*D.[*]
*D
	kisded alakban d, kiejtve dé, hatodik bötü a magyar ábéczében, s a mássalhangzók sorában negyedik. Kiejtésére kiválólag a nyelv szolgálván eszközül nyelvbötünek mondatik. Némely nyelvészek a fogbötükhöz számítják; egyébiránt a némák, különösen szelidebb hangzatuak osztályába tartozik. Szervtársai közől legközelebbi rokona a keményebb kiejtésü t, melytől azonban a magyar kimondásban szigorúan különbözik (nem úgy, mint a német nyelvben), péld. dada, tata; dél, tél; dísz, tíz; domb, tomb; dúl, túl; dől, től. E közeli rokonságnál fogva részint tájejtéssel, részint az alapfogalom némi árnyéklatának kifefejezése végett némely szókban fölcserélődnek egymással, mint: dobzódik, tobzódik; dobban, toppan; dobog, topog; devernya, tivornya; dobosz, tobosz; dömbicz, tömpe. Nem különben gy, z, zs szervtartásaival, mint: húd, húgy; fedd, fegy; bod, bogy; dömöcsköl, zömöcsköl; bűd, bűz; meddig, mezzig (= miedzig); domb, zsomb; dong, zsong stb. Kivált mint helyképző gyakran gy-re változik, pl. Almád, Almágy; Somod, Somogy; Szilvád, Szilvágy; Szilád, Szilágy. A nyitravölgyiek és palóczok, majd mindnyájan, í bötű előtt megszokták lágyítani: gyió (dió), gyiák (diák), gyisznó (disznó), ütyi (üti), kergetyi (kergeti), házasogyik (házasodik), verekegyik (verekedik), udvargyi (udvardi), farkasgyi (farkasdi). Egyébiránt az utána következő j-vel elegyülve általában is igen könnyen gy-vé változik, pl. mondja így ejtetik: mongya, küldje így: külgye. Ezen öszveolvadáskor, ha közvetlenül önhangzó áll előtte, a lágyításban kettősen hangzik, mint adja, agygya; szedje, szegygye. A ki nem fejlett beszédszervü gyermekek, vagy selypesek nyelvén g és gy helyett használtatik, mint: dabona (gabona), daladona (galagonya), dalamb (galamb), dömböjű (gömbölyű), derek (gyerek), dalod (gyalog), medek (megyek). Némely ritkább esetekben n-nel is fölcseréltetik; péld. alunni, aludni helyett, s régi iratokban eléfordúl panaszkonni, panaszkodni helyett; és l-lel, medencze, melencze. A római számjegyek között a nagy D ötszázat jelent. Öszvehúzva d. e. annyi mint dél előtt; d. u. dél után. Eredeti jelentését illetőleg a) ezen természetutánzók előhangja: dadog, dal, dalol, dana, danol, darázs, daru, dáridó, didereg, dödörög, devernye, derécsel, dérdúr, dob, dobog, dohog, duhog, dombéroz, doromb, dorombol, dörög, dörgöl, dörömböl, döbög, döbben, döng, dönget, dorgál, dorbézol, dong, dongó, dúlfúl, duda, dúdol, duhog, dunnyog, durran, durrog, duruzsol, düh, dünnyög; b) mint a t (melytől to, tova) rokona, el- vagy visszataszításra vonatkozik ezekben: dacz, daczog, dancs, döczög, dől, dölfös, dönt, doh, dob (ige), doszol, döf stb. c) puffadásra, kidudorodásra, gömbölyüségre, terjedésre ezekben és hasonlókban: dag, dagad, dam, damasz, döbön, dobosz, dobasz, dobzó, domó, domb, dombor, dödölle, döme, dömbicz, dömöszke, dömsödi, döndöre, ducz, duczkó, duczi, dundi, dudor, dudorodik, dunyha, duvad, dúz stb. Néha mint előtétes hang az eredeti szó alapfogalmát módosítja, mint: doroszol = oroszol, azaz éles eszközzel füvet irtogat, dőre = őre, azaz őrült. A d-vel kezdődő, idegen nyelvekből kölcsönzött szók száma, milyenek, drága, drót, drusza, dufla, aránylag csekély. De vannak közös eredetüek, mint: dob tympanum, domb tumulus, dús dives, dörgöl terit, tergit, durda turgidus stb. A d kezdetü gyökszók száma 70-nél nagyobb, az ily végzetüeké pedig, mint: ad, had, éd, íd, híd, bod stb. fölülmúlja az 50-et.
*~D. (1)
	névképző, segédhangzó nélkül járulván részint önálló, részint elvont gyökökhöz, mint: faj-d, hol-d, hó-d, föl-d, csen-d, min-d, gon-d, bár-d, kar-d, mor-d, zor-d, gerez-d stb., továbbá az and, énd, ond, árd öszvetett képzőkben, mint: gal-an-d, bel-én-d, bol-on-d, csal-ár-d. Ezekben és hasonlókban, a midőn t. i. már mellékněvhez járul: kicsi-d, apró-d, lassu-d, karcsu-d, hosszu-d, könnyü-d, gyöngé-d, az alapfogalomnak némileg kicsinyítő, vagy mérséklő értelmet kölcsönöz, épen úgy, mint az ~s, pl. zöld-es, veres-es, hossz-as stb. Képez számos helyneveket, leginkább olyan gyökök- és törzsekből, melyek l, n, r, s, z hangokkal végződnek, mint: Tol-d, Szen-d, Szun-d, Ér-d, Udvar-d, Tömör-d, Kakas-d, Farkas-d, Nyáras-d, Köpös-d, Szepez-d. Ez utolsó osztálybeliekben az oda helyremutatón kivül a birtokosságot jelentő os, ěs értelme is rejlik, miszerint pl. Udvard, Kakasd, Farkasd, Nyárasd am. udvaros, kakasos, farkasos, nyáras hely. V. ö. ~AD, ~ED helynévképző. Innen hasonlék nyomán gyanítható, hogy a többi nemüekben is az os, ěs képző módosítványa rejlik, pl. hol-d = holos, azaz hószinű v. halvány, fehéres égi test, hó-d = hovas, hószinű homlokfoltos állat stb.
*~ D (2)
	segédhangzó nélküli igeképző, mely részint önálló igékhez járul, mind: tol-d, kér-d, ken-d, fen-d, mos-d(ik), es-d(ik), fon-d(or), un-d(or), részint elvont gyökökhöz: ál-d, fed-d (fegy-d), ol-d, kül-d, ül-d, hor-d, mon-d, kez-d, küz-d, für-d(ik). Ezek közől némelyekben a gyakorlatosság alapfogalmát fejezi ki, mint: ken-d = ken-es, azaz keneget, fon-d = fon-os, azaz fonogat, un-d = un-os, azaz unogat.
*~ D (3)
	középképző, mennyiben más képzőnek hozzá járulásával alkot igéket és neveket. Ide tartoznak a) da, de képzők, pl. mon-da, fer-de, ron-da, bor-da; b) dal, del, mint: jár-d-al, vag-d-al, szab-d-al, szeg-d-el, él-d-el, nyög-d-el; c) dogál, děgél, dögél, mint: áll-d-og-ál, jár-d-og-ál, men-d-ěg-él, ül-d-ög-él; d) dokol, děkěl, dököl, mint: ful-d-ok-ol, hal-d-ok-ol, nyel-d-ěk-ěl, öl-d-ök-öl; e) dúl, dűl, mint: for-d-úl, kon-d-úl, gur-d-úl, csěn-d-űl, pěn-d-űl, csör-d-űl, zör-d-űl; f) dít, pl. for-d-ít, kon-d-ít, gur-d-ít, csěn-d-ít, pěn-d-ít, csör-d-ít, zör-d-ít; g) ódik, ődik, mint: fon-ó-d-ik, zár-ó-d-ik, rág-ó-d-ik, vet-ő-d-ik, ver-ő-d-ik, tör-ő-d-ik. Mind ezekben és a maguk helyén eléforduló többekben a d a szervrokon t képzőnek érteményre nézve is legközelebbi rokona, mennyiben mindegyik a tevés, cselekvés, csinálás, működés alapfogalmát rejti magában, azon különbséggel, hogy a t inkább ki- vagy átható külszenvedő, miveltető, a d pedig jobbára ön- vagy benható, belszenvedő, s közép ik-es igéket képez. Miről részletesen l. az illető képzőket saját rovataik alatt.
*~ DA
	vékonyhangon ~ DE a) maga az ad, ed helynévképző megfordítva, pl. Vár-da, Tor-da, Ab-da, melyeket így is elemezhetni: Vár-d, Tor-d, Ab-d, az a könnyebb kiejtés végett járulván hozzájok. Ezen képző legújabb időben igen buja tenyészésnek indult, miólta az irói szokás bizonyos tárgyak vagy cselekvések helyének elnevezésére alkalmazza, pl. csónak-da, áru-da, am. csónakok, áruk rakhelye, raktára, állomása; tőzs-de, tőzsnek, kereskedésnek tanyahelye; jár-da, gyalog járók számára szolgáló kövezetes utczafél; távir-da, hely, honnan táviratoznak; előhanggal oda, mint: száll-oda, vendégfogadó, szállóhely; usz-oda, úszóhely; tan-oda, iskola, vagyis hely, melyben tanítanak és tanulnak. A régi nyelvben az így alkalmazott ezen képzőnek a helyneveken kivül, mint Várda, Csabda, másokban alig van nyoma, hanemha talán kaloda és csárda szókban? Rokonnak tekinthető a török da, de rag, ba, be stb. értelemben; b) képes másnemű fő- és mellékneveket, részint önálló gyökökből, mint: ron-da (rom-da), sun-da (suny-da), részint és jobbára elvontakból, mint: lap-da, san-da, or-da, bor-da, rozs-da, du-da, fer-de, her-de, ser-de. Ezekben a d középképző, s a hangzó eredetileg ó, ő, t. i. nagyon valószinű, hogy ezen szók elavult vagy elvont igék részesülőji, pl. ronda = rom-d-ó, sunda = suny-d-ó, lab-da = lob-d-ó, sanda = san-d-ó, borda = bor-d-ó, duda = du-d-ó, fěrde = fěr-d-ő, rozsda = rozs-d-ó, épen úgy, mint: monda = mondó, mondóka, amit mondogatni szoktak. V. ö. ~ A (5).
*DÁÁK
	l. DÁK.
*DÁÁL
	l. DÁL.
*DAB (1)
	falu Pest vármegyěben; helyr. Dab-ra, ~ról, ~on.
*DAB (2)
	némely helynevek gyöke, mint: némely helynevek gyöke, mint: Dabas, Dabar, Dabrony, Dablyon, Dabócz.
*DAB (3)
	elvont gyöke dabrocz, v. dabroncz szónak. Azonos a dudorút, puffadtat jelentő dob, v. döb gyökkel.
*DÁB
	egyedűl a díb szóval ikerítve van használatban: díbdáb. l. ezt.
*DABAS
	ALSÓ~, FELSŐ~, falvak Pest megyében; helyr. Dabas-on, ~ra, ~ról.
*DABJON
	falu Közép-Szolnok vármegyében; helyr. Dabjon-ba, ~ban, ~ból.
*DABJON-ÚJFALU
	falu Közép-Szolnok megyében.
*DABÓ
	puszta Somogy megyében; helyr. Dabó-n, ~ra, ~ról.
*DABÓLCZ
	falu Ugocsa megyében; helyr. Dabólcz-on, ~ra, ~ról.
*DABROCZ
	(dab-or-ocz) fn. tt. dabrocz-ot. Göcsejben, s némely más vidékeken túl a Dunán azon bőrbetegség neve, mely máskép: orbáncz, vagy Sz. Antal tüze, a bőrnek tüzes földagadása.
*DABRÓKA
	népes puszta Veszprém megyében; helyr. Dabróká-n, ~ra, ~ról.
*DABRONCZ
	l. DABROCZ.
*DABRONY
	falu Veszprém megyében; helyr. Dabrony-ba, ~ban, ~ból.
*DACSKÓ
	l. ZACSKÓ.
*DACSÓ
	férfi kn. Dániel. l. ezt.
*~DÁCSOL
	vékonyhangon ~décsěl, kétágu öszvetett igeképző, mely három elemből áll, s ezek: a gyakorlatos d = od, ěd, öd, pl. a tap-od, lök-öd, pök-öd igékben; második a kicsinyítő acs, ecs, mely itt megnyujtatik, harmadik a gyakorlatos cselekvő ol, ěl, tehát = od-acs-ol, ěd-ecs-ěl. Ezen elemeinél fogva egyszerű ön- és áthatókból kettős gyakorlattal járó kicsinyítő igéket képez, mint: vag-dácsol = vág-od-acs-ol, azaz ismételt kis vágásokat tesz; buk-dácsol = buk-od-acs-ol, ismételt kisebb bukásokat gyakorol; nyög-décsěl = nyög-öd-ecs-ěl, folytonosan és kicsinyezve nyög, szök-décsěl = szök-öd-ecsěl, folytonos, gyakoribb és apró szökéseket csinál. Rokona (d-nélkül) ácsol, écsel, a rik-ácsol, köh-écs-ěl, és hasonló kicsinyítve gyakorlatos igékben, továbbá az ákol, ékěl, pl. nyiv-ákol, rik-ákol, pöf-ékěl.
*DACZ
	önálló gyök, (szanszkritul dharcz, am. daczol, merészel); fn. tt. dacz-ot. Merő önkényen, nyakasságon, indulaton alapuló ellenszegülés, maga megkötése, csökönyösség. Dacz van a szilaj lóban; dacz van oly ellenségben, ki a sokkal nagyobb erőnek engedni nem akar. Jelent boszantást is, pl. valakinek daczára tenni valamit; továbbá: ellenére, pl. a rosz idö daczára utnak indulni. Rokona dúz, és duz, mint a duzma, duzmati, duzzog szók gyöke. Származékai: daczol, daczos.
*DACZOG
	(dacz-og) gyak. önh. Vékonyhangon és szokottabban l. DÖCZÖG.
*DACZOL
	(dacz-ol) önh. m. daczol-t. Makacsul, nyakasan ellenszegül. Daczolni az elemekkel, a sorssal, a végzettel; daczolni a felsőséggel.
*DACZOLÁS
	(dacz-ol-ás) fn. tt. daczolás-t, tb. ~ok. Makacs, nyakas, szilaj ellenszegülés. A daczot daczolással viszonozni. Daczolásból ellenszegülní az újitásnak.
*DACZOS
	(dacz-os) mn. tt. daczos-t, v. ~at, tb. ~ak. Makacsul, szilajul, nyakasan, pajkosan ellenszegülő; gőgből ellenálló. Daczos ló, daczos pártütők, daczos ifju, daczos ellenség. Átv. ért. a mennyire a daczos gőgösen fel szokta magát fújni: kövér, vastag. Ily értelme van Kemenesalján. Máskép: duzma, duzmati, duzmonyás.
*DACZOSAN
	(dacz-os-an) ih. Makacsul, nyakasan, megvető gőggel és szilajsággal, pajkosan. Daczosan megvetni a felsőbb parancsot. Daczosan megmaradni hibája mellett.
*DACZOSÍT
	(dacz-os-ít) áth. m. daczosít-ott, par. ~s, hatn. ~ni, v. ~ani. Daczossá, ellenszegülővé, makacscsá, fejessé tesz.
*DACZOSKODÁS
	(dacz-os-kod-ás) fn. tt. daczoskodás-t, tb. ~ok. Makacs, ellenszegülő, durczás kedélyi állapot, midőn valaki daczoskodik. l. ezt.
*DACZOSKODIK
	(dacz-os-kod-ik) k. m. daczoskod-tam, ~tál, ~ott. Ellenszegülő, magát megkötő indulatból nyakaskodik, makacskodik, fejeskedik, folytonosan vagy gyakran duzzog.
*DACZOSSÁG
	(dacz-os-ság) fn. tt. daczosság-ot. Makacs indulat, pajkosság, szilajság, nyakas természet. A daczosság hajlamot jelent a daczra, a dacz pedig annak egyes jelenését, kitörését.
*DACZOSÚL DACZOSUL
	(dacz-os-úl) önh. m. daczosúl-t. Daczossá lesz.
*DACZSZÖVETSÉG
	(dacz-szövetség) ösz. fn. Szövetség, melynél fogva a szövetséges társak az ellenfél czéljainak mindenben makacsul s támadólag ellenszegülni törekesznek. Támadó szövetség.
*DACZVÉDSZÖVETSÉG
	(dacz-véd-szövetség) ösz. fn. Támadó és védő szövetség, melynél fogva a szövetséghez tartozók mind támadásban, mind védelemben egymásnak segítséget igérnek és köteleznek.
*DAD (1)
	hangutánzó gyök, melyből dada, dadog, dadogás származtak.
*DAD (2)
	falu Komárom megyében; helyr. Dadon, ~ra, ~ról.
*~DAD
	vékonyhangon ded, melléknévképző, mely az alapszónak némi kicsinyítési árnyalatot kölcsönöz, s az alapérteményt mintegy mérsékli, péld. hosszu-dad, hosszukás, hosszacska; lassu-dad, lassucska; karcsu-dad, kissé karcsu; kis-ded, kicsi-ded, kicsinyes; édes-ded, édeskés; gyöngé-ded, gyöngécske; gyermek-ded, gyermekcse. "Mikoron méglen gyermekded volnál." Régi ének Sz. Lászlóról. Szép-ded. "Jóllehet az leány igen szépded vala." Istvánfi Pál a XVI. században. Ezek közől némelyek egyszerü d képzővel is divatoznak, mint: karcsu-d, hosszu-d, gyöngé-d. Minélfogva a dad, ded öszvetett képző d-ad, d-ed. Használtatik egy más értelemben is, mely szerint formát, hasonlóságot jelent, pl. tojás-dad, tojásalakú, tojáshoz némileg hasonló; kerek-ded, oly formáju, mint a kerék; kör-ded, ív-ded = kör-, ívszabásu. Ez értelemben is a kicsinyítés (olyanforma) alapfogalma rejlik, mint a megfelelő német lich és lein-ban.
*DÁD
	Ó~, falu Fejér megyében; helyr. Dád-on, ~ra, ~ról.
*DADA (1)
	(dad-a) fn. tt. dadá-t. Vénasszony, kinek fogai kihullván a szókat jól kiejteni nem birja, s úgy beszél, mint a kisdedek, azaz dadog. Vén dada, agg dada. Megegyezik vele a czigány dádé (csakhogy ez apát, vén apát jelent), s a magyar déd, és az öreganyát jelentő csalóközi dudu.
*DADA (2)
	falu Szabolcs megyében, KAPOS~, népes puszták Somogy megyében; helyr. Dadá-n, ~ra, ~ról.
*DÁDÉ
	(dád-é vagy dád-e) fn. tt. dádé-t, tb. ~k. A czigányok által szokott különösen használtatni; a magyarban pedig inkább csak gúnykép élnek vele, a vén ember elnevezésére. Öreg dádé, szegény dádé. V. ö. ATYA és DÉD.
*DADOG
	(dad-og) önh. m. dadog-tam, ~tál, ~ott. A kis gyermekekről mondatik, midőn már egyes hangokat, s némely könnyebb szókat ki tudnak ejteni; továbbá a fogatlan vén emberekről, vagy szélhüdöttekről, részegekről, kik értelmesen nem birják a szókat kimondani, vagy akadozva, höbögve beszélnek. Dadog a kis fiu. Eldadogni. Máskép: gagyog.
*DADOGA
	(dad-og-a) mn. tt. dadogá-t. Olyan alkotásu, mint: bugyoga. Dadogó kis gyermek vagy vén ember módjára beszélő.
*DADOGÁS
	(dad-og-ás) fn. tt. dadogás-t, tb. ~ok. Dadogva, beszélni kezdő kisded módjára beszélés. Értetlen, akadozó nyelven höbögés.
*DADOGÓ
	(dad-og-ó) mn. tt. dadogó-t. Aki úgy beszél, mint a kisdedek, vagy fogatlan vén emberek. Dadogó gyermek, dadogó banya.
*DADUK
	(dad-uk?) l. BABUK.
*DAG
	fn. tt. dag-ot. Életműszeres vagy életműszeretlen testnek azon állapota, midőn belülről kifelé ható nyomás, illetőleg szaporodás, fejlődés következtében köriméje, térfoglalata nagyobbodik, fölpuffad, pl. a fölfújt hólyagé. Orvosi ért. az állati test teriméjének kóros nagyobbodása, puffadása. Önálló gyök, rokon vele a szanszkrit dih (dagad), ettől: daihas (vastag), a hellen dasuV; a törökben dag hegyet, s uigur nyelven daganatot és hegyet, a mongolban tok szintén hegyet jelent; a héberben (dagáh), am. sokasodott.
*DAGA
	(dag-a) mn. tt. dagá-t. Vas vármegyei tájnyelven am. pofók, fölfújt, mintegy dagadt képü.
*DAGAD
	(dag-ad) önh. m. dagad-tam, ~tál, ~t, v. ~ott. Dagad az életműszeres, vagy műszeretlen test, midőn szokott rendes teriméje, köre kiterjed, nagyobbodik. Dagad a vízbe áztatott szivacs, a megáztatott deszka, a kelésnek indult kovász. Dagad az áradó víz. Dagad a kedves indulatba jött ember kebele. Dagad a kelevényes, mirigyes seb. Addig dagad, mig végre kifakad, szétszakad. Öszvetételei: földagad, kidagad, megdagad, öszvedagad.
*DAGADÁS
	(dag-ad-ás) fn. tt. dagadás-t, tb. ~ok. A testnek azon belső működése, midőn szokott rendes teriméje, köre nagyobbodik, belülről kifelé terjedez. Arczdagadás, szivacsdagadás, lábak dagadása, kovászdagadás, kóros dagadást oszlató szerek. V. ö. DAGAD.
*DAGADAT
	(dag-ad-at) fn. l. DAGANAT.
*DAGADÉK
	(dag-ad-ék) fn. tt. dagadék-ot. Helyes alkotásu szó a szakadék, maradék, haladék s több mások hasonlatára, de szokottabban lásd: DAGANAT.
*DAGADÓ (1)
	(dag-ad-ó) fn. tt. dagadó-t. Így nevezik a mészárosok és hentesek a szarvasmarhának és sertésnek hasa aljából vágott bőrös húst, melyet a szakácsnék rendszerént a vastag ételre vagy ételbe tesznek. Disznódagadóval főtt káposzta. Ökördagadó. E nevét onnan vette, mert vékony lévén főzés által feldagad, midőn ellenben némely más részek öszvemennek.
*DAGADÓ (2)
	(mint föntebb) mn. Ami teriméjét nagyobbítja, belülről kifelé és szétterjeszkedik. Dagadó hullám, dagadó kebel.
*DAGADOZ
	(dag-ad-oz) önh. m. dagadoz-tam, ~tál, ~ott. Folytonosan dagad, teriméje folyvást nagyobbodik, puffadoz; folyvást vagy gyakran fölfuvódik. A vízkóros ember lábai dagadoznak.
*DAGADOZÁS
	(dag-ad-oz-ás) fn. tt. dagadozás-t, tb. ~ok. Folytonos vagy gyakori dagadás, puffadozás.
*DAGADOZAT
	(dag-ad-oz-at) fn. tt. dagadozat-ot. A testnek azon állapota, illetőleg duzzadt alakja, midőn folytonos kiterjedése által teriméje nagyobbodik.
*DAGADOZÓ
	(dag-ad-oz-ó) mn. tt. dagadozó-t. Ami gyakran, vagy folytonosan dagad; puffadozó, duzzadozó. V. ö. DAGAD.
*DAGADOZOTT
	(dag-ad-oz-ott) mn. tt. dagadozott-at. Ami tartós, folytonos dagadás által kiterjedt, teriméjében nagyobbodott.
*DAGADT
	(dag-ad-t) mn. tt. dagadt-at. Ami meg- vagy föl van dagadva, ez igének minden érteményében. Dagadt arcz. Dagadt lábak. Jól megdagadt kovász. Örömtől dagadt kebel.
*DAGADTAN
	(dag-ad-t-an) ih. Dagadt állapotban; puffadtan, fölfújtan, duzzadtan.
*DAGÁLY
	(dag-ály) fn. tt. dagály-t, tb. ~ok. Tulajdonkép, dagos állapot, vagyis a testnek azon tulajdonsága, midőn rendkivül, és szokatlanul ki van terjedve, fölfúva, pl. vízdagály. Apály és dagály egy szóval: czikab. Fardagály, kitömött, vagy kövér far. Átv. ért. gög, kevélység, felfuvalkodás, mivel a gőgös emberek mintegy dagadozni látszanak. Továbbá: a beszédben és irályban, a kicsiszerü tárgyaknak tulzott nagyítással eléadása, képes kifejezésekkel és mondatokkal halmozása. A törökben dalga am. vízdagály, hullám (Woge).
*DAGÁLYOS
	(dag-ály-os) mn. tt. dagályos-t, vagy ~at, tb. ~ak. 1) Dudorodott, kipuffadt, teriméjében nagyobbodott. Dagályos arcz, dagályos víz. 2) Átv. ért. gőgös, felfuvalkodott. Továbbá, dagályos eléadás, dagályos beszéd, dagályos irály. V. ö. DAGÁLY.
*DAGÁLYOSAN
	(dag-ály-os-an) ih. Gőgösen, pöffeszkedve, dudorodva, duzzadva, tulajdon és átv. értelemben véve. Dagályosan rátartani magát. Dagályosan beszélni, írni.
*DAGÁLYOSKODIK
	(dag-ály-os-kod-ik) k. m. dagályoskod-tam, ~tál, ~ott. Gőgösködik, fuvalkodik, kevélykedik. Lecsendesedék az ő lelkěk, melylyel dagályoskodnak vala ellene. Bírák k. 8. 3. Káldi.
*DAGÁLYOSSÁG
	(dag-ály-os-ság) fn. tt. dagályosság-ot. Dagályos állapot vagy tulajdonság, illetőleg gőgösség, fölfuvalkodás. Átv. ért. beszéd, irály dagályossága, túlzott, helytelen, képes kifejezésekkel halmozottsága.
*DAGAN
	elvont vagy elavult törzsöke a daganag, daganat szóknak. Szokottabban dagad. A maga nemében olyan mint: fogan e helyett fogad.
*DAGANAG
	(dag-an-ag) fn. tt. daganag-ot. l. DAGANAT. Eléfordul Sz. Margit életében.
*DAGANAT
	(dag-an-at) fn. tt. daganat-ot. Az életműszeres testnek kóros vagy rendkivüli állapota, midőn teriméje szokatlan nagyobbodásban van. Különösen azon hely, vagy rész, mely ezen nagyobbodásban szenved. Daganat az ajakon, daganat a megütött arczon. Minden kis daganatért nem kell elvágni a kezet. (Km). Görvélyes daganat, lépfajta-, vízkóros daganat. A daganatot holmi lágyító szerekkel eloszlatni. Képzésre olyan mint: foganat, bocsánat.
*DAGANATOS
	(dag-an-at-os) mn. tt. daganatos-t, vagy ~at, tb. ~ak. Daganatban levő, szenvedő. Daganatos seb.
*DAGASZ
	(dag-asz) fn. Baranyai tájszó, dugasz helyett. l. ezt.
*DAGASZT
	(dag-aszt) áth. m. dagaszt-ott, htn. ~ni vagy ~ani. par. dagasz-sz. Általán, valamely test teriméjét dagadásra kényszeríti. Öröm dagasztja kebelét. Sok eső feldagasztja a folyót. Különösen valamely szívos testet, például kovászt, agyagot gyúrás által megkelet, terjedékenynyé tesz. Kenyeret, vagy inkább kenyértésztát dagasztani. Bedagasztott már komámaszszony? azaz, bevégezte a dagasztást?
*DAGASZTÁS
	(dag-aszt-ás) fn. tt. dagasztás-t, tb. ~ok. Valamely szívos testnek, pl. tésztának kovászszal öszvegyúrás által terjedékenynyé tétele. Dagasztáshoz fogni. Dagasztásban elfáradni.
*DAGASZTÓ
	(dag-aszt-ó) fn. és mn. tt. dagasztó-t. Aki valamit dagaszt. Dagasztó sütőlegény. Dagasztó leány. Néha am. dagasztáshoz tartozó, kellő, amivel vagy amiben dagasztanak, mely értelemben az illető viszonynévvel öszvetett szót képez. Dagasztófa, dagasztószék, dagasztóteknő.
*DAGASZTÓFA
	(dagasztó-fa) ösz. fn. Lapoczkafa, melylyel a sütőlegények és sütőasszonyok a kenyérhez való kovászt a tekenőben gyúrják, forgatják.
*DAGASZTÓLÁB
	(dagasztó-láb) ösz. fn. Állvány, melyre a kenyér- és zsemlyesütők a dagasztóteknőt helyezik.
*DAGASZTÓSZÉK
	(dagasztó-szék) ösz. fn. l. DAGASZTÓLÁB.
*DAGASZTÓTEKNŐ
	(dagasztó-teknő) ösz. fn. Teknő, melyben a kenyér- és zsemlyesütők a kenyér- vagy zsemlyetésztát gyúrják, dagasztják; máskép: sütőteknő.
*DAGASZTOTT
	(dag-aszt-ott) mn. tt. dagasztott-at. Ami meg van dagasztva. Jól megdagasztott tésztából sütött kenyér.
*DÁGH
	falu Esztergom megyében; helyr. Dágh-on, ~ra, ~ról.
*DAGLÁGYÍTÓ
	(dag-lágyító) ösz. mn. Ami az állati, különösen emberi testen támadt kóros dagot, keményedést elűzi, lelappasztja. Daglágyító ír, tapasz, burogatás.
*DAGONYA
	(dag-ony-a) fn. tt. dagonyát. Bodrogközben am. marha által felvágott, felgyúrt, feldagasztott sár, dagvány. V. ö. DEGENYEG.
*DAGOSZLATÓ
	(dag-oszlató) ösz. mn. l. DAGLÁGYÍTÓ.
*DAGVÁNY
	DÁGVÁNY, (dag-vány) fn. tt. dagvány-t, tb. ~ok. Ragadós, sikeres, sűrü, szívós sár, mely péld. a keréktalphoz tapad, dagonya.
*DAGVÁNYOS, DÁGVÁNYOS
	(dag-vány-os) mn. tt. dagványos-t, vagy ~at, tb. ~ak. Ragadós, szívós sárral bővelkedő. Dágványos utak.
*DAJ
	elvont gyök, a dajka és dajna származékban. A héberben am. telj, teljesség, így az arab nyelvben is. V. ö. DAJKA.
*DÁJA (1)
	falu Fejér megyében; helyr. Dájá-n, ~ra, ~ról.
*DÁJA (2)
	l. DÁLLYA.
*DAJKA
	(daj-ka) fn. tt. dajkát. Általán nőszemély, ki kisdedeket ápol, nevel, táplál. Oh édes anyám, szerelmes dajkám, téged is elhagylak. (Búcsudal). Különösen, 1) szoptató nő, szoptató dajka; 2) ki a kisdedekre vigyáz, velök játszik, őket hordozza, ringatja stb. száraz dajka, máskép némely vidékeken: (a tótos) pesztonka. A legjobb falatot gyermeknek dajka nem adja. (Km). Átv. ért. jelent férfit is, vagy akárkit, ki másra gondot visel, felvigyáz. Én nem leszek más fiának dajkája. Ki vén korában házasodik, dajkát keres magának. (Km). Héberül daváh, arabul dájet, daviji, törökül dajeh, perzsául dájki. A szanszkritban daj am. táplál. A szláv nyelvekben eléfordúl doyka, dojke, dogka, melyekben dojiti am. fejni, tejet fejni.
*DAJKABÉR
	(dajka-bér) ösz. fn. Bér, melyet a szoptató- vagy száraz dajkának szolgálatáért fizetnek.
*DAJKAFAR
	(dajka-far) ösz. fn. Dajkafara van oly lónak, melynek hosszukásan, nem gömbölyüen végződik a fara.
*DAJKÁL
	(daj-ka-al) áth. m. dajkál-t. Nevel, táplál, ápol, szoptat, azaz valakivel dajka módra bánik. Kisdedeket dajkálni; vén, vagy beteg férjet dajkálni.
*DAJKÁLÁS
	(daj-ka-al-ás) fn. tt. dajkálás-t, tb. ~ok. Kisdedek szoptatása, ápolgatása, táplálása. Dajkamódon bánás, gondviselés.
*DAJKALEÁNY
	(dajka-leány) ösz. fn. Leány, ki a kisdedeket hordozza, ringatja, mulattatja, reájok felügyel, máskép: száraz dajka, pesztonka.
*DAJKÁLKODÁS
	(daj-ka-al-kod-ás) fn. tt. dajkálkodás-t, tb. ~ok. Dajkai szolgálat, ápolgatás.
*DAJKÁLKODIK
	(daj-ka-al-kod-ik) k. m. dajkálkod-tam, ~tál, ~ott. Dajkai szolgálatot, kötelességet folytat, mint dajka, vagy mint ápoló, gondviselő forgolódik valaki körül. Előkelő háznál dajkálkodni. Beteg férj mellett dajkálkodni.
*DAJKÁLKODÓ
	(daj-ka-al-kod-ó) mn. tt. dajkálkodó-t. Dajkasággal foglalkodó; mások ápolója, gondviselője. Dajkálkodó nőcseléd. Dajkálkodó édesanya.
*DAJKÁLÓ (1)
	(daj-ka-al-ó) fn. tt. dajkáló-t. Személy, ki valakit dajka gyanánt ápol. Egy vagy több gyermek dajkálója.
*DAJKÁLÓ (2)
	(l. fönebb) mn. Dajka gyanánt ápoló, tápláló. Dajkáló feleség. Átv. ért. dajkáló kéz, dajkáló gond.
*DAJKÁLÓDIK
	(daj-ka-al-ód-ik) belsz. m. dajkálód-tam, ~tál, ~ott. Szorgalmasan űzi a dajkaságot, mások ápolását, mint dajka forgolódik valaki körül.
*DAJKÁLÓDÓ
	(daj-ka-al-ód-ó) mn. tt. dajkálódó-t. Dajkaságot szorgalmasan, gondoskodva űző, folytató, gyakorló. Kisded testvérei mellett dajkálódó néni.
*DAJKAPÉNZ
	(dajka-pénz) ösz. fn. Pénz, illetőleg bér, melyet a szoptató dajkának fizetnek.
*DAJKAPOR
	(dajka-por) ösz. fn. Bizonyos tápszer porformában, mely a dajkatéj szaporodását eszközli.
*DAJKAREGE
	(dajka-rege) ösz. fn. Így neveztetnek azon csodás mesék, melyekkel a dajkák mulattatják a kisdedeket. Átv. ért. hazug elbeszélés. Ez csak olyan dajkarege.
*DAJKÁS
	(daj-ka-as) mn. tt. dajkás-t, vagy ~at, tb. ~ak. 1) Kinek dajkája van. 2) Oly gyermekről mondják, ki dajka nélkül nem tud lenni, ki mindig a dajka után van. Dajkás gyerek. Olyanforma szó, mint anyás.
*DAJKASÁG
	(daj-ka-ság) fn. tt. dajkaság-ot. Dajkai szolgálat, kisdedápolás. Dajkasággal keresni kenyerét.
*DAJKÁSKODIK
	(daj-ka-as-kod-ik) k. l. DAJKÁLKODIK.
*DAJKASZERZŐ
	(dajka-szerző) ösz. fn. Cselédeket szerző asszony, különösen ki szoptatódajkákat szerezni szokott.
*DAJKASZÓ
	(dajka-szó) ösz. fn. Szó, vagy szók, melyekkel a dajkák a kisdedek, kis gyermekek előtt némely tárgyakat nevezni szoktak, pl. papa am. étel, kenyér; tütü, bumbum = víz; kácsi = kalács; zsizsi = tűz; czonczi = hús; kaka = rút; bábó = láb; kacsó = kéz; gungó = üng; czoczo, paczi = ló; becze = borjú; czocza = malacz; kupi = kutya; cziczi = csecs; tátába, tacs = el; távol, meszsze, stb. Máskép: gyermekszó.
*DAJKATEJ
	(dajka-tej) ösz. fn. Tej, melyet a csecsemő a dajka emlőjéből szop. Édesebb az anyatej a dajkatejnél. Km.
*DAJNA
	(daj-na azaz dajnő) fn. tt. dajnát. Testes, tenyeres talpas nőszemély. Nagy dajna. A köznép néha úri asszonyt (dámát) is ért alatta.
*DAJNÁKODIK
	(daj-na-kod-ik) k. m. dajnákod-tam, ~tál, ~ott. Mondatik 1) a tunyálkodó nőszemélyről általában, 2) olyanról különösen, ki úri asszony módjára kényelmesen éldegél, nem gondol a munkával, csak piperéskedik.
*DAJNÁLKODIK
	(daj-na-al-kod-ik) k. l. DAJNÁKODIK.
*DÁK
	1) erdélyi falu Felső-Fejér vármegyében, helyr. Dák-ra, ~on, ~ról. Latinul Dacium. 2) Régi Daczia lakosa, tt. dák-ot. 3) A dákos nevü eszköz gyöke.; l. ezt.
*DÁKA
	falu Veszprém megyében; Dáká-n, ~ra, ~ról.
*DAKFÖLD
	népes puszta Sopron megyében; helyr. Dakföld-ön, ~re, ~ről.
*DÁKOS
	(dák-os) fn. tt. dákos-t, tb. ~ok. Gyilok, vagy tőrnemü szúró, ölő eszköz, melyet tokban vagy botba rejtve viselnek. Gyöke dák a szúrást, bökést jelentő gyak szóval rokon. Megegyezik vele a hellen dakoV (bökés) ettől: dakein (bökni).
*DÁKOSBOT
	(dákos-bot) ösz. fn. Bot, pálcza, melynek üregében dákos van elrejtve. V. ö. DÁKOS.
*DÁKOSKA
	(dák-os-ka) fn. tt. dákoskát. Kisebbféle, rövid pengéjü dákos, tőröcske, gyilkocska.
*DÁKOSOS
	(dák-os-os) mn. tt. dákosos-at. Dákossal fölszerelt, fegyverzett, dákost viselő. Dákosos pálcza. Dákosos utonálló.
*DAL (1)
	elvont gyöke dalma, dalmahodik, dalmány v. dolmány, dalmos stb. szóknak. Jelentése: tele, törökül dolu.
*DAL (2)
	hangutánzó önálló gyök; fn. tt. dal-t, tb. ~ok. 1) Általán (lantos) költemény, mely a szív érzelmeit éneklésre alkalmas versekben festi. Innen: víg dal, szomorú dal, bordal, szerelmi dal, népdal, huszárdal, hadi dal. A dal inkább világi, s egyszerübb érzelmek tolmácsa; az egyházi tárgyu, vagy mély érzelmü, fenséges lantos versezeteket pedig, ha szinte éneklésre szánvák, énekek-nek hivják. 2) Jelenti azon hangszerkezetet, azaz dallamot (melodiát), mely szerént a dalkölteményt énekelni lehet. Bár azok is, kikkel földrázó harczokat űztünk, Hallhatnák azok is dalomat diadalmas Ügekről. (Vörösm.) Majd elfújja az ebek dalát. (Km.) De ha szőlőgerezd levét Iszom, engem dalra hevít. (Horv. E.) Rokonnak tekinthetők vele a német Dohle, némely szójárásokban: Dahle, továbbá Schall, mongol dohla, dunlachu, mandsúr talhoun [fecsegő], talhitame [fecsegni], tolome [számlálni] stb. szinte rokonokul tekinthetjük a latin laudo, német Laut szókat is stb.
*~DAL (3)
	nyilt a-val, vékonyhangon ~DEL, nyilt e-vel öszvetett igeképző, mely ön- és átható igékből hasonló gyakorlatosokat képez, mint: vagdal (vágdal), szab-dal, jár-dal, lép-del, tép-del, él-del, nyög-del, tör-del. Két alkatrészből áll, ú. m. d-ből, mely am. a gyakorlatos od ěd öd, (péld. a tapod, csapod, lököd, pököd igékben), és a szintén gyakorlatot jelentő al el-ből, tehát elemeire osztva = od-al, ěd-el, öd-el, kettőzött gyakorlást fejez ki. E tekintetben egyezik vele: dos, děs, dös = od-os, ěd-ěs, öd-ös, péld. csap-dos = csap-od-os, kap-dos = kap-od-os, lép-děs = lép-ěd-ěs, tép-děs = tép-ěd-ěs, nyög-dös = nyög-öd-ös, pök-dös = pök-öd-ös, lök-dös = lök-öd-ös. stb. Származékai a) dalgat delget, elemezve: od-al-og-at, ěd-el-ěg-et, pl. vag-dalgat, lép-dělget, b) dalkodik v. dalkozik, pl. vagdalkodik v. vagdalkozik, rugdalkodik v. rugdalkozik, melyekben a gyakoriság fogalmán kivül a cselekvési visszahatásnak fogalma is rejlik, c) dalódik v. dalózik, v. d nyomatékkal dalódzik, mint: rugdalódik, rugdalózik, rugdalódzik, vagdalódik, vagdalózik, vagdalódzik.
*DÁL
	falu Erdélyben, Doboka megyében; helyr. Dál-on, ~ra, ~ról.
*DALÁR
	(dal-ár) fn. tt. dalár-t. Újabb kori alkotásu szó, am. dalos, daloló, dalokat éneklő, dalnok.
*DALÁRDA
	(dal-ár-da) fn. tt. dalárdát. Dalárok egyesülete, társulata, kiknek fő czéljok dalok betanulásával foglalkodni, s azok eléneklésével maguknak és másoknak mulatságot, kedvtöltést szerezni.
*DALEVEZŐ
	(dal-evező) ösz. fn. Evező lapát a ladikokon, és dereglyéken, melyet gúzsba akasztanak. Valószinűen eredetileg oldalevező volt, mert a dalgúzs máskép: oldalgúzs. V. ö. DALGÚZS.
*DALGÚZS
	(dal-gúzs) ösz. fn. Kötélből vagy vesszőből csinált gúzs a ladikok, dereglyék oldalain, melybe az evező lapátot húzzák. Némelyek szerint am tolgúzs, mások szerént ismét oldalgúzs.
*DALGYŰJTEMÉNY
	(dal-gyűjtemény) ösz. fn. Különféle tárgyu, leginkább a nép között elterjedt dalok, kéziratban öszveszedve vagy kinyomtatva.
*DALI
	(dal-i) am. deli, l. ezt.
*DALIA
	(am. a felhangu: deli) fn. tt. daliát. Jelent általán hőst, leventét, vitézt, különösen olyat, kinek dali vagy deli termete van. Régi szó, s mennyivel jelentősebb mint az újabb időben alakult: lovag. "Halljátok szavamat daliák és harczi vezérek." Vörösmarty. "S minő nyalka az ármányos fia, Beh válnék belőle szép dalia!" Czuczor. Megjegyzendő, hogy a német Held (régi svédül haelad), ha megfordíttatik = dleh, deleh szinte öszveüt a magyar deli vagy dalia szóval. Minden nyelvész tudja, hogy ily megfordítások ugyanazon nyelvben is sokszor megtörténnek.
*DALIÁS (1)
	(dal-i-a-as) mn. tt. daliás-t vagy ~at, tb. ak. Vitézies, lovagias, hősies. Daliás termet, daliás öltözet, daliás tartás.
*DALIÁS (2)
	(l. fönebb) fn. tt. daliás-t, tb. ~ok. Régen annyit tett, mint: dzsidás, dárdás, azaz fegyveres katona, vitéz.
*DÁLIBÓ
	fn. tt. dálibó-t, tb. ~k. Így nevezik Vág-mellékén a zajos falusi mulatságot, az énekkel, zenével, tánczczal, eszem-iszommal járó lakomát. Másutt: dáridó. Lásd ezt.
*DÁLIDO
	l. DÁLIBÓ.
*DALJÁTÉK
	(dal-játék) ösz. fn. Szinmű, melynek lényegét zene és ének teszi, s főczélja nem annyira cselekvényt, mint érzelmeket eléadni. (Opera). Van komoly, víg, bohókás és vegyes daljáték. Daljáték szövege, zenéje.
*DALKÖLTŐ
	(dal-költő) ösz. fn. Költő, ki dalműveket ír, szerez.
*DALKÖNYV
	(dal-könyv) ösz. fn. Könyv, mely. vagy ugyanazon költő dalait, vagy különféle szerzőktől eredett dalok gyüjteményét foglalja magában
*DALL (1)
	tájejtéssel am. a szokottabb és helyesebb dal, főnév.
*DALL (2)
	(dal-l, azaz dal-ol) önh. és áth. m. dall-ott, htn. ~ani. Dallani mondatik tulajdonkép, aki valamely dalt zeneileg elhangoztat, elénekel; de mondatik a költőkről is. - "dallok dalt, hajh de szomorgót." Czuczor. - "kitudja, hát ő nem jön-é el! Hátha eljő - s dalland" Arany.
*DALLA
	(dal-ol-a) fn. tt. dallát. Egyszerü kis dalocska a maga nemében. (Canzone).
*DALLÁB
	(dal-láb) ösz. fn. A dalalkotó verssornak egy-egy szaka. V. ö. VERSLÁB.
*DALLAM
	(dall-am) fn. tt. dallam-ot. Valamely dalnak zenei folyama vagy menete (Melodia). Új alkatú szó.
*DALLAMOS
	(dall-am-os) mn. tt. dallamos-t, vagy ~at, tb. ~ak. Dallammal biró, ékesített, dallamdús. - "kinek az istenség Nyújtá dallamos ajk s honi hárfa kincsét." Arany.
*DALLÁS
	(dall-ás) fn. tt. dallás-t, tb. ~ok. Valamely dalnak zenei lejtéssel elhangoztatása.
*DALLAZ
	(dall-az) önh. m. dallaz-tam, ~tál, ~ott. Hajósok nyelvén am. gúzsba vetett evezőlapáttal evez. V. ö. DALGÚZS.
*DALLEVEZŐ, DALLGÚZS
	l. DALEVEZŐ, DALGÚZS.
*DALLÓ
	(dall-ó) fn. tt. dalló-t. Személy, ki dalokat hangoztat. A bor meghajtja a dallót. (Km.)
*DALLOS
	(dall-os) fn. és mn. l. DALOS.
*DÁLLYA
	MAGYAR~, OLÁH~, SZÁSZ~, falvak Erdélyben; helyr. Dállyá-n, ~ra, ~ról.
*DALM v. DALMA
	(dal-ma azaz tele-mi) elvont vagy kiavult törzsök, innen: dalmahodik, dalmos, dalmány, v. dolmány. Jelenti az emberi testnek tele részét, derekát. V. ö. DALMAHODIK. Rokon vele a vékonyhangu tel, teli, teljes, továbbá azon der, melyből derék származott, eredetileg darék, honnan derekam am. darékom, derekas am. darékos.
*DALMAD
	falu Hont megyében; és puszta Tolna megyében; helyr. Dalmad-on, ~ra, ~ról.
*DALMAHODIK
	(dal-ma-hod-ik) k. m. dalmahod-tam, ~tál, ~ott. Szatmár vídékén am. teste, dereka vastagodik, telik, testesedik.
*DALMÁNY
	l. DOLMÁNY.
*DALMÁR
	falu Erdélyben Belső-Szolnok megyében; helyr. Dalmár-on, ~ra, ~ról.
*DALMÁT
	fn. és mn. tt. dalmát-ot. l. DALMATA.
*DALMATA
	fn. tt. dalmatá-t. Dalmatország lakosa.
*DALMÁTORSZÁG
	(dalmát-ország) ösz. fn. Az ausztriai birodalomban levő királyság négy kerülettel, az ádriai tenger partján.
*DALMÁTUL
	(dalmát-ul) ih. Dalmát nyelven. Dalmátul beszélni, érteni, írni.
*DALMOS
	(dal-m-os) mn. tt. dalmos-t, v. ~at, tb. ~ak. Vastag, testes, teljes derekú. Dalmos legény.
*DALMŰ
	(dalmű) ösz. fn. Általán, dalköltemény, különösen, daljáték. (Opera).
*DALMŰHÁZ
	(dal-mű-ház) ösz. fn. Szinház, melyben különösen dalműveket, daljátékokat adnak elé; operaház.
*DALNOK
	(dal-nok) fn. tt. dalnok-ot. 1) Énekes, éneklő; kardalnok. 2) Nemesebb értelemben vett dalénekes, ki költői s zenészi ihletéssel bír. Ilyenek voltak a daliáskor lantosai, a troubadourok. 3) Dalköltő.
*DÁLNOK
	Székely falu Erdélyben; helyr. Dálnok-on, ~ra, ~ról.
*DALOL
	(dal-ol) önh. és áth. m. dalol-t. lásd DALL.
*DALOLÁS
	(dal-ol-ás) fn. tt. dalolás-t, tb. ~ok. l. DALLÁS.
*DALOS (1)
	(dal-os) mn. tt. dalos-t, vagy ~at, tb. ~ak. 1) Dalokat tartalmazó. Dalos könyv, milyenek pl. a Himfy szerelmei. 2) Ki örömest dalol. Dalos leányok, legények. Jó füttyös, dalos fiú.
*DALOS (2)
	(l. föntebb) fn. tt. dalos-t, tb. ~ok. Énekes, dalló személy; máskép: dallos és dalnok.
*DALSZÍNHÁZ
	(dal-szín-ház) ösz. fn. l. DALMŰHÁZ.
*DALSZINÉSZ
	(dal-szinész) ösz. fn. Zenébe s éneklésbe avatott szinész, ki dalmüvekben lép fel, operaénekes.
*DALSZÓ
	(dal-szó) ösz. fn. Szó, vagy hang, mely zenére alkalmas, vagy mely a zene mellett énekeltetik. Máskép: énekszó.
*DALSZŰZ
	(dal-szűz) ösz. fn. Táncz, mely dallal van párosulva, pl. némely lengyel tánczok. A magyar köznépnél is van ily táncznak némi nyoma.
*DÁLYA
	lásd DÁLLYA.
*DÁLYÓ
	KIS~, NAGY~, puszták Nógrád megyében; helyr. Dályó-n, ~ra, ~ról.
*DÁLYOGH
	falu Baranya megyében; helyr. Dályogh-on, ~ra, ~ról.
*DAM
	elvont gyöke damasz szónak. Rokonai: dom, döm, melyekből, domb, domboru, döme, dömöczkös, dömsödi származtak. Eredeti jelentésök: dudorodás, puffadás.
*DÁM
	a latin dama szóból eredett, mely csak némely öszvetételekben használtatik: dámünő, dámvad. A hellen damazw után eredetileg am. szelid.
*DÁMA
	fn. tt. dámát. A francziáktól kölcsönzött szó, spanyolul dama, németül Dame, szanszkritul dam, am. nő, feleség. Jelent úri asszonyt, úrhölgyet, delnőt. Egyébiránt a tiszta társalgási nyelvben és irásban közdivatúvá lett helyette a hölgy, s újabban delnő. Néhutt a köznép gúnyosan a kicsapongó gyanús nőszemélyeket nevezi dámáknak.
*DAMAK
	falu Borsod megyében; hely. Damak-on, ~ra, ~ról.
*DAMÁSD
	GARAN~, IPOLY~, faluk Bars és Honth megyékben; helyr. Damásd-on, ~ra, ~ról.
*DAMASZ (1)
	(dam-asz) fn. tt. damasz-t, tb. ~ok. 1) Nagy fajtáju sertěs, máskép: domosz. 2) Selyem-, gyapju- vagy vászonszövet, kidomborodó alakokkal, és sima fonákszinnel. Idegen származásu.
*DAMASZ (2)
	(l. föntebb) mn. tt. Damasz nevü szövetből való. Damaszruha, damasz abroszok. Damasz kelmék.
*DAMASZK
	l. DÖMÖCZK.
*DAMASZMUNKA
	(damasz-munka) ösz. fn. Oly szövet, mely damasz formára van készítve. V. ö. DAMASZ.
*DAMASZMŰ
	(damasz-mű) ösz. fn. l. DAMASZMUNKA.
*DAMASZOL
	(damasz-ol) áth. m. damaszol-t. Valamely kelmébe, szövetbe damaszféle kidomborodó alakokat sző. Abroszokat damaszolni.
*DAMASZOLT
	(dam-asz-ol-t) mn. tt. damaszolt-at. Ami közben-közben vagy egy részében damasz formára van szöve. Damaszolt abrosz, damaszolt szélü ágyterítő, damaszolt párnahéj.
*DAMASZSZÖVŐ
	(damasz-szövő) ösz. fn. lásd DAMASZTAKÁCS.
*DAMASZTAKÁCS
	(damasz-takács) ösz. fn. Műtakács, kidomborodó képekkel, alakokkal ékesített szöveteket készítő.
*DAMASZTAPÍR
	(damasz-tapír) ösz. fn. Déli Amerikában honos állat, melyet vízi disznó-nak, vagy vadtehén-nek is hívnak. V. ö. DAMASZ, 1).
*DÁMBAK
	(dám-bak) ösz. fn. A dámvad nevü állatok híme. V. ö. DÁMVAD.
*DÁMGÍM
	(dám-gím) ösz. fn. A közönséges szarvasnál kisebb faju vörösvad.
*DAMIÁN
	férfi kn. l. DÖMÉNY.
*DÁMKŐ
	(dám- v. dáma-kő) ösz. fn. Kő vagy koczka a dáma nevü játékban, azaz ostáblán.
*DAMÓCZ
	falu Zemplén megyében; helyr. Damócz-ra, ~ról, ~on.
*DAMONYA
	falu Sopron megyében; helyr. Damonyá-n, ~ra, ~ról.
*DAMOS
	falu Erdélyben, Kolos megyében; helyr. Damos-on, ~ra, ~ról.
*DÁMOS
	falu Bihar megyében, helyr. Dámos-ra, ~ról, ~on.
*DÁMÜNŐ
	(dám-ünő) ösz. fn. Nőstény dámvad.
*DÁMVAD
	(dám-vad) ösz. fn. Vad neme, mintegy közép fajta a szarvas és őz között, lapátforma széles agancscsal.
*DAN
	hangutánzó elvont gyök. Származékai: dana, danol. Rokonok vele don, dön, csön, zen elvont gyökök a dong, döng, csöng, zeng származékokban, úgy a dal gyökszó is.
*DÁN (1)
	férfi kn. A Dániel szónak kurtított mása.
*DÁN (2)
	fn. tt. dán-t, tb. ~ok. Dánia lakosa. Mint melléknév is használtatik. Dán hajók. Dán gyarmatok.
*DANA
	(dan-a) fn. tt. danát. 1) Alsóbb rendü köznépdal. Néhutt csintalan, pajkos, korhely, fajtalan éneklést jelent. A danák készítésére nagy hajlammal bír a magyar köznép. 2) Szalában rosz szellemet is jelent, melyre az átkozódók szoktak hivatkozni. Dana (manó) verje meg.
*DANCS
	(dan-cs) fn. és mn. tt. dancs-ot. Erdélyben divatos szó, am. szenny, mocsok, szurtosság.
*DANCSHÁZA
	falu Bihar megyében; helyr. Dancsházá-n, ~ra, ~ról.
*DANCSOS
	(dan-cs-os) mn. tt. dancsos-t, vagy ~at, tb. ~ak. Szennyes, mocskos, tisztátalan, szurtos.
*DANCSOSAN
	(dan-cs-os-an) ih. Szennyesen, mocskosan, tisztátalanul.
*DANCSOSSÁG
	(dan-cs-os-ság) fn. tt. dancsosság-ot. Mocskos, szennyes, szurtos, tisztátalan tulajdonság vagy állapot.
*DANCZIAGYÖKÉR
	(danczia-gyökér) ösz. fn. A tarnicsok neméhez tartozó, sárga tarnics növényfaj gyökere, mely igen keserü ízü, s egyszersmind gyógyerővel biró. l. TARNICS.
*DANCZKA
	fn. tt. Danczkát. Danczig, város nyugoti Poroszországban.
*DANDÁR (1)
	(don-d-ár azaz dongár, dongó) fn. tt. dandár-t, tb. ~ok. Hegyaljai tájszó, mely nagyobb fajú, erős dongásu darázst jelent.
*DANDÁR (2)
	fn. tt. dandár-t, tb. ~ok. 1) Általán hadi csapat, zászlóalj, valamely merényletre különösen vállalkozó vitézsereg. "Már nem csődíti Sajónak Zúgó habjaihoz pártos dandárait öszve." Aradi gyűlés. 2) Az újabb hadi nyelven a hadseregnek oly osztálya, mely több zászlóaljból sőt ezredből állhat. (Brigade). Valószinüleg a franczia étendard, német Standarte, olasz stendardo után módosított szó.
*DANDÁRNOK
	(dandár-nok) fn. tt. dandárnok-ot. Újabb hadi nyelven vezér, ki dandárt vezényel.
*DANDÁRSEGÉD
	(dandár-segéd) ösz. fn. Segédtiszt a dandárnok oldala mellett.
*DÁNFALVA
	helység Kővár vidékében, és Erdélyben Csík székben; helyr. Dánfalvá-n, ~ra, ~ról.
*DÁNFOK
	CSATÁR~, puszta Békés megyében; helyr. Csatár-Dánfok-on, ~ra, ~ról.
*DANI
	férfi kn. tt. Dani-t, tb. ~k. A Dániel névnek kurtítva kicsinyített, s bizodalmas hangu változtatása. Olyan mint: Jani, Feri, Gyuri, s több más.
*DÁNIA
	fn. tt. Dániá-t. Ország és királyság Európa éjszaki részén, melynek fővárosa Koppenhága.
*DÁNIEL
	férfi kn. tt. Dániel-t, tb. ~ěk. Héber eredetű, jelentése: isteni, vagyis igaz itélő biró.
*DANK
	falu Erdélyben, Kolos megyében; helyr. Dank-on, ~ra, ~ról.
*DANKÓ
	Dániel keresztnév módosítása némely szójárásban.
*DANKÓCZ
	falu Vas megyében; helyr. Dankócz-on, ~ra, ~ról.
*DANOL
	(dan-ol) ön. és áth. lásd: DALOL, DALL.
*DÁNOM
	(dán- vagy dan-om). Csak a dínom szóval ikerítve használtatik. lásd: DÍNOMDÁNOM.
*DÁNOS
	erdélyi falu neve Segesvár székben; helyr. Dános-ra, ~ról, ~on.
*DÁNPATAKA
	falu Erdélyben, Belső-Szolnok megyében; helyr. Dánpataká-n, ~ra, ~ról.
*DÁNPEHELY
	(dán-pehely) ösz. fn. A grönlandi és izlandi vadludak fínom pelyhe.
*DÁNUL
	(dán-ul) ih. Dán nyelven. Dánul beszélni, írni.
*DÁNY
	falu Pest megyében; helyr. Dány-on, ~ra, ~ról.
*DANYÁD
	falu Szathmár megyében; helyr. Danyád-on, ~ra, ~ról.
*DANYÁN
	SZÁSZ~, erdélyi falu; helyr. Danyád-ba, ~ban, ~ból.
*DANYI
	l. DANI.
*DÁNY-SZENT-MIKLÓS
	ALSÓ~, FELSŐ~, puszták Pest megyében; helyr. Dány-Szent-Miklós-on, ~ra, ~ról.
*DAR
	hangutánzó elvont gyöke daru, darázs szóknak. Rokonai dor, dur, dör, szintén hangutánzók. Ugyanezen jelentés rejlik a törésre, zúzásra, morzsolásra vonatkozó dara, darab, darancs szókban. Rokona: tör, tar, szanszkrit dar, dár és tarh, latin terit stb.
*DARA (1)
	(dar-a) fn. tt. darát. 1) Apró szemecskékre, golyócskákra őrlött gabona. Búza dara, árpa dara. A törökbúzának tulajdonkép derczéje van. Darát v. darára őrleni. 2) Átv. ért. kis szemecskékre összefagyott hó, mely kivált tavaszi napokban szokott esni. Esővel vegyes dara. Dara esik. Törökül darď am. köles (Hirse).
*DARA (2)
	falu Zemplén megyében; helyr. Dará-n, ~ra, ~ról. l. DARAH.
*DARAB
	(dar-ab = dar-av = dar-ov = dar-ó) fn. tt. darab-ot. 1) Töredék, rész, hasáb. Darab kenyér, darab sajt, darab hús. Sok darab kenyeret kiván egy esztendő. (Km.) Darab fa. Sok darab fa kivántatik egy szekércsináláshoz. (Km.) Kis darab, nagy darab. Darabokra szelni, metélni, hasogatni, vágni, törni valamit. Darabról darabra megvizsgálni. Egy vagy több darabban adni ki a részt. 2) Jelent kiterjedést, messzeséget. Jó darabföldet bejártam. Egy mérföld és egy darab. 3) Jelent időt, időfolytatást. Még egy darabig nálatok maradok. Darab ideig. 4) Képes kifejezésben diribdarab jelent holmi szedett-vedett részeket, rongyokat, czókmókot. Diribdarab ruha, diribdarab kenyér. 5) A nagyobbféle árukból jelent egy-egy önálló öszveget. Hogy kel darabja a disznónak? Nem rőf számra, hanem darabjával vásárlani a posztót, vásznat. Régiesen dereb is. Ikeritve dirib-darab. Egyezik vele a perzsa durv-dan (arat, ort), a szláv drob, drobni, (darabolt, apró).
*DARABANT
	fn. tt. darabant-ot. 1) Kísérő fegyveres szolga, milyenek a régi hadi rendszerben voltanak. 2) Megyei vagy városi hajdu, összehúzva: drabant. 3) Átv. ért. a bujdosócsillagok pályaterén járó, s hozzájok szorosan tartozó kisebb bujdosók, pl. a hold a földnek darabantja. Németül Trabant, több szláv nyelvekben drabant, olaszul trabante stb. Némelyek a perzsa derbán [ajtónálló], mások szinte a perzsa satrapa, mások ismét a hellén JeraponteV szóktól származtatják. Adelung közvetlenül az olaszból eredettnek hiszi, de az olaszt ismét a német traben-től származtatja.
*DARABCSA
	(dar-ab-csa) fn. tt. darabcsát. Kis darab, kis rész, kis töredék. Egy darabcsa tömjény, ha tűzre tétetik, az egész házat betölti füstivel. (Pázmán).
*DARABKA
	(dar-ab-ka) fn. l. DARABCSA.
*DARABKÁNKÉNT
	(dar-ab-ka-an-ként) ih. Kis darabokban, töredékecskékben, részecskékben. Darabkánként elrágdosni, elmetélgetni, eltördelni, elhányni, szórni valamit.
*DARABOCSKA
	(dar-ab-ocs-ka) kics. fn. lásd: DARABCSA.
*DARABOKRA
	(dar-ab-ok-ra) ih. Felosztó értelemmel bir, pl. Darabokra tépni, szakgatni a ruhát; darabokra tördelni az üvegtáblát, darabokra aprítani a húst.
*DARABOL
	(dar-ab-ol) áth. m. darabol-t. 1) Valamit darabokra tör, metél, hasogat, vagdal, szakgat, tép stb. V. ö. DARAB. Fát, kenyeret, sajtot darabolni. Feldarabolni több örökös között valamely nemes jószágot, telket, pusztát. Eldarabolni a tövéről levágott fát. Öszvedarabolni boszuból a megölt ellenség testét. 2) Valamit nem tökéletesen és egészen, hanem féligmeddig, csak részben hajt végre. Csak úgy nagyjából darabolja a munkát.
*DARABOLÁS
	(dar-ab-ol-ás) fn. tt. darabolás-t, tb. ~ok. Valamely egésznek több részekre, darabokra osztása, szakgatása, vágása, metszése stb. Eldarabolás, öszvedarabolás, feldarabolás, szétdarabolás. A gyakori eldarabolás által némely nemes telkek igen kicsinyekké lettek.
*DARABOLATLAN
	(dar-ab-ol-at-lan) mn. tt. darabolatlan-t, tb. ~ok. Ami ép állapotában meg van, ami darabokra, részekre szakgatva, törve, hasogatva stb. nincsen. Darabolatlan ősi telek; darabolatlan kenyér; darabolatlan faderék. Mint ih. am. darabolatlanul.
*DARABOLATLANUL
	(dar-ab-ol-atlan-ul) ih. Anélkül, hogy darabokra volna osztva, szelve, vágva, hasítva, ép, egész állapotban stb. Darabolatlanul hevertetni az erdőn ledöntött fát.
*DARABOLHATATLAN
	lásd: DARABOLHATLAN.
*DARABOLHATLAN
	(dar-ab-ol-hat-lan) mn. tt. darabolhatlan-t, tb. ~ok. Amit darabokra osztani, vágni, hasítani stb. nem lehet, vagy nem szabad. El- vagy földarabolhatlan.
*DARABOLÓ (1)
	(dar-ab-ol-ó) fn. tt. daraboló-t. Személy, ki valamit darabokra oszt, vág, szel, hasít stb.
*DARABOLÓ (2)
	(l. fönebb) mn. Darabokra osztó, vágó, hasító (eszköz). Daraboló kés, bárd.
*DARABONKÉNT
	(dar-ab-on-ként) ih. Darabról darabra, egyik darabot a másik után véve; egy-egy darabban, vagy darabjával. Darabonként rakni fel a fát a szekérre; darabonként megszemlélni a csordabeli marhát; darabonként, nem rőf számra, árulni a szöveteket. V. ö. DARAB.
*DARABOS
	(dar-ab-os) mn. tt. darabos-t, vagy ~at, tb. ~ak. 1) Aminek darabjai vannak, ami darabokra van osztva. De ezen értelemben ritkábban használtatik. 2) Ami nem síma, nem egyenes, hanem rögös, göcsörtös, buczkás, hegyvölgyes. Darabos út, darabos vidék, darabos határ. Darabos (azaz kereszt-) zabola. És a horgasok egyenesekké lesznek, és a darabosok síma utakká. (Lukács III. 5. Káldi Sz.) 3) Mátyusföldön: ripacsos, himlőhelyes, kinek arczát a himlő nagyon elrutította. 4) Átv. ért. simítatlan, nem fínomított, durva. Darabos erkölcsü ember. Ez értelemben hasonló hozzá a német derb. 5) Az irásmódra átvéve: szakgatott, nem folyékony, nehéz menetelű. Darabos versezet, darabos beszéd.
*DARABOSAN
	(dar-ab-os-an) ih. 1) Szakgatva, nem folytonosan, nem símán. Darabosan írni, beszélni. 2) Durván, faragatlanul. Darabosan válaszolni.
*DARABOSHEGY
	puszta Vas megyében; helyr. Daraboshegy-en, ~re, ~ről.
*DARABOSÍT
	(dar-ab-os-ít) áth. m. darabosít-ott, par. ~s, htn. ~ni vagy ~ani. Darabossá, illetőleg durvává, rögössé tesz.
*DARABOSKODIK
	(dar-ab-os-kod-ik) k. m. daraboskod-tam, ~tál, ~ott. Durván, gorombául, nyersen, faragatlanul viseli magát, tetteiben vagy beszédében. Némely szónok nem képes vítatni valamit, anélkül, hogy ne daraboskodnék.
*DARABOSSÁG
	(dar-ab-os-ság) fn. tt. darabosság-ot. Durvaság, nyerseség, faragatlanság. Az irásmódra alkalmazva: szakgatott, simítatlan modor.
*DARABRA
	(dar-ab-ra) ih. l. DARABOKRA. Ikerítve: diribre darabra, diribről darabra, kisebb, nagyobb darabokra.
*DARACZUKOR
	(dara-czukor) ösz. fn. 1) Daraformára készített czukor, milyet pl. a hasonszenvi orvosok használnak. 2) czukorgyárakban főtt, s dara alakban öszveállott fínomítatlan czukoranyag.
*DARADAG
	(dara-dag) ösz. fn. Kóros daganat a testen, melyben daraformáju genyedés képződik. (Atcroma).
*DARAESŐ
	(dara-eső) ösz. fn. Daraalakba öszvegömbölyödött hóeső, igen apró jégeső. l. DARA, 1).
*DARAÉRCZ
	(dara-ércz) ösz. fn. Darához hasonló apró részekre zúzott ércz.
*DARAGOMBÓCZ
	(dara-gombócz) ösz. fn. Darából gyúrt és főzött gombóczféle eledel. Húsleves daragombóczczal. Vöröshajmás daragombócz.
*DARAGYÖNGY
	(dara-gyöngy) ösz. fn. Darához hasonló parányi gyöngyszemek, különféle hímzésekre, ékességekre, stb. valók.
*DARAH
	falu Szathmár megyében; helyr. ha a h nem henyebetű, Darah-on, ~ra, ~ról, különben Daráh-n, ~ra, ~ról.
*DARAJÉG
	(dara-jég) ösz. fn. Apró, daraszem nagyságu jégeső.
*DARAKÁSA
	(dara-kása) ösz. fn. Darából vízben vagy tejben főzött kásaeledel.
*DARAKERESKĚDŐ
	(dara-kereskědő) ösz. fn. Személy, ki darával kereskedést űz.
*DARÁL
	(dar-a-al) áth. m. darál-t. 1) Darát őröl. Daráló malom. Daráló személy. "Nincsen itthonn Néném asszony, Darálni van A faluban." (Kisf. K.) 2) Átv. ért. sokat locsog, fecseg, folyvást jár a szája, mint a daráló kő, mely különösen zörög, és zökög. Szapora malom sokat darál. (Km.) Mindent össze vissza darál. Ne daráljatok.
*DARÁLÁS
	(dar-a-al-ás) fn. tt. darálás-t, tb. ~ok. Daraőrölés. Locsogás fecsegés, trécselés.
*DARALISZT
	(dara-liszt) ösz. fn. Darabos, nem fínomra őrlött liszt, milyen különösen a kukoriczadercze.
*DARÁLÓ
	(dar-a-al-ó) fn. és mn. tt. daráló-t. 1) Malom, vagy malomkő, mely különösen úgy van vágva, hogy darát csináljon. 2) Daráló személy. 3) Locsogó fecsegő.
*DARÁLT
	(dar-a-al-t) mn. tt. darált-at. Ami darára, vagyis gorombára van őrölve. Darált árpát adni a sertéseknek.
*DARÁLTAT
	(dar-a-al-tat) áth. m. daráltat-tam, ~tál, ~ott, par. daráltass. Darára őröltet, azaz a gabonát nem lisztté zúzatja, hanem csak darára töreti. Árpát, kukoriczát daráltatni.
*DARAMALOM
	(dara-malom) ösz. fn. Malom, melynek kövei úgy vannak vágva vagy öszveállítva, hogy csupán darát lehet őrleni velök.
*DARAMOSLÉK
	(dara-moslék) ösz. fn. Darával, különösen árpadarával kevert, készített moslék, a hízó disznók vagy gőbölyök táplálására.
*DARANCS
	(dar-ancs) fn. tt. darancs-ot. Földcsoport, göröngy, rög, darabosan, mintegy daraformára föltörött föld.
*DARANCSOS
	(dar-ancs-os) mn. tt. darancsos-t, vagy ~at, tb. ~ak. Göröngyös, rögös, darabos. Darancsos marhajárás. Darancsos ugar.
