy-en-ěs-it-és) fn. tt. egyeněsítés-t, tb. ~ěk. Cselekvés, mely által valamit egyenessé teszünk, alakítunk. V. ö. EGYENES. Görbe fák egyenesítése. Utak, buczkák, utczák egyenesítése. | |
* | |
| (egy-en-ěs-ség) fn. tt. egyeněsség-ět. 1) Valaminek oly tulajdonsága, melynél fogva az nem görbe, nem hajlott, nem tekervényes. Nádnak, botnak, útnak egyenessége. 2) Sima térség, rónaság, síkság, melyen buczkák, halmok, dombok nincsenek. Rétek, legelők, telkek egyenessége. 3) Átv. ért. Őszinteség, nyiltság, nem tettetett, nem ravasz indulat. Szívnek, beszédnek egyenessége. | |
* | |
| (egyeněs-szívü) ösz. mn. Nyilt szivü, őszinte, kinek az nyelvén, ami szivében. Egyenesszivü, becsületes ember. | |
* | |
| (egyeněs-szívüség) ösz. fn. Nyiltszivüség, őszinteség, a külső jeleknek a belső érzéssel és gondolattal megegyezése. | |
* | |
| (egy-en-ěs-t) ih. Tekervény nélkül, hímezés hámozás nélkül; a kezdett iránytól soha el nem térve; ugyanazon vonalban. Egyenest menni a város felé. Egyenest mondani ki érzelmünket. Aki soha nem botlik, soha egyenest nem jár. (Km). Homlok-egyenest. A falnak egyenest. Tájdivatosan: igenyest. Egyszersmind hadi vezényszó: Egyenest! | |
* | |
| (egyeněs-vonalú) ösz. mn. Folyvást a kezdett, kitűzött irányban haladó; félre nem térő; nem tekervényes járásu. Egyenes vonalú utakat csinálni. | |
* | |
| (egy-en-etlen) mn. tt. egyenetlen-t, tb. ~ěk. 1) Görbe, tekervényes. Egyenetlen utak. 2) Buczkás, dombos, hegyes, rögös; nem sik, nem lapos. Egyenetlen rétség, legelő, határ. 3) Nem egy formáju. Egyenetlen hasábu ölfa. Az újjaink egyenetlenek. 4) Meg nem férő, meg nem egyező, egymással visszálkodásban, meghasonlásban levő. Egyenetlen testvérek, házastársak. | |
* | |
| (egy-en-etlen-ít) áth. m. egyenetlenít-ětt, htn. ~ni v. ~eni. Egyenetlenné tesz. V. ö. EGYENETLEN. | |
* | |
| (egy-en-etlen-kěd-és) fn. tt. egyenetlenkedés-t, tb. ~ěk. Visszálkodás, egymásközti meghasonlás; pártokra szakadozás. | |
* | |
| (egy-en-etlen-kěd-ik) k. m. egyenetlenkěd-tem, ~tél, ~ětt. Visszálkodásban él, meghasonlott állapotban van; veszekedik, pártoskodik. | |
* | |
| (egy-en-etlen-ség) fn. tt. egyenetlenség-ět. Tulajdonság, melynél fogva valami vagy valaki egyenetlen állapotban van. V. ö. EGYENETLEN. Testállás egyenetlensége. Ölfahasábok egyenetlensége. Határ egyenetlensége. Testvéri egyenetlenség. | |
* | |
| (egy-en-etlen-ül) ih. Egyenetlen állapotban. Különösen 1) Görbén, meghajolva, tekervényesen. Egyenetlenül állani. Egyenetletül mérni ki az utakat. 2) Simítlanul, buczkásan, hátahupásan. Egyenetlenül hagyni a falra hányt vakolatot. 3) Nem egyformán, különbözőleg. Egyenetlenül mivelni a különféle telkeket. Egyenetlenül szeretni a gyermekeket. 4) Visszálkodva, pártoskodva. Egyenetlenül élő házasok. Egyenetlenül tanácskozó rendek. | |
* | |
| (egy-en-get) áth. m. egyenget-tem, ~tél, ~ětt. 1) Simára elcsinál, a buczkákat, rögöket, dombokat lehúzza; valamit lapossá, vízirányossá tesz. Egyengetni az utakat, utczákat. Egyengetni a zsombékos rétet. 2) Átv. ért. valamely szövevényes ügyet elintéz, visszálkodást, perpatvart lecsillapít. 3) Tréfás ért. megegyenget valakit, azaz, jól elveri, kiálló csontjait, tagjait simára, laposra zúzza. 4) Valamit minden részről, oldalról kialakít, csinosít, elrendez. Egyengeti magát. Öszveegyengeti haját, öltözetét. | |
* | |
| (egy-en-get-és) fn. tt. egyengetés-t, tb. ~ěk. Cselekvés, mely által valamit egyengetünk. V. ö. EGYENGET. Meggörbült csemeték, csontok egyengetése. Dombok, buczkák, zsombékok egyengetése. | |
* | |
| (egy-én-i) mn. tt. egyéni-t, tb. ~ek. Egyént illető, ahhoz tartozó, egyénre vonatkozó, saját személyét illető. Egyéni érdekek. Ez az ő egyéni tulajdonsága, nézete. | |
* | |
| (egy-én-i-leg) ih. l. EGYEDILEG. | |
* | |
| (egy-én-i-ség) fn. tt. egyéniség-ět. 1) Egyéni tulajdonság. 2) Személyesség, vagy személy. Jeles, derék egyéniség. | |
* | |
| (egy-en-ít) áth. m. egyenít-ětt, htn. ~ni v. ~eni. l. EGYENEL. | |
* | |
| (egy-en-ít-és) fn. tt. egyenítés-t, tb. ~ěk. 1) Simítás, rögösségnek, görbeségnek stb. elháritása. 2) Két vagy több különböző tárgynak egymáshoz egyenlővé tevése. 3) Pernek, czivakodásnak stb. elintézése, megszüntetése. | |
* | |
| (egy-en-ít-ő) fn. tt. egyenítő-t. 1) Általán, oly személy, ki valamit egyenít. 2) különösen, perintéző, perszüntető, békéltető, egyeztető. 3) Jelent egyengető eszközt is. | |
* | |
| (egyen-jogosít) ösz. áth. Egyenlő jogokban részesít. | |
* | |
| (egyen-joguság) ösz. fn. Tulajdonság vagy állapot, midőn ketten vagy többen ugyanazon jogokkal birnak. | |
* | |
| (egy-en-ként) ih. Mindenik különkülön véve. Egyenként bocsátani be a nézőket. Egyenként eltávozni valahonnan. Együtt, s egyenként tartoznak kártéritéssel a bűnrészesek. | |
* | |
| (egyen-köz) ösz. fn. Négyszögü mértani alak, melynek szemközt álló oldalvonalai egyenlő távolságban vannak egymástól. (Parallelogrammum). | |
* | |
| (egyen-közű) ösz. mn. Oly vonalakról mondatik a mértanban, melyek mindig egyenlő távolságban vannak egymástól. Egyenközű vonalak. (Lineae parallelae). Máskép: párhuzamos. | |
* | |
| (egy-en-leg) fn. tt. egyenleg-ět. Azon öszveg, mely kereskedői és más könyvviteli számításokban a tartozási és követelési tételeket egyenlővé teszi, kiegyenlíti, pl. a tartozás 700 ft. a követelés 1000 ft. tehát a kiegyenlitő öszveg 300 ft. (Saldo). | |
* | |
| l. EGYENLET. | |
* | |
| (egy-en-let) fn. tt. egyenlet-ět. Általán véve, egyező hasonlat. Különösen a mennyiségtanban, egyenlőségi jegygyel (=) öszvekapcsolt két oly szám, vagy számsor, melyek egymással értékben egyenlők, pl. 2 + 5 = 3 + 4 (olvasd: kettő meg öt annyi mint három meg négy), vagy 6 - 3 = 7 - 4 (olvasd: hat, híja három annyi mint hét, híja négy) betükkel: a + b = x - c (a meg b annyi mint híja c). Egyszerü egyenlet. Öszvetett egyenlet. Fokozatos egyenlet. Felsőbb egyenlet. (Aequatio). | |
* | |
| (egy-en-let-i) mn. tt. egyenleti-t, tb. ~ek. Egyenlethez tartozó, arra vonatkozó. Egyenleti számok. | |
* | |
| (egy-en-l-etlen) mn. tt. egyenletlen-t, tb. ~ěk. Ami nem egyenlő, vagy nincs egyenelve; egyenlőtlen. Egyenletlen mennyiség. Egyenletlen erő. | |
* | |
| (egy-en-l-etlen-ség) fn. tt. egyenletlenség-ět. A viszonyban álló tárgyaknak azon tulajdonsága, melynél fogva nem egyenlők, egymással össze nem vágók. A jövedelem, és kiadás egyenletlensége. | |
* | |
| (egy-en-l-ik) k. m. egyenl-ětt. Egyenlővé, lesz; egészen összevág. Az arányszámok bizonyos tekintetben egyenlenek egymáshoz. | |
* | |
| (egy-en-l-ő-ít) áth. m. egyenlít-ětt, htn. ~ni v. ~eni. Általán, egyenlővé tesz. Különösen. 1) Öszvehasonlít. Egyik számsort a másikhoz egyenlíteni. 2) El igekötővel valamely ügyet, nehézséget elintéz, rendbe hoz. Elegyenlíteni az örökösök közti meghasonlást. Ki igekötővel egymás ellenében álló öszvegeket valamely öszlettel egyenlővé tenni. Kiegyenlíteni a tartozási és követelési tételeket (a számviteli könyvekben). | |
* | |
| (egy-en-l-ő-ít-és) fn. tt. egyenlítés-t, tb. ~ěk. Egyenlővé tétel. Elintézés. | |
* | |
| (egy-en-l-ő-ít-ő) fn. tt. egyenlítő-t. Általán vonal, mely valamit két egyenlő részre feloszt. Különösen az ég- és földtanban azon képzelt vonal, mely a látszatos éggömböt, és földtekét két egyenlő részre választja, melyek közől egyik éjszaki, másik déli félgömbnek neveztetik. (Aequator). | |
* | |
| (egy-en-l-ő, ami egyenlik) mn. tt. egyenlő-t. 1) Ami nagyságra, mennyiségre, értékre, alakra stb. egészen öszvevágó. Egyenlő erővel fogni a dologhoz. Egyenlő jövedelmet húzni. Egyenlő osztály nem támaszt hadat. (Km.) 2) Egyelmü, egy szándéku. Egyenlő akarattal, véleménynyel lenni. | |
* | |
| (egy-en-l-ő-en) ih. l. EGYENLŐKÉP. | |
* | |
| (egyenlő-kép) ih. Egyaránt, ugyanazon módon. | |
* | |
| (egy-en-l-ő-leg) ih. l. EGYENLŐKÉP. | |
* | |
| (egyenlő-oldalu) ösz. mn. Minek oldalai egyenlő hosszuságnak. A négyszög egyenlő oldalai. Máskép: egyenoldalú. | |
* | |
| (egy-en-l-ő-ség) fn. tt. egyenlőség-ět. Egyenlő állapot. Számjegyek egyenlősége. Vélemények egyenlősége. Polgári egyenlőség. Törvényelőtti egyenlőség. V. ö. EGYENLŐ. | |
* | |
| (egy-en-l-ő-telen) mn. tt. egyenlőtlen-t, tb. ~ěk. Nem egyenlő. Egyenlőtlen számok. Határozóilag am. egyenlőtlenül, nem egyenlőn. | |
* | |
| (egy-en-l-ő-telen-ség) fn. tt. egyenlőtlenség-ět. Nem egyenlőség; egyenlőség hiánya. | |
* | |
| (egy-en-lő-öz) áth. m. egyenlőztem, ~tél, ~ött. Egyenlővé tesz, alakít, csinál. Egyenlőzni a rögös udvart. Kertészollóval egyenlőzni az útmelletti bokrokat. | |
* | |
| (egyen-mérő v. ~mérü) ösz. fn. Általán, minden mérőszer, vasból, fából stb, mely által valamit egyenlő részekre osztályozunk. | |
* | |
| (egyen-mérték) ösz. fn. Egymással viszonyban álló tárgyak, részek stb. bizonyos rend, nagyság, alak szerénti megegyezése. Egyenmértékben vannak az emberi testben a kezek, szemek, fülek. Egyenmértékben épűlt ház. (Symmetria). | |
* | |
| (egyen-mértékěs) ösz. mn. Egyenmértékkel biró; a szerént alakult, képzett. Egyenmértékes ablakok. (Symmetricus). V. ö. EGYENMÉRTÉK. | |
* | |
| (egyen-oldalú) ösz. mn. Hasonló oldalú. Egyenoldalú háromszög v. csegély, melynek mindhárom oldala ugyanazon hosszuságu (Triangulum aequilaterum). | |
* | |
| (egyen-ruha) ösz. fn. Egyenlő szabásu, anyagú, szinü ruha, milyet pl. a katonák vagy némely testületek, intézetek tagjai viselnek. Árva gyermekek, hajdúk egyenruhája. (Uniform). | |
* | |
| (egyen-ruhás) ösz. mn. Egyenruhában járó. Egyenruhás polgárok, városi biztosok, tisztviselők, udvari szolgák. | |
* | |
| (egyen-ruház) ösz. áth. Egyenruhába öltöztet, egyenruhával ellát. Egyenruházni az intézet növendékeit. | |
* | |
| (egyen-ruházat) ösz. fn. Egyenruhaféle darabokból álló egész öltözék. | |
* | |
| (egyen-súly) ösz. fn. l. SÚLYEGYEN. | |
* | |
| (egyen-száru) ösz. mn. Mértanilag, minek szárai egyenlők. Egyenszáru háromszög. (Triangulum aequicrurum) melynek két szára egyenlő. | |
* | |
| (egyen-szög) ösz. fn. Szög oly két vonal között, melyek egyenesen függő irányban vágják által egymást, vagy folynak egymásba. (Angulus rectus). Mértanilag az egyenszögben kilenczven fok van. | |
* | |
| (egyen-szögü) ösz. mn. Minek egyenszöge vagy szögei vannak. Egyenszögü terem. Egyenszögü háromszög, melynek (egy) egyenszöge van. (Triangulum rectangulum). | |
* | |
| (egy-értékü) ösz. mn. Ugyanazon becsü, áru. Az arany nem egyértékü az ezüsttel. | |
* | |
| (egy-értelmü) ösz. mn. 1) Ugyanazt, vagy annyit jelentő. Egyértelmü magyar és német fölirás. 2) Ugyanazon véleményü, gondolkozásu, vagy véleményt, gondolkozást mutató. Egyértelmü bírák. Egyértelmü határozatok. Máskép: egyhangu, egyelmű. | |
* | |
| (egy-értelmüleg) ösz. ih. Ugyanazon véleménynyel, köz megegyezéssel. Egyértelmüleg elhatározni valamit. Máskép: egyhangulag, egyelműleg. | |
* | |
| (egy-értelmüség) ösz. fn. 1) Valaminek azon tulajdonsága, melynél fogva mással egyet jelent, egy értelme van. Az eredeti és fordított szövegnek egyértelmüsége. 2) Ugyanazon gondolkozás, köz megegyezés. Többekkel egyértelmüségben lenni valami iránt. Máskép: egyhanguság, egyelmüség. | |
* | |
| (egy-es) mn. tt. egyes-t, v. ~et, tb. ~ek. 1) Egy külön véve; magánálló. Egyes ember. Egyes ház. Egyes élet nem lehet bú nélkül. (Km). Egyes veréb. 2) Egy számból álló, egy (arab vagyis hindu) jegygyel írt. Egyes szám a számtanban, milyenek 1, 2, 3, 4, 5, 6, 7, 8, 9. (Különbözik összeírva. l. EGYESSZÁM). Azután jőnek a tizesek, ezeket követik a százasak, tovább az ezresek stb. 3) Ami csak egyszer történik. Egyes hivásra nem is mozdúl. Egyes intésre nem fizet. 4) Használtatik nyomatosságul is némely egyet, egyedűlit jelentő szók előtt, pl. ezen mondat: egyes egyig annyit tesz: a legutolsóig bezárólag, máskép: egytől egyig vagy egy lábig. Egyes egyig odavesztek. Egyes egyedül. | |
* | |
| (l. föntebb) fn, tt. egyes-t, tb. ~ěk. 1) Szám, mely egy jegyből áll. Öszveadni először az egyeseket. 2) Oly dolog vagy eszköz, mely egyes számmal van megjelölve, pl. a bankjegyek között: egyes (= egy forintos), a hígmértékek között egyes (egy ittczés, egy messzelyes stb.). 3) Régiesen 'egyetlen' helyett: "Nem irígyled nékem az én egyesemet" Gr. Zrínyi Miklós. V. ö. EGYES, (1), mn. 4) Egyesszám, midőn ezt öszveírjuk. V. ö. EGYESSZÁM. | |
* | |
| (egy-es-ěd-ik) k. m. egyesědtem, ~tél, ~ětt. l. EGYESŰL. | |
* | |
| (egyes-egyedűl) ösz. ih. Minden társ nélkül, egészen magában. | |
* | |
| (egy-es-ít) áth. m. egyesít-ětt, htn. ~ni v. ~eni. 1) Több külön tárgyat, dolgot egy testbe kapcsol, öszveállit, egygyé tesz. Két szomszéd telket egyesíteni. A Dunát csatorna által a Tiszával egyesíteni. 2) Erkölcsi ért. külön gondolkozásu, irányu embereket hasonló véleményre, irányra bír, terel. Egyesíteni a pártokra szakadozott hazafiakat. 3) Békéltet. Egyesíteni a peres feleket. | |
* | |
| (egy-es-ít-és) fn. tt. egyesítés-t, tb. ~ěk. Cselekvés, mely által többeket egyesítünk. V. ö. EGYESÍT. | |
* | |
| (egy-es-ít-ětt) mn. tt. egyesitětt-et. Ami több önálló részekből, tagokból egygyé van alakítva, egy egészszé téve. | |
* | |
| (egy-es-ít-het-ő) mn. tt. egyesíthető-t. Amit egy másikkal, illetőleg amiket egymással egyesíteni lehet. | |
* | |
| (egy-es-ít-ő) mn. tt. egyesítő-t. Ami két vagy több külön tárgyakat, dolgokat egygyé alakít, öszveállít. Egyesitő vonal, csatorna, kapocs. Egyesitő pont. | |
* | |
| (egy-es-leg) ih. Egyenként véve, különkülön. | |
* | |
| (egy-es-ség) fn. tt. egyesség-ět. 1) Egyező állapot, midőn többen meghasonlás nélkül együtt vannak, élnek. Jó egyességben élő házasok. 2) Egyesűlet. "Kiből nagy sokan szentté is lőnek, mig anyaszentegyháznak egyességébe lőnek." Debreczeni Legendáskönyv. 3) Megbékülés, visszálkodásnak elháritása, megszüntetése. Egyességre lépni az ellenféllel Egyességet eszközleni a háborgó testvérek, a peres felek, az adós és hitedezőji között. Ez utolsó értelemben jobban: egyezség. | |
* | |
| (egy-es-ség-i, illetőleg egy-ez-ség-i) mn. Egyességre (vagy egyezségre) vonatkozó. Egyezségi eljárás (t. i. valamely adós és hitelezőji között). | |
* | |
| (egyes-szám) ösz. fn. 1) A számtanban a legelső szám; mást jelent külön írva, l. EGYES, (1) alatt, 2) A nyelvtanban, a hajlításnak vagy ragozásnak azon állapota, midőn az csak egy tárgyra vagy személyre vonatkozik. Egyesszám a nevekben, midőn egy tárgyról, személyről vagy tulajdonságról van szó. Egyesszám az igékben, midőn egy személynek v. tárgynak hatása vagy állapota határoztatik meg. | |
* | |
| (egy-es-t) ih. Egy mértékben, egy arányban. Nem eszik egyest a hasával. (Km). | |
* | |
| (egyes-talpu) ösz. mn. l. EGYTALPU. | |
* | |
| (egy-es-űl) önh. m. egyesűl-t. 1) Egy egészszé alakúl, öszvekapcsolódik, egygyé lesz. 2) Erkölcsi ért. egy véleményre megy által másokkal. 3) Párosodik, nemileg közösűl. | |
* | |
| (egy-es-űl-és) fn. tt. egyesülés-t, tb. ~ěk. 1) Egy egészszé alakulás, egygyé levés. Folyóvizek egyesülése. 2) Egy véleményre, akaratra térés. Pártfelek egyesülése. 3) Megbékülés. 4) Párosodás, nemi közösülés. | |
* | |
| (egy-es-űl-et) fn. tt. egyesűlet-ět. Általán állapot, midőn több külön részek, tagok egy testben, tömegben egyesítve vannak, különösen, erkölcsi ért. több személyekből álló társaság, mely bizonyos czélnak, bizonyos eszközök által elérését tűzte ki magának. Vallási, polgári, tudományos, gazdasági, orvosi stb. egyesületek. Ujabban egylet főnév szinte ez értelemben jött divatba. | |
* | |
| (egy-es-ül-t) mn. tt. egyesült-ět. Egy testté, tömeggé alakult; egybekapcsolt. Bács és Bodrog egyesült vármegyék. A Tisza szabályozására egyesült társulatok. | |
* | |
| (egy-e-těm azaz ~töm) fn. tt. egyetěm-ět. 1) Mindenség; bizonyos tér, vagy idő közötti lények öszvege, egy tömegben létele. Világ egyeteme. Az égi testek egyeteme. Az állat-, növény- és ásványország egyeteme. 2) Község, közönség. Az ország rendeinek egyeteme, vármegye egyeteme. 3) Főiskola, mely minden szakbeli tudományok tanszékeivel el van látva (Universitas scientiarum). Pesti kir. egyetem. Bécsi egyetem. Műegyetem (Polytechnicum). | |
* | |
| (egy-e-těm-ben) ih. 1) Mind öszvesen, valamennyien. 2) Egyszersmind, egy úttal. | |
* | |
| (egy-e-těm-ěs) mn. tt. egyetěměs-t, v. ~et, tb. ~ek. 1) Öszves, mind, közönséges. Egyetemes emberi nem. 2) Együtt, egymásért lekötelezett, egyetemleges. | |
* | |
| (egy-e-těm-ěs-ít) l. EGYETĚMÍT. | |
* | |
| (egy-e-těm-ěs-ül) l. EGYETĚMŰL. | |
* | |
| (egy-e-těm-i) mn. tt. egyetěmi-t, tb. ~ek. 1) Öszves, valamennyi. Egyetemi akarat, határozat. 2) Egyetemet (iskolát) illető, ahhoz tartozó, arra vonatkozó. Egyetemi épület, tanszékek. Egyetemi ifjuság, tanitókar. | |
* | |
| (egy-e-těm-i-leg) v. EGYETĚMLEG, (egy-e-těm-leg) ih. 1) Mind közönségesen, mindnyájan öszvevéve. 2) Jogtani ért. egyetemileg kötelezik magukat az adósok, midőn ugyanazon kötelezettségért úgy állanak jót, hogy egyik a másikért, azaz, egy mindnyájáért, és mindnyája egyért fizetni tartozzék. (In solidum). | |
* | |
| (egy-e-těm-ít) áth. m. egyetemít-ětt, htn. ~ni v. ~eni. 1) Több külön eszméket általános fogalommá alakít, egy köz eszmébe foglal, péld. az egyedekből fajokat, a fajokból nemeket alkot. 2) Mindközönségessé, általánossá tesz. | |
* | |
| (egy-e-těm-ít-és) fn. tt. egyetěmítés-t, tb. ~ěk. Cselekvés, mely által valamit egyetemítünk. V. ö. EGYETĚMÍT. | |
* | |
| (egy-e-těm-leg) l. EGYETEMBEN, és EGYETEMILEG. | |
* | |
| (egy-e-těm-leg-ěs) mn. tt. egyetěmlegěs-t, v. ~et, tb. ~ek. Egyetemleg elvállalt. Egyetemleges adósság. V. ö. EGYETĚMILEG. | |
* | |
| (egy-e-těm-leg-ěs-en) l. EGYETĚMILEG. | |
* | |
| (egy-e-těm-leg-ěs-ség) fn. tt. egyetěmlegěsség-ět. Egyetemes kötelezettsége több személyeknek, például adósoknak. (Solidaritas). | |
* | |
| (egy-e-těm-űl) önh. m. egyetěműl-t. Egyetemivé, azaz, közönségessé, általánossá alakúl. Észtanilag, egyeteműlnek az eszmék, midőn különös jegyeiket elhagyjuk, s köz jegyeiknél fogva egy fogalomba kapcsoljuk. | |
* | |
| (egy-e-těm-űl-és) fn. tt. egyeteműlés-t, tb. ~ěk. Különkölön egyes eszméknek általános fogalommá változása. V. ö. EGYETĚMŰL. | |
* | |
| (egyet-érő) ösz, mn. Ugyanazon becsü, áru, értékü, egyértékü. Az én kardom egyetérő a tiéddel. | |
* | |
| (egyet-ért) ösz. önh. 1) Valakivel ugyanazon véleményben van. Ezen tárgyra nézve tökéletesen egyetértek veled. 2) Öszveczimborál, valamely tett végrehajtásara mással szövetkezik. 3) Megfér, békével megvan másokkal. | |
* | |
| (egyet-értés) ösz. fn. 1) Midőn bizonyos tárgyra nézve mással vagy másokkal ugyanazon véleményben vagyunk. 2) Czimborálkodás valamely tettnek végrehajtásában. 3) Békés, csendes, megférő együttlétel, együttlakás. Szép egyetértésben élni. | |
* | |
| (egyet-értő) ösz. mn. 1) Egy gondolkozásu. Egyetértő tanácsosok, bírák. 2) Öszveférő, egymással békén, csendesen élő. Egyetértő házasok, testvérek, rokonok. | |
* | |
| (egyet-értőleg) ösz. ih. 1) Közvéleménynyel, egy akarattal. 2) Egymással megférve. | |
* | |
| (egy-ig-len = egy-eg-len = egy-et-len) mn. tt: egyetlen-t, tb. ~ěk. Olyan egy, melynek mása, hasonlója, párja nincs, milyen csak egy van. Képzője etlen, nem az ismeretesb tagadó köpző, melynek itt alig volna értelme, hanem, mint imént is érintők az ig régiesen eg határvető rag, melyben úgy vált a g t-vé mint ezekben: esmeg ismét, sőg sőt, inneg (régiesen, pl. Katalin legendájaban) ma innet. Ezen ig rag pedig igen szereti fölvenni a lan len toldalékot: addiglan, pediglen, ideiglen. Továbbá valamint ma a közéletben úgy régente még többször találjuk e szót az egy kíséretében; tehát eredetileg csak határozó, pl. egyetlen egy = egyiglen egy; hasonlók egyetlen egyszer; egyetlen egyig elvesztek; egyetlen egyűl találtam őt. Amit Káldinál így találunk: "Tekints az én fiamra, mert nekem egyetlenem." (Lukács 9. 38.), azt a Tatrosi codex így adja: "Tekénts en fiamra mert egyetlen egy ennekem." Továbbá Káldinál is: "Mert nem hiszen Isten egyetlen egy szülött fiának nevében." (János. 3. 18.) A Tatrosi codexben e helyütt is, sőt általán mindenütt: egyetlen egy. Későbben használtatott és használtatik ma is mind határozóúl azaz 'egy' szó kíséretében, mind magánosan melléknévül (szintén mint ideiglen újabb korban): egyetlenem! szerelmes egyetlenem! (Gyöngéd anyai szólitása gyermekének). Figyelmet érdemel amit Jászay Pál érint a Tatrosi codex szótárában a 306. lapon, hogy penig-telen toldott alak szintén eléfordúl a régiségben penig-len vagy csak penig helyett.
Így jön elé a dunántúli némely nyelvjárásban megénteg, sőt megéntelenség (mint mostanság) az egyszerű megént helyett. Országszerte divatos: épenséggel. Katalin legendájában is olvassuk: "Egyettel egy szíz megmarada egy egész országban." Mikből megtetszik, hogy mind ezek csak toldalékjai, de a nyomatékot kitüntető toldalékjai (kivált a régiségben az eg vagy ig ragnak. T. i. a hangsuly nyomatékosabban tűnik fel, ha több sulytalan tagok követik avagy előzik meg, vagyis két hangsuly egymástól kissé távolabb esik. (V. ö. HANGSULY), pl. "mennynek és földnek tęremtőjében," "halálnak hâlálával" az utolsó szók első tagján fekvő hangsuly nem volna oly nyomatékos, a nek elhagyásával: "menny és föld teremtőjében" "halál halálával." 'Épenséggel' sokkal jobban nyomatékozható mint 'épen.' Így 'egyig-egy' kifejezésben sem az első sem az utóbbi 'egy' hangsulya nem oly kitünő, mint ha még egy sulytalan szótag járul elébe: 'egyiglen egy'. Nyelvészeink csaknem általában azon véleményben vannak, hogy a köznépi számos szótoldatok, utóhangzások a magyar nyelvben a gondolatok menetének némi lassusága miatt történnek, holott azok zenei elemet (rythmust) rejtenek magukban. | |
* | |
| (egyetlen-egy) öszvetétel; l. EGYETLEN. | |
* | |
| (egyet-más = egy-eg-más v. egy-és-más) ösz. tájszó, egymás, holmi helyett. | |
* | |
| (egy-evezős) ösz. mn. Hajóról, vagy inkább csónakról, ladikról mondatik, melyet egy evezővel húznak. | |
* | |
| (egy-ez) önh. m. egyez-tem, ~tél, ~ětt. Valamely ügy, dolog iránt alkudozik, szerződik. Megegyez; kiegyez. Megegyeznek a felek, mielőtt, pör utjára vinnék ügyeiket. Beleegyezni valamibe. Öszveegyezni egymással. Különböztetésül V. ö. EGYEZIK. | |
* | |
| (egy-ez-és) fn. tt. egyezés-t, tb. ~ěk. 1) Szerződés, alku, valamely peres, vagy kétes ügynek bíró nélküli elintézése. 2) (egyezik igétől származva) öszvehangzás, öszveillés. Zeneszerek egyezése. Az igének egyezése a névvel számra nézve. | |
* | |
| (egyezés-pont) ösz. fn. Azon kitűzött feltétel, melyet az egyező, szerződő, alkuvó felek közösen elfogadnak; vagy azon tárgy, mely körül az egyezés forog. | |
* | |
| (egy-ez-et) fn. tt. egyezet-ět. Az egyezésnek következménye; egyezés elvont értelemben véve; végrehajtott egyezés. | |
* | |
| (egy-ez-het-len) mn. tt. egyezhetlen-t, tb. ~ěk. 1) Aki nem egyezhet, vagy ami iránt egyezni nem lehet. Egyezhetlen osztályosok. Egyezhetlen ügy. 2) Ami nem egyezhetik, ami egymással öszve nem illik, meg nem fér. A föl nem hangolt zeneszerek egyezhetlenek. Némely szinek egyezhetlenek egymással. | |
* | |
| (egy-ez-het-len-ség) fn. tt. egyezhetlenség-ět. Különféle személyek vagy tárgyak abbeli tulajdonsága vagy természete, melynél fogva nem egyezhetnek. V. ö. EGYEZ, EGYEZIK. | |
* | |
| (egy-ez-ik) k. m. egyez-tem, ~tél, ~ětt. Valamely dolog, lény, melynek szabad akarata nincsen, mintegy természeti szükségből öszveillik, öszvehangzik, öszvefér. Megegyezik, öszveegyezik. Ezen dolog a becsülettel meg nem egyezik. Úgy szép az ének, ha a különféle hang öszveegyezik. A személyes névmás az igével számban és személyben egyezik. | |
* | |
| (egy-ez-kěd-és) fn. tt. egyezkedés-t, tb. ~ěk. Cselekvés midőn egyezkedünk. | |
* | |
| (egy-ez-kěd-ik) k. m. egyezkěd-tem, ~tél, ~ětt. Valamely ügy, dolog iránt alkudozik, szerződő állapotban van, alkura lépni, szerződni akar s ezen akaratát tettleg gyakorolja is; peres ügynek biró nélkül barátságosan elintézését, kiegyenlitését nyilvánítja. | |
* | |
| (egy-ez-mény) fn. tt. egyezmény-t, tb. ~ěk. Általán, gondos, és mesterséges illesztésből eredett öszveillés. (Harmonia). Különösen 1) A zenészetben többféle hangoknak kellemes egyesitése. (Harmonia musica). 2) A festészetben, midőn nincs benne semmi kirivó szinezet, az alakzatok öszveillők, a kifejezés megfelel a kiállítni szándéklott tárgynak stb. 3) A bölcselőknél, a mindenség valamennyi lényeinek oly viszonya egymás között, melynél fogva a végczélra egyesűlnek. Észtani egyezmény, azaz a gondolkodásnak általános főelve, melyet másképen ellenmondás elvének neveznek. (Köteles Sámuel Logikája. Nagy-Enyed 1830. 40. §.). Erkölcsi egyezmény, két vagy több egyén gondolkozása, akarata, és hajlama között. Jogtani ért. a végrehajtott egyezés. | |
* | |
| (egy-ez-mény-ěs) mn. tt. egyezményěs-t, v. ~et, tb. ~ek. Aminek részei egyezményben vannak. Egyezményes testalkat, zene, festmény, gondolkozás, erkölcsök. Egyezményes bölcseleti rendszer. V. ö. EGYEZMÉNY. | |
* | |
| (egy-ez-mény-i) mn. tt. egyezményi-t, tb. ~ek. Egyezményt illető, arra vonakozó. Egyezményi szabályok, tulajdonságok. | |
* | |
| (egy-ez-mény-i-leg) ih. Úgy, mint az egyezmény szabályai kivánják. | |
* | |
| (egy-ez-ő) mn. tt. egyező-t. 1) Szerződő, alkuvó, valamely ügyet barátságosan elintéző. Egyező felek. 2) Az egyezik igétől, öszvehangzó, öszveillő, megférő. Egyező hangszerek. Egyező szinek. | |
* | |
| (egy-ez-ő-leg) ih. Egy értelemmel; oly módon, mely valamivel megegyezik. Egyezőleg nyilatkozni valamely tárgy felől. A végrendelettel egyezőleg osztozni meg az örökségen. Törvényekkel egyezőleg cselekedni, itélni. | |
* | |
| (egy-ez-ség) l. EGYESSÉG, 3). | |
* | |
| (egy-ez-tet) áth. m. ~egyeztet-tem, ~tél, ~ětt. 1) Másokat valamely kétes, vagy peres ügyben alkura, szerződésre, békeségre léptet. Megegyeztet, öszveegyeztet. Egyeztetni az osztozó testvéreket. 2) Öszveilleszt, öszhangoztat. Egyeztetni a hangszereket. Egyeztetni az igét a tárgyeseti névvel. | |
* | |
| (egy-ez-tet-és) fn. tt. egyeztetés-t, tb. ~ěk. Cselekvés, mely által valakiket v. miket egyeztetünk. V. ö. EGYEZTET. A czivódó házasok egyeztetése. A beszéd részeinek egyeztetése. | |
* | |
| (egy-fajú) ösz. mn. Ugyanazon fajból való, azon fajhoz tartozó. Egy fajú állatok, növények. Átv. ért. hasonló indulatu, természetü. Egy fajú korhelypajtások. | |
* | |
| (egy-falkás) ösz. mn. Növények osztálya, melyeknek hímszálai öszve vannak nőve. (Monadelpha). Egyfalkás virágu növények. | |
* | |
| (egy-felé) ösz. ih. 1) Egy irányra, czélra. Egyfelé repültek a kieresztett galambok. 2) Egy darabra, egy részre. Az egész örökség egyfelé ment. | |
* | |
| (egy-féle) mn. tt. egyfélét, tb. egyfélék. 1) Egy felekezethez, nemhez, osztályhoz tartozó. Egyféle emberekkel társalogni. Egyféle gabonát termeszteni. Egyféle munkával foglalkodni. 2) Hasonló alakú, formáju, szinű, anyagú stb. A katonák egyféle posztóból viselnek ruhát, fegyvereik is egyfélék. 3) Nem több, csak azonegy. Évhosszat egyféle nadrágban jár. Egyféle ételt eszik mindennap. | |
* | |
| v. EGYFÉLEKÉPEN, (egyféle-kép v. ~képen) ösz. ih. Egyformán, egy módra, nem különbözőleg; hasonlólag. Több ízben egyfélekép nyilatkozni. A vádlott mindannyiszor egyfélekép vallott. | |
* | |
| (egy-féleség) ösz. fn. Egyformaság, ugyanazon alakja, módja valaminek. Az egyféleség unalmas. V. ö. EGYFÉLE. | |
* | |
| (egy-felől) ösz. ih. Egy részről, egy oldalról, egy tájról, irányról. Nem csak egyfelől rontott be az árvíz a városba. Már régen egyfelől fú a szél. Újabb időben némelyek megkülönböztetik ezen kérdésre hol? amidőn felül-t írnak és mondanak egyfelül megütötte a guta; egyfelül dögvész, másfelül éhség pusztítja a hazát. | |
* | |
| (egy-fogatú) ösz. mn. Egy vonó marhával, különösen egy befogott lóval, szamárral stb. ellátott. Egyfogatú kis kocsi, taliga. Vétetik főnév gyanánt is. Egyfogatún kirándulni valahová. | |
* | |
| (egy-foku) ösz. mn. A maga nemében ugyanazon fokon álló. Három nap folytában egy foku melegség volt. | |
* | |
| (egy-folytában) ösz. ih. Folytatólag, szünet nélkül, félben nem szakasztva. Egyfolytában tíz mérföldet lovagolni. Egyfolytában elolvasni a könyvet. | |
* | |
| (egy-forma) ösz. mn. Hasonló külsővel, alakkal biró. Egyforma ruhában járó testvérek. Egyforma nagyságu, haju, szemü ikrek. Egyforma házak, bútorok. Újabb szóval: egyded. | |
* | |
| (egy-formán) ösz. ih. Hasonló külsővel, hasonló alakban; ugyanazonkép, egyfélekép. Egyformán viselik hajaikat. Egyformán öltözködnek. Használtatik belsőleg is e helyett: egyaránt. Egyformán (azaz egyaránt) osztozkodni. | |
* | |
| (egy-formára) ösz. ih. Ugyanazon módra, alakra, külsőre. Egyformára szabni a katonák öltözetét. | |
* | |
| (egy-formaság) ösz. fn. Külön dolgoknak vagy személyeknek hasonlósága, külsejökre, alakjokra nézve. Másképen s újabb alkotásu szóval: egydedség. | |
* | |
| (egy-formátlan) ösz. mn. Másmás formáju, alakú, külsejű; nem egyenlő. | |
* | |
| (egy-formátlanság) ösz. fn. Tulajdonság, vagy inkább állapot, melynél fogva az egymáshoz hasonlított tárgyak külsejökre, alakjokra nézve nem egyeznek, egymástól különböznek. | |
* | |
| (egy-füvű) ösz. mn. Amit évenként egyszer kaszálnak; amin csak agg széna terem, nem sarju is. Egyfüvű kaszálórét. | |
* | |
| (egy-hamar v. ~hamarjában) ösz. ih. Egykönnyen, mindjárt. E paripának nem találni egyhamar párját. Nem egyhamar gyógyúl be ezen seb. | |
* | |
| (egy-hangú) ösz. mn. 1) Egy hangból álló, egy hangot adó, egy hangon lejtő. Egyhangú ének. Egyhangú húr. Egyhangú beszéd. 2) Átv. ért. egyértelmü. Egyhangú szavazat. | |
* | |
| (egy-hangúlag) ösz. ih. 1) Ugyan azon hangot adva, egy foku hangon lejtve. Egyhangulag szóló duda. Egyhangulag ejteni a szókat. 2) Átv. ért. egyértelmüleg, köz akarattal. Egyhangulag dönteni el valamely tárgyat. Egyhangulag ellene szavaztak. Egyhangulag kiáltották ki képviselőnek. | |
* | |
| (egy-hangúság) ösz. fn. 1) A hangnak vagy hangoknak azonsága, folytonosan azon lejtésben maradása. A különféle hangszerek egyhangusága. Egyhanguság a szók kiejtésében. 2) Értelem-, véleményegység. | |
* | |
| (egy-háromság) ösz. fn. Keresztény hittan szerént az istenségnek azon tulajdonsága, minél fogva lényegében egy, személyében pedig három. Jelenti az isteni személyek öszvegét is. Szent egyháromság, azaz Atya, Fiú és Sz. Lélek. | |
* | |
| (egy-háromságu) ösz. mn. Egyháromságból álló; ami lényegében egy, személyében pedig három. Egyháromságu istenség. (Trina Deitas). | |
* | |
| (egy-hasi) ösz. mn. tt. egyhasi-t, tb. ~ak. 1) Szélesb ért. oly magzatokról mondatik, melyek egy anyától lettek. 2) Szorosb ért. egyhasiak az ikrek, vagy hármas négyes szülöttek, kiket egyszerre viselt méhben az anyjok. | |
* | |
| (egy-ház) ösz. fn. 1) Templom, isteni tiszteletre szentelt nyilvános épület, melyet a magyar nemesb értelemben egyháznak azért nevezett, mert eleinte hihetőleg egy helynek csak egy temploma volt, valamint ma is kisebb, kivált egy vallásu helységnek csak egy temploma van, melyet Isten házá-nak vagy szentegyháznak is hínak. Anyaegyház, fiókegyház.
"S ím harang az éj felében Szent misére intve, szólal; Míg egyházban zeng az ének A magas szülött nevének." Tompa. Eléjön már a régi bibliafordításokban is. "Monda kedig Jézus a papok fejedelminek és az egyház mesterinek" (ad magistratus templi). Tatrosi codex. 2) Átv. ért. a keresztény hívek közönsége. l. ANYASZENTEGYHÁZ. | |
* | |
| (egy-háza) ösz. helynév. Helyragozva: Egyházá-n, ~ra, ~ról. Számos magyar városok, helységek és puszták nevében találtatik. Ágasegyháza (Pest megye és Kis-Kunság); Bánegyháza (Pest m.); Derékegyháza (Csongrád m.); Délegyháza (Pest m.); Dombegyháza (Csanád m.) Fehéregyháza (mv. Sopron m.; faluk: Máramaros, Pozsony, Somogy m.; puszták Békés, Borsod, Pest m.; erdélyi faluk Alsó-Fejér m. és Besztercze vidékében); Félegyháza (mv. Kis-Kunságban, falu Bihar, puszta Szabolcs m.); Fülöp~ (Bihar m.); Halom~ (Pest m.); Kerek~ (Békés, Bihar m. Kis Kunság.); Két~ (Békés m.); Köves~ (Bihar m.); Német~ (Fejér m.); Nyár~ (Pest m.); Nyír~ (Szabolcs m.); Szeg~ (Borsod m.); Szék~ (Csanád m.); Szent-László~ (Szala m.); Szolga~ (Fejér m.); Tövis~ (Arad m.); Vörös~ (Pest, Békés, Csongrád m. s Erdélyben). | |
* | |
| (egy-ház-adó) ösz. fn. Adó, melyet a keresztények illető egyházaikra, azaz, templomaik, papjaik fentartására, szükségeire fizetnek, vagy hajdan némely más czimek alatt is fizettek. | |
* | |
| (egy-házas) ösz. mn. 1) Egyházzal, azaz, templommal biró, ellátott. Egyházas helység. 2) Egy lakó-telket biró. Egyházas nemes, gazda, jobbágy. 3) Sok magyarországi helységnek jelző neve. Lásd itt alább. | |
* | |
| falu Gömör megyében; helyragozva: ~Bást-on, ~ra, ~ról. | |
* | |
| puszta Veszprém megyében; helyr. ~Döbögé-n, ~re, ~ről. | |
* | |
| puszta Szala megyében; helyr. Bük-ön, ~re, ~ről. | |
* | |
| helység Sopron megyében; helyr. ~Falu-ba, ~ban, ~ból. | |
* | |
| falu Vas megyében; helyr. Füzes-re, ~ěn, ~ről. | |
* | |
| falu Pozsony megyében; helyr. ~Géllé-n, ~re, ~ről. | |
* | |
| falu Vas megyében; helyr. Hollós-on, ~ra, ~ról. | |
* | |
| falu Pozsony megyében; helyr. ~Karcsá-n, ~ra, ~ról. | |
* | |
| puszta Szala megyében; helyr. ~Karmacs-on, ~ra, ~ról. | |
* | |
| falu Vas megyében; helyr. ~Kesző-n, ~re, ~ről. | |
* | |
| falu Hont megyében; helyr. Marót-on, ~ra, ~ról. | |
* | |
| falu Vas megyében; helyr. ~Rádócz-on, ~ra, ~ról. | |
* | |
| falu Vas megyében; helyr. Szecsőd-ön, ~re, ~ről. | |
* | |
| (egy-ház-atya) ösz. fn. 1) Előkelő hiteles személy, ki az egyház, azaz, templom jövedelmeit és tőkéit kezeli, s azokra felügyel. 2) Igy neveztetnek az első keresztény századokból azon hittanitók, kiknek hátramaradt munkáikból, mint hiteles kútfőkből, a r. kath. egyház tana szerént a valódi első keresztény tudományt megismerhetjük. | |
* | |
| helység Sopron megyében; helyr. Egyházfalu-ba, ~ban, ~ból. | |
* | |
| helység Pozsony megyében; helyr. Egyházfalvá-n, ~ra, ~ról. | |
* | |
| (egy-ház-fi) ösz. fn. Templomi szolga, ki a templomot kinyitja, bezárja, a papot öltözteti, s egyéb szolgálatokat is tesz, péld. gyertyát gyujtogat, pörsölyt hord, harangoz stb. Máskép, rontott latinsággal: sekrestyés. | |
* | |
| (egy-ház-fia) l. EGYHÁZFI. | |
* | |
| (egy-ház-fi-lak) ösz. fn. Némely templomokhoz oda épitett különös lak, az egyházfi számára. Általán, akármily lak, mely kizárólag az egyházfiaké. | |
* | |
| (egy-ház-fiság) ösz. fn. Egyházfi-szolgálat. | |
* | |
| (egy-ház-gazda) ösz. fn. Az egyház, azaz templom javaira fölügyelő személy; l. EGYHÁZATYA 1). | |
* | |
| (egy-ház-gyülés) ösz. fn. Széles ért. az egyház igazgatóinak gyülése, az egyház ügyeit illető tanácskozás végett. Szorosb ért. a főpapok, és ezek által meghivott egyházi személyek gyülekezete. Közönséges, tartományi, püspöki egyházgyülés. | |
* | |
| (egy-házi) ösz. mn. Egyházhoz tartozó, azt illető, arra vonatkozó. Különösen 1) Papi. Egyházi személy, egyházi áldás, egyházi jószág. 2) Templomi. Egyházi beszéd, zene, ének, szolgálat, szertartás. 3) A hivek egész közönségét illető. Egyházi gyülés, könyv, szokás. Egyházi törvények. Egyházi jog. | |
* | |
| (egy-házilag) ih. Egyházgyülésileg; az egyház főpapjainak és igazgatóinak határozata, egyezése által. | |
* | |
| (egy-ház jog) ösz. fn. 1) Az egyházat és egyházi személyeket és dolgokat illető jogok, szabadságok öszvege. 2) Gyüjteménye azon törvényeknek, melyeket az egyház előljárói az egyházi személyeket és ügyeket illetőleg hoztak. (Jus canonicum). | |
* | |
| (egy-ház-kelés) ösz. fn. Szertartás, melylyel a gyermekágyból fellábadott asszonyt az illető lelkész a templomba bevezeti, beavatja. Máskép: beavatás. | |
* | |
| (egy-ház-kelő) ösz. fn. l. EGYHÁZKELÉS. | |
* | |
| (egy-ház-kerület) l. EGYHÁZMEGYE. | |
* | |
| (egy-ház-kormány) ösz. fn. Hatóság, mely a szélesb vagy szükebb értelemben vett egyházat kormányozza. | |
* | |
| (egy-ház-könyv) ösz. fn. Könyv, melyből az illető pap az egyházban imádkozik. Így neveztetnek továbbá mindazon könyvek, melyekben a templom vagy egyházi gyülekezet ügyei följegyezvék, milyenek, az anyakönyvek, halottas könyvek stb. | |
* | |
| (egy-ház-könyvi) ösz. mn. Egyházkönyvre vonatkozó; Egyházkönyvből való. Egyházkönyvi kivonat. | |
* | |
| (egy-ház-kör) l. EGYHÁZMĚGYE. | |
* | |
| (egy-ház-látogatás) ösz. fn. Hivatalos eljárás, midőn az egyházi főnök az alárendelt egyházakat bejárja, s a lelkész és hivek közti viszonyokat, valamint az egyház jövedelmeit vizsgálatba veszi, s ennek következtében, mint jónak és szükségesnek véli, intézkedik. | |
* | |
| (egy-ház-měgye) ösz. fn. Általán kerület, mely az egyházhoz tartozó, s bizonyos főnök felügyelése alatt létező hívek számát foglalja magában. Ilyenek: püspökség, főesperesség, alesperesség, plebánia. Különösebben jelenti az egy főpap, péld. érsek, püspök alatt levő hiveket, s azon kerületet, tartományt, melynek hivei fölött a főpap lelki hatalmat gyakorol. (Dioecesis). | |
* | |
| (egy-ház-megyei) ösz. mn. Egyházmegyét illető, egyházmegyéhez tartozó, arra vonatkozó. Egyházmegyei gyülés, tanács, rendeletek. | |
* | |
| (egy-ház-nagy) ösz. fn. Általános nevezete az egyház főpapjainak, milyenek a patriarkák, érsekek, püspökök, apátok, prépostok. Némely régiek éltek e szóval bibornok (cardinalis) értelemben. | |
* | |
| (egy-ház-nap v. ~napja) ösz. fn. A romai katholikusoknál jelenti azon napot, vagy napnak emlékünnepét, melyen a templom megáldatott, vagy fölszenteltetett; máskép bucsúnap, vagy egyszerüen: bucsú. | |
* | |
| (egy-ház-párt-fogó) ösz. fn. Személy, kinek joga van az egyházi lelkészeket kinevezni. Igy nevezik a testületet is, mely hasonló joggal bir. Hosszasága miatt jobb külön írni: egyházi pártfogó s egyházi kegyúr. | |
* | |
| (egy-ház-rabló) ösz. fn. Ki templomot rabol, egyházi drágaságokat oroz. | |
* | |
| falu Nyitra és Vas megyékben; helyr. Egyházszeg-én, ~re, ~ről. | |
* | |
| (egy-ház-szolga) ösz. fn. Általán személy, ki egyházi szolgálatokat tesz, tehát maga az illető pap is. Különösen szolga, ki a templomra fölügyel, s abban némi szolgai munkákat végez, milyen az egyházfi, harangozó stb. Külön írva: egyházi szolga. | |
* | |
| (egy-ház-tanács) ösz. fn. Egyházi személyekből, ülnökökből álló tanács, az egyházi főnök, vagy helyettesének elnöklete alatt, mely az egyház elé tartozó ügyeket elintézi, s az illető perekben itéletet hoz. (Consistorium). | |
* | |
| (egy-ház-tanácsi) ösz. mn. Egyháztanácsra vonatkozó, egyháztanácsot illető, attól eredett. Egyháztanácsi ülés, egyháztanácsi itélet. | |
* | |
| (egy-ház-tolvaj) ösz. fn. l. EGYHÁZRABLÓ. | |
* | |
| (egy-ház-vidék) ösz. fn. Az egyházmegye több kisebb részre, területre osztva, ezen területnek 'egyházvidék' a neve, s rendszerént valamely esperes vagy alesperes alatt áll, a honnan esperességnek is hívatik. | |
* | |
| (egy-héjas) ösz. fn. Csigák neme, melyek testét egy héj takarja. | |
* | |
| (egy-héju) ösz. mn. Minek egy héja van. V. ö. HÉJ. | |
* | |
| (egy-hét) ösz. fn. Hét napból álló időkör, melyet vasárnaptól szombatig számlálunk rendesen, ámbár akármely más naptól is számithatni, s őseink hétfőtől számították, mi megtetszik a hét némely napjainak magyar neveiből, ú. m. hétfő am. a hét feje az az első napja, kedd am. ketted (t. i. nap). Egyhétre elutazni. Egyhétben egyszer enni meleget. Külön is írhatjuk: egy hét, de a következő származékokban inkább öszveírva találjuk. | |
* | |
| (egy-hetes) ösz. mn. Ami egy héttől fogva tart, létezik, él. Egyhetes eső. Egyhetes betegség. Egyhetes gyermek. Különbözik tőle egyhéti, azaz, egy hétre való, terjedő, egy hét alatt történő. Egyhéti eleséget vinni magával. Ez egyhéti munkába került. Egyhéti utazás. Így különböznek ezen időre vonatkozók: egynapos és egynapi, egyhónapos és egyhónapi, egyéves és egyévi. l. ~ES és ~I képzők. | |
* | |
| (egy-héti) ösz. mn. l. EGYHETES. | |
* | |
| (egy-hétre) ösz. ih. 1) Hét napig tartó időre. Eltávozott egyhétre. 2) Hét nap mulva. Egyhétre visszatér. Ki tudja, élünk-e egyhétre. Tegnaphoz, mához, holnaphoz egyhétre. | |
* | |
| ösz. ih. Élünk vele, midőn valamely kerekszámból csak egy hiányzik, s ekkor a kerekszám elé teszszük, pl. Egy hián száz forint, azaz, kilenczvenkilencz. Egyik tizenkilencz, másik egy hián húsz. (Km). | |
* | |
| (egy-hímes) ösz. mn. Minek egy hímje vagy hímszála van. Növényrajzi műszó. Egyhímesek (Monandria). | |
* | |
| (egy-hitű) ösz. mn. Ugyanazon hiten, valláson levő, azon egyház tanait követő. Egyhitü házasok, polgárok. | |
* | |
| (egy-húrú) ösz. mn. és fn. Minek egy húrja van; különösen ilyen hangszer. (Monochordon). | |
* | |
| (egy-huzomban v. huzam-ban) ösz. ih. Egy huzással; félben nem szakasztva. Egyhuzomban kiinni egy itcze bort. Egyhuzomban hat mérföldet elmenni, vagy útazni. | |
* | |
| (egy-ideig v. ~ideiglen) ösz. ih. Bizonytalan, vagy bizonyos idő folytáig. Egyideig nálunk maradhatsz. Egyideig szolgált a szerencse neki. | |
* | |
| (egy-idejü) ösz. mn. 1) Egy időben létező, diszlő. Egyidejü gyümölcsök. 2) Egykoru, ugyanazon években vagy éveket élő. Egyidejü oskolatársak. | |
* | |
| (egy-idejüség) ösz. fn. Többeknek azon közös tulajdonsága, melynél fogva egy időben léteznek, vagy hasonló életkoruak. Az egyidejüség leginkább kedvez a barátsági viszonyoknak. | |
* | |
| (egy-idő-beli) ősz. mn. l. EGYKORU. | |
* | |
| (egy-időben) ösz. ih. 1) Ugyanakkor, ugyanazon időszakban. Árpád és Szvatopluk egy időben éltek. Ez értelemben két szó s külön írva jobb. 2) Egykor, valamikor, régente. Egyidőben minden magyar nemes nemcsak czim szerént, hanem valósággal vitézlő volt. | |
* | |
| (egy-idős) ösz. mn. Ugyanazon korban levő, egy időben született. Az én barátom egyidős velem. | |
* | |
| (egy-ik) mn. tt. egyik-ět. Élünk vele, midőn többek közől egyet különösen kimutatunk. Egyik eb, másik kutya. (Km). A sok közől ez egyiket ismerem. Egyik sem szól. Egyik kéz a másikat mossa. (Km.). Egyik pap (vagy nap) a másiknak tanitványa. (Km.). Egyik olyan, minta másik. Egyik másik csak tesz valamit. Az egybirtokú személyragok hozzájárultával, 'közől' névutó kihagyása eszközöltethetik. Ő a választottak egyike, körülírva: ő a választottak közől egyik. Egyikével az utasoknak találkoztam, körülirással: egyikkel az utasok közől találkoztam. A birák egyikét megvesztegették, körülirással: a birák közől az egyiket megvesztegették. Az egyes számban csak a harmadik személyragot veszi fel, de a többesben mind a hármat: egyikünk, azaz, egyik közőlünk, egyiktek, v. egyiketek, (Molnár Albertnél: egyitek, mi ma sem szokatlan) egyikök, némely szójárásban: egyikőjök. Régi magyar iratokban eléfordul személyrag nélkül is, pl. azoknak sem egyikhez (a mostani divat szerént sem egyikéhez); felmenvén a hajó egyikbe; mikor volna a városok egyikben; és igy lött a napok egyikben; e két fiamnak egyik üljön te jog felőled. Tatrosi cod. Asszonyembereknek egyik. Döbrentei cod. De ezek mai időben az általánosan uralkodó szokás ellen vannak s az ekként irónak vagy beszélőnek hibákul rovatnának; a régiségben is latinosságoknak látszanak. | |
* | |
| (egyik-másik) ösz. mn. Majd ez, majd amaz; több közől egykettő; némelyik. Egyik-másik csak ad valamit, ha nem mindenik is. | |
* | |
| fn. tt. Egyiptom-ot. Felső, vagyis éjszaki Afrikának termékeny tartománya, latinúl Aegyptus, hellenűl AiguptoV, ezért ma némelyek Egyiptus-nak irják, de az általános népnyelv Egyiptom-ot mond, valamint a régi magyar könyvekben is így találjuk. | |
* | |
| (egyiptom-beli) l. EGYIPTOMI. | |
* | |
| (egyiptom-i) mn. tt. egyiptomi-t, tb. ~ak. Egyiptomba, vagy Egyiptomból való, ott történt, onnan eredő. Egyiptomi lakos. Egyiptomi tíz csapás. | |
* | |
| l. EGYIPTOM. | |
* | |
| (egy-iránt) ösz. ih. Elemei szerént azt tenné: egy irányban, azon egy czélra vagy czélból, de ezen jelentésben nem divatos, hanem hibásan egyaránt helyett használtatik. | |
* | |
| (egy-irányu) ösz. mn. Egy irányban futó. Egyirányú vonalak. (Lineae paralellae), l. EGYENKÖZÜ, és V. ö. IRÁNY. | |
* | |
| (egy-ít) áth. m. egyít-ětt, htn. ~ni vagy ~eni. Egygyé tesz, két vagy többféle tárgyat úgy öszvekapcsol, hogy egy alakuljon belőlök. | |
* | |
| (egy-ít-és) fn. tt. egyités-t, tb. ~ék. Egygyé tevés, egygyé alakítás. | |
* | |
| (egy-ízben) ösz. ih. Egyszer, egyszerre, nem többször. Egyízben őt is betették a hűsre. Egyízben két dolgot végezni. | |
* | |
| (egy-jelentésű) ösz. mn. Ugyanazon jelentéssel biró; ugyanazon értelmü. Egyjelentésü példabeszédek. Egyjelentésü talányok. Egyjelentésü szók. | |
* | |
| (egy-kaszálatú) ösz. mn. Mondják rétről, melyet évenként egyszer kaszálnak, mely sarjút nem terem. Máskép: egyfüvű. | |
* | |
| (egy-karú) ösz. mn. Kinek egy karja van. Egykaru nyomorék, koldús. Szokottabban félkarú. | |
* | |
| (egy-kedvű) ösz. mn. Valamely tárgy iránt sem jó sem rosz kedvet nem mutató; különösen, semmi részvéttel nem viseltető, vagy részvétet nem jelentő, akár azért, mert a dolgot kicsinyli, akár pedig, hogy nem ohajtja stb. Egykedvünek lenni, mutatkozni valami iránt. Hideg, egykedvü ember. V. ö. KÖZÖNYÖS. | |
* | |
| (egy-kedvűleg) ih. Részvétlenül, sem jó sem rosz kedvet nem mutatva, változatlan kedélylyel, lelki állapottal. Egykedvüleg nézni mások örömét, vagy szomorúságát. Egykedvüleg venni, fogadni a sors viszontagságait. | |
* | |
| (egy-kedvűség) ösz. fn. Tulajdonság, melynél fogva valakire sem jó sem rosz változólag nem hat; midőn minden iránt részvétlen. Hideg, megfásult, indíthatlan egykedvüség. | |
* | |
| (egy-két) ösz. mn. Ez mindig az illető név előtt közvetlenül áll, s azért ragozatlan marad. Jelentése: egy pár, vagy bizonytalan számu kevés. Egykét jó ember sok jót tehet. Egykét tehén nem nagy csorda. (Népd). | |
* | |
| ösz. mn. Nem közvetlenül áll mellette a főnév, mely a beszéd szövegében már előre bocsáttatván, e szónál csak alatta értetik, miért ezen szó ragozás alá jön, péld. Érkeznek már a fecskék, én is láttam egykettőt. Néha elválasztva mindkét része ragoztatik. Egyetkettőt, egynekkettőnek; de a tárgyeseten kivül szokottabb, egyedül az utóbbinak ragozása, egykettőnek, egykettőért, egykettőből stb. Főnév gyanánt áll ily mondatokban: Egyetkettőt lép, megint megáll. Egykettőt ugor a tánczban. | |
* | |
| (egy-kevéssé) ösz. ih. 1) Nem sokat, nem igen, nem nagyon. Egykevéssé megijedni, félni. Egykevéssé kétkedni. 2) Kis időig. Várakozzatok egykevéssé. Egykevéssé, és már nem láttok engem, és ismét egykevéssé, és megláttok engem. (Káldi, János 16. 16). | |
* | |
| (egy-kezű) ösz. mn. l. FÉLKEZŰ. | |
* | |
| (egy-ki) ösz. nm. tt. egyki-t. 1) Egyvalaki, a sok közől egy nevezetlen, bizonytalan. 2) Egyed v. egyén, személyre vitetve. (Egymi, dologra vitetve). | |
* | |
| (egy-kissé) ösz. ih. l. EGYKEVÉSSÉ. | |
* | |
| (egy-kor) ösz. ih. Néhai időben, egy időben; valaha, valamikor. Általán, nevezetlen, határozatlan időt jelent, s mind mult mind jövő időre vonatkozhatik. Egykor ő is szép volt. Egykor más világ volt, mint most. Ha egykor meglátogatnál, örülnék. Majd egykor ő is más hangon beszél. Egykor máskor am. olykor, néha-néha. | |
* | |
| (egy-korácsu) ösz. mn. Régies, am. egykoru. | |
* | |
| (egy-korban) ösz. ih. l. EGYKOR. | |
* | |
| (egy-kori) ösz. mn. Egy időben volt, létezett, néhai. Hol vannak egykori társaink? Elmúltak az egykori jó idők. | |
* | |
| (egy-koron) ösz. ih. l. EGYKOR. | |
* | |
| (egy-korú) ösz. mn. 1) Életét vagy létét azonegy időponttól számitó. Kik egy napon születtek, ez értelemben legszorosabban véve egykoruak. 2) Ugyanazon időben élő, habár egyik előbb született is, mint a másik. Hunyadi János és Czillei Ulrik egykoruak voltak. Használtatik főnév gyanánt is. | |
* | |
| (egy-korúság) ösz. fn. Tulajdonság, melynélfogva ketten vagy többen vagy ugyanannyi életévet számlálnak, vagy egy időben, időszakban élnek, ámbár évszámra különböznek. V. ö. EGYKORÚ. | |
* | |
| (egy-könnyen) ösz. ih. Könnyü móddal, nehézség nélkül, egyhamar. Innen ugyan meg nem szabadulsz egykönnyen. Nem találsz egykönnyen ily hív czimborát. | |
* | |
| (egy-köz-arányu) ösz. mn. l. EGYENKÖZÜ, PÁRHUZAMOS. | |
* | |
| (egy-közű) ösz, mn. l. EGYENKÖZŰ. | |
* | |
| (egy-lábig) ösz. ih. Az utósó emberig, mindvalamennyien, egyet sem véve ki; máskép: egyszálig. Egylábig vagy mindegylábig odavesztek a csatában. Jobbára veszélyt jelentő mondatokban használtatik. | |
* | |
| (egy-lábu) ösz. mn. Egy lábbal biró. Használtatik tulajd. és átv. értelemben. Egylábu kórvitéz. Egylábu asztalka. Máskép: féllábú. | |
* | |
| (egy-laki) ösz. mn. Igy neveztetnek azon növények, melyeknek párzó részei külön virágokban ugyan, de azonegy törzsön vannak. (Monoecia). | |
* | |
| (egy-lapos) ösz. mn. Oly házfödélről mondatik, melynek csak egy lejtő oldala van, a másik pedig függőlegesen áll. Egylapos tető. | |
* | |
| (egy-lebbenyű) ösz. mn. Mondatik rovarokról, melyeknek egyszerü lebbenyök, azaz röpüjök, szárnyok van. (Monoptera). | |
* | |
| (egy-lejtes) ösz. mn. l. EGYLAPOS. | |
* | |
| EGYLEGĚSIT, (egy-leg, egy-leg-ěs, egy-leg-ěs-it) stb. l. EGYED; EGYEDES; EGYEDESÍT stb. melyek amazoknál szokottabbak. | |
* | |
| (egy-el-et) fn. tt. egylet-ět. Ujabban felkapott szó (szöglet hasonlatára), am. egyesület. Védegylet, szederegylet, olvasóegylet. | |
* | |
| (egy-let-i) mn. tt. egyleti-t, tb. ~ek. Egylethez tartozó, azt illető, arra vonatkozó. Egyleti elnök, szabályok, pénztár, törvények stb. | |
* | |
| (egy-levelű) ösz. mn. Igy nevezik a füvészek azon növényeket, melyeknek virágbimbóit egyetlen levél, vagy hártyatok borítja. Egylevelűfű. (Ochris monophyllos). | |
* | |
| (egy-maga) ösz. személyragozott visszatérő névmás. A többi személyek: egymagam, egymagad, egymagunk, egymagatok, egymaguk. Egyedűl magam, ~magad, ~maga stb. | |
* | |
| (egy-más) személyre és élő dologra viszonyuló ösz. fn. tt. egymás-t, (csak az utóbbi szó ragoztatik), többese nincsen. 1) Viszonyosan felváltva majd ez, majd amaz; ez is, az is. Egymás szavára hallgatni. Egymás becsületét védelmezni. Egymás hajába kapni. Az ebek egymást czibálják. 2) Főnév nélkül névmás gyanánt áll a mondatban, és szinte viszonzást jelent. Szeressétek egymást, azaz, te őt, és ő téged, vagy ti őket, és ők titeket, vagy te őket stb. Egymással megbarátkozni. Egymástól elválni. Egymásra haragos szemeket vetni. Egymásra haragudni. Egymáshoz járni. Egymás kezére játszani. Néha az élettelen dolog személyesittetik. A szerencsétlenség egymást éri. | |
* | |
| (l. föntebb) élettelen tárgyra viszonyuló ösz. fn. tt. egyetmás-t. Különféle holmi, pogyász, bútorok, apróságok. Egyetmást megszabadítani a tűzveszély elől. Egyetmást eldugdosni a zsebekbe. A többi esetekben is mindkét tagjánál fogva kell ragozni, péld. egygyelmással, egynekmásnak. Egybenmásban. Egygyelmással odábbállani. Egynekmásnak megvásárlását valakire bízni. Különbözik: egyetmás. | |
* | |
| (egy-másba) ösz. ih. Egyik a másikba; az ebbe, ez pedig abba. Egymásba fonni az alvók üstökeit. Egymásba fonni a karokat. Egymásba ereszteni a gerendákat. Egymásba szövődni. Egymásba szeretni, bolondulni. | |
* | |
| (egy-másért) ösz. ih. Ez v. ezek, azért v. azokért, és viszont. Egymásért kezeskedni, azaz egyik a másikért; mindnyája egyért, és egy mindnyájaért. Élni halni egymásért. | |
* | |
| (egy-más-után) ösz. ih. Folytonosan, megszakadás nélkül; gyorsan, hamar. Egymásután ballagni. No csak rajta legények, egymásután! Ragoztatni is szokott mint valamely főnév. Az egymásutánt nem tudni vagy nem tartani meg. | |
* | |
| (egy-menden) ösz. mn. régies. Ma: mindenki, kiki. "Egymendennek ő müvelkedete szerént" (unicuique secundum opera ejus). Tatrosi codex. "Adatnak vala ő nekik egymenden napon (quotidie) ket testek és ket juhok." Bécsi cod. Olyan öszvetétel mint a mai egynémely, egynéhány. | |
* | |
| (egy-mi) ösz. fn. vagy nm. Egy valami. Dologra vonatkozik, (egyki, személyre). Használják ezen értelemben: egyed. | |
* | |
| (egy-mi-leg) ösz. ih. l. EGYEDILEG. | |
* | |
| l. EGYMENDEN. | |
* | |
| (egy-mi-ség) ösz. fn. l. EGYEDISÉG. | |
* | |
| (egy-misít) ösz. áth. l. EGYEDÍT. | |
* | |
| (egy-nap-éltü) ösz. fn. l. FÁTYOLKA. | |
* | |
| (egy-napi) ösz. mn. Egy napra való, egy napig tartó. Egynapi eledel. Egynapi munka. Egynapi út. Egynapi járó föld. | |
* | |
| (egy-napos) ösz. mn. Ami egy naptól fogva él, vagy létezik. Egynapos csecsemő. Egynapos uralkodás. | |
* | |
| (egy-nehány) ösz. mn. Nem nagy és határozatlan számu. Egynehány napig maradj nálunk. Egynehány forint kisegítene bajunkból. A fővárosban egynehány ismerősre találtam. | |
* | |
| l. EGYNEHÁNY. | |
* | |
| (egy-nehányan v. ~néhányan) ösz. ih. Határozatlan számu kevesen, nem sokan. V. ö. NEHÁNY. | |
* | |
| (egy-nehányszor v. ~néhányszor) ösz. ih. Határozatlan számu kevés ízben; nem sokszor. Egynehányszor tanúja valék a tisztújítási botrányoknak. Betegségemben egynehányszor meglátogatott. | |
* | |
| (egy-nejű) ösz. mn. 1) Kinek egy neje, felesége van. 2) A növénytanban oly növény, melynek termő bimbajában egyetlen nőszálacska van. (Monogynon). | |
* | |
| (egy-nejűség) ösz. fn. 1) Egy nővel, feleséggel élés. 2) Némely növények tulajdonsága, melynél fogva egy nőszálok van. V. ö. EGYNEJŰ. | |
* | |
| (egy-némely) ösz. mn. és nm. Határozatlan valaki vagy valami. Egynémely ember. Egynémely nyári nap. | |
* | |
| (egy-némi-nemű) ösz. mn. Valaki vagy valami, kinek vagy minek neme határozatlan. Egynéminemű idegennel találkoztam. Egynéminemű tárgy elfoglalta lelkemet. | |
* | |
| (egy-nemű) ösz. mn. 1) Ugyanazon nemből való, azon nemhez tartozó. A házi tyúk, és gyöngytyúk egynemü madarak, de nem egy fajuak. A komondor és öleb egynemü állatok. Egynemü a farkas a kutyával. 2) Egyféle, hasonló tulajdonságokkal biró. Egynemü dologgal foglalkozni. V. ö. NEM, fn. | |
* | |
| (egy-nevű) ösz. mn. Hasonló nevet viselő, ugyanazon nevű. Több vármegyék székvárosaikkal egynevüek, pl. Győr vármegye és Győr városa, Pozsonyvárm. és városa, egynevüek. | |
* | |
| (egy-nyiretű) ösz. mn. Ha a birkát évenként egyszer nyírik, az ily gyapjat egynyiretűnek mondják. Egynyiretü gyapju. | |
* | |
| (egy-oldalú) ösz. mn. Minek egy oldala van. Egyoldalu háztető, melynek csak egyfelől van lejtője. A növénytanban egyoldalu a kalász vagy boglár, midőn virágai a szárnak csak egyik oldalán nyilnak, az ellenoldal pedig csupaszan áll. Átv. ért. az egyoldalú alatt azt értjük, miben csak egy részről vétetik valami tekintetbe. Egyoldalú szerződés, melyben csak egyik fél kötelezi magát valaminek teljesítésére. Egyoldalú itélet, mely a tárgyat nem taglalja minden részről. Egyoldalu vizsgálat, értekezés. Egyoldalu müveltség, ismeret. | |
* | |
| (egy-oldalúlag) ösz. ih. Csak egy részről, egyfelől, egy tekintetben, nem mindünnen nézve, vizsgálva. Egyoldalúlag itélni valamely ügyről. Egyoldalúlag venni fel a dolgot. | |
* | |
| (egy-oldalúság) ösz. fn. Tulajdonság, melynél fogva valami csak egy oldalról, azaz, nem mindenik részről vizsgáltatott, hányatott meg. Birálati egyoldalúság. V. ö. EGYOLDALÚ. | |
* | |
| (egy-olykor) ösz. ih. Egyszeridőben, néha. | |
* | |
| (egy-órai) ösz. mn. 1) Egyóráig tartó. Egyórai út, munka. 2) Egy órakor történő, egy órára eső. Egyórai őrkiáltás. Egyórai ebédlés. | |
* | |
| (egy-órányi) ösz. mn. 1) Oly távolságban levő, melyet egy óra alatt meg lehet tenni. Egyórányi messzeség, távolság. Egyórányira menni, gyalogolni. 2) Ami egy órai időből áll. Egyórányi időköz. | |
* | |
| (egy-óta) ösz. ih. Meg van rövidítve, egy idő óta helyett, s am. bizonyos időtől fogva, kezdve. | |
* | |
| (egy-ölnyi) ösz. mn. Minek magassága, széle vagy hossza egy ölre terjed. Egyölnyi mélységü víz. Egyölnyi szélességü járda. | |
* | |
| (egy-öntetű) ösz. mn. Azon egy öntetből való, egy öntet eredménye. Átvitelesen: egy rendszerű, azonegy rendszerben vagy szellemben dolgozott, készített. | |
* | |
| (egy-pár) ösz. fn. Ugyanazon nemből vagy fajból kettő, együtt véve. Egypár csizma. Egypár fehérruha. V. ö. PÁR. | |
* | |
| (egy-patáju) ösz. mn. Aminek patája, illetőleg patanemü körme hasítatlan. Egy patáju állatok. | |
* | |
| (egy-re) ih. 1) Ugyanarra. Egyre megy, akár így, akár úgy. 2) Folyvást, szünetlen, ismételve, mely értelemben mind szócskát is fölvesz maga elé: mindegyre. Egyre alkalmatlankodik kérésével. Mindegyre azon töri fejét.
"Nem hátrálja síkos ut, Szóba sem áll vad tövissel: Egyre gázol, egyre fut." Arany J. | |
* | |
| (egyre-másra) ösz. ih. 1) Folytonosan, egyiket a másik után; nyakrafőre, sietve. Egyremásra teszik a készületeket. Egyremásra hurczolkodnak. 2) Különfélére, sokfélre, holmire. Egyremásra elkelt a sok pénz. 3) Általában, egyiket a másikkal, jobbat roszabbal stb. értve, számítva. Hogy az alma egyremásra? | |
* | |
| (egy-rendű) ösz. mn. 1) Egy rendből, rangból való, vagy ahhoz tartozó. Egyrendü urak, tisztviselők. 2) Egyforma, rokon, hasonló. A hírlapiróknak egyrendü foglalkozásuk van. | |
* | |
| (egy-részént) l. EGYRÉSZT. | |
* | |
| (egy-részről) ösz. ih. lásd EGYRÉSZT. | |
* | |
| (egy-részt) ösz. ih. A dolgot egy részről, bizonyos oldalról tekintve. Egyrészt jobb, hogy el nem jöttél. Egyrészt örülni, másrészt szomorkodni kell a történteken. Egyrészt jobb szeretem, hogy úgy történt. Máskép: egy részént, egy részről. Megfelel nekik: másrészt, másrészént, másrészről. | |
* | |
| (egy-rét) ösz. fn. Valamely tábla- vagy lemezszerü lapos test egészen véve, öszvehajtatlanul. Egyrétben nyomtatni és bekötni valamely munkát. Egyrétben készített földabrosz. Egyrét vászon, gyolcs. Egyrétben varrt gatyaszár. Ha az egyrétet két egyarányos lapra behajtják, vagy két külön rétet összevesznek, lesz belőle kétrét. Kétrétben vett papiros. Kétrétben szabott gatya. V. ö. RÉT. | |
* | |
| (egy-rétű) ösz. mn. Minek egy réte van, mi egy rétből áll. Egyrétü földabrosz. Egyrétü gatya. V. ö. RÉT, EGYRÉT. | |
* | |
| (egy-rostban) ösz. ih. Egyizben, egyszer, nem kettőztetve, nem ismételve. V. ö. ROST. | |
* | |
| (egyről-egyig) ösz. ih. Mindnyájan, elsőtől utósóig. Egyrőlegyig elfutottak. Szokottabban és jobban: egytőlegyig. | |
* | |
| (egyről-egyre) ösz. ih. 1) Mindenről, valamennyiről sorjában. Egyrőlegyre megmondani, mit követett el. 2) Folytonosan, szünetlenül. Egyrőlegyre búslakodik. | |
* | |
| (egyről-másról) ösz. ih. Különféléről, majd erről, majd arról. Hosszas beszélgetésben egyrőlmásról eléhozakodtunk. | |
* | |
| (egy-ség) fn. tt. egység-ět. 1) Valakinek, vagy minek azon tulajdonsága, melynélfogva egymaga van. Az Isten egysége. 2) Állapot, midőn többféle egy egészszé alakulva van, akár anyagilag, akár szellemileg. Társulati, polgári, vallási egység. 3) Ugyanazonság. Az eredetinek és forditásnak értelmi egysége. | |
* | |
| (egy-ség-i) mn. tt. egységi-t, tb. ~ek. Egységre vonatkozó. Nyelvegységi, hitegységi törekvések. | |
* | |
| (egy-sem) tagadó nm. tt. egyetsem. Több, vagy sok közől senki, vagy semmi. Soktól kértem, de egysem adott. Több fegyvert próbáltam, s egysem tetszett. Egyetsem láttam közőlök. | |
* | |
| (egy-soros) ösz. mn. Egy sorból álló, egy sorral biró. Egysoros nyakgyöngy. Egysoros gombú dolmány. | |
* | |
| (egy-szakos) ösz. mn. Ami egy szakból áll; a maga nemében egyszerü. | |
* | |
| (egy-szálig) l. EGYLÁBIG. | |
* | |
| (egy-szálnyi) ösz. mn. Egyetlen szálból álló. Egyszálnyi haja sincs. | |
* | |
| (egy-szarvú) ösz. mn. Minek egy szarva van. Egyszarvu bogár. Egyszarvu czethal. Igy neveztetik azon mesés állat is, melyet ló alakban, s homloka közepén hegyes szaruval képeznek a festők. (Unicornis). | |
* | |
| (egy-széltében) ösz. ih. Egy sorban, egy sorjában, egymás mellett. Egyiknek széle a másikét éri. Négy lovat egy széltiben fogni a kocsiba. A törzs szélt vagy szélett szokottabban széltűl (nem: széltől). Épen azon ragozással mint: mostanában, általában sőt egyáltalában is.
Egyvégtiben' szintén hasonló alkotású, de annyiban különböző értelmű, hogy ez inkább azt jelenti egyik (vagy egyiket stb.) a másik után, midőn egyiknek vége a másikat éri. | |
* | |
| (egy-szěm) ösz. fn. Az úgy nevezett franczia kártyajátékban azon lap, melynek csak egy szeme van. Népnyelven: disznó. | |
* | |
| (egy-szěmélyěs) ösz. mn. Egyszemélyből álló, egy személynek való. Egyszemélyes követség. Egyszemélyes kocsiülés. | |
* | |
| (egy-szěmélyű) l. EGYSZĚMÉLYĚS. | |
* | |
| (egy-szěmű) ösz. mn. lásd: FÉLSZĚMŰ. | |
* | |
| (egy-szěr) ösz. ih. 1) Egy izben, nem többször. Egyszer házasult, azt is bánja. Egyszer él az ember. (Km.) Egyszer egy, egy. Egyszer sem. 2) Valaha, egykor, néhai időben. Volt egyszer egy király, kinek három leánya volt. (Népmonda). Ő is volt egyszer legény. 3) Jövendőre. Egyszer csak eljösz hozzám. Bár csak egyszer rám is mosolyogna a szerencse. Majd majd egyszer az is meglesz. | |
* | |
| (egyszěr-egy) ösz. fn. Elemi számtábla, mely a sokszorozást egytől százig bizonyos rendben előadja. Még az egyszeregyet sem tudja. | |
* | |
| (egy-szěr-ěs) mn. Egyből, egyféléből álló; nem többször, csak egy izben levő, történő. Egyszeres gabona. Egyszeres adózás. | |
* | |
| (egy-szěr-ěs-ít) áth. m. egyszěrěsít-ětt, htn. ~ni v. ~eni. Valamit egyszeressé tesz. V. ö. EGYSZĚRĚS. Egyszeresíteni az aprólékos fizetéseket. Egyszeresíteni a bonyolodott ügyet. | |
* | |
| (egy-szěr-ěs-ít-és) fn. tt. egyszěrěsítés-t, tb. ~ěk. Cselekvés, mely által valamit egyszeressé teszünk. | |
* | |
| (egy-szěr-i) mn. tt. egyszěri-t, tb. ~ek. Egykori, néhai, egyszer élt. Egyszeri ember. Ő is úgy tesz, mint az egyszeri ember. Mesék- és elbeszélésekben némely, egynémely helyett használtatik. | |
* | |
| (egy-szer-i-ben) ösz. ih. Mindjárt, tüstént, legott, késedelem nélkül. Egyszeriben ott leszek. | |
* | |
| (egy-szěr-ít) l. EGYSZĚRÜSÍT. | |
* | |
| (egyszěr-kétszěr) ösz. ih. Jelent határozatlan kis számot; néha, kevésszer. Egyszerkétszer meglátogatott bennünket. | |
* | |
| (egyszěr-másszor) ösz. ih. Néhanéha, olykorolykor, nem gyakran. | |
* | |
| (egy-szěr-re) ih. 1) Egy ízben öszvesen; egy időben. Egyszerre lefizetni az adósságot. Egyszerre három dolgot végezni. Egyszerre mentek el a látogatók. 2) Hirtelen, hamar, tüstént. Észre sem vettük, csak egyszerre előttünk álla. Egyszerre eltünt szemeink elől. | |
* | |
| (egyszěr-s-mind) ösz. ih. Élünk vele, midőn többfélét állítunk vagy tagadunk, melyek mind együvé valók, s azokat egymással kapcsolatba akarjuk hozni. Munkára küldé cselédeit, egyszersmind meghagyá nekik, hogy minél előbb végezzék azt. Ő nem csak eszes, de egyszersmind erényes ifju. | |
* | |
| (egy-szěr-te) ih. Egy izben. A te képző nagyobb nyomatékot ad az egyszer szónak, mint: régen, régente, hajdan, hajdanta, tízszerte, ezerszerte. | |
* | |
| (egy-szěr-ű; vétethetik öszvetételnek is: egy-szerű) mn. tt. egyszerű-t, tb. ~k v. ~ek. 1) Ami nincs sok és különféle részekből öszveállítva. Egyszerű számok, pl. 1, 2, 3, 4. Egyszerü mondat, körmondat, mely egy főmondatból áll. Egyszerü gép. Egyszerü szerkezet. Egyszerü mozgás. Egyszerü erő. 2) Átv. ért. nem mesterkélt, természeti állapotban levő, egyenes, őszinte indulatú, kedélyű. Egyszerü életmód. Egyszerű eledelek, bútorok. Egyszerü fia a természetnek. Egyszerü erkölcsök, szokások.
| |
* | |
| (egy-szěr-ű-en) l. EGYSZĚRŰLEG. | |
* | |
| (egy-szěr-ű-leg) ih. Mesterkéletlenül, természetes módon, egyenesen, őszintén. Egyszerűleg ruházkodni. Egyszerűleg nyilatkozni, szólani valamiről. Egyszerűleg élni. | |
* | |
| (egy-szěr-ű-ség) fn. tt. egyszěrűség-ět. 1) Tulajdonság, melynél fogva valami nem mesterkélt, nem bonyolodott. Beszéd, erkölcsök, életmód egyszerüsége. 2) Egyszerü állapot. Egyszerüségben élni. Természeti egyszerüség. V. ö. EGYSZĚRŰ. | |
* | |
| (egy-szěr-ü-s-ít) áth. m. egyszěrűsít-ětt, htn. ~ni, v. ~eni. Valamit egyszerüvé tesz, rövidebben: egyszěrít. V. ö. EGYSZĚRŰ. | |
* | |
| (egy-szěr-ű-s-ít-és) fn. tt. egyszěrüsítés-t, tb. ~ěk. Egyszerüvé tevés. Rövidebben: egyszerités. | |
* | |
| (egy-szinű) ösz. mn. 1) Midőn egy testről van szó, am. egy szinnel festett, egy szint viselő. Egyszinű ruha, lobogó. Egyszinű szoba. 2) Ha többekről szólunk, am. ugyanazon, v. hasonló szinü. Egyszinü bútorok. Egy ezeredbeli katonák egyszinü hajtókát viselnek. | |
* | |
| (egy-szinűség) ösz. fn. Egy szinű állapot, vagy minőség. | |
* | |
| (egy-szívvel) ösz. ih. Tökéletesen, egyetértőleg. Egy szívvel szájjal. Egy szívvel lélekkel. | |
* | |
| (egy-szó) ösz. fn. Jelesebb értelemben, hatályos, nyomatos, kereken, röviden kimondott szó, parancs, akarat. Egyszó, mint száz. (Km.) Egyszóval ezt nem engedem. Egyszó, s véged van azonnal. Egyszót sem szólt. | |
* | |
| (egy-szó-tagú) ösz. mn. Ami egy szótagból áll. Egy szótagú ige, beszédrész. Egyébiránt helyesebb: egytagú, péld. egytagú szó, nem, egyszótagú szó. | |
* | |
| (egy-szőrü) ösz. mn. Tulajdonkép: hasonló szőrrel biró. Egyszőrü csikók. Átv. ért. hasonló természetű, hajlamú, indulatú; kutyapajtás, egy húron pendülő. Egyszőrű czimborák. Magával egyszőrű korhelyeket kedvel. | |
* | |
| (egy-szülött) ösz. mn. Egyetlen magzat, gyermek, kinek testvére nincs, nem is volt. Az egyszülött gyermeket igen féltik a szülők. Istennek egyszülött fia Jézus Krisztus. (Unigenitus). | |
* | |
| (egy-tagú) ösz. mn. 1) Mi egy tagból áll, minek egyetlen tagja van. Egytagu birtok. 2) Nyelvtanilag: egy szótagból álló. V. ö. EGYSZÓTAGÚ, és TAG. | |
* | |
| (egy-távolú) ösz. mn. Ugyanazon messzeségre levő. A bujdosó csillagok a naptól nem egytávolúak. | |
* | |
| (egy-testvér) ösz. fn. Ugyanazon apától nemzett, és anyától született. Mi egytestvérek vagyunk. Hunyady László és Mátyás egytestvérek voltak, vagy két egytestvér volt. | |
* | |
| l. EGYÜLEGYIG. | |
* | |
| (egy-törzsökű v. ~törzsű) ösz. mn. 1) Minek egy törzsöke van. 2) Ugyanazon törzsökből nőtt, eredt. Egytörzsökü tölgyfaszálak. Egytörzsökű családok. V. ö. TÖRZSÖK. | |
* | |
| (egy-ugyan-azon) ösz. nm. l. EGYAZON v. UGYANAZON. | |
* | |
| (egy-ujjnyi) ösz. mn. Minek térmértéke akkora, mint egy ujjnak, vagy inkább hüvelyknek szélessége. Egyujjnyi széles, hosszú, magas. V. ö. HÜVELYK. Használtatik egy nélkül is. | |
* | |
| (egy-ujjnyira) ösz. ih. Akkorára, mennyit egy ujj vagy hüvelyk szélessége tesz. Egyujjnyira megázott a föld. Használtatik egy nélkül is. | |
* | |
| (egy-úr) ösz. fn. l. EGYEDÚR. | |
* | |
| (egy-uralmi) l. EGYEDÚRI. | |
* | |
| (egy-uralom) lásd: EGYEDÚRSÁG. | |
* | |
| (egy-úri) l. EGYEDÚRI. | |
* | |
| (egy-úrság) l. EGYEDÚRSÁG. | |
* | |
| (egy-úrsági) l. EGYEDÚRI. | |
* | |
| (egy-uttal) ősz. ih. A többivel egyszerre, összevéve; ugyanazon útközben. Egyuttal három dolgot végezni. Piaczra menvén, egyuttal templomba is elment. | |
* | |
| (egy-ű) tájdivatos ih. Együve, öszve. Egyű adja. Egyű beszél. Egyű szokik. Egyű tart. l. EGYÜVE. | |
* | |
| (egy-ügyű vagy egy-ügyü) ösz. mn. Igen kevés észszel és belátással biró; egyoldalú; gyáva. Ezt a legegyüggűbb ész is általlátja. Együgyű emberke. Bibliai ért. igaz, egyenes szivü, nem mesterkélt, nem tettetett, hanem őszinte. Nincs hozzá hasonló a földön, együgyű ember, és igaz. (Káldi, Job 1. 8.). Legyetek azért okosak, mint a kígyók, és együgyüek mint a galambok. (Káldi, Máté 10. 16.). | |
* | |
| (egy-ügyűen) ösz. ih. Együgyű módon; butácskán; gyáván. Bibliai ért. egyenes szívvel, őszintén, tettetett mesterkélés nélkül. | |
* | |
| l. EGYÜGYÜEN. | |
* | |
| (egy-ügyűség) ösz. fn. Észnek, belátásnak csekélysége, gyöngesége; gyávaság. Együgyűségében elárulta minden titkait. Együgyűsége miatt gyakorta megcsalják. Bibliai ért. egyenes szivüség, őszinteség, az erkölcsöknek tiszta természeti egyszerüsége. Mert a mi dicsőségünk ez, hogy a szívnek együgyűségében forgolódtunk e világon. (Káldi. Kor. II. 1. 12.). Szolgák, engedjetek a testi uratoknak félelemmel és rettegéssel: szivetek együgyüségében. (Káldi. Eph. 6. 5.). | |
* | |
| (egy-ül) l. EGYÜL EGYIG. | |
* | |
| (egy-űl) önh. m. egyűl-t. Egygyé lesz, egy testté, egészszé, tömeggé alakúl. Szokottabban: egyesűl. | |
* | |
| (egy-ül-d) ih. Ugyanazon módon, azonegy alkalommal, ugyanakkor. Régies. Máskép: igyold. Abaujban: igyók. Mert együld a konkolylyal a búzát is kiszakgatnátok. (Pesti Gábor,) azaz, mert ugyanakkor megeshetnék, hogy stb. Ne járjatok ott gyermekek, mert együld (igyók) a verembe estek. | |
* | |
| (együl-egyig) ösz. ih. Elsőtől utósóig, valamennyi egyenként véve. Egyűlegyig szemlére venni a kiállított katonákat. Máskép: egytőlegyig. | |
* | |
| (egy-ülésü) ösz. mn. Minek egy ülése, ülőszéke van. Együlésü kis kocsi. V. ö. ÜLÉS. | |
* | |
| (egy-ül-et) fn. l. EGYLET, EGYESÜLET. | |
* | |
| (egy-ünnen am. ěgy-innen, vagy ~onnan) ösz. ih. Egy oldalról, egy tájról, irányról, egyfelől. Együnnen tódúlt be a sok nép. Együnnen, másunnan, azaz, innen onnan, több felől. A Nádor-codexben egyegyünnen. | |
* | |
| (egy-ünnet vagy ~ünnend, v. ~ünnét); l. EGYÜNNEN. | |
* | |
| (egy-ütt) ih. 1) Egymás társaságában, egymás mellett, egy helyen, öszvekapcsolva. Együtt lakni, enni; együtt hálni. Együtt utazni, elszökni. 2) Részvevőleg, egyszerre. Együtt sírni, panaszkodni, nyögni, epedni. Együtt örülni, vigadni, mulatni. Val vel ragu neveket is vonz a mondatban. Fiával együtt, azaz, fiastul. Apjával együtt imádkozik. Velem együtt tizen voltak. Együtt tartani. Együtt élni és halni. Együtt tették a tűzhöz, együtt emészszék. (Km.) 3) Egy helyütt. Együtt-másutt. Együtt is másutt is. | |
* | |
| (együtt-elé-adó) ösz. fn. A törvényszéki eljárásban, midőn ugyanazon perben (fontosabb esetekben) még egy más eléadó rendeltetik; máskép: eléadótárs. | |
* | |
| (együtt-élés) ösz. fn. Egy társaságban, szoros viszonyban élés. A házasok, szerzetesek, intézeti növendékek együttélése. | |
* | |
| l. EGYÜTTELÉADÓ. | |
* | |
| (együtt-érez) ösz. áth. és önh. Másnak érzelmében részt vesz, osztozik, pl. a siróval sír, az örülővel örűl. | |
* | |
| (együtt-érzés) ösz. fn. Az érző tehetségnek azon viszonyos működése, midőn rokon érzelmeket táplál másokkal. A hű barátok, házastársak együttérzése. | |
* | |
| (egy-ütt-es) mn. tt. együttes-t v. ~et, tb. ~ek. 1) Együtt, egy tagban, egy kapcsolatban levő, öszvetartozó. Együttes birtok. Együttes hitelezők, adósok. 2) Összetes, öszszerű (concret). Együttes értelem. Együttes név. | |
* | |
| (együtt-esküvő) ösz. fn. A régi magyar törvénykezésben, ki a peres fél hitelességét esküvel bizonyította (Conjurator). | |
* | |
| (együtt-hálás) ösz. fn. Egy ágyban hálás. Szorosb ért. férfinak és nőnek közösülése. | |
* | |
| (együtt-hangzat) ösz. fn. A zenében egymással megegyező több hang (Consonanz). Ellentéte: széthangzat (Dissonanz). Hangzat magában am. az idegen Accord. Öszhang am. Harmonie. Zürhang am. Disharmonie. | |
* | |
| (együtt-lakás) ösz. fn. Egy házban, teremben, szobában, szorosabb viszonyban, társaságban lakás. V. ö. LAKÁS. A házasok együttlakásra kötelesek. | |
* | |
| (együtt-lét) ösz. fn. Midőn két vagy több lény ugyanazon időben, vagy bizonyos tér határai között egyszerre létezik, együtt tartózkodik. A testnek és léleknek szoros együttléte. Az emberek jogai és jogkötelességei a társasági együttlétben alapszanak. | |
* | |
| (együtt-létezés) ösz. fn. l. EGYÜTTLÉT. | |
* | |
| (együtt-másutt) ih. lásd EGYÜTT 3). | |
* | |
| (együtt-múlt) l. MÚLT. | |
* | |
| (együtt-szült) ösz. mn. 1) Egy időben, egyszerre született. Együttszült ikrek. 2) Aki mással, vagy másokkal egyszerre, egy helyen szült, azaz gyerekezett. Együttszült szegény gyerekágyasok. | |
* | |
| (együtt-úr) l. EGYÜTTURALKODÓ. | |
* | |
| (együtt-uralkodás) ösz. fn. Kormányzási mód, midőn valamely országban ketten vagy többen is egyszerre, hasonló főhatalommal uralkodnak. | |
* | |
| (együtt-uralkodó) ösz. fn. Uralkodó társ, ki mással vagy másokkal egyszerre ugyanazon országon osztott hatalommal fejdelemkedik, parancsnokol. | |
* | |
| (együtt-uralom) l. EGYÜTTURALKODÁS. | |
* | |
| (együtt-vétel) ösz. fn. Vásárlás neme, midőn többen egy társaságban vesznek valamit. | |
* | |
| (együtt-vevő) ösz. fn. Vásárló társ, ki másokkal egy társaságban vesz holmi árukat, portékákat. | |
* | |
| (egy-üve, egy-üvé am. egy-hová) ih. Egy csomóba, rakásba, halomba; öszve. Együvé fűzni a dohányleveleket. Együvé töltögetni a szemetet. Együvé keverni a vizet és bort. Együvé röhögnek, mint a disznók. (Km.) | |
* | |
| (egy-valaki) ösz. nm. Egy bizonytalan, határozatlan személy, akárki egy a sok, vagy valamennyi közől. Ej, ha egyvalaki a csinyen kapott volna! Élünk vele akkor is, midőn bizonyos személyt értünk, de megnevezni nem akarjuk. Egyvalaki igen gyanakodik reád. | |
* | |
| (egy-valami) ösz. nm. Bizonytalan, határozatlan tárgyat jelent. Egyvalamit elfelejtettem, de magam sem tudom mit. Élünk vele bizonyos, határozott tárgy helyett is, midőn azt nem akarjuk kijelenteni. Egyvalami nagy szeget ütött fejébe. | |
* | |
| (egy-végben) l. EGYVÉGTÉBEN 2). | |
* | |
| (egy-végtében, hangmódosulattal am. egy-vágtában) ih. 1) Egymás után, egyik a másik nyomában. 2) Egy folytában, szakadatlanul. A határozói törzs végt vagy végett ragozása azon ritka esetek közé tartozik, midőn a határozó névragot veszen föl, mint hamarjában, mostanában, általában. Ezen végt határozói törzsből származott végtére szó is. l. ezt, és V. ö. EGYSZÉLTÉBEN. | |
* | |
| (egy-vel-ěd-ik) k. m. egyvelědtem, ~tél, ~ětt. Keveredik, vegyűl, egyesűl, több másokkal egy testté, tömeggé lesz. A víz a borral egyveledik. Emberek közé egyveledni. | |
* | |
| (egy-vel-ěg) 1) ih. am. vegyest, keverve. Egyveleg öszveenni mindenfélét. 2) fn. tt. egyvelěg-ět. Keverék, vegyíték, különféle részekből nagyjában öszveállított valami. Mulattató egyveleg. Tudományos egyveleg. | |
* | |
| (egy-vel-ěg-ěs) mn, tt. egyvelěgěs-t v. ~et, tb. ~ěk. Kevert, vegyes, különnemü részekből alkotott. | |
* | |
| (egy-vel-es) mn. tt. egyveles-t v. ~el, tb. ~ek. Vegyes, kevert, különnemü, s öszve nem függő részekből álló. | |
* | |
| (egy-vel-es-leg) ih. Keverve, vegyest, vegyítve. | |
* | |
| (egy-vel-es-t) l. EGYVELESLEG. | |
* | |
| l. EGYVELĚDIK. V. ö. EGYELĚSZIK. | |
* | |
| (egy-vel-ez) áth. l. EGYVELÍT. | |
* | |
| (egy-vel-ít) áth. m. egyvelít-ětt, htn. ~ni v. ~eni. Kever, vegyít, különnemü részeket egy egészszé állít öszve. Bort vízzel egyvelíteni. Különféle földnemeket egyvelíteni. | |
* | |
| (egy-vel-ít-és) fn. tt. egyvelítés-t, tb. ~ěk. Cselekvés, midőn valamit egyvelítünk. V. ö. EGYVELÍT. | |
* | |
| isz. mely boszankodást, haragot fejez ki. Eh! ne bántsatok. Eh! ne boszonts. | |
* | |
| kiavult fn. (a lihegéstől), melyet a régiek alhangulag ragoztak, mint: embernek eha, ehafájós; Értelmére nézve am. máj; másképen: joh; l. ezt. | |
* | |
| régies, például a Tatrosi codexben ehhel (ma: éhel = éhvel) elveszek. Innen: ehes, ehezik, ehség, ugyanott. Néha használták 'ehes' melléknév helyett is. "Egy farkas igen eh levén." Heltai Gáspár. l. ÉH. | |
* | |
| képző ter-eh főnévben, hol a h épen úgy mint több más h képzős szókban, a megelőző mássalhangzóval helyet cserélt: teher; így lett vehem, pehely szókból vemh(es), pelyh(es) stb. | |
* | |
| (eh-a) tárgyeset: ehát. A régieknél am. máj. l. EH. (2). Néhutt a köznép ma is mondja rokon értelemben: gyéha v. gyuha, régiesen jonha. | |
* | |
| (eha-fájó) ösz. mn. Eha- azaz májbetegségben szenvedő, májafájó. | |
* | |
| (eh-e) isz. melylyel élünk 1) midőn valakit valamely csinyen rajta kapunk. Ehe! kezemben vagy. 2) Gúnyból, csúfolódásból. Ehe! szép madár. 3) Köznépies nyelven igenlést jelent, pl. Ettél már? (Felelet:) Ehe! máskép: ühü. Rokon vele igen. | |
* | |
| erdélyi falu Maros-székben; helyr. Eheděn, ~re, ~ről. (Lenk szókönyvében az utóbbi e is rövid). | |
* | |
| (e-helyt v. ehe-itt) ih. Ezen helyen, itten, ezennel. Székely tájszó. Távolra mutatólag: ahajt am. a helyt, azon helyt, ama helyen vagy aha-ott. | |
* | |
| ih. l. ÉHEN. | |
* | |
| (e-hon v. e-hol) l. EHEN NI. | |
* | |
| (e-hen ni v. e-hon ni v. e-hol) ösz. isz. mely által meglepetésünket jelentjük, s valamire rámutatunk. Ehen ni! megint itt van. Máskép: ehol ni, ihol ni. | |
* | |
| tájdivatos; l. ÉHES. | |
* | |
| l. ÉHET; ÉHETIK. | |
* | |
| régies; l. ÉHEZIK. | |
* | |
| régies; l. ENYHÍT. | |
* | |
| l. EHEN NI. | |
* | |
| régies; l. EHŰL és ÉHEZIK. | |
* | |
| régies; l. ÉHSÉG. | |
* | |
| (eh-űl) önh. m. ehűl-t. Megehűl. "Tudom, hogy mindnyájan már megehültetek." Lakadalmi vers. | |
* | |
| ei-m, ei-d, ei-nk, ei-tek, ei-k, a személyeknek több birtokát jelentő rag, mint kert-ei-m, kertei-d, kert-ei stb. l. Személynévmás. | |
* | |
| isz, mely visszatetszést, roszalást, feddést fejez ki. Ej ej! mi dolog ez ismét? Ej, ti csintalanok! Néha nagyító, dicsérő, magasztaló értelmű. Ej, de derék ember az a te bátyád. Néha ohajtást, vágyat jelent. Ej, beh jó volna! Ej, ha gazdag volnék! | |
* | |
| az újabb időben keletkezett delej öszvetett szónak utóbbi alkatrésze, éj-ből rövidűlve, (dél-éj). | |
* | |
| főnévképző, mély hangon ~aj; l. ezt. | |
* | |
| (ej-ha) ösz. isz. 1) Meglepetési, csudálkozási, bámulási. Ejha! ez ám a város! Ejha! beh derék templom. 2) Gúnynyal vegyes meglepésre mutat. Ejha! te ugyan megadtad neki. 3) Széles kedvüek felkiáltása. Ejha, űhű, a miskolczi leányok! Népdal. | |
* | |
| (ej-hajh, ej-huj) ösz. isz. Széles kedvü kifakadás. Ejhajh! ez a világ. Ejhajh! nincsen eddig semmi baj. | |
* | |
| (ej-nye) isz. 1) Sajnálkozó. Ejnye, beh kár! Ejnye, beh sajnálom! Ejnye, ejnye! hogy én azt nem tudtam. 2) Nagyító, csudálkozó, meglepő. Ejnye, mily derék! 3) Feddő, roszaló. Ejnye, te csunya gyerek. Ejnye, már mi ez megint? | |
* | |
| (ej-t) áth. m. ejt-ětt, htn. ~ni v. ~eni. par. ~s. 1) Akarva vagy akaratlanul esni enged, vagyis okozza, hogy le-, el-, ki-, beessék. A vízmerítő leány kútba ejtette a korsót. Sárba, vízbe, földre ejteni valamit. Kézből kiejteni, leejteni a könyvet. Hón alól elejteni az irományokat. Különösen ömlő könyűkről szólva am. hullat. Könyűket ejteni. 3) Néminemű rosz, kedvezőtlen állapotba hoz, kerít. Kétségbe, veszedelembe, tőrbe, kelepczébe ejteni. Hajadon nőt teherbe ejteni. Aggodalomba, bajba, búba, szomorúságba, bünbe ejteni valakit. Nehéz az agg rókát tőrbe ejteni. Km. 4) Valamit csinál, tesz, elkövet. Sebet ejteni. Könnyű sebet ejteni, de nehéz meggyógyítani. Km. Valaminek szerét, módját ejteni. 5) Száján kibocsát, mond valamit. Káromkodó, trágár, mocskos szavakat ejteni. A szót, beszédet tisztán, értelmesen, hibásan, palóczosan ejteni.
Öszvetételekben: beleejt, elejt, kiejt, megejt, reáejt. Gyöke ej azonos es-ik (cadit) igének es gyökével, t. i. az s átváltozván j-re, mint ezekben: vás-ik, váj, fes-lik, fej-t, ros-t, roj-t. Mik szerint ejt am. es-t, vagy es-et, a t oly cselekvési képző levén benne, mint a rej-t, sej-t, fej-t, kel-t, töl-t s több más igékben. | |
* | |
| igeképző éles ë-vel, mely a régieknél mind magas, mind mély szókban igen gyakran eléfordúl a mai ít helyett, pl. a Tatrosi codexben: tanejt (tanít), hábor-ejt (háborít), hagy-ejt (hagyít, hajít), szabad-ejt (szabadít), szor-ejt (szorít), tiszt-ejt (tisztít), fényes-ejt (fényesít), üdvöz-ejt (üdvözít); ma is fennáll fel-ejt szóban (nyilt e-vel). l. ~IT képző. | |
* | |
| (ej-t-ě-get) áth. m. ejtěget-tem, ~tél, ~ětt. 1) Gyakran hullat, elhullat, sokszor el-, le-, kiejt. 2) Nyelvtanilag, a neveket esetek szerént változtatja (declinál), mi a magyar nyelvben főképen ragozás által történik. | |
* | |
| (ej-t-ě-get-és) fn. tt. ejtěgetés-t, tb. ~ěk. 1) Valaminek gyakori elhullatása. 2) Nyelvtanilag, a névnek esetek általi változtatása, (declinatio); a magyar nyelvben a fő működés szerént neveztetvén el, máskép: névragozás. | |
* | |
| (ej-t-ě-get-és-i) mn. tt. ejtěgetési-t, tb. ~ek. Ejtegetésre vonatkozó. Ejtegetési rendszer. Ejtegetési szabályok. | |
* | |
| (ejt-el) fn. tt. ejtel-t, tb. ~ěk. A székelyeknél hígmérték neme, mely majd egy kupát, majd egy pintet, majd egy itczét jelent. E határozatlan értelménél fogva valószinű, hogy eredetileg ital. Egy ejtel bor, egy ital bor, mennyit valaki egyszerre megiszik, t. i. ki nagyobb, ki kisebb mértékben. | |
* | |
| (ej-t-e-mény) fn. tt. ejtemény-t, tb. ~ěk. Mondat, különösen erkölcsi tanulságot, példázatot tartalmazó mondat, közmondat. | |
* | |
| (ej-t-és) fn. tt. ejtés-t, tb. ~ěk. 1) Cselekvés, melynél fogva valamit be-, le-, el-, meg-, kiejtünk. Tőrbe ejtés. Kétségbe ejtés. Le-, el-, meg-, kiejtés. 2) Nyelvtanilag a szónak vagy betünek hangoztatása, kimondása. Hangejtés, szóejtés, beszédejtés. 3) Szinte nyelvtanilag, a név ejtegetésében vagy ragozásában egyes eset, pl. tárgyejtés, alanyejtés, 'tárgyeset, alanyeset' helyett. V. ö. EJT. | |
* | |
| (ej-t-ětt) mn. tt. ejtětt-et. 1) Amit el-, le-, kiejtettünk. Elejtett, leejtett, kiejtett. Kútba ejtett korsó. 2) Valamely rosz állapotba helyzett. Teherbe ejtett személy, kétségbe ejtett ember, tőrbe ejtett róka. 3) Mondott. Tisztán ejtett szó. Hibásan ejtett idegen szók. | |
* | |
| (ej-t-het) tehető ige, m. ejthet-tem, ~tél, ~ětt, par. ejthess. Általán am. teheti, eszközölheti, okozhatja, hogy valami le-, el-, kiessék, ez igének minden értelmében. Kétségbe ejthet. Tőrbe, kelepczébe ejthet. V. ö. EJT. | |
* | |
| (ej-t-het-etlen) mn. tt. ejthetetlen-t, tb. ~ěk. Amit ejteni, elejteni, leejteni, kiejteni, megejteni nem lehet; szilárdan, mozdulatlanul álló. Ejthetetlen erkölcsü. Kiejthetetlen nehéz szók. | |
* | |
| (ej-t-ő) mn. tt. ejtő-t. A mi ejt. Kétségbe ejtő. | |
* | |
| (ej-t-őd-ik) belsz. m. ejtőd-tem, ~tél, ~ött. l. EJTŐDZIK. | |
* | |
| (ej-t-ődz-ik v. ej-t-őd-öz-ik) k. m. ejtődz-tem v. ~öttem, ~tél v. ~öttél, ~ött; htn. ~ni v. ~eni. Esik, alábbszáll, apad, fogy, soványodik. Komám uram, egy kissé ejtődzött, mióta nem láttam. Tiszamelléki szó. | |
* | |
| elvont gyök 1) eke névszóban, 2) hangutánzó ekeg igében. | |
* | |
| névrag, pl. tel-ek, rejt-ek, vét-ek, tör-ek szókban, l. AK, (1). | |
* | |
| igerag 1) az egyes első személynél a kapcsoló módban: verj-ek, menj-ek; 2) a többes harmadik személynél a múlt időben: vert-ek. Lásd ~AK, (2). | |
* | |
| többes szám ragja; l. ~AK, (3). | |
* | |
| éles ë-vel, régiesen ik helyett, pl. haragosz-ek (haragoszik) esz-ek (eszik), isz-ek (iszik), imádkoz-ek (imádkozik), alosz-ek (aloszik) stb. a Tátrosi codexben. | |
* | |
| v. ĚK, l. Ě betü alatt. | |
* | |
| (ek-cze) fn. Kicsi, apró ékecske. Magában nem használják, hanem moncza (v. boncza am. bonczolék) szóval együtt. l. EKCZEMONCZA. | |
* | |
| (ekcze-moncza) ösz. fn. Dunántúli tájnyelven am. öszvevisszahányt holmi, czeleczula, genyegúnya. | |
* | |
| (ek-e am. ék-e v. ék-ű azaz ék minőségű, ék alakú) fn. tt. ekét, tb. ekék. Mezőgazdasági eszköz, melylyel a földet szántják. A közönséges magyar ekének fő alkotó részei: eketalp, ekevas, ekerúd, ekefej, ekeszarv, kormány(deszka), csoroszlya, gerendely, ekeló, szántóvas. Mellékes segédrészei: cságató, ösztöke, kabala. Némely részeit különböző vidékeken különfélekép nevezik, pl. ekekabala, kalabina, cságató, ekenád, körpölü, kázla, kokotka, tézsla stb. Ekét vetni a földnek, ekét fordítani, ekét tartani. Szeretnék szántani, hat ökröt hajtani, ha a babám jönne az ekét tartani. (Népd.) Ekével a gyepet töretni. Könnyü hat ökör után tolni az ekét. (Km.) Ő is szeret szántani a szegény ember ekéjén. (Km.).
Rokon vele a hellen k (ék, hegye valaminek), német Egge, Ekke (borona), latin occa (eke, borona). | |
* | |
| (eke-akadály) ösz. fn. lásd EKEGÁT. | |
* | |
| (eke-alja v. alyja) ösz. fn. Akkora föld, mennyit egy eke egy nap meg bír szántani. Egy eke alja, körülbelül egy hold. Régi kifejezés, mely eléjön Verbőczy magyar fordításaiban, s olyanforma mint: egy vagy két kapás (szőlő), egy vagy két kaszás (rét) stb. | |
* | |
| (eke-balta) ösz. fn. Kis balta, melyet a szántók magokkal hordanak, hogy szükség esetében legott használhassák. | |
* | |
| (eke-barom) ösz. fn. Barom, melyet eke elé fognak, melyen szántanak, különösen ökör. | |
* | |
| (eke-bér) ösz. fn. Gömörben am. ágybér, melyet a hívek papjaiknak fizetnek. Tulajdon ért. annyi mint szántásért fizetett bér. | |
* | |
| (eke-bontó) ösz. mn. Igy nevezték el a magyarok Zsigmond királynak második feleségét Borbálát, ki a paraszt legényeket csábítgatta s az ekétől elvonta. Ekebontó Borbála. | |
* | |
| (ek-ecs). Kiavult fn. Am. Apró kis ék. | |
* | |
| falu Komárom megyében; helyr. Ekecs-ěn, ~re, ~ről. | |
* | |
| (ek-ecs-ěl, eredetileg: ékecskéket csinál) önh. és áth. m. ekecsěl-t. Játszadozik vagy piszmog valamivel, pepecsel valamit. Őrségi szó Vas megyében. Tájejtéssel: ekecsöl, ekecsül. | |
* | |
| (ek-ecs-el-őd-ik) k. m. ekecselőd-tem, ~tél, ~ött. Pepecsel valamit, piszmog valamivel. | |
* | |
| (eke-csináló) ösz. fn. Mesterember, vagy gépész, ki ekéket készít. | |
* | |
| (eke-csont) ösz. fn. Boncztanban jelenti az orrüreg közepén levő csontot, mely az orrot két felé választja. | |
* | |
| (ek-ěd-és) ösz. ige névk. l. ~AKODÁS. | |
* | |
| (ek-ěd-ik) ösz. igeképző; mély hangon: ~akodik; l. ezt. | |
* | |
| (eke-fej) ösz. fn. Az ekének tömör talapja, melyből a gerendely fölnyúlik. | |
* | |
| (eke-forditás) ösz. fn. 1) Cselekvés, midőn a szántó az ekét talpával fölveti, hogy a hozzáragadt földet ösztökével letisztitsa. 2) Midőn a szántó a föld egyik oldalát végig barázdolván a másik oldalra megyen át. | |
* | |
| (eke-forduló) ösz. fn. Azon hely, vagy dülő, hol a szántó a föld egyik oldaláról a másikra tér által. Egy ekeforduló am. egy kerülő. | |
* | |
| (eke-fő) ösz. fn. l. EKEFEJ. | |
* | |
| (eke-fölhércz) ösz. fn. Fölhércz az eketaligán, melyhez a szántólovak hámkötelei akasztvák. V. ö. FÖLHÉRCZ. | |
* | |
| (eke-fölhércz-tartó) ösz. fn. Az eketalyiga rudacskáján levő rés, melybe a fölhérczet szeggel becsiptetik. | |
* | |
| (ek-ěg) önh. m. ekěg-tem, ~tél, ~ětt. Hangutánzó szó, am. mekeg, mokog, mint aki beszélni akarna, de nem tud. | |
* | |
| (ek-ěg-és) fn. tt. ekěgés-t, tb. ~ěk. Mekegés, mokogás, beszédben akadozás. | |
* | |
| (eke-gát) ösz. fn. Így nevezik néhutt a pörje nevü gazt, minthogy az ekét föntartóztatja, akadályozza. Szélesb ért. minden növénygyökerek, a szántóvas utjában. | |
* | |
| (eke-gerendely) ösz. fn. Azon hosszu görbe fa, mely az eke fejéből kimegy s egyszersmind az ekét a talyigával kapcsolatba hozza. | |
* | |
| (ek-eg-és) fn. tt. ekegés-t, tb. ~ěk. Mekegés. V. ö. EKĚG. | |
* | |
| (eke-kabala) ösz. fn. l. EKELÓ. | |
* | |
| (eke-kerék) ösz. fn. Az eketaligának kereke. | |
* | |
| (eke-köldök) ösz. fn. Eke talpát a gerendelylyel öszvetartó fa. | |
* | |
| falu Komárom megyében; helyr. Ekel-ěn, ~re, ~ről. | |
* | |
| ösz. igeképző, pl. esd-ekel, e helyett esd-eg-el, tehát tulajdonképen az első e is zárt ě. | |
* | |
| (eke-ló) ösz. fn. A formáju csusztató fa, melyre az ekét megforditva rá helyezik, s ki- és haza vontatják. | |
* | |
| KIS~, NAGY~, erdélyi falvak Szeben-székben; helyr. Ekemező-n, ~re, ~ről. | |
* | |
| (eke-munka) ösz. fn. Általán munka, melyet valaki ekével tesz; szántás. Különösen, bérben vagy hajdan robotban végzett ilynemü szolgálat. | |
* | |
| (eke-nád) ösz. fn. Vas, mely az eke fejét az eke szárával v. gerendelyével öszvefoglalja, hogy erősen álljon. | |
* | |
| (eke-rúd) ösz. fn. Rúd, mely által az ekét a talyigával öszvekötik; vagy pedig mely az eketalyigából előre megyen s a végire jármot vagy nyaklót tesznek. | |
* | |
| (ek-e-es) mn. tt. ekés-t, v. ~et, tb. ~ek. Ekével ellátott, ekével biró, dolgozó. Ekés robotosok. | |
* | |
| (eke-szarv) ösz. fn. Az ekének két águ fogatója. Fogd meg az eke szarvát. Sok érdemes legény, mert értéke szegény, fogja az eke szarvát. (Beniczki). | |
* | |
| (eke-szám) ösz. fn. Mezei, urbéri szolgálat, melyet valaki ekével, azaz szántással végez, vagy végezni szokott. Ekeszámba menni, ekeszámban dolgozni. Olyan szó, mint napszám. | |
* | |
| (eke-szolgálat) ösz. fn. l. EKESZÁM. | |
* | |
| (eke-taliga) ösz. fn. Talyiga, melyhez az ekerudat csatolják. | |
* | |
| (eke-talp) ösz. fn. A régi szabásu ekefejnek alsó fele, mely fölé a szántóvasat szegezik. | |
* | |
| (eke-vánkos v. ~vánkus) ösz. fn. Gerendely alatti fa az eketaliga tengelyén. | |
* | |
| (eke-vas) ösz. fn. Szántóvas, mely az ekegerendelyből lenyúló csoroszla után az ekefejhez van ragasztva, s hegyes orrával a földet felhasítja, a kormánydeszka pedig jobbra lefekteti. | |
* | |
| (am. ez-ként-ig) ih. Elavult szó. l. EDDIG. | |
* | |
| (ez-ként) ih. E szerént, így. Ekként cselekedjél te is. Ekként semmi sem lesz belőle. Különbözik: ekkép. | |
* | |
| (ez-kép v. ~képen) ih. Ily formán, ily módon. | |
* | |
| (ez-kor) ih. Ezen időben, ezen korban. | |
* | |
| (ez-kor-a) mn. tt. ekkorát, tb. ekkorák. Eredeti értelemben csak időről, korról mondatik. Midőn ekkora voltam, mint ezen kis fiú. De a szokás a térre is kiterjesztette: ekkora jég esett mint ezen dió. Ez utóbbi értelemben talán gor v. gar (azaz nagy, nagyság) szó rejlik benne. V. ö. AKKORA. | |
* | |
| (ez-kor-a-ig) időhatárzó. Ezen ideig. Ekkoráig senki sem gondolt az ilyesekre. | |
* | |
| (ez-kor-a-ra) 1) Időhatározó. Egész ezen ideig, ekkoráig. 2) Mértékhatározó. Ekkorára nőtt vagy dagadt a seb, mint ezen tojás. | |
* | |
| (ez-kor-i) mn. tt. ekkori-t, tb. ~ak. Ezen időbeli, jelen korbeli. | |
* | |
| (ez-kor-ig v. ~ig-lan) ih. Mostanig, jelen ideig. | |
* | |
| m. ekrenděz-tem, ~tél, ~ětt. Balatonmelléken am. másnak utjában hánykolódik, lába alatt akadékoskodik; talán több betű áttételével am. hentereg, hentergőzik. | |
* | |
| elvont gyök elő, eleinte, első, eldőd, eleve, s az újabb alkotásu elnök, előd, elv származékokban. Ezen származékokból itélve jelentése: lény, mely más lényeket megelőz, felülmúl. Legközelebbi rokona hangban és értelemben sinai nyelven: li, mely Schott Vilmos Vocabularium Sinicum-ában így értelmeztetik: rerum omnium principium non materiale, sed materiale inclusum. lumen naturae, indicans quid faciendum sit quidve fugiendum. recta rerum ratio. recte disponere, gubernare. Továbbá a csagataj allď (elül való rész, azaz elő, fn. valaminek eleje, Abuska). Szintén egyezni látszanak vele a héber (erő; erős, hatalmas; isten), (isten), (fejdelem, fejdelemség), arab evvel (elő, előbbi, első; honnan a török ewelki = első), iláh vagy alláh (Isten), török ilk (első), latin elementum stb. A magyarban rokon vele er gyök, ered, eredet, ereszt stb. szókban. | |
* | |
| ih. és igekötő. Rokonok vele közelebbről 1) a mennyiben mozgást jelent, a szanszcrit il, a német eilen, a hellen elaw, iallw, holland ylen, franczia aller, svéd ila, dán ile stb. 2) mennyiben folytonosságot, teljességet jelent, a szanszcrit alisz (sok, tele), alan (fölötte), al (tölt), latin alo, hellen elw, luw, eilw, ouloV, oloV, német: all, viel, voll, csagataj, ulug v. uluk (nagy), ulub, (nővén. Abuska) stb.
Jelent 1) általán mozgást, bizonyos helyről kimozdulást, legyen ez távozás, vagy közelítés, pl. ne menj el, jőj el, vigyétek el, hozzátok el; s használtatik indulatszóul is, mely távozási kemény parancsra mutat. El innen! El a harczba! 2) Folytonosságot időben és térben, vagyis tartósságot, és terjedelmet. Elbámultam. Elálmélkodánk. Eladdig vártunk. Papírpénzzel elárasztani az országot. Elborítá az árvíz a mezőket. Különösebben 3) valamely fogalomnak igehatározókban nyomatosbitására szolgál, s ekkor nagyon, fölötte, egészen értelemmel bírván felső fok gyanánt áll. Elannyira szerettem őt. Elvégre megtörtént, mit vártam. Elmessze távozott. Elkésőre. Elvalahára. És jövének mind elhozzáiglan. A templomnak soperláha ketté szakada felől mind elaljaiglan. (Tatrosi codex). Kiváltképen igeszókkal és származékaikkal öszvetéve jelent teljességet, teljes elvégzést, valami egészet, befejezést, sőt a tárgyhoz képest mértéken túl levőt, tulságost is; melyeknek számtalan példáit láthatni a következő öszvetételekben. Ha mint igekötőn a hangsúly ő rajta fekszik, akkor az ige előtt áll, és pedig vagy közvetlenül, pl. Elmegyek Budára, s téged is elviszlek magammal; vagy közvetőleg, mely esetben csak mellékes hangsúlylyal bir. El soha nem fogadom ajánlásodat. Ha pedig a hangsúly a tiszta igére, vagy más szóra esik, rendszerént az ige után jő, pl. Holnap (nem máskor) megyek el Budára, vagy Budára (nem máshova) megyek el holnap. Minthogy pedig a meg igekötő szinte mint az el valami egészet, bevégzettet jelent, innen fejthetjük meg, régi iratainkban miért cseréltetik fel e kettő egymással, péld. Mikor megvégezte (ma: elvégezte) volna Jézus e beszédeket. Meghagyja (ma: elhagyja) ember atyját és anyját, azért kiket Isten egybeszerketett, ember meg ne válaszsza, (ma: el ne válaszsza). Elfeledkeztek (ma inkább: megfeledkeztek) kenyeret venniök. (Tatrosi codex). Ma is életben vannak: el- és meggondoltam, el- és megismerem, el- és megérkezik, el- és megérteni. Mindazáltal némi fínom árnyalat látszik a kettő között, pl. nem mondjuk: elgazdagodni, hanem meggazdagodni, ellenben: elszegényedni. Így elnémetesítni más értelmű mint megnémetesítni, valamint elmagyarosítni és megmagyarosítni is. Az el igekötőt az használná, kinek nincs inyére a 'magyarosodás' vagy 'németesedés', a meg-et pedig, ki azt óhajtja, szereti. Így 'elhízott' és 'meghízott' sem egyenlő jelentésűek. Amazt épen nem lehetne kedvező értelemben mondani. 'Megöregedett' és 'elöregedett' szók közt az utóbbi az öregedésnek szintén nagyobb fokát vagyis korát jelenti. 'Megérik' valamely gyümölcs am. érettségre jut; 'elérik' am. túlérik. 'Megérni' valamely jövő időt vagy kort, szokottabb mint 'elérni', de ez is megállhat; hanem 'eléri' helyett, (pl. eléri az agár a nyúlat) nem jó volna: 'megéri'. Számtalan példát hozhatnánk fel, de erre itt nincs szükség, mert az egyes czikkeket igyekeztünk lehető bőven tárgyalni. Ugyanezen el gyök illetőleg l hang számtalan más szók, ragok és képzők alkotásában is nagy szerepet viszen, péld. a mennyiben mozgást jelent: ill-an, v-ill-an, ol-d, h-ull, m-úl, k-ull-og, cs-el, f-el, ny-il, ny-ul; így: száll, kél, küld, szél, túl, által (el-túl) dúl, vál, villan, csillog, mállik, ballag, bolyog, billeg, pille, ból ből, (ba-el) ról ről, tól től ragok stb. a mennyiben folytonosságot jelent: él, ül, áll, hely, jel, tele, tölt, föld, völgy, mély, mell, bél, bel, való stb. Nyomatosság végett a régiek szerették az igekötőkkel hozni kapcsolatba: el-be v. el-bé ("elbéjöttünk nagy örömmel," egyházi ének; "vígy elbé engem," Pesti Gábor); hasonlók el-fel, el-ki, el-alá, el-szét. Lásd az illető helyeken. A székelyes és palóczos tájejtésben az l mássalhangzó előtt vagy a mondat végén elesik s az e vagy hosszúvá ( v. ę) vagy ikerhangzóvá (eü, eö stb.) válik: elment = ęment v. eüment stb. Részletesebben értelmezve l. alább különféle származékaiban. | |
* | |
| a hangrendhez simúlva al szóból változott el fejel szóban, fejal v. fejalj helyett. | |
* | |
| képző, változattal: ~ĚL, ~AL, ~OL, ~ÖL, l. ~L, mint képző. | |
* | |
| igerag, tájdivatosan (Abaújban, Gömörben) s a Müncheni és Bécsi codexekben eléfordúl él helyett mint a mult idő egyes második személyragja: jött-el, hitt-el, lelt-el, szerett-el ezek helyett jött-él, hitt-él, lelt-él stb. Azon codexekben olvashatók ezek is: szőnj-el (= szűnj-él), erőködj-el (= erőködj-él), egy-el (= egy-él). | |
* | |
| ĚL helyett l. Ě betű alatt. | |
* | |
| (el-ábrándoz) ösz. önh. Ábrándozásba merűl, folyvást ábrándoz. V. ö. EL és ÁBRÁNDOZ. | |
* | |
| (el-ad) ösz. áth. 1) Valamit áruczikk gyanánt bizonyos áron másnak enged, nyujt., Eladni piaczon a gabonát, pinczében a bort. Eladom a kakasom tizenhárom garason. (Népd). 2) Férjhez v. férjnek ad (leányt). Három leánya volt, mind eladta.
"Édes anyám eladott engemet, De nem tudja kinos életemet." Népd. | |
* | |
| (el-adás) ösz. fn. 1) Valamely áruczikknek határozott v. kialkudott áron oda engedése, nyujtása. Eladáskor kifizetni az árukat. 2) Árulás. Ezen értelme nem tisztán magyaros, s leginkább a németes városokban használtatik a boltok feliratain. Pálinka-eladás, helyesebben: pálinka-árulás, vagy pálinka-mérés. | |
* | |
| (el-addig) ösz, ih. 1) Annyi ideig, oly sokáig. Eladdig ingerlették, hogy végre dühbe jött. 2) Oly messze, oly távol. Eladdig vitte a terhet, mig le nem roskadt. V. ö. EL. (2). | |
* | |
| (el-adó) mn. tt. eladó-t. 1) Vásárra, áruczikk gyanánt kitett, kiállitott; mit a tulajdonos bizonyos áron másnak engedni kész. Eladó juhok, lovak, gabona, bor. Eladó ház. 2) Leány, ki már elérte azon kort, melyben férjhez lehet menni. Eladó leány. | |
* | |
| fn. Aki valamit árul. A gabonakereskedők Bánságban bevásárlókat, Győrött eladókat tartanak. | |
* | |
| (el-adogál) ösz. áth. lásd: ELADOGAT. | |
* | |
| (el-adogat) ösz. áth. Lassan-lassan vagy folyvást elad. V. ö. ELAD. Néha am. elajándékozgat, elosztogat. | |
* | |
| (el-adogatás) ösz. fn. 1) Valamely jószágnak, áruczikkeknek lassan-lassan folytonos eladása. V. ö. ELADÁS. 2) Vétetik néha: elajándékozás, elosztogatás értelemben is. | |
* | |
| (el-adósít) ösz. áth. Adóssággal terhel valamely vagyont, különösen ingatlant. Az osztrákjog szerént a hitbizomány birlalója a hitbizományi jószág egy harmadrészét eladósíthatja. | |
* | |
| (el-adósitás) ösz. fn. Adóssággal terhelés. V. ö. ELADÓSÍT. | |
* | |
| (el-adósodás) ösz. fn. Adósságokba merülés. | |
* | |
| (el-adósodik) ösz. k. Sok adósságba keveredik, mely vagyonát fölűlmúlja, adósságokban egészen elmerűl. | |
* | |
| (el-adósodott) ösz. mn. Vagyonát kimeritő, fölülmuló, fölemésztő adósságba keveredett. Eladósodott gazda, kalmár. | |
* | |
| (el-ágazás) ösz. fn. Tulajdon ért. valamely növénynek azon tulajdonsága, melynél fogva ágai szaporodnak és szétterjednek. Átv. ért. családnak, nemzetségnek szaporodása. V. ö. ÁG, ÁGAZIK és EL. | |
* | |
| (el-ágazik) ösz. k. 1) Tulajdon ért. a növény ágai szaporodnak és szétterjednek. 2) Átv. ért. valamely család, nemzetség, nép szaporodik, és különfelé elterjed. Mondatik hegyek-, erdők-, vizek-, folyókról is. A kárpátok sokfelé elágaznak. A Duna Pozsonynál elágazik. | |
* | |
| (el-ágazott) ösz. mn. 1) Sok ágra terjedt. Elágazott füzek. 2) Átv. ért. Elágazott család, atyafiság, nemzettség. Elágazott hegyek, folyók. Elágazott öszveesküvés. | |
* | |
| (el-aggódik) ösz. k. Folytonos aggodalomban él. V. ö. AGGÓDIK. Csekély dolgon hetekig, hónapokig elaggódik. | |
* | |
| (el-aggott) ösz. mn. Régtől fogva agg, egészen agg, elvénült, halálra megérett. Mondatik néha olyanról is, ki időnek előtte; nyavalyák vagy kicsapongások miatt megtörődött. Elaggott kéjencz, gyönyörvadász. | |
* | |
| (el-ágyal v. ~ágyaz) ösz. áth. A gabonakévéknek a szérűn nyomtatás vagy csépelés alá kiteregetését elvégezte. Máskép: beágyaz. | |
* | |
| (el-ajangol) ösz. áth. Elrestel valamit félelem- vagy szeméremből. Kriza János gyűjteménye. | |
* | |
| (el-ajándékoz) ösz. áth. Valamit ajándékképen másnak ad, enged. Legszebb lovait, agarait elájándékozta. | |
* | |
| (el-ajánl) ösz. áth. Ajánl valakit, vagy valamit a végett, hogy más elfogadja, magához vegye. | |
* | |
| (el-ajánlkozik) ösz. k. Ajánlkozik a végett, hogy valahová vigyék, valahol valamire alkalmazzák. Utitársus elajánlkozni. V. ö. AJÁNLKOZIK. | |
* | |
| (el-ájúl) ösz. önh. Teljes ájulásba, valóságos ájult állapotba esik. Ijedtében elájult. V. ö. ÁJÚL. | |
* | |
| (el-ájúlt) ösz. mn. Ájulásban szenvedő, létező. Elájult beteg. | |
* | |
| (el-ájúlva) ösz. ih. Ájúlt állapotban. | |
* | |
| (el-akad) ösz. önh. Mentében, mozgásában úgy meggátoltatik, hogy tovább nem mehet, nem mozoghat. Elakad a szekér a sárban. Elakad a hajó a zátonyon. Elakadtunk. Átv. ért. Elakad a szó a nyelven. Elakad a képzelet, a gondolat, az ész. Elakad szándékában, föltételében. V. ö. AKAD. | |
* | |
| (el-akadás) ösz. fn. Szenvedő állapot, midőn valaki vagy valami elakad. l. ELAKAD. | |
* | |
| (el-akaszt) ösz. áth. 1) Mentében, mozgásában, működésében valamit fenntartóztat, s tovább haladni, mozogni, működni nem engedi. A kereket elébe gördített kővel elakasztani. A víz folyását gát által elakasztani. 2) Valamit függő helyéről máshová függeszt. A ruhát egyik szegről a másikra elakasztani. V. ö. AKASZT. | |
* | |
| (el-alá) ösz. igekötő, melyben az el az utóbbi szó nyomosbítására szolgál.
"Az nap vígaságban el-aláment vala." Istvánfi Pál a XVI. századból. | |
* | |
| (el-áldozás) ösz. fn. A napról mondatik, midőn leszáll, elnyugszik. Máskép: leáldozás. | |
* | |
| (el-áldozik) ösz. k. Mondjuk a napról, midőn lemegy, leszáll, lenyugszik. Máskép: leáldozik. V. ö. ÁLDOZIK. | |
* | |
| (el-alél) ösz. önh. Teljes aléló állapotba esik, l. ALÉL. | |
* | |
| (el-alélt) ösz. mn. Tartós aléló állapotban levő, szenvedő, l. ALÉLT. | |
* | |
| (el-aléltság) ösz. fn. Szenvedő állapot, midőn valaki alélt. l. ALÉLT. | |
* | |
| (el-alít) ösz. áth. Valakit teljes álomba szenderít. Máskép: elaltat, régiesen: elalut. | |
* | |
| (el-aljad) ösz. önh. A maga nemében elfajzik, elcsenevész, becsében alászáll. Különösen, erkölcsileg elveteműl. | |
* | |
| (el-aljasodik) ösz. k. l. ELALJAD. | |
* | |
| (el-alkonyodik) ösz. k. l. ELESTVELEDIK. | |
* | |
| (el-alkuszik) ösz. k. 1) Sokáig, folytonosan alkuszik. Elalkuszik egy zsák korpán óra számra. 2) Ból ből ragu nevekkel am. a hagyott, vagy szabott árból valamit lehúz, lealkuszik. Száz forintból elalkudott tizet. | |
* | |
| (el-áll) ösz. önh. 1) Sokáig áll, soká tart. Némely gyümölcs soká eláll. 2) Megszűnik, nem működik. Az eső- és szélről mondják, ha esni vagy fúni megszűnik. Az eső elállott. A szél elállott. A szólási tehetségről, midőn valaki betegség, szélhüdés vagy haldoklás miatt többé nem szólhat. Szava elállott. 3) Távolitó raggal, föltett czéljáról, szándékáról vagy valamely szerződésről stb. lemond. Attól semmiképen el nem állok. Ha követelésedtől elállsz, nem háborgatlak. 4) Valamely felekezettől elpártol, elválik. 5) Valamely ruhanemű bősége miatt nem egészen illik a testhez. A dolmány nagyon eláll a deréktől. 6) Áthatólag, útját állani valakinek. A haramiák útunkat elállották.
"De e mérges állat elállotta útam, Melyet bár izzadva mégis eloltottam." Vőfélköszöntés. | |
* | |
| (el-állás) ösz. fn. 1) Állapot, midőn valaki vagy valami eláll, ezen igének bevett érteményeiben. Gyümölcs elállása. Föltételtől való elállás. Az eső elállására várni. 2) Cselekvés, midőn valaki állva gátot vet. Útak elállása, l. ELÁLL. | |
* | |
| (el-állít) ösz. áth. 1) Más helyre állít, helyez. Az őrt elébbi állomásáról máshová elállitani. 2) Elrendez, elhelyez. Elállítani a katonákat, a munkásokat, kitkit a maga helyére. 3) Mozgásában, mentében akadályoz, megszüntet. Elállítani a malomkereket. Elállítani a vérfolyást. | |
* | |
| (el-állitás) ösz. fn. 1) Elébbi helyről másra állitás. 2) Elrendezés, elhelyezés. Az őrök, a munkások elállitása. 3) Megszüntetés, akadályozás. V. ö. ELÁLLÍT. | |
* | |
| (el-álmélkodik) ösz. k. Sokáig álmélkodik, bámúl, elméláz. V. ö. EL és ÁLMÉLKODIK. | |
* | |
| (el-álmodozik) ösz. k. Folytonosan álmodozó állapotba van merülve; álmodozáshoz hasonló képzelgésben mereng. | |
* | |
| (el-almoz) ösz. áth. Alommal egészen behint; teljesen beszalmáz, beszemetez, begazol. V. ö. ALOM. | |
* | |
| (el-alszik) ösz. k. Ellepi az álom; álomba merűl; éberségét teljesen elveszti. V. ö. EL és ALSZIK. Átv. ért. mondatik 1) a tűzről, midőn égni megszün. Elalutt a tűz. 2) a lélek és test működéseiről, midőn gyakorlatban nincsenek. Elaluttak benne a szenvedélyek. Elalutt a vér minden ereiben. Cselekvőleg használva am. álommal tölt el valamit. Elaluszsza legszebb napjait. | |
* | |
| (el-altat) ösz. áth. 1) Álomba szenderít, álomba merít, alunni késztet. Elaltatni a kisdedet, csecsemőt. 2) Átv. ért. lelki mozgalmat, működést minden erejétől megfoszt, megszüntet. Elaltatni az ifjuban a becsületérzést. V. ö. EL és ALTAT. | |
* | |
| (el-áltat) ösz. áth. Teljes csalódásba hoz, elámít valakit. V. ö. ÁLTAT. | |
* | |
| (el-altatás) ösz. fn. Cselekvés, midőn valakit vagy valamit elaltatnak. | |
* | |
| (el-áltatás) ösz. fn. Csalódásba ejtés, elámítás. | |
* | |
| l. ELALUTT. | |
* | |
| l. ELALSZIK. | |
* | |
| l. ELALTAT és ALUT. | |
* | |
| (el-alutt) ösz. mn. 1) Aki ébren lenni megszünt. Elalutt kis gyermek. 2) Égni, lángolni megszünt. Elalutt tűz. 3) Átv. ért. mozgással, működéssel teljesen fölhagyott. Elalutt szenvedély, elalutt erkölcsi érzetek. | |
* | |
| (el-alvás) ösz. fn. 1) Teljes álomba merülés, midőn az éberségnek minden jelei megszüntek. 2) Időnek álommal eltöltése vagy valaminek elmulasztása. 3) Átv. ért. a tűznek megszünése. V. ö. ELALSZIK. | |
* | |
| (el-ámít) ösz. áth. 1) Addig ámít valakit, míg az teljes csalódásba jövén, hitelt ad, különösen, hamis véleményre, hamis útra csábít. 2) Teljes bámulásba ejt. V. ö. ÁMÍT. | |
* | |
| (el-ámítás) ösz. fn. Cselekvés, mely által valakit elámítanak, ez igének minden értelmében. l. ELÁMÍT. | |
* | |
| (el-ámúl) ösz. önh. Egészen elmerűl a bámulásba, csudálkozásba. V. ö. EL és ÁMÚL. | |
* | |
| (el-ámúlás) ösz. fn. Lelki állapot, merengés, midőn valaki elmerül a bámulásba, csudálkozásba. | |
* | |
| (el-andalodik) ösz. k. Andalgó állapotba merűl, s abban marad. V. ö. EL és ANDALODIK. | |
* | |
| (el-áncsorog) ösz. önh. Áncsorogva vesztegel, tölti az időt, folytonosan áncsorog. V. ö. ÁNCSOROG. | |
* | |
| (el-annyira) ösz. ih. 1) Oly igen, oly nagyon, oly fölötte. Elannyira szerette Isten a világot, hogy egyetlen fiát adná. (Ján. Evangy.) 2) Oly messze, oly távolra. Elannyira haladt, hogy elérni lehetetlen. | |
* | |
| (el-apad) ösz. önh. Az apadást teljesen bevégzi. V. ö. EL és APAD. | |
* | |
| (el-apadás) ösz. fn. Állapot, midőn valamely áradás teljesen megszűn. | |
* | |
| (el-apadhatatlan) lásd ELAPADHATLAN. | |
* | |
| (el-apadhatlan) ösz. mn. Mi soha ki nem apad, minek mindig bő forrása van. V. ö. APAD. Átv. ért. kifogyhatatlan. Az Isten elapadhatlan forrása a kegyelemnek. | |
* | |
| (el-apaszt) ösz. áth. Eszközli, okozza, véghezviszi, hogy bizonyos ár, nedvesség teljesen elfogyjon, kiszáradjon. V. ö. APASZT. | |
* | |
| (el-aprít) ösz. áth. Apró darabokra, részecskékre elszakgat, elvagdal, elmetél. V. ö. EL és APRÍT. Átv. ért. Elszaporáz. Elaprítani az imádságot, beszédet. Szokottabban: elapróz. | |
* | |
| (el-aprósodik) ösz. k. Általánosan vagy mind apróvá lesz. A nem nemesített parlagi lovak elaprósodnak. Rosz földben a vetemény elaprósodik. V. ö. APRÓSODIK. | |
* | |
| (el-apróz) ösz. áth. 1) Apró részekre szakgat, oszt, metél. 2) Elszaporáz, nagy sietésben imígy, amúgy tesz valamit. Elaprózza mondókáját. | |
* | |
| (el-árad) ösz. önh. Nagy terjedelemben szétárad, elömlik. V. ö. ÁRAD. | |
* | |
| (el-áradás) ösz. fn. Az emelkedő és kiömlő árnak minden irányban szétterjedése. | |
* | |
| (el-áraszt) ösz. áth. Nagy bőségü és terjedelmü árral elborít, megtölt. V. ö. EL és ÁRASZT. Átv. ért. valamivel betölt. Elárasztani az országot idegen fényüzési árukkal. | |
* | |
| (el-arat) ösz, áth. 1) Valamit aratás által elvesz, ellop. Elaratni a szomszéd búzáját. 2) Tárgyeset nélkül am. aratást végez, bevégez. Mi már elarattunk. | |
* | |
| (el-árkol) ösz. áth. 1) Valamit árokkal egészen elzár. Elárkolni az utasok elől a legelőt, rétet, földeket. 2) Árok által egészen elvezet, elszivárogtat. Elárkolni a vizállást. V. ö. ÁROK, ÁRKOL. | |
* | |
| (el-árkolás) ösz. fn. 1) Valaminek árok általi elzárása. 2) Árokhuzás általi elszivárogtatása, lecsapolása a víznek. V. ö. ELÁRKOL. | |
* | |
| (el-árosit) ösz. áth. Árért vagyis pénzen elad valamely vagyont, különösen ingatlant. Máskép: elidegenít. | |
* | |
| (el-árositás) ösz. fn. Valamely vagyonnak pénzen eladása. | |
* | |
| (el-árul) ösz. áth. 1) Áru gyanánt eladogat. 2) Minden áruit eladja. Én már elárultam. 3) Átv. ért. hitszegőleg valamely titkot másokkal közöl, egy harmadiknak kárával, romlásával. Judás, csókkal árulod-e el az ember fiát? (Lukács 22. 48). Akármiféle jel által tudat, kijelent, kimutat valamit. Pirulása elárulja őt. A hazugot saját szavai árulják el. Bővebben l. EL és ÁRÚL. | |
* | |
| (el-árulás) ösz. fn. 1) Áru gyanánt eladogatás. 2) Egészen eladás. 3) A titoknak hitszegőleg, és másnak kárára, veszedelmére történt felfödözése. V. ö. ELÁRÚL. | |
* | |
| l. ELÁROSÍT. | |
* | |
| (el-árvásodik) ösz. k. 1) Árvává lesz, elárvúl. 2) Árva kinézésüvé lesz. (Kriza János gyűjteménye). | |
* | |
| (el-árverez) ösz. áth. Árverés útján a többet igérőnek elad. Elárverezni az adósok házait, földjeit, barmait. V. ö. ÁRVERÉS. | |
* | |
| (el-árvúl) ösz. önh. Egészen árva állapotra, árvaságra jut. V. ö. EL és ÁRVA. A gyermekek szüléik kiholtával elárvulnak. | |
* | |
| (el-árvultság) ösz. fn. Szülék s gyám nélküli állapot. | |
* | |
| (el-ás) ösz. áth. 1) Valamit ásás által elrejt, eltakar, beföd. Elásni a pénzt a közelgető ellenség elől. 2) Ásás által elvesz, elszed; ellop, eltulajdonít. Elásni a szomszéd kertéből valamit. Nemes ember volna, de a fazekasok elásták a földét. (Km). | |
* | |
| (el-ásás) ösz. fn. 1) Ásás általi eltakarás, elrejtés, elfödés. 2) A földnek ásó által elhányása, eltulajdonítása. Más földének elásása. | |
* | |
| (el-ásitoz v. ~ásitozik) ösz. önh. vagy k. Hosszasan, mintegy elfeledkezve ásítozik. V. ö. EL és ÁSÍTOZIK. Áth. Elásítozni az időt, azaz ásítozással, henyéléssel eltölteni. | |
* | |
| (el-asszonyosít) ösz. áth. Asszonyos természetüvé elváltoztat. Tulságos gyöngédség, puhaság elasszonyosítja az ifjakat. | |
* | |
| (el-asszonyosodik) ösz. k. Asszonyossá változik által; egészen asszonyos természetet ölt. V. ö. EL és ASSZONYOSODIK. | |
* | |
| (el-asszonyosúl) ösz. önh. l. ELASSZONYOSODIK. | |
* | |
| (el-aszal) ösz. áth. Mértéken túl aszal, kiszárításig, elégetésig aszal. Az erősen fűtött kemencze elaszalja a gyümölcsöt. V. ö. EL és ASZAL. | |
* | |
| (el-aszás) ösz. fn. Mértéken túl aszás, elszáradás, elfonnyadás. Kórtanilag: nyavalya, mely a test nedveinek kiszáradásában áll. l. ASZKÓRSÁG. | |
* | |
| (el-aszik) ösz. k. Egészen aszuvá lesz, teljesen elszárad. Mondatik 1) a gyümölcsről és növényekről, midőn nedveik kipárolognak, s újabbakkal nem pótoltatnak, 2) állatokról. V. ö. EL és ASZIK. | |
* | |
| (el-aszott) ösz. mn. Egészen aszott, elszáradt. Elaszott gyümölcsök, növénylevelek. | |
* | |
| (el-átkoz) ösz. áth. Átkokkal elhalmoz, átok alá vet, átkokkal tetéz. Elátkozni a napot, melyen a szerencsétlenség történt. Elátkozta testét lelkét. V. ö. ÁTKOZ. | |
* | |
| (el-átkozás) ösz. fn. Átkokkal való elhalmozás; átkos kivánatokkal tetézés. | |
* | |
| (el-avad) ösz. önh. Divatból, szokásból egészen kimegy; kelendőségét, becsét, kapósságát elveszti; romlottá, válik. V. ö. EL és AVAD. | |
* | |
| (el-avít) ösz. áth. 1) Avulttá, ócskává tesz, divatból, szokásból kizár. 2) Elkoptat, elszakgat, elrongyol. Elavítani a ruhát. V. ö. AVÍT. | |
* | |
| (el-avúl) ösz. önh. 1) Ósága miatt divatból, szokásból kimegy, kikopik. Némely szók elavúlnak, s újak keletkeznek helyökbe. Sok jó szokás elavúl. 2) Jogtanilag: a törvényben kiszabott időt túl haladja, máskép: elévűl. | |
* | |
| (el-avult) ösz. mn. Ami ósága, korszerütlensége miatt divatos lenni megszünt. Elavult szók, szokások, törvények. | |
* | |
| (el-ázik) ösz. k. 1) A nedv egészen általjárja; mértéken túl megázik, nagyon megfő. Elázik a levesben a tészta. 2) Átv. ért. a sok ivástól holtrészeggé lesz. Elázott a sok bortól, sörtől. V. ö. ÁZIK. | |
* | |
| (el-ázott) ösz. mn. Mit a nedv által és által járt, meglágyított. Elázott kenyér, elázott kender. Mértéken túl ázott, főzött. Elázott tészta. Átv. ért. Igen megborosodott, nagyon részeg. Pálinkától, sörtől, bortól elázott korhelyek. | |
* | |
| (el-áztat) ösz. áth. 1) Nedvekkel valamely testet általjárat, megpuhít, lágygyá tesz. 2) Az áztatást elvégzi. Eláztatni a kendert. 3) Túlságosan ázni enged. 4) Átv. ért. valakit mások előtt bevádol, s hitelétől, becsületétől megfoszt. V. ö. EL és ÁZTAT. | |
* | |
| (el-áztatás) ösz. fn. Nedvekkel általjáratás. Az áztatás elvégezése. Túlságos áztatás. Bevádolás. V. ö. ELÁZTAT. | |
* | |
| (el-bágyad) ösz. önh. Nagy mértékben, egészen bágyad. V. ö. EL és BÁGYAD. Sok járásban, munkában, nagy melegben elbágyadni. Úgy elbágyadt, hogy alig bír lábain állni. | |
* | |
| (el-bágyadás) ösz. fn. Teljes bágyadás, a feszülő inaknak nagy mértékben való ellankadása; erőt kimerítő fáradság. V. ö. BÁGYADÁS. | |
* | |
| (el-bágyadt) ösz. mn. Igen bágyadt, ereje kimerülteig fáradt, lankadt. Nagy teher huzásában elbágyadt ló, ökör. Elbágyadt gyalogutas. | |
* | |
| (el-bágyaszt) ösz. áth. Egészen bágyadtá tesz; a feszülő inakat teljesen ellankasztja. V. ö. EL és BÁGYASZT. | |
* | |
| (el-bágyasztás) ösz. fn. Külső vagy belső hatás, erőfeszítés által a feszülő inaknak teljes elgyöngítése, ellankasztása. | |
* | |
| (el-bájol) ösz. áth. A bájolást teljes mértékben eszközli. Szép társalgással, énekkel, zenével elbájolni a társaságot. V. ö. EL és BÁJOL. | |
* | |
| (el-bájolás) ösz. fn. A bájolásnak teljes mértéke. Elbájolásig kedves, szép, mulattató. V. ö. BÁJOLÁS. | |
* | |
| (el-bájolt) ösz. mn. Bájerő által egészen meghatott, általhatott. V. ö. EL és BÁJOLT. A müvész által elbájolt nézők, hallgatók. | |
* | |
| (el-bakafántoz) ösz. önh. Visszaható névmást tárgyesetben kiván maga mellé. Elbakafántozza magát, azaz: az illő korlátokon szóval vagy cselekedettel túl lépvén elárulja gyöngeségét, nagy bakokat lő. | |
* | |
| (el-bakzik) ösz. k. A bakzáson által esik, kibakozza magát. V. ö. EL és BAKZIK. | |
* | |
| (el-ballag) ösz. önh. Ballagva elmegy, eltávozik; útját ballagva folytatja. V. ö. BALLAG. | |
* | |
| (el-bámészkodik) ösz. k. 1) Teljesen bámészkodó állapotban van. 2) Folytonosan, sokáig bámészkodik. Óra számra elbámészkodni valamin. V. ö. EL és BÁMÉSZKODIK. | |
* | |
| (el-bámít) ösz. áth. Eszközli, okozza, hogy más elbámuljon; teljes bámulásba ejt. V. ö. BÁMÍT. | |
* | |
| (el-bámul) ösz. önh. Teljesen, hosszasan bámul valamin v. valamire. Elbámulni a dicső természeti tüneményen. Elbámulni a hallottakra. V. ö. EL és BÁMÚL. | |
* | |
| (el-bámulás) ösz. fn. Teljes, hosszas, mélyen elmerülő bámulás. | |
* | |
| (el-bánás) ösz. fn. Cselekvés, midőn valamivel elbánunk; V. ö. ELBÁNIK. | |
* | |
| (el-bandsalodik) ösz. k. l. ELBÁMÉSZKODIK. Tiszamelléki szó. | |
* | |
| (el-bandsalog) ösz. önh. Tartósan bandsalog. Bámészkodva elmegy, eljár. | |
* | |
| (el-bán-ik) ösz. k. Segítő ragu viszonynévvel. Elbánni valakivel, am. valamely ügyes bajos dolgot könnyü szerrel elvégezni vele. Majd elbánom én vele, am. készen leszek, kifogok rajta. Elbánni az ellenséggel, am. megütközni vele s meggyőzni. V. ö. BÁNIK. | |
* | |
| (el-bányol) ösz. áth. Bányászati műszó, s am. az érczet, különösen, a kész aranyat, ezüstöt mind pénzzé veri, pénzzé alakítja. A bányolást elvégzi. | |
* | |
| (el-barmít) ösz. áth. Barommá változtat el, baromi természetüvé tesz. A zsarnoki bánás elbarmítja az embereket. | |
* | |
| (el-barmúl) ösz. önh. Baromi természetet ölt, barom módra elveteműl. | |
* | |
| (el-barnít) ösz. áth. Fölötte barnává tesz. A mezőn járókat elbarnítja a nap. V. ö. EL és BARNÍT. | |
* | |
| (el-barnúl) ösz. önh. Nagyon barna színt ölt, barnára változik által. Miolta falun lakik, egészen elbarnúlt. | |
* | |
| (el-be) ösz. ih. A be határozónak nyomatékosabb módosítása. El-be ment. (Palócz szójárás, az ő kimondásuk szerént: eü-be). Régi iratokban gyakran eléjön. Követi vala őtet mind el be a papok fejedelme pitvaraiglan. (Tatrosi codex). És tedd el be tegzedbe. Pesti Gábor meséi XXXIX. | |
* | |
| (el-běcstelenít) ösz. áth. Végképen becstelenné tesz; becsületétől teljesen megfoszt. V. ö. BĚCSTELENÍT. | |
* | |
| (el-běcsűl) ösz. áth. Valamely birtokot, jószágot mástól becsűáron vagy becsülés útján elvesz, azaz megbecsültet és az árát kifizetvén vagy adósságba tudván, magához szerez, vagy pedig a becsü következtében árverésre kitesz és elad. Elbecsülni az adósnak házát. Mindenét elbecsülték. V. ö. BECSÜL, BECSÜLÉS. | |
* | |
| (el-běcsülés) ösz. fn. Valamely birtoknak becsüáron vagy becsülés útján történő elvétele. V. ö. ELBĚCSÜL. | |
* | |
| (el-běcsültet) ösz. mivelt. Valamely jószágot törvényes úton végrehajtott becsü szerént elvetet. A hitelező elbecsülteti az adósnak házát. | |
* | |
| (el-bélel) ösz. áth. Béllésre elhasznál. Átv. székely szólás szerént elpalástol, elcsinál vmit. (Kriza János). | |
* | |
| (el-bélyegez) ösz. áth. 1) Valamit bélyeg által sajátjának kijelel. 2) Az elébbi bélyeg helyett más tulajdonos bélyegét üti valamire. Elbélyegezni a gulyából vásárlott tinókat. | |
* | |
| (el-bénúl) ösz. önh. Teljesen bénává lesz. V. ö. EL és BÉNÚL. | |
* | |
| (el-bénult) ösz. mn. Aki egészen bénává lett. Elbénult nyomorék. | |
* | |
| (el-bérěl) ösz. áth. Valamit bizonyos bérért oda ad, oda enged. V. ö. BÉRĚL. | |
* | |
| (el-beretvál) ösz. áth. Beretvával elmetsz, tövig kiirt. Elberetválni a bajuszt, szakált. | |
* | |
| (el-beretválás) ösz. fn. Szőrnek, hajnak beretvával elmetszése. | |
* | |
| (el-beszél) ösz. áth. és önh. 1) Folyvást beszél, a nélkül, hogy megakadna. Szépen elbeszél magyarúl, francziául, németül. 2) Szépirodalmi s általános ért. valamely történeti vagy költött eseményt eléad. | |
* | |
| (el-beszélés) ösz. fn. 1) Általán, valamely történt dolognak eléadása. 2) Szépirodalmilag, költői elbeszélés, mely valamely érdekes életviszonyt költőileg fest teljes kifejléseig. l. BESZÉLY. | |
* | |
| (el-beszélő) ösz. mn. és fn. 1) Általán, valamely történetet eléadó; különösen 2) személy, ki valamely történetet, eseményt eléad, elmond. 3) Beszélyíró. V. ö. BESZÉLY. | |
* | |
| (el-betegěsědik) ösz. k. Egészsége úgy megromladozik, hogy hova tovább több nyavalya éri. | |
* | |
| (el-betegěskědik) ösz. k. Hosszas ideig, tartósan beteg. Évről évre elbetegeskedik. | |
* | |
| (el-betegűl) ösz. önh. Tartós betegségbe esik, betegessé lesz. | |
* | |
| (el-biczěg) ösz. önh. 1) Biczegve elmegy. 2) Tartósan folytonosan biczeg. Ha gyöngék is lábai, de ő azért elbiczeg. V. ö. BICZEG. | |
* | |
| (el-billen) ösz. önh. Úgy billen, hogy súlyegyenét vesztve azt többé vissza nem kapja. Elbillen a mérleg. l. EL és BILLEN. | |
* | |
| (el-billenés) ösz. fn. Állapot, illetőleg mozgás, midőn valami súlyegyenét vesztve félre billen. | |
* | |
| (el-bír) ösz. áth. 1) Oly ereje van, mely valamely nagyobb terhet tartani, vinni elegendő. Elbír vállán egy zsák buzát. 2) Nagyobb bajt tűr, szenved, kiáll. Sok bajt elbír egy ember. V. ö. EL és BÍR. | |
* | |
| (el-birás) ösz. fn. 1) Valamely nagyobb tehernek eltartása, elviselése. 2) Eltürés. | |
* | |
| (el-birtoklás) ösz. fn. A birtokszerzésnek azon neme, midőn valaki az idegen jószágot, hosszasabb, a törvény által meghatározott időben meg nem zavart birás által egészen tulajdonává teszi. Az osztrák jog megkülönbözteti az elévülést az elbirtoklástól. E szerént (1451. §.) "Az elévülés valamely jognak, mely a törvény által meghatározott idő alatt nem gyakoroltatott, elvesztése." És (1452. §.) "Ha az elévült jog törvényes birtoklásnál fogva egyszersmind más valakire átruháztatik; akkor elbirtokolt jognak s a szerzés e módja elbirtoklásnak neveztetik." | |
* | |
| (el-birtokol) ösz. áth. Valamely vagyont, jószágot, hosszasabb, a törvényben kiszabott idő lefolyása, például 30 év alatt gyakorolt birás által, egészen tulajdonává tesz. V. ö. ELBIRTOKLÁS. | |
* | |
| l. ELBIRTOKLÁS. | |
* | |
| (el-bitangol) ösz. áth. Jószágot, pénzt bitangolva elveszteget, elprédál, elharácsol. V. ö. EL és BITANGOL. Az ősökről maradt örökséget elbitangolni. | |
* | |
| (el-bitangolás) ösz. fn. Jószágnak, pénznek bitangolás általi elvesztegetése, elpazarlása. V. ö. EL és BITANGOLÁS. | |
* | |
| (el-bitol) ösz. áth. l. ELBITANGOL. | |
* | |
| (el-bitorol) ösz. áth. Bitorolva eltulajdonít, elvesz, elveszteget; l. BITOROL. | |
* | |
| (el-bizakodás) ösz. fn. Túlságos bizakodás, önerejének túlbecsülése. V. ö. EL és BIZAKODÁS. | |
* | |
| (el-bizakodik) ösz. k. Túlságosan bizakodik; erejében, tehetségében fölötte bízván, másokat lenéz. V. ö. BIZAKODIK. | |
* | |
| (el-bizakodott) ösz. mn. l. ELBIZOTT. | |
* | |
| (el-bízik) ösz. k. Rendszerént visszaható névmást és pedig tárgyesetben kiván maga mellé: elbízom magamat, elbízod magadat, elbízza magát stb. azaz: tulságosan bizom magamban, bizol magadban stb. Elbizza magát erejében, tudományában, eszében. V. ö. EL és BÍZIK. | |
* | |
| (el-bizott) ösz. mn. Aki önmaga erejéről, eszéről, tulajdonságairól fölötte, túlságosan sokat tart; önmaga felől nagy véleményben levő; erején, tehetségén fölül merészkedő. Sok dicsérgetés által elbizott fiatal művész, író. | |
* | |
| (el-bizottság) ösz. fn. Az önbecsülésnek fattyu kinövése, midőn valaki önerejét, tehetségét túlbecsüli, magáról szerfölött sokat tart; más tanácsát, eszét, erejét, a magáéhoz képest keveselli, kicsinyli. | |
* | |
| (el-bocsát) ösz. áth. 1) Elmenni enged, szabadon ereszt. Elbocsátani a kiszolgált katonákat. Elbocsátani kalitkából a madarat. 2) Elküld, kiad valakin. Elbocsátani szolgálatból a cselédeket. 3) Elhajt, elcsap. Rosz magaviseleteért elbocsátották az oskolából. | |
* | |
| (el-bocsátás) ösz. fn. 1) Elmenni engedés, szabadon eresztés. 2) Elküldés. 3) Elhajtás, elcsapás. V. ö. ELBOCSÁT. | |
* | |
| (el-bocsáttatás) ösz. fn. Azon állapot, midőn valakit elmenni engednek, eleresztenek; elküldenek; elhajtanak, elcsapnak. Elbocsáttatását kéri, várja. V. ö. ELBOCSÁT. | |
* | |
| (el-bódít) ösz. áth. Egészen bódulttá tesz, fejét elkábítja, öntudatlan állapotba helyez, elszédít, tévedésbe ejt, elámít. A nagy gőz, füst elbódította fejemet. Holmi légből kapkodott eszmékkel elbódítani a tapasztalatlan, a könnyen hivő ifjuságot. V. ö. BÓDÍT. | |
* | |
| (el-bódítás) ösz. fn. Végrehajtott, sikeresített bódítás; elszédítés, tévedésbe ejtés. V. ö. BÓDÍTÁS. | |
* | |
| (el-bódúl) ösz. önh. 1) Feje elkábúl, elszédűl, öntudata megzavarodik. 2) Eltéved. V. ö. BÓDÚL. | |
* | |
| (el-bódulás) ösz. fn. 1) Elkábulás, elszédülés. 2) Eltévedés. V. ö. BÓDULÁS. | |
* | |
| (el-bohóskodik) ösz. k. Folytonosan, tartósan bohóskodik; bohóskodó szerepet űz, gyakorol. V. ö. EL és BOHÓSKODIK. | |
* | |
| (el-bolondít) ösz. áth. Holmi hazugságokat mással elhitett, vagy ál igéretekkel mást kecsegtet, s a könnyen hivőt nevetség tárgyává teszi, vagy saját vétkes czéljára fölhasználja. Szemes, eszes embert nem lehet elbolondítani. Engem ugyan el nem bolondítasz. | |
* | |
| (el-bolondítás) ösz. fn. Cselekvés, mely által valakit elbolondítnak. V. ö. ELBOLONDÍT. | |
* | |
| (el-bomlás) ösz. fn. Együvé tartozó, s öszveállott részeknek teljes eloszlása, egymástól szétválása. V. ö. EL és BOMLÁS. | |
* | |
| (el-bomlik) ösz. k. Öszvetartozó, kapcsolatban levő részei szétválnak, egymástól elszakadnak. Elbomlik a befont haj. | |
* | |
| (el-bong) ösz. önh. Bongva elmegy, tovább halad. Elbonganak füleim mellett a darázsok. | |
* | |
| (el-bont) ösz. áth. Öszvekötött, együvé fűzött valaminek részeit egymástól elválasztja, szétfejti. Elbontani a házat. Elbontani az ágyat. V. ö. BONT. | |
* | |
| (el-bontás) ösz. fn. Cselekvés, mely által elbontunk valamit. V. ö. ELBONT. | |
* | |
| (el-borít) ösz. áth. Valamit egész terjedelmében elföd, eltakar. Elborítja az árvíz a mezőket. Elborítja a vér az arczát. V. ö. EL és BORÍT. | |
* | |
| (el-boronál) ösz. áth. Boronálva elvisz, tovább söpör, sodor, vontat. Elboronálni a gazt a szántott földről. V. ö. EL és BORONÁL. | |
* | |
| (el-boroz) 1) ösz. önh. Folyvást boroz, borivással eltölti az időt. Elborozni egész éjszaka. 2) ösz. áth. Borral beönt, elmocskol. Elborozni az asztalabroszt, a ruhát. V. ö. EL és BOROZ. | |
* | |
| (el-borsol) ösz. áth. Mértékfölött megborsol valamit. Elborsolni a levest, a borsos pogácsát. V. ö. EL és BORSOL. | |
* | |
| (el-borúl) ösz. önh. 1) Borúval egészen behuzódik, homályos alakot ölt. Elborúl az ég, a magas hegy. 2) Átv. ért. komor, sötét arczot mutat. V. ö. EL és BORÚL. | |
* | |
| (el-borzad) ösz. önh. Elfogja a borzadás; teljesen borzad. Elborzadt, midőn a nagy veszélyt látta. V. ö. EL és BORZAD. | |
* | |
| (el-borzadás) ösz. fn. Kedélyi állapot, midőn valakit a borzadás ellep. | |
* | |
| (el-boszankodik) ösz. k. Folytonosan, tartósan boszankodik. Naphosszat elboszonkodni holmi csekélységen. V. ö. EL és BOSZANKODIK. | |
* | |
| (el-botlás) ösz. fn. Botolva elesés, eldőlés. | |
* | |
| (el-botlik) ösz. k. Botolva, megbotolva elesik, eldől. Sötétben elbotlani. | |
* | |
| (el-bődűl) ösz. önh. Hangját egészen megeresztve kezd bőgni. Elbődűl az ebektől lefülelt ökör. | |
* | |
| (el-botorkál v. ~botorkáz) ösz. önh. Botorkázva elmendegel, elhalad, járkál. Tapogatódzva, sötétben elbotorkál az utczákon. Alig lát, mégis elbotorkál a csapszékbe. | |
* | |
| (el-bődít) ösz. áth. Visszaható névmással: Elbődíti magát, am. elbődűl. | |
* | |
| (el-böffent) ösz. áth. Visszaható névmást tárgyesetben kiván maga mellé. Elböffentěm magamat, elböffentěd magadat, elböffenti magát. Egyszer egészen neki eresztett hangon böffen. V. ö. EL és BÖFFEN. | |
* | |
| (el-bővít) ösz. áth. Valamit túlságos mértékben bővít, bővé tesz. V. ö. EL és BŐVÍT. | |
* | |
| (el-bővűl) ösz. önh. Túlságosan bővűl, igen szétterjed, kitágúl. Viselésben elbővűl a lábbeli. | |
* | |
| (el-bucsuzás) ösz. fn. Elválás előtti és véghez vitt bucsuzás. Menyasszony elbucsuzása a szülői háztól. Érzékeny, fájdalmas elbucsuzás. V. ö. BUCSUZÁS. | |
* | |
| (el-bucsúzik) ösz. k. Menőfélben lévén végképen bucsut vesz, utolsó istenhozzádot mond. Elbucsúzott szüleitől, rokonaitól, barátitol. V. ö. BUCSÚZIK. | |
* | |
| (el-bucsuztat) ösz. mivelt. 1) Általán: valakinek elválása, elmenése alkalmával bucsúbeszédet tart. 2) A halottat kiénekeli, s nevében rokoninak, ismerőseinek stb. végbucsút mond. V. ö. BÚCSÚ, BÚCSÚBESZÉD, BÚCSÚZTAT. | |
* | |
| (el-búg) ösz. önh. Búgva tölti el az időt, folytonosan búg; búgva megy, halad el. A szerelmes giliczék óraszámra elbúgnak. Elbúgott mellettem a csiga, (búgó). V. ö. EL és BÚG. | |
* | |
| (el-bujálkodik) ösz. k. 1) Folytonosan, tartósan bujálkodik. 2) Egészen bujává lesz. Gyanus személyekkel vagy személyek között elbujálkodni. 3) Visszaható névméssal: bujálkodásban magát elerőtleníti. Elbujálkodta magát. | |
* | |
| (el-bujdosás) ösz. fn. Bujdosva messze távozás, elköltözés. | |
* | |
| (el-bujdosik) ösz. k. Bujdosva eltávozik, elmegy, elköltözik. V. ö. BUJDOSIK.
