* | |
* | |
| kisded alakban b, harmadik bötü a magyar ábéczében, s a mássalhangzók sorában első, kiejtve: bé. Az ajakbötük osztályába tartozik, a maga nemében lágy, s ennélfogva szervtársai közől legközelebbi rokona v, mennyiben pedig érülköző ajkakkal ejtetik ki, a p és m-hez tartozik. E rokonsági viszonyok szerint fölcserélődik a) p-vel: bongyola, pongyola; bengyele, pengyele; biggyed, pittyed; bizseg, pizseg; bizsereg, pizsereg; bog, pog(ács); bok, pok; bódor, pótor; bufog, pufog; bimbó, pimpó; bulya, pólya; bóné, póné; póné; bibasz, pimasz; búb, púp; böfög, pöfög; butyka, putyóka stb. a gyökök és törzsek végén: láb, láp; dobb-an, topp-an; tereb-ély, terep-ély; ab-a, ap-a; csib-eszkedik, csip-eszkedik; lab-oda, lap-u; leb-enyeg, lep-edő; lib-ben, lip-pen; tob-orzék, top-orzék; kaszab, kaszap; zsilib, zsilip; csirib, csirip; szörb-öl, szörp-öl, stb. b) v-vel: bajlódik, vajudik; bakcsó, vakcsó; leb-eg, lev-eg; zab-ar, zav-ar; zsib-aj, zsiv-aj; olybá, olyvá; Veszprém Beszprém; Válent Bálint; Bazil Vazul, stb. c) f-vel: bodor, fodor; bánton bánt, fántonfánt; bige, fige; billing, filling, stb. d) m-vel: bamba, mámmám; badár (gyermeknyelven) madár; baglya, máglya; baka-fántos, makacs; bogy, mogy; bankó, mankó; batyu, motyó; bufti, mufti; bekeg, mekeg; gub-ó gum-ó, stb.
A b több szóban oly előtétes hang, mely a gyök érteményén mitsem változtat, legfölebb az illető szót hangzatosabbá teszi, ú. m. á, bá; ám, bám; ámul, bámul; ámít, bámít; ángó, bángó; iczeg, biczeg; illeg, billeg; izgat, bizgat; ibolya, bibolya; uborka, buborka; ringat, bringat; ringyó, bregyó; izseg, bizseg; Andri, Bandri; Örzse, Börzse. Többször az alapszó érteményét némi árnyalattal módosítja, mint: atya, bátya; anya, banya; állvány, bálvány; al, bal; ennünket, bennünket; omlik, bomlik; ér(ték) bér; öklel, bök; ötlik botlik, stb. Némely szókban csak ikerítve divatozik: inogbinog, ingóbingó, elegybelegy, ákombákom, csigabiga, csonkabonka. A b-vel kezdődő gyökök és törzsek érteményét illetőleg a) nagy számu hangutánzók előhangja, melyekben különösen az ajkak működnek, mint: babuk, bakog, barczag, bekeg, bernyákol, bebeg, besze, bibicz, bé, bég, bőg, böfög, bölömböl, bömböl, löng, burukkol, bokákol, búg, stb. b) oly kedélyszók vezérhangja, melyek valami kedveset, kivánatosat fejezvén ki, az ajkak bezár?sával mintegy a lélekzetet visszahúzzák, pl. beh! bár, vagy ellenkező esetben valami kedvetlen dolgot mintegy eltaszítani, elfújni törekszenek, pl. baj, bágyad, beteg, bú, boszú, bősz, böstörködik, bű, bűz, büdös. c) kiváltképen nagyszámu gyökszók előhangja, melyekben zárt hangzók vannak, s holmi dudoru, gömbölyü tárgyakat jelentenek, mint: bocska, buczkó, bócz, böczek, buczka, bodor, bodon, bödön, bog, bogács, boglya, buga, bogyó, bögy, bögyök, batyu, bugyor, bugya, boka, böke, buksi, bukta, boly, bolyó, bölőke, boncs, bombék, bomfordi, boncz, böndő, böngyöle, bunczi, bunkó, bufti, busa, botk, botyk, butikó, bütyk, stb. d) mint zárt ajakkal képzett hang bensőséget jelentő szók előhangja: be, ben, belül, borít, burok, bő. Némely gyökszókban részint köz, részint tájszokás szerint átvettetik, pl. bög-re, göb-re, bil-leg, lib-eg, bug-a, gub-a, böd-ön, döb-ön, bucz-kó, czub-ók, stb. A magyar fínom hallérzéke és jól kifejlett szószerve szabatosan megkülönbözteti a lágy b hangot a megfelelő kemény p-től, mely tekintetben a németfaju nyelvek fölött nagy előnye van, pl. bor, por; bab, pap; baba, papa; bogács, pogács; bibi, pipi, stb. Az öreg B mint pénzjegy jelenti azon várost, melyben az illető pénzt verték, pl. az austriai pénzeken am. Körmöcz, a francziákon: Rouen, a poroszokon: Breslau. A finnben b hang és betű nincsen. | |
* | |
| mint szóképző, főneveket alkot leginkább elvont gyökökből és törzsekből, mint: dom-b, csom-b, czom-b, lom-b, zsém-b, göm-b, ször-b, dorom-b, zöröm-b. Többször mint középképző fordul elő, pl. zur-b-ol, rom-b-ol, hom-b-ár, otrom-b-a, csom-b-ók, him-b-ál, czim-b-ál, em-b-er, gém-b-er, stb. Mint e példákból kitünik, leginkább az m s r végzetü gyökökhöz járul.
Eredetére nézve többi szervtársaival, úgymint p, f, v, m, ajakhangokkal egyezik, miért is kölcsönös fölvilágositás végett ezekkel együtt fejtegetjük, mire szolgáljanak e következő példák, nevezetesen: a) p-vel: tal-p, hor-p(ad), sely-p, hör-p, ször-p, kör-p(ölő), ter-p, b) f-vel: döl-f, csör-f, csal-f-a, tré-f-a, kaj-f-os, c) v-vel: ol-v, or-v, ölv, ör-v, nyel-v, ter-v, el-v, eny-v, ad-v, szar-v, dar-v, ham-v, sér-v, feny-v, stb. d) m-vel: al-m, ál-m, hal-m, jár-m, ver-m, ür-m, ter-m, hatal-m, irgal-m, kegyel-m, védel-m, türel-m, stb. melyek bizonyos ragok és képzők előtt segéd előhangzót vesznek föl: al-om-ba, ál-om-tól, ver-em-ről. E hasonlatok nyomán okszerüleg állíthatni, hogy a fönn elősorolt ajakbötük nem különkülön eredetü s önálló képzők, hanem az ő ó képzőből kifejlett árnyalati módosítványok, t. i. az ő ó közvetlen változatai: ű ú, ezekből leszen v, mely majd f, majd b, p, majd m szervtársainak alakját veszi föl, pl. ol-ó, ol-u, ol-v; öl-ő, öl-ü, öl-v; feny-ő, feny-ü, feny-v; el-ő, el-ü, el-v; nyel-ő, nyel-ü, nyel-v; hasonló átmenetüek: nedő, nedü, nedv; redő, redv; kedü, kedv; hiő (hivő) hív; hió, hiu, hív; tetü, tetv; sérő, sérv; szaru, szarv; daru, darv; hamu, hamv; oró, orv. A keményebb f-re átmenve: döl-ő, döl-v, döl-f; csör-ő, csörv, csör-f; kaj-ó, kaj-v, kaj-f. Az érülköző ajkakkal kiejtett lágynemü b-re: csom-ó, csom-v, csom-b; dom-ó, dom-v, domb; gom-ó, gom-v, gom-b; czom-ó, czom-v, czom-b; lom-ó, lom-v, lomb; em-ő, em-v, emb(ěr), gém-ő, gém-v, gém-b(ěr); dorom-ó, dorom-v, dorom-b; zöröm-ő, zöröm-v, zöröm-b; keménynemü p-re: taló, tal-v, tal-p; sely-ő, sely-v, sely-p; ször-ő, ször-v, ször-p; ter-ő, ter-v, ter-p; hor-ó, hor-v, hor-p(asz); végre m-re: al-ó, al-v, al-m, (h)áló, ál-v, ál-m; ver-ő, ver-v, ver-m; ür-ő, ür-v, ür-m; hatal-ó, hatal-v, hatal-m; kegyel-ő, kegyel-v, kegyel-m, stb. V. ö. ALOM, ELĚM, képző. Ezennemü képzők több esetben a segédhangzót állhatatosan megtartják különféle okokból, a) mivel a nyelvszokás hosszúvá nyújtotta, pl. has-áb, nyal-áb, ver-éb, ger-éb, zser-éb, vill-ám, csill-ám, hull-ám, b) mert kiugratás által a kiejtés nehézzé válnék, pl. id-om, ild-om, kasz-ab, küsz-öb, isz-ap, köz-ep, sik-am, fut-am, vagyis általán a d, t, sz, z, után, c) egyedül nyelvszokási szeszélyből, minthogy hangugratva sem hangzanának keményen, pl. dar-ab, sar-ab, zsil-ib, ter-eb, al-ap, kel-ep, ker-ep, ül-ep, gyar-ap, tel-ep, mer-ev, tür-em, ir-am. Sőt némelyeket szokás csakugyan kétfélekép használni: ter-ep-ély, ter-p-esz-k-edik, tal-ap, tal-p, hal-av-ány, hal-v-ány. A föntebbi szóalakokból a e toldalékhanggal képződtek a ba be, fa fe, ma me, pa pe, va ve-féle fő és melléknevek, mint: hi-b-a, gom-b-a, lom-b-a, him-b-a, czim-b-a, bam-b-a, irom-b-a, torom-b-a, otrom-b-a, csor-b-a, gur-b-a, gör-b-e; csal-f-a, el-ef-e vagy al-af-a; tré-f-a (ter-ef-a) vagy tru-fa; duz-m-a, tor-m-a, szusz-m-a, fity-m-a, tuty-m-a, szak-m-a, bá-m-a, haj-m-a, tuk-m-a, el-m-e, esz-m-e, is-m-e, bösz-m-e; tom-p-a, csám-p-a, töm-p-e, tör-p-e, czim-p-a; Zagy-v-a, csor v-a, dur-v-a, mur-v-a, goly-v-a, pány-v-a, csé-v-e, ösz-v-e, stb. Némelyek a e helyett ó ő-t vesznek föl, mint: bim-b-ó, pim-p-ó, kam-p-ó, pem-p-ő, kaj-m-ó, or-m-ó, zuz-m-ó, kosz-m-ó, böm-b-ő, Gör-b-ő. Öl-b-ő. | |
* | |
| névrag, mely melléknevekből hasonlító, vagyis másodfokot alkot, s azt jelenti, hogy azon tulajdonság, melyet bizonyos alanyról mondunk, nagyobb fokon van meg benne, mint a hozzája hasonlítottban, pl. a ló hasznosb állat az ebnél, Pest nagyobb, mint Buda. Mai közdivat szerint mássalhangzó után kettőztetve s előhanggal abb ebb: okos-abb, bolond-abb, bölcs-ebb, eszes-ebb; önhangzók után: bb, utó-bb, késő-bb; ha a e rövidek, ezeket megnyújtva: butá-bb, tisztá-bb, gyöngébb; az u ü i után kétalaku: szomorú-bb vagy szomoru-abb, keserű-bb vagy kererü-ebb, deli-bb vagy deli-ebb. Régente gyakran találtatik egy b-vel az ilyenekben is: szeb, job, könyűeb, eleszteb, stb. Egyszerűen járulhat oly többtagu melléknevekhez, melyek sziszegő sz, s, z, továbbá, melyek l, ly, n mássalhangzókkal végződnek; midőn pedig ragoztatik, általán ez alakban használható, valahányszor a kiejtést nem nehezíti, pl. gonosz-b, ravasz-b, igaz-b, közel-b, kevély-b, külön-b. A régies nyelvben pedig a legkeményebb kiejtés daczára is egyszerű, pl. kemény-b, kerekded-b, álnok-b, tömérdek-b, stb. melyeket Révay Etym. Pars II. Sect. I. Cap. II. fölös számmal idéz, s véleménye szerint ezen b eredetileg öb, mely alapfogalomban a fordított és sokaságot jelentő bő melléknévvel egyezik. Ehhez odatehetjük, hogy rokona azon be vagy beh is, mely nagyítást jelent, pl. be jó! beh szép! miszerint így elemezhetnők: okosb = okos-be. Tulajdonképen és eredetileg itt is a nagyítás, bővítés fogalma rejlik. Az abb ebb alakbeli előtétes önhangzó csak a kiejtés könnyebbítésére szolgál, épen úgy, mint az igék multjában a kettőztetett t képző előtt, pl. győz-t helyett győz-ött; ragozva egyszerüen: győz-t-em, győz-t-él, győz-t-ünk. Egyébiránt a két bb, bőv vagy beh toldott alakokkal is igazolható: keserű keserűbőv = keserűbv = keserűbb, vagy a beh szóval: keserű-beh = keserű-bh = keserűbb. Néha a b vagy bb rag még ik ragot is veszen maga mellé, mely nyilván ki névmásból alakult át: nagyobb-ik, szebb-ik, okosb-ik. Régente szintén: "Szegénybiknek neve az Jankula vala." Istvánfi Pál a XVI. századból.
Hasonló hozzá a keményebb hangzatu finn p, pi, mely az n ragos alapfoku birtokos esethez járulva, másodfokot képez, pl. makia, édes, makian, édesé, makian-pi édesb, s az n-nek hangtani oknál fogva m-re változtával: makiam-pi. Minthogy tehát a régi magyar nyelvben a hasonlítási rag egyszerű b, ellenben az abb ebb inkább csak könnyebb kiejtés végett toldott alak; továbbá minthogy a finn ampi, empi-nek első íze a birtokos eset ragja, s a fokozóé tulajdonkép csak p, pi: innen következik, hogy a magyar abb, ebb és finn ampi empi elemileg egészben véve nem hasonlók, hanem csak a b és p, pi. Annak igazolására, hogy a hasonlító fok némely más nyelvekben is a bőség fogalmát rejti magában, példákul szolgálhatnak e következők: A török nyelvben a hasonlító fok ragja, de a mely leginkább csak iratokban s itt is ritkán fordul elő: rek, rak, melyet a szótárkönyvekben így értelmeznek: "plus" (több), pl. güzel szép, güzel-rek (szép-több) szebb, alcsak alacson, alcsak-rak (alacson-több) alacsonabb; e helyett közbeszédben dakhy (népiesen daha) tétetik a melléknév elébe, melynek jelentése: tova, tovább, még, több, pl. büjük nagy, dakhy büjük nagyobb (tova nagy vagy tovább nagy; de szokásban van az is, hogy a mondott elő vagy utó szó helyett andan (= attól) tétetik a melléknév elébe, pl. andan büjük szószerént: attól, (annál vagyis a mellett) nagy, azaz nagyobb stb. Az árja nyelvekben, különösen szanszkritban, zendben levő másodfoki tara (görög teroV) stb. ragot Bopp Ferencz a tar (trans-gredi) gyöktől származtatja, melyből keletkeztek a többek közt a zend előljáró: taró, a latin: trans, a német: durch stb. is, melyekben tehát ismét a túl, tova, terj értelmét látjuk. Hogy a persában ezenkivül előfordul még a bih (jó) hasonlító szó, melyet e viszonyban Vullers "valde" "multo" szókkal magyaráz, ~ABB czikk alatt láthatni. A magyarban némely melléknevek fokozása rendhagyónak tekinthető, ú. m. szép, szebb, (e helyett: "szépebb"), jó, jobb, ("jóbb" helyett), nagy, nagyobb, ("nagyabb" helyett, minthogy a többi alhangú fokozások mind a-val veszik fel e ragot), kicsi vagy kicsiny, kisebb (kis szótól), sok, több (tö gyöktől, tö-lt tö-m stb. szókban, vagy már magától a töm törzstől, tehát tömebb = tömb = több, azaz tömöttebb, teljesebb); ezekben pedig hosszú, könnyű, a végső ú, ű kiesik: hosszabb, könnyebb. | |
* | |
| némelyek képzőnek veszik hiba, iromba, otromba stb. szókban; de itt a törzs inkább hib, iromb, otromb. V. ö. ~B. | |
* | |
| vékonyhangon párhuzamos társa ~BE, névviszonyrag, pl. ház-ba, város-ba, kert-be, erdő-be. Részletesen tárgyalva l. ~BE. | |
* | |
| csudálkozást, ámulatot jelentő indulatszó, melyből bám, bámé, bámít, bámúl, bamba, báva, bászli, báj, bákó és ezek származékai eredtek. Azt sem mondja, bű-e vagy bá! Se bűt se bát nem mondott. Km. Azonos vele magas hangon: be! vagy beh! a török nyelvben is ba be s a persában pah (mely törökösen kiejtve pöh) csudálkozást jelentő indulatszók. Rokonai azon á gyökü szók, melyek általán csudálkozásra, szájtátásra, illetőleg ostobaságra vonatkoznak. V. ö. Á, gyök, és BEH. | |
* | |
| palócz és székely tájejtéssel am. báty, bátya. Istók bá! János bá! a sinai nyelven pe (frater aetate major). | |
* | |
| vékonyhangon ~BÉ, némely ragozásokban a rendes vá vé ragnak változása, pl. dobbá = dob-vá, lobbá = lob-vá, gombbá = gomb-vá, sebbé = seb-vé. Hasonlóan: olybá = oly-vá, oly-lyá. Olybá tartom rosz embernek réám szólását, mint szeméten gubás ebnek az ugatását. Szirmay Hung. in Parab. V. ö. VÁ, VÉ, rag. | |
* | |
| fn. tt. bab-ot. 1) A babónemü veteményekhez tartozó növényfaj, melynek számos alfajai és fajtái vannak. (Vicia Faba). 2) Ezen hüvelyes veteménynek hosszukás gömbölyü, tömör, lisztállományu magva. Öreg bab, apró bab. Futó (felfutó) bab, gyalog bab. Fehér, sárgás, tarka, fekete bab. Figebab (= csillagfürt). Disznóbab, törökbab, görögbab. Olajos, eczetes babot enni. Bableves, babkása. Babot sem leveért főzik. Km.
Azon hasonló gyökhangu szókkal rokonítható, melyek valami gömbölyűt, csomósat, illetőleg pöttyöt jelentenek, mint: búb, buba, bób, bóbita, bombék, bimbó, boborcsó, bibircsó, babug, púp, pompos, pimpó, stb. Különben hasonlók hozzá az orosz bob, finn papu, dalmát boh, német Bohne, görög puanoV, latin faba, román bobu, olasz fava, franczia fčve stb. | |
* | |
| (2), elvont gyöke a babrál, babráz, babirkál szóknak, melyek jelentésénél fogva valószinüleg am. ba-be, azaz, ideoda, mint: föl-le, ki s be. | |
* | |
| fn. tt. báb-ot. 1) Általán, bizonyos emberi alakot, termetet utánzó készítmény fából, vagy más anyagból, kivált mely kis gyermeket, vagy törpét ábrázol, s gyermeki játékul használtatik. Bábbal játszó kis leány. Felöltöztetni, ágyba fektetni, ölbe venni a bábot. Még báb való neki, nem férfi. Dróton rángatott, s látványul szolgáló bábok. (Marionette). Sakk- és tekejátéki bábok. Kapu bábja vagy bábánya, azaz, bálványa. Egy báb czérna, azaz, nem gombolyagba, hanem hosszukás hengerbe kötött tekercs czérna. Mézes báb = bábot ábrázoló mézes kalács. 2) A rovarhernyók azon alakja, midőn hengerded testöket burok takarja, melyből utóbb lepke-, pilleformában bujnak ki. 3) A szemben látszó kis alak (pupilla oculi). 4) Átv. ért. tulságosan czifrázott lelketlen nőszemély. Együgyü, szótlan báb. Olyan, mint a báb. 5) Mondjuk emberről, kivel más valaki kénye kedve szerint bánik, visszaél. Én nem leszek bábja senkinek.
Egyeznek vele a magyar baba, latin pupa, olasz pupa, puppa, franczia poupée, angol baby, svéd puppa, német Puppe, chaldeai báb (puer, puerulus), héber bábáh, honnan bábah-ajn szem bábja. | |
* | |
| helységek neve Hevesben és Nyitrában, helyr. Báb-ra, ~on, ~ról. | |
* | |
| (bab-a) fn. tt. babát, tb. babák. 1) A báb-féle gyermekjátékszer kicsinyített alakja. 2) Kis gyermek, honnan: megbabázni, am. szülni. Szép baba, csecse baba. Nevét ez értelemben hihetőleg a kis gyermekek petyegésétől (németül babbeln) vette: pe-pe, ba-ba. V. ö. BEB, elvont gyök. 3) Népies nyelven így nevezi a legény kedvesét, szeretőjét. Édes babám. Az én babám nem kis baba. Vörösmarty.
"Kicsin falu, fehér ház! Hát te babám, mint csinálsz? Héj! egyengetem magamat, Várom a galambomat." Népdal. A szeretőknek több más megszólitásaik is vannak: alak, gyöngyalak, csillag, kincsem, lelkem, rózsám, violám stb. Rokonok az arab babosz, angol baby, svéd babe, latin puber, olasz bambino, német Bube, finn vauva, stb. | |
* | |
| helységek neve Vas és Somogy megyékben; helyr. Babá-n, ~ra, ~ról. | |
* | |
| (báb-a) fn. tt. bábát, tb. bábák. 1) Nőszemély, ki a szülő, vagyis babázó asszonyokkal bánik. Okleveles bába. Falusi, városi bába. Sok bába között elvész a gyermek. Km. Kurva legyen a bábád. Km. Törökül: ebe. 2) A népmesékben bűbájos, boszorkányféle vén banya, vas orru bába. Ez értelemben egyezik vele a szláv baba. 3) Gyermekjátéki műszó, melylyel a távolságot lépésenként meghatározzák. Egy bába tíz láb mértéket tesz. 4) Erdélyben így nevezik a havasi szarkát. | |
* | |
| több helység neve Magyarországon és Erdélyben; helyr. Bábá-ra, ~n, ~ról. | |
* | |
| (bába-asszony) ösz. fn. Öszvehúzva: bábasszony. l. BÁBA. | |
* | |
| (bába-bukra) ösz. fn. A palóczok képes kifejezéssel így nevezik a szivárványt. Ez elnevezés a népmesén alapszik, mely szerint a szivárvány a mesebeli bábának tündér szalagját, csokrát képezi. | |
* | |
| l. BABÓCSA. | |
* | |
| (baba-acs-ka) kics. fn. tt. babácskát. Gyöngéden, kedveskedőleg szólva am. kis baba, szeretett gyermekcse. | |
* | |
| puszta Pest vármegyében, tt. Babád-ot. helyr. Babád-ra, ~on, ~ról. | |
* | |
| helység Sáros megyében; helyr. Bábafalu-ba, ~ban, ~ból. | |
* | |
| helység Ung megyében; helyr. Bábafalvá-n, ~ra, ~ról. | |
* | |
| (bába-fánk) ösz. fn. Tészta sütemény neme (németül: Kugelhupf). | |
* | |
| falu Erdélyben; helyr. Bábahalmá-n, ~ra, ~ról. | |
* | |
| (báb-a-i) mn. tt. bábai-t, tb. ~ak. Bábát illető, ahoz tartozó, arra vonatkozó. | |
* | |
| ( bába-íre) ösz. fn. l. PIMPINELLA. | |
* | |
| l. BABUK. | |
* | |
| (baba-ka) l. BABÁCSKA. | |
* | |
| (bába-kakas) ösz. fn. Tréfásan szólva oly kakas neve, mely akár természeti hibájánál, akár vénségnél fogva párzásra nem alkalmas. | |
* | |
| (bába-kalács) ösz. fn. l. DISZNÓTÖVIS. | |
* | |
| (bába-kása) ösz. fn. Tejjel készített pépféle eledel, különösen rizsből. | |
* | |
| (báb-alak) ösz. fn. Törpe, emberi alakot képező báb, melyet a gyermekek látványos mulatságára dróton ránczigálnak. (Marionette). | |
* | |
| (báb-alakos) ösz. mn. Bábalakokból álló, szerkezett. Bábalakos játék, mutatvány. | |
* | |
| (báb-a-al) áth. m. bábál-t. Bába módjára ápolgat, szülésben, vagy betegségben segít valakit. | |
* | |
| (báb-a-al-kod-ik) l. BÁBÁSKODIK. | |
* | |
| (báb-állapot) ösz. fn. A robarok kifejlődésének azon állapota, midőn bábforma alakot öltenek. V. ö. BÁB (1), 2). | |
* | |
| falu Gömör megyében; helyr. Babaluská-n, ~ra, ~ról. | |
* | |
| (bába-mesterség) ösz. fn. A bábák, bábasszonyok, mint szülészek ügyessége. | |
* | |
| (bába-orvos) ösz. fn. Orvos, ki különösen a szülő asszonyok körül működik, s azok bajait gyógyítja; szülész. | |
* | |
| (bab-ár) fn. tt. babár-t, tb. ~ok. Csavarcsigák legapróbb, mintegy babszemnyi faja. (Turbo muscorum). | |
* | |
| falu Baranya megyében; helyr. Babarcz-on, ~ra, ~ról. | |
* | |
| (báb-áru) ösz. fn. Eladni való bábféle gyermeki játékszerek. | |
* | |
| (báb-árus) ösz. fn. Aki bábárukkal kereskedik, gyermeki bábjátékokat árul. | |
* | |
| (bába-ság) fn. tt. bábaság-ot. 1) Bábák, mint olyanok által űzött foglalkodás. Bábaságot gyakorolni. Bábaságból élni. 2) Bábamesterség, szülészi ügyesség. Bábaságot tanulni. | |
* | |
| (bába-as-kod-ás) fn. tt. bábáskodás-t, tb. ~ok. Bábaság gyakorlása, szülészkedés. Átv. ért. ápolgatás, midőn valaki bába gyanánt bánik valakivel. | |
* | |
| (bába-as-kod-ik) k. m. bábáskod-tam, ~tál, ~ott. A szülő nők mellett mint bába működik, szülészkedik. Átv. ért. a beteg körül gyöngéd ápoló gyanánt forgolódik, vagy valamit mintegy létre hozni segít. | |
* | |
| (bába-szarka) ösz. fn. Erdélyben am. havasi szarka, a Hegyalján bábagébics (lanius excubitor). | |
* | |
| (bába-szék) ösz. fn. 1) Székféle készület, melyre a vajudó nőt helyezik, hogy könnyebben szülhesen. 2) Mv. Zólyomban, helyr. Bábaszék-re. ~én, ~ről. | |
* | |
| (bába-szilva) ösz. fn. Ragya által megromlott, időnek előtte megsárgult vagy pirosodott, s öszvezsugorodott szilva; Balaton mellett: tökös szilva. | |
* | |
| puszta Pest megyében; helyr. Babath-on, ~ra, ~ról. | |
* | |
| (baba-az) önh. m. babáz-tam, ~tál, ~ott, par. ~z. 1) Gyermeket szül. Megbabázni. 2) Babával, mintjátékszererrel játszik, szokottabban: bábuz. | |
* | |
| (baba-az-ás) fn. tt. babázás-t, tb. ~ok. Gyermekszülés, gyerekezés. | |
* | |
| k. l. BABÁZ. | |
* | |
| gyermeknyelven am. szép, csinos, csecse. | |
* | |
| (bab-csira) ösz. fn. A babféle növénymag csirája. | |
* | |
| fn. tt. babér-t, tb. ~ok. Növénynem a kétlakiak és kilenczhímesek seregéből, mely déli Európában tenyészik. (Laurus). Minthogy a régi rómaiak ennek leveleivel koszorúzták a diadalmasokat, átv. ért. jelent: dicskoszorút, dicsőséget. Babért érdemelni. Babér koszorúzza homlokát.
"Embernek, ki földi pályán Szépért és nagyért buzog, Hol tenyészend a babér, mit Érte érdemelni fog?" Bajza. Némelyek a baj-bér-ből (azaz viadal-bér) elemezik, mivel máskép bajfának is nevezik. Egyébiránt hasonló hozzá a tót bobek, és bob-javora. | |
* | |
| (babér-ág) ösz. fn. A babérfa ága, mint vitézi koszorú. | |
* | |
| (babér-fűz) ösz. fn. Növényfaj a fűzfák neméből, máskép: veresfűz. | |
* | |
| (babér-koszorú) ösz. fn. Babérfa ágából vagy leveleiből font koszorú, mint vitézségi diszjegy. | |
* | |
| (babér-levél) ösz. fn. Babérfa levele, melyet némely ételekhez fűszerül használnak. | |
* | |
| (babér-olaj) ösz. fn. Babérfa bogyóiból sajtólt olaj. | |
* | |
| (babér-os) mn. tt. babéros-t, vagy ~at, tb. ~ak. 1) Babérággal, babérkoszorúval diszített, illetőleg diadalmas, hős. Babéros vitézek. 2) Babérlevéllel fűszerezett. Babéros becsinált. | |
* | |
| (babér-zöld) ösz. mn. Eleven fris zöld szinű, mint a babérlevél. | |
* | |
| (bab-féreg) ösz. fn. Babnemü veteményeket pusztító féregfaj. | |
* | |
| (bab-föld) ösz. fn. Föld, melyben babot termesztenek, vagy mely babtermesztésre különösen alkalmas. | |
* | |
| (bab-hüvely) ösz. fn. Hüvelyféle tok, mely a babnemü vetemény magvait takarja. | |
* | |
| (1), női kn. tt. Bábi-t, tb. ~k. Barbara. Máskép: Boris, Borcsa, Biri, mint Borbála kicsinzői. | |
* | |
| (2), Alsó~, Felső~, népes puszták neve Nógrád megyében; helyr. Bábi-ba, ~ban, ~ból. | |
* | |
| (baba-icz-a) fn. tt. babiczát. Somogyban am. kisbaba, babácska. | |
* | |
| tt. bábilló-t, l. LÓSÓSKA. | |
* | |
| (bab-ir-kál) önh. m. babirkál-t. Ujjaival tapogatózva keresgél, piszkál, vakargál valamit, máskép: bibirkél, V. ö. BABRÁL. | |
* | |
| (bab-ir-kál-ás) fn. tt. babirkálás-t, tb. ~ok. Cselekvés, midőn valaki babirkál bibirkél, babrálgat. | |
* | |
| (báb-játék) ösz. fn. Gyermekjáték bábféle alakokkal. | |
* | |
| (báb-játékos) ösz. fn. Személy, aki mások mulattatására bábalakokból mutatványt ad elő. | |
* | |
| (bab-ka) fn. tt. babkát, tb. babkák. 1) Kis babszem. 2) Parányi pénznem, mely ma csak névszerint ismeretes. Átv. ért. legcsekélyebb ár, becs, érték. Babkát sem ér. Babkát sem adnék érte. Máskép: batka. E pénzecske II. Lajos királyunk alatt jött divatba. | |
* | |
| (báb-kalács) ösz. fn. Mézes tésztából készített, s bábot ábrázoló kalács, mint gyermeki csemege, máskép: mézeskalács, néhutt: borsoska, vagy németesen sifli. | |
* | |
| (báb-kalácsos) ösz. fn. Csemegesütő, aki bábkalácsokat süt; máskép: mézeskalácsos, bábsütő, borsoskás, németesen: siflis. | |
* | |
| (bab-kard) ösz. fn. Bizonyos faju babnak görbe hüvelye, mely kardhoz hasonló. | |
* | |
| (bab-kása) ösz. fn. Héjából megtisztított babból készített kásaétel. Néhutt tréfásan: lélektapasztó. | |
* | |
| (bab-liszt) ösz. fn. Megőrlött babból való liszt. | |
* | |
| fn. tt. bablon-t, tb. ~ok. A palóczoknál divatos, s a tótokkal közös szó, a magyarosabb gyapot helyett. Közvetlenül a német Baumwolle-ből származott, s úgy látszik a pamuk vagy pamut is. | |
* | |
| (báb-míves) ösz. fn. Míves, aki játékszernek való bábalakokat készít. | |
* | |
| (báb-mű) ösz. fn. Általán játékszerül használt bábféle művek, alakok, áruk. | |
* | |
| (bab-ó) fn. tt. babó-t. Növénynem a kétfalkások és tízhímesek seregéből, melynek fajai többnyire indásak, kacsosak, kapaszkodók, s leveleik szárnyasak. (Vicia). Ide tartoznak: bab, lednek, stb. | |
* | |
| (báb-ó) fn. tt. bábó-t. Máskép: bambó. Gyermeknyelven am. lábacska, azaz, lábó, mint a kezecske: kacsó. Vigyázz fiam, meg ne üsd a bábódat.
A szanszkrit nyelven pab vagy pamb, am. megy. | |
* | |
| (bab-ócs) fn. tt. babócs-ot. Babos, azaz pettyegetett testü nagyobb fajta légy, máskép: bögöly, mely nyáron a barmokat vérzésig csipdesi, üldözi. | |
* | |
| mv. Somogyban, helyr. Babócsá-ra, ~án, ~áról. | |
* | |
| (bab-ocs-ka) kics. fn. tt. babocs-kát. Apró szemü, kis bab. | |
* | |
| (báb-ocs-ka) kics. fn. tt. bábocskát. Piczi alakot képező kis báb. | |
* | |
| puszta Békés megyében; helyr. Báboczká-n, ~ra, ~ról. | |
* | |
| puszta Somogyban, helyr. Babod-ra, ~on, ~ról. | |
* | |
| l. BABÓCSA. | |
* | |
| falu Erdélyben, népes puszta Komárom megyében; Tisza~, falu Borsod megyében; helyr. Bábolná-n, ~ára, ~áról. | |
* | |
| erdélyi falu neve Kolos megyében; helyr. Babon-ba, ~ban, ~ból. | |
* | |
| fn. tt. babonát. 1) Mindenféle bűvölés, varázslás, boszorkányság, jóslás neme, vagyis titokszerü, rejteményes cselekvés, melynek valami természetfölötti, rendkivüli hatás tulajdoníttatik, milyenek: megigézés, megrontás, lelkek idézése, stb. 2) Vakhit a vallási gyakorlatban, különösen a régi pogány hitregék és szertartások maradványai. (Superstitio).
E szó elemzése kétséges. Némelyek a bab szótól származtatják, minthogy a babonaság egyik nemét a babvetés azaz, babszemekből való jövendőlés teszi, honnan származik babvető is. Mások a bába szóval, (mely tündért, bűvös nőt is jelent) hozzák viszonyba, minthogy a népmondákban leginkább ezek köréhez tartozik a csudás, bűvös, varázsló babona. Egyébiránt egyezik vele a szláv nyelvekben divatos bobon, bobona, zabobon, mely hasonlatnál fogva e második értelmezés azért is valószinűbb, minthogy a magyar bába és tót baba szintén egyeznek. Figyelmet érdemel azon vélemény is, miszerént ez egy gyökü és eredetű a bubus, bubu, babós szókkal, tehát annyi mint bubu-na (oly végzettel, mint gabona), oly valami, mely bubuval, bubukkal, bubusokkal foglalkodik. S ezt tartjuk leghihetőbbnek. | |
* | |
| (baboná-l) áth. m. babonál-t. Bűvöl, varázsol, boszorkányoz, illetőleg babonaféle működés által megveszteget, megront, rendkivüli tulajdonsággal ellát, megigéz stb. Semmi sem sikerül neki, mintha megbabonálták volna. | |
* | |
| (baboná-l-ás) fn. tt. babonálás-t, tb. ~ok. Bűvölés, varázslás, boszorkányozás. | |
* | |
| (babona-as) mn. tt. babonás-t, vagy ~at, tb. ~ak. Vakhitü, ki a tiszta vallás tanai s elvei ellen holmi természeti dolgoknak isteni erőt tulajdonít, s lelki üdvösségét azokhoz köti. Tudatlan, babonás nép. | |
* | |
| (babona-as-an) ih. Vakhitüen, a tiszta, józan vallás tanai s elvei ellen. | |
* | |
| (babona-ság) fn. tt. babonaság-ot. 1) Bűvösség, varázslat, boszorkányság neme. 2) Vakhitüség. | |
* | |
| (babonás-hitű) ösz. mn. l. BABONÁS. | |
* | |
| (babona-as-kod-ás) fn. tt. babonáskodás-t, tb. ~ok. 1) Oly cselekvések gyakorlása, melyek alapját bűvölés, varázslás, boszorkányozás teszi. 2) Vallásbeli vakhitűség, melyet valaki a józan, észszerű, tiszta hit tanai ellen űzni szokott. | |
* | |
| (babona-as-kod-ik) k. m. babonáskod-tam, ~tál, ~ott. 1) Bűvölő, varázsló, boszorkányozó cselekvéseket gyakorol. 2) Holmi babonás cselekvéseknek üdvösségre vezető hatást tulajdonít, s azokat vakhitüen űzi. | |
* | |
| (babon-a-az) áth. m. babonáz-tam, ~tál, ~ott, par. ~z. Bűvölve, varázsolva, boszorkányozva megront, megváltoztat, átalakít, pl. a népmonda szerint a tejet vesszővel megcsapkodván véressé teszi. | |
* | |
| (babona-az-ás) fn. tt. babonázás-t, tb. ~ok. Cselekvés, mely által valaki babonáz, bűvöl, varázsol, boszorkányoz valamit. | |
* | |
| (babona-az-at) fn. tt. babonázat-ot. Azon mű, illetőleg eredmény, melyet a babonázó létrehoz. | |
* | |
| (babona-az-ó) mn. és fn. tt. babonázó-t. Aki babona által tesz valamit; büvölő, varázsló, boszorkányozó. Babonázó vén banya, boszorkány, vasorru bába. | |
* | |
| (babona-az-ott) mn. tt. babonázott-at. Akit vagy amit babona által megbűvöltek, megrontottak, megigéztek, stb. | |
* | |
| l. BABON. | |
* | |
| helységek neve több megyében; helyragokkal: Bábony-ba, ~ban, ~ból. | |
* | |
| (bab-os) mn. tt. babos-t, vagy ~at, tb. ~ak. 1) Amiben bab van, amiben babot tartanak. Babos zsák, zacskó, fiók. 2) Átv. ért. pettyes, pöttögetett, babhoz hasonló foltokkal tarkázott. Babos tollu tyúk, babos köntös. | |
* | |
| (bab-ós) fn. tt. babós-t, tb. ~ok. Gyermeknyelven am. ijesztő vázalak, bábféle készület; máskép: bubus, mumus. | |
* | |
| (1), (báb-os) mn. tt. bábos-t vagy ~at, tb. ~ok. Bábbal ellátott, bábokkal bővelkedő. Bábos játék. Bábos bolt. | |
* | |
| (2), (báb-os) fn. tt. bábos-t, tb. ~ok. Bábsütő, mézeskalácsos, siflis, borsoskás. | |
* | |
| (bab-os-an) ih. Pettyesen, pettyegetve, tarka foltokkal megrakva. Babosan festett kelme. | |
* | |
| (báb-os-gat) gyak. áth. m. bábosgat-tam, ~tál, ~ott, par. ~gass. Gyöngéden czirogat, simogat, mint gyermekek kedves bábjaikat szokták. | |
* | |
| (báb-os-gat-ás) fn. tt. bábosgatás-t, tb. ~ok. Gyöngéd, bábuzó czirogatás, simogatás. | |
* | |
| (bab-os-ka) fn. tt. baboská-t. Baranyai tájszó, s jelent babos, azaz pöttyös kelméből való öltönyt. | |
* | |
| BABÓTH, faluk neve Sopron és Győr vármegyében; helyragokkal: Babót-ra, ~on, ~ról. | |
* | |
| fn. tt. babotát. Vízesés, zuhatag. Kevessé ismert és homályos származásu szó, talán eredetileg habota a hab gyöktől. | |
* | |
| puszta Bihar megyében; helyragokkal: Babotyá-ra, ~n, ~ról. | |
* | |
| (bab-oz) áth. m. baboz-tam, ~tál, ~ott, par. ~z. Pettyez, pettyeget, tarkáz. Festőben babozni a kelmét. Babozni a falat. | |
* | |
| (báb-oz) önh. m. báboz-tam, ~tál, ~ott, par. ~z. Bábbal játszik, mulatja magát. Báboznak a kis leányok. Máskép: bábuz. | |
* | |
| (bab-oz-ás) fn. tt. babozás-t, tb. ~ok. Cselekvés, midőn baboznak valamit; pettyezés tarkázás. | |
* | |
| (báb-oz-ás) fn. tt. bábozás-t, tb. ~ok. Bábbal vagy bábokkal játszás, gyermeki mulatozás; bábuzás. | |
* | |
| (bab-or-ál) önh. m. babrál-t. 1) Holmi között ujjaival motoz, tapogatódzik, keresgél; különösen mintegy kelletlenül, imígyamúgy, lassan tesz, ideoda rakosgat valamit. Irományok közt babrálni. Ne babrálj oly sokáig vele. 2) Holmi mocskos, lustos testtel bánik. V. ö. BABIRKÁL. | |
* | |
| (bab-or-ál-ás) fn. tt. babrálás-t, tb. ~ok. Cselekvés, midőn valaki babrál, l. ezt. | |
* | |
| falu neve Temesben; helyragokkal: Babsá-ra, ~n ~ról. | |
* | |
| (báb-sütő) ösz. fn. Mézeskalácsos, bábos, aki mézes tésztából, különféle süteményeket, nevezetesen bábalakuakat készít; siflis. | |
* | |
| (bab-szalma) ösz. fn. A babféle növények megszáradt indája, szokottabban: babkóró. | |
* | |
| (bab-szár) ösz. fn. Szélesb ért. a babnövény indája. Szükebb ért. a babhüvely kacscsa. | |
* | |
| (bab-tok) ösz. fn. l. BABHÜVELY. | |
* | |
| (báb-u) fn. tt. bábu-t, tb. ~k. A bábnak azon neme, melyet a gyermekek játékszerül használnak. V. ö. BÁB. | |
* | |
| (bab-ug) fn. tt. babug-ot. Babhoz némileg hasonló csecsbimbó vagy tőgy. Hasonló hozzá a köldökcsomót jelentő szláv pupek, s ehhez ismét a magyar pup, pupa. | |
* | |
| (bab-ug-a) fn. tt. babugá-t. Növény a kétfalkások, tízhímesek seregéből, vitorlája nyakán fekszik, kétfelől hosszura egy-egy szemölcs vagy babug van, s a szárnyakat öszvenyomja. (Dolichos). | |
* | |
| (bab-ug-os) mn. tt. babugos-t vagy ~at, tb. ~ak. Csecsbimbós, tőgyes. | |
* | |
| fn. tt. babuk-ot. l. BABUKA. | |
* | |
| (babuk-a) fn. tt. babukát. A vándorlók neméhez tartozó madárfaj, sárgásbarna, fekete és fehér tollazattal s nagy tollbúbbal, mely a ganéjférgeket szereti, honnan büdösbabuka vagy büdösbankának, szarkabukának is nevezik. Máskép: babutka, baduk, banka. Eredetére nézve hangutánzó, mirenézve hasonló hozzá a perzsa popak, bobak, popas, pupu, pupa, bubu, buba, latin upupa, vend bubkacs, stb. | |
* | |
| (babuk-ol) önh. m. babukol-t. 1) Babuk-féle hangon kiáltoz, mint a babuka. 2) Sötétben éjszaka botorkázva jár. | |
* | |
| (baba-us-ka-al) áth. m. babuskál-t. Hegyaljai szó, am. babus vagy babuska (kisbaba) módjára bán valakivel, csecsegtet, gedél, kényeztet valakit. | |
* | |
| l. BABUKA. | |
* | |
| (báb-u-z) önh. m. bábuz-tam, ~tál, ~ott, par. ~z. Bábuval játszik. A kis leányok bábuznak. Átv. ért. valakit bábu gyanánt tulságos, gyermekes szeretettel czirogat, simogat, kedvel. | |
* | |
| (báb-u-z-ás) fn. tt. bábuzás-t, tb. ~ok. l. BÁBOZÁS. | |
* | |
| (bab-vető) ösz. fn. Babonás ember, jósnő, javas, ki a babszemek ideoda hányásából jövendől, vagy valamely titkot, rejtélyt föl akar födni. | |
* | |
| (bab-virág) ösz. fn. A babnemü növények különféle szinü, fehér, kékes, piros virágai. | |
* | |
| (1), mezőváros, ilynevü vármegyében, puszta Zalában, s falu Erdélyben, Kolos megyében; helyragokkal: Bács-ra, ~on, ~ról. Midőn magát a vármegyét jelenti, mint általában a megyék nevénél, helyragokkal: Bács-ba, ~ban, ~ból. V. ö. BÁCSKA. Aranyos-Bács, falu Szabolcs megyében. | |
* | |
| (2), fn. tt. bács-ot. Baranyai ormányságban am. báty, bátya. Ebből lett: bácsi. A székelyeknél, juhász, öregjuhász. V. ö. BACSA. | |
* | |
| (bacs-a) fn. tt. bacsát, tb. bacsák. A palóczoknál am. öreg juhász, számadó juhász, Tisza mellett: bacsó. Egyezik az idősb korra vonatkozó bács, bácsi, bátya, atya szókkal. V. ö. BÁTYA. Hasonló hozzá a szláv batsa, és román baciu. | |
* | |
| falu és néhai papi nemesszék Győr vármegyében; helyragokkal: Bácsá-ra, ~n, ~ról. | |
* | |
| helység Pozsony megyében; helyragokkal: Bács-fán, ~fára, ~fáról. | |
* | |
| helységek Nógrád, Pozsony megyében és Erdélyben; helyragokkal: Bácsfalu-ba, ~ban, ~ból. | |
* | |
| helység Erdélyben Hunyad megyében; helyragokkal: Bácsfalv-án, ~ára, ~áról. | |
* | |
| (bács-i) mn. tt. bácsi-t, tb. ~ak. Bács vármegyei vagy Bács városából való.
"Bácsi szekeresek útnak indulának, Útnak indulának, Eger városának." Vitkovics. | |
* | |
| (bá-csi vagy báty-csi) fn. tt. bácsi-t, tb. ~k. A báty vagy bátya szó kicsinyítője. Így nevezi a magyar bizodalmas nyájas hangon az öregebb férfit, ha nem épen rokona is. Kedves édes bácsim. Nagy bácsi. Palóczosan röviden is ejtetik: bacsi. V. ö. BÁ, fn. | |
* | |
| (bá-csi-ka vagy báty-csi-ka) fn. tt. bácsikát. A bá vagy báty szónak kettőztetett kicsinyítője, mely a bácsinál még hízelgőbb és bizodalmasabb. | |
* | |
| falu Zemplénben; helyr. Bacská-n, ~ára, ~áról. | |
* | |
| (Bács-ka) fn. tt. Bácskát. Bács vármegye egész tartománya, vidéke. Helyragokkal: Bácská-ba, ~ban ~ból. | |
* | |
| falu neve Nyitra megyében. Helyragokkal: Bacska-falván, ~falvára, ~falváról. | |
* | |
| (bács-ka-i) mn. tt. bácskai-t, tb. ~ak. Bácskában lakó, onnan való, ott termett, stb. Bácskai magyarok, németek, szerbek. Bácskai búza. | |
* | |
| (bács-ka-ság) tt. bácskaság-ot. l. BÁCSKA. | |
* | |
| falu Zemplén vármegyében; helyragokkal: Bacskó-ra, ~n, ~ról. l. BASKÓ. | |
* | |
| (1), tt. bacsót. l. BACSA. | |
* | |
| (2), puszta Szatmárban; helyr. Bacsó-n, ~ra, ~ról. | |
* | |
| (1), mn. és fn. tt. baczát. Túl a Dunán mondják együgyü, szelid, csendes természetü gyermekről, ki egyszersmind gyáva, báva, ostoba. Vékonyhangon: becze. | |
* | |
| (2), falu Erdélyben, Belső-Szolnok megyében; helyragokkal: Baczá-n, ~ra, ~ról. | |
* | |
| falu Erdélyben, Marosszékben; helyr. Baczka-Madaras-on, ~ra, ~ról. | |
* | |
| elvont gyöke vagy törzse a bádog szónak és származékainak. Mennyiben laposra nyújtott, kiszélesített valamit jelent, rokon vele a hellen platuV (lapos, széles), német platt, franczia plat, olasz piatte, szláv platek, stb. | |
* | |
| fn. tt. badát. Nádasokban tartózkodni szokott bogárfaj. | |
* | |
| tt. badács-ot. Gyermeknyelven am. kis madár, mintegy madács vagy madarcs. | |
* | |
| fn. tt. Badacson-t. Zala vármegyének legnevezetesb hegye a Balaton mellett, mely jó bora, s Kisfaludy Sándor regéi által országos hírüvé lett. Van ily nevü falu is Kraszna vármegyében és népes puszta Zalában. Helyragokkal: Badacson-ba, ~ban, ~ból. | |
* | |
| falu neve Vármegyében; helyragokkal: Bada-falvára, ~falván, ~falváról. | |
* | |
| (1), (bad-ar) mn. tt. badar-t, tb. ~ok. Mondjuk értetlen, öszvevissza zavart beszédről. Badar beszédek, úgy-e bár? Vörösmarty. Valószinüleg egy a hadar, sadar igével. A beszédet hadarni, elhadarni, am. badarul beszélni. | |
* | |
| (2), (bad-ar) áth. m. badar-t. Hadar, sadar, vagyis a beszédet értetlenül öszvezavarja. | |
* | |
| (bad-ar-ság) fn. tt. badarság-ot. Zavart, értetlen beszéd, melynek se füle, se farka. | |
* | |
| (bad-ar-ul) ih. Zavarva, értetlenül. Badarul beszélni. | |
* | |
| BÁDJASZT, l. BÁGYAD, BÁGYASZT, stb. | |
* | |
| (báld-og) fn. és mn. tt. bádog-ot. Fémből, leginkább vasból lapított lemez, különféle eszközök készítésére. Némely tájejtéssel: bágyog, vagy keményebb hangon: bátok. Mint melléknév am. bádogból való, készített. Bádog kánna. Bádog szelencze. Bádog kanál. V. ö. BÁD, elvont gyök. | |
* | |
| (bádog-áru) ösz. fn. Bádogból készült s eladni való holmi művek, edények, eszközök, stb. | |
* | |
| (bádog-gyár) ösz. fn. Gyár, melyben bádogféle lemezeket, s ezekből holmi edényeket, eszközöket, stb. készítenek. | |
* | |
| (bádog-keztyű) ösz. fn. Bádogféle lemezből csinált keztyű, milyet a vívók használnak. | |
* | |
| (bádog-mérték) ösz. fn. Bádogból készített edény, kupa, itcze, melylyel valamit mérni szoktak. | |
* | |
| (bádog-mives) ösz. fn. Mesterember, ki bádogból holmi eszközöket, edényeket stb. készít; egyszerüen: bádogos. | |
* | |
| (bádog-olló) ösz. fn. Bádogmivesek ollója, melylyel a munkába vett bádoglemezeket nyirkálják, idomítják. | |
* | |
| (1), (bád-og-os) mn. tt. bádogos-t, vagy ~at, tb. ~ak. Bádoglemezzel bevont, befödött. Bádogos torony. Bádogos keresztfa. | |
* | |
| (2), fn. tt. bádogos-t, tb. ~ok. Bádogból dolgozó, bádogmiveket készítő mesterember; bádogmives. | |
* | |
| (bád-og-oz) áth. m. bádogoz-tam, ~tál, ~ott, parl. ~z. Bádoggal bevon, beföd valamit. Tornyot, háztetőt bádogozni. | |
* | |
| (bádog-verő) ösz. fn. Bádogcsináló, bádogkészítő, bádogkovácsoló. | |
* | |
| falu Erdélyben, Doboka megyében. Helyr. Bádok-on, ~ra, ~ról. | |
* | |
| falu Kraszna megyében; helyr. Bádon-ba, ~ban, ~ból. | |
* | |
| falu Vas megyében; helyr. Badon-fán, ~fára, ~fáról. | |
* | |
| l. BABUG. | |
* | |
| elvont gyök, melyből baglya, bagó, bagoly származtak, jelentése am. bog, azaz csomó, vagy csomóban levő, boghoz hasonló valami. | |
* | |
| BAGH falu, KIS~, puszta Pest vármegyében, helyr. Bag-ra, ~on, ~ról. Több helynevek gyöke, mint: Bagd, Bagod, Bagonya, Bagos, Bagota. | |
* | |
| falu Bihar megyében; helyr. Bagamér-on, ~ra, ~ról. | |
* | |
| fn. tt. bagariát. Leginkább vörös színre festett, vízellenes, igen erős és nehéz szagu bőr, melyből kivált vadász-csizmákat készítenek. Átv. ért. bagariabőr az orczája, am. szemtelen, orczátlan. Bagaria orru, am. rezes orru.
Eredetére nézve am. bolgáriai bőr, s megvan az illir nyelvben is. | |
* | |
| (bagaria-csizma) ösz. fn. Bagariabőrből való csizma. | |
* | |
| (bagaria-szíj) ösz. fn. Bagariabőrgől hasított szíj. | |
* | |
| fn. tt. bagaziát. Hegyaljai szó, am. kékre festett vászon.
Kassai véleménye szerint égszin szóból volna átalakítva. Egyébiránt megvan az illir nyelvben is. V. ö. BAKACSIN. | |
* | |
| fn. tt. bagázsiát. Általán podgyász, különösen a katonák podgyásza, melyet magokkal hordanak.
A franczia bagage-ból vétetett. | |
* | |
| (bag-d) falu Biharban, helyr. Bagd-ra, ~on, ~ról. | |
* | |
| l. BAKDÁCSOL. | |
* | |
| önállóan szokatlan szó, csak öszvetéve divatozik: bagdány-pecsenye, l. BOGDÁNYPECSENYE. | |
* | |
| (bag-ol-a vagy bag-oly-a) fn. tt. baglát, vagy baglyát. Gömbölyded dereku s csúcsosan végződő kupaczba rakott széna, szalma, stb. a petrenczénél nagyobb, mert több petrenczéből kerül egy baglya, ellenben a hosszukás alaku kazalnál rendesen kisebb, ámbár vannak hatvan, sőt több szekér szénát is magokban foglaló baglyák, melyeket a majorságokban szoktak rakni. A lekaszált szénát, zabot, árpát, a kinyomtatott szalmát baglyába rakni. Szénabaglya, szalmabaglya.
Máskép: bogla, boglya, bugla, a bog, azaz csomó, gyöktől. Hasonló hozzá: máglya. | |
* | |
| falu Zala megyében; helyr. Baglad-on, ~ra, ~ról. | |
* | |
| (bag-oly-acs) fn. tt. Baglacs-ot. l. KANAKUCZ. | |
* | |
| (bag-oly-as) mn. tt. baglyas-t, vagy ~at, tb. ~ak. Fésületlen, öszvevissza kuszált hajú. Baglyas haj, baglyas fej. Baglyas czigánygyerek. Máskép: boglyas, a csomót jelentő bog-tól, melyből lett: bogoly, s as képzővel és hangugratólag boglyas. Ha a baglya törzstől származnék, akkor baglyás volna. | |
* | |
| falu Nógrád megyében; helyragokkal: Baglyas alján, ~aljára, ~aljáról. | |
* | |
| (bag-oly-as-an) ih. Fésületlenül, rendetlen kuszált hajjal, illetőleg borzas fejjel. | |
* | |
| (bag-oly-ász) áth. m. baglyász-tam, ~tál, ~ott, par. ~sz. Baglyokat fogdos, vadász. | |
* | |
| fn. tt. baglász-t, tb. ~ok. Személy, aki baglyokat vadász, fogdos. | |
* | |
| l. BAGLYAS. | |
* | |
| (bag-ó) fn. tt. bagó-t, tb. ~k. 1) Dohányzás alatt a pipa fenekén meglevesedett s égetlenül maradt zsíros dohány, melyet a pórnépbeliek rágicsálnak. Néha ugyanezt megnyálazott száraz dohányból készítik. Bagót rágni, nyalni. Néhutt: bagolyhús, pipamocsok. 2) Köznépiesen így csúfolják az oly idegent, ki egészen más szokásu és viseletű. 3) Tunya kiejtéssel am. bagoly.
Héberül: (bag) eledelt jelent, mire nézve azt mondja a Simon szókönyve: convenit quodam modo phrygicum becoV panis. | |
* | |
| (bag-ócs) fn. tt. bagócs-ot. Valamint hangra, úgy érteményre nézve is hasonló a babócs-hoz, mely hegyes fulánku mezei legyet jelent. Rugtató bagócs, bökcse bagócs. | |
* | |
| ALSÓ~, FELSŐ~, falvak Zalában, helyr. Bagod-ra, ~on, ~ról. | |
* | |
| falu Somogyban; helyragokkal: Bagolá-n, ~ra, ~ról. | |
* | |
| (bag-ol-csa) fn. tt. bagolcsát. Közönséges csicseri borsó, máskép: bagolyborsó. | |
* | |
| (bagolcsa-bóka) ösz. fn. Nö.vényfaj a bókák neméből, máskép: hólyag-lóborsó- (Astragalus cicer). | |
* | |
| (bag-oly) fn. tt. bagoly-t vagy baglyot, tb. baglyok. Ismeretes ragadozó madár, melynek sűrü tollazatu zömök gömbölyü feje, aránylag rövid nyaka, gatyás lábai és dudorú nagy szemei vannak, s jobbára éjjelenként keresi a zsákmányt. Fajai: fejes bagoly, füles bagoly, nagyfüles bagoly, apró füles bagoly, csuvik vagy kuvik-féle bagoly, máskép: halálmadár, gyöngybagoly, stb. Bagolyszemű, kidudorodott nagy szemű. Bagoly képü, busa képü, fejü. Bagoly is bíró a maga barlangjában. Km. A baglyokkal huhogass, a verebekkel csiripelj; azaz, alkalmazd magadat azokhoz, akik társaságában élsz. Km. Egész éjjel virraszt, mint a bagoly. Éjjeli bagoly. Bagoly is azt véli, hogy sólyom az ő fia. Km. Bagoly nem szereti a napfényt. Km. A baglyok huhognak. Faludi Ferencz.
"Szerecsenországban baglyok temessék el, Hogy soha se lásson az ő szemeivel." Vőféli vers. Hasonló hozzá a török bajkus. Egyébiránt vagy hangutánzó (huhogó, uhogó), mely tekintetben rokon vele a latin bubo, baubari, vagy busa fejénél fogva a csomót jelentő bog-tól vette nevét. | |
* | |
| (bagoly-borsó) ösz. fn. l. BAGOLCSA. | |
* | |
| (bagoly-ěb) ösz. fn. Bolognai ebfaj, hosszu bozontos gubás szőrözettel, és gömbölyü bagolyforma fejjel. | |
* | |
| (Lenk szerint), máskép BAGOLYHÁZA (Fényes szerént), falu Kraszna megyében; helyr. Bagolyfalv-án, ~ára, ~áról. | |
* | |
| (bagoly-hús) ösz. fn. 1) A bagolymadár húsa. 2) Átv. ért. pipamocsok, bagó. | |
* | |
| (bagoly-láb) ösz. fn. Hogy a meggyengűlt kerékfalnak erőt adjanak, egy ágasfát ütnek oda támaszúl, mely a székelyeknél bagolylábnak hivatik. | |
* | |
| (bagoly-pille) ösz. fn. Nagy éjjeli pille, boszorkánypille, mely leginkább tavaszi és őszi hónapokban mutatkozik. | |
* | |
| (bagoly-síp) ösz. fn. Baglyászok csalóka sípja, melylyel a baglyok szavát utánozzák. | |
* | |
| (bagoly-süveg) ösz. fn. Fekete báránybőrből készült kétrétü süveg, melynek külső rétjét a fülekre húzni lehet. Több vidéken divatos föveg. Köznépiesen ejtve: bagósüveg, néhol: hütyű. Nevét valószinűen onnan kapta, mert borzas volta miatt a viselő fejét a bagolyéhoz teszi hasonlóvá. | |
* | |
| (bagoly-tüdő) ösz. fn. Képes kifejezéssel, bodrogközi tájnyelven am. aszalt alma. | |
* | |
| faluk neve Hontban és Zalában, helyr. Bagonyá-ra, ~n, ~ról. | |
* | |
| több helység neve Kraszna és Szathmár megyékben; HAJDÚ~, Biharban; KUTYA~, Szabolcsban; helyr. Bagos-ra, ~on, ~ról. | |
* | |
| l. BAGOLYSÜVEG. | |
* | |
| BAGOTTA falu neve Komárom és Baranya megyékben; helyragokkal: Bagot-ára, ~án, ~áról. | |
* | |
| puszta Győr megyében; helyr. Bagóvár-on, ~ra, ~ról. | |
* | |
| l. BOGRÁCS. | |
* | |
| BAGZIK, l. BAKZÁS, BAKZIK. | |
* | |
| elvont gyök, melyből bágyad, bágyaszt származtak. Jelent belső gyöngeséget, erő fogyatkozást. Rokon vele a fogy ige, továbbá a német: matt, müde, (a régi felső német nyelvben: muade), finn voivun (viribus deficio). | |
* | |
| falu Erdélyben, Uvarhely székben; helyr. Bágy-ra, ~on, ~ról. | |
* | |
| (bágy-ad) önh. m. bágyad-t. Nagy fáradság, vagy étlenség, vagy nyavalygás után és miatt lankad, gyöngeségben szenved, s kellő erő hiányában mintegy öszveesik. Bágyad a test, a hosszu munka után; bágyad a szem, midőn megerőltetett nézés, vigyázás, olvasás után homályossá lesz; bágyad a kar, midőn nehezen emelkedik; bágyad a láb, midőn a járást nem bírja. | |
* | |
| (bágy-ad-ás) fn. tt. bágyadás-t, tb. ~ok. Szenvedő állapot, midőn valaki bágyad. | |
* | |
| (bágy-ad-oz) önh. m. bágyadoz-tam, ~tál, ~ott, par. ~z. Lassan-lassan bágyad, lankadoz, hova-tovább erőtlenebb leszen. Bágyadoz, akin valami nyavalya akar kitörni. Bágyadozni a hosszu munka után. Bágyadozni a nagy melegségtől, éhségtől. | |
* | |
| (bágy-ad-oz-ás) fn. tt. bággadozás-t, tb. ~ok. Folytonos, fokozatosan növekedő bágyadás; lankadozás, erőtlenedés. | |
* | |
| (bágy-ad-ság) fn. tt. bágyadság-ot. Lankadt, fáradt, elgyöngült állapot vagy tulajdonság. Bágyadságában alig bír állani. Lábak, kezek, szemek bágyadsága. | |
* | |
| (bágy-ad-t) mn. tt. bágyadt-at. Belsőleg elgyöngült, lankadt, fáradt. Bágyadt beteg. Bágyadt szemek, karok. Átv. ért. bágyadt szín, am. halavány, homályos. Bágyadt szinü posztó, mely fényesítve nincsen. | |
* | |
| (bágy-ad-t-an) ih. Bágyadt állapotban, lankadtan, belsőleg elgyöngülve. Bágyadtan járni, beszélni. | |
* | |
| (bágy-ad-t-ság) fn. l. BÁGYADSÁG. | |
* | |
| (bágy-asz-kod-ik) k. m. bágyaszkod-tam, ~tál, ~ott. Bágyadozónak érzi magát. | |
* | |
| (bágy-asz-t) áth. m. bágyasz-tott, par. bágyaszsz, htn. ~ni vagy ~ani. Okozza, hogy valaki vagy valami bágyadjon; lankaszt, fáraszt, erőtlenít. V. ö. BÁGYAD. | |
* | |
| (bágy-asz-t-ás) fn. tt. bágyasztás-t, tb. ~ok. Cselekvés, illetőleg okozás, mely által valaki bágyadttá lesz. | |
* | |
| (bágy-asz-t-ó) mn. tt. bágyasztó-t. Ami bágyaszt, lankasztó, belsőleg gyöngítő. Bágyasztó éhség, szomj, meleg. | |
* | |
| (bágy-ik) k. m. bágy-tam, ~tál, ~ott. l. BÁGYAD. | |
* | |
| falu Hont megyében; helyragokkal: Bagyon-ba, ~ban, ~ból. | |
* | |
| falu neve Erdélyben; helyragokkal: Bágyon-ba, ~ban, ~ból. | |
* | |
| (1), fn. tt. baj-t, tb. ~ok. 1) Küzdelem, vita, viadal, harcz. Bajra híni valakit. Bajt víni. Bajt állani. Innen ezen öszvetételek: bajtárs, bajviadal, bajhely, bajvívás, párbaj és a bajnok, kinek kitűzött hivatása a harcz, vita. 2) Szélesb ért. minden kedvezőtlen állapot, ízetlenség, baleset, nehézség, melynek elhárítása, illetőleg legyőzése, küzdelembe, fáradságba, vitába kerül. Nagy baj van. Mi baj van? Nincs semmi baj. Se baj! Sok bajba kerül. Ügygyel, bajjal vergődhetünk ide. Jaj baj! Hajh baj! kilencz tehén, még sincs vaj. Nincsen nekem semmi bajom. Bajba keveredni. Másnak bajt szerezni. Más baján segíteni. Bajban lenni. Különösen betegség, nyavalya, testi szenvedés. Egészséges, semmi baja sincsen. Sokféle bajban zzenved. Maga sem tudja, mi baja, csak azt érzi, hogy roszul van. Kutya baja, mint a szentesi halottnak. Km.
Legközelebbi rokona azon vaj, melyből vajudik, vajlódik származott, továbbá a ví, víj, oly hasonlat lévén közöttök, mint a fi, faj, ki-ált, kaj-ált, hí! haj! között. Sz. Katalin verses legendájában, a mi egy helyütt (108. lapon) ,baj'-nak mondatott ("kiért én ez bajt felveszem"), ugyanaz utóbb (a 110. lapon) ,viadal'-nak neveztetik ("s ez viadalt végig állja"). Egy 1231-diki oklevélben iratik: "Secundum vero Juris rationem conscientia magistrorum nostrorum inter ipsos quod vulgo Boy dicitur adjudicavimus." Most bajvívás, párviadal (Jerney: Magyar nyelvkincsek). Baj szóhoz hasonlóknak tekinthetők, a hellen boh (pugna), szláv boj, voj, finn vaiva, szanszkrit bhajam (veszély). | |
* | |
| (2), több helység neve és helynevek gyöke, mint: Baja, Baján, Bajcza, Bajcs, Bajcsa, Bajka, Bajmócz, Bajmak, Bajom, Bajna, Bajonta, Bajót, Bajsa, Bajta. | |
* | |
| (1), fn. tt. báj-t, tb. ~ok. Oly vonzó erő, mely némí titkos, bámulandó, vagy csoda módon elbűvöl. Különösen, oly kedves tulajdonsága valakinek vagy valaminek, mely csodálattal párosult szeretetet gerjeszt s magához vonz.
Önálló gyök, melynek eleme a csudálkozási bá, vékonyhangon bű, honnan a bájol, bűvöl és bűvös bájos szók rokonsága. Hasonlók hozzá a szanszkrit mája (ámulat), honnan májasz (= magus); továbbá a hellen mageia, latin magia, orosz baju, illir bájanye, stb. | |
* | |
| (2), falvak Komárom és Szabolcs megyékben; helyragokkal: Báj-on, ~ra, ~ról. | |
* | |
| mv. Bács vármegyében és falu Erdélyben Hunyad vármegyében; helyragokkal Bajá-ra, ~n, ~ról. | |
* | |
| falu Aradban; helyragokkal: Bájá-n, ~ra, ~ról. | |
* | |
| (báj-alak) ösz. fn. A maga nemében igen kedves vonzó női alak; bájos, bájoló alak.
"Nem földi kényeket nyújt minden óra, S egy bájalakra fűzi álmait." Kisfaludy K. | |
* | |
| helységek neve Vas és Ung megyékben; helyr.: Baján-házán, ~házára, ~házáról. | |
* | |
| (baj-ár) fn. tt. bajár-t, ~ok. Régi szó. Oláh Miklósnál am. bajnok, vitéz. Egyezik a moldvai és oláh nemest jelentő bojár szóval, mely egyszersmind am. levente, vitéz. | |
* | |
| (baj-atlan) mn. tt. bajatlant, tb. ~ok. Baj nélkül levő, akinek baja nincs, vagy ami bajjal nem jár. Határzólag is használtatik. Bajatlan átesni valamin = baj nélkül. | |
* | |
| (baj-atlan-ul) ih. Baj nélkül, bajatlan állapotban. | |
* | |
| (baj-boncs) ősz. fn. Sűrü, öszvebongyolodott tüskebokor, melyen mintegy nagy bajjal lehet általvergődni. | |
* | |
| (baj-boncsos) ösz. mn. Sűrü tüskebokrokkal, tüvises csalíttal benőtt. Bajboncsos berek, liget, cserje. | |
* | |
| több helység neve, tt. Bajcs-ot; helyragokkal: Bajcs-ra, ~on, ~ról. | |
* | |
| falu Szala megyében; helyragokkal: Bajcsá-n, ~ra, ~ról. | |
* | |
| (báj-cső) ösz. fn. Látcső, mely a tárgyakat szépített, kedves kisded alakban tünteti elő. (Caleidoscop). | |
* | |
| l. BAJSZ vagy BAJUSZ. | |
* | |
| l. BAJÓD. | |
* | |
| (báj-dal) ösz. fn. Gyöngéd érzelmeket gerjesztő, bűvös erővel vonzó s mintegy lekötő szép dal. | |
* | |
| (báj-dús) ösz. mn. A maga nemében igen bájos, gyöngédsége, finom tulajdonsága által vonzó, megbűvölő. Bájdús alaku, viseletű, beszédű nő. Bájdús fuvolahangok. | |
* | |
| (baj-előző) ösz. mn. 1) Ami valamely bajnak, különösen nyavalyának elejét veszi, azt megakadályozza. Bajelőző ellenszerek. 2) Kórjel gyanánt bizonyos baj kitörése előtt mutatkozó. Bajelőző bágyadság, ásítozás, étlenség. | |
* | |
| (báj-erő) ösz. fn. Személynek vagy dolognak azon kedves, kellemes tulajdonságu hatalma, mely által bennünket magához vonz, s mintegy önkénye alatt kötve tart. Bájerővel bírnak a nemesebb idomú szép arczok, szemek, a kellemes társalgás. Szépművek bájereje. | |
* | |
| (baj-fa) ösz. fn. Képes kifejezéssel am. babérfa, melynek leveleivel szokták a bajnokokat koszorúzni. V. ö. BABÉR. | |
* | |
| helység Szathmár megyében; helyragokkal: Bajfalu-ba, ~ban, ~ból. | |
* | |
| (báj-fű) ösz. fn. A pérák neméhez tartozó növényfaj, szára arasznyi, fűnemű, ágatlan, máskép: nyelves péra, nyakcsapfű. (Ruscus hypoglossum). | |
* | |
| (báj-hang) ösz. fn. Igen kedves zengzetű, bájerejü, érzékeinket mintegy megbűvölő hang vagy szózat, illetőleg ének, zeneszó. A fuvola bájhangjai édesen illetik a füleket. Bájhangon szólani, dalolni. | |
* | |
| (baj-hely) ösz. fn. Csatahely, harcztér, vívóhely. | |
* | |
| (báj-ital) ösz. fn. Babonás módon készített ital, melyről azt hiszik balul, hogy a ki megiszsza, kénytelen a kitűzött személy iránt szerelemre gerjedni, és viszont. | |
* | |
| falu Biharban; helyragokkal: Bajj-on, ~ra, ~ról. | |
* | |
| (baj-val) ih. Alig, csak nehezen. Bajjal hiszem. Ügygyel bajjal. Sok ajjal bajjal. Nem kevés ajjal bajjal. | |
* | |
| (baj-játék) ösz. fn. Mulatságból, egyedül látványul rendezett bajvívás. | |
* | |
| falu Bars vármegyében; helyragokkal: Bajká-ra, ~n, ~ról. | |
* | |
| (báj-kép) ösz. fn. Bájoló erővel vonzó kedves kép, bájos vagy bájoló kép.
"A játszi gyermekség bájos körében, . . . . . . . . . S könnyű habok közt lebegve létünk, Minden bájképnek oltárt díszesítünk." Kisfaludy K. | |
* | |
| (bajkoszorú) ösz. fn. Babér vagy borostyán levelekből készített diadalmi koszorú. | |
* | |
| (baj-ol) elvont törzse bajlódik szónak és származékainak. | |
* | |
| (báj-lámpa) ösz. fn. Lámpaféle láttani készület, mely a bele helyezett képek árnyait, illetőleg alakjait visszaveti. (Laterna magica). | |
* | |
| (báj-ol-ár) fn. tt. bájlár-t, tb. ~ok. Fényes szárnyu bogárnem. (Schönschröter). | |
* | |
| (báj-ol-ó) mn. tt. bájoló-t, tb. ~k. Aki vagy ami bájerővel bír. Bájló szépség. | |
* | |
| (baj-ol-ó-d-ás) fn. tt. bajlódás-t, tb. ~ok. Holmi bajokkal, nehézségekkel, akadályokkal küzködés, vesződés, vergődés. | |
* | |
| (baj-ol-ó-d-ik) belsz. m. bajlód-tam, ~tál, ~ott. Bajokkal vesződik, küzködik, bajokban szenved. Mások ügyével bajlódni. Rendetlen cselédekkel, rosz gyermekekkel bajlódni. | |
* | |
| (baj-om vagy baj-on) elvont törzs bajmócz, bajmol és bajnócza szókban; öszvébbrántva bán ,bánik' szóban. | |
* | |
| falu Bács megyében; helyragokkal: Bajmak-on, ~ra, ~ról. | |
* | |
| falu Nyitra megyében; helyragokkal: Bajmócská-n, ~ra, ~ról. | |
* | |
| mezőváros Nyitra vármegyében, helyragokkal: Bajmócz-ra, ~on, ~ról. Némelyek ajánlják az idegen pedant szó kifejezésére, mennyiben ez holmi külsőségekkel, apróságokkal, lényegtelen dolgokkal bajlódó, bibelődő, bajmolódó embert jelent. | |
* | |
| (baj-om-ol vagy baj-on-ol) törzse bajmolódik igének, de a mely önmagában is használható; m. bajmol-t. | |
* | |
| (baj-om-ol-ó-dás) fn. tt. bajmolódás-t, tb. ~ok. Vesződség, apróságokkal bibelődés. | |
* | |
| (baj-om-ol-ó-d-ik) k. m. bajmolód-tam, ~tál, ~ott. Bajlódik, különösen apróságokkal, lényegtelen dolgokkal bibelődik. | |
* | |
| helynév Esztergam és Nyitra vármegyékben; helyragokkal: Bajná-ra, ~n, ~ról. | |
* | |
| fn. tt. bajnárt, tb. ~ok. Korán érő szőlőfaj. Hegyalján s több más vidéken: gohér vagy gahér, Zalában: bajnák, Győrben és Tolnában: bajor, Borsodban: sombajom. Mindezek talán a bajor (bajorhoni, bajorországi) szótól eredtek. | |
* | |
| (baj-on-ó-cza) fn. tt. bajnóczát. Növénynem a húszhímesek és ötanyások seregéből; fajai cserjések és fűneműek. (Spiraea). E szó alkotói (Diószegi és Fazekas) a baj szót vevék törzsül. Van gamandor, szillevelü, csipkés, bangitabajnócza a cserjék közől, szakállas, kolonczos és legyező bajnócza a fűneműekből. | |
* | |
| (baj-nok) fn. tt. bajnok-ot. Általán, harczos, csatár, vitéz, kinek hivatása bajt víni, csatázni, harczolni, katonáskodni. Szorosabban: személyes bajvívó.
"Bajnok, bajnok, van-e erő Százak felett kebledben, Kivívsz-e majd, balsors ha jő? Lángszablyáddal kezedben?" Kölcsey. Régi iratokban, például 1216-ból, 1289-ből: boynuk. (Jerney: Magyar nyelvkincsek). Gyökre és érteményre nézve egyeznek vele a szláv bojowník, bojnik, woják, a moldva-oláh bojár, stb. V. ö. BAJ. | |
* | |
| (báj-nok) fn. tt. bájnok-ot. Új alkotásu szó, s am. bűvölő, bűbájos. | |
* | |
| (baj-nok-i) mn. tt. bajnoki-t, tb. ~ak. Bajnokot illető, bajnokhoz tartozó, arra vonatkozó. Bajnoki bátorság, ügyesség, termet. | |
* | |
| (baj-nok-i-lag) ih. Bajnoki módon, úgy mint bajnokhoz illik, illetőleg bátran, vitézűl. Bajnokilag víni. | |
* | |
| (baj-nok-i-ság) fn. tt. bajnokiság-ot. Bajnoki tulajdonság, bátorság. | |
* | |
| (bajnok-libucz) ösz. fn. A libuczok azaz bíbiczmadarak egyik faja, melynek hímjei folytonos viaskodásban élnek egymással. (Tringa pugnax). Átv. ért. házsártos, veszekedő, párviadalokat kereső ember. | |
* | |
| (baj-nok-ság) fn. tt. bajnokság-ot. Bajnoki állapot, vagy tulajdonság, illetőleg bátorság, vitézség. | |
* | |
| (bajnok-társ) ösz. fn. Egy hadtestben szolgáló, egymás mellett vivó, csatázó bajnokok; bajtárs, vitéztárs. | |
* | |
| (baj-nok-ul) ih. Úgy mint bajnokhoz illik, mint bajnok szokott, azaz, bátran, vitézül. | |
* | |
| (baj-ó-d) fn. tt. bajód-ot. Lótetűféreg, máskép keményen: pajód, pajót. Némely tájakon: földi féreg, mely a füvek és fák gyökerein rágódik. Több helyen jelenti azon bábot, melyből a cserebogár fejlődik ki. | |
* | |
| (baj-ol) törzse bajlódik szónak, s önmagában is használható, épen úgy mint bajmol; m. bajol-t. Valamivel bajolni vagy bajmolni, önállóbb cselekvés mint bajlódni vagy bajmolódni. | |
* | |
| (báj-ol) áth. m. bájol-t. Vonzó, kellemes, kedves tulajdonságai által elragad, s leköt; bűvölbájol. V. ö. BÁJ. | |
* | |
| (báj-ol-ás) fn. tt. bájolás-t, tb. ~ok. 1) Elragadás kellemei által. 2) Megvesztegetés holmi bűvös mesterségek, boszorkányság által. | |
* | |
| (báj-ol-ó) mn. tt. bájoló-t, tb. ~k. 1) Ami vonzó, kedves tulajdonságainál fogva magához ragad, kellemesen leköt, gyönyörködtet. Bájoló arcz, alak, szemek. Bájoló zene, ének.
"Kéjvilág örömvilága, Bájoló tavasz!" Garay. 2) Ördöngös erő, bűvölés által ható, működő. Bájoló ital. Bájoló babonaság. "Az bájoló kedéglen az ő bájolásival indojtá vala az kégyókat." Sz. Krisztina élete. | |
* | |
| (1), elvont törzs, l. BAJM. | |
* | |
| (2), több helység neve Magyarországon és Erdélyben; helyr. Bajom-ba, ~ban, ~ból. | |
* | |
| a franczia baionnette, l. SZURONY. | |
* | |
| (1), fő és mn. tt. bajor-t, tb. ~ok. 1) A német nemzetnek egyik ága, népe. (Bavarus). 2) Szőlőfaj neve. l. BAJNÁR. | |
* | |
| (2), falu neves Sáros megyében; helyr. Bajor-on, ~ra, ~ról. | |
* | |
| (Bajor-ország) ösz. fn. A német szövetség egyik királysága. | |
* | |
| (bajor-országi) ösz. mn. Bajorországból való, arra vonatkozó; azt illető, stb. Bajorországi veresfenyő, sör. | |
* | |
| ösz. fn. l. BAJNÁR. | |
* | |
| (bajor-ul) ih. 1) Bajor módra, bajorok szokása szerint. 2) Bajor nyelven, illetőleg oly német tájejtéssel, mint a bajorok szoktak beszélni. | |
* | |
| falu Sáros megyében; helyr. Bajorvágás-on, ~ra, ~ról. | |
* | |
| (baj-os) mn. tt. bajos-t, vagy ~at, tb. ~ak. Nehézséggel, küzdelemmel járó, vesződséges. Bajos állapot, körülmények. Bajos utazás. A zajló Dunán bajos az átjárás. Az bajos dolog. Különösen ezen öszvetételben: ügyesbajos, am. peres, perbe bonyolodott, perlekedő. Ügyesbajos felek. | |
* | |
| (báj-os) mn. tt. bájos-t vagy ~at, tb. ~ak. Az érzékekre különös vonzalommal ható, kedves, kellemes, elragadó. Bájos arcz, alak. Bájos zene, ének. Különösebben a régieknél am. bűbájos, bűvös.
"Ti az bájost kihozjátok És mi előnkbe állassátok: Lássuk, ha az éhség azt tette, Hogy őtet megengesztelte." Sz. Katalin verses legendája. | |
* | |
| (baj-os-an) ih. Nehezen, bajjal, fáradsággal, küzdelemmel. Bajosan jutni valamihez. Néha am. aligha. | |
* | |
| (báj-os-an) ih. Bájai által szeretetet, vonzalmat, szelid gyönyört gerjesztve. Bájosan énekelni. | |
* | |
| (baj-os-kod-ás) fn. tt. bajoskodás-t, tb. ~ok. Folytonos vagy gyakori bajokkal vesződés, küzdés. | |
* | |
| (baj-os-kod-ik) k. m. bajoskod-tam, ~tál, ~ott. Folytonosan vagy gyakran előforduló bajokkal küzd, vesződik, máskép: bajlódik. | |
* | |
| falu Esztergam vármegyében, helyr. Bajót-ra, ~on, ~ról. | |
* | |
| falu Bács vármegyében, helyr. Bajsá-ra, ~n, ~ról. | |
* | |
| (baj-segéd) ösz. fn. Személy, ki a szabály szerinti párviadalra a vívónak oldalán áll, s a fölött őrködik, hogy a párviadali föltételek és szabályok megtartassanak. | |
* | |
| l. BAJUSZ. | |
* | |
| (baj-usz-a) fn. tt. bajszát, lásd BAJUSZFŰ. | |
* | |
| (baj-szěr-ěz-ő) ösz. mn. és fn. Aki vagy mi bajokat, nehézségeket, vesződséget okoz: nyugalomháborító, békezavaró. | |
* | |
| kemenesali tájszó, l. BAJUSZOS. | |
* | |
| BAJSZOSAN, l. BAJUSZOS, BAJUSZOSAN. | |
* | |
| (baj-usz-os-od-ás) fn. tt. bajszosodás-t, tb. ~ok. Az ifjunak azon kifejlődési állapota, midőn bajsza kezd nőni. | |
* | |
| (baj-usz-os-od-ik) k. m. bajszosod-tam, ~tál, ~ott. Bajsza növekedik, illetőleg legénykorba lép. | |
* | |
| (baj-szövő) ösz. mn. és fn. Aki szándékosan bajokat okoz, másokat bajba, perbe, veszekedésbe kever; alattomos ravasz izgágacsináló. | |
* | |
| falu Hont vármegyében, helyr. Bajtá-ra, ~n, ~ról. | |
* | |
| (baj-talan) mn. tt. bajtalan-t, tb. ~ok. Baj nélkül levő, vagy történő, illetőleg harcztalan, háborutlan. Bajtalan állapotban élni. Bajtalan magánélet. Használtatik határozóilag is, s am. bajtalanul. "Csak busúl, csak őszűl, vég- s határtalan, hajh! mert kedve nincsen élni bajtalan." Vörösmarty. | |
* | |
| (baj-társ) ösz. fn. Általán, aki bajainknak részese; különösen hadi társ, ki velünk egy seregben, egy sorban, egy csatában harczol. Közéletileg: velünk társalkodó barátunk, hozzánk hasonló érzésű ember, népnyelven: pajtás. | |
* | |
| (baj-tat) önh. m. bajtat-tam, ~tál, ~ott, par. bajtass. Ideoda csapong, mintegy bajt csinálva, vagy bajosan jár. Ritka használatu szó, különben mint önható hasonló képzésü a vágtat, csörtet, lüktet szintén járásra vonatkozó igékhez. | |
* | |
| (baj-tat-ás) fn. tt. bajtatás-t, tb. ~ok. Ideoda csapongó járás. | |
* | |
| (báj-tekintet) ösz. fn. Igézőleg ható, kedves, bájoló pillantás, mint a vonzó arczkifejezés leggyöngédebb neme. | |
* | |
| (baj-usz) fn. tt. bajusz-t, tb. ~ok. A férfineműek és némely hímállatok pl. a macskaneműek s némely halak szája felett növő szőrszálak. Ritka, tömött, sűrü, sima, torzonborz, rövid, nyírott, hosszu, csurgóra álló bajusz. Kajla, pörge, kacskaringós, tulipános bajuszt viselni. Szőke, vörös, fekete, tejfölös (igen szöszke) bajusz. Kocsisosan kikent bajusz. Szürke, ősz, kese bajusz. Macskabajusz, harcsabajusz, orozlánbajusz. Pederni, pedergetni, simogatni, kikenni, kicsípni a bajuszt. Haragjában bajuszát rágni, tépni. Félre bajusz, jön a szakál. Előbb nő a bajusz, aztán érik az ész. Km. Átv. ért. a lakatosoknál, huszárbajusz, am. fölpederített bajusz formáju vas kallantyu. Így nevezik némely növények vékony kacskaringós indáit és kacsait. Szőlőbajusz.
Egyezik vele a török biucz, byjyk, a tót bavusz, fúze, lengyel wonze. Elemezve talán = ajusz ajsz, mintegy ajon, ajkon növő szőr, mint szakál = szakon azaz tokán való szőr. Mások szerént annyi mint bolyhos, felhangon: pelyhes. | |
* | |
| (bajusz-fodorító) ösz. fn. Kis sütővas, melylyel a nyalka piperkőczök bajszaikat fodorrá sütögetik. | |
* | |
| (bajusz-fű) ösz. fn. Növénynem a háromhímesek és egyanyások seregéből, virágzása csoportos gomb- vagy fűzérformában, melynek tövén kétfelé kiálló levélgallér van. (Chrypsis W.) | |
* | |
| (bajusz-kefe) ösz. fn. Bajuszt simítani való kis zsebbeli kefe. | |
* | |
| (bajusz-kenő) ösz. fn. Zsíros, viaszos stb. anyagból készített kenőcs, melylyel a bajuszszálakat simává, fényessé teszik, s kipederítik. | |
* | |
| (bajusz-nyirő) ösz. fn. Ollócska, melylyel a bajuszt metélgetik s idomítják. | |
* | |
| (baj-usz-os) mn. tt. bajuszos-t vagy ~at, tb. ~ak. Kinek vagy minek bajusza van, illetőleg fölserdűlt. Bajuszos legény. Bajuszos diák. Bajuszos macska, oroszlán. harcsa. Különösen, aki bajuszt visel. Bajuszos pap, barát, katona. Ellenkezője: bajusztalan. | |
* | |
| (baj-usz-os-an) ih. Bajuszszal ellátva, bajuszt viselve. | |
* | |
| (baj-usz-os-od-ás) fn. tt. bajuszosodás-t, tb. ~ok. Bajusz növekedése, illetőleg állapot, midőn valakinek vagy valaminek bajusza sarjadoz. | |
* | |
| (baj-usz-os-od-ik) k. m. bajuszosod-tam, ~tál, ~ott. Bajusza sarjadzani, növekedni kezd. V. ö. PÖLYHÖSÖDIK. MOHÓDZIK. | |
* | |
| l. BAJUSZFODORÍTÓ. | |
* | |
| l. BAJUSZKENŐ. | |
* | |
| (bajusz-szál) ösz. fn. Egyes szál a bajuszból. | |
* | |
| (baj-usz-talan) mn. tt. bajusztalant, tb. ~ok. 1) Kinek vagy minek természeténél vagy koránál fogva bajusza nincs. A nők, gyermekek bajusztalanok. 2) Aki nőtt bajuszát borotválja, sima száju. Bajusztalan pap, katona. | |
* | |
| (baj-viadal) ösz. fn. Kettő közötti fegyveres küzdelem, harcz, ütközet, párbaj. | |
* | |
| (baj-vivás) ösz. fn. Cselekvés, midőn két ellenfél fegyveres kézzel bajt ví, küzd, csatáz. | |
* | |
| (baj-vivó) ösz. fn. Harczos, csatázó, párviadalos, viador. | |
* | |
| (baj-oz-a) mn. tt. bajzá-t. Szilaj, vad lóról mondják, mely féket, hámot nem tűr, s az által mintegy bajt csinál. Baranyai tájszó. Némileg egyezik vele: pajzán. | |
* | |
| (baj-oz-a-ot) mn. tt. bajzát-ot. Lásd BAJZA. | |
* | |
| természeti hangutánzó gyök, melyből bakog, bakogás, bakkan, stb. származott. Rokonai: mak makog, vak vakog vakkant. | |
* | |
| elavult gyök, mely valami dudorút, csomósat, buczkósat jelent a baka, és bakancs, bakalló származékokban. Rokonai a szintén buczkósat jelentő boka, baglya, bagoly szók gyökei: bok, bag, és a szegfejet jelentő pok, s ennek módosítványai bog(ács) pog(ács), stb. | |
* | |
| am. buk ezen származékokban: bakázik, bakarász, bakdácsol, bakfincz. | |
* | |
| a maga nemében valami kicsinyet (ak = ka) jelent ezen öszvetett szókban: bakágyu, bakarasz, bakszán, bakszekér. Ez érteményben rokona a vékonyhangu bige. | |
* | |
| fn. tt. bak-ot. 1) Szélesb ért. hímnemű állat, nevezetesen némely madárneműek közől, mint: bakpáva, bakgalamb, bakrécze, bakpulyka. 2) Szorosb ért. a kecske, zerge, őzféle állatok híme: bakkecske vagy kecskebak, bakzerge, bakőz. Bakszag. Büdös mint a kecskebak. Megitták a bak árát. Km. Bakot lőni, szarvas hibát követni el. Egy bakot nyúzni, mindig ugyanazon dologról beszélni. Bakot fejni, sikeretlen, haszontalan munkát tenni. Átv. ért. a kecskebak szarvait véve alapul 1) Mintegy szarvakkal ellátott kétágu nyeles eszköz, melyen holmi terhet, pl. fűteni való fát hordani szoktak, máskép: kecske. 2) Az ácsok négylábu állványai, melyekre a munkába vett gerendákat fektetik. 3) A hintónak karos eleje, melyen a kocsis ül, továbbá szintén karzatos hátulja, melyre holmit rakni lehet. Bakra ül a kocsis. Szénát, zabot rakni a bakra. Fölkapni a bakra. Bakon ülő kis eb. 4) A takácsoknál az osztováta azon része, melyre a fonalat föltekerik. 5) Az égi állatkörnek, azaz naputjának azon csillagzata, melybe a nap december 21-kén lép.
Ezen szónk a legtöbb hindueurópai nyelvekkel közös; szanszkritül: bukka, svédül: bock, bagge, dánul, hollandul: bok, francziául: bouc, németül: Bock, wendül: bak, latinul fordítva: caper, finnül: pukki stb. Ha szarvas, illetőleg bökő tulajdonságát veszszük alapul, rokon vele a magyar bök és bika, a latin pungo, franczia piquer, szlav pichnem, finn pökin, pukkaan, stb. ha pedig bekegő hangját, hasonlók hozzá a magyar bekeg, mekeg, makog, a szanszkrit bukk, a latin buccino, a hellen banzw, stb. | |
* | |
| több helység neve; helyragokkal: Bak-on, ~ra, ~ról. | |
* | |
| falu Szalában; helyragokkal: Bák-on, ~ra, ~ról. | |
* | |
| néhutt, nevezetesen Somogyban csikót hivogató szó, máskép: maczi! | |
* | |
| (bak-a) fn. tt. bakát. 1) Mocsárokban termő nagy bokrétáju fejes kákafaj, melyet máskép buzogánynak neveznek. Ezen érteményben közös gyökü a szintén buczkóst, csomósat jelentő bakalló, bakló, baglya szókkal. 2) Bokáig érő kurta száru lábbeli, milyet a magyar gyalog katonaság szokott viselni. Bakában járni. Felfűzni a bakát. Innen jelenti magát a bakancsos katonát is. Jönnek a bakák. Huszár vagyok nem baka. V. ö. BAKANCS, BAKANCSOS. | |
* | |
| több helységek neve; helyragokkal: Baká-ra, ~n, ~ról. | |
* | |
| több helység neve; helyragokkal: Báká-n, ~ra, ~ról. | |
* | |
| (baka-bánya) ösz. fn. és királyi város neve Zólyom vármegyében; helyragokkal: Bakabányá-ra, ~n, ~ról. | |
* | |
| (bak-ács) fn. tt. bakács-ot. Sándor István szerint régi szó, am. kocsigyártó, talán a baktól, mint a kocsi egy részétől. | |
* | |
| fn. tt. bakacsint, tb. ~ok. Fekete vagy sötétkék szinre festett csinvat vászon. Hasonló hozzá bagazia. Eredetre nézve francziául: bocassin vagy boucassin, mely kétnyüstü parketszövetet jelent. | |
* | |
| (baka-fántos) ösz. mn. Kötekedő, másokba kapczáskodni szerető, mintegy bak módjára öklelődni szokó.
Első alkatrésze: bak, második: fántos am. bántos, tehát = bak gyanánt bántó. Hasonló jelentésü a fántonfánt, azaz bántonbánt elavult szóban. | |
* | |
| (baka-fántoskodik) ösz. k. Veszekedési, bántani akaró vágyból másokba kötelődzik, kapczáskodik. | |
* | |
| (bak-ágyu) ösz. fn. Kis sudár ágyu, mely legfölebb háromfontos golyókat lő. | |
* | |
| népes puszta Gömör megyében helyragokkal: Bakaházá-n, ~ra, ~ról. | |
* | |
| (bak-al) ösz. fn. Alkatrészei: bak (hircus) és el vagy elem, a törzshöz idomítva: al, am. bakelő, bakelem (hircinum). | |
* | |
| (bak-állás) ösz. fn. Épitők állása, melyet úgynevezett bakokra, azaz hosszu lábu állványokra raknak. | |
* | |
| (bak-al-l-ó) fn. tt. bakalló-t, tb. ~k. A csizmaszár fülei közől aláfityegő bojt, vagy boglárféle gombkötő mű. Gyöke bak = csomót jelentő bog, honnan elemezve: bog-ol-ó. | |
* | |
| (bak-al-l-ó-os) mn. tt. bakallós-t vagy ~at, tb. ~ak. Bakallóval ellátott, fölszerelt. Bakallós csizma. | |
* | |
| (bak-al-sav) ösz. fn. Bakalból készített sav. (Acidum hircinum). | |
* | |
| falu Krassó megyében; helyragokkal: Bakamező-n ~re, ~ről. | |
* | |
| (bak-ancs vagy bok-ancs) fn. tt. bakancs-ot. Bokáig érő, rövid száru lábbeli, mely ha fínomabb anyagu és idomu: topán, topánka; katonai tréfás nyelven: mindennapra való kurtacsizma. A magyar gyalogkatonaság lábbelije. Fontos talpu bakancs. Elázik a bakancs. Felfűzni a bakancsot. Tájejtéssel és eredetileg: bokancs, a boka törzstől. | |
* | |
| (bok-ancs-os) fn. tt. bakancsos-t, tb. ~ok. Magyar ezredbeli gyalog katona, máskép: baka, fika, hajdu. Huszár vagyok, nem bakancsos. Nem rúg patkót a bakancsos lova. Km. Sárral él a bakancsos paripája. Pocsétakerülő bakancsos. V. ö. BAKANCS. | |
* | |
| (bok-ancs-os-an) ih. Bakancsban, bakancsot fűzve. Bakancsosan járni. | |
* | |
| (baka-any) fn. tt. bákány-t, tb. ~ok. Bakás azaz buzogányforma fejü kákafaj. V. ö. BAKA. | |
* | |
| falu Erdélyben, Hunyad megyében; helyragokkal: Bakanyá-n ~ra, ~ról. | |
* | |
| l. BAKATOR. | |
* | |
| (bak-arasz) ösz. fn. A hüvelyk és mutatóujjal mért arasz. előarasz, kurta arasz. Különböztetésül a hüvelyk és középujjal mért hosszabb arasztól. | |
* | |
| (bak-ar-ász) önh. m. bakarász-tam, ~tál, ~ott. Fejét aláalá biczegeti, buktatja; eredetileg bukarász, a bukik gyöktől. | |
* | |
| fn. tt. bakator-t, tb. ~ok. Rózsaszin pirosat játszó bogyóju szőlőfaj, öszvehúzva: bakar, máskép: dinka; különbözik tőle a rózsaszőlő. Híres az érmelléki bakatorból szűrt bor. Valószinűleg az olasz bacca d'oro-tól (arany bogyó) vette eredetét. | |
* | |
| (baka-az-ás) fn. tt. bakázás-t, tb. ~ok. Botlás neme, mely bukással jár. V. ö. BAKÁZIK. | |
* | |
| (baka-az-ik) k. m. bakáz-tam, ~tál, ~ott, par. ~zál. Megbotolva lebukik, bukfenczet vet, pl. a hegyről leszaladó nyúl. Érteményénél fogva gyöke eredetileg: buk, bukik, tehát am. bukázik, bukdosik. | |
* | |
| (bak-bőr) ösz. fn. A kecskebaknak lenyúzott vagy kikészített bőre. | |
* | |
| (bak-bűz) ösz. fn. Sajátságos bűzü szag, mely a bakból kipárolog, s a szagló érzékre igen csipősen és kellemetlenül hat. | |
* | |
| (bak-bűzü) ösz. mn. Amit a bakbüze általjárt vagy oly bűzü, milyen a baké. Bakbűzü istálló. Bakbűzü gerely, növényfaj a gerelyek neméből, máskép: bűzös gólyaorr. | |
* | |
| (bak-csacsa) ösz. fn. Vesszőből font szánforma alkotmány, melyen a gyermekek játékból egymást hurczolják; bakszekér, kis szekér. | |
* | |
| (bak-csó) fn. tt. bakcsó-t, tb. ~k. Gémfaju madár, a bölönbikánál kisebb; lakik vizes helyeken, apró szigeteken és fűzeseken. Úgy néz, mint a bakcsó. Km. Szeged tájékán: vakvarju, néhutt tréfásan: oláhpap.
Eredetileg: vakcsó, mintegy vakosó, minthogy négy-öt óra hosszáig egy helyben mozdulatlanul merően néz. | |
* | |
| (buk-od-ács-ol) önh. m. bakdácsol-t. Fejét lelógatva, s mintegy bukdosva lépdegel, pl. a ballagó nyúl vagy a melegtől gyötört s fáradt ló.
Gyöke buk vagy bukik, melyből gyakorlatos képzőkkel lett: bukdácsol, bakdácsol, mint: vág-ból vagdácsol, nyög-ből nyögdécsel, szök-ből szökdécsel. | |
* | |
| (buk-od-ács-ol-ás) fn. tt. bagdácsolás-t, tb. ~ok. Bukdosva mendegélés, ballagás. | |
* | |
| (bak-dühödés) ösz. fn. A baknemű állatok erősen kitörő párzási, közösülési ösztöne. | |
* | |
| Dunántuli tájszó. l. BUKFENCZ. | |
* | |
| l. BUKFENCZĚZ. | |
* | |
| l. BUKFENCZ. | |
* | |
| (bak-fordító) ösz. fn. Az égtekén, s illetőleg az égboltozaton azon képzeleti körvonal a déli félgömbön, melyet elérvén a nap megfordul s éjszak felé veszi útját. (Tropicus capricorni). Ellenirányosa: rákfordító. | |
* | |
| (bak-fű) ösz. fn. Növényfaj a betonikák neméből, máskép: orvosi bakfű, sebfű. (Betonica officinalis). | |
* | |
| (bak-gedő) ösz. fn. Fiatal kecskebak, kis bak. V. ö. GEDŐ. | |
* | |
| (bak-hát) ösz. fn. Szőlőmivesek nyelvén am. a szőlőtőkék között nyáron fölhányt föld, melylyel télen a tőkéket ismét befödik. | |
* | |
| (bak-ik) k. m. bak-tam, ~tál, ~ott. Bak vagy hím állat módjára nyősténynyel közösül, párzik. Göcsejben: bikik; amaz inkább a bak-tól, emez a biká-tól vevén eredetét. Rokona: fikik. | |
* | |
| (bak-irha) ösz. fn. Bakbőrből készített irha. V. ö. IRHA. | |
* | |
| (bak-u-an) önh. m. bakkan-t. 1) Egyes bak hangot ad. 2) Bukkan, bólint. | |
* | |
| helyesebben l. BAKANCS. | |
* | |
| helyesebben l. BAKANCSOS. | |
* | |
| (bak-kecske) ösz. fn. A kecskenemű állatok hímje, fordítva: kecskebak. Ugrik, bökdös, mint a bakkecske. Km. | |
* | |
| (bak-ol-at) önh. m. baklat-tam, ~tál, ~ott, par. baklass. Szoros ért. mondják kecskéről, midőn a nemi közösülés ösztöne ingerli, máskép: bakzik. Szélesb ért. mondatik kutya, macska s más állatokról is a fentebbi érteményben. Képzésre olyan mint: koslat, vizslat, peslet. | |
* | |
| (bak-ol-ó) fn. tt. bakló-t, tb. ~k. A disznók és juhok kidudorodó tokája. Gyöke bak, a buczkót, csomót jelentő bok, bog, bag gyökökkel rokon. | |
* | |
| (bak-macska) ösz. fn. A székelyeknél am. kanmacska, kandúr. | |
* | |
| (bak-ó, bök-ő) fn. tt. bakó-t, tb. ~k. 1) Hóhér, ki a halálra itélteket kivégzi. Egyezik vele a cseh pochop. 2) Dobverő pálcza, vendül: pavko. | |
* | |
| (bak-ó) mn. tt. bakó-t, tb. ~k. Ami bakik, azaz párzani, nemileg közösülni vágyik. | |
* | |
| népes puszta Nógrád megyében; helyragokkal: Bakó-n, ~ra, ~ról. | |
* | |
| (bá-kó) fn. tt. bákó-t, tb. ~k. Együgyü, bamba, mamlasz, bászli, gyügye, aki mindenre bámul. Gyöke a csudálkozást, illetőleg ostobaságot jelentő bá! | |
* | |
| (bakó-bárd) ösz. fn. Bárd vagy pallos, melylyel a bakó vagy hóhér a halálra itélteket kivégzi. | |
* | |
| falu Baranya megyében; helyragokkal: Bakóczá-n, ~ra, ~ról. | |
* | |
| (bak-ó-cza-al) önh. m. bakóczál-t. Álomtól nyomva bókol, bóbiskol, fejével bukdácsol. Gyöke bak = buk, tehát eredetileg: bukóczál, mint: bakdácsol = bukdácsol. | |
* | |
| falu Vas megyében; helyragokkal: Bakófá-n, ~ra, ~ról. | |
* | |
| (bak-og) önh. m. bakog-tam, ~tál, ~ott. Akadozó nyelven s értetlenül mond vagy akar mondani valamit. Változattal: makog, vakog. Gyöke bak, valamint a mak, vak, természeti hangutánzó. | |
* | |
| (bak-og-ás) fn. tt. bakogás-t, tb. ~ok. Akadozó nyelvü, értetlen hangu szólás, vakogás, makogás. V. ö. BAKOG. | |
* | |
| (bak-ol) áth. m. bakol-t. Holmit a kocsibakra fölrak, fölhelyez. Szénát, zabot, ládát bakolni. | |
* | |
| l. ÁKOMBÁKOM. | |
* | |
| helységek neve Szala megyében; helyragokkal: Bakonak-ra, ~on, ~ról. | |
* | |
| fn. tt. Bakony-t. Nagy erdőség Veszprém és Szala vármegyékben. Makkos, bükkös Bakony. Bakony erdeje. Van Bakony-szeg nevü helység is Biharban, és Bakonya Baranyában.
Gyöke bak talán a makk szónak változata, mintha Makkony volna, sok makkos fájától. Hangban rokon hozzá a pagony szó is. | |
* | |
| (1), falu Baranyában; helyragokkal: Bakonyá-ra, ~n, ~ról. | |
* | |
| (2), (bak-ony-a) fn. tt. bakonyá-t. Holmi aprólék áruczikkek, milyeket az úgynevezett szatócsok árulnak. Erdélyben divatos szó, románul: bakány, bakányie, am. portéka, áru. | |
* | |
| (bak-ony-a-as) fn. tt. bakonyás-t, tb. ~ok. Erdélyben am. kisboltos, szatócs, félkézkalmár. (Greisler). | |
* | |
| falu Veszprém megyében (a Bakony közepén); helyragokkal: Bakonybél-ben, ~be, ~ből. | |
* | |
| (bak-ony-i) mn. tt. bakonyi-t, tb. ~ak. Bakonyból való, Bakonyban levő, oda vonatkozó, stb. Bakonyi talicskák, lapátok, villák. Bakonyi kanász, szegénylegény. Bakonyi disznó. | |
* | |
| falu Bihar megyében; helyragokkal: Bakonyszeg-ěn, ~re, ~ről. | |
* | |
| l. BAKATOR. | |
* | |
| falu Gömör megyében; helyragokkal: Bakostörék-en, ~re, ~ről. | |
* | |
| falu Temes megyében; helyragokkal: Bakóvár-on, ~ra, ~ról. | |
* | |
| (bak-őz) ösz. fn. Az őznemű állatok bakja, kanja, hímje. V. ö. ŐZ. | |
* | |
| (bak-rekesz) ösz. fn. A kecskeólban vagy akolban külön választott rekesz, melybe a bakokat zárják. | |
* | |
| népes puszta Csongrádban; helyragokkal: Baks-on, ~ra, ~ról. | |
* | |
| (1), (bak-os-a) fn. tt. baksát. Kínzópad, melyen a gonosztevőket kínozva vallatni szokták. Eredetileg valószinüen: buksa, a buk-ik gyöktől, mennyiben az így kínzottakat lefektetni, lebuktatni szokták. | |
* | |
| (2), több helység neve Abaúj, Szala, Tolna megyékben; helyr. Baksá-ra, ~n, ~ról. | |
* | |
| helység Vas megyében; helyr. Baksafalu-ba, ~ban, ~ból. | |
* | |
| falu Szala, és népes puszta Nógrád megyében; helyr. Baksaházá-n, ~ra, ~ról. | |
* | |
| gyak. önh. m. baksál-t. Böngész, bilingérez, s mintegy bukdosva keresgél. Elemezve: buk-os-al. | |
* | |
| (bak-szaka) ösz. fn. l. KECSKEDÍSZ. | |
* | |
| (bak-szakál) ösz. fn. 1) Kecskebak szakála, vagy ennek formájára beretvált s idomított hegyes szakál. 2) l. KECSKEDÍSZ. | |
* | |
| (bak-szán) ösz. fn. Gyermekek kisded szánkója, máskép: bakcsacsa. | |
* | |
| (bak-szarv) ösz. fn. A kecskebak szarva. | |
* | |
| (bak-szekér) ösz. fn. Két kerekü kis szekér, taliga. | |
* | |
| (bak-szökés) ösz. fn. Olyan szökés, ugrás, milyent a kecskebak szokott tenni, előre tolt s öklelésre, eltaszításra feszített fejjel. | |
* | |
| több helység neve Abaúj, Heves és Szabolcsban (NYÍR~); helyr. Baktá-ra, ~n, ~ról. | |
* | |
| (bak-támasz) ösz. fn. Zsámolyforma talap a bakos kocsikon, hintókon, melynek nekiveti lábait a kocsis. | |
* | |
| (bak-tat) önh. m. baktat-tam, ~tál, ~ott, par. baktass. Lassan lépve, fejét lógatva, s mintegy bakdácsolva megy, jár. Baktat a fáradt ló. A sánta ember baktatva megy. Nagynehezen haza baktatott. Átv. ért. mondják emberről, aki valamely könyvből vagy irásból nehezen, vagyis fejét gyakran lebólintva, lebuktatva olvas.
Eredetileg elemezve: buk-tat. Képzésre olyan mint: vágtat, satrat, csörtet, lüktet, önhatók. | |
* | |
| (bak-tat-ás) fn. tt. baktatás-t, tb. ~ok. 1) Lassan, fejlógatva, bukdácsolva menés. 2) Nehézkes olvasás. V. ö. BAKTAT. | |
* | |
| népes puszta Gömörben; helyr. Bakti-ba, ~ban, ~ból. | |
* | |
| (bak-top) ösz. fn. Növénynem az öthímesek és kétanyások seregéből. Neve a hellen aegopodium (bakláb, kecskeláb) után van fordítva. | |
* | |
| (bak-tövis) ösz. fn. Mézgatermő tövises növénynem. (Tragant). | |
* | |
| (bak-tövis-mézga) ösz. fn. Mézga, mely baktövisből fakad ki. | |
* | |
| l. BAKSZÖKÉS. | |
* | |
| (bak-ul) ih. Székelyesen am. bolond módon, balgatagul. Ezt bakul cselekedted. | |
* | |
| (bak-oz-ás) fn. tt. bakzás-t, tb. ~ok. Párzási, közösülési inger, ösztön bizonyos állatoknál, különösen a kecskéknél, macska-, kutyanemüeknél. V. ö. BAKZIK. | |
* | |
| (bak-zerge) ösz. fn. A zerge vagyis vadkecskeféle állatok hímje. | |
* | |
| (bak-oz-ik) k. m. bakzott-am, ~tál, ~ott, htn. bakzani. Szoros ért. mondjuk azon állatnemekről, illetőleg nőstényekről, melyek hímjét bak-nak nevezik, s am. nemi ösztöntől ingerelve bakkal közösülni vágyik. Bakzanak a kecskék, őzek, zergék. Szélesb ért. bakzik a macska, kutya, nyúl stb. Átv. megvető értelemben mondják a szemtelen bujálkodó emberről is. Bakzanak, mint a kutyák. | |
* | |
| (bak-oz-ó) mn. tt. bakzó-t, tb. ~k. Nemi ösztöntől ingerülve közösülni vágyó, koslató. Bakzó macska, kutya. Lótfut, mint a bakzó kutya. Km. | |
* | |
| ( bak-oz-ó-d-ás) BAKZÓDIK (bak-oz-ó-d-ik) l. BAKZÁS, BAKZIK. | |
* | |
| elvont gyök, s rokon a szintén elvont ball, bol, boly, bel, bil, böl, gyökökkel, melyekből ideoda mozgást, tétovázó járást, forgást jelentő szók származnak, mint: ballag, bolyong, bellőke, billeg, bölcső. Az egyszerű gyök el, ill (illan, illeg, mely szanszkritban vail, vaill). Alapérteményben különbözik tőle azon bal, elvont gyök, melyből a metszésre, hasításra, elválasztásra vonatkozó balaska, balta, eredtek, s ezek rokonai: vál, válik, választ, melyekkel egyeznek a szanszkrit p-hal (kinyit, szétválaszt, tör), vil (választ), német spalten, latin vello, hellen olluw stb. | |
* | |
| mn. tt. bal-t, tb. ~ok. 1) A maga nemében rosz, helytelen, nem kedvező, mint a jónak ellenkezője. Jó és bal szerencse. Jó vagy bal véleménnyel lenni valaki felől. Bal esettől félni. 2) Észbeli fölfogásra vonatkozólag am. hibás, észtanelleni. Bal itélet. Bal értelem. Bal fölfogás. Balra érteni, balra magyarázni valamit. Innen a balga, balgatag, balság származékok is. 3) Az emberi vagy más állati test páros tagjai, illetőleg részei közől az, mely a szív felől fekszik. Bal kéz, bal láb, bal fül, bal szem, bal oldal, bal csipő. Különösen kezet illetőleg önálló főnév gyanánt is használtatik, s páros társa jobb (régiesen jog vagy jobbkéz. Az anya balján tartja gyermekét s jobbjával czirogatja. Baljába fogja a kocsis a gyeplőt, s jobbjába az ostort.
Mindezen érteményekben az általános vagy viszonylagos rosz alapérteményre rejlik, mint a bal kéz, és jobb kéz, bal és jó szerencse, ellentétes fogalmakból látszik. Tiszta gyöke pedig azon al, mely több származékaiban szintén viszonylagos roszat jelent, mint: aljas, alávaló, aláz, gyaláz. T. i. a bal kéz a jobbhoz, mint rendesen ügyesebbhez mérve némileg roszabb. Egyébiránt hasonló hozzá a török bela (balság), latin mal-us, hellen faul-oV stb. | |
* | |
| önálló gyök és fn. tt. bál-t, tb. ~ok. 1) Tánczvigalom. Álarczos bál. Farsangi jótékony czélu bál. Ezen érteményben azon hasonló gyökü szók osztályába tartozik, melyek kerengést, forgást, ideoda mozgást jelentenek, milyenek: bolyog, bellőke, billeg, s egyeznek vele a szanszkrit vaill (fordít), latin volvo, hellen ballizw, német Ball, walzen, franczia bal, balet, török balo stb. Ide sorozhatók általán azon l gyökhangu szók, melyek haladó mozgásra, illegésre vonatkoznak; V. ö. L, gyökhang. 2) Csomagba kötött, tekercsbe szedett, göngyölgetett holmi szövetek, papirnemüek stb. öszvege. Tíz bál papiros. Ez értemény szerint rokoni a magyar pólya, bula, bulál, bulázó, a hellen palla, franczia balle, boule, német Ball, stb. | |
* | |
| öszvetett képző, mely némely gyökökből gyakorlatos igéket alkot, mint: rom-bál- him-bál, czim-bál, nyir-bál, kaj-bál vagy kaj-a-bál. Első eleme a középső b, mely önálló neveket is képez, mint: dom-b, lom-b, czom-b, másik a gyakorlatos ál, mint az iddog-ál, álldog-ál s több más igékben. V. ö. ~B, képző. | |
* | |
| (1), l. BALÁZS. | |
* | |
| v. BALLA, falu Kraszna megyében; helyr. Balá-n, ~ra, ~ról. Régi oklevelekben sokszor előfordul mind egyszerűen: Bala, mind összetételekben: Balavár (1024), Balavölgye (1248). Jerney. Nyelvkincsek. | |
* | |
| helynév Abauj és Borsod vármegyében helyr. Balajt-ra, ~on, ~ról. | |
* | |
| l. BALLAHÁZA. | |
* | |
| l. BALÁZS. | |
* | |
| több helység neve; helyr. Balás-ra, ~on, ~ról. | |
* | |
| helység Pozsony megyében; helyr. Balásfá-n, ~ra, ~ról. | |
* | |
| helyek neve Magyarországon és Erdélyben; helyr. Balásfalvá-ra, ~n, ~ról. | |
* | |
| népes puszta Gömör megyében; helyr. Balásföldé-n, ~re, ~ről. | |
* | |
| falu Közép-Szolnok megyében; helyr. Balásházá-n, ~ra, ~ról. | |
* | |
| (bal-as-ka) fn. tt. balaskát, Bárdhoz hasonló széles lapu vagy pilingáju szekerczeféle vágó, hasító eszköz, máskép: valaska. Elemzését illetőleg l. BAL, elvont gyök. | |
* | |
| falu Erdélyben; helyr. Balástelké-n, ~re, ~ről. | |
* | |
| falu Sárosban; helyr. Balásvágás-on, ~ra, ~ról. | |
* | |
| (balasz-gyémánt) ösz. fn. Halvány vörös, vagy nem ritkán fehéres gyémántfaj, mely nevét keletindiai Balaszam városától vette. | |
* | |
| fn. tt. Balaton-t. Magyarország legnagyobb tava Veszprém, Szala, és Somogy vármegyékben. Anonymusnál: Bolotun. A Debreczeni legendáskönyvben előfordul balatom szó általános tó értelemben: "Nagy követ köttete az ő (Sz. Balázs) nyakára és a Balatomba vetteté." Ez értelemben egyezik vele a déli, különösen montenegroi és bosznyai szláv blato, mely nemcsak sárt, hanem nagy tavat is jelent, s a latin palus, palud(is) szótól származottnak látszik. Némelyek véleménye szerint a bala, törökül balyk, azaz hal és tó alkatrészekből alakult. Kassai József szerint Balaton = barna tó, és Fertő = fehér-tó. Van ilynevű falu is. l. BALATONY. | |
* | |
| (balaton-i) mn. tt. balatoni-t, tb. ~ak. Balatonból való; abban levő, ahhoz tartozó, Balaton melléki. Balatoni halak, fogasok. Balatoni halászok, révészek. | |
* | |
| falu Borsod vármegyében tt. Balatony-t, helyr. Balatony-ba, ~ban, ~ból. | |
* | |
| falu Erdélyben; helyr. Balavásárán, ~vásárára, ~vásáráról. | |
* | |
| férfi kn. t. Balázs-t, tb. ~ok. Blasius. Balázs vitéze, régi szokás szerint így hivják azon falusi oskolás gyermekeket, kik Balázs napján, febr. 3-án kezökben nyársat tartva házról házra járnak, verseket mondanak, s az ajándékul kért és kapott szalonnaszeleteket nyársra húzva távoznak. Ezen név több példabeszédben bolondot, bohókást, eszelőst jelent, vagy ily nevezetű néhai bolondos emberekről, vagy mivel gyöke bal hasonló a balga, balgatag, bolond szókéhoz. Adósa Balázsnak, nincs helyes esze. Bolond Balázs. Megbecsüli, mint Balázs a hurkát. Hű bele Balázs, lovat ad az Isten. Eltalálta, mint Balázs pap a vecsernyét. Szirmay Hung. in Parab. A mennyiben idegen eredetünek tekinthető, némelyek szerént asfalhV (gondtalan), mások szerént basileuV (király), szótól származik. Több helység is van ily nevezetü: Balásfa, Balásfalva, Balásháza, Baláspatak, Balástelke, Balásvágás, Kis-Balás (Jászságban), Szent Balázs (Szalában). | |
* | |
| falu Beregh megyében; helyr. Balazsér-on, ~ra, ~ról. | |
* | |
| (bal-csillag) ösz. fn. Képes kifejezéssel am. balsors, balszerencse, gonosz véletlenség. Balcsillagom vezetett ide. | |
* | |
| (1), férfi kn. tt. Báld-ot. Balduinus. | |
* | |
| (2), falu Erdélyben; helyr. Báld-on, ~ra, ~ról. | |
* | |
| férfi kn. tt. Báldor-t. Baldericus. | |
* | |
| (bal-értelěm) ösz. fn. Hibás értelem, nem azon fogalom, illetőleg értemény, melyet bizonyos szók, kifejezések jelentenek, különösen rosz, kedvezőtlen értelem. Balértelmet tulajdonítani valaminek. Balértelemben venni a legjobb szándéku mondást.
| |
* | |
| (bal-eset) ösz. fn. Szerencsétlen eset, szerencsétlenség. Baleset ért bennünket. Baleset ellen elkészülve lenni. Egyik baleset a másikat szüli. V. ö. ESET. | |
* | |
| fn. tt. balét-ot. Látványos, szinpadi műtáncz, különösen mely több operák kiegészítő része. Közvetlenül a franczia ballet-ből kölcsönzött szó. V. ö. BÁL. | |
* | |
| (balét-tánczos) ösz. fn. Műtánczos, mint a szinpadi balétszemélyzet férfi tagja; ha pedig nőszemély: beléttánczosnő. | |
* | |
| (bal-v-asz) mn. tt. balfasz-t, tb. ~ok. Együgyü, balga, balyókás. Balfasz Miska. Gyöke azon bal, melyből balga, balustya, balgatag származtak. A középképző f az ó ő-ből származott v-nek keményített változata, mint a dölfös, csörfös szókban, mintha volna: bal-ó-asz bal-v-asz. Csak alsó népnyelvben divatos szó. | |
* | |
| (bal-v-asz-kod-ás) fn. tt. balfaszkodás-t, tb. ~ok. Balgáskodás, bolondoskodás. | |
* | |
| (bal-v-asz-kod-ik) k. m. balfaszkod-tam, ~tál, ~ott. Balgán, bolondosan, viseli magát. | |
* | |
| (bal-felé) ösz. ih. Baloldalon fekvő irányban. Egyik balfelé, másik jobbfelé megy. Balfelé lépj, nézz. Egyszerüen: balra. Megfelel e kérdésre: merre? hova? Az ökörhajtóknál: hajszra, a lóhajtóknál: hozzád. | |
* | |
| (bal-felől) ösz. ih. Azon oldalról, mely bizonyos irányponthoz képest balrészt, baltájt képez. E kérdésre: honnan? felel meg. Balfelől ér a szél. | |
* | |
| (bal-felül) ösz. ih. E kérdésre felel meg: hol? melyik oldalon? melyik félen? Értelme: baloldalon, azon helyen, tájon, mely valakinek vagy valaminek baljára esik. A kocsiban balfelül szeretek ülni. Te jobbfelül tartsd, én meg balfelül. | |
* | |
| (bal-férj) ösz. fn. A férjezett nő mellett némi lovagias, udvarias szolgálatokat tevő férfi, illetőleg a nőnek titkos hodolója, imádója, vagy épen férj gyanánt vele élő társa. (Cicisbeo). | |
* | |
| (bal-g-a) mn. tt. balgát, tb. balgák. A bolond szónak szelídített értelemben rokona, s am. bohó, bolondos, kinek nincs helyes esze, ki szavaiban és tetteiben nem valami szarvas hibáju, de mindenesetre bal, helytelen fogásokat tesz, tájejtéssel: balókás, balustyán, köznépiesen: balfasz. Néhutt a palóczoknál a Bálint keresztnév kicsinyítése. Ó te balga, (balókás), mily bakot lőttél ismét? | |
* | |
| (bal-g-a-al-kod-ás) fn. tt. balgálkodás-t, tb. ~ok. Balga cselekvések gyakorlása, esztelenkedés. | |
* | |
| (bal-g-a-al-kod-ik) k. m. balgálkod-tam, ~tál, ~ott. Szavaiban egy tetteiben balga módon viseli magát, esztelenkedik, bolondoskodik, bohóskodik, ezeknél szelidebb értelemben. | |
* | |
| (bal-g-a-an) ih. Balga módon, a helyes gondolkodás és cselekvés szabályai ellen hibázva, esztelenül, oktalanul. Balgán cselekedni, viselni magát. | |
* | |
| (bal-g-a-ság) fn. tt. balgaság-ot. Esztelenség, oktalanság, bolondság, szelidebb értelemben. | |
* | |
| (bal-g-ad-ag) mn. tt. balgatag-ot. A bolond szónál szelidebb, a balga szónal valamivel nyomatosabb kifejezés. "Oh balgatagok, és késedelmes szivüek!" Luk. 24. 25. Káldi. Azon ag eg képzőjü melléknevek osztályába tartozik, melyek ad ed-vel képzett önhatókból származnak s a d-t keményebb t-re változtatják, mint: herv-ad, herv-at-ag, lank-ad, lank-at ag; hasonlóan az elavult balog-ad balg-ad törzsből lett: balg-at-ag, mint horog törzsből: horg-ad, horg-at-ag. | |
* | |
| (bal-g-ad-ag-os-ol-ik) k. m. balgatagosl-ott, htn. ~ani. Régies. Balgatag dolgot szól vagy cselekszik. "Ördögöt val és balgatagoslik (insanit) mit hallgatjátok őtet." Münch. cod. "Kezdének balgatagoslani (furere) a bortól." Bécsi cod. | |
* | |
| (bal-g-ad-ag-ság) fn. tt. balgatagság-ot. Bolondság szelidebb, vagy balgaság nyomatosabb értelemben véve. V. ö. BALGASÁG. | |
* | |
| (bal-g-ad-ag-ul) ih. Balgatag módon, esztelenül, oktalanul. Ezt balgatagul cselekedted. | |
* | |
| (bal-g-ócz) mn. és fn. tt. balgócz-ot. A német geck kifejezésére ujonnan alkotott szó, am. ember, kinek balgasága, esztelensége abban áll, hogy maga felől sokat képzel, hiún elbízza, rátartja magát. | |
* | |
| (bal-g-ócz-kod-ás) fn. tt. balgóczkodás-t, tb. ~ok. Balga, hiú, maga felőli képzelgés. | |
* | |
| (bal-g-ócz-kod-ik) k. m. balgóczkod-tam, ~tál, ~ott. Balgán, esztelenül, híú módon maga felől sokat tartva képzelődik. | |
* | |
| BALHAFŰ, BALHAPOHÁR, BALHÁS, BALHÁZ, stb. l. BOLHA, BOLHAFŰ, stb. | |
* | |
| (bál-ház) ösz. fn. Nyilvános épület, terem, melyben a közönség mulattatására tánczvigalmakat tartanak. | |
* | |
| (bal-házasság) ösz. fn. 1) Boldogtalan, roszul sikerült házasélet, melyben az illető felek egymással elégedetlenek, czivódók, stb. 2) Oly házasság, mely egészen különböző rangu személyek között köttetik, különösen az úgynevezett balkézre kötött házasság, midőn valamely fejedelmi vagy uralkodó személy alattvaló nőt veszen el. | |
* | |
| (bal-hiedelěm) ösz. fn. Hibás vélekedés, melynélfogva valakiről roszat hiszünk, vagy maga a hit tárgya kedvezőtlen. Balhiedelemben lenni. Balhiedelmet táplálni valaki felől. | |
* | |
| (bal-hit) ösz. fn. Szoros ért. a józan ész elveivel és isteni nyilatkozással ellenkező hitvallási tanok. | |
* | |
| (bál-i-kó) fn. tt. bálikó-t, tb. ~k. Némely kákafajok bogláros, buzogányos feje, máskép: bákány. V. ö. BALLA. | |
* | |
| fn. tt. balin-t, tb ~ok. A pontyok neméhez tartozó halfaj. (Cyprinus ballerus). | |
* | |
| férfi kn. tt. Bálint-ot. Valentinus. A latin validus után am. erős. Félti, mint beteg Bálint a haját. Czifra, mint Bálint nadrágja. Dugonics. Km. Azt tartják, hogy a verebek Bálint napján, böjtelő 14-dikén, kezdenek párosodni. | |
* | |
| falu Zólyom megyében; TÖRÖK~, Pestben; helyr. Bálint-on, ~ra, ~ról. | |
* | |
| fn. tt. bális-t, tb. ~ok. Így nevezik túl a Dunán a) azon vándorló, hátas kalmárokat, kik jobbára Istriából jönnek holmi aprólékos áruikkal, b) a sajtcsináló olaszokat és karantánokat, kik nyáron haszonbérbe veszik ki a pusztai birkák fejését, télen pedig szalámit készítenek. Nem egyéb, mint az elsajátított wälsch, wälsch (olasz). | |
* | |
| fn. tt. balitát. Általán valahová utasító, bemeneti engedélyt adó jegy, különösen a katonáknak adatni szokott kvártélyczédula, máskép, poléta. Eredetije az olasz bolletta vagy bollét, melylyel egyezik a franczia billet. | |
* | |
| (bal-itélet) ösz. fn. Észtanilag, hibás fölfogáson alapuló, kellő megvizsgálás nélkül hozott vagy kimondott itélet, midőn valamely alanyról olyasmit állítunk, vagy tagadunk, ami nem való, nem igaz, különösen erkölcsi tekintetben. Ide tartozik általán az előitélet is. V. ö. ELŐITÉLET. | |
* | |
| (bal-jobb-ügyes) ösz. fn. Aki mindkét kezével egyiránt, hasonló ügyességel tud bánni, dolgozni. | |
* | |
| (bal-jós) ösz. fn. Általán aki valami roszat jövendöl. | |
* | |
| (bal-jóslat) ösz. fn. Rosz, nem kedvező jövendölés, vagyis ily jövendőt állító mondat. | |
* | |
| (bal-jóslatu) ösz. mn. Szerencsétlen jövendőt hirdető, gyaníttató, vagy hozó. Baljóslatu előjelek. | |
* | |
| fn. tt. balkány-t, tb. ~ok. Görbe fa a hidasban vagy ladikban és eketalyigán, amin a gerendely fekszik. Alkalmasint a német Balken-ből módosíttatott. | |
* | |
| fn. tt. balkány-t, tb. ~ok. Békalencsés mocsár. Van ily nevü tó is Szatmár vármegyében. | |
* | |
| több helység neve, tt. Balkány-t; helyr. Balkány-ba, ~ban, ~ból. | |
* | |
| (bal-kar) ösz. fn. A szívnek oldalán levő, tág értelemben vett kar. Balkar alá szorítani a könyvet. Balkarján hordozni a gyermeket. | |
* | |
| (bal-kéz) ösz. fn. Azon kéz, mely a szív oldalán fekszik. Balkézzel enni. Balkézbe fogni valamit. Balkézre házasodni, átv. ért. am. alsóbb rangu nőt venni feleségül, s a tőle születendő gyermekeket az apai rangra nem jogosítani. | |
* | |
| (bál-köntös) ösz. fn. lásd BÁLRUHA. | |
* | |
| (bal-körmü) ösz. mn. Átv. élczes értelemben am. kicsapongó, kirugó. Mondják különösen oly nőszemélyről, ki fajtalan életet él.
"De jobb holtig való árvaságban lenni, Hogysem mint balkörmű durczás asszonyt venni." Vőfélköszöntő. | |
* | |
| elvont gyöke a ballag igének és származékainak. Egy azon bal, bel, bol, boly gyökökkel, melyek mozgásra vonatkoznak. Kicsinyítve: bill, melyből billeg, billen, billent. Elemezve: bal-ol. Rokona a barangol gyöke bar is, honnét így is elemezhetjük: bar-ol, bar-l, ball, mint taroló talló, saroló sarló. | |
* | |
| (ball-a) fn. tt. ballát, tb. ballák. 1) A savarok neméhez tartozó növényfaj, máskép ballangkóró, ballagó, ördögszekere, mely neveit onnan kapta, mert öszszel kiszáradván, s tövéről fölszakadván, a széltől űzetve kering, s mintegy ballagva hengereg a fölszántott földeken. (Salsola tragus). 2) A nádnövénynek bogláros feje, bugája, nádczímer. Ez értelemben a páló, póla, bula szókkal egy gyökü, menyiben ezek öszvegöngyölgetett, s boghoz hasonló valamit jelentenek. | |
* | |
| több helység neve Magyarországon és Erdélyben. Helyragokkal: Ballá-n, ~ra, ~ról. | |
* | |
| (közelebbről a francziáktól vétetett) fn. tt. balladát. A lantos költészet középkori szüleménye az olaszok és spanyoloknál, mely eredetileg szerelmi ének vala, tánczkísérettel. Jelennen jobbára komoly tárgyu költemény, mely mintegy közép helyet foglal az eposz és romancza között. | |
* | |
| (ball-ag) önh. m. ballag-tam, ~tál, ~ott. Kényelmesen, nem sietve, mintegy testét billegetve jár, mendegél; mint az szokott, kinek járáson kivül egyéb czélja nincs. Kiballagni a szomszéd faluba. Ballagjunk! Majd csak elballagunk. Mondják a legelő barmokról is, mennyiben lassan lépegetve haladnak tovább. Kicsinyítő ikertársa: billeg. "Juhászlegény furulyál, billegballag meg megáll." Népd. | |
* | |
| (ball-ag-ás) fn. tt. ballagás-t, tb. ~ok. Kényelmes mendegélés, sétálás. | |
* | |
| (ball-ag-csa-al) kics. önh. m. ballagcsál-t. Lassacskán ballag, sétikál, járdogál. | |
* | |
| (ball-ag-od-og-al) kics. gyak. önh. m. ballagdogál-t. Lassacskán és folytonosan mendegél. Azon kicsinyítve gyakorító igék osztályába tartozik, melyek a maguk nemében, gyöngéd, kényelmes módu cselekvésre vonatkoznak, mint: iddogál, eddegél, járdogál, álldogál, üldögél, stb. Mindezekben a végső képző eredetileg rövid al el. | |
* | |
| ösz. fn. l. BALLA(1). | |
* | |
| falu Krassó megyében, s puszta Somogyban; helyr. Ballaházá-n, ~ra, ~ról. | |
* | |
| (ball-an-g) tt. ballang-ot. BALLANGKÓRÓ, ösz. fn. l. BALLA 1). | |
* | |
| (ball-an-g-ó) tt. ballangó-t, lásd BALLA 1). | |
* | |
| falu Győr megyében; helyr. Ballony-ba, ~ban, ~ból. | |
* | |
| (bal-magyarázat) ösz. fn. 1) Hibás értelmezés, tudományos értelemben véve. 2) Valamely szónak, beszédnek, cselekvésnek gyanusítása, midőn azt vélik, vagy állítják felőle, hogy czélja nem jó, nem becsületes. Balmagyarázatra adni okot. | |
* | |
| fn. tt. bálmos-t, tb. ~ok. A székelyeknél jelent édes turóból és kukoriczalisztből készített étket. Így nevezik a románok is. Eredete homályos, vagy talán am. bélmes azaz béles? | |
* | |
| (balom-oz) önh. m. balmoz-tam, ~tál, ~ott, par. ~z. Balomféle labdával játszik. V. ö. BALOM. | |
* | |
| (balom-oz-ás) fn. tt. balmozás-t, tb. ~ok. Testgyakorló mulatság, midőn többen balommal játszanak. | |
* | |
| (a latin balaena után) fn. tt. bálnát. Az úgynevezett czethalak egyik faja. | |
* | |
| (bal-og) mn. és fn. tt. balog-ot. 1) Mondjuk oly emberről, aki rendesen jobbkéz helyett mindent balkézzel tesz, pl. eszik, varr, fát vág, dob, stb. máskép: sete, suti, vagy balogsuti, balogács. 2) Messze ágazó magyar nemzetségek neve: Galántai Balog, Almási Balog, stb.
Gyöke: bal, s képzésre hasonló a gyalog, hályog, lovag, hanyag, kérěg stb. szókhoz. | |
* | |
| több helység neve, helyr. Balog-ra, ~on, ~ról. | |
* | |
| (bal-og-ács, mintegy balog cseáló vagy csináló) l. BALOG. | |
* | |
| helynév Somogyban; helyr. Balogd-on, ~ra, ~ról. | |
* | |
| helység Vas megyében; helyr. Balogfá-n, ~ra, ~ról. | |
* | |
| helység Gömör megyében; helyragokkal: Balogfalu-ba, ~ban, ~ból. | |
* | |
| (balog-suti, vagy süti, vagy sete) ösz. mn. l. BALOG. | |
* | |
| régies a magashangú belől helyett, midőn az mint névrag, ből helyett fordul elő: "A falubalól (= faluból) jövőt" (venientem de villa). Münch. cod. l. BELŐL. | |
* | |
| fn. tt. balmot, tb. balmok. Levegővel töltött golyó vagy labda, rendesen bőrből készítve, melyet testgyakorló játékul használnak. Balmot fölfujni, fölütni. V. ö. LÉGGOLYÓ.