*DARÁNY (1)
	(dar-ány) fn. tt. darány-t, tb. ~ok. Némely növényeknek darához hasonló apró szemei, pl. a kölesé, cziroké, stb.
*DARÁNY (2)
	falu és puszta Somogy megyében; helyr. Darány-on, ~ra, ~ról.
*DARAPÉP
	(dara-pép) ösz. fn. Pép, vagy kása, darából főzve.
*DARAROSTA
	(dara-rosta) ösz. fn. Sűrü rosta, daratisztításra való.
*DARÁS
	(dar-a-as) mn. tt. darás-t, vagy ~at, tb. ~ak. 1) Tulajdon ért. darával kevert, darával készített. Darás liszt. Darás metélt. Darás rétes. Darás táska. 2) Átv. ami darához hasonló apró részecskékből áll. Darás só. Darás ércz a hutákban. Darás hó, jég, eső.
*DARASZELELŐ
	(dara-szelelő) ösz. fn. Szélrosta, melyben a darát a szeméttől megtisztogatják.
*DARASZITA
	(dara-szita) ösz. fn. Darát tisztítani való különös szita. V. ö. SZITA.
*DARASZLÓ
	l. DOROSZLÓ.
*DARASZOL
	l. DOROSZOL.
*DARATÁSKA
	(dara-táska) ösz. fn. Darával töltött, béllelt táskaféle tésztás étek. Szokottabban: darás táska.
*DARATIPPAN
	(dara-tippan) ösz. fn. Növényfaj a tippanok neméből, melynek kalászában apró dara vagy kölesforma magok vannak.
*DARAVIRÁG
	(dara-virág) ösz. fn. Növénynem a négy főbbhímesek seregéből és táskások rendéből; táskája tojásdad hosszu, lapított, ép végü, élén nyiló; kopácsi laposkák, bibéje száratlan. (Draba). Fajai: kövér, dér-, köd-, csillagos, müköcs-, éklevelű, kövi d.
*DARÁZIK
	(dar-a-az-ik) k. m. daráz-tam, ~tál, ~ott. Mondjuk esőről, midőn daraalakban vagy darával keverve húll. Személytelen ige, mint: esik (pluit) havazik (ningit).
*DARÁZS (1)
	(dar-ázs, rokon vele a török ari) fn. tt. darázs-t, tb. ~ok. A méhhez hasonló rovar, vagy bogár, melytől főleg abban különbözik, hogy felette karcsu dereka van, azaz első és hátulsó részét igen vékony fonal tartja össze. Innen: darázsdereku leány azaz karcsu dereku. A darázst ne szurkáld, vagy: Darázst ne szurkálj. Km. Vén darázs (azaz vén szerelmes) legalább megdongja. Km. Mérges mint a darázs. Sok darázs a legfutóbb paripát is megöli. (Km). Hogy a darázs csípjen meg. Meglepték, mint darázsok a dögöt. (Km). Fajai: czinger darázs, rostás darázs, gyilkos darázs, kecskedarázs. Legnagyobb faj a lódarázs. Nevét rezegve dongó hangjától kapta. V. ö. DAR, gyök.
*DARÁZS (2)
	falvak Baranya és Nyitra megyében; helyr. Darázs-on, ~ra, ~ról.
*DARÁZSBOLY
	(darázs-boly) ösz. fn. Földben lakó darázsok tanyája, túrás, kidomborodott halmocska alakjában. Olyanforma, mint a hangyaboly. V. ö. BOLY.
*DARÁZSFÉSZEK
	(darázs-fészek) ösz. fn. Fészek, melyet a darázsok odvas fákban, partok oldalain vagy a földben, különösen réteken ütnek. Nem jó a darázsfészket piszkálni. (Km). Darázsfészekbe nyúlt, azaz mérges, könnyen felförmedő emberrel vagy emberekkel kötött ki. Kipörkölni a darázsfészket. Átv. ért. öszveillesztett forgácsfánk idomú tésztadarabok, szilvaízzel vagy aprószőlővel töltve.
*DARÁZSI
	falu Hont megyében; helyr. Darázsi-ba, ~ban, ~ból.
*DARÁZSKŐ
	(darázs-kő) ösz. fn. Nagyobbára mészrészekből álló kő, mely a vízben felolvadván sajátságos likacsos alakban tünik elő, mint a darázsfészek sejtjei. (Pumex).
*DARÁZSLÉGY
	(darázs-légy) ösz. fn. Darázsalaku, azaz hosszukás testü, karcsu dereku mezei légy.
*DARÁZSMÉZ
	(darázs-méz) ösz. fn. Méz, melyet darázsok gyűjtenek.
*DÁRDA (1)
	fn. tt. dárdát. Tulajdonkép hadi fegyver, mely hosszu nyélbe ütött éles tőrből áll, melyet régen gyalogok és lovasok használtak. Rokon értelmüek vele: kép, dsida, szucza, lándsa, kopja, gerely. A szerelem dárdája Szívemet általjárja (Népd.) Hotsza (hozdsza) asszony a gyermeket, ne neked a dárda. (Kis Viczai 485. l.) Dárdával nekirohanni valakinek. Dárdára szúrni az ellenség fejét. Lovagdárda, éjjeli őrök dárdája, vadászdárda. Egyezik vele az olasz dardo, és franczia dard. Megvan némely szláv nyelvekben is. Egyébiránt a magyar nyelvből is elemezhető, t. i. vagy = vékony hangon tőrde, azaz, tőrhegyü fegyver, vagy a szintén hegyes eszközt jelentő ár (árr) gyöktől d előtéttel: dár, dárda, mint őr gyökből lett dőr, dőre. V. ö. BÁRD, NYÁRS.
*DÁRDA (2)
	mváros, KIS~, falu Baranya megyében; helyr. Dárdá-n, ~ra, ~ról.
*DÁRDABÁRD
	(dárda-bárd) ösz. fn. Régies fegyver, bárd alaku széles pengével, és dárdaforma tőrrel, melylyel vágni és szúrni lehet. (Hellebarde). Most már csak az éji őrök használják néhutt.
*DÁRDAHĚGY
	(dárda-hěgy) ösz. fn. A dárda nevü fegyvernek éles vége. Dárdahěgyre venni az ellenséget.
*DÁRDAHORDOZÓ
	(dárda-hordozó) ösz. fn. Hadi szolga, ki a régi daliás korban ura után annak dárdáját hordozá.
*DÁRDAJÁTÉK
	(dárda-játék) ösz. fn. Régi daliás hadijáték, melyben a vívók egymást dárdával legyőzni, s a nyeregből kivetni törekedtek.
*DÁRDANY
	(dár-d-any) fn. tt. dárdany-t, tb. ~ok. A nemtelen fémek közé osztályozott ásvány, feketés szürke színnel, s hěgyěs vagy sugáralakú, mintegy dárdához hasonló szálakból álló szövedékkel. Köz és régibb neven: piskolcz. (Antimonium, Stibium). Németül Spiessglas.
*DÁRDANYEL
	(dárda-nyel) ösz. fn. A dárda fogantója, szára; fából készített pózna vagy rúd, melyre a dárdavasat reáütik. Hosszu, rövid, szívós fából való dárdanyel. Marokba szorított dárdanyel.
*DÁRDANYEZÜST
	(dárdany-ezüst) ösz. fn. Mireny-, kén- és dárdanyrészekkel vegyített ezüstércz, vékony tollacskákhoz vagy szőrhöz hasonló szálakból álló. Németül Federerz.
*DÁRDANYFÉNYLE
	(dárdany-fényle). Dárdanyrészeket tartalmazó ércz.
*DÁRDANYMÓR
	(dárdany-mór) ösz. fn. Mészült higanyból, mészült dárdanyból és kénből álló vegyíték, melyet némely nyavalyák ellen gyógyszerül alkalmaznak. (Aethiops antimonialis Huxhami).
*DÁRDÁS (1)
	(dár-da-as) mn. tt. dárdás-t vagy ~at, tb. ~ak. Dárdával fegyverzett. Dárdás lovagok, dárdás őrök.
*DÁRDÁS (2)
	(l. föntebb) fn. tt. dárdás-t, tb. ~ok. Katona vagy hadiszolga, ki dárdát visel. Dárdásokat állítani. Dárdásokkal kísértetni, őriztetni valakit.
*DÁRDÁSAN
	(dárda-as-an) ih. Dárdával fegyverkezve, fölszerelve, dárdát viselve. Dárdásan czirkáló őrök.
*DÁRDAVAS
	(dárda-vas) ösz. fn. A dárda nevű fegyvernek éles és hěgyěs része, tőralakú vége.
*DÁRDÁZ
	(dár-da-az) önh. m. dárdáz-tam, ~tál, ~ott. Dárdával harczol, dárdával gyakorolja magát. Oly képzésű mint: nyilaz, puskáz, ágyúz.
*DÁRDÁZÁS
	(dár-da-az-ás) fn. tt. dárdázás-t, tb. ~ok. Dárdával harczolás, dárdaforgatás.
*DARÉK
	(dar-ék) Erdélyben am. a közönségesebb divatú derék. l. ezt.
*DÁRIDÓ
	(dár-i-dó vagy dal-i-dó) fn. tt. dáridó-t. Zajos társasági vigalom vagy vendégség, tivornya. V. ö. DÁLIBO, DÁVORIKOL. Némelyek újabb időben, kivált dálidó alakban a bálféle nyilvános tánczmulatság elnevezésére szokták használni.
*DÁRIDÓZ
	(dár-i-dó-oz) önh. m. dáridóz-tam, ~tál, ~ott, par. ~z. Zajos eszem-iszom víg kedvű társaságban mulatoz, tivornyáz.
*DARMA
	falu Ungh megyében; helyr. Darmá-n, ~ra, ~ról.
*DARNÓ
	falvak Pozsony és Szathmár megyékben; helyr. Darnó-n, ~ra, ~ról.
*DARNYA
	falu Gömör megyében; helyr. Darnyá-n, ~ra, ~ról.
*DARÓCZ (1)
	(dar-ócz) fn. tt. darócz-ot. Durva, darabos, vastag szövet. Darócz posztó, darócz gúnya. Daróczban járni. Átv. ért. goromba, faragatlan. Darócz ember. Goromba, mint a darócz. (Km.) Erdélyben, durva szűrposztóból varrott zeke, szokmány, czondora. Eredetére nézve l. DAR, gyök.
*DARÓCZ (2)
	számosb helyek neve Magyarországban; helyr. Darócz-on, ~ra, ~ról. Vannak FÜLPÖS~, KIRÁLY~, LÉNÁRD~, NAGY~, PÁNYIT~, PUSZTA~, TIBOLD-DARÓCZ helynevek is.
*DARÓCZ (3)
	KIRÁLY~, falu Közép-Szolnok megyében; helyr. Darócz-on, ~ra, ~ról.
*DARÓCZ (4)
	vagy DAROLCZ, falu Erdélyben, Kolos megyében; helyr. Darócz- vagy Darolcz-on, ~ra, ~ról.
*DARÓCZPOSZTÓ
	(darócz-posztó) ösz. fn. Durva gyapjuból vagy szőrből szőtt, kallott vastag, goromba szálu szűrféle posztó.
*DARÓCZRUHA
	(darócz ruha) ösz. fn. Vastag, durva, kóczos szövetből készített ruha, öltözék. Daróczruhában járó szegény köznépek.
*DARU
	(dar-u) fn. tt. daru-t vagy darvat, tb. ~k vagy darvak. A gémek neméhez tartozó madárfaj, négy körmű lábakkal, s hosszu, egyenes, hegyes csőrrel. Tollai jobbára hamuszinüek. (Ardea grus). Görbén hordja nyakát, mint a daru. (Km.) Daru hosszában kapálni, azaz nem egymás széltében, hanem egymás után, mint t. i. a darvak szoktak röpülni. Daru neven hívja a magyar az oly ökröt, melynek hamvas daruszine van. "Magasan repül a daru, szépen szól." Népdal. Török és perzsa nyelven turna. V. ö. DAR gyök.
*DARUÁRORR
	(daru-ár-orr) ösz. fn. Növényfaj az árorrok neméből, melynek ernyői kékviráguak, levelei hármasak, kihegyzettek, bevagdalt fogasak. (Geranium gruinum L.)
*DARUFI
	(daru-fi) ösz. fn. Fiatal kis daru.
*DARUHOROG
	(daru-horog) ösz. fn. Horgas eszköz a hutákban, melyről a nyújtópőröly lóg.
*DARUNYAK
	(daru-nyak) ösz. fn. 1) A darumadárnak görbén tartott nyaka. 2) Görbe pengéjü nádvágó eszköz. Heves megyei tájszó.
*DARUORR
	(daru-orr) ösz. fn. Gólyaorr nemü növény, mely igen fínom illatu. (Geranium, pelargonium odoratissimum).
*DARUSZŐRŰ
	(daru-szőrű) ösz. mn. Olyan szőrű mint a darué. Daruszőrű paripa, a népdalokban gyakran eléfordúl.
*DARUTOLL
	(daru-toll) ösz. fn. A darumadárnak tolla, különösen melyet kalpagok, süvegek mellé tűznek, vagy más ékességül használnak: Két darutollat szúrt lova homlokában, Gyönyörködik annak módos ugrásában. (Gyöngyösi).
*DARUVÁR
	mváros Posega, és falu Temes megyében; helyr. Daruvár-on, ~ra, ~ról.
*DARVA
	falu Máramaros megyében; helyr. Darvá-n, ~ra, ~ról.
*DARVADOZ
	(dar-u-ad-oz) önh. m. darvadoz-tam, ~tál, ~ott. Daru módjára jár-kel, széledez, gubbadoz, rázkódik.
*DARVAS (1)
	(dar-v-as, dar-u-as) mn. tt. darvas-t vagy ~at, tb. ~ak. 1) Darvakkal bővelkedő, darvaktól lakott. Darvas tó, darvas vidék. 2) Több nemes magyar család neve. A régi perzsa ékiratokban Darius neve Darhvus.
*DARVAS (2)
	falu Bihar megyében; helyr. Darvas-on, ~ra, ~ról.
*DARVUL
	(dar-u-ul) ih. Daru módjára, úgy mint daru szokott. Darvul széledezni, repülni.
*DASZTIFALU
	helység Sopron megyében; helyr. Dasztifalu-ba, ~ban, ~ból.
*DÁTOS
	falu Erdélyben, Thorda megyében; helyr. Dátos-on, ~ra, ~ról.
*DAUZSOL
	(dauzs-ol) áth. m. dauzsol-t. Vénasszony módjára beteget dőrzsöl, kenfen, gyógyít, kuruzsol. Székely szó.
*DÁVID
	(héber eredetű, jelentése: kedvelt, gyöktől). Férfi kn. tt. Dávid-ot. Szent Dávid. Régen hegedült arról Sz. Dávid, el is magyarázta. (Km.) Szent Dávid táncza (km.), azaz a zenével megegyező táncz. Csak az igaz magyar táncz A szent Dávid táncza. Népd.
*DÁVIDHÁZA
	falu Vas megyében; Ó~, ÚJ~, falvak Beregh megyében; helyr. Dávidházá-n, ~ra, ~ról.
*DÁVIDSZŐLŐ
	(dávid-szőlő) ösz. fn. Vastag fajú szőlő, Pécsett ét Szent-Mártonban. Hegyalján boros bial a neve.
*DÁVIDVÁGÁS
	falu Zemplén megyében; helyr. Dávidvágás-on, ~ra, ~ról.
*DÁVOD
	puszta Somogy megyében; helyr. Dávod-on, ~ra, ~ról.
*DÁVORIKOL
	(dáv-or-i-kol) önh. m. dávorikol-t. Részeg fejjel, széles kedvvel ordítoz, ujjongat, danol, mint a tivornyázók szoktak. Rokon a tivornya, devernya, dáridó szókkal.
*DE (1)
	kötszó. 1) Az előmondatnak némileg ellenmondó, ellenvető valamit állít. A páva tollai szépek, de lába, hangja rút. Nyáron örömest vagyok falun, de télen inkább szeretek városban lakni. A bort kedvelem, de sert, ha ingyen adják, sem iszom. Ha jól viseled magadat, nem lesz semmi bajod, de ha roszul, jaj neked. Tisztelet, becsület, de igazság is. A paradicsomnak minden fájáról egyél, de a jó és gonosz tudásának fájáról ne egyél. Mózes I. k. Káldi. 2) Ellentétileg megfelel az ámbár, noha, jóllehet föltételes kötszóknak. Ámbár ti sokan lesztek, de mi azért nem félünk tőletek. Noha szegény vagyok, de inkább dolgozom, mint kolduljak. 3) Erősen bizonyító vagy tagadó értelmű. De bizony! De biz úgy van. De igaz. De úgy. De úgy ám. De igen. De ő volt. De én mondom. De nem. De még sem. De kérem. Dehogy haragszom, épen nem haragszom. 4) A kedélyben rejlő érzelemnek kitörését, a lelki küzdelemnek vagy kétségnek ellentétét fejezi ki. De már ezt nem tűrhetem. De már az még is sok. De mi tevő legyek tehát? De miért is jöttem én e latrok barlangjába? De ugyan kérlek, ne háborgass. De meddig élsz még vissza türelmemmel? De mit is beszélek? De hová gondolsz az ég szerelméért? "De mit töröm fejemet, Hiszen nem csak engemet Érdekelnek." Horvát Ádám. 5) Köznépies nyelven gyakran használják nagyító beh helyett. De hamar elsietsz. Jujh de hideg van. Jaj de szép! Jaj de rút! Rokon vele a sínai ti, latin sed, hellen da, de, némely szókötésekben a német da és doch, angolszász deah, góth than stb.
*~DE (2)
	névképző, pl. az újabb alkatú tőzsde szóban, l. ~DA, névképző.
*DEAFALVA
	székely helység; helyr. Deafalvá-n, ~ra, ~ról.
*DEÁK
	fn. tt. deák-ot. l. DIÁK.
*DEÁKFALVA
	helység Thurócz megyében; helyr. Deákfalvá-n, ~ra, ~ról.
*DEÁKI
	falu Pozsony megyében, és puszta Szala megyében; helyr. Deáki-ba, ~ban, ~ból.
*DEÁKOS
	(deák-os) mn. l. DIÁKOS.
*DĚB
	1) hangutánzó elvont gyöke a tájejtéses děbben, děbbenés, děbbent szóknak; szokottabban döb. 2) Elvont gyöke děběrke, děbrő szóknak, s rokon döb dob gyökökkel.
*DĚBBEN
	DĚBBENT, lásd: DÖBBEN, DÖBBENT.
*DĚBĚG
	(děb-ěg) önh. m. děběg-tem, ~tél, ~ětt. l. DÖBÖG, DOBOG.
*DĚBĚN
	(děb-ěn) fn. lásd: DÖBÖN, BÖDÖN, BODON.
*DEBELLA
	fn. és kevéssé használt tájszó, nagy, magas termetű leánynak vagy asszonynak gúnyneve. Homályos eredetű. A cseh nyelvben debell am. nagy, magas, a szlovák dewla pedig vén lovat, vén dögöt jelent.
*DEBERCSÉN
	falu Nógrád megyében; helyr. Debercsén-be, ~ben, ~ből.
*DĚBĚRKE
	(děb-ěr-ke) fn. l. DÖBÖRKE.
*DĚBRE
	(děb-ěr-e) fn. l. DĚBRŐ.
*DEBRECZĚN, DĚBRĚCZĚN
	(1), tősgyökeres magyar városaink egyik legnagyobbika, Bihar megyében; helyr. Debreczěn-be, ~ben, ~ből. Debreczen maga egy vármegye. Népszó. Debreczenbe pipáért, Szegedre dohányért. Km. Betekintett, mint bolond Istók Debreczenbe. Km. Régiesen és más tájejtéssel is: Döbröczön. Némelyek szerint a tót dobrá zem (jó föld) vagy dobrá tzena (jó vásár) szókból származott volna. Egyébiránt több helynevekkel rokon gyökü, milyenek Debrő, Döbrő, Debrek, Debren, Debréte, Debrőd, Döbör, Döbrög és a szalamegyei Döbröcze, melyekhez ismét hasonló a faedényt, bödönt jelentő deberke, döbörke. Hazánkban számos helységek víztartó edényektől, illetőleg döbönös kutaktól vették neveiket, mint: Bodony, Bödöny, Bödöge, Csobánka, Csobáncz, Köbölkút, Köblény, Köblér stb. Debrő pedig bodrogközi tájnyelven am. vízmosásos gödör.
*DEBRECZEN
	(2), vagy KIS-DEBRECZEN, falvak Közép-Szolnok megyében és Erdélyben, Belső-Szolnok megyében.
*DEBRECZĚNI
	(debreczěn-i) mn. tt. debreczěni-t, tb. ~ek. Debreczenbe vagy ~ből való, ott létező, termett, készült stb. Debreczeni pipa, szappan. Debreczeni diák.
*DEBREK
	KIS~, NAGY~, LÁPOS~, falvak Erdélyben, Belső-Szolnok megyében; helyr. Debrek-en, ~re, ~ről.
*DEBREN
	falu Közép-Szolnok megyében; helyr. Debren-be, ~ben, ~ből.
*DEBRÉTE
	falu Borsod megyében; hely. Debrété-n, ~re, ~ről.
*DĚBRŐ (1)
	(děb-ěr-ő) fn. tt. děbrő-t. Gödör, mely vízmosás által támad. Bodrogközi tájszó. Alkalmasint átvitt értelmü szó a bodont, bödönt, döbönt jelentő döbör szótól, mennyiben a mély vízmosás is mintegy döbört, azaz döbönt képez.
*DEBRŐ (2)
	AL~, FEL~, falvak Heves megyében; helyr. Debrő-n, ~re, ~ről.
*DEBRŐD
	JÁSZÓ~, falu Abaúj megyében; helyr. Debrőd-re, ~ön, ~ről.
*DECS
	falu Tolna, és puszta Nyitra megyében; helyr. Decs-en, ~re, ~ről.
*DÉCS
	falu Arad megyében; KIS~, NAGY~, puszták Békés megyében; helyr. Décs-en, ~re, ~ről.
*DECSÁK
	(dics-ák) mn. tt. decsák-ot. Dicsekvő. Úgy látszik a dicsekszik szóból van elferdítve. Alsó rendbeli tréfás irásmódba való. Hosonló gúnyos elnevezések: iszák, részeges, eszenyák, zabáló, tudák, tudományt fitogtató, nyegle.
*DÉCSE
	erdélyi falu Torda megyében; MAGYAR~, erdélyi falu Belső-Szolnok megyében; helyr. Décsé-n, ~re, ~ről.
*DÉCSFALVA
	székely falu; helyr. Décsfalvá-n, ~ra, ~ról.
*DECSŐ
	falu Sáros megyében; helyr. Decső-n, ~re, ~ről.
*DĚCZ
	elvont gyöke děczěg, děczěgtet származékoknak. l. DÖCZ, DÖCZÖG.
*DÉCZBUNDA
	(dísz-bunda?) ösz. fn. Szőrszövetből vagy posztóból készített, rókatorkos bunda, milyent pl. Csalóközben viselnek, s rendesen zöldszinü szokott lenni, miért máskép zöldbundának hívják. Hihetőleg am. díszbunda. Innen mondja a népdal: "Becsülöm én pásztori gunyámat Nem cserélem szűrömet, bundámat Tekintetes úr déczbundájával, Sem plebánus reverendájával."
*DĚCZĚG
	(děcz-ěg) önh. m. děczěg-tem, ~tél, ~ětt. 1) Csikorgó hidegben fogait összeveri. 2) l. DÖCZÖG.
*DĚCZĚGTET
	(děcz-ěg-tet) mivelt. m. děczěgtet-tem, ~tél, ~ětt, par. deczegtess. 1) Eszközli, okozza, hogy deczegjen, vaczogjon. A hideg deczegteti fogaimat. 2) l. DÖCZÖGTET.
*DÉCZMENTE
	(décz-mente) ösz. fn. Rókatorokkal prémezett mente. V. ö. DÉCZBUNDA.
*~DED (1)
	kicsinyítő képző, mélyhangon l. ~DAD.
*DED (2)
	fn. tt. ded-ět. Göcsejben am. kisded, kisgyermek. V. ö. ~DAD, képző.
*DĚD (3)
	elvont gyök děděrěg s děděllye szókban, l. DID és DÖD.
*DÉD (1)
	fn. tt. déd-ět. A fölmenő nemzedéki ágban negyed ízigleni ős, t. i. nagyapámnak vagy nagyanyámnak nagyapja vagy nagyanyja, ezen fokozat szerént: apa, nagy apa, ős- vagy szépapa, dédapa. Dédős, dédük. Némely régi iróknál csak nagyapa is értetik alatta. Dédapa (avus), dédanya (avia). Rokonainak tekinthetők a szláv ded, dede, dedo, a török dede (nagyapa), arab, perzsa, dsedd, dsed, a szanszkrit tátasz vagy tétesz, (apa), továbbá a hellen tetta (apa), thJh (nagyanya), thJiV (nagynéne), héber (nagybátya), czigány dáde (apa). Általán rokonítható azon árja és altaji szókkal, melyekben d vagy t mássalhangzó rejlik, s atyát jelentenek. V. ö. ATYA.
*DÉD (2)
	NEMES~, falu Somogy megyében; helyr. Déd-en, ~re, ~ről.
*DÉDA
	falvak Beregh és Bihar megyékben, továbbá Erdélyben, Torda megyében; és csárda Esztergamban; helyr. Dédá-n, ~ra, ~ról.
*DÉDÁCS
	férfi kn. tt. Dédács-ot. Didacus.
*DÉDANYA
	(déd-anya) ösz. fn. Szélesb ért. nagyanya, ősanya. Szorosb ért. nagyanyám nagyanyja, dédük. (Atavia).
*DÉDAPA
	(déd-apa) ösz. fn. 1) Nagyapa, ősapa. 2) Szorosb ért. nagyapám nagyapja. (Atavus).
*DĚDĚLYE DĚDĚLLYE
	(děd-ěllye = ded-ell-ő) fn. tt. děděllyét. 1) Mátyusföldön am. gyümölcsízzel (lekvárral) töltött vánkoshéjforma tésztás étek, máskép derellye, Dunán túl barátfül is 2) Dunán túl, lisztből és kásából kevert tésztás étel. 3) Jelent átv. ért. együgyü, mamlasz, totya embert. Gyöke děd vagy död jelent dudorodást, puffadást, mennyiben e töltött tésztanemü ételek kidagadnak. Rokonok vele a szintén dagadozó vagy dagadt tüttös, tüdő szók gyökei: tüt, tüd, továbbá: tűgy (pofa).
*DEDĚRĚG
	(ded-ěr-ěg) lásd: DIDĚRĚG. Ha hidegekben született, és dedergett, olvadjon a mi szívünk jeges hidegsége az ő szerelmének tüzével. (Pázm. Préd.)
*DEDĚRGÉS
	(ded-ěr-ěg-és) fn. tt. deděrgés-t, tb. ~ěk. Reszketés, rázkódás, vaczogás a nagy hideg miatt; didergés.
*DÉDES
	falu Borsod és Szala megyében; helyr. Dédes-ěn, ~re, ~ről.
*DÉDŐS
	(déd-ős) ösz. fn. lásd DÉDAPA 2).
*DÉDÜK
	(déd-ük) ösz. fn. Nagyanyám nagyanyja. (Atavia.)
*DÉÉG
	l. DÉGH.
*DÉÉS
	l. DÉS.
*DÉENES
	l. DÉS, és DÉNES v. DIENES.
*DEG
	elvont gyöke degesz, deget szóknak. Mélyhangon dag a dagasz, dagad származékokban.
*DEGED
	(deg-ed) önh. m. deged-t. Erdélyi szó, am. a közösebb divatú dagad.
*~DĚGÉL
	igeképző l. ~DOGÁL.
*DEGENET
	(deg-en-et) l. DEGENYEG, 1).
*DEGENYEG
	(deg-eny-eg) fn. tt. degenyeg-ět. 1) Nyirfahéj nyirkából vagy fenyűfa szurkos nedvéből készített kenőcs, szekérkenő, kátrány. 2) lásd: DÖGÖNYEG.
*DEGESZ
	(deg-esz) mn. tt. degesz-t, tb. ~ek. Nyiroktól, nedvektől, kövérségtől dagadt, duzzadt. Degesz nyir. Degesz has. Képzésre hasonló dagasz, dobasz, csupasz, kopasz, horpasz, szókhoz.
*DEGET
	(deg-et) fn. l. DEGENYEG, 1).
*DEGETĚL
	(deg-et-ěl) áth. m. degetěl-t. Degettel, azaz szekérkenővel, tótosan: kulimászszal beken. Tengelyt degetelni.
*DEGETPAMACS
	(deget-pamacs) ösz. fn. Pamacs, azaz ecsetforma eszköz, melylyel a degetet valamire fölkenik.
*DÉGH
	falu Veszprém megyében, és Erdélyben, Küküllő megyében; helyr. Dégh-en, ~re, ~ről.
*DEHOGY
	(de-hogy) ösz. indulatszó. 1) Valamit kereken, határozottan tagadunk vele. Dehogy adom ily embernek a leányomat! Dehogy tudom, még hirét sem hallottam. Azt mondják, hogy, pedig dehogy. Dehogy kell a világért sem. 2) Néha kétkedésünk, vagy csudálkozásunkat jelentjük ki általa. Dehogy! hát csakugyan úgy van? Dehogy! ez már szép dolog. Dehogy! az lehetetlen. Ettől különbözik az elválasztva irandó de, hogy, (sed quod, sed ut, németül dasz aber) pl. Ő mindent igér, de, hogy megtartja-e szavát, igen kétlem. Hogy buta, azt rég tudtam volt, de, hogy gonosz is, csak imént tapasztaltam.
*DEJ
	kötszó. Baranyai tájbeszédben am. legalább. Bort ide korcsmáros, dej két itczét. Szóljon az úr dej mellettem.
*DEJSZEN
	(de-hiszen v. de-iszen) indulatszó. Mentő vagy fenyegető bizonyítást, erősítést fejez ki, némi nyomatékkal. Dejszen, csak oda mehetnék, majd megmutatnám én neki. Dejszen nem lesz ez mindig úgy. Dejszen majd máskép beszélsz te, csak stb. Dejszen nagy hamis vagy te. Dejszen tudjuk már, miben sántikálsz. V. ö. HISZ, HISZEN indulatszó.
*DEJTÁR
	falu Nógrád megyében; hely. Dejtár-on, ~ra, ~ról.
*DEJTHE
	mváros Nyitra és Pozsony megyében; helyr. Dejthé-n, ~re, ~ről.
*~DÉK
	öszvetett képző, mely az adék, edék névképzővel egy eredetű, mely t. i. mind önálló igékből, mind elvont gyökökből képez főneveket, pl. hull-adék, roml-adék, öml-edék, fak-adék, mar-adék, rep-edék; hasonlóan szándék = szán-ad-ék, szur-dék = szur-ad-ék (szoradék, szoros hely), szer-dék = szer-ed-ék. Ezen dék némely mélyhangu gyökök és törzsek után dok-ra is változik, mint: szán-dék, szán-dok; szur-dék, szur-dok; aján-dék, aján-dok, néha csupán dok, mint: vakon-dok, zarán-dok, un-dok, nyom-dok, taj-dok. Jelenti a) az illető cselekvésnek tárgyát, eredményét: pl. szándék, amire valaki elszánja magát, ajándék, amit valaki ajánl vagy adott, szurdék, öszveszorított szűk köz, b) dok alakban majd főnév, mint: nyom-dok, majd melléknév, pl. un-dok, taj-dok.
*DÉKÁN
	(hellenül dekanoV, latinúl decanus, szószerént: tizedes, németül Dechant, a perzsában dékhán előljáró) fn. tt. dékán-t, tb. ~ok. 1) Egyházkerületi esperes, alesperes. 2) Kemenesalján egyházfi. 3) A csizmaziáknál öreg legény a czéhben, kinek különös jogai, és kötelességei vannak.
*DÉKÁNASSZONY
	(dékán-asszony) ösz. fn. A gömöri barkóknál am. olyan tisztességes asszony, ki a templomi s búcsujáró Máriaképre felügyel, máskép: káplánok anyja.
*DÉKÁNSÁG
	(dékán-ság) fn. tt. dékánság-ot. 1) Egyházkerületi esperesség, alesperesség. 2) Egyházfi kötelesség. 3) A csizmaziáknál első legényi hivatal. Dékánságot viselni, letenni.
*DÉKÁNY
	l. DÉKÁN
*DEKECZ
	l. DEGET.
*~DĚKĚL
	zártabb hangzóval dököl, vastaghangon dokol, ismételt folytatásu gyakorlatos igéket képez egyszerü önálló igékből. Elemei, a gyakorlatos középképző d = (od ěd öd) továbbá ěk, ök, ok, mely azonos ěg, ög, og gyakorlatos igeképzővel, s végre a szintén gyakorított cselekvésre vonatkozó ěl, öl, ol; tehát elemeire választva = ěd-ěk-ěl, öd-ök-öl, od-ok-ol, vagyis: ěd-ěg-ěl, öd-ög-öl, od-og-ol, péld. nyel-ěd-ěk-ěl, nyel-děkěl = nyel-děgěl; ér-ěd-ěk-ěl, ér-děkěl = ér-děgěl; öl-öd-ök-öl, öl-dököl = öl-dögöl; tün-öd-ök-öl, tün-dököl = tün-dögöl; hal-od-ok-ol, hal-dokol = hal-dogol; ful-od-ok-ol, ful-dokol = ful-dogol. Valamint alaphangokra, úgy alapfogalomra nézve is rokonmása: děgél, dögél, dogál. V. ö. ~DOGÁL.
*~DEL
	igeképző, mint ezekben: lép-del, szök-del, tép-del, l. ~DAL, igeképző.
*DÉL
	fn. tt. dél-t v. del-et, tb. del-ek. 1) Középidő a nap fölkelése és lenyugvása között, midőn t. i. a nap látszó utjában a látkör legmagasabb pontjára ér, mi a nappali tizenkétórával azonegy. Dél előtt, dél után. Dél van már. Fényes, világos dél. Fényes délben sem lát. Km. Aki délig kurta, dél után is az lesz. Km. Délig alvó, azaz rest. Délre harangozni. Délben ebédelni. Reggeltől délig. Déltől estig. Délre megfőzni az ebédet. Ellentéte: éjfél. 2) Az ég és föld négy tájékai között azon iránypont, mely az égnek vagy földnek éjszaki sarkávál szemközt áll. Dél felé irányozni a hajókat. Délről fú a szél. Délről borul az ég. Délnek menni. Ellentéte: éjszak. Származékai: delel, delez, déli. Öszvetételei: délest, délfény, délkelet, délről, délsark, délszak, déltáj stb. Önálló gyök, és ékvesztő (del) mint ezek is: dér, tél, szél (ventus), s mint olyan rokon tel vagy teli szóval, minthogy a nap legmagasb tetőre hágván ekkor bír legteljesb erővel. Törökül öjle. Figyelmet érdemel itt a hellen deilh, melyet a nyelvészek így értelmeznek: Hitze, die Zeit, wo die Hitze sich verbreitet. Finnűl: etelä.
*DÉLAMERIKA
	(Dél-Amerika) ösz. fn. Amerikának az egyenlítő körül fekvő része.
*DÉLBEN
	(dél-ben) ih. Déli időszakban, midőn dél van. Délben ebédelni, estve vacsorálni. Délben legrövidebb árnyékot vetnek a testek.
*DÉLCZ
	(dél-cz) elvont vagy kiavult tőszó. Származéka délczeg. Megérdemli az újra fölélesztést, t. i. mint főnév delczegség értelemben. Rokonnak látszik vele a szanszkrit dharczusz vagy dherczusz (am. a magyar délczeg) vagy német stolz. V. ö. DÉLCZEG.
*DÉLCZEG
	(dél-cz-eg) mn. tt. délczeg-ět. Mondatik 1) emberről, kinek járása kelése, magaviselete bizonyos büszkeséget, erejének önérzetét mutatja, pl. délczeg ifju, délczeg katona. 2) Lóról, mely büszkén hordozza urát, melyet nem mindenki bír zabolán tartani; különbözik a szilaj-tól, mert a szilaj vad, s általán féket nem szenvedő, de a délczeg csak mintegy játékból pajkosságból hánykolódik, mint a kitanult úri s katonai paripák tenni szoktak. 3) A régieknél jelentett ménesbeli lovat. 4) Szorosabb ért. ellenszegülő, ellentörekvő. Délczeg akarat. (Pázmán). Némelyek véleménye szerint a szép termetre s magatartásra vonatkozó deli, mások szerint a dölfös szóval hozható rokonságba. V. ö. DÉLCZ.
*DÉLCZEGSÉG
	(dél-cz-eg-ség) fn. tt. délczegség-ět. 1) Büszke járáskelés, deli testhordozás, milyen a hegyke katonáé, vagy jól abrakolt és tanított paripáé. 2) Ellenszegülés, a vérnek pajkosságából eredő kirugás, fék és zabola elleni törekvés, mind tulajdon mind átvitt értelemben.
*DÉLCZEGĚSKĚDIK
	(dél-cz-eg-ěs-kěd-ik) k. m. délczegěskěd-tem, ~tél, ~ětt. 1) Büszkén, rátartósan, katonásan, daliásan jár kel, hánykolódik. 2) Az ifju, tüzes vérnek forrongása miatt, vagy daczosságból ellenszegül; fék és zabola ellen törekedik.
*DÉLCZEGÜL
	(dél-cz-eg-ül) ih. 1) Büszke rátartós testhordozással. Délczegül megállani, vagy ellépni. Délczegül megülni a még délczegebbül hánykolódó paripát. 2) Féket, és zabolát lerázólag, daczosan, ellenszegülve, pajkosan.
*DÉLEBÉD
	(dél-ebéd) ösz. fn. Heves vármegyei s némely más vidéki tájszó, am. a közösebb divatú egyszerü ebéd, azaz evés déli időben. Oly öszvetétes szó, mint az ozsonnát jelentő harmadebéd és estebéd, = vacsora. V. ö. EBÉD.
*DÉLEGYHÁZA
	puszta Pest megyében; helyr. Délegyházá-n, ~ra, ~ról.
*DELEJ
	(del-ej vagyis dél-éj) ösz. fn. Köz ismeretü néven am. mágnes, magnesi vasércz, mely a vasat, vagy vasrészekkel biró testeket magához húzza, s szabadon fekvő helyzetében két végeit mindig az égi (déli és éjszaki) sarkak vagy gönczök felé irányozza. Ez utósó tulajdonságát vették különös tekintetbe azok, kik azt delejnek nevezték, minthogy a mágnestű egyik vége dél, másik vége pedig éjszak felé hajlik. Természetes delej; mesterséges delej; fölfegyverzett delej. Újabb kori szó.
*DELEJANYAG
	(delej-anyag) ösz. fn. Anyag, mely magnesi erővel, és tulajdonsággal bír.
*DELEJES
	(dél-éj-es) ösz. mn. Mágneses. A delejnek azaz mágnesnek vonzó erejével biró. Delejes aczél. Továbbá, deleji erőtől áthatott. Delejes állapotban lenni.
*DELEJESSÉG
	(dél-éj-es-ség) fn. tt. delejesség-ět. 1) Az úgynevezett mágnesnek tulajdonsága vagy ereje, melynél fogva az a vasat magához vonzza. 2) A természeti erőnek azon rendkivüli tüneménye, melynél fogva egyik ember a másikra, különösen annak idegrendszerére, erélyes hatást gyakorol, mely által azt más kedélyállapotba hozza, s gyakran meglepő gyógyerőt fejt ki, vagy betegséget idéz elő. Állati delejesség.
*DELEJĚZ
	(dél-éj-ěz) ösz. áth. m. delejez-tem v. delejzěttem, ~tél v. delejzěttél, ~ětt v. deléjzětt, htn. ~ni v. delejzeni. Mágnesi ércz által valaminek pl. aczélnak, vasnak vonzó erőt kölcsönöz. 2) Mesmerféle műtét által gyógyít.
*DELEJEZÉS
	(dél-éj-ez-és) fn. tt. delejezés-t, tb. ~ěk. Cselekvés, mely által valamely lelketlen test vagy ember delejes állapotúvá tétetik.
*DELEJFOLYAM
	(dél-éj-folyam) ösz. fn. A delejnek azaz mágnesnek azon ereje, melyet más testekkel, különösen a vassal közöl, s mintegy általfolyat.
*DELEJKEZELÉS
	(delej-kezelés) ösz. fn. Mágneskezelés. Különös bánásmód, mely által a delejnek ereje, hatása kifejtetik, alkalmaztatik.
*DELEJMÉRÜ
	(delej-mérü) ösz. fn. Magnesmérő eszköz, mely által meg lehet határozni, ha vajjon különbözik-e, és mennyire a mágnes ereje a föld különféle magasságain, s mily befolyással van reá a hideg és a meleg.
*DELEJSÉG
	l. DELEJESSÉG.
*DELEJTELEP
	(delej-telep) ösz. fn. Magnestelep mely által különféle kísérleteket lehet eszközleni. V. ö. TELEP, DELEJSÉG.
*DELEJTENGĚLY
	(delej-tengěly) ösz. fn. Azon vonal, illetőleg szár, mely a delejtű két egymással ellenkező sarkait öszveköti.
*DELEJTŰ
	(delej-tű) ösz. fn. Mágnestű, mágneserővel fölfegyverzett aczéltű, mely szabadon lebegő helyzetben egyik véggel éjszak felé, másikkal dél felé hajlik, s az által a világ tájainak meghatározására szolgál.
*DELEJZÉS
	l. DELEJEZÉS.
*DELEJZŐ
	(dél-éj-ez-ő) fn. tt. delejző-t. Személy ki az állati delejerő által mások idegrendszerére hat, rajtok különféle kísérleteket tesz, másokat gyógyít, stb.
*DELEL
	(dél-el) önh. m. delel-t. A déli időt (bizonyos helyen) tölti, eltölti. Fák alatt delelnek a rengeteg erdő utasai. Kutaknál vagy folyók mellett delelnek a csordák. Alkotására nézve ezen szó olyan, mint telel; tél telel, dél delel, nyár nyaral.
*DÉLEL
	l. DELEL.
*DELELÉS
	(dél-el-és) fn. tt. delelés-t, tb. ~ěk. A déli időnek bizonyos helyen, illetőleg nyugalomban eltöltése.
*DELELŐ
	(dél-el-ő) fn. és mn. delelő-t. Azon hely, hová dél tájban inni, és nyugonni hajtják a csordát, nyájat. A delelő folyók, patakok, kutak mellett szokott rendesen lenni. Melléknévképen: aki vagy ami delel.
*DELELŐHELY
	(delelő-hely) ösz. fn. lásd: DELELŐ.
*DÉLELŐTT
	(dél-előtt) ösz. ih. Azon időben, mely a delet megelőzi, nap keltétől délig tartó idő alatt. Dél előtt dolgozni, délután mulatni. Rövidítve így irják: d. e.
*DÉLELŐTTI
	(dél-előtti) ösz. mn. A délt megelőző időben létező, történő, azon időt illető. Délelőtti ájtatosság. Délelőtti munka. Délelőtti tanórák.
*DELENKÉNT
	(del-en-ként) ih. Minden délben, délről délre. Delenként ebédelni. Delenként sétálni.
*DÉLEST
	(dél-est) ösz. fn. Középidő a dél és est között. Vétetik általán délután értelemben is, minthogy ekkor a dél mintegy esésnek indúl. Néhutt a köznép dellest- vagy dellyestnek mondja.
*DÉLESTĚN
	(dél-estěn) ösz. ih. Dél és napnyugot között, délután.
*DÉLESTĚNKÉNT
	(dél-estěnként) ösz. ih. Minden délesten, délutánként. Délestenként sétálni, barátinkat látogatni, öszvegyűlni.
*DELESTI
	DÉLESTI, (dél-esti) ösz. mn. Délutáni; dél és est közötti közép időben levő. Délesti ájtatosság. A köznép kimondásában: dellyesti vagy dellesti.
*DÉLESTKOR
	(dél-estkor) ösz. ih. Délesti időben, délután.
*DELETSZAKA
	(delet-szaka) ösz. fn. Déli idő alatt, délközben. Olyan képzésü, mint éjtszaka, nyaratszaka, teletszaka.
*DELEZ
	(dél-ez) önh. m. delez-tem, ~tél, ~ětt, par. ~z. 1) Déli ebédet eszik. 2) A déli időt bizonyos helyen tölti, delel.
*DÉLFELÉ
	(dél-felé) ösz. ih. 1) A nap közepe táján, midőn már közelget a déli idő. Délfelé jár az idő, kifognak és etetnek a szántók. 2) Azon földi vagy égi tájék felé, melyet délinek nevezünk. V. ö. DÉL, DÉLI. A mágnestű egyik vége délfelé hajlik. Az éjszaki felhők délfelé húzódnak el.
*DÉLFÉNY
	(dél-fény) ösz. fn. Déli nap által szétderült fény, a világosság legnagyobb foka. Világos, mint a délfény. A vak délfénynél sem lát.
*DELFIN
	(hellenül deljin, latinul delphinus) fn. tt. delfin-t, tb. delfin-ěk. A czetek neméhez tartozó tengeri nagy emlős állat.
*DÉLFÖLD
	(dél-föld) ösz. fn. 1) Tartomány, ország, mely a földteke déli részén fekszik, pl. amerikai délföldek. 2) Így neveztetnek a földteke éjszaki részének azon tartományai is, melyek dél felé feküsznek, pl. Portugallia, Spanyolország, Olaszország, stb.
*DÉLGÖNCZ
	(dél-göncz) ösz. fn. lásd: DÉLSARK.
*DELI (1)
	(del-i) fn. tt. deli-t, tb. ~k. Régen annyit tett, mint: ékesen, fényesen öltözött vitéz, (katona). Később lett belőle delia, dalia. Innen: deli vitéz, delisaru vagy bakancs, azaz vitézsaru; deli módra, azaz vitéz módra; delicsizma, azaz, vitézcsizma, topán; delitermet, vitézi termet. Ma deli csak mint melléknév használtatik s mint főnév dalia divatos.
*DELI (2)
	(del-i, olyan mint a déli nap, megvan a török nyelvben is) mn. tt. deli-t, tb. ~ek. 1) Szép, különösen termetes, vitézi maga tartásu, vitézileg csinos, ékes. Deli legény, deli vitéz, deli termet, deli tartás. Deli, jeles, ép termete. (Faludi). 2) Hires, neves. Meddig hordód teli, addig lészesz deli, de ha egyszer üres, megvet minden rühes. (Km.) E melléknév leginkább személyekre, s azoknak testi tulajadonságaira, és öltözetére alkalmaztatik. Deli hölgy, deli öltözék, deli arcz. De nem jól mondanók: deli ház, deli fa, deli vidék, stb.
*DÉLI
	(dél-i) mn. tt. déli-t, tb. ~ek. 1) A nap kellőközepén v. ~ közepéből, v. ~ közepére való, délben létező. Déli munkaszünet, déli harangozás, déli imádság, déli napfény, déli meleg, déli séta. 2) Ebédről való. Déli maradék. 3) A földnek vagy égnek azon sarkáról való, vagy sarkán fekvő, létező, mely az éjszakkal ellenirányban fekszik. Déli része a földtekének. Déli szél. Déli tartományok. Déli sark v. göncz. Déli népek, lakosok.
*DELIA
	(del-i-a) fn. Régies, dalia helyett, pl. Gyöngyösinél. "A deliák érik ezeknek rendeket."
*DÉLIBÁB
	(déli-báb) ösz. fn. Sajátságos légtünemény a tengeri vidékeken, és messzeterjedő lapányos helyeken, például nálunk a Tisza mellékén, midőn a láthatári légrétegek a napsugaraktól kivált déltájban vagy a déli tájon egyenetlenül fölmelegednek, s ez által különféle látványos képeket tüntetnek a messzéről néző szemeibe, például, mintha a síkot víz borítaná, s szigetek, erdők, városok, faluk vízben lebegnének, vagy néha majd felfordulva, majd kettőztetve függenének a levegőben. "Szeretője, aki epedve néz rája, Délibáb, a puszták szép tündér leánya." Petőfi. Némelyek, szemeket gyönörködtető szépsége után így elemzik: deli-báb
*DÉLIBÁBA
	(déli-bába) ösz. fn. lásd: DÉLIBÁB.
*DELICZE
	(del-i-cze) fn. tt. deliczét. Újabb természetrajzi nyelven am. kolibri, mintegy kis deli madár.
*DELIEN
	(del-i-en) ih. Deli módra, ékesen; vitézies magatartással. V. ö. DELI.
*DÉLIG
	(dél-ig) ih. Azon időpontig, midőn a nap tetőpontját éri; a nappali időnek közepéig. Reggeltől délig szünet nélkül dolgozni. Fényes délig aludni. Reggeli vendég nem marad délig. Km.
*DÉLIGNYITÓ
	(délig-nyitó) ösz. fn. Növényfaj a méhpilisek neméből, szára szétágazó, buglyos, virága veres vagy sárga vagy fejér vagy tarka. Máskép: tökvirág, csuda töltséres. (Mirabilis Jalapa).
*DÉLIHAL
	(déli-hal) ösz. fn. Csillagzat az égen, különösen az égtekének déli féltekején.
*DÉLINDIA
	(dél-India) ösz. fn. A déli földtekén fekvő országok és szigetek, ú. m. Újhollandia, Újguinea stb. melyek a világ ötödik részét teszik, különböztetésül Kelet- és Nyugotindiától; l. ezeket.
*DELINKE
	(del-in-ke) fn. tt. delinkét. A mythologiai nympha kifejezésére alkotott új szó, a szépet jelentő deli törzsből.
*DELISÉG
	(del-i-ség) fn. tt. deliség-ět. Ékes vitézi csinosság, termetesség, daliás tulajdonság.
*DELITERMETŰ
	(deli-termetű) ösz. mn. Szabályos, karcsu, sugár, daliás növésü. "Rohanó Hábor, deli termetü bányám." Vörösmarty.
*DÉLKELET
	(dél-kelet) ösz. fn. A világ tájékainak felosztásában jelenti azon irányt, vagy vonalt, mely dél és kelet közepére esik, vagyis déltől keletfelé negyvenöt foknyi távolságra áll. Délkeletről fú a szél azaz: az égtájnak azon vidékéről, mely dél és kelet között van. Délkeletnek irányozni a hajót. Délkeletre tartani.
*DÉLKELETI
	(dél-keleti) ösz. mn. Délkeletre vonatkozó, onnan jövő, azt illető, azon tájon létező, stb. Délkeleti szěl. Délkeleti irányban menő hajó.
*DÉLKÖR
	(dél-kör) ösz. fn. A csillagászatban, és a földtanban a legnagyobb körök egyike a látszatos égtekén vagy földgolyón, melyet gondolatunkban az égteke vagy földgolyó körül a gönczökön húzunk keresztül, s mely az eget vagy földet két hasonló félgömbre osztja, úgymint keletire, és nyugotira. Délkörnek neveztetik, mert valamennyi népeknek, kik ugyanazon (fél) délkör alá esnek, egyszerre van déli idejök.
*DÉLL
	(dél-el) önh. l. DELEL.
*DÉLLELŐ
	(dél-el-el-ő) l. DÉLLŐ.
*DELLEST, DELLESTI
	l. DÉLEST, DÉLESTI.
*DELLŐ
	MAGYAR~, OLÁH~, falvak Erdélyben, Torda megyében; helyr. Dellő-n, ~re, ~ről.
*DÉLLŐ
	(dél-el-ő) fn. tt. déllő-t. Azon hely, hol a csordák, nyájak a déli időt töltik, s pihennek, mi rendesen az itatók mellett történik. Máskép: delelő.
*DÉLNAPÓRA
	(dél-nap-óra) ösz. fn. Napóra, mely egyedül azt mutatja meg, mikor van a nap legfensőbb ponton az illető helyre nézve, azaz, mikor van dél.
*DELNE
	székely falu; helyr. Delné-n, ~re, ~ről.
*DÉLNEK
	(dél-nek) ih. Délfelé, dél irányában, a déli tájéknak tartva; megfelel e kérdésre: merre? Délnek indulni, menni; délnek váltani utat; délnek irányozni a hajó menetelét.
*DELNŐ
	(del-nő) ösz. fn. tt. delnő-t. Újabb társalgási divatnyelven am. hölgy, úrhölgy.
*DÉLNYUGAT, DÉLNYUGOT
	(dél-nyugat v. -nyugot) ösz. fn. Azon tájék az égen vagy földön, mely dél és nyugat közé esik, vagy határozottabban szólva, azon pont a látkörön, mely déltől nyugat felé negyvenöt foknyira áll. Délnyugatról fú a szél, eső lesz. Délnyugatra vitorlázni.
*DÉLPONT
	(dél-pont) ösz. fn. A csillagászatban azon pont, hol a délkör a látkört általszegi, s ekkor a délkör alatt levőkre nézve dél vagyon.
*DÉLRE
	(dél-re) ih. 1) Délfelé, délnek irányában, vagy irányozva. Délre hajózni. 2) Azon időre, midőn dél van. Délre készen legyen az ebéd. Délre nálatok leszek. Délre harangozni. Délre abrakolni. V. ö. DÉL.
*DÉLSARK
	(dél-sark) ösz. fn. Az ég- vagy földtekének délre fekvő végcsúcscsa; ellene tétetik az éj- vagy éjszaki sarknak. E két sark között levő képzeleti tengely körül forog az ég- és földteke. Máskép: délgöncz.
*DÉLSIKLAP
	(dél-sik-lap) ösz. fn. 1) Minden siklap, mely délfelé fekszik. 2) A csilagászatban, azon lap vagy siktér, mely a déltájon általvonul. A délsiklap függőlegesen áll a látkör és egyenlítő fölött. (Planum meridianum).
*DÉLSZAK
	ösz. fn. Azon égi tájék, honnan a déli nap reánk süt, azaz, honnan reánk nézve legközelebb, s legmagasabban áll a nap. Olyan szó, mint éjszak, keletszak.
*DÉLSZAKI
	(dél-szaki) ösz. mn. Délszakról való, ott létező, arra vonatkozó. Délszaki szél.
*DÉLSZAKRA
	(dél-szakra) ösz. ih. Délszak felé, délszak irányában. Délszakra húzódó felhők.
*DÉLSZĚG
	(dél-szěg) ösz. fn. Régi szó, 1) am. delelő hely. 2) Lásd: DÉLSZAK.
*DÉLSZÍN
	(dél-szín) ösz. fn. Teljes déli világosság, délfény. Délszínre hozni valamit. Délszínben ragyogó testek. Délszínnél világosabb.
*DÉLTÁJ
	(dél-táj) ösz. fn. 1) Azon időszak, mely a délt legközelebbről megelőzi vagy követi. Déltájra mutat az idő. Déltájban legnagyobb a meleg. 2) A világtájak közől az, mely a délgöncz felé fekszik, szokottabban: déli táj, délszak.
*DÉLTÁJBAN
	(dél-tájban) ösz. ih. Azon időtájban, midőn a nap dél körül jár. Déltájban ebédelni.
*DÉLUTÁN
	(dél-után) ih. A napnak azon részén, mely a délt követi, azaz nappali tizenkét óra után. Ha nyugathoz közelebb esik, mint délhez, akkor tulajdonkép: este felé. Nála gyakorta délután van, (km.) azaz jó fejjel van. Rövidítve d. u.
*DÉLUTÁNI
	(dél-utáni) ösz. mn. Azon időre, vagy időből való, mely nappali tizenkét óra után következik, történik stb. Délutáni szunnyadozás. Szitán látott sok aranynak, délutáni kézfogásnak rovás a díja. (Km). Délutáni szünóra, kikocsizás, látogatás.
*DÉLVIDÉK
	(dél-vidék) ösz. fn. Legszélesb értelemben: délre fekvő tartomány. Szorosb ért. oly tartomány, mely a földteke déli részén van. Legszorosb ért. a föld délsarkához legközelebb álló tájak, szigetek.
*DÉLVIDÉKI
	(dél-vidéki) ösz. mn. Délvidékre, vagy- vidékről való. Délvidéki lakosok. Használtatik önálló főnevül is. Sok délvidéki érkezett hozzánk.
*DÉLVONAL
	(dél-vonal) ösz. fn. Vonal, melylyel a délsiklap a látkör lapját általszegi. Lásd: DÉLSIKLAP.
*DĚM
	elvont gyöke děměcskěl, děmsědi szóknak. Zártabb önhangzóval: döm. Rokonai töm, zöm, gyöm t. i. a tömöszöl, zömöcsköl, gyömöszöl származékokban.
*DÉM
	KIS~, NAGY~, falvak Veszprém megyében; helyr. Dém-be, ~ben, ~ből.
*DEMAGA
	(de-maga) régies összetétel; jelentései: mégis, mindazáltal, azonban, pedig, tehát; valamint az egyszerű maga szóé némely régieknél. "És járulának őhozjá vakok és sánták az templomba, és megvigasztá őket. Demaga látván az papi fejedelmek.... megharagvának és mondának őneki: Hallod-e mit mondnak ezek? Demaga Jézus monda nekik: Jól hallom." Passio. Így a Tatrosi, Nádor-codexekben.
*DĚME
	férfi kn. l. DÖME.
*DEMECSER
	falvak Abaúj és Szabolcs megyékben, s puszta Nógrádban; helyr. Demecser-be, , ~ben, ~ből.
*DĚMĚCSKÉL
	(děm-ěcs-kél) áth. lásd: DÖMÖCSKÖL.
*DEMÉND
	falvak Heves és Honth megyékben; helyr. Deménd-en, ~re, ~ről.
*DĚMÉNY
	férfi kn. l. DÖMÉNY.
*DEMÉNYFALVA
	helység Lipthó megyében; helyr. Deményfalvá-n, ~ra, ~ról.
*DEMÉNYHÁZA
	falu Erdélyben Maros székben; helyr. Deményházá-n, ~ra, ~ról.
*DĚMĚTĚR (1)
	férfi kn. tt. Děmětěr-t, tb. ~ěk. Demetrius. Demeter napján hágnak a kosok. Zártabb önhangzóval: Dömötör. A helléneknél ugyanaz, ami a latinoknál Ceres.
*DĚMĚTĚR (2)
	KIS~, NAGY~, szász helységek Erdélyben; SZENT~, puszta Gömör megyében és székely helység; SZŐ~, falu Közép-Szolnok megyében; helyr. Děmětěr-be, ~ben, ~ből.
*DEMETERFALVA
	székely helységek; helyr. Demeterfalvá-n, ~ra, ~ról.
*DEMETERPATAKA
	falu Erdélyben; Alsó-Fejér megyében; helyr. Demeterpataká-n, ~ra, ~ról.
*DEMIKA
	fn. tt. demikát. Érett sajttal készített leves; turós leves. Élnek ezen étellel a palóczok, barkók stb. Máskép: domika, románul: dimikátu.
*DĚMJÉN
	férfi kn. l. DÖMJÉN.
*DĚMSĚDI
	(děm-ěs-ěd-i) mn. tt. děmsědi-t, tb. ~k. Gúnynév, mely butát, ostobát, különösen nagy fejüt, zömök testüt jelent, máskép: dömsödi, döme, dömöszke. Dunántúli tájszó.
*DÉMUTKA
	(démut-ka) fn. tt. démutkát. Illatos levelü és virágu növény. (Thymus). Terem száraz földeken, levelei símák, tompák és töveiken szőrösek. A juhoknak kedves eledele. Törzse démut a thymusból alakultnak látszik.
*DĚN
	elvont gyöke děnczěl szónak. Rokon vele dön, mint dönczöl gyöke.
*DENCS
	FAZEKAS~, puszta, SZŐKE~, falu Somogy megyében; helyr. Dencs-en, ~re, ~ről.
*DENCSHÁZA
	falu Baranya megyében; helyr. Dencsházá-n, ~ra, ~ról.
*DĚNCZĚL
	(děn-cz-ěl) áth. m. děnczěl-t. Általán, valamit ideoda lóbál, jobbra-balra, mintegy döntöget, taszigál. A gyermeket térden denczelni. Testét járásközben denczelni, dőlöngve járni. Másokat denczelni, taszigálni, ideoda nyomni. Balatonmelléki tájszó. Máskép: dönczöl. Elemzésére nézve l. ezt.
*DÉNES (1)
	férfi kn. tt. Dénes-t, tb. ~ěk. Dionysius. Kicsinyítve: Dini, Déni, Dinike.
*DÉNES (2)
	l. DÉS.
*DENEVÉR
	fn. tt. denevér-t, tb. ~ěk. Egérhez hasonló emlős állat, melynek lábujjait és lábszárait bőrhártya köti öszve, s annak segítségével röpköd, de rendesen csak estveli órákban bújik ki odvából. Máskép: szárnyasegér, bőregér, bőrmadár. Némelyek tenebrio latin szótól származtatják, de ez nem denevért, mely latinul vespertilio, hanem csalárd, titkos álnokságu, alattomos embert jelent. Talán eredetileg dana-vér volt a rosz szellemet jelentő dana és vér szóból.
*DENEVÉRGOLGOTA
	(denevér-golgota) ösz. fn. Amerikai növény, melynek levelei szélesebbek, mint hosszúk, s midőn kinyilnak, a szárnyaterjesztett denevérhez hasonlítnak. Virága fehér, s teljesen csak éjjel nyilik ki. (Passiflora vespertilio).
*DÉNFĚRĚG
	(dén-fěrěg) ösz. önh. lásd: TÉNFĚRĚG.
*DENGELEG (1)
	falvak Nógrád és Szathmár megyékben; helyr. Dengelege-n, ~re, ~ről.
*DENGELEG (2)
	vagy DENYELEG, falu Erdélyben, Belső-Szolnok megyében; helyr. Dengelege-n, ~re, ~ről.
*DÉNI
	férfi kn. l. DÉNES.
*DENK
	KIS~, NAGY~, erdélyi falvak Hunyad megyében; helyr. Denk-en, ~re, ~ről.
*DÉNIKE
	férfi kn. tt. Dénikét. A Dénes névnek kicsinyített és nyájasabb alakja.
*DÉNIS
	l. DÉNES.
*DENTA
	mezőváros Temes megyében; helyr. Dentá-n, ~ra, ~ról.
*DENYELEG
	l. DENGELEG.
*DER
	elvont gyök. Értelmére nézve 1) hangutánzó derécsel, dereducsál, deredarál stb. szókban, 2) rokon dar gyökkel, (melytől dara, darab, darék ered), dercze, derék származékokban, 3) maga dér fn., mely bizonyos ragok és képzők előtt ékvesztő: deret, derek, deres.
*DÉR (1)
	fn. tt. dér-t vagy deret, tb. derek. 1) A levegő tömegéből kibontakozó, s megfagyó harmat, mely fínom jégtűalakban tapad a testekhez, leginkább őszszel és tavaszkor. A nagyobb mértékü, s ködös hidegben keletkező dér zuzmarának vagy zúzmaráz-nak, néhutt lom-nak mondatik. "Bánja béka a deret" (km.). Dér van. Megcsipte a dér. Dér borítja a mezőt. Dérvette szőlő, dérvette virágok. 2) A székelyeknél azon mértékét jelenti a hidegnek, midőn a folyóvizek befagynak. 3) Átv. ért. szürkülése a hajnak, bajsznak, szakálnak. Dér lepi a fejét. Máskép, kivált Dunán túl, valamint Erdélyben is: hóharmat.
*DÉR (2)
	KIS~, falu Baranya megyében; helyr. Dér-be, ~ben, ~ből.
*DERCSIKA
	falu Pozsony megyében; helyr. Dercsiká-n, ~ra, ~ról.
*DERCZE
	(am. dar-cza azaz apró dara) fn. tt. derczét. Jelenti a lisztnek alját, mely megmarad a szitában, midőn a lisztlángot általeresztették rajta. A korpánál valamivel jobb. Derczének mondják a lisztet akkor is, midőn még nincs kiszitálva, azaz korpájától elválasztva. Innen: derczés kenyér. Búzadercze, kukoriczadercze, Általán véve: darabos, vörös liszt. Átv. ért. goromba, öreg szemű lőpor, vagy pordohány.
*DERCZEBURNÓT
	(dercze-burnót) ösz. fn. Öregszemü, gorombaféle burnót, fekete vagy barna pordohány.
*DERCZEFŰ
	(dercze-fű) ösz. fn. Növénynem a tízhímesek seregéből és kétanyások rendéből; csészéje harangforma szegletes; bokrétája öt szirmu, szirmai nyakatlanok, tojáskerekek; tokja gömbölyü rekeszű. (Gypsophila) Fajai: terjedő, lecsepült, homok-, buglyos, gyepi, kőtörő dercze.
*DERCZEKENYÉR
	(dercze-kenyér) ösz. fn. Derczéből, azaz szitálatlan, korpás, vörös lisztből sütött kenyér. V. ö. DERCZE.
*DERCZELISZT
	(dercze-liszt) ösz. fn. Első őrletü, darabos, goromba liszt, melynek korpája még sincs elválasztva.
*DERCZÉNY
	falu Beregh megyében; helyr. Derczény-be, ~ben, ~ből.
*DERCZÉS
	(der-cze-es) mn. tt. derczés-t, vagy ~et, tb. ~ek. 1) Derczével kevert, korpával vegyített. Derczés liszt, derczés kenyér. 2) Átv. ért. tájdivatosan kedvetlen, haragos, nyers, darabos. Derczés asszony, derczés feleség. "Nincs oly derczés ember." Istvánfi Pál a XVI. században. Vastag hangon, durczás. V. ö. DÉRDÚR.
*DERCZÉSKĚDIK
	(der-cze-es-kěd-ik) k. m. derczéskěd-tem, ~tél, ~ětt. Durczáskodik, makacskodik, daraboskodik.
*DERCZÉSSÉG
	(der-cze-es-ség) fn. tt. derczésség-ět. Durczásság, makacskodó, ellenmondó tulajdonság.
*DÉRDARAVIRÁG
	(dér-dara-virág) ösz. fn. Növényfaj a daravirágok neméből, melynek tőkocsánya ágatlan, leveletlen. Havasokon, s legsoványabb földön is terem. (Draba alpina) V. ö. DARAVIRÁG.
*DERDE
	(am. dőr-de) mn. tt. derdét. Eszelős, bolyókás, dőre. Élnek vele túl a Dunán, Győr vidékén, és Erdélyben. Románul: derdáte.
*DÉRDÚR
	(dér-dúr) ösz. fn. Duzzogó harag, czivódás, folytonos morgolódás, pattogás, durrogás. A vénasszony dérdúr. (Km.) Dérreldúrral, keménységgel felele. (Pázmán). Majd lesz nagy dérdúr.
*DERÉB
	(der-éb, azaz darab, valamint derék régenten darék volt) fn. tt. dereb-et. Ma nincs divatban. A régieknél annyit tett, mint 1) Hát, embernek vagy állatnak háta. Derébbe ütni valakit. Hangra és érteményre rokon vele: derék. 2) Darab. Gyüjtsétek fel a derebeket, azaz darabokat. (Tatrosi codex.)
*DERÉCSĚL
	(der-écs-ěl) önh. m. derécsěl-t. Sokat locsog, folyvást jár a szája. Máskép: trécsel, terécsel, deredarál, tereturál, tereferél. Hangutánzó gyökü.
*DERÉCSĚLÉS
	(der-écs-ěl-és) fn. tt. derécsělés-t, tb. ~ěk. Hiábavaló locsogás, trécselés.
*DERECSKE
	(der-ecs-ke) kics. fn. tt. derecskét. Kis dér.
*DERECSKE
	mvárosok Bihar, Sopron, és falu Veszprém megyében, helyr. Derecské-re, ~n, ~röl.
*DERÉCZE
	(der-écz-e) fn. tt. deréczét. Növényfaj a szigorállak neméből, máskép: vizi pólé, vizi saláta, téli saláta. (Veronica baccabunga).
*DERECZKEL
	(der-ecz-g-el) áth. m. dereczkel-t. Bánt, ver. Eléjön Heltainál: "És nem vesszével, hanem pálczával dereczkel".
*DEREDARA
	(dere-dara) ikerített fn. és hangutánzó. Licsilocsi, haszontalan pletykabeszéd. Alsó irályba való kifejezés. Máskép: teretura.
*DEREDARÁL
	(dere-darál) ikerített önh. Licseglocsog, haszontalan pletykákat öszvebeszél, tereturál, deredurál.
*DEREDUCSÁL
	l. DEREDARÁL.
*DEREFEL
	l. DERÉCSEL.
*DEREGLYE
	(der-eg-lye vagy der-ek-lye, azaz derékje v. deréklő, t. i. a hajónak csupán a dereka, födeletlen hajó) fn. tt. dereglyét. A dunai hajósok nyelvén: födeletlen hajó, mely a molnárcsónaknál jóval nagyobb, s különféle szállításokra használtatik, pl. dereglyén hordják át a változóknál a lovakat; dereglyén szállítanak köveket, fát; dereglyén viszik a molnárok a gabonát a malomba, stb. Rosz hajó az melynek dereglyéje nincsen. (Km.) Átv. ért. csúf neve holmi ócska, kopott hintónak, batárnak.
*DEREGLYEHÍD
	(dereglye-híd) ösz. fn. Híd, melyet horgonyokhoz akasztott dereglyék fölött ütnek.
*DEREGLYÉSZ
	(der-eg-lye-ész) fn. tt. dereglyész-t, tb. ~ěk. Vizen szolgáló katona, hidász, kinek különös tiszte a vizeken hidakat verni. (Pontonnier).
*DEREGLYESZEKÉR
	(dereglye-szekér) ösz. fn. Hidászok szekere, melyen a dereglyéket helyről helyre szállítják.
*DEREGLYÉZ
	(der-eg-lye-ez) önh. m. dereglyéz-ětt. Dereglyén jár, megy. Változónál a vontatólovakkal általdereglyézni a tulsó partra.
*DEREGLYÉZÉS
	(der-eg-lye-ez-és) fn. tt. dereglyézés-t, tb. ~ěk. Dereglyével járás.
*DEREGNYŐ
	falu Zemplén megyében; helyr. Deregnyő-n, ~re, ~ről.
*DEREGTET
	(der-eg-tet) önh. m. deregtet-tem, ~tél, ~ětt. Erdélyi szó, am. szekeren erősen vágtatva megy, mintegy: dörögtet. Úgy kideregtetett, mint villám, fakó szekerével.