"Ha a nap lenyugszik, ő is elbujdosik, A szegény legénynek szíve szomorkodik. Népd. | |
* | |
| (el-bujtat) ösz. áth. Eszközli, alkalmat, helyet, módot nyújt valakinek, hogy elbujjék. Elbujtatni az űzőbe vett tolvajokat. | |
* | |
| (el-bukás) ösz. fn. 1) Híg elemben, folyadékban elmerülés. 2) Elbotlás. 3) Átv. ért. tönkrejutás, adósságok miatt minden vagyonnak elvesztése; hivataltól, rangtól elesés. V. ö. BUKÁS. | |
* | |
| (el-bukik) ösz, k. 1) Híg elem, péld. víz alá merül. A kő elbukik a vízben. 2) Elbotlik. 3) Átv. ért. a kereskedő hitelét, a birtokos vagyonát, sok adósságai miatt elveszti. 4) Hivataltól, rangtól elesik. | |
* | |
| (el-buktat) ösz. áth. 1) Híg elem alá egészen elmerít. 2) Elejt, elesni kényszerít. 3) Átv. ért. a kereskedőt hitelétől, a birtokost vagyonától megfosztja. 4) Rang, hivatal, becsület nélkülivé tesz. | |
* | |
| (el-bulikol) ösz. önh. Folytonosan, tartósan bulikol. V. ö. EL és BULIKOL. A páros giliczék nyájasan elbulikolnak. | |
* | |
| (el-busúl) ösz. önh. 1) Folyvást, tartósan búsúl. Magában elbúsúl egész nap. 2) Visszaható névmással: hosszas és nagy búsulásnak adja magát. Elbúsulom magam, elbúsúlod magad, elbúsulja magát. Ha elbúsúlja magát, nincs aki megvígasztalja. V. ö. BÚSÚL. | |
* | |
| (el-bútat) ösz. áth. l. ELBÚJTAT. | |
* | |
| (el-butít) ösz. áth. Folytonosan, és végképen butává tesz. Mértéktelen szeszes italokkal elbutította magát. V. ö. BUTÍT. | |
* | |
| (el-butúl) ösz. önh. Végképen butává lesz, elméje eltompúl. V. ö. BUTUL, BUTA. | |
* | |
| (el-buvás) ösz. fn. Elrejtődzés; olyan buvás, mely által valaki rejtve, titokban marad, vagy maradni akar. | |
* | |
| (el-buvik) ösz. k. Elrejtődzik; avégre, vagy úgy buvik, hogy meg ne találják. V. ö. EL és BUVIK. | |
* | |
| (el-büdösít) ösz. áth. Büdös szagot terjeszt el valamiben, vagy valamin; bűzzel befertőzteti. Foghajmával, pézsmával elbüdösíteni a szobát. | |
* | |
| (el-büszkít) ösz. áth. Egészen bűszkévé tesz; valakiben a büszkeséget túlságosan föléleszti. V. ö. EL és BÜSZKE, BÜSZKESÉG. | |
* | |
| (el-büszkűl) ösz. önh. Mindig, hovatovább büszkébb lesz; egészen elbízza magát. | |
* | |
| (el-bűvöl) ösz. áth. 1) Valamely szépmű vagy müvészet által egészen meghat, elragad, mint valamely büvész. A jeles zenész, énekes elbűvöli a hallgatókat. 2) Bűvölés, titkos mesterség vagy ügyesség által elvesz, eltüntet. Elbűvölte ujjamról a gyürűt, vagy zsebemből az aranyakat. | |
* | |
| (el-bűvölés) ösz. fn. 1) Müvészi hatás, meglepés, elragadás. 2) Bűvölés általi eltüntetés. V. ö. ELBŰVÖL. | |
* | |
| (el-csábít) ösz. áth. Sikeresen, hathatósan csábít; valamely roszra reá bír, reá vesz; tiltott czélból magához vonz, akaratára hajlít. V. ö. CSÁBÍT. Elcsábítani a tapasztalatlan leányt, ifjút. | |
* | |
| (el-csábitás) ösz. fn. Sikerrel, hatással űzött csábitás; valakinek roszra, tiltott czélokra reá bírása, tévútra vezetése. V. ö. CSÁB, CSÁBITÁS. | |
* | |
| (el-csábúl) ösz. önh. A csábnak enged, rosz útra tér. V. ö. CSÁB. | |
* | |
| (el-csacsog) ösz. önh. Csacsogva elbeszél, folyvást, tartósan csacsog. A kisdedek elcsacsognak dajkáikkal. Használtatik áthatólag is. Elcsacsogni a hallottakat és látottakat. V. ö. CSACSOG. | |
* | |
| (el-csal) ösz. áth. 1) Csalva el hí. Elcsalni valakit a kocsmába, gyanús társaságba. 2) Csalva elvesz, megszerez. Elcsalta pajtásának pénzét. V. ö. CSAL. | |
* | |
| (el-csap) ösz. áth. 1) Tulajdonkép, csapva, ütve, taszítva elűz, elhajt, eltávolít. Tenyerével elcsapni a legyet. 2) Elkerget. Elcsapni a rosz szolgát. Az idegen barmot elcsapni a csordából. 3) A teli mérűt elsimítja. Elcsapni a mérűt. 4) Átv. ért. Valamely étel, gyógyszer, vagy hűtés, elcsapja a hasat, azaz gyakori lágyszéket csinál. 5) Valami fölött hirtelen elterűl, általfut. Elcsap feje fölött a víz. V. ö. EL és CSAP. | |
* | |
| (el-csapás) ösz. fn. Elűzés, elkergetés, elhajtás. V. ö. ELCSAP. | |
* | |
| (el-csapáz) ösz. önh. A vadászebről mondatik, midőn bizonyos tért, vadakat szaglászva, bejár. | |
* | |
| (el-csatakosodik) ösz. k. Egészen csatakossá lesz, ellustosodik, elcsajtosodik. V. ö. CSATAKOS. | |
* | |
| (el-csattan) ösz. önh. Egyszeri, de teljesen bevégzett csatt hangot ád. Elcsattan a fegyver. Elcsattant ajakán az első szerelmi csók. V. ö. EL és CSATTAN. | |
* | |
| (el-csattanás) ösz. fn. Egyszeri, bevégzett csatt hangnak adása. | |
* | |
| (el-csattant) ösz. áth. Valamit egyszer, de tökéletesen csattanni késztet. Elcsattantani a puskát. V. ö. EL és CSATTANT. | |
* | |
| (el-csavar) ösz. áth. Félre csavar; úgy csavar, hogy helyéből elmozduljon. Átv. ért. valamit félre magyaráz, valaminek erőszakosan más értelmet ád, másfelé irányozza menetelét. Elcsavarni a beszédet. Elcsavarni a peres félnek ügyét. V. ö. EL és CSAVAR. | |
* | |
| (el-csavarás) ösz. fn. Félre csavarás, mely által valami, rendes helyzetéből elmozdúl. Átv. ért. szándékos félreértés, félremagyarázás, a dolognak másfelé irányozása. V. ö. ELCSAVAR. | |
* | |
| (el-csavarít) ösz. áth. Csavarás által rendes helyzetéből kimozdít. Elcsavarítani a csapot, az ablak kallantyúját. Elcsavarítani a szekérrudat. Átv. ért. azt teszi, hogy a beszédet vagy ügyet máskép értsék, más oldalról vegyék. V. ö. EL és CSAVARÍT. | |
* | |
| (el-csavarodik) ösz. k. Egyenes, vagy szokott helyzetéből, irányából félre mozdúl, elkanyarúl. Elcsavarodik az út. V. ö. EL és CSAVARODIK. | |
* | |
| (el-csavarog) ösz. önh. Csavarogva jár kel, ide-oda, s tölti az időt. Reggeltől estig elcsavarog. Átv. ért. elcsavarogni az iskolát, a hivatali órákat, azaz csavarogva elmulasztani. | |
* | |
| (el-csavart) ösz. mn. Rendes helyzetéből, irányából erőszakosan elmozdított. Átv. ért. szándékosan félre értett, félre magyarázott, más irányra vezetett. Elcsavart szó, beszéd. | |
* | |
| (el-csemegéz) ösz. áth. 1) Vagyont, különösen pénzt, holmi aprólékokra, csemegékre elveszteget, kicsinyenként elpazarol. 2) önh. Csemegézve eltölti az időt. Jó borocska mellett elcsemegéztünk. | |
* | |
| (el-csen) ösz. áth. Holmi aprólékos dolgokat, amúgy könnyeden elcsíp, ellop. Amit ér, elcseni. Elcsenték a pipámat. V. ö. CSEN. | |
* | |
| (el-csendesědés) ösz. fn. Bevégzett csendesedés, midőn a nesz, zaj, lárma mindig alább alább szállva, végre egészen megszűnik. Éjjel a városi utczák elcsendesedése. A síró gyermek elcsendesedése. V. ö. EL és CSENDESEDÉS. | |
* | |
| (el-csendesědik) ösz. k. A nesz, zaj, lárma, zörgés tökéletesen megszünik; egészen csendes állapotba helyezkedik. Elcsendesedik a szél zúgása, a hullámok csapkodása, a mennydörgés. Átv. ért. teljes nyugalomnak adja magát, megszűnik. Elcsendesednek az indulatok, a szív vágyai. V. ö. EL és CSENDESEDIK. | |
* | |
| (el-csendesűl) ösz. önh. Egészen csendes, nyugalmas állapotba megyen által. V. ö. EL és CSENDES, CSENDESŰL. | |
* | |
| (el-csendesülés) ösz. fn. Zajból, lármából, mozgalomból teljes csendbe, hallgatásba, nyugalomba általmenés. | |
* | |
| (el-csendesít) ösz. áth. 1) Neszt, zajt, lármát megszüntet, elhallgattat. 2) Mozgalmat elcsillapít. 3) Háborgót, indulatoskodót, péld. haragost, perlekedőt, sírót megnyugtat, megkérlel, engesztel. V. ö. EL és CSENDESIT. | |
* | |
| (el-csendesités) ösz. fn. Megszüntetése a zajnak. Elcsillapitása a mozgalomnak. Megkérlelés, engesztelés. | |
* | |
| (el-csěndűl) ösz. önh. 1) Elkezdi a csengést. Elcsendűl a füle. Elcsendűl a kis harang. 2) Csendűlve elvonúl. | |
* | |
| (el-csenés) ösz. fn. Aprólékos jószágoknak elcsipése, ellopása. V. ö. CSENÉS. | |
* | |
| (el-csenevész v. csenevéz) ösz. önh. Elsatnyúl, elhitványúl, eredeti fajának jeles tulajdonait elveszti, elfajzik. Mondjuk állatokról, emberekről és növényekről. V. ö. EL és CSENEVÉSZ. | |
* | |
| (el-csěpěg) ösz. önh. Csepegve elhull, elfogy, elfoly. Lukas edényből elcsepeg a víz. V. ö. EL és CSEPEG. | |
* | |
| (el-csěpěget) ösz. áth. Csepegve elfolyat, több cseppet hullat. Elcsepegetni az olajat, zsírt. | |
* | |
| (el-csépel) ösz. áth. 1) Cséplővel valamely megérett növényből, gabonából a szemes magokat kiveri. Elcsépelni a rozsot, zabot, babot stb. 2) Önh. A csépelést elvégzi. Nálunk már elcsépeltek. 3) Átv. ért. valamely tárgyat addig emleget, annyiszor hord fel, hogy minden ujsági s egyéb érdeke megszünik. Elcsépelt dolog. V. ö. EL és CSÉPEL. | |
* | |
| (el-csépelt) ösz. mn. Aminek magvai csép által kivervék. Elcsépelt gabona, elcsépelt lendek, bab, borsó, lencse. Átv. ért. Sok emlegetés, használás által érdekét, ujdonságát vesztett valami. Elcsépelt szónoki czikornyák. Elcsépelt szerelmi versek. Elcsépelt szinpadi jelenetek, elménczkedések. | |
* | |
| (el-csěpěrěg) ösz. önh. Apró cseppekben lassan-lassan elfolydogál, elesdegel. V. ö. EL és CSĚPĚRĚG. | |
* | |
| (el-csěplěsědik) ösz. k. 1) Mondjuk növényekről, midőn cseplesekké lesznek, azaz elbokrosodnak, elsürűsödnek, elharasztosodnak. 2) Térről, melyet sürű csepőték, bokrok lepnek el. Elcseplesedett az ugar, az erdő alyja. | |
* | |
| (el-csěppen) ösz. önh. Valamely híg anyag cseppalakban elválik és leesik. Átv. ért. tréfás kifejezéssel: elesik. Jégre ment, és elcseppent. V. ö. CSĚPPEN. | |
* | |
| (el-csěppent) ösz. áth. Valamely híg anyagot cseppalakban akarva vagy akaratlanul elejt. Elcsěppenti tollából a tintát. V. ö. CSĚPPENT. | |
* | |
| (el-csereberél) ösz. áth. Jószágot cserebere útján magáévá tesz. Használtatik, midőn többféle tárgyakról van szó, pl. elcsereberélni a pipákat, kártyákat. V. ö. CSEREBERE. | |
* | |
| (el-cserél) ösz. áth. 1) Valamely tárgyat más hason értékü tárgyért oda ad. Elcserélni az új tajtpipát régivel. 2) Véletlenül, akarat ellen, vagy szándékosan másnak megegyezése vagy tudta nélkül, annak jószága helyett más hasonlót hagy. A ruhatárban elcserélni a kalapokat. V. ö. CSERÉL. | |
* | |
| (el-cserélés) ösz. fn. Cselekvés, midőn valamit elcserélünk. l. ELCSERÉL. | |
* | |
| (el-cserepěsědik) ösz. k. Nagy mértékben, terjedelmesen cserepessé lesz, fölrepedez. Elcserepesedik nagy szárazságban a kövér agyagos föld. Némely lázas kórban, az ajakak elcserepesednek. V. ö. EL és CSEREPĚSĚDIK. | |
* | |
| (el-csetten) ösz. önh. Puskáról, pisztolyról mondatik, midőn csetten, de el nem sül; máskép: csütörtököt ad. V. ö. CSETTEN. | |
* | |
| (el-csettent) ösz. áth. A lőfegyvert úgy rántja meg, hogy csetten, de el nem sül. A töltetlen puskát elcsettenteni. V. ö. CSETTENT. | |
* | |
| (el-csevěg) ösz. önh. 1) Csevegve eltölti az időt. 2) Áth. Valamit elfecseg, ellocsog. Elcsevegni a hallott vagy látott dolgokat, a titkokat. V. ö. EL és CSEVEG. | |
* | |
| (el-csígat) ösz. áth. A lármázót, perlekedőt, haragost elcsendesíti, megnyugtatja, megkérleli. V. ö. EL és CSÍGAT. | |
* | |
| (el-csigáz) ösz. áth. Csigázva elkínoz, elgyötör, elront. Elcsigázni sok munka és verés, koplaltatás által a barmot. V. ö. CSIGÁZ. | |
* | |
| (el-csigázás) ösz. fn. Elkinzás, elgyötrés; nagy munka, verés, koplaltatás általi megrontás. V. ö. CSIGÁZÁS. | |
* | |
| (el-csikar) ösz. át.h. Csikarva elvesz, elzsarol valakitől valamit. V. ö. CSIKAR. | |
* | |
| (el-csikarás) ösz. fn. Más jószágának erőszakos, huzavona által elvevése, eltulajdonítása, elzsarolása. | |
* | |
| (el-csikkan) ösz. önh. Elcsuszik, elsikamlik, mint a csík. | |
* | |
| (el-csillapít) ösz. áth. Elintézi, hogy a zaj, lárma, háborgás, nyugtalanság megszünjön, s csend, nyugalom legyen. V. ö. EL és CSILLAPÍT. | |
* | |
| (el-csillapodik) ösz. k. A zaj, lárma, háborgás, szélvész, hullám stb. lassan-lassan, és végképen megszün. V. ö. EL és CSILLAPODIK. | |
* | |
| (el-csillent) ösz. áth. lásd: ELCSEN. Dunán túl, némely vidékek tájszólása szerént: valamely kisebb tárgyat, péld. fület, ujjat, ágat elcsap, hirtelen levág. | |
* | |
| (el-csinál) ösz. áth. 1) Elintéz, elrendez, elrakosgat, elhelyez. Hagyjátok csak rám, elcsinálok én mindent. V. ö. EL és CSINÁL. 2) Hogy valami nyilvánosságra ne jőjön, mesterséges rejtegetéssel eltakar, székelyesen: elbélel; néhutt elsusol, elsusogat. | |
* | |
| (el-csíp) ösz. áth. 1) Fogóval, vagy fogd gyanánt szolgáló valamely taggal megszorítva elszakaszt, elvesz valamit. 2) Fínom módon valamely kisebb jószágot elcsen, ellop. 3) Elfog valakit. Elcsípni a tolvajt. | |
* | |
| (el-csipěget) ösz. áth. Csipegetve elszakaszt, elvesz, elcsen, ellop. A kis madár elcsipegeti a czukordarabot. A kis tolvaj elcsipegeti az apró pénzt. V. ö. EL és CSIPĚGET. | |
* | |
| (el-csipkěd) ösz. áth. Apródonként és folytonosan csipve elszakgat valamit. Elcsipkedni a tésztát. | |
* | |
| (el-csiptet) ösz. áth. Fogó, vagy más öszveszorító eszköz által valamit az egésztől elszakaszt. Kertészollóval a fattyuágakat elcsiptetni. | |
* | |
| (el-csirizěl) ösz. áth. Valamit csirizzel bekenve, mocskossá tesz. Elcsirizelni a ruhát. | |
* | |
| (el-csiszamlik) ösz. k. Csiszamolva elesik; sulyegyenét vesztve, helyéből, irányából elmozdúl, elcsúszik. Elcsiszamlott a jégen. V. ö. CSISZAMLIK. | |
* | |
| (el-csodálkozik) ösz. k. 1) Kitör rajta a csodálkozás. Elcsodálkozék, midőn véletlenül meglátott. 2) Hosszasan, tartósan csodálkozik. Az együgyü ember, ha valami különöst lát, óra számra elcsodálkozik rajta. V. ö. EL és CSODÁLKOZIK. | |
* | |
| (el-csonkít) ösz. áth. Valóságos csonkává tesz. V. ö. CSONKA. | |
* | |
| (el-csonkítás) ösz. fn. Bevégzett, teljesített csonkítás. V. ö. CSONKÍTÁS. | |
* | |
| (el-csonkúl) ösz. önh. Önmagában csonkára változik által. | |
* | |
| (el-csontosúl) ösz. önh. Izmossá, csontossá fejlődik ki. V. ö. CSONTOS. | |
* | |
| (el-csontosulás) ösz. fn. Az állati test csontjainak szétterjedése, vastagodása. | |
* | |
| (el-csontúl) ösz. önh. Csonttá, vagy csontkeménynyé változik által. V. ö. CSONTÚL. Átv. ért. valamely eszme annyira megrögzik, hogy kiirtása szinte lehetetlenné válik. | |
* | |
| (el-csontulás) ösz. fn. Csonttá vagy csontkeménynyé általváltozás. Átv. ért. valamely eszmének, előitéletnek, szokásnak megrögzése. | |
* | |
| (el-csordúl) ösz. önh. Önmagától el kezd csorogni. V. ö. CSORDUL, CSOROG. | |
* | |
| (el-csorgat) ösz. áth. Eszközli, okozza, hogy valamely híg test csorogva elfolyjon. A korsóból elcsorgatni a vizet. V. ö. CSORGAT. | |
* | |
| (el-csorog) ösz. önh. Csorogva elfoly. Elcsorog a csatornán az esővíz. V. ö. CSOROG. | |
* | |
| (el-csoszog) ösz. önh. Csoszogó léptekkel elmegy, eltávozik, eljárkál. Ha roszak is lábai, de lassan ide-oda elcsoszog. A lábadozó egyik teremből a másikba elcsoszog. V. ö. CSOSZOG. | |
* | |
| (el-csörgeděz) ösz. önh. Csörgedezve elfoly. Mondják a kavicsokon futó kis patakokról. V. ö. CSÖRGEDĚZ. | |
* | |
| (el-csörget) ösz. áth. Csörgetve, csörgető eszközzel elűz, elhajt, elkerget, elijeszt. Elcsörgetni a seregélyeket a szőlőből. V. ö. CSÖRGET. | |
* | |
| (el-csörög) ösz. önh. 1) Folytonosan, tartósan csörög. 2) Csörögve megy el, elhalad. Elcsörögnek házunk előtt a szánkázók. V. ö. EL és CSÖRÖG. | |
* | |
| (el-csörtet) ösz. önh. Csörtetve elmegy, általhalad. Elcsörtettek a vadászok előtt a szarvasok. V. ö. EL és CSÖRTET. | |
* | |
| (el-csötlik) ösz. k. Csötölve, botolva félre, vagy orrára bukik. Elcsötlik a köves úton a rosz ló. V. ö. EL és CSÖTLIK. | |
* | |
| (el-csucsúl) ösz. önh. Elszunyad, elalszik. 'Csucsúlni, mondják különösen az elalvó kisdedekről. Csucsulj, csucsulj kis angyalom. Bölcsődal. | |
* | |
| (el-csucsultat) ösz. áth. A kisdedet elaltatja, fecsegés, dalolgatás, ringatás által. | |
* | |
| (el-csufít) ösz. áth. Csúffá változtat által, egészen csúffá tesz, elidomtalanít. A himlő elcsufítja az arczot. V. ö. EL és CSUFÍT. | |
* | |
| (el-csufítás) ösz. fn. Csúffá változtatás, elidomtalanítás. | |
* | |
| (el-csufított) ösz. mn. Elidomtalanított, rendes, szabályos, arányos alakjából kivetkőztetett. Himlő által elcsufított arcz. | |
* | |
| (el-csuk) ösz. áth. 1) Valamit úgy becsuk, hogy hozzá ne lehessen férni. Elcsukni a pénzt a cseléd elől. A torkos gyermekek elől elcsukni a czukrot, csemegéket. 2) Úgy becsuk valakit vagy valamit, hogy ki ne mehessen. Elcsukni a csintalan gyereket. V. ö. EL és CSUK. | |
* | |
| (el-csukás) ösz. fn. Zár által valaminek vagy valakinek elrejtése, vagy a kimenéstől eltiltása, megakadályozása. | |
* | |
| (el-csuklik) ösz. k. Félre, roszul csuklik. Elcsuklik a fanyelü bicsak. V. ö. CSUKLIK. | |
* | |
| (el-csúnyít) ösz. áth. Szenny, mocsok, piszok által csúnyává tesz. Elcsúnyítani a szobát, ágyat. Különösen saját ganéjával bemocskít. V. ö. CSÚNYA. | |
* | |
| (el-csupaszodik) ösz. k. Folytonosan csupaszodik, s lassan-lassan egészen csupaszszá lesz. V. ö. CSUPASZ, CSUPASZODIK. | |
* | |
| (el-csúsz) ösz. önh. Önként, önerejéből bizonyos távolságra csúsz. Elcsúsz a jégen öt hat ölnyire. V. ö. CSÚSZ. | |
* | |
| (el-csuszik) ösz. k. Akaratlanul, véletlenül elsikamlik, megsikamolva elesik. A síkos úton a patkólatlan ló elcsuszik. Elcsuszott a sima padolaton. | |
* | |
| (el-csuszamodik) ösz. k. Csuszamodva, azaz, hosszasabban csúszva előre, hátra vagy oldalt esik. A dombról lefelé menve elcsuszamodni. | |
* | |
| (el-csuszkál) ösz. önh. 1) Tartósan, folytonosan csuszkál. Reggeltől délig elcsuszkál. 2) Bizonyos határig csuszkálva elhalad. Elcsuszkál a szomszéd faluig. V. ö. EL és CSUSZKÁL. | |
* | |
| (el-csügged) ösz. önh. Elveszti reményét, kedvét, bátorságát, erejét, kitartássá. Elcsüggedni a viszontagságok alatt. Elcsüggedni a munkában. V. ö. CSÜGGED. | |
* | |
| (el-csüggedés) ösz. fn. Reménynek, bátorságnak elvesztése. V. ö. EL és CSÜGGEDÉS. | |
* | |
| (el-csüggeszt) ösz. áth. Eszközli, okozza, hogy valaki elcsüggedjen. | |
* | |
| (el-csünik) ösz. k. Munkában, vállalatban ellankad, elfárad, alább hagy; növésben megakad, elsatnyúl. | |
* | |
| (el-czammog) ösz. önh. Czammogva, azaz, lomha, lassu, meggörbedt testtel mozogva elmegy, elhalad. | |
* | |
| (el-czégérěsědik) ösz. k. Rosz híre, neve, mindenfelé elterjed, közbeszéddé válik. V. ö. EL és CZÉGÉRĚSĚDIK. | |
* | |
| (el-czégérěsědětt) ösz. mn. Kinek rosz híre neve mindenfelé elterjedt, közbeszéddé vált. Elczégéresedett tolvaj, gazember. | |
* | |
| (el-czepel) ösz. áth. Czepelve elvisz. Elczepelni a hátán a bugyrot. V. ö. EL és CZEPEL. | |
* | |
| (el-czibertěsědik) ösz. k. Hovatovább jobban és jobban sántikálni kezd. V. ö. CZIBERTĚS. | |
* | |
| (el-czigánykodik) ösz. k. 1) Czigány természetüvé válik. 2) Áthatólag: valamit czigány módjára elcsal. Elczigánykodta pénzemet. | |
* | |
| (el-czinczog) ösz. önh. 1) Rosz hegedüről vagy hegedüsről mondatik, midőn folytonosan fülsértő hamis hangokat ad. Órákig elczinczog a hegedűn. 2) Hegedűn valamit roszúl eljátszik. Elczinczogta a nagyidai nótát. V. ö. EL és CZINCZOG. | |
* | |
| (el-czipel) ösz. áth. l. ELCZEPEL. | |
* | |
| (el-czivakodik) ösz. k. Folyvást, tartósan czivakodik. V. ö. EL és CZIVAKODIK. | |
* | |
| (el-czondorlik) ösz. k. Czondrákra, rongyokra szakadoz, elrongyollik. Elczondorlott minden gúnyája. | |
* | |
| (el-czondorlott) ösz. mn. Elrongyosodott, elromladozott. Elczondorlott köpönyeg, szűr, koldús; elczondorlott nádtető. Székely szó. | |
* | |
| (el-czondorol) ösz. áth. Elrongyol, elszakgat, elrongál. Mondják leginkább a ruhaneműekről. Elczondorolni a zekét, harisnyát. Székely szó. | |
* | |
| (el-czövekěl) ösz. áth. Czövekekkel elkerít, elzár. Elczövekelni a rétet a kocsizók elől. | |
* | |
| (el-czudarodik) ösz. k. Czudar erkölcsüvé változik. V. ö. CZUDAR. | |
* | |
| (el-daczol) ösz. áth. 1) Valamit daczczal elvesz, eszközöl, eltagad. 2) Önh. Tartósan, folytonosan daczol. V. ö. EL és DACZOL. | |
* | |
| (el-dadog) ösz. önh. 1) Dadogva elbeszélget. Eldadog a beszélni kezdő gyermek. 2) Tárgyeseti viszonynévvel am. dadogva elmond valamit. Mondókáját alig birta eldadogni. | |
* | |
| (el-dagaszt) ösz. áth. A dagasztást elvégzi. Már eldagasztott, csak kelnie kell a kovásznak. V. ö. EL és DAGASZT. | |
* | |
| (el-dall) ösz. áth. Valamely hangmüvet dalolva előad. Eldallani a legújabb népdalt. | |
* | |
| (el-dalol) ösz. áth. l. ELDALL. | |
* | |
| (el-darabol) ösz. áth. Darabokra elszakgat, elvagdal, elmetél, elhasogat. Eldarabolni a kenyeret, sajtot, sültet. Fát, végposztót eldarabolni. | |
* | |
| (el-darabolás) ösz. fn. Darabokra elszakgatás, eltörés, elvágás, elhasogatás, elmetélés, elosztás. | |
* | |
| (el-darál) ösz. önh. és áth. 1) A darálást, mint őrlést elvégzi. 2) Átv. ért. folytonosan elfecseg, eltrécsel. 3) Hebehurgyán, szaporán elmond valamit. Eldarálni a betanult beszédet, leczkét. | |
* | |
| (el-darálás) ösz. fn. 1) A darára őrlésnek elvégzése. 2) Beszédnek, mondókának elszaporázása. | |
* | |
| (el-dermed) ösz. önh. Megmerevedik, hajthatlanná lesz, pl. a nagy hideg, ijedés, bámulás miatt. Minden tagjai eldermedtek. V. ö. DERMED. | |
* | |
| (el-dermedés) ösz. fn. Állapot, midőn valaki a nagy hideg, ijedség, bámulat vagy nyavalya által megmerevedik, tagjai hajthatatlanokká lesznek. | |
* | |
| (el-deszkáz) ösz. áth. Deszkákkal elzár, elkerít. Eldeszkázni a szomszédok felől a kerlet. V. ö. EL és DESZKÁZ. | |
* | |
| (el-deszkázás) ösz. fn. Cselekvés, midőn bizonyos tért, helyet, határt eldeszkáznak. V. ö. ELDESZKÁZ. | |
* | |
| (el-dicsér) ösz. áth. Dicséretekkel elhalmoz, tetéz; igen dicsér. Fűnek fának eldicsérni valamit vagy valakit. Nagyon eldicsérték. | |
* | |
| (el-diriběl) ösz. áth. Apró darabokra szakgat, tördel, vagdal stb. valami egészet. | |
* | |
| (el-disznósít) ösz. áth. Elmocskol, elszennyez, elrutít, különösen sárral, ganéjjal beken, bepiszkol. | |
* | |
| (el-disznóz) ösz. áth. Valamit reá cseppentett vagy csepegetett tintafoltokkal elmocskít. Eldisznózni irás közben a papírost. | |
* | |
| (el-disztelenít) ösz. áth. Azt eszközli, hogy disztelenné legyen; valaminek diszét elveszi. V. ö. DISZ, DISZTELEN. | |
* | |
| (el-dob) ösz. áth. Magától tova, messze, odább dob. Eldobni a lapdát. Eldobni a rohadt almákat, a törölt pipát. V. ö. DOB. | |
* | |
| (el-dobál) ösz. áth. Több valamit egymás után eldob, elhajigál. V. ö. DOBÁL. | |
* | |
| (el-dobol) ösz. 1) áth. Dobbal v. dobolva eltávoztat, elmenni késztet. A fegyvergyakorló katonákat egyik ponttól a másikig eldobolni. 2) Dobszóval elad. Eldobolták mindenét. 3) önh. A dobolást elvégzi. Eldobolták a takarodót. V. ö. EL és DOBOL. | |
* | |
| (el-dohányoz) ösz. áth. 1) Bizonyos dohányt elszí. Eldohányozza a kapadohányt is. 2) Dohányszivásra elkölt, elveszteget. Fél napi bérét eldohányozza. 3) Dohányozással tölt, eltölt. Eldohányozza idejét, a napot. | |
* | |
| (el-dohosodik) ösz. k. Lassan lassan dohossá változik által. Eldohosodik a nedves helyen tartott gabona. V. ö. EL és DOHOSODIK. | |
* | |
| (el-dohosúl) ösz. önh. l. ELDOHOSODIK. | |
* | |
| (el-dombéroz) ösz. áth. Dombérozva elkölt, elpazarol, elveszteget. Eldombérozni minden vagyonát. V. ö. EL, (2) és DOMBÉROZ. | |
* | |
| (el-dong) ösz. önh. Dongva elhalad, odább repül. Eldongottak füleim mellett a darázsok. Áthatólag: dongó, tompa hangon elmond, elbeszél valamit. | |
* | |
| (el-doroszol) ösz. áth. Doroszlóval elnyes. Füvet, gyepet csak felületesen irt ki, a földnek csak legtetejét vakarja fel. V. ö. EL és DOROSZOL. | |
* | |
| (el-döczög) ösz. önh. Döczögve, ide-oda dőledezve, lassan elhalad, elmegy. Alig birtunk eldöczögni a göröngyös úton. V. ö. DÖCZÖG. | |
* | |
| (el-dőd vagy el-déd, azaz első déd, t. i. valamely népnek, nemzetnek, nemzetségnek törzsök-apja. l. DÉD), fn. tt. eldőd-öt. Tágasabb ért. eldődök a népnek, nemzetnek, nemzettségnek első korban élt ősei. Dicső eldődeink, kik e hazát szerezték. Legtágasabb ért. régiek, hajdaniak. | |
* | |
| (el-dőd-i) mn. tt. eldődi-t, tb. -ek. Első időbeli, régi, hajdani, eredeti. Eldődi anyaszentegyház. Eldődi szent atyák. Eldődi szokások, törvények. | |
* | |
| (el-döf) ösz. áth. Döfve, azaz hegyes eszközzel eltaszít, eltávolít magától valamit. Csáklyával eldöfni a ladiknak uszó tuskót. V. ö. DÖF. | |
* | |
| (el-döglés) ösz. fn. Az állatnak valamely nyavalya által elesése, élni megszünése. | |
* | |
| (el-döglik) ösz. k. Dög által, dögnyavalyában elvész. Vértályogban, százrétü paczalvészben eldöglöttek az ökrök, tehenek. Minden juha eldöglött. V. ö. DÖGLIK. | |
* | |
| (el-dögönyöz) ösz. áth. Elpufogat, hátbaütésekkel elhajt, elűz, dögönyözve elkerget. V. ö. EL, (2) és DÖGÖNYÖZ. | |
* | |
| (el-dögösít) ösz. áth. Barmok között a dögnyavalyát, a ragályt elterjeszti. Eldögösíteni az egész csordát, a falu gulyáját. | |
* | |
| (el-dögösödik) ösz. k. 1) Lassan-lassan elterjed, elharapódzik, elragad közte a dögnyavalya. A vidék szarvasmarhája eldögösödik. 2) Némely tájszólás szerént: elbetegesedik, elnyomorodik, elgöthösödik. Aljas kifejezés. | |
* | |
| (el-dögösűl) ösz. önh. Önmagából kifejlett dögben sínlik. A nagyon csigázott s roszul tartott barom eldögösűl. | |
* | |
| (el-dől) ösz. önh. Sulyegyenét egészen elvesztve leomlik, felfordúl. Eldől a vízmosta ház. Eldől az árokba ragadott kocsi. Átv. és törvénykezési ért. valamely ügy biróilag bevégeztetik. Ma fog eldőlni, megnyerem-e a pert vagy nem. | |
* | |
| (el-dönt) ösz. áth. 1) Sulyegyenben álló vagy mozduló testet leomlani, felfordulni, elesni kénytelenít. Eldönti a szél a sátort. Valakit lábáról eldönteni. 2) Átv. ért. valamit bíróilag az ügy érdemében határoz, végez. Ez dönti el a dolgot. A törvényszék ma dönti el az ügyet. | |
* | |
| (el-döntés) ösz. fn. 1) Felfordítás, leomlasztás. 2) Véghatározat, a dolognak, ügynek végképeni bevégzése, érdemleges határozatban kimondott mibenléte. | |
* | |
| (el-döntetlen) ösz. mn. Átv. Amiben bíróilag itéletet nem hoztak; ami végképen elhatározva nincs. Eldöntetlen peres ügy. Határozóilag am. eldöntetlenül. Eldöntetlen maradt vitakérdés. | |
* | |
| (el-döntő) ösz. mn. Ami valamely dolgot, ügyet elhatároz, annak egészen új irányt ad; mitől a dolognak, ügynek leendö állapota függ. Eldöntő ütközet. Törvénykezési nyelven az ügy érdemében bíróilag kimondott. Eldöntő végzés vagy itélet. | |
* | |
| (el-döntőleg) ösz. ih. Határozólag, végképen, valamely ügyet, dolgot bezárólag. Eldöntőleg mondani itéletet. | |
* | |
| (el-dörgöl) ösz. áth. 1) Dörgölve szétterjeszt, szétnyomkod. A kenőcsöt eldörgölni a testen, seben. Eldörgölni a sártapaszt a falon. 2) Dörgölve elkoptat. A hajókötelek eldörgölik a partok föleit. A hámkötél eldörgöli a ló szőrét. V. ö. EL és DÖRGÖL. | |
* | |
| (el-dörgölődik) ösz. belsz. Dörgölődve elkopik, elvásik. Hosszas forgásban és surlódásban, a malomkő is eldörgölődik. V. ö. DÖRGÖLŐDIK. | |
* | |
| (el-dörög) ösz. önh. Dörögve elhangzik. Eldörgöttek a mennykövek fejeink fölött. Áthatólag: dörögve elmond valamit. Eldörögte a rettenetes halálszót. V. ö. DÖRÖG. | |
* | |
| (el-dörzsöl) ösz. áth. Dörzsölve apró részekre tör, vagy szétnyomkod, szétterjeszt. Eldörzsölni a kenyér bélét. V. ö. EL és DÖRZSÖL. | |
* | |
| (el-dörzsölődik) ösz. belsz. Dörzsölődve elkopik, elvásik, elmállik, szétoszlik, foszlik. V. ö. DÖRZSÖLŐDIK. | |
* | |
| (el-dőzsöl) ösz. önh. és áth. 1) Hosszasan, folytatólag dőzsöl. Egész nap és éjjel eldőzsölni. 2) Dőzsölve eltölt (időt), elpazarol, elveszteget. Ifjuságát eldőzsölni, a napot eldőzsölni. Vagyonát, pénzét eldőzsölni. V. ö. EL, (2) és DŐZSÖL. | |
* | |
| (el-drágít) ösz. áth. Valaminek árát, becsét túlságosan fölemeli, fölrugtatja. V. ö. EL és DRÁGÍT. | |
* | |
| (el-drágúl) ösz. önh. Ára, becse valaminek tulságosan fölszáll, nevelkedik. | |
* | |
| (el-dúdol) ösz. önh. és áth. 1) Folytonosan dúdol. Jó kedvében óra számra eldúdol. 2) Valamit dúdolva elmond. Eldúdolni az utczai dalokat. V. ö. EL, (2) és DÚDOL. | |
* | |
| (el-dug) ösz. áth. Dugva elrejt, eltesz, eltitkol valamit. Eldugni a lopott pénzt, jószágot. Dugd el, hogy meg ne lássák. V. ö. DUG. | |
* | |
| (el-dugdos) ösz. gyak. áth. Többfélét egymás után eldug, elrejt; több helyre eldug holmit. | |
* | |
| (el-dúl) ösz. áth. Dúlva, ragadozva elvesz, elrabol, elzsákmányol valamit. Az ellenség eldúlta pénzünket, barmainkat, gabonánkat. | |
* | |
| (el-durran) ösz. önh. Durr hangot adva elsül, elhangzik, elpattan. Eldurrantak az álgyúk. Eldurrant a lőporral fölvetett szikla. | |
* | |
| (el-durrant) ösz. áth. Valamit durranni, durranva elhangzani késztet. Eldurrantani az álgyúkat, béresostorokat. Köznépi tréfás kifejezésben: eldurrantotta magát, azaz durva, vastag hangú szelet bocsátott. | |
* | |
| (el-durrog) ösz. önh. Többszörös durr hanggal elhangzik. Az innepélyen száz egy álgyulövés durrogott el. | |
* | |
| (el-durrogat v. -durrogtat) ösz. áth. Egy vagy több eszközt, löfegyvert többszörözött durranás által elhangoztat. Eldurrogatni a bástyákra fölállított ágyukat. | |
* | |
| (el-durvad) ösz. önh. Szokottabban l. ELDURVÚL. | |
* | |
| (el-durvít) ösz. áth. Durva természetüvé változtat által; elvadít. V. ö. DURVA. | |
* | |
| (el-durvúl) ösz. önh. Durva természetet ölt; elvadúl, erkölcsei nyersekké lesznek. | |
* | |
| (el-dúsodik) ösz. k. Hova tovább dúsabb, azaz gazdagabb lesz. V. ö. DÚS, mn. | |
* | |
| (el-dühödik) ösz. k. Dühödve elmegy. Dühét kifúja, kizúgja. | |
* | |
| (el-dühösödik) ösz. k. Dühös állapota, természete, indulata mindinkább nevelkedik. V. ö. EL és DÜHÖSÖDIK. | |
* | |
| (el-dühösít) ösz. áth. Eszközli, okozza, hogy valamely ember, vagy más állat egészen vagy folytonosan dühös legyen. A dühféle nyavalyát ragályképen tovább terjeszti. Egy dühös eb többet eldühösít. V. ö. DÜHÖS. | |
* | |
| (el-dühűl) ösz. önh. Merő dühhé változik által, folytonosan dühöngö állapotba esik. | |
* | |
| (el-é) névutó. Valamivel vagy valakivel szemben és egyszersmind közelebbi viszonyban. Megfelel e kérdésre: hová? s ellene tétetik a megé, mögé névutónak, péld. Ajtó elé és ajtó mögé. Ház elé és ház mögé. Sáncz elé állani, sáncz mögé bujni. Szekér elé fogni (szekér mögé kötni). Jelenti tehát valamely tárgynak, helynek homlokrészét, s ellentétetik a hátsó résznek vagy oldalnak. Személyragozva: elém, eléd, elé v. eléje, elénk, elétěk, eléjěk, v. eléjök, néha be (azaz ve mint ho-va) képzővel toldva: elémbe, elédbe, elébe v. elejébe v. eleibe v. elibe, elénkbe, elétekbe, eléjökbe. De elibe (vagyis inkább elib-) szintén ragoztatik úgy, hogy a személyrag utoljára jön: elib-em, elib-ed, elib-e, elib-ünk, elib-etek, elib-ök vagy elejb-em, elejb-ed stb.
Különbözik elő, és személyragozva előmbe, elődbe stb. V. ö. Az elé képzője é mutató jelentésű, vastaghangon á, mint ezekben: al-á, ho-v-á, föl-é, köz-é, bel-é, mög-é, fel-é, s régi nyelvemlékeinkben Pest-é (= Pestre) Győr-é (= Győrbe). | |
* | |
| (l. fönebb) helyhatározó. El ide vagy oda. Ellene tétetik a félre, (hátra) határozóknak. Állj elé, lépj elé, nyomulj elé; ellentétek: állj félre, lépj hátra, nyomulj félre. Bővebb jelentése: egyik, kivált rejtettebb, távolabb helyről másik közelebbire, kitünőbbre, nyilványosságra, szem elébe; és tova. Elé, elé vitézek. Elé avval a szekérrel. Kotty elé szilvalé, téged borsolnak meg. (Km). Közönségesen ez is öszvezavartatik az elő szóval, melynek jelentése: helyi, időbeli, rangi s egyéb fokozatban fölötte állva, menve stb. V. ö. ELŐ. | |
* | |
| (l. fönebb) igekötö. Értelme épen az, mi a helyhatározóé. A mondatban az igekötők általános szabályát követi, azaz hol az ige előtt áll közvetlenül, hol elszakad tőle, amint a hangsuly vagy rajta van vagy nincs, pl. Eléállottak a vitézek, de a gyávák nem állottak elé. Itt is különbözik elő, pl. eléjön és előmegyen szók első részében is egészen más az értelem. Így: elérohan és előrohan, elétör és előtör különböző jelentésüek. | |
* | |
| ELÉADÓ stb.l. ELŐAD, ELŐADÁS, ELŐADÓ; ámbár az elsőbbek szabályszerűbbek (l. ELÉ és ELŐ) s ajánlatosbak, de még eddig a szokás e szóknál is inkább az utóbbiak mellett van. | |
* | |
| Régies szók, l. ELÉÁLLÍT, ELÉÁLLÍTÁS. | |
* | |
| (elé-állít) ösz. áth. 1) Szem elébe állít, eléhoz, létesít. Eléállítani az ujonczokat. Eléállítani valamely művet. 2) Első helyre állít; itt jobban: előállít. | |
* | |
| (elé-állitás) ösz. fn. 1) Eléhozás, létesités. 2) Első helyre állitás. Bizonyos vitézeknek a csatarendben elé- vagy előállitása. V. ö. ELÉ (2, 3) és ÁLLÍT. | |
* | |
| (el-ébb) ih. Az elé szónak második foka. Felső fokon: legelébb, mentől elébb, leges legelébb. 1) Helyre, sorozatra nézve jobban szem elé. Állj elébb! Ülj elébb! Ellentéte: hátrább. 2) Tovább, különösen ez öszvetételekben: elébbad, elébbáll, elébblábal. 3) Időre vonatkozva am. hamarabb. Miért nem jöttél elébb? Én azt elébb tudtam. Legelébb ő hallotta az új hírt. Ellentéte: utóbb. Innen ez ikerítés: elébb-utóbb = vagy elébb vagy utóbb. 3) Inkább. Elébb meghalok, hogysem azt tegyem. E két utóbbi értelemben helyesebb előbb. | |
* | |
| (elébb-ad) ösz, áth. Tovaad. Különösen on en-vel ragozott névszóval viszonyban: túladni valamin vagy valakin.
"Ne gondolkodj semmit azon, Elébbadtam az uramon." Népdal. | |
* | |
| (elébb-áll) ösz. k. Tovább, távolabb áll; elkotródik, eltakarodik. Megérezvén a kolbászbűzt, elébbállott ő kelme. Km.
"Házatoknál měg is hálnék, Hónap osztán elébb állnék." Székely népköltési gyüjtemény. Krizától. | |
* | |
| (el-ebbed) ösz. önh. Élnek ez igével a székelyek 1) midőn az útról azt akarják mondani, hogy a sok eső miatt, vagy a fagy fölengedése után igen elromlik, mintegy felevödik; 2) Eleved helyett. | |
* | |
| (el-é-bb-en-i) mn. l. ELŐBBENI. | |
* | |
| (el-é-bb-i) mn. Elé, közelebb levő. Elébbi hely. Különbözik: előbbi. | |
* | |
| (elébb jár) ösz. önh. A rendes, kiszabott időnél korábban megy. Mondatik különösen az óráról, midőn siet. Jobban: előbbjár. | |
* | |
| (elébb-labal) l. ELÉBBÁLL. Tréfásan: elěblábal, l. ezt. | |
* | |
| (elébb-való) ösz. mn. Felső foka: legelébb való, tulsó: leges legelébbvaló. 1) A többi rokonnemüeknél előkelőbb, a többi közől kitünő, nagyobb rangu, hivatalu. Az alispán elébbvaló, mint a főbiró, s ez elébbvaló, mint az eskütt. 2) Szükségesebb, hasznosabb. A munka elébbvaló, mint a játék. Jobban: előbbvaló. | |
* | |
| (el-é-be v. el-é-ve) ih. és névutó, mely a harmadik személyre vonatkozik. Elébe adni a dolog mivoltát. Elébe szabni a munkát. Biró elébe terjeszteni az ügyet. A vendégnek elébe menni vagy elébe menni a vendégnek. Értelmére nézve am. eléje. Személyragokkal viszonyítását l. ELÉ (1) alatt. | |
* | |
| e helyett: előbeli vagy maiasan előbbeni, a Debreczeni Legendáskönyben: "De miért tudják vala az elebeli dolgát." | |
* | |
| (el-ěb-lábal) ösz. önh. Tréfás népnyelven am. elkotródik, megrivasztott eb gyanánt eltakarodik, mintegy eblábon elhordja magát. Szokottabban elébblábal. | |
* | |
| (elé-bocsát) ösz. áth. 1) Elébe ereszt, és ez az igazi értelme. V. ö. ELÉ. 2) Megengedi, hogy előre menjen; előre ereszt, előre küld, valamit előszó gyanánt mindenek előtt említ. Elébocsátani a vendéget; elébocsátani a legközelebbi helyre a szolgát. Mielőtt szólanék a dologhoz, elé kell bocsátanom. Az utóbbi értelemben szabályosabb: elő- v. előrebocsát. | |
* | |
| (elé-botog) ösz. önh. A székely 'botog' am. dologtalanul jár, mintegy botorkál elé s hátra. Tehát: elébotog = elébotorkál. | |
* | |
| (elé-buvik) ösz. k. Rejtekhelyéből kijő, s eléáll. A ragadozó állatok éjjel elébúnak rejtekeikből. Az üldözők eltávozta után ismét elébújtak a szökevények. | |
* | |
| (el-ecs) fn. tt. elecs-ět. Vízárkokban, és mocsárokban tenyésző növény, melynek rostos gyökerei mélyen elágaznak az iszapban, levelei pedig a víz szinén uszkálnak. (Butomus). | |
* | |
| (elé-csal) ösz. fn. Valakit vagy valamit csalogatás által rejtekhelyéből maga elé hí. | |
* | |
| falu Nyitra megyében; helyr. Elecské-n, ~re, ~ről. | |
* | |
| (elé-csúsz) ösz. önh. Önerejéből csúszva közelebb jön. Bizonyos időben elécsúsznak a tengeri tekenősök. | |
* | |
| (elé-csuszás) ösz. fn. 1) A csúsz igétől származva am. önakaratából csúszva eléjövés. 2) A csúszik igétől am. külsö erő által okozott, akaratlan elésikamlás. | |
* | |
| (elé-csúszik) ösz. k. Külső erőnél fogva csusztatva jön szem elé. A vontatott gerenda vagy tolt gabona elécsúszik. A lejtős kocsiülés vánkosa elécsúszik. | |
* | |
| (el-eczetěsědik) ösz. k. Lassan-lassan eczetes izűvé változik által. V. ö. EL és ECZETĚSĚDIK. Gondviselés nélkül a jó bor is eleczetesedik. | |
* | |
| (elé-czipel) ösz. áth. Czipelve szem elé húz, vontat, hurczol. | |
* | |
| (el-ecz-ke) fn. tt. eleczkét. Mocsáros helyeken tenyészö háromlevelü fű az öthímesek seregéből, és egyanyások rendéből, melynek keserü nedvét a hideglelés ellen használják. (Menyanthes). | |
* | |
| (el-eddig) ih. Egész eddig, ezen ideig, ezen pontig. Eleddig vártalak. Eleddig mind a tiéd lesz. V. ö. EL, (2). | |
* | |
| (el-ed-el, él gyöktől) fn. tt. eledel-t, tb. ~ěk. Minden, amivel az állatok testeik táplálásaul élnek. Tápláló, kövér, hizlaló, zsíros, sovány, szegény, szűk eledel. Téli, nyári, reggeli, déli, esti eledel. Eledelt szerezni, gyűjteni. Magához eledelt venni. Keresztény ért. lelki eledel, mennyei eledel, angyali eledel. Krisztusnak teste és vére a kenyér és bor szine alatt. | |
* | |
| (el-édělěg) ösz. önh. Tartósan, folytatva édeleg; édelgve tölti az idöt. V. ö. EL, (2) és ÉDĚLĚG. A szerelmespár elédeleg együtt. | |
* | |
| (el-éděsget) ösz. áth. Édesgetve elvonz, elhí, elcsal. A gyermekeket holmi nyalánkságokkal elédesgetni, édes szavakkal elédesgetni valakit. V. ö. ÉDĚSGET. | |
* | |
| (el-éděsít) ösz. áth. Valami enni- vagy innivalót szer fölött édessé tesz. | |
* | |
| fn. tt. elefánt-ot. A szárazföldön élő emlős állatok között legnagyobb, hosszu, hajlékony ormánynyal, két igen hosszú, vastag és meghajlott agyarral, rövid nyakkal, apró szemekkel, nagy, lefityegő fülekkel, vastag, idomtalan lábakkal, vékony farkkal, s vastag és ritkás szőrözetű bőrrel.
Hellenül elejaV, lat. elephas, elephantus, ezekből pedig több nyelvekbe által ment, s eredetét némelyek véleménye szerént a héber szóból vette volna, melynek jelentése: 1) valamihez szokott, szelidült, 2) ökör, 3) vezér, főnök. Törökül fil. | |
* | |
| ALSÓ~, FELSŐ~, falvak Nyitra megyében; helyr. Elefánt-on, ~ra, ~ról. | |
* | |
| (elefánt-agyar) ösz. fn. Az elefánt hosszú, kigörbedő, hófehér agyara. | |
* | |
| (elefánt-csont) ösz. fn. Azon fehér, fínom és kemény fognemű test, mely az elefántnak két nagy hosszú és előrenyomuló agyarát teszi, s melyből igen fínom drágamüvek készülnek. Költői nyelven a tisztafehérségnek eszméjét fejezi ki. Máskép: elefánttetem. Elefántcsontból való torony. (A Szűz Mária litániájában). | |
* | |
| (elefánt-csont-mives) ösz. fn. Ki elefántcsontból különféle műveket készít. | |
* | |
| (elefánt-csont-mű) ösz. fn. Mű, mely elefántcsontból készűlt, pl. szelencze, kardmarkolat, késnyél stb. | |
* | |
| (elefánt-csont-mű-árus) ösz. fn. Aki elefántcsontból készített fényüzési műveket árul. | |
* | |
| (elefánt-csont-por) ösz. fn. Megégetett és porrá törött elefántcsont. | |
* | |
| (elefánt-fog) ösz. fn. l. ELEFÁNTAGYAR. | |
* | |
| (elefánt-kór) ösz. fn. Bélpoklosság egyik neme; napkeleti kór, mely rákféle fekélyekben jelenkezik, s melytől a lábszárak vastag elefántbőr alaku hártyával behuzódnak. (Elephantiasis). | |
* | |
| (elefánt-ordítás) ösz. fn. Az elefántnak sajátságos tompa vastag hangja, V. ö. BARCZAG, BARCZAGÁS. | |
* | |
| (elefánt-ormány) ösz. fn. Az elefántnak hosszasan lenyuló orra, mely egészen izmokból és idegekböl áll, s melylyel kéz gyanánt él, és ételt italt vesz magához. | |
* | |
| (elefánt-papir) ösz. fn. Átv. ért. a papirnak legnagyobb és legerősebb neme. | |
* | |
| (elefánt-rend) ösz. fn. Dániai lovagrend, melyet IV. Kanut király 1190-ben állított volt, s I. Krisztián 1458-ban megujitott. A rend czímere arany elefánt. | |
* | |
| (elefánt-tetem) ösz. fn. l. ELEFÁNTCSONT. | |
* | |
| (elé-fordít) ösz. áth. Valamit úgy fordít, hogy előre álljon. Eléfordítja az éghasító kalapot. Eléfordítja a hátas tarisznyát. Jobban: előfordít. | |
* | |
| (elé-fut) ösz. önh. Futva elé, vagy szem elé siet, jön. A sereg közől kiszólított lovas eléfut. A gazdasszony pipegetésére eléfutnak a baromfiak. | |
* | |
| (el-ěg) ösz. igeképző, pl. széd-eleg, eny-eleg, leb-eleg, híz-eleg, őgy-eleg. L. ~L és G betűk mint képzők. | |
* | |
| (el-é-ig vagy csak: el-ig) mn. tt. eleget. Fokozatai nincsenek. Értelme: 1) Főnevek mellett: annyi, minél több nem kell, vagy: mivel be lehet érni, mi a szükséget tökéletesen pótolja. Hazánkban elég bor, és gabona terem. Budapestnek elég vize van. 2) Melléknevek vagy melléknév gyanánt álló főnevek mellett: tűrhető, meglehetős mennyiségü, helybenhagyható, s ekkor inkább névhatározó. Elég jó ház ez még. Ez a ruha elég csinos. Elég szép beszédet mondott. Elég beteg az is, ki beteget emel. (Km). Elég nyavalya a vénség. (Km). Elég kutyadolog. Többes helyett igehatározóként: elegen. Mi elegen vagyunk, de ti kevesen. Midőn a mondatban a van ige alattomban értetik, jelző gyanánt tekintendő, pl. Elég egy rés egy kerten.. (Km). Elég egy ebre egy kölöncz. (Km). Elég az hozzá. (Szójárás). Elég egy bőr egy rókáról. (Km). Elég ennyi egyhuzomban. Elég egy lepény egy sütésre. (Km). Elég egy pap a templomban. (Km). Nem elég csak orrunkig nézni. (Km). Torkig elég. Untig elég. Több az elégnél. Telegdinél, s némely más régieknél eléfordúl: elég neven venni valamit, azaz beelégedni valamivel. Néha főnév gyanánt is divatozik, péld. eleget tenni; vagy igehatározó gyanánt, pl. eleget járni, dolgozni.
Gyöke el teljességet, a maga nemében sokaságot jelent, l. EL (2). | |
* | |
| (l. fönebb) ih. Teljes bőségben, tűrhetőleg, helybenhagyhatólag. Elég ebűl vagyunk. Elég roszul, elég gazul, elég bolondul cselekedtél. Elég jól, elég hamar, elég szaporán. Némely tájakon, péld. Mátyusföldén, használtatik alig helyett. Elég birtam vele, oly erős. | |
* | |
| (el-ég) ösz. önh. Tüz által elhamvad, elromlik. Elégett a házunk. Volt egyszer egy ember, szakálla volt kender, meggyúladt a kender, elégett az ember. (Mese). V. ö. ÉG, ige. | |
* | |
| (el-eg-ěd-end-ő) mn. Elegendő helyett használják némely vidékiek, de emez szokottabb, ámbár amaz elemzésileg helyesebb, mert az elégedik igének részesülője. | |
* | |
| (el-é-g-ěd-etlen) mn. tt. elégedetlen-t, tb. ~ěk. 1) Kinek valami nem elég, ki valamivel nem éri be, ki többet kiván. 2) Átv. ért. s polgárzati tekintetben, ki az országos ügyek állapotát rosznak tartván ennek megváltoztatása végett nyugtalankodik. Elégedetlen kuruczok. 3) Mint határozó: elégedetlenül. | |
* | |
| (el-é-g-ěd-etlen-ség) fn. tt. elégědetlenség-ět. Állapot, midőn valaki azzal, ami van, be nem éri, többet kiván, a dolgok jelen állását roszallja, s a miatt nyugtalankodik, háborog. A nép között nagy az elégedetlenség. | |
* | |
| (el-ég-ěd-ětt) mn. tt. elégědětt-et. 1) Aki azzal, ami van beéri, a dolgok jelen állását nem roszallja, többet nem kiván. 2) Vegyészileg: elégedettnek (saturatus) mondatik a folyadék, midőn valamely idegen anyaggal, mely benne feloszolva van, egészen eltelik. Máskép: telült, telített. | |
* | |
| (el-ég-ěd-ětt-ség) fn. tt. elégěděttség-et. Állapot, midőn valaki azzal, ami van, beéri, többet nem kiván, holmi vágyak miatt nem nyugtalankodik. Elégedettségben élni. | |
* | |
| (el-é-g-ěd-ik) k. m. elégěd-tem, ~tél, ~ětt. Azzal, ami van, beéri, többet nem kiván. Ezen értelemben meg vagy be igekötőt kiván maga elé; különben, s tulajdonképen annyit tesz, mint: azon állapothoz, mértékhez közelít, melylyel be lehet érni. Mindennel megelégedni, kevéssel beelégedni. | |
* | |
| (el-é-ig-ěl) áth. m. elégěl-t v. eléglětt, htn. ~ni v. elégleni. Valamit elégnek tart, vél. Elégleni valakinek iparkodását. A hangugratók közé tartozik, s a ragozásban ezek szabályait követi. | |
* | |
| (el-é-ig-ell) l. ELÉGĚL. | |
* | |
| (el-e-ig-end-ő) mn. tt. elegendő-t. Meg van rövidítve az elégedendő részesülői szóból. Annyi, mennyivel be lehet érni, minél többet kivánni nem kell. Eredetét tekintve, minthogy jövendőt jelent, annyit tenne, mint: mivel jövőre be lehet érni, pl. Egész esztendőre elegendő (mivel beelégedendünk) gabonánk termett. | |
* | |
| lásd: ELEGENDŐN. | |
* | |
| l. ELEGENDŐN. | |
* | |
| (el-eg-end-ő-en vagyis el-ég-ěd-end-ő-en) ih. Oly mértékben, oly mennyiségben, mellyel jövőre be lehet érni. Elegendőn megjutalmazni a vitéz tettet valamely fekvő birtokkal. Búzánk, borunk elegendőn termett. | |
* | |
| (el-eg-end-ő-ség vagyis: el-ég-ed-end-ő-ség) fn. tt. elegendőség-ět. Oly mérték, mennyiség valamiből, mivel jövőre be lehet érni. Takarmánynak, gabonának elegendősége. | |
* | |
| (el-égés) ösz. fn. Valamely testnek tűz általi elhamvadása, feloszlása, elromlása. Elégés ellen védelmezni a házat. | |
* | |
| (el-ég-ěsz-ik) k. l. ELÉGĚDIK v. ELÉGSZIK. | |
* | |
| (el-eg-et) ih. Nagy mennyiségben, nagy bőségben, gyakran, sokáig. Eleget ettem, ittam. Eleget beszéltem neki, de hiába. Eleget láttam őt. Én már eleget éltem. | |
* | |
| (el-éget) ösz. áth. Valamely testet tűz által elhamvaszt, részeire feloszlat, elromlaszt. Egy télen sok fát elégetnek Budapesten. Elégetni a titkos irományokat, leveleket. V. ö. ÉGET. | |
* | |
| (el-égetés) ösz. fn. Valamely gyulékony testnek tűz általi elhamvasztása, részeire föloszlatása, elrontása. Holmi gizgaznak elégetése. | |
* | |
| (el-égětt) ösz. mn. 1) Tűz által elhamvadt, részeire feloszlott, elrontott. Elégett ház, elégett fa. 2) Átv. ért. kinek házát, jószágát a tűz elpusztította. Szegény elégettek vagyunk. | |
* | |
| (am. el-é-ig-vé) ih. Annyira, oly mértékben, mennyire kell, vagy illik, vagy mennyivel be lehet érni, minél több nem kell. Eléggé tudakozódtam felőle. Eléggé mondottam neki, ne cselekedje azt. Állhat helyette az eleget szó. Eleget tudakozódtam, eleget mondottam. | |
* | |
| (el-é-ig-ít) áth. m. elégít-ětt, htn. ~eni v. ~ni. 1) Szükséget pótol, betölt, kivánatnak eleget tesz; étellel itallal jól tart. Kielégíteni az éhezőket. 2) Fizet annyit, mennyivel tartozik. Kielégíteni a hitelezőket, a munkásokat, a mesterembereket. | |
* | |
| (el-é-ig-ít-és) fn. tt. elégítés-t, tb. ~ěk. Szükség pótolása, betöltése; valamely kivánatnak elégtétel; jóltartás. | |
* | |
| (elég-kép v. képen) ih. Eleget tevő módon, kielégítőleg. | |
* | |
| (el-é-ig-el-és) fn. tt. eléglés-t, tb. ~ěk. Elégnek tartás. Megeléglés. | |
* | |
| (elé-gördít) ösz. áth. Gördítve szem elé hajt, tol. Elégördíteni az ágyuba teendő golyókat. Elégördíteni a hordókat. Átv. ért. ellenvetést, nehézséget vet elé. Beszédében nagy dolgokat gördített elé. V. ö. GÖRDÍT. | |
* | |
| (elé-gördűl) ösz. önh. Gördülve nyomúl, halad szem elé. Átv. ért. ellenvetés, nehézség áll vagy vetődik elé. Többek között az is elégördült, hogy .... Útjában, vállalatában nagy akadályok gördültek elé. | |
* | |
| (el-é-ig-ség) fn. tt. elégség-et. Szükségnek, kivánságnak teljes mértékben betelése; jóllakás. Nehéz minden embernek elégségét tenni. Elégségig evett és ivott.
"Ahol ki nem telik az úri vendégség Annak úti társa a nincsen elégség." Székely népköltés. Krizától. | |
* | |
| (el-é-ig-ség-ěs) mn. tt. elégséges-t v. ~et, tb. ~ek. Szükséget megszüntető, kivánatot beteljesítő; bőséges. Elégséges étel, ital. Elégséges takarmánynyal el vagyunk látva. Ez annyi embernek nem elégséges helyiség. | |
* | |
| (el-é-ig-ség-ěs-en) ih. Teljes mértékben, bőségben, mennyiségben, minden további kivánást, szükséget megszüntetőleg. Elégségesen lakoltunk bűneinkért. És elégségesen folytak a vizek. (Káldi, 4. Esdr. 1. 20.) | |
* | |
| (el-é-ig-szěr) ih. Annyiszor, a mennyi elég; sokszor, gyakran. Elégszer mondtam, ne tedd azt. Elégszer voltam nálatok. | |
* | |
| (el-é-ig-szik) k. multját az elégědik igétől kölcsönzi: elégědtem, elégědtél, elégědett, valamint a mutató mód jelenjén kivűl általán a többi időket is: elégědem, elégědjél, elégědném, elégědenděm, elégědni, elégědvén, elégědő, l. ELÉGĚDIK. A természet kevéssel megelégszik. (Km). A szerencse ritkán elégszik meg egy csapással. (Km). | |
* | |
| (el-é-ig-telen) mn. tt. elégtelen-t, tb. ~ék. 1) Szükséget, hiányt nem pótoló, kivánatot nem szüntető, mivel be nem lehet érni. Ennyi pénz oly nagy útra elégtelen. 2) Nem képes. Ő elégtelen ezen munkára. 3) Mint határozó: elégtelenül. | |
* | |
| (el-é-ig-telen-ség) fn. tt. elégtelenség-ět. 1) Állapot, melyben valamely szükséget, hiányt pótolni, betölteni, kivánatot teljesíteni nem lehet. 2) Képesség hiánya. Érezvén elégtelenségét, lemondott a hivatalról. | |
* | |
| (el-é-ig-telen-ül) ih. Elégség nélkül, elégtelen állapotban, elégtelen módon. | |
* | |
| (elég-tét v. ~tétel) ösz. fn. 1) Általán kötelességnek, tartozásnak teljesítése. 2) Különösen, jogtanilag: kárnak visszatérítése, sértett becsületnek visszaállítása. Elégtételt adni valakinek. 3) Fenyítő törvényben: büntetés, melyet a gonosztevőre biróilag szabnak és végrehajtanak. 4) Erkölcsi ért. oly cselekedet, mely által a sértő, vagy bűnös fél önként, lelke belső sugalmából megbánja tettét, s azt valamely külső jellel, például megkövetés által nyilvánítja. 5) Ker. katholikai ért. a penitencziatartás szentségének azon alkotó, sőt lényeges része, melynélfogva a töredelmesen meggyónt bűnös a gyóntató atyától rendelt jóságos cselekedeteket végrehajtja, az ajánlott vagy parancsolt lelki gyógyszereket lelkiösmeretesen használja, a bűnre vezető alkalmakat kerüli, s az egyházi fenyíték által kiszabott büntetést kiállja. | |
* | |
| (elég-tevő) ösz. mn. Ki az elégtételt jogi, fenyítési, erkölcsi vagy vallási értelemben teljesíti. V. ö. ELÉGTÉT. | |
* | |
| (el-é-ig-űl) önh. m. elégűl-t. Be, meg igekötőkkel használtatik: beelégűl, megelégűl, azaz: beéri valamivel, többet nem kivan. V. ö. ELÉGSZIK. | |
* | |
| (el-é-ig-űl-és) fn. tt. elégűlés-t, tb. ~ék. Valamivel beérés, valamin megnyugvás. Elégülését kijelenteni. | |
* | |
| l. ELÉGĚDETLEN, ELÉGĚDETLENSÉG. | |
* | |
| (el-é-ig-ül-t) mn. tt. elégült-et. Aki valamivel beéri, valamin megnyugszik. | |
* | |
| (el-é-ig-ül-t-en) ih. Megelégedve; megnyugodva. | |
* | |
| (el-é-ig-ül-t-ség) fn. tt. elégültség-ět. Állapot, midőn valakinek kivánsága, vágya teljesedve van; jóllakás. Elégültségig enni. | |
* | |
| (el-egy) mn. tt. elegy-et. Vegyes, kevert, mi több idegen nemü részekből áll. Vízzel elegy bor. Elegy irományok. Elegy versezetek.
Eredetileg talán elvegy volt, az el és vegy (mixtum) elemekből. Átvetve hasonló értelmü: egyel, melyből egyelít = elegyít, továbbá az: egyvel, melyből egyveleg származott. Mi szerint elegy alapérteménye volna: több különbözö részekből öszveállított, kevert valami egy. V. ö. VEGY. | |
* | |
| (elegy-áruk) ösz. fn. többes számban, tt. elegyáruk-at. Különféle nemü vegyes, keverék áruk, péld. a szatócsoknál. | |
* | |
| (elegy-bel-egy) kettőzött szó. 1) fn. tt. elegybelegy-ět. Holmi különnemü részekből öszveállott vegyíték, keverék, 2) mn. kevert, hánytvetett, diribdarab, háji báji. Elegybelegy régi kéziratok. | |
* | |
| (el-egy-ěd-ik) k. m. elegyěd-tem, ~tél, ~ětt. 1) Keveredik, vegyűl valamivel. Ha a bor eczettel elegyedik, szinte eczetté válik. 2) Valamibe avatkozik. Más ügyébe, dolgába elegyedni. | |
* | |
| (el-egyenget) ösz. áth. 1) Valamit folytonos munka által egyenessé tesz. Elegyengetni a zsombékos réteket, a hantos földeket. 2) Valamely ügyet, mely némi nehézségekkel van öszvekapcsolva, helyesen elintéz, bevégez. 3) Tréfás kifejezésben: elpuhít, jól elver valakit. Elegyengették a hátát. | |
* | |
| (el-egyengetés) ösz. fn. 1) Valamely rögös térnek, folytonos munka általi egyenessé tevése, simára huzása. 2) Szövevényes, nehéz ügynek elintézése. | |
* | |
| (el-egyenlít) ösz. fn. 1) Visszálkodást, pert mindakét félnek megelégedésére elintéz. 2) Szövevényes ügyet megfejt, nehézségeit eloszlatja. | |
* | |
| (el-egy-es) mn. tt. elegyes-t, v. ~et, tb. ~ek. Elegy, azaz különnemü vagy faju részekből álló. Elegyes gabona, mely péld. buzából és rozsból áll. Elegyes kövér hús, melynek némely részei kövérek, mások ösztövérek. | |
* | |
| (el-egy-es-t) ih. Keverve, vegyest, különnemü vagy faju részekből állva. Vörös bort fehérrel elegyest inni. | |
* | |
| (el-egy-etlen) mn. tt. elegyetlen-t, tb. ~ěk. Nem vegyes, nem vegyűlt, vegyületlen, tiszta. Elegyetlen tiszta borok. | |
* | |
| (el-egy-ít) áth. m. elegyít-ětt, htn. ~eni v. ~ni. Vegyít, kever, különnemű részekből valamit öszveállít. Elegyíteni a szénát árpaszalmával. Téjbe lisztet elegyíteni. Egybeelegyíteni. Fehér liszthez feketét elegyíteni. Átv. ért. magát elegyíti am. avatkozik. Magát idegen ügyekbe hivatlanul elegyíteni. | |
* | |
| (el-egy-ít-és) fn. tt. elegyítés-t, tb.~ěk. Keverés, vegyítés. V. ö. ELEGYÍT. | |
* | |
| (el-egy-ít-ětt) mn. tt. elegyitětt-et. Kevert, vegyített, idegen vagy különnemü részekből öszveállított. Elegyített érczek. Vízzel elegyített bor. | |
* | |
| (el-egy-ít-het-ő) mn. tt. elegyíthető-t. Amit másféle valamivel keverni, vegyíteni lehet. Elegyíthető borok, érczek. | |
* | |
| (elegy-kereskedés) ösz. fn. Elegyárukkal kereskedés. | |
* | |
| (elegy-suly) ösz. fn. Mértékre tett áruk sulya a göngyölettel vagy takaróval együtt. Máskép: teljessuly. Ellenébe tétetik a: tiszta suly. | |
* | |
| (elegy-tőzs) ösz. fn. l. ELEGYKERESKĚDÉS. | |
* | |
| (el-egy-űl) önh. m. elegyűl-t. 1) Valamivel öszve- vagy valami közé keveredik, vegyül. A tisztabuza közé rozs, konkoly elegyűlt. A víz és olaj nem elegyűlnek. Aki korpa közé elegyűl, megeszik a disznók. (Km). 2) Átv. ért. valamibe avatkozik. Dolgomba ne elegyűlj. | |
* | |
| (el-egy-űl-és) fn. tt. elegyülés-t, tb. ~ěk. 1) Különnemü részek, testek belső működése, melynélfogva egymással keverednek, vegyűlnek. Az aranyércznek ezüsttel elegyülése. 2) Valamibe önként avatkozás. | |
* | |
| (elé-hajt) ösz. áth. Hajtva szem elébe terel. Eléhajtani a sürűben, tilalmasban legelő barmokat. V. ö. HAJT. | |
* | |
| (elé-hěngěrget) ösz. gyak. áth. Valamely hengerded testet tengelye körül forgatva szem elébe tol, taszít. Eléhengergetni az elszállítandó üres hordókat. V. ö. HĚNGĚRGET. | |
* | |
| (el-éhězětt) ösz. mn. Sokáig nem evett, kikoplalt, igen éhes. Eléhezett szegények, koldusok. Eléhezett utasok. | |
* | |
| (el-éhězik) ösz. k. Sokáig nem eszik, hosszas koplalás után igen éhessé lesz. | |
* | |
| (el-éhěztet) ösz. áth. Sokáig koplaltat, eledel híja miatt, vagy annak megtagadása által igen éhessé tesz. Eléheztetni a szegény barmot reggeltől estig. Eléheztetni a foglyokat, rabokat. | |
* | |
| (el-éhěztetés) ösz. fn. Sokáig tartó koplaltatás, mely az éhséget igen neveli. Az eléheztetés megrontja a marhát. Eléheztetéssel kínozni a rabokat. | |
* | |
| (elé-hí) ösz. áth. Valakit hí, hogy jöjjön elé, álljon szem elé, hogy közeledjék, hogy rejtekét odahagyja. Eléhíni a vádlókat és vádlottakat. Eléhíni a tanúkat, a poroszlókat. | |
* | |
| (elé-hord) ösz. áth. Ami hátul, félre vagy elrejtve állott, azt szem elébe rakja, állítja. Eléhordani a csatában szerzett kincseket. Átv. ért. beszéd közben különféle dolgokat idéz, eléidéz, említésbe hoz. Ezen igének hatása mindig több tárgyra terjed ki. V. ö. HORD. | |
* | |
| (elé-hoz) ösz. áth. Egy tárgyat vagy többet, de egyszerre eléállit, megemlít, eléad. Hozd elé legkedvesb kardomat. Ismét eléhozod, mit százszor hallotam már. Azt elé se hozd. Minek azt eléhozni? | |
* | |
| (el-ehűl) ösz. önh. Igen ehűl, az éhség erősen bántja, éhessé lesz. | |
* | |
| (elé-hurczol) ösz. áth. Hurczolva szem elébe hoz, eléállít. Eléhurczolni a tetten kapott gonosztévőt. V. ö. HURCZOL. | |
* | |
| (elé-húz) ösz. áth. Húzva, vontatva szem elé állít, elévesz. Eléhúzni a szekeret. Eléhúzni a zsebbe dugott könyvet. V. ö. HÚZ. | |
* | |
| (el-é-je-be v. el-é je-ve) l. ELÉBE. | |
* | |
| (el-ő-i-n v. elő je-en) határozó. Am. elején, az első részben, valaminek kezdetén. | |
* | |
| ELEIK, (am. elő-ink, elő-itěk, elő-ik) tb. fn. tt. eleink-et. Egyes száma elő, de az egyes személyi birtokragokkal itteni jelentésében nincs szokásban, mert nem mondjuk előm, előd, hanem e helyett: eldődöm, eldődöd. Értelme: őseink, eldődeink, l. ŐS, ELDŐD. Dicső vitéz eleink.
"Hát még vagyon oly szív, mely rég őseinknek Emlékezetével áldoz eleinknek? Ányos Pál. | |
* | |
| (el-ő-i-n-te v. el-ő-i-n-te-en) ih. Kezdetben, mindenek előtt; régente, hajdanta. Eleinte ez mind máskép volt. Eleinte jól viselte magát. Eleinte azt hittem, hogy ... | |
* | |
| (el-ő-i-n-t-ěk-ěn v. el-ő-i-n-t-eg-en) határozó. Székely szó. A közelebbi napokban. Eleinteken nálunk járátok. (Kriza János gyüjteménye). Az ek vagy többesi rag, en végűl módosító raggal mint: napokon, vagy pedig eg ég képző, mint nálunk is hallani: eleintég, eleinteg, en toldattal. | |
* | |
| (eleitől-fogva) ih. Kezdettől, előről kezdve. Eleitől fogva mostanáig. | |
* | |
| l. ELEIBE és ELÉBE. | |
* | |
| (am. el-ő-je). Elő része, kezdete. Se eleje, se vége. Se eleje, se veleje, am. se füle se farka, csonka, hiányos, tartalmatlan valami. Elejét venni valaminek, am. kezdetben megakadályozni, eszközölni, hogy el se kezdődjék. | |
* | |
| (el-é-je) = elébe; l. ELÉ, (1) alatt. | |
* | |
| (elé jön) ösz. önh. 1) Jőve szem elé áll, szem elé lép. Lassanként egymás után eléjönnek a hivottak. 2) Átv. ért. ami eltévedt, elveszett, ismét elékerűl. Az ellopott jószág ritkán jön elé. | |
* | |
| (el-ejt) ösz. áth. Akarva vagy akaratlanul el- v. leesésre késztet. V. ö. EL, (2) és EJT. Elejteni a palaczkot. | |
* | |
| (el-ejtés) ösz. fn. Cselekvés, midőn valamit elejtünk. | |
* | |
| (a hellén nyelvből értelmezve am. védő, segitő) férfi kn. tt. Elek-ět. Alexius. Sz. Elek hitvalló v. Hitvalló sz. Elek. A római naptárban nyárhó 17-dikére esik. | |
* | |
| falu Arad megyében; SZENT~ mezőváros Vas megyében és falu Biharban; helyr. Elek-ěn, ~re, ~ről. | |
* | |
| mély hangon ~ALAK; l. ezt. | |
* | |
| (el-ék) ösz. főnévképző, pl. tölt-elék, főz-elék. Mély hangon ~alék, pl. áz-alék, told-alék, tart-alék. | |
* | |
| (elé-kerget) ösz. áth. Kergetve elé v. szem elébe hajt. Elékergetni a gulyába keveredett jármos tinókat. V. ö. ELÉ, (3) és KERGET. | |
* | |
| Molnár Albertnél egy az Elek szóval. l. ezt. | |
* | |
| falu Erdélyben, Alsó-Fejér megyében; helyr. Elekes-ěn, ~re, ~ről. | |
* | |
| (el-él) ösz. önh. Életét folytatja, meg nem hal. Még elélhet tudja Isten meddig. Holtig majd csak elélünk. Áthatólag tárgyesettel: 1) bizonyos időt életben eltölt. Elél még egy-két esztendőt. 2) Elfogyaszt, eleszik iszik valamit. Eléli minden vagyonát. | |
* | |
| (el-élemědětt) ösz. mn. Aki hosszu életet élve elkorhadt, elvénült. Elélemedett agg emberek. | |
* | |
| (el-élemědik) ösz. k. Élete hosszu időre terjedvén elkorhad. | |
* | |
| (elé-lopódzik) ösz. k. Lopódzva eléjő, azaz, titkon, sunnyogva, elébuvik. V. ö. ELÉ és LOPÓDZIK. | |
* | |
| (elé-lök) ösz. áth. Valamit úgy lök, meglök, hogy elényomuljon, lóduljon. | |
* | |
| (el-előz) ösz. áth. m. elelőz-tem, ~tél, ~ött. Előmunkát teljesít, öregéből, nagyjából elcsépel, péld. gabonát, magvas kendert. Kemenesali szó. | |
* | |
| (el-élt) ösz. mn. 1) A gyönyöröknek túlságos élvezése vagy sok viszontagságok, nyavalyák miatt időnek előtte megvénhedt, elkorhadt. Elélt fiatalság. 2) Életben eltöltött. Ha elélt napjaimra visszagondolok. | |
* | |
| (el-éltesědik) ösz. k. Elvénűl, elöregedik, agg korba jut. | |
* | |
| (elé-lükken) ösz. önh. Véletlenül eléáll. Székely szólás. (Kriza gyűjteményében). | |
* | |
| (el-em) fn. tt. elem-et. Eredeti értelménél fogva am. elő, első, ős valami. V. ö. EL, (1) és AM, EM, OM, ÖM képzők. Különösen. 1) A természettanban, a testnek azon alkotó részecskéi, melyekből az eredetileg öszveállott. Valamely testet elemeire feloldani. Különösen egyszerű elemek, melyek fölbonthatlanok, akár azért, mivel valósággal egyszerüek, akár azért, mivel a felbontásra megkivántató módok és eszközök még előttünk ismeretlenek. Ezek más néven vegyelemek vagy alapanyagok, melyek száma a tudomány jelen állásában a 60-at meghaladja, ilyenek a légnemü elemek: éleny, köneny, legeny, szeneny, fémnemüek: horgany, vas, réz, ezüst, arany stb. Megjegyezzük, hogy az any eny végzetet, mely az elem kifejezésére szolgál, oly testek mellé nem szükséges tenni, mely a természetben tisztán föltaláltatván már a köz életben is saját nevezettel bír, pl. vas, réz, ezüst, ón, ólom. Az arany szó, mely különben is több más nyelvcsaládokban feltaláltatik, már a köz életben is csak any végzettel divatos. 2) A tanrendszerben, a tudománynak első alapja, melyre az építve van. A nyelvtan, a számtan, a bölcselkedés elemei. 3) A nyelvtanban, az egyes szók alkotó részei. A szót elemeire felbontani, péld. e szónak utasok, elemei: ut-as-ok, ennek: verěget, elemei: ver-ěg-et. 4) Valamely szellemi, erkölcsi egésznek részei. Az európai nemzetek törvényei régi és újabb elemekből állottak öszve. 5) Átv. ért. olyas valami, ami nélkül el nem lehetünk, ami életünk szükségévé vált. Némely embernek bor, másnak játék az eleme. Akkor van elemében, ha főranguakkal társaloghat.
Ezen szóról sokan azt tartják, hogy az a latin elementum-ból metszetett el; azonban mellőzve, hogy ezt magában a latinban nem egykönnyen lehet megfejteni, s általán alimentum módosulatának hiszik, száz meg száz magyar példánk van reá, hogy az el dús sarjadékú tisztán magyar gyökünkből a legszabályosabban, s legegyszerűbben alakúlt. Az el gyöknek egyik közvetlen származéka elő, mely a régi nyelvemlékekben első értelemben is vétetett. Az ő képző, mint számtalanszor eléjön nyelvünkben, igen könnyen változott ü-vé, ez ismét valamelyik ajakhanggá, mint ezekben is nyel-ő nyel-v, ölő ölv, enyő v. enyű enyv, melyek mindkét alakban is léteznek vagy a tájbeszédben vagy a régi nyelvemlékekben. De az ajakhang sok esetben közbe veszen még egy segéd önhangzót is, mint al al-ó al-om és al-ap, figyel figyel-ő figyel-em, ural ural-ó ural-om, ol oló olv és olom v. ólom, jár-ó jár-v jár-om, sőt még további kisarjadzással is mint mer-ő mer-ev mer-ev-en, el-ő el-ev el-ev-en stb. V. ö. ~ALOM főnévképző. Jelen alakjában csak az újabb korban lett divatos, de eléjön elev alakban mint főnév már Molnár Albertnél is. | |
* | |
| (el-ěm) névképző, vastaghangon ~ALOM, l. ezt. | |
* | |
| (elé-mász) ösz. önh. Mászva szem elé jön, elényomúl. Eső után elémásznak odvaikból a békák. V. ö. MÁSZ.
ÉLEMĚDĚTT, (él-em-ěd-ětt) mn. tt. élemědětt-et. Nagy kort élt, vén koru. Élemedett ember. ÉLEMĚDIK, (él-em-ěd-ik) k. m. éleměd-tem, ~tél, ~ětt. Éltes koruvá lesz, vénűl, megvénűl, agg korba jut. | |
* | |
| (el-emel) ösz. áth. 1) Valamit egy helyről másra emelve tesz, visz, helyez által. V. ö. EL, (2) és EMEL. 2) Tréfás kifejezéssel: ellop. | |
* | |
| (el-émelyědik) ösz. k. Valamitől elundorodik, csömört kap. V. ö. ÉMELYEG, ÉMELYĚDIK. | |
* | |
| (el-émelyít) ösz. áth. Elundorít, kellemetlen íze által utálatra gerjeszt, fölkeveri a gyomrot. Az igen édes szerek elémelyítik a gyomrot. | |
* | |
| (el-emészt) ösz. áth. 1) Veszendővé tesz, elpazarol, elprédál, elsikkaszt. Elemésztette az apjáról maradt örökséget. 2) Titkon elöl, elfojt. Ha lehetne, egy kanál vízben elemésztene bennünket. V. ö. EMÉSZT. | |
* | |
| (el-emésztés) ösz. fn. 1) Elvesztés, elpazarlás, elsikkasztás. 2) Ölés, gyilkolás által titkosan véghez vitt elvesztés. | |
* | |
| (el-emésztődik) ösz. belsz. Magamagában elvész, elsikkad, mintegy önmagát elemészti. | |
* | |
| (el-em-ez) áth. m. elemez-tem v. elemzěttem, ~tél v. elemzěttél. ~ětt v. elemzětt, htn. ~ni v. elemzeni. Valamit első elemeire feloszlat, alkotó részeire szétválaszt, különösen a szók eredetét vizsgálja. Szókat elemezni. V. ö. ELEM. | |
* | |
| (el-em-ěz-és) fn. l. ELEMZÉS. | |
* | |
| (el-e-mez-ne, v. a második e csak közbeszurás levén: el-mez-ne, s am. elmeztelenült). Mondják Komárom vidékén Csalóközben, s Kemenesalján rendetlen, igen pongyola öltözködésü emberről; kin a mez csak imígyamúgy fityeg, s testének némely részei meztelenek. Elemezne czigánygyerek. Kassay szerént am. alamuszti, alamuszi, ahonnét ő ezekkel egy eredetűnek tartja. | |
* | |
| (el-em-i) mn. tt. elemi-t, tb. ~ek. 1) Ami valamely testnek, tudománynak, öszvegnek elemeit foglalja magában. V. ö. ELEM. Elemi számtan, elemi nyelvtan. Elemi részek. Elemi tanodák, könyvek, ismeretek. 2) A természet elemeitől származó, azokra vonatkozó. Elemi károk, csapások (tűz, víz által). | |
* | |
| (elemi-gyanta) ösz. fn. Olajfának gyantája. V. ö. GYANTA. | |
* | |
| (el-em-i-leg) ih. Elemi módon; elemek módjára, formájára; elemeire osztva. | |
* | |
| (elé-mozdít) ösz. áth. 1) Szem elébe mozdít, s ez az igazi jelentése. 2) Úgy mozdít valamin v. valamit, hogy előre nyomuljon, haladjon. Használtatik mind anyagi, mind szellemi értelemben. Jobban a 2-ik értelemben: előmozdít. V. ö. ELÉ, (3) és MOZDÍT. | |
* | |
| (elem-tan) ösz. fn. Tulajdonkép oly tan, mely anyagi vagy szellemi elemeket tárgyal. V. ö. ELEM. Némelyek különösen a chemia szót értették alatta, de helyette már közdivatra kapott a vegytan vagy vegyészet. Az elemtan tehát a vegytannak csak egy részét tenné, mely a testek elemeiről értekezik. | |
* | |
| (el-em-z) l. ELEMĚZ. | |
* | |
| (el-em-ěz-és) fn. tt. elemzés-t, tb. ~ěk. Valaminek első elemeire föloszlatása, alkotó részeire szétválasztása, különösen a szók eredetének vizsgálása. Szóelemzés. l. ELEM. | |
* | |
| (el-énekěl) ösz. áth. 1) Valamit énekszóval eléad. Elénekelni első hallásra a legnehezebb dallamokat. Régen hegedült arról szent Dávid, el is énekelte. (Km.) 2) Énekszóval elbucsúztat. Elénekelni a halottat. Szokottabban: kiénekel. 3) Folytonosan, tartósan énekel. Óránként elénekel. | |
* | |
| (el-enged) ösz. áth. és önh. 1) Valamely tartozásnak teljesítésétől fölment,fölszabadít. Elengedni az adót, az adósságot. Az egésznek árából egy részt elengedni. 2) Megbocsát. Most az egyszer elengedem amit vétettél. 3) Elolvad. Elengedt a hó. V. ö. ENGED. | |
* | |
| (el-engedés) ösz. fn. 1) Valamely tartozástól fölmentés. Adónak elengedése. 2) Megbocsátás. Bűnnek, büntetésnek elengedése. 3) Elolvadás. V. ö. ELENGED. | |
* | |
| kiavult fn. Bizonyos ezüstpénz neve volt 2-ik Lajos király alatt. "Eodem anno (1523) nova in Hungaria moneta cuditur Elenkesch vocata." Így ir Sigler Mihály. l. Bél App. p. 66. | |
* | |
| (el-enyěget) ösz. áth. Egy tőröl szakadt szó az enyészik igével, s am. elenyészni késztet, elbujtat, elrejt. V. ö. ENYĚGET. | |
* | |
| (el-enyelěg) ösz. önh. Folyvást, huzamosan enyeleg, enyelgéssel tölti az időt, enyelegve elmulat. V. ö. ENYELĚG. | |
* | |
| (el-enyészés) ösz. fn. Állapot, midőn valami elenyészik; valaminek elveszése, megsemmisülése, eltünése. V. ö. ENYÉSZIK. | |
* | |
| (el-enyészik) ösz. k. 1) Midőn valami végképen elvész, soha többé elé nem jő. A leélt idők elenyésztek. Az elköltött, elpazarlott pénz elenyészett. 2) Szem elől eltűnik, eltéved. Itt volt, s egyszerre elenyészett. V. ö. EL, (2) és ENYÉSZIK. | |
* | |
| (el-enyészt) ösz. áth. 1) Valamit veszendővé tesz, megsemmisít. Elenyészteni a sok pénzt. 2) Eltüntet, eloszlat. A nap heve elenyésztette a ködöt, a felhőket. V. ö. EL és ENYÉSZT. | |
* | |
| (el-enyésztés) ösz. fn. Cselekvés, mely okozza, véghez viszi, hogy valami elenyészszék; megsemmisítés, eltüntetés. | |
* | |
| (el-enyěz) ösz. áth. Mesterségesen, pl. bűvölés, szemfényvesztés által eltüntet, elrejt. V. ö. ENYÉSZIK és ENYÉZ. | |
* | |
| puszta Szabolcs megyében; helyr. Elepěn, ~re, ~ről. | |
* | |
| (el-eped) ösz. önh. Epedve elemészti magát, elfogy. Mély fájdalomban elepedni. V. ö. EL és EPED. | |
* | |
| (el-epedés) ösz. fn. Szomorkodó indulatban, pl. bánatban, búban, szerelemben elfonnyadás, elemésztődés, elfogyás. | |
* | |
| (el-epedt) ösz. mn. Lassu és tartós fájdalomban elfogyott, elemésztődött. | |
* | |
| (el-epésědik) ösz. k. Az epe ellepi, elterjed benne, ingerlékeny, haragos természetüvé leszen. | |
* | |
| (el-epeszt) ösz. áth. Valamely fájdalmas, lassan rágódó indulat elfonnyasztja, elemészti. Elepeszti a bú, a reménytelen szerelem. | |
* | |
| (el-épít) ösz. áth. Épitve elhasznál, épületre elkölt, fordít. Elépíteni minden pénzét. Elépíteni az öszvehordott köveket, téglákat. | |
* | |
| (el-ér) ösz. önh. 1) Bizonyos czélig, határig eljut. Éjszakára elérni a faluig, csárdáig. 2) Elnyúlik, elterjed, elhat. A királyok keze messze elér. Ezen kötél, egyik parttól a másikig elér. V. ö. EL, (2) és ÉR önh. | |
* | |
| (el-ér) ösz. áth. 1) Úton menve, az előtte haladót egészen megközelíti. Ő előbb indúlt el, mégis én elértem őt. 2) Bizonyos távolságot vagy távolságban levő tárgyat, testének valamely tagjával, vagy valamely eszközzel megillet. Lábával elérte a víz fenekét; kezével elérte a fán lógó gyümölcsöt. Csáklyával elérte a partot. 3) Bizonyos időt megél. Elértem életem 60-dik évét. V. ö. EL, (2) és ÉR áth. | |
* | |
| (elé-ránt) ösz. áth. Maga elébe vagy magához ránt, hirtelenében elévesz.
"Azt a gazda hogy měglátta, Egy nagy botot eléránta." Székely népköltési gyüjtemény. | |
* | |
| (el-érczűl) ösz. önh. Ércznek természetét, tulajdonságait ölti föl; érczczé változik el. | |
* | |
| (el-érczülés) ösz. fn. Elváltozás, midőn valamely ásvány idegen részekkel, pl. mirennyel vegyülve érczalakot ölt. | |
* | |
| (el-ered) ösz. önh. 1) El kezd folyni. Eleredt az orra vére. Elered a megrekedt víz, vizelet. 2) Elterjed a seb. (Kriza gyüjteménye). | |
* | |
| (el-erěget) ösz. áth. Egymás után elbocsát, elmenni enged. Eleregetni béke idején a katonákat. A bekötött lovakat eleregetni. V. ö. EL és ERĚGET. | |
* | |
| (elé-rěpűl) ösz. önh. Repűlve eléjő, elétűnik. Tavaszszal elérepűlnek a gólyák, fecskék. Az elhintett búzára elérepülnek a verebek, galambok. | |
* | |
| (el-érés) ösz. fn. 1) Teljes megközelítése annak, aki előre ment. 2) Bizonyos távolságra eljutás. 3) Valaminek kézzel lábbal, vagy akármely eszközzel megilletése. A víz fenekének elérése. V. ö. ÉR, önh. és áth. 4) A növény vagy gyümölcs kifejlődésének tetőpontja, midőn már veszni indul. V. ö. ÉRIK. | |
* | |
| (el-ereszt) ösz. áth. 1) Megengedi vagy eszközli, hogy elmenjen, elbocsát. Elereszteni iskolából a gyermekeket. Elereszteni az árkok közé szorított vizet. Elereszteni hordóból a bort. 2) Valamit tartani, szorítani megszűn. Elereszteni kézből a kötelet. V. ö. EL, (2) és ERESZT. | |
* | |
| (el-eresztés) ösz. fn. Cselekvés, mely által valakit vagy valamit eleresztünk, ezen igének minden értelmében. Foglyok eleresztése. Kötélnek eleresztése a kézből. | |
* | |
| (el-érhetetlen) ösz. mn. 1) Akit akár testi, akár erkölcsi vagy szellemi gyors haladásában megközelíteni, utólérni nem lehet. 2) Amihez eljutni lehetetlen. Elérhetetlen távolság, magasság. Mint határzó: elérhetetlenül. | |
* | |
| (el-érhetlen) ösz. mn. l. ELÉRHETETLEN. | |
* | |
| (el-érhető) ösz. mn. Akit vagy amit elérni, amihez eljutni, amit megnyerni lehet. V. ö. ELÉR. | |
* | |
| (el-érik) ösz. k. Az érésnek tetőpontját meghaladván veszésnek indúl. A körte szilva már maholnap elérik. | |
* | |
| (el-érkězés) ösz. fn. Távolról bizonyos helyre és időre eljutás. Máskép: megérkězés. | |
* | |
| (el-érkězik) ösz. k. Tulajdonképen időről mondjuk, midőn annak valamely pontja szaka elközelít, teljesedésbe jut. Elérkezett már azon idő, hogy dolgainkkal rendbe jőjünk. Személyről s oly dologról, mely nem időre vonatkozik, azt mondjuk megérkězik. (Megérkeztek a vendégek. Megérkezett a gőzhajó. Mikor érkezik meg a vonat a vasúton?). | |
* | |
| (el-ernyed) ösz. önh. Kopás, viselés által elritkúl. A szövetekről mondatik. Elernyed az ócska köpönyeg, ümög. Átv. ért. 1) a nagy szegénység miatt oda lesz; 2) nagy munkában ellankad, elerőtlenűl; 3) elsenyved. V. ö. ERNYED. | |
* | |
| (el-ernyedés) ösz. fn. Valamely szövetnek ruhának viselés által elmállása, elritkulása. Átv. ért. végső romlásig elszegényedés; ellankadás, elsenyvedés. | |
* | |
| (el-erőtlenědés) ösz. fn. Gyengülő állapot, midőn a test lassan-lassan minden erejét elveszti. | |
* | |
| (el-erőtlenědik) ösz. k. Lassan-lassan minden erejét elveszti. Vénségre elerőtlenedik a test. A hosszas nyavalyában elerőtlenedett. Sok munkában elerőtlenedni. | |
* | |
| (el-erőtlenít) ösz. áth. Okozza, eszközli, hogy a test végkép erőtlenné legyen. V. ö. ERŐTLEN. | |
* | |
| (el-erőtlenítés) ösz. fn. Valakinek v. valaminek minden erejétől megfosztása, erőtlenné tevése. V. ö. EL, (2) és ERŐTLENITÉS. | |
* | |
| (el-erőtlenűl) ösz. önh. Lassan-lassan erőtlen állapotba megy által, erejét elveszti. Sok és súlyos munkában elerőtlenűlni. | |
* | |
| l. ELERŐTLENĚDÉS. | |
* | |
| (el-ért) ösz. mn. Idején túl érett, annyira kifejlődött, hogy ezután már nem gyarapodni, hanem veszni fog. Elért gyümölcs. Máskép: elérětt. V. ö. ELÉRIK. | |
* | |
| (el-ért) ösz. áth. Valaminek értelmét felfogja, jelentését, czélzását, eszével föléri. Elérti amit mondok. Elérti a tréfát. Másképen: megért. V. ö. EL, (2) és ÉRT áth. | |
* | |
| (el-értéktelenít) ösz. áth. Eszközli, okozza, hogy valami egészen értékét veszsze, hogy ára, becse ne legyen. | |
* | |
| l. ELÉRZÉKÉNYÜLÉS. | |
* | |
| (el-érzékěnyědik) ösz. k. Az érzéstől mintegy elolvad, ellágyúl. Elérzékenyedem, midőn sirást hallok. A szívhez szóló beszédre elérzékenyednek a hallgatók. Igen lágy szivű, hamar elérzékenyedik. | |
* | |
| (el-érzékěnyít) ösz. áth. Egészen érzékenynyé tesz, ellágyít, részvétre, sirásra stb. indít. Az árvák keserű panasza elérzékenyítette szívemet. | |
* | |
| (el-érzékěnyítés) fn. Ellágyítás, részvétre indítás. V. ö. ELÉRZÉKENYÍT. | |
* | |
| (el-érzékěnyűl) ösz. önh. Érzékenynyé változik el, szive ellágyul, elolvad. A legkeményebb szív is elérzékenyűl, midőn e csapást látja. | |
* | |
| (el-érzékěnyűlés) ösz. fn. Érzékenynyé változás. | |
* | |
| (el-érzékěnyült) ösz. mn. Érzékenynyé változott, érzékenynyé lett, ellágyult, megindult szívü. Elérzékenyült hallgatók. | |
* | |
| (el-e-ség, él gyöktől) fn. tt. eleség-ět. Általán, minden, mi az állatoknak eledelűl szolgál. Gyünév lévén nem mondatik egyes eledelről, hanem több vagy nagyobb mennyiségben öszvegyüjtött felől. Ilyenek. 1) Család vagy testület szükségére beszerzett enni való. Hadi, tábori eleség. 2) Takarmány, máskép szüleség, a barmok számára takarított széna, szalma, zab stb. V. ö. ÉL ige, és ELEDEL. | |
* | |
| (eleség-adó) ösz. fn. l. ELESÉGVÁM. | |
* | |
| (eleség-árus) ösz. fn. Kereskedő, üzér, kofa stb. aki eleségnemü czikkeket árul. | |
* | |
| (eleség-vám) ösz. fn. Némely országokban divatozó adó, fogyasztási adó neme, melyet a vásárlott vagy vásárlandó eleségtől fizetni kell. | |
* | |
| (eleség-vám-levél) ösz. fn. Bizonyítvány, mely szól a lefizetett eleségvámról. V. ö. ELESÉGVÁM. | |
* | |
| (eleség-vám-mentes) ösz. mn. Ki eleségvámot fizetni nem tartozik, vagy mitől eleségvámot fizetni nem kell. Eleségvámmentes áruczikkek. | |
* | |
| (eleség-vámos) ösz. fn. Hatósági, nevezetesen pénzügyérségi személy, tisztviselő, vagy az eleségvám haszonbérlője, ki a határozott eleségvámot beszedi. | |
* | |
| (el-esés) ösz. fn. Tulajdonkép: a járókelő állatnak lerogyása, eldőlése, midőn sulyegyenét veszti. Ki az eleséstől fél, ne menjen a jégre. (Km). V. ö. ESÉS. | |
* | |
| helység Hont megyében; helyr. Elesfalu-ba, ~ban, ~ból. | |
* | |
| (el-esik) ösz. k. Tulajdonkép: elesik a járókelő (nem csúszó mászó) állat, midőn sulyegyenét vesztve eldől, lerogy. A kis gyermek, mig járni megtanul, gyakran elesik. Elesett a lúd a jégen, majd fölkel a jövő héten. (Népd). Átv. ért. valamely reménytől, keresettől, vagyontól megfosztatik. Elesett a várt örökségtől. Elesett a reméllett hivataltól. | |
* | |
| (el-esküszik) ösz. k. 1) Folytonosan esküszik. 2) Esküvel eltagad, s ekkor áthatólag használtatván tárgyesetet kiván. Elesküszi a hitét, nemzetét, hazáját. | |
* | |
| (el-esküvés) ösz. fn. Esküvel erősített eltagadás. | |
* | |
| (el-estvelědés) ösz. fn. 1) A napnak lealkonyodása. 2) Estveli ideig eljutás, elkésés. | |
* | |
| (el-estvelědik) ösz. k. 1) Az idő késő estére hajlik. 2) Valakit a késő est elér. Elestveledtünk már, tovább nem mehetünk. | |
* | |
| (elé-szalad) ösz. önh. Szaladva eléjön, elétünik. V. ö. SZALAD. | |
* | |
| (elé-szállingózik) ösz. k. Egyenként jön elé, mintegy szálanként nem csoportban mutatja magát. | |
* | |
| (elé-szerketél) ösz. áth. Székely szó am. elékeresgél. (Kriza János). | |
* | |
| (el-ěszik) ösz. k. 1) Folytonosan, tartósan eszik. Eleszik két három óráig, míg jól lakik. 2) Áthatólag: valamit evéssel fölemészt. Eleszi társai elől a legjobb falatokat. | |
* | |
| (elé-szólít) ösz. áth. Valakit szólít, illetőleg hí, hogy jőjjön elé. Elészólítani a szolgákat, a poroszlókat. | |
* | |
| (elé-szökik) ösz. k. Szökve eléjön, eléáll. A kecske elészökik a galyak közől. V. ö. SZÖKIK. | |
* | |
| (el-ő-st-ebb, l. ELŐST) régies ih. a mai előbb helyett. "Kiről elesztebb beszéd lött vala." "Ez elesztebb Mesopotamiában lakozott." "Kit immár elesztebb Adárnak mondnak vala." Bécsi codex. "És hogy áldoznék elesztebb ő neki." Szent Katalin legendája. "Elesztéb lássok azt meg, hogy hányképen leszön az rágalmasság." "Oly embör, ki megyön szerzetbe, elesztéb Istennek adja mindön ez velági jószágát." Góry-codex. Eléjön a Nádor-codexben s Debreczeni Legendáskönyvben is. V. ö. ELŐST. | |
* | |
| (elesztebb-beli) ösz. mn. Régies a mai előbbi, előbbeni helyett. "Az elesztebeli napok szerént." Bécsi codex. | |
* | |
| (el-esztergáz) ösz. áth. Valamit esztergai eszközzel elnyes. V. ö. ESZTERGA. | |
* | |
| (elé-taszít) ösz. áth. Taszítva elő- vagy előre nyom; az utóbbi értelemben jobban: előtaszít. Elétaszítani az árus ládákat. Elétaszítani a menéstől vonakodót. V. ö. ELÉ, (2) és TASZÍT. | |
* | |
| (el-ětet) ösz. áth. 1) Mezőt, füvet, takarmányt vagy akármely eleséget a barom által fölemésztet. Eletetni a vetéseket, a szomszéd buzáját. 2) Szilárd testet bizonyos olvasztó szer által elkoptat, részekre feloszlat. A holttetemet pokolkővel, a vasat választó vízzel eletetni. V. ö. ĚTET. | |
* | |
| (elé-tol) ösz. áth. Tolva elé mozdít, eléállít. Told elé a kocsit és fogj be. | |
* | |
| (elé-tolakodik) ösz. k. Tolakodva elé- vagy előre jön. A nagy tömeg közől elétolakodni. V. ö. ELÉ, (3) és TOLAKODIK. | |
* | |
| (elé-tör) ösz. önh. Erőszakosan, vagyis a körülötte vagy előtte álló akadályokat elrontva, szétzúzva elé avagy előre nyomúl. | |
* | |
| (elé-ugrat) ösz. mivelt. Lovas emberről mondatik, midőn lóháton hirtelen eléterem valahonnan. Eléugratott a rejtekből. | |
* | |
| (elé-ugrik) ösz. k. Ugorva itt vagy ott terem, elétünik, eléáll. A vitéz veszélyben látván bajtársát legott eléugrott. Hegedóüszóra eléugranak a legények. | |
* | |
| (elé-úszik) ösz. k. Úszva elésiet, eléjön. A vízbe dobott uszkár ismét eléúszik. | |
* | |
| (el-ev) fn. tt. elev-et. Molnár Albertnél tanigazság, melyet előre fölteszünk, mint bebizonyított dolgot. (Lemma). | |
* | |
| (el-ev-e) ih. Előre, mindenek előtt, elő időben. Azt eleve láttam, tudtam. Eleve megértettem, eleve megmondottam. Régibb iratainkban a térről is mondatik. Eleve megyen vala. Eleve jőnek. (Tatrosi cod.). Legrégibb nyelvemlékünkben szintén a föntebbi módon írva mint főnév jelent istent: Teremteve eleve mi isemucut, azaz teremté elő vagy élő (isten) mi ősünket. Révai fejtegetése szerént am. élő (vivens), azon időben tehát szerinte az Isten szó mellett ez is divatozott volna, mely a héber syrus, chaldeai nyelvben is él, el, eloa, elohu alakokban fordúl elé. Antiq. Lit. Hung. 122. stb. l. V. ö. ELEVEN. | |
* | |
| (el-eved) ösz. önh. Az ev elterjed rajta, ev lepi el. Eleved a seb. V. ö. EV. | |
* | |
| (el-evedés) ösz. fn. A sebnek, kifakadásnak azon foka, midőn evbe megyen által. V. ö. EV. | |
* | |
| (eleve-érő) ösz. mn. Korán érő, jókor érő. Eleveérő körte, cseresznye, burgonya, kukoricza. | |
* | |
| (el-ev-en, él gyöktől) mn. tt. eleven-t, tb. ~ek. 1) Lényről mondatik, mely él, melynek életműködései gyakorlatban vannak. Hogy ne ugrálna az eleven, mikor a holt is mozog. (Km). A Bécsi codexben az Istenről is mondatik: "Mert nem imádok kézzel alkotott bálványokat de eleven Istent, ki teremtette mennyet és földet." Dániel proféta 14. fejezet. Ma: élő Isten. Miből megtetszik, hogy az eleven vagy élő Isten a bálvány-nak tétetik ellenébe. 2) Ép, mozgó, romlatlan, élénk. Eleven szín, eleven szemek, eleven kéneső, eleven föld, eleven szén. Átv. Valakinek elevenére tapíntani, elevenébe hatni, azaz érzékeny oldalát érinteni. A Debreczeni Legendáskönyben: eleveny.
Eredetre nézve az él ige részesülőjének (élő, éleve) származéka, s képzésre olyan, mint: merő, merev, mereven. Ilyformán fejlett ki a hal-ból halavány, tel-ből televény, kel-ből kelevény. | |
* | |
| (el-ev-en-ěd-és) fn. tt. elevenědés-t, tb. ~ěk. Élni kezdés. Élénkülés. V. ö. ELEVENĚDIK. | |
* | |
| (el-ev-en-ěd-ik) k. m. elevenědtem, ~tél, ~ětt. 1) Ami életnélküli volt, vagy megholtnak látszott, élni kezd. A tetszhalott elevenedik. A kiszáradva hevert békák elevenednek, midőn eső éri őket. 2) Élénk, vidor, mozgékony kezd lenni. A lábadozó betegnek szemei, orczái elevenednek. | |
* | |
| (el-ev-en-en) ih. Élve, nem halva, nem dögölve. Némely halakat elevenen, némelyeket döglötten visznek a piaczra. Elevenen eltemetni valakit. | |
* | |
| (el-ev-en-ěsz-ik) k. Csak a jelen időben használtatik ezen alakjában, a többi időket és módokat az elevenědik igétől kölcsönzi, lásd: ELEVENĚDIK. | |
* | |
| (eleven-gyökér) ösz. fn. l. CZITVOR. | |
* | |
| (el-ev-en-ít) áth. m. elevenít-ětt, htn. ~eni v. ~ni. 1) Ami nem él vagy megholt, megdöglött, azt életre támasztja, elevenné teszi. V. ö. ELEVEN. 2) Élénkké, vidorrá, mozgékonynyá tesz. A jó bor föleleveníti a szomorúkat. | |
* | |
| (el-ev-en-ít-és) fn. tt, elevenítés-t, tb. ~ěk. Cselekvés, mely által valaki vagy valami elevenné lesz. | |
* | |
| (el-ev-en-ít-ő) mn. tt. elevenítő-t. 1) Elevenné tevő, életre támasztó, fölélesztő. 2) Vidító, élénkké tevő. Elevenítő mulatságok, szerek. | |
* | |
| (el-ev-en-ke) mn. tt. elevenkét. Virgoncz, élénkded. Mondatik kisebb állatokról, melyek élénksége aránylag nem nagy hatásu, és ifjakról, leányokról, gyermekekről. | |
* | |
| (el-ev-en-kěd-ik) ösz. k. m. elevenkěd-tem, ~tél, ~ětt. Elevenen viseli magát, élénk, vidor, fürge mozgásokat tesz, gyakorol. | |
* | |
| (eleven-kék) ösz. mn. Világos kék, igen kék. Elevenkék szövet. Elevenkék szemek. | |
* | |
| (eleven-kéneső) ösz. fn. l. KÉNESŐ. | |
* | |
| (eleven-olaj) ösz. fn. Földi olaj, földi gyanta. | |
* | |
| (el-ev-en-ség) fn. tt. elevenség-ět. Az ép testben a vér könnyü forgásának jelensége, mely leginkább vidor, élénk, mozgékony lejtésekben mutatkozik. Elevenség a szemekben, a járásban, menésben, a beszédben. Átv. ért. a léleknek ébersége, könnyü repkedése, a tárgyak fris felfogásában ügyessége. | |
* | |
| (eleven-sövény) ösz. fn. Általán élő cserjékből, bokrokból, növényekből álló sövényféle kerítés. Külőnösen l. FANZÁR (Lycium). | |
* | |
| (eleven-szén) ösz. fn. Égő szén, parázs. V. ö. SZÉN. | |
* | |
| (eleven-szülő) ösz. mn. Általán, ami elevent szűl. Különösen az állatok azon osztályairól mondatik, melyek nem tojások, hanem élve hozott magzatok által szaporodnak és tenyésznek, milyenek az emlős állatok. | |
* | |
| (el-ev-en-te vagy ~ten) ih. 1) Elevenen, azaz élve, nem halva. Elevente eltemetni valakit. Elevente megnyúzni a békát. 2) Éltében, midőn még eleven vagy élő volt "Mert e hitető még elevente (vivens) így mondott." Tatrosi codex. Máté 27. A régi magyar Passióban: "Mert ez csalárd mondotta még eleventébe." Olyan mint ifjonta, éjente, naponta (melyet hibásan használnak 'naponként' helyett). | |
* | |
| ELEVENÜL, (el-ev-en-űl) ih. l. ELEVENEN, ELEVENTE. | |
* | |
| ELEVENÜL, (el-ev-en-űl) önh. 1) Élettelen, vagy holtnak tetszett állapotból élő állapotba megy által. Fölelevenűlnek a holtak is, ha ez történik. 2) Vidámúl, élénkké lesz, neki frisűl. | |
* | |
| (eleven-vörös) ösz. mn. Világos vörös, mely a sötét vagy haragos vörösnek ellentétetik. Elevenvörös pipacsok. | |
* | |
| (eleve-rendél) ösz. áth. Valakinek jövendő sorsát előre elhatározza, valakit bizonyos állapotra vagy czélra szán. | |
* | |
| (eleve-renděltség). Hittani ért. a régi Pelagiánusok tana, mely szerint az Isten előre meghatározta az egyes emberek üdvözülését vagy elkárhozását, nem tekintvén azok erényes vagy gonosz tetteikre. (Praedestinatio). | |
* | |
| (elev- v. eleve-érő) ösz. mn. Korán, jókor érő. Elevérő burgonya, kukoricza. Használják Gömörben, Bodrogközben stb. Eredetileg: eleve érő. | |
* | |
| (el-evesědik) ösz. k. Egész terjedelmében evessé leszen, ellepi az ev. Elevesedett a seb. | |
* | |
| (elé-věsz) ösz. áth. Valamely félre álló, elrejtett, eltett tárgyat szem elé hoz, magához vesz. Unalmában elévesz egy könyvet, és olvas. Vedd elé, ha eltetted. Ha el nem költötted volna, jó lenne most elévenni. Ha eléveszem azt a botot. | |
* | |
| (el-evez) ösz. önh. Evezve odább halad, csónakon, dereglyén stb. eltávozik. Általán, evezős, vizi jármüvön elmegy. | |
* | |
| (el-evezés) ösz. fn. Evezve tovább haladás, eltávozás, illetőleg: elladikázás, elcsónakozás, elhajózás. | |
* | |
| (el-évít) ösz. áth. Valamely jogot elévűltté tesz. Máskép: elidősít. V. ö. ELÉVÜLT, ELÉVŰL. | |
* | |
| (el-évítés) ösz. fn. Valamely jognak elévültté tétele. Máskép: elidősités, idősités. | |
* | |
| (el-évűl) ösz. önh. Bizonyos, a törvény által meghatározott idő alatt nem gyakoroltatott valamely jog megszünik, sőt ezáltal gyakran másik részről életbe lép, pl. ha valaki bizonyos birtokban a törvény által határozott idő alatt jogát nem gyakorlá, hanem azt más tevé, anélkül hogy akadályoztatott, vagy zavartatott volna benne; az ily birtok, az azt használó részére és javára elévűl, máskép: elidősűl, s ezen elévülés arra nézve, akire az így elévűlt jog ruháztatott, némely jogászok által és polgári törvénykönyvekben, pl. az osztrákban, elbirtoklásnak mondatik. | |
* | |
| (el-évülés) ösz. fn. Midőn valamely jog, az eredeti jogbirtokosnak elhanyagolása miatt, bizonyos idő mulva elenyész és gyakran egy másikra, t. i. arra száll, ki azt azon idő alatt akadály és ellenvetés nélkül használá vala. Máskép: elidősülés, idősűlés, idősűlet (Praescriptio). V. ö. ELÉVŰL. | |
* | |
| (el-évült) ösz. mn. 1) Elévülés által másra szállt. Elévült jog, birtok. V. ö. ELÉVŰL, ELÉVÜLÉS. 2) Kórtanilag: megrögzött, meggyökeresedett (nyavalya, kórbaj). Elévült betegségek. | |
* | |
| (el-facsar) ösz. áth. Facsarva elfordít, más irányt ad neki. V. ö. FACSAR, és CSAVAR. | |
* | |
| (el-facsarás) ösz. fn. Valaminek facsarás általi elfordítása. | |
* | |
| (el-fagy) ösz. önh. Fagy által elromlik. Mondatik a növényekről és állatokról, midőn életműszereik vagy tagjaik a nagy hideg által elfonnyadnak, elsenyvednek, s további működéseikben akadályozvák. Elfagytak a vetések, szőlők. Elfagyott keze, lába, orra, füle. V. ö. FAGY, önh. | |
* | |
| (el-fagyás) ösz. fn. Az állati vagy növényi testnek, műszereknek fagy általi megromlása, V. ö. FAGY, önh. | |
* | |
| (el-fagyott) ösz. mn. Fagy által megromlott. Elfagyott kezek, lábak. Elfagyott gabona, szőlő. V. ö. FAGY. | |
* | |
| (el-fajlik) ösz. k. Szokottabban l. ELFAJZIK. | |
* | |
| (el-fajúl) ösz. önh. Eredeti fajától eltér, más természetet ölt, mint eredeténél fogva kellene birnia; elsatnyúl, elhitványúl. Néha a vitéz, bátor apák gyermekei gyávákká fajulnak el. Elfajúl a barom, a növény, midőn nem hasonló nemes faj által szaporodik, tenyészik. Kórtanilag: elfajulnak a nyavalyák, midőn újabb, s egészen különböző kórjelekkel tünnek föl. Erkölcsi ért. gonoszszá, erkölcstelenné változik el. Elfajult gyermek. V. ö. FAJ. | |
* | |
| (el-fajulás) ösz. fn. Az eredeti fajtól eltérés, midőn az állat vagy növény más természetet ölt, mint eredeténél fogva kellene birnia. V. ö. ELFAJÚL. | |
* | |
| (el-fajult) ösz. mn. Önfajától eltért, elütött; elsatnyult, elhitványúlt; az erkölcsiség útjáról eltévelyedett, gonosz. Öseitől elfajúlt nemzedék. Elfajult gonosz fiú. V. ö. FAJ, ELFAJÚL. | |
* | |
| (el-fajultság) ösz. fn. Az állatnak vagy növénynek azon állapota, midőn eredeti fajának jellemeiből ki van vetkőzve. Erkölcsi ért. az erény útjáról elvetemedés. | |
* | |
| (el-fajzás) ösz. fn. Az állatnak vagy növénynek eredeti nemétől inkább külső, mint belső okokból történő eltérése. | |
* | |
| (el-fajzik) ösz. k. Inkább külső, mint belokoknál fogva tér el fajától, milyenek az állatok és növényekre nézve a föld, az éghajlat, a táplálék változtatása, fajok keveredése stb. | |
* | |
| (el-fajzott) ösz. mn. Eredeti fajának jelleméből, leginkább külső okoknál fogva kivetkőzött, más fajuvá változott. Idegen éghajlat alatt elfajzott állatok, növények. | |
* | |
| (el-fakad) ösz. önh. Fakadva szétmegy, elömlik, elreped. A megnyomott halhólyag elfakad. Elfakad az igen teljes szőlőszem. Elfakadni sírva vagy nevetve, azaz a sirást vagy nevetést többé el nem nyomhatva annak szabad menetelt engedni. V. ö. EL, (2) és FAKAD. | |
* | |
| (el-fakadás) ösz. fn. Valamely testnek a rendes terimében meg nem férhetése miatt szétömlése, kitörése, szétpattanása. | |
* | |
| (el-fakaszt) ösz. áth. Nyomás, öszveszorítás által valamit elfakadni kényszerít. Elfakasztani a felfútt hólyagot, a meggyűlt sebet. V. ö. ELFAKAD. | |
* | |
| (el-fakasztás) ösz. fn. Valamely felfútt, feldagadt testnek olyatén nyomása, megszorítása, melyre az elfakadni kénytelen. V. ö. ELFAKASZT. | |
* | |
| (el-fal) ösz. áth. Falva, azaz mohón, nagy darabokban eleszik valamit. Az ebek elfalják egymás elől a konczokat. V. ö. EL, (2) és FAL. | |
* | |
| (el-fanyalodik) ösz. k. Hosszas várakozás, sikeretlen kérés, koldulás után rosz kedvvel tovább áll, elsompolyog, mintegy fanyar, savanyú arczczal eltávozik. V. ö. FANYALODIK. | |
* | |
| (el-fanyarodik) ösz. k. Lassan-lassan fanyar izüvé lesz. V. ö. FANYAR. Átv. ért. kedvetlen, savanyú ábrázatba öltözik, nyájas lenni megszün. | |
* | |
| (el-fanyarúl) ösz. önh. l. ELFANYARODIK. | |
* | |
| (el-fárad) ösz. önh. Izmai, idegei a mértékfölötti mozgásban, működésben ellankadnak, s nyugalomra hajlanak. Sok járásban, munkában elfáradni. V. ö. EL, (2) és FÁRAD. | |
* | |
| (el-fáradás) ösz. fn. A testi erőnek lankadó állapota, midőn a mozgást, munkát, terhet stb. nem bírja. | |
* | |
| (el-farag) ösz. áth. Faragva elmetsz, eldarabol. Elfaragni a patkólandó ló körmét. A kard végét elfaragni, hogy hegyes legyen. A fenyűt igen elfaragták az ácsok. | |
* | |
| (el-faragcsál) ösz. áth. és gyak. kicsinyező. Faragcsálva kis darabokra elmetél. | |
* | |
| (el-fáraszt) ösz. áth. Az izmokat, idegeket mértékfölötti mozgalom által ellankasztja, elgyöngíti. Elfárasztani sebes hajtással vagy lovaglással a lovakat. V. ö. EL, (2) és FÁRASZT. | |
* | |
| (el-fárasztás) ösz. fn. Az izmoknak, idegeknek tulságos megfeszítés általi ellankasztása, elgyöngítése. V. ö. ELFÁRASZT. | |
* | |
| (el-fárít) ösz. áth. Szokottabban l. ELFÁRASZT. | |
* | |
| (el-fárítás) ösz. fn. Szokottabban l. ELFÁRASZTÁS. | |
* | |
| (el-farol) ösz. önh. Farolva félre nyomúl, félre fordúl, félre csúsz. Elfarol tulajdonkép a barom, midőn farral másfelé fordúl. Átv. ért. elfarol a kocsi, szekér, szán, midőn hátulja más irányban mozdúl, mint az eleje. V. ö. FAROL. | |
* | |
| (el-fásít) ösz. áth. Merevedtté, merevvé tesz, rugékonyságától megfoszt, érzéketlenné, tompává változtat. Elfásítja szivét a sok és mély bánat. V. ö. ELFÁSÚL. | |
* | |
| (el-fásúl) ösz. önh. Megmerevedik, oly érzéketlenné lesz, mint a fa. Leginkább átv. ért. jelenti a léleknek azon állapotát, midőn rugékonysága elvész, s a külső benyomások nem hatnak reá, mi rendszerént a nagy és sok szenvedés következménye szokott lenni. | |
* | |
| (el-fásult) ösz. mn. megmerevedett, rugékonyságából kivetkezett, érzéketlen, tompa. Elfásult sziv. V. ö. ELFÁSÚL. | |
* | |
| (el-fázik v. fázódik) ösz. k. A hideg által- és keresztüljárja, igen megfázik. V. ö. FÁZIK. | |
* | |
| (el-fěcsěg) ösz. önh. Fecsegve elbeszélget. A dajka elfecseg a kisdedekkel. Áthatólag: fecsegve kibeszél, elmond valamit. Elfecsegi a ház titkait. Elfecsegi otthonn, mit másutt látott, hallott. V. ö. FĚCSĚG. | |
* | |
| (el-fecsérěl) ösz. áth. Aprólékosan, csippelcsuppal, egymás után elveszteget, elpazarol. Nyalánkságokra, csecsebecsékre elfecsérli pénzét. V. ö. FECSÉRĚL. | |
* | |
| (el-fecsérlés) ösz. fn. Aprólékos elpazarlás, elvesztegetés. | |
* | |
| (el-fěd) ösz. áth. Eltakar, valaminek a felszinét szem elől elrejti. Elfedni tenyerével az arczát. Szőlős gazdáknál: a tőkét a hideg elől földdel betakarja. V. ö. FĚD. | |
* | |
| (el-fědés) ösz. fn. Cselekvés, midőn valamit vagy holmit elfedünk, eltakarunk, szemek elől burok, lepel alá rejtünk. | |
* | |
| (el-fěděz) ösz. áth. Valamit minden oldalról, vagy több tárgyat elfed, eltakar, lepel alá rejt. V. ö. FED. | |
* | |
| (el-fej) ösz. áth. Az emlőkből a tejet kinyomkodja, kihüvelykeli. A fejést elvégzi. | |
* | |
| (el-fejt) ösz. áth. Ami tűvel öszve volt varrva vagy öszvefűzve, azt szétbontja. Elfejteni a hibásan varrt üngöt. Elfejteni az ócska hálót. V. ö. FEJT. | |
* | |
| (el-fejtés) ösz. fn. Cselekvés, midőn valamit elfejtünk. V. ö. ELFEJT. | |
* | |
| (el-fekélyěsědik) ösz. k. A fekély lassan-lassan ellepi, elterjed rajta. Elfekélyesedik egész teste. V. ö. FEKÉLY. | |
* | |
| (el-fekélyěsít) ösz. áth. Fekélyessé tesz, a fekélyt elterjeszti valamely testen. V. ö. FEKÉLY. | |
* | |
| (el-feketít) ösz. áth. 1) Eszközli, azt teszi, hogy feketévé legyen. 2) Átv. ért. Erkölcsi oldalát igen rosz szinben tünteti elé. | |
* | |
| (el-feketědik) ösz. k. Lassan-lassan fekete szinűvé leszen. | |
* | |
| (el-feketűl) ösz. önh. l. ELFEKETĚDIK. | |
* | |
| (el-fekszik) ösz. k. 1) Tartósan, folytonosan fekszik. Elfekszik néha délig is az ágyban. 2) Fekünni megy. Már mind elfeküttek a munkások. 3) Máshová fekszik. Az ágyról elfeküdt a pamlagra. | |
* | |
| (el-fel) ösz. igekötő, melyben az el a fel nyomosbítására szolgál.
"Az Szent Iván tüzét el-felrakták vala, Mesterséggel azt mind csenáltatták vala." Istvánfi Pál a XVI. században. | |
* | |
| (el-feled) ösz. áth. 1) Emlékezetéből elszalaszt. Elfeledte, amit mondtam neki. 2) Kitanúl, ügyességét elveszti. Elfeledi az írást, olvasást, hegedülést. V. ö. FELED. | |
* | |
| (el-feledés) ösz. fn. 1) Valaminek az emlékező tehetségből elszalasztása. 2) Bizonyos ügyességből kitanulás. | |
* | |
| (el-feledkězik) ösz. k. Valamit emlékezetéből elszalaszt, kiejt, nem emlékezik. Mindenről elfeledkezik. Magáról elfeledkezik, azaz rangját, hivatalát, állását, körülményeit, viszonyát, emberi méltóságát tekintetbe nem veszi. | |
* | |
| (el-feledhetetlen) ösz. mn. Ami soha ki nem mehet emlékezetünkből. Elfeledhetetlen a nap, melyen e sebet kaptam. Elfeledhetetlen kedves. Mint határozó: elfeledhetetlenül. | |
* | |
| lásd: ELFELEDHETETLEN. | |
* | |
| (el-feledség) ösz. fn. 1) Az emlékező tehetség hibája, midőn a történtekre vissza nem emlékezik. 2) A történt dolognak azon állapotja, melynélfogva emléke ki van veszve. Lassan-lassan minden elfeledségbe megy. | |
* | |
| (el-félegěl) ösz. áth. Székely szó. Félig-meddig mond el, csak felibe teszi. Csak elfélegeli a beszédet. (Kriza). | |
* | |
| l. ELFELED, ELFELEDÉS. | |
* | |
| (el-felesěl) ösz. önh. és áth. 1) Hosszasan, tartósan felesel. Ha megboszontják, órákig elfelesel. 2) Feleselve eltagad, elvitat valamit. | |
* | |
| (el-fen) ösz. áth. Fenve elkoptat. Elfenni köszőrükövön a kés élét vagy sarját. V. ö. EL és FEN. | |
* | |
| (el-fenűl) ösz. önh. Fenevad természetűvé, vagy ráknemű kórrá változik el. V. ö. FENE. | |
* | |
| (el-fenyěget) ösz. áth. Fenyegetve elűz, elijeszt, elkerget, eltávolít. Elfenyegetni a tilosban járó vadászokat. V. ö. FENYĚGET. | |
* | |
| (el-fér) ösz. önh. Bizonyos térben elegendő helye van. Ezen kamrában ezer mérő jószág elfér. Sok jó ember elfér egy kis helyen. (Km). | |
* | |
| (el-ferdít) ösz. áth. Egészen ferdévé teszen; másfelé csavar. Átvitt értelemben: a beszédet elferdíteni am. a beszédnek ferde, nem szándékolt értelmet adni. | |
* | |
| (el-ferdűl) ösz. önh. Egészen ferdévé lesz. Elferdül a csizma sarka. Elferdűl a roszúl rakott kazal. | |
* | |
| (el-férgesědik) ösz. k. Elszaporodnak benne a férgek. Az elérett turó elférgesedik. | |
* | |
| (el-férjez) ösz. áth. A leányt férjhez adja. Népnyelven nincs szokásban, csak némely irók használják. | |
* | |
| (el-fesel) ösz. önh. Szokottabban l. ELFESLIK. | |
* | |
| (el-feslés) ösz. fn. A varrásnak, kötésnek szétfoszlása, elszakadása. | |
* | |
| (el-feslik) ösz. k. A varrás elfoszlik, elszakad. Elfeslik a ruha, azaz a varrása foszlik el, nem a kelméje, szövete. V. ö. FESLIK. Mondatik a fák héjairól is, midőn lehámlanak. Feslik a hárs. (Km). | |
* | |
| (el-fest) ösz. áth. Festés által elhasznál, elfogyaszt. Minden festékét elfestette már. V. ö. FEST. | |
* | |
| (el-fésűl) ösz. áth. Fésüvel elsimít, elhárít. Elfésülni a hajat egyik oldalról a másikra. V. ö. EL és FÉSŰL. | |
* | |
| (el-fiasodik) ösz. k. Mondjuk az emlős állatokról általán, midőn elszaporodnak, fiakat, kölykeket stb. nemzenek, szülnek. | |
* | |
| l. KIFICZAMÍT; KIFICZAMODIK. | |
* | |
| (el-ficczent) ösz. áth. Elhibáz nyelvével. Székely szó. | |
* | |
| (el-fillent) ösz. áth. Ezen alakban, azaz igekötővel, visszaható névmást kiván maga mellé. Elfillentem magamat, elfillented magadat stb. azaz hazugságot mondok, mondasz stb. A hazud igének kiméletesebb kifejezése. V. ö. FILLENT. | |
* | |
| (el-finterít v. ~fénterít v. ~fintorit) ösz. áth. Félretol, félrehúz. Székely szó. | |
* | |
| (el-fintorít) ösz. áth. Az orrát, arczát mintegy félretolja, mikor t. i. valami valakinek nem tetszik. Némi gúnyos értelmű. | |
* | |
| (el-firkál) ösz. áth. Firkálva elront, elveszteget, elmocskít. Sok papirt haszontalanul elfirkál. | |
* | |
| (el-fitít) ösz. áth. l. ELFINTERÍT, ELFINTORÍT. | |
* | |
| (el-fog) ösz áth. 1) A szabad állapotban levő állatokat, lesből, vagy űzve, kergetve hatalmába ejti. Elfogja az agár a nyulat, a macska az egeret, a pók a legyet. 2) Valakit rabságba ejt. Elfogni a tolvajt. Elfogni háboruban az ellenséget. 3) Valamit elvon, elhúz, megtagad. Elfogni a munkások, cselédek bérét. Elfogni a cselédtől a szükséges eledelt. 4) Letartóztat. Elfogni a leveleket, az ellenséghez szállított fegyvereket. 5) Menetében, mozgásában valamit akadályoz. Elfogni a szelet, elfogni a vizet. 6) Betölt. Nagy helyet fog el ezen bútor a szobában. 7) Elmetsz. A jó kés elfogja a fát. A jó beretva elfogja a szakált. 8) Ellep, erőt vesz. Elfogta a félelem, az ijedség, a bánat. "Szüvit a bánat ęfogta" (székelyesen am. elfogta). V. ö. FOG. | |
* | |
| (el-fogad) ösz. áth. 1) Valamiben megegyezik, valamire rááll. Elfogadni az ajánlást. 2) Elvállal. Elfogadni valamely terhet, munkát. 3) A jövevényt, vendéget üdvözli, házához veszi. Elfogadni az utasokat. 4) Váltójogban: Elfogad valaki valamely idegen váltót, midőn annak kifizetését arra irt bizonyos szóval vagy szavakkal (rendszerént ezzel: elfogadom) és saját nevének aláirásával, még pedig vagy előző nevének megemlitése nélkül, egyszerüen (egyszerü elfogadás), vagy valamely előző nevére (névbecsülési elfogadás) igéri. | |
* | |
| (el-fogadás) ösz. fn. 1) Valamiben megegyezés. 2) Elvállalás. 3) A vendégnek, idegennek üdvözlése, és beszállásolása. 4) Azon tény, midőn a váltó elfogadtatik. V. ö. ELFOGAD. | |
* | |
| (el-fogadási) ösz. mn. Elfogadást illető, arra vonatkozó. Elfogadási aláirás, a váltójogban azon tény, midőn a váltót azaz a váltósumma kifizetésére megbizást, az intézvényezett saját nevének aláirásával elvállalja. | |
* | |
| (el-fogadható) ösz. mn. 1) Amire reá lehet állani, miben meg lehet egyezni, mit elvállalhatni. Elfogadható ajánlatok, föltételek, terhek. 2) Szállásra bevehető. Elfogadható utas, idegen. | |
* | |
| (el-fogadmány) ösz. fn. Váltójogban am. elfogadási kötelezettség, vagy elfogadott váltó. | |
* | |
| (el-fogadó) ösz. fn. 1) Általán, a ki valamit, valakit elfogad. V. ö. ELFOGAD. 2) Jogtanban: ki az ajánlott váltói megbizatást elvállalja azon kötelezéssel, hogy a benne foglalt sommát lefizeti. 3) Így nevezik néhutt a korcsolyát, melyen a terhet leeregetik, vagy felcsusztatják. | |
* | |
| (el-fogás) ösz. fn. 1) Erőszak, mellyel a szabad állapotban levő állat, más állatnak vagy embernek hatalmába ejtetik. 2) Rabbá tevés, letartóztatás. Szökevények, tolvajok elfogása. 3) Elvonása, elhozása bizonyos járandóságnak. Cselédbér elfogása. V. ö. ELFOG. | |
* | |
| (el-fogat) ösz. áth. és miveltető. A szabad állapotban levőt hatalmába keríti, fogolylyá, rabbá teszi. Agarakkal elfogatni a nyulakat. Hajdukkal elfogatni a zsiványokat. | |
* | |
| (el-fogdos) ösz. áth. és gyak. Egymás után többeket elfog, rabbá tesz, hatalmába kerít. A macska elfogdossa a ház egereit. V. ö. FOGDOS. | |
* | |
| (el-fogdoz) ösz. áth. lásd: ELFOGDOS. | |
* | |
| (el-foglal) ösz. áth. 1) Valamely tért, helyet betölt. Biharvármegye kétszáz négyszögü mérföldet foglal el. 2) Kivív, harczban, háboruban hatalmába kerít. Az ellenség elfoglalta a várt. 3) Birtokába lép. Elfoglalni az apáról maradt telket, házat. 4) Hivatalát megkezdi. Elfoglalni az elnöki széket. 5) Elkoboz. Az örökös és végrendelet nélkül meghalt nemesek birtokát és szerzeményét a királyi ügyész foglalja el. 6) Sok időbe, erőbe kerül. Elfoglal a sok munka, a hivatal. | |
* | |
| (el-foglalás) ösz. fn. Cselekvés, mely által valamit vagy valakit elfoglalunk. Vár elfoglalása. Örökség elfoglalása. Hivatal, elnöki szék elfoglalása. V. ö. ELFOGLAL. | |
* | |
| (el-foglalt) ösz. mn. 1) Minden idejét munkában, vagy bármily ügyekben töltő. 2) Hatalomba, birtokba ejtett, kerített. Elfoglalt városok, várak. Elfoglalt örökség. | |
* | |
| (el-foglaltatás v. el-foglaltság) ösz. fn. Idejének és erejének teljes felhasználása. | |
* | |
| (el-fogódás) ösz. fn. Szorongó lelki állapot, midőn valaki el van fogódva. l. ELFOGÓDIK. | |
* | |
| (el-fogódik) ösz. belsz. Félelem, szégyen, vagy más kellemetlen behatás miatt némi belső nyugtalanságot, szorongást érez. Elfogódni az első nyilvános föllépéskor, pl. a színpadon, szószéken. Elfogódni valamely nagy úr előtt. | |
* | |
| (el-fogódott) ösz. mn. Aki el van fogódva. Elfogódott dalszinész, elfogódott szónok. V. ö. ELFOGÓDIK. | |
* | |
| (el-fogott) ösz. mn. Rabságba ejtett, fogolylyá tett; hatalomba kerített; űzve, vadászva megkapott. Elfogott hadvezér. Elfogott tolvaj. Elfogott vadak. | |
* | |
| (el-fogúl) ösz. önh. Előszeretetből, részrehajlásból, vagy akármily titkos vonzalomból, valamely tárgy iránt kedvezőbb véleményt táplál, mintsem az valóban érdemelné. | |
* | |
| (el-fogulás) ösz. fn. Részrehajló lelki állapot, illetőleg vonzalom, midőn valaki el van fogulva. l. ELFOGÚL. | |
* | |
| (el-fogulatlan) ösz. mn. Részrehajlatlan, előszeretet nélküli, semmi vonzalom által félre nem vezetett, kedvezésre nem hajló, szóval, ki el nincs fogulva. V. ö. ELFOGÚl. Elfogulatlan bíró. Mint határozó: elfogúlatlanul. | |
* | |
| (el-fogulatlanság) ösz. fn. Lelki állapot vagy tulajdonság, midőn valaki elfogúlva nincsen. V. ö. ELFOGÚL. | |
* | |
| (el-fogult) ösz. mn. Aki el van fogúlva. V. ö. ELFOGÚL. Elfogúlt műbiró. Képes kifejezésben: elfogult ítélet, vélemény; elfogult szív, hajlam, indulat stb. | |
* | |
| lásd ELFOGULATLAN; ELFOGULATLANSÁG. | |
* | |
| (el-fogultság) ösz. fn. Lelki állapot, illetőleg az itélő tehetség hibája vagy hiánya, midőn valaki el van fogulva. V. ö. ELFOGUL. Elfogultságból kedvező véleménynyel lenni. Elfogultság nélkül itélni valamiről. | |
* | |
| (el-fogzik) ösz. k. Fogait elhányja. Elfogzanak a gyermekek, midőn első fogaik kihullanak. | |
* | |
| (el-fogy) ösz. önh. 1) Felhasználtatik, elkel, nincs több belőle. Elfogyott a borunk, kenyerünk, azaz, megittuk, megettük. 2) Lassanként semmi sem marad, eltünik, elmúlik. Elfogyott a holdvilág. Elfogytak a régi jó napok.
"Teremt-e Isten több magyart, Míg a világ, míg napja tart, Ha mink is elfogyánk." Vörösmarty. 3) Elszárad, kiszárad. Ezen ember egészen elfogy. Hosszu forró nyárban elfogy a kutak vize. | |
* | |
| (el-fogyás) ösz. fn. 1) Felhasználtatás, elkelés; eltünés, elmulás. 2) Elszáradás, elsorvadás. V. ö. FOGYÁS és ELFOGY. | |
* | |
| (el-fogyaszgat) ösz. gyak. áth. Lassan-lassan, apródonként elfogyaszt, elhasználgat, elköltöget, míg végre semmi sem marad. | |
* | |
| (el-fogyaszt) ösz. áth. Elhasznál, elkölt, eszközli, hogy elfogyjon. Elfogyasztani az eleséget. Elfogyasztani mindenét, a mie volt. lásd: FOGYASZT. | |
* | |
| (el-fogyasztás) ösz. fn. Leginkább élelmi szerek elhasználása, elköltése. | |
* | |
| l. ELFOGYASZGAT. | |
* | |
| (el-fogyatkozás) ösz. fn. Valaminek lassan-lassan elfogyása, azaz részeinek egymás utáni elveszése, elmulása. V. ö. EL, (2) és FOGYATKOZÁS. | |
* | |
| (el-fogyatkozik) ösz. k. Oly állapotban van, melynél fogva lassan-lassan elfogy, részenként elvesz, elmulik, eltünik. V. ö. EL, (2) és FOGYATKOZIK. | |
* | |
| (el-fogydogál) ösz. k. és gyak. Szép lassan és apró részekben elfogy, elhasználtatik, eltünik, elvesz. V. ö. ELFOGY. Pénze garasonként, forintonként elfogydogál. | |
* | |
| (el-fogyhatatlan) ösz. mn. Ami soha el nem fogyhat, kimeríthetetlen. Elfogyhatatlan isteni kegyelem. Mint határozó: elfogyhatatlanul. | |
* | |
| l. ELFOGYHATATLAN. | |
* | |
| (el-fojt) ösz. áth. 1) Tulajdonkép, a légcsőnek öszveszorítása, a szájnak befogása, vagy akármely akadály által a lélekzetet elnyomja. 2) Átv. ért. a szeszes italokat oly szorosan bedugja, hogy a levegő hozzájok ne férjen. Elfojtani a mustot, az ürmöst. 3) Képes beszédben, a belsőleg forrongó indulatot kitörni nem engedi. Elfojtani a haragot, a gyülőlséget. Vagy: a már kitörött mozgalmakat, indulatokat elnyomja. Elfojtani a lázadást. Első csirájában elfojtani a szerelmet. | |
* | |
| (el-fojtás) ösz. fn. 1) A lélekzésnek külső erőszak általi elfogása, akadályozása. 2) Átv. ért. a szeszes italoknak, különösen bornak, sörnek, mustnak a levegőjárástól elzárása. 3) Képes beszédben: az indulatok elnyomása. V. ö. ELFOJT. | |
* | |
| (el-fojtódik) ösz. belsz. Részént külső erőszak, részént belső működés által elfúlad, elszorúl, s a kitöréstől maga magában megszűnik. | |
* | |
| (el-foltoz) ösz. áth. Szövetet, kelmét foltokra elhasznál, felvarr. Elfoltozni a maradékgyolcsot, posztót, selymet, bőrt. | |
* | |
| (el-foly) ösz. önh. 1) Folyva tovább megy, odább halad. Elfoly a víz. Sok víz elfoly addig a Dunán. (Km). A bor kiütötte a csapot, és elfolyt. V. ö. FOLY. 2) Átv. ért. Elmúlik, egymás után eltűnik. Elfolynak a napok, évek. Elfolyt ifjuságom szép tavasza. | |
* | |
| (el-folyás) ösz. fn. 1) Valamely híg testnek lejtős uton elgördülése. A víznek, bornak elfolyása. 2) Átv. ért. az időnek elmulása, eltelése, egymás utáni következése. Néhány évek elfolyása alatt sok történik a földön. V. ö. FOLYÁS. | |
* | |
| (el-folyat) ösz. áth. 1) Vigyázatlanul, gondatlanság miatt híg cseppekből álló testet elfolyni hagy. Elfolyatni hordóból a bort. 2) Lecsapol, készakarva elereszt. Csatornák által elfolyatni a rétről az álló vizet. V. ö. EL, (2) és FOLYAT. | |
* | |
| (el-folydogál) ösz. önh. és gyak. Folydogálva, azaz szép lassan és csendesen folyva elmegy, elgördűl. A kis csermely elfolydogál a kövecses mederben. | |
* | |
| (el-fonnyad) ösz. önh. Tulajdonkép a növényekről mondjuk, midőn életnedveik megromolván, vagy elfogyván, lekonyulnak, öszveránczosodnak, hervadni, száradni indulnak. Elfonnyadnak a leszakasztott falevelek, virágok. Elfonnyad a szárazság miatt, vagy a féregtől rágott gyönge vetemény. Átv. ért. elfonnyad az állati test, midőn nyavalyák rongálják, s a szükséges tápláló nedvektől megfosztják. V. ö. FONNYAD. | |
* | |
| (el-fonnyadás) ösz. fn. A növényi vagy állati testnek, a nedvek megromlása vagy hiánya miatt elhervadása, elszáradása. V. ö. ELFONNYAD. | |
* | |
| (el-fonnyadt) ösz. mn. Ami el van fonnyadva. Forró hőségben elfonnyadt virágok, falevelek. | |
* | |
| (elfonnyaszt), ösz. áth. A növényi vagy állati testet a nedvek megrontása vagy elvonása által elhervasztja, ellankasztja, kiszárítja. V. ö. ELFONNYAD. A forró nap elfonnyasztja a fák leveleit. A gyökéren rágódó férgek elfonnyasztják a növényt. | |
* | |
| (el-fordít) ösz. áth. 1) Valamit bizonyos tárgyról másfelé irányoz. Elfordítja rólam szemeit. Elfordítja fejét, arczát. 2) Rendes helyzetéből másba tesz által. Elfordítani a csizma sarkát. Elfordítani a fejre tett kalapot. 3) Elteker, elcsavar. Elfordítani a csavart, a csigát, a derékszeget, a kocsi rudját. 4) A könyvet másutt nyitja föl. 5) Átv. ért. Elmagyaráz, más értelemre húz, másfelé irányozza a szót, beszédet, roszul, fonákul fog fel valamit. Elfordítja a mondottakat. V. ö. FORDÍT. | |
* | |
| (el-fordítás) ösz. fn. 1) Valaminek bizonyos tárgyról másfelé irányzása. 2) Valaminek rendes helyzetéből elmozdítása. 3) Eltekerés, elcsavarás. 4) A könyvnek más helyen kinyitása. 5) Átv. ért. A beszéd irányának elmagyarázása, félreértése, fonák felfogása. V. ö. ELFORDÍT. | |
* | |
| (el-fordúl) ösz. önh. Állásában, helyzetében, mozgásában más irányt vesz. Elfordulni arczczal az utált lénytől. Elfordulni a naptól. V. ö. FORDÚL. | |
* | |
| (el-fordulás) ösz. fn. Cselekvés, illetőleg mozdulás, melynél fogva valaki vagy valami fordulva más irányt veszen. | |
* | |
| (el-fordult) ösz. mn. Aki vagy ami el van fordulva. V. ö. ELFORDUL. Elfordult arczczal hallgatni a szemrehányásokat. | |
* | |
| (el-forgácsol) ösz. áth. Fanemű testet forgácsokra elgyalúl, eldarabol, elfaragcsál. Átv. ért. idejét, erejét elforgácsolni, am. aprólékos, haszontalan, szakgatott, nem folytonos munkára elvesztegetni. | |
* | |
| (el-forgácsolódik) ösz. belsz. Gyalulás, faragás, vágás alatt forgácsokra szakadoz, töredezik. Az asztalosműhelyben sok fa elforgácsolódik. | |
* | |
| (el-forgás) ösz. fn. 1) Kerek, gömbölyü, hengerded testnek saját tengelye körül tovább haladása. 2) Hosszabb időszaknak elmulása. Egy évnek, egy századnak elforgása alatt. | |
* | |
| (el-forgat) ösz. áth. 1) Kerek, gömbölyü, hengerded testet, saját tengelye körül elhajt. Elforgatni a hordót, a kereket. Elforgatnia pecsenyeforgatót, a nyársat. 2) Rendes helyzetéből valamit kimozgat. Elforgatja szemeit. 3) Levelenként felhány, fölvet. Elforgatni a könyvet. | |
* | |
| (el-forgatás) ösz. fn. 1) Kerek, hengerded, vagy más testnek saját tengelye körül elhajtása. 2) Valaminek rendes helyzetéből kimozgatása. 3) A könyv leveleinek másutt és másutt felnyitása. | |
* | |
| (el-forog) ösz. önh. 1) Folytonosan forogva mozog, halad, kering. A megkent kerék csikorgás nélkül és könnyen elforog. 2) Átv. egymás után elmúlik. Elforog az idő. | |
* | |
| (el-forr) ösz. önh. 1) Forrva elgőzölög, elpárolog, elfut. 2) Forrni megszün, a forrást bevégzi. Elforrtak az új borok. V. ö. EL, (2) és FORR. | |
* | |
| (el-forrás) ösz. fn. 1) Forró meleg következtében elpárolgás, elgőzölgés. 2) Az erjedő forrásnak bevégzése. Must elforrása. | |
* | |
| (el-foszlás) ösz. fn. Rostos, szövetes testnek, kelmének stb. szálakra szétválása. | |
* | |
| (el-foszlik) ösz. k. 1) Általán a testnek részei, illetőleg rétegei egymástól elválnak. Elfoszlik a jól megkelt és sűlt kenyér vagy kalács béle. 2) Különösen, a bőr, héj, külső burok elválik belsejétől. Elfoszlik a fakéreg. 3) A szövet szálai, rostjai szétbomlanak. Elfoszlik az ócska vászon, gyolcs. V. ö. EL, (2) és FOSZLIK. | |
* | |
| (el-fő) ösz. önh. Igen megfő. Elfő a hús, midőn minden nedve kiforr, s csak rostjai maradnak. Elfő a tészta, midőn igen meglágyúl. V. ö. EL és FŐ. | |
* | |
| (el-föcscsen) ösz. önh. Mondjuk nedvről, midőn erős nyomás, rázás stb. által nagyobb cseppekben vagy tömegben az illető edényből, mederből stb. elszökken. Elföcscsent a megtaszított korsóból a víz. Elföcscsent a nyála. | |
* | |
| (el-föcscsent) ösz. áth. Valamely nedvet erősebb nyomás, ütés által helyéből úgy kicsap, hogy föcscsenjen. V. ö. FÖCSCSEN. Elföcscsenteni a megtaszított sajtárból a tejet. | |
* | |
| (el-föcskend) ösz. áth. A nedvet cseppekben vagy sugarakban elszórja, szétlövelli. | |
* | |
| (el-föcskenděz) ösz. áth. A nedvet többször, egymás után folytatólag, apróbb vagy nagyobb cseppekben, sugarakban elszórja, szétlövelli. Elföcskendezni a tűzoltó kádakból az állott vizet. V. ö. FÖCSKENDEZ. | |
* | |
| (el-föcskendik) ösz. k. A nedv cseppekre vagy sugarakra oszolva, sebesen elömlik. Elföcskendik a tűzoltó csőből kinyomott víz. | |
* | |
| (el-föcskent) ösz. áth. lásd: ELFÖCSKEND. | |
* | |
| (el-föd) ösz. áth. 1) Valamely test felszínét, feltünő oldalát eltakarja, látás elől elrejti. Elfödi az ablakot függönynyel. Elfödi tenyerével arczát. A felhők elfödik a napot, holdat, csillagokat. 2) Ellep. Elfödi a gaz a földeket. A hegy oldalát elfödik a szőlők, tetejét az erdők. | |
* | |
| (el-födés) ösz. fn. 1) A test felszinének eltakarása a végett, hogy látszató ne legyen. Az arcznak nagy szégyen miatti elfödése. 2) Ellepés. V. ö. ELFÖD. | |
* | |
| (el-födöz) ösz. áth. Valamit egész terjedelmében elföd, eltakar. | |
* | |
| (el-födözés) ösz. fn. Cselekvés, midőn valamit elfödözünk. V. ö. ELFÖDÖZ. | |
* | |
| l. EL-FEL. | |
* | |
| (el-fől) l. ELFŐ. | |
* | |
| (el-főlés) ösz. fn. Némely vidékeken használják elfövés helyett. l. ELFÖVÉS. | |
* | |
| (el-fövés) ösz. fn. Állapot, midőn valamely testet, különösen ételneműt a forró víz párja, gőze kellő mértéken túl általjár, és megpuhít. | |
* | |
| (el-főz) ösz. áth. Ételneműt, pl. húst, tésztást, vagy más testet forró vízben kellő mértéken fölül megpárol, megpuhít. Elfőzni a metéltet, a gombóczot. V. ö. EL, (2) és FŐZ. | |
* | |
| (el-főzés) ösz. fn. Az ételnemünek vagy más testnek kellő mértéken túl elpárolása, elforralása, megpuhítása. | |
* | |
| (el-fricskáz) ösz. áth. Egy vagy több fricskát adva elűz, elkerget valakit. V. ö. FRICSKA. | |
* | |
| (el-fú) ösz. áth. 1) Könnyü, lenge testet reája fúva tovább hajt, elröpít, elszállít. Elfujja a tollat, pöhölyt. A szél elfújja a port, gizgazt. Majd elfújja a szél, oly erőtlen. (Km). Fújd el jó szél fújd el, hosszu utam porát, hogy meg ne találják fakó lovam nyomát. (Népd). 2) Gyönge lánggal égő testet fúva elolt. Elfúni a gyertyát, az égő szeszt, gyufát. V. ö. EL, (2) és FÚ. | |
* | |
| l. ELFÚ. | |
* | |
| (el-fukarkodik) ösz. k. 1) Fukar módon elél, elvan. 2) Áthatólag: fukarul elcsal, eltulajdonít, megszerez mástól valamit. Elfukarkodja cselédeitől az illő fizetést. | |
* | |
| (el-fúl) ösz. önh. Lélekzete közbejött akadály miatt eláll; fúladozva lélekzik. Elfúlni az erős hurutban. Oly mohón eszik, hogy szintén elfúl bele. | |
* | |
| (el-fúlad) ösz. önh. l. ELFÚL. | |
* | |
| (el-fúladás) ösz. fn. A lélekzés megszorulása. Elfuladásig hurutol, mohóskodik. | |
* | |
| (el-fúlaszt) ösz. áth. Az élő állatot, légcsövének megakadályozása által lélekzéstől megfosztja, vagy megöli. V. ö. EL, (2) és FÚLASZT. | |
* | |
| (el-fut) ösz. önh. 1) Futva elmegy, eltávozik. Elfutott a szomszédba. 2) Átv. ért. a forró nedv az edényből elfoly. Elfutott a leves; elfutott a kőtés (szalados). 3) Áthatólag: elfog, egész erejével meghat. Elfutotta a lúdméreg. Elfutotta a borzalom. V. ö. EL, (2) és FUT. | |
* | |
| (el-futamik) ösz. k. 1) Folytonosan futva eltávozik. A szilaj csikók messze elfutamnak a sikságon. 2) Átv. ért. sebesen elmúlik, elfoly. Elfutamnak az évek. Elfutamnak a hegyről szakadozó patakok. | |
* | |
| (el-futamodik) ösz. k. Neki rugaszkodva futásnak indúl, eliramlik. | |
* | |
| (el-futás) ösz. fn. Futva eltávozás, elsietés, eltünés, menekülés. | |
* | |
| (el-fuvás) ösz. fn. Könnyüded testnek fuvás általi elmozdítása, tovább indítása, eltávolítása. V. ö. EL, (2) és FUVÁS. | |
* | |
| (el-fülel) ösz. áth. 1) A füleken mintegy általeresztve ügybe sem vesz valamit, elhallgatja. Elfüleli az intést, a jó tanácsot. Elfülelt am. elhallgatott. 2) Fülénél fogva elhúz, elvezet. A torkos ebet elfülelni a tejes fazéktól. | |
* | |
| (el-füllent) ösz. áth. l. ELFILLENT. | |
* | |
| (el-fürészěl) ösz. áth. Fürésszel elmetsz, keresztűl vagy hosszában hasít. Elfürészelni a tüzelő fát. Elfürészelni a gerendákat. Deszkákra elfürészelni a fenyőt. A sebészeknél: sajátságos eszközzel valamely tagot, péld. kart, czombot elvág. V. ö. FÜRÉSZ, FÜRÉSZĚL. | |
* | |
| (el-fürészělés) ösz. fn. Szilárd testnek fürész által elmetszése, elvágása. V. ö. FÜRÉSZ. Fának, gerendának, deszkának, lábszárnak elfürészelése. | |
* | |
| (el-füstöl) ösz. áth. 1) Füsttel v. füstölve elűz, eltávolit. A szúnyogokat dohányozva elfüstölni. 2) Átv. ért. a kelletlen vendéget, vagy tolakodó embert valamely szembetünő módon elmenésre kényszeríti. | |
* | |
| (el-füstölés) ösz. fn. Füstölve eltávolítás. Elmenésre késztetés. | |
* | |
| (el-füstölgés) ösz. fn. Füstölögve v. füstölgés által elenyészés, elmulás, eltünés. A nyers fának, gyimgyomnak elfüstölgése. A dohány elfüstölgése. | |
* | |
| (el-füstölődik) ösz. belsz. 1) Mondják nyers, nyirkos testekről, midőn meggyúlva vagy meggyújtva lángot nem vetnek, hanem csak füstölögve hamvadnak el. 2) A füsttől beszennyeződik, füstszagot kap. A konyha falai elfüstölődnek. Máskép: elfüstösödik. | |
* | |
| (el-füstölög) ösz. önh. 1) Füstölögve (nem égve, nem lángolva) elhamvad, elenyészik. A nyers növények inkább elfüstölögnek mint elégnek. 2) Átv. ért. feledésbe megy. Elfüstölgött fejéből az a kevés is, amit oskolában tanúlt. | |
* | |
| (el-füstösödik) ösz. k. Ellepi, megfogja a füst. A kemencze szája elfüstösödik. | |
* | |
| (el-fűszerěz) ösz. áth. Valamit kelletinél bővebben fűszerez, s izét elrontja. Elfűszerezni az ételeket. V. ö. EL, (2) és FŰSZERĚZ. | |
* | |
| (el-fűszerězés) ösz. fn. Cselekvés, midőn kelletinél jobban megfűszereznek, sok fűszerrel elrontnak valamely eledelt vagy italt. | |
* | |
| (el-fütyöl) ösz. áth. 1) Nótát, dallamot, éneket fütyölve elhangoztat. Elfütyölni a legújabb népdalt, a Rákóczy-indulót. 2) Fütty által elhí, elidéz. Elfütyölni az agarat a nyúl csapásáról. | |
* | |
| (el-füvesědik) ösz. k. Széltében, hosszában benövi a fű. A járatlan utak elfüvesednek. | |
* | |
| (el-füvesűl) ösz. önh. l. ELFÜVESĚDIK. | |
* | |
| (el-fűz) ösz. áth. Valamit máshová, viszásan fűz, péld. elfűzi a könyvkötő a könyvet, midőn az íveket a leveleket elkeveri. V. ö. EL, (2) és FŰZ. | |
* | |
| l. ~ELĚG. | |
* | |
| (el-gagyog) ösz. önh. 1) Gagyogva elbeszél, elmond valamit. Elgagyognak a kis gyermekek. 2) Áthatólag: Elgagyogja a kisded az apa, mama szókat. V. ö. GAGYOG. | |
* | |
| (el-galádúl) ösz. önh. Galád természetüvé vagy magaviseletüvé lesz. Aljas társaságban egészen elgaládúlt. V. ö. GALÁD. | |
* | |
| (el-gallókáz) ösz. önh. l. ELHINTÁZ. | |
* | |
| (el-galyasodik) ösz. k. Galyai elszaporodnak, elsokasodnak. A lebotolt füzek elgalyasodnak. V. ö. EL, (2) és GALYASODIK. | |
* | |
| (el-gamatol) ösz. áth. Gamattal, azaz, mocsokkal, ganajjal, piszokkal elcsunyít, elrondít. | |
* | |
| (el-gátol) ösz. áth. Gáttal elzár, elrekeszt. Elgátolni a vizet. Elgátolni a kertet. V. ö. GÁT. | |
* | |
| (el-gátolás) ösz. fn. Cselekvés, illetőleg töltés, árkolás, sövényezés stb. mely által valamit elgátolnak; elrekesztés. Tavak elgátolása. | |
* | |
| (el-gazdálkodik) ösz. k. 1) A gazdai munkákat, ügyeket folytatólag üzi. Kisded jószágán takarékosan elgazdálkodik. 2) Áthatólag: elgazdálkodta mindenét, azaz, mint ügyetlen, vagy pazarló vagy szerencsétlen gazda, megbukott. V. ö. EL, (2) és GAZDÁLKODIK. | |
* | |
| (el-gazol) ösz. áth. Gazzal elhint, beszemetez. Elgazolni az utczát, udvart, piaczot. | |
* | |
| (el-gázol) ösz. áth. 1) Utjában levő testen, különösen élő állaton, emberen keresztül menvén azt eltiporja, elzúzza. Mondják leginkább nagyobb embertömegről, barmokról, szekerekről. Elgázolta a futó ellenség. Elgázolta a ló, ökör. Elgázolta a szekér. A füvet, vetést legázolni mondjuk. V. ö. GÁZOL. 2) Átv. ért. aránylag sokkal nagyobb hatalom által elnyom, semmivé tesz. | |
* | |
| (el-gázolás) ösz. fn. Erőszakos cselekvés, midőn valakit vagy valamely állatot elgázolnak. V. ö. ELGÁZOL. | |
* | |
| (el-gazosít) ösz. áth. Gazzal benöveszt, a gazt eltenyészti. A sok eső elgazosítja a földeket. V. ö. GAZ, GAZOS. | |
* | |
| (el-gazosodik) ösz. k. A gaz buján elterjed, elszaporodik, eltenyészik rajta vagy közötte. Elgazosodik az ugarul heverő föld. Sok esőben elgazosodtak a vetések. | |
* | |
| (el-gémberědik) ösz. k. Az állati test, hideg vagy valamely belső ok miatt, elmerevedik, érzéketlenné lesz. Mondjuk különösen a végtagokról. Elgémberedtek az ujjai. | |
* | |
| (el-genyed) ösz. önh. A geny nagy mértékben elterjed rajta, geny által elemésztődik. Elgenyed a gyógyítatlan hagyott seb. | |
* | |
| (el-genyedés) ösz. fn. A sebkóros testnek azon állapota, midőn a geny elterjed, elharapódzik rajta. V. ö. GENY. | |
* | |
| (el-gereblyél) ösz. áth. Gereblyével elhárít, eltisztít, eltakarít. Elgereblyélni a szérűről a töreket, pelyvát. Elgereblyélni a gazt. | |
* | |
| (el-gerezdél) ösz. áth. Gerezdekre elhasogat, elmetél. Elgerezdelni a dinnyét. | |
* | |
| (el-gerezdělés) ösz. fn. Némely gyümölcsfajoknak, péld. dinnyének, töknek, almának olyan darabokra metélése, melyeket gerezdeknek hivunk. V. ö. GEREZD. | |
* | |
| (el-gondol) ösz. áth. 1) Valamely tárgyon végig jártatja eszét; fontolóra vesz valamit. Leginkább tárgyra mutatólag használtatik. Ha elgondolom, mint bántak velem, lehetetlen nem boszonkodnom. 2) Képzel, elképzel. Gondoljátok el, mi történt velem. Azt könnyü elgondolni. V. ö. EL, (2) és GONDOL. | |
* | |
| (el-gondolás) ösz. fn. Az észnek valamely tárgy fölötti jártatása, valaminek fontolóra vevése, tartós, folytonos gondolás. | |
* | |
| (el-gondolkodik) ösz. k. Valamely tárgy fölött hosszasan jártatja eszét, annak bonczolgatásába sokáig elmerűl. Egész nap elgondolkodik rajta, még sincs a dologgal tisztában. Nagyon elgondolkodott, bizonyosan valamiben töri a fejét. | |
* | |
| (el-gonoszodik) ösz. k. Hovatovább gonoszabb lesz, a gonosz indulat megrögzik, természetté lesz benne. | |
* | |
| (el-gonoszúl) l. ELGONOSZODIK. | |
* | |
| (el-göbben) ösz. önh. Mintegy göb hanggal elmerűl. V. ö. GÖBBEN, GÖBBEDĚZ. | |
* | |
| (el-gödrösödik) ösz. k. A gödrök elszaporodnak, elsokasodnak rajta vagy benne. Sok disznóturás által elgödrösödik a legelő. V. ö. GÖDÖR. | |
* | |
| (el-görbed) ösz. önh. Egyenes irányát, állását elveszti, s meghajlott vonalban tünik elé. Elgörbed a kemény falba verett gyönge szeg. V. ö. GÖRBED. | |
* | |
| (el-görbedés) ösz. fn. Az egyenes irányu vagy állásu testnek görbére hajlása. Hátgerincz elgörbedése. | |
* | |
| (el-görbeszt) ösz. áth. Külső vagy belső erőfeszítés által eszközli, okozza, hogy valami elgörbedjen. | |
* | |
| (el-görbít) ösz. áth. Valamit úgy nyom, üt, hajtogat, hogy görbe leszen. Elgörbíteni a szeget, gombostűt. | |
* | |
| (el-görbítés) ösz. fn. Cselekvés, illetőleg hajlítás, mely által valamit görbévé teszünk. | |
* | |
| (el-görbűl) ösz. önh. Görbévé alakúl, görbére változik által. Elgörbül az öregség miatt. | |
* | |
| (el-görbűlés) ösz. fn. Görbe alakuvá, irányuvá levés. | |
* | |
| (el-gördít) ösz. áth. 1) Kerekded vagy gömbölyü vagy hengerded testet saját tengelye körül forgatva tovább mozdít. Elgördíteni az ágyugolyókat. V. ö. GÖRDÍT. 2) Átv. ért. nehézséget, ellenvetést megold, elhárít. Elgördíteni az akadályokat. | |
* | |
| (el-gördítés) ösz. fn. 1) Cselekvés, mely által valamit gördítve tovább mozdítunk, máshova helyezünk. Hordók, golyók elgördítésével foglalkodni. 2) Átv. nehézségek, akadályok elhárítása. | |
* | |
| (el-gördűl) ösz. önh. Szilárd állományu, gömbölyü vagy hengerded vagy kerek test saját tengelye körül s mintegy magában forogva helyéből elmozdúl. 2) Átv. ért. nehézség, ellenvetés, akadály önként megszünik. V. ö. EL, (2) és GÖRDŰL. | |
* | |
| (el-görget) ösz. áth. Görgetve tovább mozdít, eltávolít. V. ö. GÖRGET. Elgörgetni a malomköveket. | |
* | |
| (el-görhesědik) ösz. k. Folytonos vagy gyakori görbedés következtében görhes alakuvá, illetőleg betegessé lesz. V. ö. GÖRHES. | |
* | |
| (el-görög) ösz. önh. Görögve, azaz saját tengelye körül forogva elhalad, tovább megy. V. ö. GÖRÖG, ige. | |
* | |
| (el-göröngyösödik) ösz. k. A göröngyök egészen ellepik, fölszine göröngyössé leszen. A nedves időben felvágott út szárazság idején elgöröngyösödik. | |
* | |
| (el-gőzöl) ösz. önh. Gőzalakban eloszlik, elszáll, elrepül. | |
* | |
| (el-gőzölgés) ösz. fn. Folytonos gőzölés következtében eloszlás, elenyészés, elszállás. | |
* | |
| (el-gőzölög) ösz. gyak. önh. Gőzölögve, azaz folytonosan gőzzé változva elrepűl, elszáll, eltűnik. A szüntelenül forralt víz elgőzölög. | |
* | |
| (el-gőzölögtet) ösz. áth. Eszközli, véghezviszi, hogy bizonyos nedvek gőzalakban elrepüljenek, elszálljanak, gőzzé válva elenyészszenek. | |
* | |
| (el-gőzösödik) ösz. k. Gőzzel eltelik, a gőz ellepi, egészen gőzössé lesz. | |
* | |
| (el-gubanczosodik) ösz. k. Szőre, haja, gyapja, fonala valaminek gubanczossá lesz. V. ö. GUBANCZOS. Elgubanczosodik a fésületlen haj, a bogáncslepte gyapjú. Elgubanczosodik a megázott bunda szőre. | |
* | |
| (el-gurdít) ösz. áth. Gurdítva tovább taszít, eltávolít. Elgurdítani a köszörükövet, a talicska kerekét. V. ö. GURDÍT. | |
* | |
| (el-gurdítás) ösz. fn. Cselekvés, illetőleg forgatás, mely által valamit tovább, más helyre gurdítunk. | |
* | |
| (el-gurgat) ösz. áth. Gurgatva, azaz kereket, golyót, hengert, saját tengelye körül forgatva odább taszigál. V. ö. GURGAT, GUROG. | |
* | |
| (el-gurít) ösz. áth. Egyes taszítással, lökéssel tovább gördít, hengerít valamit. Láb elől elgurítani a tököt. Elgurítani a tekegolyót. | |
* | |
| (el-gurítás) ösz. fn. Cselekvés, illetőleg taszítás, lökés, mely által valamit gurítva eltávolítunk, elhajtunk. | |
* | |
| (el-gurog) ösz. önh. Gurogva tovább forog, eltávolodik. V. ö. GUROG. | |
* | |
| (el-gurúl) ösz. önh. Mozdítás vagy saját nehézkedése következtében tovább gurúl. Elgurúl a megrugott golyó. Elgurúl a lejtőre fektetett hordó. | |
* | |
| (el-gurulás) ösz. fn. Gömbölyü, vagy kerek testnek saját tengelye körül elforgása, eltávolodása. | |
* | |
| (el-gyaláz) ösz. áth. 1) Nagyon gyalázva becstelenné tesz. 2) Átv. ért. igen elgyalázta a hideg, am. igen megviselte, elfagyasztotta. Ritka használatú. | |
* | |
| (el-gyalogol) ösz. önh. Gyalogolva, azaz saját lábain elmegy, elutazik. | |
* | |
| (el-gyalúl) ösz. áth. 1) Gyaluval elsimít, forgácsokra elhasogat. Elgyalulni a deszkacsomókat, elgyalulni a dongákat. 2) Vékony szálakra elmetél, elaprít. Elgyalulni a tököt, répát, káposztát. V. ö. GYALU. | |
* | |
| (el-gyaratol) ösz. áth. A gyapjut sajátnemü fésü- vagy gereben alakú fogas eszközzel (kordácscsal, gyaratolóval) kitisztítja, elgerebenezi. V. ö. GYARATOL. | |
* | |
| (el-gyarlódik) ösz. belsz. Lassan-lassan, fokozatosan gyarlóvá leszen. | |
* | |
| (el-gyászol) ösz. áth. Gyászban tölt el valamit. Elgyászolni az időt, a szokott esztendőt, az ifjuságot. V. ö. GYÁSZ. | |
* | |
| (el-gyávúl) ösz. önh. Gyáva természetüvé változik által. | |
* | |
| lásd: ELGYÖNGÍT, ELGYÖNGÍTÉS. | |
* | |
| (el-gyěpěsědik) ösz. k. A gyep egész terjedelmében ellepi. Elgyepesedik a szérük melléke. V. ö. EL, (2) GYĚP és GYĚPĚSĚDIK. | |
* | |
| (el-gyěpül v. ~gyěpüz) ösz. áth. Gyepüvel elkerít, elzár valamely tért. Elgyepülni a szőlők lábát. V. ö. GYĚPÜ. | |
* | |
| (el-gyermekěsědik) ösz. k. 1) Gyermekei elszaporodnak. 2) Gyermekes magaviseletet ölt, úgy beszél, és cselekszik, mint gyermekek szoktak. Sok vén ember elgyermekesedik. V. ö. GYERMEKĚS. | |
* | |
| (el-gyermekěsít) ösz. áth. 1) Gyermekekkel eltölt. Némely asszony igen elgyermekesíti a házat. 2) Gyermekes természetüvé, magaviseletüvé tesz. A vénség elszokta gyermekesíteni az embert. | |
* | |
| ösz. önh. l. ELGYERMEKĚSĚDIK 2). ELGYERMEKĚSŰL, l. ELGYERMEKĚSĚDIK. | |
* | |
| (el-gyilkol) ösz. áth. Gyilkolva elöl, kiírt, elpusztít. Elgyilkolni egy egész családot. V. ö. EL és GYILKOL. | |
* | |
| (el-gyomosodik) ösz. k. A gyom buján tenyészve ellepi, benövi. A miveletlenűl hagyott kert, szőlő elgyomosodik. | |
* | |
| (el-gyökeredzik) ösz k. l. ELGYÖKERESĚDIK. | |
* | |
| (el-gyökeresědik) ösz. k. Gyökerei elszaporodnak, elterjednek. Az akáczok igen elgyökeresednek. V. ö. GYÖKÉR. Átv. ért. igen elterjed, nagyon beveszi magát, kiirthatlanná lesz. A hosszas nyavalya elgyökeresedik. Némely bünök igen elgyökeresednek. | |
* | |
| (el-gyökerězik) ösz. k. l. ELGYÖKERESĚDIK. | |
* | |
| (el-gyöngít) ösz. áth. Erejétől megfosztva gyöngévé tesz. Hosszas betegeskedés, tulságos erölködés elgyöngíti az embert. | |
* | |
| (el-gyöngítés) ösz. fn. Gyöngévé, erőtlenné tevés. | |
* | |
| (el-gyöngűl) ösz. önh. Erejét mintegy magától elveszti, ellankad, eltompúl. Elgyöngültek a sok olvasásban szemei. Elgyöngűl a silány eledelen tartott barom. Elgyöngülnek a sokáig megfeszített inak. | |
* | |
| (el-gyöngülés) ösz. fn. Állapot, midőn az erők mintegy maguktól elfogynak, az inak, idegek ellankadnak. Végső elgyöngülésben meghalni. | |
* | |
| (el-gyötör) ösz. áth. és hangugrató. Hosszasan, tartósan gyötörve elkinoz, elcsigáz. A kegyetlen gazda, aránytalan teherrel elgyötri barmait. Átvitetik a belső állapotokra is. Elgyötörni valakit szidalmakkal. Elgyötörni a szivet bánattal, fájdalommal. V. ö. EL, (2) és GYÖTÖR. | |
* | |
| (el-győz) ösz. áth. Kitart, elbír végezni valamit, elegendő ereje van bizonyos munka végrehajtásara, teher elviselésére. Elgyőzi a járást, virrasztást, ülést. Elgyőzi a sok ivást, dombérozást. V. ö. GYŐZ. | |
* | |
| (el-gyujt) ösz. áth. 1) Tűzre, lángra gerjeszt. Elgyujtja a kályhába rakott fát. 2) Átv. ért. valamely indulatra, pl. haragra, szerelemre gerjeszt, fölhevít. Hüh! beh elgyujtott! Kisf K. Csalódások. V. ö. GYUJT. | |
* | |
| (el-gyúl) ösz. önh. Tűzre, lángra gerjed, tulajd. és átv. értelemben. | |
* | |
| (el-gyúlad) ösz. önh. lásd: ELGYÚL. | |
* | |
| (el-gyúlaszt) l. ELGYUJT. | |
* | |
| (el-gyűr) ösz. áth. Szövetet, ruhanéműt, rajta heverve, vagy rendetlenül ülve, vagy kezekben szorongatva, ránczossá tesz. Elgyűrni kocsiban a köpönyeget. Elgyűrni fekvésben a kalapot, sipkát. V. ö. GYŰR. | |
* | |
| (el-gyürűz) ösz. áth. Gyürűt váltva jövendő hitestársul jegyez el valakit. | |
* | |
| (el-gyürüzés) ösz. fn. Jegyváltás, gyürüváltás, midőn a mátkák jövendő házasság jeléül egymással gyürűt cserélnek. Köznyelven: kézfogás. | |
* | |
| (el-habar) ösz. áth. 1) Valamely híg vagy lágy testet, bizonyos eszköz, pl. főzőkalán, lapoczka stb. által elkever. Elhabarni a rántást. 2) Átv. ért. a beszédet elszaporázza, mint az iskolás gyermekek szokták. Máskép: elhadar. V. ö. HABAR. | |
* | |
| (el-habarás) ösz. fn. 1) Híg vagy lágy testnek, pl. ételnek, levesnek elkeverése. 2) Átv. ért. a beszédnek elszaporázása. V. ö. HABARÁS. | |
* | |
| (el-habog) ösz. áth. Valamit hebegő nyelvvel, akadozva, értetlenül elmond. Vékonyhangon: elhebeg. | |
* | |
| (el-habzik) ösz. k. Habokat vetni megszünik. Elmulván a szél, elhabzott a tó. Elhabzik a méz, midőn főzéskor elvész a habja. V. ö. HAB, HABZIK. | |
* | |
| (el-habzsol) ösz. áth. Habzsolva, azaz oly mohón eszik meg valamit, hogy szája habzik bele. V. ö. HABZSOL. Az ebek elhabzsolják a daramoslékot. | |
* | |
| (el-hadar) ösz. áth. Valamit felszinűleg, ide-oda kapkodva végez, különösen: a beszédet, mondókát, felében, nagyjában, s alig érthetően elszaporázza. V. ö. HADAR. | |
* | |
| (el-hadarász) ösz. önh. Hadarászva, azaz ide-oda kapkodva, vagdalva, tapogatódzva folyvást jár a keze vagy fegyvere. Karddal órákig elhadarászni. Szembekötősdiben soká elhadarászni. Sötétben elhadarászni. V. ö. HADARÁSZ. | |
* | |
| (el-hagy) ösz. áth. 1) Általán, elvál, elszakad valakitől vagy valamitől. 2) Különösen, előre halad, mig más utána marad. Sebes nyargalva, mindnyájunkat elhagyott. 3) Valahonnan eltakarodik, elpusztúl. Az ellenség elhagyta a várt és a várost. 4) Akivel viszonyban, barátságban állott, attól elvál. Elhagyta barátait; elhagyta feleségét, gyermekeit. Soha el nem hagylak. 5) Segíteni, vigasztalni megszün. Az Isten soha sem hagy el bennünket. Komor fölöttem az ég is, elhagyott a reménység is. (Népd.) 6) Nem folytat valamit. Elhagyni az ivást, játékot. Elhagyni a tanulást, irást, olvasást. Hagyd el kérlek azt a sok fecsegést. 7) Elfeled. Elhagyta a fogadóban ruháját, óráját. Ha lehetne, a fejét is elhagyná, oly gondatlan. 8) Megenged. Ebben: el hagylak menni, ha akarod, tulajdonképen az el igekötő a menni igéhez tartozik. 9) Elvész tőle. Elhagyja őt az erő, a bátorság, a béketűrés. 10) Elveszt. Ez a posztó elhagyja a színét. 11) Visszaható névmással: enged, nem bízik erejében, nem feszíti meg erejét. Elhagyja magát. Ne hagyd el magadat. V. ö. HAGY. | |
* | |
| (el-hagyás) ösz. fn. Elválás; eltakarodás; megszünés. V. ö. ELHAGY. Feleség elhagyása. Vár elhagyása. Játék elhagyása stb. | |
* | |
| (el-hagyatott) ösz. mn. Magára maradt, kinek sem barátja, sem segéde; kitől mind elidegenedtek, eltávoztak. Elhagyatott árva. Elhagyatott állapotban élni. | |
* | |
| (el-hagyatottság) ösz. fn. Önkéntelen, magányos állapot, midőn valakitől mind elfordulnak, elidegenülnek, eltávoznak. Elhagyatottságban élni. V. ö. ELHAGYATOTT. | |
* | |
| (el-hagyogat) ösz. áth. és gyak. Folytatólag, több ízben elhagy; nem egyszerre, hanem időnként és részenként hagy el; többen, egymás után hagynak el valamit: Botját a kávéházakban, színházban elhagyogatja. Úti eszközeit elhagyogatja. Az elszegényedett gazdagot régi baráti elhagyogatják. | |
* | |
| (el-hagyott) ösz. mn. Aki vagy ami el van hagyva. V. ö. ELHAGY. Elhagyott gyermek. Elhagyott vár. Elhagyott ruha. | |
* | |
| (el-hagyottság) l. ELHAGYATOTTSÁG. | |
* | |
| (el-hajigál) ösz. áth. Egyenként, egymás után elhajít. V. ö. HAJÍT. Az útról elhajigálni a kövecseket. Elhajigálni a záptojásokat, a rohadt gyümölcsöket. | |
* | |
| (el-hajít) ösz. áth. Tulajdonkép, valamit ivirányu, ivded vonalban elvet, eldob, azaz mintegy ivet csinálva, kanyarítva dob el. Elhajítani parittyával a kövecset. V. ö. HAJÍT. Általános ért. valamit kézzel magától a levegőbe elvet. | |
* | |
| (el-hajítás) ösz. fn. Cselekvés, midőn valamit elhajítunk. | |
* | |
| (el-hajlás) ösz. fn. 1) Tulajdonkép: ivalaku görbe vonalban induló iránya valaminek. A gyümölcscsel terhelt ágnak elhajlása. A nyomott vas rudnak elhajlása. 2) Eltérés, eltávozás. A delejtűnek elhajlása az éjszaki sarktól. 3) Átv. ért. elidegenedés, odahagyás, elpártolás. V. ö. ELHAJLIK. | |
* | |
| (el-hajlik) ösz. k. 1) Tulajdonkép, ivalaku görbe vonalban más irányt vesz az elébbinél. Elhajlik a kard. Elhajlik nagy melegben a finom spanyolviasz. 2) Elébbi irányától, megtartván egyenes vonalát, eltér. Elhajlik a mágnestű a földsarktól. 3) Átv. ért. elidegenűl, elpártol, odahagy. Elhajlottak tőlünk a szövetséges seregek. Elhajlott tőle a szerencse. V. ö. HAJLIK. | |
* | |
| (el-hajókáz) ösz. önh. Hajókázva eltávozik, elmegy, elutazik. | |
* | |
| (el-hajol) ösz. önh. Tulajdonkép, maga erejéből, belső természeténél fogva más irányt vesz, péld. Elhajol az ember, midőn valamitől irtózik; ellenben: elhajlik az ember feje, midőn felforduláskor nyakát szegi. V. ö. HAJOL. | |
* | |
| (el-hajóz) ösz. önh. Hajózva elmegy, eltávozik. | |
* | |
| (el-hajt) ösz. áth. 1) Tulajdonkép, haj! haj! szóval elűz, elkerget, elterel. Elhajtani az ökröket, a befogott lovakat. Jól elhajtott. Sebesen elhajtott. Elhajtani a közös vagy peres földön legelő marhát. 2) Barmot a csordából, nyájból, ménesből stb. ellop. Elhajtottak a gulyából tíz tinót a betyárok. 3) Mondják emberről is, midőn erőszakosan menni kényszerítik, néha pedig, midőn kötelességére szorítják. Elhajtották a katonák kalaúznak. Elhajtották úrdolgára szántani. 4) Elhajlít, elgörbít. Elhajtani az abroncsot. 5) Elvet, eldob. Elhajtani a követ. 6) Magától elűz, elkerget, eltaszít. Elhajtani a hűtelen cselédet. 7) A méhben levő magzatot, vemhet erőszakos uton időnek előtte elűzi. V. ö. HAJT. | |
* | |
| (el-hajtás) ösz. fn. 1) A baromnak elüzése, elkergetése, elterelése. 2) Baromlopás a szabad mezőről és csordából, nyájból. 3) Menésre erőtetés. 4) Elgörbítés. 5) Magától eltaszítás. 6) A méh gyümölcsének erőszakos és időelőtti elüzése. | |
* | |
| (el-hajtat) ösz. miveltető. 1) Azt teszi, parancsoja, hogy valamit vagy valakit elhajtsanak. Ökreit elhajtatja más mezőre vagy a szomszédba. 2) A kocsiba, szekérbe fogott lovakat elterelteti. Ez értelemben tárgyeset nélkül használtatik. Elhajtatott Buda felé. | |
* | |
| (el-hal) ösz. önh. 1) Természetes halállal kimúlik. Szülei, rokonai mind elhaltak. Rendesen akkor használjuk, midőn többről van szó. 2) Némely tájakon, péld. Mátyusföldön: elájul, elalél. 3) Elenyészik, megszűnik.