Eredetileg az idegen, jelesen latin pila, franczia balle, boule, német Ball, Ballen, hellen palla, stb. szók után elemezhető. | |
* | |
| helység Szathmár megyében; helyr. Balotafalu-ba, ~ban, ~ból. | |
* | |
| (bál-oz) önh. m. báloz-tam, ~tál, ~ott, par. ~z. Bálokba jár, bálokban mulat. Farsangban báloz a fiatalság. | |
* | |
| (bál-öltözet) ösz. fn. Piperézett, díszesebb öltözet, milyent a bálba vagyis tánczvigalomba menők vesznek magukra. | |
* | |
| (bál-oz-ás) fn. tt. bálozás-t, tb. ~ok. Bálokba, tánczvigalmakba járás. A bálozás pénzbe kerül. | |
* | |
| falu Sáros megyében; helyr. Bálpataká-n, ~ra, ~ról. | |
* | |
| (bal-ra) ih. 1) Azon oldalra, félre, tájra irányozva, mely balkezünkre fekszik. Balra nézz! Balra kanyarodj! Nem néz se jobbra, se balra. Ha te balra mégysz, én jobbra megyek. Ökörhajtók nyelvén: hajsz! hajszra! a lóhajtókén: hozzád. 2) Rosz értelemben, hibásan. Balra magyarázni, balra érteni valamit. | |
* | |
| (bal-ról) ih. Balfelől, baloldalról, a balkéz melletti tájról, helyről. Balról kezdeni az irást, nem jobbról. Balról keríteni, támadni meg az ellenséget. | |
* | |
| ( bál-ruha) ösz. fn. l. BÁLÖLTÖZET. | |
* | |
| helynév Szabolcs és Hunyad vármegyében; helyragokkal: Balsá-ra, ~n, ~ról. | |
* | |
| (bal-ság) fn. tt. balság-ot. 1) Bal eset, szerencsétlenség, kedvezőtlen állapota vagy mineműsége valaminek. 2) Fonákság, ügyetlenség. Balságot követett el. | |
* | |
| (bal-siker) ösz. fn. Nem kedvező kimenetele, következménye, eredménye bizonyos vállalatnak, föltételnek, működésnek. V. ö. SIKER. | |
* | |
| (bal-os-ó vagy balúl-eső) mn. tt. balsó-t, tb. ~k. Bal részen szélső vagy általán: balfelül levő, fekvő. Képzésre hasonló az alsó, tulsó, innenső, felső, középső, stb. szókhoz. | |
* | |
| (bal-sors) ösz. fn. Szerencsétlen sors, kedvezőtlen véletlenség, eset. Üldözi őt a balsors. Áldozata lett a balsorsnak. Máskép: balszerencse. | |
* | |
| (bal-szárny) ösz. fn. 1) Tulajd. ért. azon szárny, mely a repülő állatnak homlokához képest balfelül fekszik. A lúd balszárnyát leütötték. Balszárnya tollait kitépték. 2) Átv. ért. az oszlopokra fölállított hedseregnek azon oldala, mely a homlokzat balfelét képezi. Balszárnynyal előre nyomulni. Az ellenség balszárnyát megtámadni. 3) Bizonyos lebegő ruhanemüek baloldalt takaró része. Köpönyeg, palást, mente balszárnya. | |
* | |
| (bal-szél) ösz. fn. 1) A latin ventus értelmében vett szélre vonatkozva am. kedvezőtlen szél, mely a hajózást akadályozza, hátráltatja. Balszéllel nehéz hajózni. 2) A latin margo vagy latus értelmében vett szél-től am. balfelül levő széle, balrésze, baloldala valaminek. A köpeny balszéle elszakadt. Az első pont alatti szél tompa, a másik élesebb é hanggal ejtetik. V. ö. SZÉL. | |
* | |
| (bal-szerencse) ösz. fn. Lásd BALSORS. "Balszerencséd kebledben tenyész vala." Bajza. | |
* | |
| (bal-szokás) ösz. fn. Rendesen űzött vagy megrögzött cselekvésmód, mely az illedelemmel, vagy bizonyos szabályokkal, vagy józan észszel ellentétben áll. | |
* | |
| (bal-szomszéd) ösz. fn. Általán, azon szomszéd, kinek háza, illetőleg lakhelye a mienkhez képest balfelül fekszik. Különösen a sorba állított katonának azon bajtársa, ki baloldalról áll, a másik oldalon álló jobb szomszéd, máskép amaz: alszomszéd, emez: felszomszéd. (Untermann, Obermann). | |
* | |
| (bal-t-a) fn. tt. baltát, tb. balták. Félkézre való kis fejsze, melylyel kisebb vágást, faragást végeznek. Hosszu, kurta nyelü, fényes, éles balta. Bakonyi kanászok baltája. Baltát forgatni, hányni. Baltával leütni a disznót. Palóczos kiejtéssel: bóta.
Gyöke a hasításra, elválasztásra vonatkozó bal = vad, vál, (vá gyöktől, honnan vág is származik), mely minthogy több más nyelvekben is bír hasonló érteménynyel (pl. a szanszkrit vil am. vág, hasít), innen egyeznek vele a török, uigur bolta, arab balata (secuit), hellen palton (Wurfspiesz), pelecuV, német Beil, Spalten, svéd bil, bila, (a régi svéd bula, am. hasít), bult (nagy szeg), izlandi bullda, bylda, stb. Képzésre nézve valószinüleg az elavult bal-t ige részesülője, baltó balta, mint: hintó hinta, finta, fajta, sánta, ajtó, oltó, stb. | |
* | |
| (balta-czim) ösz. fn. Növénynem a kétfalkások és tízhímesek seregéből; csészéje három fogu, bokrétája csónakjának fölhajlott orra egyenes élü, balta forma, honnan a neve. (Hedysarum). Takarmányul használt növény. | |
* | |
| (balta-fok) ösz. fn. A baltaféle eszköz vastag vége, feje, melybe a nyelet ütik. Fejbeütni valakit baltafokkal. A szeget baltafokkal beverni. V. ö. FOK. | |
* | |
| (balta-nyél) ösz. fn. Fából faragott nyél, melynél fogva a baltát czélszerüen használni lehet. Kurta, hosszu baltanyél. | |
* | |
| (balta-as) mn. tt. baltás-t, vagy ~at, tb. ~ak. Baltával ellátott, szerszámozott. Baltás kanász. | |
* | |
| (bal-tat) áth. m. baltat-tam, ~tál, ~ott. Somogyi tájszó, s am. botot vagy más eszközt ügyesen forgat. Gyöek bal, melyből mozgásra, forgásra vonatkozó szók származnak. V. ö. BAL, elvont gyök. | |
* | |
| falu Vas megyében; helyr. Baltavár-on, ~ra, ~ról. | |
* | |
| (balta-virág) l. BALTACZIM. | |
* | |
| (balta-az) áth. m. baltáz-tam, ~tál, ~ott, par. ~z. Baltával vág, hasít, metél valamit. Baltázni a kukoricza-kórót. | |
* | |
| (bal-ul) ih. Roszul, viszásan, helytelenül, fonákul. Balul érteni, balul magyarázni valamit. Balul itélni mások felől. Balul fogni föl a dolgot. | |
* | |
| (bal-os-tya) mn. tt. balustyát. Balgatag, ostoba, buta. Tolna megyében divatos tájszó. Képzésre olyan mint: puruttya. | |
* | |
| (bal-út) ösz. fn. Czéltól eltérő, félrevezető tévút, tulajd. és átv. értelemben véve. Balútra térni. Balúton járni. Balútról jó útra igazítani valakit. | |
* | |
| (bál-vány, vagy áll-vány) fn. tt. bálvány-t, tb. ~ok. Általán bizonyos alakot képező szobor, vagy czobor, pl. kapubálvány, mely a kapuszárnyát ragasztókép tartja, s teteje fejet ábrázol; bálvány a borsajtóban, felálló rovátkos henger; szárazmalmi bálvány, a kerék tengelye. Ezekből látszik, hogy gyöke eredetileg áll, melyből lett: állvány, előtéttel bálvány, s megfelel neki alapfogalomban a latin statua a stando. Lóth felesége sóbálványnyá vált. Innen átv. ért. hamis isteni alakot képező faragvány, öntvény. Bálványokat imádni. Bálvány előtt térdepelni. Arany, kő bálvány. Úgy áll, mint bálvány. A képet nem arany, hanem az imádás teszi bálvánnyá.
"Isteni kéz maradványa! Égő szivemnek bálványa." Népdal. Némelyek szerint a bibliai (ba'ál) szótól, mely latinosan Belus, pogány isten neve, vette volna e második értelmét, valamint a szláv balvan, bolvan, román bolovan is. | |
* | |
| (bálvány-berěk) ösz. fn. A régi pogány istenek tiszteletére fölavatott s azok bálványaival és oltáraival ékesített berek. | |
* | |
| (bálvány-hit) ösz fn. Pogány hit, mely lelketlen bálványokat, illetőleg teremtett lényeket Isten gyanánt imád. | |
* | |
| (bálvány-imádás) ösz. fn. Pogány vallási szertartás, midőn valaki bálványokat istenel, s mint isteneket imád. | |
* | |
| (bálvány-imádó) ösz. fn. és mn. Se a józan természeti, se a kinyilatkoztatott vallást nem ismerő pogány, ki holmi teremtett lények, nevezetesen bálványok iránt imádó hódolatot mutat. | |
* | |
| (bálvány-isten) ösz. fn. Hamis, képzelt, csak bálványalakban létező és imádott isten. | |
* | |
| (bálvány-kép) ösz. fn. Képzelt, hamis istent ábrázoló kép vagy szobor. Faragott, öntött bálványképek. | |
* | |
| (bálvány-kígyó) ösz. fn. Fényes, tarka pikkelyü vagy kígyófaj Afrikában, melyet a pogány vad népek Isten gyanánt imádnak. (Anaconda). | |
* | |
| (bálvány-kő) ösz. fn. Sírkő, melyen valamely szoborszerű alak van kifejezve. Előfordul Ilosvai Péternél a XVI. században: "Az nagy bálványkövet el-felemelíté." | |
* | |
| (bálvány-liget) lásd BÁLVÁNYBERĚK. | |
* | |
| (bálvány-oltár) ösz. fn. Oltár, melyen a bálványok, illetőleg hamis istenek tiszteletére áldozatokat tettek vagy tesznek a bálványimádók. | |
* | |
| (1), (bál-vány-os) mn. tt. bálványos-t vagy ~at, tb. ~ak. 1) Bálványokkal ellátott, ékesített, fölszerelt. Bálványos berek, templom. 2) Bálványimádó. 3) Szoborral ellátott. Bálványos kapu. | |
* | |
| (2), több helység neve Magyar- és Erdélyországban; helyr. Bálványos-ra, ~on, ~ról. | |
* | |
| (bál-vány-oz) áth. m. bálványoz-tam, ~tál, ~ott, par. ~z. Valamely teremtett lényt vagy emberi művet isten gyanánt tisztel, imád. A régi egyiptomiak a hajmát is bálványozták. Átv. ért. valakit érdemén fölül, túlzottan, vakon tisztel, mély hódolattal illet. | |
* | |
| (bál-vány-oz-ás) fn. tt. bálványozás-t, tb. ~ok. Cselekvés, midőn bálványoznak valakit, mind tulajdon, mind átv. érteményben véve. l. BÁLVÁNYOZ. | |
* | |
| (bál-vány-oz-ó) fn. tt. bálványozó-t, tb. ~k. 1) l. Bálványimádó. 2) Átv. ért. tulságos tisztelője, hódolója valakinek. Fejedelmek, szép nők bálványozói. A gazdagoknak mindig vannak bálványozóik. | |
* | |
| (bálvány-pap) ösz. fn. Bálványok vagyis hamis istenek szolgálatára levő pap. | |
* | |
| népes puszta Komárom megyében; helyr. Bálvány-Szakálos-on, ~ra, ~ról. | |
* | |
| (bálvány-szobor) ösz. fn. Hamis istent ábrozoló szobor, faragott vagy öntött alak. | |
* | |
| (bálvány-templom) ösz. fn. Hamis istenek tiszteletére épített vagy használt bálványszobrokkal diszített templom. | |
* | |
| (bal-vég) ösz. fn. Rosz, kedvezőtlen, szerencsétlen kimenetele bizonyos vállalatnak, cselekvésnek, életmódnak, nevezetesen szerencsétlen halál. Balvéget érni. | |
* | |
| (bal-vélemény) ösz. fn. 1) Észbeli hibás, okszerűtlen fölfogás vagy fogalom, mely a valósággal nem egyezik. 2) Erkölcsi tekintetben, más tetteinek roszra magyarázása. Mások becsületét gyanusító balvélemény. | |
* | |
| fn. tt. balzam-ot. Bizonyos arábiai cserjének gyántaszerű nedve, mely igen illatozó és gyógyerejü. Szélesb ért. így neveztetnek több más külföldi illatos, egyszersmind gyógyerejü gyántanedvek. Átv. ért. enyhülést, vigasztalást jelent. A jó barát vigasztaló szava, a szívnek balzsama.
Valószinű, hogy az arab baleszan, balszan szóból képeztetett, mely a balzam-termő cserjének arab neve, s innen ment által a hellen, latin, török s más nyelvekbe. Némelyek a héber baal-szemin-től származtatják, mely am. legjobb olaj. Ha szabad a magyarból elemezni és értelmezni, bal vagy bol vagy bil, az ill gyökhöz hasonlítható, melyből lett illó, illat, a zam pedig zamat szó gyöke, miszerint az egész annyi volna, mint illó, illatozó zamat, öszvehúzva illzam, előtéttel bilzam. | |
* | |
| (balzam-árus) ösz. fn. Aki balzamot, illetőleg balzamból készített olajt, illatszereket stb. árul. | |
* | |
| (balzam-cserje) ösz. fn. Arabiában díszlő cserje, melyből a balzam-féle gyántanedv fakad. | |
* | |
| (balzam-fa) ösz. fn. 1) Több meleg földövi fa, melyekből szélesb értelemben vett balzam csepeg. 2) Az ilyen fának egyes része, darabja, mennyiben balzamillatu. | |
* | |
| (balzam-fenyű) ösz. fn. Egyes levelü fenyűfaj, melynek levelei laposak, csorbák, virágzáskor hátratüremlettek. A luczfenyühöz nagyon hasonló. Balzamillatu és erejü gyántanedvet csepeg. | |
* | |
| (balzam-fű) ösz. fn. Meleg tartományokban tenyésző illatos és balzamnedvü fűnem. | |
* | |
| (balzam-illat) ösz. fn. Illat, melyet a balzamok terjesztenek. V. ö. Illat. Költői nyelven általán a szagló érzékre igen kedvesen ható virágillat. | |
* | |
| (balzam-millye) ösz. fn. Balzamtartó edényke, szelencze. | |
* | |
| (balzam-nedv) ösz. fn. Azon gyántanemű, félig híg, félig kásás anyag, mely a balzamcserjékből és balzamfákból kiforr. | |
* | |
| (balzam-növény) ösz. fn. Általán fű, cserje, vagy fa, mely illatos balzamnedvet izzad. | |
* | |
| (balzam-nyár-fa) ösz. fn. Amerikai nyárfa, melyből ragadós, illatos és balzamerejü gyánta csepeg. | |
* | |
| (balzam-olaj) ösz. fn. Gyógyszer-erejü olaj, mely balzamból készül. | |
* | |
| (balzam-os) mn. tt. balzamos-t v. ~at, tb. ~ak. 1) Balzamféle gyántanedvet izzadó vagy tartalmazó. Balzamos növények, cserjék, fák. 2) Balzammal vegyített, balzamtól illatozó. Balzamos kenőcs. Balzamos ruha. | |
* | |
| (balzam-oz) áth. m. balzamoz-tam, ~tál, ~ott, par. ~z. Balzammal beken vagyis illatosít. A régiek a megholtak testeit be szokták balzamozni. | |
* | |
| (balzam-oz-ás) fn. tt. balzamozás-t, tb. ~ok. Cselekvés, midőn valamit balzammal bekennek, vegyítenek, illatozóvá tesznek. | |
* | |
| (balzam-szag) ösz. fn. A balzam repülő részeinek erősebb kipárolgása, illetőleg a szagló érzékre nagyobb hatásu ereje. Ennél gyöngébb a balzamillat. | |
* | |
| l. BALZAMMILLYE. | |
* | |
| (balzam-termő) ösz. mn. Amiből balzamféle nedv forr, fakad, csepeg. Balzamtermő fák, cserjék. Továbbá, ahol ily növények tenyésznek. Balzamtermő déli, meleg tartományok. | |
* | |
| (balzam-virág) ösz. fn. 1) Balzamfa vagy cserje virága. 2) Átv. ért. balzam gyanánt kedvesen illatozó virág. | |
* | |
| BALZSAMOS, stb. l. BALZAM, BALZAMOS, stb. | |
* | |
| elvont gyöke a balyók, balyókás származékoknak, s egyezik a boly gyökkel. | |
* | |
| falu Bihar megyében; helyragokkal: Bályog-on, ~ra, ~ról. | |
* | |
| (baly-ók) fn. tt. balyók-ot. Balga, bolondos; máskép: bolyók. | |
* | |
| (baly-ók-a) mn. tt. balyókát. Balga, botor, bolond, kinek az esze mintegy bolygóban van. | |
* | |
| (baly-ók-a-as) mn. tt. balyókás-t, vagy ~at, tb. ~ak. Balgatag, bolondos, helytelen otromba eszű. Székely tájszó. | |
* | |
| szájtátást utánzó természeti hang, melyből az ostobát, butát jelentő bamba, bambu, bambucz származtak. Rokona a mamuk, mamlasz szók gyöke mam. Egyezik vele a megnyujtott bám, melyből bámé, bámul, bámész stb. eredtek. | |
* | |
| a magában duzzogó, haragos embernek tompán kitörő hangja. Származéka: bammog, bammogás. | |
* | |
| elvont vagyis elavult törzs, mely a szájtátást és csudálkozást jelentő természethangu bá és ám szóelemekből állott öszve. Származékai: bámé, bámész, bámészkodik, bámul, bámít stb. Előtét nélkül: ám, ámé, ámít, stb. Ezek (b nélkül) gyöngébb, amazok (b-vel) nagyobb foku csudálkozást jelentenek. | |
* | |
| l. BÁMÉSZ, BÁMÉSZKODIK. | |
* | |
| (bam-b vagy bám-b) elvont törzs, melyből bamba származott, mint: gomb gomba, lomb lomba. Elemezve: bamó, bamv vagy bámó, bámv, mint: gomó gomv, gomb, csomó csomv, csomb, stb. V. ö. ~B, képző. | |
* | |
| (bam-b-a vagy bám-b-a) mn. és fn. tt. bambát. Mondják ostoba, buta, együgyü, hüle emberről, aki mindent szájtátva csudál, bámul. Népies nyelven rokonai: bákó, bacza, mamlasz, málé, mámmám, mamuk. | |
* | |
| l. BÁBÓ. | |
* | |
| bodrogközi tájszó, l. BAMBA. | |
* | |
| székely tájszó, l. BAMBA. | |
* | |
| fn. tt. bambusz-t, tb. ~ok. Indiai nád, csomós, bütykös derékkal és ágakkal, melyekből botokat, nedvéből pedig czukrot készítenek. | |
* | |
| ösz. fn. l. BAMBUSZ. | |
* | |
| (bám-é) az ámé szónak előtétes módosulata. l. BÁMÉSZ, ÁMÉ. | |
* | |
| (bám-ész) mn. és fn. tt. bámész-t, tb. ~ok. Valamin szájtátva csudálkozó, bámuló, különösen midőn valami újat, meglepőt, neki megfoghatatlannak tetszőt lát, ácsori. Képzője: ász helyett ész, hogy a kettős hosszu á vontatása kikerültessék, mely tekintetben hasonló képzésüek: ágész, fáész, rákész. A persában bámasz vagy bámusz Vullers szerént: otiosus, vagus, qui considet alibi, ubi non habet quod agat. | |
* | |
| (bám-ész-kod-ás) fn. tt. bámészkodás-t, tb. ~ok. Elfogult csudálkozás, midőn valaki bámulva, szájtátva néz valamit; illetőleg, ostoba, buta, együgyü nézés. | |
* | |
| (bám-ész-kod-ik) k. m. bámészkod-tam, ~tál, ~ott. Valamin szájtátva csudálkozik, mintegy esze megállva s vesztegelve tátogat, elfogultan meregeti szemeit. Bámészkodik, mint borju az új kapura. Km. | |
* | |
| (bám-ész-ság) fn. tt. bámészság-ot. Bámész állapot vagy tulajdonság. Bámészságában se nem lát, se nem hall. | |
* | |
| (bám-ít) áth. m. bámít-ott, par. ~s, htn. ~ni v. ~ani. Csudálkozásra gerjeszt; a látott vagy hallott dolog elfogulttá teszi. V. ö. ÁMÍT. | |
* | |
| (bám-ít-ás) fn. tt. bámítás-t, tb. ~ok. Cselekvés, mely által valakit bámítanak. V. ö. BÁMÍT. | |
* | |
| (bám-ít-ó) mn. tt. bámító-t, tb. ~k. Aki vagy ami elfogult csudálkozásra gerjeszt, illetőleg ami váratlansága, rendkivülisége, szokatlansága által igen meglep. Bámító eset, tünemény, látvány. Bámító gyorsaság, vakmerőség. | |
* | |
| (bám-ít-ó-lag) ih. Csudálkozást gerjesztőleg, csudálatosan, meglepve, a maga nemében váratlan, szokatlan, rendkivüli módon. | |
* | |
| (bamm-og) gyak. önh. m. bammog-tam, ~tál, ~ott. Magában dünnyög, haragjában mormog. Azon hangutánzók osztályába tartozik, melyek nagyobb nyomatosság végett a gyök véghangját megkettőztetik, mint: vinynyog, hinynyog, nyámmog, duzzog, dünynyög, stb. Hasonlók hozzá a mozgásra vonatkozó: kammog, czammog is. | |
* | |
| (bamm-og-ás) fn. tt. bammogás-t, tb. ~ok. Magában dünnyögés, mormogás. | |
* | |
| (bám-úl) önh. és áth. m. bámúl-t. Valami meglepő, váratlan, rendkivüli, megfoghatatlan dolgon egészen elfogulva csudálkozik, esze s itélő ereje mintegy szünetet tart, vesztegel. Mint önható on, ěn, ön, és ra re ragu neveket vonz. Bámulok rajta. A gyermekek és tudatlanok minden új dolgon bámulnak. Minden ember bámult vakmerőségeden. Hát te mire bámulsz? Amint megjelent, mind rá bámultak. Áthatólag tárgyesetes viszonynévvel jár. Bámulni az Isten műveit, és mindenhatóságát. Megbámulták őt, azaz, megcsudálták. Néha viszonynév nélkül am. bámészkodik, áncsorogva vesztegel. Ne bámuljatok, de tegyetek már valamit.
"Bámulva kergetjük álmunk tarka képét, Örökre elvesztjük gyakran éltünk szépét." Berzsenyi. | |
* | |
| (bám-úl-and-ó) mn. tt. bámulandó-t, tb. ~k. Amit vagy akit rendkivüli, váratlan, meglepő tulajdonsága miatt bámulni, azaz csudálni kell; csudálatra méltó, a maga nemében kitünő. Bámulandó bátorság, kitartás. Máskép: bámulatos. | |
* | |
| (bám-úl-ás) fn. tt. bámulás-t, tb. ~ok. Meglepő dolog fölötti csudálkozás, álmélkodás, illetőleg elfogult lelki állapot, midőn valamit bámulunk. Ez esemény bámulással tölt el. Bámulásra gerjeszteni valakit. Bámulásig meg vagyok lepve. Bámulásomból alig bírok magamhoz térni. | |
* | |
| (bám-úl-at) fn. tt. bámulat-ot. A lélek rendkivüli, elfogult állapota, melybe akkor jön, midőn valami meglepő, nagy, ritka tüneményű dolog mintegy megfoghatatlannak látszik előtte. Elfogta a bámulat. | |
* | |
| (bám-ul-at-os) mn. tt. bámulatos-t, vagy ~at, tb. ~ak. Ami bámulást okoz, bámulattal jár; a maga nemében váratlan, rendkivüli, megfoghatatlan. Bámulatos esemény. | |
* | |
| (bám-ul-at-os-an) ih. Bámulatot okozva, bámulatos módon, csudálatosan, meglepőleg. | |
* | |
| (bám-ul-vány) fn. tt. bámulvány-t, tb. ~ok. A nép mulattatására rendezett holmi szemfényvesztő, vagy rendkivüli mutatvány, mely első pillanatban bámulásra, csudálkozásra indít. (Spectaculum). | |
* | |
| elvont gyöke a bankó, bangócz származéknak; változattal; man, melyből mankó, mancs, és bun, melyből bunkó származott. Ezen szóban pedig: banka, azon gyök hangutánzó. | |
* | |
| vékonyhangon ~BEN, névmódosító rag. l. BEN. | |
* | |
| fn. tt. bán-t, tb. ~ok. Így neveztettek hajdan a magyarországi végtartományok kormányzói, főnökei, mint: macsói, temesi, szörényi bán, és a maig fönálló, horvátországi bán. Eredetét némelyek a baján avar szóból magyarázzák, mely annyit tett nálok, mint khagan, azaz vezér, mások a boján horvát szóból, mely hatalmas embert jelent; némelyek a pán (úr) tót és cseh szóból. Előfordul különösebben a persa nyelvben, tökéletesen egyező kimondással: bán (a zendben és szanszkritban: van), melyet Vullers szókönyve így értelmez: possessor, dominus, vir magnus, illustris, dux; és öszvetett szók végén: custos (gondviselő, bánó), pl. bághbán kertész (kerttel bánó), darbán ajtónálló (ajtóval bánó). Innen ered talán ispán = ősbán is. A mongol nyelvben uvan vagy van am. fejedelem (Fürst).
Több helység neve is mind Magyarországon , mind Erdélyben, melyek már XIII. századi oklevelekben és a Váradi Regestrumban is előjönnek. Öszvetételekben: Bánfa, Bánfalva, Bánffi-Hunyad, Bánhalma, Bánháza, Bánhegyes, Bánhida, Bánhorváth, Bánkeszi, Bánlaka, Bánpataka, Bánréve, Bánszeg. Mikből megtetszik, hogy e név régtől fogva divatos és igen elterjedt vala a két magyar hazában. | |
* | |
| áth. önálló gyök, m. bán-t. 1) Fájlalja, sajnálja, hogy valami roszat cselekedett, vagy hibát követett el, vagy valami teendőt elmulasztott. Bánom, hogy tanácsodat nem követtem. Várj, várj, megbánod te még ezt. Szánom-bánom bűneimet. Hogy dolgod meg ne bánd, a nyomorultat szánd. Km. Soha se bánd biz azt. Eb, aki bánja. Jaj de bánom, hogy erre az életre adtam magamat. Késő bánnod, amit helyre nem hozhatsz. Harmadnapig dínom-dánom, holtig való szánom-bánom. Közmondás a szerencsétlen házasságról. 2) Szélesb ért. akármi kedvetlen dolgon szomorkodik, sajnálkodik. Ha meghalok, sem bánom, úgy sincs engem ki szánjon. Népdal. Eb is bánja az orrát, ha t. i. megütik. Aki bánja, tegyen róla. Bánja béka a deret, nem tetszik neki. 3) Gondol valamit, aggódik rajta. Bánom is én! Mit bánom én? Nem bánom, tégy amint tetszik. 4) Nincs ellenére, ráhagy valamit. Nem bánom, ha eljösz. Nem bánom, menjünk. Eredetileg bá indulatszóból eredett, mint e kedélyre vonatkozók is: szán, sajnál, vajh! hajh, bár, jaj! Rokonnak látszik vele a latin poen-itet. V. ö. BÁNIK. | |
* | |
| 1) férfi kn. Barnabás, máskép: Barna. 2) Falu neve Komárom vármegyében, helyr. Baná-ra, ~n, ~ról. | |
* | |
| (bán-ad-al-om) fn. tt. bánadalmat. Valamely kedvezőtlen dolog fölötti szomorkodás, sajnálkozás. Él e szóval Mikes K. törökországi lev. 303. l. | |
* | |
| l. BÁNKODÁS. | |
* | |
| l. BÁNKODIK. | |
* | |
| (bán-al-om) fn. tt. bánalmat. A bánadalom szónak valamivel kisebb hatásu módosítványa, olyforma árnyalati viszony lévén köztök, mint: uralom és urodalom, biralom és birodalom, nyugalom és nyugodalom között. | |
* | |
| (bán-and-ó) mn. tt. bánandó-t, tb. ~k. Sajnálásra méltó, ami megérdemli, hogy szomorkodjunk miatta. Bánandó elmulasztás. Bánandó veszteség. | |
* | |
| (bán-ás) fn. tt. bánás-t, tb. ~ok. 1) Midőn a bán gyökből ered, am. szomorú, sajnálkozó érzés, midőn valamit bánunk. 2) Ha a bánik-ból származik, jelent valamivel foglalkodást, gondviselést, különösen azon cselekvési módot, melyet társadalmi viszonyban mások iránt követünk. Szelid, engedékeny bánás. Kemény, szigoru bánás. Emberekkel való bánás. Rosz bánás miatt elsatnyult házi állatok. V. ö. BÁNIK. | |
* | |
| (bánás-mód) ösz. fn. Bizonyos cselekvési rend, szokás, melyet a velünk társadalmi viszonyban élő emberek irányában követünk, vagy mely szerint valamit kezelünk. Ildomos, eszélyes, nyájas, barátságos bánásmód. Durva, visszataszító bánásmód. | |
* | |
| (bán-at) fn. tt. bánat-ot. Szomoru kedélyállapot, midőn valaki tartós lelki fájdalomban szenved akár az önmaga által elkövetett bűn, vagy hiba, akár oly kedvezőtlen események miatt, melyek őt közelebbről illetik. Mély bánat. Sok búval, bánattal tölteni napjait. Nem tudom, hová legyek bánatomban. Meghalok bánatomban. Késő bánat, ebgondolat. Km. Különösen hiterkölcsi értelemben jelenti a magába tért bűnös szomoruságát, elkövetett bűnei miatt. Töredelmes bánat, azon föltétellel, hogy többé nem vétkezünk. Tökéletes bánat, mely nem valami mellékes érdekből, pl. az örök büntetés félelméből, hanem tiszta erkölcsi indokokból, az Isten szeretetéből, s a bűnnek utálatából ered. | |
* | |
| l. BÁNSÁG. 2). | |
* | |
| (bánat-bér) ösz. fn. Bizonyos mennyiségü pénz, melyet előre letenni kötelesek, kik valamit nyilvános árverés vagy árlejtés utján haszonbérbe venni akarnak, máskép: bánatpénz. | |
* | |
| (bánat-ház) ösz. fn. A kathólika egyházban szokásos halotti szertartásoknál fölállított gyászalkotmány, mely fekete posztóval beterített koporsót ábrázol, égő gyertyákkal, kereszttel, az illető halott jelvényeivel stb. fölékesítettik. (Castrum doloris). | |
* | |
| (bán-at-os) mn. tt. bánatos-t, vagy ~at, tb. ~ak. Ami bánatot fejez ki; bánattal, szomorkodással, sajnálkozással telt. Bánatos arcz. Bánatos szív. Nehéz a bánatos arcznak víg kedvet mutatnia. A bánatos szívet akármi szó szele is megkeserítheti. Bánatos állapot. Bánatos érzés.
"Bánatos érzéssel nézek vissza rátok, Ti szelid szerelmek s vidám nyájasságok Örömmel tölt órái." Berzsenyi. | |
* | |
| (bán-at-os-an) ih. Bánattal eltelve, valami fölött szomorkodva, keseregve. | |
* | |
| (bánat-pénz) l. BÁNATBÉR. | |
* | |
| (bánat-teli) ösz. mn. lásd BÁNATOS. | |
* | |
| (ban-dsa-ók-os) mn. tt. bancsókos-t, vagy ~at, tb. ~ak. Csókaszemű, azaz, kinek bandzsalsága miatt szeme fehére igen kilátszik. V. ö. BANDZSA. | |
* | |
| falu Veszprém megyében; MEZŐ~, erdélyi helység; helyr. Bánd-on, ~ra, ~ról. | |
* | |
| fn. tt. bandát. Általán több személyek társulata, kik bizonyos czélból öszvetartanak, együtt járnak-kelnek, vándorolnak, stb. Különösen 1) Zenészek társulata. Czigány banda. Katonai banda. 2) Tolvajok, zsiványok egyesülete. Tolvajbanda, zsiványbanda. Idegen eredetű szó, olaszul banda, francziául bande, németül Bande. Megvan az arabban bend, és syriai nyelvben bando, mint bizonyos csapat katonaságot jelentő szó. | |
* | |
| az András keresztnévnek kicsinyített módosítványa, máskép: Bandri, Andor, Endre. "Útnak indult szőke Bandi." Kisfaludy K. Angyal Bandi, elhirhedt zsivány. | |
* | |
| elvont törzse a bandsa, bandsal, bandsalog szóknak. Elemezve csak bam-ds, a bam gyöktől, mennyiben a bandsa néhutt bámészt is jelent; vagy talán gyöke ban a bal változata, mint a balga és banga szókban. Eszerint a bandzsa balra, vagy balul nézőt jelentene. Alapfogalomban egyezik vele a kancsi, kancsal, a görbét jelentő kam gyöktől, am. görbén néző, továbbá a sanda azaz csanda a csa gyöktől, melyből félrehajlást, félremenést jelentő szók származnak. | |
* | |
| (bands-a) mn. tt. bandsát. Akinek szemei nem párhuzamos irányban, hanem keresztben, vagy nem egyenesen hanem félre néznek, minek oka abban rejlik, hogy a szemgolyók tengelyei nem párhuzamos irányuak. Tréfásan: káposztáskertbe néző, azaz, kecskeszemű. | |
* | |
| (bands-a-l) mn. tt. bandsal-t, tb. ~ok. A bandsa szónak l hanggal megtoldása, mint: kancsa, kancsal, sanda, sandal, hangya, hangyal, stb. | |
* | |
| (bands-a-l-i) tt. bandsali-t, lásd BANDSA. | |
* | |
| (bands-a-l-ít) önh. m. bandsalít-ott, par. ~s, htn. ~ni vagy ~ani. Bandsán néz. | |
* | |
| (bands-a-l-og) gyak. önh. m. bandsalog-tam, ~tál, bandsalgott, htn. ~ni vagy bandsalgani. Bandsa módra nézgél, kacsingat, tekinget. | |
* | |
| (bands-a-l-ság) fn. tt. bandsalság-ot. Szemhiba, midőn a szemgolyók tengelyei nincsenek párhuzamos irányban; bandsa állapot vagy tulajdonság. | |
* | |
| l. BANCSÓKOS. | |
* | |
| helynevek, Baranya és Szala megyékben; helyragokkal: Bánfá-n, ~ra, ~ról. | |
* | |
| (Bán-falva) helységek neve Mosony és Trencsin vármegyékben; helyragokkal: Bánfalvá-ra, ~n, ~ról. | |
* | |
| mezőváros Erdélyben, Kolos megyében; helyr. Bánffi-Hunyad-on, ~ra, ~ról. | |
* | |
| (bam-og-a vagy bal-og-a) mn. tt. bangát. Együgyü, mamlasz, ostoba. Gyöke vagy bam, honnét a rokon érteményű bamba, vagy talán hangváltozattal bal, mennyiben alapfogalomban egyezik vele a balga is. Tájszokásilag annyi is mint benge. | |
* | |
| (bang-it-a) fn. tt. bangitát. Az öthímesek és háromanyások seregéhez tartozó cserjenövény. Fajai: ostormény és kánya-bangita, mindegyiken sok piros bogyó terem. Gyöke bang rokon a bingy, bingyó, bogyó, benge szókkal. (Viburnum). | |
* | |
| (bam-g-ó vagy bal-og-ó) fn. és mn. tt. bangó-t, tb. ~k. 1) Hüle, mamlasz, együgyü, málészáju ostoba, máskép: banga. 2) Növénynem az anyahímesek seregéből, fajai: egygolyóju, légytermő, póktermő bangó. E második érteményben gyöke valószinüleg a bogyót, bingyót jelentő bang. (Ophrys). | |
* | |
| 1) l. BANGA. 2) Káposztanemű növények torzsája. Eredetileg bunkócz lehetett, t. i. bunkóhoz, buczkóhoz hasonló alakjától. | |
* | |
| (ban-gy vagy bon-gy) fn. tt. bangy-ot. 1) Fákon teremni szokott, különösen az agg fák derekát benövő moh. 2) Ringyrongyból öszvegyűrt tekercs, máskép: bongy, honnan, bongyol, bongyolít. | |
* | |
| népes puszta Heves megyében; helyr. Bánhalmá-n, ~ra, ~ról. | |
* | |
| (bán-hat-ó-s) mn. tt. bánhatós-t, vagy ~at, tb. ~ak. Akivel könnyü bánni, azaz, önvéleményében, akaratában nem makacs, akit okkalmóddal valamire bírni nem nehéz. | |
* | |
| puszták Bihar és Szabolcs megyékben; helyr. Bánházá-n, ~ra, ~ról. | |
* | |
| puszta Csanád megyében; helyr. Bánhegyes-ěn, ~re, ~ről. | |
* | |
| falu Komárom megyében; helyr. Bánidá-n, ~ra, ~ról. | |
* | |
| falu Borsodban; helyr. Bánhorváth-on, ~ra, ~ról. | |
* | |
| (bán-ik) k. m. bán-tam, ~tál, ~t, par. bán-j-ál. Valamivel foglalkodik, valamit kezel. Val vel ragu neveket vonz. A katona fegyverrel bánik. A varga árral, a kovács pőrölylyel tudjon bánni. Különösen, a rábizott vagy gondja alá vett személy, illetőleg dolog iránt bizonyos eljárási módot követ. Alattvalóival, cselédeivel, tisztjeivel jól, emberségesen bánik. Szépen bánni a növendékekkel. Kegyetlenül, roszul, gorombául bánni valakivel. Gyermekeivel mostohán bánni. Még az oktalan állatokkal is jól kell bánni. Továbbá: gondoskodik, szükségesekkel ellát. A kocsis lovaival, a juhász nyájával bánik. Elbánni a marhával, am. megetetni, megitatni. Elbánni a vendégekkel, kellően fogadni, ellátni. Átv. ért. elbánni az ellenséggel, vele megküzdeni, azt megverni.
Ezen igében noha végelemzéssel szinte a fuvás, különösebben a fáradság alapfogalma rejlik, s ennélfogva rokonítható a bán igével: mindazáltal közelebbről a baj szót tekinthetjük törzsnek, melytől származott bajm vagy bajn törzs is ,bajmol' és ,bajnócza' szókban; bán is tehát am. bajm vagy bajn, további képzéssel bajmol vagy bajnol (bajonol = bánol); az aj hangok könnyen változtak hosszú á-vá (mint látn-aja = látn-á, hallan-aja = hallan-á, s több számtalanokban). Teljesen egyezik vele a hellen pen-omai (?), mely miden jelentéseiben (Rost szótára után: Arbeit haben, sich műhen, mit etwas beschäftigt sein; Noth leiden stb.) egészen öszveüt a magyar bajlódik (bajol-ó-d-ik) szóval. A szanszkritban is pan gyöknek épen a föntebbi jelentések tulajdoníttatnak. | |
* | |
| fn. tt. bank-ot. Kereskedelmi műszó, am. nyilvános intézet, melyben pénzt váltanak és kölcsönöznek. Többféle fajai vannak: jegybank, váltó vagy leszámítoló bank, földhitelbank, nemzeti bank stb. Így neveztetik a játszóasztaloknál azon pénzmennyiség is, melyet valaki a játék alapjául kitesz, innen: bankot adni, bankot elveszteni, bankot megnyerni, stb.
Idegen eredetű szó, mely padot, asztalt jelent, németül Bank, olaszul banca, spanyolul, portugallul banca, banco, francziául banc, banque; a régi német panh szóhoz igen közel jár a magyar páhó. | |
* | |
| 1) férfi kn. tt. Bánk-ot. A Benedek név alhangzú változata, máskép: Benke, Benkő, Bendő, Bencze, Bende, Beke stb. Honi történelmünkben nevezetes Bánk bán. 2) Faluk neve Nógrád és Veszprém vármegyékben; helyr. Bánk-ra, ~on, ~ról. | |
* | |
| fn. l. BABUK, BABUKA. Büdös, mint a banka. Km. | |
* | |
| faluk neve Nyitra megyében; helyr. Bánká-n. ~ra, ~ról. | |
* | |
| (bank-adó) ösz. fn. Játékosok műszava. Jelenti a játszótársak közől azt, aki bizonyos mennyiségü pénzt játék alapjául koczkára tesz. | |
* | |
| (bank-alap) ösz. fn. Ami a bank működéseinek, űzleteinek alapul szolgál, pl. jegybanknál az érczkészlet pénzben vagy érczrudakban; földhitelbanknál a tartaléktőke vagy tartalékalap. | |
* | |
| (bank-ár) fn. tt. bankár-t, tb. ~ok. Pénzváltó, pénzváltással, váltókkal, s egyéb hitelpapirokkal üzérkedő. (Banquier). | |
* | |
| falu Nyitra megyében; helyr. Bánkeszi-be, ~ben, ~ből. | |
* | |
| helység Erdélyben a Csíki székben; helyr. Bánkfalvá-n, ~ra, ~ról. | |
* | |
| népes puszta Pest megyében; helyragokkal: Bankházá-n, ~ra, ~ról. | |
* | |
| népes puszta Sopron megyében; helyr. Bánkhegy-en, ~re, ~ről. | |
* | |
| (bank-igazgató) ösz. fn. Azon személyek egyike, kik valamely bank ügyeinek vezérletével vannak megbízva. | |
* | |
| (bank-jegy) ösz. fn. A bank által kiállított jegy, illetőleg papirospénz, köznyelven: bankóczédula. | |
* | |
| (bank-kormányzó) ösz. fn. Az egész bankintézet feje, vagy elnöke. | |
* | |
| (ban-kó) fn. tt. bankó-t, tb. ~k. Némely tájszólás szerint am. mankó vagy bunkó. | |
* | |
| fn. tt. bankó-t, tb. ~k. Bank által kibocsátott papirpénz, bankóczédula. "Akadtam még egy bankóra, mit szántam szemborítóra." Csokonai. Egy, öt, tíz, száz, ezer forintos bankó. "Az egyikben aczél, kova, tapló, a másikban száz forintos bankó." Népdal. | |
* | |
| (bán-kod-ás) fn. tt. bánkodás-t, tb. ~ok. Szomorkodás, sajnálkozás, sopánkodás. V. ö. BÁNKODIK. | |
* | |
| (bán-kod-ik) k. m. bánkod-tam, ~tál, ~ott. Folytonosan bán, azaz sajnál, fájlal valamit; szomorkodik, kesereg, sajnálkodik, sopánkodik valamiért, valami fölött, vagy miatt. Kedvese halálán bánkodik.
"Gyűlöltünk mint kurucz, tatár, Bánkodtunk mint a puszta vár, Ügyünk azért Sikert nem ért." Vörösmarty "Jóslat"-a. Mondják megnyújtva is: bánkódik, de hibásan, mert elemezve: bán-ak-od-ik mint szán-ak-od-ik, fen-ek-ěd-ik, tün-ek-ěd-ik, stb. | |
* | |
| (bank-részvény) ösz. fn. 1) Bizonyos pénzöszveg, mely a banktőkének egyenlően felosztott egy részét teszi. 2) Azon jegy, mely a bank részéről adatik bizonyságul a betett öszveg felől. Bankrészvényeket eladni, venni. | |
* | |
| (bank-tőke) ösz. fn. 1) l. BANKALAP 2) Azon egész tőke, melylyel valamely bank működik, ide számítván nem csak az érczkészletet, hanem minden más értékeket is, pl. épületet, a mennyiben az sajátja, mindenféle értékpapirokat, mint államkötelezvényeket, magánosok váltóit, zálogait, stb. | |
* | |
| fn. tt. bankus-t, tb. ~ok. Gyermekijesztő mumus, bubusféle báb. | |
* | |
| (bán-ol-ás) fn. tt. bánlás-t, tb. ~ok. Valamely ügynek, értekezleti dolognak, illetőleg pernek önállóbb tárgyalása, kezelése, minthogy bánik s innen bánás némi szenvedőlegességet teszen föl. Némelyek által használni kezdett, de lábra nem kapott új szó, a bánlat, bánlott társaival együtt. | |
* | |
| népes puszta Vas megyében; helyragokkal: Bánmajor-on, ~ra, ~ról. | |
* | |
| elavult gyöke a bannyas, bannyol szóknak, s egy azon bony gyökkel, melyből bongy, bongyol, bongyolódik származtak. | |
* | |
| (banny-as) mn. tt. bannyas-t vagy ~at, tb. ~ak. Győrtájéki szó, am. bozontos, öszvevissza bonyolodott, kuszált szőrü, haju. | |
* | |
| (banny-ol) áth. m. bannyol-t. Bozontossá tesz valamit, nevezetesen szőrt, hajat, gyapjut. V. ö. BANNYAS. | |
* | |
| (banny-ol-ás) fn. tt. bannyolás-t, tb. ~ok. Cselekvés, melynél fogva valamit bannyassá, azaz bozontossá, gubanczossá tesznek. | |
* | |
| (bán-ol) mintegy bajmol értelemben. V. ö. BÁNLÁS, BAJMOL. | |
* | |
| (bánó-pénz) l. BÁNATPÉNZ. | |
* | |
| falu Zala megyében; helyragokkal: Banotá-n, ~ra, ~ról. | |
* | |
| falu Erdélyben, Hunyad megyében; helyragokkal: Bánpataká-n, ~ra, ~ról. | |
* | |
| falu Gömör megyében; helyragokkal: Bánrévé-n, ~re, ~ről. | |
* | |
| (bán-ság) fn. tt. bánság-ot. 1) Báni méltóság. Horvátországi bánság. 2) Tartomány vagy vidék, melynek kormányzója vagy helytartója bán czímet visel. Régi macsói, szörényi bánság. A hajdani temesi bánság ma is megtartotta nevét, ámbár vármegyékre és katonai vidékekre van osztva, máskép: bánát. | |
* | |
| népes puszta Zala megyében; helyragokkal: Bánszeg-ěn, ~re, ~ről. | |
* | |
| (bán-t) áth. m. bánt-ott, par. ~s, htn. ~ani vagy ~ni. 1) Általán akármiféle sérelem által kedvetlenséget, szomoruságot, fájdalmat, boszuságot okoz valakinek, s mintegy bánó, bánatos állapotba helyez valakit. Különösen jogaiban, vagyonában háborgat, nyugtalanít, megrövidít valakit. Ne bántsd a magyart. Zrinyi. Ne bántsd a másét. 2) Valamihez hozzányul, amit illetetlenül kellene hagynia. Kárt, sérelmet okoz. Ne bántsd a gyönge csemetéket. Kár azt bántani, ami nincs utadban. 3) Ingerel, boszont. Ne bántsd a makranczos gyermeket, az ittas embert. 4) Mondjuk holmi bajokról, betegségekről. Nyavalyatörés, hideglelés bántja. Mi bánt édes fiam? azaz mi bajod, mid fáj? Átv. ért. a restség bántja, nem akar dolgozni, lustaságban szenved.
Gyöke az önálló ige bán, melyből t képzővel lett bán-t, mint: vál-t, buj-t, kel-t, sér-t, vesz-t vagy elavult gyökökből: szám-t, rom-t, bom-t, stb. | |
* | |
| (bán-t-al-om-as) mn. tt. bántalmas-t vagy ~at, tb. ~ak. Ami bántalommal jár, bántalmat okozó. Bántalmas szó. | |
* | |
| (bán-t-al-om-az) áth. m. bántalmaz-tam, ~tál, ~ott, par. ~z. Bántalommal illet, sérteget. Szóval, tettel bántalmazni valakit. | |
* | |
| (bán-t-al-om-az-ás) fn. tt. bántalmazás-t, tb. ~ok. Cselekvés, mely által valakit bántalmaznak, sértegetnek. | |
* | |
| (bán-t-al-om-i) mn. tt. bántalmi-t, tb. ~ak. Bántalmat illető, arra vonatkozó. Bántalmi per. | |
* | |
| (bán-t-al-om) fn. tt. bántalm-at. Valakinek személye ellen elkövetett jogtalan cselekedet, sérelem. Szándékos bántalom. Gyógytanilag: beteges állapot, testi sérelem. Vízkóros, lázas bántalom. | |
* | |
| (bántalom-vád) ösz. fn. Törvény előtti kereset a szenvedett bántalom, vagyis sérelem miatt. | |
* | |
| (bán-t-ás) fn. tt. bántás-t, tb. ~ok. Általán jogtalan cselekvés, mely által valaki másnak sérelmet, fájdalmat, szomoruságot, kárt stb. okoz. Bántás nélkül legyen mondva. Minden szava bántás. Becsületbeli bántás. | |
* | |
| (bán-t-at-lan) mn. tt. bántatlan-t, tb. ~ok. Akit nem bántottak, nem sértettek, nem nyugtalanítottak; akit nem érintettek, amihez nem nyúltak. Használtatik határozóul is. Vad népek között bántatlan utazni. Bántatlan hagyni valamit. | |
* | |
| (bánt-at-lan-ság) fn. tt. bántatlanság-ot. Bántatlan, sértetlen, illetetlen állapot. | |
* | |
| (bán-t-at-lan-ul) ih. Anélkül, hogy valaki bántaná vagy bántotta volna; sértetlenül, illetés nélkül. | |
* | |
| (bán-t-hat-at-lan) ih. bánthatatlan-t, tb. ~ok. Akit vagy amit bántani, sérteni, megszomorítani nem lehet, vagy nem szabad. | |
* | |
| (bánt-hat-at-lan-ul) ih. Bánthatatlan állapotban, sérthetetlenül. | |
* | |
| (bán-t-ó) mn. tt. bántó-t, tb. ~k. Aki vagy ami bánt, sértő, szomorító. Bántó szavak. Bántó magaviselet. V. ö. BÁNT. | |
* | |
| (bán-t-ó-d-ás) fn. tt. bántódás-t, tb. ~ok. Kedvetlen, szomorító állapot, érzelem, melyet bántás, megsértés okoz. | |
* | |
| (bán-t-ó-d-ik) belsz. m. bántód-tam, ~tál, ~ott. Magát bántottnak, megsértettnek érzi. Bántódni, megbántódni valami által vagy valamiért. | |
* | |
| (bán-t-og-at) gyak. áth. m. bántogat-tam, ~tál, ~ott, par. bántogass. Valakit gyakran, ismételve, sokszor bánt, sérteget, háborgat, nyugtalanít. | |
* | |
| (bán-t-og-at-ás) fn. tt. bántogatás-t, tb. ~ok. Gyakori, ismételt bántás, sértegetés, háborgatás, nyugtalanítás. | |
* | |
| (bán-t-ó-lag) ih. Bántó módon, megsértve, megszomorítva. Bántólag szólani valakihez. | |
* | |
| elvont gyöke a bánya, bányol szóknak, és ezek származékainak. l. BÁNYA. | |
* | |
| (bany-a) fn. tt. banyát. Elkorosodott vén asszony, öreg anyóka. Vén banya. Ha az anyja, a vén banya, ott nem lett volna. Népdal. Átv. ért. zsémbes, nyelves, hírhordó, mint a banyák lenni szoktak. Gúnyos, gyöngédtelen elnevezés.
Eredetére nézve nem egyéb, mint anya, b előtéttel, honnan Csalóközben banyalúd am. anyalúd, vénlúd. Egyezik vele a latin anus (anyus). | |
* | |
| (bány-a) fn. tt. bányát. 1) Általán föld alatti hely, üreg, mélység, melyből ásványokat vájnak, túrzanak, ásnak, fejtenek. Sóbánya, melyből sót vágnak, kőbánya, melyből köveket fejtenek, kőszénbánya, stb. Különösen, oly hegyek gyomra, ürege, melyekből érczeket ásnak. Aranybánya, ezüstbánya, rézbánya, továbbá oly helységek és városok neve, melyek ilyetén bányákkal bővelkednek. Selmeczbánya, Körmöczbánya, Bakabánya, Bélabánya stb. 2) Tájszokásilag: érczes fürdő. 3) Hevesben így nevezik néhutt azon gödröt, melyben a vályognak való agyagot tapossák, továbbá a sertések feltúrt fekhelyét.
Az első pont alatti érteményben a latin fodina szónak felel meg, s valószinű, hogy valamint ennek gyöke fodio (ások, vájok), hasonlóan a bánya szóban az ásás alapfogalma rejlik, t. i. áj váj am. ás, honnan vája, melyből lett ványa, mint borju bornyu, varju varnyu, stb. továbbá a v-nek rokon b-re változtával: bánya, mint: vakcsó bakcsó, vacsora bacsora, Valent Bálint, olyvá olybá stb. miszerint bánya annyi volna mint vája, (fodina). A második pont alatti érteményben rokonok vele az olasz bagno, franczia bain, latin balneum, hellen balaneion. Mind az ásványokra, mind a fürdőre vonatkozó bánya megvan a szláv nyelvekben is. Akik azon alapfogalomból indulnak ki, hogy a bányák a föld belsejében léteznek, véleményök oda megy ki, hogy e szó gyöke be, melyből lett bény, bénye, mélyhangon bánya. Talán a Bénye helységek neve is innen származott, legalább az Esztergam megyei Bény ásványos gyógykútjáról ismeretes a maga környékén. | |
* | |
| számos helyneveket alkot mind a két magyar hazában: Kis~, Nagy~, Felső~, Ó~, Új~, Cseh~, Német~, Rima~, Magyarországon, Abrud~, Király~, Kis~, Kőrös~, Lapos~, Oláhlapos~, Mosó~, Erdélyben. Helyr. Bányá-n, ~ra, ~ról. | |
* | |
| (bánya-ács) ösz. fn. Bányaépitészi ács, aki a bányákhoz szükséges faműveket, pl. vízhúzó, vízhajtó kerekeket stb. készíti. | |
* | |
| (bánya-adó) ösz. fn. Adó neme, melyet a bányabirtokosok fizetnek. | |
* | |
| (bánya-bér) ösz. fn. l. BÁNYAVÁM.
RÁNYABIRÓ, (bánya-biró) ösz. fn. Bányai törvényhatósághoz tartozó személy, ki a bányászok közt, és bányák körül előforduló peres ügyekben itél. | |
* | |
| (bánya-birói) ösz. mn. Bányabiróhoz tartozó, azt illető, arra vonatkozó. Bányabirói eljárás, itélet. | |
* | |
| (bánya-biróság) ösz. fn. 1) Bányabirói tisztség, hivatal. 2) l. BÁNYABIRÓSZÉK. | |
* | |
| (bánya-birósági) ösz. mn. Bányabiróságra vonatkozó, attól eredett. Bányabirósági itélet. | |
* | |
| (bánya-biró-szék) ösz. fn. Törvényhatóság, mely a bányapöröket intézi, a bányai ügyekben itél. | |
* | |
| (bánya-birtok) ösz. fn. Birtok, melynek területe bányát foglal magában, melynek tárgyát bánya teszi. | |
* | |
| (bánya-birtokos) ösz. fn. Oly személy, kinek bányája van. | |
* | |
| falu Erdélyben; helyr. Bányabük-ön, ~re, ~ről. | |
* | |
| (bánya-csipa) ösz. fn. Mindenféle folyékony, vagy csepegő, gyántás ásványok a bányákban. | |
* | |
| KIS~(máskép Széphalom) falu Abaújban; RUDA~, Zemplénben; helyr. Bányácská-n, ~ra, ~ról. | |
* | |
| (bánya-eskütt) ösz. fn. Alsóbb rendü felügyelő tiszt a bányákban. | |
* | |
| (bánya-fa) ösz. fn. Támaszul alkalmazott gerendák, czölöpök stb. melyek a bányalikakban fölállíttatván azokat a bedőlés ellen megóvják. | |
* | |
| lásd BÁNYAMESTER. | |
* | |
| (bánya-fém) ösz. fn. 1) A bányák gyomrában rejlő fém (metallum). 2) A kovacsok legkeményebb neme, mely a közönséges kovacstól különbözik. | |
* | |
| (bány-ag) fn. tt. bányag-ot. Vegyes érczfaj. (Cobalticum). Mirecssavas bányag. (Cobalticum arsenicosum). Miregsavas bányag. (Cobalticum arsenicicum). | |
* | |
| (bánya-gróf) ösz. fn. A bányákra fölügyelő legfelsőbb tiszt, ki a mellé rendelt tanáccsal a bányaügyeket igazgatja. | |
* | |
| (bánya-gyám) ösz. fn. Szilárd szikla- vagy érczköves fal, mely a földalatti bányautakon támaszul hagyatik, nehogy az üregek beszakadjanak. | |
* | |
| (bánya-gyűlés) ösz. fn. A bányabirtokosok öszvejövetele, bányai dolgokat, ügyeket elintéző tanácskozás végett. | |
* | |
| (bánya-haszon) ösz. fn. Jövedelem, melyet a bányák hoznak. | |
* | |
| (bánya-ház) ösz. fn. A bányákhoz tartozó mindenféle épületek, ú. m. olvasztókemenczék, huták stb. | |
* | |
| (bány-any) fn. tt. bányany-t. Cobaltum. Máskép: kékleny vagy kékeny. Azon egyszerü vegyelemek egyike, melyek a nemtelen fémek osztályát teszik. | |
* | |
| (bánya-hivatal) ösz. fn. 1) Hivatal, melyet valaki a bányák igazgatása, fölügyelése körül visel. 2) A bányákra felügyelő tiszti személyzet. | |
* | |
| (bánya-iszák) ösz. fn. l. BÁNYÁSZISZÁK. | |
* | |
| (bánya-járó) ösz. fn. Bányatiszt, kinek kötelessége a bányászok után járni, s a bányamüveket folytonosan szemmel tartani. | |
* | |
| (bánya-jog) ösz. fn. 1) Szabadalom bányát nyitni s bányászokat tartani. 2) Törvények öszvege, melyeket a bányákra nézve a felsőség vagy törvényhozás vagy a szokás megalapított. | |
* | |
| BÁNYAJÖVEDELEM, (bánya-jövedék vagy bánya-jövedelem) ösz. fn. Haszon, melyet a bányamivelés hajt. | |
* | |
| (banya-kemencze) ösz. fn. Somogy vármegyei tájszó, am. vesszőből font, és sárral tapasztott paraszt kemencze. A Tisza vidékén: boglyakemencze. | |
* | |
| (bánya-kísértet) ösz. fn. A babonás bányászok hite szerént bizonyos bányai kísértet, melynek alacson kis termete van, s ha nem ingerlik, senkit sem bánt. | |
* | |
| (bánya-kór) ösz. fn. A sorvadásnak egyik faja, mely a bányászoknál kiszárító, és összehúzó ásványok behatása által fejlik ki, és mellszorulás, köhögés, kezek reszketése, száraz bőr, és sorvasztó láz által jelentkezik. | |
* | |
| (bánya-kóros) ösz. mn. Bányakórban sínlődő. V. ö. BÁNYAKÓR. | |
* | |
| (bánya-kórság) tt. bánya-kórság-ot. l. BÁNYAKÓR. | |
* | |
| (bánya-kovács) ösz. fn. A bányamiveléshez megkivántató vas eszközöket készítő mesterember. | |
* | |
| (bánya-kő) ösz. fn. A kővágó helyeken törés által fejtett kő, mely még faragva nincsen. | |
* | |
| (bánya-költség) ösz. fn. A bánya megnyitására, mivelésére és fentartására forditott pénzek öszvege. | |
* | |
| (bánya-könyv) ösz. fn. Hivatalos könyv, melybe a bányához tartozó mindennemű ügyek, különösen a bányabirósághoz tartozók följegyeztetnek. Különösebben a bányabirtokokról vezettetni szokott vagy törvény által vezettetni rendelt könyv. | |
* | |
| (bánya-kristály) ösz. fn. Üvegszerüleg átlátszó kő, mely majd hatszögü majd szabálytalan alakkal leginkább a hegyek barlangiban és részeiben találtatik. | |
* | |
| (bánya-kürtő) ösz. fn. Nyilás, mely a bányaüregbe világosságot ereszt. | |
* | |
| (bánya-látogató) ösz. fn. Bányai tiszt, ki a bányászok után látni, s a bányamesterekre és bányaesküttekre felügyelni köteles. | |
* | |
| (bánya-lég) ösz. fn. Levegő a bányaüregekben, mennyire az a külső légtől különbözik. | |
* | |
| (bánya-legénység) ösz. fn. A bányákban dolgozó munkások öszves serege. | |
* | |
| (bánya-liszt) ösz. fn. Igen fínom porrá mállott mész a bányákban, mely a sziklahasadékokba lerakodik, s a liszthez igen hasonlít. | |
* | |
| (bánya-lő-por) ösz. fn. Lőpor, melylyel a bányákban réseket törnek, s a sziklákat fölvettetik. | |
* | |
| (bánya-manó) ösz. fn. l. BÁNYAKÍSÉRTET. | |
* | |
| (bánya-mécs) ösz. fn. Mécs, melynek világánál a bányászok dolgoznak. | |
* | |
| (bánya-megye) ösz. fn. Bizonyos bányához tartozó, s határok által kijelelt kerület. | |
* | |
| (bánya menet) ösz. fn. Földalatti út a bányákban, mely az érczásványok üregeihez vezet. Másképen: bányagátor. | |
* | |
| (bánya-mérés) ösz. fn. 1) A bányamivelésben am. a bányatelek határainak kijelölése mind a földszinén, mind a föld alatt, s a bánya üregek és épitségeknek mértan szerénti meghatározása. 2) Maga azon műtan, mely az ilyetén kimérés szabályait előadja. | |
* | |
| BÁNYAMÉRŐ, ösz. fn. Személy, ki a megnyitandó, vagy felosztandó bányák határait kijelöli; az is, ki a földalatti bányaépületeket kiméri és meghatározza. | |
* | |
| (bánya-mester) ösz. fn. Bányatiszt, ki a bányákat a fejedelem nevében kiosztja, s a bányaügyeket intézi. | |
* | |
| (bánya-mézga) ösz. fn. Általános nevezete minden éghető ásványtesteknek, melyek folyó állapotban vannak, vagy egykor voltanak. | |
* | |
| (bánya-mivelés) ösz. fn. A bányákban előforduló munkák öszvege, egyszersmind azon tudomány, mely az azokhoz szükséges szabályokat előadja. | |
* | |
| (bánya-mivelő) ösz. fn. és mn. Aki bányai munkákkal foglalkodik. | |
* | |
| (bánya-mives) ösz. fn. Tágasabb értelemben minden ember, ki bányai munkákkal foglalkodik. Szorosabban: aki a bányászathoz tartozó ismeretekben jártas, bányász. | |
* | |
| (bánya-munka) ösz. fn. Minden munka, mely a bányákban történik. | |
* | |
| (bánya-nagy) ösz. fn. Az egyes bányák főtiszte. | |
* | |
| (bánya-nagyság) ösz. fn. Bányanagy hivatala, rangja. | |
* | |
| (bánya-omladék) ösz. fn. Omladék a bányákban. | |
* | |
| (bánya-omlás) ösz. fn. A bányamenetnek, azaz földalatti bányaüregnek beszakadása. | |
* | |
| (bánya-öl) ösz. fn. A bányamérésnél használtatni szokott hosszmérték, mely nyolczvan hüvelykre osztatik fel. | |
* | |
| (bánya-őr) ösz. fn. Bányai felügyelő, ki a be- és kijáró bányamunkásokra vigyáz. | |
* | |
| (banya-posz) ösz. fn. Pöfetegek egyik faja, mely feketés porral van teli, s megnyomatván sziszegve fakad szét. | |
* | |
| (bánya-rém) ösz. fn. l. BÁNYAKÍSÉRTET. | |
* | |
| (bánya-rend) ösz. fn. Bizonyos szabályok foglalata, melyekhez a bányatisztek és bányamívesek magokat alkalmazni kötelesek. | |
* | |
| (bánya-rész) ösz. fn. Bányadarab, köznyelven kuksz vagy kuksza, azaz egyes bányaterületnek 128-ad része. | |
* | |
| l. BÁNYARÉSZ. | |
* | |
| (bánya-részvényěs) ösz. fn. Aki úgynevezett kukszát, azaz bányarészt bír. | |
* | |
| (bánya-rom) ösz. fn. A bányákban beomlás által támadt katlanszerü üreg vagy mélység. | |
* | |
| (bány-a-as) fn. tt. bányás-t, tb. ~ok. Bányabirtokos, bányatulajdonos. | |
* | |
| (bánya-sáfár) ösz. fn. A bányamunkásokra felügyelő tisztek egyike. | |
* | |
| (bány-a-ság) fn. tt. bányaság-ot. A bányához tartozó dolgok és müvek öszvege. | |
* | |
| (bany-a-as-od-ik) k. m. banyásod-tam, ~tál, ~ott. Banyává lesz, megvénül, vagy oly természetü lesz, mint a banyák szoktak lenni. Göcseji szójárás szerint, megbanyásodik a turó, midőn öszveránczosodik, vagy nyálkássá válik. | |
* | |
| (1), (bány-a-asz) fn. tt. bányász-t, tb. ~ok. Általán, aki bányákban dolgozik; különösen aki az érczes ásványokat fejti és tisztítja. Szoros értelemben, ki ezen munkálatokat rendszeres ismeretek szerint űzi s bányamiveléssel foglalkodik. | |
* | |
| (2), (bány-a-asz) önh. és áth. m. bányásztam, ~tál, ~ott. Érczek ásásával különféle ásványok fejtésével foglalkodik. Kibányászni átv. ért. mint a bátyát kikeresni s a találtató jót czéljára fordítani. | |
* | |
| (bányász-akademia) ösz. fn. Oskolai intézet, melyben bányászok az illető tudományokban képeztetnek. Selmeczi bányászakademia. | |
* | |
| (bánya-száj) ösz. fn. Bányatorkolat, nyilás, mely a bányamenetbe vezet. | |
* | |
| (bánya-szám-tartó) ösz. fn. Bányatiszt, ki a bányamivelési költségeket és jövedelmeket számba veszi. | |
* | |
| (bány-ász-at) fn. tt. bányászat-ot. 1) Mindenféle munka, mely a bányamivelésre öszvesen fordíttatik. 2) Rendszeres tudománya a bányamivelésnek. Bányászatot tanulni. Bányászatra adni magát. Bányászattal foglalkodni. Bányászatból élni. | |
* | |
| (bány-a-ász-at-i) mn. tt. bányászati-t, tb. ~ak. Bányászathoz tartozó, arra vonatkozó. Bányászati tanulmányok, ismeretek, munkák. | |
* | |
| (bányász-balta) ösz. fn. Balta, melylyel a bányászok az ásványokat vágják, törik. | |
* | |
| (bányász-bér) ösz. fn. Napszám vagy fizetési díj, melyet a bányászok munkáikért kapnak. | |
* | |
| (bányász-czéh) ösz. fn. Egyesület, melyet bányászok, mint olyanok alkotnak, s melynek bizonyos szabályai és rendtartásai vannak. | |
* | |
| (bányász-dal) ösz. fn. Bányászi életre vonatkozó tartalmu dal, melyet a bányamunkások énekelnek. | |
* | |
| (bánya-szék) ösz. fn. Törvényszék, mely bányai ügyekben itél. | |
* | |
| (bánya-szén) ösz. fn. Oly szén, mely dorong- és ágfából gödrökben, nem pedig földszint öszverakott máglyában égettetik. | |
* | |
| (bánya-szěr) ösz. fn. Mindenféle szerszám, dolgozó eszköz, mely a bányamivelésnél használtatik. | |
* | |
| (bányász-fejsze) lásd BÁNYÁSZBALTA. Egyébiránt V. ö. FEJSZE. | |
* | |
| (bányász-fő) ösz. fn. Előkelő bányai felügyelő, németül: Berghauptmann. | |
* | |
| (bányász-furó) ösz. fn. Furó, melylyel a bányászok a kemény köveken nyilást törnek. | |
* | |
| (bány-a-ász-i) mn. tt. bányászi-t, tb. ~ak. Bányászhoz való, bányászt illető. Bányászi munka, bányászi eszközök, bányászi díj, bányászi öltözet. | |
* | |
| (bány-a-ász-i-lag) ih. Bányászi módon. Bányászilag öltözködni. | |
* | |
| (bányász-inas) ösz. fn. Ujoncz bányászati mives; különösen oly gyerkőcz, ki az érczeket a földtől elválasztja, az érczeket mossa s más könnyebb munkákat végez. | |
* | |
| (bányász-irnok) ösz. fn. Személy, ki a bányahivatalban leirói tisztet visel. | |
* | |
| (bányász-iskola) ösz. fn. Tanoda, melyben bányászok az illető tudományokra képeztetnek. | |
* | |
| (bányász-iszák) ösz. fn. Bőrtáska, melyet a bányászok szíjnál fogva derekokra kötnek, s tűz- és világító szereiket viselik benne. | |
* | |
| (bánya-szivatyú) ösz. fn. Eszköz, mely által a bányalyukakban levő vagy fakadó vizet kiszivatják. | |
* | |
| (bányász-kabát) ösz. fn. Sajátságos szövetü és szinü öltöny, milyet a bányászok viselnek. | |
* | |
| (bány-a-ász-kod-ik) k. m. bányászkod-tam, ~tál, ~ott. Bányamiveléssel foglalkodik, bányászatot űz. | |
* | |
| (bányász-könyv) ösz. fn. Azon könyv, melybe a bányahatóság munkálkodásai, a bányai ügyek tárgyalásai följegyeztetnek. | |
* | |
| (bányász-lámpa) lásd BÁNYAMÉCS. | |
* | |
| (bányász-legény) ösz. fn. Széles értelemben minden bányamunkás; szorosabban: fiatal bányász. | |
* | |
| (bányász-legénység) ösz. fn. A bányamunkások együttvéve. | |
* | |
| (bányász-mécs) ösz. fn. Különösen készített mécs, melyet a bányászok a bányaüregekben használnak. | |
* | |
| l. BÁNYAMESTER. | |
* | |
| (bányász-munka) ösz. fn. Mindenféle munka, mely a bányamivelésben előfordul. | |
* | |
| (bány-a-ász-na) fn. tt. bányásznát. Ásvány. Életre nem igen kapott szó. | |
* | |
| (bányász-nap-szám) ösz. fn. 1) A bányákban naponként határozott ideig végzett munka. 2) A bányákban végzett munkákért járó napi díj. | |
* | |
| (bányász-nyelv) ösz. fn. Azon műszók és szójárások öszvege, melyekkel kizárólag a bányászok élnek. | |
* | |
| (bány-a-ász-os) mn. tt. bányászos-t vagy ~at, tb. ~ak. Ami a bányászoknál divatos. Bányászos ruha, öltözetmód, bányászos élet. | |
* | |
| (bányász-öl) ösz. fn. Öl, mely a bányaméréseknél használtatik. V. ö. BÁNYAÖL. | |
* | |
| (bányász-öltözet) ösz. fn. l. BÁNYÁSZRUHA. | |
* | |
| (bányász-pőröly) ösz. fn. Pőröly, melyet az érczes kövek öszvezúzására használnak. | |
* | |
| (bányász-ruha) ösz. fn. Sajátságos öltözet, milyet bányászok viselnek. | |
* | |
| (bány-a-ász-ság) ösz. fn. tt. bányászság-ot. Bányamivelés, bányatudomány, ásványok, érczek keresésével s idomításával foglalkodás; bányászok öszvesége. | |
* | |
| (bányász-sipka) ösz. fn. Háromszögü vászonföveg, melyet a bányászok kalap alatt s néha ékességül hátukon viselnek. | |
* | |
| (bányász-süveg) ösz. fn. Karimátlan posztó kalap, melyet a bányászok viselnek, midőn a bányákba lemennek. | |
* | |
| (bányász-szekercze) ösz. fn. Kisded szekercze, melynek felső része hegyes, alja pedig hosszú szakállas, s melyet a bányászok díszjelül viselnek. | |
* | |
| (bányász-szerszám) ösz. fn. Akármiféle eszköz, melylyel a bányai munkákban élnek. | |
* | |
| (bányász-szokás) ösz. fn. A bányászok között bevett s divatozó cselekvésmód. | |
* | |
| (bányász-talicska) ösz. fn. Közönséges talicska, melyen a kiásott bányaföldet és köveket ide-oda tolják. | |
* | |
| (bányász-tanoda) l. BÁNYÁSZISKOLA. | |
* | |
| (bányász-tiszt) ösz. fn. Bányahatósági személy; bányaigazgatásnál szolgáló hivatalnok. | |
* | |
| (bányász-tisztség) ösz. fn. A bányákra felügyelő hivatalbeliek öszvesége, testülete. | |
* | |
| (bányász-törvény) ösz. fn. l. BÁNYAJOG, (2). | |
* | |
| (bányász-tudomány) ösz. fn. Tudomány, mely bányamivelésre oktat, azaz, mikép lehessen a földben rejtező érczekhez minél könnyebb módon jutni, s azokat elválasztani, megtisztítani, stb. | |
* | |
| (bányász-ujoncz) ösz. fn. Növendék ifju vagy akárki más, ki a bányatudományokat tanulja. | |
* | |
| (bányász-úr) ösz. fn. Egy vagy több bányának birtokos ura. | |
* | |
| (bányász-ünnep) ösz. fn. Ünnep, melyet a bányászok sajátságos szertartással üllnek meg. | |
* | |
| (bányász-világ) ösz. fn. l. BÁNYÁSZMÉCS. | |
* | |
| (bánya-talicska) ösz. fn. l. BÁNYÁSZTALICSKA. | |
* | |
| (bánya-talicskás) ösz. fn. Alsóbbrendü napszámos a bányákban, ki a bányaföldet és köveket talicskán (vagy taligán) odább szállítja. | |
* | |
| (bánya-taligás) ösz. fn. l. BÁNYATALICSKÁS. | |
* | |
| (bánya-támasz) ösz. fn. Fadúcz, fagerenda, mely a bányamenetek s üregek oldalait és tetőit a beomlástól óvja. | |
* | |
| l. BÁNYATUDOMÁNY. | |
* | |
| (bánya-tanácsnok) ösz. fn. A bányaigazgató testületnél tanácsnoki ranggal felruházott személy. | |
* | |
| (banya-tapló) ösz. fn. Lúgban kifőzött, s megpuhított közönséges fűzfatapló. | |
* | |
| (bánya-társ) ösz. fn. Kinek valamely bányában része van; bányai résztárs, kukszabirtokostárs. | |
* | |
| (bánya-táska) l. BÁNYÁSZISZÁK. | |
* | |
| l. BÁNYÁSZTISZT. | |
* | |
| l. BÁNYÁSZTISZTSÉG. | |
* | |
| l. BÁNYASZÁJ. | |
* | |
| l. BÁNYAJOG, 2). | |
* | |
| (bánya-tudomány) ösz. fn. Azon tudomány, mely kisebb-nagyobb kiterjedésben a bányákra és bányászatra vonatkozó ismereteket adja elő. | |
* | |
| (bánya-ügyelő) ösz. fn. Bányatiszt, kinek kötelessége a dolgozó bányászlegények után látni, s a bányamesterekre, és bányaesküttekre vigyázni. | |
* | |
| (bánya-üreg) ösz. fn. Mélység a bányákban, honnan az érczes ásványok felhozatnak. | |
* | |
| (bánya-vám) ösz. fn. Adó neme, melyet a bánya vagy kukszabirtokosok a fejedelemnek fizetnek. (Urbura = úr pora?) | |
* | |
| (bánya-város) ösz. fn. Bányákkal biró, és bányászoktól lakott város, melynek egyszersmind sajátságos szabadalmai s törvényei vannak, milyenek hazánkban: Selmecz-, Körmöcz-, Baka-, Béla-, Beszterczebánya stb. | |
* | |
| (bánya-véső), ösz. fn. Véső, melylyel a bányászok köveket, sziklákat hasogatnak. | |
* | |
| (bánya-virág) ösz. fn. Üvegszerü, igen kemény, s félig átlátszó kőfaj, melynek fölszine rendszerént jegeczet ölt magára. Jobbára fehér, vagy víz szinü, de találtatnak más szinüek is. | |
* | |
| (bánya-virágos) ösz. mn. Ami bányavirágokkal bír. V. ö. BÁNYAVIRÁG. | |
* | |
| (bánya-víz) ösz. fn. Bányaüregekben álló, vagy szivárgó víz. | |
* | |
| (bánya-vizsgáló). l. BÁNYAÜGYELŐ. | |
* | |
| (bánya-zöld) ösz. fn. Zöldes réz, mely földdel vegyes, és lágy. (Ochra Veneris). | |
* | |
| (bány-ol) áth. m. bányol-t. 1) Pénzt ver. Ez értelemben nem igen kapott lábra. 2) Foltos, galyabít. Tájszólás. Ez értelemben a gyöke rokon bony gyökkel. | |
* | |
| (bány-ol-ás) fn. tt. bányolás-t, tb. ~ok. 1) Pénzverés. 2) Foltozás, galyabítás. V. ö. BÁNYOL. | |
* | |
| (bányoló-adó) ösz. fn. Pénverési szabadalomért fizettetni szokott tartozási díj. | |
* | |
| elvont vagy elavult gyök, melynek eredeti érteménye különféle lehetett, minthogy másmás családu származékok alapját teszi. 1) Mozgást, járást, forgást jelent ezekben: barangol, barkácsol, barlang (kóró), barom, s alapfogalomban és hangban rokonai: par, per, pör, far, for, fěr, för, für, mint a paracskó, paripa, paritya, pereszlén, pörög, fartat, farol, forog, férěg, fürge származékok gyökei. Egyeznek vele a szanszkrit par, pur (mozogni), pari (körül), hellen para, porenomai, német fahren, führen stb. 2) Metszésre, hasításra vonatkozik ezekben: barázda, barkócza, barka, barkál, barona vagy berena, barcs, hangváltozattal, bor, úgymint a borda, borotva származékokban, s rokonai: mar, far-ag, für-ész, előtét nélkül: arat, ort, irt, ordas, orló (= olló). Ez érteményben is más családbeli, ú. m. hellen, latin, német, szláv stb. nyelvek szavaival egyezik. 3) Jelent olyan szint melyre a testeket, nevezetesen az ember bőrét a nap heve, a tűz folytonos hatása festeni szokta, s rokonai: par, pěr, por, pir, vir, mir, melyek szintén tűzre, égetésre s az által okozott szinre vonatkoznak, mint e származékokban: barna, parázs, porgol, pěrzsěl, pörköl, pirít, virad. Hasonló értelmü és hangu gyökszókkal bővelkednek más családu nyelvek is. 4) Tompa, mély, kemény természeti hangutánzó ezekben: barczag, barabora, s e rokonhanguakban: varczog, vartyog, porczog, burikol, bordó. 5) Ugyanaz a bor bur gyökkel (t. i. borít borúl, burúl stb. szók gyökeivel) ezekben: baradla, barlang. 6) Számos helynevek gyöke, mint: Baracs, Barak, Barakony, Bars, Barbacs, Barócs, stb. Bővebb öszhasonlítás végett V. ö. R, gyökelem. | |
* | |
| (1), elvont gyöke 1) bárány szónak, és származékainak, 2) bárd szónak, mely a metszésre, hasításra vonatkozó bar, far, mar gyökökkel rokon. | |
* | |
| (2), ksz. Ráhagyó, engedő érteményü mondatot vezérel, pl. Bár ég föld szakadjon, mégis, stb.
"Bár szemét rád a sors mosolyogva nyissa, Bár feléd fordúljon csalfa golyóbissa, Bár nyájas karokkal kivánjon ölelni, . . . . . . . . Ne higy néki, ne higy; mert sokan megesnek, Mikor nála boldog életet keresnek." Csokonai. Néha jóllehet, noha kötszókkal fölcserélhető, nyomatosabban: ámbár, pl. Nem jött el, bár eleget kértem volt. Néha az ige után áll. Legyen bár óríás, mégsem félek tőle. Kérjen bár térden állva, mégsem engedek neki. Szintén ráhagyó érteményü az úgy-e? nemde? kérdések után. Úgy-e bár nem haragszol? Úgy-e bár eljősz? Nemde bár nálunk maradsz? Nagyobb nyomatosság kedveért, mint érintettük, elébe tétetik az ám, így: ámbár. Használjuk így is: noha bár! ha bár! Ezen igehatárzók előtt: mint, miként, mikép, hogyan? meddig, mennyire, merre, stb. a mondott érteményét fokozza, nyomosítja. Bár miként ohajtottam. Bár mennyire távozandol. Bár meddig itt maradandasz. Bár hová tesz az Isten. Ez értelemben akár szóval fölcserélhető. Akár miként ohajtottam, akár meddig stb. Gyöke az indulatszó bá, melyből r képzővel lett bár, mint a jelenidőre vonatkozó ma gyökből már. Fölcseréltetik, kivált a régieknél bátor szóval is, honnan azt is vélhetjük, hogy az bátor szóból húzatott össze. Ámbár, ámbátor. "Legyünk itten mind hajnalig, bátor világos viradtig." Népdal. "Bátor akárkik meglássák." Katalin verses legendája. "Nobátor ne volt volna Uronk Jézus ez jegyes, bátor volt volna csak ez széles velágnak ő kerályának ő fia, még es nagy mondhatatlan kesereséggel vált volna ő tőle." Kat. Prósai leg. | |
* | |
| (3), indulatszó, mely vágyat, ohajtást jelent, körülirva: kivánnám szeretném, hogy... ohajtanám, ha... pl. Bár soha sem láttam volna. Bár csak találkozhatnám vele. Bár honn lennék már. Érteményben egyezik vele a jövő után vágyó vaj! vajha! Néha daczoló ellenmondó erejü: Ha bár! Nos bár! Üss bár! Gyere bár! | |
* | |
| (4), több helység neve, helyr. Bár-ra, ~on, ~ról. | |
* | |
| fn. tt. barát. Így hívják Bácskában a kisebb tavakat. Szláv eredetünek látszik, legalább a szláv nyelvekkel közös, s magyar családtagjai nincsenek, ha csak az alsó Vágvölgyén levő Barócsot ide nem értjük, mely vízállásos orgovány neve. Egyébiránt a szanszkritban vári és a zendben vairi am. a magyar ár azaz víz, az arab, török bahr pedig am. tenger (mare). Lehet hogy több bar vagy bara gyökű helynevekben is ezen eredeti értelem rejlik. | |
* | |
| l. BARNABÁS. Több helység neve is. Helyr. Barabás-on, ~ra, ~ról. | |
* | |
| (bara-boly) ösz. fn. tt. baraboly-t, tb. ~ok. 1) Növénytani osztályozás szerint növénynem az öthímesek és kétanyások seregéből. (Chaerophyllum). 2) E növénynem egyik faja, melynek gyönge korában mogyoróforma gumós gyökere van, máskép: bubujicska, mogyorósaláta, csemegebürök, néhutt pedig turbolya vagy turbolyka. Első alkatrésze valószinüen am. bora, bura, azaz borított, a másik boly, am. bolyó, golyó, gumó, vagyis egészben véve am. borított bolyó. | |
* | |
| (bara-bora) ikerített hangutánzó fn. A palóczok így nevezik a hegedűnemű hangszerek legnagyobbikát, máskép: bőgő, brúgó, gordon. | |
* | |
| (bara-borás) ikerített mn. és fn. tárgyesete, midőn mn. baraborás-t vagy ~at, tb. ~ak, midőn fn. ~t, tb. ~ok. Aki baraborán játszik, bőgős, brúgós, gordonos. Baraborás czigány. | |
* | |
| puszták neve Fehér és Vas vármegyékben; helyragokkal: Baracs-ra, ~on, ~ról. | |
* | |
| több helység neve; helyragokkal: Baracská-ra, ~n, ~ról. | |
* | |
| falu Gömör megyében; helyragokkal: Baraczá-n, ~ra, ~ról. | |
* | |
| falu Temes megyében; helyragokkal: Baraczkházá-n, ~ra, ~ról. | |
* | |
| fn. tt. baraczk-ot. Tájejtéssel: boroczk. A csontármaguak neméhez tartozó gyümölcsfaj, melynek kivált nemesített fajtái sokfélék. Tengeri, kajszi (nyári), őszi, duránczi, magvaváló, vérbélű, szőrös, stb. baraczk. V. ö. BARACZKFA.
Egyik nemesebb faja Perzsiából hozatott be Európába, honnan görögül persicoV, latinul persicum (prunum), olaszul persica, németül Pfirsiche, szlávul breszkva, breszkina, stb. Onnan származott a baraczk név is. Magában a perzsa nyelvben előfordúl barkuk (prunum flavum, Aprikose). | |
* | |
| (baraczk-fa) ösz. fn. Növénytani osztályozás szerint a szilvák neméhez tartozó csontáros gyümölcsöt termő faju fa. | |
* | |
| (baracz-kermes) ösz. fn. Növény, mely a baraczkfák kérgein teremvén, azok nedveit kiszívja. | |
* | |
| (baraczk-levelész) ösz. fn. Fatetü, mely a baraczkfa levelein élődik. | |
* | |
| (baraczk-levelű) ösz. mn. Aminek baraczkfalevél alaku levelei vannak. | |
* | |
| (baraczk-mag) ösz. fn. 1) A baraczknak húsán belül levő csontár belestül együtt. 2) A csontárban azaz maghüvelyben rejtező bél. | |
* | |
| (baraczk-os) mn. tt. baraczkos-t v. ~at, tb. ~ak. 1) Baraczkkal bővelkedő, baraczkkal biró. Baraczkos kert, baraczkos vidék, baraczkos kofa. 2) Ami baraczkkal van készítve, fűszerezve, töltve. Baraczkos kása, baraczkos fánk. | |
* | |
| (baraczk-pálinka) ösz. fn. Baraczkléből készített szeszes ital. | |
* | |
| (baraczk-piros) ösz. mn. Olyan pirossággal biró, milyen az érett baraczké szokott lenni. | |
* | |
| (baraczk-virág-szín) ösz. fn. és mn. Olyan szín, vagy szinű, amilyen a baraczkfa virága. | |
* | |
| (bar-ad-ol-a) fn. tt. baradlát. Gömör és Torna vármegyékben, am. az országosabb divatú barlang, l. ezt. Aggteleki baradla. | |
* | |
| puszta Bars vármegyében; helyragokkal. Barak-ra, ~on, ~ról. | |
* | |
| több helység neve, helyragokkal: Barakony-ba, ~ban, ~ból. | |
* | |
| (bár-an) ksz. Nem egyéb, mint a bár szónak toldott módosítványa, mint: már, máran. l. BÁR. | |
* | |
| (bar-ang-ol) k. m. barangol-t. Ideoda bolyong, szerte csatangol, tétova jár-kel, kódorog. Különösebben a mezőn szabadon bolygó rideg baromról használtatik, mely pásztor nélkül tévelyeg.
Gyöke a járást jelentő bar, melyből ang gyakorlatos képzővel lett barang, s innen barangol, mint: kering, keringel; csatang, csatangol. | |
* | |
| (bar-ang-ol-ás) fn. tt. barangolás-t, tb. ~ok. Csatangolás, ide s tova bolygás. | |
* | |
| l. BÁRÁNYKA . | |
* | |
| (bár-ány) fn. tt. bárány-t, tb. ~ok. Általán a juhfaju állatok fia, mely, ha esztendős, tokló a neve. Kos bárány. Jerke, azaz nőstény, mintegy jércze bárány. Kocza bárány, melynek anyja elveszett. Rugott bárány, melyet anyja többé nem szoptat. Szopós bárány. Idétlen bárány. Nehéz a bárányt a farkassal öszvebékéltetni. Km. A farkasnak soha sem lesz bárány fia. Km. Tűr, szenved, mint a bárány. Szelid, ártatlan, mint a bárány. Isten báránya, ki elveszi a világ bűneit.
Kicsinyítve bari, bariska. Gyöke az élénk mozgásra, fürgeségre vonatkozó bar, honnan barjú vagy borjú is származik. Némelyek a héber bar szótól származtatják, mely fiat jelent. Egyébiránt rokon vele a hellen arhn, perzsa barah, arab berak (birka), szláv baran, beran, stb. | |
* | |
| vármegye és helység neve, helyr. mint vármegye, Baranyá-ba, ~ban, ~ból, mint helység: Baranyá-ra, ~n, ~ról. Bejárta Tolnát Baranyát = tapasztalt, jártas ember. | |
* | |
| (bárány-akol) ösz. fn. Kerített födeles hely, hová a bárányokat zárják. | |
* | |
| falu Baranya megyében; helyr. Baranyavár-on vagy ~ott, ~ra, ~ról. | |
* | |
| (bárány-bél) ösz. fn. l. BÁRÁNY és BÉL. | |
* | |
| (bárány-bél-húr) ösz. fn. Hegedűhúr, melyet báránybélből készítenek. | |
* | |
| (bárány-béllés) ösz. fn. Báránybőrrel kivarrott belseje a ruhának. | |
* | |
| (bárány-bőr) ösz. fn. l. BÁRÁNY és BŐR. Báránybőrbe öltözött farkas, azaz képmutató. | |
* | |
| (bárány-bőgető) ösz. fn. Hosszú orrú madár, mely bárány módra szól. | |
* | |
| (bárány-burok) ösz. fn. 1) Magzating, azaz vékony hártya, melyben a született kisded, s több állatok magzati takarva vannak. 2) Az emberi heréket burító belső vékony hártya. | |
* | |
| (bárány-czímer) ösz. fn. A levágott s felkonczolt bárány czombja. Első bárányczímer, hátulsó bárányczímer. | |
* | |
| (bárány-csěcs-fű) ösz. fn. Fű neme, melynek levelei a báránycsecshez hasonlók. (Sedum minus, sedum acre). | |
* | |
| (bárány-d) több helység neve; helyr. Bárányd-ra, ~on, ~ról. | |
* | |
| (bárány-dermenet) ösz- fn. Most ellett, s igen fiatal bárányokon tapasztalt, s újszülött gyermekek állcsukódásához hasonló görcsös nyavalya. | |
* | |
| (bárány-ellés) ösz. fn. 1) Juhok szaporodása, midőn szülnek. 2) Azon üdőszak, midőn a juhok ellenek. Bárányelléskor történt. | |
* | |
| (bárány-étel) ösz. fn. bárányhúsból készített eledel. A Müncheni codexben előjön ,húsvét' értelemben. | |
* | |
| (bárány-faggyú) ösz. fn. A bárány húsát borító faggyuféle zsír, kövérség. | |
* | |
| (bárány-farsang) ösz. fn. Zöld farsang, azaz húsvét és pünköst közti időszak, mikor már bárányok vannak. | |
* | |
| (bárány-felhő) ösz. fn. Fehéres, és mintegy pikkelyekből vagy barázdákból öszveállott felhőfoltok az égen. Tarka, mint a bárányfelhő. Km. | |
* | |
| (bárány-fi) ösz. fn. Kis bárány. A farkasnak soha sem lesz bárány fia. Km. Tulajdonképen két szó. | |
* | |
| (bárány-gyapju) ösz. fn. Gyönge gyapju, mely a bárány bőrét födi, s az öreg juh gyapjánál kevesebb becsű. | |
* | |
| l. JUHHIMLŐ. | |
* | |
| (bárány-hurut) ösz. fn. Sajátságos nyavalya a bárányoknál, mely köhögéssel jelenkezik, s hasonlatosságból az emberről is mondják. | |
* | |
| (barány-hús) ösz. fn. A báránynak gyönge húsa. Sült, paprikás, tárkonyos bárányhús. | |
* | |
| (Bár-ány-ka) kics. fn. tt. báránykát. Kisded, gyönge, fiatal bárány. Van ily nevű puszta is Bihar megyében; helyr. Bárányká-n, ~ra, ~ról. | |
* | |
| falu Erdélyben; helyr. Báránykút-on, ~ra, ~ról. | |
* | |
| (bárány-láb) ösz. fn. A bárány lába. Farkasnak mondják: mi atyánk Isten, ő azt feleli: bárányláb. Km. | |
* | |
| (bárány-nyelv-fű) ösz. fn. l. BORÁGÓ. | |
* | |
| (1), (bár-ány-os) fn. tt. bárányos-t, tb. ~ok. Bojtárfiú, aki különösen bárányokat őriz. Képzője a szokottabb ász helyett os, mint: kecskés, tehenes, csirás. | |
* | |
| (2), (bár-ány-os) mn. tt. bárányos-t, vagy ~at, tb. ~ak. Bárányokkal bővelkedő, ami bárányokat foglal magában. Átv. ért. bárányfelhős. Ha bárányos az ég, harmadnapra eső lesz. Km. | |
* | |
| (bár-ány-oz-ik) k. m. bárányoz-tam, ~tál, ~ott. A juhról mondatik, midőn megellik. Olyan mint: borjazik, csikózik, kölykezik, fattyazik. | |
* | |
| (bárány-szűz-fa) ösz. fn. Sziczilia, és Nápoly mocsáros helyein termő fa, melyről azt hitték a régiek, hogy magvának használása a szüzeséget megőrzi. | |
* | |
| (bárány-üröm) ösz. fn. Az ágas száru, s bugás virágzásu ürömnemű növények egyik faja, melynek levelei alul molyhosak, levelkéi szálasak, áglevelei egyesek. (Artemisia pontica). | |
* | |
| l. BARACZK. | |
* | |
| (1), fn. tt. barát-ot. 1) Rokon lelkü és érzelmű társ, fél, kivel szoros belső viszonyban, s bizodalmas öszveköttetésben élünk. Jó, hű, igaz, állhatatos barát. Nem minden bokorban fekszik, ritka madár a jó barát. Km. Nem mind barátod, ki reád mosolyog. Km. Ebnek kutya a barátja. Km. Eb aki nem barát. Km. Barátom! barátim! nyájas, bizodalmas szólítások. 2) Szerzetes rendbeli egyházi személy, a római és görög anyaszentegyházban. Csuklás barát. Fatalpu barát. Fejér barát, milyenek a dömések és több mások. Tarka barát, cistercita. Szürke barátok, szürke posztóban járó ferencziek. Fekete barátok. Néma barát, camaldulensis. Vörös barát, templarius. Így neveztetnek némely nem keresztény pl. hindu, mahomedán valláson levő szerzetesek is. Török barát, azaz, dervis.
Közvetlenül a szláv brat szóból kölcsönöztetett, honnan a XII. századbeli halotti beszédben: szerelmes bratim. Különben a szláv brat-tal egy ivásuak a hellen frathr, latin frater, német Bruder, góth brothar, szanszkrit bhratar, perzsa burader, stb. stb. melyek gyöke köz hiedelem szerint a szanszkrit bhar, s megfelel a latin fero és pario, a hellen jorew, a magyar pár és vér szóknak, különösen a magyarban az utóbbi, mint tudjuk, testvér és rokon értelemben is vétetik. | |
* | |
| (2), népes puszta Somogy megyében; helyragokkal: Barát-on, ~ra, ~ról. | |
* | |
| (barát-bětü) ösz. fn. Középkori szögletes vagy góth betü, milyennel a régi kolostorbeliek írtak. | |
* | |
| (barát-billegény) ösz. fn. A billegények neméhez tartozó, poszáta madárfaj. | |
* | |
| (barát-csuha) ösz. fn. Durva posztóból való szerzetesi ruha, szőrköntös. | |
* | |
| (barát-csuklya) ösz. fn. A barátcsuhához varrott töltsér-alaku leffentyü, melyet a fejre lehet húzni. V. ö. CSUKLYA. | |
* | |
| (barát-czinege) ösz. fn. A czinegék egyik faja, melynek feje a nyirott barátfejhez némileg hasonlit. | |
* | |
| l. BARÁTCZINEGE. | |
* | |
| (barát-élet) ösz. fn. Bizonyos szerzetesrend szabályai szerinti életmód. Átv. ért. magába vonult, emberek társaságát kerülő szomorú, szigorú élet. Barátéletet élő különcz. | |
* | |
| (barát fa) ösz. fn. Gyalogfenyőfaj Olaszországban, Portugalliában stb. melynek minden részeiből igen büdös és undorító szag párolog ki. (Juniperus sabina). | |
* | |
| helynevek Magyarországon és Erdélyben; helyr. Barátfalvá-n, ~ra, ~ról. | |
* | |
| (barát-fő-fű) ösz. fn. l. PITYPANG. | |
* | |
| puszta Mosony megyében; helyraggokal: Barátföld-ön, ~re, ~ről. | |
* | |
| puszta Pozsony megyében; helyraggokal: Barátföldé-n, ~re, ~ről. | |
* | |
| (barát-fül) ösz. fn. Átv. értelemben így nevezik túl a Dunán azon töltött táskaféle tésztás étket, melynek neve máskép: derellye, vagy dödölle. l. ezeket. | |
* | |
| (barát-garas) ösz. fn. Tréfás népnyelven am. Isten fizesse meg (Deo gratias), melylyel a szegény kéregető barátok a kapott alamizsnát megköszönik. Barátgarassal fizetni. | |
* | |
| (barát-hintó) ösz. fn. Tréfás neve a barátcsuklyának, mennyiben eső ellen fejre húzva a gyaloghintót, vagyis esernyőt pótolja. | |
* | |
| (1), (barát-i) mn. tt. baráti-t, tb. ~ak. 1) Ami rokon lelkü és érzelmű felünktől jő, vagy azt illeti, arra vonatkozik. Baráti kézszorítás, baráti csók, baráti intés, baráti látogatás. 2) Monostor-, klastrom-, szerzetesszerü. Baráti öltözet, baráti alázatosság. | |
* | |
| (2), több helység neve Magyarországon; helyr. Baráti-ba, ~ban, ~ból. | |
* | |
| (barát-i-lag) ih. 1) Rokonlelküleg, oly módon, mint rokon érzelmü fél tenni szokott. Barátilag egyezkedni valami peres ügyben. Barátilag szólítani. Barátilag kérni. 2) Barát módra, szerzetes módjára. Barátilag élni. Barátilag a csendes magányt keresni. | |
* | |
| (barát-i-ság) fn. tt. barátiság-ot. Szerzetes rendü életmód, állapot. | |
* | |
| (barát-ka) fn. tt. barátkát. 1) Kis barát, kis szerzetes. Élnek e szóval némely palóczos vidékek általán a barát szó helyett. Jön a barátka. Menjünk a barátkákhoz templomba. 2) Barátbillegény, madárfaj. | |
* | |
| l. BARÁTCSUKLYA. A középkori latin camisia-ból alakult. | |
* | |
| (barát-klastom) ösz. fn. Társas intézet, melyben szerzetesek bizonyos előjáró, és rendtartás alatt élnek. Mennyiben a világi zajtól elzárt épület, újabb nyelven zárda a neve. | |
* | |
| (barát-kod-ás) fn. tt. barátkodás-t, tb. ~ok. Szerzetes rendben és szabályok alatti élet. Különböztetés végett V. ö. BARÁTKOZÁS. | |
* | |
| k. m. barátkod-tam, ~tál, ~ott. Baráti életet él. Különbözik tőle: barátkozik. | |
* | |
| l. BARÁTKLASTROM. | |
* | |
| (barát-koz-ás) fn. tt. barátkozás-t, tb. ~ok. Baráti viszonyok kötése, és folytatása. V. ö. BARÁTKOZIK. | |
* | |
| (barát-koz-ik) k. m. barátkoz-tam, ~tál, ~ott. 1) Olyas lépéseket, előkészületeket tesz, melyek őt máshoz szorosabb bizalom és szeretet köteleivel fűzik. Némely ember igen könnyen és hamar barátkozik. 2) A megkötött baráti viszonyokat folytatja, és fentartja. Kapás kapással, úr úrral barátkozik. Km. Igekötőkkel: megbarátkozik, öszvebarátkozik. | |
* | |
| (barát-koz-ó) mn. tt. barátkozó-t, tb. ~k. Aki szorosabb összeköttetésre, baráti viszonyok folytatására hajlandó. A komor ember nem barátkozó. A gyermekek, nők, és könnyelműek barátkozók szoktak lenni. | |
* | |
| (barát-koz-tat) mivelt. m. barátkoz-tat-tam, ~tál, ~ott. Aki mások között baráti viszonyokat köt; aki idegeneket közelebb viszen egymáshoz, őket egymással megismerteti, s rokon érzelmekre és viszonszeretetre gerjeszti. | |
* | |
| (barát-köntös) ösz. fn. Saját szabásu egyenruha, milyet a szerzetesek, kiki a maga rendének szabályai szerint, viselnek. Fehér, fekete, szürke barátköntös. Barátköntösbe öltözni. Levetni a barátköntöst. | |
* | |
| (barát-lan) mn. tt. barátlan-t, tb. ~ok. 1) Kinek barátja nincsen, a szóalkotás köz szabályai szerint teljesebben: baráttalan. 2) Emberkerülő, magának való, nem nyájas. | |
* | |
| (barát-lan-ság) fn. tt. barátlanság-ot. 1) Barát nélküli állapot. 2) Szeretet nélküli bánásmód, vagy élet, mely egyedül önhasznát tekinti s mások kedveért mit sem tesz. Barátlanság más baján, midőn lehet, nem segíteni. Barátlanság némi csekély szolgálatot szomszédainktól megtagadni. Az első pont alatti értelemben szabatosabban: baráttalanság, a másodikban: barátságtalanság. | |
* | |
| (barát-magú) ösz. mn. A görögdinnyéről mondatik, melynek nem egészen fekete, hanem sárgás-szürke magja van. | |
* | |
| falu Vas megyében; helyr. Barátmajor-on, ~ra, ~ról. | |
* | |
| jobban: BARÁTNŐ, (barát-nő) ösz. fn. tt. barátnő-t, tb. ~k. Nőszemély, ki más nővel, vagy férfival baráti viszonyokban él. Idegen, különösen német (Freundin) szók utánzásából eredett, hanem már igen elhatalmazott, ámbár ha csakugyan szükség volt e megkülönböztetésre, nőbarát helyesebben alkottatott volna, mint a régi némber = nőember. Jelen alkatában pedig barátnő és személyragozva barátnőm, barátnőd stb. azért helyesebb, mert barátné annyit tenne mint barát neje, valamint grófné am. gróf neje és grófnő am. grófi nő. | |
* | |
| (barát-os) mn. tt. barátos-t v. ~at, tb. ~ak. Barátmodorú, barátszerü, kolostoros. Barátos szokás. Barátos szabásu ruha. Barátos szónoklat. Régiesen ,barát' vagy ,barátságos' helyett is előfordúl. A Müncheni codexben: "És lőnek Herodes és Pilatos barátosok" azaz barátok vagyis összebarátkoztak, kiengesztelődtek (et facti sunt amici). Pestinél szinte ,barátosok' am. barátok. A Nádor codexben is: "Barátosok lőnek öszve." | |
* | |
| székely falu Erdélyben; helyr. Barátos-on, ~ra, ~ról. | |
* | |
| (barát-os-an) ih. Barát módjára. Barátosan járni vagy öltözködni. | |
* | |
| (barát-paréj) ösz. fn. Főzeléknek való kerti zöldség neve, kerti laboda. (Spinát). | |
* | |
| (barát-pilis) ösz. fn. Barátok módjára körülnyirt haj, vagy köröskörül leberetvált fej, mint a Krisztus töviskoszorujának jelvénye. Különbözik tőle a pappilis, a fejtetőn, mely amannál kisebb kerületü. | |
* | |
| (barát-por) ösz. fn. Dárdanyból vagy piskolczból készitett por, melynek feltalálója carthausi barát volt. | |
* | |
| (barát-rend) ösz. fn. Szerzetes állapot, szerzetes intézet. Barátrendbe lépni, barátrendben élni. Barátrend szabályai, szigorusága. | |
* | |
| (barát-ruha) l. BARÁTKÖNTÖS. | |
* | |
| (barát-ság) fn. tt. barátság-ot. 1) Belső viszonszeretet, mely a választott félnek jó és rosz ügyeiben részvevőleg mutatkozik. Ritka madár az igaz barátság. Km. Örökös barátság, hív barátság. Barátságban élni, lenni. Barátságot kötni, barátsággal viseltetni. Barátságot tenni, cselekedni. Barátságot szinleni vagy tettetni. Igyunk egyet barátságért. Felebarátság. Ennek fele sem barátság. Km. Kutyabarátság, marhaszaporaság hamar oda van. Km. 2) Pajtásság, pajtáskodás, együtt nyájaskodás, mulatás. Barátságot kötni poharak között. 3) Jószivüség, jóakarat. Barátságból segíteni valakin. Köszönni, meghálálni a barátságot. 4) A régieknél baráti (kolostori) állapot vagy élet is: "Egy gonosz életű szépségű leánynek hízelködésével, kit hozzája bocsáttanak, akarák a barátságról eltéríteni." Debreczeni legendáskönyv, Sz. Tamás doktor életéről. | |
* | |
| (barát-ság-os) mn. tt. barátságos-t, vagy ~at, tb. ~ak. Baráti viszonyokra kész, hajlandó; nyájas, társaságkedvelő; szíves, engedékeny; szolgálatra kész, megelőző. Barátságos ember. Barátságos alku, barátságos szolgálat. Barátságos ebéd, barátságos látogatás, megszólítás. Barátságos szívvel, indulattal, akarattal lenni valakihez; barátságos egyezkedésre lépni; barátságos arczot mutatni; barátságos ajánlatot tenni. | |
* | |
| (barát-ság-os-an) ih. Baráti módon, nyájasan, szivesen társalgólag, készséggel. Barátságosan élni egy födél alatt. Barátságosan szólani az alattvalókhoz. | |
* | |
| (barát-ság-talan) mn. tt. barátságtalan-t, tb. ~ok. 1) Emberfutó, társaságkerülő, komor. 2) Aki szolgálatra nem kész, s mással jót cselekedni vonakodik. Határozóilag am. barátságtalanul. | |
* | |
| (barát-ság-ta-lan-ság) fn. tt. barátságtalanság-ot. 1) Nyájasságtalan, társalkodást kerülő állapot. 2) Oly cselekvésmód, mely rokon érzelemre, jószivüségre, szolgálati készségre épen nem mutat. | |
* | |
| (barát-ság-talan-ul) ih. Rokon érzelem nélkül; baráti viszonyok híjával; hidegen, komoran, szolgálati készség nélkül. Barátságtalanul eligazítani a megszorult utast. Barátságtalanul fogadni régi jótevőjét. | |
* | |
| (barát-szeg-fű) ösz. fn. Szegfű neme igen tömött szirmokkal. (Dianthus Carthusianorum). | |
* | |
| falu Szala megyében; helyr. Barátsziget-en, ~re, ~ről. | |
* | |
| (barát-szín) ösz. fn. és mn. Barna, vagy barnás szín, vagy szinű. | |
* | |
| (barát-szinű) ösz. mn. Barna, barnás. Barátszinű posztó, kelme. | |
* | |
| (barát-talan) mn. fn. baráttalan-t, tb. ~ok. Akinek barátja nincsen, bizodalmas társ nélkül szükölködő. Jelenthet oly helyet is, melyben szerzetes rendü barátok nincsenek. Baráttalan város. | |
* | |
| (barát-táncz) ösz. fn. Képes és tréfás kifejezéssel am. türelem, béketürés, vak engedelmesség, melynek kivált a barátéletben otthonosnak kell lennie. Patientia, baráttáncz. Km. | |
* | |
| (barát-ul) ih. Barát gyanánt, barátképen, mint barát, vagy barátot. Barátul tisztelni szeretni valakit. Barátomul fogadlak. | |
* | |
| falu Baranya megyében; helyraggokal: Barátúr-on, ~ra, ~ról. | |
* | |
| (barát-zsák) ösz. fn. Zsák, melybe a kolduló barátok az alamizsnát rakják. Néhol: papzsák. Barátzsákja, kocsis torka soha meg nem telik. Km. | |
* | |
| (bar-aty-ó azaz boritó) fn. tt. baratyó-t. Kanyaróhimlő, csécs. Órmánysági szó. | |
* | |
| (bar-áz vagy bar-az) elavult ige, eredetileg am. metsz, hasít, szel, d toldalékképzővel barázd, mint: mos-d, tol-d, ken-d, öl-d(ös) mar-d(os) stb. Innen lett a részesülő: barázdó, módosítva: barázda, azaz, valamit, nevezetesen földet ketté hasító vonal. Gyöke bar vagy bor, mert így is ejtik, borázda, rokon az ortásra, hasításra, metszésre vonatkozó barka, barkál, borotva, berena szók bar, bor, ber gyökeivel. V. ö. BAR, gyök 2). | |
* | |
| (bar-áz-d-a vagy bar-az-d-a) fn. tt. barázdát. 1) Ekével hasított vonal, illetőleg hosszukás mélyedés, mely a szántóföldek között határul húzatik. Barázdában fekszik a nyúl. Végig menni a barázdán. Barázdába lefolyó esővíz. Mély, széles barázda. 2) Minden egyes rétege a fölszántott földnek, melyet az eke hagy maga ntán. Barázdát hasítani, vetni. Egyenes, görbe barázda. Keskeny, vékony barázda. A föld hosszában, vagy keresztben fekvő barázdák. Barázda alá vetni a magot, azaz, elébb elvetni, azután barázdolni, szántani. 3) A sorba ültetett szőlőtőkék közötti mélyedés, mely a földnek fölkapálása által alakíttatik. 4) Sáros utakon, mezőkön látszó párhuzamos vonalu mélyedések, melyeket a barmok lábaikkal vágnak fel. 5) Átv. ért. az arczon mutatkozó ránczok. A vénség barázdái látszanak arczán.
Elemzését illetőleg l. BARÁZ. Egyezik vele a szláv brázda, brozda, borozda, török burusuk (ráncz; ránczos), burus-mak (ránczosodni). | |
* | |
| BARÁZDABILLEGETŐ, (barázda-billegény vagy barázda-billegető) ösz. fn. Hosszu lábu kis madár, a billegények neméből, valamivel hosszabb a verébnél, de karcsúbb; s farkát magasan viseli és folyvást billegeti. | |
* | |
| (barázda-köz) ösz. fn. Két barázda között levő térség, melyet a barázdák felső csúcsai kerítenek föld hosszában. | |
* | |
| (bar-áz-da-al vagy bar-áz-d-ol) áth. m. barázdál-t. Barázdát hasít. | |
* | |
| (bar-áz-da-al-ás) fn. tt. barázdálás-t, tb. ~ok. Barázda-hasítás. | |
* | |
| (bar-áz-da-an-ként) ih. Barázdáról barázdára; minden egyes barázdát külön véve. Barázdánként elszántani a szomszéd fölét. Barázdánként ültetni a kukoriczát, vagy kitépegetni a gyomot. | |
* | |
| (bar-áz-da-as) mn. tt. barázdás-t, vagy ~at, tb. ~ak. Ami barázdával vagy barázdákkal van felhasítva, megjelölve. Rarázdás út, barázdás rét, barázdás orcza, homlok. | |
* | |
| ih. Barázdával jelölve. | |
* | |
| (bar-áz-d-ol) l. BARÁZDÁL. | |
* | |
| falu Sopron vármegyében; helyr. Barbacs-ra, ~on, ~ról. | |
* | |
| fn. tt. barbár-t, tb. ~ok. 1) A régi görögök és rómaiak értelmében minden más nemzetbeli, aki nem görög vagy római volt. 2) Müveletlen, vad népből való. 3) Durva, kegyetlen, ádáz ember. 4) Éjszaki Afrikának egyik népfelekezete, barbáriai, berber. | |
* | |
| l. BORBÁLA. | |
* | |
| (barbár-ság) fn. tt. barbárság-ot. Barbár népek módja, vagy cselekvése, tulajdonsága, különösen müveletlenség, durvaság, kegyetlenség. | |
* | |
| l. BORBÉLY. | |
* | |
| l. BARABORA. | |
* | |
| (1), (bár-cs vagy bar-cs) fn. tt. bárcs-ot. A bogácsféle növénynemű növények egyike, melynek némely fajai szárrafutó levelűek, némelyek pedig nyeletlen, le nem futó levelűk. (Cnicus).
Kitünőleg tüskés, szúrós tulajdonságánál fogva azon bar vagy bár gyökü szók családához tartozik, melyek metszésre, hasításra, ortásra, szúrásra vonatkoznak, mint: barkál, barkóczáz, bárd. | |
* | |
| (2), mezőváros Somogyban; helyragokkal: Bárcs-ra, ~on, ~ról. | |
* | |
| KIS~, NAGY~, helységek Erdélyben; helyr. Barcsá-n, ~ra, ~ról. | |
* | |
| (bár-csak) ösz. indulatszó. Ohajtást, kivánságot jelentő mondatok előtt áll. Bárcsak még egyszer láthatnám őt. Bárcsak az Isten esőt adna. Bárcsak soha nem találkoztam volna vele. Néha fenyegetésül használtatik, pl. Bárcsak kitörné a nyakát, hogy mindig a fákon mászkál. Bárcsak jól megvernék, miért megy a kocsmába. Olykor hiányt jelent. Bárcsak kenyerem volna, nem hogy kalácsot enném. Bárcsak menni tudnék, nem hogy tánczoljak, vagy fussak. | |
* | |
| (bárcs-akánt) ösz. fn. Medvetalpfű, tüskés terepélyes levelekkel. Boglár-, csicsókás-, csoportos-, csermelyi-, enyves-, gereben-, gyapot-, hegyi-, láncsás-, pöszke-, száratlan-, tavi-, változó bárcsakánt. V. ö. AKÁNT. | |
* | |
| (bárcsa-kóró) l. CSIMPAJ. | |
* | |
| természeti hangutánzó gyök, melyből barczag, barczagás származtak. Egyezik vele a latin barr, barrit. | |
* | |
| puszta Bars megyében; helyr. Bárcz-on, ~ra, ~ról. | |
* | |
| (bar-cza) fn. tt. barczát. Pléhlemezből készült jegy, különféle használás végett, pl. amilyet a festők térítvényűl adnak a festőbe adott vászonért, vagy a birkanyírők kapnak minden egyes birka megnyirésétől, s munka bevégeztével ezek száma szerint fizettetnek.
Nyelvünkből elemezve ezt látszik tenni: kis borító, t. i. a bar = bor, bur. Egyébiránt rokonok vele a szanszkrit marsz (megkülönböztetni, megismerni), franczia marque, német Marke. | |
* | |
| faluk neve Abaúj és Borsod megyékben; helyr. Bárczá-n, ~ra, ~ról. | |
* | |
| (barcz-ag) önh. m. barczag-tam; ~tál, ~ott. Tompa, mély barr féle hangon szól, mint az elefánt, bival, vagy szarvas. Latinul barrit. | |
* | |
| (barcz-ag-ás) fn. tt. barczagás-t, tb. ~ok. Elefánthang, bivalhang, szarvashang. Latinul barritus. | |
* | |
| helység Máramaros megyében; helyr. Barczánfalu-ba, ~ban, ~ból. | |
* | |
| (Barcza-ság) fn. tt. Barczaság-ot. Erdélyországi szászkerület, brassai kerület. Így neveztetik a Burcza folyótól, németül Burzenland (terra Saxonum de Barussa, a gróf Nemes családnak egy 1252-diki oklevelében). | |
* | |
| népes puszta Gömör megyében; helyr. Bárcziházá-n, ~ra, ~ról. | |
* | |
| ALSÓ~, FELSŐ~, faluk neve Borsod megyében; helyr. Barcziká-n, ~ra, ~ról. | |
* | |
| BARCZOGÁS, l. BARCZAG, BARCZAGÁS. | |
* | |
| (bár-d) fn. tt. bárd-ot. Szekercze alakú, de aránylag szélesb pengéjü vágó és faragó eszköz, vasból. Konyhai bárd, melylyel a szakácsok a húst konczokra vagdalják. Ácsbárd, melylyel az ácsok a munkába vett fát simára egyengetik, máskép: simító bárd. Mészárosok bárdja, melyet a taglásnál használnak.
Gyöke azon bár vagy bar, melyből vágásra, hasításra vonatkozó szók származnak. Képzésre olyan, mint a kar gyökből származott kar-d-é. Rokonok vele a svéd bard, német Barte, szláv bard, barta, brádva, melyek szinte a maguk nyelvében vágást jelentő bar gyökü szókkal rokonok. A héberben is (bara) am. vág. | |
* | |
| népes puszta Somogy megyében; helyr. Bárd-on, ~ra, ~ról. | |
* | |
| falu Aradban, helyr. Bárdára, Bárdán, Bárdáról. | |
* | |
| (bar-delejség) ösz. fn. Állati delejség. (Magnetismus animalis) V. ö. DELEJSÉG. | |
* | |
| (bárd-fok) ösz. fn. A bárdféle eszköz vastagabb része, feje, melybe a nyelet ütik. | |
* | |
| népes puszta Somogy megyében; helyr. Bárdibük-ön, ~re, ~ről. | |
* | |
| (bárd-kés) ösz. fn. Félhold alaku, széles lappal bíró konyhai bárd, melynek két oldalu nyele van, s hús és egyéb főznivalók összevagdalására használtatik. | |
* | |
| (bárd-levél) ösz. fn. Tengerészi értelemben, irott szerződés valamely ácscsal, melynél fogva ez tengeri hajó építésére kötelezi magát. | |
* | |
| falu Erdélyben Udvarhely székben; Bardocz-on, ~ra, ~ról. | |
* | |
| (bár-d-ol) áth. m. bárdol-t. Bárd által a görcsös, szálkás gerendát simára egyengeti. Bárdolni különösen az ácsok dolga. Ha vastag a fa, meg kell bárdolni. Km. Átv. értelemben: müvel, fínomabb erkölcsökre oktat, szoktat valakit; durvaságból, darabosságból szögletességből kisimít. | |
* | |
| (bár-d-ol-ás) fn. tt. bárdolás-t. tb. ~ok. A görcsös, szálkás fának, gerendának bárd általi kisimítása, egyengetése. | |
* | |
| (bár-d-ol-atlan) mn. tt. bárdolatlan-t, tb. ~ok. Ami kisimítva, kiegyengetve, görcsöktől szálkáktól megtisztítva nincsen. Átv. értelemben: müveletlen, darabos erkölcsü, fínomság, udvariság nélküli. Bárdolatlan nép, bárdolatlan pórsuhancz, bárdolatlan magaviselet. Határozóilag am. bárdolatlanul, müveletlenül. | |
* | |
| (bár-d-ol-atlan-ság) fn. tt. bárdolatlanság-ot. Átv. ért. durvaság, nyerseség, faragatlan, szegletes erkölcsi, magaviseleti tulajdonság. | |
* | |
| (bár-d-ol-at-lan-ul) ih. 1) Simítatlan állapotban, görcsösen, ki nem egyengetve. Bárdolatlanul hagyott gerendák. 2) Átv. ért. Durván, nyersen, idomítatlanul, faragatlanul, gorombául. Bárdolatlanul viselni magát. | |
* | |
| helységek neve Erdélyben, helyragokkal: Bardos-ra, ~on, ~ról. | |
* | |
| (bár-d-os) fn. tt. bárdos-t, tb. ~ok. 1) Aki bárdot visel, bárdviselő, bárdhordozó. Hajdan voltak ily fegyverzetü katonák. 2) Bizonyos régi pénz neve. | |
* | |
| mn. tt. bárdos-t, vagy ~at, tb. ~ak. Bárddal bíró, bárddal felkészített, bárdhordozó. | |
* | |
| falu Vas vármegyében; helyragokkal: Bárdos-ra, ~on, ~ról. | |
* | |
| (bár-gy-u) mn. tt. bárgyu-t, tb. ~k, vagy ~ak. Együgyüen gyáva, szelíd indulatu, természetü, ki a légynek sem árt, ostobácska, butácska. Némely tájakon am. csendes, szomorkás, kedvetlen, nem életrevaló. Bárgyu emberke. Igen bárgyu, a vizet sem zavarja meg. Tájejtéssel: bárgya.
Gyökre és alapérteményre nézve rokon a bárány, bari és borju, szókhoz. Ide sorozható a bacza is, máskép becze (borjucska, ostobácska). A gy, úgy látszik, a j változata, mint a tájdivatos borgyu, vargyu, sargyu szókban. | |
* | |
| (bár-gy-u-an) ih. Gyáva szelíd módon; ostobán, butácskán, jó indulattal, de kevés észszel. Bárgyuan viselni magát. | |
* | |
| (bár-gy-u-ság) fn. tt. bárgyuság-ot. Együgyüség, gyáva szelídség, ostobaság. | |
* | |
| (bár-ha) ösz. köt- és indulatszó. 1) Ohajtást jelent, s am. vajha. 2) Megfordított ha bár, pl. Nem engedek, bárha vagy habár meg halsz is. V. ö. BÁR. | |
* | |
| falu Zala megyében; helyr. Bárhely-en, ~re, ~ről. | |
* | |
| (bár-hol) l. AKÁRHOL. | |
* | |
| (bár-honnan) ösz. ksz. Akármely helyről, vidékről. Bárhonnan jő az okos tanács, el kell azt fogadni. Fogadd be a szegény utast, bárhonnan való. Egyezik vele: akárhonnan. | |
* | |
| (bár-hová) l. AKÁRHOVÁ. | |
* | |
| (1), (bar-i) fn. tt. bari-t, tb. ~k. Kis bárány, bárányka, egyszersmind csalogató neve a kis báránynak. Ne bari ne! Bari! bari! | |
* | |
| (2), KIS~, NAGY~, helységek Zemplén megyében; helyr. Bari-ba, ~ban, ~ból. | |
* | |
| (bar-i-ka) fn. tt. barikát. A bari szó kisebbítése, hizelgőbb változata. l. BARI. | |
* | |
| (bar-jószat) ösz. fn. tt. barjószat-ot. Némelyek által ajánlott új szó, az állatgazdaság, baromtenyésztés kifejezésére, talán inkább barmászat. | |
* | |
| (bar-ka) fn. tt. barkát. 1) Kis metszés, rovat, bevágás valamely test fölszinén, honnan: barkálni, pl. a botot, pipaszárt, am. czifrára róni, héját itt-ott bemetszeni, barkált, barkóczás, am. rovatokkal czifrázott. 2) Különösen, a kikészített bőr fölszinén váltakozó görcsös pettyegetések. A tehén- és borjubőrön levő barkák. Mondják posztóról is, hogy barkája van, midőn nem egészen sima, hanem szőrös borzas fölszinű, mit a posztónyirők le szoktak nyesni. 3) A rügyezni kezdő fák, kivált puhanemüek szőrös gumója, néhutt: birke, bürke, cziczamacza. Nyárfa, fűzfa barkája. Virágvasárnapi barka. Barkát szentelni.
Az első pont alatti barka azon bar bor gyökü szók osztályába tartozik, melyekben alapfogalom a metszés, hasítás, milyenek: barázda, borotva, berena. Ide vonatkozik a tarkabarka ikerszó is, mely rovatos metszetü, vagy festvényü czifraságot jelent, am. tarolt, barolt. A második és harmadik ponti barka szóban a borzasság alapfogalma látszik rejleni, s gyöke azon bor, běr gyökökkel rokon, melyekből borzad, borsódzik, borzaszt, berzenkedik származtak, mennyiben a barkás bőr és posztó a simának ellentéte, s a fák barkája csakugyan borzas szőrös tulajdonságu. | |
* | |
| falu Tornában, helyr. Barká-ra, ~n, ~ról. | |
* | |
| fn. tt. bárkát. 1) Kisebb nemü tengeri hajó. Noé bárkája. 2) Likacsos, vízjárta halászhajó, melyben a fogott halakat tartják. Halászbárka.
A latin arca vagy barca szóból eredettnek látszik. A hellenben bariV szintén hajónem, mely több más, mint a franczia, spanyol, olasz, angol, szláv, stb. nyelvekben is megvan. Rokona a dunai kisebb szállító hajókat jelentő burcsella, azaz barcella. | |
* | |
| fn. tt. barkács-ot. Lépes mézzel kereskedő. Úgy látszik, a Torna megyei Barka (Barkó) helységtől származott, amely vidékről szoktak az ország némely részeiben szétjárni a lakosok lépesméz szedése és viasz készítése végett. | |
* | |
| (bárka-csiga) ösz. fn. Bárkaalakú házban, teknőben lakó csiga. | |
* | |
| (barkács-ol) önh. m. barkácsol-t. 1) Mézet, lépes mézet gyűjt, bevásárol s azzal kereskedik. V. ö. Barkács. 2) Aprólékos házi dolgokban szüntelen foglalkodik, ideoda tébláb, mintha volna forgácsol. 3) Mindenfelé járkel, cselleng. Barkácsol a rideg barom a mezőn, az erdőben. Barkácsol a nyúl, midőn kényelmesen szökdel a csalitban. Ez érteményben rokona barangol. | |
* | |
| l. BARKÁZIK. | |
* | |
| (bárka-hajó) ösz. fn. l. BÁRKA. | |
* | |
| (bar-ka-al) áth. m. barkál-t. Új szőlőültetéskor a szőlővessző végét késsel imitt-amott meghántja. Mondatik a búcsusokról is, midőn zarándokbotjaikat hántás által megtarkítják (tarka-barkázzák), kiczifrázzák. V. ö. BARKA. | |
* | |
| (bar-ka-al-ás) fn. tt. barkálás-t, tb. ~ok. Cselekvés, midőn valaki barkál. | |
* | |
| KIS~, NAGY~, helységek Nógrád vármegyében, helyragokkal: Bárkány-ba, ~ban, ~ból. | |
* | |
| (bar-ka-as) mn. tt. barkás-t vagy ~at, tb. ~ak. 1) Pettyes, göcsörtös. Barkás bőrből varrott csizma. 2) Borzas, szőrös. Barkás posztó. 3) Szőrös, bolyhos rügyü. Barkás fák, ágak. V. ö. BARKA. | |
* | |
| (bar-ka-as-an) ih. Barkás állapotban, barkával. Barkásan meghagyni a posztót, am. meg nem nyíretni. | |
* | |
| (bar-ka-as-ít) áth. m. barkásít-ott, par. ~s, htn. ~ni vagy ~ani. Barkássá tesz, rovatoz, czifráz. | |
* | |
| (barka-szentelés) ösz. fn. Virágvasárnapi egyházi szertartás, midőn a barkás faágak megszenteltetnek, emlékeül Urunk diadalmas bemenetének Jeruzsalembe. | |
* | |
| falu Beregh megyében, helyragokkal: Barkaszó-n, ~ra, ~ról. | |
* | |
| (bar-ka-az) áth. m. barkáz-tam, ~tál, ~ott, par. ~z. 1) Szőrös kelmét fölborzaz. Kalapot, posztót barkázni. 2) Rovás, bemetélés által czifráz. Botot, pipaszárt barkázni. V. ö. BARKÁL. | |
* | |
| (bárka-az) önh. m. bárkáz-tam, ~tál, ~ott, par. ~z. Bárkán hajókáz, bárkával jár a vizen. | |
* | |
| (bar-ka-az-ás) fn. tt. barkázás-t, tb. ~ok. 1) Cselekvés, midőn valaki barkáz, azaz metélés, rovatozás által czifráz, tarkáz valamit. 2) Állapot, midőn a fának barkái nőnek. | |
* | |
| (bárka-az-ás) fn. tt. bárkázás-t, tb. ~ok. Bárkával járás, hajózás a vizen. | |
* | |
| (bar-ka-az-ik) k. m. barkáz-tam, ~tál, ~ott. A fáról mondatik, midőn tavaszkor szőrös bimbókat hajt. | |
* | |
| (bár-ki) ösz. mn. Bizonyos sokaságu emberek közől akárki, akármelyik. Bárki legyen, nem gondolok vele. Bárkitől tanultad, elmaradhatsz vele. | |
* | |
| fn. tt. barkó-t, tb. ~k. 1) Fülektől lefelé növő pofaszőr, arczszakál, néhutt fülbajusz. 2) Így nevezik a Gömör vármegyében lakó palóczokat, kiknek sokban saját szójárásuk van. Használják esküvésül is. Barkó úgy se! Barkó úgy segéljen.
Első érteményben hasonló a latin barba, német Bart, szláv brada (szakál) szókhoz. Második jelentése az őskor homályában rejlik, talán barogó, barangó, mint a palócz, kivel beszédejtésben is rokon, ballócz, ballagócz. | |
* | |
| falu Zemplén megyében; helyragokkal: Barkó-n, ~ra, ~ról. | |
* | |
| KIS~, NAGY~, faluk neve Vasban; helyragokkal: Barkócz-ra, ~on, ~ról. | |
* | |
| (bar-kó-cza) fn. tt. barkóczát. 1) Fanem a húszhímesek és háromanyások seregéből, melynek bogyós gyümölcse akkora mint egy kis körte, máskép berekenye, süvöltin körte (Sorbus). 2) Göcsejben jelent furkós botot is.
Gyöke barkó valószinüen nem más, mint a furkó azaz buczkó változata, mennyiben a barkóczafa csomós, kemény, s a botféle barkócza am. furkócza, furkós bot. Egyébiránt a barkóczafa tótul brekitza. | |
* | |
| (bar-kó-cza) önállóan nem divatozó törzsnév; származéka: barkóczás am. rovatokkal czifrázott, tarkázott, barkált. Barkóczás bot, pipaszár. | |
* | |
| ösz. fn. l. BARKÓCZA (1). | |
* | |
| (barkócza-galagonya) ösz. fn. Fanövény a galagonyák neméből, mely a barkóczához némileg hasonló. (Crataegus torminalis). | |
* | |
| (bar-kó-cza-as) mn. tt. barkóczás-t ~at, tb. ~ak. 1) Barkóczát termő, barkóczafákkal bővelkedő. 2) Rovatos, tarka, csíkos vonalu. Barkóczás zarándokbot. | |
* | |
| (bar-kó-os) mn. tt. barkós-t v. ~at, tb. ~ak. Aki barkót visel vagy barkóval benőtt. Barkós angol. Barkós arcz. | |
* | |
| (bar-kör) ösz. fn. Csillagászi műszó, s jelenti az éggömbnek azon körét, melynek határai között a bujdosók mozognak. Szélessége tíz fok, és tizenkét részre, azaz csillagzatra osztatik. Másképen: állatkör. (Zodiacus). | |
* | |
| (bar-kör fény) ösz. fn. Világosság, mely őszszel és tavaszszal látszik leginkább napkelte és lemente után, ferdén fekvő, szélein halkkal elhalványuló s a tejuthoz hasonló fényü gúlaidomban. (Lumen zodiacale). | |
* | |
| helység Szatmár megyében; helyragokkal: Barlafalu-ba, ~ban, ~ból. | |
* | |
| fn. tt. barlang-ot. 1) Földalatti üreg, mely egyedül a természet működése által képződött. Aggteleki barlang. Szemiluki barlang. Sötét, mint a barlang. Gömörben: baradla. 2) Rejtek, buvóhely, melybe zsiványok veszik magokat. 3) Átv. ért. bordélyház, bűnbarlang.
Némelyek szerint elemezve: bar-lak = bor- vagy burlak, azaz boritott lak vagy hely. Megvan a szláv nyelvekben is: barlog, berlog, brlok, brloha. | |
* | |
| (barlang-i) mn. tt. barlangi-t, tb. ~ak. Barlangban levő, barlangbeli, barlangban lakó. Barlangi csepegőkövek, jegeczképletek. | |
* | |
| (barlang- vagy ballang-kóró) ösz. fn. Póczér, ördöglova, nyúlárnyék, boszorkánykóró. Talán jobban: ballang vagy ballag- vagy barlagkóró, mert kiszáradván s tövétől elszakadván legkisebb széltől megindíttatik, s beballagja, barangolja a síkságot. | |
* | |
| puszta Szabolcsban; helyragokkal: Barlangó-n, ~ra, ~ról. | |
* | |
| (bar-lang-os) mn. tt. barlangos-t vagy ~at, tb. ~ak. Aminek barlangja van, ami barlangokkal bővelkedik. Barlangos vidék, barlangos hegy. | |
* | |
| l. AMARÁNT. | |
* | |
| (bar-om-ász) fn. tt. barmász-t, tb. ~ok. Barommal foglalkodó, baromtenyésztő. Különbözik baromgyógyász. | |
* | |
| (bar-om-ász-at) fn. tt. barmászat-ot. Barommal foglalkodás, baromtenyésztés. | |
* | |
| (bár-mely) ösz. nm. Akármely, a sok közől akár ez, akár amaz. Bármely időben menj hozzá, mindig dologban leled őt. Bármely hivatalt választasz, mindenütt pontosnak kell lenned. | |
* | |
| (bár-mi) ösz. nm. tt. bármi-t, tb. ~k. Akármi, a sok közől akár ez, akár amaz. Bármihez fogtam volt, nem lett sikere. Bármibe fogadjak. Bármibe kerülend, meg kell szereznem. | |
* | |
| (bár-mily) ösz. nm. Akármily tulajdonságu, akárminő. | |
* | |
| (bár-minő) ösz. nm. l. BÁRMILY. | |
* | |
| (bar-om-ít) áth. m. barmít-ott, par. ~s, htn. ~ni vagy ~ani. Barom természetüvé tesz, baromi állapotra lealacsonyít. | |
* | |
| puszta Bihar megyében; helyragokkal: Barmod-on, ~ra, ~ról. | |
* | |
| (bar-om-ol) önh. m. barmol-t. 1) Tanulók között divatozó szó, am. barommódra igen sokat tanul, (bovisat, bubalisat). 2) Hevesmegyei tájszólással am. valamit durván, roszul, felében-harmadában csinál. | |
* | |
| (bar-om-os) mn. tt. barmos-t vagy ~at, tb. ~ak. Barmokkal bíró, bővelkedő. Barmos gazda, barmos vidék. | |
* | |
| (bar-om-os-kod-ás) fn. tt. barmoskodás-t, tb. ~ok. Barom módra erőltetett s kitartó dolgozás. | |
* | |
| (bar-om-os-kod-ik) k. m. barmoskod-tam, ~tál, ~ott. Barom módjára erejét megfeszítve dolgozik. | |
* | |
| (bar-om-úl) önh. m. barmúl-t. Baromtermészetüvé lesz, baromi állapotra alacsonyúl. Elbarmúl. | |
* | |
| mn. tt. barnát. 1) Általán, többé-kevesebbé sötétes szín, a vörös és fekete szín vegyüléke. Barna posztó. Barna ló. Barna haj, szakál, szemöldök, szőr. Barnára festeni a szövetet. 2) Különösen az emberi arczra vonatkozva, barnának mondjuk, kinek arczbőrét a nap megsütötte, megpirította, vagy oly szinű, mintha a nap égette volna meg. Ellenkezője a világos szinű szőke. Szebb a szőke, mint a barna, mert a barna csak vadalma, de a szőke édesalma. Népd. Barna legény, barna leány. Se nem szőke, se nem barna, ez az igaz magyar fajta. Népd. 3) Amit a szakácsok tűznél, sütésfőzés által ily szinüen készítettek el. Barna leves, barna becsinált.
Érteményre és alaphangra egyeznek vele a latin brunus, német braun, franczia brun, tót barnavi, stb. A német nyelvészek brennen (ég, pirít) igétől származtatják, melynek gyöke szintén megvan a magyar pir, pör, por, par, gyökökben, melyekből pirít, pörzsöl, porgol, parázs, stb. származtak. Ha tehát alakjára, illetőleg képzőjére nézve idegennek látszik is, nagy családi rokonságánál fogva magyar származásunak is tartható, s azon szók osztályába tartozik, melyek a nyelvek legősibb korszakából valók. V. ö. R gyökelem. | |
* | |
| falu Nógrád megyében; helyragokkal: Barná-n, ~ra, ~ról. | |
* | |
| férfi keresztnév; héber eredetű, jelentése: vigasz fia. | |
* | |
| (barna-föld) ösz. fn. A hegyi földnek egyik különös faja, melynek színe sötét vöröset játszik. | |
* | |
| MAGYAR~, NÉMET~, faluk neve Veszprém megyében; helyragokkal: Barnag-ra, ~on, ~ról. | |
* | |
| népes puszta Zala megyében; helyragokkal: Barnak-on, ~ra, ~ról. | |
* | |
| (barna-kő-szén) ösz. fn. A kőszenek egyik faja, mely szinére nézve a rohadt fa beléhez hasonló, s ebben különbözik a fekete kőszéntől. | |
* | |
| (barna-pej) ösz. fn. Sötét pej. Barnapej ló. V. ö. PEJ. | |
* | |
| (barna-piros) ösz. mn. Barnából és pirosból vegyített szinű. Barnapiros arcz. | |
* | |
| (barna-réz) ösz. fn. Sárga- vagy vörösrézből és ónból vegyített fémkeverék, melyből szobrokat, harangokat, ágyúkat stb. öntenek. (Bronce). | |
* | |
| (barna-réz-mives) ösz. fn. Mives, ki holmi eszközöket, edényeket, díszműveket, barnarézből készít. | |
* | |
| (barna-réz-mű) ösz. fn. Barnarézből készített mű. | |
* | |
| (barna-rőt) ösz. mn. Barna és vörös szín vegyítve, sötétvörös. Barnarőt haj, szakál. Különbözik tőle a világos rőt, haragos vörös. | |
* | |
| (barna-as) mn. tt. barnás-t vagy ~at, tb. ~ak. Barnához közelítő, kevessé, nem hirtelen barna. | |
* | |
| (barna-ság) fn. tt. barnaság-ot. Barnaszinü tulajdonság, barnaszinüség. | |
* | |
| (barna-as-an) ih. Barnás, kevessé pirított, pörkölt állapotban. Barnásan készített lé, mártás. | |
* | |
| (barna-as-ít) áth. m. barnásít-ott, par. ~s, htn. ~ni vagy ~ani. Barnássá, azaz világos, nem igen sötét barnává tesz, olyan szinüre fest. Különbözik: barnít. | |
* | |
| (barna-as-od-ás) fn. tt. barnásodás-t, tb. ~ok. Valamely test szinének változása, midőn barnássá lesz, kevessé megpörkölődik. | |
* | |
| (barna-as-od-ik) k. m. barnásod-tam, ~tál, ~ott. Barnás színt kap. Különösen tűz, pörkölés vagy a nap sütő sugarai által. | |
* | |
| (barna-sárga) ösz. mn. Barnából és sárgából elegyített szinü. Némely nyavalyák barnasárgává teszik az arczbőrt. | |
* | |
| (barna-szín) ösz. fn. és mn. 1) l. BARNA. 2) l. BARNASZINŰ. | |
* | |
| (barna-szinű) ösz. mn. Lásd BARNA. Barnaszinű arcz, haj, szakál. Barnaszinű kelmék. | |
* | |
| (barna-věrěs) ösz. mn. Lásd BARNARŐT. | |
* | |
| (barna-ít) áth. m. barnít-ott, par. ~s, htn. ~ni vagy ~ani. Barnává tesz, barnaszínre fest, pörgöl, éget. Nap-barnította vitézek. | |
* | |
| BARNITÁS, (barna-ít-ás) fn. tt. barnítás-t, tb. ~ok. BARNÁVÁ tevés, barna színre festés, változtatás, pörkölés, sütés. | |
* | |
| puszta neve Arad vármegyében; helyragokkal: Barnót-ra, ~on, ~ról. | |
* | |
| (barna-úl) önh. m. barnúl-t. Barnává leszen, barna színt kap, illetőleg pirítás, pörkölés, sütés, égetés által leszen olyanná. Barnúl a forró napon járónak arcza. Barnúl a rántás, a leves. Megbarnulni. | |
* | |
| (barna-ul-ás) fn. tt. barnulás-t, tb. ~ok. Barna szinűvé változás. Barnulás ellen napernyőt viselni. | |
* | |
| fn. tt. báró-t, tb. ~k. Általán felsőbb rangu nemesi osztály tagja, aki méltóságra nézve a gróf után áll. Herczegek, grófok, bárók. Különösen hazánkban bizonyos nagyméltóságot viselő személy, kit zászlósúrnak nevezünk, milyenek a nádoron kivül az országbíró, a horvátországi bán, a tárnok, a királyi főkomornok, a kir. főudvarnok, a főajtónálló, a főlovászmester, a főasztalnok, a főpohárnok, a kir. testőrsereg kapitánya, a pozsonyi gróf és a két koronaőr.