*DERÉK (1)
	(régen: darék = der-ék) fn. tt. derekat, tb. derekak. Személyragozva: derekam, derekad, dereka stb. Más névragok felvételekor az ékezetet jobbára megtartja, pl. derékba, derékra, derékhoz, derékból, derékig. Ámbár tájszokásilag ékvesztve is ragoztatik. 1) Általán jelenti a testnek főrészét, vastagát, tőkéjét, pl. Állat dereka, fának dereka, kocsiszekér dereka, hajó dereka. 2) Különösen az emberben, és négylábu állatokban: a vállak vagy marjak, és hátulsó lábak közötti testtömeg, melyben a mell, hát, és has foglaltatik. Átölelni valakit derékban. Átfogni a csikó derekát. A ,Magyar nyelvészet' I. kötetében a magyar nép talányai közt terjegető névvel jeleztetik. 3) Legszorosabb ért. a hátnak alsó vége, mely a csipők közé esik. Fáj a dereka, eltörték a derekát. Leütni a malacz derekát. Derékon sujtani, találni valakit. 4) Átv. ért. Derékpénz, azaz tőkepénz; derékhad, azaz főhadsereg; derékfogás, azaz a lakomának közepe, legvelősebb ételei (régies). Víz dereka, azaz közepe, fonala. Derék út, azaz országút. (Baranyai szó). Eredetileg: darék, s ebből érthető, miért ragozásban: derekat, derekak, derekam, mint: fazék, fazekat, fazekak, fazekam. Eredeti értelmére azonos darab, továbbá törzs, törzsök, latin, truncus szóval. De vehetjük terj értelemben is. (Lásd föntebb 2) alatt). A szláv nyelvekben: drék, drjk, driek, a románban driket. A törökben direk am. támoszlop (columen, Stütze).
*DERÉK (2)
	(der-ék) mn. tt. derék-et v. derek-at. 1) Mint a derék főnévnek átvitt értelmü mása jelent a maga nemében valami vastagot, nagyot, termetest, tömör testűt. Derék magas ember. Derék legény, nem olyan hitvány, mint te. Ez derék város. Derék templom. 2) Átv. erkölcsi ért. a maga nemében jeles, kitünő, tökéletes. Derék gyerek vagy, fiam, derék ember lesz belőled. Derék dolog. "A derék nem fél az idők mohától." Berzsenyi. Néha gúnyképen használtatik. Ugyan derék állapot, beittuk a kalapot. Km. Derék dolog, három tehén egy csorda. Km. Egyezik vele a szláv: drícsni.
*DEREKAL
	l. DEREKALJ.
*DEREKALJ
	DEREKALY, (derek-alj v. -aly) ösz. fn. Ágynemü, melyet a derék alá vetnek, mit némely helyütt párná-nak neveznek. Derekalj gyanánt szolgál a matrácz is. Tollal, pehelylyel töltött derekalj.
*DEREKAS
	(der-ek-as) mn. tt. derekas-t, vagy ~at, tb. ~ak. 1) Jeles, tökéletességet, jelességgel bíró, a maga nemében kitünő. 2) Testes, vastag, zömök; de ezen tulajdon értelemben kevesbbé használtatik.
*DEREKASAN
	(der-ek-as-an) ih. Jelesen, kitünőleg, tökéletesen. Derekasan viselni magát. A kérdésre derekasan megfelelt.
*DEREKASINT
	(der-ek-as-int) ih. Jelesen, tökéletesen, kitünőleg. Derekasint forgatni magát a csatában. Képzésre olyan, mint: alkalmasint, képesint, azaz alkalmasan, képesen. V. ö. ~ÉNT képző.
*DEREKEGYHÁZA
	puszta Csongrád megyében; helyr. Derekegyházá-n, ~ra, ~ról.
*DERÉKFÁJÁS
	(derék-fájás) ösz. fn. Szenv, mely az ágyék, és keresztcsont tájékának inas és szálagos részeit, sőt a keresztcsont legvégét is bántja.
*DERÉKFOGÁS
	(derék-fogás) ösz. fn. A régieknél annyit tett, mint a lakomának közepe, azaz, legvelősebb étkek feladása. V. ö. FOGÁS.
*DERÉKFUTÁS
	l. FUTÁS.
*DERÉKHAD
	(derék-had) ösz. fn. 1) Fő hadsereg, melyet a fővezér kormányoz. 2) Az egész hadseregnek válogatott zöme.
*DERÉKITÉLET
	(derék-itélet) ösz. fn. Jogtani értelemben oly itélet, mely az ügynek lényegére, érdemére nézve hozatik, érdemleges itélet.
*DERÉKKÉPEN
	(der-ék-kép-en) ösz. ih. Összesen, tömegesen, egyik a másikért (in solidum). Derékképen lekötelezték magukat bizonyos teherviselésre.
*DERÉKLEG
	(der-ék-leg) ih. Valamely ügynek lényegét, érdemét illetőleg, érdemileg.
*DERÉKLÖVÉS
	ösz. fn. Midőn az ágyu egyenesen nekiirányoztatik a czélnak, s a kilövött golyó nem ívkörben, hanem egyenes vonalban repűl, deréklövésnek mondatik.
*DEREKLYE
	l. DEREGLYE.
*DEREKLYÉZ
	l. DEREGLYÉZ.
*DERÉKNYÁR
	(derék-nyár) ösz. fn. Nyár közepe, midőn rendesen legmelegebb szokott lenni. Julius hava.
*DERÉKÖL
	(derék-öl) ösz. fn. Erdőszök nyelvén, olyan öl, melyet a faderék legvastagabbjából raknak, mely t. i. a tőhöz legközelebb áll.
*DERÉKŐSZ
	(derék-ősz) ösz. fn. Ősznek közepe, october hava.
*DERÉKPÉNZ
	(derék-pénz) ösz. fn. lásd: TŐKEPÉNZ.
*DERÉKPÓLYA
	(derék-pólya) ösz. fn. lásd: DERÉKSZORÍTÓ.
*DERÉKRAVALÓ
	(derékra-való) ösz. fn. lásd: MELLÉNY.
*DERÉKSÉG
	(der-ék-ség) fn. tt. derékség-ět. Jelesség, tökéletesség, valamely nemben kitünés; termetesség.
*DERÉKSŐ
	(der-ék-ső) mn. l. KÖZÉPSŐ.
*DERÉKSZĚG
	(derék-szěg) ösz. fn. Vastag szeg, mely a szekér nyujtóját a tengelylyel öszveköti. Kiesett a derékszeg. Km.
*DERÉKSZÉK
	(derék-szék) ösz. fn. Erdélyben am. megyei közgyülés.
*DERÉKSZEKÉR
	(derék-szekér) ösz. fn. Hosszu, erős szerkezetű, nagy terhet hordani való szekér.
*DERÉKSZÍJ
	(derék-szíj) ösz. fn. Szíjöv, melylyel a derekat általkötik.
*DERÉKSZÖG
	(derék-szög) ösz. fn. A mértanban oly szög, melyet két függőleges vonalnak öszvejövetele képez, s ezen vonalak köríve 90 fokot tesz. (Angulus rectus)
*DERÉKSZÖGÜ
	(derék-szögü) ösz. mn. Aminek derékszöge van. V. ö. DERÉKSZÖG.
*DERÉKSZORÍTÓ
	(derék-szorító) ösz. fn. Sebészi készület, különösen pólya, melylyel a kór állapotban levő derekat öszveszorítják.
*DERÉKTAVASZ
	(derék-tavasz) ösz. fn. Tavasz közepe, mely nálunk körülbelül május hónapra esik.
*DERÉKTÉL
	(derék-tél) ösz. fn. Tél közepe, körülbelül január hava.
*DERÉKÚT
	(derék-út) ösz. fn. Baranyában am. országút.
*DERÉKVAS
	(derék-vas) ösz. fn. 1) Vaspánczél, mely a derekat, vagy inkább a testderéknak elejét, a mellet, födi. 2) Különféle kovács- és lakatosművekben görbe alakú pántvas, mely valamit öszvetart.
*DERÉKVÉDELEM
	(derék-védelem) ösz. fn. A bírói perben oly védelem, mely az ügy lényegét, érdemét tárgyalja, érdemleges védelem.
*DERELLYE
	(der-elly-e vagy der-ely-e) fn. tt. derellyét. Tésztás étel neme, mely háromszög vagy félkör formáju, s meg van töltve. Turós, szilvás derellye. A szalonnát ha egyre füstölik, sem válik belőle derellye. Km. Máskép: dědělle, dödölle, barátfüle. Gyöke azon der, melyből deréb (darab) dercze is származott, s am. derebelt, darabos étel.
*DERELY
	(der-ely) fn. tt. derely-t. tb. ~ěk. Növénynem az öthímesek seregéből és kétanyások rendéből, ernyője lapos, tányéros, ernyőkéje 1-5 levelű, galléros, virágai csaknem egyenlők, mind termők; gyümölcse kerekded, lapított, középen domború, alúl-fölül csorba. (Imperatoria) Egyik faja: csícsókás derely, máskép mesterlapu, császárgyökér (I. Ostruthium).
*DERELYE
	l. DERELLYE.
*DERELYGYÖKÉR
	(derely-gyökér) ösz. fn. A derely nevü növénynek gyógyerejű gyökere. Lásd: DERELY.
*DERENCSÉNY
	falu Gömör megyében; helyr. Derencsény-be, ~ben, ~ből.
*DERENG
	(der-eng) önh. m. dereng-tem, vagy ěttem, ~tél v. ~ěttél, ~ětt htn. ~ni v. ~eni. Világosodni kezd, tisztúl az ég, oszlik a sötétség, homály, felhő, s fehéredik, mint a dér. V. ö. DERÍT.
*DERENGÉS
	(der-eng-és) fn. tt. derengés-t, tb. ~ěk. Világosodás.
*DERÉNK
	falu Tolna megyében; helyr. Derénk-en, ~re, ~ről.
*DERENY
	(der-eny) fn. tt. dereny-t, tb. ~ek. Tengeri féreg neme, melynek vagy felső része vagy egész teste csillagdad likacsokkal van tarkítva. (Madrepora).
*DERES (1)
	(der-es) mn. tt. deres-t, vagy ~et, tb. ~ek. 1) Dértől lepett, dértől fehéredő. Deres mező, deres fű. Deres a fű, édes lovam ne egyél. (Népd.) 2) Átv. ért. Szürkülő, őszülni kezdő. Deres haj, deres bajusz, szakál. 3) Mondatik a lóról, melynek sötét szürke, egérszinü szőre van. Deres paripa, deres ló. Margit asszony, deres ló, ritka válik benne jó. (Km).
*DERES (2)
	(der-es) fn. tt. deres-t, tb. ~ěk. 1) Deres szőrü ló neve. Deres ne! deh te Deres! Kicsiny csikó nagy derestül hámot vonni tanul testül. Km. 2) Pad, melyen az elitélteket megcsapják. Húzd le a deresre. Sokszor megfekütte a derest. A deresre fektetni. "Hajnalban jó korán, ott terem az ispán, A kezében csákány, robotra szólítván, Ha szavát megveti, a derest heveri." Régi paraszt dal.
*DERESĚDIK
	(der-es-ěd-ik) k. múlt. deresed-tem, ~tél, ~ětt. 1) Hóharmatossá lesz. Deresedik a mező. 2) Átv. ért. szürkül, őszbe csavarodik. Deresedik a bajúsza, haja, szakála.
*DERESÍT, DERESIT
	(der-es-ít) áth. m. deresít-ětt, htn. ~ni vagy ~eni. 1) Dérrel, azaz hóharmattal belep, bevon. 2) Átv. ért. szürkévé, őszbecsavarodóvá tesz.
*DERESK
	falu Gömör megyében; helyr. Deresk-en, ~re, ~ről.
*DERESZLE
	(der-esz-le) fn. tt. dereszlét. Növénynem az öthímesek seregéből és kétanyások rendéből; nagygallérja néha nincs, mikor van, letüremlett, mint a kisgallér is; szirmai egyenlők, szívformák; gyümölcse hosszudad, lapított, középen karczolt vagy zsinóros. (Selinum). Fajai: erdei ~ posvány ~ ezüstös ~ kesely ~ rojtos ~ czitrom d.
*DERESZLÉNY
	falu Bars megyében; helyr. Dereszlénybe, ~ben, ~ből.
*DEREZLE
	l. DERESZLE.
*DERHENYŐ
	(der-heny-ő) régiesen: derült ég.
*DERÍT
	(der-ít azaz fehérré, világos szinüvé tesz milyen a dér; vagy más származtatással: delít, azaz delivé vagy olyanná tesz mint a dél vagy déli fény) áth. m. derít-ětt, htn. ~ni vagy ~eni. 1) Világosít, felvilágosít, homályt, sötétséget űz. A felszél derít. 2) Átv. ért. gondot, kétséget, szomoruságot oszlat. Földeríteni valaki kedvét. Kedvre deríteni. Földeríteni az ember eszét, a vítatás alatti szövevényes, homályos kérdést. 3) A vegytanban am. valamely folyadékot minden idegen részektől, salaktól megtisztít, világossá tesz, pl. a törött bort vizahólyag által.
*DERÍTÉS, DERITÉS
	(der-ít-és) fn. tt. derítés-t, tb. ~ěk. 1) Világosítás, homálynak, sötétségnek, kétségnek eloszlatása. 2) A vegytanban, valamely zavaros, tisztátalan, kevert folyadéknak bizonyos műtét általi megtisztítása. (Clarificatio).
*DÉRLEL
	(dér-lel) áth. m. dérlel-t. Dérrel belep, deressé tesz, derez.
*DÉRLELÉS
	(dér-lel-és) fn. tt. dérlelés-t, tb. ~ěk. Dérrel belepés, derezés.
*DERM
	(der-m) elvont vagy elavult törzse dermed, dermeszt, dermenet stb. szóknak. Rokonságait l. DERMED alatt. Kěpzésre olyan, mint a fěrmed vagy förmed törzse: fěrm, förm.
*DERMED
	(der-m-ed) önh. m. dermed-t. Mondatik általán állatról és állati testről, midőn bizonyos okoknál fogva megmerevedik, életműködése fönakad, s olyanná lesz, mint a dérvette fű és más növény. A nagy hideg miatt megdermed. Jelent meghalást is. Megdermedt, azaz meghalt, megdöglött. Rokon vele a latin dormio, dormito, a német starr, arab taraba, hellen stereoV, finn tyrmäyn (dermedek), tyrmiäs, tyrmiä (dermedt).
*DERMEDÉS
	(der-m-ed-és) fn. tt. dermedés-t, tb. ~ěk. Merevedés, a testnek vagy valamely részének, tagjának hajthatlansága. Kórtanilag: az álomkórnak legnagyobb foka, midőn álmából a beteg semmikép föl nem ébreszthető, lélekzése gyönge, s teste mozdulatlan.
*DERMEDET
	(der-m-ed-et) fn. lásd: DERMENET.
*DERMEDĚZ
	(der-m-ed-ěz) önh. m. dermeděz-tem, ~tél, ~ětt, par. ~z. Lassan-lassan megmerevedésnek indul, pl. aki a megfagyáshoz közelít, vagy nagy félelem miatt magán kivül kezd lenni.
*DERMEDT
	(der-m-ed-t) mn. tt. dermedt-et. Merevedett, fásult, pl. a nagy hideg, félelem, vagy más indulat miatt. Megdermedt am. meggebedt, meghalt.
*DERMEDTEN
	(der-m-ed-t-en) ih. Dermedt állapotban, meghalva, megdögölve.
*DERMEN
	(der-m-en) elavult igealak dermed helyett. Származéka: dermenet.
*DERMENET
	(der-m-en-et) fn. tt. dermenet-ět. Görcsös nyavalya, mely az izmok állandó merevénységében, s a test hajlíthatlanságában áll. Van: hátsó, mellső, oldalas, általános, részletes, áll- és sebzési termenet. (Holtgörcs).
*DERMENETĚS
	(der-m-en-et-ěs) mn. tt. dermenetěs-t, vagy ~et, tb. ~ek. Dermenetben szenvedő, holtgörcsös.
*DERMENGÉS
	(der-m-eng-és) fn. tt. dermengés-t, tb. ~ěk. Bénaság neme, midőn az önkényes mozgások, érzések, és eszmélődés elnyomatnak, de az életi munkálatok tartanak, s a beteg tagjai a kórroham előtti irányukat megtartják.
*DERMESZT
	(der-m-eszt) áth. m. dermeszt-ětt, htn. ~ni vagy ~eni. Merevültté, dermedtté tesz, merevít. Megdermesztette őt a hideg, a görcs.
*DERMESZTÉS
	(der-m-eszt-és) fn. tt. dermesztés-t, tb. ~ěk. Dermedtté tevés, merevítés.
*DERMETEG
	(der-m-ed-eg) mn. tt. dermeteg-ět. Dermedésre hajlandó, aki vagy ami könnyen dermed, vagy dermedni szokott. V. ö. DERMED.
*DERNA
	ALSÓ~, FELSŐ~ falvak Bihar megyében; helyr. Derná-n, ~ra, ~ról.
*DERNŐ
	falu Torna megyében; helyr. Dernő-n, ~re, ~ről.
*DÉRRELDÚRRAL
	(dérrel-dúrral) ösz. ih. Haragosan, nagy perlekedve. Dérreldúrral visszafelelgetni. Eltávozott nagy dérreldúrral.
*DERS (1)
	férfi kn. l. DEZSŐ.
*DERS (2)
	falvak Heves és Szathmár megyében és székely falu; helyr. Ders-en, ~re, ~ről.
*DERSE
	MAGYAR~, falu Erdélyben Doboka megyében; helyr. Dersé-n, ~re, ~ről.
*DERSFALVA
	l. DERS (2).
*DERSIDA
	KIS~, NAGY~, falvak Közép-Szolnok megyében; helyr. Dersidá-n, ~ra, ~ról.
*DERŰ, DERÜ
	(der-ű vagy del-ű. V. ö. DERÍT) fn. tt. derü-t, tb. ~k. A homálynak, sötétségnek oszlása, világossággal felváltása. Ellentéte: boru. Borúra derü. Ború után derü. Igyunk derűre, igyunk borúra. (Kölcsey). Átv. ért. a szomoruság oszlása, a kedélynek fölvidult állapota.
*DERŰL, DERÜL
	(der-ül vagy del-ül) m. derül-t. Világosodni kezd a homály, sötétség széled, oszlik. Derül az ég. Átv. értelemben a bú, szomoruság oszlik. Derűl az arcza. Derűl a kedve. Ki-kiderű(l) meg beború(l) Csak az én szívem szomorú." Népdal.
*DERŰLÉS, DERÜLÉS
	(der-ü-l-és) fn. tt. derülés-t, tb. ~ěk. Világosodás, homálynak, sötétségnek, búnak, szomoruságnak oszlása, illetőleg vidulás. Kedvderülés.
*DERÜLT
	(der-ül-t) mn. tt. derült-et. Homálytalan; felhőtlen, borútlan; bú nélküli; nyilt. Derült ég. Derült nap, derült éj. Derült arcz, homlok.
*DERÜLTEN
	(der-ül-t-en) ih. Derült állapotban.
*DERÜLTSÉG
	(der-ül-t-ség) fn. tt. derültség-ět. Derült tulajdonság vagy állapot, illetőleg világosság; átv. ért. nyiltkedvüség, vidámság.
*DERZÁL
	(der-z-ál) áth. m. derzál-t. Kemény, szilárd állományu testet morzsákra tördel, dörzsöl, darál. Kukoriczát derzálni.
*DERZS
	l. DERS.
*DERZSENYE
	falu Hont megyében; helyr. Derzsenyé-n, ~re, ~ről.
*DERZSIDA
	l. DERSIDA.
*DERZSI-GÁT
	puszta Heves megyében; helyr. Derzsigát-on, ~ra, ~ról.
*~DĚS
	zártabb önhangzóval: dös, mélyhangon: dos, háromágu igeképző, mely egyszerü, ritkábban származékigékből gyakorlatos igéket képez. Elemei: ěd és ěs, illetőleg, öd és ös, od és os, mindkettő gyakorlatos, pl. lép-děs = lép-ěd-ěs, tép-děs = tép-ěd-ěs, ver-děs = ver-ěd-ěs, lök-dös = lök-öd-ös, köp-dös = köp-öd-ös, tör-dös = tör-öd-ös, kap-dos = kap-od-os, lop-dos, = lop-od-os, csap-dos = csap-od-os. Némely igékben a szintén gyakorlatos dal del-vel fölcserélhető mint: tép-děs tép-del; lép-des, lép-del; jár-dos, jár-dal; vag-dos, vag-dal; tör-dös, tör-del. Azonos vele: děz, döz, doz, mint: rěp-děs rěp-děz, lök-dös lök-döz, kap-dos kap-doz. Hasonló továbbá a kěd, köd, kod, mint e példákból kitünik: csip-děs, csip-děz, csip-kěd; köp-dös, köp-döz, köp-köd; röp-dös, röp-döz, röp-köd; döf-dös, döf-döz, döf-köd; csap-dos, csap-doz, csap-kod; kap-dos, kap-doz, kap-kod; végre némely igékben az ěget, öget, ogat, mint: csip-ěget, döf-öget, csap-ogat.
*DÉS
	mváros Erdélyben Belső-Szolnok megyében; helyr. Dés-en, ~re, ~ről.
*DÉS-AKNA
	falu Erdélyben Belső-Szolnok megyében; helyr. Dés-Akná-n, ~ra, ~ról.
*DESEDA
	l. DEZSEDA.
*DÉSFALVA
	helység Erdélyben, Belső-Szolnok megyében; helyr. Désfalvá-n, ~ra, ~ról.
*DÉSHÁZA
	helység Közép-Szolnok megyében; helyr. Désházá-n, ~ra, ~ról.
*DESKÓFALVA
	helység Beregh megyében; helyr. Deskófalvá-n, ~ra, ~ról.
*DESŐ
	l. DEZSŐ.
*DÉSÖL
	DÉSÖLÉS, lásd: DŐZSÖL, DŐZSÖLÉS.
*DESZE
	falu Máramarosban; helyr. Deszé-n, ~re, ~ről.
*DESZKA
	(desz-ka) fn. tt. deszkát. A fa derekából hosszan hasított lapos hasáb. Vastag, vékony, széles, keskeny deszka. Fenyő-, tölgy-, bükkfából hasogatott deszkák. Pallódeszka. Sodródeszka. Lapos, sovány, mint a deszka. Deszkára kinyujtóztatni a holtat. Földvárra ment deszkát árulni, azaz meghalt. Négy (vagy öt) deszka közé tették, azaz, koporsóba, eltemették. Deszkával födni, bekeríteni valamit. Mint mn. jelent deszkából valót, deszkákból csináltat. Deszka kerítés. Deszka tető. Deszka bolt. Ilyenek rendesen öszvetéve is iratnak: deszkakerítés, deszkatető stb. Erdélyben így is ejtik: doszka, valamint szlávul is: deszka v. doszka. A szláv nyelvben tesz v teszati am. gyalulni, faragni, mihez hasonló a magyar taszít, toszít, gyeszetel, és doszol, tuszkol, mennyiben a gyalulás taszítással, toszigálással, doszolással jár, miszerint nyelvünkből elemezve am. dosz-ka azaz, gyalulás, illetőleg fürészelés által hasított, doszolt, gyeszetelt fa hasáb.
*DESZKABOLT
	(deszka-bolt) ösz. fn. Deszkákból ácsolt, öszveillesztett boltféle épület, vagy ív.
*DESZKAFA
	(deszka-fa) ösz. fn. Sima dereku, nem görcsös vagy görbe fa, melyből deszkákat hasítani lehet. A fenyük deszkafának legalkalmasabbak.
*DESZKAFAL
	(deszka-fal) ösz. fn. Deszkákból öszveállított fal. Deszkafallal kerített háztelek.
*DESZKAFOLYÓSÓ
	(deszka-folyósó) ösz. fn. Deszkákkal pallózott, vagy egyszersmind deszkákkal kerített, födött folyosó.
*DESZKAFÜRÉSZ
	(deszka-fürész) ösz. fn. Széles pengéjü fürész, melylyel a faderekakból deszkákat hasogatnak.
*DESZKAFÜRÉSZLŐ
	(deszka-fürészlő) ösz. fn. Ember, ki a faderekakat fürész által deszkákra hasogatja.
*DESZKAHÁZ
	(deszka-ház) ösz. fn. Ház, melynek falai deszkákból építvék.
*DESZKAKERÍTÉS
	(deszka-kerítés) ösz. fn. Egymás mellé illesztett deszkákból álló kerítés, palánk, deszkafal.
*DESZKALÁDA
	(deszka-láda) ösz. fn. Összeszegezett deszkákból álló láda, milyenben pl. portékákat szállítanak a kereskedők, kalmárok, rakasz. (Verschlag).
*DESZKAMETSZŐ (1)
	(deszka-metsző) ösz. fn. 1) Több, öszveszerkezett fürészből álló készület, vagy gépezet, mely víz, vagy más erő által mozgásba hozatva egyszerre több deszkát hasogatni képes. Néhutt deszkamalom vagy fürészmalom. 2) Személy, ki a fürészmalmot igazgatja.
*DESZKAMETSZŐ (2)
	(l. föntebb) ösz. mn. A deszkafürészeléshez tartozó, pl. Deszkametsző fürész.
*DESZKAMŰ
	(deszka-mű) ösz. fn. Ácsmunka, vagy asztalos mű, mely deszkákból van kiállítva, pl. holmi bútorok, rögtönözött épületek, stb.
*DESZKAPADLÁS
	(deszka-padlás) ösz. fn. 1) Deszkakerítéssel elrekesztett padlás. V. ö. PADLÁS. 2) Szobának, folyosónak, istállónak, stb. deszkákkal kirakása; deszkapadló.
*DESZKAPADLÓZAT
	(deszka-padlózat) ösz. fn. Általán deszkákból csinált padlózat. Szobák, hajók, hidak deszka padlózata. V. ö. PADLÓZAT.
*DESZKAREKESZ
	(deszka-rekesz) ösz. fn. Deszkákkal kerített hely, ketrecz, holmi jószágok, baromfiak, stb. elzárására; deszkaláda.
*DESZKÁS (1)
	(deszka-as) fn. tt. deszkás-t, tb. ~ok. Így hívják Komáromban az épületfa-kereskedőket.
*DESZKÁS (2)
	(l. föntebb) mn. tt. deszkás-t, vagy ~at, tb. ~ak. Deszkákkal kerített, padlózott, vagy födött, vagy deszkákkal ellátott. Deszkás tető, deszkás páhó.
*DESZKASÁTOR
	(deszka-sátor) ösz. fn. Deszkákból állított piaczi, mezei, tábori stb. sátor. Deszkasátorban árulni. Fölállítani, szétszedni a vásári deszkasátorokat. Keréken járó deszkasátor.
*DESZKASZĚG
	(deszka-szěg) ösz. fn. Hosszukás, nyakban négyszögletes, s hěgyěs fejü szeg, milyet a deszkamüvek öszveállításában használnak az ácsok.
*DESZKASZÉL
	(deszka-szél) ösz. fn. 1) A deszkának keresztben vett területe. Ezen deszkaszél egy arasznyi. 2) A deszka területének szélső vonalai, oldalai. A deszkaszélt berovátkolni.
*DESZKASZÉLNYI
	(deszka-szélnyi) ösz. mn. Olyan szélességü, mint a deszkák szoktak lenni; a maga nemében keskeny. Deszkaszélnyi bürühíd.
*DESZKATÖRZSÖK
	(deszka-törzsök) ösz. fn. l. DESZKAFA.
*DESZKÁZ
	(desz-ka-az) áth. m. deszkáz-tam, ~tál, ~ott, par. ~z. Deszkával beföd, bekerít, padlóz. Deszkázni a szobát, padlást, háztetőt.
*DESZKÁZÁS
	(deszka-az-ás) fn. tt. deszkázás-t, tb. ~ok. Valamely térnek, épületnek, műnek stb. deszkákkal befödése, bekerítése, elrekesztése.
*DESZKÁZAT
	(desz-ka-az-at) fn. tt. deszkázat-ot. Deszkakerítés, deszkapadlózat, deszkafödelezet, t. i. valami épitési munkára felhasznált deszkák öszvege.
*DESZKÁZOTT
	(deszka-az-ott) mn. tt. deszkázott-at. Ami deszkákkal van födve, kerítve, kirakva, stb. Deszkázott folyosó, szoba, padlás, istálló.
*DESZMÉR
	MAGYAR~, erdélyi falu Kolos megyében.
*DETEK
	tt. Detk-et; falu Abaújban; helyr. Detek-re, ~ről, Detken.
*DETÉR
	falu Gömör megyében; helyr. Detér-en, ~re, ~ről.
*DETK
	falu Heves megyében; helyr. Detk-en, ~re, ~ről.
*DETREHEM vagy DETREK
	falu Kraszna megyében; ALSÓ-DETREHEM, FELSŐ-DETREHEM, falvak Erdélyben Torda megyében; helyr. Detrehem-be stb.
*DETREK
	l. DETREHEM, helyr. Detrek-en stb.
*DETREKŐ-CSÜTÖRTÖK
	falu Pozsony megyében; helyr. ~Csütörtök-ön, ~re, ~ről.
*DETREKŐ-SZENT-MIKLÓS
	falu Pozsony megyében; helyr. ~Szent-Miklós-on, ~ra, ~ról.
*DETREKŐ-SZENT-PÉTER
	falu Pozsony megyében; helyr. ~Szent-Péter-en, ~re, ~ről.
*DETREKŐ-VÁRALJA
	falu Pozsony megyében; helyr. ~Váraljá-n, ~ra- ~ról.
*DETRIK
	falu Zemplén megyében; helyr. Detrik-en, ~re, ~ről.
*DÉV
	elavult gyök. l. DÍV.
*DÉVA
	mváros Erdélyben, Hunyad megyében; helyr. Dévá-n, ~ra, ~ról.
*DÉVAJ
	(am. dív-aj l. DÍV) mn. tt. dévaj-t, tb. ~ok. Tulajdonkép oly emberről mondatik, ki természeténél fogva vidám kedvü levén, csintalan, elmés tréfákat űz, a társaságot holmi meglepő ötletekkel mulattatja, s megnevettető csinyt követ el másokon; pajzán. Dévajnak mondják azt is, ki a tréfát néha kicsapongólag űzi, s másokat kíméletlenül nyilaz elménczkedéseivel. Baranyában am. bohó, esztelen, azaz ki bohóczosan, ízetlenűl tréfálkodik. Dévaj ember. Képzésre hasonló szilaj, tolvaj szókhoz.
*DÉVAJKODÁS
	(dév-aj-kod-ás) fn. tt. dévajkodás-t, tb. ~ok. Csintalan, jó kedvü tréfálkodás. V. ö. DÉVAJKODIK.
*DÉVAJKODIK
	(dév-aj-kod-ik) k. m. Dévajkod-tam, ~tál, ~ott. Csintalanul, víg szeszélytől izgattatva tréfálkodik, másokkal elmésen ingerkedik, kötődik. V. ö. DÉVAJ.
*DÉVAJSÁG
	(dév-aj-ság) fn. tt. dévajság-ot. Víg szeszélyü, csintalan elmésség, tréfaság, mely mások ingerlése által nevetséget gerjeszt. Dévajságból mondani, vagy tenni valamit.
*DÉVAJUL
	(dév-aj-ul) ih. Dévaj módon, csintalanul, ingerkedő elmésséggel; pajzánul.
*DÉVÁNYOS
	(dév-ány-os vagy dív-ány-os) mn. tt. déványos-t, vagy ~at, tb. ~ak. Győr vidékén am. derék, böcsös, kitünő. Déványos asszony, déványos bor. Másutt: divályos. V. ö. DIVIK.
*DÉVÁNKODÁS
	(dév-án-kod-ás) fn. tt. dévánkodás-t, tb. ~ok. Ritka használatu tájszó, am. tanakodás, tanácskozás. Törzse déván azonos a török díván szóval.
*DÉVÁNKODIK
	(déván-kod-ik) k. m. dévánkod-tam, ~tál, ~ott. Tanakodik, tanácskozólag értekezik.
*DÉVA-VÁNYA
	mváros Heves megyében; helyr. ~Ványá-n, ~ra, ~ról.
*DEVECSER
	mváros Veszprém megyében; falu Baranya megyében; BŐD~ erdélyi falu Belső-Szolnok megyében, NAGY~, KIS~, falvak Erdélyben, Doboka megyében; helyr. Devecser-be, ~ben, ~ből.
*DÉVÉN
	mv. Pozsony megyében, helyr. Dévén-be, ~ben, ~ből.
*DÉVÉNY
	l. DÉVÉN.
*DÉVÉNY-ÚJFALU
	helység Pozsony megyében; helyr. ~Újfalu-ba, ~ban, ~ból.
*DÉVÉR
	(dév-ér) fn. tt. dévér-t, tb. ~ěk. A keszegek neméhez tartozó fehér, és sovány hal. (Leuciscus). Alapfogalomban, t. i. fehérségre nézve, rokon dér szóhoz.
*DEVERNÁL
	(am. tivornyál) önh. m. devernál-t. Éjhosszat dombéroz, korhelykedik, virraszt, tivornyáz. V. ö. TIVORNYA.
*DEVERNÁLÁS
	(tivor-nyálás) fn. tt. devernálás-t, tb. ~ok. Éjjeli korhelykedés, iszogálás, dombérozó mulatozás.
*~DĚZ
	igeképző, l. ~DĚS.
*DÉZMA
	fn. tt. dézmát. Tulajdonkép jelenti azon adót, illetőleg tizedrészt, melyet az adózás alatti termesztő a földesurnak, vagy más felsőségnek adni tartozik termesztményeiből. Bordézma vagy dézsma, gabonadézma. Dézmát szedni, dézmát adni. Dézmát pénzen megváltani. Kiadta a dézmát (Km.) Dézmán szedett gabona. Hányják vetik, mint a dézmán szedett gabonát. (Km). Átv. ért. akármiféle rész, melyet adókép fizetni kell, különösen a köznép dézmának mondja a kilenczedet, s hetedet is. Tréfás beszédben jelenti a vagyonnak azon részét, melyet akármely uton módon elvesztett valaki. A tolvajok kivették a dézmát. Tisza vidékén rendesen dézma, másutt, nevezetesen túl a Dunán: dézsma. Közvetlenül a latin decima (tized). Egyébiránt gyöke egyezik a magyar tíz szóval.
*DÉZMAADÓ, DÉZSMAADÓ
	(dézma- v. dézsma-adó) ösz. mn. 1) Amitől dézsmát fizetnek. Dézsmaadó föld, dézsmaadó szőlő. 2) Aki dézsmát ad. Dézsmaadó jobbágy.
*DÉZMABOR, DÉZSMABOR
	(dézma- v. dézsma-bor) ösz. fn. Bor, mely a dézsmaadó szőlőből az illető uraságnak, vagy dézsmatulajdonosnak jár.
*DÉZMABÚZA, DÉZSMABÚZA
	(dézma- vagy dézsma-búza) ösz. fn. Búza, melyet a jobbágy az illető uraságnak, vagy dézsmatulajdonosnak a dézsmaadó föld termesztményéből ad. V. ö. DÉZMA.
*DÉZMACSŰR, DÉZSMACSŰR
	(dézma- vagy dézsma-csűr) ösz. fn. Csűr, vagy pajta, hová a beszedett dézsmagabonát takarítják.
*DÉZMAÉLET, DÉZSMAÉLET
	lásd: DÉZMAGABONA.
*DÉZMAFIZETŐ, DÉZSMAFIZETŐ
	(dézma- v. dézsma-fizető) ösz. fn. Földbirtokos jobbágy, vagy dézsmaadó földnek akármely birtokosa, haszonbérlője, ki dézsmát adni tartozik.
*DÉZMAFÖLD, DÉZSMAFÖLD
	(dézma- vagy dézsma-föld) ösz. fn. Szántóföld, melynek termesztményeiből dézsmát kell adni.
*DÉZMAGABONA, DÉZSMAGABONA
	(dézma- v. dézsma-gabona) ösz. fn. Gabona, melyet dézmában adnak és vesznek be.
*DÉZMAJEGYZŐ, DÉZSMAJEGYZŐ
	(dézma- vagy dézsma-jegyző) ösz. fn. Az illető uraságnak, vagy dézsmatulajdonosnak tisztviselője, ki a termesztményekből járandó dézsmát összeirja.
*DÉZMAJOG, DÉZSMAJOG
	(dézma- v. dézsma-jog) ösz. fn. Jog, melynél fogva az uraság, vagy más dézsmatulajdonos bizonyos földek termesztményeiből dézsmát szedhet.
*DÉZMAKÉVE
	(dézma- vagy dézsma-kéve) ösz. fn. Tizedik kéve, mely az illető dézsmatulajdonosnak kijár.
*DÉZMAKÖNYV, DÉZSMAKÖNYV
	(dézma- v. dézsma-könyv) ösz. fn. Jegyzék, melyben a járandó, és beszedett dézsma mennyisége öszve van irva.
*DÉZMÁL, DÉZSMÁL
	(dézma-al v. dézsma-al) áth. m. dézmál-t. Dézsmát szed, kiveszi a dézsmát. Bort dézsmálni, gabonát dézsmálni. Megdézsmálni az egész határt, szőlőhegyet. Átv. ért. törvénytelen uton az egészből elvesz valamit, lop, csíp, ragad. A szomszédok ugyan megdézsmálták az asztagot. Dézsmálni kell a szavát, azaz keveset kell neki hinni. (Km).
*DÉZMÁLÁS, DÉZSMÁLÁS
	(dézma-al-ás) fn. tt. dézmálás-t, tb. ~ok. A dézmának beszedése, behajtása.
*DÉZMÁLATLAN, DÉZSMÁLATLAN
	(dézma-al-atlan) mn. tt. dézmálatlan-t, tb. ~ok. Amiből a dézsmarészt még ki nem vették. Dézsmálatlan földről tilos a gabonahordás. Határozóilag am. dézmálás nélkül.
*DÉZMÁLÓ, DÉZSMÁLÓ
	(dézma-al-ó) ösz. fn. Dézsmatulajdonos, vagy annak megbizott embere, ki a dézsmajárandóságot beszedi.
*DÉZMAMENT, DÉZSMAMENT
	(dézma- vagy dézsma-ment) ösz. mn. l. DÉZSMAMENTES.
*DÉZMAMENTES, DÉZSMAMENTES
	(dézma- vagy dézsma-mentes) ösz. mn. Aki dézsmát nem ad, vagy amiből dézsmát adni nem kell. Dézsmamentes szerződött jobbágyok; dézsmamentes szabad földek, szőlők.
*DÉZMAMEZŐ, DÉZSMAMEZŐ
	(dézma- vagy dézsma-mező) ösz. fn. Mező, melytől dézsmát, vagy dézsmaváltságot kell fizetni.
*DÉZMAPÉNZ, DÉZSMAPÉNZ
	(dézma- vagy dézsma-pénz) ösz. fn. Azon pénz, melyet valaki dézsma fejében fizet; melylyel a dézsmát megváltják.
*DÉZMÁS, DÉZSMÁS
	(1), (dézma-as v. dézsma-as) mn. tt. dézmás-t, vagy ~at, tb. ~ak. Dézma alá vetett, amitől dézsmát kell adni v. fizetni. Dézmás föld, szőlő.
*DÉZMÁS, DÉZSMÁS
	(2), (l. föntebb) fn. tt. dézmás-t, tb. ~ok. l. DÉZMÁLÓ.
*DÉZMARENDELET, DÉZSMARENDELET
	(dézma- v. dézsma-rendelet) ösz. fn. Rendelet, mely a dézsma beszedésének módját, idejét meghatározza.
*DÉZMAROZS, DÉZSMAROZS
	(dézma- v. dézsma-rozs) ösz. fn. Rozs, mely a dézmából bejön.
*DÉZMASZEDŐ, DÉZSMASZEDŐ
	lásd: DÉZMÁLÓ.
*DÉZMATÖRVÉNY, DÉZSMATÖRVÉNY
	(dézma- v. dézsma-törvény) ösz. fn. Törvény, mely a dézsmaügyet tárgyalja, s a dézsmaadó, és dézsmatulajdonos közötti viszonyokat meghatározza.
*DÉZMATÖRVÉNYSZÉK, DÉZSMATÖRVÉNYSZÉK
	(dézma- v. dézsma-törvény-szék) ösz. fn. Biróság, mely a dézsma miatt keletkezett peres ügyekben itél.
*DEZMÉR
	l. DESZMÉR.
*DEZMÉRT
	férfi kn. l. DEZSŐ.
*DÉZSA
	fn. tt. dézsát. Két fülü faedény, mely a mérühöz kerekdedségre, és nagyságra nézve körülbelül hasonló, s vizet vagy tejet tartani való. Kisebb s nagyobb fajai: sajtár, zséter, sáfó, cseber. Dézsával hordani a sertéseknek a moslékot. Talán mint fejőedény = téjzsa? a persában gau-dus am. fejő- (vagy tehén-)dézsa.
*DÉZSÁNYFALVA
	helység Temes megyében; helyr. Dézsányfalvá-n, ~ra, ~ról.
*DEZSEDA
	puszta Somogy megyében; helyr. Dezsedá-n, ~ra, ~ról.
*DEZSÉR
	falvak Bihar és Trencsén megyében; helyr. Dezsér-en, ~re, ~ről.
*DÉZSMA
	DÉZSMAADÓ, stb. lásd: DÉZMA, DÉZMAADÓ stb.
*DEZSŐ
	férfi kn. tt. Dezső-t. Desiderius. Jelentése a latin után: óhajtott. Több nemes család vezetékneve.
*DEZSŐFALVA
	puszta Erdélyben Kolos megyében; helyr. Dezsőfalvá-n, ~ra, ~ról.
*DI (1)
	v. DÍ, elvont gyök, melyből közelebb diadal, díj, divik, divat, divályos, dísz, dics, dicsér, dicső stb. származtak. Eredeti jelentése, mint valamennyi származékai mutatják, kitünő, jeles, derék, kiváló, másokat fölülmuló, jutalomra méltó. A mandsu nyelvben di am. legfőbb lény, a szanszkritban div, am. fénylik, díszlik (glänzen), innen: div, djáusz am. menny, daivasz am. Isten; dsi am. diadal. Szabad legyen itt a szanszkrittal öszvefüggésben megemlítenünk a hellen DioV, JeoV, Titan, latín deus, divus szókat is.
*DI (2)
	elvont gyöke dia szónak, ezen öszvetételben: csizma-dia. Változattal: zi, honnan csizma-zia, és csi, a zubbonycsi (paplanos, zubbonykészitő) szóban. Rokona a régies cseál és közdivatú csinál gyöke: cse, csin. Megvan mint képző a török nyelvben is dsi alakban. V. ö. GYÁR, GYÁRT.
*~DI
	1) Névképző, mely bizonyos cselekvéseket utánzó játékneveket képez, pl. katonás-di, lovas-di, zálogos-di, szembekötős-di, királyos-di. E minemüségben azonos a cselekvésre vonatkozó di gyökkel. 2) A parancsoló igékhez járulni szokott sza, sze illetőleg te változata, pl. us-di = osonj, usonj, fuss te! haj-di, haj te! iszkur-di, iszkódj te. 3) Gúnyos, tréfás mellékneveket képez, pl. dundi, bonfordi, dömsödi, csapdi, s legközelebbi rokona ti pl. bufti továbbá a si, zsi, pl. buksi, silapsi, kapzsi. Ezek közől némelyekről világos, hogy az illető részesülők változatai, mint: csapdi, = csapdó, csapodó, kapzsi = kaposó. V. ö. ~I képző.
*DÍ
	régies fn. tt. dí-at. l. DÍJ. Megadni valaminek díát. Munka día. Bűn día. Érdem día. Nemes día. Azon í-vel végződő egyszerü szók osztályába tartozik, melyek j vagy v toldalékhangot vesznek föl, mint: nyí nyív, szí szív, hí hív, rí rív, szí, szíj, hí hij. V. ö. ~I, ~V.
*DIA
	ormánsági tájszó Baranyában, l. DIÓ.
*DIADAL
	(di-ad-al) fn. tt. diadal-t, tb. ~ok. 1) Győzelem, mely a győztesnek hatalmat, dicsőséget, hódolatot, jutalmat szerez, (triumphus). Diadalt nyerni, v. venni valakin; diadalra törekedni, vágyni. 2) Hadi innepély, melyet a győztesek a szerencsés csata után ülnek. Fényes diadal. Diadalt ülni. Diadallal beköltözni a várba, városba. Tizszerannyi volt a török, mint a magyar, s diadalt csak úgy nyere, stb. (Kisf. S.). Képzésre rokonai: viadal, riadal, és vékonyhangon, eledel. Valamint riadal törzse: riad, önh. ige, hasonlóan okszerüleg állítható, hogy a diadal törzse diad, melyből lett részesülő diadó, s ebből diadal. Egyébiránt részletesebben l. ~L, képző.
*DIADALEMLÉK
	(diadal-emlék) ösz. fn. Valamely diadal hirének örökítésére készitett, állított emlékmű.
*DIADALÉNEK
	(diadal-ének) ösz. fn. Lantos költemény neme, mely a nyert diadal hősét dicsőíti, magasztalja; győzelmi ének.
*DIADALI
	(di-ad-al-i) mn. tt. ~t, tb. ~ak. Diadalt illető, diadalhoz tartozó, diadalra vonatkozó. Diadali öröm, diadali innep.
*DIADALÍV
	(diadal-ív) ösz. fn. Ív alakú boltozat, mely valamely diadal emlékére s dicsőítésére innepélyesen felállíttatik, s felékesíttetik. Szélesb ért. akármily nagyobbszerü örömünnepélyen állított hasonló mű.
*DIADALJEL
	(diadal-jel) ösz. fn. Valamely jel, mely diadalra mutat, mely a győzelemről tanuságot nyujt, ilyenek p. o. az ellenségtől elszedett zászlók, fegyverek, foglyokúl hozott vezérek, stb.
*DIADALKAPU
	(diadal-kapu) ösz. fn. Diadal emlékére, s dicsőítésére állított, s innepélyesen ékesített kapu, melyen a diadalt nyert hős általvonúl.
*DIADALKOCSI
	(diadal-kocsi) ösz. fn. Innepélyes kocsi, melyen a diadal hőse pompás menetet tart. E kocsik a régi görögöknél és rómaiaknál sajátságos alakuak valának.
*DIADALKORONA
	(diadal-korona) ösz. fn. Babérlevelekből fűzött koszorú, melylyel a görögök és rómaiak innepélyes diadali menetkor ékesíték a diadal hősét.
*DIADALM
	l. DIADALOM.
*DIADALMAS
	(di-ad-al-m-as) mn. tt. diadalmas-t, vagy ~at, tb. ~ak. Aki diadalmat nyert. V. ö. DIADALOM. Diadalmas vezér, diadalmas apák, ősök.
*DIADALMASAN
	(di-ad-al-m-as-an) ih. Győzedelmesen, diadalt nyerve, innepélyesen dicsőítve. Diadalmasan visszatérni a harczból.
*DIADALMASKODIK
	(di-ad-al-m-as-kod-ik) k. m. diadalmaskod-tam, ~tál, ~ott. Diadalt vagy diadalokat nyer, folytonosan győz. 2) Hatalmat, erőszakot gyakorol a meggyőzöttek fölött. 3) Szélesb ért. akármily vitában, perben verseny- vagy vetélytársán kifog.
*DIADALMASSÁG
	(di-ad-al-m-as-ság) fn. tt. diadalmasság-ot. Diadalmakat szerző tulajdonság. Él e szóval Bíró Márton.
*DIADALMAZ
	(di-ad-al-m-az) régies; eléjön a Bécsi codexben; am. boszúl (vindicat, ulciscitur), magát megdiadalmazni (se vindicare).
*DIADALMENET
	(diadal-menet) ösz. fn. A győzedelmes hadseregnek innepélyes, és örömjelekkel kísért elvonulása valamely helyen. Szinpadon utánzott diadalmenet.
*DIADALMI
	(di-ad-al-m-i) mn. tt. diadalmi-t, tb. ~ak. Diadalmat illető, ahhoz tartozó. Diadalmi jelek, diadalmi kapu, diadalmi koszorú, diadalmi szekér.
*DIADALOM
	(di-ad-al-om) fn. tt. diadalmat. Nagyobbszerü diadal, fényesebb győzelem; győzedelmi pompa, innepély. Diadalma kiken tündökle veszélyes utjában? (Horv. E.) Diadalmat venni, nyerni, aratni; diadalmat ülni, ünnepelni. V. ö. ~ADALOM, képző.
*DIADALROBAJ
	(diadal-robaj) ösz. fn. Harczi üvöltés, melylyel a győztes fél örömérzetét jelenteni szokta.
*DIADALRUHA
	(diadal-ruha) ösz. fn. Különös szabásu köntös, melyet a régi győztes vezérek diadalmenet alkalmával öltöttek magukra.
*DIADALZAJ
	(diadal-zaj) ösz. fn. l. DIADALROBAJ.
*DIÁK (1)
	fn. tt. diák-ot. 1) Iskolai tanuló, növendék. Kis diák, nagy diák; pesti, debreczeni diák. Diákot hasznáért nem érdemes tartani. (Km.) A pap is csak egy diák volt. (Km.) Szegény diák, garabonczás diák, kicsapott diák, fűzfa diák, csavargó diák. Ma diák, holnap katona. 2) Latin, római; de ezen értelme már-már kiavulóban van. 3) Az orosz hitü magyaroknál: kántor, v. éneklő, tulajdonkép: diaconus. 4) Szokás volt a régieknél az irástudó embereket általán diák néven híni. János diák, iródiák, (notarius, literatus). Ferencz diák. Gábor diák mélyen elmerülve, ül a lóczán, egy nagy könyv előtte. (Vörösm). A régibb magyar mesteremberek így hívták tanítványsegédeiket. Mihály diák, adja kend ide azt a mustát. Tájejtéssel: deák, a törökben dejakdse. A hellen diakonoV-ból eredett a latin diaconus, mely am. egyházszolga, s ezekből aztán alkalmasint a magyar diák. Megjegyzendő a hellen didaskw is, mely am. tanulok.
*DIÁK (2)
	(l. fönebb) mn. tt. diák-ot. Diákhoz tartozó, diákot illető. Diák esztendő, diák kor, diák iskola, diák szó, diák nyelv, diák beszéd; diák csíny, diák társ. Diák (latin) szertartásu.
*DIÁKÍR
	(diák-ír) ösz. fn. Húzó gyógytapasz neme. (Ungventum diachilon).
*DIÁKISKOLA
	(diák-iskola) ösz. fn. Iskola, melyben latin nyelvet, és latin nyelven tanulnak, különböztetésül a nemzeti iskolától, hol a tanulmányok nemzeti nyelven adatnak elé. Egyébiránt ezen szó divata az új tanrend behozatalával megszünt.
*DIÁKKONYHA
	(diák-konyha) ösz. fn. Tréfás nyelven am. gyógyszertár, patika. Jobb a magyar konyha a diákkonyhánál, azaz patikánál (Km).
*DIÁKNÉ
	(diák-né) fn. tt. diákné-t. Diáknak, kántornak, vagy Diák nevü embernek felesége. Ő sem jobb a Diákné vásznánál. (Km).
*DIÁKNYELV
	(diák-nyelv) ösz. fn. Régi római, azaz latin nyelv. Diáknyelvet és diáknyelven tanulni, írni. Diáknyelvet érteni.
*DIÁKOS
	(diák-os) mn. tt. diákos-t, vagy ~at, tb. ~ak. 1) Diák szokásu, modorú, erkölcsü. Diákos viselet, diákos cselekedet. 2) Diákokat tartó, élelmező. Diákos gazda, ház. 3) Diákokat szeretgető. Diákos leány, menyecske. 4) Irástudó, tanúlt, latin nyelvben jártas. Diákos ember.
*DIÁKOSKODIK
	(diák-os-kod-ik) k. m. diákoskod-tam, ~tál, ~ott. Iskolába jár, diák életet folytat. Sokáig diákoskodott, még sem mehet semmire. Együtt diákoskodtunk.
*DIÁKOSSÁG
	(diák-os-ság) fn. tt. diákosság-ot. E szóval próbálta Révai némely kortársaival együtt a literatura szót megmagyarosítani, de népszerüségre nem kaphatván, helyette a sokkal helyesebb irodalom jött divatba.
*DIÁKOZ
	(diák-oz) áth. m. diákoz-tam, ~tál, ~ott. Diák, azaz latin nyelvre fordít. Divatra soha sem kapott, s kiavult szó.
*DIÁKSÁG
	(diák-ság) fn. tt. diákság-ot. 1) Tanuló ifjuság. Jön a diákság az iskolából. 2) Diák élet, tanuló kor. Még diákságunkban öszvebarátkoztunk. Diákságától fogva nem vett könyvet kezébe. 3) Latin v. diák nyelv vagy ily nyelvű irat. Rosz diákság. Konyhadiákság. 4) Irodalom; de ezen értelme kiavult.
*DIÁKSZERTARTÁS
	(diák-szertartás) ösz. fn. Egyházi szertartás, melyet a nyugoti római kathólikusok követnek az isteni szolgálatban, különösen a szent misében, melyet diák azaz latin nyelven mondanak. Ettől különbözik a görögszertartás, melylyel a keleti egyház él.
*DIÁKSZERTARTÁSU
	(diák-szertartásu) ösz. mn. Ki diákszertartást követ. V. ö. DIÁKSZERTARTÁS. Nagyváradi diákszertartásu püspök.
*DIÁKTALAN
	(diák-ta-lan) mn. tt. diáktalan-t, tb. ~ok. 1) Diák nélkül levő. Diáktalan város, diáktalan iskola. 2) Irástudatlan, tanulatlan, nem müvelt. Diáktalan ember. Nem diáktalannak való a könyv. (Km). 3) Diákul azaz latinul nem tudó. 4) Rosz diákságu.
*DIÁKTALANSÁG
	(diák-talan-ság) fn. tt. diáktalanság-ot. Tudatlanság; müveletlenség; a latin nyelvben járatlanság. Rosz diákság.
*DIÁKTALANUL
	(diák-talan-ul) ih. Diák nélkül. Tudatlanul. Latin nyelv tudása nélkül. Rosz latin nyelven.
*DIÁKTÁRS
	(diák-társ) ösz. fn. Iskolatárs, ki velünk együtt diákoskodik, vagy diákoskodott.
*DIÁKUL
	(diák-ul) ih. Latin nyelven. Diákul olvasni, érteni, beszélni, írni, előadni. Aki diákul tud, a pappal is szólhat. Km. Bolondság a papság, ha diákul nem tud. Km.
*DIÁNFALVA
	helység Thurócz megyében; helyr. Diánfalvá-n, ~ra, ~ról.
*DIAS
	(di-as) mn. tt. dias-t, vagy ~at, tb. ~ak. A régieknél annyit tett, mint: erős, hatalmas; becses.
*DIATLAN
	(di-atlan) mn. tt. diatlan-t, tb. ~ok. Erőtlen, hatalom nélküli, aminek becse nincs. Régies.
*DIB
	csak összetételkép dibdáb iker főnévben használtatik.
*DIBDÁB
	(dib-dáb) iker fn. és mn. tt. dibdáb-ot. 1) Részekre szakadozott, elrongyollott, a maga nemében haszontalan holmi. Dibdáb öltözékek, rongyok. Dibdáb háibái irományok. Ez értelemben a dib-hez hasonló zsib, a zsibárus, zsibvásár szókban. Úgy látszik, eredetileg dirib-darab. 2) Átv. ért. hitvány, nyomorék, béna, angalit. Dibdáb ember.
*DIBDÁBSÁG
	(dib-dáb-ság) fn. tt. dibdábság-ot. 1) Holmi haszontalan, becs nélküli tárgyak, rongyok, dirib-darabok. 2) Hiábavalóság, haszontalanság, hitványság.
*DIBOL
	tájszó tipor helyett; l. ezt.
*DICS (1)
	(di-cs) kiavult ige, melynek részesülője dicső maiglan él. Egy 1592-diki kéziratban olvasta Kreznerics: "Dichtessék az ü szent neve." Származéka: dicsekszik vagy dicsekědik, mint a men, vesz, ver, tör, igegyökökéi: menekszik, veszekszik, verekszik, törekszik, vagy menekědik, veszekědik stb. Talán rokonnak tekinthető a latin dico, hellen deik-nu-mi stb.
*DICS (2)
	(a di gyökből származik s a dísz szóval rokon) fn. tt. dics-et. Jelenti a hírnek, tiszteletnek, és hódolatnak magasabb fokát, mely valódi érdem, s kitünő tulajdonság jutalma szokott lenni. Máskép: dücs. Ez elhanyagolt szó helyett sokáig dicsőség szóval éltek; ma azonban újra divatba jött.
*DICSBESZÉD
	(dics-beszéd) ösz. fn. Oly beszéd, melyben valaki nagy érdemei, kitünő nemes tulajdonságai miatt magasztaltatik, s a hallgatók tiszteletre, és hódoló érzelmekre gerjesztetnek iránta.
*DICSEKĚDÉS
	(dics-ek-ěd-és) fn. tt. dicsekědés-t, tb. ~ěk. Kérkedő beszéd, midőn valaki igaz vagy költött érdemeket önmaga mondogat el maga felől a végett, hogy a hallgatók előtt hírt nevet szerezzen, s magát mintegy tiszteleti s hódolati tárgyul tűzze ki. Dicsekedés nélkül legyen mondva.
*DICSEKĚDIK
	(dics-ek-ěd-ik) k. m. dicsekěd-tem, ~tél, ~ětt. Kérkedik, azaz valódi vagy nagyított, vagy költött érdemeit ön maga mondogatja, s magát az által nyomatossá, tiszteletessé tenni iparkodik. Más tollával dicsekedik. Vitéz tetteivel, pénzével, nemességével, őseivel dicsekedik. Mit dicsekedel a gonoszságban? (51. Zsoltár).
*DICSEKĚDŐ (1)
	(dics-ek-ěd-ő) mn. tt. dicsekědő-t. Kérkedő, valódi vagy nagyított, vagy költött, álérdemekkel hányakodó. Dicsekedő kalandor. V. ö. DICSEKĚDIK.
*DICSEKĚDŐ (2)
	(l. fönebb) fn. Hányi-veti ember.
*DICSEKSZIK
	(dics-ek-szik) k. első múlt: dicsek-vém, ~vél, ~vék stb., jövendő: dicsekvendik, részesülő, dicsekvő. Többi idejét a dicsekědik igétől veszi. l. DICSEKĚDIK. Hasonlók: menekszik, menekědik, törekszik, törekědik, verekszik, verekědik, s több más.
*DICSEKVÉS
	(dics-ek-v-és) fn. lásd: DICSEKĚDÉS.
*DICSEKVŐ
	(dics-ek-v-ő) mn. és fn. lásd: DICSEKĚDŐ.
*DICSEKVŐLEG
	(dics-ek-v-ő-leg) ih. Dicsekedve, önmagát dicsérve; kérkedőleg.
*DICSÉNEK
	(dics-ének) ösz. fn. A lantos költészet felsőbb neméhez tartozó költemény, mely vallási érzelmeket zeng, vagy a hazát, s annak főfő embereit dicsőíti. (Hymnus). Jellemei: méltóságos, komoly, egyszerü eléadás, s mély, és belső érzelem.
*DICSÉR
	(dics-ér) áth. m. dicsér-t. 1) Valamely személynek, tárgynak, tettnek becsét, érdemét eléterjeszti, magasztalja, hireszteli, dicsőnek hirdeti. A jó portéka maga dicséri magát. (Km.) Minden czigány a maga lovát dicséri. (Km.) Eldicsérni, feldicsérni, megdicsérni, öszvedicsérni valakit vagy valamit. Napot nyugodva (v. enyészve) dicsérj. (Km.) Különösen élünk ez igével az Istennek, és isteni tulajdonságoknak magasztalására. Dicsérjétek az Úr nevét, dicsérjétek szolgák az Urat. (134. Zsolt.) Dicsértessék a Jézus neve. Dicsérjük a Jézus nevét, igyuk meg a tőke levét. (Áldomás). 2) Néha szükebb értelemben am. jóváhagy valamit. Hogy eljöttél, azt dicsérem benned. Dicsérem ezen gondolatot. Képzésre nézve alig van nyelvünkben mása. Egyébiránt e tekintetben hasonlók hozzá az él képzőjü igék: tökél, segél. Igér már am. ige-er, ismér = isme-er. valamint eszmél = eszme-el.
*DICSÉRÉS
	(dics-ér-és) fn. tt. dicsérés-t, tb. ~ěk. Valamely személy, tett vagy tárgy jelességeinek magasztalása, hiresztelése. Dicséréssel jóra ösztönözni valakit. A gonosznak dicsérése által idegen bűnben részesülni.
*DICSÉRET
	(dics-ér-et) fn. tt. dicséret-ět. 1) Szó vagy beszéd, mely által valamely személy, tett, tárgy jelességeit magasztaljuk, kitüntetjük, jóváhagyjuk. A gonoszoknak nem tetszeni, becsületes emberre nézve nagy dicséret. Rosz ember dicsérete nem nagy becsületedre válik. (Km.) Dicséret után vágyni; dicsérettel jutalmazni, ösztönözni. Öndicséret, gyalázat. Km. Pénzen vett dicséret, czifra hazugság. Km. Nagy dicséret és hazugság egy fának ágai. Km. 2) Vallási vagy egyházi nyelven, jelent imát vagy éneket, mely által az Isten nevét magasztaljuk, vagy a szentek érdemeit tiszteljük. Dicséretet mondjatok a mi Istenünknek a czitarán. (146. Zsolt.) Szólván magatok között zsoltárokkal és dicséretekkel, és lelki énekekkel énekelvén, és dicséretet mondván a ti sziveitekben az Úrnak." (Sz. Pál. Ephes. 5). Hasonló hozzá az olasz dicería, mely azonban közelebbről a latin dicere szóból ered.
*DICSÉRETĚS
	(dics-ér-et-ěs) mn. tt. dicséretěs-t vagy ~et, tb. ~ek. Amit dicsérni érdemes, dicséretre méltó. Dicséretes tett, dicséretes magaviselet.
*DICSÉRETĚSEN
	(dics-ér-et-ěs-en) ih. Dicséretre méltólag, dicsérést érdemelve; jelesen, igen jól, kitünően. Tanulási pályáját dicséretesen végezni. A szigorlatot dicséretesen kiállotta.
*DICSÉRETĚSSÉG
	(dics-ér-et-ěs-ség) fn. tt. dicséretesség-ět. Dicséretre méltóság, dicsérést érdemlő állapot vagy tulajdonság.
*DICSÉRETKIVÁNÁS
	(dicséret-kivánás) ösz. fn. A nagyravágyásnak azon neme, midőn valaki azt ohajtja, hogy valódi vagy képzelt jelességeit magasztalják, hireszteljék.
*DICSÉRETKIVÁNÓ
	(dicséret-kivánó) ösz. mn. Dicséret, magasztalás után sohajtozó, s azt mintegy követelő.
*DICSÉRETLEN
	dics-ér-etlen) mn. tt. dicséretlen-t, tb. ~ěk. 1) Ami nincs megdicsérve. 2) Dicséretre nem érdemes. 3) Mint ih. dicséretlenül.
*DICSÉRETLENÜL
	(dics-ér-etlen-ül) ih. Dicséret nélkül, meg nem dicsérve.
*DICSÉRETMONDÓ
	(dicséret-mondó) ösz. mn. Magasztalást zengő. Dicséretmondó szent énekek.
*DICSÉRŐ
	(dics-ér-ő) mn. tt. dicsérőt. Személyt, tettet, tárgyat magasztaló, valamely jelességeket hirdető. Dicsérő beszéd, dicsérő ének.
*DICSÉRT
	(dics-ér-t) mn. tt. dicsért-et. Valamely jelességei, érdemei miatt magasztalt, kitüntetett, hirdetett. Ez azon világszerte dicsért müvész?
*DICSFÉNY
	(dics-fény) ösz. fn. 1) Tulajdonkép azon sugárfény, melylyel a festészek és képfaragók a szentek fejeit körülveszik. 2) Átv. ért. a dicsnek, dicsőségnek, köz tiszteletnek és magasztalásnak azon foka, mely valamely jeles embert kitünőleg megkülönböztet. Dicsfényben ragyogni.
*DICSFŰ
	(dics-fű) ösz. fn. l. DICSŐFŰ.
*DICSKAPU
	(dics-kapu) ösz. fn. l. DIADALKAPU.
*DICSKE
	falu Nyitra megyében; helyr. Dicské-n, ~re, ~ről.
*DICSŐ
	(dics-ő) mn. tt. dicső-t. 1) Tiszteletet, hódolatot érdemlő, híres, nevezetes. Dicső vezér, dicső fejedelem. 2) Magasztos, fenséges. Dicső gondolat, dicső mű, dicső dolog. 3) E magasztaló szó a köz beszédben holmi csekélyebb dolgokra is alkalmaztatik, s jelent annyit, mint derék, jeles, jó. 4) Az elbeszélő, vagy történeti nyelvben jelző gyanánt használtatik a történet hősének neve előtt, pl. Dicső Mátyás vagy, Mátyás dicső uralkodása alatt. Dicső királyaink, dicső eleink. Dicső emlékezetű.
*DICSŐEN
	(dics-ő-en) ih. 1) Magasztosan, fenségesen, tisztelet és hódolat által megkülönböztetve. Dicsően meghalni a hazáért. Dicsően térni vissza a csatából. 2) Jelesen, pompásan.
*DICSŐFŰ
	(dicső-fű) ösz. fn. Növényfaj a füzéres szigorállok neméből, mely gyógyerejénél fogva máskép: orvosi szigoráll. (Veronica officinalis).
*DICSŐÍT
	DICSŐIT, (dics-ő-ít) áth. m. dicsőít-ětt, htn. ~ni vagy ~eni, par. ~s. 1) Valakit hódoló tisztelettel megkülönböztet, különösen Istent magasztalja. Dicsőítsük az Urat. 2) Híressé, nevezetessé tesz. A müvészt saját müve dicsőíti. 3) Innepel, megüll. Dicsőíteni a napot, melyen Urunk feltámadott.
*DICSŐÍTÉS, DICSŐITÉS
	(dics-ő-ít-és) fn. tt. dicsőítés-t, tb. ~ěk. 1) Hódoló tisztelet által megkülönböztetés, magasztalás. Isten dicsőítése. 2) Valamely érdemnek hiresztelése. 3) Inneplés, innepélyes pompa, melylyel valamely érdemet, jeles tettet megtisztelünk.
*DICSŐITŐ
	(dics-ő-it-ő) mn. tt. dicsőitő-t. Magasztaló, hódoló tisztelettel megkülönböztető, hiresztelő. Dicsőitő beszéd. Dicsőitő ének, versezet.
*DICSŐKE
	(dics-ő-ke) fn. tt. dicsőkét. Liliomhoz hasonló, igen szép virág, mely különösen Malabarban díszlik. (Gloriosa superba).
*DICSŐKÖDIK
	(dics-ő-köd-ik) k. m. dicsőköd-tem, ~tél, ~ött. Folytonosan dicső állapotban él; fenségben, magasságban fénylik, tündöklik.
*DICSŐN
	l. DICSŐEN.
*DICSŐS
	(dics-ő-ös) mn. tt. dicsős-t vagy ~et, tb. ~ek. Dicsőhöz hasonló, közelítő, a dicsnek alsóbb fokán álló. A dicső és dicsős közt olyan a különbség, mint: a csipő és csipős, szúró és szúrós között.
*DICSŐSÉG
	(dics-ő-ség) fn. tt. dicsőség-ět. 1) A kitünő érdemet, jelességeket követő tisztelet, hódolat, hír, magasztalás. Dicsőséget aratni a harczmezőn. Valamely nagy müvet dicsőséggel bevégezni. 2) Az isteni tökéletességeknek hirdetése. Dicsőség a magasságban az Istennek. (Biblia). 3) Dicsfény, dicssugár. Az Isten szinét dicsőség veszi körül.
*DICSŐSÉGĚS
	(dics-ő-ség-ěs) mn. tt. dicsőségěs-t vagy ~et, tb. ~ek. Dicsőséggel teljes, a tiszteletnek, hódolatnak, fenségnek, nagyságnak bőségével elárasztott. Dicsőséges Isten. Dicsőséges nagy fejedelem.
*DICSŐSÉGĚSFŰ
	l. DICSŐFŰ.
*DICSŐSÉGKIVÁNÁS
	(dicsőség-kivánás) ösz. fn. Hír, magasztalás után sovárgás, tiszteletet, hódolatot vadászás, másképen: dicsvágy.
*DICSŐSÉGKIVÁNÓ
	(dicsőség-kivánó) ösz. mn. Hírre, magasztalásra vágyakodó, tiszteletet, hódolatot, kitüntetést vadászó; dicsvágyó.
*DICSŐSÉGTELEN
	(dics-ő-ség-telen) mn. tt. dicsőségtelen-t, tb. ~ěk. Dicsőség nélküli. V. ö. DICSŐSÉG.
*DICSŐSKÖDIK
	(dics-ő-ös-köd-ik) k. mult dicsősköd-tem, ~tél, ~ött. A dicsőhöz hasonló tiszteletben él; a dicsnek bizonyos fokában részt veszen. Él e szóval Pázmán.
*DICSŐSKÖDŐ
	(dics-ő-ös-köd-ő) mn. tt. dicsősködő-t. Dicső hírben élő, újúj dicső tettekkel jeleskedő.
*DICSŐ-SZENT-MÁRTON
	falu Erdélyben Küküllő megyében; helyr. Dicső-Szent-Márton-ba, ~ban, ~ból.
*DICSŐÜL
	(dics-ő-ül) ih. l. DICSŐEN.
*DICSŐŰL, DICSŐÜL
	(dics-ő-ül) önh. m. dicsőül-t. Oly állapotba lép, mely dicscsel van párosulva, azaz melyet tisztelet, hódolat, magasztalás kísér.
*DICSŐÜLT
	(dics-ő-ült) mn. tt. dicsőült-et. 1) Dicső állapotba lépett, tisztelettel, hódolattal környezett. 2) Dicsfénytől körülsugárzott, Dicsőült arcz, dicsőült szent. 3) A szentek sorába helyezett. Dicsőült királyaink István és László. 4) Istenben boldogúlt, Istenben elnyugodott.
*DICSŐVEJT, DICSŐVÖL
	régies alakok, DICSŐÍT, DICSŐÜL helyett; l. ezeket.
*DICSŐVIRÁG
	(dicső-virág) ösz. fn. l. DICSŐLILIOM.
*DICSSZOMJ
	(dics-szomj) ösz. fn. Költői képes kifejezés, mely a dicsvágynak nagyobb fokát jelenti. l. DICSVÁGY.
*DICSSZOMJAS
	(dics-szomjas) ösz. mn. Költői nyelven szólva am. a dicsőség után fölötte sovárgó.
*DICSSZOMJÚ
	(dics-szomjú) ösz. mn. l. DICSSZOMJAS.
*DICSSZÓNOK
	(dics-szónok) ösz. fn. Szónok, ki magasztaló, dicsérő, dicsőitő beszédet mond valakiről.
*DICSSZÓNOKI
	(dics-szónoki) ösz. mn. Dicsszónokot illető, arra vonatkozó, attól származó. Dicsszónoki ékes előadás. Dicsszónoki magasztalások.