"Most csöndes a hajlék, elhalt a zsibongás, Elhagyott az öröm, örökös vendéged A sohaj s a bánat." Pompéry. | |
* | |
| (el-hál) ösz. önh. 1) Az éjet alva eltölti valahol. Majd elhálunk mi a kemény földön is. 2) Általán férfi és nő együtt feküdvén közösűl; különösen, a házasok a nemi ösztönt kielégítik. Ez értelemben áthatólag s férfiról használják. NN. mielőtt feleségét elhálta volna, meghalt. | |
* | |
| (el-halad) ösz. önh. 1) Előre menve másokat maga után hagy. Elhalad a kocsi a jó uton. 2) Elmulik, eltelik. Elhalad az idő. 3) Távolabb időre terjed, elmarad. A Debreczeni Legendáskönyvben eléjön meghalad, 'felülmúlt' értelemben: "Azért méltán elhaladja a több szenteknek látásokat." | |
* | |
| (el-halás) ösz. fn. 1) Halállal kimulás. 2) Némely tájakon am. elájulás, elalélás. | |
* | |
| (el-hálás) ösz. fn. Férfinak és nőnek, s illetőleg a házasoknak öszvefekvése és nemi közösülése. | |
* | |
| (el-halász) ösz. áth. Tulajdonkép, a halakat elfogja mások elől. A vizákat az alsó dunai halászok jobbára elhalászszák. Átv. ért. és tréfásan valamit más elől, ki azt szinte keresé, elkap, elcsíp. | |
* | |
| (el-halaszt) ösz. áth. Valami teendőt később időkre hagy. Elhalasztani az utazást. Elhalasztani a pernek megvizsgálását. V. ö. HALASZT. | |
* | |
| (el-halasztás) ösz. fn. Annak, amit jelennen tenni kellene, vagy lehetne, későbbi időre hagyása. | |
* | |
| (el-halat) ösz. áth. Általán, valamit megsemmisít, érvénytelenné tesz. Különösen. 1) Egyházjogi ért. valamely jószágot, fekvő birtokot papi vagy szerzetes kezekbe ad oly föltétellel, hogy azt eladni ne szabadjon, mi holt kezekbe adásnak is mondatik. 2) Bizonyos adósságot részletekben időszakonként fizet, törleszt, hogy végre egészen megszüntesse. A kormány az országos v. állam-adósságokat ily úton szokta megsemmisíteni. (Amortisare). | |
* | |
| (el-halatás) ösz. fn. 1) Fekvő birtoknak oly kezekbe adása, melyeknek azt elidegeníteni nem szabad; milyenek a papság által birt jószágok. 2) Adósságnak, különösen az országos kötelezvényeknek időszakonkénti fizetése, törlesztése. V. ö. ELHALAT. | |
* | |
| (el-halaványodik) ösz. k. Arczát halálszin lepi el. Ijedtében egészen elhalaványodott. | |
* | |
| (el-halaványúl) l. ELHALAVÁNYODIK. | |
* | |
| (el-hallatszik) ösz. k. l. ELHALLIK. | |
* | |
| (el-hallgat) ösz. áth. 1) Valamit titokban tart, ki nem mond. Elhallgatja, amit látott. 2) Szó nélkül eltűr valamit. Békével elhallgatok mindent, amit mondasz. 3) Szólani megszün. Miután kibeszélte volt magát, elhallgatott. 4) Folytonosan figyel valaki beszédére. Elhallgatnám őt, ha még annyi ideig beszélne is. V. ö. EL, (2) és HALLGAT. | |
* | |
| (el-hallgatás) ösz. fn. 1) Elnémulás, szólani megszünés. 2) Titokban tartás, arról, mit elmondanunk lehetne, nem szólás. | |
* | |
| (el-hallgattat) ösz. áth. Parancs, ellenvetés, czáfolás, tekintély, gúny vagy akármi más mód által azt eszközli, hogy valaki a beszédet vagy valamely hangzószer a hangzást abbanhagyja, és többé nem szól. | |
* | |
| (el-hallgattatás) ösz. fn. Állapot, midőn valaki vagy valami elhallgatni késztetik. | |
* | |
| (el-hallik) ösz. k. Valamely hang messze elhat a fülekbe. Rendesen csak harmadik személyben használjuk. Másképen: elhallatszik. Eső előtt, és csendes időben messzebb elhallik a harangszó, mint egyébkor. Hortyogása a harmadik szomszédba is elhallik. V. ö. EL, (2) és HALLIK. | |
* | |
| (el-halmoz) ösz. áth. Tulajdonkép, halmokkal tetéz; de ezen értelme nincs szokásban. Átv. ért. bőséggel ellát, tetéz. Elhalmozni valakit dicséretekkel, jótéteményekkel, ajándékokkal. | |
* | |
| (el-halogat) ösz. áth. Valamely teendőt időről időre elhagy, elmulaszt. V. ö. HALOGAT. | |
* | |
| (el-halogatás) ösz. fn. A teendőnek időről időre, folytonos, ismételt elmulasztása, későbbre hagyása. | |
* | |
| (el-hálóz) ösz. áth. Hálóval elkerít. körülvesz. Elhálózni a madaras kertet. Elhálózni a halas eret, folyót. | |
* | |
| (el-halt) ösz, mn. 1) Halál által kimult. Szokottabban: elholt. 2) Elájúlt, elalélt. | |
* | |
| (el-halványodik) l. ELHALAVÁNYODIK. | |
* | |
| (el-halványúl) ösz. önh. I. ELHALAVÁNYODIK. | |
* | |
| (el-hamarkodás) ösz. fn. Valaminek hirtelenkedés, meggondolatlanság, siettetés által elrontása, sikeretlenné tevése. | |
* | |
| (el-hamarkodik) ösz. k. Tárgyra mutató alakban, és cselekvőleg használtatik. Elhamarkodja a dolgot, azaz hirtelenkedve, meggondolatlanul cselekedve, elrontja, sikeretlenné teszi. | |
* | |
| (el-hamiskodik) ösz. k. Folyvást hamiskodik. Többször határozott alakban tárgyesettel használtatik. Hizelgés, szép szó, fecsegés által elcsal valamit. Elhamiskodta apjától a legszebb paripát. | |
* | |
| (el-hamuhodás) ösz. fn. Tulajdonkép, égékeny testnek tűz általi föloszlása, hamura változása. Átv. ért. a testnek elporhadása, részecskékre oszlása. V. ö. HAMUHODIK. | |
* | |
| (el-hamuhodik) ösz. k. 1) Hamuvá ég. 2) Átv. porrá lesz, megromolva, apró részekre töredezik. | |
* | |
| (el-hamvad) ösz. önh. 1) Valamely égékeny test hamuvá ég. 2) A tűz elalszik. Elhamvad a gyertya. 3) Átv. ért. Meghal. V. ö. HAMVAD. | |
* | |
| (el-hamvadás) ösz. fn. 1) Az égő testnek hamuvá oszlása. 2) Átv. meghalás, illetőleg a megholt testnek hamu gyanánt elporhadása. | |
* | |
| (el-hamvadt) ösz. mn. 1) Ami hamuvá égett, elégett. Elhamvadt máglya, gyertya. 2) Halál következtében porrá vált. Elhamvadt tetemek. | |
* | |
| (el-hamvaszt) ösz. áth. Hamuvá, porrá éget valamit. Elhamvasztani gyujtogatás által a falut. | |
* | |
| (el-hancsikol) ösz. áth. lásd ELHANTOL. | |
* | |
| (el-handász) ösz. áth. Kapkodva, hadarászva, roszul, hibásan végez valamit. Szelessége által elhandászta az ügyet. | |
* | |
| (el-hangol) ösz. áth. 1) Valamely hangszert hamisan hangol, melynél fogva némely hangoknak nincs meg kellő magasságuk vagy mélységök. 2) Átv. ért. mondatik a kedélyről, midőn rendes állapotában megzavartatik. A kellemellen hír elhangolta kedélyemet. | |
* | |
| (el-hangolás) ösz. fn. 1) A hangszernek oly állapotba tétele, melynél fogva hamis hangokat ad, midőn némelyek kelleténél magasabbak vagy mélyebbek. 2) Átv. ért. a kedély rendes állapotának megzavarása. | |
* | |
| (el-hangolt) ösz. mn. Hangszerről mondatik, melynek hangjai huzamos játszás vagy állás miatt nem egészen egyeznek öszve. Elhangolt hegedű, zongora. | |
* | |
| (el-hangúl) ösz. önh. A hangszer hangjai között a kellő öszveegyezés, s arány elbomlik. Elhangulnak a megereszkedett húrok. | |
* | |
| (el-hangulás) ösz. fn. A hangszernek azon állapota, midőn hangjai közt a kellő öszveegyezési arány elbomlik. | |
* | |
| (el-hangult) ösz. mn. Hangszerről mondatik, mely maga magától el van hangolva. V. ö. ELHANGOL. Elhangult hegedű. Elhangult zongora. | |
* | |
| (el-hangzás) ösz. fn. Szónak, hangnak, zenének elhallatása, elmulása, megszünése. | |
* | |
| (el-hangzik) ösz. k. 1) Tulajdonkép, hangzani megszünik. Elhangzott az éjjeli zene. 2) Átv. ért. valamely mondás, intés, parancs, tanács siker nélkül marad. Az atyai szó gyakran elhangzik a gyermekek füleiben. V. ö. EL, (2) és HANGZIK. | |
* | |
| (el-hantol) ösz. áth. Hantokkal elkerít, elzár. Elhantolni a szekérjárás elől a rétet, a földeket. V. ö. HANT. | |
* | |
| (el-hantolás) ösz. fn. Valamely térségnek, péld. rétnek, legelőnek, dülőnek hantok általi elkerítése, elzárása. | |
* | |
| (el-hány) ösz. áth. 1) Egynemü vagy különféle tárgyakat elvet. Elhányni a férges gyümölcsöt. 2) Többféle tárgyat szerteszét, rendetlenűl elszór. Elhányja ruháit, könyveit, irásait. 3) Elfecsérel, elveszteget. Elhányja pénzét. V. ö. EL, (2) és HÁNY. | |
* | |
| (el-hányás) ösz. fn. 1) Különféle vagy egynemü tárgyaknak eldobálása, magától eltávolítása. A szemétnek, ganajnak elhányása. 2) Holmi tárgyaknak rendetlenül ide-oda szórása. 3) Elfecsérlés, elvesztegetés. | |
* | |
| (el-hanyagol) ösz. áth. Valamit gondatlanul, tunyán elmulaszt. Elhanyagolni kötelességét. Elhanyagolni a nyavalyát v. nyavalya gyógyítását. Elhanyagolni gyermekei nevelését. V. ö. HANYAGOL. Használtatik személyekről is. Barátait elhanyagolja, nem gondol velök. | |
* | |
| (el-hanyagolás) ösz. fn. Valaminek gondatlan, tunya, könnyelmű módon elmulasztása, nem müvelése. Az elmetehetségek elhanyagolása. | |
* | |
| (el-hanyatlás) ösz. fn. Tulajdonkép, elesés hátra felé, hanyatt esés. Átv. ért. erkölcsi testnek vagy szellemi valónak fogyatkozása, elgyöngülése. A római birodalom elhanyatlása. V. ö. HANYATLÁS. | |
* | |
| (el-hanyatlik) ösz. k. 1) Tulajdonkép, valamely test hátrafelé hajló irányban elesik, leomlik. 2) Átv. ért. erkölcsi testület, vagy szellemi való elfogyatkozik, elgyöngül, elmulik. V. ö. HANYATLIK. | |
* | |
| (el-hanyatlott) ösz. mn. 1) Tulajdonkép, hanyatt, azaz hátrafelé vett irányban elesett, leomlott. Elhanyatlott szék. 2) Átv. ért. elfogyatkozott, ereje fogyta miatt lenni megszünt. Elhanyatlott népek, országok. V. ö. HANYATLOTT. | |
* | |
| (el-hányódik) ösz. belsz. Ide-oda hányás által szokott helyét vesztve elkeveredik, s kézre nem kerűl. Árjegyzékei, ngugtatványai a sok iromány között elhányódtak. | |
* | |
| (el-hányogat) ösz. gyak. áth. Holmit egymás után elhány. | |
* | |
| (el-harácsol) ösz. áth. Tulajdonkép, valamit árverés útján elád, elkótyavetyél. Köz ért. elprédál, elveszteget, eltékozol. Nem kopott érte körme, könnyen elharácsolja. (Km.) V. ö. HARÁCSOL. | |
* | |
| (el-harácsolás) ösz. fn. 1) Tulajdonkép, nyilvános árverésen, kótyavetyén eladás, olcsón elvesztegetés. 2) Köz. ért. elprédálás, eltékozlás. | |
* | |
| (el-háramlik) ösz. k. 1) Valamely rosz, gyanu, veszély stb. eltávozik, s mintegy elháríttatik rólunk vagy tőlünk. Elháramlott fejünktől a rettegett veszedelem. Elháramlott rólam a gyanu. V. ö. HÁRAMLIK. 2) A székelyeknél: valami eltéved, tévelyeg, elvesz. | |
* | |
| (el-harangoz) ösz. áth. 1) Az elmenőt, távozót harangozva megtiszteli. Elharangozták a búcsusokat. 2) Bizonyos időnek eltelését harangszóval tudatja. Elharangozták a hajnalt, a délt. Elharangozták azt. (Km.) am. elmúlt az, vége már annak. | |
* | |
| (el-harap) ösz. áth. 1) Valamit fogaival ketté vág, ketté szakaszt. Elharapták a fülét. 2) Valamiből egy darabot, falatot fogával elszakaszt. 3) Átv. ért. elharapni a szót, azaz, félig kimondani, félig visszavonni; elharapni a haragot, azaz elfojtani, elnyomni. V. ö. EL, (2) és HARAP. | |
* | |
| (el-harapás) ösz. fn. 1) Valamely testnek fogak általi ketté szakasztása. 2) Átv. ért. a szónak elharapása, azaz félbenszakasztása. V. ö. HARAPÁS. | |
* | |
| (el-harapdál) ösz. áth. Valamit fogaival apródonként, részenként elszakgat, eltépdel. Az eb elharapdálja a konczot. V. ö. HARAPDÁL. | |
* | |
| l. ELHARAPÓZÁS. | |
* | |
| l. ELHARAPÓZIK. | |
* | |
| (el-harapott) ösz. mn. Amit fogakkal elmetszettek, eltéptek. Elharapott fülczimpa. | |
* | |
| (el-harapózás) ösz. fn. Tulajdonkép, a tűznek, lángnak valamely gyulékony testeken tovább tovább terjeszkedése. V. ö. HARAP fn. Átv. ért. valamely rosznak, veszélynek, ragálynak elhatalmazása. V. ö. HARAPÓZIK. | |
* | |
| (el-harapózik) ösz. k. Tulajd. a tűz, láng elolthatatlanul tovább terjedez. Elharapózik a tűz a meggyúladt tarlón, erdőn, nádasban. V. ö. HARAPÓZIK. Átv. ért. valamely rosz, veszély, ragály elhatalmazik, mindenfelé elterjed. Némely nyavalyák messze földön elharapóznak. | |
* | |
| (el-harasztosodik) ösz. k. Haraszttal benő, a haraszt széltében elterjed rajta; bokrossá, cserjéssé leszen. V. ö. HARASZT. | |
* | |
| (el-hárít) ösz. áth. 1) Tulajd. gereblyével, villával, vagy más eszközzel a földszinén heverő valamely szálas jószágot, pl. szénát, gazt eltakarít. Elhárítani az ugarokról a tarlót. 2) Átv. ért. valamely veszélyt, bajt eltávoztat, elmellőz, elfordít. V. ö. HÁRÍT. | |
* | |
| (el-háritás) ösz. fn. 1) Tulajd. széna, szalma, tarló, gaz eltakaritása, gereblye vagy más eszköz által. 2) Átv. ért. eltávoztatás, elmellőzés. Veszélynek, bajnak elhárítása. | |
* | |
| (el-hárító) ösz. mn. Általán, aki v. ami elhárít valamit. Különösen gyógytani ért. ami valamely betegséget eltávoztat. Elhárító szerek. | |
* | |
| (el-harsog) ösz. önh. Harsogni megszün. Elharsogtak a tábori trombiták, a hadikürtök, tárogatók. V. ö. EL, (2) és HARSOG. | |
* | |
| (el-hasábol) ösz. áth. Hasábokra eldarabol, elvagdal, elmetél, elfürészel. Elhasábolni a levágott fa derekát. V. ö. HASÁB. | |
* | |
| (el-hasábolás) ösz. fn. Cselekvés, illetőleg vágás, metszés, fürészelés stb., mely által valamit hasábokra szeldelnek. | |
* | |
| (el-hasad) ösz. önh. Tulajd. nagyobb darabokra, melyeket hasáboknak hivunk, elválik, elszakad. V. ö. HASÁB. Elhasadt a mennykő sujtotta faderék. Köz. ért. elreped, elválik, rést kap. Elhasad a ruha, a túlérett dinnye. Elhasad a kiszáradt deszka. | |
* | |
| (el-hasadoz) ösz. gyak. önh. Több helyen megreped, több darabra, hasábokra válik, szakadoz. Elhasadoznak a szárítatlan fából készített bútorok. V. ö. HASAD. | |
* | |
| (el-hasít) ösz. áth. Tulajd. hasítva, azaz hasábokra választva, ketté szakaszt. Elhasítani a fa derekát. V. ö. HASÁB. Köz. ért. elrepeszt, fonal vagy szál, vagy rost mentében elszakaszt. Elhasítani a posztót, vásznat, gyolcsot. | |
* | |
| (el-hasogat) ösz. áth. és gyak. A fát több darabra hosszában elválasztja, elvagdalja. Köz. ért. elrepeget, fonal mentében eltépdel. Elhasogatni a ruhát. V. ö. HASOGAT. | |
* | |
| (el-hasonlik) ösz. k. Eredeti ért. mintegy hasábokra szakadva elválik. Köz. és átv. ért. valamely erkölcsi testület, társaság egymástól elválik, elszakad; vagy: eredeti fajától elüt, elfajzik. A szigorú apák erkölcseitől elhasonlottak az utódok. | |
* | |
| (el-hasonlott) ösz. mn. Fajától elütött, elfajzott. Ősöktől elhasonlott unokák. | |
* | |
| (el-használ) ösz. áth. Valamit bizonyos czélra fordítva, folytonos használat által elkoptat, elavít, elront, éldelhetlenné tesz. Elhasználni a ruhát. Elhasználni tűzre a fát, kőszenet. Elhasználni konyhán a zsírt, lisztet. Valamely eszmét, gondolatot elhasználni. | |
* | |
| (el-használhatlan) ösz. mn. A jogtudományban és törvénykönyvekben ami lényegében vagy állagában megmarad, el nem fogyasztatik, ha valaki annak folytonos hasznát veszi is, pl. a könyv, ruha, bútorok. | |
* | |
| (el-használható) ösz. mn. Ami csak fogyasztás, tovább adás vagy elrontás által nyujt hasznot, pl. az eleség, bor, pénz. | |
* | |
| (el-hat) ösz. önh. Ereje bizonyos távolságra működik. Szózata a nagy teremnek minden zugáig elhatott. A királyok keze messze elhat. V. ö. EL, (2) és HAT. | |
* | |
| (el-hatalmasodik) ösz. k. Hatalma bel és kül terjedelemben növekedik; erejének működése, hatása, elterjed. | |
* | |
| (el-hatalmazás) ösz. fn. Szellemi vagy anyagi tárgy erejének, hatásának, működésének elterjedése, mások fölötti kitünése. A democratiai szellemnek elhatalmazása. A vallástalanság elhatalmazása. V. ö. ELHATALMAZIK. | |
* | |
| (el-hatalmazik) ösz. k. Valamely szellemi vagy anyagi tárgynak ereje, hatása, működése elterjed, mások fölött, kiválólag kitünik. A franczia regény- és drámairodalom, hazánkban is elhatalmazott. Felsőbb vármegyékben a pálinkaivás igen elhatalmazott. Ezen igét személyről, vagy erkölcsi testületről nem használjuk, s helyette az elhatalmasodik szóval élünk. | |
* | |
| (el-hatalmazó) ösz. mn. Aminek ereje, működése, hatása kitünőleg elterjed, elharapózik. Az irodalomban elhatalmazó fölszinüség. | |
* | |
| (el-határoz) ösz. áth. 1) Több vélemény közől, és vitatkozás után valami bizonyosat megállapít. Az egyesület elhatározta, hogy általános szótöbbséggel választja tagjait. 2) Magát valamire eltökéli. Elhatároztam magamat, soha szeszes italt nem inni. Nagy dologra határoztad el magadat. 3) Valaminek véget vet, valamit bezár, eldönt, befejez. Ez határozza el a dolgot. V. ö. HATÁROZ. | |
* | |
| (el-határozó) ösz. mn. Ami valamely ügynek véget vet, annak sorsát eldönti. Elhatározó végzés. Elhatározó ütközet. Elhatározó szavazat. | |
* | |
| (el-határozódik) ösz. belsz. Valamely ügy végére jár, valakinek vagy valaminek sorsa, állapota eldől, befejeződik, maga magában, vagy legfölebb közvetőleges körülmények által kifejlődik, elválik. | |
* | |
| (el-határozott) ösz. mn. 1) Megállapított. Elhatározott idő, mennyiség. 2) Eltökélett, elszánt. Elhatározott akarat; elhatározott lélek, szív. V. ö. EL, (2) és HATÁROZOTT. | |
* | |
| (el-ható) ösz. mn. 1) Ereje által bizonyos távolságra működő. Messze elható hang. 2) Elérő, elterjedő, elnyuló. A folyó egyik partjától a másikig elható láncz vagy kötél. | |
* | |
| (el-házasít) ösz. áth. Midőn fiát az apa annak feleségéhez, vagyis ipja házához adja. | |
* | |
| (el-házasodik) ösz. k. Midőn a férj felesége házához megyen. | |
* | |
| (el-hazud) ösz. áth. és önh. 1) Hazudva eltagad valamit. 2) Folytonosan hazud. Képes elhazudni három négy óra folyásig. | |
* | |
| (el-hazudoz) ösz. áth. és önh. 1) Ismételt, folytatott hazugságok által eltagad valamit. 2) Folytonosan hazud. | |
* | |
| (el-hebehurgyál) ösz. áth. Valamit hebehurgya módra elsiettet, elront, féligmeddig nagyjában tesz meg. Elhebehurgyálni a dolgot. V. ö. HEBEHURGYA. | |
* | |
| (el-hegedűl) ösz. áth. Valamely hangmüvet hegedűn eljátszik. Elhegedűlni a legújabb toborzót, csárdást. Átv. és tréfás ért. végére jár, oda van. Régen elhegedűlte azt sz. Dávid, el is énekelte. (Km.). | |
* | |
| (el-heléběl) ösz. áth. Henyélve tölt el, henyélve elmulaszt valamit. Elhelébelni az időt, napot, munkát. Ritka divatú tájszó. | |
* | |
| (el-helyez) ösz. áth. Valamit saját helyére, állomására tesz, elrendel. Elhelyezni a könyveket a szekrényben. Elhelyezni az őröket, az ágyukat, a seregeket. V. ö. HELYEZ. | |
* | |
| (el-helyezés) ösz. fn. Cselekvés, illetőleg rendezés, mely által valakit v. valamit elhelyezünk. | |
* | |
| (el-helyezkědik) ösz. k. Valamely helyre hozzá tartozó holmijével letelepedik, mintegy helyet csinál magának. | |
* | |
| (el-hěmpělyěg) ösz. önh. Tulajdonkép a vízről vagy más folyadékról mondják, midőn cseppekben vagy hullámokban tovább gördűl, s mintegy forogva elfoly. Elhempelyegnek a hegyi patakok. V. ö. EL, (2) és HĚMPĚLYĚG. | |
* | |
| (el-hěmpělyget) ösz. áth. A vizet vagy más folyadékot cseppekben vagy hullámokban elfolyatja, eltávolítja, s mintegy forogva elmenni kényszeríti. V. ö. EL és HĚMPĚLYGET. | |
* | |
| l. ELHĚMPĚLYĚG. | |
* | |
| l. ELHĚMPĚLYGET. | |
* | |
| (el-hěngěrědik) ösz. k. Tulajd. henger módjára forogva eltávozik. Elhengeredik a megtaszított üres hordó. | |
* | |
| (el-hěngěrěg) ösz. önh. Henger módjára folytonosan forog, s odább-odább halad. Elhengereg a széltől hajtott katángkóró. V. ö. HĚNGĚRĚG. | |
* | |
| (el-hěngěrěl) lásd: ELHĚNGĚRGET. | |
* | |
| (el-hěngěrget) ösz. áth. Hengerded tárgyat saját tengelye körűl forgatva tovább-tovább hajt. Elhengergetni a gyapjús zsákokat. | |
* | |
| (el-hěngěrít) ösz. áth. Hengeralaku testet forgásba indít, tovább mozdít. Egy rugással, taszítással elhengeríteni az üres bödönt, a hordót. | |
* | |
| (el-henyél) ösz. áth. Henyélve, azaz dologtalanul, foglalkodás nélkül elmulat, eltölt valamit. Elhenyélni az időt, napot. | |
* | |
| (el-henyélés) ösz. fn. Az időnek munkátlanul eltöltése; valami teendőnek henyélve elmulasztása. | |
* | |
| (el-herdál) ösz. áth. Elveszteget, elpazarol. Pénzét, vagyonát elherdálni. | |
* | |
| (el-hervad) ösz. önh. Tulajdonkép, a növények levelei, és virágai hervadnak el, midőn elébb lekonyulnak, utóbb elszáradnak, és lehullanak, l. HERVAD. Átv. ért. mondják az ifjuságról, szépségről, midőn elmulik. Hervad az a rózsa, kinek töve nincsen. Elhervadok én is, mert szeretőm nincsen. (Népd.). | |
* | |
| (el-hervadás) ösz. fn. A növény leveleinek, virágainak lekonyulása, és elszáradása. Átv. ért. az ifjuság és szépség elmulása, elveszése. | |
* | |
| (el-hervaszt) ösz. áth. Tulajd. növényt, növényleveleket, virágokat elfonnyaszt, elszáraszt. V. ö. HERVASZT. Átv. ért. ifjuságot, szépséget kellemeitől megfoszt. Elhervasztja arczát a szerelem búja. | |
* | |
| (el-hever) ösz. önh. és áth. 1) Folytonosan, tartósan hever. Elhever óránként, anélkül, hogy valamit tenne. 2) Heverve eltölt, elmulaszt. Elheveri az időt. Elheveri a munkát. Heverd el napja. (Km). | |
* | |
| (el-heverész) ösz. áth. 1) Kényelmesen heverve tölti az időt. Puha pamlagon elheverészni az istenadta napot. 2) Mint önh. folyvást, és kényelmesen hever. Elheverész a gyepen, és dohányzik. | |
* | |
| (el-hí) ösz. áth. Megszólít valakit, hogy előbbi helyéről máshová menjen. Valahonnan vagy valahová elhíni. Magához vagy magával elhíni. Elhíni valakit a rosz társaságból. Mondatik a madarakról is, midőn sajátságos hangon egymást csalogatják, magokhoz édesgetik. A fias tyúk elhíja csibéit. V. ö. EL, (2) és HÍ. | |
* | |
| (el-hibáz) ösz. áth. Hibából, azaz véletlenűl vagy gondatlanságból nem teszi, el nem találja, el nem éri azt, mit tennie, eltalálnia, elérnie kellene. Elhibázni az igazi utat. Elhibázni az írást. Elhibázni a czélt. Elhibázni a keresett házat. V. ö. HIBÁZ. | |
* | |
| (el-hibázás) ösz. fn. Téves cselekvés, midőn valamit elhibázunk. V. ö. ELHIBÁZ. | |
* | |
| (el-hibban) ösz. önh. Hibbanva félre- vagy elesik; elfordul. Elhibban a ferdén letett edény. Elhibban az egyik oldalán túlterhelt csónak. V. ö. HIBBAN. | |
* | |
| (el-hibít) l. ELHIBÁZ. | |
* | |
| (el-hidegědés) ösz. fn. Állapotváltozás, midőn ami meleg vagy forró volt, hideggé leszen, elhűl. Átv. ért. a más iránti vonzalomnak, szeretetnek megszünése. | |
* | |
| (el-hidegědik) ösz. k. Tulajdonkép, minden testről mondják, midőn tüzes vagy meleg részecskéi elszállanak, s ő maga lassanként elhűl. Elhidegedik a jeges vízben tartott kéz. Átv. ért. elidegenűl, hajlandósága valaki iránt elmulik, vonzódni megszűn. Barátai elhidegedtek iránta. Néha a forró szerelem is elhidegedik. V. ö. HIDEGĚDIK. | |
* | |
| (el-hidegít) ösz. áth. Hideggé változtat el. V. ö. HIDEG. Átv. ért. elidegenít, valakinek vonzalmát, hajlandóságát más iránt megszünteti. A hosszas távollét elhidegíti a jó barátokat is. Magaviselete mindnyájunkat elhidegített iránta, lásd: HIDEGÍT. | |
* | |
| (el-hidegszik) l. ELHIDEGĚDIK és V. ö. HIDEGSZIK. | |
* | |
| (el-hidor) ösz. áth. Holmi apró részekből álló testet, péld. gabonát, morzsalékot, port, szemetet kézzel vagy valamely eszközzel eltakarít, félre seper. Elhidorni a hamut a tűzhelyről. Elhidorni lapáttal a szemetet, sarat. V. ö. HIDOR. | |
* | |
| (el-hidorgál) ELHIDORGAT, (el-hidorgat) ösz. áth. és gyak. Lassacskán és folytonosan elhidor valamit. V. ö. ELHIDOR. | |
* | |
| (el-higúl) ösz. önh. Sürüségét, rugalmasságát, keménységét elveszti, s folyékony, ritka, lágy természetüvé válik. Elhigúl melegben a kocsonya. Elhigúl sok esőben az útak sara. V. ö. HÍG, HIGÚL. | |
* | |
| (el-híměz) ösz. áth. Hímvarrásokkal valamely szövetet kiczifráz, eltarkít. V. ö. HÍMEZ, HÍMVARRÁS. Átv. ért. hibát, bűnt, tökéletlenséget szép szin alá takar, elrejt, elpalástol. Elhímezni az önzést, a haszonlesést. | |
* | |
| (el-hímlik) ösz. k. Apró részekre omolva, szakadozva elszóródik, elpereg. Elhímlenek a zsinórról leszakadt gyöngyszemek. | |
* | |
| (el-hint) ösz. áth. Gabona- vagy gyümölcsszereket, virágokat, s más apró részecskékből álló valamit elszór. Elhinteni a baromfiaknak való ocsút, kását, kölest. Elhinteni a földbe a magot. Elhinteni virágokkal az utat. Átv. ért. elterjeszt. Elhinteni a müveltség magvait. V. ö. EL, (2) és HINT. | |
* | |
| (el-hintáz) ösz. áth. A hintán v. hintában ülőt, fekvőt ide-oda mozgatja, lebegteti. Elhintázni a térden ülő gyermeket. V. ö. HINTÁZ. | |
* | |
| (el-hintěget) ösz. gyak. áth. Holmit folytonosan hintve elszór, elhullat, elperget. | |
* | |
| (el-hirdet) ösz. áth. Valamit köztudomás végett szóval elterjeszt, elbeszél. V. ö. HIRDET. | |
* | |
| (el-hírěl) ösz. áth. Valamit köz hírré tesz. | |
* | |
| (el-hírěsědik) ösz. k. 1) Áltatán, köz nyelven forog, köz beszéd tárgyává lesz, híre terjed mindenfelé. 2) Különösen, jelessége, érdemei, tökélyei mindenütt dicsérettel említtetnek. Némely orvosok rövid idő alatt elhíresednek. | |
* | |
| (el-hírěsít) ösz. áth. 1) Általán, valakit vagy valamit köz beszéd tárgyává tesz, hirét terjeszti mindenfelé. 2) Különösen, valakinek v. valaminek tökélyeit, jelességeit, érdemeit, tetteit magasztalja, dicsérettel említi. V. ö. HÍRĚS, HÍRĚSÍT. | |
* | |
| (el-hírěsűl) ösz. önh. Híre, neve elterjed, köz beszéd tárgyává lesz; elhíresedik. | |
* | |
| (el-híresztel) ösz. áth. Ismeretlen személyt vagy tárgyat hírbe hoz, rólok mindenfelé beszél. Új találmányt elhíresztelni. V. ö. HÍRESZTEL. | |
* | |
| (el-hírhed) ösz. önh. Híre terjed mindenfelé, különösen valamely rosz tulajdonságát illetőleg. Elhírhedt tolvaj, csaló. V. ö. HÍRHED. | |
* | |
| (el-hírheszt) ösz. áth. Valakinek v. valaminek rosz hirét terjeszti. | |
* | |
| (el-hírlel) ösz. áth. lásd: ELHÍRESZTEL. | |
* | |
| (el-hisz) ösz. áth. Valamiről helyes vagy álokok által meggyőződik, valamit igaznak, bizonyosnak tart. Ő mindent elhisz. Elhiszem, hogy szeretné. Visszahatólag: magáról sokat hisz. Okos ember nem hiszi el magát. Hidd el magadat, ha veszni akarsz. (Km.). | |
* | |
| (el-hitet) ösz. ath. 1) Valakit meggyőző okok által reá bír, hogy higyen. Végre elhitette vele az orvos, hogy a borivás árt neki. 2) Ámítás, álokok által eszközli, hogy higyenek neki. Holmi babonák által elhitetni az együgyü buta népet. Engem ugyan el nem hitetsz. | |
* | |
| (el-hitetés) ösz. fn. Beszélés, rábeszélés, mely által valakit elhitetünk. V. ö. ELHITET. | |
* | |
| (el-hitt) ősz. mn. Magáról sokat tartó, képzelő, elbízott. Elhitt fiatal müvész. | |
* | |
| (el-hitten) ösz. ih. Magáról sokat tartva. | |
* | |
| (el-hittség) ösz. fn. Az önérzésnek és önbecsülésnek fattyu sarjadéka, midőn valaki saját erejét, tökélyeit túlbecsüli, s másokat vakmerően lenéz; elbizottság. | |
* | |
| (el-hitványít) ösz. áth. Eszközli, okozza, hogy valaki vagy valami hitványnyá legyen. V. ö. HITVÁNY. | |
* | |
| (el-hitványodik) ösz. k. Fokonként hitványnyá változik által. V. ö. HITVÁNY. | |
* | |
| (el-hitványúl) ösz. önh. l. ELHITVÁNYODIK. | |
* | |
| (el-hiúl) ösz. önh. 1) Hiúvá lesz, azaz olyanná, ki haszontalan, alapnélküli, üres dolgokon, külsőségeken kapkod. 2) Sikeretlenné, haszontalanná, üressé válik. Elhiúlnak törekvései, vágyai. A halandók művei elhiúlnak az istenéihez képest. V. ö. HIÚ, HIÚL. | |
* | |
| (el-hiusít) ösz. áth. Eszközli, okozza, hogy valaki egészen hiuvá legyen. A sok hízelgés elhiusítja a nőket. | |
* | |
| (el-hiúsodik) ösz. k. Hiúvá, azaz olyanná lesz, ki üres külsőségeken, haszontalan, alapnélküli dolgokon kapkod, hízelgéseknek örvend. Máskép: elhiúsúl. | |
* | |
| (el-hivás) ösz. fn. Meg- vagy felszólítása valakinek a végett, hogy valahonnan vagy valahová menjen el. | |
* | |
| (el-hivat) ösz. áth. Valakit más által meg- vagy felszólít, hogy valahonnan vagy valahová menjen vagy jőjön el. Elhivatni magához az orvost. V. ö. EL, (2) és HIVAT. | |
* | |
| (el-hizelg) ösz. áth. és önh. Hizelgve elcsal, elkér valamit. Elhizelegte legszebb virágomat, és kedves madaramat. Tárgyeset nélkül: folytonosan hizelg. V. ö. EL, (2) és HIZELG. | |
* | |
| (el-hizelkědik) ösz. k. lásd ELHIZELG. | |
* | |
| (el-homályosít) ösz. áth. Homályt terjeszt el valami körűl vagy fölött; homályossá tesz. A felhők elhomályosítják az eget. Átv. ért. valakinek hírét, nevét, dicsőségét, kisebbé teszi, becsét alább szállítja, feledésbe hozza. Az újabb müvészek elhomályosítják a régieket. Hősi tetteit magánéletének vétkei által elhomályosítja. V. ö. HOMÁLY, HOMÁLYOS. | |
* | |
| (el-homályosodik) ösz. k. Homály terjed el fölötte, vagy körülötte, homályossá lesz. A förgeteg közeledtére hirtelen elhomályosodott az ég. Elhomályosodtak a füsttől lepett ablakok. Átv. ért. híre, neve, dicsősége becséből lassan-lassan veszt, és feledésbe megy. V. ö. HOMÁLY, HOMÁLYOS. | |
* | |
| (el-homályosúl) ösz. önh. l. ELHOMÁLYOSODIK. | |
* | |
| (el-homlít) ösz. áth. A szőlővesszőt elbujtja, elülteti. A homlitást elvégzi. V. ö. HOMLIT, HOMOLÍT. | |
* | |
| (el-homokosodik) ösz. k. A homok elterjed fölötte, egészen homokossá lesz. A sivó homokhalmok körül fekvő szántóföldek, legelők elhomokosodnak. | |
* | |
| (el-hónall v. hón-al-ol) ösz. áth. Hóna alá fogva elvisz valamit. Elhónallni a könyveket, irományokat. Oly képzésü ige, mint váll-ból (humerus) elvállal. | |
* | |
| (el-hord) ösz. áth. 1) Több tárgyat egymás után elvisz. A baromfiakat piaczra elhordani. A kánya elhordja a csibéket. A gabonát szekereken és hajókon hordották el. Elhordta az irháját, azaz, elkotródott. (Km). 2) Átv. ért. elseper, elsodor, elfú. Elhordta a szél a tollat. A víz elhordotta a lekaszált füvet. Hordjon el a fergeteg. 3) Visszaható névmással eltakarodik, ellódúl. Elhordotta magát. Hord el innen magadat. 4) Valamely lőszer lövésének távolságát is fejezik ki általa, pl. Az ágyu messzebb elhord mint a puska. V. ö. HORD. | |
* | |
| (el-hordás) ösz. fn. Több tárgynak egymás utáni elszállítása gyalog, kocsin, hajón stb. V. ö. ELHORD. | |
* | |
| (el-hordogat) ösz. gyak. áth. Holmit kicsinyenként, részenként, egymás után elhord. Gabonáját, lisztjét, zsiradékát elhordogatja a kocsmába. | |
* | |
| (el-hordoz) ösz. áth. 1) Gyalog, kocsin, lóháton, hajón stb. ide-oda hordja, vezeti. Utczáról utczára, városról városra elhordozták. 2) Valamely ruhát elvisel. Egy köpönyeget húsz évig elhordoz. | |
* | |
| (el-hordozkodik) ösz. k. Ingóstul, bútorostul, retyemutyástul egyik helyről másra takarodik egészen által. Régi szállásáról elhordozkodott. V. ö. HORDOZKODIK. | |
* | |
| l. ELHORDOZKODIK és HORDOZÓSKODIK. | |
* | |
| (el-horgad) ösz. önh. Horog módjára elgörbed, elhajlik. Elhorgad a túlfeszített vasszeg. V. ö. HORGAD. | |
* | |
| (el-horgadás) ösz. fn. Elgörbedése valamely hajlékony testnek, midőn horoghoz hasonlóan elkonyúl. | |
* | |
| (el-horgadoz) ösz. gyak. önh. Gyakori, folytonos konyulás, hajlás vagy hajlítás következtében elhorgad. | |
* | |
| (el-horgász) ösz. áth. Horoggal elfog, elkap, elhúz. Elhorgászni a halakat a halastóból. Elhorgászni a gyümölcsöt a fáról. V. ö. HORGÁSZ. Átv. ért. és tréfásan: valamit más elől elkaparint. | |
* | |
| (el-hortyog) ösz. önh. 1) Folytonosan hortyog, illetőleg hortyogva aluddogál. 2) Elhortyogni az időt, napot am. hortyogó alvással eltölteni. | |
* | |
| (el-horzsolódik) ösz. belsz. Az ütközésbe, szoros érintésbe jött test, egy másik által eldörzsölődik, elkopik, elsurlódik. Elhorzsolódik a fal, midőn gerendát vontatnak rajta. A kifityegő ruha szárnya elhorzsolódott a keréktől. Elhorzsolódik a szekéroldaltól a lőcs. | |
* | |
| (el-hoz) önz. áth. Valamit távolabbról közelebbre, amonnan emide szállít. Ellentéte: elvisz. V. ö. HOZ, VISZ. Valamit magával elhozni. Ha eljősz, hozd el fiadat is. | |
* | |
| (el-hozat) ösz. miveltető. Megparancsolja, meghagyja, eszközli, hogy valamit hozzanak el. V. ö. ELHOZ. Ellentéte: elvitet. Nem csak maga jött el, hanem bútorait is elhozatta. | |
* | |
| l. ELHĚMPĚLYGET, ELHĚMPĚLYĚG. | |
* | |
| (el-hull) ösz. önh. Általán: hullva leesik. Elhullanak a kenyérmorzsák. Elhullanak a könyűk. Elhúll a haja. Elhullanak a fogai. V. ö. HULL. Különösen 1) a növénynek levelei, gyümölcsei, magvai, száraiktól elszakadva leesnek. Elhúllnak a falevelek, a férges vagy elérett gyümölcsök. Elhúll a gabona szeme. 2) Mondatik emberekről és barmokról, midőn dögvészben múlnak ki. Az epemirigyben igen sokan elhullottak. Minden szarvasmarhánk elhullott. | |
* | |
| (el-hullás) ösz. fn. Általán: hullva elesés. V. ö. HULL. Különösen 1) a növények leveleinek, magvának, gyümölcsének egymás után leesése. 2) Emberek és barmok veszedelme dögmirigy által. | |
* | |
| (el-hullat) ösz. áth. Általán: valamit hullatva elejt. V. ö. HULLAT. Különösen, részenként elpotyogat. Elhullatni a zsákból a gabonát. Elhullatni erszényből a pénzt, kosárból a gyümölcsöt. Sok könyűt elhullatott. | |
* | |
| (el-hullaszt) ösz. áth. l. ELHULLAT. | |
* | |
| (el-húny) ösz. önh. Húnyni megszűn, utoljára: húny. Elhúnyt és elaludt. Átv. ért. meghal, elmulik, eltünik, lenni megszűn.
"Úr, ki éldelt, pór, ki munkált, Egy álomban húnynak el." Pap Endre. | |
* | |
| (el-hunyt) ösz. mn. Megholt, boldogult, néhai. Elhunyt őseink. Csatában elhunyt vitézek. Imádkozzunk az elhunytakért. | |
* | |
| (el-hurczol) ösz. áth. Hurczolva, azaz erőszakosan húzva, vonva, rángatva elvisz, elragad valakit vagy valamit. A törökök sok magyart örök rabságra elhurczoltak. | |
* | |
| (el-hnrczolkodik) ösz. k. Hurczolkodva elmegy máshová lakni. V. ö. HURCZOLKODIK. Elhurczolkodott a városból. | |
* | |
| (el-hurít), ösz. áth. Valakit, reá rivalkodva, fenyegető hangon elhajt, elkerget. V. ö. EL, (2) és HURÍT. | |
* | |
| (el-hurogat), ösz. gyak. áth. Ismételt hurítással, rivalkodással, kurjongatással elűz. | |
* | |
| (el-húsol) ösz. áth. Csontról vagy bőrről a húst elvakarja, lemetéli. | |
* | |
| (el-hutyorodik) ösz. k. Erőtelen ina meghajlik, mint a vékony hosszú vessző meghajlik. | |
* | |
| (elhúz) ösz. áth. 1) Valamely terhet, szekeret, kocsit stb. előbbi helyéről máshová vontat. Elhúzni a hajót, csónakot. 2) Az illő mértékből, fizetésből, bérből valamit elvesz, az egészet ki nem adja: Elhúzni a napszámból. Elhúzni a cselédek ételét. 3) Elharangoz. Elhúzták már a delet. 4) Valamely zeneművet vonó hangszeren, különösen hegedűn, bőgőn eljátszik. Húzd el azt a csárdást V. ö. HÚZ. | |
* | |
| (el-huzás) ösz. fn. 1) Valamely tehernek tovább vontatása földön vagy szekéren, hajón stb. 2) Az illő mértéknek, bérnek, fizetésnek ki nem adása. | |
* | |
| (el-huzgál) ösz. áth. Gyakran és részenként húzva elvisz, elvontat. Elhuzgálni a kévéket a szérüre. Elhuzgálni gereblyével a szalmát, szénát. V. ö. HUZGÁL. | |
* | |
| (el-huzigál) ösz. gyak. kics. áth. l. ELHUZGÁL. | |
* | |
| (el-huzódik) ösz. belsz. 1) Hosszu sorban, folytonos vonalban elmegy, eltakarodik. Elhuzódnak éjszakról a felhők. Elhuzódnak az ellenhadak. 2) Hosszabb időre elnyulik. Némely perek sok évig elhuzódnak. V. ö. HUZÓDIK. | |
* | |
| (el-hűl) ösz. önh. 1) A benne lévő meleg elenyészik, elrepül. Elhűl a leves. Elhűl a vasaló. 2) Átv. ért. valamely véletlen baleseten megdöbben, hideg borzadás futja el testét. Elhűltem bele, midőn tudtomra esett. V. ö. HŰL. | |
* | |
| (el-hűt) ösz. áth. Valamely testnek tüzét, melegét, hevét elveszi. | |
* | |
| (el-idegenědik) ösz. k. Olyan lesz, mintha idegen volna, idegenné lesz. V. ö. IDEGEN. Átv. és köz ért. emberről mondatik, midőn valaki iránt előbbi vonzalmát, hajlandóságát, barátságát elveszti. Távolító ragu neveket kiván maga mellé. Elidegenedtek tőle az atyafiak és rokonok. Elidegenedett házájától. | |
* | |
| (el-idegenít) ösz. áth. 1) Valakinek mások iránti vonzalmát, hajlandóságát, bizodalmát, barátságát megszünteti, elvonja. Távolító ragu neveket vonz. Elidegenített régi jó pajtásaimtól. V. ö. IDEGENÍT. 2) Tárgyesettel: valamit más tulajdonosra szállít által, elád, idegen kézre juttat. Minden birtokát elidegenítette. 3) Eltökít, ellop. Elidegeníteni társának holmiját. | |
* | |
| (el-idegenités) ösz. fn. 1) A mások iránti vonzalomnak, barátságnak stb. megszüntetése, elrontása. V. ö. ELIDEGENÍT. 2) Jószágának vagyonának idegen kézre juttatása, eladása. 3) Idegen jószág ellopása, eltulajdonítása. | |
* | |
| (el-idegeníthetlen) ösz. mn. Amit más tulajdonosra szállítani, eladni nem lehet, nem szabad. Az érdem személyes és elidegeníthetlen kincs. Némely ősi birtokok elidegeníthetlenek. Az ember ősjogai elidegeníthetlenek. Mint határozó: elidegeníthetlenűl. | |
* | |
| (el-idegeníthetlenség) ösz. fn. Minőség, mely szerént valamit elidegenitni nem lehet. | |
* | |
| (el-idegeníthető) ösz. mn. Amit más tulajdonosra által lehet és szabad szállítani; eladható, elkölthető. A saját keresmény elidegeníthető. | |
* | |
| (el-idegeníthetőség) ösz. fn. Minőség, mely szerént valamit elidegenítni lehet. | |
* | |
| (el-idegenűl) ösz. önh. lásd: ELIDEGENĚDIK. | |
* | |
| (el-idősít) ösz. áth. Valamely birtokot, vagyont, mely eredetileg másnak tulajdona vala, a törvényben kiszabott idő lefolyta alatt ellenmondás nélkül használva, sajátjává tesz. (Praescribit). | |
* | |
| (el-idősités) ösz. fn. Valamely birtoknak, vagyonnak, mely eredetileg mást illete, bizonyos ideig tartó békés használat által, sajátjává, tulajdonává tétele. (Praescriptio). | |
* | |
| (el-idősödik) ösz. k. 1) Elvénűl, elöregszik, agg korra jut el. 2) l. ELÉVŰL. | |
* | |
| (el-idősűl) l. ELIDŐSÖDIK. | |
* | |
| tájdivatos pl. a székelyeknél, alig helyett.
"Elig várom szombat estét, Hogy Gyurkám láthassam esmét." Székely népdal. | |
* | |
| (el-igazít) ösz. áth. 1) A tévelygőt igaz útra, a hibában levőt a dolog valódi mivoltára utasítja, vezeti. 2) Szövevényes ügyet, pert elintéz, rendbe hoz. 3) Elutasít, azaz, megmondja, hogy takarodjék, menjen el. A kelletlen vendéget a háztól eligazítani. | |
* | |
| (el-igazítás) ösz. fn. 1) A tévelygőnek, hibában levőnek igaz útra, valóságra utasítása, vezetése. 2) Ügynek, bajnak, pernek helyes elintézése. 3) Elutasítás, eltávolítás. V. ö. ELIGAZÍT. | |
* | |
| (el-igazító) ösz. mn. 1) Tévelygőt, hibázót helyes útra vezető. Eligazító tanácsadás, útmutatás. 2) Ügyet, pert elintéző. 3) Elutasító. V. ö. ELIGAZÍT. | |
* | |
| (el-igazodik) ösz. k. Szövevényes ügyben, tekervényes, görbe, sok águ uton magát tájékozza, eltalálja azt, ami igaz, helyes, való. Állapitó ragu neveket vonz. Eligazodni a végrendeleten. Én nem igazodhatom el rajta. Némely öszvevissza kuszált irományokon nehéz eligazodni. Hadgyakorlati nyelven: kellő katonai állásba helyezkedik. Igazodj. (Richt euch!). | |
* | |
| (el-igazúl) ösz. önh. l. ELIGAZODIK. | |
* | |
| (el-igér) ösz. áth. 1) Igéri, hogy valamit oda fog adni v. kölcsönözni. V. ö. IGÉR. Kocsiját eligérte szomszédjának. Szivesen adnám, de már eligértem másnak. 2) Visszaható névmással: elajánlkozik. Eligérte magát tánczosul, helyesebben: eligérkezett. | |
* | |
| (el-igérés) ösz. fn. Adott szó, melynél fogva valamit oda fogunk adni, vagy kölcsönözni. | |
* | |
| (el-igérkězik) ösz. k. Saját személyére nézve igéri, hogy valahová menni, valamiben részt venni fog. Eligérkezett uti társamul. Eligérkeztem vendégül. V. ö. IGÉRKĚZIK. | |
* | |
| l. ELIKTAT. | |
* | |
| (el-ijed) ösz. önh. A hirtelen félelem ellepi, nagyon megijed. Elijedsz, ha meghallod, mi történt. | |
* | |
| (el-ijeszt) ösz. áth. Mást félelemmel tölt el. Az istenért, el ne ijeszsz. Egészen elijesztettél. V. ö. IJED, IJESZT. | |
* | |
| (el-iktat) ösz. áth. Alattomban elszöktet, elrejt, eltitkol valakit. Régies kiavult szó. | |
* | |
| (el-illan v. illant) ösz. önh. Valamely rosztól tartván, veszélyt gyanítván, titkon odább áll, elsurran, elszökik. Elillant a poroszlók elől. V. ö. ILLAN, ILLANT. | |
* | |
| (el-illatozik) ösz. k. Illatozni megszünik, illatát többé nem érezni. Elillatoztak a rózsák, a virágok. Átv. ért. elvirágzik. V. ö. ILLATOZIK, ILLAT. | |
* | |
| (el-illog) ösz. önh. Testét könnyeden hajtogatva elmegy, elballag. Vékony hangon elilleg. | |
* | |
| (el-imádkozik) ösz. k. Folyvást, tartósan imádkozik. Elimádkozik egész vasárnap és innepen. Használják tárgyesettel is áthatólag. Elimádkozza a reggeli imádságot. Elimádkozza az olvasót, a feladott penitencziát. | |
* | |
| (el-inal) ösz. önh. Egyike azon számtalan kifejezéseknek, melyekkel a magyar tréfásan szokta kimondani ezen eszmét: elmegy. Megérezvén a kolbászbűzt, elinalt ő kelme. V. ö. INAL. | |
* | |
| (el-indít) ösz. áth. 1) Heverő, veszteglő, nyugalomban levő testet helyéből úgy mozdít el, hogy tovább menjen, forogjon, haladjon. Elindítani a szekeret, hajót. Elindítani az órát, a malomkereket. 2) Embereket, péld. katonákat, útnak ereszt, menésre int. Elindítani a tábort az ellenség felé. V. ö. INDÍT. | |
* | |
| (el-indúl) ösz. önh. 1) A veszteglő, nyugalomban lévő test mozgásnak, forgásnak ered. Elindúl a malomkerék. Elindúl a megállott óra. Elindúl az orra vére. Elindúl a kocsi, a hajó. 2) Menni kezd. Elindulnak a katonák. Elindulnak az utasok. V. ö. INDÚL. | |
* | |
| (el-indulás) ösz. fn. 1) Útnak eredés. 2) Veszteglő, nyugalomban levő testnek azon állapota, midőn mozogni kezd. V. ö. ELINDÚL. | |
* | |
| (el-int) ösz. áth. Valakinek int, hogy helyéről menjen vagy jőjön el. | |
* | |
| (el-intéz) ösz. áth. 1) Bonyolodott, szövevényes ügyet illően megfejtvén rendbe hoz, eligazít. Elintézni az örökösök között támadt viszálkodást. Elintézni a tagosztályt. 2) Több és különféle dolgot, tárgyat kellőleg elhelyez, alkalmaz. Elintézni az ujonnan kezdett mezei gazdaságot. Mindent helyesen, czélirányosan elintézett. V. ö. INTÉZ. | |
* | |
| (el-intézés) ösz. fn. 1) Bonyolodott, szövevényes dolgok, ügyek eligazitása. 2) Különféle tárgyak helyes alkalmazása. V. ö. ELINTÉZ. | |
* | |
| (el-ír) ösz. áth. Írva elfogyaszt. Elírta minden tintáját. Több koncz papirost el- v. felírt. V. ö. EL, (2) és ÍR. | |
* | |
| (el-iramlik) ösz. k. Iramodva, azaz sebes futással eltávozik, elsiet. V. ö. IRAMLIK. | |
* | |
| l. ELIRAMLIK. | |
* | |
| (el-irkál) ösz. áth. Irkálva elhasznál. Elirkálja a tintát, papirost. Önhatólag: folyvást irkál. | |
* | |
| (el-irongál) ösz. áth. Irongálva, azaz jégen csuszkálva eltávozik, eliramlik. | |
* | |
| (el-irtózik) ösz. k. Valamitől irtózva elfordúl, visszarándul. Elirtóztam tőle, oly csúnya volt. V. ö. IRTÓZIK. | |
* | |
| (el-ismer) ösz. áth. 1) Valamit saját meggyőződéseűl elvállal, nyilvánít, nem tagad. Elismeri hibáját. Elismeri gyöngeségét. 2) Némelyek hibásan használják félreismer, másnak ismer helyett, alkalmasint a német verkennen után; de a magyarban el igekötőnek félre jelentése nincsen. 3) Valaminek vagy valamilyennek tart. Elismerlek barátomnak. Én nem ismerlek el uramnak. V. ö. ISMER. | |
* | |
| (el-ismerés) ösz. fn. Valaminek megvallása, igaz gyanánt elfogadása, nem tagadása. V. ö. ELISMER. | |
* | |
| (el-ismert) ösz. mn. Igaz gyanánt elfogadott, nem tagadott. Elismert érdem. Elismert hiba. | |
* | |
| (el-iszamodik) ösz. k. 1) Elsikamlik, elcsuszik. 2) Átv. ért. szép csendesen elszökik, odább áll. V. ö. ISZAMODIK. | |
* | |
| (el-iszaposodik) ösz. k. Az iszap lassan-lassan ellepi, elterjed rajta. Eliszaposodik az árvíz járta mező. | |
* | |
| (el-iszik) ösz. k. 1) Ivással mulat, időt tölt. Eliszik estétől világos virradtig. 2) Áth. ért. valamely italt elfogyaszt. Eliszsza előlünk a legjobb bort. A nagy barom eliszsza az apróbbak elől a válubeli vizet. 3) Ivásra elpazarol, elveszteget. Eliszsza pénzét, ruháját. Eliszsza az eszét. V. ö. EL, (2) és ISZIK. | |
* | |
| (el-iszkódik) ösz. k. Valamely roszat gyanítva, féltében elkotródik, odább áll, elhordja az irháját. Tréfás alsó irásmódba való kifejezés. V. ö. ISZKÓDIK. | |
* | |
| (el-iszonyít) ösz. áth. Valamely borzasztó látmány, igen nagy félelemmel eltölt. A sürüből elérohanó tigris eliszonyítja az utast. V. ö. ISZONYÚ, ISZONYÍT. | |
* | |
| (el-iszonyodik) ösz. k. Igen nagy félelemmel telik el, nagyon elborzad, elretten. V. ö. ISZONYODIK. Eliszonyodtam tőle, oly dühös és utálatos volt. | |
* | |
| (el-itat) ösz. áth. Ivók által elfogyaszt. Elitatta vendégeivel minden borát. | |
* | |
| (el-itatás) ösz. fn. 1) Ivók által elfogyasztás. 2) Némely régi székely oklevelekben am. executio. Talán, mivel ivással történt a végrehajtás, elkobzás, eldobolás. | |
* | |
| (el-itél) ösz. áth. 1) Valamely tárgy, ügy fölött elmondja, mit itél róla, l. ITÉL. 2) Valakit törvényes úton vagy biróilag vétkesnek vall, kárhoztat. Elitélték a befogott tolvajokat. 3) Gyógytanilag: a kórjelekből valamely nyavalyának állapotját meghatározza. (Crisim facit). | |
* | |
| (el-itélés) ösz, fn. 1) Valamely ügyről elmondása annak, mit felőle tartunk, itélünk. V. ö. ITÉL. 2) Birói nyilatkozás, midőn valakit vétkesnek, s büntetésre méltónak vallunk. 3) Gyógytanilag: a nyavalya állapotának, mivoltának a mutatkozott kórjelekből meghatározása. (Crisis). | |
* | |
| női keresztnév, tt. ELÍZÁT, újabb korban használtatik Erzsébet, Erzsi helyett. Elisabeth. | |
* | |
| (el-ízel) ösz. áth. Valamit ízelve, kóstolva elkiván, elfogyaszt. | |
* | |
| (el-ízetlenědik) ösz. k. 1) Étel-italról mondatik, midőn elveszti ízét. Átv. ért. fonák, kelletlen modorú társalgóvá, savatlan beszédűvé válik. | |
* | |
| (el-ízetlenít) ösz. áth. 1) Étel-italnak ízét veszi. 2) Átv. ért. valakit társalgásában kelletlenné, beszédében savatlanná tesz. | |
* | |
| (el-jajdúl) ösz. önh. Hirtelenül jaj-kiáltásra fakad. Rá vág egyet a hajdú, arra igen eljajdú(l). (Népd). | |
* | |
| (el-jár) ösz. önh. 1) Gyakran elmegy. Eljár a templomba, a szinházba.. 2) Elmulik, elfoly.
Az idő eljár, senkire sem vár. (Km). 3) Mondják a nyelvről, szájról. Eljár a nyelve, eljár a szája, azaz kifecsegi a titkot. 4) Valamit teljesít, valamiben foglalkodik. Eljár hivatalában, kötelességében, tisztében. Majd eljárok én abban az ügyben. 5) Tárgyesettel am. sorban látogat. Eljárni a birákat, eljárni a legügyesb ügyvédeket, orvosokat. Eljárni az urakat. 6) Mondják a tánczról és némely más mozgásokról. Eljárni a toborzót, a csárdást. Eljárni a bolondját. | |
* | |
| (el-járás) ösz.. fn. 1) Gyakori elmenés valamely helyre. 2) Hivatalbeli, kezelési mód, út, rend, mely szerint valamely ügyet elvégeznek. Birói eljárás. Tiszti eljárás. (Procedura). | |
* | |
| (el-járdogál v. ~járogat) ösz. önh. Valahová gyakran elmegy. Eljárdogál a kedves ablaka alá. Eljárogat a szomszédba. | |
* | |
| (el-járt) ösz. mn. Sok járás, menés, kocsizás által elkoptatott, elrontott. Eljárt csizma. Eljárt út. | |
* | |
| (el-játszás) ösz. fn. 1) Valaminek játék által elvesztése. 2) Színműnek, zeneműnek eléadása. 3) Átv. ért. szerencsének, reménynek saját hibánk által elszalasztása, megsemmisítése. V. ö. ELJÁTSZIK. | |
* | |
| (el-játszik) ösz. k. 1) Folyvást, tartósan játszik. Eljátszik egész éjjel. 2) Tárgyesettel a) játékban valamit elveszt. Eljátszani pénzét, jószágát. b) Szinművet, zeneművet eléad. Eljátszani a legújabb franczia drámákat. Eljátszani Mozart, Haydn remekjeit. c) Átv. ért. Szerencsét, reményt saját hibája, ügyetlensége, bűne által elszalaszt, semmivé tesz. Eljátszani jövendőjét. Eljátszotta szerencséjét. V. ö. EL, (2) és JÁTSZIK. | |
* | |
| (el-jegyez) ösz. áth. A nőtlen férfi valamely nőt jövendő házastársául kijelelvén, kiválasztván kézfogás, gyűrű- vagy kendőváltás által tudatja, biztosítja, hogy elveszi. | |
* | |
| (el-jegyzés) ösz. fn. Innepélyes szertartás, midőn a mátkák kézfogás és némely más szokások végrehajtása mellett egymásnak házasságot igérnek. | |
* | |
| (el-jő v. ~jön) ösz. önh. A távolban levő elérkezik, megjelen. Eljőnek a meghivott vendégek. Átv. ért. mondják elvont tárgyakról. Eljön az idő. Majd eljön a vénség is, ha meg nem halunk. Eljön az itélet. | |
* | |
| (el-jövés) ösz. fn. A távolban levőnek ide jövése, ide érkezése. | |
* | |
| (el-jövet) ösz. ih. Eljövés alkalmával, eljövetelkor. Eljövet majd beszéljünk a dologról. | |
* | |
| ELJÖVETEL, (el-jövet v. jövetel) ösz. fn. Azon eszmét fejezi ki, midőn azt akarjuk jelenteni, hogy valaki már valósággal megjött. Egyébiránt a köz szokás szerint az eljövés és eljövet egy értelemben használtatnak. | |
* | |
| (el-jut) ösz. önh. Bizonyos helyre, távolságra elér. Végre eljutottunk a kivánt czélra. V. ö. EL, (2) és JUT. | |
* | |
| (el-jutás) ösz. fn. Elérkezés, odaérés valamely helyre vagy czélra. | |
* | |
| (el-kábít) ösz. áth. Egészen kábává tesz. Elkábítja a sűrü gőz, a nagy forróság. Elkábítja a mennykődurranás. Elkábítja elméjét a sok hízelgés, tulságos dícséret. V. ö. EL, (2) és KÁBÍT. | |
* | |
| (el-kábúl) ösz. önh. Egészen kábává lesz. Elkábúlni valamitől vagy valamiben. Elkábul feje a sok zaj miatt. Elkábúl bele. V. ö. EL, (2) és KÁBÚL. | |
* | |
| (el-kacsosodik) ösz. k. Kacsai elszaporodnak. V. ö. KACS. Elkacsosodik a szőlő, elkacsasodnak némely fölfutó növények, pl. borsók. | |
* | |
| (el-kaczag) ösz. önh. 1) Folyást, tartósan kaczag. Jóízűen elkaczagni valami fölött. Elkaczag rajta. 2) Tárgyesettel: kaczagva tölt el. Elkaczagni az időt. 3) Visszaható névmás tárgyesetével: kaczagásra fakad. Elkaczagja magát. V. ö. KACZAG. | |
* | |
| (el-kalapál) ösz. áth. 1) Kalapálva elkoptat, elnyújt. Elkalapálni a vasat. 2) Átv. és tréfás ért. eldönget, elpufogat. Elkalapálták a hátát. | |
* | |
| (el-kalimpál) ösz. önh. Kalimpázva, azaz szédelegve elforog, mint pl. akit erősen fejbe ütnek vagy eltaszítanak, elpenderítenek. V. ö. KALIMPA. | |
* | |
| l. ELKALIMPÁL. | |
* | |
| (el-kall) ösz. áth. Kallóban a szövetnek hosszukás szálait, gubanczait elnyírja, elnyesi, elkoptatja. Átv. ért. ruhanéműt hosszas viselés által elszakgat. | |
* | |
| (el-kallat) ösz. áth. Ruhafélét elvisel, elkoptat. V. ö. ELKALLIK. | |
* | |
| (el-kallik) ösz. k. A kallóban elveszti gubanczait, hosszukás szőrét. Köz. ért. elkopik, elvásik, elszakad. Elkallik viselésben a ruha. | |
* | |
| (el-kallott) ösz. mn. 1) A kallóban gubanczaitól, hosszu szőrétől megtisztult. Elkallott szűr. 2) Átv. ért. Elkopott, elvásott, elszakadt. Elkallott ócska ruha. | |
* | |
| (el-kallódik) ösz. belsz. A kallóban gubanczai lekopnak. Átv. és köz. ért. lassan-lassan elfogy, elkopik, elvesz. A hívtelen kezek között elkallódik az árvák pénze. Elesége bőven volt, de lassanként elkallódott. | |
* | |
| (el-kalmárkodik) ösz. k. Folyvást, tartósan űzi a kalmárságot. Tárgyesettel roszúl vagy szerencsétlenül kalmárkodva elveszteget. Elkalmárkodta mindenét. V. ö. EL, (2) és KALMÁRKODIK. | |
* | |
| (el-kámpicsorodik) ösz. k. Tulajd. akkor mondatik, midőn valami, pl, a száj, félre áll, elgörbűl. Átv. ért. a szóban fönnakad vagy olyast mond, mit maga sem akart, miáltal elárulja magát. Elkámpicsorodott a nyelve. Alsó, népies irásmódba való tájszó. | |
* | |
| (el-kámpúl) ösz. önh. Az arczvonásokról és szemekről mondatik, midőn rendes helyzeteikből kifordulva eltorzulnak. Olyat ivott, hogy a szemei elkámpúltak bele. V. ö. KÁMPÚL. | |
* | |
| (el-kanalaz) ösz. áth. Tulajd. az ételt kanállal eleszi más elől. Átv. és tréfás népnyelven: más elől elkap, valaminek elnyerésében mást megelőz. | |
* | |
| (el-kányad) ösz. önh. Tájszó, am. ellankad, elfárad, mintegy elkanyúl, elkonyúl. | |
* | |
| (el-kanyarít) ösz. áth. Kanyarítva elkap, elvesz, elvág, elharap. A szántó ökör elkanyarított egy harapást a szomszéd vetésből. Egy darabot elkanyarítani a kerek sajtból, a kenyérből. Egy-két vágást elkanyarítani a más rétjéből. V. ö. EL, (2) és KANYARÍT. | |
* | |
| (el-kanyarodik) ösz. k. Kanyarodva, azaz körvonalban elfordúl. Elkanyarodik a hadsereg. Köz, ért. az egyenes vonaltól jobbra vagy balra eltér. Elkanyarodik az út. Elkanyarodik a repülő sas, kánya, midőn a zsákmánynak neki kerül. V. ö. EL, (2) és KANYARODIK. | |
* | |
| (el-kap) ösz. áth. 1) Valami futót, repülőt, levegőben szállót, kezével, körmével, szájával stb. elfog. Elkapja a macska az egeret, az agár a nyulat. Elkapja, mint eb a legyet. (Km.) Elkapja a labdát. 2) Elvész. A kutya elkapja a macskától a konczot. 3) Valamely bajba, betegségbe esik. Elkupni a náthát. Elkapni a koszt. Elkapni a rühet, himlőt. 4) Elragad. Elkapták a lovak a kocsit. Átv. ért. elkapta a sok dicséret, azaz kényessé tette. Ez értelemben önhatólag is használtatik. Már igen elkapott, azaz dicsérgetés vagy engedékenység által elkényesedett. | |
* | |
| (el-kapál) ösz. áth. Kapával helyéből elmozdít, elhány valamit. Elkapálnia földet, a sarat. Elkapálni az utról a füvet, gazt. V. ö. EL, (2) és KAPÁL. | |
* | |
| (l. fönebb) ösz. önh. Folyvást kapál. Elkapál reggeltől estig. | |
* | |
| (el-kapar), ösz. áth. Ujjakkal vagy körmökkel kaparva valamit helyéből elmozdít. V. ö. EL, (2) és KAPAR. Elkaparja a tyúk a szemetet, polyvát, szemet. Elkaparja a kutya a földet, midőn valamit szaglász. | |
* | |
| v. ELKAPARINT, (el-kaparít v. ~kaparint) ösz. áth. Tréfás nyelven: valamit más elől eldug, elragad, maga számára eltesz, ellop. Elkaparította amit talált. Elkaparítottam az orra elől. | |
* | |
| (el-kapás) ösz. fn. Cselekvés, illetőleg fogás, midőn valamit elkapunk; elvevés, elragadás, elfogás. | |
* | |
| (el-kapat) ösz. áth. 1) Tulajd. valamit elragadni enged. Elkapatni a kocsit a szilaj lovak által. Átv. ért. valakit roszra szoktat, elkényeztet. Nagy engedékenység által elkapatni a gyermeket. Visszaható névmással: Elkapatni magát az indulattól, haragtól, gőgtől stb. am. azokban semmi mértéket nem tartani. | |
* | |
| (el-kapatás) ösz. fn. Cselekvés, mely által valamit vagy valakit elkapatunk; elkényeztetés, indulat által elragadtatás. | |
* | |
| l. ELKAPKOD. | |
* | |
| l. ELKAPKODÁS. | |
* | |
| (el-kapkod) ösz. áth. 1) Gyakran, többfélét vagy többet elkap. Elkapkodja társai elől a lehullott gyümölcsöt. V. ö. ELKAP. 2) Árukat mintegy más elől elragadva hirtelen megvásárol. A ritka, jó és olcsó árukat hamar elkapkodják. | |
* | |
| (el-kapkodás) ösz. fn. 1) Cselekvény, midőn valamit hamar egymás után elkapnak. V. ö. ELKAP, 1) és 2). 2) Az áruknak mások elől hirtelen megvásárlása. | |
* | |
| (el-kard-lapoz) ösz. áth. Kardlappal ütve, verve elhajt, elűz, elkerget valakit. | |
* | |
| (el-kárhozik) ösz. k. Vallási ért. az örök üdvösségből és mennyországból kizáratik, s örök büntetésbe esik. A ki hiszen és megkeresztelkedik, üldvözül: a ki pedig nem hiszen, elkárhozik. (Márk. 16. 16.) | |
* | |
| (el-kárhozott) ösz. mn. Örök üdvösségtől megfosztott, mennyországból kizárt, s örök büntetésbe esett. Elkárhozott bűnösök, gonosztévők. Elkárhozott lélek. | |
* | |
| (el-kárhoztat) ösz. áth. Ezen összetett alakban egyedül vallásilag használtatik, s am. örök büntetésre itél, pokolra taszít; vagy olyas cselekedetre ingerel, mely az embert örök kárhozatra juttatja. V. ö. KÁRHOZTAT, KÁRHOZAT. | |
* | |
| (el-karmol) ösz. áth. Körmökkel elvakar, összevakar. A macska elkarmolta a képét. V. ö. KARMOL. | |
* | |
| (el-káromol) ösz. áth. 1) Káromolva elijeszt, elhajt, elűz. 2) Visszaható névmással elkáromolja magát, azaz káromkodva megszólal, káromkodásra fakad. V. ö. KÁROMOL. | |
* | |
| (el-karóz) ösz. áth. Karókkal elrekeszt, elkerít, elzár. Elkarózni a vadas kertet. Hadi tudományban: a sereget, tábort levert karók által elsánczolja, biztosítja. | |
* | |
| (el-kártol) ösz. áth. A gyapjat tisztítás végett elgerebenezi, úgynevezett kárttal vagy kardácscsal elgyaratja. Csapók és posztósok műszava. | |
* | |
| (el-kártyáz) ösz. áth. Valamit kártyajátékban elveszteget. Elkártyáznia pénzt. Elkártyázni az időt. Minden jószágát elkártyázta. | |
* | |
| (el-kásásodik) ösz. k. Némely gyümölcsökről mondják, midőn azok igen elérvén szivós természetöket elvesztik, s húsaik kása formájúakká lesznek. Elkásásodik a sárga dinnye. Elkásásodnak némely almafajok, körték stb. | |
* | |
| (el-kaszál) ösz. áth. 1) Növényt, füvet valamely helyről kaszálva eltakarít, eltulajdonít. Elkaszálta a szomszéd rétjét. 2) A kaszálást elvégzi. | |
* | |
| (el-kaszimbál) ösz. áth. Ide-oda húzkodva, ránczigálva elkuszál, rendetlenné tesz. Elkaszimbálni az ágyat. Elkaszimbálni a gabonakévéket, a kepéket, a szénarendeket. | |
* | |
| (el-kavar) ösz. áth. Híg vagy öszve nem álló testet, kézzel vagy valamely eszközzel összevissza forgat, szétzavar. Elkavarni a lisztet a hordóban. Elkavarni a vakolni való meszet, a sártapaszt. Elkavarni a fazékban a kását. V. ö. KAVAR, KEVER. | |
* | |
| (el-kavarodik) ösz. k. Görbe, keringős vonalakban elszáll, elcsavarodik. Elkavarodnak a hollók, varjuk, sasok. | |
* | |
| (el-kěd-ik) ösz. igeképző, mint hízelkedik; mély hangon - alkodik, mint hiv- (=hiú) alkodik. | |
* | |
| (el-kedvel) ösz. áth. lásd ELSZERET. | |
* | |
| (el-kedvetlenědik) ösz. k. Kedvét elveszti, elszomorodik, kedvetlenné lesz. | |
* | |
| (el-kedvetlenít) ösz. áth. Eszközli, okozza, hogy valaki kedvetlenné legyen; elszomorít; kedvét veszi valakinek. | |
* | |
| (el-kedvetlenűl) ösz. önh. l. ELKEDVETLENĚDIK. | |
* | |
| (el-kefél) ösz. áth. Kefével eltisztít, eltakarít, elseper. Elkefélni a ruháról a port, pelyhet. Átv. és tréfás ért. elver, elpufogat. Jól elkefélték a hátát. | |
* | |
| (el-kegyetlenědik) ösz. k. l. ELKĚGYETLENŰL. | |
* | |
| (el-kegyetlenűl) ösz. önh. Kegyetlen indulatuvá fajúl el. Az önkényű ur könnyen elkegyetlenűl. | |
* | |
| (el-kel v. ~kél) ösz. önh. 1) Elfogy. Házánál sok liszt és zsír elkel. Már mindenütt elkele Márton ludja, a Bakonynak már lehullott levele. (Kisf. S.) 2) Eladatik. Győrben és Mosonban sok gabona elkel. Olcsó vagy drága áron elkel. 3) Szükség van rá. Nála is elkelne a jobb fizetés. 4) Elvesz. Ezen értelme a régieknél divatozott. 5) Elmegy. Elkelt tőlünk messze földre. Kelj el innen. 6) Mondják a tésztáról, kovászról, midőn igen elérik, elrepedez, elerjed. | |
* | |
| (el-kelepěl) ösz. áth. Kelepelve elűz, elkerget. | |
* | |
| (el-keményědik) ösz. k. l. ELKEMÉNYŰL. | |
* | |
| (el-keményít) ösz. áth. Átv. ért. Keménynyé változtat által, szilárddá tesz, megedz. Elkeményítette a sok viszontagság. V. ö. KEMÉNY. | |
* | |
| (el-keményűl) ösz. önh. Átv. a kül behatások ellen elszilárdul, megedződik; hajthatatlanná, érzéketlenné lesz. Elkeményült a szíve. | |
* | |
| (el-ken) ösz. áth. 1) Szétken, kenés által felhasznál. Elkente a kocsis minden háját. 2) Elpiszkol, elzsiroz, elmocskol. Elkenni zsirral a ruhát. V. ö. EL, (2) és KEN. | |
* | |
| (el-kendőz) ösz. áth. Kendőváltással házastársul eljegyez. | |
* | |
| (el-kendőzés) ösz. fn. Eljegyzési szertartás, mely kendőváltással történik. | |
* | |
| (el-kényěsědik) ösz. k. Kényes természetüvé változik által; elpuhúl, elfinnyásodik. V. ö. KÉNYES. | |
* | |
| (el-kényěztet) ösz. áth. Tulságos kedvezés, dicsérés, hízelgés által kényessé tesz, illetőleg elpuhít, elfínnyásít. Nem kell a gyermeket elkényeztetni. | |
* | |
| (el-kényěztetés) ösz. fn. Hibás bánásmód, mely által valakit elkényeztetnek. V. ö. ELKÉNYĚZTET. | |
* | |
| (el-kényszerít) ösz. áth. Elmenni kényszerít, elmenésre erőszakol. Erőszakos bánás által elnyom vagy hasonló erőszakra készt. | |
* | |
| ösz. k. Önkény, s erőszakos bánás miatt elnyomorodik, vagy hasonló erőszakra vetemedik. Tréfás értelemben: bortól elázik. | |
* | |
| (el-képed) ösz. önh. 1) Nagy félelem és rettegés miatt képe elváltozik, elsápad, elhalaványúl. 2) Elbámúl, csudálkozásában oda lesz. | |
* | |
| (el-kér) ösz. áth. Kijelenti szóval abbeli kivánságát, hogy valakit vagy valamit elvihessen. Elkérni kölcsön valakitől a bundát. Elkérni segítségűl a szomszéd cselédét. Nekem nem adja, kérd el tőle te. | |
* | |
| (el-kérděz) ösz. áth. Valakit különféle tárgyakról kitudakol. Elkérdezni a jövevényt uti kalandjairól. Használtatik személyes tárgyeset nélkül is, pl. Elkérdezte, mi történt. Minden apróságot, kisded eseményt elkérdezett. | |
* | |
| (el-kéredzik) ösz. k. Kér valakit, hogy elmennie szabad legyen. A cseléd elkéredzett, hogy beteg szüleit meglátogathassa. A diák az oskolából elkéredzett haza. | |
* | |
| (el-keres) ösz. áth. Valamit sokáig, tartósan keres. Úgy elkereste, még sem akadt rá. | |
* | |
| (el-kérgesědik) ösz. k. Kérgessé változik által; oly keménynyé, rögössé lesz, mint a kéreg. Elkérgesědik a tenyere, talpa. Máskép elcserepesedik. | |
* | |
| (el-kérgesít) ösz. áth. Kérgessé tesz. A munka elkérgesítette a tenyerét. | |
* | |
| (el-kérgesűl) ösz. önh. l. ELKÉRGESĚDIK. | |
* | |
| (el-kerget) ösz. áth. Kergetve elhajt, elűz, eltávolít. V. ö. KERGET. Elkergetni a juhokat a tilosból. Elkergetni a gyümölcsös körűl ólálkodó gyermekeket. | |
* | |
| (el-kergetés) ösz. fn. Cselekvés, midőn embert vagy más állatot valahonnan kergetve elűznek, elhajtanak. | |
* | |
| (el-kérgűl) ösz. önh. l. ELKÉRGESĚDIK. | |
* | |
| (el-kerít) ösz. áth. Sövénynyel, gyöpüvel, karókkal, palánkkal, árokkal stb. valamit egészen körülvesz, a járókelők elől elzár. Elkeríteni a tagosztályban jutott részt. V. ö. KERÍT. Átv. ért. a káromkodásnak nagy feneket vet. Amúgy pajkosan elkerítette. | |
* | |
| (el-kertěl) ösz. áth. Valamely tért kert gyanánt körülárkol, elkerít. | |
* | |
| (el-kerűl) ösz. áth. 1) Valamitől úgy eltávozik, hogy közelebbi érintkezésbe ne jőjön vele. Elkerüli a nagy sárt, a gonosz társaságot. 2) Megmenekszik. Elkerüli a büntetést. El nem kerűlöd az akasztófát. 3) Átv. ért. elkerülte figyelmemet, azaz nem vettem észre. 4) Tárgyeset nélkül: kerülve más felé megy. Elkerült Buda felé. V. ö. KERŰL. | |
* | |
| (el-kerülhetetlen) ösz. mn. Amit elkerülni nem lehet, ami elébb-utóbb megtörténik rajtunk, ami ellen nincs menekvés. A halál elkerülhetetlen. Mint ih. elkerülhetetlenül. V. ö. ELKERŰL. | |
* | |
| ösz. ih. Minden bizonynyal, menthetetlenül. Elkerülhetetlenűl meg fogják őt vétkeért büntetni. | |
* | |
| l. ELKERÜLHETETLEN. | |
* | |
| (el-kerűlhető) ösz. mn. Amit el lehet kerűlni. V. ö. ELKERŰL. | |
* | |
| (el-keserědés) ösz. fn. Átv. szomorusággal és boszúval párosult harag, az elégületlenségnek azon foka, mely elszánt cselekvésre fakad ki. | |
* | |
| (el-keserědik) ösz. k. 1) Tulajd. keserüvé változik által. De ezen értelemben nem divatos, helyette megkeseredik vagy elkesernyésedik van szokásban. 2) Átv. ért. sok, kivált méltatlan sérelmek miatt mélyen elszomorodik, s boszút forraló haragra lobban. Zsarolás, önkény, kegyetlen bánás miatt elkeseredett nép. | |
* | |
| (el-keserít) ösz. áth. 1) Tulajd. Keserüvé változtat el. V. ö. KESERŰ. 2) Átv. és köz ért. sok sérelem, bántás, jogtalanság által mélyen elszomorít, s boszuval vegyes haragra gerjeszt. Az alattvalót elkeseríti urának kegyetlen zsarolása. | |
* | |
| (el-keserítés) ösz. fn. 1) Tulajd. valaminek keserűvé tétele. 2) Átv. ért. sérelmek, jogtalanságok által elszomorítás, és boszús haragra fölgerjesztés. Az urak zsarnoksága a jobbágyok elkeserítése. | |
* | |
| (el-kesernyésědik) ösz. k. Kesernyéssé lesz. V. ö. KESERNYÉS. | |
* | |
| (el-kesernyésít) ösz. áth. Kesernyéssé tesz. V. ö. KESERNYÉS. | |
* | |
| (el-keserűl) ösz. önh. l. ELKESERĚDIK. | |
* | |
| (el-késés) ösz. fn. A kiszabott időre meg nem jelenés. V. ö. ELKÉSIK. | |
* | |
| (el-késik) ösz. k. A kiszabott időre meg nem jelen, valamit utóbb tesz, hogysem kellett volna. Elkésni a gőzösről. Elkésni a templomi tanításról. Elkésni az irással. Elkésni a nyári munkával, szántással, aratással, szüreteléssel. V. ö. EL, (2) és KÉSIK. | |
* | |
| (el-késődik) ösz. k. Mondjuk időszakról, vagy általán időről, midőn vége felé jár. Elkésődik a nap. Elkésődik az idő. | |
* | |
| (el-készít) ösz. áth. 1) A munkába vett dolgot egészen elvégezi, kiállítja. Elkészíteni a ruhát. Elkészíteni a könyvet. 2) Úgy elrendez, hogy valamire alkalmas, képes, czélszerü, ügyes legyen. Elkészíteni a házat lakásra. Elkészíteni valakit az oskolai vagy ügyvédi vizsgálatra. Elkészíteni a kocsit hosszu utra. Elkészíteni a konyhára valókat. 3) A kedélyt előre úgy hangolja, hogy valamely esemény igen meglepő ne legyen reá nézve. Elkészíteni valakit a szomorú hír hallására. | |
* | |
| (el-készités) ösz. fn. 1) Munkába vett tárgynak elvégzése, kiállitása. 2) Valamire ügyessé, képessé, czélszerüvé tevés. 3) A kedélynek oly hangolása, melynél fogva valamely váratlan nagy esemény által fölötte meg ne zavarodjék. V. ö. ELKÉSZÍT.
| |
* | |
| (el-készül) ösz. önh. 1) Kész lesz (elvont értelemben, figyelem nélkül a készítőre). Elkészűl a ruha, kocsi, könyv, ház. 2) Elmenésre szükséges intézkedéseket tesz, elmenni szándékozik. Városból elkészűl falura lakni. 3) Valamire előre elszánja magát. Elkészűl a csapásra, a halálra. V. ö. KÉSZŰL. | |
* | |
| (e.-kevélyědik) ösz. k. Kevély természetüvé válik, elbízza magát. Elébb szerény volt, de a sok hízelgés és dicséretek miatt elkevélyedett. | |
* | |
| (el-kever) ösz. áth. 1) Részekre eloszlat, s azáltal egyformává tesz. Elkeveri a rántást. Elkeveri a kovász közé tett burgonyalisztet. 2) Elzavar, elhányvet. Elkeverni a válogatott almákat a hibásakkal. Elkeverni a záptojásokat az épekkel. V. ö. KEVER. | |
* | |
| (el-keverědik) ösz. k. Ami rendbe volt szedve, vagy ami öszve nem való, öszvevissza zavarodik, hányódik, elvegyűl. Kötelezvényei a sok irományok között elkeveredtek. | |
* | |
| (el-keverés) ösz. fn. Cselekvés, mely által valamit elkeverünk. V. ö. ELKEVER. | |
* | |
| (el-kezd) ösz. áth. Valamibe belekap, bele fog, valamely dolgot, munkát folyamatba vesz. Vonz 1) tárgyesetet, péld. Elkezdi a szántást, aratást, nyomtatást. Elkezdi a pert. 2) határtalan módu igét, péld. Elkezd szántani, aratni, nyomtatni. 3) tárgyesetet és határtalan módu igét egyszerre, péld. Elkezdi a földet szántani, a buzát aratni, nyomtatni. | |
* | |
| (el-kezdődik) ösz. belsz. Valamely tárgynak, ügynek, történetnek eleje megered, valami lenni kezd. Elkezdődik a tavaszi munka. Elkezdődik a háboru. Elkezdődik a zene, színpadi eléadás. V. ö. KEZD, KEZDŐDIK. | |
* | |
| (el-ki) ösz. igekötő, melyben az el, a ki erősbitésére szolgál, kivált versezetekben.
A régieknél gyakoribb. "El-kiszálltak a kicsinyek, Hült a fészek és üres, A vándor-madár magának Úti társakat keres." Tompa. "Hogy egyéb dolgától megüresült vala, Több leány társival el-kikészül vala." Istvánfi Pál a XVI. században. | |
* | |
| (el-kiabál) ösz. áth. 1) Kiabálva elűz, elkerget, eltávolít, elijeszt. A kocsis elkiabálja az útban levőket. 2) Tárgyeset nélkül: folytonosan kiabál. | |
* | |
| (el-kiált) ösz. áth. I) Kiáltva szólít valakit, hogy menjen vagy jőjön el. 2) Visszaható névmással: elfakad kiáltva. Elkiáltom magamat, elkiáltod magadat, elkiáltja magát, stb. 3) Messze kiált. Elkiáltott a harmadik szomszédba. 4) Kiáltó hangon elmond. Az éjjeli őr már elkiáltotta a tíz órát. | |
* | |
| (el-kiáltás) ösz. fn. Kiáltó hangra fakadás. Kiáltó hangon elmondás. | |
* | |
| (el-kietlenědik) ösz. k. Egészen kietlenné lesz, elvadúl, elpusztúl. Az ellenség pusztította vidékek elkietlenednek. V. ö. EL, (2) és KIETLEN, KIETLENEDIK. | |
* | |
| (el-kietlenít) ösz. áth. Egészen kietlenné, vadonná, pusztává tesz valamely vidéket, tájt. | |
* | |
| (el-kínoz) ösz. áth. Folytonosan kínozva elgyötör, elnyomorít. Nagy teherrel és koplaltatással elkínozni a barmot. V. ö. EL, (2) és KÍNOZ. | |
* | |
| (el-kinzás) ösz. fn. Folytonosan okozott kínokkal gyötrés, nyomorgatás, elcsigázás. | |
* | |
| (el-kisér) ösz. áth. 1) Bizonyos távolságig valakit, gyalog, lóháton, kocsin, hajón stb. követ; utitárs gyanánt megy el valakivel. Elkisérni barátját a szomszéd helységig. Elkisérni a gyermeket oskolába. Valakit merő kiváncsiságból elkisérni hazáig. 2) Társalgási ért. valakit tiszteletből, társadalmi illemből valahová kisér. Elkisérni a hölgyeket a színházba. Elkisérni a vendéget az előszobáig, a lépcsőzetig. 3) Átv. ért. velünk van, el nem marad, el nem hagy. Az erény elkisér bennünket a tulvilágra. | |
* | |
| (el-kiván) ösz. áth. Valamit bírni, elnyerni kiván; ami szépet, jót, kedvest, tetszetőst másnál vagy máson lát, szinte bírni ohajtja. Elkivánta új divatú kocsimat. V. ö. EL, (2) és KÍVÁN. | |
* | |
| (el-kivánkozik) ösz. k. Elébbi helyéről, állásából, hivatalából elmenni kiván. Elkivánkozik Pestről Budára. Elkivánkozik a gyalog ezeredtől a lovasok közé. Ritka fiu, ki elkivánkoznék szüleitől. | |
* | |
| (el-koborczol) ösz. önh. Lötyögő nagy csizmáit vagy saruit maga után húzva elmegy. V. ö. KOBORCZ, KOBORCZOL. | |
* | |
| (el-kóborol) ösz. önh. 1) Kóborolva elmegy. Ilyenek voltak a hussita csehek, kiket csehkóborlóknak hívtak az egykoru történetirók. 2) Tárgyesettel: lator, zsivány módjára elrabol, elpusztít, elzsákmányol valamit. | |
* | |
| (el-koboz) ösz. áth. Vagyont, jószágot, árut büntetésképen elvesz. Elkobozni a felségsértők birtokait. Elkobozni v. kobzani a dugárusok által becsempészett árukat. V. ö. KOBOZ, ige. | |
* | |
| (el-kobzás) ösz. fn. Törvényhatósági eljárás, midőn valamely birtokot, jószágot, árut büntetésképen elvesznek valakitől. Tiltott áruk elkobzása. Lopott jószágok elkobzása. | |
* | |
| (el-kocsikáz) ösz. önh. Mulatságból, időtöltésből kocsin kisebb kirándulást tesz. | |
* | |
| (el-kocsiz) ösz. önh. Kocsin elmegy, elrándúl, elutazik. | |
* | |
| (el-koczkáz) ösz. áth. Koczkajátékon elveszt. Elkoczkázta pénzét. Átv. ért. Ügyét egyedül vak szerencsére bízva elrontja. Elkoczkázni szerencséjét, jövendőjét. V. ö. KOCZKÁZ. | |
* | |
| (el-kókkad) ösz. önh. Mondjuk növényekről, midőn leveleik, virágaik lekonyulva elasznak, elhervadnak. | |
* | |
| (el-kókkaszt) ösz. áth. A növény levelét vagy virágát lekonyítva elszárasztja. A forró nap elkókkasztja a gyönge ibolyákat. | |
* | |
| (el-koldúl) ösz. áth. Koldulva, vagy koldus módjára esengve, elkér valamit. | |
* | |
| (el-koldúsodik) ösz. k. Fokonként koldus állapotra jut. Hanyagság, pazarlás által elkoldúsodhatik a gazdag is. V. ö. KOLDÚS. | |
* | |
| (el-komolyít) ösz. áth. Derült arczot komolyra változtat. A mély gondolkodás elkomolyítja a vidám arczot is. V. ö. KOMOLY. | |
* | |
| (el-komorít) ösz. áth. A kedélyt komorrá változtatja. A sok szenvedés, fájdalom, méltatlan bánás elkomorította. V. ö. KOMOR. | |
* | |
| (el-komorodik) ösz. k. Komor tekintetet vesz föl, fokonként komorabbá lesz. V. ö. KOMOR. | |
* | |
| ösz. önh. l. ELKOMORODIK. | |
* | |
| (el-kompol) ösz. áth. Földet, rétet, legelőt gyepből hányt kompokkal elkerít, elzár. V. ö. KOMP, KOMPOL. | |
* | |
| (el-kontárkodik) ösz. k. Mint czéhbe nem avatott mesterember dolgozgat. Tárgyesettel: ügyetlen, értetlen módon valamely mívet vagy müvet elront, hibásan készít. A tudatlan kézmives elkontárkodja a reá bizott munkát. V. ö. KONTÁR. | |
* | |
| (el-kontárodik) ösz. k. Oly kézmivesről mondjuk, ki mesterségét előbb meglehetősen értvén, utóbb hanyagság által kitanúl belőle, s kontárhoz hasonlóvá lesz. | |
* | |
| (el-kontároz) ösz. áth. Valamely kézmivet, vagy müvészeti munkát, ügyetlenül elront. Elkontározni a ruhát. Elkontározni valamely arczképet vagy képszobort. V. ö. KONTÁR. | |
* | |
| (el-konnyad) ösz. önh. Mondjuk növények ágairól, szárairól, midőn hervadásnak indulva, lekonyulnak s elfonnyadnak. | |
* | |
| l. ELKONNYAD. | |
* | |
| (el-kopás) ösz. fn. Viselet, használat, hordozás, dörzsölés stb. által, valamely testnek elcsiszolása, külső részeinek elmállása. V. ö. ELKOPIK. | |
* | |
| (el-kopik) ösz. k. Viselet, használat, dörzsölés, hordozás stb. által elcsiszolódik, külső részei elmállanak, elhullanak. Elkopik a sokáig viselt ruha. Elkopik a szántóvas, kés, kapa, kasza éle. Átv. ért. divatból kimegy, elavúl, elvénűl. V. ö. EL, (2) és KOPIK. | |
* | |
| (el-kopogat) ösz. gyak. áth. Kopogatva elűz, elhajt, elijeszt. Sokáig, folytatólag kopogat. | |
* | |
| (el-kopogtat) ösz. gyak. áth. Kopogtatva, ütögetve eltördel, szétzúzogat. Elkopogtatni a diót, mogyorót. | |
* | |
| (el-koppad), ösz. önh. Tollát, szőrét, haját veszti; kopaszszá lesz. Elkoppad viselésben, vagy a molyok által a bunda. Elkoppad a hagymázos beteg feje. V. ö. KOPPAD, KOPASZ. | |
* | |
| (el-koppant) ösz. áth. Úgynevezett koppantóval az égő gyertyának hamvát veszi. | |
* | |
| (el-koptat) ösz. áth. Viselés, dörzsölés, használás stb. által valamit elcsiszol, külső részeit elhullatja, elvásítja. Elkoptatni a csizma talpát. Elkoptatni a kés élét. V. ö. EL, (2) és KOPTAT. | |
* | |
| (elkoptatás) ösz. fn. Cselekvés, mely által eszközöljük, okozzuk, hogy valami elkopik. | |
* | |
| (el-kor-bácsol) ösz. áth. 1) Korbácscsal elűz, elhajt, elkerget. Elkorbácsolni a tolvaj cselédet. 2) Korbácscsal öszvevissza ver, jól megver. Ugy elkorbácsolták, hogy alig rugott. V. ö. EL, (2) és KORBÁCSOL. | |
* | |
| (el-korcsit) ösz. áth. A maga nemében korcscsá, elfajulttá tesz valakit vagy valamit. V. ö. KORCS. | |
* | |
| (el-korcsosít) ösz. áth. Korcsos természetűvé változtat el. V. ö. KORCSOS. Elkorcsosítani a nemes fajt. | |
* | |
| (el-korcsosodás) ösz. fn. Változás az állati vagy növényi természetben, midőn nemének eredeti tulajdonságaiból kivetkőzik, elfajzik. | |
* | |
| (el-korcsosodik) ösz. k. Eredeti természetétől elfajúl, elaljasodik, korcscsá lesz. V. ö. EL, (2) és KORCSOSODIK. | |
* | |
| (el-korcsúl) ösz. önh. l. ELKORCSOSODIK. | |
* | |
| (el-kordél) ösz. áth. Valamit hirtelenkedés, könnyelmüség által, fölszínüleg cselekedve elront, eljátszik. Elkordélni a szerencsét. Elkordélta a dolgot. V. ö. KORDÉ, KORDÉL. | |
* | |
| (el-korhelyědik) ösz. k. Rendetlen, kicsapongó életmódot gyakorolva egészen korhelylyé lesz. | |
* | |
| (el-korhelykědik) ösz. k. Korhelykedve időt tölt. Elkorhelykedik hét számra. Tárgyesettel is használtatik. Elkorhelykedte ifjuságának legszebb napjait. V. ö. EL, (2) és KORHELYKĚDIK. | |
* | |
| (el-korhol) ösz. áth. 1) Dörgölődzés által valamit elkoptat. A kerék a lőcsöt elkorholja. 2) Átv. ért. szidva, feddve, pirongatva elűz, elhajt. Elkorholni a szemtelen kéregetőt. V. ö. EL, (2) és KORHOL. | |
* | |
| (el-korholódik) ösz. belsz. Dörzsölés vagy dörzsölődés által elkopik, elvásik. A szilárd, kemény testekről, péld. fáról, kőről mondjuk. Elkorholódik a malomkő. | |
* | |
| (el-korlátol) ösz. áth. Korláttal elkerít, elzár. Elkorlátolni a baromállást, az aklot. Elkorlátolni a ház elejét. V. ö. EL, (2) és KORLÁTOL. | |
* | |
| (el-korlátolás) ösz. fn. Korláttal elzárás, elkerítés. | |
* | |
| lásd: ELKORLÁTOL, ELKORLÁTOLÁS. | |
* | |
| (el-kormányoz) ösz. áth. Hajót, csónakot, dereglyét stb. kormány nevű eszközzel folyvást igazgat, czélhoz juttat. Átv. ért. erkölcsi testületet folyvást jól igazgat. V. ö. EL, (2) és KORMÁNY, KORMÁNYOZ. | |
* | |
| (el-korosodik) ösz. k. Egészen koros lesz, elagg, elvénűl. | |
* | |
| (el-kotor) ösz. áth. Valamit kotorva félre takarít, eltisztít, elhárít. Elkotorni a kút és váluk elől a sarat. V. ö. EL, (2) és KOTOR. | |
* | |
| (el-kotrás) ösz. fn. Cselekvés, midőn valamit elkotrunk. V. ö. ELKOTOR. | |
* | |
| (el-kotródik) ösz. belsz. Tréfásan szólva am. ellábal, elinal, eltakarodik, elhordja az irháját. Olyanról mondjuk, ki magát bűnösnek, hibásnak érezvén, vagy nem jót gyanítván sietve eltávozik. Alsó és népies irásmódba való. | |
* | |
| (el-kótyál) ösz. áth. Árverési úton elad valamit, elárverez. A csőd alá kerűlt adós jószágát elkótyálják. V. ö. KÓTYÁL. | |
* | |
| (el-kótya-vetyél) ösz. áth. l. ELKÓTYÁL. | |
* | |
| (el-kotyfol) ösz. áth. lásd: ELKOTYVÁL. | |
* | |
| (el-kotyog) ösz. önh. Megkotlott tyúk módjára folytonosan kotyog. Mondatik a kisdedekről, midőn beszélni kezdenek, és a lassu malomról. Átv. ért. és tárgyesettel: elbeszél, ellocsog valamit. Elkotyog mindent, amit hallott. V. ö. EL, (2) és KOTYOG. | |
* | |
| (el-kotyvál) ösz. áth. Valamely ételt hirtelen készítve, s öszvehabarva elfőz, elront. V. ö. KOTYVÁL, KOTYVASZT. | |
* | |
| (el-kotyvaszt) l. ELKOTYVÁL. | |
* | |
| (el-kovácsol) ösz. áth. 1) A vasmives, pl. kovács, lakatos, késes stb., a vasat elhasználja. 2) A vasat verés által elkoptatja, elrontja. Addig forrasztották, verték a szántóvasat, mig végre elkovácsolták, és semmi sem lett belőle. | |
* | |
| (el-költ) ösz. áth. 1) A pénzt kiadja valamire. Fizetését évenként elkölti. Havi díját három nap alatt elköltötte. Elköltené a Dárius kincsét is. Km. 2) Italt elhasznál, valamit megiszik. Kérem kegyelmedet, költse el ezen pohár bort. | |
* | |
| (el-költöget) ösz. gyak. áth. Lassan-lassan, folytonosan kiadva, aprólékosan elkölt, elhasznál. V. ö. ELKÖLT. | |
* | |
| (el-költözés) ösz. fn. 1) Elhordozkodás, elhurczolkodás, lakváltoztatás. 2) Távolabb vidékre, tartományba elutazás, ottani megtelepedés végett. | |
* | |
| (el-költözik) ösz. k. 1) Lakását máshová teszi által; elhordozkodik. 2) Távolabb vidékre, tartományba elvándorol, s ott letelepedik. Európából már sokan elköltöztek Amerikába. | |
* | |
| (el-költözködik) ösz. k. Mindenestül elhordozkodik, máshová megy lakni; csapatonként elvándorol. | |
* | |
| (el-körmöl) ösz. áth. Körmeivel elhúz, eltép, elszakgat valamit. | |
* | |
| (el-köröz) ösz. áth. Valamit körvonallal elzár, elrekeszt, elkerít. A bűvölők el szokták magukat körözni a gonosz szellemek megrohanása ellen. | |
* | |
| (el-köszönt) ösz. áth. Az ivóedényt kézbe fogva, mielőtt innék belőle, társaihoz áldomásféle szókat intéz. Elköszönteni a poharat. | |
* | |
| (el-köszörűl) ösz. áth. Tulajdonkép, valamit köszörűkövön elvásít, elkoptat. Elköszörülni a kés sarját, csorbáját. Átv. ért. valamely kemény szilárd testet csiszolás által elkoptat. A kerékvas elköszörüli a lőcsöt. V. ö. EL, (2) és KÖSZÖRŰL. | |
* | |
| (el-köt) ösz. áth. 1) Egyik helyről másra köt. Elkötni a lovat egyik jászoltól a másikhoz. 2) Roszul, fonákul köt. 3) Átv. törvényes ért. vagyonát, jószágát kötés v. szerződés által másra ruházza. | |
* | |
| (el-kötelez) ösz. áth. Kötelezés, illetőleg kötelezvény által valamit odaigér. | |
* | |
| (el-kötés) ösz. fn. 1) Cselekvény, midőn valamit egy helyről másra kötünk. 2) Fonák, visszás kötés. 3) Vagyonnak, jószágnak másra ruházása. V. ö. ELKÖT. | |
* | |
| (el-kövérědik) ösz. k. Nagyon kövérré lesz; elhízik, elvastagodik. | |
* | |
| (el-követ) ösz. áth. Valamely tényt, csínyt viszen véghez. Mindent elkövet, hogy hivatalt nyerjen. Jót, roszat elkövetni. Bűnt követtél el, tehát bűnhödjél. Mit követtél el ismét? Nagy hibát követett el. Sokat elkövetett rajtam, vagy velem. | |
* | |
| (el-követés) ösz. fn. Valamely ténynek, csinynek végrehajtása. | |
* | |
| (el-követkězik) ösz. k. 1) Meg fog történni, elérkezik, reá kerül a sor. Majd elkövetkezik egyszer a bűnhödés órája. Elkövetkezik végre a halál. 2) A régieknél: elmenni készűl, búcsút mond, elmenetelre engedelmet kér, elkéredzik. | |
* | |
| (el-kövít) ösz. áth. Oly keménynyé változtat el, mint a kő. Átv. ért. elkeményít, érzéketlenné, hajthatlanná tesz. A sok bánat elkövíti végre a szivet. Szokottabban: el- v. megkövesíti. | |
* | |
| (el-kövűl) ösz. önh. Kővé változik által. Bizonyos ásványos vizekben elkövűlnek a fák, rongyok. Átv. ért. keménynyé, érzéketlenné, hajthatlanná lesz. Elkövűl a szive. | |
* | |
| (el-közelědik) ösz. k. Bizonyos helyhez, czélhoz vagy időponthoz igen közel ér, eljut. | |
* | |
| (el-közelget) ösz. önh. Lassan-lassan közelebbre jő, nem sokára elérkezik. Elközelget az idő, az óra, melyben válnunk kell. | |
* | |
| (el-kuczorodik) ösz. k. Kuczorodva, azaz öszvehuzódva, mint ki a veréstől fél, eltávozik, elsompolyodik. V. ö. EL, (2) és KUCZORODIK. | |
* | |
| (el-kuczorog) ösz. önh. 1) Sokáig kuczorog. 2) Kuczorogva elmegy, elsompolyog. | |
* | |
| (el-kunyorál) ösz. áth. Kunyorálva, koldús módjára esengve elkér valamit. V. ö. KUNYORÁL. | |
* | |
| (el-kúpoz) ösz. áth. Valaminek kúpját elüti, félre taszítja, nyomja. Elkúpozni a tetézett mérüről a gabonát. Elkúpozni a szénaboglyát. | |
* | |
| (el-kurjogat) ösz. áth. és önh. 1) Kurjogatva elűz, elkerget vagy a távollevőt magához hívja. 2) Folytonosan, tartósan kurjogat. | |
* | |
| (el-kurválkodik) ösz. k. 1) Mondják férfiról, ki kurvákkal szokott közösűlni. 2) Nőről, ki kurva életet visel. 3) Tárgyesettel: valamit elkurválkodni, am. kurvákra költeni. Pénzét elkurválkodni. Egészségét elkurválkodni am. kurválkodással megrongálni. | |
* | |
| (el-kuruzsol) ösz. áth. Kuruzsolva valamely nyavalyát még roszabbá tesz. Soká kuruzsol. V. ö. EL, (2) és KURUZSOL. | |
* | |
| (el-kuruglyáz) ösz. áth. Kuruglyával (szénvonóval) eltisztít, eltakarít, elhúz. Elkuruglyázni a befűtött sütőkemenczéből a hamut, pernyét. V. ö. KURUGLYA. | |
* | |
| (el-kurtít) ösz. áth. Elvágva kurtává tesz. A ló farkát elkurtítani. Szokottabban megkurtít. | |
* | |
| (el-kúsz) ösz. önh. Növényekről mondjuk, melyeknek szárai a földön tenyésznek szét, vagy a legközelebbi szilárd testekre futnak föl. Elkúsznak az uborka-, dinnye-, tökfajok. Elkúsz a perje, juhszalag stb. V. ö. EL, (2) és KÚSZ. | |
* | |
| (el-kuszál) ösz. áth. Szőr-, haj-, fonal-, selyem- stb. szálakat öszvevissza zavar, elborzol. Elkuszálni a kendert, lent. Elkuszálni a czérnát. Elkuszálni az üstököt. V. ö. KUSZÁL. | |
* | |
| (el-küld) ösz. áth. 1) Valakinek megmondja, meghagyja, megparancsolja, hogy menjen el valahová. Elküldi fiát az oskolába. Cselédeit elküldi a mezőre. 2) Végképen elbocsát, elereszt. A számfeletti tiszteket elküldeni. A kiszolgált katonákat elküldeni haza. 3) Valamit másnak számára elvitet. Elküldi barátjának az igért könyvet. 4) Szelídebb kifejezéssel am. elhajt, elkerget. Rosz magaviselete miatt elküldötték az intézetből. | |
* | |
| (el-küldés) ösz. fn. 1) Cselekvény, midőn valakinek megmondjuk, meghagyjuk, hogy valahová menjen el. 2) Elbocsátás, eleresztés. A kiszolgált katonák elküldése. 3) Elhajtás, elkergetés, elcsapás. 4) Valaminek más számára, máshová elvitetése. V. ö. ELKÜLD. | |
* | |
| (el-küldő) ösz. fn. Általán, ki valamit vagy valakit elküld. V. ö. ELKÜLD. Különösen megbizott személy, bizományos, ki a kereskedési árukat illő helyeikre elviteti. | |
* | |
| (el-küldöz) ösz. áth. Többfélét vagy valamit egymás után vagy szerte elküld, elvitet, elhordat. V. ö. ELKÜLD. Elküldözni a hirlapi számokat az előfizetőkhöz. Elküldözni a fölösleges katonákat. | |
* | |
| (el-különít) ösz. áth. Ami többekkel együtt, másokkal keverve, vegyítve volt, elválasztja, hogy magánosan legyen. Elkülöníteni az igás barmot a gulyabelitől. Elkülöníteni magát a társaságtól. V. ö. KÜLÖN. | |
* | |
| (el-különítés) ösz. fn. Cselekvés, midőn valakit vagy valamit elkülönítünk. V. ö. ELKÜLÖNÍT. | |
* | |
| (el-különöz) ösz. áth. l. ELKÜLÖNÍT. | |
* | |
| (el-kölönözés) ösz. fn. l. ELKÜLÖNÍTÉS. | |
* | |
| ~ÉLL, igeképző, mély hangú szóknál ~ALL, ~OLL; egynek látszik vall szóval, különösen ezzel egészen egy jelentésű, mint keves-ell (= kevésnek vall vagy tart), elég-ell (elégnek vall vagy tart), csekély-ell (csekélynek vall); mély hangon: sok-all, nagy-oll (különbözik: nagy-ol), ur-all (úrnak vall, mint urat vall, más képző van ezekben ur-al-om, ur-al-g, ur-al-kodik). A közbeszéd valósággal így ejti, s kivánatos, hogy irásunkban is valamennyit megkülönböztetnők. | |
* | |
| (el-lábal) ösz. önh. Tréfásan szólva am. valami roszat gyanítván, féltében elinal, elkotródik, eltakarodik, elhordja az irháját. Hallani ezt is eleblábal. | |
* | |
| (el-lágyít) ösz. áth. Lágygyá változtat el. V. ö. LÁGY. Átv. ért. megindít, érzékenynyé tesz. Ellágyította szivét az atyai intés. V. ö. LÁGYÍT. | |
* | |
| (el-lágyúl) ösz. önh. Lágygyá vagy lágyra változik el. A kemény daganat ellágyúlt. Átv. elérzékenyűl, könyekre olvad. | |
* | |
| (el-lágyulás) ösz. fn. Lágygyá vagy lágyra változás. V. ö. LÁGY. Átv. ért. elérzékenyülés. | |
* | |
| (el-lajhodik) ösz. k. Egészen lajhává lesz. | |
* | |
| (el-lajhúl) ösz. önh. l. ELLAJHODIK. | |
* | |
| (el-lakik) ösz. k. 1) Valamely étel-itallal eltelik. Ellakott turós galuskával. Úgy ellakott, alig fúj. Ellakott sörrel, borral. 2) A menyekzőt vendégeskedéssel üli meg. Ellaktuk a menyekzőt. 3) Egy födél alatt, egy házban, szobában megfér valakivel. Csendesen és békén ellaktanak együtt. V. ö. EL, (2) és LAKIK. | |
* | |
| (el-lakatol) ösz. áth. Lakattal elzár. Tolvajok elől ellakatolnia pénzes ládát, a kamarát. | |
* | |
| (el-lakmároz) ösz. áth. Lakmározva elfogyaszt, elkölt. Ellakmározza barátival minden jövedelmét. Önhatólag: soká lakmároz. V. ö. EL, (2) és LAKMÁROZ. | |
* | |
| (el-lakomáz) ösz. áth. l. ELLAKMÁROZ. | |
* | |
| (el-lánczol) ösz. áth. Lánczczal elkerít, elválaszt, elzár. Ellánczolni az utat a kocsik elől. Ellánczolni a ház elejét. V. ö. LÁNCZ. | |
* | |
| (el-lángol) ösz. önh. Lángolva elég a nélkül, hogy parázsa volna. Átv. ért. üres zajt ütve eredmény, siker, tett nélkül elmúlik. Sok szájhős hazafisága szalmaképen ellángol. | |
* | |
| (el-lankad) ösz. önh. Gyöngeség, fáradság, nagy meleg miatt egészen lankadt lesz, elgörnyed, elhajlik. Ellankadni az erős munka után. A virágok, növények ellankadnak a forró naptól. V. ö. EL, (2) és LANKAD. | |
* | |
| (el-lankadás) ösz. fn. Fáradság, gyöngeség, meleg miatti teljes lankadás, elgörnyedés, elkonyulás, elhajlás. V. ö. EL, (2) és LANKADÁS. | |
* | |
| (el-lankaszt) ösz. áth. Elgyöngítve, elfárasztva, egész rugalmasságától megfosztva elgörnyeszt, lehajt. A sok járás és nagy meleg ellankasztották inait. V. ö. EL, (2) és LANKASZT. | |
* | |
| (el-lankasztás) ösz. fn. Az inaknak, rugalmas részeknek elgyöngitése, elfárasztása, legörnyesztése. V. ö. ELLANKASZT. | |
* | |
| (el-lapátol) ösz. áth. Lapáttal elhány, elhord. Ellapátolni a szemetet, ganajt, sarat. Ellapátolni a gabonát. V. ö. EL, (2) és LAPÁT, LAPÁTOL. | |
* | |
| (el-lapít) ösz. áth. Gömbölyü, kerek, tömör testet nyomás, szorítás, ütés, verés által szétterjeszt, elszélesít. Ellapítani a tüzes vasat. Ellapítani a tésztát. V. ö. EL, (2) és LAPÍT. | |
* | |
| (el-laposít) ösz. áth. Valamit lapossá nyom, vagy egyenget. | |
* | |
| (el-lappan) ösz. önh. Lap formára megsímulva, lelapulva elbuvik, elrejtőzik, lefekszik. A lesben levő vadász ellappan a bozótok között. "Hol a róka ellappant vala." Pesti Gábor meséi. CXLV. V. ö. LAP, LAPPAN. | |
* | |
| (el-lappang) ösz. önh. Megsímulva, mintegy a földhöz lapulva, elbujkál, elrejtve tartózkodik valahol, és húzamos ideig. V. ö. EL, (2) és LAPPANG. | |
* | |
| (el-lappant) ösz. áth. Valamit, lap gyanánt öszvenyomva, elsimítva, szem elől elrejtve eltitkol, elbujtat, elsikkaszt. V. ö. LAPPANT. | |
* | |
| (el-lapúl) ösz. önh. Olyanná lesz, mint valamely lap, elterjed, elnyulik, elszélesedve, vékonynyá lesz. Ellapúl a pőröly alatt a tüzes vas. Ellapúl a lesben mászó vadász. Ellapúl a kalap, ha rá feküsznek. V. ö. LAPÚL. | |
* | |
| (el-lármáz) ösz. áth. Lármázva elűz, elkerget, elijeszt. Ellármáztátok a foglyokat (fogolymadarakat). Bizonyos ideig lármáz. Hetekig ellármáznak és semmit sem végeznek. | |
* | |
| (el-lasnakol) ösz. áth. Tréfásan szólva, elpuhít, elpufogat, eldögönyöz, elver. Tulajd. lasnakkal agyba-főbe, hátba ver. V. ö. LASNAK. | |
* | |
| (el-lassudik) ösz. k. Gyors, élénk mozgásai fokonként fogynak, megszünnek, alig mozog, fáradttá, lankadttá lesz. | |
* | |
| (el-lassúl) ösz. önh. lásd: ELLASSUDIK. | |
* | |
| (el-lát) ösz. áth. 1) Bizonyos távolságig lát. Pannonhegyéről ellátni a Kárpátokig. 2) Segítő ragu névvel: beszerezve valamit, gondoskodik valamiről. Ellátja házát mindenféle eleséggel. Ellátja a tábort kenyérrel, borral. Ellátja magát utiköltséggel. 3) Megvizsgál valamely pert. Peremet a megyei törvényszéken még mindeddig el nem látták. | |
* | |
| (el-látás) ösz. fn. 1) Bizonyos távolságig látás. 2) Beszerzés által valamiről gondoskodás. Egy hadseregnek minden szükségessel ellátása sokba kerűl. 3) Pernek megvizsgálása. V. ö. ELLÁT. | |
* | |
| (el-láthatatlan v. ~láthatlan) ösz. mn. Amit szemekkel fölfogni, elérni nem lehet. Elláthatatlan messzeség, magasság. Mint határozó am. elláthatatlanul. | |
* | |
| (el-láthatlanul) ösz. ih. Oly messze, oly távolságban, melynek végét látni nem lehet. | |
* | |
| (el-látott) ösz. mn. Minden kivántatóval, szükségessel bíró. Pénzzel, ajánló és úti levelekkel ellátott utas. Fegyverrel, eleséggel, szállással ellátott hadsereg. | |
* | |
| (el-látszik) ösz. k. Távolra, meszszünnen szembetünik. A pozsonyi hegyláncz tiszta időben a Bakonyig ellátszik. | |
* | |
| (el-lebben) ösz. önh. Lebbenve elhalad, eltünik, elszáll, elmozdul. Ellebben a fátyol a nő arczáról. Ellebbennek az ablakfüggönyök. Ellebbennek a gőzösök lobogói. Átv. ért. igen könnyen lejtve, ellép. V. ö. EL, (2) és LEBBEN. | |
* | |
| (el-lebbent) ösz. áth. Eszközli, okozza, hogy valami lebbenve elszálljon, eltünjék, elmozduljon. Ellebbenteni a fátyolt a nő arczáról. Átv. ért. Rejtélyes, titkos tárgyról a homályt elűzi. Ellebbenteni a titok leplét. | |
* | |
| (el-leběg) ösz. önh. Lebegve tovább megy, száll, halad. Költői nyelven: igen könnyü lejtésekkel halad el. A deli nők, könnyű szellőként lebegnek el. | |
* | |
| (el-legel) ösz. áth. 1) Legelve megeszi a füvet, vetést stb. Ellegelni a réteket. 2) Tárgyeset nélkül: folytonosan legel. A juhok ellegelnek ott is, hol a szarvasmarha nem haraphat. V. ö. EL, (2) és LEGEL. | |
* | |
| (el-legeltet) ösz. áth. 1) A barmokat húzamosan, vagy elégségig legelve eteti. A kecskepásztor ellegelteti nyáját a sziklás ormokon is. 2) A mezőt, füvet, vetést meg- v. eleteti. A juhász ellegelteti a vetéseket. V. ö. EL és LEGELTET. | |
* | |
| (el-legyez) ösz. áth. 1) Valamit legyezve elűz, elkerget. Ellegyezni a legyeket, bogarakat. 2) Legyezővel folyvást fris levegőt hajt valakire. Ellegyezni az alvó gyermeket. V. ö. EL és LEGYEZ. | |
* | |
| (el-lěhet) ösz. önh. Elélhet, folyvást ellétezhetik. Ellehetek vele vagy nélküle. Ellehetek nála vagy másutt. V. ö. EL és LEHET. Ezekben: Ezt el nem lehet tűrni, ezt el lehet végezni; az el inkább a határtalan módu igékhez tartozik: eltűrni, elvégezni. | |
* | |
| (el-lel) ösz. áth. Tulajdonkép a lázakról, különösen a hideglelésről mondatik, midőn valakin kitör. Ellelte (szokottabban: kilelte) a harmadnapi hideg. V. ö. LEL. | |
* | |
| falu Torontál megyében; helyr. Ellemér-en ~re ~ről. | |
* | |
| (el-len v. el-é-en) névutó. A latin contra értelmében am. szemközt, szembeszállva, arczul vele, viszásan, nekifordulva, daczára, mintegy elejébe állva. Ember állott ember ellen. Szél ellen vitorlázni nem lehet. Nehéz az ösztön ellen rugoldozni. Sz. Pál. Akaratom, parancsom ellen történt, azaz akaratom, parancsom daczára. Személyragozva: ellenem, ellened, ellene, ellenünk, ellenetěk, ellenök. Ha Isten mellettünk, ki ellenünk? Ezek után ismét a ben tagot is fölveszi: ellenemben, ellenedben, ellenében, ellenünkben stb., midőn különösen azt is jelenti: átellenben velem, veled stb. Menjetek a kastélyban, ki ellentekben vagyon. (Tatrosi cod.) Szinte a re felható ragot is: ellenemre (am. kedvem, akaratom ellen), ellenedre, ellenére. Midőn az egyesszámu harmadik személyragot fölveszi, a viszonynevet nek nak raggal is vonzza, p. ember ellen v. embernek ellene, szél ellen v. szélnek ellene. l. ~NAK. Ezen alakban a név előtt is állhat, de ekkor ez névelőt kiván: ellene az embernek, ellene a szélnek. Ha pedig az illető név személyragos, a névelő elmarad: ellene parancsomnak, ellene saját kivánságomnak. Használtatik igekötő gyanánt is: ellenmondani, ellenszegülni, miket l. alább. Különös kifejezés a Debreczeni Legendáskönyvben: ellent tartani am. akadályt v. gátot vetni. "Hogy ellent tartana ő szent felsége az ő gonoszságoknak." "Jóllehet sok ideig ellent tarta benne."
Mennyiben az ellen névutó a vel ragnak és mellett névutónak ellentétes viszonytársa (velem harczol, ellenem harczol, mellettem szól, ellenem szól), gyöke el a távolodást jelentő el-vel azonosnak látszik. Másrészt, mint szem elé jövetelre, szembeszállásra, szemköztiségre vonatkozó, az elé szóból elemezhető s eredetileg határozó gyanánt tekintendő: el-len (mint vég-len) vagy elé-en (mint: utó-an, után), melyet csak később időben kezdettek mellék- és főnév gyanánt is használni. | |
* | |
| igekötő. Az egyszerü ige által jelentett állapottal, cselekvéssel vagy szenvedéssel, visszás irányú, hatású, szemközt álló, daczoló értelmet ad. p. Áll, ellenáll; szól, ellenszól; mond, ellenmond; vet, ellenvet. A hajócska a haboktól hagyigáltatik vala a tenger közepett, mert a szél ellenvala. (Tatrosi codex). Az ily igék tulajdonító ragu neveket vonzanak, mint: ellenáll az idő viszontagságinak; ellenmond maga magának, vagy személyragozva: ellene áll a kísértetnek, ellene szól urának, ellenem veti (nekem). Ellene mond az ördögnek. Ellenemre van. Fölveszi végül néha a t határozói képzőt is: ellentáll, ellentmond. | |
* | |
| (l. fönebb) fn. tt. ellen-t tb. ~ěk. Tulajdonkép, ami vagy aki tőlünk eltávozik, elpártol, velünk nincsen; hanem más részen, más párton van. Tehát kinek véleménye, akarata, hajlama, indulata egészen más irányban nyilatkozik, mint a mienk, sőt a ki velünk szembeszáll, daczol, reánk tör, közönséges kifejezéssel: ellenség, mely jóllehet szóelemzésileg több ellennek öszveségét jelenti, s elvont értelemmel biró gyűnév, mindazáltal némely más régi szavainkkal együtt (p. feleség), egyes értelemben is használtatott. Az ellen szó pedig mint főnév mindig egyes személyt jelent. Egy ellenem sincsen. Neked sok ellened van. Elleneim rágalmazzák becsületemet. Elleneimmel kibékülök. A figyelmes irónak ezen újra felélesztett főnevet vagyis főnévvé is alakított szót az 'ellenség' szótól most már meg kell különböztetnie. | |
* | |
| (l. fönebb) mn. tt. ellen-t, tb. ~ek. 1) Szemközt álló, felénk visszás irányban forduló, újabb alakulással: ellenső. Ellen szél, ellen sáncz, ellen lábuak, ellen fa, ellen ház. 2) Visszás irányban működő, nyilatkozó. Ellen beszéd, ellen erő, ellen fél, ellen irás, ellen mondás, ellen rész, ellen suly, ellen szív, ellen társ. Mindezeket újabb irók többnyire összetett szók gyanánt együvé szokták írni, tehát itt is határozóul tekintik: ellenszél, ellenfél, ellensúly, ellentárs, ellenmondás, ellenvetés. | |
* | |
| (ellen-ablak) ösz. fn. Ablak, mely egy másikkal szemközt áll, akár ugyanazon házban, akár különbözőkben. | |
* | |
| (ellen-ágyu-telep) ösz. fn. Ágyutelep, mely egy másikkal szemközt van fölállítva. V. ö. ELLEN, (4) és ÁGYUTELEP. | |
* | |
| (ellen-ajtó) ösz. fn. Ajtó, mely egy másikkal szemközt áll. | |
* | |
| (ellen-aláirás) ösz. fn. Irománynak aláirása az egyik fél által, midőn már azt a másik aláirta. Vagy valakinek aláirásához egy másik személy aláirásának mintegy ellenőrképen följegyzése. Másképen: ellenjegyzet. | |
* | |
| (ellen-áll) ösz. önh. 1) Szembeszáll, daczol, nekiszegűl. Ellenállani az ellenségnek, a felsőbb rendeleteknek. Ellenállani a rohanó szélnek. 2) Valami ellen óvja, védi magát, tartózkodik tőle, eltűri. Ellenállani a kísértetnek, a vesztegetésnek. Ellenállani a viszontagságnak. Ellenállani a hidegnek, melegnek. l. ELLENTÁLL. V. ö. ELLEN, (2) és ÁLL. | |
* | |
| (ellen-állhatatlan) ösz. mn. Mivel daczolni nem lehet, minek engedni kell, mitől tartózkodni, ovakodni lehetetlen. Ellenállhatatlan ingere van az iszákosságra. Ellenállhatatlan szerelemmel vonzódni valakihez. Mint határozó, am. ellenállhatatlanul. | |
* | |
| (ellen-állhatlan) ösz. mn. l. ELLENÁLLHATATLAN. | |
* | |
| (ellen-állhatlanul) ösz. ih. Oly erővel, ingerrel, melynek ellenszegülni nem lehet, melynek engedni kell. Ellenállhatlanul rohan felénk az ellenség. | |
* | |
| (ellen-ár) ösz. fn. Árvíz, mely a rendes árvizzel ellenkező irányban nyomúl előre. | |
* | |
| (ellen-árkolás) ösz. fn. Árkolás, melyet a háboruskodó fél a másik félnek árkolása ellen csinál. | |
* | |
| (ellen-árok) ösz. fn. l. ELLENÁRKOLÁS. | |
* | |
| (ellen-ás) ösz. áth. Az egyik ellenfél a másik megrontására állikakat ás. V. ö. ÁLLIK. | |
* | |
| (ellen-báj) ösz. fn. Báj vagy bűvölés, bájolás, melyről azt hiszik, hogy a másiknak erejét elveszi, elrontja. A megbájoltat ellenbájjal orvosolják a babonások. V. ö. ELLEN, (4) és BÁJ. | |
* | |
| (el-len-ben) ksz. Midőn egyik mondattal a másik mintegy szemközt állíttatik, s egészen más irányu, akkor a másodikat ezen kötszó vezeti; pl. nálunk igen sok a tanácsadó és törvényjavasló: ellenben igen kevés a tanácsfogadó és törvénytartó. | |
* | |
| (ellen-beszéd) ösz. fn. Beszéd, mely egy másiktól irányra, s véleményre nézve homlokegyenest elüt, mely ezt megczáfolni törekszik, főkép perben. (Replica). V. ö. ELLEN és BESZÉD. | |
* | |
| (ellen-birálat) ösz. fn. Birálat valamely birálat ellen, azaz mely a birálatban szintén tévedéseket, hibákat törekszik kimutatni, melynek állításai amazéival ellenkeznek. | |
* | |
| (ellen-bizonyítás) ösz. fn. Cselekvény, mely által valamely bizonyítást hamisnak, hibásnak nyilvánítunk, tanusítunk, vagy valamely bizonyítást ellenkező bizonyítással ügyekszünk lerontani. | |
* | |
| (ellen-bizonyiték) ösz. fn. Ellenkező bizonyiték, mely a másik fél állitásának ellenkezőjét bizonyítja vagy bizonyítni törekszik. | |
* | |
| (ellen-bizonyítvány) ösz. fn. Okirat, vagy hiteles tanuk által, vagy másképen eléadott bizonyítvány, melylyel egy más, ugyanazon ügyre vonatkozó bizonyítványt megczáfolni, hamisnak tanusítni, lerontani ügyekszünk. | |
* | |
| (ellen-csapás) ösz. fn. 1) Csapás, azaz valamely állatnak nyoma, mely egyfelől elmenést, más felől visszajövést mutat. 2) Vívásban csapást viszonozó csapás. V. ö. CSAPÁS. | |
* | |
| (ellen-császár) ösz. fn. Császár, kit a törvényes vagy törvényesnek tartott császár ellenébe egy kisebb párt feltolni akar. | |
* | |
| (ellen-csel) ösz. fn. Csel, mellyel valaki az ellene vetett cselt kijátsza, megsemmisíti. | |
* | |
| falu Baranya megyében; helyr. Ellend-én, ~re, ~ről. | |
* | |
| (ellen-darab) ösz. fn. Általán, darab vagy tárgy, mely egy másiknak ellene állíttatik. Különösen mondatik a müvészeti munkákról, pl. képekről, melyek valamely ellenkezőt ábrázolnak, költeményekről, melyek egyike a másikat utánozza, hanem ellenkező, s különösen a komolyat víg irányban. (Parodia). | |
* | |
| (ellen-döfés) ösz. fn. Döfés ellen intézett, viszonozott döfés. | |
* | |
| (ellen-erő) ösz. fn. Erő, mely egy másikkal visszásan ellenkező irányban működik. A gőzösök a folyammal szemközt nagy ellenerőt fejtenek ki. | |
* | |
| (ellen-értelěm) ösz. fn. Értelem, mely a valódi értelemmel ellenkezik. Néha az olvasó ellenértelemben veszi a szerző mondatát. | |
* | |
| (ellen-érzet) ösz. fn. Érzet, melyet ugyanazon tárgy gerjeszt, de egy másikkal ellenkező benyomással, péld. ugyanazon eseményen egyik sír, másik nevet; ezek tehát ellenérzetek. Némelyek használják az ellenszenv helyett is. l. ELLENSZENV. | |
* | |
| (el-len-ěs) mn. tt. elleněs-t v. ~et, tb. ~ek. Egymással szembe álló, daczoló, meg nem egyező. Ellenes felek. | |
* | |
| (el-len-ěs) fn. tt. elleněs-t, tb. ~ěk. Személy, ki egy másikkal szembeszáll, daczol, egészen más irányt követ; ellenmondó, ellenálló, ellenfél. | |
* | |
| (el-len-ěs-ség) fn. Állapot, melyben két oly fél létezik, kik egymással daczolnak, öszve nem férnek, szembeállanak, ellenkeznek. | |
* | |
| (el-len-ěz) áth. és hangugrató, m. elleněz-ětt v. ellenzětt, htn. ~ni v. ellenzeni. 1) Valamit nem tanácsol, nem javall, helyben nem hagy. 2) Valaminek homlokegyenest ellenszegűl, valamit akadályoz. Ellenzi fiának a házasságot. Ellenzi az új törvények végrehajtását. Ha te akarod, én nem ellenzem. | |
* | |
| (el-len-ěz-és) l. ELLENZÉS. | |
* | |
| (ellen-fa) ösz. fn. 1) Gerenda, mely támaszúl használtatik, például, a bedűlni akaró falhoz. 2) Rúd, emelő dorong, különféle terhek, kocsik, szekerek stb. fölemelésére. | |
* | |
| (ellen-fal) ösz. fn. Fal, melyet vagy a másik fal ellenébe, vagy szorosan melléje húznak, hogy támaszául szolgáljon. | |
* | |
| (ellen-fél) ösz. fn. Fél vagy párt, mely a másikkal ellenkező véleményü, akaratu, perekben a másik fél, legyen ez akár föl- akár alperes. Megczáfolni az ellenfél állításait. Az ellenfeleket kiengesztelni, megegyeztetni. | |
* | |
| (ellen-fény) ösz. fn. Midőn a felállított festményben levő fény ellentétben áll a külső, nappali világossággal mi miatt a tárgy kellemetlenül hat a szemekre. (Contre jour). Másképen: ellenvilág. | |
* | |
| (ellen-forradalom) ösz. fn. Az előbb kitört forradalom ellen intézett, annak megrontására törekvő pártforradalom. | |
* | |
| (ellen-fúr) ösz. áth. A másik oldalról furóval ellenkező irányban váj, V. ö. FÚR. | |
* | |
| (ellen-gördít) ösz. áth. Állítás, vélemény, terv stb. ellen bizonyos nehézséget hoz fel. | |
* | |
| (ellen-had) ösz. fn. Ellenségi hadsereg. | |
* | |
| (ellen-hang) ösz. fn. 1) A zenészetben azon hang, mely a másiknak kísérőkép szolgál; jobban: társhang. (Contra, Contrepartie). 2) Nem egyező hang. 3) Átv. ért. szózat, beszéd, mely ellenkező véleményt nyilvánít. | |
* | |
| (ellen-hangú) ösz. mn. 1) Oly énekes vagy zenész, ki az ellenhangot énekli, játsza; vagy oly hangszer, mely ellenhang játszására szolgál. 2) A zenészetben oly hanggal biró, mely egy másikkal nem egyezik. Ellenhangú énekesek, ellenhangú húrok. 3) Átv. ért. Ellenkező véleményt, szavazatot nyilvánító. | |
* | |
| (ellen-hangzat) ösz. fn. 1) Öszve nem egyező hangok vegyülete. 2) Távolabbi, nehezebben felfogható, mintegy egymástól eltérni látszó zenehangok vegyülete. Máskép: szélhangzat. (Dissonance). Ellentéte együtt- v. egybehangzat (Consonnance); mind a kettő összhangzat, összhang. (Harmonie). | |
* | |
| (ellen-hangzó) ösz. mn. Oly hangot adó, mely a másikkal nem egyezik, egybe nem hangzik vagy legalább úgy tünik fel. | |
* | |
| (ellen-hasadás) ösz. fn. l. ELLENHASADÉK. | |
* | |
| (ellen-hasadék) ösz. fn. Sebészi nyelven, azon hasadék, mely a megsértett, megzúzott stb. testnek ellenkező oldalán támad. (Contrafissur). | |
* | |
| (ellen-hatalom) ösz. fn. Hatalom, mely más hatalomnak gátlására, megrontására törekszik. | |
* | |
| (ellen-hatás) ösz. fn. Hatás, mely egy más hatásnak ellene működik, s azt kisebbíti vagy épen megszünteti, semmivé teszi. (Reactio). V. ö. ELLEN, (4) és HATÁS. | |
* | |
| (ellen-ható) ösz. mn. Valamely erőnek, működésnek hatását kisebbítő, akadályozó vagy épen megszüntető. Ellenható gyógyszerek. | |
* | |
| (ellen-hatólag) ösz. ih. Valamely erőnek, működésnek hatását kisebbítve, akadályozva, megszüntetve. Ellenhatólag működő erők. | |
* | |
| (ellen-hirdetés) ösz. fn. 1) Hirdetés, melyet bizonyos tárgyra, ügyre nézve egyik fél a másik hirdetése ellen bocsát ki. 2) Az elébb kibocsátott hirdetésnek ellenkezője. Ha magát a hirdetett tárgyat értjük alatta, ellenhirdetmény-nek is mondjuk. | |
* | |
| (ellen-hirdetmény) ösz. fn. V. ö. ELLENHIRDETÉS. | |
* | |
| (ellen-inger) ösz. fn. Inger, mely egy más ingernek elnyomására irányoztatik, illetőleg mely ellenkező cselekvésre ösztönöz. | |
* | |
| (ellen-ingerlő) ösz. mn. Valamely ingert egészen más inger által elnyomó, megsemmisítő. Elleningerlő szerek. | |
* | |
| (ellen-intézet) ösz. fn. Intézet, melyet valaki azért tesz vagy állít, hogy egy más intézet sikerét elrontsa, meghiusítsa. | |
* | |
| (ellen-irány) ösz. fn. Irány, mely egy másikkal egészen ellenkező czélra törekszik. Ellenirányt követve nem lehet egy czélhoz jutni. V. ö. ELLEN, (4) és IRÁNY. | |
* | |
| (ellen-irat) ösz. fn. Irat, mely más irat ellen van irányozva, s azt meghiusítani, megczáfolni törekszik. | |
* | |
| (ellen-izgatók) ösz. többes. A gyógytanban oly szerek, melyek a kóros izgatással ellenkező benyomást eszközlenek. (Antagonistica). | |
* | |
| (ellen-izom) ösz. fn. Boncztanban, izom, mely a test ugyanazon tagjában egy másik izomnak felel meg. (Antagonisticus musculus). V. ö. ELLEN, (4) és IZOM. | |
* | |
| (ellen-játék) ösz. fn. Játék, mely egy másik ellen van irányozva, pl. midőn a tarokban a játszó pagat ultimót mond, s az ellenfél annak elfogását igéri. | |
* | |
| (ellen-javall) ösz. áth. l. ELLENJAVASOL. | |
* | |
| (ellen javallás) ösz. fn. l. ELLENJAVASLÁS. | |
* | |
| (ellen-javaslás) ösz. fn. 1) Javaslás, mely egy másik ellenébe tétetik. 2) Gyógytanban, a kóros állapotnak oly jelenségei, melyek az elébbivel ellenkező orvoslást kivánnak. (Contraindicatio). | |
* | |
| (ellen javaslat) ösz. fn. Ellenjavaslás, tárgyilagosan véve. | |
* | |
| (ellen-javasol) ösz. áth. 1) Valamit javasol, mi egy másik, ugyanazon tárgyat illető javaslattal ellenkezik. 2) Gyógytanban, a kór-állapot úgy megváltozik, hogy ellenkező gyógymódot tesz szükségessé. V. ö. ELLEN, (2) és JAVASOL. | |
* | |
| (ellen-jegy) ösz. fn. Jegy, melyet valaki más jegy helyett, vagy ellenében kap. (Contremarque). Ellenjegyeket kapnak némely áruczikkek, portékák. | |
* | |
| (ellen-jegyez) ösz. áth. 1) Már más által aláirt oklevelet, saját aláirásával is megerősít; különösen pedig az előtte levő aláirás valóságát elismeri (Contrasigniren). 2) Ellenjegygyel ellát, pl. árukat. | |
* | |
| (ellen jegyzet) ösz. fn. l. ELLENALÁIRÁS. | |
* | |
| (ellen-jel) ösz. fn. Jel, mely ellenkezőre mutat, mint más jel mutatni látszott, vagy, mint mutatnia kellene. | |
* | |
| (ellen-jelenség) l. ELLENJAVASLÁS 2). | |
* | |
| (ellen-jelentés) ösz. fn. 1) Jelentés, mely bizonyos tárgyban egy másik jelentés ellenben tétetik. 2) Gyógytanban, a kór állapotnak egészen más alakra általváltozása, máskép: ellenjavaslás. | |
* | |
| (ellen-karó) ösz. fn. Karó, melyet egy másikkal szemközt, vagy ducz gyanánt valaminek támasztékául vernek le. | |
* | |
| (el-len-kěd-és) ösz. fn. ellenkědés-t, tb. ~ěk. 1) Valakivel bizonyos ügyben, véleményben meg nem egyezés. 2) Gyülölködés, háborúskodás. 3) Kötődés, kötekedés, czivódás, ingerkedés. | |
* | |
| (el-len-kěd-és-i) mn. tt. ellenkědési-t, tb. ~ek. Ellenkedést mutató, ellenkedésre vonatkozó. Ellenkedési hajlam, ösztön, viszketeg. | |
* | |
| (el-len-kěd-ik) k. m. ellenkědtem, ~tél, ~ětt. 1) Valakivel bizonyos tárgyban, ügyben, véleményben, meg nem egyezik, egészen más irányt követ. 2) Valakivel tartós gyülölségben él. A rosz szomszédok ellenkednek egymással. 3) Kötekedik, czivódik, merő pajkosságból vagy tréfából ingerkedik. Különböztetésül V. ö. ELLENKĚZIK. | |
* | |
| (ellen-kép) ösz. fn. 1) Kép, mely hasonlitásul egy másiknak mintegy ellenébe állíttatik; különösen műkiállitásokban ellenképeknek mondják, melyek egymásnak megfelelőt, vagy egymással ellenkezőt is ábrázolnak, s egyik a másikkal szemközt függesztetnek ki. Máskép: ellenmás. 2) Átv. ért. erkölcsi ábrázolat, életmód, cselekvés, mely egy másikkal öszvehasonlítva, attól egészen különböző. | |
* | |
| (ellen-kérdés) ösz. fn. Kérdés valamely tárgy körül, különösen a jogtanban, midőn a tanúk elébe adandó vagy mondandó kérdések, kérdőpontok ellenében a kérdésre vonatkozó több más körülményekre nézve is újabb kérdések adatnak vagy tétetnek fel, vagy a másik perlekedő fél, ellenfél, vagy maga a bíró által. Hívják keresztkérdéseknek is. | |
* | |
| (ellen-kereset) ösz. fn. Jogtanilag, viszonyos panasz vagy követelés az ellen, ki bennünket előbb bíróilag megperlett. (Reconventio). | |
* | |
| (ellen-készület) ösz. fn. Készület, mely egy másiknak gátlására, meghiusítására történik, vagy mely az előbb tett készülettel ellentétben áll. | |
* | |
| (ellen-kezes) ösz. fn. 1) Kezes, kit a másik fél állít biztosság viszonzásául. 2) Másodkezes, ki az első kezes mellett áll jót. V. ö. KEZES. | |
* | |
| (el-len-kěz-és) fn. tt. ellenkězés-t, tb. ~ěk. Igen rokon az ellenkědés szóval, azon különbséggel, hogy az nem jár szükségképen gyülölséggel, vagy mást bántani, ingerelni akarással, pl. lehet bizonyos ügyben, véleményben két személy között ellenkezés, de azért nincs ellenkedés. V. ö. ELLENKĚRIK és ELLENKĚZIK. | |
* | |
| (el-len-kěz-és-i) mn. tt. ellenkězési-t, tb. ~ek. Ellenkezést nyilvánitó; ellenkezésre vonatkozó. Ellenkezési vágy, ösztön, düh. | |
* | |
| (ellen-kezesség) ösz. fn. 1) Kezesség, melyet viszonyosság tekintetéből a másik fél nyujt. 2) Másodkezesség, mely az első kezes mellett adatik. V. ö. KEZES, KEZESSÉG. | |
* | |
| (el-len-kěz-et) fn. tt. ellenkězet-ět. 1) Két öszvehasonlított tárgyaknak azon állapota, minél fogva egymástól egészen elütnek, különböznek. (Contrast). 2) Két személynek vagy testületnek oly állapota, viszonya, minél fogva egymás ellen törnek. | |
* | |
| (el-len-kěz-ik) k. m. ellenkěztem, ~tél, ~ett. Értelme igen rokon az ellenkědik igéével, csakhogy ez inkább személyekre, s erkölcsi testületekre vonatkozik; amaz pedig elvont tárgyakra is alkalmaztatik, midőn t. i. azt akarjuk rólok jelenteni, hogy egyiknek fogalma a másikét elrontja, kizárja, megsemmisíti, pl. a )harag és szelídség, a mértékletesség és torkosság ellenkeznek, azaz mintegy ellenköz választja el őket, nem jó volna: ellenkednek. Mást megsérteni ellenkezik a természeti joggal (nem ellenkedik). A pártok mindig ellenkeznek, de azért nem mindig ellenkednek, vagyis nem mindig ingerlik, gyülölik egymást. V. ö. ~KÉDIK és ~KÉZIK, KÖZIK. | |
* | |
| (el-len-kěz-ő) mn. tt. ellenkěző-t. 1) Általán, egymással öszve nem férő, egyet nem értő, különböző irányban működő. 2) Különösen, észtanilag, ami a másik tárgy eszméjét kizárja, pl. a jó és rosz, szép és rút, nagy és kicsin, ellenkezők. (Contraria). 3) Ellenszegülő, ellenálló, ellenműködő. Ellenkező akarat, ellenkező erő. 4) Szemközt álló, általellenben levő. Az ellenkező sánczból lődözni. Az ellenkező parton álló hadak. | |
* | |
| (ellenkező-kép v. ~képen) l. ELLENKĚZŐLEG. | |
* | |
| (el-len-kěz-ő-leg) ih. 1) Egészen más irányban, más móddal. Ellenkezőleg cselekedni, mint a parancs szól. 2) Ellenállólag, ellenszegülve. Ellenkezőleg nyilatkozni a felsőség irányában. 3) Vezérszó gyanánt szolgál a körmondatban, midőn az utómondat az előmondatnak ellene tétetik. | |
* | |
| (ellen-király) ösz. fn. Személy, ki a királyi czímet a törvényes király ellenében bitorolja vagy a kisebb párt által választatik el. | |
* | |
| (ellen-könyv) ösz. fn. Általán számadási könyv különféle hivatalokban, melyet az illető ellenőr viszen, ír. | |
* | |
| (ellen-könyv-vivő) ösz. fn. A számadó hivatalokban azon személy, ki az ellenkönyvet írja. V. ö. ELLENKÖNYV. | |
* | |
| (ellen-küzd) ösz. önh. Valamely erőnek hatását viszonhatással megrontani, elmellőzni törekszik. V. ö. ELLEN, (2) és KÜZD. | |
* | |
| (ellen-lábas) ösz. fn. A földiratban így nevezzük azokat, kik, a földteke gömbölyüségét tekintve, a félgömb ellenkező részein egymás ellen fordított lábakkal állanak. (Antipodes). | |
* | |
| (ellen-lábuak) ösz. többes; l. ELLENLÁBAS. | |
* | |
| (ellen-lajstrom) ösz. fn. Másod rendü lajstrom, melyet különféle hivatalokban nagyobb biztosság végett a főlajstrom mellett szerkesztenek. V. ö. ELLEN és LAJSTROM. | |
* | |
| (ellen-lakó) ösz. fn. l. ELLENLÁBAS. | |
* | |
| (ellen-lapka) ösz. fn. A vámokon, réveken, belépteknél stb. adatni szokott jegy, mely egy hozzá való másik jegynek megfelel, s mintegy ellenőrűl szolgál. (Contrebillet). | |
* | |
| (ellen-lázadás) ösz. fn. A lázadás ellen kiütött újabb lázadás, zendülés. | |
* | |
| (ellen-mars) ösz. fn. 1) A hadviselésben oly induló, melyet a hadsereg tesz, midőn ellenkező irányba megyen, mint eleinte indulni kezdett vagy látszott. A sereg megindult, s egyszerre ellenmarsot fúttak neki. 2) A szemközt jövő ellenhad felé indulás. | |
* | |
| (ellen-más) 1) ösz. mn. Mi a másiknak vagy másikon fölváltva megfelel, s mintegy ellentételül váltakozik, pl. ellenmás lábakkal dobogtatják tánczközben a földet. (Alternus). 2) fn. A másiknak ellentéte, ellenkezője. | |
* | |
| (ellen-méreg) ösz. fn. Általán gyógyszer, mely egy másiknak erejét elrontja. (Antidotum). Különösen mérgezés ellen beadott vagy használt más méreg. | |
* | |
| (ellen-metszés) ösz. fn. Metszés, mely egy másik metszés általellenében vagy ellenkező oldalon történik. | |
* | |
| (ellen-mond) ösz. önh. Tulajdonító ragu nevet vonz. 1) Másnak állítását tagadja. Egyik szónok ellenmond a másiknak. 2) Valakinek vagy valaminek ellene nyilatkozik, s idegenségét jelenti iránta. Ellenmond az ördögnek és minden pompáinak. 3) Törvényi ért. valami ellen innepélyesen kikel, szóval ellenszegűl; máskép: ellenszól, ovakozik, óvást tesz. 4) Olyasmit állít, mely egy más állítással ellenkezik. Ellenmond maga magának. | |
* | |
| (ellen-mondás) ösz. fn. 1) Más állitásának tagadása. 2) Valami v. valaki ellen idegenkedést jelentő nyilatkozás. 3) Törvényi ért. ünnepélyes ellennyilatkozat, máskép: óvás, ellenszólás. (Protestatio). 4) Két oly dolognak állitása, melyek egymást kizárják, s egyszerre igazak nem lehetnek, pl. ezen fiú jó, és, ezen fiú szófogadatlan, ez ellenmondás. V. ö. ELLENMOND. | |
* | |
| (ellen-mondó) ösz. fn. 1) Aki valamely tárgyban egy másik ellen tagadólag, ellenkezőleg nyilatkozik. 2) Törvényi ért., aki innepélyesen valamely határozat, itélet stb. ellen kikel, s annak érvényességét tagadja, máskép: ellenszóló, ovó, ovakozó. | |
* | |
| (l. fönebb) ösz. mn. Olyasokat állító, mik együtt igazak nem lehetnek. Ellenmondó tanuvallomások. | |
* | |
| (ellen-munkálat) ösz. fn. Munkálat, mely egy másiknak megrontására, hiusitására irányoztatik. Vétethető mind szellemi, mind anyagi értelemben. | |
* | |
| (ellen-munkálkodik) ösz. k. A végre munkálkodik, hogy más munkát sikeretlenné, hiúvá tegyen, megsemmisítsen. | |
* | |
| (ellen-nyilás) ösz. fn. 1) Általán nyilás, mely egy másiknak ellenében alkalmaztatik. Különösen 2) a sebészeknél, oly nyilás, melyet a sebtől vagy daganattól távolabb eső részen nyitnak, hogy a kóranyagot, mely a sebben vagy daganatban létezik, életveszély nélkül másfelé háritsák, s a megeredő genyet azon kifolyassák. | |
* | |
| (ellen-nyilatkozás) ösz. fn. 1) Nyilatkozás, mely egy másikkal ellenkező értelemben történik. Ellennyilatkozást bocsátani ki bizonyos köz ügyben. 2) Valamely tény elleni nyilatkozás, ellenmondás. | |
* | |
| (ellen-nyitás) ösz. fn. l. ELLENNYILÁS 2). | |
* | |
| (ellen-nyom) ösz. fn. Valamely állatnak, vadnak nyoma, mely egy más nyommal szemközt van; vagy: a visszatérőnek lábnyoma. A tolvajt, nyomai és ellennyomai után indulva, elcsipték. | |
* | |
| (ellen-nyomozás) ösz. fn. Nyomozás, kutatás, melyet valamely ügyben az ellenfél tesz vagy tetet. | |
* | |
| (ellen-nyugta v. ~nyugtatvány) ösz. fn. Nyugtatvány, melyet viszont a kapott nyugtatvány felől adunk. V. ö. ELLEN, (4) és NYUGTATVÁNY. | |
* | |
| (ellen-nyujtás) ösz. fn. Sebészi műtét, midőn a kimenyült vagy ficzamodott tagot ellenkező irányban megnyujtják, hogy rendes helyzetét visszanyerje. | |
* | |
| (ellen-ok) ösz. fn. Ok, védelem, bizonyítvány, mely valamely állítás ellenében hozatik fel; ellenkező állítást vitató ok. | |
* | |
| (ellen-oldal) ösz. fn. Általán valamely testnek oldala, mely a másikkal ellenkező irányban áll, pl. a pénzeken a fejet mutató oldal ellenoldala a másiknak, és viszont; a posztó szine és fonákja v. visszája ellenoldalak. | |
* | |
| (ellen-óvás) ösz. fn. Óvás ellen intézett más óvás. (Reprotestatio). | |
* | |
| (ellen-őr) ösz. fn. Különféle számadó s más hivatalokban azon személy, biztos, tisztviselő, ki egy másik hivatalnok aláirásait ellenjegyzi, vagy a pénztárra közösen felügyel, például azt ellenzár alatt tartja, az ellenkönyvet viszi stb. Sóhivatali, uradalmi, kereskedelmi, pénztári, harminczadi ellenőr. | |
* | |
| (ellen-őri) ösz. mn. Ellenőrt illető, ellenőrre vonatkozó. Ellenőri felügyelés. Ellenőri hivatal, fizetés. | |
* | |
| (ellen-őrködés) ösz. fn. 1) Tiszti munkálkodás, melynél fogva valaki az ellenőrséget, ellenőri hivatalt viszi. 2) Szélesb ért. valaminek v. kinek figyelemmel tartása, s mintegy felügyelőségnek gyakorlása. | |
* | |
| (ellen-őrködik) ösz. k. 1) Ellenőri hivatalt visel, ellenőri szolgálatot tesz. A kir. adóhivatalnál ellenőrködni. 2) Szélesb ért. valamit v. kit szoros figyelemmel kísér, s mintegy felügyelői tisztet gyakorol fölötte. | |
* | |
| (ellen-őrködő) ösz. mn. Ellenőri hivatalt vagy szolgálatot gyakorló, pótoló. Ellenőrködő tiszt a kir. adóhivatalnál. | |
* | |
| (ellen-őr-könyv) ösz. fn. l. ELLENKÖNYV. | |
* | |
| (ellen-őröz) ösz. áth. A hivatalos számadásokat, saját hivatalos jegyzéseivel kíséri, az ellenkönyvet viszi stb. V. ö. ELLENŐR. Ellenőrözni a kiadásokat és bevételeket. | |
* | |
| (ellen-őrség) ösz. fn. 1) Ellenőri hivatal. Elnyerni az ellenőrséget. Ellenőrséget viselni. 2) Szélesb ért. felügyelés, a dolgok, hivatalok menetének, hivatalos működéseknek, foglalatosságoknak, eljárásoknak szoros figyelemben tartása. Ellenőrség alá helyezni, ellenőrség alatt tartani valakit. | |
* | |
| (ellen-ösztön) ösz. fn. Ösztön, mely egy másikkal ellenkező érzésekre, tettekre stb. gerjeszt. V. ö. ELLEN, (4) és ÖSZTÖN. | |
* | |
| (ellen-özön) ösz. fn. lásd: ELLENÁR. | |
* | |
| (ellen-panasz) ösz. fn. Panasz, melyet valaki a másik félnek előrebocsátott panaszára teszen; különösen: törvénykezési ért. oly panasz, melyet a bepanaszlott fél a panaszló ellen ugyanazon ügyben és törvényszék előtt emel. | |
* | |
| (ellen-pápa) ösz. fn. Pápa, ki a pápai nevet és méltóságot a törvényesen választott pápa ellen bitorolja, s a többség szavazatának daczára, az anyaszentegyház fejévé feltolakodik. | |
* | |
| (ellen-parancs) ösz. fn. Parancs, mely az elébb kibocsátott parancscsal ellenkezőt rendel, s vagy ugyanazon személytől, hatóságtól, vagy egészen mástól adatik ki. | |
* | |
| (ellen-párt) ösz. fn. Párt, mely ellenkezőjét állitja vagy vitatja annak, mit a másik állít vagy vítat, mely a másikkal ellenkezőleg nyilatkozik, ellenkező szellemben vagy irányban működik. V. ö. ELLEN, (4) és PÁRT. | |
* | |
| (ellen-párti) ösz. mn. Ellenpárton levő, ellenpárthoz tartozó. V. ö. ELLENPÁRT. Ellenpárti vélemények, szavazatok, vitatások, mozgalmak, működések. | |
* | |
| (ellen-pecsét) ösz. fn. Pecsét, melylyel valamely okiratot a másik fél maga részéről is megerősít. Reáütni a szerződésre az ellenpecsétet. | |
* | |
| (ellen-pont) ösz. fn. 1) Szélesb ért. pont, mely egy másikkal ellenkező vagy ellenőrködő czélból alkalmaztatik. 2) A zenészetben hangjegyek elrendezése, az ellen- vagyis kísérő társhangok jelölésére. Átvitt értelemben maga az ellenhang. | |
* | |
| (ellen-rend-szabály) ösz. fn. Oly rendszabály, mely egy másikat megsemmisít, vagy megsemmisítni czéloz. | |
* | |
| (ellen-repedés) l. ELLENHASADÁS. | |
* | |
| (ellen-rés) ösz. fn. l. ELLENHASADÁS. | |
* | |
| (ellen-rész) ösz. fn. 1) Valaminek ellenfele, ellenoldala. 2) Ellenfél. 3) Testületnek párt- vagy ellenségkép egymás ellen álló felekezetei. Az ellenrésztől egészen más vélemények hallatszanak. | |
* | |
| (ellen-sáncz) ösz. fn. Sáncz, melyet egyik háboruskodó fél a masiknak sáncza ellen hányat. | |
* | |
| (ellen-sánczol) ösz. önh. Egyik csatázó fél a másik ellen sánczot hány. | |
* | |
| (ellen-sánczolás) ösz. fn. Hadi munkálkodás, midőn az ellenfelek egymás ellenébe sánczokat hánynak. | |
* | |
| (el-len-ség) fn. tt. ellenség-ět. 1) Tulajdonképen, mint gyűnév, azon emberek testülete, kik irántunk gyülölettel viseltetvén rajtunk boszút állani törekesznek, kárunkat keresik; különösen kik fegyvert fogva más nemzetet, országot rontani indulnak, igyekeznek. Legkülönösebben egyik hadsereggel szemben álló, harczoló másik hadsereg. Jön az ellenség. Kicsiny ellenséget sem jó megvetni. (Km). Futó ellenségnek aranyhidat csinálj. (Km). Ellenséggel czimborálni. Az ellenséget megszalasztani, meggyőzni. 2) Mondatik egyes személyről, vagy tárgyról is, mennyiben azok kárunkra vannak, ellenünk törnek. Sok ellensége van. Ezt még az ellenségemnek sem kivánom. (Km). Halálos ellenségem. Házi ellenség a test; fris a roszra, jóra rest. (Km). 3) Ellentétetik a barát szónak. Hallottátok, hogy mondatott a régieknek: szeresd barátodat, és gyülöld ellenségedet. Én pedig mondom nektek stb. (Idvezítőnk). 4) Tágasabb ért. ellenpártok, felekezetek, kik valamely czél kivitelében meg nem egyeznek, kik ellenkező eszközökkel törekesznek egymás terveit meghiusítani. V. ö. ELLEN, fn. | |
* | |
| (el-len ség-ěs) mn. tt. ellenségěs-t v. ~et, tb. ~ek. Más kárára, veszedelmére törekvő, másnak javát, előmenetelét gátoló, rontó, mást gyülölő. Ellenséges indulat, akarat. "Ellenségesek valának egymással" (inimici erant ad invicem. Tatrosi cod.) ma: "ellenséges indulattal valának egymáshoz v. egymás iránt." | |
* | |
| (el-len-ség-ěs-en) ih. Ellenség módjára. Ellenséges indulattal. Ellenségesen beütni a szomszéd tartományokba. V. ö. ELLENSÉG. | |
* | |
| (el-len-ség-ěs-kěd-és) fn. tt. ellenségěskědés-t, tb. ~ěk. 1) Általán, másnak kárára, veszedelmére törekvés, másnak folytonos gyülölése. 2) Különösen, másnak fegyver, háboruskodás általi rongálása; két vagy több személynek, vagy testületnek visszavonásban levő állapota. | |
* | |
| (el-len-ség-ěs-kěd-ik) k. m. ellenségěskěd-tem, ~tél, ~ětt. 1) Általán, másnak kárára, veszedelmére folytonosan törekszik, gyűlölködik. 2) Különösen, mást fegyverrel, háboruval rongál; valakivel folytonos visszálkodásban él. | |
* | |
| (el-len-ső) mn. tt. ellenső-t. Ami valaminek ellenébe van téve, állítva. Átellenben levő. Ellenső hadak. Ellenső oldal. Ellenső kép. | |
* | |
| (ellen-suly) ösz. fn. Suly, mely egy másiknak ellenébe tétetik, hogy azt lenyomja, erejétől, hatásától megfoszsza, pl. ellensuly a kútgém végén. Átv. ért. minden szellemi erő, működés, mely egy másiknak hatását korlátolja. A különböző pártok egymással ellensulyban vannak. | |
* | |
| (ellen-számla) l. ELLENSZÁMOLÁS. | |
* | |
| (ellen-számolás) ösz. fn. 1) Számolás, melyet egyik fél tesz, hogy a másik fél számolásának helyes vagy helytelen volta kitünjék. 2) Lerovás, melyet egyik fél a másik fél számolásából lehúz. 3) Ellenőri számolás. | |
* | |
| (ellen-szándék) ösz. fn. Más szándékával ellentétben álló, ellenkezőt akaró szándék. V. ö. SZÁNDÉK. | |
* | |
| (ellen-szavazat) ösz. fn. Szavazat, mely ugyanazon tárgyban, kérdésben egy másik szavazat ellen történik, legyen az akár azon egy személytől vagy testülettől, akár különbözőktől. | |
* | |
| (ellen-szegűl) ösz. önh. 1) Valamely erőnek, működésnek, hatásnak ellene áll, azt korlátolni, megsemmisíteni törekszik. Tulajd. ragu nevet vonz. A tolakodók ellenszegülnek egymásnak. A kőszirt ellenszegül a csapkodó haboknak. 2) Átv. erkölcsi ért. mások akaratával, szándékával, különösen felsőbb akarattal, parancscsal, törvénynyel daczol, azoknak engedelmeskedni nem akar. A lázadók ellenszegülnek a kormánynak. V. ö. ELLEN, (2) és SZEGŰL. | |
* | |
| (ellen-szegülés) ösz. fn. 1) Valamely erőnek, működésnek, hatásnak viszonyos erő, működés, hatás általi gyöngítése, elmellőzése. 2) Átv. ért. daczolás mások akarata, különösen a törvény, parancs, hatóság, felsőbbség stb. ellen. | |
* | |
| (ellen-szegült) ösz. mn. Anyagi, vagy szellemi erő, működés, hatás ellen törekvő, daczoló. Uraságnak ellenszegült jobbágyok. Törvénynek ellenszegűlt népek. | |
* | |
| (ellen-szél) ösz. fn. A menőnek, haladónak arcz, homlokirányában fuvó, s a menetet, haladást gátló, fentartóztató szél. Az ellenszél visszaveri a hajókat. Az erős ellenszél miatt lassan haladnak a lovak. | |
* | |
| (ellen-szenv) ösz. fn. Természeti idegenkedés valamely tárgytól, vagy személytől, a nélkül, hogy valódi okát tudnók adni. Nagy ellenszenv. Titkos ellenszenv. Ellenszenvvel viseltetni valaki iránt. Valakit ellenszenvből nem türni. Ellenszenvből utálni, kerülni valakit. | |
* | |
| (ellen-szenvi) ösz. mn. Ellenszenvből eredő ellenszenvre vonatkozó. Ellenszenvi gyülölet. | |
* | |
| (ellen-szěr) ösz. fn. 1) Általán szer, mely valaminek erejét, hatását, működését gátolja, semmivé teszi. 2) Különösen gyógyszer, mely a kórt elhárítja, megszünteti; vagy más gyógyszernek erejét elrontja. V. ö. SZĚR, fn. | |
* | |
| (ellen-szěrű) ösz. mn. Ellenkező módu, nemű, tulajdonságu. Ellenszerű bánásmód. | |
* | |
| (ellen-szív) ösz. fn. Idegenség, idegenkedés, gyülölő indulat. Ellenszívvel viseltetni valaki iránt. | |
* | |
| (ellen-szó) ösz. fn. Ellenvetés, ellenmondás. | |
* | |
| (ellen-szólás) ösz. fn. Valamely dolog ellen, melyet reánk nézve igaztalannak, fénytelennek tartunk, szóbeli nyilatkozás, mely alkalommal egyszersmind törvényre hivatkozunk. (Protestatio). Szélesb ért. mindenféle ellenmondás. | |
* | |
| (ellen-szónokol) ösz. önh. Egy másikkal ellenkező véleményű, ellenkező elveket vitató beszédet tart. | |
* | |
| (el-len-t) igekötő. Ellenkező szándékot nyilvánítva. Ellentáll, ellentmond. Ugyanezek használtatnak az egyszerű ellen igekötővel is: ellenáll, ellenmond. | |
* | |
| (ellent-áll) ösz. önh. 1) Valamely erőnek, működésnek ellene munkálkodik, daczol; szembeszáll. Ellentállani a rablóknak, a veszélynek. 2) Valamit kitart, valaminek ereje által legyőzetni magát nem hagyja. A jó bunda ellentáll a legkeményebb fagynak. A bagaria csizma ellentáll sárnak, víznek. 3) Régibb magyar törvényi értelemben perorvoslat, midőn valaki a birói itélet végrehajtását erőszakkal vagy csak erőszakot jelentő, mutató valamely tettel, pl. pálcza vagy kihúzott kard mutatásával akadályozza. | |
* | |
| (ellent-állás) ösz. fn. Valamely erőnek, működésnek, hatalomnak, parancsnak stb. ellene szegülés, törekvés; szembeszállás; a birói itélet végrehajtását akadályozó valamely tett nyilvánítása. Ellentállási szándék. Ellentállási perorvoslat. | |
* | |
| (ellen-támadás) ösz. fn. 1) Támadás, lázadás valaki ellen, pl. a törvényes hatóság, az előljáróság stb. ellen. 2) Támadás ellen intézett támadás. V. ö. TÁMADÁS. | |
* | |
| (ellen-táncz) ösz. fn. A franczia tánczok egyik élénk és könnyed neme, melyet rendesen egy bokorban nyolczan járnak. (Contredanse). | |
* | |
| (ellen-tanú) ösz. fn. Más tanu ellenébe állított tanu, ki ellenkezőt bizonyít, mint amaz első. A tanuvallomásokat ellentanukkal megczáfolni. | |
* | |
| (ellen-tanuság) ösz. fn. Tanuság, mely egy más tanuság ellenében állít, bizonyít valamit. | |
* | |
| (ellen-társ) ösz. fn. Személy, ki valamely ügyben, keresetben ellenünk van, ellenfél, vetélkedő társ. | |
* | |
| (ellen-tartás) ösz. fn. Régies szó, l. ELLEN, (2) és ELLENSZEGÜLÉS. | |
* | |
| (ellen-tartó) ösz. mn. Ellenszegülő, valamivel v. valakivel daczoló. Régies. 2) Boncztanban, hálószövetü bőr, különösen a szemek alkotásában. (Retinaculum). | |
* | |
| (ellen-terjesztés) ösz. fn. Törvényes vagy hivatalos eljárás, midőn valamely ügyben a másik fél ellen új bizonyítványokat, okokat és okleveleket terjesztünk az illető helyeken elé. Mások követelése, szándéka, nyilatkozása ellenében saját gondolkodásunk, érzelmünk nyilvánítása. | |
* | |
| (ellen-tét v. ~tétel) ösz. fn. 1) Állitás, mely egy másiknak ellenkezőjét foglalja magában. Valamit ellentét által fölvilágosítani, pl. görbe az, ami nem egyenes; sötét az, ami nem világos. Itt a görbe és nem egyenes, a sötét és nem világos ellentétek. 2) Két hasonlótlan tárgyak szembeállítása, hogy annál inkább kitünjenek, s nagyobb hatással birjanak. (Contrast). 3) Észtanban, két ellenkező itélet vagy mondat öszveállítása. 4) Állapot, melynél fogva egyik tárgy a másikkal bizonyos tulajdonságokra nézve ellenkezik. Ellentétben álló tárgyak. 5) Kereskedői nyelven ellentételnek mondatik, midőn a kereskedői könyvben valamely hiba új tétellel kiigazíttatik. (Contraposition). | |
* | |
| (ellen-tételěs) ösz. mn. 1) Általán, oly tulajdonságokkal biró, melyek egy másikéival ellenkeznek. 2) Különösen észtanilag, mi ellenkezőt állít, mint a másik. Ellentételes ítéletek, mondatok. | |
* | |
| (ellen-tételěz) ösz. áth. Valamely állítás ellenébe mást állít. Különösen a kereskedőknél, midőn a kereskedői könyvben ellentétellel igazítják ki a hibát. V. ö. ELLENTÉTEL. | |
* | |
| (ellen-tétes). l. ELLENTÉTELES. | |
* | |
| (ellen-těvés) ösz. fn. Tevés, cselekvés, mely valamely rendelet, parancs, törvény ellen intéztetik. | |
* | |
| (el-len-t-i) mn. tt. ellenti-t, tb. ~ek. Ellenső, ellentétben levő. | |
* | |
| (ellen-tiltakozás) ösz. fn. Egy másik tiltakozás elleni viszontiltakozás (Reinhibitio). | |
* | |
| (el-len-t-i-ség) fn. tt, ellentiség-ět. Két különböző tulajdonságu tárgyak öszveállitása a végett, hogy a különbség annál inkább kitünjék. (Contrast). | |
* | |
| (ellent-mond) lásd: ELLENMOND. | |
* | |
| (ellen-tör) ösz. önh. Valakinek v. valaminek ellenére, daczára teljes erővel, hatályosan munkálkodik. A mondatban, az ellen szó személyragoztatik, s tulajdonitó ragu nevet kiván, pl. Ellene tör felebarátjának. Ellene tör a közjónak. V. ö. ELLEN, (2). | |
* | |
| (ellen-törekědés) ösz. fn. Valakinek v. valaminek ellenére, daczára teljes erejü, s hatályos munkálkodás. V. ö. TÖREKĚDÉS. | |
* | |
| (ellen-törő) ösz. mn. Valakinek v. valaminek daczára, karára, rontására teljes erővel, hatályosan működő. | |
* | |
| (ellen-tudósitás) ösz. fn. Tudósitás, mely az elébbivel ellenkezik; mely a másikat visszavonja. A táborból ellentudósitások érkeztek a csata felől. | |
* | |
| (ellen-tusa) ösz. fn. Tusa, valamely erő, hatás, megtámadás ellen. V. ö. TUSA. | |
* | |
| (ellen-túsz) ösz. fn. Túsz, kit nagyobb biztositás végett egyik fél a másiknak viszonyosan ad. V. ö. TÚSZ. | |
* | |
| (ellen-tűz-akna) ösz. fn. Tűzakna, melyet egyik háborúskodó ellenfél a másik tűzaknája ellenében készít. V. ö. TŰZAKNA. | |
* | |
| (ellen-tűz-telep) ösz. fn. Tűztelep, melyet egyik ellenhad a másik daczára és rontására állít. l. TÜZTELEP. | |
* | |
| (ellen-üreg) ösz. fn. l. ELLENTŰZAKNA. | |
* | |
| (ellen-üteg) ösz. fn. Üteg ellenében fölállított üteg. V. ö. ÜTEG. | |
* | |
| (ellen-vád) ösz. fn. Törvénykezésben vád, melyet a vádlott fél ugyanazon ügyben és törvényszék előtt a vádlófél ellen teszen. | |
* | |
| (ellen-vádló) ösz. fn. Alperes vagy bevádolt személy, ki a vádlófél ellen szintén vádat emel. | |
* | |
| (ellen-vádolás) ösz. fn. Törvénykezési cselekvés, melynél fogva a vádlott rész a vádoló ellen mond vádat. | |
* | |
| (ellen-vágás) ösz. fn. Vágás ellen intézett, viszonozott vágás, nevezetesen a csatában, párbajban. | |
* | |
| (ellen-vallás) ösz. fn. Vallás, tanuvallás, mely ellenkezőt állít az elébbivel, vagy egy másikkal. | |
* | |
| (ellen-vallomás) l. ELLENVALLÁS. | |
* | |
| (ellen-váltó) ösz. fn. Váltó, melyet a rendelő (vagy intézvényes) az általa kapott váltó értékében fizetés helyett a kibocsátónak ad, másképen: értékváltó. (Gegen- vagy Retourwechsel). Különbözik: viszváltó. | |
* | |
| (ellen-varázs) ösz. fn. Elébbi varázs erejét, hatását elrontó, megsemmisítő varázs. | |
* | |
| (ellen-vélemény) ösz. fn. Vélemény, mely egy ugyanazon tárgyra nézve egy másikkal ellentétben áll. A pártok többnyire ellenvéleményen vannak. | |
* | |
| (ellen-vetés) ösz. fn. Nehézség, ok, melyet valaminek igazsága ellen fölhozunk, elégördítünk. Ezen állítás ellen több ellenvetéseim vannak. Semmi ellenvetésem e tárgyra nézve. Különösen, a nyilvános, iskolai vitatkozásokban akár alapos, akár álokoskodáson épült nehézség, melyet az ellenvető fél a vitató által előadott tan ellen gördít. (Objectio). | |
* | |
| (ellen-vető) ösz. fn. és mn. Ki valamely állítás igazsága ellen bizonyos nehézséget, okokat hoz föl. Különösen, nyilvános, iskolai vitatkozásoknál oly személy, ki a vitatott tárgy ellen okoskodó alakban okokat, nehézségeket terjeszt elé, melyeket a vitatónak ismételni s megczáfolni kötelessége. (Opponens). | |
* | |
| (ellen-világ) ösz. fn. Midőn valamely festett kép úgy állítatik fel a szobában, hogy a benne festészetileg alkalmazott világosság, ellentétben áll a kívülről bejövő nappali világossággal, miért a festett tárgy helytelenül, és kellemetlenül tűnik a szemekbe. (Contrejour). | |
* | |
| (ellen-vitatás) ösz. fn. A tudományos szóbeli vitatkozásokban valamely állitás igazsága ellen gördített okok és nehézségek eléadása. | |
* | |
| (ellen-vitató) ösz. fn. Személy, ki a tudományos szóbeli vitatkozásokban valamely állitás igazsága ellen okokat, nehézségeket gördít. (Opponens). | |
* | |
| (ellen-víz) ösz. fn. Hajózásban azon vízvonal, mely a hajónak szemközt nyomul s annak menetelét tartóztatja. | |
* | |
| (ellen-vizsgálat) ösz. fn. Peres vagy törvénykezési ügyekben a másik fél által az első ellen intézett vizsgálat. | |
* | |
| (el-len-z) l. ELLENEZ. | |
* | |
| (ellen-zár) ösz. fn. Zár, melylyel egy másik személy ellenőrségűl, saját zárával vagy pecsétével, vagy mindkettővel megerősít, bezár s hozzáférhetlenné tesz valamit, például pénztárt. | |
* | |
| (el-len-z-ék) fn. tt. ellenzék-ět. 1) Akadály, mi valaminek ellenére van, mi valamely erőt, törekvést hatásában, működésében gátol. 2) Politikai ért. azon párt, mely alkotmányos országokban az uralkodó pártnak, vagy a kormánynak ellenére dolgozik, tetteiben, rendszabályaiban, törvényjavaslataiban hibákat keres, azokat ócsárolja, gáncsolja, mik által emez gondosabban, ovatosabban, s a fennálló törvényekhez hívebben ügyekeszik eljárni hivatásában. Megyei ellenzék. Országgyülési ellenzék. (Oppositio). | |
* | |
| (el-len-z-ék-i) mn. tt. ellenzéki-t, tb. ~ek. Ellenzékhez tartozó, ellenzéket illető. Ellenzéki szónokok. Ellenzéki hírlapok. Ellenzéki befolyás. | |
* | |
| (ellen-zěndülés) ösz. fn. l. ELLENLÁZADÁS. | |
* | |
| (el-len-ěz-és) fn. tt. ellenzés-t, tb. ~ěk. 1) Általán, akadályozás, akadályvetés. 2) Nem javaslás, nem tanácsolás. V. ö. ELLENĚZ. | |
* | |
| (el-len-z-et) fn. tt. ellenzet-ět. Két eszmének oly egymásközti viszonya, melynél fogva egyik a másikat kizárja, s mindkettő igaz nem lehet. (Repugnantia). | |
* | |
| (el-len-z-ő) mn. tt. ellenző-t, tb. ~k. 1) Akadályozó, tiltó, gátoló. 2) Nem javasló, nem tanácsló. Ellenző vélemény, tanács, javaslat. | |
* | |
| (el-len-z-ő) fn. tt. ellenző-t. 1) Valami ellen való, annak hatását akadályozó, eltávolító tárgy, eszköz, pl. napellenző, esőellenző, porellenző, szél-, gyertya-, tűz-, villámellenző. Különösen: a nadrágnak elül levő nyilása, melyet szíj vagy gombok tartanak, és szorítnak az alhashoz. 2) Személy, ki bizonyos tárgyban ellenvetést tesz, akadályt csinál. | |
* | |
| (ellenző-bőr) ösz. fn. 1) Általán a szemekre alkalmazott bőrkészület a világosság, por stb. ellen. 2) Különösen, a kantárhoz varrott, s két oldalt a lovak szemei mellett kiálló bőrdarab, hogy félre ne nézhessenek. | |
* | |
| (ellenző-deszka) ösz. fn. Általán deszka, mely valamely testnek öszvetartására alkalmaztatik, pl. csépléskor, hogy a gabonaszemek szét ne oszoljanak; vagy ellenződeszkák az ágynak két oldalán. | |
* | |
| (el-lep) ösz. áth. Valaminek fölszinét, területét eltakarja, befödi. Ellepi az árvíz a réteket, földeket. A hó ellepi a hegyek ormait. Ellepték a sáskák a vetéseket. V. ö. LEP. | |
* | |
| (el-lép) ösz. önh. Lépve odább megy, valamely helyet oda hagy. | |
* | |
| (el-lépcsěl) ösz. önh. Aprókat lépve, könnyen, kényelmesen elmendegel. | |
* | |
| (el-lépděgěl) ösz. önh. Lépdegelve, azaz könnyen, kényelmesen lépve, elmegy. | |
* | |
| (el-lépdel) ösz. önh. Ellépcsel, ellépeget. Különösen mondják a gyalogkatonaságról, midőn hadi rendben lépve elhalad, eltávozik, vagy valaki előtt elvonúl. A lovasság elléptet. | |
* | |
| (el-lépdelés) ösz. fn. Ellépegetés; hadi rendben lépve elhaladás. | |
* | |
| (el-lépěget) ösz. önh. lásd: ELLÉPCSĚL. | |
* | |
| (el-léptet) ösz. áth. Eszközli, hogy valaki lépve odább menjen, haladjon. Elléptetni maga előtt dobszóval a hadsereget. Vétetik önható ért. is a lovasságról, s ekkor am. a lovasság léptetve elmegy, vonalban, hadi rendben eltávozik; valaki előtt elvonúl. Elléptettek a huszárok a legközelebbi állomásra. A gyalogság ellépdel. | |
* | |
| (el-léptetés) ösz. fn. A lovasságnak léptetve, hadirendben eltávozása, különösen valaki előtt elvonulása. | |
* | |
| (el-les) ösz. áth. Valakit v. mit lesve, lesben állva, elvár; leselkedve, figyelmezve valamit megtud. Ellesni az éjjeli kóborlókat. Majd ellesem, ha eljön-e, vagy nem. Ellesem, mi lesz belőle. Az alkalmat ellesni. A titkot ellesni. V. ö. LES, ige. | |
* | |
| (el-l-és) fn. tt. ellés-t, tb. ~ěk. A nagyobbféle négylábu állatok, pl. tehenek, kanczák, juhok szülése. V. ö. ELLIK. | |
* | |
| (el-l-et) fn. tt. ellet-ět. A nagyobbféle négylábu állatok szülöttje. Első ellet. Korai, kései ellet. | |
* | |
| (el-l-et) áth. m. ellet-em, ~tél, ~ětt. Elleni segít, késztet. Juhokat elletni. | |
* | |
| (el-l-et-és) fn. tt. elletés-t, tb. ~ěk. 1) Közönségesen a juhokról mondják, midőn ellés végett annak idején külön akolba vagy rekeszbe zárják, s különös gondviselet alatt tartják. Juhelletés, juhelletéskor. 2) Győrvárm. csírás szőlővesszőnek ültetése. | |
* | |
| (el-l-ető) fn. tt. ellető-t. Így hívják az ország több vidékén, a mezőkön készített nád- vagy sövényrekeszeket, hová tavaszkor az ellő juhokat kihajtani szokták. Győr és Komárom vmegyében a dunántuli részen sellencz (ellencz?). | |
* | |
| (el-leveledzés) ösz. fn. A növény leveleinek elhullása. | |
* | |
| (el-leveledzětt) ösz. mn. Leveleitől megfosztott, ami leveleit elhányta, elhullatta. Elleveledzett fák, növények. | |
* | |
| (el-leveledzik) ösz. k. Leveleit elhányja, elhullatja. Őszszel elleveledzenek a fák. | |
* | |
| (el-l-ik, l. itt alább) k. m. ell-ětt, htn. elleni v. ellni. A nagyobbféle négylábu állatokról mondják, midőn szülnek, s melyek rendszerént csak egy szülöttet hoznak a világra, ú. m. lovak, szamarak, tehenek, juhok. A ló csikót ellik v. csikózik, megcsikózik; a tehén borjat ellik v. megborjazik; a juh bárányt ellik. A disznó-, kutya-, macska-, egér-, patkány- stb. fajok, melyeknek rendszerént több fiok van egyszerre, kölykeznek, megkölykeznek vagy fiadznak. Megvető ért. s aljas nyelven mondják asszonyról is. Tréfás nyelven: megellik a ló, midőn a rajtaülőt leveti. A Bécsi codexben lóra elleni, e helyett áll: lóra ülni; ama szólás mai napság nevetséges volna.