E szó mint rangnév majd minden európai nyelvben megvan, de eredetére nézve nincsenek a nyelvészek egy értelemben. Némelyek a baruV (súlyos) hellen szótól, mások valamely régi nyugot-éjszaki nyelvbeli bar-tól, mely a) férfit, b) férjet, c) főurat jelentett, származtatják. l. ADELUNG. Ha figyelünk az előszámlált magyar, ú. m. férj és főúr szókra, ezek a bötük rokonságára nézve, tehét nyelvészetileg is megegyeznek az érintett bar és így baro szókkal. | |
* | |
| KIS~, NAGY~, faluk neve Biharban; helyragokkal: Báród-ra, ~on, ~ról. | |
* | |
| (báró-i) mn. tt. bárói-t, tb. ~ak. Bárót illető, bárónak tulajdonságaival bíró. Bárói rang, czím, méltóság. Bárói udvar, jog. | |
* | |
| (báró-i-lag) ih. Bárói módra, úgy mint báróhoz illik. | |
* | |
| Ó~, ÚJ~, helynevek Fehér megyében; helyragokkal: Barok-on, ~ra, ~ról. | |
* | |
| (bar-om) fn. tt. barmot, tb. barmok. Általán, nagyobb négylábu emlős állat, milyenek az ökör, ló, szamár, teve, stb. másképen: marha. Különösen, szarvasmarha, ökör, tehén. Barmokat tenyészteni, őrizni. Szőre mentében simogatni a barmot. Igavonó barom. Átvett értelemben oktalan állathoz hasonló, s minden szellemiségből kivetkezett durva emberről mondatik megvetésképen.
Elemzésére nézve l. BAR gyök (1). | |
* | |
| faluk neve Sopron vármegyében; KIS- és NAGY-BAROM, helyragokkal: Barom-ba, ~ban, ~ból. | |
* | |
| (barom-adó) ösz. fn. Adózási díj, melyet valaki a birtokában levő barmoktól fizetni köteles. | |
* | |
| (barom-akol) ösz. fn. Kerített hely, födéllel vagy födél nélkül, hová a barmok éjtszakánként betereltetnek, s télen által tartatnak. V. ö. AKOL. | |
* | |
| (barom-állás) ösz. fn. Általán oly hely a határban vagy majorban, hol a barom delelni vagy fekünni szokott. A baromállás rendesen kutak körül vagy itatóknál vagyon. Szorosabb értelemben korlátokkal kerített hely, hová a barmokat zárják. | |
* | |
| (barom-alom) ösz. fn. Szalma, vagy akármiféle gaz, melyet istálóban vagy akolban a fekvő barom alá vetnek. V. ö. ALOM. | |
* | |
| (barom-bérlet) ösz. fn. Haszonbérlet neme, midőn valaki a barmok tulajdonosának azért fizet, hogy azokat használhassa, pl. az igás ökröket munkára, a teheneket fejésre stb. | |
* | |
| (barom-bogár) ösz. fn. Légyfaj, mely különösen a barmokat szokta körülrepkedni, és csipdesni. V. ö. PŐCSIK. | |
* | |
| (barom-csorda) ösz. fn. Egy seregben járókelő, legelő barmok sokasága, különösen, ökörcsorda, tehéncsorda. V. ö. CSORDA, és NYÁJ. | |
* | |
| (barom-dög) ösz. fn. Ragályos betegség, mely néha a barmokat meglepi, s melytől ezek seregesen hullanak; marhadög, marhavész. | |
* | |
| (barom-eledel) ösz. fn. Mindenféle takarmány, eleség, szüleség, pl. széna, szalma, répa, stb. melylyel a barmokat, nevezetesen szarvasmarhákat tartani szokták. | |
* | |
| (barom-élő) ösz. fn. Mátyusföldön és Csalóközben am. legelő, közlegelő, barmok mezeje. | |
* | |
| (barom-ember) ösz. fn. 1) Igen nagy testtel bíró, s nagy erejü ember. 2) Aki durva, nyers, otromba erkölcsei miatt inkább baromhoz, mint szellemi lényhez hasonlít. | |
* | |
| (barom-erkölcs) ösz. fn. Durva, nyers, otromba, az oktalan barmókéhoz hasonló erkölcs. | |
* | |
| (barom-erő) ösz. fn. Erő, melylyel a barmok bírnak. Átv. ért. rendkivüli nagy, a baroméhoz hasonló erő. | |
* | |
| (barom-faj) ösz. fn. A négylábu állatok azon osztálya, mely barom nevezet alá soroztatik. Baromfajhoz tartoznak: az ökör, a bival, a juhok, a tevék, stb. | |
* | |
| (barom-fertőzés) ösz. fn. A fajtalanság undok neme, melyet valaki barmokkal követ el. | |
* | |
| (barom-fi) ösz. fn. Így neveztetnek általán a házi madarak, mint: a tyukok, pulykák, ludak, réczék. Másképen: apró marha. Baromfi-vásár, baromfi-piacz, baromfias asszonyok, kofák. Baromfiakat nevelni, baromfiakkal kereskedni. Baromfi-ól, baromfi-ketrecz, baromfi-sült. | |
* | |
| (barom-fi-tartás) ösz. fn. Baromfiak, házimadarak, aprómarha tenyésztése. Némely gazdasszonyok baromfitartásból élnek. | |
* | |
| (barom-gyógyász) ösz. fn. Baromorvos, ki baromorvoslással foglalkodik. | |
* | |
| (barom-gyógyászat) ösz. fn. Baromorvoslási mesterség vagy tudomány. | |
* | |
| ösz. fn. l. BAROMORVOSLÁS. | |
* | |
| (barom-hajtó) ösz. fn. Bérbe fogadott napszámos, ki a kereskedők barmait vásárra hajtja, másképen: hajtsár. | |
* | |
| népes puszta Mozsony megyében; helyr. Baromház-on, ~ra, ~ról. | |
* | |
| (bar-om-i) mn. tt. baromi-t, tb. ~ak. Barom erkölcseivel, természetével, tulajdonságaival bíró. Baromi vadság, durvaság, baromi munka, erő. | |
* | |
| (bar-om-i-lag) ih. Barmok módjára, barmok szokása szerint, illetőleg csupán az állati ösztönt követve, durván, oktalanul, otrombául. Baromilag élni emberhez nem illik. | |
* | |
| (bar-om-i-ság) fn. tt. baromiság-ot. Baromi indulat, ösztön, természet. | |
* | |
| ösz. fn. l. ISTÁLLÓ. | |
* | |
| (barom-itató) ösz. fn. 1) Kút, hol a barmokat válúba húzott vízzel itatják. 2) Bizonyos alkalmas fekvésü hely a patakon, folyón, vagy tón, melyhez a barom ivás végett könnyen hozzáfér. Egyszerüen: itató. | |
* | |
| (barom-ízék) ösz. fn. Kóró-, széna-, szalma-, szóval takarmánytöredék, melyet a barom meg nem evén a jászolban, vagy etetőhelyen hagy. Egyszerüen, és rövidebben: ízék. A jóféle, és összevagdalt takarmányból kevés ízéket hágy a barom. | |
* | |
| (barom-járás) ösz. fn. 1) Bizonyos útvonal a határban, melyen a csorda legelőre jár. 2) Barázda formára felvágott föld, merre a marha jár. A baromjáráson keserves dolog akár gyalog akár kocsin vagy lóháton menni. 3) Vásárra hajtott barmok úta. Szemcz felé Mátyusföldén nagy baromjárás van. | |
* | |
| (barom-kereskědés) ösz. fn. Szarvasmarhákkal űzött kereskedés, máskép: marhakereskedés. | |
* | |
| (barom-kereskědő) ösz. fn. Aki barmokkal kereskedést űz, máskép: marhakereskedő. | |
* | |
| (bar-om-kod-ás) fn. tt. baromkodás-t, tb. ~ok. Baromi módon élés, az állati ösztönök kielégitése oktalan barmok szokása szerint. | |
* | |
| (bar-om-kod-ik) k. m. baromkod-tam, ~tál, ~ott. Baromi módon él, viseli magát; baromi erővel és kitartással dolgozik. | |
* | |
| (barom-lak) ösz. fn. Általán akol, ól, istálló, tanya, a barmok számára. Több helység neve is; helyr. Baromlak-ra, ~on, ~ról. | |
* | |
| (barom-laka) ösz. fn. és helység neve Erdélyben. | |
* | |
| (barom-legelő) ösz. fn. 1) Mező, mely barmok legeltetésére van szánva. V. ö. BAROMÉLŐ. 2) Mindenféle fű, melyen barom élhet. Néha az ugarok, és tarlók igen jó baromlegelővel szolgálnak. | |
* | |
| (barom-légy) ösz. fn. Lásd BÖGÖLY és PŐCSIK. | |
* | |
| (barom-lopó) ösz. fn. Aki másnak barmait, nevezetesen ökreit, teheneit, juhait, disznait stb. orozva elhajtja. Ilyenről szól e népdal: Szegénylegény vagyok én, tinót, csikót lopok én. Ide tartoznak a lókötők is. | |
* | |
| (barom-módon) ösz. ih. Olyképen, mint barom szokott, baromilag; állati ösztönét követve; durván, oktalanul, otrombán. Vágyait barommódon kielégíteni. Barommódon neki bőszülni. | |
* | |
| (barom-módra) ösz. ih. l. BAROMMÓDON. | |
* | |
| (barom-munka) ösz. fn. Igen erős, szerfölött nehéz, vagy sok, illetőleg baromi erővel véghezvihető munka. | |
* | |
| (barom-nyáj) ösz. fn. l. BAROMCSORDA és NYÁJ. | |
* | |
| (barom-orvos) ösz. fn. Orvos, ki különösen a barmok, nvvezetesen házi állatok nyavalyáinak megismerésével és gyógyításával foglalkodik, másképen: baromgyógyász. | |
* | |
| (barom-orvos-iskola) ösz. fn. Tanítóintézet, melyben a tanulókat a barmok nyavalyáinak ismerésére, és gyógyítására oktatják. | |
* | |
| (barom-orvoslás) ösz. fn. Barmok, s általán háziállatok, és baromfiak gyógyítása. | |
* | |
| (barom-orvosság) ösz. fn. A barmok nyavalyái ellen használt gyógyszerek nemei. | |
* | |
| (barom-őr vagy barom-őrző) ösz. fn. Aki egy sereg, csorda, nyáj baromra fölügyel, azokat legelteti, s a rablók és ragadozó állatok ellen oltalmazza. E nem alá tartoznak: esikós, gulyás, juhász, kanász, kecskepásztor, tehénpásztor, stb. | |
* | |
| (barom-piacz) ösz. fn. Piacz, vagyis vásárhely, vásártér, vásárállás, melyen barmokat, apró marhákat, baromfiakat árulnak. | |
* | |
| (barom-pőcsik) ösz. fn. Fulánkos légy, bögöly, mely a barmokat csipkedi, nyugtalanítja, l. PŐCSIK. | |
* | |
| (bar-om-ság) fn. tt. baromság-ot. 1) Baromi durvaság, kegyetlenség, faragatlanság. 2) Sült ostobaság, butaság. | |
* | |
| (barom-tartás) ösz. fn. A mezei gazdálkodás egyik ága, mely barmok tenyésztésével s nevelésével foglalkodik; barmászat. | |
* | |
| lásd BAROMTARTÁS. | |
* | |
| (bar-om-ul) ih. Barom gyanánt; Úgy, mint barmot. Baromul tekinteni a szolgát rút bűn; baromul zaklatja alattvalóit. Abban különbözik a baromilag határozótól, hogy ez a mondatban az alanyra, baromul pedig a tárgyra vitetik. | |
* | |
| (barom-úsztató) ösz. fn. Alkalmas hely a folyóban vagy tóban, hol barmokat, különösen nyírés előtt juhokat úsztatnak. Egyszerüen: úsztató. | |
* | |
| (barom-vásár) ösz. fn. Vásár, melyben barmokat, nevezetesen szarvasmahákat, juhokat, lovakat, sertéseket árulnak, máskép: marhavásár. Átv. ért. így nevezik a barompiaczot is. | |
* | |
| BARONÁL stb. l. BORONA, BORONÁL. | |
* | |
| l. BORONAMEZŐ. | |
* | |
| (báró-né) fn. tt. báróné-t, tb. ~k. Szabatosan szólva am. báró neje, felesége, hitves társa, miszerint báróné minden férjes asszony, akármily rendből származott, ha t. i. férje báró. Különbözik tőle: bárónő, azaz, bárói vérből született, bárói családból való nő általán véve. Így különböznek egymástól: herczegné és herczegnő, grófné és grófnő, szinészné és szinésznő, művészné és művésznő, stb. s lehet valaki grófné, ki saját nemzetségére nézve bárónő. | |
* | |
| (báró-nő) ösz. fn. tt. bárónő-t. Bárói nemzetségből való nő. V. ö. BÁRÓNÉ. | |
* | |
| (báró-s) mn. tt. bárós-t, vagy ~at, tb. ~ak. Báró alaku, formáju; bárói szokásokkal élő, báró szabásu. | |
* | |
| (báró-ság) fn. tt. báróság-ot. Bárói rang, bárói méltóság. Báróságért folyamodni. Báróságra emelni valakit. | |
* | |
| székely falu; helyr. Barót-on, ~ra, ~ról. | |
* | |
| l. BARNABÁS. | |
* | |
| Ó~, ÚJ~, mezővárosok Bars megyében; helyr. Bars-on, ~ra, ~ról. ha Bars, megyét jelent, helyragai: Bars-ba, ~ban, ~ból, mint minden megyenévnél. | |
* | |
| (bar-sav) ösz. fn. Vegytani ért. am. állatsav. (Acidum zooticum). | |
* | |
| fn. és. mn. tt. bársony-t, tb. ~ok. Fínom, puha tapintatu selyem vagy gyapjú szövet, melynek fonák oldala vastagabb szálu. A bársony egymás fölé szőtt kettős fonalból áll. Virágos, nyirett bársony. Vörös, fekete, zöld bársony. Bojtos bársony. Selyem, vagy gyapju bársony. Bársonyba öltözködni. Puha, mint a bársony. Km. Mint melléknév jelent bársony kelméből valót, bársonyhoz hasonlót, fínom puhaságút. Bársony ruha. Bársony virág. Bársony kezecskék. Bársony csiga, bársony rózsa. Illik, mint juhászbundára a bársony folt, mint szamár hátára a bársony nyereg. Km. Néha a régiségben és néhutt ma is: bársom.
Egyezik vele a persa barzah (Vullers szerént: vestis seu panni ex serico et filis laneis contexti species); továbbá az orosz barkhat, szláv barsun, német Barchent, hellen porjura, porwureioV, hellen-latin byssus, stb. Egyébiránt mennyiben polyhos barkáju, gyökre nézve rokon a magyar barka, és bárzsing szókhoz. | |
* | |
| (bársony-amaránt) ösz. fn. Amaránt virágok egyik faja. Néhol: bársonyka. V. ö. AMARÁNT. | |
* | |
| (bársony-barna) ösz. mn. Barna bársonyhoz hasonló szinű. | |
* | |
| (bársony-biga) ösz. fn. Csigafaj, melynek kis gömbölyü ajaka, és hosszu orra vagyon. | |
* | |
| (bársony- borsó) ösz. fn. l. BÁRSONYKEREP. | |
* | |
| (bársony-csiga) ösz. fn. lásd BÁRSONYBIGA. | |
* | |
| (bársony-csináló) ösz. fn. Míves, ki bársonyszöveteket készít. | |
* | |
| (bársony-festő) ösz. fn. Míves, ki bársony szöveteket fest. | |
* | |
| (bársony-gallér) ösz. fn. Bársony szövetből készült ruhagallér. | |
* | |
| (bársony-gyár) ösz. fn. Gyár, melyben selyemből, vagy gyapjúból bársony szöveteket készítenek. | |
* | |
| (bársony-ka) fn. tt. bársonykát. l. BÁRSONYAMARÁNT, máskép: TARAJFÜRT. | |
* | |
| (bársony-kalap) ösz. fn. Bársonyszövetből készült, vagy bársonynyal behúzott kalap. | |
* | |
| (bársony-kefe) ösz. fn. Fínom. puha szőrből való kefe, melyet bársony kelmék és ruhák tisztítására használnak. | |
* | |
| (bársony-kerep) ösz. fn. A kerepek neméhez tartozó növényfaj, melynek virágai sötét bársonyszinüek, máskép: bársonyborsó, czipős virág. (Lotus tetragonolobus). | |
* | |
| (bársony-kő) ösz. fn. Vörös bársonyhoz hasonló szinű kő. (Porphyr). | |
* | |
| (bársony-köntös) ösz. fn. Bársony kelméből készített köntös. | |
* | |
| (bársony-mellény) ösz. fn. Mellény bársony szövetből. | |
* | |
| (bársony-nemű) ösz. mn. Bársonyhoz hasonló, bársonyféle. Bársonynemű szövetek. | |
* | |
| (bársony-nyereg) ösz. fn. Bársonyszövettel bevont nyereg. | |
* | |
| (1), (bársony-os) mn. tt. bársonyos-t, vagy ~at, tb. ~ak. Bársonynyal diszített, kivarrott, bevont, szegett. Bársonyos pamlagok, székek. Bársonyos kalap, ruha. | |
* | |
| (2), falu Veszprém vármegyében; tt. Bársonyos-t, helyraggokal: Bársonyos-ra, ~on, ~ról. Van ily nevű kis folyó is Abaújban, mint a Hernád egyik ága. | |
* | |
| (bársony-puha) ösz. fn. Fínom, puha tapintatu, mint a bársony. Bársonypuha kacsók. | |
* | |
| (bársony-rózsa) ösz. fn. Rózsafaj, melynek bársony formáju levelei vannak. | |
* | |
| (bársony-ruha) ösz. fn. Általán mindenféle öltöny bársonyból. Drága, vörös, fekete, kék bársonyruha. | |
* | |
| (bársony-sipka) ösz. fn. Bársony kelméből varrott sipka. | |
* | |
| (bársony-szalag) ösz. fn. Szalag bársonyból. Bársonyszalaggal szegélyezett köntös. | |
* | |
| (bársony-szín) ösz. fn. és mn. Világos vörös szín, bibor szín. | |
* | |
| (bársony-szinű) ösz. mn. Világos vörös bársonyhoz hasonló szinű, bibor szinű. Bársonyszinű kalpag, mente, nadrág. | |
* | |
| (bársony-szováta) ösz. fn. Szövőszék, melyen bársonyféle kelméket szőnek. | |
* | |
| (bársony-szövő) ösz. fn. Takács, ki szövőszéken bársonyt készít. | |
* | |
| l. BÁRSONYSZÖVŐ. | |
* | |
| (bársony-tapintatú) ösz. mn. Minek illetése oly gyönge puha érzést gerjeszt, milyet a bársonyé. Bársonytapintatú mentalevél. Bársonytapintatú kéz. | |
* | |
| (bársony-taraj-fürt) ösz. fn. Növényfaj a tarajfürtök neméből, piros bársonyszinű virágokkal. (Celosia coccinea). | |
* | |
| (bársony-üröm) ösz. fn. Növényfaj a nézsit nemüek közől, máskép: kerti cziprus. (Santolina chamae-cyparissus). | |
* | |
| l. BÁRSONYTARAJFÜRT. | |
* | |
| (Bars-vár-megye) ösz. fn. A Dunán inneni kerület egyik vármegyéje, melynek székhelye Aranyos-Marót. | |
* | |
| falu Esztergam vármegyében; helyragokkal: Bart-ra, ~on, ~ról. | |
* | |
| férfi kn. tt. Bartát. A Bartholomaeus szó rövidített alakja, máskép: Bertalan, Bartal, Bartalos, Bartók, Barton, Berta, Bertus, Berczi. | |
* | |
| (bar-tan) ösz. fn. Az állatot jelentő bar értelmében, l. ÁLLATTAN. | |
* | |
| kir. város Sáros vármegyében; helyr. Bártfá-ra, ~n, ~ról. ~ÚJFALU, helység ugyanott; helyr. Bártfa-Újfalu-ba, ~ban, ~ból. | |
* | |
| falu Beregh megyében; helyr. Bártházá-n, ~ra, ~ról. | |
* | |
| keresztnév l. BARTA. | |
* | |
| helység Sáros megyében; helyr. Bartosfalvá-n, ~ra, ~ról. | |
* | |
| (bar-vész) ösz. fn. Baromvész, baromdög, baromdögvész. | |
* | |
| fn. tt. bárzing-ot. l. BÁRZSING. 2). | |
* | |
| fn. tt. bárzsing-ot. 1) Táj- és orvosi nyelven am. nyelőgége. Ugyanaz a hellen jarugx szóval. 2) A menták neme alá tartozó növényfaj, melynek levelei hosszukásak, hegyes fürészfogúk, fehérek és molyhosak, s bársonytapintatuak, minélfogva a bársony szóval rokon eredetűnek látszik. | |
* | |
| (bárzsing-bénulat) ösz. fn. Nyeldeklő gége bénulása. (Pharyngolysis). | |
* | |
| (bárzsing-edényěk) ösz. fn. A nyelőgége alkatrészei, ú. m. garat, rekesz, gyomornyit. | |
* | |
| (bárzsing-fonat) ösz. fn. A nyelőgége szövete. | |
* | |
| (bárzsing-lik) ösz. fn. Lik, melyen az étel ital a bárzsingon azaz nyelőgégén lemegy. | |
* | |
| (bárzsing-lob) ösz. fn. Nyelőgége gyuladása. | |
* | |
| (bárzsing-metszés) ösz. fn. Sebészi műtét, mely a bárzsingon annak bizonyos kórállapotában vitetik véghez. | |
* | |
| (bárzsing-nyilás) ösz. fn. A nyelőgége torkolata. | |
* | |
| (bárzsing-sérv) ösz. fn. A nyelőgége bizonyos kórállapota, mely sérvalakban mutatkozik. V. ö. SÉRV. | |
* | |
| (bárzsing-sipoly) ösz. fn. Bárzsingba magát beevő csőfekély. | |
* | |
| (bárzsing-szélhüdés) ösz. fn. Nyelőgége szélhüdése. | |
* | |
| (bárzsing-tágító) ösz. fn. Sebészi eszköz, mely bárzsingmetszésnél használtatik. | |
* | |
| (bárzsing-takarító) ösz. fn. Sebészi eszköz, idegen testek kivételére a bárzsingból. | |
* | |
| fn. tt. basát. Közvélemény szerint nálunk a török világban meghonosodott szó, mely tartományi főnököt, vezért, várparancsnokot jelent. Budai, temesvári, belgrádi basa. Törökös kiejtéssel, helyesebben: pasa. Egyébiránt a haramiák főnökének, kapitányának neve a törökbirodalmi népek nyelvén: harambasa. Törökül bas am. fej. | |
* | |
| (basa-dohány) ösz. fn. Apró levelü s igen erősféle török dohány. | |
* | |
| népes puszta Esztergom megyében; helyr. Basaharcz-on, ~ra, ~ról. | |
* | |
| népes puszta Szabolcs megyében; helyr. Basa-halmon, ~halomra, ~halomról. | |
* | |
| falu Somogy megyében; helyr. Basal-on, ~ra, ~ról. | |
* | |
| (basa-rózsa) ösz. fn. l. RÓZSABAZSAL. | |
* | |
| (basa-ság) fn. tt. basaság-ot. 1) Basa, vagy inkább pasa hatósága alatt levő tartomány. 2) Basai rang, méltóság. V. ö. BASA. | |
* | |
| Ó~, EGYHÁZAS~, helységek neve Nógrád és Gömör megyékben; tt. Bást-ot, helyragokkal: Bást-ra, ~on, ~ról. | |
* | |
| fn. tt. bástyát. Hadi erősséghez tartozó épületmű, kőből, földből stb. Szorosabb értelemben: az erődnek azaz várerősségnek kitünőbb szögein kigörbedő vármű, földből felhányva, kivülről falbélzettel ellátva, s többnyire négy vonalból áll, úgymint: két homlokzatból, és ugyanannyi oldalzatból. Egyszerü bástya, ha oldalzatai egyenes vonaluak; lapos bástya, ha az egymáshoz tartozó torkozatok egy vonalban fekszenek. Elkülönített bástya, melyet az erőd közép falzatától árok választ el. Kurtított bástya, melynek begörbedő szöge van. Összetett bástya, ha a sokszög öszvevágó oldali egyenetlenek. Rendszeres bástya, mely szabályszerü mértékben épült. Rendszeretlen bástya, melynek nincs torkozatszöge, s egyik oldalzata sokkal rövidebb a másiknál. Félbástya egy homlokzattal és egy oldalzattal. Kettős bástya, ha egyik a másik hegyébe van építve, ami dombozatokra rakott erődöknél szok történni. Tömör bástya, ha annak egész belső üre a falzat fölszinéig földdel van megtömve; ellenkező esetben: ürbástya. Bástyafok, a bástya két homlokzatának egybevágása, melyen ha torony van, az bástyatoronynak neveztetik. Bástyát hányni, bástyát tölteni, bástyára törni, rontani, rohanni; a bástyát meghágni, megmászni, fölvettetni. Erős, mint a bástya. Km.
A régi frank nyelven bastir annyit tett, mint a mai franczia: bâtir (építeni); innen lett a franczia bastion, olasz bastia, s ebből közvetlenül a magyar bástya. | |
* | |
| falu Erdélyben Hunyad megyében; helyr. Bástyá-n, ~ra, ~ról. | |
* | |
| (bástya-bolt) ösz. fn. Bástyák alatti üreg, mely lakhelyet is nyujt, s eleségtárul, s általán hadi szerek rakhelyéül is szolgál (casematte). A győri köznép nyelvén kásamátra, Zemplénben kázsamáta. | |
* | |
| (bástya-él) ösz. fn. Azon szög, melyen a homlokzat és oldalzat vonalai öszvevágnak l. BÁSTYA. | |
* | |
| (bástya-fok) ösz. fn. l. BÁSTYA szó alatt. | |
* | |
| (bástya-fül) ösz. fn. lásd BÁSTYAVÉD. | |
* | |
| (bástya-gát) ösz. fn. Gátforma töltés árokkal ellátva, melyet egyes vármüveknek, vagy mezőváraknak tökélyesebb védelmére készítenek. | |
* | |
| (bástya-as) mn. tt. bástyás-t, vagy ~at, tb. ~ak. Bástyával erősített, ellátott. Bástyás várerőd. | |
* | |
| (bástya-szög) ösz. fn. A bástyahomlokzat és oldalzat vonalainak egybevágása, l. BÁSTYA alatt. | |
* | |
| (bástya-torony) ösz. fn. lásd BÁSTYA alatt. | |
* | |
| (bástya-véd) ösz. fn. Ha a mellvédek a bástyán kifelé görbednek, bástyavéd vagy bástyafül a nevök. V. ö. MELLVÉD. | |
* | |
| (bástya-az) áth. m. bástyáz-tam, ~tál, ~ott, par. ~z. Bástyával erősít, kerít. Bástyázni a várt. | |
* | |
| áth. m. basz-tam, ~tál, ~ott. Nővel közösül. Az illető személyt tárgyesettel vonzza. Aljas kifejezés, valamivel szelidebb kifejezéssel bak vagy fík. Egyezik vele a hellen bibaxw. V. ö. BEZ, elvont gyök. | |
* | |
| fn. tt. baszárkát. Somogy és Baranyában am. tarisznya, oldalra vetett tarisznya. Gyöngyösön: ujjatlan ködmen. Francziául besace am. általvető, előfordul a vend nyelvben is baszaga, biszaga. | |
* | |
| (basz-ik) k. l. BASZ. | |
* | |
| (bá-m-ész-li) mn. tt. bászli-t, tb. ~k, vagy ~ak. Együgyü, bamba, bákó, mamlasz, haszontalan gyáva. Dunántuli tájszó. | |
* | |
| (bám-ész-li-ság) fn. tt. bászliság-ot. Bambaság, mamlaszság, együgyü málészájuság. | |
* | |
| (basz-os) mn. tt. baszos-t, vagy ~at, tb. ~ak. Fajtalan, kurvás. Aljas kifejezés. | |
* | |
| (basz-u-ta) mn. tt. baszutát. Buta, együgyü, élhetetlen ember. Székely és tiszavidéki tájszó. Aljas kitétel. Azon szók osztályába tartozik, melyek a bámulást, vagy ostobaságot jelentő ba, bá gyökből származnak. V. ö. BÁ. | |
* | |
| mezőváros Bars vármegyében; tt. Bát-ot, helyr. Bát-ra, ~on, ~ról. | |
* | |
| elvont gyöke bátor szónak, és származékainak. Egyezik vele a héber (batah), mely am. bátornak biztosnak lenni. Bátor régi oklevelekben előfordul bahatur, batur, bathor, bothur, baatur alakokban. 2) Több helynevek gyöke, mint: Báta, Bátka, Bátony stb. | |
* | |
| falu Fehér vármegyében; helyr. Batá-ra, ~n, ~ról. | |
* | |
| (1), fn. tt. bátát. Így nevezik némelyek az írónt, vagy köznyelven szólva plajbászt. Csakugyan ,plajbász' szóból látszik egybehúzottnak. | |
* | |
| (2), KIS~, helynév Arad megyében; helyr. Bátá-n, ~ra, ~ról. | |
* | |
| (3), mezőváros Tolna vármegyében; helyragokkal: Bátá-ra, ~n, ~ról. | |
* | |
| fn. tt. batár-t, tb. ~ok. 1) Üveges úri díszhintó. Eredetije a franczia bâtarde. 2) Falu neve Ugocsa vármegyében; helyr. Batár-ra, ~on, ~ról. | |
* | |
| (Báta-szék) mezőváros Tolna vármegyében; helyr. Bátaszék-re, ~ěn, ~ről. | |
* | |
| falu Somogy vármegyében; helyr. Baté-ra, ~n, ~ról. | |
* | |
| falu Ungh megyében; helyr. Bártfá-n, ~ra, ~ról. | |
* | |
| falu Ungh megyében; helyr. Bátfá-n, ~ra, ~ról. | |
* | |
| helynevek, l. BÁTOR. | |
* | |
| puszta Csongrád megyében; helyragokkal: Batidá-ra, ~n, ~ról. | |
* | |
| fő és mn. tt. batiz-t, tb. ~ok. Fínom, vékony szálu gyolcsnem, és ami ily gyolcsból való. Batiz üng, batiz zsebbevaló, batiz nőruha. Máskép: patyolat. Eredetileg franczia batiste. | |
* | |
| faluk Szathmár és Hunyad megyékben; helyr. Batiz-on, ~ra, ~ról. | |
* | |
| helység Szepes megyében; helyragokkal: Batizfalvá-ra, ~n, ~ról. | |
* | |
| (batiz-gyolcs) ösz. fn. lásd BATIZ. | |
* | |
| falu Erdélyben Alsó-Fehér megyében; helyr. Batizházá-n. ~ra, ~ról. | |
* | |
| (batiz-szövő) ösz. fn. Takács, vagy gyáros, aki batizt sző. | |
* | |
| (bat-ka) fn. tt. batkát. Fillérnemű legkisebb pénzdarab, mely ma már nincs keletben. Átv. ért. jelent csekélységet, igen keveset, semmit. Nem ér egy batkát. Km. Eredetileg: babka, mintegy kis babhoz hasonló. | |
* | |
| puszta Nógrád vármegyében és faluk Gömör megyében (ALSÓ~, FELSŐ~); Bátká-ra, ~n, ~ról. | |
* | |
| (bot-la vagy bot-ló) fn. tt. batlát. Fekete szalonka. Alsó tiszavidéki szó. Fajai: ibisz batla, veres batla, magyar batla. | |
* | |
| l. BÁDOG. | |
* | |
| (bátok-os) fn. és mn. l. BÁDOGOS. | |
* | |
| faluk Hunyad és Belső-Szolnok megyékben; helyr. Báton-ba, ~ban, ~ból. | |
* | |
| (bat-ony-a?) fn. tt. batonyát. Madár neme. Talán egy a batlával, l. BATLA. | |
* | |
| falu Csanád vármegyében; helyr. Bátonyá-ra, ~n, ~ról. | |
* | |
| (bát-or) mn. tt. bátor-t, vagy bátrat, tb. bátorok, vagy bátrak. 1) Aki önerejében bízva veszélytől nem fél, könnyen meg nem ijed, ennélfogva akadályokkal, nehézségekkel, de kivált életfenyegető vészszel szembeállani mer és kész. A bátor ember erejének öntudatából cselekszik, mely ha nagyobb fokra hág, merész, s még nagyobb fokon, vakmerő, l. ezeket. Bátor legény, bátor ember, bátor vitéz. Nem kell bátornak biztatás. Km. Bátor a kemencze mögött. Km. 2) Biztos, veszély nélküli. Bátor hajózás, kocsizás. Bátor járás. Erre nem bátor az útazás.
Mint kedélyi állapotra vonatkozó eredetileg indulatszóból származottnak látszik, mint a szintén b-vel kezdődő bősz, boszu, bámul, bánt stb. Egyébiránt egyezik vele a mandsu baturu, s rokonnak tekinthető a német bieder, a régi felső német nyelvben piderp, pidirb, melyek a német nyelvészek szerint bátor, vitéz értelemben is vétetnek. l. ADELUNG. Előjön a szláv nyelvekben is batur, batriv, bedor, szintén rokon értelemben. Némelyek ide sorolják az olasz bravo, franczia brave, s latin probus szókat. | |
* | |
| (bát-or) ksz. Ugyanaz a föntebbi melléknévvel, s körülbelül ezt jelenti: bizonyos, bátran állítható; pl. bátor (bizonyosan, igazán, bátran állíthatni, hogy) nagy teher a szegénység: mindazáltal inkább akarok szegényül, de becsűletesen élni, mint gazdagon s gonoszul. "Ehhez hozzá mene a róka, és monda neki, hogy bátor (= bizon) semmit ne kevélykednék." Pesti Gábor meséi. Előtoldással: ámbátor l. BÁR. Heltai Gáspárnál többször előfordúl nógató értelemben, mintha volna bátran azaz nosza (wohlan): bátor: menj elől, maradj ott bátor, bátor ám vidd el. Így Faludi Ferencznél is: "Bátor! ha itt megvártok, visszatérek." "Menjönk el bátor" Nádor-codex. | |
* | |
| több helyek neve Abaúj, Bihar, Heves, Szabolcs megyékb. helyr. Bátor-ba, ~ban, ~ból. | |
* | |
| (bátor-bizon) ösz. indulatszó. Tájszólás, s am. épenbizon, akár komolyan, akár gúnyosan véve. | |
* | |
| (bát-or-og-at) gyak. áth. m. bátorgat-tam, ~tál, ~ott, par. bátorgass. Biztat, merényre buzdít valakit. Szokottabban: bátorítgat. | |
* | |
| (bát-or-ít) áth. m. bátorít-ott. Bátorrá tesz, bátorságra gerjeszt; félénkséget oszlat; kedvet ad valamire. Felbátorít, nekibátorít, megbátorít. "Az szizeknek haláláról bátorétanája" azaz vigasztalná. Nádor-codex. | |
* | |
| (bát-or-ít-ás) fn. tt. bátorítás-t, tb. ~ok. Biztatás neme, mely által valakit bátor tettek végrehajtására nógatunk, illetőleg félelmét oszlatjuk, nehéz vállalatra ösztönözzük. | |
* | |
| (bát-or-ít-ó) mn. tt. bátorító-t, tb. ~k. Általán ami által valaki bátorrá tétetik, ereje öntudatához jutva félénksége oszlik, s nehéz tettekre, illetőleg veszély elleni elszánásra buzdúl. Bátorító beszéd. Bátorító körülmények. | |
* | |
| (Bátor-keszi) ösz. fn. és mv. Esztergam vármegyében, tt. Bátorkeszi-t, helyragokkal: Bátorkeszi-re, ~n, ~ről, vagy Bátorkeszi-be, ~ben, ~ből. | |
* | |
| (bát-or-kod-ás) fn. tt. bátorkodás-t, tb. ~ok. Némi merénynyel, elszánással járó cselekvés, melynek különböző fokozatai vannak. l. BÁTORKODIK. | |
* | |
| (bát-or-kod-ik) k. m. bátorkod-tam, ~tál, ~ott. 1) Valamit erejének öntudatából, veszélytől nem félve, magát elszánva teszen. Bátorkodik egyszerre kettővel megbirkozni. Bátorkodik veszélyes útnak indulni. 2) Túlmerészen, vakmerően vagy szemtelenül mer valamit tenni. Hogy bátorkodol fegyvertelenül fegyveres embert megtámadni? Nyilvános gonosztevő létére becsületes emberek társaságába menni bátorkodik. Nagyra bátorkodik, azaz vetemedik. Nádor-codex. 3) Előre föltett engedelemmel, némi bizodalommal tesz valamit. Bátorkodom önt valamire kérni. Bátorkodtam kegyednek kedveskedni. Bátorkodom önt felszólítani. Ez értelemben az udvarias társalgási nyelv kifejezései közé tartozik. (Németül: ich bin so frei). | |
* | |
| (bát-or-od-ás) fn. tt. bátorodás-t, tb. ~ok. A léleknek azon állapota, midőn az aggasztó, félelmes képzeteket legyőzvén, bizni kezd magában. Nekibátorodás. | |
* | |
| (bát-or-od-ik) k. m. bátorod-tam, ~tál, ~ott. Önerejében bizakodni kezd; leteszi félelmét s merényes cselekvényre gerjedez. Nekibátorodni. Megbátorodni. Szükség idején a gyáva is megbátorodik. Km. | |
* | |
| (bát-or-ól-tat-ik) külsz. m. bátoróltattam. Előjön a Müncheni codexben. "És szellettel bátoroltatik vala" (confortabatur). A bécsi codexben: ,bátorodott' am. confortatus est, és áthatólag ,bátorejt' = confortare. | |
* | |
| (bát-or-ság) fn. tt. bátorság-ot. 1) Önerő tudatából származó indulat, mely a veszélyektől vissza nem retten. Bátorság a harczban, tengereken, nagy tervek kivitelében. Férfias, katonai bátorság. Bátorságot mutatni, tettetni, színlelni. Valódi, igazi, elszánt bátorság. 2) Kedv valamely merényre, nagy tettre. Kinek van bátorsága velem szembeszállni? Ha nincs bátorságod, ne jőjj ide. 3) Biztosság, azaz oly körülmények együttléte, melyek minden félelmet, aggodalmat megszüntetnek. Az erős gátak bátorságba helyezik a vízmelléki lakosokat. Hol nincsen rendőrség, bátorság sincsen. Hála isten, mi bátorságban vagyunk. 4) Elszántság. Bátorság, légy velem! | |
* | |
| (bátorság-levél) ösz. fn. Biztosító hiteles irat, mely szerint valakinek bizonyos helyen általutazni, megjelenni vagy tartózkodni sérelem nélkül szabad. | |
* | |
| (bát-or-ság-os) mn. tt. bátorságos-t vagy ~at, tb. ~ak. Biztos, félelem nélküli, veszedelemmel nem ijesztő. Bátorságos vidék, utazás, kocsizás. Falu nevében kardot kötni nem mindenkor bátorságos. Km. Nem minden jégen bátorságos járni. Nagy hullámzáskor kis csónakon menni nem bátorságos. | |
* | |
| (bát-or-ság-os-an) ih. Bizton, félelem nélkül, veszélytől nem tartva. Erre bátorságosan mehetsz, nincs mitől félned. | |
* | |
| (bát-or-ság-os-ít) fn. tt. bátorságosí-tott. Biztosít, biztossá tesz; félelmességtől megóv. | |
* | |
| (bát-or-ság-os-ít-ás) fn. tt. bátorságosítás-t, tb. ~ok. Biztosítás, félelemtől megóvás, kártétel vagy veszély elleni mentesítés. | |
* | |
| (bát-or-ság-os-ít-ó) mn. tt. bátorságosító-t, tb. ~k. Ami vagy aki biztosságba helyez, félelemtől megóv, kár, veszély ellen mentessé tesz. Utasokat bátorságosító intézkedés. | |
* | |
| (bát-or-ság-os-ít-vány) fn. tt. bátorságosítvány-t, tb. ~ok. Jogtudományi ért. am. biztosítólevél, biztosítvány. (Literae assecuratoriae). | |
* | |
| (bát-or-ság-os-t) ih. Régies, e helyett: bátorsággal, mint: örömest = örömmel. "Én jó leányom bátorságost mivelkögygyél." Nádor-codex. (Szent Sófia asszony életi). | |
* | |
| (bát-or-ság-talan) mn. tt. bátorságtalan-t, tb. ~ok. 1) Aki nem mer, ki önerejében nem bízik, félékeny. 2) Ami nem biztos, kár, veszély ellen nincs megóva. Bátorságtalan átjárás a vizen, bátorságtalan utazás. Határozóilag: bátorság nélkül. | |
* | |
| (bát-or-ság-talan-ság) fn. tt. bátorságtalanság-ot. Bátorsághiány. | |
* | |
| (bátor-szivű) ösz. mn. Kinek szíve helyén van, ki meg nem ijed a maga árnyékától, veszélytől nem félő Bátorszívű katona. | |
* | |
| (bátor-szivüleg) ösz. ih. Önerejében bízva, nem félve, veszélytől nem rettegve, elszánt akarattal. Bátorszivüleg nekirohanni a veszélynek. | |
* | |
| (bátor-szivüség) ösz. fn. Eltökélett akarat, lelki erő, mely veszélytől vissza nem retten. | |
* | |
| (bát-or-talan) mn. tt. bátortalan-t, tb. ~ok. 1) Félénk, nyúlszívű, mindenütt veszélyt látó. ) Szemérmes, szégyenlős. Bátortalan falusi gyermek, bátortalan menyasszony. Határozóilag am. bátortalan módon, bátortalanul. l. ezt. | |
* | |
| (bát-or-talan-ít) áth. m. bátortalanít-ott, par. ~s, hatn. ~ni vagy ~ani. Bátortalanná tesz, holmi veszélyek emlegetése előterjesztése által ijesztget valakit. | |
* | |
| (bát-or-talan-ít-ás) fn. tt. bátortalanítás-t, tb. ~ok. Cselekvés, mely által valakit bátortalanná teszenk. | |
* | |
| (bát-or-talan-kod-ik) k. m. bátortalankod-tam, ~tál, ~ott. Nincs elegendő bátorsága, félékenység miatt nem mer, nem bízik erejéhez. | |
* | |
| (bát-or-talan-ság) fn. tt. bátortalanság-ot, tb. ~ok. 1) Félékenység, önerejében nem bízás, elszánást igénylő tettektől visszarettenés. 2) Szégyenlős, szemérmeskedő tulajdonság. | |
* | |
| (bát-or-talan-ul) ih. 1) Félénken, gyáván, magába nem bízva, veszélytől tartva. Bátortalanul viselni magát az ütközet előtt. 2) Szemérmesen, szégyenlősen. | |
* | |
| (bát-or-ul) ih. Bátran, félelem nélkül. | |
* | |
| (bát-or-úl) önh. m. bátorúl-t. Bátorrá lesz, bátorodik, merni kezd. Nekibátorúl. | |
* | |
| mezőváros Erdélyben, tt. Bátos-t, helyragokkal: Bátos-ra, ~on, ~ról. | |
* | |
| (bát-őr) ösz. fn. Így nevezik némelyek a közbátorságra felügyelő rendőröket. | |
* | |
| (bát-or-ag) fn. tt. bátrag-ot. Vegytani új szó, am. oxydum wismuthi. | |
* | |
| (bát-or-an) ih. 1) Önerejében bízva, merve, merészen. Menj neki bátran. Viseld magadat bátran. Bátran legények! Csak bátran! 2) Biztosan, félelem, veszély nélkül. Erre bátran járhatsz-kelhetsz. Bátran rám bízhatod magadat. 3) Kétkedés nélkül, bizonyosan. Azt bátran hiheted. Bátran merem állítani. | |
* | |
| (bát-or-any) fn. tt. bátrany-t, tb. ~ok. Vegytani ért. wismuthum, azaz igen törékeny félfém, vörösbe átmenő fehérsárga színnel. Újabban: keneny. | |
* | |
| (bátrany-kénet) ösz. fn. Sulfuretum wismuthi. V. ö. BÁTRANY és KÉNET. | |
* | |
| (bátrany-remeklet) ösz. fn. Vegytani nyelven am. Magisterium wismuthi. | |
* | |
| több helység neve; helyragokkal: Battá-n, ~ra, ~ról. | |
* | |
| (bát-tan) ösz. fn. Tan, mely a közbátorság föntartására szükséges intézkedési szabályokat tárgyazza. Különösen orvosi báttan, mely a közegészségre vonatkozik. (Politia medica). | |
* | |
| több helyek neve; helyragokkal: Battyán-ba, ~ban, ~ból. | |
* | |
| (bat-u) fn. tt. batu-t, tb. ~k. 1) Lepedőféle takaróruha, melybe elszállítani való holmit, czeleczulát, podgyászt, stb. beletakargatnak, s melyet rendesen a gyalogmenők nyakba akasztva szoktak hordani. Batuba kötni az ágynéműt. Batut czepelni a hátán. Batuban füvet vinni haza. A kis gyermeket batuba tenni. Mindene belefér egy batuba. Jászságban így is nevezik: ponyecz. 2) Maga azon csomag, göngyöleg, mely ilyképen együvé van kötve. Föladni a batut. Meggörbedni a batu alatt.
Mennyiben a batu tehertakarót, illetőleg takaróba burkolt terhet jelent, hasonló a hellen bastagma (teher), továbbá a franczia bat és olasz basto (teherhordó nyereg és állat) s a szláv batoh, bastoh szókhoz. Egyébiránt belső családi rokonításból kiindulva, egyeznek vele a magyar: bútor, bútyor, bugyor, bugyola, motyó, mutya, podgyász, s minthogy a batu csomagba kötött, tekergetett, betakart holmit jelent, családi rokonságban vannak vele azon bod, bogy, bongy, běngy gyökszók, melyek származékai valami gömbölyűt, csomóalakút, göngyölítettet jelentenek. V. ö. BOGY, MOGY. | |
* | |
| (bat-u-os) mn. tt. batus-t, vagy ~at, tb. ~ak. Aki batut visel, batuban visz valamit, batyus, bugyros. Batus zsidó, kupecz. Batus asszony. | |
* | |
| eredeti régi alaku főnév, a köz divatu bátya értelmében, t. i. az a utóbb járult hozzá, mint az ap, any, aty, szókból lett: apa, anya, atya. Mindezek, valamint a néne és öcs a harmadik személyü birtokragot az egyszerűbb alakban veszik föl: bátyja, apja, anyja, atyja, nénje, öcscse. Egyébiránt még tájszokásilag hallani: Istók báty! János báty! Ez a ház Ferencz bátyé, amaz pedig Mihály bátyé. Menjünk Imre bátyékhoz. Székelyesen: bá.
Véleményünk szerint egy származásu az aty atya szóval, b előtéttel: baty, báty, mint: apa papa, ata tata, ama mama, anya nyanya, eme, ene nene, néne szintén előtétesek. A báty t. i. mintegy atyához hasonló, nálunk öregebb vérrokon. Így a görög patrwV (nagy bátya) is a pathr (atya) szótól eredett. V. ö. BACSÓ. Különben, mint némely vérrokonsági ősi nevek, más nyelvekben is némi változattal előfordúl, milyenek a szláv batykó, batyuskó, latin frater, stb. | |
* | |
| (báty-a) fn. tt. bátyát. Eredetileg mint fentebb érintők, báty, csonkítva székelyesen: bá. Személyr. bátyám, bátyád, bátyja (nem, bátyája), bátyánk, bátyátok, bátyjok (nem: bátyájok, sem: bátyjuk), bátyáim, bátyáid, bátyjai, bátyáink, bátyáitok, bátyjaik. Általánosan am. nálunk korosabb férfi, akár rokonunk, akár nem. Így nevez a köz magyar minden öregebb férfit. Honnan jön kend bátyám? Kérem bátyám uramat. Engedjen meg édes bátyám. Ez értelemben bizodalmas és megtisztelő nevezet. Nincs a hadban semmi Péter bátya. Km. Szorosabb értelemben nálunk idősebb atyafi, vérrokon. Nagybátya, apabátya, anyabátya. Legszükebb ért. öregebb férfi testvér, máskép: testvérbátya. Némely vidéken, nevezetesen alsó Vágmelléken a szolgák és szolgaleányok bátyám uramnak hívják gazdáikat, valamint asszonyaikat néném asszonynak. Újabb időben udvarias szólitásoknál divatba jött az ősi és tiszta magyaros bátyám uram helyett így szólani: uram bátyám, mi már az alsóbb rendüekhez is átszivárogván jóformán meghonosodott. Elemzését illetőleg l. BÁTY. | |
* | |
| falu Pest megyében; helyragokkal: Bátyá-n, ~ra, ~ról. | |
* | |
| (báty-a-az) áth. m. bátyáz-tam, ~tál, ~ott, par. ~z. Valakit bátyjának nevez, bátya czímmel szólít. Engem ne bátyázz, mert ifjabb vagyok nálad. Képzésre nézve olyan mint: komáz, kenděz, magáz. | |
* | |
| falu Szala megyében; helyr. Batyk-on, ~ra, ~ról. | |
* | |
| (báty-ó) fn. tt. bátyó-t, tb. ~k. Öreg bátya. Bizodalmasabb szólítási czím. Olyan mint: apó, anyó. "Húzza kend meg, bátyó, rekedt hegedűjét." Vőfélköszöntés. | |
* | |
| falu Abaújban; helyr. Batyok-on, ~ra, ~ról. | |
* | |
| l. BATU. | |
* | |
| falu Beregh megyében; helyr. Bátyú-ba, ~ban, ~ból. | |
* | |
| l. BATUS. | |
* | |
| elvont gyöke báva, bávul stb. szóknak. A bám gyökkel azonos. l. BÁ. | |
* | |
| (báv-a) mn. tt. bávát, tb. bávák. Bamba, bászli, bámészkodó, szájtáti, illetőleg buta, ostoba. Gyöke a szájtátó bá. | |
* | |
| (báv-ász-kod-ik) k. m. bávászkod-tam, ~tál, ~ott. Szájtátogatva csudálkozik, bámészkodik. | |
* | |
| (báv-úl) önh. l. BÁMÚL. | |
* | |
| falu Szala megyében; helyr. Bázá-n, ~ra, ~ról. | |
* | |
| l. CSERKŐ. | |
* | |
| kir. város Pozsony vármegyében; Bazin-ba, ~ban, ~ból. | |
* | |
| falu Szala megyében; helyr. Bazitá-n, ~ra, ~ról. | |
* | |
| ugyanaz, ami basa a basarózsa szóban. l. BASARÓZSA. | |
* | |
| (bazsa-al) fn. tt. bazsal-t, tb. ~ok. Növénynem a sokhímesek és kétanyások seregéből; csészéje öt levelű, bokrétája öt szirmú, tokja sokmagvu, magvai színesek. Nevezetesebb faja: rózsabazsál. (Poeonia officinalis). | |
* | |
| (hellen eredetű szó) fn. tt. bazsalikom-ot. Egyszerü zöld levelekkel bíró, de igen fínom illatu ismert kerti növény, melyet a hellenek kellemes illata miatt királyi fűnek (basilicon) neveztek. | |
* | |
| (bazsál-rózsa) ösz. fn. l. RÓZSABAZSÁL. | |
* | |
| fn. tt. bazsamint-ot. Növénynem az együttnemzők és egyenlőnősök seregéből; vaczka kopasz, fészke födelékes, bóbitája nincs. (Balsamita W.) | |
* | |
| (bazsamint-párta-mag) ösz. fn. A pártamagok neméhez tartozó növényfaj; virágai sátorozók, levelei tojásdad hosszukásak, gyökérlevelei nyelesek. Olyan mint a lapos bazsamint, csak hogy sugáros. (Pyretrum balsamita). | |
* | |
| vasvármegyei és csalóközi gyermeknyelven am. madár, másutt: badács. | |
* | |
| (bazsa-rózsa) ösz. fn. l. RÓZSABAZSÁL. | |
* | |
| helyek neve Zala és Veszprém megyében; helyragokkal: Bazsi-ba, ~ban, ~ból. | |
* | |
| (hellen eredetű) fn. tt. bazsilisk-ot. Afrikában honos sárga mérges kígyófaj. Fején három fehér folt látszik, miért őt a régiek kígyók királyának (basileoV) tartották. | |
* | |
| hangzókkal: ABB, EBB, névrag, melléknevekből alkot hasonlító vagyis másod fokot, pl. régibb, okosabb, bölcsebb, drágább, gyöngébb. Részletesen tárgyalva l. ~B névrag. | |
* | |
| l. BĚH. | |
* | |
| felhangú szók után s a vastaghangú ~BA alhangú szók után névmódosító rag, mely tulajdon ért. bizonyos térfoglalatba indulást, valaminek belsejébe irányzást, hatást jelent, pl. terem-be lép, kút-ba esik. Mint igekötő e viszonyt ismétli: be-megy a kert-be, be-rohan a vár-ba. Megfelel e kérdésre: hová? illetőleg, mibe? Ezen alapfogalomnál fogva különféle közelebb vagy távolabb átv. érteményben alkalmaztatik, nevezetesen a) holmi burkolást, takarást, befödést, bonyolítást jelentő igékkel, mennyiben azok bizonyos térbe, helybe foglalást fejeznek ki, pl. pólyába takarni a gyermeket; gyászruhába öltözködni; marokba szorítani a fegyvert; papirba göngyölgetni valamit; csomóba kötni a kendert; gombolyagba szedni a fonalat; üstökbe fonni a hajat; ránczba szedni a ruhát; b) valamely tömegbe, gyűtest belsejébe, közepébe: vízbe, sárba, hóba lépni; kenyérbe harapni; hajba kapni; társaságba, gyülekezetbe vegyülni; c) bizonyos sokaság által gyakorlott működésbe: dalidóba, mulatságba, fonóba, csatába menni; beszédbe, tanácskozásba ereszkedni; d) szellemi, erkölcsi működések székhelyébe: vedd fejedbe, eszedbe, amit mondok; szívembe zárom; lelkembe hat; emlékezetbe hozom; e) kedélyi állapot körébe ható: kegyelembe venni, fogadni; búba, bánatba, szomorúságba merülni; aggodalomba ejteni; beleszeretni, belebolondulni, beleunni valamibe; betegségbe, nyavalyába esni; kísértetbe vinni; f) bizonyos időközbe ható: éltének huszadik évébe lépett; belát a jövőbe; sok időbe kerül; g) néha csupán az irányt fejezi ki, mely valaminek belseje felé czéloz, honnan az ily sajátnemű kifejezések: orrba, hátba ütni; oldalba lökni; agybafőbe verni; hasba rúgni; mellbe döfni, am. az ütést, lökést, verést, rugást, döfést az illető testrész belseje felé irányozni.
Különbözik ettől azon be, mely elébe, közibe, fölibe szókhoz toldatik, ezek t. i. eléve, közéve, föléve, helyett állanak, hol a ve azonos va szótaggal (ho-va szóban), s a v úgy változott b-vé mint ezekben is olybá (= olyvá), kevésbé (= kevésvé). Az alapfogalomtól eltérő szabálytalan sajátságok: fejébe tenni, szemébe vágni a kalapot, nyakába akasztani a köpenyt, e helyett: fejére, szemére, vagy szeme fölé, nyakára vagy nyaka köré. Hasonlóan, kocsiba, szekérbe fogni a lovat, am. kocsi, szekér elé. Sajátnemüek ezek is: szembekelni, szembeszökni, szembe szállani, szóba állani valakivel; kevésbe, semmibe, kutyába venni valamit; melyek részletesebben az illető igék rovatai alatt adatnak elé. A régi halotti beszédben bele beli alakban jön elő, még pedig alhangú szók után is változatlanul: világ-bele, uruszág-bele, nyugalma-bele; a személyragokat ma is csak ezen alakban veszi föl: belém (= bele-em), beléd, belé, belénk, stb. Mikből némelyek azt hiszik, hogy ez az eredeti ragozás, noha a gyök mindig be marad, valamint fel-ben fe. A mondott halotti könyörgésben, valamint általán más nyelvemlékekben, a marasztaló ben is előfordúl behatólag: kebelében helyhezje. Egyébiránt számos más nyelvekben előfordúl ezen és rokon jelentéssel, a nyelvek természetéhez képest előljárói minőségben is, pl. az arabban bi (bi-l-meszcsidi = a mecsetben), fi (fi-l-bejti = a pajtában vagy házban) a héberben be (), perzsában be (be-se-her = városba vagy városban), a szláv nyelvben we (we kosztele = templomban), a görögben epi, a törökben da, de (d = b), a finnben: han hön, hoon, hin (h = b) stb. | |
* | |
| igekötő, mely a helyre viszonyuló s névmódosító be raggal szoros eszmerokonságban áll, s változás nélkül vékony és vastaghangú igék elé egyiránt jár, pl. bemegy, bemárt. Ellentétes irányban megfelel neki a ki vagy kü, pl. behí a szobába, kihí a szobából; bejő a városba, kijő a városból; hasonlóak: befú, kifú; bedob, kidob; bead, kiad; bedug, kidug; befog, kifog; berúg, kirúg; bemegy, kimegy; beigtat, kiigtat; bebukik, kibukik; becsuk, kicsuk; belök, kilök; bepök, kipök; berak, kirak; beszökik, kiszökik; beáll, kiáll; becsal, kicsal; befoly, kifoly; benyúl, kinyúl; behull, kihull; beszáll, kiszáll; benyom, kinyom; behány, kihány; betol, kitol; bevon, kivon; becsap, kicsap; belép, kilép; beér, kiér; bejár, kijár; beszór, kiszór; betör, kitör; bever, kiver; bezár, kizár; beás, kiás; becsúsz, kicsúsz; betaszít, kitaszít; bevisz, kivisz; beüt, kiüt; befut, kifut; behat, kihat; bevet, kivet; beűz, kiűz; behúz, kihúz; benéz, kinéz, stb.
A dolog természeténél fogva vannak be igekötős igék ki ellentétesek nélkül, mint: befalni a konczot, behunyni a szemet; beoltani a fába, beszőni a vászonba bizonyos jegyet, stb. Födésre, burkolásra, takarásra vonatkozó igék előtt szintén azon belsőségre vonatkozik, melyet az illető födél, burok, takaró foglal magában, ú. m. benő a feje lágya; beheged a seb; belepi, befogja a szenny; beszegi a ruhát: beföd, beburkol, betakar holmit; behunyja a szemét; bekeni, bemázolja, bemocskolja a ruháját; bemeszeli a falat, stb. Bőséget,belterjet, teljesítést jelent ezekben: beéri vele; betölti helyét; befér a zsákba; bevégez valamit, bearat, beszüretel. A mozgási igékkel közelítő irányu névragokat is vonz, pl. bemegy, belép, berohan valakihez. Régi nyelvemlékekben előfordúl bel alakban is: "és beltelik az én lelkem," Bátori László bibliája; "pokol, nem mennyország telik bel," "úr pápához beljutván," "kik mind beltelének," "és belhivatá az egyházi fejedelmeket." Sz. István király élete (Érdy-codex). | |
* | |
| tájejtéssel és némely régi s újabb iróknál am. az igekötő be, pl. bémegy, béfut. Egyébiránt hogy a rövid ejtésü be az eredeti, onnan is kitünik, mert közvetlen származékai: ben, bel régen és ma országszerte rövidek. A hosszú bé származhatott a föntebb érintett bel összébbolvadásából is: bel t. i. am. bee, beö, beü öszverántva bé, tehát beltelik lesz beetelik vagy beütelik = bételik, belhivatá = beehivatá = béhivatá stb. | |
* | |
| természeti hang, melyből bég származott; legközelebbi rokona bő, mint a bőg ige gyöke. Az őrségben mint önálló igét, még pedig vastaghangulag ragozzák: béok azaz bégek; bénak azaz bégnek a juhok. | |
* | |
| némely tájszólásokban és régibb irőknál am. a szokottabb bő, t. i. a bé, bév, bő oly változatok, mint: hé, hév, hő; csé, csév, cső; né, nő; fé, fej, fő. l. BŐ. | |
* | |
| (be-ad) ösz. áth. 1) Általán kivülről benyujt valamit. Beadni valamit az ablakon. A hozott vadat beadni a konyhába. Különösen a vétel, bevétel végett nyujt. Orvosságot, álomitalt beadni a betegnek. Beadni a keresetlevelet. 2) Hatóságnál, felsőségnél bevádol, bejelent. A tolvajt a bírónak, a rosz fiút a tanítónak beadni. 3) Átv. ért. tulajdonító ragu viszonynévvel am. másnak kárára, boszuságára tesz valamit. Beadtak neki. Majd beadok én Péternek, tudom, megemlékezik róla. Máskép: befizet. | |
* | |
| (be-adás) ösz. fn. Cselekvés, midőn valamit beadunk, ezen igének minden érteményeiben. Orvosság beadása. Irományok beadása. V. ö. BEAD. | |
* | |
| (be-adat) ösz. mivelt. Eszközli, rendeli, parancsolja, hogy valami beadassék. Segéde által beadatta az okleveleket. Ápoló által a gyógyszert beadatni a betegnek. | |
* | |
| (be-adat) ösz. fn. Törvénykezési ért. a peres okiratok benyujtási ideje. | |
* | |
| l. BEADVÁNY. | |
* | |
| (be-adó) ösz. fn. 1) Vádoló, valamely bűntényt a törvényhatóság előtt bejelentő személy. 2) Aki valamit bevételűl nyujt, vagy mással bevetet. | |
* | |
| (be-adogál) ösz. gyak. áth. A beadást többször ismétli, gyakran bead, egymás után többször benyujt. Holmit beadogálni az ablakon. Beadogálni a gyógyszert. | |
* | |
| (be-adogat) ösz. gyak áth. lásd BEADOGÁL. | |
* | |
| (be-advány) ösz. fn. Törvénykezési ért. az illető birósághoz benyujtott okirat, iromány. | |
* | |
| (be-adványi) ösz. mn. Amibe a beadványokat bejegyzik, amivel besorozzák. Beadványi jegyzőkönyv. Beadványi szám. | |
* | |
| l. BEAKGAT. | |
* | |
| BEÁGYALÁS, l. BEÁGYAZ, BEÁGYAZÁS. | |
* | |
| (be-ágyaz) ösz. áth. A nyomtatandó gabonakévéket fölbontva bizonyos rendbe lerakja a szérűn. Egyszerre hét kereszt buzát beágyazni. | |
* | |
| (be-ágyazás) ösz. fn. Nyomtatók, illetőleg villások munkája, midőn beágyaznak. V. ö. BEÁGYAZ. | |
* | |
| (be-akad) ösz. önh. Valamely test egy másikkal ütközésbe jön, s mozgásában föntartóztattatik. A ruha beakadt az ajtó kilincsébe. V. ö. AKAD. | |
* | |
| (be-akadás) ösz. fn. Szabad mozgást visszatartó állapot, midőn valami vagy valaki beakad. | |
* | |
| (be-akaszt) ösz. áth. Valamit bizonyos tartaléknál, kapocsnál stb. fogva állandó maradásul betesz, behelyez. Beakasztani az ablakredőnyöket, a szúnyoghálót. Beakasztani az ajtót. | |
* | |
| (be-akasztás) ösz. fn. Cselekvés, midőn beakasztunk valamit. Az ablakok beakasztását ügyes emberre bízni. | |
* | |
| (be-akgat) ösz. gyak. áth. 1) Több ugyanazon neműt bizonyos helyre akaszt. Nyáron a redőnyöket, télre a téliablakokat beakgatni. 2) Holmit ráakgatva beföd, betakar. Beakgatni a terem falait képekkel. A ház elejét dohányfűzérekkel beakgatni. | |
* | |
| (be-akgatás) ösz. fn. Cselekvés, midőn beakgatnak valamit. | |
* | |
| (be-aknáz) ösz. áth. A hordót bedugaszolja, akonával becsinálja. | |
* | |
| (be-alkuszik) ösz. k. Különféle vagy azonnemű árukra alkut köt; alkunál egyiket a másikba tudja. Olyan, mint bevásárol. | |
* | |
| (be-alkuvás) ösz. fn. Űzérek, vásárlók cselekvése, midőn bealkusznak. | |
* | |
| (be-áll) ösz. önh. V. ö. ÁLL. 1) Valamely testülethez szegődik, annak tagjává leszen. Beállani papnak, katonának. 2) Bizonyos helyet elfoglal. Révbe beállani. Fogadóba, kocsiszinbe, istállóba beállani. 3) Mondatik a szájról, midőn szólani megszün. Ugyan mikor áll be már a szájad? 4) Beáll az idő, munka, midőn kezdetét veszi. Beállott a tél, fűteni kell. Beállott az aratás, beállott az őszi szántás, beállott a szüret. 5) Beáll a víz, midőn megfagy. A nagy Duna be nem áll minden télen. A kis folyók hamar beállnak. 6) Beáll a gulya-marha, midőn többé a hó miatt a mezőn nem legelhetvén, istállóba, akolba hajtatik. | |
* | |
| (be-állás) ösz. fn. Cselekvés vagy állapot, midőn valaki vagy valami beáll, ezen igének szokott érteményeiben. Az utasok beállása a révbe, a fogadóba. Duna beállása. V. ö. BEÁLL. | |
* | |
| (be-állít) ösz. áth. 1) Bizonyos állapotba igtat, besoroz. Az ujonczokat beállítani az ezeredbe. A tisztviselőt beállítani hivatalába. 2) Behelyez, beterel. Beállítani akolba a barmokat. Szállásra beállítani a katonákat. ,Megszüntetni' (einstellen) értelemben nem magyaros. | |
* | |
| (be-állítás) ösz. fn. Cselekvés, midőn valakit vagy valamit beállítanak; behelyezés, beigtatás, beterelés, bevezetés. | |
* | |
| (be-ál-orczáz) ösz. áth. Álorczával beföd, tetőtől talpig álruhába öltöztet. Hogy meg ne ismerjék, beálorczázza magát. | |
* | |
| (be-arat) ösz. áth. Minden aratni valót bevégez, az aratásnak véget vet. Ha bearattunk, legott elkezdjük a nyomtatást. | |
* | |
| (be-aratás) ösz. fn. Az aratásnak, illetőleg learatott gabona-takarításnak bevégzése. | |
* | |
| (be-árkol) ösz. áth. Árokkal bekerít, körülvon. A tagosztályban jutott birtokot beárkolni. A falu határát beárkolni. | |
* | |
| (be-árkolás) ösz. fn. Árokkal behúzás, árokkal bekerítés, körülvevés. A telek beárkolása sok kártól megmenti a gazdát. | |
* | |
| (be-árnyaz) ösz. áth. Árnyékkal beföd, betakar. A beárnyazott tőkéken későbben érik meg a szőlő. Kellemes sétálni oly úton, melyet fák árnyaznak be. V. ö. ÁRNY, ÁRNYAZ. | |
* | |
| (be-árnyazás) ösz. fn. Árnyékkal befödés, betakarás, behomályosítás. | |
* | |
| lásd BEÁRNYAZ, BEÁRNYAZÁS. | |
* | |
| (be-ároz vagy be-árusít) l. BERUHÁZ. | |
* | |
| (be-ározás vagy be-árusítás) l. BERUHÁZÁS. | |
* | |
| (be-áruzat) ösz. fn. Azon ingó vagy ingatlan jószágok, illetőleg eszközök, szerszámok, barmok, épületek stb. öszvege, melyet valamely birtokra fordítnak; beruházat. | |
* | |
| (be-árul) ösz. áth. 1) Bevádol. 2) Különösen: csupa rosz akaratból vagy hogy az előljáróságnak kedvét keresse, mások bűneit kikutatja s feladja. 3) Az árulást bevégzi. | |
* | |
| (be-árulás) ösz. fn. Cselekvés, midőn valaki valakit beárul vagy az árulást bevégzi. | |
* | |
| (be-ás) ösz. áth. Valamit ásóval vagy akármely eszközzel csinált gödörbe, verembe, lyukba rejt. Beásni a pénzt a földbe. 2) Visszaható névmással am. befúrja magát. A vakandok beássa magát a föld alá. Az egerek beássák magokat a ház tövébe. 3) Bizonyos darab telket ásóval megforgat. A kertész beássa tavaszkor a zöldségnek való ágyakat. | |
* | |
| (be-ásás) ösz. fn. Cselekvés, mely által valamit beásunk. V. ö. BEÁS. | |
* | |
| (be-ásott) ösz. mn. tt. beásott-at. 1) Ami ásott lyukba, gödörbe, verembe van rejtve. Beásott kincs, beásott koporsó, beásott sírkő, beásott határfa. 2) Ami ásó által fel van hányva. Beásott kert, beásott veteményágy. | |
* | |
| (be-avat) ösz. áth. 1) Rejtélyes, titkos, a nagy közönség tudomása elől elzárt dolgokkal megismertet. Beavatni valakit a kormány, az állam titkaiba. Beavatni bizonyos rendkivüli s új találmányba. 2) Valamely társulat, testület, hivatal tagjának beigtat. 3) Gyerekágyas nőt föllábadozása után bizonyos szertartások mellett a templomba vezet. 4) Holmi ruhának való szöveteket, nevezetesen posztót, áztatás által beereszt. 5) Visszaható névmással: hivatlanul beleártja magát valamibe. Beavatni magát mások ügyeibe. Magyarosabban: beavatkozik. V. ö. AVAT. | |
* | |
| (beavatás) ösz. fn. Cselekvés, illetőleg szertartás, midőn valakit vagy valamit beavatnak ezen igének értelmei szerint. Titokba avatás. Papi, hivatalnoki beavatás. Egyházi beavatás. Posztó beavatása. V. ö. BEAVAT. | |
* | |
| (be-avatkozás) ösz. fn. Általán cselekvés, midőn valaki mások dolgába, ügyeibe avatkozik. Hivatlan, törvényes beavatkozás. V. ö. BEAVATKOZIK. | |
* | |
| (be-avatkozik) ösz. k. 1) Köz értelemben: mások dolgaiba, ügyeibe részvevőleg, közbevetőleg, hivatlanul vagy fölszólítva beleártja magát. 2) Jogtanilag: valamely kezdett perbe beleszól, s a fölperessel közös követelésekkel lép föl az alperes ellen. | |
* | |
| (be-avató) ösz. fn. Általán személy, aki valakit bizonyos szertartások mellett beavat, beigtat bizonyos testületbe, hivatalba stb. bevezet. V. ö. BEAVAT. | |
* | |
| (be-áztat) ösz. áth. Vízbe vagy más nedvbe márt, hogy szivosabb, puhább legyen, vagy bizonyos részektől, mocsoktól megtisztuljon, stb. Beáztatni a kendert. Beáztatni az abrincsot, a kötélnek való szalmát, vesszőt. Átv. ért. valakit legyaláz, bevádol, becsület fogytáig mások előtt lefest. | |
* | |
| (be-áztatás) ösz. fn. Cselekvés, midőn valamit vagy átv. ért. valakit beáztatnak. V. ö. BEÁZTAT. | |
* | |
| elvont hangutánzó gyök, mely az akadozó nyelv hangját fejezi ki. Származékai: bebeg, bebegés. Rokona heb, hebeg vagy höb, höbög. Ugyanezen gyök vastaghangulag s ugyanazon értelemben megvan a hellen babazw, és a keményebb ajakhangu német babbeln szókban is. V. ö. BABA. | |
* | |
| falu Veszprém megyében; helyragokkal: Béb-en, ~re, ~ről. | |
* | |
| KIS~, népes puszta, Ó~, falu Torontál megyében; helyragokkal: Bébá-n, ~ra, ~ról. | |
* | |
| (be-bádogoz) ösz. áth. Bádoglemezzel bevon, beföd, tetőz. Bebádogozni a templom tornyát. | |
* | |
| (be-bájol) ösz. áth. Bűbájos móddal, mesterséggel, illetőleg kellemeivel becsal, becsábít valakit. | |
* | |
| (be-baktat) ösz. önh. Baktatva bemegy valahová. A nyúl bebaktat a csalit közé. V. ö. BAKTAT. | |
* | |
| (be-ballag) ösz. önh. Ballagva, azaz, kényelmesen lépdegelve bemegy, beérkezik. Faluról beballagni a közel városba. V. ö. BALLAG. | |
* | |
| (be-balzamoz) ösz. áth. A sebet gyógyítás végett, vagy a megholt testét rohadás ellen balzammal bekeni. | |
* | |
| (be-balzamozás) ösz. fn. Balzammal bekenés. | |
* | |
| (be-barangol) ösz. áth. Valamely vidéken, tartományon, országon keresztül-kasul csatangol. Bebarangolni fél Europát. V. ö. BARANGOL. | |
* | |
| (beb-ěg) gyak. önh. m. beběg-tem, ~tél, ~ětt. Akadozó nyelvvel, értetlenül beszél; hebeg, höbög. Bebeg a fogatlan ember is. | |
* | |
| (be-békóz) ösz. áth. Békóba zár. Bebékózni a legelőre bocsátott lovakat. | |
* | |
| (be-běngyěl) ösz. áth. Vastaghangon bebongyol. Betakargat, valamely lepelbe burkol. Kendővel bebengyelni fejét. Sebes kezet bebengyelni ruhába. V. ö. BENGYĚL. | |
* | |
| népes puszta Szalában; helyr. Bebes-en, ~re, ~ről. | |
* | |
| l. BÍBICZ. | |
* | |
| (be-bicsakol) ösz. áth. Köznépi tájszó, am. kárt, fájdalmat, sérelmet okoz. Bebicsakoltak neki. V. ö. BICSAKOL. | |
* | |
| (be-billen) ösz. önh. Becsukódik, becsapódik. Mondatik holmi apróbb mozgékony ajtócskák-, nyitócskákról, pl. némely fuvó hangszereken, tárogatón, furulyán, stb. melyek billentyűi felnyomatván önkěnt le vagy bebillennek. V. ö. BILLEN. | |
* | |
| (be-billent) ösz. áth. Valami kis nyitócskát bezár, becsaptat. Bebillenteni a szelelő lyuk ajtaját, vagy a tárogató billentyűjét. V. ö. BILLENT. | |
* | |
| (be-birós) ösz. fn. A székelyeknél am. részbirtokos, aki bizonyos határban többekkel együtt bír valamit. Máskép: közbirtokos. | |
* | |
| l. BEBIRÓS. | |
* | |
| (be-bizonyít) ösz. áth. Valamely állítást meggyőződésig elegendő okokkal támogat, s annak igazsága felől minden kétséget elhárít. Alaposan bebizonyítani valamit. Amit állít, be is bizonyítja. | |
* | |
| (be-bizonyítás) ösz. fn. Okadó, hiteles adatokkal támogatott vítatás, mely által valamely állítást bebizonyítunk. Ez bebizonyítást vagy bebizonyításra vár. A vád bebizonyítására hiteles tanukat állítani. | |
* | |
| (be-bizonyító) ösz. mn. Ami vagy aki valamit meggyőző okokkal támogat. Bebizonyító tanúk, bebizonyító okoskodás. | |
* | |
| (be-bizonyodik) ösz. k. Valamiről valósul, hitelesen megtudódik, hogy igaz, hogy úgy van, mint állítják. Személytelen ige. Bebizonyodott rá a lopás, a gyilkosság. Bebizonyodott, amiről kételkedtünk volt. | |
* | |
| l. BEBIZONYODIK. | |
* | |
| l. BEBIZONYODIK. | |
* | |
| (be-bizonyulás) ösz. fn. A kérdéses, állitólagos, vagy kétes dolognak, ténynek hitelessé levése. | |
* | |
| (be-bocsát) ösz. áth. 1) Valakit bemenni enged, beküld, beereszt. Bebocsátani a vendégeket a társalgó terembe; bebocsátani a gyermekeket az állatgyüjteménybe. 2) Hig folyó testet valami résen, nyiláson beereszt. Bebocsátani a vizet a vár árkaiba; bebocsátani fris levegőt a szobába. V. ö. BOCSÁT. | |
* | |
| (be-bocsátás) ösz. fn. Bemenni hagyás, beeresztés, engedelem a bemenetelre. Bebocsátásért könyörögni. Bebocsátásra várakozni. | |
* | |
| (be-bogyol) ösz. áth. Takaró ruhába, lepelbe burkol, begöngyöl valamit. Hideg ellen bebogyolni a kis gyermeket. Bebogyolni a sebes nyakat, lábat. | |
* | |
| (be-bogyolál) ösz. áth. l. BEBOGYOL. | |
* | |
| (be-boltoz) ösz. áth. Boltféle tetővel beépít, beföd, vagy béllel. Beboltozni a pinczét, az alagutat. | |
* | |
| (be-bolyong) ösz. önh. és áth. 1) Tárgyeseti ragu viszonynévvel am. bizonyos tért, vidéket, tájt stb. kódorogva, csavarogva bejár. Bebolyongta széles Magyarországot. 2) Mintegy tévedezve, vagy véletlenűl bevetődik valahová. Az eltévelyedett rideg marha bebolyong idegen udvarokba. | |
* | |
| (be-bonyol) ösz. áth. Valamely testet bizonyos takaróval, lepellel körültekerget, bekötöz, betakar, csomóba fűz. Átv. ért. holmit öszvevissza zavar, hogy föloldani nehéz legyen. | |
* | |
| (be-bonyolás) ösz. fn. Cselekvés, midőn valamit bebonyolunk. V. ö. BEBONYOL. | |
* | |
| (be-bonyolít) ösz. áth. Szövevényes csomóba összefűz, melyet szétbontani csak ügyesség által vagy igen nehezen lehet. Bebonyolítani a fonalat. Átv. értelemben valami ügyet úgy öszvezavar, hogy nehéz eligazodni rajta. Az elbeszélő, és drámai költészetben: a költemény meséjét úgy fűzi öszve, vagy inkább kezdi meg, hogy annak kifejlődése iránt várakozást és figyelmet gerjeszszen. | |
* | |
| (be-bonyolítás) ösz. fn. Cselekvés, midőn valamit akár tulajdon, akár átv. érteményben bebonyolítunk. V. ö. BEBONYOLÍT. | |
* | |
| (be-bonyolodás) ösz. fn. Valamely tárgynak öszvevissza szövődése, melyet szétbontani, s kellő rendbe szedni, és egyes részeit világosan felfogni munkába kerül. | |
* | |
| (be-bonyolodik) ösz. k. 1) Beburkolódik, szövevényes csomóba fonódik, pl. bebonyolodik saját szálaiba a selyembogár. 2) Bekötelődzik, valamibe úgy bele akad, hogy alig vergődhetik ki belőle. A tyúk lába bebonyolodik a pozdorjába. 3) Átv. ért. a dráma vagy elbeszélés meséje oly pontra jut, melynek kifejlődése némi akadályokkal van párosulva, s megoldása a figyelmet és várakozást fokozza. | |
* | |
| (be-bordáz) ösz. áth. Takácsok műszava, s am. a vászonnak való fonalszálakat a borda hosszában fölhúzza. | |
* | |
| (be-borít) ösz. áth. 1) Homálylyal bevon, felhőkkel beföd. A köd beborítja a hegyeket és folyókat. 2) Betakar, lepellel, vagy más takaró szerrel behúz. Fátyollal beborítani az arczot; szemfödéllel leborítani a halottat, fekete posztóval a koporsót, stb. 3) Némely kézmiveseknél am. a kézmivet erősítés, vagy ékesség gyanánt valamivel belapozza. Beborítani sárgalemezzel a bútorokat, pléhvel beborítani a korlátfákat; aranysíkkal beborítani a ruhát; a fenyőfabútorokat diófalemezzel beborítani. | |
* | |
| (be-boronál) ösz. áth. Boronával behúz; a vetett földet végig vontatott borona által simára egyengeti. A boronálást elvégzi. V. ö. BORONA, BORONÁL. | |
* | |
| (be-borongat) ösz. áth. Betakargat; összehajtogat, és takaróval beföd valamit. Beborongatni az útra viendő ruhadarabokat; beborongatni pólyába a kisdedet; rongyokba beborongatni a fagyos lábakat. Máskép: beburogat. | |
* | |
| (be-borsol) ösz. áth. Borssal behint, borssal fűszerez. | |
* | |
| (be-borsoz) ösz. áth. lásd BEBORSOL. | |
* | |
| (be-borúl) ösz. önh. 1) Mondjuk az égboltozatról, midőn felhők takarják el, s illetőleg a nap tiszta fényét elrejtik előlünk. Beborult az ég, eső lesz. Ellentéte: kiderül. Ki-kiderűl, meg beborúl, csak az én szivem szomorú. Népd. 2) Mondjuk növényekről, és virágokról, midőn leveleik egymás fölé hajlanak, s mintegy bezárkoznak. Beborul a káposzta levele, midőn fejesedni kezd. | |
* | |
| (be-borulás) ösz. fn. Az égboltozat felhősödése, a látkör elhomályosodása. | |
* | |
| (be-borult) ösz. mn. Felhőkkel bevont, homályos, szomorú. Beborult ég, őszi napok. Ellenkezője: derült, kiderült. | |
* | |
| (be-botlik) ösz. k. 1) Botlogva, botorkálva, tántorogva belép valahová. Részeg fővel bebotlott a küszöbön. 2) Véletlenül, történetből tér be. Magam sem tudom, hogyan botlottam be ide. | |
* | |
| (be-botorkál) ösz. önh. Sötétben tapogatódzva, vakoskodva, meg-megbotolva, részeg ember módjára bevetődik valahová. | |
* | |
| (be-bök) ösz. áth. Valamely hegyes eszközt bizonyos testbe szúr. Az árrt bebökte az ujjába. Karót bebökni a földbe. | |
* | |
| (be-bökken) ösz. önh. Tájejtéssel am. bebukkan. | |
* | |
| (be-bőrödzik) ösz. k. Bőrhártyával behúzódik, behártyásodik. A gyógyuló seb lassanként bebőrödzik. Átv. ért. mondatik hig testekről, midőn fölszinökön sűrü hártyaféle burok gyűl öszve. Bebőrödzik a felforralt tej. | |
* | |
| (be-bőröz) ösz. áth. Bőrrel behúz, beragaszt. Bebőrözni a könyv tábláját. | |
* | |
| (be-bőrzik) ösz. k. lásd BEBŐRÖDZIK. | |
* | |
| (be-bőrzött) ösz. mn. Bőrrel, hártyával benőtt, beforrott. Bebőrzött seb. | |
* | |
| (be-bú) ösz. önh. Szoros helyen, hézagon, résen keresztül bemegy. Az egerek bebúnak vaczkaikba. Bebúni az ágy alá. Bújj be! a kopogtatónak szokták tréfásan mondani e helyett: szabad! V. ö. BÚ. | |
* | |
| (be-bugyoláz) ösz. áth. Holmi ruhaneműbe, lepelbe takargat, bebogyol, bepatyókál. Bebugyolázni a fejet kendővel. | |
* | |
| BEBÚV, l. BEBÚ. | |
* | |
| (be-bujdos) ösz. áth. Bujdosva, rejtett utakon bolyongva bizonyos helyeket, vidékeket bejár. Bebujdosni a Bakonyt, a Vérteseket. | |
* | |
| (be-bujdosik) ösz. k. Szökevényképen, lopva megyen be valamely helyre, tartományba. Sok űzőbe vett lengyel bebujdosott Magyarországba. | |
* | |
| (be-bujtat) ösz. áth. és mivelt. Szűk helyen, résen, nyiláson, likon keresztül bebocsát, vagy kényszerít, erőszakol valakit, hogy bebujjon. Bebujtatni valakit a szurdékba, az ágy alá. | |
* | |
| (be-bukik) ösz. k. 1) Hirtelenül, vagy megbotolva belép, betoppan, beüti fejét valahová. Bebukott egyszerre az ajtón, mintha égből pottyant volna. 2) Fejjel bemerül a vízbe. A buvár majd bebukik, majd kibukik. | |
* | |
| (be-bukkan) ösz. önh. Váratlanul, minden előjel nélkül betoppan. V. ö. BUKKAN. | |
* | |
| (be-buktat) ösz. áth. Vízbe, vagy más folyadékba hirtelen bemerít, különösen embert, vagy más állatot. A fördő gyermeket bebuktatni a kádba. A juhokat bebuktatni az úsztatóba. Átv. ért. adósságba ver. A csalók, uzsorások bebuktatták őt. V. ö. BUKTAT. | |
* | |
| (be-bulál) ösz. áth. Lepelféle takaróval bekötöz, bepatyókál, beföd. Kendővel bebulálni a fejet. V. ö. BULA. | |
* | |
| (be-buláz) ösz. áth. l. BEBULÁL, és BULÁZÓ. | |
* | |
| (be-burkol) ösz. áth. Betakar, burokba tesz, valamely ruhával, takaró eszközzel köröskörül beföd, bepólyáz. Az összevert embert lepedővel beburkolva vinni haza. Beburkolni a fejet kendőbe. Átv. valamely ügyet, igazságot sok haszontalan szó által elhomályosít, eltitkol. | |
* | |
| (be-burkolás) ösz. fn. Cselekvés, midőn valamit beburkolnak; burokba, pólyába lepelbe takargatás. | |
* | |
| BEBURKOZÁS, l. BEBURKOL, BEBURKOLÁS. | |
* | |
| (be-büdösít) ösz. áth. Büdös szaggal betölt. Pézmával bebüdösíteni a szobát. | |
* | |
| (be-büzhít) ösz. áth. Dögnek vagy rohadt testnek szagával betölt. A döglött halak bebüzhítik a víz mellékét. | |
* | |
| (be-büzít) ösz. áth. Általán am. bebüdösít, büdössé tesz. Különösen mondják az állati test rosz szagu párolgásáról, és a gyomorból jövő szelekről. A kutya bebüzíti a szobát. | |
* | |
| (be-bűzöl) ösz. áth. l. BEBÜZÍT. | |
* | |
| zártabb ajakkal: BÖCS, önálló gyök és fn. tt. běcs-ět, tb. ~ěk. 1) Az értéknek bizonyos foka, mely valamely dolognak akár általán, akár viszonylag tulajdoníttatik, melynél fogva bizonyos előnye, kelendősége van. Ezen dolognak előttem nagy becse van. Amin minden ember kap, annak nagy a becse. Nincs becse oly jó cselekedetnek, melyet valaki haszonlesésből követ el. Belső becs, melynek értéke mindig megmarad, pl. az aranyé, a pénzek között. Változó becs, mely a körülmények és viszonyok szerint majd emelkedik, majd alább száll. 2) Azon ár, melyért valamit adnak, vesznek. Meghatározni az árverésre kitett jószágok becsét. Felmegy a házak becse. Semmi becse. 3) Átv. ért. erkölcsi érték, illetőleg tisztelet, kegyelet. Becsben tartani a jeles férfiak képét, a szüléktől maradt emléket. Származékai: běcsěs, běcstelen, běcsü, běcsül, běcsület stb. Törökül: beha, am. pretium, valor, aestimatio, és a szanszkritban bhads = becsül, tisztel. | |
* | |
| (2), SZAMOS~, TISZA~, faluk Szatmárban; helyragokkal: Becs-en, ~re, ~ről. | |
* | |
| fn. tt. Bécs-ět. Ausztriának fő- s a fejedelemnek székvárosa. Magyarnak Pécs, németnek Bécs, Km. Az ökör ökör marad, ha Bécsbe hajtják is. Km. Akinek lova nincs, Bécsben is gyalog jár. Km. Török és illir nyelven szintén Bécs a neve. Eredetére nézve némelyek szerint a magyar becs szótól vette volna nevezetét. (Vienna Alkaidi, Adalberto Ostrichiae Comiti nuptae, a Stephano Rege in pretium dotis collata). l. Berzeviczy: De industria et commercio Hungariae, Leutschoviae 1797. Mások Vend vagy vendisch névből alakultnak hiszik, a v b-vel könnyen felcseréltetvén, mint olyvá = olybá, s megfordítva Veszprém = Beszprém. | |
* | |
| (be-csal) ösz. áth. Álszavakkal, áligéretekkel reávesz valakit, hogy bemenjen. Becsalni a futkozó gyermeket a szobába. Becsalni valakit a csárdába. | |
* | |
| (be-csali) ösz. fn. Tréfásan így nevezik a csárdákat. Menjünk a becsaliba. Egyszerűen: csali. | |
* | |
| (be-csalogat) ösz. áth. Csalogatva behi, bemenésre bír valakit. | |
* | |
| (be-csap) ösz. önh. 1) Beüt, beront, pl. az ellenség az országba. A határokon tanyázó törökországi haramiák gyakran becsapnak a horvát végekre. 2) Suttomban titkos vagy gyanús helyre besurran. Becsapni a kocsmába, bűnbarlangba. | |
* | |
| (be-csap) ösz. áth. 1) Kaput, ajtót, ablakot nagyobb erőszakkal s csattanással tesz be. Haragjában becsapta az ajtót, s elment. A szél úgy becsapta az ablakot, hogy ízekre törött. 2) Italt amúgy könnyü módon, hamarjában felhajt. Becsapni egy itcze bort, egy pohár pálinkát. | |
* | |
| (be-csapdos) ösz. áth. Ismételve becsap. A szél becsapdossa a nyitott ablakokat. 2) Sárral behány, sártapaszszal, úgynevezett malterrel beken, bevakol. A kőmives először vakoló kalánnal becsapdossa a falat, azután simára egyengeti. | |
* | |
| (be-csapkod) l. BECSAPDOS. | |
* | |
| (be-csapó) ösz. mn. Mondjuk leginkább ellenségről és rablókról, kik bizonyos tartományba, országba beütni, betörni, berohanni szoktak. | |
* | |
| (be-csapódik) ösz. belsz. Látható külső erő nélkül mintegy magától csattanva becsukódik. Becsapódik az ajtó, ablak, kapu. | |
* | |
| (běcs-ár) ösz. fn. A jószágnak, legyen az ingó vagy ingatlan, azon értéke, melyet a megbízott becsüsök határoznak meg. Becsáron fölül elkelt a ház. Ezen bútorokat becsáron alul vettem. | |
* | |
| (běcs-arány) ösz. fn. A folyó pénznek bizonyos láb szerénti értéke, mely a körülményekhez képest változni is szokott. A körmöczi arany határozott becsarány szerint négy és fél conventiós forintot ér. | |
* | |
| (be-csatol) ösz. áth. Csattal öszvefűz, egymáshoz köt, illetőleg a hímcsatot a nőstény csatba eresztve, a ruha vagy szalagkötő szárnyait öszvefoglalja. Becsatolni a lánczos mentét. Becsatolni a nyereg hevederét. A málhás láda szíjait becsatolni.
| |
* | |
| (be-csattan) ösz. önh. Csattanva becsukódik, bezáródik. A hirtelen kerekedett szélben becsattan a nyilt ajtó, ablak. | |
* | |
| (be-csattant) ösz. áth. Eszközli, okozza, hogy valami becsattanjon, azaz, hogy csattanva becsukodjék. A szél becsattantja a kaput, ajtót, ablakot. | |
* | |
| (be-csavar) ösz. áth. 1) Valamit csavarva, forgatva befúr, betol valamely testbe. Az árrt becsavarni a bőrbe. 2) Mondjuk örvényes forgásu vízről, midőn valamely testet tekergő öblébe húz. | |
* | |
| (be-csavarodik) ösz. k. Egyenes vonaltól, iránytól eltérve bizonyos helyre befordul, görbe hajlással bemegy. Az út becsavarodik a völgybe, az oldalt fekvő faluba. Mondjuk az így félretérő utazóról is. | |
* | |
| (be-csavarol) ösz. áth. Csavarféle eszközzel beszorít, behelyez, befúr valamit. A rámákba becsavarolni az ablakkapcsokat. Szokottabb, s a németből kölcsönzött szóval: besrófol. | |
* | |
| (běcs-czím) ösz. fn. Nehéz kiejtésü s különben is szokatlan szó. Helyette alkalmasabb, tiszteleti vagy tiszteletbeli czím, t. i. oly czím, melylyel valóságos hivatal és díj nem jár. | |
* | |
| a csecse szónak ikertestvére, s csak evvel egyesülve használtatik, csecsebecse. l. ezt. | |
* | |
| faluk Bars és Pest megyében, Ó~, mezőváros Bács megyében; TÖRÖK~, mezőváros Torontálban; helyr. Becsé-n, ~re, ~ről. | |
* | |
| falu Zalában; helyr. Becsehely-en, ~re, ~ről. | |
* | |
| (běcs-ěl) áth. m. běcsěl-t. Zártabb hangon: böcsöl, am. valaminek becsét, árát szabja. Szokottan, ámbár elemzésileg nem oly szabatosan běcsül vagy böcsül. Egyébiránt a becselből lett běcslés, melytől különbözik a becsülés. | |
* | |
| (be-csempész) ösz. áth. Az illető vámok, harminczadok, határőrök kikerülésével lopva, alattomosan beszállít valamit. Tiltott árukat, kiáltványokat becsempészni. V. ö. CSEMPÉSZ. | |
* | |
| (be-csen) ösz. áth. Csenve, azaz lopva, suttomban, alattomosan becsúsztat, behoz, beszállít valamit, becsempész. A vámok, harminczadok kikerülésével holmi tiltott árukat becsenni. V. ö. CSEN. | |
* | |
| (be-csenés) ösz. fn. Suttonyos, alattomos becsúsztatás, becsempészés. | |
* | |
| (be-csěndít) ösz. áth. Csengetyűféle kisebb haranggal beharangoz, s bemenetelre jelt ad. Kismisére becsendíteni. | |
* | |
| (be-csěnget) ösz. áth. 1) Lásd BECSENDÍT. 2) Csengetyűszóval behí. Ebédre becsengetni a majorban elszéledt munkásokat. Becsengetni az inast. 3) Tréfásan szólva: becsengetni valakinek, am. meglakoltatni, befütyölni. | |
* | |
| (be-csěpěg) ösz. önh. Hézagon, résen, nyiláson, likon keresztül cseppenként beesik. Az eső becsepeg a kocsiszinbe. Zártabb hangon: becsöpög. | |
* | |
| (be-csěpěget) ösz. gyak. áth. 1) Bizonyos folyadéknak cseppenkénti eregetése által benedvesít, bemocskol valamit. Becsepegetni a pallót, a ruhát olajjal. 2) Edénybe vagy folyadék közé cseppenként ereget. A megölt csirke vérét becsepegetni a mosogatóba. Orra vérét becsepegetni a vízzel töltött medenczébe. A lábvízbe néhány csepp gyógyfolyadékot becsepegetni. Zártabb hangon: becsöpöget. | |
* | |
| (be-csěpěgetés) ösz. fn. 1) Cseppekkel behintés, benedvesítés. 2) Valamely nedvnek cseppenkénti befolyatása valami edénybe, ürbe. V. ö. CSĚPĚGETÉS. | |
* | |
| (be-csěpěgtet) ösz. áth. és mivelt. 1) l. BECSĚPĚGET. 2) Másnak meghagyja, rendeli, hogy csepegessen. Zártabb hangon: becsöpögtet. | |
* | |
| (be-csěppen) ösz. önh. Cseppformában beesik. Tréfásan szólva am. valahová véletlenül, váratlanul, észre sem véve betoppan, ott terem. Zárt hangon: becsöppen. | |
* | |
| (be-csěppent) ösz. áth. Eszközli, hogy becseppenjen valami; egy cseppet beereszt, behullat. Becseppenteni a sebbe néhány csepp balzsamot. | |
* | |
| (be-cserél) ösz. áth. Valamely ingó jószágot, vagyont más hasonló értéküvel fölváltva magáévá tesz. Búzát rozszsal, gabonát liszttel becserélni. Viseltes ruhákat újakkal becserélni. | |
* | |
| (be-cserepez) ösz. áth. Cserépzsindelylyel beföd, betetőz. Becserepezni a házat, templomot. | |
* | |
| (běcs-érték) ösz. fn. Szabott érték vagy ár, melyet az illető becslők bizonyos jószágnak, illetőleg árunak tulajdonítának. E ház becsértéke tízezer forint. | |
* | |
| (be-cserz) ösz. áth. A timárok-, tobakok-, cseresvargáknál am. cserhéjból készült lúgba áztat. Becserzeni az ökörbőrt. | |
* | |
| (běcs-ěs) mn. tt. běcsěs-t, tb. ~ek. 1) Aminek kitünő értéke van, drága. Becses gyöngyök, becses hagyomány. 2) Tiszteletes, tiszteletre méltó. Becses úri ember. Tisztelem becses személyét. | |
* | |
| (běcs-ěs-ít) áth. m. běcsěsít-ětt, par. ~s, htn. ~ni vagy ~eni. 1) Valaminek becsét, értékét emeli; becsessé, értékessé, drágává tesz. Némely árut haszonvehetősége, tartóssága, rítkasága becsesít. 2) Tiszteletessé, tiszteletre méltóvá tesz. | |
* | |
| (běcs-ěs-ít-és) áth. m. běcsěsítés-t, tb. ~ěk. Cselekvés, mely által valami vagy valaki becsessé tétetik. V. ö. BĚCSĚSÍT. | |
* | |
| (běcs-ěs-ség) fn. tt. běcsěsség-ět. 1) Tulajdonság, melynél fogva valami becsben tartatik, kitünő értékesség, kelendőség. 2) Tiszteletben létel, tiszteletet gerjesztő személyes tulajdonság. | |
* | |
| (běcs-etlen) mn. tt. běcsetlen-t, tb. ~ěk. Aminek tulajdon értelemben vett becse, értéke, ára nincs. Becsetlen háibái bútorok. Különbözik tőle az átv. érteményű becstelen, azaz erkölcsi becs nélkül levő, törvényszegő, gonosz vétkei miatt elhirhedett, megvetett. Becstelen ember. Becstelen magaviselet. Hasonló viszonyuak: szemetlen és szemtelen, szívetlen és szívtelen, stb. | |
* | |
| helyesebb és szokottabban l. DÍSZFEGYVER. | |
* | |
| (běcs-i) mn. tt. běcsi-t, tb. ~ek. Běcshez tartozó, arra vonatkozó. Becsi ára valamely jószágnak. | |
* | |
| (bécs-i) mn. tt. bécsi-t, tb. ~ek. 1) Bécsben lakó, működő, ott született, készült, oda való. Bécsi lakosok. Bécsi rendőrök. Bécsi kézmívesek. 2) Ami Bécsben létezik, Bécset illeti, Bécsre vonatkozik. Bécsi házak, templomok, tornyok. Teli van, mint a bécsi bolt. Bécsi rongy, arczfestő, arczkendőző. Olyat hazudott, mint a bécsi torony. Km. 3) Ami nem Bécsben létezik, hanem Bécs felé néz, vezet, mutat, pl. bécsi kapu a budai várban, bécsi út. 4) Midőn pénzre vonatkozik, jelenti annak papiros vagy másképen váltó értékét. Száz ezüst forint bécsi becsben kétszáz ötven forintot teszen. | |
* | |
| (bécsi-es) mn. tt. bécsies-t, tb. ~ek. Bécsi szokások szerint való, olyan, mint a bécsi. Bécsies német beszéd. Bécsies ízlés. Bécsies életmód. Bécsies öltözködes. Bécsies eszem-iszomvágy. | |
* | |
| (be-csikar) ösz. áth. Erősen beszorít. Becsikarja markába a pénzt. | |
* | |
| (be-csinál) ösz. áth. 1) Hézagot, üreget, lyukat bedug, bezár. Becsinálni a hordót, palaczkot, kemencze száját. 2) Hús ételt valamely lében elkészít. Becsinálni a csibét, borjuhúst, halat. 3) Berak, bizonyos rendben elhelyez, kivált valami elvinni valót. Becsinálni hordóba a káposztát, gyümölcsöt, ugorkát; becsinálni utazó ládába a képrámákat, stb. 4) Vág mellékén: a földet beveti és beboronálja. | |
* | |
| (be-csinálás) ösz. fn. Cselekvés, midőn valamit becsinálnak. V. ö. BECSINÁL. | |
* | |
| (be-csinált) ösz. fn. tt. becsinált-at. Különféle lében, s vegyülékkel készített húsételek neme. Savanyú, édes, czitromos becsinált. Csibe-, borju-, báránybecsinált. | |
* | |
| (be-csinált) ösz. mn. 1) Ami be van dugaszolva; elrakott, eltett, elhelyezett. Becsinált hordó, Télre becsinált uborka. 2) Lében készült, főtt. Becsinált hal. Becsinált borjuhús. | |
* | |
| (be-csíp) ösz. áth. 1) Elzárás, letartóztatás végett befog valakit. Becsípték a tolvajokat, az éji csavargókat. 2) Kártyajátékban a kitett mennyiségből nyer. A bank felét becsípte. 3) Önhatólag am. széleskedvüségig iszik. Ez az ember becsípett, azért oly bőbeszédü. | |
* | |
| (be-csiptet) ösz. áth. Szűk hézagba bizonyos eszközzel beszorít valamit. Valakinek ujjait becsíptetni az ajtó közé. | |
* | |
| (be-csirizěl) ösz. áth. Csirizzel beken, beragaszt. Becsirizelni a bőrt, papirt. Becsirizelni a kezét, ruháját. | |
* | |
| falu Nógrád megyében; helyragokkal: Becsk-én, ~re, ~ről. | |
* | |
| falu Torna megyében; helyragokkal: Recskeházá-n, ~ra, ~ról. | |
* | |
| KIS~, falu Temesben, NAGY~, mezőváros Torontálban; helyragokkal: Becskerek-ěn, ~re, ~ről. | |
* | |
| (běcs-ěl-és) fn. tt. běcslés-t, tb. ~ěk. Valamely jószág, áru becsének, értékének meghatározása. Ezen ház becslése szerint ezer forintot ér. | |
* | |
| (běcs-levél) ösz. fn. l. BECSÜLEVÉL. | |
* | |
| (běcs-ěl-ő) fn. és mn. tt. běcslő-t, tb. ~k. Megbízott hiteles személy, ki bizonyos jószágnak értékét, árát meghatározza. A becslőket kivinni a hely szinére. Meghiteztetni a becslőket. Különösen a végre kiküldött biztos, hogy bizonyos károk mennyiségét határozza meg. Tűzkármentesítési becslők. | |
* | |
| (běcslő-bizottság) ösz. fn. Több személyből álló kiküldöttség, melynek föladata valamely jószág értékét vagy kármennyiségét meghatározni. V. ö. BIZOTTSÁG. | |
* | |
| helyesebben l. BĚCSMÉRĚL. | |
* | |
| (běcs-mérěl) ösz. áth. Valamely jószágnak, árunak becsét, értékét mintegy méregetve, latolgatva fitymálja, kicsinyíti, ócsárolja. Más portékáit becsmérelni. Ami nem az övé, szereti becsmérelni. Továbbá a cselekvények erkölcsi becsét alacsonyítja, gyalázza. Mások tetteit, érdemeit irígységből becsmérelni. | |
* | |
| (běcs-mérěz) ösz. áth. l. BĚCSMERĚL. | |
* | |
| (běcs-mérlés) ösz. fn. tt. běcsmérlés-t, tb. ~ěk. Valamely áru vagy tárgy vagy tett értékének gyalázása, alacsonyítása. A legnemesebb cselekedet sem kerüli el az irígykedők becsmérlését. | |
* | |
| (běcs-mérlő) ösz. mn. Aki valaminek anyagi vagy erkölcsi becsét, értékét kisebbíti, ócsárló, gyalázó. | |
* | |
| (běcs-mester) ösz. fn. 1) Bányásztiszt, ki az érczeket, illetőleg érczes ásványok értékét, belbecsét meghatározza. 2) Zálogháznál szakértő, ki a zálogba veendő tárgyakat megvizsgálja, s a reájok adandó pénz mennyiségét megszabja. | |
* | |
| (běcs-mező) ösz. fn. Becsület mezeje. Katonai értelemben: csatahely, hol hírt-nevet szerezhetni. Általán pedig: akármely állapot, hivatal, melynek viselése becsületet szerez. | |
* | |
| (be-csombolít) ösz. áth. Csomóba gombolyít, öszvegöngyölget valamit. | |
* | |
| (be-csomóz) ösz. áth. Holmi leveles, száraz stb. jószágot csomókba rak és öszvekötöz. Becsomózni a megszárított dohányleveleket. Becsomózni, azaz bálokba kötni a papirost. Becsomózni az irományokat. | |
* | |
| (be-csomózás) ösz. fn. Csomókba, kötegekbe, bálokba szedés, szorítás, kötözés. Dohány, papiros, irományok becsomózása. | |
* | |
| (Bécs-ország) ösz. fn. Heltai s némely más régi iróknál, am. Ausztria. | |
* | |
| falu Zólyom vármegyében; helyragokkal: Becső-re, ~n, ~ről. | |
* | |
| (be-csődít) ösz. áth. Seregesen, csapatosan begyűjt, bemenni sürget. A népet becsődíteni a gyülésekre. A kiváncsiakat holmi látványos előadásokra becsődíteni. V. ö. CSŐDÍT. | |
* | |
| (be-csődűl) ösz. önh. Csoportosan, seregesen, csapatosan tódulva begyülekezik, betolakodik. V. ö. CSŐDŰL. | |
* | |
| (běcsre-vágyó) ösz. mn. Kitüntetést, rangot, czímeket kereső, dicsvágyó. | |
* | |
| (běcs-szabás) ösz. fn. Szokottabban, l. ÁRSZABÁS. | |
* | |
| (běcs-szerénti) ösz. mn. Ami bizonyos határozott becsnek, árunak megfelel. Valaminek becsszerénti árát megadni. | |
* | |
| (běcs-szó) ösz. fn. Szokottabban am. becsületszó, azaz oly szó, illetőleg igéret, fogadás, melynek teljesítéséhez vagy igazságához becsületünket kötjük. | |
* | |
| (běcs-szomj) ösz. fn. A becsvágynak magasabb foka, mely a kitüntetést szertelenül keresi, s mintegy szomjuhozza. | |
* | |
| (běcs-szomjas) ösz. mn. Szertelenül, tulságosan becsvágyó, dicsőség után sovárgó. | |
* | |
| (běcs-táplálat) ösz. fn. Ösztön, inger, körülmény, állapot, mely valakiben a becsérzést, dicsvágyat föntartja, neveli, s mintegy táplálja. | |
* | |
| (běcs-telen) mn. tt. běcstelen-t, tb. ~ěk. Aminek átvitt érteményü erkölcsi becse nincsen; erkölcsileg alávaló, galád, elvetemedett, kit a közvélemény tiszteletre méltónak nem tart. Becstelen ember. Becstelen cselekedet. Különböztetés végett V. ö. BĚCSETLEN. | |
* | |
| (běcs-telen-ěd-ik) k. m. běcstelened-tem, ~tél, ~ětt. Erkölcsi alávalósága, galádsága miatt becsülete, jó híre-neve fogy, veszendőben van, becstelenné lesz. | |
* | |
| (běcs-telen-ít) áth. m. běcstelenít-ětt, par. ~s, htn. ~ni vagy ~eni. 1) Becstelenné tesz valakit, azaz, erkölcsi jellemét beszennyezi. Minden vétek, gonosz tett becsteleníti az embert. Ezzel mind magadat, mind családodat becsteleníted. 2) Becstelennek, azaz alávalónak, galádnak, erkölcstelennek mond, hirdet, gyaláz, mások szemében kisebbít. Gyanusításokkal, rágalmakkal becsteleníteni valakit. | |
* | |
| (běcs-telen-ít-és) fn. tt. běcstelenítés-t, tb. ~ěk. Általán cselekvés, mely által mást vagy minmagunkat becstelenítjük. V. ö. BĚCSTELENÍT. Különösen becsületsértés, rágalmazás, mely ellen törvényes keresetnek van helye. | |
* | |
| (běcs-telen-ít-és-i) mn. tt. běcstelenítési-t. Becstelenítésre vonatkozó. Becstelenítési szándék, tett. Becstelenítési per. | |
* | |
| (běcs-telen-ít-ětt) mn. tt. běcstelenítětt-et. Hirében-nevében sértett; erkölcsileg becstelenné tett; a közvélemény előtt becsületétől megfosztott. A becstelenített előljárónak nincs tekintélye. | |
* | |
| (běcs-telen-ít-ő) mn. tt. běcstelenítő-t, tb. ~k. Ami becstelenné tesz, meggyalázó, megszégyenítő. Becstelenítő szavak, szidalmak, rágalmak. | |
* | |
| (běcs-telen-kěd-és) fn. tt. běcstelenkedés-t, tb. ~ěk. Illetlenkedés, becstelenség elkövetése. | |
* | |
| (běcs-telen-kěd-ik) k. m. běcstelenkěd-tem, ~tél, ~ětt. Illetlenül, orczátlanul, gyalázatosan cselekszik, viseli magát, maga vagy mások iránt becstelenséget követ el. | |
* | |
| (běcs-telen-ség) fn. běcstelenség-ět. 1) Erkölcsileg alávaló tulajdonság, elvetemedettség. Ez már még is sok, ez szörnyü becstelenség. 2) Méltatlan gyalázat, becsületsértés, rágalmazás. Becstelenséggel illetni a jó hazafiakat. Becstelenséget követni el valaki ellen. | |
* | |
| (běcs-telen-ül) ih. Gyalázatosan, orczátlanul, szégyennel. Běcstelenül szavát szegni; běcstelenül megcsalni a hitelezőket; běcstelenül elűzetni a tisztes férfiak társaságából. | |
* | |
| (be-csuk) ösz. áth. 1) Ami tárva, nyitva, kiterjesztve volt, annak lapjait, szárnyait, oldalait behajtja, egymáshoz szorítja, stb. s ez által a köztök levő rést, nyilást betakarja. Becsukni a nyitott könyvet. Becsukni a szemeket. Csukd be a szádat. Különösen kapocs, akaszték által ugyanezt teszi. Becsukni az ajtót, ablakot, kaput. Becsukni a szekrényt, ládát. Különböztetés végett V. ö. BEZÁR. 2) Valamit ajtóval, ellátott rekesztékbe tesz. A pénzt becsukni a ládába. Becsukni valakit a mellékszobába. V. ö. CSUK. | |
* | |
| (be-csukás) ösz. fn. Cselekvés, midőn valamit, vagy valakit becsuknak. V. ö. BECSUK, és BEZÁR. | |
* | |
| (be-csukkan) ösz. önh. Mintegy önmagától becsukódik, betevődik. Álmosságtól becsukkannak a szemek. Az ajtó becsukkant. | |
* | |
| (be-csukkant) ösz. áth. Eszközli, hogy ami tárva nyitva volt, becsukkanjon. A szél becsukkantotta az ajtót. Maga után becsukkantani a kaput. | |
* | |
| (be-csuklyáz) ösz. áth. Csuklyával beföd, betakar. Eső ellen becsuklyázni a fejet. | |
* | |
| (be-csukott) ösz. mn. Általán, akit vagy amit becsuktak, ezen igének minden érteményeiben véve. Becsukott ajtó, kapu, ablak. Becsukott könyv. Becsukott ládában, szekrényben tartani a pénzt. Büntetésül becsukott gyermek. V. ö. BECSUK. | |
* | |
| (be-csullankodik) k. Veszprém vármegyei tájszó, am. belopódzik. | |
* | |
| (be-csunyáz) ösz. áth. Bemocskol, beszennyez, berutít, bepiszkít. Becsunyázni a ruhát, a szobát. | |
* | |
| (be-csunyít) ösz. áth. 1) l. BECSUNYÁZ. 2) Ganajával bemocskol, leszar, lefos. Becsunyítani a ház elejét, az árnyékszéket. V. ö. CSUNYÍT. | |
* | |
| (be-csúsz) ösz. önh. 1) Tulajd. ért. hason csúszva megy be valahová. A kígyók becsúsznak likaikba, a sziklarepedékekbe. 2) Mondjuk emberről s más lábas állatokról is. Négykézláb becsúszni a kapu alatt. 3) Átv. ért. suttomban, alattomban, lopva, álutakon bejut valamely helyre, vagy állapotba. Becsúszni valamely hivatalba, társaságba. 4) Észrevétlenül, véletlen bekeveredik, bevegyűl. Ezen iromány csak úgy csúszott be a levéltárba. | |
* | |
| (be-csuszamik) ösz. k. Sima kígyóként észrevétlenül belopódzik valahová. Az alattomos bejutás nagyobb fokát fejezi ki, mint az egyszerü becsúsz. | |
* | |
| BECSUSZAMODIK, l. BECSUSZAMIK. | |
* | |
| (be-csúszik) ösz. önh. Köz szokás szerint egy érteményü a becsúsz igével; de szabatosan véve, becsúsz az élő állat, midőn önkénytes mozgással jut be valahová, ellenben becsúszik akár az állat akár a lelketlen test, midőn kül erőtől hajtva, illetőleg akaratlanúl jut be. A ló lába becsúszik a kátyuba, a szekér fara becsúszik az árokba. | |
* | |
| (be-csuszszan) ösz. önh. Hirtelen, egy mozzanattal, lappangva becsúsz. Észre sem vettük, midőn becsuszszant. V. ö. CSUSZSZAN. | |
* | |
| (be-csúsztat) ösz. áth. 1) Tolás, taszítás által eszközli, hogy valamely test becsúszszék valahová. A portékás ládákat lejtős deszkán becsúsztatni a hajóba. A parton heverő csónakot becsúsztatni a vízbe. 2) Átv. ért. álutakon, alattomosan, igazságtalanul, törvénytelen módon behelyez, bejuttat, beigtat. Becsúsztatni a kegyenczeket holmi hivatalokba. 3) Hivatalos irományok, oklevelek közé, vagy azok szövegébe csempész valamit. | |
* | |
| (be-csúsztatás) ösz. fn. Cselekvés, midőn valaki becsúsztat valamit, ezen igének minden érteményeiben. V. ö. BECSÚSZTAT. | |
* | |
| (be-csúsztatott) ösz. mn. Általán amit akár tulajdon akár átv. érteményben becsúsztattak, különösen, becsempészett, alattomban betolt. Vámon becsúsztatott áruk. Becsúsztatott tisztviselő. Szöveg közé becsúsztatott szavak. V. ö. BECSÚSZTAT. | |
* | |
| (be-csutakol) ösz. áth. Csutakkal bedug. Becsutakolni a hordó száját, a zsákon támadt likat. V. ö. CSUTAK. | |
* | |
| (běcs-ü) fn. tt. becsü-t, tb. ~k. Valamely jószág értékének meghatározása, melyben kimondatik, mit ér, mi a becse, mit lehet vagy kell érte adni. Előre megszabott becsü szerint adni, venni valamit. Különösen hites személyek, biztosok általi meghatározása valamely jószág értékének. Becsüre kiküldött esküttek. A tűz által okozott kár becsü szerént ezer forintra rúg. A běcs gyökből úgy képződött běcsü, mint ár-ból áru. | |
* | |
| (běcsü-ár) ösz. fn. A jószágnak azon értéke, ára, melyet a meghivott, s hites becsüsök határoznak meg. A tett háznak becsüárát megfizetni. A zálogos jószág beruházásának becsüára. | |
* | |
| (běcs-ül vagy běcs-öl) áth. m. běcsül-t. 1) Valakinek erkölcsi becset tulajdonít, s mint olyannal bírót tisztel. Becsülni a jó hazafiakat, az erényes férfiakat. 2) Visszaható névmással am. illően, az erkölcsi törvények szerint viseli magát. Magát megbecsülni. Fiam, becsüld meg magadat. 3) Szintén meg igekötővel am. kímél, gondját viseli valaminek. Megbecsűli, amije van, nem pazarolja. Megbecsüli a ruháját. 4) Felható ragu viszonynévvel: méltat, méltónak tart valamire. Nagyra, sokra becsülni valakit. Kevésre, semmire sem becsülni. 5) Valaminek becsárát, értékét szabja, becsel. E lovat kétszáz forintra becsülik. Mint átható ige tulajdonkép: běcs-öl, mint ezek is: kerül (áth.), tanul, elemezve: ker-öl, tan-ol. V. ö. ~UL ~ÜL képző. | |
* | |
| (běcs-ül-és) fn. tt. běcsülés-t, tb. ~ěk. Cselekvés, illetőleg lelki működés, mely által valakit vagy valamit becsülünk ezen igének minden érteményeiben. V. ö. BĚCSÜL. | |
* | |
| BĚCSŰLET, (běcs-ül-et) fn. tt. běcsület-ět. 1) Erkölcsi törvények iránti belső tisztelet, s azon belső érzelem, mely az erénynek mint erkölcsi jónak rugója. Becsületből tenni jót másokkal. Becsülettel élni, halni. Becsületből szolgálni a hazát, nem haszonért, hanem egyedűl a haza javáért. Ő sokat ad a becsületre. Becsületében lehet bízni. Becsületemre mondom, fogadom, igérem. Nincs benne annyi becsület, hogy... 2) Oly belső hódolat, melyet mások erénye bennünk, vagy a miénk másokban gerjeszt. Becsületben lenni. Becsületet szerezni, vallani, aratni. Becsületre vágyni, törekedni. Becsületet érdemelni, elveszteni. Oda a becsület. Vége a becsületnek. Becsületét félteni, őrizni, védelmezni. Becsületben tartani valakit, és másoktól becsületben tartatni. Becsület fogytáig. A becsületet minden ember szereti. Km. Mind jó ott lakni, hol becsülete van az embernek. Km. Tisztelet becsület, de igazság is. Km. 3) Illendőség, udvariság, emberség. Becsületet tanulni. Majd megtanítlak becsületre. A vendégeket becsülettel fogadni. Becsülettel viszonozni a szivességet. Ennek fele sem becsület. Adom tisztelettel, veszem becsülettel. | |
* | |
| (běcsület-adás) ösz. fn. Külső tisztelés, illetőleg tiszteletjel, oly emberek iránt, kiket becsülünk. | |
* | |
| (běcsület-adó) ösz. mn. Aki másokat kellő tiszteletjelekkel megkülönböztet. | |
* | |
| (běcsület-beli) ösz. mn. 1) Amitől becsületünk föltételeztetik, amit teljesíteni a becsületérzés kivánja; becsületben járó. Ez becsületbeli dolog. Aki bizonyos hivatalnak, rangnak czímét viseli, ami fizetéssel s néha kötelességgel sem jár: máskép: tiszteletbeli. Becsületbeli szolgabiró, eskütt, jegyző. | |
* | |
| (běcsület-buzgalom) ösz. fn. Becsületre vágyó indulat, hajlandóság. | |
* | |
| (běcsület-érzés) ösz. fn. Nemesebb erkölcsi tulajdonság, melynél fogva a jót, az erényt belső ösztönből szeretjük. A gyermekben fölébreszteni, táplálni a becsületérzést. Becsületérzésből, nem kényszerítve, nem félelemből tenni valamit. Nincs benne becsületérzés. | |
* | |
| (běcsület-érző) ösz. mn. Aki a jót, illőt belső ösztönből felfogja, és követi. Becsületérző fiatal ember. | |
* | |
| (běcs-ül-et-ěs) mn. tt. běcsületěs-t, vagy ~et, tb. ~ek. 1) Becsületben álló, erényes magaviselete miatt, tiszteletre méltó. Becsületes ifju. Minden ember ember, de nem minden ember becsületes ember. Km. 2) Tisztességesebb polgári állásu, nem a nép aljából, vagy épen söpredékéből való. Különösen a községi előljárók és czéhtársulatok czíme. Becsületes bírák! Becsületes csizmazia czéh. 3) Köz szokásilag tágas érteményben, a maga nemébe derék, jeles, nevezetes. Ez becsületes úri lak. | |
* | |
| (běcs-ül-et-ěs-en) ih. 1) A jó erkölcsiség, erényesség szabályai szerint, illendően. Becsületesen viselni magát. Becsületesen élni. 2) Szélesb ért. jelesen, helyesen, derekasan, igen nagyon. Becsületesen bevégezni a munkát. Becsületesen (igen erősen) megverni valakit. | |
* | |
| (běcs-ül-et-ěs-ség) fn. tt. běcsületěsség-ět. Tiszteletet gerjesztő erkölcsi tulajdonság. Becsületessége miatt köz tiszteletben álló férfi. Nincs szebb dolog a becsületességnél. Becsületességgel legtöbbre mehetsz. | |
* | |
| (běcsület-feledés) ösz. fn. A becsületre, illetőleg erényes cselekvényekre ösztönző érzelmek elhanyagolása. | |
* | |
| (běcsület-feledő) ösz. mn. Az erény, erkölcsiség, illedelem szabályaival nem gondoló; becstelen, szemtelen, galád jellemű. | |
* | |
| (běcsület-keverés) ösz. fn. Él e szóval Faludi s am. mások becsületének, jó hirének-nevének alacsonyítása; gyalázás, rágalmazás. | |
* | |
| (běcsület-kór) ösz. fn. Túlságos, mértéktelen becsületvágy, illetőleg rangvadászat, mások tiszteletének hajhászása; gőgös nagyravágyás, mely gyakran tiltott útakon törekszik czélt érni. | |
* | |
| (běcs-ül-etlen) mn. tt. běcsületlen-t, tb. ~ěk. Akit vagy amit nem becsülnek, erkölcsi becs nélkül való, illetőleg megvetett, nem tisztelt. Becsületlen galád ember. Határozóilag am. becsület nélkül. | |
* | |
| (běcs-ül-etlen-ség) fn. tt. běcsületlenség-ět. Becsület nélküli állapot, vagy tulajdonság, becsület hiánya. Becsületlenségednek magad vagy oka. | |
* | |
| (běcs-ül-etlen-ül) ih. Becsület nélkül, nem becsülve, nem tisztelve. Becsületben élni. | |
* | |
| (běcsület mentés) ösz. fn. Gyalázás, rágalmazás, gyanusítás elleni óvás, a veszélyben forgó becsületnek védelmezése, igazolása. | |
* | |
| (běcsület-mentő) ösz. mn. Ami a kétségbe hozott, gyanusított becsületet, jó hírt-nevet a rágalom, illetőleg vádak ellen megvédi, megtisztítja. Becsületmentő hiteles tanúk, oklevelek. | |
* | |
| (běcsület-mentség) ösz. fn. Nyilatkozat, tanuvallomás becsületünk mellett; gyanusított, kétségbe vont becsületességünk védelmére felhozott bizonyítványok. | |
* | |
| (běcsület-pěr) ösz. fn. Peres kereset oly személy ellen, aki becsületünket megsértette. | |
* | |
| (běcsület-polcz) ösz. fn. Rangfokozat, vagy tiszti állomás, melyre valaki becsületessége által emelkedik, vagy általán, melylyel valakit megtisztelnek. Magas becsületpolczra jutni, emelkedni. Becsületpolczra vágyni, törekedni. | |
* | |
| (běcsület-rabló) ösz. fn. Másokat a közvélemény előtt gyalázó, rágalmazó, gyanusító személy. | |
* | |
| l. BĚCSÜLETVÁGY. | |
* | |
| l. BĚCSVÁGYÓ. | |
* | |
| (běcsület-rontás) ösz. fn. Általán ellenséges törekvés, működés, mely által valaki mások becsületét, jó hirét-nevét kisebbíti, vagy épen megsemmisíti. | |
* | |
| (běcsület-rontó) ösz. mn. és fn. Aki vagy ami mások becsületes hírét-nevét beszennyezi, alacsonyítja. Becsületrontó irígyek, vetélytársak. Becsületrontó kihágások, bűntettek. | |
* | |
| (běcsület-sértés) ösz. fn. Erkölcsi bántás, mely mások becsületén csorbát ejt, illetőleg mely a becsületérző embernek fájdalmat okoz. | |
* | |
| (běcsület-sértő) ösz. mn. és fn. Aki vagy ami a becsületérző szíven erkölcsi sebet ejt, mennyiben valakit rágalmaz, gyaláz, gyanusít, s az által mások előtt kisebbit. Becsületsértő czélzások, példázgatások, gyanusítások, csúfnevek. A becsületsértőt perbe idézni, párviadalra kihívni. | |
* | |
| (běcsület-szék) ösz. fn. Törvényszék, mely becsületsértési pereket tárgyal, s azokban itéletet hoz. | |
* | |
| (běcsület-szeretet) ösz. fn. Gyöngéd és nemes erkölcsi érzelem, vagy indulat, mely a becsületet mint az erény kútfejét kedveli, s annak megszerzésére minden erejéből törekszik. | |
* | |
| (běcsület-szerető) ösz. mn. és fn. Aki az erényességen alapuló becsületet kedveli, azt megszerezni iparkodik, s elveszteni ovakodik. | |
* | |
| (běcsület-szěrző) ösz. mn. Ami által mások becsülését megnyerjük, ami tiszteletet gerjeszt irántunk; ami kitüntetésben részesít, rangra emel stb. Becsületszerző polgári erények, érdemek. | |
* | |
| (běcsület-szó) ösz. fn. Állítás, igéret, fogadás, melyet becsületünk kikötése mellett teszünk. Becsületszavát adni. Becsületszóval fogadni, igérni, erősíteni, bizonyítani valamit. Becsületszavamat teszem rá. Higyj becsületszavamnak. Bízhatol becsületszavamba. Az ő becsületszava esküvel fölér. | |
* | |
| (běcsület-teli) ösz. mn. Igen becsületes; különösen, igen nyájas, udvarias, tisztelettel viseltető. Becsületteli fogadás, bánásmód. Becsületteli tisztviselő. | |
* | |
| (běcsület-těvő) ösz. mn. A társadalmi illem szabályai szerint tiszteletet mutató, udvarias. | |
* | |
| (běcsület-tudó) ösz. mn. Az emberekkel való fínom, úrias bánásmódban jártas, nyájas, udvarias. | |
* | |
| (běcsület-ügy) ösz. fn. Oly dolog, mely közvetlenül a becsületet illeti, melytől becsületünk függ, melyet becsületünk koczkáztatása nélkül elintézetlenül nem hagyhatunk; becsületben járó föladat. | |
* | |
| (běcsület-vadászás) ösz. fn. A becsületnek, és becsülettel járó tiszteletjeleknek, rangnak, czímeknek tulságos keresése. | |
* | |
| (běcsület-vadászó) ösz. mn. Aki a becsület külső jeleit, nevezetesen rangot, czímeket, megtiszteltetéseket tulzólag keresi, hajhászsza. | |
* | |
| (běcsület-vágy) ösz. fn. Erkölcsi belső ösztön, melynél fogva mások általi kitüntetésre, illetőleg rangra, méltóságra törekszik valaki, mely ha tulságossá válik, becsületkórnak mondatik. | |
* | |
| (běcsület-védő) ösz. mn. Ami megsértett, vagy veszélyeztetett, gyanusított becsületünket okokkal menti, fentartja. Becsületvédő iratok, oklevelek. | |
* | |
| (běcs-ül-ő) mn. és fn. 1) Aki mások erkölcsi becsét elismeri, s ennélfogva őket tiszteli. 2) Aki valamely jószág anyagi becsét vagyis értékét, árát meghatározza. V. ö. BĚCSÜL. | |
* | |
| (běcs-ül-t) mn. tt. běcsült-et. Akit vagy amit becsülnek, becsben tartanak, illetőleg tisztelt, értékkel biró, drága. Nagyra becsült barátim! Ez igen becsült ajándékot köszönettel veszem. | |
* | |
| (běcs-ül-tet) áth. m. běcsültet-tem, ~tél, ~ětt, par. běcsültess. Dologhoz értő személyek, illetőleg kiküldött biztosok által valaminek árát, értékét meghatároztatja, kiszámíttatja. Eladó házat, földeket becsültetni. A határban, tilosban tett károkat esküttek által becsültetni. V. ö. MEGBĚCSÜLTET, KIBĚCSÜLTET. | |
* | |
| (běcs-ül-tet-és) fn. tt. běcsültetés-t, tb. ~ěk. Cselekvés, illetőleg megbízás, mely által valaminek árát, értékét megbecsültetjük. V. ö. BĚCSÜLTET. | |
* | |
| BĚCSÜS, (běcs-ű-ös) fn. tt. běcsűs-t, tb. ~ök. Oly személy, ki valamely dolog árát, értékét kiszámítja, meghatározza. Így az épületek árának kiszámítására mesteremberek, a határbeli károkéra pedig esküttek választatnak becsűsökül. Kármentesítő intézetek által kiküldött becsüsök. | |
* | |
| (běcsüs-díj) ösz. fn. Díj, melyet a megbízott, s kiküldött becsüsök illető fáradságukért kapnak. | |
* | |
| BĚCSVÁGYÁS, (běcs-vágy vagy běcs-vágyás) ösz. fn. l. BĚCSÜLETVÁGY. | |
* | |
| (běcs-váltás) ösz. fn. A német Handkauf értelmében am. az adásvevésnek azon módja, midőn valamely árunak értékét, illetőleg mennyiségét csak úgy szemmel becsülve, nem mérleg által határozzák meg. | |
* | |
| (běcs-vész) ösz. fn. Becsületvesztés, midőn valaki jó hirétől-nevétől a közvélemény előtt megfosztatik, s becstelenné lesz. | |
* | |
| (běcs-vesztes) ösz. mn. Aki becsületét elvesztette, becstelen, gyalázatos hírben álló. Becsvesztes uzsorás, csaló. | |
* | |
| (běcs-vesztés) Állapot, midőn valaki becsületét, hirét-nevét veszti. | |
* | |
| elvont gyöke, 1) becze szónak, mely borjut s elkényeztetett gyereket jelent, 2) becző szónak, s ekkor jelent holmi magokat bezáró, betakaró hüvelyt, 3) am. mozgásra vonatkozó bicz a beczěg származékban. | |
* | |
| helységek Somogy és Szala megyékben; helyr. Bécz-en, ~re, ~ről. | |
* | |
| (becz-e) fn. tt. beczét. Így nevezik gyermeknyelevn a kis borjut, sőt a tehenet is. Ne becze, ne! Néhol: boczi. Hasonlók hozzá a csikó neve: maczi! a malaczé: poczi, czoczi. Mennyiben a fiatal házi állatokat különös gonddal szokás ápolni, innen átv. ért. így nevezik az elkényeztetett gyereket is. Ide vonatkozik a közmondás is: hanem borja, nem nyalja, és: nyalja, mint tehén a borját. Különben vég elemzésileg mint hangutánzó a bé, bég, bőg szókkal rokon, s am. kis bégő. | |
* | |
| (becze-beteg) ösz. mn. A székelyeknél am. kényes beteg. | |
* | |
| (becz-ěg) önh. m. beczěg-tem, ~tél, ~ětt. Tájejtéssel am. biczeg, azaz sántikálva lépdegel. | |
* | |
| (be-czepel) ösz. áth. l. BECZIPEL. | |
* | |
| (becze-ez-tet) áth. m. beczéztet-tem, ~tél, ~ětt. Kényessé tesz, elkényeztet. V. ö. BECZE. | |
* | |
| BECZIKE, (becz-i, becz-i-ke) fn. A borjut jelentő becze szónak kicsinyítő módosítványa, mint: maczika, muczika. V. ö. BECZE. | |
* | |
| (be-czikkelyěz) ösz. áth. Hiteles irományt valamely könyvbe, illetőleg szövegbe más rokonneműek közé beigtat. Különösen használtatik e szó a tövénykönyvbe igtatásról. Beczikkelyezni az ujonnan honosított férfiakat, az új törvényeket. | |
* | |
| (be-czikkelyězés) ösz. fn. Beigtatási cselekvés, midőn valamit törvénybe, vagy más szövegbe czikkelyeznek. V. ö. BECZIKKELYEZ. | |
* | |
| (be-cziněz) ösz. áth. Öntött czinnel befuttat, vagy czinlemezzel behúz. Beczinezni a rézedényeket, a seres kancsókat. | |
* | |
| (be-czinězés) ösz. fn. Cselekvés, midőn valamit czinnel befuttatnak, vagy czinlemezzel behúznak. | |
* | |
| (be-czipel) ösz. áth. Nagy ügygyel-bajjal, erölködve, félig emelve, félig maga után vontatva bevisz valamit. A teli zsákot beczipelni a kamrába. V. ö. CZIPEL. | |
* | |
| (be-czirmol) ösz. áth. Czirommal, azaz mocsokkal, piszokkal, szenynyel beken, bemázol. A kéményseprők, lakatosok, kovácsok beczirmolják kezeiket és ruháikat. V. ö. CZIRMOL. | |
* | |
| (becz-ő) fn. tt. becző-t, tb. ~k. Némely növények, különösen kerti vetemények, pl. bab, borsó, lencse tokja, hüvelye. Gyöke becz a fészket jelentő vaczk, vaczok szónak vacz gyökéhez hasonlítható, mennyiben a beczőben mint vaczokban, fészekben, fejlődnek a magvak. | |
* | |
| (becző-ke) kics. fn. tt. beczőkét. Kisded becző, azaz, maghüvelyke, magtokocska. | |
* | |
| (becz-ő-ke-es) mn. tt. beczőkés-t, vagy ~et, tb. ~ek. Aminek beczőkéi, azaz kisded maghüvelyei vannak. Beczőkés lednek. | |
* | |
| (becz-ő-ös) mn. tt. beczős-t, vagy ~et, tb. ~ek. Maghüvelyes, aminek magvai beczőben fejlődnek. Beczős vetemények. | |
* | |
| (be-czövekěl) ösz. áth. Czövekféle szeggel becsinál, beszorít valamit; beékel. Beczövekelni a rést, hasadékot. | |
* | |
| (be-czukroz) ösz. áth. Czukorral behint, kever. Beczukrozni a tésztát, a befőzött gyümölcsöt. | |
* | |
| (becz-ü) fn. l. BECZŐ. | |
* | |
| elvont gyöke oly szóknak, melyek alapeszmében tekergő, ideoda csavargó mozgásra, irányra vonatkoznak, milyenek a) běděr, běděrédik, mélyhangon: bod, bodor, bodorodik, kemény ajakhanggal: pěd, pěděr, pěděrědik, b) bědény, máskép: bělény, bölény, azaz, vad állapotban élő, és szabadon bolyongó, bódorgó ökörnem. | |
* | |
| (1), elvont gyöke a bédó szónak, mely jelent bambát, böszmét, baczát, bámész ostobát, s ennélfogva alaphangja bé rokon a bámul szónak vastaghangú bá gyökével. | |
* | |
| (2), falu Nyitrában; helyragokkal: Béd-en, ~re, ~ről. | |
* | |
| (be-dagad) ösz. önh. 1) Az állati test valamely része a kóranyag szaporodása, szétterjedése által benő, s mintegy bezáródik. Néha fogfájástól, csúztól bedagadnak a szemek. Bedagad a nyeldeklő gége. 2) Némely fa eszközök részei közt levő hézagok a nedvesség által betöltetnek, s szorosabban egymáshoz állanak. A megtágult hordódongák, ha vízben állanak, be szoktak dagadni. | |
* | |
| (be-dagaszt) ösz. áth. 1) Eszközli, okozza, hogy valamely testrész, vagy rés, hézag bedagadjon. A csúz bedagasztotta szemeit. 2) Lisztet oly kovászszá gyúr, melynek szivos részei szorosan együvé állanak, illetőleg a gyúrást bevégzi. Már bedagasztottunk, s ha megkelt a tészta, szakasztani fogunk. | |
* | |
| erdélyi falu Marosszékben; helyragokkal: Bedé-re, ~n, ~ről. | |
* | |
| erdélyi falu Kolos vármegyében; helyragokkal: Bedecs-re, ~ěn, ~ről. | |
* | |
| falu Tolna vármegyében; helyragokkal: Bedecs-re, ~ěn, ~ről. | |
* | |
| (be-degetěl) ösz. áth. Degettel, azaz kátrányféle kenőcscsel bemázol, beken, betöm. Bedegetelni a hajó bordáinak részeit, hézagait. V. ö. DEGET. | |
* | |
| erdélyi falu Torda vármegyében; helyr. Bedelő-re, ~n, ~ről | |
* | |
| (běd-ény vagy běl-d-ény) fn. l. BĚLÉNY vagy BÖLÉNY. | |
* | |
| (běd-ěr-ěd-és) fn. tt. běděrědés-t, tb. ~ěk. A fonalnak öszvezsugorodása, bodorodása, pederedése. V. ö. BĚDĚRĚDIK. | |
* | |
| (běd-ěr-ěd-ik) k. m. běděrěd-tem, ~tél, ~ětt. Mondják fonalról, midőn öszvezsugorodik, tekeredik, keményebb ajakhanggal: pěděrědik, vastaghangon egyezik vele bodorodik, fodorodik. | |
* | |
| (be-derez) ösz. áth. Dérrel, máskép hóharmattal beföd, fehérré tesz. A hideg őszi éjek bederezik a mezőket. Átv. ért. őszhajuvá tesz. Az agg kor bederezte fejét. | |
* | |
| (be-deszkáz) ösz. áth. Deszkával beföd, betakar, beszegel, bekerít; az épületnek, falnak oldalait deszkákkal kibéleli. Bedeszkázni a hajó fenekét, a padlást. Az elhagyott ház ablakait bedeszkázni. | |
* | |
| l. BENEDEK. | |
* | |
| (be-disznóz) ösz. áth. Átv. értelmű disznókkal, azaz tintafoltokkal valamit, nevezetesen papirt, bemocskol. Bedisznózni a levetet. V. ö. DISZNÓ. | |
* | |
| (béd-ó) mn. tt. bédó-t, tb. ~k. Vas vármegyei tájszó, am. buta, bamba, balga, faragatlan. Elemzését illetőleg l. BÉD. | |
* | |