*DICSTELEN
	(dics-telen) mn. tt. dicstelen-t, tb. ~ěk. Dics nélkül levő. Dicstelen halál, dicstelen élet. Igehatározóilag am. dicstelenűl.
*DICSTELENSÉG
	(dics-telen-ség) fn. tt. dicstelenség-ět. Dics nélküli tulajdonság vagy állapot.
*DICSTELENÜL
	(dics-telen-ül) ih. Dics nélküli hír- név, tisztelet, hódolat hiányával, erkölcsileg ki nem tünve; becstelenül.
*DICSTELI, DICSTELJES
	(dics-teli v. teljes) ösz. mn. Igen dicső, dicsőséges.
*DICSTEMPLOM
	(dics-templom) ösz. fn. A jeles, dicső férfiak arczképeinek vagy szobrainak szánt nyilvános terem, középület, máskép: űdlelde. Költői képes kifejezésben jelenti az érdemnek, nagyságnak nyilvános köz méltánylatát.
*DICSVÁGY
	(dics-vágy) ösz. fn. Mértéktelen, tulzó kivánása a dicsnek. Dicsvágytól égni, ösztönöztetni. Dicsvágyból tenni valamit.
*DICSVÁGYÓ
	(dics-vágyó) ösz. mn. A dicsőségre, illetőleg dicsőítésre mértéktelenűl, tulságosan, törekvő, sovárgó; dicsvadászó, dicsszomjas.
*DICSVERS
	(dics-vers) ösz. fn. Versezet, lantos költemény, mely valakinek jeles tetteit, dicső tulajdonságait magasztalja.
*DICZĚG-DÖCZÖG
	(diczěg-döczög) iker ige, am. a györöngyös vagy gödrös, kátyolos úton járó szekér ide-oda ütődik, zökken. Mondják nehezkés járásu sántikáló, biczegő emberről is.
*DICZHÁZA
	népes puszta Abaújban; helyr. Diczházá-n, ~ra, ~ról.
*DIDEGDADOG
	(dideg-dadog) iker ige. Mondjuk beszélni kezdő gyermekről vagy hebegő nyelvű emberről, midőn hibás érthetetlen kiejtéssel, akadozva beszél.
*DIDER
	elvont törzsöke diderěg szónak, l. ezt.
*DIDERĚG
	(did-er-ěg) önh. m. diderěg-tem v. didergět-tem, ~tél v. didergěttél, didergětt, htn. ~ni v. didergni, vagy didergeni. Hangutánzó ige, s mondatik olyan emberről, ki a nagy hideg miatt reszket, rázkódik, fogait összeveri, vaczogtatja.
*DIDERGÉS
	(did-er-ěg-és) fn. tt. didergés-t, tb. ~ěk. A testnek remegése, rázkódása, melyet a nagy hideg, vagy hidegláz okoz.
*DIDERLÁZ
	(dider-láz) ösz. fn. Láz, mely a beteget dideregteti; saját értelemben vett hideglelés. V. ö. DIDERĚG.
*DIENES
	l. DÉNES.
*DIENES
	SZENT~, helységek Baranya és Bihar megyékben; helyr. Dienes-en, ~re, ~ről.
*DIENESDI
	falu Pozsony megyében; helyr. Dienesdi-be, ~ben, ~ből.
*DIENESFA
	helységek Sopron és Vas megyében; helyr. Dienesfá-n, ~ra, ~ról.
*DIHÖS
	székelyes kiejtés a szokottabb dühös helyett. l. ezt. Eléjön a Góry-codexben is. Hasonló hozzá szintén e codexben: dihüt = dühött, s a Passióban dihövék = dühödék.
*DÍJ, DIJ
	(dí-j) fn. tt. díj-t, v. ~at, tb. ~ak. 1) Oly adomány, illetőleg becses, értékes jószág, mely jutalomképen nyújtatik valakinek. Iskolai díj, ösztöndíj, pályadíj, harczi díj, győzedelmi díj, hűbérnöki díj, érdemdíj. 2) Törvényi ért. azon pénz- vagy pénzérő jószág, melyet a pervesztett fél büntetésül tartozik adni. Személydíj, vérdíj, nemes díj. (Homagium). 3) Általában büntetés. Bűn díja. Megadni valaminek a díját, azaz, bűnhödni valamiért. Arabúl dijet am. mulcta. 4) Váltságpénz. Rabokért, foglyokért, tilosban kapott barmokért adott díj. 5) A felsőség által meghatározott s kiszabott illetéke valaminek, amit érette fizetni kell. Vámdíj, harminczaddíj. Oklevélért, kinevezésért járó díj. 6) Átv. ért. sors, mely valakit ér. Én is az ő díjára jutottam. V. ö. DI, gyök.
*DÍJAS, DIJAS
	(díj-as) mn. tt. díjas-t, v. ~at, tb. ~ak. 1) Bizonyos érdemért, szolgálatért jutalmazott. Díjas küzdők. Díjas lövészek. 2) Segédpénzzel ellátott, (stipendiatus). Ösztöndíjas tanulók. 3) Zsoldos. Díjas katona, díjas seregek.
*DÍJATLAN
	(díj-atlan) mn. tt. díjatlan-t, tb. ~ok. 1) Ki nincs megjutalmazva. 2) Kinek bére, bizonyos havi vagy évi segédpénze nem jár. Díjatlan tanuló, növendék, díjatlan gyakornok. 3) Zsold nélküli. Díjatlan rabló hadak. Határozóilag am. díj nélkül.
*DÍJAZ
	(díj-az) áth. m. díjaz-tam, ~tál, ~ott, par. ~z. 1) Valakinek díjt ad, díjjal ellát, jutalmaz, zsoldoz. Díjazni a szorgalmas tanulókat. 2) Szélesb ért. bizonyos fizetéssel, bérrel ellát, a tett szolgálatért, munkáért valakit megfizet. Díjazni a hivatalnokokat, orvosokat, ügyvédeket. 3) Hivatalos, különösen birósági eljárásért, itéletért stb. a törvényben megszabott díjakat kiveti, illetőleg beszedi.
*DÍJAZÁS
	(díj-az-ás) fn. tt. díjazás-t, tb. ~ok. Cselekvés, mely által valaki díjaztatik. V. ö. DÍJAZ.
*DÍJAZÓHIVATAL
	(díjazó-hivatal) ösz. fn. Hatóságnál, különösen törvényszéknél azon személyzet, mely a törvényes díjakat kiveti és beszedi. Jelenti azon helyiséget is, melyben ezen személyzet működik.
*DÍJBEFIZETÉS
	(díj-befizetés) ösz. fn. Általán mindenféle tartozási, adózási díjnak az illető hivatalokban benyujtása.
*DÍJBEHAJTÁS
	(díj-be-hajtás) ösz. fn. Hivatalos eljárás, végrehajtás, mely által az illetőket rászorítják, hogy tartozási díjaikat befizessék.
*DÍJELENGEDÉS
	(díj-el-engedés) ösz. fn. A tartozási díjnak fizetésétől fölmentés.
*DÍJHIRDETÉS
	(díj-hirdetés) ösz. fn. A pályázók, versenyzők számára kitűzött jutalomnak közhirré tevése.
*DÍJILLETÉK
	(díj-illeték) ösz. fn. 1) Járandóság, mely valakit jutalom gyanánt illet. 2) A törvényben megszabott díj mennyisége.
*DÍJJAVAK
	(díj-javak) ösz. fn. Fekvő jószág, melyet valaki hű szolgálatáért az illető tulajdonostól kap, hogy azt határozott időig birhassa, használhassa. (Bona inscriptionalia).
*DÍJMENTES
	(díj-mentes) ösz. mn. Mitől a szokott díjat fizetni nem kell, vagy aki azt fizetni nem tartozik. Díjmentes levelek. Díjmentes szállítmány. Díjmentes kinevezés.
*DÍJMENTESSÉG
	(díj-mentesség) ösz. fn. Díjmentes állapot, vagy minemüség.
*DÍJNOK
	(díj-nok) fn. tt. díjnok-ot. Újabb származásu szó, jelent oly alsóbb rendü hivatalbeli tisztet, irnokot, ki napi dijért, napi fizetésért dolgozik. (Diurnista).
*DÍJPERSELY
	(díj-persely) ösz. fn. Törvényszéki, vagy bizonyos testületi, pl. czéhpersely, melybe a büntetési pénzt befizetik. V. ö. PERSELY.
*DÍJSZABÁS
	(díj-szabás) ösz. fn. Bizonyos tartozási, illetéki díjak meghatározása, és lajstromozása. Hídvámi, harminczadi, postai díjszabás. Gőzhajózási, vasuti díjszabás.
*DÍJSZEDÉS
	(díj-szedés) ösz. fn. Hivatalos eljárás, melynélfogva a tartozási díjakat az illetőktől beveszik.
*DÍJTALAN
	(díj-talan) mn. tt. díjtalan-t, tb. ~ok. Kinek szolgálatáért, hivataláért díj nem jár; fizetéstelen, zsoldatlan. Díjtalan gyakornokok. Díjtalan tiszteletbeli hivatalnok. Igehatározóilag am. díjtalanul.
*~DIKÁL
	az öszvetett kicsinyítve gyakorító dogál még kisebb mérvü változata, pl. szuny-dikál = szuny-dogál, kan-dikál = kan-dogál, azaz, kun-dogál. Rokona (d nélkül) ikál pl. korny-ikál, ráncz(t)-ikál, azaz aprózva rántogat.
*DIKIS
	(di-kés vagy dia-kés?) fn. tt. dikis-t, tb. ~ěk. Széles görbére hajló pengéjü csizmadiakés, melylyel a talp- és sarokbőrt kikerítik, és megsimítják. Máskép: dikics.
*DIKISĚL
	(dikis-ěl) áth. m. dikisěl-t. Dikisféle czizmadiakéssel a bőrt kikeríti, s megsimítja.
*DILK
	(gyil-k) régies fn. l. GYILOK.
*DILLĚG-DÜLLÖG
	iker ige. Ide-oda dőlöngő testtel mozog, megyen.
*DILLÓ
	(dill-ó v. döll-e) mn. tt. dilló-t. Székely szó, jelent együgyüt, ügyetlent, helytelen, dőledt magatartásút. Dunán túl: dölle.
*DIM
	elvont gyöke dimos szónak, l. ezt.
*DIMOS
	(dim-os) mn. tt. dimos-t, vagy ~at, tb. ~ak. Székely szó, am. fínomszép, takaros; továbbá: büszke, rátartó. E jelentésénél fogva gyöke dim azon div gyökkel rokon, melyből divik, divat, divályos származtak.
*DINKA
	(din-ka vagy dim-ka) fn. tt. dinkát. 1) Nagy piros szemű szőlőfaj, máskép: pankota, rózsaszőlő. Érmellékén: bakar vagy bakator. 2) Néhutt am. úri tök. (Cucurbita pepo). Alkalmasint a dimos szóval egy gyökről származott, mennyiben mindkét értelménél fogva a maga nemében valami szépet jelent.
*DINNYE
	fn. tt. dinnyét. Az uborkák és tökök neméhez tartozó, hosszukás vagy egészen gömbölyü, sima, vagy érdes (cserhéju), gerezdes (vágatékos), vagy gerezdetlen héju, sárga, fehér, zöld, veres husú, éldeletre nézve többé-kevesbbé leves és édes termény, mely nálunk, a hidegebb felső vidékeket kivéve, szabadban tenyészik. Fő fajai: sárgadinnye. (Cucumis melo), és görögdinnye (Cucurbita citrullus). Némelyek elemzése szerint: dim-nye, mint a maga nemében dimos, mások szerint = hindu, vagy indiai t. i. növény, perzsa és török nyelven: hinduane (Gyarmathi); még több keleti s szláv nyelvekben is megvan; különösen az uigur nyelvben: dďnje.
*DINNYEÁGY
	(dinnye-ágy) ösz. fn. Dinnye alá sajátságos móddal elkészített föld, mely rendesen fel van töltve, és kerekded alakú.
*DINNYEBERKI
	falu Baranya megyében; helyr. Dinnyeberki-be, ~ben, ~ből.
*DINNYECSŐSZ
	(dinnye-csősz) ösz. fn. Csősz, ki a dinnyés kertekre, vagy földekre fölügyel, hogy az orvok s barmok azokban kárt ne tegyenek. V. ö. CSŐSZ.
*DINNYEFÖLD
	(dinnye-föld) ösz. fn. Kerti, vagy mezei föld, melyben dinnyét termesztenek.
*DINNYEFŰ
	(dinnye-fű) ösz. fn. l. KALINCZA.
*DINNYĚG-DÜNNYÖG
	iker ige. Tompa orrhangon értelmetlenül, mintegy magával beszél.
*DINNYEHAJ, DINNYEHÉJ
	(dinnye-haj v. ~héj) ösz. fn. A dinnye nevü terménynek külső kérge, burokja. Sima, vagy göröncsös, bibircsós, varancsos, reczés, cserhajú, sötét, világos zöld, csíkos, sárgás vágatékos (vagy gerezdes) stb. dinnyehaj.
*DINNYEHIBIK
	(dinnye-hibik) ösz. fn. A málvák neméhez tartozó növényfaj, mely gyógyerővel bir. (Althea officinalis).
*DINNYEINDA
	(dinnye-inda) ösz. fn. A dinnyenövénynek földön szétfutó szára. V. ö. INDA.
*DINNYEÍZÜ
	dinnye-ízü) ösz. mn. Aminek olyan íze van, mint a dinnyének, vagy ami dinnyebefőzöttel van készítve.
*DINNYEKAKTUS
	(dinnye-kaktus) ösz. fn. Amerika sziklás vidékein tenyésző növény, melynek dereka gömbölyü, husos, és tövises alakú. (Cactus mamillaris).
*DINNYEMAG
	(dinnye-mag) ösz. fn. A dinnyeféle terménynek magva. Sárgadinnyemag, görögdinnyemag.
*DINNYEPÁSZTOR
	(dinnye-pásztor) ösz. fn. l. DINNYECSŐSZ.
*DINNYÉS (1)
	(dinnye-es) mn. tt. dinnyés-t, v. ~et, tb. ~ek. 1) Dinnyével tölt, rakott, bővelkedő. Dinnyés szekér, hajó; dinnyés vidék. 2) Dinnye alá szánt, dinnyetermesztésre való. Dinnyés kert, dinnyés földek. Mint főnév jelent földet vagy kertet (földnek, kertnek azon részét), melyben dinnyét termesztenek.
*DINNYÉS (2)
	népes puszta Fejér megyében; helyr. Dinnyés-en, ~re, ~ről.
*DINNYÉSZ
	(dinnye-ész) fn. tt. dinnyész-t, tb. ~ěk. Kertész, aki dinnyéket szakértőleg termeszt.
*DINNYESZÁR
	(dinnye-szár) ösz. fn. Csutka, melynél fogva a dinnye az indával összefügg.
*DINNYÉSZET
	(dinnye-ész-et) fn. tt. dinnyészet-ět. Szakértő dinnyetermesztés.
*DINNYÉSZSÉG
	(dinnye-ész-ség) fn. l. DINNYÉSZET.
*DINNYEVÁSÁR
	(dinnye-vásár) ösz. fn. 1) Vásár, melyben dinnyét árulnak. 2) Így nevezik különösen a pesti augustusi vagy nyakavágói vásárt, a görögdinnye bősége miatt. 3) Dinnyeárulási tér.
*DINNYÉZ
	(dinnye-ez) önh. m. dinnyéz-tem, ~tél, ~ětt. Dinnyét eszik, dinnyét éldel.
*DINNYÉZÉS
	(dinnye-ez-és) fn. tt. dinnyézés-t, tb. ~ěk. Dinnyeéldelés, dinnyeevés.
*DINOMDÁNOM
	(dinom-dánom, rokonok dana szóval) iker fn. Tréfás kifejezés, jelent széles kedvü vidámságot, eszemiszomot, könnyelmü mulatozást, tivornyát. Egy-két napi dinomdánom holtig érő szánombánom. (Km). Dinomdánom sógor, előtted a jó bor. (Népd). Lesz dinomdánom!
*DIÓ
	palóczosan DIVÓ, csangósan DYIVÓ fn. tt. dió-t. 1) Általán jelent kemény, csontárhéju gyümölcsöket, pl. egyiptomi dió, fenyődió, kókosdió, olaszdió, vízidió, szerecsendió. 2) Különösen jelenti azon országszerte ismert fának gyümölcsét, melyet diófának hivunk. Diót verni, diót kopácsolni, dióra játszani, diót törni, dióval dobálódzni, dióba harapni. Kemény dióba karapott. (Km.) Apró dió, öregdió, czinegedió, férges dió. Egy férges diót sem adnék érte. (Km.) Már akkor diót dobálnak a csontjaimmal, azaz rég meghaltam. (Km). Csak ez jó, meg a dió. (Km.) "Minden fa tetején s dyiófa levelin." Csangó dal. (A népdalok I. kötete 427. lapján). 3) Átv. ért. diónak nevezik a torok felső részét, mely némely embereknél, kivált férfiaknál, csomó alakban látható, máskép: Ádám almája, v. csutkája. Di-ó v. div-ó = diszlő vagy kitünő, t. i. a többi fák között. V. ö. DI. Ma ugyan magában fát nem jelent, de öszvetételeiben igen, pl. dióbarka, diócsemete, diófenyű, diósor stb. Törökül: dseviz.
*DIÓBARKA
	(dió-barka) ösz. fn. A diófának hosszukás, barnás, barkaforma virágfüzére.
*DIÓBÉL
	(dió-bél) ösz. fn. A diógyümölcsnek kellemes ízü, olajos húsa, mely a csontáron belül vékony hártyába van burkolva, s rendesen négy fiókba foglalva.
*DIÓBÜRKE
	(dió-bürke) ösz. fn. lásd: DIÓ BARKA.
*DIÓCSEMETE
	(dió-csemete) ösz. fn. Fiatal diófa.
*DIÓCSKA
	(di-ó-ocs-ka) kics. fn. tt. diócskát. Kis dió, apró dió.
*DIÓCSONTÁRHÉJ
	(dió-csontárhéj) ösz. fn. A diógyümölcsnek csontkeménységü burka, melyet úgy nevezett kopács föd be.
*DIÓD
	falu Erdélyben, Alsó-Fejér megyében; helyr. Diód-on, ~ra, ~ról.
*DIÓD-VÁRALJA
	l. DIÓD. Helyr. Diód-Váraljá-n, ~ra, ~ról.
*DIÓFA
	(dió-fa) ösz. fn. Országszerte ismeretes fa az egylakiak seregéből, és sokhímesek rendéből, melynek levelei olajos nedvvel, és kellemes illattal birnak, dereka pedig fínom bútorok anyagául szolgál. Kemény, gyenge héju, fásbélü, nagy gyümölcsű, hosszukás és gömbölyű gyümölcsű diófák. Adjon Isten minden jót, diófából koporsót, a lengyelnek sok borsót. (Áldomás). Rá tartja magát, mintha övé volna a diófáig. (Km.) Diófának, asszonynak, szamárnak verve veszik hasznát. (Km.) De ahhon szép Violám diófa alatt, nyugszik az én halálom zöld árnyék alatt. (Zrinyi).
*DIÓFÁS
	(dió-fás) ösz. mn. Diófákkal beültetett. Diófás hely, diófás kert, vagy szőlőláb.
*DIÓFASOR
	(dió-fa-sor) ösz. fn. Egyenes vonalban ültetett diófák.
*DIÓFASZÍN
	(dió-fa-szín) ösz. fn. Olyan barnás szín, mely a diófából készített bútorokéhoz hasonló. Vétetik melléknevül is diófaszinü helyett.
*DIÓFASZINŰ
	l. DIÓFASZÍN.
*DIÓFATINÓRÚ
	(dió-fa-tinórú) ösz. fn. Diófán, vagy diófa tövén termő gombafaj a tinóruak neméből. V. ö. TINÓRÚ.
*DIÓFENYÜ
	(dió-fenyü) ösz. fn. Nagyobb havasokon termő, s illatos gyantáju fenyüfaj, melynek fája fínomabb asztalosmívekre alkalmas. (Pinus cembra).
*DIÓGĚRĚZD
	(dió-gěrězd) ösz. fn. A dióbélnek egyegy negyedrésze, külön hártyafiókba foglalva.
*DIÓHAJ
	(dió-haj) ösz. fn. l. DIÓHÉJ.
*DIÓHÁRTYA
	(dió-hártya) ösz. fn. Fínom vékony burok, mely a dióbélt közvetlenül takarja.
*DIÓHÉJ
	(dió-héj) ösz. fn. Diócsontárhéj. Dióhéjba szorítani valamit, azaz röviden előadni, kicsinbe foglalni. Nincs annyi esze, mennyi egy dióhéjba beleférne. (Km).
*DIÓHÉJSZÜRKE
	(dió-héj-szürke) ösz. mn. Olyan szinű, mint a lekopácsolt, s megszáradt dióhéj.
*DIÓKOPÁCS
	(dió-kopács) ösz. fn. A diógyümölcsnek külső zöld héja, burokja, mely éréskor fölrepedez, s önként is lefoszlik.
*DIÓKOPÁCSLÉSÜRŰ
	(dió-kopács-lé-sürű) ösz. fn. Dió kopácsából főzött sűrü lé.
*DIÓKOPÁCSOLÁS
	(dió-kopácsolás) ösz. fn. A dió külső héjának, azaz kopácsának lehámozása.
*DIÓKOPÁCSVONAT
	(dió-kopács-vonat) ösz. fn. Vonat, a zöld diónak kopácsából. V. ö. VONAT.
*DIÓMÁL
	falu Erdélyben, Alsó-Fejér megyében; helyr. Diómál-on, ~ra, ~ról.
*DIÓLY
	(di-ó-ly) fn. tt. dióly-t, tb. ~ok. Arekapálma gyümölcse, mely nagyságra a tyúktojáshoz hasonló.
*DIÓOLAJ
	(dió-olaj) ösz. fn. Dióbélből sajtólt olaj. Dióolajjal kenni a hajat.
*DIÓPOHÁR
	(dió-pohár) ösz. fn. 1) Kókosdió héjából készített pohár. 2) Akármely anyagból csinált ivópohár, melynek dióalakja van.
*DIÓS (1)
	(di-ó-s) fn. tt. diós-t, tb. ~ok. 1) Diófákkal beültetett hely vagy kert, vagy szőlő alja. Olyan szó, mint: füzes, szilas, tölgyes, szilvás stb. 2) Játék, melyben dióra játszanak. Nem játszik már dióst, azaz nem gyerek. (Km.)
*DIÓS (2)
	(l. fönebb) mn. tt. diós-t vagy ~at, tb. ~ak. 1) Dióval készített, fűszerezett. Diós béles, diós rétes, diós metélt, diós mácsik, diós kalács. 2) Miben diót tartanak. Diós zsák.
*DIÓS (3)
	több helység neve Magyar- és Erdélyországban; helyr. Diós-ra, ~ról, ~on. Öszvetételekben Magyarországon: Diós-Győr, Diós-Jenő, Diós-Kál, Diós-Tót, Alsó~, Felső~; Erdélyben: Dióspataka.
*DIÓSOR
	(dió-sor) ösz. fn. l. DIÓFASOR.
*DIÓSZEGH
	mezővárosok Pozsony és Bihar megyékben; helyr. Diószegh-en, ~re, ~ről.
*DIÓSZÖRP
	(dió-szörp) ösz. fn. Dióbélből készített sűrü édes lé. V. ö. SZÖRP.
*DIÓTINÓRU
	(dió-tinóru) ösz. fn. lásd: DIÓFATINÓRU.
*DIÓTORZSA
	(dió-torzsa) ösz. fn. Vastagabbféle hártya, mely a dióbélt négy gerezdre osztja.
*DIÓTÖRŐ
	(dió-törő) ösz. fn. Csavarral ellátott sajtóforma vagy más eszköz, melylyel a diót feltörik.
*DIÓVIRÁG
	(dió-virág) ösz. fn. A diófa barkája, cziczamaczája.
*DIR
	ugyanaz DAR gyökkel. Előjön dirib, direbel stb. szókban. Vékony vagy éles hangzójánál fogva az alapszó fogalmának kicsinyítését jelenti.
*DIRIBDARAB
	(dirib-darab) ikerített fn. Ragoztatik kettősen vagy egyszerüen, pl. diribetdarabot vagy diribdarabot; diribredarabra vagy diribdarabra stb. Holmi töredékek, ringyrongy, haszontalan részecskék. Diribdarab fa, diribdarab kő, diribdarab kenyér. Alakra olyan, mint: filitfalat, kiczitkaczat stb.
*DIRIBBE-DARABBA
	ih. Nem egészen, hanem elvagdalva, részekre szakgatva, metélve, tördelve stb. Diribbe-darabba osztani ki az örökségi földeket.
*DIRIBĚL, DIRIBOL
	áth. l. DARABOL.
*DIRIBĚL-DARABOL
	ikerített áth. m. diribělt-darabolt. Diribre darabra, azaz kisebb-nagyobb részekre metél, szakgat, vagdal, stb.
*DIRIBRE-DARABRA
	ikerített ih. Kisebb-nagyobb részekre tördelve, szakgatva, metélve vagdalva.
*DIRMĚG-DÖRMÖG
	iker ige. Haragjában, boszonkodva gyakran vagy folytonosan dörmög. V. ö. DÖRMÖG.
*DIRRĚG-DURROG
	iker ige. Lármás erős hangon perel, pitteg-patyog. V. ö. DURROG.
*DÍSZ, DISZ
	(dí-sz, V. ö. DI) fn. tt. dísz-t, tb. ~ěk. 1) Tisztelet, becsület, mely valamely külső kitüntető jel által mutatkozik, pl. díszemlék, díszkapu, díszkorona, díszkoszorú stb. 2) Ékesség, ékjel. Az aranyozás díszt ád a bútoroknak. Nagy díszszel elkészített hintó, lószerszám. 3) Pompa, innepélyes valami. Díszruha, díszköntös, díszpiacz, díszgúla stb. 4) Kelet, siker, divat, becs. Őszszel van dísze a gyümölcsnek, farsangban a táncznak. Nincsen dísze. Nagy a dísze.
*DISZÁGY
	(disz-ágy) ösz. fn. Ágy, melyben rendesen senki sem hál, hanem egyedűl teremdiszesítésre szolgál. Általán: fínom ízléssel fölszerelt ágy.
*DÍSZAGYAG
	(dísz-agyag) ösz. fn. A harangöntőknél, fínom híg anyag, melyből a harang diszesítésére szolgáló mintát készítik.
*DISZÁRU
	(disz-áru) ösz. fn. Különféle érczből, barna rézből, csontból, fából, papirosból stb. holmi fényüzési ékesség, vagy ékesitésre szolgáló portéka. Diszárukkal kereskedni.
*DISZÁRUS
	(disz-árus) ösz. fn. Kalmár, ki diszárukkal kereskedik.
*DISZEL
	falu Szala megyében; helyr. Diszel-en, ~re, ~ről.
*DÍSZELĚG, DÍSZELG, DISZELG
	(dísz-el-ěg vagy dísz-el-g) önh. díszelgěk, diszelgesz vagy diszelěgsz, m. díszelěgtem v. diszelgěttem, diszelěgtél vagy diszelgěttél, diszelgětt, htn. diszelgeni vagy díszelěgni, v. díszelgni. 1) Díszben van, ékességben ragyog, pompában fénylik. 2) Innepélyesen tisztelkedik, pl. bizonyos napokon díszelg az egyenruhás polgárság.
*DÍSZELGÉS, DISZELGÉS
	(disz-el-g-és) fn. tt. diszelgés-t, tb. ~ěk. 1) Pompában, fényben ragyogás, csillogás. 2) Innepélyes tisztelkedés.
*DISZÉLY
	(disz-ély) fn. tt. diszély-t, tb. ~ěk. 1) Fényes pompa. 2) Szépen csillogó szárnyu bogárfaj. (Cetonia).
*DISZÉLYĚS
	(disz-ély-ěs) mn. tt. diszélyes-t, vagy ~et, tb. ~ek. Pompás, ékes.
*DÍSZEMLÉK
	(dísz-emlék) ösz. fn. Valakinek tiszteletére állított emlék.
*DÍSZES, DISZES
	(dísz-es) mn. tt. díszes-t, v. ~et, tb. ~ek. 1) Ékes, fényes. Díszes terem, díszes bútorok, díszes öltözet. 2) Becsülettel, tisztelettel teljes, erényes. Díszes magaviselet, díszes erkölcsök. 3) Illő, illendő, illemes. Díszes taglejtés, díszes táncz, díszes állás.
*DÍSZESEN, DISZESEN
	(dísz-es-en) ih. Fényesen, pompásan; illendően, csinosan, tisztán.
*DÍSZESÍT, DISZESIT
	(dísz-es-ít) áth. m. díszesít-ětt, htn. ~ni vagy ~eni. par. ~s. Ékesít, fényes pompába állít, díszessé tesz; valaminek becsét, érdemét neveli, tiszteletet szerez. Jelenlétével valamely társaságot diszesíteni. Feldiszesít. A tánczteremet feldiszesíteni. A szemérem fölötte diszesíti a nőt.
*DÍSZESÍTÉS, DISZESITÉS
	(dísz-es-ít-és) fn. tt. díszesítés-t, tb. ~ěk. Díszessé tevés, ékesités.
*DÍSZESKĚDÉS, DISZESKĚDÉS
	(disz-es-kěd-és) fn. tt. ~t, tb. ~ěk. Fényben, pompában ragyogás.
*DÍSZESKĚDIK, DISZESKĚDIK
	(dísz-es-kěd-ik) k. m. díszeskěd-tem, ~tél, ~ětt. Fényben, pompában ragyog, ékeskedik; folytonos díszben tünik elő.
*DÍSZESKĚDŐ, DISZESKĚDŐ
	(dísz-es-kěd-ő) mn. tt. díszeskědő-t. Fényben, pompában ragyogó, ékeskedő.
*DÍSZESSÉG, DISZESSÉG
	(dísz-es-ség) fn. tt. díszesség-ět. 1) Fényes, pompás állapot, csinosság. 2) Illendőség, pl. a járásban, állásban, taglejtésben, öltözetben.
*DÍSZFA
	(dísz-fa) ösz. fn. Pünkösdi fa, azaz felállított fenyüszál, melyet zöld ágakkal, szalagokkal, kendőkkel, stb. felékesítenek
*DÍSZFEGYVER
	(dísz-fegyver) ösz. fn. Fegyver, különösen kard, melyet díszruha mellett bizonyos innepélyek alkalmával szokás viselni.
*DÍSZGÚLA
	(dísz-gúla) ösz. fn. Valemely jeles innepély alkalmával állított, s mindenféle ékjelekkel felékesített gúla. V. ö. GÚLA.
*DÍSZHADMENET
	(dísz-had-menet) ösz. fn. A hadiseregnek innepélyes kiállása, és diszelgő, tisztelkedő fordulatai.
*DÍSZHINTÓ
	(dísz-hintó) ösz. fn. Hintó, melyet innepélyes menetekre, tisztelgő látogatásokra használnak. Udvari díszhintó.
*DÍSZÍT, DISZIT
	(dísz-ít) áth. m. díszít-ětt, htn. ~ni, vagy ~eni, par. ~s. Ékesít, czifráz, fényesen elkészít, széppé, csinossá tesz, pl. szobákat, teremeket, színházat. Feldiszít.
*DÍSZÍTÉK, DISZITÉK
	(dísz-ít-ék) fn. l. DISZÍTMÉNY.
*DÍSZÍTÉS, DISZITÉS
	(dísz-ít-és) fn. tt. díszítés-t, tb. ~ěk. Ékesités, czifrázás, fényessé, széppé, csinossá tevés. Szoba-, terem diszítése.
*DISZITMÉNY
	(disz-it-mény) fn. tt. diszitmény-t, tb. ~ěk. 1) Általán, mindenféle ékesség, mely valaminek díszt ad, pl. szobadiszítmény, bútordiszítmény, falak diszítménye. 2) Különösen, szinpadi készületek, melyek a jelenetek helyét, pl. a szobákat, teremeket, utczákat, erdőket sb. ábrázolják.
*DISZÍTŐ, DISZITŐ
	(disz-ít-ő) fn. tt. diszítő-t. Kárpitos, vagy szobafestő, aranyozó, stb. ki szobákat, teremeket, stb. ékesít. Szobadiszítő, szinházdiszítő. (Decorateur).
*DÍSZJEL
	(dísz-jel) ösz. fn. Valamely érdemnek méltánylásaul adott ékesség, pl. csillag, kereszt, arany vagy ezüstérem, szalag, stb. Díszjelekkel ékesített vitéz.
*DÍSZKALPAG
	(dísz-kalpag) ösz. fn. Innepélyek, s tisztelgések alkalmára való, s pomparuhához illő kalpag.
*DÍSZKAPU
	(dísz-kapu) ösz. fn. Jeles, ritka innepély alkalmával, valamely kitünő jeles férfiu tiszteletére, vagy nagy esemény emlékére állított kapu, v. boltozat.
*DÍSZKARD
	(dísz-kard) ösz. fn. Kard, melyet innepélyes alkalommal díszöltözethez kötnek, vagy melylyel valakit tiszteletdíjul megajándékoznak.
*DISZKE
	(disz-ke) fn. tt. diszkét. Erdélyben am. másod évi bárány, mely már tenyésztésre alkalmas, és berregni kezd. Magyarországban: tokló. Mondják üzekedni kezdő üszőről is. 2) Előhasú juh, vagy üsző, mely már valóban szaporít, s úgy szólva: díszlik.
*DISZKÓ
	l. DISZKE.
*DÍSZKOCSI
	(dísz-kocsi) ösz. fn. Innepélyes, vagy tisztelkedő menetre használtatni szokott fényes úri kocsi.
*DÍSZKORONA
	(dísz-korona) ösz. fn. Korona, mely kitünő érdemek jutalmazására, s tiszteletjelül adatik valakinek. Átv. ért. erény jutalma az élet után, Káldi szerént: dicsőség koronája. Elveszitek a dicsőségnek hervadhatatlan koronáját. (1. Pét. 5. 4.)
*DÍSZKOSZORÚ
	(dísz-koszorú) ösz. fn. Érdem jutalmazására, s tiszteletjeléül adott koszorú. Díszkoszorúval ékesített szüzek, viadorok, jeles költők szobrai.
*DÍSZKÖNTÖS
	(dísz-köntös) ösz. fn. Nem mindennapi használatra való, a maga nemében csinosabb, ékesebb, pompásabb köntös, melyet innepélyek s tisztelgések alkalmával szokás viselni.
*DÍSZLAKOMA
	(dísz-lakoma) ösz. fn. Különös innepély alkalmával, valamely jeles esemény emlékéül, vagy jeles férfiu tiszteletére adott vendégség. Királykoronázási díszlakoma.
*DÍSZLÁNCZ
	(dísz-láncz) ösz. fn. Aranyláncz, melyet valaki tiszteletjelül, vagy érdemdijul visel.
*DÍSZLÁTOGATÁS
	(dísz-látogatás) ösz. fn. Látogatás, melyet valakinél tiszteletből, hódulat jeléül teszünk.
*DISZLÉS
	(disz-l-és) fn. tt. diszlés-t, tb. ~ěk. Általán sikerült állapot, midőn valami díszlik; l. ezt.
*DISZLET
	(disz-l-et) áth. m. diszlet-tem, ~tél, ~ětt. Díszbe, divatba hoz, kelendővé, kapóssá, sikeressé tesz, jól tenyészt.
*DISZLET
	(disz-let) fn. tt. diszlet-ět. 1) Sikere, kelete, kelendősége valaminek. 2) Virágzó állapot, divatban létel.
*DISZLĚTT
	(disz-lětt) mn. tt. diszlětt-et. Sikerült, kelendővé, kapóssá, divatossá lett; jól termett, jól tenyészett. Díszlett munka, díszlett vetés.
*DÍSZLIK
	(dísz-lik vagy dísz-el-ik) k. m. díszl-ětt, htn. ~eni. 19 Sikerűl, virágzó állapotban van, jól tenyészik. Díszlik a munka, díszlik a vetés. Nagyon díszlik. Nem díszlik. 2) Kelendő, divatos. Díszlik a nemzeti táncz, díszlenek a honi kelmék.
*DÍSZMENET
	(dísz-menet) ösz. fn. Innepélyes rendben, és öltözetben gyalog vagy kocsikon, vagy lóháton tartott menetel, pl. Koronázási díszmenet. Katonai, beigtatási díszmenet.
*DÍSZMUNKA
	(dísz-munka) l. DÍSZMŰ.
*DÍSZMŰ
	(dísz-mű) ösz. fn. Fínomabbféle, ékes kézi mű, pl. könyvkötői díszmű, rézből, aczélból, ezüstből, csontból, stb. készített díszmüvek.
*DÍSZNÁRCZISZ
	(dísz-nárczisz) ösz. fn. lásd: ZSONKIL.
*DISZNÓ
	fn. tt. disznó-t. Harmadik személyraggal: disznaja, disznajok. 1) Ismert emlős állat, melynek sertével benőtt hátgerincze, hasított körme, hosszukás feje, turásra alkalmas hegyes orra, tekergős farka van, s húsa, és szalonnája a magyarnak kedves eledele. Máskép, kivált ha a köznépi ember díszesebben akarja nevezni: sertés. Szalontai disznó, bakonyi disznó, mongolicza disznó, siska disznó, rőt disznó, vaddisznó. Maglódisznó, kandisznó, emedisznó, makkos disznó. Sovány, hízott, kövér disznó. A disznó is néha búzalisztet eszik. (Km.) Meghúzza magát, mint siket disznó a búzában. (Km.) Disznóra ne vesztegess gyömbért. (Km.) Sok lúd disznót győz. Km. Disznónak, fösvénynek holta után haszna. Km. Föltartja az orrát, mint az érsek disznaja. (Km.) Illik reá, mint disznó orrára az aranyperecz. (Km.) Hücs ki disznó, a búzából. (kanászdal). Éhes disznó makkal álmodik. (Km.) Disznót etetni, őrizni. Ne beszélj úgy velem, mert nem őriztünk együtt disznókat. (Km.) Disznót hizlalni, ölni, perzselni, melleszteni. 2) Jelent némely más állatokat is, melyek némileg a disznóhoz hasonlítanak, pl. tövises, v. tüskésdisznó, süldisznó, szarvasdisznó, tengeri disznó (delfin). 3) Átv. ért. tisztátalan, szennyes, sáros, mocskos ember. Te ugyan nagy disznó vagy. 4) Papirosra ejtett tintafolt. Disznót csinálni a levélen. 5) A kártyajátékban a legnagyobbik ütő, kétszem: vörös~, makk~, tök~, zöld disznó. 6) Gyermekjátékban: csülök, melyet lyukba hajtanak. 7) Gyermeknyelven jelenti a maszlagnak tüskés gyümölcsét, almáját, melynek magva bóditó erejü. Hasonló hozzá a török dousz, donüsz, héber (daschen, pingvis, saginatus), továbbá a hellen suV, és latin sus. Magyarból így elemezhetnők: duznó, azaz duzmó, duzmadt vagy duzzanó, azaz hizékony, könnyen hizó.
*DISZNÓAGYAR
	(disznó-agyar) ösz. fn. A kandisznónak, főleg vadkannak, két oldalt kinyuló foga, melylyel üt, és szakgat.
*DISZNÓAKOL
	(disznó-akol) ösz. fn. Akol, hová a disznókat etetéskor, vagy éjjelre behajtják, máskép: disznószállás. Ettől különbözik: disznóól.
*DISZNÓÁLL
	(disznó-áll) ösz. fn. A disznófejnek alsó része, tokája.
*DISZNÓALOM
	(disznó-alom) ösz. fn. Szalma, vagy más gízgaz, melyet ágyul a disznók alá vetnek, Még a disznóalmot is el akarná adni, azaz, igen fösvény. (Km.) Átv. ért. Mocskos, szennyes lak, vagy ágy.
*DISZNÓÁRUS
	(disznó-árus) ösz. fn. 1) Hentes, ki disznóhúst vág ki, s hurkákat, kolbászokat, stb. árul. 2) Ki disznókkal kereskedik.
*DISZNÓBAB
	(disznó-bab) ösz. fn. Nagyszemü babfaj, melyet a disznók szeretnek, s némely vidéken a falusi nép csemege gyanánt használ, máskép: öregbab. (Altercum, faba suilla).
*DISZNÓBÉL
	(disznó-bél) ösz. fn. Disznónak a bele (V. ö. BÉL), melybe hurkát, kolbászt, májhúst, stb. töltenek. Átv. ért. mondják torkos, zabáló emberről, hogy disznóbéle van.
*DISZNÓBOJTORJÁN
	(disznó-bojtorján) ösz. fn. Apró tövises gumókat termő bojtorján, melyeket koldüstetüknek is hívnak, magát pedig a növényt máskép disznótövisnek.
*DISZNÓBŐR
	(disznó-bőr) ösz. fn. 1) Bőr, mely a disznónak szalonnáját, husát takarja. 2) Különösen, a szalonnájától elválasztott bőrdarab, melyet káposztába, vagy úgynevezett disznósajtba használnak. 3) Kikészített bőre a disznónak, milyent a régiek könyvkötésre, vagy oklevelekre fordítottak.
*DISZNÓCSORDA
	(disznó-csorda) ösz. fn. Egy seregben legelő, s ugyanazon kanász, vagy kanászok felügyelése alatt levő disznók. Tarlóra, vagy erdőbe, makkra hajtani a disznócsordát. Tisza mellett szokottabb kifejezéssel: disznónyáj. Kihajtani, őrizni, haza ereszteni a disznónyájat.
*DISZNÓD
	KIS~, falu, NAGY~ mváros Erdélyben a Szebeni székben.
*DISZNÓÉLET
	(disznó-élet) ösz. fn. Csúnya, kellemetlen, rosz, nyomoruságos élet; továbbá: mocskos, undok életmód, milyen a sárban, ganajban fetrengő disznóké.
*DISZNÓFARK
	(disznó-fark) ösz. fn. A disznónak kacskaringósan tekergő farka.
*DISZNÓFARKPECSENYE
	(disznó-fark-pecsenye) ösz. fn. Sült disznófark, melyhez a geréncz vége is hozzá van véve.
*DISZNÓFEJ
	(disznó-fej) ösz. fn. 1) Feje a disznónak. Disznófej tormával. 2) Átv. ért. Hosszukás fej, mint a disznóé.
*DISZNÓFÉREG
	(disznó-féreg) ösz. fn. Sajátnemü féreg, mely különösen a disznókat lepi meg, s melyet némely babonások olvasás által próbálnak elűzni.
*DISZNÓFĚRTŐ
	(disznó-fěrtő) ösz. fn. Sáros, iszapos pocsolya, melyben a disznók fetrengeni, henteregni szeretnek. Átv. ért. tisztátalan, mocskos fekhely.
*DISZNÓFOG
	(disznó-fog) ösz. fn. Foga a disznónak, különösen a kan agyara.
*DISZNÓFOGÓVAS
	(disznó-fogó-vas) ösz. fn. Disznóölők, s hentesek vaseszköze, melylyel a disznót lefogják.
*DISZNÓFÖRTŐ
	(disznó-förtő) ösz. fn. l. DISZNÓFĚRTŐ.
*DISZNÓFÜL
	(disznó-fül) ösz. fn. Füle a disznónak, melyet jobbára kocsonyába főznek. Siska (nagy széles, lefityegő) disznófül.
*DISZNÓFÜRKÉSZ
	(disznó-fürkész) ösz. fn. Bozontos szőrü, s közép nagyságu vadászkutyafaj, mely a vaddisznók nyomát lesi, s mindaddig nem ugat, míg zsákmányra nem akadt.
*DISZNÓGANAJ
	(disznó-ganaj) ösz. fn. A disznónak szara, disznótrágya.
*DISZNÓGERELY
	(disznó-gerely) ösz. fn. Gerely, azaz, dárdaforma vadászfegyver, a vaddisznók ellen.
*DISZNÓGYÍK
	(disznó-gyík) ösz. fn. Toroknyavalya a disznóknál, mely dögleletes szokott lenni.
*DISZNÓGYOMOR
	(disznó-gyomor) ösz. fn. 1) A disznónak gyomra. V. ö. GYOMOR. 2) Átv. ért. oly gyomor, mely mindent megemészt, mely semmitől nem undorodik, s folytonos eledel után vágy.
*DISZNÓHÁJ
	(disznó-háj) ösz. fn. Háj, mely a disznóban aránylag nagy mennyiséggel van. V. ö. HÁJ.
*DISZNÓHÁJAS
	(disznó-hájas) ösz. mn. Disznóhájjal kent, vagy készített Disznóhájas csizma. Disznóhájas piritos.
*DISZNÓHAJTÓ
	(disznó-hajtó) ösz. fn. Hajcsár, v. a disznókereskedők napszámos embere, ki bizonyos bérért disznókat hajt.
*DISZNÓHAL
	(disznó-hal) ösz. fn. Oly tengeri halak neve, melyeknek husszukás orruk van, mint a disznónak. (Delphinus, Phocaena). Eléfordúl Pesti Gábornál, és Verancsicsnál.
*DISZNÓHALÁL
	(disznó-halál) ösz. fn. Ölés által okozott halál; szörnyü, azaz rögtön halál. Él e szóval Pázmán P. is.
*DISZNÓHERÉLŐ
	(disznó-herélő) ősz. fn. 1) Aki a kandisznó, vagy kanmalacz heréit kimetszi. 2) Aki az emsedisznónak úgynevezett görgőjét, vagy zúgóját veszi ki, hogy bizodalmasabb legyen. Dunán túl gúnynevül is használják.
*DISZHÓHIMLŐ
	(disznó-himlő) ösz. fn. Himlőféle nyavalya, mely különösen a disznókat szokta meglepni, különböztetésül a bárány- vagy tehénhimlőtől.
*DISZHÓHIZLALÁS
	(disznó-hizlalás) ösz. fn. A disznóknak rendes jó eledelen tartása, hogy kövérekké legyenek.
*DISZNÓHIZLALÉK
	(disznó-hizlalék) ösz. fn. Mindenféle eledel, melytől a disznó meghízik, pl. árpaliszt, makk, kukoricza, moslék.
*DISZNÓHÓLYAG
	(disznó-hólyag) ösz. fn. A disznónak húgyhólyaga, melyet a közemberek dohány-, vagy pénzzacskóul használnak.
*DISZNÓHUNYOR
	(disznó-huny-or) ösz. fn. Növényfaj a czikszárak neméből, máskép: Hódos czikszár, kis hunyor, baraczklevelű fű. (Polygonum Persicaria).
*DISZNÓHURKA
	(disznó-hurka) ösz. fn. Disznóvérből, börkéből, szalonnából stb. készített, töltelékkel megtömött disznóbél.
*DISZNÓHÚS
	(disznó-hús) ösz. fn. A leölt, s felkonczolt disznónak húsa. Fris, füstölt, besózott disznóhús. Sült, káposztában főtt disznóhús.
*DISZNÓHUSÁRUS
	(disznó-hus-árus) ösz. fn. Hentes, ki disznóhúst vág ki.
*DISZNÓKÁPOSZTA
	(disznó-káposzta) l. DUDVACSORBÓKA.
*DISZNÓKÉK
	(disznó-kék) ösz. fn. l. DUDVACSORBÓKA.
*DISZNÓKENYÉR
	(disznó-kenyér) ösz. fn. Növényfaj a türtszirmok neméből; gyökere nagy gumóju. Máskép: disznórépa, földi kenyér.
*DISZNÓKERESKEDŐ
	(disznó-kereskedő) ösz. fn. Aki disznókkal kereskedést űz, aki disznókat falkaszámra vesz, és árul.
*DISZNÓKĚTRĚCZ
	(disznó-kětrěcz) ösz. fn. 1) Födeles, vagy födeletlen rekeszték, hová a disznókat zárják. 2) Födeles rekesz a disznószállító gőzösökön. V. ö. KĚTRĚCZ.
*DISZNÓKODÁS
	(disznó-kod-ás) fn. tt. disznókodás-t, tb. ~ok. Valaminek becsúnyázása mocsokkal, szenynyel, ganajjal; a szükségnek nem illő helyen végzése. Átv. ért. mosdatlan, csunya, undorító beszédek.
*DISZNÓKODIK
	(disznó-kod-ik) k. m. disznókod-tam, ~tál, ~ott. 1) Disznók módjára becsúnyáz, bemocskol, besároz, beganajoz valamit. 2) Szükségét nem illő helyen, és módon végzi. 3) Átv. ért. mosdatlan, csúnya, undorító beszédeket tesz.
*DISZNÓKOSZ
	(disznó-kosz) ösz. fn. A disznóknak, kivált malaczoknak bőrnyavalyája, melytől szőrük lekopik. V. ö. KOSZ.
*DISZNÓKŐ
	(disznó-kő) ösz. fn. Büdöskő, melylyel a disznók bőrbetegségét gyógyítani szokták.
*DISZNÓKÖMÉNY
	(disznó-kömény) ösz. fn. Növényfaj a kocsordok neméből, melynek gyökerei hosszú, erős, hajforma szálacskákkal bevannak nőve. (Peucedanum officinale). Máskép: erdei vad kömény, kénköves gyökér.
*DISZNÓLÁB
	(disznó-láb) ösz. fn. 1) A disznónak lába. 2) Czombostul kikerített disznóláb, mely megfüstölve ízes eledelt nyujt. Köz nyelven: sonka, sunka. Mi atyánk Isten, disznóláb. (Km). Füstölt disznóláb. Húsvéti disznóláb.
*DISZNÓLAPOCZKA
	(disznó-lapoczka) ösz. fn. Vállcsont a disznónak első lábai fölött, melyet a rajta levő hússal megfüstölve sódor- vagy sódér-nak hívnak.
*DISZNÓMÁJ
	(disznó-máj) ösz. fn. A disznónak mája, melyet öszvevagdalnak, s úgynevezett májas hurkát (májust) készítenek belőle.
*DISZNÓMARHA
	(disznó-marha) ösz. fn. Így nevezik a disznót, megkülönböztetésül más marhától, pl. szarvasmarhától.
*DISZNÓMOGYORÓ
	(disznó-mogyoró) ösz. fn. l. DISZNÓBOJTORJÁN.
*DISZNÓNYÁJ
	(disznó-nyáj) ösz. fn. Együtt legelő s makkozó, s egy kondás őrizete alatt levő disznósereg. Dunán túl: disznócsorda.
*DISZNÓNYAK
	(disznó-nyak) ösz. fn. A disznónak rövid, zömök nyaka.
*DISZNÓNYELV
	(disznó-nyelv) ösz. fn. Disznó nyelve. Füstölt disznónyelv.
*DISZNÓNYÚL
	(disznó-nyúl) ösz. fn. A disznónak mellén vagy veséje körül levő fínomabb hús, melyet hosszukás, nyúl formában vágnak ki a többi hús közől.
*DISZNÓÓL
	(disznó-ól) ösz. fn. Ól, melybe a disznókat zárják, vagy hizlalják. Hidas ól, lábas ól. Átv. ért. Tisztátalan, mocskos, ronda lak.
*DISZNÓOLDAL
	(disznó-oldal) ösz. fn. A feltagolt disznónak kimetszett s szalonnájától elválasztott oldalbordái, melyeken igen ízletes kövér hús vagyon. Egyszerüebb néven: oldalas.
*DISZNÓORJ
	(disznó-orj) ösz. fn. A felbonczolt disznónak hátgerincze a nyaktól kezdve egész a farcsikig. Füstölve ízes eledel. V. ö. ORJ.
*DISZNÓÖLÉS
	(disznó-ölés) ösz. fn. A hizott disznónak megölése, ide értvén a perzselést, felbonczolást, a hurkák, kolbászok, gömböczök, májasok stb. készítését, s a felfüstölendő szalonna és hús besózását.
*DISZNÓÖLŐ (1)
	(disznó-ölő) ösz. fn. Hentes, v. más személy, ki a disznóöléshez, s a vele járó kezeléshez ért. Kecskeméten: bellér.
*DISZNÓÖLŐ (2)
	(disznó-ölő) ösz. mn. Disznóölésre vonatkozó, azzal valamely viszonyben levő. Disznóölő kés, disznóölő idő. Disznóölő Tamás, azaz karácson előtt eső Tamás napja, mely tájban legtöbb disznót szoktak ölni.
*DISZNÓPAJTA
	(disznó-pajta) ösz. fn. Székely szó, am. födeles disznóakol, vagy disznóól.
*DISZNÓPARAJ
	(disznó-paraj) ösz. fn. Kövér, ganajos földben, majorok, szérűk körül tenyésző büdös levelü gyomnövény, a disznóknak, különösen korpamoslékkal leöntve, kedves eledelök.
*DISZNÓPATAK
	falu Máramarosban; helyr. Disznópatak-on, ~ra, ~ról.
*DISZNÓPÁSZTOR
	(disznó-pásztor) ösz. fn. Kanász, kondás, ki disznónyájat őriz.
*DISZNÓPÁZSIT
	(disznó-pázsit) ösz. fn. Vékony, s igen sűrüen csomózott száru, s apró levelkéjü fű, melyet a disznók szeretnek; porczfű. (Centumnodia sanguinaria).
*DISZNÓPECSENYE
	(disznó-pecsenye) ösz. fn. Sült disznóhús, milyen pl. az úgynevezett czigánypecsenye.
*DISZNÓPĚRZSĚLÉS
	(disznó-pěrzsělés) ösz. fn. Midőn a megölt disznót szalmával behintik, s meggyujtván a tüzelést részint az egészen, részint az egyes részeken addig folytatják, míg a szőr egészen le nem égett, s a disznó bőre bizonyos ropogósságig meg nem szilárdult.
*DISZNÓPIACZ
	(disznó-piacz) ösz. fn. 1) Vásárhely, vagy vásártér, hol disznókat árulnak. 2) Piacz, hol vágott disznóhúst mérnek.
*DISZNÓPOCSOLYA
	(disznó-pocsolya) ösz. fn. l. DISZNÓFĚRTŐ.
*DISZNÓPUCZOR
	(disznó-puczor) ösz. fn. A disznónak nagy gyomra, melyet ha megtöltenek, gömböcz lesz belőle.
*DISZNÓRÉPA
	(disznó-répa) ösz. fn. l. DISZNÓKENYÉR.
*DISZNÓRÍVÁS
	(disznó-rívás) ösz. fn. Sajátságos rivás, melyet az éhező, a csordáról hazafelé futó, vagy lefogott disznók tesznek, vékony fülhasító hangon.
*DISZNÓRÖFÖGÉS
	(disznó-röfögés) ösz. fn. A disznónak némileg kedélyes hangja, midőn hörgő torokhangon szól. V. ö. RÖFÖG.
*DISZNÓRÜH
	(disznó-rüh) ösz. fn. Disznókat meglepő rühféle ragályos küteg.
*DISZNÓS
	(disz-nó-os) mn. tt. disznós-t, vagy ~at, tb. ~ak. 1) Olyan mint a disznó, mocskos, tisztátalan. 2) Disznókkal bővelkedő, disznókat tenyésztő. Disznós hely, disznós erdő.
*DISZNÓS
	falu Hont megyében; helyr. Disznós-ra, ~ról, ~on.
*DISZNÓSÁG
	(disz-nó-ság) fn. tt. disznóság-ot. Disznói tisztátalanság, mocskosság, ganaj, szemet. Átv. ért. és aljas beszédben, vagy haragosan szólva: csúnya, illetlen dolog. Ez már még is disznóság, amit velem tesznek.
*DISZNÓSAJT
	(disznó-sajt) ösz. fn. Megfőzött, s apróra vagdalt disznóbürke, disznófül, és szalonna, disznóvérrel keverve, s fűszerrel meghintve, s mind ez az úgynevezett pálanyjába beletöltve, s lenyomtatva disznósajtnak mondatik. Pápa vidékén: kálvinista sajt.
*DISZNÓSALÁTA
	(disznó-saláta) ösz. fn. Növényfaj a saláták neméből, mely a keszeg salátától abban különbözik, hogy levelei földszint állanak, tompahegyük, és szára alul tüskés. Máskép: mérges saláta. (Lactuca virosa).
*DISZNÓSD
	falu Borsod megyében; helyr. Disznósd-on, ~ra, ~ról.
*DISZNÓSĚRTE
	(disznó-sěrte) ösz. fn. Hosszu, s keményebbféle szőr a disznó hátgerinczének hosszában, melyből keféket, meszelőket, seprüket készítenek, l. SĚRTE. Úgy áll a haja, mint a disznóserte. (Km). Innen a disznónak sertés is a neve.
*DISZNÓSÍT, DISZNÓSIT
	(disz-nó-s-ít) áth. m. disznósít-ott, htn. ~ni, vagy ~ani. Tisztátalanít, szennyez, mocskol; ganajoz. Bedisznósítani a ház falát.
*DISZNÓSÜL
	(disznó-sül) ösz. fn. Süldisznó, melynek a közönséges disznóhoz hasonló orra van.
*DISZNÓSÜLT
	(disznó-sült) ösz. fn. Disznóhús megsütve.
*DISZNÓSZAKA
	ösz. fn. A disznó állán fityegő szak. V. ö. SZAK.
*DISZNÓSZĚM
	(disznó-szěm) ösz. fn. 1) A disznó nevü állat szeme. 2) Kicsi, hosszukás, homályos szem, milyen a disznóé.
*DISZNÓSZĚR
	(disznó-szěr) ösz. fn. Valamely csúnya, a maga nemében illetlen, mocskos dolog. Köznépies kifejezés, mint ezek is: disznódolog, disznójószág.
*DISZNÓSZÖGY, DISZNÓSZĚGY
	(disznó-szögy vagy -szěgy) ösz. fn. A disznó szegye V. ö. SZĚGY.
*DISZNÓTARTÁS
	(disznó-tartás) ösz. fn. l. DISZNÓTENYÉSZTÉS.
*DISZNÓTEJ
	(disznó-tej) ösz. fn. 1) A megmalaczozott disznó teje. 2) Növényfaj a csorbókák neméből, dudva csorbóka. (Sonchus oleraceus).
*DISZNÓTENYÉSZTÉS
	(disznó-tenyésztés) ösz. fn. A marhatenyésztésnek egyik ága, mely disznókat nevel, szaporít.
*DISZNÓTENYÉSZTŐ
	(disznó-tenyésztő) ösz. fn. Marhatenyésztő gazda, ki különösen maglódisznókat tart.
*DISZNÓTOMPOR
	(disznó-tompor) ösz. fn. A disznónak tompora vagy tomporája. V. ö. TOMPOR.
*DISZNÓTOR
	(disznó-tor) ösz. fn. Általán am. disznóölés, és ennek alkalmával tartatni szokott lakoma, eszem-iszom. V. ö. TOR.
*DISZNÓTŐGY
	(disznó-tőgy) ösz. fn. Emsedisznó csecse, emlője, melyből malaczait szoptatja.
*DISZNÓTÖK
	(disznó-tök) ösz. fn. 1) Közönséges tök, sárgatök, melyet zöld korában besavanyítva emberek is esznek, megérve pedig jobbára disznók eledeléűl szolgál. Különbözik tőle az úri- vagy selyemtök. 2) Kandisznó heréje.
*DISZNÓTURÁS (1)
	(disznó-turás) ösz. fn. Gödör, lik, melyet orrával csinál földeken, mezőkön, stb. a disznó. V. ö. TÚR, TURÁS.
*DISZNÓTURÁS (2)
	(disznó-turás) ösz. fn. Turás (mint cselekvés) a földben, ganajkupaczban stb., melyet az eledelt fürkésző disznó hegyes orrával csinál.
*DISZNÓTÖVIS
	(disznó-tövis) ösz. fn. Növényfaj a körfények neméből; levelei szárnyasak, hasadtak, kopaszok; sallangjai bevagdalt fogasak, tövisesek, honnan a neve. Máskép: bábakalács. (Carlina acaulis).
*DISZNÓUL
	(disznó-ul) ih. Disznómódra; mocskosan, tisztátalanul; csúful. Disznóul enni; disznóul járni.
*DISZNÓVAD
	(disznó-vad) ösz. fn. Tulajdonkép maga a vaddisznó, feketevad, különböztetésül másféle, pl. veres, dámvadtól.
*DISZNÓVADÁSZAT
	(disznó-vadászat) ösz. fn. Vadászat vaddisznókra.
*DISZNÓVÁLU
	(disznó-válu) ösz. fn. Válu, melyből a disznók esznek, kűlönböztetésül más, pl. marhaitató, juhsózó stb. válutól.
*DISZNÓVÁSÁR
	(disznó-vásár) ösz. fn. Vásár, melyben disznókat árulnak és vesznek.
*DISZNÓZ
	(disz-nó-oz) áth. m. disznóz-tam, ~tál, ~ott, par. ~z. 1) Mocskol, bemocskol, tintával befoltoz. 2) Valakit disznónak nevez, csúfol.
*DISZNÓZSÍR
	(disznó-zsír) ösz. fn. A felolvasztott szalonnának, hájnak, s kisütött kövér disznóhúsnak zsírja. Disznószírral berántott káposzta. Kenőcs disznózsírból.
*DISZNÓZSIROS
	(disznó-zsiros) ösz. mn. 1) Disznózsírral készitett pl. étel. 2) Disznózsírral bekent, bemocskolt. 3) Disznózsírt magában foglaló. Disznózsiros bödön, fazék.
*DÍSZNYOMAT
	(dísz-nyomat) ösz. fn. Pompás, különös csinnal készült nyomtatvány, pl. zsebkönyvben, imakönyvben.
*DÍSZŐRSÉG, DISZŐRSÉG
	(dísz-őrség) ösz. fn. Őrség, mely csupán tisztelkedésből adatik valakinek, pl. valamely felsőbb rangu katonai vendégnek.
*DÍSZÖSVÉNY
	(dísz-ösvény) ösz. fn. Átv. ért. pálya, életpálya, melyen haladva díszt, becsületet, tiszteletet szerzünk; felsőbb rangu tiszti állomás.
*DÍSZPARÓKA
	(dísz-paróka) ösz. fn. Vendéghaj, melyet innepély, vagy bizonyos hivatalbeli eljáráskor tesznek fel, pl. Angliában a bírák.
*DÍSZPIACZ
	(dísz-piacz) ösz. fn. l. DÍSZTÉR.
*DÍSZPOLGÁR
	(dísz-polgár) ösz. fn. Tiszteletbeli polgár; oly idegen, kit bizonyos városi község polgártársi czímmel s erről szóló oklevéllel megtisztel. Pest városának díszpolgára.
*DÍSZRUHA
	(dísz-ruha) ösz. fn. Innepélyre, tisztelkedési alkalomra öltött ruha, pl. a magyarnál: mente, dolmány.
*DÍSZRUHÁZAT
	(dísz-ruházat) ösz. fn. Egész innepélyes öltözék, pl. a magyarnál: sarkantyús csizma v. topán, továbbá dolmány, mente, kalpag, kard. Egyházi, polgári, katonai díszruházat.
*DÍSZSZOBA
	(dísz-szoba) ösz. fn. Különös díszszel fölszerelt, bútorozott szoba, mely kedves vendégek, s tisztelkedők elfogadására, illetőleg kényelmes behelyezésére használtatik.
*DÍSZTAN
	(dísz-tan) ösz. fn. Kelendőségre nem kapott új szó a szokottabb széptan, szépműtan, szépészet értelmében. (Aesthetica).
*DISZTELEN
	(dísz-te-len) mn. tt. disztelen-t, tb. ~ěk. 1) Disz nélkül való, ami nincs felékesítve. 2) Illetlen, a bevett társalgási szabályokat sértő, megvető. Disztelen állás, disztelen beszédmód. 3) Mint ih. disztelenűl.
*DISZTELENKĚDIK
	(disz-te-len-kěd-ik) k. m. disztelenkěd-tem, ~tél, ~ětt. Disztelenül, azaz illetlenül viseli magát; a bevett fínomabb társalgási szabályokhoz nem alkalmazkodik.
*DISZTELENÍT, DISZTELENIT
	(dísz-telen-ít) áth. m. disztelenít-ětt, htn. ~ni vagy ~eni, par. ~s. 1) Ékességétől megfoszt valamit, elcsunyít, bemocskol. Eldisztelenít. 2) Illetlen magaviselete által valamit tiszteletlenné tesz. Megdisztelenít.
*DISZTELENÍTÉS, DISZTELENITÉS
	(disz-te-len-ít-és) fn. tt. disztelenítés-t, tb. ~ěk. Cselekvés, midőn valaki valamit disztelenít.
*DISZTELENSÉG
	(disz-telen-ség) fn. tt. disztelenség-et. 1) Ékesség nélküli állapot. 2) Illetlenség, a fínomabb társalgás szabályai ellen elkövetett bűn.
*DISZTELENŰL (1)
	(disz-telen-űl) ih. Ékesség nélkül. Illetlen módon. Disztelenül viselni magát. Disztelenül öltözködni.
*DISZTELENŰL (2)
	(disz-telen-űl) önh. m. disztelenűl-t. Disz nélkülivé, éktelenné, csunyává, tisztátalanná lesz. Eldísztelenül.
*DÍSZTÉR
	(dísz-tér) ösz. fn. Tér, vagy piacz, melyen innepélyes meneteket, katonai díszgyakorlatokat szoktak tartani.
*DÍSZTEREM
	(dísz-terem) ösz. fn. Díszesen bútorozott, ékesített terem, úri vendégek, s tisztelgők elfogadására.
*DÍSZTOLL
	(dísz-toll) ösz. fn. Díszföveg, pl. díszkalpag, díszkalap mellé ékességül tűzött ritkábbféle toll, pl. strucz-, kócsag-, darutoll. Ilyenek a nőkalapokat diszesítő tollak.
*DÍSZTOR
	(dísz-tor) ösz. fn. lásd: DÍSZLAKOMA.
*DÍSZÜNNEP
	DISZÜNNEP, (dísz-ünnep) ösz. fn. Innepélyes pompa, valamely jeles esemény emlékére, vagy valakinek tiszteletére.
*DÍSZVIRÁG
	(dísz-virág) ösz. fn. Természetes vagy csinált virág, melyet díszül feltűzni, viselni szokás. Szélesb ért. szépségre nézve különösen kitünő kerti, üvegházi virágok, pl. kamélia.
*~DÍT
	egy alakú, vagyis egy águ képző, mely mind mély mind magashangu gyökökből átható igéket képez, különösen azokból, melyek a gyakorlatos og, ěg, ög vagy egyszerüen g képzőt fölveszik, pl. kon-og, kon-g, kon-dít, zú-g, zú-dít, pěr-ěg, pěr-g, per-dít, zěn-ěg, zěn-g, zěn-dít, csör-ög, csör-g, csör-dít, zör-ög, zör-g, zör-dít. Ilyenek: ráng rándít, forg fordít, mozg mozdít, leng lendít, pěng pěndít, csěng csěndít, ing indít, fěrg fěrdít, dörg dördít, bőg bődít, buzg buzdít, csurg csurdít, stb. Két külön elemből áll, első d, mely nem egyéb, mint a gyakorlatos igeképző g-nek változata; a második ít, mely olyanná tevést jelent, amilyent az alapszó fejez ki, vagyis ennyit tesz: eszközli, okozza, hogy az illető gyakorlati cselekvés létre jőjjön, pl. kondít = kongóvá teszi (a harangot), vagy eszközli hogy kongjon; zördít = zörgővé tesz, eszközli hogy zörögjön. Miszerint kondít, zördít, csěndít, fordít am. kongít, zörgít, csěngít, forgít, stb. Egyébiránt részletesebben l. ~ÍT, igeképző.
*DITMÁR
	férfi kn. tt. Ditmár-t, tb. ~ok. Ditmarus.
*DITRIK
	férfi kn l. DETRE.
*DÍV v. DIV
	elvont törzse divály, divályos, divat, divik szóknak. Jelentése: kitünő, kiváló, másokat fölülmuló, a maga nemében sikerült valami. A törökben devlet am. díszlet. (Gedeihen). V. ö. DI, gyök.
*DIVÁLY
	(div-ály) fn. tt. divály-t. Becses értéke, sikeres mivolta, jelessége valaminek; divó állapot, v. tulajdonság. V. ö. DIVÁLYOS.
*DIVÁLYOS
	(div-ály-os) mn. tt. divályos-t, v. ~at, tb. ~ak. A maga nemében becses, jeles, sikeres, divatjában erejében levő. Divályos bor. Divályos termés. Divályos testü ember. Győr tájékán: dévályos, déványos. Ez idén nem igen déványos borunk termett. Déványos asszony, szép, derék asszony.
*DÍVÁN
	fn. tt. diván-t, tb. ~ok. Vánkosokkal ellátott, széles, kényelmes pamlag, milyennel a keletiek bútorozzák termeiket, rendszerént támla nélkül. Átv. ért. országos tanács a törököknél, minthogy azt rendesen divánokon ülve szokták tartani. A török után majd minden európai nyelvben megvan.
*DIVÁNKOZÁS, DÉVÁNKOZÁS
	(diván-koz-ás) fn. tt. divánkozás-t, tb. ~ok. Lassú, hosszadalmas és többnyire eredménytelen tanácskozás. A török diván szótól kölcsönözöttnek látszik.
*DIVÁNKOZIK
	(diván-koz-ik) k. m. divánkoz-tam, ~tál, ~ott. Tanácskozás végett összejövetelt vagy összejöveteleket tart, s hosszadalmasan többnyire eredmény nélkül tanácskozik.
*DIVÁNYOS
	(dív-ány-os) mn. l. DIVÁLYOS.
*DIVÁS
	(div-ás) fn. tt. divás-t, tb. ~ok. Becses, kapós, szokásban, gyakorlatban levő állapota valaminek. Van divása a magyaros viseletnek. Közvetlenűl a divik ige származéka.
*DIVAT
	(div-at) fn. tt. divat-ot. 1) Uralkodó szokás, ami valahol vagy valamikor, vagy valamiben kitünőleg, kiválólag történik. Nálunk divat a vendéget szivesen fogadni. 2) A viseletben, bútorokban, társalgási szabályokban az, mit a fínomabb világ követ. Divat a hajékben, a kalapok, ruhák szabásában, stb. 3) Általán szabás, forma. Ó divat, új divat, franczia divat, angol divat. 4) Kelendőség, virágzó, diszlő állapot. Divata van a nemzeti nyelvnek. 5) A régieknél jelentett: becset, érdemet.
*DIVATÁRU
	(divat-áru) ösz. fn. Mindenféle öltözékhez, de kivált a női viselethez tartozó portékák, melyek jelennen legkelendőbbek, leginkább vannak szokásban.
*DIVATÁRUS
	(divat-árus) ösz. fn. Kalmár, ki divatárukkal kereskedik. V. ö. DIVATÁRU.
*DIVATÁRUSNŐ
	(divat-árus-nő) ösz. fn. Oly nő, ki divat szerint készített hölgypiperéket, kalapokat, fejkötőket stb. árul. Így neveztetnek rendszerént azon nők is, kik ilyetén divatárukat készítenek, tisztogatnak, ékesítenek. Nem: divatárusné, mely divatárus nejét vagy feleségét jelenti.