Valószinüen a "pullus"t jelentő vemh törzstől eredetileg vemlik, vellik, az előleh elhagyásával ellik, mint: borjazik, csikózik, malaczozik, kölykezik, fiadzik, gyerekezik. Vagy talán az en, ene, (eme, anya) gyökből: en-lik = anyává lesz. V. ö. ENE. | |
* | |
| (el-lik) ösz. igeképző, leginkább színt jelentő szókból, mint: zöld-ellik, kék-ellik; mély hangon ~allik, mint: sárg-állik (= sárga-allik), tark-állik. Néha előtagja el is esik, mint: vörös-lik, feket-lik, sötét-lik. | |
* | |
| (el-lobban) ösz. önh. Gyulékony testről mondják, mely lángot vetve, legott égni megszünik. Ellobban, mint a szalma. Száraz ág ellobban, lány szerelme jobban. (Népd.) Átv. ért. hirtelen elmúlik. Soknak hazafisága szalma gyanánt ellobban. V. ö. LOB. | |
* | |
| (el-lobbant) ösz. áth. 1) Gyulékony, lángolékony testet hirtelen lobra gerjeszt. 2) Könnyü, lenge testet, lobogva elszállni, röpködni késztet. | |
* | |
| (el-lobbantó) ösz. fn. Egyszerü villanymozdító eszköz, réz, és horganylemezből. (Deflagrator Harei). | |
* | |
| (el-lobog) ösz. önh. 1) Lobot vetve elég, ellángol. 2) Ide-oda csapkodó lob v. láng módjára röpköd, szállong. Ellobogtak szemeink elől a tengeri hajók zászlói. V. ö. LOBOG. | |
* | |
| (el-lobogtat) ösz. áth. 1) Valamit lobra, lángra gyúlasztva eléget, elemészt. Ellobogtatni a meggyújtott szalmatekercset. 2) Csapkodó lob v. láng módjára valamit elröpít, elszállít. Ellobogtatni a hadi zászlókat. | |
* | |
| (el-locscsan) ösz. önh. A hirtelen megcsapott, mozgásba hozott folyadékról mondják, midőn locs hangot adva, helyéből kimozdúl. Ellocscsan a megütődött sajtárból a víz. Ellocscsant a vére, úgy főbe ütötték. | |
* | |
| (el-locscsant) ösz. áth. Folyadékot, hirtelen mozgás által helyéből kiütve, locs hangot adni késztet Megbottlott, s ellocscsantotta a korsóban vitt bort. | |
* | |
| (el-locskol) ösz. áth. Valamely folyadékot, pl. vizet, bort, sert, levest az edényből elöntöz, ellocsogat. | |
* | |
| (el-locskosít) ösz. áth. Kiöntött, kilocscsantott folyadékkal valamit elnedvesít, elcsunyít. A vízhordók ellocskosítják a lépcsőket. Mosogatás közben ellocskosítani a ruhát. | |
* | |
| (el-locskosodik) ösz. k. Kiömlött, kiöntött, kilocscsant folyadék, pl. víz, bor, ser, leves stb. által bepiszkolódik, belustosodik. A pinczenapszámosok vagy szüretelők ruhái ellocskosodnak. | |
* | |
| (el-locsog) ösz. önh. 1) A folyadék hirtelen kimozdulván helyéből, locs hangot adva, elfoly. A szekérrázta lajtból ellocsog a víz. 2) Átv. ért Locsogva, azaz úgy elbeszél, hogy sebes szólása miatt a nyála fecseg; elpletykál, eldarál. Az utóbbi értelemben vétetik áthatólag is. | |
* | |
| (el-locsogat) ösz. gyak. áth. Eszközli, okozza, engedi, hogy valamely folyadék ellocsogjon. Futtában ellocsogatta a korsóban vitt bort. | |
* | |
| (el-locsol) ösz. áth. Locsolva elöntöz, elhint. | |
* | |
| (el-locsosodik) ösz. k. lásd ELLOCSKOSODIK. | |
* | |
| (el-locsosít) ösz. áth. lásd: ELLOCSKOSÍT. | |
* | |
| (el-lódít), ösz. áth. Valamit lódítva, tova-eldob, elhajt, eltaszít. Gallérjánál fogva ellódították. V. ö. LÓDÍT. | |
* | |
| (el-lódúl) ösz. önh. Lódúlva, azaz nekiiramodva elsiet, eltakarodik, eltávozik. V. ö. LÓDÚL. | |
* | |
| (el-lohol) ösz. áth. és önh. 1) Jól elver, elpufogat valakit vagy valamit. 2) Tájnyelven am. ellódúl, eliramlik. | |
* | |
| (el-lop) ösz. áth. Tolvaj módra, orozva, a birtokos akarata s engedelme ellen elvesz, eltulajdonít valamit. Amit ér, ellopja. Pénzét, ruháját ellopták. V. ö. LOP. | |
* | |
| (el-lopdos) ösz. fn. lásd: ELLOPKOD. | |
* | |
| (el-lopkod) ösz. áth. Apródonként, egymásután, holmit tolvaj módjára elvisz, eltulajdonít. Ellopkodni a fáról a gyümölcsöt. | |
* | |
| (el-lopódzik v. ~lopódik) ösz. k. Lopva, azaz titkon, suttonban, mások híre, tudta nélkül elmegy, elsurran, elszökik valahonnan, vagy valahová. | |
* | |
| (el-lopogat) ösz. gyak. áth. l. ELLOPKOD. | |
* | |
| l. ELLOPÓDZIK. | |
* | |
| (el-lovagol) ösz. önh. 1) Lovagolva, azaz lóháton eltávozik, elutazik. 2) Folytonosan, tartósan lovagol. | |
* | |
| (el-l-ő) mn. tt. ellő-t. Ami ellik. Ellő juhok, ellő tehenek. | |
* | |
| (el-lő) ösz. áth. 1) Valamit lőve elszállít, elröpít. Ellőni puskából a szatymát, ágyúból a golyót, ívről a nyilat. Átv. ért. mondják magáról a fegyverről is. Ellőni a puskát, ágyút, mozsarat, taraczkot, azaz elsütni. 2) Lövés által elvisz, elszakaszt, elront. Ellőtték háboruban a lábát. Ellőtték alóla a hidat. 3) Bizonyos távolságra lő. Ezen puskával 150 lépésnyire ellőhetni. 4) Némely tájakon mondják: ellőtte a hideg, azaz ellölte, el- v. kilelte, reá jött a hidegláz. V. ö. EL, (2) és LÓ. | |
* | |
| (el-lődöz) ösz. áth. Gyakori lövés által elfogyaszt, elröpít. Ellődözték a puskaport, mint a nagyidai czigányok. (Km.) Ellődözni a kártékony vadakat. | |
* | |
| (el-lök) ösz. áth. 1) Lökve, azaz ököllel taszítva, vagy kézből kipenderítve eltaszít, eltávolít. Ellökte magától a tolakodót. 2) Valamely eszköz segedelmével taszít el. Ellökni a billiardtekét. Ellökni partról csáklyával a hajót. V. ö. EL, (2) és LÖK. | |
* | |
| (el-l-ő-s) mn. tt. ellős-t, v. ~et, tb. ~ek. Állat, mely elleni fog, mely alkalmas már az ellésre. Ellős tehén, ellős juh. Az ellős birkákat el kell választani a meddőktől. | |
* | |
| (el-lövel) ösz. áth. és önh. 1) Valamit sebesen elröpít, elszállít, mintha ágyúból, puskából stb. sütötték volna ki. A nap messze ellöveli éltető sugárait. 2) Sebesen elrepül, elszáll. Ellövel a kiröpített nyíl. Pillanatai ide-oda ellövelnek. | |
* | |
| (el-lövés) ösz. fn. 1) Fegyvernek, pl. ágyúnak, mozsárnak, puskának elsütése. 2) A fegyverbe tett szernek elröptetése, elszállitása. 3) Valamely tárgynak lövés által elmetszése, eltörése, elszakasztása stb. | |
* | |
| (el-lövöldöz) ösz. gyak. áth. l. ELLŐDÖZ. | |
* | |
| (el-lustít) ösz. áth. Lustára változtat el. A sok evés ellustítja az embert. V. ö. LUSTA. | |
* | |
| (el-lustúl) ösz. önh. Lustává leszen. A vén ló ellustúl. V. ö. LUSTA. | |
* | |
| (el-magzik) ösz. k. Növényről, különösen kerti növényekről, zöldségekről, füvekről mondják, midőn felmagvasodnak, magba mennek, érett magvaikat elhullatják. Elmagzik a hajma, saláta stb. | |
* | |
| (el-magyaráz) ösz. áth. 1) Valaminek hamis értelmet ád; valaminek értelmét elcsavarja. Jobban: félremagyaráz. 2) Magyarázva, azaz felvilágosítva, értelmezve eléád, elmond valamit. Elmagyarázni a gyermeknek, valamely különös látmányt. V. ö. EL, (2) és MAGYARÁZ. | |
* | |
| (el-magyarázás) ösz. fn. 1) Valaminek hamis értelmezése; az értelemnek elcsavarása, jobban: félremagyarázás. 2) Megmagyarázás. V. ö. ELMAGYARÁZ. | |
* | |
| (el-magyarosít) ösz. áth. Magyarossá vagy magyarrá változtat el, magyart csinál valakiből a beszélő elve vagy tetszése ellen. Csak idegen mondhatja. Elmagyarosítani a magyar hazában lakó idegen nyelvüeket. Mi magyarok így mondanók: megmagyarosítani. V. ö. ELNÉMETESÍT. | |
* | |
| (el-magyarosodás) ösz. fn. Azon elváltozó állapot, midőn valamely idegen szokásu és nyelvü ember vagy nép magyar szokásokat és nyelvet vesz föl. | |
* | |
| (el-magyarosodik) ösz. k. Idegen szokásu és nyelvü létére magyar szokásokat és nyelvet vevén föl, magyarrá leszen. | |
* | |
| (el-mállás) ösz. fn. Valamely testnek azon állapota, midőn részei között az öszvefüggés megtágúl, s azok egymástól könnyen elválnak, elszakadnak, szétomlanak. Leginkább mondják szövetekről, ruhanemüekről, hús-, és tésztaételekről. V. ö. MÁLLIK. | |
* | |
| (el-mállaszt) ösz. áth. Eszközli, hogy valamely testnek részei elmálljanak, azaz, szétfoszoljanak, elváljanak, elbomoljanak. Az ócska, kopott ruhát elmállasztják a molyok. A hosszas főzés elmállasztja a húst. V. ö. MÁLLIK, MÁLLASZT. | |
* | |
| (el-mállik) ösz. k. Mállás által elkopik, elolvad, szétmegy. Elmállik az ócska, molyette ruha. Elmállik a fogak között az igen puhára főtt hús. V. ö. MÁLLIK. | |
* | |
| (el-mállott) ösz. mn. Elkopott; szétbomlott, foszlott, szakadozott. Elmállott ősi mente, elmállott bunda. Elmállott tésztanemü. | |
* | |
| (el-mángol) ösz. áth. A ruha, különösen fehérnemü ránczait mángoló által simára kiegyengeti. Átv. ért. és tréfásan: valamely kézbelivel, bottal, doronggal, jól eldönget valakit. V. ö. MÁNGOL. | |
* | |
| (el-mar) ösz. áth. Marva elűz, elkerget, eltávolít. A házieb elmarja az idegen ebet. Átv. ért. szidás, rágalom, perpatvar által valakit bizonyos helyről, társaságból elhajt, elidegenít. | |
* | |
| (el-marad) ösz. önh. 1) Nem jön el, akit várnak, kinek jőni kellene. A hivatalosok közől többen elmaradtak. 2) Eláll, eltart, el nem vész, el nem romol. A szárazan öszverakott széna, évekig elmarad. 3) Elkésik. Elmaradt, mint Noé hollója a dögön. (Km). 4) Meg nem történik, megszünik. A könyv első kötete megjelent, de a második elmaradt. 5) A haladókkal egy lépést nem tartván, hátúl vagyon. A sánta ökör elmaradt a csordától. V. ö. EL, (2) és MARAD. | |
* | |
| (el-maradás) ösz. fn. El nem jövés; elkésés; a haladókkal együtt nem menés; elállás, el nem romolás; megszünés, meg nem történés. V. ö. ELMARAD. | |
* | |
| (el-maradhatatlan v. ~maradhatlan). Ami minden esetre megtörténni fog; ami előbb utóbb eljön, ami el nem marad. A természet elleni vétek megbüntetése elmaradhatatlan. Mint határozó am. elmaradhatlanul. | |
* | |
| (el-maradhatatlanul v. ~maradhatlanul) ih. Minden esetre, bizonyosan, kétség nélkül, előbb utóbb. A halál elmaradhatlanul elvisz mindnyájunkat. | |
* | |
| (el-maradoz) ösz. önh. Gyakran, ismételve el- vagy hátra marad, többször elkésik. Vagy midőn többről van szó, am. egymás után elmaradnak, egyik előbb, másik utóbb. A fáradt utasok, katonák elmaradoznak a csoporttól, seregtől. | |
* | |
| (el-maradt) ösz. mn. Aki v. ami el nem jött, elkésett; a haladókkal egy lépést nem tartott; romlás nélkül elállott. Elmaradt hivatalosok, vendégek. Műveltségben elmaradt népek. A többitől elmaradt zarándokok. V. ö. ELMARAD. | |
* | |
| (el-maraszt) ösz. áth. 1) Valakit v. mit maradni késztet, elkéstet, a haladókkal menni nem hagy, visszatartóztat. Elmarasztani a vendéget. 2) Elmarasztal. | |
* | |
| ösz. áth. 1) Általán, menni, haladni nem enged, fentartóztat. 2) Törvénykezési ért. a bíró v. törvényszék a panaszolt v. vádlott félt elitéli, t. i. a panaszló keresetének teljesitésére kötelezi, vagy büntetést mond reá. A kereseti adósságban, a váltóöszletben, a perköltségekben elmarasztalni valakit. Két évi fogságban elmarasztalni a bűnöst. | |
* | |
| (el-marasztalás) ösz. fn. Törvénykezési ért. birói v. törvényszéki hivatalos kijelentése annak, hogy a panaszlott vagy vádlott fél ellen a kereset bebizonyodott. | |
* | |
| (el-marczangol) ösz. áth. Marczangolva eltép, szétszakgat. Az ebek elmarczangolják az eleikbe vetett konczot. A farkasok elmarczangolják a csikót. V. ö. MARCZANGOL. | |
* | |
| (el-markol) ösz. áth. 1) Markolva, marokba fogva elvesz, eltesz valamit. 2) Átv. ért. Suttonban elcsíp, elvisz, ellop. V. ö. EL, (2) és MARKOL. | |
* | |
| (el-marsol) ösz. önh. Hadi rendben és vonalban eltávozik, elmegy. | |
* | |
| (el-mász) ösz. önh. Mászva elmegy, eltávozik. Elmásznak a rákok, tekenősbékák. V. ö. EL, (2) és MÁSZ. | |
* | |
| (el-mátkásít) ösz. áth. l. ELJEGYEZ. | |
* | |
| (el-mázol) ösz. áth. Tulajdonképen: mázzal elken valamit. Köz ért. akármiféle zsiros, olajos stb. nedvvel beszennyez, elmocskít valamit. Elmázolni a falakat sárral, korommal. Elmázolni a kezeket, ruhát tintával. Gúnyos kifejezéssel: a kontárfestő, valamely képet esetlenűl, durván fest. V. ö. MÁZ, MÁZOL. | |
* | |
| (el-me, l. itt alább) fn. tt. elmét,, tb. elmék. Alkotó részei: el (v. elő) és me (v. mi). Innen jelenti. 1) Tágas ért. azon tehetséget, mely minden ismeretek elejét, kútfejét, okát képezi, alkotja, (el-mi, elő-mi, azaz elő-valami) tehát mind az érzéki tehetséget, (facultas percipiendi) mind a gondolót magában foglalja. Széles elme, szük elme. Gyermek elme. Elmébe fogni, venni valamely tárgyat. Az elmét egy tárgyról másra fordítani. Az elmét fölvidítani. Heverő testben bujdosik az elme. (Km).
"Mindenható elménk istenkedése Ég- s földbe hat." Kisfaludy K. "Kivál az elme bolygó képzetéből." Ugyanaz. 2) Szorosb ért. gondoló tehetség, (mens) mely szellemi életünk tulajdona, s mely az értelmet, (intellectus) és észt (ratio) foglalja magában. V. ö. ÉRTELEM és ÉSZ. Mély elme; gyönge elme; éles elme; nagy elme. Elmét futtatni; elmét fárasztani, gyakorolni, müvelni. Elmében megháborodni. Elmét élesíteni; elmével felfogni; elmét törni valamin v. valamiben, Vén elme, fiatal erő veri meg a hadakat. (Km). "És lelék az embert, kiből az ördög kiment vala, ülette ő lábainál és megruháztatván és egész elmével." Tatrosi cod. 3) Azon tehetség, mely a felfogott tárgyakat megtartja, el nem feledi, (memoria). Elméjében tartja a látottakat és hallottakat. Elméből mondja el a leczkét. Elszalasztani valamit az elméből. 4) Azon tehetség, mely a különböző dolgok közötti hasonlatot hamar felfogja (Witz), innen: éles elme, elmés, elméncz. Mind ezek szerént elemeztethetik ekként is: él-mi v. élő-mi, élő valami, ami az emberben az élőt, az életerőt, a szellemet alkotja, t. i. az érzéktől kezdve az értelmet és észt vagyis az ismereti tehetség valamennyi fokát képezi. Rokona azon il, melyből ildom, ildomos származott, valamint az élénk mozgékonyságra vonatkozó il is. V. ö. Il. A hangokban is rokon görög latin animus (= elme) szót, (mely a görögben fuvást, lehellést, szellőt jelent) Benfey az an (= leh) szanszkrit gyökből származtatja, mely pra szóval öszvetéve: prán am. élni. Igen közel áll a magyar elme szóhoz, az arab ďlm, mely am. tudomány. Átvetve hasonló hozzá a finn mieli. | |
* | |
| (elme-állapot) ösz. fn. A tágas és szoros értelemben vett elmének tulajdonságai öszvevéve, s különféle körülményekben létezve. A gyermek, a férfi elmeállapota. A művelt vagy müveletlen ember elmeállapota. A betegnek, bolondnak elmeállapota. | |
* | |
| (elme-baj) ösz. fn. l. ELMEBETEGSÉG. | |
* | |
| (elme-beteg) ösz. mn. Általán, kinek elméje kór állapotban szenved, azaz, zavarodott, tébolyodott. Különösen, kinek kedélye mélyen van illetve, megsértve, s ez értelemben a szélesen vett elmének érző tehetségeire vonatkozik. | |
* | |
| (elme-betegség) ösz. fn. Az elmének gyönge, kóros állapota, megzavarodása, tébolyodása. Különösen: mélyen illetődött, megsértett, s rendes működéséből kizaklatott kedély. | |
* | |
| (elme-bódult) ösz. mn. Kinek elméje megzavarodott, tébolyodott. | |
* | |
| (elme-bódultság) ösz. fn. Az elmének megzavarodott, tébolyodott állapota, vagy tulajdonsága, pl. nagy ijedség, öröm, fájdalom, kínok miatt. | |
* | |
| (elme-botlás) ösz. fn. Az elmének gyöngesége, melynél fogva működéseiben hibát ejt, a tárgyakat fonákul fogja föl; valamit elfeled. | |
* | |
| (elme-csavargás) ösz. fn. Az elmének azon lenge állapota, midőn bizonyos tárgyra nem feszűl, hanem ide-oda csapong, tétováz. Él e szóval Pázmán. | |
* | |
| (el-mecsevész vagyis helycserével: el-csenevész) ösz. önh. Mondják az állat- és növényfajokról, midőn eredeti épségöket lassan-lassan, nemzedékről nemzedékre elvesztik, elaljasodnak, elfajzanak. (Székely szó). Néhutt: elcsenevéz v. ~csenevész. | |
* | |
| (elme-él) ösz. fn. Az elme ereje, melylyel az a tárgyakat igen fínomul felfogni s öszvehasonlítni képes. | |
* | |
| ösz. fn. Szellemi gyakorlat, melynél fogva az elme bizonyos könnyüséget szerez a tárgyak legfinomabb felfogásában, s öszvehasonlításában. Él e szóval Pázmán. | |
* | |
| (elme-élesitő) ösz. mn. Ami az elmét élessé teszi, azaz könnyüséget szerez neki, a dolgok finom felfogásában, öszvehasonlitásában stb. Él e szóval Pázmán. | |
* | |
| (elme-erő) ösz. fn. Erő, melynél fogva az elme működik, mely a tárgyakat fölfogja, fogalmakat alkot, itéleteket hoz stb. | |
* | |
| (elme-fakgatás) ösz. fn. Az elmének különféle ellenvetések, nehézségek, bonyolodott tárgyak fejtegetése által gyakorlása. (Csúzi. Trombita. 116. l.). | |
* | |
| (elme-fárasztás) ösz. fn. Az elmének mérték- s mód nélküli munka által megerőltetése. | |
* | |
| (elme-fárasztó) ösz. mn. Az elmét mértéken túli munka által megerőltető. Elmefárasztó folytonos munka. | |
* | |
| (elme-futtatás) ösz. fn. 1) Az elmének, gondolkozásnak tárgyról tárgyra fölszines szállongása. Ellentétetik a mély gondolkozásnak. 2) Elménczkedés. 3) Oly gondolkozás, melynek komolyabb czélja nincsen, s egyedül időtöltésre, mulatságra szolgál. | |
* | |
| (el-měgy) ösz. önh. 1) Általán, bizonyos álláspontot, helyzetet oda hagyva, eltávozik: Elmegy a városból, megyéből, országból. 2) Valahová elutaz. Elmegy Pestre, Kolozsvárra. 3) Valamin eligazodik. Ezen iráson nehéz elmenni. 4) Elvész. Elment az esze. Elment a hája, szőre. 5) Mondják természeti s lelketlen dolgokról is. Elment az árvíz, elment a förgeteg. | |
* | |
| (elme-gyakorlás) ösz. fn. Szellemi működés, melynél fogva elmetehetségeinket használjuk, gondolkodunk, itélünk stb. | |
* | |
| (elme-gyakorlat) ösz. fn. Elmegyakorlás elvont értelemben, vagy tárgyilag véve. | |
* | |
| (el-měgyéz) ösz. áth. Megyével, határral valamely tért elválaszt; megyét, határt húz. Elmegyézni a szomszéd helységek földeit egymástól. V. ö. MĚGYE, MĚGYÉZ. | |
* | |
| (elme-gyöngeség) ösz. fn. Az elmének azon állapota, melyben működni elégtelen, nem képes, erőt kifejteni nem bír; a tárgyakat föl nem foghatja stb. Máskép: butaság, ostobaság. | |
* | |
| (elme-háborodás) ösz. fn. 1) Az elmének nyugtalan állapota, midőn rendes működését erősebb indulatok, pl. hirtelen harag, boszú, ijedés stb. megzavarják. 2) A gondolkozó tehetségnek fonáksága, mely a tébolyodást, bolondulást megelőzni szokta. | |
* | |
| (elme-háborodott) ösz. mn. Háborodott elméjű, kinek gondolkozása megzavarodott. | |
* | |
| (elme-háboru) ösz. fn. Átv. ért. tudományos vitatkozás, vitálkodás, melyben okok ellen okok harczolnak. | |
* | |
| (elme-hiba) ösz. fn. Hiba, melyet működéseiben az elme, különösen mint emlékező tehetség ejt. | |
* | |
| (elme-játék) ösz. fn. A gondolatoknak elmés futtatása, egymással fölváltása, öszvehasonlítása. Az elmejáték elmésségen, elménczségen alapszik, s komoly, velős ismereteket nem keres. | |
* | |
| (el-me-el) önh. m. elmél-t. 1) Általán, elmével működik, dolgozik. Innen. 2) Tágas ért. érzékileg vagy gondolattal valamit felfog, öntudattal érez, gondolkodik. 3) Szoros ért. az észrevett tárgyat megfontolja, meghányja veti, s róla ismeretet szerez. 4) Legszorosb ért. általános, elvont eszméket alakít, melyek egyedül az észnek fogalmai, akár felel meg azoknak a tapasztalatban való tárgy, akár nem. (Conceptus puros format). | |
* | |
| (el-me-el-és) fn. tt. elmélés-t, tb. ~ěk. 1) Általán, az elmének működése. 2) Különösen, tágas ért. valaminek érzékkel vagy gondolattal öntudatos felfogása. 3) Szorosb ért. az észrevett tárgynak megfontolása s megismerése. 4) Legszorosb ért. általános, elvont eszmék, fogalmak alakitása. V. ö. ELME, ELMÉL. | |
* | |
| (el-me-el-et) fn. tt. elmélet-ět. 1) Általán, amit elmével, azaz érzéki és gondolkodó tehetségünkkel öntudatosan felfogunk. 2) Különösen, érzékentúli tárgynak fogalma, elvont fogalom, nézet, melyre egyedűl tapasztalás által eljutni nem lehet, hanem elvont gondolkodás által. (Conceptus purus). 3) Megfelel e görög szónak: theoria, azaz oly ismeret, igazság, mely kiválólag belső szemlélődésünkben létezik, tekintet nélkül arra, vajjon felel-e meg annak valamely való tárgy a tapasztalatban vagy sem. | |
* | |
| (el-me-el-et-i) mn. tt. elméleti-t, tb. ~ek. Ami kiválólag elméletben, azaz gondolatban, belső szemlélődésben, fogalomban, elvont eszmében létezik; ami az ismereteknek általános jegyeit, tulajdonságait tárgyazza, (theoreticus). Ellentéte: gyakorlati, tapasztalati. Elméleti bölcsészet. Elméleti ismeretek. | |
* | |
| (el-me-el-kěd-és) fn. tt. elmélkědés-t, tb. ~ěk. A tárgyaknak folytonos és mélyebb meggondolása, s eredményeik fontolóra vétele. Vallástani ért. gondolkozás a lelki szent dolgokról. Szent elmélkedésbe merülni. (Meditatio). | |
* | |
| (el-me-el-kěd-ik) k. m. elmélkěd-tem, ~tél, ~ětt. Folytonosan, s mintegy mélyebben, a tárgyakat mindünnen meghányvavetve elmél; a dolgok okait, körülményeit, eredményét fontolóra veszi. (Contemplatur). Valamely tárgy fölött v. tárgyról sokáig elmélkedni. V. ö. ELMÉL. Vallástani ért. lelki, szent dolgokról gondolkozik. (Meditatur). | |
* | |
| (el-mellőz) ösz. áth. 1) Valamely dolgot ügybe, tekintetbe, figyelembe nem vesz. Társamhoz szólott, engem pedig elmellőzött. 2) Hivatalt, szolgálatot megtagad valakitől, s másnak adja azt. 3) Elmulaszt. Elmellőzni a kötelességet. 4) Mint afféle mellékes dolgot félre tesz. A fontosabb ügyeket elvégezni, a kisebbeket elmellőzni. | |
* | |
| (el-mellőzés) ösz. fn. 1) Ügybe, tekintetbe, figyelembe nem vevés. 2) Valamely folyamodónak hátratétele, a kivánt hivatalra ki nem nevezése. 3) Elmulasztás. 4) Valaminek mellékes tárgy gyanánt félretevése. | |
* | |
| (el-mélyed) ösz. önh. Valamely gondolatba, elmélkedésbe igen belemerül. Elmélyedni a szent dolgok fontolgatásában. Elmélyedni valamely nagy terv fejtegetésében. Máskép: elmerűl. | |
* | |
| (el-mélyedés) l. ELMERÜLÉS. | |
* | |
| (el-me-encz) fn. tt. elméncz-et. Személy, ki holmi aprólékos elmejátékokat űz, ki minden alkalommal, s minden tárgy körül elmés lenni, elméskedni akar. V. ö. ELMÉSKEDIK. | |
* | |
| (el-me-encz-kěd-és) fn. tt. elménczkědés-t, tb. ~ěk. Elmeviszketeg, melynél fogva valaki nagy kedvét leli mindenféle tárgyról és alkalommal meglepő ötleteket mondani; élczeskedés. | |
* | |
| (el-me-encz-kěd-ik) k. m. elménczkěd-tem. Aprólékos elmejátékokat űz; minden alkalommal s dologról elmés ötleteket akar mondani; élczeskedik. | |
* | |
| (el-me-encz-kěd-ő) mn. tt. elménczkědő-t. Aki elménczkedni szeret vagy szokott, élczeskedő. | |
* | |
| (el-me-encz-ség) fn. tt. elménczség-ět. Meglepő, különösen mosolyra v. nevetésre gerjesztő ötlet, mely leginkább a tárgyak finom, aprólékos öszvehasonlitásából valamely újat, váratlant hoz elő; élczesség. | |
* | |
| (el-měnés) ösz. fn. Eltávozás, elutazás, elhordozkodás. | |
* | |
| (el-měnet) ösz. fn. Eltávozás, elutazás, elhordozkodás, elvont ért. véve. Elmenet előtt bucsút venni társainktól. | |
* | |
| (el-měnetel) ösz. fn. lásd: ELMĚNET. | |
* | |
| (el-měnő) ösz. mn. Eltávozó, elutazó, eltakarodó. | |
* | |
| (I. föntebb) ösz. fn. 1) Valamely jeladás, mely távozásra, utazásra, eltakarodásra int. Elmenőt dobolni a hajduknak. Elmenőt trombitálni a lovasoknak. Bakancsosok nyelvén fikátor (Vergatterung). Innen: fikátort verni. 2) Készület a távozásra, elutazásra. Elmenőben vagyunk. | |
* | |
| (elme-nyavalya) l. ELMEBETEGSÉG. | |
* | |
| (elme-nyugalom) ösz. fn. Az elmének azon állapota, midőn a kültárgyak és érzékek által benső működéseiben nem zavartatik, s indulat- és szenvedélytől menten munkálkodik. Az elmenyugalom tiszta, csendes kedélylyel jár. | |
* | |
| (elme-nyugtalanság) ösz. fn. Az elmének azon állapota, midőn kellemes vagy kellemetlen erősebb benyomások, indulatok, szenvedélyek által, működéseiben zavartatik. | |
* | |
| (el-mér) ösz. áth. 1) Valamit részletenként mértékre téve, osztva, elád. Elmérni a levágott marhát. Kocsmában elmérni az uraság borát. 2) Területet, földet, rétet, mérnökileg feloszt. 3) Máshová mér, mint kellene. 4) Hibásan mér, fonákul szab ki, helyesebben: roszúl mér. | |
* | |
| (el-mered) ösz. önh. A szemről mondják, midőn igen fölnyilva, tartósan függ valamely tárgyon. Elmeredtek a szemei, oly erősen nézett. V. ö. MERED. | |
* | |
| (el-mereszt) ösz. áth. Szemeit merő állapotba helyezi, erősen, ugyanazon tárgyra kinyitja, s folytonosan reá szegezve tartja. Elmereszti szemeit, és bámészkodik. | |
* | |
| (el-merevědik) ösz. k. Merően, mozdulatlanul, megfeszítve elterül, ruganyosságát elveszti. Elmerevedve feküdt a kemény hideg miatt. | |
* | |
| (el-merevűl) ösz. önh. Mintegy önmagában merővé, mozdulatlanná lesz. | |
* | |
| (el-mérgesědik) ösz. k. Tulajdonkép: mérges állapota jobban-jobban elterjed. Különösen: a seb elhatalmazik, a testen továbbtovább eszi magát, s veszélyesbbé leszen. | |
* | |
| (el-mérgesít) ösz. áth. A sebben a mérget elterjeszti, veszélyesbbé teszi. Átv. ért. használható az erkölcsi és szellemi nyavalyákról is. | |
* | |
| (el-merít) ösz. áth. Valakit v. mit híg elem, pl. víz, sár stb. alá buktat. Elmeríteni viz alá a korsót. V. ö. MERÍT. | |
* | |
| (el-mérődik) ösz. belsz. Mérés által elfogy; mérés közben elvész, elfoly, elhull, pl. ha egy mázsa húsból csak 95 fontot vág ki a legény, a többi öt font elmérődik, azaz aprólékosan elhull. | |
* | |
| (el-merűl) ösz. önh. 1) Valamely hig elemben, pl. vízben, borban, sörben, sárban stb. alászáll, alábukik. A kő elmerűl a vízben. A kocsi tengelyig elmerűl a kátyolban. 2) Átv. ért. valamely szellemi vagy erkölcsi tárgyban, munkában, foglalkozásban úgy elmélyed, hogy minden másról, megfeledkezni látszik. Elmerülni a gondolkozásban, tanulásban, tervezésekben. Elmerülni a játékban, feslettségben, bujaságban. | |
* | |
| (el-merülés) ösz. fn. 1) Elbukás, híg elembe alászállás, elsüllyedés. A repedezett fenekü hajó elmerülésnek van kitéve. 2) Átv. ért. erkölcsi v. szellemi tárgyban, munkában elmélyedés. Elmerülés a tudományokban, elméletekben. Máskép: elmélyedés. Ez utóbbi újabb alkotású. | |
* | |
| (el-merültség) ösz. fn. Lelki állapot, midőn valaki gondolatokba mélyed, s minden érzéki kültárgyakról megfeledkezni látszik. | |
* | |
| (el-merűtet, am. elmerültet v. el-merültség). Kiavult fn., a régieknél am. lelki elragadtatás. (Extasis). | |
* | |
| (el-me-es) mn. tt. elmés-t v. ~et, tb. ~ek. 1) Értelemmel, itélettel biró, ki a tárgyakat könnyen és világosan felfogja, s rólok helyesen itél. 2) Különösen: ki a tárgyak közötti különbséget vagy hasonlóságot gyorsan észreveszi, s meglepő ötletei által mulattat.(Witzig). | |
* | |
| (el-mesél) ösz. áth. 1) Meséket mondogat el; valamit mese-alakban ad elé. 2) Elregél, költőileg elbeszél. V. ö. MESE, MESÉL. | |
* | |
| (el-mesélés) ösz. fn. 1) Valamely mesének elmondása. 2) Elregélés, költői, különösen népmondákon alapuló elbeszélés. | |
* | |
| (el-me-es-kěd-és) fn. tt. elméskědés-t, tb. ~ěk. Az elmének sajátságos, ötletekkel gazdag; továbbá finom észrevételek és gondolatok, éles tréfák, és meglepő fordulatok által működése. | |
* | |
| (el-me-es-kěd-ik) k. m. elméskěd-tem, ~tél, ~ětt. Elmés ötletekkel mulattat; a különféle dolgok öszvehasonlitásából finom észrevételeket, meglepő gondolatokat fejt ki; élesen és hatósan tréfálkodik, gúnyolódik, csipked. Felsőbb nemű elmeműködést jelent, mint az elménczkedik. | |
* | |
| (el-me-es-ség) fn. tt. elmésség-ět. 1) A széles értelemben vett elmének egyik sajátságos tulajdonsága, melynél fogva meglepő ötleteket, finom, éles észrevételeket és gondolatokat fejt ki. 2) Így neveztetik maga azon ötlet, gondolat, észrevétel is, mely ezen tehetségből ered. Különböztetésül V. ö. ELMÉNCZSÉG. | |
* | |
| (el-messződik) ösz. k. Messze eltávozik, elhuzódik, elvonul. | |
* | |
| (el-mesterkél) ösz. áth. Valamely müvet túlságos czifraság, ékesgetés, gyalulgatás stb. által elront, izlés nélkülivé tesz. | |
* | |
| (elme-surlódás) ösz. fn. Szellemi működés, midőn vitatkozások, tudományos vetélkedések által az elmék mintegy surlódásba jönnek, s egymást új és új leleményekre ösztönzik. | |
* | |
| (el-me-ész) fn. tt. elmész-t, tb. ~ěk. Új alkotásu műszó. 1) Bölcsész. 2) Elméleti ismeretekkel foglalkodó. (Theoreticus). | |
* | |
| (elme-szikra) ösz. fn. Aprószerü elmés ötlet, mely valamiben mintegy mellékesen, és futólag tünik elé; élcz. | |
* | |
| (elme-szülemény) ösz. fn. Lelemény, új gondolat, terv stb. melyet az elme működése hozott létre. Ez saját elmeszüleményem. Zalán. futása Vörösmarty M. elmeszüleménye. | |
* | |
| (elme-tan) ösz. fn. Némelyek szerént am. bölcsészet. | |
* | |
| (elme-tehetlen) ösz. mn. Gyönge elméjü, elmetehetség nélkül szűkölködő. | |
* | |
| (elme-tehetlenség) ösz. fn. Elmetehetség nélküli állapot, elmeerő hiánya, illetőleg butaság, ostobaság. | |
* | |
| (elme-těhetség) ösz. fn. A legtágasabb ért. vett elmének mindenféle képessége. Nagy elmetehetség. Fejletlen vagy kifejlett elmetehetség. Elhanyagolt vagy kimüvelt elmetehetség. | |
* | |
| (el-metél) ösz. áth. Éles eszközzel valamit részekre, szeletekre, darabokra stb. elmetsz elszeldel, elvagdos. Elmetélni a sültet. V. ö. METÉL. | |
* | |
| (el-metélés) ösz. fn. Valaminek éles eszköz által részekre, darabokra stb. elszeldelése, elvágása. V. ö. METÉLÉS. | |
* | |
| (el-mételyesědik) ösz. k. Métely nevü nyavalyába esik; a métely elharapódzik közötte. Elmételyesědnek az iszapos helyen legelő juhok. V. ö. MÉTELY. Átv. ért. ragályos kórba esik, a ragály elhatalmazik. Használják erkölcsi ért. is. | |
* | |
| (el-mételyesít) ösz. áth. A mételyt elterjeszti. Egy mételyes juh elmételyesíti a többit is. Átv. ért. a ragályos kórt másokkal közli. Erkölcsi ért. mások tiszta erkölcsét megfertőzteti. | |
* | |
| (el-me-etlen) mn. tt. elmétlen-t, tb. ~ěk. Buta, ostoba, oktalan, helyes elme nélkül szükölködő, elmében fogyatkozott. Elmétlen beszédek. Ellentéte: elmés. | |
* | |
| (el-me-etlen-ség) fn. tt. elmétlenség-ět. Elme-erő hiányában szenvedő állapot, illetőleg butaság, ostobaság, tompa elmüség. | |
* | |
| (elme-tompaság) ösz. fn. Az elmének gyöngesége, nehéz felfogása, akár természettől olyan, akár kicsapongások, nagy erőtetés stb. által támadt. Ellene tétetik az éleselmüség. | |
* | |
| (el-metsz) ösz. áth. Kisebbféle eszközzel, pl. késsel, bicsakkal, ollóval ketté választ valamit. Elmetszeti késsel az újját. Elmetszeni (elnyírni) ollóval a hajat. Elmetszeni a kenyér gyürkéjét. V. ö. METSZ, SZEL, VÁG. | |
* | |
| (el-metszés) ösz. fn. Valaminek éles eszköz által elválasztása, ketté szakasztása. V. ö. METSZÉS, SZELÉS. | |
* | |
| (elme-zavar v. ~zavarodás) ösz. fn. l. ELMEHÁBORODÁS. | |
* | |
| (el-mocskít) ösz. áth. A tiszta testet mocsokkal elrutítja, elkeni. Elmocskitani sárral a csizmákat, tintával a kezeket. V. ö. MOCSOK, MOCSKÍT. Tulajdonkép annyit tesz, mint: (merő) mocsokká változtat, mocsokká tesz. Tehát erősebb kifejezésű mint elmocskosít. | |
* | |
| (el-mocskol) ösz. áth. l. ELMOCSKÍT. | |
* | |
| (el-mocskolás) ösz. fn. Cselekvés, mely által elmocskolunk valamit. | |
* | |
| (el-mocskolódik) ösz. belsz. Mocsok által elkenődik, elrutúl, tisztátalanná lesz. A szüretelők ruhája a musttól elmocskolódik. | |
* | |
| (el-mocskosít) ösz. áth. Mocskos, tisztátalan, szennyes alakúra változtat el. A szurok elmocskosítja a vargák kezeit. V. ö. MOCSKOS. | |
* | |
| (el-mocskosodik) ösz. k. l. ELMOCSKOSÚL. | |
* | |
| (el-mocskosúl) ösz. önh. Mocskos, azaz tisztátalan, czirmos, szennyes, piszkos alakúra változik el. A lakatosok kezei, arczai, ruhái elmocskosulnak. V. ö. MOCSKOS. | |
* | |
| (el-mocskúl) ösz. önh. Tulajdonkép annyit tesz, mint (merő) mocsokká lesz. Tehát erősebb kifejezésű, mint elmocskosúl. | |
* | |
| (el-mogorvít) ösz. áth. Mogorva, azaz, búskomor, durczás, haragos alakúra változtat el. Némely embert az agg kor, mást a különféle viszályok elmogorvítják. V. ö. MOGORVA. | |
* | |
| (el-mogorvúl) ösz. önh. Mogorva, azaz búskomor, durczás, haragos természetűvé változik el. Hajdan nyájas, víg ember volt, s most egészen elmogorvúlt. | |
* | |
| (el-mohosodik) ösz. k. Ellepi, benövi a moh. A régi nádfödelek, zsindelyek, aggfák derekai, elmohosodnak. V. ö. MOH. Átv. ért. ócska, régies természetet, alakot ölt, elavúl. | |
* | |
| (el-mohosúl) ösz. önh. lásd ELMOHOSODIK. | |
* | |
| (el-mond) ösz. áth. 1) Bizonyos szókat, beszédet, mondókát eléad. Elmondani a leczkét, a köszöntő verseket. Elmondani az izenetet, parancsot, hirdetést. 2) Elbeszél. Majd elmondom, mi történt velem. Elmondani az utazást, tapasztalatokat. 3) Részletesen közöl valamit. Ezen titkot csak neked mondom el. Ezt nem mondhatom el. V. ö. EL, (2) és MOND. | |
* | |
| (el-mondás) ösz. fn. 1) Bizonyos szóknak, beszédnek, mondókának eléadása. Az elmondásban akadozni. 2) Elbeszélés. 3) Közlés. Némely dolgok elmondásában ovatosnak kell lenni. V. ö. ELMOND. | |
* | |
| (el-mondhatatlan) ösz. mn 1) Ami oly nagy, oly terjedelmes, hogy eléadására bizonyos idő elégtelen; amit elszámlálni nem lehet. Elmondhatatlan viszontagságok. 2) Minek kifejezésére elegendő és alkalmas szavak nincsenek. Elmondhatatlan fájdalom. 3) Minek elmondását, elbeszélését a körülmények tiltják. Elmondhatatlan titkok, magánügyek. 4) Igehatározókép: elmondhatatlanul. | |
* | |
| (el-mond-hat-lan) ösz. mn. ELMONDHATATLAN. | |
* | |
| (el-morzsál) ösz. áth. Morzsákra eltördel; morzsaformában elhullat. Elmorzsálni a csibéknek vetendő kenyérbélt. V. ö. MORZSA, MORZSÁL. | |
* | |
| (el-morzsálódik) ösz. belsz. Morzsákra eltördelődik, morzsákra szakadoz, szétválik, morzsaalakban széthull. A száraz buzakenyér könnyen elmorzsálódik. | |
* | |
| (el-morzsol) ösz. áth. Morzsolva eltördel, apró részecskékre oszlat. Elmorzsolni a kukoriczát. Átv. ért. valamely eledelt apródonként elfogyaszt, italt elköltöget. Barátságos beszélgetésben elmorzsoltunk egy pint bort. V. ö. MORZSOL. Tréfás ért. felületesen ád elé, roszul mond el. | |
* | |
| (el-morzsolódik) ösz. belsz. Porhanyó vagy lágyabb test, más keményebbel surlódván öszve, apró részecskékre töredezik. A kőhöz dörzsölt föld elmorzsolódik. | |
* | |
| (el-mos) ösz. áth. 1) A mozgásban, folyásban, esésben levő víz, zápor valamely testet helyéből elvisz. Az áradó Duna sok partot, és házat elmosott. 2) A mosást elvégzi. Már vége az ebédnek, sőt el is mostunk. Mi már elmostunk, ki is teregettünk. V. ö. MOS. | |
* | |
| (el-mosogat) ösz. áth. 1) A folyó hullámzó, eső víz, zápor, valamely testet gyakori üblögetés, nyalogatás által elszakgat, elvisz. A folyó ereje lassanként elmosogatja a partokat. 2) Konyhaedények mosását elvégzi. Ha elmosogattatok leányok, lássatok a fonáshoz. V. ö. MOSOGAT. | |
* | |
| (el-mosolyodás) ösz. fn. A nevetésnek gyöngédebb, szelídebb neme. V. ö. ELMOSOLYODIK. | |
* | |
| (el-mosolyodik) ösz. k. Gyöngéden nevet, azaz se száját nem nyitja ki, se hangra nem fakad, hanem csak kissé húzza el ajkait, s ez által nyájasságának, tetszésének, szelídebb kedvének, néha titkos gúnynak jelét adja. V. ö. MOSOLYOG. | |
* | |
| (el-mosolyog) ösz. önh. Folytonosan, több ideig mosolyog. | |
* | |
| (el-mozdít) ösz. áth. 1) Valamit helyéről, nyugvó állapotából eltol, eltaszít, elkényszerít. Elmozdítani helyeikből a bútorokat. Elmozdítani csáklyákkal a dereglyét, hajót. 2) Valakit hivatalától, tisztétől eltávoztat, eltesz, vagy más helyre, hivatalba alkalmaz. 3) Törvényi ért. a kereső félnek kérését, követelését igaznak, törvényesnek nem ismeri. Kérésétől, keresetétől valakit elmozdítani. | |
* | |
| (el-mozditás) ösz. fn. 1) Valaminek elébbi helyéről, nyugvó állapotából eltolása, eltaszítása, elkényszerítése. 2) Hivataltól megfosztás, vagy a hivatalnak, helynek, mással elcserélése. | |
* | |
| (el-mozdított) ösz. mn. 1) Helyéről, nyugvó állapotából eltolt, elnyomott, eltaszított stb. 2) Hivatalától, tisztétől megfosztott, vagy más hivatalra és helyre általtett. Elmozdított tisztviselők. V. ö. MOZDÍT, ELMOZDÍT. | |
* | |
| (el-mozdúl) ösz. önh. 1) Helyéből, nyugvó állapotából belső erejénél fogva eltávozik. Elmozdúl a rest bival is, ha szurkálják. 2) Mondják oly tárgyakról is, melyek külső erő által indíttatnak el. Elmozdúl a szélmalom, ha kedvező szele jön. 3) Elmegy, eltávozik. Mozdulj el már innen. V. ö. MOZDÚL. | |
* | |
| (el-mozdulás) ösz. fn. Eltávozás, elmenés, elindulás, távolodó mozgásba jövés. | |
* | |
| (el-múl) l. ELMÚLIK. | |
* | |
| (el-mulandó) ösz. mn. Ami egykor elmúlik, eltün, lenni megszün, nem tartós. Elmulandó tünemények, rémképek. | |
* | |
| (el-mulás) ösz. fn. Valamely dolog lételének megszünése, eltünése, s mintegy semmivé levése. Élet, ifjuság, örömek elmulása. | |
* | |
| (el-mulaszt) ösz. áth. 1) Valamit elmúlni, azaz eltünni, haszonvétlen elmenni enged. Elmulasztani a drága időt, a jó alkalmat. Ha ma egy órát hiába elmulasztottál, holnap egész nap azt föl nem találod. (Km). 2) Valamit késedelmesség miatt, vagy hanyagságból nem teljesít. Elmulasztani kötelességét. Elmulasztani az imádságot, a templomi szent beszédet. El ne mulaszd megtenni, amit mondottam. | |
* | |
| (el-mulasztás) ösz. fn. 1) Az időnek, alkalomnak haszonvétel nélküli elszalasztása. 2) Kötelességnek, dolognak elhanyagolása, késedelem miatt nem teljesítése. | |
* | |
| (el-mulaszthatatlan) l. ELMULASZTHATLAN. | |
* | |
| (el-mulaszthatlan) ösz. mn. Amit elmulasztani nem lehet, nem szabad, amit teljesíteni kell. Hazánkat szeretni, elmulaszthatlan kötelességünk. Határozókép: elmulaszthatlanul. | |
* | |
| (el-mulasztható) ösz. mn. Amit el lehet, vagy el szabad mulasztani; amit teljesíteni nem kell. Ez elmulasztható dolog. | |
* | |
| (el-mulat) ösz. önh. Az időt vigan, unalom nélkül eltölti. Jó barátok között elmulatni. V. ö. MULAT, önh. | |
* | |
| (l. fönebb) ösz. áth. 1) Valakivel az időt kellemesen, vígan tölteti el. A házi gazda elmulatott bennünket. Ő képes elmulatni egész társaságot. 2) Valamit elhanyagol, haszonvétlenül elmúlni enged, azaz elmulaszt. V. ö. ELMULASZT, és MULAT, áth. | |
* | |
| (el-mulatás) ösz. fn. 1) Az időnek jó kedvvel eltöltése. 2) l. ELMULASZTÁS. | |
* | |
| (el-múlhatatlan) ösz. mn. 1) Ami soha el nem múlik, ami örökké létezik, ami állandóan megmarad. Az Isten elmúlhatatlan. 2) Aminek szükségkép meg kell történnie, meg kell lennie. A jók jutalmazása és gonoszok büntetése elmúlhatatlan. Határozókép: elmulhatatlanul. | |
* | |
| (el-múlhatatlanul v. ~múlhatlanul) ih. 1) Állandóan, örökké. 2) Bizonyosan, szükségképen, minden esetre. Ez elmúlhatatlanul szükséges. | |
* | |
| (el-múlhatlan) l. ELMÚLHATATLAN. | |
* | |
| (el-múlhatlanul) l. ELMÚLHATATLANUL. | |
* | |
| (el-múlik) ösz. k. eltűn, lenni megszün, s mintegy semmivé válik. Nem igaz barátság az, mely könnyen elmúlik. (Km). Elmúlik az idő; elmúlnak az ifjuság örömei. Ég és föld elmúlnak, de az én szavaim el nem múlnak. (Üdvözitő). V. ö. EL, (2) és MÚLIK. | |
* | |
| (el-mult) ösz. mn. Ami eltünt, elfolyott, lenni megszünt. Elmult idők, századok. Ifjuságunk elmúlt örömei. Elmult dolognak felejtés a vége. (Km). Elmúlt esőnek nem kell köpönyeg. (Km). | |
* | |
| (el-mulattat) ösz. áth. Az időt kellemesen, jó kedvben tölteti el valakivel. Jól elmulattatott bennünket. | |
* | |
| (el-mulattatás) ösz. fn. Az időnek kellemesen, jó kedvben eltöltetése valakivel. | |
* | |
| (el-nádasodik) ösz. k. A nád elterjed, elszaporodik rajta v. benne; náddal benő. Némely vizes tájékok elnádasodnak. V. ö. NÁD, NÁDAS. | |
* | |
| (el-negyeděl) ösz. áth. Négy egyenlő darabra vagy részre eloszt, elszakgat, elmetél, elhasogat stb. Az egész telket elnegyedelni. Sült ludat elnegyedelni. A megölt Kupa vezér testét elnegyedelték. | |
* | |
| (el-négyel) ösz. áth. 1) Négy részre oszt, elnegyedel. 2) Átv. tréfás ért. derekasan, mind a négy oldalról elver. | |
* | |
| (el-nehezědés) ösz. fn. Átv. ért, a nyavalyának, sebnek veszélyesb állapotba átmenése. | |
* | |
| (el-nehezědik) ösz. k. 1) Terhére, sulyára nézve nagyobbodik. Meghizás által elnehezedni. 2) A nyavalya veszedelmesebb alakot ölt; a beteg erőtlenebbé leszen. | |
* | |
| (el-nehezít) ösz. áth. 1) Valamit nehézzé, sulyossá tesz, a terhet nagyítja, szaporítja. 2) Valaminek végrehajtását, teljesítését bizonyos akadályok által hátráltatja, fárasztóbbá teszi. A nagy sár elnehezíti (v. megnehezíti) az utazást. | |
* | |
| (el-nehezűl) l. ELNEHEZĚDIK. | |
* | |
| (el-németěsědik) ösz. k. Németté változik által, német nyelvet, szokásokat, természetet vesz fel. Voltak idők, midőn sok magyar főcsalád elnémetesedett. V. ö. ELNÉMETESÍT. | |
* | |
| (el-németesít) ösz. áth. Németté alakít, változtat el; a szokásokat, erkölcsöket, viseletet németessé teszi. A Némethonban lakás sok magyart elnémetesített. Különbözik: megnémetesít, mint 'elmagyarosít' és 'megmagyarosít'; amazt idegen mondja a saját nemzetebeliről, ha ez az állítónak elve ellenére veszi föl a magyar szokásokat és nyelvet, ezt mi magyarok mondjuk az idegenről, ha ez nemzeti testünkbe olvad, tehát itt kedvező, amott nem kedvező értelemben. | |
* | |
| (el-némít) ösz. áth. 1) Elhallgattat, letorkol, szólani tilt valakit. Elnémítani ellenségeinket. V. ö. NÉMA, NÉMÍT. 2) Átv. ért. a tűztelepet, azaz ágyúkat elsütögetni megszün, illetőleg eszközli, hogy szólani megszünjenek. | |
* | |
| (el-némúl) ösz. önh. 1) Elhallgat, szólani szűn, beszédét nem folytatja többé. Hajdan híres szónok volt, s egyszerre elnémúlt. Elnémúltak a rágalmazók. 2) Különösen, az ellenokok által meggyőzetve, leverve, ellenmondani nem bír. | |
* | |
| (el-néptelenědik) ösz. k. Népessége, lakosai lassanként elfogynak. Alsó Magyarország a törökök alatt igen elnéptelenedett. | |
* | |
| (el-néptelenít) ösz. áth. Valamely helynek népességét, lakosságát elfogyasztja. A háboru, és döghalál elnéptelenítik az országokat. | |
* | |
| (el-néptelenűl) l. ELNÉPTELENĚDIK. | |
* | |
| (el-nevet) ösz. önh. Valamin folytonosan nevet. Holmi bohóságon elnevet órákig. Jó izűen elnevet rajta. Használtatik tárgyesettel is. Elneveti a javát. Elneveti magát, azaz elfakad nevetve, nevetésre fakad. | |
* | |
| (el-nevetgél) ösz. önh. Folytonosan vagy gyakran nevetve eltölti az időt. Kincsem gyakran egy legénynyel, elnevetgél vidám kedvvel. (Népd.) | |
* | |
| (el-nevez) ösz. áth. Valakinek v. valaminek nevet ad. Valakit bolondnak elnevezni. Lovát szikrának, tehenét kajlának, agarát cziczkének nevezte el. V. ö. NEVEZ. | |
* | |
| (el-nevezés) ösz. fn. Névadás, legyen az becsületes vagy gúnynév. Vétetik maga a név szó helyett is. Még igen sok tárgynak nincs eredeti magyar elnevezése. Keresztségi, bérmálási, szerzetesi elnevezés. | |
* | |
| (el-néz) ösz. áth. 1) Valamely hibán, rendetlenségen, hiányon stb. fenn nem akad, elhallgatja, eltűri. Kisebb vétségeket elnézni, nagyobbakat megfeddeni. Holmi gyarlóságokat el lehet nézni. 2) Figyelmesen szemre vesz, megtekint valamit. Elnéztem a vetéseket, s mind silányaknak találtam. 3) Tárgyeset nélkül: félre néz, máshová fordítja szemeit. Elnéztem onnan, hogy ne lássam az undokságot. Használtatik állapító ragu nevekkel is. Elnézni a messze sikságon, tengeren. 4) Némelyek használják ezek helyett roszúl néz, (nézésben) elhibáz, de ez nem magyaros és értelmezés. | |
* | |
| (el-nézdel) l. ELNÉZĚGET. | |
* | |
| (el-nézěgél) l. ELNÉZĚGET. | |
* | |
| (el-nézěget) ösz. áth. Több tárgykat részletesen, tartósan, vagy egymás után megszemlél, figyelembe vesz. Elnézegetni a képcsarnokban levő mesterműveket. Elnézegetni a jövő-menő néptömeget. | |
* | |
| (el-nézés) ösz. fn. 1) Hibának, mulasztásnak, rendetlenségnek elengedése, meg nem feddése; valamely hibán, hiányon fenn nem akadás; kegyes bírálat. Az ujoncz énekes, szinész a közönség kegyes elnézéseért könyörög. 2) Megszemlélés, figyelembe vevés. V. ö. ELNÉZ. | |
* | |
| (el-nök v. elő-nök) fn. tt. elnök-öt. 1) Általán valamely testületnek feje; előljárója. 2) Különösen, ki a gyülésekben, tanácskozásokban előlül, a gyülést megnyitja, a tanácskozási rendet fentartja, a a többség akaratát, végzését határozatképen kimondja. Országgyűlési, megyei, törvényszéki, egyházi, világi elnök. | |
* | |
| (el-nök-i) mn. tt. elnöki-t, tb. ~ek. Elnökhöz tartozó, elnököt illető, elnökre vonatkozó. Elnöki jogok és kötelességek. Elnöki beszéd. Elnöki szék elfoglalása. | |
* | |
| (el-nök-i-leg) ih. Elnöki módon; elnöki úton; elnöki meghagyásból; elnöki aláirás alatt. | |
* | |
| (el-nök-öl-et) fn. tt. elnöklet-ět. Az elnöknek hivatalos működése, elölülése. Főispáni vagy alispáni elnöklet alatt tartatott gyülés. | |
* | |
| (el-nök-öl) önh. m. elnököl-t v. elnöklött, htn. ~ni v. elnökleni. Elnöki hivatalt gyakorol a gyűlésben, tanácsban előlül, a tanácskozást vezérli. | |
* | |
| (el-nök-ös-köd-ik) k. m. elnökösköd-tem, ~tél, ~ött. Elnöki hivatalt folytonosan, rendesen gyakorol, nem egyszer, hanem többször elnököl. | |
* | |
| (el-nök-ség) fn. tt. elnökség-ět. 1) Elnöki hivatal, elnöki méltóság, elnöki szék. Elnökséggel megtiszteltetni. Elnökséget elfoglalni, viselni. 2) Elnöklet. | |
* | |
| (el-nök-ség-i) l. ELNÖKI. | |
* | |
| (el-nyájaskodik) ösz. k. Nyájasan, nyájaskodva eltársalog, elmulat; bizodalmas beszélgetésben tölti el az időt. | |
* | |
| (el-nyakasodik) ösz. k. Nyakas, makacs, makranczos természetüvé változik el. Kemény bánás által elnyakasodott suhancz. V. ö. NYAKAS. | |
* | |
| (el-nyal) ösz. áth. Nyelvvel nyalogatva eltisztít, eltakarít, elfogyaszt. Az eb elnyalja a tányérról a zsírt, a tengelyről a hájat. Átv. ért. mondatik a vízről, midőn lassanként az érintett partot elmosogatja. V. ö. NYAL. | |
* | |
| (el-nyalánkít) ösz. áth. Valakit holmi édességekre, csemegékre szoktatva egészen nyalánkká, torkossá tesz. Nem kell a gyermeket elnyalánkítani. | |
* | |
| (el-nyálasodik) ösz. k. Nyállal eltelik, behuzódik, bemocskolódik. Elnyálasodik a szája, és szájától a pipaszára. Mondják némely gyümölcsökről, midőn igen elérnek, és megpeshednek; továbbá némely állott husokról, ételnemüekről, midőn nyulós hártya huzódik el rajtok. Elnyálasodik a turó, a málna stb. | |
* | |
| (el-nyálaz) ösz. áth. Nyállal elmocskít, elrutít. A csiga elnyálazza a földet, merre mász. A ló elnyálazza a zabolát. | |
* | |
| (el-nyálkásodik) ösz. k. Valamely testnek nedvei elromolván, megsürüsödnek, nyulósakká lesznek. Elnyálkásodik a romlott bor. Elnyálkásodik némely nyavalyákban a vér. V. ö. NYÁLKA. | |
* | |
| (el-nyargal) ösz. önh. Nyargalva, azaz vágtató léptekkel eltávozik. Átv. ért. mondják nemcsak nyerges állatokról, hanem másokról, sőt költői magasabb nyelven a szelekről, hullámokról is. V. ö. NYARGAL. | |
* | |
| (el-nyavalyog) ösz. önh. Nyavalyogva, betegeskedve húzamos ideig elvan, eltölti, elhúzza az időt. Hónap- sőt évszámra elnyavalyog. | |
* | |
| (el-nyavalyodik) ösz. k. Nyomorékká, betegessé, merő nyavalyává lesz. | |
* | |
| (el-nyel) ösz. áth. 1) Tulajdonképen, valamit a torkon gyomrába, begyébe lenyom. A hal elnyeli a horgot. A gólya elnyeli a kígyót, békát. A czápa egész embert, sőt lovat is elnyel. 2) Átv. ért. valamely üreg, nyiladék, tátongó örvény, hullám stb. magába vesz, elföd, eltakar, eltemet valamit. Nyeljen el a föld. Elnyelték a hullámok. 3) Valamely kedvetlen dolgot szó nélkül eltűr. Sokat el kell nyelnem, hogy békesség legyen. Keserű falat, de azt is elnyelem. De már ezt elnyelnem lehetetlen. | |
* | |
| (el-nyelděs) ösz. gyak. áth. Egymás után többet elnyel. A gólya elnyeldesi a békákat, kigyókat. | |
* | |
| (el-nyelés) ösz. fn. Valaminek a torkon által a gyomorba vagy begybe leeresztése, lenyomása. Átv. ért. elemésztés, elrontás. Elnyeléssel fenyegetnek a hullámok. | |
* | |
| (el-nyellik) ösz. k. Elkopik, elkallódik, elhúll, elfonnyad, mintegy nyelétől elszakad. Elnyellik az ócska ruha, midőn elszakadoz; elnyellik a szőlő, azaz szemei elhullanak, nyeléről leszakadoznak. | |
* | |
| (el-nyer) ösz. áth. 1) Játékban pénzt, vagy egyéb pénzérőt akár szerencse, akár ügyesség és csalás által mástól v. másoktól elkap. Elnyerték minden pénzét. 2) Valamely díjt, jutalmat, hivatalt megkap. Elnyerni az akademiai nagy jutalmat. Elnyerni a főbírói hivatalt. V. ö. EL, (2) és NYER. | |
* | |
| (el-nyerés) ösz. fn. 1) Játékban pénznek, vagy egyéb jószágnak mástól elkapása. 2) Valamihez hozzájutás; valamely díjnak, jutalomnak, hivatalnak megszerzése. | |
* | |
| (el-nyes) ösz. áth. Nyesve, azaz sajátságos nyeső késsel, szerszámmal elmetsz, elvagdos. Elnyesni a fák fattyuhajtásait. Elnyesni az utakról a füvet, gyomot. V. ö. NYES. | |
* | |
| (el-nyikkan) ösz. önh. 1) Arról mondatik, kinek nyakát szorongatják, s a közben nyi v. nyik vékony hangot bocsát ki torkán. Elnyikkan a malacz, midőn nyekgetik. 2) Általán, vékony, éles nyi, nyik hangon elkiáltja magát, nyikkanásra fakad. Elnyikkan a kis gyermek, midőn bántják. V. ö. NYIKKAN, NYIKOG. | |
* | |
| (el-nyikkant) ösz. áth. Leginkább visszahatólag használtatik, s am. elfakad nyikkanva, nyikkanásra fakad. Elnyikkantom magam, elnyikkantod magad, elnyikkantja magát stb. | |
* | |
| (el-nyír) ösz. áth. Ollóval elmetsz. Elnyírni a hajat, bajuszt, szakált. Elnyírni a fák gyönge hajtásait, ágait. V. ö. NYÍR. | |
* | |
| (el-nyirás) ösz. fn. Több vidéken am. a szokottabb elnyirés. Némely tájejtéssel: elnyürés. | |
* | |
| (el-nyirbál) ösz. áth. 1) Elmetélget, faragcsálva apró darabokra hasogat. Elnyirbálni késsel a faszeget. 2) Ollóval elnyirogat. 3) Mátyusföldén am. elkunyorál, gyermek módjára, esenkedve elkér valamit. Ez értelemben a nyivog, hangutánzó szóval rokon. | |
* | |
| (el-nyirés) ösz. fn. Ollóval elmetszés, elvágás. A hajnak elnyirése már a köznépnél is szokásban van némely vidékeken. | |
* | |
| (el-nyirkál) ösz. áth. Ollóval részenként elmetél, elkurtítgat. Elnyirkálni a hajfürtöket, a cserjék ágait. Elnyirkálnia papirost. | |
* | |
| (el-nyiszál) ösz. áth. Életlen, tompa késsel, nagy ajjal-bajjal elmetél, vagy inkább metélve eltép, elszakgat. Elnyiszálni a lágy kenyeret, kalácsot. Hangutánzásból eredett ige. | |
* | |
| (el-nyom) ösz. áth. 1) Nyomás által eltávolít, eltaszít. Elnyomni a vár alól az előrohanó ellenséget. 2) Valaminek erejét megszünteti, megsemmisíti. Elnyomni gáttal az árvizet. Elnyomni a tüzet. Elnyomni a lázadókat. 3) Tréfásan, valamely ízetlen, kelletlen falatot, vagy sok ételt, nagy nehezen lebocsát. Majd ki fordúlt a szájából, de végre elnyomta. Tizenkét gombóczot elnyomott. 4) Erőszakkal, mintegy lábbal tapodva, jogtalanul igába hajt, szabadságtól megfoszt valakit. Elnyomni a független, szabad nemzeteket. V. ö. EL, (2) és NYOM, ige. | |
* | |
| (el-nyomás) ösz. fn. 1) Valamely erőnek, veszélynek megszüntetése, megsemmisítése. 2) Erőszakosan, és jog ellen igába hajtás, szabadságtól megfosztás. Népek, nemzetek elnyomása. V. ö. ELNYOM. | |
* | |
| (el-nyomaszt) ösz. áth. Mintegy lábbal tapodva, vagy ököllel nyomdosva letipor, megterhel; igába hajt. | |
* | |
| (el-nyomdos) ösz. áth. Lábbal eltapos, eltipor, elzúz. Elnyomdosni a földön mászó férgeket. Átv. ért. rabszolgai igába hajtogat. | |
* | |
| (el-nyomorgat) ösz. áth. Különféle sérelem, sanyargatás, zsarolás, csikarás, terhek által elkínoz, nyomoruságba ejt. A foglyokat koplalás, erős munka, verés által elnyomorgatni. | |
* | |
| (el-nyomorít) ösz. áth. 1) Elgyötör, elkínoz, elerőtlenít. 2) Csonka, béna alakuvá, nyomorékká, koldússá tesz. | |
* | |
| (el-nyomorodik) ösz. k. 1) Sokféle kín, nyavalya, gyötrelem, szenvedés által elerőtlenedik, nyomoruvá lesz. 2) Csonka, béna alakuvá, koldussá lesz. | |
* | |
| (el-nyomorodott) ösz. mn. 1) Szenvedések, kínok, nyavalyák által elerőtlenedett, elsanyarodott. 2) Elbénult, nyomorékká lett. | |
* | |
| (el-nyomorúl) ösz. önh. Ritka használatu. l. ELNYOMORODIK. | |
* | |
| (el-nyomtat) ösz. áth. 1) Valamely gabonát lovak által eltiportat. Elnyomtatni a búzát, árpát. 2) A nyomtatást egészen elvégzi. V. ö. NYOMTAT, NYOMTATÁS. | |
* | |
| (el-nyő) l. ELNYŰ. | |
* | |
| (el-nyög) ösz. áth. 1) Nyögve eltűr, elhallgat valamit. Ezt még csak elnyögöm, de azután szólani fogok. 2) Nyögve, roszul, nagy erővel mond el valamit. Másképen: kinyög. 3) Folytonosan nyög, s ekkor tárgyeset nélkül áll. V. ö. EL, (2) és NYÖG. | |
* | |
| (el-nyögdécsel) ösz. önh. Folytonosan nyögdécsel, mint szerelmes gerle. Használják tárgyesettel is: Elnyögdécselni búját, szerelmét, azaz, nyögve elpanaszlani. | |
* | |
| (el-nyugszik) ösz. k. 1) Nyugonni megy. Estve elnyugszanak az erdők madarai. 2) Elaluszik. Szép csendesen elnyugodott. 3) Átv. ért. meghalt. Elnyugodott az úrban, mint Máté tehene az útban. (Km.) Elnyugodott jó keresztény módjára. 4) A nap alászáll, lemegy, leáldozik. Ha a nap elnyugszik, ő is elbujdosik, a szegény legénynek szíve szomorkodik. (Népd.). | |
* | |
| (el-nyugvás) ösz. fn. 1) Nyugalomra menés, munkától, mozgástól megszünés. 2) Elalvás. 3) Meghalás. 4) Napnak lemenetele. Nap elnyugvásakor. V. ö. ELNYUGSZIK. | |
* | |
| (el-nyujt) ösz. áth. 1) Hosszan, hosszúra elterjeszt, távolra, szélesre kihúz. Elnyujtani kezét, lábát. Száját fülekig elnyujtani. Elnyujtani pőrölylyel a tüzes vasat. 2) Különösen a tésztát sodrófa által, vagy ujjakkal huzkodva, vékonynyá teszi. Elnyujtani a rétesnek valót. | |
* | |
| (el-nyujtódzik) ösz. k. Emberről, s más állatról mondják, midőn testével, tagjaival elterjeszkedik, kezét, lábát, mennyire lehet, szétveti. Fölkelés után elnyujtódzni. V. ö. EL, (2) és NYUJTÓDZIK. | |
* | |
| (el-nyúlik) ösz. k. Rendes területén, különösen szélén vagy hosszán, messze túl terjed, elhosszúl, elszélesűl. Mondják lelkes és lelketlen tárgyakról. Elnyúlik a szája fülig, ha nevet. Lábai az ágy végeig elnyúlnak. Elnyúlik a tüzes vas, ha verik. Elnyúlik a tészta, ha sodorják vagy húzzák. Átv. ért. Elnyúlik az út, midőn rosz. A bakonyi erdő Veszprém és Szala vármegyéken messze elnyúlik. | |
* | |
| (el-nyű) ösz. áth. Tulajd. a kendert nyüvik, azaz szakgatják. De közönségesen mondják s ruházatról is, s am. elvisel, elszakgat, elront. Elnyűni egy nyáron három pár csizmát. Átv. ért. két feleséget elnyűtt, azaz már két feleség elhalt oldala mellől. | |
* | |
| (el-nyűtt) ösz. mn. Elviselt, elkoptatott, elszakgatott. Elnyűtt ruhában járni. Átv. ért. s maga nemében nem új, amit már többször hallottunk. Ezek már elnyűtt dolgok. Elnyűtt mondák, tréfák, élczek. | |
* | |
| (el-nyüvés) ösz. fn. Elviselése, elkoptatása valaminek, különösen ruhaneműnek. | |
* | |
| (el-ocsmányít) ösz. áth. Ocsmánynyá változtat el. V. ö. OCSMÁNY. | |
* | |
| (el-odvasodik) ösz. k. Régiség nagy más ok miatt elromolva, odvassá leszen. Elodvasodnak az agg fák. Elodvasodnak a rosz fogak. | |
* | |
| (el-okád) ösz. áth. Leginkább visszahatólag használtatik. Elokádom magam, elokádod magad, elokádja magát stb. Jelent annyit is: húzamosan vagy messze okád. A másik szobáig elokádott. Egy óráig elokádott. | |
* | |
| (el-oktalanít) ösz. áth. Egészen oktalanná, butává tesz. | |
* | |
| (el-oktalanodik) ösz. k. Egészen oktalanná lesz, elbutúl. | |
* | |
| (el-oktalanúl) ösz. önh. lásd ELOKTALANODIK. | |
* | |
| (el-oláhosít) ösz. áth. Oláhvá alakít által, azaz, oláh nyelvet, szokásokat vetet föl valakivel. A moldovai magyarok egy részét már eloláhosították. V. ö. ELNÉMETESÍT. | |
* | |
| (el-oláhosodik) ösz. k. Eredeti nemzetségéből kivetkezve, oláh nyelvet, szokásokat vesz föl. | |
* | |
| (el-old) ösz. áth. Ami kötve, füzve volt, azt elbontja. Eloldani a ruhát. Eloldani a foglyok köteleit, bilincseit. V. ö. EL, (2) és OLD. | |
* | |
| (el-oldallik) ösz. k. Valamitől félve, roszat gyanítva, tehát félig a gyanús helyre nézve, féloldalt elkotródik, elsompolyog. V. ö. OLDALLIK. | |
* | |
| (el-oldás) ösz. fn. Az öszvekötött, fűzött, szorított testnek elbontása, kötelékeitől megszabaditása. A csomónak eloldása. V. ö. EL, (2) és OLD, OLDÁS. | |
* | |
| (el-oldalog) ösz. önh. l. ELOLDALLIK. | |
* | |
| (el-oldoz) ösz. áth. Ami több helyen, és szorosabban kötve, füzve volt, elbontja, kötelékeitől egymás után fölmenti; vagy: többeket, kik v. mik kötve valának, fölszabadít. Eloldozni a kezeken és lábakon levő köteleket. Eloldozni a megváltott foglyok bilincseit. | |
* | |
| (el-olt) ösz. áth. Tulajd. a tüzet elaltatja, égni megszünteti. V. ö. EL, (2) és OLT. Átv. ért. heves indulatot, háboruságot, veszekedést lecsillapít. A haragot kérlelve, könyörögve eloltani. | |
* | |
| (el-oltás) ösz. fn. 1) A tüznek elaltatása, az égésnek megszüntetése. 2) Átv. ért. heves indulatnak, veszekedésnek stb., lecsillapitása. V. ö. EL, és OLTÁS. | |
* | |
| (el-olthatatlan v. olthatlan) ösz. mn. 1) Amit elaltatni, minek égését megszüntetni nem lehet. A meggyúladt erdőségek tüze elolthatatlan. 2) Átv. ért. mit lecsillapítani, elnyomni nem lehet. Elolthatatlan gyülölség, szerelem. Elolthatatlan szomjuság. 3) Határozóképen: elolthatlanul. | |
* | |
| (el-olvad) ösz. önh. 1) Szilárd állapotát elvesztvén, ellágyul, s híggá, folyékonynyá leszen. Elolvad bizonyos hévfoknál az ércz, a jég, a vaj, a zsír stb. Majd elolvad a nagy melegség miatt. 2) Átv. ért. valamely kedves érzelem miatt egészen ellágyúl. Elolvadni a nagy gyönyörtől, szerelemtől. 3) A számadás alatti jószág, különösen pénz, roszlelkü kezelés miatt elvész, eltünik. Sok kezek között elolvadt az árvák vagyona. | |
* | |
| (el-olvadás) ösz. fn. A szilárd testnek, tömegnek ellágyulása, híggá, folyékonynyá elváltozása. Átv. ért. a kedélynek ellágyulása. | |
* | |
| (el-olvas) ösz. áth. Kéziratot vagy nyomtatványt olvasva keresztül néz. Elolvastam a hozzám küldött leveleket, a legújabb hirlapi számot. V. ö. EL, (2) és OLVAS. | |
* | |
| (el-olvasás) ösz. fn. Kéziratnak vagy nyomtatványnak általnézése. Ezen könyv elolvasása sok unalmat okozott. V. ö. EL, (2) és OLVASÁS. | |
* | |
| (el-olvaszt) ösz. áth. Szilárd testet híggá, folyékonynyá változtat el. Tűznél elolvasztani a fagyos szalonnát. Elolvasztani az ólmot, vasat stb. | |
* | |
| (el-omlás) ösz. fn. Szilárd, tömör testnek részekre töredezése, morzsolódása. | |
* | |
| (el-omlik) ösz. k. Szilárd vagy tömör test részekre töredezik, szakadoz; ellágyul, elmállik. A régi elhagyott épületek elomlanak. Elomlanak a vízmosta partok, a kezek között dörzsölt különféle földrögek. Elomlik a fogak között a finom sütemény. V. ö. EL, (2) és OMLIK. | |
* | |
| (el-omol) lásd: ELOMLIK, és V. ö. OMOL. | |
* | |
| (el-ont) ösz. áth. Eredeti értelménél fogva, valaminek omlását eszközli, azaz töredékekre, részekre szakgat, szétoszlat. Köz ért. elönt, azaz valamely híg, folyó testet cseppekben, vagy hullámokban eloszlat. Elontani a vizet; hazáért elontani vérét. Arczát elontotta a vér. V. ö. EL, (2) és ONT, ÖNT. | |
* | |
| (el-orczátlankodik) ösz. k. Orczátlanul, azaz szégyent és szemérmet levetve, elmegyen valahová. Némely tolakodó, tányérnyaló, házról házra elorczátlankodik. | |
* | |
| (el-orczátlanodik) ösz. k. Minden szégyenből, szeméremből kivetkőzik, elszemtelenedik. V. ö. ORCZÁTLAN. | |
* | |
| (el-ordít) ösz. önh. 1) Sokáig, folytonosan ordít. 2) Visszaható névmással: elfakad ordítva, ordításra fakad. Elordítom magamat, elordítod magadat, elordítja magát stb. V. ö. EL, (2) és ORDÍT. | |
* | |
| (el-oroz) ösz. áth. Orozva, azaz tolvajkép elvisz, eltulajdonít, ellop valamit. V. ö. OROZ. | |
* | |
| (el-orozkodik) ösz. k. Orv módjára, titkon, alattomban eltávozik, elszökik, ellopódzik. | |
* | |
| (el-orsoz, am. el-orosoz) ösz. önh. Székely tájszó. l. ELOROZKODIK. | |
* | |
| (el-oson v. ~osont) ösz. önh. Suttonban eltünik, elsuhan, ellábal, a kapufától vesz bucsút. Az elszökésnek egyik tréfás kifejezése. | |
* | |
| (el-oszlás) ösz. fn. 1) Valamely test részeinek elválása, egymástól elszakadása. 2) Testület, gyülekezet tagjainak szétmenése. Apostolok eloszlása. V. ö. EL, (2) és OSZLÁS. | |
* | |
| (el-oszlat) ösz. áth. 1) Részekre szakgat, választ. A szél eloszlatja a felhőket. 2) A kóros testben valamely daganatot, csomót, csömört felold, megszüntet. 3) Testület, gyülekezet tagjait szétmenni enged, készt, vagy parancsol. Eloszlatni a gyülést. Eloszlatni az öszvetódult néptömeget. 4) Átv. ért. bút, gondot, szomoruságot stb. elűz. Minden búmat eloszlatta. | |
* | |
| (el-oszlatás) ösz. fn. 1) Részekre szakgatás, elválasztás. Felhők eloszlatása a szelek által. 2) Testület, gyülekezet tagjainak szétmenni engedése, vagy kényszeritése. 3) Kóros daganatnak, csomónak, sebnek stb. megszüntetése. 4) Búnak, gondnak, szomorúságnak stb. elüzése. | |
* | |
| (el-oszlik) ösz. k. 1) Részekre elválik, elszakad. A köz jövedelem többek között eloszlik. 2) Kóros dagánat, seb, csomó, elmúlik. 3) (Eloszol értelemben). Testületnek, gyülekezetnek tagjai szétmennek. Eloszlik a gyülés. Eloszlanak a szabadsággal haza küldött katonák. 4) Mondják a búról, szomoruságról, gondról, midőn elmúlik. V. ö. EL, (2) és OSZLIK. | |
* | |
| (el-oszol) ösz. önh. Mintegy saját akaratából megyen szét. A gyülés eloszol. | |
* | |
| (el-oszt) ösz. áth. 1) Általán, valamely egészet több részre szakaszt. Elosztani az erdőt vágásokra, a határt dűlőkre, a réteket nyilásokra. 2) Részenként oda ad. Elosztani a vagyont a gyermekek között. Pénzét elosztani a szegények között. 3) Számtanilag: bizonyos mennyiséget más mennyiségből annyiszor kivesz, ahányszor benne találtatik, pl. tizet eloszt kettővel, azaz kettőt ötször vesz ki a tízből. V. ö. EL, (2) és OSZT. | |
* | |
| (el-osztályoz) ösz. áth. Osztályokra elkülönöz, több szakokra elrendez. Elosztályozni a földeket, búza-, rozs-, árpa-, burgonya-, lóhere stb. alá, több táblákra. Elosztályozni a város lakosait birtokaikra, vagy foglalkodásaikra nézve. V. ö. OSZTÁLY. | |
* | |
| (el-osztás) ösz. fn. 1) Általán, valamely egésznek több részekre elszakgatása, elkülönzése. 2) Részenkénti odaadás, elajándékozás. 3) Számtanilag: elemi számitások egyike, midőn bizonyos mennyiséget (osztót), egy másikból (osztandóból), annyiszor elveszünk, ahányszor benne találtatik. | |
* | |
| (el-osztogat) ösz. áth. Részenként odaadogat, elajándékoz. Pénzét elosztogatja a szegényeknek. | |
* | |
| (el-osztogatás) ösz. fn. Cselekvés, midőn valamit elosztogatunk; illetőleg elajándékozgatás, adagonként szétosztás. | |
* | |
| (el-osztozik) ösz. k. Valamely egészből kiki a maga részét kiveszi. Szüleik halála után a hátrahagyott vogyonon egyenlő részekben osztoztak el az örökösök. V. ö. EL, (2) és OSZTOZIK. | |
* | |
| (el-otrombásodik) ösz. k. l. ELOTROMBÚL. | |
* | |
| (el-otrombít) ösz. áth. Egészen vagy nagyon otrombává tesz. | |
* | |
| (el-otrombúl) ösz. önh. Nagyon otromba lesz, eldurvúl, eldarabosodik. | |
* | |
| (el-ovúl) régies; l. ELAVÚL. | |
* | |
| (el-ő) fn. tt. elő-t. Személyragozva: előm, előd, elője v. eleje; előim, előid, elői v. eleim, eleid, elei. 1) Általán, több egymással viszonyban álló tárgyak, dolgok, személyek stb. között az, mi a többinek mintegy kezdetét, eredetét jelenti, mi után a többi következik: ős, első atya. Eleink szerezték e hazát. Télnek, tavasznak, nyárnak eleje. Elejét venni valaminek. Jól meg kell elejét, végét a dolognak kötni. (Km). Se eleje, se veleje. (Km). 2) Valaminek nemesebb része, válogatottabb színe. Buzának és bornak elejéből adni. 3) A gazdáknál: elől szántani, azaz, a szántást, barázdolást kezdeni, vagy a többi szántók előtt menni. Elől fognak a kaszások, azaz bele vágnak az első rendbe. Jelenti a szántóföldnek azon széles szalagját is, melyet a vető egyszer végig mentében bevet. E keskeny földet három előbe lehet fogni. 4) Midőn a személyragozott elő be (= ve) ragot vesz fel, annyit tesz, mint megelőzve. Előmbe szaladt, futott, állott, ült. Elődbe, eleibe tették. (Különböznek elémbe futott, azaz szemközt velem; elédbe tették, azaz szemed elé, szemed láttára; továbbá előmbe, elődbe stb. szóknál a személyrag utól soha sem jöhet, ellenkezőleg mint elémbe, elédbe stb. alakoknál: elébem, elébed. Több személyre vitetve: előnkbe, előtökbe, elejökbe, pl. senki sem hág. 5) Némely öszvetett szókban mint főnév hátul áll, pl. szügyelő, bőjtelő, kézelő (az üngön) azaz: szügy, bőjt, kéz eleje. Ide tartoznak az ifjabb szerkezetü: tavaszelő, nyárelő, őszelő, télelő, üngelő szók is. Az ily öszvetett szók személyragozása a rendes szabályt követi, tehát: szügyelőim, szügyelőid, üngelőim, üngelőid, nem szügyeleim, üngeleim stb. Rokonságait l. EL, (1) alatt. | |
* | |
| (l. fönebb) mn. Ellentéte: utó. Innen: előbb utóbb, melyek ma csak határozókul használtatnak, de előbbi, utóbbi, előbbik, utóbbik divatban levő melléknevek. Elő mint melléknév rendesen öszvetétetik a névvel, melyet meghatároz, tehát itt is inkább főnévül tekinthető, pl. előbeszéd, előhasú, előcsahos, előkötő, előház, előcsapat, előhad, előítélet, előjel, előkaszás, előkészület, előkor, előidő, Előszállás stb. Jelentése: a dolog, tárgy, testület élén álló, másokat vagy mindeneket maga után hagyó, régi, hajdani; tehát akár időben, akár térben mások előtt levő, pl. előkor, azaz a mostaninál régebbi, hajdani; előhad, melyet a többi követ; előfal, mely a többi falak előtt áll; előkaszás, ki a többi kaszásokat vezeti, ki legelül kaszál stb. Régente, különösen a Tatrosi és Bécsi codexekben számtalanszor használtatik a mai 'első' jelentésében. "És valamely akarand tü közöttetek elő (primus) lenni." "És úgy egybehiván ő urának menden adósit, mond vala az előnek" (primo). Tatrosi codex. Többese vala: elővek. "Elővek lesznek utóvak." Ugyanott. | |
* | |
| (mint föntebb) ih. s különösen igekötő. Az igék, melyekkel öszvetétetik, oly munkásságot, cselekvést, szenvedést vagy állapotot jelentenek, mely elsőséget, többek között kitüntetést fejez ki, pl. előmegy, előmozdít, elővisz, előnyomul, elő s hátra, hol előre hol hátra.
"Hű paripám, no csak elő! Neked se kell e legelő." Székely népköltési gyüjtemény. Az elő és elé között azon finom különbség látszik lenni, hogy amaz, mint a föntebbiekben is mindenütt, viszonyában elsőbbséget, kitüntetést, meghaladást fejez ki; az elé pedig, melynek é képzője csak az, ami fel-é, meg-é, köz-é stb. szóké, egyik időből vagy térből egy másikba, rendszerént közelebbibe viszi által az ige tárgyát. Amaz egy szóval am. előre, emez am. eléje. Elősegélni valakit, am, segélni, hogy előbbre menjen, elésegélni am. segélni, hogy közelebb (körünkbe) jőjjön; vagy hogy bajból meneküljön. Így különböznek: elő- (= előre) és elé (maga elé) bocsát, elő - és elé (szem elé) lép, elő - és elészökik, elő - és elérohan, elő - és elésiet, elő - és eléjár, elő - és elélép v. léptet. Ezek szerint roszul volna elévinni, (pl. a tudományt), elővinni helyett, s megfordítva: előhozni, eléhozni helyett; jóllehet, mint érintők, a köz szokás még most nem teszen ily szigorú megkülönböztetést. Még e szótár első íveiben sem vihettük azt ki teljes következetességgel, minthogy a javítnokok az elé alakot hibának nézvén többnyire kiigazíták, pl. az előjön előfordúl szókat, eléjön eléfordúl helyett. | |
* | |
| (elő-ad) ösz. áth. 1) Valamit szemek elébe terjeszt, nyujt, kiad. Előadni az elrejtett kincseket. 2) Történetet, tant, értekezést, iskolai leczkét elmond. Előadni a természeti jogot, a költészetet. 3) Valamit tudósítólag, értesítés végett terjeszt elé. Előadni a birónak az ügyet. Előadni a tanácsban a per, a dolog érdemét. Helyesebben: eléad. V. ö. ELŐ (3). | |
* | |
| (elő-adás) ösz. fn. 1) Szemek elébe terjesztése, nyujtása valaminek; kiadás. 2) Szóbeli eléterjesztés. Folyó, könnyü, világos előadás. Akadozó, vontatott, homályos előadás. 3) Tudósító, értesítő elbeszélés. Részrehajló vagy részrehajlatlan előadás. Hivatalos, törvényszéki előadás. Helyesebben, eléadás. | |
* | |
| (elő-adási) ösz. mn. Előadásra vonatkozó. Előadási képesség. Előadási sor. Előadási kötelesség. Helyesebben: eléadási. | |
* | |
| (elő-adó) ösz. fn. és mn. 1) Általán, aki valamely esetet, történetet, ügyet szóval elmond, eléterjeszt. 2) Különösen, hatósági vagy törvényszéki tiszt, ki a tanácskozás vagy itélet alatti ügynek érdemét, mibenlétét elmondja, eléterjeszti. Váltóügyi előadó. Bányaügyi előadó. Melléknévileg: Előadó bíró. Előadó tanácsnok. Helyesebben mint a föntebbiekben is: eléadó. | |
* | |
| (elő-adói) ösz. mn. Előadót illető, előadóra vonatkozó, előadóhoz tartozó. Előadói vélemény. Előadói észrevétel. Előadói ív. Helyesebben: eléadói. | |
* | |
| (elő-ajtó) ösz. fn. 1) A kettős ajtók közől a külső. 2) Az épület elején, homlokán levő ajtó, melynek ellene tétetik a hátulsó ajtó. | |
* | |
| (elő-áll) ösz. önh. 1) Mások láttára, mások elejébe kiáll, kilép. A vezéri felszólításra öt vállalkozó előállott. 2) Valamit maga védelmére, vagy mások megtámadására, mentségül, fegyverül felhozva elélép. Segítő ragu neveket vonz. Ha fizetni kell, nemességével áll elő. Bottal, karddal, puskával áll elő. 3) Valahonnan eléjön, eléterem. A kocsis előállott. A vádlott előállott. Jobban: eléáll. V. ö. ELŐ (3). | |
* | |
| (elő-állat) ösz. áth. l. ELŐÁLLÍT és V. ö. ÁLLAT, ige. | |
* | |
| (elő-állit) ösz. áth. 1) Mások szeme láttára, elejébe kiállít, kiléptet. Előállitni az őrsereget. 2) Eléhoz, eléteremt; ami nem volt, vagy elveszettnek látszott, azt létre, vagy napvilágra hozza. Kevésből nem lehet sokat előállitni. Állitsd elő az ezüst edényeket, vagy fizesd meg. A honi gyárok máris szép műveket állitnak elő. Jobban: eléállít. V. ö. ELŐ, (3). | |
* | |
| (elő-állítás) ösz. fn. Cselekvés, mely által előállítunk valamit. V. ö. ELŐÁLLÍT. | |
* | |
| (elő-állitó) ösz. fn. 1) Általán, ki valamit létre hoz, készít. 2) Különösen, kézmives, gyáros, gazda, ki műipari, vagy gazdasági czikkeket hoz létre. V. ö. ELŐÁLLÍT. | |
* | |
| (elő-álom) ösz. fn. Álom, vagy inkább alvás kezdete. Az elalvás utáni első idő. Az előálom legmélyebb szokott lenni. | |
* | |
| (elő-álomkor) ösz. ih. Azon időben, midőn első álomba merülünk. Előálomkor rajta ütöttek a rablók. | |
* | |
| (elő-ár) ösz. fn. Az ömlő árnak, hullámnak első megindulása, vagyis azon víz, melyet a kezdő ár magával hajt. | |
* | |
| (elő-arasz) l. BAKARASZ. | |
* | |
| (elő-árbocz) ösz. fn. A több árboczczal biró hajókon azon árbocz, mely a hajó elején van felállítva. Némely dunai hajókon: őrfa. | |
* | |
| (elő-árbocz-hěgy) ösz. fn. A hajó elején levő árbocznak csúcsos vége. | |
* | |
| (elő-árbocz-tető-fa) ösz. fn. Az előárboczra alkalmazott dorong, vagy rúd, melyet már az újabb tengeri hajókon elhagynak. | |
* | |
| (elő-árok) ösz. fn. Általán, valamely tárgy elébe hányt, ásott árok. Különösen az erőditésben a legkülső sáncz. A várnak előárkai. | |
* | |
| (elő-baj) ösz. fn. Valamely nehéz dolgot, vállalatot, betegséget megelőző kellemetlenség, küzdelem, nehézség. | |
* | |
| (el-ő-bb) ih. tulajdonkép az elő határozó másod foka. Előbb, legelőbb. Értelme am. hamarabb, korábban. Én előbb ott voltam, mint te. Előbb-utóbb megtörténik, azaz a dolog bizonyos, csak ideje határozatlan. Aki előbb, az az elsőbb. Aki előbb megy a malomba, előbb önt a garatra. (Km). Különbözik elébb, azaz ide közelebb, jobban szem elé. Jőj elébb. V. ö. ELŐ, (3). A régiek sem mindig különböztették meg a kettőt egymástól. | |
* | |
| (el-ő-bb-en-i) mn. tt. előbbeni-t, tb. ~ek. Régebbi, egykori, elmult. Előbbeni szándékom megváltozott. Előbbeni lakásom szebb vala. | |
* | |
| (el-ő-bb-i) mn. tt. előbbi-t, tb. ~ek. 1) Előbb levő, előbb álló. 2) Előbbeni. | |
* | |
| (el-ö-bb-ik) mn. tt. előbbik-et. Előbb levő, előbb álló, különösen kettő közől az elsőbb. | |
* | |
| (el-ő-bb-re) ih. Jobban előre. V. ö. ELŐRE. | |
* | |
| (el-ő-bb-ség) fn. tt. előbbség-ět. Nagyobb jog valamihez, több igény valamire. A megvételben előbbsége van a szomszédnak mások fölött. Törvényes, természeti, illedelmi, társadalmi előbbség. | |
* | |
| (előbb-utóbb) ösz. ih. Vagy előbb vagy utóbb, vagy hamarább vagy később, de bizonyosan. A bűnöst előbb-utóbb eléri a büntetés. | |
* | |
| (előbb-való) ösz. mn. Kinek a többinél kitünőbb helyzete, rende, érdeme, rangja, méltósága stb. van. Az úr a szolgánál, a tanító a tanítványnál, a munkás ember a henyénél előbbvaló. Előbbvaló a kötelesség, mint a mulatság. Előbbvaló a becsület a szalonnás káposztánál. (Km). | |
* | |
| (el-ő-be) ih. Valamely dolog elejének fejében; kezdet gyanánt; máskép: előre. Az adósságból előbe valamit lefizetni. | |
* | |
| (elő-beli) ösz. mn. Régies a mai előbbeni v. előidőbeli helyett. "Lesznek az embernek utólji gonoszbak az előbelieknél." Tatrosi cod. | |
* | |
| (elő-bér) ösz. fn. Bér, melyet bizonyos használat vagy jószág fejében előre fizetünk. Letenni a vendéglőnek egy hónapi ebédért az előbért. Előbérbe venni ki valamely színházi páholyt. Az előfizetés, melyet rendesen előbér helyett is használnak, tulajdonkép az előbér letételét, leolvasását jelenti. | |
* | |
| (elő-bércz) ösz. fn. Valamely bércznek előrésze. | |
* | |
| (elő-bérlés) ösz. fn. Valamely használatért, vagy jószágért előleges és átalános fizetés. Fürdői, vendéglői, színházi előbérlés. | |
* | |
| ösz. fn. Előbérlés, elvont ért. vagyis azon jog, melyet valaki előre teljesített és általános fizetés által nyer bizonyos tárgyhoz, vagy annak használatához. Előbérletben bírni zártszéket. Előbérletben fürödni. (Abonnement). Egyszerüen bérlet, de ez előfizetéssel vagy a nélkül is értethetik. | |
* | |
| (elő-bérlő) ösz. fn. Valamely tárgyért, vagy annak használataért előre fizető. Szinházi előbérlők. Egyszerüebben: bérlő. V. ö. ELŐBÉRLET. | |
* | |
| (elő-beszéd) ösz. fn. Beszéd, mely a fő eléadást megelőzi, s melyben az egésznek felfogásához tartozó dolgok, mintegy előkészitésül elmondatnak. Előbeszéd a könyvekben, a szónoklatban, a tanitásban. Rövid, hosszú előbeszéd. Előbeszédet írni. Előbeszédet mondani, elolvasni. | |
* | |
| (elő-beszél) ösz. áth. Beszélve eléad, elmond valamely történetet, eseményt. Jobban elébeszél, vagy szokottabban: elbeszél. | |
* | |
| (elő-beszélés) ösz. fn. Szóbeli eléadás, valamely történetnek, eseménynek szóbeli eléterjesztése. Helyesebben: elébeszélés, és szokottabban: elbeszélés. | |
* | |
| (el-öblöget) ösz. áth. A kimosott ruhanemüeket még egyszer tiszta vízben megforgatja, a szappantól, lúgtól egészen kitisztogatja. Önhatólag am. az öblögetést bevégzi, vagy folytatólag öblöget. | |
* | |
| (elő-bocsát) ösz. áth. Előre ereszt, előre elmond. Előbocsátani a nagyobb ranguakat. Előbocsátani a megjutalmazandó pályanyerteseket. Mielőtt a tárgyról szólanék, előbocsátom, hogy stb. Különbözik: elébocsát, azaz elébe v. maga elé bocsát. V. ö. ELŐ, (3). | |
* | |
| (elő-bocsátás) ösz. fn. Cselekvés, mely által valakit vagy valamit előbocsátunk; előre eresztés; előre elmondás. | |
* | |
| (elő-bor) ösz. fn. 1) Szinbor, mely a sajtólt szőlőből legelsőben kifoly. 2) A székelyeknél áldomás, talán mivel ahoz a bor javát adják. | |
* | |
| (elő-bőr) ösz. fn. 1) Általán, bőr, mely ellenző gyanánt szolgál, pl. a kádárok, kovácsok, lakatosok, ácsok stb. bőrköténye, vagy a kocsikon, sipkákon, süvegeken, csákókon levő védbőr. 2) Bőr, mely a férfi szeméremtag makkját födi. Máskép makktyú, vagy némely régi irók szerént: fityma. 3) Ellenzőbőr a kocsiban. | |
* | |
| (elő-bőr-gyúladás) ösz. fn. A férfi szeméremtest előbőrének megszorulása a makkon, melyet lobos bántalom okoz. | |
* | |
| (elő-csahos) ösz. fn. és mn. Aki a többi nevében, vagy a többi között leginkább beszél. A falu vagy város előcsahosa. Alsó irásmódba való. V. ö. CSAHOS, CSAHOL. | |
* | |
| (elő-csapat) ösz. fn. A hadjárásban azon katonacsapat, mely a derékhad előtt vezető vagy véd gyanánt megy. | |
* | |
| (elő-csarnok) ösz. fn. Valamely nagyobbszerű, főleg nyilvános épületbe vagy egyes terembe bemenetelűl szolgáló csarnok. V. ö. CSARNOK. | |
* | |
| (elő-czikkely) ösz. fn. Rendszeres munkának bevezető része, mely mintegy küszöbül szolgál, hogy a mű épületébe mehessünk. Többesben különösen valamely szerződésnek előleges pontjai, máskép: pontozat. Békealku előczikkelyei. | |
* | |
| (el-ő-d) fn. tt. előd-öt. 1) Általán, ősök, kik előttünk éltek. 2) Különösen, a népnek, nemzetnek, nemzetségnek első alkotói. Vajha minden nemes elődeinek példáját követné. Az elődök vérrel szerezték e hazát. Máskép: eldőd. 3) Valamely hivatalban a megelőző, előbbi tisztviselő. Ellentéte általában: utód. | |
* | |
| (elő-dandár) ösz. fn. Előcsapat, a derékhad előtt menő, s kalaúz vagy véd gyanánt szolgáló kisebb hadsereg. V. ö. DANDÁR. | |
* | |
| (el-ő-ded) mn. l. ELŐDI. | |
* | |
| (el-ő-d-ed-en) ih. Régen, hajdanta, régecskén. Elavult szó. | |
* | |
| (el-ő-d-i) mn. tt. elődi-t, tb. ~ek. Régi, hajdani, ősi. Elődi kor. Elődi történetek. Elődi szokások, erkölcsök. V. ö. ELŐD. | |
* | |
| (el-őd-ik) ösz. igeképző, pl. tép-elődik, bib-elődik, mérg-elődik. Mély hangon: ~alódik. | |
* | |
| (elő-dobos) ösz. fn. 1) Előre doboló, a dobosok közt első. 2) Népies tréfás nyelven terhes, viselős nő. | |
* | |
| (elő-ebéd) ösz. fn. A nagyobbszerü lakomaebédnek eleje, melyben némi ínycsiklandó, étvágyingerlő ételek adatnak föl. | |
* | |
| (elő-énekěs) ösz. fn. A karénekesek között azon személy, ki az éneket kezdi, s a hanglejtéseket vezérli. | |
* | |
| (elő-épület) ösz. fn. Egy másik fő épület előtt álló épület, mely amazzal akár gazdasági, akár hadépitészi, akár egyébféle szoros viszonyban áll. | |
* | |
| (elő-ér) ösz. fn. Az érnek előrésze; vagy az erek között amelyik elül van. | |
* | |
| (elő-érő) ösz. mn. Ami a többi rokon faju- és nemüeknél előbb megérik. Előérő cseresznye, körte, alma, szőlő. Máskép: koránérő, jókorérő. | |
* | |
| (elő-érzés) ösz. fn. Érzés, mely bizonyos jövendő dolog felől előre támad bennünk. A vándor madaraknak előérzésök van a közelgő tél felől. Valamely örömnek vagy fájdalomnak előérzése. V. ö. ÉRZÉS. | |
* | |
| (elő-érzet) ösz. fn. Az előérzés által eredményezett benyomat; előérzés tárgyilagosan véve. | |
* | |
| (elő-esés) ösz. fn. Előre esés. V. ö. ESÉS. | |
* | |
| (elő-este) ösz. fn. Bizonyos napot, innepet megelőző este, különösen a ker. anyaszentegyházban nagy innep előtti nap. Karácson előestéje. (Vigilia). | |
* | |
| (elő-étel) ösz. fn. A több ételekből álló lakománál azon étel, melyet előre adnak föl. | |
* | |
| (elő-fal) ösz. fn. 1) Az épület elejét, homlokzatát alkotó fal. 2) Fal, melyet valamely építmény elébe húznak támaszul vagy biztosság végett. 3) Atv. ért. ami védül, ótalmul szolgál. Hazánk sokáig előfala volt Európának a törökök ellen. | |
* | |
| (elő-fěcsěg) ösz. önh. Valamit fecsegve eléad, elébeszél. Jobban: eléfecseg. V. ö. ELŐ, (3). | |
* | |
| (elő-fél) ösz. fn. A vert pénznek azon oldala, mely a képet mutatja. Máskép: előlap. Ellentéte: hátlap. | |
* | |
| (elő-felé) ösz. ih. Azon irányban, mely előre vezet, mutat. Ellentéte: hátra v. visszafelé. A sereg egyik része előfelé, a másik hátrafelé vonult. | |
* | |
| (elő-fěl-tétel) ösz. fn. Még be nem bizonyított tétel, de melyre mint bizonyosra valamit épitünk, melyből valamit kihozni akarunk. (Suppositum). | |
* | |
| (elő-fěl-tételěz) ösz. áth. Valamely előfeltételt állapít vagy kiván meg. | |
* | |
| (elő-fěl-vétel) ösz. fn. Midőn valamit a rendes, határozott idő előtt megkapunk, kézhez veszünk, pl. a kamatokat, tiszti fizetést stb. | |
* | |
| (elő-fi) ösz. fn. Bizonyos előjoggal biró fiú oly családnál, melyben leginkább valamely fekvő birtok nem osztatik föl minden gyermekek vagy más örökösök között, hanem osztatlanúl a család fénye fentartása végett a nevezett előjoggal birónál marad, ki előfinek neveztetik. (Majoresco). Ezen előjog rendszerént ugyan az elsőszülöttet illeti, de nem mindig; a legidősbbel pedig a családban semmi köze, például az előfiséget alapitónak három fia van, ezek közől az elsőszülött lesz ugyan az előfi, s ennek halálával ismét ennek első szülöttje és így tovább, de ha valamelyik első szülött maga után fiút nem hagy, a legutolsó előfinek másod szülött testvére, s ez után ismét ennek első szülött fia örökli a szóban forgó birtokot, csak ha senki sincs életben a fiak közől annak ágában, ki az alapitónak első szülöttje volt, megyen az másodszülöttje ágára, s ha ezen ág is kihal, a harmadszülöttére. Röviden: az előfiség ágbeli öröködés utján a születés sora szerént megy által a maradékra.
Alkotására nézve olyan mint a régies előszülött. | |
* | |
| (elő-fiség v. ~fiúság) ösz. fn. Jog, melynél fogva a családnak bizonyos fekvő jószága az előjoggal biró szülöttet illeti. (Majoratus). Így neveztetik maga a jószág is. V. ö. ELŐFI. | |
* | |
| (elő-fizet) ösz. áth. Bizonyos tárgyért, jószágért, munkáért, vagy azok használatáért előre leteszi a járandó bért. Előfizetni valamely kiadandó könyvre, képekre, földabroszokra. Előfizetni a szinházi páholyra. Előfizetni a vendéglőben. | |
* | |
| (elő-fizetés) ösz. fn. Valamely tárgyért, jószágért, munkáért vagy haszonvételért járandó díjnak, bérnek előleges megadása, lefizetése. Szinházi, vendéglői, fürdői előfizetés. Vétetik előfizetési öszveg v. előfizetmény helyett is. | |
* | |
| (elő-fizetési) ösz. mn. Előfizetésre vonatkozó, azt illető. Előfizetési hirdetés; előfizetési ára valamely könyvnek. | |
* | |
| (elő-fizetmény) ösz. fn. Előfizetési öszveg. | |
* | |
| (elő-fizető) ösz. fn. Aki valamiért vagy valamire előlegesen fizet, előre leteszi az illető díjat. Hirlapi, divatlapi, szinházi előfizetők. | |
* | |
| (elő-fog) ösz. fn. Harapó fog, mely a szájnak előrészén van. Az embernek nyolcz előfoga van, négy az alsó és annyi a felső sorban. | |
* | |
| (elő-fog) ösz. áth. 1) Általán, kocsiba, szekérbe, azaz kocsi vagy szekér elébe lovakat, vagy más vonó állatokat fog. 2) Különösen, más kocsija eleibe fogja lovait. 3) Elévesz, elékap. Ha előfogom a korbácsot, jaj neked. Ez utolsó értelemben jobban: eléfog. V. ö. FOG, áth. | |
* | |
| (elő-fogalom) ösz. fn. Fogalom, melyet előre kell megszerezni, hogy valamit megértsünk, vagy valamibe kaphassunk;fogalom, mely másoknak alapúl szolgál. Oly nagy munkába akar vágni, holott a tárgyról előfogalma sincs. | |
* | |
| (elő-fogás) ösz. fn. 1) Saját vagy más kocsijának eleibe fogás. 2) Elévevés, elérántás. V. ö. ELŐFOG, áth. | |
* | |
| (elő-fogat) ösz. fn. Általán, egy vagy több bokor ló, melyeket utasok kocsijába fognak tovább szállitás végett. Különösen, a volt vármegyei igazgatás rendszerében a jobbágyok egész alkalmatossága, vagy vonó marhái, melyeken az országos biztossági szállitások, s megyei hivatalos fuvarozások történtek. Előfogatra parancsolni, hajtani a falubelieket. Előfogatra menni. (Vorspann). Köz nyelven a német nyelv után forspont, néhutt: rospont. | |
* | |
| (elő-fok) ösz. fn. A hegységnek előálló, elődudorodó homlokzata; különösen valamely hegynek tengerbe nyuló része. (Promontorium). | |
* | |
| (elő-fonat) ösz. fn. A kosár- és szalma- vagy nádszékkötőknél, a kosár vagy szék fenekének első vagy alapfonadéka. | |
* | |
| (elő-fordúl) ösz. önh. Tulajd. a sor reá kerülvén eléjön, elétünik. Bizonyos időjárások évenként előfordulnak. 2) Általán, megesik, megtörténik, elékerűl. Ilyen eset még nem fordult elő. Néha ez is előfordúl. Jobban: eléfordúl. V. ö. ELŐ, (3). | |
* | |
| (elő-furó) ösz. fn. Vékonyabb furó, melylyel elsőben kisebb likat fúrnak, hogy a vastagabb furót könnyebben lehessen alkalmazni. | |
* | |
| (elő-fű) ösz. fn. l. ELŐSZÉNA. | |
* | |
| (elő-gát) ösz. fn. Gát, mely a főgátnak védelmére és fentartására van csinálva, s a víznek, árnak első rohanását megtöri, akadályozza. V. ö. GÁT. | |
* | |
| (elő-gátlás) ösz. fn. Orvosi ért. valamely nyavalya kitörése ellen tett előleges óvás, intézkedés. (Prophylaxis). | |
* | |
| (elő-gondosság) ösz. fn. Előre gondoskodás, előintézkedés némely szükségesekről. Soha sem árt az előgondosság. | |
* | |
| (elő-görbed) ösz. önh. Ami vagy aki előre görbed, előre hajol vagy hajlik. | |
* | |
| (elő-görbedt) ösz. mn. Ami görbén előre hajlott. Előgörbedt nyakú ember. | |
* | |
| (elő-görnyed) ösz. önh. Ami v. aki görnyedve előre hajol vagy hajlik. | |
* | |
| (elő-gyakorlás) ösz. fn. Gyakorlás, mely által nagyobb és nehezebb müvekre teszünk előkészületet, szerezünk képességet. Iskolai előgyakorlások. | |
* | |
| (elő-gyakorlat) ösz. fn. Előleges készület, valamely nagyobbra és nehezebbre. Hadi előgyakorlat. V. ö. GYAKOROL. | |
* | |
| (elő-gyomor) ösz. fn. A madarak begye, melybe először beveszik az eledelt. | |
* | |
| (elő-gyorsaság) ösz. fn. Gyorsaság vagy sebesség, melylyel valamely mozgásnak eredt test első megindulásakor halad. | |
* | |
| (elő-had) ösz. fn. A hadjárásban, tábori indulásban azon hadcsapat, mely a derékhad előtt megyen; vagy mely a csatarendben elül áll. | |
* | |
| (elő-hajt) ösz. fn. Kocsival, szekérrel másnak elejébe hajt, mást megelőz. Különbözik tőle: eléhajt, azaz szem elé hajt. | |
* | |
| (elő-halad) ösz. önh. 1) Előmenetelt tesz, folytonosan előre megy, el nem marad. Előhaladni a munkában, műveltségben, erényben. 2) Idősebb, korosabb lesz. | |
* | |
| (elő-haladás) ösz. fn. Előre menés, előmenetel, tulajdon és átv. értelemben. Előhaladás a munkában. Nemzeti előhaladás. | |
* | |
| (elő-haladási) ösz. mn. Előhaladáshoz tartozó, azt illető, arra vonatkozó. Előhaladási eszközök, módok. | |
* | |
| (elő-hám) ösz. fn. A hámnak azon része, mely a befogott lónak szügyét fekszi meg, máskép: szügyelő. V. ö. HÁM. | |
* | |
| (elő-hang) ösz. fn. A nyelvészetben valamely szónak kezdő betűhangja. Viszonyban állnak vele a bel- és utóhangok, pl. ebben: rom, az r előhang, o belhang az m utóhang. (Anlaut. Inlaut. Nachlaut). | |
* | |
| (elő-has) ösz. fn. Az emlős állatok nőstényeinek első vemhes állapota, terhessége. | |
* | |
| (elő-hasi) ösz. mn. Mondják emlős állatok, különösen házi barmok első szülötteiről. Előhasi bárány, borju. Különbözik: előhasú; ez az anyáról, amaz a szülöttről mondatik. | |
* | |
| (elő-hasú) ösz. mn. Emlős nőstény állat, mely legelőször fogamz, első teherben jár. Előhasú tehén, kancza. Midőn emberről van szó, csak tréfás értelemben használtathatik. Előhasú menyecske. Rátartja magát mint az előhasú menyecske. (Km). | |
* | |
| (elő-ház) ösz. fn. A háznak eleje, pitvara, tornácza. | |
* | |
| (elő-hegy) ösz. fn. Aránylag alacsonyabb hegy, mely nagyobb hegylánczolatnak elejét, kezdetét teszi. Zobor a kárpátoknak egyik előhegye. V. ö. ELŐFOK. | |
* | |
| (elő-hely) ösz. fn. Udvarféle tér, nyilás, pl. ház, templom előtt. | |
* | |
| (elő-hěngěrědik) ösz. k. 1) Előre~, 2) Elébehengeredik. V. ö. ELŐ, ELÉ. | |
* | |
| (elő-hěngěrít) ösz. áth. 1) Előre~, 2) Elébe hengerít. V. ö. ELŐ, ELÉ, és HENGERÍT. | |
* | |
| (elő-hí) ösz. áth. Valakit hí, hogy jőjön elő, azaz előre. Ha azt jelenti, hogy a hívott jőjön szem elébe, akkor szabatosabban: eléhí. | |
* | |
| (elő-hír) ösz. fn. Előre jövő híre valaminek, a miből az egész eseményt még nem tudjuk, hanem annak csak némi rövid kivonatát. | |
* | |
| (elő-hirdető) ösz. fn. l. ELŐHIRNÖK. | |
* | |
| (elő-hirnök) ösz. fn. Hirnök, ki valami felől előlegesen rövid, ki nem merítő tudósitást hoz. Átv. ért. valamely jövendő eseménynek előjele. Némely tengeri madarak rendkivüli süvöltései közelgető vésznek előhirnökei. Gyógytanban: megelőző kórjel, a többi kórjelek között az első. | |
* | |
| (elő-hivás) ösz. fn. Felszólítása valakinek, hogy jőjön elé, jelenjen meg. Szabatosabban: eléhivás. V. ö. ELŐHÍ. Az első elő- v. eléhivásra megjelenni. | |
* | |
| (elő-hord) ösz. áth. 1) Többet, többfélét egymás után eléhoz, elérak. Előhordani az ellenség elől elrejtett kincseket. 2) Szóval, beszédben elészámlál, említésbe hoz. Előhordani a régi történetekből a legjelesebbeket. Hetet, havat előhordani. Szabatosabban: eléhord. V. ö. ELŐ, (3). | |
* | |
| (elő-hoz) ösz. áth. 1) Bizonyos tárgyat elévesz, elémutat, eléad. Előhozni a könyvet. 2) Valamit említ, szóba hoz. Előhozni a régi jó időket. Kérlek, csak azt ne hozd elő. Szabatosabban mindkét értelemben: eléhoz. V. ö. ELŐ, (3). | |
* | |
| (elő-hozakodás) ösz. fn. Valamely tárgynak, eseménynek kölcsönös egymásközti megemlítése, szóba hozása. V. ö. ELŐHOZ. | |
* | |
| (elő-hozakodik) ösz. k. Beszédközben valamely tárgy, esemény felől említést tesz, róla mással együtt beszélget, s mintegy kedve telik benne, hogy szóba hozhatja. Borozás és nyájaskodás közben holmi fiatalkori kalandokról előhozakodni. Néhutt a köznép hibásan mondja: előhuzakodik. V. ö. ELŐHOZ. | |
* | |
| (elő-idéz) ösz. áth. 1) Idézés által eléállít, előjönni parancsol. Előidézni a bepanaszlottakat, a vád alatt lévőket. 2) Átv. ért. az elmultakat szóval vagy gondolattal, képzelettel felhozza, reájok hivatkozik. Az ifju kor örömeit előidézni. Szabatosabban: eléidéz. V. ö. ELŐ, (3). | |
* | |
| (elő-idézés) ösz. fn. 1) Eléhivás, idézés által. A vádlottak előidézése. 2) A multaknak szóval vagy gondolattal visszahozása, reájok hivatkozás. V. ö. ELŐIDÉZ. | |
* | |
| (elő-idő) ösz. fn. Előttünk elfolyt, különösen régebbi idő, hajdankor, őskor, előkor. Regék a magyar előidőből. (Kisf. S). "Előidéknek (előidőknek) históriáit." Bécsi cod. | |
* | |
| (elő-ing) ösz. fn. Fél, s a deréknak csak első részét takaró üngöcske, melyet az alsó üngre veszünk, s mely rendenen fínomabb szövetből, s czifrábban van varrva. Megfordítva: ingelő v. üngelő. | |
* | |
| (elő-irományok) ösz. többes fn. Irományok, melyek valamely ügynek eredetét, kezdetét, első vagy előbbi kezdését tárgyazzák, magokban foglalják. Valamely pernek előirományai. (Anteacta). | |
* | |
| (elő-ismeret) ösz. fn. Ismeret, melylyel birnunk előlegesen szükséges, hogy az illető tárgyat illőleg felfogjuk, s róla rendszeres tudomást szerezzünk. A tudományos bevezetések előismereteket foglalnak magukban. Bölcsészeti, természettani előismeretek. | |
* | |
| (elő-itélet) ösz. fn. 1) Itélet, melyet valamely tárgyról hozunk, mielőtt azt illően megvizsgáltuk, megismertük volna. 2) Szélesb ért. minden vélemény, melylyel valami iránt vagyunk, de alapos okát adni nem tudjuk. 3) Elfogultságon, részrehajláson, ellenszenven stb. alapuló hibás itélet, bal itélet. Előitélettel lenni, viseltetni valami iránt. Előitéletektől megszabadulni. Előitéletből állítani valamit. Köz, megrögzött előitélet. | |
* | |
| (elő-íz) ösz. fn.: Érzés, melyet valamely élvezet előre gerjeszt bennünk, melynek oly kellemes hatása van reánk, mintha már valósággál élveztük volna. Mennyei boldogság előíze. | |
* | |
| (elő-jár) ösz. önh. Gyalog vagy lóháton, kocsin, hajón stb., mások előtt megy. | |
* | |
| (elő-járó) ösz. fn. l. ELŐLJÁRÓ. | |
* | |
| (elő-járóban) ih. Előre; addig is, mig a többi következik. Nesze egy-két forint előjáróban. Elég lesz ez előjáróban. | |
* | |
| (elő-járó-beszéd) ösz. fn. l. ELŐBESZÉD. | |
* | |
| (elő-játék) ösz. fn. Általán, a főjáték előtt adatni szokott játék, mely a főjátéknak mintegy próbája s előhirdetője. Harczi, tűzi előjáték. Különösen, a szinjátékokban rövid darab, melyet a fő darab előtt adnak. Ellentéte: utójáték. | |
* | |
| (elő-játszó) ösz. fn. Személy, ki az előjátékban részt vesz; ki abban szerepel. Különösen a zenében, ki a többi zenészeket vezeti. | |
* | |
| (elő-jegyez) ösz. áth. Valamit előre vagy előlegesen följegyez, beír, beigtat. Használják leginkább a telekkönyvelésnél, például, midőn valaki nem bír a betáblázásra, vagy bekeblezésre nézve elészabott minden kellékkel ellátott okiratot, tehát a nyilvánkönyvbe föltételes beigtatást eszközöl, t. i. oly föltétel alatt, hogy bizonyos idő alatt jogát teljesen igazolja. A kereskedői könyvvitelben am. az ügyletet az előjegyzékbe (első följegyzési könyvbe) írni. | |
* | |
| (elő-jegyzék) ösz. fn. Jegyzék, mely valamiről, valamely bejegyzendő tárgyról előre vagy előlegesen vezettetik. Ilyen a telek- vagy nyilvánkönyvi lap azon része, melybe az előjegyzés történt. Ilyen a kereskedők azon könyve, melybe a naponként eléforduló ügyek történeti hűséggel azonnal bevezettetnek; első följegyzési könyv (Prima-Nota-Buch v. Prima Nota), a nélkül, hogy itten különös felszámítás tárgyaiul szolgálnának. | |
* | |
| (elő-jegyzés) ösz. fn. Cselekvés, midőn előjegyzünk. V. ö. ELŐJEGYEZ, ELŐJEGYZÉK. | |
* | |
| (elő-jel) ösz. fn. Jel, mely bizonyos jövendőt mutat vagy gyaníttat. A nyavalyának, időváltozásnak előjelei. | |
* | |
| (elő-jelenség) ösz. fn. l. ELŐJEL. | |
* | |
| (elő-jog) ösz. fn. 1) Jog, melylyel valaki mások előtt bír, és élhet, melylyel mások nem birnak, s nem élhetnek. A nemességnek hazánkban nincsenek többé előjogai. 2) Jog, melynél fogva valaki előbb tehet valamit, mint más. Így, az eladott házat megtartani, néhol előjoga van a szomszédnak más egyebek előtt; ennélfogva vételi előjoggal bír. | |
* | |
| (elő-jő v. -jön) ösz. önh. Szem elébe, nyilvánosságra jön; elékerül; ami eltévedt vagy elveszett, visszatér. Előjöttek a bujdosók. Előjöttek az eltévedt csikók. Jobban: eléjő. V. ö. ELŐ, (3). | |
* | |
| (elő-kap) ösz. áth. Magához kap, közel ragad. Előkapott egy dorongot, s azzal ütött hozzám. Jobban: elékap. V. ö. ELŐ, (3). | |
* | |
| (elő-kapu) ösz. fn. Épület-, kert stb. elején levő kapu, főkapu. Ellentéte: oldal vagy hátulsó kapu. Átv. ért. fő nyilás, fő rés, melyen valahová be lehet menni, hatni. | |
* | |
| (elő-kaszás) ösz. fn. Kaszás, ki a kaszások sorában legelül jár. | |
* | |
| (elő-kelhető) ösz. mn. Aki bizonyos társadalmi viszonyokban, pl. hivatalban, rangban előmenetelt tehet, nagyra, sokra viheti dolgát, kiből előkelő ember válhatik. | |
* | |
| (elő-kelő) ösz. mn. 1) Nagyobb, felsőbb rangban, hivatalban levő. Előkelő urak, kir. tisztek. 2) Nagyobb birtoku. Előkelő nemesember. Előkelő közbirtokos. Előkelő polgár. 3) Tekintetben levő, tekintélylyel, hírrel, névvel bíró. Előkelő ügyvéd, iró, táblabíró. 4) A hivatalosan végzendő ügyek között első helyen álló, legsürgetősebb. (Praeferentialis). | |
* | |
| (elő-kelőleg) ösz. ih. Mindenek előtt, legelsőben, kiválólag. | |
* | |
| (elő-kép) ösz. fn. 1) Utánzásul kiállított kép, pl. mely után a festész fest, a rajzoló rajzol. Szélesb ért. minden tárgy, dolog, mely utánzási példa gyanánt hozatik vagy állíttatik elé. A katona jeles vitézeket, a költő híres költőket vegyen előképül. Böcsületes emberek legyenek előképeink. 2) A vallástudorok, kivált a régiek, előképeknek (typus) nevezték az ó szövetségi szertartásokat és eseményeket, mennyire azok a Messiás eljövetelére, életére s halálára vonatkoztak, s azt ábrázolák. Így Mózses érczkígyója a pusztában, ezen vallástudorok szerént előképe volt Krisztus urunk fölfeszíttetésének. | |
* | |
| (elő-képen) ösz. ih. Előleg, előlegesen, előjáróban. | |
* | |
| (elö-kerekědik) ösz. k. 1) Hirtelen, véletlenül eléáll, eléterem. Azt sem tudjuk, honnan, csak egyszerre előkerekedett. 2) Valamiből bizonyos eredmény jön létre. A pesti nemzeti szinház önkéntes adakozásokból kerekedett elő. Jobban: elékerekědik. V. ö. ELŐ, (3). | |
* | |
| (elő-kér) ösz. áth. Valamit eléadatni, eléhozatni kér. Előkéri az ügyeit illető irományokat. Jobban: elékér. V. ö. ELŐ, (3). | |
* | |
| (elő-keres) ösz. áth. Keresve eléhoz, eléállít. Előkeresni az elhányt-vetett könyveket, leveleket. Jobban: elékeres. V. ö. ELŐ, (3). | |
* | |
| (elő-keresés) ösz. fn. Cselekvés, kutatás, mely által valamit előkeresünk. V. ö. ELŐKERES. | |
* | |
| (elő-kerget) ösz. áth. Kergetve eléterel, eléhajt. Előkergetni a nyájba vegyült idegen juhokat. V. ö. ELŐ, (3), és KERGET. | |
* | |
| (elő-kerít) ösz. áth. Járva, kelve fáradsággal, mintegy ide-oda keringve eléállít, eléteremt. Akárhonnan, de előkeríti.
"A csengeri temetőn Elvesztettem a kendőm, Hej kedves barna szeretőm Kerítsd elő a kendőm." (Népd). Jobban elékerít. V. ö. ELŐ, (3). | |
* | |
| (elő-kerűl) ösz. önh. 1) Hoszszasb ide-oda bolygás, csavargás, eltünés után ismét szem elé jön, eléterem, eléáll. Az elveszett marha előkerült. 2) Eléfordúl, megtörténik. Ez a dolog sokszor előkerül. Némely kicsapongások csaknem minden tisztujitáson előkerültek. Jobban: elékerűl. V. ö. ELŐ, (3). | |
* | |
| (elő-készit) ösz. áth. 1) Valamit előre rendbe hoz, előrak. Előkészitni az uti táskát, a vadász eszközöket. 2) Valakit valamire előlegesen képez, alkalmassá tesz, vagy tenni iparkodik. Előkészitni a tanulókat nyilvános vizsgálatra. Előkészitni a beteget a halálra, azaz a halál kínainak s elválás fájdalmainak eltürésére. | |
* | |
| (elő-készület) ösz. fn. 1) Előleges rendbehozás, rendbeszedés. Megtenni az utazási előkészületeket. 2) Intézkedés, rendelkezés a jövendőkre nézve; előgondoskodás. Előkészület a történhető tűzveszélyre, éhségre, dögvészre. 3) Előleges képzés valamely tudományra, gyakorlatra. Próbatéti előkészületek. | |
* | |
| (elő-kiált) ösz. áth. Kiáltva eléhí valakit. Előkiáltani a szolgát. Jobban: elékiált. V. ö. ELŐ, (3). | |
* | |
| (elő-kor) ösz. fn. l. ELŐIDŐ. | |
* | |
| (elő-könyv) ösz. fn. Kereskedők, iparűzők stb. első följegyzési könyve, melybe a megtörtént üzletek, különösen időrend, és folyó szám szerént jegyeztetnek föl. (Strazza). | |
* | |
| (elő-kötő) ösz. fn. Munkások, mesteremberek, boltosok stb. köténye. | |
* | |
| (elő-követ) ösz. fn. Követ, futár, ki a teljes követség előtt, mint hirnök, előleges tudósításul küldetik valahová. Előkövetet bocsátani az ellenség táborába. | |
* | |
| (el-öl) ösz. áth. Valamely lassu, rejtettebb szerrel elemészt, elveszt, élettől megfoszt; egymás után többeket megöl. Étetővel elölni az egereket, patkányokat. Elöli a sok munka, és virrasztás. Elöli a bor-, pálinkaivás. Átv. ért. elnyom, kiirt, megszüntet. Elölni valakiben a becsületérzést. | |
* | |
| (el-ő-l am. elő-el) névutó. ELŐLEM, ELŐLED, ELŐLE, ELŐLÜNK, ELŐLETEK, ELŐLÖK. Jelent távozást valamely tárgytól, különösen annak elejétől, szinétől. Ház elől elseperni a szemetet. Takarodjál szemem elől. Ne fuss az ellenség elől. Elteszik az ebek elől. (Km). Lehet így is szólni: háznak előle, szememnek előle, ellenségnek előle; s ekkor az erősebb hangsuly az utóbbi szón fekszik, úgy hogy ház elől (nem más, pl. templom, kert stb. elől) és háznak előle (nem másunnan, pl. mellőle, alóla) különböző értelműek. V. ö. HANGSÚLY. Ezen névutó megfelel e kérdésre: honnan? Különbözik: elül. | |
* | |
| (el-ő-ül) ih. és igekötő. Megfelel ezen kérdésre: hol? miért helyesebben elül (= előül), mintha mondanók: előként v. mint elő, első. Elül (azaz előként, mint első) állani, elül futni. Elül hátul. Ilyenek az alul, körül stb. határozók is, melyeket az alól, köről névutóktól meg kell különböztetni. Egyébiránt a közönséges nyelvszokás az elemzés ellenére, úgy látszik a szebb hangzás kedveért, többnyire elől-t mond és ír mind a törzsben mind a származékokban, pl. előljáró, előljáróság, előlmegy, előlről stb. ezek helyett: elüljáró, elüljáróság, elülmegy, elülről. Elől tűz, hátul víz. (Km.) e helyett: elül tűz stb. S amennyiben a szabatosság rovására nem történik, kétséget nem szenved, hogy a szebb hangzás (ha a gyakorlatba átmegyen) az elemzést mindig háttérbe szorítja. Így lettek önt, ont, ront, bont stb. is ömt, omt, romt, bomt helyett, s hogy rokon példákat idézzünk: utól, jól stb. utúl (utó-ul), júl (jó-ul) stb. helyett. | |
* | |
| (elő-lát) ösz. áth. Előre lát; előgondosságból némely dolgokról előre intézkedik. | |
* | |
| (elő-látás) ösz. fn. Előre látás; előre gondoskodás. | |
* | |
| (elől-bocsát) ösz. áth. Maga vagy mások előtt ereszt. | |
* | |
| (elő-lé) ösz. fn. Must, mely a megmuszkolt szőlőből sajtólás nélkül foly ki, máskép: előbor. | |
* | |
| (el-ő-leg) ih. Előre, minden mások előtt. Előleg el kell mondanom, hogy stb. Vedd előleg ezen ajándékot. Bölcsészettanilag: valamit előleg megismerni, am. nem tapasztalatból, hanem észből, elméletből tudni. (A priori). | |
* | |
| (mint föntebb) fn. tt. előleg-ět. Előlegezett öszveg. | |
* | |
| (elő-legény) ösz. fn. A hadi sorokban azon legény, ki az előbbi sorban a másik előtt közvetlenül áll. (Vormann). | |
* | |
| (el-ő-leg-es) mn. tt. előleges-t v. ~et, tb. ~ek. 1) Mások előtti, ami elül áll, van, létezik, tétetik. Előleges munkálatok, ismeretek, készületek. 2) A kiszabott, rendelt időnek előtte való. Előleges fizetés, előleges házbér. (Anticipativus). 3) Az ügyek kezelésében a tőbbinél előbbre való, sürgetösb. (Praeferentiatis). 4) Tapasztalat előtti. V. ö. ELŐLEG, (1). | |
* | |
| (el-ő-leg-es-en) ih. Megelőzőleg előre, a kirendelt határidőnek előtte. Előlegesen lefizetni a haszonbért. V. ö. ELŐLEG, (1). | |
* | |
| (el-ő-leg-ěz) áth. m. előlegěz-tem, ~tél, ~ětt. Midőn a vevő, áruszerzéseknél az eladónak még az áru átadása előtt pénzt ad. Általán: valamely bért, díjat előbb kiad, mintsem azt megszolgálták volna. | |
* | |
| (el-ő-leg-ěz-és) fn. tt. előlegězés-t, tb. ~ek. Előleges fizetés. | |
* | |
| (el-ő-leg-ěz-et) fn. tt. előlegězet-ět. Valamely áru vagy szolgálat, hivatal, haszon fejében előre fizetett öszlet. | |
* | |
| l. ELŐLEGĚZET. | |
* | |
| (elől-éneklő) ösz. fn. Ki az éneket kezdi, vagy az ének sorait, verseit a többi előtt elénekli. Búcsujárók előléneklője. | |
* | |
| (elő-lép) ösz. önh. Lépve előre megy. A hadi rendből előlépni. Átv. ért. Valamely hivatalnak, rangnak felsőbb fokára jut, emelkedik. A fő tiszt elhunytával az alsóbb tisztek előlépnek. Különbözik elélép, lépj elé. V. ö. ELŐ, (3). | |
* | |
| (elő-lépés) ösz. fn. 1) Lépve előre menés, előre haladás. 2) Átv. ért. rangban, hivatalban tett előmenetel, előhaladás. 3) A változó láznak azon tulajdonsága, midőn rohama a szokott időt megelőzi, vagyis a rendes időnél korábban üt ki. (Prolepsis). V. ö. ELŐLÉP. | |
* | |
| (elő-lépő) ösz. mn. 1) Lépve előre menő. 2) Kórtanilag, a változó lázról mondják, midőn rohama a szokott időt megelőzi. Előlépő hidegláz. (Prolepticus). | |
* | |
| (elő-léptet) ösz. áth. Engedi, vagy parancsolja valakinek, hogy lépve előre menjen, előnyomúljon. Átv. ért. előmozdít, valamely rangban, hivatalban magasabb fokra emel. A királyi táblától előléptetni valakit a hétszemélyeshez. | |
* | |
| (elő-léptetés) ösz. fn. Engedmény, vagy parancs, melynél fogva valaki előre megy, előre halad. Átv. ért. valakinek bizonyos rangban, hivatalban magasabb fokra emelése. | |
* | |
| (elől-érő) ösz. mn. Korán érő; ami a hasonnemüek között előbb érik meg. Előlérő körte, alma, burgonya. | |
* | |
| (elől-futó) ösz. mn. és fn. Általán, ki többek közől legelül fut. Különösen l. KENGYELFUTÓ. | |
* | |
| (elől-hátul) ösz. ih. Elül is, hátul is; szemben is, hát mögött is. Elől-hátul rongyos. Elől-hátul csalják. | |
* | |
| (elől-imádkozik) ösz. k. Az imádság szavait a többi előtt elmondja, melyeket emezek ismételnek; vagy, az imádság első szavait kezdi, első részét elmondja. | |
* | |
| (elől-ízlés) ösz. fn. Előleges megkóstolás. | |
* | |
| (elől-jár) ösz. önh. A járók között első helyet foglal.