| (be-dob) ösz. áth. 1) Bizonyos térkerületbe, üregbe, zárt helyre stb. valamit behajít, bevet. Bedobni a szavazati golyót a ládába. A törött edény cserepeit bedobni a szemétgödörbe. 2) Dobott valamivel beüt, betör. Kővel bedobni az ablakot. Bedobták a fejét. V. ö. DOB, áth. | |
* | |
| (be-dobál) ösz. áth. 1) Holmit egymás után, részenként bedob. A rohadt almákat bedobálni a vízbe. 2) Gyakran dobva betördel, bever. Bedobálni az ablakokat. | |
* | |
| faluk neve Bihar és Máramaros vármegyékben; helyr. Bedő-re, ~n, ~ről. Továbbá am. Benedek. | |
* | |
| (be-döf) ösz. áth. Hegyes testet, eszközt beszúr valamibe. Bedöfni a villát a sült lúdba. Bedöfni a kést, tőrt, kardot valaki szivébe. Továbbá: döfés által likat csinál, rést üt, betaszít. | |
* | |
| puszta Erdélyben, Sepsi székben; helyr. Bedőházá-n, ~ra, ~ról. | |
* | |
| (be-dől) ösz. önh. 1) Mondjuk holmi épületi alkotmányról, kerítésről stb. midőn öszveomlik, beroskad, beszakad. Áradáskor bedőlnek a sárfalak. Nagy szélvészben bedőlt a sövény, palánk. Kidőlt, bedőlt az oldala. Vörösmarty. 2) Átv. ért. erőszakkal előnyomulva, s mintegy sulyegyenét vesztve berohan. Bedőlni ajtóstúl a szobába. Bedőlt a sok nép. | |
* | |
| (be-dőlés) ösz. fn. Beomlás, beroskadás, berohanás, beesés. Bedőlés ellen dúczokkal megtámogatni a falat. | |
* | |
| (be-dönt) ösz. áth. Erőhatalommal, neki dőlve betaszít, beomlaszt, leroskaszt. Bedönteni a falat, kályhát. A szekeret bedönteni az árokba. V. ö. DÖNT. | |
* | |
| (be-dörgöl) ösz. áth. Híg, vagy olvadékony anyagot, pl. gyógyírt, kenőcsöt a test likacsaiba benyomkod, beszivárogtat. | |
* | |
| (be-dörgölés) ösz. fn. Cselekvés, mely által valamit bedörgölnek. V. ö. BEDÖRGÖL. | |
* | |
| (be-dörzsöl) ösz. áth. l. BEDÖRGÖL, és DÖRZSÖL. | |
* | |
| (be-dörzsölés) ösz. fn. l. BEDÖRGÖLÉS, és DÖRZSÖLÉS. | |
* | |
| (be-dőzmöl) ösz. áth. Csalóközben am. valami ennivalót magába töm, dömöszöl. | |
* | |
| (be-dug) ösz. áth. 1) Üreget, rést, nyilást, hézagot, likat valamely szerrel betölt, betöm, becsinál. Bedugni a hordó száját, a palaczkot. Rongygyal bedugni az ablakhasadékot. 2) Valamit titkon bizonyos üregbe, rejtekbe eltesz. A lopott jószágot bedugni a zsebbe. 3) Benyom, benyujt, betol. Bedugni fejét az ajtón. Kezét bedugni a vízbe. Bedugni egy hasábfát a pinczelikon. Tájejtéssel: begyug, begyuk. | |
* | |
| (be-dugás) ösz. fn. Cselekvés, midőn valamit bedugunk. V. ö. BEDUG. | |
* | |
| (be-dugaszol) ösz. áth. Dugaszszal betöm, becsinál valamit. Bedugaszolni a megtöltött hordókat, a pezsgőspalaczkokat. V. ö. DUGASZ. | |
* | |
| (be-dugdos) ösz. gyak. áth. 1) Több rést, hézagot, likat stb bedug, betöm. Az ablakok, ajtók réseit télen bedugdosni. Az ürgelikakat bedugdosni. 2) Benyomkod, betaszigál. Fejét bedugdosni az ablakon, az ajtón. Ujjait bedugdosni a vízbe. V. ö. DUGDOS. | |
* | |
| (be-duggat) ösz. gyak. áth. lásd BEDUGDOS, 1). | |
* | |
| (be-dugúl) ösz. önh. Mondjuk általán nyilásról, résről, likról, midőn betömődik, beheged, bereked s ez által a lég járása, szabad mozgása akadályozva van benne. Bedugul a pipa, pipaszár. Bedugul a csatorna, töltsér. | |
* | |
| (be-dugult) ösz. mn. Aminek nyilása, rése, lika stb. betömődött, behegedt, berekedt, öszveszorult. Bedugult csatornán nem folyhat a víz. Bedugult pipából nem lehet dohányozni. | |
* | |
| (be-ecsetěl) ösz. áth. Ecsettel bemázol, befest, alapszínt ad. V. ö. ECSET. | |
* | |
| (be-eczetěz) ösz. áth. Bizonyos ételneműeket, különösen húsféléket eczetben áztatva elkészít. Beeczetezni a halat. Beeczetezni a vadhúst. | |
* | |
| (be-ég) ösz. önh. A tűz nem csak kivülről, hanem belülről ís megemészti. Beég a ház, midőn a benne levő holmit is hamuvá lesznek. | |
* | |
| (be-ěgés) ösz. fn. Az épület belsejében levő holmik elégése. Beégés ellen vastáblákkal bezárni az ablakokat. | |
* | |
| (be-ěgyenget) ösz. gyak. áth. Valamely térnek rögeit, gödreit, darabos részeit vizirányossá lapítgatja. Beegyengetni a disznók, vakandokok által föltúrt mezőt. Beegyengetni az elhagyott ó temető sirhalmait. | |
* | |
| (be-ékel) ösz. áth. 1) Ékkel bever, becsinál, beczővekel, valamely rést, nyilást. 2) Bizonyos tért ék gyanánt befoglal más két tér közé. A határ egyik csúcsát beékelni a szomszéd határok közé. Némely vármegyék egyes helységei más vármegyékbe vannak beékelve. | |
* | |
| (be-ékelés) ösz. fn. Cselekvés, illetőleg határszabás, midőn valamit beékelnek valahová. V. ö. BEÉKEL. | |
* | |
| BEÉKĚZÉS, lásd BEÉKEL, BEÉKELÉS. | |
* | |
| mezőváros Bihar, és falu Honth megyében; helyr. Béel-en, ~re, ~ről. | |
* | |
| (bé-elegyűl) ösz. önh. 1) Bizonyos tömeg, vagy sokaság közé vegyül, keveredik. Némely öszvetöltött híg testek béelegyülnek egymásba. 2) Valamely dologba akaratlanul belekeveredik, vagy önkényt beavatkozik. Béelegyülni mások ügyébe, perébe. A székelyeknél használtatik határozott alakban is, midőn annyit jelent, mint: öszvezavar valamit, de ekkor helyesebb volna: béelegyel, vagy béelegyít. | |
* | |
| (be emel) ösz. áth. Fölemelve, levegőben tartva bevisz, betesz valamit vagy valakit. Az elájultat beemelni az ágyba. Beemelni valakit a kocsiba. | |
* | |
| (be-enyegěsědés) ösz. fn. Enyegféle nyálkával betömődés, behúzódás. Seb beenyegesedése. | |
* | |
| (be-enyegěsědik) ösz. k. Enyegféle ragadós nyálkával behúzódik. Beenyegesednek a sebek. Beenyegesednek némely gyíkfajok, midőn tűz ellen védik magukat. | |
* | |
| (be-enyészik) ösz. k. Mondatik aszkóros testről, midőn tömörsége fogy, s beesik. | |
* | |
| (be-enyvez) ösz. áth. Enyvvel beken, beönt, beragaszt, bemocskol. Az asztalos beenyvezi a deszkákat. A madarászok beenyvezik a vesszőket. Beenyvezni a kezet, ruhát. | |
* | |
| (be-épít) ösz. áth. 1) Valamely tért, helyet épülettel vagy épületekkel berak. A tagosztályban jutott belső telket beépíteni. 2) Bizonyos anyagokat épületre fordít, vagy pénzt épületre költ. Beépíteni az öszvehordott köveket, fákat. Ezen házba beépítettem tízezer forintot. | |
* | |
| (be-épűl) ösz. önh. Épületekkel betelik. Pesten a belváros már egészen beépült. | |
* | |
| (be-ér) ösz. áth. 1) Valamit egész terjedésében, vagy amennyire szükséges, beföd, betakar. Ezen függöny beéri az egész ablakot. Ezen dunyha alig ér be engemet félig. 2) Az előtte menőt oly sebességi arányban követi, hogy bizonyos idő mulva együtt menjen vele. Péter hat órakor indult. Pál pedig nyolczkor, s beéré amazt tizenkét órakor. | |
* | |
| (be-ér) ösz. önh. 1) Beható ragu viszonynévvel am. utazva, menve bizonyos helyre bejut. Jó korán beértünk a városba. Oda éjfél előtt be nem érünk. 2) Azon, s maga nemében egyetlen különösséggel bir, hogy határozott formában nem tárgyesetben hanem val vel raggal vonzza magához a neveket, s ekkor ezen jelentése van: megelégszik, elég neki. Egy évben beéri egy öltözet ruhával. Érd be vele, amit kapsz. Aki sokkal nem éri be, kevésre sem érdemes. Szegény ember kenyérrel és sajttal beéri. Úgy látszik, ezekben és ilyenekben am. föd, takar, t. i. bizonyos szükséget, mi alattomban értetik, pl. Száz forinttal beéri = befödi, takarja bizonyos szükségét. Ezzel nem érem be = nem födöm szükségemet. V. ö. BEÉR, átható. | |
* | |
| (be-erěget) ösz. gyak. áth. Egymás után, egyenként többeket bemenni enged, bebocsát, beereszt valahová. Beeregetni a szekereket a vámon. A teheneket beeregetni a tilosba. Továbbá am. bizonyos mélységbe, gödörbe, vagy vízbe stb. ereszt, alátol. A fa-szálakat beeregetni a folyóba. | |
* | |
| (be-ereszkědik) ösz. k. 1) Önsúlya által bizonyos helyre, térbe, üregbe benyomul, leszáll. A fák ágai beereszkednek a szomszéd kertjébe. 2) Avatás, áztatás által öszvemegy. Beereszkedik a posztó. Átv. ért. bizonyos dologba, ügybe avatkozik, bele ártja magát. Beereszkedett a vítatkozásba, beszédbe. | |
* | |
| (be-ereszt) ösz. áth. 1) Engedelmet ad, vagy módot nyújt a bemenetelre, bebocsát. Ellentéte: kizár, kitilt. Jegy nélkül beereszteni valakit a szinházba. A kecskét be ne ereszd a kertbe. 2) Átv. ért. bizonyos kelmét áztatás által tömörebbé tesz, beavat. Beereszteni a posztót. 3) Valamit közbecsíptet, beékel, toldásképen közbevarr vagy sző. A gerendák közé czöveket beereszteni. A szűk ruhába egykét ujjnyi toldást beereszteni. A vászonba vörös fonalat beereszteni. | |
* | |
| (be-eresztés) ösz. fn. Cselekvés, midőn valakit vagy valamit beeresztenek. V. ö. BEERESZT. | |
* | |
| (beeresztő) ösz. fn. A szövőszékben azon fonalak, melyeket hosszában fölhúznak, s melyek közé a keresztfonalakat, máskép ontokot eresztik. V. ö. ONTOK. | |
* | |
| (be-esenkědik) ösz. k. Esengve, könyörögve, kunyorálva bebocsátást, beeresztést, bemenetelt kiván eszközölni magának. A gyermek beesenkedik a látványos előadásokra. | |
* | |
| (be-esés) ösz. fn. Egyensúly vesztése által okozott esés bizonyos térbe, mélységbe, üregbe. V. ö. BEESIK. | |
* | |
| (be-esětt) ösz. mn. Mondjuk állati testről, illetőleg oly részeiről, melyek rendes állapotban kiállók, kidudorodók, midőn bármi oknál fogva benyomulnak, megcsappannak, megsoványodnak. Beesett szemek. Beesett arcz. Beesett mell, far. | |
* | |
| (be-esik) ösz. k. 1) Súlyegyenét vesztve bizonyos üregbe, térbe, mélységbe esik, alászáll. Elcsúszván, beesett a gödörbe. Hajófödelről beesni a vízbe. Beesni a kámvátlan kútba. 2) Mondjuk különösen esőről, hóról, midőn bizonyos résen valamely zárt helyre hull, csepeg. Az eső beesik a kéményen, a rongyos háztetőn. Beesik a hó. 3) Átv. ért. öszvelappad, dudorodását veszti, megcsappan, megsoványodik. Beestek a szemei. Beesett a képe. | |
* | |
| (be-esket) ösz. áth. Bizonyos testületbe, rendbe, szerzetbe, állapotba eskü által beavat, beigtat. Beesketni a szerzetes rend növendékeit. A katonaujonczokat beesketni. Szokottabban: fölesket. | |
* | |
| (be-esketés) ösz. fn. Eskü általi beigtatás, beavatás. Beesketéssel járó szertartások, fogadalmak. | |
* | |
| (be-esketési) ösz. mn. Beesketést illető, ahhoz tartozó. Beesketési szertartás, innepély. | |
* | |
| (be-esküszik) ösz. k. Bizonyos állapotra, szolgálatra, hivatalviselésre esküvel kötelezi magát. Beeskünni papnak, szerzetesneh, katonának. Szokottabban: fölesküszik. | |
* | |
| (be-estvelědik) ösz. k. Nyugovóra hanyatlik a nap, estve leszen. Már beestveledik, hazafelé sietnek a munkások. Személytelen ige. | |
* | |
| Csak visszaható névmással használtatik, s mondjuk holmi maró, emésztő nedvekről vagy más testekről, férgekről, midőn más testeket elkoptatnak, vagy beléjök fúrják magukat. A rozsda, a választóvíz beeszi magát a vasba. A rák, a fene beeszi magát a testbe. A szú beeszi magát a fába. | |
* | |
| (be-étet) ösz. áth. Erős, maró hígszer által valamely test részeit feloldja, megemészti, kikoptatja. Beétetni a nyomtatásra használandó kőtáblákat, rézlemezeket. | |
* | |
| (be-evesědik) ösz. k. Egyes folyadék által behúzódik, belepetik. Beevesedik a seb. V. ö. EVES. | |
* | |
| (be-evez) ösz. önh. 1) Hajón, dereglyén, csónakon stb. evezőlapát segedelmével bemegy, beszáll valahová. Beevezni a révbe, a kikötőbe. A Tiszából beevezni a Dunába. 2) Általán: behajóz. | |
* | |
| (be-evezés) ösz. fn. Evezős hajón bemenés, beszállás bizonyos helyre, révbe, kikötőbe. | |
* | |
| (be-ěvődik) ösz. belsz. l. BEĚSZI MAGÁT. | |
* | |
| (be-evűl) ösz. önh. l. BEEVESĚDIK. | |
* | |
| (be-faggyúz) ösz. áth. Fagygyúval beken, bemázol, bemocskol. Befaggyúzni a fájós tyúkszemet, a sebes orrt. Befaggyúzni a csizmát. Befaggyúzni a ruhát. | |
* | |
| (be-fagy) ösz. önh. 1) Bizonyos foku hidegben jéggé merevedik. Befagytak a tavak, folyók. 2) Mondjuk más testekről is, midőn jég közé szorulnak, vagy jéggel behúzódnak. Befagytak a malmok, Befagynak az ablakok. Tréfás átv. ért. befagyott a szája, am. hallgat, midőn szólnia kellene. | |
* | |
| (be-fal) ösz. áth. Ételt, konczot mohón bekap a szájába. Befalni egyszerre egy gombóczot. Az eb befalta az elébe vetett konczot. Szélesb ért. valamit a szájába kap, benyom, bedug. Befalni a sípot. Befalni a megütött ujjat. V. ö. FAL, ige. | |
* | |
| (be-falaz) ösz. áth. 1) Fallal kerít, körülvesz. Befalazni a kertet, a város kerületét. 2) Bizonyos nyílások közé vagy elé falat rak, hogy betakarja. Befalazni a kaput, ajtót, ablakot. 3) Fal közé zár, szorít. A régi vad századokban büntetésből vagy boszuból befalazták az embereket. | |
* | |
| (be-fárad) ösz. önh. Némi önmegerőltetéssel, fáradsággal megy be valahová. Messziről ide befáradtam és hiába. | |
* | |
| (be-fáraszt) ösz. áth. Mást kényszerít, hogy oly útat tegyen valahová, mely fáradságba kerül. A cselédet holmi haszontalanságért befárasztani a városba. | |
* | |
| (be-farol) ösz. önh. Farral fordulva hat be, megy be valahova. A kantáron visszahúzott ló befarolt a kapu alá. Átv. ért. mondjuk járművekről, midőn hátulsó részeikkel fordulnak be valahová. Befarol a kocsi, a szán az ároka. A hajó befarolt a kikötőbe. V. ö. FAROL, FARTOL. | |
* | |
| (be-fátyoloz) ösz. áth. Fátyollal beföd, betakar, beborít. Befátyolozni a fejet, a kalapot. Különösen am. apáczának beavat, fölesket. V. ö. FÁTYOL. | |
* | |
| (be-fěcskend) ösz. áth. 1) Sugarasan vagy szétszórt cseppekben kilövellő folyadékkal benedvesít, bemocskol valamit. Befecskendeni vízzel a fákat, utczákat. Híg sárral befecskendeni az általmenőket. 2) Bizonyos folyadékot, híg szert, csöves eszközzel valamely hézagba, üregbe, likba lövell. | |
* | |
| (be-fěcskenděz) ösz. áth. Többször, ismételve, folytatva befecskend. | |
* | |
| (be-fěd) ösz. áth. Tetőzettel, héjazattal, lepellel stb. betakar. Befedni a házat cseréppel, rézlemezzel, zsúppal, náddal. Befedni a szőlőtőkéket földdel, ganajjal. V. ö. FĚD. | |
* | |
| (be-fědés) ösz. fn. Cselekvés, midőn valamit befednek. Házak, asztagok, kazalok befedése. V. ö. BEFĚD. | |
* | |
| (be-fědelez) ösz. áth. Fedéllel betakar, betetéz, tetővel ellát. Befedelezni a házat, templomot. Befedelezni a kéményt, pipát. V. ö. FEDÉL. | |
* | |
| (be-fěděz) ösz. áth. Betetőzés, födéllel ellátás, betakargatás. A ház befedezésével foglalkodó ácsok, cserepesek, bádogosok. | |
* | |
| (be-fehérít) ösz. áth. Fehér szinű szerrel, pl. mészszel, krétával, fehér földdel, fehér festékkel beken, bemázol. Hajporral befehéríteni a kezeket, karokat. | |
* | |
| (be-fejez) ösz. áth. Valamely művet, dolgot, munkát, bevégez, tökéletesen végrehajt, elkészít. Befejezni a beszédet, értekezést. Befejezni a megyei tanácskozást, az országgyülést. Befejezni a hadi gyakorlatokat. | |
* | |
| (be-fejezés) ösz. fn. 1) Bizonyos műnek, munkálatnak bevégzése, berekesztése, végrehajtása. 2) Az illető munkának végső része, mely az egésznek mintegy fejét, tetejét képezi. | |
* | |
| (be-fejezőleg) ösz. ih. Bezárólag, bevégzésképen. Befejezőleg még ezeket és ezeket mondotta a szónok. | |
* | |
| (be-feketít) ösz. áth. Fekete színnel befest, bemázol, bemocskol. Szurokkal, korommal befeketíteni a kezét. Sajátnemű kenőcscel, mázzal befeketíteni a bőrt. Átv. ért. valakinek hirét, nevét, becsületét bemocskolja. | |
* | |
| (be-fekszik) ösz. k. Fekvés végett behelyezi magát valahová. Befekünni a váluba, teknőbe, árokba, jászolba. Befekünni másnak ágyába. Befekünni a szekérbe. | |
* | |
| (be-felé) ösz. ih. E kérdésre hová? merre? mily irányban? am. bizonyos tájnak, térnek, helynek belsejébe irányzólag; azon oldalra, félre, részre, mely belül esik. Mikor ő befelé ment (a városba, erdőbe stb.), én kifelé jöttem. Az ember keze befelé hajlik, nem kifelé. | |
* | |
| (be-felel) ösz. önh. Tulajdonító ragu személynévvel am. kereken, hímezés nélkül, szavait nem válogatva, vastagon, de egyszersmind alaposan odabeszél valakinek. Ugyau befeleltek neki. Csak szóljon, majd befelelek én neki. | |
* | |
| (be-fělhődzik) ösz. k. l. BEFELHŐSÖDIK. | |
* | |
| (be-fělhősödik) ösz. k. Az ég boltozata felhőkkel behúzódik, illetőleg homályossá lesz, beborul. Befelhősödik, eső lesz. Személytelen ige. | |
* | |
| (be-fělhőz) ösz. áth. Felhőkkel beborít, behomályosít. A felszálló köd befelhőzi az eget. | |
* | |
| (be-fěllegzik) ösz. k. l. BEFĚLHŐSÖDIK. Azt sem mondta, befellegzett, azaz, hír nélkül eltávozott, elosont, a kapufától vett bucsút, egyet sem szólt. | |
* | |
| (be-fen) ösz. áth. Hozzá dörgölődzés által beken, bemocskol valamit. V. ö. FEN. | |
* | |
| (be-fenekel) ösz. áth. Valamely edényt, vagy másnemű öblös művet fenékkel ellát, becsinál. Befenekelni a hordót, dézsát, kádat. | |
* | |
| (be-fenő) ösz. fn. Mesterember, ki holmi bútorokat, edényeket, eszközöket olajos, enyves vagy vizes festékkel beszinez, bemázol. | |
* | |
| (be-fény-mázol) ösz. áth. Fénymázzal befest, beken, megfényesít. Befénymázolni a hintókat, bőröket, szíjakat, csizmákat. | |
* | |
| (be-fér) ösz. önh. 1) Beható ragu viszonynévvel am. bizonyos térben, öbölben, üregben helye van. Ezen hordóba tíz akó befér. Már több ember nem fér be a szinházba. 2) Bizonyos szorulaton bemehet. Oly vastag, hogy alig fér be az ajtón. | |
* | |
| (be-férczěl) ösz. áth. Nagyjában, ritka öltésekkel, imígyamúgy öszvevarr, öszveálnlál valamit. Beférczelni a gyapjus zsákot. Beférczelni a feslett ruhát. V. ö. FÉRCZĚL. | |
* | |
| (be-férkězik) ösz. k. Tolongva, szoronkodva behelyezi magát, bejut valahová. Úgy megtelt a terem, hogy alig bírtam beférkezni. | |
* | |
| (be-fest) ösz. áth. Festékkel, mázzal bevon, beken, szinez. Befesteni a fenyűfa bútorokat. Arczát pirosra befesteni. V. ö. FEST. | |
* | |
| (be-feszěget) ösz. áth. Bizonyos eszköz által erőszakosan egymás után betör, betaszít, benyit. Befeszegetni a zárt kapukat, ajtókat. | |
* | |
| (be-feszít) ösz. áth. 1) Ékféle hegyes éles eszközt szűk helyre, résbe szorít. Éket, fejszét befeszíteni a fába. 2) Ékkel, emeltyűvel betaszít, benyom. Vas rúddal befeszíteni a kaput. | |
* | |
| (be-fészkel) ösz. önh. Visszaható névmással am. állandó maradásul behelyezkedik, betelepedik valahová. Sok jött-ment ember befészkelte magát nálunk. | |
* | |
| (be-fészkelődik) ösz. k. Átv. ért. fészket csináló madár módjára izegve-mozogva állandó lakhelyet készít, megtelepedik valahol; erőszakkal tolakodik be valahová. V. ö. FÉSZKELŐDIK. | |
* | |
| (be-feszűl) ösz. önh. Szűk résbe, hasadékba nyomulva beszorúl. Befeszűl a fejsze a fába. | |
* | |
| (be-fi azaz belfi, belsőfi) ösz. fn. Heves vármegyében am. kegyencz, pl. "Ez a tiszttartó befi a grófjának." Erdélyben am. bejárós. Befi a házba. | |
* | |
| (be-firkál) ösz. áth. Ákombákomféle irkafirkákkal, bötűkkel, jegyekkel, rajzokkal betölt, bepiszkol, bemocskol. A gyermek sok papirt befirkál, míg irni megtanul. Befirkálni a házak falait. V. ö. FIRKÁL. | |
* | |
| (be-fizet) ösz. áth. 1) Valamely pénztárba, illetőleg czélra bizonyos mennyiségü pénzt bead. Amit igért, amivel tartozott, utolsó fillérig befizette. Száz forintot már befizettem. 2) Átv. ért. tulajdonító ragu viszonynévvel am. valakinek kárt tesz, valakit megtorol, meggyaláz, vagy valamit megrongál. Nekem ugyan befizettek. Majd befizetek én neki. Népies alsóbb nyelvben divatos kifejezés. | |
* | |
| (be-fizetés) ösz. fn. Adás, adózás neme, midőn valamit befizetünk. Itt van a részvények befizetésének ideje. V. ö. BEFIZET. | |
* | |
| (be-fog) ösz. áth. 1) Valakit fogolylyá tesz, becsíp. Befogni az éjjeli csavargókat. Befogni a gyanus személyeket, tolvajokat. 2) Barmot igába, hámba szorít. Befogni a tinókat. Fogj be négy ökröt. Fogd be a lovakat. Mára befogott a kocsis, mehetünk. Fogjunk be! 3) Valamely üreget, nyilást, rést, hézagot kézzel betakar, bedug. Befogni a füleket, szemeket. Fogd be a szádat, am. hallgas, ne locsogj. Befogni a töltsér végét. 4) Bizonyos tért beföd, testet betakar. Terebélyes szoknyája befogja a fél szobát. Ezen abrosz nem fogja be az egész asztalt. | |
* | |
| (be-fogad) ösz. áth. 1) Szállást, lakhelyet ad valakinek. Idegeneket befogadni az országba. Éjjeli hálásra befogadni az utasokat. 2) Szerződés által bevesz bizonyos állapotba. Befogadni valakit inasnak, tisztnek. Semmiféle szolgálatba nem akarják őt befogadni. V. ö. FOGAD. | |
* | |
| (be-fogadás) ösz. fn. 1) Szállásra, lakásba, 2) bizonyos állapotba fölvevés. V. ö. BEFOGAD. | |
* | |
| (be-fogás) ösz. fn. 1) Fogolylyá tevés, fogságba vivés. Tolvajok, csavargók befogása. 2) Vonó baromnak pl. ökörnek, lónak igába, hámba fogása. Siess, ne késsél a befogással. | |
* | |
| ösz. fn. Hatóságtól kiadott parancs, melynek rendeleténél fogva bizonyos vád alatt levő személyeket be kell fogni. | |
* | |
| (be-fogdos) ösz. gyak. áth. Többeket egymás után, vagy különkülön időben fogolylyá tesz, bezáratás végett öszvefogdos. Befogdosni az öszveesküvőket, a szökevényeket. Befogdosni a tolvaj czimborákat. | |
* | |
| (be-fogdoz) l. BEFOGDOS. | |
* | |
| (be-foglal) ösz. áth. 1) Bizonyos határok közé, illetőleg keretbe, rámába szorit valamit; bekerít. Fákkal befoglalni a falu környékét. Árokkal befoglalni a rétet. Befoglalni aranyos rámába a képet. 2) A többi közé veszi, több mással részesíti valamiben, többihez csatolja. Befoglallak mindennapi imádságomba. V. ö. FOGLAL. | |
* | |
| (be-foglalás) ösz. fn. Cselekvés, midőn valamit befoglalunk, ezen igének minden értelmében. V. ö. BEFOGLAL. | |
* | |
| (be-fojt) ösz. áth. 1) Élő állatot vízbe vagy más folyadékba vetve, benyomva megfulni kényszerít. A macskakölyköket befojtani a vízbe. 2) Bizonyos ételitalt saját gőzében, párájában készít el. Befojtani holmi gyümölcsöket. Befojtani a mustot. | |
* | |
| (be-fojtott) ösz. mn. és fn. Saját gőzében, párájában megfőzött, megsütött, elkészített. Befojtott baraczk. Befojtott must. Czukros befojtott. | |
* | |
| (be-fold) ösz. áth. Kiszakadt, rongyos ruhán egyes likat bevarr, kijavít. | |
* | |
| (be-foldoz) ösz. gyak. áth. l. BEFOLTOZ. | |
* | |
| (be-foltoz) ösz. áth. Szakadt, kopott, likas, rongyos ruhát, vagy más valamit hozzá toldott, vagy ráborított több darabokkal, illetőleg foltokkal kijavít. Befoltozni a dolmány könyökét. Befoltozni a zsákot. Befoltozni az üstöt, serpenyőt. Befoltozni a hajót, a ház oldalát, födelét. | |
* | |
| (be-foly) ösz. önh. 1) Mondjuk folyadékról, nevezetesen vízről, midőn természeti nehézkedésénél fogva mozgásba jővén alantabb helyre ereszkedik, benyomúl. A Tisza befoly a Dunába, a Duna pedig a tengerbe. Oly nagy volt az árvíz, hogy befolyt a kocsiba. Az esővíz befoly a csatornába, az árokba. 2) Átv. ért. működő erejénel fogva hatást gyakorol valamely ügybe, dologba. Az orosz befoly Törökország belső ügyeibe Az irók befolynak a nép erkölcseire. | |
* | |
| (be-folyás) ösz. fn. 1) A híg testnek mozgási állapota, midőn esésénél fogva benyomúl valahová. 2) Átv. ért. erkölcsi működés, mely beavatkozás által, vagy természeténél fogva behat valamibe. Nagy befolyással bíró férfiú. Az ételitalnak nagy befolyása van az egészségre, a népek jellemére. E dologba nekem semmi befolyásom. | |
* | |
| (be-folyaszt) ösz. áth. l. BEFOLYAT. | |
* | |
| (be-folyat) ösz. áth. Eszközli, hogy a folyadék, vagyis általán akármily híg test benyomuljon, beereszkedjék bizonyos térbe, mederbe, öbölbe, stb. Az állóvizet csatornákon befolyatni a Dunába. | |
* | |
| (be-fon) ösz. áth. 1) Öszveguzsolva, tekergetve, csavargatva holmi szálas, fonalnemű testeket csomóba köt. Befonni a hajat, a ló serényét, farkát. 2) Önmagából kieresztett fonalakkal bekerít. A selyembogár befonja magát saját szálaiba. A pók befonja hálójába a legyeket. 3) Átv. ért. szövevénye-mesterséggel, ármánynyal valakit valamely ügybe bes lekever, belehúz, behálóz. A játékosok befonták őt társaságukba, s nem menekedhetik tőlök. | |
* | |
| (be-fonás) ösz. fn. Cselekvés, midőn valamit befonnak. Hajak befonása. V. ö. BEFON. | |
* | |
| (be-fondolódzik) ösz. k. Önmaga által befonódik, beszövődik, betekerődik, pl. a selyembogár. | |
* | |
| (be-font) ösz. mn. Aminek szálai bizonyos rendben öszve vannak szedve, tekergetve, kötve. Befont haj, üstök, serény, lófark. | |
* | |
| (be-fonyorodik) ösz. k. lásd BEFONDOLÓDZIK. | |
* | |
| (be-for) ösz. fn. tt. befor-t. Szembetegség, midőn a szemhéjak befelé nőnek, mintegy befordulnak a szembe. | |
* | |
| (befor-csipesz) ösz. fn. Sebészi eszköz, melylyel a befornemü szembajt műtételezik. V. ö. BEFOR. | |
* | |
| (be-fordúl) ösz. önh. Menés közben az útról félre tér, és bemegy valahová. Befordulni a csárdába egy italborra. Pestről Bécsbe mentében befordult Esztergamba. Fordulj be hozzánk egy-két órára. Hasonló félretérési értelműek: Befordul a kocsi az árokba. Itt befordul az út az erdőbe. | |
* | |
| (befor-fogó) ösz. fn. Fogóféle sebészi eszköz, melyet a befor műtételénél használnak. V. ö. BEFOR. | |
* | |
| (be-fordít) ösz. áth. 1) Valamely testet saját sarka vagy tengelye körül mozgatva betol, benyom, behajt valahová. Az udvaron levő hordót befordítani a pinczetorokba. 2) Valaminek külső lapját, oldalát befelé hajtja, mely esetben a külső oldal kifordíttatik. Aki a bunda bőrét befordítja, az a szőrét kifordítja. | |
* | |
| (be-forgat) ösz. gyak. áth. 1) Több holmit úgy forgat, hogy külső lapjaik, oldalaik befelé álljanak. A könyveket sarokkal beforgatni a szekrény fiókjába. 2) Bizonyos térbe, öbölbe, hengerget, hömbölyget. | |
* | |
| (be-forr) ösz. önh. 1) Tulajdon ért. beforrnak az érczek, illetőleg fémek, midőn tűz által izzóvá téve, vagy fölolvasztva öszveragadnak. 2) Átv. ért. mondjuk az állati vagy növényi testen ejtett sebről, midőn hártyával behúzódik, öszvenő, illetőleg begyógyúl. | |
* | |
| (be-forrad) ösz. önh. lásd BEFORR. | |
* | |
| (be-forradás) ösz. fn. Az állati vagy növényi testeken ejtett sebek öszvenövése, behártyásodása. | |
* | |
| (be-forradt) ösz. mn. Sebekre, törésekre vonatkozólag am. behegedt, benőtt, begyógyúlt. Beforradt sebek, csontok. | |
* | |
| (be-forraszol) ösz. áth. Öntött, vagy izzó érczczel beragaszt, betöm. Beforraszolni a likas bográcsot, kazánt. | |
* | |
| (be-forraszt) ösz. áth. 1) l. BEFORRASZOL. 2) Gyógyszerek által bizonyos sebeket, töréseket behegeszt, begyógyít. | |
* | |
| (be-forrasztás) ösz. fn. Cselekvés, midőn valamit beforrasztanak. Lásd BEFORRASZT. | |
* | |
| (be-fő) ösz. önh. Fövés és párolgás által öszvemegy, kevesebb lesz. | |
* | |
| (be-föcskend) ösz. áth. l. BEFĚCSKEND. | |
* | |
| (be-föcskenděz) ösz. gyak. áth. l. BEFĚCSKENDĚZ. | |
* | |
| (be-föd) ösz. áth. l. BEFĚD. | |
* | |
| (be-födés) ösz. fn. l. BEFĚDÉS. | |
* | |
| BEFÖDÖZÉS, l. BEFĚDĚZ, BEFĚDĚZÉS. | |
* | |
| (be-főtt) ösz. fn. Befőzött gyümölcsből készített csemegeféle nyalánkság. (Marmelade). | |
* | |
| (be-főz) ösz. áth. 1) Eltenni való csemegegyümölcsöt saját gőzében, párájában, levében főzve elkészít. Cseresnyét, baraczkot, szilvát befőzni. 2) A levesbe tésztát, vagy más valamit pl. rist tálalás előtt bele tesz, hogy megfőjön. Már befőzött a szakács, s legott tálalni fog. | |
* | |
| (be-főzött) ösz. fn. Mindenféle gyümölcs, melyet megfőzve, befojtva czukorral, s más fűszerekkel készítve üvegekbe, palaczkokba eltesznek. | |
* | |
| BEFÚJ, (be-fú vagy be-fúj) ösz. önh. és áth. Mondjuk szélről, midőn valamely résen, nyiláson, hézagon keresztűl bizonyos helyre behat. Nyilt ajtón, ablakon befú a szél a szobába. Áthatólag am. bizonyos tért fúva bejár, továbbá valamely röpke könnyü testet, léget bizonyos csövön, vagy lehelettel belövel, behajt. Levegőt fúni be a színhalott tüdejébe. A szél sok szemetet befújt a szobába. | |
* | |
| (be-fúr) ösz. áth. Fúróval vagy ehhez hasonló hegyes, csavaros eszközzel likat váj valamibe. Befúrni a gerendákat, a ház oldalát. Visszaható névmással átv. ért. erőszakkal, tolakodva, mintegy fúrókép forogva benyomúl, bejut valahová. A szemtelen ember mindenhová befúrja magát. | |
* | |
| (be-furakodik) ösz. k. Sűrü sokaság között tolakodva bejut valamely helyre. Alig bírtam befurakodni a szinházba, a gyülésterembe. Átv. ért. hivatlanul, kelletlenül bizonyos társaságba, állapotba betolakodik, behelyezkedik, befúrja magát. V. ö. FURAKODIK. | |
* | |
| (be-fut) ösz. önh. Futva, azaz sebes léptekkel siet be valahová. Befutni a szomszéd városba. Az üldözők elől befutni az erdőbe. Használtatik áthatólag is. Pályáját dicsőségesen befutotta. Az egész falut befutja egy óra alatt. Minden ismerősét befutotta, azaz, sietve, futtában meglátogatta. | |
* | |
| (be-futos) ösz. önh. és áth. Gyakran, ismételve futva bejár, futosva több helyre elmegy. Jajveszékelve az egész várost befutossa. Segedelemért a gazdagokat befutosni. Tüskét-bokrot befutosni. | |
* | |
| (be-futosgál) ösz. önh. Némi kicsinyítési árnyéklattal am. befutos. | |
* | |
| (be-futkároz) ösz. önh. és áth. Futkározva bejár. V. ö. FUTKÁROZ. | |
* | |
| (be futtat) ösz. áth. Valakinek megparancsolja, meghagyja, illetőleg sürgeti, ösztönözi, hogy befusson valahová. A cselédet befuttatni holmiért a városba. Átv. ért. az ötvösöknél am. nemtelenebb fémből való eszközt más nemesebbel olvasztás által bevon. Az ezüst szelenczét, kelyhet befuttatni aranynyal. A réz edényeket befuttatni czinnel. | |
* | |
| (be-fuval) ösz. önh. és áth. Gyöngén, lassan befú, belehel. A csendes nyugoti szellő befuval a fák lombjai közé. Az Isten lelket fuvalt be testünkbe. V. ö. FUVAL. | |
* | |
| (be-függ) ösz. önh. Kivülről bizonyos közön keresztül befelé függ. A kerítés melleti fa lombjai befüggenek a szomszéd kertjébe. Az ablak közti függöny szellőtől hajtva befügg a szobába. | |
* | |
| (be-függeszt) ösz. áth. Valamit úgy akaszt be valahová, hogy függő állapotban maradjon. A ruhákat befüggeszteni a szekrénybe. A szitát, rostát befüggeszteni a kamrába. | |
* | |
| (be-fűl) ösz. önh. Mondjuk zárt térről, öbölről, üregről, nevezetesen lakhelyről, szobáról, teremről stb. midőn kemenczében, kandallóban, stb. rakot tűz által melegséggel megtelik. A kis szoba hamarabb befűl, mint a tágas terem. | |
* | |
| (be-fürmöl) ösz. áth. Az ajtót, kaput ráfordított perczekkel beteszi, becsinálja. Székely tájszó, melyben a fürmöl a latin firmo, s német firmhez hasonlónak látszik, de valószinűbb, hogy a forgó pöczköt jelentő fürgetyű szóval egy eredetű, s törzse füröm, öszvehúzva: fürm, azaz, fürgő, forgó eszköz. | |
* | |
| (be-fürészěl) ösz. áth. Valamely tömör kemény testet fürészszel bemetsz, bevág, illetőleg rést, hézagot csinál benne. Befürészelni félig a gerendát, deszkát. | |
* | |
| (be-füstöl) ösz. áth. 1) Bizonyos czélból füstöt ereszt valamely helyre, vagy testre. Fenyő-maggal befüstölni a szobát, hogy a rosz szagot ne érezzük. Ivás közben befüstölni a fekete kávét. 2) Füsttel beszennyez, bekormoz, befeketít, bebüdösít. Befüstölni a falakat, képkereteket, függönyöket. A sok pipás befüstöli a szobát, a ruhákat. | |
* | |
| (be-füstölés) ösz. fn. Cselekvés, midőn valamit befüstölünk. V. ö. BEFÜSTÖL. | |
* | |
| (be-füstölődik) ösz. belsz. Füsttől befeketedik, bekormosodik, füstszaguvá leszen. Sok dohányzás által befüstölődnek a szoba falai. Befüstölődik a konyha, kémény. A nyers fánál főzött étel befüstölődik. | |
* | |
| (be-füstösít) ösz. áth. Füstöt eresztve, csinálva bemocskosít, befeketít, bekormosít. A dohányzók befüstösítik a kávéházat. | |
* | |
| (be-füstösödik) ösz. k. lásd BEFÜSTÖLŐDIK. | |
* | |
| (be-fűszěrěz) ösz. áth. Fűszerrel behint, elegyít, ízt, szagot ad valaminek. Befűszerezni az ételeket, italokat. | |
* | |
| (be-fűt) ösz. áth. Zárt helyet, nevezetesen szobát, termet stb. kályhába kemenczébe, kandallóba rakott tűzzel meleggé tesz. Befűteni a tánczteremet, a szinházat, a tanodát, az ebédlőt. Tárgyesetes viszonynév nélkül általán am. fűtés által meleget csinál. Korán reggel befűteni. Ha fáztok, fűtsetek. be. Korán volna még befűteni. Átv. ért. tulajdonító ragu névvel am. valakinek szorongó, aggasztó bajt okoz, s mintegy meleget csinál neki, illetőleg kárt, roszat tesz. Majd befűtök én neki. Befűtött ő maga magának. Hasonló érteményüek: befizet, bedolgozik. | |
* | |
| (be-fűtés) ösz. fn. Cselekvés, midőn valamely zárt helyet, vagy átv. ért. valakinek befűtenek. | |
* | |
| (be-fütyöl) ösz. önh. Népies nyelven s átv. ért. tulajdonító ragu viszonynévvel am. befűt, befizet, bedolgozik. | |
* | |
| (be-füvesědés) ösz. fn. Állapot, midőn valami befüvesedik, midőn a fű belepi. V. ö. BEFÜVESĚDIK. | |
* | |
| (be-füvesědik) ösz. k. Mondjuk oly terűletről, mely elébb kopár volt, s most fű terem rajta, belepi a fű. Az elhagyott járatlan utak nedves esztendőben befüvesednek. A parragon hagyott földek, ugarok befüvesednek. | |
* | |
| (be-füvesít) ösz. áth. 1) Fűvel bebenöveszt, eszközli, hogy fű lepje, fű teremjen rajta. 2) Kaszált, aratott fűvel behint, szokottaban: befüvez. | |
* | |
| (be-füvesűl) ösz. önh. l. BEFÜVESĚDIK. | |
* | |
| (be-füvez) ösz. áth. Kitépett, kaszált, vagy aratott fűvel behint, beszór. Ünnepélyes menet alkalmával befüvezni az utat, az utczákat. | |
* | |
| (be-fűz) ösz. áth. 1) Általán valamely testet holmi szalagokkal, kötőkkel, zsinorzattal stb. öszveszorít, különösen a derekat úgynevezett vállal, öszvehúzza, karcsubbá alakítja. Halcsontos mellénynyel befűzni a derekat. 2) Tű, vagy hasonló eszközzel beleölt, belehúz valamit valamibe. A szalagot befűzni a gomblikba. V. ö. FŰZ. | |
* | |
| (be-füzel) ösz. áth. Fűzfákkal, fűzcserjékkel bekerít, beültet. | |
* | |
| (be-fűzés) ösz. fn. Cselekvés, midőn valamit befűzünk. V. ö. BEFŰZ. | |
* | |
| (be-fűzött) ösz. mn. Ami vagy aki be van fűzve. Befűzött nők, nyalka uracsok. Befűzött derék. | |
* | |
| tájszó beh helyett; vagy Kassai szerént be-igen-ből öszverántva, pl. be igen jó (Csokonainál). | |
* | |
| (bé-g) önh. m. bég-tem, ~tél, ~ětt. Bé természeti hangon szól, kiált, mint a juhok, bárányok. Az ökör, tehén: bőg. Egyszerű gyöke a természeti hangutánzó bé, mely némely tájakon, nevezetesen a Vas vármegyei Őrségben így is használtatik: bé-ok (bégek), mint ré, réok (rivok), g gyakorlatos képzővel: bég, mint: bú-g, sú-g, zú-g, bő-g, nyö-g, ri-g a rigó származékban. Rokon a latin vagio, mugio, hellen mucaomai. | |
* | |
| folyó Torontál vármegyében. Béga csatornája. | |
* | |
| KIS~, NAGY~, falvak neve Bereg vármegyében; helyr. Bégány-ba, ~ban, ~ból. | |
* | |
| (be-garádoz) ösz. áth. Garáddal bekerít. Begarádozni a lóheres földet. V. ö. GARÁD. | |
* | |
| (be-gárgyáz) ösz. áth. Gárgyával, azaz kávával bekerít. Begárgyázni a kútat. V. ö. GÁRGYA és KÁVA. | |
* | |
| (be-gátol) ösz. áth. Gátféle töltéssel, kerítéssel becsinál, körülvesz, bizonyos határok közé szorít. Begátolni a malmok fölött a folyót, patakot. | |
* | |
| (be-gátolás) ösz. fn. Vízépítési munkálás, midőn a víz mellékét begátolják. V. ö. BEGÁTOL. | |
* | |
| (be-gátolt) ösz. mn. Gáttal beszorított, elrekesztett. Begátolt patak, folyó. | |
* | |
| (be-gazol) ösz. áth. Elszórt, elhullatott gazzal beszemetez, betakar. Takarodáskor begazolni az utczát, az udvart. | |
* | |
| (be-gázol) ösz. önh. Gázolva bemegy a vízbe. Begázolni a sekély folyóba, tóba. Használtatik áthatólag is. A szenvedélyes vadász begázolja a mocsárokat, tavakat. V. ö. GÁZOL. | |
* | |
| (be-gazolás) ösz. fn. Gazzal behintés, beszemetezés. | |
* | |
| (be-gázolás) ösz. fn. Gázolva bemenés, bejárás. | |
* | |
| (be-gazosít) ösz. áth. Lásd BEGAZOL. | |
* | |
| helység Bács megyében; helyragokkal: Begecs-ěn, ~re, ~ről. | |
* | |
| puszta Bihar vármegyében; helyragokkal: Begécs-re, ~ěn, ~ről. | |
* | |
| (be-genyed) ösz. önh. Genyféle rútsággal behúzódik. Begenyed a seb. V. ö. GENY, GENYED. | |
* | |
| (be-genyedés) ösz. fn. Kórállapot, midőn a seb genynyel behúzódik. | |
* | |
| (be-gereblyél) ösz. áth. 1) Gereblyével betakarít. Az elhullt, elszórt szénát, szalmát begereblyélni a pajtába. 2) A fölásott földet gereblyével elsimítja. | |
* | |
| (be-gerendáz) ösz. áth. Gerendákkal beföd, berak. Begerendázni a házfalakat, a hídlábakat. | |
* | |
| (bé-g-et) önh. m. béget-tem, ~tél, ~ětt, par. bégess. Mondjuk juhnemü állatokról, s azok bárányairól, midőn szokott természeti hangjokon szólanak, bégnek. Az et, illetőleg t képző más ilynemű állati hangutánzókban is divatozik, mint: rigyet, sikolt, rikolt, üvölt, kiált, süvölt, stb. Vétethetik áthatólag vagy miveltetőleg is, s akkor am. bégésre ösztönöz, kényszerít. Szájczuppogatás által megbégetni a bárányokat. Ekkor olyan képzésü mint: ríkat, síkat, búgat, brúgat. | |
* | |
| (bé-g-et-és) fn. tt. bégetés-t, tb. ~ěk. 1) Juhok, bárányok bégése. 2) Cselekvés, mely által eszközöljük, hogy a juhféle állat bégjen. | |
* | |
| (be-gipszěl) ösz. áth. Gipszből készített kovászszal, tapaszszal behúz, befehérít. | |
* | |
| (be-gipszělés) ösz. fn. Gipszszel behúzás, betapasztás. | |
* | |
| (be-gombol) ösz. áth. Gombbal öszveköt, máshoz csatol. Begombolni a dolmányt, üng gallérát. Mondjuk visszahatólag is. Gombold be magadat, azaz a rajtad levő ruhát. V. ö. GOMBOL. | |
* | |
| (be-gombolás) ösz. fn. Cselek vés, midőn valamit begombolunk. | |
* | |
| (be-göngyöl) ösz. áth. Öszvehajtogatva göngygyé alakít, gömbölyű csomóba, vagy hengerbe szorít, illetőleg betakargat valamibe. V. ö. GÖNGY. | |
* | |
| (be-göngyölés) ösz. fn. Cselekvés, midőn valamit begöngyölünk. V. ö. BEGÖNGYÖL. | |
* | |
| (be-göngyölget) ösz. gyak. áth. Valamit különös gonddal, több rétegű takaróba burogat, vagy egymás után több holmit begöngyöl. | |
* | |
| (be-göngyölgetés) ösz. fn. Cselekvés, melyet gyakorol, aki valamit begöngyölget. | |
* | |
| (be-görbed) ösz. önh. Önsulya, vagy külső nyomás által befelé hajolva görbévé lesz, vagy ilyen irányban nő. V. ö. GÖRBED. | |
* | |
| (be-görbít) ösz. áth. Nyomás által eszközli, hogy meggörbedve befelé hajoljon. Begörbíteni a szántóvas lapját, az ontrába szorított hordódongákat. | |
* | |
| (be-görbítés) ösz. fn. Befelé hajlítás. | |
* | |
| (be-görbűl) ösz. önh. Görbére hajtva befelé áll; begörbed. | |
* | |
| (be-görbülés) ösz. fn. Görbülő alakban, irányban befelé hajlás. | |
* | |
| (be-gördít) ösz. áth. Hengerítve, saját tengelye körül hajtva valamely hengerded, gömbölyü testet behajt, benyom, betol valahová. A boros hordót a pinczetorokből begördíteni a pinczébe. V. ö. GÖRDÍT. | |
* | |
| (be-gördítés) ösz. fn. Cselekvés, midőn valamit hengerítve behajtunk valahová. | |
* | |
| (be-gördűl) ösz. önh. Hengeregve, hömbölyögve, saját tengelye körül forogva benyomúl. | |
* | |
| (be-gördülés) ösz. fn. Behengeredés, behömbölyödés, begurdulás. | |
* | |
| (be-görget) ösz. gyak. áth. Valamely hengerded, vagy gömbölyü, kerekded testet folytonosan gördítve, vagy több ily testeket egymás után tengelyeik körül forgatva behajt, benyomdos valahová. A lisztes hordókat begörgetni a raktárba. | |
* | |
| (be-görgetés) ösz. fn. Gyakorlatos cselekvés, mely által valamit vagy holmit begörgetünk. | |
* | |
| fn. l. BÖGRE. | |
* | |
| önálló gyök és fn. tt. běgy-ět. Tömlőféle bőrzacskó a madarak nyaka végén, melybe az elnyelt magok s más keményebb eledelek betakarodnak, s megpuhulnak, mielőtt a gyomorba lemennének. Teli, üres běgy. Teli szedni, megtölteni, megtömni a begyét. Átv. értelemben mondjuk emberről is. Meghányta a begyét (gyomrát). Ördög bujjék a begyébe, mind megette. Innen képes kifejezéssel: begyében van, am. a rajta elkövetett roszat el nem feledheti, meg nem emésztheti, máskép: gyomrában van. Hasonlatképen így nevezik a nők csecsét. Derék begye van. Kiáll, kilátszik kilóg a begye. V. ö. BĚGYĚK, BÜTYÖK.
Mennyiben a begy öblös üreget képez, mely megtelve kidudorodik, s csomódad alakat ölt, alapfogalomban rokon azon běd, böd, bod, běnd, bog, bög, bug, bögy, büty, bogy, bugy, bocs, bucs gyökökkel, melyek származékai valami felfuvódót, gömbölyű, dudorú, csomós testet jelentenek, milyenek: bödön, bodon, bendő, bogács, boglya, bögre, buga, bögyök, bütyök, bögyörő, bogya, bugya, bugyor, bocska, buczkó, buczka, poh stb. Különben alaphangjainál fogva hasonló hozzá a német Bauch, régi felső német puh, buh, szanszkrit pah (vastagszik), honnan bahusz (vastag, pohos), görög pacuV, latin pinguis stb. Legközelebb áll hozzá az emlősök gyomrát jelentő bendő. | |
* | |
| (be-gyak) ösz. áth. A régieknél am. beszúr, valamely hegyes eszközt belök, betaszít bizonyos testbe. A dárdát begyakni az ellenség szívébe. Ma mind az egyszerü gyak, mind a begyak a tisztességes nyelv rövidségére csak trágár beszédben használtatik. V. ö. GYAK. | |
* | |
| (be-gyakdos) ösz. áth. és önh. Többször, gyakran, ismételve beszúr, betologat, betaszigál. V. ö. GYAK, GYAKDOS. | |
* | |
| (be-gyakorlás) ösz. fn. Gyakori ismétlés, többszöri próba által betanulás, beleokulás valamely testi vagy lelki ügyességbe. | |
* | |
| (be-gyakorol) ösz. áth. Valakit bizonyos nemű működésbe, ügyességbe folytonos ismétlés, gyakorlás által beleoktat, belevezet, illetőleg képességet szerez neki. Begyakorolni a katonaságot a különféle hadi fordulatokba. Begyakorolni magát a vívásba, lovaglásba. | |
* | |
| (be-gyalogol) ösz. önh. és áth. 1) Gyalogolva bemegy, berándúl valahová. Rákosról begyalogolni Pestre. Faluról begyalogolni a városba. 2) Tárgyesetes viszonynévvel am. bizonyos helyet, tájt, tartományt, országot stb. gyalog bejár, beutaz, bevándorol. Begyalogolni egész Magyarországot. | |
* | |
| (be-gyalogolás) ösz. fn. Járás, utazás neme, midőn valahová, vagy valamit begyalogolunk. V. ö. BEGYALOGOL. | |
* | |
| (be-gyalul) ösz. áth. 1) Gyaluféle eszközzel bemetsz, behornyol, vagy homorúvá alakít valamely testet. Begyalulni a zsindelyt. 2) Bizonyos testek gyalulását bevégzi. Begyalulni a télrevaló káposztát, répát. | |
* | |
| (be-gyalulás) ösz. fn. Bemetszés, bevágás neme, melyet gyaluval végeznek. | |
* | |
| (be-gyántároz) ösz. áth. Gyántárnemű mázzal beken, fényessé tesz. V. ö. GYÁNTÁR. | |
* | |
| (be-gyántáz) ösz. áth. Gyántával beken, bedörzsöl, hogy sikamlósabb, csúszósabb legyen. Begyántázni a hegedűvonót. V. ö. GYÁNTA. | |
* | |
| (be-gyántázás) ösz. fn. Gyántával bedörzsölés. | |
* | |
| (běgy-ěk) fn. tt. běgyěk-ět. Zártabb hangzóval: bögyök. Bizonyos edények öblös része, mely a nyak alatt, mint tömött madárbegy kidudorodik, s hasat képez. Korsó, kancsó, palaczk, fazék, bögre begyeke. Tágas, kidudorodott begyek. Hasonlók hozzá a bugyoga, butyka, melyek egyszersmind hangutánzók is, mennyiben szoros szájokon bugyogva ömlik ki a folyadék. Elemzésére nézve lásd BĚGY. V. ö. BÜTYÖK. | |
* | |
| (běgy-ěk-ěs) mn. tt. běgyěkěs-t, vagy ~et, tb. ~ek. Aminek begyekje van, azaz, kidudorodott öblü, hasas. Mondjuk általán és kiválólag edényekről. Begyekes korsó, pohár, palaczk, fazék, tintatartó. Zártabb hangzóval böggökös, vagyis átv. értelemben vett bögyös. | |
* | |
| (běgy-ěny) fn. Lásd BĚDÉNY és BELÉNY vagy BÖLÉNY. | |
* | |
| (be-gyěpěl) ösz. áth. Fölhasogatott gyepes földdel betakar, s mintegy beültet. Begyepelni a földből rakott kerti pamlagot, a kerti ágyak széleit. Zártabb ajakkal ejtve: begyöpöl. | |
* | |
| (be-gyěpěsědés) ösz. fn. Földtalajnak, földszinnek gyeppel benövése. Zártabb hangon: begyöpösödés. | |
* | |
| (be-gyěpěsědětt) ösz. mn. Gyeppel benőtt. Begyepesedett ugarok. Zártabb ejtéssel: begyöpösödött. | |
* | |
| (be-gyěpěsědik) ösz. k. Mondjuk általán földszinről, földterületről, midőn a rajta növekedő gyep betakarja. Az elhagyott utak, járatlan utczák, elpusztult házak udvarai begyepesednek. Máskép: begyöpösödik. | |
* | |
| (be-gyěpěsít) ösz. áth. Mesterséges móddal, miveléssel eszközli, hogy bizonyos terület gyepes legyen, hogy gyep nőjön rajta. Begyepesíteni a sirhalmokat, az árokhányásokat. Zártabb hangon: begyöpösít. | |
* | |
| (be-gyěpěsítés) ösz. fn. Cselekvés, illetőleg termelés, midőn valamely tért begyepesítenek. Máskép: begyöpösítés. | |
* | |
| (be-gyěpěsűl) ösz. önh. Mondjuk kopár térről, midőn gyep növekedik rajta. Esős évszakban a kopárabb, soványabb telkek is begyepesülnek. Átv. ért. begyepesült az esze am. elhagyott, elhanyagolt, parrag állapotban szenved. Zártabb hangszóval: begyöpösűl. | |
* | |
| (be-gyěpűl) ösz.áth. l. BEGYĚPŰZ. | |
* | |
| (be-gyěpüz) ösz. áth. Gyepüféle sövénynyel, kerítéssel körülvesz. Begyepüzni a kertet, a szérűt. V. ö. GYĚPÜ. | |
* | |
| (be-gyěpüzés) ösz. fn. Gyepüvel bekerítés. V. ö. GYĚPÜ. | |
* | |
| (běgy-ěr) fn. tt. běgyěr-t, tb. ~ěk. 1) A férfi nemzőtagnak fölmerevedő dudorodása, daganata, honnan némely tájszokással běgyěrő am. nemző-vessző. 2) Arabiai, egyiptomi, lybiai gyíkfaj, melynek megszárított testéből készült por a vizelést előmozdítja, s azt tartják róla, hogy a nemi ösztönt is fölingerli. (Stincus marinus). Gyöke a dudorodott testet jelentő běgy. | |
* | |
| (běgyěr-bag) ösz. fn. A férfi nemzőtag nyavalyája, midőn fájdalmas feszültséggel párosult merevedésben, dagadásban szenved. | |
* | |
| (běgy-ěr-ěd-és) fn. tt. běgyěrědés-t, tb. ~ěk. A férfi nemzőtagjának fölmerevedése. | |
* | |
| (běgy-ěr-ěd-ik) k. m. běgyěrěd-tem, ~tél, ~ětt. Mondják férfi nemzőtagról, midőn ösztönszerüleg, vagy kóros állapotban fölmerevedik, földudorodik, mint a madarak tömött begye. | |
* | |
| (běgy-ěr-ék-ěny) mn. tt. běgyěrékěny-t, tb. ~ěk. Ami könnyen begyeredik, a nemi ösztöntől gerjedezve hamar fölmerevedik, megdagad. | |
* | |
| (běgy-ěr-ék-ěny-ség) fn. tt. běgyěrékěnység-ět. A férfi nemzővesszőnek begyerékeny, azaz könnyen meredő tulajdonsága vagy állapota. Ösztönszerű, kóros begyerékenység. | |
* | |
| (běgy-ěr-ő) fn. tt. běgyěrő-t. Némely népies tájejtéssel am. férfi nemzőtag. Zártabb hangon: bögyörő. | |
* | |
| (běgy-ěs) mn. tt. běgyěst vagy ~et, tb. ~ek. 1) Aminek tulajdon értelemben vett begye van, milyenek általán a madarak, különösen, melyeknek kitünőleg nagy begyök van. Begyes galamb. 2) Mondják nagycsöcsü nőről. Begyes leány, begyes menyecske. 3) Edényekre vonatkozólag am. kidudorodott öblü, dereku, hasas. Begyes korsó, fazék, máskép: bugyoga, butykás. 4) Átv. ért. rátartós, negédes (nő), ki a mellét, begyét fölfújja, valamint: gőgös, aki a gőgjét fölfújja, fölfuvalkodott; nyakas, aki daczból nyakát megmerevíti. | |
* | |
| (běgy-ěs-en) ih. Átv. ért. rátartósan, büszkén, negédesen, fölfuvalkodva, páva módjára kedélykedve. Ezen leány igen begyesen jár. | |
* | |
| (běgy-ěs-kěd-és) fn. tt. běgyěskědés-t, tb. ~ěk. Rátartiság, negédeskedés. V. ö. BĚGYĚSKĚDIK. | |
* | |
| (běgy-ěs-kěd-ik) k. m. běgyěskěd-tem, ~tél, ~ětt. A szárnyas állat begyével a szélnek vagy esőnek fordul, s ezekkel mintegy daczolni akar. Átv. ért. rátartósan, negédesen viseli magát. Képzésre olyan, mint a szintén kedélyállapotra vonatkozó: gőgösködik, nyakaskodik, fejeskedik. | |
* | |
| (běgy-ěs-ség) fn. tt. běgyěsség-ět. Átv.ért. rátartós, negédes, felvuvalkodó női tulajdonság. | |
* | |
| szokottabban l. BĚGYĚSKĚDIK. | |
* | |
| (běgy-ke) mn. mely a hegyke szóval ikerítve használtatik: hegykebetyke, azaz hegyes begyes, mintegy lábahegyén járó s begyét fölfuvó, hányiveti negédes. | |
* | |
| (běgy-lapát) ösz. fn. Lapátot képező deszka a víz által hajtott malom vagy más gépek kerekein. | |
* | |
| (be-gyógyít) ösz. áth. A sebes, sérült, törött testet, illetőleg tagokat éppé teszi, öszveforrasztja. Begyógyítani a törött karokat, lábakat. Begyógyítani a golyó által okozott sebet, az arczon kapott kardvágást. | |
* | |
| (be-gyógyítás) ösz. fn. Sebnek, sérvnek, külső nyavalyának orvosi szerek által megszüntetése. | |
* | |
| (be gyógyúl) ösz. önh. Mondjuk sebekről, sérvekről, törésekről, midőn orvosi műtét és szerek alkalmazása által, vagy néha anélkül is behegednek, öszveforradnak, s az illető testrész megéperedik. Átv. ért. használtatik a lelki és kedélyi bajok megszünéséről is. | |
* | |
| (be-gyógyulás) ösz. fn. Külső nyavalyának, sebnek, sérvnek orvosi szerek által vagy azok nélkül is megszünése. | |
* | |
| (be-gyökeredzik) ösz. k. Tulajdon ért. mondjuk növényekről, midőn gyökereiket valahová mélyen beeresztik. Átv. ért. bizonyos szokás, cselekvés mód vérré, természetté válik, melyet kiirtani nehéz, vagy épen nem lehet. Begyökeredzett szivébe a nagyravágyás, irígység. | |
* | |
| l. BEGYÖKEREDZIK. | |
* | |
| (be-gyujt) ösz. önh. Kályhába, kemenczébe, kandallóba, katlanba tüzet gerjeszt. Be van rakva a fa, csak be kell gyujtani. | |
* | |
| (be-gyujtás) ösz. fn. Valamely tüzelő öbölbe tűzgerjesztés. | |
* | |
| (be-gyúr) ösz. áth. Kézzel, lábbal, vagy valamely tömő eszközzel holmi lágyabbszerű testet, tömeget benyomkod. Begyúrni hordóba a káposztát. Begyúrni ládába a ruhát, zsákba a gyapjút. V. ö. BEGYŰR. | |
* | |
| (be-gyúrás) ösz. fn. Cselekvés, midőn valamit begyúrnak. V. ö. BEGYÚR. | |
* | |
| (be-gyüjt) ösz. áth. 1) Egyenként, részenként, egymás után holmit behordva halomra rak. Télre való eleséget, takarmányt begyüjteni. A pénzt begyüjteni a szekrénybe. 2) Több személyből álló sokaságot behí, beidéz, becsődít valahová. A pártfőnökök sok népet, szavazót begyüjtöttek. V. ö. GYÜJT. | |
* | |
| (be-gyüjtés) ösz. fn. Cselekvés, midőn bizonyos sokaságot begyüjtünk. | |
* | |
| (be-gyűl) ösz. önh. 1) Mondjuk emberi sokaságról, melynek tagjai egymás után csoportosan vagy egyenként betakarodnak, behordozkodnak, bejönnek valahová. A városi innepélyre sokan begyűltek a vidékről. 2) Jövedelemre, adóra, járadékra, fizetésre vonatkozólag am. bizonyos tárba, helyre beadatik. A kivetett adó kevés hiával begyűlt. A népes vendéglőkben naponként sok pénz gyűl be. | |
* | |
| (be-gyülekězés) ösz. fn. Csoportos, sereges bejövés, bemenés, bejárás. | |
* | |
| (be-gyülekězik) ösz. k. Csoportosan, seregesen egymás után bejő vagy bemegy valahová. A begyűl igének nagyítva gyakorító módosítása. Országos vásárra mindünnen begyülekezik az adóvevő nép. | |
* | |
| (be-gyűr) ösz. áth. Mondjuk göngyölékeny anyagu testekről, s am. öszvehajtogatva, göngyölgetve benyom, beszorít, betöm valamely szűk helyre, üregbe, öbölbe. A gatyaszárt begyűrni a csizmába. A szennyes ruhát begyűrni a kosárba. Az elolvasott levelet begyűrni a zsebbe. V. ö. GYŰR ige és BEGYÚR. | |
* | |
| (begyűrés) ösz. fn. Cselekvés, midőn valamit begyűrünk. V. ö. BEGYŰR. | |
* | |
| indulatszó, mely nagyító jelentéssel bír, s am. igen, fölőtte, nagyon. Beh jól esett ez a pohár víz! Beh szeretnék itt lakni. Jaj beh szép az a Pest, Istenem beh szép! Kis-Komárom, Nagy-Komárom, beh szép leány ez a három, Népd. Beh megjártam vele. Mint nagyító oly mondatok elején áll, melyek bámulatot, csudálkozást fejeznek ki. Beh furcsa, beh csodálatos dolog! Beh isteni mű ez! Népies nyelven de, vagy deh, használtatik helyette. De szép! Ej de gyönyörű!
Rokon bő szóval, továbbá azon b illetőleg abb ebb raggal, mely melléknevekből nagyító másodfokot képez, pl. édesb, okosb, szabadabb, elevenebb, úgy szintén a bá indulatszóval is. Más nyelvbeli rokonságait l. BÁ alatt. | |
* | |
| (be-habar) ösz. áth. Habarva, azaz bizonyos eszközzel keverve hig test közé vegyít valamit. A rántást behabarni a lébe, káposztába. Korpát habarni be a moslékba. | |
* | |
| (behaboz) ösz. áth. Habbal benedvesít, habbal beöntöz. A széltől hánytvetett víz behabozza a partokat. | |
* | |
| (be-habsol) ösz. áth. Oly mohón faldossa, kapkodja az ételt, hogy szinte habzik tőle a szája. Néhány percz alatt egy tál csuszát behabsolt. V. ö. HABSOL. | |
* | |
| (be-hág) ösz. önh. Hágva, azaz magasra emelt, bizonyos korláton általtett lábbal belép, bemegy valahová. A kerítésen behágni a szomszéd udvarába. Behágni a ladikba, kádba. Szélesb. ért. belép. Behágni a ganajba, a sárba. V. ö. HÁG. | |
* | |
| (be-hágás) ösz. fn. Hágva belépés, bemenés. | |
* | |
| (be-hajaz) ösz. áth. 1) Hulló, vagy lenyírt, lemetélt hajszálakkal beföd. Behajazni a ruhát. 2) l. BEHÉJAZ. | |
* | |
| (be-hajgál) ösz. áth. 1) Ismételve, gyakran behajít, bedob valamit, vagy több holmit. A csintalan fiúk sok kövecset behajgáltak a kertbe. Az éretlen gyümölcsöt behajgálni a vízbe. 2) Hajgálva betör. Kövekkel behajgálni az ablakokat. | |
* | |
| l. BEHAJGÁL. | |
* | |
| (be-hajít) ösz. áth. 1) Egyes dobással bizonyos helyre bevet valamit. Az eltört korsót behajítani a vízbe. 2) Hajított valamivel betör, beüt. Kővel behajítani az ablakot. | |
* | |
| (be-hajítás) ösz. fn. Cselekvés, midőn valaki behajít valamit. | |
* | |
| (be-hajlás) ösz. fn. Befelé görbedés, | |
* | |
| (be-hajlik) ösz. k. Sulyának nehezkedésénél fogva befelé görbed. A gyümölcscsel terhelt ág behajlik a szomszéd kertjébe. A tó melletti árvafűz lombjai behajlanak a vízbe. Különbözik tőle a behajol, mely önkényes begörbedést jelent. V. ö. BEHAJOL. | |
* | |
| (be-hajlott) ösz. mn. Ami félkör formára, ívesen meg van görbülve vagy homoruan, öblösen benyomva. Behajlott szěg. Behajlott padlódeszka, háztető. | |
* | |
| (be-hajókáz) ösz. áth. Kisebbféle vízi járművön leginkább mulatságból bejár, beutaz bizonyos vidéket. Behajókázni a Balaton partjait, környékét. V. ö. BEHAJÓZ. | |
* | |
| (be-hajókázás) ösz. fn. Hajóművön mulatságból tett beutazása bizonyos víztájnak. | |
* | |
| (be-hajol) ösz. önh. Szabatosan véve am. önkénytesen testét meghajtva begörbed valahová. Az ablakon által behajolni a szobába. Alacson sövényen, falon behajolni a kertbe. Különbözik tőle a behajlik, mely szükségességből eredő begörbedést jelent, pl. behajlik a kemény falba vert szeg. Egyébiránt képes szólásban az első helyett a második is használtatik. A szomorúfűz ágai behajolnak a vízbe. | |
* | |
| (be-hajolás) ösz. fn. Önkényes begörbedés, benyúlás. V. ö. BEHAJLÁS. | |
* | |
| (be-hajóz) ösz. áth. és önh. Hajóművön bizonyos víztért bejár, beutaz, bevitorláz. Behajózni a Balatont, a tengert. Mint önható am. révbe, kikötőbe, öbölbe száll. Behajózni a fiumei révbe. A behajóz általános vízi utazást jelent, a behajókáz pedig inkább csak kedvtöltésből valót, olyforma különbséggel, mint: kocsiz és kocsikáz. | |
* | |
| (be-hajózás) ösz. fn. Hajóművön tett bejárás, beutazás. | |
* | |
| (be-haj-poroz) ösz. áth. Hajporral behint, befehérít. Behajporozni a fejet, arczot, kezeket, vállakat. | |
* | |
| (be-hajt) ösz. áth. és önh. 1) Valaminek egyik végét kajmósan, kampósan, horgasan, meggörbíti s másik vége felé befordítja. Behajtani a villa hegyét, a gereblye fogát. Behajtani a szeget, gombostűt. 2) Valaminek kiterjesztett széleit öszvegöngyölíti, s közepe felé tekeri, befelé fordítja. Behajtani a köpönyeg szárnyait. Behajtani a gallért. A nyilt kapu, ajtó, ablak szárnyát behajtani. 3) Embereket vagy más állatokat bizonyos helyre beűz, beterel. Az éjjeli csavargókat behajtani a falu házába. A malaczokat az ólba, a juhohat az akolba behajtani. Különösen tilosban kapott vagy bitang marhákat beterel és zár alá vesz. A vetésekről behajtani a juhokat, ökröket. Sárga csikó a paripám, azon mennék hozzád babám, de a csősz tilosba kapta, a bíróhoz behajtotta. Népd. 4) Átv. ért. behajtani az adót, adósságot, am. sürgetés által beszedni.
A két első pont alatti hajt gyöke azon haj, mely a görbeséget jelentő kaj gyökkel rokon, melynek származékai: kajcs, kajla, kajmó, kajsza, stb. A harmadik pont alatti hajt gyöke pedig az indulatszó vagyis űző, kergető haj! melynek származékai: hajsza, hajhó, hajsz, hajszol, hajhász, hajtsár, hajdu, stb. Ide tartozik 5) az önhatólag használt behajt, azaz, bizonyos fogatu szekéren, kocsin bemegyen valahova. Szép négylovas kocsin behajtott hozzánk. Behajtani az udvarra, a vendégfogadóba. V. ö. HAJT. | |
* | |
| (be-hajtás) ösz. fn. Általán cselekvés, midőn valakit vagy valamit valahová behajtunk, ezen igének minden jelentéseiben. V. ö. BEHAJT. | |
* | |
| (be-hajtási) ösz. mn. Behajtást illető, arra vonatkozó. Behajtási díj. Behajtási tény, körülmények. V. ö. BEHAJT 3). | |
* | |
| (be-hajtat) ösz. mivelt. Megparancsolja, rendeli, meghagyja valakinek, hogy behajtson valamit vagy valahova. Csőszökkel behajtatni a tilosban kapott barmokat. Kocsisával behajtatott a csárdába. Használtatik az egyszerűbb behajt értelmében is, midőn t. i. kocsin, szekéren bemenésre vonatkozik. | |
* | |
| (be-hajthatás) ösz. fn. Lehetőség, mely szerint bizonyos tartozásokat, illetőleg adót, adósságot stb. be lehet venni, szedni. | |
* | |
| (be-hajthatlan) ösz. mn. Amit az illető adósoktól, fizetni kötelesektől beszedni nem lehet. Behajthatlan adósság, díj, adó. | |
* | |
| (be-hajtható) ösz. mn. Mondjuk mindennemü tartozásról, melyet az illető adósoktól be lehet szedni, melyet az illetők befizetni képesek. | |
* | |
| (be-hall) ösz. áth. Benn lévén hallja, amit kivül beszélnek, vagy általán minden kivüli hangot. Behallani az utczai zajt. Hortyogását behallani a harmadik szobába. | |
* | |
| (be-hallik) ösz. k. Általán mondjuk mindenféle külső hangról, szóról, melyet bizonyos zárt térben levők hallanak. Az ablak alatt beszélgetők szava behallik a szobába. Személytelen ige. | |
* | |
| (be-hálóz) ösz. áth. Hálóval bekerít, körülvesz, betakar. Képes kifejezéssel am. cselszövényes fogásokkal körülvesz és saját czéljaira hatalmába ejt. Szép szavakkat, igéretekkel behálózni valakit. A hasonlat alapját a halászok, madarászok és pókok hálója teszi. | |
* | |
| (be-hálózás) ösz. fn. Cselekvés, mely által behálóznak valamit vagy átvitt értelemben valakit. V. ö. BEHÁLÓZ. | |
* | |
| (be-hamvaz) ösz. áth. Hamvval behint, beszennyez. Behamvazni a lakodalmas népet, midőn esküvőről haza megy. A kathólika egyház szertartásai szerint szokás a nagybőjt első napján, úgynevezett hamvazószerdán a híveket behamvazni. | |
* | |
| (be-hamvazás) ösz. fn. Hamuval behintés vagy beszennyezés. | |
* | |
| (be-hancsikol) ösz. áth. Hancsikokkal, azaz fölhasogatott gyephantokkal megjelel bizonyos határt. Behancsikolni a felosztott réteket, az utak mellékét, a földek lábait. V. ö. HANCSIK. | |
* | |
| (be-hancsikolás) ösz. fn. Hancsikokkal megjelelés, bekerítés. | |
* | |
| (behangzik) ösz. k. Valaminek hangja kivülről bizonyos zárt helyre behallik. Az utczai zene, ének behangzik a zárt ablakokon is. | |
* | |
| (be-hány) ösz. áth. 1) Többeket, több holmit bizonyos zárt helyre vagy öbölbe, üregbe, mélységbe egymásután bevet, bedobál. A juhokat behányni az esztrengába, az úsztatóba. A rohadt gyümölcsöt behányni a vízbe. A kenyeret behányni a kemenczébe am. lapáton bevetni, becsúsztatni. 2) Bizonyos üreget bele dobált, vetett holmival betölt, betemet. Behányni a gödröt gazzal, a száraz kútat földdel. 3) Híg ragadós anyaggal becsapkod, befecsegtet. Behányni a falat vakolómészszel. Az utczai gyalogokat sárral behányni. 4) Okádással befecskend, bepiszkol. V. ö. HÁNY, ige. | |
* | |
| (be-hányás) ösz. fn. Cselekvés, midőn valamit behányunk. V. ö. BEHÁNY. | |
* | |
| (be-harangoz) ösz. önh. Harangozással utolsó jelt ad, hogy a nép a templomba isteni szolgálatra bemenjen. Siessünk, mert már beharangoznak. | |
* | |
| (be-harangozás) ösz. fn. Egy vagy egyszerre meghúzott valamennyi haranggal utolsó jeladás a templomba menetelre. | |
* | |
| (be-harangozáskor) ösz. ih. Azon időben, mikor a haranggal vagy harangokkal utolsó jelt adnak a templomba menetelre. | |
* | |
| (be-harang-szó) ösz. fn. Lásd BEHARANGOZÁS. | |
* | |
| (be-harap) ösz. önh. és áth. 1) Önhatólag, fogait valamely szilárd anyagu testbe, különösen ételneműbe, ennivalóba bele vágja, szokottabban: beleharap. Beharapni a kenyérbe, húsba, turóba. 2) Áthatólag: fogaival átlikaszt, keresztül- vagy bemetsz, bekap valamit. Verekedésben beharapták a fülét, ujját. A dühös eb beharapta a gyermek inát. V. ö. HARAP. | |
* | |
| (be-harapás) ösz. fn. Fogakkal belekapás, bevágás, bemetszés. | |
* | |
| (be-hárít) ösz. áth. Gereblyével vagy hasonló fogas eszközzel hárítva begyüjt, betakarít. A töreket behárítani a polyvásba. A szénát, szalmát behárítani a pajtába. V. ö. HÁRÍT. | |
* | |
| (be-hárítás) ösz. fn. Takarítási cselekvés, midőn holmi szálas, szalmás stb. jószágot behárítanak. V. ö. BEHÁRÍT. | |
* | |
| (be-harmatoz) ösz. áth. Harmattal vagy harmatként szivárogtatott vízzel benedvesít. A csendes és hűvös nyári éjszakák beharmatozzák a földet, a füveket. | |
* | |
| (be-harmatozás) ösz. fn. Harmattal benedvesítés, behintés. | |
* | |
| (be-hárogat) ösz. gyak. áth. Apródonként, egymásután, folytonosan hárítva, begyüjtöget, betakarítgat. V. ö. HÁRÍT. | |
* | |
| (be-hártyáz) ösz. áth. Hártyanemű burokkal, héjjal betakar, beborít, beföd, pl. szalonnahártyával a tyúkszemet. | |
* | |
| (be-hártyázás) ösz. fn. 1) Cselekvés, midőn valamit hártyával betakarnak, beburogatnak. 2) Mint a behártyázik származéka am. hártyával behúzódás, vagyis állapot, midőn valamin hártyaféle fínom bőr képződik. | |
* | |
| BEHÁRTYÁSODIK, lásd BEHÁRTYÁZÁS 2) és BEHÁRTYÁZIK. | |
* | |
| (be-hártyázik) ösz. k. Önmagából képződő hártyával behúzódik. Behártyázik a gyógyulásnak indult seb. Behártyázik a felforralt tej. V. ö. HÁRTYA. | |
* | |
| (be-hasad) ösz. önh. Mondjuk rostos szövetű, vagy más szilárd, tömör állományu testről, midőn repedést kap, midőn rés, nyilás támad benne, illetőleg, midőn részei akár kül erőszak, akár beltágulás következtében elválnak, elszakadnak egymástól. Behasad az éles kőbe ütődött lóköröm. Behasad a kiszáradt fa, deszka, padló, lapát. V. ö. HASAD. | |
* | |
| (be-hasadás) ösz. fn. Bizonyos testek szétváló állapota, midőn behasadnak, berepednek. | |
* | |
| (be-hasít) ösz. áth. Szoros ért. valamely éknemű éles eszközzel bizonyos tömör, szilárd állománnyu testbe rést, nyilást csinál. Behasítani a csemetét, melybe oltani akarunk. Behasítani a csíptető peczeknek való fát. Szélesb értelemben szövetet és szövetnemű rostos testeket berepeszt. Behasítani a posztót, vásznat, szabnivaló bőrt. Behasítani az elolvasott levelet. V. ö. HASÍT. | |
* | |
| (be-hasítás) ösz. fn. Cselekvés, midőn behasítunk valamit. V. ö. BEHASÍT. | |
* | |
| (be-hat) ösz. önh. 1) Erejét megfeszítve, előre nyomulva, tolakodva, holmi akadályok daczára bejut, betör valahova. Behatni valamely járatlan sűrü rengeteg közepébe. Behatni az ellenség táborába. 2) Erkölcsi, szellemi erejénél fogva határozó, eldöntő befolyást gyakorol valamire. Intő szavai behatottak szívem belsejébe. A nép erkölcseire oktatással, jó példával behatni. Éles eszével behat a legszövevényesb, legmélyebb dologba. 3) Mondjuk általán minden mozgásban levő testről, eszközről, tüneményről stb. midőn az előtte álló akadályokon keresztültör. Fegyvere mélyen behatott az ellenség oldalába. V. ö. HAT, ige. | |
* | |
| (be-hátal) ösz. áth. Bizonyos terhet, málhát hátán bevisz, behord valahová. | |
* | |
| (be-hatás) ösz. fn. Benyomulás. Befolyás. Belátás. | |
* | |
| (be-hatható) ösz. mn. Amibe bele lehet hatni, mi az ellene feszített nyomásnak rést nyit, amin át lehet törni. | |
* | |
| (be-ható) ösz. mn. 1) Ami anyagi erejénél fogva behat, benyomul. 2) Ami erkölcsi és szellemi erejével befolyást gyakorol, mélyen belátó. V. ö. BEHAT. | |
* | |
| (be-hatol) ösz. önh. Némi fáradsággal, akadályok ellen küzdve, csaknem erőszakkal benyomul, bejut, betör valahova. | |
* | |
| (be-hatólag) ösz. ih. A dolog velejébe, érdemébe hatva, nyomatosan, sikeresen működve, mély éles belátással. | |
* | |
| (be-hatolás) ösz. fn. Testi, illetőleg anyagi, vagy szellemi, erkölcsi erő nyomatos működése, mely behatol valamibe. V. ö. BEHATOL. | |
* | |
| (be-havaz) ösz. áth. Hóval behint, behány, benedvesít. A csintalan gyermekek behavazzák egymást. | |
* | |
| (be-havazás) ösz. fn. Hóval behányás, benedvesítés. | |
* | |
| (be-havazik) ösz. k. Személytelen ige, s am. a hó beesik valahová, valamely résen. | |
* | |
| (be-házasodik) ösz. k. Nősülés által bizonyos családnak, nemzetségnek, tagja, vagy országnak lakosa lesz. Nemes ember létére beházasodott grófi nemzetségbe. Beházasodott Erdélybe. | |
* | |
| (beh-ěg) gyak. önh. A bég bőg igének változata. Gyöke a természeti hang beh, s képzésre olyan mint: köhög, nyihog, suhog, vihog, dohog. | |
* | |
| (be-heged) ösz. önh. 1) A jég között fagyatlanul maradt víz befagy, jéggé hártyásodik, s mintegy bejeged, bejegesedik. Beheged a jégen vágott lék. 2) Átv. ért. beheged a seb, midőn hártyával behúzódik. 3) Szélesb ért. mondjuk holmi likas, csöves testről, midőn bedugul, betömődik. Beheged a fül. Beheged a mocskos pipa, pipaszár. | |
* | |
| (be-hegedés) ösz. fn. 1) Jéghártyával behúzódás, bejegesedés. 2) Sebhártyával benövés. 3) Bedugulás. | |
* | |
| (be-hegeszt) ösz. áth. Eszközli, vagy okozza, hogy valami behegedjen. A kemény fagy újra behegeszti a jégen vágott léket. A fülzsír behegeszti a fűlét, a mocsok a pipaszárt. V. ö. HEGED. | |
* | |
| (be-hěgyez) ösz. áth. l. BETETÖZ. | |
* | |
| (be-héjasúl) ösz. önh. Hártya vagy kéregnemű héj képződik rajta, pl. a kovászos, tésztaféle süteményeken, kenyéren. A lehámlott boglárfák újra behéjasulnak. | |
* | |
| (be-héjaz) ösz. áth. 1) Befödelez, betetőz. Behéjazni a házat. Behéjazni a szénakazalt, az asztagot. 2) Bizonyos testekről lehántott, lefaragott héjdarabokkal, kéreggel behint, beszemetez. A kosárkötők behéjazzák a műhelyt. | |
* | |
| (be-héjazás) ösz. fn. 1) Tetővel befödés, betetézés. 2) Lehántott, lefaragott héjakkal behintés. | |
* | |
| (be-helyez) ösz. áth. 1) Embereket, vagy barmokat bizonyos térre beállít, illetőleg ott lakási, maradási, tartózkodási kényelemmel ellát. A katonákat téli szállásaikra behelyezni. A vendégeket szolgáikkal, hintaikkal, lovaikkal együtt behelyezni. 2) Valakit bizonyos állapotba betesz, illető működése terét elfoglaltatja vele. Behelyezni az új tisztviselőket. 3) Holmi ingóságokat elrak, elrendez. A bútorokat behelyezni a szobákba, a könyveket a szekrényekbe, stb. | |
* | |
| (be-helyezés) ösz. fn. Cselekvés, midőn valakit vagy valamit behelyezünk; beszállásolás, berakás. | |
* | |
| (be-helyezkědés) ösz. fn. Megtelepedés neme, midőn valaki bizonyos helyen lakást, tanyát, szállást foglal magának, hogy meddigaddig ott maradjon. | |
* | |
| (be-helyezkědik) ösz. k. Megszállás vagy állandó lakás végett valahová betelepedik, berakodik, hozzá tartozó ingóságaival együtt elrendezi magát. Alighogy behelyezkedtünk, ismét mennűnk kell. Behelyezkedett új szállására. Behelyezkedett (beült) a karszékbe, anélkül, hogy kinálták volna. | |
* | |
| (be-hěmpělyčg) ösz. önh. Mondjuk kisebb folyokról, patakokról, csermelyekről, midőn hempelyegve, azaz, rögös, akadékos mederben csörgedezve, hengeregve befolynak valahova. Használtatik áthatólag is. A medréből kiömlött patak behempelygi a sík mezőt. Zártabb hangzóval ejtve: behömpölyög. | |
* | |
| (be-hěngěrěg) ösz. önh. Valamely hengerded, vagy kerekded, vagy gömbölyű test saját nehézkedése vagy kül erőszak folytán mozogva begurul, begördül valahova. V. ö. HĚNGĚRĚG. | |
* | |
| (be-hěngěrgět) ösz. gyak. áth. Saját tengelye körül forgatva, görgetve betaszigál, betologat holmit valahová. A hordókat behengergetni a raktárba. | |
* | |
| (be-hěngěrgetés) ösz. fn. Cselekvés, midőn behengergetnek valamit. V. ö. BEHĚNGĚRGET. | |
* | |
| (be-hěngěrít) ösz. áth. Henger módjára fordítva betol, betaszít valamit. Mint egyszerü cselekvötől különbözik a folytonos gyakorlatú behengerget. | |
* | |
| (be-hěngěrítés) ösz. fn. Henger módjára betaszítás, belódítás. | |
* | |
| (be-hí) ösz. áth. 1) A künn levőt hivja, hogy jőjön be. Behíni a munkásokat ebédre. Az utczáról behíni valakit a házba, a kertbe. 2) Beidéz, rendeletet ad ki, hogy bizonyos állapotba lépjen. Behíni a szabadságos katonákat. V. ö. HÍ. | |
* | |
| (be-hidal) ösz. áth. Hiddal, vagy hidul szolgáló padlóval beépít, berak. Behidalni a folyót, az ingoványt. | |
* | |
| (be-hidalás) ösz. fn. Vízi építés, midőn valamit behidalnak. | |
* | |
| (be-hidor) ösz. áth. Hidorva behárít, betol, begyüjt. Szemetet, sarat behidorni a gödörbe. Átv. ért. behidort nép, hadsereg, melyet válogatás nélkül hamarjában mindenhonnan öszvegyüjtenek. | |
* | |
| (be-híměz) ösz. áth. Hímféle varrásokkal betarkáz. Behímezni a kendőket, erszényeket. V. ö. HÍMĚZ. | |
* | |
| (be-hint) ösz. áth. 1) Cseppekre oszló folyadékkal befecskend valamit. Behinteni az ájtatoskodó népet szenteltvízzel. 2) Elszórt porlékony testtel beföd, beszór, beszennyez. Behinteni az ételt czukorral, sóval, paprikával borssal. Behinteni a hajat risporral. Behinteni a jeges útat kőporral. Behinteni a szobát hamuval. | |
* | |
| (be-hintés) ösz. fn. Cselekvés, midőn valamit behintenek. | |
* | |
| (be-hivás) ösz. fn. Szólítás, midőn valakit hínak, hogy jöjjön be. 2) Beidézés. | |
* | |
| (be-hivatalos) ösz. mn. és fn. Bizonyos társaságba, mulatságba, zárt körbe stb. meghívott személy. | |
* | |
| (be-hízelěg) ösz. áth. Más valakit vagy önmagát hizelgéssel valahová bejuttatja, betolja, befúrja. Behízelegni magát a főurak kegyébe, társaságába. | |
* | |
| (be-homályosít) ösz. áth. Eszközli, okozza, hogy valamit homály födjön be, hogy sötétes legyen. Függönyök leeresztésével behomályosítani a teremet. A kormos falak behomályosítják a szobát. Átv. ért. valakinek hírét, nevét, dicsőségét elébbi tiszta fényétől megfosztja. | |
* | |
| (be-homályosodás) ösz. fn. Homályossá levés, homályba borulás, besetétedés. | |
* | |
| (be-homályosodik) ösz. k. Elébbi fénye, világossága homályba borul, s látszatossága megfogyatkozik. Behomályosodik az ég. V. ö. HOMÁLYOS. | |
* | |
| l. BEHOMÁLYOSODIK. | |
* | |
| lásd BEHOMÁLYOSODÁS. | |
* | |
| (be-homokosodik) ösz. k. Folyó, szélhordta homokkal behúzódik, öszvekeveredik. Behomokosodott szántóföldek, kertek, legelők. | |
* | |
| (be-homokoz) ösz. áth. Homokkal behord, betölt, behint, beszennyez. A szél behomokozza a földeket. Behomokozni az utakat. Télen behomokozni a kőlépcsőket. | |
* | |
| (be-hord) ösz. áth. és gyűige, mely az egyszerü cselekvésre vonatkozó visz, és hoz, illető leg bevisz és behoz igéknek többszörös ismétlése, s am. több különkülön járással, több ízben menve-jőve holmit bizonyos jármüvön vagy saját vállain, hátán, kezében beszállít, begyüjt, betakarít valahová. Behordani a gabonát csűrbe, a bort pinczébe, a fát udvarba. Sok kenyeret, vajat, baromfiat behordani a városba. Átv. ért. mondjuk szélről, vízről, midőn bizonyos testeket magával ragad, s azokat valahol lerakja. A szél homokkal behordja a földeket. Az árvíz iszappal behordja a mezőket. V. ö. HORD. | |
* | |
| (be-hordás) ösz. fn. Általán cselekvés, midőn holmi künn levő jószágot bizonyos helyre betakarítanak. Különösen a mezőgazdasági betakarítás. Gabona-, széna-, sarjubehordás. | |
* | |
| (be-hordáskor) ösz. ih. Azon idő alatt, melyben holmit behordanak, különösen széna-, gabonatakarítás idején. A mezei gazdák nyelvén oly időhatárzó, mint: szántáskor, kapáláskor, kaszáláskor, aratáskor, szüretkor. Behordáskor lesz két esztendeje. | |
* | |
| (be-hordozkodás) ösz. fn. Valahová lakóul betelepedés, behelyezkedés minden ingóbingó vagyonnak áttételével, áthordásával. | |
* | |
| (be-hordozkodik) ösz. k. Bizonyos lakhelyre minden ingóbingó vagyonostul betakarodik, berakodik, behelyezkedik, lakóul betelepedik. Faluról városba behordozkodni. Szent Mihálykor behordozkodom az új szállásra. V. ö. HORDOZKODIK. | |
* | |
| (be-hordozóskodás) ösz. fn. Több járáskeléssel végzett, tovább tartó behordozkodás. | |
* | |
| (be-hordozóskodik) ösz. k. Mindenféle ingóstul czeleczulástul sokáig tartó hordozkodással betelepedik. | |
* | |
| (be-horgad) ösz. önh. Mondjuk hajlékony rugalmas testről, midőn egyik vége befelé görbed, vagyis horog gyanánt behajlik. Behorgadnak a lángon melegített gereblye, vagy villa fogai. Behorgad a kapocscsá alakított rézsodrony, a fogóval lehajtott szeg. | |
* | |
| (be-horgasít) ösz. áth. l. BEHORGASZT. | |
* | |
| (be-horgasodik) ösz. k. lásd BEHORGAD. | |
* | |
| (be-horgaszt) ösz. áth. Eszközli, vagy okozza, hogy valami behorgadjon; befelé görbít, hajlít. Behorgasztani a pipaszurkálót, a gombostűt. | |
* | |
| (be-horgol) ösz. áth. Horogalakú tűvel befűz, beköt. V. ö. HORGOL. | |
* | |
| (be-horpad) ösz. önh. 1) Mondják lemezféle, lapos, szilárd állományu rugalmas testről, midőn erősebb nyomás következtében engedvén mélyedést kap, besüpped, vagy homoruvá lesz. Behorpad a réz födél, bádog tető, ha kalapácscsal verik. Terhes szekér alatt behorpad a hidpadló. 2) Üreges test, edény stb. rugalmas oldala, héja, ütés nyomás alatt besüpped, benyomódik. A falba ütött orr behorpad. Behorpad a bogrács oldala, a hegedű. 3) Mondjuk tömör testekről. Behorpad a kenyér, kalács. Behorpad a föld, midőn alját a víz elmossa. Behorpad a töltés, ha feneke enged. V. ö. HORPAD. | |
* | |
| (be-horpadás) ösz. fn. 1) Nyomás általi bemélyedés, besüppedés, homorodás. 2) Maga a besüppedt, benyomott bemélyedt hely. | |
* | |
| (be-horpadoz) ösz. önh. Több helyen, több ízben behorpad. Behorpadoz a vitéz sisakja a dárdák szurása, a kardok vágása alatt. Behorpadoz a romlásnak indult régi háztető, az ócska kalap. Behorpadoz a földindulás által megrengetett, vagy süppedő föld. V. ö. HORPAD, HORPADOZ. | |
* | |
| (be-horpaszt) ösz. áth. Eszközli, vagy okoza, hogy valamely test oldala, teteje behorpadjon, nyomás, ütés által mélyedést csinál rajta; homorúvá, gödrössé tesz, besüppeszt. Behorpasztani a bográcsot, a kazán oldalát. Behorpasztani a kalap tetejét. Elestében behorpasztotta az orrát. V. ö. HORPASZT. | |
* | |
| (be-horpasztás) ösz. fn. Valamely test külső lapjának, oldalának benyomása, befelé hajtása, homorúvá tevése. | |
* | |
| (be-hoz) ösz. áth. 1) Kivülről befelé, onnan ide beszállít; ellentéte kivisz, azaz belülről kifelé szállít. Hozd be a ruhámat. Már behozták az ételt, üljűnk hozzá. 2) Bizonyos cselekvési rendet, módot, divatot kezd, valamely idegen szokást meghonosít. Behozni a franczia divatot, öltözetet. Új rendszert hozni be a tanodákba. Behozni az idegen nyelvek tanítását. 3) Jövedelmez, hasznot hajt. Ez a puszta kevesebbet hoz be, mint a mi pesti házunk. Amit egyik jószága behoz, a másikra költi. Tízszeresen behozza, amit ráköltöttek. | |
* | |
| (be-hozás) ösz. fn. Cselekvés, midőn behozunk valamit. A külföldi kelmék behozása igen sok pénzünket viszi ki. Az idegen szokások behozása elkorcsítja nemzetünket. | |
* | |
| (be-hozatal) ösz. fn. Kereskedelmi értelemben: külföldi áruk beszállítása. Behozatalért fizetett vámdíj. | |
* | |
| (be-hozatali) ösz. mn. Behozatalra vonatkozó. Behozatali vám, melyet a behozott áruktól fizetni kell. Behozatali kereskedés. | |
* | |
| (be-hömpölyget) ösz. áth. Eszközli, hogy valami behömpölyögjön, illetőleg behengerget, begurogat. V. ö. HÖMPÖLYÖG. | |
* | |
| (be-hömpölyödik) ösz. k. Hömpölyögve, azaz saját tengelye körül forogva, hengeregve begördül, begurdul valahová. V. ö. HÖMPÖLYÖDIK. | |
* | |
| (be-hömpölyög) ösz. önh. l. BEHÖMPÖLYÖDIK. | |
* | |
| (be-hörpöl) ösz. áth. Italt, vagy híg eledelt hörpölve bevesz. Behörpölni a mézes márczot, a kávét. V. ö. HÖRPÖL, SZÖRPÖL. | |
* | |
| (be-hörpölés) ösz. fn. Italnak vagy híg eledelnek hörpölve bevevése. | |
* | |
| (be-hugyoz) ösz. áth. Hugygyal beöntöz, benedvesít, bemocskol. Behugyozni a falakat, az ágyat. | |
* | |
| (be-hugyozik) ösz. k. Hugyát valahová beereszti, belöveli. Behugyozni az éjjeli edénybe. | |
* | |
| (be-hull) ösz. önh. és gyűige. Magasabb helyről alantabbra több részekben vagy egymás után beesik valahova. A gyümölcs a kerítésen behull a szomszéd kertjébe. A szél-hajtotta gizgaz behull a kútba. A rongyos háztetőn be hull az eső. A hídról sokan behullottak a vízbe. V. ö. HULL. | |
* | |
| (be-hullás) ösz. fn. Egymás után, részenként, cseppenként, darabonként stb. beesés. | |
* | |
| (be-húny) ösz. áth. Tulajdonkép a szemekről használtatik, s am. becsuk, betesz, bezár, a szemhéj leeresztéeével a szemgolyót betakarja. Behúnyja a szemét, hogy a por, víz bele ne menjen. Szemét behúnyta és elaludt. Átv. ért. úgy teteti magát mintha nem látna valamit, mintha zárva volnának szemei, észrevétlenűl elnéz valamit. Nem jó, ha az elüljáró behúnyja szemeit. Képes kifejezéssel am. meghal. Férje alig húnyta be szemeit, már új frigyre készül lépni. | |
* | |
| (be-hurczol) ösz. áth. Valamit vagy holmit hurczolva, azaz erőszakosan vonva, vontatva, földön húzkálva visz be. A zsákokat behurczolni a malomba. Hajánál, gallérjánál fogva behurczolni valakit. V. ö. HURCZOL. | |
* | |
| (be-hurczolás) ösz. fn. Erőszakos cselekvés, húzkálás, vontatás, midőn valamit vagy valakit behurczolnak. | |
* | |
| (be-hurczolkodik) ösz. k. A behordozkodik igének nyomatosabb árnyalata, mely több bajjal, s nehezebb munkával járó átköltözködést jelent bizonyos lakhelyre. Még tovább menve: behurczolóskodik. | |
* | |
| (be-hurkol) ösz. áth. Hurokra szorított madzaggal, kötéllel, szalaggal stb. beköt, öszveszorít. V. ö. HURKOL. | |
* | |
| (be-hurkolás) ösz. fn. Hurokkal öszvekötés. | |
* | |
| (be-hurkolódás) ösz. fn. Hurokba keveredés, kötelődzés, szorulás, akadás. | |
* | |
| (be-hurkolódik) ösz. belsz. Hurokféle kelepczébe keveredik, kötelődik; hurokba akadva megszorúl. Behurkolódik a tőrökbe lépett, s vergődni kezdő madár. A tyúk lába behurkolódik a pozdorjaszálakba. | |
* | |
| (be-húz) ösz. áth. 1) Maga után húzva, vontatva bevisz, behoz, behelyez valamit bizonyos helyre. Behúzni a szekeret a hiuba. 2) Embert vagy más állatot megragadva erőszakkal magával bevonz. Nem jön, ha csak gallérjánál fogva be nem húzzuk. A lovat farkánál fogva behúzni az istállóba. 3) Rábír valakit, hogy bizonyos dologban, ügyben részt vegyen. Behúzni valakit a kártyajátékba, valamely költséges vállalatba. 4) Valamit tokféle takaróval beborít, vagy lepellel beföd. Behúzni a dunyhát, vánkost tiszta héjjal, a paplant lepedővel. Behúzni függönynyel az ablakot. | |
* | |
| (be-húzás) ösz. fn. Cselekvés, illetőleg erőltetés, erőszakoskodás, midőn valamit vagy valakit behúznak. V. ö. BEHÚZ. | |
* | |
| (be-huzódás) ösz. fn. Húzamos vonalban történő sereges bevonulás, bemenés. A hátráló hadak behuzódása valamely sánczba, várba. | |
* | |
| (be-huzódik) ösz. belsz. Mondjuk menőben levő sokaságról, seregről, midőn biztos állás vagy tartózkodás, vagy menekülés végett betakarodik, benyomul valahová. A vert hadak behuzódtak a várba. Az űzőbe vett zsiványok behuzódtak az erdőségbe. | |
* | |
| (be-hűt) ösz. áth. Valamit hideg vagy jeges vízbe márt, betesz, hogy meghüljön. Behűteni az innivaló bort, sert, vizet. | |
* | |
| (be-hűtés) ösz. fn. Valaminek hidegítése hideg vízbe mártás vagy tartás által. | |
* | |
| (be-idéz) ösz. áth. Valakit hí, vagy hivat, hogy bemenjen hozzá, hogy jelenjen meg nála. A bíró beidézi a feleket, a tanukat. V. ö. IDÉZ. | |
* | |
| (be-idézés) ösz. fn. Behivás megjelenés végett. | |
* | |
| (be-igazít) ösz. áth. 1) Valakit azon igazi útra terel, mely bizonyos helyre bevezet. A járatlan idegent beigazítani a városba, a keresett utczába. 2) Valamit illő helyére betesz, kellően behelyez. Beigazítani a nehezen járó ajtót, kaput, ablakot. A tengelyt beigazítani a kerékagyba. | |
* | |
| (be-igazítás) ösz. fn. 1) Cselekvés, illetőleg útmutatás, midőn valakit beigazítnak valahova. 2) Valaminek kellő módon és helyre beillesztése. | |
* | |
| (be-igazodik) ösz. k. Az igazi, czélra vezető utat eltalálva bejut valahova. Átv. ért. valamely kétes, szövevényes ügy nyitját megleli, s abban kellőleg eljár. | |
* | |
| (be-igérkězik) ösz. k. Megigéri, hogy valahová bemegy. Beigérkezni a szinházba, tánczvigalomba. | |
* | |
| (be-igyekězik) ösz. k. l. BEIGYEKSZIK. | |
* | |
| (be-igyekszik) ösz. k. Bemenni, bejutni iparkodik; rajta van, siet, hogy bejuthasson valahová. | |
* | |
| (be-igtat) ösz. áth. Szónyomozási értelemben: valakit ujonnan szerzett igazai vagy jogaiba behelyez. V. ö. IG, IGTAT. Közszokás szerint 1) Hivatalba, tiszti állomásba, birtokba innepélyesen beavat, bevezet. Beigtatni a főispánt, tárnokot. Beigtatni a nyilvános tanárokat. 2) Rendesen vitt hivatalos jegyzőkönyvbe annak rende módja szerint beír, bejegyez valamit. A hivatalos levelek vételnapját, számát, kivonatát stb. beigtatni. | |
* | |
| (be-igtatás) ösz. fn. 1) Bizonyos innepélylyel történő beavatás, bevezetés, behelyezés. 2) Bejegyzés. V. ö. BEIGTAT. | |
* | |
| (be-igtató) ösz. fn. 1) Megbízott hivatalos személy, aki valakit bizonyos tiszti állomásba, méltóságba, jószágba stb. innepélyesen bevezet, beavat. 2) l. IGTATÓ. | |
* | |
| (be-igtatott) ösz. mn. 1) Akit valamibe innepélyesen beigtattak, behelyeztek, bevezettek. Beigtatott tisztviselő, hivatalnok, tanár. 2) Ami be van jegyezve, a jegyzőkönyvbe kellőleg beirva, beillesztve. Beigtatott levelek, okmányok. | |
* | |
| BEIKTATÁS, stb. l. BEIGTAT, BEIKTATÁS, stb. | |
* | |
| (be-illan) ösz. önh. Suttonban, bujdosva, szökve besiet, belopódzkodik, bemenekül valahová. Az űzőbe vett tolvajok beillantak az erdőbe. V. ö. ILLAN. | |
* | |
| (be-illanás) ösz. fn. Menekülés, elbuvás végetti befutás, belopódzkodás. | |
* | |
| (be-illant) ösz. önh. Tájdivatos szó a helyesebb beillan értelmében. V. ö. BEILLAN. | |
* | |
| (be-illatoz) ösz. áth. Illatos szaguvá tesz, illatszerrel megmos, beken, betölt, stb. Füstölővel, elszórt virágokkal beiltatozni a termet. Rózsavízzel beillatozni a zsebkendőt. | |
* | |
| (be-illatozás) ösz. fn. Illattal betöltés, beszagosítás. | |
* | |
| (be-illés) ösz. fn. Bizonyos helyre, állapotba, viszonyba való alkalmas létel, illetőleg minemüség, tulajdonság. | |
* | |
| (be-illeszt) ösz. áth. Valamit bizonyos viszonyok között úgy elrendez, s a maga kellő helyére alkalmaz, hogy czéljának megfeleljen, hogy oda való legyen. A gépbe az illető részeket beilleszteni. A főgerendákba az ollófákat beilleszteni. | |
* | |
| (be-illesztés) ösz. fn. Cselekvés, mely által valamit beillesztünk. | |
* | |
| (be-illet) ösz. áth. A szokottabb használatu beilleszt értelmében oly képzésü, mint: hullat és hullaszt, múlat és múlaszt. | |
* | |
| (be-illik) ösz. k. 1) Általán am. bizonyos helyre czélirányosan oda való, alkalmas valamibe. Ezen bútorok beillenek a szobámba. Nem tudom, beíllik-e ezen szár a pipámba. 2) Nak nek ragu viszonynévvel am. bizonyos állapotra, állomásra alkalmas, jó, arravaló. Beillik papnak, katonának. Ugyanezen értelemben használtatik lelketlen tárgyakról is, melyek a maguk nemében kitünőleg olyanok, milyeknek lenniök kell. Ez már beillik palotának, úri teremnek. V. ö. ILLIK. | |
* | |
| (be-illog) ösz. önh. Bujdosva, lopódzkodva bekullog. | |
* | |
| (be-iparkodik) ösz. k. Rajta van, teljes erejéből igyekszik, hogy bemehessen, bejuthasson valahova. | |
* | |
| (be-ír) ösz. áth. 1) Valamely lapot, táblát stb. irott betükkel, szókkal betölt. Életében több ezer ívet beírt. Számjegyekkel beírni az egész táblát. Beírni holmi jegyzetekkel a könyv széleit. Beírni a falakat. 2) Bejegyez, írva bejegyez. A vett házat beírni a telekkönyvbe. Beírni az adósok neveit, az ujonczokat. 3) Valahová levelet küld. Beírni Erdélybe, Törökországba. | |
* | |
| (be-irás) ösz. fn. Általán cselekvés, midőn valamit beírunk, ezen igének minden értelmében. V. ö. BEÍR. | |
* | |
| (be-irat) ösz. áth. Meghagyja, rendeli, parancsolja valakinek, hogy írva bejegyezzen valamit, vagy valakit; több mások közé bejegyeztet. Házát, s minden fekvő birtokát beiratni a telekkönyvbe. Beiratni magát bizonyos egyletbe, részvényes társulatba. Az intézet látogatóit beiratni a vendégkönyvbe. | |
* | |
| (be-iratás) ösz. fn. Bejegyeztetés. | |
* | |
| (be-irdogál) ösz. áth. Időnként vagy folytában beír, bejegyezget. Beirdogálni a mindennapi költségeket. Beirdogálni a könyv lapjainak széleit. V. ö. BEÍR. | |
* | |
| (be-irkál) ösz. áth. Üres szókkal, haszontalanságokkal, rendetlenűl beír, bemázol, befirkál valamit. | |
* | |
| (be-ismer) ösz. áth. Meggyőződés következtében igaznak valónak ismer, vall, nem tagad valamit. Német kaptára ütött, de már lábra kapott újabb kori szülemény. | |
* | |
| (be-iszapol) ösz. áth. Mondjuk árvízről, midőn a magával hozott iszapot valahol lerakja. A kiöntött folyó árja beiszapolta a réteket, mezőket. Szélesb ért. valamit iszappal bemocskol. A fürdő gyermekek beiszapolják testöket. | |
* | |
| (be-iszapolás) ösz. fn. Iszappal beöntés, beborítás, vagy bemocskolás. | |
* | |
| (be-iszaposodik) ösz. k. Iszappal behúzódik, bemocskolódik. Áradáskor beiszaposodnak a fák derekai, a mezők, rétek. | |
* | |
| (be-iszik) ösz. k. mely szókötésileg átható gyanánt használtatik, tárgyesetes viszonynévvel. 1) Pénzét, vagyonát, holmijét italra költi. Beiszsza ruháját, ökrét, lovát. Ugyan derék állapot, beittuk a kalapot. Km. Beinná még a Krisztus palástját is. Km. Mindenét beiszsza. Beitta az eszét = részeg lett. Km. Kinek rosz a felesége, igya be. Km. Nem szeretem az uramat, csak az ifjabbik uramat, arra is ha megharagszom, itt a kocsma, majd beiszom. Népd. 2) Mondjuk általán testekről, midőn valamely nedvet magukba színak. A fű beiszsza a harmatot. A száraz föld sok esőt beiszik. | |
* | |
| (be-ivás) ösz. fn. 1) Pénznek, vagyonnak ivásra költése. 2) Nedvek beszívása. V. ö. BEISZIK. | |
* | |
| (be-izen) ösz. önh. és áth. A benn levőnek kivülről tudtára adat valamit, és pedig szóbeli jelentéssel. Beizenni a várba, hogy már közeleg az ellenség. Beizenni valakinek, hogy jöjjön ki. V. ö. IZEN. | |
* | |
| (be-izenés) ösz. fn. A bennlevőhöz küldött szóbeli tudósítás. | |
* | |
| BEÍKELÉS, lásd BEÉKEL, BEÉKELÉS. | |
* | |
| (be-jár) ösz. önh. és áth. 1) Több ízben, gyakran, ismételve bemegy, be szokott menni. Bejárni a szinházba, a megyei gyülésekre. A falusiak vásárra bejárnak a városba. 2) Tájszólás szerint: kocsin, szekéren behajt valahová. Bejárni a vendégfogadóba. Bejárni a kocsiszin alá. Bajárni négy lovas hintón az udvarra. Kocsis, ide járj be, ne oda. 3) Áthatólag am. bizonyos tért, vidéket beutaz. Bejárta Tolnát, Baranyát, Ungot, Berket (= Bereget). Bejárni az országot. Bejártam az egész várost. Különösen látogatás végett, vagy más ügyben többekhez egymás után elmegy. Bejárni az urakat, a bírákat. Bejárni a boltokat, a kávéházakat, a nevezetesb intézeteket. Meghivás végett bejárni valamely testület tagjait. | |
* | |
| (be-járás) ösz. fn. 1) Többszöri bemenetel, vagy többek bemenése valahová. Szabad, tilalmas a bejárás. 2) Kapu, ajtó, út, szurdok, köz, melyen bizonyos házba, vagy általán valamely helyre bemenni szokás. Keskeny, széles bejárás. A bejárásokon leginkább megromlik az út. Bejárás a gőzhajóra. Eltéveszteni a bejárást. 3) Hozzáférés, bejutási engedély. Némely nagy urakhoz a bejárás sok teketóriával történik. 4) Több tájakon a magyar mesterembereknél jelent bizonyos czéhgyűlést. Csizmaziák, szabók bejárása. | |
* | |
| (be-járatos) ösz. mn. Aki valahová gyakran, rendesen, kivált mint látogató házibarát be szokott járni. Ő bejáratos azon háznál. | |
* | |
| (be-járó) ösz. mn. és fn. 1) Aki valahová bejárni, gyakran bemenni szokott. Vásárokra bejáró falusi mesteremberek. 2) Mint főnév jelent czéhbeli legfiatalabb mestert, kinek hivatása a czéh tagjait gyülésekre öszvehíni, máskép: bejárató, vagy bejárómester. Szélesb ért. bemondó, aki házról-házra szokott járni. | |
* | |
| (be-járós) ösz. mn. Bejáratos, aki valahová mint jó ismerős be szokott járni. | |
* | |
| falu Gömör megyében; helyr. Bejé-n, ~re, ~ről. | |
* | |
| (be-jegesědés) ösz. fn. Jegessé fagyás, jéghártyával behuzódás. | |
* | |
| (be-jegesědik) ösz. k. Fagytól jegessé lesz, jégburokkal behuzódik. A nappal megereszkedett hó éjjel bejegesedett. | |
* | |
| (be-jegesít) ösz. áth. Jéggel bevon, jegessé tesz, a vizet zajossá fagyasztja. A kemény hideg bejegesíti a folyókat. | |
* | |
| (be-jegesűl) ösz. önh. l. BEJEGESĚDIK. | |
* | |
| (be-jegyez) ösz. áth. 1) Általán, tudomás, emlékezés végett valamit irásba tesz. Bejegyezni a cselédek bérét, a mindennapi költséget, a bevett pénz mennyiségét. 2) Bizonyos űzleti, ügyi hivatalbeli könyvbe annak módja rende szerint beír. Bejegyezni a kereskedelmi könyvbe a vásárlott és eladott áruk nemeit, árát. Bejegyezni a kifizetett adósságokat. 3) l. BETÁBLÁZ. | |
* | |
| (be-jegyzés) ösz. fn. 1) Általán vett beirás. 2) Jegyzőkönyvbe igtatás. 3) Betáblázás. | |
* | |
| (be-jegyzětt) ösz. mn. Ami bevan jegyezve, ezen igének mindenféle értelmében véve. Bejegyzett kiadások, bevételek. Bejegyzett adósság. V. ö. BEJEGYEZ. | |
* | |
| (be-jelěnt) ösz. áth. 1) Illető helyen bemondja, hogy itt van, hogy jelen van valaki. Az ajtónálló bejelenti urának az érkezett vendégeket. Kihallgatás végett bejelenteni a folyamodókat. 2) Bizonyos eseményről, dologról hivatalosan tudósít valakit. A helyparancsnoknak bejelenteni, hogy kihágás történt, hogy a gyilkosok el vannak fogva. | |
* | |
| (be-jelěntés) ösz. fn. Bemondás, tudósítás, midőn valakit vagy valamit bejelentenek. V. ö. BEJELĚNT. | |
* | |
| (be-jelěntő) ösz. mn. és fn. Bemondó, tudósítást adó, hivatalos hírhozó. Bejelentő inas, komornok, kamarás. Bejelentő káplár, udvari bejelentő. | |
* | |
| (be-jő) ösz. önh. 1) Azon lakba, helybe jő, melyben én vagyok, illetőleg oda jött, vagy jönni fog, ahol én voltam, vagy leszek. Alig jött be hozzám, ismét kiment. Ha Pestre menendek, nemde bejösz hozzám? Bővebb értelmezés végett V. ö. JŐ és MEGY. 2) Átv. ért. mondjuk pénzről, haszonról, melyet bizonyos űzlet, jószág stb. mint mondani szokták, behoz, gyümölcsöz. A mai vámon bejött ezer forint. Sok pénz jött be. Innen a jövedék, jövedelem, jövedelmez származékok. | |
* | |
| (be-jött) ösz. mn. 1) Beérkezett, ide jött. A hozzánk bejött idegenek örömest itt maradnak. 2) Amit valaki bizonyos űzletből nyereség, haszonképen bevett. A gyapjuért bejött pénzt ellopták tőle. | |
* | |
| (be-jövet) ösz. fn. Jövet, mely oda van irányozva, ahol mi vagyunk, vagy voltunk, vagy leszünk. V. ö. BEMENET, és JÖVET, MENET. Használtatik igehatározókép is bejövetkor helyett. Bejövet majd ismét találkozunk. | |
* | |
| (be-jövetel) ösz. fn. Egy érteményü a bejövet szóval, épen úgy, mint ezek: menet menetel, vét vétel, tét tétel, lét létel. | |
* | |
| (be-jut) ösz. önh. 1) Idővel, némi fáradság után, ügygyelbajjal beérkezik valahová. A rosz uton végre bejutottunk az állomásra. 2) Befér, helyet kap valahol. Alig bírtam bejutni a szinházba. 3) Bizonyos állapotot, állomást, hivatalt megkap. Többszörös folyamodás, sürgetés után végre bejutott a hivatalba. V. ö. JUT. | |
* | |
| (be-jutás) ösz. fn. Beérés, beférés, bekapás valahová. V. ö. BEJUT. | |
* | |
| természeti hangutánzó, melyből bekeg, bekegés származtak. Különösen kecskehang, változattal: mek, mekeg. | |
* | |
| (1), hangutánzó, s mint olyan gyöke béka szónak, és származékainak, s nem egyéb, mint az elvont bek (bekeg) hangutánzónak változata. Innen béka am. bekő, békő, bekegő. Rokona bég, vagy őrségi tájejtéssel: bé, honnan vastaghangon ragozva béok am. bégek. Különben is a bék és bég hangtanilag alig különböznek egymástól. Ide tartozik a szintén békahangot utánzó brek, mint a brekeg gyöke. | |
* | |
| (2), részint önálló, részint elvont gyök. Önálló béke értelemben, s tárgyesete: béket, származékai: békes, békesség, béketlen; azonban helyette inkább béke divatozik. Elvont gyök béklyó vagy békló békó szóban. Jelentése mindenütt rokon a bög (bog) szóval, mely csomót, valami öszvefoglalót, öszvekötőt vagy öszvekötöttet jelent. Innen békét kötni eredetileg am. bizonyos erkölcsi csomót kötni, valamint a szinte rokonhangu latin pax, pango igétől származik, melynek jelentése erkölcsi értelemben vett kötés. Békó vagy békló, mint a maga helyén láthatni, tulajdon értelemben vett öszvekötő eszközt jelentenek. V. ö. BÉKÁLKODIK. | |
* | |
| (3), a székelyeknél divatos béki fájdalom, azaz gyomorfájás szó uátn itélve elavult főnév, s am. gyomor vagy ennek tartalmazója has. Eredetileg talán bélk a bél gyöktől? | |
* | |
| (1), (bék-a) fn. tt. béká-t. 1) Négylábu, kétlaki állatnem, különféle színnel, melynek fajai többfélék. Nádi béka, német béka, rekegő béka, tekenősbéka, varangyos béka, tűz vagy vereshasu béka, sárgahasu béka, barna, zöld béka, stb. Átv. ért. utálatos, csunya, undok valami. Kígyót-békát kiáltani valaki ellen, am. rút rágalmakkal illetni. Neki fújja magát, mint a poczokos béka. 2) Lovak és más barmok nyavalyája, midőn nyelveik alatt bizonyos csomóféle daganat támad, mely jelentése a béka szónak eredeti csomó értelmére mutat. 3) A röppentyűnek bizonyos faja, mely meggyúlván, béka módjára ugrándoz a földön. Megjegyzendő, hogy számos vízi, nevezetesen mocsári növények e vizek lakójától vették neveiket, mint: békarokka, békalencse, békanyál, békaszittyó, stb.
Elemzésére nézve l. BÉK, hangutánzó. Egyéb iránt azt is vélhetni, hogy a mozgást jelentő baktat ige bak gyökével rokon, mennyiben a békának egyik jellegző sajátsága az ugrándozás vagy baktatás. Ezen alapeszme szerint tótúl a vízi béka neve szkokan és szkákati, am. szökdösni. Rokonok vele a szánszkrit bhéka, perzsa bak, török bagha. Hangutánzásilag ide tartozókul tekinthetők a német quacken, s latin coaxo is. | |
* | |
| (2), népes puszták Magyarországon Csanád megyében, Erdélyben Alsó-Fehér megyében; helyragokkal: Béká-n, ~ra, ~ról. | |
* | |
| (béka-árpa) ösz. fn. Az árpák neméhez tartozó s nedves réteken tenyészni szokott növényfaj. (Hordeum secalinum L.) | |
* | |
| (béka-boglár) ösz. fn. A boglárnemű növények egyik faja, mely vizenyős helyeken tenyészik. V. ö. BOGLÁR. | |
* | |
| (béka-bogyó-takta) ösz. fn. Növényfaj a takták neméből; szára felálló, levelei rendetlenül háromszor hármasak, virágai tojásdad fürtökben a szár- és ághegyeken fehérek, bogyói feketék, mérgesek, a varasbékák szeretik. (Actaea spicata L.) | |
* | |
| (béka-bojtorján) ösz. fn. l. BOJTORJÁNMIZSÓT. | |
* | |
| (béka-buzogány) ösz. fn. A sások neméhez tartozó növényfaj. | |
* | |
| (béka-czenk) ösz. fn. Fiatal kis béka, máskép: ebihal. | |
* | |
| (béka-daganat) ösz. fn. A lovak és szarvasmarhák nyelve alatt támadni szokott kóros daganat. | |
* | |
| (béka-egér-harcz) ösz. fn. Homérnak tulajdonított költemény a békák és egerek közötti harczról, melyet nálunk Csokonai Vitéz utánzott. | |
* | |
| (béka-ér) ösz. fn. Ér a nyelv alsó lapján, mely, ha megdagad, békanyavalyának vagy daganatnak, vagy egyszerűen békának neveztetik. | |
* | |
| falu Vas vármegyében; helyragokkal: Békafá-ra, ~n, ~ról. | |
* | |
| (béka-fi) ösz. fn. l. BÉKACZENK vagy EBIHAL. | |
* | |
| (béka-fű) ösz. fn. l. BÉKAPOTNYA. | |
* | |
| (béka-gyík) ösz. fn. Gyíkfaj, melynek dereka színre és alakra nézve a békáéhoz hasonló. | |
* | |
| (béka-hal) ösz. fn. Különös tengeri halfaj, igen idomtalan, undok békaalakkal. | |
* | |
| (béka-héj) ösz. fn. Lásd BÉKATEKNŐ. | |
* | |
| (béka-íj) ösz. fn. Csiptetőféle sajátságos eszköz, melylyel az ennivaló vízi békákat szokták fogni. | |
* | |
| (béka-ivadék) ösz. fn. Ikranemű tojások, melyeket a nemző békák nyálkába burkolva raknak le a vizek szélein. | |
* | |
| (be-kakál) ösz. áth. Rákakálva, azaz szarva bepiszkol, bemocskol valamit, vagy bizonyos helyre beszarik. Bekakálni az ágyba, a bölcsőbe. | |
* | |
| (béka-kalán) ösz. fn. 1) Vizenyős helyeken tenyésző széles levelű fűnem. 2) l. BÉKATEKNŐ. | |
* | |
| (béka-kő) ösz. fn. Varacskosan megkövült tengeri nadályfaj. | |
* | |
| (béka-kölyök) ösz. fn. Békaczenk, békafi, apró ebihal. | |
* | |
| (béka-kövecs) ösz. fn. Folyóvízi, kemény állományu kavics, pittykő. | |
* | |
| (be-kalamázol) ösz. áth. Kalamázzal beken, bedegetel. | |
* | |
| (béka-len) ösz. fn. A lenek neméhez tartozó növényfaj, melynek szára kétágu, apró czérnaforma, levelei ellenesek, szirmai hegyesek, kevéssé csorbahegyűk, virági fehérek, nyilás előtt lecsüggők. (Linum catharticum L.) | |
* | |
| (béka-lencse) ösz. fn. Büzhödt, rohadt mocsárok vizein úszkáló lencsealaku, lopvanősző növényfaj, melyet a réczék kedvelnek. | |
* | |
| (béka-liliom) ösz. fn. Lassu folyókban és tavakban tenyésző növény, melynek liliomhoz vagy rózsához hasonló fehér vagy sárga virága van. | |
* | |
| (bék-a-al-kod-ik) k. m. békálkod-tam, ~tál, ~ott. A csiki székelyeknél am. alkalmatlanul kötelődik, aggatódzik vagy határozatlanul szólva, izél. Ne békálkodjál = ne bánts, ne kötelődzél, ne izélj. V. ö. BÉKÓ. | |
* | |
| (bék-alku) ösz. fn. Békeszerződés, békekötés. Békalkuba lépni. Békalkut kötni. | |
* | |
| (be-kall) ösz. áth. Kallóban körülforgatás által besző. A pokróczba, szűrbe különféle csíkokat bekallani. V. ö. KALL, KALLÓ. | |
* | |
| (be-kallódik) ösz. belsz. Az úgynevezett kallóban beszövődik. | |
* | |
| (be-kallóz) ösz. áth. l. BEKALL. | |
* | |
| (béka-lyuk) ösz. fn. Földbe, partok, házak oldalaiba stb. vájt üreg, melyben a szárazon lakó békák s varangyosok tanyáznak. | |
* | |
| (be-kandikál) ösz. önh. Kiváncsiságból, lopva valamely hézagon, résen, szorulaton, likon bekukucskál, be-bekacsingat. A kulcslikon, és ablakredőnyök nyilásain bekandikálni a szobába. | |
* | |
| (béka-nyál) ösz. fn. 1) Kocsonyanemű nyálka, melylyel a békák lerakott ikráikat betakarják. 2) Mocsárokban tenyésző s uszkáló pamutszálforma vízi növény. 3) Tájszokásilag így nevezik néhutt az ökörnyálat. l. ÖKÖRNYÁL. | |
* | |
| (be-kanyarít) ösz. áth. Félkörü hajtással, hajlítással befelé mozdít, lódít, terel valamit. Bekanyarítani a kaszát a fűbe. Bekanyarítani a nyájat az akolba. Kiöltött nyelvével bekanyarítani valamit a szájba. A félénk eb bekanyarítja a farkát. | |
* | |
| (be-kanyarítás) ösz. fn. Cselekvés, midőn valamit bekanyarítnak. | |
* | |
| (be-kanyarodás) ösz. fn. Félkört képző irányban befelé hajtás, indulás, mozdulás, bemenés valahová. | |
* | |
| (be-kanyarodik) ösz. k. 1) Félkörü mozgással befordul, beszáll, betér, bemegy valahová. A fölrezzentett seregélyek bekanyarodtak a nádasba. A gulya bekanyarodott a csalit közé. 2) Görbe irányban befelé hajlik. Az út bekanyarodik a hegyek közé. A folyó bekanyarodik a völgybe. | |
* | |
| (be-kanyarúl) ösz. önh. Lásd BEKANYARODIK. | |
* | |
| (be-kanyarulás) ösz. fn. l. BEKANYARODÁS. | |
* | |
| (béka-olaj) ösz. fn. Gyógyolaj, melyben békát főztek, s melyet rákfene ellen szoktak használni. | |
* | |
| (be-kap) ösz. áth. és önh. 1) Hirtelen, mohón befelé ránt, vagy szájába vesz, befal valamit. Kinézett az ablakon, azután bekapta a fejét. Bekapta, mint kutya a legyet. Km. 2) Bizonyos nyereményt, járandóságot, jövedelmet bevesz. Eladott holmijéből bekapott száz forintot. Kölcsön adott pénzét mind bekapta. 3) Önhatólag bizonyos állomást, hivatalt elnyer. 4) Tréfásan szólva am. szeszes italból többecskét vesz be, becsíp. Bekapott a budai törökvérből (veresborból). Km. Jól bekapott = leszívta magát. | |
* | |
| (be-kapál) ösz. áth. 1) Kapával fölvágott földet hány valamire, vagy betölt, betöm vele bizonyos üreget. Bekapálni a gödröket. Bekapálni a szőlőtőkéket. 2) A kapálást bevégzi. | |
* | |
| (be-kapálás) ösz. fn. Cselekvés, midőn valamit bekapálnak. | |
* | |
| (be-kapar) ösz. áth. Fölkapart, fölvájt földdel, gazzal stb. betakar, beföd. A macska bekaparja saját ganaját. | |
* | |
| (be-kaparás) ösz. fn. Fölkapart, fölvájt földdel, gazzal stb. betakarás, befödés, elrejtés. | |
* | |
| (be-kapat) ösz. mivelt. Futtában, hamarjában etet, abrakol. Bekapatni egy keveset, s megint tovább hajtani. | |
* | |
| (be-kapcsol) ösz. áth. Kapocscsal beköt, befűz, beakaszt. Bekapcsolni a ruhát. V. ö. KAPCSOL. | |
* | |
| (be-kapcsolás) ösz. fn. Kapocscsal bekötés, befűzés, beakasztás. Bekapcsolás alatt elfeslett a ruhája. | |
* | |
| (béka-poronty) ösz. fn. Apró, fiatal béka, békaczenk, ebihal. | |
* | |
| (béka-potnya) ösz. fn. A kétlakiak seregéből való potnyanemü növények egyik faja, melynek indái a víz alatt terjednek el, s levelei a vizen lebegnek; virága fehér, sárgás közepű, jószagu. (Hydrocharis morsus ranae. L.) | |
* | |
| (béka-ragadály) ösz. fn. Növényfaj a mügék neméből; szára ágasbogas, virágai az ághegyeken nyeletlenek, levelei csillagosak, magvai simák. Máskép: ugari müge. (Asperula arvensis L.) | |
* | |
| (be-karczol) ösz. áth. Körmökkel vagy akármely éles, hegyes, szúrós, tövises eszközzel karczokat, azaz metszéseket, sértéseket csinál valamely szilárd, tömör állományu test szinén. Szeges bottal bekarczolni a falakat, bútorokat. Jégpatkóval bekarczolni a jeget. V. ö. KARCZOL. | |
* | |
| (be-karczolás) ösz. fn. Körmökkel, tövissel, éles eszközökkel stb. ejtett sértés, horzsolás valamely testen. | |
* | |
| (béka-rokka) ösz. fn. Lopvanősző növényfaj a zsurlók neméből; szára barázdás, termőszára kevés águ; lakik tó- és folyóvízpartokon, máskép: parti zsurló. (Equisetum fluviatile. L.) | |
* | |
| (be-karóz) ösz. áth. 1) Karókkal bekerít, körülvesz. Bekarózni a vadaskertet, az aklot, az udvart. 2) Tartalékul, támaszul szolgáló karókkal ellát. Bekarózni a szőlőt, a komlókertet. | |
* | |
| (be-karózás) ösz. fn. Karókkal bekerítés vagy támogatás. | |
* | |
| (be-kárpitoz) ösz. áth. Kárpitokkal ellát, bevon, diszít. Bekárpitozni a teremet, az ablakokat, a falakat, a páholyokat. | |
* | |
| (bék-a-as) mn. tt. békás-t vagy ~at, tb. ~ak. 1) Békákkal bővelkedő, békáktól lakott. Békás mocsárok, tavak. Békás pincze, házoldal. 2) Helységek neve Erdélyben és Magyarországon; helyragokkal: Békás-ra, ~on, ~ról. | |
* | |
| (béka-selyěm) ösz. fn. 1) Az igen békás mocsárok, tavak és folyók fölszinén képződő fonalforma növény. 2) Nyers, készítetlen, gubanczos állapotban levő selyem. | |
* | |
| falu Pestben; helyragokkal: Békásmegyer-en, ~re, ~ről. | |
* | |
| (béka-só) ösz. fn. A folyóvizek medrében található apró kavics, pittykő, békakő. Örül neki mint kis gyerek a békasónak. Dugonics. Km. | |
* | |
| (1), (bék-a-asz) fn. tt. békász-t, tb. ~ok. Békákat fogdosó. Képzésre olyan, mint halász, rákász, bogarász, stb. | |
* | |
| (2), (bék-a-asz) áth. m. békász-tam, ~tál, ~ott, par. ~sz. Békákat fogdos. | |
* | |
| (bék-a-asz-ás) fn. tt. békászás-t, tb. ~ok. Békafogdosás. | |
* | |
| (béka-szěm-fű) ösz. fn. Lásd NEFELEJTS. | |
* | |
| (béka-szěm-mizsót) ösz. fn. A mizsótok neméhez tartozó növényfaj, melynek szára ágas, levelei tojáskerek-láncsásak, borzasak, bokrétája kék, magva sima. (Myosotis arvensis. L.) | |
* | |
| (béka-szittyó) ösz. fn. Növényfaj a szittyók neméből, mely a bunkós vagyis bogláros fejü szittyótól abban különbözik, hogy bugája kiterült, tokja tompa. (Juncus effusus L.) | |
* | |
| (béka-tarsoly) ösz. fn. Növényfaj a tarsókák neméből, melynek többféle kisebb-nagyobb fajtái vannak, máskép: paperszény, pásztortáska, szükés, vérállatófű, porczogófű, vadmustár. (Thlaspi bursa pastoris. L.) | |
* | |
| (béka-teknő) ösz. fn. Szaru keménységü, s különféle alaku, de törékeny burok, mely némely vízibékák bölcsőjeül szolgál. | |
* | |
| népes puszta Tolnában; helyragokkal: Békató-n, ~ra, ~ról. | |
* | |
| (béka-tojás) ösz. fn. Apró ikrácskák, melyekből békák kelnek ki; békaivadék. | |
* | |
| (be-kátrányol) ösz. áth. Káttránynyal beken, betapaszt. Bekátrányolni az ujonnan épített hajót. V. ö. KÁTRÁNY. | |
* | |
| (béka-tutaj-uszány) ösz. fn. Az uszánynemű növények egyik faja, melynek vízen lábbó levelei tojáshosszuak, nyelesek, kerek vállúk, a víz szinére érvén kiszélesednek, s mitegy tutajt képeznek. Máskép: uszányfű vagy békaszőlő. (Potamogeton natans. L.) | |
* | |
| (be-kavar) ösz. áth. Kavarással, keveréssel belevegyít. Bekavarni valamit a sárba. Bekavarni egyik ételt a másikba. V. ö. KAVAR. | |
* | |
| (béka-var) ösz. fn. A lovak lábszárain támadni szokott varforma daganat, bötyök. | |
* | |
| (béka-vár) ösz. fn. Így nevezik tréfásan a békákkal bővelkedő helyeket, nevezetesen a helységek azon részét, melyekben sok a béka. | |
* | |
| (béka-var-fű) ösz. fn. lásd TOROKVILLAHÍM. | |
* | |
| (béka-virág) ösz. fn. Így nevezik néhutt a lángos szirontát, máskép: boglárvirág, sömörfű. (Ranunculus flammula). | |
* | |
| (bék-a-az) önh. m. békáz-tam, ~tál, ~ott, par. ~z. Békát eszik. Képzésre olyan mint: kenyerez, szalonnáz, boroz, serez, stb. | |
* | |
| férfi kn. A Benedek név megrövidítve, máskép: Bekő, Benkő, Benke, Bekény, Bánk, Bedő, Bencze, Bende. | |
* | |
| (1), (bék-e) fn. tt. békét, többese nincs divatban. 1) Nyugalmas és biztos állapot a polgári társadalom tagjai között, midőn egymás jogait sértetlenül hagyják, egymást nem bántják. Házi béke, a család tagjai és ház lakói között. Ugyanazon városban, helységben, országban egymással békében élő különféle nyelvü népek, vallásfelekezetüek. Békét hagyni mindenkinek, senkit nem bántani. Megzavarni a békét. Békében, vagy békén lenni, maradni. Békében nyugodjanak hamvai. 2) Szorosb ért. népek és fejedelmek, illetőleg különféle országok közt fennálló viszony, állapot, midőn egyenetlenség, viszálkodás nélkül élnek, s egymáson nem erőszakoskodnak; ellenkezőji: háboru, harcz, visszavonás, villongás. 3) Különösen a meghasonlott, s háborut viselt népek és fejedelmek által kötött szerződés, melynélfogva kötelezik magokat, hogy a háborgást megszüntetvén egymás vagyoni és személyi biztosságát sértetlenűl tisztelni fogják. Bizonyos föltételek alatt békét ajánlani, békét kötni, szerzeni. Megtartani, megőrizni, megszegni, a békét. Békében élő szomszéd népek, fejedelmek. Béke ölében élni. Kitűzni a béke zászlóját. A béke olajágát nyujtani = békét ajánlani. 4) Átv. ért. a kedélynek minden erősebb indulatoktól ment, nyugodt állapota. Békével türni, várakozni. Másnak békéjét megzavarni.