*DIVATBETEGSÉG
	(divat-betegség) ösz. fn. l. DIVATKÓR.
*DIVATBOLOND
	(divat-bolond) ösz. fn. Aki a divatot bolondulásig követi, azaz, aki mindig a legújabb divaton kapkod, s azt tulságosan utánozza; hiú cziczomázást kereső férfi vagy nő.
*DIVATBŰN
	(divat-bűn) ösz. fn. Bűn, mely valamely testületben vagy társadalomban elharapódzott, s napi renden van.
*DIVATCZIKK
	(divat-czikk) ösz. fn. 1) A divatlapoknak azon különös czikkje, rovata, melyben a legújabb viseletek formája, kelméje stb. le van írva. 2) Divatáru.
*DIVATCZIKKELY
	(divat-czikkely) ösz. fn. l. DIVATCZIKK.
*DIVATKÉP
	(divat-kép) ösz. fn. Kép, mely legújabb divat szerént öltözött férfit vagy nőt ábrázol. Ily képek ábrázolhatnak egyéb dolgokat is, melyek a divat tárgyát teszik, pl. házi bútorokat, kocsikat stb. Párisi, magyar nemzeti divatképek.
*DIVATKÓR
	(divat-kór) ösz. fn. 1) Lelki gyöngeség, czifrálkodási hiuság, melynél fogva valaki a divatot tulságosan követi s vagyonát arra vesztegeti. 2) Pajzánkodó, tréfás kifejezéssel: bujakór, bujanyavalya.
*DIVATKÖLTŐ
	(divat-költő) ösz. fn. 1) Költő, ki kortársainak különös kedvencze, kinek költeményein az olvasó közönség kapva kap. 2) Oly költő, kinek művei csak napi becsüek, s holmi érzelgéseket, vagy napi renden levő tárgyakat czikornyás, vagy sima nyelven festenek.
*DIVATKÖNTÖS
	(divat-köntös) ösz. fn. A legújabb vagyis jelen divat szerénti kelméből és formára szabott köntös.
*DIVATLAN
	(div-atlan) mn. tt. divatlan-t, tb. ~ok. 1) Szokásból kiment, vagy szokásban nem levő. Divatlan öltözék. Divatlan ócska bútorok. 2) Haszonvehetetlen, minek becse nincs. 3) A székelyeknél am. telhetetlen az ételben, italban, máskép: duvatlan.
*DIVATLANKODIK
	(div-atlan-kod-ik) k. m. divatlankod-tam, ~tál, ~ott. Ételben, italban telhetetlenkedik, dőzsöl. Székely szó, máskép: duvatlankodik.
*DIVATLAP
	(divat-lap) ösz. fn. Bizonyos napokon megjelenni szokott újságféle lap, mely divatképek és divatczikkek közlése mellett mulattató novellákat, elbeszéléseket, verseket, napi újdonságokat, történetecskéket, szépműi, szinházi bírálatokat, stb. foglal magában.
*DIVATLIK
	(div-at-ol-ik) k. m. divatl-ott, htn. ~ani. Szokottabban l. DIVATOZIK.
*DIVATOS
	(div-at-os) mn. tt. divatos-t, v. ~at, tb. ~ak. Legújabb szabásu, formáju, szövetű. Divatos kalap, divatos köntös, divatos kelme. 2) Szokásban levő, jelenleg kelendő, használatban levő.
*DIVATOSAN
	(div-at-os-an) ih. Amint a divat hozza magával. Divatosan öltözködni.
*DIVATOZÁS
	(div-at-oz-ás) fn. tt. divatozás-t, tb. ~ok. Divatban, virágzó állapotban, kelendőségben létel.
*DIVATOZIK
	(div-at-oz-ik) k. m. divatoz-tam, ~tál, ~ott. Divatban, virágzó állapotban, kelendőségben, szokásban van. A magyar zene, ének, táncz, szinház, nyelv jelennen jobban divatoznak, mint néhány évvel ezelőtt.
*DIVATOZÓ
	(div-at-oz-ó) mn. tt. divatozó-t. Szokásban, kelendőségben levő, virágzó. A csárdás a felsőbb körökben is divatozó tánczczá lőn.
*DIVATÖLTÖZET
	(divat-öltözet) ösz. fn. Legújabb szabásu, s a fínomabb világ által használt viselet.
*DIVATRUHA
	(divat-ruha) ösz. fn. Egyes ruhadarab, mely legújabb divat szerint van készítve.
*DIVATSZALAG
	(divat-szalag) ösz. fn. Ruhadiszítő, kalapokat, s más fövegeket ékesítő szalag a legújabb pipere szabályai szerint.
*DIVATSZELLEM
	(divat-szellem) ösz. fn. A társodalom különféle osztályai között elterjedt szellem, mely a divatnak utánzásában, s szüntelen változtatásában mutatkozik.
*DIVATSZĚRÉNTI
	(divat-szěrénti) ösz. mn. Legújabb szabásu, ami jelennen leginkább szokásban van. Divatszerénti öltözetek.
*DIVATSZĚRŰ
	(divat-szěrű) ösz. mn. l. DIVATOS.
*DIVATSZĚRŰLEG
	(divat-szěrűleg) ösz. ih. Divatosan, divat szerént, az uralkodó szokást követve. Divatszerűleg öltözködni. Divatszerűleg bútorozott termek.
*DIVATSZĚRÜSÍT
	(divat-szěrüsít) ösz. áth. Divatszerüvé tesz; eszközli, hogy divatossá legyen valami.
*DIVATSZÍN
	(divat-szín) ösz. fn. A ruhakelméknek azon színe, mely leginkább szokásban van, s jelennen legkedvesebb, legkeresettebb. Szürke, meggyszinü divatszin.
*DIVATSZÓ
	(divat-szó) ösz. fn. Valamely körben, testületben, vagy vidéken, felkapott szó, kifejezés, vagy szójárás, melylyel gyakrabban élni szokás, pl. világos! lefőzni valakit, horderő. A divatszók csak helyérdekkel bírnak, és bizonyos időre szorítvák.
*DIVATÚJSÁG
	(divat-újság) ösz. fn. lásd: DIVATLAP.
*DIVATVÁGY
	(divat-vágy) ösz. fn. Vágy a legújabb divatképek után öltözködni. A tulságos divatvágyból támad a divatkór, l. ezt.
*DIVATVESZTĚTT
	(divat-vesztětt) ösz. mn. Ami divatból kiment, ami időszaki szokásos becsét elvesztette. Divatvesztett magas, kürtős kalapok.
*DIVATVILÁG
	(divat-világ) ösz. fn. Felsőbb rendű közönség, mely a legújabb divatnak hódul.
*DIVATVISELET
	(divat-viselet) ösz. fn. Öltözködés, pipere, hajék, s egész külső tartás a legújabb divat szabályai szerént.
*DIVÉK
	falvak Nyitra és Thurócz megyékben; helyr. Divék-en, ~re, ~ről.
*DIVÉK-ÚJFALU
	helység Nyitra megyében; helyr. Divék-Újfalu-ba, ~ban, ~ból.
*DIVÉN v. DIVÉNY
	mváros Nógrád és falu Borsod megyében; helyr. Divén-be, ~ben, ~ből.
*DIVÉNY-HUTTA
	falu Nógrád megyében; helyr. Divény-Huttá-n, ~ra, ~ról.
*DIVÉNY-OROSZI
	falu Nógrád megyében; helyr. Divény-Oroszi-ba, ~ban, ~ból.
*DÍVIK, DIVIK
	(dív-ik) régies, kiavult, de ismét életre kapó k. m. dív-tam, ~tál, ~ott. Annyit tesz, mint: kiválólag szokásban, virágzásban, becsben, keletben van. Erőben van, díszlik. Innen lett divás és divat.
*DIVÓ
	(div-ó) tájszó, és fn. Szokottabban lásd: DIÓ.
*DO
	gyökeleme számos szóknak, melyek 1-ször valamely tompa természeti hangra vonatkoznak, mint dob (ige s talán név is), dobog, dobban, dong, dongat, dorbézol, dorgál, doroszol, doromb stb. 2-szor valamely domború alakot jelölnek, mint domb, dombor, domó stb.
*DOB (1)
	elvont gyöke több oly szónak, melyek valami gömbölyüt, dudorút, puffadtat (mintegy dobhoz hasonlót) jelentenek, milyenek: dobancs, dobasz, dobrocz, dobosz, dobzó. Magashangon rokona: döb, mint döbörke, döbön, v. döböny szók gyöke. Forditva: bod, melyből bodon, bodok, bodocs, bodor származtak. Egyszersmind több helynevek gyöke, mint: Doba, Doboly, Dobor, Doborka, Dobrony.
*DOB (2)
	fn. tt. dob-ot. Hangutánzó is, mint dobog, dobban, dobbant származékai mutatják, s betüváltozással, vagy inkább keményitéssel rokon a top, topog, toppan szókkal. 1) Jelent általán eszközt, vagy készületet, mely ütés által huzamosan reszkető, jobbára tompa, erős hangot ad, milyen az úgynevezett száldob, l. ezt. Különösen, terjedelmes, hengeralaku, kisebb-nagyobb átmérőjü, és magasságu bőrhangszert, melyet sajátságos készületü verővel hangoztatnak. Kis dob, nagy dob, katonai dob, rézdob, templomi dob, kettős dob, tűzdob. Város dobja. Ő a város dobja. (Km). Féldob. Két fenekű dob. Jól elverték mint a két fenekű dobot. (Km.). Dobot verni. Dobra ütni. Amit hall, mindjárt dobra üti. (Km). Dobra üttetni, azaz kihirdettetni, vagy árverésre bocsátani. Dobra vonták a bőrét. (Km). Sippal, dobbal. Ellakott, mint a dob. (Km). Verik a dobot, talpra katona. Szól a dob. 2) Kórtanban, lobos daganat, kivált a lágyékmirígyben, a bujasenyvnek egyik neme. (Bubo). 3) Az órában azon hengeralaku készület, melyben az órarugó van. 4) A fülnek belsejében levő hártya, mely a hangokat fölveszi, s tovább rezegteti: füldob. Származékai: dobasz, dobban, dobog, dobol, dobzik stb. Dob héberül , perzsául dap, daf, arabul duff, hellenűl tumpanon, tuptw igétől, melynek a szanszkritban tup, tump felel meg; továbbá latinul tympanum, románul dobu, francziául tamb-our stb. A törökben top am. labda; golyó; gombolyag; álgyu (balle; eteuf; peloton; canon. Hindoglu); dob pedig a törökben davul, tabl. V. ö. DO.
*DOB (3)
	áth. m. dob-tam, ~tál, ~ott. 1) Valamit bizonyos távolságra, helyre vet, lök, hajít, meglóbálva elröpít. Követ dobni a kútba. Egy bolond akkora követ dob a kútba, melyet tíz okos nem bír kihúzni. (Km.) Sárt dobni a falra vagy falhoz. Lapdát dobni. Húst, csontot, kenyeret dobni a kutyának. Feldobni, kidobni, bedobni, eldobni, ledobni, visszadobni. Dobd le barát a vakarót; azaz: add vissza, mi téged nem illet. (Km.) Ledobta a ló. 2) Hajítva üt, tör. Bedobni az ablakot, bedobni valaki fejét; a tekéző helyen ötöt, hetet dobni. Lapdával megdobni a játszótársat. Kővel kidobni valaki szemét. 3) Bizonyos irányban és téren keresztül vet. Átdobni a házat vagy házon, keresztüldobni a folyót vagy folyón. Messze dobni, közel dobni. 4) Taszít, nyom. Ott marad, a hová dobják. (Km.) Ide-oda dobják a szegényt. A dob ige általán valamely erőszakos, rontásra törekvő és szánt, megvető eltávolítás eszméjét foglalja magában, s ez által különbözik a vet, lök és hajít igéktől, melyekkel nem mindig felcserélhető, pl. mondhatom: csontot vetek v. lökök v. dobok az ebnek, de nem: búzát dobok, e helyett búzát vetek (a földbe). Szinte mondhatom: követ hajítok v. dobok, de nem: nyomtatékot hajítok a mérlegre; hanem dobok v. vetek stb. V. ö. HAJÍT, LÖK, VET. Régiesen és tájejtéssel: tob, melyben a távolságra vonatkozó to (tova) rejlik; szanszkritül dhav vagy dhú = lök (schleudern).
*DOB (4)
	falu Szathmár megyében; helyr. Dob-on, ~ra, ~ról. TISZA~, mezőváros Szabolcs megyében.
*DOBA (1)
	kiavult vagy elvont törzsök, honnan dobál (doba-al) származik.
*DOBA (2)
	falu Veszprém megyében; helyr. Dobá-ra, ~ról, ~n. Öszvetéve; DOBA-PINKÓCZ, telek Veszprémben; KIS-DOBA, NAGY-DOBA; KIS-DOBA-ALSZEG, KIS-DOBA-FELSZEG, falvak Közép-Szolnok megyében. A két utóbbi egy név alatt a föntebbi Kis-doba.
*DOBÁL
	(dob-a-al) áth. m. dobál-t. Gyakorta, több ízben, folytonosan dob. Verebeket, vagy verebekre dobál. A gulyás bottal dobálja a tinókat. Sárral, kővel dobálni valakit. Megdobálni, eldobálni, ide-oda dobálni, ledobálni, szétdobálni, bedobálni, kidobálni. Átv. ért. hány-vet, majd ide, majd oda helyez. Az árva gyereket ide-oda dobálják. Haragjában dobálja az edényeket.
*DOBÁLÁS
	(dob-a-al-ás) fn. tt. dobálás-t, tb. ~ok. Ismételt, gyakori, folytonos dobás. V. ö. DOB, ige.
*DOBÁLGAT
	(dob-a-al-gat) áth. m. dobálgat-tam, ~tál, ~ott, par. dobálgass. Könnyeden, kényelmesen, önkényből, jó kedvvel hány-vet, dobál valakit, vagy ide-oda helyez valakit. A kis gyermek kövecseket dobálgat a lyukba. Némely határtalan hatalmú főnök csak úgy dobálgatja alárendelteit.
*DOBÁLÓDIK
	(dob-a-al-ód-ik) belsz. m. dobálód-tam, ~tál, ~ott. 1) Dobál másokat, és viszont mások őtet dobálják. Mit dobálódtok gyermekek? 2) Azért dobál valamivel, pl. kővel, sárral, hogy valakit vagy valamit találjon vele.
*DOBÁLÓDZIK
	(dob-a-al-ódz-ik vagy ~ód-oz-ik) k. l. DOBÁLÓDIK.
*DOBANCS
	(dob-ancs) fn. tt. dobancs-ot. A pontyok neméhez tartozó halfaj. (Cyprinus dobula).
*DOBÁS
	(dob-ás) fn. tt. dobás-t, tb. ~ok. 1) Valamely testnek bizonyos irányban, és távolságra elvetése, elhajítása. V. ö. DOB. 2) Azon ügyességnek kisebb-nagyobb foka, melynél fogva valaki dobni jól vagy roszúl tud. Jó dobása van. Ez rosz dobás volt (a tekézőknél). Egy dobással hét bábot leütni.
*DOBASZ
	(dob-asz) mn. tt. dobasz-t, tb. ~ok. Eltelt, jól lakott, a sok ételtől feldagadt, mint a dob; fělfujt, fělpuffadt. Dobasz has. Ellenkezője: horpasz, ami bevan horpadva. Képzésre hasonlók: kopasz, csupasz, pimasz, ravasz.
*DOBBAN
	(dob-u-an v. dob-van v. dobb-an) önh. m. dobban-t. 1) Hangutánzó, am. erős tompa dob hangot ad, rokon a toppan igével. Mondatik ruganyos, mozgékony, szilárd testről, midőn valamely ütés vagy erőszak éri. Dobban lába alatt a föld. Dobbannak a nyargalók alatt a híd padlózati. Megdobban a szíve. 2) Átv. ért. ijed, megijed, minthogy ilyenkor a szív hangosabban dobog, máskép ö-vel döbben. Megdobbantál lelkedben.
*DOBBANT
	(dob-u-an-t v. dobb-an-t) áth. m. dobbant-ott, htn. ~ni vagy ~ani, par. ~s. 1) Valamely ruganyos, szilárd testet oly erőszakkal illet, üt, melynél fogva az dobogni, dobbanni kénytelen. Lábbal a földet dobbantani. Nagyot dobbantani. 2) Átv. ért. ijeszt, megijeszt, azaz valaki szivét rendkivüli mozgásba, dobogásba hozza, tulajdonkép: döbbent.
*DOBBŐR
	(dob-bőr) ösz. fn. Simára kidolgozott, s a dob nevü hangszerre feszített kutya- vagy más bőr.
*DOBFENÉK (1)
	(dob-fenék) ösz. fn. A dob végére vagy végeire feszített bőr, dobbőr.
*DOBFENÉK (2)
	falu Gömör megyében; helyr. Dobfenék-en, ~re, ~ről.
*DOBGÉM
	(dob-gém) ösz. fn. Bölönbika, gémfaj, mely kalánszáját a vízbe dugva, erős tompa hangot ad, a dobszóhoz némileg hasonlót. (Ardea stellaris).
*DOBHÁRTYA
	(dob-hártya) ösz. fn. Boncztanban, azon vékony hártya, mely a fül belső üregét bevonja; füldobnak hártyája.
*DOBI
	puszta Heves megyében; helyr. Dobi-ba, ~ban, ~ból.
*DOBKARIKA
	(dob-karika) ösz. fn. Karika, mely a dobot keríti.
*DOBKAS
	(dob-kas) ösz. fn. A dobnak hengerded teste, dereka, mely belül üres, alul-fölül pedig bőrrel van behúzva.
*DOBKÓR
	(dob-kór) ösz. fn. 1) Szél- vagy légkór faja, melynél a has vagy gyomor üregében kifejlett lég vagy szesz, a hasat felpuffasztja. 2) Dobos daganat a lágyékmirigyben, a bujasenyvnek egyik neme; egyszerüen: dob.
*DOBKÓROS
	(dob-kóros) ösz. mn. Dobkórban szenvedő. l. DOBKÓR.
*DOBLEMEZ
	(dob-lemez) ösz. fn. Sárgarézlemez, melyből a katonák dobjának hengere készíttetik.
*DOBÓ (1)
	(dob-ó) fn. tt. dobó-t. Személy, aki dob, különösen lapdát, követ, tekegolyót stb. messze és bizonyos czél felé hajít. Jó dobó legyen, ki tornyunkat általdobja.
*DOBÓ (2)
	falu Sáros megyében; helyr. Dobó-n, ~ra, ~ról. Van ily nevű kápolna is a bardoczi székely fiók székben.
*DOBÓCZA
	falu Gömör megyében; helyr. Dobóczá-n, ~ra, ~ról.
*DOBÓFALVA
	erdélyi helység Udvarhely székben; helyr. Dobófalvá-n, ~ra, ~ról.
*DOBOG
	(dob-og) önh. m. dobog-tam, ~tál, ~ott. 1) Általán mondatik szilárd ruganyos testről, midőn ismételt ütés alatt erős tompa dob hangot ad. Dobog a híd a szekerek alatt. Dobog a megijedt ember szíve vagy melle, oldala. Dobog a föld az elnyargaló seregek alatt. 2) Ütés, tapodás, veregetés által dob hangot hoz elő, pl. lábával dobog; a tánczosok dobognak; dobognak a palláson dolgozó ácsok, dobognak a hídon menő lovak. Mit dobogtok? Ne dobogjatok. Vékony hangon: döbög.
*DOBOGÁS
	(dob-og-ás) fn. tt. dobogás-t, tb. ~ok. Ütögetés, veregetés által okozott dob-forma tompa hang. Szívdobogás, lódobogás, tánczosok dobogása. V. ö. DOBOG.
*DOBOGÓ (1)
	(dob-og-ó) mn. tt. dobogó-t. Aki vagy ami dobog. 1) Szenvedő ért. pl. dobogó szív, dobogó föld, dobogó padolat. 2) Cselekvő ért. pl. dobogó tánczos, dobogó ló.
*DOBOGÓ (2)
	(l. föntebb) fn. tt. dobogó-t. Fahíd, különösen olyan, melynek pallódeszkái nincsenek homokkal vagy kavicscsal befödve. A kőhidat pedig épen nem szokták dobogónak nevezni. Így hívják a réveken azon hídállást, vagy ide-oda vontatható zsámolyt is, melyen a kompokba, vagy repülő hidakra bejárnak. Némely szójárásokban máskép: dübögő.
*DOBOGÓ (3)
	puszta Abaúj megyében; helyr. Dobogó-n, ~ra, ~ról.
*DOBOGTAT
	(dob-og-tat) áth. m. dobogtat-tam, ~tál, ~ott, par. dobogtass. Valamely szilárd rugonyos testet dobogásra, dobogni késztet, erőtet. Lábakkal dobogtatni a földet. Az ijedelem dobogtatja szivét.
*DOBOKA
	megye neve Erdélyben és falu azon megyében; továbbá szintén falu Baranya megyében; mint falu helyragozva: Doboká-n, ~ra, ~ról. KIS~, falu Belső-Szolnok megyében; LUNKA~, erdélyi puszta Hunyad megyében.
*DOBÓKA
	(dob-ó-ka) fn. tt. dobóká-t. Hosszú, vékony bélgiliszta, különösen némely halak bélében. (Ligula abdominalis).
*DOBOL
	(dob-ol) önh. és áth. m. dobol-t. 1) Dobot ver. Felkelésre, indulóra, támadóra, takarodóra dobolni. Zenéhez dobolni; medvéknek, majmoknak dobolni. 2) Dobszó által valamit hirdet, jelent. Tüzet dobolni, vészt dobolni. Kidobolni az elvesztett jószágot. 3) Dob által kigyűjt. Öszvedobolni az embereket, az elszéledt katonákat. 4) Átv. ért. zörög, topog, dobog. Ne doboljatok azon az ajtón.
*DOBOLÁS
	(dob-ol-ás) fn. tt. dobolás-t, tb. ~ok. Dobverés, dobverés által hirdetés; tombolás, zörgés, zörgetés.
*DOBOLLÓ
	l. DOBORLÓ.
*DOBOLTAT
	(dob-ol-tat) áth. m. doboltat-tam, ~tál, ~ott, par. doboltass. 1) Dobot veret, dobot üttet, pl. indulóra doboltatni, imádságra doboltatni. Csatára doboltat a vezér. 2) Hirdettet. Vármegye szerént doboltatják a bitangmarhákat. Kidoboltatni. Reá doboltatni (az árverésben). Visszadoboltatni.
*DOBOLY
	székely falu Csík székben; helyr. Doboly-on, ~ra, ~ról. AL~ v. ALSÓ~, FEL~ v. FELSŐ~, székely falvak a Sepsi székben.
*DOBONY
	l. DÖBÖNY.
*DOBOR
	elvont törzsök, mely több helynevekben mint: Doborgaz, Doborló, Doborka, továbbá doborog, dobrocz (dobor-ocz) szókban találtatik. Eredetileg jelent 1) hangra vitetve több elterjedő, széteredő dob hangot, vagy terjedező dob hangút, 2) alakra vitetve dobalakút vagy domborút. Mint jó hangzatu szó méltó a felélesztésre.
*DOBORGÁS
	(dob-or-og-ás) fn. lásd: DÖBÖRGÉS.
*DOBORKA
	szász falu Erdélyben; helyr. Doborká-n, ~ra, ~ról.
*DOBORLÓ-VILLA
	puszta Erdélyben a Sepsi székben.
*DOBOROG
	(dob-or-og) önh. m. doborog-tam vagy doborgottam, ~tál vagy doborgottál, doborgott; htn. ~ni vagy doborgani. l. DÖBÖRÖG.
*DOBÓ-RUSZKA
	falu Ungh megyében; helyr. Dobó-Ruszká-n, ~ra, ~ról.
*DOBORZÉKOL
	DOBORZIKÁL, (dob-or-oz-ika-al) önh. m. doborzékol-t. Lábával apró doborgásokat csinál. Hegyaljai szó. Keményebb hangokon: toporzékol.
*DOBOS (1)
	(dob-os) fn. tt. dobos-t, tb. ~ok. Személy, ki dobot ver. Dobos a katonáknál, dobos az egyházi zenénél, vagy törökbandában. Város dobosa. Száldobos, ki karóra akasztott deszkán dobol. A magyar katona előtt a dobosnak kevés a becsülete.
*DOBOS (2)
	(l. fönebb) mn. tt. dobos-t, vagy ~at, tb. ~ak. 1) Dobbal bíró, kinek vagy minek dobja van. Dobos zene. 2) Dob nevü nyavalyában szenvedő. 3) Aljas beszédben: terhes, nagy hasú.
*DOBOS (3)
	falu Szathmár, és puszta Szala megyében; helyr. Dobos-on, ~ra, ~ról. PUSZTA~, falu Szabólcs megyében.
*DOBOSGALAMB
	(dobos-galamb) ösz. fn. Házi gatyás galambfaj, mely igen vastag hangon turbékol, s hónaponként tojni és költeni szokott. (Columba dasypus).
*DOBOSGÉM
	(dobos-gém) ösz. fn. l. DOBGÉM.
*DOBOSKÁPLÁR
	(dobos-káplár) ösz. fn. Egy zászlóaljhoz vagy századhoz tartozó dobosok káplárja.
*DOBOSNAGY
	(dobos-nagy) ösz. fn. Az ezered tábori zenekarát vezető, s hosszu gombos bottal tisztelkedő, és igazgató altiszt. (Regiments-Tambour).
*DOBOSZ
	(dob-osz) fn. tt. dobosz-t, tb. ~ok. Skatyula, iskátulya, katyula. Ezen idegen, s nem szépen hangzó, ámbár közdivatu szók fölött az eredeti magyar és jó hangzásu dobosz elsőséget érdemel. Jelent falemezből vagy kemény papirból csinált, s dobhoz némileg hasonló alakú tokot, melybe holmit berakni szokás. Másképen: doboz, döböz.
*DOBOSZFÖDÉL
	(dobosz-födél) ösz. fn. A dobosznak födele, teteje. V. ö. DOBOSZ.
*DOBOSZKA
	(dob-osz-ka) fn. tt. doboszká-t. Kis dobosz, azaz kis skatyulya kis iskátulya. Amaz eredeti magyar, emez idegen és nem szép hangzatuaknál ajánlatosb. Máskép: döböszke. DOBOT SZÍJRA! Hadi parancsszó, s am. Hagyjátok abba a dobolást, és akaszszátok fel a dobot az oldalaitokon levő dobszíjra.
*DOBOZ (1)
	l. DOBOSZ.
*DOBOZ (2)
	falu Békés, és puszták Fejér megyében; helyr. Doboz-on, ~ra, ~ról.
*DOBPÁLCZA
	(dob-pálcza) ösz. fn. lásd: DOBVERŐ.
*DOBPĚRGÉS
	(dob-pěrgés) ösz. fn. A dobnak rendkivüli szaporasággal verése bizonyos esetekben, pl. rohanáskor, vesszőzéskor, vagy mikor fikátort azaz reggeli felkelést vernek, stb.
*DOBRAFALVA
	helység Vas megyében; helyr. Dobrafalvá-n, ~ra, ~ról.
*DOBRAFÖLDE
	falu Szala megyében; helyr. Dobraföldé-n, ~re, ~ről.
*DOBROCZ (1)
	(dob-or-ocz, apró domborura feldagadt valami) fn. tt. dobrocz-ot. Tüzes kipattanások, kiütések a testen, melyek fölötte égetnek. Göcsejben divatos. Hogy a dobrocz üssön ki. (Átok). Máskép: dabrocz vagy dabroncz. Van: döbröcz is. V. ö. ORBÁNCZ.
*DOBROCZ (2)
	vagy DOBROK v. DOROCZ falu Zaránd megyében; helyr. Dobrocz-on, v. Dobrok-on, ~ra, ~ról.
*DOBRÓKA
	falu Beregh megyében; helyr. Dobróká-n, ~ra, ~ról.
*DOBRÓKÖZ
	mv. Tolna megyében; helyr. Dobróköz-ön, ~re, ~ről.
*DOBRÓNAK
	mv. Szala megyében; helyr. Dobrónak-on, ~ra, ~ról.
*DOBRONCZ
	falu Szala megyében; helyr. Dobroncz-on, ~ra, ~ról.
*DOBRONY
	falu és puszta Szala megyében; helyr. Dobrony-ba, ~ban, ~ból. KIS~, NAGY~, faluk Beregh megyében.
*DOBRÓVÁRALJA
	falu Zólyom megyében; helyr. Dobróváraljá-n, ~ra, ~ról.
*DOBRUGÓ
	(dob-rugó) ösz. fn. Rugótoll a dobban.
*DOBSÉRV
	(dob-sérv) ösz. fn. Lágyéksérv, mely a lágyékcsatornán buvik ki, s ott gömbölyü daganatot képez. V. ö. LÁGYÉK és SÉRV.
*DOBSZÍJ
	(dob-szíj) ösz. fn. A dobos nyakába vetett szíj, melyről a dob lóg.
*DOBSZÓ
	(dob-szó) ösz. fn. A vert, ütött dobnak hangja. Dobszóra kelni, indulni, lépni, imádkozni. Dobszóval hirdetni. Uraimék, dobszóval és publikálva tudtára adatik kigyelmeteknek. (Így hirdet az érsekújvári dobos). Dobszóval eladni, elkótyavetélni, elárverezni.
*DOBÜR
	(dob-ür) ösz. fn. 1) Ür, vagy üresség, mely a dobkasban van, vagyis, melyet a dobhenger kerülete körülvesz. 2) Boncztanban, üreg a fül belsejében, melyet a dobhártya beföd.
*DOBÜREG
	(dob-üreg) ösz. fn. l. DOBÜR.
*DOBÜREGGYÚLADÁS
	(dob-üreg-gyúladás) ösz. fn. Gyuladásféle betegség a füldob üregében.
*DOBÜREGVÍZKÓR
	(dob-üreg-vízkór) ösz. fn. A füldob üregében kifejlett vízkór.
*DOBÜTÉR
	(dob-ütér) ösz. fn. A füldobnak ütere. V. ö. ÜTÉR.
*DOBVERÉS
	(dob-verés) ösz. fn. A dobbőrnek, dobfenéknek, arra való vessző v. pálcza által hangoztatása.
*DOBVERŐ
	(dob-verő) ösz. fn. 1) Aki a dobot veri, doboló. 2) Pálcza vagy vesszőforma eszköz, melylyel a dobbőrt, dobfeneket verik. 3) Tréfásan így nevezik néhutt a pulykának hosszu czombszárait.
*DOBVESSZŐ
	(domb-vessző) ösz. fn. lásd: DOBVERŐ 2).
*DOBZA
	KIS~, NAGY~, falvak Somogy megyében; helyr. Dobzá-n, ~ra, ~ról.
*DOBZÁS
	(dob-z-ás) fn. tt. dobzás-t, tb. ~ok. 1) Dagadás, dudorodás, dobformára felpuffadás. 2) Így nevezik az alkő, és korongvas közötti fát, a malomban.
*DOBZIK
	(dob-oz-ik) k. m. dobz-ott, htn. ~ani. Dob formára dagad, megdagad, kidudorodik mint a dob, pl. dobzik a szilvának bizonyos faja, melyet gömbölyü dagadt alakja mint dobzónak hívnak.
*DOBZÓ
	(1), (dob-oz-ó) mn. tt. dobzó-t. Dagadó, dudorodó, dobként felpuffadó. Dobzó has.
*DOBZÓ
	(2), (l. fönebb) fn. Szilvafaj, mely gömbölyü alaku, s a legnagyobbak és legédesebbek közé tartozik.
*DOBZÓDÁS
	(dob-oz-ód-ás) fn. tt. dobzódás-t, tb. ~ok. Has felpuffadásáig evés ivás. Keményebb előhanggal: tobzódás. V. ö. DOBZÓDIK.
*DOBZÓDIK
	(dob-oz-ód-ik) k. m. dobzód-tam, ~tál, ~ott. Mértéktelenül eszik iszik, korhelykedik, torkig lakozik, töltözködik, s gyomrát addig tömi, mig dob gyanánt ki nem dudorodik; kinek hasa a sok evés ivás miatt dobzik. Rokon vele a hellen: daptw.
*DOBZÓDÓ
	(dob-oz-ód-ó) fő- és mn. tt. dobzódó-t. Aki mértéktelen eszem-iszom által haspuffadásig, hasdobzásig lakozik, töltözködik. V. ö. DOBZIK és DOBZÓDIK.
*DÓCZ
	puszta Csongrád megyében; helyr. Dócz-on, ~ra, ~ról.
*DOGÁNY
	(dög-öny?) fn. tt. dogány-t, tb. ~ok. Csikszéki székely szó, am. mészárszék.
*~DOGÁL
	vékonyhangon: děgél, dögél, öszvetett gyakorlatos igeképző, mely három elemből áll, első a leginkább önhatókat képző d (= od = os, pl. tap-od, tap-os), második a gyakorlatos og, ěg, ög, harmadik a szintén gyakorlatos ál él, röviden: al el, tehát elemeire szétválasztva: d-og-ál vagy- al, d-ěg-él vagy- ěl, d-ög-él, vagy- ěl. Járul a) egytagu tőigékhez, pl. áll-d-og-ál, jár-d-og-ál, foly-d-og-ál, id-d-og-ál (isz-dogál), men-d-ěg-él, ěd-děg-él (ěsz-děgél), ül-d-ög-él, tör-d-ög-él, b) több taguakhoz, mint: szalad-d-og-ál, alud-d-og-ál, marad-d-og-ál, nevet-d-eg-él, keres-d-ěg-él. Némi hangváltozattal rokona: dokol, vékonyhangon: děkěl, dököl, mint: ful-d-ok-ol, hal-d-ok-ol, nyel-d-ěk-ěl, öl-d-ök-öl. Kicsinyítve: dikál, mint: szuny-d-ik-ál, kan-d-ik-ál (= kuny-d-ik-ál). Tájszokásilag van digál is, pl. áll-digál. Alapértelemre nézve képez oly cselekvést, mely folytonosan ismételtetik, gyakoroltatik, s illetőleg némi kényelemmel megyen végbe.
*DOH (1)
	, elvont hangutánzó gyök dohog szóban s ugyanaz duh gyökkel.
*DOH (2)
	fn. tt. doh-ot. Bűznek, rohadásnak, megpállásnak neme, midőn valamely test leginkább a szabad levegő járásától ezárva sajátságos romlásnak indul, és nehéz, penészes szagot kap. Különösen a nem szellőzött gabonát, és lisztet rongálja a doh. Érzik a régi búza doha. Száj doha. Rohadt fa doha. És felmegyen az ő rohadott doha, mert kevélyen cselekedett. (Joel 2. 20. Káldi szerént). Származékai: dohány, dohos, dohol, dohollik stb. Önálló gyök; rokonságai a szanszkrit: dhúp [gőzölög], hellén tujoV, német Duft, orosz doiu, tót duh, illir duka stb. Mennyiben a dohot, illetőleg dohos bűzt magunktól ösztönszerüleg elfujjuk, azon természetutánzó gyökökhöz számíthatjuk, melyek fuvásra vonatkoznak, mint: dúl, düh, doh-og, s talán a szintén nehéz büdös szagu testet jelentő: dög.
*DOH (3)
	falu Kraszna megyében; helyr. Doh-on, ~ra, ~ról.
*DOHÁNY
	(doh-ány) fn. tt. dohány-t, tb. ~ok. Hazánkban köz ismeretü és használatu növény, az öthímesek seregéből és egyanyások rendéből, melynek eredeti hazája Amerika. (Nicotiana). Magyar dohány, külföldi dohány; verpeléti, véki, vittnyédi, faddi, kospallagi, döbrei, petrei, füzesgyarmati stb. dohány. Leveles dohány, pordohány, vágott dohány, bíró hátán, azaz gorombára vágott dohány. Hegyedohány, lelkedohány, aljadohány. Cserebi vagy cserebéli, azaz igen rosz dohány. Basadohány, kapadohány. Sarjudohány. Csomódohány. Pipadohány. Nem ér egy pipadohányt. (Km.) Dohányt lehetne aprítani a hátán, (km.) azaz igen szelíd. Leveles dohány. Illatos, büdös; erős, gyönge; sárga, piros, zöld, fekete levelü dohány. Dohányt ültetni, termeszteni, szedni, felfűzni, szárítani. Dohányt metszeni vagy aprítani. Dohányt színi; dohánynyal kinálni, vagy a pipát, zacskót megtölteni. Dohányt rágni. Hasonló hozzá a török tütün (tüt-mek am. füstölni), perzsa dochán (füst), vend, dalmat duhaan. A magyar nyelvből elemezve azt vélhetnők, hogy a nehéz füledt szagot jelentő doh gyöktől származott.
*DOHÁNYADÓ
	(dohány-adó) ösz. fn. Dohányra vetett, dohánytól fizettetni szokott adó.
*DOHÁNYÁGY
	(dohány-ágy) ösz. fn. Kertészágy, hová a dohánymagot vetik. V. ö. ÁGY.
*DOHÁNYÁRUS
	(dohány-árus) ösz. fn. Dohánykereskedő vagy boltos, ki dohányt, illetőleg dohányból készített szivarokat, vagy pordohányt, vágott dohányt árul.
*DOHÁNYBÖRBÖNCZE
	(dohány-börböncze) ösz. fn. Edény, melyben vágott dohányt tartanak. Átv. ért. pipa. Kis pipám, dohányos börbönczém. (Faludi).
*DOHÁNYCSUPKA
	(dohány-csupka) ösz. fn. l. DOHÁNYKACS.
*DOHÁNYCZÉRNA
	(dohány-czérna) ösz. fn. Czérna, vagy inkább vastagabbféle fonal, melyre a leszedett, s megfülesztett dohány leveleket felfűzik, és száritás végett szellőre vagy napra akasztják.
*DOHÁNYDÖBÖZ
	(dohány-döböz) ösz. fn. Döböz, vagy dobosz, melyben dohányt tartanak.
*DOHÁNYEGYEDÁRUSSÁG
	(dohány-egyed-árusság) ösz. fn. A dohánynak kizárólagos árulása. Leginkább az államra értetik, midőn a dohányárulást csak ön maga gyakorolja.
*DOHÁNYFATTYAZÁS
	(dohány-fattyazás) ösz. fn. l. DOHÁNYKACSOLÁS.
*DOHÁNYFESTVÉNY
	(dohány-festvény) ösz. fn. Főtt dohánylevelekből készített festvény. V. ö. FESTVÉNY.
*DOHÁNYFONÓ
	(dohány-fonó) ösz. fn. l. DOHÁNYSODRÓ.
*DOHÁNYFÖLD
	(dohány-föld) ösz. fn. 1) Föld, melyben dohányt termesztenek. 2) Olyan föld, mely különösen alkalmas a dohánytermesztésre.
*DOHÁNYFÜST
	(dohány-füst) ösz. fn. Az égő dohánynak füste. Jó szagu, büdös, erős, gyönge, kék, fekete, bodor dohányfüst. Dohányfüstöt nyelni; dohányfüsttel elűzni a szúnyogokat.
*DOHÁNYFÜZÉR
	(dohány-füzér) ösz. fn. Czérnára, vagy vastagabbféle fonalra, zsinegre fűzött dohánylevelek öszvege. Potosra, eszterje alá akgatott dohányfüzérek.
*DOHÁNYFŰZÉS
	(dohány-fűzés) ösz. fn. A szárogatandó nyers dohányleveleknek czérnára vagy fonalra akgatása.
*DOHÁNYFŰZŐ
	(dohány-fűző) ösz. fn. és mn. Aki a szárítandó dohányleveleket czérnára vagy fonalra húzogatja.
*DOHÁNYGÁICZOLÁS
	(dohány-gáiczolás, németül Geitzen) l. DOHÁNYKACSOLÁS.
*DOHÁNYGÖNGYÖLGETÉS
	(dohány-göngyölgetés) ösz. fn. l. DOHÁNYSODRÁS.
*DOHÁNYGÖNGYÖLŐ
	(dohány-göngyölő) ösz. fn. l. DOHÁNYSODRÓ.
*DOHÁNYGYÁR
	(dohány-gyár) ösz. fn. Gyár, melyben a szárított dohányt különféle használatra alkalmaztatják, készítgetik, pl. leveleit kifőzik, porrá törik, vagy szivarokká alakítják stb. Hainburgi dohánygyár.
*DOHÁNYGYÁROS
	(dohány-gyáros) ösz. fn. Gyáros, ki a szárított dohányt mindenféle használatra alkalmassá teszi, pl. pordohányt csinál, szivarokat készít stb.
*DOHÁNYHAMU
	(dohány-hamu) ösz. fn. Az elégetett, különösen pipában szivott dohánynak hamva.
*DOHÁNYHORDÓ
	(dohány-hordó) ösz. fn. Hordóféle faedény, melyben vágott- vagy pordohányt tartanak, szállítanak.
*DOHÁNYKACS
	(dohány-kacs) ösz. fn. Csupka, melynélfogva a dohánylevél a dohányszárral összefügg. Hosszabb, rövidebb dohánykacs.
*DOHÁNYKACSOLÁS
	(dohány-kacsolás) ösz. fn. A dohánykacs tövében kinövő apró fattyusarjak kiirtása, lecsipkedése.
*DOHÁNYKACSOZÁS
	(dohány-kacsozás); lásd: DOHÁNYKACSOLÁS.
*DOHÁNYKAPÁLÁS
	(dohány-kapálás) ösz. fn. Dohánykertészek egyik munkája, midőn a dohánynövény körül a földet kapával megforgatják.
*DOHÁNYKERESKĚDÉS
	(dohány-kereskědés) ösz. fn. Dohánytőzs, dohánynyal űzött kereskedés.
*DOHÁNYKERESKEDŐ
	ösz. fn. 1) Szélesebb ért. aki dohányt nyereség fejében veszen és árul. 2) Szorosabb ért. aki a dohányvevést és adást nagyban űzi.
*DOHÁNYKOCSÁN
	(dohány-kocsán) ösz. fn. l. DOHÁNYKACS.
*DOHÁNYLEVÉL
	(dohány-levél) ösz. fn. A dohánynövénynek hosszukás szívded levele, mely pipázásra, szivarnak vagy burnótnak használtatik. Apró, nagy lapu, zsíros dohánylevél. Sárgára, pirosra szárított dohánylevelek. Mézes dohánylevéllel burogatni a fájós derekat.
*DOHÁNYMAG
	(dohány-mag) ösz. fn. A dohánynövény magva.
*DOHÁNYMILLYE
	(dohány-millye) ösz. fn. Millye vagy szelencze, melyben pordohányt tartanak.
*DOHÁNYNYEL
	(dohány-nyel) ösz. fn. lásd: DOHÁNYKACS.
*DOHÁNYNYOMÓ
	(dohány-nyomó) ösz. fn. Dohányzók, pipások, kis barczaformáju nyeles eszköze, melylyel a töltött s égő pipába a földuzzadó dohányt bele nyomogatják.
*DOHÁNYOS (1)
	(doh-ány-os) mn. tt. dohányos-t vagy ~at, tb. ~ak. 1) Dohányt szivó. Dohányos ember. 2) Dohányt termő. Dohányos földek, dohányos kertek. 3) Dohánynyal bővelkedő v. tölt. Dohányos bolt, dohányos zsák, dohányos hordó. 4) Dohánytól büdös, dohánynyal bepiszkolt. Dohányos szoba, ruha.
*DOHÁNYOS (2)
	(l. föntebb) fn. tt. dohányos-t, tb. ~ok. 1) Dohányt szivó, dohányozó. Nagy dohányos. 2) Gazda vagy kertész, ki dohányt termeszt. Szegedi, véki dohányosok. Máskép, nevezetesen Szeged és Kecskemét vidékén: gányó.
*DOHÁNYOS (3)
	puszta Sopron megyében; helyr. Dohányos-on, ~ra, ~ról.
*DOHÁNYOZ
	(doh-ány-oz) önh. lásd: DOHÁNYOZIK.
*DOHÁNYOZÁS
	(doh-ány-oz-ás) fn. tt. dohányozás-t, tb. ~ok. Vágott dohánynak pipából szivása, pipázás.
*DOHÁNYOZGAT
	(doh-ány-oz-gat) gyak. önh. m. dohányozgat-tam, ~tál, ~ott, par. ~gass. Folytonosan, s némi kényelemmel, vagy időtöltésből szívja a dohányt, szivart. Sétálás alatt, ivásközben dohányozgatni.
*DOHÁNYOZIK
	(doh-ány-oz-ik) k. m. dohányoz-tam, ~tál, ~ott, par. ~zál. Pipába töltött dohányt meggyújt, s annak füstjét szíjja és fújja. Máskép: pipál vagy pipázik, vagy szivarozik.
*DOHÁNYPALÁNTA
	(dohány-palánta) ösz. fn. A dohányágyban magról kelt, gyönge dohánynövény.
*DOHÁNYPOR
	(dohány-por) ösz. fn. Az apróra törött száraz dohánynak pora, mely pl. dohányvágáskor, szitáláskor elhúll. Ettől különbözik az úgynevezett pordohány.
*DOHÁNYRÁGÓ
	(dohány-rágó) ösz. fn. Személy, ki nyers, száraz dohányt, vagy úgynevezett bagót szájában tartogatván, azt rágicsálja. V. ö. BAGÓ.
*DOHÁNYRAKHELY
	(dohány-rakhely) ösz. fn. Rakhely, tár, pajta, melyben a dohánygyárosok, vagy dohánykereskedők a bálokba kötözött dohányt tartják.
*DOHÁNYSODRÓ
	(dohány-sodró) ösz. fn. Napszámos a dohánygyárakban, ki a dohányleveleket szivarokká sodorgatja, pedergeti.
*DOHÁNYSODRÁS
	(dohány-sodrás) ösz. fn. A dohányleveleknek pödörgetése, és szivarrá alakítása.
*DOHÁNYSZAG
	(dohány-szag) ösz. fn. A dohánynak sajátságos, erős, csipős szaga, vagyis, a kényes szaglásuakra nézve, bűze. Egyik szereti, másik utálja a dohányszagot. Érzik ruháján a dohányszag.
*DOHÁNYSZAGOS
	(dohány-szagos) ösz. mn. Dohánynak vagy dohányfüstnek szagával tölt, általjárt. Dohányszagos szoba, ruha, száj.
*DOHÁNYSZAGU
	(dohány-szagu) ösz. mn. l. DOHÁNYSZAGOS.
*DOHÁNYSZEDÉS
	(dohány-szedés) ösz. fn. A kellőségig megérett dohánylevelek leszakgatása, vagy inkább lemetélése.
*DOHÁNYSZELENCZE
	(dohány-szelencze) ösz. fn. Arany-, ezüst-, kő-, fa- vagy más anyagból készített kis edény, pordohányt tartani való, máskép: dohánymillye (Pixis).
*DOHÁNYTARTÓ
	(dohány-tartó) ösz. fn. 1) Edény, melyben különösen pipázásra való vágott dohányt szoktak tartani. 2) Lásd: DOHÁNYSZELENCZE.
*DOHÁNYTEKERCS
	(dohány-tekercs) ösz. fn. Egy vagy több dohánylevél öszvetekerve, sodorva, különösen, midőn meg akarják aprítani.
*DOHÁNYTERMESZTÉS
	(dohány-termesztés) ösz. fn. A mezei gazdaságnak azon ága, mely dohányültetéssel és növesztéssel foglalkodik.
*DOHÁNYTERMESZTŐ
	(dohány-termesztő) ösz. fn. Gazda, kinek különös foglalkodása és keresete a dohánytermesztés. Szegedi, döbrei, verpeléti, véki, faddi, vitnyédi, jánosházi stb. dohánytermesztők.
*DOHÁNYTERMŐ
	(dohány-termő) ösz. mn. Amiben a dohány díszlik, megnő. Dohányterrmő föld, vidék. Hazánk földének nagy része dohánytermő.
*DOHÁNYTŰ
	(dohány-tű) ösz. fn. Dohányosok hosszu tűje, melylyel a dohányleveleket czérnára vagy fonalra fűzik.
*DOHÁNYVÁGÓ
	(dohány-vágó) ösz. fn. 1) Személy, ki sajátságos készülettel (dohányvágó kaszával) a leveles dohányt koczkásra, vagy hosszúra vagdalja. 2) Maga azon készület vagy eszköz, melylyel az aprítás végbe megy.
*DOHÁNYVIRÁG
	(dohány-virág) ösz. fn. A dohánynövénynek sajátságos szinű virága. A kapadohányé sárga.
*DOHÁNYZACSKÓ
	(dohány-zacskó) ösz. fn. Erszény, melyben a pipázó ember a dohányt magával hordozza. Ilyenek, a kostök, hólyag, macskabőr, ürgebőr, kötött, himzett erszények. Sallangos, tulipános, aczéllal, pipaszurkálóval fölszerelt dohányzacskó.
*DOHÁNYZÁS
	l. DOHÁNYOZÁS.
*DOHÁNYZIK
	l. DOHÁNYOZIK.
*DOHÁNYZÓ
	(doh-ány-oz-ó) fn. és mn. tt. dohányzó-t. Aki pipában vagy szivarul használja, égeti a dohányt. Jó dohányzó. Nagy dohányzó.
*DOHÁNYZSINÓR
	(dohány-zsinór) ösz. fn. Vastagabbféle fonal, vagy madzag, vagy zsineg, melyre a szárítandó nyers dohányleveleket fűzik.
*DOHAT
	(doh-at) fn. tt. dohat-ot. 1) Romlásnak indult, különösen melegségtől fűledt, megpárlott, penészes testnek nehéz, dohos szaga. 2) Szekérkenő, kátrány. V. ö. DEGET.
*DOHATOS
	(doh-at-os) mn. tt. dohatos-t, vagy ~at, tb. ~ak. 1) Romlott, dohos szagú. Dohatos gabona, liszt. 2) Degetféle kenőcscsel, kátránynyal bekent. Dohatos kocsitengely.
*DOHLIK
	(doh-l-ik) k. l. DOHOLLIK.
*DOHOG
	(doh-og) önh. m. dohog-tam, ~tál, ~ott. Hangutánzó ige, s mondatik oly emberről, ki nem annyira fenszóval mint inkább magában, s tompa mormogó hangon (doh! doh!) mutatja haragját. Néhol duhog. Rokon a dühög szóval, de szelídebb értelemben.
*DOHOGÁS
	(doh-og-ás) fn. tt. dohogás-t, tb. ~ok. Valamiért boszonkodó embernek dunnyogása, mormogása, tompa, elnyomott hangon.
*DOHOLLIK
	(doh-oll-ik v. doh-ol-lik) k. m. doholl-ott, htn. ~ni vagy ~ani. Dohos szaga van, dohos szaga érzik. Dohollik a dohos lisztből sütött kenyér. Dohollik a nedves, és szellőzetlen helyen tartogatott ruha.
*DOHOS
	(doh-os) mn. tt. dohos-t, vagy ~at, tb. ~ak. Amit a doh meglepett; fülledt, pl. dohos gabona, dohos liszt, dohos száj, dohos ruha. Megszeleli, mint vajkai asszony a dohos lisztet. (Km). Az ő szájok büdös, dohos, miképen az megnyilt koporsó. Az ilyetén rágalmazó ebek szája nem csak dohos, de még igen ártandó is. (Góry-codex).
*DOHOSAN
	(doh-os-an) ih. Dohos állapotban.
*DOHOSFA
	(dohos-fa) ösz. fn. Növénynem a kétfalkások seregéből. Máskép l. DÖGFA. (Anagyris).
*DOHOSÍT
	DOHOSIT, (doh-os-ít) áth. m. dohosít-ott, htn. ~ni vagy ~ani, par. ~s. Dohossá, fülledtté tesz. A nedvesség, és szellőztetés hiánya megdohosítja a gabonát. V. ö. DOHOS.
*DOHOSÍTÁS
	DOHOSITÁS, (doh-os-ít-ás) fn. tt. dohosítás-t, tb. ~ok. Cselekvés, mely által valami dohossá tétetik.
*DOHOSODÁS
	(doh-os-od-ás) fn. tt. dohosodás-t, tb. ~ok. Dohossá levés.
*DOHOSODIK
	(doh-os-od-ik) k. m. dohosod-tam, ~tál, ~ott. Doh által romlani kezd, pállott, nehéz szaguvá leszen. Megdohosodik. l. DOHOS.
*DOHOSSÁG
	(doh-os-ság) fn. tt. dohosság-ot. Szellőzetlen, nedves helyen tartott testnek dohos állapota. V. ö. DOH, DOHOS. Különösen büdösség, kivált a szájnak nehéz szaga. És nagy ondokságos dohosságot bocsátnak vala. És az ő szájának elviselhetetlen dohosságának ellene. (Góry-codex).
*DOHOSÚL, DOHOSUL
	(doh-os-úl) önh. m. dohosúl-t. Dohos állapotba megyen által, dohos szagot veszen fel, fülledésnek indúl. V. ö. DOHOS.
*DOHOSÚLÁS, DOHOSULÁS
	(doh-os-úl-ás) fn. tt. dohosulás-t, tb. ~ok. Dohossá levés. Gabonának, lisztnek dohosulása. Szájdohosulás.
*DOHOT
	l. DOHAT, DEGET.
*DOHOTOL
	l. DEGETEL.
*~DOK (1)
	öszvetett főnévképző, pl. nyomdok, szándok, szurdok, ajándok szókban. Elemzését illetőleg l. ~DÉK, képző. A régieknél nyomdék is eléjön nyomdok helyett, pl. a Passióban.
*DOK (2)
	fn. tt. dok-ot. A fonókerékben az, mibe a csörlőorsót teszik, s elébb vagy hátrább taszítják. Székely szó. Rokon a burkot jelentő tok főnévvel, és dug igével.
*DÓKA
	fn. tt. dókát. Kurta, derekat takaró dolmány, milyet a magyar nadrághoz viselnek. Csalóközben: dokány. Némelyek szerint hosszabb köntöst is jelent. Rokon vele közelebbről a latin toga, tunica, tego. Hasonlók a latin sagum, hellen sakkoV, sagion, német Decke, Tuch, héber , szanszkrit sthag (takarni), a magyar zeke, szokmány stb.
*DOKÁNY
	csalóközi tájszó, l. DÓKA.
*~DOKOL
	vékonyhangon děkěl, dököl, öszvetett gyakorlatos igeképző, mely elemeire és értelmére nézve azonos dogál, děgél, dögél képzővel. l. ezt. Egyszerü ön- vagy átható igékből képez ön- vagy áthatókat, mint: fúl-dokol, hal-dokol, un-dokol, szán-dokol, ér-děkěl, nyel-děkěl, öl-dököl, tün-dököl, vagy tün-döklik, es-děkěl vagy es-děklik.
*DOKTOR, DOKTORSÁG
	a latin doctor szótól kölcsönöztettek. l. TUDOR, TUDORSÁG.
*DOL
	elvont gyök, melyből dolog, és ennek származékai erednek. Értelmére nézve am. valaminek létrehozása, teljesítése, csinálása. Rokon vele: tele (törökül dolu) melléknév és tol ige. A szanszkritban tal am. alapítni, véghez vinni, teljesíteni, tökéletességre hajtani, innen: talan am. alap, talap. A szláv nyelvekben eléjön: djelo, dilo, dzielo, melyekhez hasonló a megyar cselekszik gyöke: csel.
*DÓLÉ
	Szegeden gyermekjáték neve, mely másutt picze, pilinczk, vagy bolha név alatt ismeretes. Innen: dóléz am. ilynemü játékot űz. A dólé abban különbözik a közönséges pilinczkjátéktól, hogy amabban a nyertes fél a vesztett fél hátán lovagol, honnan lovasdi is neve. V. ö. PILINCZK.
*DOLGATLAN
	(dol-og-atlan) mn. tt. dolgatlan-t, tb. ~ok. Dolog nélkül levő, henyélő. Máskép: dologtalan. Határozóilag am. dolgatlanul.
*DOLGATLANSÁG
	(dol-og-atlan-ság) fn. tt. dolgatlanság-ot. Dolog nélküli állapot, henyeség, munkátlanság. Máskép: dologtalanság.
*DOLGATLANUL
	(dol-og-atlan-ul) ih. Dolog nélkül, nem dolgozva, henyélve, munka, foglalatosság nélkül. Dolgatlanul tölteni az időt. Máskép: dologtalanul.
*DOLGOLÓDÁS
	(dol-og-ol-ód-ás) fn. tt. dolgolódás-t, tb. ~ok. Dologgal foglalkodás, vesződés, munkálkodás, dolgozgatás. Nem igen divatos szó.
*DOLGOLÓDIK
	(dol-og-ol-ód-ik) belsz. m. dolgolód-tam, ~tál, ~ott. Valamely dologgal foglalkodik, munkálódik, dolgozgat. Ritka használatu.
*DOLGOS (1)
	(dol-og-os) mn. tt. dolgos-t, vagy ~at, tb. ~ak. 1) Aki dolgozni szeret. Dolgos ember, dolgos legény, dolgos cseléd, dolgos szolgáló. 2) Foglalatoskodó. Mi dolgosok vagytok? azaz, mivel foglalkodtok? mit csináltok. (Veresmarti 249 l.)
*DOLGOS (2)
	(mint föntebb) fn. tt. dolgos-t, tb. ~ok. Dolgozó személy. Jó dolgos, fris dolgos, lassu dolgos.
*DOLGOSSÁG
	(dol-og-os-ság) fn. tt. dolgosság-ot. Tulajdonság, melynél fogva valaki dolgozni szeret, szüntelen foglalatoskodik.
*DOLGOZ
	(dol-og-oz) önh. és áth. lásd: DOLGOZIK.
*DOLGOZÁS
	(dol-og-oz-ás) fn. tt. dolgozás-t, tb. ~ok. Valamely dologgal foglalkodás, valaminek csinálása. Dolgozásban izzadni, elfáradni. Műhelyben, gyárban, mezőn, földön, kertben dolgozás. Kidolgozás, ledolgozás, bedolgozás, földolgozás. V. ö. DOLOG, DOLGOZIK.
*DOLGOZAT
	(dol-og-oz-at) fn. tt. dolgozat-ot. Azon mű, melyet valaki dolgozás által létesít, teljesít. Különösen észbeli, szellemi mű.
*DOLGOZGAT
	(dol-og-oz-gat) önh. és áth. m. dolgozgat-tam, ~tál, ~ott, par. dolgozgass. Valamely dolgot, munkát folytonosan egymás után végez; a dologban, munkában nem erőteti meg magát, de szünetlen foglalatos. Szerény szólásmódban is, kivált magunkról levén szó, ezen igével élünk. Majd csak dolgozgatok, mennyire erőm engedi.
*DOLGOZIK
	(dol-og-oz-ik) k. m. dolgoz-tam, ~tál, ~ott. Dolgot végez, dologban fárad, valamit csinál, munkálkodik. V. ö. DOLOG. Kertben, réten, szőlőben dolgozik. Kézzel lábbal, teljes erővel, észszel dolgozik. Feleségére, gyermekeire dolgozik, azaz, keres. Azon vagy abban dolgozik, hogy stb. Ki nem dolgozik, ne is egyék. (Km.) Valamin sokáig dolgozni. Pénzért, ingyen, olcsón, drágán, lassan, szaporán, tisztán, mocskosan dolgozni. Sokat, keveset, semmit sem dolgozni. A ki, föl, le, meg igekötőkkel összetéve az ik-et elvetvén átható értelmet kap, s tárgyesetet kiván maga mellé, pl. A takács minden fonalat feldolgoz. A timár, tobak, cseres varga, irhás, kidolgozza a bőrt. Adósságát kézi munkával ledolgozza. Az össze igekötővel néha közép, néha átható értelme van, pl. Mindenfélét összedolgozik, és összedolgozta magát. A be és el igekötőkkel megtartja az ik-et, pl. bedolgozik a városba; bedolgozik magamagának; azaz, kárt tesz, elrontja magát; lassan eldolgozik azaz dolgozgat.
*DOLGOZÓ
	(dol-og-oz-ó) mn. tt. dolgozó-t. 1) Aki dolgozik. Reggeltől estig dolgozó napszámosok. Dolgozó társ. 2) Dolgozáshoz való, kellő, szükséges, ahol dolgozni szokás. Ez értelemben a viszonynévvel öszvetett szót alkot, pl. dolgozóasztal, dolgozószoba.
*DOLGOZÓASZTAL
	(dolgozó-asztal) ösz. fn. 1) Asztal, melynél vagy melyen mindenféle irást végezünk, pl. ügyvéd, számvevő, könyvvivő, jegyző dolgozóasztala. 2) Asztal, melyen némely mesteremberek stb. munkáikat teszik. Könyvkötők, szabók dolgozóasztala.
*DOLGOZÓHÁZ
	(dolgozó-ház) ösz. fn. Köz épület vagy intézet, melyben a csavargók vagy rabok, vagy magánosoknál munkát nem kapó szegények bizonyos bérért dolgoznak. Kényszerítő dolgozóház; vármegyei, városi dolgozó ház. Máskép: dologház.
*DOLGOZÓSZOBA
	(dolgozó-szoba) ösz. fn. Szoba, melyben a hivatalnokok, vagy más köz és magán személyek, péld. irók, s bármely munkások dolgoznak, dolgaikat vagy munkáikat végzik, különösen pedig irni szoktak.
*DOLGOZTAT
	(dol-og-oz-tat) áth. m. dolgoztat-tam, ~tál, ~ott, par. ~tass. Valaki által valamely dolgot véghez vitet, valakit dolgozni kényszerít Cselédeivel a kertben vagy szőlőben dolgoztat. Némely megyékben a rabokat dolgoztatják. Magyar szabónál, német vargánál dolgoztat. Öszvetételei: kidolgoztat, valamit kellő módon és czélra kikészíttet; ledolgoztat, bizonyos tartozást dolog által leszolgáltat, megtéríttet; feldolgoztat, valamely anyagot hozzáértő dolgosok által bizonyos művé alakíttat.
*DOLGOZTATÓ
	(dol-og-oz-tat-ó) fn. tt. dolgoztató-t. Általán, ki más által valamely dolgot, munkát végeztet. Különösen, ki ruhanémüket, bútorokat, eszközöket stb. bizonyos mesterembernél csináltat. A jó mesterembernek sok dolgoztatója van.
*DOLHODIK
	(azaz, h és l helyet cserélve doh-ol-od-ik). Székely tájszó, am. dohosodik.
*DOLHONYA
	falu Sáros megyében; helyr. Dolhonyá-n, ~ra, ~ról.
*DOLHA
	mezőváros Máramaros megyében; helyr. Dolhá-n, ~ra, ~ról.
*DOLMÁNY
	(dol-ma-any) fn. tt. dolmány-t, tb. ~ok. Magyar szabásu derékravaló felső köntös, mely a mentétől főleg abban különbözik, hogy prémje nincs. Kurta dolmány, milyet a magyar köznép rendesen visel. Sinóros, pitykés gombu dolmány. Szűrdolmány, szűr kelméből, és dolmányszabással. Huszárdolmány. Atiladolmány. Zrinyidolmány. Félczombig, térdig érő hosszu dolmány. A dolmányt felöltve, vagy panyókán viselni. Sokszor a rongyos dolmányban is van okos legény. Km. Fakókerék, kenderhám, nemesember, szűrdolmány. Km. A köznép kurta dolmányát néhutt dokánynak, vagy idegen szóval mándli-, jánklinak nevezik. Tájejtéssel: dalmány, melyből kiindulva, valószinű, hogy törzse az elavult dalma, melyből származott a Szathmárban divatos dalmahodik, azaz, testesedik, derékban vastagodik. V. ö. török dolu = tele; és dolmak = telni. Miszerént dolmány vagy dalmány annyi volna, mint dalmára azaz derékra való öltözék. Egyébiránt egyezik vele a török dolaman, dolama, doliman, s a török dolamak is am. begöngyölni, bebonyolni (envelopper, entortiller. Hindoglu). Akár innen akár a magyarból kölcsönöztettek a szláv nyelvekben eléforduló dolama, dolomán, doliman, dolyoman is. A franczia akademia szótára szerint: doliman, am. szinpadon használt török ruha. Eléjön Regnier és Schuster szótárában is doliman mint török felső ruha és dolman mint (magyar) huszármente.
*DOLMÁNYGALLÉR
	(dolmány-gallér) ösz. fn. Egyenesen felálló, nem lehajtott gallér a dolmányon, mely a nyakat körülveszi.
*DOLMÁNYGOMB
	(dolmány-gomb) ösz. fn. Gomb a dolmányon, érczből, selyemből, szőrből, posztóból. Pitykes, makkforma dolmánygombok.
*DOLMÁNYHAJTÓKA
	(dolmány-hajtóka) ösz. fn. Hajtóka a dolmány ujján, l. HAJTÓKA.
*DOLMÁNYKA
	(dol-ma-any-ka) fn. tt. dolmánykát. Kis dolmány, pl. milyent a gyermekek viselnek.
*DOLMÁNYOS
	(dol-ma-any-os) mn. tt. dolmányos-t, vagy ~at, tb. ~ak. Dolmányba öltözött, ki dolmányt visel. Dolmányos magyar nép. Sötétkék dolmányos huszárok.
*DOLMÁNYSZŰR
	(dolmány-szűr) ösz. fn. Dolmányszabásu szűrruha. Kurta dolmányszűr; hosszudolmányszűr, milyent Csalóközben és Mátyusföldén viselnek. Dolmányszűr és fordítva szűrdolmány ugyanazon öltözéket jelenti, azon különbséggel, hogy az első a szűrkelméből varrott ruhának szabását, a másik pedig a dolmányszabásu ruhának kelméjét határozza meg.
*DOLMÁNYUJJ
	(dolmány-ujj) ösz. fn. A dolmány derekához, illetőleg vállához varrott sípalakú részek, melyek a karokat takarják. Bő, szűk dolmányujjak.
*DOLMÁNYZSEB
	(dolmány-zseb) ösz. fn. Zseb a dolmányon.
*DOLOG
	(dol-og, l. DOL) fn. tt. dolg-ot. Személyr. dolg-om, ~od, ~a, ~unk, ~otok, ~uk. 1) Valaminek végrehajtása, előállítása, valamely czél elérése végett, a testi vagy lelki erőnek működése által. Könnyü, nehéz dolog. Dologba kapni, kezdeni. Dologhoz látni, fogni. Dologban lenni. Dolgot keresni, találni, végezni. Dologtól irtózni. A dolog nem szégyen. Km. Egy dologból kettőt csinálni. Ezer a dolgom. A jó cseléd mindig talál dolgot. Km. Dolog ideje, vége, szünete. Dolog után édes a nyugodalom. Km. Dologra legények! 2) A testi vagy lelki erő működésének tárgya. Sok a dolgom. Nincs semmi dolga, tenni valója. Dolgot adni valakinek. Mezőn, kertben van dolga. Úr dolga, a hajdani robot. Vármegye dolgára menni. 3) Általában tárgy. Szóljunk a dologhoz. Most a dologra. 4) Ügy, foglalkodás. Maga dolgában, mások dolgában fáradni, járni, kelni. Vele semmi dolgom. Annyi a dolga, azt sem tudja, hol a feje. 5) Állapot. Jó dolga, úri dolga, rosz dolga, kutya dolga van. Csúnya dolog a háború. Km. Ez bizony kutyadolog. Szép dolog, ha Istentől van. Km. 6) Határozatlan tárgy, izé, valami. Mi dolog ez? No ugyan derék dolog. Furcsa dolog, csodálatos dolog. Megesett dolog. Megesett dolognak felejtés a vége. Km. 7) Ami nem személy, (latin res, német Ding, Sache). A személyeket a dolgoktól megkülönböztetni. 8) Élünk e szóval, midőn valaminek nevét nem tudjuk, vagy nem akarunk vele élni. Restelem az egész dolgot. A dolog érdeméhez szólani. Itt a dolog veleje. Ezen dolog ismeretlen előttem. Megjegyzendők ezen sajátságok: Pénz dolgában, kenyér dolgában szüken lenni. Menj dolgodra! ne alkalmatlankodjál itt.
*DOLOGBELI
	(dol-og-bel-i) mn. tt. dologbeli-t. tb. ~ek. Dologgal járó, valamely tárgyhoz tartozó, dolgot illető. Több dologbeli foglalkodás.
*DOLOGÉRTŐ
	(dolog-értő) fn. és mn. Ki bizonyos tárgyhoz, dologhoz tud, ért, valamiben jártas, tapasztalt, művelt. Dologértőktől tanácsot kérni. Dologértőkre bízni valaminek végrehajtását. Dologértő tapasztalt férfiak.
*DOLOGÉRTŐLEG
	(dolog-értőleg) ösz. ih. Az illető dologhoz, tárgyhoz, ügyhöz értve, azt tudva.
*DOLOGFEJTÉS
	(dolog-fejtés) ösz. fn. Valamely szövevényes ügynek földerítése, felvilágosítása.
*DOLOGFOGÓ
	(dolog-fogó) ösz. fn. és mn. Dologszerető, dologhoz kellőleg hozzálátó. Erdélyi szó.
*DOLOGGYŐZŐ
	(dolog-győző) ösz. mn. Dologban állhatatos, ki a dologban hamar ki nem fárad, tartós dologra termett, munkabiró.
*DOLOGHÁZ
	(dolog-ház) ösz. fn. l. DOLGOZÓHÁZ.
*DOLOGI
	(dol-og-i) mn. tt. dologi-t, tb. ~ak. 1) Dologhoz, mint cselekvéshez, munkához tartozó. Dologi hajlam. 2) Nem személyi, hanem bizonyos tárgyat, birtokot illető. Dologi jog. Dologi biróság.
*DOLOGKERÜLÉS
	(dolog-kerülés) ösz. fn. Henyélési hajlam, melynél fogva valaki dolgozni, azaz testi vagy lelki erejét megfeszíteni, gyakorolni nem akarja.
*DOLOGKERÜLŐ
	(dolog-kerülő) ösz. mn. és fn. Ki dolgozni vonakodik, ki a dologtól írtózik, henyélésre hajlandó; naplopó.
*DOLOGNAP
	(dolog-nap) ösz. fn. 1) Köznap, hétköznap, innepeket és vasárnapokon kivéve mindennap. 2) Jelesen: oly nap, melyben valamely különös dolgot kell végrehajtani, vagy különös erőmegfeszítéssel kell dolgozni.
*DOLOGÓRA
	(dolog-óra) ösz. fn. Kiszabott óra, mely alatt dolgozni, bizonyos dolgot végezni kell. Dologóra után következik a nyugóra, nyugidő.
*DOLOGSZERETŐ
	(dolog-szerető) ösz. mn. és fn. Aki dolgozni szeret, vagyis, örömest dolgozik; dologkedvelő, szivesen munkálkodó, fáradhatatlan. Dologszerető cselédet nem kell sürgetni.
*DOLOGSZÜNET
	(dolog-szünet) ösz. fn. Azon idő, melyben a munkások, napszámosok, mesterlegények stb. dolgaikat félbenhagyván, pihennek; nyugidő, nyugóra.