Szirmay Lajos előljár, A török hadd víjjon bár; Magyar magyart rontja, kár! Bár több esze volna már. (Szirmay Hung. in Par.). | |
* | |
| (elől-járó) ösz. fn. 1) Tulajd. elül menő, a többieket vezető; más valamit megelőző. Előljáró kos; előljáró ürü, bak; előljáró követ; előljáró beszéd. 2) Átv. ért. erkölcsi társulatnak feje, főnöke, parancsolója. Világi, egyházi, katonai előljáró. Megyei, városi, falusi előljáró. Kolostori, intézeti, oskolai előljáró. Előljáróknak szótfogadni; előljárók ellen feltámadni. Az előljárók példával is járjanak elő. 3) Nyelvtanilag a viszonyszó neve oly nyelvekben, hol ez a nevek előtt szokott állani, mint a latin, hellen, német nyelvben és számtalan másokban. (Praepositio). | |
* | |
| (elől-járóban) lásd: ELŐJÁRÓBAN. | |
* | |
| (elől járó-beszéd) ösz. fn. l. ELŐBESZÉD. | |
* | |
| (elől-járói) ösz. mn. Előljáróra vonatkozó, azt illető, ahhoz tartozó. Előljárói hivatal, tiszt, kötelesség, jog. Előljárói parancs, engedelem, hatalom, akarat. Előljárói szigor, okosság, eszélyesség, fölügyelés. Előljárói példa. | |
* | |
| (elől-járóilag) ösz. ih. Előljárói hivatalból; mint előljáró. Előljáróilag felszólítani, inteni, megdorgálni valakit. | |
* | |
| (elől-járólag) ösz. ih. Előlegesen, bevezetésképen előre bocsátva. Előljárólag elmondani valamit. | |
* | |
| (elől-járóság) ösz. fn. A testülethez tartozó előljárók öszvege; felsőség; előljárói kar. Egyházi, világi, katonai előljáróság. Az előljáróságra hallgatni, azt tisztelni. | |
* | |
| (elől-járósági) ösz. mn. Előljáróságot illető, ahhoz tartozó, arra vonatkozó. Előljárósági rendeletek, intézkedések. | |
* | |
| (elől-kel) ösz. ige; régies, még pedig áthatólag: "És íme a csillag, kit láttak vala napkeleten, előlkeli vala (praecedit) őket." Tatrosi cod. Különbözött régente is: eleibe kel (obviam it). Ugyanott. Máté 25. | |
* | |
| (elől-lovagol) ösz. önh. Lóháton mások előtt megy, másokat vezet. Előllovagolni a díszmenetben. | |
* | |
| (elől-megy) ösz. önh. Az együtt menők között első helyet foglal. | |
* | |
| (elő-lovag) ösz. fn. Ki lóháton megy elül, ki a többi lovagot, vagy többi fogatot lóháton vezeti. Köznyelven, és romlott német nyelven: fullajtár. (Vorreiter). | |
* | |
| (elő-lovagol) ösz. önh. Előre lovagol, azaz, lóháton hátulról előre nyargal, előre vágtat, rúgtat. Különbözik ettől: előllovagol. | |
* | |
| (elő-lövel) ösz. önh. Kilőtt nyíl, golyó stb. módjára vagy sebességével előre repűl, előre hat, elfénylik. Előlövelnek a nap sugarai. Előlövelnek az ellenség fényes fegyverei. | |
* | |
| (el-ől-ről) l. ELÜLRŐL. | |
* | |
| (el-ől-ső) mn. régiesen, a mai első helyett. "Sokan lesznek kedeg előlsők utólsók és utólsók előlsők." Tatrosi cod. | |
* | |
| (elől-ül) ösz. önh. 1) Általán, az ülési rendben első helyet foglal; az asztal fejénél vagy az ülők sorában legelső helyen ül. 2) Különösen, valamely gyülekezet, tanács stb. üléseiben elnökösködik. V. ö. ELNÖK. | |
* | |
| (elől-ülés) ösz. fn. 1) Első helyen ülés. 2) Valamely testület, tanács üléseinek vezetése. | |
* | |
| (elől-ülő) ösz. fn. Újabb időben a hivatalos nyelvben meg kezdik különböztetni az elnöktől. T. i. 'elnök' jelenti a testület rendszerénti vagy ily minőségben kinevezett, megválasztott főnökét; 'előlülő' pedig, ki amannak helyét csak akadályoztatása esetében pótolja. Például, valamely törvényszéknek csak egy rendes elnöke van, de egyszerre három tanácsban is tart ülést; azon tanács vezetőjét, hol a rendes elnök nincs jelen, csak előlülőnek nevezik. | |
* | |
| (elől-ülői) ösz. mn. l. ELNÖKI. | |
* | |
| (elől-ülőség) l. ELNÖKSÉG. | |
* | |
| (elő-mász) ösz. önh. Mászva előjön. V. ö. MÁSZ. | |
* | |
| (el-ő-m-be) ih. Megfelel e kérdésre: hová? Tulajdonkép am. az előttem levő helyre. Előmbe ne szaladj. Különbözik: hogy mersz elémbe jönni? V. ö. ELŐ, (3). | |
* | |
| (elő-megy) ösz. önh. Előre halad, előre nyomúl, előmenetelt tesz. Előmenni a hivatalokban, az erkölcsökben, a tudományokban. | |
* | |
| (elő-menet) ösz. fn. l. ELŐMENETEL. | |
* | |
| (elő-menetel) ösz. fn. Erkölcsi, szellemi, társadalmi előre haladás, fölebb jutás. Előmenetelt tenni a müveltségben; előmenetelt tenni az idegen nyelvekben. | |
* | |
| (elő-menny) ösz. fn. Némely szent atyák tanitása szerént azon túlvilági hely, melyben az Üdvözitőnek eljövetele előtt élt és jámborul megholt atyák lelkei tartózkodtak, míg a Megváltó halála által a valódi mennybe érdemesíttettek. Átv. ért. a boldogságnak és üdvösségnek előérzete, s mintegy tornácza, vagy csarnoka: mennycsarnok. Az üdvösségnek előmennyébe jutni. Egyébiránt e szó még divatba nem jött, s úgy látszik a német Vorhimmel után van fordítva. | |
* | |
| (elő-menő) ösz. mn. Átv. ért. erkölcsileg, szellemileg, társadalmilag előre haladó, fölebbre, magasabbra ható. Tudományokban előmenő ifjak. | |
* | |
| (el-ömlik) ösz. k. Ömölve szétmegy, elfoly. Elömlik a megtaszított csöbörből a víz. V. ö. ÖMLIK. | |
* | |
| puszta Abaúj megyében. Helyr. ~Monaj-on, ~ra, ~ról. | |
* | |
| (elő-mond) ösz. áth. 1) Előre, a többiek előtt mond valamit, pl. némely helyeken és vidékeken a templomi éneket. 2) Eléad, eléterjeszt s ekkor jobban: elémond. V. ö. ELŐ. | |
* | |
| (elő-mondás) ösz. fn. 1) Előremondás. 2) Eléadás. (Recitatio). | |
* | |
| (elő-mondat) ösz. fn. A körbeszédnek v. körmondatnak első része, mely addig tart, mig az előre ment kötszó igénye ki nem egészűl; miért az előmondat állhat egy vagy több almondatokból. Az előmondatnak az utómondat felel meg. Némelyek szerént előszak, utószak, pl. Ha már az is szánakozást érdemel, aki a hasznost, a szépet és jót egyedül külföldi öltözetben tudja ismerni és szeretni (előmondat): mit fogunk még a szerencsétlenről tartani, ki gyöngeségeiben is külföldiséget akar dicsekedőleg éreztetni? (Kölcsey). | |
* | |
| (elő-mozdít) ösz. áth. Tulajd. ért. helyéből, nyugvásából valakit előtol, előre indít. V. ö. MOZDÍT. Átv. ért. valakit magasabb polczra, hivatalra jutni segít; vagy akármely ügynek haladását, menetelét elősegíti. Előmozdítani valakit hadnagyságból kapitányságra. Előmozdítani a kérelmezők folyamodásait. Előmozdítani a honi műipart. | |
* | |
| (elő-mozditás) ösz. fn. Tulajd. ért. valaminek nyugvó helyéből elinditása, előre tolása. Átv. ért. magasabb rangra, hivatalra juttatás; valamely dolognak, ügynek elősegitése, siettetése. V. ö. ELŐMOZDÍT. | |
* | |
| (elő-mozditó) ösz. mn. és fn. Előre inditó; hivatalra, rangra emelő; valamely ügyet, dolgot elősegitő, siettető. Műipart előmozdító eszközök, intézkedések, jutalmak stb. A könnyű közlekedés, a jó utak nagy előmozdítói a kereskedésnek. | |
* | |
| (el-ömöl) ösz. önh. l. ELÖMLIK. | |
* | |
| (elő-munka) ösz. fn. Előkészület valamely munkához, bevezetés a munkába. Az épitésnek egyik előmunkája az anyag eléállítása. | |
* | |
| (elő-munkálat) ösz. fn. Előleges készületek, intézkedések, melyeket tenni kell, mielőtt valamely munkába bele kaphatnánk. Vaspályai előmunkálatok, a vonal kimérése, kisajátítás stb. | |
* | |
| (elő-must) ösz. fn. l. ELŐBOR, ELŐLÉ. | |
* | |
| (elő-mutat) ösz. áth. 1) Valamit látás végett eléterjeszt, megmutat. Előmutatni az eddig rejtve tartott kincseket. 2) Váltót, bankjegyet, kötelezvényt, kifizetésül eléterjeszt. 3) Bizonyitványokat hoz elé. Helyesebben: elémutat; V. ö. ELŐ, (3). | |
* | |
| (elő-mutatás) ösz. fn. Bizonyitványok, váltók, kötelezvények, szerződvények stb. eléterjesztése. V. ö. ELŐMUTAT. | |
* | |
| (elő-mutató) ösz. fn. Személy, ki olyan kötelező iratot (például, bankjegyet, kamatszeletet stb.), melyben a fizetés csak a birtoklónak (au porteur) igértetik, a nélkül, hogy ennek neve kiirva volna, kifizetés végett a fizetőnek bemutat, elémutat. (Porteur). | |
* | |
| (elő-név) ösz. fn. A magyar nyelvben tulajdonkép előnévnek mondatik azon név, mely a nemzetségi vezeték név előtt áll, (Praedicatum); pl. Zerínvári gr. Zrinyi Miklós, Széki gr. Teleki József. | |
* | |
| (elő-nevez) ösz. áth. Nevénél vagy neveiknél fogva többeket megnevez, elészámlál, eléhí. Előnevezni valamely nemzetség legjelesb őseit. Előnevezni a tanuló ifjak közől a legjobb erkölcsüeket. Jobban: elénevez. V. ö. ELŐ, (3). | |
* | |
| (el-önt) ösz. áth. 1) Edényből valamely híg anyagot elfolyat. Elönteni a palaczkból a bort. 2) A kiömlött, megáradt víz, bizonyos tért elföd, eltakar. A Tisza elöntötte a réteket, legelőket. V. ö. EL és ÖNT. | |
* | |
| (el-öntés) ösz. fn. Valamely híg anyagnak elfolyatása. | |
* | |
| (el-öntöz) ösz. áth. Valamely híg testet, pl. vizet, bort, sert, olajat stb., több ízben elfolyat. Siettében elöntözte a korsóban vitt bort. V. ö. ÖNTÖZ. | |
* | |
| (el-ő-ny) fn. tt. előny-t, tb. ~ök. 1) Kedvező körülmény bizonyos czél elérésére, melynél fogva ahoz előbb eljuthatunk, mint más, tehát mintegy előkedvezés, pl. a játékban, azon játszó, ki a kikérő után legutósó, azon előnynyel bír, hogy üthet, s az ő lapját el nem üthetik; de ezen előnyből csak úgy lehet nyeresége, ha ütőkártyája van. 2) Előjog vagy igény valamihez. A kihalt tisztviselő helyére legtöbb előnye van annak, ki a fokozati rendben legközelebb állott utána. | |
* | |
| (elő-nyár) ösz. fn. Nyár kezdete, nyár eleje, mely a mi éghajlatunk alatt szent Iván havára esik. | |
* | |
| (elő-nyomul) ösz. önh. Nyomról nyomra előhalad; előre hat, előre tódúl, tolakodik. Előnyomúl az ellenség. V. ö. NYOMÚL. | |
* | |
| (elő-nyomulás) ösz. fn.Nyomról nyomra előre lépés, haladás, előre hatás, tódulás, tolongás. | |
* | |
| (el-ő-ny-ös) mn. tt. előnyös-t v. ~et, tb. ~ek. Ami előnynyel jár, ami bizonyos czél elérésére különösen kedvező. | |
* | |
| (el-ő-ny-ös-ség) fn. tt. előnyösség-ět. Előnyös állapota vagy tulajdonsága valaminek. V. ö. ELŐNYÖS. | |
* | |
| (el-ő-ny-telen) nm. tt. előnytelen-t, tb. ~ěk. Ami előnynyel nem jár, előny nélküli. V. ö. ELŐNY. | |
* | |
| (elő-orom) ösz. fn. Hegynek, épületnek, várműnek, bástyázatnak előre nyomuló teteje, homlokzata. | |
* | |
| (elő-oszt) ösz. áth. Kártyajátékban, am. az osztást megkezdi. | |
* | |
| (elő-örsök) tb. fn. tt. előörsök-et. Háboruban így neveztetnek azon katonák, kik az ellenség ellen nyomuló hadsereget megelőzik, s az ellenség mozdulatát őrszemmel tartják. (Vorposten). V. ö. ÖRS. | |
* | |
| (elő-ősz) ösz. fn. Őszi évszak kezdete, mely ami éghajlatunk alatt sz. Mihály havára esik. | |
* | |
| (elő-pad) ösz. fn. A bányaolvasztókban a kemencze előtt levő pad v. padka, mely fölött a kemencze szája v. katlan be van vágva. | |
* | |
| (elő-parancsol) ösz. áth. Valakinek megparancsolja, hogy jőjön elő, azaz elé. Előparancsolni a szolgákat, jobbágyokat. Másképen és szabatosabban: eléparancsol. V. ö. ELŐ, (3). | |
* | |
| puszta Erdélyben, Felső-Fehér megyében; helyr. Előpatak-on, ~ra, ~ról. | |
* | |
| falu Pozsony megyében; helyr. ~Patony-ba, ~ban, ~ból. | |
* | |
| (elő-pénz) ösz. fn. Pénz, melyet végbement szerződés jeléül, s megerősítéseül adni szoktak; köznyelven: foglaló. | |
* | |
| (elő-posta) ösz. fn. l. ELŐKÖVET, ELŐHIRNÖK. | |
* | |
| (elő-rács) ösz. fn. Kapu, ajtó, vagy egy más rács elébe állított rács. V. ö. RÁCS. | |
* | |
| (elő-rajz) ösz. fn. 1) Valamely tervnek, pl. épület alapjának rajzban előadott képe. 2) Vázolat. Regénynek, szinműnek, hőskölteménynek stb. előrajza. V. ö. RAJZ. | |
* | |
| (elő-rajzol) ösz. áth. Valamely tervnek alapját, tárgynak külsejét, formáját, vázlatát rajzban eléadja. | |
* | |
| (elő-rang) ösz. fn. Első rang, előkelő állás a társaságban. | |
* | |
| (elő-rangos) ösz. mn. lásd: ELŐRANGÚ. | |
* | |
| (elő-rangú) ösz. mn. Előranggal biró, előkelő. Előrangu személy, hölgy. Előrangú tisztviselő. | |
* | |
| (elő-ránt) ösz. áth. Valakit vagy valamit rántva, kirántva 1) előmozdít, 2) elémutat. Előrántani a szegletbe bújt tolvajt. Előrántani a kebelbe dugott tőrt. Szabatosabban: eléránt. Amaz pedig tulajdonképen am. előre ránt. V. ö. ELŐ, (3). | |
* | |
| (el-ő-re) ih. 1) Viszonylik oly helyre, térre, mely egy másiknál elsőbb, vagyis valaminek elejéhez közelebbi, s megfelel ezen kérdésre hová? Előre futni, előre kiáltani, előre állani. A forgott ember nem csak hátra, hanem előre is néz. (Km.) 2) Oly időre, mely egy másikat jövőben megelőz, ezen kérdésre: mikor, mikorra? Előre megfizetni a házbért. Előre megjövendölni valamit. Jobb előre félni, mint utójára rettegni. (Km.) "Énekid közt hátra hagyál tekintenem s előre, de távol tájékokra." Kazinczy F. | |
* | |
| (l. fönebb). Biztatást jelent. Előre, előre! Előre legények! | |
* | |
| (el-öregědik) ösz. k. Elér valakit az agg kor; illetőleg az öregség jelei, bajai, gyöngeségei elétünnek nála. | |
* | |
| (el-öregědětt) ösz. mn. Erejéből, vén ember módjára, kifogyott; időnek előtte magát kiélt (ember). | |
* | |
| (el-öregszik) lásd: ELÖREGĚDIK. | |
* | |
| (előre-látás) ösz. fn. Tulajd. ért. a látási érzéknek azon működése, melynél fogva az előtte távol levő tárgyakat észre vagy szemügyre veszi. Átv. és köz ért. az okosságnak munkája és tulajdonsága, midőn a jövendőkről gondoskodik, azokat vizsgálja, s hozzájok képest intézkedik, rendelkezik. | |
* | |
| (előre-látható) ösz. mn. Amiről előre tudni lehet, hogy meg fog történni. | |
* | |
| (előre-látó) ösz. mn. Átv. okos, ildomos, gondos emberről mondjuk, ki előrelátással bír. l. ELŐRELÁTÁS. | |
* | |
| (előre-néző) ösz. mn. 1) Akinek szemei, figyelme az előtte távolra levő dolgokra szegezvék. 2) Átv. ért. jövendőről gondoskodó, a történhető dolgokra figyelő. | |
* | |
| (elő-repűl) ösz. önh. A repülőket megelőzi, elejökbe száll; a többi között legelül repül. A vadludak között a gunár előrepűl. Különbözik elérepűl, azaz valamely távolabb helyről ide, szem elé repűl, repűlve eléjön. | |
* | |
| (elő-rész) ösz. fn. Valamely egésznek azon része, mely elül van. A szegy és tarj a marhának előrészéből valók. | |
* | |
| (elő-réteg) ösz. fn. A rétegek között az, mely a többi előtt van, mely a többit takarja. V. ö. RÉTEG. | |
* | |
| (előre-vélt) ösz. mn. Mit előre föltettünk, azaz, miről eleve véltük, hogy úgy lesz, mint gondolók. Előre vélt engedelemből tenni valamit. (Praesumtus). | |
* | |
| (elő-robog) ösz. önh. Robogva eléjön, eléáll. Előrobognak a kocsik, hintók. Szabatosabban: elérobog. Amaz pedig am. előre robog. V. ö. ELŐ, (3). | |
* | |
| (elő-rohan) ösz. önh. Rohanva eléjön, elétódúl. Lesből előrohan az ellenség. Szabatosabban: elérohan, amaz pedig am. előre rohan. V. ö. ELŐ, (3). | |
* | |
| (elő-rostély) l. ELŐRÁCS. | |
* | |
| (el-örökít) ösz. áth. Valamely jószágot, birtokot, örökösen elad. Nemesi birtokait elörökíteni. | |
* | |
| (el-örökítés) ösz. fn. Cselekvés, illetőleg szerződés, mely által valamit elörökítünk, örökös eladás. | |
* | |
| (el-őröl) ösz. áth. 1) Az őrlést elvégzi. Malomba ment, el is őrölt. 2) Nagyon, kelletén túl megőröl. A darát előrölték. V. ö. EL, (2) és ŐRÖL. | |
* | |
| (elő-rugaszkodik) ösz. k. Előre rugaszkodik. Különbözik: elérugaszkodik, azaz rugaszkodva eléáll. | |
* | |
| (elő-ruha) ösz. fn. Előkötő, kötény. | |
* | |
| (el-ő-ös) fn. és mn. tt. elős-t v. ~et, tb. ~ek. Így nevezik néhutt Dunán túl azon kocsit, mely a többieket futtatás közben megelőzi. Elősnek hajts! | |
* | |
| (elő-salak) ösz. fn. Az érczek tisztításakor először elhulló salak. | |
* | |
| (elő-sáncz) ösz. fn. A várművekben azon sáncz, mely a többi között legkivülebb fekszik. | |
* | |
| (el-ő-ség) fn. tt. előség-ět. Köz nyelven: elsőség, felső rangfokozat; bizonyos személyes jog, melylyel mások nem birnak. (Praerogativa). | |
* | |
| (elő-segél) ösz. áth. Segédkezeket nyujtva előmozdít; valamire juttat. Elősegélni valakit bizonyos hivatalra. Különbözik: elésegél, azaz eléjönni segél; (bajból) kisegél. | |
* | |
| (elő-segélés) ösz. fn. Részvevő cselekvés, mely által valakit, vagy valamely ügyet előmozdítani iparkodunk. V. ö. ELŐSEGÉL. | |
* | |
| (elő-segít) l. ELŐSEGÉL. | |
* | |
| (elő-segítés) l. ELŐSEGÉLÉS. | |
* | |
| l. ELŐSÖR. | |
* | |
| (elő-sereg) l. ELŐHAD. | |
* | |
| (elő-siet) ösz. önh. Sietve előre tör; előre jutni siet. V. ö. ELŐ, (3) és SIET. Különbözik: elésiet, azaz sietve eléjön. | |
* | |
| (el-ösmér) ösz. áth. Valamit, ami más által állíttatik vagy bizonyíttatik, részéről is igaznak vall (Recognoscit). Némelyek hibásan használják félreösmér, eltéveszt, másnak ösmér helyett. V. ö. EL, (2). | |
* | |
| (el-ösmerés) ösz. fn. Cselekvés, melynél fogva valaki mások állitását részéről is igaznak vallja. V. ö. ELÖSMÉR. | |
* | |
| (el-ösmervény) ösz. fn. Bizonyságtevő okirat, melynél fogva valaki bizonyos dolgot magáról más valaki részére igaznak, valónak, hitelesnek vall. A fölperes elösmervényt adott a bírónak, a peres irományoknak magához vételéről. | |
* | |
| (elő-sorol) ösz. áth. Valamely sokaságnak, mennyiségnek egyes részeit sorban, sorról sorra eléadja, elészámlalja. Jobban: elésorol. V. ö. ELŐ, (3). | |
* | |
| (elő-sör) ösz. fn. A sörnek színe, mely a főzésben legelőször kifoly. | |
* | |
| (elő-szab) ösz. áth. Atv. ért. valamely teendőnek sorát, módját elrendeli. Jobban: elészab. | |
* | |
| (elő-szak) l. ELŐMONDAT. | |
* | |
| (elő-szalad) ösz. önh. Szaladva előre megy. Különbözik: elészalad, azaz szaladva eléjön. V. ö. ELŐ, (3). | |
* | |
| (elő-száll) ösz. önh. 1) Szállva előre megy, halad, repűl. Előszállanak az előhadak. Előszállanak a vándormadarak közt a hímek. 2) Szem elé repűl, repűlve eléjön. Ez utóbbi értelemben szabatosabb: elészáll. V. ö. ELŐ, (3). | |
* | |
| puszta, Fehér megyében; helyr. Előszállás-on, ~ra, ~ról. | |
* | |
| (elő-számla) ösz. fn. Előre, terv gyanánt csinált számla. V. ö. SZÁMLA. | |
* | |
| (elő-számlál) ösz. áth. Szám szerént elmond, megnevez. Előszámlálni a csatában elesett hősöket. Előszámlálni valakinek érdemeit. Jobban: elészámlál. V. ö. ELŐ, (3). | |
* | |
| (elő-számlálás) ösz. fn. Valamely többségnek, mennyiségnek számszerinti elmondása. V. ö. ELŐSZÁMLÁL. | |
* | |
| (elő-számol) ösz. áth. Valamit számadásképen eléterjeszt; számot adva róla, elémutat. Előszámolni a kiadási költségeket, és a jövedelemből bejött pénzt. Előszámolni a zálogos jószágba fektetett öszveget. Jobban: elészámol. Amaz pedig inkább am. előre elkészít valamely számolatot. V. ö. ELŐ, (3). | |
* | |
| (elő-számolás) ösz. fn. Valaminek a számadás szabályai szerént elémutatása. Kiadások, költségek előszámolása. V. ö. ELŐSZÁMOL. | |
* | |
| (elő-szárny) ösz. fn. A négyszárnyu rovarok első szárnyai. | |
* | |
| (elő-széna) ösz. fn. Első kaszálási széna; agg széna. Amit ezután kaszálnak: sarjú. | |
* | |
| (elő-szenv) ösz. fn. Kórtanilag, a betegség kezdetén jelenkező szenvedés, fájdalom. | |
* | |
| (elő-szer) 1) ösz. fn. Szer, mely előzőleg alkalmaztatik, 2) ösz. ih. tájdivatos először helyett; l. ezt. | |
* | |
| (elő-szeretet) ösz. fn. 1) A rokonszenvnek azon neme, midőn valaki v. valami iránt különös vonzalmat, hajlandóságot érezünk, mielőtt szeretetreméltóságáról meggyőződve volnánk. 2) Vonzalom, melylyel többek közől egyet különösen megtisztelünk. Valaki iránt előszeretettel viseltetni. | |
* | |
| (elő-szěrěz) ösz. áth. Eléteremt, eléállit; ipar, szorgalom, keresés, kérés stb. által eléhoz. Jobban: elészerez. V. ö. ELŐ, (3). | |
* | |
| (elő-szín) ösz. fn. A szinpadnak eleje, előrésze. (Proscenium). | |
* | |
| (elő-szó) ösz. fn. Néhány szóból álló mondás vagy beszéd, melyet valamely dolog előtt, erre vonatkozólag, elmondunk. Előszó valamely könyvben, mely annak eredetét, czélját, használása módját stb. eléadja. Előszó valamely ügy tárgyalásában, tanácskozásban; nyilvános beszédben. Rokon értelmű vele az előbeszéd, csakhogy ez terjedelmesebb és innepélyesebb bevezetést jelent. | |
* | |
| (elő-szoba) ösz. fn. Szoba, mely a főszoba vagy terem előtt van, s bemenetelül szolgál. Különösen, az előkelő nagyobb uraknál, tisztviselőknél, hivatalokban azon szoba, melyben a bemenni akarók várakoznak, mig a bemenetelre engedelmet kapnak, vagy reájok kerül a bemeneti sor. | |
* | |
| (elő-szócska) ösz. fn. Magyar nyelvtani műszó, mely helyett jelennen a névelő divatozik. l. NÉVELŐ. | |
* | |
| (elő-szólít) ösz. áth. Valakit szólít, hogy előre lépjen, előre jöjjön. Különbözik: elészólít, azaz maga elébe szólít. V. ö. ELŐ, (3). | |
* | |
| (elő-szóló) ösz. fn. Aki legelőször szól, vagy a többiek helyett is szól, szónokol. | |
* | |
| (elő-szökellés) ösz. fn. 1) Előre szökellés, kiszökellés. 2) Valaminek v. valakinek elébe szökés; az utóbbi esetben jobban: elészökellés. | |
* | |
| (elő-szökellik) ösz. k. 1) Előre-, 2) Elébe szökellik. | |
* | |
| (elő-szökés) 1) Előre-, 2) Elébe szökés; ez utóbbi esetben: elészökés. | |
* | |
| (elő-szökik) ösz. k. 1) Előre-, 2) Elébe szökik; ez utóbbi értelemben: elészökik. | |
* | |
| (el-ő-ször) ih. 1) Elsőben, első izben. Kétszer loptak meg: először Budán, másodszor Pesten. 2) Használjuk, midőn több dolgot egyenként elszámlálunk, s valamit mindenek előtt említünk, pl. Névelő nélkül használtatnak, először: a tulajdonnevek, másodszor: a személyragosak stb. 3) Jelent kezdetet, első esetet. Ma először mentem gőzkocsin. Ezen értelemben fölveszi a felső fok képzőjét is: leg v. legesleg. Legelőször v. legeslegelőször. | |
* | |
| (elő-szöri) ösz. mn. Első ízben vagy kezdetben történő. Előszöri meglopatás. Előszöri kirándulás. | |
* | |
| (el-őszűl) ösz. önh. Haja, szakálla, bajusza, egészen őszszé lesz. | |
* | |
| (elő-szülött) ösz. fn. Régies, például a Bécsi Codexben a mai elsőszülött helyett. | |
* | |
| (elő-tag) ösz. fn. A borjúnak, báránynak, lúdnak, réczének stb. elejéből vágott negyede. | |
* | |
| (elő-talál) ösz. áth. 1) Valakivel öszvejön, történetből találkozik. Előtalálni valakit az utczán, a vásárban, az úton. Szabatosabban: elétalál. V. ö. ELŐ, (3). 2) Gúnyosan szólva, valamit visszásan, fonákul talál, azaz tesz v. mond. No ugyan előtaláltad! Helyesebben: eltaláltad. | |
* | |
| (elő-tálal) ösz. áth. Tulajd. ételt tálba töltve, rakva eléad. Átv. ért. titkot, elhallgatni való dolgot kilocsog, minden hímezés hámozás nélkül elbeszél. Jobban: elétálal. V. ö. ELŐ, (3). | |
* | |
| (elő-találkozik) ösz. k. Történetesen, véletlenül valakivel öszvejön. V. ö. ELŐTALÁL és TALÁLKOZIK. | |
* | |
| (elő-tan) ösz. fn. Bevezetés valamely tudományba, tudományos ismeretekbe. | |
* | |
| (elő-táncz) ösz. fn. 1) Táncz, melyet valaki több tánczolók között legelűl jár. 2) Valamely nagyobb szerkezetű, több szakokból álló táncznak első része. | |
* | |
| (elő-tánczol) ösz. önh. A tánczot legelül járja, a tánczosok sorát vezeti, pl. a keringőben. | |
* | |
| (elő-tánczos) ösz. fn. Aki a tánczot legelűl járja, a tánczosok sorát vezeti. A néhai toborzó katonáknál rendesen a káplár volt az előtánczos, ki a körnek közepén foglalt helyet, előre mutatva az újabb és újabb lejtéseket (figurákat). Az érsekujvári sajátságos pünkösdi tánczban az előtánczost, ki párosan jár a soron kivül, tánczmesternek hívják. | |
* | |
| (elő-taszít) ösz. áth. 1) Valakit vagy valamit taszítva előre mozdít, előre nyom. 2) Elébe taszít; s ekkor helyesebben: elétaszít. | |
* | |
| (elő-tavasz) ösz. fn. A tavasz kezdete, mely nálunk március hónapra esik. | |
* | |
| (elő-te) ösz. fn. Így nevezik több vidéken azon vesszőből font és sárral tapasztott ajtócskát, melylyel a fűtött kemencze száját beteszik. (Előtevő). Mátyusföldén, tévő. Hegyalján: előtő, (elő-tő = elő-tevő). | |
* | |
| (elő-tej) ösz. fn. Szülés utáni első anyatej. Máskép: föcstej. | |
* | |
| falu Pozsony megyében; helyr. Elő-Tejed-en, ~re, ~ről. | |
* | |
| (elő-tél) ösz. fn. A tél eleje, kezdete, mely nálunk december hónapra esik. | |
* | |
| (elő-tér) ösz. fn. Általán a térnek első része. Festészetben: a képen elül álló tér, melynek ellentéte a háttér. | |
* | |
| (elő-terem) ösz. fn. Terem, mely a többi termekbe vagy főterembe szolgál bemenetelül. V. ö. TEREM. | |
* | |
| (elő-terěm) ösz. önh. Hirtelen, véletlenül, váratlanul eléáll, megjelen. | |
* | |
| (elő-teremt v. teremt) ösz. áth. Eléállít, elészerez. Élünk e szóval, midőn az eléállitás mintegy felsőbb erőbe, több mint emberi munkába kerűl, midőn, úgy szólván, valamit semmiből hozunk elé. Akárhol veszed, de előteremtsd. Rosz esztendőben nehéz az adót előteremteni.
"Te előteremtvén a régi hősöket, Életet varázsolsz néma tetteikbe." Szemere P. Jobban: eléteremt. V. ö. ELŐ, (3). | |
* | |
| (elő-terjeszt) ösz. áth. Valamit egész terjedelmében eléad, kiterítve elémutat. Előterjeszteni a mértani munkálatokat, abroszokat. Szélesb értelemben, szóval terjedelmesen eléad, a dolognak, ügynek mibenlétét bő részletekben elmondja. Jobban eléterjeszt. V. ö. ELŐ, (3). | |
* | |
| (elő-terjesztés) ösz. fn. Valaminek egész terjedelemben elémutatása, s mintegy kiteritése. Különféle okiratok előterjesztése. Szélesb ért. szóbeli terjedelmes eléadás, a dolognak, ügynek érdemleges elbeszélése. V. ö. ELŐTERJESZT. | |
* | |
| (elő-terjesztmény) ösz. fn. Szóval, terjedelmesen, részletesen eléadott ügy. V. ö. ELŐTERJESZT. | |
* | |
| (elő-tétel) ösz. fn. 1) A körmondatnak első főrésze, helyesebben előmondat v. előszak. 2) A két tételü okoskodásnak előrésze, melynek az utótétel felel meg. (Antecedens, Consequens). 3) Oly tétel, melynek bizonyossága megmutatva nincs, de előre fölteszszük azért, mert belőle több más tételeket következtethetünk, vagy magyarázhatunk, fejthetünk. (Hypothesis). | |
* | |
| (elő-tévő) l. ELŐTE. | |
* | |
| (elő-tik-szóig) ösz. ih. Első kakasszólásig. Eléfordúl Margit életében. | |
* | |
| (elő-tik-szó-koron) ösz. ih. Első kakasszóláskor. (Margit élete). | |
* | |
| (elő-tol) ösz. áth. Valakit vagy valamit tol, hogy előre menjen, mozduljon. Mást jelent elétol, azaz tolva eléhoz. | |
* | |
| (elő-tolakodik) ösz. k. Tolakodva előre nyomúl. | |
* | |
| (elő-toppan) ösz. önh. Toppanva hirtelen, véletlenül valaki v. valami elé lép, megjelen. Helyesebben: elétoppan. | |
* | |
| (elő-tő v. ~tevő) ösz. fn. Kemencze szájának ajtaja, l. ELŐTE. | |
* | |
| (elő-tő) ösz. fn. Tövestül elültetett növény. | |
* | |
| (el-ő-ött) névutó. Személyragozva: előttem, előtted, előtte, előttünk, előttetěk, előttök. 1) A latin ante értelmében, e kérdésre: hol? a téren létező tárgynak elejét határozza meg, s am. azon helyen, mely után, mely mögött valami áll, fekszik stb. Ház előtt álló kocsi. Templom előtt öszvegyűlt nép. Hadsereg előtt lovagló vezér.
"Nem úgy van most, mint ez előtt, Sár van a mi házunk előtt." Népd. 2) Időben egymás után következő eseményekre vonatkozva, e kérdésre: mikor? am. bizonyos időt megelőzve, ami után mások következnek. Egy hét, három hónap, négy év előtt történt. Ez előtt két órával. Személyragozott állapotban: ez előtt v. ennek előtte, az előtt v. annak előtte, egy hó előtt v. egy hónak előtte. 3) A latin coram értelmében am. valakivel szemben, valakinek szeme láttára. Megjelenni a bíró, a törvényszék előtt. Ez a dolog sok ember előtt történt. Többek előtt nyilvánitani, bizonyítani valamit. Vétkezni Isten és emberek előtt. Képzésre hasonló ezen névutókhoz: mög-ött, föl-ött, al-att, hegy-ett, közep-ett, köz-ött, mell-ett, melyekben az illető képzők az ott helymutató határozónak változatai. | |
* | |
| (el-ő-tt-em-ěz) áth. m. előtteměz-tem, ~tél, ~ětt. Valamely okirat hitelesítésére ezen szó után: előttem, saját nevét aláírja. | |
* | |
| (el-ő-tt-es) mn. tt. előttes-t, tb. ~ek. Némelyektől használt új szó ezen értelemben: előljáró. Megfelel neki: alattos. | |
* | |
| (el-ő-tt-ez) l. ELŐTTEMĚZ. | |
* | |
| (elő-tudat) ösz. fn. Tudat vagy tudomás valami felől, hogy történni fog, vagy meglenni készűl. Ez előtudatom nélkül történt. | |
* | |
| (elő-tűn) ösz. önh. Mintegy önerejénél fogva láthatóvá lesz, elébukik, szembe ötlik. Néha-néha előtűn a csalitban bujdosó vad. Előtűn a nap a felhők közől. Jobban: elétűn. V. ö. ELŐ, (3). | |
* | |
| (elő-tünemény) ösz. fn. l. ELŐJEL. | |
* | |
| (elő-tünik) ösz. k. Külső erőnél fogva, önkéntelen szem elé kerűl, láthatóvá lesz, pl. A forgatott büvös lámpában egymás után előtünnek a képek. A fölemelt fátyol alól előtünik a hölgy arcza. V. ö. ELŐTŰN. | |
* | |
| (elő-udvar) ösz. fn. 1) Épületnek első udvara. Különböztetésül a hátulsó udvartól. 2) Kerített vagy kerítetlen térség az épület előtt. Templom, palota, kastély, tanoda előudvara. | |
* | |
| (elő-ugor) ösz. önh. Belső indokból, kedvből, önszántából tesz ugrást elő felé. Előugor a tánczkedvelő legény, mihelyest meghozzák kedves nótáját. Köz beszédben előugrik. Mást jelent eléugor v. -ugrik, azaz ugorva eléjön. | |
* | |
| (elő-ugrat) ösz. áth. és önh. 1) Eszközli, hogy valaki elő- v. eléugorjon. V. ö. ELŐUGOR. 2) Lóháton ülve a többi közől előre ugrik. | |
* | |
| (elő-ugrik) ösz. k. Külső erő által kényszerítve, vagy bármely szükségességből ugrást tesz előre. Előugrik a megsarkantyúzott ló. Előugrik a korbácscsal zaklatott siheder. Előugrik a meghuzott sárkány. A köz beszédben nem szoktak különbséget tenni az önkéntes és kénytelen ugrás között, mindeniket ik-es igével fejezvén ki. Mást jelent: eléugrik, azaz ugorva szem elé jön. | |
* | |
| (elő-ünnep) ösz. fn. Egyházi ért. sátoros ünnepeket megelőző nap, melyet a régi keresztyének félünnep gyanánt bizonyos ájtatos készületek között megüllöttek. (Vigilia). Polgári ért. nagy ünnepély előtti nap, melyen előleges készületek történnek a következőre. | |
* | |
| (elő-ütés) ösz. fn. Cselekvés, mely szerént valaki az első ütést teszi; a többi ütők között elül üt, pl. a cséplésben, pőrölyözésben. | |
* | |
| (elő-vadászat) ösz. fn. Próba gyanánt tartott vadászat, mely más nagyobbakat előz meg. | |
* | |
| (elő-vágás) ösz. fn. Több vágások között az első, péld. a huszáros hat vágás közől az, melyet bizonyos irányban először kell tenni. V. ö. VÁGÁS. | |
* | |
| (elő-vár) ösz. fn. A várerősséget ótalmazó, fedező falak, sánczok, bástyák, melyeket előbb be kell venni, hogy a várba jutni lehessen. | |
* | |
| (elő-város) ösz. fn. Tulajd. a városnak azon része, mely a belső város keritésén, falain, bástyáin kivül fekszik. Általán a városnak külső fele. Józsefváros Pestnek egyik elővárosa. Köz divat szerént: külső város v. külváros. | |
* | |
| (elő-városi) ösz. mn. Kül- vagy külsővárosi. Elővárosi utczák, házak. | |
* | |
| (elő-vár-mű) ösz. fn. Vármű, azaz sánczok, bástyák stb. melyek a vár környékén kisebb-nagyobb távolságban vannak. Komárom elővárművei a dunántuli, csalóközi, és vágontuli vidékekre terjednek ki. | |
* | |
| (elő-varrás) ösz. fn. Varrás, valamely ruhának, ruhaneműnek előrészén. | |
* | |
| (elő-vásár) ösz. fn. Nagyobbszerü országos vásárok kezdete, midőn a termesztményeket és iparmüveket nagyban, sommásan adják és veszik. Az elővásárban jobbára a nagykereskedők űzérkednek. Pesti elővásár. | |
* | |
| (elő-vásárlat) ösz. fn. Cselekvény, midőn valaki mások előtt bevásárol. A kofáknak, szatócsoknak az elővásárlatot megtiltani. | |
* | |
| (elő-vásárló) ösz. fn. Személy, ki némi árukat, különösen eleségi czikkeket előre bevásárol, hogy azokat utóbb drágábban adhassa el. | |
* | |
| (el-ő-ve) kiavult ih. l. ELEVE. | |
* | |
| (elő-véd) ösz. fn. A hadmenetben azon sereg, csapat, mely a derékhad előtt bizonyos távolságra előre megyen. (Avant-garde). | |
* | |
| (el-ő-vel) kiavult ih. am. eleve, korán. Elővel érő gyümölcsök. | |
* | |
| (elő-végzet) ösz. fn. Cselekvény, melynél fogva valami előre el van végezve, határozva. A hittudoroknál, előleges isteni végzés, határozat valamely jövendő felől. Különösen isteni örök határozat az emberek üdvössége vagy elkárhozása iránt. (Praedestinatio). | |
* | |
| (elő-verekědik) ösz. k. Fáradságosan, erőszakkal előre nyomúl, előre vergődik. V. ö. ELŐ, (3) és VEREKĚDIK. | |
* | |
| (elő-věsz) ösz. áth. Ami félre volt téve, azt kézbe veszi, eléhozza, használni kezdi. Előveszi téli ruháját. Előveszi a rég nem olvasott könyvet. Átv. ért. szoros vizsgálat, fenyiték, vigyázat alá fog. Csintalan fiúk, majd előveszlek én benneteket. Ugyan elővették őt a bírák. Szabatosabban: elévěsz, amaz pedig tulajdonképen am. előre věsz. V. ö. ELŐ, (3). | |
* | |
| (elő-vétel) ösz. fn. 1) Elővásárlat l. ezt. 2) Félre tett, heverő, használatlan jószágnak eléhozása, kézbe vétele, használása, s ekkor szabatosabban: elévétel. | |
* | |
| (elő-vetés) ösz. fn. A koczkavető, tekedobó, s hasonló játékokban az első vetés, dobás. Rajtad van az elővetés. | |
* | |
| (elő-vetődik) ösz. k. Történetből, véletlenül eléjön, elékerül; mintegy odavetve megjelenik. Hurczolkodáskor elővetődtek a rég keresett irományok. Szabatosabban: elévetődik. V. ö. ELŐ, (3). | |
* | |
| (elő-vezet) ösz. áth. Előre vezet; kivezetve előreállit. Elővezették a hősnek a legserényebb paripát. Különbözik: elévezet, azaz vezetve eléhoz, elémutat. | |
* | |
| (elő-vigyázat) ösz. fn. Vigyázat, melylyel előre élünk, nehogy valamely kedvezőtlen dolog érjen bennünket. | |
* | |
| (elő-vigyázatos) ösz. mn. Ovatosan gondoskodó, előre vigyázó. | |
* | |
| (elő-világ) ösz. fn. Képes kifejezésben am. régen, hajdan élt emberek, vagy történt dolgok öszvege. Ellene tétetik: utóvilág. Elővilág történetei. Legjelesebb emberek életei az elővilágból. Erről az elővilág mit sem tudott. | |
* | |
| (elő-világi) ösz. mn. Elővilágbeli, elővilágban létezett. Elővilági történelem. Elővilági birodalmak. | |
* | |
| (elő-világít) ösz. áth. Valaki előtt világot visz, hogy lásson. Elővilágítani a sötétben járóknak. Átv. ért. észmivelő, észderitő tanokkal, ismeretekkel, mások tudatlanságát elűzi; vagy erényes, példás magaviseletével másokat jóra buzdít. | |
* | |
| (elő-visz) ösz. áth. Előre mozdít; nagyobb, felsőbb fokra emel; valakinek előmenetelét eszközli. Ettől megkülönböztetendő az: elülvisz. Őtet saját érdemei vitték elő, mig mást pártfogások toltak fel. (A búcsujárásban elülviszik a keresztet). | |
* | |
| (elő-vitel) ösz fn. Átv. ért. előmozdítás, magasabb nagyobb fokra, rangra emelés. | |
* | |
| (elő-vitorla) ösz. fn. A hajó elején levő vitorla. | |
* | |
| (elő-vitorla-rúd) ösz. fn. Rúd, melyre az elővitorlát feszítik. V. ö. VITORLA, ELŐVITORLA. | |
* | |
| (elő-vitorláz) ösz. önh. A vitorlás hajót más hajónak elejébe hajtja. | |
* | |
| (elő-vívás) ösz. fn. Próba- vagy kezdő vívás, mely a derékvivást megelőzi; előcsata, előharcz. | |
* | |
| (elő-vivó) ösz. fn. Ki a vivók között első helyen vív; előcsatázó. A vivó intézetben, ki a növendékek közől, mint legügyesebb, előpélda gyanánt mutogatja a vivás szabályait és csinjait. | |
* | |
| (elő-von) ösz. áth. Maga után vonva eléállit, elémutat. Jobban: elévon. V. ö. ELŐ, (3). | |
* | |
| (elő-vonal) ösz. fn. lásd: KÜLVONAL. | |
* | |
| (el-ő-öz) áth. m. előz-tem, ~tél, ~ött. 1) Valakinek elejébe áll, fut; valakit maga után hagy. Rendesen meg igekötővel használtatik, pl. Megelőzni valamennyi pályatársat. 2) Tájszokásilag: más elébe állva árnyékot vet, a világosságot elveszi. Ne előzz, azaz, menj félre a világosság elől. 3) Valamit a kiszabott idő előtt tesz, pl. előzi a szüretet, azaz, a hegybírósági engedelem előtt szüretel; átvitt ért. előre fölveszi a szürendő bor árát. | |
* | |
| (elő-zászló) ösz. fn. Zászló, mely a többi között legelül vitetik, vagy föl van tűzve. Előzászló a búcsujárásban, a hajón. | |
* | |
| (el-ő-öz-ék-ěny) mn. tt. előzékěny-t, tb. ~ek. Ki a társadalmi életben mások kivánságát kilesi, s előre teljesíteni iparkodik; ki mást a tisztelgésekben, udvariságban megelőz. (Zuvorkommend). | |
* | |
| (el-ő-öz-ék-ěny-en) ih. Előzékeny módon, előzékenységet mutatva. | |
* | |
| (el-ő-öz-ék-ěny-ség) fn. tt. előzékěnység-ět. Tulajdonság, melynél fogva valaki a társas életben mások kivánságát mintegy kilesve, előre teljesítni iparkodik. Előzékenysége sok jóakarót és barátot szerez neki. | |
* | |
| (el-ő-öz-és) fn. tt. előzés-t, tb. ~ěk. Másoknak térben vagy időben elhagyása. Kocsik, paripák előzése. Szüretelőzés. V. ö. ELŐZ. | |
* | |
| (el-ő-öz-et) fn. tt. előzet-ět. Elvont értelmü szó, am. valamely tanba, tudományba, szerződésbe bevezető ismeretek, melyeket előre kell bocsátani, hogy a következőket könnyebben fel lehessen fogni. (Praeliminare). | |
* | |
| (el-ő-öz-et-ěs) mn. tt. előzetěs-t, v. ~et, tb. ~ek. Előzet gyanánt szolgáló. V. ö. ELŐZET. Előzetes ismeretek. | |
* | |
| (el-ő-öz-köd-ik) k. m. előzköd-tem, ~tél, ~ött. Másokat megelőzni szeret, gyakran mások elébe siet, hajt, pl. Előzködnek a kocsisok, midőn egymást el-el hagyogatják, egymás elébe hajtani törekesznek; vagy, mint Dunán túl mondják, midőn elősnek hajtanak. | |
* | |
| (el-ő-öz-mény) fn. tt. előzmény-t, tb. ~ěk. Észtanban, a tulajdonkép vett okoskodásnak azon tételei, melyekből következtetést húzunk, t. i. a főtétel (major), és altétel (minor) az okoskodásnak előzményei (praemissae). Általán, minden, mi valamely következőnek alapul szolgál, miből valami foly vagy folyhat. Nagy újítást bizonyos előzmények nélkül behozni nem lehet. Kedvező előzmények. Ily előzmények után hozzá foghatni a dologhoz. | |
* | |
| (el-ő-öz-ő) mn. tt. előző-t. 1) Mások előtt menő, mások elébe futó; másokat maga után hagyó. 2) Előzékeny. 3) Valamely elkövetkezhető bajtól, nyavalyától megovó. | |
* | |
| (el-ő-öz-ő-leg) ih. 1) Előre bocsátva; mindenek előtt. Ezt előzőleg kellett tennünk, hogy tovább működhessünk. 2) Mások kivánságát kilesve s előre teljesítve. 3) Elkövetkezhető bajtól megóva. | |
* | |
| (el-özönlik) ösz. k. Özön gyanánt elterűl, szétárad. Réteken, mezőkön elözönlenek a tavaszkor kiáradott folyók. | |
* | |
| (el-özönöl) ösz. áth. Özönnel elborít. A kiáradt Tisza elözönli a sik vidékeket. Átv. ért. rendkivüli bőséggel, sokasággal eltölt, elföd. | |
* | |
| (előző-szer) ösz. fn. Szer, gyógyszer, melynek használása valamely elkövetkezhető nyavalyát eltávoztat, vagyis, kiütését akadályozza. | |
* | |
| (el-páhol) ösz. áth. Kézzel vagy kézbelivel, pl. bottal, korbácscsal derekasan elver. Alsó irásmódba való tréfás kifejezés. Jól elpáholták. | |
* | |
| (el-pajkosít) ösz. áth. Pajkosságra szoktat, pajkossá tesz. | |
* | |
| (el-pajkosodik) ösz. k. Pajkossághoz szokik, pajkossá lesz. Cselédek társaságában elpajkosodnak a gyermekek. V. ö. PAJKOS. | |
* | |
| (el-pajkosúl) ösz. önh. l. ELPAJKOSODIK. | |
* | |
| (el-pakol) ösz. áth. Holmit ládába, tarisznyába, zsákba stb. eltevés, vagy tovább szállítás végett elrakosgat. Németből kölcsönözött szó; helyette a használatból kiavult, de tős gyökeres rakos ige ajánlatosb. | |
* | |
| (el-palánkol) ösz. áth. Palánkokkal elkerít. Elpalánkolni a vadas kertet. V. ö. PALÁNK. Különösen, tábort vagy sánczokat sajátszerü karózatokkal megerősít, körülvesz. | |
* | |
| (el-palánkolás) ösz. fn. Palánkkal, azaz földbe vert karókkal, hasogatványokkal elkerítés. | |
* | |
| (el-palánkoz) l. ELPALÁNKOL. | |
* | |
| (el-palástol) ösz. áth. Átv. ért. hibát, vétket, gyöngeséget, gyarlóságot; vagy tervet, szándékot eltitkol, elföd, eltakar, mintha palástot vetne reá. A pártok iparkodnak saját embereik hibáit elpalástolni. | |
* | |
| (el-pálczáz) ösz. áth. Pálczával elver, elkerget, vagy: megver, megdönget. A rest szolgát elpálczázni. A szemtelen követelőt elpálczázni a háztól. | |
* | |
| (el-pallóz) ösz. áth. Palló-féle erős deszkázattal elválaszt. | |
* | |
| (el-pall) ösz. áth. Gabonát, magot rostával, vagy más eszközzel a szemettől, polyvától elválaszt, megtisztít. Régies. V. ö. PALL. | |
* | |
| (el-pállik) ösz. k. Tulajdonkép, a meleg nedv miatt megbüzhödik és rohadásnak indúl. Mondatik leginkább az állati testekről. Elpállik a szája vége, a láb újjainak köze. Elpállanak a szellőtlen helyen álló nyers bőrök. V. ö. EL, (2) és PÁLLIK. | |
* | |
| (el-panaszol) ösz. áth. Panaszolva elmond, eléad valamit. Elpanaszolni bajait. Elpanaszolni a bíró előtt a szenvedett sérelmeket. | |
* | |
| (el-pang) ösz. önh. Hosszu állás, veszteglés miatt elromlik, elposhad, elrohad. | |
* | |
| (el-parajosodik) ösz. k. A gyimgyom, gaz, paraj, s más haszontalan füvek benövik. A műveletlen földek, mezők, kertek elparajosodnak. V. ö. PARAJ. | |
* | |
| (el-párállik) ösz. k. Páraalakban elszáll, elrepűl. Elpárállik a tüzes vasra cseppentett víz. | |
* | |
| (el-parancsol) ösz. áth. Parancsszóval elküld; parancs által elutasít. A béreseket elparancsolni a mezőre. Valakit elparancsolni a háztól. | |
* | |
| (el-parasztosodik) ösz. k. Parasztos szokásokat, erkölcsöket vesz fel; durva, faragatlan természetüvé válik. | |
* | |
| (el-paráznít) ösz. áth. Paráznává tesz. V. ö. PARÁZNA. A gyanús személyek társasága elparáznítja a fiatal embert. | |
* | |
| (el-paráznúl) ösz. önh. Paráznává lesz. | |
* | |
| (el-parázsodik) ösz. k. Mondjuk fáról, midőn égés által parázszsá változik. | |
* | |
| (el-parittyáz) ösz. áth. Parittyával eldobál, elhajigál. Elparittyázni a kövecseket. V. ö. PARITTYA. | |
* | |
| (el-parlagodik) ösz. k. Tulajd. a földről mondják, mely miveletlenül hagyva terméketlenné, gazossá válik. Hosszas háboru alatt elparlagodnak a legtermékenyebb vidékek. Átv. ért. müveltségéből kivetkőzik. Folytonos tanulás nélkül elparlagodnak a legjelesebb elmék. V. ö. PARLAG. | |
* | |
| (el-parlagúl) ösz. önh. l. ELPARLAGODIK. | |
* | |
| (el-párol) ösz. áth. Repülékeny részecskékből álló testet tűz, melegség által párrá változtat el. Tüzes vaslemezen elpárolni az eczetet. V. ö. PÁR. | |
* | |
| (el-párolás) ösz. fn. Repülékeny részecskékből álló testnek tűz, melegség által párrá változtatása. | |
* | |
| (el-párolgás) ösz. fn. A test repülékeny részecskéinek tűz, melegség által elszállása, eloszlása, könnyü páralakban elszéledése. | |
* | |
| (el-párolgat) ösz. áth. Folytonos tűz, melegség által a test repülékeny részecskéit páralakban eloszlatja. | |
* | |
| (el-párolog) ösz. önh. Párrá oszolva, változva lassanként vagy egymás után elrepűl, elszállong. A forró víz elpárolog. | |
* | |
| (el-párologtat) ösz. áth. Eszközli, hogy valamely test részecskéi elpárologjanak. V. ö. ELPÁROLOG. | |
* | |
| (el-pároltat) ösz. áth. Más által, vagy közvetett eszközzel valamit páraképen eloszlat. Izzó vas, parázs, napsugár stb. által elpároltatni valamit. | |
* | |
| (el-pártít) ösz. áth. Valakit azon párttól, melyhez előbb tartozott, más párthoz csábít, elvonz. | |
* | |
| (el-pártol) ösz. önh. A párttól, melyhez tartozott, elszakad, elválik. Önfeleitől elpártolni az ellenséghez. Elpártolni hazájától, ősi vallásától. | |
* | |
| (el-pártolás) ösz. fn. A párttól, felekezettől, melyhez valaki tartozott, elszakadás, elválás. | |
* | |
| (el-pártúl) szokottabban: l. ELPÁRTOL. | |
* | |
| (el-paskol) ösz. áth. Tulajd. pask hangot adó csapásokkal elkerget, elűz. Népi köz nyelven, valamely lapos eszközzel, péld. lapoczkával, lapíttal ütögetve elver. Mondják a marhákról is, midőn a vetéseket, réteket sürü csapások által eltiporják. | |
* | |
| (el-patkól) ösz. önh. Tréfás köznépi nyelven am. meghal; vagy: elillan, elsurran. Az üldöző hadnagyok elől elpatkóltak a betyárok. Örökre elpatkólt szegény. | |
* | |
| (el-pattan) ösz. önh. 1) Pattanva elszakad, eltörik, elreped. Elpattan a túlfeszített húr; elpattan a lőporral fölvetett szikla; elpattan a hordó abrincsa. 2) Ágyu, taraczk, puska stb. elsülve patt hangot ad. V. ö. PATTAN. 3) Átv. ért. elpukkad. Mérgében majd elpattant. | |
* | |
| (el-pattanás) ösz. fn. 1) Pattanva elszakadás, eltörés, elrepedés. Fölcsigázott húrok elpattanása; száraz hordó elpattanása. 2) Ágyunak, mozsárnak, puskának stb. elsülése. 3) Villanygépnek kiürülése. | |
* | |
| (el-pattant) ösz. áth. 1) Valamit pattanással elrepeszt, szétnyom, eltör, elszakaszt. Elpattantani a hólyagot. Elpattantani a hegedűhúrt. 2) Ágyut, mozsarat, s más lőszereket elsüt. Elpattantani az ágyut, puskát. 3) A villanyos gépet kiüríti. | |
* | |
| (el-pattog) ösz. önh. Pattogva szétrepül, eloszlik, elszakadoz. Elpattognak a húrok. Elpattognak tüzi játékban a röppentyűk. | |
* | |
| (el-pattogtat) ösz. áth. Valamit elpattogni késztet; pattogva széttörni, repedni kénytelenít. Elpattogtatni a röppentyűket. Elpattogtatni tüzön a száraz kukoriczát. | |
* | |
| (el-pazarlás) ösz. fn. Cselekvény, melynél fogva valaki vagyonát elpazarolja. V. ö. ELPAZAROL. | |
* | |
| (el-pazarol) ösz. áth. Vagyonát mértéktelenül, szükség nélkül, könnyelmüleg, és haszontalan dolgokra elvesztegeti, elkölti. Elpazarolni pénzét, jószágát. Elpazarolni őseinek véres verejtékü keresményét. Eszemiszomra, mulatságokra, asszonyokra elpazarolni mindenét. | |
* | |
| (el-pazérlás) lásd: ELPAZARLÁS. | |
* | |
| (el-pazérol) l. ELPAZAROL. | |
* | |
| (el-pecsétěl) ösz. áth. Pecséttel elzár valamit. Elpecsételni az örökös és végrendelet nélkül megholtnak ingó vagyonát. | |
* | |
| (el-penderědik) ösz. k. Sarkán megfordulva, megperdülve eltávozik. Vigan, tánczolva elpenderedett. Tréfás irásmódba való. V. ö. PENDERĚDIK. | |
* | |
| (el-penderít) ösz. áth. Valamit tengelye körül, vagy valakit sarkán megfordítva úgy ellódít, eltaszít, eltávoztat, hogy ez megperdűl bele. Elpenderíteni a búgó csigát. Elpenderíteni csárdástánczban a menyecskét. V. ö. PENDERÍT. Köz, és tréfás irásmódba való. | |
* | |
| (el-penderűl) l. ELPENDERĚDIK. | |
* | |
| (el-péczěl v. ~péczél) ösz. áth. Czövekekkel, karókkal elválaszt, elkülönít. Elpéczelni az udvart a szérüs kerttől. V. ö. PÉCZĚL. | |
* | |
| (el-péczéz v. ~péczéz) l. ELPÉCZĚL. | |
* | |
| (el-penészědik) ösz. k. A penész ellepi, megfogja. Elpenészedik a nedves helyen tartott kenyér, sajt, ruha stb. V. ö. PENÉSZ. | |
* | |
| (el-pěrdít) ösz. áth. Valamit vagy valakit görbe irányu vonalban ugy elvet, eltaszít stb. hogy peregjen. Elperdíteni a csigát. V. ö. PĚRDÍT. | |
* | |
| (el-pěrdűl) ösz. önh. Kerek, gömbölyü alaku test saját tengelye körül forogva elgördűl. Elperdűl a gombolyító. Elperdűl az orsó. Elperdűl a koczka. V. ö. PERDŰL. | |
* | |
| (el-pěrěg) ösz. önh. 1) Peregve, azaz saját tengelye körül, per v. pr hangot adva, elforog. Elpereg a rokkán az orsó. 2) A gabona szemei egymás után elhúllanak kalászaikból. Az igen elérett búza, árpa, köles, hányásvetéskor elpereg. 3) Átv. ért. mondják a nyelvről, midőn szüntelen jár. Elpereg a nyelve reggeltől estig. | |
* | |
| (el-pěrěgtet) ösz. áth. 1) Kerek, hengerded, gömbölyü testet, eszközt folytonosan peregni késztet, hagy, enged. Elperegtetni az orsót. 2) A gabonaszemeket, vagy más száraz magvakat kalászaikból, hüvelyeikből elhullat. Hordáskor sok szemet elperegtetnek a gondatlan gazdák. | |
* | |
| (el-pěrěl) l. ELPÖRÖL. | |
* | |
| (el-pěrgěl) ösz. áth. Pergelés közben eléget, jobban megpergel, mintsem kellene. Elpergelni a bográcsos húst. V. ö. EL, (2) és PĚRGĚL. | |
* | |
| (el-pěrget) l. ELPĚRĚGTET. | |
* | |
| (el-pěrkěl) l. ELPĚRGĚL. | |
* | |
| (el-pěrlekědik) l. ELPÖRLEKEDIK. | |
* | |
| (el-pěr-patvarkodik) l. ELPÖRPATVARKODIK. | |
* | |
| (el-pěrzsěl) ösz. áth. Szálas részekből álló testet lángoló tűzzel eléget. Elperzselni gyertyával a haját, szemöldökét, szőrét. Elperzselni a disznó sertéjét. Szélesb ért. valamely testnek külsejét, kérgét, bőrét elégeti. Elperzselni a fa ágait, leveleit, elperzselni a fanyársat, piszkafát. V. ö. EL, (2) és PĚRZSĚL. | |
* | |
| (el-pěrzsělődik) ösz. belsz. Perzselődve elég. V. ö. PERZSELŐDIK. Elperzselődött a haja, szeme, szőre. | |
* | |
| (el-pesel) ösz. áth. Gyermekről mondják, midőn valamit elhugyoz; elpisál. Elpeselni az ágyat. Elpeselni magát. V. ö. PESEL. | |
* | |
| (el-péshed) l. ELPOSHAD. | |
* | |
| (el-pětyěg) ösz. önh. Petyegve, mint a beszélni kezdő gyermekek szoktak, elbeszél. Tárgyesettel: valamit petyegve elmond, eléad. Elpetyegi a látottakat, és hallottakat. V. ö. EL, (2) és PETYEG. | |
* | |
| (el-petyhüdik) ösz. k. Tulajdonkép az állati testről mondatik, midőn ellágyúl, s a hús lityeg rajta. Elpetyhüdött melle, fara a sok nyavalyában. | |
* | |
| (el-pězsěg) ösz. önh. A szeszes, és forrongásban levő folyadék elhabzik. Elpezseg a nyitott palaczkból a champagne-i bor. V. ö. EL, (2) és PEZSEG. | |
* | |
| (el-pihen) ösz. önh. Tulajd. ért. fáradság után elnyugszik. Átv. ért. elalszik, elszenderűl. V. ö. PIHEN. | |
* | |
| (el-pipáz) ösz. áth. Pipába töltött dohányt elfüstöl, elszí. Elpipáz egy év alatt fél mázsa dohányt. Átv. ért. idejét pipázva tölti. Elpipázni a napot. V. ö. EL, (2) és PIPÁZ. | |
* | |
| (el-pipázgat) ösz. gyak. áth. és önh. Folytonosan vagy gyakran elpipáz, vagy pipázgatva eltölti az időt. | |
* | |
| (el-pipázik) ösz. k. Folytonosan s mintegy gépileg, önakaratlanul szívja pipából a dohányt. Kényelmesen elpipázik a pamlagon. | |
* | |
| (el-piricskěl) ösz. áth. Valamely folyadékot ujjaival elfecsegtet. | |
* | |
| (el-pirít) ösz. áth. Leginkább az emberi testről mondják, midőn a tűz, vagy nap sugarai sötétes, barnás-pirosra sütik el bőrét. Elpirította arczát a nap. V. ö. PIRÍT. Átv. ért. valakit megszégyenítés, vagy szemérmességének fölgerjesztése által pirulni kényszerít. Elpirítani valakit szemrehányásokkal. | |
* | |
| (el-pirong) ösz. önh. l. ELPIRONKODIK. | |
* | |
| (el-pirongat) ösz. áth. Pirongatva elűz, elkerget, eltávolít. Elpirongatni az ép, egyészséges kéregetőt. V. ö. EL, (2) és PIRONGAT. | |
* | |
| (el-pironkodik) ösz. k. Pironkodva, azaz, megszégyenülés miatt elpirulva tovább áll, eltávozik. V. ö. EL, (2) és PIRONKODIK. | |
* | |
| (el-pirosodik) ösz. k. Általán, piros szinüvé változik el. Különösen: megszégyenülés, szemérem vagy más ok miatt egészen arczába tódúl a vér; elpirúl. V. ö. PIROS. | |
* | |
| (el-pirosúl) l. ELPIROSODIK. | |
* | |
| (el-pirúl) ösz. önh. Szégyen, vagy szemérem miatt arczába fut a vér. Átv. ért. Elszégyenli magát, elszemérmesedik. Akár gyalázzák, akár dicsérik, mindig elpirúl. V. ö. EL, (2) és PIRÚL. | |
* | |
| (el-pirulás) ösz. fn. Szenvedő állapot, midőn szégyen vagy szemérem miatt arczba tódúl a vér. Átv. ért. elszégyenlés, elszemérmesedés. Legszebb szin az elpirulás. (Km). | |
* | |
| (el-pislog) ösz. önh. 1) Folytonosan pislog. Elpislog egész éjjel a kártyajáték mellett. 2) Átv. ért. a tűz, illetőleg égő test elalunni, elhamvadni készűl, végére jár. V. ö. EL, (2) és PISLOG. | |
* | |
| (el-piszkít) ösz. áth. Piszokkal elcsunyít, s mintegy piszokká tesz. Elpiszkítani a ruhákat, edényeket. V. ö. PISZOK. | |
* | |
| (el-piszkol) l. ELPISZKÍT. | |
* | |
| (el-piszkolódik) ösz. belsz. 1) Piszokkal bekenődik, elmázolódik. Sárban, vízben, kemencze, konyha körül stb. elpiszkolódik a ruha. V. ö. PISZKOLÓDIK. 2) Valamivel elszuszog, elbabrál, különösen tisztátalan munkával foglalkozik. | |
* | |
| (el-piszkúl) ösz. önh. Tulajd. olyan lesz, mint a piszok. Használtatik közönségesen elpiszkolódik helyett. | |
* | |
| (el-pityerědik) ösz. k. Elkezd pityeregni. A kényes gyermek könnyen elpityeredik. V. ö. PITYERĚDIK, PITYERĚG. | |
* | |
| (el-pocskol) ösz. áth. 1) Tulajd. csapkodott, locsogatott vízzel elmocskít, felhányt sárral elken. V. ö. POCSKOL. 2) Átv. ért. ételt-italt tulságos habarás, kotyvasztás által elront. | |
* | |
| (el-poczakosodik) ösz. k. Elhízik, poczakja igen nagyra nő, elpotrohosodik. | |
* | |
| (el-porczogat) ösz. áth. Keményebb magot vagy más kemény eledel-félét fogai között porczogatva eltördel. Elporczogatni a mondolasüteményt. A sertések elporczogatják a makkot. V. ö. EL, (2) és PORCZOGAT. | |
* | |
| (el-porczogtat) l. ELPORCZOGAT. | |
* | |
| (el-porczúl) ösz. önh. Porczczá változik el, azaz porczogós leszen. Némely sütemények kiszáradva elporczúlnak. V. ö. PORCZ, PORCZOGÓ, PORCZÚL. | |
* | |
| (el-porhad) ösz. önh. Kisded porrészecskékre eloszlik. Elporhadnak a száraz göröngyök. Átv. ért. porrá, rommá leszen, elbomlik. A megholtak testei elporhadnak. V. ö. EL, (2) és PORHAD. | |
* | |
| (el-porhaszt) ösz. áth. Valamely testet porrá változtat el. Átv. ért. részecskékre feloszlat, elront, elenyészt. V. ö. EL, (2) és PORHASZT. | |
* | |
| (el-porhít) l. ELPORHASZT. | |
* | |
| (el-porhúl) l. ELPORHAD. | |
* | |
| (el-porlik) ösz. k. Porrá oszolva elszáll; porrá válva eltünik. | |
* | |
| (el-poroz) ösz. áth. Porral elhint, eltisztátalanít. Elporozni seprés alatt a bútorokat. V. ö. EL, (2) és POROZ. | |
* | |
| (el-porzik) ösz. k. Porrá válva elszóródik, elszáll. A járók nyomai alatt elporzanak a száraz hantok, rögök. V. ö. EL, (2) és PORZIK. | |
* | |
| (el-porzódik) ösz. belsz. 1) Por által ellepetik, eltisztátalanúl. Száraz úton elporzódnak a lovak, az utasok ruhái stb. 2) Porrá, vagy porkicsinységü részecskékké változik el. | |
* | |
| (el-poshad) ösz. önh. Általán, rohadásnak indúl, állásban, és szellő hiánya miatt elromlik, elbűdösödik. Elposhadnak az álló vizek, mocsárok. Különösen, mondjuk a növényi testekről, midőn nyers, vagy nedves állapotukban forrásba mennek át. Elposhad a törődött gyümölcs. Elposhad a megfűledt zöldség. V. ö. POSHAD. | |
* | |
| (el-poshaszt) ösz. áth. Eszközli, okozza, hogy valami elposhadjon. V. ö. ELPOSHAD. A nedves, szellőzetlen pincze elposhasztja a burgonyát. | |
* | |
| (el-possad) l. ELPOSHAD. | |
* | |
| (el-posványodik) ösz. k. Posványnyá változik el. Az áradás alá vetett vidékek elposványodnak. V. ö. POSVÁNY. | |
* | |
| (el-potrohosodik) ösz. k. Potroha, poczokja, bendője szélesre, nagyra növekedik. V. ö. POTROHOS. Alsó, és tréfás irásmódba való. | |
* | |
| (el-pördít) l. ELPĚRDÍT. | |
* | |
| (el-pördűl) l. ELPĚRDŰL. | |
* | |
| (el-pörget) l. ELPĚRGET. | |
* | |
| (el-pörög) l. ELPĚRĚG. | |
* | |
| (el-pöröl) ösz. áth. 1) Valamit pörölve eltulajdonít, mástól elvesz. 2) Különösen, törvényes kereset utján, biróilag szerez meg mástól valamit. A szomszéd helység birtokosa elpörölte tőlünk a közlegelő egy részét. | |
* | |
| (el-pörlekědik) ösz. k. Folytonos pört viszen. Egy barázdaföldért elpörlekedik több évekig. Használtatik tárgyesettel is. Elpörlekedte (azaz pörökre elköltötte) minden vagyonát. V. ö. EL, (2) és PÖRLEKĚDIK. | |
* | |
| (el-pufogat) ösz. áth. 1) Pufogatva elkerget, elűz, eltávolit. 2) Valakit vagy valamit pufogó hangon vereget. Elpufogatták a hátát. Elpufogatják a beáztatott fonalat. V. ö. PUFOGAT. | |
* | |
| (el-pufol) ösz. áth. Pufolva elver, elkerget. V. ö. PUFOL. | |
* | |
| (el-puhad) ösz. önh. Puhára változik el. l. ELPUHÚL. | |
* | |
| (el-puhaszt) l. ELPUHÍT. | |
* | |
| (el-puhít) ösz. áth. 1) Puhára változtat el. 2) Átv. ért. a testet minden viszontagságok, elemek iránt igen érzékenynyé teszi; eredeti nyerseségéből kivetkőzteti; gyönyörök éldelésére szertelen fogékonyságot szerez neki. 3) Tréfás, és népies beszédben, valakit annyira elver, hogy teste szinte elpuhúl bele. V. ö. PUHA. | |
* | |
| (el-puhúl) ösz. önh. 1) Tulajdon ért. valamely kemény, szilárd ruganyos test puhára változik el. V. ö. PUHA. 2) Átv. ért. az állati, különösen emberi test elvesztvén eredeti, nyers természetét az elemek viszontagságai s egyéb bajok iránt igen érzékenynyé, s a gyönyörök élvezésére szertelenül fogékonynyá és hajlandóvá lesz. | |
* | |
| (el-puhulás) ösz. fn. Szenvedő állapot, gyöngülés neme, midőn valaki elpuhúl. V. ö. ELPUHÚL. | |
* | |
| (el-puhult) ösz. mn. Átv. ért. elkényeztetett, elasszonyosodott, gyönyörök szertelen élvezetére szokott. | |
* | |
| (el-puhultság) ösz. fn. A testnek elgyöngült, elkényeztetett tulajdonsága. | |
* | |
| (el-pukkad) ösz. önh. Általán, a levegővel vagy más folyadékkal tölt test, nem birván ennek szerfölötti nyomását, elfakad, elreped. Elpukkad a gyönge hólyag, ha igen felfújják. Különösen, emberről mondják, ki a haragot vagy nevetést sokáig elnyomja, de végre kitörik belőle. Elpukkad mérgében. Neveltében majd elpukkadt. | |
* | |
| (el-pukkan) ösz. önh. lásd: ELPUKKAD. | |
* | |
| (el-pukkant) ösz. áth. Valamit elpukkanni késztet; elpattant; levegővel vagy folyadékkal töltött ruganyos testet hirtelen elrepeszt. Elpukkantani a huppolyagot. | |
* | |
| (el-purhásodik) ösz. k. Mondjuk növényi testekről és némely terményekről, midőn romlás, rohadás, túlérés következtében porhanyókká lesznek. Hosszu állásban elpurhásodnak a fák. V. ö. PURHA. | |
* | |
| (el-puskáz) ösz. áth. 1) Puskával ellődöz. Elpuskázni a lőport, szatymát, golyókat. 2) Puskázva eltölt, elveszteget. Elpuskázni idejét, a napot. 3) Nemző erejét mértéktelenül elfogyasztja. | |
* | |
| (el-pusztít) ösz. áth. 1) Mivelt vidéket, várost, falut stb. ellenség módjára vadonná, kietlenné, laktalanná változtat el. Háborúk, éhség, döghalál, elpusztítják az országokat. 2) Épületeket romba dönt. Alföldön egész városokat, falukat elpusztítottak a törökök. 3) Mindenestül, családostul elűz, elkerget. Múlt században a törököt egészen elpusztították hazánkból. 4) Kiöl, elveszt, elemészt. Elpusztítani a kártékony állatokat, férgeket, péld. patkányokat, poloskákat stb. Az Isten pusztítsa el őket. | |
* | |
| (el-pusztitás) ösz. fn. Cselekvény, hathatós működés, melynél fogva elpusztítnak valamit. V. ö. ELPUSZTÍT. Országok, városok, faluk elpusztitása. Népek, nemzetek elpusztitása. Farkasok, rókák, verebek elpusztitása. | |
* | |
| (el-pusztúl) ösz. önh. 1) Vadonná, kietlenné, miveletlenné változik el. Háborúkban elpusztúlnak a legszebb vidékek is. 2) Romba dől. Visegrád, és több régi váraink elpusztultak. 3) Elvész, kihal, kidöglik. Sok régi nép elpusztúlt már. Dögvészben elpusztúlnak a barmok. 4) Eltakarodik, mindenestül odább vándorol. Elpusztultak vidékünkről a sáskák. Pusztuljatok el innen. | |
* | |
| (el-pusztulás) ösz. fn. Állapot, midőn valami elpusztúl. Jeruzsálem elpusztulása. Vég elpusztulásra jutottunk. V. ö. ELPUSZTÚL. | |
* | |
| (el-pusztult) ösz. mn. 1) Elvadonult, elkietlenült. Elpusztult ország. 2) Elveszett, kimúlt, eltűnt. Elpusztult népek. Föld szinéről elpusztúlt nemzetek. 3) Eltakarodott. 4) Romokba dőlt. Elpusztult várak, városok, templomok. | |
* | |
| (el-rabol) ösz. áth. Eredetileg, valakit rab gyanánt elvisz, elragad. Általános és köz ért. erőszakkal, ragadozók módjára valamit elsajátít, zsákmányul elhurczol. Elrabolnia fiatal nőket, gyermekeket. Elrabolni az utasok pénzét, vagyonát, áruit. Átv. ért. valakinek becsületét, hivatalát, hirét, nevét galádul, ármánykodva elveszi. | |
* | |
| (el-rabolás) ösz. fn. Erőszakos cselekvés, mely által valamit elrabolnak. Lásd: ELRABOL. | |
* | |
| (el-rácsol) ösz. áth. Rácscsal valamit elválaszt, elzár, hozzáférhetlenné tesz. Elrácsolni a folyósót. Elrácsolni ebek, macskák elől az éléskamarát. Elrácsolni az uszodákat, hideg fürdőket. V. ö. RÁCS. | |
* | |
| (el-rácsoz) l. ELRÁCSOL. | |
* | |
| (el-ráczosít) ösz. áth. Más nyelvüek, szokásuak, erkölcsüek közé rácz nyelvet, szokásokat, erkölcsöket hoz be. V. ö. ELNÉMETESÍT. | |
* | |
| (el-ráczosodik) ösz. k. Rácz nyelvet, erkölcsöket, szokásokat vesz föl, fogad el. | |
* | |
| (el-rág) ösz. áth. Rágva részekre szakgat, eltép valamit. V. ö. RÁG. Kinjában elrágta az ujját. Az eb elrágja a zsíros szíjat. Az ürge elrágja a nyakára kötött fonalat. | |
* | |
| (el-ragad) ösz. áth. 1) Tulajd. ért. ragadva, azaz, sebesen rántva, húzva elvisz. A lovak elragadták a kocsit. A szél elragadta a kalapját. 2) Erőszakos rabló gyanánt valamit elsajátít. Elragadták pénzét, és szép feleségét a törökök. 3) Huzakodva elkap, elszakaszt. Elragadni valakinek kezéből a botot, puskát. 4) Átv. ért. elkapja az indulat. Elragadta őt a nagy öröm. Elragadta a nagy harag. Különösen valamely nemesebb és magasabb érzés, élvezet mintegy kiemeli őt a durvább anyagiságból, és szellemiebb világba szállítja. A remek szónoklat, ének, zene, elragadják a lelket. V. ö. RAGAD, áth. | |
* | |
| (el-ragad) ösz. önh. Szoros érintkezés, közlekedés által valami tovább elterjed, elharapódzik. Elragad a rüh egyik juhról a másikra. V. ö. RAGAD, önh. | |
* | |
| (el-ragadás) ösz. fn. 1) Cselekvény, melynél fogva anyagi vagy szellemi erő valamit elragad. V. ö. ELRAGAD, áth. 2) Állapot, midőn közlekedés, érintkezés által valami elterjed, elharapódzik. V. ö. ELRAGAD, önh. | |
* | |
| (el-ragadó) ösz. mn. 1) Aki vagy ami valamit elragad. 2) Átv. ért. az érzékekre szerfölötti gyönyörrel ható; a lelket a földieken túl emelő. Elragadó ének, zene. Elragadó szónoklat. 3) Tovább terjedő, elharapódzó. V. ö. ELRAGAD, áth. és önh. | |
* | |
| (el-ragadoz) ösz. áth. Ragadozva, azaz többször, folytonosan ragadva, erőszakot használva elvisz, elsajátít. Az apróbb madarakat elragadozzák a sasok, kányák. A farkasok elragadozzák a bárányokat. V. ö. RAGADOZ. | |
* | |
| (el-ragadtatás) ösz. fn. Vegyes érzés, midőn rendkivüli hatásu, érzéki vagy szellemi élvezet által szivünk és lelkünk mintegy túlvilágba emelkedik, s az alvilágiakat mintegy feledve egyedül élvezetének öntudatában él. Müvészi, vallási elragadtatás. | |
* | |
| (el-ragaszt) ösz. áth. 1) Valamit szoros érintkezés, közlekedés által elterjeszt. Elragasztani a rühöt, a buja kórt. 2) Valamit egyik helyről másikra ragaszt. A hirdetményt a kapuról elragasztani a falra. | |
* | |
| (el-rágdos) ösz. áth. Fogaival gyakran vagy folytonosan rágva elszakgat, eltép, elkoptat valamit. | |
* | |
| (el-ragyállik) ösz. k. Ragya által elromlik. Elragyállanak a gabonák. | |
* | |
| (el-ragyásodik) ösz. k. 1) Tulajdonkép, ragya nevü foltokat kap. Mondják a növényekről. V. ö. RAGYA. 2) Átv. ért. elragyásodik az ember bőre, arcza, midőn a himlő ellepi, vagy más bőrfoltokat kap. V. ö. RAGYÁS. | |
* | |
| (el-rajzik) ösz. k. Rajokat eresztve elszéled, eloszlik. Elrajzanak a méhek, midőn külön királyné körül öszvecsoportozva a kaptárt oda hagyják, és elszállanak. Átv. ért. elszaporodik, elsokasodik, csapatonként elszéled. Némely népfajták igen szaporák levén mindenfelé elrajzanak. | |
* | |
| (el-rajzol) ösz. áth. Minden rajzeszközt elhasznál, elfogyaszt. | |
* | |
| (el-rak) ösz. áth. 1) Valamit illő helyére elhelyez. Elrakni a szobai bútorokat. 2) Helyéről eltesz. Útból elrakni a köveket. 3) Ládába, szekrénybe, táskába bizonyos renddel elhelyez. Elrakni a fehérnemüeket. Az elrakás alatt mindig többeknek elhelyezését értjük, mert egy tárgyat csak elteszünk, nem pedig elrakunk. V. ö. RAK. 4) Tréfásan, megrak, azaz megver, sok ütést illeszt reá. | |
* | |
| (el-rakodás) ösz. fn. Különféle áruknak, pogyásznak stb. ládákba, szekrényekbe, úti bőröndökbe helyezése, berakása. Az elrakodást és kirakodást legjobban értik a vásározó kalmárok. V. ö. RAKODÁS. | |
* | |
| (el-rakodik) ösz. k. Különféle árukat, pogyászt, ruhát stb. ládákba, szekrényekbe, úti bőröndökbe rakosgat, elhelyez. | |
* | |
| (el-rakos) ösz. áth. 1) Árukat s egyebet rendbentartás vagy tovaszállítás végett elhelyez. 2) l. ELRAKOSGAT. | |
* | |
| (el-rakosgat) ösz. áth. 1) Holmit bizonyos rendbe elhelyez. Elrakosgatni saját szekrényeikbe a könyveket. 2) Eltakarít, máshová tesz. Elrakosgatni meszelés alkalmával a bútorokat, edényeket. | |
* | |
| (el-rándúl) ösz. önh. Kisebb távolságra, vagy rövidebb időre elmegy, elutazik valahová. V. ö. RÁNDÚL. | |
* | |
| (el-ránt) ösz. áth. 1) Rántva elkap, elvesz valamit. V. ö. EL, (2) és RÁNT. Elrántották alóla a gyékényt am. meghalt. (Km). 2) Valamely dalt, hangmüvet a hegedűn elhúz, eljátszik. Rántsd el Bunkó! azt a palócz dalt. | |
* | |
| (el-ráspol) ösz. áth. Ráspoly nevü eszközzel elcsiszál, elkoptat, elmetsz. Elráspolni a szeget. V. ö. RÁSPOLY. | |
* | |
| (el-ráspolyoz) l. ELRÁSPOL. | |
* | |
| (el-ráz) ösz. áth. Rázva eltávolít, elszór, elvet, elhárít valamit. V. ö. RÁZ. | |
* | |
| (el-recscsen) ösz. önh. Recscsenve eltörik, elreped, elszakad. Elrecscsen a villámcsapta tölgy. V. ö. RECSCSEN. | |
* | |
| (el-recscsent) ösz. áth. Szilárd testet recscsenve eltörni, elhasadni kényszerít. Elrecscsenteni nagy teher által a pallódeszkát. Leginkább fanemű tárgyakról mondják. | |
* | |
| (el-redvesědik) ösz. k. Tulajd. ért. a fáról mondják, midőn rohadásnak indúl, elpurhásodik. Általán: zsugorodott, ránczos alakot ölt. V. ö. REDVES. | |
* | |
| (el-regél) ösz. áth. Regélve, rege-alakban elmond, elbeszél valamit. Elregélni a szájról szájra hagyott mondákat. | |
* | |
| (el-régűl) ösz. önh. 1) Régivé lesz, elavúl. Elrégűlt szók. Elrégűlt szokások, viseletek. 2) Elrögzik, elidűl. Némely nyavalyák elrégülnek. | |
* | |
| (el-régült) ösz. mn. Kórtanban rögzött, meggyökeresedett, elidült. Elrégült bajok, bőrbetegségek. Elrégült köszvényes bántalom. | |
* | |
| (el-rejt) ösz. áth. Általán, az érzékek tapasztalata, s az ész tudomása elől elzár, eltitkol, eltakar. V. ö. EL, (2) és REJT. Elrejteni a szerzett kincseket. Elrejteni szándokát. Elrejteni magát az üldözők elől. | |
* | |
| (el-rejtěget) ösz. áth. Valamit folytonosan elzárva, eltitkolva, eltakarva tart; érzékeli tapasztalata, és az ész tudomása elől elfödözget. V. ö. EL, (2) és REJTĚGET. | |
* | |
| (el-rejtekězik) ösz. k. Elbuvik; elzárakozik; eltitkolja magát. V. ö. EL, (2) és REJTEKĚZIK. | |
* | |
| (el-rejtés) ösz. fn. Cselekvés, melynél fogva valaki elrejt valamit; elzárás, eldugás, elbujtatás, eltitkolás. | |
* | |
| (el-rejtězik) ösz. k. Elbuvik; eltitkolja magát; homályba, sötétségbe vonúl; látatlanná lesz. A nap elrejtezik a felhők megé. | |
* | |
| (el-rejtězkědik) l. ELREJTÉZIK. | |
* | |
| (el-rejtődzik) ösz. k. 1) Elbuvik, eltitkolja magát. 2) Kórtanban, tetszhalálba esik; az élet külső jelei mintegy elrejteznek benne. 3) Némely tájszólás szerént: elméjében elragadtatik, vagy szinhalál lepi meg. | |
* | |
| (el-rejtőzik) l. ELREJTŐDZIK. | |
* | |
| (el-reked) ösz. önh. 1) Meghűlés miatt, vagy más oknál fogva durva, tisztátalan, értetlen hangot kap, melynél fogva nehezen, töredezve beszél. Elrekedni a sok lármában. 2) Bedugúl. Elreked a fuvó-cső. Elreked a vízcsatorna. Elreked a pipaszár. 3) Elzárúl. Elreked az út. Elrekednek a nagy hó miatt a hegyi szorulatok. V. ö. EL, (2) és REKED. | |
* | |
| (el-rekedés) ösz. fn. Állapot, midőn valami elreked. V. ö. ELREKED. Torok-elrekedés. Vízvezető csőnek, csatornának elrekedése. | |
* | |
| (el-rekeszkědik) ösz. k. Eredetileg, rekeszek közé zárkozik. V. ö. REKESZ. Általán, elzárkozik, elrejtőzik, elkülönzi magát. Dögvész idején a helységek; sőt egyes házak is elrekeszkednek. | |
* | |
| (el-rekeszt) ösz. áth. 1) Eredetileg rekeszszel elzár. V. ö. REKESZ. Elrekeszteni a hízóba vetett ludakat, réczéket. 2) Általán, akármily korlát által elválaszt, elszakaszt. Elrekeszteni egymástól a rugoldozó, harapódzó lovakat. Elrekeszteni gáttal az áradó vizet. Elrekeszteni sövénynyel a kertet a bitang marha elől. V. ö. REKESZT. | |
* | |
| (el-rekesztés), ösz. fn. Cselekvés, melynél fogva valamit elrekesztünk. V. ö. ELREKESZT. A csődörök elrekesztése a kanczáktól. Patakok, csermelyek, árvizek elrekesztése. | |
* | |
| (el-rekken), ösz. önh. Egyszerre, rögtön bedugúl, betömődik. Iszap és homok által elrekken a vizcsatorna. | |
* | |
| (el-rekkenés) ösz. fn. Rögtöni bedugulás, betömődés. Vízvezető csők, csatornák elrekkenése. | |
* | |
| (el-rekkent) ösz. áth. Eldug, hirtelen elrejt. Ez értelemben használták a régiek:
Nyergét vessék a Dunába, És a fékét a fűben elrekkentsék, Hogy már magát ott megmentenéje, Inkább magát ott elrekkenté. (Csáti Demeter krónik.) | |
* | |
| (el-rémit), ösz. áth. Eltölt rémüléssel; rémülésbe ejt. V. ö. RÉMÜLÉS, RÉMÍT. | |
* | |
| (el-rémítés) ösz. fn. Rémülésbe ejtés. | |
* | |
| (el-rémül) ösz. önh. Rémülésbe esik; rémüléssel eltelik. V. ö. EL, (2) és RÉMÜL. | |
* | |
| (el-rémülés) ösz. fn. Szenvedő állapot, midőn valamin, valamely tárgy fölött elrémülünk. V. ö. EL, (2) és RÉMÜL, RÉMÜLÉS. | |
* | |
| (el-renděl) ösz. áth. Bizonyos rendben elhelyez, elrak, elintéz valamit. Elrendelni az ujonnan vett bútorokat. Elrendelni kit-kit a maga helyére. Már én mindent elrendeltem. V. ö. EL, (2) és RENDĚL. | |
* | |
| (el-rendělés), ösz. fn. Cselekvés, midőn valamit bizonyos rendben elhelyezünk; elintézünk, eligazítunk. V. ö. ELRENDĚL. | |
* | |
| (el-renděz) ösz. áth. Mindent saját illő helyére tesz, rendbe hoz, kellő működésére igazít, azt eszközli, hogy minden rendén, maga rendében legyen, vagy maga rendében menjen; több tárgyból öszvefüggő egészet szerkeszt, állit öszve. Elrendezni a levéltári irományokat, okleveleket. Elrendezni valamely bonyolodott ügyet. Elrendezni valamely innepélyt, pompás lakomát. V. ö. RENDEZ. | |
* | |
| (el-rendězés) ösz. fn. Cselekvés, melynél fogva holmit, vagy valamit elrendezünk. V. ö. ELRENDĚZ. Gyüjtemények, levéltárak elrendezése. | |
* | |
| (el-rendězkědik) ösz. k. Maga magát elrendezi, azaz szoros értelemben vett rendbe szedi, szerkeszti, öszvefüggő egészszé alkotja. Sok bajba kerül, míg ujonnan öszveállott testületek, társaságok elrendezkednek. V. ö. RENDĚZKĚDIK. | |
* | |
| (el-renyhed), ösz. önh. Renyhévé, azaz tunyává, restté lesz. V. ö. RENYHE. | |
* | |
| (el-renyhít) ösz. áth. Renyhévé tesz. V. ö. RENYHE. | |
* | |
| (el-renyhűl), l. ELRENYHED. | |
* | |
| (el-rěpděs) ösz. önh. Repdesve elszáll, eltávolodik. Elrepdesnek, ismét visszarepdesnek a házi galambok. | |
* | |
| (el-reped) ösz. önh. Repedve eltörik, elhasad, elválik. Elreped a cserépedény, vasfazék. Elreped a ruha. Elreped a fal. V. ö. EL, (2) és REPED. | |
* | |
| (el-repedés) ösz. fn. Állapot, midőn valami elreped. V. ö. ELREPED. | |
* | |
| (el-repeděz) ösz. önh. Folytonosan vagy gyakran, vagy több irányban repedve eltörik, elszakad, elválik. Elrepedez a tüskékbe akadozó foszlányruha. Elrepedeznek földrengés alatt a falak. Elrepedez nagy szárazságban a föld. V. ö. EL, (2) és REPEDĚZ. | |
* | |
| (el-rěpěs) ösz. önh. l. ELRĚPDĚS. | |
* | |
| (el-repeszt) ösz. áth. Repesztve elhasít, elszakaszt, ketté választ. Elrepeszteni a roszul irt levelet. Elrepeszteni a szegbe akadt ruhát. V. ö. EL, (2) és REPESZT. | |
* | |
| (el-rěpít) ösz. áth. Szárnyakra bocsát, elrepülni hagy, enged. Elrepíteni kalitkából a madarat. Átv. ért. nagy sebességgel elszállít, eldob. Parittyával elrepíteni a követ. Elrepíteni puskából a golyót. V. ö. RĚPÍT. Önhatólag mondjuk a madárfiakról, midőn ezek már megerősödvén, fészköket elhagyják és szárnyra kelnek. A fecskefiúk már elrepítettek. | |
* | |
| (el-rěppen) ösz. önh. Hirtelen, nagy sebességgel szárnyra kelve elrepül, elszáll. Elreppennek a puskalövéstől a megijedt galambok. Átv. ért. sebesen eltávozik, eltűnik. A gondolatok messze földre elreppennek. Elreppen az idő. Elreppennek az ifju kor évei.
"Napok jönnek, napok mennek, De búm csak nem távozik, És az órák elreppennek, De sorsom nem változik." (Kisf. S.) | |
* | |
| (el-rěppent) ösz. áth. Hirtelen, sebesen elrepülni enged vagy késztet. Elreppenteni a kibocsátott madarat. Elreppenteni a puskagolyót. | |
* | |
| (el-rěpűl) ösz. önh. Repűlve eltávozik, elszáll. Elrepülnek fészkeikből az anyányi madarak. V. ö. REPÜL. | |
* | |
| (el-rěstel) ösz. áth. Valamit tunyaságból elmulaszt; az időt henyén tölti el. V. ö. EL, és RESTEL. Elrestelte, amit rábíztam. Elrestelte az egész napot. Tisza mellett: elresteskedte. | |
* | |
| (el-resteskědik) ösz. k. Folytonosan resteskedik. Heteken át elresteskedik. Áthatólag: restségből elhanyagol; restül eltölt. V. ö. ELRESTEL. | |
* | |
| (el-rěstűl) ösz. önh. Restté, tunyává, henyévé lesz egészen. Dologtalan élet miatt elrestülni. Nagy melegben elrestülni. V. ö. REST. | |
* | |
| (el-részegěsědik) ösz. k. A mértéktelen ivásnak egészen neki adja magát. Bújában elrészegesedik. | |
* | |
| (el-részegűl) ösz. önh. Részeggé iszsza magát; addig iszik, míg józanságát egészen el nem veszti. Szokottabban: lerészegűl. | |
* | |
| (el-reszel) ösz. áth. Reszelővel, ráspolylyal vagy más hasonnemű eszközzel elkoptat, elvásít, elcsiszol. Elreszelni az ajtózárt. Elreszelni a levesbe való tésztát. Elreszelni a patkólandó ló körmét. Tréfás köznépi nyelven és átv. ért. elreszelni v. elriszálni a tánczot, azaz far-riszálva vagy fintorgatva és aprózva eljárni. A nőszemélyekről mondják. | |
* | |
| (el-reteszěl) ösz. áth. Reteszszel elzár valamit. V. ö. RETESZ. | |
* | |
| (el-rětten) ösz. önh. Remegéssel párosult hirtelen ijedés fogja el. Elrettenni valamely véletlen veszély első látására. V. ö. RETTEN. | |
* | |
| (el-rěttent) ösz. áth. 1) Remegéssel párosult hirtelen ijedésbe hoz. Az ellenágyúk megdördülése elrettenté a város lakóit. 2) Valamitől elijeszt. Tengertől, vadon erdőségtől elrettenteni az utasokat. V. ö. EL, (2) és RETTENT. | |
* | |
| (el-rěttentés) ösz. fn. Ijesztés neme, mely által valakit elrettentünk, rettenésbe hozunk. | |
* | |
| (el-reved) ösz. önh. Belső romlás, rohadás által elvész, elpurhásodik. Használtatik leginkább a növényekről, különösen a fákról. Vízben elrevednek idővel a karók. Elrevednek az agg fák. V. ö. REVED, ROHAD. | |
* | |
| (el-revesědés) ösz. fn. Növények romladozó állapota, midőn elrevesednek. V. ö. ELREVESĚDIK. | |
* | |
| (el-revesědik) ösz. k. A rev vagy roh, vagy rohadás elterjed benne; elpurhásodik. V. ö. REVES. | |
* | |
| (el-rezel) ösz. áth. Pórias nyelven, valamit saját ganéjával becsunyít, elrutít. Elrezelte magát. Elrezelte gatyáját. V. ö. REZEL. | |
* | |
| (el-rezzen) ösz. önh. Valamitől zezzenve, azaz kissé megijedve elvonúl, elhuzódik, eltávozik. Tapsolásra elrezzennek a verebek. V. ö. EL, 2) és REZZEN. | |
* | |
| (el-rězzenés) ösz. fn. Ijedési állapot, midőn az ember vagy más állat valamitől elrezzen. | |
* | |
| (el-rězzent) ösz. áth. Egy kevéssé megijesztve eltávolít. A kutyaugatás elrezzentette a tolvajokat. V. ö. EL, (2) és RĚZZENT. | |
* | |
| (el-rězzentés) ösz. fn. Cselekvés, mely által valakit vagy valamit elrezzentünk. | |
* | |
| (el-riad) ösz. önh. 1) Hirtelen elkiáltja magát, péld. kit a kutya véletlenül megkap, vagy általán, aki valamely nagy veszélytől megijed. Elriad, kinek a fogát kirántják vagy sebészi vágást tesznek rajta. 2) Riadva, rettenve elmegy, eltávozik. | |
* | |
| (el-riadás) ösz. fn. 1) Riadó hangon kitörő kiáltás. 2) Riadva eltávozás. V. ö. ELRIAD. | |
* | |
| (el-riaszt) ösz. áth. Valakit riadva, azaz rákiáltva elijeszt, eltávolít, elűz. A kocsis elriasztja az úton játszó gyermekeket. Átv. ért. akármely eszközzel és móddal elijeszt. Puskával, bottal elriasztani a tolvajokat. V. ö. EL, (2) és RIASZT. | |
* | |
| (el-riasztás) ösz. fn. Ijesztés neme, mely által valakit elriasztunk. | |
* | |
| (el-ribanczosodik) ösz. k. 1) Elrongyosodik. 2) Arcza himlő által elcsúfúl, s mintegy rongyossá leszen. V. ö. RIBANCZ, RIBANCZOS. | |
* | |
| (el-rikkant) ösz. áth. Visszaható névmással használtatik, s annyit tesz, mint éles, magas hangon elkiáltja magát. Elrikkantom magamat, elrikkantod magadat, elrikkantja magát stb. V. ö. RIKKANT. | |
* | |
| (el-rikkantás) ösz. fn. Rikkantó hangú kitörés, elkiáltás. | |
* | |
| (el-ringat) ösz. áth. Ringatva elaltat. Elringatni a kisdedet. Átv. ért. kéjbe, gyönyörökbe merítve testi és lelki erejének szilárdságától megfoszt, s mintegy álomba, álomkórba szenderít. Különféle élvezetekkel ringatni el a népeket. | |
* | |
| (el-ringatás) ösz. fn. Cselekvés, midőn valakit tulajd. vagy átv. értelemben elringatunk. | |
* | |
| (el-riogat) ösz. áth. Gyakori kiáltások által elijeszt, eltávoztat, elűz. A tilosból elriogatni a barmokat. V. ö. RIOGAT. | |
* | |
| (el-riogatás) ösz. fn. Riogatás által elüzés, elkergetés, elijesztés. | |
* | |
| (el-rip) ösz. áth. Székely tájszó, am. elhajt, elűz, elkerget, mintegy rivalva eltávolít. | |
* | |
| (el-ripacsosodik) ösz. k. A ripacsok, azaz himlőhelyek, csécshelyek elterjednek rajta. Nagy himlőben elripacsosodott a képe. Egyébről is mondatik, midőn ripacsok, repedések, kérges sebhelyek támadnak rajta. A föld a szárazságban elripacsosodik. V. ö. RIPACSOS. | |
* | |
| (el-rivaszt) l. ELRIASZT. | |
* | |
| (el-robban) ösz. önh. Rob hangot adva sebesen elmegy, eltávozik. Épen ekkor robbant el mellettünk egy kocsi. | |
* | |
| (el-robog) ösz. önh. Robogva elhalad, elmegy, eltávozik. | |
* | |
| (el-rohad) l. ELROTHAD. | |
* | |
| (el-rohaszt) l. ELROTHASZT. | |
* | |
| (el-rombol) ösz. áth. Rombolva eldarabol, eltördel, romokba dönt. V. ö. ROMBOL. Elrombolni a város falait. Ágyúkkal elrombolni az ellenség sánczait. | |
* | |
| (el-rombolás) ösz. fn. Cselekvés, mely által valamit elrombolunk. V. ö. ELROMBOL. | |
* | |
| (el-romlás) ösz. fn. Szenvedő állapot, midőn valami elromlik. V. ö. ezt. | |
* | |
| (el-romlik) ösz. k. Eredetileg, rommá válik, romokra szakadoz, törik. Elromlanak az elhagyott épületek, várak. Elromlanak a vízmosta töltések. V. ö. ROM, ROMLIK. Köz ért. épségét, czélszerüségét elveszti; használhatlanná leszen. Elromlik a kőbe vágott fejsze. Elromlik rosz vagy sovány legelőn a marha. Elromlik a tisztátalanul tartott bor. Elromlik nedves helyen a liszt, gabona. Elromlik sárban, vízben a ruha. Elromlik az őszi esőktől az út. Átv. ért. erkölcstelenné lesz. Roszak társaságában elromlanak az ifjak. | |
* | |
| (el-romol) ösz. önh. Köz szokás szerént egy értelemben vétetik az elromlik igével. Különbségökről l. ROMLIK és ROMOL. | |
* | |
| (el-roncsol) ösz. áth. Valamit roncsolva szétzúz, eltép. V. ö. EL, (2) és RONCSOL. A kocsikerék elroncsolta fejét. A leomlott ház elroncsolta a bútorokat. | |
* | |
| (el-roncsolás) ösz. fn. Roncsolva szétzuzás. | |
* | |
| (el-roncsolódás) ösz. fn. Roncsos darabokra zúzódása, töredezése, szakadozása valamely testnek. | |
* | |
| (el-roncsolódik) ösz. belsz. Apró részekre töredezve, szakadozva vagy öszvezuzódva elromlik. V. ö. RONCSOL, RONCSOLÓDIK. | |
* | |
| (el-rondít) ösz. áth. Rondává tesz. V. ö. RONDA. Elrondítani a házat, szobát, falakat. Különösen, szeméttel, ganéjjal, húgygyal elrutít. Az utczai vizellők elrondítják a szögleteket. | |
* | |
| (el-rondítás) ösz. fn. Cselekvés, mely által valamit elrondítanak, rondává tesznek. V. ö. RONDA. | |
* | |
| (el-rondúl) ösz. önh. Rondává lesz. V. ö. RONDA. A sepretlen városi utczák elrondúlnak. | |
* | |
| (el-rondulás) ösz. fn. Rondává levés; elmocskosodás, elcsunyulás. | |
* | |
| (el-rongál) ösz. áth. Folytatólag, lassanként, ízenként elront. A csatangoló marha elrongálja a kerítéseket, árkokat. A gyakori áradások elrongálják a töltéseket. V. ö. EL, (2) és RONGÁL. | |
* | |
| (el-rongálás) ösz. fn. Gyakori cselekvés, mely által valamit elrongálunk. V. ö. ELRONGÁL. | |
* | |
| (el-rongyol) ösz. áth. Rongyig elhasznál, rongyokká szakgat valamely ruhaneműt. Elrongyolni egy télen több nadrágot. V. ö. RONGY. | |
* | |
| (el-rongyolás) ösz. fn. Valamely szövetnek, különösen ruhaneműnek rongyokra szakgatása, viselés által elnyüvése. | |
* | |
| (el-rongyollás) ösz. fn. Valamely ruhaneműnek rongyokká elszakadása, elmállása. V. ö. ELRONGYOLLIK. | |
* | |
| (el-rongyollik) ösz. k. Rongyokra szakadoz, rongygyá válik. Ócska ruháim elrongyollottak. Elrongyollottak ami lelkeink, mint ama foltos köpönyeg. (Szirmay Hung. in Par.) V. ö. RONGY. | |
* | |
| (el-rongyolódás) l. ELRONGYOLLÁS. | |
* | |
| (el-rongyolódik) ösz. belsz. l. ELRONGYOLLIK. | |
* | |
| (el-rongyosodás) ösz. fn. Állapot, midőn valaki elrongyosodik, azaz ruhája rongyokra elszakadoz. V. ö. ELRONGYOSODIK. | |
* | |
| (el-rongyosodik) ösz. k. Emberről mondják, kinek ruhája rongyokra elszakadoz, midőn rongyossá lesz. Elrongyosodik a koldús, és elrongyollik v. elrongyolódik a szűre. V. ö. RONGYOS. | |
* | |
| (el-ront) ösz. áth. Eredetileg, rommá változtat el, rommá tesz (rom-t). Az árvíz elrontja a gátokat, töltéseket. Köz ért. valaminek épségét, czélszerüségét elveszi, valamit használhatlanná tesz. A sok esőzés elrontja az utakat. Por, tűz, füst, szeszes italok elrontják a szemeket. A nagy hajtogatás, és szertelen teher elrontja a vonó marhát. Sok fiatal ember időnek előtte elrontja magát. Átv. ért. erkölcstelenné tesz. Rosz példával elrontani valakit. | |
* | |
| (el-rontás) ösz. fn. Cselekvés, mely által valamit, vagy átv. ért. valakit elrontunk. V. ö. ELRONT. | |
* | |
| (el-rontatlan) ösz. mn. Amit el nem rontottak, teljes épségében, egész állapotában fenn levő. Igehatározólag: am. elrontatlanul. | |
* | |
| (el-ronthatatlan) ösz. mn. Akit vagy amit elrontani nem lehet. V. ö. ELRONT. Elronthatatlan jellemü ember. Elronthatatlan vár. Határozókép: am. elronthataltlanul. | |
* | |
| (el-ronthatlan) l. ELRONTHATATLAN. | |
* | |
| (el-rop) ösz. áth. Eljárja, t. i. a tánczot, eltánczol. V. ö. ROP. Ritka használatu tájszó, valamint maga az egyszerü rop is. | |
* | |
| (el-ropog) ösz. önh. Ropogva elhangzik, eltöredezik. Elropog a makk a disznó fogai között. V. ö. ROPOG. | |
* | |
| (el-roppan) ösz. önh. Ropogva, (ropp hangot adva) eltörik, elhasad, elreped. Elroppan a hidpalló a nagy teher alatt. Elroppan a dió a fogak között. V. ö. ROPPAN. | |
* | |
| (el-roppanás) ösz. fn. Állapot, midőn valami roppanva eltörik, elroppan. V. ö. ezt. Gerendák, pallók elroppanása. | |
* | |
| (el-roppant) ösz. áth. Roppantva eltör, eszközli, hogy elroppanjon. | |
* | |
| (el-rostélyoz) ösz. áth. Rostélylyal elzár, elkerít, elrekeszt. Elrostélyozni a folyosókat, a kerteket. V. ö. ROSTÉLY. | |
* | |
| (el-rostélyozás) ösz. fn. Térnek, helynek rostély által elzárása, elkeritése. V. ö. ROSTÉLY. | |
* | |
| (el-rostolódik) ösz. k. Belső szerkezeténél, fejlődésénél fogva rostokra oszlik el. Az igen elfőtt hús elrostolódik. A kiszáradt fakéreg elrostolódik. | |
* | |
| (el-rostosodás) ösz. fn. Szálas szerkezetű testnek rostossá levése. | |
* | |
| (el-rostosodik) ösz. k. Rostossá változik el. V. ö. ROSTOS. | |
* | |
| (el-rothad) ösz. önh. Rothadva elromlik, haszonvehetlenné lesz. V. ö. ROTHAD. Elrothad a földbe temetett test. Elrothadnak a kidőlt fák. Elrothad a törődött gyümölcs. | |
* | |
| (el-rothadás) ösz. fn. Romlékony állapot, midőn az állati vagy növényi test elrothad. V. ö. ezt. Testnek, fűnek, fának, gyümölcsnek elrothadása. | |
* | |
| (el-rothaszt) ösz. áth. Azt teszi, eszközli, hogy valami elrothadjon. A megromlott nedvek elrothasztják a testet. Egyik rothadt gyümölcs a másikat rothasztja el. V. ö. ELROTHAD. | |
* | |
| (el-rozsdásodik) ösz. k. 1) Érczről, különösen a vasról mondják, midőn a rozsda ellepi, elterjed rajta. Nedves helyen elrozsdásodik a vas. V. ö. ROZSDA. 2) Mondják más tárgyakról is, különösen a fogakról, midőn rozsdaszinü sárga részecskékkel behuzódnak. | |
* | |
| (el-röffen) ösz. önh. Röf hangot ad, elröffenti magát, pl. a sertés. | |
* | |
| (el-röffent) ösz. áth. Visszaható névmással használtatik. Elröffentem magamat, elröffented magadat, elröffenti magát stb. Tulajd. a disznóról mondják, midőn sajátságos röf hangra fakad. | |
* | |
| (el-röffentés) ösz. fn. A sertésnek sajátságos röf hangon megszólamlása. | |
* | |
| (el-rögösít) ösz. áth. Valamit egész terjedelemben rögössé tesz. A jövő-mentő csordák elrögösítik az agyagos utakat. A nagy szárazság elrögösíti az ugarokat. V. ö. RÖGÖS. | |
* | |
| (el-rögösödés) ösz. fn. A föltiport vagy kiszáradt földnek rögössé változása; elgöcsörtösödés; elcsomósodás. | |
* | |
| (el-rögösödik) ösz. k. 1) Egész terjedelmében rögössé lesz, rögökkel eltelik. Elrögösödnek a sáros időben feltiport utak. Elrögösödik a megfagyott kátyol. 2) Elgörcsösödik, elcsomósodik, péld. az állati csont, a fák. | |
* | |
| l. ELRĚPDÉS, ELRĚPÍT stb. | |
* | |
| (el-rúg) ösz. áth. Rúgva, megrúgva elűz, elkerget, eltávolít, elmozdít. Elrúgni láb alól a kutyát. Elrúgni az utban heverő göröngyöt, csontdarabot. Elrúgja patkóját a ló. Elrúgja borját a tehén, csikaját a kancza, azaz szoptatni megszünik. V. ö. RÚG. | |
* | |
| (el-rugás) ösz. fn. Cselekvés, mely által valamit elrugunk. V. ö. ELRÚG. Patkó elrugása. Borjú, csikó elrugása. | |
* | |
| (el-rugaszkodik) ösz. k. Tulajd. ért. a lovakról, és szarvasmarhákról mondjuk, midőn sebesen neki iramodnak, s mintegy hátra rugdosva futnak. Átv. ért. elrugaszkodik az ember is, midőn vagy lóháton nyargalni, vagy sebesen szaladni kezd. Elrugaszkodni a tolvajok után. Erkölcsi ért. Istentől elrugaszkodott bűnös, azaz, aki az Istennek mintegy hátat fordítva eltávozik tőle, s parancsolatit nem teljesíti. V. ö. RUGASZKODIK. | |
* | |
| (el-rugtat) ösz. áth. Tulajd. ért. elrugtatjuk a nyerges állatot, péld. lovat, szamarat, öszvért. De ezen igét rendesen tárgyeset nélkül, önható értelemben használják (a lovaggal együtt a ló egy cselekvőnek vétetvén) s annyit tesz, mint sebesen elvágtat, elnyargal. l. RUGTAT. | |
* | |
| (el-rugtatás) ösz. fn. Sebesvágtatva elnyargalás. | |
* | |
| (el-rusnyít) ösz. áth. Rusnyává tesz, rusnyára változtat el. V. ö. RUSNYA. Ganéjjal elrusnyítani a ház falát. | |
* | |
| (el-rusnyítás) ösz. fn. Rusnyává tevés, elcsunyítás, elundokítás. | |
* | |
| (el-rusnyúl) ösz. önh. Rusnyává lesz, igen elcsunyíl, elundokúl. V. ö. RUSNYA. | |
* | |
| (el-rusnyulás) ösz. fn. Rusnyává levés, igen nagyon elcsunyulás, elundokulás. | |
* | |
| (el-rutít) ösz. áth. Rúttá változtat el. V. ö. RÚT. A borbibircsók elrutitják az arczot. | |
* | |
| (el-rutitás) ösz. fn. Valaminek rúttá tevése; rendes természeti alakjából kivetkőztetése. V. ö. RÚT. | |
* | |
| (el-rutúl) ösz. önh. Rúttá változik el; természeti alakjából kivetkőzik, s rút külsőt vesz föl. Orrát bezúzván, s szemét kiszúrván egészen elrutúlt. V. ö. RÚT. | |
* | |
| (el-rútulás) ösz. fn. Rúttá levés; rendes külsejének rúttá változása. V. ö. RÚT. | |
* | |
| (el-rühesědik) ösz. k. A rüh elterjed, elszaporodik rajta vagy benne. Elrühesedik egész teste. Elrühesedik a nyáj. V. ö. RÜH. | |
* | |
| (el-rühesít) ösz. áth. A rühet elterjeszti, rühessé tesz. Egy rühes juh elrühesíti az egész nyájat. V. ö. RÜH. | |
* | |
| (el-rühesűl) ösz. önh. Nem anynyira külső érintkezés, mint belső okoknál fogva rühössé lesz, kiüt rajta, ellepi a rüh. | |
* | |
| (el-sajátít) ösz. áth. 1) Általán a másét sajátja gyanánt használja, birja. 2) Különösebben jelenti mind azon cselekvéseket, melyek által idegen birtokot, vagyont igaztalan, törvénytelen uton magáévá tesz és bitorol valaki, milyenek: csalás, lopás, rablás. ('Sajátjává tenni' jó értelemben használtatik). 3) Valamely tulajdonságot, erkölcsöt, szokást, ügyességet, cselekvési módot utánozás által fölvesz, s azt mintegy saját természetévé teszi. | |
* | |
| (el-sajátitás) ösz. fn. Cselekvés, mely által valamit elsajátítnak, l. ELSAJÁTÍT. Az árvák és özvegyek pénzének elsajátítása. | |
* | |
| (el-sajtól) ösz. áth. Sajtóval teendő munkát elvégez. Különösen, a szőlőnek, gyümölcsnek levét kinyomja, s ezen munkát végrehajtja. Elsajtólni az első szedést. Elsajtólni tíz zsák vadalmát. V. ö. SAJTÓL. | |
* | |
| (el-sajtólás) ösz. fn. Cselekvés, midőn valamit elsajtólunk; l. ELSAJTÓL. Szőlőnek, gyümölcsnek elsajtólása. | |
* | |
| (el-salakúl) ösz. önh. Salakká változik el; különösen az érczekről, péld. vasról mondják, midőn a tűzben, olvasztóban nagyobb része salakká válik. V. ö. SALAK. | |
* | |
| (el-salakulás) ösz. fn. Az ércznek, különösen vasnak salakká változása. | |
* | |
| (el-sánczol) ösz. áth. Sánczczal elkerít, elzár, elrekeszt. Elsánczolni ellenség elől a várat, a tábort. V. ö. SÁNCZ. | |
* | |
| (el-sánczolás) ösz. fn. Valamely térnek, helynek, várnak, városnak, tábornak stb. sánczokkal elkerítése, elrekesztése. | |
* | |
| (el-sántikál) ösz. önh. Sántikálva elmegy, eltávozik, eljár. Naponként elsántikál a kávéházba. V. ö. SÁNTIKÁL. | |
* | |
| (el-sántikálás) ösz. fn. Sántikálva elmenés, eltávozás, eljárás valahová. | |
* | |
| (el-sántít) ösz. önh. Sántítva elmegy, eljár. | |
* | |
| (el-sanyargat) ösz. áth. Lassan-lassan elerőtlenít, a testet, az állati szükségek kielégitésének megtagadásával vagy különféle hosszas kínokkal elnyomorítja. Koplalással, nagy munkával, veréssel elsanyargatni a barmot. Mondják a növényekről is. A nagy forróság, dér, hideg elsanyargatja a virágokat. V. ö. SANYAR, SANYARGAT. | |
* | |
| (el-sanyarodás) ösz. fn. Szenvedő állapot, midőn az állati vagy növényi test elsanyarodik. V. ö. ezt. | |
* | |
| (el-sanyarodik) ösz. k. Az állati vagy növényi test a fentartásra szükséges tápok, levegő, ápolás stb. hiánya miatt vagy különféle sértések által eredeti épségét elveszti, elsatnyúl, öszvezsugorodik. V. ö. SANYAR, SANYARÚ. | |
* | |
| (el-sanyarog) ösz. önh. Sanyarogva elél, eltengődik. Nagy szárazságban alig sanyaroghatnak el a barmok. V. ö. SANYAROG. | |
* | |
| (el-sápadás) ösz. fn. Az arcznak félelem, ijedés, vagy valamely nyavalya miatti elhalaványodása, rendes ép szinéből kivetkőzése, mi a vérnek a szív felé tolulásából szokott eredni. | |
* | |
| (el-sápad) ösz. önh. Tulajdonkép az arczról mondják, midőn félelemből, ijedségből, vagy valamely nyavalya miatt elhalaványúl, elsárgúl, s mintegy öszveesik. V. ö. SÁPAD. | |
* | |
| (el-sápaszt) ösz. áth. Sápadttá, azaz hirtelen halaványnyá, változtat el. Elsápasztotta a rosz hír, melyet hallott. Elsápasztotta a hosszas nyavalya. | |
* | |
| (el-sápít) ösz. áth. l. ELSÁPASZT és SÁPÍT. | |
* | |
| (el-sápúl) l. ELSÁPAD. | |
* | |
| (el-sárgít) ösz. áth. Sárga színüre változtat el; sárgára befest, beken. A kénköves fürdők elsárgítják a fehérruhát. Gerecsér-tapaszszal elsárgítani a falakat. V. ö. SÁRGA. | |
* | |
| (el-sárgítás) ösz. fn. Cselekvés, mely által sárga szinüvé leszen valami. | |
* | |
| (el-sárgúl) ösz. önh. Sárga szinüre változik el, sárgává lesz. Sok esőben elsárgulnak a kukoriczalevelek. Mondják az emberi arczról is, midőn elsápad. Úgy megijedt, szinte elsárgúlt bele. | |
* | |
| (el-sárgulás) ösz. fn. Állapot, midőn valamely test előbbi szine sárgára változik, vagy elsápad. | |
* | |
| (el-sarkal) ösz. önh. Szeszélyesen szólva am. elillan, ellódúl, elrugja sarkával a port maga után, elkotródik. | |
* | |
| (el-sarlóz) ösz. áth. Sarlóval elvagdal, elarat. Elsarlózni az utak mellett, vagy árkokban növő füvet. Elsarlózni a buza közől a rozsot. V. ö. SARLÓ. | |
* | |
| (el-sarlózás) ösz. fn. Sarló-féle eszközzel elmetélés, elvagdalás. | |
* | |
| (el-sároz) ösz. áth. Sárral elken, elcsunyít, elmocskol. Elsározni a csizmát. Elsározni a falakat. V. ö. SÁR. | |
* | |
| (el-sározás) ösz. fn. Valaminek sárral bekenése, elmocskolása. | |
* | |
| (el-sározódik) ösz. belsz. Sárral, mintegy önmagától bele keveredve, elmocskolódik, elkenődik. Esőben elsározódik az utazó kocsi elsározódnak a sebesen menő lovak. Elsározódik a kemenczetapasztó gerencsér. | |
* | |
| (el-satnyad) ösz. önh. l. ELSATNYÚL. | |
* | |
| (el-satnyít) ösz. áth. Elsoványít, elnyomorít, hitványnyá, fonnyadttá tesz. Mondják állatokról és növényekről. V. ö. SATNYA. | |
* | |
| (el-satnyúl) ösz. önh. Elsoványodik, elaszik, elhitványúl, elgörhesedik, növésében, fejlődésében elcsenevész. V. ö. SATNYA. Elsatnyúl a roszul táplált, nem nemesített barom, ló. Elsatnyúlnak a féregrágta növények. | |
* | |
| (el-savanyít) ösz. áth. Kellő mértéken túl savanyúvá tesz. Elsavanyítani a káposztát. Elsavanyítani a kovászt. V. ö. SAVANYIT. Átv. ért. valamit hamis uton elsikkaszt. Komárom vidéki tájszólás. | |
* | |
| (el-savanyodás) ösz. fn. Átváltozási állapot, midőn valami elsavanyodik. Téjnek, kovásznak, káposztának, bornak elsavanyodása. | |
* | |
| (el-savanyodik) ösz. k. Kel1ő mértéken túl savanyuvá lesz, vagy természetéhez nem való savanyuságot kap. Elsavanyodik a tisztátalanul kezelt bor. Elsavanyodik nagy melegben az édes tej. Átv. ért. Kedélye örömre, vidámságra fogékony lenni megszün, a társalgást, nyájaskodást kerüli. | |
* | |
| (el-segít) ösz. áth. Részvevő erőt, módot, eszközt nyújt valakinek, hogy elmehessen, eltávozhasson, elmozdulhasson stb. Elsegíteni valaki szekerét a sáron keresztül. Ha nem mozdulhatsz magadtól, majd elsegítlek én. | |
* | |
| (el-segités) ösz. fn. Részvevő cselekvés, mely által valakit vagy valamit elsegítünk. V. ö. ELSEGÍT. | |
* | |
| (el-semmed) ösz. önh. Vasvármegyei tájszólással, am. elzsibbad. Néhutt: elsenyved. | |
* | |
| (el-semmisědik) ösz. k. Semmivé válik; oly állapotba jön, midőn semmije sincs, vagy midőn a társadalomban semmi bizonyos állást nem foglal el, midőn mindenből kihűl. | |
* | |
| (el-senyved) ösz. önh. Tulajdonkép az állati testről mondják, midőn az életnedvek megromlása, rendetlen működése miatt elránczosodik, öszvezsugorodik, aszásnak, fonynyadásnak indúl; vagy érzéketlenné, mozdulatlanná válik. Elsenyved a kéz, a láb, a mértéktelen mozgás, vagy a vérforgásnak fenakadása miatt. V. ö. SENYV, SENYVED. Néhutt elzsibbad értelemben is használtatik. | |
* | |
| (el-senyvedés) ösz. fn. A testnek kóros állapota, midőn elsenyved. | |
* | |
| (el-senyveszt) ösz. áth. Azt teszi, eszközli, hogy valami, különösen az állati test elsenyvedjen. V. ö. ELSENYVED. Az erős ütés vagy zúzás elsenyveszti a kart. | |
* | |
| (el-sěpěr) ösz. áth. Seprüvel vagy hasonnemü eszközzel eltakarít, eltisztít. Elseperni ház elől a szemetet. Átv. ért. egy rohanással, öszvevéve elsodor, elhajt, elpusztít. Az árvíz elsepri a renden fekvő szénát. Az ágyúk elseprik az ellenhad sorait. V. ö. SĚPĚR. | |
* | |
| (el-sěprés) ösz. fn. Seprüvel eltakarítás, eltisztítás. Átv. ért. elsodrás, elpusztítás valamely elemi erőszak, p. víz, fergeteg által. | |
* | |
| (el-serczěg) ösz. önh. Serczegve elég. Mondjuk különösen a világitóról, úgymint, gyertya-, fáklya-, mécs-, lámpáról. A vizes bélü gyertya elserczeg. V. ö. SERCZĚG. | |
* | |
| (el-serczěgtet) ösz. áth. Némi égő szert, különösen gyertyát, fáklyát, lámpát, mécset, gyufát stb. serczegve eléget. V. ö. SERCZĚG. | |
* | |
| (el-serczěgtetés) ösz. fn. Cselekvés, mely által valamit, különösen gyulékony, égő eszközöket elserczegtetünk. V. ö. ELSERCZĚGTET. | |
* | |
| (el-sětétědés) l. ELSÖTÉTĚDÉS. | |
* | |
| (el-sětétědik) l. ELSÖTÉTĚDIK. | |
* | |
| (el-siet) ösz. önh. 1) Sietve elmegy, eltávozik. Elsietni a hivatalos helyre. 2) Rendes időnek előtte eliparkodik. Alig jött, már is elsiet. V. ö. SIET. | |
* | |
| (el-sikamlik) ösz. k. Tulajd. ért. a járó-kelő, mozgásban levő állat sikos helyen pl. jégen, megázott agyagföldön elcsuszik. Jeges uton könnyen elsikamlik a patkólatlan barom. Átv. ért. valamely kényes dologban hibát ejt, véletlenül tévedést követ el. Elsikamlott a nyelve. Az emberi gyarlóság könnyen elsikamlik. V. ö. SIKAMLIK. | |
* | |
| (el-sikamodik) lásd: ELSIKAMLIK. | |
* | |
| (el-sikampol) ösz. áth. l. ELSIKKASZT. | |
* | |
| (el-siketít) ösz. áth. Egy időre a halló érzékeket eltompítja, s mintegy siketté teszi. Az ágyúk szüntelen dörgése elsiketíti a füleket. V. ö. SIKET. | |
* | |
| (el-siketűl) ösz. önh. Halló érzékei bizonyos időre eltompulnak, s mintegy siketekké válnak. Annyit és oly erősen lármázott, hogy szinte elsiketültem bele. V. ö. SIKET. | |
* | |
| (el-sikkad) ösz. önh. Alattomosan, szőrén-szálán elvész, eltünik, mintha valamely sikamlós úton csuszszant volna el. Elsikkadt, s azt sem gyanítjuk, hová lehetett. V. ö. SIKKAD. | |
* | |
| (el-sikkadás) ösz. fn. Valaminek alattomos úton, módon elveszése, eltünése, s mintegy elsikamlása. | |
* | |
| (el-sikkaszt) ösz. áth. Valamit alattomosan, nyom nélkül, észrevétlenül elvesz, eltüntet, elemészt, eloroz, mintegy síkos, sikamlós úton tova tesz. A rábizott pénzeket, drágaságokat, okleveleket elsikkasztani. A régi vártömlöcökben sok embert elsikkasztottak. | |
* | |
| ösz. fn. Cselekvés, midőn valamit elsikkasztunk. Kincsek, irományok elsikkasztása. l. ELSIKKASZT. | |
* | |
| (el-siklik) ösz. k. Sikos, sima téren, alapon elcsuszik. Elsiklani a jégen. Elsiklani a viaszos pallózaton. Átv. ért. elsiklik a nyelv, midőn hibásan szól, vagy olyas valamit ejt, amit el kellett volna hallgatnia. | |
* | |
| (el-sikolt) ösz. visszah. Visszaható névmást tárgyesetben vonz. Elsikoltom magamat, elsikoltod magadat, elsikoltja magát stb., azaz, sajátságos, éles, magos, siró, sívó hangra fakadok, fakadsz stb. V. ö. SIKOLT. | |
* | |
| (el-síkúl) ösz. önh. Síkká, vagy inkább sikossá leszen, azaz olyanná, min könnyen el lehet csúszni, sikamlani. Jeges esőtől elsikulnak az útak. | |
* | |
| (el-sikulás) ösz. fn. Valamely testnek, talapzatnak sikossá levése. | |
* | |
| (el-silányít) ösz. áth. Silánynyá tesz. A hosszas szárazság elsilányítja a vetéseket. | |
* | |
| (el-silányodás) ösz. fn. Elváltozás, midőn valami elsilányodik. | |
* | |
| (el-silányodik) ösz. k. Eredeti vagy kellő épségét, erejét, nagyságát elveszti elaljasodik, elsatnyúl, elgyöngül. Elsilányodik a miveletlen földben a gabona. Elsilányodnak az elhanyagolt rétek. Elsilányodnak a nem nemesített barmok. Elsilányodik viselés által a posztó, vászon. V. ö. SILÁNY. | |
* | |
| (el-simít) ösz. áth. 1) Tulajd. ért. kézzel, vagy valamely eszközzel végig huzogatva elegyenget, simára igazít. Elsimítani tenyérrel, vagy kefével, fésüvel a hajakat. Elsimítani a falra hányt vakolatmeszet. Elsimítani hengerrel, boronával a felszántott és bevetett földet. 2) Átv. ért. botrányos ügyet, szembe ötlő dolgot eltakar, következés nélkül elmulni hagy, s mintegy szépítve, simára egyengetve eltüntet. Elsimítani a tanács által elkövetett csalást. Elsimítani a tisztújítási kihágásokat. V. ö. SIMÍT. | |
* | |
| (el-simitás) ösz. fn. Cselekvés, mely által valamit elsimítunk. V. ö. ELSIMÍT. Botrányok, kihágások, csalások elsimítása. | |
* | |
| (el-simúl) ösz. önh. 1) Simára változik el. Csiszolás, gyalulás által elsimulnak a görcsök, csomók. 2) Átv. ért. szögletességeiből kivetkőzve, gyöngéd, finom módon elcsuszik, eltávozik. Ugy elsimúlt közőlünk, hogy észre sem vettük. V. ö. SIMÚL. | |
* | |
| (el-simulás) ösz. fn. Simulva, azaz, más testnek keményebb, sértő, ütköző érintése nélkül elmenés, elhaladás, elcsuszás. | |
* | |
| (el-sinkofál) ösz. áth. Elprédál, elbitangol, elveszteget. V. ö. SINKOFÁL. | |
* | |
| (el-sípol) ösz. áth. Valamely dalt, éneket sípon elfúj. Elsípolni valamely csárdást. Tárgyeset nélkül am. folytonosan sípol. Elsípol egy óra hosszáig. V. ö. EL, (2) és SÍPOL. | |
* | |
| (el-sír) ösz. önh. 1) Folytonosan sír; bizonyos időig sír. Elsír szüléi sírja fölött. A beteg gyermek egész éjtszaka elsír. 2) Tárgyesettel, valamit sírva tesz, elpanaszol, eltölt. Elsírja keserveit. Elsírja napjait. V. ö. SÍR. | |
* | |
| (el-sirat) ösz. áth. Siratva eltemet, meggyászol. Elsirattam kedveseimet. V. ö. EL, (2) és SIRAT. | |
* | |
| (el-sirít v. ~serít) ösz. áth. Elperget, ujjaival elforgat, elsodor. Elsirítani az orsót, karikát, fonalat. Ritka használatu tájszó. V. ö. SERÍT. | |
* | |
| (el-sírol) ösz. áth. Sírba eltemet. V. ö. SÍR, fn. Elsírolni szüleinket, rokonainkat. | |
* | |
| (el-sirűl v. ~serül) ösz. önh. Forgatás, pergetés, sodrás alatt elcsúszik, elfordúl, az ujjak közől kiesik. Elsirűl a fonó kezéből az orsó. | |
* | |
| (el-sivalkodik) ösz. k. Elfakad sivalkodva, elkiáltja magát sivalkodó hangon. | |
* | |
| (el-sodor) ösz. áth. Sodorva elvisz, elragad. A rohanó víz elsodorja a szénarendeket. A szélvész elsodorja a kalangyákat. Átv. ért. erőszakosan, tömegestül, nagy mennyiségben elvisz. Az ágyúgolyó elsodorja az embereket. Az epemirigy rövid idő alatt százezreket elsodrott. V. ö. SODOR. | |
* | |
| (el-sohajtoz) ösz. önh. 1) Sohajtva kivánja az elmenést, eltávozást; más helyre vágyik. Elsohajtoz egy boldogabb hazába. 2) Sohajtozva tölti az időt. Szerelmében a kedves ablaka alatt esténként elsohajtoz. V. ö. EL, (2) és SOHAJT, SOHAJTOZ. | |
* | |
| (el-sokasodás) ösz. fn. Elszaporodás, nagy számban elterjedés. A nagy forróság a férgek elsokasodását elősegíti. | |
* | |
| (el-sokasodik) ösz. k. Valaminek száma sokra nő, elszaporodik. Némely népfajok igen elsokasodnak. Hazánkban az ügyvédek fölötte elsokasodtak. | |
* | |
| (el-sokasúl) ösz. önh. lásd: ELSOKASODIK. | |
* | |
| (el-sompolyog) ösz. önh. Sompolyogva odább áll, eltávozik. V. ö. SOMPOLYOG. Ebugatásra elsompolyog az akoltól a farkas. Megszégyenűlve elsompolygott. | |
* | |
| (el-sorvad) ösz. önh. Elaszik, elszárad. Mondják különösen az állatokról, midőn az eledel nem fogván rajtok tápnedveikből kifogynak, s elvesznek. V. ö. EL, (2) és SORVAD. | |
* | |
| (el-sorvadás) ösz. fn. Kóros állapot, midőn az állati test tápnedvek hiánya miatt, vagy más oknál fogva elaszik, elszárad. | |
* | |
| (el-sorvaszt) ösz. áth. Sorvadásba ejt; a testet tápnedvektől megfosztva elszárítja. A hosszas nyavalyák elsorvasztják a testet. V. ö. SORVASZT. | |
* | |
| (el-sorvasztás) ösz. fn. A testnek oly állapotba helyezése, midőn az életnedvek egyik felől nagyobb mértékben fogynak, hogysem azokat más felől pótolni lehetne. | |
* | |
| (el-sotúl) ösz. áth. 1) Sotuval, azaz sajtóval kinyomja a levet, s ezen munkát bevégzi. Már megszedtek, el is sotultak. 2) Mértéken túl sotúl. | |
* | |
| (el-soványít) ösz. áth. Soványnyá változtat el; szikár, czangár testüvé tesz. V. ö. SOVÁNY. | |
* | |
| (el-soványkodik) l. ELSOVÁNYODIK. | |
* | |
| (el-soványodás) ösz. fn. Az állati test hanyatló állapota, midőn tömörsége fogyatkozik. | |
* | |
| (el-soványodik) ösz. k. Állati testről mondjuk, midőn húsa, zsirossága elfogy, elaszik, csak csontja, bőre marad. Rosz takarmányon elsoványodnak a marhák. V. ö. SOVÁNY. | |
* | |
| (el-soványúl) lásd: ELSOVÁNYODIK. | |
* | |
| (el-sovárog) ösz. önh. Elmenésért, eltávozásért sovárog; elmenni, eltávozni vágyik. V. ö. SOVÁROG. | |
* | |
| (el-sóz) ösz. áth. Mértéken felül megsóz valamit. Sok szakács elsózza a levest. (Km.) Elsózni a disznólábakat. Elsózni a kenyérkovászt. V. ö. EL, (2) és SÓZ. | |
* | |
| (el-sózás) ösz. fn. Cselekvés, midőn valamit mértéken túl megsóznak, illetőleg izetlenné, éldelhetlenné tesznek. | |
* | |
| (el-ső v. el-ő-ső) mn. tt. első-t, tb. ~k. 1) Térben vagy időben mindenek előtt álló, létező, mely után a többi következik. Az utczának első háza. Az évnek első napja. Első lovak a kocsiban. A holdnak első negyede. Ebnek sem jó az első kölyke. (Km.) Aggszó szerént: egyféle állatnak sem jó az első kölyke. (Km.) Első gyereknek, második feleségnek aranyos a segge. (Km.) 2) Rangfokozatban a legfelső. Első alispán. Első énekes. 3) Legjelesebb. Első ügyvéd, első jeles diák. Első boldogság a jó ész. (Km.) 4) Kezdő. Első bíróság. Első birósági, váltótörvényszék. Ő neki mindenben elsőnek kell lenni. Ki az első a játékban?
Fokozást is fölvesz: elsőbb, legelső v. legelsőbb, legeslegelsőbb. Én elsőbb vagyok náladnál. Köztünk ő a legelső. Ezt követik a határozók is, elsőben, legelsőben, legeslegelsőben, elsőig, legelsőig, legeslegelsőig. stb. | |
* | |
| (el-ső-ben) ih. Először, első izben, mindenek előtt. Elsőben teremté Isten a mennyet és a földet. (Helyesebb, mint: kezdetben.) V. ö. ELSŐ. | |
* | |
| (el-ső-öd) fn. tt. elsőd-öt. Aki valamely testületben első személy. 'Primas' latin szó kifejezésére kezdették némelyek használni, olyan alkotásu mint előd, utód, apród. | |
* | |
| (el-ső-ség) fn. tt. elsőség-ět. 1) Általán, állapot, melynél fogva valaki időben, térben, fokozatban első helyen áll. 2) Különösen, kezdet. Elsőség a kártyakiadásban; elsőség a tánczban. A lakodalmi tánczban a násznagyé az elsőség. 3) Jog, igény. A nyilvános szólásban elsősége van, ki magát először följegyeztette. 4) Főrang, a társadalmi osztályzatban fő állás. Az ország bárói elsőséggel birnak a többi országnagyok fölött. 5) Érdem szerénti kitüntetés. Az osztályozati elsőséget a legjelesebb tanuló érdemeli meg. | |
* | |
| (el-ső-ség-i) mn. tt. elsőségi-t, tb. ~ek. Elsőséghez tartozó, arra vonatkozó, azt illető. Elsőségi jog. V. ö. ELSŐSÉG. | |
* | |
| (első-szülött) ösz. mn. Az anyának első gyermeke, legyen az férfi vagy nő. Szorosabb jogi értelemben, férfi magzat, ki fitestvérei között legidősb, s kinek bizonyos népeknél, nemzetiségeknél és csaláloknál saját kiváló jogai vannak. | |
* | |
| (első-szülöttség) ösz. fn. 1) Állapot, melyben az vagyon, kit anyja először szült. Az elsőszülöttség sok népeknél és családoknál kiváló jogukkal van fölruházva. 2) Jog, melylyel az elsőszülött bir. Ime, meghalok, mit használ nekem az én elsőszülöttségem? - Megesküvék neki Esau, és eladá az ő elsőszülöttségét. (Mozs. I. K. 25. r.) | |
* | |
| (első-szülöttségi) ösz. mn. Elsőszülöttséghez tartozó, arra vonatkozó, azt illető. Elsőszülöttségi jog. | |
* | |
| (el-sötétědés) ösz. fn. Állapot, midőn valami elsötétedik. Teremnek, színpadnak, holdnak elsötétedése. V. ö. ELSÖTÉTĚDIK. | |
* | |
| (el-sötétědik) ösz. k.Tulajd.ért. valamely test vagy tér szokott világosságát elveszti. Elsötétedik a terem, ha függönyeit leeresztik, vagy redőnyeit behuzzák. Elsötétedik a látkör, midőn fekete felhők vonulnak az égre. Elsötétedik a nap, midőn ugynevezett fogyatkozása van. Átv. ért. mondják az arczról, midőn komoran öszvehuzódik, mi leginkább haragban, mély búban szokott történni. V. ö. SÖTÉT. | |
* | |
| (el-sötétít) ösz. áth. 1) Sötétté teszen; valamely testet vagy tért szokott világosságától megfoszt. Ablaktáblák bezárása által elsötétítni a szobát. 2) Világitásában akadályoz valamit. A hold bizonyos helyzelben elsötétíti a napot. | |
* | |
| (el-sötétités) ösz. fn. Valamely térnek vagy testnek szokott, vagy kellő világosságától megfosztása. | |
* | |
| (el-sötétűl) l. ELSÖTÉTĚDIK. | |
* | |
| (el-sötétülés) l. ELSÖTÉTĚDÉS. | |
* | |
| (el-sövényěl) ösz. áth. Sövénnyel elkerít, elzár, elválaszt. Elsövényelni a ház elejét. V. ö. SÖVÉNY. | |
* | |
| (el-sövényělés) ösz. fn. Valamely térnek sövény általi elkerítése, elválasztása, elzárása. Kertek, udvarok, kazalok, aklok elsövényelése. | |
* | |
| (el-sövényěz) lásd: ELSÖVÉNYĚL. | |
* | |
| (el-sudamlik) ösz. k. Sudamolva, azaz sudár, könnyü, lenge alakban eltünik, elszáll. Elsudamlik a széltől elkapott füst. Elsudamlik a legény karjai közől az élénk karcsu leány. V. ö. SUDAMLIK. | |
* | |
| (el-suhan) ösz. önh. Suhanva, azaz sebesen sietve, s mintegy suh hangot hallatva elillan, eltünik, elszáll. Finom selyem ruhában elsuhant mellettem. Elsuhan a sűrűből felröppent fogoly. Elsuhantak az üzőbe vett zsiványok. V. ö. EL, (2) és SUHAN. | |
* | |
| (el-suhanás) ösz. fn. Sebes menésnek, futásnak vagy röpülésnek azon neme, mely suhanva történik. V. ö. ELSUHAN. | |
* | |
| (el-suhog) ösz. önh. Suhogva, azaz folytonos suh hangot hallatva ellebeg, eltünik, elszáll. V. ö. EL, (2) és SUHOG. | |
* | |
| (el-sujt) ösz. áth. Sujtva elvet, ellódít valamit. Elsujtani a megpörgetett botot. Elsujtani parittyából a követ. V. ö. EL, (2) és SUJT. | |
* | |
| (el-sundorog) ösz. önh. Sundorogva, azaz magát megsunyva, meglapulva elillan. Elsundorog a leforrázott eb. Elsundorog a vadász elől a róka. V. ö. EL, (2) és SUNDOROG. | |
* | |
| (el-supátol) ösz. áth. Elpáhol, el- vagy megver. Megcsípi őt s jól elsupátolja. (Székely népmesék Krizától.) V. ö. SUPÁL, SUPÁTOL. | |
* | |
| (el-surlódik) ösz. k. Surlódva elkopik, eltöredezik, elfogy, elszakad. Elsurlódik a kerékhez érő köpönyeg szárnya. V. ö. SURLÓDIK. | |
* | |
| (el-súrol) ösz. áth. Súrolva eltisztít, eltakarít, eldörgöl, elkoptat. Elsúrolni a pallóhoz tapadt sárt. Elsúrolni a kordoványcsizma szinét. V. ö. EL, (2) és SÚROL. | |
* | |
| (el-súrolás) ösz. fn. Cselekvés, illetőleg dörzsölés, nyomogatás, mely által valamit elsúrolunk. | |
* | |
| (el-surran) ösz. önh. Surranva, azaz hirtelenül surr hangot hallatva, eltünik, elszökik. Elsurrantak a tolvajok. Mire oda értünk, már elsurrant. V. ö. EL, (2) és SURRAN. | |
* | |
| (el-surranás) ösz. fn. Surranva elsietés, eltünés, elszökés, eltávozás, elsuttyanás. | |
* | |
| (el-susog) ösz. önh. Folytonosan susog. Kettecskén elsusognak esténként az ablak alatt. Tárgyesettel: valamit susogva elmond. Elsusogja az imádságot. Alig tudja elsusogni, mit akar. V. ö. EL, (2) és SUSOG. | |
* | |
| (el-susogás) ösz. fn. Valaminek susogva, susogó hangon elmondása. | |
* | |
| (el-susol) ösz. áth. Valamit suttomban, súgva, búgva, egy valakivel öszvesusogva, egyetértve eldug, elrejt, elemészt, eltitkol. A terhelt felek elsusolták az illető irományokat. V. ö. EL, (2) és SUSOL. | |
* | |
| (el-susolás) ösz. fn. Cselekvés, mely által valamit elsusolunk. V. ö. ELSUSOL. | |
* | |
| (el-sustorog) ösz. önh. Sustorogva elég. Elsustorog a nedves fa a tűzön. V. ö. EL, (2) és SUSTOROG. | |
* | |
| (el-sustorogtat) ösz. áth. Eszközli, hogy valami sustorogva égjen el. Elsustorogtatni a tűzre hányt zöld ágakat, gyomot. V. ö. EL, (2) és SUSTOROG, SUSTOROGTAT. | |
* | |
| (el-suvad) ösz. önh. Eltünik, mintegy suttomban, elsuhanva, suvadva oda vész. V. ö. SUVAD. | |
* | |
| (el-suvaszt) ösz. áth. Suttonban eltüntet, elveszt, elemészt. Átv. ért. elsajátít, ellop, elcsen. Ritka használatu. | |
* | |
| (el-sül) ösz. önh. 1) Lövő fegyvernek lőpora tüzet fog, s a töltést kiröpíti. Elsűl az ágyú, puska, pisztoly. 2) Az embernek bőre a nagy melegtől, napsugártól, tűztől, barna szinüvé lesz. Elsült az arcza, keze, nyaka. 3) Hús- vagy tésztanemü étel illő mértéken túl megsül, elég. Elsül a rostélyos. Elsül a kenyér, zsemle. 4) A növény a nagy szárazság, forróság miatt elaszik. Elsülnek a vetések, rétek, legelők. 5) Átv. ért. Valami sikerül, várakozás, remény teljesedik, a szerencse kedvez. Elsült neki, amit kivánt. Ezen tréfája nem sült el. | |
* | |
| lásd: ELSÜLYED, ELSÜLYEDÉS. | |
* | |
| l. ELSÜLYESZT, ELSÜLYESZTÉS. | |
* | |
| (el-sülyed v. ~sűlyed) ösz. önh. Híg, lágynemű anyagban, vagy elnyiló, tátongó ürességben elmerül, alászáll, s általa elboríttatik. Elsülyed a szekér kereke a mély sárban. Elsülyed a kilyukadt hajó a vízben. Elsülyedtek Sodoma és Gomorra városai a holt tengerben. Sülyedjen el a föld alattam, ha nem igazat mondok. V. ö. EL, (2) és SÜLYED. | |
* | |
| (el-sülyedés v. ~sűlyedés) ösz. fn. Helyzet, midőn valami vagy valaki elsülyed. Biztosítani a hajót az elsülyedés ellen. Á földindulás elsülyedéssel fenyegetett bennünket. | |
* | |
| (el-sülyeszt v. ~sűlyeszt) ösz. áth. Eszközli hogy valami v. valaki elsülyedjen. Elsülyeszteni az ellenség hajójit. A földrengés már sok várost és falut elsülyesztett. l. ELSÜLYED. | |
* | |
| (el-sülyesztés v. ~sűlyesztés) ösz. fn. Cselekvés, vagy természeti elemek működése, mely által valami vagy valaki elsülyed. Zotmund a német hajók elsülyesztését magára vállalá. l. ELSÜLYED. | |
* | |
| (el-sündörög) lásd: ELSUNDOROG. | |
* | |
| (el-süpped) ösz. önh. Lágy, de sürűbb, szivósabb anyagban alászáll, a nélkül hogy elmerűlne. Elsüppedni a nagy homokban, sárban. Elsüppedni a lisztes, gabonás szekrényben. V. ö. EL, (2) és SÜPPED. | |
* | |
| (el-süppedés) ösz. fn. Süppedve alászállás, lemerülés. V. ö. SÜPPED. | |
* | |
| (el-sürít) ösz. áth. A Debreczeni legendáskönyvben 'megsürít' helyett áll; ma inkább azt jelentené, hogy 'kelletén túl sürít.' | |
* | |
| (el-süstörög) l. ELSUSTOROG. | |
* | |
| (el-süt) ösz. áth. 1) A tüzelő fegyvert ellövi. Elsütni az ágyúkat, mozsarakat, puskákat. 2) A nap forrósága, a tűz melege elszárít, elaszal. A furró nyár elsütötte a vetéseket, legelőket. 3) A nap vagy tűz rezes-barnára égeti a bőrt. Elsütötte arczát a nap. 4) Mértéken túl süt. Elsütötte a szakács a libát. V. ö. EL, (2) és SÜT. 5) Átv. ért. kiad valamely árun, portékán. Nagy nehezen elsütöttem a maradékposztót is. Jó áron elsütöttem. | |
* | |
| (el-sütés) ösz. fn. Cselekvés, vagy természeti erő működése, mely elsüt valamit. | |
* | |
| (el-szab) ösz. áth. 1) Kelmét, szövetet késsel, ollóval repesztve stb. részekre elválaszt. A végposztóból elszabni tíz rőföt. Sz. Márton vitéz elszabott palástjából egy darabot, s a koldusnak adta. 2) Többet szab ki belőle mint kellett volna. A szabó elszabta a nadrágot. | |
* | |
| (el-szabás) ösz. fn. Cselekvés, mely által elszabunk valamit. V. ö. ELSZAB. | |
* | |
| (el-szabadít) ösz. áth. 1) A foglyot, rabot elbocsátja, szabad lábra állítja. 2) A lánczon, kötelen levőt feloldja. Elszabadítani éjjel az őrebeket. Elszabadítani a jászolhoz kötött barmot. 3) Akaratlanul elereszt, elszalaszt. Elszabadítani az ökröt a vágószékről. V. ö. EL, (2) és SZABADÍT. | |
* | |
| (el-szabaditás) ösz. fn. Cselekvés, mely által valakit v. valamit elszabadítunk. V. ö. ELSZABADÍT. | |
* | |
| (el-szabadúl) ösz. önh. 1) Szabaddá lesz; fogságból, rabállapotból kimenekedik. Tűz alkalmával elszabadultak a megye tömlöczéből a rabok. 2) A lánczon, kötélen tartott vagy elzárt állat elfut. Elszabadult a járomba fogott tinó. Elszabadult a lánczos őreb. V. ö. EL, (2) és SZABADÚL. | |
* | |
| (el-szabadulás) ösz. fn. Fogságból vagy lánczról, kötélről elmenekedés; szabad állapotnak visszanyerése. | |
* | |
| (el-szabdal) ösz. áth. Kelmét vagy más testet, késsel, karddal, ollóval stb. darabokra, részekre elválaszt. Elszabdalni az ócska köpenyeget. Elszabdalni az ellenség testét. Elszabdalják a dühös ebek az utas ember ruháját. V. ö. EL, (2) és SZABDAL. | |
* | |
| (el-szabdalás) ösz. fn. Cselekvés, mely által valamit elszabdalunk. V. ö. ELSZABDAL. | |
* | |
| jobban: ELSZAKGAT, l. ezt. | |
* | |
| (el-száguld) ösz. önh. Száguldva elsiet, eltávozik, elnyargal. V. ö. SZÁGULD. | |
* | |
| (el-szakad) ösz. önh. Eredetileg, úgy elválik, hogy nyilás (sza, sza-aj, száj) támad benne, vagy részei között; szakokra oszlik. Különösen: 1) Részei között az öszvefüggés felbomlik. Elszakad a felcsigázott húr. Elszakad a kötél, fonál. Elszakad az ócska ruha, csizma, nadrág. Elszakad sok forgatásban a könyv. 2) Távolitó raggal, társulattól, párttól elmegyen, ellentársulatot, pártot képez. Lebediás elszakadt a többi magyaroktól. 3) Távolra elválik, eltávozik, máshová megy lakni. A németek közől sokan többfelé elszakadtak, s megtelepedtek. A testvérek különfelé elszakadtak.
"Hogy vagy palócz, cserháti tartományodban, Ritkúl-e már az ostoba?" 'Mióta nagysád tőlünk elszakadt, Előbbi számuk megfogyott." (Verseghy). 4) Átv. ért. mondjuk: Elszakad a szivem fájdalmában. Majd elszakad a gyomrom, úgy éhezem. | |
* | |
| (el-szakadás) ösz. fn. 1) Valami egésznek erőszakos elbomlása, mely szakadva történik. V. ö. SZAKAD. 2) Valamely társulattól, párttól elválás, ellentársulatnak, pártnak alakitása. 3) Távolra elmenés, máshová telepedés. V. ö. ELSZAKAD. | |
* | |
| (el-szakadó) ösz. mn. Más felekezetre, pártra oszló; különváló; máshová telepedő. V. ö. ELSZAKAD. | |
* | |
| (el-szakadoz) ösz. önh. és gyak. Folytonosan elszakad; lassan-lassan külön részekre, szakokra válik, külön felekezetekre, pártokra oszlik. A zongora húrjai elszakadoznak. A nemzetség egyes tagjai különféle vidékekre elszakadoznak. A pártok ujabb véleményekre szakadoztak el. V. ö. SZAKADOZ. | |
* | |
| (el-szakadozás) ösz. fn. Folytonos, egymás utáni elszakadás. | |
* | |
| (el-szakajt) ösz. áth. Tájdivatos szó, elszakaszt helyett, l. ezt. | |
* | |
| (el-szakaszt) ösz. áth. 1) Az egész részei között az öszvefüggést erőszakosan felbontja, szakokra eloszt. Elszakasztani a kötelet, fonalat. Elszakasztani a levelet. Elszakasztani a ruhát. 2) Valamely társulatnak, pártnak tagjait egymástól elválasztja, elidegeníti. A hivatalvágy elszakasztja egymástól a legjobb barátokat. 3) Eltávolít, más lakhelyre szállít. Elszakasztani valakit szülőföldétől. 4) Az egészből bizonyos részt, darabot elvesz. Elszakasztani a végből egy rőföt. 5) Átv. ért. elragad. Elszakasztani anyja kebléről a kisdedet. V. ö. EL, (2) és SZAKASZT. | |
* | |
| (el-szakasztás) ösz. fn. Cselekvés, midőn valamit vagy valakit elszakasztunk. V. ö. ELSZAKASZT. | |
* | |
| (el-szakgat) ösz. áth. 1) Szövetet vagy lazább részekből álló más testet valamely eszközzel, vagy tagjaival részekre eltép, s mintegy szakokra elválaszt. Elszakgatni rongyokra, kapczákra az ócska fehérruhát. A ragadozó állatok fogakkal elszakgatják a zsákmányt. A sas körmeivel szakgatja el a galambot. A szilaj tinók elszakgatják a köteleket. A kirugó ló elszakgatja a hám-istrángot. Elszakgatni a csuszának való tésztát. 2) Ruhaneműt elkoptat, elvisel, elrongyol. Sok csizmát elszakgatni. 3) Tréfásan szólva: Két, három feleséget elszakgatni, azaz elnyűni vagy túl élni. | |
* | |
| (el-szakgatás) ösz. fn. Cselekvés, midőn valamit elszakgatunk. Kötelek, madzagok, fonalak elszakgatása. V. ö. ELSZAKGAT. | |
* | |
| (el-szakít) ösz. áth. Egy értelmű az elszakaszt igével, azon kivétellel, hogy amaz csak tulajdon értelemben, lelketlen tárgyakról használtatik. Mondják: elszakítani a húrt, a lánczot, a kötelet; de nem: elszakítani egymástól a jó barátokat. | |
* | |
| (el-szakítás) ösz. fn. l. ELSZAKASZTÁS és V. ö. ELSZAKÍT. | |
* | |
| (el-szakúl) ösz. önh. Egy értelmü az elszakad igével, midőn lelketlen tárgyakra vonatkozik. V. ö. ELSZAKÍT. | |
* | |
| (el-szalad) ösz. önh. 1) Szaladva eltávozik. Elszaladni az ellenség elől. Elszalad a fölijesztett nyúl. 2) Gyorsan valahová megy. Elszaladni a szomszédba. | |
* | |
| (el-szalaszt) ösz. áth. 1) Meghagyja, megparancsolja valakinek, hogy szaladjon el. Elszalasztani a gyermeket egy itcze borért a kocsmába. 2) Készantag vagy akaratlanul szaladni hagy. Elszalasztani a fogott nyulat, hogy az agarak újra elfogják. Elszalasztani kötélről a szilaj tinót. 3) Elmulaszt. Elszalasztani a jó alkalmat. Elszalasztani a gőzös indulását. V. ö. EL, (2) és SZALASZT. | |
* | |
| (el-szalasztás) ösz. fn. 1) Parancs, vagy engedély, vagy hanyagság, melyre valaki v. valami elszalad. 2) Elmulasztás. V. ö. ELSZALASZT. | |
* | |
| (el-szálkásit) ösz. áth. Valamely testnek, különösen a fának fölszinén a szálkákat elszaporítja. V. ö. SZÁLKA. | |
* | |
| (el-szálkásodik) ösz. k. A szálkák elszaporodnak rajta. Némely fenyüdeszkák igen elszálkásodnak. V. ö. SZÁLKA. | |
* | |
| (el-száll) ösz. önh. Általán, szállva eltünik, elhalad, eltávozik. Különösen: 1) A víz szinén elúszik. Elszállanak a hajók tengerről tengerre. 2) A levegőben elrepűl. Elszállanak a madarak messze vidékekre. 3) Mondják a madarakról, midőn nyugvásra letelepedtek. Elszállottak a tyukok a palláson. 4) A porról, midőn tovább hajtja a szél. V. ö. EL, (2) és SZÁLL. | |
* | |
| (el-szállankozik) ösz. k. 1) Szállongva, azaz egymás után szállva, röpülve, a széltől elhordogatva tovább megy, eltávozik, eltünik. A széltől fölkapott por lassan elszállankozik. A vándormadarak nyár végével elszállankoznak. 2) Mindenfelé elszéled. A zsidók lassanként az ország minden városiba és helységeibe elszállankoznak. | |
* | |
| (el-szálldogál) ösz. önh. Egymás után elszállong, elröpül. A fürjek és fecskék nyár végén elszálldogálnak dél felé. | |
* | |
| (el-szállingózik) ösz. k. l. ELSZÁLLANKOZIK. Különösen a hóról mondják, midőn pehely alakban a könnyü szellő ideoda elhordja. V. ö. SZÁLLINGÓZIK. | |
* | |
| (el-szállit) ösz. áth. 1) Valamit kocsin, hajón, lóháton stb. tovább vitet. Elszállitni a gabonát a Duna hátán. Elszállitni a borokat külföldre. 2) Elröpít. A gólya elszállitja anyányi fiait. Elszállitni széllel a tollat, pelyhet, papiros sárkányt. V. o. SZÁLLIT. | |
* | |
| (el-szállítás) ösz. fn. Cselekvés, mely által valamit, vagy valakit elszállítunk. V. ö. ELSZÁLLÍT. | |
* | |
| (el-szállitási) ösz. mn. Elszállitáshoz tartozó, arra vonatkozó. Elszállitási eszközök, költségek. V. ö. ELSZÁLLITÁS. | |
* | |
| (el-szállong) ösz. önh. Egymás után elszáll, elröpül. Átv. ért. egymás után eltávozik. A fákon éjjelező madarak reggel elszállongnak. V. ö. EL, (2) és SZÁLLONG. | |
* | |
| (el-számlál) ösz. áth. Szám szerént elmond, mind megnevez, elsorol. Elszámlálni valamely vállalat részvényeseit. Elszámlálni a vett jótéteményeket. V. ö. EL, (2) és SZÁMLÁL. | |
* | |
| (el-számlálás) ösz. fn. Bizonyos mennyiségnek szám szerénti elmondása, elsorozása. Bünök elszámlálása a gyónásban. V. ö. ELSZÁMLÁL, SZÁMLÁLÁS. | |
* | |
| (el-számosodik) ösz. k. Elszaporodik, a száma sokra növekedik, elsokasodik. Némely országokban az emberek igen elszámosodtak. V. ö. SZÁMOS. | |
* | |
| (el-szán) ösz. visszah. Visszaható névmást tárgyesetben, és felható ragu nevet vonz. Értelme: 1) eltökéli, elhatározza magát; bizonyos áldozattal, maga megerőtetésével kész valamire. Elszánni magát veszélyes vállalatra. Elszánni magát a halálra. 2) Némi daczczal, megátalkodással kész cselekedni. Elszánta magát a legkeményebb ellenállásra. Elszánta magát, s nem gondol semmivel. V. ö. SZÁN, áth. | |
* | |
| (el-szánás) ösz. fn. Eltökélés, elhatározás, mely némi áldozattal, erőködéssel, néha daczczal, megátalkodással jár. Végső elszánás. V. ö. ELSZÁN. | |
* | |
| (el-szándékozik) ösz. k. Szándéka van elmenni, eltávozni. Elszándékozni a városból. Európából elszándékozni Amerikába. V. ö. EL, (2) és SZÁNDÉKOZIK. | |
* | |
| (el-szánkáz) ösz. önh. Szánkán elutazik, eltávozik. | |
* | |
| (el-szánkázás) ösz. fn. Szánkázva v. szánkán elmenés, elutazás. V. ö. EL, (2) és SZÁNKÁZÁS. | |
* | |
| l. ELSZÁNKÁZ. | |
* | |
| (el-szánt) ösz. mn. Eltökélett, elhatározott, mindenre vagy bizonyos vállalatra, szenvedésre, veszélyre kész. Elszánt ember. Elszánt katona. Elszánt akarat. Elszánt lélek. Elaszánt indulat. Elszánt erő. V. ö. ELSZÁN. | |
* | |
| (el-szánt) ösz. áth. Ekével egyik telekből a másikhoz, vagy más telkéből a magáéhoz bizonyos részt elhasít. A legelőből elszántani egy darabot a buzás földhöz. Elszántani a szomszéd telkéből néhány barázdát. V. ö. EL, (2) és SZÁNT. | |
* | |
| (el-szántan v. ~szánva) ih. Eltökélve, elhatározottan, kész akarattal. Elszántan neki rohanni a veszélynek. Halálra elszánva ragadni fegyvert. | |
* | |
| (el-szántás) ösz. fn. Cselekvés, midőn valamely telket vagy annak részét elszántjuk. V. ö. ELSZÁNT. | |
* | |
| (el-szántság) ösz. fn. Az akaratnak eltökélett állapota, mely szerént valamire, bár mibe kerüljön, készen áll, s annak végrehajtására el van határozva. Vitézi elszántság. Férfias elszántság. Vértanui elszántság. V. ö. ELSZÁNT, mn. | |
* | |
| (el-szaporáz) ösz. áth. 1) A szókat igen szaporán, azaz fölöttébb gyorsan, sietve ejti ki. Elszaporázni a beszédet. Elszaporázni az imádságot. Elszaporázni az olvasást. V. ö. EL, (2) és SZAPORÁZ. 2) Valamely folytonos munkát igen sietve tesz. Elszaporázni az irást. Elszaporázni valamely fris dalt, hangmüvet. | |
* | |
| (el-szaporázás) ösz. fn. A szóknak sebes, értetlen kiejtése, elmondása. Beszédnek, imádságnak elszaporázása. V. ö. ELSZAPORÁZ. | |
* | |
| (el-szaporít) ösz. áth. Gyors, buja tenyésztéssel sokasít. Mondják tulajdonkép az állatokról és növényekről. Elszaporítani a baromfiakat. Elszaporítani a selyembogarakat s a szederfákat. Átv. ért. és általán, elsokasít, valaminek számát nagyra növeli. V. ö. EL, (2) és SZAPORÍT. | |
* | |
| (el-szaporitás) ösz. fn. Cselekvés, mely által valamit elszaporítunk. Hasznos házi állatok és növények elszaporitása. V. ö. ELSZAPORÍT. | |
* | |
| (el-szaporniczáz) ösz. áth. Dunán túli szójárás szerint, am. elszaporáz, fölötte szaporán, értetlenül elmond, elhadar valamit. | |
* | |
| (el-szaporodik) ösz. k. Tenyészés által elsokasodik; száma nagyra növekedik. Forró nyárban a férgek elszaporodnak. Miveletlen ugarakon a gizgaz elszaporodik. A szláv népek igen elszaporodtak. V. ö. SZAPORODIK. Átv. ért. elterjed, elszámosodik. Elszaporodnak a bünök, a kihágások. | |
* | |
| (el-szaporúl) ösz. önh. l. ELSZAPORODIK. | |
* | |
| (el-szárad) ösz. önh. Általán, valamely nyers, nedvekkel biró test nyerseségét s nedveit elveszti. Különösen, mondják 1) a növényekről. Elszárad a fű, gabona. Elszárad a fa. Képes beszédben: Elszáradnak a mezők, szántóföldek, erdők. 2) Az állatokról. Elszáradnak esőtlen nyárban a békák különös fajai. Elszárad a seb. Száradjon el a keze, a ki elvitte. V. ö. EL, (2) és SZÁRAD. | |
* | |
| (el-száradás) ösz. fn. A nyers, nedvekkel bíró testnek változó állapota, midőn nyerseségét és nedveit elveszti. V. ö. ELSZÁRAD. | |
* | |
| (el-száradt) ösz. mn. Ami el van száradva. Elszáradt mezők, rétek. Elszáradt kéz, láb. V. ö. SZÁRAD. | |
* | |
| (el-száraszt) ösz. áth. Szárazzá változtat el. V. ö. EL, (2) és SZÁRASZT. A forró nyár elszárasztja a fűveket, virágokat. | |
* | |
| (el-szárít) ösz. áth. l. ELSZÁRASZT. | |
* | |
| (el-származás) ösz. fn. Egyik helyről a másikra elszakadás s ottani megtelepedés. V. ö. ELSZÁRMAZIK. | |
* | |
| (el-származtat) ösz. áth. gyógytani ért. a nyavalyát a testnek bizonyos részéről másfelé vezeti, hol kevesbbé veszélyes, s könynyebben gyógyitható. | |
* | |
| (el-származtató) ösz. mn. Gyógytani ért. a nyavalyát más helyre vezető. Elszármaztató gyógymód, gyógyszerek, műtételek. V. ö. ELSZÁRMAZTAT. | |
* | |
| (el-szárnyal) ösz. önh. Szárnyait lebegtetve elszáll, elrepül. | |
* | |
| (el-származik) ösz. k. Egyik helyről, vidékről, országból, világrészről a másikba elszakad, lakását általviszi. Eleink Ázsiából Európába származtak el. A belháborús századokban sok nemes család más vármegyékbe elszármazott. Amerikába még kevés magyar származott el. V. ö. EL, (2) és SZÁRMAZIK. | |
* | |
| (el-szěd) ösz. áth. 1) Többféle tárgyat elvesz, eltulajdonít. A tolvajok elszedték pénzét, óráját, ruháit stb. 2) Egymás után elhord, elvisz, eltakarit. Elszedte íróasztaláról a könyveket, irományokat, tintatartót stb. 3) Elbont. Elszedni a sátort. Elszedni a csomóba kötött dohányleveleket. V. ö. EL, (2) és SZĚD. | |
* | |
| (el-szěděget) ösz. áth. és gyak. Apródonként, részenként elszed. A szomszéd fájáról elszedegetni a gyümölcsöt. V. ö. ELSZĚD. | |
* | |
| (el-szédelěg) ösz. önh. Szédelegve elmegy, eltávozik. V. ö. EL, (2) és SZÉDELĚG. | |
* | |
| (el-szederjesědik) ösz. k. Bőrét földi szederhez hasonló szinű kék foltok lepik el. | |
* | |
| (el-szédit) ösz. áth. 1) Valakit oly állapotba ejt, mintha a körüllevő tárgyak forognának vele. A hosszas vagy sebes keringés elszédíti az embert. 2) Átv. ért. kedvezésekkel, ajándékkal, vagy álokokkal elcsábít, a tárgyakat hamis alakban tünteti elé. Elszédítette a hivatal, dicséret, kitüntetés. Elszéditni valakit pénzzel, fényes igéretekkel. V. ö. EL, (2) és SZÉDIT. | |
* | |
| (el-szédül) ösz. önh. Oly állapotba esik, mintha a körüllevő tárgyak forognának vele, s annak következtében öntudatát veszti, s ide-oda tántorog, vagy el is esik. Nagy magasságban elszédülni. Úgy főbe ütötték, hogy elszédült bele. Átv. ért. felsőbb polczra, hatalomra jutván, nem bír magával; vagy holmi csábok által rosz utra hajlik. V. ö. EL, (2) és SZÉDÜL. | |
* | |
| (el-szédülés) ösz. fn. Gyöngeségi állapot, melyben az vagyon, kinek feje szédül. | |
* | |
| (el-szeg) ösz. áth. Szegve elválaszt, részekre oszt, elvesz valamit az egészből. Elszegni a kenyérből egy karéjt. Elszegni darabokra a sajtol. V. ö. EL, (2) és SZEG. | |
* | |
| (el-szegdel) ösz. áth. Szegdelve, azaz többször egymás után szegve elválaszt, részekre eloszt, az egészből valamit elvesz. Elszegdelni karéjokra a kenyeret. Elszegdelni a papiros-ívet. V. ö. EL, (2) és SZEGDEL. | |
* | |
| (el-szegdelés) ösz. fn. Cselekvés, midőn valamit elszegdelünk. V. ö. ELSZEGDEL. | |
* | |
| (el-szegényědés) ösz. fn. Állapot, midőn valaki fokonként szükebb gazdasági körülményekbe jön, s végre szegénynyé lesz. V. ö. SZEGÉNY. A fényüzés, ipar nélkül, a nemzet elszegényedését vonja maga után. | |
* | |
| (el-szegényědik) ösz. k. Vagyonbeli állapota hova-tovább szükebbre szorúl, s egészen öszvemegy. A gazdag is elszegényedhetik. V. ö. SZEGÉNY. | |
* | |
| (el-szegényít) ösz. áth. Szegénynyé változtat el; a legszükebb vagyonbeli állapotba juttat. A szertelen fényüzés elszegényíti a családokat. V. ö. SZEGÉNY. | |
* | |
| (el-szegényités) ösz. fn. Szegénynyé változtatás; szűk vagyonbeli állapotba juttatás. | |
* | |
| (el-szegényül) ösz. önh. l. ELSZEGÉNYĚDIK. | |
* | |
| (el-szegényülés) l. ELSZEGÉNYĚDÉS. | |
* | |
| (el-szegődés) ösz. fn. Bizonyos szerződés alatt szolgálatba állás, vagy előleges igérkezés. V. ö. ELSZEGŐDIK. | |
* | |
| (el-szegődik) ösz. k. Szoros ért. a szolgákról, cselédekről mondatik, midőn bizonyos szerződés alatt, és foglaló átvevésével más valakihez szolgálatba állanak, vagy előre igérkeznek. Elszegődni a falu birájához. Elszegődni kocsisnak, béresnek. Elszegődni inasnak, urasági hajdunak. "Elszegődtem Tarnóczára bujtárnak. Népd. V. ö. EL, (2) és SZEGŐDIK. | |
* | |
| (el-szégyenědik) ösz. k. A szégyen elfogja; szégyenbe esik. Elszégyenedett, midőn szemére hányták kihágásait. V. ö. SZÉGYEN. | |
* | |
| (el-szégyeněl) ösz. visszah. l. ELSZÉGYENL. | |
* | |
| (el-szégyenít) ösz. áth. Valakit szégyenbe hoz, juttat; azt teszi, hogy elszégyenelje magát. Máskép: megszégyenít. | |
* | |
| (el-szégyenítés) ösz. fn. Cselekvés, mely által valakit elszégyenítnek. | |
* | |
| (el-szégyenl v. ~szégyenel) ösz. viszható. Elszégyenlem magam, elszégyenled magad, elszégyenli magát stb. azaz: szégyen fog el engem, téged, őt stb. V. ö. SZÉGYENL. | |
* | |
| (el-szégyenűl) ösz. önh. l. ELSZÉGYENĚDIK. | |
* | |
| (el-szel) ösz. áth. Valamit szeletekre elmetsz, elvág. Elszelni a kenyeret, sajtot. V. ö. SZEL, és különbségül SZEG. | |
* | |
| (el-szelés) ösz. fn. Metszés, vágás, mely által valamiből szeletet ejtünk, szakasztunk. | |
* | |
| (el-szeldel) ösz. áth. és gyak. Egymás után, részenként elszel, több szeletekre elmetsz. V. ö. SZEL. Elszeldelni az asztalra feladandó marhahúst. Elszeldelni karéjokra, adagokra a kenyeret. Elszeldelni a dinnyét, kerek sajtot. | |
* | |
| (el-szeldelés) ösz. fn. Egymás után, több szeletekre elmetszés. Disznóláb, füstölt nyelv, sajt elszeldelése. | |
* | |
| (el-széled) ösz. önh. Minden irányban, rend nélkül eloszlik, szétmegy. Elszéled a nép a templomból, szinházból. Elszélednek a mezőn az akolból szabadon bocsátott gulyamarhák. Az emberek elszéledtek a világ minden részeire. V. ö. EL, (2) és SZÉLED. | |
* | |
| (el-széledés) ösz. fn. Mindenféle irányban, rend nélküli eloszlás, szétmenés. Noé maradékainak elszéledése. V. ö. ELSZÉLED. | |
* | |
| (el-szelel) ösz. áth. és önh. 1) Valaminek szelelését bevégzi. A kinyomtatott gabonát mind elszeleltük. 2) Tréfásan szólva, am. szelesen, szeleskedve elmegy, hír nélkül eltávozik. | |
* | |
| (el-szelesědik) ösz. k. 1) Az időről mondják, midőn igen sok a szél. Éjszaki hideg esők után elszelesedik az idő. 2) Átv. ért. hebehurgya, hirtelenkedő, csapdi eszüvé, természetüvé válik. Nagy városban sok fiatal ember elszelesedik. V. ö. SZELES. | |
* | |
| (el-szélěsědik) ösz. k. Szélesre terjed el, széltében növekedik, elkövéredik. V. ö. SZÉLES. | |
* | |
| (el-szelesít) ösz. áth. Átv. ért. szelessé, szeleskedővé tesz. | |
* | |
| (el-szélěsít) ösz. áth. Igen szélessé tesz, széltében elterjeszt. | |
* | |
| (el-széleszt) ösz. áth. Azt teszi, eszközli, hogy valamely tömegnek egyes tagjai vagy részei, különféle irányban eloszoljanak, szétmenjenek. Elszéleszteni a lázadók csoportjait. És onnét szélesztette el őket az Úr minden tartományok szinére. (Mozs. I. 40. 9.) V. ö. EL, (2) és SZÉLESZT. | |
* | |
| (el-szélesztés), ösz. fn. Cselekvés, mely által valamit elszélesztünk. V. ö. ELSZÉLESZT. | |
* | |
| (el-szélhed) l. ELSZÉLED. | |
* | |
| (el-szélheszt) lásd: ELSZÉLESZT. | |
* | |
| (el-szemetěz) ösz. áth. Szeméttel behint, elcsunyít valamit. Elszemetezni a szobát, folyosót, udvart, utczát. V. ö. EL, (2) és SZEMETĚZ. | |
* | |
| (el-szemetězés) ösz. fn. Szeméttel behintése, elcsunyitása valaminek. | |
* | |
| (el-szěmlél) ösz. áth. Folytonosan, szoros figyelemmel megnéz, fontolóra vesz. V. ö. EL, (2) és SZEMLÉL. | |
* | |
| (el-szěmtelenědik) ösz. k. A szemtelen magaviselet, orczátlanság szokásává, természetévé válik. | |
* | |
| (el-szěmtelenít) ösz. áth. Eszközli, okozza, hogy valaki szemtelenné legyen, s olyan maradjon. | |
* | |
| (el-szěmtelenűl) ösz. önh. l. ELSZĚMTELENĚDIK. | |
* | |
| (el-szenderědés) ösz. fn. Szendergő állapotba esés, elszunnyadás. | |
* | |
| (el-szenderědik) ösz. k. Emberről mondjuk, midőn oly gyöngéd álom környékezi, melyből könnyen fölébred. Elszenderedik az üdülő beteg. Elszenderedik anyja ölén a csecsemő. Költői kifejezés, s különbözik a prosaibb elszunnyad igétől. V. ö. SZENDER. | |
* | |
| (el-szenderěg) ösz. önh. Szenderben, azaz folytonos gyönge álomban van. Elszenderegni a kedves karjain. Elszenderegni a hüvös árnyak alatt, s csörgő patak mellett. V. ö. EL, (2) és SZENDERĚG. | |
* | |
| (el-szenderít) ösz. áth. Gyöngéd, kedves álomba merít, gyöngédeden elaltat. Elszenderíteni az ölben ringatott kisdedet. Átv. ért. az akarat szilárdságát elveszi, s puhaság, tehetetlenség karjába veti. Elszenderiték az élet gyönyörei, az élvezetek. | |
* | |
| (el-szenderités) ösz. fn.Valakinek szenderbe, azaz gyöngéd, könnyü álomba ejtése. | |
* | |
| (el-szenderűl) ösz. önh. l. ELSZENDERĚDIK. | |
* | |
| (el-szennyesědik) ösz. k. A szenny lassanként ellepi, elcsunyítja. Elszennyesedik a fehérruha. Elszennyesednek az asztalkendők, abroszok. Elszennyesedik az ágynemü. Elszennyesedik az arcz, kéz. Átv. ért. Elszennyesedik az ember, azaz ruhája. V. ö. SZENNY. | |
* | |
| (el-szennyez) ösz. áth. Valamit szennyel bemocskit, elcsunyít. Elszennyezni az üngöt, gatyát, kendőt. Erkölcsi ért. alacson bűn által jellemére homályt von. Hivatalát, rangját lopással elszennyezni. Elszennyezni magát holmi elvetemedett emberek társaságával. V. ö. SZENNYEZ. | |
* | |
| (el-szennyeződik) ösz. belsz. Inkább önmagától, mint külső érintkezés által szennyet kap, szennyessé lesz. A ruha egyedűl viselés által is elszennyeződik. | |
* | |
| (el-szennyít) ösz. áth. l. ELSZENNYEZ. | |
* | |
| (el-szennyűl) ösz. önh. l. ELSZENNYESĚDIK. | |
* | |
| (el-szenved) ösz. önh. Valamit szenvedve eltűr, kiáll, a nélkül, hogy azt elhárítani akarná, vagy panaszkodnék ellene. Az okos cseléd elszenvedi ura szeszélyeit. V. ö. EL, (2) és SZENVED. | |
* | |
| (el-szenvedés) ösz. fn. Valamely szenvnek, bajnak, kellemetlen behatásnak, panasz, daczolás, ellenállás nélkül, békés eltürése. | |
* | |
| (el-szeplősödik) ösz. k. Bőrén a szeplőfoltok elterjednek, elszaporodnak. Némely arczok nyaranként elszeplősödnek. V. ö. SZEPLŐ. | |
* | |
| (el-szeret) ösz. áth. A szeretet vagy szerelem tárgyát nagyobb szeretettel vagy szerelemmel mástól elidegeníti. Elszeretni másnak kedvesét. | |
* | |
| (el-szeretés) ösz. fn. Cselekvés, midőn valamit vagy valakit elszeretünk. V. ö. ELSZERET. | |
* | |
| (el-szěrěz) ösz. áth. 1) Valamely személyt más valaki szolgálatába, vagy hivatalba, vagy férjhez juttat. Elszerezni valakit hajdunak, kocsisnak, szobaleánynak. Elszerezni a leányt férjhez. 2) Árut, portékát valamely vevőnek elajánl. Elszerezni jó áron a gyapjút. Elszerezni az eladó házat. V. ö. EL, (2) és SZĚRĚZ. | |
* | |
| (el-szěrzés) ösz. áth. Cselekvés, illetőleg ajánlás, vagy üzérkedés, mely által valakit vagy valamit elszerzünk. V. ö. ELSZĚRĚZ. | |
* | |
| (el-szěrzési) ösz. mn. Elszerzéssel járó, elszerzést illető, arra vonatkozó. Elszerzési ajánló levél. Elszerzési díj. | |
* | |
| (el-szí) ösz. áth. 1) Tulajd. ért. az állatról mondják, midőn valamely testből a nedvet lassan-lassan magába húzza. A nadályok, szúnyogok elszíják a vért. V. ö. EL, (2) és SZÍ. 2) Átv. ért. folytonos zsarolás által mástól valamit eltulajdonít. A pazarló gyermekek elszíják apáik vagyonát. 3) Por- vagy pipadohányt, vagy szivart elhasznál. Elszíni egy nap egy szelencze feketét. Elszíni év alatt fél mázsa dohányt, száz forint áru szivart. | |
* | |
| (el-szid) ösz. áth. Szidással elhajt, elűz, elkerget. Elszidni ablak alól a lármázó gyermekeket. V. ö. EL, (2) és SZID. | |
* | |
| (el-szigetěl) ösz. áth. 1) Bizonyos térséget vagy testet úgy körülkerít, vagy külön választ, hogy sziget gyanánt egyedűl áll, s hozzá férni vagy nehezen, vagy épen nem lehet. Elszigetelni magát az emberek társaságától. Elszigetelni a dögvészben szenvedő helységet, tartományt. 2) A villanytanban, elszigetelni valamely testet am. oly testek által elkülöníteni, melyek a villanyt tovább nem vezetik, milyenek, az üveg, selyemzsinór stb. (Isolare). | |
* | |
| (el-szigetělés) ösz. fn. Cselekvés, mely által valamely tért vagy testet elszigetelünk. V. ö. ELSZIGETĚL. | |
* | |
| (el-szigetěltség) ösz. fn. Állapot, midőn valami vagy valaki elszigetelten van vagy áll. | |
* | |
| (el-szigetěl) ösz. áth. l. ELSZIGETĚL. | |
* | |
| (el-szigorodik) ösz. k. 1) Szigoru természetüvé leszen. V. ö. SZIGORÚ. 2) Szoros, szűk, nyomorú állapotba, helyzetbe jut, elszegényedik, elnyomorodik. | |
* | |
| (el-szikkad) ösz. önh. A sárról mondják, midőn el- vagy megszárad. Mátyusföldén: elszikkad. V. ö. EL, (2) és SZIKKAD. | |
* | |
| (el-szikkaszt) ösz. áth. A sárról mondjuk, midőn azt valami elszárasztja. A tavaszi szél elszikkasztja a téli sarat. | |
* | |
| (el-szikrázik) ösz. k. Szikrákat szórva elég, elhamvad. Némely tüzjátéki készületek meggyujtva elszikráznak. V. ö. SZIKRA. | |
* | |
| (el-szilajodás) ösz. fn. Elvadulás, korlátnak törvénynek nem türése. V. ö. ELSZILAJODIK. | |
* | |
| (el-szilajodik) ösz. k. Különösen a lóról és szarvasmarháról mondják, midőn neki vadúl, és semmi korlátot, köteléket nem tűr. Átv. ért. mondjuk emberről is, ki a társadalmi törvények és szokások daczára elvadúl, kicsapongóvá lesz, s féktelen állathoz hasonúl. V. ö. SZILAJ. | |
* | |
| (el-szilál) osz. áth. Valamit szélnek eresztve széthány, szétszór. Elszilálni lapáttal a polyvát. A bőszült bika elszilálja szarvaival a petrenczéket. Bújában elszilálni szép fürteit. | |
* | |
| (el-sziněl) ösz. áth. Tettetve, a dolognak más színt adva, eltitkol valamit. Elszinelni v. (szokottabban) elszinleni boszuságát. Elszinelni szándékát. | |
* | |
| (el-szinělkědik) ösz. k. Tettetővé, képmutatóvá lesz, álszinű szokásokat, természetet ölt. Ritka használatu. | |
* | |
| (el-színlik) ösz. k. Bizonyos tárgy színre nézve egy másiktól elüt, különbözik; eredeti szinét elveszti. A dolmány ujjai elszinlenek annak derekától. Ritka használatú. V. ö. EL, (2) és SZÍNLIK. | |
* | |
| (el-szintelenědik) ösz. k. Szinét lassan-lassan elveszti. Mondják különösen emberről, kinek arcza elsáppad, elhalaványul, eredeti élénk minőségét, pirját elveszti. | |
* | |
| (el-szintelenűl) ösz. önh. l. ELSZINTELENĚDIK. | |
* | |
| (el-szirtosodik) l. ELSZURTOSODIK. | |
* | |
| (el-szitál) ösz. áth. Bizonyos menynyiségü lisztet vagy más valamit szitán általereszt, megtisztít, s ezen munkáját bevégzi. Elszitálni a sütni való lisztet. Elszitálni a mozsárban törött dohányt. V. ö. EL, (2) és SZITÁL. | |
* | |
| (el-szivel v. ~szível) ösz. áth. Szívesen eltür, elszenved, megtörténni enged valamit. Kedvedért sokat elszívelek. Ezt senki kedveért el nem szivelem. V. ö. EL, (2) és SZÍVEL. | |
* | |
| (el-szokás) ösz. fn. Valamely szokásnak elhagyása; olyas mitől megszünés, mit rendesen tenni szoktunk. Az elszokás nem oly könnyü dolog. V. ö. ELSZÖKIK. | |
* | |
| (el-szökik) ösz. k. Valamely szokást abban hagy; olyas mitől megszűn, eltér, mit rendesen cselekedett, gyakorlott. Elszokni az ivástól, játéktól, éjjeli dombérozástól. Elszokni a dologtól. V. ö. EL, (2) és SZOK v. SZOKIK. | |
* | |
| (el-szoktat) ösz. áth. Valakivel bizonyos szokást abban hagyat; azt eszközli, cselekszi, hogy valaki lassan-lassan megszünjön azt tenni, eltérjen attól, mit rendesen gyakorlott. Elszoktatni a gyermeket némi illetlenségektől. Elszoktatni a részegest a kocsmától. Elszoktatni valakit a káromkodástól. V. ö. EL, (2) és SZOKTAT. | |
* | |
| (el-szoktatás) ösz. fn. Cselekvés, mely által valakit bizonyos dologtól elszoktatunk. V. ö. ELSZOKTAT. | |
* | |
| (el-szól) ösz. áth. 1) Megszólva, rágalmazva egyik embert másiktól elidegenít. Egyik kalmár elszólotta a másiktól a vásárlókat. 2) Korholó, szidó szókkal eltávolít, elűz. Elszólani a csintalan gyermekeket a ház elől. 3) Önható ért. folytonosan szól, vagy hangzik, vagy messze elhallik. A nagy harang messze elszól. Az éjjeli zene elszólott a szomszéd helységbe. V. ö. EL, (2) és SZÓL. | |
* | |
| (el-szólit) ösz. áth. Nevénél fogva, vagy máskép szólítva elhí, eltávoztat. Elszólitni az útban ácsorgókat. Ha az Isten elszólítja ez árnyékvilágból. Szólitsd el a tilosból azt az ökröt. V. ö. EL, (2) és SZÓLIT. | |
* | |
| (el-szólitás) ösz. fn. Cselekvés, midőn valakit valahová vagy valahonnan elszólitunk. V. ö. ELSZÓLIT. | |
* | |
| (el-szomorít) ösz. áth. Szomoruvá változtat el; szomorú állapotba ejt. V. ö. SZOMORÚ. Elszomorítani a szülőket. Rosz hírrel elszomorítaní valakit. Ezen eset nagyon elszomorított. Máskép: megszomorít. | |
* | |
| (el-szomorítás) ösz. fn. Cselekvés, vagy körülmények hatása, befolyása, mely valakit elszomorít. | |
* | |
| (el-szomorodik) ösz. k. Kedélyét szomorú indulat lepi el; kedvetlen, bánatos érzés keletkezik szivében. Állapitó ragu neveket vonz, vagy fölött, rajta névutókkal járókat. Elszomorodni valakinek szerencsétlenségén. Elszomorodni barátunk halála fölött. Elszomorodtam rajta, midőn hallottam. V. ö. EL, (2) és SZOMORODIK. | |
* | |
| (el-szompolyodik) ösz. k. 1) Elkedvetlenedik, lelki ereje leverődik. 2) Szompolyodva elmegy, eltávozik. V. ö. SZOMPOLYODIK. | |
* | |
| (el-szontyolodik) l. ELSZOMPOLYODIK, 1). | |
* | |
| (el-szop) ösz. áth. Csecsemő állatról mondják, midőn más csecsemő elől a tejet elszíja. A tolvaj bárány elszopja az idegen anya tejét. | |
* | |
| (el-szór) ösz. áth. 1) Tulajd. ért. apró részekből álló gyűtestet, pl. gabonát-, lisztet, homokot, por- vagy vágott dohányt stb. széthány, elhullat, szélnek ereszt. 2) Szélesebb ért. a rendben levő holmiket ide-oda hányja, rendetlenül eldobálja. Elszórni a könyveket. Elszórni a műhelybe való szerszámokat. 3) A szórást (gabonaszórást) elvégzi. V. ö. EL, (2) és SZÓR. | |
* | |
| (el-szórakozás) l. ELSZÓRÓDÁS, 2). 3). | |
* | |
| (el-szórakozik) l. ELSZÓRÓDIK, 2). | |
* | |
| (el-szórakozott) l. ELSZÓRÓDOTT, átv. ért. | |
* | |
| (el-szórás) ösz. fn. Cselekvés, mely által valamit elszórunk. V. ö. ELSZÓR. Gabona, bab, borsó, kendermag elszórása. Könyvek, irományok elszórása. | |
* | |
| (el-szorít) ösz. áth. 1) Elnyom, szorítva eltávoztat.. Elszorítani állásáról az ellenhadat. 2) Szűkre, szorosra öszvehúzva akadályoz, elzár. Elszorítani töltések által a rohanó árvizet. Elszorítani az ellenség utját. V. ö. EL, (2) és SZORÍT. | |
* | |
| (el-szorítás) ösz. fn. Cselekvés, mely által elszorítunk valamit. V. ö. ELSZORÍT. | |
* | |
| (el-szóródás) ösz. fn. 1) Tulajd. ért. állapot, midőn valamely gyűtestnek, péld. gabonának, lisztnek, homoknak részei szerteszállanak, széthullanak. 2) Átv. ért. kedély állapota, midőn figyelmünk nincs kizárólag s kellőleg egy tárgyra függesztve, hanem többfelé oszlik; vagy midőn olyasmire van függesztve, melyen nem kellene függenie. Komoly gondolkozásban ovakodni kell az elszóródástól. Szorosabb ért. az elmének, figyelemnek szándékos elfordítása valamely tárgytól, nehogy a tartós feszültség ártson. Innen 3) Mulatság, vagy oly foglalatosság, mely a fáradt elmét enyhíti. Társaságokban, szinházban elszóródást keresni. Elszóródásul hírlapokat, regényeket olvasni. | |
* | |
| (el-szóródik) ösz. belsz. 1) Tulajd. ért. valamely gyűtest, péld. gabona, liszt, homok részei elszélednek, szerteszállnak, széthullanak. Hordáskor sok gabonaszem elszóródik. 2) Átv. ért. az ész figyelme különféle tárgyakra oszlik. V. ö. ELSZÓRÓDÁS. | |
* | |
| (el-szóródott) ösz. mn. Ami el van szóródva. V. ö. ELSZÓRÓDIK. Elszóródott búza. Elszóródott irományok. Elszóródott elme, gondolatok. Elszóródott ember. | |
* | |
| (el-szórt) ösz. mn. Ami más által, külső oknál, erőnél fogva van elszórva, péld. elszórt búza, melyet a vető ember a szántóföldön elhányt; vagy a szóró ember a szérűn tisztává tett. Átv. ért. szerte levő, szerte fekvő, szét helyezett. Elszórt helységek, vagy házak. A pusztákon elszórt tanyák. Elszórt katonai állások a harczmezőn. | |
* | |
| (el-szorúl) ösz. önh. Szűk helyen öszvehuzódik, s mozgásában akadályoztatik. Elszorúl a víz a csatornában. Nagy fájdalmában elszorúlt a szíve. V. ö. SZORÚL. | |
* | |
| (el-szorulás) ösz. fn. Szükülő állapot, helyzet, midőn valami elszorúl. | |
* | |
| (el-szótalanít) ösz. áth. Azt teszi, hogy valaki szótalanná legyen. V. ö. SZÓTALAN. | |
* | |
| (el-szótalanodik) ösz. k. Kevés beszédüvé, hallgataggá lesz, elnémúl. A magányszerető, társaságkerülő ember elszótalanodik. | |
* | |
| (el-szótalanúl) ösz. önh. l. ELSZÓTALANODIK. | |
* | |
| (el-sző) ösz. áth. A szövést elvégzi. Minálunk már elszőttek. Némelyek szerént oly értelemben is vétetik mint: hibásan, roszúl sző valamit; de ez nem igazi jelentés. V. ö. EL. | |
* | |
| (el-szökel) ösz. önh. Szökelve, azaz könnyeden szökve, lejtve tovább megy, eltávozik. | |
* | |
| (el-szökés) ösz. fn. Titkos elillanás, eltávozás. V. ö. ELSZÖKIK. | |
* | |
| (el-szökik) ösz. k. 1) Olyanról mondják, ki bizonyos helyről, hová kötelesség, szerződés, vagy akármely ok kötve tartá, titkon eltávozik, elillan. Elszökik a rosz szolga. Elszöknek tömlöczből a rabok. Elszökik a katona, ki szolgálni nem akar. Elszökni a büntetés elől. Elszökni a városból. 2) Igaz, törvényes úton, menekedés végett, titkon elmegy, elfut. Elszökni a gyilkosok elől. | |
* | |
| (el-szöktet) ösz. áth. 1) Titkosan elmenni, elillanni enged vagy segít valakit, ki bizonyos helyre kötelesség, szerződés, vagy akármely egyéb által le van kötve. Elszöktetni a hadi foglyokat. Elszöktetni a tolvajt. 2) Futás által megszabadít. Elszöktetni a halálra keresett jó barátot. | |
* | |
| (el-szöktetés) ösz. fn. Cselekvés, mely által valakit elszöktetnek. Hadi foglyok, gonosztévő rabok elszöktetése. V. ö. ELSZÖKTET. | |
* | |
| (el-szörnyed) ösz. önh. Valamely szörny, vagy szörnyű dolog látására, vagy hallomására igen elijed, visszairtózik. Elszörnyedni valamin vagy valamitől. V. ö. SZÖRNY, SZÖRNYŰ. | |
* | |
| (el-szörnyűködik) ösz. k. Valamely szörnyű dolog fölött rendkivül elbámúl, elcsodálkozik, s ismételve mondja e szót: szörnyű! szőrnyú! V. ö. SZÖRNYŰ. Állapitó ragokat vonz. Elszürnyűködni valamin. | |
* | |
| (el-szőrösödik) ösz. k. A szőr ellepi, nagy bőségben nő meg rajta. Elszőrösödik az arcza, keze, melle. V. ö. SZŐR. | |
* | |
| (el-szunnyad v. ~szúnyad) ösz. önh. Gyönge szu hangon szuszogva elalszik, könnyü álomba merül. Elszúnyadni a zsölleszéken, pamlagon. V. ö. SZÚNYAD. | |
* | |
| (el-szunynyaszt v. ~szúnyaszt) ösz. áth. Cselekszi, eszközli, hogy valaki elszunnyadjon. A beteget legyezgetve, a kisdedet ringatva elszunnyasztani. | |
* | |
| (el-szunydikál) ösz. önh. Gyakran és folytonosan szunyva, azaz fejét elbólogatva, s gyönge szuszogó hangot eresztve, elaluddogál. Elszunydikálni a predikáczió alatt. Használtatik tárgyesettel is: Elszunydikálni a munka idejét. V. ö. SZUNYDIKÁL. | |
* | |
| (el-szurtosodik) ösz. k. Ronda piszokkal, mocsokkal, pl. szurokkal, korommal, olajjal, zsírral elkenődik, elcsunyúl. Elszurtosodik a varga keze. Elszurtosodik a kovács, lakatos ünge. V. ö. SZURTOS. | |
* | |
| (el-szuszakol) ösz. áth. Tulajd. ért. valamit szuszakba, szuszékba, (hombárba) elrejt, eltakarít. Általános ért. titkon elrakosgat, eldug, elcsempész. | |
* | |
| (el-szűl) ösz. áth. A szülést bevégzi, a magzatot világra hozza. Már akkor is rosz vala, mikor az anyja elszülte. Néha annyit is tesz, mint korán, időnek előtte, idétlent szűl. Ijedtében elszülte gyermekét. | |
* | |
| (el-szűr) ösz. áth. A szűrést elvégzi. | |
* | |
| (el-szürcsöl) ösz. áth. Szürcsölve, azaz, fogai között szürögetve elszí, elszop. Elszürcsölni a csészébe töltött kávé fölét. V. ö. EL, (2) és SZÜRCSÖL. | |
* | |
| (el-szüretěl) ösz. áth. A szüretet elvégzi, azaz, leszedi és kisajtólja a szőlőt. Rendesen tárgyeset nélkül, tárgyra nem mutató alakban használtatik. Mi elszüreteltünk, de szomszédunk még nem szüretelt el. V. ö. SZÜRET. | |
* | |
| (el-szüretělés) ösz. fn. Szőlőszeti munka, midőn a szőlőszedést és kisajtólást elvégzik. | |
* | |
| (el-szürlik) ösz. k. A fejős állat, pl. tehén, juh, kecske, tejet adni megszün. Elszürlöttek a tehenek, azaz, nincs tejök, nem lehet őket fejni. | |
* | |
| (el-tagad) ösz. áth. 1) Igazán, valóban megtörtént dologról azt állítja, hogy meg nem történt. (El igekötő nélkül azt is jelenti, hogy valóban nem történt meg, a minek meg nem történtét állítja). Eltagadni az igéretet. Eltagadni a mondott szót. Eltagadni a kölcsönzött pénzt. Eltagadni előbbi vallomását. 2) Valamit magáénak lenni nem vall. Eltagadja hitét, nemzetét, hazáját. Eltagadja rokonait. Az utóbbi jelentésben máskép, és közönségesebben megtagad. V. ö. TAGAD. | |
* | |
| (el-tagadás) ösz. fn. Szóbeli nyilatkozás, mely által eltagadunk valamit. V. ö. ELTAGAD. | |
* | |
| (el-tágit) ösz. áth. Igen szélesre, bőre kiterjeszt. Hosszas viselés eltágitja a csizmát, czipőt. V. ö. EL, (2) és TÁGIT. | |
* | |
| (el-tagol) ösz. áth. 1) Elbonczol, részekre elvág, metél. Mondatik különösen az állati testnek eldarabolásáról. A mészárosok eltagolják a levágott ökröt, a hentesek a leölt disznót. 2) Tréfás kiejtéssel: tagról tagra, tetőtől talpig eldönget, megver. | |
* | |
| (el-tagolás) ösz. fn. Cselekvés, illetőleg metélés, vágás, mely által valamely testet eltagolnak, elbonczolnak. | |
* | |
| (el-tágul) ösz. önh. Elszélesedik, elbővül, nagyon elterjed, belterjedelme igen megnagyobbodik. V. ö. EL, (2) és TÁGÚL. Átv. ért. némely vidéki szokás szerént: eltakarodik. Eltágulj innét, ha mondom. | |
* | |
| (el-tágulás) ösz. fn. Ruganyos, nyulékony testnek azon állapota, midőn területe nagyon megbővül. | |
* | |
| (el-tajtékzik) ösz. k. 1) Addig tajtékzik, mig végre tajtékzani megszün. Eltajtékzik a méz, a must. 2) Tajtékozva eltünik, elmulik. Eltajtékzott a haragja, mérge. V. ö. TAJTÉK. | |
* | |
| (el-takar) ösz. áth. Elföd, beborít. Eltakarni kendővel az arczot. Eltakarni a legyek elől a csemegéket. Képes kifejezésben: eltemet, magába fogad.