"Nem kell nekünk sok drága kincs, Nagy fényes palota, Mert ha a szívben béke nincs, Az ezt nem adhatja." Fonó asszonyok dala. Elemzésére nézve l. BÉK, fn. A latin pax szó hasonlatánál fogva közelebbről rokonok a franczia paix, olasz pace, angol peace, s a szláv pokoj. | |
* | |
| (2), falu Pozsony megyében; helyragokkal: Béké-n, ~re, ~ről. | |
* | |
| (béke-ajánlat) ösz. fn. Ajánlat, melyet egyik háboruskodó fél a másiknak tesz, illetőleg tudósítja őt, hogy bizonyos alkudozás nyomán és föltételek alatt kész vele békét kötni. Békeajánlatot tenni. A békeajánlatot elfogadni, visszavetni. Kedvező békeajánlat. | |
* | |
| (béke-alku) ösz. fn. Kölcsönös alku, vagyis szerződés béke iránt. Békealkura lépni. Békealkut megkötni. | |
* | |
| (béke-alkudozás) ösz. fn. A békealku föltételeiről folytatott értekezés, vagy ideoda izengetés. Sokáig vontatott, halogatott békealkudozás. | |
* | |
| (béke-angyal) ösz. fn. Bibliai kifejezéssel, isteni követ, mennyei szellem, mint a viszálkodó emberiség kiengesztelője, megbékítője. Átv. ért. békeeszközlő, békehozó követ. | |
* | |
| (béke-bíró) ösz. fn. Általán közbejáró személy, ki a viszálkodó felek között békét szeretni hivatva van. Különösen Angliában hatósági személy, kinek joga és kötelessége a nyilvános csend fentartására ügyelni, s a béke- vagy csendzavarókat megfenyíteni. Másutt némely polgári ügyeket is elintéz. | |
* | |
| (béke-biróság) ösz. fn. Békebirói hatóság, illetőleg kötelesség. V. ö. BÉKEBIRÓ. | |
* | |
| (be-keblez) ösz. áth. 1) Valakit bizonyos testület, társulat, egylet tagjai közé fölvesz. Tudományos, kereskedelmi társulatba bekeblezni valakit. Bekeblezni az orvosi, az egyetemi karba. 2) Valamely földterületet, illetőleg helységet, várost, vidéket bizonyos kerület, tartomány, ország stb. körébe fogad, s annak egyik alkatrészévé tesz. Egyik vármegyétől elszakasztott helységet bekeblezni egy másikba. Némely erdélyi megyéket bekebleztek Magyarországba. | |
* | |
| (be-keblezés) ösz. fn. Cselekvés, mely által valakit bizonyos társulat, vagy valamit bizonyos kerület kebelébe vesznek. V. ö. BEKEBLEZ. | |
* | |
| (béke-bontó) ösz. mn. és fn. Aki a kötött béke föltételeit megszegi, s a háboru kitörésére okot ad. | |
* | |
| (béke-bot) ösz. fn. Békejelül szolgáló bot, melyet a békekövet magával hoz. | |
* | |
| (1), fn. tt. bekecs-ět, tb. ~ěk. Szőrös bőrbéléssel és prémezettel ellátott, saját szabásu téli felöltő. Egyezik vele a héber (beged) Simon szótára szerént: vestis suprema eaque lata orientalium), a lengyel bekicsa, s hasonló hozzá a hellen pecoV (bőr, gyapjú). Máskép: bekes. | |
* | |
| (2), falu Zemplén megyében; helyr. Bekecs-en, ~re, ~ről. | |
* | |
| (bekecs-gallér) ösz. fn. A bekecsféle téli öltönynek galléra. | |
* | |
| (bekecs-köpönyeg) ösz. fn. Bekecs módjára melegen bélelt, és prémezett téli köpönyeg. | |
* | |
| (béke-csók) ösz. fn. Csók, illetőleg ölelkezés, nyájas üdvözlés, melylyel az ellenségek kölcsönös kiengesztelődés jeléül egymást fogadják. | |
* | |
| (béke-czikkely) ösz. fn. A békeszerződési okmánynak egyes pontja, föltétele. | |
* | |
| (béke-előzményěk) ösz. több. fn. Izengetések, készületek, intézkedések, alkudozások, melyek a békekötés végrehajtása, eszközlése végett előlegesen tétetnek. | |
* | |
| (béke-emlék-pénz) ösz. fn. Pénz, melyet a békekötés idejének emlékezetére vernek. | |
* | |
| (béke-eszközlő) ösz. fn. Hathatós befolyásu, s közbejáró személy, kinek leginkább köszönhetni a végrehajtott békeszerződést. | |
* | |
| (béke-fejedelěm) ösz. fn. Fejedelem, ki a békének különös barátja, és fentartója. | |
* | |
| (béke-föltétel) ösz. fn. Alkudozási pont, követelés, melyhez a békeszerződés kötve van. Békeföltételeket szabni, elfogadni, módosítani. Megállható, kedvező békeföltételek. | |
* | |
| (bek-ěg) önh, m. bekěg-tem, ~tél, ~ětt. Mondjuk különösen kecskéről, midőn sajátnemű reszketeg hangon szól, máskép: mekeg, s vastaghangon bakog, makog. | |
* | |
| (bek-ěg-és) fn. tt. bekěgés-t, tb. ~ěk. Kecskenemű állatok szólása. | |
* | |
| (béke-gyűlés) ösz. fn. Gyűlés, melyben a háboruskodó felek követei a békekötés felől tanácskoznak, alkudoznak. | |
* | |
| (béke-háborító) ösz. fn. és mn. 1) Személy, ki akármily ellenséges indulatból, viszálkodási viszketegből stb. a külső vagy belső békét megzavarja. 2) Ami általán nyugtalanságra, háborgásra, háborura izgat. Békeháborító követelések, kártételek, kicsapongások, beavatkozások. Békeháborító szónoklatok, irományok. | |
* | |
| falu Szalában; helyr. Békeházá-n, ~ra, ~ról. | |
* | |
| (béke-hír) ösz. fn. Szerteszárnyaló beszéd, mely békekötésről terjengeni kezd. Békehírt hozni, terjeszteni. | |
* | |
| (béke-hírmondó) ösz. fn. Személy ki hivatalosan, vagy hivatlanul a megkötött, vagy kötendő békéről hírt hoz. | |
* | |
| (béke-hírnök) ösz. fn. l. BÉKEHÍRMONDÓ. | |
* | |
| (béke-hozó) ösz. fn. lásd BÉKEKÖVET. | |
* | |
| (béke-idő) ösz. fn. Általán időfolyam, mely alatt bizonyos országban béke uralkodik. Különösen a békekötésben meghatározott évek száma, melyekre a béke kiterjesztetik. Elmulván a békeidő, új háborutól félhetni. | |
* | |
| (béke-javaslatok) ösz. tb. fn. Tervezett föltételek, melyeknél fogva békealkudozásra lépni lehet. | |
* | |
| (béke-jobb) ösz. fn. Kibékülés jeléül, zálogául nyujtott jobbkéz. Fogadd békejobbomat. | |
* | |
| (béke-jog) ösz. fn. Nemzetközi jog, melynélfogva minden nemzet vagy fejedelem követelheti, hogy békében élhessen, vagy, ha háboruba keveredett, hogy békét köthessen. Had és békejog. (Jus belli et pacis). | |
* | |
| (bekekó-körte) ösz. fn. Különös körtefaj. Dunántuli tájszó. | |
* | |
| (béke-kötés) ösz. fn. Szerződés a háborut viselt felek között, melynél fogva bizonyos föltételek alatt kötelezik magokat, hogy a háborunak véget vetve békében maradnak. Jelenti magát az okmányt is, mely e szerződést magában foglalja. Bécsi, linczi, karloviczi békekötés. | |
* | |
| (béke-kötő) ösz. fő- és mn. Aki nemzete vagy fejedelme nevében, vagy saját személyében a béke iránt alkura lép, s azt végrehajtja. Békekötő felek, követek. | |
* | |
| (béke-követ) ösz. fn. 1) Hivatalason küldött személy, ki az ellenfélhez békét ajánlani megy. 2) Aki meg van bízva, hogy a megkötött béke felől hírt vigyen az illetőknek. | |
* | |
| (béke-közben-járó) ösz. fn. Tekintélyes személy, ki az ellenfelek között magát közbevetve békét szerez, vagy szerezni igyekszik. | |
* | |
| (béke-köz-vetítő) ösz. fn. l. BÉKEKÖZBENJÁRÓ. | |
* | |
| (be-kel) ösz. önh. Valahová bemegy, bevonul, betakarodik. Innen: bekelet = ősz, midőn a barom a szabad mezőről betakarodik az akolba. Baranyai tájszó. | |
* | |
| (be-kelepczél) ösz. áth. Kelepczébe kerítve, csalva megfog. Átv. ért. cselfogásokkal, ármánynyal, kedvezőtlen állapotba kever valakit. V. ö. KELEPCZE. | |
* | |
| (bék-e-el) önh. m. békél-t. Békességre lép, kiengesztelődik. Szokottabban: békül, honnan: megbékül, kibékül, öszvebékül. | |
* | |
| (béke-láb) ösz. fn. A rendes katonaság azon állapota, midőn háborut nem visel, s arra nem is készül. Békelábra állítani a hadakat. | |
* | |
| (bék-e-el-és) fn. tt. békélés-t, tb. ~ěk. Békességre lépés; harag, viszálkodás, háboru utáni engesztelődés. Máskép: békülés. | |
* | |
| (be-kelet) ösz. fn. Baranyai tájszó, am. őszi idő, mikor a szabadban járó barom bemegy, beszorul az akolba; valamint ellenkezője a közdivatu kikelet, midőn az akolba szorult barom, és házába vonult mezei gazda ismét kikel, kimegy a szabadba. Értethetik a természetre is. V. ö. KIKELET. | |
* | |
| (bék-e-el-tet) áth. m. békéltet-tem, ~tél, ~ětt, par. békéltess. Rábeszél, rábír, rávesz valakit, hogy haragosával, ellenségével kiengesztelődjék, megbéküljön. Régi ellenségeket békéltetni. | |
* | |
| (bék-e-el-tet-és) fn. tt. békéltetés-t, tb. ~ěk. Közbenjárás, mely által valaki az ellenfelek között békét eszközöl, vagy vagy eszközölni törekszik. | |
* | |
| (bék-e-el-tet-ő) fn. tt. békéltető-t, tb. ~k. Közbenjáró személy, aki az ellenfeleket békélteti. V. ö. BÉKÉLTET. | |
* | |
| (be-ken) ösz. áth. 1) Valamely írféle olvatag testet beledörzsöl más testbe, nevezetesen az állati bőr likacsaiba. 2) Bezsíroz, bemocskol, befest valamit. Bekenni a ruhát olajjal, zsírral, csirízzel, szurokkal. Bekenni az orczát, szemöldököt festékkel, a csizmát hájjal. 3) Besároz, sártapaszszal behúz. Bekenni a repedezett falat, kályhát. V. ö. KEN. | |
* | |
| (bék-e-en) ih. Nyugalmasan, biztosan, háborítás nélkül, mást nem bántva, senkitől nem bántatva. Békén nyugodjanak hamvai. Békén járni-kelni, tölteni napjait. Maradj békén. | |
* | |
| (be-kendőz) ösz. áth. 1) Kendővel betakar, bekötöz, beburogat. Eső, nap ellen bekendőzni a fejet. Bekendőzni a kisdedet. 2) Arczát, nyakát, vállait stb. fehérre vagy pirosra festi, kenegeti, illatos vízekkel mosogatja. V. ö. KENDŐZ. | |
* | |
| (be-kendőzés) ösz. fn. Cselekvés, midőn valamit bekendőznek. V. ö. BEKENDŐZ. | |
* | |
| (be-keněget) ösz. gyak. áth. Gyakran, ismételve, folytatólag beken, azaz bedörzsöl, bemázol, befest valamit. V. ö. BEKEN. | |
* | |
| (be-keněgetés) ösz. fn. Gyakori, ismételve folytatott bekenés. | |
* | |
| (be-kenés) ösz. fn. 1) Valamely írnak az állati test likacsain bedörzsölése, beszivatása. 2) Bizonyos színnel befestés, bemázolás, bemocskolás, bezsírozás. 3) Besározás, betapasztás. | |
* | |
| (be-kéněz) ösz. áth. 1) Kénnel elegyít, kénfüsttel beszagosít, vagy általjárat valamit. Bekénezni (kénvirággal) a macskáknak adott tejet. Bekénezni a kiürített boroshordókat. 3) Kénolvadékkal behúz. Bekénezni a gyufácskákat, az úgynevezett kéngyertyákat. | |
* | |
| (be-kénezés) ösz. fn. Kénnel, vagy kénfüsttel elegyítés, általjáratás, vagy behúzás. | |
* | |
| (be-kent) ösz. mn. Írral bedörzsölt, beitatott; bemázolt, befestett; bemocskolt, bezsírosított. Repülőzsírral bekent tag. Sárral bekent repedék. Olajjal, szurokkal bekent ruha. | |
* | |
| (be-kenten) ösz. ih. Bekent, bemázolt, bemocskolt állapotban; szurtosan, zsírosan. | |
* | |
| férfi kn. l. BENEDEK, BEKE. | |
* | |
| (be-kényszěrít) ösz. áth. Valakit akarata ellen, erőszakkal bevonulni, bemenni sürget, rászorít. A bujdosó gyermeket fenyegetéssel bekényszeríteni oskolába. | |
* | |
| (be-kénytelenít) ösz. áth. l. BEKÉNYSZERÍT. | |
* | |
| (béke-ok-levél) ösz. fn. Békeszorződési kölcsönös kiegyezkedést tartalmazó irományok. Aláirt s pecséttel ellátott békeoklevél. | |
* | |
| (béke-pálcza) ösz. fn. l. BÉKEBOT. | |
* | |
| (béke-pénz) lásd BÉKEEMLÉKPÉNZ. | |
* | |
| (béke-pohár) ösz. fn. Áldomás, melyet a kibékélt haragosok engesztelődésök jeléül, s ezutáni barátságuk zálogául isznak. Igyuk meg a békepoharat, s legyünk a régi jó barátok. | |
* | |
| (béke-pont) ösz. fn. A békekötési szerződvény egyegy tétele. Első, második, harmadik békepont. Megszegni az egyik vagy másik békepontot. | |
* | |
| (be-kér) ösz. áth. 1) Kérés, könyörgés által valahová bemenetelt szerez, eszközöl. Magát és családját bekérni bizonyos zárt mulatságba. 2) Valakit kér, hogy kivülről hozzon be valamit. Bekérni a levéltárból a jegyzőkönyvet, a pertárból a periratokat. | |
* | |
| (be-kéredzik) ösz. k. Engedelmet kér, hogy valahová bemehessen. A gyermekek bekéredzenek a szinházba. | |
* | |
| (be-kéredzkědik) ösz. k. l. BEKÉREDZIK. | |
* | |
| (be-kérgesědés) ösz. fn. A növényi, vagy átv. ért. állati testnek kéregnemű burokkal, illetőleg kemény hártyával benövése. | |
* | |
| (be-kérgesědik) ösz. k. 1) Mondjuk növényekről, különösen fa- és cserjenemüekről, midőn derekaik illetőleg ágaik bőrhártyája kéreggé vastagodik, midőn kéreggel behúzódnak. A meghámlott boglárfák újra bekérgesednek. 2) Az állati test bőrén kemény vastag hártya támad, berögösödik, megcserepesedik. A kaszát-kapát forgató tenyere bekérgesedik. A mezitlen lábbal járó ember talpai bekérgesednek. | |
* | |
| (be-kérgesít) ösz. áth. Okozza, hogy az állati test kéreg-keménységű bőrrel behúzódjék. Az iga bekérgesíti az ökör nyakát. A szoros csizma bekérgesíti a lábsarkat. | |
* | |
| (be-kérgesűl) ösz. önh. l. BEKÉRGESĚDIK. | |
* | |
| (be-kerget) ösz. áth. Kergetve, azaz, űzve, fenyegetve, erőszakkal befutni, bemenekülni kényszerít, behajt. Bekergetni a csikókat, borjukat az akolba. A megszalasztott ellenséget bekergetni a sánczba. | |
* | |
| (be-kergetés) ösz. fn. Űzés, hajtás, fenyegetés, mely által embert vagy állatot bekergetünk valahová. | |
* | |
| (be-kérgez) ösz. áth. 1) l. BEKÉRGESÍT. 2) A vargák-, csimaziáknál am. a lábbeli sarkába fakérget varr be. | |
* | |
| (be-kerít) ösz. áth. 1) Valamely tért bizonyos korláttal körülvesz. Bekeríteni az udvart fallal, sövénynyel. A határt bekeríteni árokkal. A vadaserdőt bekeríteni hasogatványokkal. 2) Bizonyos alkotmány, épület stb. körül korlátot húz, hogy a szabad hozzájárást akadályozza. Bekeríteni a kazalt, asztagot korlátokkal. Bekeríteni a házat, templomot. 3) Űzve, kergetve körbe szorít. Hajtóvadászaton bekeríteni a nyulakat, őzeket. Bekeríteni az űzőbe vett ellenséget. | |
* | |
| (be-kerítés) ösz. fn. 1) Árokkal, fallal, sövénynyel, korláttal stb. körülépítés, vagy körülültetés. 2) Űzés alatti beszorítás, közbevevés. V. ö. BEKERÍT. | |
* | |
| (be-kerítětt) ösz. mn. 1) Körülvett, körülépített, körülárkolt. Gyöpüvel bekerített szérü. Gárgyával bekerített kút. 2) Űzés közben beszorított, körülfogott. A bekerített ellenség megadta magát. | |
* | |
| (béke-rontó) ösz. fn. l. BÉKEBONTÓ. | |
* | |
| (be-kertěl) ösz. áth. Általán, korláttal, kerítéssel körülvesz. Különösen, kertnek szánt tért sövénynyel, gyöpüvel, árokkal stb. körülvesz, vagy cserjével, fákkal körülültet. | |
* | |
| (be-kertělés) ösz. fn. Cselekvés, midőn bizonyos tért bekertelnek, különösen zárt kertté alakítanak. | |
* | |
| (be-kerűl) ösz. önh. és áth. 1) Időmulva előbbutóbb bejut, vagy befogják valahova. Ha így viseli magát, nem sokára bekerűl a börtönbe. 2) Görbe uton, körüljárás után jut be. Az árvíz miatt csak oldaluton kerülhettünk be a faluba. 3) Áthatólag am. valamely tájat, vidéket, tért körüljár, beczirkál. Az éjjeli őr bekerüli a falut. A csőszök bekerülik a határt. Ez utolsó értelemben szabatosabb volna: keről. | |
* | |
| fn. l. BEKECS. | |
* | |
| (bék-es) mn. tt. békes-t, vagy ~et, tb. ~ek. Nyugalmas, csendes, háboru nélküli. Szokottabban: békés, a béke törzstől. Békés tanya. Békés állapot. Békés idő. V. ö. BÉK, fn. | |
* | |
| (bék-e-es) mn. és fn. 1) l. BÉKES. 2) Vármegye és város neve, helyragokkal: Békés-be, ~ben, ~ből. | |
* | |
| (bék-e-ség) fn. tt. békeség-ět. Nyugalmas, csendes állapot, háboru nélküli időszak. Közszokás szerint egy értelmű a béke szóval, de szabatosan véve a békeség jelenti a békének mintegy sokaságát, folytonos voltát, vagy mineműségét, s olyféle különbség látszik köztök lenni, mint a csend és csendesség, nedv és nedvesség, üdv és üdvösség között, s ekkor helyesebben: békesség, azaz folytatott békes állapot, vagy tulajdonság. Békességben élni. Nincs nyugtom, nincs békességem. Kisfaludy S. Vannak esetek, midőn a béke és békesség egymással föl nem cserélhetők, pl. nem mondjuk: hagyj békességet, hanem: hagyj békét; nem: nyugodjanak békességgel hamvai, hanem: békével. - A béke ellenkezője: háboru, és így a békeség-é háboruság, a békesség-é pedig háborusság, t. i. a békes (békés) és háborus törzsektől. | |
* | |
| (bék-e-ség-ěs) mn. tt. békeségěs-t, vagy ~et, tb. ~ek. Békeségben levő, élő. Ellenkezője: háboruságos. V. ö. BÉKESÉG. | |
* | |
| (bék-e-ség-ěs-en) ih. Békeséges állapotban, nem háboruskodva. Szélesb. ért. nyugalmasan, csendesen. | |
* | |
| (bék-e-es-en) ih. Békés, nem háborus állapotban. Szélesb. ért. nyugton, csendben. V. ö. BÉKES. | |
* | |
| (bék-es-ség) fn. l. BÉKESÉG. | |
* | |
| (bék-es-ség-ěs) mn. tt. békességěs-t, vagy ~et, tb. ~ek. Köz szokás szerint am. békeséges. Egyébiránt képzésre olyan mint: kegy-es-ség-es, üdv-ös-ség-es. | |
* | |
| (béke-sértés) ösz. fn. A békeszerződésben kikötött föltételek elleni cselekvés, kihágás, azok meg nem tartása. | |
* | |
| (Békés-vármegye) ösz. fn. A Tiszán tuli kerület egyik vármegyéje, mely nevét hajdani Békés várától vette. | |
* | |
| (béke-szegés) ösz. fn. l. BÉKESÉRTÉS. | |
* | |
| (béke-szeretet) ösz. fn. Békére, nyugalomra hajlandó, vágyó kedélyi állapot, melynél fogva valaki minden viszálytól, meghasonlástól, veszekedéstől ovakodik, s annak kedveért kész a bántalmakat eltürni, megbocsátani, sőt jogaiból is engedni. | |
* | |
| (béke-szerető) ösz. mn. Aki hajlamánál fogva béke után vágyik, csendes, nyugalmas kedélyű. | |
* | |
| (béke-szěrzés) ösz. fn. Alkudozás, közbenjárás, mely által béke eszközöltetik, béke köttetik. | |
* | |
| (béke-szěrző) ösz. fn. Háboruskodó fél követe, vagy közbenjárója, aki alkudozva vagy magát közbevetve békét eszközöl. | |
* | |
| (bék-e-et-(e)len) mn. tt. békételen-t, tb. ~ěk. Aki általán nem szereti a békét; nyugtalan, háborgó, viszálkodó, veszekedő, másokat nyugtalanító, csendzavaró, elégedetlen, türelmetlen. Némely békételen ember képes egész országot felzavarni. Határozókép am. békétlenül. | |
* | |
| BÉKÉTELENSÉG stb. l. BÉKÉTLENKEDIK, BÉKÉTLENSÉG, stb. | |
* | |
| l. BÉKÉTELEN. | |
* | |
| (bék-e-etlen-kěd-és) fn. tt. békétlenkědés-t, tb. ~ěk. Nyugtalan, viszálkodó, háborgó, türelmetlen magaviselés. | |
* | |
| (bék-e-etlen-kěd-ik) k. m. békétlenkěd-tem, ~tél, ~ětt. Nyugtalankodik, háborkodik, viszálkodik, türelmetlenkedik, szóval, békétlenül viseli magát. | |
* | |
| (bék-e-etlen-ség) fn. tt. békétlenség-ět. Békétlen állapot, vagy tulajdonság; nyugtalanság, türelmetlenség, elégületlenség. | |
* | |
| (bék-e-etlen-ül) ih. Békétlen módon; nyugtalanul, türelmetlenül; háborogva, viszálkodva. Békétlenül viselni magát. Békétlenül várni valamire. | |
* | |
| (béke-törés) ösz. fn. A békeföltételek megszegése, meg nem tartása; békerontás, békebontás. | |
* | |
| (béke-törő) ösz. mn. és fn. 1) Mondjuk személyről, illetőleg békeszerző félről, aki a kötött béke pontjait, föltételeit általhágja. 2) Mondjuk cselekvényről, mely a békeszerződéssel ellenkezik. Béketörő berohanások, sértegetések, kártételek. | |
* | |
| (béke-türés) ösz. fn. Nyugalmas lelki állapot, a kedvetlen benyomások, csapások, szenvedések, viszontagságok daczára. Béketüréssel szenvedni a betegséget, üldözést, bántalmakat. Ehehz angyali béketürés kell. Nincs béketürése. V. ö. TÜRELĚM. | |
* | |
| (béke-türő) ösz. mn. Aki belső lelki nyugalommal fogadja el a bal eseteket; aki csendesen, zúgolódás nélkül, nem panaszkodva bevárja a sors csapásainak lefolyását; aki szenvedni bír a nélkül, hogy bajait fölhányná, emlegetné. Béketürő beteg, rab, alattvaló. | |
* | |
| (béke-türőség) ösz. fn. A léleknek, illetőleg kedélynek természetté vált eltökélése akármily kedvezőtlenségek, viszontagságok ellen. | |
* | |
| (béke-tűz) ösz. fn. Békekötés meginneplésére készített tűzi játék. | |
* | |
| (béke-ünnep) ösz. fn. Ünnep, melyet a megkötött béke örömemlékeül tartanak. | |
* | |
| (bék-e-vel) ih. 1) Nyugton, csendesen, senkit sem háborgatva, vagy bántva. Békével legyetek, maradjatok. Nyugodjék békével. 2) Türelmesen, zúgolódás nélkül. Békével szenvedni, türni a sors csapásait, a nyavalyát, az üldözéseket. Békével viselni a méltatlanságokat, bántalmakat. 3) Bántatlanul, biztosan. Békével járni-kelni. | |
* | |
| (be-kever) ösz. áth. 1) Valamit másfélébe elegyít, idegen neművel öszvevegyít. A homokot a mészbe, a rántást kekeverni a káposztába. 2) Bizonyos bajba, ügybe bonyolít, belehúz. 3) Valamit bepiszkít. Ruháját bekeverte sárral, vagy sárba. | |
* | |
| (be-keverědés) ösz. fn. Szenvedő állapot, midőn valaki vagy valami bekeveredik. l. ezt. | |
* | |
| (be-keverědik) ösz. k. 1) Valami közé vegyül. Ki bekeveredik a korpába, megeszik a disznók. Km. 2) Bebonyolodik, befonódik, bekötelődzik holmi szövevénybe, akadékba, nyűgbe. A tyúk lába bekeveredik a pozdorjába. A madár bekeveredett a tőrökbe, lépesvesszőbe. A légy bekeveredik a pókhálóba. 3) Átv. ért. kedvezőtlen dologba. Nagy bajba, pörbe keveredni. V. ö. KEVERĚDIK. | |
* | |
| (béke-vessző) ösz. fn. lásd BÉKEBOT. | |
* | |
| (béke-zászló) ösz. fn. Zászló, vagy akármily lobogtatott kendő, melyet békejelül kifüggesztenek. A békezászlót kitűzni a vár fokára. Békezászlóval érkező követség. | |
* | |
| (béke-zavaró) ösz. fn. Személy, ki a békében, nyugalomban levők között háborgást, viszálkodást okoz; különösen, ki a kötött békét fölbontja. | |
* | |
| (be-kiált) ösz. önh. Kivülről a bennlévőknek kiált. Tárgyesetes viszonynévvel am. künn levőnek kiált, hogy jöjjön be. Bekiáltani az utczán álldogáló cselédeket. | |
* | |
| (be-kiáltoz) ösz. gyak. áth. Gyakran, vagy folytonosan bekiált. Pajkosságból bekiáltozni az ablakon. Áthatólag, kiáltozva bejár. Bekiáltozni az egész várost. | |
* | |
| ösz. fn. Székely szójárással am. gyomorfájás. (Talán: bélki, azaz, béjfájdalom?) | |
* | |
| (be-kilincsěl) Kilincsféle peczekkel, vagy kallantyuval bezár. Bekilincselni az ajtót. V. ö. KILINCS. | |
* | |
| (be-kísér) ösz. áth. 1) Társképen, vagy tiszteletből, vagy szolgálatból bizonyos helyre bemegy valakivel. Bekísérni valakit a közel városba. Az elbúcsuzó vendéget bekísérni a hajóba. 2) Mint foglyot, rabot maga előtt hajtva bevisz. A poroszlók bekísérték őt a börtönbe. V. ö. KÍSÉR. | |
* | |
| (bék-ít vagy bék-e-ít) áth. m. békít-ětt, par. ~s, htn. ~ni, vagy ~eni. Békére, engesztelődésre int, nógat, rábír; csillapít, csendesít, nyugtat. Békíteni a perlekedőket, a haragos embert. Békíteni a türelmetlent, nyughatatlant. Igekötőkkel: kibékít, megbékít, öszvebékít. | |
* | |
| (bék-ít vagy bék-e-ít-és) fn. tt. békítés-t, tb. ~ěk. Közbenjáró cselekvés, mely által valakit békítünk; csillapítás, csendesítés, nyugtatás. V. ö. BÉKÍT. | |
* | |
| (bék-e-ít-het-len) mn. tt. békíthetlen-t, tb. ~ěk. Bosszujában, haragjában megátalkodott, akit kiengesztelni, lecsillapítani nem lehet. Békíthetlen ellenség. Békíthetlen gyülölséggel viseltetni valaki ellen. | |
* | |
| (bék-e-ít-het-len-ség) fn. tt. békíthetlenség-ět. Kiengesztelődést lehetetlenné tevő megátalkodottság; folytonos boszura, háborúra, viszálkodásra stb. vágyó tulajdonság. | |
* | |
| (be-kiván) ösz. áth. és önh. 1) Kivánja, illetőleg akarja, kéri, követeli, hogy valami adassék be hozzá. Bekivánni a kulcsokat. 2) Önhatólag, valahová bemenni vágyik, bekivánkozik. Ez esetben a be inkább a viszonyigéhez tartozik, pl. be kiván menni = bemenni kiván. | |
* | |
| (be-kivánás) ösz. fn. Sürgetés, kérés, követelés, midőn valamit bekivánunk. | |
* | |
| (be-kivánkozás) ösz. fn. Vágyakodás, midőn valahová bemenni szeretnénk, akarnánk. | |
* | |
| (be-kivánkozik) ösz. k. Vágyakodik, szeretne valahová bemenni, illetőleg bemenési engedelemért eseng. Bekivánkozni a szinházba. A gyermekek bekivánkoznak a látványos mulatságba. Sok falusi ember bekivánkozik a városba. | |
* | |
| BĚKKENŐ, lásd BÖKKEN, BÖKKENŐ. | |
* | |
| (bék-ol-ó) fn. tt. békló-t, tb. ~k. Vasból, vas lánczból való nyűgféle készület, melyet a szabadban legelő lónak két első lábára, vagy egymás mellé állított két lónak belső egyik-egyik lábára tesznek, lakatra is bezárják, részint hogy messze el ne bolyongjanak, részint biztosításúl a lókötők ellen. Béklóban legelő lovak. Föltenni, levenni, leverni a béklót. Hasonlóan nevezik a rabok lábaira vert vasat is, de ez szokottabban békó. Azonban mind a kettő egy eredetű s jelentésök is gyakran fölcseréltetik:
"Békót tettem kesely lovam lábára, Mért nem hallgat a gazdája szavára, Békóba tett engem is a szerelem, Az alföldön a legszebb lányt szeretem." Tompa. A szőr- vagy kenderkötélből álló ilynemű eszköz neve: nyűg. Elemzését illetőleg l. BÉK. | |
* | |
| (bék-ó) fn. tt. békó-t, tb. ~k. Rabot bilincselő vas láncz, melyet a rab lábaira tesznek, s zárral ellátnak. Békóban dolgozó, alvó rabok. Átv. ért. lekötött, szabadságot akadályozó állapot. Arany békókat viselni, am. zsarnok által ajándékozott díszjelek mellett és árában szolgának lenni. Különböztetésül V. ö. KERESZTVAS, KURTAVAS. | |
* | |
| l. BÉKLÓ. | |
* | |
| (be-kóborlás) ösz. fn. Bizonyos vidéknek görbegurba, tekervényes utakon bejárása. | |
* | |
| (be-kóborol) ösz. áth. Kóborogva, azaz tekervényes utakon csavarogva, bujdosva valamely vidéket, tartományt, stb. bejár. Szerencsepróbálás, rablás végett bekóborolni a pusztákat, erdőségeket. V. ö. KÓBOROL. | |
* | |
| (be-koczog) ösz. önh. 1) Az ajtón bemenés előtt, vagy hogy bemennie szabad legyen, ujjával koczog. 2) Koczogó, azaz, lassan ügető lovakon behajt, beér valahová. | |
* | |
| (be-koczogat) ösz. önh. l. BEKOCZOG. | |
* | |
| (be-kopogat) ösz. önh. Az ajtót, kaput, ablakot, falat gyöngén megütögeti, hogy magát észrevetesse, illetőleg hogy bebocsássák. Bekopogatni az ajtón, ablakon. | |
* | |
| (be-kopogtat) ösz. önh. l. BEKOPOGAT. | |
* | |
| (be-korcsolyáz) ösz. áth. 1) Korcsolya nevű lejtőeszközön, létrán beereget. A boros hordókat bekorcsolyázni a pinczébe. 2) A sík jeget korcsolyapatkón csúszkálva bejárja. Bekorcsolyáztuk az egész tavat. V. ö. KORCSOLYA. | |
* | |
| (be-korlátol) ösz. áth. Úgynevezett korlátfákkal bekerít, körülvesz valamely tért, vagy épületet, vagy akármit. Bekorlátolni a lovaglótért. Bekorlátolni a házat, aklot. Bekorlátolni a kazalt, asztagot: hogy a barom hozzá ne érjen. V. ö. KORLÁT. | |
* | |
| (be-korlátolás) ösz. fn. Korláttal bekerítés. | |
* | |
| BEKORLÁTOZÁS, lásd BEKORLÁTOL, BEKORLÁTOLÁS. | |
* | |
| (be-kormoz) ösz. áth. Korommal beken, beszennyez, befeketít. Bekormozni a falakat. A fűtő bekormozza kezeit és ruháját. V. ö. KOROM. | |
* | |
| (be-kormozás) ösz. fn. Korommal bekenés, bemázolás, befeketítés, bemocskolás. | |
* | |
| (be-kormosodik) ösz. k. Kormossá lesz, koromtól bemocskolódik, befeketedik. Bekormosodnak a kéményseprők, a fazekak, serpenyők, üstök, melyeket közvetlenül ér a füst. | |
* | |
| (be-korpáz) ösz. áth. Korpával behint, vagy beszemetez. Bekorpázni a disznók számára vágott tököt. A szücsök bekorpázzák a kikészítendő bőröket. A korpával bánó bekorpázza ruháját. | |
* | |
| (bék-ó-os) mn. tt. békós-t, vagy ~at, tb. ~ak. Aki vagy ami békóba van zárva, bilincselve. Békós sánczrabok. Békós lovak. | |
* | |
| (bék-ó-os-an) ih. Békóba zárva, békót viselve. | |
* | |
| (be-kótisol) ösz. áth. Kótisféle ütő, sulykoló eszközzel bever valamit. V. ö. KÓTIS. | |
* | |
| (be-kóvályog) ösz. önh. és áth. Általán bizonyos vidéket, tájt, tért bolyongva, görbe utakon bujdosva bejár. Különösen mondjuk ragadozó madarakról, s am. leselkedve, zsákmány után vizsgálódva berepül, beszáll valahová. A kányák bekóvályognak a majorságba. | |
* | |
| (békó-vas) ösz. fn. Békót képező perecz és láncz vasból. | |
* | |
| (be-kovácsol) ösz. áth. Bekalapál, kovács módra bevasal, beszegez. | |
* | |
| (be-kovászol) ösz. áth. 1) Lisztből csinált kovászt vegyít a lisztbe, hogy erjedjen, és megkeljen. 2) Festészek nyelvén am. vastag festékkel beken. (Impastiren). | |
* | |
| (be-kovászoz) ösz. áth. 1) Kovászt kever valamibe, hogy megsavanyodjék. Bekovászozni a kenyérnek való lisztet, a káposztát, a répát. 2) Kovászszal beken, bemázol. | |
* | |
| (bék-ó-oz) áth. m. békóz-tam, ~tál, ~ott, par. ~z. Békóba ver, békóval öszvelánczol, bilincsel. Rabokat békózni. | |
* | |
| (bék-ó-oz-ás) fn. tt. békózás-t, tb ~ok. Békóba verés, bilincselés. | |
* | |
| (bék-ó-oz-atlan) mn. tt. békózatlan-t, tb. ~ok. Békóba nem vert. Békozatlan rabok. | |
* | |
| (bék-ó-oz-atlan-ul) ih. Békóba nem verve, békót nem viselve. | |
* | |
| (be-ködösödik) ösz. k. Köddel behúzódik, ködtől behomályosodik, köd terül el fölötte. Beködösödnek a völgyek, mocsáros lapályok. Átv. ért. beködösödik a feje, am. a megivott bor, vagy más ital szeszétől elhomályosodik az esze. | |
* | |
| (be-köhent) ösz. önh. és áth. Fejét valamely nyiláson, pl. ajtón, ablakon bedugva köhent. Jeladásul beköhenteni az ablakon. Áthatólag am. köhentéssel jelt adva behí valakit. | |
* | |
| falu Borsod és Heves megye közös határában; helyr. Bekölczé-n, ~re, ~ről. | |
* | |
| (be-költözés) ösz. fn. Bizonyos helyre, mint jövendőbeli lakba, mindenestül behordozkodás, betakarodás, betelepedés. A magyarok beköltözése Pannoniába. A szászok beköltözése Erdélybe. | |
* | |
| (be-költözik) ösz. k. Elébbi lakhelyét odahagyva mindenestül más helyre vándorol, s ott megtelepedik. A mult században sok svábnémet beköltözött hazánkba. Különösen mint zsellér kibérlett házba hordozóskodik. Szent Mihálykor beköltözünk új szállásunkra. Télre beköltözünk a városba. | |
* | |
| (be-költözködés) ösz. fn. l. BEHORDOZKODÁS, BEHURCZOLKODÁS. | |
* | |
| (be-költözködik) ösz. k. Új lakhelyre mindenestül behordozkodik, behurczolkodik. V. ö. KÖLTÖZKÖDIK. | |
* | |
| (be-köp) ösz. önh. és áth. 1) Bizonyos térbe, üregbe köp. Beköpni a tóba, beköpni a sárba. Beköpni a köpőládába. 2) Pökkel bemocskít. Beköpni a szobapadolatot. 3) Mondjuk legyekről, midőn valamit ganajukkal bepiszkolnak. A falakat, képeket, tükröket beköpték a legyek. | |
* | |
| (be-köppent) ösz. önh. Tréfás kifejezéssel am. a szeszes italból becsíp, felönt a garatra. | |
* | |
| (be-köröz) ösz. áth. Bizonyos tért körvonallal bekerít, bezár. A babonás pénzkeresők szentelt krétával bekörözik magukat. | |
* | |
| (be-köszön) ösz. önh. 1) Köszönve, üdvözletet mondva beszól valahová, s legott tovább megy. Beköszönni az ablakon. 2) Vendég gyanánt belép, megjelen, bennterem. 3) Átv. ért. mondjuk időszakról, midőn kezdetét veszi, s mintegy megérkezik. Már beköszönt a tél. | |
* | |
| (be-köszönt) ösz. önh. Általán egyértelemben használtatik a beköszön igével. Különösen 1) Bizonyos üdvözlő szavakat elmondva belép. Ilyenek a köznépnél: Dicsértessék! Adjon Isten jó napot! Isten áldja meg kigyelmeteket! Mint van kendtek? Mint szolgál kendtek egészsége? Isten áldja meg a kendtek ebédjét, az emberét is! stb. 2) Valamely tudósítással lép be. Jó hírrek köszöntött be hozzánk. 3) Új hivatala kezdetén az illetőkhöz bevezető beszédet mond. Ma köszöntött be az új tanító. | |
* | |
| (be-köszöntő) ösz. fn. Beszéd, melyet valaki új hivatalába, állomásába lépve az illetőkhöz mond. | |
* | |
| (be-köszörül) ösz. áth. Szilárd keménységü testbe, nevezetesen fémbe, kő, üvegnemüekbe vésüvel vagy más éles eszközzel bemetsz valamit, berovatoz, beir. Beköszörülni a lakatot. Beköszörülni a cseh üveget. V. ö. KÖSZÖRÜL. | |
* | |
| (be-köt) ösz. áth. 1) Holmi zsákfélének nyilását bizonyos kötővel öszveszorítja. Bekötni a zsákot, a tarisznyát, az erszényt. 2) Takaróval, lepellel beburkol s öszveszorít valamit. A fejét bekötni kendővel. Bekötni a fájós lábat, sebet. Bekötni az oltoványt. Papir, bőrborítékba bekötni a könyveket. 3) Viszált fonalakkal besző, befűz, öszvefon. Bekötik magukat a selyembogarak. Bekötni a harisnyát, a koszorút. 4) A szabadon járt barmot istállóra fogja s jászolhoz köti. Bekötni a negyedfű tinókat, a harmadfű csikókat. Bekötni a gőbölyöket. | |
* | |
| (be-kötés) ösz. fn. 1) Cselekvés, midőn valamit bekötnek. 2) Bekötött mű, pl. könyv bekötése. Aranyozott, kemény bekötés. | |
* | |
| (be-kötöz) ösz. gyak. áth. Ismételve, azaz többet egymás után, folytonosan beköt. Bekötözni a sebeket. Bekötözni a tinókat, a csikókat. Bekötözni a zsákokat, csomókat, málhákat. A leányok bekötözik fejeiket. V. ö. BEKÖT. | |
* | |
| (be-kötözés) ösz. fn. Ismételt, vagy folytonos, gyakori bekötés. | |
* | |
| (be-köttet) ösz. miv. Megrendeli, meghagyja, parancsolja, eszközli, hogy valamit bekössenek. Beköttetni a csikókat. Beköttetni a könyveket. V. ö. BEKÖT. | |
* | |
| (be-követ) ösz. áth. A valahová menőt nyomban az illető helyre kíséri, bekísér. V. ö. KÖVET, ige. | |
* | |
| (be-követkězés) ösz. fn. Előre bocsátott előzmények, cselekvő okok után folytató vagy bezárólagos megjelenése, megtörténése valaminek. | |
* | |
| (be-következik) ösz. k. Bizonyos előzmények, cselekvő okok után folytatólag, bezárólag megtörténik valami. A rosz termés után bekövetkezik a drágaság. Az elkövetett kicsapongásokra bekövetkezik a sok nyavalya. Amit jósoltam volna, íme bekövetkezett. | |
* | |
| (be-következő) ösz. mn. Ami bizonyos előzmények folytán meglesz, megtörténik. | |
* | |
| (be-közlet) ösz. áth. Erdélyi tájszó, am. közbeilleszt. | |
* | |
| (be-kukkan) ösz. önh. 1) Valamely nyiláson, nevezetesen nyilt kapun, ajtón, ablakon beüti fejét s azt mondja: kukk. 2) Futtában betekint s bolond Istók módjára megfordulva legott visszamegy. | |
* | |
| (be-kukucskál) ösz. önh. Résen, nyiláson, ajtón, ablakon stb. gyakran bekandikál, alattomban benézkél. Bekukucskálni a kulcslikon, az ablak redőnyei között a szobába. | |
* | |
| (be-kullog) ösz. önh. Kullogva, azaz lomha, lassu léptekkel vagy lopva bemegy. A farkas bekullog az akolba. V. ö. KULLOG. | |
* | |
| (be-kum vagy be-kun) ösz. áth. Somogyi tájbeszéd szerént bekunni a kezet, am. ökölbe szorítani, bezárni. V. ö. KUM. | |
* | |
| (bék-űl vagy bék-e-űl) önh. m. békűl-t. Engesztelődik, a haragról, boszuról, gyülölségről lemond vagy lemondani hajlandó. Igekötőkkel: megbékűl, kibékűl, öszvebékűl. | |
* | |
| (be-küld) ösz. áth. 1) Parancsolja valakinek, hogy menjen be, megbíz valakit a bemenésre. Szolgáját beküldötte a városba. 2) Járművön beszállít valakit vagy valamit, vagy valakiért, valamiért küld. A gyalog utast kocsin beküldeni a szomszéd faluba. Húsz mérő gabonát küldött be a vásárra. Orvosért beküldeni. | |
* | |
| (be-küldés) ösz. fn. 1) Bemenetelre megbízás, bemenésre vonatkozó rendelés, parancsolás. 2) Beszállítás, kézhez szolgáltatás valaki által. | |
* | |
| (be-küldő) ösz. fn. és mn. Aki valakit vagy valamit beküld. | |
* | |
| (be-küldöz) ösz. gyak. áth. Valakit vagy valamit gyakran ismételve vagy többfélét másmás alkalommal beküld. | |
* | |
| (bék-ül-és vagy bék-e-ül-és) fn. tt. békülés-t, tb. ~ěk. Engesztelődés, haragról, ellenkedésről, háboruságról lemondás. Kibékülés, Megbékülés. | |
* | |
| (bék-e-ültet) áth. Közbenjárva eszközli, hogy az ellenfelek, háboruskodók egymással békére lépjenek, kiengesztelődjenek. | |
* | |
| (be-l) mn. és fn. Gyöke a hová? kérdésre megfelelő be, melyből a) milyenséget, melységet, b) miséget jelentő bel vagy bél fejlődött ki. Ellenkező irányu vele kül vagy kil, mint a kü vagy ki gyök származéka. Képzésre rokonai a szintén helyre vonatkozó föl vagy fěl és al vagy lel. Mindezek származékaikkal együtt öszvehasonlítva így állanak:
be, be-l, be-n, be-nn, be-n-t, be-l-é, be-l-ől, be-l-ül, kü, kü-l, kü-n, kü-nn, kü-n-t, kü-v-é, kü-v-ől, kü-v-ül, ki, ki-l, ki-n, ki-nn, ki-n-t, ki-v-é, ki-v-ől, ki-v-ül, fö, fö-l, fö-n, fö-nn, fö-n-t, fö-l-é, fö-l-ől, fö-l-ül, le, (le-l), le-n, le-nn, le-n-t, (a), a-l, al-an, al-ann, al-an-t, a-l-á, a-l-ól, a-l-ul, A be, kü vagy ki és le mint tiszta gyökök önállóan is divatoznak: menj be, menj kü, vagy menj ki, menj le. A fö csak tájdivatos, nevezetesen Vasban: fömegy, országosan föl használtatik helyette: fölmegy, menj föl. Az a elvont gyök, mely önállóan sehol sincs szokásban, s helyette le divatozik, valamint megforditva a lel helyett al. - Ha a bel, kül, föl, al szók érteményét a nyelvszokásból elemezzük, azt veszszük észre, hogy a) milyenséget vagy melységet jelentenek, s mint olyak e kérdésre mily vagy mely? megfelelő mellléknevek, pl. bel város, kül város, bel föld, kül föld, föl hadnagy, al hadnagy, föl ház, al ház, b) miségi érteményben főnevek, s jelentésök bizonyos helyiség vagy helyiséget elfoglaló valami, pl. bel, am. bizonyos határok közé foglalt helyiség, vagy abban létező test, anyag; kül, am. bizonyos határvonalon túli hely, vagy nyiltan álló, s látszatos oldalt mutató valami; föl, magas hely vagy magasan álló test; al, mély helyiség vagy mélyen létező rész. Ezek közől önállólag mint főnév csak a föl köz divatu, pl. leszedni a tej fölét. A bel mint helyiséget jelentő kiavult a szokásból, csak mint körbe zárt, vagyis közepet alkotó testrész bél alakban divatozik. Az ellen helyzetü kül főnév helyett külső használtatik, mely tulajdonkép a belső-nek ellenkezője. Az elavult al főnév helyett alj vagy aly van szokásban. A bel, kül vagy kil, föl, al vagy lel, mint milyenséget jelentő melléknevek l képzője azon ő ó-ból fejlődött ki, mely ű ú-ra változva tulajdonságot fejez ki, pl. a savany-ó, savany-ú, keser-ő, keser-ű szókban; miszerint az átalakulás ily fokozaton történhetett: be, be-ő, be-ü, be-v, be-l, kü, kü-ő, kü-ü, kü-v, kü-l, fö, fö-ő, fö-ü, fö-v, fö-l, (a), a-ó, a-u, a-v, a-l, le, le-ő, le-ü, le-v, le-l, Hasonló átalakulással képződtek a me, mi, i, o, elvont gyökökből mely, mily, ily, oly, mint tulajdonságra vonatkozók. V. ö. ~L, ~LY, képző. E hasonlati nyomozások után a bel szó érteményeit így határozhatjuk meg: 1) Mint melléknév jelent olyat, ami bizonyos határok közé van zárva, azoktól körülvéve, beburkolva, s ellenkezője kül, mint bizonyos határokon túl levő, nyilt. Köz szabály szerint az illető főnévtől elválasztva kellene iratnia; de az irói szokásnak úgy tetszett, hogy öszvekösse: belváros, külváros, belügy, külügy, belföld, külföld, belfal, külfal, belháboru, külháboru, belhéj, külhéj, belrész, külrész, belvár, külvár, stb. 2) Mint főnév jelent bizonyos határok közé zárt anyagot, testet, mely valaminek közepét, magvát, velejét teszi, s rendesen megnyujtott bél alakban használtatik, mint: dióbél, kenyérbél, bodzabél. V. ö. BÉL. A régieknél használtatott igekötőül is a mostani be értelemben. l. BE, igekötő. | |
* | |
| (1), (be-l) fn. tt. bél-t vagy belet, tb. bél-ěk vagy belek. Birtokragozva: bélěm vagy belem, bélěd vagy beled, stb. Hangzója nyújtott, tompa, mint a szél (ventus), fél (medium), nyél, tél, téj, dér, stb. ékvesztőkben. 1) Azon bőrtömlők és csövek öszvesége az állati deréktestben, melyek a gyomorba vett eledelek megemésztését tovább folytatják, s melyekben a táprészek s némely más nedvek elválasztatván a test egyéb részeibe szétoszlanak, s melyek a fölösleges salakot az alsó nyilásra vezetik, hogy onnan ganajalakban kitisztuljanak. Kinyomni, kiszakasztani valaki bélét. Kitisztítani a beleket. Nagy bélü, aki sokat eszik. Pokol a béle, nagyehető. Lóbélü. Kákabélü, kényes, gyönge bélü. Béle büzhödt. Lejár a béle. Egyes részei: tekervényes bél, fodros bél, öreg bél, tejes bél. 2) A gyümölcsök közepe, melyben a magvak rejtve vannak, a héj s kéreg alatti húsos anyag. Dinnye, tök, uborka, dió béle. 3) A növények, különösen fanemüek derekában, ágaiban cső gyanánt végig nyúló puhábbféle taplószerü anyag. Bodza béle, rekettye béle fűzfa béle, máskép: széke. 4) Némely műszeretlen testek közepe, vagy csövek, tömlők tölteléke. Gyertya béle. Kenyér béle. Hurka, kolbász, gömböcz béle. Rétes béle. 5) Előfordul több öszvetett helynevekben: Bél-vata, Bakony-bél, a Bakonyság kellő közepében. Mónos-bél. Magyar-bél, stb.
Rokonokul tekinthetők a török bel (vese), szláv bal, továbbá a teljességet jelentő hellen plhJw, pleoV, latin plenus, szanszkrit pall, pul (megtölt), német voll, füllen, stb. | |
* | |
| (2), MAGYAR~, NÉMET~, helységek Pozsony megyében; helyr. Bél-en, ~re, ~ről. | |
* | |
| (1), férfi kn. tt. Bélát. Adalbertus. Ezen latin, vagyis inkább köz hiedelem szerint német (Adelbert = nemes születésü) név nem felel meg a föntebbi régi magyar névnek, mert Adalbert inkább Bera, mint a palóczok nevezik. Bélára nézve pedig figyelmet érdemlőnek tartjuk, hogy noha azt némelyek a szláv bél, bjél (= fehér) szótól származtatják, azonban föltalálható ugyanazon gyök a latin bellus, s ettől kölcsönzött franczia bel, olasz bello szókban is, sőt mindezek rokonok a magyar vil elvont gyökkel, melyből világ (lux), régiesen és mai tájejtéssel is velág, továbbá villog, villan, stb. származott Ezek szerint Béla annyit jelentene, mint szép, vagy fehér, villogó (régies részesülővel: villó, viló, vila, és Czech János tanusága szerént egy 1228-diki oklevélben csak ugyan fordul elő Wela = Béla. Jerney Magyar Nyelvkincsek). | |
* | |
| (2), több helység neve; helyragokkal: Bélá-n, ~ra, ~ról. | |
* | |
| (Béla-bánya) ösz. helynév. Sz. kir. bányaváros Hont vármegyében. | |
* | |
| falu Bars vármegyében, tt. Bélád-ot. Helyragokkal: Bélád-ra, ~on, ~ról. | |
* | |
| mn. tt. béládi-t, tb. ~ak. Kresznerics szerint am. nyomorult, vakoskodó. Talán ,Vak Béla' nevétől. | |
* | |
| (be-lajstromoz) ösz. áth. Lajstromba, jegyzékbe ír, besoroz, bejegyez, beigtat. V. ö. LAJSTROM. | |
* | |
| (be-lajstromozás) ösz. fn. Lajstromba, jegyzéksorba irás, beigtatás. | |
* | |
| (be-langyít) ösz. áth. Langymelegre befűt. Belangyítani a szobát. | |
* | |
| (bel-apród) ösz. fn. Apród, ki urának közvetlen belső szolgálatára van rendelve. | |
* | |
| (bel-árny) ösz. fn. Az árny sötétebb része, közepe, melytől különbözik a vékonyabb külárny, vagy mellékárny (penumbra). | |
* | |
| (be-lát) ösz. önh. és áth. Szemei élével valamely helyre behat. Belátni a szomszéd ház udvarába. A kerítés miatt nem lehet belátni a kertbe. Átv. ért. rejtélyes, szövevényes dolgokba, ügyekbe esze élével behat. Belát a jövendőbe. Belátok a szívedbe. Áthatólag am. valamit felfog, észrevesz, saját eszével meggyőződik róla. Tanácsod helyes voltát belátom. Azt nem nehéz belátni. | |
* | |
| (be-látás) ösz. fn. 1) Bizonyos helyre beható nézés. Akadályozni, elvenni a belátást. 2) Észbeli fölfogás, éles itélet, dolgok belső ismerete. Amint belátásod szerint jónak itéled. Mély belátás. | |
* | |
| (be-láthatlan ösz. mn. Amit nagy terjedelme miatt egy szempontból kiindulva átnézni, egészen meglátni nem lehet. Beláthatlan rengeteg, pusztaság. | |
* | |
| (be-látó) ösz. mn. Éles eszű, a dolgok velejébe, mélyébe, szövevényébe ható. | |
* | |
| (bel-běcs) ösz. fn. Valamely tárgynak, dolognak valódi értéke, mely változások, divat, viszontagságok alá nincsen vetve. Az aranynak belbecse van, de nem a papirpénznek. Átv. ért. szellemi, erkölcsi érték, érdem, mely nemes voltát magában viseli, melytől azt kül erőszakkal megfosztani nem lehet. Az erénynek belbecse van. | |
* | |
| (bel-bel) ikerített önh. Dajkanyelven mondják kisgyermekről, midőn alszik. Gyere kis babám belbelni. Csicsi beli! belibeli! altató dajkaszók. | |
* | |
| (bel-bel-tet) áth. m. belbeltet-tem, ~tél, ~ětt. A bölcsőben fekvő kisdedet ringatva, (billegtetve) altatja. | |
* | |
| (bél-běndő) ösz. fn. A beleket takaró vastag hártya. | |
* | |
| (bél-bokor) ösz. fn. A tekervényesen egymásba fonódott belek öszvesége, melyek mintegy bokrot képeznek. | |
* | |
| (bél-bontás) ösz. fn. Sebészi műtétel, midőn a felhasított hasból a beleket kiveszik s megtisztítják. | |
* | |
| hegy és hegyi falu (bérczorom) Erdélyben a gyergyói székben; helyragokkal: Bélbor-ra, ~on, ~ról. | |
* | |
| (bél-csap) ösz. fn. Csapféle sebészi eszköz, melyet a méhhüvelybe eresztenek, hogy a havi tisztulást előmozdítsák. | |
* | |
| (bél-csatorna) ösz. fn. Az állati testnek azon része, mely a szájnyilásnál kezdődvén a hasüregbe megy le, hol több görbületek után majd kitágulván, majd szükebbre húzódván, végre a végbél nyilásánál végződik. Máskép bélhuzam. V. ö. BÉL. | |
* | |
| (bél-cséve) ösz. fn. Takácsok csévéje, melyre a bélfonalakat tekerik. | |
* | |
| (bél-csont) ösz. fn. Az ágyékcsontnak alsó része, mely a görbebél mellett fekszik. | |
* | |
| (bél-csont-izom) ösz. fn. Izom a bélcsont belső oldalán, mely annak ürességét kitömi. | |
* | |
| (bél-csorva) ösz. fn. Tisztátalanság a belekben. | |
* | |
| (bél-cső) ösz. fn. 1) A bélcsatorna azon része, mely az eledelek emésztését s elválasztását eszközli. 2) Cső, melybe a lámpabélt teszik. | |
* | |
| (bél-cz) fn. tt. bélcz-et. Növénytani műszó, s am. a magnak bele, legbelső része. | |
* | |
| (bél-cze) tt. bélczét, l. BÉLCZ. | |
* | |
| (bélcze-bel) ösz. fn. A mag bélczében levő csira. | |
* | |
| (bélcze-gyök) ösz. fn. A megfogamzott magnak bélczéből kisarjadzó, gyönge gyökerke. | |
* | |
| (bélcze-körv) ösz. fn. A bélczet takaró belső hártya. (Perispermium). | |
* | |
| (bélcze-szik) ösz. fn. A megfogamzott mag külső hártyája. (Cotyledon). | |
* | |
| falu neve Erdélyben, helyr. Béld-re, ~ěn, ~ről. | |
* | |
| (bél-deszka) ösz. fn. Az ekének alsó fele, eke talpa, melyhez a szántóvas szegezve van. | |
* | |
| (bél-dög) ösz. fn. Barmok, szarvasmarhák nyavalyája, mely a belekben támad, s ritkán gyógyítható. | |
* | |
| (bel-e) ih. és igekötő. Jelent irányzást valaminek belső részébe vagy belseje felé, s megfelel e kérdésre hová? A fokozást is elfogadja: beljebb (= bele-ebb) legbeljebb. Mindenkor beható ragu neveket vonz. Beleesett a kútba. Belement a vízbe. Beleakadt a ruhája a tüskébe. Hű bele Balázs, lovat ad az Isten. Km. Személyragozva: belém, beléd, belé vagy beléje, belénk, belétěk, beléjěk vagy beléjök. Belém ütközött. Beléd szerettem.
Eredetileg hosszu belé, mint: alá, fölé, s a tájdivatos kivé, továbbá: mögé, köré. E hasonlatnál fogva valószinű, hogy hajdan mint névutó is divatozott; pl. a halotti beszédben előjövő mennyország bele vagy belé szerént is, ház belé, mint: ház alá, ház fölé, ház kivé, ház mögé, ház köré, és így e kérdésre honnan? ház belől, öszvehúzva: ház ből, s hangrendileg s öszvekötve: házból, a többi megtartván eredeti épségét: ház fölől, ház kivől, ház alól, ház mögől, ház köről. A hol? kérdésre: házon belül, fölül, kivül, alul. Egyébiránt a széphangzatra ügyelő nyelvszokás szerint, midőn rövid önhangzó következik utána, bele vagy belé alakban használtatik, pl. beleakad vagy beléakad, belekap vagy belékap, ellenben hosszú hangzó előtt helyesebben csak bele, pl. beleér, belevág, belemárt. | |
* | |
| (be-l-é) ih. és igekötő. l. BELE. | |
* | |
| ösz. önh. 1) Valamit megvénülésig folytat, megvénül bele. 2) Folytonos gyakorlás által megrögzik valamiben. | |
* | |
| (bele- vagy belé-akad) ösz. önh. 1) Mondjuk hegyes, kajcsos testről, midőn más testbe ütközik, s beleszuródik, belehat. A szeg beleakadt a ruhámba. A tövis beleakadt a talpamba. 2) Szélesb értelemben, mozgás közben egymásba ütődik, s haladásában gátoltatik. A kocsi tengelye beleakadt a kapufába. 3) Átv. ért. valaminek folytatását közbevetése által megszakasztja. Minden szóba beleakad. Különösen viszálkodási viszketegből másnak neki esik, öszveköt vele, belekapczáskodik. A házsártos ember hamar beleakad másokba. 4) Mondjuk szikráról, tűzről, midőn valamely testet érintve meggyujt. A kovából ütött szikra beleakad a taplóba. V. ö. AKAD. | |
* | |
| ösz. áth. Akasztóféle eszközt, pl. horgot, kajmót, kapcsot stb. beleszúr valamibe. A csáklyát beleakasztani a vizen úszó gerendába. | |
* | |
| ösz. önh. Visszaható, névmással am. magát beleavatja valamibe. Mások ügyeibe hivatlanul beleártani magát. V. ö. ÁRT. | |
* | |
| ösz. önh. lásd BELEÁRT. | |
* | |
| l. BEAVATKOZIK. | |
* | |
| (be-l-ebb-ěz) áth. m. belebběz-tem, ~tél, ~ětt, par. ~z. Politikailag gyanus személynek bizonyos határok közé szorított lakhelyet rendel, melyet felsőbb engedelem nélkül elhagynia nem szabad. | |
* | |
| (be-l-ebb-ěz-és) fn. tt. belebbězés-t, tb. ~ěk. Felsőségi, vagy rendőrségi intézkedés, mely által belebbeznek valakit. V. ö. BELEBBĚZ. | |
* | |
| ösz. k. 1) Bizonyos középbe, mélységbe, üregbe száll, beereszkedik. Kötélen belebocsátkozott a kútba, a vízbe. 2) Valamely ügybe, dologba mint működő belekezd, beleavatkozik, részt vesz benne. Belebocsátkozni a kártyajátékba, űzérkedésbe. Belebocsátkozni a tárgyalásba. | |
* | |
| vagy BELÉBOJTORKODIK, ösz. k. Veszekedési viszketegből beleköt, belekapczáskodik valakibe, mintegy bojtorján gyanánt beleakad. | |
* | |
| ösz. önh. Igen hevesen, mértéktelenül, mintegy eszeveszetten, bolondulásig beleszeret valakibe, vagy valamibe. Belebolondúlt a szomszédék kisebbik leányába. | |
* | |
| ösz. k. Véletlenül, rá sem gondolva, mintegy vaktában, keresetlenül valakire vagy valamire akad. Nem járok én senki leánya után, majd csak belebotlom egyszer valakibe. | |
* | |
| ösz. önh. Bőszülésig, a legdühösebb indulattal beleszeret; belebolondúl. | |
* | |
| ösz. mn. 1) Kinek a megromlott belektől büdös szája van. 2) Átv. ért. kényes, finnyás természetű, kinek minden szokatlan étel megárt, étvágytalan. | |
* | |
| (be-léczěz) ösz. áth. Léczekkel bekerít, vagy beföd, beszegez. Beléczezni a kocsmabeli kemenczét. Beléczezni az ollófákat. | |
* | |
| (bel-ecz-k) fn. tt. beleczk-ět. A szőlőfejnek egyes bogyói, vagy fürtrészei, böngjei, máskép: biling, vagy filling, filleng. Gyöke bel nem egyéb, mint a fityegő mozgást jelentő bil, bill, honnan billeg, és bellöke, bölcső am. billegő. A szláv nyelvészek bel = fehér szótól akarják származtatni, de a beleczk nem csak fehérszőlőt jelent. A k toldalékhang benne, mint a tövis-k, pocz-k, varacs-k s némely más szókban. | |
* | |
| helységek neve Sopron és Vas megyében; helyr. Beled-re, ~ěn, ~ről. | |
* | |
| (belé-egyez) ösz. önh. Bizonyos dologra nézve mással egyet ért, rááll, jóváhagyja, nincs ellene. Egyen kivül mindnyájan beléegyeztünk. | |
* | |
| (belé-elegyědik) ösz. k. 1) Belekeveredik, belevegyül bizonyos tömegbe, sokaságba. Beléelegyedni az öszvetódult népsokaságba. 2) Valamely ügybe, viszonyba, dologba részes gyanánt beleavatkozik, akár akarva, akár akaratlanul részese lesz. Beléelegyedni a perlekedők ügyébe. | |
* | |
| (bele-épít) ösz. áth. 1) Bizonyos anyagot építésre fölhasznál. Házába százezer téglát, s kétszáz darab négyszögü követ beleépített. 2) Építésre költ. Minden pénzét beleépítette egy nagyszerü gyárba. | |
* | |
| (bele-ért) ösz. áth. Valamit a többi közé számít, illetőleg belegondol. A száz forint adósságba az újabban kölcsön adott tíz forintot is beleértem. | |
* | |
| helység Erdélyben, a Kezdi székben; helyr. Bélefalvá-n, ~ra, ~ról. | |
* | |
| (bele-fárad) ösz. önh. Valamibe erőfogytáig, fáradásig munkálkodik. Belefáradni az olvasásba, irásba. | |
* | |
| (bele-fér) ösz. önh. Bizonyos térben helye van; bele lehet jutni, tenni, tölteni stb. E hordóba három akónyi bor belefér. A harazsákba két mázsa gyapju belefér. Oly szük a ruhája, hogy alig fér bele. | |
* | |
| ösz. önh. 1) Bizonyos munkába kezd. Belefogott az építésbe. Fogj bele már egyszer. 2) Vonó barmot szekér, kocsi elébe fog. Belefogott négy lovat a szekérbe. 3) Kötekedve belekap, beleakad valakibe. | |
* | |
| (bele-fojt) ösz. áth. Bizonyos folyadékba nyomva, s lélekzetétől megfosztva beleöl. Az ebkölykeket belefojtani a vízbe. | |
* | |
| ösz. áth. Czérnát, selyemszálat, fonalat a tű fokába húz. | |
* | |
| (bele-fú) ösz. önh. Lélekzetét bizonyos ürbe, likba, csőbe, hangszerbe fújja. Belefúni az öklébe. Belefúni a kürtbe, trombitába. | |
* | |
| falu Somogy megyében; helyr. Beleg-en, ~re, ~ről. | |
* | |
| (bel-ěg-et) gyak. áth. m. belěget-tem, ~tél, ~ětt, par. belěgess. A bölcsőben fekvő kisdedet beli beli! szóval, dalolással altatja. | |
* | |
| az elegy szónak ikertársa: elegybelegy, azaz különféle holmiból álló vegyülék, aprólék. V. ö. ELEGY. | |
* | |
| (bele-hal) ösz. önh. 1) Vízbe fúl. Belehalt a Dunába. 2) Valamely munka súlya alatt, annak bevégezte előtt, vagy betegség folytában meghal. Úgy megerőltette magát, hogy belehal. Nagyon beteg, joformán belehal. Belehalt az építésbe, nem végezte be halála előtt. | |
* | |
| ösz. önh. Fogait belevágja valamibe. Beleharapott a savanyú almába. A dühös eb beleharapott a gyermek lábikrájába. Kinjában beleharapott az ajkába. Átv. ért. valamely nehéz, kellemetlen munkába kezd. Nem akar beleharapni. V. ö. HARAP. | |
* | |
| (be-lehel) ösz. önh. 1) Lehét, leheletét belenyomja valamibe. Belehel a markába. Belehelni a fagylaltas edénybe. 2) Áthatólag am. valamit leheletével homályossá tesz, vagy betölt. Belehelni a tükröt, az ablakot. Sok ember beleheli a szük szobát. | |
* | |
| (be-lehelés) ösz. fn. 1) Lehelet bebocsátása. 2) Lehelettel behomályosítás, betöltés. | |
* | |
| ösz. k. Terjedelmére vagy alakjára nézve oly arányban, illetőleg viszonyban van bizonyos helyhez, vagy körülményhez, melynél fogva épen oda való, bele való. Ezen könyv épen beleillik e tokba. Ez a szár beleillik a pipámba. V. ö. ILLIK. | |
* | |
| ösz. áth. Jegyzetképen, emlékeztetésül beleír. Észrevételeit úti naplójába belejegyezte. | |
* | |
| ösz. önh. 1) Kapó kézzel belenyúl valamibe, vagy valami közé. Belekapott a hajamba. 2) Valami munkába kezd, belefog. Sok nógatás után belekapott az irásba. Mohón belekapott a munkába, de nem sokára abbanhagyta. 3) Veszekedési viszketegből beleköt, belekapczáskodik, beleakad valakibe. Mérgében belekap minden emberbe. | |
* | |
| a székelyeknél berekenye szóból el van csavarítva. l. BEREKENYE. | |
* | |
| ösz. önh. 1) Véletlenül, tekervényes úton, bizonyos idő mulva bizonyos állapotba jut. Belékerült a hálóba. Belékerült, mint Pilátus a Crédóba. Km. 2) Mondjuk mindenről, mihez bizonyos áron juthatni, amit valamely költséggel szerezhetünk meg. Háza belekerült százezer forintba. | |
* | |
| ösz. k. 1) Közbe vegyül; több különnemüekkel egyesülve egy zavart egészet képez. A bojtorján belekeveredik a ló serényébe. A kásaszemek belekeveredtek a mákba. 2) Mocsokba elegyedik. Ruhája belekeveredett a sárba. 3) Bajos ügybe, dologba bonyolodik. Véletlenűl ő is belekeveredett a perbe, veszekedésbe. | |
* | |
| ösz. önh. Bizonyos munkába fog, belekap, működni kezd. Belekezdeni a tanulásba, irásba. V. ö. KEZD. | |
* | |
| ösz. fn. Megeredő cselekvés, midőn belekezdünk, belefogunk, belekapunk valamibe. | |
* | |
| ösz. önh. Arról mondjuk, aki a beszélő szavaiba, a nélkül, hogy végét várná, alkalmatlan s illetlen módon beleszól, egy-két szóval belevág. Ilyenre illik a közmondás: Kotty bele szilvalé, majd megborsolnak. | |
* | |
| ösz. áth. Pénzét beruházza, ráfordítja valamire. Gyárt építvén minden pénzét beleköltötte. | |
* | |
| ösz. áth. és önh. 1) Beleszorít valamibe, és beköt. A batyuba mindenét belekötötte. 2) Kötőtűvel beletűz. Egy pár harisnyába egész motring czérnát belekötött. 3) Önhatólag és átv. ért. veszekedési vágyból mással ingerkedni kezd, belekapczáskodik. Személyragozva belém köt, beléd köt, stb. | |
* | |
| ösz. k. Mással ingerkedik, hogy belekaphasson, hogy veszekedhessék vele. | |
* | |
| ösz. önh. Székely tájszó, am. beleváj valamibe, s mintegy kutatva beledugja ujjait. | |
* | |
| (bél-el) áth. l. BÉLL. | |
* | |
| ösz. önh. 1) Belép, bejár valamely tömeg közepébe, vagy térbe. A vadász belemegy a vízbe, sárba. A legelő barom belemegy a búzába, tilosba. 2) Belefér bizonyos térbe. Ezen csürbe száz kereszt gabona belemegy. A kulacsomba négy itcze belemegy. | |
* | |
| fn. tt. belemint-ět, tb. ~ěk. Ékidomú hegyes kő, melyről a néphiedelem azt tartja, hogy villámláskor mint mennykő hull alá. Hellen eredetű szó. | |
* | |
| (běl-énd) fn. tt. bělénd-ět, tb. ~ěk. Növényfaj a csalmatokok neméből; levelei szárölelők, kikanyargott szélük, virágai kocsántalanok, féloldalu fűzérben. Bokrétája halavány, fekete csíkokkal reczés, torka setét vörös. Máskép: bolondító fű, vagy disznóbab. Eredetére nézve a bolond szónak vékony hangu módosítása. (Hyosciamus niger). | |
* | |
| l. BĚLÉND. | |
* | |
| (běl-énd-ěk-ěs) mn. tt. bělénděkěs-t, vagy ~et, tb. ~ek. 1) Beléndekkel bővelkedő, vagy vegyített, mérgezett. 2) Bolondos, megzavarodott, kábult eszü, mintha beléndekmagot evett volna. | |
* | |
| (bělénděk-ír) ösz. fn. Beléndekfűből, magból készített gyógyír bizonyos sebek ellen. | |
* | |
| (bělénděk-mag) ösz. fn. A beléndekfű mérges, kábító, bódító erejü magva, babja. | |
* | |
| (bělénděk-olaj) ösz. fn. Olaj, melyet a beléndek magvaiból sajtólnak. | |
* | |
| (bělénděk-tapasz) ösz. fn. Beléndekből készült gyógytapasz, flastrom. | |
* | |
| (bělénděk-vonat) ösz. fn. A beléndfű azon részeinek, melyekben gyógyereje létezik, kivonata, s gyógyszerészileg elkészítése. | |
* | |
| (běl-énd-ěs) mn. tt. bělénděs-t, vagy ~et, tb. ~ek. Mértéktelen, kicsapongó, buja életű. "És ott eltékozlotta ő javát élvén beléndesül" (luxuriose) Müncheni cod. Luk. 15. Törzse belénd átv. értelemben erkölcsileg bolondot jelent. | |
* | |
| (běl-énd-ěs-kěd-és) fn. tt. bělénděskědés-t, tb. ~ěk. Bujálkodás, paráználkodás. | |
* | |
| (běl-énd-ěs-kěd-ik) k. m. bělénděskěd-tem. ~tél, ~ětt. Bujálkodik, paráználkodik, mintegy erkölcsileg bolondoskodik. "És aki az elhagyottat vendi, beléndeskedik" (moechatur). "Menden, ki elhagyja ő feleségét, és mást vend, beléndeskedik." Münch. cod. "Ne beléndeskedjél." (Non moechaberis). | |
* | |
| (běl-énd-ěs-ség) fn. tt. bělénděsség-ět. Bujaság, paráznaság. | |
* | |
| lásd BELÉNDĚSKĚDIK. | |
* | |
| (bělénd-fű) ösz. fn. l. BĚLÉND. | |
* | |
| (bělénd-olaj) ösz. fn. lásd BĚLÉNDĚKOLAJ. | |
* | |
| (bělénd-vonat) lásd BĚLÉNDĚKVONAT. | |
* | |
| (běl-ény) fn. 1. lásd BÖLÉNY vagy BÖLÖNY, 2. falu Gömör megyében; helyr. Bělény-be, ~ben, ~ből. | |
* | |
| férfi kn. tt. Bělényěs-t, tb. ~ěk. Bellinus. | |
* | |
| (běl-ény-ěs) mn. tt. bělényěs-t, vagy ~et, tb. ~ek. 1) Belényekkel bővelkedő. Belényes erdő, rengeteg. 2) Mezőváros Biharban, helyr. Belényes-re, ~ěn, ~ről. | |
* | |
| ösz. k. Valamely dolognak, mesterségnek csinjába, módjába beletanul, kellő ügyességet, tapintatot, könnyüséget szerez benne, s mintegy beleokoskodik. Beleokni a jegyzői hivatalba. Beleokik a kalmárságba, kereskedésbe, pénzkezelésbe. V. ö. OKIK. | |
* | |
| l. BELEOKIK. | |
* | |
| ösz. áth. 1) Folyadékba, különösen vízbe fojt. Beleölte magát a Dunába. A rablók beleölték őt a kútba. Szélesb ért. visszahatólag életet veszt, belehal valamely dologba. Beleölte magát a nehéz munkába. 2) Valamire pazarlásig költ, és pedig siker nélkül, vagy veszteséggel. Beleölte minden pénzét a játékba, holmi vállalatokba. | |
* | |
| (bele-őszűl) ösz. önh. Valamely állapot, munka, vállalat folytatásában őszszé lesz, illetőleg azt késő korig, vénségig űzi anélkül, hogy bevégezné, beleagg. Beleőszűl a sok gondba, búba. | |
* | |
| (be-lep) ösz. áth. Valamely térnek, testnek fölszinét, lapját befödi, betakarja. A sűrü por belepi a ruhát. A sáskák belepték a határt. A verebek belepik az asztagot. | |
* | |
| (be-lép) ösz. önh. 1) Lábát lépve beteszi valahová. Belépni a szobába. Belépni a sárba, vízbe, kádba, sajtárba. Aki ide belép, az halál fia. 2) Bizonyos állapotba helyezkedik, azt megkezdi. Belépni az új hivatalba, szolgálatba. Belépni a férfi korba. 3) Bizonyos időszakba ér. Belépni a télbe, tavaszba. | |
* | |
| (be-lépdel) ösz. önh. Aprózott, lassu léptekkel bemegy, bejön. Lábhegyen belépdelni a szőnyeges padolaton. | |
* | |
| (bé-leped) ösz. áth. Lepelnem takaróval beföd. V. ö. LEPEDŐ. | |
* | |
| (be-lepés) ösz. fn. Betakarás, beborítás. | |
* | |
| (be-lépés) ösz. fn. Bemenés, bejárás. Belépéskor a küszöbön megbotlani. | |
* | |
| (be-lépet) ösz. áth. Eszközli, hogy valaki belépjen. V. ö. BELÉP. | |
* | |
| (bé-leplez) ösz. áth. Lepellel beföd, betakar. Béleplezni az arczot, tükröt, képeket. Átv. ért. apáczának beavat. | |
* | |
| (bé-leplezés) ösz. fn. Cselekvés, midőn valamit vagy valakit bélepleznek; különösen szertartás, midőn valakit apáczává beavatnak. | |
* | |
| (be-lépti-díj) ösz. fn. Díj, melyet fizetni tartozik, aki bizonyos zártkörü mulatságba, pl. szinházba, tánczvigalomba stb. bemenni akar. Olcsó, drága, rendes, fölemelt beléptidíj. | |
* | |
| (be-lépti-jegy) ösz. fn. Barcza, vagy czédulaféle akár pénzen vett, akár ingyenes jegy, melynek előmutatása mellett valamely zártkörbe bemenni lehet. | |
* | |
| ösz. önh. és áth. 1) Beletapad, horgas, kajcsos, vagy tapadó részeinél fogva belekapaszkodik valamibe. A bogács, tüske beleragad a ruhába. A bojtorján beleragad a juhok gyapjába, a lovak sörényébe. A légy beleragad a híg szurokba. 2) Áthatólag, sebesen, erőszakosan beleránt, belehúz. A megbokrosodott lovak a hintót beleragadták az árokba. V. ö. RAGAD. | |
* | |
| ösz. k. Valamiben elromlik, sérülést szenved. A kasza beleromlik a gazos, sáros fűbe. A ló beleromlik az erős húzásba. Beleromlani a szüntelen lótásfutásba. | |
* | |
| ösz. k. A rozsda miatt beszorul, beragad valamibe. A kulcs belerozsdásodott a zárba, a kard a hüvelybe, a kés a csuklójába. | |
* | |
| (bel-erő) ösz. fn. Lelki erő, mely különösen az akaró tehetség szilárdságában, elhatározásában, eltökélésében, s kitartásában rejlik; lelki szivosság, rugalmasság. | |
* | |
| ösz. k. Szilárd makacssággal, szokássá vált gyakorlat következtében változatlan természetévé válik, meggyökeresedik. | |
* | |
| (bel-érték) ösz. fn. Valaminek közösen s állandóan elismert valódi ára, kelendősége, mennyiben az akár anyagi, akár szellemi jeles tulajdonságainál fogva kitünő, kedves, s körülmények és viszonyok változásának nincs alávetve. | |
* | |
| ösz. önh. 1) Rugtatva, azaz, sebes nyargalással belerohan. Belérugtatni az ellenség táborába. 2) Átv. ért. hebehurgya módon más szavába vág. | |
* | |
| (bel-es) mn. tt. beles-t, vagy ~et, tb. ~ek. Aminek bele, magva, veleje van, kitünő értelemben véve; tömör, sűrü beltartalmú. Beles dió, mogyoró. Beles csont. | |
* | |
| falu Nyitra vármegyében; helyr. Beles-re, ~ěn, ~ről. | |
* | |
| (bél-ěs) fn. tt. bélěs-t, tb. ~ěk. Rétegesen öszvehajtogatott, vagyis rétesféle tésztasütemény, melynek tölteléke van. Turós, káposztás béles. Katonabéles. Gombás, húsos, mondolás béles. Sütött ángyom bélest, nem adott belőle, elvitte a kertbe, tarka kezkenőbe. Népdal. | |
* | |
| (beles-belül) ih. Legbelül, mintegy a bélnek beljében, (bel és belül). Olyan képzésü mint: köröskörül. | |
* | |
| falu Biharban, tt. Belesény-t; helyr. Belesény-be, ~ben, ~ből. | |
* | |
| (bel-es-leg) ih. Belsőleg, belsőképen, belülről. Oly képzésű mint mellesleg, fölösleg, oldalaslag, körösleg. | |
* | |
| ösz. önh. 1) Valami közé vegyülve azzal együtt megsűl. A kovászba esett légy belésült a kenyérbe. 2) Átv. ért. valamely kezdett dologban, tervben, vállalatban fönakad, s mintegy belesülyed. Belesült a beszédbe. Ez értelemben eredetileg a süled vagy sülyed igével egy gyökről származik. | |
* | |
| puszta neve Somogyban, tt. Belesz-t, helyr. Belesz-be, ~ben, ~ből. | |
* | |
| ösz. önh. 1) Valamely test a talap beszakadtával leesik, lemerül a mélységbe. A hídról beleszakadni a folyóba. Beleszakadni a farkasverembe. 2) Húzásközben elszakadva egy része belülmarad. A vödör beleszakadt a kútba. Nyüvés alatt a kender töve beleszakadt a kemény földbe. 3) Nagy erőltetésben elszakad vagy végképen megromlik. A kötél beleszakadt az erős csigázásba. Beleszakadni a nehéz emelésbe. | |
* | |
| ösz. önh. Bizonyos térbe, sűrüség, tömeg közé szalad. Az üldöző farkas beleszaladt a nádasba. A güzü beleszaladt az ürgelikba. Átv. ért. tolás, nyomás közben kellő irányából kicsuszamodva befuródik valamely testbe. A kés, a villa hegye beleszaladt a tenyerébe. | |
* | |
| ösz. áth. Bizonyos mennyiség közé számlál. Az úti kiadásokba a borravalókat is beleszámlálni. A községi lakosság öszveirásába a katonákat és tanulókat beleszámlálni. | |
* | |
| ösz. önh. 1) Szoros értelemben vett szeretetet táplál vagy szerelemre gerjed valaki iránt. Ezen szerény ifjuba mindnyájan beleszerettünk. Első látásra beleszeretni valamely nőbe. 2) Valamely kedves tárgy megnyeri tetszését, s azt bírni óhajtja. | |
* | |
| ösz. k. Bizonyos állapot viselésére, vagy munkára folytonos gyakorlás által némi könnyüséget szerez, s azt hajlamával, természetével megegyezőnek vagy legalább türhetőnek érezi. Beleszokni a katonai életbe. Könnyü abba beleszokni, amihez kedvünk van. | |
* | |
| (bele-szól) ösz. önh. 1) Más beszédébe, mielőtt az bevégezné, közbeszól, belebeszél. 2) Valamely tanácskozásban, értekezésben a dologhoz szól, elmondja véleményét. Ezen tárgyba majd mi is beleszólunk. | |
* | |
| (bele-szólás) ösz. fn. Közbeszólás, hozzászólás. Ebbe nincs beleszólásom. | |
* | |
| (bele-szóló) ösz. fn. Mondanivaló bizonyos ügyben, mely minket is illet vagy érdekel. Ehhez nekem is van beleszólóm. | |
* | |
| ösz. önh. 1) Megleli azon irányt, melyen haladva beér, bejut valahová. 2) Valamely eszközzel, fegyverrel bizonyos czélpontba lő, vág, dob, stb. 3) Németes kifejezéssel: beletalálni magát valamibe, am. ügyesen beleokulni, valaminek csínját, módját meglelni. | |
* | |
| ösz. önh. Folytonos gyakorlás, tanulás által ügyességet szerez valamiben. | |
* | |
| ösz. k. Teljesedéséig bizonyos idő szükséges, elmulik. Több év beletelik, míg e munkát bevégezzük. | |
* | |
| ösz. k. Erőszak vagy ellentállás által valamibe nyomulva eltörik, s a törött darab benne marad. Az ék beletörött a kemény fába. Az ásó, kapa beletörik a köves földbe. Átv. ért. beletörik a kése, am. vakmerő vagy gonosz vállalaton rajtaveszt. | |
* | |
| ösz. áth. Számításközben valamit a többi közé foglal, mint kiegészítő részt hozzáad. Évi bére, az ajándékokat is beletudva, kétszáz forintra megy. Az eltörött edények árát beletudni a cseléd bérébe. | |
* | |
| (bele-ún) ösz. önh. Elveszti valamitől minden kedvét, belefárad, terhére van, nem kell neki többé, folytatni megszün. Beleúnni a munkába. Beleúnt a feleségébe. Sok élvezés után beleúnt életébe. | |
* | |
| ösz. k. A mozgásban levő test egy másik testtel visszataszító érintkezésbe jön. Homlokával beleütközött a falba. A kocsitengely beleütközött a szegletkőbe. A hajó beleütközött a hídba. V. ö. ÜTKÖZIK. | |
* | |
| ösz. belsz. Önkénytelenül egy másik testtel visszataszító érintésbe jön. | |
* | |
| (bele-vág) ösz. áth. és önh. 1) Bizonyos eszköz élét valamely szilárd állományu, tömör, kemény testbe sújtja. Belevágni a fejszét a fába, a kapát a földbe. Belevágni a kaszát a fűbe. 2) Vágó eszközzel elmetélt részeket belekever, belehány valamibe. A tököt belevágni a moslékba. A kolbásztöltelékbe holmi mócsingot, szalonnát belevágni. 3) Átv ért. más szavát, beszédét hebehurgyán félbeszakasztja s mintegy ketté vágja. | |
* | |
| (bele-vénül) ösz. önh. Valamely állapot vagy dolog folytatása alatt megvénül; vén koráig űz, folytat valamit; beleőszül. | |
* | |
| ösz. áth. Valamely testet többszörös ütéssel benyom a másikba. A szeget beleverni a falba. A czöveket, karót beleverni a földbe. Átv. ért. valaminek fölfogására vagy megtanulására erőszakos módon rábír valakit, vagy sok oktatással, magyarázással emlékezetébe nyom valamit. Alig bírtam beléverni a fejébe. | |
* | |
| ösz. önh. m. beleveszětt. 1) Belehal. Beleveszett a Dunába. 2) Különösen nagy erőltetés, munka következtében, mielőtt bevégezné, meghal. 3) Valakibe czivakodólag beleköt. Ha részeg, belevesz legjobb barátjába is. V. ö. VESZ. | |
* | |
| ösz. áth. m. belevětt. Visszaható névmással am. valamely testbe belefuródik, megfészkeli magát benne, beleragad, beleszivárog. A moly beleveszi magát a ruhába. A büdösféreg belevette magát a falak hasadékaiba. A zsír beleveszi magát a padolatba. V. ö. VĚSZ. | |
* | |
| ösz. áth. és önh. 1) Beleöl, beleemészt valamibe. A macskakölyköket beleveszteni a vízbe. 2) Önhatólag, valamiben kárt vall, nevezetesen bizonyos üzérkedésben, eladásban. Belevesztett mint Bertók a csíkban. Km. | |
* | |
| (1), fn. tt. belezná-t, tb. ~k. Bodrogközben, Somogyban és Székelyföldön am. gáncs a vászonban, midőn a bélfonal rendetlenül szövődik bele, vagy a föltekert szálakból egy elszakad, s rést hagy a vásznon. Néhott bilizna és veliznek.
Elemezve valószinüleg am. belező ina, azaz a bélfonal informa kinövése. A szláv nyelvészek szerint bielizna fehérneműt jelentene, de ennek a magyar értelemben használt beleznával semmi rokonsága. | |
* | |
| (2), falu Somogy megyében; helyragokkal: Belezná-n, ~ra, ~ról. | |
* | |
| (belezna-as) mn. tt. beleznás-t vagy ~at, tb. ~ak. A bélfonal rendetlen beszövődése miatt gáncsos vagy az eső miatt megránczosodott. Beleznás vászon. | |
* | |
| (belezna-as-od-ik) k. m. beleznásodtam, ~tál, ~ott. Gáncsos fonaluvá lesz, akár a szövésben, akár megázás következtében. Megbeleznásodik a bikla, azaz vászonszoknya. Somogyi kifejezés. | |
* | |
| falu Bihar megyében; helyr. Belezsény-be, ~ben, ~ből. | |
* | |
| (bél-fa) ösz. fn. Azon függőleges fa, mely a járom közepén fölfelé nyúlik. Czifrázott, vörösre festett hegyü bélfa. | |
* | |
| (bél-fájás) ösz. fn. Mindenféle fájdalom, csikarás, mely a beleket bántja. V. ö. BÉKIFÁJDALOM. | |
* | |
| (bél-fájós) ösz. mn. és fn. Bélfájásban szenvedő. | |
* | |
| (bél-fal) ösz. fn. Toldalékfal, mely más falhoz erösítő támaszul ragasztatik, s annak mintegy béllésül szolgál. Különösen a várépítésben azon falak, melyekkel a földbástyákat megerősítik. | |
* | |
| (bél-fekély) ösz. fn. Fekélyféle nyavalya, mely a belekben szokott keletkezni. V. ö. FEKÉLY. | |
* | |
| (bél-fene) ösz. fn. Fene, azaz ráknemü bántalom, mely a beleken rágódik. V. ö. FENE. | |
* | |
| falu Bihar megyében; helyragokkal: Bélfenyér-en, ~re, ~ről. | |
* | |
| (bél-férěg) ösz. fn. Általán mindenféle férgek, melyek az állatok beleiben képződnek és élnek. | |
* | |
| (bél-fodor) ösz. fn. A hashártyának megkettőztetése, mely fodros alakja miatt neveztetik bélfodornak. | |
* | |
| (bél-fodor-mirígy) ösz. fn. A bélfodor lapjai között levő mirigyek. V. ö. MIRÍGY. | |
* | |
| (bél-fonal) ösz. fn. Azon fonal, melyet a takácsok, a hosszában fölhúzott fonalak közé szőnek, s mely a vásznat kiegészíti s annak mintegy belét képezi. Máskép: ontok. | |
* | |
| (bél-fonal-cséve) ösz. fn. Cséve, azaz orsóforma eszköz, melyről a bélfonalat ideoda keresztülöltögetve a vászonba beszövik. | |
* | |
| (bel-forgalom) ösz. fn. Belkereskedés, vagyis valamely ország vásári czikkeinek saját határain belül folytatott adásvevése. | |
* | |
| (bel-föld) ösz. fn. Azon ország, haza, melyben lakunk, ránk uézve belföld, a többi mind külföld. | |
* | |
| (bel-földi) ösz. mn. Országunkból való, hazai, honi. Belföldi termények. Belföldi iparművek, áruk. Ellenkezője: külföldi, idegen. | |
* | |
| fn. és mn. 1) Nemzetiségre nézve belgiumi lakos. 2) Ezen nemzetbelieket illető, azokra vonatkozó, nálok divatos stb. Belga alkotmány. Belga nyelv. | |
* | |
| BELGAORSZÁG, (belga-hon, belga-ország) ösz. fn. Lásd BELGIUM. | |
* | |
| (bel-gát) ösz. fn. Árvíztől fenyegetett vidékeken azon gátak, melyek a fő vagy legszélső gáton belül emeltetnek. | |
* | |
| (bel-gěcs) ösz. fn. Bizonyos indiai állatok belében nőni szokott kőképlet, továbbá ehhez hasonló kőnemű ásvány. (Bezoar). | |
* | |
| (bél-giliszta) ösz. fn. A belekben tartózkodó gilisztaféreg. V. ö. GILISZTA. | |
* | |
| fn. tt. Belgium-ot. Európának a nyugoti tengerre dőlő egyik királysága, hajdan austriai Németalföld. | |
* | |
| (bél-görcs) ösz. fn. Nyavalya, mely a belek kínos öszvehúzásában és csikarásában áll, köznyelven: kólika. | |
* | |
| (bél-gyomor-sérv) ösz. fn. Sérvnemű betegség a belekben és gyomorban egyszersmind. | |
* | |
| (bél-gyuladás) ösz. fn. A belekben öszvetorlódott vér miatt támadt nyavalya. | |
* | |
| (bel-háboru) ösz. fn. Polgári háboru, midőn ugyanazon haza lakosai meghasonolván, egymás ellen fognak fegyvert. | |
* | |
| (bel-hám) ösz. fn. A takonyhártyát takaró hám, vagyis vékony hártya. | |
* | |
| (bél-hányás) ösz. fn. Kínos nyavalya, midőn a bél alsó vége bezáródik, s az emésztet rendes úton nem takarodhatik ki. Orvosi köznyelven: miserere. | |
* | |
| (bél-hártya) ösz. fn. Vékony, ágy és gyönge burok, mely az egész bélt betakarja. | |
* | |
| (bel-héj) ösz. fn. A fának azon puhább nemü része, mely a kéreghez legközelebb fekszik. | |
* | |
| (bél-húr) ösz. fn. Húr, mely némely állatok különösen juhok beléből készül, különböztetésül más anyagból, pl. rézből, vasból csinált húroktól. | |
* | |
| (bél-hurka) ösz. fn. Rövid, széles bél az emberi s több más állati testben, mely az alfelig lenyúlik, s az ételek salakja vagyis bélsár kitakarítására szolgál. | |
* | |
| (bél-húr-szálacs) ösz. fn. Bélhúrból csinált, vékony gyertyaszálhoz hasonló készület, mely csöves fekélyek, nevezetesen a húgycső kitágítására használtatik. (Bougie). | |
* | |
| (bél-hús) ösz. fn. A marha hátán a lép körül elnyúló porhanyó hús. | |
* | |
| (bel-huszár) ösz. fn. Huszáros jelmezben járó díszszolga, az uraságok mellett. Grófok, püspökök belhuszárai. | |
* | |
| (bél-huzam) ösz. fn. l. BÉLCSATORNA. | |
* | |
| (bel-igazgatás) ösz. fn. Az ország belügyeit intéző, rendező igazgatás. | |
* | |
| l. BELÉND. | |
* | |
| (bel-ingěr) ösz. fn. Természeti ösztön, mely az embert s más állatokat bizonyos működésekre izgatja. | |
* | |
| (bél-iszam) ösz. fn. Iszam, azaz szakadásféle baj a belekben, a bélnek rendes helyzetéből kimenülése. | |
* | |
| (be-lisztěz) ösz. áth. Liszttel behint, befehérít, bemázol. Belisztezni a kiszakasztott kenyértésztát. Belisztezni a ruhát a malomban. Orczáját belisztezni. | |
* | |
| (bel-e-ebb) ih. Tovább befelé, mélyebbre, valaminek belsejéhez közelebb. V. ö. BELE. | |
* | |
| (bél-jós) ösz. fn. A régi görög és római pogány szertartásoknál szolgáló pap, ki az áldozati barmok beleiből jövendőt mondott. | |
* | |
| (bél-jósló) l. BÉLJÓS. | |
* | |
| (bel-kapcsolat) ösz. fn. Kapcsolat, mely valamely szövevényes szerkezetű műnek, pl. órának, malomnak, gépnek stb. részeit kellőleg öszveköti. | |
* | |
| (bél-kerék) ösz. fn. A malom belsejében forgó száraz nagy kerék, különböztetésül a vízben forgó külkeréktől, vagy mint néhutt nevezik, kilségtől. | |
* | |
| (bél-korgás) ösz. fn. Korgás, melyet a belekben koválygó szelek okozni szoktak. | |
* | |
| (bel-kő) ösz. fn. A húgyhólyagban termő kórnemű kőképlet. | |
* | |
| (bél-kő) ösz. fn. Kőkeménységű képlet, mely a belekben teremni szokott. | |
* | |
| (bel-köldök) ösz. fn. A mag belső hártyáján azon pont, melyből a csira kifakad. | |
* | |
| (bel-kör)) ösz. fn. Karikás réteg a fákon, mely évenként szaporodik, s melynek száma szerint a fák korát meghatározni szokták: máskép: gyűrü. | |
* | |
| (bél-köszvény) ösz. fn. Köszvényféle nyavalya, mely a beleket bántja. | |
* | |
| (bél-el) áth. m. béll-ětt, htn. ~eni. Belül hozzávarr, hozzátold, hozzáragaszt valamit, mely mintegy belet képez. Posztó ruhát selyemmel, vászonnal bélleni. Téli öltönyt báránybőrrel bélleni. Falat deszkával bélleni. Bútorokat bélleni. | |
* | |
| (bél-lantorna) ösz. fn. A beleket boritó reczés hártya. | |
* | |
| népes puszta Pozsony megyében; helyragokkal: Bellé-n, ~re, ~ről. | |
* | |
| l. BÉLEFALVA. | |
* | |
| (1), (bel-leg) fn. tt. belleg-ět. A test részeinek belső tömöttsége, sűrüsége, mely annak külső terjedelméhez képest nagyított arányban áll. (Intensitás). Oly alkotásu új szó, mint: felleg, jelleg. | |
* | |
| (2), (bel-leg) ih. Belsőkép, belülről véve a dolgot; szokottabban: belsőleg. | |
* | |
| (bél-le-járás) ösz. fn. l. BÉLISZAM. | |
* | |
| (ber-len) ösz. fn. Borzas len, mintegy berzes, berzenkedő szálu len. Itt az eredeti r áthasonul l-re, mint a pallag (parlag), talló (tarló), olló (orló) szókban. | |
* | |
| (b-ellenkědik) am. ellenkedik. Gyöke bellen, ikerítve előfordul a játszó gyermekek nyelvében: ellenbellen. | |
* | |
| (ber-él-ér) fn. tt. bellér-t, tb. ~ęk. A székelyeknél s néhutt Magyarországban is am. marha-, sertéskereskedő, egyszersmind hentes. Gyöke a csereféle adásvevésre vonatkozó ber, bere, mely a cserebere, csereberél ikerített szókban közdivatu. Hasonló értelemben használtatik a szláv eredetü kupecz. | |
* | |
| (ber-él-kěd-ik) k. m. bellérkěd-tem, ~tél, ~ětt. Marhákkal kereskedik, csereberél, advesz. | |
* | |
| (bél-el-és) fn. tt. béllés-t, tb. ~ěk. 1) Varrás, toldás, tömés, behúzás, mely által valamit béllenek. A téli ruha béllését szűcsre bízni. 2) Azon anyag, vagy kelme, melyet valaminek belső oldalához varrnak, toldanak, vagy belsejébe tömnek. Selyemből, vászonból, flanelből, báránybőrből való béllés. Dolmány-, nadrág-, köpönyeg-béllés. Elrongyollott a ruha béllése. Fenyűfa-, diófabéllés a szekrényben. Lefoszlott a szekrény béllése. V. ö. BÉLL. | |
* | |
| (béllés-parket) ösz. fn. A parketféle kelme egyik neme, melyet ruhabéllésül használnak. | |
* | |
| (béllés-szövet) ösz. fn. Ruhát bélleni való mindenféle, pl. selyem, len, pamut stb. szövet. | |
* | |
| (béllés-tafota) ösz. fn. Béllésnek való tafotaselyem. | |
* | |
| (bél-el-és-telen) mn. tt. bélléstelen-t, tb. ~ěk. Aminek béllése nincs, egy rétü. Bélléstelen nyári nadrág. Bélléstelen szekrény. | |
* | |
| (béllés-vászon) ösz. fn. Silányabb szövetű, és gorombább vászon, mely egyedül béllésnek használtatik. | |
* | |
| (bél-el-et) fn. tt. béllet-ět, l. BÉLLÉS 2). | |
* | |
| (béllet-deszka) ösz. fn. Deszka, mely az építésnél, és bútorokban béllés gyanánt szolgál. Ily bélletdeszkák vannak az ablak- és ajtóközökben, és a szekrényekben, melyeknek külseje sikárlott fából van, belülről pedig másfélével húzatnak be. | |
* | |
| (béllet-fa) ösz. fn. Mindenféle fa, nevezetesen deszka, melyet az építésban és bútorok készítésében béllési anyagul használnak. | |
* | |
| (bél-el-etlen) mn. tt. bélletlen-t, tb. ~ěk. Ami nincs megbéllve, bélléstelen. Bélletlen nadrág. Bélletlen szekrény, ajtóköz. Használtatik határozóúl is bélletlenül helyett. | |
* | |
| (bél-el-ětt) mn. tt. béllětt-et. Ami béllve van, bélléses. Selyemmel, vászonnal béllett ruha. Bárány-, róka-, farkas-bőrrel béllett téli köntös. Iharfával béllett szekrényajtó. Dészkával béllett falak a magtárban. Átv. ért. béllett száju, am. vastag, kidudorodó ajakú. Széllel béllett ruha, am. bélléstelen, szellős, bugyogós, vékony, foszlány ruha, mely meleget nem tart. | |
* | |
| (bél-lob) ösz. fn. l. BÉLGYÚLADÁS. | |
* | |
| l. BÉLY. | |
* | |
| falu Baranya megyében; helyragokkal: Béllyé-n, ~re, ~ről. | |
* | |
| (bel-magv) ösz. fn. A magnak belső állománya, melyben a csira lényege rejlik. | |
* | |
| puszta Erdélyben, Felső-Fehér megyében; helyr. Bélmező-n, ~re, ~ről. | |
* | |
| (bél-mirígy) ösz. fn. Az állati bélben levő mirigyek. V. ö. MIRÍGY. | |
* | |
| (bel-mutató) ösz. fn. Az óra belsejében levő mutató, melyet előre vagy hátra lehet igazítani, amint t. i. az óra késik vagy siet. (Directorium). | |
* | |
| (be-locsol) ösz. áth. Szerteszórt, fecskendezett, különösen tenyérből öntözgetett vízzel vagy más folyadékkal benedvesít. Az udvart, utczát seprés előtt belocsolni. Belocsolni a vasalandó fehérruhát. Belocsolni a cserépben nevelt virágokat. | |
* | |
| (be-locsolás) ösz. fn. Szerteszórt, fecskendezett folyadékkal beöntözés. | |
* | |
| (bél-okádás) ösz. fn. l. BÉLHÁNYÁS. | |
* | |
| (bél-olló) ösz. fn. Sebészi eszköz a sérvmetszési műtételeknél. | |
* | |
| (be-lombosodik) ösz. k. Lombjai azaz levelekkel díszlő ágai nőnek, szaporodnak. A lebotolt fűzfák sűrüen belombosodnak. | |
* | |
| (be-lomboz) ösz. áth. Lombokkal, zöld ágakkal betakar, beföd. Belombozni az ebédlő sátort, az ablakokat. | |
* | |
| (be-lop) ösz. áth. Tilalom ellen a vámvonalakon, harminczadokon valamely tiltott árut becsempész, illetőleg a kellő járadékot vagy fogyasztási adót le nem fizetve bevisz. Külföldi kelméket, árukat, dohányt belopni. Máskép: becsempész, becsen. | |
* | |
| (be-lopakodik) ösz. k. Lopva, azaz, alattomban, észrevétlenül, a határőröket kikerülve besurran, beveszi magát valahová, tolvaj módjára becsúsz. | |
* | |
| (be-lopás) ösz. fn. Becsempészés, valamely árunak, tiltott portékának a vámvonalon titkos behozása, vagy beszállítása. | |
* | |
| (be-lopódzik) ösz. k. l. BELOPAKODIK. A tolvaj belopódzott a szobába. A gyermekek belopódznak a gyümölcsös kertbe. | |
* | |
| (be-lovagol) ösz. önh. és áth. 1) Lóháton ülve bemegy, benyargal valahová. Faluról belovagolni a városba. 2) Bizonyos tért, tájt lóháton bejár, beutaz, bekalandoz. Belovagolni az egész határt. | |
* | |
| (be-lő) ösz. önh. és áth. 1) Tárgyesetes viszonynév nélkül általán szólva am. bizonyos tér belsejébe irányzott lövést tesz. Belőni a várba, a sánczba. 2) Elsütött ágyuból, puskából golyót, s más lőszereket beröpít valamely térbe, czélpontba. Tüzes bombákat belőni a várba. 3) Ugyanazon szerekkel betör, betaszít valamit. Belőni a kaput, az ablakot. | |
* | |
| (be-lök) ösz. áth. Lökve betaszít, beröpít, bevet valamit, vagy valakit. Gallérjánál fogva belökték a vízbe. V. ö. LÖK. | |
* | |
| (be-lökés) ösz. fn. Lökve véghezvitt betaszítás, bevetés. | |
* | |
| (bel-é-el) ih. Valaminek belsejéből kifelé tartó irányban. Megfelel e kérdésre: honnan? s különbözik tőle a hol? kérdésre felelő: belül. "És ő belől (de intus) felelvén" Münch. cod. Luk. 11. Honnan hozzam ki? Onnét belől. Hol van? Ott belül. Személyragozva: belőlem, belőled, belőle stb. Nem vehettem ki belőle, mit akar. Ekkor nem helyre vonatkozik, hanem tárgyra, alanyra, melyből valami ered, származik, alakul, pl. Belőlem bolondot ne csinálj. Belőled jeles ügyvéd vált volna. Azt hallottam felőle, semmi sem lesz belőle. Km. Istenem, mi lett belőle! Innen származott az öszvehúzott névmódosító ből, vastaghangon ból, egyébiránt a régiek mint ilyet ép alakjában is használták, pl. a régi halotti beszédben. "Kit úr ez napon ez hamos világ tömnöczebelől mente" e h. tömnöczéből; vastaghangon balól. "És kénszerejték egy néminemő cireniai embert Simont, a falubalól (faluból) jövőt." Münch. cod. Márk. 15. "Hogy föld belől kenyeret kihozj." CIII. ének a Zsoltárokból. (Keszthelyi codex). | |
* | |
| (bel-ő-te) fn. tt. belőtét, tb. belőték. Növénytanban am. belső hártya, mely a növénymagot közvetlenül takarja. (Pericarpium). Képzésre olyan, mint a szintén növényeket jelentő: csepőte, köszméte, csemete, csimota. | |
* | |
| (be-lövel) ösz. áth. Csőalaku eszközből befú, betaszít, befecskend, berepít valamibe valamit. Bodzapuskából vizet belövelni az ablakon. Különösen orvostani ért. valamely híg szert befecskend, pl. az alfelbe, orrba, hugycsőbe, torokba, vagy sebbe.
| |
* | |
| (be-lövelés) ösz. fn. Cselekvés, midőn valamit belövelnek valahová vagy valamibe. V. ö. BELÖVEL. | |
* | |
| (bél-poklos) ösz. mn. és fn. Bélpoklosságban szenvedő kór, egyszerüen poklos. V. ö. BÉLPOKLOSSÁG. | |
* | |
| (bél-poklosság) ösz. fn. Hajdan Napkeleten, kivált a zsidóknál uralkodott ragályos kórság, mely tulajdonkép undok bőrkütegekből állott. (Lepra). | |
* | |
| (bel-rész) ösz. fn. Az állati test minden részei, melyek a test belsejében foglaltatnak, és így nem csak a gyomor és belek, hanem az úgynevezett zsigerek is, a máj, lép, vese, szív, stb. | |
* | |
| (bél-rész-tanítmány) ösz. fn. A boncztan azon ága, mely a belrészek ismertetését tárgyazza. Újabb néven: zsigertan vagy tanítmány. | |
* | |
| (bél-sár) ösz. fn. A megemésztett ételek salakja, sepreje, mely ganajalakban a végbélen kitakarodik. Sűrü, kásás, kemény, híg bélsár. | |
* | |
| (bél-sár-sipoly) ösz. fn. Sipolyféle nyilás, melyen a bélsár kiürül. V. ö. BÉLSÁR. | |
* | |
| (bél-seb) ösz. fn. A bélben támadt vagy okozott seb. | |
* | |
| (bél-seběs) ösz. mn. Kinek seb támadt a bélében. Vadászok nyelvén, mondatik vadról, melynek bélén lövéssel, vagy szúrással sebet ejtettek. | |
* | |
| (bél-sérv) ösz. fn. Bélszakadás, béliszam, tökösség, húrosság. | |
* | |
| (bél-síp-fekély) ösz. fn. Belekbe magát beevő csöves fekély. | |
* | |
| (bél-sipoly) ösz. fn. l. BÉLSÍPFEKÉLY. | |
* | |
| (1), (bel-ső) mn. fokozva: belsőbb, legbelsőbb. 1) Ami valamely test, tér, tömeg, sokaság részei között belül van. Ellenkezője: külső, ami valamit körülvesz, beföd, eltakar, a középpontból kiesik stb. Belső város, melyet falak vagy külső városok kerítenek. Belső ruha, melyet más ruhák takarnak, mely a testhez ér. A malom belső és külső részei. 2) Mondjuk hivatalról, rangról, illetőleg azt viselő személyről, aki az illető igazgatás, kormány ügyeibe mélyebben be van avatva. Belső tanács, és külső tanács a régi városi szerkezetben. Belső titkos tanácsos. 3) Mondjuk szolga állapotu személyekről, akik közvetlenűl uraik, uraságaik mellett működnek, s azok egyenes szolgálatára állanak. Belső inas, huszár, szakács. 4) Szoros öszveköttetésü, viszonyú. Belső barátságban, ismeretségben lenni valakivel. 5) Az igába fogott ökrök közől az, mely jobbfelül van befogva, máskép: hajszás. A balfelül befogott külső vagy csálés. | |
* | |
| (2), (bel-ső) fn. tt. belső-t, tb. ~k. Személyragozva: belsőm, belsőd, belsője, vagy belseje, belsőnk, belsőtök, belsőjök, vagy belsejök. Valaminek közepső része, veleje, lelke, lényege. A kenyér belseje sületlen, külseje égett. A vár belsejébe szorult hadak. Szivednek belsejébe látok. | |
* | |
| (belső-kép) ösz. ih. A dolgot belülről tekintve, a dolog velejére nézve. Belsőkép semmi változás nem történt a házon, csak külsőkép. | |
* | |
| (bel-ső-leg) ih. l. BELSŐKÉP. | |
* | |
| (bel-ső-ny) fn. tt. belsőny-t, tb. ~ök. Valaminek belső állománya, lényege, mivolta. | |
* | |
| (bel-szabadság) ösz. fn. A gyakorlati észnek, vagy akaratnak azon tulajdonsága, melynél fogva munkásságát külső erőszaktól menten intézheti, saját határozatai s eltökélése szerint. | |
* | |
| (bél-szakgatás) ösz. fn. Beleket kinzó, gyötrő csikarás, csipedés, éles, metsző fájdalom. | |
* | |
| (bel-szakács) ösz. fn. Szakács, ki különösen az urasági asztalra főz. Különbözik tőle nagyobb úri házaknál az udvari szakács, t. i. az udvari tisztek és cselédek számára főző. | |
* | |
| (bél-szakadás) ösz. fn. lásd BÉLSÉRV. | |
* | |
| (bel-szél) ösz. fn. Könyvnyomtatók és könyvkötők nyelvén jelenti azon közt, mely a kiterjesztett íven a bötüoszlopok között üresen hagyatik, t. i. a bekötés végett. | |
* | |
| (bel-szěrkězet) ösz. fn. Több alkatrészekből álló akár anyagi akár erkölcsi vagy szellemi egésznek, illetőleg műnek belső elrendezése, alkotása, elhelyezése stb. Gépek, házak belszerkezete. Ország belszerkezete. V. ö. SZĚRKĚZET. | |
* | |
| (bel-szín) ösz. fn. Valamely testnek, különösen szövetnek azon színe, melyet belső oldala vagy része mutat. | |
* | |
| (bel-szolga) ösz. fn. Urasági cseléd, inas, stb. ki az uraság személyét legközelebbről illető szolgálatokat teszi, pl. urát öltözteti, vetközteti, stb. | |
* | |
| (bel-szózat) ösz. fn. Az öntudatnak, a lelkiismeretnek intelme, figyelmeztetése, mely az iránt nyilatkozik, ha tegyünk-e, ne tegyünk-e valamit. | |
* | |
| (belszög) ösz. fn. A szögnek belső része, vagy a többi szögök között az, mely belül fekszik. V. ö. SZÖG. | |
* | |
| (bél-takony) ösz. fn. A belekben képződni s öszvegyülni szokott sűrü nyálkaféle állomány, valamint a beleket belülről takaró nyálka. | |
* | |
| (bel-tartalom) ösz. fn. Ami valaminek belsejében foglaltatik. Egyszerűen: tartalom. | |
* | |
| mezőváros Szatmárban; NYÍR~, falu Szabolcs megyében; helyr. Béltek-re, ~ěn, ~ről. | |
* | |
| (bel-telek) ösz. fn. Köznyelven: belsőtelek, azaz, bent a helységben, városban levő házhely, különböztetésül a kül- vagy külsőtelektől. | |
* | |
| (bel-terj) ösz. fn. A test belső részeinek, tömegének mennyisége, mely a külső terjedelemmel, vagy is külterjjel nincs mindig arányban, pl. a szivacs és gránitkő belterjeik igen különbözők, ha külterjeik egyarányosak is. Átvitetik e szó értelme a szellemi tárgyakra is, pl. belterje van a tudománynak, ha mély, alapos; külterje van, midőn sokféle tárgyra elágazik. | |
* | |
| (bel-terjes) ösz. mn. Ami belsőleg tömött, magában sokat rejtő. Szellemi értelemben: mély, alapos, okszerü. A cserfa belterjesebb a fűzfánál, az arany a réznél. Egyik ember tudománya belterjesebb, a másiké külterjesebb. | |
* | |
| (bel-terjileg) ih. 1) Tömöttség tekintetéből, a belső részek mennyiségére nézve. Ezen test belterjileg többet ér a másiknál. 2) Alaposan, mélyen, okszerűleg. Ismereteit belterjileg szaporítja. | |
* | |
| (bél-tisztító) ösz. mn. Ami a belet vagy beleket tisztítja, illetőleg a fölösleges nyálkát, és bélsárt a maga útján kitakarítja. Béltisztító szerek. Használtatik főnevül is. Béltisztítót rendelni, bevenni. | |
* | |
| (bel-tok) ösz. fn. l. BELŐTE. | |
* | |
| (bel-töltés) ösz. fn. l. BELGÁT. | |
* | |
| (bél-türem) ösz. fn. A bélhuzam egy részének belecsúszása a másikba, mely előtte, vagy utána van. | |
* | |
| (be-lucskol) ösz. áth. Vízzel, vagy más nedvvel, folyadékkal bemocskol. A szüretelők belucskolják ruháikat. A vadászokat belucskolja a reggeli harmat, a gyalogutasokat az eső. V. ö. LUCSKOL. | |
* | |
| (be-lucskolás) ösz. fn. Vízzel, vagy más nedvvel bemocskolás. | |
* | |
| (be-lúgoz) ösz. áth. Lúgba belemárt, belefőz, lúggal leönt, leforráz. Belúgozni a szennyes ruhákat. Belúgozni súroláskor a padlót. V. ö. LÚG. | |
* | |
| (be-lúgozás) ösz. fn. Cselekvés, midőn valamit leginkább mosás, szapulás, tisztázás végett belúgoznak. | |
* | |
| (bel-ügy) ösz. fn. Ügy, mely bizonyos családnak, testületnek, országnak stb. belszerkezetét, belállapotját, belső dolgait illeti. A család belügyei annyira elfoglalják, hogy másra alig marad ideje. Belügyek ministere. | |
* | |
| (bel-ügyér) ösz. fn. Belügyi minister. | |
* | |
| (bel-ügyi) ösz. mn. Belügyeket tárgyazó, belügyekre vonatkozó, azokat illető. Belügyi ministerium. | |
* | |
| (be-lükken) ösz. önh. Lükkenve, azaz, megbotolva bevetődik, beesik, berohan valahova. Belükkenni az árokba, csatornába, sárba, kátyolba, gödörbe. A magas küszöbről belükkenni a szobába. V. ö. LÜKKEN. | |
* | |
| (bel-ül) ih. és névutó. Megfelel e kérdésre: hol? am. bent, a belső vagy befelé levő részen, vagy részeken. Kivül lévén nem láthatám, mi történt belül. Fáj a szívem kivül belül, bánat lepi mindenfelül. Népdal. Maradj te belül, én majd kivül őrt állok. Mint névutó az illető nevekhez n, on, ěn, ön ragokat kiván. Sorompón, korláton belül. Kerítésen, udvaron belül. Különböztetés végett V. ö. BELŐL. | |
* | |
| (bel-ül-ről) ih. Valamely testnek, térnek belsejéből kifelé tartott irányban. Belülről jön a büdös szag. A fák belülről kezdenek rohadni. Belülről kiáltó hang. Egyszerüen: belől, l. ezt. | |
* | |
| (bél-vágás) ösz. fn. Sebészi műtét, midőn a bél romlott része metsző eszköz által elválasztatik az egészségestől. | |
* | |
| (bél-varrány) ösz. fn. A felhasított bélrészeknek tű és fonalszálak által öszvefoglalásából vagy varrásából eredett műtét. | |
* | |
| (bél-varrás) ösz. fn. A szétvált bélrészek öszvefoglalása tű és fonalszálak által. | |
* | |
| (bél-vész) ösz. fn. Beleket emésztő sorvadás, aszkórság. | |
* | |
| (bel-villongás) ösz. fn. Veszekedéssé, küzdelemmé elfajult meghasonlás valamely testület tagjai, vagy ugyanazon ország polgárai között. V. ö. VILLONGÁS. | |
* | |
| (bél-virág) ösz. fn. lásd CSEPLESZHÁJ. | |
* | |
| (bel-viszály) ösz. fn. Viszály, azaz meghasonlás, a családi, testületi, társadalmi tagok, különösen az ország polgárai között. Ennek nagyobb foka a belvillongás. | |
* | |
| (bel-vizek) ösz. több fn. Általán gyógyvízek, ásványvízek, melyek bizonyos ország határain belül találtatnak, milyek országunkra nézve, a szulini, füredi, stb. savanyú, a budai, pőstyéni, trencsini, stb. hévvízek. | |
* | |
| (1), fn. tt. bély-t, tb. ~ěk. Általán bizonyos testek közepe, belső része, veleje, szokottabban l. BÉL. | |
* | |
| (2), falu Zemplén megyében; helyragokkal: Bély-en, ~d, ~ről. | |
* | |
| falu Gömör, és puszta Pozsony megyében; helyr. Bélyé-n, ~re, ~ről. | |
* | |
| fn. tt. bélyeg-ět. Némely szójárásokban billeg, billyeg, bélyog, bílyog, billog. 1) A barmokra, vagy némely eszközökre s más egyebekre is tüzes vassal sütött jegy, nevezetesen bötü, számjegy, stb. Lóbélyeg, ökörbélyeg, hordó-, kád-, sajtárbélyeg. Bélyeget ütni, sütni a tinó farára. 2) Szélesb ért. minden jegy, mely valamit másoktól megkülönböztet, nevezetesen a) természeti kitünő jegy, pl. foltok az emberi arczon, b) mesterséges jel, milyen pl. a kiszolgált katonák rézjegye, vagy kéregetésre fölszabadított koldusok barczája, c) nyomtatás, vagy szövés, vagy varrás által készült jegy, pl. takácsbélyeg, papirbélyeg, fehérruha-bélyeg, edénybélyeg, d) festett, mázolt jegy. Zsákbélyeg, ponyvabélyeg, e) hivatalos jegy, mely vámokon, harminczadokon az árukra tétetik, úgy szinte, mely kölcsönös szerződőlevelekre, s egyéb irományokra üttetik vagy ragasztatik a végett, hogy nagy biztossággal bírjanak, tulajdonképen, hogy a szerződő, folyamodó stb. felektől adó vétessék. 3) Átv. ért. az emberi léleknek valamely kitünő tulajdonsága, mely különös egyediségére mutat, jellem.
Mennyiben a bélyeg oly jegyet jelent, mely a testbe vele van sütve, nyomva, vagyis mely általán annak állandó beltulajdonságát mutatja: valószinü, hogy gyöke bel vagy bél, vagy bély melyből eg képzővel lett bély-eg, mint: üreg, sereg, kéreg, méreg stb. Vagy talán a bel-jegy öszvetett szónak változata? Egyébiránt egyezik vele a szerbeknél s más déli szlávoknál divatos bilyega. | |
* | |
| (bélyeg-adó) ösz. fn. 1) Adó neme, mely a vámokon s harminczadokon általmenő árukra tett vagy ütött bélyegért fizettetik. 2) Általán a szerződések, okiratok, beadmányok hivatalos irományok és eljárások stb. bélyegdíjaiból begyülendő adó. | |
* | |
| (bélyeg-át-hágás) ösz. fn. Adózási törvény vagy rendelet ellen elkövetett cselekvés, midőn valaki az okiratokat, a hivatalos irományokat kellő bélyegjegygyel el nem látja, illetőleg a vele járó adónemet elvonja. | |
* | |
| (bélyeg-birság) ösz. fn. Birság, vagyis pénzbeli büntetés, melyre valakit bélyegáthágásért itélnek. V. ö. BÉLYEGÁTHÁGÁS. | |
* | |
| (bélyeg-díj) ösz. fn. Díj, mely a szerződési levelekre, beadmányokra s egyéb irományokra nyomott vagy ragasztott bélyegért fizettetik. | |
* | |
| (bélyeg-ecset) ösz. fn. Ecset vagy pamacs, melylyel holmi árukra, tulajdonkép az ezeket magokban foglaló ládákra, hordókra, zsákokra stb. bizonyos bélyegjegyet mázolnak. | |
* | |
| (bélyeg-elő-jegyzés) ösz. fn. Följegyzése azon bélyegdíjaknak, melyek jelenben nem fizettetnek, de jövőben, ha pl. valamely perben a bélyegkötelezett vesztes lenne, ez megtéríteni tartozik. | |
* | |
| (bély-eg-ěs) mn. tt. bélyegěs-t, vagy ~et, tb. ~ek. Amire bélyeg van sütve, ütve, nyomva, mázolva; általán különböztető jegygyel ellátott. Bélyeges ökrök. Bélyeges faedények. Bélyeges zsákok, fehérnemüek. A bélyeges lóra is fölül a czigány. Km. Átv. ért. erkölcsileg megjegyzett. Ne higyj a bélyeges embernek. Km. V. ö. BÉLYEG. | |
* | |
| (bély-eg-ěs-en) ih. Bélyeggel ellátva, bélyeget viselve. | |
* | |
| (bély-eg-ěz) áth. m. bélyegěz-tem, ~tél, ~ětt, vagy bélyegzětt, htn. ~ni, vagy bélyegzeni. Valamit akármely értelemben vett bélyeggel megjegyez; bélyeget süt, nyom, mázol, ragaszt stb. valamire. Ökröket, lovakat, bélyegezni. Zsákokat, hordókat, kádakat bélyegezni. Átv. ért. erkölcsileg jellemez, ismertet. | |
* | |
| (bély-eg-ěz-és) fn. tt. bélyegězés-t, tb. ~ěk. Cselekvés, jegyezés, mely által valamit bélyegeznek. V. ö. BÉLYEGĚZ. | |
* | |
| (bély-eg-ěz-ő) fn. tt. bélyegěző-t, tb. ~k. Általán, aki valamire bélyeget süt, nyom, mázol, stb. Különösen, hivatalbeli személy, ki a vámokon, harminczadokon átszállított árukat szokott bélyeggel megyjegyzi. | |
* | |
| (bélyeg-fokozat) ösz. fn. A szerződvényekre s más magán vagy hivatalos irományokra s levelekre ragasztandó bélyegjegyek árának kisebb-nagyobb mennyisége, pl. az ezer forintról szóló kötelezvény bélyege drágább mint a száz forintról szólóé, a tíz postaállomásnyira küldött levélé drágább, mint a két állomásnyira föladotté. | |
* | |
| (bélyeg-hiány) ösz. fn. A bélyegtörvény által meghatárzott bélyegjegynek elhagyása, elmulasztása, pl. a szerződvényeken, a postára föladott leveleken. | |
* | |
| (bélyeg-hivatal) ösz. fn. Tisztviselőség, melynek kötelessége a vámokon, harminczadokon átszállított árukat, különösen az illető irományokat megbélyegezni, vagy azokért a bélyegdíjt megszabni. | |
* | |
| (bélyeg-illeték) ösz. fn. l. BÉLYEGDÍJ. | |
* | |
| (bélyeg-jövedék) ösz. fn. A bélyegdíjakból bejövő mellékadó neme. | |
* | |
| (bélyeg-köteles) ösz. mn. Aki bizonyos áruktól, és irományoktól bélyegdíjt fizetni tartozik. | |
* | |
| (bélyeg-kötelezěttség) ösz. fn. Kötelezettség, melynél fogva valaki bélyegdíjt fizetni tartozik. | |
* | |
| (bélyeg-ment) ösz. mn. Aki bélyegdíjt fizetni nem köteles, vagy amire bélyegjegyet tenni, ragasztani nem kell. Bélyegment hivatalos levelek. | |
* | |
| (bélyeg-mentes) ösz. mn. l. BÉLYEGMENT. | |
* | |
| (bélyeg-mentesség) ösz. fn. Kiváltsági állapot, midőn valaki bizonyos esetekben bélyegdíjt fizetni nem tartozik. | |
* | |
| (bélyeg-mester) ösz. fn. Némely bélyeghivatal elnöke, vagy fő tiszte. | |
* | |
| (bélyeg-metsző) ösz. fn. Míves, ki bélyegeket, vagyis bélyegezésre szolgáló eszközöket készít. | |
* | |
| (bélyeg-oda-füzés) ösz. fn. Papirból, vagy lemezből való bélyegjegynek fölragasztása, odatoldása. | |
* | |
| (bélyeg-papiros) ösz. fn. Papirosív, melyre a szokott hivatalos bélyeg rányomatott. Bélyegpapirosra irt szerződvények, kötelezvények, nyugtatványok. | |
* | |
| (bélyeg-pénz) ösz. fn. Bélyegadóul, bélyegdíjul fizetett pénz; bélyegadó. | |
* | |
| (bély-eg-telen) mn. tt. bélyegtelen-t, tb. ~ěk. Amire bélyeget nem sütöttek, nem nyomtak, nem mázoltak, stb különböztetési jegy nélkül való. Bélyegtelen ökrök, lovak. Bélyegtelen levelek, szerződvények. Határozóilag am. bélyegtelenül. Bélyegtelen kapott levél. | |
* | |
| (bély-eg-telen-ül) ih. Bélyegtelen állapotban, mineműségben; meg nem bélyegezve. A levelet bélyegtelenül adni postára. | |
* | |
| (bélyeg-tő) ösz. fn. A pénzverő gépben azon fenéklap, melyre a pénzzé alakítandó fémlemezt fektetik, s mely a pénznek hátsó felét kinyomja. | |
* | |
| (bélyeg-vas) ösz. fn. 1) Vas eszköz, melylyel a bélyeghivatalban árukat jelelnek meg. 2) Melylyel a barmokra, vagy fa edényekre a jegyet rásütik. | |
* | |
| (bély-eg-ěz-ětt) mn. tt. bélyegzětt-et. Bélyeggel jegyzett, amire bélyeget sütöttek, nyomtak, mázoltak, stb. Bélyegzett barmok, edények, zsákok, ruhaneműk. Átv. ért. erkölcsileg, különösen rosz tulajdonságairól közismeretü. Bélyegzett embertől ovakodjál. | |
* | |
| (bély-eg-ěz-ő) mn. 1) l. BÉLYEGĚZŐ. 2) Bizonyos kitünő jegy által megkülönböztető. A magyar ökörnek egyik bélyegző tulajdonsága a hosszu szarvak. 3) Átv. ért. erkölcsileg jellemző, bizonyos kedélyi állapotot, indulatosságot, szenvedélyt mutató. Bélyegző arczvonások. | |
* | |
| (bélyegző-vas) ösz. fn. lásd BÉLYEGVAS 2). | |
* | |
| (be-lyukad) ösz. önh. Lyukféle nyilás, üreg támad, szakad, furódik benne, vagy belseje felé. Belyukadt a ház oldala. Belyukadt a feje. | |
* | |
| (be-lyukaszt) ösz. áth. Befelé lyukat üt, lyukat fúr valamibe. A golyó belyukasztotta a czéltáblát. | |
* | |
| (be-lyukgat) ösz. áth. Valamibe többfelé több lyukat csinál, üt, fúr, szúr, stb. A lövészek belyukgatják a czéltáblát. Verekedésben belyukgatták a fejét. | |
* | |
| (bel-ez) áth. m. belz-ětt, htn. ~eni. Valamely tartomány, vagy ország belsejébe fogolyként küld vagy szállít valakit. (Interniren). | |
* | |
| (bel-ez-és) fn. tt. belzés-t, tb. ~ěk. Legfelsőbb hatósági rendelés, melynél fogva valakit belzenek. V. ö. BELZ. | |
* | |
| (bel-ez-et) fn. tt. belzet-ět. Valamely irománynak, folyamodványnak, irott czikkelynek, fejezetnek stb. belső szövege, tartalma, különböztetésül a felzettől, felülirattól, mely amannak csak rövid vázlatát érinti. | |
* | |
| (be-málház) ösz. fn. Holmi portékákat valahová küldés, szállítás végett málhába öszvekötöz. Bemálházni az útravaló ruhadarabokat, kelméket, papirost. V. ö. MÁLHÁZ. | |
* | |
| (be-málházás) ösz. fn. Holminak málhába kötözése. | |
* | |
| (be-mar) ösz. áth. Mondjuk holmi csipős, erős nedvről, folyadékról, különösen méregről, fenéről stb. midőn valamely test részeit fölemészti, fölodja, s annak belsejébe mintegy beeszi magát. A fene bemarta husát egész a csontig. A választóvíz bemarja magát a legkeményebb érczbe. V. ö. MAR. | |
* | |
| (be-marat) ösz. áth. Csipős, oldó erejü folyadék által eszközli, hogy valamely test részei elkopjanak, s üreg, lik támadjon benne. | |
* | |
| (be-markol) ösz. áth. és önh. 1) Markába fog, beszorít valamit. Bemarkolni egy tekercs bankjegyet. 2) Markával benyúl valahova, hogy megfogjon, s kivegyen valamit. Bemarkolni a pénzes ládába. | |
* | |
| (be-mars) ösz. fn. Katonai műszó, am. hadsereg bemenetele, bevonulása valahová. | |
* | |
| (be-marsol) ösz. önh. Katonai nyelven am. hadi rendben csapatosan bevonul. Bemarsolni a városba. | |
* | |
| (be-márt) ösz. áth. 1) Vízbe, vagy más folyadékba beletol, belenyom, beáztat. A gyertyabeleket bemártani a felolvasztott faggyuba. A ruhát bemártani a folyóba. A kalácsot bemártani a kávéba. Bemártani a tollat a tintába. 2) Bajos állapotba, különösen adósságba merít. Az uzsorások bemártják a könnyelmű adósokat. 3) Bevádol, s ez által más becsületét rontja. Ti ugyan rútul bemártottatok engem. | |
* | |
| (be-mártás) ösz. fn. Cselekvés, midőn valamit vagy valakit bemártanak, ezen igének minden érteményeiben. V. ö. BEMÁRT. | |
* | |
| (be-mártogat) ösz. gyak. áth. Valamit ismételve, vagy többeket egymás után vízbe, vagy más folyadékba merít, bebuktat, beáztat. Bemártogatni lábait a folyóba. Megmetszett ujját bemártogatja a vízbe. Három darab kétszersültet bemártogatott a borba. | |
* | |
| (be-mász) ösz. önh. Mászva bemegy, bejut, behat, bebujik valahová. A varangyos békák bemásznak likaikba. Az ebek hason bemásznak a kapu alatt az udvarba. Négykézláb bemászni az alacson száju barlangba. Falon, kerítésen, sövényen bemászni a kertbe. A tolvaj lajtorján bemászott a szobába. V. ö. MÁSZ. | |
* | |
| (bemászik) ösz. k. l. BEMÁSZ, és V. ö. MÁSZ, MÁSZIK. | |
* | |
| (be-mászkál) ösz. önh. és áth. Gyakran, vagy folytonosan mászva bemegy, bebujik valahová. A járni nem tudó kisdedek egyik szobából bemászkálnak a másikba. A torkos fiúk sövényen bemászkálnak a gyümölcskertbe. Áthatólag am. bizonyos tért folytonosan mászva bejár. Átv. értelemben mondják sántikáló, nehezen járó, mégis mindenfelé satrató emberről. Mankón járva bemászkálja az egész várost. V. ö. MÁSZKÁL. | |
* | |
| (be-mázol) ösz. áth. 1) Szoros értelemben vett mázzal ellát, beken, bevon. Bemázolni az agyagedényeket. 2) Falakat, bútorokat, stb. festékkel beszinez. 3) Gúnyos értelemben, valamely képet kontár módon fest. 4) Valamit ragadós híg testtel, folyadékkal beszennyez, bemocskol. Zsírral, tintával, sárral bemázolni a ruhát. Korommal bemázolni az arczot. 5) Durván, vastagon kendőz. Pirosra, fehérre bemázolja a képét. V. ö. MÁZOL. | |
* | |
| (be-mázolás) ösz. fn. Cselekvés, midőn valamit bemázolnak. V. ö. BEMÁZOL. | |
* | |
| (be-mázolt) ösz. mn. 1) Amit szoros értelemben vett mázféle ragaszszal bevontak, mázos. Pirosra, sárgára bemázolt száju bögrék, fazekak. 2. Festékkel szinezett. Hamuszinüre bemázolt ajtók, ablakrámák. 3) Durván, vastagon kendőzött. Bemázolt képü hiú, gyanus nők. 4) Beszennyezett, bemocskolt. Korommal, sárral bemázolt falak. Bemázolt kovácsok, kéményseprők. | |
* | |
| (be-mázsál) ösz. áth. Holmi jószágot, árut, portékát mázsán megmér, és számba vesz, mielőtt az illető raktárba tenné. Bemázsálni a gyapjút, szalonnát. | |
* | |
| (be-měgy) ösz. önh. 1) Lábain haladva belép, betér, bejut valahová. A folyosóról bemegy az előszobába, innen a nagy terembe. 2) Gyalog, vagy lóháton, vagy szekéren beutaz valahová. Holmi áruczikkekkel naponként bemegy a városba. 3) Befér. Ezen zsákba két mérő bemegy. V. ö. MĚGY. | |
* | |
| l. BEMĚGY. | |
* | |
| (be-meněs) ösz. fn. Belépés, bejárás, beutazás. | |
* | |
| (be-měnet) ösz. fn. Különbözik a bemenés-től, mennyiben ez alanyi cselekvést jelent, amaz pedig ezen cselekvésnek tárgyát fejezi ki. Bemenésre nógatni valakit, azaz, hogy bemenjen. Bemenetet eszközölni valahová am. eszközölni, hogy a bemenési cselekvést gyakorolhassa. Innepélyes bemenet, melyet a bemenök, bevonulók sokasága képez. Jelenti azon helyet is, melyen a bemenés történik. Szűk, tág, kényelmes bemenet. Tornáczos, lépcsős bemenet. | |
* | |
| (be-měnet) ösz. ih. Azon időben, mikor bemegy valaki, bemenés alkalmával, bemenetkor. Bemenet találkoztam vele.