*DOLOGTALAN
	(dolog-talan) mn. tt. dologtalan-t, tb. ~ok. Kinek dolga nincs; ki nem dolgozik; henyélő. Mint ih. am. dologtalanul.
*DOLOGTALANSÁG
	(dol-og-talan-ság) fn. tt. dologtalanság-ot. Dolog nélküli állapot; henyélésre hajlandó tulajdonság.
*DOLOGTALANUL
	(dol-og-talan-ul) ih. 1) Dolog hiányával, dolgot nem kapva. A gyáros megbukott, s a munkások dologtalanul maradtak. 2) A dolgot készakarattal kerülve, henyélve. Dologtalanul tölteni az időt.
*DOLOGTÁRS
	(dolog-társ) ösz. fn. Ki velünk együtt dolgozik, vagy egy dologban fárad; dolgozótárs.
*DOLOGTÉTEL
	dolog-tétel) ösz. fn. Valamely dolognak, munkának üzése, teljesítése.
*DOLOGTEVŐ
	(dolog-tevő) ösz. mn. 1) Aki dolgot tesz, dolgozik. 2) Mondatik az időről is, mely különösen dologra van szánva, nem pedig szünetre vagy innepre. Dologtevő nap.
*DOLOGVÉDŐR
	(dolog-véd-őr) ösz. fn. Hadtudományi ért. katonai födözet, mely a hadmezei munkásokat, pl. sánczásókat, hídcsinálókat stb., az ellenség megtámadása ellen védi.
*DOM (1)
	elvont gyöke domb, dombor, domó, domosz stb. szóknak, és több helyneveknek. Eredeti jelentése púp, dag, csomódad alak, felduzzadt és dudorodott valami. Ugyanezen értelemben rokonai: csom, gom, tom, zom, zsom, mint oly származékok gyökei, melyek valamely dudorút, gömbölyűt, feldagadtat jelentenek, pl. csomó, gomb, gomba, tompor, zomok, zsombék. Vékonyhangon döm, melyből döme, dömsödi, dömbicz stb. származtak. Egyezik vele a latin tum, mint tumeo, tumor, tumidus származékok gyöke.
*DOM (2)
	hangutánzó gyöke dombéroz igének, keményebb előhanggal: tom, mint tombol, tombolás gyöke.
*DOMAFÖLDE
	falu Vas megyében; helyr. Domaföldé-n, ~re, ~ről.
*DOMAHÁZA
	falu Borsod, és puszta Heves megyében; helyr. Domaházá-n, ~ra, ~ról.
*DOMAHIDA
	falu Szathmár megyében; helyr. Domahidá-n, ~ra, ~ról.
*DOMÁLD
	falu Erdélyben, Küküllő megyében; helyr. Domáld-on, ~ra, ~ról.
*DOMÁNY
	falu Krassó megyében; helyr. Domany-ba, ~ban, ~ból.
*DOMB (1)
	(dom-b) fn. tt. domb-ot. 1) Tulajdonkép, a föld szinén, síklapályon kevessé fölebb emelt, s mintegy kerekdeden feldudorodott földtömeg. A dombnál magasabb a halom, a halomnál magasabb a hegy. Homokdomb, kerekdomb. Domb oldala, domb teteje. Az ördög is a dombra tojik. (Km.) "Az én szeretőmnek dombon van a háza." Népdal. 2) Átv. ért. összehordott, s csürök, vagy gömbölyü formában egymásra hányt, töltögetett föld, szemet stb. Határdomb, ganajdomb, szemetdomb. 3) Valamely nagy síkságon messzebb terjedő fölemelkedés, milyenek Bácskában a telecskai dombok. Mind alaphangokra, mind alapfogalomra, mind képzésre nézve hasonlók hozzá: csomb, gomb, tomp, zsomb, czomb, czomp, mint a maguk nemében valamely dudoruságot jelentők. Rokonok vele a latin tumeo, tumor, tumulus, német Damm, régi svéd dampu, román dimbu, szanszkrit dámá, dámán. A hellen tumboV csak történetesen egyezik meg, mert ez tujw szótól eredetileg égetési, halott égetési helyet jelentett, s ha vajjon ezen tujw [füstöl], valamint a német Dampf jelentéseik is eredetileg a domborodástól, ki- vagy felduzzadástól vétettek-e, vizsgálatát másokra bízzuk.
*DOMB (2)
	falu Erdélyben, Kolos megyében; helyr. Domb-on, ~ra, ~ról.
*DOMBÁR
	(dom-b-ár) fn. tt. dombár-t, tb. ~ok. Domboldal, azon tér, mely a völgy és dombtető között fekszik, s lassan-lassan fölebb emelkedik. Göcseji szó.
*DOMBÁSZ
	(dom-b-ász) fn. tt. dombász-t, tb. ~ok. Dombos vagy dobogós malom, kompos malom. V. ö. TOMBÁCZ.
*DOMBEGYHÁZA
	puszta Csanád megyében; helyr. Dombegyházá-n, ~ra, ~ról. Máskép: Dumegyháza.
*DOMBÉROZ
	(dom-b-ér-oz v. tom-b-ér-oz) önh. m. dombéroz-tam, ~tál, ~ott, par. ~z. Máskép: dorbélyoz, dorbézol, azaz lármásan, tombolva mulat, dőzsöl, tivornyáz, devernyál. Úgy látszik, a tombol igével egy gyökről származott, ámbár így is elemezhetni: domborodásig (t. i. a has domborodásáig, felpuffadásáig) töltözködik.
*DOMBÉROZÁS
	(dom-b-ér-oz-ás) fn. tt. dombérozás-t, tb. ~ok. Dorbézolás, lármás mulatság, dőzsölés, tivornyázás. Farsangi dombérozás, éjjeli dombérozások. V. ö. DOMBÉROZ.
*DOMBÉROZÓ
	(dom-b-ér-oz-ó) fn. és mn. tt. dombérozó-t. Aki zajosan, lármásan, ittasan mulat, dőzsöl, tivornyáz; dorbézoló, korhelykedő.
*DOMBHÁT
	(domb-hát) ösz. fn. A dombnak felső része, honnan annak aljaira lehet látni; dombtető.
*DOMBIK
	(dom-b-ik) fn. tt. dombik-ot. Kis domb. Hasonló hozzá: zsombik, zsombék, zsámbok. Képzésre olyan, mint: kuczik e helyett: kuczkó.
*DOMBLIGET
	(domb-liget) ösz. fn. Fákkal, bokrokkal benőtt vagy beültetett domb.
*DOMBÓ
	több helység neve Magyar- és Erdélyországban; helyr. Dombó-ra, ~ról, ~n.
*DOMBOCS
	(dom-b-ocs) fn. tt. dombocs-ot. Kisded domb, dombocska.
*DOMBOL
	(dom-b-ol) önh. l. TOMBOL.
*DOMBOLDAL
	(domb-oldal) ösz. fn. A dombnak azon meneteles része, mely a völgy és tető között fekszik.
*DOMBOR
	(dom-b-or) fn. tt. dombor-t, tb. ~ok. Általán, jelenti valamely testnek kidudorodását, kigömbölyödését, pl. kályha vagy kemencze dombora, kenyér dombora, tintatartó dombora. Különösen, az épitészeti szobrászműveknek kidudorodása (Relief). Féldombormüvek, (bas relief), magas dombormüvek, (haut relief). Származékai: domború, domborodik, domborít. Alaphangokra és fogalomra rokonai: csombor, gombor, zsombor, tompor.
*DOMBORÍT, DOMBORIT
	(dom-b-or-ít) áth. m. domborít-ott, htn. ~ni vagy ~ani, par. ~s. Valamely testnek külsejét domboruvá teszi. V. ö. DOMBORU.
*DOMBORÍTÁS, DOMBORITÁS
	(dom-b-or-ít-ás) fn. tt. domborítás-t, tb. ~ok. Cselekvés, midőn valamit domborítnak.
*DOMBORÍTÓ (1)
	DOMBORITÓ, (dom-b-or-ít-ó) fn. tt. domborító-t. Lemezből dolgozó mesteremberek aczéleszköze, melynek segedelmével az érczlemezeket kellő domboruságra alakítják.
*DOMBORÍTÓ (2)
	(mint föntebb) mn. tt. Aki vagy ami domborít.
*DOMBORKŐ
	(dombor-kő) ösz. fn. Domborúra kifaragott kődarab, különösen ilyen alaku sírkő.
*DOMBORMÓ
	(domb-ormó) ösz. fn. Domb orma, teteje, dombtető, dombhát.
*DOMBORMŰ
	(dombor-mű) ösz. fn. lásd: DOMBOR.
*DOMBORODÁS
	(dom-b-or-od-ás) fn. tt. domborodás-t, tb. ~ok. A testnek gömbölyü, dagadozó alakban növekedése. Domboru dombodnak, dobdomborodása dobodnak. (Szójáték).
*DOMBORODIK
	(dom-b-or-od-ik) k. m. domborod-tam, ~tál, ~ott. Lassan-lassan domboru alakot ölt, fel- vagy kidagad. Domborodik az erszénye, domborodik a kenyér, domborodik a has.
*DOMBORÚ, DOMBORU
	(dom-b-or-ú) mn. tt. domború-t, tb. ~k vagy ~ak. Domb alaku, feldagadt, feldudorodott. Domború garmada, domboru czipó, domború has, domboru mell, domboru far, domború (tömött) erszény.
*DOMBORÚAN, DOMBORUAN
	(dom-b-or-ú-an) ih. Domború, dagadozó, gömbölyű, puffadt alakban. Domborúan felhányt föld. Domborúan kitömött far. Domborúan sütött kenyér.
*DOMBORÚKA
	(dom-b-or-ú-ka) mn. tt. domborúká-t. Kevéssé domború, ami csak kicsit van kidudorodva, feldagadva. Domborúka mell, homlok.
*DOMBORÚL, DOMBORUL
	(dom-b-or-úl) önh. m. domborúl-t. Domború alakot kap; domborúra puffad, dagad.
*DOMBORÚSÁG, DOMBORUSÁG
	(dom-b-or-u-ság) fn. tt. domborúság-ot. Valamely testnek domboru alakja, kidudorodott, magasra dagadt tulajdonsága vagy állapota. Kenyérnek, mellnek domborusága.
*DOMBOS
	(dom-b-os) mn. tt. dombos-t, vagy ~at, tb. ~ak. 1) Mondjuk térről, melyen egy vagy több domb emelkedik. Dombos határ, vidék. 2) Átv. ért. púpos, domós. Dombos hát. Dombos kenyér.
*DOMBOSAN
	(dom-b-os-an) ih. 1) Egy vagy több dombbal. Dombosan emelkedő tájék. 2) Púposan, puffadtan, kidudorodtan. Dombosan kinőtt hát. Dombosan kinyomuló mell.
*DOMBOSODIK
	(dom-b-os-od-ik) k. m. dombosod-tam, ~tál, ~ott. 1) Dombossá leszen, emelkedik, pl. a vidék, határ. 2) Púposodik. Dombosodik a háta.
*DOMBOSÚL, DOMBOSUL
	(dom-b-os-úl) önh. m. dombosúl-t. l. DOMBOSODIK.
*DOMBÓVÁR
	mváros Tolna megyében; helyr. Dombóvár-on, vagy ~ott, ~ra, ~ról.
*DOMBOZAT
	(dom-b-oz-at) fn. tt. dombozat-ot. 1) Dombokból álló magaslat. 2) Mesterségesen csinált dombmű, pl. határdomb.
*DOMBTALAN
	(dom-b-ta-lan) mn. tt. dombtalan-t, tb. ~ok. Egyenes, sík, róna, melyen dombok nincsenek. Dombtalan határ, vidék.
*DOMBTETŐ
	(domb-tető) l. DOMBHÁT.
*DOMICSKOL
	l. DÖMÖCZKÖL.
*DOMIKA
	(dom-i-ka) fn. tt. domikát. Sajttal készített böjti leves. Máskép: demika. A turóra vizet öntnek, demikának mondják; a vén leányt férjhez adják, s menyecskének hívják. (Km). Erdélyi szó. A palóczoknál: demikát.
*DOMJÁN
	puszta Baranya megyében; helyr. Domján-ba, ~ban, ~ból.
*DOMÓ
	(dom-ó) fn. tt. domó-t. Púp, kidudorodás, különösen a kenyérnek púpja, gyürkéje, domború kiforradás. A domó és domb oly fogalmi rokonságban vannak, mint: csomó és csomb, gomó (gumó) és gomb.
*DOMOKOS (1)
	DOMONKOS, (latin eredetű) férfi kn. tt. Domokos-t, tb. ~ok. Dominicus. Domonkos szerzete.
*DOMOKOS (2)
	falu Erdélyben Belső-Szolnok megyében; helyr. Domokos-on, ~ra, ~ról. SZENT~, CSIK-SZENT~, székely falu Felső-Csik székben.
*DOMOLAHÁZA
	puszta Torna megyében; helyr. Domolaházá-n, ~ra, ~ról.
*DOMOLOS
	puszta Somogy megyében; helyr. Domolos-on, ~ra, ~ról.
*DOMONKOS (1)
	l. DOMOKOS.
*DOMONKOS (2)
	Szent~, falu Heves megyében; helyr. Domonkos-on, ~ra, ~ról.
*DOMONKOSFA
	helység Vas megyében; helyr. Domonkosfá-n, ~ra, ~ról.
*DOMONY
	falu Pest megyében; helyr. Domony-ba, ~ban, ~ból.
*DOMONYA
	ALSÓ~, FELSŐ~, falvak Ungh megyében, helyr. Domonyá-n, ~ra, ~ról.
*DOMOS
	l. DOMOKOS (1).
*DOMOSZ
	(dom-osz) fn. tt. domosz-t, tb. ~ok. Nagyobb fajtáju kövér disznó. Máskép: damasz, l. ezt.
*DOMOSZLÓ
	falu Heves és Közép-Szolnok megyében; helyr. Domoszló-n, ~ra, ~ról.
*DON
	hangutánzó gyök, honnan dong, donog, dongó stb. származnak. Tompa, zárt hangnak utánzása. Vékonyhangon: dön, a döng, döngés származékokban. V. ö. DÖN.
*DÓNÁT
	(latin eredetű) férfi kn. tt. Dónát-ot. Donatus. A szőlőhegyek egyik védszente. Dónát kápolnája.
*DONCS
	erdélyi szó, l. DANCS.
*DONG
	(don-og) önh. m. dong-ott, ~tam, vagy ~ottam, ~tál vagy ~ottál, ~ott. htn. ~ni vagy ~ani. Némely bogarakról mondatik tulajdonkép, midőn tompa, egyhangu, folytonos szózatukat hallatják. Donganak a méhek, darázsok, némely mezei legyek. stb. Betüváltoztatva: zsong. Dong, mint a darázs a tücskök között. (Km). Jól érett gyümölcs, melyet a darázsok megdonganak. (Km). Átv. ért. és megvető hangon szólva am. morogva, mormolva beszél, csak félig hallatszólag szól. Azt donogják szüntelen. (Tasi 158. l.). V. ö. DÖNG.
*DONGA
	(don-og-a v. dom-ga) fn. tt. dongát. Simára gyalúlt, kissé domborított fahasábok, melyekből hordókat, kádakat, sajtárokat, bödönöket stb. készítenek a bodnárok, vagy kádárok. Hordódonga, káddonga. Máskép tótosan: duga. Átv. ért. vékony dongáju ember, am. gyönge testalkotással biró. Románul dungi, a szláv nyelvekben: duga, doga, duhu, németül Tonne.
*DONGABOLTOZAT
	(donga-boltozat) ösz. fn. 1) A dongás faedények, ú. m. bödönök kádak, de különösen hordók sajátságos alakítása, minél fogva közepett kissé kidudorodnak, domborodnak, az ontorák felé pedig behajlanak. 2) Olyan boltozat, mint a hordódongáké; vagy hordó-, félhordó alakú boltozat.
*DONGACSÍN
	(donga-csín) ösz. fn. A dongák végeinek bemetszése, berovátolása, melybe a hordók, bödönök, sajtárok stb. fenékdeszkáit alkalmazzák, s becsiptetik.
*DONGAFA
	(donga-fa) ösz. fn. Különféle hosszuságu, és szélü fahasábok, melyeket a kádárok gyalulás által dongákká képeznek. Az összerakott dongafákat máglyának nevezik.
*DONGALÁB
	(donga-láb) ösz. fn. Talpával befelé, benső szélével föl, külső szélével pedig aláfelé görbedt láb. (Pes varus).
*DONGALÁBU
	(donga-lábu) ösz. mn. Kinek dongalába van, csámpás.
*DONGÁS
	(don-og-ás) fn. tt. dongás-t, tb. ~ok. Némely bogarak, és robarok tompa, egyhangu szózata. Méh-, darázs-, légydongás.
*DONGAVAS
	(donga-vas) ösz. fn. A kádárok éles vasszerszáma, melylyel a dongákat, hogy helyesen összeálljanak, simára egyengetik.
*DONGAT
	(don-og-at) áth. m. dongat-tam, ~tál, ~ott. Valamit dongani késztet, azaz úgy üti veri, hogy don hangot adjon. Dongatni a hordókat. Vékony hangon dönget.
*DONGÉR
	puszta Csongrád megyében; helyr. Dongér-ba, ~ban, ~ból, vagy ~on, ~ra, ~ról.
*DONGÓ (1)
	(don-og-ó) fn. tt. dongó-t. 1) Dongó légy. 2) Bizonyos debreczeni népdal neve: Debreczenben kidobolták, Hogy a dongót ne danolják, De azért is dongó, Diri derü dongó.
*DONGÓ (2)
	(mint föntebb) mn. tt. dongó-t. Ami vagy aki dong.
*DONGÓ (3)
	puszta Erdélyben, Kolos megyében; helyr. Dongó-n, ~ra, ~ról.
*DONGÓBOGÁR
	(dongó-bogár) ösz. fn. l. DONGÓLÉGY.
*DONGÓCSKA
	(don-og-ó-cs-ka) fn. l. CZINCZÚR.
*DONGÓLÉGY
	(dongó-légy) ösz. fn. Barmokon s dögökön élődő nagy mezei légy, mely röptében donog.
*DONGÓMÉH
	(dongó-méh) ösz. fn. l. POSZMÉH.
*DONOG
	(don-og) önh. l. DONG.
*DONYHA
	l. DUNYHA.
*DOPOL
	(dop-ol, németűl stopfen) áth. m. dopol-t. Székely szó, am. dug, bedug, pl. valamely edényt, hordót, palaczkot stb.
*DOPSZA
	KIS~, falu Zemplén megyében; helyr. Dopszá-n, ~ra, ~ról.
*DOR (1)
	elvont gyöke doroszol, doroszló szóknak. Eredeti jelentése: metszés, hasítás, irtás. Rokonai: csor a csoroszol, csoroszló, csorba származékokban, továbbá hor, kor, melyekből horhol, korhol származtak. V. ö. ORT, IRT.
*DOR (2)
	hangutánzó, melyből doromb, dorbézol, dorgál, doroszol stb. származnak. Rokonok vele: dur, dör.
*~DOR
	vékonyhangon: děr, dör, öszvetett képző, mely részint önálló neveket képez, mint: undor, fon-dor, kon-dor, gön-dör, sün-dör, részint középképző, mint a pen-děr-edik, pen-děr-it, pez-děr-kědik igékben. Rokona tor, těr, tör, a fin-tor, hen-těr, vön-tör szókban.
*DORA
	(hellén eredetű) női kn. tt. Dorát. Dorottya, Dóri, Dóris, Dorka, Dorkó. (Dorothea).
*DORÁK
	férfi kn. tt. Dorák-ot. (Dorotheus).
*DORBÉZOL
	(dor-b-ész-ol) önh. m. dorbézol-t. Nagy zajjal, széles kedvü kurjongással, mintegy dorombolva dőzsöl, korhelykedik, dombéroz. Hasonlók hozzá mint hangutánzó a tombolást jelentő hellen: JoruboV, Jorubew.
*DORBÉZOLÁS
	(dor-b-ész-ol-ás) fn. tt. dorbézolás-t, tb. ~ok. Zajos, doromboló dőzsölés, dombérozás.
*DORGA
	(dor-og-a azaz, dor-og-ó v. dör-ög-ő) elvont vagy kiavult törzsök, melyből dorgál (dorga-al) származik. Melléknevül fel lehetne éleszteni, pl. dorga szózat, dorga beszéd..
*DORGÁL
	(dor-og-a-al) áth. m. dorgál-t. Keményen, mintegy dorog-va, azaz dur-vábban, darabosan vastagon, dörög-ve fedd valakit, valamely rosz tette miatt. Aki mást dorgálni akar, maga feddhetetlen legyen. (Km.) Megdorgál.
*DORGÁLÁS
	(dor-og-a-al-ás) fn. tt. dorgálás-t, tb. ~ok. Keményebb, durvább hangu feddés, roszalás.
*DORGÁLATLAN
	(dor-og-a-al-atlan) mn. tt. dorgálatlan-t. tb. ~ok. Aki nincs megdorgálva, ki dorgálásra méltót nem követett el. Mint ih. dorgálás nélkül.
*DORGÁLATLANUL
	(dor-og-a-al-atlan-ul) ih. Dorgálás vagy dorgáltatás nélkül.
*DORGÁLGAT
	(dor-og-a-al-gat) gyak. áth. m. dorgálgat-tam, ~tál, ~ott, par. dorgálgass. Gyakran, folytonosan, vagy némi kímélettel dorgál.
*DORGÁLÓ
	(dor-og-a-al-ó) fn. és mn. tt. dorgáló-t. Aki mást keményebb, durvább hangon fedd. Dorgáló szülék, dorgáló beszéd.
*DORGÁLÓDIK, DORGÁLÓDZIK
	(dor-og-a-al-ód-ik v. (ód-oz-ik) k. mult. dorgálódz-tam, ~tál, ~ott. Szenvedélyesen, mintegy természetté vált szokásból dorgál, fedd, morog.
*DORGOS
	falu Temes megyében; helyr. Dorgos-on, ~ra, ~ról.
*DORHOL
	(dor-h-ol) áth. m. dorhol-t. Hengerel, mángorol. Bőrt dorholni. Máskép: csorhol. Erdélyi szó.
*DÓRIS
	DORKA, DORKÓ, női kn. l. DORA.
*DORMÁND
	falu Heves megyében; helyr. Dormánd-on, ~ra, ~ról.
*DORNIK
	l. TARKÖR.
*DOROCZ
	l. DOBROCZ.
*DOROG v. DOROGH
	hajdú város és több más helység neve, helyr. Dorogh-on, ~ra, ~ról.
*DOROGHÁZA
	falu Heves megyében; helyr. Dorogházá-n, ~ra, ~ról.
*DOROGMA
	TISZA~, falu Borsod megyében; helyr. Dorogmá-n, ~ra, ~ról.
*DOROL
	(dor-ol) áth. és önh. m. dorol-t. Dor hangon dong. Székely szó. A sebet dorolják (azaz dongják) a legyek.
*DOROMB
	(dor-om-b) fn. tárgyeset: doromb-ot. Fogak közé vett egyszerü vas eszköz, rugalmas aczél nyelvvel két szilárdabb vas szár között, mely ujjal pengetve különféle kifujás által módosított hangot ad. Aljas tréfabeszédben: kurvaharang. Átv. ért. házi doromb, aki folytonosan morog, dörmög. V. ö. DÖRÖMB.
*DOROMBOL
	(dor-om-b-ol) önh. m. dorombol-t. 1) Doromb nevü eszközt penget. 2) Mondatik a macskáról, midőn hizelgésből vagy úgynevezett fonás között sajátságosan mormog, dormog. 3) Erős, tompa hangu zörgést csinál. Vékony hangon: dörömböl.
*DOROMBOS (1)
	(dor-om-b-os) mn. tt. dorombos-t, vagy ~at, tb. ~ak. Kinek dorombja van, aki dorombon játszik. Dorombos leány.
*DOROMBOS (2)
	(l. fönebb) fn. tt. dorombos-t, tb. ~ok. Dorombon játszó személy.
*DOROMBOZ
	(dor-om-b-oz) önh. m. doromboz-tam, ~tál, ~ott. lásd: DOROMBOL.
*DORONG
	(dor-ong) fn. tt. dorong-ot. 1) Megnyesett fiatal faderék, vagy vastagabbféle ág, eredeti hengerded alakjában. Innen: dorongfának mondják azon ölfát, melynek egyes darabjai nincsenek elhasítva, de a rőzsefánál vastagabbak. V. ö. RŐZSE. 2) Alkalmazott ért. kézbeli nagyobbféle faeszköz, a legnagyobb botnál zömökebb, terhet emelni, valamit megtámasztani, korlátot keríteni való, stb. Dorongból csinálják pl. a vendég oldalakat, a lajtorják oldalait; doronggal emelik ki sárból a megsüllyedt szekeret, dorongokon eregetik le a szekerekről a hordókat, stb. 3) Néha dorongnak mondják az igen nagy és vastag botot. Judás egy a tizenkettő közől eljöve, és ő vele sok sereg, kardokkal és dorongokkal. (Máté 26. 47.) Mint egy latorra jöttetek-e ki kardokkal és dorongokkal? (Lukács 22. 52.). Más kiejtéssel durung. Ha gyökét visszafelé ejtjük, leszen: rúd, mely a doronghoz hasonló. Egyébiránt első alakjában hengert jelent, honnan: dorholni am. hengerelni.
*DORONGFA
	(dorong-fa) ösz. fn. lásd: DORONG.
*DORONGFÁNK
	(dorong-fánk) ösz. fn Tésztás étel neme, melyet sodrófa forma eszközre tekernek, s a tűz körül, nyárs gyanánt forgatva sütnek meg. Másképen: botkalács vagy kürtőskalács.
*DORONGHÍD
	(dorong-híd) ösz. fn. Sárban, mocsárban, ereken lerakott dorongokból csinált híd.
*DORONGOL
	(dor-ong-ol) áth. m. dorongol-t. Doronggal üt ver. Megdorongolni valakit. Átv. ért. durva hangon és modorban bírál, vagy inkább korhol valamely müvet. Dorongoló birálat.
*DORONGOLÁS
	(dor-ong-ol-ás) fn. tt. dorongolás-t, tb. ~ok. Doronggal verés, ütés. Átv. ért. durva hangu, és modoru korholás.
*DORONGOS
	(dor-ong-os) mn. tt. dorongos-t, vagy ~at, tb. ~ak. Doronggal ellátott, nagy vastag bottal járó.
*DORONGOSFÁNK
	l. DORONGFÁNK.
*DORONGOSHÍD
	l. DORONGHÍD.
*DOROSBA
	fn. tt. dorosbát. A palóczoknál, és Mátyusföld egy részén am. vőfél. A tótoknál druzsba, és druzsiti am. társulni, barátkozni, és így azt fejezi ki tótul, mit a vőfél (vő barátja, társa) magyarul.
*DOROSMA
	község a Kis-Kunságban; helyr. Dorosmá-n, ~ra, ~ról.
*DOROSZLÓ (1)
	(dor-osz-ol-ó) fn. tt. doroszló-t. Gyomtisztító kapa, melylyel a kifüvesedett földet korholják, irtják, különösen a szőlőt tisztogatják. Mint metsző, gyomirtó eszközzel rokon: csoroszló vagy csoroszla.
*DOROSZLÓ (2)
	faluk Bács és Vas megyékben; helyr. Doroszló-n, ~ra, ~ról. RÁBA~, falu Vas megyében.
*DOROSZOL
	(dor-osz-ol) áth. m. doroszol-t vagy doroszlott, htn. ~ni vagy doroszlani. 1) A szőlőt másodszor kapálja, azaz kifüvesedett földét megtisztítja, meghorholja. 2) Útat nyes kapával, doroszlóval a kertben, szőlőben stb. Hasonló hozzá; csoroszol.
*DOROTTYA
	női kn. tt. Dorottyát. Dorothea. Hellén eredetű jelentése: Isten ajándoka. A magyar köznép nevetséges gúnynevűl szokta használni. Vén Dorottya. l. DORA.
*DOROZMA
	(dor-oz-ma) fn. tt. dorozmát. Varacsk, varangy, a testnek, vagy bőrnek rögös külseje. Balatonmelléki szó. Gyöke a metszést, hasítást jelentő dor, minélfogva rokon doroszol, doroszló szókkal, mennyiben a dorozma mintegy doroszolt, bemetélt állapota a bőrnek.
*DOROZMÁS
	(dor-oz-ma-as) mn. tt. dorozmás-t vagy ~at, tb. ~ak. Az állati s emberi bőrről mondatik, midőn varaczkos, göröncsös, kivált valamely behegedt seb után. V. ö. DOROZMA.
*DORSGADÓCZ
	(dors-gadócz) ösz. fn. Gadóczhalfaj az éjszaki és keleti tengerben, melyet besózva is árulnak. Teste pettyes, farka osztatlan. Első alkatrésze dors a germán nyelvfajokban több-kevesebb változattal általános.
*DORUZSOL
	(dor-uzs-ol) önh. m. doruzsol-t. Mások ellen morog, dorgálódik. A dorgál igével egy gyökről származott. Máskép: duruzsol.
*DÓSA (1)
	l. DOMOKOS.
*DÓSA (2)
	jász község; helyr. Dósá-n, ~ra, ~ról.
*DOSZ
	elvont gyök doszol szóban. Azonos tasz, tosz gyökkel.
*DOSZKA
	fn. l. DESZKA. Székelyes kiejtés.
*DOSZOL
	(dosz-ol) áth. m. doszol-t. Menésre, vagy más valamire sürget, erőtet, tasz-igál, unszol, noszol. Székely szó. Dunán túl toszkol, tuszkol.
*DOSZOLÁS
	(dosz-ol-ás) fn. tt. doszolás-t, tb. ~ok. Unszolás, nógatás, sürgetés, toszkolás. lásd: DOSZOL.
*DOSZTIG
	l. DUZTIG.
*DOVALLÓ
	falu Liptó megyében; helyr. Dovalló-n, ~ra, ~ról.
*DOVORÁN
	KIS~, NAGY~, FARKAS~, falvak Nyitra megyében; helyr. Dovorán-ba, ~ban, ~ból.
*DOZMÁTH
	falu Vas vármegyében; helyr. Dozmáth-on, ~ra, ~ról.
*DÓZSA
	l. DOMOKOS.
*DÖ (1)
	gyökelem számos szókban, melyek 1) tompább természeti hangot 2) dudorú alakot fejeznek ki, vastag hangon do; az első osztályba tartoznak: döbög, döczög, dömmög, dörgöl, dörög, dörzsöl stb. az utóbbiba: döböny, döböz, dömösz, dömse stb.
*DÖ (2)
	elvont gyök, melyből: dől, (dö-ül), döjt (dö-ít), dönt (dö-int), dög, döher, stb. erednek. Jelentése: alacson, alá, tova eső, ellentéte a di gyöknek, (l. DI). Ezen gyökökből megtetszik, hogy a két ellenkező értelem egyedűl az önhangzókban rejlik t. i. az i éles, magas, sőt legmagasb önhangzó, az ö pedig mélyebb, zártabb, tompább. A különböző hangzókban rejlő értelem, mint tudjuk, a magyarban különban is sokszor eléfordul, pl. itt ott, ide oda, ez az, tipeg topog, libeg lobog, stb. Rokon a dö gyökkel a latin de, s ez után a franczia de, dé, olasz da, stb. hellen dew stb. Figyelmet érdemel, hogy a zenészek s zenetanítók a magasb s mélyebb félhangok elnevezésére is az önhangzókat épen ezen elv szerént használják, pl. disz am. d-nél félhanggal magasb, desz am. d-nél félhanggal mélyebb; így gisz és gesz, aisz és asz, eisz és esz stb.
*DÖB
	1) természeti hang, melyből döbög, döbben, döbögés, döbbenés, döbbent, stb. származnak. Vastag hangon dob, dobog, stb. 2) Hengerded fa edényeket jelentő döbön, döbörke gyöke, fordítva: böd (bödön) vastaghangon: dob, dobon, fordítva: bod, bodon bodnár.
*DÖBBEN
	(döb-ü-en vagy döbb-en) önh. m. döbben-t. Tulajdonkép a szívről mondatik, midőn hirtelen ijedés miatt rendkivüli mozgásba jő. Átv. ért. hirtelen megijed, s megrázkódik. Megdöbbenni, azaz a félelemnek, ijedésnek első benyomását érzeni. Vastaghangon rokona: dobban.
*DÖBBENÉS
	(döb-ven-és vagy döbb-en-és) fn. tt. döbbenés-t, tb. ~ěk. 1) A szívnek valami gyanított rosz miatt hirtelen mozgásba jövetele. 2) Megfélemlés, az ijedésnek első érzete. Vastaghangon: dobbanás.
*DÖBBENT
	(döb-ven-t v. döbb-en-t) áth. m. döbbent-ětt, htn. ~eni vagy ~ni, par. ~s. Mondatik minden tárgyról, mely valakiben az ijedésnek első mozzanását fölgerjeszti. Megdöbbent bennünket általán oly dolog, melynek félelmes, káros voltát csak homályosan érezzük, pl. csendes éjjel valamley zörrenés, vagy sűrü berekből előnkbe bukkanó ember, vagy vad, mely szívünket sebesebb lüktetésbe hozza.
*DÖBLECZ
	(döb-öl-ecz) mn. tt. döblecz-et. Vastag, kövér testű, mintegy döbönhöz hasonló. Székely szó. Más tájejtéssel: dömbicz, döme, dömsödi.
*DÖBÖG
	(döb-ög) önh. m. döbög-tem, ~tél, ~ött. A szivről mondatik, midőn hirtelen benyomás, különösen félelem, ijedés miatt szokottnál erősebben s gyorsabban ver. Vastag hangon dobog.
*DÖBÖGÉS
	(döb-ög-és) fn. tt. döbögés-t, tb. ~ěk. A szívnek szokottnál erősebb és gyorsabb mozgása, verése. Vastag hangon: dobogás.
*DÖBÖN, DÖBÖNY
	(döb-ön vagy döb-öny) fn. tt. döbön-t, tb. ~ök. Faedény, melyben vajat, zsírt, sajtot, sót, stb. tartanak. Innen: vajas döbön, sajtos döbön, sós döbön. Megfordítva: bödön, s vastag hangon: bodon, dobon. A törökben debbe Hindoglu szerént: cruche de cuir (bőrveder).
*DÖBÖNÖS
	puszta Zemplén megyében; helyr. Döbönös-ön, ~re, ~ről.
*DÖBÖR (1)
	(döb-ör) kiavult vagy elvont törzsöke a) a fa edényt jelentő döbörke szónak, s mint olyan legközelebbi rokona döbön-nek, b) a tompa hangot utánzó döbörög igének, s mint hangszóval rokonok dobog, dobogó, dobban stb. Különben döbör főnevül használható azon tartós tompa hang kifejezésére, milyen péld. az égdörgésé, vagy a szekerek alatt viszhangzó hídpallóké stb. Döbörrel, nagy döbörrel átvonuló hintók, lovasok.
*DÖBÖR (2)
	falu Vas megyében; helyr. Döbör-ön, ~re, ~ről.
*DÖBÖRG
	l. DÖBÖRÖG.
*DÖBÖRGÉS
	(döb-ör-ög-és) fn. tt. döbörgés-t, tb. ~ěk. Távol vagy gyöngébb dörgés vagy dobogás. V. ö. DÖBÖRÖG.
*DÖBÖRGŐ
	(döb-ör-ög-ő) mn. tt. döbörgő-t, tb. ~k. Ami döbörögve viszhangzik. Döbörgő szekerek.
*DÖBÖRHEGY
	falu Vas megyében; helyr. Döbörhegy-en, ~re, ~ről.
*DÖBÖRKE
	(döb-ör-ke) fn. tt. döbörkét. Döbönke, kis döbön, különösen melyben turót tartanak. Székely szó.
*DÖBÖRÖG
	(döb-ör-ög) önh. m. döbörög-tem, vagy döbörgöt-tem, ~tél vagy döbörgöttél, döbörgött, htn. ~ni vagy döbörgeni. Kevésbbé erősen, azonban folytonos hanggal vagy távolabbról szól s verdesi a füleket. Döbörög a haragos ég, döbörögnek az elsütögetett álgyúk, döbörögnek az elnyargalók lábai alatt a hidpallók. Áthatólag is: "Kétségek ostroma körüldöbörgi." Kisfaludy K. Közelebbről vagy erősebben értve: dörög az ég, dörögnek vagy durrognak az álgyúk, dobognak a hidpallók.
*DÖBÖSZ vagy DÖBÖZ, DÖBÖSZKE
	l. DOBOSZ, DOBOSZKA.
*DÖBRÉTE
	falu Szala megyében; helyr. Döbrété-n, ~re, ~ről.
*DÖBRI
	falu Szala megyében; helyr. Döbri-be, ~ben, ~ből.
*DÖBRÖCZ
	(döb-ör-öcz) fn. tt. döbröcz-öt. Baranyában am. rüh. Göcsejben vastag hangon dobrocz, mely értelemre nézve a döbröczczel rokon. Mindkettőben a bőrnek felduzzadt, fölhólyagosodott állapota az alapfogalom. V. ö. DOBROCZ.
*DÖBRŐCZE
	falu Szala megyében; helyr. Döbrőczé-n, ~re, ~ről.
*DÖBRÖK
	puszta Somogy megyében; helyr. Döbrök-ön, ~re, ~ről.
*DÖBRÖNTE
	falu Veszprém és puszta Tolna megyében; helyr. Döbrönté-n, ~re, ~ről.
*DÖCS
	helység a péterváradi ezredben; helyr. Döcs-ön, ~re, ~ről.
*DÖCZ
	elvont hangutánzó gyök, melyből döczög, döczczen stb. erednek. Jelenti némely testnek azon ingó állapotát, midőn ide-oda ütődik, avagy hajlik, s olynemüleg mozog, mintha dőlni akarna. A dőlésnek kicsinyített módosítása.
*DÖCZCZEN
	(döcz-ü-en vagy döcz-v-en, vagy döczcz-en) önh. m. döczczen-t. Mondatik minden mozgó testről, de különösen szekérről, kocsiról, szánról, midőn egyenetlen mozgásban levén, ide vagy oda vetődik, rázódik. Árkon, gödrön, vágáson keresztüldöczczen v. átdöczczen a kocsi, s aki benne ül, döczczen, megdöczczen.
*DÖCZCZENÉS
	(döcz-ven-és v. döczcz-en-és) fn. tt. döczczenés-t, tb. ~ěk. Mozgásban, menésben levő testnek, különösen szekérnek, kocsinak, szánnak egyenetlen, göröngyös úton megütődése, rázkódása.
*DÖCZCZENT
	(döcz-ven-t vagy döczcz-en-t) áth. m. döczczent-ětt, htn. ~ni vagy ~eni, par. ~s. Mozgásban, menésben levő testet elébe vetett akadály által egyenes állásából kiveszen s megráz, pl. a gödör, árok vagy kerék alá vetődött kő megdöczczenti a szekeret. A döczczenő kocsi megdöczczenti a benne ülőt is.
*DÖCZÖG
	(döcz-ög) önh. m. döczög-tem, ~tél, ~ött. 1) A haladó kocsi, szekér holmi göröngyös, likacsos, köves úton rázódva ide-oda ütődik. 2) Mondatik kövér, nehezen járó, vagy sántikáló emberről, ki menés közben jobbra-balra dűlöng, hajladozik. Döczögve jár, mint a hízott récze. Alig döczög.
*DÖCZÖGÉS
	(döcz-ög-és) fn. tt. döczögés-t, tb. ~ěk. 1) Kocsinak, szekérnek az egyenetlen út miatt ide-oda verődése. 2) Kövér, beteg vagy sántikáló embernek jobbra-balra nehezedő menése.
*DÖCZÖGŐ
	(döcz-ög-ő) mn. tt. döczögő-t. Aki vagy ami menés közben valamely akadály miatt ide-oda hajlik, rázódik. Döczögő kocsi, döczögő járás.
*DÖCZÖGŐS
	(döcz-ög-ő-s) mn. tt. döczögős-t vagy ~et, tb. ~ek. 1) Útról mondatik, mely likacsos, göröngyös, kátyolos, köves, és ennélfogva döczög a kocsi, szekér rajta. 2) Hibásan szerkezett hintóról, szekérről stb., mely rázza a bennülőket. 3) Járásról, mely ide-oda ringadoz. 4) Átv. ért. döczögős beszéd, irásmód, azaz nehézkés, nem folyékony, akadozó.
*DÖCZÖGTET
	(döcz-ög-tet) áth. m. döczögtet-tem, ~tél, ~ětt, par. döczögtess. A haladó kocsit, szekeret akadályok közbevetése által ide-oda rázza. A kátyúk, gödrök, kiálló kövek döczögtetik a szekeret. Döczögteti a rázós kocsi, szekér a bennülőket.
*DÖD
	hangutánzó elvont gyök, honnan dödög, dödörög származnak. Dödölle szóban pedig am. töltött, vagy dudorú.
*DÖDDŐ
	(dödd-ő vagy död-ög-ő) fn. tt. döddő-t. Dunán túl am. együgyü, málészájú, istentaszította, dödögő ember.
*DÖDÖG
	(död-ög) önh. m. dödög-tem, ~tél, ~ött. Értelmetlen, homályos szavakat mormog, dadog, mint pl. a beszélni kezdő kisdedek, továbbá részegek, együgyűk, bolondok, vagy magukban beszélgetők szoktak. Vastag hangon: dudog.
*DÖDÖGÉS
	(död-ög-és) fn. tt. dödögés-t, tb. ~ěk. Értelmetlen, homályos hangok ejtése, dagogás. Kis gyermek, vagy részeg ember dödögése.
*DÖDÖLLE
	(död-öll-ő vagy död-ör-lő = dud-or-ú) fn. tt. dödöllé-t. 1) Dunán túl, köleskásából és lisztből készített, s kiszakgatott tésztás étel. Mátyusföldén gancza vagy gáncza. 2) Mátyusföldén am. derellye, azaz turóval vagy szilvával töltött tésztás eledel. 3) Győr tájékán gúnynévképen am. málészájú, együgyű ember, máskép: dölle, döddő.
*DÖDÖR
	(död-ör) kiavult vagy elvont törzsök, mely (fázás vagy félelem miatti) reszkető hangokat jelent. Vékonyabb hangon rokona: děděr, diděr, melyből děděrěg, diděrěg származtak.
*DÖDÖRÖG
	(död-ör-ög) önh. m. dödörög-tem vagy dödörgöttem, ~tél vagy dödörgöttél, dödörgött, htn. ~ni vagy dödörgeni. Értelmetlen, homályos és egyszersmind reszketeg hangokat ejt, különösen, fázás vagy félelem miatt. Máskép: didereg.
*DÖF
	áth. m. döf-tem, ~tél, ~ött. 1) Hegyes, éles végü eszközt, fegyvert, szerszámot taszító irányban és erővel nyom, benyom valamely testbe. Kést, tőrt, kardot döfni valakibe. Csáklyát a part oldalába döfni. Dárdával döfni, ledöfni az ellenséget lováról. Igekötőkkel: bedöfni, feldöfni, megdöfni, ledöfni. 2) Mondják szarvas állatról, midőn szarvával bök, szúr. A szilaj tinó, bika megdöfte a gulyást. 3) Ököllel, újjal, vagy bottal taszít, szúr, bök. Vas megyében mondják így is: duf, honnan duff am. döfés, duffot kapni am. döfést kapni. Azon d-t-vel kezdődő gyökszók családjába tartozik, melyekben a távolra hatás fogalma rejlik, milyenek: dö, dönt, doszol, tosz, toszít, tol, tuszkol stb. Talán egyetlen ige nyelvünkben mely f hanggal záródik. Rokonok hozzá a szanszkrit dhav (lök), és tup (üt), hellen dejw, tuptw, finn tupin (ütők) stb. Megjegyzendő, hogy dev a perzsa nyelvben gonosz szellemet jelent.
*DÖFDÖS
	(döf-dös vagy döf-öd-ös) áth. m. döfdös-tem, ~tél, ~ött, par. ~s. Gyakrabban, ismételve döf, pl. döfdösik egymást az öklelődző bikák. V. ö. DÖF.
*DÖFDÖSÉS
	(döf-öd-ös-és) fn. tt. döfdösés-t, tb. ~ěk. Gyakori, ismételt döfés, szurkálás, öklelődés, bökdösés.
*DÖFDÖZ
	(döf-öd-öz) áth. l. DÖFDÖS.
*DÖFÉS
	(döf-és) fn. tt. döfés-t, tb. ~ěk. 1) Valamely nagyobb eszközzel, fegyverrel való szúrás. Karddöfés, késdöfés. 2) Öklelés. 3) Taszítás. Oldalba döfés. Könyökkel vagy ököllel döfést tenni valakin. V. ö. DÖF.
*DÖFÖD
	(döf-öd) áth. m. döföd-tem, ~tél, ~ött. Gyakran, több ízben döf. Könyökkel döfödni a mellettünk állót. Bottal döfödni a bivalt. A cselekvési gyakorlatnak valamivel kisebb fokát jelenti, mint a kettőztetett képzőjü döfdös.
*DÖFÖL
	(döf-öl) áth. l. DÖFÖD.
*DÖFÖLÉS
	(döf-öl-és) fn. tt. döfölés-t, tb. ~ěk. Gyakori, ismételt döfés; döfödés.
*DÖFÖTTYÜ
	DÖFÖTYŰ, (döf-ött-tyű v. döf-et-ű) fn. tt. döföttyü-t, tb. ~k. Tésztás étel neme a székelyeknél, melyet mákkal, és mézzel készítenek.
*DÖG
	(dö-g, l. DÖ) fn. tt. dög-öt. 1) Holt test, elhullott állatnak teste. Emberről csak megvetőleg és aljas beszédben használtatik. Kihúzni a dögöt a gyepre. Dögöt enni. Dögre járni. Ahol dög van, oda gyűlnek a sasok. Km. Büdös, mint a dög. (Km). Megszagolni a dögöt. 2) Ragadós nyavalya. Marhadög, bujadög. Dög járja, emészti a barmokat. Dúl, pusztít a dög. Dög esett a juhokba. Dög verje meg. 3) Nyavalygó beteg, kire biztosan halál vár. 4) Vén, rosz, gebe ló. Rosz dög, sovány dög. Megvető értelemben mondatik emberről is. Vén dög. 5) Aljas beszédben: kelletlen bőség. Döge van a dinnyének, halnak. Eléfordúl a szláv nyelvekben is: dech (dög), dechnut (dögleni). Rokon doh szóval is.
*DÖGBAJ
	(dög-baj) ösz. fn. Ragadós nyavalya, mely pusztít embereket, barmokat, dögvész.
*DÖGBŐR
	(dög-bőr) ösz. fn. Nyavalyában elesett baromnak lenyúzott bőre.
*DÖGBŰZ
	(dög-bűz) ösz. fn. A dögtestnek nehéz, undorító szaga, mely rohadás által fejlik ki.
*DÖGE
	l. DÖGHE.
*DÖGENYEG
	(dög-eny-eg) fn. tt. dögenyeg-ět. l. 1) DEGET 2) DÖGÖNYEG.
*DÖGEVÉNY
	(dög-e-vény) fn. tt. dögevény-t, tb. ~ěk. Dögleletes iszapos, mocsáros hely vagy legelő.
*DÖGĚVŐ
	(dög-ěvő) ösz. mn. Döglött, azaz betegségben elveszett állatnak husával élő. Dögevő madarak;
*DÖGFA
	(dög-fa) ösz. fn. Fanövény a kétfalkások seregéből, és tízhímesek rendéből; különösen ennek faja: büdös dögfa, melynek bab-forma hüvelyes gyümölcse és igen büdös szaga van. (Anagyris foetida).
*DÖGFAKADÉK
	(dög-fakadék) ösz. fn. Rosz természetü pattanás, küteg a testen, a ragályos járványokban.
*DÖGFAKADÉKOS
	(dög-fakadékos) ösz. mn. Amin dögfakadék támadt. Dögfakadékos test.
*DÖGFALÓ
	(dög-faló) ösz. mn. l. DÖGĚVŐ.
*DÖGFŐ
	(dög-fő) ösz. fn. Az épitészeknél jelent czifrázatul használt alakot, mely valamely állatnak bőretlen fejét ábrázolja.
*DÖGFŰ
	(dög-fű) ösz. fn. Igen erős dögbüzű növény, melyre a döglegyek lerakják tojásaikat. (Stapelia variegata).
*DÖGGOMBA
	(dög-gomba) ösz. fn. Mérges gombák egyik neme, melyet a mezei apró legyek szeretnek.
*DÖGGYAPJU
	(dög-gyapju) ösz. fn. Döglött juhnak gyapja.
*DÖGGYÍK
	(dög-gyík) ösz. fn. A torokgyíkon dögvészes nyavalyában támadt halálos fene.
*DÖGHAGYMÁZ
	(dög-hagymáz) ösz. fn. lásd: DÖGHALÁL.
*DÖGHALÁL
	(dög-halál) ösz. fn. 1) Általán minden nyavalya, mely ragályossága, sebes elterjedése, és vészhozó ereje által tünik ki. 2) Különösen, a keleti tartományokban otthonos hagymáz, mely rövid ideig tartása, rohasztó ereje, a lágyék és hón alatti mirigyek gyuladása, s ezeknek fenébe, vagy genyedésbe átmenete, végre a bőrön megjelenő pokolvar által jelenkezik. Szelidebb kifejezéssel: halálvész.
*DÖGHALÁLOS
	(dög-halálos) ösz. mn. Döghalált okozó, döghalállal járó. Döghalálos nyavalya.
*DÖGHE
	falu Szabolcs megyében; helyr. Döghé-n, ~re, ~ről.
*DÖGHELY
	(dög-hely) ösz. fn. 1) Hely, hova a dögöt hordják, és hol megnyúzzák. 2) Hol dögbaj uralkodik.
*DÖGHENDI
	(dög-hen-di) mn. tt. döghendi-t, tb. ~k. Székely szó, am. lomha, lusta, mint a dögleni indult barom. Képzésre hasonló a szintén gúnyos jelentésű pökhendi, ebhendi szókhoz.
*DÖGHÚS
	(dög-hús) ösz. fn. Döglött állat húsa. Döghúst enni. Szélesb ért. állásban megromlott, megbüzhödt, gyomorundorító hús.
*DÖGKÁNYA
	(dög-kánya) ösz. fn. Kányafaj, mely döghússal él.
*DÖGKELEVÉNY
	(dög-kelevény) ösz. fn. Dögvészben, dögkórban támadó fakadás, daganat a mirígyeken.
*DÖGKESELY
	(dög-kesely) ösz. fn. Sasok neméhez tartozó madárfaj, mely dögökön élődik. Egyiptomi dögkesely, mely a Nil folyam áradása után maradt dögöket emészti.
*DÖGKÓR
	(dög-kór) ösz. fn. l. DÖGVÉSZ.
*DÖGKÓRECZET
	(dög-kór-eczet) ösz. fn. Ovószerűl használt eczet a dögkór ellen.
*DÖGKÓROS
	(dög-kóros) ösz. mn. Dögkórban szenvedő, dögkórba esett; dögvészes. Dögkóros betegek.
*DÖGKÓRSÁG
	(dög-kórság) ösz. fn. lásd: DÖGVÉSZ.
*DÖGLÉGY
	(dög-légy) ösz. fn. Dögökön élődő nagyobbféle légy. (Musca caesar).
*DÖGLEL
	(dög-lel) áth. m. döglel-t. Döggé tesz, döghalállal elveszt, ragályos kórba ejt.
*DÖGLELET
	(dög-lel-et) fn. tt. döglelet-ět. Dögvészes, dögkórságos állapot.
*DÖGLELETĚS
	(dög-lel-et-ěs) mn. tt. dögleletěs-t vagy ~et, tb. ~ek. Dögvészt hozó, okozó, ragályos. Dögleletes bűz, kipárolgás.
*DÖGLELETĚSSÉG
	(dög-lel-et-ěs-ség) fn. tt. dögleletesség-ět. Valaminek dögvészes, döghalált okozó természete, tulajdonsága. Tisztátalan keleti városok dögleletěssége.
*DÖGLESZT
	(dög-öl-eszt) áth. m. dögleszt-ětt, htn. ~eni vagy ~ni, par. dögleszsz. Állatot akármely módon, pl. koplalással, nagy teherrel, hajtással stb. megdögleni kényszerít. Sebes nyargalással lovat dögleszteni.
*DÖGLET (1)
	(dög-l-et) mivelt. m. döglet-tem, ~tél, ~ětt, par. dögless. Okozza, eszközli, hogy valamely állat megdögöljék. A döglik igének miveltetője. Szokottabban: dögleszt. A régieknél am öl. "Mire dögletsz meg ennyi emböröket." Nádor-codex.
*DÖGLET (2)
	(dög-l-et) fn. tt. döglet-ět. l. DÖGLELET.
*DÖGLETĚS
	(dög-l-et-ěs) l. DÖGLELETĚS. Eléjön a Góry-codexben.
*DÖGLIK
	(dög-öl-ik) k. m. dögl-ött, htn. ~eni, par. dögölj. 1) Mondatik általán az oktalan állatokról, midőn nyavalya, éhség, nagy teher, vagy más testi megromlás miatt kiadják párájokat. Vértályogban, százrétü paczal megromlásában döglik a szarvasmarha. Iszapos legelőtől döglik a juh. Pípnyavalyában döglenek a baromfiak. Szépen döglik a marha, olcsó lesz a bőr. (Km.) 2) Átv. és megvető értelemben mondatik emberről, midőn tunyán vagy részegen hever, nyavalyog, betegeskedik, időn kivül aluszik. Ne dögölj olyan sokat. 3) Szinte megvetésből, annyi mint hal, meghal. Bár csak megdöglenél vagy dögölnél! Dögölj meg! Összetételei: beledöglik, eldöglik, megdöglik, kidöglik. A kecske is akkor rugoldoz leginkább, mikor meg akar dögleni. (Km.)
*DÖGLÓ
	(dög-ló) ösz. fn. Elcsigázott, rosz, beteges ló, mely dögleni készül; elsoványodott rosz gebe.
*DÖGLŐ
	(dög-öl-ő) mn. tt. döglő-t. A mi döglik. V. ö. DÖGLIK.
*DÖGLÖTT
	(dög-öl-ött) mn. tt. döglött-et. 1) A testnek végromlásában elveszett (oktalan állat). Döglött ló, döglött birka. 2) Büdös, büzhödt, mint a dögtest. 3) Nyavalygó, beteges, (megvető értelemben). Megdöglött, eldöglött, kidöglött.
*DÖGMEZŐ
	falu Erdélyben, Belső-Szolnok megyében; helyr. Dögmező-n, ~re, ~ről.
*DÖGMIRÍGY
	(dög-mirígy) ösz. fn. 1) Dögkór idején támadó mirigydaganat, pl. a lágyékon, hón alatt, torokban. 2) Dögvész, döghalál.
*DÖGNYÚZÓ
	(dög-nyúzó) ösz. mn. ěs fn. Aki a döglött állatok bőrét lehúzza. Különösen, gyepmester, kutyapeczér, kinek kötelessége a dögtesteket eltakarítani. Dögnyúzó kés, életlen rosz fanyelű bicsak, békanyúzó.
*DÖGÖNY
	(dög-öny) ösz. fn. Bunkós fejű botocska vasból, rézből vagy fából, melylyel holmit mozsárban törnek. V. ö. DÖGÖNYEG.
*DÖGÖNYEG
	(dög-öny-eg) fn. tt. dögönyeg-ět. Botba rejtett nyársforma szúró eszköz. (Stilet). Egy XVI-ik századbeli versezetben olvassuk: "Természet küvöl élnek pogánok ifjakkal, A szegény rabokat verik dögönyegfákkal." A magyar költészet kézi könyve 58. lap. Rokon vele a török dejenek (bâton, bastonage), továbbá dökmek (verser, jeter) döjmek (battre, frapper), hellén jigganw, latin tango, német Degen stb.
*DÖGÖNYEGĚS
	(dög-öny-eg-čs) mn. tt. dögönyegěs-t vagy ~et, tb. ~ek. Dögönyeggel ellátott, felszerelt, fegyverzett. Dögönyeges sétabot. Dögönyeges orgyilkos.
*DÖGÖNYÖZ
	(dög-öny-öz) áth. m. dögönyöz-tem, ~tél, ~ött, par. ~z. Tulajdonkép, dögönynyel, azaz mozsártörővel ver, üt. Átv. ért. erősen megver valakit valamely kézbelivel, akármi legyen az. Emberül megdögönyözték.
*DÖGÖS
	(dög-ös) mn. tt. dögös-t vagy ~et, tb. ~ek. Dögbűzü, döggé váló; nyavalyás, beteges; ragályos kórban szenvedő; dögtestekkel tölt.
*DÖGÖSÍT
	(dög-ös-ít) áth. m. dögösít-ětt, par. ~s, htn. ~ni vagy ~eni. Dögössé tesz, dögkórral fertőztet, ragályosít.
*DÖGÖSKÖDÉS
	(dög-ös-köd-és) fn. tt. dögösködés-t, tb. ~ěk. Aljas beszédben am. nyavalyáskodás, betegeskedés, göthösködés.
*DÖGÖSKÖDIK
	(dög-ös-köd-ik) k. m. dögösköd-tem, ~tél, ~ött. Nyavalyog, betegeskedik. Sem irásba, sem nemesebb szólásba nem illő kifejezés.
*DÖGÖSÖDIK
	(dög-ös-öd-ik) k. m. dögösöd-tem, ~tél, ~ött. Dögkórba esik.
*DÖGROVÁS
	(dög-rovás) ösz. fn. Rovás, melyre a döglött barmok, pl. juhok, bárányok számát felmetszik. V. ö. ROVÁS. Átv. ért. Dögrováson lenni am. bizonyos halált hozó betegségben sínlődni. Ha a juh szomorún legel, dögrováson van. (Km.) Nem irásba vagy nemesebb beszédbe való.
*DÖGSZAG
	(dög-szag) ösz. fn. Az orrnak kellemetlen és a tüdőket nyomó bűz, mely a rohadásnak indult dögtestből fejlik ki; dögbűz.
*DÖGSZĚR
	(dög-szěr) ösz. fn. Igen kellemetlen, foghajma büzű, gyantás nedve a bűzaszat nevű fűnek. V. ö. BŰZASZAT.
*DÖGSZINŰ
	(dög-szinű) ösz. mn. Színre a dögtesthez hasonló. Dögszinü állott hús.
*DÖGTEST
	(dög-test) ösz. fn. 1) Általán minden állatnak teste, mely meg van halva vagy dögölve. 2) Különösen, orvosi ért. emberi holttest, mely bonczolás alá vétetik, újabb néven: hulla. 3) Megvető értelemben lomha vagy beteges test.
*DÖGVAD
	(dög-vad) ösz. fn. Vadász nyelven, oly vad, mely betegségben vagy éhség miatt veszett el, vagy valamelyik tagjában csonkítva van.
*DÖGVAR
	(dög-var) ösz. fn. Var, mely dögvészkor, különösen a keleti dögkórban a torkon, hónok alatt, vagy lágyékon üt ki; dögvészes pokolvar.
*DÖGVARAS
	(dög-varas) ösz. mn. Kit vagy mit a dögvar meglepett.
*DÖGVEREM
	(dög-verem) ösz. fn. Verem, hová a dögben elhullott barmokat hányják s temetik.
*DÖGVÉSZ
	(dög-vész) ösz. fn. lásd: DÖGHALÁL.
*DÖGVESZĚS, DÖGVÉSZĚS
	(dög-veszěs vagy vészes) ösz. mn. 1) Dögvészbe esett. Dögvészes emberek, barmok. 2) Ami dögvészt hoz, dögvészt tereszt. Dögvészes levegő, tisztátalanság.
*DÖHER
	(dö-h-er) mn. tt. döher-t, tb. ~ek. Vas megyei tájnyelven am. hízott, poczokos, kövér, nagy idomtalan testü. Rokonai a szintén tájszók: döme, dömhe, dömhecz, dömöczkös, dömse, dömsödi.
*DÖÍT
	(dö-ít) áth. m. döít-ětt, htn. ~eni vagy ~ni, par. ~s. Régi, s már kiavult eredeti mása a most divatozó döjt vagy dönt igének, mint: fu-ít fujt, gyu-ít gyujt stb. A régieknél szokott igekötős alakokban is eléfordúl, mint: eldöít, földőít stb., l. DÖNT.
*DÖJT
	(dő-ít) áth. l. DÖNT.
*DŐL
	(dő-l am. dö-űl, rokontársai a döjt, dönt szók. Némely tájakon: dűl), önh. m. dől-t. Jelentése 1) súlyegyent vesztve, félre hajlik, lefordúl. Dől a szekér, dőlnek földinduláskor a házak. Bedől a kút, kidől a ló a hámból. Kidőlt bedőlt az oldala, (köznépi mesékben használt kifejezés). Beledőlni a sárba. Eldőlni vagy feldőlni a rosz úton. Összedőlni, szétdőlni. Megdől a gabona. 2) Támaszkodik, nehézkedik. Falnak vagy fának dőlni; neki dőlni a hordónak. 3) Omlik, ömlik. Dől a fordított zsákból a gabona. Esik az eső, csak úgy dől. Kidől a víz, a bor. 4) Tolong, tolakodik. Dől a nép a templomból, szinházból. Dől az ellenség a városba. 5) Roskad, darabjaira oszolva lerogy. Összedől a kártyavár. Átv. ért. dugába dől a munka, a terv, azaz a készülőben levő munka, vagy a kivitelhez fogott terv megsemmisül, hasztalanná lesz, mint, midőn a hordó dugái bedőlnek. Dől belöle a bor, azaz borbűz. Dől belőle az okosság, tudomány, beszéd, hazugság.
*DŐLED
	(dő-l-ed) önh. m. dőled-tem, ~tél, ~t vagy ~ětt. Rendes terjedelmén túl kinyomódik, szétterjed. Dőled a felfútt mell, a pihegő kebel. Dőled a levegővel töltött hólyag, duda. Kidőlednek a szemek, midőn valamely tárgyra mereven néznek. Dőled a felülről nyomott baglya oldala. Dőlednek a nagy falatokkal megtölt pofák. Dőled a kelő kovász, vagy a kenyér oldala, midőn felhasítva vetik a kemenczébe. Dőled az ételekkel megtömött has stb. Tájszokásilag dűled, dülled, düllyed.
*DŐLEDÉK
	(dő-l-ed-ék) fn. tt. dőledék-ět. Ami sulyegyenét elvesztve, leroskadt, öszveomlott. Házdőledék, régi várak dőledékei. Használtatik különösen rom értelemben. Tájszokásilag, sőt csaknem közönségesen bevett szólás szerént düledék.
*DŐLEDÉKĚNY
	(dő-l-ed-é-kěny) mn. tt. dőledékěny-t, tb. ~ek. Ami ingadékony súlyegyenben áll, ami omlani, szétnyomúlni, roskadni, dőlni készül. Dőledékeny régi épület, dőledékeny ősvár. Tájszokásilag: düledékěny.
*DŐLEDÉKĚS
	(dő-l-ed-ék-ěs) mn. tt. dőledékěs-t vagy ~et, tb. ~ek. Dőledékekre omladozott, dőledékekben létező. Dőledékes város, melyet a földindulás megrongált.
*DŐLEDĚZ
	(dő-l-ed-ěz) k. m. dőleděz-tem, ~tél, ~ětt, par. ~z. Lassan, folytonosan dőled, romlásnak indúl, öszveomladozik. Mondatik különösen a roskadozó épületekről. Dőledeznek a tornyok, régi várak. Továbbá: tántorgó, részeg emberekről. Az ittas emberek haza dőledeznek a kocsmából. Tájdivatosan: düledez.
*DŐLEDĚZĚTT
	(dő-l-ed-ěz-ětt) mn. tt. dőledězětt-et. Ami több idő lefolyta alatt részenként leroskadt, szétomlott. Dőledezett házak, kémények, baglyák, kazalok.
*DŐLEDT
	(dő-l-ed-t) mn. tt. dőledt-et. Dudorodott, nyomult, kinyomult, szokott terjedelmén túl kifelé hajlott. Dőledt mell, dőledt szemek, dőledt pofa. Kidőledt. V. ö. DŐLED.
*DŐLÉKĚNY
	(dő-l-é-kěny) mn. tt. dőlékěny-t, tb. ~ek. Dőlésnek induló, dőlésre álló, hajló; öszveomlással fenyegető. Dőlékeny házak, falak. Máskép: dülékěny.
*DŐLENDŐ
	(dő-l-end-ő) részesülő mn. tt. dőlendő-t. Ami dőlni fog, dőlésre, omlásra, roskadásra, rogyásra hajlandó.
*DŐLENG
	(dő-l-eng) önh. m. dőleng-tem vagy ~ěttem, ~tél vagy ~ěttél, ~ětt, htn. ~eni vagy ~ni. 1) Lassan-lassan szétterjed, kinyomúl, dudorúl, pl. szem, pofa, mell, kebel, has. 2. l. DŐLÖNG.
*DŐLENGĚZ
	(dő-l-eng-ěz) gyak. önh. lásd: DŐLÖNGÖZ.
*DŐLÉS
	(dő-l-és) fn. tt. dőlés-t, tb. ~ěk. A testnek azon hajló iránya, melyet követ, midőn súlyegyenét vesztve, esésnek indúl, roskad, omlik. Eldőlés, kidőlés, feldőlés. Örűl, mint fazekas a feldőlésnek. (Km.) V. ö. DŐL.
*DŐLESZKĚDIK
	(dő-l-esz-kěd-ik vagy dől-eszt-kěd-ik) k. m. dőleszkěd-tem, ~tél, ~ětt. Emberről mondatik, midőn valamely szilárd testhez, pl. falhoz, fához, asztalhoz stb. támaszkodik, neki dől valaminek, s azon ferde irányban tovább megmarad. Könyökére dőleszkedik. Neki dőleszkedik, mint az egész telkes paraszt. (Km.) Kidőleszkedik az ablakra. Megdőleszkedik.
*DŐLESZSZÉK
	(dőlesz-szék) ösz. fn. Kényelmes ülésre alkalmazott karos szék, melynek neki lehet dőleszkedni. Máskép: támlás szék.
*DŐLESZT
	(dő-l-eszt) áth. m. dőleszt-ětt, par. dőleszsz. 1) Testét vagy testének valamely részét reá nehezíti valamire, pl. Hátát a falnak, karját más vállára dőleszti. 2) Kidudorít, kinyom, pl. Szemeit rám dőleszti; mellét előre dőleszti; pofáját a nagy gőgtől kidőleszti.
*DŐLESZTÉS
	(dő-l-eszt-és) fn. tt. dőlesztés-t, tb. ~ěk. Testének valamire nehezítése; kidudorítás.
*DÖLF
	(dö-l-f) fn. tt. dölf-öt. Gyöktagának (dö) értelménél fogva jelent, szétterjengő, felfuvó, mintegy kidőledő tulajdonságot. (Dőlő = dölv = dölf, mint: nyelő = nyelv, ölő = ölv). Innen köz értelemben: felfuvalkodott, felduzzadt kevélységet, midőn valaki mintegy magában meg nem férve kidőled, felfújja magát, nagyot mutatni akar, a mese békája gyanánt. Tájdivatosan: dölyf, t. i. az l meglágyul. Képzésre hasonló a csör hangutánzóból lett csörf szóhoz, honnan csörfös am. lármás, zajos, csörgő.
*DÖLFÖNG
	(dö-l-f-öng) önh. m. dölföng-tem, v. ~öttem, ~tél v. ~öttél, ~ött, htn. ~eni vagy ~ni. Kevélységből felfújja magát; fuvalkodik.
*DÖLFÖS
	(dö-l-f-ös) mn. tt. dölfös-t vagy ~et, tb. ~ek. Felfuvalkodott, magában meg nem férő, szétterjedő, s mintegy kidőledő kevély.
*DÖLFÖSEN
	(dö-l-f-ös-en) ih. Felfuvalkodva, magában meg nem férve.
*DÖLFÖSKÖDÉS
	(döl-f-ös-köd-és) fn. tt. dölfösködés-t, tb. ~ěk. Tartós felfuvalkodás, gőgösködés.
*DÖLFÖSKÖDIK
	(dö-l-f-ös-köd-ik) k. m. dölfösköd-tem, ~tél, ~ött. Tartósan felfuvalkodó indulatot táplál. V. ö. DÖLF, DÖLFÖS.
*DÖLFÖSSÉG
	(dö-l-f-ös-ség) fn. tt. dölfösség-ět. Magában meg nem férő, felfuvalkodó természet, tulajdonság, megszokott tartós kevélység, mely mintegy a testnek felfuvása által mutatkozik, gőgösség.
*DŐLINGĚZ
	l. DŐLÖNGÖZ.
*DÖLLED
	DÖLLESZT stb. l. DŐLED, DŐLESZT.
*DŐLLŐ
	l. DŰLŐ.
*DÖLMECZ
	(dö-l-em-ecz) mn. tt. dölmecz-ět. Mondják gyermekről, kinek aránylag nagy potroha van. Székely tájszó. V. ö. DÖHER.
*DŐLŐ (1)
	(dő-l-ő) mn. tt. dőlő-t. Ami súlyegyenét vesztve rogy, vagy omlik, roskad. Dőlő ház, dőlő fal.
*DŐLŐ (2)
	(l. fönebb) fn. l. DŰLŐ.
*DŐLÖNCS
	(dő-l-öncs) kiavult törzsök. Jelent aprólékos ide-oda dőlést, dőlöngést, hentergést. Származéka dőlöncsél.
*DŐLÖNCSÉL
	(dő-l-öncs-e-el) önh. m. dőlöncsél-t. Ide-oda dőledez, hentereg, pl. dőlöncsélnek a gyermekek midőn egymást taszigálják, vagy az ágyon dönczölődnek, henteregnek.
*DŐLÖNG
	(dő-l-öng) önh. m. dőlöng-tem, vagy öttem, ~tél, ~öttél, ~ött, htn. ~eni v. ~ni. Ide-oda dől gyakran, és folytonosan. Haza dőlöng a részeg ember a kocsmából. Dőlöng a ringatott bölcső, vagy a lejtős, gödrös uton haladó szekér.
*DŐLÖNGÉS
	(dő-l-öng-és) fn. tt. dőlöngés-t, tb. ~ěk. Ide-oda dőlés gyakran és folytonosan.
*DŐLÖNGÖZ
	(dő-l-öng-öz) önh. m. dőlöngöz-tem, ~tél, ~ött, par. ~z. Kész akarva, pl. valamely hintán, vagy tréfából ide-oda dőlöng, lóbázkodik, ingadoz.
*DŐLT
	(dő-l-t-) mn. tt. dőlt-et. 1) Általán, am. súlyegyen vesztése miatt leomlott, roskadt. Dőlt ház, dőlt fa. A dőlt fának fejét a gyermek is ránczigálja. (Km). Dőlt gabona. Dőlt gabona nem csinál éhséget. (Km). 2) A könyvnyomtatóknál nem függirányban álló, hanem előre hajlott, máskép fekvő (betü). Dőlt betükkel nyomtatni az idézett szókat, mondatokat.