"Hazádnak rendületlenül Légy híve ó magyar, Bölcsőd az, majdan sírod is, Mely ápol, s eltakar." (Vörösmarty). V. ö. EL, (2) és TAKAR. | |
* | |
| (el-takarít) ösz. áth. 1) Elszórt, hányt vetett dolgokat láb alól, az útból félre rakosgat, illő helyeikre teszi. Eltakarítani a szennyes konyhaedényeket. Mondjuk tárgyeset nélkül is. Mi már eltakarítottunk, azaz a takaritást elvégeztük. Hát ti nem fogtok eltakarítani? 2) Elparancsol, elküld, így szólva: takarodjál el. Eltakarítani háztól a tolakodó vándorkoldusokat. 3) Valamit maga számára elvisz, eltulajdonít; elhasznál. Amit a haldokló körül talált, eltakarította. Minden ételt-italt eltakarítottak. 4) Csűrbe, éléskamarába gyüjt, behord. Eltakarítani a szénát, gabonát. 5) Eltemet. A halottakat eltakarítani. V. ö. EL, (2) és TAKARÍT. | |
* | |
| (el-takaritás) ösz. fn. Cselekvés, mely által valamit eltakarítunk. Edények eltakaritása. Gabona, széna eltakaritása. Szüleink, rokonaink eltakaritása. V. ö. ELTAKARÍT. | |
* | |
| (el-takarodás) ösz. fn. Helynek, bizonyos jeladásra, vagy más indokból oda hagyása. V. ö. ELTAKARODIK. | |
* | |
| (el-takarodik) ösz. k. 1) Helyről, melyet elfoglalt, bizonyos jeladásra, vagy különös indokból eltávozik. Eltakarodni mise, vagy predikáczió (szent beszéd) után a templomból. Eltakarodni a szinházból. Eltakarodnak a katonák, midőn dobszóra tovább indulnak. Eltakarodni a közelgő veszély elől. 2) Kedélyes kifejezéssel: elhordja magát, fölszedvén sátorfáját eltávozik; érezvén a kolbászbűzt elkotródik, elhordja irháját. Eltakarodni a rendőrök elől. Nem takarodol el tüstént? Takarodjatok! V. ö. EL, (2) és TAKARODIK. | |
* | |
| (el-takaroszik) l. ELTAKARODIK. | |
* | |
| (el-takarúl) ösz. önh. lásd: ELTAKARODIK. | |
* | |
| (el-taknyosodás) ösz. fn. A nedvek rendetlen állapota, midőn fölötte sok takony, nyálka válik belőlök. Különösen: lónyavalya, mely ragadós, és jobbára gyógyithatatlan. | |
* | |
| (el-taknyosodik) ösz. k. A takony igen nagy bőségben fejlődik ki benne. Különösen: a lóról mondják, midőn ragadós, és gyógyithatatlan takonyfolyásba esik. V. ö. TAKONY. | |
* | |
| (el-takúl) ösz. önh. Székelyes tájszólással am. eltakarodik, elhordja magát. | |
* | |
| (el-talál) ösz. áth. 1) A kitűzött czélpontot vagy czélul kitűzött testet illő helyen megérinti, megüti, lövi, vágja, szúrja stb. Eltalálni a felugratott nyulat. Eltalálni dárdával az ellenség szivét. Eltalálni a czélkört. Eltalálni a feldobott krajczárt. 2) Mesének, rejtélynek, példabeszédnek értelmét, czélzását megleli. Eltalálni a rejtett szót. Eltalálni másnak gondolatát, szándékát. 3) A festészről mondják, midőn az általa festett arczkép teljesen hasonlít az eredetihez. Gyermekeket nehéz eltalálni. 4) Gúnyosan szólva: valamit fonákul talál, roszúl fog föl. No ezt ugyan eltaláltad. Eltaláltad szarva között a tőgyét. (Km.). | |
* | |
| (el-találás) ösz. fn. Cselekvési eredmény, midőn valamit eltalálunk. | |
* | |
| (el-talicskáz) ösz. áth. Talicskán elhord, eltakarít, elszállít. Eltalicskázni a kiásott földet, a bástyaomladékokat. V. ö. TALICSKA. | |
* | |
| (el-taligáz) ösz. áth. Taligán elhord, eltakarít, elszállit. Eltaligázni az öszvegereblyélt gizgazt, száraz ágakat stb. V. ö. TALIGA. | |
* | |
| (el-támolyog) ösz. önh. Támolyogva, azaz, ide-oda támaszkodva, nehezen dülöngve eltávozik, elmegy, eljár; eltántorog. Félrészegen, és álmosan eltámolyogni valahová. V. ö. TÁMOLYOG. | |
* | |
| (el-tánczol) ösz. áth. 1) Valamely tánczot eljár, ellejt, elrop. Eltánczolni a legújabb körmagyart, koszorútánczot, palotást, társalgót, sorlánczot. 2) Táncz által elkölt, elveszteget, elmulat valamit. Eltánczolni pénzét, egészségét, idejét. 3) Folytonosan tánczol. Alkonyattól világos virradtig eltánczol. V. ö. EL, (2) és TÁNCZOL. | |
* | |
| (el-tanít) ösz. áth. 1) Folytonosan tanít, oktat. Ő még eltaníthatja az ifjakat több évekig. Ő képes, és kész eltanítani késő koraig. 2) Hamisságra, roszra tanít. Eltanítani a gyermeket. | |
* | |
| (el-tántorít) ösz. áth. Tulajd. azt teszi, hogy valaki eltántorodjék. Eltántorította a zavaros bor, sör. Átv. ért. jó szándokától, eltökélésétől, határozatától valakit elvon, balútra vezet, elcsábit, megveszteget. Valakit igéretekkel, ijesztéssel, pénzzel, hivatallal eltántorítani. Sokat eltántorított már a szerelem is. V. ö. TÁNTORÍT. | |
* | |
| (el-tántorítás) ösz. fn. Cselekvés, mely által valakit eltántorítnak. V. ö. ELTÁNTORÍT. | |
* | |
| (el-tántorodás) ösz. fn. Testi vagy lelki gyöngeségből, gyarlóságból eredő állapot, midőn valaki eltántorodik. | |
* | |
| (el-tántorodik) ösz. k. 1) Szédelgés, gyöngeség, vagy más nyavalya következtében szilárd állását elveszti és csaknem lerogy. Máskép: megtántorodik. Úgy fejbe vágták, hogy eltántorodott bele. 2) Az egyenes, igaz útról eltér, gyarlóság, vagy tudatlanság miatt. Eltántorodni az erkölcs ösvényéről. V. ö. EL, (2) és TÁNTORODIK. | |
* | |
| (el-tántorog) ösz. önh. Tántorogva elmegy, eltávozik, eljárkál. V. ö. TÁNTOROG. | |
* | |
| (el-tántorúl) ösz. önh. l. ELTÁNTORODIK. | |
* | |
| (el-tanúl) ösz. áth. 1) Valamely ismeretet másnak utánzása, példája, oktatása után magának megszerez. Eltanulni az angoloktól a gőzösök gyártását. A gyermek a nagyoktól tanúlja el a káromkodást. Ezt is tőlem tanultad el. 2) Folytonosan tanúl. Egész éjszakákon eltanúl. V. ö. EL, (2) és TANÚL. | |
* | |
| (el-tanulás) ösz. fn. Valamely ismeretnek, ügyességnek mások példája, utánzása, oktatása utáni megszerzése. V. ö. ELTANÚL. | |
* | |
| (el-tapod) ösz. áth. Lábakkal nyomva, v. nyomkodva elzúz, ellapít, semmivé tesz, megöl. Eltapodni kertben az uborkát, dinnyét, virágokat. Eltapodni a göröngyöt. Eltapodni a férgeket. A szilaj lovak eltapodták az utczai gyermeket. V. ö. EL, (2) és TAPOD. | |
* | |
| (el-tapos) ösz. áth. Taposva, azaz többszörös tapodással, lábnyomással elzúz, ellapít. A harczmezőn átszáguldó lovascsapatok eltaposták a halottakat, és a sebesűlteket. Néha kicsinyitő értelmü. Eltaposlak, mint a férget. | |
* | |
| (el-taraczkosodik) ösz. k. Taraczk nevü fűvel benő; a taraczk elgyökeresedik, elterjed rajta. Eltaraczkosodnak a miveletlen földek, kertek. V. ö. TARACZK. | |
* | |
| (el-targonczáz) ösz. áth. Targonczaféle jármüvön elvisz, elszállít valamit. Eltargonczázni az utasok málháit. | |
* | |
| (el-tarjagosodik) ösz. k. Tarjag nevü kékes foltok terjednek el rajta. Bőre eltarjagosodott. V. ö. TARJAG. | |
* | |
| (el-tarol) ösz. áth. 1) Fűvel, gazzal, vagy más növénynyel benőtt helyet tarrá tesz, azaz, a füvet, gazt, növényt tövig levágván, elszedi róla. Máskép: letarol. Eltarolni a nádas, kákás helyeket. Eltarolni a buzát, rozsot. 2) Szőrt, hajat, gyapjút tőben lenyír. Eltarolni valaki haját. Eltarolni a ló serényét. Az utóbbi jelentése ritkább használatú. V. ö. TAR, TAROL. | |
* | |
| (el-tarolás) ösz. fn. Cselekvés, midőn valamit eltarolunk. V. ö. ELTAROL. Gaznak, gyomnak, szőrnek eltarolása. | |
* | |
| (el-tart) ösz. áth. 1) Elvisel, elbir, elhord. Eltartani valakit kézen. A terhet eltartani a vállakon. Két mázsát eltartania fejen. 2) Eltáplál, szükségesekkel ellát. Minden helység eltarthatná a maga koldúsait. 3) Elmulat, elfoglal valakit. Eltartani a társaságot szóval, beszéddel, tréfával. V. ö. TART, áth. | |
* | |
| (el-tart) ösz. önh. 1) Folytatólag, hosszabb ideig eláll, el nem romlik, elmarad. Kimélettel sokáig eltart a ruha, az egészség. 2) Folytonosan létezik. A lakoma eltartott három óráig. Ezen országgyülés sokáig el fog tartani. | |
* | |
| (el-tartás) ösz. fn. 1) Cselekvés, mely által valamit vagy valakit eltartunk. Tehernek eltartása. 2) Valamely tárgynak azon tulajdonsága, melynél fogva eláll, folyvást létezik, el nem romlik. Ruhának eltartása, l. ELTART, áth. és önh. | |
* | |
| (el-tartóztat) ösz. áth. Valakit valamitől akadályoz, tova tart, elkésleltet, elvon. A haragos embert eltartóztatni a verekedéstől. Az utast eltartóztatni az elmenéstől. V. ö. EL, (2) és TARTÓZTAT. | |
* | |
| (el-tarúl) ösz. önh. Tarrá, kopaszszá leszen. Eltarúlnak száraz forró nyárban a mezők, legelők. Eltarúl a vén ember feje. V. ö. TAR. | |
* | |
| (el-taszigál) ösz. áth. Taszigálva, azaz, többször taszítva, tovább nyom, odább tol. Eltaszigálni az útban állókat. Eltaszigálni a partra torlódó jégdarabokat. Eltaszigálni egymástól a verekedőket. V. ö. TASZIGÁL. | |
* | |
| (el-taszigálás) ösz. fn. Cselekvés, mely által valamit v. valakit eltaszigálunk. V. ö. ELTASZIGÁL. | |
* | |
| (el-taszít) ösz. áth. Egy nyomással, lökéssel valamit eltávolít, hátrálni vagy félre menni kényszerít. Eltaszítani partról a csónakot. Eltaszítani utból a kocsit. Eltaszítani helyéről az asztalt. Eltaszítani a szemtelen tolakodót. Átv. ért. Valakit barátságából, kegyéből, pártfogásából kivet, kitagad, magára hagy. | |
* | |
| (el-taszítás) ösz. fn. Cselekvés, mely által valakit vagy valamit eltaszítunk. V. ö. ELTASZÍT. | |
* | |
| (el-tát) ösz. áth. Tulajdonkép: a száját igen kinyitja, feltárja, alsó és felső ajakait mintegy távolra elválasztja, egymástól eltávolítja. Eltátja a száját, mint a sűlt hal. (Km). V. ö. TÁT. Átv. ért. mondjuk más tárgyakról is, melyeknek szájat tulajdonítunk. Eltátani a zsák száját. | |
* | |
| (el-távolít) ösz. áth. Távolra elküld, elparancsol, elutasít; tovább ad rajta; azt cselekszi, hogy valami távol, bizonyos messzeségben legyen tőle. Eltávolítani megbizott beszélgetés közben a gyermekeket. Eltávolítani egy időre a tanukat. Eltávolítani a veszélyt. V. ö. TÁVOL, TÁVOLÍT. | |
* | |
| (el-távolitás) ösz. fn. Cselekvés, mely által valakit v. valamit eltávolítunk. V. ö. ELTÁVOLÍT. | |
* | |
| (el-távolodik) ösz. k. Önmagától, vagy külső befolyásnál fogva lassan-lassan odább megy, bizonyos helyet, tért oda hagy, vagy oda hagyni 1átszik. Látván az ellenséget közelegni, eltávolodott. A magas tengeren menők elől az elhagyott partok mindinkább eltávolodnak. Átv. ért. elidegenedik. A régi jó barátok eltávolodtak egymástól. | |
* | |
| (el-távozás) ösz. fn. Valamely helyről elmenés. | |
* | |
| (el-távozik) ösz. k. Távolra elmegy, valamely helyet odahagy. Eltávozni szülőföldétől. V. ö. EL, (2) és TÁVOZIK. | |
* | |
| (el-távoztat) ösz. áth. 1) Cselekszi, hogy valaki eltávozzék, elmenjen, oda hagyja előbbi helyét, állomását. Eltávoztatni az alkalmatlan, tolakodó embert. 2) Valamitől megment, megszabadít. Eltávoztatni valakitől a veszélyt. Uram, távoztasd el tőlünk a döghalált és éhseget. V. ö. TÁVOZTAT. | |
* | |
| (el-távúl) l. ELTÁVOLODIK. | |
* | |
| (el-tébolyodás) ösz. fn. Az igazi, egyenes, czélravezető útnak eltévesztése, tétova bolyongás, eltévelyedés. | |
* | |
| (el-tébolyodik) ösz. k. Menés közben eltéved, útjában elbódúl, tétova bolyongóvá (té-bolygóvá) lesz. Sürü erdőben, éjszaka idején eltébolyodni. V. ö. TÉBOLYODIK. | |
* | |
| (el-teker) ösz. áth. 1) Másfelé teker. A kulcsot eltekerte. 2) Elcsavar, más értelmet ad valaminek. A szókat eltekerni. 3) Folytonosan teker. | |
* | |
| (el-tekerít) ösz. áth. Oldalt teker, helyéből kiteker, tekerve elmozdít. Eltekeríteni a csavart. Eltekeríteni a csigarudat. Eltekeríteni jobbra vagy balra a nyakat. | |
* | |
| (el-tékozol) ösz. áth. Tékozolva elveszteget, elkölt. Eltékozolni minden vagyonát. Pénzét holmi haszontalan dolgokra eltékozolni. V. ö. EL, (2) ós TÉKOZOL. | |
* | |
| (el-telepědik) ösz. k. 1) Szálló, nyugvó, vagy lakó helyül nagyobb terjedelmü tért foglal el; telepét széltében, hosszában kiterjeszti. A magyarok egyik nagyobb része a sik földön telepedett el. 2) Máshova telepedik, előbbi lakhelyét elhagyva más lakóhelyet választ. A hegylakók nem egykönnyen telepednek el a sikságra. | |
* | |
| (el-telés) ösz. fn. 1) Jóllakás, hézagnak, ürességnek kitömődése. Eltelésig enni, inni. 2) Elmulás. Időnek, napnak, évnek eltelése. | |
* | |
| (el-telik) ösz. k. 1) Segítő ragu névvel am. jóllakik; minden üressége betömődik. Eltelni borral; étellel. A pinczék elteltek vízzel. 2) Elmulik. Eltelik az idő. Eltelnek az évek. Hány év telt el azóta V. ö. EL, (2) és TELIK. | |
* | |
| (el-temet) ösz. áth. A holtat, vagy színholtat bizonyos szertartások kiséretében sírba teszi. Eltemetni valakit a köz temetőbe, vagy nemzetségi sírboltba. Eltemetni a harczban elesett vitézeket. V. ö. TEMET. | |
* | |
| (el-temetkězik) ösz. k. Maga-magát eltemeti, elássa; vagy szándékosan eszközli, hogy valami eltemesse őt. A várnagy készebb volt az omladékok alá eltemetkezni, mint a várt feladni. V. ö. TEMETKEZIK. | |
* | |
| (el-teng) ösz. önh. Tengve, azaz, nyomorúltan, alig csikorogva, fél éhen, szomjan eléldegel. Vízen és kenyéren nagy nehezen eltengeni. A szűk termés miatt alig tenghet el a szegény ember. V. ö. TENG. | |
* | |
| (el-tengődik) ösz. k. Nyomoruságban, nagy szükséget szenvedve folytatja életét. V. ö. TENGŐDIK. | |
* | |
| (el-tenyész) ösz. önh. Önerejénél fogva, külső befolyás által, azaz, mesterségtől nem segítve, elterjed, elszaporodik. A vad növény eltenyész a parlag földön is. V. ö. TENYÉSZ. | |
* | |
| (el-tenyészik) ösz. k. Ipar hozzájárulta, mivelés, ápolás által szaporodik, vagy terjed el. Eltenyésznek hazánkban a nemesített juhok. Eltenyésznek a kerti növények. V. ö. TENYÉSZIK. | |
* | |
| (el-tép) ösz. áth. Tulajdonkép, valamely szövetet kétfelé vagy ellenkező irányban húzkálva, rángatva, részekre, rongyokra választ el. Eltépni kapczának vagy sebkötőnek az ócska fehérruhát. Az ebek eltépték köpönyegét. Szélesebb ért. elszakgat. Eltépni haragból a levelet. Fogakkal eltépni a húsdarabot. V. ö. TÉP. | |
* | |
| (el-těpdel) ösz. önh. Valamit több és kisebb részekre egymás után eltép. | |
* | |
| (el-tépděs) l. ELTÉPDEL. | |
* | |
| (el-těpěd) l. ELTÖPÖD. | |
* | |
| (el-teper) ösz. áth. Valamit lábakkal erősen nyomdosva egészen elzúz, eltapos, semmivé tesz, eltipor. A megvetésnek, haragnak egyik nyomatosabb kifejezése. Elteperlek, mint a férget. Teperd el a semmirekellőt. V. ö. TEPER. | |
* | |
| l. ELTÖPÖRÖDIK. | |
* | |
| (el-teperít) ösz. áth. Egy teperéssel elzúz, eltapos. | |
* | |
| (el-tepertél) ösz. önh. Szeszélyes kifejezéssel am. lábhegyen, mintegy teperve a földet, elhordja irháját; engedelem nélkül elmegy, odahagyja a házat, hogy kószáljon. | |
* | |
| (el-tér) ösz. önh. 1) Bizonyos helytől, iránytól, vagy tulajdonságtól némileg elüt, eltávozik. Eltérni az egyenes, igazi utról. Eltérni az erénytől, a jó szokásoktól. Eltérni előbbi véleményétől, elveitől. Eltérni a szabálytól. A delejtűnek éjszaki mutatója kevessé eltér az éjszaki sarktól. Eltérnek az álló csillagok helyeikről, midőn az egyenlítőtől majd az egyik, majd a másik földsark v. göncz felé hajlanak. 2) Tájszokásilag: bizonyos helyen elfér, bizonyos tér elegendő neki. Én kis helyen is eltérek. | |
* | |
| (el-terepélyěsědik) ösz. k. Terepélyes alakban elterjed, elszélesedik. Mondjuk különösen azon fák nemeiről vagy növényekről, melyeknek ágai vagy levelei igen szétterűlnek. Elterepélyesednek a hársak, gesztenyefák. Elterepélyesednek némely káposztafajok. V. ö. TEREPÉLYES. | |
* | |
| (el-térés) ösz. fn. Mozgásban levő testnek, vagy működő lénynek bizonyos helytől, iránytól, vagy cselekvésmódtól eltávozása. Csillagok eltérése az egyenlítőtől. Delejtü eltérése az éjszaki gönczöltől. A szónok eltérése a főtárgytól. V. ö. ELTÉR. | |
* | |
| (el-terít) ösz. áth. 1) Valamit egész terjedelmében szétfektet, kinyujt. Elteríteni a köpönyeget, lepedőt. Elteríteni sodrófával a tésztát. Elteríteni a száritandó buzát, dohos lisztet. 2) Birkozásban valakit úgy földhöz vág, hogy teste végig terül rajta. | |
* | |
| (el-térit) ösz. áth. Bizonyos helyről, irányról másra igazít vagy vezet; elfordít, más irányt ád. Eltéritni a gulyát a tilosból. Eltéritni valakit a jó útról. Eltéritni valakit előbbi véleményétől. Eltéritni a választókat egyik párttól a másikhoz. V. ö. EL, (2) és TÉRIT. | |
* | |
| (el-terités) ösz. fn. Cselekvés, midőn valamit elterítünk. V. ö. ELTERÍT. | |
* | |
| (el-térités) ösz. fn. Cselekvés,mely által valamit v. valakit eltéritünk. V. ö. ELTÉRÍT. | |
* | |
| (el-terjed) ösz. önh. Nagyobb és nagyobb tért foglal el, köre megnagyobbodik, elszélesedik. Elterjed a hízásnak indúlt test. Elterjed a kiáradó, s gátot nem találó víz. Elterjednek a növekedő fa ágai. Elterjed alkonyat felé a testnek árnyéka. Elterjed a kinyújtott tészta. Elterjed az elhanyagolt mérges seb. Átv. ért. Elterjed a hír. Elterjed a balvélemény. Elterjednek az új szokások, idegen erkölcsök. V. ö. TERJED. | |
* | |
| (el-terjedés) ösz. fn. Mozgékony, szétható tulajdonsága valaminek, mely szerént elterjed. V. ö. ezt. Víznek elterjedése. Faágak, árnyék, mocsárok, homokok elterjedése. Népek, szokások, erkölcsök elterjedése. | |
* | |
| (el-terjeszkědik) ösz. k. Tulajdonkép, állatról mondják, midőn elnyujtózkodik, tagjait szétveti, magát felfújja. Kézzel-lábbal elterjeszkedni. Elterjeszkedik, mint a felfujt béka. Szélesebb ért. nagyobb tért, helyet foglalni iparkodik, mindegyre szélesbedik, nagyobbodik, szétmegy, hatását, befolyását messzebb és messzebb gyakorolja. Az angol hatalom a világ minden részeire elterjeszkedett. V. ö. TERJESZKEDIK. | |
* | |
| (el-terjeszt) ösz. áth. Cselekszi, eszközli, hogy valami elterjedjen. V. ö. ELTERJED, TERJESZT. A repülő madár elterjeszti szárnyait. A szakács elterjeszti a rétesnek való tésztát. A hóditók elterjesztik hatalmokat. A hirlapirók sok hamis, és alaptalan hírt terjesztenek el. | |
* | |
| (el-terjesztés) ösz. fn. Cselekvés, mely által valamit elterjesztünk. Műveltség, ipar, szelidebb erkölcsök elterjesztése. A keresztény vallás elterjesztése. V. ö. ELTERJESZT. | |
* | |
| (el-terped) ösz. önh. Egymástól elválván, szétnyúlik, alapjában elterűl. (V. ö. TÉR, TERP). Elterpednek a lábak, midőn szétvetjük. Elterpednek az újjak, ha zongorázunk vagy araszolunk velök. Elterpednek az eltörött szék lábai. V. ö. TERPED. | |
* | |
| (el-terpeszkědik) ösz. k. Lábait szét vetve áll, azaz a lábak közti tért (terepet) nagyobbítja. Elterpeszkedik, mint a béka. V. ö. TERPESZKEDIK. | |
* | |
| (el-terpeszt) ösz. áth. Cselekszi, hogy valami elterpedjen. V. ö. ELTERPED. Elterpeszti kezét, lábát. Elterpeszti fülig a száját. Elterpeszti újjait. | |
* | |
| (el-tertyed) ösz. önh. Puha, lágy testről mondják, midőn belső szétoszlásánál fogva kitágúl, szétmegy. Eltertyed a rohadásnak indult gyümölcs, tök, dinnye. Eltertyed a vén emberen a hús, midőn csak úgy ligg-lóg rajta. Az általános értelmü terjed igének egyik különös faja, melytől az elterped ismét különbözik. | |
* | |
| (el-tertyedt) ösz. mn. Ami lágysága miatt szét van lapulva. Eltertyedt keletlen kenyér. Eltertyedt dinnye, tök, szilva. Eltertyedt hasú vén ember. Eltertyedt csöcsü asszony. | |
* | |
| (el-terűl) ösz. önh. Belső erejénél fogva elszélesedik, nagyobb és nagyobb tért foglal el. Hanyatt fekve, kezét-lábát szétvetve elterült a földön. Elterűl a tálba öntött kása. Elterűl a medréből kiömlött víz. Elterűl a növekedő város. Elterűlnek a földre heveredett munkások. Szenvedő értelme látszik ez ilyenekben: elterült a földhöz csapott legény. Elterül a szétzúzott kalap. Elterűl a döglött béka. Azonban itt is, ha ezen mondatokat elemezzük, a szenvedő lét tulajdonképen mindig egy másik igében, mint okban rejlik, pl. midőn a legényt földhöz csapták, az elterült bele; midőn a kalapot szétzuzták, az (öszveállását vesztve) elterült stb., tehát csapás, zuzás volt oka az elterülésnek. | |
* | |
| (el-térül) ösz. önh. Bizonyos helytől, iránytól eltávozik; valamitől elpártol. Különbözik az eltér igétől, mennyiben ez tiszta önhatás, vagyis belső erőtől származó működés; amaz pedig némi külső hatással van párosulva. Eltérünk valamely véleménytől saját meggyőződésünk után, eltérülünk pedig, midőn mások birnak arra bennünket. | |
* | |
| (el-terülés) ösz. fn. Valamely testnek széltében, hosszában kinyulása bizonyos tér fölött. | |
* | |
| (el-térülés) ösz. fn. Eltérés, mely némi anyagi vagy szellemi külső hatással van párosulva. V. ö. ELTÉRÜL. | |
* | |
| (el-terült) ösz. mn. Ami el van terülve. V. ö. ELTERÜL. Elterült város. Messze elterült árvíz. | |
* | |
| (el-térv) ösz. fn. Ami a köz szabálytól eltér; kivétel a szabály alól. (Anomalia). Új és ajánlatos műszó. | |
* | |
| (el-térves) ösz. mn. Eltérő, mely a közszabálytól eltér; a közszabály alól kivétetik. Új és helyesebb műszó, az anomalus kifejezésére, mint szabálytalan, mert, ami a közszabálytól eltér, azért a maga nemében szabályos lehet, pl. a tesz, vesz, visz, hisz igék eltérvesek, eltérők, azaz a közönséges ragozásmódtól eltérnek, de azért bizonyos tekintetben mégis szabályosak. | |
* | |
| (el-těsz) ösz. áth. 1) Máshová elhelyez, elmozdít. Eltenni az asztalról az oda nem való tárgyakat. Eltenni a tükröt az ablakból. 2) Utóbbi használat végett félre tesz, eltakarít. Eltenni a télre való gyümölcsöt, tojást, szalonnát. Eltenni a maradék-ételt más napra. 3) Meggazdálkodik. Évenként eltenni néhány száz forintot. 4) Hivatalból elmozdít, kiad valakin. Eltették láb alól. V. ö. EL, (2) és TĚSZ. | |
* | |
| (el-tětt) ösz. mn. Ami jövő használat végett el van téve. V. ö. ELTĚSZ. Télre eltett eleség. Eltett gyümölcs, káposzta. Eltett pénz, jövedelem. | |
* | |
| (el-tetvesědik) ösz. k. A tetük elszaporodnak rajta vagy benne. Tisztátalanság miatt eltetvesedni. Néha eltetvesednek a tyúkok is. V. ö. TETVES. | |
* | |
| (el-tetvesít) ösz. áth. Tetvessé tesz, valakin v. valamiben a tetüket elszaporítja. Eltetvesíteni az ágyat, fehérruhát. A lóganéj eltetvesíti a növényeket. V. ö. TETŰ. | |
* | |
| (el-téved) ösz. önh. 1) Az igazi egyenes útat elveszti, a kitűzött iránytól eltér. Eltévedni sötét éjjel, sürü erdőben, ismeretlen vidéken. 2) Itéletében hibáz, állitása az ismeretek kellékeivel nem bír. Másképen: megtéved. 3) Mondjuk lelketlen tárgyról is, midőn úgy elvetődik, elhányódik, hogy nehéz rá találni. Nyugtatványom a sok iromány között eltévedt. V. ö. EL, (2) és TÉVED. | |
* | |
| (el-tévedés) ösz. fn. 1) Az igazi útnak elvesztése. 2) Hibázás az itéletben. 3) Valamely lelketlen tárgynak elvetődése, melynél fogva nehéz rá akadni. V. ö. ELTÉVED. | |
* | |
| (el-tévělyědik) ösz. k. 1) Valamely állat, különösen ember, jártában, keltében az igaz útról eltérvén, ide-oda bolyongni kezd. Tekervényes utakon eltévelyedni. 2) Valamely lelketlen tárgy sok hányás-vetés által szokott helyéről egészen más helyre vetődik. Hurczolkodás közben eltévelyedtek legérdekesebb okleveleim. Eltéved szónál az ok magában az alanyban látszik feküdni, eltévelyedik szónál pedig más körülményekben. | |
* | |
| (el-tévělyít) ösz. áth. Valakit igaz, egyenes útról ál útra, görbe útra vezet, tévelygővé tesz. A tudatlan kalaúz eltévelyiti az utasokat. Néha az éjjeli bolygó tüzek eltévelyítik az embert. | |
* | |
| (el-těvés) ösz. fn. Cselekvés, midőn valamit elteszünk ez igének minden értelmében. V. ö. ELTĚSZ. | |
* | |
| (el-téveszt) ösz. áth. Valamit elhibáz; nem oda megy, hová kellene, de tudatlanságból, tévedésből, hibából, nem készakarva. Eltéveszteni az utat. Eltéveszteni a házat. Eltéveszteni az irást. Eltéveszteni a czélt. V. ö. EL, (2) és TÉVESZT. | |
* | |
| (el-tikkad) ösz. önh. A nagy hőség miatt ellankad; a teher alatt ereje kimerűl. Eszesség-e vajjon fölöttébb terhelnünk magunkat, hogy eltikkadjunk a terh alatt? (Pázmán). V. ö. TIKKAD. | |
* | |
| (el-tikkadás) ösz. fn. A nagy hőségtől ellankadás, elerőtlenedés, elfáradás. | |
* | |
| (el-tikkan) ösz. önh. 1) Melegtől vagy fáradságtól lankadni kezd. 2) Bűzhödésnek, zápulásnak indúl, t. i. a nagy melegség következtében erjedésbe jövén. | |
* | |
| (el-tikkaszt) ösz. áth. Nagy hőség vagy teher által ellankaszt, elerőtlenít, a nélkül, hogy elfonnyasztana. A nyári forró napok eltikkasztják a növényeket. | |
* | |
| (el-tikkasztás) ösz. fn. Ellankasztás, de elfonnyasztás nélkül. Állatok, növények eltikkasztása. | |
* | |
| (el-tilalmaz) ösz. áth. Valamely cselekedet ellen nyilvános közhirdetés, vagy szemmel látható jelek által ovást tesz. Eltilalmazni valamely határban a vadászatot. Eltilalmazni a réteken járást. V. ö. TILALOM. | |
* | |
| (el-tilt) ösz. áth. 1) Valamit cselekedni nem enged. Eltiltani az éjjeli lármákat, kóborlásokat. 2) Elparancsol; megszüntet. Eltiltani a naplopókat a városból, a koldúsokat a vásárokról. Eltiltani a tőrök viselését. 3) Valamitől eltartóztat. Eltiltani a betegnek a bort, s egyéb szeszes italokat. V. ö. EL, (2) és TILT. | |
* | |
| (el-tiltás) ösz. fn. Rendelet, nyilatkozat, mely által valamit eltiltanak. | |
* | |
| (el-timmed) ösz. önh. Használat által elvész, elkopik. Vas vármegyei tájszó. Tim, vagy timm gyöke igen öszveüt a latin tenuis szóéval. | |
* | |
| (el-tipěg) ösz. önh. Tipegve elmegy, eljár valahová. V. ö. TIPĚG. | |
* | |
| (el-tipor) ösz. áth. Tiporva, azaz lábaival, talpaival nyomdosva elzúz, ellapít, megsemmisít. Az útban ülő gyermeket eltiporták a lovak. V. ö. EL, (2) és TIPOR. | |
* | |
| (el-tiprás) ösz. fn. Tiporva elzúzás. | |
* | |
| (el-tiprat) ösz. áth. Cselekszi, hogy valaki vagy valami eltiportassék. Kocsival eltipratni a gyermeket. Lovakkal, ökrökkel eltipratni a kerti veteményeket. V. ö. ELTIPOR. | |
* | |
| (el-tisztít) ösz. áth. 1) Szemetet, vagy más rondaságot eltakarít, elsöpör, eltörölget. Eltisztítani a lépcsőkről a sarat. 2) Elűz, elhajt. Eltisztítani a háztól a szemtelen tolakodót. V. ö. EL, (2) és TISZTÍT. | |
* | |
| (el-tisztogat) ösz. áth. Folytatólag, ismételve eltisztít, eltakarít. | |
* | |
| (el-tisztúl) ösz. önh. Átv. ért. elkotródik, eltakarodik, mindenestül odább áll. Alkalmatlan, kelletlen emberről mondják, midőn elmegy. Eltisztultak falunkból a kóborló kéregetők. | |
* | |
| (el-titkol) ösz. áth. Titokban tart, nem közöl, nem tudat másokkal valamit; elrejt, eldug. Eltitkolni szándokát. Eltitkolni a nyavalyát. Eltitkolni a szerzett vagyont, kincset. V. ö. TITOK. | |
* | |
| (el-titkolás) ösz. fn. Cselekvés, midőn valamit eltitkolunk, nem közlünk, másokkal nem tudatunk. Hibáink eltitkolása. Czélunk, szándékunk, akaratunk eltitkolása. | |
* | |
| (el-tivornyáz) ösz. áth. 1) Tivornyára, azaz dőzsölésre, rendetlen eszem-iszomra elkölt, elpazarol, elveszteget. Eltivornyázni a ránk maradt örökséget. Eltivornyázni az ifju éveket. 2) Folytatólag, tartósan tivornyáz. Képes egész éjjeleken eltivornyázni. | |
* | |
| (el-tobákol) ösz. áth. Tobákra, azaz pordohányra, burnótra elkölt. Eltobákolni naponként néhány garast. | |
* | |
| (el-toj) ösz. áth. Madárról mondják, midőn 1) tojását leteszi. Eltojott a tyúk, kodácsol. 2) Máshová toj. | |
* | |
| (el-tol) ösz. áth. Tolva máshová szállit, más helyre mozdít. Eltolni útból a szekeret. Eltolni a talicskát, targonczát. Eltolni helyéből az ágyat, asztalt, pamlagot. V. ö. EL, (2) és TOL. | |
* | |
| (el-tolódik) ösz. belsz. Maga magát tovább tolja, előre nyomja, mozditja. Eltolódik a népsokaság az utczai zene, vagy valamely különös tünemény után. Eltolódik a szoros utczán hajtott csorda. | |
* | |
| (el-tolvajol) ösz. áth. Tolvaj módjára elvisz, ellop, eltulajdonít valamely idegen vagyont. | |
* | |
| (el-tombol) ösz. áth. Tombolva, azaz széles kedvvel, vígan élve elkölt valamit, vagy eltölti az időt. Eltombolni vig czimborák társaságában pénzét. Eltombolni ifjuságát. V. ö. EL, (2) és TOMBOL. | |
* | |
| (el-tompít) ösz. áth. Eszközli, végrehajtja, hogy valami tompává legyen. Eltompítani sok vágásban a fejszét. Átv. ért. az észt az eszmék könnyü felfogására, s tárgyak megitélésére alkalmatlanná teszi, elbutítja. V. ö. TOMPA. | |
* | |
| (el-tompúl) ösz. önh. Élét elveszti, metszésre, vágásra alkalmatlanná lesz. Eltompúl a fejsze, kard, kasza, sarló, kés. Átv. ért. mondjuk az észről, midőn az eszmék felfogására, s itélethozásra szükséges képessége elvész. l. TOMPÚL. | |
* | |
| (el-tompúlt) ösz. mn. Éle vesztett. Átv. felfogási erejétől megfosztott. | |
* | |
| (el-tompultság) ösz. fn. Eltompúlt állapot. | |
* | |
| (el-topog) ösz. önh. Topogva, azaz lábaival nagyokat toppanva elmegy. Nagy saruban eltopogni. V. ö. EL, (2) és TOPOG. | |
* | |
| (el-toppad) ösz. önh. Ereje, tevékenysége eltompúl, tehetetlenné lesz. Régies. | |
* | |
| (el-torbonczáz) ösz. áth. Tájnyelven szólva: torbonczán, azaz targonczán elvisz, elszállít, elhordogat. Eltorbonczázni a kiásott földet. | |
* | |
| (el-tótosít) ösz. áth. Tótossá tesz, azaz tót nyelvet, szokásokat hoz be. Eltótosítani a magyar vagy német helységeket. V. ö. TÓT, TÓTOS. | |
* | |
| (el-tótosodás) ösz. fn. Tót nyelvnek és szokásoknak fölvevése. | |
* | |
| (el-tótosodik) ösz. k. Tótokhoz hasonúl, azaz tót nyelvet és szokásokat vevén föl, tóttá lesz. Felső-Magyarországban sok magyar és német helység eltótosodott. V. ö. ELNÉMETESÍT. | |
* | |
| (el-tótosúl) ösz. önh. l. ELTÓTOSODIK. | |
* | |
| (el-tova) ösz. ih. Elmessze, nagy távolságra, messze a nagy világba. | |
* | |
| (el-tökél) ösz. viszh. Többnyire visszaható névmás tárgyesetével am. erősen elhatároz valamit, teljes szándékkal van. Eltökélni magát a halálra. Visszaható névmás nélkül is használtathatik, de ekkor az eltökélés tárgyát igeszóval kell vele viszonyítni, pl. eltökélte, hogy meghaljon v. eltökélte meghalnia, (de nem jó volna: eltökélte a halált). Az eltökélés a meggyőződésen alapuló akarat következménye, s különbözik az elszánástól, mely inkább az indulat kifolyása. | |
* | |
| (el-tökélés) ösz. fn. Meggyőződésen alapuló elhatározása az akaratnak valamely cselekedetre, vállalatra. Különbözik az elszánástól, mely inkább indulatból ered. | |
* | |
| (el-tökéletlen) ösz. mn. Aki v. ami még nincs eltökélve; habozó, ingadozó. Eltökéletlen ember nagy dolgot nem vihet végbe. Eltökéletlen akarat. | |
* | |
| (el-tökéletlenség) ösz. fn. Állapot, midőn valaki teljesen nem határozta el magát; midőn még haboz, ide-oda ingadoz akarata. | |
* | |
| (el-tökélt) ösz. mn. Aki valamely cselekvényre, vállalatra, merényre elhatározta magát. Mondjuk magáról az akaratról is. Eltökélt akarat, szándék. | |
* | |
| (el-tökéltség) ösz. fn. Állapot, midőn valaki el van tökélve valamire, elhatározott akarattal készül cselekedni; tevékenységi elhatározottság. | |
* | |
| (el-tökít) ösz. áth. Eltulajdonít, elcsen, eloroz, mintegy elgurít valamit. Tisza mellékén divatos. | |
* | |
| (el-tökítés) ösz. fn. Elcsenés, ellopás, eltulajdonítás. V. ö. ELTÖKÍT. | |
* | |
| (el-tökkent) ösz. áth. Elcsen, alattomban eldug, ellop, mintegy elhengerít valamit. | |
* | |
| (el-tölt) ösz. áth. Töltéssel elzár, elcsinál. Eltölteni a víz elől az utat, réteket. V. ö. TÖLTÉS. 2) Az időt valamivel elmulatja. Eltölteni munkával a napot. Eltölteni ivással az éjszakát. Idejét könyvek olvasásával tölteni el. 3) Folyadékot, pl. vizet, bort máshova tölt. A bort a kádból hordókba töltöttük el. Mondják más tölthető tárgyakról is, pl. szemes életről. A buzát a magtár jobb oldaláról a baloldalra töltöttük el. 4) Eszközli, hogy valami teli legyen. Eltölteni magát étellel, borral. V. ö. EL, (2) és TÖLT. | |
* | |
| (el-töltöget) ösz. áth. Többfelé, több ízben vagy egymás után eltölt. Eltöltögetni a víz mellékét. Eltöltögetni poharakba a bort. Eltöltögetni holmi aprólékos munkákkal az időt. | |
* | |
| (el-töltött) ösz. mn. 1) Elélt, elhasznált (idő). Henyélve eltöltött napok. Jól vagy roszúl eltöltött kor. 2) Töltéssel, gáttal, felhányt földdel csinált, elzárt. Eltöltött érfolyás. Eltöltött tilos út. 3) Máshová töltött. Eltöltött bor, búza. | |
* | |
| (el-töltözik) ösz. k. Étellel, itallat egész torkig, duztig jól lakik. V. ö. TÖLTÖZIK. | |
* | |
| (el-töped) ösz. önh. Gyümölcsökről, különösen a bogyónemüekről, péld. szőlőről mondják, midőn igen elérvén s higabb nedvei elrepűlvén, öszveaszik. V. ö. TÖPED. Eltöpedt szőlő, szilva. Átv. ért. öszvezsugorodik, megránczosodik. | |
* | |
| (el-töpörödik) ösz. k. Általán: egészen öszvezsugorodik, megránczosodik. Különösen: eltöpörödik a gyümölcs, midőn elérik; eltöpörödik a vén ember bőre. V. ö. EL, (2) és TÖPÖRÖDIK. | |
* | |
| (el-tör) ösz. áth. Szilárd, merev testet erőszakos hajlitás, nyomás, ütés stb. által ketté vagy több darabokra választ. Eltörni térden a száraz ágakat. Eltörni a pálczát. Eltörni a korsót, edényeket. Eltörte a macska szarvát. (Km). V. ö. EL, (2) és TÖR. | |
* | |
| (el-tördel) ösz. áth. Több részekre, darabokra egymás után eltör. Eltördelni a pogácsát kisebb falatokra. Eltördelni a fa ágait. Eltördelni kalapácscsal a száraz hantokat, kődarabokat. | |
* | |
| (el-tördelőzik) ösz. k. Olyan testről mondjuk, mely mintegy maga magától, vergődés, ütődés által részekre törik, elszakadoz. Eltördelőzik a magasról leguruló homokkő. Eltördelőznek a ledöntött fa ágai. Eltördelőznek a feldült szekérben levő edények. | |
* | |
| (el-töredězik) ösz. k. Lassan-lassan, folytatólag, több izben törve, részekre elbomlik, elcsorbúl. Sok hányás-vetés, mosogatás által eltöredeznek az edények. Eltöredeznek a gereblye fogai. V. ö. EL, (2) és TÖREDEZIK. | |
* | |
| (el-törés) ösz. fn. 1) Szilárd, merev testnek azon szenvedő állapota, midőn eltörik. V. ö. ezt. A fazekas feldülése eltörésekkel jár. 2) Cselekvés, mely által valamit eltörünk. V. ö. ELTÖR. | |
* | |
| (el-törik) ösz. k. Szilárd, merev test erőszakos hajlítás, nyomás, ütés stb. által részekre válik. Eltörik a kerék vagy tengely a nagy teher alatt. Eltörik a földhöz vágott, korsó, üvegpohár. Eltörik a pálcza. A tojás is csak egyszer törik el. (Km.). V. ö. EL, (2) és TÖRIK. | |
* | |
| (el-törlés) ösz. fn. Cselekvés, mely által valamit eltörlünk. V. ö. ELTÖRÖL. Irásnak, betüknek eltörlése. Adó, robot, dézma eltörlése. Az ellenség hadának eltörlése. | |
* | |
| (el-törleszt) ösz. áth. Törölés által valamit megsemmisít, megszüntet. Különösen, a pénzüzérkedésben, adósságot részletes kifizetés által, vagy másképen is megszüntet. Eltörleszteni évenként bizonyos részét a fölvett tőkepénznek. Eltörleszteni a köz adósságokból néhány kötelezvényt sorshuzás és fizetés által. | |
* | |
| (el-törlesztés) ösz. fn. Cselekvés, mely által valamit eltörlesztünk. Köz adósságok eltörlesztése. V. ö. ELTÖRLESZT. | |
* | |
| (el-törlődés) ösz. fn. Állapot, midőn valamely iromány, festmény, színezet, máz, stb. eltörlődik, illetőleg elkopik, elmázolódik. | |
* | |
| (el-törlődik) ösz. belsz. Irás, festék, máz, szinezés, meszelés stb. valamely önkéntelen érintés által elkopik, szétdörgölődik, eltünik. Sok nyitás, csukás által eltörlődik az ajtókilincs környékén a festék. | |
* | |
| (el-törődik) ösz. belsz. Sok fáradság, ide-oda hányódás, vetődés után ellankad, elerőtlenűl. Hosszas háborúkban eltörődnek a katonák. V. ö. EL, (2) és TÖRŐDIK. | |
* | |
| (el-törődött) ösz. mn. Sok munkában, vergődésben ellankadt, elerőtlenedett. Eltörődött agg vitéz. V. ö. TÖRŐDÖTT. | |
* | |
| (el-töröl) ösz. áth. 1) Irást, festést, mázolást stb. eltisztít, elhúz, eldörgöl, alapjáról levakar, lehúz. Eltörölni a hibásan irt sorokat. Eltörölni a könyeket. 2) Megszüntet. Eltörölni az örök szolgaságot. Eltörölni a dézmát, robotot. Eltörölni valamely testületet, szerzetet. Eltörölni holmi babonás szokásokat, szertartásokat. 3) Megsemmisít. Eltörölni az ellenség táborát. Eltörölni valamely nemzetet a föld szinéről. | |
* | |
| (el-törölget) ösz. áth. Gyakran töröl, azaz a festéket, mázt, mocskot, szennyet stb. eltisztogatja, eldörgölgeti, elvakargatja stb. Eltörölgetni a vizes edényeket. Eltörölgetni az izzadságot. Eltörölgetni a táblára irt számokat. V. ö. EL, (2) és TÖRÖLGET. | |
* | |
| (el-törölhetetlen) ösz. mn. Amit eltörölni nem lehet, a maga nemében állandó, maradó, változhatatlan. Eltörölhetetlen bélyeg, szégyen. V. ö. ELTÖRÖL. | |
* | |
| (el-törölhető) ösz. mn. Amit eltörölni lehet; másitható, változtatható, megszüntethető. | |
* | |
| (el-törpít) ösz. áth. Törpévé változtat el. V. ö. TÖRPE. Eltörpíteni korai, és szertelen munkával a gyermeket. Eltörpíteni a fákat. | |
* | |
| (el-törpűl) ösz. önh. Egészen törpévé lesz, törpe alakot vesz magára. Némely vidéken igen eltörpülnek az emberek. Sovány, és miveletlen földön eltörpülnek a növények. V. ö. TÖRPE. | |
* | |
| (el-törpülés) ösz. fn. Állapot, midőn az állat vagy növény egészen törpe alakuvá lesz. V. ö. TÖRPE, ELTÖRPÜL. | |
* | |
| (el-törvénykědik) ösz. k. 1) A törvényszékek előtt folytonos pert visel. Tíz, húsz évig eltörvénykedni. 2) Tárgyesettel: per útján, az illető bírák itélete szerént, s a perrel járó költségek miatt valamit elveszt. Eltörvénykedte házát, szőlejét, földjeit. V. ö. EL, (2) és TÖRVÉNYKĚDIK. | |
* | |
| (el-törvénykězik) l. ELTÖRVÉNYKĚDIK. | |
* | |
| (el-tréfál) ösz. önh. Tréfálva elbeszélget, eltársalog. V. ö. TRÉFÁL. Jó kedvében eltréfált mindnyájunkkal. Tárgyesettel, áth. ért. tréfálva, azaz a dolgot könnyen véve, valamely ügyet elront, elveszt. Eltréfálni a legjobb alkalmat. | |
* | |
| (el-tréfálgat) ösz. önh. Folytonos tréfákat mondva vagy űzve elmulat, eltársalog, elnyájaskodik. V. ö. TRÉFA. | |
* | |
| (el-tud) ösz. áth. A tud ige értelmének az el igekötővel egyik sajátságos módositása; am. valakit jószerével, okkal-móddal nyakáról leráz, ki előtte kellemetlen, magától okosan, megbántás nélkül eltávolít. Eltudni valakit a háztól. Ily sajátságok ezek is: A tett kárt betudni a szolga bérébe. Ezt is tudjuk hozzá a többihez. | |
* | |
| ösz. áth. Tulajdonkép, valamely szerződés, alku, csere útján kiad, odább ad valamin. V. ö. TUKMA, TUKMÁL. Eltukmálni holmi lócsiszáros fogásokkal a hibás lovat. Eltukmálni az állott árukat. Átv. ért. valamit elsikkaszt, némi fogásokkal odább ad.
| |
* | |
| (el-tulajdonít) ösz. áth. Más jószágát tulajdona gyanánt elfoglalja, magáévá teszi. Mind jó mind rosz értelemben vétetik. Az ellop igénél tehát szélesebb értelmü, mert minden lopás egyszersmind eltulajdonitás (rosz értelemben), de nem viszont, pl. Eltulajdonitjuk a talált jószágot, ha urára nem akadunk. Eltulajdoníthatunk valamit csere vagy megváltás által is. | |
* | |
| (el-tunyít) ösz. áth. Egészen tunyává tesz. V. ö. TUNYA. | |
* | |
| (el-tunyúl) ösz. önh. Tunyává lesz egészen. V. ö. TUNYA. Hosszas heverésben eltunyúl az ember. | |
* | |
| (el-túr) ösz. áth. Tulajdonkép a disznófaju állatról mondják, midőn valamit orrával helyéből elhány, elmozdít. Eltúrni a búzaveremről a földet. Átv. ért. valakit erőszakos módon bizonyos állásból, hivatalból, szolgálatból kinyom, kiszorít. Másképen: kitúr. V. ö. TÚR. | |
* | |
| (el-turbékol) ösz. önh. Fotytonosan turbékol, mint szerelmes galambok, giliczék szoktak. Tárgyesettel: elturbékolni szerelmét, azaz turbékolva kijelenteni. V. ö. TURBÉKOL. | |
* | |
| (el-turhásodás) ösz. fn. Kóros állapot, midőn valaki elturhásodik. | |
* | |
| (el-turhásodik) ösz. k. Nagy mértékben kifejlődik benne a turhaféle nyálka. | |
* | |
| (el-tutajoz) ösz. önh. Tutajon eltávozik, elevez. | |
* | |
| (el-tün) ösz. önh. Szem elől elmegy, elvész, egyszerre látatlanná teszi magát. A fölvert nyúl eltünt a bokorba. Ezen alakban inkább önkéntes, mint szenvedő létellel bír. V. ö. ELTÜNIK. | |
* | |
| (el-tünés) ösz. fn. Állapot, midőn valamely tárgy, melyet érzékeinkkel tapasztalánk, elvész, látatlanná, hallatlanná stb. lesz. Égi jelek, csillagok, bolygó tüzek eltünése. Hajtott, üldözött vadnak eltünése. | |
* | |
| (el-tünik) ösz. k. Az érzékekkel, különösen szemmel, füllel, tapintattal tapasztalt tárgy, önkéntelenűl valamely külső erő által elvész, látatlanná, hallatlanná válik. Eltünik a szemfényvesztő kezében a pénz. Eltünik az ügyesen elcsent gyürű, óra stb. Eltünik szem elől az elmerűlt s vízbe holt ember. V. ö. TŰN, TÜNIK és ~IK igerag. | |
* | |
| (el-tüntet) ösz. áth. Cselekszi, hogy valami eltünjék. Az ügyes bűmester eltünteti a markába szorított aranyat. A kelő nap eltünteti a csillagokat. V. ö. ELTÜNIK. | |
* | |
| (el-tüntetés) ösz. fn. Cselekvés, mely által valamit eltüntetünk. V. ö. ELTÜNTET. | |
* | |
| (el-tűr) ösz. áth. Bajt, kellemetlenséget, kínt, szenvedést elvisel, kiáll. Békével eltűrni a sérelmeket. Ezt el nem tűrhetem. V. ö. EL, (2) és TŰR. | |
* | |
| (el-türés) ösz. fn. Bajnak, kínnak, kellemetlenségnek elszenvedése, békés elviselése, kitartása. | |
* | |
| (el-türhetetlen v. el-türhetlen) ösz. mn. Amit eltürni, békén szenvedni nem lehet. Eltürhetetlen kín, fájdalom. Eltűrhetetlen zsarolás. | |
* | |
| (el-tüsszent) ösz. viszh. Eltüsszentem magam, eltüsszented magad, eltüsszenti magát stb. V. ö. TÜSZSZENT. | |
* | |
| (el-tüzel) ösz. áth. Valamit meggyújtva eléget, tűz alakban elfogyaszt. Pesten egy tél alatt sok ezer öl fát eltüzelnek. Eltüzelni a nádtarlót. Eltüzelni a kerítéseket. | |
* | |
| (el-tüzesědik) ösz. k. Arczát tűzszinü veresség futja el. Harag és szégyen miatt eltüzesedni. Szélesebb ért. mondják a sebekről, fakadásokról, kelésekről is, midőn veres színt öltenek, ellobosodnak, nagyon kigyúladnak. | |
* | |
| (el-tüzöget) ösz. áth. 1) Folytonos vagy gyakori tüzésre elhasznál. Eltüzögetni egy lat selymet. 2) Folyvást tüzöget. V. ö. TŰZ, (áth.) és TÜZÖGET. | |
* | |
| (el-ugat) ösz. önh. Folytonosan, bizonyos időig ugat. Némely eb egész éjjel elugat. Áth. ért. tárgyesettel: ugatva elűz, elkerget, elijeszt. A tolvajokat elugatták a kutyák. Visszahatólag is van használatban. Elugatta magát a komondor azaz ugatni kezdett. | |
* | |
| (el-ugor) ösz. önh. és áth. 1) Bizonyos tért ugorva meghalad. Elugorni két ölnyi szélességre. Elugorni a száz tű hosszát. V. ö. EL, (2) és UGOR. 2) Elszökik. Elugrott a büntetés elől. Különböző: elugrik. | |
* | |
| (el-ugrál) ösz. önh. Folytonosan ugor. Zene szóra falu hosszatt elugrálni. Az akolból kieresztett bárányok elugrálnak a mezőn. Áth. értelemben tárgyesettel: ugrálva végez, tesz valamit. Elugrálni a kecske- vagy szarkatánczot. V. ö. UGOR, UGRÁL. | |
* | |
| (el-ugraszt) ösz. áth. Tulajd. valakit elugorni kényszerít; cselekszi, hogy elugorjon; vagy akaratlanul elugorni enged. Elugrasztani bottal a pajkos sihedert. Véletlenül elugrasztani az ölben tartott malaczot. Átv. és tréfás kifejezéssel: ijesztés, fenyegetés által futásra, szökésre bír. Elugrasztották ő kelmét. | |
* | |
| (el-ugrik) ösz. k. Kényszerűlve, akaratlanul bizonyos helyről máshová szökik, ugorva eltávozik. Elugrik a vágott fából a forgács. Elugrik a szikra a tüzes vasból, ha verik. Elugrik a földhöz vágott lapta. Átv. ért. elugrik valamely tárgyon a szem, midőn előtte levén, észre nem veszi. V. ö. EL, (2) és UGRIK. | |
* | |
| (el-ún) ösz. áth. Valami iránt érdekkel, jó kedvvel viseltetni megszűn; valami terhére, alkalmatlanságára válik; valamibe bele fárad. Elunni az üres szónoklatok hallását. Elunni az izetlen tréfákat. Elunni a sok látogatót. Elunni a szüntelen munkát. Visszaható névmással: semmi lelki vagy kedélyi élvezetet nem lel. Elunom magam, elunod magad, elunja magát, azaz, nem mulatom magam, vagy terhére vagyok magamnak stb.
"Ha elunom magam a pusztába, Befordulok a szomszéd csárdába." Népd. | |
* | |
| (el-unakodik) ösz. k. Hosszú neki az idő; se szellemi, se érzéki éldeletei nincsenek, mikkel ideje eltelnék; semmi mulatsága nincsen. Sivatag vidéken, emberi társaságon kivül, könyvek, foglalatosság nélkül elunakodni. | |
* | |
| (el-unakozik) lásd: ELUNAKODIK. | |
* | |
| (el-unatkozik) l. ELUNAKODIK. | |
* | |
| (el-undokít) ösz. áth. Undokká, azaz olyanná tesz, mit az ember megún, miben nem csak gyönyört nem lel, hanem inkább utálatot, csömört érez. Elundokítani holmi dögökkel, bűzös sárral, ganéjjal az utczákat. V. ö. UNDOK. | |
* | |
| (el-undokúl) ösz. önh. Undokká, utálatossá, csömörletessé lesz. | |
* | |
| (el-undorít) ösz. áth. 1) Undorra gerjeszt, utálatot, csömört okoz. V. ö. UNDOR. Rút fekélyek, bűzölgő dögök elundorítják az ember gyomrát. 2) Utálatossá, csömörletessé tesz. Tisztátalanság által elundorítani az ételeket. | |
* | |
| (el-undorodik) ösz. k. Valamely undor test látására, vagy undok beszédre, gyomra fölkeveredik, megcsömörlik: utálattal fordúl el valamitől. Némely ember a békától elundorodik. Vannak, kik a sült malacztól elundorodnak. V. ö. UNDOR. | |
* | |
| (el-untat v. ~úntat) ösz. áth. Cselekszi, hogy valaki elunja magát, hogy unatkozzék. Eluntatni a hallgatókat hosszu üres beszéddel. Eluntatni a társaságot holmi sületlen tréfákkal, nyikorgó zenével, rosz énekkel. V. ö. UNTAT. | |
* | |
| (el-úsz) ösz. önh. Élő állat vízben vagy más folyadékban önerejével magát fentartva tovább halad. Elúsz a béka, hal, s egyéb vízi állatok. Nagy használatban van az elúszik is. Mondják az úszómester elúszik nagy messzeségre. A hal elúszik egyik folyóból a másikba; de ik-es alakban inkább olyan testekre illik, melyek nem a maguk, hanem egyedül a víz erejénél fogva haladnak, pl. Elúszik a tök; elúszik a darab fa; elúszik a fölvetett holt test. | |
* | |
| (el-úszik) ösz. k. l. ELÚSZ. | |
* | |
| ELÚTAL, (el-utal? v. ~útal) ösz. áth. 1) Útnak bocsát, útat mutat, útba igazít. Elutalni a tévelygő vándort a legbiztosabb ösvényre. 2) Bizonyos téren utat nyit. Elutalni a szántóföldet, rétet, azaz: a szántóföldön, réten utat törni keresztül. 3) Elutasít, meg nem hallgatva vagy segedelem nélkül elbocsát, elküld. | |
* | |
| ELÚTAL, (l. fönebb) ösz. önh. Eltakarodik, elkotródik, odább áll. Úgy elutalt, hátra sem nézett. | |
* | |
| (el-utál) ösz. áth. Valamit utálva egészen megvet, utálva kerül. V. ö. UTÁL. Elutálni a büdös leheletü embert. Elutálni a fertelmes bűnök barlangját. | |
* | |
| (el-útalás) ösz. fn. 1) Cselekvés, mely által valakit útba igazítunk, útra küldünk; vagy valahol útat nyitunk. 2) Állapot, midőn valaki eltakarodik, odább áll. | |
* | |
| (el-utálás) ösz. fn. Valaminek v. valakinek mint undorítónak, utálatot gerjesztőnek megvetése, kerülése. | |
* | |
| (el-utasít) ösz. áth. 1) Az utazónak a helyes irányt, ösvényt, utat megmutatja, az eltévedéstől megója. Elutasítani a vándort, midőn kételkedik, melyiket kelljen az elágazó utak közől választania. 2) A kérőt, folyamodót meghallgatás vagy segedelem nélkül elbocsátja, elküldi. Elutasítani a koldusokat. | |
* | |
| (el-utasítás) ösz. fn. 1) Útbaigazítás, a helyes útnak kimutatása. 2) A kérőnek, folyamodónak segély nélkül elküldése. | |
* | |
| (el-utaz) ösz. 1) áth. Valamit utazva elkölt, vagy utazással elmulaszt, eltölt. Elutazni minden pénzét. Elutazni a hivatal idejét. 2) önh. Útra elmegy. Az ik-keli fínom különségre itt is ügyelni kell. Aki önként, ön akaratából kel útra, az elutaz; aki vagy ami kénytelen útnak indulni, elutazik. Az ember elutaz; a gőzös elutazik. Továbbá kocsin, hajón kényelemmel inkább útaz valaki; gyalog pedig és fáradságosan inkább utazik. | |
* | |
| (el-utazás) ösz. fn. Útra elmenés, elindulás. | |
* | |
| (el-utazik) ösz. k. Útra elmegy, távol helyre menendő elindúl, útnak indúl. V. ö. ELUTAZ. | |
* | |
| (el-uzsoráz) ösz. áth. Másnak vagyonát, pénzét uzsora által eltulajdonítja. Eluzsorázni az adós értékét. V. ö. UZSORA. | |
* | |
| (el-üget) ösz. önh. Ügető léptekkel elmegy, eltávozik. | |
* | |
| (el-ügyekězik v. ~ügyekszik) ösz. k. Rajta van, hogy elmehessen, iparkodik eltávozni. A drágás városból elügyekezni. V. ö. EL, (2) és ÜGYEKĚZIK. | |
* | |
| (el-ül) ösz. önh. 1) Félre ül, előbbi helyét odahagyva máshová ül. Elülni a pamlagról a székre. 2) Fenékre száll. A vas elül a vízben. Elül a hajó, ha fenekén rés támad. 3) Mondják a madarakról, midőn nyugonni, alunni mennek. Elültek a tyúkok. Akkor már elülnek a verebek, azaz, késő estve lesz. (Km.). | |
* | |
| ELŰL, (am. el-ő-ül v. el-ül) ih. Megfelel e kérdésre: hol? Ellentéte: hátúl. Elül állani a csatában, hátúl lenni a futók között. Köz életben: elől, l. ezt. | |
* | |
| (elül-csahos) l. ELŐCSAHOS. | |
* | |
| (el-üldögél) ösz. gyak. önh. Folyvást kényelmes ülőhelyén marad. | |
* | |
| (el-ülepědik) ösz. k. Lassan-lassan alább száll, fenékig lemegy. Elülepedik a kávé alja. Elülepedik a vízben felolvasztott só. | |
* | |
| (el-ülepszik) l. ELÜLEPĚDIK. | |
* | |
| (el-ül-ről) ih. Ellentéte, hátulról, s megfelel ezen kérdésre, honnan? Értelme: onnan, hol a dolog eleje, kezdete van. Honnan kezdjük a könyvet olvasni? Elülről. Továbbá am. homlokzatról. Elülről sokat mutató ház. | |
* | |
| (el-ő-ül-ső) mn. A többi között elül álló, elül levő, homlokzatot mutató. Ellentéte: hátulsó. | |
* | |
| (el-ültet) ösz. áth. 1) Növényt vagy magot tenyésztés végett a földbe tesz. Elültetni az oltományokat. Elültetni annak idején a virágmagokat. Faiskolából gyümölcsösbe ültetni el a csemetéket. 2) Valakinek meghagyja, megparancsolja, hogy más helyre üljön. Elültetni a csintalan diákokat egymás mellől. 3) Az ültetést elvégzi. A mi kertünkben már elültettünk. V. ö. EL, (2) és ÜLTET. | |
* | |
| (el-ültetés) ösz. fn. Cselekvés, mely által valamit vagy valakit elültetünk. V. ö. ELÜLTET. Növények elültetése. Az iskolai tanulók elültetése. | |
* | |
| (el-ünnepel) ösz. áth. A napot ünnepelve, vagy munkától megszünve eltölti. Elünnepelni a hétnek egy részét, több napjait. V. ö. ÜNNEP. | |
* | |
| (el-üt) ösz. áth. 1) Valamit úgy megüt, hogy tovább menjen, elszálljon. Elütni a laptát. Elütni más kezéből a botot. 2) Ütés által valamit magától eltávolít, félre irányoz. Elütni magától a kardcsapást. 3) Kártyajátékban, fölebb való lappal az alsóbbikat meggyőzi, s magáévá teszi. Disznóval elütni a királyt, tizessel a hetest. Tromfot tromffal elütni. 4) Mástól valamit elkerít, elkaparít. Elütni más kezéről a menyasszonyt. 5) Némely mértékek fölét lecsapja. Elütni a vékát, mérüt. 6) Mondják az óráról. Elütötte már a tizet, tizenkettőt, azaz már tíz, tizenkettő mult az órán. 7) Használtatik távolító ragu névvel, midőn hasonlitás van szóban, pl. Ezen fiú elütött az apjától, vagy testvéreitől, azaz, nem hasonló az apjához vagy testvéreihez. Az én véleményem, tervem elüt a tiedtől. 8) Aljas tréfabeszédben: elütötte a pap tyúkját, azaz szelet bocsátott. | |
* | |
| (el-üttet) ösz. áth. 1) Cselekszi, parancsolja, hogy valamit elüssenek, V. ö. ELÜT. 2) Kocsival, lóval valakit eltaszíttat, lábáról leüttet. | |
* | |
| (el-üvegűl) ösz. önh. Olyanná lesz, mint az üveg. Szemei bizonyos kicsapongás következtében elüvegűltek. | |
* | |
| (el-űz) ösz. áth. Űzve eltávolít, elmenni, elfutni, elszállni kényszerít. V. ö. EL, (2) és ŰZ. Elűzni a háztól a hűtelen cselédet. Elűzni a tilosból a kártékony barmokat. Elűzni a legyeket. Átv. ért. elűzni a betegséget, hideglázt, eszközölni, hogy megszünjék. | |
* | |
| (el-üzés) ösz. fn. Cselekvés, mely által valakit vagy valamit elűzünk. Csavargók elüzése. Kártékony vadak elüzése. V. ö. ELŰZ. | |
* | |
| (el-v, am. el-ő v. el-ü) fn. tt. elv-et. 1) Általán, ami elűl van, ami másokat megelőz, mi jó előre történt, és lett, V. ö. ELŐ. fn. 2) Ismeretfő, kutfő, melyből valamely eszmét merítünk. Különösen 3) oly gyakorlati okfő, mely vezérli akaratunkat, cselekvényeinket. Elvből cselekedni valamit. Elvből vitatni, vagy megtámadni ezt vagy ama tárgyat. Bizonyos elvből indulni ki. Ember, kinek semmi elvei nincsenek. Valamely tant, tudományt elvekre építeni. Az ismereteket visszavinni első elveikre. 4) Első, fő lény, melyből mások erednek. Életelv. Erkölcsi elv. Zoroaster (Zerdust) szerént a világ két elvből áll: jó és gonosz elvből. (Principium). | |
* | |
| (el-vadít) ösz. áth. 1) Vaddá tesz, vaddá változtat el; oly erkölcsökkel ruház fel, milyenekkel a vad állapotban levő emberek vagy állatok birnak. 2) Ijedőssé, tartózkodóvá tesz, elidegenít. Ütés, verés által elvadítani a vonó marhát. Szüntelen korholás által elvadítani magától a gyermekeket. | |
* | |
| (el-vaditás) ösz. fn. Cselekvés, mely által valakit elvadítunk. V. ö. ELVADÍT. | |
* | |
| (el-vádol) ösz. áth. 1) Elárul, mint panaszló, vádló áll valaki ellen. 2) Némely vidékeken, pl. Ormánságban: valamit (t. i. vádat, hibát) magára vállal, elvállal. | |
* | |
| (el-vádolás) ösz. fn. Cselekvény, mely által valakit elvádolunk; vagy, valamely vádat magunkra vállalunk. Több vidéken használják általán ez értelemben: elvállalás. | |
* | |
| (el-vadúl) ösz. önh. 1) Vad természetet ölt, olyanná lesz, mint a természeti vad állapotban levő emberek vagy állatok. Társas élet, nevelés, müveltség nélkül, szüntelen háborúban elvadulnak az emberek. 2) Elidegenűl, a társaságot kerüli, szilajjá, kirugóvá lesz. Elvadulnak a szabadban hagyott tinók, csikók. Elvadúl a tanító által üldözött növendék. | |
* | |
| (el-vadulás) ösz. fn. Vaddá levés, vadtermészetnek öltése. V. ö. ELVADÚL. | |
* | |
| (el-vadult) ösz. mn. Aki vagy ami el van vadulva. Elvadúlt népek. Elvadúlt csikók, tinók. V. ö. ELVADÚL. | |
* | |
| (el-vadultság) ösz. fn. Elvadult állapot. | |
* | |
| (el-vág) ösz. áth. Éles eszközzel, pl. késsel, fejszével, bárddal, erősen ütve hozzá, vagy bele vágva valamit ketté választ. Elvágni karddal az ellenség kezét. Elvágni fejszével saját lába fejét. Elvágni késsel a gyertyát. Ő is elvágja a meddig megsült. (Km.). am. ő is élvezi a mit lehet. Különbözik az elmetsz igétől. V. ö. VÁG, METSZ. | |
* | |
| (el-vágás) ösz. fn. Cselekvés, midőn elvágunk valamit. V. ö. ELVÁG. | |
* | |
| (el-vagdal) ösz. áth. 1) Valamit többszörözött vágással, több kisebb darabokra oszt, elválaszt. A nagy hasábfát elvagdalni. 2) Több különböző tárgyat egymás után elvág. Elvagdalni a fák ágait. Elvagdalni a bárányok farkát. V. ö. VAGDAL. | |
* | |
| (el-vágtat) ösz. önh. Vágtatva, azaz sebes nyargalva ellovagol, elkocsiz. V. ö. VÁGTAT. | |
* | |
| (el-vágy) ösz. önh. ELVÁGYIK, (el-vágyik) ösz. k. Vágya van elmenni, eltávozni. Elvágyni egy boldogabb hazába. Szabatosabb: elvágyik, (t. i. a kénytelenséget, kényszerüt jelentő ik képzővel), minthogy a vágy mindig kényszerülést vagy szenvedő állapotot föltételez. | |
* | |
| (el-vágyakozik) ösz. k. Többször, vagy folytonosan elvágyik. | |
* | |
| (el-vágyás) ösz. fn. Vágyás elmenni. | |
* | |
| (el-vágyik) ösz. k. A vágy elmenni vagy eltávozni szivét ösztönzi. | |
* | |
| (el-vágyódás) ösz. fn. Vágyódás elmenni. V. ö. ELVÁGYIK. | |
* | |
| (el-vágyódik) l. ELVÁGYIK. | |
* | |
| (el-vajudik) ösz. k. 1) A szülés előtti kinokkal sokáig bajlódik. V. ö. EL, (2) és VAJUDIK. 2) Elerőtlenűl, elgyöngűl a hosszas kinok miatt. | |
* | |
| (el-vakar) ösz. áth. 1) A testnek fölszinéről valamit vakarva eltisztít, lehúz. Elvakarni a papirosra ejtett tintafoltot. Elvakarni a száradó sebhártyát. 2) Folytonosan vakar. V. ö. EL, (2) és VAKAR. | |
* | |
| (el-vakarodik) ösz. k. Népiesen és tréfásan szólva: elkotródik, mintegy magát elvakarva valahonnan, odább áll, elhordja az irhát, elinal. | |
* | |
| (el-vakít) ösz. áth. Cselekszi, hogy valaki ne lásson, észre ne vegyen valamit, mintha vak volna. Elvakította az erős világosság. Átv. ért. az ész belátását, a megfontolást akadályozza, mely miatt ez a dolog valódi mibenlétét föl nem fogván, annak egyedül külsejét veszi tekintetbe. Elvakította a nagy szerelem. Elvakította a külső pompafény. A valóságos vakká tevést, megvakít szóval fejezzük ki. | |
* | |
| (el-vakítás) ösz. fn. Cselekvés, mely által elvakítnak valakit. V. ö. ELVAKÍT. | |
* | |
| (el-vakúl) ösz. önh. Olyanná lesz, mint ha vak volna. Erkölcsi ért. lelki elfogódás miatt a dolgok mibenlétét nem látja. Elvakulni a fejszédelgésben. Elvakulni a nagy fényességtől. Oly pompát, fényt láttam, hogy elvakultam bele. Ha valóságos vakságot értünk, ezt megvakúl szóval fejezzük ki. | |
* | |
| (el-vál) ösz. önh. Önként, saját akaratából, belső erejénél fogva elszakad, magát elkülöníti. Elvál az, aki feleségét oda hagyja. Elvál az utas, midőn barátitól bocsút vesz. Elvál a testvér a testvértől, midőn a közös birtokot elosztva külön gazdálkodni kezd. Elvál a párt embere, midőn más párthoz szegődik. Köz beszédben ik-kel is használják, holott e két alak, a dolog velejét tekintve, különböző. V. ö. ELVÁLIK. | |
* | |
| (el-válakozik) ösz. k. Örökségben elosztozik, kiki a maga részét kikapván, egymástól elszakad. Szüleik halála után a testvérek elválakoztak. | |
* | |
| l. ELVÁLLAL. | |
* | |
| (el-válás) ösz. fn. 1) Önkénti elszakadás, egymástól eltávozás. Házasok elválása. Osztakozó örökösök elválása. 2) Belső vagy külső kényszerülésen alapult elszakadás, eloszlás. A fának hasogatás általi elválása. Érett dió kopácscsának elválása. 3) Elhatározódás. Elválás kora. | |
* | |
| (el-választ) ösz. áth. 1) Az anyagilag, vagy erkölcsileg öszvekapcsolt részeket egymástól elszakasztja, elkülöníti. Elválasztani a konkolyt a buzától. Elválasztani a nőt férjétől. Elválasztani a kosokat az anyajuhoktól, a tinókat az üszőktől. Elválasztani egymástól a verekedőket. 2) Elszoktat. Elválasztani a gyermeket a csecstől. Elválasztani a borjút anyjától. 3) Valaminek, valamely hivatalnoknak szavazás útján megtesz. Elválasztani a főszolgabirót alispánnak. Elválasztani az esküttet bírónak. V. ö. EL, (2) és VÁLASZT. | |
* | |
| (el-választás) ösz. fn. Cselekvés, mely által valakit vagy valamit elválasztunk. Házasok elválasztása. Szopós gyermek elválasztása. Valakinek elválasztása biróvá. V. ö. ELVÁLASZT. | |
* | |
| (el-választhatatlan) ösz. mn. Akik vagy amik oly szoros öszveköttetésben vannak, mely szerént egymástól el nem szakaszthatók. Elválaszthatatlan hű barátok, házasok. | |
* | |
| (el-választhatatlanság) ösz. fn. Egymáshoz kötött személyek vagy tárgyak legszorosb viszonya, melynél fogva egymástól el nem választhatók. | |
* | |
| (el-választó) ösz. mn. 1) Valamely ügyet, sorsot elhatározó, eldöntő, kimutató. Elválasztó harcz. 2) Az öszvekapcsolt vagy vegyített részeket, feleket egymástól elkülönitő. Elválasztó edények az állati testben. Elválasztó itélet. | |
* | |
| (el-válik) ösz. k. 1) Belső vagy külső kényszerülés által elszakad, ketté vagy többfelé oszlik. Elválik az elérett dinnye, tök, uborka a szárától. Elválik a megnyomott szilva a magvától. Elválik a czövekekkel hasogatott faderék. 2) Kitetszik, meglátszik, napvilágra jön, elhatározódik. Majd elválik, hány zsákkal telik. (Km.) Majd elválik a dolog. Elválik, mi lesz belőle. Sokáig válik el, ha nyerünk-e, vagy vesztünk. V. ö. EL, (2) és VÁLIK. | |
* | |
| (el-vállal) ösz. áth. Valamely terhet, munkát, foglalatosságot, hivatalt elfogad, magára vállal, azon föltétellel, hogy abban eljárand, s azt mintegy vállaira veendi. Elvállalni más adósságát. Elvállalni a szolgabírói hivatalt. Elvállalni a közterhek viselését, a házi adót. V. ö. VÁLLAL. | |
* | |
| (el-vállalás) ösz. fn. Cselekvés, mely által valamit magunkra vállalunk, valamely terhet, szolgálatot, hivatalt stb. elfogadunk, s annak teljesitésére, az abbani eljárásra igérkezünk. | |
* | |
| (el-válogat) ösz. áth. Külön faju részekből álló egészet fajok szerént elosztályoz, elrak. Elválogatni a hegye-, lelke- és aljadohányleveleket. Elválogatni az ép és törődött almákat. V. ö. VÁLOGAT. | |
* | |
| (el-vált) ösz. áth. Pénzdarabot vagy mennyiséget másnemü pénzzel, vagy apróbbal kicserél. Elváltani a száz forintos bankjegyet tizesekre. Elváltani az aranyat rézpénzre. V. ö. EL, (2) és VÁLT. | |
* | |
| (el-vált) ösz. mn. Ami vagy aki el van válva. Elvált házastársak. Elvált örökösök. V. ö. ELVÁL és ELVÁLIK. | |
* | |
| (el-váltás) ösz. fn. Cselekvés, midőn valamit, nevezetesen pénzt elváltunk. | |
* | |
| (el-változás) ösz. fn. 1) Általán, állapot, midőn valaki vagy valami elváltozik. 2) Ker. katholikai ért. az oltári szentségben a kenyér és bor álloványának (substantia) Krisztus testévé és vérévé változása. Szabatosabban: átváltozás. | |
* | |
| (el-változik) ösz. k. 1) Más színt, más alakot ölt. Némely sötét posztó fakóra változik el. A selyembogarak sokfélekép elváltoznak. 2) Más tulajdonságokat vesz föl, más természetüvé lesz; vágyai, tettei az elébbiektől elütnek, különböznek. Ezen ember egészen elváltozott, hajdan víg volt, most pedig komor. 3) Valami egészen különböző lénynyé lesz. Bizonyos kövek égetés által mészszé változnak el. A kenyér és bor álloványa (substantia), Urunk testévé és vérévé változik el. Szabatosabban: átváltozik. | |
* | |
| (el-változtat) ösz. áth. Eszközli, hogy valaki vagy valami elváltozzék. Különösen 1) Más színbe, más alakba öltöztet. Némely színt, festéket a nap sugárai elváltoztatnak. 2) Elcserél. Elváltoztatni ruháját, hogy meg ne ismerjék. 3) Más természetüvé, tulajdonságuvá tesz. A hivatal, rang, gazdagság sok embert elváltoztat. V. ö. VÁLTOZTAT. | |
* | |
| (el-változtatás) ösz. fn. Cselekvés, mely által valamit elváltoztatunk. l. ELVÁLTOZTAT. | |
* | |
| (el-van) ösz. önh. 1) Távol van, oda van nincs honn. Már két év óta el van (hazájától). 2) Imígy-amúgy elél, elteng, létezik. Ha szegényül is, de csak elvan. Elvagyunk, mint afféle szegény emberek. 3) Nélkül névutóval vonzatban am. valaminek hiával él. Elvan egész esztendőben egy falat hús nélkül. Nálad nélkül is elvagyunk. V. ö. VAN. | |
* | |
| (el-vánczorog) ösz. önh. l. ELVÁNSZOROG. | |
* | |
| (el-vándorol) ösz. önh. Vándorolva, vándorlóképen elutaz, eltávozik. V. ö. EL, (2) és VÁNDOROL. | |
* | |
| (el-vánszorog) ösz. önh. Nagy nehezen, testét mintegy vonszolva eltávozik, elmegy. | |
* | |
| (el-vánszorodik) ösz. k. Oly erőtlenné lesz, annyira elgyöngűl, hogy csak vánszorogva képes elmenni. V. ö. VÁNSZOROG. | |
* | |
| (el-vár) ösz. áth. 1) Valakit addig vár, mig eljövend. Elvárlak a város kapujánál. 2) Azon reményben vár, hogy valami történni fog, vagy, hogy megtudja, mi történendik. Elvárom, mire válik a dolog. Elvárom, ha lesz-e belőle valami. 3) Húzamos ideig vár. Elvár tíz évig. Elvár reggeltől estig. V. ö. EL, (2) és VÁR, áth. | |
* | |
| (el-várakozik) ösz. k. Folytonosan, hosszabb időig elvár valakire vagy valamire. V. ö. EL, (2) és VÁRAKOZIK. | |
* | |
| (el-varázsol) ösz. áth. Varázsolva, bűvös működéssel elcsal, elvesz, eltulajdonít valamit. V. ö. VARÁZSOL. | |
* | |
| (el-varr) ösz. áth. 1) Húzamos ideig varr. Egész éjjeleken elvarr. 2) Máshová varr. Az inggallért az ingujjhoz elvarrni. | |
* | |
| (el-vás) ösz. áth. A fogakat eltompítja, mintegy elvájja. Szokottabban: elvásit. | |
* | |
| (el-vásás) ösz. fn. 1) A fogak eltompítása. 2) Szenvedő értelemben, a fogak eltompulása. V. ö. ELVÁS, ELVÁSIK. | |
* | |
| (el-vásárol) ösz. áth. Vásárlás által mások elől elkapkod. A hajhászok, kofák elvásárolják a lakosok elől az élelmi szereket. | |
* | |
| (el-vásik) ösz. k. Általán, élét veszti, elkopva megtompúl. Elvásik csiszolás, dörgölés által a patkó. Elvásik a toll, ha sokat irnak vele. Elvásik a kerékhez dörgölődző ruha. Elvásik a lőcs. Különösen a fogakról mondjuk, midőn fanyar, savanyú étel, ital miatt igen érzékenyekké, sajgókká lesznek, s ez által eltompulnak, de csak ideiglen. V. ö. VÁSIK. | |
* | |
| (el-vásít) ösz. áth. Valamely fanyar, igen savanyú étel, ital ideiglen eltompítja a fogakat. Elvásította fogaimat az éretlen szőlő. | |
* | |
| (el-vásol) ösz. áth. l. ELVÁSÍT. | |
* | |
| (el-vásott) ösz. mn. 1) Elkoptatott, elcsiszolt, eldörzsölt. Elvásott kerékvas; elvásott szeg; elvásott posztó. 2) Ideiglen eltompult. Elvásott fogak. | |
* | |
| (el-vásúl) ösz. önh. Fogakról mondják, midőn fanyar étel-ital miatt eltompulnak, s ideiglen alkalmatlanokká lesznek a rágásra. | |
* | |
| (el-ve v. el-vé v. el-ő-é, mintegy el-tova v. elő-tova) névutó. Túl, tulsó félen, tulsó részen, vagyis részre. Erdő elve = erdőn túl; Duna elve = Dunán túl, azaz túlra. A régieknél inkább divatozott, mint jelennen. Jordán elvé, "És jutának Judeának vidékébe Jordán elvé"; tenger elve, "És mikor juttak volna ő tanejtványi tenger elve." Czedronnak áradatja elvé. "Kimene Czedronnak áradatja elvé." (Tatrosi codex.) am. Jordánon, tengeren, áradatján tul. Alkotása olyan mint hova v. hová szóé. És csakugyan ezen kérdésre is felel, mint a példákban láttuk. V. ö. ELVŐL. | |
* | |
| (el-vědděgél) ösz. áth. Apródonként, lassan-lassan, egymás után több ízben elvesz valamit. A pénztárból naponként elveddegélni néhány forintot. V. ö. ELVÉSZ. | |
* | |
| (el-végez) ösz. áth. 1) Valaminek végét éri. Elvégezni az utat, munkát. Elvégezni a könyvet. Elvégezni az olvasást. 2) Végre hajt, teljesít. Elvégezni a parancsoltakat. 3) Elhatároz. Valamit a megyei vagy országgyülésen elvégezni. Elvagyon végezve, hogy az emberek egyszer meghaljanak. (Horvát János). | |
* | |
| (el-végezetlen) ösz. mn. 1) Ami nincs teljesítve, végrehajtva, elkészítve. Elvégezetlen munka. Elvégezetlen lánczhid, vasút. 2) Ami nincs elhatározva. V. ö. ELVÉGEZ. Határozóilag am. Elvégezetlenül. | |
* | |
| (el-végeződik) ösz. belsz. Élünk ezen igével, midőn azt akarjuk kifejezni, hogy valamely dolog belső működés következtében, vagy elgondolva minden más alany hatásától mintegy önmagában teljesedik, végére jár. Már elvégeződött volt a tisztválasztás, midőn megérkezénk. Szokottabban elvégződik. | |
* | |
| (el-végre) ösz. ih. Legvégre, utójára, mindenek után, valahára. Elvégre megérkezett a várva várt vendég. | |
* | |
| l. ELVÉGEZŐDIK. | |
* | |
| (el-vegy) székely szó, l. ELEGY. | |
* | |
| (el-vegyes) l. ELEGYES. | |
* | |
| (el-vegyít) ösz. áth. Különféle, különnemü és faju részeket el- s öszvekever, egy egészszé alakít, vagy egészen más testté képez. Elvegyíteni a buzalisztet rozsliszttel. Elvegyíteni a kávét tejjel, czukorral. V. ö. VEGYÍT. Szokottabban: elegyít.
| |
* | |
| (el-vegyítés) ösz. fn. l. ELEGYÍTÉS. | |
* | |
| (el-vegyűl) ösz. önh. Elkeveredik, más nemü és faju, vagy különféle részekből álló tömeg közé jövén, annak egyik alkotó részét teszi. Az öszvetöltött víz és bor elvegyülnek. A víz és olaj el nem vegyűl. Elvegyűlni a nagy néptömeg között. V. ö. EL, (2) és VEGYŰL. | |
* | |
| (el-vegyülés) ösz. fn. Elkeveredés; különféle részekből álló tömeg, sokaság közé kerülés által némileg ahoz hasonúlás. V. ö. ELVEGYŰL. | |
* | |
| (el-vékonyít) ösz. áth. Vékony nyá változtat el. V. ö. VÉKONY. Elvékonyítani a rétesnek való tésztát. Elvékonyította a szegény élet. Elvékonyítani a szeget, kapanyelet. | |
* | |
| (el-vékonyodik) ösz. k. Vékonynyá változik el; lassan-lassan vékony alakot ölt. A karó faragás által, a szeg pedig tűz és kalapálás által elvékonyodik. V. ö. VÉKONY. | |
* | |
| (el-vékonyúl) ösz. önh. l. ELVÉKONYODIK. | |
* | |
| (el-vél) ösz. áth. 1) Más véleményt táplál valami felől; másnak néz valakit. Másra vélni el a beszédet, mint a szóló értelmében kellett volna. Másnak véltem(el) kegyedet. 2) Visszahatólag: elvéli magát = elbizza magát. Ritka használatu tájdivatos szó. | |
* | |
| (elv-elleněs) ösz. mn. Ami elv ellen van, ami valamely felállitott elvvel meg nem egyezik. Elvellenes cselekvény. | |
* | |
| (el-vélt) ösz. mn. Másként vélt, nem a dolog valódiságában felfogott. Elvélt szándék. Elvélt beszéd. Némely szónokok nem igazi, hanem elvélt állításokat czáfolgatnak. Ritka használatú. | |
* | |
| (el-vélte am. elvétve). Régies am. ritkán. Elvélte mond igazat, mintegy tévedésből. | |
* | |
| (el-vemhezik) ösz. k. A ló- és szamárfajta nőstényekről mondják, midőn elvetélnek, azaz, vemheiket, csikaikat idétlenül, idő előtt elvetik, elszülik. | |
* | |
| (el-vendégěskědik) ösz. k. 1) Folytonosan vendégeskedik. 2) Tárgyesettel vendégeskedve elpazarol, elkölt. Elvendégeskedni az ősökről maradt örökséget. | |
* | |
| (el-vénhědik) ösz. k. 1) Vén korba jut, vénné lesz. 2) Időnek előtte olyanná lesz, mintha vén volna; magát kiéli. | |
* | |
| (el-vénít) ösz. áth. Vénné változtat el, vagy vénhez hasonlóvá tesz. Elvénitette a sok nyomorúság. V. ö. VÉN. | |
* | |
| (el-vénül) ösz. önh. Vén korra jut, vénné lesz; a vénségnek jelei mindinkább mutatkoznak rajta. V. ö. VÉN. | |
* | |
| (el-ver) ösz. áth. 1) Nagyon ver, megver, megdögönyöz. Elverték tetőtől talpig. 2) Verve elűz, elkerget, elhajt. Elverni a tolvaj cselédet a háztól. 3) Elcsapkod. A hullámok elverik a hajókat állomásaikból. 4) Elpusztít. Elverte a jégeső a vetéseket, szőlőket. 5) Elüt (az óra). Már elverte a tizentkettőt. 6) Billentyűs, vagy pengő hangszert, vagy olyan hangszeren valamit eljátszik. Elverni a zongorát, czimbalmot, cziterát. Verd el a nótámat. | |
* | |
| (el-věrěsědik) ösz. k. Rendkivüli veres szín futja el. Elveresedik az arcza, orra. Elveresednek a fagyos kezek, ujjak. V. ö. VĚRĚS. | |
* | |
| (el-vérěz) ösz. áth. Vérrel bemocskol, elcsunyít. A mészároslegények elvérezik ruháikat. | |
* | |
| (el-verměl) ösz. áth. A gabonát sajátszerü verembe tölti, eltakarítja. Elvermelni a tavaszra hagyandó búzát. Alföldön a gabonát nem hombárokban tartják, hanem elvermelik. | |
* | |
| (el-vermělés) ösz. fn. A gabonának verembe eltakarítása. | |
* | |
| (el-vérměsědik) ösz. k. Vére igen elsokasodik, bővérüvé lesz. V. ö. VĚRMĚS. | |
* | |
| (el-vérzik) ösz. k. Elfoly a vér belőle. Elvérzik a megvágott, kéz. Elvérzik az orr. Átv. ért. a nagy vérvesztésben elgyöngül, elerőtlenűl, kimerűl, meghal. Elvérzeni a csatamezőn. | |
* | |
| (el-vés) ösz. áth. Vésüvel valamely kemény, szilárd test fölszinét lefosztja, eltisztítja. Elvésni a deszkából kiálló csomót. Elvésni a kőnek szögleteit, rögeit. V. ö. VÉSÜ. | |
* | |
| (el-vesszőz) ösz. áth. 1) Vesszővel elűz, elkerget. 2) Vesszővel jól megver. | |
* | |
| (el-věsz v. ~věszěn) ösz. áth. A rendhagyó, vagyis eltérves igék sorába tartozik. V. ö. VĚSZ. 1) Mást valamitől megfoszt. Elvették a ruháját, pénzét a csavargók. Elvették a becsületét. Átv. ért. Elvette a fagy a gyümölcsöt; elvette a dér. Elvették a kedvét, bátorságát. Elvette Isten az eszét. Elvenni valakinek a szemefényét. 2) Elfogadja, a mivel kinálják, megajándékozzák. Elveszi az alamizsnát. Elveszi, a mit adnak neki. A világán el nem venné az ajándékot. 3) Elfordít. Vedd el Uram Isten rólunk haragodat. (Egyházi ének). 4) Eltesz, másuvá helyez. Vedd el azt a széket. 5) Bizonyos részt az egészből kifog. Elvenni valamit a szolga béréből. Ha tízből ötöt elveszünk, marad, öt. 6) Valakit nőül vesz. Elvenni a falu legszebb leányát, vagy leggazdagabb özvegyét. Házasodik a lapát, elveszi a piszkafát. (Népd.) 7) Mondjuk: elvenni a gyertya hamvát, azaz, elkoppantani. | |
* | |
| (el-vesz) ösz. önh. Egészen szabályos ige, s ebben is különbözik az elvěsz igétől. Továbbá nyilt e hangzik benne, mely némely tájszólás szerént hossza é-re változik: elvész, de egyedül itt a törzsökben, egyebütt állandóan rövid nyilt e van benne. 1) Úgy eltéved, elhányódik, hogy reá akadni nem lehet; eltünik. Elveszett a pénze, pipája, gyürüje. Szőrén szálán v. szőrén lábán elveszett. (Km). 2) Meghal, megdöglik. Elveszni a harczban. Nyavalyában, vizben elveszni. Elvesznek télen a legyek. Elvesznek százrétü paczal betegségben a barmok. Veszszek el, ha nem úgy van. Rosz pénz el nem vész. (Km). A sok bába között elvesz a gyermek. (Km.) Szép asszonyért majd elvesz a lelked. (Vörösm.) 3) Elromlik, megszünik. Ezen emberben egy jeles költő veszett el. Nagy vitéz veszett el benne. V. ö. VESZ, ige. | |
* | |
| (el-vész) l. ELVESZ. | |
* | |
| (el-veszdegěl) ösz. önh. Lassan-lassan elvesz, veszendőbe megy, eltünik; elhal, eldöglik. Vértályogban elveszdegelnek a barmok. V. ö. ELVESZ. | |
* | |
| (el-veszejt) ösz. áth. lásd: ELVESZT. | |
* | |
| (el-veszés) ösz. fn. 1) Ingó vagyonnak eltévedése, éltünése. 2) Elhalás, eldöglés. 3) Elromlás, megsemmisülés. | |
* | |
| (el-veszít) ösz. áth. l. ELVESZT. | |
* | |
| (el-veszeszt) ösz. áth. Dunán túli tájszó, l. ELVESZT. | |
* | |
| (el-veszt) ösz. áth. 1) Valamely tárgyat, ingó vagyont úgy elejt, elhullat, hogy észre nem veszi, s ennél fogva birtokosa lenni megszün. Elveszteni az erszényt. Elveszteni lyukas tarisznyából a pénzt. Elveszteni a szekérről a zsákot. Részegségben elveszteni a fejkötőt.
A csengeri temetőn Elvesztettem a kendőm. (Népd.) 2) Megöl, kivégez. Valakit méreggel elveszteni. A gonosztévőt hóhérpallossal elveszteni. Gyermekét elveszteni. 3) Átv. ért. elveszteni az eszét; elveszteni becsületét, hirét, nevét; elveszteni hivatalát, azaz: becsületétől, hivatalától stb. megfosztatni. Elveszteni kártyán, koczkán, sorsjátékban mindenét. | |
* | |
| (el-vesztegěl) ösz. önh. 1) Vesztegelve el van, azaz: henyélve, semmit sem téve tölti az időt. Használják tárgyesettel is: Elvesztegelni a napot. 2) A régieknél: elhallgat valamit, nem szól bele, vagy hozzá, midőn kellene. V. ö. VESZTEG, VESZTEGĚL. | |
* | |
| (el-vesztěget) ösz. áth. Az elvesztést gyakorolja, azaz több izben, egymás után el-el veszt valamit, elpazérol, haszontalanságokra kidob, elkölt, elront. Pénzét kutyákra, pipákra, mulatságokra elvesztegetni. Egészségét elvesztegetni. V. ö. VESZTĚGET. | |
* | |
| (el-vesztěgetés) ösz. fn. Cselekvés, mely által valamit elvesztegetünk. V. ö. ELVESZTĚGET. Pénznek, időnek elvesztegetése. Egészség elvesztegetése. | |
* | |
| (el-vesztěgelődik) lásd ELVESZTĚGETŐDIK. | |
* | |
| (el-vesztěgetődik) ösz. belsz. Vesztegetés, azaz pazarlás, mértéktelen költekezés által elfogy. Gondatlanság, rosz gazdálkodás által sok pénz elvesztegetődik. | |
* | |
| (el-vesztés) ösz. fn. 1) Valamely ingó vagyonnak elejtése, elhagyása, a nélkül, hogy észre vennők. 2) Pénztől, vagyontól játék által megfosztás. 3) Megölés, kivégezés. V. ö. ELVESZT. | |
* | |
| (el-vet) ösz. áth. 1) Valamit magától eldob. Elvetette haragjában a kezében levő könyvet, hirlapot. 2) Valamit roszalva félre tesz, nem helyesel. Elvetni a hibásan fogalmazott kérelemlevelet. Elvetni a roszul varrott ruhát. 3) Magot, termesztés végett, földbe szórva, e munkát egészen elvégzi. Elvetni jó korán a buzát. A jó gazda iparkodik annak idején elvetni. Már mi elvetettünk. 4) A nőstényállat időnek előtte megellik. A megterhelt ló elvetette csikaját. A tehén elvetette borját. 5) Elvetni a sulykot, azaz, nanagyot hazudni. (Közm.). Elvetni (valaminek) a gondját, többé nem gondolni vele. | |
* | |
| (el-vét) ösz. áth. Valamit elhibáz, tudatlanságból vagy ügyetlenségből máskép tesz, mint kellene. Elvéteni az utat. Elvéteni az irást. Elvéteni a házat, azaz más házba menni, mint a hová szándékozik. Elvéteni a szót. V. ö. VÉT. | |
* | |
| (el-vetekědik) ösz. k. Valamely tárgy fölött folytonosan, tartósan vitáz; véleményre nézve mással ellenkezik. | |
* | |
| (el-vetél) ösz. önh. Kanczáról, tehénről, s más állatról mondják, midőn idétlent szűl. Terhes asszonyról csak pórias nyelvben és megvetésből használják. | |
* | |
| (el-vetélés) ösz. fn. Idétlen ellés. | |
* | |
| (el-vetemědés) ösz. fn. Állapot, midőn valami elvetemedik; cselekvés, mely által rangja, állása, emberi méltósága ellen lealacsonyítja magát, s gonosztévő lesz. V. ö. ELVETEMĚDIK. | |
* | |
| (el-vetemědětt) ösz. mn. Rangjáról, állásáról, emberi méltóságáról megfeledkezett, aljas gonosztevő, böcstelen. V. ö. ELVETEMĚDIK. | |
* | |
| (el-veteměděttség) ösz. fn. Erkölcsi állapot, melyben az vagyon, ki magát galádul lealacsonyítja, megböcsteleníti. | |
* | |
| (el-vetemědik) ösz. k. Elferdűl, elgörbűl. A kád feneke a sok nedvességtől elvetemedett. Átvitt ért. emberi méltósága, rangja, hivatala ellen gyalázatosan lealacsonyítja magát, nyilvános botránkoztató, böcstelen tetteket követ el, s mintegy elveti magát. V. ö. EL, (2) és VETEMĚDIK. | |
* | |
| (el-veteményěz) ösz. áth. A tenyésztésre szánt magokat elveti; különösen, szoros értelemben vett veteménymagokat vagy növényeket elültet. V. ö. VETEMÉNY. | |
* | |
| (el-vetemít) ösz. áth. Aljasságokra, böcstelen dolgokra elcsábit. Visszahatólag: Elvetemiti magát, aljasságokra adja magát. | |
* | |
| (el-veteműl) ösz. önh. l. ELVETEMĚDIK, átv. ért. | |
* | |
| (el-veteműlt) ösz. mn. l. ELVETEMĚDĚTT, átv. ért. | |
* | |
| (el-vetemültség) ösz. fn. l. ELVETEMĚDĚTTSÉG. | |
* | |
| (el-vetendő) ösz. mn. Nem használatra való, amit el lehet vagy el kell vetni. Elvetendő rongyok. Elvetendő versek. Ez nem elvetendő. | |
* | |
| (el-vetés) ösz. fn. 1) Haszontalan, kelletlen, alkalmatlan tárgynak, dolognak félretevése, elmellőzése. 2) Termény, növény magvainak tenyésztés végett földbe vetése. V. ö. ELVET. | |
* | |
| (el-vétés) ösz. fn. Tudatlanságból vagy ügyetlenségből eredő elhibázás. | |
* | |
| (el-vetődik) ösz. belsz. 1) Rendetlenség által elhányódik, szokott helyéről máshová jut, minél fogva hamar reá akadni nehéz. Elvetődnek az irományok, holmi apróbb szerek, tűk, gyürűk stb. 2) Véletlenül, történetesen, nem szándékolva jut el valahová. Jártában elvetődni valakihez. | |
* | |
| (el-vettet) ösz. áth. 1) Valamely eszköz által bizonyos tárgyat helyéből elmozdít, elemel. Elvettetni ruddal, a szekér farát. Elvettetni lőporral a kősziklát. 2) Eszközli, parancsolja, hogy a gabonát elvessék. Némely gazda korán elvetteti a buzát. | |
* | |
| (el-vétve) ösz. ih. 1) Közbe-közbe, néha-néha, ritkán, mintegy történetesen, véletlenül. Csak úgy elvétve látogat meg bennünket. A parlagi gyümölcsök között elvétve jók is találtatnak. 2) Elhibázva. | |
* | |
| (el-vezet) ösz. áth. 1) Utmutató, kalaúz, vagy társ gyanánt elmegy valakivel. Elvezetni a gyermeket az iskolába. Elvezetni a vendéget a város jelesebb intézeteibe. 2) Szorosabb ért. valamely eszköznél fogva, vagy valamijét tartva visz maga után. Elvezetni az ökröt szarvánál fogva a járomhoz. Elvezetni kötőféken a lovat. Elvezetni kezénél fogva a gyermeket. 3) Valaminek folyását bizonyos irányban eligazítja. Elvezetni az álló vizet valamely folyóba, árokba. 4) Gyógytani ért. a nyavalyát könnyebb gyógyitás végett más helyre származtatja el. | |
* | |
| (el-vezetés) ösz. fn. Cselekvés, mely által valakit, vagy valamit elvezetünk. V. ö. ELVEZET. Utasnak elvezetése. Lónak, ökörnek elvezetése. Víz, mocsár elvezetése. Nyavalya elvezetése. | |
* | |
| (el-vezető) ösz. mn. Általán, aki valakit vagy valamit elvezet. Különösen, a gyógytanban, mi a nyavalyát más helyre szállitja el. Elvezető gyógyszerek. (Derivantia). | |
* | |
| (el-v-i) mn. tt. elvi-t. Elvet illető, elvre vonatkozó. Elvi kérdés. Elvi cselekvény. | |
* | |
| (el-ví) ösz. áth. 1) Valamit víva elnyer, megszerez. Elvíni az ellenség sánczait. Elvíni a harczdijul kitett jutalmat. Elvíni mások elől a dicsőséget. 2) Soká ví. Félnapokig elvi. V. ö. VÍ. | |
* | |
| (el-vicskad) ösz. fn. Mondják működésben levő gépnek valamely részéről, midőn félre billen, kicsuklik. Különösen a székelyeknél elvicskad a szövőszék, midőn félre megy. | |
* | |
| (el-viddegél) ösz. áth. Lassan-lassan, egymás után, részenként elvisz. Elviddegélni a hátára vett terhet. Saját termesztményeit elviddegélni a vásárokra. | |
* | |
| (el-vigyorodik) ösz. k. Vigyorogva, azaz fogait mutogatva, láttatva elneveti magát. V. ö. VIGYOROG. | |
* | |
| (el-vigyorog) ösz. önh. Folytonosan vigyorog. Elvigyorog rajta, tudja Isten meddig. Némely izetlen tréfán a buta emberek elvigyorognak. V. ö. VIGYOROG. | |
* | |
| (el-viharzik) ösz. k. A vihar elmúlik; az idő megszünik viharos lenni. Elviharzott fejeink fölött az ég. Átv. ért. a külső vagy belső háború megszünik, lecsendesedik. Elviharzottak a magyar nemzet egéről a török fegyverek, és polgári villongások. V. ö. VIHAR. | |
* | |
| (el-v-i-leg) ih. Elv szerént; az előre bocsátott elvvel vagy, elvekkel egyezőleg. Elvileg vitatkozni valamely tárgyról. Ezen dolog elvileg áll, de nem alkalmazásban is. | |
* | |
| (el-v-i-leg-ěs) mn. tt. elvilegěs-t v. ~et. l. ELVI. | |
* | |
| (el-villan) ösz. önh. Villanva elszáll, eltünik. Elvillantak fejeink fölött a mennykövek. Átv. ért. sebesen, villám módjára eltávozik, elmúlik. Gyors paripán elvillant mellettünk. V. ö. VILLAN. | |
* | |
| (el-villáz) ösz. áth. Villával elszed; mások elől elkap, eltakarít valamit. Elvillázni a kaszált szénát. Elvillázni a szérüről a nyomtatott szalmát. Elvillázni más elől a konczokat. | |
* | |
| (el-virágzik) ösz. k. Virágzani megszűnik, virágait elhányja. Elvirágzanak a fák, rózsák. Elvirágzik a szőlő. Átv. ért. ifju kora elmúlik. Addig legszebb a leány, míg el nem virágzik. V. ö. VIRÁG, VIRÁGZIK. | |
* | |
| (el-virágzott) ösz. mn. Ami virágzani megszünt, ami elhányta virágait. Elvirágzott gyümölcsfák, rózsák. Átv. ért. ki a fiatal kor legszebb serdülő éveit túl élte. Elvirágzott ifjak, leányok. | |
* | |
| (el-virít) ösz. önh. Tulajd. a növényről mondják, midőn virítani megszünik. V. ö. EL, (2) és VIRÍT. | |
* | |
| (el-virítás) ösz. fn. Állapot, midőn a növény virítani megszünik. | |
* | |
| (el-virúl) ösz. önh. Többé nem virúl, megszünik virúlni. Arczának rózsái elvirultak. | |
* | |
| (el-visel) ösz. áth. 1) Valamely terhet, bajt, kínt elszenved, eltür. Elviselni békével az élet viszontagságait. 2) Ruhaneműt, öltönyt egészen elhasznál; elkoptat. Bármily durva ruhát is elvisel. Ezen köpenyt már igen elviselték. V. ö. EL, (2) és VISEL. | |
* | |
| (el-viselés) ösz. fn. 1) Elszenvedés, eltürés. Kinnak, fájdalomnak, üldözésnek elviselése. 2) Ruhanemünek elhordása, elhasználása, elkoptatása. V. ö. ELVISEL. | |
* | |
| (el-viselhetetlen) ösz. mn. Amit elviselni, eltűrni nem lehet. V. ö. ELVISEL. Elviselhetetlen teher, kín, fájdalom. Határozóilag am. elviselhetetlenül, el nem viselhetőleg. | |
* | |
| (el-viselhetlen) l. ELVISELHETETLEN. | |
* | |
| (el-viselt) ösz. mn. 1) Elszenvedett, eltürt, kiállott. Elviselt kinok, fájdalmak. 2) Egészen elhasznált, elkoptatott. Elviselt ócska ruhák. | |
* | |
| (el-visz) ösz. áth. 1) Távolra, más helyre visz. Elvinni valamit kézben, hón alatt, háton, fejen. Elvinni hajón, kocsin, lóháton, gyalog. 2) Elkap, elfog, ellop, elragad. Elvitte a víz, a szél, a fergeteg. Elvitte a halál. Igyál ne igyál, elvisz a halál. (Bordal). Vigyen el az ördög. Elvitték katonának. Elvitték a pénzét. Sajátságok: Ezt el nem viszed. Ezt el nem viszed szárazon. Nem viszed el büntetés nélkül. Vissza nem hozom fejében vitte el. (Km.). | |
* | |
| (el-viszěget) l. ELVIVĚGET. | |
* | |
| (el-viszěn) l. ELVISZ. | |
* | |
| (el-vitat) ösz. áth. Vitatva magának tulajdonít valamit. Elvitatni a testvért illető osztályrész felét. Elvitatni a játékbeli nyereséget. V. ö. EL, (2) és VITAT. | |
* | |
| (el-vitel) ösz. fn. Cselekvés, mely által valamit elviszünk. V. ö. ELVISZ. Árúk elvitele hajón, tengelyen. Fizetni az elvitelért. | |
* | |
| (el-viteli) ösz. mn. Elvitelhez tartozó, azt illető, arra vonatkozó. Elviteli költségek. V. ö. ELVITEL. | |
* | |
| (el-vitet) ösz. áth. és miveltető. Cselekszi, eszközli, hogy valakit vagy valamit elvigyenek. Elvitetni a gyapjút, gabonát, a vásárra.. Elvitetni a legényt katonának. Elvitetni valakit kocsin, hajón. V. ö. VISZ. | |
* | |
| (el-vitorláz) ösz. önh. Tulajd. ért. felhuzott vitorláju hajón eltávozik. Szélesebb és átv. ért. hajón elmegy, elevez. V. ö. VITORLA. | |
* | |
| (el-vivěget) ösz. áth. Lassan-lassan, egymás után elvisz; gyakran elvisz. Elvivegetni a kis gyermeket ide-oda sétálni. V. ö. ELVISZ. | |
* | |
| (el-vivés) ösz. fn. Cselekvés, midőn valakit vagy valamit elvisznek valahová. | |
* | |
| (el-vizel) ösz. áth. Hugyozva bemocskol, benedvesít; elhugyoz. Elvizelni az ágyat, az utczaszögleteket. Visszaható névmással: elvizelem magam, elvizeled magad, elvizeli magát stb. azaz elhugyozom, öszvehugyozom magam stb. | |
* | |
| (el-vizez) ösz. áth. Vízzel elönt, elmocskol, megnedvesít. Elvizezni mosdáskor az asztalt, pallót. Elvizezni a ruhát. | |
* | |
| (el-von) ösz. áth. 1) Vonva tovább szállít, más helyre tesz át. V. ö. VON. Elvonni a szekeret, hajót, dereglyét. 2) Mástól valamit elhúz; a mást illető tárgyból valamit elvesz, vagy letartóztat. Elvonni a cselédek bérét. Elvonni egy két krajczárt a napszámból. 3) Visszahatólag: valamitől tartózkodik, visszahuzódik. Elvonni magát az emberek társaságától. 4) Megtagad. Elvonni valamit saját szájától. Elvonni kegyelmét a folyamodóktól, segitségét a szegényektől. 5) Bölcsészeti ért. a tárgyak köz jegyeiből általános fogalmakat alkot, (abstrahit). 6) Félre- vagy széthúz, szétterjeszt. Elvonja a száját. Elvonja a takaró fátyolt. | |
* | |
| (el-vonás) ösz. fn. Cselekvés, mely által valamit elvonunk. V. ö. ELVON. Szekér elvonása. Bérnek elvonása. Ismeretek elvonása. Szájnak elvonása. | |
* | |
| (el-vonczol) ösz. áth. Vonczolva, azaz nagynehezen, erőködve, fáradságosan elvon. | |
* | |
| (el-vont) ösz. mn. 1) Általán, ami el van vonva, l. ELVON. Elvont teher, kocsi. Elvont bér, jutalom. 2) Bölcsészeti ért. oly fogalomról mondjuk, mely egyedül a tárgyak közös tulajdonságait tekinti, melyeket az ész úgyszólván elvon az észrevett tárgyaktól. (Abstractum). Ellentéte: alkalmazott vagy összetes, (concretum); péld. ezek: ember, állat, növény, ásvány, elvont fogalmak: Péter, (csendes nevü) ló, ez a rózsa, arany öszvetesek. Elvont ismeretek, elvont itéletek. Elvont számjegyek. Elvont mennyiség. Elvont gyök, (olyan gyök, melytől minden rag és képző, az elemzés szabályai szerént, külön választatván, ily alakjában nincs köz használatban. pl. a fakad, epeszt, forog igék gyökei: fak, ep, for. Ellentéte: önálló gyök, mely a mondott alakban is köz használatú; l. Gyök). | |
* | |
| (el-vontan) ösz. ih. Bölcsészeti ért. valamely tárgynak egyedül közönséges tulajdonságait tekintve, nem pedig különös tulajdonságaival egyedileg öszvevéve. Elvontan vizsgálni az embert, azaz általánosan az emberi természetet, nem különösen Pétert vagy Pált. Ellentéte: összetesen. | |
* | |
| (el-vontat) ösz. áth. Más valaminek ereje, segitsége által elvon. Elvontatni a hajót részint emberekkel, részint lovakkal. Elvontatni a sárba lesülyedt szekeret. V. ö. EL, (2) és VONTAT. | |
* | |
| (el-vontatás) ösz. fn. Cselekvés, midőn valamit elvontatnak. | |
* | |
| (el-vonúl) ösz. önh. 1) Elhúzza, félrehúzza magát. Elvonúlni a perlekedők társaságából. Elvonúlni valamely magányba. 2) Elterjed, elnyúlik. Elvonúlt a szája. Elvonúl az idő. 3) Lassan-lassan eltávozik. Elvonúl a förgeteg; elvonulnak a felhők. Átv. ért. elvonúl fejeinkről a veszély. | |
* | |
| (el-vonulás) ösz. fn. 1) Félremenés, valahonnan vagy valahová elhuzódás, magányba térés. 2) A visszatartásnak egyik neme, mely leginkább bizalmatlanságból ered. 3) Elterjedés, elnyulás. 4) Lassankénti eltávozás. V. ö. ELVONÚL. | |
* | |
| (el-vonult) ösz. mn. Magányba tért, magába zárkozott, a társaságtól eltávozott. Elvonult embergyülölő. | |
* | |
| (el-vonultság) ösz. fn. Állapot, midőn valaki a társaságtól elvonja magát, ösvehúzva él, magányban tartózkodik. | |
* | |
| (el-vonva) ih. l. ELVONTAN. | |
* | |
| (am. el-ve-ő, l. ELVE) kiavult mn. Tulsó, túl eső, túl levő. Duna elvő, azaz Dunán túli felső Magyarország. (Heltai). | |
* | |
| (am. el-ve-ő-1 v. el-ve-ül) kiavult névutó. Túl, a másik oldalon, tulsó oldalon. Ezen kérdésre: hol? Jordán elvől azaz Jordánon tul. A gyülekezet, ki áll vala tenger elvől azaz tengeren túl. (Tatrosi codex). Ethiópiának folyói elvől. (Bécsi codex). V. ö. ELVE. | |
* | |
| (elv-rokon) ösz. mn. Rokon, vagy ugyanazon elvekkel biró. Mi ugyanazon párt emberei, s elvrokonok vagyunk. V. ö. ELV. | |
* | |
| (elv-rokonság) ösz. fn. Ugyanazon elvekkel birás. Elvrokonságban lenti, azaz, ugyanazon elvek szerént gondolkodni és cselekedni. | |
* | |
| (elv-színezet) ösz. fn. Módositás, némi változatosság, melynél fogva ugyanazon elvet a külön egyének vagy pártok egymástól némileg eltérő módon alkalmazzák. | |
* | |
| (elv-társ) ösz. fn. Társ, ki ugyanazon elvekkel bír, ugyanazon elvek szerént cselekszik. Máskép: elvrokon. | |
* | |
| (el-zajlik) ösz. k. 1) Zajt csinálva elmulik, eltünik, zajlani megszűnik. Elzajlott az öszvecsődült népsokaság. 2) A folyóról mondják, midőn téli hideg időben a zaj, azaz jég eloszlik róla. V. ö. ZAJ. | |
* | |
| (el-zajog) ösz. önh. 1) Folytonosan zajog. A tisztujitók elzajognak egy nevet kiáltozva óraszámra. 2) Zajogva elmegy, eltávozik. | |
* | |
| (el-zálogít) ösz. áth. Valamely ingó vagy ingatlan jószágot zálogba ad. V. ö. ZÁLOG. | |
* | |
| (el-zálogol) ösz. áth. Zálogba tesz, vagy ad. Elzálogolni az ezüstkészületeket, ruhanemüket. Elzálogolni valamely ingatlan birtokot. Máskép: elzálogít v. elzálogosít. V. ö. ZÁLOG. | |
* | |
| (el-zálogolás) ösz. fn. Cselekvés, midőn valamit zálogba adunk, vagy teszünk. | |
* | |
| (el-zálogosít) ösz. áth. l. ELZÁLOGÍT. | |
* | |
| (el-zálogosítás) l. ELZÁLOGÍTÁS. | |
* | |
| (el-zár) ösz. áth. 1) Valamit zár által erősítve elrekeszt, elcsuk. Elzárni a tolvajok elől a kapukat, ajtókat, szekrényeket. V. ö. ZÁR áth. 2) Szélesebb ért. valamit úgy bekerít, hogy hozzá férni ne lehessen. Elzárni a várost, midőn dögvész uralkodik a szomszéd helyeken. Elzárni korlátokkal, palánkkal, sövénynyel valamit. 3) Akadályt vet elő. Elzárni az utat, utczát. Elzárni a közlekedést. 4) Valakit vagy valamit letartóztatva őrizet alá fog. Elzárni a tilosból behajtott marhákat. Elzárni a befogott rablókat. | |
* | |
| (el-zárás) ösz. fn. Cselekvés, mely által valamit vagy valakit elzárunk. V. ö. ELZÁR. Városnak, útnak, utczának elzárása. Gonosztévők elzárása. | |
* | |
| (el-zárkozik) ösz. k. Maga magát elzárja; az ajtót vagy kaput zárral erősítve, magára csukja. Elzárkozni a közelgető ellenség elől. Elzárkozni a kelletlen vendég elől. | |
* | |
| (el-zárol) ösz. áth. Zárral erősítve a kinyitás ellen biztosít. Elzárolni a kaput, ajtót. V. ö. ZÁR, fn. | |
* | |
| (el-zárt) ösz. mn. Tulajd. ért. ami zárral van a hozzá férhetés ellen erősítve. Elzárt ajtó, kapu. Szélesb ért. elrekesztett, korlátokkal körülvont, akadályozott. Elzárt város; elzárt utak. Átv. ért. elvonúlt, magányban levő, elzárkozott. Elzárt életet élni. | |
* | |
| (el-zártság) ösz. fn. Állapot, midőn valaki másoktól elkülönözve, elválva, magába vonúlva él; midőn érzéseit, gondolatait mintegy magába zárja. | |
* | |
| (el-zavar) ösz. áth. 1) Zavarva v. zavarás által rendetlenségbe hoz, öszvevissza hány, kever. Elzavarni a perhez tartozó különféle irományokat. 2) Zajt csinálva elűz, elkerget. A vadászok elzavarták a nyulakat, őzeket, foglyokat. 3) Tiszta, leülepedett folyadékot egészen homályossá, zavarossá tesz. Elzavarni a sajtárban, csöbörben álló vizet. V. ö. EL, (2) és ZAVAR. | |
* | |
| (el-zavarás) ösz. fn. Cselekvés, mely által valamit elzavarunk. V. ö. ELZAVAR. | |
* | |
| (el-závárol) ösz. áth. Zavárral elcsuk. Elzávárolni a kaput, ajtót. V. ö. ZÁVÁR. | |
* | |
| (el-zokog) ösz. önh. 1) Folytonosan, tartósan zokog; l. ezt. 2) Tárgyesettel: zokogva elpanaszol vagy megsirat valamit. Alig birta elzokogni keservét. | |
* | |
| (el-zordít) ösz. áth. Zorddá változtat el, zord alakuvá tesz. A havazó, fergeteges téli napok elzorditják a láthatárt. | |
* | |
| (el-zordonít) l. ELZORDÍT. | |
* | |
| (el-zordonúl v. ~zordúl) ösz. önh. Zordonná vagy zorddá változik el. | |
* | |
| (el-zöldellik) ösz. k. Zöldelleni megszünik, zöldellése elmúlik. Elzöldellettek a gabonák, s már érni kezdenek. Ősz van, elzöldellettek a mezők. V. ö. EL, (2) és ZÖLDELLIK. | |
* | |
| (el-zöldűl) ösz. önh. Átv. ért. használják leginkább a haragos emberről, midőn elfutja az epe, s arcza zöld szinbe öltözik. Úgy fölmérgedt, szinte elzöldült bele. | |
* | |
| (el-zúg) ösz. önh. 1) Zúgva elvonúl, eltávozik. Elzúgtak a hullámok. Elzúgott a förgeteg. 2) Zúgni megszünik. Elzúgtak a harangok, ágyúk. V. ö. EL, (2) és ZÚG. | |
* | |
| (el-zúz) ösz. áth. Zúzva elront, laposra nyom, nyomva megöl. Elzúzni lábakkal a dinnyét. Elzúzni a férgeket. A keresztül menő kerék elzúzta a lábát. V. ö. ZÚZ. Átv. ért. és megvetőleg szólva semmivé tesz. Elzúzlak, ha moczczanni mersz. | |
* | |
| l. ELSZÜRLIK. | |
* | |
| (el-zsákol) ösz. áth. 1) Zsákkal, zsákszámra elhord, elvisz. Elzsákolni a búzát kamrából hajóra. 2) Átv. tréfás ért. valakit jól megdönget, elpufogat, meglazsnakol. | |
* | |
| (el-zsákmányol) ösz. áth. Ragadozva, eredetileg zsákra szedve, elvisz, eltulajdonít valamit. | |
* | |
| (el-zsarol) ösz. áth. Zsarolva kicsikar, zsarolással eltulajdonít, magáévá tesz valamit. Elzsarolni a szegény ember utósó falatját. V. ö. EL, (2) és ZSAROL. | |
* | |
| (el-zsarolás) ösz. fn. Erőszakoskodás, mely által valaki más vagyonát kicsikarja, s magának tulajdonítja. | |
* | |
| (el-zseběl) ösz. áth. Szoros ért. valamit zsebre szedve elvisz. Átv. ért. eltulajdonít, zsebbe dugva ellop. V. ö. ZSEB. | |
* | |
| (el-zsémběl) ösz. áth. Valakit zsémbelve, zsémbelés által elűz, eltávolít. V. ö. ZSÉMBĚL. | |
* | |
| (el-zsibbad) ösz. önh. Tulajd. ért. a kézről és lábról mondják, midőn a vérkeringés mintegy megszünni látszik benne, s ennél fogva érzéketlenné lesz. Fejem alatt elzsibbadt a kezem. Nagy ütődésben elzsibbadt a lába. Némely vidéki szólás szerént elsenyved. V. ö. ZSIBBAD. | |
* | |
| (el-zsibbadt) ösz. mn. A tagokról, különösen a kezekről és lábakról mondjuk, midőn elzsibbadnak. Elzsibbadt kéz, láb. V. ö. ELZSIBBAD. Átv. ért. érzéketlen, eltompúlt, elsenyvedt. Elzsibbadt szív. | |
* | |
| (el-zsibbaszt) ösz. áth. Cselekszi, hogy valami elzsibbadjon, azaz érzéketlenné, tompává legyen, s ideiglen mintegy elaludjék, elhaljon. V. ö. ELZSIBBAD. A nagy erőtetés elzsibbasztja az érzékeket. A hosszas evezés elzsibbasztja a karokat. | |
* | |
| (el-zsilipěl) ösz. áth. A vizet zsilip által elfolyatja, zsilipen leereszti. V. ö. ZSILIP. | |
* | |
| (el-zsilipělés) ösz. fn. A viznek zsilipféle nyiláson eleresztése, elfolyatása. | |
* | |
| (el-zsíroz) ösz. áth. Zsírral elmocskol, elszennyesít. Elzsírozni a ruhát, bútorokat, pallót, falakat. | |
* | |
| (el-zsiványkodik) ösz. k. Zsivány életmódot űz, folytat. Tárgyesettel: zsivány módra eltulajdonít, elvesz valamit. Az uzsorások elzsiványkodták vagyonomat. V. ö. ZSIVÁNY. | |
* | |
| régies, ily helyett; l. ezt. | |
* | |
| névképző, l. ~ALY. | |
* | |
| a közelre mutató e toldott változata ezen öszvetételekben: em-ez, em-itt, em-ily, em-így, em-ide, em-innen, em-erre. Eléjön a régieknél önmagában is: "Pártokat ötének János király ellen, királyt emelének em az Németországból." Farkas András a XVI. században. Vastaghangon párhuzamos, illetőleg ellentétes társa am: am-az, am-ott stb. V. ö. AM, távolra mutató. | |
* | |
| elvont gyök. 1) Jelent valami magasat, fölfelé állót, nyulót az emel, emelkedik stb. származékokban. 2) Szivást, szopást, szoptatást; származékai: emik, emő, emlő, emt, emészt; továbbá szoptató nőállatot ezekben: eme, emse. Rokonok vele a magyar ene, ünő, ana, anya, héber (anya), (táplál, nevel), szanszkrit ma, mada, ambá (anya), hellen mamma, mammh, maia német Amme stb. V. ö. EME. | |
* | |
| kiavult áth. 1) szop. V. ö. EMIK. 2) Eszik. Nincsen mit emniik, azaz emniek v. enniök, (Podgorszki János, szentmártoni kapitány levelében Jakusich Ferencz, győri alkapitányhoz 1577-diki dec. 2-dikáról). Senkinek sem barmát, sem marháját el nem veszik, adjanak emnik egy kevés ideig (Illésházy István levelében Thurzó Györgyhöz 1606. jul. 30.). Rokon értelemben ma is gyöke emészt szónak és származékainak. V. ö. EM, (2). | |
* | |
| névképző; hangrendileg párhuzamos társa a nyilt am. Képez részint önálló főneveket, mint: kell-em, jell-em, szell-em, részint mint középképző elvont törzsneveket, pl. az él-em-ědik, vetem-edik, vet-em-ít, fél-em-lik, fél-em-ít, gyür-em-lik stb. igékben. V. ö. AM, (1) névképző. | |
* | |
| első személyrag az egyesszámban. 1) Oly nevekhez járul, melyek többesszáma nyilt ek, pl. kez-ek, kez-em, fej-ek, fej-em, kerek-ek, kerek-em, tenyer-ek, tenyer-em. 2) Vékonyhangu névutókhoz és névragokhoz: mellett-em, előtt-em, fölött-em, nek-em, vel-em, től-em. 3) Igékhez a multban: ment-em, jött-em, vert-em, tört-em, és a tárgymutató alakú kapcsolómódban: verj-em, törj-em. Vastaghangon párhuzamos társa a nyilt am. V. ö. AM, (2) személyrag. | |
* | |
| (em-bátya) ösz. fn. Öregebb férfitestvér, ki ugyanazon emlőt szopta. (Milchbruder). A kevesbé használt új szók közé tartozik. | |
* | |
| l. ÖMBÖLY. | |
* | |
| (em-běr v. em-b-ěr) fn. tt. emběr-t, tb. ~ěk. Jelentésének többféle szinezetei vannak. Ugyanis ember 1) Legszélesb ért. minden okos, eszes állat akármily korú és nemü, tehát, gyermek, ifju, férfi, agg, leány, asszony. Az ember okos állat. Az ember halandó. 2) Szorosb ért. oly férfi nemü, ki tökéletesen ki van fejlődve, megérve. Innen mondjuk: Ő még csak gyerek, nem ember. Majd ha ember lesz belőled. Emberré növekedni. 3) Ellentétetik némely tájakon közbeszédben az asszony, nő szóknak, s férfi nemüt jelent. Két asszony volt ott, és egy ember. Emberekből szedik a katonákat, nem asszonyokból. 4) Nemesebb ért. kitünő tulajdonságokkal biró ember. Ember a talpán v. talpra esett ember. Ember a gáton. Ember kell a gátra. Ember légy fiam. Aki ember, jőjön ide. No, ki az ember? Emberére akadni. Ez az én emberem. Csak ez az ember. Emberré tenni valakit. Úgy hiszem, emberrel van dolgom.
"Minden ember legyen ember és magyar." Fóthi dal, Vörösmartytól. 5) Polgári osztályok és életmódok megkülönböztetéseűl is szolgál, t. i. közelebbi határozóval mellette. Főember, nemesember, mesterember, jobbágyember, polgárember, parasztember, gazdaember, cselédes ember. 6) Jelent alattvalót szelídebb kifejezéssel. Ki emberei vagytok? Herczeg Eszterházy emberei vagyunk. Az én emberem, azaz szolgám. 7) Ragasztatik a nemzetek nevéhez: magyarember, kunember, németember, horvátember. 8) Ragasztatik a kort és állapotot jelentő nevekhez. Gyerekember, korosember, öregember, vénember, házasember, asszonyember, némber (nő-ember), özvegyember; papi v. egyházi, világi, hadi ember. 9) Számtalan jó és rosz tulajdonságok neveit veszi föl jelző gyanánt: Derék, jó, jámbor, okos, talpraesett, becsületes, igaz, szelid ember. Hitvány, rosz, ostoba, gyáva, mamlasz, becstelen, czigány, vad ember. Szegény ember, gazdag ember. Kis ember, nagy bolond ember. Gazember, kocziporember, czudar, csúnya, piszok, pipogya, kótyonfitty, gyimgyom, csiribiri ember. Kemény, kuruczember. Betyár, zsiványember. 10) Elfogadja a hasonlitó fokot is: emberebb am. kifejlődöttebb ember; és különb ember. Némely közmondások: Ember volt s megholt. Nagy buzaféreg a henye ember. Kicsin ember sem szalmaszál. Kis ember nagy bottal jár. Minden ember ember, de nem minden ember becsületes ember. Olyan ember, mint a falat kenyér. Terem az ember, mint a gomba. Mindnyájan emberek vagyunk. Nem singgel mérik az embert. Embert szaván, ökröt szarván (fognak meg). Embere szavának. Embert illet a szó. Ember teszen fogadást, eb a ki megállja (arról mondják, ki rosz szavatartó). Nem lehet az ember hirtelen gazember. Ember emberrel jó. Km. Embernek embertől mindig kell tartani. Km. Nagy ember nagyot esik vagy nagyot botlik. Km. Nem tudja ember mitől hízik. Km. Én is ember vagyok. Km. Addig áll ember míg isten akarja. Km. Nincs ember hiba nélkül. Km. Nem tudja ember mire jut vagy mire virrad. Km. E szó eredetére nézve többfelé ágaznak a vélemények. Némelyek en (régiesen = mai én) és ber vagy bir szóktól származtatják (én-bir), minélfogva annyit tenne, mint: énnel biró. A bir helyett vétethetik bar is, (melytől barom ered), s innen ember annyi volna, mint: énes állat. Mások szerént alkatrészei: em (szop) és ber, mely héber nyelven vastaghangon bar am. fi, (ide vonatkozik a szanszkrit bhar is, melytől ered a latin pario, német ge-bären stb.); tehát em-bar = szopófi, szopó szülött, csecsfi; mely értelmezés szerént ugyan minden szopós állat ember volna, de a nyelvekben többször nemi név faji helyett használtatik, pl. csecsemő minden fiatal szopó állat, milyenek: borju, bárány, csikó, a nyelvszokás mégis csak az emberi kisdedre alkalmazza. Némelyek az emel ige em gyökét és erő név gyökét látják benne, melyekből öszvetét által lett volna em-er, b közbetettel ember = fönséges erő. Ismét mások az egyenesen fölállót jelentő em és ber (= bar, állat) elemekből származtatják, miszerint ember annyi volna, mint emelt testtel, fejjel járó állat, mi által a többi állatoktól különbözik, Ovidius szerént: "Os homini sublime dedit, coelumque tueri Jussit, et erectos ad sidera tollere vultus." S a magyar költő szerént "Ember vagyunk, a föld s az ég fia." Vörösmarty. Egyébiránt akár a szopást jelentő em, akár a magasra vonatkozó em gyökből elemezzük, analogia szerént úgy is fejlődhetett ki, mint: a csom, gom, dom, gém, ém gyökökből lett: csomó csombor, gomb gombor, domb dombor, gém gémběr, émb émběr = éber; így Imre a székelyeknél: Embre; tehát: emő, emv, emb és ér képzővel emběr, (szopó vagy emelt alkatú). Már legrégibb nyelvemlékeinkben: a két halotti beszédben tisztán ez alakban fordul elé: "num igg ember mulchotia ez vermut" (nöm egy ember múlhatja ez vermöt), "uimaggomuk ez szegin ember lilkiert," (imádjunk, azaz imádkozzunk ez szegény ember lelkeért). A mai korban ö-vel beszélő vidékeken: embör, mint általán a zárt ě (nem éles ë), ö-vel ejtetik. Figyelmet érdemel tehát a két halotti beszédben, hogy ember csak e-vel van írva, noha ném = nöm, vermět = vermöt, továbbá szěmtěk = szömtök, terěmté = terömteve stb., a mennyiben az a felhangú szókban ö-nek olvasandó. Ezen jelenség em-bar-ra vezetne. | |
* | |
| (emběr-alak) ösz. fn. Az emberi testnek, termetnek külseje összevéve, mennyire azt szemeinkkel látjuk s lerajzolhatjuk. Nagy emberalak, óriási emberalak, törpe emberalak. Emberalakot festeni, faragni.Melléknévileg szokottabb: emberi alak. | |
* | |
| (emběr-áldozat) ösz. fn. Némely vad népek vallásának egyik iszonyu szertartása, mely szerént isteneik tiszteletére, vagy megkérlelésére embereket ölnek. Átv. ért. valamely nagy vállalat kivitelére halálveszélynek kitett emberek. A népek szabadsága sok emberáldozatba kerül. | |
* | |
| (emběr-árus) ösz. fn. Rabszolgákkal kereskedő, ki az embereket áru gyanánt eladogatja. Ki hinné, hogy az annyira szabadnak kürtölt Amerikában is vannak emberárusok? | |
* | |
| (emběr-barát) ösz. fn. Ki az emberek, mint olyanok iránt különös szeretettel viseltetik; ki az emberben az embert becsüli, s annak javát mint barát barátjaét elémozdítani stb. törekszik; máskép: emberszerető. | |
* | |
| (emběr-baráti) ösz. mn. Emberbarátot illető, arra vonatkozó. Emberbaráti vonzalomból tenni valamit. | |
* | |
| (emběr-bonczolás) ösz. fn. Műtét, mely az emberi test bonczolásával foglalkodik. V. ö. BONCZOLÁS. | |
* | |
| (emběr-bűz) ösz. fn. Sajátságos bűz, mely leginkább a fölmelegült emberi test kipárolgásából ered, s tisztaság, u. m. mindenkori tiszta ruházat és az egész testnek gyakori mosása által elháritható. | |
* | |
| (emběr-csaló) ösz. fn. Személy, ki embertársainak megcsalásából él, kinek szüntelen törekvése oda megy ki, hogy csalás által szaporítsa vagyonát. V. ö. CSAL, ige. | |
* | |
| (em-běr-cse) fn. tt. emběrcsét, tb. emběrcsék. Megvető, alázó hangon szólva, oly ember, ki vagy igen törpe, vagy erkölcsi tekintetben alacson jellemü. | |
* | |
| (emběr-díj) ösz. fn. Büntetési dij, melyet törvény szerént fizetni kell a személyen elkövetett sérelmekért. (Homagium). A törvény hajdan más emberdíjt szabott a nemesek, mást a nemnemesek megsértői ellen. | |
* | |
| (emběr-dög) ösz. fn. 1) Megholt embernek dögteste. 2) Dögvész, mely az embereket emészti, különbözésül a marhadögtől. Aljas kifejezés. Másképen: embervész. | |
* | |
| (em-běr-ěd-és) ösz. fn. Állapot, midőn valaki férfi korba jut, midőn tetteiben érettséget mutat, midőn könnyelmü fiatal megszünik lenni, s midőn a házas életre kifejlik. | |
* | |
| (em-běr-ěd-ik) ösz. k. Ember kezd lenni, azaz, teste és lelke kifejlik, érettségre mutat, házasságra alkalmas, szóval, emberes, vagy inkább férfias tulajdonságokat vesz föl. Megemberedni, neki emberedni. | |
* | |
| (em-běr-ěl) áth. m. emběrěl-t v. emběrlětt, emběrěltem v. emběrlěttem, htn. ~ni, v. em-běrleni. 1) Valakit ember gyanánt tisztel, megbecsűl, embernek vall. Emberelj minden embert. 2) Visszahatólag: magát úgy viseli, mint emberhez illik. Embereld meg magadat, fiam. Hej, nem emberlettétek meg magatokat! 3) Valakit valamivel megkinál, megajándékoz. Megembereltek bennünket egy pohár borral. Emberelj meg bennünket bizodalmaddal. 4) Hitelt ad. Száz forintig meg nem emberelt. | |
* | |
| (emběr-élet) ösz. fn. 1) Élet, melyet az ember él, vagyis minden viszontagságok, változások, melyeknek az ember élete alá van vetve. 2) Azon időkör, melyet az ember e földön élve tölt. Az emberélet legfölebb hetven, nyolczvan esztendőre terjed.
| |
* | |
| (em-běr-et-len) mn. tt. emberetlen-t, tb. ~ěk. Emberek nélkül szűkölködő, hol ember nem lakik. Emberetlen vásár. Emberetlen vadonság. Hogy eső esnék a földre az emberetlen pusztában, ahol senki a halandók közől nem. lakik. (Káldi Job. 38. 26). Ettől különbözik: embertelen, l. ezt. | |
* | |
| (emběr-ěvés) ösz. fn. Némely vad népek szokása, kik az emberhúst megeszik. | |
* | |
| (emběr-ěvő) ösz. mn. és fn. Emberhússal élő. Emberevő vadnépek. Emberevő czápa. Afrika belsejében még sok emberevő lakik. | |
* | |
| (emběr-faj) ösz. fn. Az embernem egyik alsó osztálya. A cserkeszek, hinduk, négerek, hottentotok mind külön-külön ember fajok. V. ö. FAJ. | |
* | |
| (emběr-fajta) ösz. fn. Rendesen emberfaj értelemben használtatik. | |
* | |
| (emběr-faló) l. EMBĚRĚVŐ. | |
* | |
| (emběr-félés) ösz. fn. Tulajdonság, melynél fogva valaki az embereket kerüli, tőlök ovakodik. Nevelés hiányának, vadságnak vagy sokszor megcsalatott, bizodalomnak következménye. Jobban: emberkerülés, vagy: embertől félés (V. ö. FÉL önh.). | |
* | |
| (emběr-félő) ösz. mn. Embereket kerülő, azoktól ovakodó. Emberfélő vadak. Jobban: emberkerülő vagy embertől félő. | |
* | |
| (emběr-fi) l. EMBĚRFIA. | |
* | |
| (emběr-fia) ösz. fn. Képes kifejezésben am. ember. Már nem is hisztek az emberfiának, azaz, embernek. Csókkal árulod-e el az emberfiát? Luk. 22. 48. A nőről így szokták mondani: ember leánya, azaz nő, asszony. | |
* | |
| (emběr-fogamzás) ösz. fn. A folytonos teremtésnek azon működése, melynél fogva a férfi és nő közösülése által elegyűlt emberi mag a méhben élni kezd. | |
* | |
| (emběr-fő) ösz. fn. Az emberi testnek legnemesebb része, mely a többi testrészek fölött mintegy uralkodik, s a lélek működéseinek műhelyeűl szolgál. | |
* | |
| falu Erdélyben, Belső-Szolnok megyében; helyr. Emberfő-n, ~re, ~ről. | |
* | |
| (emběr-fölötti) ösz. mn. 1) Ami az emberi erőket, az emberi észt, felfogást fölülmúlja; mi sokkal nagyobb, dicsőbb, hatalmasabb, mintsem embertől kitelhetnék. 2) Ami fokozatra nézve az ember fölött áll, az embernél előbbre való. Az angyalok emberfölötti lények. | |
* | |
| (emběr-gyilkolás) ösz. fn. Tulajd. ért. az embernek megölése gyilok által. Szélesb ért. emberölés, az emberi életnek erőszakos eloltása. V. ö. EMBERÖLÉS. Legszélesb ért. minden, mi az emberi életet időnek előtte megrövidíti, elveszi. Némely gyári munkák valóságos embergyilkolások. | |
* | |
| (emběr-gyilkoló) ösz. mn. 1) Ki embereket gyilkol. Embergyilkoló haramiák, rablók. 2) Emberéletet elvevő, megröviditő. Embergyilkoló háború, nyavalyák. | |
* | |
| (emběr-gyilkos) ösz. fn. Gonosztévő, ki valamely embert szántszándékosan megöl. Átv. ért. emberkinzó, emberéletet röviditő. | |
* | |
| (emběr-gyűlölés) ösz. fn. Gyülölés, melylyel valaki az emberek, mint olyanok iránt viseltetik. | |
* | |
| (emběr-gyűlölő) ösz. mn. Ki az embereket gyülöli, kerüli, s irántok semmi bizalma nincs. | |
* | |
| (emběr-haj) ösz. fn. Haj, mely az ember testén, különösen fején nő. Szőke, szög, fekete, vörös, sima, kondor emberhaj. Emberhajból kötött gyürü, láncz. | |
* | |
| (emběr-háj) ösz. fn. Az emberi test zsirja, kövérsége, mely leginkább a has körül gyülekezik öszve. | |
* | |
| (emběr-haj-szál-fejü) ösz. fn. Bélférgek v. bélgiliszták egyik faja. (Ascarus trichuria). | |
* | |
| (emběr-hang) ösz. fn. 1) Sajátságos hang, mely az embernek tulajdona. 2) Az orgonában azon változás, mely az emberhanghoz leginkább hasonlít. (Regalzug). | |
* | |
| (emběr-hús) ösz. fn. Hús az emberi testen. Emberhúst enni. V. ö. HÚS. | |
* | |
| (em-běr-i) mn. tt. emberi-t, tb. ~ek, fokozva: emberibb v. emberiebb. 1) Olyan, mint emberhez illik. Emberi erkölcsök. Emberi gondolkozás. 2) Emberhez tartozó, embernek való. Emberi eledel. Emberi lábak. Emberi fej. | |
* | |
| (em-běr-i-leg) ih. Emberhez illőleg, emberi módon. Emberileg bánni az alattvalókkal, cselédekkel. | |
* | |
| (em-běr-i-ség) fn. tt. emběriség-ét. 1) Azon tulajdonságok öszvege, melyek az embert, mint olyat illetik. Ezt hozza magával az emberiség. Némely vadnépek kevés jeleit viselik az emberiségnek. 2) Emberek öszvege. Véteni az egész emberiség ellen. Az emberiség czéljai, erény és boldogság. Különbözik tőle: emberség, l. ezt. | |
* | |
| (emběr-ismeret) ösz. fn. Eszméleti és tapasztalati uton szerzett ismeret, melynél fogva a különböző természetet, hajlamot, indulatot, gondolkodásmódot az emberekben észreveszszük. | |
* | |
| (emběr-ismerő) ösz. fn. Ki részént eszmélet, részént tapasztalat után az emberek gondolkozási és cselekvési módjait, különösségeit észreveszi, kitanulja, ismeri. | |
* | |
| (emběr-iszony) ösz. fn. Búskomorság következménye, melynél fogva valaki az emberek társaságától iszonyodik, az embereket kerüli, gyűlöli. | |
* | |
| (em-běr-ít) áth. m. em-berít-ětt, htn. ~ni v. ~eni. 1) Emberi alakba öltöztet. A régi egyiptomiak emberítették az állatokat, madarakat. 2) Felsőbb emberi tulajdonokkal felruház, kimüvel. Emberíteni nevelés által a vadnépeket. | |
* | |
| (em-běr-ít-és) fn. tt. emběrítés-t, tb. ~ěk. Emberi alakba öltöztetés. Kimüvelés. | |
* | |
| (emběr-íz) ösz. fn. Időszak, mely szerént új-új nemzedék következik. Egy emberíz, azaz egy nemzedék. Két, három emberíz. Egy emberízre közönségesen harminczhárom évet vesznek, s így egy században három emberíz, azaz három új nemzedék (generatio) van. | |
* | |
| (em-běr-ke) fn. tt. emběrkét, tb. emběrkék. Kisded ember testileg vagy erkölcsileg véve. Néha megvető értelemben is használják. | |
* | |
| (em-běr-kěd-ik) k. m. emběr-kěd-tem, ~tél, ~ětt, htn. ~ni. Nemesebb ért. úgy viseli magát, mint jeles, derék ember; vitézkedik. Emberkedik, és öl. (Vörösm. Zalán fut). | |
* | |
| (emběr-kerülés) ösz. fn. Tulajdonság, melynél fogva valaki az emberek társaságát futja, kerüli. Nagyobb fokú embergyűlölés, emberiszony. | |
* | |
| (emběr-kerülő) ösz. mn. Ki az emberekkel társalkodni nem szeret, emberfutó, magának való. Emberkerülő remete, búskomor. | |
* | |
| (emběr-kéz) ösz. fn. 1) Tulajd. az embernek keze. 2) Átv. ért. emberi munka, mivelés, emberi erő, ügyesség. Némely részein a földnek alig látszanak emberkéz nyomai. | |
* | |
| (emběr-kor) ösz. fn. 1) Kor, melyet ember végső vénségig elérhet. Az emberkor legfölebb hetven nyolczvan év. 2) Kor, melyben valaki a kifejlődésig megérik, midőn a nemzésre tökéletesen alkalmas. 3) Férfikor, az emberi korszak dele. | |
* | |
| (ember-koros) ösz. mn. Ki már emberkorra jutott, kifejlődött férfi. | |
* | |
| (emběr-korú) l. EMBĚRKOROS. | |
* | |
| (emběr-lopó) ösz. fn. Ki az embereket elragadja, hogy mint rabszolgákat eladja, vagy használja. | |
* | |
| (emběr-magasságnyi) ösz. mn. Oly magas, mint a közép termetü ember magassága. Embermagasságnyi vetések, kender, kukoricza, gaz. | |
* | |
| (emběr-magasságu) l. EMBĚRMAGASSÁGNYI. | |
* | |
| (emběr-magzat) ösz. fn. Ember gyermeke, szülötte, ivadéka, emberi magzat. | |
* | |
| (emběr-majom) ösz. fn. A majmok azon faja, mely az emberhez leginkább hasonlít. (Orang-utang.) | |
* | |
| (emběr-módon v. ~módra) ih. Úgy, mint emberhez illik, mint ember szokott. Embermódon bánni a legnyomorúbb szolgával is. | |
* | |
| (emběr-munka) ösz. fn. Munka, melyet ember tesz; ember által készített mű, emberi munka. | |
* | |
| (emběr-mű) ösz. fn. Mű, melyet egy vagy több ember készít. Az egyiptomi gulák nagyszerü emberművek. Máskép: emberi mű. | |
* | |
| (emběr-nagyság) ösz. fn. Oly magas testalkat, milyen a középtermetü felnőtt emberé. | |
* | |
| (ember-nem) ösz. fn. Az emberek öszvesége, mennyire azok az egyéb állatok öszvegétől különböznek. Az embernem Istennek legjelesebb műve e földön. Az embernem szaporodása nagyobb, mint sok más állatnemeké. | |
* | |
| (em-běr-nyi) mn. tt. embernyi-t. tb. ~ek. 1) Ember nagyságával biró, oly nagy, mint felnőtt ember. Embernyi (magasságu) fű, gizgaz. 2) Emberré növekedett. Embernyi ember, azaz teljes embernagyságig és korig kifejlett (ifjú); a székelyeknél am. derék ember. (Kriza János). | |
* | |
| (emběr-nyom) ösz. fn. 1) Nyom, melyet a lépő, járó-kelő ember lába hagy maga után. 2) Emběríz. l. ezt. | |
* | |
| (emběr-nyuzás) ösz. fn. Tulajd. ért. Cselekvés, midőn valaki embert vagy embereket nyúz. De leginkább átv. ért. használtatik, s annyit tesz, mint emberzsarolás, emberkinzás, más szegényebb ember utósó vagyonának elcsikarása. | |
* | |
| (emběr-nyuzó) ösz. fn. Tulajd. ért. ki embereket nyúz, vagyis az emberek bőrét lehúzza. Átv. és szokott ért. emberzsaroló, emberkínzó, más szegényebb ember utolsó falatját elcsikaró. | |
* | |
| (emběr-orzás) ösz. fn. Cselekvés, midőn valaki embert lop, erőszakosan elrabol, hogy szolgaságra vigye vagy eladja. | |
* | |
| (emběr-ölés) ösz. fn. Az ember életének eloltása, fegyver vagy más eszköz által. A büntető jogban meg szokták különböztetni a gyilkosságot az emberöléstől. A gyilkosság alatt azt értik, ha valakinek szándékában is vala embertársának életét elvenni; emberölés alatt pedig, midőn ezen szándék ugyan nem, de mégis valamely ellenséges indulat szolgála okul a bűntettre, pl. valaki mást csak meg akart verni, de ebből a megveretettnek halála következett. | |
* | |
| (emběr-ölő) ösz. fn. és mn. Ki v. mi az ember életét elveszi, megszünteti; különbözik a megölést szándékoló gyilkos. V. ö. EMBĚRÖLÉS. Emberölő vadnépek. Emberölő vas, fegyver, méreg. Emberölő munka. | |
* | |
| (emběr-öldöklés) ösz. fn. Az emberölésnek gyakorlása, ismétlése, midőn valaki több embert megöl. A kuruczvilágban sok emberöldöklés történt. V. ö. ÖLDÖKLÉS. | |
* | |
| (emběr-öldöklő) ösz. mn. és fn. Ki az embereket öldökli, azaz folytonosan egyre-másra öli, gyilkolja. V. ö. ÖLDÖKÖL. | |
* | |
| (emběr-pete) ösz. fn. Az ember nemző erejének egyik lényeges eszköze, szerve, mely máskép: here vagy tök. | |
* | |
| (emběr-rablás) ösz. fn. Erőszak, melynél fogva az embert áru vagy rabszolga gyanánt elhurczolják. | |
* | |
| (emběr-rabló) ösz. mn. és fn. Ki embereket erőszakosan elragad, hogy vagy áru gyanánt eladja, vagy rabszolgául birja. | |
* | |
| (em-běr-ség) fn. tt. emběrség-ět. 1) Külső jelekben mutatkozó nyájas magaviselet, udvariság. Emberséggel viseltetni mások iránt. Emberséget tanulni. Emberséget tudni. Majd megtanítlak emberségre. 2) Jó akarat, szolgálati készség. Annyi embersége sem volt, hogy az utat megmutatta volna. 3) Becsületesség, becsület. Emberségemre mondom. Pénz emberség, ruha tisztesség. (Km.) Több az emberség a káposztás husnál. 4) Hitel. Valakinek emberségére kölcsönözni. Ha nincs pénz, van emberség. | |
* | |
| (em-běr-ség-ěs) mn. tt. emberságěs-t v. ~et, tb. ~ek. 1) Becsülettudó, nyájas, udvarias. Emberséges fogadás; emberséges köszöntés; emberséges ifjú. 2) Becsülettel teljes, ki tiszta erkölcsökkel és jellemmel bír. Tetőtől talpig emberséges ember. Minden ember ember, de nem minden ember emberséges ember. (Km.) Sürűn vetik magvát az emberséges embernek, de vékonyan kél. (Km.). | |
* | |
| (em-běr-ség-ěs-en) ih. 1) Becsületesen, nyájasan, udvariasan. Emberségesen fogadni a vendégeket. 2) Tiszta erkölcsökkel és jellemmel. Emberségesen viselni hivatalát. Emberségesen élni. | |
* | |
| (em-běr-ség-vel) ih. Illő becsülettel, tisztelettel. Én egész emberséggel szólítottam őt, s ő gorombán felelt. Emberséggel sokat lehet eszközleni. | |
* | |
| (em-běr-ség-te-len) mn. tt. emběrségtelen-t, tb. ~ěk. Kiben nincs emberség, ki becsületet nem tud; udvariatlan. Másképen: embertelen, csakhogy ennek keményebb jelentése is van. | |
* | |
| (emběr-sor) ösz. fn. Osztály, melyben kifejlett, érett koru emberek vannak. Ő még nem embersorba való. | |
* | |
| (emběr-szám) ösz. fn. Egy testületben vagy társaságban létező emberek számszerénti öszvege. Több vele az emberszám. (Km.). | |
* | |
| (emběr-szeretés) ösz. fn. Cselekvés, mely szerént valaki az embereket szereti, s azok javát ereje szerént előmozdítani törekszik. | |
* | |
| (emběr szeretet) ösz. fn. Erény, különösen keresztény értelemben véve, melynek elve "Mindent, a mit akartok hogy cselekedjenek nektek az emberek, ti is cselekedjétek azt nekik." (Üdvözitő). | |
* | |
| (emběr-szerető) ösz. mn. és fn. Ki az embereket mint felebarátjait szereti, s azok javát előmozdítani törekszik. | |
* | |
| (emběr-szó) ösz. fn. Tagozatos emberi hang, illetőleg beszéd, mely által érzéseit és gondolatait közli az ember. | |
* | |
| (emběr-szólás) ösz. fn. Rágalmazás, más hirének, nevének alacsonyitása. Igazmondás nem emberszólás. (Km.). | |
* | |
| (emběr-szóló) ösz. fn. Aki az embereket megszólja, azaz rágalmazza, tetteiket ócsárolja, hiröket, nevöket becsméreli. | |
* | |
| (emběr-szőr) ösz. fn. Szőr, mely az ember testén nő. Egyébiránt a fejszőr neve különösen: haj, az ajkak fölött levőé: bajusz, az állon növőé: szakál, a szeméremtest körül növőé: fan. | |
* | |
| (emběr-tan) ösz. fn. Tan, mely magában foglalja mind azt, mi az ember megismerésére tartozik, érzéki és szellemi tekintetben. (Anthropologia). | |
* | |
| (emběr-társ) ösz. fn. Általán, minden ember, mennyire okos észszel biró állat levén, hozzánk hasonló; felebarát. A király embertársa a koldúsnak is. A keresztény nemcsak a kereszténynek, hanem a pogánynak is embertársa.