Eredetileg bemenett, t. i. azon ett, vastaghangon att képzővel, mely a régi nyelvben divatozott, és személyragozva használtatott, pl. a műncheni codexben: "És hallák a két tanítványai ötet beszél-ett-e" azaz midőn beszélt. "Láttunk tégedet éhez-ett-ed, szomjaz-att-ad" midőn éheztél szomjaztál. Hasonlóan divatozik bejövet, e helyett: bejövetkor, bejövés alkalmával. Egyszerü t-vel is képeztetnek némely igékből határozók pl. néz-t, kivál-t, stb. | |
* | |
| (be-měnetel) ösz. fn. Nem egyéb, mint a bemenet toldott változata, mely tekintetben hasonlók: bejövet és bejövetel, tét és tétel, lét és létel, vét és vétel, hit és hitel. Boncztani nyelven: bemenetel a Sylvius zsilipjébe. (Aditus ad aquaeductum Sylvii). V. ö. BEMĚNET. | |
* | |
| (be-mer) ösz. áth. Edénynemű öblös eszközzel folyó vagy oszlékony részekből álló testet bizonyos üregbe, edénybe stb. betöltöget. Bemeri a vizet a kádba. Egyébiránt ez csak tájszólás, a szokottabb bemerít helyett. V. ö. MER. | |
* | |
| (be-mér) ösz. áth. Holmi jószágot, árut, illető mértékkel megmérve betölt, berak, behelyez valahová. A felszórt gabonát bemérni a magtárba. A mustot bemérni a hordóba. Bemérni a gyapjut. | |
* | |
| (be-mérés) ösz. fn. Cselekvés, midőn valamit bemérnek. V. ö. BEMÉR. | |
* | |
| (be-merít) ösz. áth. 1) Vízbe vagy más folyadékba márt, bebuktat. A korsót bemeríteni a patakba. 2) Egyik edényből a másikba tölt, vagy általán akárhonnan merített folyadékot valamely edénybe tölt. | |
* | |
| (be-merítés) ösz. fn. Cselekvés, midőn bemerítünk valamit. V. ö. BEMERÍT. | |
* | |
| (be-merűl) ösz. önh. 1) Vízbe, vagy más folyadékba kisebb-nagyobb mélységre beleszáll, bebukik. A terhes hajó mélyen bemerűl a folyóba. A kocsikerék bemerűl a sárba. 2) Besülyed. Lábai majd térdig bemerűltek a sívó homokba. 3) Átv. ért. mély gondolkozásba, aggodalomba esik, vagy kigázolhatlan bajos állapotba jut. | |
* | |
| (be-merülés) ösz. fn. Sülyedési, alászállási állapot, midőn valami bemerül. | |
* | |
| (be-mesterkél) ösz. áth. Mesterkélve, azaz, ügyességgel, ravaszsággal okkalmóddal, furfangosan betesz, behelyez, beilleszt, becsempész valamit valahová. Addig ürgött-forgott, míg két ezüst kanalat bemesterkélt a zsebébe. | |
* | |
| (be-meszel) ösz. áth. Föleresztett mészszel befehérít, besimít. Bemeszelni a falakat. Tréfás gúnynyelven: arczát bemeszelni, am. fehérre bekendőzni. | |
* | |
| (be-meszelés) ösz. fn. Cselekvés, midőn valamit bemeszelnek; mészszel befehérítés. | |
* | |
| (be-metél) ösz. gyak. áth. 1) Éles eszközzel, szerszámmal valamely szilárd állományu testet rovatosan bevagdal, hasításokat tesz benne. Bemetélni a fák kérgeit, a bútorokat. 2) Holmi jegyeket, bötüket rovogat bele. Némely tanulók bemetélik neveiket az oskolai padokba. V. ö. METÉL. | |
* | |
| (be-metélés) ösz. fn. Cselekvés, midőn valaki bemetél valamit. A sebészeknél am. a test fölületének bevagdalása. | |
* | |
| (be-metsz) ösz. áth. 1) Késsel vagy más hasonló éles eszközzel behasít, bevág valamely testet. Bemetszeni az ujjat, körmöt. Bemetszeni a tollat. 2) Bizonyos jegyet, bötüt beró. A tulajdonos nevét bemetszeni az ezüst kanálba. Neve első bötüjét bemetszette a fába. V. ö. METSZ. | |
* | |
| (be-metszés) ösz. fn. Cselekvés, illetőleg műtevés, midőn valamely testet bemetszenek. A faoltást bemetszésen kezdeni. Sebészi bemetszés. | |
* | |
| (be-mocskít) ösz. áth. Mocsokkal beszennyez, becsúnyít, mocskossá tesz. Ganajjal, sárral, zsírral bemocskítani a falakat. Bemocskítani az ágyat. V. ö. MOCSOK. | |
* | |
| (be-mocskítás) ösz. fn. Mocsokkal beszennyezés, berutítás. | |
* | |
| (be-mocskol) ösz. áth. lásd BEMOCSKÍT. Átv. ért. valakinek hírét, nevét, becsületét gyalázattal illeti. | |
* | |
| (be-mocskolás) ösz. fn. 1) l. BEMOCSKÍTÁS. 2) Átv. ért. más hírének, becsületének gyalázása. | |
* | |
| (be-mocskolódik) ösz. belsz. Hozzá ragadt, tapadt mocsoktól beszennyesedik, becsúnyúl, bepiszkolódik. Sárban, vízben bemocskolódott a ruhája. | |
* | |
| (be-mocskosít) ösz. áth. Mocskossá tesz, bemocskít. | |
* | |
| (be-mohosít) ösz. áth. Mohhal benöveszt, behúz, okozza, hogy valami mohos legyen. Az agg kor bemohosítja a fákat. | |
* | |
| (be-mohosodik) ösz. k. Mohhal behúzódik, benövi a moh. Az agg fák derekai, s a régi nádfödelek bemohosodnak. Átv. ért. mohhoz hasonló gyönge pöhölyféle szőr növi be testét. Bemohosodott az álla. | |
* | |
| (be-mohosúl) ösz. önh. lásd BEMOHOSODIK. | |
* | |
| (be-mohosult) ösz. mn. Mohhal benőtt. Bemohosult várfalak, sziklák, rohadásnak indult háztetők. Átv. ért. pöhölyféle zsenge szőrrel borított. | |
* | |
| (be-mond) ösz. áth. 1) Házról-házra járva hivatalosan bejelent valamit. Gyülést bemondani. Temetést, innepélyt bemondani. 2) Mint vádló bejelent valakit. Bemondani a gyanus személyeket, a tolvajokat, az orgazdát. 3) Bevall. A törvényszék előtt mindent bemondott. 4) Önhatólag am. oda beszél valakinek. Majd bemondok én neki. | |
* | |
| (be-mondás) ösz. fn. Szóbeli tudósítás, mely által valamit bemondanak, ezen igének minden érteményeiben. V. ö. BEMOND. | |
* | |
| (be-mondó) ösz. fn. Megbízott személy, hivatalnok, vagy szolga, kinek föladata bizonyos történendő dolgot házról-házra járva az illetőknek bejelenteni. Községi, temetési bemondó. | |
* | |
| (be-morzsol) ösz. áth. Valamit morzsákra tördelve behullat, bepotyogat valamibe. Egy szelet kenyeret bemorzsolni a levesbe. A kukoriczát bemorzsolni a sajtárba. V. ö. MORZSOL. | |
* | |
| (be-mutat) ösz. áth. 1) Ismeretlen személyt bevezet s megismertet. Van szerencsém bemutatni N. N. urat. 2) Valamit látásra előterjeszt. Bemutatni a tudományos testületnek valamely új könyvet, ritkaságot, régi pénzt. 3) Felajánl. Bemutatni Istennek áldozatunkat, könyörgésünket. 4) Váltót elfogadás, látás vagy fizetés végett előterjeszt. | |
* | |
| (be-mutatás) ösz. fn. Ismertetési előterjesztési cselekvés, mely által valakit, vagy valamit bemutatunk. V. ö. BEMUTAT. | |
* | |
| (be-mutató) ösz. fn. és mn. Aki valamit vagy valakit, különösen váltót bemutat. l. ezt, | |
* | |
| (be-mutatos) ösz. fn. tt. bemutatos-t, tb. ~ok. Váltóűzleti s váltójogi műszó, jelenti. azon személyt, kinek a váltó elfogadás vagy fizetés végett bemutattatik. | |
* | |
| vagy BĚM, vagy BÖM, elvont gyöke běndő vagy böndő, běndi, běng, běnge, stb. szóknak, és ezek származékainak. Legközelebb rokonai azon hasonló hangu gyökök, melyekből valami dudorút, gömbölyűt, bővet jelentő szók erednek, mint: vem, vemhvemhes; bim, bom, bimbó, bombék; běn, běngy, běngyěl; bon, bony, bongy, bongyolodik, bonyolít; bun, bunkó, bunczi, stb. | |
* | |
| (2), igekötő, l. ~ BEN, névmódosító rag. | |
* | |
| vastaghangon ~ BAN, belső állapodást, nyugvást jelentő névmódosító rag, mely a be ba valahová irányzó ragból egyszerű n (= on, ön, ěn) képzővel származott. Érteményre legközelebb rokona a helyszinen állapodást, nyugvást, maradást jelentő on, ěn, ön, mi leginkább a helynevek ragozásából kitünik, melyek e kérdésre hol? majd ben, ban, majd on, ěn, ön ragot vesznek föl, pl. Eger-ben, Pest-ěn, Komárom-ban, Miskolcz-on. Kettős fogalom rejlik benne: a belsőségé és a maradásé, t. i. bizonyos térfoglalat határai között, pl. csöbörben álló víz; veremben tartott gabona; a bort hordóban, a lisztet zsákban, a zsírt bödönben szállítani. Mint igekötő e viszonyt ismétli: benjár a teremben, benszorult a várban. Önhangzó előtt hangsulyozva kettőztetjük vagyis igehatározói (benn) alakjában szoktuk használni: bennáll, bennül, valamint személyragozásban is: bennem, benned, benne, stb. Mássalhangzók előtt azonban a kettőztetést el lehet s el is szokták hagyni.
Többféle rokon eszméjü és átv. ért. használtatik, a) burkot, takarót, födőt jelentő nevek után, mennyiben határaik között foglalnak valamit, pl. Alig fér meg a bőrében. Toklászban levő gabonaszem. Bimbóban rejlő virágszirmok. Télen bundában, nyáron foszlánban járni. Marokban tartani valamit; b) tömeget, gyűtestet jelentő nevek után: sárban, vízben járni; hallgat, mint siket disznó a búzában; meghúzza magát a bozótban; gulyában növelt tinók; ménesben legelő csikók; négyesben járó lovak; c) társadalmi, egyleti kört jelentő nevek után: tanácsban ülni; gyűlésben, lakodalomban lenni; harczban, csatában, verekedésben részt venni; d) szellemi, erkölcsi működések székét vagy szervét jelentő szók után: fejében, emlékezetében, eszében tartani valamit; szívében viselni; e) kedélyi állapotot jelentő nevek után: búban, bánatban, szomoruságban szenved; örömében nem tudja mit tegyen; aggodalomban van; betegségben, nyavalyában sinlődik. Időre vonatkoztatva megfelel e kérdésre: mikor? s jelenti azon időközt, melynek folytában valami történik, mely bizonyos események sorát foglalja magában, nevezetesen: a) időszakot jelentő nevek után: mult évben; jelen esztendőben; jövő században, hónapban; délben, hajnalban; más időben, órában, perczben; néha ěn, on, ön használtatik helyette: télen, nyáron, héten, ezidén, vagy val, vel: tavaszszal, őszszel; b) oly igenevek után, melyek bizonyos időkörben folyó cselekvésre vagy állapotra vonatkozunk: készülőben, indulóban, menőben van; visszajövőben meglátogatlak; pusztulóban van a ház; jöttében, mentében, jártában, keltében áldja meg Isten; c) időhatárzók után: hajdanában, minapában, hamarjában, izében, hirtelenében, hevenyében. A nyelvszokás több, távolabb átv. értelmekben is használja, melyeket bizonyos állapotban létezés, maradás, tartósság, folytonosság alapfogalmára lehet visszavinni, milyenek: a) Istenben bízik; más szavában kételkedik; nincs kétség, nincs tagadás benne; nemességében, pénzében kevélykedik; mindenben bővelkedik, duskálkodik; erejében fogyatkozik; valamiben fáradoz; tisztében, hivatalában, kötelességében áll; a rábízott ügyekben pontosan eljár. b) Sokban jártas, keltes; dolgaiban ügyes; ki miben tudós, bűnös, abban gyanús; tolvajságban részes; ő ebben ártatlan; hivatalában tudatlan, járatlan; roszban állhatatos, makacs; jóban ingadozó, állhatatlan; dolgaiban rendes, háztartásában rendetlen. Általán ez ilyeket inkább a közös nyelvszokásból, közmondatokból, szójárásokból, példabeszédekből tanulhatni, mintsem szabályokban határozhatni meg. Néha, midőn bizonyos számu mennyiségről, sokaságról van szó, ből vagy közől helyett használtatik, mely kifejezés nem csak a Vulgata biblia fordításában, hol nem ritkák az ilyenféle viszonyítások: megölt bennök (ennyit és ennyit), elvesze bennök (több ezer); így Káldi szerint a Bírák könyvében 8. fej. 10. v. "Levágattatván százhúszezer a fegyverfogó hadakozókban," hanem másutt is előfordul, pl. "Azért mindent ők ott levágnak vala, de sok bennök (azaz közőlök) várhoz szaladott vala," Tinódi Sebestyén (a XVI. századból); evén benne = belőle, Nádor-codex; ivék benne, Pesti Gábor meséi. Sőt ma is szokott az ily szólásmód: a juhokban sokat megölt a farkas, e helyett: a juhok közől; kenyérben sem eszik eleget, e helyett: kenyérből. Figyelmet érdemel épen e helyütt a finn wäli, mely a magyar beli-vel látszik megegyezni, s a finnben ,közepett való,' ,közől,' stb. jelentéssel bír. Az új arabban is előfordul ben ,között' jelentéssel. A ben mint igekötő is divatozik, önhangzó előtt benn, pl. benmarad, bennáll. Egyébiránt sokkal gyérebb használatu, mint az igekötő be, kivált átható igékkel a dolog természeténél fogva még ritkább. Hanyag kiejtéssel mássalhangzóval kezdődő szavak előtt be, ba, pl. Ebbe maradjunk. Nagy dologba töri a fejét. Általán közbeszédben a be és ben ragok öszvezavartatnak, valamint régi nyelvemlékeinkben is a beható be helyett számtalanszor a marasztaló ben fordul elő; de mint igekötő be (régiesen bel is) befelé irányzólag, és ben belül nyugvólag, mind régente, mind ma szabatosabban használtatnak. Rokonságait lásd ~ BE alatt. | |
* | |
| elvont gyöke béna, bénít, bénul szóknak. Jelentése hiány, valamely testi hiba, különösen a test valamely tagjának hiánya, sérülés vagy csonkulás következtében. Lényeges alkatrésze in feltaláltatik inség és incs (régi divatu e helyett: nincs), továbbá ne, nem szókban, melyek valaminek nem létezését jelentik. Némelyek az illir bednak, bjednak szóval rokonítják, melyeknek szláv törzse béda bjeda nyomort jelent, mint a magyar béna nyomorékot is tesz. Rokonabbnak látszik a szanszkrit vina am. a latin mancus és sine, hasonló ehhez az arab bila ugyancsak am. ,sine;' hihetőleg ezekből csonkult meg a persa bí, régibb persa avé, zend vi, ,expers' ,carens,' ,sine' jelentésekkel. A finnben előfordul némi rokon hangokkal: vammainen, mely ,béna' szóval értelmeztetik. | |
* | |
| női kn. tt. Benát, tb. Benák. A latin Benedicta után jelentése: áldott. | |
* | |
| (1), mn. tt. bénát, tb. bénák. Írják és ejtik kettőztetve is: bénna. 1) Kinek valamely tagja, nevezetesen keze vagy lába mozgékony erejétől meg van fosztva. Szélesb értelemben mondatik a test némely belső részeiről is, melyek tevékenysége senyvedés vagy akármely kór által akadályozva vagy végkép megszüntetve van. 2) Különösen inaszakadt lábu, sánta. Ki a bénát neveti, maga ne sántikáljon. Km. 3) Csonka vagyis elvágott kezü, lábu. "Ha te kezed vagy te lábad téged meggonoszbejtand, med (mesd) el őtet, és vesd el tetőled. Jobb neked az örök életbe menned bénnaól." Münch. cod. Máté 18. 4) Általán testileg nyomorék, elgyöngült tagu. Béna rajkó is kedves az anyjának. Km. "Szegényeket és bénnákat (debiles) és vakokat és sántákat hozd be ide." Münch. cod. Luk. 14.
Eredetére nézve l. BÉN, gyök. | |
* | |
| (2), falu Gömör megyében; helyragokkal: Béná-n, ~ra, ~ról. | |
* | |
| (be-nádasodik) ösz. k. Termő nádnövény belepi, náddal benő. A tavak, erek, lassu folyók szélei benádasodnak. | |
* | |
| (be-nádaz) ösz. áth. Náddal tetőz, náddal behúz, betakar. Benádazni a gazdasági épületeket, aklokat. Benádazni a szoba gerendázatát. | |
* | |
| (be-nádazás) ösz. fn. Tetőzés vagy burkolás neme, midőn valamit benádaznak. Ólak, aklok benádazása. V. ö. BENÁDAZ. | |
* | |
| (be-nád-mézel) ösz. áth. Nádmézzel vegyít, beken, fűszerez valamely étket, süteményt, pálinkát, stb. | |
* | |
| (bén-a-ság) fn. tt. bénaság-ot. Béna állapot vagy hibás testi tulajdonság, nevezetesen: inaszakadtság, csonkaság. V. ö. BÉNA. | |
* | |
| férfi kn. tt. Benczét. A Benedek szónak kicsinyezője. Így neveztetnek népies nyelven a szent Benedek rendebeli szerzetesek. Vasvármegyei tájszólás szerint nyulat is jelent. Föltette a Bencze sipkáját. Km. | |
* | |
| (Bencze-d) ALSÓ~, FELSŐ~, NAGY~, KIS~, faluk neve Erdélyben, helyragokkal: Benczéd-re, ~ěn, ~ről. | |
* | |
| fn. tt. benczi-t, tb. ~k. Hegyes végü czövek, melyet a játszó gyermekek úgy hajítanak, hogy a földbe akadjon, s ha beleakadt, azt egy másikkal kiütni iparkodnak. Máskép: pinczk, pilinczk. Valószinüen a peczek szónak változata. | |
* | |
| némely régi okiratokban am. Venczel, Venceslaus. | |
* | |
| (benczi-z) önh. m. bencziz-tem, ~tél, ~ětt, par. ~z. Benczi nevü czövekkel játszik, máskép: pinczkez, pilinczkez. V. ö. BENCZI. | |
* | |
| férfi kn. tt. Bendét. A Benedek név változata. Némely tájszokás szerint am. Bandi. | |
* | |
| (běn-di) fn. tt. běndit, tb. ~k. Baranyában am. hasas és bőszáju korsó, máskép: běndő. | |
* | |
| (běn-dő) fn. tt. běndő-t, tb. ~k. 1) Nagybél, gyomor. Ha megtelett bendője, tánczba kerül végtére Népd. 2) Baranyában, l. BĚNDI. Változattal: böndő. Alsó irásmódba való kifejezés, kivéve az orvosi nyelvet. Elemzésére nézve l. BĚN vagy BĚM, gyök. | |
* | |
| (běn-dő-s) mn. tt. běndős-t vagy ~et, tb. ~ek. 1) Akinek vagy minek bendője, különösen nagy gyomra van. Bendős disznó. 2) Baranyában szájas, hasas korsó. | |
* | |
| l. BENCZE vagy BENEDEK. | |
* | |
| falu BEREGH megyében és Erdélyben, a szászföldön; népes puszta Hevesben; helyragokkal: Bené-n, ~re, ~ről. | |
* | |
| (a latin Benedictus után) férfi kn. tt. Beneděk-ět. Benedek, zsákkal hordja a meleget. Km. Benedek szerzete vagy rende, melyet szent Benedek alapított. Változatai: Bene, Benes, Bende, Bencze, Benke, Benkő, Bánk, Bekő, Benő. | |
* | |
| mezőváros Erdélyben, Alsó-Fehér megyében; helyragokkal: Benedek-en, ~re, ~ről. SZENT~, több helység neve Erdélyben és Magyarországon. | |
* | |
| helységek Liptó és Közép-Szolnok megyében; helyragokkal: Benedekfalvá-n, ~ra, ~ról. | |
* | |
| (be-népesít) ösz. áth. Bizonyos helyet oda szállított, telepített gyarmatokkal, állandó lakosokkal betölt. Benépesíteni a pusztákat. | |
* | |
| (be-népesítés) ösz. fn. Cselekvés, midőn bizonyos helyet benépesítenek. | |
* | |
| (be-néz) ösz. önh. Bizonyos kerített helybe, zárt körbe, illetőleg üregbe, öbölbe, mélységbe stb. néz, betekint. A kapun az udvarba, ablakon a szobába benézni. Kútba, pinczébe benézni. Átv. ért. kevés időre befordul, bemegy valahova. Mindjárt jövök, csak ide nézek be. Átmenőben benéztem hozzá. | |
* | |
| (be-nézés) ösz. fn. Szemek működése, midőn benéznek valahová, l. BENÉZ. | |
* | |
| (ben-fekvő) ösz. mn. Átv. ért. amit belekötöttek, beruháztak valamely jószágba. Valamely jószág benfekvő értéke. | |
* | |
| (benföld vagy bennföld) ösz. fn. l. BELFÖLD. | |
* | |
| l. BELFÖLDI. | |
* | |
| (běn-g vagy běm-g) fn. tt. běng-ět. Apró szőlőfej, különösen, mely a szedés után elmaradt. Egy benget alig találni a szőlőben, úgy elverte a jég. Rokonai: bingyó, bogyó, böng, s a tájdivatos: beleczk, billing, filleng. | |
* | |
| (1), (běn-g-e) fn. tt. běngét, tb. běngék. 1) Benghez vagy bogyóhoz hasonló bimbó vagy rügy a növényeken. 2) Növénynem az öthímesek és egyanyások seregéből, melynek különféle fajai apró bogyókat teremnek, milyenek: varjutövis-, henye-, kutyabenge, stb. | |
* | |
| (2), falu Baranya megyében; helyragokkal: Bengé-n, ~re, ~ről. | |
* | |
| (běnge-bogyó) ösz. fn. A bengenemű cserje növényeken termő bogyóféle gyümölcs, különösen, mely a varjutövisen terem. | |
* | |
| (běnge-hipófa) ösz. fn. Cserjefaj a hipófák neméből, sárgás bogyókkal. (Hippophae Rhamnoides L.) | |
* | |
| (běnge-sárga) ösz. fn. és mn. 1) Sárga festék neme, melyet krétaföldből és bengebogyó levéből készítenek. 2) Olyan színű, mint a bengebogyó. | |
* | |
| (1), (běn-g-ész) áth. m. běngész-tem, ~tél, ~ětt, par. ~sz. Szoros. ért. a megszedett szőlőtőkéken elmaradt fürtöcskéket, szemecskéket öszveszedegeti; bengeket keresgél. Szélesb. ért. mondjuk más gyümölcsökről is, melyek a fákon ittott találtatnak, valamint általán más terményekről is, melyeket az illető szedők begyüjteni elmulasztottak. Burgonyát, uborkát, kukoriczát bengészni. Különféle tájszokással hasonló jelentésüek: baksáz, lécskel, kórész, bilingez, mezgerel stb. V. ö. BĚNG. | |
* | |
| (2), (běn-g-ész) fn. tt. běngész-t, tb. ~ěk. Aki elmaradozott bengeket keresgél, szedeget. Hagyjunk valamit a bengészeknek is. Majd fölszedik ezt a bengészek. Azon szavaink egyike, melyek ugyanazon alakban igék is nevek is. | |
* | |
| l. BĚNGÉSZ, ige. | |
* | |
| (běnge-zöld) ösz. fn. és mn. 1) Zöld festék, melyet bengebogyóból készítenek. 2) Éretlen bengebogyóhoz hasonló szinű. | |
* | |
| falu Liptó megyében; helyr. Bengusházá-n, ~ra, ~ról. | |
* | |
| (běn-gy vagy běm-gy) elvont gyöke běngyěl, běngyěle szóknak, és származékaiknak. Vastaghangon bongy, mint a bongyol, bongyolodik szók gyöke. Eredetileg csomóba tekergetett, gömbölyített, göngyölített valamit jelent. Képzésre olyan mint: rongy, göngy. | |
* | |
| (běn-gyěl vagy běm-gyěl) áth. m. běngyěl-t. 1) Holmi ruhaneműt öszvehajtogatás által bengygyé alakít, azaz csomóba, göngyölegbe szed. Vastaghangon: bongyol. 2) Beburkol, betakar, ruhával bepátyókál. A kis gyermeket kendőbe bengyelni. | |
* | |
| (běn-gy-ěl-e vagy běm-gy-ěl-e) fn. tt. běngyělét, tb. běngyělék. 1) Bengybe, azaz göngyölegbe, csomóba hajtogatott, kötözgetett holmi, nevezetesen poggyász, czuczolék, nyaláb, motyó. V. ö. PONGYOLA. 2) A Tisza mellékén az érett gyékénykáka gyökere. | |
* | |
| férfi kn. l. BENJÁMIN. | |
* | |
| (ben-hat vagy benn-hat) ösz. önh. Nyelvtani ért. mondjuk oly igékről, melyek cselekvő ereje az illető alanyra hat, ellenkezője: áthat, vagy kihat, pl. dagad, szakad, ered, mered. | |
* | |
| (ben-ható vagy benn-ható) ösz. mn. Ami a cselekvő alanyra hat. Benható ige. Máskép: önható. Ellenkezője át- vagy kiható, tárgyraható; mindkettő együtt cselekvő, vagy mivelő. | |
* | |
| (bén-ít vagy bén-a-ít) áth. m. bénít-ott, par. ~s, htn. ~ni vagy ~ani. Bénává, nyomorékká tesz. V. ö. BÉNA. | |
* | |
| (bén-ít-ás vagy bén-a-ít-ás) fn. tt. bénítás-t, tb. ~ok. Bénává, nyomorékká, inaszakadttá tevés; a test valamely részének, tagjának oly megrontása, melynél fogva az kellő működéseit nem végezheti. V. ö. BÉNA. | |
* | |
| férfi kn. tt. Benjámin-t, tb. ~ok. Jákob patriarka fiainak legifjabbika. "És te Benjámin nem vagy a legkisebbik Juda fejedelmei között." Biblia. Jelentése héber nyelven: boldogfi, vagy szerencse fia. | |
* | |
| falu Szabolcs megyében; helyr. Benk-en, ~re, ~ről. | |
* | |
| 1) fn. tt. Benkét; l. BENEDEK, 2) puszta Bihar megyében; helyr. Benké-n, ~re, ~ről. | |
* | |
| falu Vas megyében; helyr. Benkeházá-n, ~ra, ~ról. | |
* | |
| lásd BELKERESKĚDÉS. | |
* | |
| tt. Benkő-t, l. BENEDEK. | |
* | |
| (ben-marad vagy benn-marad) ösz. önh. Aki vagy ami bizonyos helyből, körből, zárt térből ki nem megy, ki nem vétetik, ki nem szorul. Benmaradni a házban, a szobában. A golyó benmaradt a testében. A pénz benmarad az erszényben, a kendő a zsebben, ha t. i. ki nem veszik, ki nem esik. | |
* | |
| (ben-maradó vagy benn-maradó) ösz. mn. 1) Általán, aki vagy ami bizonyos zárt körből ki nem megy, ki nem vétetik stb. 2) Nyelvtani ért. benmaradó ige, melynél t. i. a cselekvés nem másra, hanem önmagára az alanyra hat, vagyis a cselekvés az alanyban marad, mint: áll, megy, örül, gyógyúl, támad, ébred. Máskép: benható vagy önható. V. ö. ÁTHATÓIGE, KÖZÉPIGE. | |
* | |
| (ben-maradólag vagy benn-maradólag) ösz. ih. Ki nem hatólag, át nem hatólag, önhatólag. | |
* | |
| (ben-n) ih. Megfelel e kérdésre: hol? s am. bizonyos helynek, térnek, öbölnek stb. belsejében, valamely zárt körben. Az illető helyet jelentő viszonynév majd kitétetik, pl. benn van a szobában, benn lakik a városban, benn áll a vízben, majd alattomban értetik, mint: maradj te benn, én majd künn vigyázok; se benn se künn nem találtam; ott benn van. Hasonló képzésüek: künn, fenn, lenn. Marasztalólag ez, és nem az egyszerü ben veszi föl a személyragokat: bennem, benned, benne, bennünk, bennetěk, benněk vagy bennök, melyek a régiségben még egy ett ragot is vőnek közbe magamban, magadban stb. kifejezésére, pl. Jézus kedig esmeg fohászkodék űbennette" azaz ő magában. Régi magyar passio (Toldy kiadása szerént a 176. lapon). V. ö. BEN. | |
* | |
| l. BÉNA. | |
* | |
| (ben-n-ék) fn. tt. bennék-ět. Ami valamely térnek, helynek, területnek belsejét, foglalatát, beltartalmát teszi. Újabb alkotásu, s nem igen kapós szó. | |
* | |
| am. titeket. V. ö. BENNÜNKET. | |
* | |
| BENNSŰL, BENNSZORÚL, stb. l. BENMARAD, BENSŰL, BENSZORÚL, stb. | |
* | |
| am. minket. Némelyek szerint b előtéttel am. ennünket, vagy énünket (az n megkettőztetik ebben is: ennen), valamint a mink is elemezve: menk, előtét nélkül = enk, a honnan benneteket is annyi volna: enneteket. Ez ellen azon észrevételt lehetne tenni, hogy kivált a régibb nyelvben a tőszemélyek újabb viszonyítással is soha föl nem cseréltetnek, pl. en magam, ten magad, ön maga, min magunk, tin magatok, ön magok. Tehát bennünket inkább a többes minnünket vagy mennünket-ből, benneteket pedig tinneteket vagy tenneteket-ből származott, itt a t, b-vel cseréltetvén föl, mint ebben: batka = babka. Mások, nevezetesen Révai szerint az benn, illetőleg bennünk (belsőnk) szóból eredett. De ez ellen megint azon kifogás áll, miszerént példa nélküli, hogy a személyragozott utóljárók, a milyen benn is, újabb viszonyragokat vennének fel, így pl. velem, veled, tőlem stb. újabb ragozással (pl. velemet, tőlemet) soha nem fordulnak elő. Révay részletes elemzését l. Antiq. Lit. Hung. p. 325-336. Vannak, kik ezen szók elemzésében idegen nyelvekhez folyamodnak, pl. a török ben-hez; de egy az, hogy ennek a többese biz, más az, hogy a 2-ik személy innen hasonlókép mint föntebb, ki nem fejthető; magok ezen nyelvbuvárok ismét más hasonlítást vőnek segítségűl, mely szerént a törzs benn a jakut bäjä volna, mely testet jelent; de ez még mindeniknél erőltettebbnek látszik. | |
* | |
| (benn-ülő) ösz. mn. és fn. 1) Általán, aki bizonyos zárt helyen, zárt körben ül, ellenkezője: kinnülő. Bennülő és kinnülő utasok. Mint főnév jelent embert, ki idejének nagyobb részét szobában ülve, vagy maradva tölti, s a társaságot kerüli. 2) Átv. ért. mondják szemekről, melyek beestek, vagy természeti alkotásuknál fogva gödreikbe mélyednek. Bennülő szemek. | |
* | |
| (1), tt. Benőt, l. BENKŐ, BENEDEK. | |
* | |
| (2), (be-nő) ösz. önh. 1) A rajta termett életszerves sarjadékok, nevezetesen növények, állati szőrök, héjak stb. befödik, betakarják, tar, kopár fölszinét beborítják. Az agg fák derekai be vannak nőve mohhal. Egész arcza be van nőve szőrrel. 2) Törött, sértett életműszeres test önmagából fejlett életnedvek által beforr, ép állapotra jut. A kezén ejtett vágás benőtt. Átv. ért. benőtt a feje lágya, am. érett korra jutott, már nem gyermek. Használtatik tárgyesetes viszonynévvel is, s am. növés által belep. Az elhagyott utakat benőtte a gaz. A kopár dombokat benőtte a fű. | |
* | |
| (be-nőtt) ösz. mn. 1) Növények által belepett, födött. Benőtt föld. Gazzal benőtt kertek, erdő alja. 2) Beforradt, gyógyulás által behegedt. Benőtt seb. | |
* | |
| (be-növés) ösz. fn. Állapot, midőn valami benő. l. BENŐ. | |
* | |
| (ben-ső) mn. tt. benső-t, tb. ~k. Fokozva: bensőbb, legbensőbb. Értelme: belső, belüllevő. Különösen: szellemileg, erkölcsileg belső, mély érzelemmel párosult. Benső barátság. Benső szerelem. Benső meggyőződés. | |
* | |
| BENSŐKÉPEN, l. BENSŐLEG. | |
* | |
| (ben-ső-leg) ih. Mély érzelemmel, belső érzelemnél fogva, nem tettetve, nem fölszinüen. Bensőleg meg vagyok hatva. | |
* | |
| (ben-ső-ség) fn. tt. bensőség-ět. Ami belső szellemileg, azaz mély érzelmekkel párosult, s azokra van alapítva. Bensőség az imádságban, Isten iránti tiszteletben; bensőség a szeretetben, és szerelemben; bensőség valamely költeményben. | |
* | |
| (ben-sűl vagy benn-sűl) ösz. önh. 1) Bizonyos zárt helyen ott ég, megsűl. 2) Átv. ért. bizonyos működésben, vállalatban úgy megakad, hogy se ide se oda nem mozdulhat; kezdett munkáját, tervét véghezvitlenül abbanhagyni kénytelen. Bensült a szónoklatban. Bensült a hazugságban, mert rajta kapták. Ez érteményben a sűl ugyanaz a sűlyed gyökével. | |
* | |
| (ben-születětt vagy benn-születětt) ösz. fn. Nem idegen földről beköltözött, nem jövevény, hanem az illető hazában született. Városunk benszületett lakosai. | |
* | |
| l. BENSZÜLETĚTT. | |
* | |
| (ben-t) ih. l. BENN. Képzésre olyan mint: künt, fent, lent, alant. | |
* | |
| (ben-tartomány vagy benn-tartomány) ösz. fn. Tartomány, mely bizonyos területen belül fekszik, más tartományokhoz viszonyítva, melyek kivül fekszenek. | |
* | |
| (ben-tiltás vagy benn-tiltás) ösz. fn. Perbeli orvoslat volt a régi magyar törvénykezési rendszerben, midőn t. i. a vesztes fél a táblai ügyben hozott itélet végrehajtását az itélethozás napján ellenzette, és így az itéletet a perben vagy bírónál benhagyatni kivánta. (Prohibita) | |
* | |
| (ben-tőzs vagy benn-tőzs) ösz. fn. Belkereskedés; hazai árukkal s az ország határain belül űzött tőzsérkedés. | |
* | |
| (bén-úl vagy bén-a-úl) önh. m. bénúl-t. Bénává, nyomorékká, inaszakadttá leszen. A jó mén ló vagg megbénúl vagy megvakúl. Km. V. ö. BÉNA. | |
* | |
| BÉNULÁS, (bén-úl-ás vagy bén-a-úl-ás) fn. tt. bénúlás-t, tb. ~ok. A test valamely részének, tagjának elnyomorodása, szélhüdés, inaszakadás stb. következtében. | |
* | |
| BÉNULAT, (bén-úl-at vagy bén-a-ul-at) fn. tt. bénúlat-ot. Bénulási állapot, bénultság | |
* | |
| (bén-úl-t vagy bén-a-ul-t) mn. tt. bénúlt-at. Bénává lett, inaszakadt, valamely tagjában megcsonkított. Bénúlt kezü, lábu nyomorék. Bénúlt tűdő. | |
* | |
| (bén-úl-t-an vagy bén-a-úl-t-an) ih. Bénúlt állapotban. | |
* | |
| (bén-úl-t-ság vagy bén-a-úl-t-ság) fn. tt. bénúltság-ot. Bénúlt állapot, inaszakadtság, szélhüdöttség. | |
* | |
| fn. tt. benzoét. Jávában, Virginiában stb. tenyésző bizonyos nemű fának sárgabarna, vagy barnaveres, száraz, fényes gyántája. | |
* | |
| (benzoe-festvény) ösz. fn. Benzoefa gyántájából készített festvény. | |
* | |
| ösz. fn. l. BENZOE. | |
* | |
| (benzoe-sav) ösz. fn. Benzoegyántából készített sav. | |
* | |
| KIS~, NAGY~, faluk Esztergomban; helyr. Bény-be, ~ben, ~ből. | |
* | |
| (be-nyálaz) ösz. áth. Nyállal benedvesít, bemocskol, beken. A ló benyálazza a zablát. Némely ragadozó állatok benyálazzák elébb a fogott zsákmányt, azután nyelik el. A fonók benyálazzák a csöpűt. V. ö. NYÁL. | |
* | |
| (be-nyálazás) ösz. fn. Nyállal benedvesítés, bekenés, bemocskolás. Élettani ért. evői működés, midőn a szájba vett eledelek nagyobb mennyiségben elválasztott nyállal meglágyítanak, hogy annál könnyebben lecsúszszanak. | |
* | |
| (be-nyálkásodik) ösz. k. Nyálkával behúzódik, nyálkássá leszen. A rohadásnak indult hús benyálkásodik. V. ö. NYÁLKA. | |
* | |
| (be-nyargal) ösz. önh. és áth. Lóháton, vagy más állaton nyargalva bemegy, bevágtat valahová. Benyargalni a városba. Átv. ért. nyargaló paripa módjára sebesen befut, besiet. Áthatólag valamely tért, tájt nyargalva bejár. Az ellenség előcsapatai benyargalják a vidéket. A nyulászok néha egy nyul után három határt is benyargalnak. V. ö. NYARGAL. | |
* | |
| falu Pestben; ERDŐ~, mezőváros, LEGYES~, falu Zemplénben; helyr. Bényé-n, ~re, ~ről. | |
* | |
| (be-nyel) ösz. áth. Szájtátva valamit a gégecsőbe leereszt. Az éhes eb mohón benyeli az elébe vetett konczot. Átv. ért. mondatik akármily nyilásról, üregről is, mely valamit magába vesz. A földrepedék, vagy csatorna szája benyelte a vizet. V. ö. NYEL. | |
* | |
| (be-nyílik) ösz. k. Befelé tárul, nyitáskor nem feléd hanem tőled elhajlik. Benyílnak az ajtók, kapuk, ablakok, melyek függőlegesen állanak, és sarkaik az illető rámák, vagy szobrok belsejére helyezvék. Felnyílnak pedig, ha vízirányos, vagy harántékos helyzetüek, pl. felnyílik a láda ajtaja, a melegágy ablaka, a felhúzó várkapu. | |
* | |
| (be-nyiló) ösz. mn. és fn. 1) Ami befelé nyilik. Benyiló ajtó, kapu. 2) Mellékterem, oldalszoba. | |
* | |
| (be-nyit) ösz. áth. Kaput, ajtót, ablakot befelé tár. Tárgyesetes viszonynév nélkül am. nyitott ajtón bélép, bemegy. Benyitott hozzám. Észre sem vevém, midőn benyitott. V. ö. NYIT. | |
* | |
| (be-nyitás) ösz. fn. Kapunak, ajtónak stb. befelé tárása. | |
* | |
| (be-nyom) ösz. áth. 1) Nyomó erővel bizonyos szorulatba, üregbe, likba, vagy általán térbe valamit behelyez, beigazít stb. A karót benyomni a földbe, a nyelet a fejsze fokába. 2) Hasonló erővel behorpaszt, belapít, betör. Fektében benyomta a kalapját. Benyomni a kemencze oldalát. 3) Bizonyos eszköz által bélyeget, jegyet stb. üt, metsz valamibe. V. ö. NYOM. | |
* | |
| (be-nyomás) ösz. fn. 1) Cselekvés, midőn valamit benyomunk anyagi értelemben véve. 2) Átv. erkölcsi, vagy szellemi hatás, melyet valamely tárgy látása, hallása, szóval észlelése kedélyünkre, lelkünkre gyakorol. Kedves, kedvetlen benyomás. E látvány szomorú benyomást tett rám. | |
* | |
| (1), (be-nyomat) ösz. fn. 1) Benyomás elvontan véve. 2) Oly nyomat, mely homorúan, vagy befelé áll. | |
* | |
| (2), (be-nyomat) ösz. áth. és mivelt. 1) Eszközli, okozza, rendeli stb. hogy valaki benyomjon valamit valahová. A karókat benyomatni a földbe. 2) Nyomda által bizonyos könyvbe, hirdetménybe stb. igtat. | |
* | |
| (be-nyomódik) ösz. belsz. A rája nehezedő sulyos test erejétől nyomva behorpad, bezúzódik, belapúl stb. Benyomódik a hordóba csinált káposzta, ha követ tesznek rá. Benyomódik a föld a terhes szekér alatt. | |
* | |
| (be-nyomtat) ösz. áth. 1) A gabonanyomtatást bevégzi. Már benyomtattunk, s ezután vetünk. 2) Könyvnyomdában bizonyos nyomtatvány közé igtat. Holmi furcsaságokat benyomtatni a naptárba. Kár ily dibdábságokat bengomtatni a hírlapba. | |
* | |
| (be-nyomúl) ösz. önh. Nyomról nyomra haladva, tolongva, mintegy erőszak vagy akadály ellen küzdve bemegy, betódúl. Az ellenség benyomúl a városba. Átv. ért. mondjuk lelketlen testekről is, midőn bizonyos gátokat áthágva behatnak valahova. Az árvíz benyomult határunkba. | |
* | |
| (be-nyujt) ösz. áth. 1) Saját kezével bead valamit. Benyujtani a perhez tartozó okleveleket. A gyógyszert benyujtani a betegnek. 2) Kezét, vagy lábát betolja valahová. V. ö. NYUJT. | |
* | |
| (be-nyujtás) ösz. fn. Valaminek saját kézzel beadása. Különösen irománynak, folyamodványnak, oklevélnek az illető hatóság elébe terjesztése. | |
* | |
| l. BENYUJTVÁNY. | |
* | |
| (be-nyujtvány) ösz. fn. Iromány, folyamodvány, oklevél, stb. melyet valaki az illető hatóságnak bead, bemutat. | |
* | |
| (be-nyúl) ösz. önh. Kiterjesztett kezét vagy ujját betolja valahová, hogy ott valamit keressen, megfogjon stb. Benyúl a zsebébe, az erszénybe. Benyúl a gyümölcsös kosárba. | |
* | |
| (be-nyúlás) ösz. fn. 1) Midőn törzse: benyúl, am. a kéznek vagy ujjnak valahová beterjesztése. 2) Midőn a benyúlik igétől származik, am. befelé terjedés, terjeszkedés. | |
* | |
| (be-nyúlik) ösz. k. Meghosszabbodva, megtágulva bizonyos mélységig behat, beterjed. Tihany félszigete mélyen benyúlik a Balatonba. Az árvafűz ága benyúlik a tóba. | |
* | |
| (be-nyűgöz) ösz. áth. Nyűgbe tesz, nyűgféle eszközzel beköt, befűz. Benyűgözni a legelőre vitt lovakat. V. ö. NYŰG. | |
* | |
| (be-nyűgözés) ösz. fn. Cselekvés, midőn valamit nyűgbe tesznek. Lovak benyűgözése. | |
* | |
| (be-nyüstöz) ösz. áth. A takácsoknál am. úgynevezett nyüstfonalakkal a bordát fölszereli. V. ö. NYÜST. | |
* | |
| bész, bé, béunk, bétok, bénak. Vas vármegyei tájszó, melynek gyöke a hangutánzó bé am. bőg, ordít. A marhák béttak a farkas csapásán. | |
* | |
| (be-okik) ösz. k. Tanulás, gyakorlás, tapasztalás, elmélkedés által valamiben kellő ismeretet, ügyességet szerez, mintegy beleokosodik, beletanul valamibe. | |
* | |
| (be-oktat) ösz. áth. Értelmezés, útmutatás, gyakorlat stb. által valakit betanít valamire. V. ö. OKTAT. | |
* | |
| (be-oktatás) ösz. fn. Cselekvés, mely által valakit ész- és okszerüen betanítunk. | |
* | |
| (be-olajoz) ösz. áth. Olajjal beken, befoltoz, bemocskol. Beolajozni a megégetett ujjakat. A lámpagyujtók beolajozzák ruháikat. | |
* | |
| (be-olajozás) ösz. fn. Olajjal bekenés, befoltozás, bemocskolás. | |
* | |
| (be-ólmoz) ösz. áth. Ólommal beborít, beönt, becsinál. Beólmozni az ablakfiókokat. A likas huszasokat beólmozni. | |
* | |
| (be-ólmozás) ösz. fn. Cselekvés, midőn beólmoznak valamit. V. ö. BEÓLMOZ. | |
* | |
| (be-olt) ösz. áth. 1) Gyümölcsfát vagy más növényt nemesebb fajból vett ágacskának vagy bimbónak bele csíptetése által nemesít. 2) Embert vagy más állatot bizonyos sebészi műtét által a himlő ellen biztosít. Beoltani a gyermekeket. 3) Tejet vagy más híg testet bizonyos szernek bevegyítésével sürűvé, aludttá tesz. A tejet borjubéllel beoltani. Elemzését illetőleg V. ö. OLT. | |
* | |
| (be-oltás) ösz. fn. Cselekvés, illetőleg műtét, mely által valamit beoltanak, ezen igének minden értelmében. Fák beoltása. Mész beoltása. Kisdedek beoltása. Téj beoltása. V. ö. OLTÁS. | |
* | |
| (be-oltási) ösz. mn. Beoltáshoz való, tartozó, arra vonatkozó. Beoltási műtét. Beoltási szerek. A fák beoltási módja, ideje. | |
* | |
| (be-olvas) ösz. áth. l. BESZÁMLÁL. | |
* | |
| (be-omlaszt) ösz. áth. Eszközli, okozza, véghezviszi, hogy beomoljék valami; részekre bontva, választva bedönt. Az árvíz beomlasztja a sárfalakat. Az erős förgeteg beomlasztotta a rozzant háztetőt. A kor rágó fogai beomlasztották a régi várakat. V. ö. OMOL, OMLIK. | |
* | |
| (be-omlik) ösz. k. Mondjuk szilárd állományu testről, épületről stb. midőn részeinek öszvetartó kapcsai megtágulván bedől, beszakad, beroskad. A víz-mosta partok, gátak beomlanak. Mondjuk vízről is, midőn rést szakasztva benyomul, betódul valahová. V. ö. OMLIK. | |
* | |
| (be-omlít) ösz. áth. l. BEOMLASZT. | |
* | |
| (be-ónoz) ösz. áth. Ónnal befuttat, ónlemezzel beborít, behúz, beczinez. Beónozni a rézedényeket. V. ö. ÓNOZ. | |
* | |
| (be-ónozás) ösz. fn. Ónnal befuttatás, ónlemezzel behúzás, beborítás. | |
* | |
| (be-orczátlankodik) ösz. k. Hivatlanul, sőt kelletlenül szemtelen módon betolakodik valahová. | |
* | |
| (be-ordít) ösz. önh. Ordító hangon bekiált. A szamár beordít a kapun. Tárgyesetes viszonynévvel am. ordítva beharsogtat bizonyos tért. Az éhes farkasok beordítják a mezőt, az erdőt. Az elveszett kölykét kereső oroszlán beordítja a rengeteget. | |
* | |
| (be-ordítoz) ösz. gyak. önh. Gyakran, folytonosan, ismételve beordít. | |
* | |
| (be-oroz) ösz. áth. Orozva, azaz lopva, az illető fölügyelőket kikerülve, megcsalva becsempész, behoz, vagy bevisz valamit. Tiltott portékákat beorozni. | |
* | |
| (be-orozás) ösz. fn. Alattomos cselekvés, midőn valamit beoroznak, becsempésznek. | |
* | |
| (be-orozkodik) ösz. k. Belopódzkodik, titkon, alattomban, tilalom ellenére besurran, becsúsz valahová. A tolvaj beorozkodik a házba. A farkas beorozkodik a juhakolba, a róka a tyúkólba. Útlevél nélkül beorozkodni más országba. A kém beorozkodott az ellenség táborába. | |
* | |
| (be-oson) ösz. önh. Suttomban, mellékutakon, siető léptekkel becsuszszan, besurran valahová. Az üldözők elől beosonni az erdőbe, a sűrűbe. V. ö. OSON. | |
* | |
| (be-osont) ösz. önh. l. BEOSON. | |
* | |
| (be-ótvarasodik) ösz. k. Testének valamely részét ótvar lepi be. A kisgyermek feje beótvarasodott. V. ö. ÓTVAR. | |
* | |
| (be-öltöget) ösz. gyak. áth. 1) Több öltéssel bevarr, befoldoz. Beöltögetni az elfeslett lepedőt, a kiszakadt harisnya sarkát. 2) Kiöltött nyelvét betologatja. A gúnyolodó gyermek beöltögeti nyelvét az ablakon. | |
* | |
| (be-öltözik) ösz. k. Bizonyos társulat jelmezét magára vevén, ugyanannak tagjává leszen. Beöltözni szürkebarátnak. Beöltözött a benedekiek rendébe. | |
* | |
| (be-öltöztet) ösz. áth. Bizonyos jelmezt ad reá, s ez által őt valamely társulat tagjává beavatja. Beöltöztették őt szürke apáczának. | |
* | |
| (be-ömlés) ösz. fn. Benyomulás, befolyás neme, midőn bizonyos testtömeg valamely helyre beömlik. V. ö. BEÖMLIK. | |
* | |
| (be-ömlik) ösz. k. Víz, vagy más folyékony test valamely résen, hézagon, szakadáson stb. benyomul. Az árvíz beömlött az ablakon. | |
* | |
| (be-ömlít) ösz. áth. Hullámozva, áradozva beönt. A Tisza beömlíti vizeit a Dunába. Az elszakadt töltés beömlíti az árvizet a helységbe. Bodrogközben am. beomlít vagyis behorpaszt, özönével beszakaszt. | |
* | |
| (be-önt) ösz. áth. 1) A partjait és gátokat áthágó viz sokasága valamely tért beborít. A kiáradt Duna beöntötte a lápokat és réteket. 2) Folyó testet bizonyos edénybe, üregbe stb. tölt. A moslékot beönteni a csatornába. 3) Olvasztott híg anyaggal bevon, befuttat. Viaszszal, szurokkal beönteni valamit. | |
* | |
| (be-övez) ösz. áth. 1) Övféle kötővel körülvesz, beköt. Derekát beövezte szíjjal. 2) Öv gyanánt körülfog, bekerít. | |
* | |
| (be-páczol) ösz. áth. Páczféle csípős, eczetes stb. folyadékba tesz, hogy megpuhuljon, hogy szívosságából engedjen. Bepáczolni a vadhúst. V. ö. PÁCZOL. | |
* | |
| (be-páczolás) ösz. fn. Cselekvés, midőn bepáczolnak valamit. V. ö. BEPÁCZOL. | |
* | |
| (be-padol) ösz. áth. l. BEPALLÓZ. | |
* | |
| (be-pakol) ösz. áth. Málhát, holmi elszállítani való jószágot, ruhaneműt stb. böröndbe, táskába, ládába stb. belerak, bemálház. Már mindenét bepakolta, s nemsokára elhordozóskodik. Átv. ért. töltig eszik, iszik. Bepakolt tíz gombóczot. Jól bepakolt a turós galuskából. V. ö. PAKOL. | |
* | |
| (be-pakolás) ösz. fn. Az elszállítandó málhának, podgyásznak, árúknak stb. be- és öszverakosgatása. V. ö. BEPAKOL. | |
* | |
| (be-pakolási) ösz. mn. Bepakoláshoz tartozó. Bepakolási költségek. | |
* | |
| (be-palánkol) ösz. áth. Palánkkal bekerít. Bepalánkolni a kertet. V. ö. PALÁNK. | |
* | |
| (be-palástol) ösz. áth. Szoros ért. palástnemű burkonynyal beföd, betakar, palástba takar. Szélesb. ért. akármily nemű felső ruhába burkol. V. ö. PALÁST. | |
* | |
| (be-pallóz) ösz. áth. Valamely területet pallódeszkákkal vagy lapos gerendákkal beföd. Bepallózni a szobákat, az istállót. Bepallózni a hídat, a sáros utczákat. V. ö. PALLÓ. | |
* | |
| (be-panaszol) ösz. áth. Panaszképen bejelent, bemond, bevádol. Bepanaszolni a rajta történt méltatlanságot. A sértő felet bepanaszolni a biróságnál. | |
* | |
| (be-parancsol) ösz. áth. Parancsszó által rendeli, meghagyja valakinek, hogy határozott helyen és időben jelenjen meg. Beparancsolni a szabadsággal haza bocsátott katonákat. A helységek bíráit beparancsolni a vármegye házára. Szélesb ért. a künn levőnek parancsolja, hogy jőjön vagy menjen be. | |
* | |
| (be-pattan) ösz. önh. Pattanva betörik, beszakad. Bepattan a túlfeszített ablak. Átv. ért. hirtelen, nagy robajjal belép, benn terem. Mintha szél hozta volna egyszerre bepattant hozzám. | |
* | |
| (be-pattant) ösz. önh. és áth. Ostort vagy más pattanó eszközt befelé hangoztat. Bepattantott a kapu alá. Ujjaival bepattantott az ablakon. | |
* | |
| (be-patyókál) ösz. áth. Holmi ruhanemübe, lepelbe, kendőbe pongyola módon beburogat, betakargat, különösen hideg, vagy szél ellen; bebugyolál, bebulál. Az útra vitt gyermeket, a beteget bepatyókálni. | |
* | |
| (be-pázsitosodik) ösz. k. A rajta tenyésző, sarjadzó pázsit befödi, belepi. Az elpusztult ház udvara bepázsitosodik. | |
* | |
| (be-pázsitoz) ösz. áth. Fölszeldelt pázsitos földdel beültet, beföd, betakar. Bepázsitozni a kerti ágyak kerületét, a földből rakott pamlagot. | |
* | |
| (be-pěcsétěl) ösz. áth. Rányomott, ráragasztott pecséttel bezár, fölbomlás vagy fölbontás ellen biztosít. Bepecsételni a levelet. Bepecsételni a bírói zár alá vett szobák ajtajit, a szekrényeket. | |
* | |
| (be pěcsétělés) ösz. fn. Pecséttel bezárás, beragasztás, vagy lezárolás. | |
* | |
| (be-pěcsétěz) ösz. áth. 1) lásd BEPĚCSÉTĚL. 2) Valami ragadós mocsokkal befoltoz, becsunyít. Olajjal, zsírral bepecsétezni a ruhát, a pallót. | |
* | |
| (be-pěczkěl) ösz. áth. Peczekkel bezár; a peczket bizonyos karikába, likba stb. ölti. Bepeczkelni az ajtót. Bepeczkelni a nadrágszíjat. V. ö. PĚCZĚK. | |
* | |
| (be-pělyhěsědik) ösz. k. A rája szálló és hozzá ragadó pelyhek belepik. Bepelyhesedett a ruhája, a haja. Zártabb ajakkal ejtve: bepölyhösödik. | |
* | |
| (be-penészěsědik) ösz. k. Penészféle rohatag burokkal behúzódik. A nedves helyen tartott sajt, kenyér bepenészesedik. | |
* | |
| (be-pěrěl) ösz. áth. Valakit az illető bíróság előtt perbe idéz, pert indít ellene. | |
* | |
| (be-pěrělés) ösz. fn. Perbe idézés, pernek indítása valaki ellen. | |
* | |
| (be-pikkelyěz) ösz. áth. Halról leszedett pikkelyekkel, máskép halpénzzel behúz, beborogat, betakargat valamit. Átv. ért. bizonyos művet, pl. sisakot, mellvasat, köntöst pikkelyformáju lemezkékkel rétegesen beborít. | |
* | |
| (be-pillant) ösz. önh. Annyi időnyire, mennyibe a szempillák egyszeri emelése kerül, benéz, betekint; egy szemvágással néz be. Továbbá, csak úgy futtában, könnyeden, rövid időre benéz, belát. V. ö. PILLANT. | |
* | |
| (be-pillésědik) ösz. k. Pille nevezetü vékony gyönge hártyával behúzódik, pl. a felforralt tejszin. V. ö. PILLE. | |
* | |
| (be-pirongat) ösz. áth. Illetlen magaviseleteért pirongatva, feddve, orczázva parancsolja valakinek, hogy menjen vagy jöjjön be. Az anya bepirongatja az utczán pajkoskodó gyermekeit. V. ö. PIRONGAT. | |
* | |
| (be-pironkodik) ösz. k. Ál vagy valódi szégyenérzettől elpirulva, bemegy valahová, mintha restellené, vagy átallaná, hogy be kell mennie. Különbözik tőle a szégyenérzetet nélkülöző beorczátlankodik, beszemtelenedik. | |
* | |
| (be-piszkít) ösz. áth. Piszokkal beken, berondít, becsunyít. Bepiszkítani a ruhát, a bútorokat, az asztalkendőket. Szurokkal, zsírral bepiszkítani magát. V. ö. PISZOK. | |
* | |
| (be-piszkol) ösz. áth. 1) l. BEPISZKÍT. 2) Átv. ért. gyalázva, rágalmazva, erkölcsileg bemocskolja valaki nevét, becsületét. | |
* | |
| (be-piszkolás) ösz. fn. Piszokkal bekenés, berondítás, becsunyítás; gyalázás, rágalmazás, becsületsértés. | |
* | |
| (be-piszkolódik) ösz. belsz. Holmi ragadós testek hozzátapadása által piszkossá, rondává, mocskossá, czirmossá, szennyessé leszen. A szurokkal, festékkel bánó kezei, ruhái bepiszkolódnak. | |
* | |
| (be-plántál) ösz. áth. Plántákkal, azaz, fiatal sarjadékféle növényekkel beültet. A kertet különféle oltoványokkal, csemetékkel, szőlővesszőkkel beplántálni. | |
* | |
| (be-pólyál) ösz. áth. Pólyába takargat, pólyával beburogat, bekötözget, begöngyölget. Bepólyálni a kisdedet. Bepólyálni az eltörött kezet, lábat. V. ö. BEBULÁL, BEPATYÓKÁL. | |
* | |
| (be-pólyáz) ösz. áth. lásd BEPÓLYÁL. | |
* | |
| (be-porosít) ösz. áth. Ráhintett, rászórt, ráfújt porral beszennyez. | |
* | |
| (be-porosodik) ösz. k. A rászálló s rátapadó portól beszennyesedik, porral behúzódik. Söpréskor beporosodnak a bútorok. | |
* | |
| (be-porosúl) ösz. önh. l. BEPOROSODIK. | |
* | |
| (be-poroz) ösz. áth. 1) l. BEPOROSÍT. 2) Porféle testtel behint. Beporozni a fejet hajporral. Beporozni a puska serpenyőjét lőporral. Fövenynyel, kőporral beporozni a lépcsőket, a fölsúrolt pallót. Beporozni az irást. | |
* | |
| (be-pottyan) ösz. önh. Pottyanva beesik. A kosárból kihullott almák bepottyantak a sárba, a vízbe. | |
* | |
| (be-pottyant) ösz. áth. Úgy ejt el valamit, hogy bepottyanjon valahová. Korsóját bepottyantotta a kútba. | |
* | |
| (be-pök) ösz. önh. és áth. 1) Valamibe pök. Bepökni a markába. Bepökni a mosdótalba. 2) Pökkel, nyállal becsunyít, berutít, foltossá tesz. Bepökni a pallót. 3) Mondjuk bogarakról, férgekről, midőn ganajaikkal bemocskítanak valamit. A legyek bepökték a tükröt, a bútorokat, a falakat. Átvetve: beköp. | |
* | |
| 1) Hangutánzó gyök, mely erősen reszkető, rengő hangot fejez ki a běrěg, běrren, běrrent származékokban, s rokona azon pěr, melyből pěrěg, pěrdül, pěrget stb. származnak. Mindezek bizonyos körben forgó testek hangját utánozzák. 2) Idegeket megrázó, vagy erős indulatot fejez ki a běrz, běrzěget, běrzenkědik származékokban, s rokona a vastaghangu bor, melyből borzad, borzaszt stb. eredtek. 3) Forgást, keringést jelent hangutánzás nélkül a bereg (párzik a juh) igében, mint az ebről mondják hogy forog. Ide tartozik a bere (csere) származék is, mennyiben a cserebere az illető áruk forgatása, ideoda adásvevése által történik. 4) Rokona azon věr gyöknek, melyből věrěs (ruber) származik, innen értelmezendők: berke, máskép birke, azaz, gyönge hajtásu, piros héju vessző (virga, virgultum) és a berkenye, piros héju gyümölcséről, valamit a bertóka vagy birtóka, fáján megüszögösödött veres bőrü szilva. 5) Metszést, hasítást jelent a beretva, berbécs (herélt kos) és berena (hasogatvány) szókban, s rokona vastaghangon bor bar, mint a borda, borna, barázda, barkócza szók gyöke. Rokona a bar, bor gyök (,borit' szóban), midőn ber-k-et jelent. | |
* | |
| (1), önálló gyök és fn. tt. bér-t, tb. ~ěk. Általán bizonyos dologért járó díj, fizetés, ára valaminek, nevezetesen a) valamely szolgálat fejében fizetett, vagy fizetendő díj, zsold. Cselédbér, munkabér, révbér, fuvarbér, pásztorbér, napi bér, párbér vagy ágybér, melyet a házas hivek illető papjaiknak fizetnek. Szegődött bér, osztott koncz (ellenébe tétetik, mint jobb és bizonyosabb, a közös vagyonnak). Km. Ette haszna, alutta bére. Km. Nagy bért kérni. Sok bére van. Fölemelni, javítani a cselédek bérét. Szökött katonánek nincsen bére. Km. 2) Más jószágának haszonvételeért adott díj. Házbér, hajóbér, haszonbér, úrbér, fűbér, bikabér, ménbér, fürdőbér. Bérbe adni, bérbe venni, fogadni valamit.
Rokona az előtét nélküli vastaghangu ár, és a vékonyhangu ér (valet), melyből érték, érdem stb. származtak. Hasonlók hozzá a német Werth és Preis, a latin merces, pretium. V. ö. ÁR. | |
* | |
| (2), falu Nógrád megyében; KIS~, mezőváros, NAGY~, puszta Komáron megyében; helyragokkal: Bér-en, ~re, ~ről. | |
* | |
| férfi kn. A palóczoknál am. Adalbert. Albert. Vegyázz Bera magadra, fee ne őts a garadra, Palócz népd. | |
* | |
| (be-rácsol) ösz. áth. Rácscsal bekerít, bezár, rácsba tesz. Berácsolni a konyhaajtót. Berácsolni a pajta, a padlás ablakait. Berácsolni a turót, szalonnát. V. ö. RÁCS. | |
* | |
| (be-rácsoz) ösz. áth. l. BERÁCSOL. | |
* | |
| (1), (be-ragad) ösz. önh. Öszvetapadva beszorul, minélfogva kivenni, elválasztani nehéz. Beragadtak a fagyos ablakok. A megdagadt szár beragadt a pipába. Beragadt a szurokba. Csipától beragadtak a szemei. Átv. ért. beragadt a szája, nem szól, nem beszél, midőn szólnia kellene. | |
* | |
| (2), (be-ragad) ösz. áth. Erőszakkal, sebes rántással maga után bevisz, behúz valahová. A lovak beragadták a kocsit a mélységbe. V. ö. RAGAD, áth. | |
* | |
| (be-ragaszt) ösz. áth. 1) Bizonyos tapadó szívos szerrel pl. enyvvel, szurokkal, csirizzel becsinál, behúz. Az ablak réseit csirizes papirral beragasztani. 2) Akasztóval, kajmóval, kapocscsal beakaszt. Beragasztani az ajtót, ablakot. | |
* | |
| (be-ragasztás) ösz. fn. Cselekvés, midőn beragasztanak valamit, illetőleg betapasztás, beakasztás. V. ö. BERAGASZT. | |
* | |
| (be-ragyog) ösz. önh. Szemkápráztató fénynyel besugárzik, ragyogva besüt, beviláglik. V. ö. RAGYOG. | |
* | |
| (be-rajzol) ösz. áth. Bizonyos területet rajzvonalakkal beír. Berajzolni a táblát, a papirívet, a falakat. V. ö. RAJZOL. | |
* | |
| (be-rak) ösz. áth. 1) Különféle, vagy egynemű részekből álló holmit behelyez. Berakni a kamrába a télrevalókat. A könyveket berakni a szekrénybe. A gabonakévéket berakni a pajtába. 2) Bepakol. Berakni hordóba a heringeket. 3) Valamely rést, nyilást, hézagot beépít. Berakni a mellékajtót. Téglával berakni a vakablakot. V. ö. RAK. | |
* | |
| (be-rakás) ösz. fn. Cselekvés, midőn holmit beraknak. V. ö. BERAK. | |
* | |
| (be-rakodás) ösz. fn. Betakarítás, illetőleg behelyezkedés neme, midőn berakodunk valahová. V. ö. BERAKODIK. | |
* | |
| (be-rakodik) ösz. k. Bizonyos tárba, lakba, födél alá behordott s behelyezett holmivel együtt betelepedik. A gabonakereskedők berakodnak a hajóba. A vásárosok berakodnak a sátorba. Berakodni az új szállásba. V. ö. RAKODIK. | |
* | |
| (be-rakogat) ösz. gyak. áth. Egymás után, időnként, részenként, folytatólag berak, behelyez. V. ö. RAKOGAT. | |
* | |
| (be-rakosgat) ösz. gyak. áth. Holmit bizonyos rendben, sorban majd ide, majd oda téve, illesztve, behelyez. A könyveket szakok szerint berakosgatni a fiókokba. V. ö. RAKOSGAT. | |
* | |
| (be-rakoskodás) ösz. fn. Holminek ideoda behelyezgetése, bizonyos rendben berakása. | |
* | |
| (be-rakoskodik) ösz. k. Sürgölődve, mintegy ideoda kapkodva holmijével együtt bizonyos rendben behelyezkedik. | |
* | |
| (be-rakoszik) l. BERAKODIK. | |
* | |
| (bér-alatti) ösz. mn. Ami bizonyos bérben, haszonbérben ki van adva. Béralatti ház, földbirtok. | |
* | |
| (bér-alku) ösz. fn. Szerződés, mely valamely jószágnak haszonbérbe adása, vevése fölött köttetik. Béralkut kötni, aláírni. | |
* | |
| (be-ránczigál) ösz. áth. Valamely tagjánál vagy ruhájánál fogva megmegrántva a bemenni vonakodót behúzza. V. ö. RÁNCZIGÁL. | |
* | |
| l. BERÁNCZIGÁL. | |
* | |
| (be-rándul) ösz. önh. Mintegy futtában, sietve és rövid időre bekocsiz, belovagol valahová. Gyakran berándulok a szomszéd városba. Egy-két órára berándulok hozzátok. V. ö. RÁNDUL. | |
* | |
| (be-rándulás) ösz. fn. Valahová rövid időre bekocsizás, belovagolás, bemenés. | |
* | |
| (be-rángat) ösz. gyak. áth. Többeket egymás után beránt, behúzkál valahová, beránczigál. A juhokat berángatni az úsztatóba. | |
* | |
| (be-ránt) ösz. áth. 1) Erőszakosan megragadva maga után, vagy maga felé vonva bemenni, beesni, bezuhanni stb. kényszerít valahová. Lábánál fogva berántani valakit az árokba. A hajókötél a vontatót berántotta a Dunába. 2) Zsiradékban pörkölt liszttel valamely főzeléket, ételt ízletessé tesz, elkészít. Berántani a káposztát, lencsét, borsót. Máskép: berát. V. ö. RÁNT, RÁTOTTA. | |
* | |
| (ber-be) fn. tt. berbét. Ürü, azaz kiherélt kos, máskép: berbécs. Gyöke a metszést jelentő ber. Egyezik vele a latin vervex. V. ö. BER, gyök. | |
* | |
| (bérbe-adás) ösz. fn. Valamely jószág haszonvételének bizonyos bérért odaengedése. | |
* | |
| (bérbe-adó) ösz. fn. Jószágtulajdonos, ki valamely ingatlan vagy ingó birtokát szerződött bérért használatra odaengedi. | |
* | |
| fn. tt. berbecs-ět. 1) Ürü, herélt kos. Alkalmasint a latin vervex-ből honosíttatott. 2) Pápa vidékén és Kemenes táján am. báránybőrből való süveg. | |
* | |
| (ber-becz) fn. tt. berbecz-ět. Így nevezik Kemenesalján azon juhbőrből készített téli süveget, melynek neve máskép: bagósüveg. Valószinüleg egy eredetü a berbecs szóval. | |
* | |
| (bérbe fogadó) ösz. fn. Aki valamely jószág haszonvételét bérbe kifogadja, haszonbérlő. | |
* | |
| l. BÖRBÖNCZE. | |
* | |
| (bérbe-vétel) ösz. fn. l. HASZONBÉRLET. | |
* | |
| l. BÉRBEFOGADÓ. | |
* | |
| természeti hangutánzó fn. tt. běrbitét. Félig nyitott ajakkal, fogak közötti tompa, értetlen mormogás, milyen a magokban imádkozók dörmögő hangja. Különösen babonások imádsága vagy mondókája. Egyeznek vele, mint szintén hangutánzók, a franczia brailler, braillement, a német brummen, a latin balbutio, az olasz borbottare, stb. | |
* | |
| (běrbite-el) önh. m. běrbitélt. Dörmögve imádkozik, babonás mondókákat mormol. Néhutt: berbitál. | |
* | |
| (bér-cse vagy bőr-cse) fn. tt. bércsét, tb. bércsék. Növénynem a sokhímesek és sokanyások seregéből; csészéje nincs, bokrétája négy szirmu, magvai csákósak (Clematis). Fajai: kapaszkodók, felfutók és felálló szárúk. Erdőkben tenyészik. | |
* | |
| (1), fn. tt. bérczet. Általán tető, magaslat, orom, különösen hegytető, hegyorom, a hegylánczból kiemelkedő magasabb csúcs. Hegyek bérczei. Világ bércze. (Pázmán). Messze kékellő bérczek. Fölmászni a legmagasabb bérczre. Megegyezik vele a német Berg és szláv werch, mely hasonló alakban a némettel rokon más nyelvekben is divatozik, továbbá a persa barz vagy berz vagy burz (altitudo); zend bereza (altus, sublimis, altitudo); szanszkrit brihat (altus, sublimis); ugyancsak a szanszkrit parvatasz (orom, part), a hellen oroV, parnasoV, lapp és finn wari, wuori, szláv hora, magyar part, mart, orom, úgy szintén ra, re ragok is, stb. Valamennyi lényeges hang a terjedés, különösen a magasra törekvést jelentő r. V. ö. R betű. | |
* | |
| (2), népes puszta Zemplénben; helyragokkal: Bércz-en, ~re, ~ről. | |
* | |
| (ber-cze) fn. tt. berczét. 1) Járom bélfája, mely értelménél fogva tulajdonképi gyöke bel vagy bél, tehát am. belcze vagy bélcze. 2) A székelyeknél divatos szabásu lábravaló, gatya vagy harisnya. Ez értelemben hasonló hozzá: berhe vagy börhe. | |
* | |
| (1), (ber-z-el) áth. m. berczel-t, Szalamegyei tájszó, am. tojóz, petéz. | |
* | |
| (2), faluk Nógrád, Pest és Szabolcs megyékben; helyragokkal: Berczel-en, ~re, ~ről. | |
* | |
| GARAN~, falu Bars megyében; helyragokkal: Berczenczé-n, ~re, ~ről. | |
* | |
| (berczenczei-i) mn. tt. berczenczei-t, tb. ~ek. Az őszi szilva egy fajáról mondják, mely hosszú alakú, éretten sötét kék szinű s magvaváló. Nevét talán Beszterczétől vagy Berczenczétől vette. Néhutt rövidebben: berczi szilva. | |
* | |
| (bércz-es) mn. tt. bérczes-t vagy ~et, tb. ~ek. A minek kiálló bérczei, ormai, magaslatai vannak. Bérczes vidék, bérczes hegyláncz. | |
* | |
| kicsinyező férfi kn. tt. Berczit, tb. ~k. l. BERA, vagy ADALBERT. | |
* | |
| (bércz-i) mn. tt. bérczi-t, tb. ~ek. Bérczen termő, növő, bérczről eredő. Bérczi galagonya, lóhere. Bérczi patak. Bérczi fenyű, szikla. | |
* | |
| (bércz-orom) ösz. fn. Hegytető, hegycsúcs. | |
* | |
| (bércz-őr) ösz. fn. Bérczen, magaslaton, hegyormon vigyázó őr, vagy őrség. | |
* | |
| (bércz-tó) ösz. fn. Hegy magaslatán levő tó, tengerszem. | |
* | |
| (bércz-tűz) ösz. fn. A bérczőrök által hegyormon bizonyos jeladásul gyújtott tűz. | |
* | |
| (1), (ber-e) fn. tt. berét, tb. berék. 1) Túl a Dunán némely tájakon am. magvas kender feje, melyet másutt bugának neveznek. Gyökére nézve a bérz, borz, berzes, borzas szókkal rokon. 2) A csere szóval ikerítve: cserebere, am. holmi árúk adásvevési forgatása. Szereti a csereberét. V. ö. BERÉNY. 3) Helységek neve Magyar- és Erdélyországban; helyragokkal: Beré-n, ~re, ~ről. | |
* | |
| (2), falu Szathmár megyében, és Erdélyben Maros székben; helyr. Beré-n, ~re, ~ről. | |
* | |
| (1), férfi kn. tt. Berecz-ět. Briccius. Több családok viselik e nevet. Máskép: Bereczk. | |
* | |
| (2), (ber-ecz) fn. tt. Berecz-ět. Győr tájékán am. ripacs, himlőhely. Azon ber gyökü szók osztályába tartozik, melyek metszésre, hasításra vonatkoznak. V. ö. BĚR, gyök. | |
* | |
| ALSÓ~, FELSŐ~, faluk Zemplén megyében; helyr. Bereczki-be, ~ben, ~ből. | |
* | |
| (1), (běr-ěg) önh. m. běrěg-tem, ~tél, běrgětt, htn. ~ni vagy běrgeni. 1) Mondják a juhokról, midőn a nemi közösülés, párosodás ösztöne űzi őket. Egyértelmü vele: fereg azaz forog, mint a párosodó ebekről mondják. V. ö. BERGIK. 2) Forgás, morgás közben erős ber-féle hangon szól, máskép běrrěg. Hasonló hozzá a keményebb ajakhangu pěrěg. 3) Mint helynév, berek szóból eredett. | |
* | |
| (2), vagy BEREGH, mezőváros, ugyanily nevű megyében; helyragokkal mint város: Bereg-en, ~re, ~ről, mint vármegye: Bereg-be, ~ben, ~ből. | |
* | |
| falu Bihar megyében; helyragokkal: Bereg-Böszörmény-be, ~ben, ~ből. | |
* | |
| mezőváros Bereg vármegyében; helyragokkal: Beregszász-on, ~ra, ~ról. | |
* | |
| falu Nyitrában; helyragokkal: Beregszegh-en, ~re, ~ről. | |
* | |
| l. BEREKSZÓ. | |
* | |
| (bereg-vár-megye) ösz. fn. Magyarország éjszakkeleti részén s a beszkédi havasok déli lejtőjén fekvő vármegye. | |
* | |
| (1), (ber-ek) fn. tt. berket. Vizes lapályokat, folyók mellékét ellepő és sűrü bokrokból, tövisekből, vesszőkből álló cserjés erdőcske. Berekben a farkas. Km. Illa berek, nádak, erek, azaz mind oly helyek, hová elbújni, menekülni, rejtőzni lehet; elrontva: illa berek, nád a kert. 2) Szélesb ért. s némely tájszokás szerint, ingoványos, náddal, bozóttal buján benőtt lapály. Sárvíz melléki berkek.
Eredetére nézve l. BER gyök. Rokon vele a franczia parc, angol és német park, melyet a német nyelvészek bergen, barg szóból származtatnak. | |
* | |
| (2), több helység neve, KEREK~, KIS~, NAGY~, SZÁRAZ~, TISZTA~; helyragokkal: Berek-en, ~re, ~ről. | |
* | |
| több helység neve; helyragokkal: Berekaljá-n, ~ra, ~ról. | |
* | |
| (be-reked) ösz. önh. 1) Mondjuk csöves, üreges, likas, nyilásos testekről, midőn bedugulnak, valamivel betömődnek, illetőleg nem szelelnek, Bereked a pipaszár, a csatorna. 2) Különösen mondatik a légcsőről, midőn meghülés vagy gyuladás következtében, vagy sok beszéd miatt tompa, tisztátalan hangot ad. 3) Valahová beszorul. V. ö. REKED. | |
* | |
| (be-rekedés) ösz. fn. Szorulási, szükülési állapot, midőn bereked valami. V. ö. BEREKED. | |
* | |
| l. BERKĚNYE. | |
* | |
| (be-rekeszt) ösz. áth. 1) Korlátok közé, ketreczbe, s általán akármily kerített helyre bezár, hogy ki ne mehessen. Berekeszteni ólba a sertéseket, ketreczbe a tyúkokat, réczéket, esztrengába a juhokat, akolba a borjúkat. 2) Átv. ért. valamely dolgot, munkát, különösen beszédet bevégez, befejez, s folytatni megszünvén, mintegy bezár. | |
* | |
| (be-rekesztés) ösz. fn. Cselekvés, mely által berekesztünk valamit, ezen igének minden érteményeiben. V. ö. BEREKESZT. | |
* | |
| (be-rekesztésül) ösz. ih. Bevégzésül, befejezésképen. Berekesztésül még csak néhány szót akarok mondani. | |
* | |
| l. BERKI. | |
* | |
| faluk Temes megyében és Erdélyben; helyragokkal: Berekszó-n, ~ra, ~ról. | |
* | |
| falu Temes megyében; helyragokkal: Berekutczá-n, ~ra, ~ról. | |
* | |
| (berek-vírág) ösz. fn. Általán berkekben, azaz lapályos cserjékben tenyészni szokott virágnemek, különösen a kökörcsin nemüek némely fajai. | |
* | |
| (ber-e-el) áth. m. berélt. Csere szóval ikerítve: csereberél am. tőzsérkedik, űzérkedve, advavéve holmi árukat forgat, különösen árút árúval fölváltva. V. ö. BERE. 1.) | |
* | |
| (bér-ěl) áth. m. bérělt vagy bérlětt, htn. ~ni vagy bérleni. Valamely jószág haszonvételét bizonyos bérben kiveszi. Páholyt, zártszéket bérleni a szinházban. Házat, kocsit, földet, kertet bérleni, kibérleni. | |
* | |
| (bér-ěl-vény) fn. tt. bérělvény-t, tb. ~ěk. Szerződvény a bérbeadó és bérbevevő között, máskép: bérlevél. | |
* | |
| (ber-en-a) fn. tt. berenát. 1) A székelyeknél, a Tisza vidékén, s néhutt túl a Dunán am. a szokottabb borona. 2) Debreczenben így nevezik a rítkás deszkakerítést vagy hasogatványokból álló palánkot. V. ö. BORONA, BORNA. | |
* | |
| több helység neve; helyragokkal: Berencs-ěn, ~re, ~ről. | |
* | |
| (bér-ěncz) fn. tt. bérěncz-ět. 1) Általán minden munkás, napszámos, ki bizonyos bérért dolgozik, szokottabban, béres. A jövevény és a bérencz (Káldinál béres), ne egyenek abban. (Mózes II. 12. 45.) 2) Ócsárló, gúnyos, megvető értelemben, aki nem jóakaratból, hanem haszonlesésből vagy szolgailag valamely zsarnok kedveért tesz valamit. | |
* | |
| több helység neve; helyragokkal: Berenczé-n, ~re, ~ről. | |
* | |
| több helység neve; helyragokkal: Berend-ěn, ~re, ~ről. | |
* | |
| (be-renděl) ösz. áth. 1) Meghagyja, megparancsolja valakinek, hogy bizonyos helyre jőjön vagy menjen be. A falukon tanyázó katonaságot berendelni a városba. A tanúkat berendelni a törvényszékre. 2) Valamit beküldetni parancsol. Kisbíró által az előfogati lovakat berendelni a falu házába. V. ö. RENDĚL. | |
* | |
| (be-rendělés) ösz. fn. Parancsolás, meghagyás, idézés, midőn valakit vagy valamit berendelnek valahová. l. BERENDĚL. | |
* | |
| (ber-ény) több mezőváros és falu neve Magyarországon és falu Erdélyben, tt. Berényt; helyragokkal: Berény-be, ~ben, ~ből. Valószinű, hogy ezen szó gyöke az adást-vevést, illetőleg vásárlást jelentő ber vagy bere, miszerint értelme annyi volna, mint vásáros hely, árupiacz, és az emporium kifejezésére ajánlható. Magyarországon öszvetett alakban is előfordulnak: BALATON~, CSÁK~, JÁSZ~, IHAROS~, KARANCS~, KIS~, MEZŐ~, NAGY~, LOVAS~, PUSZTA~. | |
* | |
| (be-repděs) ösz. gyak. önh. Gyakran be és kirepül, be-berepül, vagy többen egymásután berepülnek. V. ö. REPDĚS. | |
* | |
| (be-reped) ösz. önh. Kivülről ható erőszak által befelé rés, nyilás támad valamely testben. Ellentéte: kireped. V. ö. REPED. | |
* | |
| l. BERĚPDĚS. | |
* | |
| (be-repeszt) ösz. áth. Valamely testet külső oldaláról, széléről befelé repeszt, illetőleg rést, nyilást csinál belé. Berepeszteni a kifizetett kötelezvény szélét. V. ö. REPESZT. | |
* | |
| l. BERĚPDĚS. | |
* | |
| (be-rěppen) ösz. önh. Hirtelen egy lebbenéssel berepül, beszáll. V. ö. RĚPPEN. | |
* | |
| (be-rěpűl) ösz. önh. Repülve, azaz szárnyain lebegve beszáll valahová. A fölrezzent seregélyek berepűltek a nádasba. V. ö. RĚPŰL. | |
* | |
| (1), (bér-ěs) mn. tt. bérěs-t, vagy ~et, tb. ~ek. 1) Aki bizonyos bérért szolgál, dolgozik, különösen napszámban dolgozó, nem rendes szolgálatban levő. Béres aratók, kaszások. Béres nyomtatók. 2) Bérbe adott, bérben használt. Béres föld. Béres házban lakni. | |
* | |
| (2), (bér-ěs) fn. tt. bérěs-t, tb. ~ěk. Igás ökrökkel bánó, különösen mezei gazdaságnál ökrökön dolgozó házi szolga. Urasági béres, kire négy, hat, nyolcz ökrös szekér van bízva, és segédeűl egy gyerkőcze vagy legény (ostoros) adatik mellé. Öreg béres vagy faragóbéres, ki a többi béresekre felügyel, s leginkább szerszámokat készít, és javít. Eszik, mint a béres. Km. | |
* | |
| (bérěs-ház) ösz. fn. Urasági pusztákon, majorokban azon ház, melyben béresek laknak, jobbára saját tűzhelyeik levén. Különbözik tőle az elválva irandó béres ház, mely bérben adott, bérben lakott házat jelent. | |
* | |
| (bér-ěs-kěd-és) fn. tt. bérěskědés-t, tb. ~ěk. Béresi szolgálat gyakorlása. | |
* | |
| (bér-ěs-kěd-ik) k. m. bérěskěd-tem, ~tél, ~ětt. Igás ökrök mellett béresi szolgálatot űz, gyakorol, béresképen szolgál valamely uraságnál, vagy mezei gazdánál. | |
* | |
| (bérěs-munka) ösz. fn. Általán munka, melyet béres szolgák teljesítenek; különösen melyet igás ökrökkel dolgozó béresek szoktak végezni, milyenek: szántás, vetés, trágyahordás, széna-, gabonatakarítás stb. | |
* | |
| (bérěs-ostor) ösz. fn. Vastag nyelü, sudaras, és sugárral ellátott erős szíjostor, melylyel a béresek négy, hat, nyolcz ökröt hajtaní és durrogatni szoktak. | |
* | |
| (bérěs-szekér) ösz. fn. Erős szerkezetű, vendégoldallal, nyomórúddal, stb. fölszerelt hosszuszekér, milyenen a béresek járnak. | |
* | |
| (bérěs-szerszám) ösz. fn. Béresmunkához szükséges szerszámok, dolgozó szerek. | |
* | |
| (bérěs-szűr) ösz. fn. Gallértalan hosszu szűr, milyet túl a Dunán a pusztai béresek szoktak viselni. | |
* | |
| (ber-ész) fn. tt. berész-t, tb. ~ěk. Áruk, jószágok csereberélésével üzérkedő személy. (Speculant). | |
* | |
| (ber-ész-ěl-et) fn. tt. berészlet-ět. Csereberével üzérkedő kereskedés. | |
* | |
| (be-reszel) ösz. áth. Valamely szilárd, kemény állományu testet reszelővassal, úgynevezett ráspolylyal bemetsz, berovatol, bevölgyel. Bereszelni valamely lemezt. V. ö. RESZEL. | |
* | |
| falu Abaújban, helyragokkal: Beret-re, ~ěn, ~ről. | |
* | |
| (be-reteszěl) ösz. áth. Reteszszel bezár, beszorít, kinyilás vagy kinyitás ellen biztosít. Bereteszelni az ól ajtaját. V. ö. RETESZ. | |
* | |
| (be-reteszělés) ösz. fn. Reteszszel bezárás. | |
* | |
| fn. tt. berétrát. Sajátságos szabásu sipkaféle föveg a régi olaszoknál, németeknél stb. Különösen szögletes papsipka. Fekete, veres, bársony berétre.
"Akkor a papoknak vala tisztességök, Mikoron egészlen áll vala szerzetök, Távol vala tőlök galléros köntösök, Veres berétrájok." Feddő vers a XVI. századból. Idegen eredetű szó; közép latin nyelven: barretum, birretum, francziául barret, olaszul barretta, stb. | |
* | |
| (berétra-as) mn. tt. berétrás-t, vagy ~at, tb. ~ak. Berétrát viselő. Berétrás papok. | |
* | |
| (beret-tő) ösz. fn. és helységek neve Sáros és Zemplén vármegyében.V. ö. TŐ. | |
* | |
| BĚRĚTVÁL, stb. l. BOROTVA, BOROTVÁL stb. | |
* | |
| folyóvíz Bihar és Békés vármegyében. | |
* | |
| (bér-év) ösz. fn. Év, melyre valamely jószágot bérbe adnak és vesznek. A bérév elmultával újra szerződni. | |
* | |
| (be-rezel) ösz. önh. és áth. Köznépi képes kifejezéssel, valahová bekakál, vagy valamit kakálva becsunyít. Berezelt a gatyájába. A kis gyermek berezelte az ágyat. V. ö. REZEL. | |
* | |
| (be-rezez) ösz. áth. Öntött rézzel befuttat, rézlemezzel bevon. Berezezni a kés nyelét, a pipát. | |
* | |
| falu Beregh megyében; helyr. Berezinká-n, ~ra, ~ról. Máskép: Kisleányfalva. | |
* | |
| (bér-fizetés) ösz. fn. Fizetés, midőn valakinek vagy valamiért a kellő bért megadják. | |
* | |
| (bér-fizető) ösz. mn. és fn. Aki valamiért, valakinek bizonyos bért fizet. Különösen haszonbérlő, valamely jószágot bérben biró személy. | |
* | |
| (bér-föld) ösz. fn. Bizonyos bérfizetés mellett bírt, használt föld, különösen hübérben kapott jószág, l. HŰBÉR. | |
* | |
| (bér-földi) ösz. mn. Bérföldet illető, ahhoz tartozó, arra vonatkozó; különösen, hűbéri. Bérföldi haszonvétel, jövedelem. | |
* | |
| (bér-föld-rend-szěr) ösz. fn. A középkorban keletkezett hűbéri viszonyok rendszere. V. ö. HŰBÉR. | |
* | |
| tájszó, mélyhangon: Barka. l. ezt. | |
* | |
| falu Erdélyben, Maros székben. Helyr. Bergenyé-n, ~re, ~ről. | |
* | |
| (ber-eg-ik) k. m. berg-ett; önhatólag bereg. Mondják különösen Erdélyben a juhról midőn párzik, vagy a ber! ber! hangutánzó szótól, vagy a fürgés-forgástól. Innen birka szó. l. ezt. Azon hangutánzó ber gyöke vihető vissza: berbitél vagy birbitél ige is, mely a tiszai vidéken a hímnemű szárnyas állatról mondatik midőn párzik. | |
* | |
| (bér-gyilkos) ösz. fn. Bizonyos bérért fogadott orgyilkos. | |
* | |
| (bér-gyilkosság) ösz. fn. Orgyilkosság, melyet valaki bizonyos díjért követ el. | |
* | |
| (bér-ház) ösz. fn. Bérben kiadandó lakosztályokból álló ház. | |
* | |
| (běr-he) fn. tt. běrhét. 1) Bőrből való kötény, milyet bizonyos mesteremberek és munkások magok elé kötnek. Ácsok, kőmivesek, kovácsok berhéje. 2) Szélesb ért. ágyékot takaró akármiféle mez. "Elsőben fügefalevélből berhét csinálának, hogy szeméremtesteket béfödöznék." Pázmán. Kal. 337. l. 3) A székelyeknél am. istrángot szorító szíjacska. 4) Ugyanott jelent bozontos csomót a fonalon. Első jelentéseinél fogva am. börhe a bőr gyöktől. Midőn pedig fonalra vonatkozik, rokon a berz, borz, berzel, borzal szókhoz. | |
* | |
| (ber-h-el) áth. m. berhel-t. Sándor I. szerint am. valamit forgatva levet. Gyöke ber a forgásra vonatkozó bereg, és pereg szók gyökével rokon. | |
* | |
| falu Veszprém megyében; helyr. Berhidá-n, ~ra, ~ról. | |
* | |
| (bér-hintó) ösz. fn. Hintó, mely kisebb-nagyobb kirándulásokra fuvarbér fizetése mellett mindenkinek használatára készen áll, máskép: bérkocsi. | |
* | |
| (bér-hív) ösz. fn. l. HŰBÉRĚS. | |
* | |
| (bér-idő) ösz. fn. Időszakasz, melyre valamely jószág haszonvételét bérbe adják és veszik. Szállási béridő. Szinházi béridő. Évnegyedi, egy, őt, tíz évi béridő. | |
* | |
| fn. tt. berill-t, tb. ~ěk. Tengerzöld szinű drágakő, mely gyakran fehérbe megy által, s Napkeleten, Cseh- és Szászországban találtatik. Hellen eredetű szó. | |
* | |
| (bér-inas) ösz. fn. Határozatlan ideig tartó szolgálatra fogadott, nem rendes inas. Különösen a vendégfogadókban ruhatisztításra s ideoda küldésekre rendelt szolga, máskép: bérszolga, bérlegény. (Lohnlakai). | |
* | |
| (bér-jószág) ösz. fn. Jószág, melyet valaki bizonyos haszonbérben tart, és mivel. | |
* | |
| (bér-jövedelěm) ösz. fn. Bérbe adott jószágból kapott, húzott jövedelem, milyenek: házbér, földbér, fűbér, stb. | |
* | |
| falu Vas megyében; helyragokkal: Berkaházá-n, ~ra, ~ról. | |
* | |
| l. BARKA és BIRKE. | |
* | |
| (berke-bárány) ösz. fn. Nemesebb faju, apró fodor szőrű juhnak, vagyis birkának bárányja, birka bárány, különböztetésül a bundás hosszu szőrű, úgynevezett magyar juh bárányától. | |
* | |
| (1), (ber-k-eny-e) fn. tt. berkenyét. Berkenyefa gyümölcse, bogyója. V. ö. BERKENYEFA. | |
* | |
| (2), falu Nógrád megyében; helyragokkal: Berkenyé-n, ~re, ~ről. Van ily nevű falu Erdélyben is, mely máskép: Bergenye, l. ezt. | |
* | |
| (berkenye-fa) ösz. fn. A húszhímesek és háromanyások seregéhez tartozó fanem (Sorbus). ,Berkenye' magában is jelenthet fát. Veres berkenye, apró veres gyümölcscsel. (Sorbus aucuparia). Fojtós berkenye, melynek fája nagy, s gyümölcsbogyója akkora mint egy kis körte, máskép: süvöltin körte, barkócza. (S. domestica). Némely tájakon magyaros átalakítással: belekenyér.
Gyöke ber a věrěs, piros, pěrzsěl stb. szók věr, pir, pěr, gyökével rokon, mennyiben ezen fanem bogyói veres vagy piros szinüek. Előfordúl már XIII. századbeli oklevelekben is mint határfa: berkenie, berekune, berkene, berkeny, berekenyefa, berekunafa. (Jerney. Nyelvkincsek). | |
* | |
| falu Erdélyben Kolos megyében. Helyr. Berkenyes-ěn, ~re, ~ről. | |
* | |
| (ber-ěk-ěs) mn. tt. berkěs-t, vagy ~et, tb. ~ek. Csalittal, cserjével, tövissel, vesszővel, bozóttal benőtt. Berkes völgy, határ, lapály, érmellék. V. ö. BERĚK. Régi oklevélben (1300.) előfordúl mint személynév is. Van ily nevű hegy, folyó és helység Erdélyben. Az utolsó helyr. Berkes-en, ~re, ~ről. | |
* | |
| falu Baranya megyében; helyragokkal: Berkesd-ěn, ~re, ~ről. | |
* | |
| helység neve Szabolcs vármegyében; és Erdélyben. Helyr. Berkesz-ěn, ~re, ~ről. | |
* | |
| falu Kővárvidékében; helyragokkal: Berkeszpataká-n, ~ra, ~ról. | |
* | |
| (ber-ek-kész) fn. tt. berkész-t, tb. ~ěk. Szúnyogfaj, mely leginkább a berkes helyeket szereti. (Conops). | |
* | |
| (bér-kéve) ösz. fn. Gabonakéve, mely a részes aratóknak jut, részkéve, valamint az is, melyet némely helységekben a csőszök és harangozók kapnak. | |
* | |
| (ber-ěk-ěz) önh. m. berkěz-tem, ~tél, ~ětt. Berkezni járnak a Zala megyei vadászok a Zala berkébe, hol őzre, rókára, vidrára foly a vadászat. | |
* | |
| (ber-ke-ez vagy vastaghangon barka-az) önh. m. berkéz-tem, ~tél, ~ětt. Gyönge bimbókat, barkákat hajt. Kikeletkor berkéznek a fák. | |
* | |
| (ber-ěk-i) mn. tt. berki-t, tb. ~ek. Berekben lakó, tartózkodó, berekből való, berekhez tartozó. Berki őz. Több ily nevü helység is van Fejér, Somogy és népes puszta Nógrád és Veszprém megyékben. Helyragokkal: Berki-be, ~ben, ~ből. Egy 1270-diki oklevélben előjön mint falu Sáros megyében is. | |
* | |
| (ALSÓ~, FELSŐ~), helységek Vas megyében; helyr. Berkifalu-ba, ~ban, ~ból. | |
* | |
| (bér-kocsi) ösz. fn. l. BÉRHINTÓ. | |
* | |
| (bér-kocsis) ösz. fn. Nagyobb városok piaczain s utczáin álldogáló kocsis, ki kocsijával, hintójával bérért mindenkor szolgálatra kész. | |
* | |
| falu Sáros megyében; helyr. Berkő-n, ~re, ~ről. | |
* | |
| BERKŐCZÉS, somogyi tájszók, vastaghangon l. BARKÓCZA, BARKÓCZÁS. | |
* | |
| (bér-köteles) ösz. mn. 1) Aki valamiért bért fizetni tartozik. Bérköteles zsellérek. 2) Amitől bért fizetni kell. Bérköteles föld, rét, legelő. | |
* | |
| (bér-kötés) ösz. fn. Szerződés a valamit bérbeadó, és bérbevevő személyek, illetőleg felek között, továbbá ezen szerződést tartalmazó oklevél, bérlevél. | |
* | |
| falu Erdélyben, Doboka megyében; helyr. Berlád-on, ~ra, ~ról. | |
* | |
| (bér-lak) ösz. fn. Másnak házában bizonyos bérért kivett és használt lak, vagy általán zsellérektől lakott ház. | |
* | |
| (bér-lakó) ösz. fn. Aki más házában bizonyos bérért lakik; zsellér. | |
* | |
| BÉRLEKĚZIK, szokottabban és helyesebben l. ELŐFIZETÉS, ELŐFIZET. Használhatók volnának az ELŐBÉRLÉS, ELŐBÉRLET, ELŐBÉREL is. | |
* | |
| helyesebben lásd ELŐFIZETŐ, vagy ELŐBÉRLŐ. | |
* | |
| (bér-ěl-el) áth. m. bérlel-t. Rendesen az egyszerü bérel értelmében használtatik, de szabatosan véve am. folytonos bérben, haszonbérben tart valamit. | |
* | |
| (bér-ěl-el-és) fn. tt. bérlelés-t, tb. ~ěk. Bérbevevés, bérbefogadás, bérlés. Szabatosabban: folytonos bérben tartás. | |
* | |
| (bér-ěl-e-mény) fn. tt. bérlemény-t, tb. ~ěk. 1) Bérbeadási-vevési ügy, vagy tárgy. 2) Haszonbérlet kibérlett jószág, bérbe adott vagy vett dolog. | |
* | |
| (bér-ěl-és) fn. tt. bérlés-t, tb. ~ěk. Valamely jószágnak, illetőleg haszonvételének bérbefogadása. Házbérlés, földbérlés, páholybérlés. | |
* | |
| (bér-ěl-et) fn. tt. bérlet-ět. Bérlés, illetőleg előfizetés által szerzett haszonvételi, vagy élvezési jog. Szinházi, fürdői, élelmezési bérlet. Egy évi, egy évnegyedi, egy havi bérlet. | |
* | |
| (bérlet-folyam) ösz. fn. Általán a bérlés által szerzett haszonvételi vagy élvezési jognak folytatása. Különösen a szinházaknál bérletfolyamban játszani, am. a kibérlett helyeket a rendes előfizetés fejében illető bérlőiknek hagyni. | |
* | |
| (bérlet-pénz) ösz. fn. Előfizetési pénz, melyet az előbérlők fizetnek. | |
* | |
| (bérlet-szünés) ösz. fn. A szinházaknál, szinkörökben stb. az előfizetés fölfüggesztése, mely esetben a bérlett helyét megtartani kivánó rendes bért fizetni tartozik. Máskép: bérletszünet, rosz hangzásu, inkább bérszünet. | |
* | |
| (bér-ěl-ětt) mn. tt. bérlětt-et. Amit kibéreltek, bérbe adott, bérben vett. Bérlett házban lakni. Bérlett kocsin utazni. Bérlett ruhát viselni. Bérlett szőlő, kert, legelő. | |
* | |
| (bér-levél) ösz. fn. Általán iromány, szerződvény, mely bérbeadásvevésről szól. Különösen, a szállító hajósokkal kötött szerződvény, vagy a beszegődött cselédnek adott levél, melyen beállási ideje, és bére följegyezvék. | |
* | |
| (bőr-ling?) fn. tt. berling-ět. Diószeginél a sokhímesek és sokanyások seregéből való növénynem, melynek csészéje nincs, bokrétája kettős, a külső négy-hat szirmú és nagyobb, a belső sok apró szirmú; magvai csákósak. (Attagene). | |
* | |
| (bér-ló) ösz. fn. Ideiglenes haszonvételre bérben fogadott kocsis- vagy nyergesló. | |
* | |
| (bér-ěl-ő) fn. tt. bérlő-t. Aki valamit bérel, kibérel, bizonyos bérfizetés mellett használ. Házbérlő, földbérlő, kertbérlő, szinházi páholy-, zártszékbérlők. | |
* | |
| (bérlő-társ) ösz. fn. Ki mással vagy másokkal együtt bérel ki valamit, illetőleg a bérleti költségben és haszonvételben arányos részt vesz. Mezőgazdasági, szinházi, páholybérlőtárs. | |
* | |
| áth. m. bérmál-t. A katholika anyaszentegyház szertartása szerint bérmál a megyés, vagy fölszentelt püspök, valamint némely püspöki hatóságu apát is, pl. a pannonhalmi főapát, midőn a kellően elkészített hiveket, leginkább nagyobb gyermekeket szentolajjal innepélyesen megkeni, s mintegy ujonnan kereszteli, és újabb nevet ad nekik, imádkozván fölöttök, hogy hitöket szilárdan megtartsák, s rettenthetlenül vallják. A görög egyházban ezt legott a keresztség után a keresztelő pap viszi véghez. Átv. ért. elbérmálni valakit, am. más nevet adni neki.
A latin firmare-ból kölcsönzött, s talán közvetlenül a szláv birmowat után magyarosított szó. | |
* | |
| (bérmál-and-ó) fn. tt. bérmálandó-t, tb. ~k. Aki a bérmálás szentségének fölvételére előkészíttetik. A hitágazatokra oktatni a bérmálandókat. Álljanak elé a bérmálandók. | |
* | |
| (bérmál-ás) fn. tt. bérmálás-t, tb. ~ok. A katholika anyaszentegyház hittana szerént a hét szentségek egyike, sorozat szerént másodika, melyben a püspök az illően elkészült hiveket szent olajjal megkeni, s kezeit fejökre tartván imádkozik, hogy a hitben szilárdan megmaradjanak s azt rettenthetlenül vallják. | |
* | |
| (bérmál-ás-i) mn. tt. bérmálási-t, tb. ~ak. Bérmáláshoz tartozó, bérmálást illető. Bérmálási előkészületek, szertartások, imádságok. Bérmálási idő. | |
* | |
| (bérmál-atlan) mn. tt. bérmálatlan-t, tb. ~ok. Aki nincsen megbérmálva. Határozóilag am. bérmálás nélkül, meg nem bérmálva. | |
* | |
| (bér-ment) ösz. mn. Amitől bért nem kell fizetni, vagy amitől a bér már előre lefizettetett. Bérment levelek, áruk, bérment páholy. Máskép: díjment. | |
* | |
| (bér-menten) ösz. ih. Bérfizetés nélkül. | |
* | |
| (bér-mentes) l. BÉRMENT. | |
* | |
| (bér-mentesen) lásd BÉRMENTEN. | |
* | |
| (bér-mentesít) ösz. áth. A postán küldendő levelért, vagy egyéb holmiért az illető viteldijt előre lefizeti. | |
* | |
| (bér-mentesítés) ösz. fn. Fizetés neme, mely által valamit bérmentesítünk. | |
* | |
| (bér-munka) ösz. fn. Általán mindenféle munka, melyet bizonyos bérért fogadott munkások, napszámosok stb. végeznek, különböztetésűl a rendes cselédek, vagy ingyenes segédek, ajánlkozók, kalákások által végzett munkától. | |
* | |
| (bér-munkás) ösz. fn. Bizonyos napi, heti, vagy havi bérért, vagy részben dolgozó munkás, milyenek a fogadott kaszások, aratók, nyomtatók, cséplők, stb. V. ö. BÉRMUNKA. | |
* | |
| falu Erdélyben; helyr. Bernád-on, ~ra, ~ról. | |
* | |
| férfi kn. tt. Bernát-ot. A régi német Bernhard szóból kölcsönöztetett. Jelentése a német nyelvészek szerént: erős gyermek (Kraftkind, starkes, kräftiges Kind). Kapkod, mint Bernát a mennykőhöz. Km. Régiesen pl. a Nádor-codexben, Debreczeni legendáskönyvben: Bernáld. | |
* | |
| helység Abaújban; helyr. Bernátfalvá-n, ~ra, ~ról. | |
* | |
| falu Honth megyében; helyragokkal: Berneczé-n, ~re, ~ről. | |
* | |
| (bér-nök) fn. l. BÉRLŐ, HASZONBÉRLŐ. | |
* | |
| természeti hang, mely a bakzó macska erős nyávogását utánozza. Hasonló alakú hangutánzók: kodák, kotkodák, nyivák, koák, rikák, czikák, bokák, stb. | |
* | |
| (bernyák-ol) önh. m. bernyákol-t. Mondják macskáról, midőn bakzáskor dühösen berregve nyávog; máskép: vernyákol, virnyákol. Képzésre hasonló a kodákol, kotkodákol, nyivákol, koákol, rikákol, czikákol, bokákol hangutánzókhoz. | |
* | |
| (bernyák-ol-ás) fn. tt. bernyákolás-t, tb. ~ok. Berregő macskanyávogás. | |
* | |
| (berny-ász-kod-ik) k. m. bernyászkod-tam, ~tál, ~ott. A székelyeknél am. valaki ellen haragra gyúlad, fölberzenkedik, fölindul, mint a közösülési ösztöntől űzött s egymással versenygő kandúrok. | |
* | |
| (be-rogy) ösz. önh. Mondjuk épületfélékről s azok egyes részeiről, midőn beomlanak, beszakadnak. Bombák alatt berogy a háztető, a gerendázat. Berogynak az árvíz-mosta falak. 2) Emberről, vagy más állatról szólva, am. lábairól lerogyva beesik valahova. Berogyni a szobába. A vontató ló berogyott a mély kátyolba. | |
* | |
| (be-rogyás) ösz. fn. Rogyva, leomolva, leszakadva beesés. | |
* | |
| (be-roham) ösz. fn. Hadtudományi ért. az ostromló seregnek azon műkődése, midőn tömegesen betör valamely kerített, s megerősített helybe. Egyszerüen roham szokottabb. | |
* | |
| (be-rohan) ösz. önh. Teljes erővel nekidőlve, előtolakodva benyomul, betör valahova. Berohanni a várkapun. Lélek szakadva berohant hozzám. V. ö. ROHAN. | |
* | |
| (be-rohanás) ösz. fn. Megfeszített erővel benyomulás, betörés. | |
* | |
| (be-ront) ösz. önh. Az előtte álló akadályokat, gátokat elrontva benyomul, betör. A szét zúzott falakon berontani a várba, az udvarba. Berontani a kapun, az ajtón. | |
* | |
| (be-rontás) ösz. fn. Erőszakos cselekvés, midőn berontanak valahova. V. ö. BERONT. | |
* | |
| (be-roppad) ösz. önh. Nyomás által roppadva bemélyed, behorpad. Terhes szekér alatt beroppad a hídgerenda, a padló. | |
* | |
| (be-roppadás) ösz. fn. Roppadva bemélyedés, behorpadás. | |
* | |
| (be-roppaszt) ösz. áth. Erős nyomás által eszközli, hogy roppadva behorpadjon valami. Baltafokkal, buzogánynyal beroppasztani az ajtót. V. ö. ROPPASZT. | |
* | |
| (be-roskad) ösz. önh. Részekre szakadva, töredezve beomlik. Nagy förgetegben az ócska házfödél beroskadt. Nagy teher alatt beroskadt a boltozat. V. ö. ROSKAD. | |
* | |
| (be-roskadás) ösz. fn. Romlási állapot, midőn valami beroskad. | |
* | |
| (be-roskaszt) ösz. áth. Eszközli, okozza, hogy beroskadjon, azaz részekre, darabokra omolva beszakadjon valami. A bombák beroskasztják a ház födelét, boltozatát. | |
* | |
| (be-rostélyoz) ösz. áth. 1) Rostélylyal bekerít. Berostélyozni a kertet. 2) Rostélyféle ellenzővel ellát. Berostélyozni a börtönök ablakait. | |
* | |
| (be-rostélyozás) ösz. áth. Rostélylyal bekerítés, ellátás, fölszerelés. | |
* | |
| (be-rovátkol) ösz. áth. Kemény, szilárd állományu testbe valamely éles, hegyes eszközzel rovatokat metsz, húz. Berovátkolni a kapuszobrokat, az igabélfákat. | |
* | |
| l. BEROVÁTKOL. | |
* | |
| (be-rozsdásodás) ösz. fn. Rozsdával behuzódás, rozsdától beragadás. V. ö. BEROZSDÁSODIK. | |
* | |
| (be-rozsdásodik) ösz. k. Rozsdával behuzódik; a rozsdától betapad. A nedves helyen tartott vas edények berozsdásodnak. A kard berozsdásodott hüvelyébe. | |
* | |
| (bér-öszveg) ösz. fn. Valamely bérnek egész mennyisége. | |
* | |
| (bér-pénz) ösz. fn. 1) Pénz, mely bizonyos szolgálat fejében díjul adatik. Cselédek, napszámosok bérpénze. 2) Haszonbéri fizetés. | |
* | |
| természeti hangutánzó, melyből berrěg, származott. | |
* | |
| (berr-ěg) önh. m. berrěg-tem, ~tél, ~ětt. 1) Mondják ebnemű állatokról, midőn mérgesen öszveszorított, vagy kivigyorított fogaik közől berr-féle hangot adnak. 2) Mondjuk pergő, forgó eszközökről. Berreg a rokka, brúgatyú. | |
* | |
| (berr-ěg-és) fn. tt. berrěgés-t, tb. ~ěk. Fogvicsorító ebek, vagy pergő eszközök erős reszketeg hangzása. | |
* | |
| l. BERZSEN. | |
* | |
| (bér-szabás) ösz. fn. A munkások bérének hatóság általi meghatározása. Aratói bérszabás. | |
* | |
| (bér-szěrződés) ösz. fn. Szerződés, mely által bizonyos munkáért, vagy szolgálatért járandó bér meghatároztatik, és kötěssel megerősíttetik. | |
* | |
| (bér-szolga) ösz. fn. Nem rendes, hanem csak ideiglenes szolgálatra fogadott szolga; bérinas, bérlegény. | |
* | |
| (bér-szünet) l. BÉRLETSZÜNÉS. | |
* | |
| férfi és női kn. tt. Bertát. Adalbertus, Adalberta. V. ö. BÉLA. Használtatik Bertalan helyett is. Vitézek, mint a Berta kutyái. Km. | |
* | |
| férfi kn. tt. Bertalan-t. Bartholomaeus. Héber eredetű, am. harczfi. Bertalan apostol. Bertalan éje. | |
* | |
| helység Hont megyében; helyr. Berthelemfalvá-n, ~ra, ~ról. | |
* | |
| férfi kn. tt. Bertók-ot. A Bertalan név változata. Nyert benne, mint Bertók a csikban. Km. Képzésre olyan mint: Istók, Matók, Mihók, Erzsók stb. V. ö. ~ ÓK képző. | |
* | |
| falu Sáros megyében; helyragokkal: Berthót-on, ~ra, ~ról. | |
* | |
| többes fn. Kisebb-nagyobb golyó-formáju darabokban öszvefutott ezüstaprólék az ötvösöknél. Eredete homályos. Talán a német Perlchen. | |
* | |
| férfi kn. tt. Bertus-t. A Bertalan kicsinyezője, mint: Ferus, Gedus, Matus, Mikus, Ilus, Annus, Katus, Judus. | |
* | |
| (be-rúg) ösz. áth. Lábbal, sarokkal betaszít, betör. Berúgni az ajtót, a kaput. Rúgjuk be a ház oldalát! tánczosok szavajárása. Önhatólag és tréfásan am. szeszes italból bőven becsíp, bekap. | |
* | |
| (be-rugaszkodik) ösz. k. Mondjuk különösen lóról, midőn sebesen neki indulva, neki rugtatva beszalad valahová. | |
* | |
| (be-ruház) ösz. áth. Birtokot, jószágot fölszerelés, és reá fordított költségek által használhatóvá, jövedelmezővé tesz. (Investire). | |
* | |
| (be-ruházás) ösz. fn. Mindenféle fölszerelés, költség, mely valamely gazdasági birtok haszonvehetőségére fordíttatik, milyenek építés, rétjavítás, ültetés, csatornázás, stb. | |
* | |
| (be-rútít) ösz. áth. Bemocskít, becsunyít, különösen ganajjal, vizeléssel. Berutítani a házak elejét, a falakat, az árnyékszéket. | |
* | |
| (bér-ügylet) ösz. fn. Ügylet, üzérkedés neme, melyet valaki haszonbérbe vett jószágokkal űz. | |
* | |
| (bér-vadászat) ösz. fn. Bérben kivett vadászati jog. | |
* | |
| (bér-vágyó) ösz. mn. Ki másoknak tett minden munkáját, szolgálatát, aprólékos segítségét, fáradságát külön fizettetni kivánja; ajándékért, borravalóért kunyorgó. Bérvágyó szállodai szolgák. Bérvágyó kocsisok, inasok. | |
* | |
| falu Erdélyben, Alsó-Fehér megyében; helyr. Bervé-n, ~re, ~ről. Előjön a Váradi Regestrumban is (238. §.) mint falu. | |
* | |
| l. BÖRVÉNY. | |
* | |
| (běr-z) elvont törzs, melyből běrzed, běrzenkědik, és ezek rokonai származtak. Eredetileg jelenti az allati test azon állapotát, midőn a bőr, illetőleg a rajta növő szörszálak a vér rendkivüli lüktetése miatt, nevezetesen megijedéskor, irtózáskor, fázáskor, fölmerednek. Mely értelemben rokona a vastaghangu borz, mint a borzad, borzaszt, borsódzik származékok törzse. Innen átv. ért. növényszálakra vonatkozva a simának ellentéte; honnan berze am. borzas szálu kender. Természettanilag némelyek electrum, electricitas értelemben használják, mennyiben hatásánál fogva a testben berzengést, borzongást okoz; de közösebb szokás szerint az illető tudósok inkább villany szóval élnek. l. VILLANY. | |
* | |
| (běrz-anyag) ösz. fn. Ami běrz- azaz villany-folyadékot rejt magában. (Materia electrica). Igenleges, nemleges berzanyag. | |
* | |
| (běrz-áradás) ösz. fn. A berznek, azaz villanynak elterjedő kiömlése, szétfolyása. | |
* | |
| (běrz-delejség) ösz. fn. Delejség, mely a berz azaz villanytelepben mutatkozik. V. ö. DELEJSÉG. | |
* | |
| (1), (běr-z-e) mn. tt. berzét. Aminek szőre, haja, szálai, tollai borzasak, bozontosak. Berze farku tyúk. Berze üstök. | |
* | |
| (2), fn. l. BĚRZĚNYE. | |
* | |
| l. VILLANY. | |
* | |
| l. VILLANYOS. | |
* | |
| l. VILLANYOSSÁG. | |
* | |
| (běr-z-ed) önh. m. běrzed-tem, ~tél, ~ětt, vagy ~t. A vérnek rendkivüli lüktetése miatt fölmered; vastaghangon: borzad. Berzed a haragos macska szőre. Átv. ért. haragra indul, vagy irtózik. | |
* | |
| (běr-z-ed-és) fn. tt. běrzedés-t, tb. ~ěk. Az állati bőrnek, szőrnek, hajnak, tollnak fölmeredése, borzadása. Átv. haragra indulás, vagy irtózás. | |
* | |
| falu Zemplén megyében; helyr. Berzék-ěn, ~re, ~ről. | |
* | |
| (běr-z-en) önh. m. běrzen-t. Hirtelen haragra gerjed, lobban, vagyis vére rendkivüli mozgásba, lüktetésbe jön, s egész valója mintegy fölmerevedik. | |
* | |
| mezőváros Somogy, falu Nógrád s más megyében; helyr. Berzenczé-n, ~re, ~ről. | |
* | |
| (běr-z-ěng) gyak. önh. m. běrzěng-tem, ~tél, ~ětt, htn. ~ni, vagy ~eni. Bőre, haja, szőre, tollai fölmeredeznek, fölborzadnak. Átv. ért. haragos, dühös indulatban van, mérgeskedik. | |
* | |
| (bě-z-ěng-és) fn. tt. běrzěngés-t, tb. ~ěk. A vér rendkivüli lüktetése által okozott állapot, midőn a test bizonyos kül részei fölmerednek. Átv. ért. haragos, mérges, ellenszegülő indulatoskodás. | |
* | |
| (běr-z-ěng-et) gyak. áth. m. běrzěnget-tem, ~tél, ~ětt. Haragra ingerel; különösen, vad állatot oly méregre gerjeszt, melytől szőrei felborzadnak. Kutyát, macskát, hörcsököt berzengetni. | |
* | |
| (běr-z-ěng-et-és) fn. tt. běrzěngetés-t, tb. ~ěk. Cselekvés, midőn valakit vagy valamit berzengetnek. | |
* | |
| falu Sáros megyében; helyr. Berzenké-n, ~re, ~ről. | |
* | |
| (běr-z-en-kěd-és) fn. tt. běrzenkědés-t, tb. ~ěk. Ellenszegülés, böstörködés, hörcsökösködés. | |
* | |
| (běr-z-en-kěd-ik) k. m. běrzenkěd-tem, ~tél, ~ětt. Saját ért. szőrét borzogatva ellent áll; dühösködik. Átv. ért. ellenszegül, böstörködik, ellenbeszél, pezderkedik, hörcsökösködik. Berzenkedik párzás és verekedés közben a hím madár, midőn leeresztett szárnyakkal támadólag lép föl. | |
* | |
| (běr-z-en-t) áth. m. běrzent-ětt, htn. ~eni, vagy ~ni. Haragra gerjeszt, indít. | |
* | |
| (běr-z-ěny-e) fn. tt. běrzenyét. A kendernyüvés után elmaradozott apróbb borzas kenderszálak. Szélesb ért. öszvezsugorodott, aszályos avarnemű fűszálak. | |
* | |
| (běrz-erő) ösz. fn. l. VILLANYERŐ. | |
* | |
| (běrz-erő-mű) ösz. fn. Erőmű, vagy gép, mely által valamely testben, pl. légben, földben stb. rejtező villanyszikrák öszvegyüjtetnek, s kiüríttetnek; villanyerőmű. | |
* | |
| (běrz-ěs) mélyhangon borzas; l. ezt. | |
* | |
| falu Gömör megyében; helyr. Berzété-n, ~re, ~ről. | |
* | |
| mezőváros Sáros megyében; helyr. Berzeviczé-n, ~re, ~ről. | |
* | |
| (běr-z-ěz) áth. m. běrzěz-tem, ~tél, ~ětt, par. ~z. Berzzel azaz villanynyal általjárat, szokottabban l. VILLANYOZ. | |
* | |
| (běrz-fény) ösz. fn. Fény, mely sötétben némely villanyos testeken, pl. visszásan simogatott macska szőrén látható. | |
* | |
| (běrz-fuvalom) ösz. fn. Igen gyönge illetésü szellőcske, mely villanyozáskor a testet érinti. | |
* | |
| l. VILLANYVEZETŐ. | |
* | |
| (běrz-mozdító) ösz. fn. A Volta oszlopában levő különkülön lemezosztály. | |
* | |
| (běrz-mutató) ösz. fn. Természettani eszköz, mely a berz azaz villany jelenlétét, vagy nemlétét mutatja. | |
* | |
| (běrz-nem-vezető) ösz. mn. és fn. Mondják oly testről, mely a berzességet, azaz villanyt tovább nem közli. (Non-conductor). | |
* | |
| (běrz-oszlop) ösz. fn. Berzkísérletekre alkalmazott, s több rézlemezekből öszveállított oszlopféle természettani készület; villanyoszlop. | |
* | |
| (běrz-özön) ösz. fn. A berz- azaz villanyfolyam bőséges kiömlése; villanyözön. | |
* | |
| (běrz-pisztoly) ösz. fn. Berz- azaz villanykísérleti készület, mely ónlevéllel behúzott üvegekből áll, s kiürítése erős durranással történik. | |
* | |
| (běrz-sárkány) ösz. fn. A gyermekek játéksárkányát utánzó készület, mely a légben levő villanymennyiség megkisérlésére a levegőbe bocsáttatik. Franklin találmánya. | |
* | |
| (běrz-sürítő) ösz. fn. Természettani eszköz, mely a berzerőműben a villanyt megszaporítja. | |
* | |
| (běrz-szikra) ösz. fn. Szikra, mely a villanyos testből kipattan, midőn ujjal vagy valamely villanyvezető eszközzel érintetik. | |
* | |
| (běrz-tartó) ösz. fn. Természettani keszület, melynek lényeges alkatrészei: a) egy ónsíkkal behúzott ércz- vagy fatányér; b) ebbe öntött vékony gyántalepény; c) födő, mely üvegmarkolatánál fogva, vagy selyemzsinóron a lepényre eresztethetik. Használják villanyos kísérletekre. | |
* | |
| (běrz-telep) ösz. fn. Ónlevéllel borított üvegpalaczkok egyesítése, némi villanyos kísérletek eszközlésére. | |
* | |
| (běrz-terhelés) ösz. fn. Természettani működés, mely által különféle villanyozó készületek villanynyal megtöltetnek. | |
* | |
| (běrz-ütés) ösz. fn. Idegeket megrázó ütés, melyet a kiürített villanyerő tesz az állati testen. | |
* | |
| (běrz-vissza-lökés) ösz. fn. Lökés, melyet a kiürített villany az állati testen tesz. | |
* | |
| l. VILLANYVEZETŐ. | |
* | |
| (běr-zs-ěn) fn. tt. běrzsěn-t, tb. ~ěk. 1) Vérfürt nemű növényfaj, melynek sötétvörös bogyóiból festéket készítenek, máskép: alkermes vagy festőszőlő. 2) Amerikai és indiai fa, mely szintén festékekre, s festésre használtatik.
Némelyek Brasilia, francziaúl Bresil névből eredettnek hiszik; mindazáltal más nyelvészek azt máshonnan származtatják; jelesűl Adelung s utána többen azt állítják, hogy ezen fa bresillum, brasile, braxille, brisolium stb. nevek alatt már ismeretes vala, mielőtt Amerika, illetőleg Brasilia felfödöztetett. Szerintök ezen fa piros szinétől vette volna nevezetét, s egyezik vele a régi Bras (tűz, pir), brasen (pěrzsel), hellen brazw, svéd brasa (tűz), franczia braise (parázs, tűz) stb. Hasonlóan egy gyöküek vele a magyar: pěrgěl, pěrzsel, parázs, piros, porít, porzsol, virrad, stb. Vannak, kik ezzel a mély hangú bársony szót is rokonítják. Régi oklevelekben előfordúl mint falu Bercen, Berchen, Bersen alakokban. | |
* | |
| ösz. fn. l. BĚRZSĚN 2). | |
* | |
| (běrzsěn-vér-fürt) ösz. fn. l. BĚRZSĚN 1). | |
* | |
| l. BĚRZSĚN. | |
* | |
| (be-sajkáz) ösz. önh. és áth. 1) Sajkán bemegy, bevonul valahová. Besajkázni a Balaton közepébe. 2) Sajkán valamely folyót, tavat, tengeröbölt bejár, beutaz. Besajkázni az árvíz-borította vidéket. | |
* | |
| (be-sajtól) ösz. áth. 1) Sajtóval benyom, beszorít valamit. A káposztát besajtólni a hordóba. 2) A sajtólást, illetőleg szüretelést bevégzi. | |
* | |
| (be-sánczol) ösz. áth. Bizonyos tért sánczczal körülvesz, bekerít; sáncz közé zár. Besánczolni a várost. Az ellenség besánczolta magát. V. ö. SÁNCZ. | |
* | |
| (be-sánczolás) ösz. fn. Sánczművel bekerítés, bezárás. | |
* | |
| (be-sántikál) ösz. önh. és áth. 1) Sántikálva bemegy valahová. Besántikál a házba. 2) Valamely tért sántikálva bejár. Besántikálja a várost. | |
* | |
| (be-sárosodik) ösz. k. Rátapadt sártól bomocskolódik, sárossá leszen. Besárosodott a csizmája, nadrágja. | |
* | |
| (be-sároz) ösz. áth. 1) Sárral bemocskít, bepiszkol. Besározni a ruhát, a szobát. 2) Készített sárral falat, kályhát, kemenczét stb. betapaszt. Ez utóbbí értelemben csak tájszokásilag jön elő. | |
* | |
| (be-sározás) ösz. fn. Sárral bemocskítás, vagy betapasztás. | |
* | |
| (be-sátoroz) ösz. áth. Sátorral bebeföd, beárnyékoz. | |
* | |
| (be-savanyít) ösz. áth. Holmi ételnek valót, főzeléket kovászszal, vagy más savanyú szerrel elkészít, s ízletessé tesz. Káposztát, répát, tököt besavanyítani. | |
* | |
| (be-savanyítás) ösz. fn. Cselekvés, midőn besavanyítanak valamit. Lásd BESAVANYÍT. | |
* | |
| helységek neve Barsban és Erdélyben. Helyr. Besé-n, ~re, ~ről. Viselik e nevet nemes családok is. Valószinüleg egy eredetű a Bissenus-ból származott Besenyő, Besnyő, Besenycze helynevekkel. | |
* | |
| (be-segít) ösz. áth. Karjánál fogva, vagy máskép bemenni, bejutni segít. Besegíteni a beteget a mellékszobába. Különösen közbejárás, vagy akármiféle szolgálat által valakit bizonyos állapotba juttat. Besegíteni valakit a keresett hivatalba. | |
* | |
| (be-segítés) ösz. fn. Részvevő cselekvés, mely által valakit besegítünk. V. ö. BESEGÍT. | |
* | |
| falu Baranyában; helyr. Besenczé-n, ~re, ~ről. | |
* | |
| falu Hevesben; helyr. Besenszögh-ön, ~re, ~ről. | |
* | |
| falu Somogy, és népes puszta Vas megyében; helyr. Besenyé-n, ~re, ~ről. | |
* | |
| számos helység neve Magyarországon és Erdélyben; helyr. Besenyő-re, ~n, ~ről. A történetbuvárok hiteles tanusága szerint e helységek eredeti lakosai úgynevezett bissenusok, különböző történetiróknál Bisseni, Bessi, Pecenaci, Picenaci, Picenati, Pecseneg, Pjeczenjeg, Pacinacita stb. nevezetek alatt, kik Anna Commena tanúságtétele szerént nyelvökre nézve egyek (omoglwttoi) valának a cománusokkal (Tudományos Gyüjtemény 1833.) Magyarosan besenyők-nek hivattak. | |
* | |
| l. BESSENYŐD. | |
* | |
| (be-senyveszt) ösz. áth. Húsfélét sózás, eczetezés, fűszerezés, füstölés által romlékony nedveitől megfosztva tartóssá teszen. | |
* | |
| (be-sěpěr) ösz. áth. l. BESÖPÖR. | |
* | |
| (be-sereglik) ösz. k. Seregesen, csoportosan begyűlekezik. A választók beseregelnek a tisztújításra. Nagy innepélyre sok falusi nép besereglik a városba. | |
* | |
| (be-sétál) ösz. önh. és áth. 1) Sétálva bemegy valahová. Szomszéd faluból besétálni a városba. 2) Valamely tért, utat sétálva bejár. Besétálta a város környékét, a mulatókertet. | |
* | |
| (be-sétálás) ösz. fn. Sétálva bemenés, vagy bejárás. | |
* | |
| népes puszta Vas megyében; helyr. Besfá-n, ~ra, ~ról. | |
* | |
| (be-siet) ösz. önh. Szapora léptekkel bemenni ügyekszik. V. ö. SIET. | |
* | |
| (be-sietés) ösz. fn. Szapora léptekkel bemenés, beügyekezés. | |
* | |
| (be-sikamlik) ösz. k. Megsikamolva, illetőleg sulyegyenét vagy irányát vesztve sima talapzaton becsúszik, beesik valahová. Jeges partról besikamlani a mélységbe. V. ö. SIKAMLIK. | |
* | |
| (be-simúl) ösz. önh. Magát öszvehúzva, finoman alkalmazva bejut valamely szük helyre, vagy társaságba. | |
* | |
| (be-sípol) ösz. önh. és áth. 1) Valamely zárt helyre sípjával befúj. Besípolni az ablakon. 2) Sípszóval bejár valamely tért. A rongyszedő besípolja a falu minden zugát. | |
* | |
| (be-sivít) ösz. önh. Éles sivító hangon beszól. Az ablakrésen besivít a szél. | |
* | |
| több helység neve; helyr. Besnyő-n, ~re, ~ről. | |
* | |
| (be-sodor) ösz. áth. Fonal gyanánt sodorva, forgatva, tekergetve behajt, beránt, magával beragad. A hajókötél a parton állókat besodorta a folyóba. Az úszkáló gyermeket besodorta az örvény. V. ö. SODOR. | |
* | |
| (be-sodródik) ösz. belsz. Tengelye körül forogva, tekeregve bizonyos öbölbe, körbe látszólag mintegy önmagától bevonúl, behúzódik. A vízen úszó gaz besodródik az örvénybe. V. ö. SODRÓDIK. | |
* | |
| (be-sompolyodik) ösz. k. Magát megsunyva, meghunnyászkodva, ovatosan, alattomban becsúsz, beorozkodik valahová. A kiűzött eb ismét besompolyodott a konyhába. | |
* | |
| (be-soroz) ösz. áth. Általán valamit a többi hasonneműek sorába, rendébe igtat, közbehelyez. A tájszókat besorozni a szótárba. Különösen, mint ujonczot katonák közé beállít, berendel. Gyalogok, lovasok, tűzérek közé besorozni valakit. | |
* | |
| (be-sorozás) ösz. fn. Cselekvés, midőn valamit vagy valakit besoroznak. Szók besorozása. Újonczok besorozása. V. ö. BESOROZ. | |
* | |
| (be-sóz) ösz. áth. Sós lébe áztat, ráhintett sóval a romlás, rohadás ellen biztosít. Besózni a szalonnát, disznóhúst, halat. Átv. tréfás ért. besóztak neki, jól megverték, vagy sóval a farába lőttek. | |
* | |
| (be-sózás) ösz. fn. Holmi húsnemüek elkészítése, sóval behintés, vagy sóslében áztatás által. Jó besózás és felfüstölés tartóssá és ízletessé teszi a szalonnát. | |
* | |
| (be-sózási) ösz. mn. Besózást illető, besózáshoz való. Besózási mód, mesterség. | |
* | |
| (be-sózott) ösz. mn. Amit sóval behintettek, sóslében áztattak. Besózott hús, szalonna, disznóláb. Besózott tengeri halak. | |
* | |
| (be-söpör) ösz. áth. Söprüvel holmit bizonyos helyre betakarít. Az udvari gizgazt besöpörni a szemétgödörbe. Átv. ért. sok pénzt besöpörni, am. bevenni, beszedni, ládába rakni. | |
* | |
| (be-söpped) ösz. önh. Lágy állományu, de nem egészen folyó, vagy apró részecskékből álló tömegbe lemerűl. Besöppedni a sárba, kátyolba, homokba. Besöppedni a búzás hombárba, a lisztbe. V. ö. SÖPPED. | |
* | |
| (be-sötétědés) ösz. fn. Világosság fogyatkozása, midőn sötétség következik utána. | |
* | |
| (be-sötétědik) ösz. k. Világosság fogytával a látható testeket homály lepi, takarja. Napnyugot után besötétedik a föld. Már besötétedett, gyújtsunk gyertyát. | |
* | |
| (be-sötétít) ösz. áth. Sötétséggel betakar, behomályosít, beárnyékoz, a világosság sugarait elzárva, eloltva sat. Az ablaktáblák betevése által besötétíteni a szobát. A sűrü fekete felhők besötétítik az eget. Az éj besötétíti a földet. | |
* | |
| (be-sötétűl) ösz. önh. l. BESÖTÉTĚDIK. | |
* | |
| (be-sövényěl) ösz. áth. Sövénynyel bekerít, körülvesz. Besövényelni a kertet, aklot. V. ö. SÖVÉNY. | |
* | |
| (be-sövényělés) ösz. fn. Sövénynyel bekerítés. | |
* | |
| BESÖVÉNYĚZÉS, l. BESÖVÉNYĚL, BESÖVÉNYĚLÉS. | |
* | |
| l. BESE. | |
* | |
| helység Liptó megyében; helyragokkal: Bessenyőfalvá-n, ~ra, ~ról. | |
* | |
| l. BESENYŐ. | |
* | |
| falu Szabolcs megyében; helyragokkal: Bessenyőd-ön, ~re, ~ről. | |
* | |
| BESRÓFOLÁS, l. BECSAVAROL, BECSAVAROLÁS. | |
* | |
| (beste-lélek) ösz. fn. Dorgáló s káromoló csúfnév. Bestelélek kurafi. A beste némelyek szerint a latin bestia származéka, mások pedig a magyaroktól utált Basta és Carraffa kegyetlen vérszopó vezérek neveiből módosítva annyi volna, mint: Basta lélek, Caraffa. | |
* | |
| tájszó BECSTELEN helyett. | |
* | |
| a latin bestia után am. vérszopó kegyetlen állat, vagy szélesb ért. oktalan barom. | |
* | |
| (be-sudamlik) ösz. k. Suhanó szellő gyanánt könnyü, sebes lebbenéssel besiet, berepűl, behat valahová. V. ö. SUDAMLIK. | |
* | |
| (be-súg) ösz. áth. Titkosan, alattomban vagyis lassan súgva bemond, bejelent valamit, különösen vádolóképen. A titkos kémek amit látnak és hallanak, besúgják az illető rendőrségnek. | |
* | |
| (be-sugall) ösz. gyak. áth. Gyakran, több ízben besúg, alattomosan bejelent holmit. V. ö. BESÚG. | |
* | |
| l. BESUGÁROZ. | |
* | |
| l. BESUGÁROZÁS. | |
* | |
| (be-sugároz) ösz. áth. Mondjuk fényes testről, világítóról, különösen napról, midőn belövellett sugaraival fénybe borít valamit. | |
* | |
| (be-sugározás) ösz. fn. Fénybe borítás belövellett sugarak által. | |
* | |
| (be-sugárzik) ösz. k. Mondjuk fényes, világító, csillogó testről, midőn kilövellt sugarai bizonyos résen beömlenek, bevilágítanak. A nap besugárzik az ablakredőny hézagai között. | |
* | |
| (be-súgás) ösz. fn. Titkos, csendes hangon bemondás, bejelentés, bevádolás. V. ö. BESÚG. | |
* | |
| (be-sugdos) ösz. gyak. áth. Sugdosva, azaz gyakran vagy folytonosan súgva bemondogat, bejelentget, közölget holmi híreket, eseteket, stb. Az árulkodó szolga, amit társaitól hallott, látott, besugdossa urának. | |
* | |
| (be-súgó) ösz. fn. Hírhordó, pletykaember, ki mások szavait, tetteit valakinek vádolóképen vagy kedveskedésül bemondogatja. | |
* | |
| (be-suhan) ösz. önh. Lábhegyen, sietve, suhanó neszszel mintegy suhogó könnyü szellő besurran, becsuszszan, belopódzik valahová. Besuhanni a kapun, ajtón. Besuhanni a sűrübe, a bokrok közé. | |
* | |
| (be-sújt) ösz. áth. 1) Valamit erős ütőszerrel betör, betaszít. Pőrölylyel besújtani az ajtót. Botond buzogánynyal besújtotta a bizanczi kaput. 2) Erős lökéssel behajít, bevet valamit. | |
* | |
| (be-sulykol) ösz. áth. Sulyokkal ütve benyom, bever, befeszít. A karót, czölöpöt besulykolni a földbe. Az éket besulykolni a tőkébe. V. ö. SULYOK. | |
* | |
| (be-surran) ösz. önh. Erősebb neszt ütve, de siető sebbel lopakodva, orozva bemegy, befut, becsusszan valahová. Besurranni az oldalszobába. Üldözői elől hirtelen besurrant a kapun. | |
* | |
| (be-surranás) ösz. fn. Lopakodva, gyorsan, sietve bemenés, beosonás, bebújás. | |
* | |
| l. BESUHAN. | |
* | |
| (be-sülyed vagy be-süllyed) ösz. önh. Lágy, híg, folyó állományu testbe merül, alászáll. Besülyedni a sárba, vízbe. V. ö. SŰLYED. | |
* | |
| (be-sülyedés vagy be-süllyedés) ösz. fn. Folyó, híg, lágy állományu test közé merülés. | |
* | |
| (be-sülyeszt vagy be-süllyeszt) ösz. áth. Eszközli, okozza, hogy valami besülyedjen, vagyis folyó híg testbe merüljön. | |
* | |
| (be-süpped) l. BESÖPPED. | |
* | |
| (1), (be-süt) ösz. önh. 1) Tulajdonkép a napról mondjuk, midőn sugarai melegítve bevilágítanak valahová. Besüt a nap a szobába. A holdról hibásan használtatik, mert az világít ugyan, de nem melegít, nem éget. 2) A kenyeret a fűtött kemenczébe berakja, hogy megsüljön. Már besütöttünk. | |
* | |
| (2), (mint fölebb) ösz. áth. Tüzes eszközzel valamely testet beéget, illetőleg jegyet, bélyeget üt rá. A bélyeget besütni a marha csípejébe, a faedénybe. | |
* | |
| (be-süvölt) ösz. önh. Sajátlag besüvölt a szél, midőn valamely résen, hézagon éles hangon behat. Átv. ért. mondják némely ragadozó madarakról, midőn sipító, sikoltó hangon kiáltoznak. | |
* | |
| hangutánzó elvont gyök. l. BESZE. | |
* | |
| (be-szádol) ösz. áth. Száddal, azaz fadugaszszal betöm, becsinál, bedug valamely aknás, szájas edényt. Beszádolni a megtöltött hordókat, palaczkokat. V. ö. SZÁD, SZÁDOL. | |
* | |
| (be-szakgat) ösz. áth. l. BESZAKGAT. | |
* | |
| (be-száguld) ösz. önh. és áth. Ideoda nyargalva, szaladgálva, kivált kémkedve, ellenséget kergetve, zsákmányt, keresve bizonyos tért, vidéket bejár, fölkutat. V. ö. SZÁGULD. | |
* | |
| (be-szakad) ösz. önh. 1) Külső erőszak, vagy belső romlás következtében szakokra, azaz részekre válva betörik, beomlik, beroskad. Nagy teher alatt beszakad a padlás, a híd. Beszakad az aláásott föld. 2) Kivülről, szélről befelé rés, repedés támad benne. Köpenye szárnya széle több helyen beszakadt. Beszakadt a gát, a töltés oldala. | |
* | |
| (be-szakadás) ösz. fn. Romlási, szétbomlási állapot, midőn valami beszakad, illetőleg betörés, beroskadás, berepedés. V. ö. BESZAKAD. | |
* | |
| (be-szakaszt) ösz. áth. 1) Eszközli, okozza, hogy valami beszakadjon, azaz betör, belikaszt, beomlaszt, tépés, hasítás által rést, hézagot csinál benne. A terhes szekér beszakasztotta a rozzant hidat. Beszakasztani a gátat. Ruháját beszakasztotta a tüske, a szeg. 2) A megkelt kenyértésztát kosárba, úgynevezett szakasztóba teszi. Tájdivatosan: beszakajt. | |
* | |
| (be-szakasztás) ösz. fn. Cselekvés, midőn valamit beszakasztanak, vagyis részekre omlasztás, betörés, belikasztás, behasítás. A kenyértésztának szakasztóba tevése. | |
* | |
| (be-szakgat) ösz. gyak. áth. Rombolás, tördelés, likasztgatás, tépés által eszközli, hogy beszakadjon valami vagy holmi. Az árvíz beszakgatja a töltéseket, a partokat. A förgeteg beszakgatta a háztetőt. | |
* | |
| l. BESZAKASZT. | |
* | |
| (be-szalad) ösz. önh. Szaladva bemegy, besiet, bebúvik valahová. Az elszabadult szilaj ló beszaladt a szomszéd udvarába. Sürgős ügyben beszaladt a városba. | |
* | |
| (be-szaladgál) ösz. önh. és áth. 1) Gyakran, ismételve beszalad valahová. 2) Valamely tért ideoda szaladva bejár. Az anyjától elmaradt csikó beszaladgálja az utczákat. | |
* | |
| (be-szalaszt) ösz. áth. 1) Megbíz valakit, hogy valahová szaladjon be, siettetve beküld. 2) Beszaladásra alkalmat enged, elszabadít valakit vagy valamit, hogy beszaladhasson. A kísért foglyot beszalasztani a sűrübe. A bivalokat beszalasztani a vízbe. | |
* | |
| (be-száll) ösz. önh. 1) Utazás közben betelepedik, vendégül bemegy, beszállásolja magát valahová. Beszállani a fogadóba, a csárdába. Ismerőséhez, rokonaihoz beszállani. A katonák beszállottak a várba, a laktanyába. 2) Berepül, hogy megtelepedjék. A fölrezzentett seregélyek beszállottak a nádasba. A vándor vízi madarak beszállanak a tavakba. V. ö. SZÁLL. | |
* | |
| (be-szállás) ösz. fn. 1) Útközben ideiglenes tartózkodás végett betelepedés. 2) Berepülés. | |
* | |
| (be-szállásol) ösz. áth. Az utasokat, jövevényeket, vendégeket szálláshelyekre berendeli, bevezeti, köznépiesen: bekvártélyozza. Az érkezett katonákat polgárlakokba, kaszárnyákba beszállásolni. | |
* | |
| (be-szállásolás) ösz. fn. Szállásokra behelyezés, berendezés. Az ünnepélyre érkezett vendégek beszállásolásáról az illető község gondoskodik. | |
* | |
| l. BESZÁLLÁSOL. | |
* | |
| l. BESZÁLLÁSOLÁS. | |
* | |
| (be-szállít) ösz. áth. 1) Holmi ingóságot, bizományban általvett árút, stb. szekéren, hajón vagy akármi járművön vagy teherhordó állatokon beküld, bevisz. A győri, mosonyi raktárakba évenként sok ezer mérő gabonát beszállítanak. A gyapjút beszállítani a pesti vásárra. 2) Bizonyos lakhelyre, vendéglőbe behelyez, beszállásol. | |
* | |
| (be-szállítás) ösz. fn. 1) Fuvarozás, hajózás, mely által holmi ingóságot valahová beszállítanak. 2) Ideiglenes lakba, szállásba behelyezés. | |
* | |
| (be-szállítási) ösz. mn. Beszállításhoz tartozó, kellő, szükséges. Beszállítási fuvarbér, költség. | |
* | |
| (be-szalmáz) ösz. áth. 1) Szalmával behint, betakar, befödöz. Perzselés végett beszalmázni a sertést. Beszalmázni a juhok aklát, az ólak tetejét. A beteg háza előtt beszalmázni az utczát. 2) Elszórt szalmaszálakkal beszemetez. Beszalmázni a lépcsőket, a szobát. | |
* | |
| (be-szalonnáz) ösz. áth. 1) Valamely eledelt szalonnaszeletekkel vagy szalonnával bekenve elkészít, zsírossá, ízletessé tesz. Beszalonnázni a lángost, a pirítost. 2) Szalonnával bemocskol, pecsétessé tesz. A hentes beszalonnázza a ruháját. | |
* | |
| (be-számít) ösz. áth. 1) A számadási vagy öszveadási számlálásba az egészhez tartozó rész gyanánt bevesz bizonyos mennyiséget. Az uti költségbe a fuvarbért, a vámot, az élelmezés és szállás árát, a borravalókat, a napi díjat mind beszámítani. 2) Tartozás fejébe a tartozónak javára valamit betud, illetőleg azt a tartozási mennyiségből levonja. Az adósnak némely szolgálatait kamatul beszámítani. A fogságra elitéltnek a per alatti befogatás idejét beszámítani. 3) Valakinek járandóságából annak kárára levon valamit. A cseléd bérébe az általa tett kárt beszámítani. 4) Erkölcsi ért. elismeri valakiről, hogy ez valamely tettet szabad akaratból követett el. A kisgyermeknek és bolondnak nem lehet beszámítani, ha valami roszat követett el. | |
* | |
| (be-számítás) ösz. fn. Cselekvés, midőn beszámítunk valamit, ezen igének minden érteményeiben. l. BESZÁMÍT. | |
* | |
| (be-számlál) ösz. áth. Bizonyos mennyiség közé vesz, olvas, a többiek számához ad. A napi költségek közé beszámlálni az elfogyasztott szivarok árát, s a szinházi bemenetdíjakat. | |
* | |
| (be-számlálás) ösz. fn. Öszveadás neme, midőn valamit bizonyos mennyiségben olvasunk. | |
* | |
| (be-számol) ösz. önh. Valamiről számadását beadja. A juhok helyett csak bőreikkel számolt be. A napi költségekkel esténként beszámolni. Különbözik ettől: beszámít, jóllehet némelyek öszvezavarják. | |
* | |
| (be-számolás) ösz. fn. Kiadások vagy bevételekről szóló számadás benyújtása, beadása. | |
* | |
| (be-szándékozik) ösz. k. Szándéka van bemenni valahová, bemenésre készül. Beszándékozik a városba. Beszándékozik valamelyik kolostorba, szerzetbe. | |
* | |
| (be-szánt) ösz. áth. 1) A föld szinén tenyésző növényeket vagy heverő holmit szántóvassal fölhasogatott barázdával betakar. Beszántani a tarlót, gazt, paréjt, perjét, ganajt. 2) Fölszántva a többi szántott földhöz foglal. Beszántani a mesgyét, a földön keresztül csinált ösvényt, az útat. 3) A szántást bevégzi. Mi még nem szántottunk be. | |
* | |
| (be-szántás) ösz. fn. Földmivelői munkálás, midőn beszántanak. V. ö. BESZÁNT. | |
* | |
| (be-szappanoz) ösz. áth. Szappannal, szappanlével beken, benedvesít. Beszappanozni beretválkozás előtt a szakált, mosáskor a ruhát. | |
* | |
| (be-szappanozás) ösz. fn. Cselekvés, midőn valamit beszappanoznak. V. ö. BESZAPPANOZ. | |
* | |
| falu Szabolcs vármegyében; helyragokkal: Beszdéd-re, ~ěn, ~ről. l. BEZDÉD. | |
* | |
| (besz-e) elavult törzs, melyből beszéd, beszél, beszély, stb. származtak. Eredeti értelme: emberi szólam, beszéd. Régente önállólag is divatozott. Te kedig fügyelmezjed e beszét. Bécsi cod. E példabeszét mondá. Tatrosi cod.