*DÖLYF
	DÖLYFÖNG, stb. l. DÖLF, DÖLFÖNG, DÖLFÖS, stb.
*DÖM (1)
	DÖMN, hangutánzó gyöke dömhög, dömmög, dömmögés szóknak.
*DÖM (2)
	elvont gyök, melyből valami gömbölyűt, puffadtat, dudorodottat jelentő szók származtak, mint: döme, dömhe, dömhecz, dömbicz, dömse, dömsödi, dömöszke. Rokonai: göm, csöm, zöm, mint a gömb, csömb, zömök stb. származékok gyökei. Továbbá: töm, melyből tömör, tömött, tömöszöl (változattal: csömöszöl, gyömöszöl) származtak. V. ö. DOM, GOM, CSOM gyökök.
*DÖM (3)
	áth. m. döm-tem, ~tél, ~ött. Baranyában am. töm. Innen lett közvetlenül: dömöszöl, dömöcsköl.
*DÖMBICZ
	tt. dömbicz-et; l. DÖMBÖCZ.
*DÖMBÖCZ
	(döm-b-öcz) fn. tt. dömböcz-öt. 1) Kis háló. 2) Gömböcz, tüttös. Mindkét jelentésében a gömbölyüség alapfogalma rejlik. Vastaghangon rokonai: dombocs, dombocska, gombócz.
*DÖME (1)
	férfi kn. tt. Dömét. Damianus, máskép: Dömén, Dömjén. Kozma és Döme vértanúk. A római egyházi kalendáriom szerént a bőjt kellő közepén tétetik rólok a misében emlékezet. Némelyek a Dömötör vagy Demeter nevet is ekképen rövidítik.
*DÖME (2)
	(döm-e) mn. Zömök, tömött testű (ember).
*DÖMEFÖLDE
	falu Szala megyében; helyr. Dömeföldé-n, ~re, ~ről.
*DÖMÉN, DÖMÉNY, DÖMJÉN
	l. DÖME.
*DÖMHE
	(döm-he) mn. tt. dömhét. Zömök, kinek szélessége, testessége nincs arányban magasságával. Pápa vidéki tájszó.
*DÖMHECZ
	(döm-hecz) mn. tt. dömhecz-et; l. DÖMHE.
*DÖMMÖG
	(dömm-ög) önh. m. dömmög-tem, ~tél, ~ött. Tompa, érthetetlen hangon szól, dörmög. Magában, haragjában dömmög. Néhutt: dummog.
*DÖMMÖGÉS
	(dömm-ög-és) fn. tt. dömmögés-t, tb. ~ěk. Orron eresztett érthetetlen mormogás, dünnyögés, dunnyogás.
*DÖMÖCSKÖL
	(döm-öcs-köl, azaz töm-ös-kél) áth. m. dömöcsköl-t. 1) Kézzel, lábbal, vagy valamely eszközzel nyomkod, tömöget, zúz, összezúz. Dömöcskölni rudakkal a kádban levő szőlőt. 2) Átv. ért. ütöget, vereget; megráz, gyomroz, öszvevissza ránczigál valakit. Vastag hangon: domicskol.
*DÖMÖCZK
	fn. tt. Dömöczk-öt. Damascus, a hajdani Sziriának fővárosa. Előfordúl e szó több régi iróknál.
*DÖMÖCZKI
	(dömöczk-i) mn. tt. dömöczki-t, tb. ~ek. Dömöczkbe vagy -ből való, vagy ottan készült. Dömöczki aczél; dömöczki kard; dömöczki szövet, vörös tafota. Dömöczki szent János.
*DÖMÖCZKÖL
	l. DÖMÖCSKÖL.
*DÖMÖCZKMŰ
	(dömöczk-mű) l. DÖMÖCZKMUNKA.
*DÖMÖCZKMUNKA
	DÖMÖCZMUNKA, (dömöczk- vagy dömöcz-munka) ösz. fn. Aczélmű, pl. kard, puska, mely oly formára van készítve, mint Dömöczkben szokták. l. DÖMÖCZKÖZ.
*DÖMÖCZKÖZ
	(dömöczk-öz) áth. m. dömöczköz-tem, ~tél, ~ött. Vas, és aczél eszközöket, pl. kardot, puskát részént aranyos, és ezüstös czifraságokkal fölékesít, részént bemetszett rézsutos vonalak által fényesre zománczoz, vagyis úgy készít valamit, mint eredetileg Dömöczk városában szokták.
*DÖMÖCZKÖZŐ
	(dömöczk-öz-ő) fn. tt. dömöczköző-t. Vasból és aczélból dolgozó míves, ki dömöczközni tud. V. ö. DÖMÖCZKÖZ.
*DÖMÖLK
	NEMES~, PÓR~, faluk Vas megyében; helyr. ~Dömölk-ön, ~re, ~ről.
*DÖMÖR
	elvont vagy elavult törzsök, egy értelmü tömör szóval.
*DÖMÖRKAPU
	puszták Baranya és Tolna megyében; helyr. Dömörkapu-ba, ~ban, ~ból.
*DÖMÖS
	falu Esztergam megyében; helyr. Dömös-ön, ~re, ~ről.
*DÖMÖSZ
	(döm-ösz) mn. tt. dömösz-t, vagy ~et, tb. ~ek. Tömött, alacson termetű, pofók, köpczös (legény, ember). Vastaghangon rokona: damasz.
*DÖMÖSZKE
	(döm-ösz-ke) mn. tt. dömöszkét. Meglehetősen köpczös, zömökded.
*DÖMÖTÖR
	férfi kn. tt. Dömötör-t. Demetrius, Ghmhthr (?), földanyja. Más tájejtéssel: Děmětěr.
*DÖMÖTÖRI
	falu Vas megyében; helyr. Dömötöri-be, ~ben, ~ből.
*DÖMSE
	(döm-ös-e) mn. tt. dömsét. Köpczös, zömökded testü. Egy értelmü vele: dömsödi.
*DÖMSÖD
	falu Pest megyében; helyr. Dömsöd-ön, ~re, ~ről.
*DÖMSÖDI
	(döm-ös-e-di) mn. l. DÖMSE.
*DÖN
	1) hangutánzó gyöke döng, dönget, döngöl, döndít stb. származékoknak. Vastaghangon: don, dong stb. Rokonok a ton, tan, don stb. gyökök, a latinban (tonus), szanszkritban (tan), perzsában (dang), németben (Donner) stb. 2) Valamely göndört, vagy gömbölyüt jelent ezekben: döndöre, döndi. Rokona döm, a döme, dömsödi stb. származékokban.
*DÖNCZÖL
	(döm-cz-öl v. döm-t-öz-öl) áth. m. dönczöl-t. Dömöczköl, nyomkod, valamit rajta dőlöngve öszvegyúr. Az ágyat öszvedönczölni.
*DÖNCZÖLŐDIK
	(döm-cz-öl-őd-ik, vagy döm-t-öz-öl-őd-ik) belsz. m. dönczölőd-tem, ~tél, ~ött. Ide-oda dőledezve, vagy nyomkodva taszigálódik. Mondják az ágyon hentergőkről is.
*DÖNDÍT
	(dön-d-ít vagy dön-g-ít) áth. m. döndít-ětt, par. ~s, htn. ~ni, vagy ~eni. Valamit úgy üt, hogy döng bele. Ököllel hátba döndíteni valakit.
*DÖNDÖRE
	(betücserével am. göndöre) mn. és fn. tt. döndörét. Hosszu, göndör szőrü magyar juh. Vas megyei tájszó.
*DÖNG
	(dön-ög) önh. m. döng-tem vagy döng-öttem, ~tél, ~öttél, ~ött. htn. ~ni vagy ~eni. Tompán, egyhangulag szól, mormog. Vastag hangon: dong. Döngnek a méhek, darázsok, legyek, stb. Döng a megütött, vagy ütődött test, midőn tompán hangzik vissza, pl. döng az ember háta ha megütik.
*DÖNGÉCSĚL
	(dön-ög-e-ecs-ěl) önh. m. döngécsěl-t. Gyöngén, igen fínoman döng, vagy dong, pl. a virágok között repkedő méh. Oly képzésü kicsinyítve-gyakorlatos ige, mint: köhécsěl, rikácsol, stb.
*DÖNGÉCSĚLÉS
	(dön-ög-e-ecs-ěl-és) fn. tt. döngécsělés-t, tb. ~ěk. Gyönge, fínom, folytonos döngés. Méhek döngécselése.
*DÖNGÉS
	(dön-ög-és) fn. tt. döngés-t, tb. ~ěk. 1) Méhek, darázsok, legyek, s más rovarok egyforma tompa hangja, szózata. Vastag hangon: dongás. 2) Némely erősen megütött testek tompa viszhangzása.
*DÖNGET
	(dön-ög-et) áth. m. dönget-tem, ~tél, ~ett, par. döngess. 1) Valamely szilárd, tömör testet úgy ütöget, hogy tompa dön hangot ad vissza. Sulyokkal döngetni a karót. Döngetni a kaput. 2) Vereget, jól megver. Derekasan megdöngették.
*DÖNGETÉS
	(dön-ög-et-és) fn. tt. döngetés-t, tb. ~ěk. Tömör testnek ütögetése. Általán: verés.
*DÖNGFA
	(döng-fa) ösz. fn. Donga fa.
*DÖNGICSÉL
	l. DÖNGÉCSEL.
*DÖNGŐ
	(dön-ög-ő) mn. és fn. l. DONGÓ.
*DÖNGÖL
	(dön-ög-öl) áth. m. döngöl-t. A göröngyös földet lapos vastag deszkával vagy sulyokkal veri, egyengeti. Székely szó.
*DÖNGÖLÉS
	(dön-ög-öl-és) fn. tt. döngölés-t, tb. ~ěk. A göröngyös földnek verése, egyengetése.
*DÖNGÖLŐ
	(dön-g-öl-ő), DÖNGÖLŐFA, (döngölő-fa) ösz. fn. Sulyok, melylyel a rögös földet, vagy kiálló kövezetet egyenesre veregetik.
*DÖNNYÖG
	(dönny-ög vagy dünny-ög) k. m. dönnyög-tem, ~tél, ~ött. Orrán eresztett tompa hangon mormog. Máskép: dünnyög.
*DÖNNYÖGÉS
	(dönny-ög-és vagy dünny-ög-és) fn. tt. dönnyögés-t, tb. ~ěk. Orrából mormogás.
*DÖNNYÖGŐ
	(dönny-ög-ő vagy dünny-ög-ő) fn. és mn. Aki orrán által mormogja a szavakat.
*DÖNÖG
	(dön-ög) l. DÖNG.
*DÖNT
	(dön-t, v. dö-int) áth. m. dönt-ött, par. ~s, htn. ~ni, vagy ~eni. 1) Valamely álló vagy súlyegyenes mozgásban haladó testet roskadásra, esésre, fordulásra kényszerít, vagyis eszközli, véghezviszi, hogy dőljön, ledőljön, kidőljön, stb. Fákat dönteni. Házat dönteni, ledönteni. Szekeret feldönteni. 2) Önt, ömleszt, folyat. Kidönteni a vizet, bort, levest. Esik az eső, mintha döntenék. 3) A szőlőmíveseknél, am. agg szőlőtőt a végett ásott gödörbe lehajt, hogy annak fiatal vesszőiből új tövek növekedjenek. A Hegyalján, és több más vidéken: homlít. 4) Határoz, elhatároz, valaminek végleges érvényt szerez. Eldönteni a pert, am. benne végitéletet hozni. Ütközetben eldönteni az ellenségeskedést. Ezen érvek, okok, okmányok döntenek. Máskép: döjt. Rokonnak látszik vele a török döjmek (ütni), dökmek (döjteni), s talán a latin domo, hellen damaw, damazw; is stb.
*DÖNTŐ
	(am. dön-t-ő) mn. tt. döntő-t. 1) Aki valamit leroskaszt, leomlaszt, dőlni kényszerít. Döntő magyarok. "Nyugton vagytok-e még döntő magyarok?" Vörösmarty. 2) Erkölcsi vagy törvényi értelemben: határozó. Döntő csata. Döntő eskü. Döntő határozat.
*DÖNTÖGET
	(dön-t-ög-et) gyak. áth. m. döntöget-tem, ~tél, ~ětt, par. döntögess. Gyakran, folytonosan, többeket egymás után dönt. Házakat, falakat döntögetni. Irtáskor döntögetik a fákat. A nagy fergeteg feldöntögeti a szekereket, ledöntögeti a kéményeket.
*DÖNTVÉNY
	(dön-t-vény) fn. tt. döntvény-t, tb. ~ěk. A felsőbb törvényszékek elhatározó végitélete.
*DÖR (1)
	v. DÖRR, hangutánzó elvont gyök, jelent 1) erős, rázkódtató v. reszkettető hangot, milyen tulajdonkép a villámokkal terhelt felhőké. Innen származnak: dörög, dörren, dördül, dörget, stb. 2) Jelent gyöngébb reszketeg hangot is e szókban: dörgöl, dörzsöl, dörmög, stb. Rokonokul tekinthetők az első jelentésbeli származékokkal a latin: tonitru, német Donner (am. dörren), svéd, dán dunder s több számtalanok; az utóbbi jelentésbeliekkel a latin tergo, tremo, szanszkrit dhrákh (dörgöl), dram (rázkódtat) hellen teirw, magyar súr stb.
*DÖR (2)
	falu Sopron megyében; helyr. Dör-be, ~ben, ~ből.
*DÖRDÍT
	(dör-d-ít v. dör-g-ít) áth. m. dördít-ětt, par. ~s, htn. ~ni vagy ~eni. Eszközli, véghezviszi, okozza, hogy valami dörögjön, dör hangot adjon. Az elsütött álgyúk megdördítik a levegőt. A felhők villanyereje eget dördít.
*DÖRDÍTÉS
	(dör-d-ít-és v. dör-g-ít-és) fn. tt. dördítés-t, tb. ~ěk. Erőhatás, mely dör hangot idéz elé.
*DÖRDŰL, DÖRDÜL
	(dör-d-űl) önh. m. dördűl-t. Dör hangra fakad, egyes dör hangot ad. Dördül, vagy megdördül a villámos ég. Nagyot dördűlt. Dördülnek az álgyúk. Átv. ért. mondatik az igen erősen kitörő emberi szóról, mely parancsolólag, vagy fenyegetőleg hangzik.
*DÖRDŰLÉS, DÖRDÜLÉS
	(dör-d-űl-és) fn. tt. dördülés-t, tb. ~ěk. A villámokkal terhelt felhőknek összeütődése által támadó erős, reszkettető egyes hang. Átv. ért. álgyudördülés, vagy leomlott nagy sziklatömegnek, összerogyott épületnek hangja.
*DÖRDŰLET, DÖRDÜLET
	(dör-d-űl-et) fn. tt. dördűlet-ět. Egyszeri, erős, reszkettető dör szózat.
*DŐRE
	mn. tt. dőrét. Mind azon szók között, melyekkel a magyar az esztelent, bolondot nevezni szokta, a legkíméletesebb kifejezés, kevesebb tehát a féleszü, esztelen, bolond, eszeveszett, őrült, natragulyás, kasuka szóknál, s tulajdoníttatik oly embernek, ki az okos ész szabályait holmi kisebb tárgyakban szegi meg, s ferde beszédei vagy tettei által gyakran nevetséget, sajnálkozást pedig igen ritkán gerjeszt, s nem annyira a megzavart észnek, mint inkább a ki nem fejlett értelemnek adja jeleit. Legtöbb dőreséget mondanak, és tesznek a gyermekek, tudatlanok, tapasztalatlanok. Vétetik néha bohó, bohócz, tréfálkodó értelemben is. Hasonlók hozzá a német Thor, thöricht, a franczia: étourdi, a szláv durak, a török delü vagy deli (de a mely derekat is jelent), stb. Magyar nyelvből elemezve, úgy látszik, azon őr gyöknek előtétes módosítványa, melyből őrűl, őrűlt származnak.
*DÖREJ
	(dör-ej) fn. tt. dörej-t, tb. ~ěk. Azon folytonos erős hang, melyet a villámos felhők, vagy más dörgő testek adnak. Képzésre hasonló zörej, csörej, zsibaj, moraj, sohaj szintén hangutánzó gyökőkből származott nevekhez.
*DŐRÉLKĚDIK
	(dör-e-el-kěd-ik) k. m. dőrélked-tem, ~tél, ~ětt. Úgy beszél, és cselekszik, mint dőrék szoktak. V. ö. DŐRE.
*DŐRESÉG
	(dőr-e-ség) fn. tt. dőreség-ět. Oly tulajdonsága valakinek, melynél fogva az ész, és élet szabályait holmi csekélyebb tárgyakban megszegi. V. ö. DŐRE.
*DÖRESZ
	(dör-esz) fn. tt. döresz-t, tb. ~ěk. Újabb ásványtani nyelven így nevezik némelyek a krétát, azon gyöktől, melytől dörgöl, dörzsöl származnak.
*DÖRG
	l. DÖRÖG.
*DÖRGÉCS
	l. DÖRGICSE.
*DÖRGÉS
	(dör-ög-és) fn. tt. dörgés-t, tb. ~ěk. 1) A villámos felhők erős, megrázkódtató, reszkettető hangja. Égdörgés. Annyit tanultam a beszédéből, mint az égdörgésből. Km. 2) Az égdörgéshez némileg hasonló hangé, pl. az álgyúé, sziklaomlás. Rokonai a hasonló, de lágyabb nemű hangot jelentő zörgés, csörgés.
*DÖRGET
	(dör-ög-et) áth. m. dörget-tem, ~tél, ~ětt, par. dörgess. Eszközli, hogy valami gyakrabban dörögjön. Az eget dörgetni. Álgyúkat dörgetni. V. ö. DÖRÖG.
*DÖRGETEG
	(dör-ög-et-eg) fn. tt. dörgeteg-ět. Dörgés, mennydörgés. Olyan mint: förgeteg.
*DÖRGETÉS
	(dör-ög-et-és) fn. tt. dörgetés-t, tb. ~ěk. Cselekvés, midőn valaki v. valami dörgést eszközöl.
*DÖRGICSE (1)
	(dör-g-ics-e) fn. tt. dörgicsé-t. Apró hal neme a Dunában, s más folyókban, különösen a Fertő tavában, melynek hátgerinczén éles szálkák emelkednek, s a vigyázatlant megsértik, innét veszi nevét is, t. i. dörgölés- vagy dörzsöléstől.
*DÖRGICSE (2)
	ALSÓ~, FELSŐ~, KIS~ vagy KISFALU~, helységek neve Szala megyében; helyr. Dörgicsé-n, ~re, ~ről.
*DÖRGŐ (1)
	(dör-ög-ő) mn. tt. dörgő-t, tb. ~k. A mi dörög. Dörgő ég; dörgő szózat, parancs. V. ö. DÖRÖG.
*DÖRGŐ (2)
	(l. fönebb) fn. Jupiternek, a mennykövek mesés istenének jelző neve.
*DÖRGŐCZE
	l. DÖRGICSE.
*DÖRGÖL
	(dör-g-öl) áth. m. dörgöl-t. 1) Egyik testnek felszinét a másiknak felszinéhez nyomja, s föl-alá vagy ide-oda húzgálja. Kezeit vagy homlokát dörgölni. Szemeit dörgölni. A disznó fához, karóhoz dörgöli a hátát, oldalát. Ledörgölni a falról a meszet. Feldörgölni a festéket az arczra. Eldörgölni a sarat a pallón. Megdörgölni a csömörös ember hátát. 2) Orvosi ért. ruhadarabokkal, posztóval, flanéllal nyomkodja a testnek valamely részét, hogy az által a vér mozgásba jőjön. (Frotter). 3) Aljas beszédben: ver, ütöget. Ördög dörgöljön meg. Rokonok a latin tero, tergo. l. DÖR.
*DÖRGÖLÉS
	(dör-g-öl-és) fn. tt. dörgölés-t, tb. ~ěk. Cselekvés, midőn egyik test a másikat dörgöli, súrolja. V. ö. DÖRGÖL.
*DÖRGÖLŐDÉS
	(dör-g-öl-őd-és) fn. tt. dörgölődés-t, tb. ~ěk. Visszaható cselekvés vagy szenvedés, midőn valaki vagy valami dörgölődik, l. ezt.
*DÖRGÖLŐDIK
	(dör-g-öl-őd-ik) belsz. m. dörgölőd-tem, ~tél, ~ött. 1) Valamely élő állat ön testét hozzádörgöli más testhez, s ettől visszahatólag dörgöltetik, súroltatik. A sertés, ha teste viszket, az ól oldalához dörgölődik. 2) Akármely mozgásban levő test egy másikhoz súrlódik, illetőleg kopik. A forduló szekér lőcscse az oldalhoz dörgölődik.
*DÖRGÖLŐDZÉS vagy DÖRGÖLŐZÉS
	lásd: DÖRGÖLŐDÉS.
*DÖRGÖLŐDZIK vagy DÖRGÖLŐZIK
	lásd: DÖRGÖLŐDIK.
*DŐRÍT
	(dőr-e-ít) áth. m. dőrít-ětt. par. ~s, htn. ~ni vagy ~eni. Dőrévé tesz, e szónak minden értelmében. Eldőríteni valakit. V. ö. DŐRE.
*DÖRMÖG
	(dör-m-ög) önh. m. dörmög-tem, ~tél, ~ött. Haragjában magába fojtott hangon morog.
*DÖRMÖGÉS
	(dör-m-ög-és) fn. tt. dörmögés-t, tb. ~ěk. Magába fojtott haragos, orrhangu morgás, dünnyögés.
*DÖRMÖL
	(dör-m-öl) áth. m. dörmöl-t. Valamit apróra rágicsálva, tördelve eszik. Száraz kenyeret dörmölni. Máskép: törmöl, törmel.
*DÖRÖCSKE
	falu Somogy megyében; helyr. Döröcské-n, ~re, ~ről.
*DÖRÖCSKÖL
	(dör-öcs-köl) áth. m. döröcsköl-t. 1) Valamely szilárd állományu testet apró darabokra dörzsöl, zúz, nyomkod. 2) Tömöget. Holmit bedöröcskölni a zsákba.
*DÖRÖG
	(dör-ög) önh. m. dörög-tem vagy dörgött-em, dörög-tél vagy dörgött-él, dörgött, htn. ~ni vagy dörgeni. Többszörös dör hangot ad. Mondatik leginkább az égről. Az ég dörög v. mennydörög v. csak dörög. Továbbá az ágyuzásról. Dörögnek az álgyúk. Némely öszvetételekben áthatólag is használják. Ledörögni valakit. Körüldörögje bár ezer halál. Kisfaludy K.
*DÖRÖGD
	falu és puszta Szala megyében; helyr. Dörögd-ön, ~re, ~ről.
*DÖRÖKÖL
	(dör-ök-öl) áth. m. dörököl-t. Fával vagy pálczával bele nyomkodja a lisztet a zsákba. Székely szó. Rokon a dömöszöl, gyömöszöl, dömöczköl, dömöcsköl igékkel.
*DÖRÖMB
	(dör-öm-b) elvont vagy elavult törzsöke dörömböl, dörömbölés szóknak. Jelentése: erős, tompa, reszketeg hang. Rokona a vastaghangu doromb. Hasonlók zörömb, csörömb vagy csörömp.
*DÖRÖMBÖL
	(dör-öm-b-öl) önh. m. dörömböl-t. Folytonos, tompa, erős hangon szól, mely a dör hanghoz leginkább hasonlít, pl. dörömbölnek az átrobogó szekerek alatt a hidpallók, vagy a szekereken hánykodó üres hordók, kádak. Dörömbölni a kapun, ajtón. Átvitetik cselekvő értelemben azon személyekre, vagy tárgyakra is, melyek ily hangot okoznak. Dörömbölnek a szekerek, a lovagok, midőn a pallókon mennek. Dörömbölnek a kádárok, midőn dongákat vernek.
*DÖRÖMBÖLÉS
	(dör-öm-b-öl-és) fn. tt. dörömbölés-t, tb. ~ěk. 1) Erős, tompa, folytonos zörgés. Leomladozó sziklák, roskadozó házak dörömbölése. 2) Cselekvőleg véve, az ily hangnak okozása. Lovak, vagy lovas csapatok dörömbölése. Hasonlók: zörömbölés, csörömpölés.
*DÖRÖMBÖZ
	(dör-öm-b-öz) önh. lásd: DÖRÖMBÖL.
*DÖRÖMBÖZÉS
	(dör-öm-b-öz-és) fn. lásd: DÖRÖMBÖLÉS.
*DÖRÖSKE
	falu Vas megyében; helyr. Döröské-n, ~re, ~ről.
*DÖRR
	elvont hangutánzó gyöke dörren, dörrent szóknak. Erősebb hangot fejez ki, mint dör.
*DÖRREN
	(dör-ü-en v. dörr-en) önh. m. dörren-t. Egyes dör vagy dörr hangot ad. Nagyot dörren, azaz egy nagy dörgést hallat. Megdörrent az ég. Dörren a lőporral szétvetett szikla. Vastaghangon rokona: durran.
*DÖRRENÉS
	(dörr-en-és) fn. tt. dörrenés-t, tb. ~ěk. Midőn egyes dörr hang hallatszik. Első dörrenés, második dörrenés. Égdörrenés. Álgyudörrenés.
*DÖRRENET
	(dörr-en-et) fn. tt. dörrenet-ět. Egyes dörr hang, mely különösen és tulajdonkép a villámos felhőkkel bevont égről mondatik. Égdörrenet.
*DÖRSÖD vagy DÖRSÖK
	lásd: DÖRZSÖK.
*DŐRŰL DŐRÜL
	(dőr-űl vagy dőr-e-űl) önh. m. dőrűl-t. Dőrévé lesz. V. ö. DŐRE. Az őrűl vagy őrjűl igével, mind hangra, mind értelemre nézve egyező, csakhogy őrűl nagyobb, dőrűl kisebb fokozatát jelenti az elmezavarodásnak. Az őrűlt eredeti értelménél fogva kerengő bolond, a dőrűlt pedig am. bódult.
*DÖRZS
	elvont törzse dörzsöl igének, elemezve: dör-ös, honnan dörösöl, öszvehúzva: dörsöl, dörzsöl; miszerint eredetileg elavult gyakorlatos ige, a dör gyöktől; lásd ezt. Hasonló képzésüek: mor-os, mor-s, mor-zs, mor-zs-ol, hor-os, hor-s, hor-zs, hor-zs-ol, pör-ös, pör-s, pör-zs, pör-zs-öl. Mind ezekben középképző a gyakorlatos os ös. Jelenti két testnek felszineiknél fogva öszvesurlódását. Újabb münyelvben mint főnév némely öszvetett szókban használtatik.
*DÖRZSESZKÖZ
	(dörzs-eszköz) ösz. fn. Készület, mely vegytanilag csinálva dörzsölés által tüzet fog, vagy gerjeszt, milyenek pl. a közönséges gyufák, dörzstaplók, stb.
*DÖRZSFA
	(dörzs-fa) l. GYUFA; V. ö. DÖRZSESZKÖZ.
*DÖRZSORVOSLÁS
	(dörzs-orvoslás) ösz. fn. Gyógymód, mely szerént a kóros testbe kenőcsöt dörzsölnek. Ily orvoslással élnek a magyarok a csömörbaj ellen.
*DÖRZSÖK
	puszta Kraszna megyében; helyr. Dörzsök-ön, ~re, ~ről.
*DÖRZSÖL
	(dör-zs-öl v. dör-ös-öl) áth. m. dörzsöl-t. A dörgöl igével egyértelmü, azon különbséggel, hogy a dörzsöl lágyabb, de gyakoribb, folytonosabb cselekvést fejez ki. pl. Kezeit dörzsölni; a kenőcsöt a testbe dörzsölni; a gyufát falhoz dörzsölni; a viszketeges helyet dörzsölni. l. DÖRGÖL és DÖRZS.
*DÖRZSÖLÉK
	(dör-zs-öl-ék) fn. tt. dörzsölék-ět. Ami valamely testtől dörzsölés által elhúll, ilyen pl. az aczél salakja, midőn a tűzkövet ütik vele.
*DÖRZSÖLÉKĚNY
	(dör-zs-öl-é-kěny) mn. tt. dörzsölékěny-t, tb. ~ek. Ami dörzsölés által könnyen kopik, s részeit hullatja. Dörzsölékeny homokkő.
*DÖRZSÖLÉKĚNYSÉG
	(dör-zs-öl-é-kěny-ség) fn. tt. dörzsölékěnység-ět. Tulajdonsága valamely testnek, melynél fogva dörzsölés által szétfoszlik, mállik, törik. A föld dörzsölékenysége.
*DÖRZSÖLÉS
	(dör-zs-öl-és) fn. tt. dörzsölés-t, tb. ~ěk. Cselekvény, midőn egyik test földszinét a másikéhoz nyomdossák, és rajta föl-alá, ide-oda húzkodják. V. ö. DÖRZSÖL.
*DÖRZSÖLŐDÉS
	(dör-zs-öl-őd-és) fn. tt. dörzsölődés-t, tb. ~ěk. Félig szenvedő, félig cselekvő állapot, midőn valamely test mással surlódásban van.
*DÖRZSÖLŐDIK
	(dör-zs-öl-őd-ik) belsz. m. dörzsölőd-tem, ~tél, ~ött. Egyik test a másikkal önmagától surlódik. A kifityegő köpenyujj a kerékhez dörzsölődik. Mondatik különösen az állatokról, midőn testeiket vagy egymáshoz, vagy más testhez dörzsölik. V. ö. DÖRZSÖL, DÖRGÖLŐDIK.
*DŐS
	l. DŐZS.
*DÖTK
	falu Szala megyében; helyr. Dötk-ön, ~re, ~ről.
*DÖVÉNY v. DIVÉNY
	falu Borsod megyében; helyr. Dövény-be, ~ben, ~ből.
*DÖVÖL
	(döv-öl v. döf-öl) önh. m. dövöl-t. Valamely vonós hangszeren, ú. m. hegedűn, brúgón hamis hangokat húz, csak döföl rajta. Ritka használatu tájszó.
*DŐZS
	(dő-zs vagy dő-s vagy dő-ös) elvont vagy elavult törzsöke dőzsöl igének, mely több öszvetett szóban fölújítva használtatik. Jelentése: széles kedvüek, dorbézolók, dobzódók töltekező eszem-iszoma. Rokona dus, mint a duskálkodik törzse. Minélfogva szoros értelemben am. dúsan, nagy mértékben űzött lakmározás, mely rendesen dobzódássá fajúl. Figyelmet érdemel a német zechen (cseh nyelven cechuje, ich zeche), melyet Adelung is nem a Zeche szótól származtat, hanem azt mondja, hogy az minden valószinüséggel a ziehen szó intensivuma.
*DŐZSHELY
	(dőzs-hely) ösz. fn. Kocsma, csárda, vagy akármely más hely, hol korhely lakomát ütnek. V. ö. DŐZS, DŐZSÖL.
*DŐZSNAP
	(dőzs-nap) ösz. fn. Kitűzött nap, melyen a korhelypajtások öszvejönnek, hogy dorbézoljanak, dőzsöljenek.
*DŐZSÖL
	(dőzs-öl) önh. m. dőzsöl-t. Korhelyek, dorbézolók módjára duskálkodva eszik-iszik, részegeskedéssel tölti az időt. Éjjel-nappal dőzsölni.
*DŐZSÖLÉS
	(dőzs-öl-és) fn. tt. dőzsölés-t, tb. ~ěk. Időn kivüli, s mértéken tul duskáskodó eszem-iszom, dorbézolás, részegeskedés, és ez által a vagyonnak prédálása. Éjjeli dőzsölés; kocsmai dőzsölés.
*DŐZSÖLŐ
	(dőzs-öl-ő) fn. és mn. tt. dőzsölő-t. Duskásan lakmározó, korhelykedő, részegeskedő.
*DŐZSPAJTÁS
	(dőzs-pajtás) ösz. fn. Korhelytárs, ki több hasonlókkal együtt dőzsöl, részegeskedik.
*DŐZSPÉNZ
	(dőzs-pénz) ösz. fn. Pénz, melyet valaki dőzsre, dőzsölésre fecsérel.
*DŐZSTANYA
	(dőzs-tanya) ösz. fn. Dőzspajtások találkozó és mulató helye.
*DŐZSTÁRS
	(dőzs-társ) ösz. fn. lásd: DŐZSPAJTÁS.
*DŐZSTÁRSASÁG
	(dőzs-társaság) ösz. fn. Együtt dőzsölő pajtások, korhely czimborák.
*DRÁG
	falu Erdélyben, Doboka megyében; helyr. Drág-on, ~ra, ~ról.
*DRÁGA
	(köznépiesen: darága, derága) mn. tt. drágát. 1) Általán becses, nagy becsü, akár ritkasága, akár jeles, derék tulajdonai, akár nagy haszna miatt, vagy egyéni tekintetben. Drága idő. Nincs drágább az időnél. Km. Legdrágább az, mit könyörgéssel kell megnyerni. Km. Drága dolog. Jó bor, szép feleség, csendes lelkiesméret, drága dolog a világon. Km. Drága kincs a jó hír. Km. Drága madár, vétetik gúnyos értelemben is, mint: jó madár. "Elmehetsz drága madár, Nekem nem kell csapodár." Népdal. 2) Minek nagy ára van, miért sokat kell fizetni, adni. Drága ruhák, gyöngyök. Drága áruk, portékák. Drága szállás. Drága ételek, italok. Drága lett a kenyér, a hús, a zsír. Drága pénzen venni valamit. Drágára verni valamit. "Mert drágára veré, koponyáját érte bevágtam." Vörösmarty. 3) Kedves, igen szeretett. Drága anyám. Drága gyermekem. Cselédem, madaram, te lelkem drágája. Édes szivem, drága kincs. Népdal. Drága hazám. Oh én édes drágám. Egyeznek vele a szláv drági, drahi, továbbá a német: theuer, angol dear, hollandi dier, duer stb. Magyarból elemezve hasonló derék (derága) vagy darék szóhoz, mely a maga nemében szintén valami kitünőt, becsest jelent. V. ö. DERÉK. Eléjön már 1216-ban a Váradi Regestrumban 331. §. mint nőnév: "Duas pedisequas eius scilicet Mariam et Daragam.
*DRÁGAKŐ
	(drága-kő) ösz. fn. Nemes, fölötte nagy becsü kő, mely aránylag igen kemény, nehéz, és köszörülés által átlátszóvá lesz, s fényes, ragyogó színt kap. Ilyenek a gyémánt, rubin, gránát, smaragd, achát stb. Drágakövekkel ékesített gyűrük, karpereczek, párták.
*DRÁGAKŐÁRU
	(drága-kő-áru) ösz. fn. Köszörült drágakő, melyet az illető mivesek ékszerekűl alkalmaznak, s eladásra kitesznek.
*DRÁGAKŐÁRUS
	(drága-kő-árus) ösz. fn. Aki drágakövekkel kereskedik.
*DRÁGAKŐMETSZŐ
	(drága-kő-metsző) ösz. fn. Míves, ki a drágaköveket különféle alakokra, szögekre kimetszi, és kiköszörüli.
*DRÁGAKŐMÍVES
	(drága-kő-míves) ösz. fn. l. DRÁGAKŐMETSZŐ.
*DRÁGAKŐMÍVESSÉG
	(drága-kő-mívesség) ösz. fn. Mesterség, illetőleg ügyesség a drágakövek metszésében s kiköszörülésében.
*DRÁGAKŐTERMŐ
	(drága-kő-termő) ösz. mn. Hol, vagy miben drágakövek természeti állapotban találtatnak. Drágakőtermő hegyek.
*DRÁGAKÖVES
	(drága-köves) ösz. mn. Drágakövekkel bővelkedő, vagy kirakott, ékesített. Drágaköves szekrény, bolt; drágaköves gyűrü, kard, karperecz stb.
*DRÁGÁL v. DRÁGÁLL
	(drága-al, azaz drága-vall) áth. m. drágál-t. Valamit drágának tart, vél, mond. Ellenkezője: olcsárol. Egyik drágálja, a másik olcsárolja. Nem veszem meg, mert igen drágálom.
*DRÁGÁLÁS
	DRÁGÁLLÁS, (drága-al-ás) fn. tt. drágálás-t, tb. ~ok. Becslési vélemény, melynél fogva valaminek árát drágának tartjuk, s az érte követelt árt sokalljuk.
*DRÁGALÁTOS
	DRÁGALATOS, (drága-al-at-os) mn. tt. drágalátos-t, vagy ~at, tb. ~ak. Különös belső becscsel biró, a maga nemében igen drága. "Szent királyok közt drágalátos gyöngy." Szent Lászlóról szóló régi ének. Ezen szóban a második megnyujtott á a hangarány kedvéért helyét változtatta, s a harmadik tagra ment által, mert törzse drágál, s ebből lett drágálás, drágálat, s innen: drágálatos, az eredeti alak.
*DRÁGÁLL
	l. DRÁGÁL
*DRÁGAMŰ
	(drága-mű) ösz. fn. Drágakövekkel ékített, vagy drága fémanyagból, pl. aranyból, ezüstből készített mű, ékszer.
*DRÁGÁN
	(drága-an) ih. Aránylag nagy áron, való becsen túl. Drágán tartani valamit. Drágán, adni venni. Drágán fizetni. Drágán megfizetni a tapasztalást. Drágán jutni, férni valamihez, am. nagy költséggel.
*DRÁGAPÖFETEG
	(drága-pöfeteg) ösz. fn. A golyó-alaku s ehető gombákhoz tartozó növény, ránczos, feketés bőrrel, mely rendesen föld alatt, különösen magán álló tölgyek vagy bükkök tövénél tenyészik, s melyet, szaga után indulva, a disznók, és némely kutyafajták fel szoktak keresni. Úri asztalok nyalánkságául szolgál. (Lycoperdum tuber). Köz nyelven: szarvasgomba.
*DRÁGÁS
	(drág-a-as) mn. tt. drágás-t vagy ~at, tb. ~ak. 1) Oly árusról mondatik, ki áruit igen magasra tartja, azoknak fölötte nagy árt szab. Drágás kalmár, drágás kofa. 2) Egy kissé drága. A drága melléknévnek némi mérséklettel egybekötött módosúlatát fejezi ki, mint ezek is: vöröses, zöldes, kicsinyes stb.
*DRÁGASÁG
	(drág-a-ság) fn. tt. drágaság-ot. 1) Általán, midőn az áruk aránylag drágán kelnek. 2) Különösen, az élelemszerek rendkivüli nagy ára, mely rendesen a szűk terméssel szokott kapcsolatban lenni. A sok pénz is tehet drágaságot. (Km.) 3) Kivált többes számban: drágaságok, vagy többes jelző mellett: nagy becsü ékszerek, pl. gyöngyök, lánczok, karpereczek, gyűrűk stb. Sok drágaságot kapni jegyajándokul.
*DRÁGASÁGOK
	(drág-a-ság-ok) tb. fn. Értetnek alatta mindenféle drága ékszerek, mennyiben együtt léteznek, s összevalók. A drágaságokat zálogba tenni.
*DRÁGÁSKODÁS
	(drág-a-as-kod-ás) fn. tt. drágáskodás-t, tb. ~ok. Áruinak drágán tartása.
*DRÁGÁSKODIK
	(drág-a-as-kod-ik) k. m. drágáskod-tam, ~tál, ~ott. Aki áruit magas, nagy áron tartogatja. Ne drágáskodjék ön, hanem adja ide, amint kérem.
*DRÁGASZĚR
	(drága-szěr) ösz. fn. 1) l. DRÁGAMŰ. 2) l. DRÁGASÁGOK.
*DRÁGASZĚRÉSZ
	(drága-szěrész) ösz. fn. Ki drágaságokkal, drága ékszerekkel kereskedik.
*DRÁGASZĚRÉSZET
	(drága-szěrészet) ösz. fn. Drága szerekkel, drágaságokkal űzött tőzs, kereskedés.
*DRÁGA-VILMA
	falu Kővár vidékében; helyr. Drága-Vilmá-n, ~ra, ~ról.
*DRÁGÍT, DRÁGIT
	(drág-ít v. drág-a-ít) áth. m. drágít-ott, htn. ~ani v. ni, par. ~s. Drágává tesz; valaminek árát fölveri, magasra szökteti. A szükség, a rosz termés drágítja a gabonát. Megdrágítani.
*DRÁGÍTÁS, DRÁGITÁS
	(drág-ít-ás) fn. tt. drágítás-t, tb. ~ok. Drágává tétel.
*DRÁGODIK
	(drág-od-ik) k. m. drágod-tam, ~tál, ~ott. l. DRÁGUL.
*DRAGOMÍRFALVA
	helység Máramaros megyében; helyr. Dragomírfalvá-n, ~ra, ~ról.
*DRAGONOS, DRAGONYOS
	fn. tt. dragonyos-t, tb. ~ok. A könnyü, és vasas lovasság közötti lovas katona, kurta puskával, pisztolyokkal, és széles német karddal fegyverkezve. Az ausztriai hadseregbeliek külsejökre nézve igen hasonlítanak a vasasokhoz. Dragonyos ezred. Kölcsönzött szó a hellen drakwn és latin draco szóktól, honnan a német Dragoner, franczia: dragon, olasz dragone stb. is származtak. Az os toldalék úgy járult az eredeti dragonhoz, mint a muskatíros, sasíros, granatéros szókhoz.
*DRÁGSZÉL
	népes puszta Pest megyében; helyr. Drágszél-en, ~re, ~ről.
*DRÁGÚL, DRÁGUL
	(drága-úl) önh. m. drágúl-t. Drágává lesz; értéke, becse, ára emelkedik. Hosszu télben drágúl a fa. Háboru idején drágulnak az élelmi szerek.
*DRÁGÚLÁS, DRÁGULÁS
	(drága-úl-ás) fn. tt. drágulás-t, tb. ~ok. Drágává tétel.
*DRÁGÚLAT
	(drága-úl-at) fn. tt. drágúlat-ot. Drágult vagy dráguló állapot. Nagy a drágúlat.
*DRAGUS
	falu Erdélyben, Fogaras vidékében; helyr. Dragus-on, ~ra, ~ról.
*DRÁGYA
	erdélyi falu Belső-Szolnok megyében; helyr. Drágyá-n, ~ra, ~ról.
*DRÁNICZA
	fn. tt. drániczát. Így hívják a székelyek a nagyobbféle fenyüzsindeleket, melyekkel házaikat födik. Alakja idegen eredetre mutat.
*DRASKÓCZ
	falu Thurócz megyében; helyr. Draskócz-on, ~ra, ~ról. ALSÓ~, FELSŐ~, falvak Trencsén megyében.
*DRASSÓ
	erdélyi falu Alsó-Fejér megyében; helyr. Drassó-n, ~ra, ~ról.
*DRATVA
	fn. tt. dratvát. Szurkos fonal, melylyel a vargák, csizmadiák, szíjgyártók varrnak, s melyet nem tűbe húznak, hanem árral szúrt lyukon húzkálnak át. Egyezik vele a szláv dratwa, mely eredetileg a német Draht-ból vétetett, s ennek gyöke drehen am. sodorni, tehát dratva elemezve am. sodrott fonal, sodrony.
*DRATVÁL
	(dratva-al) áth. m. dratvál-t. Dratvával, azaz szurkos fonallal varr.
*DRATYVA
	l. DRATVA.
*DRÁVA
	fn. tt. Drávát. A magyar birodalom négy fő folyóinak egyike. Duna, Tisza, Dráva, Száva. Határt vet a dunántúli kerület és Horvát- s Szlavonország között. Adják a magyarok e nevet kutyáiknak is, valamint általán a folyókról szeretik nevezni a kutyákat, azon régi néphiedelem nyomán, hogy a folyó nevét viselő kutya meg nem dühödik.
*DRÁVAFOK
	falu Somogy megyében; helyr. Drávafok-on, ~ra, ~ról.
*DRENGYÓ
	(drengy-ó) fn. tt. drengyó-t. A fali órának függő mozgonya, csertetője. Nyitravölgyi tájszó.
*DREZDA
	fn. tt. Drezdát. Szászország fővárosa.
*DRIDA
	kiavult fn. Páriz Pápai szerint am. hajító dárda. A lengyel vagy cseh nyelvből kölcsönzött szó, mely lengyelesen ejtve, és irva dŕida ily formán hangzik: dsida.
*DRIDIF
	erdélyi falu Fogaras vidékében; helyr. Dridif-en, ~re, ~ről.
*DRINÁPOLY
	fn. tt. Drinápoly-t. Hajdan Thraciának, most Romániának fővárosa, európai Törökországban. Másképen: Ádrinápoly (Hadrianopolis).
*DRINCS
	fn. tt. drincs-et. Általán valaminek elcsavarása, s ez által eredeti alakjának megváltoztatása. Szódrincs, midőn a szó hangjait öszvezavarják, általvetik, pl. vakmerő helyett: makverő, szökcső h. szöcskő. Alkalmasint a német drehen-ből eredett, vagy talán gyöke der egy a csere szó gyökével, s am. cserincs, kis csere.
*DRINCSEL
	(drincs-el) áth. m. drincsel-t. Valamit elcsavar, eredeti alakját másra cseréli. Szókat drincselni. A szóelemzésben annyit is tesz, mint az elcsavart, elrontott szót eredeti alakjába visszaállítani, pl. hőbölygő am. hóbolygó, küttyű (vászon) am. kittöl, kita (kender) am. köte, köteg.
*DROMBÁR v. DROMBÁRD
	erdélyi falu Alsó-Fejér megyében; helyr. Drombár-on vagy Drombárd-on, ~ra, ~ról.
*DROMEDÁR
	fn. tt. dromedár-t, tb. ~ok. Púpos teve. Későbbi latin nyelven dromedarius, olaszúl dromedario. A hellen dromaV, ~ adoV am. futó.
*DRÓT
	fn. és mn. tt. drót-ot. Általán érczből készített fonal. Különösen vasfonal. A német Drath-ból, melynek törzsöke drehen, származván, helyette legújabben a magyar elemü sodrony, sodrat, vagy huzal jöttek divatba.
*DRÓTHÚR
	(drót-húr) ösz. fn. Érczfonalból csinált húr némely hangszereken, pl. zongorán, czimbalmon, czitarán. Sodronyhúr, huzalhúr.
*DRÓTHUZÁS
	(drót-huzás) ösz. fn. Gyári munka, melynél fogva az érczet vékonyabb vogy vastagabbféle fonalakra kinyujtják. Sodronyhuzás.
*DRÓTHUZÓ
	(drót-huzó) ösz. fn. 1) Személy, mesterember, ki az ércztömeget fonalakra nyujtja. 2) Azon készület, gyári eszköz vagy gép, mely által a fonalhuzás történik. Sodronyhuzó.
*DRÓTOS (1)
	(drót-os) mn. tt. drótos-t v. ~at, tb. ~ak. 1) Dróttal bíró, drótot áruló, dróttal dolgozó. Drótos legény. 2) Dróttal befont, erősített. Drótos fazék, edény.
*DRÓTOS (2)
	(drót-os) fn. tt. drótos-t, tb. ~ok. Drótozó, drótot áruló ember. Így neveztetnek különösen azon Trencsin megyei Kisucza mellékéről, jobbára Rovné nevü nagy helységből és szomszédságából való lakosok, kik nem csak Magyarországot, hanem a messze külföldet is béjárják, s hasadt, repedezett edényeket drótoznak.
*DRÓTOZ
	(drót-oz) áth. m. drótoz-tam, ~tál, ~ott, par. ~z. Valamit dróttal befon, megerősít, különösen repedt edényeket beköt. Fazekat drótozni.
*DRÓTOZÓ
	(drót-oz-ó) fn. l. DRÓTOS fn.
*DRÓTRÁCS
	(drót-rács) ösz. fn. Vékonyabb vagy vastagabbféle drót-szálakból csinált rács. Drótrács az éléskamra ablakán. Drótrácsban tartani az aszalt turót. V. ö. RÁCS.
*DRÓTROSTA
	(drót-rosta) ösz. fn. Drótból csinált rosta, különböztetésül a fa szalagokból csinált rostától. V. ö. ROSTA.
*DRÓTROSTÉLY
	(drót-rostély) ösz. fn. lásd: DRÓTRÁCS.
*DRUMOLY
	falu Vas megyében; helyr. Drumoly-ba, ~ban, ~ból.
*DRUSBA
	l. DOROSBA.
*DRUSZA
	fn. tt. druszát. Akinek velünk egy keresztneve van, ki keresztnévben társunk, azt druszánknak nevezzük, pl. Nagy Pál és Kis Pál druszák. Másképen, különösen a székelyeknél ját. Alaphangokra és alapfogalomra nézve hasonló a társ szóhoz. Egyébiránt még közelebb állnak hozzá a szanszkrit drsza, szerb drug (társ), druga (társnő), druzsenye (társulat), továbbá a szlovák druzsiti, (társulni) és druzsba (vőfél), vagyis a vőlegény társa. A szláv nyelvekben druhi, drugi am. más (alter, alius), miszerint drugi = alter ego, scilicet societate, a magyar drusza pedig = alter ego, nomine.
*DU vagy DÚ
	elvont gyök, mely különnemű származékaiban más-más eredeti értelmű. 1) Tompa hangutánzó a dúl (fúl), duhog, duda, dudog, dúdol igékben. 2) Jelent valamely kinyomulás által támadt csúcsot, domborodást ezekben: ducz vagy dúcz, dúz, duvad, dudva, dudor, dudorodik stb. 3) Am. erőszak, rablás, ragadozás által szerzett vagyon, zsákmány, honnan: dú-méh = tolvajméh, dúl, más vagyonát erőszakkal elragadja, dús, aki (az első vagyonszerzés módjára) sok ragadmánynyal, zsákmánynyal) bír, átv. ért. gazdag, dúka, kis zsákmány, vagy az együtt szerzett zsákmánynak egy része, honnan: dukál. Ez értelemben rokon vele a szanszkrit dú, melynek jelentése: dob, lök, hajít, mint a dúló ember szokott tenni.
*DUBA
	erdélyi hegyek neve.
*DÚBIR
	fn. tt. dúbir-t, tb. ~ok. Tövises hal, németűl Dornfisch. Máskép: durbancs.
*DUBICSÁNY
	falu Borsod megyében; helyr. Dubicsány-ba, ~ban, ~ból.
*DUBOROG
	l. DÜBÖRÖG.
*DUCZ vagy DÚCZ
	fn. tt. dúcz-ot. 1) Valamely zömök, tömör test. pl. vastag ék, vagy fa darab, melyet támaszul, erősítésül használnak. Dúczot vetni a gerenda alá. 2) Kenyér púpja, gyürkéje, kidudorodása. 3) Boncztanban, több ideg egyesülése, melyek vöröses csomót képeznek. (Ganglion). 4) Galambház, másképen: búg. Közelebbi gyöke dú; egyébiránt rokonok vele a magyar dúz, a német Stutz, Stütze, dicht, dick, svéd stuts, tiock, szanszkrit daihas, latin densus, hellen dasuV, perzsa dusah. (Knoten an einem Baum) stb.
*DUCZIFAROS
	(duczi-faros) ösz. mn. Kövér, tömött, dudorodott, gömbölyü faru. Duczifaros menyecske. Kemenesali szó.
*DUCZOL, DÚCZOL
	(dúcz-ol) áth. m. duczol-t. Támaszszal megerősít, pl. kiduczolni az ásott kutat, vagy búzavermet, hogy be ne dőljön.
*DUCZOLÁS, DÚCZOLÁS
	(dúcz-ol-ás) fn. tt. dúczolás-t, tb. ~ok. Valaminek támasz, tönk, ék általi megerősítése.
*DUCZOLTAT, DÚCZOLTAT
	(dúcz-ol-tat) miv. m. dúczoltat-tam, ~tál, ~ott. 1) Eszközli, hogy valamit dúczoljanak. 2) Kassai szerént pestmegyei szó, s am. a gyermeket ölében ringatja, mintegy ide-oda támogatja.
*DUCZOS, DÚCZOS
	(dúcz-os) mn. tt. duczos-t vagy ~at, tb. ~ak. 1) Ékkel, támaszszal ellátott, megerősített. Duczos gerenda. 2) Púpos, gyürkés. Duczos kenyér, czipó.
*DUCZOSÍT, DÚCZOSÍT
	(ducz-os-ít) áth. m. duczosít-ott, htn. ~ni vagy ~ani. Dúczossá tesz. V. ö. DÚCZOS.
*DUCZOSSÁG, DÚCZOSSÁG
	(ducz-os-ság) fn. tt. duczosság-ot. Duczos állapot vagy tulajdonság, illetőleg púposság, gyürkésség, domboruság.
*DUCZRENDSZER
	(ducz-rend-szer) ösz. fn. Boncztanban, a duczoknak öszveköttetése, öszvefüggése, alkata. V. ö. DUCZ. 3).
*DUD vagy DÚD
	1) elvont hangutánzó törzse duda, dúdol szóknak. 2) Jelent csomót, kipuffadó, kidagadó valamit a dudor, dudorú, dudva származékokban. V. ö. DU v. DÚ, gyök.
*DUDA
	(dud-a, megvan a szláv nyelvekben is, egyébiránt V. ö. DÚDOL) fn. tt. dudát. Egyszerü pásztori hangszer, melynek részei: tömlő, leginkább kecskebőrből, az egyhangon mormogó bordó vagy bordók, és síp. Juhászduda. Fölfújják, mint a dudát, (km). Teli vagy szóval, mint a duda széllel. (Km). Fel van fújva, mint a duda. (Km). Dudát fújni, dudát nyekgetni. Dudára tánczolni. Olyan a hasa, mint a duda = puffadt, dudorú. Eredeti törzse a hangutánzó dud, mely egyszersmind fuvás által támadt kidagadást, puffadást is jelent a dudor, dudorú, dudorodik származékokban. Finnűl tyyty. A törökben düdük síp, fuvolya. Rokonnak tekinthető a magyar tüdő is.
*DUDAFA
	(duda-fa) ösz. fn. Somogyban am. szederfa.
*DUDAFÜRT
	(duda-fürt) ösz. fn. Fa neme, melynek vese-alaku magva nagy, átlátszó, s hólyagformáju hüvelyben rejtezik, s ez, ha megnyomják, pattanva reped szét. (Colutea).
*DUDÁL
	(dud-a-al) önh. m. dudál-t. Duda nevü fuvó hangszeren játszik, dudát fúj. Majd megtanítlak keztyűben dudálni. (Km). Amint dudálnak, úgy tánczolj. (Km). Átv. ért. és gúnyosan mondatik a kelletlenül siró gyermekről, és macskáról, midőn dunnyogó hangon szól.
*DUDÁLÁS
	(dud-a-al-ás) fn. tt. dudálás-t, tb. ~ok. A dudaféle hangszernek fuvása, és billegetése.
*DUDAR
	falu KIS~, népes puszta Veszprém megyében; helyr. Dudar-on, ~ra, ~ról.
*DUDÁS (1)
	(dud-a-as) mn. tt. dudás-t vagy ~at, tb. ~ak. Dudával biró, dudával ellátott. Dudás legény, bojtár, pásztor.
*DUDÁS (2)
	(l. föntebb) fn. tt. dudás-t, tb. ~ok. Aki dudát fú. Olyan temetést tetetnék, hegedűst, dudást vitetnék. (Népd). Két dudás egy csárdában meg nem fér. (Km). Adják e nevet a kuvaszok- s komondoroknak is. Dudás ne! Csipd meg, Dudás!
*DUDI
	női kn. tt. Dudi-t. A Judit név kicsinyezője; máskép: Juczi.
*DUDOG
	(dud-og) önh. m. dudog-tam, ~tál, ~ott. Orrán beszél; érthetetlen dudu hangot ereget orrán által, máskép: dödög.
*DUDOGÁS
	(dud-og-ás) fn. tt. dudogás-t, tb. ~ok. Orrán beszélés.
*DUDOGAT
	(dud-og-at) l. DUDOG.
*DÚDOL
	(dúd-ol, németül dudeln, lengyelül dudláni) önh. m. dudol-t. Egy forma (du-du) hangon énekelget. Mint atyák dúdolnak, fiak úgy tánczolnak. Km. Mondják különösen az ily hangon fuvó szélről. "Ablakomon dúdol a szél, Lábamat mozgatja a dér." Népdal. Átv. ért. s gúnyosan: sirdogál, vagy úgy könnyeden, s műértés nélkül énekelget.
*DÚDOLÁS
	(dúd-ol-ás) fn. tt. dúdolás-t, tb. ~ok. Egyforma du-du hangon énekelgetés. Átv. ért. s gúnyosan, sirdogálás, vagy rosz ének.
*DÚDOLGAT
	(dúd-ol-gat) önh. m. dúdolgat-tam, ~tál, ~ott, par. dúdolgass. Folytonosan vagy könnyeden dúdol. V. ö. DÚDOL.
*DUDOR
	(dud-or) fn. tt. dudor-t, tb. ~ok. Kiálló vagy dőledő vagy csucsorodó valami, gömbölyű csomó, bütyök, pl. a szemnek dudora. Innen lett: dudorodik, dudorodás, dudorú.
*DUDORÁSZ
	(dud-or-ász, azaz dud-ol-ász) gyak. önh. m. dudorász-tam, ~tál, ~ott, par. ~sz. Úgy maga magának, jó kedvében, vagy unaloműzésből dúdolgat.
*DUDORODÁS
	(dud-or-od-ás) fn. tt. dudorodás-t, tb. ~ok. Kidőledés, gömbölyödés, csomósodás, csucsorodás, domborodás.
*DUDORODIK
	(dud-or-od-ik) k. m. dudorod-tam, ~tál, ~ott. Gömbölyödik, kigömbölyödik, kidőled, csomósodik, bütykösödik, domborodik, csucsorodik. Erős nézésben dudorodik a szem. Dudorodik a faderékból kinövő gomba. Dudorodik a jól megkelt kenyér. Kidudorodik a kelés, persenés. Átv. kedve dudorodik am. kedve csuszszan, kerekedik.
*DUDORODOTT
	(dud-or-od-ott) mn. tt. dudorodott-at. Kidőledt, csomósodott, gömbölyödött, csucsorodott, domborodott. Dudorodott szemű bagoly. Dudorodott pofa, ajak.
*DUDOROG
	(dud-or-og) önh. A hangutánzó dud származéka. Használtatik, mint ,didereg' ikertársa. Mit dideregsz, dudorogsz ott künn a hidegben?
*DUDORÚ
	(dud-or-ú) mn. tt. dudorú-t, tb. ~k vagy ~ak. Dudorodott, ami ki van csucsorodva.
*DUDORÚSÁG
	(dud-or-ú-ság) fn. tt. dudorúság-ot. Dudorú tulajdonság.
*DUDU
	(dud-u vagy du-du) fn. tt. dudu-t, tb. ~k. 1) Ügyetlen testü, s hattyu nagyságu madár, vastag, hosszú, és nagyon behasított orral, kurta, röpülésre alkalmatlan szárnyakkal, s idomtalan lábakkal. (Didus ineptus). 2) Csalóközben gyermeknyelven am. öreganya, s rokon déd, dada szókkal. 3) Van ily nevű hegy is Erdélyben.
*DUDUL
	(dud-ul) önh. m. dudul-t. A büdös bankáról mondják, midőn sajátságos hangján kiáltoz. Ettől különbözik: tutul, mit a farkasról mondanak.
*DUDVA
	(dud-va) fn. tt. dudvá-t. Sűrü, mintegy feldudorodó növésü burján, gyom, bojtorján. Törökűl ot általán fű.
*DUDVACSORBÓKA
	(dudva-csorbóka) ösz. fn. A csorbókák neme alá tartozó növényfaj, melynek levélvállai felhajulva a szárat ölbe fogják. Van szúrós levelű fajtája is. (Sonchus oleraceus).
*DUDVAFŰTEJ
	(dudva-fű-tej) ösz. fn. Növényfaj a fűtejek neméből, máskép: ebtej. (Euphorbia Peplus).
*DUDVÁGH
	folyó Nyitra és Pozsony megyékben, mely a Javorina hegyében fakad.
*DUDVARETEK
	(dudva-retek) ösz. fn. A retkek neméhez tartozó növényfaj, máskép: repcsénretek. (Rhaphanistrum).
*DUDVÁS
	(dud-va-as) mn. tt. dudvás-t vagy ~at, tb. ~ak. Gizgazzal, gyommal teljes, bojtorjánnal benőtt. Dudvás kertek, ugarok.
*DUDVÁSODIK
	(dud-va-as-od-ik) k. m. dudvásod-tam, ~tál, ~ott. Dudvával benő; burjánossá, gazossá, bojtorjánossá lesz. Dudvásodnak a parragon hagyott földek.
*DUF
	áth. m. duf-tam, ~tál, ~ott. Túl a Dunán, nevezetesen Vas megyében am. döf, vagy ököllel üt.
*DUFÁL
	(duf-ál vagy duf-a-ál) áth. m. dufál-t. Duffot ad, megdögönyöz.
*DUFF
	fn. tt. duff-ot. 1) Megütés, hátbalökés ököllel. Három duffot kapott. Játszunk duffra. Innen: duffol, am. hátba ver. 2) Mint a duffat szó gyöke egy a puffadást jelentő duv (duvad) szóval.
*DUFFAT
	(duff-at, azaz duv-at) fn. tt. duffat-ot. Romlott bor, mely fölpuffasztja (duvasztja) az embert. Dunántúli tájszó.
*DUFFATBOR
	(duffat-bor) ösz. fn. l. DUFFAT.
*DUFLA
	úgy látszik a latin dupla melléknévből kölcsönözött, és ma már csak a köznépnél divatos szó, am. 1) kettős, kettes; 2) teljes. (Ez utóbbi értelemben nem hibáznánk, ha duff vagy duv igéből is származtatnók). l. DUPLA.
*DUG
	áth. m. dug-tam, ~tál, ~ott. 1) Töm, valamivel bizonyos hézagot becsinál. Csapot a hordóba dugni. Száját kendővel bedugni. Dugd be a szádat. Lyukat bedugni. 2) Rejt, elrejt. Hová dugjam a pénzemet? Eldugni a lopott jószágot. Dugd az ágy alá. 3) Tol, nyom. Kezét zsebébe dugni. Fejeiket öszvedugták. Valamit kidugni az ablakon. 4) Titkon, alattomban ad valamit. Az anya pénzt dug a gyermeknek az apa tudta nélkül. és akarata ellen. Némely palóczok szójárása szerént: gyug, gyuk. Rokonok vele a latin tego, német decken, stecken, ducken, szanszkrit sztagh, finn tukin (dugok), tuket (dugacs), tuko (dugó), magyar tok stb.
*DUGA
	(dug-a) fn. tt. dugát. 1) Fahasáb, mely kellőleg alakítva kádak, hordók, sajtárok, s egyéb ilynemü faedények alkotó részéül szolgál. Máskép donga. Dugába dőlni, azaz ép állapotját elveszteni, semmivé lenni, mint mikor a hordó dongákba öszvedől. Dugába dőlt terv. Dugába dönteni, azaz megsemmisíteni, elrontani, mint elromlik a hordó, midőn dugái bedőlnek. 2) Mint dug ige származéka székely tájszólás szerént am. felárkolás, mely a vizet mintegy résbe dugja, nyomja.
*DUGACS
	(dug-acs) l. DUGASZ, 1).
*DUGACSOL
	(dug-acs-ol) l. DUGASZOL.
*DUGÁL
	(dug-ál) áth. m. dugál-t. Dugdos. Oly alkatú mint jár-ál, hál-ál.
*DUGÁR
	(dug-ár) fn. tt. dugár-t, tb. ~ok. Csempész, ki tiltott, vagy a vámok, harminczadok előtt eltitkolt árukat dugva szállít. Képzésre olyan, mint a szintén igékből képzett: buvár, rovár, buzgár, nyuzár stb.
*DUGÁRKODÁS
	(dug-ár-kod-ás) fn. tt. dugárkodás-t, tb. ~ok. Csempészkedés, tiltott áruk becsusztatásával üzérkedés.
*DUGÁRKODIK
	(dug-ár-kod-ik) k. m. dugárkod-tam, ~tál, ~ott. Tiltott, vagy a vámok és harminczadok elől eltitkolt áruk szállításával, becsempészésével foglalkodik.
*DUGÁRLÁS
	(dug-ár-l-ás) fn. tt. dugárlás-t, tb. ~ok. Tiltott áruk becsúsztatása, becsempészése.
*DUGÁROL
	(dug-ár-ol) áth. m. dugárol-t. Csempészve be- vagy kiszállít valamit. Tiltott portékákat dugárolni.
*DUGÁROS
	(dug-ár-os) fn. tt. dugáros-t, tb. ~ok. A dugár szónak megtoldott változata, mint csaplár, csapláros.
*DUGÁROZ
	(dug-ár-oz) áth. m. dugároz-tam, ~tál, ~ott. Tiltott árukat, a vámok és harminczadok kikerülésével becsempész, dugva becsúsztat.
*DUGÁRU
	(dug-áru) ösz. fn. A vámok és harminczadok kikerülésével becsempészett, s mintegy dugva keresztül szállított portéka.
*DUGÁRUS
	(dug-árus) ösz. fn. Aki dugárukkal, tiltott portékákkal üzérkedik.
*DUGÁRUSKODIK
	(dug-áruskodik) ösz. k. Dugárukkal kereskedik.
*DUGÁRUSSÁG
	(dug-árusság) ösz. fn. Tiltott s a vámok és harminczadok elől eltitkolt áruk beszállítása, és azokkal való kereskedés. Dugárusságon rajta kapni valakit.
*DUGÁS
	(dug-ás) fn. tt. dugás-t, tb. ~ok. 1) Tömés, becsinálás. 2) Rejtés, elrejtés. 3) Titkolva adás, nyujtás. V. ö. DUG.
*DUGASOR
	(duga-sor) ösz. fn. Külföldi növény neme az együttnemzők seregéből, melynek fészke egy sor egyenlő pikkelyekből dongásan öszveáll. Némely faja az óriáshegyeken is tenyészik. (Cineraria). Bodros-, egylevelü-, éplevelü-, havasi-, mezei- stb. dugasor.
*DUGASZ
	(dug-asz) fn. tt. dugasz-t, tb. ~ok. 1) Általán amivel valamely lyukat, üreget betömünk, becsinálunk, különösen a dugaszcserből készített henger-alaku eszköz. Hordódugasz, palaczkdugasz. Dugaszt ütni, beverni; dugaszt kihúzni. Dugaszszal becsinálni. Seggdugasz, azaz apró kis ember vagy gyermek. Aljas kifejezés. 2) Rejtekhely. Dugaszban tartani valamit.
*DUGASZCSER
	(dugasz-cser) ösz. fn. Kűlönös cserfaj, melynek kérge taplószerü, rugalmas, és könnyüded, melyből dugaszok készűlnek. (Quercus suber).
*DUGASZFA
	(dugasz-fa) ösz. fn. A dugaszcsernek kérge, melyből hengerded dugaszokat készítenek. Továbbá másnemű fa, pl. tölgy, melyből nagyobbféle hordódugaszokat faragnak.
*DUGASZHUZÓ
	(dugasz-huzó) ösz. fn. Csavarral ellátott eszköz, melylyel a palaczkok dugaszait kicsavarják. Máskép; dugaszköröm.
*DUGASZKA
	(dug-asz-ka) fn. tt. dugaszkát. Kis dugasz, holmi apró üvegcsék betömésére. V. ö. DUGASZ.
*DUGASZKÖRÖM
	(dugasz-köröm) ösz. fn. l. DUGASZHUZÓ.
*DUGASZOL
	(dug-asz-ol) áth. m. dugaszol-t. Dugaszszal betesz, bezár, betöm. Pezsgős palaczkokat dugaszolni.
*DUGASZOLÁS
	(dug-asz-ol-ás) fn. tt. dugaszolás-t, tb. ~ok. Cselekvés, midőn valamely rést, likat, különösen palaczkok, hordók száját dugaszszal bezárjuk.
*DUGASZT
	(dug-aszt) áth. m. dugaszt-ott, htn. ~ani vagy ~ni. Orvosi ért. a beleket megtölti, s elzárja, minél fogva a székürülés akadályoztatik.
*DUGASZTÓ
	(dug-aszt-ó) mn. tt. dugasztó-t. Beleket megtömő, s a székürülést akadályozó. Dugasztó eledelek vagy szerek.
*DUGATLAN
	(dug-atlan) mn. tt. dugatlan-t, tb. ~ok. Ami nincs bedugva, dugaszszal becsinálva. A dugatlan palaczkban megromlik a bor. Mint ih. am. dugatlanul.
*DUGATLANUL
	(dug-atlan-ul) ih. Dugaszszal be nem csinálva, becsinálatlanul.
*DUGDAL
	(dug-dal) áth. m. dugdal-t, l. DUGDOS. Oly alkotásu ige, mint: rugdal, vagdal, szabdal.
*DUGDOS
	(dug-dos) áth. m. dugdos-tam, ~tál, ~ott, par. ~s. 1) Gyakran eldug, rejteget, takargat. Pénzt dugdosni a zsebbe. 2) Gyakran ki- vagy betol valamit vagy holmit bizonyos résen, nyiláson. 3) Titkon adogat. Az anya legtöbbet dugdos kedvencz gyermekének. Dugdos a bírónak.
*DUGDOSÁS
	(dug-dos-ás) fn. tt. dugdosás-t, tb. ~ok. Rejtegetés, takargatás. Titkos adogatás. Ki- vagy betolás.
*DUGGAT
	(dug-gat vagy dug-og-at) áth. m. duggat-tam, ~tál, ~ott, par. duggass. 1) l. DUGDOS. 2) Tömöget, dugaszolgat. Minden lyukat, hézagot beduggatni. Ludat duggatni, vagyis az eledelnek erőszakos beletömésével hizlalni.
*DUGGATÁS
	(dug-gat-ás) fn. tt. duggatás-t, tb. ~ok. Dugdosás, tömögetés.
*DUGHELY
	(dug-hely) ösz. fn. Rejtekhely, hová valamit dugnak, eldugnak.
*DUGÓ
	(dug-ó) fn. és mn. tt. dugó-t. 1) Aki vagy ami valamit dug, bedug. 2) l. DUGASZ.
*DUGOGAT
	(dug-og-at) gyak. áth. l. DUGGAT.
*DUGPÉNZ
	(dug-pénz) ösz. fn. Pénz, melyet a szülék vagy mások alattomban adogatnak a gyermeknek holmi nyalánkságokra, mulatságra stb.
*DUGTIG
	(dug-t-ig) ih. Telides teli, illetőleg azon nyilásig, szájig, melyet bedugnak. Dugtig megtölteni a hordót, palaczkot. Oly alkatú, mint: untig, duztig.