"Virrasztott a szív égő romja mellett, Hogy tévedt, sujtolt embertársinak Irányt adjon s erőt, vigasztalást." Vörösmarty. | |
* | |
| (emběr-tej) ösz. fn. Nőembernek, azaz asszonynak teje. | |
* | |
| (em-běr-te-len) mn. tt. emběrtelen-t, tb. ~ěk. 1) Aki becsületet nem tud, nem szives, nem udvarias. 2) Finomabb emberi érzésből kivetkőzött, durva, vad, kegyetlen természetü. 3) Mint határozó: embertelenűl. | |
* | |
| (em-běr-te-len-kěd-és) fn. tt. emběrtelenkedés-t, tb. ~ěk. Durva, érzéketlen, kegyetlen bánásmód, magaviselet. | |
* | |
| (em-běr-te-len-kěd-ik) k. m. emběrtelenkěd-tem, ~tél, ~ětt. Durván, vadul, kegyetlenül viseli magát; nyers, faragatlan erkölcsökkel bir. | |
* | |
| (em-běr-te-len-ség) fn. tt. emběrlelenség-ět. Nem emberség, oly tulajdonság, melynél fogva valaki embertelen. V. ö. EMBERTELEN. | |
* | |
| (em-běr-te-len-ül) ip. Becsület nélkül, udvariatlanul; durván, kegyetlenül; szeretet nélkül, szivtelenül. Embertelenül bánni az ellenséggel sem illik. Embertelenül elutasítani a megszorúlt kéregetőt. | |
* | |
| (emběr-tetű) ösz. fn. Tetűfaj, mely különösen az emberen élődik. V. ö. TETŰ. | |
* | |
| (emběr-tudomány) lásd EMBĚRTAN. | |
* | |
| (em-běr-ül) ih. 1) Mint jóravaló emberhez illik, derekasan, jelesen, becsületesen. Emberül viselni magát. 2) Vitézül, bátran, legényesen. Emberül visszaverni az ellenség csapásait. Emberül forgatni magát a viadalban. Ez már emberül van. | |
* | |
| EMBĚRŰL, (em-běr-űl) önh. m. emberül-t. Emberré válik, emberi alakot vesz föl. Az Isten fia emberült, hogy az emberi nemet megváltsa. | |
* | |
| (em-běr-űl-és) fn. tt. emběrülés-t, tb. ~ěk. Emberré válás; emberi alak fölvétele. Az Isten fiának emberülése. | |
* | |
| (emběr-vér) ösz. fn. Vér, mely az emberi testben létezik. Embervért ontani. A népek szabadsága sok embervérbe kerül. | |
* | |
| (emběr-vér-fű) ösz. fn. Növényfaj a linkák neméből, szára cserjesedő, levelei tojásdadok, nyeletlenek, tokjai bogyósak. Máskép véresfű, vérontófű, kevélyfű, bogyós linka. (Hypericum Androsaemum). | |
* | |
| (emběr-zsír) ösz. fn. 1) Kövérség, mely az emberi testben van. 2) Zsír, melyet az ember husából, különösen csontjaiból kifőznek. | |
* | |
| férfi kn. A székelyeknél am. IMRE. | |
* | |
| (em-e, rokonságait l. EM 2) alatt) fn. tt. emé-t, tb. emék. Régies. Jelent nőstény állatot. Eme állat (Pázmánnál), eme tyúk (Sylvesternél), eme disznó (Molnár Albertnél stb.). Eredeténél fogva (l. EM) am. emmel (csecscsel) biró, szoptató. Jelennen csak a disznóról mondjuk: eme v. emse disznó, (a többi nőstény állatokat vagy külön néven, mint kancza, tehén vagy általán nőstény-nek híjuk). Rosz eme fiait is megeszi. (Km.) A törökben emme am. emlő, csecs; a héberben em, a finnben emä és az arabban úm am. anya. A török em-mek ige am. emni, szopni, s a csagataj nyelvben emdsek v. imdsek szoptató nő; szintén azon gyökből: emgek v. emgeklegen v. emgen, (imgek, imgeklegen, imgen) am. csecsemő (Abuska). | |
* | |
| (em-e) l. EMEZ. | |
* | |
| (eme-disznó) ösz. fn. Nőstény v. magló, v. anyadisznó, malaczos disznó. Máskép: emse. | |
* | |
| (em-el) áth. m. emel-t. 1) Tulajdonkép, valamit alsóbb helyről magasabbra szállít, feltol, felhúz. Terhet emelni. Vállra emelni a zsákot. 2) Épít. Házat emelni, oszlopot emelni, emléket emelni. 3) Magasabb rangra segít. Hivatalra emelni. Méltóságra, püspökségre emelni. 4) Képes kifejezésekben: kalapot emelni valakinek, azaz köszönteni. Kezet, botot emelni valakire, azaz, valakit veréssel fenyegetni. Emelni valaminek becsét, azaz, nagyítani. Ha farát emeli, száját nyalja. (Km.) azaz ha valamit lendít vagy valakinek segít, nem esik neki hiába, mert ő is kap valamit a fogára. Elékerűl számos öszvetételekben: elemel, fölemel, kiemel, leemel, megemel, beemel.
Az arabban hamala am. hordott, vitt. | |
* | |
| (em-el-cs) tt. emelcs-ět. l. EMELCSŐ. | |
* | |
| (em-el-cs-ő) fn. tt. emelcső-t. Általán, eszköz, melynél fogva valamit emelünk. V. ö. EMEL. Különösen. 1) Az erőműtanban rúd- vagy más alaku eszköz, gép, melynek segedelmével, erőt kimélve, aránylag nagy terhet képesek vagyunk mozdítani, emelni. 2) Sebészi eszközök neve különféle műtételeknél. Lékemelő, egyenes, reszelő, görbe, görbe-kettős, hajlott, kúposzlopképű, szögletes, tört emelcső. 3) Átv. ért. minden erkölcsi vagy szellemi erő, mely valami működésben rugóul, ösztönül, segédül szolgál. | |
* | |
| (em-el-cs-ő-ös) mn. tt. emelcsős-t, v. ~et, tb. ~ek. Felhuzó készülettel, emelcsővel ellátott. Emelcsős gém a kuton. Emelcsős hid, kapu, rostély, azaz, melyeket fel lehet húzni, emelni. | |
* | |
| (em-el-ěg) önh. m. emelěg-tem, v. emelgěttem, emelěgtél v. emelgěttél, emelg-ětt, htn. ~ni v. emelg-eni. Föl-föl emeli magát, meg-meg alászáll. Emeleg a pihegő ember melle. Emelegnek a hullámzó vizek. Emeleg a repülni tanuló madár. | |
* | |
| (em-el-ék) fn. tt. emelék-ět. Kassai Józsefnél am. emelet. | |
* | |
| (em-el-ěng) l. EMELĚG. | |
* | |
| (em-el-és) fn. tt. emelés-t, tb. ~ěk. Cselekvés, mely által valamit emelünk. V. ö. EMEL. Teher, kocsi, zsák emelése. Botemelés, kalapemelés. Oszlop-, emlékemelés. Hivatalra emelés. Elemelés, kiemelés, beemelés, fölemelés. | |
* | |
| (em-el-et) fn. tt. emelet-ět. Az épületben a teremek, szobák, kamarák, folyosók stb. öszvege, melyek nem az épület alapján állanak közvetlenül, hanem már azon falsor, és gerendák vagy boltok fölött, melyek az épület alsó (földszinti) osztályát teszik. Első emelet, második emelet stb. Innét, az első emelet már második osztályát vagy fokozatát teszi a lakok sorozatának, a második emelet a harmadikát stb. Tehát például, a három emeletes házban nem három, hanem négy lak- és ablaksorozat van. A legalsó sorozatot földszintinek nevezzük. Vannak emeletek (inkább: mélyletek) a bányaépitészetben is. | |
* | |
| (em-el-et-ěs) mn. tt. emeletěs-t v. ~et, tb. ~ěk. Emelettel biró; melynek egy vagy több emelete van. Emeletes ház. Két, három, négy stb. emeletes épület. | |
* | |
| (em-el-get) áth. m. emelget-tem, ~tél, ~ětt. Gyakorta, ismételve, vagy könnyeden, kényelmesen emel. Sómérésnél emelgetni a mérsulyokat. Tánczban emelgetni a lábakat. A repülni tanuló madár emelgeti szárnyait. | |
* | |
| (em-el-get-és) fn. tt. emelgetés-t, tb. ~ek. Gyakori, ismételt, vagy, könnyüd, kényelmes emelése valaminek. Zsákok emelgetése. Lábak, szárnyak emelgetése. | |
* | |
| (em-el-int) áth. m. emelint-ětt, htn. ~ni, v. ~eni. Könnyen, kényelmesen, erőtetés nélkül emel. Alig emelinteni ujjával a terhet. Lábát lejtésre emelinteni. | |
* | |
| (em-el-int-ő) fn. tt. emelintő-t. Általán, minden izom, mely által a testnek egyes részeit fölemeljük. Felső ajk emelintője; orrszárny emelintője. (Levator musculus). | |
* | |
| (em-el-ít) l. EMELINT. | |
* | |
| (emel-izom) ösz. fn. Izom a karokban, melynek feszitő ereje által történik az emelés. Az emelizom nincs mindig arányban a többi izmok erejével. | |
* | |
| (em-el-kěd-és) fn. tt. emelkědés-t, tb. ~ěk. Fölfelé irányzott mozgás, melynél fogva valaki vagy valami emelkedik, l. ezt. | |
* | |
| (em-el-kěd-ětt) mn. tt. emelkědětt-et. Leginkább átv. erkölcsi és szellemi értelemben használtatik, s am. magas, fenséges, a mindennapiságon túl szárnyaló. Emelkedett ész. A földi gyönyörökön túl emelkedett erény. | |
* | |
| (em-el-kěd-ětt-ség) fn. tt. emelkěděttség-ět. Lelki, szellemi, erkölcsi tulajdonság, melynél fogva valaki magasabb elme- és akaraterőt fejt ki, s a mindennapi köz gondolkozás- és cselekvésmódon túl szárnyal. Lelki, szellemi, erkölcsi emelkedettség.
"Mit ér, ha nyervágy, haszonlesés Ólálkodik köztük s önzéstelen Emelkedettség nincs már a világon." Az ember tragédiája (Madách Imre). | |
* | |
| (em-el-kěd-ik) k. m. emelkěd-tem, ~tél, ~ětt. Általán, mintegy maga-magától magasabbra kel, felnyulik, felhuzódik. Különösen, 1) a föld középpontjától távozik. Emelkedik a szélben föleresztett sárkány, pihe, szappanbuborék; emelkedik a köd. Emelkedik a magasra repülő sas. 2) Dagad, puffad. Emelkedik a pihegő kebel, a léggel tölt éggolyó. Emelkedik a kelő tészta. 3) Ágaskodik, nyujtózkodik, felnyúlik. Emelkedik a lába ujjaira álló ember. 4) Növekszik. Emelkedik a serdülő ifju. Emelkednek a növények. 5) Mondjuk az épületekről. Pesten sok nagy ház emelkedett rövid idő alatt. 6) Hivatal- és rangfokozatban halad. Nagy rangra, méltóságra emelkedni. 7) Valaminek ára, becse nagyobbodik. Emelkedik a gabona ára. Becsben emelkedni. | |
* | |
| (em-el-kěd-ő) mn. tt. emelkědő-t. Ami emelkedik, magasabbra szálló, szárnyaló; feldagadó, a föld középpontjától távolabb eső; meneteles. Égnek emelkedő sas. Emelkedő kebel. Emelkedő dombok, hegyek. Emelkedő árvíz, hullámok. | |
* | |
| ih. Élünk vele, midőn a főmondathoz valamit mellesleg kapcsolunk, midőn valamit a főtárgyhoz odavetőleg mondunk. Fölcseréltethetik a mellette határozóval, pl. Kis jószágból is meglehet élni, ha e mellett, vagy ha mellette jó gazda valaki. | |
* | |
| (em-el-ő) mn. tt. emelő-t. Aki vagy ami emel. Emelő rud. Emelő szolga. | |
* | |
| (emelő-csiga) ösz. fn. Erőműi eszköz csigaalakban, mely forgatás által az emelcsőt fölebb és fölebb tolva a reá nehezedett terhet magasabbra nyomja. | |
* | |
| (emelő-fa) ösz. fn. Rúd, dorong, pózna, melynek segedelmével valamely terhet fölemelünk. | |
* | |
| (emelő-fogó) ösz. fn. Vasfogó a hámorokban, mely által a durva vastömeget a tűzbe, s innen a verőkalapácsok alá emelgetik. | |
* | |
| (emelő-gerenda) ösz. fn. Gerenda, mely valamit fölemel, különösen az emelcsős hidakon azon két gerenda, melyhez a felvonó lánczok kapcsolvák. | |
* | |
| (emelő-híd) ösz. fn. Híd, mely úgy van alkotva, hogy egyik részét föl lehessen emelni, vagy tetszés szerént lebocsátani. | |
* | |
| (emelő-rúd) ösz. fn. Rúd fából vagy vasból, valamely teher fölemelésére. | |
* | |
| (emelő-szěr) ösz. fn. Mindenféle eszköz, vagy erőmü, gép, melynek segedelmével valamit emelünk, milyenek az emelőfa, emelővas, emelőcsiga stb. | |
* | |
| (emelő-vas) ösz. fn. Vasból való rúd, vagy más hasonló eszköz, mely emelcsőül szolgál. | |
* | |
| (em-el-t) mn. tt. emelt-et. 1) Ami fel van emelve; ami más körüllevő tárgyaknál magasabbra van állítva, helyezve. Vállakra emelt teher. Ölbe emelt gyermek. 2) Egyenes, merő. Emelt fejjel járni. | |
* | |
| (emelt-mű) l. DOMBORMŰ. | |
* | |
| (em-el-tyű) fn. tt. emeltyű-t. Csavar vagy hengeralakú csiga, mely által valamit magasra feltolunk. Átv. ért. akármiféle anyagi vagy szellemi segéd, ösztön, vagy mód, mely valamit előmozdít. | |
* | |
| (em-el-vény) fn. tt. emelvény-t, tb. ~ěk. 1) Magasabb állás, mesterségesen emelt alkotmány. Emelvényről beszélni a sokasághoz. Emelvényre helyezett asztal. 2) A bányászoknál, azon idegen részek, melyek az érczek mosásánál elválván, felülemelkednek. | |
* | |
| l. EMING, EMŐK. | |
* | |
| l. IMÉNT. | |
* | |
| (em-erre) ösz. ih. Ide, ezen részre, ezen tájékra, oldalra. Ellentéte a távolodást jelentő amarra. Emerre jőj, ne amarra menj. Emerre közelebb, amarra hamarabb. | |
* | |
| (em-es) mn. tt. emes-t v. ~et, tb. ~ek. Szoptató csecscsel ellátott, nősténycsecsü. Innen lett betüáttétellel vagy helycserével: emse (emsedisznó). | |
* | |
| (em-és) fn. tt. emés-t, tb. ~ěk. Az emik igéből származván am. szopás, csecstéj szivása. V. ö. EMIK. | |
* | |
| (em-es-e) l. EMSE. Béla névtelen Jegyzőjénél Emesu (emeső) Álmos fejedelem anyjának neve. | |
* | |
| (em-ész l. emészt) elvont törzsök. Am. emszer, evő szer, emésztő szer. Egyszersmind az emészt ige törzse, mint olyan, elavult ige, e hasonlat szerént tenyész, tenyészt. | |
* | |
| (emész-nehézség) ösz. fn. A belek gyöngesége, midőn a bevett eledelt nem birják megemészteni. | |
* | |
| (emész-só) ösz. fn. Só, mely az emésztést elősegíti. (Sal digestivus). | |
* | |
| (emész-szěr) ösz. fn. Gyógyszer az emésznehézség ellen, és szer az emésztés előmozdítására. | |
* | |
| (em-ész-t, em gyöktől, de lehet ev gyöktől ev-ész-t is, azonban mind a kettő rokonhang s egyet jelent, t. i. az ételt, eledelt feldolgozza, kimunkálja; a régieknél eléfordúl enni helyett emni); áth. m. emészt-ětt, htn. ~ni v. ~eni. 1) A gyomorról mondjuk, midőn a bevett eledelt feloszlatja, s részént táplálékká változtatja, részént mint salakot a testből kitakarítja. Jól vagy roszul emészt a gyomra. 2) Fogyaszt. Az árvák javait emészteni. Elemésztette mindenét. 3) Epeszt, gyötör. Emészti a bú, aggodalom, szomorúság. Ne emészd magadat. | |
* | |
| (em-ész-t-és) fn. tt. emésztés-t, tb. ~ěk. 1) Gyomor működése, midőn az eledelt tápszerré változtatja. 2) Költés, fogyasztás, pazarlás. 3) Epesztés. V. ö. EMÉSZT. | |
* | |
| (em-ész-t-et) fn. tt. emésztet-ět. 1) Emésztés elvont értelemben. Nehéz emésztetű eledel. 2) Így nevezi a köznép, diszesebben szólva, a bélsárt, vagyis aljasan mondva, a szart. | |
* | |
| (em-ész-t-et-len) mn. tt. emésztetlen-t, tb. ~ěk. Ami nincs megemésztve, a gyomor által kifőzve, tápszerré alakítva. Emésztetlen ételek. Átv. ért. ismeretekről mondjuk, melyek észtanilag rendezve, világosan felfogva nincsenek. Emésztetlen olvasás. Határozóilag am. emésztetlenül, megemésztés nélkül. | |
* | |
| (em-ész-t-het-etlen) lásd EMÉSZTHETLEN. | |
* | |
| (em-ész-t-het-etlen-ség) l. EMÉSZTHETLENSÉG. | |
* | |
| (em-ész-t-het-len) mn. tt. emészthetlen-t, tb. ~ěk. Amit megemészteni nem lehet. V. ö. EMÉSZT. Emészthetetlen nyers, nehéz eledelek. Határozóilag am. emészthetlenül, meg nem emészthetve. | |
* | |
| (em-észt-t-het-len-ség) fn. tt. emészthetlenség-ět. A gyomornak gyönge állapota, midőn az eledeleket emészteni nem birja. | |
* | |
| (em-ész-t-het-ő) mn. tt. emészthető-t. Amit a gyomor emészteni, megemészteni képes. Emészthető könnyü eledelekkel élni. | |
* | |
| (em-ész-t-het-ő-ség) fn. tt. emészthetőség-ět. 1) A gyomornak emésztő ereje, képessége. 2) Az eledelnek azon tulajdonsága, melynél fogva azt meg lehet emészteni. | |
* | |
| (em-ész-t-mény) fn. tt. emésztmény-t, tb. ~ěk. Ami elkél, elfogy, elemésztődik. (Sándor István). | |
* | |
| (em-ész-t-ő) fn. tt. emésztő-t. Eledeleket fölhasználó személy. Nagy városban nagy az emésztők száma. | |
* | |
| (l. fönebb) mn. Aki, vagy ami emészt, l. ezt. Kenyéremésztő naplopók. Emésztő bú, fájdalom, gondok. Emésztő gyógyszerek. | |
* | |
| (em-ész-t-őd-és) fn. tt. emésztődés-t, tb. ~ěk. Fájdalom, gond, bú miatti fogyás, epedés, elszáradás. Aszkóros emésztődés. | |
* | |
| (em-ész-t-őd-ik) belsz. m. emésztőd-te-m, ~tél, ~ött. Önmagában eped, bú, gond, fájdalom miatt fogy, aszik. | |
* | |
| (eme-tyúk) ösz. fn. Régies és egészen kiavult szó, am. fias tyúk. Élt vele Erdősy János. | |
* | |
| (em-ez) mutató névmás, tt. emez-t, tb. emezěk. Segitő raggal: emezzel v. emevvel, l. EZ. Két vagy több tárgy közől a közelebbiket határozza meg. Ellentéte a távolt határozó: amaz, pl. Buda és Pest szemközt feküsznek a Duna mentében; amaz a jobb parton, emez a balon. | |
* | |
| (em-húg) ösz. fn. Ifjabbik leánytestvér v. nővér, ki velünk egy emlő vagyis egy anya, vagy dajka tejét szopta. | |
* | |
| (em-ide) ih. mely által a két vagy több hely közől a legközelebbiket jeleljük ki. Ellentéte a távolra mutató: amoda. Emide tedd, ne amoda. Emide nézz, ne amoda. | |
* | |
| (em-így) ih. Közelre vagy közelebbre mutató, am. ily módon, ilyképen, e szerént. Ellentéte a távolságra vonatkozó: amúgy. | |
* | |
| (em-így-en) l. EMÍGY. | |
* | |
| (em-így-ěs) mn. tt. emígyes-t, v. ~et, tb. ~ek. Kemenesalján am. hetyke, kevély, rátartós, aki t. i. dicsekvéseiben magára, nem másra szeret hivatkozni. Népies, tréfás modoru irásmódba való. | |
* | |
| (em-így-es-en) ih. Hetykén, rátartósan, önmagát dicsérve. | |
* | |
| (em-ik) régi, elavult k. ige m. em-tem, em-tél, em-ětt. Am. szop-(ik). Egy régi kéziratban mondatik Idvezitőnkről: Az ő szentséges anyjának tejét emte. Bódog has, ki tégedet viselt, és az emlők, kiket emtél. (Tatrosi codex). Ó bódog emlők, kiket emék atyának bölcsesége. (Benigna asszony imádságos könyve). Ma egyedül részesülője van használatban ezen szóban: csecs-emő, azaz, csecsszopó kisded. Törökül emmek szinte am. szopni, színi. Finnül is imen am. szopok, és imetän am. szoptatok, emtetek. | |
* | |
| (a hellen emmelhV szóból eredett, jelentése: jólhangzó, öszvehangzó; módos, nyájas, tetszetes, hizelgő; vagy: aimuloV-, aimulioV-ból, mely szinte am. módos, nyájas, hizelgő), férfi kn. tt. Emil-t, tb. ~ěk. Emilius, vagy Aemylius. | |
* | |
| női kn. tt. Emiliát. Emilia v. Aemylia. | |
* | |
| k. IMILYEN. | |
* | |
| (em-ing) l. EMŐK. | |
* | |
| l. IMINNEN. | |
* | |
| (em-itt v. ~itten) ih. Ellentéte: amott, amottan. Amaz a közelebbi helyet, emez a távolabbit mutatja ki, s megfelel e kérdésre: hol? | |
* | |
| (em-l) kiavult ige, mely az emlő részesülőben maiglan fenn vagyon; mult időben: emlětt. Értelme: Szoptat. Boldogok az emlék, melyek nem emlettenek. (Telegdi), azaz szoptattanak. Pestinél is emli am. szoptatja. | |
* | |
| (em-l) elvont törzs. Származékai: emleget, emlék, emlét stb. Értelme: a távol levőt (térben és időben) gondolatjában eléidézi. Mennyiben származékai oly cselekvényeket jelentenek, melyek az elmetehetség kifolyásai, némelyek (pl. Kassai József) valószinűnek tartják, hogy átvetett szó, s eredetileg elm; mint az elme törzse. Miszerint emlit annyi volna, mint elmít, azaz elmébe hoz, juttat, emleget, gyakran észbe juttat, emlékezik, elméjébe, eszébe jön valami stb. Azonban úgy is vélekedhetünk (a Debreczeni grammatika irójával), hogy ezen eml törzs ugyanaz emel szóval, mely mintegy kiemel némely dolgot a régiségből, múltból vagy feledésből, úgy hogy ezen értemény minden származékára tökéletesen reá illik. l. ezen származékokat. | |
* | |
| (em-le) fn. tt. emlét. A régieknél, mint Pázmánnál, Telegdinél am. emlő, csecs. Boldogok a magtalanok, és a méhek, melyek nem szültek, és az emlék, melyek nem emlettenek (Telegdi). Vegye elő paráznaságit ő orczája elől és ő törvénytörésit ő emléinek közepiből. (Bécsi codex). Némelyek az emlék és emlékező tehetség kifejezésére is használják, de ez a már meglevő jó szó (emlék) mellett, szükségesnek nem látszik. | |
* | |
| (em-l-ěg-et, l. eml, elvont törzs), áth. m. emlěget-te-m ~tél, ~ětt. Gyakran említ, gyakran eléhoz, többször megemlékezik. V. ö. EMLÍT. Emlěgetni a régi jó időket. Kérlek csak azt ne emlegesd. Összetétele: megemleget. Megemlegeted te még ezt. | |
* | |
| (em-l-ěg-et-és) fn. tt. emlěgetés-t, tb. ~ěk. Valamely múlt vagy távollévő dolognak az elme elébe többszöri állítása. | |
* | |
| (em-l-ě-get-őz-ik) k. m. emlegetőz-tem, ~tél, ~ött. Valamiről gyakran emlékezik. Emlegetőzni az ifjuság boldog napjairól. | |
* | |
| régies alakja, említ igének (l. ezt); innen emlejtet a régieknél am. emlékezet. | |
* | |
| (em-l-ék, l. eml, elvont törzs); fn. tt. emlék-ět. 1) Lelki tehetség, mely az annak előtte észrevett, észlelt tárgyakat a gondolatban visszaidézi, a multból kiemeli s a feledéstől megóvja; máskép emlékezet. 2) Jel, tárgy, mely valamire emlékeztet. Emléket kapni az elbucsuzó baráttól. Emléket hagyni maga után. 3) Nagyobb alkotmány, péld. gúla, szobor stb., mely valamely embert vagy tettet jelel, s azt elménkbe visszahozza. Emléket emelni valamely nagy embernek. Egyiptomi emlékek. A kunhalmok a régi kunok emlékei. | |
* | |
| (emlék-beszéd) ösz. fn. Beszéd, eléadás, melyet valaki valamely nevezetes hazafinak vagy honleánynak, müvésznek, tudósnak, irónak stb. emlékezetére, dicsőitésére valamely társaságban, gyülekezetben élő szóval tart. Emlékbeszéd Kazinczy Ferencz, Széchenyi István fölött. | |
* | |
| (emle-kép) ösz. fn. Emlékül adott vagy kapott kép; helyesebben: emlékkép. | |
* | |
| (emlék-erő) ösz. fn. Az emberi lélek azon tehetsége, melynél fogva az észrevett tárgyakat fölfogja, megtartja s visszaidézi. | |
* | |
| (em-l-ék-ěz-és, l. eml, elvont törzs); fn. tt. emlékezés-t, tb. ~ěk. Az emlékerőnek azon működése, melynél fogva az egykor észrevett tárgyakat, ugy, mint akkor voltak, visszaidézi. Az emlékezés tehát cselekvést jelent, s különbözik az emlékezettől. | |
* | |
| (em-l-ék-ěz-et) fn. tt. emlékezet-et. 1) Maga az emlékező tehetség, az emlékerő. Hív vagy hívtelen emlékezet. Jó, rosz emlékezet. 2) Az emlékező tehetség végrehajtott munkálata, elvont ért. véve. Emberi emlékezettől fogva. Emlékezetemre, azaz, mennyir e emlékszem. Néhai emlékezetű, boldog emlékezetű.
"Hát még vagyon oly szív, mely rég őseinknek Emlékezetével áldoz eleinknek?" Ányos Pál. "S szelíd malaszttal a távol ködéből Sugárzik át a szép emlékezet." Kisfaludy K. "Emlékezet lebegteti szárnyát a mult felett, S bús képzetekben rengeti borongó kebeled." Kölcsey. 3) Valamely tettnek jele. Ezt cselekedjétek az én emlékezetemre. (Üdvözítő). Emlékezetet hagyni maga után. Régiesen: emlekezet (a második e is röviden). V. ö. EMLÉKĚZIK. | |
* | |
| (em-l-ék-ěz-et-ěs) mn. tt. emlékezelés-t v. ~et, tb. ~ek. Mire megemlékezni méltó, érdemes; nevezetes. Ez emlékezetes dolog, esemény, tünemény. | |
* | |
| (em-lék-ěz-et-ěs-ség) fn. tt. emlékězetěsség-et. Emlékezetre méltó vagy érdemes dolog, esemény; nevezetesség. A régi világ emlékezetességei. Socrates emlékezetességei. (Memorabilia Socratis). | |
* | |
| (emlékězet-haladó) ösz. mn. Mire emlékezni nem lehet, mi igen régen volt, történt; mi oly sokból áll, hogy emlékezetben megtartani nem lehet. Emlékezethaladó ősidők. Emlékezethaladó leczkékkel terhelni a tanulót. | |
* | |
| (em-l-ék-ěz-et-len) nm. tt. emlékězetlen-t, tb. ~ěk. 1) Akinek emlékezete nincs, ki hamar feled. Emlékezetlen vén ember. 2) Emlékezethaladó l. ezt. | |
* | |
| (em-l-ék-ěz-et-len-ség) fn. tt. emlékězetlenség-ět. Emlékező tehetség hiánya, midőn valaki az észrevett tárgyakat elfeledi, azokra nem emlékezik. | |
* | |
| (em-l-ék-ez-et-re-mél-tó) ösz. mn. Mire megemlékezni érdemes; a maga nemében kitünő, nevezetes. Ezek emlékezetreméltó dolgok. | |
* | |
| k. m. emlékěz-tem, ~tél, ~ětt. Régiesen: emlekezik, (t. i. a második e is rövid). Immár nem emlekězik meg. És ott megemlekězendel. (Tatrosi codex). Emleköztedért. (Benigna asszony imádságos könyve). Emlekězeteknek könyvei. (Bécsi codex). Leható, vagy felható ragu neveket vonz maga után. Értelme: a régebben észrevett tárgyakat bizonyos idő múlva visszaidézi elméjébe, s azokat képzeletben mintegy eléteremti, eléállitja, a multból, feledésből kiemeli. Emlékezni gyermeki tetteinkről. Emlékezzünk régiekről, A Szittyiából kijöttekről. (Csáti Dem.) Emlékezni a multakra. Emlékezzél őseid dicsőségére. Öszvetételei: megemlékezik, rá-, visszaemlékezik. Leható raggal (ról = ra-el), folytonosság fejeztetik ki. Emlékezzünk régiekről folytonosabb, tartósabb emlékezést jelent mint: emlékezzünk régiekre. | |
* | |
| (em-l-ék-ez-ő) mn. tt. emlékěző-t. Az észrevett tárgyakat elmében tartó, és visszaidéző. Emlékező erő, tehetség. Az esemény részleteire emlékező tanú. | |
* | |
| (em-l-ék-ěz-tet) áth. m. emlékěztet-tem, ~tél, ~ětt. A dolog, mely emlékezetbe hozatik; felható raggal jár. 1) Valakinek a mult dolgokat eszébe juttatja. Buda vára többek között a néhai török uralkodásra emlékeztet. 2) Figyelmeztet, bizonyos dolog iránt megint. Emlékeztetni valakit a közelitő veszedelemre. Emlékeztetni az utódokat őseik erényeire. Emlékeztetni a növendékeket tanulásra. | |
* | |
| (em-l-ék-ěz-tet-és) fn. tt. emlékěztetés-t, tb. ~ěk. 1) Valaminek eszünkbe juttatása. 2) Figyelmeztetés valamire. V. ö. EMLÉKĚZTET. | |
* | |
| (em-l-ék-ěz-tet-ő) mn. tt. emlékěztető-t. 1) Ami valamit eszünkbe juttat. Emlékeztető jegyek, pl. emlékeztető csomó a zsebkendőn. 2) Ami valamire figyelmeztet vagy int. Emlékeztető levél, beszéd. 3) Főnévül használtatva am. emlék, emlékezetre adott vagy vett bizonyos jegy, tárgy. Vedd ezen könyvet emlékeztetőül. | |
* | |
| (emlék-irás vagy ~irat) ösz. fn. 1) Irás vagy irat, valamely tárgynak vagy személynek emlékezetére, mely ha igen rövid emléklap. 2) Irás, mely valakit valamire figyelmeztet. | |
* | |
| (emlék-jel) ösz. fn. Ingó vagy ingatlan jel, illetőleg mű, mely bizonyos személyre, tárgyra, eseményre stb. emlékeztet, egyenesen azon czélra való, hogy emlékeztessen. Ily emlékjelek a sírkövek, szobrok, emlékpénzek stb. | |
* | |
| (emlék-kép) ösz. fn. Kép, mely arra való, hogy emlékeztessen valakire vagy valamire. | |
* | |
| (emlék-kő) ösz. fn. Kőalkotmány, kőszobor, kőkereszt stb. mely bizonyos személy vagy tárgy emlékezetére állittatott. | |
* | |
| (emlék-könyv) ösz. fn. 1) Könyv, melyben különféle személytől irt emléklapok foglaltatnak. 2) Kereskedők, iparüzők oly előkönyve, melybe leginkább csak a hitel-üzletek iratnak. | |
* | |
| (em-lék-lap) ösz. fn. Barátink, ismerősink, tisztelőink stb. számára irt lap, melyet nekik emlékeztetésül adunk. Több ily emléklapokból emlékkönyv áll öszve. | |
* | |
| (emlék-levél) l. EMLÉKLAP. | |
* | |
| (emlék-mondás vagy ~mondat) ösz. fn. Jeles mondat, mely valamely nevezetes tárgyra, igazságra, történetre, személyre vonatkozik, s arra emlékeztet. "Ne bántsd a magyart" ez volt Zrínyi Miklós a költő emlékmondata. | |
* | |
| (emlék-nap) ösz. fn. Nap, mely valamely nevezetes történetre, eseményre emlékeztet; különösen az ily történetnek vagy eseménynek évenként eléforduló napja. Szent János fejvételének innepe, a szerencsétlen mohácsi ütközetnek emléknapja. | |
* | |
| (emlék-oszlop) ösz. fn. Oszlop, mely valamely személy, vagy dolog, történet emlékezetére van állítva. A jeles embereknek emlékoszlopokat emeleti. V. ö. OSZLOP. | |
* | |
| (emlék-pénz) ösz. fn. Sajátságos külön pénz, illető jelekkel és felirással ellátva, valamely személy tiszteletére, vagy valamely ünnepélyre, jeles eseményre stb. emlékeztetésül. Ujabb elnevezéssel: érem; l. ezt. | |
* | |
| (emlék-ünnep) ösz. fn. Ünnep, valamely jeles személy dicsőitésére, vagy szerencsés történetből származott öröm kijelentésére, egyszersmind emlékezetül szentelve. | |
* | |
| (em-le-el) áth. m. emlél-t. Kiavult régi ige, am. szoptat, csecscsel táplál, emlővel itat. Újabb időben némelyek használják az emlékezik vagy emléz ige értelmében is. | |
* | |
| (em-le-el-és) fn. tt. emlélés-t, tb. ~ěk. 1) Emlővel táplálás, szoptatás. 2) Emlékezés. | |
* | |
| (em-le-eny) fn. tt. emlény-t, tb. ~ěk. Új, de általán felkapott szó, s költői kifejezése az ismeretes nefelejts nevü, kék virágu növénynek; lásd NEFELEJTS. | |
* | |
| (em-l-és) fn. tt. emlés-t, tb. ~ěk. Emlővel táplálás, szoptatás. Törzse az elavult: eml (szoptat). | |
* | |
| (em-l-esz) fn. tt. emlesz-t, tb. ~ěk. Emelő eszköz, emelő gép, emelcső. Ritka használatú új szó. | |
* | |
| (em-l-et) kiavult régi áth. Szoptat. Tulajdon tenned emlőddel emletél. (Benigna asszony imádságos könyve). Mire emlettek csecsből? (Döbrentey codex. Káldinál: szoptattak). | |
* | |
| régies alak, említ helyett. | |
* | |
| (em-le-ez) áth. m. emléz-tem, ~tél, ~ělt. Szókat, mondatokat, beszédet stb. ismételt olvasás által betanul, emlékezetébe ró, különösen a végett, hogy elmondhassa. Emlézni a feladott leczkét. Költeményeket, szerepet emlézni. | |
* | |
| (em-le-ez-és) fn. tt. emlézés-t, tb. ~ěk. Tanulás neme, midőn valamit emlézünk. V. ö. EMLÉZ. | |
* | |
| (em-le-ez-et) fn. tt. emlézet-ět. Emlézés elvont értelemben véve. l. EMLÉZÉS. | |
* | |
| (emlézet-tan) ösz. fn. Tan, mely azon módszert adja elé, mikép kell emléznünk, azaz szavakat, mondatokat stb. emlékező tehetségünkbe rónunk. | |
* | |
| (em-l-ít) áth. m. említ-ětt, htn. ~ni v. ~eni. 1) Beszédközben, mint már megtörténtet, vagy legalább meglevőt egyebek közől eléhoz. Többi között azt is említette, hogy stb. 2) Érint, félig meddig emlékezetbe hoz. Említettem neki az adósságot, de mintha nem is hallotta volna, nem felelt. 3) Idéz. Példakép említeni az ősök dicsőségét, a jeles emberek mondatait. Összetétele: megemlít, fölemlít. | |
* | |
| (em-l-ít-és) fn. tt. említés-t, tb. ~ěk. Szólás, mondás, mely által említünk valamit; emlékezetbe juttatás. V. ö. EMLÍT. | |
* | |
| (em-l-ít-ětt) mn. tt. említětt-et. Eléhozott, idézett, mondott; miről már szó volt. Fennemlített tárgy. Imént említett dolgok. A minap említett könyv elékerült. | |
* | |
| (em-l-ít-get) gyak. áth. m. említget-tem, ~tél, ~ětt. pl. említgess. Gyakorta, többször, ismételve említ; emleget. | |
* | |
| (em-l-ő) fn. tt. emlő-t. Eredeti régies értelemben részesülő, az elavult eml (1) igéből, s am. szoptató. Emlő bér (Sándor Istvánnál), emlő melly, emlő tag (Révaynál). V. ö. EML. Jelennen kizáró értelme: csecs. | |
* | |
| (emlő-bér) ösz. fn. Bér, melyet a szoptató dajkának fizetnek. | |
* | |
| (emlő-bimbó) ösz. fn. Az emlőnek bimbóalaku vége, melyet a szopó kisded szájba vesz, csecsbimbó. | |
* | |
| (emlő-csonkítás) ösz. fn. Sebészi műtét, midőn a rákfekélyes emlőt elmetszik. | |
* | |
| (emlő-gyuladás) ösz. fn. Lobos bántalom az emlőn. | |
* | |
| (em-l-ő-k) mn. tt. emlők-öt. Kinek nagy emlője, csecse van. Olyam mint: szem szemők, pofa pofók stb., csakhogy emlők emlő szónak többese is levén, a föntebbi, mint különben is használatba alig ment uj szó, nem igen ajánlatos. | |
* | |
| (emlő-keményědés) ösz. fn. Az emlőnek kóros állapota, midőn az öszvegyülekezett tejtől vagy valamely kór-anyagtól megkeményedik. | |
* | |
| (emlő-lob) l. EMLŐGYULADÁS. | |
* | |
| (emlő-mirigy) ösz. fn. Mirigy az emlőben. V. ö. MIRIGY. | |
* | |
| (emlő-rák) ösz. fn. Rákfene, mely az emlőt eszi. | |
* | |
| (em-l-ő-s) mn. tt. emlős-t, v. ~et, tb. ~ěk. Emlőkkel biró. Emlős állatok. Vétetik főnév gyanánt is, de ekkor többese: emlősök. | |
* | |
| (emlő-ütér) ösz. fn. Ütér az emlőben. V. ö. ÜTÉR. | |
* | |
| (m-néne ösz. fn. Öregebb nőtestvér, ki velünk ugyanazon anya vagy dajka emlőjét szopta. | |
* | |
| (em-ő) régies igenév, és mn. am. Szopó. l. EM (ik). Innen van: csecs-emő = csecsszopó. Csecsemő kisded, ki még csecset szop. | |
* | |
| (em-öcs v. ~öcse) ösz. fn. Öcs, azaz fiatalabb férfitestvér, ki velünk ugyanazon anya vagy dajka tején nevelkedett. | |
* | |
| falu Borsod megyében; helyr. Emőd-ön, ~re, ~ről. Már a Névtelen jegyzőnél is eléjön Emeud. | |
* | |
| régies személyrag, pl. ösemük (= ősünk) szóban, a régi halotti beszédben; tehát nyilván en vagy em többese: eměk, s a zárt ě tájejtés szerént ö-vé változván: emök. V. ö. ~ENK. | |
* | |
| (em-ők v. em-ő-k) fn. tt. emők-öt. Savanyú lé, melyet sajtkészítéskor a turóból kinyomnak, s mintegy kifejnek, kiemnek. Máskép: eming. | |
* | |
| NAGY~, falu, KIS~, puszta Nyitra megyében; helyr. Emőké-n, ~re, ~ről. | |
* | |
| (em-ő-ös) mn. tt. emős-t v. ~et. tb. ~ek. Szopó, szopós, csecsemős gyermek. | |
* | |
| (em-ő-ség) fn. tt. emőség-ět. Szopós állapot. Csecs-emőség = a gyermek szopós állapota, kora. Csecsemőségétől fogva beteges ifju. | |
* | |
| (em-p-l-ény) l. EPLÉNY. Marczalvidéki tájszó. | |
* | |
| (em-reke v. raka?) fn. tt. emrekét. Növénynem az öthímesek seregéből és kétanyások rendéből, galléri soklevelűk, virágai egyenlők, gyümölcse tojásdad, szőrös. (Athamanta). Kassai József szerént Imre (vagy Emre) kicsinyezője volna. | |
* | |
| (em-se) fn. tt. emsét. Nőstény disznó, magló disznó. Emse disznó. Emse malacz. Nem egyéb, mint a megfordított em-es, azaz emmel (csecscsel) biró. A finnben is eléjő emisä. V. ö. EME, (1), EMIK. | |
* | |
| (em-testvér) ösz. fn. Ugyanazon emlő, vagyis ugyanazon anya vagy dajka tején nevelkedett testvér. | |
* | |
| (em-tet) áth. m. emtet-tem, ~tél, ~ětt. Kiavult ige. Am. Szoptat. Azért ime én emtetem őtet. (Bécsi codex). Emlők, kik nem emtetnek. (Tatrosi codex). | |
* | |
| (em-tet-és) fn. tt. emtetés-t, tb. ~ěk. Szoptatás. Kiavult szó. | |
* | |
| l. EMITT. | |
* | |
| elvont gyök, mely az encze, enged, engeszt stb. szókban él. Értelme: vékony, fínom, könnyű, gyenge, lenge. Feltaláltatik t v. d előhang hozzájárultával a latin tenuis, tener, tendo, hellen teinw, tanuw, tunnoV, tenwn (in), tanaoV, tan (hosszabbítní, nyujtani), perzsa tine, tend, szanszkrit tanusz, német dünn, dehnen, szláv czana stb. szókban is. Rokon még vele a magyar in; fn. V. ö. ENG törzset is. | |
* | |
| régies, például a Nádor-, Bécsi, Tatrosi codexekben, Erdősinél stb. a mai én helyett. | |
* | |
| önh. igéket képez, mint: csöpp-en, csörr-en, dörr-en, biczcz-en, bill-en, lebb-en, serk-en. V. ö. ~AN, (1) igeképző. | |
* | |
| toldalék-szórag ezekben: ily-en, mily-en, így-en, ez-en, itt-en, l. AN, (3). | |
* | |
| igehatárzó-képző: szép-en, kedves-en, nehez-en, édes-en. Részletesen l. AN, (4). | |
* | |
| számnevekhez járuló rag, pl. négy-en, tíz-en, ezer-en szókban, l. AN, (5). | |
* | |
| (en-cs) l. ENCZ. | |
* | |
| falvak Abaúj megyében, és Erdélyben Doboka megyében; továbbá puszta, Heves megyében; helyr. Encs-en, ~re, ~ről. | |
* | |
| régies, incselkedik helyett. | |
* | |
| (encsem-bencsem) l. ENCZENBENCZ. | |
* | |
| falvak Szabolcs és Szathmár megyékben; helyr. Encsencs-ěn, ~re, ~ről. | |
* | |
| (en-cz) v. ENCZE, (en-cze), magában nem használtatik, hanem az öszvetett encze-bencze vagy enczenbencz szókban fordul elé. Jelentése: vékonyka, kicsin. Hasonló hozzá: incz, inczen. | |
* | |
| (enczen-bencz), fn. és mn. Haszontalan, hiábavaló, apróság, csipcsup, (jószág, portéka); gyerekjátékszer. Enczenbencz-árus. Heltainál enczenbencze. Rokon vele mind hangokban, mind értelemben: inczifinczi. | |
* | |
| igerag; l. ~AND. (2). | |
* | |
| puszták Somogy és Szabolcs megyékben; helyr. Endes-ěn, ~re, ~ről. | |
* | |
| férfi kn. tt. Endrét. Andreas. Máskép: András, Andorás, Andor, Bandi, Endrő.
Hellen andreioV-ból eredett, melynek jelentése: férfias, erős, bátor. | |
* | |
| l. SZENT-ENDRE. | |
* | |
| l. ENDRE. | |
* | |
| falvak Bars (Kis~, Nagy~), Somogy, Sopron és Szathmár megyékben; és puszta, Veszprém megyében; helyr. Endréd-ěn, ~re, ~ről. | |
* | |
| helység Nógrád megyében; helyr. Endrefalván, ~ra, ~ról. | |
* | |
| falvak Békés és Somogy megyékben; helyr. Endrőd-ön, ~re, ~ről. | |
* | |
| (am. ünő l. ezt) fn. tt. enét. Olyan borjas tehén, melyet ki nem hajtanak a csordára, hanem otthon tartanak az istállóban. Amint tartod enédet, úgy ihatod tejedet. (Dugonics). Alaphangra és értelemre rokonai: ünő, távolabbról: ana, anya. | |
* | |
| régies, például a Tatrosi codexben, enyém helyett. | |
* | |
| régies; l. ENNEN. | |
* | |
| falu Győr megyében; helyr. Enesé-n, ~re, ~ről. | |
* | |
| (en-eg) elvont törzsök, melyből enged, engeszt, és származékaik vették eredetöket. Értelme gyönge, vékony v. könnyű állapotban van, mindinkább inkább véknyodik, szűkül stb. l. EN. Rokonok vele a csagataj incske, vékony, fínom (Abuska), a latin ango, angustus, a hellen agci, egguV, német eng, szanszkrit angasz (szűk), ang, (öszvenyomni, szűkitni) stb. Rokonok vele továbbá a magyar inog, s előtéttel leng, gyenge stb. szók is. | |
* | |
| (en-g-ed, tulajd. am. vékonynyá, szűkké, hajlékonynyá, gyengévé lesz; l. ENG), önh. m. enged-tem, ~tél, ~ětt. Általán: más anyagi vagy szellemi erő előtt meghajol, és saját erejével, hatásával, merevenségével alábbhagy. Különösen 1) Szellemi vagy anyagi feszitéssel, erőtetéssel fölhagy. Engedni valakinek a vitatkozásban. Az okosabb engedni szokott. Enged a kötél, abroncs, szíj, midőn megereszkedik. 2) Szót fogad, más szavára hajt. Engedni a fensőbb parancsnak. Engedni az atyai intésnek. 3) Mondjuk a hidegről, vagy hideg, fagy által megmerevült testekről, midőn meglágyulnak. Enged a fagy, tél. Enged a hó, jég, midőn elolvad. Enged az idő. Igekötőkkel: Átenged, elenged, fölenged, kienged, megenged.
Az illir nyelvben feltaláltatik: engedovani (engedni), engeduem (engedem), a románban: engedujeszk. | |
* | |
| (l. fönebb) áth. m. enged-tem, ~tél, ~ětt. Általában l. ENGED, önh. Különösen 1) Ellene nem szegül valaminek, hagyja a dolgot folyni, meglenni. Szabad elmenetelt engedni. Magát engedni vagy nem engedni. Ne engedd magadat. 2) Valamire szabadságot ad. Nem jó mindent engedni a gyereknek. 3) Bocsát, megbocsát. A gyóntató atya az Isten személyében bűnöket enged. 4) Ad. Helyet engedni valakinek. Engedje Isten! 5) Az alkuban, szerződésben a kikötött árt alább szállítja. Tiz garast engedett egy akó bor árából. Krajczárt sem engedek. Öszvetételei: elenged, kienged, megenged. Jobb azon gonoszság, mindent mindenkinek megengedni, mint senkinek semmit. (Km.). | |
* | |
| (en-g-ed-é-kěny v. en-g-ed-ék-ěny) mn. tt. engedékeny-t v. ~et, tb. ~ek. Aki könnyen enged, akit ide-oda hajlítani lehet; nem makacs, nem ellenszegűlő; mások kivánságára, akaratára a magáéról lemondó. | |
* | |
| (en-g-ed-é-kěny-ség) fn. tt. engedékenység-ět. Tulajdonság, melynél fogva valaki könnyen enged, nem makacskodik, ellen nem szegül, mások kivánatát, akaratát nem akadályozza. | |
* | |
| (en-g-ed-é-kěny-ül) ih. Nem makacskodva, nem ellenszegülve, hanem engedve, más véleményére, akaratára hajolva. Engedékenyül viselni magát a törvények iránt. | |
* | |
| (en-g-ed-el-ěm) fn. tt. engedelm-et. 1) Szabadságadás valamire kérésnek helybenhagyása. Engedelmet nyerni, kapni. Engedelemért folyamodni. Engedelemre várni. Engedelemmel tenni valamit. Előljárói, atyai, királyi engedelem. 2) Megbocsátás elkövetett hibáért. De ezen értelemben nem helyesen használtatik, mert engedelmet kérünk, hogy valamit tehessünk; ha pedig valamit hibásan, roszul tettünk, azért bocsánatot kérünk. | |
* | |
| (engedelěm-levél) ösz. fn. Valamely eljárásra felszabaditó levél; valaminek tevésére engedelmet, szabadságot adó levél. | |
* | |
| (en-g-ed-el-m-es) mn. tt. engedelmes-t v. ~et, tb. ~ek. 1) Szófogadó, parancsra, intésre hallgató. Engedelmes fiú, jobbágy. 2) Aki nem makacskodó, hanem könnyen hajtható. 3) Holmi apróbb hibákat, csinyeket elnéző, nem zsémbes, engedékeny. A nevelőnek bizonyos esetekben engedelmesnek kell lennie. 4) Szolgálatra készséges. Engedelmes szolgája! Rövidebben némelyek igy is kezdik használni: engelmes. | |
* | |
| (en-g-ed-el-m-es-en) ih. Szót fogadva, parancsot, intést teljesítve, magát a felsőbb akaratnak alávetve. Rövidebben: engelmesen. | |
* | |
| (en-g-ed-el-m-es-kěd-és) fn. tt. engedelmeskědés-t, tb. ~ěk. Szófogadás, parancsokra, intésekre hallgatás, s azok teljesitése. Rövidebben: engelmeskědés. | |
* | |
| (en-g-ed-el-m-es-kěd-ik) k. m. engedelmeskěd-tem, ~tél, ~ětt. Szót fogad, parancsra, intésre hallgat, s azokat teljesíti. A jó indulatú fiú szüleinek, nevelőjének engedelmeskedik. Rövidebben: engelmeskědik. | |
* | |
| (en-g-ed-el-m-es-ség) fn. tt. engedelmesség-ět. Szófogadás; a parancsnak, intésnek meghallgatása s teljesitése; akaratunknak egy felsőbb akarathoz alkalmazkodása. A Nádor-codexben am. engedékenység. | |
* | |
| (en-g-ed-ély) fn. tt. engedély-t, tb. ~ěk. Szabadság, mely szerént valamit tennünk megadatik vagy engedtetik. (Concessio). Különbözik: engedmény. | |
* | |
| (en-g-ed-ély-ěz) áth. m. engedélyěz-tem, ~tél, ~ětt. Valaminek tevésére szabadságot ad vagy enged. | |
* | |
| (en-g-ed-ély-ěz-és) fn. tt. engedélyězés-t, tb. ~ěk. Szabadságadás valaminek tevésére. | |
* | |
| (en-g-ed-és) fn. tt. engedés-t, tb. ~ěk. Szellemi vagy anyagi feszülésnek, erőtetésnek alább hagyása. V. ö. ENGED. | |
* | |
| (en-g-ed-et) fn. tt. engedet-ět. A Nádor-codexben am. engedelem. Eléjön ugyanitt engedöt alakban is, engedelmesség és hajlandóság értelemben. | |
* | |
| (en-g-ed-et-len) mn. tt. engedetlen-t, tb. ~ěk. Aki szót nem fogad, parancsra, intésre nem hajt, azt nem teljesíti. Engedetlen alattvalók; engedetlen szolga; engedetlen fiú, gyerek. | |
* | |
| (en-g-ed-et-len-kěd-és) fn. tt. ~t; l. ENGEDETLENSÉG. | |
* | |
| (en-g-ed-etlen-kěd-ik) k. m. engedetlenkěd-tem, ~tél, ~ětt. Szót nem fogad, parancsra, intésre nem hajt; ellenszegül. | |
* | |
| (en-g-ed-etlen-ség) fn. tt. engedetlenség-ět. Szófogadatlanság, parancsra, intésre nem hallgatás, azoknak nem teljesitése; ellenszegüles. | |
* | |
| (en-g-ed-etlen-ül) ih. Szót nem fogadva, parancsra, intésre nem hajtva; ellenszegülve. | |
* | |
| (en-g-ed-mény) fn. tt. engedmény-t, tb. ~ěk. Általán, oly cselekvény, mely által más javára, hasznára valamit odaengedünk. Különösen, jogtani ért. azon cselekvény, mely valamely követelésnek megvételére, vagy akármely keresetre, kereseti jogra nézve a tulajdonos által más valakire rukáztatik. Váltói, zálogi engedmény (Cessio). | |
* | |
| (en-g-ed-mény-ěs) fn. tt. engedményes-t, tb. ~ěk. Személy, kire az engedmény átruháztatik. V. ö. ENGEDMÉNY. | |
* | |
| (en-g-ed-mény-ěz) áth. m. engedményěz-tem, ~tél, ~ětt. Valamely követelés megvételének, s bármely igény jogát másra ruházza. | |
* | |
| (en-g-ed-mény-ěz-ő) fn. tt. engedményěző-t. Személy, ki engedményt ad vagy bocsát ki. Másképen: átengedő. V. ö. ENGEDMÉNY. | |
* | |
| (en-g-ed-mény-i) mn. tt. engedményi-t, tb. ~ek. Engedményt illető, ahhoz tartozó, arra vonatkozó. Engedményi jog. | |
* | |
| (en-g-ed-ő) mn. tt. engedő-t. Aki enged. Vétetik főnévül is, midőn am. jogát másra ruházó személy. | |
* | |
| (en-g-ed-vény) fn. tt. engedvény-t, tb. ~ěk. Maga az okirat, melyben jogunkat másnak engedjük át. | |
* | |
| (en-g-el-ěm) l. ENGEDELĚM. | |
* | |
| (en-g-el-m-es) lásd: ENGEDELMES. | |
* | |
| (en-g-el-m-es-ség) lásd: ENGEDELMESSÉG. | |
* | |
| (am. én-g-ěm, én-g-ěm-et) l. ÉN. | |
* | |
| (engěm-ně-bánts) ösz. fn. Növényfaj a fájvirágok neméből; szára felálló, általlátszó, üresbélü, bötykös czikkelyü, virága sárga. Máskép: Hozzámnenyúlj. Üvegszáru fű. (Impatiens nolitangere). | |
* | |
| (engěm-szagolj) ösz. fn. Olyan formára alakítva, mint: nefelejts, nebánts. Neve az igen kedves illatu ambrafűnek. (Teucrium marum). Néhutt: élet fűve, macskafű, Diószeginél: életillattarorja. | |
* | |
| (en-g-eszt) áth. m. engeszt-ětt, htn. ~ni v. ~eni. Valamit lágygyá tesz, olvaszt; eszközli, hogy engedjen. A déli szelek meg- vagy fölengesztik a havat, jeget. Divatból kiment, de fölélesztésre érdemes ige. | |
* | |
| (en-g-eszt-el) áth. m. engesztel-t. Tulajdonkép, és régies értelemben: engedni kényszerít, alávet. És erősen parancsolá, hogy ne kedvezzen semminemü országnak, és minden erős városokat letörjön, és engesztelje mind ő hatalmának alája. (Góry codex 56. l. 5. sor). 2) Átv. ért. kérlel, haragot csillapít, boszút szüntet. Nem győztük engesztelni, annyira felháborodott. Megengesztelni a sértett félt. A régieknél, pl. Góry-, Bécsi codexben rendesen subjugat, subjicit (alávet, hódit) értelemben fordúl elé. | |
* | |
| (en-g-eszt-el-és) fn. tt. engesztelés-t, tb. ~ěk. Kérlelés, haragosnak, megbántottnak csillapitása. A sok engesztelésre csakugyan megbocsátott. | |
* | |
| (en-g-eszt-el-etlen) mn. tt. engeszteletlen-t, tb. ~ěk. Aki nincs megengesztelve, megkérlelve, kinek haragja, boszusága folyvást tart. | |
* | |
| (en-g-eszt-el-het-et-len) l. ENGESZTELHETLEN. | |
* | |
| (en-g-eszt-el-het-len) mn. tt. engesztelhetlen-t, tb. ~ěk. Akit engesztelni nem lehet, kérlelhetetlen, lecsillahíthatlan haragu, boszuságu. Engesztelhetlen boszuálló. Mint határozó engesztelhetlenül, meg nem engesztelhetve. | |
* | |
| (en-g-eszt-el-het-len-ség) fn. tt. engesztelhetlenség-ět. Állapot, midőn valakit megkérlelni, haragjában lecsillapítani nem lehet. | |
* | |
| (en-g-eszt-el-het-len-ül) ih. Kérlelhetlenül, folytonos boszút, haragot forralva. | |
* | |
| (en-g-eszt-el-het-ő) mn. tt. engesztelhető-t. Kit meg lehet kérlelni, kinek haragját, boszuságát lecsillapíthatni. Némely ember könnyen engesztelhető. Képes kifejezésben: engesztelhető harag, boszuság. | |
* | |
| (en-g-eszt-el-ő) mn. tt. engesztelő-t. Kérlelő, csillapitó, haragost, megbántottat szeliditő, csendesítő. Engesztelő beszéd, levél. Engesztelő követ, küldött. Engesztelő ajándék. Engesztelő áldozat, könyörgés, imádság. | |
* | |
| (en-g-eszt-el-őd-és) fn. tt. engesztelődés-t, tb. ~ék. A haragos, boszús embernek lecsillapodása, a megbántásnak, sérelemnek elfeledése; megkérlelődés. | |
* | |
| (en-g-eszt-el-őd-ik) belsz. m. engesztelőd-tem, ~tél, ~ött. Haragját, boszuságát leteszi a megbántást sérelmet feledi, megkérlelődik. | |
* | |
| (en-g-eszt-ő) mn. tt. engesztő-t. Gyógytanilag: könnyítő, olvasztó, oszlató. Engesztő szerek. (Relaxantia). | |
* | |
| (en-g-et-eg v. en-g-ed-eg) mn. tt. engeteg-ět. Engedékeny, aki könnyen enged, engedni hajlandó. V. ö. ~ETEG, ~ATAG, képző. | |
* | |
| az én (régiesen en) első személyi névmás legszabályszerűbb többese (eněk, s az ě kiugratásával: enk). Csak mint személyrag fordúl elé, mind a régieknél igen gyakran, mind némely mai tájbeszédben is; mint ver-enk e helyett verünk; így emlekezzenk (Ének Pannonia megvételéről), tisztességenk (Emlékdal Mátyás király halálára), nekenk (Pannonia megvételéről) stb. Tulajdonképen az ö-höz közelebb álló zárt ě van itt is benne, mert ugyanezen emlékekben és szólásokban a megfelelő alrag: onk, pl. szokás-onk, kiált-onk, árult-onk (nem: szokás-ank). Többire lásd: SZEMÉLYNÉVMÁS és SZEMÉLYRAGOK. | |
* | |
| falu Erdélyben Udvarhely székben; helyr. Enlaká-n, ~ra, ~ról. | |
* | |
| (en-magam) l. ÉN. | |
* | |
| l. ENNEN. | |
* | |
| régies, ennyi helyett. | |
* | |
| am. ez-nek; l. EZ és NAK, NEK. | |
* | |
| (ennek-előtte) ih. A jelen időnél előbb; ezelőtt, régebben. Ennekelőtte is voltak rosz emberek. Ennekelőtte máskép volt. | |
* | |
| (ennek-fölötte) ih. Ezen fölül, e fölött. Élünk vele, midőn azt akarjuk kimutatni, hogy amit még állítani fogunk, az előbbinél illetőleg nagyobb, föntebb álló, nyomatosabb. Ezen ember dologtalan, ennekfölötte még iszákos is. | |
* | |
| (ennek-utána) ih. Megrövidítve: ezután, azaz a jelen időnél későbben, utóbb. Ennekutána más rendet tartunk. | |
* | |
| (ennek-okáért) ih. Ezen okból, ennek következtében. Oly mondat elején áll, mely az előrebocsátott okból vagy okokból következést húz. | |
* | |
| am. ez-nél; l. EZ és NÁL, NÉL. | |
* | |
| (ennél-fogva) ih. Így állván a dolog vagy dolgok; ezeket tekintetbe véve. A körmondat utórészét vezeti, s oly előmondat után következik, melyben vagy valamely esemény adatik elé, vagy okok számláltatnak el. Minthogy hirtelen megbetegedtem:ennélfogva útra nem mehetek. | |
* | |
| (en-n-en) maga az én (régiesen en) névmás, elsőben n vagy en, amaz ismét en toldattal: en-n, en-n-en. Használjuk magam szó előtt: enn magam v. enen magam v. ennen magam. Ezen en toldalék pedig, úgy látszik maga a mutató e megnyújtása: én e = én-en azaz én itt. Hasonlók ily e ily-en, itt e = itt-en, ez e = ez-en, s alhangú szóknál az a = az-on, oly a = oly-an. Eléjön a többi személyeknél is, pl. ten v. tennen, ön v. önnön stb. | |
* | |
| régies, innen helyett; l. ezt. | |
* | |
| l. EJNYE. | |
* | |
| (am. ez-nyi) számnévmás, tt. ennyi-t, tb. ~ek. Közelebb álló tárgyakra mutatván, azoknak mennyiségét jelöli ki. Ennyi pénzem van ni! Néha vétetik ez értelemben is: ily sok. Íme ennyit szenvedtem minden haszon nélkül. Ki látott valaha ennyi embert együtt? Ellentéte a távolra mutató: annyi. | |
* | |
| (ez-nyi-re) ih. Ily messze, egész ezen helyig, pontig. Ennyire csapott ki az utósó árvíz. Ennyire jöttünk egy napi uttal. Használtatik indulatszó gyanánt is. Ennyire jutottunk tehát! Ennyire elvetemedtek! Néha jelenti valamely ügynek mibenlétét, állapotát. Ennyire vagyunk az osztálylyal, mint látjátok. Távolra mutatólag: annyira. | |
* | |
| (ez-nyi-szer) ih. Ennyi ízben, ily sokszor. Élünk vele, midőn két sokszorozó szám, vagy mennyiség közől a közelebbikre mutatunk. Ellentéte a távolságra viszonyló: annyiszor. Nem annyiszor voltunk roboton, mint az ispán rovásán áll, hanem ennyiszer, mint itt nálam van felróva. | |
* | |
| (en-ség) székely tájejtéssel am. inség. | |
* | |
| igeképző; l. ~ANT, (2). | |
* | |
| ösz. képző cseprente névben, mintegy csep-er-ent-ő vagy csep-er-int-ő: az ent képző e-je tehát éles ë. Ebben régente a közepső e zárt ě, de különben is régen önálló szó és te a másik, mint toldalékos határozói képző. | |
* | |
| elvont gyök, mely más-más értelmü származékokban él. 1) Nyák- vagy nyálkaszerű ragadós anyag, honnan: enyv, enyves, enyvez, enyek, enyekes. Előtéttel rokona: geny, genyed. Innen 2) rejtésre, eltakarásra vonatkozó származékok gyöke, milyenek: enyez, enyeget. 3) Eltünést, elmulást jelent enyészik, enyészet szókban, a midőn rokona in gyök, inség, székelyesen enség szóban. 4) Lágyulást, szelidülést, engedékenységet jelent ezekben: enyh, enyhe, enyhít, enyhűl, enyhüdik. Rokona vagy azon en, melyből enged, engeszt származnak, vagy ehny a törzs; l. ENYH. 5) Gyermekes, nevetgélő vagy tréfálkodó, nyájaskodó természeti hang, honnan: enyeleg, enyelgés. Rokona nya gyök-elem, 'nyájas' szóban, s fordítva any, 'anyalog' szóban. | |
* | |
| Molnár Albertnél am. iny; l. ezt. | |
* | |
| helynév l. ÉNY. | |
* | |
| mély hangon ~ANY, névképző, újabb időben a vegyészetben az elemek elnevezésére szokott az elfogadott gyök- vagy törzshöz függesztetni, pl. él-eny, szen-eny, ér-eny, kön-eny. Nincs helye oly elemeknél, melyek már mint tiszta elemek a köz életben is saját névvel fordúlnak elé, ú. m. ezüst, kén, réz, s a mély hangúak közől vas, ón, ólom. Egyébiránt l. ~ANY névképző. | |
* | |
| névképző, mely inkább a hosszú ény rövidülete, pl. fövény, némely tájszólásban föveny; l. ÉNY. | |
* | |
| kedélyszó, l. EJNYE. | |
* | |
| (eny-ecs) elvont törzsök. Kicsinyező értelmű az eny gyökből, s jelent kicsi lágyságot, gyöngédséget, puhaságot. V. ö. ENY, 1). | |
* | |
| (eny-ecs-k) fn. tt. enyecsk-ět. Csuszós, vékony nyálka, mely hártya-formában alakúl a romlani, rohadni induló testben, vagy test fölszinén. | |
* | |
| (eny-ecs-ke) fn. tt. enyecské-t. L. ENYECSK. | |
* | |
| (eny-ecs-ke-es) mn. tt. enyecskés-t v. ~et, tb. ~ek. Csuszós, sikamlós nyálkával bevont. Enyecskés csiga. Enyecskés béka, kigyó. | |
* | |
| puszta Pozsony megyében; NAGY~, mezőváros; FEL~ v. FELSŐ~ falu, KIS-ENYED, falu Erdélyben, Alsó-Fejér megyében. Helyr. Enyed-ěn, ~re, ~ről. | |
* | |
| (eny-eg) fn. tt. enyeg-ět. Nyálka, nyulós hártya. Enyeg a rohadni induló húson; enyeg a nyelven, a kipállott szájon. Másképen: enyek, nyák. | |
* | |
| (eny-eg-ěs) mn. tt. enyegěs-t v. ~et, tb. ~ek. Enyeggel bevont, nyálkás. Enyeges hús, enyeges nyelv. Máskép: enyekěs. | |
* | |
| (eny-eg-ěs-ěd-és) fn. tt. enyegěsědés-t, tb. ~ěk. Valamely testnek, bizonyos romló állapotában, enyeggel, azaz nyálkával behuzódása. Máskép: enyekěsědés. | |
* | |
| (eny-eg-ěs-ěd-ik) k. m. enyegěsěd-tem, ětél, ~ětt. Enyeggel, azaz nyálkával, hártyával, csuszós anyaggal behuzódik. Enyegesedik az állott hús, a turó, a téj. Enyegesedik a seb. | |
* | |
| (eny-ě-get) áth. m. enyěget-tem, ~tél, ~ětt. Eltakar, elföd, beburkol, mintegy enynyel, azaz nyálkával, hártyával behúz. Az ő fenéjét enyegeti Isten szavával. (Pázmán). | |
* | |
| (eny-ěg-et-és) fn. tt. enyěgetés-t, tb. ~ěk. Befödés, betakarás, hártyával, nyálkával behuzás. | |
* | |
| ENYEKĚSĚDIK, lásd ENYEG, ENYEGĚS, ENYEGĚSĚDIK. | |
* | |
| (eny-el) fn. tt. enyel-t, tb. ~ěk. Nyájas, édes tréfa. Az enyeleg igének törzsöke, s mint ilyen kevéssé divatozik. | |
* | |
| (eny-el-ěg) önh. m. enyelěg-tem v. enyelgět-tem, ~tél v. enyelgěttél, enyelgětt, htn. ~ni v. enyelgeni. 1) Nyájasan, édesen tréfál, gyöngéden kötődik, nem annyira elmés ötletekkel, mint az érzéshez szólva. Enyelegni leginkább gyermekekkel, leányokkal, asszonyokkal szokás, midőn a nekik kedves tárgyakról holmi kecsegtetőt, nevettetőt mondunk. 2) Szerelmesen nyájaskodik. Enyeleg a legény szeretőjével. 3) A régieknél annyit is tett, mint: gagyog, csacsog, kisded módjára beszél. Székelyesen: anyolog. l. ANYALOG. | |
* | |
| (eny-el-ěs) mn. tt. enyelěs-t v. ~et, tb. ~ek. Gyöngéden, nyájas-édesen tréfáló. Enyeles szerető. Enyeles udvarló. Ritka használatú. Eléjön Szabó Dávidnál. | |
* | |
| (eny-el-g) l. ENYELEG. | |
* | |
| (eny-el-g-és) fn. tt. enyelgés-t, tb. ~ěk. Szelíd, nyájas-édes, érzéshez szóló tréfálkodás; szerelmi dévajkodás, pajzánság, gyöngéd kötekedés. | |
* | |
| (eny-el-g-ő) mn. tt. enyelgő-t. Nyájas-édesen, szeliden tréfálkodó; szerelmesen dévajkodó, pajzánkodó. Enyelgő beszéd. Enyelgő szerelmesek. Használtatik főnév gyanánt is, s ekkor oly személyt jelent, ki rendesen enyelegni szokott. | |
* | |
| (eny-el-g-ős) mn. tt. enyelgős-t v. ~et, tb. ~ek. 1) Enyelegni látszó, enyelegni szerető, enyelgőforma. Enyelgős beszéd. Enyelgős legény. 2) Szerelmeskedő, nőkkel csintalankodó, gyöngéden kötődő. | |
* | |
| (en-é-i-m) enyém oly többese, mely az egyes első személynek több birtokát jelenti, l. ENYÉM. A köz életben és némely irók által is használt: enyémek nyelvtanilag csak annyiban tekinthető helyesnek, mennyiben személyre, t. i. a családbeli és az énhez tartozó némely más személyekre vonatkozik, épen azon különbséggel, mely van Páléi és Pálék között, noha Pálék alakban rendszerént maga Pál is benfoglaltatik, mintha volna: Pálé-ők, vagyis inkább csak Pál-ők; enyémek alatt pedig csak az énhozzám tartozókat értjük, engemet vagy magamat nem. Azonban enyémek a szófejtés szerént enyém-ők levén, az ennek csakugyan megfelelő értelem tökéletes, t. i. énhozzám tartozó személyek. Épen így divatos némely tájbeszédben, (például Erdélyben is) mién-kek = mienk-ők. | |
* | |
| (am. en-é-m v. én-é-m, a tatrosi codexben állandóan csak n-nel [eném] és nem ny-vel fordúl elé); első személyü birtokos névmás, tt. ~et, tb. enyéim. Fölveszi a névragokat: enyémnek, enyémre, enyémről, enyémtől, enyémből, enyémbe stb. Fölveszi tetszés szerint a névelőt is: az enyém; de a régiek nem igen használták s takarékosságból inkább elhagyandó. Jelenti az egyes első személynek egy birtokát. Ha állitmányul (praedicatum) használtatik, a melléknevek szabályait követi, pl. ez a ház enyém. Ha pedig főnév helyett vétetik, a főnevek szabályai alá esik, pl. Nekem is van kardom, neked is, de enyémnek jobb éle van. T. i. egészen főnévűl is használtatik s jelenti az én tulajdonomat. Jobb egy enyém, mint száz másé. (Km.) Mint melléknév a főnév előtt nem állhat közvetlenül, hanem közvetve igenis, pl. nem mondhatom, ez az enyém ház, hanem, ez a ház enyém v. enyém ez a ház, azaz jelzőül (epitheton) nem használtatik, hanem csak mint mondomány- vagy állitmányul (praedicatum) vagy pedig mint főnév alanyúl (subjectum) is. Midőn az egyes első személynek birtokát nyilván akarjuk kifejezni, akkor enyém saját elemeire osztatik fel: én-é-m, s ebben a közepső é helyett maga a birtokul jelelt szó tétetvén, például erő, a többi marad úgy a mint van: én erő-m, (vagy névelővel is: az én erőm) így: én ház-am, én barát-om, én hajó-m, én könyv-em. Tudni kell, hogy itt elül az én csak nyomosbitásul, nyomatékul használtatik, úgy, hogy én könyvem azt teszi: enyém nem másé, én könyvemet vitték el = enyém a könyv nem másé, melyet elvittek; könyvemet vitték el pedig azt teszi: könyvem az, melyet elvittek, nem más vagyonom, pl. kalapom, lovam stb.
Érdekes tudni, mennyire üt öszve más nyelvekben is a magyaréval az első személyi birtokos névmás, t. i. törökül benim, mongolul minu, mandsur nyelven mini, zendül mama, hellenül emoV, emh, emon, latinul meus, mea, meum, szanszkritul mat, aszmat, francziául mon, mien, spanyolul, olaszul mio, németül mein, gothul meins, dánul, svédül min, angolul: my, mine, hollandul mijn, a szláv nyelvekben moi, moj, moy stb. stb. Lehet-e más nyelvekben a mondottakat oly szép egyszerűn elemezni, mint a magyarban (én-é-m, hol mind a három elem a legtisztábban áll, s mind igen fontos nyelvtani szerepet visel, t. i. én önálló szó, é birtokot képvisel, pl. Pál-é, m első személy birtokraga), mások megitélésére bizzuk. | |
* | |
| l. ENYÉIM. | |
* | |
| (eny-ész) önh. m. enyész-tem, ~tél, ~ětt. Szem elől eltűn, lassanként vész, elvész. V. ö. ENY, (3). Önhatólag, vagyis ik nélkül használtatik, midőn az eltünés, elmulás, elveszés, mintegy belső oknál fogva, belső működés által történik, vagy történni látszik. Enyész a nap, midőn lemenőben van. Enyész az elvonuló felhő. Szenvedőleg, azaz ik-kel (enyészik) ragozandó, midőn külső kényszerülés jár hozzá. Gyógyitás által elenyészik a seb. Elenyészik a köd, ha a szél tova kergeti. | |
* | |
| (eny-ész-et) fn. tt. enyészet-ět. 1) Mondjuk a napról, midőn leszáll. Napenyészet. 2) Más tárgyakról, midőn megszünnek lenni, midőn elvesznek, eltünnek. Világ enyészete. Földi örömek enyészete. Testnek enyészete. Önmagában, egészen elvontan is használtatik, midőn semmivé lételt (vagyis teljes átváltozást) jelent. Anyagi részünkre (testünkre) nézve mindnyájan az enyészet martalékai leszünk. | |
* | |
| (eny-ész-et-ěs) mn. tt. enyészetés-t v. ~et, tb. ~ek. Ami enyészet alá van vetve, mulandó, tünékeny. | |
* | |
| (eny-ész-het-etlen) mn. tt. enyészhetetlen-t, tb. ~ěk. Ami el nem enyészhetik, elromolhatatlan; állandó, maradandó. Az emberi lélek enyészhetetlen. Határozókép am. enyészhetetlenül, el nem enyészhetőleg. | |
* | |
| (eny-ész-het-len), lásd ENYÉSZHETETLEN. | |
* | |
| (eny-ész-het-len-ség) fn. tt, enyészhetlenség-ět. Oly állapot, melyben valami el nem enyészhetik. | |
* | |
| (eny-ész-ik) k. l. ENYÉSZ. | |
* | |
| (eny-ész-t) áth. m. enyészt-ětt, htn. ~ni, v. ~eni. Eltüntet, lassan-lassan megsemmisít, eszközli, hogy valami elenyészszék. A nap sugarai és a szelek enyésztik a ködöt. V. ö. ENYÉSZ. A régieknél am. elrejt. "És egy csoport lisztbe enyészté el magát." Pesti Gábor meséi. "Elenyészti vala" (celabat). Bécsi cod. | |
* | |
| (eny-ész-t-és) fn. tt. enyésztés-t, tb. ~ěk. Általán, cselekvés, mely által valaminek elenyészése eszközöltetik. Különösen, semmisités, törlesztés. Adósságok enyésztése. | |
* | |
| (eny-ész-t-és-i) mn. tt. enyésztési-t, tb. ~ek. Enyésztéshez tartozó, arra vonatkozó. Enyésztési alap, azaz adósságok lerovására szolgáló tőke vagy más pénz. (Fundus amortisationis). Máskép törlesztési. | |
* | |
| névutó. A székelyeknél van divatban. Annyi mint helyett; és ért vagy végett. Enyettem, enyetted, enyette stb., azaz helyettem, helyetted, helyette; vagy érettem, éretted stb. Enyetted jól lakám, azaz irántad kedveskedésből engem jól tartottak, (ob respectum tui. Tájszótár. Szabó Elek). Enyette kaptam meg e hivatalt. Enyetted tűrtem, (azaz éretted. Kriza János). Eléjön Molnár Albertnél is.
Úgy látszik énhelyett vagy énért szókból rövidült meg, különösen az utóbbiból az r hang épen úgy maradhatott ki, mint met szóban mert helyett (l. Kriza János: Székely népköltészi gyüjtemény). Későbben a nyelvérzés elvesztvén az énett-em (= én ért-em) eredeti jelentését, a többi személyekre is használá: enyetted (= te énedért) stb. Némelyek (mint Kassai József) csak helyett szó módosulatának vélik. | |
* | |
| (eny-ěz) áth. m. enyěz-tem, ~tél, ~ětt. Takar, föd, mintegy enynyel, azaz nyálkával, nyulós hártyával behúz. V. ö. ENY. Egy csoport lisztbe enyezte (Toldy olvasása szerént: enyészté) el magát (a macska), ... oda futának az egerek. (Pesti G. meséi 100. lap). | |
* | |
| puszta, Somogy megyében; helyr. Enyezd-ěn, ~re, ~ről. | |
* | |
| fn. tt. enyh-et, tb. ~ek. Csak tárgyesete és többese van szokásban. Jelenti, mi a nehéz, kemény, fáradságos munkán némileg könnyít, mi bennünket lágyan, gyöngéden, szeliden illet, mi lankadásunkban vidulást nyújt stb. Enyhet ád a fáradt utasnak a fa hűvös árnyéka. Enyhet ád nagy melegben a lágy szellő. Enyhet ád a szomjasnak a fris ital. Enyhet keresni, enyhet találni. V. ö. ENY.
A régieknél, pl. a Bécsi és Tatrosi codexekben, Nádor-codexben, Pesti Gábornál stb. enyhít helyett ehnyejt, ehnyít alakokat találjuk, honnan a törzs ehny (= eh-eny) és a tiszta gyök eh, maga a lehelést, pihegést és pihenést jelentő h. Így cserél helyet a h hang az utána álló mássalhangzóval vehem (vemh-et), teher (ter-h-es), pehely (pely-het) stb. szókban is. | |
* | |
| (enyh-adó) ösz. mn. Ami enyhet ád, mi lankadásunkban fölvidít, szeliden illet. Jobban: enyhet adó vagy enyhitő; mivel enyh-adó nehéz kiejtésü. | |
* | |
| (enyh-bor) ösz. fn. Italbor, mely a szomjuságot lecsillapítja. Jobban: enyhitő bor. | |
* | |
| (enyh-e vagyis eh-ny-e) l. ENYH; mn. tt. enyhét, tb. ~ék. Fáradságot, munkát, terhet, szomjat, hőséget stb. szeliden, lágyan oszlató, pihenést, nyugalmat szerző. Enyhe szellő, árnyék. Enyhe ital. Enyhe nyugvás.
"S kebelében milljó lény lel Boldogságot, enyhe béket." Az ember tragoediája. (Madách Imre). "Ott enyhe árnyék kinál nyugalommal." Ugyanott. | |
* | |
| (eny-h-ed vagyis eh-ny-ed) lásd ENYHŰL. | |
* | |
| (eh-ny-ed-el-ěm) fn. tt. enyhedelmet. Nyavalyának, betegségnek nagyobb fokozatú könnyebbülése, kinok, fájdalmak szünése; fáradság, lankadás utáni könnyebbülés. | |
* | |
| (eh-ny-ed-és) l. ENYHÜLÉS. | |
* | |
| (eny-hely) ösz. fn. Hely, melyen munka, fáradalom, viszontagságok után megnyugszunk, megpihenünk, felvidulunk; az élet nyugtalanitó zajától elvonúlt állapot. Átv. ért. sír, temető. | |
* | |
| (enyh-hely) l. ENYHELY. | |
* | |
| (eh-ny-es) l. ENYH; mn. tt. enyhes-t v. ~et, tb. ~ek. Szelíd, lágy, mérsékelt, ami enyhet ad. Enyhes szellő. Enyhes égöv. Enyhes árnyék. | |
* | |
| (eh-ny-e-ség) fn. tt. enyheség-ět. Szelidség, lágyság, mérséklett állapot; ellentéte zordonság, keménység. Fűtött szoba, vagy tavaszi meleg enyhesége. V. ö. ENYHE. | |
* | |
| (eh-ny-eszt) áth. m. enyheszt-ětt, htn. ~ni, v. ~eni. Kemény, zordon állapotot szeliddé, lágygyá tesz; szomjat, fáradalmat szüntet; hideget, meleget mérsékel. Az álom enyheszti a fáradt tagokat. A fris ital enyheszti a szomjat. A déli szél enyheszti a tél fagyát. | |
* | |
| (eny-h-ít vagyis eh-ny-ít) áth. m. enyhít-ětt, htn. ~ni, v. ~eni. Könnyít, pihentet, fölvidít; munkán, fáradalmon, forróságon vagy hidegen, szomjuságon stb. segít. Kínt, fájdalmat, szomjuságot enyhíteni. Enyhíteni a beteg nyavalyáján. | |
* | |
| (enyh-ital) ösz. fn. Ital, mely szomjat olt. Jobban: enyhitő ital. | |
* | |
| (eh-ny-ít-és) fn. tt. enyhítés-t, tb. ~ěk. Munkán, fáradalmon segítés, könnyités; kínnak, fájdalomnak oszlatása; szomjuságnak, hidegnek, melegnek csillapitása, szüntetése. | |
* | |
| (eh-ny-ít-ő) mn. tt. enyhitő-t. 1) A gyógytanban am. fájdalmat csillapitó. Enyhítő szerek. 2) Közért. minden, mi valamely könnyebbülést szerez. Enyhitő szellő, ital, álom. | |
* | |
| (eh-ny-ít-het-etlen), ENYHÍTHETLEN, (eny-h-ít-het-len) mn. tt. enyhíthetetlen-t, tb. ~ěk. 1) Amit vagy amin enyhíteni nem lehet. V. ö. ENYHÍT. Enyhíthetetlen szomj, kín, fájdalom. 2) Kérlelhetlen, szelídíthetlen. 3) Határzóilag am. enyhíthetlenül. | |
* | |
| (eh-ny-ő) l. ENYHE. | |
* | |
| (eh-ny-őd-ik) k. m. enyhőd-tem, ~tél, ~ött. l. ENYHŰL. Éltek ez igével Pázmán és Káldi. | |
* | |
| (eh-ny-ő-te) fn. tt. enyhőté-t, lásd ENYHELY. | |
* | |
| (enyh-szěr) ösz. fn. Szer, mely enyhet ád, mely enyhít, enyhítő szer. Szomjuság ellen jó enyhszer a fris víz. Gyógytanban, oly orvosi szer, mely a kínt, fájdalmat enyhíti, oszlatja, tűrhetőbbé teszi. | |
* | |
| (eh-ny-űl l. Enyh); önh. m. enyhűl-t. Szelidűl, csillapodik, megszűn kínzani, gyötreni. Enyhűl a haragos ember. Enyhűl a forróság. Enyhűl a szomj. Enyhűlnek a kínok, fájdalmak. | |
* | |
| (eh-ny-űl-és) fn. tt. enyhülés-t, tb. ~ěk. Nyommasztó, kemény bajnak megszelídülése, szünése, csillapodása; könnyebbülés, lágyulás. Fagynak, hidegnek enyhülése. Bánat, fájdalom enyhülése. | |
* | |
| (eh-ny-ül-et) fn. tt. enyhület-ét. Enyhítő szer által okozott kedves, lágy érzelem. | |
* | |
| m.-város Abaúj, és falu Sáros megyében; helyr. Enyiczké-n, ~re, ~ről. | |
* | |
| l. ENYÉM, ENYÉIM. | |
* | |
| falu Veszprém megyében; helyr. Enying-en, ~re, ~ről. | |
* | |
| (eny-ű) l. ENYV. | |
* | |
| (eny-ű-ös) l. ENYVES. | |
* | |
| (eny-v) fn. tt. enyv-et. Általán, lágy, nyulós test, mely a vele érintkezésbe jövő testekhez ragad, s azokat öszveköti. Festő enyv, mely gyantából és mézből készül. Madárenyv, melyet a tölgyfa bogyóiból főznek, s madarak fogására használnak. Szorosabb ért. igen szívos és ragadós anyag, mely különféle állatrészekből, jelesen bőrfaradékokból, csontvelőkből, vizahólyagból stb. készűl. Enyvet főzni. Enyvvel öszveragasztani valamit. Papiros-készítők enyve. Asztalos-enyv. Könyvkötők enyve. Úgy ragad a vétek, mint az enyv. (Km.). Perzsául: enfends. | |
* | |
| (enyv-bőr) ösz. fn. Bőrhulladékok, melyek enyvkészítésre használtatnak. | |
* | |
| (enyv-czukor) ösz. fn. Öntött sárga czukor, mely folyó állapotban ragadós, mint az enyv. | |
* | |
| (eny-v-ed) önh. m. enyved-tem, ~tél, ~ětt v. enyved-t. Valamihez enyv által hozzáragad, öszveragad. Egyik deszka a másikhoz enyved. | |
* | |
| (eny-v-ed-és) fn. tt. enyvedés-t, tb. ~ěk. Enyv által öszveragadás. | |
* | |
| (eny-v-es) mn. tt. enyves-t v. ~et, tb. ~ek. Enyvvel ragasztott, bekent; enyvvel föleresztett, kevert. Enyves deszka. Enyves vessző. Enyves víz. Képes kifejezésben: enyves kéz, azaz tolvaj kéz, mely mindent elvisz, mihez ér. Enyves kezű tolvaj. | |
* | |
| (eny-v-es-en) ih. Enyves állapotban, enyvezetten. | |
* | |
| (eny-v-ez) áth. m. enyvez-tem, ~tél, ~ětt. Valamit enyvvel behúz, beken, ragaszt, öszveragaszt. Hozzá enyvez, beenyvez, megenyvez, öszveenyvez, ráenyvez. | |
* | |
| (eny-v-ez-és) fn. tt. enyvezés-t, tb. ~ěk. Enyvvel bekenés, behuzás, ragasztás, öszveragasztás. Bútorok enyvezése. Bekötendő lapok enyvezése. | |
* | |
| (eny-v-ez-et) fn. tt. enyvezet-ět. Valamely szernek, bútornak, könyvnek stb. enyvi alkatrésze együtt véve. Az asztal enyvezete nem elég tartós. | |
* | |
| (eny-v-ez-et-len) mn. tt. enyvezetlen-t, tb. ~ěk. Ami enyvezve nincsen, mit enyvvel nem ragasztottak öszve. Határozóilag am. enyvezés nélkül. | |
* | |
| (eny-v-ez-ő) mn. tt. enyvező-t. Amivel enyveznek, mi az enyvezéshez tartozik. Enyvező edény, enyvező vessző, pamacs. Mint főnév jelent mesterembert, kinek különös dolga az enyvezés. | |
* | |
| (enyv-főző) ösz. fn. Személy, ki különféle állati, növényi vagy ásványi testekből enyvet készít. | |
* | |
| (eny-v-i) mn. tt. enyvi-t, tb. ~ek. Enyvet illető, enyvre vonatkozó, enyvből való. Enyvi minőség, sajátság. | |
* | |
| (enyv-nemű) ösz. mn. Enyvhez hasonló, természetü; olyasmi, amiből enyvet lehet főzni. A fák rügyeit télen enyvnemű anyag takarja. | |
* | |
| (enyv-pamacs) ösz. fn. Pamacs, ecsetforma eszköz, melylyel az enyvet elkenik. Asztalosok, festők enyvpamacsa. | |
* | |
| (enyv-ragaszték) ösz. fn. Enyvanyag, melyet ragasztékul használnak. | |
* | |
| (enyv-szín) ösz. fn. 1) Olyan szín, milyen a közönséges enyvé szokott lenni. 2) Enyves vízzel föleresztett festék. Enyvszínnel festeni. | |
* | |
| (enyv-üst) ösz. fn. Üst, azaz érczedény, medencze, melyben a felhasználandó enyvet tartják vagy főzik. | |
* | |
| helynév l. ÖRS. | |
* | |
| elvont gyöke különféle értelmű származékoknak. 1) Sürü folyékony testet jelent az epe, epés, epéskedik szókban, s rokona: ev v. evő. 2) Kedélybajra vonatkozik az eped, epeszt, epekědik származékokban, s vastag hangon rokona: ap, apad, apaszt. 3) Aprólékos mozgást, taglejtést jelent ezekben: epecsel, epecselés. | |
* | |
| névképző, mint: tel-ep, ter-ep, ker-ep, szer-ep, köz-ep, ül-ep. Vastag hangon ap: al-ap, har-ap stb. Közép képző is térdepel szóban. l. P. mint képző. | |
* | |
| (ep-e, tulajd. am. ev-ő, emésztő) fn. tt. epé-t. Zöldsárgás, néha feketés, igen keserű, szappanszerű saját hólyagba takart nedv az állati testben, mely az emésztésre szükséges, de ha nagy mértékben kiömlik, nyavalyákat okoz. Keserű epe. Fekete epe, mely sürüebb a közönséges epénél, a vérből fejlik ki, s a vesék mellékén gyűl öszve, különösen a mogorva, haragos emberekben nagy mennyiséggel találtatik. Elöntötte az epe. Az epe bántja. Sok epéje van. Több epéje, mint vére. (Km.) Epéje sincs, mint a galambnak. (Km.): azaz nem tud haragudni. Átv. ért. jelent kellemetlen érzést, haragot. Másnak epét okozni.
Rokonúl tekinthető a hellen 'hpar, latin hepar. | |
* | |
| (epe-betegség) l. EPEKÓR. | |
* | |
| (ep-écs) elvont törzs epěcsěl szóban s jelent aprósággal bibelődést. | |
* | |
| (ep-ěcs-ěl) önh. m. epěcsěl-t. Különféle taglejtéseket, aprólékos mozgásokat csinál. (Molnár Albert). Különösen a székelyeknél némi aprólékos munkával foglalkodik (Kriza János), szokottabban p előtéttel pepěcsěl. | |
* | |
| (ep-ěcs-ěl-és) fn. tt. epěcsělés-t, tb. ~ěk. 1) Tagok mozgatása, taglejtés. 2) Aprósággal bibelődés, máskép: pepěcsělés. | |
* | |
| (epe-czukor) ösz. fn. Az epében levő czukornemű állomány. (Picromel). | |
* | |
| (ep-ed) önh. m. eped-tem, ~tél, ~t v. ~ětt. Általán, valamely teljesitetlen vágy miatt szenved, fogy, emésztődik. Különösen: szomjuságban, éhségben, nagy melegben szenved, étel, ital, árnyék után sovárog; továbbá szerelem által emésztődik, szerelmét kielégíteni vágyik, a kedves után sohajtoz. Innen: epedő szemek, epedő arcz, epedő szív, epedő szerelmes párok. Epedni valamiért, vagy valami után. Elepedni. Megepedni (régies).
Rokon vele mély hangon: apad. Lehet ev-ed is, azaz evődik, emésztődik, a honnan epeszt és emészt sokszor hason értelemben vétetik. | |
* | |
| (ep-ed-és) fn. tt. epedés-t, tb. ~ěk. Szenvedő állapot, midőn valamiért, valami után epedünk. V. ö. EPED. | |
* | |
| (ep-ed-ětt v. ep-ed-t) mn. tt. epedt-et. Valamely vágy által kinzott, gyötrött. V. ö. EPED. Epedt szív. Mihez fogjak, epedt szív? (Kártigám). | |
* | |
| (ep-ed-ěz) önh. m. epeděz-tem, ~tél, ~ětt. Folytonosan vagy gyakran eped. Epedezni a távollevő kedves után. | |
* | |
| (ep-ed-ěz-és) fn. tt. epedězés-t, tb. ~ěk. Gyakori vagy folytonos epedés. | |
* | |
| (ep-ed-ő) mn. tt. epedő-t. Valamely vágy miatt szenvedő, fogyó; valamely ösztön kielégitése után sovárgó. Epedő szív, epedő szerelmes. Képes kifejezésben: epedő szemek, epedő arcz, csók után epedő ajkak. | |
* | |
| (ep-ed-ő-leg) ih. Vágy miatt szenvedve, vagy valamely ösztön kielégitésére titkon sovárogva. | |
* | |
| (ep-ed-ség) fn. l. EPEDTSÉG. | |
* | |
| (ep-ed-t-ség) fn. tt. epedtség-ět. Szenvedő állapot, midőn valaki bizonyos vágyait, érzéki ösztöneit ki nem elégítheti. (Csúzinál). | |
* | |
| (ep-ed-ve) ih. l. EPEDŐLEG. | |
* | |
| (epe-edény) ösz. fn. Boncztani ért. azon utak, csatornák, melyek által az epe a májból az epehólyagba, s innen ismét a gyomorba szivárog. (Ductus choledochus, ductus biliarii). | |
* | |
| (epe-ér) ösz. fn. Boncztanban, a gyomorba menő vérerek egyikének kettős ága, mely az epehólyagon keresztül huzódik. (Venae cysticae). | |
* | |
| (epe-fölösleg) ösz. fn. Az epének kellő mértéken túli sokasága, bősége. (Polycholia). | |
* | |
| (epe-fű) ösz. fn. l. FÖLDEPE. | |
* | |
| (epe-hagymáz) ösz. fn. Hagymáz-féle nyavalya, mely az epének szertelen kiömléséből ered, l. HAGYMÁZ. | |
* | |
| (epe-hideg-lelés) ösz. fn. l. EPELÁZ. | |
* | |
| (epe-hólyag) ösz. fn. Körtealaku hártyaedény a májnak alsó részében, mely az epét foglalja magában. | |
* | |
| (epe-hólyag-gyúladás) ösz. fn. Lobos bántalom az epehólyagban. | |
* | |
| (epe-inger) ösz. fn. Inger, melyet az epe kiömlése, nagy bősége gerjeszt. (Stimulus biliosus). | |
* | |
| (epe-ital) ösz. fn. Epével vegyített vagy epekeserüségü ital. | |
* | |
| (ep-e-kěd-és) fn. tt. epekědés-t, tb. ~ěk. Folytonos epedés, belső szomorkodás, vágyak általi emésztődés, valami után szüntelen sovárgás. | |
* | |
| (ep-e-kěd-ik) k. m. epekěd-tem, ~tél, ~ětt. Szüntelen eped, valami után folyvást vágyakodva emésztődik. | |
* | |
| (ep-e-kěd-ő) mn. tt. epekědő-t. Valami után sovárogva vágyó, valamely vágy miatt emésztődő. | |
* | |
| (epe-keserű) ösz. mn. Olyan keserű, mint az epe. | |
* | |
| (epe-kóros) ösz. mn. l. EPEKÓRSÁGOS. | |
* | |
| (epe-kórság) ösz. fn. Nyavalya, mely az epeerek dugulása, vagy epekő, vagy vastag sürü vér, vagy az epének rendkivüli megrázása által támad, melytől az egész test, de különösen a szemek sárga színt öltenek, miért sárgaságnak is nevezik. Szélesb ért. mindenféle epenyavalya. | |
* | |
| (epe-kórságos) ösz. mn. Epekórságban szenvedő, sínylődő. V. ö. EPEKÓRSÁG. | |
* | |
| (epe-kő) ösz. fn. Kőnemű vagy kőkeménységü képlet, mely az epehólyagban támad. | |
* | |
| (epe-köz-vezeték) ösz. fn. Az epének köz útja, csatornája, mely az epét a gyomorba vezeti. (Ductus choledochus). | |
* | |
| (epe-láz) ösz. fn. Láz, mely az epének nagy bősége és csipőssége által támad. | |
* | |
| (epe-ménet v. -měnetel) ösz. fn. Csatorna, ér, melyen az epe a májból az epehólyagba, innen pedig a gyomorba szivárog. | |
* | |
| (epe-mirigy) ösz. fn. Nyavalya, mely hányással, gyakori kinos és epés hasmenéssel, görcsökkel, és nagy szorongásokkal jár. (Cholera morbus). Szóradozott epemirigy. Dögvészes epemirigy. Keleti, ázsiai epemirigy. | |
* | |
| fn. tt. eprét. Tájdivatosan eperj. E szónak értelme különféle tájszokás szerint változékony és ingatag. 1) Így nevezik a szamóczaféle növénynek és gyümölcsének fajait: földi eper, kerti eper, mezei eper, gyalog, fiú-, leány-, kos-, csattogó, madár-, hárseper stb. (Fragaria). Epret szedni. Ő szedi az epret, azaz, ő húzza a hasznot. (Km.) Híres eperre nem kell kosárral menni. (Km.).
"Epret szedek ott a berekben." "Eprét szedi gyönge kezekkel." Kisfaludy K. 2) Némely tájakon így hivják a szedret: faeper v. fai eper (Morus). 3) A Tisza vidékén mind az eper mind a szeder kétféle, t. i. földi és fai eper, melyek érett gyümölcse édes; földi és fai szeder, melyek érett gyümölcse sötétkék, (honnan a szederjes szinű nevezet) s íze savanyú csipős. Diószeginél a szamócza = fragaria, innen földi eperj-szamócza, fragaria vesca; a szederj = rubus, az eperjfa = morus, ettől selyem-eperjfa morus alba (édes), szederj-eperjfa morus nigra (savanyú). Az eper szót némelyek a német Erdbeere-ből származtatják. Különben rokonitható vele a héber (perí), mely am. földnek vagy fának gyümölcse (fructus sive terrae sive arboris. Joannis Simonis Lexicon), egyszerű német Beere, angol berry, svéd és dán baer, lengyel ber stb. | |
* | |
| (eper-alma) ösz. fn. Különös almafaj, mely piros szinű, kellemes borizű, és kedves zamatú, mint a szamóczaféle eper. | |
* | |
| (eper~ v. eperj-fa) ösz. fn. Diószeginél am. morus; fajai: selyem eperfa, melynek leveleivel élnek a selyemhernyók s gyümölcse édes (morus alba), és szederj-eperfa, melynek gyümölcse fekete, savanyú (morus nigra). | |
* | |
| (eper-fagy v. ~fagylalt) ösz. fn. Fagylalt, melynek egyik fő alkotó része eperből, szamóczából áll. V. ö. FAGYLALT. | |
* | |
| (epěr-j) fn. tt. epěrj-et. Annyi mint eper. A j csak toldalék, mint: szeder szederj, mar marj, taré taréj, karé karéj szókban. | |
* | |
| (epěr-jáczint) ösz. fn. Növényfaj a jáczintok neméből, melynek virága kék, metszései fehérlők. Máskép: kigyóhajma. (Hyacinthus bothryoides). | |
* | |
| (epěr-j-es) mn. tt. epěrjes-t, tb. ~ek. Eperrel bővelkedő, epres. Eperjes pagony, erdő, mező. | |
* | |
| sz. kir. város Sáros megyében; falvak Arad és Pozsony megyékben; és puszta Békés megyében. Helyr. Eperjes-re, ~ěn, ~ről. | |
* | |
| falu Szabolcs megyében; helyr. Eperjeské-n, ~re, ~ről. | |
* | |
| (eper-ló-here) ösz. fn. Lóherefaj, melynek szárai a földön kúsznak. Nő Svécziában, Franczia- és Angolországokban. | |
* | |
| (epěr-nedv) ösz. fn. Földi eperből, szamóczából kinyomott, sajtólt zamatos nedv. | |
* | |
| (epěr-paraj) ösz. fn. A parajok egyik különös faja, eperformája bogyókkal. (Blitum capitatum). | |
* | |
| (eper-szőlő) ösz. fn. Igen szagos szőlőfaj, idegen nevén izabella-szőlő. | |
* | |
| (epěr-víz) ösz. fn. 1) Eperlével kevert víz. 2) Epernedvből készített lél. | |
* | |
| (ep-e-es) mn. tt. epés-t v. ~et, tb. ~ek. Akiben aránylag sok epe van. Epés véralkatu. Átv. ért. csipős, haragos, keserű. Epés kifakadások. Epés ember. Epés beszéd. Epések lesznek talán szavaim; de keserü, kinos emlékezetek támadnak lelkemben. (Kölcsey). | |
* | |
| (epe-sár) ösz. fn. Megsürűsödött fekete epe, mely az embert kedvetlen mogorvává teszi. Epesár viszketteti orrát. (Guzmics, Theocrit). | |
* | |
| (epe-sáros) ösz. mn. Kiben sok epesár fejlődik ki. Átv. ért. roszkedvü, haragos, ingerlékeny. Epesáros mogorva ember. | |
* | |
| (ep-e-ség) fn. tt. epeségě-t. Régies, am. keserv, keserüség, fájdalmas aggodalom, epétől származó szorongás. Kérlek tégöd az epeségödérth, kith vallál avagy szenvedél. (Benigna asszony imádságos könyve). | |
* | |
| (epe-sipoly) ösz. fn. Sipolyféle betegség az epehólyagban. | |
* | |
| (ep-e-es-ít) áth. m. epésít-ětt, htn. ~ni v. ~eni. Epével elönt, epével megkeserít, epéssé tesz. | |
* | |
| (ep-e-es-kěd-és) fn. tt. epéskědés-t, tb. ~ěk. Mérgeskedés, haragoskodás. | |
* | |
| (ep-e-es-kěd-ik) k. m. epéskědtem, ~tél, ~ětt. Keserű, csipős szavakkal él, mérgeskedik, haragoskodik. | |
* | |
| (ep-e-es-ség) fn. tt. epésség-ět. Epének bősége; tulajdonság, melynél fogva valaki epés, beszédében csipős, tetteiben hirtelen, haragos, mogorva. | |
* | |
| (ep-eszt) áth. m. epeszt-ětt, htn. ~ni v. ~eni, par. epesz-sz. Epedni kényszerít, gyötör, fogyaszt, emészt, belsőleg kinoz. Epesztik őt a kielégítlen vágyak. Epeszti a szerelem. Epeszti a szomjuság, meleg, fáradság. Epesztik a gondok, aggodalmak. | |
* | |
| (ep-eszt-és) fn. tt. epesztés-t, tb. ~ěk. Vágyak, gondok, aggodalmak stb. által belső gyötrése, kinzása, fogyasztása valakinek. V. ö. EPESZT. | |
* | |
| (ep-e-etlen) mn. tt. epétlen-t, tb. ~ěk. Epe nélkül levő. Átv. ért. csendes, béketűrő, nem haragos, nem csipős. Epétlen szelid ember. | |
* | |
| (epe-ürítő) ösz. mn. Ami a fölösleges epét a testből kihajtja. Epeürítő szerek. (Cholagogon). | |
* | |
| (epevezeték) ösz. fn. Azon csatorna vagy vonal, melyen az epe a májból az epehólyagba, s ebből a gyomorba vezettetik. (Ductus biliosus). | |
* | |
| (epe-víz) ösz. fn. Epével kevert víz, vagy az epének híg része. | |
* | |
| (ep-e-ez) áth. m. epéz-tem, ~tél, ~ětt. Epével kever, vegyít, keserít, csipőssé tesz. | |
* | |
| (ep-e-ez-és) fn. tt. epézés-t, tb. ~ěk. Epével keverés. | |
* | |
| önh. m. epiczkél-t. A vadászok nyelvén mondják a bakdácsoló vagy baktató nyulról; mintegy tipesgél. | |
* | |
| l. EPLÉNY. | |
* | |
| fn. tt. eplény-t, tb. ~ěk. A szánnak keresztfája, mely a szántalpakat öszvetartja, s melyre aztán egyéb teher tétetik. Két eplény van, első és hátulsó eplény. Némelyek eplénynek híják azt a keresztfát is elül, mely a rudat tartja. V. ö. SZÁN.
Egyezik vele a szláv oplen. | |
* | |
| falu Veszprém megyében; helyr. Eplény-be, ~ben, ~ből v. ~re. | |
* | |
| falu Esztergom megyében; helyr. Epöly-ön, ~re, ~ről. | |
* | |
| székelyes szók, ép-eg, másutt épen helyett. Szinte itt eléjön eppen is. "A király eppeng ma hirdettette ki." "A czipót eppen úgy elkészittette." Kriza János gyüjteménye. | |
* | |
| (epěr-ěs) mn. tt. eprěs-t v. ~et, tb. ~ek. 1) Eperrel bővelkedő. V. ö. EPĚR. Epres erdő, epres kert, epres vidék. 2) Miben epret tartanak. Epres kosár. Használják főnév gyanant is, s ekkor (többese; ~ěk) oly helyet jelent, melyen eper terem. | |
* | |
| (eprěs-csalán) ösz. fn. A csalánok neméhez tartozó növényfaj, melynek gyümölcsbarkái gömbölyűk. Máskép: olaszcsalán, vargamajorána. (Urtica pilulifera). | |
* | |
| (epěr-ész) fn. tt. eprész-t, tb. ~ěk. Aki epret szedeget. | |
* | |
| (l. fönebb) áth. és önh. m. eprésztem, ~tél, ~ětt. Epret szed, epret keresgél. | |
* | |
| (eprész-leány) ösz. fn. 1) Leány, ki epret szedeget. V. ö. EPER. 2) Kisfaludy Károly ily czimü költeménye. | |
* | |
| (epěr-ěz) önh. m. eprěz-tem, ~tél, ~ětt, par. ~z. Epret eszik, csemegéz. Egy kosárból eprezni. | |
* | |
| (epěr-ez-és) fn. tt. eprězés-t, tb. ~ěk. Eper evése, éldelése. | |
* | |
| elvont gyök, melyből különféle családu származékok erednek. 1) Melyek növésre, származásra vonatkoznak, u. m. er-dő, er-esztvény. Előtéttel rokonai: her, (ló-her), cser, cserje, ser, sereng, serdűl. Így Erdőd régi okiratokban gyakran Herdőd (Jerney. Nyelvkincsek). 2) Melyek menést, tovább haladást, folyamatot jelentenek, mint: er-ed (eredj innét!) er-egél, er-gója: a szanszkritban ar gyököt németűl így értelmezik: gehen, erreichen. V. ö. ÉR ige és név. 3) Tartozik e gyök azon r gyökhangu szók osztályába, melyek cselekvési szilárd, hatályos, kitartó képességet jelentenek, u. m. er-ő, er-ős, er-ény, er-ély. Alaphangban és fogalomban rokonai: bír, férj, mint a latinban: vir, vires, és virtus. Hasonló a hellen ar ezen származékokban: 'areth, 'arrhn vagy, 'arshn, arhV, a szanszkrit arh v. erh, (hatni, erősnek lenni), melytől származik: arhasz (érdemes, jeles) stb. továbbá arjasz (jeles, vitéz), arisz (harczos) stb. 4) Haragos, morgó hang: erreg, erreget, ergelős. Hasonlók a hellen 'orgh, latin ira. magyar ir-így, har-ag stb. V. ö. mindenütt az egyes származékokat. | |
* | |
| képző, mely képez a) neveket, mint sik-er, éb-er, b) igéket, pl. hev-er, tek-er. Hangrendi változattal: ěr, ar, or, ör, mint: hěng-ěr, fany-ar, bod-or, gönd-ör, pěd-ěr, tak-ar, kot-or. Részletesebben lásd: R. | |
* | |
| Tájdivatos kiejtése a helyesebb iránt szónak, különbözik aránt, l. ezeket. | |
* | |
| fn. Tájdivatos szó, helyesebben lásd IRÁNY. Különbözik arány. | |
* | |
| (er-ány-oz) l. IRÁNYOZ. | |
* | |
| NAGY~, falu Erdélyben, Kolos megyében; helyr. Ercsé-n, ~re, ~ről. | |
* | |
| ALSÓ~, FELSŐ~, falvak Vas megyében; helyr. Ercsén-be, ~ben, ~ből. | |
* | |
| falu Fejér megyében; helyr. Ercsény-be, ~ben, ~ből. | |
* | |
| l. ERCSÉNY. | |
* | |
| puszta Erdélyben, Thorda, megyében; helyr. Erczepataká-n, ~ra, ~ról. | |
* | |
| (am. er-dő-i) mn. tt. erdei-t, tb. ~ek. 1) Erdőben lakó. Erdei vadak, erdei madarak, erdei macska, erdei kakas, kan, menyét, erdei csoda. (Faludi).
"Az égi madarak És erdei vadak Őtet imádják, És magasztalják." (Karácsoni ének). Ordít, mint az erdei fülemile, (km.) azaz, farkas. 2) Erdőben termő. Erdei fák, erdei édes gyökér, erdei liliom, szeder, erdei mustár. 3) Erdőben használt, erdőre vonatkozó, erdőt illető. Erdei munka. Erdei öl. Erdei legeltetés. Erdei utak. Erdei sötétség. | |
* | |
| (erdő-elve, erdő-elvő) fn. tt. Erdély-t. Nagyfejedelemség, Magyar-, Gács-, Moldva- és Oláhországok között, máskép: Erdélyország, régen Erdő elve v. Erdő elvő, azaz erdőn (erdőségen) túl fekvő, t. i. ország. (Transylvania). Így mondák a régiek ezt is: Havas elvő földe (Szabó Dávid), Duna elvő felső Magyarország (Heltai Krónikája). Béla király jegyzőjénél: Erdewelu (= Erdő-elv v. ~elő). Ma is Kolosvárnak külvárosa Híd-elve nevezetű, azaz hídon túl levő. Eléjön a szláv nyelvekben is; a román árdiálu-nak mondja; törökűl is erdel, melyek mind a magyarból kölcsönözvék. Az Érdy-codexben (Szent István király legendájában) eléjön Erdőség nevezete alatt is. Nagy-Magyarországtól megkülönböztetve Kis-Magyarországnak is neveztetett. | |
* | |
| (erdély-i) mn. tt. erdélyi-t, tb. ~ek. 1) Erdélyből való. Erdélyi lovak. 2) Erdélyben készített, termett. Erdélyi gyertya. Erdélyi borok. 3) Erdélyben divatozó. Erdélyi törvények, szokások, beszédjárások. 4) Általán, Erdélyre vonatkozó, Erdélyt illető. Erdélyi utak, kereskedés. Erdélyi országgyülés. 5) Több nemzetség és család vezetékneve. | |
* | |
| (erdély-i-es) mn. tt. erdélyies-t v. ~et, tb. ~ek. Erdélyi szokást mutató, erdélyi alakot viselő. Erdélyies viselet, táncz, beszédjárás. Erdélyies lószerszám, kocsi. | |
* | |
| (erdély-i-es-en) ih. Erdélyies módon. | |
* | |
| (er-ed-ő-ész) fn. tt. erdész-t, tb. ~ěk. 1) Általán, erdők mivelésével foglalkodó, s ahhoz értő szakember. 2) Erdőségre felügyelő tiszt. | |
* | |
| (er-ed-ő-ész-et) fn. tt. erdészet-ět. Minden, ami az erdők miveléséhez, fentartásához, czélirányos felosztásához, szóval az erdőkkel való bánásmódhoz tartozik. | |
* | |
| (er-ed-ő-ész-et-i) mn. tt. erdészeti-t, tb. ~ek. Erdészethez tartozó, azt illető, arra vonatkozó. Erdészeti ismeretek. | |
* | |
| (er-ed-ő-ész-et-i-leg) ih. Erdészet szabályai, módja szerint. | |
* | |
| (erdész-gyűlés) ösz. fn. Erdészek, mint illető szakemberek öszvejövetele, tanácskozása az erdőmivelés ügyében. | |
* | |
| (erdész-ház) ösz. fn. Az erdőkre felügyelő tisztek, szolgák, illetőleg vadászok erdei háza, laktanyája. | |
* | |
| (erdész-iskola) ösz. fn. Tanintézet, melyben erdészek képeztetnek. | |
* | |
| (erdész-könyv) ösz. fn. 1) Könyv, melyben az erdészetet illető törvények és rendeletek foglaltatnak. 2) Erdészethez, mint iparághoz tartozó ismeretek könyve. 3) Könyv, melyben az erdőre fordított költségek, az erdei jövedelmek stb. följegyezvék. | |
* | |
| (erdész-lak) ösz. fn. lásd: ERDÉSZHÁZ. | |
* | |
| (erdész-szabály) ösz. fn. Az erdők rendszeres mivelését illető, tárgyazó szabály. | |
* | |
| (er-d-ő am. er-ed-ő) fu. tt. erdő-t, tb. ~k. Személyragozva: erdőm, erdőd, erdője v. erdeje, erdőjök v. erdejök. Erdőim v. erdeim, erdőid v. erdeid stb. Magas fákkal benőtt nagyobb kerületü és terjedelmű föld. Sürű, ritka erdő. Tölgy-, cser-, bükk erdő, nyárfa erdő. Bakonyi erdő v. Bakony erdeje. Farkas erdeje. Vértesi, csellényi erdő. Magas, sötét erdő. Makkos erdő. Szabad erdő. Tilos erdő. Vadon erdő. Erdőre járni száraz ágért.
"Hová hová barna legény? Az erdőre, Száraz ágért sütni főzni Menyekzőre." (Népd.) "Száz meg száz madárhang Szól az árnyas erdőn, titkait beszélvén." Arany. Erdőre fát hordani. (Km.) azaz fölösleges munkát tenni. Fától nem látja az erdőt. (Km.) Szálfa nem erdő. Km. Kihajtani az erdőre. Erdőben bujkálni, tanyázni. Szélesebb ért. kevesebb fából álló liget, sürüség. Kert alatti erdő. Kerek erdő. Nyirott erdő. Fűzfa erdő. 3) Képes kifejezésben hasonlatosságul használtatva jelent sokaságot. Erdőként nyomultak elő az ellenség dárdái. Nő a haja, mint az erdő. Törzse a növésre, származásra vonatkozó: ered, (ered-ő, erdő). Rokonai a régies magyar eresztvény, továbbá a szanszkrit ardh, (emel, növekedik), lat. ordior, arab erz stb. | |
* | |
| falu Erdélyben Küküllő megyében; helyr. Erdőaljá-n, ~ra, ~ról. ERDŐ-ARANYOS, falu Kővár vidékében; helyr. ~Aranyos-on, ~ra, ~ról. | |
* | |
| (erdő-běcslés) ösz. fn. Becslés, mely által az erdő értékét meghatározzák. | |
* | |
| (erdő-běcsü) ösz. fn. Becsü, mely által az illető becsüszemély vagy személyek az erdőnek értékét meghatározzák, megbecsülik. V. ö. BECSŰ, BECSÜL. | |
* | |
| (erdő-beli) ösz. mn. Erdőben levő; l. ERDEI. | |
* | |
| mezőváros Zemplén megyében; helyr. ~Bényé-n, ~re, ~ről. | |
* | |
| (erdő-bér) ösz. fn. Bér, melyet az erdőnek, illetőleg erdő terményeinek használatáért fizetnek. | |
* | |
| (erdő-berdő) iker fn. Népmesékben használt kifejezés. A mesék hősei erdőnberdőn bujdosnak keresztül. | |
* | |
| (erdő-biró) ösz. fn. Közhatósági személy, ki az erdők körül eléforduló perekben, ügyekben, károkban az erdészi törvények vagy szokások szerént itél. | |
* | |
| (erdő-birság) ösz. fn. Birság, vagy is büntetés, melyre azok itéltetnek, kik az erdőkben kárt tettek. | |
* | |
| (erdő-birtok) ösz. fn. Olyan birtok, mely erdőből áll. | |
* | |
| (erdő-birtokos) ösz. fn. Kinek erdeje van. | |
* | |
| (erdő-büntetés) ösz. fn. Helyesebben l. ERDŐBIRSÁG. | |
* | |
| falu Thorda megyében; helyr. ~Csanád-on, ~ra, ~ról. | |
* | |
| (er-ed-ő-cs-ke) fn. tt. erdőcské-t. Kicsi erdő, liget. | |
* | |
| falu Sáros megyében; helyr. ~Erdőcské-n, ~re, ~ről. | |
* | |
| (erdő-csősz) ösz. fn. Csősz, ki az erdőkre felügyel, hogy kár, lopás ne történjék bennök. Máskép: erdőkerülő. | |
* | |
| mezőváros Szathmár megyében, és falu Verőcze megyében; helyr. Erdőd-ön, ~re, ~ről. Beregh megye régi neve is Erdőd (Jerney). | |
* | |
| falu Árva megyében; helyr. Erdődká-n, ~ra, ~ról. | |
* | |
| (erdő-égés) ösz. fn. Az erdőnek szétharapozó tűz által pusztulása. | |
* | |
| (erdő-fa) ösz. fn. 1) Az erdőben, vadon nőtt fa. 2) Igen sok fa. Egész erdőfát hordtak be udvarába. | |
* | |
| helységek Erdélyben, Hunyad és Kolos megyékben; helyr. Erdőfalvá-n, ~ra, ~ról. | |
* | |
| (erdő-fel-vigyázó) ösz. fn. Erdésztiszt, ki az erdőkre tudományos gazdasági tekintetben felvigyáz. | |
* | |
| (erdő-föld) ösz. fn. 1) Az elrohadt erdei falevelek által megkövéritett televény föld. 2) Irtásföld. | |
* | |
| (erdő-gazdaság) ösz. fn. Gazdaság, mely az erdők ültetésével s nevelésével foglalkodva, azokból hasznot, nyereséget hajtani iparkodik. | |
* | |
| (erdő-gyom) ösz. fn. Mindenféle gaz, mely az erdőket részént rutítja, részént azok ártalmára van. | |
* | |
| (erdő-gyűlés) ösz. fn. Helyesebben l. ERDÉSZGYŰLÉS. | |
* | |
| (erdő-használás) ösz. fn. Az erdő mindenféle terményeinek, úgymint, fáknak, makknak, gubacsnak, fagyöngynek stb. haszonra forditása, illő czélokra alkalmazása. | |
* | |
| (erdő-hát) ösz. fn. Erdővel benőtt hegyhát. Ilyen szók: cserhát, homokhát, vízhát. Erdőháton lakni, azaz erdős hegyen. | |
* | |
| puszta Szala megyében; helyr. Erdőhát-on, ~ra, ~ról. | |
* | |
| (erdő-határ) ösz. fn. Az erdőségnek végszélei, melyek azt a nemerdős tértől elválasztják. Továbbá, két vagy több külön erdők között vont határvonal. | |
* | |
| (erdő-határkő) ösz. fn. Jelkő, mely az erdő határát mutatja ki. | |
* | |
| (erdő-határ-oszlop) ösz. fn. Oszlop, mely kimutatja, kijelöli, hol van az erdőnek határa. | |
* | |
| (erdő-háti) ösz. mn. Erdőhűtra való, ott lakó. Erdőháti szénégetők. | |
* | |
| (erdő-hátság) ösz. fn. Erdőkkel benőtt magasság, hegység. Bakonyi, vértesi, börzsönyi erdőhátság. | |
* | |
| falu Arad megyében; helyr. Erdőhegy-ěn, ~re, ~ről. | |
* | |
| puszta Bihar megyében; helyr. Erdőhely-ěn, ~re, ~ről. | |
* | |
| (erdő-hivatal) ösz. fn. 1) Gazdasági, tiszti kar, melynek hivatása az erdőkre felügyelni, azokat jó karban tartani, s belőlök hasznot hajtani. 2) A tisztség egyes ága, melyet az erdőre ügyelő, erdősz stb. visel. | |
* | |
| (erdő-hű-bér) ösz. fn. Erdő, vagy erdőrész, melyet valaki hűbérben bír. V. ö. HŰBÉR. | |
* | |
| (erdő-igazgató) ösz. fn. Erdészeti főtiszt, kitől az erdőhivatal függ. Kir. kincstári erdőigazgató. | |
* | |
| (erdő-igazgatóság) ösz. fn. Az erdőigazgató hivatala, azaz, az erdőigazgató az alája rendelt tiszti karral együtt. | |
* | |
| (erdő-irnok) ösz. fn. Alsóbbrendű tiszt, ki az erdőigazgatóságnál irnoki hivatalt visel. | |
* | |
| (erdő-irtás) ösz. fn. Az erdőnek kivágása, és többé be nem ültetése, hanem valamely más czélra, például, szántóföldre forditása. Erdőirtás ellen hozott rendeletek. | |
* | |
| (erdő-ispán) ösz. fn. Erdésztiszt, ki ispán czím alatt működik kiszabott körében. | |
* | |
| (erdő-isten) ösz. fn. A régi mythologiai világ képzelt istene, kinek pártfogása alatt álltanak az erdők, s a mese szerént erdőben lakott. (Sylvanus). | |
* | |
| (erdő járás) ösz. fn. Az erdőnek hivatalos vagy törvénykezés miatti megjárása, megvizsgálása. Olyan szó, mint határjárás. | |
* | |
| (erdő-jegy) ösz. fn. Jegy, melyet a fákon tesznek, midőn kijelölik közőlök a kivágandókat. | |
* | |
| (erdő-jog) ösz. fn. 1) Jog, melylyel valamely erdőbirtokos bír. 2) Törvények, és felsőbb rendeletek foglalata, melyek az erdőkre nézve hozattak. | |
* | |
| (erdő jövedelěm) ösz. fn. Jövedelem, mely az erdei terményekből bekerűl, úgymint: épület-, tűzifa-, gubacs-, makkjövedelem. | |
* | |
| (er-ed-ő-ke) fn. tt. erdőkét. Erdei pacsirta. | |
* | |
| (erdő-kerület) ösz. fn. Az erdőnek, erdőségnek bizonyos osztálya, melynek saját felügyelői, vadászai, kerülői stb. vannak. | |
* | |
| (erdő-kerülő) ösz. fn. Alsóbbrendű erdei tiszt vagy vadász, vagy csősz, ki az erdőt károk ellen őrzi, s mind az álló, mind a kivágott fákra vigyáz. Dunán túl egyszerüen: kerülő. | |
* | |
| falu Heves megyében; helyr. ~Kövesd-én, ~re, ~ről. | |
* | |
| (erdő-köz) ösz. fn. Vidék, térség, melyet erdők vesznek körűl. Bakonybél és Zircz, erdőközben feküsznek. | |
* | |
| (erdő-közi) ösz. mn. Erdőközben levő, fekvő, vagy onnan való. Erdőközi faluk, puszták, irtások. Erdőközi lakosok. | |
* | |
| (er-d-ő-l) áth. m. erdől-t. Erdőt vág, vagy az erdő fáinak száraz ágait tördeli. Innen: ágerdőlő, azaz szárazágszedő. | |
* | |
| (erdő-lakos) ösz. fn. Aki erdőben, erdők között lakik. | |
* | |
| (erdő-legelő) ösz. fn. Legelő az erdei fák alatt vagy között; harasztos, cserjés, csalitos legelő. | |
* | |
| (er-d-ő-l-és) fn. tt. erdőlés-t, tb. ~ěk. Erdővágás; erdő ágainak lebotolása. Ágerdőlés. Különösen: az erdőnek évenként rendszeres osztályok szerénti vágása. | |
* | |
| falu a Végvidéken a szluini ezredben; helyr. Erdőll-be, ~ben, ~ből. | |
* | |
| (erdő-lopás) ösz. fn. Mindenféle lopás, mely az erdei terményekben történik, pl. falopás, gubacslopás stb. | |
* | |
| (erdőlő-bér) ösz. fn. Bér, melyet valaki azért fizet, hogy az erdőből bizonyos minőségü és mennyiségü fát vághasson. | |
* | |
| (erdő-pénz) ösz. fn. l. ERDŐLŐBÉR. | |
* | |
| (erdő-manó) ösz. fn. Mesés szellem, gonosz lélek, mely az erdőkben tanyázni mondatik. | |
* | |
| (erdő-měgye) ösz. fn. Megye, mely az erdővágásokat elválasztja, egyszersmind közlekedési út gyanánt szolgál. V. ö. MĚGYE. | |
* | |
| (erdő-mester) ösz. fn. Erdőkre felügyelő tiszt, kinek igazgatása alatt vadászok, kerülők, s egyéb alsó rendü erdei szolgák vannak; máskép vadászmester, fővadász. | |
* | |
| (erdő-mivelés) ösz. fn. Az erdőknek bizonyos szabályok szerénti ültetése, ápolása és fentartása. | |
* | |
| (erdő-moraj) l. ERDŐZUGÁS. | |
* | |
| (erdő-nyargaló) ösz. fn. Lóháton járó erdőkerülő, lovas erdőcsősz. | |
* | |
| (erdő-őrző) ösz. fn. l. ERDŐCSŐSZ. | |
* | |
| (erdő-rendelet) ösz. fn. Felsőbb rendelet, mely az erdők mivelése és fentartására czélzó szabályokat foglalja magában. | |
* | |
| (erdő-ritkitás) ösz. fn. A sürüen nőtt erdei fáknak közben-közben kivágása, vagy az erdő egyes tábláinak vágás alá vevése, kipusztítása. | |
* | |
| (erdő-robot) ösz. fn. l. ERDŐSZAKMÁNY. | |
* | |
| (erdő-rontás) ösz. fn. Mindenféle kár tétel akár a növekedő fiatal erdőben, akár a nagy fákban, pl. midőn a pagonyt a marhákkal megrágatják. | |
* | |
| (erdő-rontó) ösz. fn. Aki bármely módon kárt tesz az erdőben. | |
* | |
| (er-d-ő-s) mn. tt. erdős-t v. ~et, tb. ~ek. Erdőkkel benőtt, bővelkedő. Erdős vidék, erdős hegyek, erdős hely, erdős sziget. | |
* | |
| falu Szala megyében; helyr. Erdősfán, ~ra, ~ról. | |
* | |
| (er-d-ő-ség) fn. tt. erdőség-ět. Több erdőnek öszvege, messze kiterjedt erdők; erdős hely. Bakonyi, vértesi, pilisi, mátrahegyi erdőség. Az Érdy-codexben am. Erdély (noha itt szintén eléjön Erdel is: erdeli vajda). "És Erdőség az időtül fogva Magyarországhoz hallgatott mind ez ideiglen. | |
* | |
| puszta Somogy megyében; helyr. Erdősházá-n, ~ra, ~ról. | |
* | |
| (er-ed-ő-s-öd-ik) k. m. erdősödtem, ~tél, ~ött. Erdőssé kezd lenni, erdőkkel benő. Erdősödik a folyó melléke, midőn az árviz hozta famagok kikelnek, s elsarjadzanak rajta. | |
* | |
| (er-ed-ő-s-ül) önh. lásd: ERDŐSÖDIK. | |
* | |
| stb. l. ERDÉSZ, ERDÉSZET. | |
* | |
| falu Szathmár megyében; helyr. Erdőszádá-n, ~ra, ~ról. | |
* | |
| (erdő-szak) ösz. fn. Az erdőnek egyes osztálya, része, pl. egy-egy vágás; vagy oly rész, melynek külön-külön kerülői, vadászai vannak. | |
* | |
| falu Erdélyben, Thorda megyében; helyr. Erdőszakál-on, ~ra, ~ról. | |
* | |
| (erdő-szakmány) ösz. fn. Néhai jobbágyi munka, melyet úrbér szerént az uraság erdejében végezniök kellett, milyenek a pagonyok nyesése, favágás stb. | |
* | |
| (erdő-szám-adás v. ~szám-vetés) ösz. fn. Számadás az erdőkre fordított költségekről, és a belőlök kapott jövedelemről. | |
* | |
| (erdő-számla) ösz. fn. Számla, gazdasági könyvekben, mely az erdő állapotát, különösen az erdőre fordított kiadásokat és az erdő jövedelmeit mutatja ki. V. ö. SZÁMLA. | |
* | |
| (erdő-szék) ösz. fn. Itélő biróság, mely az erdők körűl eléforduló ügyeket, pereket elintézi. | |
* | |
| (erdő-szél) ösz. fn. Az erdőnek külső kerülete, mely az erdőhatárra dől. Erdőszélen legtöbb károk történnek a fákban. | |
* | |
| (erdő-szemle) ösz. fn. Az erdő állapotának hivatalos megtekintése, megvizsgálása. | |
* | |
| falu Erdélyben, Thorda megyében; helyr. ~Szengyel-ěn, ~re, ~ről. | |
* | |
| falu Erdélyben, Maros székben; helyr. ~Szent-György-ön, ~re, ~ről. | |
* | |
| l. ERDÉSZET. | |
* | |
| (erdősz-fajd) ösz. fn. Fajdnemű madarak faja, mely erdőkben lakik. | |
* | |
| (erdő-szolga) ösz. fn. Általános neve minden alsórendü erdei cselédnek, milyenek a csőszök, kerülők stb. | |
* | |
| (erdő-szolgálat) ösz. fn. Szolgálat, melyet valaki az erdők körül végez, pl. a csőszök, kerülők, erdőnyesők, favágók stb. szolgálata. | |
* | |
| falu Erdélyben, Doboka megyében; helyr. ~Szombattelké-n, ~re, ~ről. | |
* | |
| (erdő-tan) ösz. fn. Tan, az erdőültetés, erdőnevelés, és annak czélirányos használása felől. | |
* | |
| (erdő-tanácsnok v. ~tanácsos) ösz. fn. A rendszerezett nagyobb urodalmi erdőszhivataloknál tanácsos czímmel biró erdőigazgató. | |
* | |
| (erdő-tan-intézet) ösz. fn. Intézet, melyben erdőtani ismeretekre oktatják az illető tanítványokat, erdészeti iskola. | |
* | |
| falu Heves megyében, helyr. Erdőtelek-ěn, ~re, ~ről. | |
* | |
| (erdő-tenyésztés) ösz. fn. Erdei fák szaporitása; a gazdaság azon ága, mely az erdők mivelésével foglalkodik. | |
* | |
| (erdő-tiszt) ösz. fn. Minden tiszt, ki az erdészeti hivatalhoz tartozik, milyenek: erdőfelügyelő, erdőigazgató, erdőispán, erdőmester, erdőirnok. | |
* | |
| (erdő-tisztség) ösz. fn. 1) Az erdőtisztek öszvege, testülete. 2) Erdészeti hivatal. Erdőtisztséget viselni. | |
* | |
| (erdő-törvény) ösz. fn. Törvény, vagy törvények öszvege, melyek az erdőkre nézve hozattak. | |
* | |
| (erdő-törvény-könyv) ösz. fn. Törvénykönyv, melyben az erdőket illető törvények foglaltatnak. | |
* | |
| (erdő-tudomány) ösz. fn. Az erdőmivelést, erdőtenyésztést illető tanok rendszeres foglalata, eléadása. | |
* | |
| (erdő-tudományi v. ~tudományos) ösz. mn. Erdőtudományt illető, ahhoz tartozó, arra vonatkozó. Erdőtudományi leczkék, eléadások. | |
* | |
| (erdő-tulajdonos) ösz. fn. l. ERDŐBIRTOKOS. | |
* | |
| (erdő-uraság) ösz. fn. Erdővel biró uraság; uraság, kihez valamely erdő tartozik. Ki itt az erdőuraság? | |
* | |
| (erdő-út) ösz. fn. Út az erdő vágásai vagy osztályai között, mely megyéül is, közlekedésül is szolgál. | |
* | |
| (erdő-ügyelő) ösz. fn. Felsőbb rangu erdésztiszt, ki az erdőkre, s az erdei alsóbb tisztekre felvigyáz. | |
* | |
| (erdő-vadász) ösz. fn. Valamely erdő területén szolgáló, s arra felügyelő vadász. | |
* | |
| (erdő-vágás) ösz. fn. 1) Az erdő fáinak kivágása. 2) Az erdőnek egyes osztályai, melyek évsor szerént, pl. a kemény fánál, rendszerént hatvanadik év után fejsze alá kerülnek. | |
* | |
| falu Szerém megyében; helyr. Erdővég-ěn, ~re, ~ről. | |
* | |
| (erdő-zugás) ösz. fn. A sürű szálas erdőnek sajátságos moraja, midőn a szél a fák felső magas részét mozgásba hozza, alúlra pedig nem hathatván, itt minden csendben nyugszik. | |
* | |
| (er-e) régies fn. tt. erét. Gyeplő vagy fék, melylyel t. i. a lószáját megeresztik, vagy visszarántják. Megvan az uigur nyelvben is. | |
* | |
| (er-ed) önh. m. ered-tem, ~tél, ~ětt v. ered-t. Az ér gyökből származván (l. ÉR fn.), 1) Am. ér gyanánt fakad, kifakad, folyást kap, foly, érré lesz. Kiható ragu nevet kiván. A Vág, Sajó és Hernád a Király-hegyből erednek. Ez a vér orromból eredt. Ered a bor a csapra ütött hordóból. 2) Távolitó vagy kiható ragu nevekkel, am. származik, szakad. Sz. István király Árpádtól, vagy Árpád véréből eredt. A magyarok Ázsiából eredtek Európába. 3) Támad, keletkezik. Hirtelen nagy szél eredt. 4) Tulajdonitó ragu névvel, am. valamihez nagy hatással fog, nagyon neki indúl. Útnak eredni. Sirásnak, szomorúságnak, bánatnak, nevelésnek eredni. Neki ered a futásnak, a beszédnek. Neki ered az esésnek v. neki ered az eső, hó. 5) Beható ragu névvel am. bele kap. Szóba eredni, beszédbe, perbe eredni vadakivel. 6) Megyen, kivált a régieknél. "Mert erede az császárhoz." Katalin verses legendája. "És igy kierede ő zarándoklatjának helyéből." (Bécsi cod.) "És egyembe eleredének és jutának Bethlehembe." (Ugyanott). 7) Parancsoló módban am. menj, takarodjál, lódúlj. Eredj innen! Eredjetek! de buzditó értelemben is.
"Két isten nyit pályát - a Hit s Szerelem - Eredj s a nemes szív s isteni értelem, Mutasd meg, mit érnek." Kazinczy Ferenczhez Kis János. Öszvetételei: elered, megered, kiered. Elered az orra vére. Elered a csapraütött bor. Megered az eső, zápor. Megered az elültetett fa. | |
* | |
| (er-ed-end-ő) mn. tt. eredendő-t. Tulajdonkép annyit tenne, mint, ami eredni, támadni, származni fog. Keresztény vallási értelemben jelent olyasmit, mi Ádámtól kezdve apáról fiúra száll, mi az első embertől származva által megy az egész emberi nemre. Eredendő bűn (Peccatum originale), Ádám bűne, melyet elkövetvén, a természetfölötti isteni kegyelmet elvesztette, és a bűnökre hajlandóvá lőn, s mely veszteség és rosz hajlam, az Ádámtól származott egész emberi nemre elterjede. | |
* | |
| (er-ed-és) fn. tt. eredés-t, tb. ~ěk. 1) Valaminek ér gyanánt kifolyása. 2) Származás, keletkezés. V. ö. ERED. Pannoni tő-eredés (Horv. E.) | |
* | |
| (er-ed-et) fn. tt. eredet-ět. 1) Valaminek keletkezete, támadata, kezdete. Ez a dolog eredete. Gonosz eredetnek gonosz a vége. (Km.) 2) Származat. Magyarok eredete. V. ö. ERED, és EREDETI. | |
* | |
| (er-ed-et-i) mn. tt. eredeti-t, tb. ~ek. Ami az első forrásból ered, származik; ami nem más vagy mások közbejártával, vagy példájára, hanem közvetlenül sajátmagunkból van merítve. Eredeti gondolat, mely saját elménk szüleménye. Eredeti színmű. Eredeti költemények. Eredeti nyelv, mely nem más elemeiből vagy romjaiból készült. Eredeti festés (nem másolat). Eredeti aláírás (az aláirónak tulajdon kezeirása). Eredeti oklevél. Eredeti ember, kinek sajátságos, és másokat épen nem követő cselekvésmódja, szokásai vannak Használják főnév gyanánt is. A másolatot öszvehasonlitani az eredetivel. Ezen másolat az eredetivel mindenben megegyezik. | |
* | |
| (er-ed-et-i-leg) ih. Eredeténél fogva, eredetére nézve. | |
* | |
| (er-ed-et-i-ség) fn. tt. eredetiség-ět. 1) Tulajdonság, melynél fogva valami nem utánzás, vagy mások követése, majmolása által származott, hanem első forrásból, a cselekvőnek önerejéből vette kezdetét, származását. Gondolat, költemény eredetisége. Oklevél, festmény eredetisége. 2) A cselekvési, társalgási módnak sajátossága, tiszta egyedisége, mely a köz cselekvési és társalgási módtól egészen elüt. Ezen ember tetteiben és beszédében sok eredetiség van. | |
* | |
| (er-ed-mény) fn. tt. eredmény-t, tb. ~ěk. Ami valamely vizsgálat, megtekintés, kutatás, számitás stb. után ered, elétünik; ami mintegy kifoly valamiből. Ezen könyv hosszas, és mély gondolkozás eredménye. Két oklevél lett kutatásaim eredménye. Fáradságomnak nem lett semmi eredménye. Szélesebb ért. minden, ami valamiből ered, következik. Íme, ez az eredménye könnyelmüségednek. | |
* | |
| (eredmény-dús) ösz. mn. Aminek nagy sikere, sok következménye van. Eredménydús kutatások. | |
* | |
| (er-ed-mény-ěz) áth. m. eredményěz-tem, ~tél, ~ětt. Valamiben bizonyos eredményt szül. Jól fölszerelt gazdaság aránylag több jövedelmet eredményez. | |
* | |
| (er-ed-ményte-len) mn. tt. eredménytelen-t, tb. ~ěk. Eredmény nélküli, a minek semmi eredménye. Mint igehatározó: eredménytelenül, eredmény nélkül. | |
* | |
| (er-ed-ő) mn. tt. eredő-t. Ami ered, származik. | |
* | |
| (l. fönebb) fn. tt. eredő-t. Elmenő, útra készülés. Már régen eredőben van. Régóta fújja az eredőt. Élnek vele Balaton vidékén. | |
* | |
| (er-ed-vény) fn. lásd: EREDMÉNY. | |
* | |
| (er-ěg) ösz. képző, aprózva gyakoritó értelemmel: bizs-erěg, did-erěg. Az elsőt is ejthetni zárt ě-vel: ěr-ěg. | |
* | |
| (er-eg-el) önh. m. eregel-t. 1) Lassan mendegél, folydogáló ér módjára előbb-előbb halad. Székely szó. 2) Csoportosan mendegél. Eregelnek a juhok. | |
* | |
| l. EREGEL. | |
* | |
| (er-ě-get v. er-eg-et) áth. m. erěget-tem, ~tél, ~ětt, par. erěgess. 1) Egymás után folyat, ér gyanánt elfolyni készt, enged. Elereget. Zúgó által rétre eregetni a vizet. Korsókba eregetni a bort. 2) Egymás után menni hagy, bocsát. Vége a háborunak, eregetik a katonákat. Istállóból eregetik a lovakat, ökröket. Eregetni a foglyokat. Haza eregetni az iskolás fiúkat. 3) Küldözget, bocsátgat. Kémeket eregetni az ellenség földére.
"Ím tisztúlni látom az eget, S rám a nap szép sugárt ereget." Kazinczy F. Öszvetételek: Beeregetni a vizet a csatornába. Eleregetni az apró halakat. Kieregetni a borjúkat a mezőre. Leeregetni a pallásról a zsákokat. Leeregetni a hegyről a fákat. Leeregetni a borokat a pinczébe. | |
* | |
| (er-ě-get-és) fn. tt. erěgetés-t, tb. ~ěk. Cselekvés, mely által valamit vagy valakiket eregetünk. V. ö. ERĚGET. | |
* | |
| (er-ej-ed-z-és) fn. l. ERJEDZÉS. | |
* | |
| (er-ej-ed-z-ik) k. l. ERJEDZIK. | |
* | |
| (er-ek) fn. tt. erek-ět. Födött folyosó, tornácz, eresz, erkély. l. ERKÉLY. | |
* | |
| puszta Szala megyében; ALSÓ~, FELSŐ~, puszták Pest megyében; helyr. Erek-ěn, ~re, ~ről. | |
* | |
| (latin: reliquiae-ből kölcsönzött) fn. tt. ereklyét. Tulajd. és kereszt. kat. ért. a szentek maradványa, pl. csontok, vagy egész tagok, testrészek. Szélesebb ért. a szentek által viselt ruhadarabok. Ereklyéket gyüjteni. Ereklyéket tiszteletben tartani. Szentek ereklyéi. Alkalmazott ért. emlék, mely tiszteletben tartatik. | |
* | |
| (ereklye-tartó) ösz. fn. l. EREKLYETOK. | |
* | |
| (ereklye-tok) ösz. fn. Tok, melyben ereklye vagy ereklyék tartatnak. Ily ereklyetokok láthatók az oltárokon. | |
* | |
| (er-elem) ösz. fn. Eredeti elem, melyből a testek öszveállottak (Urstoff). Jobban: őselem. | |
* | |
| (er-ély, erő szótól) fn. tt. erély-t, tb. ~ěk. Jeles tulajdonság, melynél fogva valaki szellemi erőt fejt ki tettei által, midőn nem gyáván, nem hanyagul, nem félénken, hanem bátran, s működőleg viseli magát. Különösen, főnöki, elöljárói, hatósági tulajdonság, mely a nyilvános igazgatást minden nehézségek, akadályok, ellenszegülések daczára hatályosan viszi. (Energia). | |
* | |
| (er-ély-ěs) mn. tt. erélyěs-t v. ~et, tb. ~ek. Erélylyel biró, tetteiben erélyt mutató. V. ö. ERÉLY. Erélyes családapa. Erélyes kormány. Erélyes elnök. | |
* | |
| (er-ély-ěs-en) ih. Erélylyel, erélyt tüntetvén ki. Erélyesen föllépni. | |
* | |
| (er-ély-ěs-ség) fn. tt. erélyěsség-ět. Erélyes tulajdonság, erélylyel birás; az erélynek tettleges megmutatása. A rendőrök erélyessége sok visszaélést képes megakadályozni. | |
* | |
| a székelyeknél annyi mint: eránt vagyis iránt. | |
* | |
| (er-ény) fn. tt. erény-t, tb. ~ěk. E helyes alkotásu nem régi szó, hasonlókép az er szóból származik, s erkölcsi értelemben vétetvén, jelenti az emberi akaratnak azon erejét, melynél fogva az erkölcsi törvényeket teljesíti, még pedig némi könnyüséggel és készséggel; vagyis ezen erőnek gyakorlása által szerzett, s nemesb értelemben vett erkölcsi tökélyt. Keresztényi erény, mely a keresztény-, polgári erény, mely a polgári-, katonai erény, mely különösen a katonai kötelességek teljesítésében áll. Erény utján járni. Erényt az ellenségben is tisztelni.
"Óh, remélj, remélj egy jobb hazát! S benne az erény diadalát." Arany. Szélesebb ért. tökély. Isteni erény, emberi erény. Innen a tökélyek különfélesége miatt az erény is különféle. Mértékletesség, szüzesség, állhatatosság erénye. Szeretet, adakozás, irgalmasság erénye stb. Régen: jószág. | |
* | |
| (erény-dús) ösz. fn. l. ERÉNYTELJES. | |
* | |
| (er-ény-ěs) mn. tt. erényěs-t v. ~et, tb. ~ek. Erénynyel biró, erkölcsi tökélyekkel ékes. Erényes ifjú, férfi, nő. | |
* | |
| (er-ény-ěs-en) ih. Erényekkel ékeskedve. Erényesen viselni magát. | |
* | |
| (er-ény-ěs-ség) fn. tt. erényěsség-ět. Tulajdonság, melynél fogva valaki erényesnek mondathatik. | |
* | |
| (erény-hős) ösz. fn. Erényért vagy erényekért küzdő.
"Bizzál elcsüggedt erényhős: Földi sérveid felett Egy mindent sejtő igazság Hoz majd végitéletet." Bajza. | |
* | |
| helytelen öszvetétel, mert nem erényt oktatunk, hanem személyt (az erényre). Jobban: erénytanító. | |
* | |
| (erény-tan) ösz. fn. Tan, mely magában foglalja azon törvényeket, segédszereket, módokat, melyeket követnünk kell, hogy erényesek legyünk. | |
* | |
| (erény-tanitó) ösz. fn. Ki erénytanra oktat, ki az erénynek szabályait, segédeszközeit, rugóit, s gyakorlati módját előadja. | |
* | |
| Nem helyes öszvetétel, mert teli rendszerént anyagi értelemmel bír. Jobban: erénydús vagy erényteljes. | |
* | |
| (erény-teljes) ösz. mn. Többféle erénynyel ékesített, erényekkel diszeskedő. Másképen: erénydús. | |
* | |
| (erény-tükör) ösz. fn. Képes kifejezésben, am. az erénynek tiszta, feddhetetlen példája; olyan erényes, tökélyekkel ékesített lény, ki példát mutat, milyennek kell lennünk. Üdvözitőnk a legtisztább erénytükör. | |
* | |
| (er-es, ér főnévi gyöktől) mn. tt. eres-t v. ~et, tb. ~ek. Erekkel ellátott, erekkel bővelkedő. V. ö. ÉR, fn. Eres lábikra. Eres falevelek. Eres mezők, rétek, legelők. | |
* | |
| (er-es-ěd-ik) k. m. eresed-tem, ~tél, ~ett. l. ERESŰL. | |
* | |
| (er-es-űl) önh. m. eresűl-t. Eressé lesz, ereket kap, erek képződnek rajta vagy benne. V. ö. ÉR, fn. Eresűl a bőre. Eresűl a dohánylevél. | |
* | |
| (er-esz, lásd: ER gyök), fn. tt. eresz-t, tb. ~ěk. A házfödélnek azon alsó része, mely a homlokzat vagy oldalfalak fölött előre kinyúlik, kiér, vagy mintegy alá ereszkedik, honnét e nevezet is származik. Az országban divatozó különféle épitések szerént különösen eresznek mondják 1) a ház homlokán kalapalakban előnyuló födelet, mely úgy áll, mintha bukni akarna; 2) a konyhaajtók bejárása fölé épített kő-, deszka- vagy nádfödelet; 3) a folyosót takaró házfödelet. Eresz alá állani vagy bújni az eső elől.
Eresznek v. eresztnek mondják néhutt a toldást, melyet a varró nők az üngbe toldanak. | |
* | |
| (eresz-alj v. ~aly) ösz. fn. Az eresznek alja vagyis a ház környékének azon része, melyet az eresz föd. | |
* | |
| (eresz-csatorna) ösz. fn. Csatorna a ház ereszén, mely az eső- és hóvizet felfogja s lefolyatja. | |
* | |
| (eresz-cső) ösz. fn. Cső a ház ereszén, melybe a tetőről jövő víz belefoly, hogy kellő helyen kártétel vagy alkalmatlanság nélkül alászivárogjon. | |
* | |
| tájszó, l. ERESZ. Oly képzésü, mint: mész helyett a tájdivatos meszet. | |
* | |
| (eresz-jog) ösz. fn. Jog, melynél fogva a háztulajdonos a szomszéd udvarába bizonyos messzeségre épitheti be házának ereszét. | |
* | |
| (er-esz[t]-get) l. ERĚGET. | |
* | |
| (er-esz-ke) fn. tt. ereszkét. Bányai lejtőzet, lejtes menetel. | |
* | |
| (er-esz-kěd-ik, lásd: ER gyök), k. m. ereszkěd-tem, ~tél, ~ětt. 1) Tulajd. eredeti értelménél fogva lassan, menetelesen alább-alább száll, mint a forrásból jövő és elfolyó ér szokott. 2) Különösen, alábocsátkozik, magasról lefelé száll, alább merűl. Ereszkedik a köd, midőn a hegyről völgybe száll. Ereszkednek a hajók, talpak, a vizen lefelé úszván. Kútba, mélységbe, vízbe ereszkedni. Ereszkedik a fenn lebegő sas, midőn rézsutosan leszáll. 3) Mindenféle irányban elszáll. Magasra ereszkedni. Túl, innen, jobbra-balra ereszkedni. 4) Enged, tágúl, olvad. Ereszkedik a megnedvesített kötél, abroncs. Ereszkedik a hideg idő, a fagy. Ereszkedik a só. 5) Közelebbi érintkezésbe, közlekedésbe jő valakivel. Szóba, beszédbe, perbe, vitába ereszkedni valakivel. Öszveereszkedni minden emberrel. Leereszkedni az alsóbbrendüekhez. Öszvetételek: beereszkedik, elereszkedik, kiereszkedik, megereszkedik, leereszkedik, öszveereszkedik, túlereszkedik, visszaereszkedik stb. | |
* | |
| (er-esz-kěd-ő) fn. tt, ereszkědő-t. Lejtős hely a dombos, hegyes vidékeken, mely a kocsiknak, szekereknek lemenetelül szolgál. Híres a stureczi ereszkedő Zólyom és Liptó megyék között. | |
* | |
| (er-eszt, lásd: ÉR gyök) áth. m. ereszt-ětt, htn. ~ni v. ~eni, par. ereszsz. 1) Eredni készt, enged, teszi, hogy eredjen, ér gyanánt folyjon. Vizet ereszteni a rétre. Bort ereszteni a kancsóba. Vért ereszteni a felvágott érből. 2) Menni, elmenni enged, bocsát, küld. Szinházba ereszteni a gyermeket. Tánczvigalomba ereszteni a leányt. Követeket ereszteni az ellenséghez. Szelet ereszteni. Haza ereszteni. Ereszsz. Elül eresztelek. Ha a tetűt a lábadra ereszted, felmász a fejedre, km. (azaz, ha a koldusnak magadon egy kevés hatalmat engedsz, egészen elhatalmasúl rajtad. Kriza J.).
"Aztán mennyországban felmene S nekik szent lelkét ereszté." Katalin verses legendája. 3) Hosszura nyujt, növeszt; szállít. Kötelet ereszteni. Szakált, üstököt, bajuszt, szőrt, körmöket ereszteni. Hasat, tokát ereszteni. Vasmacskát, horgonyt ereszteni. Ruhába toldást ereszteni. 4) Hagy, elhagy. Ereszt a posztó, azaz szinét hagyja. 5) Parancsolóban: ereszsz, ereszszetek, am. hagyj vagy hagyjatok mennem. 6) Mondjuk a méhekről, midőn új rajt bocsátanak. Rajt ereszteni. 7) Tulajdonító ragu névvel: búnak, bánatnak, szomorúságnak ereszteni, azaz nekiadni magát. Szélnek ereszteni, azaz szabadon bocsátani, magára hagyni. 8) Baranyai tájszólás szerént: gerebenez. 9) A székelyeknél egyet-kettőt eresztek, am. egy vagy két gombomat kigombolom, (minthogy öltönyöm feszes vagy melegem van. Kriza J.). Öszvetételei: Beereszt. Beereszteni a posztót. Elereszt. Fölereszt. Fölereszteni a kását zsírral. Kiereszt. Leereszt. Megereszt. Megereszteni a rosz nyelvet. Nekiereszteni (a lovat, a sereget az ellenségnek, az agárt a nyúlnak). Öszveereszt, visszaereszt. Közel rokon vele hangban és (bocsátni) értelemben a perzsa firiszt-áden. | |
* | |
| (er-eszt-ék) fn. tt. ereszték-ět. Két tárgy közé becsiptetett valami, hogy kiegészitésül, vagy erősités gyanánt szolgáljon. Eresztéket tesznek, pl. a gerendákba az ácsok, bútorokba az asztalosok. Eresztéket varrnak a fehérruhába a varró nők. | |
* | |
| (er-eszt-és) fn. tt. eresztés-t, tb. ~ěk. Eredni késztés, engedés; bocsátás; növesztés; elhagyás stb. V. ö. ERESZT. | |
* | |
| falu Erdélyben, Sepsi székben; helyr. Eresztevény-be, ~ben, ~ből. | |
* | |
| (er-eszt-get) gyak. áth. lásd ERĚGET. | |
* | |
| (eresztő-furó) ösz. fn. Hosszú furó a famíveseknél, pl. kádároknál, melylyel az eresztéknek lyukat fúrnak. V. ö. ERESZTÉK. | |
* | |
| (eresztő-gyalu) ösz. fn. Hosszukás gyalu, melylyel az öszveeresztendő deszkákat simára gyalulják. Bodnárok eresztőgyaluja. | |
* | |
| (eresztő-szeg) ösz. fn. Nagyobbszerü szeg, mely által két gerendát öszveeresztenek, öszvekapcsolnak a faragó mesteremberek, pl. ácsok, molnárok, hajócsinálók. | |
* | |
| (eresztő-szíj) ösz. fn. Szíjpóráz, melyen a vadászebeket öszvekötve vezetik a vadászok vagy kutyapeczérek. | |
* | |
| (er-eszt-vény) fn. tt. eresztvény-t, tb. ~ěk. Oly fiatal erdő, mely a kivágott fák gyökereiből sarjadzik fel, vagy oly kivágott erdő, mely magából sarjakat ereszt, máskép: surjány, haraszt. 'Erdő' 'liget' értelemben gyakran eléjön a régi oklevelekben: eresteun (1231.), ereszteven (1244.), erezteun (1257.), erezteveny (1282. Jerney). "Ő városokat megtöré, és ő eresztvényěket (lucus) kivagdalá." (Bécsi cod.). "A kertnek és eresztvénynek (nemoris) gádorában." (Ugyanott). | |
* | |
| (eresz-víz) ösz. fn. Víz, mely esőzéskor vagy hóolvadáskor a ház ereszéről csepeg, foly alá. | |
* | |
| (a hellen-latin haereticus-ból eredett szó) fn. tt. eretnek-ět. Általában: személy, ki magát kereszténynek vallja ugyan, de némely lényeges hitágazatokban a kereszt. katholikai vallástól eltér. A hellen: airesiV eredeti értelme: felekezet. Eretnek tehát az, ki a hitágazatokra nézve az első anyaszentegyháztól külön felekezetre szakad, elvál. Különösebb és szokottabb értelemben: ki nem tudatlanságból, hanem konokságból szakad el az anyaszentegyháztól. (Nos Christiani haeresin dicimus cum pertinacia aberrantem a vera doctrina. - Basilii Fabri Thesaurus eruditionis scholasticae). | |
* | |
| (eretnek-biró) ösz. fn. Az eretnekeket üldöző régi korban oly személy, ki az eretnekségről vádoltakat birálta, s azokat vagy mint ártatlanokat fölmentette, vagy büntetésre kárhoztatta. (Inquisitor). | |
* | |
| (eretnek-i) mn. tt. eretneki-t, tb. ~ek. Eretneket illető, arra vonatkozó. Eretneki tanitás. Eretneki állitás. Eretneki üldözés, (annyit is jelenthet, mint eretnektől v. eretnekektől eredő üldözés, azért jobb világosan irni:), eretnekek üldöztetése. | |
* | |
| (eretnek-ěz) áth. m. eretnekěztem, ~tél, ~ětt. Valakit eretnek néven nevez, eretneknek mond, gúnyol, szidalmaz. | |
* | |
| (eretnek-ít) áth. m. eretnekít-ětt, par. ~s, htn. ni vagy ~eni. Eretnekké tesz valakit. Eretneknek vall, állít. | |
* | |
| (eretnek-ség) fn. tt. eretnekség-ět. Régi egyházi értelemben, az eredeti, ősi Anyaszentegyháztól konok elszakadás, azaz némely lényeges tanok elvetése, s más új ágazatok behozása; hamis keresztény tan. V. ö. ERETNEK. | |
* | |
| (er-ez, ér főnévi gyöktől) áth. m. erez-tem, ~tél, ~ětt, par. ~z. Erekkel ellát, felékesít, például, a festész erezi a képet, midőn az ereket kitünövé teszi rajta. Erezik az asztalosok a bútorokat, midőn különféle mesterséges vonásokat, virágokat, ábrákat képeznek rajtok. | |
* | |
| (er-e-ez) áth. m. eréz-tem, ~tél, ~ětt, par. ~z. Erével fölszerel; fékez, gyeplőz. Erézni a lovat. V. ö. ERE. | |
* | |
| (er-ez-és) fn. tt. erezés-t, tb. ~ěk. Cselekvés, midőn valamit ereznek. V. ö. EREZ. | |
* | |
| (er-ez-et) fn. tt. erezet-ět. Valamely testnek szétágazó öszves erei. Állati erezet. Növény, levelek erezete, azaz vékony szálacskák, vonások, melyek a levél közép eréből szétoszlanak. Átv. ért. mesterséges vonások, szálak, melyeket az asztalosok erek gyanánt képeznek a bútorokon. | |
* | |
| (erge-cső) ösz. fn. Csőalakú szülészi eszköz, mely által a szülést elésegítik. | |
* | |
| jobban: ERGELŐS, (er~ v. err-gel-ő-s) mn. tt. ergelős-t v. ~et, tb. ~ek. Mérges, hirtelen haragu. Balaton és Sopron vidéki tájszó. A német ärgerlich szóval ugyan mind hangban, mind értelemben megegyezik, mindazáltal tiszta magyar elemei vannak. V. ö. ERR, ERRGEL. | |
* | |
| (am. er-gől-ő, azaz er-e-gél-ő, er-e-gél-ő-s) mn. tt. Bódorgó, bolyongó, bolyhó, féleszű, együgyű. Székely szó. | |
* | |
| (am. ergel-ő-s v. er-eg-el-ő-s) mn. tt. ergyeles-t, tb. ~ek. Bolyhó, ostoba. Egy az ergója tájszóval. | |
* | |
| (er-get-ő v. er-ge-tyű) fn. tt. ergető-t. Hegyes vidékeken, pl. Tornában, Gömörben így nevezik a hegyeknek azon meneteles oldalát, melyen a kivágott fákat a völgybe eregetik; eregető. Képzésre hasonló a fergető, fergetyű szókhoz. | |
* | |
| hegy Erdélyben, Sepsi székben; helyr. Erhegyes-ěn, ěre, ěről. | |
* | |
| falu Közép-Szolnok megyében; helyr. Erhetyé-n, ~re, ~ről. | |
* | |
| (er-j) fn. tt. erj-et: Belső erő, belső hatás, működés. (Intensio). Ennek megfelel a terj, mely külső hatást, kifelé működést, térfoglalást jelent. (Extensio). Erje és terje nagyobbodik. | |
* | |
| (er-j-ed) önh. m. erjed-tem, ~tél, ~t v. ~ětt. Belsőleg, belhatására nézve nagyobbodik. Ami külsőleg nagyobbodik, azaz minek tere szélesedik, az terjed. | |
* | |
| (er-j-ed-és) fn. tt. erjedés-t, tb. ~ěk. Valaminek belsőleg nagyobbodása, belső erőre nézve gyarapodása. Külsőleg: terjedés. | |
* | |
| (er-j-ed-ez-és) fn. tt. erjedzés-t, tb. ~ěk. Némely nedveknek, vagy nedvekkel vegyített testeknek belső mozgása, mely által a mozgásba jött testen bizonyos változás történik. Bornak, sörnek, kovásznak erjedzése. (Fermentatio). Köz nyelven forrás de ennek szélesebb értelme van. V. ö. FORRÁS. | |
* | |
| (er-j-ed-ez-ik) k. m. erjedzět-tem v. erjedztem, erjedzěttél v. erjedztél, erjedzětt. Nedv, vagy nedvekkel vegyített test belső erejénél fogva mozgásnak ered, s az által egészen új erőt, csipősséget, természetet fejt ki. Erjedzik a must, a kovászos tészta. (Fermentat). Különbözik: forr. | |
* | |
| (er-j-i) mn. tt. erji-t, tb. ~ek. Belső erőt, hatást illető. (Intensivus). | |
* | |
| (er-j-i-leg) ih. Belső erőre, hatásra nézve. Ennek megfelel: terjileg. A magyar nyelv erjileg és terjileg gyarapodik. (Intensive et extensive). | |
* | |
| falvak Közép-Szolnok megyében, és Erdélyben Segesvár székben; SZÁSZ~, falu Erdélyben Kolos megyében; helyr. Erked-ěn, ~re, ~ről. | |
* | |
| (er-k-ély) fn. tt. erkély-t, tb. ~ek. Az épületnek, szögleten vagy homlokzaton, vagy oldalt kiálló része, mely vagy födve van, vagy nyiltfolyosó gyanánt szolgál.