Valamint a rokon értelmű szó, szav, hangutánzónak látszik, s mint olyannal egyezik a szanszkrit bhász (beszél) és bhászá (beszéd), a hellen jazw, jasiV, s a szláv beszjeda, stb. V. ö. BESZÉD. | |
* | |
| (be-szed) ösz. áth. 1) Holmit, különfélét vagy egynemüeket begyűjtöget, betakarít. Télrevaló tojásokat beszedni. 2) Bizonyos illetéket, járandóságot, nevezetesen pénzeket, eladott holmik árát bevesz, begyűjt. Beszedni a kimért hús, só árát. Beszedni az adót, holmi aprólékos tartozásokat. Beszedni a fegyvereket. Beszedni a tizedet, a kamatokat. V. ö. SZED. | |
* | |
| (besz-e-ed) fn. tt. beszéd-ět. 1) Az illető nyelv szabályai szerint szerkezett szók és mondatok öszvege, melyekkel gondolatainkat mások előtt kifejezzük s velök közöljük. Magyar, német, tót beszéd. Lassu, szapora, hebehurgya beszéd. Világos, értelmes, szabatos, terjedelmes beszéd. Beszédbe ereszkedni. Beleszólni, beleakadni más beszédébe. A beszédnek nagy feneket keríteni. Folyó, akadozó, édes, czifra, czikornyás beszéd. Czifra beszéd, hegedűszó csak fülnek, nem szájnak való. Horvát E. Kordé-, szófiabeszéd. Beszédközben, beszédfolytában gyakran köhécselni. 2) Gondolatok tartalma, illetőleg észjárás, melyet a szók és mondatok fejeznek ki. Okos, alapos, józan, bolond, oktalan beszéd. Sok beszédnek sok az alja. Bolondot beszédjéről megismerni. Milyen az ember, olyan a beszédje. Más beszédjére támaszkodni. Beszédnek hinni. Sótalan, ízetlen beszéd. Megrágni a beszédet. 3) Szájról-szájra járó hír. Beszéd után ne indulj. Beszédre ne hallgass. Az csak beszéd. 4) Szónoklat szabályai szerint készült vagy hevenyészett szóbeli eléadás. Megye-, országgyűlési beszédek. Egyházi beszéd. Üdvözlő gyászbeszéd. Beigtató beszéd. Némely beszédnek se füle, se farka. "Hogy betelnék Izsaiás profétának ő beszéde." (Müncheni codex).
Eredetére nézve l. BESZE. A hírneves Zendaveszta utóbbi része: aveszta, másképen veszta Anquetil du Perron szerént am. beszéd, s ezzel hangokban is szépen megegyezik (v = b és t = d) s a perzsa nyelvben is Vullers szerént abiszta vagy aveszta, vagy viszta, vagy abisztágh alakokban fordul elő, melyeket Vullers, Müller után így értelmez: id quod constitutum est, textus. | |
* | |
| (beszéd-ejtés) ösz. fn. Azon sajátságos mód mind az egyes hangok és szók kiejtésében, mind az egész mondatok hangoztatásában és lejtésében, melyet ugyanazon nyelvben különféle vidékek lakói követni szoktak, pl. a debreczenvidéki beszédejtésben minden e tertyedt, és a hosszu é gyakran í, pl. ídes, szíp, és ló tó, lau, tau, a kecskemétieknél, szegedieknél és némely hegyközieknél zárt ě helyett ö divatozik: embör, vöszök. Vasban az é helyett ie, iedes, rietes, az s helyett zs: ő izs Vazsvármegyéből való; több palócz vidéken i előtt a d gy-re, a t ty-re változik, udvargyi, házasogyik, kürtyi, kergetyi, stb. vontatott beszédejtésüek a csalóköziek, hangicsálók a székelyek, a göcsejiek, a nyitravölgyiek stb. V. ö. TÁJEJTÉS, TÁJSZÓ. | |
* | |
| (beszéd-ejtési) ösz. mn. Beszédejtésre vonatkozó, azt jellemző. Beszédejtési sajátságok, hibák. | |
* | |
| (beszéd-ék) ösz. fn. Leginkább a szónoki és költői beszédben használt választékos szók, szószerkezet, szép mondat. | |
* | |
| (be-szedés) ösz. fn. Gyakorlati cselekvés, midőn valaki beszed, begyüjt, betakarít holmit. Adó, adósság, kamatok beszedése. Só árának beszedése. V. ö. BESZED. | |
* | |
| (besz-e ed-ěs) mn. tt. beszéděs-t, vagy ~et, tb. ~ek. Bő beszédű, aki sokat szeret és szokott beszélni, szós, a hallgatag, kevés beszédü ellenkezője. Bátor, beszédes leányka. Beszédes vendég, jövevény. | |
* | |
| (besz-e-ed-ěs-ség) fn. tt. beszéděsség-ět. Tulajdonság, melynélfogva valaki sokat beszél, bőbeszédüség. | |
* | |
| (be-szedětt) ösz. mn. Egymás után begyüjtött, bevett, betakarított. Kereskedésre beszedett gabona. Beszedett adó, kamatok. A beszedett pénzt szekrénybe zárni. | |
* | |
| (beszéd-folyamat) ösz. fn. A kezdett beszéd folytonos haladása, beszéd fonala. Beszédfolyamatban megakasztani, megzavarni a szónokot. | |
* | |
| (beszéd-gyakorlat) ösz. fn. A beszédnek, különösen szónokinak tanulmányozása a végett, hogy a szólásban ügyességet, könnyüséget szerezzünk. | |
* | |
| (beszéd-hintő) ösz. fn. Hirhordó, pletykázó, hazudozó, fecsegő ember. | |
* | |
| (beszéd-jel) ösz. fn. A beszélő hanglejtése, hanghordozása, mely az egyes szótagokra, szókra, vagy mondatokra fektetett sulyt a hallgatóval észrevetetni igyekszik. Különbözik tőle a mondatjel. | |
* | |
| (beszéd-könnyüség) ösz. fn. Ügyesség, melynél fogva valaki minden gondolatait folyékonyan, akadozás nélkül kellő kifejezésekkel, gyorsan, s világosan előadni képes. | |
* | |
| (be-szedő) ösz. fn. Általán személy, illetőleg hivatalnok, aki valamit beszed, begyűjt, bevesz, betakarít. Pénzbeszedő, adóbeszedő, sóbeszedő. | |
* | |
| (beszéd-rész) ösz. fn. 1) Valamely mondatnak, vagy egész beszédet képező mondatoknak egyes tagja, alkatrésze, pl. név, névmás, névelő, névutó, ige, határozó stb. 2) A rendesen kidolgozott, szónoki beszéd egyes szakasza, milyenek: előbeszéd, felosztás, első, második beszédrész. | |
* | |
| (beszéd-szerv) ösz. fn. Beszélési életmű, a testnek, különösen fejnek azon részei, melyek által a beszéd eszközöltetik, p. o. nyelv, ajak, torok, stb. Fejletlen, hibás, kifejlett, kiképzett beszédszervek. | |
* | |
| (beszéd-tartalom) ösz. fn. A mondott beszéd veleje, sommája, rövid kivonata; a beszédben előforduló állítások és védokok vázlatos öszvege. | |
* | |
| (be-szeg) ösz. áth. 1) Rostos foszlékony anyagból kallott, gyúrt, csinált szövet széleit behajtja, s mintegy bemetszi, bevágja, s hogy ezen állapotban maradjon, bevarrja. Beszegni a kendőt, lepedőt, a kalap karimáját. Különösen szalaggal, zsinórral stb. körültűz, bevarr. Fekete, piros szalaggal beszegni a szoknya alját. Selyemzsinórral, sikkal beszegni a csizmaszárt. Átv. népies tréfabeszédben am. valamit tökéletesen, csinosan elkészít, honnan az idomtalan külsejü gyerekről mondják, hogy nem szegték be. V. ö. SZEG, ige. | |
* | |
| (bě-szěgecsěl) ösz. áth. Szegecsekkel becsinál, bever, beragaszt. Beszegecselni a szivaros ládikát. | |
* | |
| (be-szěgecsělés) ösz. fn. Cselekvés, midőn beszegecselnek, vagyis apró szegek beverésével bezárnak, becsinálnak valamit. | |
* | |
| (be-szěgel) ösz. áth. 1) Valamibe szeget ver. Beszegelni az ágyut. 2) Egy vagy több szeggel öszveragaszt, bezár valamit. Beszegelni a koporsót. Beszegelni a rakaszládát. | |
* | |
| l. BESZÖGELLIK. | |
* | |
| (be-szegély) ösz. fn. Kórtani ért. a szemhéjak széleinek beteges befordulása a szemgolyó felé. (Entropium). | |
* | |
| (be-szegély-csípesz) ösz. fn. Sebészi eszköz, melylyel a beszegélyféle szembajt műtétezik. | |
* | |
| (be-szegély-fogó) ösz. fn. Fogóféle sebészi eszköz, a beszegély műtéséhez való. | |
* | |
| (be-szegés) ösz. fn. 1) Cselekvés, midőn valamit beszegnek. Kendők, lepedők, ruhák, kalapok beszegése. 2) Maga azon behajtás, bevarrás, mely a ruhák széleit körülveszi, helyesebben: szegély. | |
* | |
| BESZĚGEZÉS, lásd BESZĚGEL, BESZĚGELÉS. Szent Krisztina életében beszegezé magát ezen értelemben: elzárá magát. "E nemes szíz beszegezé magát hálóházában avagy titkos házába." | |
* | |
| (be-szegődés) ösz. fn. Szolgálatra szerződés, midőn valaki beszegődik. | |
* | |
| (be-szegődik) ösz. k. Bizonyos szerződés mellett valakinek szolgálatára igérkezik. Beszegődnek a cselédek. A több bért igérőhöz beszegődni. V. ö. SZEGŐDIK. | |
* | |
| (be-szegődtet) ösz. mivelt. Határozott bér igérése mellett megalkuszik valakivel, hogy álljon be hozzá szolgálatra, hogy szegődjék be. | |
* | |
| (be-szégyěnkědik) ösz. k. Hivatlanul, tolakodva, szemtelenűl bemegy valahová. | |
* | |
| (be-szel) ösz. áth. Bizonyos tömör állományu eledelnemüeket, vagy más testeket bemetsz, befelé vág. Beszelni a kenyeret, sajtot, szalonnát. | |
* | |
| (besz-e-el) önh. és áth. m. beszél-t. 1) Gondolatait, érzelmeit folytonosan szólva közli másokkal. Fönhangon, csendesen, szaporán, lassan, vontatva, halkan, akadozva, höbögve beszélni. Inkább beszélek a fejével, mintsem a lábával. Km. Beszél a barát, beszél, de alamizsnát vár. Km. Beszélni, odabeszélni valakinek, azaz, kímélet nélkül, keményen, feddőleg fenyegetőzve. Öszvebeszélni valakivel, bizonyos czélra egy értelemben egyesülni. Visszabeszélni az előljárónak. Hadd beszéljen a világ. Siketnek, holtnak beszélni. Lelkére, szívére beszéltek. Nem egy nyomon beszélni, azaz, majd így, majd úgy. Jól beszélni magyarul, németül, tótul. Könnyü az okosnak beszélni. Ne beszélj! Hova beszélsz? Némely ember magával is, vagy magában beszél. 2) Történeteket, híreket mond. Beszélj nekünk utazásodról. Mindenfelé beszélik. Igekötőkkel: bebeszél, elbeszél, kibeszél, lebeszél, stb. metyeket l. saját rovataik alatt. Mint átható am. valamit mond, szóval előad, előterjeszt. Sokat, keveset, okosat, bolondot, tarkákat, zöldeket beszélni. Újságokat, híreket, meséket, történeteket beszélni. Aki sokat beszél, vagy sokat tud, vagy sokat hazud. Km. Kibeszélni a titkokat. Lebeszélni valakit.
Némelyek így irják: beszéll, mintha az elemzés alapja volna: beszédel, beszédl, mint: üdl üll (ünnepet), padló palló. Azonban besze különben is régi szótól, épen úgy származhatott (besze-el), mint beszédtől. S a régi nyelvemlékekben is mindkét alakban előfordúl: rejtekben semmit sem beszéllettem, és: ő velek beszélvéjek. Müncheni codex. Más hosszú szótagban is kiejtéskor könnyen megkettőztetik az l, pl. szóll, üll, nállam, kéméll, tökéll, stb. a nélkül, hogy ezeknek szófejtési alapjok volna. | |
* | |
| (be-szelés) ösz. fn. Késnemű eszközzel befelé vágás, metszés. Kenyér, sajt beszelése. | |
* | |
| (besz-e-el-és) fn. tt. beszélés-t, tb. ~ěk. Folytonos szólás, a gondolatok és érzelmek szóbeszéd általi közlése. Nehezére esik a beszélés. A sok beszélésben elrekedt. | |
* | |
| (besz-e-el-és-i) mn. tt. bészélési-t, tb. ~ek. Beszélésre vonatkozó, azt illető. Beszélési könnyüség, modor. | |
* | |
| (besz-e-el-get) gyak. önh. m. beszélget-tem, ~tél, ~ětt. Folytonosan beszél, különösen holmi csekélyebb érdekü tárgyakról, vagy csupa időtöltésből. Sétáláskor nyájasan beszélgetett velem. Ne beszélgessetek mindig, hanem lássatok a munkához. | |
* | |
| (besz-e-el-get-és) fn. tt. beszélgetés-t, tb. ~ěk. Két vagy több személy közötti folytonos szóváltás, társalgási, időtöltési, barátságos, nyájas fecsegés. V. ö. BESZÉLGET. | |
* | |
| (besz-e-ed-el) l. BESZÉL. | |
* | |
| (be-szelményěz) ösz. áth. Szelményekkel, azaz zsindely-szabásu nagyobbféle falemezekkel beföd. Beszelményezni a háztetőt. V. ö. SZELMÉNY. | |
* | |
| (besz-e el-ő) mn. és fn. tt. beszélő-t. Aki beszél, beszédet mondó. Sokasághoz beszélő népszónok. Átv. ért. aminek segítségével a beszédet hallhatóbbá teszik. Beszélő cső. Továbbá, ami az emberi beszédet utánozza. Kempelen beszélő gépe. Mint főnév jelenti a személyt, aki beszél. A beszélő szavait figyelemmel hallgatni. | |
* | |
| (beszélő-terem) ösz. fn. Némely intézetekben azon terem, melyben az illető tagok, és vendégeik társalgás, beszélgetés végett öszvegyülnek. Szinházi beszélőterem. Müvészi, tudományos társulatok beszélőtermei. Különösen a női zárdákban szoba, vagy terem, melyben annak tagjai a látogatókat kellő fölügyelet alatt fogadni szokták. | |
* | |
| (be-szelt) ösz. mn. Amit késféle eszközzel bemetszettek, behasítottak. Beszelt kenyér, sajt, dinnye. V. ö. SZEL. | |
* | |
| (besz-e ély) fn. tt. beszély-t, tb. ~ěk. 1) Általán valamely történt dolognak előadása, elbeszélése. 2) Müvészeti ért. költöi elbeszélés neme, melynek tárgyát valamely újdonság, adoma stb. teszi, s melyet az előadó vagy iró sajátságos, kedveltető modorban öszveszőve a szépészet szabályai szerint érdekkessé tesz a hallgató, vagy olvasó előtt. | |
* | |
| helyesebben l. BESZÉLYIRÓ. | |
* | |
| (beszély-iró) ösz. fn. Költő, aki beszélyeket szerez, ír. | |
* | |
| (beszély-tárgy) ösz. fn. Müvészeti elbeszélés tárgya, vagyis fő szereplője, pl. holmi érdekes újdonságok, életviszonyok, adomák stb. | |
* | |
| (be-szemetez) ösz. áth. Szeméttel behint, beszór, becsunyít. Beszemetezni a szobát, lépcsöket, udvart, utczát. V. ö. SZEMÉT. | |
* | |
| (be-szemetezés) ösz. fn. Szeméttel beszórás, becsunyítás. | |
* | |
| (be-szěmtelenkědik) ösz. k. Szemtelen, orczátlan módon tolakodva, hivatlanul, kelletlen vendég gyanánt bemegy valahová. | |
* | |
| (be-szennyesědik) ösz. k. A hozzá ragadt piszoktól czirmossá, mocskossá leszen. Különösen a fehérruha, asztalruha, és ágynemüekről mondatik. V. ö. SZENNYES. | |
* | |
| l. BESZENNYEZ. | |
* | |
| (be-szennyez) ösz. áth. Leginkább ruhanemüekről szólva am. bepiszkol, mocskossá, szurtossá tesz. Beszennyezni a fehérruhát, az asztalkendőket, az ágynemüeket. Átv. ért. erkölcsileg bemocskol, valakinek hírét, nevét, becsületét elhomályosítja. | |
* | |
| (be-szennyezés) ösz. fn. Holmi szennyféle mocsokkal bepiszkolás; becstelen hírbe keverés. | |
* | |
| (be-szentěl) ösz. áth. 1) Innepélyes egyházi szertartással, nevezetesen imádság, szentelt víz által nyilvános tisztelet vagy kegyelet tárgyául beavat. Beszentelni a keresztet, a temetőt. 2) Hasonló szertartások által isteni áldást, kegyelmet kér. Beszentelni a holtak testeit. | |
* | |
| (be-szentělés) ösz. fn. Egyházi szertartás, mely által beszentelnek valakit, vagy valamit. V. ö. BESZENTĚL. | |
* | |
| (be-szentělési) ösz. mn. Beszentelést illető, arra vonatkozó. Beszentelési szertartás, imádság, áldás. | |
* | |
| (be-szentělt) ösz. mn. Amit vagy akit bizonyos egyházi szertartások által tisztelet, kegyelet tárgyává avattak, vagy isteni kegyelembe ajánlottak. Beszentelt sírok, holttestek. | |
* | |
| (be-szeplősít) ösz. áth. Szeplőfoltokkal betarkít, illetőleg tisztátalanná, csunyává tesz. A vékony arczbőrt a nyári napsugarak beszeplősítik. V. ö. SZEPLŐSÍT, MEGSZEPLŐSÍT. | |
* | |
| (be-szeplősödés) ösz. fn. Az arczbőrnek, vagy általán a nap-sütötte bőrnek szeplőfoltokkal megtelése. | |
* | |
| (be-szeplősödik) ösz. k. Arczát, vagy általán a nap sugarainak kitett bőrét szeplőfoltok lepik be; szeplőssé leszen. | |
* | |
| (be-szěrěz) ösz. áth. 1) Holmi életszükségekre, vagy kényelemre valókat tartalékul begyüjt, betakarít, bevásárol, előre ellátja magát. Nyáron beszerezni a télrevalót. 2) Valakit bizonyos szolgálatba ajánlás által bejuttat. Beszerezni valakit vasúti fölügyelőnek, kocsisnak, inasnak. V. ö. SZERZŐ. | |
* | |
| (be-szěrkeztet) ösz. áth. Bizonyos irományok szövegébe kellő helyre és módon, rendben beigtat, berendez. Az új alkotásu szókat beszerkeztetni a régi közdivatu szók tárába. Szokottabban: beszěrkeszt. | |
* | |
| (be-szěrzés) ösz. fn. Előgondoskodási, ellátási bevásárlás, begyüjtés. Élelmi szerek beszerzése. | |
* | |
| (be-szěrző) ösz. fn. 1) Személy, kinek hivatási föladata holmi életszükségre vagy kényelemre valókat bevásárolni, begyüjteni. 2) Alkuszféle személy, aki szolgálatkeresőket ajánlani szokott, egyszerüen: szerző. | |
* | |
| (be-szí) ösz. áth. 1) Lélekzéssel behúz. Orron, szájon beszíni a levegőt. Beszíni a füstőt, a levegőben lebegő port, illatot, büdös párát. 2) Mondjuk növényi, s némely életszervetlen testekről, midőn likacsaikon, edényeiken a léget, s nedveket magukba veszik. A növények beszíják az esőt, a harmatot. A száraz föld beszíja a vizet. A szivacs beszíja a nedvet. V. ö. SZÍ, ige. | |
* | |
| (be-színěl) ösz. áth. Festékkel bekenve bizonyos szint ad, szokottabban: beszínez. Beszinelni az ajtót, az ablakrámákat. Átv. ért. és visszaható névmással: beszinelni magát, am. jóság szine alatt, magát tettetve, hizelegve, kedveskedve besimúl, bejut mások vonzalmába, hajlandóságába. | |
* | |
| l. BESZÍNĚL. | |
* | |
| (be-színězés) ösz. fn. Festékkel bevonás. Barna setét képnek világos szinre festése. Réz- fametszetek beszínezése. | |
* | |
| (be-színlés) ösz. fn. Hizelgés, tettetett jóság által valaki kedvének, vonzalmának megnyerése. | |
* | |
| l. BESZÍ. | |
* | |
| (be-szivárgás) ösz. fn. Általán akármily nedvnek vékony csövecskéken, likacsokon által benyomulása, befolyása. V. ö. BESZIVÁROG. | |
* | |
| (be-szivárog) ösz. önh. Mondjuk híg, folyékony testről, nedvekről, midőn vékony csöveken, nyilásokon, likacsokon benyomulnak, behatnak valahová. A repedékes csolnakdeszkán, a roszul foglalt hajófenéken beszivárog a víz. A likacsos ponyván, sátoron, beszivárog az eső. V. ö. SZIVÁROG. | |
* | |
| (be-szívás) ösz. fn. A levegőnek, s a levegővel együtt holmi apró, finomabb állományu testeknek orron vagy szájon behúzása. | |
* | |
| (be-szívat) ösz. miv. 1) Eszközli, okozza, hogy valamely csöves, likacsos test bizonyos nedvet magába szívjon. Ruhával beszivatni a kiöntött vizet. 2) Erős, maró nedvet beetet. | |
* | |
| (be-szivatyúz) ösz. áth. Szivatyúféle eszközzel, géppel valamely nedvet bizonyos helyre vagy edénybe vezet. A kútból beszivatyúzni a vizet a konyhába. V. ö. SZIVATYÚ. | |
* | |
| (be-szivatyúzás) ösz. fn. Szivatyúval behúzás, bevezetés, befolyatás. | |
* | |
| (be-szivódik) ösz. belsz. Általán mondjuk mindenféle nedvről, híg testről, midőn mintegy belső erejétől hajtva bizonyos test likacsaiba, nyilásaiba, edényeibe stb. benyomul, behuzódik. Az árvíz beszivódik a gátok repedékeibe. A kiöntött olaj beszivódik a padolatba. | |
* | |
| (be-szivó-edényěk) ösz. fn. Azon edények az állati és növényi testben, melyek a velök érintkező anyagok fölszivására, és tovább szállítására szolgálnak. | |
* | |
| kárpáti hegyek éjszaki lánczolata Árva és több vármegyében. Van ily nevü népes puszta is Árvában; helyragokkal: Beszkéd-ěn, ~re, ~ről. | |
* | |
| (be-szokik) ösz. k. Gyakori bejárás vagy ott tartózkodás által bizonyos helyen otthonosan érzi magát. | |
* | |
| (be-szoktat) ösz. áth. Eszközli, hogy valaki vagy bizonyos állat örömest bejárjon valahova, s ott tartózkodjék. A gyermeket beszoktatni az iskolába. A házi ebet nem kell beszoktatni a konyhába, a hálószobába. | |
* | |
| (be-szoktatás) ösz. fn. Cselekvés, midőn valakit vagy valamit beszoktatnak valahová. V. ö. BESZOKTAT. | |
* | |
| (be-szól) ösz. önh. 1) Kivülről szól, mond valamit a bennlevőknek. Beszólni a kapun, az ajtón, az ablakon. 2) Egy-két szó végett befordul valahová. Sétáláskor egyik-másik boltba beszólni. El nem mehetek előttetek, hogy be ne szóljak. | |
* | |
| (be-szólás) ösz. fn. A bennlevőkhöz szólás Egy-két szóra berándulás. | |
* | |
| (be-szolgál) ösz. önh. 1) A bennlevő úrnak bizonyos szolgálatokat tesz, pl. ételeket hord, tisztogat, stb. Az inasok fölváltva fognak beszolgálni. 2) Átv. ért. mondjuk a napról és holdról, midőn sugaraik valahová behatnak. A nap kelettől csaknem délig beszolgál a szobámba. A tiszta teli hold beszolgál a beteg ágyára. 3) Mondjuk nyílásról, résről, útról, mely valahová tért, bemenetet nyit vagy bevezet. Az előterem egyik ajtaja beszolgál az irószobába. A főút beszolgál a város piaczára. | |
* | |
| (be-szolgáltat) ösz. áth. Szoros értelemben, szolga vagy fizetett ember által beadat, beküld, bevitet, kézbe juttat valamit. Az igért holmit jövő vásárkor saját cselédem által beszolgáltatom. | |
* | |
| (be-szólít) ösz. áth. A künn levőnek szól, és hívja, hogy jőjön vagy menjen be. Beszólítani a kapu előtt ácsorgó cselédet. Beszólítani az előszobában várakozó feleket. | |
* | |
| (be-szólítás) ösz. fn. A künn levőnek behivása. | |
* | |
| (be-szop) ösz. áth. Szopva beszí, bekap, szájába vesz valamit. Beszopni az édes gyökeret. Beszopni a megütött, a vérző ujjat. V. ö. SZOP. | |
* | |
| (be-szór) ösz. áth. 1) Szertehányt holmi hulladékkal betakar, beföd. Beszórni az udvart szalmával. A lépcsőket homokkal, forgácscsal beszórni. 2) Szétszórva behány, bedobál. Az éretlen gyümölcsöt beszórni a Dunába. 3) Önhatólag, a gabonaszórást bevégzi. Már elnyomtattunk, be is szórtunk. | |
* | |
| (be-szórás) ösz. fn. Cselekvés, midőn beszórnak valamit. V. ö. BESZÓR. | |
* | |
| (be-szorít) ösz. áth. Szük, szoros helyre benyom, bezár, becsíptet, bekerít. Sok ruhát beszorítani a ládába. Ujjait beszorítani az ajtó közé. Beszorítani az ellenséget. Sok embert szük szobába beszorítani. V. ö. SZORÍT. | |
* | |
| (be-szorítás) ösz. fn. Szük helyre zárás, nyomás, csíptetés, bekerítés. V. ö. BESZORÍT. | |
* | |
| (be-szorítkozik) ösz. k. 1) Szorosan befűzi, övedzi magát. 2) Szük helyre öszvevonul. Télen a fa szüke miatt családostul beszorítkozni egy szobába. 3) Általán életmódjában a kényelmet, fényüzést abbanhagyja. Beszorítkozva élni. | |
* | |
| (be-szorul) ösz. önh. 1) Oly szük helyre jut, melyben mozogni, kiterjeszkedni, s melyből kihatolni, kibújni nehéz, vagy épen nem lehet. Két sövény közé beszorulni. Ujja beszorult az ajtó sarka mögé. Az egér beszorult a csaptatóba. A megrozsdásodott kulcs beszorul a zárba. A nyulak beszorultak a hajtók közé. 2) Az idő viszontagsága elől a szabadból, a nyilt ég alól födél alá kénytelen vonulni. Az utasok förgeteg idején beszorulnak a csárdába. Beszorul a gulya, midőn a hó leesik. Áradáskor a mezőről beszorulnak a barmok. V. ö. SZORUL. | |
* | |
| (be-szorulás) ösz. fn. Szük állapotba, helybe jutás, öszvenyomás által körülkeríttetés, födél alá kényszerülés. | |
* | |
| (be-sző) ösz. áth. Szövetbe takácsborda vagy tű által valamely fonalat befűz. A szőnyegbe, vászonba különféle színü fonalakat, csíkokat beszőni. Családi czímert, nevet, különféle virágokat beszőni az abroszba. Átv. ért. a beszédbe, történeti előadásba, mesébe, hőskölteménybe, stb. a dologhoz szorosan nem tartozó valamit beigtat. | |
* | |
| l. BESZĚGECSĚL. | |
* | |
| l. BESZĚGEZ. | |
* | |
| (be-szögellés) ösz. fn. Szöglet alakjában benyúlás. V. ö. BESZÖGELLIK. | |
* | |
| (be-szögellik) ösz. k. Szögletet képezve bizonyos tér közé benyúlik. Némely vármegyék határai beszögellenek a szomszéd megyékbe. | |
* | |
| (be-szökdécsěl) ösz. gyak. önh. Szökdécselve, ugrándozva bemegy. A parton sütkérező békák beszökdécselnek a tóba. | |
* | |
| (be-szökdécsělés) ösz fn. Szökdécselve, ugrándozva bemenés. | |
* | |
| (be-szökellik) ösz. k. Szökellve, azaz, könnyü hirtelen szökéssel beugrik. Átv. ért. mondjuk medréből vagy edényből kicsapongó vízről is, midőn cseppjei befecscsennek valahová. | |
* | |
| (be-szökés) ösz. fn. Beugrás. Lopva, menekülés végetti besurranás. V. ö. BESZÖKIK. | |
* | |
| (be-szökik) ösz. k. 1) Ugorva bemegy, beveti magát valahová. A békák beszöknek a tóba. 2) Lopva, alattomban vagy menekülés végett besurran. A macska beszökik a szalonnás kamrába. Az üldözőbe vett tolvaj beszökik az erdőbe. | |
* | |
| (be-szőnyegěz) ösz. áth. Szőnyegféle takaróval behúz, beföd, diszít. Beszőnyegezni a pallót, a lépcsőket, a termeket. V. ö. SZŐNYEG. | |
* | |
| (be-szőnyegězés) ösz. fn. Tisztaság vagy diszítés végett szőnyeggel betakarás. | |
* | |
| (be-szőr) ösz. fn. Kórtani ért. a pillaszőrnek a szemteke felé kóros behajlása, benövése. | |
* | |
| (be-szőrösödés) ösz. fn. Az állati bőrnek szőrrel benövése. | |
* | |
| (be-szőrösödik) ösz. k. 1) A rajta növő szőr belepi. Beszőrösödik a melle, karja, czombja. 2) A szállongó vagy vele érintkezésbe jövő szőrszálak hozzá ragadnak. A molyette bundától beszőrösödött az alsó öltönyöm. | |
* | |
| (be-szőröz) ösz. áth. Szőrszálakkal belep, bekever, behint. A szőrrel dolgozó beszőrözi a ruháját. A dörgölödző sertés beszőrözi az ól dúczát. | |
* | |
| (be-szörpöl) ösz. áth. Híg, folyó, különösen valamely ízletes nyalánkságfélét fogai között beszí. Beszörpölni a márczot, folyómézet. | |
* | |
| (be-szövés) ösz. fn. Valamely fonalnak, jegynek, a szövet szálai közé befűzése, bekallása, bevarrása. | |
* | |
| falu Abaújban; helyragokkal: Beszter-be, ~ben, ~ből. | |
* | |
| város neve Erdélyben. ASZÚ~, KIS~, falu ugyanott. Ó~, ÚJ~, faluk, VÁG~, mezőváros Trencsén megyében; helyragokkal: Beszterczé-re, ~n, ~ről. | |
* | |
| ösz. fn. és város Zólyom vármegyében; helyr. Beszterczebányá-ra, ~n, ~ról. | |
* | |
| (besztercze-i) mn. tt. beszterczei-t, tb. ~k. Besztercze városából való, ott termő, létező. Beszterczei lakosok, polgárok. Beszterczei szilva, piros héju hosszu szilva. Megérett a beszterczei piros szilva, elveszlek én kedves rózsám pünkösdnapra. Népd. | |
* | |
| falu Szabolcs megyében; helyragokkal: Beszterecz-ěn, ~re, ~ről. | |
* | |
| l. BÖSTÖRKÖDIK, PĚZDĚRKĚDIK. | |
* | |
| (be-szúr) ösz. áth. 1) Hegyes eszközt, pl. kést, villát, tűt, szeget, stb. bebök, bedöf valamibe. Gömböstűt beszúrni az ujjába. A villát beszúrni a sültbe. 2) Szúró eszközzel likat csinál valamibe. A szilaj tinó beszúrta szarvával a másik oldalát. 3) Átv. ért. bizonyos szövegbe utólagosan beigtat, beir, bejegyez valamit. | |
* | |
| (be-szúrás) ösz. fn. Hegyes eszközzel bedöfés, belikasztás. | |
* | |
| (be-szurkol) ösz. áth. Szurokkal behúz, beönt, beragaszt, becsinál, beken, bizonyos czélra elkészít. Beszurkolni a palaczkok dugaszait. Beszurkolni a hajókötelet, a nyüstös fonalat. | |
* | |
| (be-szurkolás) ösz. fn. Szurokkal behúzás, beöntés, bekenés, bedörzsölés. | |
* | |
| (be-szurkoz) ösz. áth. Szurokkal bemocskol, beszennyez, becsunyít, befeketít. A szurokkal bánó beszurkozza kezeit, ruháját. | |
* | |
| (be-szurkozás) ösz. fn. Szurokkal bemocskolás, becsunyítás, befeketítés. | |
* | |
| (be-szúrt) ösz. mn. Amit beböktek, bedöftek valamibe. A beszúrt karót ismét kirántani a földből. Átv. ért. amit bizonyos szöveg közé utólag beirtak. Beszúrt szó, mondat. | |
* | |
| (be-szuszakol) ösz. áth. Holmit bizonyos üregbe, edénybe, zsákba, ládába, stb. betöm, begyömöszöl. Utazó böröndjébe mindenét beszuszakolta. | |
* | |
| (be-szuszakolás) ösz. fn. Betömködés, begyömöszölés. | |
* | |
| (be-szűr) ösz. áth. 1) Szűrőféle, likacsos eszközön, szitán, ruhán stb. valamely híg testet bizonyos edénybe folyat, szivárogtat. A tejet beszűrni a kannába. 2) Beszüretel, azaz a szüretet bevégzi. | |
* | |
| (be-szüremkězés) ösz. fn. Valamely nedvnek, híg testnek apró sűrü likacsokon által beszűrődése, beszivárgása, becsepegése valamibe. | |
* | |
| (be-szüremkězik) ösz. k. A híg, folyékony test sűrü apró likacsokon rést nyitva önmagától beszivárog. | |
* | |
| BESZÜREMLIK, l. BESZÜREMKĚZÉS, BESZÜRĚMKĚZIK. | |
* | |
| (be-szűrés) ösz. fn. Cselekvés, midőn beszűrünk valamit. Különösen, szüret, borszüret bevégzése. | |
* | |
| (be-szüretěl) ösz. áth. A szüretet bevégzi. Az idén korábban beszüreteltünk, mint taval. | |
* | |
| (be-szürkül) ösz. önh. Napnyugtakor az ég behomályosodni kezd; beestveledik. Már beszürkült, sietnünk kell, nehogy elkéssünk. V. ö. SZÜRKÜL. | |
* | |
| ösz. k. l. BESZÜRKŰL. | |
* | |
| (be-szűrődés) ösz. fn. Szitaféle szűrőn vagy apró likacsu testen beszivárgás, különösen a nedvnek a sejtszövetbe hatolása. Rövidítve: beszürődés. | |
* | |
| (be-szűrődik vagy be-szürődik) ösz. fn. Szűrűféle eszközön, vagy akármely likacsos test hézagain által beszivárog. Gyógytanilag, valamely nedv a sejtszövet közé veszi magát. | |
* | |
| (be-szürődvény) ösz. fn. A sejtszövetbe szivárgott, ömlött nedv. | |
* | |
| elvont gyöke beteg szónak és származékainak. Rokona a szintén elvont bád vagy bágy, mint a bádjad vagy bágyad gyöke. Hasonlók hozzá a zend beantao (beteg), német matt, müde, svéd mod, tót beda, finn potilas (bágyadt) stb. | |
* | |
| falu Erdélyben Udvarhely székben; helyragokkal: Bétá-n, ~ra, ~ról. | |
* | |
| (be-tábláz) ösz. áth. Illető hatóságnál a kölcsönadott sommát vagy más követelést az adós nevével s egész kötelezvényével együtt bizonyos előnyök nyerése, különösen pedig a végett, hogy az adós fekvővagyona a követelés biztosításául leköttessék, az arra rendelt nyilvános jegyzőkönyvbe beiratja. V. ö. BEKEBLEZ. | |
* | |
| (be-táblázás) ösz. fn. A kölcsönadott stb. mennyiségnek illető hatóság előtt az adós nevével együtt hiteles beiratása, bejegyeztetése. V. ö. BETÁBLÁZ. | |
* | |
| (be-táblázási) ösz. mn. Betáblázáshoz tartozó, arra vonatkozó. Betáblázási jegyzőkönyv, díj. Betáblázási törvény. | |
* | |
| (be-takar) ösz. áth. 1) Általán valamivel beföd, beburkol. Ponyvával betakarni a szűrűn hagyott garmadát. Kendővel betakarni a fejét. Dunyhával, paplannal betakarni magát. Betakarni por ellen a bútorokat. 2) l. BETAKARÍT. | |
* | |
| (be-takarás) ösz. fn. 1) Befödés, beleplezés, beborítás. 2) l. BETAKARÍTÁS. | |
* | |
| (be-takargat) ösz. gyak. áth. Gondosan, különös vigyázattal befödöz, minden oldalról beburogat, beleplez, begöngyölget. Betakargatni a fájós lábakat. Betakargatni a hidegre viendő kisdedet. Holmit papírba, kendőbe betakargatni. | |
* | |
| (be-takargatás) ösz. fn. Különös gonddal való beburogatás, befödözés, beleplezés, begöngyölgetés. | |
* | |
| (be-takarít) ösz. áth. Mezei terményeket learat, lekaszál, fölgyűjt, s csűrbe hord. Betakarítaní a szénát, sarjút, gabonát. V. ö. TAKARÍT. | |
* | |
| (be-takarítás) ösz. fn. Mindennemű mezei termények behordása, s csűrbe gyűjtése. | |
* | |
| (be-takarítási) ösz. mn. Betakarítást illető, ahhoz tartozó vagy szükséges. Betakarítási idő, munka, költség. | |
* | |
| (be-takarítás-kor) ösz. ih. A mezei termények betakarítása idején, úgymint, szénahordáskor, gabonahordáskor, kukoriczaszedéskor. Betakarításkor múlt egy esztendeje. | |
* | |
| (be-takarodás) ösz. fn. Besompolyodás, seregestűl behuzódás. V. ö. BETAKARODIK. | |
* | |
| (be-takarodik ösz. k. 1) Valamitől félve, tartva, menekülő szándékkal besompolyodik, magát meghúzva bemegy. A rendzavarók a rendőrség közeledtével legott betakarodtak lakaikba. Betakarodtok mindjárt ti semmirekellők! Takarodjál be. 2) Seregesen bemegy, bevonul, behuzódik. A katonák esti dobszóra betakarodnak tanyáikba. | |
* | |
| (be-takaródzás) ösz. fn. Lepelbe, testet födő ruhába burkolódzás. | |
* | |
| (be-takaródzik) ösz. belsz. Lepellel, takaróval befödi magát. Betakaródzni dunnával, paplannal, lepedővel, pokróczczal, bundával, köpönyeggel. V. ö. TAKARÓDZIK. | |
* | |
| (be-tákoz) ösz. áth. 1) Általán valamely ruhaneműbe foltot ereszt, befoltoz. 2) Különösen a bocskort hozzá toldott bőrfoltokkal befűzi. V. ö. TÁK. | |
* | |
| (be-támaszt) ösz. áth. A kifelé dőléssel fenyegető épületet vagy hasonló nemű állványt ellenkező irányban támaszszal megerősíti. Dúczokkal betámasztani a dőlékeny falat, sövényt. V. ö. TÁMASZT. | |
* | |
| (be-támasztás) ösz. fn. Valamely dőlékeny építménynek, állványnak befelé megerősítése támaszszal. | |
* | |
| (be-támolygás) ösz. fn. Ide-oda támaszkodva, döledezve bemenés. | |
* | |
| (be-támolyog) ösz. önh. Gyöngélkedő beteg beteg vagy részeg ember módjára módjára ide-oda dőlöngve, fogódzva, támaszkodva nagy nehezen bemegy valahová. Ittas fejjel betámolygott hozzánk. Egyik szobából alig bírt betámolyogni a másikba. V. ö. TÁMOLYOG. | |
* | |
| (be-tanít) ösz. áth. Valakit addig tanít, képez, idomít, míg az illető dologba beleokik, beleszokik. Az ujonczokat betanítani a hadi gyakorlatokba. A lovat hámba, nyereg alá, a tinókat igába betanítani. | |
* | |
| (be-tanítás) ösz. fn. Cselekvés, illetőleg képzés, oktatás, idomítás, mely által valakit vagy valamit betanítanak. Ujonczok betanítására kirendelt tisztek. Nyerges, hámos lovak betanításával foglalkodó lovász. | |
* | |
| (be-tántorgás) ösz. fn. Ide-oda dőlöngve, botorkálva bemenés. | |
* | |
| (be-tántorodik) ösz. k. Szédelgésben szenvedő beteg vagy részeg ember módjára ideoda dülöngve, botorkálva bevetődik, beesik, akaratlanul betoppan valahová. Betántorodni a sárba, gödörbe. Az utczán tántorgó részeg betántorodott a kapu alá. | |
* | |
| (be-tántorog) ösz. önh. Tántorgó léptekkel, dőlöngve, botorkálva, de önakaratból bemegy. Részeg fejjel ismét betántorgott egy másik kocsmába. | |
* | |
| (be-tanúl) ösz. önh. Bizonyos ügyességet, mesterséget igénylő teendőbe, munkába beleokúl; valaminek csínját, módját magáévá teszi. | |
* | |
| (be-tanulás) ösz. fn. Beleokulás valamibe. | |
* | |
| (be-tapad) ösz. önh. Valamely ragadós szer által betömődik, beragad. Csipától betapadtak a szemei. A madár lábai betapadtak a lépbe. | |
* | |
| (be-tapaszol) ösz. áth. Általán tapasznemű ragadós szerrel beborít, beragaszt. Különösen gyógyszerféle tapaszszal behúz. Betapaszolni a csúzos tagot. Betapaszolni a pörsenéseket, bibircsókat, a tyúkszemeket. V. ö. TAPASZ. | |
* | |
| (be-tapaszolás) ösz. fn. Tapaszszal beragasztás, beborítás. | |
* | |
| (be-tapaszt) ösz. áth. Valamely lágy, nyúlós, ragadós anyaggal, szerrel beborít, beken, betöm. Agyagból és polyvából csinált sárral betapasztani a falat, a kemenczét. Viaszszal, szurokkal betapasztani valamely likat, hézagot. V. ö. TAPASZT. | |
* | |
| (be-tapasztás) ösz. fn. Tapasznemű ragadós anyaggal, szerrel bekenés, beborítás, betömés. | |
* | |
| (be-tapod) ösz. önh. 1) Toppanva belép valamely lágy testbe. Betapodni a sárba, ganajba. 2) Áthatólag szokottabban l. BETAPOS. | |
* | |
| (be-tapos) ösz. áth. Taposva, azaz talpaival nyomdosva betöm, begyömöszöl valamit. A gyalult káposztát betaposni a hordóba. | |
* | |
| (1), (be-tart) ösz. áth. 1) Kezét rá tartva, rá téve betakar, beföd valamit. Tenyérrel betartani a szájat, a szemet. Betartani a hordó, a palaczk száját. 2) Kivülről befelé vagy valamibe nyújt, tol, s benne hagyja. Ablakon betartani a lámpát a szobába. A gyertyát betartani a kemenczébe. Lábait betartani a vízbe, kezeit a tűzbe. V. ö. TART, áth. | |
* | |
| (2), (be-tart) ösz. önh. 1) Menésközben valahová bevezető irányt követ, befelé megy. Betart a városba, az erdőbe. 2) Tájszólásilag am. bizonyos ideig elhuzódik, szokottabban eltart. E nagy épület elkészitése talán három évig is betart. V. ö. TART, önh. | |
* | |
| (be-tartás) ösz. fn. 1) Midőn az átható tart igétől származik, am. valaminek betakarása, kézzel befogása. 2) Az önható tart igétől am. befelé irányzó menés. | |
* | |
| (be-taszigál) ösz. áth. Taszigálva, azaz többszörös, ismételt taszítással betol, benyom. A kihúzott asztalfiókokat betaszigálni. Valakit vagy többeket betaszigálni az árokba. A kocsikat betaszigálni a félhaj alá. V. ö. TASZIGÁL. | |
* | |
| (be-taszít) ösz. áth. Egyszeri tolással, lökéssel, nyomással bevet, beesni kényszerít, betol. Betaszítani valakit a sárba, gödörbe. A kenyeret lapáton betaszítani a kemenczébe. Betaszítani az asztalfiókot. V. ö. TASZÍT. | |
* | |
| (be-taszítás) ösz. fn. Cselekvés, erőszakosság, midőn valakit vagy valamit betaszítanak. | |
* | |
| (bet-eg) mn. és fn. tt. beteg-ět, tb. ~ěk. Oly testi gyöngeségben szenvedő, melynél fogva a sinlődő test rendes működésében gátoltatik, s rendszerint fájdalmakat kell kiállnia; ellentéte az egészségesnek. Beteg emberek, házi állatok. Betegnek lenni. Fáj a szívem, lelkem beteg. Népdal. Részeg ember imádsága, beteg ember böjtje. Km. Mint főnév jelent személyt, ki nyavalyában szenved, sinlődik. Veszedelmes, halálos beteg. Csendes, türelmetlen beteg. Ezen kórházban sok a beteg. Némely orvosnak alig van betege. Két beteget nem szeret az ágy: részeg beteget és haragjában beteget. Km. Betegeket ápolgatni, látogatni, vigasztalni.
Képzésre hasonló a hideg, meleg, rideg, öreg, részeg, délczeg, veszteg melléknevekhez, s gyöke valószinüleg a szenvedőnek fájdalmas nyögését utánzó természeti fuvó hang be! beh vagy bi (bibe szóban), s hasonló hozzá a latin vae! német weh! szláv beda! honnan: bedák, bedakat am. jajgatni, siránkozni, panaszkodni. Ide sorozható továbbá a bádjad vagy bágyad gyöke bád, bágy s a német: matt, müde. V. ö. BET, gyök. | |
* | |
| (beteg-ágy) ösz. fn. Általán, ágy melyben beteg fekszik. Különösen, gyermekágy, azaz, melyben gyermek született. Betegágyba esni. Egyébiránt ez utóbbi értelemben a gyermekágy közönségesebb és szabatosabb. | |
* | |
| (beteg-ágyas) ösz. fn. és mn. Jobban: gyermekágyas. Szülő asszony, nőszemély, ki még a szülési bajoktól egészen meg nem menekült. | |
* | |
| (beteg-ápoló) ösz. fn. és mn. Aki a betegekre fölügyel, gondot visel. Különösen, betegek melletti szolgálatra fogadott személy. | |
* | |
| l. BETEGSZIK. | |
* | |
| BETEGL, (beteg-el) régies a mai betegeskedik helyett; "kik beteglnek vala" (qui infirmabantur). Müncheni cod. | |
* | |
| (beteg-emelő) ösz. fn. 1) Aki a sulyos, magától mozdulni nem biró beteget emelgeti. 2) Különös készület, mely által a mozdulhatatlan beteget gyöngéden és sérelem nélkül fölemelhetni. | |
* | |
| (bet-eg-en) ih. Beteg állapotban, gyöngélkedőleg, nyavalyásan. Betegen fekünni, lézengni. Egészségesen utazott el, s betegen tért haza. Aki betegen él, sokáig vonaglik. Km. | |
* | |
| (bet-eg-ěs) mn. tt. betegěs-t, vagy ~et, tb. ~ek. Aki gyakran beteg, folytonosan gyöngélkedő. Beteges vén ember. Beteges állapot. Oh te szegény beteges, mikor léssz egészséges. Népdal. | |
* | |
| (bet-eg-ěs-ěd-ik) k. m. betegěsěd-tem, ~tél, ~ětt. l. BETEGĚSŰL. | |
* | |
| (bet-eg-ěs-kěd-és) fn. tt. betegěskědés-t, tb. ~ěk. Gyakori, folytonos beteg állapotban szenvedés; gyöngélkedés. | |
* | |
| (bet-eg-ěs-kěd-ik) k. m. betegěskěd-tem, ~tél, ~ětt. Gyakran, folytonosan beteg, majd egy majd más betegségben szenved; nyavalyáskodik, gyöngélkedik. Egész múlt évben betegeskedett. | |
* | |
| (bet-eg-ěs-ség) fn. tt. betegěsség-ět. Gyakori, vagy folyvást tartó beteg állapot; betegségbe ismételt visszaesés. Betegessége miatt semmi nagyobb munkába nem kezdhet. | |
* | |
| (bet-eg-ěs-űl) önh. m. betegěsűl-t. Betegessé lesz; teste gyakori betegségre hajlandó. Elbetegesűl. | |
* | |
| (bet-eg-ěs-ül-és) fn. tt. betegěsülés-t, tb. ~ěk. Gyöngélkedési állapot, midőn valaki betegessé lesz. | |
* | |
| (beteg-ház) ösz. fn. Nyilvános intézet, melyben köz költségen betegek ápoltatnak; máskép kórház, kóroda, köznyelven: ispita, ispotály. ,Betegház' németes. | |
* | |
| (bet-eg-ít) áth. m. betegít-ětt, par. ~s, htn. ~ni, vagy ~eni. Beteggé tesz, illetőleg okozza, hogy beteg legyen valaki. Rendesen meg igekötővel: megbetegít. | |
* | |
| (bet-eg-ít-és) fn. tt. betegítés-t, tb. ~ěk. Beteggé tevés. | |
* | |
| (beteg-látogatás) ösz. fn. Részvevő érzelemből eredő cselekedet, midőn a kórágyban sinlődőket vigasztalásukra meglátogatjuk. Vallási értelemben: a keresztényi irgalmasság cselekedeteinek egyike. | |
* | |
| (bet-eg-ség) fn. tt. betegség-ět. A testnek kórállapota. V. ö. BETEG. Betegségbe esni; betegségben sinlődni, meghalni; betegségből fellábadozni. Hosszú betegségnek ásó, kapa a vége. Km. Átv. ért. szívbetegség, lelki betegség. Tréfásan: oskolabetegség, midőn a tanuló beteggé tetteti magát, hogy oskolába ne kelljen mennie. | |
* | |
| (beteg-szék) ösz. fn. Kényelmes ülésre készített karos, hátas zsöllyeszék, melyben a beteg üldögélhet, és szükségét végezheti. | |
* | |
| (bet-eg-sz-ik) k. Többi időbeli ragait a betegedik után veszi föl: betegědém, betegědtem, betegědjél, betegědni. Beteggé lesz, beteg, kóros állapotba esik. Betegesznek a táborben tanyázó katonák. Betegesznek a juhok, s más házi állatok. | |
* | |
| (bet-eg-űl) önh. m. betegűl-t. Beteggé lesz, gyöngűl, kórba esik, máskép: betegedik, vagy betegszik. V. ö. LEBETEGŰL, MEGBETEGŰL. | |
* | |
| (bet-eg-ül) ih. Mint beteg, betegképen, beteg módjára, sinlődő, kóros állapotban. Szokottabb: betegen. | |
* | |
| (be-teker) ösz. áth. 1) Körülforgatva, hengergetve göngyöleggé alakít valamit. Betekerni a papirívet, a kendőt. 2) Valamely testet egy másikba göngyölgetve betakar. Fájós kezét betekerte kendőbe. A késeket, villákat, kanalakat betekerni tiszta ruhába, papirba. | |
* | |
| (be-tekerědětt) ösz. mn. Körültekergetés által bebonyolodott, bekeveredett. V. ö. BETEKERĚDIK. | |
* | |
| (be-tekerědik) ösz. k. 1) Egyenes iránytól félrehajulva befelé fordúl. Itt betekeredik az út. 2) Tekergő mozgás által bebonyolodik, beakad. Az ostor hegye betekeredett a lószerszámba. A ruha szárnya betekeredett a kerékbe. A tyúk lábai betekerednek a pozdorjaszálakba. V. ö. TEKERĚDIK. | |
* | |
| (be-tekerget) ösz. áth. Különös gonddal figyelemmel begöngyölget; többfélét beteker. A szivarokat egyenként betekergetni papirosba. A hajfürtöket betekergetni. | |
* | |
| (be-tekergetés) ösz. fn. Cselekvés, midőn betekergetnek valamit. Szivarok, hajfürtök betekergetése. | |
* | |
| l. BETEKERĚDIK. | |
* | |
| (be-tekint) ösz. önh. 1) Futtában, egy pillanattal benéz valahová. Sétáláskor minden kapun betekint. Lopva betekinteni az ablakon. 2) Rövid időre, egy-két szóra befordul, bemegy valahová. Mindjárt jövök, csak ide kell betekintenem. Betekinteni a csárdába. | |
* | |
| (be-tekintés) ösz. fn. 1) Pillanatnyi, futtában való benézés. 2) Beszólás. | |
* | |
| (be-tekints) ösz. fn. tt. Betekints-ět. Némely csárdák tréfás neve. Menjünk egy italborra a Betekintsbe. Népes puszta is Somogy megyében; helyr. Betekints-ěn, ~re, ~ről. | |
* | |
| (be-telés) ösz. fn. 1) Teljesedés; a várt, remélett, gyanított dolognak megtörténése. 2) Jóllakás. | |
* | |
| (be-telik) ösz. k. 1) Valamely üreges testnek hézaga teli leszen valamivel. Betelik a hordó musttal. Szokottabban: megtelik. 2) Elégségig jól lakik, azaz, gyomrát betölti étellel, itallal. 3) A várt, remélt, gyanított, jósolt dolog megtörténik. Vágyai beteltek. Beteltek a jövendőlések, és jóslatok. | |
* | |
| (be-teljěsědés) ösz. fn. Várt, remélt, ohajtott, gyanított, jövendölt dolognak megtörténése, valósodása. | |
* | |
| (be-teljesědik) ösz. k. 1) Úgy történik, amint mondva, gyanítva jövendölve volt, amint várni lehetett; megvalósodik, igazzá leszen. Minden szava beteljesedett. 2) Bevégződik. Beteljesedett! Üdvözítőnk utolsó szava a keresztfán. | |
* | |
| (be-teljesít) ösz. áth. Megvalósít, bevált, végrehajt. Beteljesítette, vagy egyszerüen jobban: teljesítette igéretét, szavát. | |
* | |
| (be-teljesítés) ösz. fn. Valósítás, beváltás, végbevivés, betöltés. | |
* | |
| (be-teljesíthető) ösz. mn. Amit valósítani, beváltani, véghezvinni lehet; szokottabban, egyszerüen: teljesíthető. | |
* | |
| (be-temet) ösz. áth. 1) Általán valamit gödörbe, verembe tesz, és ráhányt földdel vagy más valamivel betakar; beás. Holmi büzhödt testeket betemetni az árokba. 2) Valamely mélységet, ürt belehányt holmival betölt. Betemetni a búzavermet. Gazzal, gyommal betemetni a vízmosásokat. 3) V. ö. TEMET. | |
* | |
| (be-temetés) ösz. fn. Cselekvés, midőn betemetnek valamit. V. ö. BETEMET. | |
* | |
| (be-tér) ösz. önh. 1) Csekély eltéréssel befordul, bemegy. Betérni az út melletti csárdába. 2) Befér, valaminek belsejében elegendő hely vagyis tér jut neki. E nagy terembe ezer ember betér. V. ö. TÉR, ige. | |
* | |
| (be-terel) ösz. áth. Embert vagy állatot szabad térről valamely szükebb helyre behajtogat, beigazít. Beterelni a csikókat a karámba, a juhokat az akolba. V. ö. TEREL. | |
* | |
| (be-terelés) ösz. fn. Cselekvés, midőn valakit vagy valamit beterelnek. V. ö. BETEREL. | |
* | |
| (be-térés) ösz. fn. Csekély eltéréssel bemenés, befordulás valahová. | |
* | |
| (be-terít) ösz. áth. Valamely testet, illetőleg annak felső területét lepellel, takaróval stb. befödi. Beteríteni a padlót szőnyegekkel, az ágyat lepellel, az asztalt abroszszal. V. ö. TERÍT. | |
* | |
| (be-térít) ösz. áth. Betérésre bír, vagy kényszerít; eszközli, hogy betérjen, bemenjen valahová. | |
* | |
| (be-terítés) ösz. fn. Terítővel befödés, beleplezés, betakarás. | |
* | |
| (be-térítés) ösz. fn. Cselekvés, mely által valakit vagy valamit hajtogatással betérni kényszerítenek; beterelés. | |
* | |
| BETESTĚSÍTÉS, helyesebben l. BEKEBELEZ, BEKEBLEZÉS. | |
* | |
| (be-těsz) ösz. áth. 1) Valamit kézbe fogva, helyéről fölemelve behelyez valahová. Betenni a pénzt a ládába, a zsebbe. A könyvet betenni a szekrénybe. Az útravaló kennyeret betenni a tarisznyába. 2) Valaminek nyilt szárnyát, részét behajtja, becsukja. Betenni a kaput, az ajtót, az ablakot. Betenni a tárt könyvet. Betenni a csuklóra járó kést. Különböztetés végett V. ö. BEZÁR. | |
* | |
| (be-tét) ösz. fn. 1) Azon pénzmennyiség, melyet valaki nyereség reményében bizonyos vállalati öszveghez tesz. 2) l. BETÉTEL. | |
* | |
| (be-tétel) ösz. fn. Pénznek beadása, a kártyaasztalokhoz, sorsjátékhoz, részvényekhez. Az első betételre nyerni, veszteni. Vége a betételnek. Új betétel következik. | |
* | |
| (be-tětet) ösz. mivelt. Eszközli, megrendeli, parancsolja valakinek, hogy betegyen valamit, ez igének minden értelmében. Szolgája által az asztalon heverő könyvet betetette a szekrénybe. Betetetni az ajtókat, az ablakokat. V. ö. BETĚSZ. | |
* | |
| l. BETĚTET. | |
* | |
| (be-tetéz) ösz. áth. Az asztag-, kazal-, baglyarakást egészen bevégzi, vagyis tetőféle csúcsos vagy hárántos formát ad neki, holmi gazzal befödi, vagy úgynevezett mereklyékkel megerősíti. V. ö. BETETŐZ. | |
* | |
| (be-tetézés) ösz. fn. Kazalok, asztagok, baglyák bevégzése, befödése. | |
* | |
| (be-téti) ösz. mn. Betétre vonatkozó, betéthez tartozó. Betéti öszveg. Betéti pénztár. V. ö. BETÉT. | |
* | |
| (be-tetőz) ösz. áth. Épületet tetővel beföd. Náddal, zsúppal, zsindelylyel betetőzni a házat. | |
* | |
| (be-tetőzés) ösz. fn. Az épület befödése tetővel. | |
* | |
| (be-tét-tár) ösz. fn. Pénztár, melyben a betéti öszveg tartatik. | |
* | |
| (be-téve) ösz. ih. 1) Becsukott állapotban. Ablakait egész nap betéve tartja. 2) Könyv nélkül, könyvbetéve, fejből. Már ezt betéve is tudom. Betéve fölmondani a leczkét. Iskolások szójárása. | |
* | |
| (be-tévelyědik) ösz. k. Tévelyegve, ideoda bolyongva bevetődik, vaktában bebotlik valahová. Betévelyedni az erdő sűrüjébe. | |
* | |
| (be-těvés) ösz. fn. 1) Behelyezés, beállítás. 2) Becsukás. 3) Játékba, részvényes vállalatba bizonyos sommának beadása. | |
* | |
| (be-těvő) ösz. mn. 1) Aki betesz, behelyez, vagy részvénykép bead valamit. 2) Átv. ért. ennivaló, amit a szájba teszünk. Betevő kenyere nincsen, azaz ennivaló falatja, szegény koldús. | |
* | |
| (be-těvődik) ösz. belsz. Külső erőszak nélkül, saját sulyának nehézkedése miatt becsukódik. Betevődik az ajtó, melynek sarkai befelé hajlanak. | |
* | |
| helység Erdélyben, Udvarhely székben; helyr. Betfalvá-n, ~ra, ~ról. | |
* | |
| falu Bihar megyében; helyr. Betfiá-n, ~ra, ~ról. | |
* | |
| (be-tilt) ösz. áth. 1) Törvényes óvást tesz valamely birtokbitorlás ellen. 2) Valamit lefoglal, zár alá vesz, hogy közrebocsátását akadályozza. Betiltani valamely hírlapot, könyvet. | |
* | |
| (be-tiltás) ösz. fn. Törvényes óvás, illetőleg hatósági cselekvés, mely által betiltanak valamit. Lázító hírlapok, erkölcstelen könyvek betiltása. | |
* | |
| (be-tipor) ösz. áth. Lábakkal betapos, benyomkod, betömöszöl. A káposztát betiporni a hordóba, a gyapjut a zsákba, a szőlőt a kádba. V. ö. TIPOR. | |
* | |
| (be-tiprás) ösz. fn. Lábakkal benyomdosás; betaposás. | |
* | |
| (bet-körmü) ösz. mn. Kórtani újabb alkotásu szó, am. betegkörmű, hibás, vakkörmű. | |
* | |
| (bet-körmüség) ösz. fn. Kórállapot, midőn valakinek beteg, illetőleg fájós, hibás, vakkörme van. | |
* | |
| BETLEHEM, helynevek Erdélyben; helyr. Betlen-be, ~ben, ~ből. | |
* | |
| falu Szepes megyéhen és Erdélyben; helyr. Betlenfalvá-n, ~ra, ~ról. | |
* | |
| falu Erdélyben; helyragokkal: Betlenszentmiklós-on, ~ra, ~ról. | |
* | |
| falu Gömörben; helyragokkal: Betlér-en, ~re, ~ről. | |
* | |
| l. BETOLDÍT. | |
* | |
| l. BETOLDÚL. | |
* | |
| (be-tol) ösz. áth. Általán tolva bizonyos térbe, üregbe, szorulatba nyom. A kihúzott fiókot elébbi helyére betolni. A szekeret betolni a szin alá. Fejét betolni az ablakon. Orrát mindenhová betolja, kiváncsi, kutató. V. ö. TOL. | |
* | |
| (be-tolakodás) ösz. fn. 1) Tolakodva bemenés, bejutás valahová. 2) Átv. ért. bizonyos körbe, társaságba hivatlanul bevegyülés. | |
* | |
| (be-tolakodik) ösz. k. 1) Népsokaság, sűrü tömeg között ideoda taszigálódva befurakodik, benyomul valahová. Betolakodni a gyülésterembe. Alig birtam betolakodni a templomba. 2) Átv. ért. hivatlanul, nem várva, sőt utálva, orczátlan módon bizonyos emberek körébe, társaságába keveredik. A tányérnyalók, kémek szeretnek betolakodni mindenhová. Senki sem hívta, csak úgy tolakodott be ide. V. ö. TOLAKODIK. | |
* | |
| (be-tolás) ösz. fn. Cselekvés, midőn betolnak valamit. V. ö. BETOL. | |
* | |
| (be-told) ösz. áth. Bizonyos résbe, hézagba kiegészítés végett valami hasonnemű pótlékot, foltot ereszt be, s mintegy beletol. Betoldani egy léczet a deszkakerítésbe. Különösen szükre szabott holmi kézműbe, nevezetesen ruhafélébe tágítás végett foltot varr, sző, köt. Betoldani egy ujjnyit a harisnyába. V. ö. TOLD. | |
* | |
| (be-toldás) ösz. fn. Cselekvés, midőn betoldanak valamit. V. ö. BETOLD. | |
* | |
| (be-toldít) ösz. áth. Eszközli, hogy többen tömegesen betolakodjanak; becsődít. Rendkivüli mutatványra betoldítani a népet a szinházba. | |
* | |
| (be-toldúl) ösz. önh. Seregesen, csoportosan egymást tolva, nyomkodva begyülekezik. Az ellenséges csapatok rohanva betoldulnak a várba. V. ö. TOLDÚL. | |
* | |
| (be-toldulás) ösz. fn. Tolakodva, seregesen, tömegesen benyomulás. | |
* | |
| (be-tolódik) ösz. belsz. Akarata nélkül vagy ellen valamely tolongó csoport közé benyomódik. Különbözik tőle a külsz. betolatik. | |
* | |
| (be-tolong) ösz. önh. Többed magával benyomakodik, bevergődik. Egyes ember betolakodik, a csoport pedig betolong. | |
* | |
| BETOLULÁS, lásd BETOLDÚL, BETOLDULÁS. | |
* | |
| fn. tt. betonikát. Növénynem a kétfőbbhímesek és födetlenmagvúk seregéből; csészefogai szálkahegyűk, bokrétája kevessé görbe nyakú, felső ajaka egyenes. (Betonica). Fajai: orvosi és sárga betonika. | |
* | |
| (be-toppan) ösz. önh. Hirtelen, váratlanul belép, s egy toppanással előttünk terem. Betoppant a szobába, nagy csudálkozásomra. V. ö. TOPPAN. | |
* | |
| (be-toppanás) ösz. fn. Belépés neme, midőn valaki erős tappal beteszi lábát. | |
* | |
| (be-torkol) ösz. áth. Úgy megczáfol valakit, hogy kukkanni sem mer többet, mintha torkát betömték volna. Betorkolni a rágalmazó, a szájaskodó embert. | |
* | |
| (be-torkolás) ösz. fn. Cselekvés, midőn valakit betorkolnak. | |
* | |
| (be-torlaszt) ösz. áth. Torlaszszal berak, betöm. Kévékbe kötött náddal, pözszsel, gazzal betorlasztani a gát szakadékát. | |
* | |
| (be-torlik) ösz. k. Hullámzás, habzás által betömődik fővenynyel, homokkal, tajtékkal. Betorlanak a folyó partjai gazzal, fövenynyel. Betorlott az utczai csatorna szája, az árnyékszék. | |
* | |
| l. BETORLIK. | |
* | |
| (be-torol) ösz. áth. Valamely rést bele hordott földdel, fövenynyel, homokkal stb. betöm. Az árvíz betorolja a parti csatornák torkolatát. V. ö. BETORLASZT. | |
* | |
| (be-töked) ösz. önh. Beleütközik, beleakad valamibe. Ritka használatu tájszó. | |
* | |
| (be-tölt) ösz. áth. 1) Hig testet, folyadékot, vagy szemes, magféle jószágot illető edénybe, tartóba önt, bemér. A mustot betölteni a hordóba. A gabonát zsákokba, verembe, hombárba betölteni. 2) Bizonyos üreget, mélységet, nyilást belehányt holmival betöm, betemet. Az árkot, gödröt, kiszáradt kutat földdel, gazzal betölteni. 3) Töltésféle gáttal, hányással bekerít. Árvíz ellen betölteni a határt. 4) Teendőt teljesít, végbevisz. Betölteni kötelességét, hivatását. Betölteni a parancsot. Betölti a helyét, azon méltóságot, mely neki jutott. Betöltötte szavát, igéretét. | |
* | |
| (be-töltés) ösz. fn. Cselekvés, mely által valamit betöltünk, ezen igének minden érteményében. V. ö. BETÖLT. | |
* | |
| (be-töltöget) ösz. gyak. áth. 1) Apródonként, kisebb edényekbe folytonosan töltve beönt, bemér valamit. A hordóból lecsapolt bort betöltögetni palaczkokba. 2) Üröket, mélységeket holmival lassanként, egymás után betöm, betemet. Betöltögetni az elhagyott búzavermeket, az útak gödreit. | |
* | |
| (be-töm) ösz. áth. 1) Üreget, hézagot, lyukat valamivel becsinál. Betömni földdel a kerékvágásokat; betömni ganajjal a pinczelyukakat. 2) Valamit bedugdos, benyomkod valahová. Betömni a kukoriczát a ludba. Átv. ért. Betömni valakinek száját am. ajándékkal vagy más kedvezés által elhallgattatni, hallgatásra bírni. | |
* | |
| (be-tömés) ösz. fn. Cselekvés, midőn valamit betömünk; bedugás. V. ö. BETÖM. | |
* | |
| (be-tömöszöl) ösz. áth. Ököllel, talppal, vagy valamely eszközzel benyomdos, betömöget. Az ágyneműeket, ruhákat betömöszölni a bőröndbe. Változatai: bedömöszöl, begyömöszöl, becsömöszöl, bedömöcsköl. | |
* | |
| (be-tör) ösz. önh. és áth. 1) Az előtte álló akadály erőszakos elhárítása, s mintegy széttörése után benyomul, berohan, beront valahová. A rablók betörtek a pénztárba. Az ellenség betört a vár kapuin. 2) Áthatólag, valamely szilárd, kemény merev állományu testet bezúz, beüt, likat, rést csinál bele. Betörni az ablakot, a kályhát. Szólj igazat, betörik a fejed. Km. | |
* | |
| (be-törés) ösz. fn. 1) Berontás valamely helyre. 2) Beütés, melynél fogva lik, rés támad valamely testben. Az ablakbetörésért megfizettetni a kártevőt. 3) Midőn törzse betörik, am. bezuzódás. | |
* | |
| (be-törik) ösz. k. Bezúzás, ütés, lökés következtében részekre válik, beszakad, lik, rés támad benne. Élünk ez igével, midőn törést jelentünk anélkül, hogy okozóját említenők. Minden ablak betörött. Ha betörik a kálgha, nem lehet fűteni. V. ö. TÖRIK. | |
* | |
| (be-trágyáz) ösz. áth. 1) Trágyával meghord, beterít. Betrágyázni a parlag földeket, a veteményes ágyakat. 2) Elhullatott, elszórt trágyával becsunyít. Betrágyázni az utczát. | |
* | |
| (be-trágyázás) ösz. fn. Trágyával meghordás, beterítés, becsunyítás. | |
* | |
| (be-tud) ösz. áth. Valakinek valamit beszámít; bizonyos kárt vagy hasznot, kedvező vagy nem kedvező dolgot a többi hasonlók közé bevesz, azaz a többihöz tesz. Betudni a törött edények árát a cseléd bérébe. Betudni az adósnak némely szives fáradozásait a kamatba. A hónapos szolgának a vasárnapot is betudni szolgálatába. Különösebben: bűnűl ró fel. A részegnek kevésbé tudják be a veszekedést, mint a józannak. V. ö. BESZÁMÍT. | |
* | |
| (be-tudás) ösz. fn. l. BESZÁMÍTÁS, és BETUD. | |
* | |
| (be-tudható) ösz. mn. Amit valami közé, vagy valakinek be lehet tudni; beszámítható. V. ö. BETUD, BESZÁMÍT. | |
* | |
| (be-túr) ösz. áth. Orrával likat, gödröt váj be. A disznók betúrták a házfal tövét. V. ö. TÚR, ige. | |
* | |
| BĚTŰ, fn. tt. bětüt vagy bětűt, tb. bětük vagy bětűk, kics. betücske. 1) A szó eloszthatatlan alkatrészének, vagyis egyes hangjának jegye, képe, alakja. Irott, rovott, festett betük. Kis betü, nagy betü. Hosszukás, gömbölyü, pontozott, szögletes, vonásos, fölfelé, lefelé nyúló betük. Görbe, egyenes betük. Fekete, veres, aranyos betük. Héber, arab, görög, latin betük. Betüt vetni, azaz írni, alakítani. Betüről-betüre megvizsgálni valamely irományt. 2) A nyomdászat föltalálása után különös fémvegyülékből készített, illetőleg öntött, vagy lapra domborműként vésett mintaalakok, melyek sajtó alá bocsátva a fentirt betük képeit papirra, irhára, selyemre stb. festik. Cicero-, garmond-, petit (apró) betük. Betüket önteni, szedni, szétrakni, széthányni. 3) Közszokásban jelenti az általa jelelt szóhangot is. Ajakbetű, torokbetű, nyelvbetű. fogbetű. 4) Átv. ért. ezen jegyek által kifejezett értemény. Betüről-betűre igaz, beteljesedett. Egyébiránt gyakran úgy vétetik, mint az értemény és szellem ellentéte. A bötü öl, a szellem pedig éltet. Nem kell mindent betű szerint venni.
Elemzésére nézve különbözők a vélemények. Némelyek szerint a hellen-latin alpha-betum második alkatrészéből kölcsönöztetett volna. Mások elemzése után am. be-ütü, be-ütő, ami beüttetik, bevésetik, vagy = be-tő, azaz, betevő, minthogy használás véget beteszik, berakják, szláv észjárás szerint, kiknél szkladat am. rakni, és szkladka am. betü. Továbbá a székelyeknél bütü am. csúcsos hegye valaminek, és bütüzni pl. a fát, am. hegyét, végét bemetszeni, beróni, honnan ezt tenné: rovat. Végre valószinü, hogy a német Buch-stab szerint am. botu, vékonyhangon bětü, bötü, azaz botocska, pálczika-forma hangjegy. | |
* | |
| (bětü-anya) ösz. fn. A betüöntők mintája, melybe a betüket öntik. | |
* | |
| (bětü-át-tétel) ösz. fn. Nyelvtani ért. némely szók sajátságos változata, midőn egyes betűik fölcserélik helyeiket, pl. köp, pök; morzsol, zsormol; guzsorodik, zsugorodik; kanál, kalán; csalán, csanál; aprányi, parányi; bögre, göbre; döbön, bödön; fěrtěng, fětrěng; kertěcz, ketrěcz; gör, rög; csafar, facsar; világos, vigályos; szökcső, szöcskő; hágcsó, háskó; emle, elme. Melyik legyen közőlök az eredeti alak, azt a szónyomozás és családosítás határozza meg, pl. szökcső eredetibb és jobb, mint, szöcskö, mert gyöke szökik, tehát am. szök-ös-ő, szökdelő. Áttétel máskép: helycsere. | |
* | |
| (bětü-bélyeg) ösz. fn. A betüöntőknél, aczélba metszett betüalak, mely réztáblára veretve betüanyát képez. V. ö. BĚTÜANYA. | |
* | |
| (bětü-csere) ösz. fn. A bötük, illetőleg szóhangok egymás helyetti használata. Ez főleg a rokon, vagyis egyszervü hangok között történik, a szerint, amint közelebb vagy távolabb vannak egymáshoz, pl. ajakhanguak: b és p: bizseg, pizseg; bódor, pótor; bufál, pufál; böfög, pöfög; búb, púp; torokhanguak: g és k: gajmó, kajmó; gondor, kondor; gugora, kukora, stb. Mindezek részletesen az egyes betük tárgyalásánál fejtetnek ki; tehát l. A, Á, B, stb. | |
* | |
| (bětü-fiók) ösz. fn. Fiók, melyben a betük a nyomtató műhelyben elhelyezvék. Minden betünek saját fiókja vagyon bizonyos rendben. | |
* | |
| (bětű-fogás) ösz. fn. Egy vagy több betünek egy tagba foglalása, helyesebben és közönségesebben l. SZÓTAG. | |
* | |
| l. SZÓTAGOLÁS. | |
* | |
| (bětü-foglaló) ösz. fn. Ki a betüket szótagokba foglalni tanulja; szótagoló. Betüfoglaló kis gyermek. | |
* | |
| (bětü-forma) ösz. fn. Sajátságos minta, betüminta, mely az írni, vagy himezni tanulók elébe adatik, hogy a szerént irjanak, vagy himezzenek. | |
* | |
| (betű-hang) ösz. fn. Valamely betűnek (irásjegynek) megfelelő élő hang. | |
* | |
| (betű-i) mn. tt. betűi-t, tb. ~ek. Betűt illető, betűre vonatkozó. | |
* | |
| (bětü-irás) ösz. fn. Irás, mely egyes betük alakitásán kezdődik. Az irni tanuló betüiráson kezdi. | |
* | |
| (bětü-játék) ösz. fn. Midőn valamely szó, különösen személyes név betüi összevissza forgattatnak, hogy új értelmű szó keljen belőle, mely egyszersmind meglepő legyen. Ily betüjátékot űzött Rákóczy Ferencz Rodosto városa nevéből, midőn magára, s számüzetésére alkalmazva így alakítá: Ostorod. (Anagramma) | |
* | |
| (bětü-láda) ösz. fn. Nyomdászok ládája, melyben a betüket fiókokra osztályozva tartják. | |
* | |
| (bětü-metszés) ösz. fn. Nyomdászati betüalakoknak metszés (nem öntés) általi készítése. | |
* | |
| (bětü-metsző) ösz. fn. Iparos, ki nyomdába való betüalakokat metsz bizonyos fémvegyüléki anyagból. | |
* | |
| (bětü-minta) ösz. fn. l. BĚTÜANYA. | |
* | |
| (be-tünet) ösz. fn. Balaton-melléki tájszólás szerint am. másokban keresett erkölcsi hiba, gáncs. Te mindenben találsz betünetet. | |
* | |
| (bětü-öntés) ösz. fn. Nyomdai betük készítése öntés által. | |
* | |
| (bětü-öntő) ösz. fn. Nyomdai betük öntéséhez ertő, s azzal foglalkodó iparos. | |
* | |
| (bětü-rend) ösz. fn. Ábéczesor, ábéczerend, midőn a szók, illetőleg személy- vagy dolognevek kezdő és többi betüik szerint úgy állíttatnak öszve, amint az illető nyelv betüi ábéczesorban követik egymást. | |
* | |
| (bětü-rendben) ösz. ih. Oly rendben, vagy sorban, mint az ábéczében állanak a betük. A katonák neveit betürendben olvasni föl. A szótárt, hasznos ismeretek tárát betürendben kell szerkeszteni. A képviselők betürendben szavaztak. | |
* | |
| (bětü-renděs) ösz. mn. Ami betürendbe van szedve. V. ö. BETÜREND. Betürendes öszveirás. Betürendes némutató. | |
* | |
| (bětüszámítás) lásd BĚTÜVETÉS. | |
* | |
| (bětü-szedés) ösz. fn. A nyomtatandó munka betüinek kiszedése, összerakása, és sajtó alá elkészítése. | |
* | |
| (bětü-szedési) ösz. mn. Betüszedésre vonatkozó, azt illető. Betüszedési ügyesség, szabályok, nehézségek. | |
* | |
| (bětü-szedő) ösz. fn. A könyvnyomtató intézetben azon szakértő személy, ki a nyomtatandó munkát betüről-betüre, jegyről-jegyre kiszedi, s a sajtó alá elkészíti. | |
* | |
| (bětü-szekrény) ösz. fn. Bizonyos rendben elhelyezett fiókokkal bíró szekrény, melyben a szedendő betük állanak. | |
* | |
| (bětü-szerénti) ösz. mn. Szorosan az egyes szó értelméhez ragaszkodó, nem tekintve az egésznek szellemét. Betüszerénti értelmezés, magyarázat. A törvénynek betüszerénti alkalmazása. | |
* | |
| (bětü-tartó) ösz. fn. A betüszedőknél azon hosszukás, és papirossal behúzott fa, melybe a kiszedendő kéziratot becsíptetik. | |
* | |
| (bětü-toldás) ösz. fn. Betütoldásnak mondatik, midőn valamely szóhoz értelemváltozás nélkül egy vagy több betü toldatik, amely toldás egyébiránt a nyelvszokásban alapúl pl. karcsu, karcsud, ifju, ifjud, régen, régente, régenten, ifjan, ifjanta, ifjantan, hajdan, hajdanta, hajdantan, mikor, mikoron, akkor, akkoron. Mig fényben ragyogott, voltak hajdanta baráti. Horv. E. Leginkább verselésben használtatik. | |
* | |
| l. BĚTÜJÁTÉK. | |
* | |
| l. BĚTÜCSERE. | |
* | |
| (bětü-vetés) ösz. fn. Általános, elvont számvetés, mely nem arab számjegyekkel, hanem betükkel megy véghez. Egyébiránt bizonyos számok jelölésére arab jegyek is használtatnak, pl. 3X + 5X = 8X, a5, b3. (Algebra). Képzésre olyan, mint: számvetés (arithmetica). | |
* | |
| (bětü-vetési) ösz. mn. Betüvetésre vonatkozó, ahhoz tartozó. Betüvetési munkálatok; betüvetési öszveadás, kivonás, sokszorozás. | |
* | |
| (bětü-vető) ösz. fn. Ki a mennyiségeket nem arab számjegyekkel, hanem betükkel veti ki. Olyan, mint: számvető (arithmeticus). | |
* | |
| (bět-ü-z) önh. és áth. 1) Betük ismerésével, tanulásával foglalkodik. A gyermekek először betüzni, azután szótagolni s olvasni tanulnak. 2) Valamely irományt vagy nyomtatványt legapróbb részleteiben betüről-betüre megvizsgál. Régi okleveleket betüzni. | |
* | |
| (be-tüz) ösz. áth. Valamit tűvel vagy más hasonló eszközzel bevarr, beakaszt, különösen a felső ruha szélét az alsó alá csípteti. V. ö. TŰZ, áth. | |
* | |
| (be-tüzel) ösz. önh. 1) Beható ragu névvel: nagy tüzet rak, igen befűt. Betüzelni a kemenczébe. 2) Tulajdonító ragu névvel s átv. ért. am. szorultságba hoz, jól lefőz valakit. Ugyan betüzeltem neki. | |
* | |
| BETŰZÉS, (bětü-z-és) fn. tt. betüzés-t, tb. ~ěk. Betük ismerésével foglalkodás. Betüről-betüre átolvasás. | |
* | |
| BETŰZÉS, (be-tűzés) ösz. fn. Tűvel beakasztás. A felső ruha egyik szélének a másik alá igazítása. | |
* | |
| fn. tt. betyár-t, tb. ~ok. E szót különféle értelemben használja a nyelvszokás. 1) Alföldön: szolgálaton kivül csapongó, leginkább nőtelen, csavargó legény, ki holmi csínyokra, lopásokra hajlandó. Ily értelemben használja a pesti köznép is. 2) Hegyalja vidékén falusi ember, legény, ki napszámos munkára a városokba szokott bejárni, s magaviseletében városi félmüveltséget szeret mutogatni. 3) Alsó Duna mentében hajóhuzó emberek, legények, kik a vontatólovak hiányát pótolják. 4) A Dunán tuli felsőbb megyékben, nevezetesen Komáromban, Győrben, pusztai nőtlen cselédek, kiknek lakása betyárház, betyárszoba, különböztetésül a béresházban lakó nős béresektől.
"Fehérvári hármas határ, Magam vagyok benne betyár, Viselem a betyár nevet, Mert galambom csak úgy szeret." Népdal. 5) Göcsejben, rideg legény, ki valamicskét szerezvén magának, a rendes szolgálatot abbanhagyta, napi bérben jár dolgozgatni, függetlenségben él, s azért valamit tart maga felől. Országszerte megegyező értelemben oly férfi, kivált legény, ki erkölcseire nézve nyers, beszédében, járásában, magaviseletében némi faragatlan negédet, hegykeséget, durva, aljas nyalkaságot fitogtat, s a finomabb életmód és társalgás szabályait igazi müveltség hiányában ferdén követi. Falusi, városi betyár. Paraszt, úri betyár. Csavargó, durva betyár. Használtatik melléknevül is, betyáros helyett. Betyár viselet. Betyár kalap. Betyár beszéd. Eredetére nézve különbözők a vělemények. Legközönségesebb értelemben legényt vagy ehhez hasonló független életet élő, rideg embert jelent. A szerb nyelvben is betjár = legény, betjárowané = nőtelenség, betjarowati = nőtlenkedni, legénykedni, betjárszki legényes, betyáros. Törökül is bekiar nőtlent, legényt jelent. Némelyek ismét a török, helyesebben persa bedkiar (gonosztevő), mások a hellen hbhtwr vagy hbhthr szóval rokonítják, mely am. emberkoros ifju, ki legjobb erejében van. Leghihetőbb azok véleménye, kik bejár szótól származtatják, minthogy azon falusi legény, ki napszámra a városokba be szokott járni, minden esetre szív magába valamit a városi szokásokból, ezt magaviseletében, szólásában ki is mutatja, s épen ezen fél műveltségben, mely a mellett, hogy némi városiasságot követel, s ezt negédességben tünteti ki, más részről mégis faragatlan, durva marad, rejlik a betyár szó általános jelentése. Innen van az, hogy míg egy részről a müveletlen falusiak előtt úgy tünik fel, mint müvelt, s ő maga is tart erre valamit, más részről a müveltebbek s városiak által csavargónak tekintetik, s nyers modora, magaviselete és szokásai miatt megvettetik. A finnben is a hasonló hangzásu pöyhtäri ,superbus' szóval értelmeztetik, a persában pedig batjár vagy betjár, Vullers szerint omnis res foeda, turpis ad aspectum, és batjára a mondotton kivül res quaevis hominibus inimica; daemon, genius malus, bitjár vagy bitjára, calamitas, aerumna, molestia, patjara, omnis res ingrata, invisa, odiosa, a zend paitjára szintén am. ellenséges, ellenkező. | |
* | |
| (betyár-kod-ás) fn. tt. betyárkodás-t, tb. ~ok. Betyáros életmód, magaviselet. V. ö. BETYÁR. | |
* | |
| (betyár-kod-ik) k. m. betyárkod-tam, ~tál, ~ott. Általán azon emberek életmódját gyakorolja, kiknek különféle értelemben betyár a nevök; legénykedik, durva, parasztos módon negédeskedik, stb. V. ö. BETYÁR. | |
* | |
| (betyár-os) mn. tt. betyáros-t vagy ~at, tb. ~ak. Betyár tulajdonságaival bíró, nyers, durva, hetyke, kiválólag ízlés nélkül czifrálkodó betyároknál szokásos. Betyáros üng, betyáros szűr, kalap, pipa, zacskó. Betyáros káromkodás, hegykeség. Betyáros járás, lépés, hányakodás. Betyáros nyereg, ostor, lószerszám. | |
* | |
| (betyár-os-an) ih. Betyárok módjára. Betyárosan elkeríteni a szót, betyárosan ülni a lovon, betyárosan lépni valamely nyilvános helyre; betyárosan viselni magát. | |
* | |
| (betyár-ság) fn. tt. betyárságot. Betyári tulajdonság, magaviselet, faragatlan durvaság, nyerseség, pórias negédesség, röpőkös nyalkaság, hegykeség. | |
* | |
| (betyártáncz) ösz. fn. Keresett hegyke, nyalka feszességgel, kicsapongó taglejtésekkel, széles kedvü kurjongások közt valódi betyárok módjára eljárt táncz, csárdás. Különböztetésül a nemesebb, delibb, ízletesb tartásu s taglejtésü magyar táncztól. | |
* | |
| (betyár-viselet) ösz. fn. Olyan viselet ruhában vagy erkölcsben, mint a betyároké. Túlságosan czifra, kirívó szinű, s pórias szabásu ruházat, vagy a köznép szokását negélyző nyers, durva modoru magatartás. | |
* | |
| (be-ugrás) ösz. fn. Ugrás, melyet valaki bizonyos mélységbe, különösen vízbe tesz. | |
* | |
| (be-ugrat) ösz. áth. Embert vagy bizonyos állatot mélységbe ugrani kényszerít, beugrásra bír. A juhokat beugratni az úsztatóba. A lovat beugratni az árokba. Használtatik tárgyesetes viszonynév nélkül is, mely mindazáltal alattomban értetik, s am. hátas lovát ugratva bemegy. V. ö. UGRAT. | |
* | |
| (be-ugrik) ösz. k. Ugorva bevetődik vagy beveti magát. Beugrott a Dunába. Öngyilkolási szándékból beugrott a kútba. Mondják beugor is, mely szabatosan annyit tenne, mint önszántából, maga erejéből teszi az ugrást, ellenben beugrik annyi volna, mint valamely parányi test külerőszaktól hajtva, elrepítve beesik, beakad valamibe, pl. a tűzsziporka beugrik a kovács szemébe. | |
* | |
| (be-undokít) ösz. áth. Valamit úgy bemocskít, hogy undorodást, csömört okoz általa. Az okádó ember beundokítja a szobát. A futkározó egerek, patkányok beundokítják az élésházat. V. ö. UNDOK. | |
* | |
| (be-undokítás) ösz. fn. Undorodást, csömörletet okozó becsunyítás, bemocskítás. | |
* | |
| (be-úszik) ösz. k. Úszva a víz közepébe vagy közepe felé tartott irányban befelé hat, halad. Száz ölnyire beúszni a Dunába, a Balatonba. Mondják így is: beúsz, vagyis saját erejével, mint az úszó ember s más állat, melynek ellentétekép átv. ért. szólva, beúszik annyi volna, mint valamely lélektelen test a víztől ragadtatva vagy evezővel, gőzerővel hajtva, stb. annak belseje, illetőleg nyilása felé halad. A hajó messze beúszik a tengerbe. Áthatólag am. bizonyos vízterületet úszva bejár. Beúszni az egész tavat. | |
* | |
| (be-úsztat) ösz. áth. Rábír, rávesz, kényszerít embert vagy más állatot, hogy beúszszon vagy beúszszék. Az úszni tanulókat beúsztatni a folyó közepébe. Az uszkárt beúsztatni a vízbe. | |
* | |
| BEUTAZ, (be-útaz) ösz. áth. Valamely vidéket, országot, világrészt, tengert stb. utazva bejár. Először hazánkat kell beutazni, azután külföldre menni. Beutazta Tolnát, Baranyát, heted hét országot. Használtatik önhatólag is, beutazik helyett. | |
* | |
| BEUTAZIK, (be-útazik) ösz. k. Utasképen bizonyos tartományba, országba stb. bemegy. Beutazni Erdélybe, onnan Moldovába. | |
* | |
| (be-üget) ösz. önh. Űgetve beér, besiet, bevonul valahová. A farkas beüget a nádasba, a berekbe. Lovaim egy óra alatt beügetnek a városba. V. ö. ÜGET. | |
* | |
| l. BEIGYEKĚZIK. | |
* | |
| (be-ül) ösz. önh. Ülés végett behelyezkedik valahová. Beülni a karszékbe. Beülni az árnyékba. Beülni a templomba, a tanodába, a szinházba, a páholyba. Beülni a bírói székbe. | |
* | |
| (be-ültet) ösz. áth. 1) Megkinál valakit, vagy parancsolja valakinek, hogy üljön be, hogy foglaljon ülőhelyet. A vendéget beültetni a zsöllyeszékbe. A tanulót beültetni az első padba. 2) Átv. ért. növényt, gyönge csemetét a földbe ás, hogy ott növekedjék. A melegágyból kiszedett plántákat beültetni a kertbe. A faoskolából kiszedett oltoványokat beültetni a gyümölcsösbe. 3) Bizonyos tért növényekkel beplántál. A díszkertet beültetni különféle virágokkal, cserjékkel. A ház elejét, az árkokat, utak széleit fákkal beültetni. | |
* | |
| (be-ültetés) ösz. fn. 1) Székbe vagy akármely ülőhelyre behelyezés. 2) Növények földbe ásása, lebujtása tenyésztés végett. V. ö. BEÜLTET. | |
* | |
| (be-ültetési) ösz. mn. Beültetésre, különösen plántálásra vonatkozó. Beültetési munka, költség. | |
* | |
| (1), (be-üt) ösz. áth. 1) Hozzáütve, ráütve betör, bezúz valamit. Beütni az ablakot, a kályhát. Verekedésben beütötték a fejét. 2) Egyszer vagy többször ráütve hegyénél fogva benyom, beszúr. A szeget beütni a falba. Karót beütni a földbe. Csapot beütni a hordóba. 3) Átv. ért. beütni valamibe az orrát, beavatkozni, kutatni, kémkedni. | |
* | |
| (2), (be-üt) ösz. önh. 1) Mondjuk villámról, midőn becsap valamibe. A mennykő beütött a kéménybe. Beütött az istennyila, az isten haragja. 2) Erőszakosan benyomul, berohan. Az ellenség több oldalról beütött hazánkba. Az ostromló hadak beütöttek a várba. | |
* | |
| (be-ütés) ösz. fn. Cselekvés vagy állapot, midőn valaki vagy valami beüt, ezen igének minden érteményében. Ablak-beütés. Fej-beütés. Mennykő-beütés. V. ö. BEÜT, áth. és önh. | |
* | |
| (be-üvegěz) ösz. áth. Üvegtáblákat, üvegfiókokat rak be valamibe, üveggel betakar. Beüvegezni az ablakrámákat, az ajtókat. | |
* | |
| (be-üvegězés) ösz. fn. Cselekvés, illetőleg fölszerelés, midőn valamit beüvegeznek. V. ö. BEÜVEGĚZ. | |
* | |
| (be-üvölt) ösz. önh. Üvöltve, azaz tompa ü ü-féle hangon beszól, bekiált valahová. V. ö. ÜVÖLT. | |
* | |
| (be-űz) ösz. áth. Behajt, bekerget, bezaklat. A nyulakat beűzni a vadászkörbe. A ludakat beűzni a tóba. Az ellenséget a sánczokba beűzni. V. ö. ŰZ. | |
* | |
| (be-üzen) ösz. önh. A bennlevőknek, bennlakóknak szóbeli vagy irott tudósítást küld. Beüzenni a városi rokonoknak, hoyy jöjjenek ki a falura. V. ö. ÜZEN. | |
* | |
| (be-üzenés) ösz. fn. A bennlevőknek küldött tudósítás. | |
* | |
| (be-űzés) ösz. fn. Behajtás, bekergetés, bezaklatás. | |
* | |
| BÉVELKEDIK, BÉVEN, régiesek BŐ vagy BŐV, BŐVELKEDIK stb. helyett. | |
* | |
| (be-vadász) ösz. áth. Bizonyos területet, vidéket, tájat, határt, dűlőt stb. vadászva bejár. Egy nap három falu határát bevadászta. Erdőt, cserjét, berket bevadászni. | |
* | |
| l. BEVÁDOLÁS. | |
* | |
| l. BEVÁDOLÓ. | |
* | |
| l. BEVÁDOLT. | |
* | |
| (be-vádol) ösz. áth. Bepanaszol; valamely elkövetett bünért az illető felsőségnek, hatóságnak bead, bejelent valakit. A tolvajt bevádolni a bírónak. V. ö. VÁDOL. | |
* | |
| (be-vádolás) ösz. fn. Valaki ellen tett bepanaszlás, hatóság előtti föladás, törvényes kereset végetti bejelentés. | |
* | |
| (be-vádoló) ösz. fn. Személy, illetőleg fölperes, aki bepanaszol, fölad valakit. | |
* | |
| (be-vádolt) ösz. mn. és fn. Bepanaszlott, feladott; valami elkövetett bünért törvényszék előtt bejelentett. A bevádolt tolvajokat, gyilkosokat elfogatni. A bevádolt kihágókat megidézni. A bevádoltakat szembesíteni a vádlóval. | |
* | |
| (1), (be-vág) ösz. áth. 1) Éles eszközzel, pl. karddal, fejszével, ásóval, kapával stb. valamit behasít. Kezet késsel, fát fejszével bevágni. 2) Rést, hézagot, lyukat metsz be. Léket vágni be a jégbe. 3) Becsap. Haragjában bevágta az ajtót maga után. A szél bevágta az ablakot. 4) Elzár, akadályoz. Bevágták az utját. | |
* | |
| (2), (mint föntebb) ösz. önh. 1) Valamibe bele sujt. Bevágott a fába. 2) Beleszól, belekottyan. Más beszédébe bevágni. 3) Beletartozik. Ez az én osztályomba vág be. Életbe vágó dolog. | |
* | |
| (be-vágás) ösz. fn. Beütés, becsapás, behasítás. V. ö. BEVÁG. | |
* | |
| (be-vagdal) ösz. gyak. áth. Valamely szilárd állományu testet többször ismételt vágás által és több helyen behasít, bemetsz. A fák derekait fejszével, a padokat késsel bevagdalni. V. ö. VAGDAL. | |
* | |
| (be-vagdalás) ösz. fn. Ismételt vágás által több helyen behasítása, bemetszése valamely testnek. | |
* | |
| (be-vagdos) ösz. gyak. áth. l. BEVAGDAL. | |
* | |
| (be-vágtat) ösz. önh. Vágtatva, azaz sebes ugrással nyargalva besiet, belovagol valahová. Bevágtatni az ellenségi seregbe. Lóhalálában bevágtatni a városba. V. ö. VÁGTAT. | |
* | |
| (be-vágy) ösz. önh. Vágya van, azaz, kiván, ohajt bemenni valahová, vagy benn lakni, maradni valahol. Faluról bevágyni a városba. V. ö. VÁGY. | |
* | |
| (be-vágyakodik) ösz. k. Erős és folytonos vágyat táplál a bemenésre; kivánkozik, ohajtoz bemenni, bejutni, benmaradni. | |
* | |
| (be-vágyik) ösz. k. Szokottabban: l. BEVÁGY. | |
* | |
| (be-vágyódik) ösz. belsz. lásd BEVÁGYAKODIK. | |
* | |
| (be-váj) ösz. áth. és önh. 1) Valamely eszközzel, de különösen ujjakkal likat, gödröt, nyilást fúr, csinál valamely lágyabb állományu testbe. Bevájni a sebet. Az edényben álló zsírt, vajat, sajtot bevájni. 2) Önhatólag, bevájni valamibe, am. turkálódni benne. Piszkos kezekkel bevájni az ételbe. V. ö. VÁJ. | |
* | |
| (be-vakol) ösz. áth. A kőmíveseknél am. a rakott falat úgy nevezett mészhomokkal (malterral) bevonja, betapasztja, besimítja. Elébb bevakolják a falat, azután meszelik, vagy festik. V. ö. VAKOL. | |
* | |
| (be-vakolás) ösz. fn. Kőmívesi munka, midőn a megrakott csupasz falakat mészhomokkal betapasztják. | |
* | |
| (be-vakolási) ösz. mn. Kőmívesi bevakoláshoz tartozó, való. Bevakolási munka, költség. | |
* | |
| (be-vakoskodik) ösz. k. Vakoskodva, azaz roszúl látó, rövidlátó, elhomályosodott szemekkel, vagy sötétben tapogatódzva bemegy. Alig lát a szegény koldus, mégis bevakoskodik a városba. | |
* | |
| (be-vall) ösz. áth. 1) Valamit igaz gyanánt bemond, nem tagad. A vádlott bevallja elkövetett bünét. A töredelmes gyónó bevallja vétkeit. 2) Törvényes összeiráskor elszámlálja vagyonát. Bevallani marháinak számát. 3) Ingatlan jószágot illető helyen, pl. régibb törvényeink szerént káptalan vagy convent vagy városi tanács előtt más részére eladottnak nyilatkoztat s azt eladási oklevél előmutatása által is elösmeri. 4) A kereskedő, fuvarozott áruit vámhivataloknál bemondja, irásban beadja; így az adózó, adó alá eső vagyonát vagy annak valóságos avagy reménylhető jövedelmét az illető hivatalnál előadja, irásban benyujtja. V. ö. VALL. | |
* | |
| (be-vallás) ösz. fn. Igaz gyanánt megismerés; begyónás; valamely ingatlan birtoknak hiteles helyen eladása. Örök bevallás. Árubevallás, azaz a vámokon általszállított áruk jegyzékének beadása. V. ö. BEVALL. | |
* | |
| (be-vallási-jegyzék) ösz. fn. Irat, mely a szállított áruk, s holmi számát, minőségét, árát stb. előterjeszti. | |
* | |
| (be-valló) ösz. fn. 1) Ingatlan jószág eladásánál az eladó. 2) Áruszállításnál azon személy, ki az áruk számát, minőségét, árát, stb. az illető vámokon, harminczadokon bevallja, előadja. | |
* | |
| (be-vált) ösz. áth. Árut, pénzt stb. más hasonló értékü áruért, vagy pénzért becserél. A bankok újabb jegyekkel váltják be a régieket. A mosott aranyat kész aranypénzen, körmöczi aranyokon beváltani. Átv. ért. szavát beváltja am. adott szavát, igéretét teljesíti. | |
* | |
| (be-váltás) ösz. fn. Cselekvés, midőn beváltunk valamit. Becserélés. Szónak, igéretnek teljesítése. l. BEVÁLT. | |
* | |
| (be-vám) ösz. fn. Vám, mely az idegen áruk beviteleért, vagy behozataláért fizettetik. Némely áruk a bevám alól ki vannak véve. A bevámot ezüstben fizetni. | |
* | |
| (be-vándorlás) ösz. fn. Beutazás. Betelepedés. V. ö. BEVÁNDOROL. | |
* | |
| (1), (be-vándorol) ösz. áth. Vándorolva, azaz országról országra, tartományról tartományra járva bizonyos földterületet beutaz. Bevándorolni a német tartományokat. | |
* | |
| (2), (mint föntebb) ösz. önh. Idegen földről vagy hazából jövén betelepedik. Magyarországba már az első szent király alatt sok idegen vándorolt be. V. ö. VÁNDOROL. | |
* | |
| (be-vándorolt) ösz. mn. Nem belföldi, nem régi bennszülött, hanem idegen földről beköltözködött. Bevándorolt szászok, svábok, oroszok, sokaczok. | |
* | |
| (be-vánkosol) ösz. áth. Egy vagy több vánkossal fölszerel, beföd, betakar. Bevánkosolni a kocsiülést, a pamlagot, az ablakközt. | |
* | |
| (be-vár) ösz. áth. Vár, azaz, bizonyos vágyát, ohajtását, reményét, kivánságát mindaddig folytatja, mig az illető dolog beteljesedik. Bevárom, mire üt ki a dolog. Bevárom társaimat, azután indulok. | |
* | |
| (be-varadzik) ösz. k. Az állati testen levő seb külső része megkeményedik, kérgesedik, beheged. V. ö. VAR. Bevaradzik a kis gyermek feje, arcza. | |
* | |
| (be-varasodik) ösz. k. Varassá lesz, keményedik, több var födi be; bevaradzik. | |
* | |
| (be-varázsol) ösz. áth. Nem annyira külső kecsek, mint inkább némi titkos mesterségek által becsal, becsábít. Különbözik töle a bebájol, mert ez szépség, kellem, kecsek által működik. V. ö. BÁJ, és VARÁZS. | |
* | |
| (be-varázsolás) ösz. fn. Némi várazsszerek, varázsló müvek által becsalás, becsábítás. | |
* | |
| (be-varr) ösz. áth. 1) Feslést, repedést, szakadást tű, árr, vagy más szerszám és bizonyos szálak, fonalak által összefűz, kijavít. Bevarrni az elhasított üngujjat, a fölmetszett bőrt; bevarrni a hajó fenekét. 2) Varrás által elrejt. Pénzét bevarrta ruhája bélésébe, az ágyvánkosba. Tréfás ért. bevarrták a száját, azaz elnémították, hallgatásra bírták. | |
* | |
| (be-varrás) ösz. fn. Tű, vagy más eszköz által becsinálás, összefűzés, összehúzás, kijavitás. | |
* | |
| (be-vásárlás) ösz. fn. Holmi ingóságok, ennivalók, eszközök stb. beszerzése vásárilag kialkudott pénzen. | |
* | |
| (be-vásárlási) ösz. mn. Bevásárlásra vonatkozó, ahhoz tartozó, szükséges. Bevásárlási idő, ügyesség. | |
* | |
| (be-vásárló) ösz. fn. Aki holmi áruczikkeket a vásáron, vagy azon kivül pénzen beszerez, begyüjt. A kereskedőknél, megbizott ember, ki a kereskedési czikkeket felkeresi s megveszi. | |
* | |
| (be-vásárol) ösz. áth. Vásárban, vagy szerteszét kalandozva holmi árukat pénzen megvesz, és begyüjt. Télrevalókat bevásárolni. Bánságban gabonát, az uradalmaktól gyapjút bevásárolni. V. ö. VÁSÁROL. | |
* | |
| (be-vásik) ösz. k. Dörzsölés, nyomkodás, vakarás által bekopik, belyukad. V. ö. VÁSIK. | |
* | |
| (be-vásznaz) ösz. áth. Vászonnal behúz, beföd. Por ellen bevásznazni a bútorokat. | |
* | |
| (be-végez) ösz. áth. Valamely munkát, müvet teljesedésig visz; addig folytat valamit, míg végét nem éri. Bevégezni a beszédet, levélirást. Bevégezni a vetést, aratást, nyomtatást. Bevégezni az iskolai tanulást. Egy munkát bevégezni, mást újra kezdeni. Életét bevégezte = meghalt. | |
* | |
| BEVÉGZÉS, (be-végezés) ösz. fn. Valamely dolog, munka végére jutás; működésnek teljes bezárása. | |
* | |
| (be-végzětt) ösz. mn. Ami teljesedésbe ment, amit végig elkészítettek, amin túl tenni való nincs. Bevégzett aratás, szüret. Bevégzett regény, költemény. Bevégzett oskolai év. | |
* | |
| (be-vegyít) ösz. áth. Hasonló vagy más nemüek közé kever, s azokkal egyesít. Az úgy nevezett ürmösborba különféle szereket bevegyíteni. V. ö. VEGYÍT. | |
* | |
| (be-vegyűl) ösz. önh. Hasonló vagy más neműek közé keveredik, beelegyűl; bizonyos sokaság közé menve azzal egyesűl. A learatott és kinyomtatott konkoly szemei bevegyülnek a búzába. Bevegyülni a népsokaságba. V. ö. VEGYŰL. | |
* | |
| (be-věhetetlen) ösz. mn. Akit vagy amit bevenni nem lehet, aki nem arravaló, hogy bevegyék valamely állapotba. Gyógyszerre vonatkozva, amit bizonyos körülményben nem képes valaki bevenni. Továbbá, oly megerősített, besánczolt, bekerített, hogy ostrommal meghódítani nem lehet. Bevehetetlen vár. | |
* | |
| (be-věhető) ösz. mn. Általán amit bevenni lehet, e szónak minden érteményében. Katonának bevehető legény. Bevehető gyógyszerek. Bevehető vár, erősség. Bevehető tanács, azaz elfogadható. | |
* | |
| (be-ver) ösz. áth. 1) Sulyokkal, fejszével, kalapácscsal, vagy más szerrel beütöget valamit. Beverni a karót a szőlőbe, a szeget a falba. 2) Betördös. Beverni az ablakokat; beverni az emberek fejét. 3) Ütögetve behajt, bekerget. Beverni a szilaj barmokat az istállóba; beverni a lovakat a tilosba. Átv. ért. valakinek fejébe beverni valamit am. nehéz fölfogásu, vagy makacs fejű, előitéletektől elfogult embert rábírni, hogy valamiről meggyőződjék, hogy okuljon, hogy az okszerü józan tanácsot elfogadja. Szintén átv. ért. mondják nagy evőről, mohón falatozóról. Bevert egy tál káposztát, és fél kenyeret. Jól bevertünk, = jól laktunk. Csak alsó népies beszédben használható kifejezés. Beveri magát, vadászok nyelvén a medvéről mondják, midőn téli alvásra szikla vagy dült fa mögé vonúl. | |
* | |
| (be-verekědik) ösz. k. Vergődve, innen-onnan ütést kapva majd ide-oda ütve behat, benyomul. Ellenség között beverekedni a várba. | |
* | |
| (be-verés) ösz. fn. Általán cselekvés, mely által valami beveretik, ezen igének minden érteményében. Karók, szegek beverése. Fejek, ablakok beverése. Barmok beverése. V. ö. BEVER. | |
* | |
| (be-věrěsít) ösz. áth. Veres szinű festékkel, folyadékkal, stb. beken, bemázol, veressé tesz; veres szinben tüntet elé. Czéklalével beveresíteni az abroszt. A sok nyiló pipacs beveresíti a vetéseket. | |
* | |
| (be-véresít) ösz. áth. Vérrel befest, befecskendez. A mészárosok bevéresítik ruháikat. A gyilkos bevéresíti kezét. | |
* | |
| l. BEVÉRĚSÍT. | |
* | |
| (be-vergődés) ösz. fn. Vergődve, azaz bizonyos tömeg, vagy akadályok között ide-oda ütődve bejutás, betolakodás. | |
* | |
| (be-vergődik) ösz. belsz. Több akadályokba ütközve, ideoda ütődve, tolakodva nagy nehezen bejut, bemegy valahová. Alig bírtam egy óra alatt bevergődni a gyűlésterembe. | |
* | |
| (be-vés) ösz. áth. Vésü, vagy más hasonló éles, hegyes eszköz által bemetsz. Bevésni a név első betüit a pecsétnyomóba. V. ö. VÉS. | |
* | |
| (be-vésés) ösz. fn. Vésü, vagy hasonló eszköz általi bemetszés, berovás. | |
* | |
| (be-vesszőz) ösz. áth. Vesszőcsapásokkal behajt, bekerget valakit, vagy valamit. A künn futkározó gyermeket bevesszőzni a szobába. A malaczokat bevesszőzni az ólba. | |
* | |
| (be-vesz) ösz. önh. Ezen vesz igében nyilt e van, tájejtéssel meghúzva és tompán vész, s különbözik tőle azon věsz, mely tájejtéssel vösz, és átható. Jelentése: belehal valamibe. Beveszett a Dunába. Részletesen l. VESZ. | |
* | |
| (be-vész) l. BEVESZ. | |
* | |
| BEVĚSZĚN, (be-věsz vagy be-věszěn) ösz. áth. 1) Befogad, behelyez. A kórházba minden szegényt bevesznek. 2) Ételt, italt, gyógyszert használ. Minden órában egy labdacsot bevenni. 3) Valamely társulat, testület, hivatal tagjává elvállal. Bevették papnak, katonának, iródiáknak. 4) Megtűr, megszenved. A bort beveszi a természete, de a pálinkát nem. Mondják: bevenni valakit kegyelembe, barátságba. 5) Pénzt, nyereséget, jövedelmet húz be. Bevenni a só árát. A kenyérsütő mindig vesz be pénzt. Visszaható névmással am. valaminek belsejébe hat. A dohányfüst beveszi magát a ruhába; a nedvesség bevette magát a falba; az olaj beveszi magát a pallóba. V. ö. VĚSZ. | |
* | |
| (be-vet) ösz. áth. 1) Bedob. Egy bolond oly követ vethet be a kútba, melyet tíz okos sem húz ki. Km. 2) Fölszántott földre gabonát hint, s azt beboronálja. Bevetette földeit részint búzával, részint rozszsal. 3) Betesz. A kiszakasztott kenyértésztát bevetni a fűtött kemenczébe. | |
* | |
| (be-vét) ösz. fn. Amit valaki bevesz. Különösen bizonyos jövedelem, pl. haszonbér vagy díj fejében, továbbá házbérben jószágból, hivatalból, ajándokúl stb. kapott, s húzott jövedelem. | |
* | |
| (be-vétel) ösz. fn. 1) l. BEVÉT. 2) Bevevés. V. ö. BEVĚSZ. | |
* | |
| (be-vetemědik) ösz. k. Csak némely tájakon a szokottabb Bevetődik értelemben használt szó. | |
* | |
| (be-vetés) ösz. fn. Általán cselekvés, midőn bevetnek valamit, ezen igének szokott érteményeiben. V. ö. BEVET. | |
* | |
| (be-vetődik) ösz. belsz. Esetleg, nem szándékolva, váratlanul bemegy, belép valahová. Soha sem láttuk, csak úgy bevetődött hozzánk. | |
* | |
| (be-větt) ösz. mn. Akit vagy amit bevettek. Katonának bevett legény. A bevett orvosságra jobban lenni. A bevett pénzt ismét kiadni. Ez nálunk bevett szokás. V. ö. BEVĚSZ. | |
* | |
| (be-vezet) ösz. áth. 1) Kezénél vagy akárminél fogva, vagy előtte menve bevisz. A lovakat bevezetni az istállóba. A kolompos bevezeti a nyájat a tilosba. 2) Bemutat. Bevezetteti magát az előkelő házakba. 3) Ujoncznak hivatala elkezdésében útmutatást ad. | |
* | |
| (be-vezetés) ösz. fn. 1) Magával vagy maga után bevivése valamely személynek vagy állatnak. 2) Ismeretlen idegennek mások előtti bemutatása. 3) Útmutatás valamely hivatalos állásban eljárásra. 4) Irott munkának, könyvnek előrésze, mely az olvasót magára a munka tárgyára, tartalmára előkészíti. | |
* | |
| (be-vezető) ösz. fn. Személy, aki valakit bevezet, ezen igének szokott érteményeiben. V. ö. BEVEZET. | |
* | |
| (be-vezető-játék) ösz. fn. l. ELŐJÁTÉK. | |
* | |
| (be-világít) ösz. áth. és önh. 1) Bizonyos tért fénynyel, világossággal betölt, villágossá tesz. Egy lámpa az egész termet bevilágítja. 2) Fényt, világosságot terjeszt kivülről befelé. A nap bevilágít a szobába. Máskép: beviláglik. | |
* | |
| (be-világlik) ösz. k. Világossága, fénye behat valamely térbe. A kapu alatti lámpa beviláglik az udvarba. | |
* | |
| (be-virágoz) ösz. áth. Virágokkal behint, betakar, ékesít. Ünnepélyes menetkor bevirágozni az útczákat. | |
* | |
| (be-virágozás) ösz. fn. Virágokkal behintés, befödés, ékesítés. | |
* | |
| BEVISZĚN, (be-visz vagy be-viszěn) ösz. áth. 1) Általán beszállít. Vállon zsákot, fejen kosarat, háton puttont, motyót bevinni. Városba, házba, kamarába, pinczébe bevinni valamit. 2) Különösen, bizonyos határon, vámon, harminczadon keresztül más tartományba, birodalomba, hatóságba, megyébe szállít. Bevinni a gyapjút Morvaországba, a bort Lengyelországba. Bevinni valamit gyalog, szekéren, hajón. 3) Fogságba vezet. Beviszik börtönbe a tolvajokat. V. ö. VISZ. | |
* | |
| (be-vitel) ösz. fn. Általánosan, kivülről, külső helyről belsőbe szállítás. Különösen, külföldi áruknak valamely országba eladás végett vagy eladás következtében beszállitása. Ha bent vagyunk azon országban, hová a beszállitás történik: akkor ez behozatal. Ellentéte: kivitel. | |
* | |
| (be-viteli) ösz. mn. Bevitelt illető, arra vonatkozó. Beviteli engedély, tilalom. | |
* | |
| (be-vitel-vám) ösz. fn. lásd BEVÁM. | |
* | |
| (be-vitorláz) ösz. önh. Vitorlás hajóval, a széltől hajtatva, beszáll. Bevitorlázni a nagy tengerbe; bevitorlázni a kikötő rébe. | |
* | |
| (be-vitorlázás) ösz. fn. Vitorlás hajón szelektől hajtatva beszállás, bevonulás. | |
* | |
| BEVIZELL, (be-vizel vagy be-vizell) ösz. áth. és önh. 1) Vizelve, ráhugyozva beöntöz, nedvessé tesz valamit. Bevizelni az utczák szegleteit. 2) Vizeletét azaz húgyát bizonyos üregbe, edénybe, stb. ereszti. Bevizelni az éjjeli edénybe, az ágyba. | |
* | |
| (be-vizez) ösz. áth. Vizzel benedvesít. Mosdáskor bevizezni az asztalt. Bevizezni a vasalandó fehérruhát. | |
* | |
| (be-vizezés) ösz. fn. Kiöntött kifecskendezett, kifolyatott víz által benedvezés. | |
* | |
| (be-von) ösz. áth. 1) Valamely terhet maga után vonva beszállít, bevisz, beállít valahová. Kocsit, hintót, szekeret, ekét bevonni a szin alá. 2) Bizonyos területü testet, vagy üreget betakar. Bevonni tiszta héjakkal a vánkosokat; bevonni szőnyeggel a pallót, viaszos vászonnal az iróasztalt. 3) Öszvehúz, öszvegöngyölít. Bevonni a vitorlákat. 4) Valamely társulatban, játékban részt venni erőltet. Bevonták őt a hamis játékosok. | |
* | |
| BEVONSZOL, lásd BEVONZ. BEVONZOL. | |
* | |
| (be-vont) ösz. mn. Bizonyos takaróval lepellel, héjjal behúzott, beburkolt. Fekete posztóval bevont gyászalkotmány. Selyemhéjjal bevont vánkosok. | |
* | |
| (be-vontat) ösz. áth. Vonó marha, vagy emberek által behúzat. A baglyákat, petrenczéket bevontatni a majorba. V. ö. VONTAT. A székelyeknél: bevontatni a bőrt am. csávába áztatni, s beereszteni. | |
* | |
| (be-vonz) ösz. áth. Tartósb, hosszabb ideig vonva maga után behúz, bevisz. V. ö. VONZ. | |
* | |
| (be-vonzol) ösz. áth. Vonzolva, azaz rángatva, húzgálva, nagyobb erőszakot használva bír rá valakit a bemenetelre, vagy viszen be valamit maga után. V. ö. VONZOL. | |
* | |
| (be-völgyel) ösz. áth. Szilárd, kemény állományu testet, különösen fából, kőből, fémből valót vonalasan bevés, s mintegy völgyet váj bele. Bevölgyelni a kőoszlopot, az ajtók, az ablakok rámáit. V. ö. VÖLGYEL. | |
* | |
| (bév-ség) fn. tt. bévség-ět. Régies, sőt a székelyeknél ma is divatos szó a közösebb szokásu bőség értelmében. Minden nagy bévségben termett. | |
* | |
| (bév-ség-ěs) mn. tt. bévségěs-t vagy ~et, tb. ~ek. l. BŐSÉGĚS. | |
* | |
| (bév-ül) ih. Régies és tájdivatos szó, különösen Mátyus-földén, a szokottabb belül helyett. | |
* | |
| (bév-ül-ről) ih. l. BELÜLRŐL. | |
* | |
| elvont gyöke 1) beze (Baranyában am. bizon) és bezeg, bezzeg szóknak. Jelentése az igazat erősítő biz, bizon; 2) a mozgásra vonatkozó bezzent, bezerel igéknek, s rokona azon pez, melyből pezderkedik származott, továbbá a bizgat, piszkál, mozgat igék gyökei: bíz pisz, moz. | |
* | |
| (be-zálogol) ösz. áth. Valamely ingó jószágot zálogba tesz. Nyáron a téli, télen a nyári öltönyöket bezálogolni. V. ö. ZÁLOG. | |
* | |
| (be-zálogolás) ösz. fn. Zálogba tevés. | |
* | |
| BEZÁLOGOSÍTÁS, l. BEZÁLOGOL, BEZÁLOGOLÁS. | |
* | |
| (be-zár) ösz. áth. 1) Zárféle készülettel, eszközzel kinyitás vagy kinyilás ellen akadályt vet. Kulcscsal, lakattal, reteszszel, tolókával bezárni a kaput, az ajtót. Bezárni a ládát, a szekrényt. 2) Zárral erősített helyre betesz, behelyez. A pénzt, kincseket bezárni a ládába, a belső szobába. 3) Embert vagy bizonyos állatokat zár alá vett helyre szorít, s bennmaradni kényszerít. Bezárni a csintalan fiút, a rabokat, a foglyokat. A csikókat, lovakat bezárni a tolvajok elől. 4) Bekerít valakit, hogy ne menekülhessen. 5) Bizonyos munkát, működést, különösen szónoki beszédet, értekezést bevégez. V. ö. ZÁR, ige. | |
* | |
| (be-zárás) ösz. fn. Cselekvés, midőn valamit vagy valakit bezárnak, ezen ige minden érteményeit véve. Kapuk, ajtók bezárását elmulasztani. A pajkos ifjút bezárással fenyegetni. A gonosztevőket bezárással büntetni, stb. V. ö. BEZÁR. | |
* | |
| (be-zárási) ösz. mn. Bezárást illető, arra vonatkozó Bezárási idő, büntetés. | |
* | |
| (be-zárgyáz) ösz. áth. Hadi műszó, s am. valamely erőséget úgy bekerít, hogy a közlekedést lehetetlenné tegye. | |
* | |
| (be-zárgyázás) ösz. fn. Hadi műszó, am. ellenség által bírt erőségnek bekerítve tartása, s minden közlekedéstől eltiltása. | |
* | |
| (be-zárgyázat) ösz. fn. Szorult állapot, midőn az ellenség által bekerített hely minden közlekedéstől el van zárva. (Blocade.) | |
* | |
| (be-zárkozás) ösz. fn. Magába vonulási állapot, illetőleg cselekvés, midőn bezárkozik valaki. V. ö. BEZÁRKOZIK. | |
* | |
| (be-zárkozik) ösz. k. Hogy senki be ne mehessen hozzá, magára fordítja a zárt. Bezárkozik dolgozó teremébe. Czinkos társaival bezárkozott. Az üldözők elől bezárkozni. | |
* | |
| (be-zárkozott) ősz. mn. Aki akármily oknál fogva magára zárta az ajtót, kaput. Bezárkozott tudós. Bezárkozott pénzhamisítók. Bezárkozott czinkostársak. | |
* | |
| (be-záródik) ösz. belsz. Mondjuk nyilt kapuról, ajtóról, midőn mintegy önmagától, tulajdonkép saját nehezkedési erejénél fogva vagy a széltől becsapódik és zár alá szorul. Különbözik tőle a külszenvedő: bezáratik. | |
* | |
| (be-zárol) ösz. áth. Zárnemű szerrel, eszközzel becsuk, bezár. | |
* | |
| (be-zárólag) ösz ih. 1) Bevégzőleg, befejezésképen. Bezárólag még ezeket kell elmondanom. 2) Bizonyos határon belül. B betütől kezdve T-ig bezárólag, azaz a T betüt is oda értve. | |
* | |
| mezőváros Bács megyében; helyragokkal: Bezdán-ba, ~ban, ~ból. | |
* | |
| faluk Szabolcsban és Erdélyben; helyragokkal: Bezdéd-ěn, ~re, ~ről. | |
* | |
| falu Baranya megyében; helyragokkal: Bezedék-ěn, ~re, ~ről. | |
* | |
| l. BEZŐ. | |
* | |
| (bez-e) Baranyában, am. bizon, göcsei ejtéssel: bizo; b előtéttel ugyanaz a régi halotti beszédbeli isa, ysa, azaz iza szóval. | |
* | |
| l. BEZZEG. | |
* | |
| falu Szala megyében; helyragokkal: Bezeréd-ěn, ~re, ~ről. | |
* | |
| (bez-er-el) önh. m. bezerel-t. Előjön Kassai szókönyvében. Eredeti jelentésénél fogva többszörösen bezzent. Az idézett szókönyv szerint párzik. A mozgásra (bez = biz = moz) látszik vonatkozni. V. ö. BEZ 2). | |
* | |
| falu Győr megyében; helyragokkal: Bezibe, ~ben, ~ből. | |
* | |
| helység Nyitra megyében; helyragokkal: Beznákfalvá-n, ~ra, ~ról. | |
* | |
| (a persa bádzahr vagy pádzahr után származott, mely am. ellenméreg) fn. tt. bezoár-t, tb. ~ok. 1) Mindenféle szer, mely a gyógyszertárakban ellenmérgül adatik. Innen: bezoár-por, bezoár-eczet, stb. 2) Bezoárkő, mely némely állatok, pl. zergék gyomrában találtatik, s főleg ellenmérgül szolgál. | |
* | |
| falu Ungh megyében; helyragokkal: Bező-n, ~re, ~ről. | |
* | |
| (be-zúdít) ösz. áth. A vizet, hullámokat zúgó hangu eséssel behajtja, beokádja. A híres Niagara bezúdítja hullámait a nagy mélységbe. | |
* | |
| (be-zúdúl) ösz. önh. Zúgva berohan, betódúl, becsap. A gát szakadásán bezúdúl az árvíz a helységbe. Az erős förgeteg szele bezúdúl a szorulatba. | |
* | |
| (be-zúg) ösz. önh. Az erős szél vagy rohanó árvíz, hullám folytonosan zúgva behat, behallik valahová. A zivatar bezúg az erdők nyilásaiba, a tárt ablakon, ajtókon keresztül a szobába. | |
* | |
| (be-zuhan) ösz. önh. Tompa zuh hangot adva hirtelen egyszerre beesik, berohan. A hídról bezuhanni a vízbe. V. ö. ZUHAN. | |
* | |
| (be-zúz) ösz. áth. Nem távolról hozzá ütve, hanem inkább közvetlenül nyomva, szorítva belapít. Kezét bezúzta a malomkő. Bezúzta fejét a kocsikerék. V. ö. ZÚZ. | |
* | |
| (be-zúzás) ösz. fn. Közvetlen erős nyomás, nyomkodás, szorongatás által okozott belapítás, betörés. | |
* | |
| (be-zúzódik) ösz. belsz. Erős nyomásu, visszaható érintkezés következtében belapúl. A lóról leesvén bezúzódott a feje. | |
* | |
| (1), (bez-igen vagy biz-igen) ösz. isz. Élünk e szóval, midőn valamit erősen, nagyítva bizonyítunk, állítunk, vagy másokat valami nevezetes dologra figyelmeztetünk. Kár hogy el nem jöttél, bezzeg jól mulattunk. Bezzeg megesett nekem. Bezzeg úgy. Bezzeg az. Bezzeg megadtam, megmondtam, oda beszéltem neki. Bezzeg volt hagyd el hagyd. Néha gúnyos árnyalatu értelme is van. No bezzeg, nagy dolog = no bizony! Bezzeg nem beszél most oly rátartósan. Bezzeg jó volna most, amit elpazarlottál. Bezzeg elkel most a fekete száraz kenyér is.