*DUGÚ
	(dug-ú) fn. tt. dugú-t. Készület, tok, melybe holmi eszközöket, pl. evőszereket, sebészi műszereket zárnak, könnyebb hordozhatás végett. (Étui, Besteck).
*DUGÚL, DUGUL
	(dug-úl) önh. m. dugúl-t. Általán, mondatik minden hézagról, üregről, lyukról, mely betömődik, bezáródik, valamivel megtelik. Dugúl a sokáig nem tisztogatott pipaszár. Dugulnak a vízcsők, midőn iszap rakodik beléjök. Bedugúl. Különösen: dugulnak a belek, midőn azokban a bélsár megtömődik, s ez által az ürülés akadályoztatik.
*DUGÚLÁS, DUGULÁS
	(dug-úl-ás) fn. tt. dugulás-t, tb. ~ok. Valamely üregnek, nyilásnak, lyuknak, csőnek stb. betömődése. Különösen kórtanilag: állapot, midőn a végbelekben a bélsár öszvetömődik, s ki nem ürülhet. Dugulásban szenvedni. Dugulást okozó ételek. Dugulás elleni szerek.
*DUGÚLATLAN
	(dug-úl-atlan) mn. tt. dugúlatlan-t, tb. ~ok. Ami bedugulva nincs. Mint ih. am. dugúlatlanul, be nem dugúlva.
*DUGULTSÁG
	(dug-ul-t-ság) fn. tt. dugultság-ot. Dugult állapot, különösen kórtani ért. a belek dugulása. l. DUGULÁS.
*DUGVA
	(dug-va) ih. Rejtve, titokban. Dugva tartani a pénzt. A gyermeknek dugva adogatni holmit.
*DUGVÁNY
	(dug-vány) fn. tt. dugvány-t, tb. ~ok. Fa, virág s más növény gyönge hajtása, melyet a kertészek stb. a földbe (cserépbe, melegágyba stb.) dugnak, hogy ott gyökeret vervén, belőle új növény származzék. Szőlővessződugvány. Rózsafadugvány. Paradicsomalmadugvány. (Steckreis, Steckling).
*DUH
	hangutánzó gyök, s 1) jelenti a bosszuság kitörő hangját, mely esetben rokon düh szóval. 2) am. du gyök, amennyiben dudort, dudorodást jelent, s ez értelemben rokon duv gyökkel.
*DUHNA
	(duh-na) l. DUNNA.
*DÚHAJÓ
	(dú-hajó) ösz. fn. Tengeri kalózok hajója, melyen a tengeri utasokat megtámadják, s kirabolják.
*DUHAD
	(duh-ad) önh. l. DUVAD.
*DUHASZT
	(duh-aszt) áth. l. DUVASZT.
*DUHOG
	(duh-og) önh. m. duhog-tam, ~tál, ~ott. Bosszuságában fúj, tompa hangon mormog. Rokon vele, de nagyobb fokban: dühög.
*DUHOGÁS
	(duh-og-ás) fn. tt. duhogás-t, tb. ~ok. Boszonkodó, haragos embernek magába fojtott hangon dunnyogása, fuvása.
*DUKA (1)
	DÚKA, (dú-ka) kiavult törzs, melyből eredt: dukál. Eredeti jelentése: kis dú, azaz, kis zsákmány, vagy az egész zsákmányból egy rész.
*DUKA (2)
	falvak Pest és Vas megyékben; helyr. Duká-n, ~ra, ~ról. Van ily nevű hegy is Erdélyben.
*DUKAFALVA
	helység Sáros megyében; helyr. Dukafalvá-n, ~ra, ~ról.
*DUKÁL, DÚKÁL
	(dú-ka-al) önh. m. dukál-t. A köznépnél, kivált pedig a katonák között divatozó ige, mely annyit jelent, mint: részül jár, kijár, illetőségi rész gyanánt adatik. A katonának dukál kenyér és hús; lovának dukál széna, abrak. A rabnak vízen, kenyéren kivül egyéb nem dukál. Eredetét illetőleg l. DUKA.
*DUKKI
	(dugd-ki) erdélyi és csalóközi tájszó, am. újjas öltöny, vagy oly mellény, melynek ujja is van, melyen, aki ráveszi, ki kell dugni a kezét.
*DUKMÁL
	l. TUKMÁL.
*DÚL (1)
	(du-ol) áth. m. dúl-t. 1) Ragadozva, rabolva, zsákmányolva pusztít. Az ellenség dúlja az országot. Veszett ország az, kit szamáron dúlnak. Km. 2) Erőszakosan ide-oda hány, vet, forgat, felzavar, mint a rablók tenni szoktak. Feldúlni a házat, a boltbeli portékákat. Átv. ért. feldúlni valakinek nyugalmát, boldogságát. 3) A be nem fizetett adó fejében az adós holmijét, marháját stb. erőszakosan elkobozza. A szolgabíró, a hajdúk, a katonák dúlni mennek a helységet. Innen átv. ért. zsarol, nyomorgat, kínoz. Dúlják a fizetni nem képes szegény embert. Eredetére nézve l. DU vagy DÚ, gyök.
*DÚL (2)
	(du-ol) önh. m. dúl-t. Rendesen a fúl igével ikerítve használtatik: dúl-fúl, azaz haragjában, bosszuságában duhog, dühög, fúj, dúlfúj.
*~DÚL
	ösz. képző = (d-úl), mint indúl, mozdúl; l. ~D és ~ÚL képzők.
*DULAKODÁS
	(dul-a-kod-ás) fn. tt. dulakodás-t, tb. ~ok. 1) Dúlongás, zsákmányolgatás. 2) Külekedés, tolakodás, birkozás, veszekedés.
*DULAKODIK, DÚLAKODIK
	(dúl-a-kod-ik) k. m. dulakod-tam, ~tál, ~ott. 1) Pusztítgat, ragadoz, a felhányt jószágból, vagyonból zsákmányt, prédát válogat. 2) Külekedik, birkozik, veszekedik. Ez értelemben rokon vele: tolakodik.
*DÚLÁS, DULÁS
	(dúl-ás) fn. tt. dúlás-t, tb. ~ok. 1) Zsákmányolás, prédálás. 2) Holminak, pl. áruknak, portékáknak felforgatása, öszvevisszakeverése. 3) A hátramaradt adónak erőszakos beszedése.
*DÚLÁSFÚLÁS
	(dúlás-fúlás) ikerített fn. Nagy harag és boszuság miatti dühöngés.
*DULFALVA
	helység Máramaros megyében; helyr. Dulfalvá-n, ~ra, ~ról.
*DULFÚL
	(dul-fúl) ösz. ige. Nagy haragjában dühöng. A dú fú hangokból, vagy dúj fúj igékből öszvetett szó, melyekre a bosszús, haragos ember fakadni szokott.
*DÚLHÁZA
	falu Gömör megyében; helyr. Dúlházá-n, ~ra, ~ról.
*DÚLÓ (1)
	DULÓ, (dúl-ó) mn. tt. dúló-t. Pusztító, ragadozó, a felhányt, felforgatott jószágok közől zsákmányoló. Dúló hadak. Dúló ellenség.
*DÚLÓ (2)
	(l. föntebb) fn. tt. dúló-t. Törvényhatósági személy, vagy tisztviselő Erdélyben, ki különösebben az adót szedte vagy hajtotta be, mi többnyire erőszakosan, az adós jószágának elkobzásával történt. Dúlót küldöttek a nyakára. Dúló van a házánál. Így neveztél túl a Dunán is, nevezetesen Vas megyében, az adóbehajtásra kiküldött megyei hajdúkat is.
*DÚLONG, DULONG
	(dúl-ong) önh. m. dúlong-tam, ~tál, ~ott, htn. ~ani vagy ~ni. Folytonosan dúl.
*DÚLONGÁS
	(dúl-ong-ás) fn. tt. dúlongás-t, tb. ~ok. Folytonos dúlás.
*DÚLSÁG
	(dúl-ság) fn. tt. dúlság-ot. Ragadozás, zsákmánylás, melyet valaki másnak felhányt, felforgatott vagyonában tesz.
*DÚMADÁR
	(dú-madár) ösz. fn. Ragadozó, dúló madár. A sasok, kányák, ölvök dúmadarak.
*DUMÉ
	(dum-é) fn. tt. dumé-t. A székelyeknél am. hátbaütés, pufálódás, döngetés ököllel. Olyan dumét döndítek a hátadra, hogy elájulsz bele. Gyöke dum hangutánzó, rokona don, dön v. döm t. i. a dong, döng, dönget származékokban.
*DUMEGYHÁZA
	l. DOMBEGYHÁZA.
*DÚMÉH
	(dú-méh) ösz. fn. Ragadozó, tolvaj méh, mely az idegen kasból a mézet elorozza.
*DUMM
	ugyanaz dömm gyökkel. Jelent tompa orrhangot.
*DUMMOG
	l. DÜMMÖG.
*DUN
	am. don, illetőleg azon dom, melyből valamely dudorút, gömbölyüt jelentő szók eredtek. Származékai: dunda, dundi, dunna stb.
*DUNA
	fn. tt. Dunát. Magyarország fő folyama, latinul (Danubius, németül Donau, régenten Iszter-nek is hivták). Nagy Duna vagy Öreg Duna. Mosonyi vagy Győri Duna. Vágduna. Duna vize. Sok víz lefoly addig a Dunán. Km. A Duna vize sem mossa le emberről a gyalázatot. (Km). Duna pontya. Tisza kecsegéje, Ipoly csukája legjobb bőjt, ha szerémi borban főtt. (Km). Dunába halni. Kipez-kapoz, mint a Dunába haló ember. (Km). Dunába vizet hordani. (Km). Mindegy akár a tengerbe haljon az ember, akár a Dunába. (Km). Nem egyszer úszta át ő már a Dunát, azaz sok próbán ment keresztűl. (Km). Nagy dolog volna, ha a Dunában nem volna viz. (Km). A Dunában sok a víz, Jaj, ki a leánynak hisz, Mint a víz a Dunábúl, Ki nem fogy az bajábúl. (Kisf. K.) "Menjünk innen fakó lovam, Tisza ide nem messze van, A Tiszában megitatok. A Dunáig meg sem állok." Vörösmarty. "Tisza, Duna minden habja Ízes halát bőven adja." Nemzeti népdal. Dunában keres vizet. (Km). Dunán innen. Dunán túl. Duna mellett. Duna mentében. Dunára járni vizért. Dunán szállítani valamit. Dunától Tiszáig. Dunabalparti, Duna jobbparti vasút. Ebek elnevezésére is haszják mint a többi folyókat, azon néphitnél fogva, hogy a folyóról nevezett eb nem dühödik meg, amidőn kicsinyezőleg duncsi-nak is szokták mondani.
*DUNABALPARTI
	(duna-bal-parti) ösz. mn. l. DUNÁN-INNENI.
*DUNAJECZ
	folyó Szepes megyében; ered a Tátra éjszaki oldalából.
*DUNAJOBBPARTI
	(duna-jobb-parti) ösz. mn. l. DUNÁNTÚLI.
*DUNAKESZ vagy DUNAKESZI
	falu Pest megyében; helyr. Dunakesz-en, ~re, ~ről v. Dunakeszi-be, ~ben, ~ből.
*DUNAMELLÉK
	ösz. fn. Általán Magyarországnak azon vidékei, melyek a Duna partjain terjednek el, különösebben a Duna jobb partjain levők.
*DUNAMELLÉKI (1)
	(Duna-melléki) ösz. mn. A duna partjain lakó, létező. Dunamelléki magyarok, városok, faluk. Különösen: a Duna jobb partján lakó, létező. Dunamelléki szójárás.
*DUNAMELLÉKI (2)
	(l. föntebb) fn. Aki a Duna mellett lakik. A Dunamellékiek viselete, beszéde sokban különbözik a tisztamellékiekétől.
*DUNÁNINNENI
	(dunán-inneni) ösz. mn. A Duna folyam bal partjára fekvő, vagyis a Duna folyását követve, bal felül eső, pl. helyek s különösen megyék; a honnan dunabalparti-nak helyesebben mondanók. V. ö. DUNÁNTULI. Dunáninneni kerület, megyék.
*DUNÁNTÚLI
	(dunán-túli) ösz. mn. A Duna folyam jobb partjára fekvő vagyis a Duna folyását követve jobb felül eső, pl. helyek s különösen megyék; a honnan dunajobbparti-nak helyesebben mondanók, mert aki dunajobbparti megyében lakik vagy tartózkodik, igen visszásan mondhatja, hogy Dunán túl van, és megfordítva, a minthogy ez régibb iróknál meg is történt.
*DUNASZEGH
	falu Győr megyében; helyr. Dunaszegh-en, ~re, ~ről.
*DUNA-SZENT-GYÖRGY
	falu Tolna megyében; helyr. Duna-Szent-György-ön, ~re, ~ről.
*DUNAVECSE
	mváros Pest megyében; helyr. Dunavecsé-n, ~re, ~ről.
*DUNCSI
	l. DUNA (a végén).
*DUNDA
	(dun-da am. dum- v. dom-da) mn. tt. dundát. Zömök, tömött, pofitos, köpczös, felfújt termetü. V. ö. DOM, gyök.
*DUNDI
	(dun-di vagy dum-di) mn. 1) Veszprém megyében am. köpczös, zömök. l. DUNDA. Dundi gyermek, dundi kis leány. 2) A székelyeknél am. együgyü, bárgyu, bufti. A perzsában is dund am. bárgyú (einfältig).
*DUNG
	l. DONG.
*DUNGÁSZKODIK
	(dung-ász-kod-ik) k. m. dunyászkod-tam, ~tál, ~ott. Dongva, dudorászva henyélget, heverészéssel tölti az időt. Balatonmelléki szó.
*DUNGÓ
	l. DONGÓ.
*DUNKÓFALVA
	helység Beregh megyében; helyr. Dunkófalvá-n, ~ra, ~ról.
*DUNN v. DUNNY
	természeti hang, dunnog származékban.
*DUNNA
	(dun-na vagy dum-na vagy duh-na, azaz tömött, domború gúnya) fn. tt. dunnát. Tollal vagy pöhölylyel megtöltött ágybeli takaró. Dunnával takaródzni. Dunna alá bújni. Szűr van rajtam, nem bunda, Tudod rózsám, nem dunna. (Népd.) Molnár Albertnél duhna is. Némely tájakon: dunha, dunyha, donyha. Hasonló hozzá a finn tyyny, a magyarországi német Duchet, és szlovák duchna.
*DUNNAHÉJ
	(dunna-héj) ösz. fn. A dunnának külső burokja, melyet mosás végett le lehet húzni. Fehér, csíkos dunnahéj.
*DUNNALÚD
	(dunna-lúd) ösz. fn. Grönland és Island szigetein tanyázó lúdfaj, mely saját igen fínom pelyheiből rakja fészkét, s ezen pelyhek igen kényelmes ágynemüekül szolgálnak.
*DUNNÁS
	(dun-na-as) mn. tt. dunnás-t, v. ~at, tb. ~ak. Dunnával ellátott. Dunnás ágy.
*DUNNOG, DUNNYOG
	(dunn- v. dunny-og) önh. m. dunnyog-tam, ~tál, ~ott. Orrán által holmi érthetetlen hangokat bocsát; dömmög, tutymog.
*DUNYHA
	l. DUNNA.
*DUPLA; DUPLÁZ
	(latin eredetű szók) lásd: KETTŐS; KETTŐZ.
*DUR
	hangutánzó elvont gyök, melyből durcz, durcza, durva, durr, durrog stb. származnak, s melyek mind valamely nyers, erős, hatályos értelmet kölcsönöznek tőle.
*DÚR
	magában nem divatozó hanem a dér szóval kettőztetve haragot, makranczot jelentő fn. Dérdúr. Nagy dérrel-dúrral. Dérrel-dúrral adják ki a választ. (Mikes Level).
*DURÁKOL
	(dur-ák-ol) önh. m. durákol-t. Dőzsöl, részegeskedik. Tájszó. Gyöke dur a dorbézol szónak dor gyökével rokon.
*DURÁL
	(dur-ál) m. durál-t. Visszaható névmással használtatva neki- vagy meg-durálja magát, am. megköti magát, megrögzik valamiben; valamely nagyra, nehézre elszánja magát; nekikeményűl. A latin duro, induro igével rokon.
*DURÁNCZI
	mn. tt. duránczi-t, tb. ~ak. Mondatik baraczk- vagy szilváról, (duránczi baraczk, duránczi szilva), melynek húsa a maghoz ragad, s rendszerént édesebb ízü. Ellentéte: magvaváló. Megvan több nyelvekben is, pl. olaszul duracine, németül Durantzen, ide tartozónak látszik a hellen dourateoV is, mely am. fás). Alkalmasint a latin durus-ból, igen kemény csontára miatt, kapta nevét.
*DURÁND
	falu Szepes megyében; helyr. Duránd-on, ~ra, ~ról.
*DURBANCS
	fn. tt. durbancs-ot. 1) Így nevezik Somogyban azon szőlőfajt, melyet Szalában cserbajornak, vagy somogyi fehérnek hívnak. 2) Állattani ért. folyókban és tengerekben élő kis halfajok, melyeknek szúrós szárnyaik vannak. Máskép: dubír.
*DURBONCZ, DURBONCZA
	(dur-b-oncz, vagy dur-b-oncz-a) kiavult vagy elvont törzsökszók, egy értelmüek a durcz, durcza (1) szókkal.
*DURBONCZA
	(dur-b-oncz-a) lásd: DURCZA. (1).
*DURBONCZÁS
	(2), (dur-b-oncz-a-as) mn. tt. durbonczás-t, vagy ~at, tb. ~ak. Ellenszegülő, agyafúrt, hörcsökös, makacskodó. Máskép: durczás.
*DURBONCZÁSKODIK
	(dur-b-oncz-a-as-kod-ik) k. m. durbonczáskod-tam, ~tál, ~ott. Hörcsökösködik, makranczkodik, durczáskodik.
*DURCZ
	(dur-cz) kiavult vagy elvont törzsök, melyből durcza, durczás, durczos stb. származnak. Jelenti azon haragos hangot, mely a makranczos, hörcsökös, daczos emberből kitör. Rokonságait l. DURCZA alatt.
*DURCZA
	(dur-cza, németül Trotz, a szanszkrit nyelvben dharsz am. mer, daczol, V. ö. DURCZÁS) fn. tt. durczát. 1) Egy a durcz szóval. l. DURCZ. Jelent, makranczot, ellenszegülést, makacsságot, daczot, hörcsök természetü haragot. 2) Növénynem a háromhímesek seregéből és kétanyások rendéből, csészéjének polyvája nincs; bokrétája két ondóju, öszveborult csónakos, lapított; az ormója érdes, kalásztalan; virágzása bugás. (Leersia. W). 3) Némely tájakon am. kenyér gyürkéje, ducza.
*DURCZÁLKODIK
	(dur-cza-al-kod-ik) k. l. DURCZÁSKODIK.
*DURCZÁS
	(dur-cza-as) mn. tt. durczás-t vagy ~at, tb. ~ak. Daczos, akaratos, agyafúrt, makacs, makranczos, ki haragjában megköti magát, szótalan, vagy legfölebb visszadunnyogó; vad, mogorva képü. Durczás gyerek, durczás asszony. Rokonok vele a hellen JrasuV, latin trux, német trotzig, szanszkrit dharszusz stb.
*DURCZÁSAN
	(dur-cza-as-an) ih. Daczosan, makranczosan. Durczásan viseli magát.
*DURCZÁSKODIK
	(dur-cza-as-kod-ik) k. m. durczáskod-tam, ~tál, ~ott. Makranczoskodik, daczol, hörcsök módjára ellenszegül, vagy makacsul megköti magát haragjában, mint gyermekek szoktak, midőn valamit megtagadnak tőlök.
*DURCZÁSSÁG
	(dur-cza-as-ság) fn. tt. durczásság-ot. Makranczosság, megkötött haragos állapot vagy indulat, daczosság, hörcsökösség; vad mogorvaság.
*DURCZOS
	(dur-cz-os) l. DURCZÁS.
*DURCZOSKODIK
	(dur-cz-os-kod-ik) l. DURCZÁSKODIK.
*DURDA (1)
	(am. dudor) mn. tt. durdá-t. Fölfújt, zömök testü, dunda, dundi. Durda gyerek. Aljas nyelven: a nő szeméremtestének kidudorodása.
*DURDA (2)
	(dudor) fn. tt. durdá-t. Halfaj, melyet a potykákhoz számítnak. (Cyprinus Brama).
*DURDÁK
	fn. tt. durdák-ot. Pálinka alja, söpreje. Baranyai tájszó.
*DURGOLÓDIK
	(dur-og-ol-ód-ik) k. m. durgolód-tam, ~tál, ~ott. Dörömböl. Durgolódva készül a szürethez a hegyaljai ember. Kassai.
*DURMÁNY
	erdélyi hegy Thorda megyében.
*DURMONYAS v. DURMONYÁS
	(dur-m-ony-as) ösz. mn. tt. durmonyás-t vagy ~at, tb. ~ak. Durva, durbonczás, dérdúr, patvarkodó. Székely szó. Aljas beszédbe való.
*DURR
	természeti hang, melylyel a magyar a puskák, álgyúk, taraczkok dörrenését, a nagy ostorok pattogását, vagy a légnek hirtelen elválasztása s öszvecsattanása által okozott tompán erős, fülsiketítő hangot fejezi ki. Származékai: durran, durrog, durrogat, durranás, durrogás, durrogatás stb. Rokon a vékonyhangu dörr.
*DURRAN
	(durr-an) önh. m. durran-t. Egyes durr hangra pattan. Durran az álgyú, midőn egyszer elsütik. Durran a béres-ostor. Durran az elpattant gőzkazán.
*DURRANÁS
	(durr-an-ás) fn. tt. durranás-t, tb. ~ok. Egyes durr hang, milyen az elsütött ágyué, vagy elpattant gőzkazáné stb. Álgyúdurranás. Ostordurranás.
*DURRANÓ
	(durr-an-ó) mn. tt. durranó-t. Ami durr hangot ad. Durranó por, durranó arany, durranó gömb, lég stb.
*DURRANT
	(durr-an-t) áth. m. durrant-ott, par. ~s, htn. ~ni vagy ~ani. Eszközli, hogy valami durranjon. Lőporral szétdurrantani a sziklát. Nagyot durrantani a vastag szíjostorral.
*DURRANTÁS
	(durr-an-t-ás) fn. tt. durrantás-t, tb. ~ok. Cselekvés, midőn valaki durrant; különösen pattantás ostorral.
*DURRARANY
	(durr-arany) ösz. fn. Durranó arany. Ha például a választó vízben felolvasztott aranyra ammoniakot öntenek, sárgás porüledék száll le az edény fenekére, mely durraranynak neveztetik, mert nyomás vagy gyönge megmelegítés alatt nagy durranással pattan szét. (Aurum fulminans, Knallgold).
*DURREZÜST
	(durr-ezüst) ösz. fn. Durranó ezüst. Ha az ezüstélegre tiszta ammoniakot öntenek, s azt hosszabb ideig vele érintkezésben hagyják, fekete por képződik, mely durranó hatással bír. Ugyane vegyületet nyerhetni, ha valamely ezüstéleg-oldatba tiszta ammoniakban, kaliuméleg-hydrat oldatot öntenek. E vegyület, főleg megszárítva, néha a legkisebb okból is, példáúl, ha tollszárral érintik, nagyerővel eldurran, s a vele bánás nagy veszélylyel jár. (Knallsilber).
*DURRGÁZ
	(durr-gáz) ösz. fn. Ha hydrogent 2˝ annyi levegővel, méginkább ha 2 térrésznyi élenynyel vegyítünk s meggyujtjuk, nagy durranással ég el. Ezt nevezik durrgáznak.
*DURRGÖMB
	(durr-gömb) ösz. fn. Üvegből csinált kisded, üres golyó, melyet ha valamely folyadékkal félig megtöltve izzó parázsra tesznek, a kifejlett gőz miatt nagy durranással szétpattan. (Globus fulminans).
*DURRLÉG
	(durr-lég) ösz. fn. Durrgömbbe szorított lég, mely nagy pattanással durran el, ha az üveggömböt izzó tűzre teszik, s ez által abban a lég jobban kifeszűl, durranó lég. V. ö. DURRGÁZ.
*DURROG
	(durr-og) önh. m. durrog-tam, ~tál, ~ott. 1) Folytonos durr hangot ad. Durrognak várostromláskor az álgyúk. Durrog a béres vastag ostora. Durrognak a lőporral fölvettetett kősziklák. 2) Átv. ért. Morog, nagy lármát üt. Hadd durrogjon, hadd pattogjon a te vén nénéd. (Népd).
*DURROGÁS
	(durr-og-ás) fn. tt. durrogás-t, tb. ~ok. Tompa, reszketeg erős durr hangadás. Álgyuk durrogása.
*DURROGAT, DURROGTAT
	(durr-og-at vagy -tat) áth. m. durrogat-tam, ~tál, ~ott, par. durrogass. Folytonos durr hangot csinál, vagy valami által eszközöl. Durrogatnak a béresek. A pattantyúsok durrogtatják ágyuikat.
*DURROGATÁS, DURROGTATÁS
	(durr-og-at-ás vagy -tat-ás) fn. tt. durrogatás-t, tb. ~ok. Valaminek folytonos durr hangra késztetése. Ostordurrogatás, álgyu-, mozsárdurrogatás.
*DURULLYA
	(dur-ol-ó) fn. tt. durullyá-t. Madár faj. Ormánsági szó Baranyában.
*DURUNG, DURUNGOL
	dunántúli kiejtés. l. DORONG, DORONGOL.
*DURUS, DURUSKA
	női kn. Drusiana.
*DURUSA
	falu Kővár vidékében; helyr. Durusá-n, ~ra, ~ról.
*DURUSKA
	l. DURUS.
*DURVA
	(dur-va vagy dur-v-a) mn. tt. durvát. 1) Faragatlan, természeti nyers állapotban levő, min a mesterség semmit sem fínomított. Mondatik általán anyagokról, pl. durva bőrök, durva posztó, durva kövek, oszlopok. 2) Átv. ért. müveletlen, fínomság, gyöngédség nélküli, nyerses. Durva ember, durva hang, szó, beszéd. Durva bánásmód, magaviselet. Rokon vele a latin durus, finn törkiä, jyrkkä, persa-török durust, ném. hart.
*DURVAD
	(dur-v-ad) önh. m. durvad-t vagy ~ott, ~tam. Durva azaz müveletlen nyers állapotot vesz föl, elparasztosodik, elotrombásodik. Eldurvad.
*DURVÁLKODÁS
	(dur-va-al-kod-ás) fn. tt. durválkodás-t, tb. ~ok. Durva magaviselet, durva tettek gyakorlása; gorombáskodás, ostrombálkodás.
*DURVÁLKODIK
	(dur-va-al-kod-ik) k. m. durválkod-tam, ~tál, ~ott. Emberről mondatik, ki müveletlenül, gyöngédség nélkül, nyersen cselekszik, beszél; kinek erkölcseiben s magaviseletében semmi fínomság nem látszik. Rokonai: gorombáskodik, otrombálkodik.
*DURVÁNY
	(dur-va-any) fn. tt. durvány-t, tb. ~ok. Valamely műnek, különösen szellemi munkának első, nyers, idomítatlan részei, melyeket ki kell fínomítani, kidolgozni. (Rudimentum.). Újabbkori szó.
*DURVÁS
	(dur-va-as) mn. tt. durvás-t v. ~at, tb. ~ak. Kissé nyers, müveletlen, ki néha-néha a fínom élet, és gyöngédség szabályai ellen vét.
*DURVÁSAN
	(dur-va-as-an) ih. Kissé nyersen.
*DURVASÁG
	(dur-va-ság) fn. tt. durvaság-ot. Az erkölcsöknek, magaviseletnek, életmódnak müveletlen, nyers, fínomítatlan állapota. V. ö. GOROMBASÁG, OTROMBASÁG.
*DURVÁSKODIK
	(dur-va-as-kod-ik) l. DURVÁLKODIK.
*DURVÍT, DURVIT
	(dur-v-ít v. dur-va-ít) áth. m. durvít-ott, htn. ~ani, vagy ~ni, par. ~s. Durvává tesz. Eldurvít. V. ö. DURVA.
*DURVÍTÁS, DURVITÁS
	(dur-v-ít-ás) fn. tt. durvítás-t, tb. ~ok. Durvává tétel.
*DURVÚL, DURVUL
	(dur-v-úl vagy dur-va-úl) önh. m. durvúl-t. Nyers, müveletlen alakot, természetet ölt, durvává lesz. Eldurvúl.
*DURVÚLÁS, DURVULÁS
	(dur-v-úl-ás) fn. tt. durvúlás-t, tb. ~ok. Durvává létel, vagy levés.
*DURZ
	(dur-z) kiavult vagy elvont törzsök, melyből durzad, durzaszt származnak. Haragos, boszus vagy félelmi indulatnak külsőleg pl. az arczon, hajakon mutatkozó jele. A torz (torz-ad) és borz (borz-ad) szókkal rokon.
*DURZA
	(dur-z-a) mn. tt. durzát. Durva, nyers, duzzogó, haragjában, boszujában eltorzuló.
*DURZAD
	(dur-z-ad) önh. m. durzad-tam, ~tál, ~t, vagy ~ott. Harag, boszú, vagy félelem miatt mintegy neki dagad, duzzad, borzad.
*DURZADÁS
	(dur-z-ad-ás) fn. tt. durzadás-t, tb. ~ok. Harag, boszú stb. miatt neki dagadás, duzzadás.
*DURZASZT
	(dur-z-aszt) áth. m. durzaszt-ott, htn. ~ani vagy ~ni, par. durzaszsz. Valakit, haragra gerjesztés vagy félelemre indítás által, mintegy kidagadni, duzzanni, borzadni kényszerít.
*DURZASZTÁS
	(dur-z-aszt-ás) fn. tt. durzasztás-t, tb. ~ok. Haragra gerjesztés vagy félelemre indítás által mintegy duzzasztás.
*DUS (1)
	fn. tt. dus-t, tb. ~ok. l. DUSKA, és TUS.
*DUS (2)
	Szász falu Erdélyben; helyr. Dus-on, ~ra, ~ról.
*DÚS (1)
	mn. tt. dús-t, vagy ~at, tb. ~ak. A dú (zsákmányolás, zsákmány) és os részekből állván, tulajdonkép annyi mint: zsákmánynyal, ragadománynyal bővelkedő. Átv. és köz értelemben: igen sok vagyonnal biró. Dús gazdag. Újabb korban általán: bővelkedő. Kellemdús, bájdús, szellemdús, aranydús, reménydús. Képzésre olyan, mint: bú, bús.
*DÚS (2)
	fn. tt. dús-t, tb. ~ok. 1) Eredetileg zsákmányból, vagyis hadi ragadományból meggazdagodott ember. A dúsok nem soká uralkodnak. (Km). 2) Általános ért. igen gazdag ember. A Debreczeni legendáskönyvben eléjön (római) ,tanácsos' értelemben. "Szent Gergöly pápa római dúsnak nömös nemzetségéből támada." "Kinek testét a Sephonia római dúsné felvévén." Rokon vele a latin dis, dives, a szláv doszt, doszta stb.
*DÚSABBÍT, DÚSABBIT
	(dús-abb-ít) áth. m. dúsabbít-ott, htn. ~ani vagy ~ni. Általán: dúsabbá, gazdagabbá tesz. Különösen bányászok nyelvén am. kevesebb becsü érczes ásványhoz más nemesebb féléből kever, vegyít valamit.
*DÚSABBÍTÁS, DÚSABBITÁS
	(dús-abb-ít-ás) fn. tt. dúsabbítás-t, tb. ~ok. Dúsabbá tétel. Nemesebb érczczel keverés, vegyítés.
*DÚSABBODIK
	(dús-abb-od-ik) k. m. dúsabbod-tam, ~tál, ~ott. Általán dúsabbá, gazdagabbá lesz. Különösen mondatik az érczes ásványokról, midőn nemesebbféle ásványok részeivel vegyülvén becsesbekké lesznek.
*DÚSGAZDAG
	(dús-gazdag) ösz. fn. és mn. Igen gazdag. V. ö. DÚS. Evangeliomi dúsgazdag históriája.
*DÚSÍT, DÚSIT
	(dús-ít) áth. m. dúsít-ott, htn. ~ani vagy ~ni. Dússá, azaz igen gazdaggá tesz.
*DÚSÍTÁS, DÚSITÁS
	(dús-ít-ás) fn. tt. dúsítás-t, tb. ~ok. Dússá, vagyis igen gazdaggá tevés.
*DUSKA
	(dus-ka) fn. tt. duskát. Általán, iddogálás, bor melletti dőzsölgetés. Régibb értelemben: vendégpohár, vendégi áldomás, elköszöntéssel járó ivás. Duskára hívni valakit. Duskát inni. Néhutt, kivált a Tisza vidékén, csak dus-nak, némely kiejtés szerént: tus-nak hívják. A Nyitravölgyén am. hidegláz. A duska törjön ki. Gyöke tus rokon a dőzs szóval, miszerént duska vékonyhangon dőzske, kis dőzs. V. ö. TUS.
*DUSKAITAL
	(duska-ital) ösz. fn. Áldomási ital, valakinek üdvözlésére, egészségére felköszöntött ivás.
*DUSKÁL
	(dus-ka-al) önh. m. duskál-t. 1) Iddogál, dőzsöl, áldomásozik. 2) Mint tele gyomrú-, s jóllakottnak szokása, válogat az ételekben, italokban.
*DUSKÁLÁS
	(dus-ka-al-ás) fn. tt. duskálás-t, tb. ~ok. Áldomásozás; iddogálás. Finnyáskodás. V. ö. DUSKÁL.
*DUSKÁLKODÁS
	(dus-ka-al-kod-ás) fn. tt. duskálkodás-t, tb. ~ok. 1) DORBÉZOLÁS. 2) Finnyáskodás. V. ö. DUSKÁLKODIK.
*DUSKÁLKODIK
	(dus-ka-al-kod-ik) k. m. duskálkod-tam, ~tál, ~ott. 1) Részegeskedik, dorbézol. 2) Mint tele gyomrú s jóllakottnak szokása, válogat az ételekben, italokban, finnyáskodik. Gyakorlatosabb jelentésű, mint duskál.
*DUSKÁS
	(dus-ka-as) fn. tt. duskás-t, tb. ~ok. 1) Áldomásokat ivó; ivogató. 2) Mint jóllakottnak szokása, finnyáskodó.
*DUSKÁSKODIK
	(dus-ka-as-kod-ik) k. l. DUSKÁLKODIK.
*DUSKATÁRS
	(duska-társ) ösz. fn. Iddogálásban, dőzsölésben társ. "Régi duskatársad Minden jó uracs, Kinek esze tálban S szíve a kulacs." Vörösmarty az Unalomhoz.
*DUSKÁZ
	(dus-ka-az) önh. m. duskáz-tam, ~tál, ~ott, par. ~z. 1) Duskákat, áldomásokat iszik; iddogál. 2) Duskál.
*DUSKÁZÁS
	(dus-ka-az-ás) fn. tt. duskázás-t, tb. ~ok. 1) Duskák iddogálása. 2) Duskálás.
*DUSNAK
	falu Szala megyében; helyr. Dusnak-on, ~ra, ~ról.
*DUSNOK
	falu Pest megyében; helyr. Dusnok-on, ~ra, ~ról.
*DÚSODIK
	(dús-od-ik) k. m. dúsod-tam, ~tál, ~ott. Dússá lesz, igen meggazdagodik. V. ö. DÚS.
*DÚSOVÁR
	(dú-sovár) ösz. mn. Zsákmányra vágyó, rabolni, ragadozni kivánó. Dúsovár vad népek, tengeri kalózok.
*DÚSSÁG
	(dús-ság) fn. tt. dússág-ot. Gazdagság. Eredeti értelménél fogva: sok zsákmánynyal bírás. V. ö. DÚS.
*DÚSÚL
	(dús-úl) önh. m. dúsúl-t. Dússá lesz, igen gazdagúl. Képzésre olyan, mint: búsúl.
*DUSZA
	(dusz-a, am. duz-a vagy duzz-a) fn. tt. duszát. A székelyeknél am. szalmával tömött (mintegy duzzasztott) zsák. Változattal: duszé.
*DUSZKÁL
	(dusz-ka-al am. duskál) önh. m. duszkál-t. Válogat az ételekben, finnyáskodik, (t. i. duskál szónak utóbbi értelmében). Néhutt tuszkál.
*DUSZKÁLÁS
	(dusz-ka-al-ás) fn. tt. duszkálás-t, tb. ~ok. Finnyáskodás. V. ö. DUSZKÁL.
*DUSZTIG
	l. DUZTIG.
*DUTKA
	(dut-ka, am. dud-ka, azaz dudu-ka, mert a szelid betük közvetlen a kemények előtt a kimondásban keményekké válnak, mint: Jud-ka, Jut-ka.) fn. tt. dutkát. 1) Babuk, büdös banka. 2) lásd: BATKA, BABKA.
*DUTKÓRÓ
	(dud-kóró) ösz. fn. Növényfaj, a fürtös (dudorodott) virágu lóherék alneméből; máskép: somkóró. (Trifolium melilotus officinale).
*DUV
	puszta gyök, am. maga az egyszerűbb du, a mennyiben ez dudort, dudorodást jelent. Származékai. Duvatlan, duvad, duvaszt.
*DUVAD
	(duv-ad v. du-ad, am. dudorodik) önh. m. duvad-t vagy ~ott. Szoros üregen, vagy hézagon kidudorodik, kinyomódik, kitolódik. Kiduvad a füst a kéményen. Kiduvad a bodzafa béle, ha valamivel tologatják.
*DÚVAD
	(dú-vad) ösz. fn. Ragadozó húsevő vad, mely más vadak, általában más állatokból táplálkozik, mint a farkas, róka, orozlán stb.
*DUVADÁS
	(duv-ad-ás) fn. tt. duvadás-t, tb. ~ok. Némely testnek valamely szoros, szűk üregből kitolulása, kinyomulása.
*DÚVÁGY
	(dú-vágy) ösz. fn. Kivánság, mely valakit zsákmányolásra, rablásra ösztönöz.
*DUVASZT
	(duv-aszt vagy du-aszt) áth. m. ~duvaszt-ott, par. duvaszsz, htn. ~ni vagy ~ani. Szűk csövön, üregen, nyiláson, résen általereszt, kitol, kidudorít, kinyom valamit. Kiduvasztani a bodzabélt. Diót duvaszt am. zöld héjából kiveszi.
*DUVATLAN
	(duv-atlan) mn. tt. duvatlan-t, tb. ~ok. Étel- italban telhetetlen, nagyehető, ki bár mennyit eszik, nem duvad, nem dudorodik töltig a hasa. Székely szó.
*DUVATLANKODÁS
	(du-v-atlan-kod-ás) fn. tt. duvatlankodás-t, tb. ~ok. Ételben, italban telhetetlenkedés. V. ö. DUVATLAN.
*DUVATLANKODIK
	(du-v-atlan-kod-ik) k. m. duvatlankod-tam, ~tál, ~ott. Étel-italban telhetetlenkedik. V. ö. DUVATLAN.
*DÚZ, DUZ
	(1), (eredete szinte: du, rokonságait l. DÚCZ alatt) fn. tt. dúz-t, tb. ~ok. Emelkedvény, dag; ami ki van domborodva, dudorodva vagy felpuffadva. Régi, elavult szó. Származékai: duzma, duzmad, duzmaszt, dúzos, duzzad, duzzan, duzzaszt, duzzog, duztig stb.
*DÚZ
	DUZ, (2), (ugyanaz mint föntebb) áth. m. dúz-tam, ~tál, ~ott. Fölemel, feltol. Különösen mondatik: feldúzza az orrát, azaz gőgjében vagy haragjában felüti, feltartja; feldúzza a pofáját, am. felfújja.
*DUZMA (1)
	(duz-ma vagy duz-m-a) fn. tt. duzmát. 1) Tajték, hab, melyek felduzzadásból eredtek. 2) Felfuvódás, mely gőgből vagy haragból ered. Innen: duzmad, duzmaság, duzmadoz stb.
*DUZMA (2)
	(l. föntebb) mn. Felfuvalkodott, ki orrát feldúzta, makranczos; pofitos. Pápa vidékén: duzmati.
*DUZMAD
	(duz-m-ad) önh. m. duzmad-tam, ~tál, ~t vagy ~ott. Durczás, haragos vagy gőgös alakot ölt, haragjában vagy gőgjében felfújja magát.
*DUZMADOZ
	(duz-m-ad-oz) gyak. önh. m. duzmadoz-tam, ~tál, ~ott, par. ~z. Gőgjében vagy haragjában, boszuságában dúlfúl, durczáskodik, folytonosan duzmad.
*DUZMADOZÁS
	(duz-m-ad-oz-ás) fn. tt. duzmadozás-t, tb. ~ok. Folytonos vagy gyakori dúlás, fúlás, durczáskodás.
*DUZMADSÁG
	(duz-m-ad-ság) fn. tt. duzmadság-ot. Haragos vagy gőgös felfuvódás; makranczosság, durczásság.
*DUZMADT
	(duz-m-ad-t) mn. tt. duzmadt-at. Haragjában vagy gőgjében felfuvódott, makranczos, durczás.
*DUZMADTAN
	(duz-m-ad-t-an) ih. Duzmadt módon, duzmadt állapotban.
*DUZMADTSÁG
	(duz-m-ad-t-ság) fn. Duzmadt állapot vagy tulajdonság, gőgös vagy haragos felfujtság.
*DUZMASÁG
	(duz-m-a-ság) fn. tt. duzmaság-ot. Az úgynevezett duzmák kedélyi tulajdonsága; durczaság.
*DUZMASZKODÁS
	(duz-m-asz-kod-ás) fn. tt. duzmaszkodás-t, tb. ~ok. l. DUZZASZKODÁS.
*DUZMASZKODIK
	(duz-m-asz-kod-ik) k. lásd: DUZZASZKODIK.
*DUZMASZT
	(duz-m-aszt) áth. l. DUZZASZT.
*DUZMATI
	(duz-m-a-ti) Pápa vidéki tájszó, am. duzmadt, duzmadozó.
*DUZMOG
	(duz-m-og), l. DUZZOG.
*DUZMONYAS
	(duz-m-ony-as) mn. lásd: DURMONYAS.
*DÚZOS
	(dúz-os) mn. tt. dúzos-t vagy ~at, tb. ~ak. Dagos, domborodott, dudorú, pöffedt, kidőledt. Dúzos ajakak.
*DÚZS (1)
	DÚZSOL, l. DŐZS, DŐZSÖL.
*DÚZS (2)
	falu Tolna megyében; helyr. Dúzs-on, ~ra, ~ról.
*DUZTIG
	(duz-t-ig vagy duz-ott-ig) ih. Duzzanásig, teliden tele. Untig, duztig jól lakni. Némely tájejtéssel: dosztig. Hasonló képződésüek: dugtig, untig.
*DUZZ
	természeti hangból elvont gyök, s a dúz szónak mintegy hatályosbítása. Innen erednek: duzzad, duzzog, duzzan, duzzaszt stb. Jelenti azon hangot, mely a magát felfútt haragos vagy kevély ember száján, orrán kinyomúl.
*DUZZAD
	(duzz-ad) önh. m. duzzad-tam, ~tál, ~t vagy ~ott. 1) Felfújja magát haragjában vagy kevélységében. Felduzzad. 2) Dagad, kinyomúl. Kiduzzad. Duzzadnak a szemek, ajkak, erek. 3) Árad.
*DUZZADÁS
	(duzz-ad-ás) fn. tt. duzzadás-t, tb. ~ok. 1) Harag vagy gőg miatti felfuvódás. 2) Dagadás, kinyomulás. Szemek, ajkak, erek duzzadása.
*DUZZADOZ
	(duzz-ad-oz) önh. m. duzzadoz-tam, ~tál, ~ott, par. ~z. Harag vagy gőg miatt puffadoz; boszuskodik; dagadoz; gyakran, ismételve vagy folytonosan duzzad.
*DUZZADOZÁS
	(duzz-ad-oz-ás) fn. tt. duzzadozás-t, tb. ~ok. Dagadozás; harag- vagy gőgből puffadozás. V. ö. DUZZAD.
*DUZZADOZÓ
	(duzz-ad-oz-ó) mn. tt. duzzadozó-t. 1) Dagadozó, puffadozó, haragban, bosszuban felfuvalkodó. Duzzadozó erek. 2) Áradozó.
*DUZZADT
	(duzz-ad-t) mn. tt. duzzadt-at. Felfútt, feldagadt. Duzzadt arcz, pofa, ajkak. Duzzadt habok. Duzzadt has.
*DUZZADTAN
	(duzz-ad-t-an) ih. Feldagadt állapotban.
*DUZZAN
	(duzz-an) önh. m. duzzan-t. Hirtelen támad vagy dagad, emelkedik. Haragra vagy kedvre duzzan. Jó kedve duzzan. Felduzzan.
*DUZZANÁS
	(duzz-an-ás) fn. tt. duzzanás-t, tb. ~ok. Hirtelen támadás vagy emelkedés, dagadás.
*DUZZANT
	(duzz-an-t) áth. m. duzzant-ott, par. ~s, htn. ~ni vagy ~ani. Eszközli, okozza, hogy valaki vagy valami duzzanjon. Jó kedvre duzzantani valakit.
*DUZZASZKODÁS
	(duzz-asz-kod-ás) fn. tt. duzzaszkodás-t, tb. ~ok. Maga felfuvása haragból vagy gőgből; durczáskodás.
*DUZZASZKODIK
	(duzz-asz-kod-ik) k. m. duzzaszkod-tam, ~tál, ~ott. Felfújja magát, durczáskodik.
*DUZZASZT
	(duzz-aszt) áth. m. duzzaszt-ott, htn. ~ani v. ~ni, par. duzzasz-sz. Felfú, dagadásra késztet. Mérgében felduzzasztja a pofáját, orrát.
*DUZZI
	(duzz-i azaz duzz-ó) mn. tt. duzzi-t. Tájszó am. duzzogó. Duzzi ember. (Kassai).
*DUZZOG
	(duzz-og) önh. m. duzzog-tam, ~tál, ~ott. Mérgében dúlfúl, felfújja arczát; durczáskodik.
*DUZZOGÁS
	(duzz-og-ás) fn. tt. duzzogás-t, tb. ~ok. Dulásfulás; durczálkodás.
*DUZZOGÓ
	(duzz-og-ó) mn. tt. duzzogó-t. Haragjában dörmögő, mormogó, daczos boszonkodását felfútt arczczal mutató. Duzzogó vénasszony.
*DÜBEREG
	l. DÜBÖRÖG.
*DÜBÖGŐ
	tájdivatos; l. DOBOGÓ.
*DÜBÖRÖG
	(düb-ör-ög) önh. m. dübörög-tem, vagy dübörg-öttem, ~tél vagy dübörg-öttél, dübörg-ött; htn. ~ni, v. dübörg-eni. Máskép: duborog. Apró folytonos döbögéseket vagy dobogásokat hallat, toporzikál.
*DÜCS
	l. DICS. Azon gyökszók egyike, melyekben az i és ü különféle tájejtés és régi szokás szerint váltakozik, milyenek: idő üdő, idv, üdv, igy ügy, fill-ent füll-ent, fir-eg für-ög, fir-gencz, für-gencz stb.
*DÜCSKŐ
	(am. tuskó) fn. tt. dücskő-t. Bodrogközben; fatő, tuskó, ducskó, duczkó. E tájejtésben az eredeti vastaghangzók vékonyakra változtak, mi nyelvünkben gyakori eset, s a szóelemzésben tekintetre érdemes.
*DÜDÖRÖDIK
	(düd-ör-öd-ik) k. m. düdöröd-tem, ~tél, ~ött. l. DUDORODIK.
*DÜDÖRÖG
	(düd-ör-ög) önh. l. DIDĚRĚG.
*DÜFRÜ
	(am. döf-ör-ü, döf-öl-ő) fn. tt. düfrü-t, tb. ~k. Erdélyi szó. Jelent derékövet, (máskép: tüszű, gyüszű) melyet az erdélyi magyarok, s Magyarországban leginkább az utazó tótok és románok viselnek derekaikon, s azt holmi apróságok betűzésére, (bedöfésére) különösen pénznek betakarására használják. Viselnek ilyet a vadászok is, melyben a töltényeket tartják.
*DÜH
	fn. tt. düh-öt. 1) A heves indulatnak fő foka, midőn az emberben az öntudat, és ész munkálata megszünik, s egyedül állati ösztön által űzetve vakon, s heves taglejtésekkel nekirohan mindennek. Dühbe jönni. Dühhel vagy dühében rárohanni valakire. Dühből tenni valamit. Szerelmi düh. Bosszudüh. 2) Ragályos nyavalya, mely többnyire a kutyákat lepi meg (dühkór) s víz- és fényiszonynyal párosúl, lásd: VÍZISZONY. 3) Átv. ért. az indulatnak igen nagy foka, mely azonban öntudattal és észszel jár, pl. csatadüh, harczdüh, költői düh. Hangutánzó önálló gyök (a német Wuth megfordított alakban thuw, mi számtalanszor megtörténik a nyelvekben, egészen megegyezik vele).
*DÜHELLENES
	(düh-ellenes) ösz. mn. Ami a víziszonyféle dühöt csillapítja, gyógyítja. Dühellenes szerek.
*DÜHESZT
	(düh-eszt) áth. m. düheszt-ětt, par. düheszsz, htn. ~ni vagy ~eni. Dühössé tesz, dühre ingerel, dühösít.
*DÜHFÉREG
	(düh-féreg) ösz. fn. Általán férgek az állatokban, melyekből veszélyes betegségeket kapnak, pl. a juhok agyában támadó férgek, melyektől megkerdülve, azaz kergeteget kapva, eldöglenek.
*DÜHFŰ
	(düh-fű) ösz. fn. 1) Mérges fű, mely bódító ereje által a vért lázas állapotba hozza. 2) Többféle füvek, melyeket a düh, vagyis víziszony ellen használni szoktak.
*DÜHÍT
	DÜHIT, (düh-ít) áth. m. dühít-ětt, htn. ~eni vagy ~ni. Tulajdonkép, dühhé (vagy dühvé) tesz, azaz egész valóját valakinek dühhé változtatja, dühöt okoz. Ettől különbözik: dűhösít.
*DÜHKÓR
	(düh-kór) ösz. fn. 1) Főleg kutyákon kiütni szokott ragályos lobos idegkór. Máskép: veszettség. l. VÍZISZONY. 2) Ingerlékenység, melynél fogva valaki heves indulatra dühöngésig hajlandó. Nemi dühkór.
*DÜHMÉREG
	(düh-méreg) ösz. fn. Ragályos folyadék, nyál, mely más élő állat testébe oltatván képes dühkórt támasztani, pl. a víziszonyban szenvedő kutyáé.
*DÜHÖDÉS
	(düh-öd-és) ösz. fn. 1) Bőszült kedélyi állapot, és kitörés. 2) Dühkórban szenvedés.
*DÖHÖDIK
	(düh-öd-ik) k. m. dühöd-tem, ~tél, ~ött. 1) Dühössé lesz, a nagy indulat miatt öntudatát s eszét veszti. Megdühödik. 2) Úgy cselekszik, mint dühös ember szokott cselekedni. Ismét dühödöl? Ne dühödjél. 3) Dühkórba, víziszonyba esik. Nagy melegben vagy hidegben, vagy éhség miatt dühödnek az ebek.
*DÜHÖDSÉG
	(düh-öd-ség) fn. tt. dühödség-ět. Dühös vagy dühödt állapot.
*DÜHÖDT
	(düh-öd-t) mn. tt. dühödt-et. Akire, vagy amire a düh rá jött. Dühödt veszekedők. Dühödt eb.
*DÜHÖDTEN
	(düh-öd-t-en) ih. Dühödt állapotban; dühödt módjára.
*DÜHÖDTSÉG
	(düh-öd-t-ség) l. DÜHÖDSÉG.
*DÜHÖNCZ
	(düh-öncz) fn. tt. dühöncz-öt. Igen indulatos, fölötte ingerlékeny, haragos ember, ki könnyen dühbe jön.
*DÜHÖNG
	(düh-öng) önh. m. dühöng-tem vagy ~öttem, ~tél v. ~öttél, ~ött, htn. ~eni vagy ~ni. Nagy mértékben s folytonosan, vagy gyakran dühbe jön, dühösködik.
*DÜHÖNGÉS
	(düh-öng-és) fn. tt. dühöngés-t, tb. ~ěk. Nagy mértékü s folytonos vagy gyakori dühbe jövés, dühösködés.
*DÜHÖS
	(düh-ös) mn. tt. dühös-t vagy ~et, tb. ~ek. 1) Öntudatlan, s ész nélkül zajongó indulattól elragadott. Dühös ember. 2) Kegyetlen, vérengző, mérges. Dühös vadak, dühös ellenség, dühös csata. 3) Dühkórban, víziszonyban levő. Dühös kutya, macska. 4) Átv. ért. pusztító, kártevő. Dühös szélvész, dühös villám, mennykövek.
*DÜHÖSEN
	(düh-ös-en) ih. Indulatától elragadtatva; mérgesen, kegyetlenül; dühkórban; pusztítólag. V. ö. DÜHÖS.
*DÜHÖSÍT
	(düh-ös-ít) áth. m. dühösít-ětt, par. ~s, htn. ~ni vagy ~eni. Embert vagy oktalan állatot dühössé tesz, dühbe hoz.
*DÜHÖSKÖDÉS
	(düh-ös-köd-és) fn. tt. dühösködés-t, tb. ~ěk. Dühös szenvedély, nagy mértékű indulatoskodás.
*DÜHÖSKÖDIK
	(düh-ös-köd-ik) k. m. dühösköd-tem, ~tél, ~ött. Dühös szenvedélyben van, fölötte nagyon indulatoskodik, mérgeskedik, haragoskodik.
*DÜHÖSÖDÉS
	(düh-ös-öd-és) fn. tt. dühösödés-t, tb. ~ěk. Dühös indulatba esés; dühödés.
*DÜHÖSÖDIK
	(düh-ös-öd-ik) k. m. dühösöd-tem, ~tél, ~ött. Dühös indulatba kezd jönni. Nekidühösödik. Dühkórba esik. Megdühösödött.
*DÜHÖSSÉG
	(düh ös-ség) fn. tt. dühösség-ět. Döhös állapot vagy tulajdonság. Dühösségében mindenen keresztül jár. Dühössége miatt mindenki kerüli.
*DÜHÖSSÉGĚS
	(düh-ös-ség-ěs) mn. tt. dühösségěs-t vagy ~et, tb. ~ek. Dühös állapotban levő; folytonos dühösségben létező, igen dühös.
*DÜHÖSŰL, DÜHÖSÜL
	(düh-ös-űl) önh. m. dühösűl-t. 1) Dühös indulatra fakad. Nekidühösűl. 2) Dühkórba esik. Megdühösűl.
*DÜHÖSZIK
	(düh-ösz-ik) k. Mind ragozását, mind jelentését dühödik szótól kölcsönzi. Lásd: DÜHÖDIK.
*DÜHRAGÁLY
	(düh-ragály) ösz. fn. Dühkórban kifejlett fertőztető anyag, mely érintés által ragadós. Máskép: dühméreg.
*DÜHŰL, DÜHÜL
	(düh-űl) önh. m. dühűl-t. Dühhé vagy dühvé lesz, azaz egész valója dühhé változik.
*DÜHÜLÉS
	(düh-öl-és) fn. tt. dühülés-t, tb. ~ek. Dühült állapot.
*DÜHÜLT
	((düh-ül-t) mn. tt. dühült-et. Dühhé változott, dühben megtestesült.
*DÜHÜLTEN
	(düh-ül-t-en) ih. Dühült állapotban, dühült módon.
*DÜHÜLTSÉG
	(düh-ül-t-ség) fn. tt. dühültség-ět. Dühült állapot vagy tulajdonság.
*DÜJT
	tájdivatos l. DÖJT, DÖNT.
*DÜJJED, DÜJJESZT
	v. DÜLLYED, DÜLLYESZT, l. DŐLED, DŐLESZT.
*DÜL, DŰL
	l. DŐL. Dugába dült, mint az iványi ember kutyája, (km). Hosszu zsák kőnnyen dül. (Km).
*~DŰL
	ösz. képző, mint serdűl, perdűl; lásd: ~D és ~ÚL képzők.
*DÜLED, DÜLEDĚZ
	stb. l. DŐLED, DŐLEDĚZ stb.
*DÜLEDÉK
	(dűl-ed-ék) fn. tt. düledék-ět. Leomlott, öszveroskadt épületnek romjai. Régi várak düledékei.
*DÜLEDÉKĚNY
	(dűl-ed-ék-ěny) mn. tt. düledékěny-t, tb. ~ek. Mondjuk rozzant, bomlófélben levő épületről, mely könnyen vagy nem sokára ledől.
*DÜLEDÉKĚS
	(dűl-ed-ék-ěs) mn. tt. düledékěs-t vagy ~et, tb. ~ek. Ami öszveomlott, mi romokban fekszik. Düledékes fal.
*DÜLEDĚZ
	(dűl-ed-ěz) önh. m. düleděz-tem, ~tél, ~ětt, par. ~z. 1) Épületről szólva am. részenként, egymás után omladoz, romokba dől. Düledeznek az árvíz-mosta falak, házak. 2) Jártában ide-oda dől, tántorog.
*DÜLEDT
	(dűl-ed-t) l. DŐLEDT.
*DÜLÉKĚNY
	(dűl-ék-ěny) mn. tt. dülékěny-t, tb. ~ek. Ami könnyen dűl, dülésre hajlandó.
*DÜLÉNY
	(dül-ény) fn. tt. dülény-t, tb. ~ěk. Rézsutos, dőledt négyszög, melynek négy egyenlő nagyságu oldalvonala van. (Rhombus).
*DÜLÉNYDED
	(dül-ény-ded) mn. tt. dülényded-ět. Dülényhez hasonló alakú. Olyan mint: körded, ívded.
*DÜLÉNYI
	(dűl-ény-i) mn. Dülenyre vonatkozó; dülény alakú. Lásd: DÜLÉNY.
*DÜLÉNYIDOMÚ
	(dülény-idomú) ösz. mn. Minek dülényformája, dülényalakja van; dülényded. Dülényidomu asztal.
*DÜLÉS, DŰLÉS
	(dűl-és) fn. tt. dülés-t, tb. ~ěk. A súlyegyen elvesztésének következtében való esés, fordulás. Földülés, eldülés. V. ö. DŐL.
*DÜLESZKĚDIK
	(dűl-esz-kěd-ik) k. l. DŐLESZKĚDIK.
*DÜLESZT
	(dűl-eszt) áth. l. DŐLESZT.
*DÜLJED, DÜLLED, DÜLLYED
	lásd: DŐLED.
*DÜLJESZT, DÜLLESZT, DÜLLYESZT
	lásd: DŐLESZT.
*DÜLLŐ
	l. DÜLŐ.
*DÜLLÖG
	(düll-ög, dől-ög) önh. m. düllög-tem, ~tél, ~ött. Jobbra-balra hajladozva, mintha el akarna dőlni, esetlenül megy, jár. Düllög mint a hizott lúd, vagy kacsa. Nagy teste miatt alig düllög.
*DÜLLÖGÉS
	(düll-ög-és, dől-ög-és) fn. tt. düllögés-t, tb. ~ěk. Tunya, esetlen, jobbra-balra hajladozó járás, menés.
*DÜLMIRÍGY
	(dül-mirígy) ösz. fn. A boncztanban a medencze alsó részén, a gát tájékán nyugvó, s a hudcsó alsó részét széles gyűrüként környező mirígy. V. ö. MIRÍGY. (Glandula prostata).
*DÜLMIRIGYGYULADÁS
	(dül-mirigy-gyuladás) ösz. fn. A dülmirigy kóros megkeményedése.
*DÜLŐ (1)
	vagy DŰLŐ, (dűl-ő) fn. tt. dűlő-t. 1) Azon tér, vagy mesgye, árok, mező, út, melyre a párhuzamos szántóföldek végei kimennek, kidőlnek vagy dűlnek. Innen: Dülőn fordúl az eke. Kivinni a dülőre, azaz bevégezni valamit. Egy 1254-diki oklevélben áll: "Inter duo jugera, quae vulgo Dulew vocatur." (Jerney Nyelvkincsek). 2) Szántóföldek sora, melyek egy vonalon végződnek, melyek ugyan azon mesgyék, vagy utak között feküsznek. Egy dülőn két darab szántóföldet birni. Egy dülőn szántani, vetni.
*DÜLŐ (2)
	(l. föntebb) mn. tt. dülő-t. Aki vagy mi megdűl, lefelé foduló. Árokba dülő szekér.
*DÜLŐFÉLBEN
	(dülő-félben) ih. Dőléshez közellevő, dőlni készülő állapotban. Háza dülőfélben van. A dülőfélben levő kazalt megtámasztani.
*DÜLŐFÖLD
	(dülő-föld) ösz. fn. Szántóföldek sora, melyek egy vonalban feküsznek egymás mellett. Több dülőföldet beagarászni.
*DÜLÖNCSÉL
	(dül-ön-cs-él) k. m. dülöncsél-t. Ide-oda dűlöng, két oldalra hajladozva megy. A dülöng, vagy düllög igének kicsinyezője.
*DÜLÖNCSÉLÉS
	(dül-ön-cs-él-és) fn. l. DŰLÖNGÉS.
*DÜLÖNG, DŰLÖNG
	(dűl-öng) önh. m. dülöng-tem vagy ~öttem, ~tél vagy ~öttél, ~ött. htn. ~ni vagy ~eni. Ide-oda dűl, két oldalra, jobbra-balra hajladoz; düllög.
*DÜLÖNGÉS, DŰLÖNGÉS
	(dűl-öng-és) fn. tt. dülöngés-t, tb. ~ěk. Ide-oda dűlés, jobbra-balra hajladozás, düllögés.
*DÜLÖNGŐ, DŰLÖNGŐ
	(dűl-öng-ő) mn. tt. dülöngő-t. Aki jobbra-balra hajladozik, düllögő.
*DÜLŐS
	(dül-ő-s) mn. tt. dülős-t vagy ~et tb. ~ek. Utról mondatik, melyen könnyen feldűl a kocsi, szekér. Dülős uton járni.
*DÜLŐÚT
	(dülő-út) ösz. fn. Szántóföldek közötti közlekedő út, mely a sorföldeket külön dülőkre választja.
*DÜLŐZ
	(dül-ő-z) áth. m. dülőz-tem, ~tél, ~ött par. ~z. A szántóföld végein barázdát húz, hogy bizonyosabb határa legyen, s a letiprás ellen akadályoztassék. Feldülőzni a bevetett földeket.
*DÜLT, DŰLT
	mn. l. DŐLT. Rohadt szőlő, dűlt gabona, tavali asztag nem szerez szükséget. (Km).
*DÜLTBĚTÜ
	(dült-bětű) ösz. fn. Nyomdászatban, az irási bötükhöz hasonló fekvő betü. Az idézett mondatokat dültbetükkel szedni.
*DÜLTEN
	(dül-t-en) ih. Dült állapotban; dült módon; dült betükkel.
*DÜLYED, DÜLYESZKEDIK, DÜLYESZT
	l. DŐLED, DŐLESZKEDIK, DŐLESZT.
*DÜMMÖG
	l. DÜNNÖG és DUZMOG.
*DÜNNÖG, DÜNNYÖG
	(dünn-ög vagy dünny-ög) önh. m. dünnyög-tem, ~tél, ~ött. Az orrán beszél, mint a tutymák szoktak, vagy furulyázva orrán mellékes hangot ereget. Vastaghangon: dunnyog.
*DÜNNÖGÉS, DÜNNYÖGÉS
	(dünn- v. dünny-ög-és) fn. tt. dünnögés-t, tb. ~ěk. Orron beszélés; orron által éneklés, dúdolás.
*DÜRGÉS
	tájdivatos, l. DÖRGÉS.
*DÜRENG vagy DÜRING
	(am. durung) fn. tt. düring-ět. Szathmármegyei tájszó. Fejes bot, bunkós bot. Maga a dorong vagy durung szó felhangon ejtve.
*DÜRÖG
	(dür-ög) önh. m. dürög-tem, ~tél, ~ött. Vadászok nyelvén a fajdtyúk párosodik. Hangutánzó.
*DÜRÖGÉS
	(dür-ög-és) fn. tt. dürögés-t, tb. ~ěk. A fajdtyúk párosodása. DS.*
*DS
	kisded alakban ds, (kiejtve dsé) hetedik bötü a magyar ábéczerendben, s a mássalhangzók között ötödik. Az elegyült bötük, illetőleg egymással öszveforrt hangok egyike, mivel d és s vagy zs bötükből és hangokból vegyült. Ezen bötü csak kevés, részint idegen származásu szókban fordul elé: mindazáltal, mert önálló hangot fejez ki, s ejtését a magyar hangszerve általán megszokta, s mert bizonyos idegen pl. török és más ázsiai szók átirására alkalmas, bötüink sorába fölvettük, valamint a ly-t, mely a gyökök elején még ritkább, s csak a képzőkben divatozik; de amire nézve a ds szegényebb, mert egy-két szót kivéve, mint: bandsa, findsa, lándsa, handsár, alig fordul elé. Tájejtés szerint majd gy-re változik, mint: dsadsa, gyagya, dsindsa, gyingya, majd cs-re, mint: dsida, csida, majd zs helyett áll, pl. dsiger, zsiger.
*DSADSA
	(dsa-dsa) ikerített hangutánzó. A húrosmadarak neméhez tartozó madárfaj, melynek aranyszinü tollazata és fekete szárnyai vannak. (Turdus aureus. Kl. Oriolus galbula. L.). Nevét a fenn jelelt hanghoz hasonló kiáltozásától kapta, máskép: gyagya.
*DSAM
	vagy DSÁM, elvont hangutánzó gyök, melyből dsamál és dsámiszka származtak. Rokonai azon csom, csöm, melyekből csomoszol, csömöszöl képződtek.
*DSAMA
	(dsam-a) kiavult vagy elvont törzsök, melyből dsamál ered. Jelent valami öszvecsomoszoltat, kotyvadékot.
*DSAMÁL
	(dsam-a-al) áth. m. dsamál-t. Valamely ételt különféle szerekből vegyít, öszvehabar, kotyvaszt. Abaúj, Ung, és Zemplén megyékben ismert szó. Mind alaphangra mind értelemre csomoszol, csömöszöl szókkal rokon.
*DSAMÁLT
	(dsam-a-al-t) mn. tt. dsamált-at. Öszvedömöcskölt, kotyvasztott, habart. Dsamált pép, kása.
*DSÁMISZ
	(dsám-isz) kiavult vagy elvont törzsök, melyből dsámiszka származott. Jelent valami öszvedsamált, csomoszolt, dömöcskölt ételt.
*DSÁMISZKA
	(dsám-isz-ka) fn. tt. dsámiszkát. Vizzel öszvekevert és főzött liszt, melyet miután kellően megfőtt, zsírral és néha turóval is elkészítve esznek. Olyanforma, mint: puliszka. Árpadsámiszka, kukoriczadsámiszka. Búzadsámiszka. Turós dsámiszka. Gömörben: zsámiszka.
*DSID
	elvont hangutánzó gyök, melyből dsida származott. Egynek látszik suít (azaz sujt) vagy suhít, vagy taszít igékkel, melyek ismét a szanszkrit tud (üt) latin tundo, tutudi, német stossen, angol dead, dán stoed szókkal vannak rokonságban. Lehet dsi szótagot is alapítani gyökül, amidőn az teljesen megegyezik su szintén hangutánzó gyökkel (suhog, suhít szókban) s rokon a szanszkrit dhu (hajít, lök) gyökkel. V. ö. DSIDA.
*DSIDA
	(dsid-a v. dsi-da) fn. tt. dsidát. Hajító, vagy lökő dárda, milyet az austriai hadseregben a könnyü lengyel lovasok viselnek. Egyezik vele a török dsida, (javelot. Hindoglu), uigur csida, s a szláv nyelvekben sida, dzida, zsida.
*DSIDAHĚGY
	(dsida-hěgy) ösz. fn. A dsidának élesre köszörült aczél vége, czuczája.
*DSIDALOBOGÓ
	(dsida-lobogó) ösz. fn. Kisded feketesárga lobogó az austriai dsidás lovasok dsidáján.
*DSIDANYÉL
	(dsida-nyél) ösz. fn. A dsida nevü dárdának szára. Szíjon karra fűzött dsidanyél.
*DSIDÁS (1)
	(dsida-as) mn. tt. dsidás-t, vagy ~at, tb. ~ak. Dsidával ellátott, fölfegyverzett. Dsidás lovagok.
*DSIDÁS (2)
	(mint föntebb) fn. tt. dsidás-t, tb. ~ok. Könnyü lovas katona, ki dsidát visel. Ilyenek az austriai hadseregben a galicziai könnyűlovasok (Uhlanok). Dsidások ezredei. Dsidáskapitány.
*DSIDÁSEZRED
	(dsidás-ezred) ösz. fn. Dsidás lovasokból álló ezred.
*DSIDASZÍJ
	(dsida-szíj) ösz. fn. Szíj, melylyel a dsidás karjára akasztja a dsidát.
*DSIDÁZ
	(dsida-az) önh. m. dsidáz-tam, ~tál, ~ott. Dsidát hány, dsidával szúr, lök, harczol, gyakorolja magás.
*DSIDÁZÁS
	(dsida-az-ás) fn. tt. dsidázás-t, tb. ~ok. Dsidalökés, dsidával harczolás, viaskodás.
*DSIGER
	(dsig-er) fn. tt. dsiger-t, tb. ~ek. Így neveztetik Szegeden a disznó, bárány, s más négylábu állatnak szíve, tüdeje, mája, veséje, nyelve együtt véve, mi a szárnyas állatoknál apróléknak mondatik. Törökül: dsijer (máj; szív). V. ö. ZSIGER.
*DSINDSA, DZSINDZSA
	(dsin-dsa) fn. tt. dsindsát. Bozótos, nádas, kákás, ingoványos hely. Győr, Fehér, s több dunamelléki megyékben divatos szó; máskép: gyingya, csincsa. Gyöke dsim, azonos a sarjadékot jelentő csim gyökkel, melyből csima, csimota eredtek.
*DSINDSÁS
	(dsin-dsa-as) mn. tt. dsindás-t vagy ~at, tb. ~ak. Dsindsával benőtt, lepett; bozótos, nádas, csátés. Dsindsás völgy, rét.
*DSOSZÁN vagy DSOSZÁNY
	erdélyi falu Hunyad megyében; helyr. Dsoszán-ba, ~ban, ~ból. ~FORRÓ, falu Bihar megyében.
*DSUNK
	falu Zaránd megyében; helyr. Dsunk-on, ~ra, ~ról.

Czuczor Gergely, Fogarasi János: A magyar nyelv szótára.
D bötű, 2438 szóczikkel.
Forrás: http://osnyelv.hu/czuczor/