Magyar nyelvből elemezve, ugyanazon gyökből származott, melyből a hasonló értelmü eresz, s jelentene kiérő, kiálló helyet, úgy hogy Molnár Albertnél eléjön rövidebb alakban, vagy a törzsben is: erek (praestega, das Vordach, verdeckter Gang). Egyébiránt egyezik vele a német Erker, melyet Adelung a középkori latin arcora, s távolabbról arcus szókból származtat. | |
* | |
| (am. er-köl-cs vagy er-kül-cs, t. i. az erőnek, belső vagy szellemi erőnek külső nyilatkozása, cselekvése, munkássága, hellenűl: ergasia am. munka, mivelés) fn. tt. erkölcs-öt. 1) Általán véve, cselekvésmód a külső cselekvésnek bizonyos bevett módja, melyet rendesen követünk, szokás. A különféle népek és nemzetek erkölcsei különbözők. Idegen erkölcsöket utánozni. 2) Különösen, azon cselekvésmód, mely a természeti, isteni, és emberi törvényekre vonatkozik. Jó erkölcs. A megpirulás festéke a jó erkölcsnek. (Km.). Rosz, gonosz erkölcs. A szép köntöst inkább mocskolja a rosz erkölcs, mint a sár. (Km.). Egyenes erkölcs. Érett erkölcs. 3) Legszorosb ért. erény. l. ezt. Keresztény erkölcsök. Isteni erkölcs, emberi erkölcs. | |
* | |
| (erkölcs-biró) ösz. fn. Személy vagy testületi tag, kinek hivatása vagy kötelessége a reá bizottak erkölcseire fölvigyázni, s őket ezek szerént ajánlani vagy megfeddeni. | |
* | |
| (er-köl-cs-i) mn. tt. erkölcsi-t, tb. ~ek. Erkölcsöt illető, arra vonatkozó. Erkölcsi oktatások. Erkölcsi különségek. Erkölcsi tulajdonok. Erkölcsi bizonyitvány. V. ö. ERKÖLCS. | |
* | |
| (er-köl-cs-i-leg) ih. 1) Az erkölcsöt tekintve. Erkölcsileg igen ajánlatos ifju. 2) Az erkölcs törvényei szerént. Ez erkölcsileg lehetetlen dolog. | |
* | |
| (er-köl-cs-i-ség) fn. tt. erkölcsiség-ět. 1) Cselekvés- vagy életmód, mennyire az a természeti, isteni és emberi törvényekre vonatkozik, s azokat teljesíti vagy általhágja. Feddetlen, tiszta erkölcsiség. 2) Szélesebb ért. Cselekvés- vagy életmód, mennyire bizonyos szokások által meg van határozódva s elfogadva. | |
* | |
| (erkölcs-jobbulás) ösz. fn. A hibás, rosz erkölcsnek jobbra fordulása, változása. | |
* | |
| (er-köl-cs-ös) mn. tt. erkölcsös-t v. ~et, tb. ~ek. 1) Erkölcscsel biró (jó értelemben). 2) Midőn állatról, különösen lóról mondjuk, am. rosz szokású, makacs, csökönös természetü. Erkölcsös ló, paripa. | |
* | |
| (er-köl-cs-ös-ít) áth. m. erkölcsösít-ětt, htn. ~ni v. ~eni. 1) Erkölcsössé tesz, bizonyos szokásokra, erkölcsökre oktat. 2) Csökönössé tesz. V. ö. ERKÖLCSÖS. | |
* | |
| (er-köl-cs-ös-köd-ik) k. m. erkölcsösköd-tem, ~tél, ~ött. 1) Erkölcsösnek látszani vágyik, erkölcsösségi hírt, nevet igényel. 2) A lóról szólva, makacskodik, csökönösködik. V. ö. ERKÖLCSÖS. | |
* | |
| (er-köl-cs-ös-ség) fn. tt. erkölcsösség-ět. 1) Jó erkölcsökkel birás, erkölcsös tulajdonság; erkölcsi állapot. Erkölcsössége mindenütt ismeretes. Erkölcsösségre nézve ajánlatos ifju. 2) Daczosság, makacsság, csökönösség. V. ö. ERKÖLCSÖS. | |
* | |
| (erkölcs-tan) ösz. fn. Tan az erkölcsökről, mennyire azok a természeti, isteni és emberi törvények megtartására vonatkoznak. | |
* | |
| (erkölcs-tani) ösz. mn. Erkölcstant illető, arra vonatkozó. Erkölcstani könyvek, leczkék. | |
* | |
| (erkölcs-tanilag) ösz. ih. Erkölcstan szerént, erkölcstant illetőleg. Valamely művet erkölcstanilag megbirálni. | |
* | |
| (erkölcs-tanító) ösz. fn. Tanár vagy oktató, vagy nevelő, ki az erényre vezető erkölcs szabályait, másokat oktatólag eléadja. | |
* | |
| (er-köl-cs-te-len) mn. tt. erkölcstelen-t, tb. ~ěk. Gonosz, rosz erkölcsü. Határozókép am. gonoszul, erkölcstelen módon. | |
* | |
| (er-köl-cs-telen-ěd-ik) k. m. erkölcsteleněd-tem, ~tél, ~ětt. Rosz, gonosz erkölcsüvé válik. | |
* | |
| (er-köl-cs-telen-ít) áth. m. erkölcstelenít-ětt. Erkölcstelenné, gonoszszá tesz. | |
* | |
| (er-köl-cs-te-len-kěd-ik) k. mult: erkölcstelenkěd-tem, ~tél, ~ětt. Erkölcstelenül viseli magát, erkölcstelen életmódot gyakorol. | |
* | |
| (er-köl-cs-telen-ség) fn. tt. erkölcstelenség-ět. Az embernek, mint szabad akaratu erkölcsi lénynek azon állapota, midőn a természeti, isteni és emberi törvényeket áthágja, semmibe hajtja. Elvont értelemben: erkölcs nélküli állapot. | |
* | |
| (er-köl-cs-telen-ül) ih. Erkölcstelen módon, törvényeket megvetőleg. Erkölcstelenül viselni magát. | |
* | |
| (er-köl-cs-telen-űl) önh. m. erkölcstelenűl-t. l. ERKÖLCSTELENĚDIK. | |
* | |
| (erkölcs-törvény) ösz. fn. Törvény, mely elénkbe adja a szabályokat, melyek szerént cselekednünk kell, hogy erkölcsösek, vagyis jó erkölcsüek, erényesek legyünk. Fő erkölcstörvény, vagy az erkölcsiségnek fő elve. (Supremum principium moralitatis.) | |
* | |
| (erkölcs-tudomány) ösz. fn. Az erkölcsi törvényeknek, szabályoknak, valamint az ide tartozó segédszerek, eszközök alkalmazásmódjának rendszere, elvekre alapított foglalata. | |
* | |
| (erkölcs-tudományi) ösz. mn. Erkölcstudományra vonatkozó. | |
* | |
| (er-köl-es-ű) mn. tt. erkölcsű-t, tb. ~ek. Erkölcscsel biró. Egyenes erkölcsű, érett erkölcsű ember. Jó, rosz, nehéz erkölcsű. | |
* | |
| (er-lejtěs) ösz. mn. Heves megyei tájszó, am. ereje vesztett, ereje fogyott. Erlejtes barom. | |
* | |
| férfi kn. tt. Erneszt-ět. Ernestus. A német Ernst szóból vétetett, mely komolyat, szilárdat jelent. | |
* | |
| falu Torontál megyében; helyr. Ernesztházá-n, ~ra, ~ról. | |
* | |
| női kn. tt. Ernesztiná-t. Ernestina. | |
* | |
| férfi kn. tt. Ernő-t. Némelyek szerént Ernestus, mások szerént Irenaeus (Ernye). | |
* | |
| (er-ny v. er-eny) elvont törzsök, melyből ernyő, ernyős stb. származtak. 1) Jelent oly valamit, mely födve, takarva valami ellen őriz, ótalmaz, árnyékot, enyhet ad. Valamint hangban, úgy értelemben is rokon az árny szóval. V. ö. ERNYŐ. 2) Am. erőhanyatlás, a szilárd részek bomlása, tágulása az ernyed, ernyedés származékokban. | |
* | |
| férfi kn, tt. Ernyé-t. Irenaeus. A hellen eirhnh szóból vétetett, mely békét jelent. | |
* | |
| NAGY~, erdélyi falu Maros székben; SZÁSZ~, falu Erdélyben, Küküllő, megyében; helyr. ~Ernyé-n, ~re, ~ről. | |
* | |
| (er-ny-ed) önh. m. ernyed-tem, ~tél, ~ětt v. ernyed-t. 1) Szövetekről mondják, midőn annyira el vannak viselve, vásva, hogy már szakadoznak, szálaik elbomlanak, szétfoszlanak. Ernyed a Posztó, vászon. 2) Lankad, erejében fogyatkozik. Elernyedni. | |
* | |
| (er-ny-ed-és) fn. tt. ernyedés-t, tb. ~ěk. Szakadozás, szétfoszlás; lankadás. V. ö. ERNYED. | |
* | |
| (er-ny-ed-et) fn. tt. ernyedet-ět. Ernyedés elvont értelemben; lankadat. | |
* | |
| (er-ny-ed-etlen) mn. tt. ernyedetlen-t, tb. ~ěk. Ernyedés v. lankadás nélküli, lankadatlan, fáradatlan. Mint igehatározó am. ernyedetlenül, ernyedés nélkül. | |
* | |
| (er-ny-ed-etlen-ség) fn. tt. ernyedetlenség-ět. Ernyedetlen állapot vagy tulajdonság. | |
* | |
| (er-ny-ed-t) mn. tt. ernyedt-et. 1) Viselt, kopott, elmállott, szakadozott. Ernyedt ruha, vászon, gyolcs, posztó. 2) Lankadt, erejében fogyatkozott. V. ö. ERNYED. | |
* | |
| (er-ny-i-ke) fn. l. ERNYŐKE. | |
* | |
| (er-ny-ő) fn. tt. ernyő-t. Személyragozva: ernyőm, ernyőd, ernyője v. ernyeje, ernyőim v. ernyeim stb. Általán, ami árnyékadó födél gyanánt szolgál. V. ö. ÁRNYÉK. Különösen. 1) Nap, világosság, eső ellen ovó, ellenző. Napernyő, esernyő, szemernyő, gyertyaernyő. 2) Hintók födele, szekerek gyékény-, ponyva- és más tetője. 3) A növénytanban a virágok egyik neme, melyek rózsája igen sok egyenlő hosszaságu szirmokból áll, s melyek egy pontból sarjadzanak ki. (Umbella).
Rokon vele a szanszkrit: úrn, úrnu [föd, takar] innen úrná am. gyapjú. | |
* | |
| (ernyő-abroncs) ösz. fn. Abroncs, melyre 1) a nap- vagy esernyő szövete van varva; 2) melyre a szekérnek gyékény-, ponyva- vagy más tetője van erősítve. | |
* | |
| (ernyő-fa) l. ERNYŐABRONCS. | |
* | |
| (er-ny-ő-ke) fn. tt. ernyőkét. 1) Kisebbféle ernyő, különösen napernyő. 2) Az ernyős virágok kisebbik faja. V. ö. ERNYŐ. | |
* | |
| (er-ny-ő-ös) mn. tt. ernyős-t v. ~et, tb. ~ek. Ernyővel ellátott, árnyékos. Ernyős kocsi. Ernyős fa. Ernyős utazó. Ernyős virág. | |
* | |
| (ernyő-vas) ösz. fn. Vas abroncs az ernyőben, különösen a kocsiernyőben. | |
* | |
| (er-ny-ő-öz) áth. m. ernyőz-tem, ~tél, ~ött. Ernyővel föd, takar; árnyékoz. Eső, nap ellen ernyőzni magát. Gyertya ellen ernyőzni a szemeket. Ernyőzni a hosszu útra menendő szekeret. A ház elejét sürű fák ernyőzik. | |
* | |
| (er-ny-ő-öz-és) fn. tt. ernyőzés-t, tb. ~ěk. Ernyővel födés, takarás; árnyékozás. | |
* | |
| (er-ő, l. ER) fn. tt. erő-t. Személyragozva: erőm, erőd, ereje, erőnk, erőtök v. erejětěk, erejök; erőim v. erejim, erőid v. erejid v. erői, ereji, erőink v. erejink, erőitek v. erejitěk, erőik v. erejik. (Ereim, ereid, erei stb. ér-től, mást jelentenek). 1) Általán, ami hatást szűl, és folytonosan hatni törekedik. Ha ezen törekvés nem képes észrevehető hatást eszközleni, vagy ha az akadály nagyobb, hogysem legyőzni lehetne, akkor az erő holt-nak mondatik. Működő, hathatós erő, mely látható sikerrel munkálkodik. Vonzó erő. Visszataszitó erő. Siettető erő, mely a tömegnek minden egyes részére hatással van. Érintő erő; képző erő; központfutó erő; nekézkedési erő; nyomó erő. Mozditó erő, mely az egész tömegre egyetemileg hat. Változó erő, melynek hatása nem egyirányos. Öszvetett erő, mely két vagy több külön irányban működő erőkből áll öszve. Erővel birni. Erejét megfeszítni. Egész erővel futni, kiáltani. Erejét próbára tenni. Erejét veszteni, vagy vesztegetni. Erejét visszanyerni. Bor, sör, pálinka, gyógyszer ereje. Se ereje, se veleje. (Km.) Beszéd ereje. 2) Jelent lelki tehetséget, mely által valami végrehajtatik, vagy eléállítatik. Ismerő, gondolkozó erő, képzelő erő. 8) Átv. ért. jelent hadi erőt, hadsereget. Nagy erővel indulni az ellenségre. Erőt gyűjteni. - Sajátságok: Erőt venni valakin, azaz, legyőzni, kifogni rajta. Erőt tenni valakin, azaz erőszakot követni el. Erőnek erejével v. erőn erővel. Jó erőben lenni. Erőhöz jutni. Erőre kapni. Öszvetételek: gyógyerő, lélekerő, sziverő, belerő, külerő stb.
Rokonok vele a hellen erwh ergon, latin vir(es), virtus, szanszkrit vír, rids, vrids, úrds (erős lenni), zend arsz, erez, ereds, erezu (firmus, rectus) stb. V. ö. R. gyökelem. | |
* | |
| (er-ő-bel-i) mn. tt. erőbeli-t, tb. ~ek. Erőből származó, keletkező, erőre vonatkozó. (Dynamicus). | |
* | |
| (erő-csüggedés) ösz. fn. Az erőnek alábbszállása, midőn hatása, működése fogy. Ez értelemben tulajdonkép az állati erőről használtatik. | |
* | |
| (er-ő-d) fn. tt. erőd-öt. Hadtud. ért. sánczokkal, bástyákkal stb. erősített hely, vár. (Fortalitium). | |
* | |
| (er-ö-d-ít) áth. m. erődít-ětt, par. ~s, htn. ~ni v. ~eni. Valamely helyet erőddé alakít. V. ö. ERŐD. | |
* | |
| (er-ő-d-ít-és) fn. tt. erődítés-t, tb. ~ěk. Épités, mely által valamely helyet erőddé alakítanak. | |
* | |
| (erő-dús) ösz. mn. l. ERŐTELJES. | |
* | |
| (erő-érzet) ösz. fn. Öntudat, mellyel valaki saját ereje felől bír, mely bátorságot gerjeszt. | |
* | |
| (erő-hatalom) ösz. fn. Általán hatalom, melyet valaki erő által gyakorol; kényszerités. Erőhatalommal venni meg az adót. Különösen, jogtani ért. törvénytelen erőszak, melyet másnak személye vagy jószága ellen használ valaki. Erőhatalmat követni el valaki házán. Erőhatalommal rontani be a tilosba. | |
* | |
| (erő-hatály) ösz. fn. Hatály, vagyis siker, melyet a működő erő kifejt. | |
* | |
| (erő-hiány) ösz. fn. Általán, valaminek azon állapota, midőn ereje nincs, midőn ereje elfogyott. Különösen gyógytanilag, az emberi erőnek teljes kimerülése, tehetetlensége. Erőhiányban szenvedni. | |
* | |
| (erő-jog) ösz. fn. A vad századokban azon erőszakolt jog, melyet az erősebbek a gyöngébbeken gyakoroltak, melyet fegyver által szerzettek. Ököljog. | |
* | |
| (er-ő-köd-és) fn. tt. erőködés-t, tb. ~ěk. Az erőnek rendkivüli megfeszitése; midőn többet törekszünk erőnk által kivinni, mint mennyit birunk, vagy csüggedés nélkül tehetünk. Ennek végrehajtása nagy erőködésbe kerűl. Erőködésben megszakadni. | |
* | |
| (er-ő-köd-ik, l is csúszik közbe, mint néha a hosszú ó ő önhangzóknál k, t stb. előtt, pl. csólka csóka helyett) k. m. erőköd-tem, ~tél, ~ött. Erejét megfeszíti; olyasmit akar tenni, mi erejét felülmúlja, vagy mit csüggedés nélkül nem eszközölhet. A Tatrosi codexben is l nélkül áll; de itt csak annyit jelent: törekedni, igyekezni (contendere, operam dare). "Erőködjetek bemennetek a szoros kapun."
"Aranka pediglen erőködik vala, Aranka pediglen poeta nem vala" (Kazinczy). | |
* | |
| (er-ő-l-köd-és) l. ERŐKÖDÉS. | |
* | |
| (er-ő-l-köd-ik) l. ERŐKÖDIK. | |
* | |
| (er-ő-l-tet) l. ERŐTET. | |
* | |
| (er-ő-l-tet-és) l. ERŐTETÉS. | |
* | |
| (er-ő-l-tet-ětt) lásd: ERŐTETĚTT. | |
* | |
| (erő-mív) l. ERŐMŰ. | |
* | |
| (erő-mives) ösz. fn. Aki erőmiveket készit; gépész. | |
* | |
| (l. fönebb) ösz. mn. Erőművel v. mivekkel biró, ellátott. Erőmives hajó, malom. Erőmives gazdaság. | |
* | |
| (erő-mívi) ösz. mn. Erőmívet illető, arra vonatkozó. Erőmívi pontosság. Erőmívi készületek. Erőmívi hatás. | |
* | |
| (erő-mívileg) ösz. ih. 1) Az erőmű szabályai szerént. Valamit erőmívileg kiszámítani. 2) Átv. ért. öntudat és belső határozat nélkül a mozgás kényszeritő törvényei szerént, máskép: gépileg. Erőmívileg cselekedni valamit, azaz erőmű, vagy gép gyanánt. | |
* | |
| (erő-mív-tan) l. ERŐMŰTAN. | |
* | |
| (erő-mív-tudomány) l. ERŐMŰTUDOMÁNY. | |
* | |
| (erő-mü) ösz. fn. Oly mű, eszköz, vagy készület, mely által állati erőt kimélve vagy meggazdálkodva képesek vagyunk valamit mozgásba hozni, emelni, vontatni stb. Kiváló faja a gép. | |
* | |
| (erő-műbeli) ösz. mn. Erőmivet illető, arra vonatkozó. Erőműbeli munkálatok. | |
* | |
| (erő-mű-tan v. ~tudomány) ösz. fn. Tan vagy tudomány, mely a különféle mozgó erők ismeretét és alkalmazását tárgyazza, s az erőmivek tulajdonságai, készitése és használása felől alapos rendszerben oktatásokat ad. (Mechanica). | |
* | |
| (erő-mű-tani v. ~tudományi) ösz. mn. Erőműtanra v. tudományra vonatkozó. Erőműtani ismeretek. | |
* | |
| (erő-műv) l. ERŐMŰ. | |
* | |
| (erő-műves) l. ERŐMIVES. | |
* | |
| (erő-müvész) ösz. fn. Ki az erőmivek csinálását nem csupán mesteremberileg, hanem felsőbb erőműtani ösmeretek szerént űzi. (Mechanicus). | |
* | |
| (erő-müvezet) ösz. fn. Valamely egész műkészületnek az erőműtan szabályai szerént való szerkezete. A gőzmozdonyok erőmüvezete igen mesterséges. | |
* | |
| (er-ő-ny) fn. Szokottabban l. ERÉNY. | |
* | |
| (erő-nyilatkozás) ösz. fn. Az erő működésének külső jelek általi elétünése; midőn az erő hatását külsőleg érezzük, vagy éreztetjük. | |
* | |
| (er-ő-ös) mn. tt. erős-t v. ~et, tb. ~ek; (midőn fő- és tulajdonnév, tt. ~t, tb. ~ök). 1) Emberről s más állatról mondják, ha feszített izmai által aránylag nagy hatást fejt ki, ha sokat győz, sokat bír. Erős ember, erős orozlán, erős ló. Átvitetik egyes tagokra is. Erős karok, lábak, vállak. Erős mell, erős nyak. 2) Növényekről és ásványokról, mennyiben nagy ellenhatást kibirnak, vagy kitünő hatással vannak valamire. Erős somfa, erős vas. Erős mint a vas. (Km.) Erős méreg. Erős gyógyszer. Erős bor, eczet. Erős, mint a söreczet. (Km.) 3) Átv. ért. szilárd, hajthatatlan, kemény. Erős szív, erős akarat, erős szenvedély; erős beszéd. 4) Győzelmes vagy győzelemre jogositó.
"Int a pálya, ifjú hős! Karddal, észszel légy erős." Bajza. 5) Erőbe kerülő, nehéz. Erős dolog, erős munka, erős szolgálat. 6) Nagy terhet, sok viszontagságot megbiró. Erős gép, erős ház, falak, tető. Erős gerenda, oszlop. Erős hajó, szekér. Erős szerszámok, edények. Erős vár. Erős természet, erős gyomor. Ellentéte: gyönge, erőtlen. 7) Nem ingadozó, nem habozó. Erős hit, remény, bizodalom. 8) Alapos. Erős gyanu, erős okok, erős ellenmondás. 7) Általán, ami erővel jár, erőbe kerűl, erőre mutat. Erős futás, erős szél, erős mennydörgés, erős ütés stb. Rokon vele a csagataj birk, és rüszt (mind kettő am. erős, erősen tartó. Abuska), török berk, továbbá ide sorozható a hellen arhV, és hrwV, a latin heros stb. | |
* | |
| hegy Erdélyben Belső-Szolnok megyében. | |
* | |
| (er-ő-s-b-ít) áth. m. erősbít-ětt, htn. ~ni v. ~eni. Erősebbé tesz, cselekszi, hogy valami vagy valaki erősb legyen. Gyakorlat erősbíti az izmokat. Tanulás erősbiti az elmetehetségeket. | |
* | |
| (er-ő-s-b-ít-és) fn. tt. erősbítés-t, tb. ~ěk. Erősebbé tevés. V. ö. ERŐSBÍT. | |
* | |
| (er-ő-s-b-öd-és) fn. tt. erősbödés-t, tb. ~ěk. Erőbeli növekedés, több-több erőhöz jutás. | |
* | |
| (er-ő-s-b-öd-ik) k. m. erősbödtem, ~tél, ~ött. Ereje növekedik, több erőhöz jut. | |
* | |
| (er-ő-ös-b-űl) önh. m. erősbűl-t; l. ERŐSBÖDIK. | |
* | |
| falu Erdélyben, Felső-Fejér megyében; helyr. Erősd-ön, ~re, ~ről. | |
* | |
| (er-ő-ség) fn. tt. erőség-ět. 1) Bástyákkal, sánczokkal kerített katonai hely, erőd. 2) Bizonyitó ok, támok, gyámok. (Argumentum). Valamit erőségűl eléhozni (in argumentum ducere rem aliquam. Páriz-Pápai). Bizonyos erőségekkel megczáfolni (argumentis refellere. Ugyanaz). Igen gyenge erőség (argumentum frigidum. Ugyanaz.). Különbözik: erősség. | |
* | |
| (er-ő-sen) ih. Megfeszített erővel; szilárdul, keményen; hathatósan, alaposan; teljes bizalommal, nem kétkedve. Erősen védni magát. Erősen harczolni. Erősen eltörni a szenvedéseket. Erősen szólni, beszélni. Erősen megfeddeni valakit. Erősen vitatni az ügyet. Erősen hinni, remélleni. Erősen venni v. fogni a dolgot. Erősen rajta lenni valamin. Erősen tartani, viselni, forgatni magát. Erdélyi szójárás szerént annyit is tesz: nagyon. | |
* | |
| (erős-fű) ösz. fn. Növényfaj a tölcséres bokrétáju tarnicsok neméből. Máskép: földepe, százforintos fű, kis ezerjófű. (Gentiana Centaurium). | |
* | |
| hegy Kraszna megyében. | |
* | |
| (er-ő-s-ít) áth. m. erősít-ětt, htn. ~ni v. ~eni, par. ~s. 1) Általán, cselekszi, hogy valaki vagy valami erős legyen. V. ö. ERŐS. Erősíteni a karokat kardforgatás által. Erősíteni holmi szerekkel a gyomort. Gyakorlat által erősíteni a katonákat. 2) Valamit szilárdít, viszontagságok, külerő, hatalom ellen megedz. Várat, várost erősíteni. Megerősíteni a gátakat, töltéseket. 3) Bizonyít, állít. Nagyon erősíti, hogy a dolog úgy történt volt, mint eléadta. 4) Helybenhagyással, felső engedelemmel valamit megállapít, ilyenkor meg igekötőt kiván. Megerősíteni a régi szabadalmakat. Hivatalában megerősíteni valakit. | |
* | |
| (er-ő-s-ít-és) fn. tt. erősítés-t, tb. ~ěk. Cselekvés, mely által valamit erősitünk, erőssé, szilárddá, állhatatossá teszünk. V. ö. ERŐS, ERŐSÍT. Tagok erősitése. Várak, épületek erősítése. Valamely állitásnak erősítése. | |
* | |
| (er-ő-s-it-get) áth. és gyakor. m. erősitget-tem, ~tél, ~ětt. Folytonosan vagy lassan-lassan erőssé tesz valamit; állitgat. V. ö. ERŐSÍT. | |
* | |
| (er-ő-s-ít-ő) mn. tt. erősitő-t. 1) Ami erőssé tesz, ami erőt ad, edző, keményitő, szilárditó. Erősitő italok, ételek. Erősitő testi gyakorlatok. Erősitő szentségek. 2) Okokkal bizonyitó, alaposan vitató. Erősitő beszéd. Erősitő okoskodás. Vétetik főnév gyanánt is, midőn gyógyszert jelent. Erősitőt bevenni. Az erősitőkkel képesént kell bánni. Gyomorerősitő. | |
* | |
| (er-ő-s-ít-vény) ösz. fn. Bizonyitó vagy helyben hagyó okirat. (Ratificatio). | |
* | |
| (er-ő-s-köd-és) l. HATALMASKODÁS. | |
* | |
| (er-ő-s-köd-ik) k. l. HATALMASKODIK. | |
* | |
| (er-ő-s-öd-és) fn. tt. erősödés-t, tb. ~ěk. Állapot, midőn valaki vagy valami erőben növekedik, midőn erőssé lesz. | |
* | |
| (er-ő-s-öd-ik) k. m. erősöd-tem, ~tél, ~ött. Ereje növelkedik, több és több erőhöz jut; szilárdabb, állhatatosabb lesz. Gyakorlat által erősödnek a tagok. Erősödni a hitben, vallásban. Nekierősödik. Megerősödik. A vesszőt addig kell hajtani, míg meg nem erősödik. (Km.). | |
* | |
| (er-ő-s-s-ég) fn. tt. erősség-ět. 1) Tulajdonság, melynél fogva valaki v. valami erős. Kezek, lábak erőssége. Bornak, sörnek erőssége. 2) Sánczokkal, bástyákkal bekerített hely. Várerősség. Komáromi erősség. 3) Bizonyitó ok. Ez utóbbiak jobban erőség; l. ezt. | |
* | |
| (er-ő-s-ség-és) régies mn. tt. erősségěs-t v. ~et, tb. ~ek. Erőséggel bővelkedő v. gazdag; igen nagy erejü. Erősséges Isten. Én vagyok az atyádnak erősséges Istene. (Káldi Gen. 46. 3). | |
* | |
| (er-ő-ös-t) ih. Erősen. Székely szólás. Alkatára olyan mint egyenest. | |
* | |
| (er-ő-s-űl) önh. m. erősűl-t; l. ERŐSÖDIK. | |
* | |
| (erő-szak) ösz. fn. 1) Az erőnek azon működése, mely nagyobb megfeszüléssel, és fáradsággal történik; nagy erő; más erőt felülmuló erőnek hatása. Nagy erőszakkal emelni valamely terhet. E munka erőszakba került. Erőszakkal betörni a kaput, ajtót. 2) Önakarattal, vagy mozgással biró lényekre vonatkozólag oly erő, mely azokat akaratuk vagy ösztönük ellen valamire birja. Valakit erőszakkal megitatni. A macska orrát erőszakkal a forró kásába verni. 3) Az erőnek tilalmas, törvénytelen használása. Erőszakot követni el valaki házán. Szüzeken, nőkön erőszakot tenni vagy elkövetni. Erőszakkal berontani a tilosba. Erőszakhoz nyúlni. Erőszaktól félni, tartani. Mi e szó elemzését illeti, alkotó részei az erő fn. és szak a szakad igének törzsöke levén, erőszak eredetileg nem egyéb, mint az erőnek szakítása, vagy szakadtig használása. | |
* | |
| (erő-szakkal) ih. 1) Nagy erőfeszitéssel, erőnek erejével. 2) Az erőnek tilalmas, törvénytelen használásával. V. ö. ERŐSZAK. | |
* | |
| (erő-szakol) ösz. áth. m. erőszakol-t. Valamit nagy erőfeszitéssel sürget, kivinni törekszik; mások szabadsága, vagy a törvények ellen valamit eszközölni erőködik. Erőszakolni valamely törvényjavaslatot a többség ellenére. Valakire valamit ráerőszakolni. Máskép: erőtet. | |
* | |
| (erő-szakolás) ösz. fn. tt. erőszakolás-t, tb. ~ok. Cselekvés, midőn valamit erőszakkal akarunk kivinni; az erőnek mások szabad akarata, vagy törvény elleni használása, fordítása. Szabad tanácskozásban erőszakolást nem tűrünk. Máskép: erőtetés. | |
* | |
| (erő-szakos) ösz. mn. Erőszakot gyakorló, használó; erőszakkal járó. Erőszakos rabló. Erőszakos zsarnok, ellenség. Erőszakos koldús, zsaroló. Erőszakos adó, katonáskodás. Nem állandó az erőszakos uraság. (Km.). | |
* | |
| (erő-szakosan) ih. Erőnek erejével; másnak szabadsága vagy a törvények ellen használt erővel. Erőszakosan betolakodni valahová. Erőszakosan elnyomni a szabadalmakat. Erőszakosan csikarni ki az adót. | |
* | |
| (erő-szakoskodás) ösz. fn. tt. erőszakoskodás-t, tb. ~ok. Cselekvés, midőn valaki erőszakoskodik. | |
* | |
| (erő-szakoskodik) ösz. k. m. erőszakoskod-tam, ~tál, ~ott. Erőszakot gyakorol v. követ, erőszakos módon cselekszik. V. ö. ERŐSZAK. | |
* | |
| (erő-szakosság) ösz. fn. tt. erőszakosság-ot. Tulajdonság, melynél fogva valaki erőszakot tesz, erőszakoskodik. | |
* | |
| (erő-szak-tétel) ösz. fn. Erőszaknak elkövetése; elkövetett, véghez vitt erőszak; különösen, midőn valaki szüzet vagy más nőt, erővel megfertőztet. | |
* | |
| (erő-szak-tevő) ösz. fn. Személy, ki erőszakot követ el; szüzet vagy más nőt, annak megegyezése nélkül, erőnek erejével megfertőztet. | |
* | |
| (erő-szegětt) ösz. mn. 1) Erejétől megfosztott, elgyöngült, tehetetlen. 2) Ki férfiúi erejét elvesztette, herélt. | |
* | |
| (er-ő-telen) mn. l. ERŐTLEN. | |
* | |
| (erő-teljes) ösz. mn. Az erőnek bőségében levő; virágzó erejü. Erőteljes férfiu. Erőteljes akarat. Erőteljes mondat, beszéd. | |
* | |
| (er-ő-tet) áth. m. erőtet-tem, ~tél, ~ětt. par. erőtess. 1) Valakit erővel kényszerít, sürget. Munkára erőtetni a beteget. Evésre, ivásra erőtetni valakit. 2) Valamit erővel végrehajtani akar. Erőtetni a dolgot. 3) Erőködni kényszerít. Erőteti a hányás, vizelés, hasmenés. Erőteti a hurut. 4) Visszaható névmással: erőtetem magamat, erőteted magadat stb. azaz erőködöm, erőködöl.
Néha a hosszú ő után l csúszik közbe: erőltet. V. ö. ERŐKÖDIK. | |
* | |
| (erő-tétel) ösz. fn. l. ERŐSZAKTÉTEL. | |
* | |
| (er-ő-tet-és) fn. tt. erőtetés-t, tb. ~ěk. Cselekvés, mely által valakit v. valamit erőtetünk. V. ö. ERŐTET. | |
* | |
| (er-ő-telen) mn. tt. erőtlen-t, tb. ~ěk. Erő nélküli, kinek vagy minek ereje nincs; gyönge. V. ö. ERŐ. Erőtlen gyermek. Erőtlen beteg. Erőtlen bor, sör, eczet. Erőtlen az, ki a maga erejében bízik. (Km.) Erőtlen, mint a bőréből kivetkezett kigyó. (Km.) 2) Átv. ért. érvénytelen, minek sikere, foganata nincsen. Erőtlen kötelezvény. Erőtlen határozat. Erőtlen parancs. | |
* | |
| (er-ő-telen-ěd-és) fn. tt. erőtlenědés-t, tb. ~ěk. Erővesztés, erőtlen állapot. | |
* | |
| (er-ő-telen-ěd-ik) k. m. erőtleněd-tem, ~tél, ~ětt. Erőtlen állapotba megy által, erejét lassan-lassan, fokonként veszti. Elerőtlenedik. Az évek haladtával erőtlenednek tagjaink. | |
* | |
| (er-ő-telen-ít) áth. m. erőtlenít-ětt, htn. ~ni v. ~eni, par. ~s. Erőtlenné tesz, erőtlen állapotba helyez. V. ö. ERŐTLEN. A megfeszítés erőtleníti a szemeket. A gyakori virrasztás erőtleníti a testet. Elerőtlenít. Megerőtlenít. | |
* | |
| (er-ő-telen-ít-és) fn. tt, erőtlenítés-t, tb. ~ěk. Erőtlenné tevés, erőtől megfosztás, erőtlen állapotba helyezés. V. ö. ERŐTLEN. | |
* | |
| (er-ő-telen-it-ő) mn. tt. erőtlenitő-t. 1) Ami erőtlenné tesz, erőtől megfoszt, erőtlen állapotra juttat. Erőtlenitő koplalás, álomtalanság, kicsapongás. 2) Érvénytelenitő. | |
* | |
| (er-ő-telen-kěd-ik) k. m. erőtlenkěd-tem, ~tél, ~ětt. Erőtlen állapotban szenved; gyöngélkedik. V. ö. ERŐTLEN. | |
* | |
| (er-ő-telen-ség) fn. tt. erőtlenség-ět. Erő nélküli állapot; gyöngeség. Vétetik anyagi és szellemi értelemben. Testi, lelki erőtlenség. | |
* | |
| ERŐTLENŰL, (er-ő-telen-ül) önh. m. erőtlenűl-t. l. ERŐTLENĚDIK. | |
* | |
| (er-ő-telen-ül) ih. Erő nélkűl, gyöngén. | |
* | |
| (erő-tulság) ösz. fn. Az állati erőnek szerfölötti bősége, és az abból származó betegség, vagy: nyavalyásan fölcsigázott működése az öszves életműszernek. (Hypersthenia). | |
* | |
| (erő-vesztés) ösz. fn. Az állati erőnek elfogyása; elgyöngülés, ellankadás. | |
* | |
| KIS~, falu Varasd megyében; helyr. Erpény-be, ~ben, ~ből. | |
* | |
| KIS~, NAGY~, falvak Varasd megyében; helyr. Erpenyá-n, ~ra, ~ról. | |
* | |
| természeti hang, milyent a felboszantott, felingerlett eb fogai közől hallat, mielőtt ugatásra fakadna; kutyamorgás. Származékai: erreg, erreget, errget stb. Rokonok vele har elvont gyök (harcz, harag szókban), a német arg és származékai: Aerger, ärgerlich stb. | |
* | |
| (am. ez-re) ih. mely közelre mutatja ki az irányt. Erre szaladj, ne arra. Erre jöttünk. Erre térünk vissza. Élünk vele az elbeszélésben, midőn az előremondottakból valamely következést húzunk vagy miatt értelemben. Éjjel tűz támadt, s erre félre verték a harangokat, és mi erre mindnyájan felriadtunk. | |
* | |
| (ez-re-ebb), az erre határozónak második foka, s am. ide közelebb. Ő errébb lakik. Gyere errébb. Állj, vagy ülj errébb. | |
* | |
| (erre-felé) ösz. ih. Azon irányban, mely erre van, mely hozzánk közelebb esik. Errefelé jön a kocsi, nem amarra. | |
* | |
| (err-ěg) önh. m. errěg-tem, ~tél, ~ětt. Kutyáról mondják, midőn haragra gerjedve fogait vicsoritja, s azok között kemény err hangot bocsát ki. | |
* | |
| (err-ěg-és) fn. tt. errěgés-t, tb. ~ěk. A haragos ebnek erregő hangon szólása. | |
* | |
| (err-ěg-et) l. ERRĚG. | |
* | |
| ih. Ezen tekintetben, a dolgot ily szempontból tekintve; ezt illetőleg. Erre nézve máskép kell cselekednünk. Erre nézve sok mondani valóm van. | |
* | |
| (err-g-el) önh. m. errgel-t. lásd: ERRĚGET. | |
* | |
| (err-g-el-és) fn. tt. ergelés-t, tb. ~ěk. l. ERRĚGÉS. | |
* | |
| (err-g-el-ő) mn. tt. errgelő-t. Tulajdonkép, fogai közől err hangot eresztő. Átv. ért. mérgelődö, veszekedő. | |
* | |
| (err-g-el-ő-s) mn. tt. errgelős-t v. ~et, tb. ~ek. Mérges, hirtelen haragú. | |
* | |
| (erre-innét v. ~innen-el) a székelyeknél am. erről felől, ezen táj vagy vidék felől. | |
* | |
| (erre-itt) am. e tájt. (Kriza János). | |
* | |
| (er-sz) elvont törzsök, er gyökből és sz képzőből. Jelent oly szert v. eszközt, mibe valamit ereszteni lehet. Innen lett ény képzővel ersz-ény. | |
* | |
| (er-sz-e) fn. tt. erszét. Indiai emlős állat, hosszú, hegyes orral, s a majmokéihoz hasonló lábakkal. Különösen kitünő rajta az, hogy hasán ránczos bőr fityeg, a hassal együtt erszényt képező, melyben kölykeit hordozni szokta. (Didelphis). | |
* | |
| (er-sz-ény v. er-sze-eny) fn. tt. erszény-t, tb. ~ěk. A magyarból elemezve eredeti értelménél fogva (l. ERSZ): öblösre varrott, kötött, szőtt készület, mű, eszköz, melybe valamit ereszteni, eldugni, elrejteni lehet. Különösen, zacskó, melyben pénzt vagy más apróbb jószágot hordozunk, tartunk. Pénzes erszény. Erszénypénz. Könnyebb tanácsot adni, mint erszénypénzt. (Km.). Koczka, bor, és szerelem, könnyen megürítik az erszényt. (Km.). Más erszényére enni inni. Megnyitni az erszényt. Üres, teli erszény. Erszénybe nyúlni. Megfejni más erszényét. Erszényt metszeni. Erszényt kötni. Erszényt oldani. Ebszijjal bekötött erszény. Kinek üres az erszénye, üres a szekrénye. (Km.).
Hasonlók hozzá a franczia bourse, olasz borsa, angol purse, holland: borse, bursa, beurs, német Börse, hellen bursa (bőr, nyúzott bőr] stb. | |
* | |
| (erszény-alaku) ösz. m. Aminek olyan alakja, formája van, mint az erszénynek. Erszényalaku virágok. Máskép: erszényded. | |
* | |
| (er-sz-ény-ded) mn. tt. erszényded-ět. l. ERSZÉNYALAKU. | |
* | |
| (er-sz-ény-ěs) mn. tt. erszényěs-t v. ~et, tb. ~ek. Erszénynyel biró, erszénynyel ellátott, erszényt viselő. Erszényes állat. (Ersze). | |
* | |
| (erszény-metsző) ösz. fn. Tolvaj, ki erszényeket, zsebeket metszve lop; igazi magyarul: bicskás. | |
* | |
| (erszény-gyártó) ösz. fn. Gyáros, kézmives, ki erszényeket készít. | |
* | |
| (er-sz-ény-ke) fn. tt. erszénykét. Kisded erszény. | |
* | |
| (erszény-zár) ösz. fn. Zár az erszényen. | |
* | |
| falu Tolna megyében; helyr. Ertény-be, ~ben, ~ből. | |
* | |
| tájszók, ÖRVEND, ÖRVENDĚZ helyett. | |
* | |
| ERZSÓK, l. ĚRZSÉBET, ĚRZSI, ĚRZSÓK, Ě alatt. | |
* | |
| (éles e-vel) ksz. mely a régieknél is helyett divatozott. "Míg nem megadod az utolsó akcsát es" (is). "Nemde a bünös müvelkedetbeliek es (is) teszik azt." "A konkolylyal kiszedvétek kiirtsátok a buzát es" (is). Münch. cod. Ugyanezen es van szokásban egyik székely nyelvjárásban (a háromszékiben); továbbá nálunk is így hangzik az, a tájdivatos eseg, esmeg szókban, és ezen köz szokásu fokozásban, (hosszu és helyett) leg es leg jobb = leg és leg jobb. l. IS, ksz. | |
* | |
| elavult fn. 1) A ma divatos eskü értelmében. "És esével erősejti vala." Et cum juramento affirmabat. "És hazug est ne szeressetek." Et juramentum mendax ne diligatis. "Az eseket, melyeket beszélettél a népeknek." Juramenta, tribubus quae locutus es. Bécsi cod. Csalóközben itt-ott ma is hallani: Sok esre, hitre, = esküvésre, bizonyításra. Ezen egyszerü es-ből származott a mai eskü. Rokonnak látszik hozzá a régi halotti beszédben erős bizonyitást jelentő isa. "Isa por és homu vogymuk." (Lugossy József véleménye szerént is). A sínai nyelven sí szintén am. es v. eskü. | |
* | |
| régente önálló fn. eső v. esső (pluvia) helyett. "Vidéknek királyt nem támasztanak, sem adnak esset embereknek." "Monnal esset szomjuhozó szérő." "Megverlek tütöket égető széllel, és rogyával, és kőessel." Bécsi codex. Némely tájakon a köznépnél hallhatni ma is, de hosszu é-vel: és. A régieknél eléjön ős értelemben is. "Lám minden esseid és szüleid a rosz vizslahalászás nélkül tudtanak elélni." Heltai Gáspár. | |
* | |
| elvont és kiavult gyök. Innen lettek esik, esd, est és változattal ej-t (es-t) azaz esni, elesni hagy. Régente önálló igeként is használták. "És es (pluit) igazakra és hamisakra." Még áthatólag is. "Ese tüzet és büdös kénesőt menyből." Tatrosi cod. Valószinüleg hangutánzó, melyben az s általában a sebességnek, sebes mozgásnak hangját fejezi ki, mint si-et, os-on suh-an, stb. szókban is. Hasonló hozzá a hellen aiss-w, am. sietek; neki esem valaminek, szanszkritül asz am. mozdít, sujt. Törökűl düs-mek = es-ni, honnan: düsüs = esés. A görögben is eléfordúl: usiV = esés, esőzés, és usma = eső (melyeket a nyelvészek uw = nedvez igétől származtatnak). | |
* | |
| mellékneveket képez nevekből és igékből: nép-es, kép-es, kedv-es, kez-es, er-es, ment-es, kelt-es, ür-es stb. Részletesen és rokonságaival l. ~AS, képző. | |
* | |
| (es-d) önh. és áth. l. ESDIK. | |
* | |
| (es-d-eg-ěl) önh. m. esdegel-t. 1) Gyakran elesik, leesik, leborúl. Térdre esdegelni. 2) Mondják a lassu, csendes esőről. Esdegel az eső. | |
* | |
| (es-d-ěk-ěl) önh. m. esděkěl-tem v. esděklěttem, ~tél v. esděklěttél ~t v. esděklětt. Tulajd. ért. gyakran esik, leesik, leborúl. Képes kifejezésben és köz ért. valamiért igen könyörög, s mintegy gyakran leborúlva, magát földre vetve kér valamit; igen nagyon óhajt.
"Gyarló létbül a kebel Jobb hazába esdekel." Bajza. | |
* | |
| (es-d-ěk-ěl-és) fn. tt. esděklés-t, tb. ~ěk. Leborulva kérés, könyörgés, igen nagyon kérés. | |
* | |
| (es-d-ek-ěl-et) fn. tt. esděklet-ět. Könyörgés elvont értelemben.
"S addig dúdolnám ott énekem, Míglen megszánván esdekletem, Rejtekecskédbe befogadnál S öledben nyugvó helyet adnál." Kazinczy Ferencz. | |
* | |
| (es-d-ěk-l-ik) k. l. ESDĚKĚL. | |
* | |
| (es-d-és) fn. tt. esdés-t, tb. ~ěk. Esděklés. Belepés. V. ö. ESDIK. | |
* | |
| (es-d-ik) k. m. esd-ětt, htn. esdni v. esdeni. Tulajdonkép, leesik, leborúl. Képes kifejezésben és köz ért. igen kér, mintegy leborulva, magát (keleti szokás szerént) földre vetve könyörög. Esdeni valamiért. Esdünk előtted úr Isten. A székelyeknél s némely más tájakon is átható ért. is használtatván, (a midőn a törzsök: esd), am. 1) megszáll, be-, meg-lep, pl. Ugyan esdi a légy a marhát. 2) Körülvesz, kér, pl. esdik ezt a leányt a legények. 3) Óhajt, kiván.
"Ifjú melle a vadásznak Esdi berke szarvasát; Zöld babért sohajt a hadfi, Hontalan - szabad hazát. Szívet esd a lyánka szája, Enyhe sírt az agg imája, Hű szolgát a nép királyja, Ritka bőjtöt a barát." Szemere Miklós. (Az olympi Zeüszhöz). | |
* | |
| (es-d-ő) fő- és mn. tt. esdő-t. 1) Aki valamiért esd, esdik; könyörgő, kérelmező személy. 2) Be-, meglepő; körülvevő. V. ö. ESDIK. | |
* | |
| (es-d-őd-ik) belsz. m. esdőd-tem, ~tél, ~ött. Székely szó, l. ESENKEDIK. | |
* | |
| (es-ed-ék) fn. tt. esedék-ět. Ami elesik, elhúll, pl. faragáskor a forgács, favágáskor az elhullott, törött ágak; faradék, nyesedék. Esedékposztó, esedékvászon, mely nyirkálás alatt elesik. | |
* | |
| (es-ed-é-kěny) mn. tt. esedé-kěny-t, tb. ~ek. Ami az esésre hajlandó, ami könnyen esik, elesik. Vétetik átv. ért. is. Esedékeny, azaz gyarló, ember. | |
* | |
| (es-ed-ék-ěs) mn. tt. esedékěs-t v. ~et, tb. ~ek. Faragás, vágási nyirés stb. alatt elhulló, leeső. | |
* | |
| (es-ed-ěz-és) fn. tt. esedězés-t, tb. ~ěk. Arczra borulva, vagy térdhajtva könyörgés, legalázatosabb kérés. V. ö. ESEDEZIK. | |
* | |
| (es-ed-ěz-ik) k. m. eseděz-tem, ~tél, ~ětt. par. ~zél. Tulajd. ért. gyakran leesik, hulladoz a földre, pl. az ember, a hó; s ezen érteménye ma is megvan a székelyeknél. Átv. és köz ért. mély alázatossággal, arczra vagy térdre borulva kér, könyörög. Esedezünk előtted oh irgalmas Isten. Ezen ige különösen az egyházi nyelvben, továbbá a fejedelemhez és magasb állású felsőségekhez, kormány- és törvényszékekhez intézett folyamodásokban használtatik. | |
* | |
| (es-eg) ösz. ih. Öszve van téve az es (= is) és eg (= meg) elemekből, am. esmeg = és-még, máskép: ismét, valamit újra téve. Igen érdekes tájszó a göcseji nyelvjárásban, hol általán a meg m nélkül áll, pl. egětte, eglőtte, 'megette, meglőtte' helyett. Vas József. Torkos Sándor). Eseg eljöttem, ha nem bánjátok. Máskép: esmeg, megesmeg. V. ö. ISMÉT, MEG. | |
* | |
| (es-e-kěd-és v. es-eg-ěd-és) fn. l. ESENKĚDÉS. | |
* | |
| (es-e-kěd-ik v. es-eg-ed-ik) k. l. ESENKĚDIK. | |
* | |
| (es-ék-ěny) mn. l. ESEDÉKĚNY. | |
* | |
| (es-ély) fn. tt. esély-t, tb. ~ěk. Egyes kisebb eset (Vorfall). V. ö. ESEMÉNY. | |
* | |
| (es-e-mény) fn. tt. esemény-t, tb. ~ek. 1) Ami megesett, ami megtörtént; egyes nagyobb eset vagy történet. Következő esemény adta magát elé. Világhírü esemény. Nevezetes, ritka esemény. (Ereigniss). 2) Véletlen eset, történet. | |
* | |
| (es-e-mény-ěs) mn. tt. esemé-nyes-t v. ~et, tb. ~ek. 1) Véletlenül eső, történő, esetleges. Eseményes találkozás. 2) Történetekkel gazdag, bővelkedő. A múlt század vége igen eseményes vala. Eseményes időket élünk. | |
* | |
| (es-e-mény-i-leg) ih. Történetileg, véletlenül. Eseményileg épen jelen voltam én is. | |
* | |
| (es-e-mény-telen) mn. tt. eseménytelen-t, tb. ~ěk. Ami alatt, aminek folytán valamely nevezetes, különös dolog nem történt; ami eseményeket nem foglal magában. Határozóilag am. eseménytelenül. | |
* | |
| (es-end-ő) mn. tt. esendő-t. 1) Történendő, leendő, elékerülendő. Esendő alkalommal szólok e tárgyról. 2) Esésre hajlandó, könnyen eleső. Esendő az ember fia. | |
* | |
| (es-end-ő-ben) ih. Eső állapotban, esésre, bukásra készülőben. Esendőben vagyon szerencséje. Ez a ház esendőben van. | |
* | |
| (es-en-l-ő) fn. tt. esenlő-t. Heves megyei tájszó, am. kisded meder, melyen a rétről, mezőről az esőlé elszivárog, elfolydogál. | |
* | |
| (es-eng v. es-en-eg) önh. m. eseng-ět-tem v. eseng-tem, ~ěttél v. ~tél, ~ětt, htn. ~ni v. ~eni. Valamiért, vagy valami után igen vágy, sohajt; valamit nagyon kér. Valamely ruháért vagy ételért esengeni. A zsidók esengtek az egyiptomi húsos fazekak után. | |
* | |
| (es-eng-és v. es-en-eg-és) fn. tt. esengés-t, tb. ~ěk. Folytonos, gyakori, szertelen vágyu kérés, könyörgés, kunyorálás. | |
* | |
| (es-en-kěd-és) fn. tt. esenkědés-t, tb. ~ěk. Alkalmatlanul ismételt, szemtelen, tolakodó kérés, könyörgés; a másénak megkivánása; valami után szertelen vágyakodás, s annak elnyerésére, megszerzésére törekvés. | |
* | |
| (es-en-kěd-ik) k. m. esenkěd-tem, ~tél, ~ětt. Alkalmatlanul vagy szemtelenül kunyorál, kér, s mintegy erőszakosan ki akar csikarni valamit. Esenkedik a gyermek valamiért, midőn addig sí-rí, míg meg nem adják neki. Igen óhajt valamit, szertelen vágyik valamire. Esenkedni valami után. | |
* | |
| (es-en-nen) ih. Nagy kivánsággal, vágygyal, sovárgva, epedve, titkos vagy belső fájdalommal. Esennen néz az éhes ember másnak terített asztalára. Esennen várja a gyermek az evés idejét. Esennen nézni a szép öltözetet, melyet magunknak kivánnánk. Tájdivatos szó. | |
* | |
| (es-ernyő) ösz. fn. Hordozható, kézbeli ernyő az eső ellen. Selyem,vászon esernyő. Kifeszíteni az esernyőt. Esernyővel sétálni, utazni. V. ö. ES és ERNYŐ. | |
* | |
| (es-és) fn. tt. esés-t, tb. ~ěk. 1) Általán a testnek azon kényszerült mozgása, midőn egyensulyát vesztve, vagy saját terhétől nyomva a föld középpontja felé száll. 2) Magasabban álló testnek, pl. hegynek, dombnak menetele, mélyebbre szállása, vagy a folyónak, pataknak alább és alább lejtése. A hegyek között nagyobb a Duna esése, mint a messze, síkföldön. 3) Az esőnek hullása. Gyakor eséssel a kicsin csepp is lyukat ver. (Km.). 4) Átv. ért. erkölcsileg vagy polgárilag alászállás. A kevély angyalok esése. Az új kormány több tisztviselő esését vonta maga után. | |
* | |
| (es-et) fn. tt. eset-ět. 1) Ami esik, megesik, azaz történik. Azon esetre, azaz, ha az történik. Minden esetre; azaz akármi történik. Semmi esetre. Ily esetben máskép tennék. Régi, újabb eset. Eléadni az esetet. Ezen esetről mit sem tudok. 2) Véletlen történet. Szerencsés eset. Bal eset. Nem lehet minden esetet előre gyanítani. Esetből történt. 3) Nyelvtanban, a névszók különféle viszonyainak némely betűk módosulásai -, különösen a magyar nyelvben, ragok általi meghatározása, legkülönösebben a belviszonyragok által történő szómódositás, pl. ember, ember-nek, ember-t, ember-ek stb. Egyébiránt a magyar nyelvben, minthogy a főbb és gyakoribb módositások ragok által történnek, ennyiben tulajdonképen nem annyira esetek, mint névragozások vannak. 4) Vétetik néha esés helyett is, l. ezt, 1) és 2). | |
* | |
| (es-et-ěs) mn. tt. esetěs-t, tb. ~ek. Jól, helyesen álló, idomos, jól kiütött. Esetěs öltözet. Kemenesaljai szó. Ellentéte: esetlen. | |
* | |
| (es-et-leg) ih. Véletlenül, előre nem gyanítva. Esetleg találkozni valakivel. Esetleg ő is oda jött. | |
* | |
| (es-et-leg-ěs) mn. tt. esetlegěs-t v. ~et, tb. ~ek. Ami véletlenül, váratlanul történt, nem gyanított. Esetleges találkozás. Esetleges körülmény. Ellentéte: szükségleges vagy szükségbeli, szükségképeni, a minek szükségképen be kell következni. | |
* | |
| (es-et-leg-ěs-ség) fn. tt. eset-legěsség-ět. Véletlenség, váratlan, előre nem gyanított történetesség. | |
* | |
| (es-et-len, azaz minek helyes esete, esése nincsen) mn. tt. esetlen-t, tb. ~ěk. Helytelen, idomtalan, egyenetlen, ügyetlen, ferde, ami roszul esett ki. Esetlen szabásu ruha. Esetlen kenyér, kalács. Esetlen ember. Mint határozó am. esetlenül. | |
* | |
| (es-et-len-lég) fn. tt. esetlenség-ět. Helytelenség, idomtalanság, valaminek azon tulajdonsága, melynél fogva esetlen; l. ezt. | |
* | |
| (es-et-len-ül) ih. Helytelenül, idomtalanul, görbén, ferdén. Esetlenül áll rajta a ruha. | |
* | |
| (es-het-ő) mn. tt. eshető-t. Ami eshetik, történhetik. Megeshető. Ez könnyen megeshető dolog. | |
* | |
| (es-het-ő-ség) fn. tt. eshetőség-ět. Dolog, állapot vagy körülmény, ami jövőben bekövetkezhetik akár szükségképen, akár véletlenül. Minden eshetőségeket emberi észszel fölötte nehéz eleve meghatározni. | |
* | |
| (es-ik) k. m. estem, estél, esětt. Eredeti értelmét, a suhogó természeti hangtól kölcsönözte, mely esőzéskor is hallatszik (es-s). V. ö. ES, (4). Esik az eső, a hó, v. eső esik, hó esik.
"Azt gondolom, eső esik, Pedig a szemem könnyezik." (Népd.). Használjuk elvontan is. Már ismét esik. Rég nem esett. Bár csak esnék. Általános ért. minden testről mondjak, midőn az magasról (eső módjára, vagy mintegy suhogással) aláhúll; avagy sulyegyenét vesztve, fekvő vonalban eldőf. Fejére esett a háztető cserepe. Vízbe, kútba, gödörbe esni. Nagyot esni. Keresztül esni a gerendán. Ki sokfelé kap, két szék között a pad alá esik. (Km.). Nem messze esik alma a fájától. (Km.). Nem esik a forgács vágás nélkül, nem mozog a levél szél nélkül. (Km.) Beható ragu névvel néha am. jut, kerül, keveredik. Bajba, betegségbe esni. Búba, szomoruságba esni. Kétségbe esni. Valakivel hajba esni. Tulajdonitó ragu névvel am. indúl, megy, rohan. Az ellenség neki esett a várnak. Nekem esett, azaz ellenem jött. Ágynak esett, azaz megbetegedett. Néha am. bizonyos helyen, tájékon van, fekszik. Pesttől Buda nyugotéjszak felé esik. Komárom Győrtől nem messze esik. Bécs távol esik Debreczentől. Ily mondatokban: már az régen esett, ez taval esett, az utolsó háborúkor esett am. történt. Úgy eshetik, hogy el nem megyünk am. történhetik. Ezekben: jól esett neki, roszul esett neki, nehezére esett, jól esett az ebéd, vacsora, a dolognak sikerét, kimenetelét jelenti. Néha am. jut, osztályrészül kijár. Minden gyermekre ezer forint esett. Reám legtöbb munka esett. "Hát még bölcsőt hol veszel? Pedig csak arra esel." Népdalok. Erdélyi János gyüjteménye. Megjegyzendők még ezen sajátságok: Rajtam v. rám esett, azaz megrohant, igen kért; rajtam esett, azaz történt. Teherbe esett, azaz a nő fogant. Szerelembe esett. "Nem estem én a verembe Mással estem szerelembe." (Népd.). Tormába esett féreg. Öszvetételei: aláesik; általesik; béesik, azaz öszvemegy. Béesik, mint a kis keztyű, (km.) kiesik; leesik, megesik = megtörténik. Megesett, azaz teherbe esett. Megesett rajta a szivem. Régente meg nélkül is: "szíve rajtunk nem esék." (Névtelentől: Siralma az magyar nemzetnek a XVI. században). Megesett neki. Megesett neki a diószeghi vásár. (Km.). "Neked ugyan megesett, Mert a gazda meglesett." (Népd.). Figyelmet érdemel, hogy a csángó szójárásban is, hol az s rendszerént sz-nek ejtetik, ezen ige változatlan marad. "Az esső isz esik, köpönyegem ázik, A szél patkójától a kő isz szikrázik." Csángó dalok. Erdélyi János gyüjteménye. | |
* | |
| (es-ít), mély hangon ~asít, újabb kori ösz. igeképző, némely olyatén szóknál, hol az es képző önmagában nincs szokásban, pl. ért-es-ít, látt-as-ít. | |
* | |
| (es-k, am. esik, t. i. le- vagy térdre esik, mert az esküvő gyakran, kivált régenten eskütételkor, Isten bizonyságára hivatkozva földre vagy térdre esett, ezt mutatja az egyszerű es szó is, l. ezt). Régies, önh. Ma: esküszik, l. ezt. | |
* | |
| (l. fönebb), régies fn. tt. esk-ět. l. ESKÜ. | |
* | |
| (a hellen: skorpioV-ból eredett), fn. tt. eskarap-ot. Tengeri apró hal neme, melynek feje itt-ott szőrrel van benőve, szemei igen közel állanak egymáshoz, s inyei, és nyeldeklője fogasak. (Scorpaena). | |
* | |
| (es-kél) önh. m. eskél-t. Lassan-lassan esik; alább száll. Eskél az eső. A hol megegyezés nincsen, elkél ott a barátság. (Km.). | |
* | |
| (es-k-es) régies mn. és fn. Esküvel lekötött; vagy, megesketett. Eskes felek. Eskes bírák. Eskes társak. | |
* | |
| (es-k-és) fn. tt. az elavult esk igéből. l. ESKÜVÉS. | |
* | |
| (es-k-et) áth. m. esket-tem, ~tél, ~ětt. 1) Valakivel esküt mondat, valakit eskütételre kényszerít. Tanukat esketni. Böcsüsöket, bírákat, új tisztviselőket, katonákat esketni. 2) Különösen, jegyeseket öszvead, bizonyos esküszók elmondatása, és szertartások által egymásnak örök hűséget igértet. Az öszvekelendőket az illető lelkészek szokták esketni. | |
* | |
| (es-k-et-és) fn. tt. esketés-t, tb. ~ěk. Cselekvés, mely által valakit esketünk. Különösen, a házasulandók öszveadása. V. ö. ESKET. | |
* | |
| (es-k-et-és-i) mn. tt. esketési-t, tb. ~ek. Esketést illető, arra vonatkozó, ahhoz tartozó. Esketési parancs. Esketési szertartás. | |
* | |
| (es-k-et-ő) fn. tt. eskető-t. 1) Személy, ki valakit esket. 2) Azon szertartás, midőn a házasulandók innepélyesen öszvekelnek, máskép: esküvő. | |
* | |
| (éles ë-vel) tájdivatos, iskola helyett; l. ezt. | |
* | |
| (es-k-ü, a hajdan önálló egyszerü es gyökből, t. i. az ü vagy csak segéd az esk szóhoz, vagy az esk ige eskő részesülőjéből alakúlt, s lőn eskü, mint: furó furu, ölő ölü, alkó alkú stb.), fn. tt. eskü-t. Jelenti azon innepélyes bizonyitást, melynél fogva az Istenre, mint állitásunk tanújára hivatkozunk, s annak boszuját hivjuk föl azon esetre, ha nem igazat szólanánk. Igaz eskü. Hamis eskü. Erősitő, becsülési, hitelesitő eskü. Törvényes, bírói, tisztitó eskü stb. Esküt kinálni vagy ajánlani. Esküt elfogadni, vagy el nem fogadni. Esküt odaengedni. Valamit esküvel fogadni, igérni, bizonyítani. Letenni az esküt, megesküdni. Esküt szegni. | |
* | |
| (es-k-ü-d-ik) l. ESKÜSZIK. | |
* | |
| (es-k-üd-t v. es-k-ü-tt) mn. tt. esküdt-et. Aki az esküt letette, aki megesküdött valamire. Esküdt tanúk, esküdt, böcsüsök, esküdt emberek, bírák. Vétetik főnév gyanánt is, midőn oly személyt jelent, ki valamely hivatalviselésre fölesküdött; különösen vármegyei tisztviselőt, ki rangban az alszolgabírák után áll; továbbá a mezővárosok belső tanácsnokait, és a faluk tanácsát képező hites embereket. Vármegye esküttje. Falusi esküttek. Tiszteletbeli eskütt. Középponti eskütt. | |
* | |
| (es-k-ü-d-tet) l. ESKET. | |
* | |
| (esküdt~ v. eskütt-szék) ösz. fn. Sajátságos polgári törvényszék Angliában, és szabad intézetekkel biró némely más országokban, mely bizonyos mód szerént választott, legnagyobb bizalmat érdemlő s megesketett és határozott számú polgárokból állittatik öszve, kik főleg némely bűntettek és közelebb ténykérdések fölött, mindazáltal állami törvénytudó bírák vezetése mellett itélnek, s a vádlottak bűnösségét, vagy nem-bűnösségét kimondják. (Jury). A jogkérdések eldöntése állami törvényszékre bizatván. | |
* | |
| (esküdt-széki) ösz. mn. Esküdtszékre vonatkozó, esküdtszéket illető. | |
* | |
| (eskü-forma) ösz. fn. Azon szavak öszvege, melyekből az eskü áll. Az esküformák a különféle tárgyakhoz képest, melyekre vonatkoznak, azután a népek, vallások stb. szerént különbözők. | |
* | |
| falu Bihar megyében; ALSÓ~ v. NAGY~, FELSŐ~. v. KIS~, falvak Erdélyben, Doboka megyében; helyr. Esküllő-n, ~re, ~ről. | |
* | |
| (eskü-minta) ösz. fn. Lásd: ESKÜFORMA. | |
* | |
| (es-k-ü-s) mn. tt. esküs-t v. ~et, tb. ~ek. Esküvel erősített, bizonyított. Esküs igéret, fogadás. | |
* | |
| (l. fönebb) fn. tt. esküs-t, tb. ~ök. Eskütt ember, eskütt tanú. | |
* | |
| (eskü-szegés) ösz. fn. Az esküvel erősített igéretnek, fogadásnak meg nem tartása. | |
* | |
| (eskü-szegő) ösz. mn. Aki az esküvel erősitett fogadást, igéretet meg nem tartja. A szökevény katonák, a hamis bírák, a váltóhamisító ügyvédek egyszersmind esküszegők. | |
* | |
| (es-k-üsz-ik) k. első múlt: esküvém, esküvél, esküvék stb. 2. m. esküdtem v. esküttem, esküdtél v. esküttél, esküdt v. eskütt v. esküdött. Kapcsoló jelen ideje: esküdjem, esküdjél, esküdjék. Óhajtó: esküdném v. eskünném, esküdnél, esküdnék. Jövő idő: esküvendém v. eskvenděm v. esküdenděm. Htn. esküdni v. eskünni. Részesülő esküvő v. eskvő, esküdt v. eskütt v. esküdött, esküvendő v. eskvendő. Istent híva tanuúl, s annak boszujára hivatkozva innepélyesen bizonyit valamit. Égre, földre esküszik. Még a vörös hajmára is megesküszik. Esküszik, mint a czigány. (Km). Aki mesterségesen esküszik, mesterségesen hazud. (Km.) Esküszik, szabódik. Hamisan esküszik. Vétetik nem innepélyes értelemben is, midőn valaki szükség nélkül él esküszavakkal. Igaz hitére, testére, lelkére esküszik.
Öszvetételei: Beesküszik. Papnak, szerzetesnek, apáczának beeskünni. Elesküszik. Eleskütte adósságát. Felesküszik. Felesküdött ügyvédnek, katonának. Megesküszik. A jegyesek megesküsznek. Öszveesküszik. Öszveesküttek a pártosok, a jegyesek. Ráesküszik. "Esküszik Mák Bandi, a szomszéd is hallja, Hogy fejét szomorú bujdosásnak adja." Vörösmarty. | |
* | |
| (eskü-tétel) ösz. fn. Az eskünek innepélyes végrehajtása, különösen, mely által valamely hivatal vagy kötelesség hű teljesitését fogadjuk. Egyházi, polgári, katonai, táblabirói, tisztviselőí eskütétel. | |
* | |
| (es-k-ü-t-len) mn. tt. eskütlen-t, tb. ~ěk. Aki nincs megesketve, ki az esküt le nem tette. Eskütlen tisztviselő, táblabiró. Eskütlen jegyestársak. | |
* | |
| l. ESKÜDT, fn. | |
* | |
| l. ESKET. | |
* | |
| l. ESKETÉS. | |
* | |
| l. ESKETŐ. | |
* | |
| l. ESKÜDTSZÉK. | |
* | |
| (es-k-ü-v-és) fn. tt. esküvés-t, tb. ~ěk. Cselekvés, midőn esküszünk. Hamis esküvés. Öszveesküvés. Vétetik elvontan is eskü helyett. Esküvés előtt, vagy után. Különösen jelenti az öszvekelendő jegyesek esküjét, vagyis a házassági szertartások azon részét, midőn a násznép a jegyeseket megesküvésökre a templomba kiséri. Esküvésre menni. Esküvés alatt siró menyasszony. Máskép: esküvő. | |
* | |
| (es-k-ü-v-és-i) mn. tt. esküvési-t, tb. ~ek. Esküvést illető, arra vonatkozó, ahoz tartozó. Esküvési szertartás. Esküvési mód, szokás. | |
* | |
| (es-k-ü-v-ő) fn. tt. esküvő-t. 1) Személy, ki esküszik. 2) A házassági eskütételnek szertartása. Esküvőre menni. Esküvőről jönni. Falusi esküvő.
"Majd ha ezen átesünk, A templomba költözünk Esküvőre." (Verseghy). | |
* | |
| (talán: feslettes, viseltes?) mn. tt. eslétes-t, tb. ~ek. Tájszó, am. kopott, ócska, viselt. Eslétes ruha. | |
* | |
| (es-még, t. i. öszve van téve és és még részecskékből, s jelennen is élnek vele a székelyek és a tiszai némely tájékok, de eredete mutatja, hogy ez az igazi ősi alak, nem pedig a jobban elterjedt ismét), ösz. ih. Megint, újra. Esmeg mondom tünektek. Esmeg vivé őtet az ördög igen magas hegyre. (Tatrosi cod). | |
* | |
| (n vegyűlt közbe) tájdivatosak, esměg v. esmég helyett. | |
* | |
| ESMERET stb. l. ISMER; ISMERET stb. | |
* | |
| l. ISMÉT, ISMÉTLEN. | |
* | |
| (es-ő) fn. tt. eső-t. Személyragozva: esőm, esőd, esője v. eseje, esőnk, esőtök, esőjök v. esejök; esőim, esőid, esői, esőnk, esőtek, esőik v. eséjik. Azon természeti tünemény, midőn a légben levő vizes gőz- v. párarészecskék öszvehuzódnak, megsürűsödnek, és cseppekben aláhullanak. Csendes, szeles, sebes, hirtelen, meleg, langyos, lanyházó, hideg, jeges, havas, darás eső. Futó, hetes, országos, pásztás eső. Szakadó, szemző, lassu, szemergő, zápor eső. Harmatozó, lengedező eső. Elmult esőnek nem kell köpönyeg. (Km.) Sírt, mint a sebes eső. (Km.) Esik, szakad, szemerkél, szemzik az eső. Csak úgy dől az eső, mintha sajtárból öntenék. (Km.) Esőre áll az idő. Elállott az eső. Elhuzódik az eső. Hazáig verte őket az eső. Hogy az eső verje meg.
Sínai nyelven: jü. | |
* | |
| (l. föntebb) mn. tt. eső-t. Általán minden, ami esik. V. ö. ezt. Kútba eső gyermek. Bajba, betegségbe eső ember. Budához közel eső Pest. Gyermekekre eső örökség. Nyárra vagy télre eső ünnepek stb. | |
* | |
| (eső-áradás) ösz. fn. Folyók, patakok, sédek stb. áradása, melyet az eső okoz. | |
* | |
| (eső-béka) ösz. fn. Apró békák neme, melyek eső alkalmával elétünnek, s a nép hiedelme szerént az égből esnek. (Rana temporaria). | |
* | |
| (eső-csěpp) ösz. fn. Egy egy cseppje a hulló esőnek. Apró, nagy esőcseppek. | |
* | |
| (es-ő-dék) l. ESŐLÉK. | |
* | |
| (eső-fél) ösz. fn. Jobbára csak ben raggal, és van igével használják, mint általában a részesülőket. Esőfélben van az idő, azaz már-már esik, nem sokára esni fog, vagy legalább esni készül. Midőn magasról hullást vagy dőlést jelent, már valóban eső, esésben levő állapotot is jelent, pl. Esőfélben (am. esés közben) megkapni az üveget. Esőfélben megbillenni. | |
* | |
| (eső-felleg) ösz. fn. Felleg, mely esőt hord kebelében, vagy, melyből már esik. | |
* | |
| (eső-fogó) ösz. fn. Cső, csatorna vagy edény, mely az esővizet felfogja, melybe az esővíz beszivárog, befoly. Különösen száraz kút, melyben az esőlé öszvegyűl, melyet vizetlen helyeken italúl használnak. | |
* | |
| (eső-för-geteg) ösz. fn. Esővel jövő fergeteg; midőn fergeteg is van, eső is esik. V. ö. FÖRGETEG. | |
* | |
| (eső-fürdő) ösz. fn. 1) Fürdő, melyet esővízből készitenek. 2) A fürdésnek azon különös neme, midőn valaki levetkőzve az eső által mosatja meg magát. 3) Zuhanyfürdő. | |
* | |
| (eső-hozó) ösz. mn. Ami esőt hoz, miből vagy mi után eső következik. Esőhozó déli vagy nyugoti szél. Esőhozó köd. Esőhozó felhők. | |
* | |
| (eső-kút) ösz. fn. Száraz kút, mely vizét egyedül az esőből (nem forrásból) kapja. (Cisterna). | |
* | |
| (eső-légy) ösz. fn. Légynem, mely eső előtt az embert és állatokat különös vágygyal meglepi, és csípi. | |
* | |
| (eső-lék) fn. tt. esőlék-ět. Ami vágás, metszés, törés, faragás, szabás stb. alatt elhúl; hulladék. Esőlékágak, esőlékforgács, esőlékposztó. | |
* | |
| (es-ő-lék-ěs) mn. tt. esőlékěs-t v. ~et, tb. ~ek. Esőlékkel bővelkedő, esőléket tartalmazó. Esőlékes kosár. | |
* | |
| (eső-mérő v. ~mérü) ösz. fn. Sajátságos eszköz, mely által az esőnek mennyiségét meg lehet mérni. (Hyetometrum). | |
* | |
| (eső-omlás) ösz. fn. l. ESŐSZAKADÁS. | |
* | |
| (eső-patak) ösz. fn. Patak, mely vizét az esőből kapja, a ha eső nincs, kiszárad. (Torrens). | |
* | |
| (eső-pőcsik) ösz. fn. Pőcsikfaj a mezei legyek neméből, mely nyáron a közeledő eső előtt a barmokat nagy mohósággal meglepi és csípéseivel zaklatja. Máskép: esőlégy. V. ö. PŐCSIK. | |
* | |
| (es-ő-ös) mn. tt. esős-t v. ~et, tb. ~ek. Időről mondják, mely esővel bővelkedik, melyben eső van. Esős idő, esős tavasz, nyár, ősz. Átv. ért. esős aratás, esős szüret. | |
* | |
| (es-ő-ös-öd-ik) k. m. esősöd-tem, ~tél, ~ött. Esőssé válik vagy változik. Megesősödik. Oktoberben már esősödik az idő. | |
* | |
| (eső-szakadás) ösz. fn. Igen sürű, sebes eső, melyről mondani szoktuk: esik, csak úgy szakad. V. ö. FELHŐSZAKADÁS, ZÁPORESŐ. | |
* | |
| (eső-szalonka) ösz. fn. A szalonkák egyik faja, mely az esőt előre megérezvén, nagy sipítással föl-fölrepked. (Scolopax phaeopus). | |
* | |
| (es-ő-te-len) mn. tt. esőtelen-t, tb. ~ěk. Eső nélküli, midőn nem esik az eső. Esőtelen száraz nyár. Mint határozó: eső nélkül. | |
* | |
| (es-ő-te-len) l. ESŐTELEN. | |
* | |
| (eső-víz) ösz. fn. Víz, mely a felhőkből esik. Az esővíz a növényeknek minden más vizeknél hasznosabb. Esővízben mosni a ruhákat. Esővízzel öntözni a virágokat. | |
* | |
| (eső-verte) ösz. mn. Esőben megázott, esőtől vert. Esőverte utasok. Esőverte szénarendek. Esőverte új kalap. | |
* | |
| (eső-vonal) ösz. fn. Azon vonal vagy irány, melyet az aláeső, hulló testek követnek. A hulló csillagok esővonala. | |
* | |
| (es-ő-z-és) fn. tt. esőzés-t, tb. ~ěk. Folytonos vagy gyakori esőesés. Őszi esőzés. Medárd napi eső után következő esőzés. | |
* | |
| (es-ő-z-ik) k. m. esőz-tem, ~tél, ~ött. Folytonosan esik az eső. Rendesen elvont ért. és csak a harmadik személyben használják. Esőzik, esőzék, esőzött, esőzzék stb. | |
* | |
| (eső-zivatar) ösz. fn. l. ESŐFÖRGETEG. | |
* | |
| (a német Speil, Speiler után alakultnak látszik) fn. tt. espély-t, tb. ~ěk. Különösen faszeg, melylyel a sátorosok öszvefoglalják a ponyvafödeleket. Dunántúli tájszó. Máskép: peczek. | |
* | |
| (espély-ěz) áth. m. espélyěz-tem, ~tél, ~ětt. Peczkel, kipeczkel. | |
* | |
| (a hellen-latin presbyter, vagy közvetlenül a németes Erzpriester szó után alakult) fn. tt. esperes-t, tb. ~ěk. A latin és görög katholikus egyházi rendben oly személy, ki valamely püspökmegyei nagyobb vagy kisebb kerületnek főnöke. Innen: főesperes, fő kerület főnöke, székesegyházi főesperes, a székesegyházi kerület feje, alesperes, kisebb kerületé. (Archipresbyter, Archidiaconus). A protestans egyházban szinte kerületi főnököt jelent, kit máskép latin néven senior-nak is mondanak. | |
* | |
| (esperes-ség) fn. tt. esperesség-ět. 1) Püspökmegyei nagyobb vagy kisebb kerület; melynek főnöke, esperes. Főesperesség, alesperesség. 2) Esperesi hivatal. Esperességre megválasztatni vagy kineveztetni. | |
* | |
| fn. tt. esperest-et. l. ESPERES. | |
* | |
| l. ESPERESSÉG. | |
* | |
| a székelyeknél divatos, es (azaz esik) helyett; "Ess az esső, zúg a gát." Régente főnévként is szokásban vala. V. ö. ES (3) és (4). | |
* | |
| (am. esmeg) ih. Ismét, viszont, megint. Élnek vele túl a Dunán Vas, Zala, Veszprém, Sopron vármegyékben. l. ESĚG. | |
* | |
| várrom Veszprém megyében. | |
* | |
| puszta Fejér megyében; helyr. Essény-ěn, ěre, ěről. | |
* | |
| tájdivatosan am. esőzik; l. ESIK. | |
* | |
| l. ESŐ. | |
* | |
| puszta Pest megyében; helyr. Esső-n, ~re, ~ről. | |
* | |
| tájdivatos össze helyett; l. ezt. | |
* | |
| (es-t) fn. tt. est-ět. A napnak vége, vagyis rövid idő a nap lemente előtt és után, midőn t. i. a nap alászáll, s mintegy aláesik, honnan e név eredete, mely nem egyéb, mint, napeset vagy nap este, s rövidebben napest, est. E szó idővel elhanyagoltatott, s helyette a hosszabb estve, este jöttek divatba, holott szebben hangzanak: estet bevárni, estnek idején, estről estre, esttől estig stb. A figyelmes irók el nem fogják mulasztani, hogy e szót régi jogaiba visszahelyezzék. - Ezen öszvetételekben napest és délest az est jelenti az időnek hanyatlását, tehát napest = naphanyatlás, délest, délhanyatlás, vagyis közép idő a dél és napnyugot közt. Az esés (casus) alapfogalma szerint alakult a latin occasus és a szláv opad is.
Rokonnak látszik vele a hellen esperoV, espera, latin vesper, német, angol, holland West (?), finn ehtoo, török akhsam. | |
* | |
| (est-alkony) ösz. fn. Esti szürkület. V. ö. ALKONY. | |
* | |
| a székelyeknél am. István. | |
* | |
| l. ISTÁP. | |
* | |
| l. ISTRÁNG. | |
* | |
| (est-csillag) ösz. fn. Máskép Venus nevü bujdosócsillag, mely napnyogot után legott látható. A köznép néhutt zsidócsillagnak is nevezi. | |
* | |
| (es-te) fn. tt. estét. l. EST. Jó estét kivánok. Estére haza takarodnak a mezei munkások. Unalmas estéket olvasással tölteni. Használják határozó gyanánt is. Este eljövök, ha lehet. Este elülnek a tyúkok. | |
* | |
| (est-ebéd) l. ESTÉTEK. | |
* | |
| (es-te-ed-en) ih. l. ESTENNEN. | |
* | |
| (es-t-vel) ih. Esti időben, naplementekor. Csak némely vidékeken divatozik. | |
* | |
| (es-t-vel-ěd-ik) k. m. estelěd-tem, ~tél, ~ětt. Est kezd lenni, a nap lemenőben van. Ránk esteledik az idő, siessünk. | |
* | |
| (es-t-vel-i) mn. tt. esteli-t, tb. ~ek. Ami este történik, esti időben levő. Esteli óra, idő. Esteli imádság. Esteli séta. Főnevűl használva am. vacsora, estétek, estebéd. | |
* | |
| (es-t-el-i-z) önh. m. esteliz-tem, ~tél, ~ětt, par. ~z. Estelit, azaz vacsorát eszik. Szinház után estelizni. | |
* | |
| (es-t-vel-l-et-kor) ih. Oly időben, mikor estellik, azaz est kezd lenni. | |
* | |
| (es-t-v-ell-ik) k. m. estell-ett, htn. ~eni v. ~ni. Est kezd lenni, a nap nyugodóban van. Csak egyesszámu harmadik személyben használják. | |
* | |
| (estellős estig) ih. A székelyeknél am. egész estig. | |
* | |
| (es-t-ély v. es-te-ely) fn. tt. estély-t, tb. ~ěk. Társalgási öszvejövetel, kivált téli estéken, beszélgetés, játék, zenemulatság stb. végett. (Soirée). | |
* | |
| (= este-időn) ösz. ih. lehet egyszerű szó is (es-t-en-d-ön, melyben a törzs estend), este felé. Udvarhelyszéki szólás. | |
* | |
| (es-te-en-ként) ih. Esti órákban, több vagy minden estve. Esténként sétára vagy szinházba menni. | |
* | |
| (est-enn-en) ih. Esti időben, mikor est van. Képzésre olyan, mint: éjennen, naponnan. | |
* | |
| (es-t-en-te) ih. Esti időben, estve. Megfelel e kérdésre: mikor? Képzésre olyan, mint naponta, régente, éjente, nyaranta, hajdanta. | |
* | |
| l. ESTENTE. Oly toldalékos szó, mint: éjenten, régenten, hajdantan. | |
* | |
| (es-t-er) mn. tt. ester-t, tb. ~ek. A székelyeknél am. meddő, magtalan. Hellenül sterew am. megfosztom, innen származik a latin sterilis, talán idetartozó a német starr is és a hellen stereoV, mely am. merő, mereven stb. | |
* | |
| l. ISTRÁNG. | |
* | |
| hegy Erdélyben, Kézdi székben. | |
* | |
| (est-étěk) ösz. fn. Esteli, vacsora, amit este szokás enni; estebéd. | |
* | |
| (est-fény) ösz. fn. Az ég nyugoti részének pirossága nap lemente után. | |
* | |
| (est-hajnal) ösz. fn. Az estfénynek költőibb neve, l. ESTFÉNY. | |
* | |
| (est-hajnal-csillag) ösz. fn. l. ESTCSILLAG. | |
* | |
| (est-harmat) ösz. fn. Harmat, mely napnyugotkor száll alá. | |
* | |
| (es-t-i) mn. tt. esti-t, tb. ~ek. Estkor történő, létező, elétünő; estre való; esti időt illető. Esti harangszó. Esti mulatság. Esti séta. Esti öltözet. Esti falatozás. Esti pille. Esti pirulat. Esti denevér.
Én pedig, mint bolond, mint esti denevér Járom az erdőket, mert a nagy bánat vér. Zrínyi. | |
* | |
| (est-idő) ösz. fn. Azon időrész, melyet estnek hivunk, l. EST. | |
* | |
| (es-t-ig) ih. Napnyugotig, addig, mikor a nap leszáll. Reggeltől estig dolgozni. Napestig talpon lenni. | |
* | |
| (es-t-i-ke) fn. tt. estikét. Ibolyafaj, melynek virágai este és éjjel különösen kedves illatuak. (Hesperis). | |
* | |
| palóczosan ejtve am. ISTÓK. | |
* | |
| (esti-időn) h. Esti időben. Eléjön Sándor Istvánnál. | |
* | |
| (est-pir) ösz. fn. Nap lemente után a nyugoti ég piros szine; esthajnal. | |
* | |
| (est-pont) ösz. fn. A látkörnek azon pontja, melyen a nap lenyugonni látszik; különösen pedig azon pontja a nyugoti égtájnak, hol a nap éjnapegyenletkor alászáll; a nyugotnak középpontja. | |
* | |
| l. ~ASTUL. | |
* | |
| (es-t-ve) fn. tt. estvét. l. EST.
Már énnekem minden estve Szomorú színnel van festve (Népd.). | |
* | |
| (l. föntebb) ih. Esti időben, midőn a nap lenyugszik. Reggel, estve imádkozni. Tök is estve virágzik. (Km). | |
* | |
| (es-t-ve-ed-en) ih. Este vagy esténként. | |
* | |
| (es-t-ve-hěsz-ik) régies a mai estveledik helyett. | |
* | |
| (es-t-vel) ih. l. ESTVE. | |
* | |
| (es-t-vel-ěd-ik) k. Estve leszen, a nap nyugovóban van. Képzésre olyan mint: reggeledik, éjjeledik, hajnalodik. | |
* | |
| (es-t-vel-ěg) önh. m. estvelěg-tem v. estvelg-ěttem, estvelěg-tél v. estvelg-ěttél, estvelg-ětt; htn. ~ni v. ~eni. Az idő estére kezd hajlani, lassan-lassan este lesz. | |
* | |
| (es-t-vel-ěn-ként) ih. Estvéről estvére, minden estve, estvénként. Olyan képzésü, mint: éjjelenként, reggelenként, nappalonként. | |
* | |
| (es-t-vel-i) mn. és fn. l. ESTELI. | |
* | |
| (es-t-vel-ke) fn. l. ESTIKE. | |
* | |
| (es-t-ve-ely) fn. tt. estvély-t, tb. ~ěk. 1) Esti idő, midőn este van. 2) l. ESTÉLY. | |
* | |
| (es-t-ve-ely-ěd-ik) k. m. estvélyěd-ětt. Este kezd lenni, a nap lenyugonni készűl. Csak egyesszámu harmadik személyben használják. | |
* | |
| (es-t-ve-ely-i) mn. tt. estvélyi-t, tb. ~ek. Estvel történő, estvélyre vonatkozó, estveli. Estvélyi harangszó. Estvéli imádság. | |
* | |
| (es-t-ve-eny-en) ih. Estve, nap lemente után. | |
* | |
| (est-világ) ösz. fn. l. ESTFÉNY. | |
* | |
| (es-űl) ösz. igeképző ért-esűl igében. V. ö. ~ESÍT. | |
* | |
| fn. tt. esz-et v. esz-t. A székelyeknél divatos az általánosb ész helyett. Adjon Isten eszt. Innen: esztok (= koponya); nem sok van az esztokban. | |
* | |
| egyik alkatrésze eszköz szónak; úgy látszik, ugyanaz tesz szóval, vagy ennek áttett eszt alakjával, miszerént eszköz annyi volna, mint eszt-köz. | |
* | |
| főnévképző, mély hangon ~asz, l. ezt. | |
* | |
| igerag, eléfordúl 1) a mutató mód jelen ideje egyes 2-dik személyében, némely sziszegő végzetű törzsekhez járulván a különben nehéz kiejtésű alakulások elkerülésére, pl. hisz-esz, visz-esz, leszesz, tesz-esz, végz-esz, vés-esz, fest-esz, ereszt-esz, ezek helyett: hisz-sz, visz-sz, lesz-sz v. lész-sz, vés-sz, végez-sz, fest-sz, ereszt-sz stb. 2) ugyanazon mód jövő idejének szintén azon személyében, pl. hiend-esz, viend-esz, végzend-esz, eresztend-esz. Mély hangon ~asz; egyébiránt lásd ~sz igerag.
| |
* | |
| (esz-éd-ik v. esz-őd-ik, esz v. ész gyöktől) k. m. eszéd-tem, ~tél, ~ětt. Eszmél, fölesmél, eszére tér, magához jön, pl. az ájulásból. Székely szó. | |
* | |
| (esze-ficzamodott) ösz. mn. Képes kifejezés, s oly emberről mondják, kinek gondolatai mintegy kisikamlottak az észtan szabályainak ösvényéről. | |
* | |
| (esze-fitty) ösz. m. Székely szólás szerént am. feledékeny, kinek valami kifittyen az eszéből. | |
* | |
| (esze-fogyott) ösz. mn. Esztelen, kinek elfogyott, elment az esze. | |
* | |
| (esze-fordult) ösz. mn. Képes kifejezéssel am. zavarodott, fonák eszű, bolondos. | |
* | |
| (esze-fúrt) ösz. mn. Képes kifejezéssel am. furfangos eszű, agyafúrt, ravasz, fortélyos. | |
* | |
| (esz-éj-ěd-ik) l. ESZÉDIK. | |
* | |
| város Verőcze megyében; helyr. Eszék-en, ~re, ~ről. | |
* | |
| (esz-el, esz, ész gyöktől) áth. m. eszel-t. Valakinek oly tanácsot, mintegy észt ad, hogy valamire reá vétethessék, vagy ne vétethessék. Föleszelni valakit. | |
* | |
| (esz-e-lény v. esz-el-ény eszik igétől) fn. tt. eszelény-t, tb. ~ěk. Zöld, barna vagy kék szinü kis bogár, mely a szőlők gyönge hajtásait s leveleit elcsipkedi, s kiöli. (Curculio Bacchus). | |
* | |
| (esz-el-ű-ös, esz v. ész gyöktől) mn. tt. eszelős-t v. ~et, tb. ~ek. Oly emberről mondják, ki nem egészen őrűlt vagy bolond, hanem mégis néha oly tetteket követ el, s úgy beszél, mintha esze ment volna el, a honnan másképen eszement, eszeficzamodott; némely szójárás szerént eszemenős; hasonlók holdas eszű (ki eszében a hold változásaival többé-kevésbé fogyatkozik) bolondos (bolyongós). | |
* | |
| (esz-el-ű-s-köd-és) fn. tt. eszelősködés-t, tb. ~ěk. Azon állapot, midőn valaki eszelősködik, bolondoskodás. | |
* | |
| (esz-el-ű-s-köd-ik) k. m. eszelősköd-tem, ~tél, ~ött. Közbe-közbe, bizonyos alkalommal úgy cselekszik, és beszél, mint a bolondok szoktak; bolondoskodik; el-eljár az esze. | |
* | |
| (esz-el-ű-s-ség) fn. tt. eszelősség-ět. Eszelős állapot; azon tulajdonság, melynél fogva valaki tetteiben és beszédében a bolondokhoz hasonlít. | |
* | |
| (esz-ély, ész gyöktől) fn. tt. eszély-t, tb. -ěk. Személyes tulajdonság, melynél fogva valaki eszével élni tud, a czélravezető eszközöket kitalálja és helyes felfogással s kellő időben alkalmazza. Eszélylyel és előlátással fogni a dologhoz. Némely régieknél: ildom. (Prudentia).
Újabbkori szó, de a székelyeknél megvan eszéjědik (= eszély-edik) igében. | |
* | |
| (esz-ély-ěs) mn. tt. eszélyěs-t v. ~et, tb. ~ek. Eszélylyel bíró; eszélylyel végrehajtott. Eszélyes férfiu. Eszélyes cselekedet. A bécsi, tatrosi codexekben: ildomos, mely szó újabb időben ismét fölélesztetett. | |
* | |
| (esz-ély-ěs-ség) fn. tt. eszélyěsség-ět. Életrevaló gyakorlati tulajdonság, melynél fogva valaki eszével czélirányosan élni tud, ildomosság. | |
* | |
| (esze-měnt) ösz. mn. Kinek elment, elfogyott az esze; vagy ki úgy cselekszik és beszél, mintha esze nem volna. V. ö. ESZELŐS. | |
* | |
| (esz-én-kěd-ik) k. m. eszénkěd-tem, ~tél, ~ětt. Székely szó, l. ESZÉDIK. | |
* | |
| (eszén-lét v. ~létel) ösz. fn. Oly állapot, midőn valaki világos öntudattal bír, midőn nem álmodik, nem ábrándozik, nincs elalélt, ájult állapotban stb., hanem a tárgyakat megkülönbözteti, s tudja, mi történik körűle. | |
* | |
| falu Szabolcs megyében; helyr. Eszény-be, ~ben, ~ből. | |
* | |
| ih. Ily módon; a dolognak ily állapotában, ehez képest. E szerént, és ne máskép cselekedjetek. E szerént más eszközről kell gondoskodnunk. E szerént vége közöttük a barátságnak. | |
* | |
| (esz-es, esz v. ész gyöktől) mn. tt. eszes-t v. ~et, tb. ~ek. Észszel biró, kinek esze van.
Különösen és jelesebb ért. éles eszü, jó eszü, kitünő belátással biró; elmés. Eszes fiatal ember. Eszesnek való a játék. (Km). V. ö. ÉSZ. | |
* | |
| (esz-es-ěd-ik) k. m. eszesěd-tem, ~tél, ~ětt. Az esze nyílik; eszesebb kezd lenni. Megeszesědik. Tapasztalás, viszontagságok és balesetek által megestesedni. | |
* | |
| (esz-es-en) ih. Az észtan szabályai szerént; elmésen. Eszesen elintézni valamit. Eszesen megkülönböztetni a tárgyakat. Eszesen megczáfolni az ellenvetéseket. | |
* | |
| (esz-es-ít) áth. m. eszesít-ětt, par. ~s, htn. ~ni v. ~eni. Eszessé tesz; észre hoz. | |
* | |
| (esz-es-kěd-és) fn. tt. eszeskědés-t, tb. ~ěk. 1) Észnek, eszességnek gyakorlása. 2) Elménczkedés, az észnek fitogtatása. | |
* | |
| (esz-es-kěd-ik) k. m. eszeskědtem, ~tél, ~ětt. 1) Eszét, eszességét gyakorolja, beszédében eszét kitünteti. 2) Elménczkedik, ezét fitogtatja, aprólékos észfogasokkal bibelődik. | |
* | |
| (esz-es-ség) fn. tt. eszesség-ět. Tulajdonság, melynél fogva valaki eszes; mély belátás; éles gondolkozó erő. | |
* | |
| (esz-es-űl) önh. m. eszesűl-t, l. ESZESĚDIK. | |
* | |
| (esz-etlen) mn. tt. eszetlen-t, tb. ~ěk. Kinek esze nincs, ki oly fonákul beszél vagy cselekszik, mintha esze nem volna. Szelidebb kifejezés, mint: bolond. Átvetve: esztelen. Határozólag am. eszetlenül. Eszetlen viselni magát. | |
* | |
| (esz-et-len-ül) ih. 1) Úgy, mint esztelenek szoktak; eszetlenek módjára v. gyanánt. Eszetlenül beszélni. 2) Zavarodva, magán kivül. Eszetlenül futkosott ijedtében. | |
* | |
| (esze-veszětt) ösz. mn. Aki eszét elvesztětte, vagy, kinek elveszett az esze; megzavarodott, elméjében megháborodott. Eszeveszett vármegyének bolond az ispánja. (Km.). Keményebb értelemben: dühöngő, veszekedő. | |
* | |
| (esze-veszěttség) ösz. fn. Állapot, midőn valakinek esze elvész, azaz megbolondúl, megtébolyodik, esze megzavarodik. A bolondság és tébolyodottság szóknál erősebb kifejezés. | |
* | |
| (esze-zavart) ösz. mn. Kinek esze meg van zavarva, ki a dolgokat egymástól nem birja megkülönböztetni, kinek fejében nincsenek tisztában a gondolatok. | |
* | |
| puszta Bihar megyében; helyr. Eszi-be, ~ben, ~ből. | |
* | |
| l. ĚSZIK, Ě alatt. | |
* | |
| fn. tt. eszkábá-t. Széles, lapos fejü vasszeg, melylyel a hajók oldalait öszvekapcsolják, s mintegy öszvevarrják. Általán kapocsfaj vasból, t. i. vasbot, melynek két vége hegyezett és egyenes szögletre hajtott, hogy vele épitésnél fákat, köveket lehessen öszvekapcsolni. Máskép: iszkába, iszpáka. A szanszkritban szkabh, a görögben skhpt-w am. erősít, támaszt.
Nem levén a magyarban családosítható, minden tekintetben idegen eredetűnek tartjuk. A szláv nyelvekben is eléfordúl: szkoba. | |
* | |
| (eszkába-al) áth. m. eszkábál-t. Eszkábával öszvekapcsol, vagy, mint a hajócsinálók mondják, összevarr. Hajófeneket eszkábálni. V. ö. ESZKÁBA. | |
* | |
| (eszkába-al-ás) fn. tt. eszkábálás-t, tb. ~ok. Cselekvés, midőn eszkábálnak. | |
* | |
| (esz-köz) fn. tt. eszköz-t, tb. ~ök. 1) Általán minden, minek közbejöttével, segedelmével valamit teszünk, végrehajtunk; mód, melylyel valamit teszünk. Czélirányos vagy czéliránytalan eszköz. Szükséges, elkerülhetetlen eszköz. Egyetlen eszköz van csak a menekvésre: a szökés. A czél elérésére bizonyos eszközök szükségesek. 2) Anyagi ért. szerszám, készület, mely által a föltett czélt kiviszszük, elérjük. Földmívelők, kézmívesek eszközei. Iróeszközök. Sebészi eszközök. 3) Az élet kényelmére tartozó különféle bútorok, edények stb. Házi eszközök, konyhaeszközök, asztali eszközök. Nincs oly hitvány eszköz, hogy annak hasznát nem lehetne venni. (Km.) Eszköz nélkül tenni valamit, azaz közvetlenül. | |
* | |
| (esz-köz-l-és) ösz. fn. Cselekvés, mely által valamit eszközlünk. V. ö. ESZKÖZÖL. Ez a te eszközlésedre történt. Eszközlésednek köszönöm. | |
* | |
| (esz-köz-l-ő) ösz. fn. 1) Közbenjáró, végrehajtó. 2) Szélesb ért. valamit megtevő, szerző, alapitó. V. ö. ESZKÖZÖL. | |
* | |
| (esz-köz-öl) ösz. áth. m. eszközöl-tem v. eszközdöttem, ~tél v. eszközlöttél, ~t v. eszközlött, htn. ~ni v. eszközleni. 1) Valamit közbejárás által végrehajt, megnyer. A szegények számára felsőbb helyen segítséget eszközölni. A követek békeséget eszközlöttek az ellenfelek között. 2) Szélesb ért. megtesz, elvégez valamit; szerez. Kedvedért mindent eszközlök. Úti levelet eszközölni a kivándorlók számára. | |
* | |
| (esz-köz-öl-het-len) ösz. mn. Amit eszközleni, azaz végrehajtani, közbejárással megtenni, teljesíteni nem lehet. Mint határozó eszközölhetlenül. | |
* | |
| (esz-köz-öl-het-ő) mn. tt. eszközölhető-t. Amit közbejárás, közbevetés, bizonyos eszközök és módok használása által megtenni, végrehajtani, elérni lehet. | |
* | |
| (eszköz-tan) ösz. fn. A sebészetnek azon ága, mely a sebészi eszközökről, s azok használatáról oktatásokat ad. | |
* | |
| (eszköz-tanítmány) ösz. fn. Tanítmány a sebészi eszközökről és azok használati módjáról. | |
* | |
| (eszköz-tár) ösz. fn. Általán, eszközök tára; különösen a sebészi eszközök gyüjteménye, vagy oly tárcza, melyben a sebészek magukkal hordják eszközeiket. | |
* | |
| TISZA~, falu Szabolcs megyében; helyr. Eszlár-on, ~ra, ~ról. | |
* | |
| (esz-me am. ész-mi, észben létező, észben támadt valami) fn. tt. eszmé-t. Széles ért. gondolat, fogalom, mely eszünkben támad, létezik. Fölséges, alacson eszme. Világos, homályos eszme. Szorosabb ért. az észrevett tárgynak azon képe, melyet a visszaidéző tehetség alkot miért némelyek észképnek is nevezik. (Idea). Plató szerént minden lény eszme, mennyire az eszünk előtt lebeg, vagy a tiszta szemlélet tárgya. Locke szerént: minden tárgy, mely elménkben van, ellentétül a kivülünk valóságosan létező tárgyakkal. Kant az eszme köréből minden érzéki tárgyat kizárt, s egyedül az észbeli tiszta fogalmat értette alatta.
"Megtestesült az örökös nagy eszme, Ím a teremtés béfejezve áll, S az Úr mindentől, mit lehelni enged, Méltó adót szent zsámolyára vár." Az ember tragédiája (Madách Imre). "Agyában a hiteszmék harcza kél, Nem boldogúl az észnek fényinél." Vachott Sándor. | |
* | |
| (eszme-csere) ösz. fn. Eszmék felváltása, azaz, midőn valamely tárgyról többen felváltva közlik észrevételeiket, gondolataikat. Eszmecsere által világosságra deríteni valamit. | |
* | |
| (esz-me-i) mn. tt. eszmei-t, tb. ~ek. Eszmében, gondolatban létező, észben foganszott. Eszmei tárgyak, lények. Ellentéte: tapasztalati, v. tárgyilagos. | |
* | |
| (esz-me-i-leg) ih. Nem a tapasztalat szerént, vagy tárgyilag, hanem egyedül gondolatban, eszmében. Eszmeileg fogni fel valamely tárgyat. | |
* | |
| (esz-me-i-ség) fn. tt. eszmeiség-ět. A tárgyaknak egyedül eszme gyanánt felfogása, és tekintése (Idealizmus), midőn az észrevevő v. bölcselő csak magát tartja valódi lénynek, a kivüle lévő tárgyakat pedig csak tüneményeknek, képzeteknek veszi. Az eszmeiségnek különféle alakjai vannak. | |
* | |
| (esz-me-el) önh. m. eszmél-t. 1) Eszén van, öntudattal bír, magát a külső tárgyaktól megkülönbözteti. 2) Valamely tárgynak eszméjét, azaz képét az észben eléállítja. Különféle tárgyakról eszmélni. | |
* | |
| (esz-me-el-ěd-ik) k. m. eszmélěd-tem, ~tél, ~ětt. Magához tér, eszére jön, a körülötte lévő tárgyakat különböztetni kezdi. Ájulásból, ijedésből, álomból eszméledni. | |
* | |
| (esz-me-el-és) fn. tt. eszmélés-t, tb. ~ěk. Szellemi működés, midőn valaki eszmél. | |
* | |
| (esz-me-el-et) fn. tt. eszmélet-ět. Öntudat, midőn valaki saját lényét a külső tárgyaktól megkülönbözteti, midőn önerejét, létét érzi. Eszméletét elveszteni. Eszméleten kivül lenni. Eszmélet nélküli beteg. | |
* | |
| (esz-me-el-et-len) mn. tt. eszméletlen-t, tb. ~ek. Eszmélet nélkül levő; aki öntudattal nem bir; aki magán kivül van. Eszméletlen gyermek. Eszméletlen beteg. Mint határozó: eszmélet nélkül, eszméletlenül. | |
* | |
| (esz-me-el-etlen-ül) ih. Eszmélet hijával, öntudat nélkül, magán kivül. Eszméletlenül fekütt halálos ágyán. | |
* | |
| (esz-me-el-kěd-ik) k. m. eszmélkěd-tem, ~tél, ~ětt. Folytonosan eszmél, vagy az öntudat nélküli állapotból lassan-lassan öntudatosba megy által. A bölcsész különféle tárgyakról eszmélkedik. Ájulás után eszmélkedni. | |
* | |
| (esz-me-el-tet) áth. m. eszméltet-ětt, par. eszmél-tess. Eszközli, okozza, hogy valaki eszméljen; eszmélővé tesz. | |
* | |
| (esz-me-eny, mintegy eszme-any, azaz eszmék szülője, alapja) fn. tt. eszmény-t, tb. ~ěk. Általán, merő eszmékből, azaz képzetekből alakított gondolatbeli lény. Továbbá példányeszme, előkép, mely után más képek, más gondolatok, más eszmék alakulnak. (Ideal). Különösebben a szépmüvészetben jelenti azon eredeti képet, mely a müvész képzeletében lebeg, s melyet ő nem szolgailag a természet után alkotott, hanem az eszmei örök szépnek saját költői erejével felfogása után képezett. De van eszmény az igaz és jó birodalmában is. (Eszményi igazság, eszményi jog). | |
* | |
| (esz-me-eny-ěs-ít) áth. m. eszményesít-ětt, htn. ~ni v. ~eni. Valamely való, létező tárgyat eszményiséggel ruház fel, úgy alkotja, úgy állitja egybe, hogy az eszmény kivánalmainak is megfeleljen, vagy azokhoz közeledjék. | |
* | |
| (esz-me-eny-es-ít-és) fn. tt. eszményesítés-t, tb. ~ěk. Cselekvés, midőn valaki eszményesít.
"Hát a rideg valónál álljak-é meg? Eszményesítés ad művünkbe lelket." Madách. | |
* | |
| (esz-me-eny-i) mn. tt. eszményi-t, tb. ~ek. Eszményt illető, eszményre vonatkozó; az eszmei világba áthelyezett; előképül szolgáló. Eszményi tárgyak. Eszményi művek. Eszményi szobor, arczkép. Eszményi igazságok. Ellentéte: valódi, tapasztalati, létező. | |
* | |
| (esz-me-eny-i-leg) ih. Nem valódi, vagy nem pusztán valódi tárgy, vagy csupán tapasztalat után, hanem a képzelő erőnek, vagy ennek is alkotása szerént; előkép gyanánt. Eszményileg fogni fel valamely tárgyat. Eszményileg festett kép. Eszményileg megállapított igazság. | |
* | |
| (esz-me-eny-i-ség) fn. tt. eszményiség-ět. Az eszmének vagy eszmelénynek azon tulajdonsága, melynél fogva az egyedül a képzeleti erőben vagy észben létezik, és valóságos tárgy nem felel meg neki. Különösen a szépmüvészetben, a műnek, úgyszólván a földi vagy emberi tapasztalaton fölül emelkedése, s a valódinál magasabb, fenségesb alakban elétünése. V. ö. ESZMÉNY, ESZMÉNYI. | |
* | |
| (eszme-rokonság) ösz. fn. Rokonság az eszmék között, melynél fogva bizonyos tulajdonságaikra nézve egymáshoz hasonlítanak. (Affinitas idearum). | |
* | |
| (eszme-tan) ösz. fn. Az elméleti bölcselet azon része, mely az eszmék tulajdonságait, különféleségét stb. tárgyalja. (Ideologia). | |
* | |
| (eszme-társitás) ösz. fn. Cselekvés, midőn bizonyos eszméket egymáshoz kötünk, melynél fogva egyik a másikat eszünkbe juttatja. (Associatio idearum active sumta). | |
* | |
| (eszme-társulat) ösz. fn. A rokoneszméknek azon egymásközti viszonya, mely szerént egyik a másikat kölcsönösen felkölti eszünkben, pl. eszmetársulat van a jel és jelelt tárgy között, milyenek: a feszület és Idvezitőnk halála; a temető és halottak eszméi között. (Associatio idearum objective sumta). | |
* | |
| puszta Somogy megyében; helyr. Eszpété-n, ~re, ~ről. | |
* | |
| igeképző, mély hangon: ~aszt, lásd: ezt. | |
* | |
| l. EZTÁN. | |
* | |
| l. ISZTINA. | |
* | |
| falu Bihar megyében; helyr. Esztár-on, ~ra, ~ról. | |
* | |
| igeképző, mély hangon ~asztal; lásd: ezt. | |
* | |
| (esz-telen, esz v. ész gyöktől) mn. tt. esztelen-t, tb. ~ěk. Kinek esze nincs; ostoba, buta. A bolond szónak gyöngédebb kifejezése. | |
* | |
| (esz-telen-kěd-ik) k. m. esztelenkěd-tem, ~tél, ~ětt. Ész ellen v. nélkül, buta, ostoba, balgatag módon cselekszik; bolondozik; tréfából úgy tesz, mintha esze nem volna. | |
* | |
| (esz-telen-ség) fn. tt. esztelenség-ět. Észnélküli állapot, vagy tulajdonság; bolondság; butaság; ostobaság; tréfából elkövetett bolondos csíny; meggondolatlan könnyelmüség. A fiatal ember sok esztelenségbe tántorodik. Kiméletesb és gyöngébb kifejezés, mint a bolondság. | |
* | |
| (esz-telen-ül) ih. Ész nélkül; magán kivül; bolondul; ostobául, butául; meggondolatlan könnyelmüséggel. Esztelenül futni mérgében föl-alá. Esztelenül cselekedni. Esztelenül eljátszani a szerencsét. | |
* | |
| falu Erdélyben, Háromszékben; helyr. Esztelnek-ěn, ~re, ~ről. | |
* | |
| fn. tt. esztenát. A székelyeknél am. juhálló hely, juhfejő szín; akol, hol a juhokat fejik. Máskép: isztina, (a románoknál is sztena v. sztina). V. ö. ISTÁLÓ.
Szanszkritül sthânan, am. állás, tanya; ide tartozik a hellen sthnai; a szláv nyelvekben eléfordulnak: stena, sztina, sztjena kőfal jelentéssel, de ezek inkább a német Stein-val látszanak rokonoknak. | |
* | |
| l. ISZTINA és SZTANA. | |
* | |
| (esztena-bér) ösz. fn. Bér, melyet a juhfejés bérlői az esztenától, azaz fejőhelytől fizetnek. | |
* | |
| (esztena-karám) ösz. fn. Az esztenának, azaz juhokat fejő akolnak kerítése. | |
* | |
| (esztena-al) áth. m. esztenál-t. Esztenába zár. A juhokat esztenálni. V. ö. ESZTENA. | |
* | |
| (esztena-al-ás) fn. tt. esztenálás-t, tb. ~ok. A juhoknak esztenába zárása, esztenában tartása. | |
* | |
| (ezten-idői, l. ESZTENDŐ) ösz. mn. tt, esztendei-t, tb. ~ek. Esztendőre való; esztendeig tartó; egy esztendőben létező. Esztendei fizetés, bér. Esztendei takarmány. Esztendei munka, utazás. Mult esztendei termés. A régieknél eléjön esztendős helyett is. "Mikoron volna tizennyolcz esztendei embör." Nádor-cod. | |
* | |
| ösz. fn. tt. esztendő-t. Harmadik személyraggal: esztendeje. Azon időkör, mely alatt a föld megteszi nap körüli utját, vagy mely alatt látszólag a nap futja be azon égi ösvényt, melyet nap útjának vagy állatkörnek nevezünk, mi 365 nap, 5 óra, 4 percz és 48 másodpercz alatt történik meg. Köz életben 365 napot számitunk egy esztendőre, s nevezzük közönséges esztendőnek v. évnek. Minden negyedik esztendő pedig 366 napból áll, és szökőnek mondjuk. Keresztény időszámitás szerént az esztendő január elsőjén veszi kezdetét, u. m. Urunk körülmetéltetése napján; s ez az új esztendő napja. Ó vagy múlt, jövő, következő esztendő. Egyházi esztendő, mely Ádvent első vasárnapján, polgári esztendő, mely január elsőjén, katonai esztendő, mely nov. elején kezdődik. Iskolai esztendő. Esztendőről esztendőre. Egyszer egy esztendőben. Esztendeje, hogy nem láttalak. Hány esztendeje mult? Esztendeig betegeskedni. Esztendő mulva. Esztendő ilyenkor. Esztendő ez nap történt.
Elemezve: ezten-idő, t. i. az időnek folyása egész addiglan, míg ismét ezen mostani idő kerül elé; teljesen hasonló öszvetétel ehez: eztennap v. ezten(eszten) ez nap; l. ezt. | |
* | |
| l. ESZTENDEI. | |
* | |
| (ezten-időnként) ösz. ih. Minden esztendőben külön véve, esztendőről esztendőre. Esztendőnként fürdőbe menni. | |
* | |
| (ezten-időre) ösz. ih. Midőn minden előtétel nélkül áll, am. a legközelebbi esztendőben; jövő évben.
"A farsangnak kezdetével Esztendőre, Kész lesz, mondá, mindenével A kendőre." Verseghy. Ha több esztendőt akarunk értetni, akkor az illető, pl. két, három, négy stb. számok állnak előtte. Két esztendőre fogadni bérbe valamely házat. Tíz esztendőre állani be katonának. | |
* | |
| (ezten-idős) ösz. mn. tt. esztendős-t v. ~et, tb. ~ek. Ami már egy esztendő óta létezik, tart, él. Esztendős gyermek; esztendős kalap, csizma. Ha több esztendőt akarunk értetni, az illető szám áll előtte. Három esztendős csikó. Tíz esztendős bor. | |
* | |
| (esztendő-szám) lásd: ÉVSZÁM. | |
* | |
| ESZTENDŐT SZAKA, ih. Egész esztendő folytában, elejétől végig. Esztendőt által úton lenni. | |
* | |
| (ezten-időz) áth. m. esztendőz-tem, ~tél, ~ött. Valamit esztendőről esztendőre elhalaszt. Esztendőzni v. elesztendőzni a terv végrehajtását. Nem igen van divatban. | |
* | |
| (ezten ez nap v. napon) ih. Mához egy hétre, t, i. a napoknak folyása egész addiglan, míg ismét ezen mostani nap kerül elé. Használták Thelegdi, Biró Márton, s más régiebbek. Eléjön Molnár Albertnél is. | |
* | |
| falu Erdélyben, Doboka megyében; helyr. Esztény-be, ~ben, ~ből. | |
* | |
| (héber szó, némelyek szerént am. csillag, mások szerént: zöld myrthus), női kn. tt. Eszter-t, tb. ~ěk. Az ó testamentomi zsidó nevek egyike. Eszter könyve. | |
* | |
| puszta Baranya megyében; helyr. Eszter-be, ~ben, ~ből. | |
* | |
| fn. tt. eszterag-ot. Gólya, czakó. Élnek vele a székelyek.
Idegen eredetűnek látszik; németül Storch, svédül, dánul stork stb. Talán csörgő, (azaz kelepelő) hangja utánzása. | |
* | |
| fn. tt. esztergá-t. Az úgynevezett esztergályos mesteremberek műeszköze, főszerszáma, melynek segitségével munkáikat készitik. Esztergában csinált munka. Az orbis pictusban vésűt jelent.
Természeti hangot utánzó szónak látszik, minthogy forgatáskor folytonos szter hangot ad, tehát am. sztergó, rokonok vele a magyar zörgő, csörgő, csikorgó szók is; rokonnak látszik a hellen astragaloV is, mely a többek közt nyakgerincz jelentéssel bir; egyébiránt megegyezik vele a szláv sztrug. Törökül csďkrďk, honnan: csďkrďkdsď am. esztergás. | |
* | |
| (eszterga-aczél) ösz. fn. Forgó aczéleszköz az esztergában, melynek csörlő alakú éle és erős hegye van. | |
* | |
| (eszter-ga-al) l. ESZTERGÁLYOZ. | |
* | |
| falu Szala megyében; helyr. Esztergál-on, ~ra, ~ról. | |
* | |
| (eszter-ga-al-os) l. ESZTERGÁLYOS. | |
* | |
| (eszterga-aly) lásd: ESZTERGA. | |
* | |
| ALSÓ~, FELSŐ~, falvak Nógrád megyében; helyr. Esztergály-on, ~ra, ~ról. | |
* | |
| (eszterga-aly-os) fn. tt. esztergályos-t, tb. ~ok. Mesterember, ki különféle kemény anyagokból, pl. fából, csontból, szaruból, gyántakőből sajátságos eszköz (eszterga) által míveket készít. | |
* | |
| (eszterga-aly-os-ság) fn. tt. esztergályosság-ot. Esztergályos mesterség. Esztergályosságot tanulni. | |
* | |
| (eszterga-aly-oz) áth. m. esztergályoz-tam, ~tál, ~ott. Valamely mívet esztergában készít, csinál. Pipaszárakat, szopókákat, csapokat esztergályozni. Megesztergályoz, kiesztergályoz. | |
* | |
| tt. esztergár-t, tb. ~ok; l. ESZTERGA. | |
* | |
| falu Veszprém megyében; helyr. Esztergár-on, ~ba, ~ból. | |
* | |
| l. ESZTERGÁL. | |
* | |
| l. ESZTERGÁLYOS. | |
* | |
| l. ESZTERGÁLYOZ. | |
* | |
| l. ESZTERGÁLYOS. | |
* | |
| (eszterga-vas) ösz. fn. l. ESZTERGAACZÉL. | |
* | |
| (eszterga-vésü) ösz. fn. Véső vas eszköz az esztergában. | |
* | |
| (eszterga-az) l. ESZTERGÁLYOZ. | |
* | |
| l. ESZTERGOM. | |
* | |
| fn. tt. Esztergom-ot. Sz. kir. város, melynek átellenében a Garan a Dunába szakad.
A latin Istrogranum és szláv Ostrihron, Ostrihom után képeztetett. A törzs Ister, a Duna régi neve. | |
* | |
| (esztergom-i) mn. tt. esztergomi-t, tb. ~ak. Esztergomba való, ott lakó, onnan eredő, azt illető, arra vonatkozó. Esztergomi érsek, vár. Esztergomi borok. | |
* | |
| l. ESZTERHA. | |
* | |
| fn. tt. eszterháj-t v. ~at, tb. ~ak. A házfödélnek azon alsó része, mely a falon kivül kinyúlik, s a lefolyó vizet a faltól elveti.
Mennyiben ereszt képez, a magyar nyelvből így elemezhető: eresz-haj v. ereszt-haj. Egyébiránt egyezik vele a szláv strecha, mely házfödelet (szerhát), egyszersmind eszterhajt is jelent. | |
* | |
| l. ESZTERHÁZA. | |
* | |
| (eszterha-az) áth. m. eszterház-tam, ~tál, ~ott. Az épületet eszterhával ellátja, csepegőt csináltat. V. ö. ESZTERHAJ. | |
* | |
| falu Soprony megyében; helyr. Eszterházá-n, ~ra, ~ról. | |
* | |
| (eszterha-az-ás) fn. tt. eszterházás-t, tb. ~ok. Az épületnek eszterhával ellátása. | |
* | |
| fn. tt. esztericz-ět. Szalában am. egy rúdból álló lajtorja, melynek fogai kétfelül kiállanak, milyen a csőszök földbe ásott lajtorjája. V. ö. ESZTERÓ. | |
* | |
| l. ESZTERHA. | |
* | |
| fn. tt. eszteró-t. Dunán túl am. víz árja ellen készitett erős gát, töltés, melynek alapját kecskelábak, gerendák teszik. Eléfordúl a Góry-codexben, hol fogas állást jelent, melyre a húst akgatják, pl. a mészárosok. Ez életen rágalmazók hasonlatosak az mészáros ebeihez, kiknek veres az ajakok, és nem gondolnak az esztróba vetett szép hússal. (8. l.) Parancsolá, hogy űtet felvongyák az esztróra. (28. l). A Nádor-codexben valamely kínzó eszközt jelent: "Szent Adorján eszterún viteték a császár eleibe."
Alaphangra és értelemre rokon az esztrenga szóval, és idegen eredetünek látszik, s a latin stringo és német streng szókkal rokonítható. V. ö. ÖSZTÖRŰ. | |
* | |
| l. OSZTOVÁTA és SZÖVŐSZÉK. | |
* | |
| l. ESZTÉNY. | |
* | |
| női kn. tt. Eszti-t. Eszter szó kicsinzője. | |
* | |
| (ész-tok) ösz. fn. A székelyeknél am. koponya. Nem sok van az esztokban. | |
* | |
| falu Szala megyében; helyr. Esztregnyé-n, ~re, ~ről. | |
* | |
| fn. tt. esztrengá-t. Elzárt hely az akolban, hol a juhokat fejik. Tolongnak, mint az esztrengára hajtott juhok. (Km.) Átv. ért. szoros fenyíték. Ugyan esztrengába vették ő kelmét.
Románul sztrunga, úgy látszik a latin stringo után, melylyel a német streng is rokon értelmű. A magyarból így lehetne elemezni: ösz-terengő, azaz korlátolt szűk hely, hová a juhokat öszveterengetik. | |
* | |
| (esztrenga-al) áth. m. esztrengál-t. Esztrengába szorít, hajt, zár. Átv. ért. kemény, erős fenyiték alá vesz valakit; fartat, szorít, zaklat. | |
* | |
| falu Gömör megyében; helyr. Esztreny-be, ~ben, ~ből. | |
* | |
| falu Szathmár megyében; helyr. Esztró-n, ~ra, ~ról. | |
* | |
| falu Erdélyben, Udvarhely székben; helyr. Etéd-ěn, ěre, ěről. | |
* | |
| igeképző, mély hangon ~AT. l. ~AT, (1). | |
* | |
| igenévképző; l. ~AT, (2). | |
* | |
| tárgyeseti rag; l. ~AT, (3) és főképen ~t mint tárgyeseti rag. | |
* | |
| l. ~ATAG. | |
* | |
| l. ~ATAL. | |
* | |
| patak Erdélyben. | |
* | |
| férfi név, tt. Etelét. Atila, Attilanus. Etele a hunnok fejedelme. (Attyla qui Hungarico idiomate Ethele dictus est. Thuróczy).
...."Árpád..... A hajdanta dicső Etelének hős unokája." Vörösmarty. A Volga vizét is hivták Etel v. Atelnek, honnan Etelköz v. Atelköz, mely az ital (= víz) szótól látszik származottnak. Erdélyben ma is van Etel nevű patak. Többire V. ö. ATILA. | |
* | |
| l. ETELKE. | |
* | |
| női kn. tt. ETELKÉT. Adelhais. Magyar elemzéssel Etele szó kicsinzője; a mennyiben pedig a német Adéle, Adelheid értelmében vétetik, ez nemest jelent. | |
* | |
| mély hangon ~ATÉN, toldalékos végzetek ilyetén, olyatén névmásokban, ily ezen, oly azon vagy ilyes eme, olyas ama toldásos alakokból öszveforradva. | |
* | |
| l. NETÉNTÓK. | |
* | |
| falu Nógrád megyében; helyr. Etes-ěn, ~re, ~ről. | |
* | |
| (et-ěs) mély hangon ~ATOS, (at-os) ösz. melléknévképző, ezen közdivatú szókban: kellem-etes, figyelm-etes, szerelm-etes, élem-etes, szemérm-etes; alkalm-atos, szorgalm-atos. Nem egyéb mint az os, ěs képzőnek megkettőztetése, az elsőbbik s t-re változván, így kellem-es, kellem-es-es, kellem-et-es, szorgalm-as, szorgalm-as-os, szorgalm-at-os. Ily kettőztetés van ezekben is: tüv-is-es, mak-acs-os (Simai Kristófnál), mirgyil-us-os (= mérges, a székelyeknél); ilyen a régieknél öröm-etes-t, e helyett öröm-es-t. Ugyanazon et at (első tag) marad meg, ha azon szókhoz len, lan képző is járul; mint kellem-et-len, figyelm-et-len, szemérm-et-len, alkalm-at-lan, szorgalm-at-lan; mikből szintén megtetszik, hogy a nemlő vagy fosztó jelentés nem a te ta, hanem a len lan tagokban rejlik; mert az elsőbb öszvetételekben (etes, atos), semmiféle nemlés vagy tagadás nincsen. V. ö. ~ATLAN, és ~ETLEN képzőket. | |
* | |
| helység Erdélyben, Haromszékben; helyr. Etfalvá-n, ~ra, ~ról. | |
* | |
| falvak Abaúj és Pozsony megyékben; helyr. Ethé-n, ~re, ~ről. A névtelen jegyzőnél eléjön a hét vezér közt Ónd mint Ete atyja, kitől a Kalán és Kölcsey nemzetség eredt. | |
* | |
| mély hangon ~ATLAN, tagadást vagy nemlést jelentő képző. Kétséget nem szenved, hogy a t betű szintén lényeges benne, minthogy az neveknél s-ből változott el, pl. véges, végetlen (= végeslen), kellemes kellemetlen (= kellemeslen); néha az et megfordítva is mint gyermekes gyermeketlen v. gyermektelen; igéknél pedig épen igenevekből származott, mint sül sület sületlen, ken kenet kenetlen (vagy kenettlen); sőt nem alaptalan azok véleménye sem, kik abban épen magát az et v. ít (= tesz) igeképzőt látják, mire kitünő példa mez-ít-len; mindazáltal, ha már egyszer megvan a törzsben a t betű, minden jeles iró gyakorlata szerént elmaradhat a másik t (ta, te v. at, et), hacsak különben zavart nem okoz, mint életlen és élettelen. l. ~ATLAN és V. ö. ~ETĚS. | |
* | |
| falu Pozsony megyében; helyr. Etré-n, ~re, ~ről. | |
* | |
| l. ~ATT. | |
* | |
| l. ~ATTA. | |
* | |
| falu Komárom megyében; helyr. Etté-n, ~re, ~ről. | |
* | |
| l. ETES. | |
* | |
| falu Fejér megyében; helyr. Etyek-ěn, ~re, ~ről. | |
* | |
| a latin appetitus-ból elrontott szó. Jó etyepetyét. | |
* | |
| helység Baranya megyében; helyr. ~falván, ~falvára, ~falváról. | |
* | |
| fn. tt. Europát. Terjedelemre legkisebb, de legmiveltebb világrész. Nevét ezen földrésznek már Herodot sem tudta földeríteni. Némelyek azt a lakosok fehér szinétől, mások Europa vagy Europos személyektől származtatják, (Funke. Real-Schullexicon), mások ismét a héber szótól, mely estét v. napnyugotot is jelent, s e szerént annyit tenne, mint nyugoti föld (t. i. keletről tekintve). | |
* | |
| (európa-i) mn. tt. európai-t, tb. ~ak. Európából való, ott létező, termő stb. | |
* | |
| elvont gyök; fenn van az evet, evez, eviczk, eviczkel szókban, és ezek származékaiban. Jelentése: élénk, fürge mozgás. Rokonságok a szanszkrit: ab, amb (menni, mozgatni), hellen epw, epomai stb. A finn nyelvben evä am. uszószárny (pinna piscium). A magyar származékok általánosb jelentéssel bírnak. | |
* | |
| fn. tt. ev-et. A kóros állati testben képződő, ritka, átlátszó, gyúlasztó, rosz indulatú folyadék, mely körűl néha vadhús keletkezik. (Ichor, Jauche). Különbözik tőle: geny, l. ezt. Rokona vastaghangon a romlásra, rohadásra vonatkozó avas gyöke: av.
Persául hav v. hev. | |
* | |
| l. ~EVEN. | |
* | |
| (hellen szó eiaggelion) fn. tt. evangyéliom-ot. Így neveztetik az új testamentomnak azon négy első könyve, melyekben Idvezítőnk élete és tanítása foglaltatik. Görög értelménél fogva am. jó, kedves hirdetmény, minthogy benne a legszentebb és legüdvösb tanok hirdettetnek. | |
* | |
| (evangyéliom-i) mn. tt. evangyéliomi-t, tb. ~ak. Evangyéliomból való, azt illető, arra vonatkozó. Evangyéliomi tanok, példabeszédek. Evangyéliomi tanácsok. | |
* | |
| (evangyéliom-os) mn. tt. evangyéliomos-t v. ~at, tb. ~ak. Evangyéliommal ellátott, azt tartalmazó, magában foglaló. Evangyéliomos könyv. | |
* | |
| fn. tt. evangyelistát. Szent személy, ki evangyeliomot írt. Szent Máté, Márk, Lukács és János evangyelisták. | |
* | |
| (ev-ed) önh. m. eved-t. Evféle tisztátalan nedv fejlődik ki belőle. Eved a fekély, seb, lásd: EV, (2) fn. | |
* | |
| (ev-ed-és) fn. tt. evedés-t, tb. ~ěk. Kóros állapot, midőn az állati testből ev nemű, rosz indulatú folyadék fejlik ki. | |
* | |
| (ev-ed-ség) fn. tt. evedség-ět. A testnek azon állapota, vagy nyavalyás tulajdonsága, midőn evféle rútság undokítja. | |
* | |
| (ev-ed-t) mn. tt. evedt-et. Evvel bevont. Evedt fekélyek. | |
* | |
| (ev-ed-t-ség) l. EVEDSÉG. | |
* | |
| névképző eleven (él-even), mer-even szókban; sajátlag az ő részesülőből lett ev, (élő elev, merő merev), ebből további kisarjadzás által ~ev-en; merev újabb időben egyszerűbben is használtatik. V. ö. ~Ő részesülői képző. | |
* | |
| (ev-es) mn. tt. eves-t v. ~et, tb. ~ek. Evvel bemocskitott, a miből ev fejlődik ki; rútságos. Eves seb, fekély. Eves kelevény. Eves kosz, var. Rokona a bűzhödt, romlott nedvre vonatkozó avas. | |
* | |
| (ev-es-ěd-és) fn. tt. evesědés-t, tb. ~ěk. Az állati testnek azon állapota, midőn evesedik. | |
* | |
| (ev-es-ěd-ik) k. m. evesěd-tem, ~tél, ~ětt. Eves állapotba megy által; evféle rútsággal behuzódik. Evesedik a seb, fekély. | |
* | |
| (ev-es-ít) áth. m. evesít-ětt, htn. ~ni, v. ~eni. Evessé tesz, okozza, hogy a kóros gyuladásban levő test evessé legyen. | |
* | |
| (ev-es-ség) fn. tt. evesség-ět. 1) Tulajdonsága valamely sebnek, fekélynek, daganatnak, kelésnek stb., melynél fogva ev foly ki belőle. 2) Maga az evfolyadék, rútság. Kinyomni a kelés evességét. | |
* | |
| (ev-es-űl-t) önh. m. evesűl-t. Evessé lesz; eves, azaz rútságos állapotba megy által. Evesűl a seb. | |
* | |
| (ev-es-űl-t) mn. tt. evesűlt-et. Evessé lett, evvel behuzódott, evtől folyó. Evesült lobos bántalom. | |
* | |
| v. EVÉT, (ev-et) fn. tt. evet-ět. Kisded emlős állat, melynek első lábain négy, a hátulsókon öt körme, s hosszú bozontos farka van, hasa fehér, a többi szőre pedig világos pej, s télen szinét szürkére változtatja. Igen élénk, s könnyü ugró állatka, az erdőkben lakik. Gyermekek nyelvén: mókus. (Sciurus). Néhutt: czibabó és csaj. Fris, mint az evet. Nehéz az evetet háznál megtartani. (Km.) Evet-könnyüséggel ugrándozni.
"Mint az evet felültében Meg sem mozdul lágy nyergében." Faludi. "Jó lovára ismég mint evét fölugra, De gyorsan sok török siete utána." Gr. Zrínyi Miklós. | |
* | |
| (ev-et-ke) fn. tt. evetké-t. Kisded, fiók evet. | |
* | |
| (ev-ez) önh. m. evez-tem, ~tél, ~ětt. Hajót, csónakot, ladikot stb. evezővel, evezőlapáttal húz, vontat. Öszvetételeiben tárgyesetet is vonz. Általevezni a Dunát v. Dunán. Béevezni a tavat vagy a kikötőbe. Elevezni. Kievezni a partra. Víz mentében, vagy víz ellen evezni. Átv. ért. mondják a madarakról, midőn repülnek, s szárnyaikkal evező gyanánt csapkodják a levegőt.
"Magas repülésre elindúlt sok szarka, De heába evez, nem bírja a farka." Faludi Ferencz. | |
* | |
| (ev-ez-és) fn. tt. evezés-t, tb. ~ěk. Cselekvés, midőn valaki vagy valami evez. Régiesen, pl. a Tatrosi codexben: evezet. | |
* | |
| (ev-ez-get) önh. m. evezget-tem, ~tél, ~ětt. Folytonosan vagy könnyeden, kényelmesen evez. | |
* | |
| (ev-ez-ik) l. EVED. | |
* | |
| (ev-ez-kél) l. EVEZGET. | |
* | |
| (ev-ez-ő) mn. tt. evező-t. Mondjuk 1) személyről, ki evez. Evező legények. 2) lapátról, melylyel az evezés történik. Evező lapát. | |
* | |
| (l. föntebb) fn. Lapát alaku nyeles eszköz, melylyel a hajót, csónakot, stb. víz mentében vagy ellen, vagy akármely irányban vonják. | |
* | |
| (evező-gúzs) ösz. fn. Kötél- vagy vesszőgúzs a hajó, csónak oldalán, melybe az evező nyelét belehúzzák. | |
* | |
| l. EVEZŐ, fn. 2). | |
* | |
| (evező-lyuk) ösz. fu. Nyilás, vagy bevágás a hajó oldalán, melybe az evező nyelét behelyezik, hogy ide-oda ne csuszkáljon. | |
* | |
| (evező-nyel) ösz. fn. Az evezőlapát rúdja, fogatója. Megragadni az evezőnyelet. | |
* | |
| (evező-pad) ösz. fn. Keresztdeszka a hajón, csónakon stb. melyen az evezőlegények ülnek. | |
* | |
| (evező-rúd) l. EVEZŐNYEL. | |
* | |
| (ev-ez-ő-ös) mn. tt. evezős-t v. ~et, tb. ~ek. Evezővel vagy evezőkkel fölszerelt, hajtott. Evezős hajók. | |
* | |
| (evező-szár) ösz. fn. l. EVEZŐNYEL. | |
* | |
| (evező-szeg) ösz. fn. Némely hajókon, különösen a talpakon az evezők nem gúzsba vannak húzva, hanem szeggel erősittetnek meg, ezt nevezik evezőszegnek. | |
* | |
| (evező-toll) ösz. fn. A madaraknál azon szárnytollak, melyekkel a levegőt hajtják. | |
* | |
| (ev-icz-k) fn. tt. eviczk-et. Némely folyadékokban, különösen eczetben találtató apró fürge állatkák. | |
* | |
| (ev-icz-kel v. ev-icz-ke-el) önh. m. eviczkel-t. Apró eczetféreg módjára ugrándozik, ficzkándozik, ide-oda hánykolódik. Eviczkel a gyermek, midőn a vízben uszkál, s kezeit, lábait hányja-veti. | |
* | |
| l. ĚVŐ, ĚVŐDIK Ě bötű alatt. | |
* | |
| (ev-űl) l. EVESĚDIK. | |
* | |
| mutató névmás, tt. ez-t, (némely tájakon használatban van: eztet sőt eztetet is, de ezek irásba s művelt nyelvbe nem valók), tb. ~ěk. Ragozásban végbetüje a rag első mássalhangzójával hasonúl, pl. ennek, ettől, erre, erről, ebből, eznek, eztől, ezre stb. helyett. Ig raggal, ezig régiesen eczczig = edzig ede- (v. ide-) ezig, melyből lett a mai szokott eddig; vel raggal, ezzel v. evvel. Midőn a főnév előtt melléknév gyanánt áll, közönségesen en toldalékot vesz föl, pl. ez ember v. ezen ember. Jelenti, midőn a hozzánk közel vagy közelebb levő tárgy, hely mutattatik.
"Állok tavaszmezőn, Melyet virány fedez, S úgy érzem, gondolom, Az Isten háza ez." Erdélyi János. Ellentéte: az, l. ezt. Megfelel neki hangban és értelemben a, héber (zeh) = ez, góth is, lithván jisz, latin is, is-te, német es stb. Némely székely nyelvjárásban ez (és e), névmutató (az és a) helyett is áll. "Míg ez erdőn bikkfa terem, Szeretem én e kedvesem, Míg szuszék lesz e bikkfából, Eltartom őt ez árából." Kriza János. | |
* | |
| névk. pl. lem-ez, nem-ez, neh-ez szókban, l. ~AZ, 1). | |
* | |
| igeképző: hely-ez, fék-ez, kenyer-ez, védelm-ez stb. Részletesen l. ~AZ, 2). | |
* | |
| (ez-alatt) ih. Ezen idő folytában, míg ezen idő tart. Midőn alatt névutó gyanánt vétetik, elválasztva irjuk: ez alatt, s ekkor helyre mutatunk, pl. Melyik fa alatt nyugodjunk? Ez alatt. | |
* | |
| l. ETÉD. | |
* | |
| (ez-előtt) ih. Előbb, régen, egykor, hajdan.
Nem úgy van most, mint ezelőtt, Sár van ami házunk előtt. Népd. Személyragozva: ennek előtte. Midőn e kérdésre hol? vagy ki előtt? felel meg, elveszti határozó természetét, s elválasztva irjuk: ez előtt, pl. Melyik ház előtt álljunk meg? Ez előtt. Ki előtt nincs semmi szent? Ez előtt. | |
* | |
| (ez-előtti) ösz. mn. tt. ezelőtti-t, tb. ~ek. Előbbi, egykori, néhai; ami ennek előtte volt. | |
* | |
| (ez-ěn) mutató nm. l. EZ. | |
* | |
| (ez-ěn) ez névmás, állapitó (ěn) raggal. Ezen az úton, ezen irányban, erre felé. Ezen járnak a gyalogok, azon pedig a kocsik. Ezen ne menj, mert eltévedsz. A halottakat ezen viszik ki a temetőbe. | |
* | |
| (ez-ěn-be v. ~ben) ih. E közben, mély hangon: azonban.
"Mind ezenbe megvirada És fényes nap feltámada." Katalin verses legendája. | |
* | |
| (ezen-fölül) ih. Élünk vele, midőn az érintett tárgyhoz még valamit hozzá adunk, vagy nagyitás végett emlitünk. Neje szép, jó, ezenfölül gazdag is. | |
* | |
| (ezěn-kép v. ~képen) ih. Így, ily módon, ily formán. Ezenkép cselekedjetek. | |
* | |
| (ezěn-kivül) ösz. ih. Élünk vele, midőn valamit kizárólag, a többitől elválasztva emlitünk. Vegyétek, amit adtam, ezenkivül minden az enyém. Elmondám, amit hallottam, ezenkivül többet nem tudok. Egyébiránt elválasztva is iratik, ezen kivül, és ekkor határozó természetét elveszti, ha t. i. bizonyos tárgyra mutat. | |
* | |
| (ezěn-közben) ih. Ezen idő határai között, ezalatt. Ezenközben sok történt. | |
* | |
| (ez-ěn-vel) ih. 1) Jelen alkalommal, jelen cselekedettel, jelen irattal. Ezennel tudtodra adom, hogy stb. Alulírt ezennel bizonyitom. 2) Tüstént, mindjárt. Ezennel megmutatom, mit tudok. Ezennel tovább megyek. | |
* | |
| (ez-ennyi v. ezen-nyi) a régi codexekben fordúl elé az egyszerűbb ennyi helyett. | |
* | |
| (ez-ént) ih. 1) E szerént; 2) ezennel. Székely szó. | |
* | |
| (ez-en-t-eg) ih. Ezennel, mindjárt. Tájszólás.
Hasonértelműek: ezentöst, ezentül. | |
* | |
| (ez-en-t-öst) l. EZENTEG. | |
* | |
| (ezěn-túl) ösz. ih. Ezután, ennek utána, ha ezen idő elmulik. Ezentúl más életmódot követek. Midőn bizonyos tárgyra mutatunk, elválasztva irjuk, mert az első mutató névmás, a második rész pedig névutó gyanánt áll. Eddig a tied, ezen túl pedig az enyém. Ezen túl egy lépést sem szabad tenned. | |
* | |
| (ez-en-t-ül) l. EZENTEG. | |
* | |
| folyó Erdélyben, Csikszékben. | |
* | |
| tőszámnév, tt. ezěr-et v. ezrět, tb. ~ěk v. ezrěk. Jelent tizszer százat, vagy százszor tizet. Mint melléknév ennek szabályait követi, de nem fokoztatik. A főnevet mint a többi számnevek rendszerént egyes számban hagyja. Ezer ember, ezer forint, nem: ezer emberek, ezer forintok. Ezer szerencse, azaz nagy szerencse. Ezer a szerencséje. Ezer annyi. Adjon Isten ezer annyit. Midőn főnevűl áll, a főnevek szabályaihoz alkalmazkodik. Ezereket elkölteni. Ezerekkel rohanni meg az ellenség táborát. Itt nem százakról, hanem ezerekről van a szó. Ezeret mernék egyre tenni.
"A szablyák ezrein Győz a kor szelleme." Bajza. (Apotheosis). Persául hezar, szanszkritúl szahaszran, horvátul (Kassai József szerént): jezero, kurd nyelven (Beregszászi szerént) ahzar. A csagataj nyelvben aszru am. sok (Abuska). Nem volna-e itt felhozható a magyar szer (senies, ordo) is? Figyelmet érdemel az arabban 'asar-atun, s a héberben 'a-sár-áh am. tíz, s ugyanezekben tisz'-atun és tis'-áh am. kilencz, melyek ismét hangokban a tíz szóval egyeznek. | |
* | |
| (ez-ěr-ed) l. EZRED. | |
* | |
| (ez-ěr-ed-ěs) l. EZREDĚS. | |
* | |
| (ez-ěr-ed-ik) l. EZREDIK. | |
* | |
| (ez-ěr-en) ih. Ezer számmal; egy csoportban, tömegben ezer szám. Ezeren szöktek által az ellentáborba. | |
* | |
| (ez-ěr-en-ként) lásd: EZRENÉNT. | |
* | |
| puszta Gömör megyében; helyr. Ezerény-be, ~ben, ~ből. | |
* | |
| (ez-ěr-es) l. EZRĚS. | |
* | |
| falu Krassó megyében; helyr. Ezeres-ěn, ~re, ~ről. | |
* | |
| (ezěr-féle) ösz. mn. tt. ezerfélét. Annyiféle, ahány egyes szám az ezerben foglaltatik. Használják határozatlan nagy szám helyett is. Ezerféle baja van a szegénynek. | |
* | |
| (ezěr-jó) ösz. fn. Növénynem, a tízhimesek seregéből, és egyanyások rendéből, mely több európai tartományokban vadon tenyészik, s hathatós ellenméregnek tartatik. (Dictamnus). | |
* | |
| (ezěr-jó-fű) ösz. fn. Növényfaj a töltséres bokrétáju tarnicsok alneméből, mely igen sok baj ellen orvosságul használtatik a nép által. (Gentiana centaurium). Máskép: százforintos fű, kis ezerjófű. | |
* | |
| (ezěr-lábu-bogár) ösz. fn. Hosszukás, vékony dereku, s igen sok lábakkal ellátott bogárfaj, mely kivált a nedves helyeket, péld. pinczéket kedveli. (Oniscus). | |
* | |
| (ezěr-levelű-fű) ösz. fn. Növényfaj a cziczkórók neméből; virágai sátorozók, levelei kétszerszárnyaltak, levélgerincze néha hengeres, néha gatyás. Máskép: egérfark, cziczfark. (Achillea millefolium). | |
* | |
| (ezěr-mestěr) ösz. fn. Aki külöféle bűvös, szemfényvesztő, meglepő mesterségeket tud; ki igen sokféle, s ügyességre mutató dolgokat csinál. | |
* | |
| (ez-ěr-nyi) mn. tt. ezěrnyi-t, tb. ~ek. Ezer számban. Képes kifejezéssel: minek száma ezerrel fölér; oly sok, mintha ezer volna. Ezernyi ember tolongott az utczákon. Ezernyi ezer, azaz ezerszer ezer = egy millio. Ezernyi ezerszer megbánni valamit, azaz igen sokszor, számtalanszor.
"Vizsgáld az élet s társaság Ezernyi titkait. Tanuld nemed, néped s hazád Viszontagságait." Bacsányi János. | |
* | |
| (ezěr-rétü) ösz. mn. Aminek ezer réte van. V. ö. RÉT, RÉTEG. Rendesen határozatlan, nagy szám helyett áll. | |
* | |
| (ezěr-szép) ösz. fn. l. AMARANT, v. SZÁZSZORSZÉP, SZÁZSZORKA. | |
* | |
| (ez-ěr-szěr) ih. Annyiszor, ahány egység ezerben találtatik. Ezerszer ezer = milliom. Ezerszer, meg ezerszer. Határozatlan szám gyanánt am. igen sokszor. Ezerszer mondottam, ne játszál. Ezerszer megbántam tettemet. | |
* | |
| (ezěr-szěrěs) ösz. mn. Ami ezerszer van véve, ismételve. Ezerszeres olvasásra sem bírja a dolgot felfogni. | |
* | |
| (ezěr-szěr-te) ösz. ih. l. EZĚRSZĚR. A te oly toldalék, mint a kétszerte, tizszerte, százszorta stb. számnév-határzókban. | |
* | |
| (ez-ért) ih. Ezen okból, e miatt. Ezért bántatok velem oly keményen? Ha bizonyos tárgyra mutatunk, akkor ragos név gyanánt vétetik, pl. Melyik fiadért fizettél legtöbbet? Ezért. (Péterért, Pálért). | |
* | |
| (ez-ěr-te) ih. Némelyek így megrövidítve használják, ezerszerte helyett. | |
* | |
| (ez-fek, am. ezen fek, t. i. az égtájnak ezen fekvése, mely mifelénk, az éjszaki félgömbön van) ösz. fn. tt. ezfeket. A Bécsi codexben gyakran eléjön a mai észak v. éjszak (aquilo) helyett. A déli táj pedig ugyanitt: délszeg. "És délszegi királynak leánya jő ezfeknek királyához" (filia regis Austri venit ad regem Aquilonis). Néha azonban ezfek, délszeg helyett is áll, pl. a 220, 244. lapokon. | |
* | |
| (ez-idei) ösz. mn. Ezen évből, esztendőből való. Ezidei termés. | |
* | |
| (ez-idén) ih. Jelen, folyó esztendőben. Ezidén kevés, de jó bor lesz. Ezidén, ezidén megházasodom én. Népd. | |
* | |
| (ez-okért) ih. Ezen okból, v. oknál fogva. A körmondatban: mert, mivel, minthogy kötszókkal áll viszonyban. Minthogy betegségedről értesítve voltam: ezokért nem is hivattalak a vadászatra. | |
* | |
| (ez-ólta) ösz. ih. Ezen időtől fogva, kezdve. Ezóta van a harag köztünk. | |
* | |
| (ezěr-ěd) mn. tt. ezred-ět. 1) Ezerből egy; rész osztó szám. Ezred rész; 2) sorszám, kivált a régieknél ezer egyik vagyis ezredik helyett; l. ezt. | |
* | |
| (ezěr-ed) fn. tt. ezred-ět. Általában: ezer egyed, vagy ezer egység, különösen 1) Ezer évből álló időszak. Csak nem ezrede már, hogy eleink elfoglalták e hazát.
"Pára minden pompa, s ék, Egy ezred egy buborék." Kölcsey. 2) A katonaságnál mintegy ezer vitézből álló hadtest, melynek közvetlen főparancsnoka ezredes, ámbár az ily hadtest, kivált a gyalogságnál, néha több ezer emberből (több zászlóaljból) is áll. (Regiment). Gyalog, huszár, dsidás, vasas ezred. Magyar, német, lengyel, olasz ezredek. Elhelyezni szállásokra az ezredet. 3) Minden más tömeg, mely ezer, vagy képes kifejezéssel igen számos egységből, tagból áll. "Változának mint a hold világa, Vétlen, vétkes vágyaik sokával, S álmaiknak minden ezredével." Vörösmarty. | |
* | |
| (ez-ěr-ed-bel-i) mn. tt. ezredbeli-t, tb. ~ek. Ezredből való, ezredhez tartozó. Magyar ezredbeli ujonczok. | |
* | |
| (ez-ěr-ed-ěn-ként) ih. 1) Ezer, és ezer évet külön véve. Ezredenként tárgyalni az emberi nem történeteit. 2) Ezred nevü katonai hadtesteket egyenként véve; egyik ezredet a másik után. Ezredenként megindítani a hadsereget. Ezredenként visszavonulni a csatapiaczról. | |
* | |
| (ez-ěr-ed-ěs) fn. tt. ezreděs-t. tb. ~ěk. Főtiszt, ki közvetlenül egy ezrednek parancsnoka, köznyelven: óbester. Máskép: ezredes kapitány. | |
* | |
| (ez-ěr-ed-ěs-i) mn. tt. ezreděsi-t, tb. ~ek. Ezredest illető, arra vonatkozó, attól eredő stb. Ezredesi rang. Ezredesi parancs. | |
* | |
| (ez-ěr-ed-ěs-ség) fn. tt. ezreděsség-ět. Ezredesi hivatal, méltóság. V. ö. EZREDĚS. | |
* | |
| (ered-év) l. ÉVEZRED. | |
* | |
| (ezred-évi) ösz. mn. Ezredévhez tartozó, ezredévre terjedő, ezredévre vonatkozó.
"Egy ezredévi szenvedés Kér éltet vagy halált." Vörösmarty. | |
* | |
| (ezred-fog-ház) ösz. fn. Fogház, melybe az illető ezredből való büntetteseket zárják. | |
* | |
| (ez-er-ed-i) mn. tt. ezredi-t, tb. ~ěk. Ezredhez tartozó, azt illető, arra vonatkozó. Ezredi gyakorlatok. Ezredi pénztár. | |
* | |
| (ez-ěr-ed-ik, vagy ezer-egyik) sorszámnév, tt. ezredik-et. A számsorban a kilenczszáz kilenczven kilenczedik után következő, vagy ezer közől egy, ezer-egyik. Urunk születése után ezredik esztendőben koronáztatott meg István magyar király. Ezredik ember sem él száz esztendeig. Két, három, négy stb. ezredik. Határozatlan számban véve am. igen kevés a sok közől. | |
* | |
| (ezred-kórház) ösz. fn. Kórház, az illető ezred betegeinek számára. | |
* | |
| (ezred-kormány) ösz. fn. Főhatalom, mely az egész ezrednek parancsokat oszt. Az ezredkormány tulajdonkép az ezredest illeti, ki azt több alárendelt tisztek által gyakorolja. | |
* | |
| (ezredlelkész) ösz. fn. Az ezrednek tábori papja. | |
* | |
| (ezred-orvos) ösz. fn. Ezrednél szolgáló orvos. Törzsezredorvos (Stabsartzt). Főezredorvos, alezredorvos. | |
* | |
| (ezred-pénz-tár) ösz. fn. Pénztár, melyből mindenféle ezredi költségek, péld. tisztek, közlegények zsoldjai stb. fizettetnek. | |
* | |
| (ezred-segéd) ösz. fn. Az ezred segédtisztei között a legelső, ki az ezredes mellett szolgál. V. ö. SEGÉDTISZT. | |
* | |
| (ezred-tulajdonos) ösz. fn. Altábornagy, vagy magasabb rangu főtiszt, fejedelmi személy stb., kinek nevét az ezred viseli, s kinek joga van az alárendelt tiszteket a kapitányokig bezárólag kinevezni. Első ezredtulajdonos, másod ezredtulajdonos. | |
* | |
| (ez-ěr-en-ként) ih. Külön-külön osztályokban, csoportokban, tömegekben véve ezeren, ezer számmal. Ezrenként szállitani, küldeni a katonákat az ellenség vára ellen. Néha határozatlan nagy szám helyett használják. Ezrenként hullottak az emberek az utolsó epelázban. Ezrenként pazarolni a pénzt. | |
* | |
| (ezěr-ěs) mn. tt. ezrěs-t v. ~et, tb. ~ek. Ezeret foglaló, ezerből álló. Ezres bankjegy. Használják főnevül is, ekkor többese: ~ěk. Ezresěkkel fizette ki adósságát. | |
* | |
| tájszó e helyett: ezután (mint aztán, azután helyett). | |
* | |
| l. ESZTEN EZ NAP. | |
* | |
| (ez-után) ih. Ezen idő multával, utóbb, később. Ezután más rend lesz a háznál, mint eddig volt. Személyragozva: ennek utána. Ha bizonyos tárgyra mutatunk, mint névmás és névutó külön iratik ez után, pl. Ki után jöttél? Ez (Péter, Pál) után. | |
* | |
| fn. tt. ezüst-öt. 1) Nemes, fehér, fényes s az arany és éreny után legtöbbre becsült fém, mert csaknem oly nyujtható, mint az arany, s hangja tiszta pengésü. Ezüsttel futtatott szelencze, gombok. 2) Jelent ezüstből készült pénzt, edényeket, eszközöket. Ezüsttel fizetni. Sok ezüstöt örökölni. Ezüsttel enni. Ezüsttel fölékesíteni a ruhát. Ezüsttel lőtt vad, azaz pénzen vett. Aki azt igéri, hogy aranyat csinál, ezüstöt akar csalni. (Km.) Használják melléknév gyanánt is, am. Ezüstből való. Ezüst kanál, ezüst edények. Ezüst óra, azaz ezüstből való kanál, edények, óra, s mint melléknevet nem kellene össze, vagyis egy szónak irni a vele járó főnévvel, pl. ezüst tartó egészen más mint ezüsttartó, amaz olyas valamit jelent, mi ezüstből van, emez olyan eszközt, melyben ezüstöt, ezüst ékességeket, edényeket vagy más szereket, vagy ezüst pénzt stb. tartanak.
Eredetileg talán az ez gyök am. ősz, s az egész őszes v. őszesded, azaz fehéres, fehérlő, valamint a latin argentum, s hellen arguroV is, úgy látszik argoV szóból eredtek, mely ragyogót, fehéret jelent; így szanszkritul is ezüst: rádsat, v. radsatan, rads v. ránds igéből, mely am. a magyar ragy-og. | |
* | |
| alapja valamely dolognak, pl. szövetnek, mely ezüstből vagy ezüst fonalakból áll, vagy meg van ezüstözve, vagy ezüstként fénylik. Öszvetéve azt jelentené: ezüst alapja. | |
* | |
| (ezüst-any) ösz. fn. Így nevezik némelyek azon golyó alaku fémdarabot, mely akkor kerül ki, ha az ezüstérczet tűz által minden idegen részektől elválasztják, s az ezüstöt magát egész tisztaságában állitják elé. (Regulus argenti). Másképen és jobban: szín ezüst. Ha pedig általán elemi anyagot értünk alatta, ezt az egyszerű ezüst szó is kifejezi. V. ö. ~ANY, ~ENY képző. | |
* | |
| (ezüst-bánya) ösz. fn. Bánya, melyből ezüst részeket tartalmazó érczet ásnak. | |
* | |
| (ezüst-buborék) ösz. fn. Buborék, mely az olvasztó kemenczében akkor mutatkozik, midőn az ezüst tisztulásához közelít; ezüstnek a buborékja. | |
* | |
| (ezüst-csermely) ösz. fn. Átv. ért. oly csermely, melynek vize ezüst fehérségü és tiszta, vagy olyan fehér és tiszta, mint az ezüst. | |
* | |
| (ezüst-csillám) ösz. fn. Így nevezik a bányaolvasztóban azon futó csillámot, mely az ezüstolvadék fölszinén elétünik, midőn az ezüst az idegen részektől mármár megtisztúl, ezüstnek a csilláma. Elválasztva annyit tenne: ezüstből való csillám.
| |
* | |
| (ezüst-dús) ösz. mn. Ezüsttel bővelkedő, sok ezüstöt termő. Ezüstdús Kárpátok. Ezüstdús Magyarország. | |
* | |
| (ezüst-égető) ösz. fn. Bányász, vagy inkább olvasztó mester, ki az olvasztókemenczében az ezüstöt megtisztítja. | |
* | |
| fn. tt. ezüsteny-t, tb. ~ěk; lásd EZÜSTANY. | |
* | |
| (ezüst-ér) ösz. fn. A bányákban olyan ér vagy vonal, mely ezüstérczet foglal magában, ezüstöt tartalmazó ér. | |
* | |
| (ezüst-ércz) ösz. fn. Ércz, melynek nevezetes részét ezüst teszi, mely ezüst részeket tartalmaz. | |
* | |
| (ezüst-fa) ösz. fn. 1) Széles ért. ezüstszinű fa, vagy melynek ezüstszinű levelei vannak. 2) Szorosb ért. fa neme a Jóremény fokánál, melynek leveleit ezüst szinű selyemvékony szálak födik. (Protea). 3) A vegyészetben, a fölolvasztott ezüst és higany részekből lassan-lassan képződött jegeczes alak, mely külsejére nézve fához hasonlít. (Arbor Dianae). | |
* | |
| (ezüst-fáczán) ösz. fn. Chinai származásu fáczán, melynek tollai ezüstszinű pettyekkel vannak tarkázva. Különbözik tőle az aranyfáczán. | |
* | |
| (ezüst-fehér) ösz. fn. Minek fehérsége az ezüstéhez hasonló. Ezüstfehér őszhaj. Ezüstfehér falevelek. | |
* | |
| (ezüst-fehérités) ösz. fn. Általán munka, mely által az ezüstöt fehérré tisztitják. Különösen, a bányászoknál, midőn az ezüstöt az olvasztókban tisztára főzik. | |
* | |
| (ezüst-fém) ösz. fn. Ezüst, érczi állapotából felolvasztott és elválasztott tiszta minemüségében. | |
* | |
| (ezüst-fény) ösz. fn. A megtisztított ezüstnek sajátságos fénye. Átv. ért. a tiszta csermelyvíznek vagy forrásnak ezüsthöz hasonló fehérsége. | |
* | |
| (ezüst-festék) ösz. fn. 1) Festék, melynek szine az ezüstéhez hasonlít. 2) Ezüsttel vegyített festékanyag. | |
* | |
| (ezüst-festvény) ösz. fn. Festvény, mely ezüstből vagy ezüsttel készült. (Tinctura argenti). V. ö. FESTVÉNY. | |
* | |
| (ezüst-foncsor) ösz. fn. Vegyíték fölolvasztott ezüstből és higanyból. V. ö. FONCSOR. | |
* | |
| (ezüst-fonó) ösz. fn. Személy, ki selyemszálakat ezüst fonalakkal öszvefűz, együvé fon. | |
* | |
| (ezüst-füst) ösz. fn. Igen vékonyra nyujtott ezüst lapocska, melylyel aztán valami mást, pl. gombokat, lánczokat, szelenczéket stb. bevonnak, beborítanak. | |
* | |
| (ezüst-fűz) ösz. fn. lásd: OLAJEZÜSTFA. | |
* | |
| (ezüst-gálicz) ösz. fn. Gáliczalakban levő, azaz valamely savany által felolvasztott s jegeczczé alakúlt ezüst. | |
* | |
| (ezüst-glét) ösz. fn. Tulajdonkép, ólommész, mely ezüsttisztitáskor az olvasztókemenczében ólom- és mészrészekből félig üvegesedett alakban képződik; ezüstnek a glétje. | |
* | |
| (ezüst-hab) ösz. fn. Ezüstsalak, mely az olvasztókemenczében a már tisztulni kezdő ezüstöt meglepi, s folyó állapotában habhoz hasonlít, ezüstnek a habja. | |
* | |
| (ezüst-hal) ösz. fn. Hal neme ezüstszinü pikkelyekkel, melynek különféle fajai vannak. | |
* | |
| (ezüst-hang) ösz. fn. 1) Tulajd. ért. az ezüstnek pengése. 2) Átv. ért. az ezüst hangjához hasonló, tiszta, csengő emberi hang. | |
* | |
| (ezüst-kamara) ösz. fn. Kamara, melyben ezüstpénzt vagy ezüstedényeket, drágaságokat tartanak. | |
* | |
| (ezüst-korom) ösz. fn. Korom vagy füst, mely ezüstolvasztáskor az olvasztóház falaira lerakodik, s gyakran sok ezüst részeket foglal magában. | |
* | |
| Ezüstből csinált, vagy ezüsttel ékesített korona. | |
* | |
| Laposra kinyujtott, lemezzé vert ezüst. | |
* | |
| l. EZÜST LAP. | |
* | |
| (ezüst-levél) ösz. fn. Levélalakú lap vagy lemez ezüstből, milyennel az ezüstmívesek holmi szereket, ékességeket díszítenek. Átv. ért. némely fák ezüstszinű levele. | |
* | |
| (ezüst-levelke) ösz. fn. Levélalaku lapocska ezüstből, némely díszműveken. | |
* | |
| (ezüst-levelű) ösz. mn. 1) Ezüstből csinált levéllel diszített, ékesített. Ezüstlevelű rózsa. 2) Minek ezüstszinű levelei vannak. Ezüstlevelű olajfa. | |
* | |
| (ezüst-měnet) ösz. fn. Így nevezik a bányászok azon földalatti vonalat vagy eret, melyen ezüstércz találtatik. | |
* | |
| (ezüst-mész) ösz. fn. Mészszé átalakult, vagy tűz, avagy savanyok által égékeny részeitől megfosztott ezüst. (Calx argenti). | |
* | |
| ösz. fn. Míves, ki ezüstből különféle műveket készít; köznyelven: ötvös. | |
* | |
| (ezüst-mosó) ösz. fn. 1) Nagy úri udvaroknál, személy, ki az ezüst edényeket s más ezüstnemüeket mossa, tisztogatja. 2) Ezüstrészecskéket tartalmazó folyóban vagy földben ezüstöt mosással keresgélő. | |
* | |
| Ötvös munka, ezüstből készített mű, pl. gyűrű, láncz, sótartó, edények, kanalak stb. | |
* | |
| (ezüst-nemű) ösz. mn. Ezüstből való, ezüsttel ékesített, ezüsttel kevert. Ezüstnemű asztalkészület. Használják főnév gyanánt is. Minden ezüstneműjét elzálogosította. | |
* | |
| a régieknél am. ezüst jószág, ezüst készületek, ezüst drágaságok. | |
* | |
| Ezüst betük, vagy más jegyek, czifraságok, melyeket a könyvkötők és díszmivesek az illető mívekre nyomnak. Ezüst nyomattal ékesített imakönyv, varrókosár stb. | |
* | |
| (ezüst-öl) áth. m. ezüstöl-t. Ezüsttel, azaz ezüst lappal vagy lemezzel behúz, bevon, megfuttat valamit. Rézgombokat ezüstölni. | |
* | |
| (ezüst-öl-és) fn. tt. ezüstölés-t, tb. ~ěk. Ezüsttel bevonás, befuttatás. | |
* | |
| (ezüst-ös) mn. tt. ezüstös-t v. ~et, tb. ~ek. 1) Ezüsttel gazdag, bővelkedő, tölt, amiben ezüstöt, ezüstnemüeket tartanak. Ezüstös hegyek. Ezüstös láda, kamara. 2) Ezüsttel bevont, megfuttatott. Ezüstös csat, gomb, késnyél. | |
* | |
| (ezüst-öz) áth. m. ezüstöz-tem, ~tél, ~ött, par. ~z. l. EZÜSTÖL. | |
* | |
| (ezüst-öz-és) l. EZÜSTÖLÉS. | |
* | |
| (ezüst-öz-ő) fn. tt. ezüstöző-t. Míves, ki valamely szert vékonyan és fölszinleg ezüsttel, ezüstfüsttel bevon, befuttat. | |
* | |
| Ezüstből vert pénz, érem. | |
* | |
| (ezüst-pikkely) ösz. fn. Némely halaknak ezüstszínt játszó pikkelye; vagy az ezüstmíves által ezüstből készített pikkely. Ez utóbbi esetben mindkét szó külön irandó. V. ö. EZÜST. | |
* | |
| (ezüst-pikkelyes) ösz. mn. 1) Ezüstszinű pikkelyekkel biró. Ezüstpikkelyes halak. 2) Ezüst anyagból való mesterséges pikkelyekkel ékesített. Ezüstpikkelyes vért, sisak. V. ö. EZÜSTPIKKELY. | |
* | |
| (ezüst-pillangó) ösz. fn. Pillangó, melynek szárnyai ezüstszint játszanak. Midőn ezüstből csinált pillangóforma alakot jelent, elválasztva irandó: ezüst pillangó. | |
* | |
| (ezüst-pisztráng) ösz. fn. Pisztrángféle halfaj, ezüstszinü pikkelyekkel, l. PISZTRÁNG. | |
* | |
| (ezüst-porond) ösz. fn. 1) Porond vagy föveny, melyben ezüst részecskék vannak elszórva. 2) Ezüstfényt játszó föveny. | |
* | |
| (ezüst-próba) ösz. fn. Bányászi kisérlet, melynél fogva vizsgálóra veszik az ezüstöt, ha vajjon tiszta-e, nemkülönben az ezüstérczet, vajjon mennyi ezüstrész vagyon benne. Az ezüstmíveseknél jelenti azon jegyet és számot az ezüst míven, mely kimutatja, hányad rész ezüstből áll, pl. a tizenhárom próbás műnek 13/16-oda ezüst. | |
* | |
| (ezüst-rög) ösz. fn. Ezüstöt tartalmazó érczdarab, amint a bányában találják. | |
* | |
| (ezüst-rúd) ösz. fn. Hosszukás, négyszögü alakban levő tiszta, de veretlen ezüst. Külön írva azt jelentené: valamely rúd, mely ezüstből van készítve. | |
* | |
| (ezüst-salak) ösz. fn. l. EZÜSTHAB. Mindnyájan ezek, réz és fehér ón és vas, és fekete ón, a kemencze közepett ezüst salakjává lettek. (Ezekiel. 22. lti. Káldi szerént). | |
* | |
| (ezüst-sodró) ösz. fn. Mives, ki ezüstből vékonyabb, vastagabb fonalakat sodor. Külön írva azt tenné: sodró eszköz ezüstből, (lásd EZÜST). | |
* | |
| Sodrony ezüstből. | |
* | |
| Vékony fonál ezüstből, milyet a hímzők, paszomántosok, gombkötők, szijgyártók stb. holmi díszművekre használnak. | |
* | |
| (ezüst-szěm) ösz. fn. A bányaolvasztóban oly darabka ezüst, mely próbatételkor gabonaszem alakjában a próbaedény fenekén marad. | |
* | |
| Szer, azaz különféle szerszám, eszköz, készület, ezüstből csinálva, pl. asztali, sebészi stb. ezüst szerek. | |
* | |
| (ezüst-szín) ösz. fn. 1) Olyan világos fehér szín, mint a tiszta ezüsté. 2) l. EZÜSTSZINŰ. | |
* | |
| (ezüst-szinű) ösz. mn. A tiszta ezüst szinéhez hasonló szinű. Ezüstszínü hajfürtök, falevelek. | |
* | |
| Ezüstszálakból v. fonalakból készült nehéz szövet, kelme. | |
* | |
| (ezüst-tajt v. ~tajték) ösz. fn. l. EZÜSTHAB. | |
* | |
| Ezüstből vert pénz neme, melyet tallérnak hivunk. A, úgynevezett conventiós tallér két ezüst forintot, azaz 120 ezüst krajczárt ért. | |
* | |
| Tányér alakú kerek lap ezüstből. | |
* | |
| (ezüst-tartalom) ösz. fn. Azon ezüstnek öszvege, melyet valamely test, különösen érczrög, magában rejt. Némely érczrögnek több, némelyiknek kevesebb ezüsttartalma van. | |
* | |
| (ezüst-tartó) ösz. fn. Tartó, szekrény, melybe ezüstöt, ezüst szereket tesznek vagy zárnak. Külön írva azt tenné: ezüstből való tartó. V. ö. EZÜST. | |
* | |
| (ezüst-tiszta) ösz. mn. Minek csengése vagy csillogása a tiszta ezüstéhez hasonlít. Ezüsttiszta hangok. Ezüsttiszta csermely. | |
* | |
| (ezüst-tisztitás) ösz. fn. Bányászmunka, midőn az olvasztókemenczében az ezüstöt minden idegen részektől feloldják. | |
* | |
| (ezüst-verő) ösz. fn. Személy, ki a hengerded ezüstsodronyokat, vagy ezüstrudakat laposra veri, s lemezzé alakítja. | |
* | |
| Ezüst szálakból, levelekből készített mesterséges virág. Ha pedig az ezüstnek virágát, vagyis a bányakemenczékben azon virágszinű buborékot jelenti, mely elétűnik, midőn az ezüst már közelít tisztulásához, akkor egy szónak kell írni. | |
* | |
| (ez-vel) ih. Élünk vele különösebben, midőn valamit bezárólag mondunk. Ezzel vége legyen mindennek. Ezzel lehelni megszünt, s kiadá lelkét.
| |