Öszvetett szó a bez (biz, bizon) és eg = ig (igen) elemekből. A z kettőztetése az állítás, bizonyítás nagyobb nyomatosságot fejezi ki. | |
* | |
| (2), bez-eg vagy bez-ő-eg), bez-ű-eg, bez-v-eg, bez-z-eg) fn. l. BEZZENTŐ. | |
* | |
| népes puszta Tolna megyében; helyragokkal: Bezzegh-ěn, ~re, ~ről. | |
* | |
| előfordul mint helynév 1269-diki oklevélben. | |
* | |
| (bez-ü-en-t vagy bez-v-en-t) áth. m. bezzent-ětt, par. ~s, htn. ~ni vagy ~eni. Valamely rúgós peczket, szeget, eszközt gyöngéden illetve, mozgásba hoz, vagyis eszközli, hogy megbillenjen. Leginkább meg igekötővel használtatik. Megbezzenteni a kilincset, a fuvola billentyűjét. Gyöke a kicsinyes mozgásra vonatkozó bez = biz (bizgat) és pisz (piszkál). Képzésre hasonló a rezzent, mozzant, csoszszant, stb. igékhez, V. ö. BEZ. | |
* | |
| (bez-ü-en-t-és vagy bez-v-en-t-és) fn. tt. bezzentés-t, tb. ~ěk. Gyönge illetéssel megbillentése valaminek. | |
* | |
| (bez-ü-en-t-ő vagy bez-v-en-t-ő) fn. tt. bezzentő-t, tb. ~k. Rugós pöczök vagy szögecske, vagy más eszköz, mely egyes illetésre vagy megrántásra mozgásba jő. Különösen a puska rugalmas billentyűje, melynek megrántására a felhúzott sárkány lecsapódik. Lágyítva: bezzentyű, mint: fergetyű, töpörtyű, stb. | |
* | |
| l. BEZZENTŐ. | |
* | |
| BEZSĚG, l. BIZS, BIZSĚG és BEZS EL. V. ö. PĚZS, PĚZSĚG. | |
* | |
| Némely tájakon libát, ludat hajtók nógató szava. Máskép: vezs el! hucs el! Néhutt: hel hel! haja luda! stb. Hívó szavuk pedig bi! bi-bi! buri! | |
* | |
| (be-zsindělěz) ösz. áth. Zsindellel befödelez, betetőz. Bezsindelezni a házakat. Okos ember, be kellene zsindelezni a fejét. Gúnyos km. | |
* | |
| (be-zsindělězés) ösz. fn. Zsindelféle fa- vagy cseréplemezekkel befödelezés. | |
* | |
| (be-zsíroz vagy be-zsiroz) ösz. áth. Zsírral beken, bemocskol, beszennyez. Bezsírozni a ruhát, padlót. | |
* | |
| némely tájakon libahajtók hivó avagy szeliden nógató szava, honnan: bibuska = libuska, libácska. A csibéket így hívják: pi-pi! | |
* | |
| falu Pest vármegye pilisi járásában; helyragozva: Biára, Biáról, Bián. | |
* | |
| BIALZERGE, l. BIVAL, BIVALZERGE. | |
* | |
| elvont gyök, mely valamely kicsided, apró csucsorodást, csomócskát jelent a bibe, bibelődik, bibircsó származékokban. Rokonai a gömbölyűbb hangzóju bab, bob, mint a babó, babrál, boborcsó szók gyökein. V. ö. PÍP, PIPITÉR, BÚB, PÚP. | |
* | |
| mezőváros Sopron megyében, helyragokkal: Bibá-n, ~ra, ~ról. | |
* | |
| fn. tt. bibak-ot. 1) l. BIBASZ. 2) Növénynem az anyahímesek seregéből; bokrétája a magzat fölött öt szirmu; szirmai fölállva kinyilók; pilis nyelve sarkantyútlan; porhona beburkolt, maradandó. Számos fajai vannak. (Epipactis. W.) | |
* | |
| helység Erdélyben; helyr. Bibarczfalvá-n, ~ra, ~ról. | |
* | |
| fn. és mn. tt. bibasz-t, tb. ~ok. Együgyü fölfogásu, kinek eszéből hibázik valami. Aljas kifejezés, de gyöngédebb mint az ostoba, balgatag, vagy bolond. Olyannak szokás mondani, ki holmi csekélyebb dolgokban ügyetlen, vagy gyermekes eszű. Te kis bibasz! Hogy lehetsz oly bibasz. Néhutt bibaktalan.
Talán a latin hebes-től kölcsönöztetett, valamint a vend nyelvbeli bébaszt is. Egyébiránt nem mellőzhetjük a magyar hibás, hibáz szókkal rokonítást is. | |
* | |
| tt. bibaszt-ot; többire l. BIBASZ. | |
* | |
| (bib-e) fn. tt. bibét, tb. bibék. 1) A testen kiütődő, kiperzsenő kevessé fájdalmas bibircsó, küteg, vagy szélesb ért. seb, gyermeknyelven: bibi. Innen átv. ért. holmi apró baj, kényes, érzékeny rész a testben, melynek illetése fájdalmat okoz, vagy a kedélyre bántólag ható valami. Jobb lett volna ezt a bibét nem is illetni. Minden napnak megvan a maga bibéje. Km. Kiki érzi a maga bibéjét. Eltalálták a bibéjét. Bibéjére tapintottak. 2) Képesen szólva am. bonyolodott, mintegy csomót képező nehézség. Itt a dolog bibéje. 3) A virágokban kis bimbóhoz hasonló porfogó.
Rokonai a kicsinyes csomót jelentő: bibircs, bimbó, píp, pimpó, pipitér, bób, búb, és származékaik. Ezen alapfogalomnál fogva hozzá hasonlíthatók a latin piper, a román buba stb. | |
* | |
| l. BÍBICZ. | |
* | |
| (bib-el-őd-és) fn. tt. bibelődés-t, tb. ~ěk. Holmi aprólékos bajokkal, mintegy kis bibét képezőkkel foglalkodás vesződés. | |
* | |
| (bib-el-őd-ik) belsz. m. bibelőd-tem, ~tél, ~ött. Csekély fontosságu, vagy aprólékféle nehézségekkel, bajokkal, munkával foglalkodik, vesződik. Mondhatjuk tudományos érdekü munkáról is, melynek tárgyát holmi kicsi részletek teszik, milyen a füvészeké, bogarászoké.
Rokon a törzsökkel a franczia bimbelot, a német Bimmel, Bammel. | |
* | |
| fn. tt. biber-t, tb. ~ěk. Somogy- és Baranyában am. paprika. Egy a latin piper szóval. | |
* | |
| (bib-er-ke-el) gyak. önh. m. biberkél-t. Tulajdon ért. testének bibés, fájós részeit ujjaival tapogatja, vakargatja. Fejében biberkél. Átv. ért. holmi között ujjaival motozgat, tapogatódzik, piszkálódik. Máskép: bibirkál, babirkál, babrál. | |
* | |
| (bib-e es) mn. tt. bibés-t, vagy ~et, tb. ~ek. Aminek bibéje, azaz kicsi sebe, fájós bibircsója van. Bibés kéz, ujjak. | |
* | |
| (bib-e-tyű) fn. tt. bibetyű-t, tb. ~k. Növénynem a kétföbbhímesek és fedetlenmagvúk seregéből; bokrétája ásító; felső ajaka két metszésű, egyenes; hímszálai a szirom nyakában lappanganak; bibéje kettő, a felső hengeres, tompa, az alsó hártyaforma. Mint gyógyfüvet köszvény ellen szokták használni. Máskép: tisztesfű. (Siderítis). | |
* | |
| gyermeknyelven, kis seb, tt. bibi-t. Lásd BIBE. | |
* | |
| hangutánzó fn. tt. bíbicz-ět. A szalonkák neméhez tartozó vékony lábszáru, fürge szaladásu madárfaj. Máskép: bébicz, bibucz, libicz, libucz. Egyezik vele a szintén hangutánzó német Kibitz. | |
* | |
| (bib-ikra) ösz. fn. A háromhímesek és egyanyások seregéhez tartozó növénynem. (Sesleria. P.) Fajai: búbos, és kék bibikra. | |
* | |
| l. BIBIRCSÓ. | |
* | |
| (bib-ir-cs-ó) fn. tt. bibircsó-t. Kis bimbóhoz hasonló küteg, fakadás, pörsenés az emberi bőrön, különösen az arczon. Pofáját kiverte a borbibircsó. Néhutt: biborcsó, boborcsó, buborcsó. | |
* | |
| (bib-ir-cs-ó-s) mn. tt. bibircsós-t, vagy ~at, tb. ~ak. Bibircsókkal kihányt. Bibircsós orr, arcz. | |
* | |
| (bib-ir-cs-ó-s-an) ih. Bibircsókkal kihányva. | |
* | |
| (bib-ir-cs-ó-s-od-ik) k. m. bibircsósod-tam, ~tál, ~ott. Bibircsóféle kütegek, persenések támadnak rajta. A sok serivástól bibircsósodni kezd az arcza, orra. | |
* | |
| (bib-ir-ka-al) önh. m. bibirkál-t. Motozgat, valakinek fejében keres, gyöngéden vakargat. | |
* | |
| (bib-ir-ka-al-ás) fn. tt. bibirkálás-t, tb. ~ok. Motozgatás, ujjaival játszodozás valamin vagy valamivel. | |
* | |
| l. BIBIRKÁL. | |
* | |
| (bib-i-s) l. BIBÉS. | |
* | |
| fn. tt. bibliát, tb. bibliák. Hellén értelme szerént több könyvek gyüjteményét jelenti. Köz értelemben, az ó és új szövetségi szentirás öszvege. Zsidó biblia, keresztény biblia. Eredeti nyelven írt, fordított biblia. Bibliát forgatni; bibliát magyarázni. Biblia is csak hat betüből áll. Km. Parasztember bibliája a Hiszekegyisten. Km.
A hellén nyelvből kölcsönzött szó, de megjegyzendő, hogy biblia hellénűl többesben áll, a magyar elsajátitásban pedig egyes számnak vétetik. | |
* | |
| (biblia-i) mn. tt. bibliai-t, tb. ~ak. Bibliába, vagy bibliából való, bibliára vonatkozó. Bibliai példabeszédek, bibliai igazságok, bibliai jövendölések. | |
* | |
| (biblia-társaság) ösz. fn. Társulat, mely a biblia olcsó kiadására, s minden nyelven a keresztények között terjesztésére szövetkezett. Londoni bibliatársaság. | |
* | |
| (bib-ol-a) fn. tt. bibolát. Fürj, rojt, lógó czifraság. Székely szó. | |
* | |
| l. IBOLYA. | |
* | |
| BIBOR, fn. és mn. tt. bíbor-t, tb. ~ok. Bársonynemű fínom veres szövet, s mint hajdan ritkasága miatt drága kelme átv. ért. jelent fejedelmi jelmezt, méltóságot. Bíborba öltözni. Bíborban járni. Bíborban született Constantin. "Egy néminemű kazdag ember, ki öltözik vala bársonba és bíborba." Münch. cod. Mint melléknév jelent ily kelméből valót. Bíbor palást.
A nyelvészek azt tartják, hogy a latin purpura vagyis a hellen porjura szóból kölcsönöztetett, ezt ismét pur (magyarul pir) gyöktől származtatják. | |
* | |
| (bíbor-ajak) ösz. fn. Költői képes kifezéssel jelent bíborszinű és fínomságu szép piros ajakat. | |
* | |
| (bíbor-bogár) ösz. fn. Piros, bíborszinü bogár. | |
* | |
| (bíbor-csiga) ösz. fn. Kettős tekenőjü hegyes csigafaj. (Pinna. L.) | |
* | |
| (1), személynév, tt. Biborcz-ot. Tiburtius. | |
* | |
| (2), SZENT~, falu Vas megyében; helyr. Biborcz-on, ~ra, ~ról. | |
* | |
| (bibor-csiga-rák) ösz. fn. Apró faju rák, mely a biborcsiga tekenőjébe bujik s azt bizonyos tengeri hal ellen oltalmazza. | |
* | |
| (bib-ir-cs-ék) tt. biborcsék-ot. Tájdivatos szó; l. BIBIRCSÓ. | |
* | |
| (bibor-di) fn. tt. bibordi-t, tb. ~k. Bíborszinü, piros bogárfaj. | |
* | |
| (bíbor-köntös) ösz. fn. Bibor szövetből készített köntös. | |
* | |
| l. BIBORBOGÁR. | |
* | |
| (bibor-légy) ösz. fn. Biborszinű vörös légy. | |
* | |
| BIBORNOK, (bíbor-nok) fn. tt. bibornok-ot. A római anyaszentegyházban a pápa után következő legelőkelőbb főpapok czím- és rangneve, kik, a pápa tanácsát képezik, és a szent collegium tagjai. (Cardinalis). Püspök-bíbornok; áldozár bíbornok; diaconus bíbornok. Főmagasságu bibornok. | |
* | |
| (bíbor-nok-i) mn. tt. bíbornoki-t, tb. ~ak. Bíbornokot illető, arra vonatkozó. Bíbornoki kalap, palást; bíbornoki méltóság. | |
* | |
| BIBOROS, (1), (bíbor-os) mn. tt. biboros-t, vagy ~at, tb. ~ak. Biborral ékesített, biborba öltözött. Biboros fejedelem, biboros főpap. | |
* | |
| BIBOROS, (2), (mint föntebb) fn. tt. bíboros-t, tb. ~ok. l. BÍBORNOK. | |
* | |
| BIBOROZ, (bíbor-oz) áth. m. bíboroz-tam, ~tál, ~ott, par. ~z. Biborba öltöztet, biborral ékesít. | |
* | |
| (bíbor-piros) ösz. mn. Biborszinü; olyan pirossággal biró mint a bíbor. Bíborpiros virág; biborpiros ajak. | |
* | |
| (bíbor-ruha) ösz. fn. Általán bíbor kelméből készített öltözék, bíborköntös, bíborpalást, stb. | |
* | |
| (bíbor-szín) ösz. fn. Piros szín, milyen a bíboré. Melléknévűl is használtatik. Bíborszín palást. Bíborszín ajkak. | |
* | |
| (bíbor-szinű) ösz. mn. Aminek biborszine van; biborszinre festett. Bíborszinű bogarak, legyek. Bíborszinű szövet, öltözék. | |
* | |
| fn. tt. bibucz-ot. l. BIBICZ. | |
* | |
| tt. bibuská-t; libácska. V. ö. BI. | |
* | |
| fn. tt. bicsak-ot. Általán csekélyebb értékü, gömbölyü nyelü kés, melynek pengéjét a nyélbe lehet tenni, csukni, máskép: bicska, tréfás gúnynyelven: békanyúzó. Sárga-, piros nyelű bicsak. Igen feni a bicsakját. Úri bicsak, fa nyele = urat játszani akaró, de szegény külsejü, öltözetű. Km. Legrádi bicsak. "Ha előtalálod, tied lesz kobakom, ónnal jól megrakott légrádi bicsakom." Faludi. Fehérvári bicsak. Madi bicsak, melyet gúnyadoma szerint a madiak (Csalóközben) elvetettek, hogy többet teremjen. Bicsakkal faragni, enni. Belétörött a bicskája. Km.
Elemezni másmás szempontból kiindulva különfélekép lehet. Származtatható a becsuk becsukó szótól minthogy főjegye az hogy becsukható. Vagy a ficzak, ficzam szóval rokonítható, mennyiben csukló természeténél fogva ideoda ficzamlik, honnan: bicsaklik, kibicsaklik am. sarkából, forgójából kificzamodik. Vagy végre betüátétellel am. bikcse, bökcse (Szabó Dávidnál csakugyan bicske), mint szökcse szöcske. Török nyelvben bicsak (bycsak), máskép csaky másnemű kést is jelent, pl. kalembycsak tollkés, szakalbycsak borotva, bycsakcsi késcsináló. Ugyanezen nyelvben bics-mek ige am. rágni, kaszálni. Az uigur nyelvben szintén előfordúl bicsak. A magyar bök is kétségtelenűl rokon a mélyhangú vág szóval, azonban mindig figyelmet érdemlő marad az, hogy a magyar bicsak nem akárminő, hanem csak becsukó kést jelent. Különbözik: bicskia. | |
* | |
| (bicsak-l-ik) k. m. bicsakl-ott, htn. ~ani. Tulajdonképen, bicsak módjára csukódik, vagy hátra feszül, mint a rosz bicsak. Átv. ért. hanyatlik, hátra dől, nem jól mozog, fordúl. Kibicsaklott a nyelve, azaz elhibázta, elvétette a szót. Öreg a legény, már bicsaklik. Km. Csangósan ejtve: biczaklik, vagy némely szójárások szerént biczeklik minélfogva rokonai ficzamlik, ficzaklik, biczeg. | |
* | |
| (bicsak-ol) áth. m. bicsakol-t. Bicsakkal roszúl metsz, vág, öl. Megbicsakolni valakit. Bizonyos megyében a házi adót megbicsakolták. Megbicsakolja magát, jobban: megbikacsolja magát. | |
* | |
| falu Baranyában; helyr. Bicsérd-ěn, ~re, ~ről. | |
* | |
| fn. tt. bicskát, tb. bicskák. Vékonyhangon Baranyában: bicske. 1) l. BICSAK. 2) A csizmaziák széles pilingáju horgas kése, melylyel a bőrt metélik, s mely csuklóra nem jár. Máskép: bicskia. | |
* | |
| (bicska-hal) ösz. fn. Hegyes éles orru halnem, melynek faja a garda is (karda, kardos). (Cyprinus cultratus). | |
* | |
| (bicska-as) fn. tt. bicskás-t, tb. ~ok. Zsebtolvaj, ki a zsebeket, kivált vásári tolongásban, bicskával felmetszi. Hiresek voltak egykor a szegedi bicskások. | |
* | |
| (1), tt. bicské-t. l. BICSKA. | |
* | |
| (2), mezőváros Fehér vármegyében és Tápjó-Bicske falu Pest vármegyében; helyr. Bicské-re, ~ről, ~n. | |
* | |
| fn. tt. bicskiá-t. Csizmaziakés, lásd BICSKA 2). | |
* | |
| elvont gyök, honnan biczěg, biczczen, biczczent, és származékaik eredtek. Jelent kisebb nemű ideoda ingadozó mozgást, midőn a mozgó test súlyegyeni pontjától kissé félre, vagy előre hajlik, hajladozik. Legközelebbi rokona ficz, mint a ficzam, ficzamít, ficzamodik származékok gyöke, továbbá: biz, honnan bizgat, s a b előtét nélküli: iz, icz, mint az ikerített izegmozog, iczegbiczeg mutatják. | |
* | |
| (bicz-a) fn. tt. biczát. Baranyai tájnyelven jelenti a szőlő kacscsát, indáját. Talán görbére hajló, kacskaringós tulajdonságánál fogva a félre mozzanásra vonatkozó bicze, biczeg szókkal egy eredetű. | |
* | |
| l. BICSAKLIK. | |
* | |
| (bicz-ü-en, bicz-v-en) önh. m. biczczen-t. A súlyegyent féligmeddig vesztve félre hajlik, félre billen. Biczczen a szunydikáló feje. Biczczen a mérleg serpenyője, midőn fel vagy alá mozzan. Igekötőkkel: megbiczczen, elbiczczen. V. ö. BICZ, gyök.
| |
* | |
| (bicz-ü-en-és, bicz-v-en-és) fn. tt. biczczenés-t, tb. ~ěk. A mozzanás, illetőleg súlyegyenvesztés neme, midőn valami biczczen. | |
* | |
| (bicz-ü-en-t, bicz-v-en-t) áth. m. biczczent-ětt, par. ~s, htn. ~eni, vagy ~ni. A súlyegyen pontján álló testet kis mozzanásba hozza, megbillenti, vagyis eszközli, okozza, hogy biczczenjen. Igekötőkkel: megbiczczent, félrebiczczent. Különösen, fejével biczczenteni am. szunnyadólag, vagy intőleg, jeladólag fejét előre és lefelé mozzantani. | |
* | |
| (bicz-e) mn. tt. biczét, tb. biczék. Aki biczegve, sántikálva lép, vagy ami ideoda könnyen biczczen. Átvetve és k toldalékkal egy jelentésü vele czibak, s rokona az erősebb biczczenésü ficza. | |
* | |
| (bicz-ěg) önh. m. biczěg-tem, ~tél, ~ětt. A súlyegyen pontján ingadozva áll, vagy mozog. Biczeg az asztal, melynek lábai egyenetlenek; biczeg a sánta ember. Iczeg-biczeg. V. ö. ILLĚG-BILLĚG, IZĚG-MOZOG. | |
* | |
| (bicz-ěg-és) fn. tt. biczěgés-t, tb. ~ěk. Ideoda ingadozás. Bölcsőbiczegés, teknő biczegése, ladikbiczegés. V. ö. BICZĚG. | |
* | |
| (bicz-ěg-et) önh. és áth. m. biczěget-tem, ~tél, ~ětt. 1) Folyvást, ismételve biczeg; a súlyegyen pontja körül ingadoz. 2) l. BICZEGTET. | |
* | |
| (bicz-ěg-tet) áth. m. biczěgtet-tem, ~tél, ~ětt. Biczegő állapotba hoz. Asztalt, széket biczegtetni. | |
* | |
| (bicz-ěg-tet-és) fn. tt. biczěgtetés-t, tb. ~ěk. Biczegő állapotba hozás. | |
* | |
| l. BICSAKLIK. | |
* | |
| (bicz-ěr) fn. tt. biczěr-t, tb. ~ěk. Molyférgek egyik faja. Talán rágás közti folytonos mozgásától kapta nevét. | |
* | |
| (bicz-ěr-ěg) önh. m. biczěrěg-tem, biczěrěgtél, vagy biczěrgěttem, biczěrgěttél, biczěrgětt, htn. ~ni vagy biczěrgeni. Ideoda ingadoz; folytonos mozgásban van. Iczěrěg biczěrěg. | |
* | |
| (bicz-ěr-ěg-és) fn. tt. biczěrgés-t, tb. ~ěk. Ideoda izgadozás. | |
* | |
| (bicz-ěr-t-ěs) mn. tt. biczěrtěs-t, vagy ~et, tb. ~ek. Sántikáló, máskép átvetve: cziběrtěs, vagy csipěrtěs. | |
* | |
| (biczke-cze) fn. tt. biczkéczét. Pöszméte, biszke, piszke, egres. A piszke vagy biszke szóból van elcsavarítva, cze kicsinyítő járulván hozzája. V. ö. PISZKE. | |
* | |
| BICZKÖL, (bisz-k-ěl vagy bicz-k-öl) Palóczosan am. szunydikálás közben fejét bólogatja, biczegeti. A szentegyházban is a szorosmisén (nagymisén) csak biczköl. Szeder F. a palócz szójárásról. | |
* | |
| tájéjtésileg és régiesen, büdös, helyett. | |
* | |
| elvont gyöke biga, bige, bigecs szóknak. Jelentésére nézve rokon az önálló bog szóval, és a bokor-nak bok gyökével. V. ö. BIGE. 3). | |
* | |
| (big-a) fn. tt. bigát, tb. bigák. Földi apró csiga, rétegesen öszvevont, világos és töredékeny héjjal. Alakjára nézve a postasíphoz hasonló. A csiga szóval ikerítve: csigabiga. A boga szónak kicsinyített módosítványa. V. ö. CSIGA. | |
* | |
| (big-e) fn. tt. bigét, tb. bigék. 1) Erdők alján tenyésző apró bokorfaj, harasztos cserje. Innen származott: bigecs, mely némely alföldi tájakon fiatal csemetékből bokrokból álló ligetet, különösebben ilyen gyümölcsöst jelent. 2) Tekeredett apró szarvu ökör neve, mélyhangon: buga, melyet néhutt, nevezetesen túl a Dunán, csirá-nak neveznek. Hajsz Bige. 3) l. PIGE.
A két első pont alatti értelemben nem egyéb, mint a mély hangú boga buga és bok(or) felhangu modósítványa. Rokonúl tekinthető vág ige is, a honnan bige am. vágott vagy csonkított liget, és csonkított szarvú ökör. | |
* | |
| (bige-becző) ösz. fn. Növénynem a kétfőbbhímesek és magrejtősök seregéből. (Bignonia, Bignon nevű növenyészetpártolótól). Némely fajai: Trombita b. (B. Catalpa) Kék b. (B. coerulea) A fák osztályába tartozik. | |
* | |
| (big-ecs) fn. tt. bigecs-ět, tb. ~ěk. l. BIGE. 1). | |
* | |
| (bige-jazmin) ösz. fn. Apró cserjés jazmin. V. ö. JAZMIN. | |
* | |
| (bige-növény) ösz. fn. Általán mindenféle cserjés, harasztos, bokros növény. | |
* | |
| (big-e-ez) önh. m. bigéz-tem, ~tél, ~ětt. Bigével, vagy máskép pigével, azaz apró pálczikákkal játszik; pinczkez, pilinczkez. | |
* | |
| BIGYGY, elvont gyök, melyből bigyeg, bigyereg, bigygyen, bigygyeszt származnak. Jelenti a testnek gyönge függését s rokon függ szóval és fity gyökkel (fityeg igében). | |
* | |
| (bigy-ü-en) önh. m. bigygyen-t. Könnyeden valahová oda függeszkedik, féligmeddig oda ragad valamihez. Alsó ajaka a felsőhöz bigygyen. | |
* | |
| (bigy-ü-en-és) fn. tt. bigygyenés-t, tb. ~ěk. Valahová gyöngén függeszkedés. | |
* | |
| (bigygy-esz-t) áth. m. bigygyeszt~ětt, htn. ~ni vagy ~eni. Csak imígy-amúgy oda akaszt, oda kapcsol, felfüggeszt. Kis kendőt bigygyeszt a nyakára. Ajakát bigygyeszti, azaz feltolja. | |
* | |
| (bigygy-esz-t-és) fn. tt. bigygyesztés-t, tb. ~ěk. Gyöngén odaakasztás. | |
* | |
| (bigy-ěg) önh. m. bigyěg-tem, ~tél, ~ětt. Fityeg, lóg, könnyen oda vetve, oda akasztva csaknem leesik. Az érett alma, körte már csak bigyeg az ágon. | |
* | |
| (bigy-ěg-és) fn. tt. bigyěgés-t, tb. ~ěk. Fityegés. | |
* | |
| BIGYERIT, (bigy-ěr-ít) áth. m. bigyerít-ětt, htn. ~ni vagy ~eni. Imígy-amúgy felakaszt, felfüggeszt, feltol. Ajakát bigyeríti. | |
* | |
| (bigy-er-ít-és) fn. tt. bigyerítés-t, tb. ~ěk. Könnyűded felfüggesztés. | |
* | |
| (bigy-ma) fn. tt. bigymát. Kórtani ért. fügeforma kinövés a bőrön, mely vékony száron a testhez bigygyed, máskép: függöly. Képzésre olyan mint fityma. | |
* | |
| megye és mezőváros. Mint megye, nagyságára nézve első az országban. Mint mezőváros helyragokkal: Bihar-on, ~ra, ~ról. | |
* | |
| tájdivatos, bial vagy bival helyett. | |
* | |
| (1), elvont gyöke bika szónak, mely ugyanaz a bök avagy bőg gyökkel. | |
* | |
| (2), fn. l. BÜKK. | |
* | |
| (bik-a) fn. tt. bikát, tb. bikák. Azon hasított körmü baromnemüek hímje, melynek nőstényét tehénnek hívják. Bivalbika, szarvasbika, őzbika (bakőz). Szorosan véve a közönséges tehenek hímje, mely herélt állapotban: tinó, ökör. Magyar bika, svájczi bika, sőre, csira bika. Vastag nyaku, zömök fejü, hosszu derekú bika. Város, falu bikája, átv. gúnyos ért. csapodárkodó fajtalan ember. Vad, öklelős, bömbölő bika. Bőg, mint a bika. Km. Öklelős bikának széna a szarván. Km. Bika alatt is borjút keres. Km. Tátos bika, a népmesékben.
Némelyek szerint öklelős tulajdonságánál fogva am. bökő, s hasonló hozzá bak, pl. kecskebak. Mások szerint = bégő, bőgő, honnan átv. ért. bölönbika, vagy vízi, nádi bika jelent bika módjára bőgő gémfajt. Egyébiránt számos nyelvekben találtatnak rokonai, ilyenek a latin vacca, vagio, mugio, hellen mukw, boikoV, német mucken, szanszkrit bukk (bég, bög), honnan: bukkasz, bukká (bak, kecske), szláv bik, bika, buják, török bugha, továbbá az ajakhang elhagyásával szinte a szanszkrit ghu (bőg), ukszan (ökör), török öküz, magyar ökör, német Ochs, mongol uker, stb. V. ö. ÖKÖR. | |
* | |
| (bika-áldozat) ösz. fn. Az ó testamentomban, és több pogány népeknél divatozott vallási szertartás, mely a többi áldozatok között legnemesebbnek tartatott, midőn választott szép bikát öltek meg, s némely részeit megégették, a többit pedig ellakmározták. Jnpiter tiszteletére bikát áldoztak a görögök és rómaiak. | |
* | |
| (bika-bér) ösz. fn. l. BIKAPÉNZ. | |
* | |
| (bika-borju) ösz. fn. Kis szopós bika, melynek még szarvai nincsenek, vagy csak most kezdenek bújni. Ha kiherélik, tinóborju lesz belőle. | |
* | |
| több helység neve; helyr. Bikács-on, ~ra, ~ról. | |
* | |
| BIKACSÖK, (bika-csék vagy bika-csök) ösz. fn. A bikának nemző vesszeje, mely megszáradva sajtógúzs és korbács gyanánt használtatik. Elverték a gyereket bikacsékkel. Egyezik vele a török bugha siki. | |
* | |
| (bik-a-cs-ol) vh. (bikacsolja magát), mult. bikacsol-ta magát. Makacskodik. Megbikacsolja magát. Máskép: bakacsol, azaz makacsol. | |
* | |
| falu Közép-Szolnok megyében; helyragokkal: Bikáczá-n, ~ra, ~ról. | |
* | |
| falu Tolna megyében; helyr. Bikád-on, ~ra, ~ról. | |
* | |
| helység Erdélyben, Udvarhely székben; helyr. Bikafalvá-n, ~ra, ~ról. | |
* | |
| (bika-hajsz) ösz. fn. 1) A bikáknak egymás elleni hajszolása, a végett, hogy a legerősebb és legbátrabb kitüntessék. 2) Különös mulatság a spanyoloknál, midőn a bikákat részént egymás ellen, részént szeléndekekkel, vagy erős vívókkal eresztik öszve, verekedés végett. | |
* | |
| (bika-harcz) l. BIKAHAJSZ. | |
* | |
| (bika-i) mn. tt. bikai-t, tb. ~ak. Bikára tartozó, vonatkozó; bikához hasonló. Bikai erő, bőszültség. | |
* | |
| (bik-a-al-kod-ik) k. m. bikálkod-tam, ~tál, ~ott. Bika módra viseli magát, bujálkodik. | |
* | |
| több helység neve Magyarországon és Erdélyben (MAGYAR~, OLÁH~); helyr. Bikal-on, ~ra, ~ról. | |
* | |
| (bika-ölő) ösz. fn. Vívó személy, ki a bikaviadalban győztes, ki bikát öl a bikahajszban. | |
* | |
| (bika-pénz) ösz. fn. Pénz, mely a bika hágásaért adatik a tehén birtokosától. Átv. ért. azon díj, melyet férfi fizet az általa megejtett nőszemélynek. | |
* | |
| (bik-a-ság) fn. tt. bikaság-ot. Bikatulajdonság; tulságos hajlam a nemző ösztön kielégitésére, fajtalanság. | |
* | |
| (bik-a-as-di) fn. tt. bikásdi-t. Gyermeki játék neme, midőn az öklelődző bikákat utánozzák. Képzésre olyan mint: lovasdi, katonásdi, stb. | |
* | |
| (bika-viadal) ösz. fn. 1) Az egymás ellen felbőszűlt, egymással versengő bikák küzdelme, öklelődzése. 2) l. BIKAHAJSZ. | |
* | |
| (bikczi-s) mn. tt. bikczis-t, tb. ~ek. Fecsegő, locsogó, ikerítve: ikczis-bikczis. | |
* | |
| (bik-ecz vagy bik-hecz) fn. tt. bikecz-et. Hitvány nyomorult pökhendi ficzkó, aki kicsin létére hetvenkedik, hányakodik máskép: bikficz. Eredetre egy a maga nemében kicsit jelentő bige szóval = bigecz. | |
* | |
| helység Erdélyben a Sepsi székben; helyr. Bikfalvá-n, ~ra, ~ról. | |
* | |
| l. BIKECZ. | |
* | |
| falu Krassó megyében; l. BÜKÖS és BÜKKÖS. | |
* | |
| helynevek Szathmárban (PAP~) és Erdélyben; helyr. Bikó-n, ~ra, ~ról. | |
* | |
| l. BÜKK. | |
* | |
| fn. tt. biklát, tb. biklák. Somogy és Baranyában pendelyszabásu, ezerránczos vászonszoknya.
Valószinű, hogy pendely és bikla az elrontott eredeti ingal szóból alakultak. Tudniillik, ahol még a hosszu női ing nincs divatban, ott a testet közvetlenűl takaró fehérruha két darabból áll, a felső csipőig ér, s féling, vagy feling (felső ing) a neve, a csipőtől bokáig nyuló szoknyaforma pedig a székelyeknél ma is ingal, vagy ingalj. Ingal-ból vékonyhangon lesz: ingel, mint fejal-ból (vánkos) lett fejel pl. a Nyitra-völgyén, és másutt; p előtéttel: pingel, s innen: pindely, pendely, pintöl, pöntöly. Más részt, t. i. a somogyiak és baranyaiak alakítása szerint, ingal-ból lett szintén ajakbetűs előtéttel: bingal, innen átvetve, bingla, könnyebb kiejtés végett az n-et elhagyva: bigla, bikla. Egyébiránt a hasonló hangzatu hellen kuklaV és latin cyclas szintén kerekded szabásu nőruhát jelentenek. | |
* | |
| (bik-makkol) ösz. önh. Székely tájszó, am. akadozva, hímelvehámolva beszélni, magát mentegetni.
Talán átv. értelmű szó a bükfák makkjain rágicsáló s csámcsogó sertések szokásától, mennyiben az akadozó beszédüről szoktuk mondani, hogy csámcsogva beszél. | |
* | |
| BÜKSZÁD, több helység neve Magyarországon és Erdélyben; helyr. Bikszád-on, ~ra, ~ról. | |
* | |
| falu Gömörben; helyr. Bikszögh-ön, ~re, ~ről. | |
* | |
| elvont gyökök, melyekből biling, billeg, billen, billent és származékaik eredtek. Alapérteményök kicsinyes ideoda ingó, lengő, biczczenő mozgalom. Rokonaik: bel, böl, a bellöke és bölcső származékokban, továbbá a vastaghangu s ennélfogva élénkebb mozzanatu pil, vagy pill, vil vagy vill, melyekből pillant, pillangó, villog, villám eredtek. Jelentenek lógó, lefüggő mozgást is. Rokonuk a szanszkrit vail, vaill (mozdít, fordít), a hellen eilew, stb. | |
* | |
| falu Erdélyben, Doboka megyében; helyr. Bilak-on, ~ra, ~ról. | |
* | |
| l. BARÁZDABILLEGETŐ. Elemei: a billeg gyöke, bil, és a csir hangutánzó = billegő és csiregő, csiripoló. | |
* | |
| KIS~, NAGY~, faluk Nyitra megyében; helyr. Bilicz-ěn, ~re, ~ről. | |
* | |
| fn. tt. bilincs-ět, tb. ~ěk. Lábakra és kezekre vert láncz, milyet a rabok viselnek. Bilincset verni valakire, vagy bilincsbe, bilincsre verni. Bilincsben járni. Bilincset viselni, csörgetni. Leverni a bilincset. Átv. ért. ránk erőszakolt akadály, erkölcsi kényszer, mely a szabad működést korlátozza. Lerázni a czélszerütlenné lett régi intézmények bilincseit.
Homályos eredetű szó. Talán a tagokon billegő, fityegő tulajdonságától vette nevét? Egyébiránt a szláv nyelvekben is van blinkáts, blintsák. | |
* | |
| (bilincs-ěl) áth. m. bilincsěl-t. Bilincsre ver, fogva tart, leköt. Igekötőkkel: lebilincsěl, megbilincsěl. V. ö. BILINCS. | |
* | |
| (bilincs-ěl-és) fn. tt. bilincsělés-t, tb. ~ěk. Bilincsre verés. | |
* | |
| (bilincs-ěs) mn. tt. bilincsěs-t, vagy ~et, tb. ~ek. Bilincscsel terhelt, bilincsbe zárt, bilincset viselő. Bilincses sánczrabok, várfoglyok. | |
* | |
| áth. m. bilincsěz-tem, ~tél, ~ětt. l. BILINCSĚL. | |
* | |
| (bil-ing) fn. tt. biling-ět, tb. ~ěk. Kicsided, szőlőfürt, vagy apró szőlőfaj, a szedők által elhagyott fürtöcske. Balatonmelléki szó, közösebb névvel némely dunai vidéken böng, a tiszai s hegyaljai vidéken pedig: filleng.
Eredeti jelentésénél fogva: kis billegő, fityegő, persául birigh (racemus uvae). | |
* | |
| (bil-ing-ér-ěz) áth. m. bilingérěz-tem, ~tél, ~ětt. Szedés után elmaradt fürtöket, bilingeket keresgél; böngész. Balatonmelléki szó. Néhol: mezgerel, lécskál, kórész. | |
* | |
| (bil-ing-ér-ěz-és) fn. tt. bilingérězés-t, tb. ~ěk. A szedők után elmaradozott szőlőfürtök keresgélése; böngészés, mezgerelés, lécskálás. | |
* | |
| (bil-ing-ěs) mn. tt. bilingěs-t, vagy ~et, tb. ~ek. 1) Amin biling vagy bilingek vannak. Bilinges tőke. 2) Szőlőbilinghez hasonló bogyóju. Bilinges cserje, fagyalfa. | |
* | |
| (néhutt: veliznek), l. BĚLĚZNA. | |
* | |
| elvont gyök, melynek értelme kicsinyes, könnyü, lengeteg, fityegő mozgás, származékai: bille, billeg, billeget, billen, billent stb. Mélyhangon ball (ballag, ballagcsál stb. szókban). V. ö. BIL. | |
* | |
| (bill-e) fn. tt. billét, tb. billék. Kis fiúk szeméremvesszeje, máskép: bögyörő, pöcs. Különben mondják a felnőttek férfitagjáról is. V. ö. BILL, gyök. | |
* | |
| (1), BILLOG, tájszó, l. BÉLYEG. | |
* | |
| (2), BILLEGH, népes puszták Komárom és Szala megyékben; helyr. Billeg-ěn, ~re, ~ről. | |
* | |
| (bill-ěg) gyak. önh. m. billěg-tem, ~tél, ~ětt. 1) Súlyegyeni pontjától elhajolva könnyed mozgással ideoda ingadoz, hajladozik. Billeg a süvegbe tűzött toll, midőn a szellő lengeti. Billegnek a mérőserpenyők. 2) Testét kényelmesen, könnyeden ideoda hajtogatva, mozog, lépdegel. Billegve járni a csárdást, a lassumagyart. Ikerítve: illeg-billeg. Juhászlegény furulyál, illegbilleg, meg megáll. Népdal. V. ö. mély hangon: BALLAG. | |
* | |
| (bill-ěg-ény) fn. tt. billěgény-t, tb. ~ěk. Magas vékony lábszáru kis madárnem, mely aránylag hosszu farkát szüntelen billegeti. Szokott népies nyelven: barázdabillegető. (Motacilla). A vadászok így nevezik a szarvas farkát is. | |
* | |
| (bill-ěg-és) fn. tt. billěgés-t, tb. ~ěk. Könnyüded, ideoda ingadozó hajladozás. | |
* | |
| (bill-ěg-et) áth. m. billěget-tem, ~tél, ~ětt. Ideoda mozgat, ingadoztat, lenget. Sípot, furulyát billeget, vagy inkább, ujjait billegeti rajtok. Farkát billegeti. Róka farkát billegeti, násznagy akar lenni. (Vőféli vers). Füleket billegetni. Hát miért nem billegeted a füledet? km. azaz, miért nem szólsz, miért nem mondod, mit akarsz? | |
* | |
| (bill-ěg-et-és) fn. tt. billěgetés-t, tb. ~ěk. Gyöngén mozgatás, ingatás, lengetés. | |
* | |
| (1), (bill-ěg-et-ő) mn. tt. billěgető-t. Aki vagy ami valamit billeget. | |
* | |
| (2), (bill-ěg-et-ő) fn. tt. billegető-t. 1) Billegény, barázdabillegető. 2) Hat lyuku síp, milyet a pásztorok használnak. | |
* | |
| (bill-ěg-tet) áth. l. BILLĚGET. | |
* | |
| fn. tt. billegtető-t; l. BILLĚGÉNY. | |
* | |
| (bill-en) önh. m. billen-t. Egyik oldalról másikra egyet hajlik; alulról fel, vagy felülről lefelé mozzan. Billen a mérleg serpenyője, billen a kocsi. Felbillen, lebillen, elbillen, megbillen. | |
* | |
| (bill-en-cs) fn. tt. billencs-ět. Lásd BILLĚGÉNY. | |
* | |
| (bill-en-és) fn. tt. billenés-t, tb. ~ěk. Egyszeri könnyű meghajlás, mozzanás. | |
* | |
| (bill-en-g-et) áth. m. billenget-tem, ~tél, ~ětt. Többször vagy folytonosan billent. | |
* | |
| (bil-en-g-et-és) fn. tt. billengetés-t, tb. ~ěk. Többszöri billentés. | |
* | |
| (bill-en-t) áth. és önh. billent-ětt, htn. ~ni, vagy ~eni. Úgy érint, vagy mozdít valamit, hogy billenjen. Billenteni a bölcsőt, vagy bölcsőn. Fülét billenteni, farkát billenteni. Kicsit vagy nagyot billenteni valamin. | |
* | |
| (bill-en-t-és) fn. tt. billentés-t, tb. ~ěk. Billenésre mozdítás. | |
* | |
| (bill-en-tyű, bill-en-t-ő) fn. tt. billentyű-t. 1) Csapó, csaptató, mely nyomás által felnyilik, felszáll. Síp billentyűje. Puska billentyűje. Tőr, kelepcze billentyűje. 2) Az orgonán, és zongorán azon fa vagy csontszegek, melyek az ujjakkal megérintve vagy nyomatva az illető húrokat vagy sípokat hangoztatják. Orgonabillentyű, zongora-, fuvolya billentyűje. 3) A boncztanban, az erek falain találtató hártyának megkettőztetése, mely billegőleg majd az edények falaihoz simul, majd pedig visszamenőleg az edény falától eltávozik.
Azon tyű tyú képzőjű szók osztályába tartozik, melyek eredetileg igenevek: billentyű = billentő, fergetyű = fergető, pattantyú = pattantó, szivatyú = szivató stb. l. ~TYÚ, ~TYŰ, képző. | |
* | |
| (bill-en-tyű-öz) áth. m. billentyűz-tem, ~tél, ~ött. 1) Billentyüket nyomogat. 2) Az illető eszközt, hangszert billentyűkkel ellátja, felkészíti. Orgonát billentyűzni. Sípot, trombitát billentyűzni. | |
* | |
| (bill-en-tyű-öz-és) fn. tt. billentyűzés-t, tb. ~ěk. Billentyűnyomogatás. Billentyűvel felkészités, felszerelés. | |
* | |
| (bill-en-tyű-öz-et) tt. billentyűzet-ět. Valamely hangszer billentyűinek öszvege, egész fölszerelménye a billentyűkkel. | |
* | |
| puszta Nyitra megyében; helyragokkal: Billicz-ěn, ~re, ~ről. | |
* | |
| (a latin poculum vagy pocillum szóból látszik kölcsönzöttnek, honnan a franczia bocal, német Pokal, török bukal is); fn. tt. billikom-ot. Üvegből vagy valamely fémből, mint ezüstből, aranyból stb. készült nagyobbszerű ivó eszköz. "És az arany billokomban ó somlyai csillogott." Kisfaludy S. A perzsában is előfordul buluk és bulutak (poculum vino bibendo). Némelyek a német willkommen szóból akarják származtatni. l. SERLEG. | |
* | |
| (billikom-oz) önh. m. billikomoztam, ~tál, ~ott. Billikomból iszogat. Olyan, mint: poharaz. l. SERLEGĚZ. | |
* | |
| l. BILING. | |
* | |
| számnév, tt. billió-t, tb. ~k. Ezerszer ezer millió, vagy milliószor millió.
Újabbkori latin szó, öszvehúzva bis millio-ból, millió pedig mille (ezer) szóból eredett. | |
* | |
| (billió-nyi) mn. tt. billiónyit, tb. ~ak. Billióra menő sokaságu, számu. | |
* | |
| (bill-szelep) ösz. fn. A billentyűvel ellátott fuvó hangszerek szelelő lyuka. (Klappenventil). Nem nagyon divatos. | |
* | |
| előfordul II. András magyar király arany bullájában (bilochi), némelyek szerint am. birók vagy birák, mások szerint bélyeges, bilyogos helyett. | |
* | |
| BILYOG, l. BÉLYEG. | |
* | |
| elvont gyökei bimbó, bingyó szóknak, s jelentenek a maga nemében kisebbféle gömbölyü, tömött, teljes valamit. Rokonaik a vastaghangu bom, honnan bombék = bimbó, továbbá: bongy, boncs, bum vagy bun, melyből lettek bunkó, bunczi; keményebb ajakhanggal: pim, pom, pimp, pomp, úgymint a pimpó, pompos szók gyökei. | |
* | |
| (bimb-a) fn. tt. bimbát. Vizek szinén ugrándozó bogárfaj. (Wasserfloh. Podura aquatica L.) | |
* | |
| (bimb-all-ik) k. m. bimball-ott, htn. ~ani vagy ~ni. Dunántúli tájszokás szerint am. bimbózik. Már bimballanak a fák, a rózsák. | |
* | |
| (bimb-all-ó) mn. és fn. tt. bimballó-t, tb. ~k. 1) Bimbózó. 2) Bimbóforma csomó, különösen némely növények gyökere, hajmája (bulbus). | |
* | |
| (bimb-all-ó-os) mn. tt. bimballós-t vagy ~at, tb. ~ak. Bimballóféle gyökerű, hajmáju. Bimballós növények. | |
* | |
| (bimb-ó vagy bim-bó) fn. tt. bimbó-t. Harmadik birtokragu személyben: bimbója vagy bimbaja, bimbójok vagy bimbajok. Csomó vagy gombalakú fakadás a növényeken, mely a virágok vagy levelek csiráit rejti magában, s melyből azok kifejlődnek. Virág- vagy gyümölcsbimbó vagy termőbimbó, levélbimbó, szőlőbimbó, fabimbó, rózsabimbó. Kisded bimbóból ered a fontos körte. Km. Teljes, fakadó bimbó. Lecsípni a fák bimbaját. Átv. ért. csecsbimbó, a csecsnek bimbóhoz hasonló gombja. Költői képes kifejezéssel e néven szólítja a szerető kedvesét. "Hejh galambom, szőke bimbóm, mit nevetsz?" Vörösmarty (Fóti dal). A béres legények kedvesb ökrök elnevezésére használják. Haj bimbó! Csáli bimbó!
Gyöke bim a gömbölyü tömört jelentő bom, bon, bun kicsinyítő változata. Baranyában: bombék. Rokona bingyó és a pálmaágak szőrös bimbaját jelentő pimpó. Figyelmet érdemel, hogy az olasz nyelvben bimbo és bimba kis gyermeket (mintegy bimbóban levő embert) jelent. Egyébiránt V. ö. RÜGY. | |
* | |
| (bimbó-bogár) ösz. fn. Bogárfaj, mely a levélbimbókon vagyis rügyeken rágódik, élődik. l. RÜGYÉSZ. | |
* | |
| (bimb-ó-cska) kics. fn. tt. bimbócskát. A maga nemében kicsided bimbó. | |
* | |
| BIMBÓDZIK, lásd BIMBÓZÁS, BIMBÓZIK. | |
* | |
| (bimbó-fű) ösz. fn. l. PONGYOLAPITYPANG. | |
* | |
| (bimbó-gyüszü) ösz. fn. Hártyaféle burok, mely némely bimbókat gyüszü gyanánt övedz. | |
* | |
| (bimbó-hártya) ösz. fn. Vékony hártya, mely a bimbó csíráit az idő viszontagságai, és férgek ellen óvja, s mely szétrepedvén, a levelek, illetőleg virágok kifejlenek belőle. | |
* | |
| (bim-bó-s) mn. tt. bimbós-t vagy ~at, tb. ~ak. Ami bimbókkal bővelkedik, bimbókkal megrakott. Bimbós ágak, bimbós virágok. | |
* | |
| (bim-bó-s-an) ih. Bimbóval vagy bimbókkal. | |
* | |
| BIMBÓSODIK, l. BIMBÓZÁS, BIMBÓZIK. | |
* | |
| (bimbó-udvar) ösz. fn. Az őrlő-malomkövön azon rovatolt vas gyürü, mely a kőhajtó rudat mozgatja. | |
* | |
| (bim-bó-z-ás) fn. tt. bimbózás-t, tb. ~ok. Bimbónak kifakadása, bimbóeresztés, bimbóhajtás. | |
* | |
| (bimb-ó-z-ik) k. m. bimbóz-tam, ~tál, ~ott, par. ~zál. Bimbót vagy bimbókat hajt, bimbók teremnek és fakadoznak rajta. Bimbóznak a fák, a szőlők, a rózsák. Korán, későn bimbózik. Kibimbózik. | |
* | |
| (bimb-ó-z-ó) mn. tt. bimbózót, tb. ~k. Bimbókat hajtó, illetőleg rügyező, rigyázó. A korán bimbozó fák gyakran szenvednek a tavaszi fagytól. | |
* | |
| BÍNÖS, BÍNHÖDIK stb. tájejtésileg és régiesen, bűn, bűnös stb. helyett. | |
* | |
| hangutánzó fn. l. PINTY. | |
* | |
| (bim-cs-ok) fn. tt. bincsok-ot. Kemenes alján am. pörsedék, buboresék, bimbóforma fakadás a bőrön. Gyöke bim ugyanaz, melyből bimbó származik. | |
* | |
| (bim-cs-ők vagy bötüátvetéssel: csimbők, csimbók) fn. tt. bincsők-öt. Mélyhangon: boncsók. Bodrogközben am. csimbók, csombók. Akár a bim akár a csom gyöktől származtatva, alapfogalomban valami gömbölyüt, gombosat, csomósat jelent, épen úgy mint a kemenesaljai bincsok. | |
* | |
| BINCZKĚZ, l. PINCZK, PINCZKĚZ. | |
* | |
| (a német Bindaxt-ból) fn. tt. bindász-t, tb. ~ok. Hosszu keskeny pengéjü ácsfejsze, melylyel a faragás alá vett fák, különösen fenyvek oldaláról hosszu forgácsokat hasítanak. Ezzel kezdik a faragást. | |
* | |
| l. PĚNDĚRÍT. | |
* | |
| (1), (in-g-ó) mn. tt. bingó-t. Csak az eredeti ingó-val ikerítve divatozik: ingóbingó, s mondatik minden helyről-helyre vihető vagyonról, jószágról, milyenek: házi bútorok, eszközök, szerszámok, ruhanémük, barmok stb. Minden ingóbingó jószágomat neked hagyom. Ellentéte: ingatlan, fekvő.
Eredetije: ingó, melyhez b előtét járult, mi nyelvünk szokása szerint sok szóval történik, l. B. | |
* | |
| (2), fn. tt. bingó-t. Általán jelent bogyóféle gyümölcsöt, különösen érésben elmaradt, s bogyóhoz hasonló apró szilvát, almát stb. Máskép: bingyó. Nem egyéb mint a bogyó kicsinyített változata, s rokona: böng. | |
* | |
| (bim-gy-ó) fn. tt. bingyó-t. 1) Kis bimbó. 2) Bogyóféle, vagy bogyóhoz hasonló apró gyümölcs, különösen mely növésben a többitől elmaradt. | |
* | |
| tájszó, a szokottabb Bunkó helyett. l. ezt. | |
* | |
| tájszó, mely a tinó szóval ikeritve hasztatik: tinóbinó. | |
* | |
| régies, l. BIAL, BIVAL. | |
* | |
| BÍR, (1), áth. m. bír-t. 1) Van annyi ereje, hogy bizonyos terhet tartson, viseljen, hordjon. Ezen málha nagyon nehéz, alig birom. Sokat szekér sem bir. Km. Oly gyönge, hogy testét alig birja. Vidd el, ha birod. Különösen el és meg igekötőkkel. Vállán egy köleses zsákot elbír. Ezen falak megbirják a cserepes födelet. 2) Szélesb ért. erejénél fogva képes valamit tenni, nehézséget türni, kiállani, valamit legyőzni. Bírja az erős munkát. Aki bírja, az marja. Km. Amint bírom, úgy teszem. Sokáig békével birni a nyomást. Mindenhez látó, semmivel sem biró. Átv. ért. erszénye, jövedelme nem bírja a fényüzést. 3) Felható raggal am. rávesz, rábeszél valamire. Fölkelésre, lázadásra birni a csendes polgárokat. Nagy nehezen rábirtam őt az elutazásra. Tégedet nehéz rábirni valamely vállalatra.
"Ha tennem magadat arra bírhatandod, - - - - - - - - Rólad mit végezök, azt te mind megállod." Istvánfi Pál a XVI. századból. 4) Bizonyos jószágot, vagyont tulajdona gyanánt hatalmában tart. Több ezer holdnyi pusztát, erdőséget, gyárakat, házakat bír. Ő több fekvő jószágot bír, mint testvére. "Dézmát adok mendenekből, melyeket bírok." Münch. cod. Ez értelemben a mai szokás inkább segítő ragu viszonynévvel használja. Szép jószággal, és sok pénzzel bir. Sajátságos kifejezés: Jól bírja magát, azaz, nagy, elegendő birtoka van. Egyébiránt ez inkább am. jó erőben van. V. ö. BIR, önh. | |
* | |
| BÍR, (2), önh. 1) Határtalan igéket tárgyeseti viszonynév nélkül vonz, s am. képes valamit tenni. Hosszu betegsége után már bir járni, dolgozni. Mozdulni sem bir. Nem birok eléggé csudálkozni rajtad. 2) Segítő raggal, és ily ragu viszonynévvel am. sikeresen megmérkőzik valakivel, vagy valamivel, az ellenállón, ellenszegülőn kifog, hatalmába hajtja. E vásott gyermekekkel alig birok. Már nem birok vele. Ha méregbe jön, nem bir magával, azaz, nem képes mérsékelni magát. V. ö. MEGBÍR. Sajátságos kifejezések mind át-, mind önhatólag a régieknél, pl. Nádor-codexben: hogy én ilyen embörhez bírnám (ut conjungar tali viro); ha a lélöknek miatta (= általa) a test nem bírtatik azaz meg nem győzetik, vagy kormányoztatik. "Nagybódogúl birá (kormányzá) a népet." Debr. Legendásk. "Minden mezejével és mezei márháival bír vala" azaz bánik vala. Pesti Gábornál. "Ez bölcs embert is megbirta felesége," azaz uralma alá hódíttota. Ugyanannál. Ezen igében általán a kitartó erő alapfogalma rejlik, minélfogva rokonai a szanszkrit bhar (hord), hellen jerw, latin fero, porto, persa burdan, zend bere, ékirati bar, német bringen, Bürde, Bahre. Rokonítható a magyar erő s a latin vires (vis) szókkal is. | |
* | |
| (3), elvont gyök, melyből különböző értelmü származékok eredvén, másmás alapfogalmat fejez ki. 1) Aprót, kicsit jelent a biri (csiribiri) szóban, s legközelebb rokona piri, honnan pirinyó, pirindikó am. a maga nemében igen kicsin, vastaghangon parányi (porányi), átvetve, aprányi, továbbá, pere, az ikerített pereputty-ban, mely eredetileg am. piri pöttön, apró családi sarjadék, gyermekek. Ide tartozik: poronty. 2) Fürge, könnyü mozgást jelent a birka vagy birke, és birizgál származékokban, s rokonai vir, für, fir, mint a virgoncz, fürge, firgencz gyökei. 3) Mint a birge (rüh) gyöke rokon azon vír, pir gyökökkel, melyekből virrad, piros, pirul stb. származtak. 4) Hangutánzó a birbitél, birnyákol igékben. | |
* | |
| (bir-a) fn. Egyesszámu alanyesetben nem divatozik, csak többesben: birák, és személyraggal: birám, birád, birája stb. Ország birája, város birája, falu birája. Szolgabirák. Becsületes birák, a falusi tanács hivatalos czíme. A bira törzsből származnak: birál, biráskodik stb. Különben a biró és bira oly módosítványi viszonyban állanak mint: bogyó és bogya, bugyogó és bugyoga stb. Elemzését illetőleg l. BIRÓ. | |
* | |
| BIRAKOZIK, lásd BIRKOZÁS, BIRKOZIK. | |
* | |
| (bir-a-al) áth. m. birál-t. 1) Általán valamely erkölcsi cselekedet érdemében itéletet hoz, illetőleg annak becsét fontolgatja. Az emberek szivét csak Isten birálhatja. 2) Különösen mint törvényhatósági személy vagy testület peres ügyekben bizonyos törvények szerint itél. Igazságosan, részrehajlatlanul, személyválogatás nélkül birálni. 3) Valamely műnek, működésnek becsét bizonyos elméleti szabályok nyomán meghatározza. Könyveket, műdarabokat birálni. Szindarabokat, szinészi előadásokat birálni. | |
* | |
| (bir-a-al-ás) fn. tt. birálás-t, tb. ~ok. Itélőtehetség véleményezése, midőn valamit birálunk, ezen igének minden érteményében. Mások tetteinek szigorú birálása. Könyvek, műdarabok birálása, stb. V. ö. BIRÁL. | |
* | |
| (bir-a-al-ás-i) mn. tt. birálási-t, tb. ~ak. Birálásra vonatkozó, azt illető, ahhoz tartozó. Birálási tehetség, jog, kötelesség, mód. | |
* | |
| (bir-a-al-at) fn. tt. birálat-ot. 1) Általán vélemény alá terjesztett vagy vett dolog érdeme, becse fölött kimondott itélet. Alapos, hibás, pártatlan, részrehajló, szigorú, kímélő birálat. Könyvek, kiállított művek fölötti birálat. 2) Gyógytani ért. a nyavalyának azon foka és kifejlődése, melyből itélni lehet, ha vajjon gyógyítható-e vagy nem. (Crisis). Máskép: válság. | |
* | |
| (bir-a-al-at-i) mn. tt. birálati-t, tb. ~ak. Birálatra vonatkozó, azt illető. | |
* | |
| (bir-a-al-gat) gyak. áth. m. birálgat-tam, ~tál, ~ott. Valamely müvet, különösen tudományos vagy müvészeti munkát itélet alá vesz s annak mind dicséretes tulajdonságait, mind hiányait, hibáit kimutatja. | |
* | |
| (bir-a-al-gat-ás) fn. tt. birálgatás-t, tb. ~ok. Műnek, tudományos munkának itélet alá vevése. Szépirodalmi müvek birálgatásával foglalkodni. | |
* | |
| l. BIRÁSKODIK. | |
* | |
| (bir-a-al-mány) fn. tt. birálmány-t, tb. ~ok. l. BIRÁLAT. | |
* | |
| (bir-a-al-ó) fn. és mn. tt. biráló-t. 1) Aki valami felől itél, itéletet hoz. 2) Szépmüveket, tudományos munkákat vizsgáló, rostálgató, méltató. | |
* | |
| (bir-a-al-ó-i) mn. tt. birálói-t, tb. ~ak. Birálót illető, birálóra vonatkozó. Birálói tiszt, birálói részrehajlatlanság. | |
* | |
| (bir-al-om) fn. tt. biralm-at. 1) Birtokban levő valami, birt jószág. 2) Birtoklási, birási állapot. 3) A birodalom szükebb jelentése. V. ö. BIRODALOM. | |
* | |
| (bir-ás) fn. tt. birás-t, tb. ~ok, Valaminek tulajdonképen hatalomban tartása, használása. | |
* | |
| (bir-a-as-kod-ás) mn. tt. biráskodás-t, tb. ~ok. 1) Birói hivatal viselése, gyakorlása. 2) Peres ügyben biró előtti forgolódás, perlekedés. Ez értelemben szokottabb: biróskodás. | |
* | |
| (bir-a-as-kod-ás-i) mn. tt. biráskodási-t, tb. ~ak. 1) Birói hivatal viselésére, gyakorlására vonatkozó. Biráskodási illetőség, tehetség, képesség. 2) Biró előtti perlekedést illető. Biráskodási viszketeg. | |
* | |
| (bir-a-as-kod-ik) k. m. biráskod-tam, ~tál, ~ott. 1) Birói hivatalt visel, gyakorol. Alsó, felső törvényszéknél biráskodni. Faluban, városban biráskodni. 2) Peres ügyben biró előtt forgolódik; szokottabban: biróskodik. | |
* | |
| (birás-vágy) ösz. fn. Általán vágy, illetőleg törekvés, melynélfogva valaki bizonyos jószágot mint tulajdont magáévá tenni és birni, használni szeretne. Szükebb ért. mértéktelen vágy, midőn valaki minden úton-módon valaminek birtokába jutni, s amit megkiván, sajátjává tenni iparkodik. Rövidebben: birvágy. | |
* | |
| BIRBITĚLÉS, lásd BERBITĚL, BERBITĚLÉS. | |
* | |
| (bir-do-gál) gyak. áth. m. birdogál-t. Állhatatosan, folytonosan, háborítlanul, mintegy könnyü szerrel bir valamely jószágot, kiváltképen csekélyebb értékűt. | |
* | |
| (bir-erő) ösz. fn. Kitartó, vagyis a nyomásnak ellenszegülő erő, melynél fogva valaki vagy valami bizonyos terhet, nyomást elviselni képes. Egy vagy több mázsányi birerő. A kőhíd birereje nagyobb, mint a fahídé. | |
* | |
| l. BERÉTRA. | |
* | |
| (bir-ge) fn. tt. birgét, tb. birgék. Vörnyeges kiütésü foltokban mutatkozó rüh, milyen különösen az emberi test bőrét szokta meglepni, máskép sennyedék. Élnek e szóval a mátyusföldiek és néhutt a palóczok.
Elemezve vagy = bőr-ge, azaz kiütés a bőrön; vagy vörös szinénél fogva gyöke bir a vir, věr gyökökkel rokon. | |
* | |
| (bir-ge-es) mn. tt. birgés-t, tb. ~ek. Rühes, sennyedékes. Birgés kezek. | |
* | |
| (bir-ge-es-ěd-és) fn. tt. birgésědés-t, tb. ~ěk. Rühesedés, sennyedés, viszketeg vörösödése a bőrnek. | |
* | |
| (bir-ge-es-ěd-ik) k. m. birgésěd-tem, ~tél, ~ětt. Bőrén birge, azaz vörös kiütésü rüh, sennyedék támad. | |
* | |
| (bir-ha vagy pir-ha?) fn. tt. birhát. Bogárfaj, melynek bötykös végü csápjai vannak. Eredete homályos. | |
* | |
| BIRHATLAN, (bir-hat-at-lan) mn. tt. birhatlan-t, tb. ~ok. Amit birtokul megszerezni, magunkévá tenni vagy megtartani nem lehet. Birhatlan kincs után vágyakodni oktalanság. | |
* | |
| (birhat-lan-ság) fn. tt. birhatlanság-ot. 1) Tulajdonsága vagy állapota valamely jószágnak, melynél fogva azt birtokul megszerezni nem lehet. 2) Személyi tulajdonság vagy viszonybeli állapot, midőn az valamit birni nem képes. | |
* | |
| (bir-hat-ó) mn. tt. birhatót. 1) Amit birtokul megszerezni, vagy birtokképen megtartani és használni lehet. Egyedül nemesek által birható jószágok többé nincsenek. 2) Aki valamit birtokul tartani képesítve van. Városi telkeket birható zsidók. 3) Aminek súlyát, terhét eltartani, elviselni lehet. Nem birható terhet vállalni magára. | |
* | |
| (bir-hat-ó-ság) fn. tt. birhatóság-ot. Személyes képesség, illetőleg szabadalom, melynél fogva valaki bizonyos nemű jószágokat birtokul szerezhet és használhat. Ingatlanok, házak, telkek birhatóságára fölszabadított zsidók. | |
* | |
| (1), (bir-i) ikerítve a csiri szóval használtatik: csiribiri, s am. a maga nemében apró, mintegy csirában levő kicsi valami, máskép: csipricsupri, aprócseprő. Mátyás király a csalóközi madiakat nevezte csiribiri embereknek. Eredetre rokonai: a piczit jelentő piczi, pirinyó, pirindikó, továbbá a pereputty szó első tagja: pere, valamint a parányi is. | |
* | |
| (2), női kn. tt. Birit, tb. ~k. A Borbála névnek kicsinyített változata, máskép: Boris, Boriska, Borcsa, németesen Bábi. | |
* | |
| (3), falu Szabolcs megyében; helyragokkal: Biri-be, ~ben, ~ből. | |
* | |
| BIRIK, (bír-ik) k. m. bir-ott. Csak harmadik személyben használtatik. Erdélyi szójárás szerint am. valamely jószág birtokul rájut, ráháramlik. Aligha kezemre nem bírik azon jószág. Az atyának jószága az ő fiára bírik. | |
* | |
| népes puszta Pest megyében; helyragokkal: Birincsek-ěn, ~re, ~ről. | |
* | |
| népes puszta Tolna megyében; helyragokkal: Biritó-n, ~ra, ~ról. | |
* | |
| (bir-iz-ga-al) áth. m. birizgál-t. Ujjaival piszkál valamit, motoz, keresgél. Csak alsó irásmódban használható. | |
* | |
| (bir-iz-ga-al-ás) fn. tt. birizgálás-t, tb. ~ok. Ujjaival piszkálás vagy motozás. | |
* | |
| (bir-jog) ösz. fn. 1) Jog, melynélfogva valaki bír valamit; máskép: birtokjog. 2) Birtoklási jog. | |
* | |
| (bir-ka azaz ber-eg-ő vagy für-ög-ő) fn. tt. birkát, tb. birkák. Apróbb, göndör szőrű nemesített juh. Dunán túl juh helyett közönségesen birka nevezet használtatik. Selyembirka, nemesített birka, spanyol birka, birkajuh. Tájejtéssel birke, berke.
Ezen állatról, midőn nemileg párosodik, azt mondják: bereg (= fürög, vagy talán hangutánzólag), honnan valószinű, hogy eredetileg am. beregő, bergő, melyből lett: berke, birke (néhutt bürge), közönségesen birka. V. ö. BERGIK. A párzásra vonatkozik részben berbitél ige is, melynek gyöke szinte ber, s a tiszai vidéken ezt: birbitélni, különösebben a hímnemű szárnyas állatról mondják, midőn párzik. Ez Szala megyében berczel. Arabul Vullers szerént: berak. Syriai nyelven a rokon hangzású barcho am. kecske, bak. | |
* | |
| (birka-akol) ösz. fn. Akol, melyben a birkákat tartják, fejik, stb. | |
* | |
| (birka-képü) ösz. mn. Együgyü, buta, ostoba képü, mint a birka. | |
* | |
| (birka-nyáj) ösz. fn. Egy seregben járó, legelő birkák. Birkanyájat őrizni. A birkanyájból egy csapatot elhajtani. | |
* | |
| (birka-as) fn. tt. birkás-t, tb. ~ok. Birkával foglalkodó. Dunántul különösen így nevezik a puszták és szabad majorok haszonbérlőit, kiknek fő gazdasága és jövedelme birkatenyésztésből áll. Egyébiránt ezen név ma már becsét veszté, s lealacsonyítónak tartatik azoktól, kiket illet. | |
* | |
| (mint föntebb) mn. Birkákkal biró, bővelkedő. Birkás gazda, birkás vidék. | |
* | |
| (bir-k-e) fn. tt. birkét, tb. birkék. 1) A székelyeknél am. berek. 2) Mátyusföldén, birka. 3) Fenyő- és nyárfákon teremni szokott bimbóforma apró csomócskák. 4) Somogy vármegyében: tetű.
Elemzését illetőleg. l. BIR, elvont gyök. | |
* | |
| (bir-k-e-es) tt. birkés-t, tb. ~ěk. Lásd BIRKÁS. V. ö. BIRKE. | |
* | |
| (bir-koz-ás) fn. tt. birkozás-t, tb. ~ok. Küzdés, melyben a küzdő személyek erejöket akarják egyedül próbára tenni, azaz megmutatni, ki mit bir, vagyis ki bir a másikkal. | |
* | |
| BIRKÓZIK, (bir-koz-ik) k. m. birkoz-tam, ~tál, ~ott. A végre küzd, hogy kitünjék, melyik erősebb kettejök közől. A birkozók azon vannak, hogy egymást földhöz vágják. Val vel névutót vonz maga mellé. Egymással birkozni. Átv. ért. valami terhet fölemelni vagy mozdítani iparkodik. Nagy ez a buzás zsák, de majd megbirkozunk vele. | |
* | |
| (bir-lal) áth. m. birlal-t, htn. ~ni. Az osztrákjog magyarítói kezdtek élni e szóval, hogy a birtokos és birlaló szókat megkülönböztethessék. V. ö. BIRTOKOS. | |
* | |
| hangutánzó a macska nyivákolásától. | |
* | |
| (birnyák-ol) önh. m. birnyákol-t. Macska módra sí-rí, jajgatva sir; máskép: bernyákol vagy virnyákol. | |
* | |
| (birnyák-ol-ás) fn. tt. birnyákolás-t, tb. ~ok. Macskanyivákolás. | |
* | |
| BÍRÓ, (bir-ó) fn. tt. biró-t, tb. biró-k, vagy szokottabban: birák. Személyragozva: birám, birád, birája stb. Eredetileg, aki hatalommal, törvényhatósággal bír mások fölött. 1) Általán oly személy, ki akár hivatalból, akár hivatlanul mások tettei, müvei fölött itél. Igaz, részrehajlatlan, mély eszű, és belátásu biró. Szigorú, lágy, részrehajló, hamis, megvesztegetett biró. Kiki kegyes biró magának. Km.
"Légyen álom, légyen biró, Bátran megyek elébe; - - - - - - - Mert ha biró: nem furdal vád, Mert ha álom: nyúgalmat ád." Berzsenyi. 2) Bizonyos községnek, falunak, városnak főnöke, s az illető tanács elnöke. Falusi, városi biró. Öregbiró. Bagoly is biró a maga barlangjában. Km. Simon biró hajtja a lovat, azaz, asszony parancsol a háznál. Birót választani, birót tenni, letenni. A sereg és a biró (cohors et tribunus). Münch. cod. Pesti Gábornál: előttök járó. 3) Törvényhatósági személy, kinek hivatalos kötelessége a köréhez tartozó peres ügyekben itélni. Országbiró. Szentszéki birák. Fő-, alszolgabiró. Álbiró. Itélő biró. Közbiró; a hirályi tábla közbirája azaz a birótagok egyike, kinek más neve (pl. itélőmester) nincs. A jó lelki isméretnek nem kell itélőbiró. Km. Udvarbiró, vásárbiró, koldusbiró. Átv. ért. kisbiró, kinekkinek saját lelkiismérete. Valószinüleg nyelvünkből kölcsönöztetett a szerbeknél is ez értelemben használt birow, mert biró a szláv nyelvekben szud. | |
* | |
| KIS~ (máskép: Adamoczk), NAGY~, faluk Trencsén megyében; helyragokkal: Birócz-on, ~ra, ~ról. | |
* | |
| puszta Tolna megyében; helyr. Biród-on, ~ra, ~ról. | |
* | |
| (bir-od-al-om-i) mn. tt. birodalmi-t, tb. ~ak. Birodalomra vonatkozó; birodalomba való; birodalmat illető. Birodalmi ügyek. Birodalmi kormány, tanács. | |
* | |
| (bir-od-al-om) fn. tt. birodalm-at. 1) Valamely fejedelem kormánya alatt levő tartományok öszvege, vagyis annak birtokát tevő egész földterület. Magyar birodalom, melyet a magyar koronához tartozó országok képeznek. 2) Szükebb ért. oly ország, vagy országok öszvege, melyeknek feje császári méltóságot visel. Ausztriai birodalom. Orosz, török birodalom. Régen használtatott birtok (possessio) helyett is, pl. a bécsi codexben: "mü menden birodalmink (possessiones) és szolgáink te személyed előtt vadnak;" továbbá kormányzás helyett, pl. "küldé őtet két országnak birodalmára." Debr. Legendásk. | |
* | |
| (biró-ház) ösz. fn. 1) Biró lakása. Lovamat tilosban kapta, Biróházhoz behajtotta. Népdal. 2) Nyilvános köz épület, melyben a biró gyakorolja hivatalát. | |
* | |
| (bir-ó-i) mn. tt. birói-t, tb. ~ak. 1) Általán, biró személyét, hivatalát illető, arra vonatkozó, ahhoz tartozó. Birói czím, rang, hivatal. Birói kötelesség, jog, hatalom, hatóság. Birói segéd. Birói pálcza, birói szék. Birói kézbe letenni valamit. Birói illeték. 2) Különösen am. törvényszéki. Birói idézés, intés, itélet, birói zár. | |
* | |
| BIRÓIKÉPEN, (birói-kép vagy birói-képen) l. BIRÓILAG. | |
* | |
| (bir-ó-i-lag) ih. Birói hatóság útján törvényesen, törvényszékileg. Biróilag meginteni az illető feleket. Biróilag zár alá venni valamely jószágot. | |
* | |
| (bir-ó-l) régies áth. a mai szokott birál helyett. l. BIRÁL. | |
* | |
| (bir-ó-l-kod-ik) k. m. birólkod-tam, ~tál, ~ott. Régies e helyett: előljáróságot vagy kormányzóságot visel. "Pontius Pilátus Judeában birólkodtának idejében" (procurante Pontio Pilato Judaeam). Münch. codex. Erdősynél: tiszttartó fejedelem. | |
* | |
| népes puszta Komárom megyében; helyr. Birórét-ěn, ~re, ~ről. | |
* | |
| (bir-ó-os) fn. tt. birós-t, tb. ~ok. A kereskedők könyvében azon oldal, hová a követelések iratnak be, másképen: Követel. Ellentéte: Adós, Tartozik. ,Birós' nem új szó, mert a székelyeknél általában divatozik: bebirós, máskép bebirtokos am. Magyarországon: közbirtokos. Tehát birós am. aki bir valamit s igen alkalmas rövid szó a könyvvitelben, annál inkább, mert valamint adósít (debitirt) úgy birósít (creditirt) is könnyen elfogadja ezen újabb képzéseket. | |
* | |
| (bir-ó-ság) fn. tt. biróság-ot. Birói hivatal; birói hatalom; itélet. Biróságot viselni; biróságot gyakorolni; biróság alatt lenni. Első biróság előtt megnyerni a pert. | |
* | |
| (bir-ó-ság-i) mn. tt. birósági-t, tb. ~ak. Biróságot illető; biróságra vonatkozó. Birósági szerkezet. | |
* | |
| BIRÓSIT, (bir-ó-os-ít) áth. m. birósít-ott, htn. ~ni vagy ~ani. A kereskedői könyvekben értékül vagy követelő rovatba követelésbe ír, másképen: követelít. Ellentétek: adósít, terhül vagy adósságba, adóssági rovatba ír. ,Terhül' és ,értékül ír' csak dologra vitethetnek, személyről csak így szólhatunk: ,terhére' és ,javára' ír; de ,adósít' és ,birósít' mindkettőre viszonyulhatnak, s ezért alkalmasbaknak látszanak. | |
* | |
| (bir-ó-os-kod-ás) fn. l. BIRÁSKODÁS. | |
* | |
| l. BIRÁSKODIK. | |
* | |
| (biró-szék) ösz. fn. 1) Szék, melyen ülve a biró meghallgatja a peres feleket, és itéletet mond. 2) Birói hatóság. | |
* | |
| (biró-tag) ösz. fn. Valamely törvényszéknek, mely több személyből áll, egyik itélő tagja. | |
* | |
| (biró-társ) ösz. fn. 1) Személy, ki az itélő biróval valamely peres ügyben hasonló szavazatjoggal bír. 2) Valamely törvényszéknek, mely több birói személyből áll, egyik itélő tagja. NN. birótársammal egy véleményben nem lehetek. | |
* | |
| (biró-tétel) ösz. fn. Biróválasztás, midőn t. i. valamely község szavazattöbbséggel birót választ magának. | |
* | |
| (biró-tiszt) ösz. fn. A katonaságnál törvénytudó hivatalbeli személy, ki a hadi fegyelem ellen elkövetett bűnök fölött itél, hadbiró. (Auditor). | |
* | |
| (biró-választás) ösz. fn. Valamely községnek innepélyes tette, midőn szótöbbséggel valakit birói hivatal viselésére hív meg. | |
* | |
| (biró-választmány) ösz. fn. Választott személyek, kiket a peres felek köz egyezéssel neveznek ki és bíznak meg, hogy ügyökben eldöntő itéletet hozzanak, választott biróság. (Compromissum). | |
* | |
| fn. tt. birs-et. Almák egyik faja fanyar ízzel. Birsalma, birsfa, birssajt. De van birskörte is. Egynek látszik berz gyökkel, minthogy fanyar íze mintegy megberzenti az evőt. Vagy talán, mert néhutt bűzös almának hívják, erős büzü szagától vette nevét. Rokonságoknak látszanak a latin: pirum, német Birn, spanyol: peras. | |
* | |
| (bir-ó-ság) fn. tt. birság-ot. Eredeti ért. biró által hozott itélet, a régi halotti beszéd szerint, hol birságnap = itéletnap. Különösen büntetés neme, melyet a biró, illetőleg törvényszék a bűnös ellen rendel. Pénzbirság, midőn fizetésre itélnek valakit. Vérbirság, halálos itélet és büntetés. Igazság a birság. Km.
"Seregesen azt kiáltják: Igazság, koma, a birság, Falubirák így találták, Ezeket megbirságolták." Gúnydalok népies versezetekben. Némelyek az erszényt jelentő franczia bourse szótól származtatják, mennyiben a birság erszényre büntetést is jelent, de, mint fölebb elemeztük, helytelenül. V. ö. BIRSÁGNAP. | |
* | |
| (birság-nap) ösz. fn. Előfordul a régi halotti könyörgésben, hol am. itélet napja. Hogy birságnap jutva, mend vő szentei és önöttei közökön jov felől joktatnia éleszje vőt. Eszerint birságnap = biróság által gyakorlott hatalomnak azaz itéletnek napja. | |
* | |
| (bir-ság-ol) áth. m. birságol-t. Általán valakit mint biró büntetésre, különösen pénzfizetésre itél. | |
* | |
| (bir-ság-ol-ás) fn. tt. birságolás-t, tb. ~ok. Birói büntetés, különösen fizetésre itélés. | |
* | |
| (birs-alma) ösz. fn. Birsfa gyümölcse, mely az almák egyik faját teszi. Külseje tömött és sárga, belseje igen kemény s néha szívós húsu. Szaga kellemetes, de íze nyersen és magában igen fanyar. Némely tájak kiejtése szerént: bisalma. | |
* | |
| (birs-bor) ösz. fn. Birsalma levéből készített fanyarízü ital. | |
* | |
| (birs-fa) ösz. fn. Alma- és körtvélyfajta gyümölcsöt termő cserjés fa a húszhímesek és ötanyások seregéből. Gyümölcse szöszös, vállban pupos, czikkelyes. | |
* | |
| (birs-íz) ösz. fn. Birsalma vagy körte húsából készített lekvárféle pép. | |
* | |
| (birs-körte) ösz. fn. Különös körtefaj, mely alakjára nézve körtéhez, ízére, fanyarságra pedig birsalmához hasonlít. | |
* | |
| (birs-körte-fa) ösz. fn. Körtefák neme alá tartozó cserjés fa, mely úgynevezett birskörtéket terem. | |
* | |
| (birs-mag) ösz. fn. Birsalma és birskörte magva. | |
* | |
| (birs-pép) l. BIRSÍZ. | |
* | |
| (birs-sajt) ösz. fn. Birsalma húsa czukorral befőzve és sajtforma lepénynyé alakítva. | |
* | |
| (birs-sárga) ösz. mn. Olyan sárga szinű, mint a birsalma vagy birskörte héja. | |
* | |
| (birs-szak) ösz. fn. l. BIRSÍZ. | |
* | |
| (birs-szelet) ösz. fn. Birsalmából vagy körtéből elvágott szelet vagy hasáb. | |
* | |
| (birs-szín) ösz. fn. Olyan sárga szín, mint a birsalma vagy birskörte héjáé. Melléknevül am. birsszinű. | |
* | |
| (birs-szinű) ösz. mn. Birsalma vagy körte héjához hasonló sárgaszinű. Birsszinű kendő. Birsszinű arczbőr. | |
* | |
| (bir-t-ok) fn. tt. birtok-ot. 1) Vagyon, jószág, ami jog szerint a miénk, s valósággal hatalmunkban van; főképen fekvő, mezei vagyon. Földbirtok. Nemesi, egyházi, jobbágyi birtok. Városi, polgári, falusi birtok. Örökségben kapott, pénzen szerzett birtok. Nagy, kis birtok. Peralatti birtok. Birtokba jutni. Birtokot elveszteni.
"Egész világ nem a mi birtokunk; Amennyit a szív felfoghat magába, Sajátunknak csak annyit mondhatunk." Vörösmarty. 2) Birási cselekvés, valaminek hatalmunkban tartása. Birtokon belül (azaz a peres jószág birásában megmaradva) fölebbezni. Birtokon kivül, azaz midőn a peres tárgy más uralmában vagy más kezei között van, vagy azt birtokába vehetni, például fölebbezésnél, másnak jogában áll. Azon ok, illetőleg ék képzőjü nevek osztályába tartozik, melyek nevekből vagy igékből d vagy t középképzővel alakulnak, mint: szur-d-ék, szur-d-ok, szán-d-ék, szán-d-ok, ér-t-ék, mér-t-ék, stb. V. ö. BIRTOKOS, TULAJDONOS. | |
* | |
| fn. tt. birtókát. Ragya-verte szilva, máskép tökös szilva. Gyöke valószinüleg a pir (piros) szóval azonos, mintha volna: pirgyóka, azaz ragyától megégetett, megpirított. | |
* | |
| (birtok-adó) ösz. fn. l. FÖLDADÓ. | |
* | |
| (birtok-át-ruházás) ösz. fn. Cselekvés, midőn valaki saját birtokáról lemondva, azt másnak engedi által. | |
* | |
| (birtokba-lépés) ösz. fn. Midőn valaki bizonyos jószágot saját birtokául általvesz. | |
* | |
| (birtokba-lépő) ösz. fn. Aki valamely jószágot annak birtokosakép elfoglal, s azt használni kezdi. | |
* | |
| (birtokba-vétel) ösz. fn. l. BIRTOKBALÉPÉS. | |
* | |
| (birtok-czím) ösz. fn. Azon jogalap, melynél fogva valaki bizonyos jószág birtokára számot tart, vagy azt valósággal bírja, pl. örökösödés, végrendelet, hűbéri adomány stb. | |
* | |
| (birtok-ejtés) ösz. fn. Nyelvtani ért. a névnek birtokragos állapota. V. ö. BIRTOKRAG. | |
* | |
| (birtok-háborítás) ösz. fn. Jogtalan cselekvés, midőn valaki a törvényes birtokost illető jószágának haszonvételében zavarja, akadályozza. | |
* | |
| (birtok-jog) ösz. fn. 1) Jog, melynél fogva valaki bizonyos jószágot sajátjakép birhat. 2) Jog, melynek ereje szerint valamit tettleg birunk. | |
* | |
| (birtok-képes) ösz. fn. tt. birtokképes-t, tb. ~ek. Törvényi értelemben, kinek a törvények megengedik, hogy bizonyos nemű, különösen fekvő birtokot szerezhessen magának. | |
* | |
| (birtok-képesség) ösz. fn. Törvényi ért. oly képesség, melynél fogva valaki bizonyos birtokot örökös joggal megszerezhet. A nemesi jószágokra nézve az 1844-ik évi országgyűlés előtt a nemnemeseknek nem volt birtokképességök. | |
* | |
| (birtok-koros) ösz. fn. Nagykoru személy, kinek az illető törvények birtoklási jogot engednek. | |
* | |
| (birtok-könyv) ösz. fn. Szokottabban l. TELEKKÖNYV. | |
* | |
| (birtok-követelő) ösz. fn. Aki más kézen levő birtokot, mint törvényszerüleg őt illetőt visszaadatni sürget. | |
* | |
| BIRTOKLÁSI, l. BIRTOKOLÁS, BIRTOKOLÁSI. | |
* | |
| (birtok-levél) ösz. fn. Bizonyos birtokczímet és birtokjogot kimutató okmány. | |
* | |
| (birtok-név) ösz. fn. Nemes családok előneve, mely eredetileg az általok birt jószág nevétől kölcsönöztetett, pl. Galantai Eszterházy, Fekete, Balogh; Monyorókeréki Erdődy; Horogszegi Szilágyi; Kisfaludi Kisfaludy; Széki Teleki. | |
* | |
| (bir-t-ok-ol) áth. m. birtokol-t vagy birtoklott, htn. ~ni vagy birtoklani. Tettleg birtokban, valósággal hatalmában tart valamely jószágot. Törvénytudományi műszó, mely megfelel a latin possidet szónak. Használják ez értelemben is: birtokba vesz, elbirtokol; mint: örököl = örökbe, örökségbe vesz. V. ö. BIRTOKOS. | |
* | |
| (bir-t-ok-ol-ás) fn. tt. birtokolás-t, tb. ~ok. 1) Valamely jószágnak tettleges birtokban tartása. 2) Birtokba vevés. V. ö. BIRTOKOL. | |
* | |
| (bir-t-ok-ol-ás-i) mn. tt. birtokolási-t, tb. ~ak. Birtokolást illető, arra vonatkozó. Birtokolási jog, idő, mód. | |
* | |
| (bir-t-ok-ol-hat) tehető ige, m. birtokolhat-tam, ~tál, ~ott. Birtokban tarthat, birtokképen szerezhet. Az 1844-ki országgyülés óta a nemnemes honfiak is birtokolhatnak nemesi jószágokat. | |
* | |
| (bir-t-ok-ol-hat-ás) fn. tt. birtokolhatás-t, tb. ~ok. Birtokképesség, tettleges birtokban tarthatás. | |
* | |
| (bir-t-ok-ol-hat-lan-ság) fn. tt. birtokolhatlanság-ot. Birtokképesség hiánya, midőn valaki az illető polgári vagy egyházi törvények szerint birtokot nem szerezhet és nem tarthat. | |
* | |
| (bir-t-ok-os) mn. tt. birtokos-t vagy ~at, tb. ~ak. Bizonyos jószágnak, különösen fekvőnek birtokában levő. Birtokos nemesemberek, polgárok. Birtokos rag, l. BIRTOKTAG. Használtatik főnevül is, s ekkor többese: birtokosok. Közbirtokos, földbirtokos, házbirtokos.
Az osztrák polgári jog szerént a birtokos különbözik a puszta birlaló-tól. "Ki valamely dolgot hatalmában vagy őrizete alatt tart, annak birlalójának (Inhaber) neveztetik. Ha valamely dolog birlalójának az az akaratja, hogy azt mint magáét tartsa meg, akkor ő annak birtokosa (Besitzer. 309. §.) V. ö. TULAJDONOS. | |
* | |
| (birtokos-társ) ösz. fn. Akinek ugyanazon határban többed magával külön-külön birtokrésze van. A birtokostársak között ritkán van békesség. Máskép, és szokottabban: közbirtokos. | |
* | |
| (birtok-rag) ösz. fn. Névrag, mely birtokra vonatkozik, milyenek: a) é, pl. Péter-é, Pál-é, ház-é, kert-é, ló-é; ez neveztetik különösen birtokos ragnak; b) maga a személynévmás ragozott állapotban, pl. ház-am, ház-ad, ház-a, kert-ěm, kert-ěd, kert-je, ökl-öm, ökl-öd, ökl-e, stb. Részletesen l. É, és SZEMÉLYNÉVMÁS. | |
* | |
| (birtok-társ) ösz. fn. Szabatosan véve birtoktársak oly személyek, kik valamely jószágot osztatlanul birnak. Szélesb ért. l. BIRTOKOSTÁRS. | |
* | |
| (bir-t-ok-ú) mn. tt. birtokú-t, tb. ~k vagy ~ak. Birtokkal ellátott. Önmagában nem, csak más melléknév előtételével használtatik. Nagy birtokú főurak, kis birtokú kurtanemesek. | |
* | |
| (bir-vágy) ösz. fn. Kivánság, vágyakodás, melynél fogva valaki bárminemű jószág és vagyon szerzésére s annak megtartására törekszik. | |
* | |
| (bir-ván-cs? vagy pir-u-ancs?) fn. tt. birváncs-ot. Tolnai tájszó, mely jelent kicsirázott gabonából sütött édeses pépféle étket. Máskép: csiramálé, szalados, költés. | |
* | |
| l. BIRSALMA. | |
* | |
| elvont hangutánzó törzs, melyből bisěrěg vagy bizsěrěg, bizsergés, bizsergő származtak. Gyöke az egyszerű bis vagy bízs, a piseg vagy pizseg származékban. Rokonai: pěs, pězs, pěsěg, pězsěg, pězsěrěg. | |
* | |
| (bis-ěr-ěg) gyak. önh. m. bisěrěg-tem, ~tél, bisěrgětt, htn. ~ni vagy bisěrgeni. 1) Mondjuk meggyujtott nyirkos fáról, midőn a benne levő nedvek sisegő hangot adva kiforrnak belőle. 2) Sajog, midőn a fájós testrészben, illetőleg a sebben rendkivüli mozgásba, kevergésbe jő a vér. Ez értemény alapját a sürű nedvmozgalom teszi. | |
* | |
| (bis-ěr-ěg-és) fn. tt. bisěrgés-t, tb. ~ěk. Sustorgás, sajgás. V. ö. BISĚRĚG. | |
* | |
| (bis-el-et) önh. m. bislet-tem, ~tél, ~ětt. Székely tájszó, am. nyugtalankodva ki s be jár, koslat. Leginkább gyermekekről mondatik. Gyöke a sűrü mozgásra vonatkozó bis, s képzésre hasonló a vizslat, koslat, satrat szintén járáskelésre vonatkozó igékhez. | |
* | |
| e helyett: birsalma. Tolnai, általán palóczos kiejtés. | |
* | |
| fn. tt. biszké-t. 1) Hajósok gamós rúdja, melybe a hajó vagy tutaj kötelét akasztván, azt a föld szinén hárántékosan húzzák és tartják mindaddig, míg az a hajót partig hozván meg nem állítja. Eredetileg talán = bök-sze, mint: szöcske = szökcse. 2) Székely tájszó. l. DISZKE. 3) Az idegen eredetű ribiszke szónak kurtítása. l. PÖSZMÉTE. | |
* | |
| elvont gyök, melynek származékai érteményöknél fogva két külön osztályba sorozhatók. 1) Rokon a bot, üt szókkal, a bitó, bitófa, bitonya származékokban. 2) Mint a bitang, bitol, bitor, bitorol szók gyöke közvetlenül a ví, vita, vajudik, viudik, baj szókkal rokonítható, mennyiben elsorolt származékai bizonyos erőszakkal, vitával járó cselekvésre vagy állapotra vonatkoznak. V. ö. BITANG, BITOROL, stb. | |
* | |
| falu Erdélyben, Kézdi székben; helyr. Bitá-n, ~ra, ~ról. | |
* | |
| (bit-ang) fn. tt. bitang-ot. 1) A régi nyelvben am. zsákmány, préda, azaz, erőszakkal, bajvivással, harczban szerzett, elébbi birtokosától elragadott jószág. És az bitangot osztani akarnák. És a sok bitangból szentegyházat rakattata. (Sz. László legendája). Bitangra kitenni vagyonát. Leányágra szállott jószág egy a bitanggal. Km. 2) Urahagyott, uraveszett jószág, melyhez mindenki hozzányúl, Csáky szalmája. Különösen eltévelyedett barom, melynek ura nem tudatik, s melyet, kinek tetszik, elfog, behajt, használ, szóval, zsákmány gyanánt él vele. Bitang ló, bitang marha. A tilosban járó bitang marhát behajtani a biróhoz. Innen átv. értelemben mondják csavargó emberről, ki senkihez nem tartozik. Bitang szolga = uratlan kóborló. Sehonnai bitang ember. 3) A székelyeknél jelent fattyu gyermeket. Innen valamely nemzetségben a törvénytelen ágyból származottnak maradéka bitang ágnak neveztetik, mennyiben a törvényes gyermekek jószágában osztozva azt bitangképen használja. Elemzését illetőleg, l. BIT, gyök. | |
* | |
| (bitang-be-hajtás) ösz. fn. Uraveszett, csavargó barom behajtása az illető községhez vagy földbirtokoshoz. | |
* | |
| l. BITANGÓL. | |
* | |
| (bit-ang-ol) áth. m. bitangol-t. 1) Saját vagyonát, jószágát pazarolja, elvesztegeti, s mintegy magamagát megfosztja tőle, önmagát kizsákmányolja, prédálja. Ingó és ingatlan jószágát elbitangolni. 2) A gondjára bízott idegen jószágot vesztegeti, elharácsolja vagy magának tulajdonítja. A gondatlan gazda jószágát hűtlen tisztek, cselédek bitangolják. 3) l. BITOROL. | |
* | |
| (bitang-ól) ösz. fn. Ól, akol, istáló, melybe az uraveszett, csavargó, vagy tilosban fogott barmokat behajtják s föntartóztatják, míg tulajdonosaik ki nem váltják. Községi bitangól. | |
* | |
| (bit-ang-ol-ás) fn. tt. bitangolás-t, tb. ~ok. Saját vagy más jószágának pazarlása, prédálása, vesztegetése, illetőleg zsákmányképen eltulajdonítása. A bitangolás koldusbotra juttatja. Bitangolása miatt elűzött gazdatiszt. | |
* | |
| (bit-ó) fn. tt. bitó-t. 1) Régi elavult értelemben törvényszolga, ki a testi büntetésre itélteket veréssel s más kínzásokkal fenyítette, különösen hóhér. 2) l. BITÓFA.
Minthogy a bitónak főfeladata volt a testi büntetés, verés, ütés: innen valószinű, hogy ezen szó gyöke bit nem más mint a bot változata, melyből botoz, botol származott. Rokonai a latin bat-uo, franczia batt-re, hellen pat-assw, magyar pat-él, szláv bit-i, stb. Alakjára nézve részesülő az elavult bit (üt) igétől. | |
* | |
| (bitó-fa) ösz. fn. 1) Karó vagy oszlop, melyhez a régi fenyítő rendszerben az itélt büntetteseket kikötötték, s törvényszolga vagy hóhér által verették, németesen pelengér. 2) Azon czölöp, melyhez a mészárosok a vágómarhát kötik. Innen átv. ért. Baranyában, így nevezik a határfát, határjelelő oszlopot is. | |
* | |
| (bit-ol) áth. m. bitol-t. Holmi jószágot pazarol, veszteget, prédál; bitorol. Szokottabban: bitangol. Gyöke az erőszakra vonatkozó bit. l. ezt. | |
* | |
| ( bit-ol-ás) l. BITANGOLÁS. | |
* | |
| (bit-ony-a) fn. tt. bitonyát. Székely tájszó, am. sebek, fekélyek az emberi testen. Gyöke azon bit, mely ütésre, verésre vonatkozik, mennyiben az ilyetén sebek, fekélyek, ütés, verés, zúzódás eredményei lehetnek. | |
* | |
| (bit-ony-a-as) mn. tt. bitonyás-t vagy ~at, tb. ~ak. Sebekkel, fekélyekkel, különös ütés következtében lepett. Bitonyás lábak, kezek, alfel. | |
* | |
| (bit-or) mn. és fn. tt. bitor-t, tb. ~ok. 1) Általán valamely idegen jószágnak, továbbá hatalomnak, hivatalnak, czímnek, szóval őt nem illető jószágnak, állapotnak törvénytelen, erőszakos birtokosa. 2) Különösen oly személy, aki felsőségi hatalmat valamely nép vagy ország fölött erőszakosan gyakorol. Bitor fejedelem, király. (Usurpator). | |
* | |
| (bit-or-ol-ás) fn. tt. bitorlás-t, tb. ~ok. Erőszakos törvénytelen cselekvés, midőn valaki bizonyos jószágot, hatalmat, czímet, hivatalt jogellenesen magának tulajdonít és gyakorol. | |
* | |
| (bit-or-ol-ó) l. BITOR. | |
* | |
| (bit-or-ol) áth. m. bitorol-t vagy bitorl-ott, htn. ~ni vagy bitorl-ani. Valamit törvénytelenül, erőszakosan magának tulajdonítva használ, bir. Királyi hatalmat bitorolni. Mások jószágát bitorolni. Némely kalandorok grófi czímet bitorolnak. Más nevét, hivatalát bitorolni. | |
* | |
| fn. tt. bival-t, tb. ~ok. Szarvasmarhák egyik faja, mely a közönséges tehénnél és ökörnél vadabb, fekete, bozontos szőrü, hátra hajtott szarvakkal. Igába fogva lassu, de nagy terhet elbír. Erdélyországban nagy számmal tenyészik. A bival, ha csak sohajt is, messze fúj. Km. Vastag, mint a bivalbőr. Km. Némely tájak kiejtése szerént: bial és bivaly.
Köz vélemény szerént idegen nyelvből áthonosult szó; hellénül boubaloV, latinul bubulus, csehül buwol, németül Büffel, francziául bufle, olaszul buffalo, angolul buffle, stb. | |
* | |
| (bival-bika) ösz. fn. A bivalfajta szarvasmarhának hímje. | |
* | |
| l. BIVALBORJU és V. ö. BOCS. | |
* | |
| (bival-borju) ösz. fn. Fiatal kis bival. Szép, mint a bivalborju. Gúnyos közm. | |
* | |
| (bival-bőr) ösz. fn. A bivalféle szarvasmarha bőre. Nyers, kikészített bivalbőr. | |
* | |
| (bival-cserebüly) ösz. fn. Bogárfaj, mely leginkább a bivalokat csípi, zaklatja. | |
* | |
| (bival-gulya) ösz. fn. Bivalfajta szarvasmarhákból álló csorda vagy gulya. | |
* | |
| (bival-gulyás) ösz. fn. Csordás, ki bivalgulyát őriz. | |
* | |
| (1), (bival-os) fn. tt. bivalos-t, tb. ~ok. 1) Béres, ki bivalokon jár és dolgozik. 2) Bivalőrző. | |
* | |
| (2), (mint föntebb) mn. tt. bivalos-t, tb. ~ak. Bivalokkal bővelkedő. Bivalos vidék, ország; bivalos gazda. | |
* | |
| l. BIVALOS, (1), fn. | |
* | |
| (bival-ökör) ösz. fn. Herélt bival, melyet járomba fogva használnak. | |
* | |
| (bival-tehén) ösz. fn. A bivalfajta szarvasmarhák ünője, nősténye. | |
* | |
| (bival-téj) ösz. fn. Bivaltehén teje, mely igen kövér, de, ha nem eléggé tisztán bánnak a fejéssel, pézsmaszagú. | |
* | |
| l. BIVAL. | |
* | |
| önálló gyök és indulatszó. Élünk vele, midőn olyasmit állítunk, minek valóságáról teljes tudomásunk van, vagy azt hiszszük, hogy úgy van. Biz igaz! Biz igen! Biz úgy! Biz úgy ám! Néha esküféle erősítő erejü. Biz Isten, nem én voltam. A tagadást hatályosabbá teszi az ilyenekben. Biz én nem megyek! Biz azt meg nem kapod! Származékai bizon, bizony, bizonyít, bizonyos, stb.
Alapértelme: kétségtelen, határozott tudomás, minél fogva rokon vele a tudásra vonatkozó svéd wiss, dán vis, német wissen, gewiss, szanszkrit vid. | |
* | |
| (2), BIZHÖDIK, tájdivatosak és régiesek bűz, büzhödik helyett. | |
* | |
| áth. m. bíz-tam, ~tál, ~ott, par. ~z. Valakinek jelleme, becsülete, ügyessége, hűsége, stb. felől meg van győződve, vagy legalább azt hiszi, s ennélfogva valamely hozzá tartozó személy vagy dolog, gondját, fölügyelését mintegy saját helyettesére hagyja, neki ajánlja. A rendes tárgyeseten kivül fölható ragu nevet vonz. Elutazván, a házát s mindenét fiára bízta. Jószága igazgatását hű tisztére bízta. Ügyedet okos emberre bízd. Jóra bíztad! gúnyos roszalás. Bízd rám, majd elvégzem én. Ne bízd lelkedet minden emberre. Nem ebre bízzák a hájat. Km.
Öszvetételei: megbíz, elbíz, reábíz, melyeket l. saját rovataik alatt. Származékai: bízik, bizakodik, bizalom, bíztat, biztos, bizton, bizvást, stb. Eredetre egy a biz indulatszóval, s rokon hozzá: hisz, valamint a hellen peiJw is. | |
* | |
| (biz-a-kod-ás) fn. tt. bizakodás-t, tb. ~ok. Saját erőnk érzetéből vagy valamely külső segítségre és körülményekre támaszkodásból eredő, kissé túlzó indulat, melynél fogva erősen hiszszük, hogy számításunk nem csal, hogy sikert érünk. | |
* | |
| (biz-a-kod-ik) k. m. bizakod-tam, ~tál, ~ott. Reményét, tetteinek sikerét, jó kimenetelét kissé tulzólag helyezi valamiben. Ban ben ragu neveket vonz maga mellé. Bizakodni saját erejében, bátorságában. Bizakodni a pártfogók hatalmában. | |
* | |
| (biz-a-kod-ó) mn. tt. bizakodó-t, tb. ~k. Reményét, tetteinek sikerét valamiben kissé tulzólag helyező. Magában bizakodó ember. | |
* | |
| (biz-a-kod-ó-lag) ih. Bizonyos reményt, sikert kissé tulzólag táplálva. Erejében bizakodólag nekirohanni az ellenségnek. | |
* | |
| (biz-a-kod-ott) mn. tt. bizakodott-at. Magában tulságosan bízott vagy bízó, különösen el igekötővel: elbizakodott. | |
* | |
| (biz-a-kod-ott-ság) fn. tt. bizakodottság-ot. Magában tulságosan bizakodás. | |
* | |
| (biz-al-om-as) mn. tt. bizalmas-t, tb. ~ak. l. BIZODALMAS. | |
* | |
| (biz-al-om-as-an) ih. l. BIZODALMASAN. | |
* | |
| (biz-al-om-as-ság) fn. l. BIZODALMASSÁG. | |
* | |
| (biz-al-om-at-lan) mn. l. BIZODALMATLAN. | |
* | |
| (biz-al-om-at-lan-ság) fn. l. BIZODALMATLANSÁG. | |
* | |
| (biz-al-om-i) tt. bizalmi-t, tb. ~ak. Bizalomra vonatkozó; bizalommal megajándékozott. Bizalmi férfiak, kiknek véleményében valamely testület, nép vagy kormány valamely ügyben bizalmát helyezi. Országos dolgok elintézésére meghítt bizalmi férfiakkal tanácskozni. | |
* | |
| (biz-al-om) fn. tt. bizalm-at. l. BIZODALOM. | |
* | |
| (bíz-ás) fn. tt. bízás-t, tb. ~ok. 1) Midőn az átható bíz származéka, am. más gondjára, fölügyelésére hagyás. Jobbára öszvetételesen használtatik: megbízás, rábízás. 2) Mint a bízik származéka, am. bizonyos tudaton, hiszemen, meggyőződésen alapuló reménylés, sikerre való kilátás. V. ö. BÍZIK. | |
* | |
| (biz-at-lan-ság) fn. tt. bizatlanság-ot. Bizodalom hiánya, melyet gyanu, félelem, s általán a kivánt siker elé gördülő akadályok szoktak okozni, bizodalmatlanság. | |
* | |
| falu Somogyban; helyragokkal: Bizé-n, ~re, ~ről. | |
* | |
| (biz-og-at-ó) fn. tt. bizgantyú-t. l. BEZZENTŐ. | |
* | |
| (biz-og-at) gyak. áth. m. bizgat-tam, ~tál, ~ott, par. bizgass. 1) Ujjaival motozva holmit piszkál, ideoda mozgat, izgat. 2) Átv. ért. ingerel, nyugtalanít valakit.
Gyöke eredetileg a mozgásra vonatkozó íz, melyből izeg izgat származnak, s a b előtét, mint a biczeg, billeg, bingó s több más szóban. Rokon értelmü vele a piszkál gyöke pisz. | |
* | |
| (biz-og-at-ás) fn. tt. bizgatás-t, tb. ~ok. 1) Babráló mozgatás, motozás. 2) Ingerlés, nyugtalanító boszantás, kedély izgatása. | |
* | |
| (bíz-ik) k. m. bíz-tam, ~tál, ~ott, par. bíz-zál. Valakinek vagy valaminek bizonyos jó tulajdonságairól meg lévén győződve, vagy jó hiszem fejében, reményét benne helyezi, és hiszi, hogy segítsége, közbejárása, kedvezése, stb. által czélt ér. Nagy urak pártfogásában bízni. Istenben bízni. Bízzál Istenben, előgyámolít. Km. Erejében bízik. Még a halálra itélt is bízik. Ki hol bízik, ott hízik. Km. Nem lehet minden emberben bízni. Bízik szavatokba királytok. Czuczor. Ha van mihez bízhatnod a jelenben, maradj az élvvel kináló közelben. Vörösmarty. Bízik magában, valódi vagy képzelt jó tulajdonságaiban. Mondjuk ezt is: nem bízik hozzá, nem bízik magához. Midőn el igekötő járul hozzá, visszaható névmással am. tulságosan becsüli magát, tulzólag bízik, kevélyen rátartja magát. Elbízza magát. Bízd el magadat, ha szégyent akarsz vallani. Km. | |
* | |
| göcseji szójárás, bizom helyett. | |
* | |
| (biz-od-al-om-as) mn. tt. bizodalmas-t, tb. ~ak. Aki bizodalmunkat bírja, kihez reménynyel járulunk, kinek belsőnket kitárhatjuk, kire valamit bízhatunk. Bizodalmas nagy jó uram! Bizodalmas ember. Bizodalmas beszélgetés, társalgás. Bizodalmas közlés, kérelem. Egyszerűbb alakban egyezik vele: bizalmas. | |
* | |
| (biz-od-al-om-as-an) ih. Bizodalommal, valakiben bízva, nyiltszivüleg. Bizodalmasan szólni valakivel. Titkait bizodalmasan közlé velem. Bizodalmasan járulni, folyamodni jóakarónkhoz. | |
* | |
| (biz-od-al-om-as-ság) fn. tt. bizodalmasság-ot. Bizodalmas állapot, oly összeköttetés és viszony, melynél fogva egyik a másikban bizhatik, reményt táplálhat, őszinte közlekedési nyiltszivüség. Baráti, testvéri, fiúi bizodalmasság. | |
* | |
| (biz-od-al-om-atlan) mn. tt. bizodalmatlan-t, tb. ~ok. Kiben bizodalom nincsen, ki senkiben nem bízik, ki reményt másban nem helyez, mások őszinteségében, jóságában, hűségében stb. kétkedő. A többször csalatkozott ember bizodalmatlan szokott lenni. Határozóilag am. bizodalom nélkül, bizodalmatlanul. Egyszerűbb alakban: bizalmatlan. | |
* | |
| (biz-od-al-om-at-lan-ul) ih. Bizodalom nélkül, másban nem bízva. | |
* | |
| (biz-od-al-om-at-lan-ság) fn. tt. bizodalmatlanság-ot. Bizodalom nélküli állapot, másoktól való visszatartózkodás; oly viszony, mely nem engedi, hogy belsőnket mások előtt kitárjuk. Bizodalmatlansággal viseltetni. Bizodalmatlanságot táplálni. Rövidebben: bizalmatlanság. | |
* | |
| (biz-od-al-om-az-ik) k. Régies, ma: bízik. "De bizodalmazjatok (confidite), mert én meggyőztem e világot. Münch. cod. | |
* | |
| (biz-od-al-om-i) mn. tt. bizodalmi-t, tb. ~ak. Bizodalomra vonatkozó. Bizodalommal megajándékozott. Egyszerűbben: bizalmi. | |
* | |
| (biz-od-al-om) fn. tt. bizodalmat. Azon gyöngéd érzelem mások iránt, melynél fogva szíveinket előttök kitárni, s ügyeinkben őket részesíteni készek vagyunk, egyszersmind reményünket bennök helyezzük. Baráti bizodalom, testvéri bizodalom, fiúi bizodalom, Isten iránti bizodalom. Minden bizodalmamat benned helyezem. Nincs hozzá bizodalmam. Ettől különbözik a bizakodás. Egyszerübb alakban: bizalom. | |
* | |
| (1), tájszólás bizon helyett. | |
* | |
| (2), (biz-om) fn. am. bizodalom, hiszem. Előfordúl Gyöngyösi Istvánnál:
"Hogy azt elnyerheti, vala oly bizomban (azaz hiszemben) Úgy ment a vezérnek ez a ló adomban" (azaz adományban). | |
* | |
| (biz-o-mány) fn. tt. bizomány-t, tb. ~ok. Valami megtenni, véghezvinni való, mire bennünket más, jutalom igérete mellett vagy a nélkül megkért, megbizott. Baráti bizomány, kereskedési bizomány. Bizományokkal terhelni valakit. (Commissio). | |
* | |
| (bizomány-áru) ösz. fn. Bizományba adott vagy kapott portéka. | |
* | |
| (biz-o-mány-i) mn. tt. bizományi-t, tb. ~ak. Bizományhoz tartozó, bizományra vonatkozó; bizománynyal foglalkodó. Bizományi áruk, bizományi kereskedés. | |
* | |
| lásd BIZOMÁNYTŐZS. | |
* | |
| (1), (biz-o-mány-os) fn. tt. bizományos-t, tb. ~ok. 1) Kire valamit biztunk, kit valami véghezvitelére megkértünk. 2) Törvénytudományi ért. felhatalmazott, ki más személyében kiküldve végez valamit. 3) Kereskedőknél, ki más vagy mások portékáit árulja. | |
* | |
| (2), (mint föntebb) mn. tt. bizományos-t, vagy ~at, tb. ~ak. Bizományba adott vagy kapott; bizománynyal foglalkodó. Bizományos kereskedés. Bizományos áru. | |
* | |
| (bizomány-tőzs) ösz. fn. Kereskedés, melyet valaki bizományban átvett portékákkal, árukkal űz, vagy melyet valaki bizományos által űz. | |
* | |
| (biz-on) l. BIZONY, (2) ih. | |
* | |
| (1), (biz-ony) fn. tt. bizony-t, tb. ~ok. Alapos tudomásu meggyőződés vagy igazság, s erre hivatkozó tanuságtétel, vagyis oly erősítő szó, melylyel állitásunknak nyomatékot adunk. A módosító névragok közől csak a val járul hozzá. Bizonynyal erősíteni. Bizonynyal mondom. Minden bizonynyal ott leszek. Bizonyt fújni, mondani, ejteni. Származékai: bizonyít, bizonyúl, bizonyos, bizonytalan, bizonyoz, stb. A régieknél előfordúl bizonyos (quidam és verus) melléknév helyett is. "Más bizony (alius quidam) vallja vala." "Én vagyok a bizony szőlőtő" (vitis vera). "Bizony (igaz) töredelmesség." Góry-cod. "Ez az Jézus bizony isten, Kinél egyéb senki nincsen, Ez nekem bizony istenem." Katalin verses legendája. "Ha bizony s elég te hited." Ugyanott. | |
* | |
| (2), ih. Esküvőleg erősítő szó, melylyel állításunkat igaznak vítatjuk s hitelességét nyomosítjuk, s am. igazán, valóban. Helyesebben: bizon, mert határozók ony ěny képzővel szokatlanok, hanem on ěn vagy an en-vel alakulnak, mint: nagy-on, zok-on, ig-ěn, stb. Bizon Isten! Isten bizon! Úgy-e bizon? Úgy bizon! A bizon! Bizon, bizon mondom nektek. Nem bizon! Bizon nem tudom! Igaz melléknév helyett is (mint föntebb bizony). "Mert bizon, amit mond." Nádor-cod. "Hogy ez bizon legyen, megírta Szent Lukács." Góry-cod. "Mert bizon ű tanósága." Régi passio. V. ö. BEZE.
A régieknél előfordul a latin etiam kötszó és porro határozó értelmében is. Ki bizony ülvén (quae etiam sedens), bizony egy kellemetes (porro unum est necessarium). Münch. cod. | |
* | |
| BIZONYÁRA, (biz-ony-a-ba vagy ~ra) ih. Bizonyosan, minden kétség nélkül. Az elsőbbik régies; ma az utóbbi szokottabb. | |
* | |
| (biz-ony-a-val) ih. Régies a mai bizonyára vagy bizonynyal helyett. "Bizonyával szeretnétek." Góry-codex. | |
* | |
| (bizony-erő) ösz. fn. Azon meggyőző érv, mely valaminek hitelességét, valóságát tanusítja. Bizonyerő nélküli állítás. | |
* | |
| (biz-ony-g vagy biz-on-g) önh. m. bizonyg-ott, htn. ~ni vagy ~ani. Bizony szóval gyakran él, állitását bizony szóval erősíti. Másképen: bizonyoz. | |
* | |
| l. BIZONYOZÓ. | |
* | |
| (biz-ony-ít) áth. m. bizonyít-ott, par. ~s, htn. ~ni vagy ~ani. 1) Saját meggyőződése és tudomása nyomán tanuképen állít, igaznak, valónak mond valamit. Szemtanúk bizonyítják, hogy loptál. Esküvel, több társaira hivatkozva bizonyítani. Csak gyanítom, de nem bizonyíthatom rá, hogy ő volt. 2) Szélesb ért. valamely állítás valóságát, igaz voltát alapos érvek által mutogatja, vítatja. Tudományos vítatásban okok, érvek bizonyítanak. Ez nem bizonyít semmit. V. ö. BEBIZONYÍT. | |
* | |
| (biz-ony-ít-ás) fn. tt. bizonyítás-t, tb. ~ok. Erősítő, okadó, vítató, tanusító állítás, mely által valamit bizonyítunk vagy legalább bizonyitni akarunk. l. BIZONYÍT. | |
* | |
| (biz-ony-ít-ás-i) mn. tt. bizonyítási-t, tb. ~ak. Bizonyítást illető, arra vonatkozó. Bizonyítási érvek, okok. | |
* | |
| (biz-ony-ít-at-lan) mn. tt. bizonyítatlan-t, tb. ~ok. Ami nincsen bebizonyítva; minek valósága felől még kétkedni lehet. Határozóilag am. be nem bizonyítva, bizonyítatlanul. | |
* | |
| (biz-ony-ít-ék) fn. tt. bizonyíték-ot. Mintegy bizonyító ok, mely megmutatja, hogy igaz valami; mely a dolog valóságát kétségtelenné teszi. Egész vagy teljes bizonyíték. Fél bizonyíték. Nem teljes bizonyíték. | |
* | |
| (biz-ony-ít-lan) l. BIZONYÍTATLAN. | |
* | |
| (biz-ony-ít-ó) fn. és mn. tt. bizonyító-t. Tanusító, ki vagy mi valamiről bizonyságot teszen. Bizonyító szemtanúk. Bizonyító érvek, körülmények. | |
* | |
| (biz-ony-ít-vány) fn. tt. bizonyítvány-t, tb. ~ok. Mindenféle mód, jel, eszköz és oklevél, mely által valamit bizonyosnak lenni megmutatunk. Különösen jogtanilag: hiteles iromány, mely a kérdéses tárgyra vonatkozik. Hű szolgálatról adott bizonyítvány. Folyamodványhoz csatolt orvosi, hatósági bizonyítvány. | |
* | |
| (biz-ony-kod-ik) k. m. bizonykod-tam, ~tál, ~ott. l. BIZONYOZ. | |
* | |
| (biz-ony-ol-at) fn. tt. bizonylat-ot. l. BIZONYÍTÉK. | |
* | |
| (biz-ony-od-ik) k. m. bizonyod-tam, ~tál, ~ott. Valamely kérdés, kétség vagy titok alatt levő dolog igazsága, mivolta világosságra derül. Rendesen igekötőkkel divatozik. Amit gyanítottam, ime bebizonyodott. Rábizonyodott, hogy ő követte el a csínyt. | |
* | |
| (biz-ony-ol) áth. m. bizonyol-t vagy bizonyl-ott, htn. ~ni vagy bizonyl-ani. Bizonyféle erősítő szóval állít, hitelesnek lenni vítat, bizonyosnak vall valamit. Amit hiteles tanuk bizonyolnak, arról kétkedni nem lehet. | |
* | |
| (biz-ony-ol-ás) fn. tt. bizonyolás-t, tb. ~ok. Erősítő állítás, vítatás, tanusítás, melylyel valamit bizonyosnak vallunk. | |
* | |
| (biz-ony-os) mn. tt. bizonyos-t vagy ~at, tb. ~ak. 1) Kétségtelen, minek valósága felől meg vagyunk győződve. Bizonyos halál vár előbb-utóbb mindnyájunkra. Bizonyos vagyok benne. Bizonyos dolog. Bizonyosképen. Semmi bizonyost nem tudni róla. Bizonyossá teszlek. Bizonyos leszek. Jobb kevés bizonyos mint sok bizonytalan. Km. Annyi bizonyos, hogy - - Már bizonyos, hogy elveszett. 2) Határozott, a többitől megkülönböztetett. Bizonyos órákban honn lenni, s látogatókat fogadni. Bizonyos időre eltávozni. 3) Némely, egy valaki, mely értelemben az elbeszélők által használtatik, pl. Bizonyos paraszt megállt egy városi templom előtt, stb. V. ö. BIZONY (1). | |
* | |
| (biz-ony-os-an) ih. Kétségkivül minden kétkedés nélkül, valósággal. Bizonyosan valamennyin meghalunk. Bizonyosan tudjuk, hogy kétszer kettő négy. Bizonyosan nem mondhatom, mikor leszek otthon. | |
* | |
| áth. m. bizonyosít-ott, htn. ~ni vagy ~ani. Bizonyossá tesz; oly fontos tanuságokkal, bizonyítványokkal, igéretekkel áll elő, melyek minden kétséget kizárnak, s tökéletes meggyőződést szereznek. Egyébiránt nem igen van szokásban. | |
* | |
| l. BIZONYODIK. | |
* | |
| (biz-ony-os-ság) fn. tt. bizonyosság-ot. Kétségkivüli állapot, meggyőződés; hiteles, fontos okokra támaszkodás. Egész bizonyossággal állítani valamit. Bizonyosságban lenni czélunk elérése felől. Ennek bizonyosságáról szabad legyen kételkednem. | |
* | |
| (biz-ony-oz) önh. m. bizonyoz-tam, ~tál, ~ott. Ki minden szavát, állítását bizony ismétléssel erősítgeti, ki mindig azt vítatja, hogy igaza van. Képzésre olyan, mint: adtáz, teremtettéz. | |
* | |
| (biz-ony-oz-ás) fn. tt. bizonyozás-t, tb. ~ok. 1) Valamely állításnak ismételt bizony általi erősítése. 2) Tulajdonsága némely embernek, melynél fogva mindig igazmondóságot igényel magának. | |
* | |
| (biz-ony-oz-ó) fn. tt. bizonyozó-t, tb. ~k. Aki bizony szóval erősítget valamit. 2) Aki mindig igaznak követeli állitásait. | |
* | |
| (biz-ony-ság) fn. tt. bizonyság-ot. 1) Tanuság. Nem kell ott bizonyság, hol maga szól a dolog. Km. Bizonyságot tenni valamiről. 2) Tanu, azaz valamit bizonyító személy. Álljanak elé a bizonyságok. 3) Próba, bizonylat, a dolog valóságának megmutatása.
A régieknél, valamint bizony am. igaz, úgy bizonyság is előfordul igazság értelemben, pl. A Debr. legendáskönyvben: meghamossíthatatlan bizonság (bizonyság), mindjárt alább ekkép fejeztetik ki: meghamossíthatatlan igaz volta. (53, 54. lapokon). | |
* | |
| (bizonyság-levél) ösz. fn. Iromány, mely valaminek valóságát tanusítja, bizonyítvány. | |
* | |
| (bizonyság-tétel) ösz. fn. Előadása azon okoknak, melyek a dolog valósága mellett bizonyítanak, tanuságtétel. | |
* | |
| (bizonyság-těvő) ösz. fn. l. TANU. | |
* | |
| (biz-ony-talan) mn. tt. bizonytalan-t, tb. ~ok. Aminek valósága nincs megmutatva, miről kételkedni lehet, kétséges. A halál bizonyos, de ideje bizonytalan. Határozóilag am. bizonytalanul. | |
* | |
| (biz-ony-talan-kod-ás) fn. tt. bizonytalankodás-t, tb. ~ok. Kétes állapotban létel, habozás, a dolog kimenetele felőli kétkedés. | |
* | |
| (biz-ony-talan-kod-ik) k. m. bizonytalankod-tam, ~tál, ~ott. Kétes állapotban vagyon, nem tudja, mire üt ki a dolog vagy mit tegyen. | |
* | |
| (biz-ony-talan-ság) fn. tt. bizonytalanság-ot. Kétes állapot, midőn valaminek mivolta, mibenléte felől nincsen határozott tudomásunk. | |
* | |
| (biz-ony-talan-ul) ih. Bizonytalan módon, kétséges állapotban. | |
* | |
| (biz-ony-úl) önh. m. bizonyúl-t. Bizony dolog gyanánt kiderül; bizonyodik. Bebizonyúl. Rábizonyult a tolvajság. | |
* | |
| (biz-ott) fn. tt. bizott-at. Személy, ki valaminek tevésére, véghezvitelére fölhatalmaztatik; megbizott. | |
* | |
| helyesebben l. BIZOTTSÁG. | |
* | |
| (biz-ott-ság) fn. tt. bizottság-ot. Többekből álló személyzet, mely a végre bizatik meg, hogy bizonyos ügyben eljárjon. Megyei, városi hatóságtól kinevezett bizottság. Gazdasági, egészségügyi bizottság. Mennyiben a ság ség képző gyűneveket is alkot, mint: katonaság, papság, ifjuság, stb. ennélfogva a bizottság (= bizottak mint többség) helyesebb, mint: bizottmány, már annálfogva is, mert mány képző nem szokott mult részesülőhöz járulni. | |
* | |
| (biz-ott-ság-i) mn. tt. bizottsági-t, tb. ~ak. Bizottságra vonatkozó. Bizottsági munkálatok, javaslatok. | |
* | |
| (biz-o-vány) fn. tt. bizovány-t. Megbizó levél, mely által valakit fölhatalmazunk, hogy bizonyos ügyben, eljárásban személyünket képviselhesse. | |
* | |
| (bíz-tat) áth. m. bíztat-tam, ~tál, ~ott, par. bíztass. 1) Szóval, rábeszéléssel bátorít, reménynyel kecsegtet. Eleget bíztatom, hogy ne féljen, hogy vállalata jól üt ki. 2) Ingerel, bujtogat, sürget, ösztönöz, izgat. Fiút apja ellen, alattvalót felsősége ellen bíztatni. Bűnre bíztatni valakit. Bíztatja, mint czigány a lovát. (ostorral). Km. 3) Szomorút, elcsüggedtet vigasztal. | |
* | |
| (bíz-tat-ás) fn. tt. bíztatás-t, tb. ~ok. Tettre, merényre bátorítás; reménynyel kecsegtetés; ingerlés, ösztönzés, sürgetés, izgatás; vigasztalás. | |
* | |
| (bíz-tat-ó) mn. és fn. tt. bíztató-t, tb. ~k. Aki vagy ami eszközli, hogy bízzunk, bátorító reménynyel kecsegtető; ingerlő, izgató; sürgető. Bíztató szó, igéret. Biztató nélkül nem mer semmibe kapni. | |
* | |
| (bíz-ton) ih. 1) Azon meggyőződéssel, öntudattal, bizonyossággal, hogy semmitől félni, tartani nem lehet. Erre bízton mehetsz.
"Künn hatalmas, benn virágzó és szabad, Bízton álljon sérthetetlen jog alatt." Fóti dal (Vörösmartytól). 2) Kétkedés nélkül, bizonyosan. Bízton mondhatom. Képzésre hasonló a futton (fut), menten (megy), jöttön (jő), stb. mult időkből származott határzókhoz. | |
* | |
| (bizton-lét) ösz. fn. Lásd BIZTONSÁG. | |
* | |
| (biz-t-on-ság) fn. tt. biztonság-ot. Biztonlét. Divatba nem régen jött szó, a régi és helyesebb biztosság értelmében. Tudniillik nyelvünkben a módhatárzókból, különösen az an, en, on vagy ul, ül képzőjüekből nem vala szokás neveket alkotni. Egyébiránt minthogy a biztosság más érteményekben is divatozik, nagyobb szabatosság kedvéért ez újításnak helyet adhatunk. Hasonlók ehez a szintén újabb alkotásu fenség, tulság szók is. T. i. a ság, ség képzők már régebben is a legtöbb beszédrészekhez függesztettek, pl. főnévhez: ember-ség, barát-ság, melléknevekhez: szépség, jó-ság, több-ség, kisebb-ség, minden-ség, számnevekhez: egy-ség, két-ség, három-ság, névutókhoz: alatt-ság, névmásokhoz: milyen-ség, igetörzsekhez: fog-ság, vesződ-ség, nevet-ség, mulat-ság, részesülőkhöz: romlott-ság, veszett-ség; miknél fogva még a föntebbi határozókkal egybeillesztések is eltürethetnek. | |
* | |
| (biz-t-os, biz-at-os) fn. tt. biztos-t, tb. ~ok. Hivatalbeli személy, vagy kereskedelmi, gazdasági tiszt, szolga, ki meg van bízva, hogy bizonyos ügyekben eljárjon. Királyi biztos; megyei biztos; úti biztos; városi biztos; boltbiztos, kereskedelmi biztos, rendőrségi biztos. | |
* | |
| (mint föntebb) mn. tt. biztos-t, tb. ~ak. 1) Miben vagy kiben bízni lehet, mi reményt, várakozást nem csal. Biztos ember; biztos remény; biztos lövés; biztos őrizet. 2) Bátorságos, félelem nélküli. Ezen vidéken biztos az utazás. | |
* | |
| (biz-at-os-an) ih. Bátran, teljes bizodalommal, félelem, kétkedés, gyanu nélkül. Némely vidékeken éjjel-nappal biztosan járhatni. | |
* | |
| (biz-t-os-ít) áth. m. biztosított, par. ~s, htn. ~ni vagy ~ani. 1) Biztossá tesz, azaz reményt nyújt, meggyőz valami felől, hogy sikere lesz, hogy nem kell félni, bátorságba helyez. Biztosítalak, hogy czélt érsz, hogy semmi veszély nem ér. Tolvajok, rablók ellen biztosítani az utasokat. 2) Bizonyos fizetés mellett valamely jószágot tűz-, víz-, jég-kár stb. ellen mentesít. Épületeket, hajókat, vetéseket, szőlőket biztosítani. V. ö. BIZTOSÍTÓ-INTÉZET. | |
* | |
| (biz-t-os-ít-ás) fn. tt. biztosítás-t- tb. ~ok. 1) Biztos karba, állapotba helyezés. 2) Valamely jószágnak tűz-, víz-, jég- és egyéb károk ellen mentesítése. 3) Bírói eljárás, különösen midőn az adós valamely vagyona a hitelező javára előleges zár alá vétetik. | |
* | |
| (biz-t-os-ít-ás-i) mn. tt. biztosítási-t, tb. ~ak. Biztosításra vonatkozó, biztosítást illető. Biztosítási szabályok. Biztosítási intézetek. Biztosítási végrehajtás. | |
* | |
| (biz-t-os-ít-ék) fn. tt. biztosíték-ot. Általán minden, mi biztosokká tesz bennünket. Különösen 1) Ami valamely kár ellen mentesít, vagy a mentesítés alapját teszi, pl. a bank hitelére még nem elegendő biztosíték a bele adott tőke. 2) Mindenféle hiteles iromány, mely bizonyos ügyben, kereskedésben, űzletben biztosítás végett adatik. 3) Pénzöszveg, mely p. o. gazdasági tiszt által a tulajdonos biztosítására letétetik. 4) Szellemi erő, melyben bízni lehet. Némely embernek becsületszava már elegendő biztosíték. | |
* | |
| (biz-t-os-ít-mány) fn. tt. biztosítmány, tb. ~ok. Biztosított jószág; a mi károk, veszélyek ellen mentesítve van. | |
* | |
| (biz-t-os-ít-ó) fn. tt. biztosító-t. Aki valamely jószágot biztos állapotba helyez, károk, veszélyek ellen mentesít. | |
* | |
| (mint föntebb) mn. Biztosságot nyujtó, kár, veszélyek ellen mentesítő. Biztosítás végett lezáró. | |
* | |
| ösz. fn. Egyes személy vagy társulat által alapított intézet, mely a bevallott jószágot az érette évenként fizetendő bizonyos kamat fejében tűz-, víz-, jég-, vagy más károk ellen biztosítja, azaz a miattok történt kárt kipótolja. | |
* | |
| (biztosító-jegy) l. BIZTOSÍTÓLEVÉL. | |
* | |
| (biztosító-levél) ösz. fn. Hitelesen kiadott iromány, melyben a biztosított jószág mennyisége s a biztosítás feltételei foglaltatnak. | |
* | |
| (biz-t-os-ít-ott) mn. tt. biztosított-at. 1) Ami biztosítva van; károk, veszélyek ellen mentesített. Biztosított házak, épületek, hajók, árúk stb. 2) Nem félelmes, de bátorságos. Biztosított utazás. | |
* | |
| vagy ~TÁRSULAT, l. BIZTOSÍTÓINTÉZET. | |
* | |
| (biz-t-os-ít-vány) fn. tt. biztosítvány-t, tb. ~ok. Iromány, szerződési levél, mely a biztosítás alapját és feltételeit foglalja magában. Vétetik biztosítmány értelemben is. | |
* | |
| (biz-t-os-ság) fn. tt. biztosság-ot. 1) Bátorságos, félelem nélküli állapot. Biztosságban utazni valamely erdőségen keresztül. 2) Hivatal, mely politikai, igazgatósági, kereskedelmi stb. ügyek elintézésével bízatott meg. Királyi biztosság; országos biztosság; kerületi, katonai, úti biztosság; kereskedelmi biztosság; megyei biztosság; máskép: bizottság. | |
* | |
| (biz-t-os-ság-i) mn. tt. biztossági-t, tb. ~ak. Biztosságot illető, biztosságra vonatkozó. Biztossági ülések, munkálatok. | |
* | |
| (biz-va-ast) ih. Bátran, félelem, tartózkodás nélkül, egész bizodalommal. Bizvást jöhetsz hozzám akármikor. Bizvást alhatol, senki sem fog háborítni.
Sajátságos képzésére nézve hasonló a folyvást, nyargalvást, oldalvást és némely más igehatárzókhoz. | |
* | |
| hangutánzó elvont gyöke bizseg szónak, és származékainak. Változattal: pizs, pezs, mint a pizseg, pizse, pezseg származékok gyöke. | |
* | |
| (bizs-ěg) önh. m. bizsěg-tem vagy bizsgěttem, ~tél, vagy bizsgěttél, ~ett vagy bizsgětt; htn. ~ni vagy bizsgeni. 1) Hemzseg, azaz sűrüen öszvetolódva, szorulva mozog, mint pl. a hangyák, kukaczok a sajtban. 2) Mondatik a vérről, midőn rendkivüli mozgásban van s viszketést okoz. Rokon vele: pezseg, pizseg. 3) Bizseg a tűz, midőn a fában levő nedvet kiszorítja. 4) Bizseg a víz, midőn forrásnak indul. | |
* | |
| (bizs-er-ěg) önh. m. bizserěg-tem vagy bizsergěttem, ~tél vagy bizsergěttél, bizsergětt, htn. ~ni vagy bizsergeni. Kicsinyezve gyakorító. 1) Mondatik a vérről, midőn rendkivül mozog, s viszketést okoz. 2) Bizsereg a meggyujtott nedves fa; 3) a forrni kezdő víz. | |
* | |
| (bizs-er-g-és) fn. tt. bizsergés-t, tb. ~ěk. Azon állapot, midőn valami bizsereg. Forró víznek, vérnek, nyirkos égő fának bizsergése. | |
* | |
| (bizser-kór) ösz. fn. Idegnyavalya, midőn erős izzadás következtében a bőrön apró hólyagocskák támadnak, melyek fölöttébb viszketnek (Raphania). | |
* | |
| gyökelem, mely több, részint önálló, részint elvont gyökökben és származékaikban gömbölyüséget, kerekdedséget fejez ki, mint: bob, boborcsó, bod, bog, boglya, bogy, bogyó, bok, boka, boly, bolyó, bombék, stb. Vékonyhangon bö, pl. a bödön, bög, bögy, stb. szókban. | |
* | |
| BOÁR, 1) l. BOJÁR. 2) Népes puszta Pozsony megyében; helyr. Boár-on, ~ra, ~ról. | |
* | |
| elvont vagy elavult gyök, melyből boborcs, boborcsó, boborcsós származtak. Rokona bab, kicsinyítve bib, mint a bibe, bibircsó gyöke. Értelme csomóhoz hasonló gömbölyűség. | |
* | |
| fn. tt. bób-ot. Szokottabban l. BÚB. Származékai: bóba, bóbáz, bóbita, stb. | |
* | |
| (bób-a) fn. tt. bóbát. 1) Bób, l. BÚB. 2) Somogyi szójárás szerint am. nagyanyó, nagymámi. Bóbám asszony. Rokona: bába. | |
* | |
| puszta Szathmár megyében; helyr. Bobáld-on, ~ra, ~ról. | |
* | |
| (bob-ál-ka) fn. tt. bobálkát. Pogácsaféle apró gömbölyü sütemény. | |
* | |
| (bób-a-as) mn. tt. bóbás-t vagy ~at, tb. ~ak. l. BÚBOS. | |
* | |
| (bób-a-az) áth. m. bóbáz-tam, ~tál, ~ott, par. ~z. Valakit bóbjánál, azaz üstökénél fogva czibál, megczibál. Különösen mondják kakasról, midőn hergelés végett a tyúkra ugorván, annak búbjába kapaszkodik. | |
* | |
| (bób-a-az-ás) fn. tt. bóbázás-t, tb. ~ok. Bóbjának czibálása; bóbjába kapaszkodás. | |
* | |
| falu Torontál megyében; helyragokkal: Bobdá-n, ~ra, ~ról. | |
* | |
| (bob-is-ka) fn. tt. bobiskát. Farsangban felöltöző álorczás ember. Ugyanaz a bubuska, mumuska ijesztőt jelentő szókkal. Székely szó. Különbözik ettől: bubujicska. | |
* | |
| (bób-is-k-ol) önh. m. bóbiskol-t. Ültében vagy álltában az álomtól nyomatva fejét, illetőleg fejebóbját le-lehajtja; bólogat, biczköl. Olvasás közben, templomban bóbiskolni. | |
* | |
| (bób-is-k-ol-ás) fn. tt. bóbiskolás-t, tb. ~ok. Bólogatás; a fejnek szunnyadás közti le-leejtése, lecsuklása. | |
* | |
| (bób-it-a vagy bób-i-ta) fn. tt. bóbitá-t. 1) Némely madarak fején púposan fölálló tollak csomózata. Pipiske, babuka bóbitája. 2) Átv. ért. tornyos fejkötő, búbot képező fejék. Aranyos, czifra bóbita. 3) Némely növények, különösen fűz- és nyárfák virágzásakor kifejlődő pamutbarkák. Tájejtéssel: búbita. | |
* | |
| (bób-it-a-ár) fn. tt. bóbitár-t, tb. ~ok. Újabb állattudományi nyelven am. fáczán, mint kitünőleg bóbitás madár. | |
* | |
| (bób-i-ta-as) mn. tt. bóbitás-t vagy ~at, tb. ~ok. Bóbitával biró, bóbitával ékesített. Bóbitás csücsörke, bóbitás babuka; bóbitás menyecske; bóbitás fűzfa. V. ö. BÓBITA. | |
* | |
| (bób-i-ta-as-an) ih. Bóbitával ellátva, ékesítve. | |
* | |
| (bob-or) elavult fn. mely csak boborcs, boborcsék stb. származékaiban él. Eredeti érteménye göcs, kinövéses búb, csomó; kicsinyítve: boborcs. | |
* | |
| (bob-or-cs) fn. tt. boborcs-ot. Állati vagy növényi testből kifakadó csomócska, bubocska. V. ö. BIBIRCSÓ. | |
* | |
| l. BIBIRCSÓ. | |
* | |
| l. BIBIRCSÓS. | |
* | |
| (bób-os) mn. tt. bóbos-t vagy ~at, tb. ~ak. Aminek bóbja, búbja van. Bóbos madár. Bóbos fejkötő. Legközelebbi rokona: púpos, pl. kenyér, hát. l. BÚBOS. | |
* | |
| (bób-os-an) ih. Bóbbal ellátva. | |
* | |
| (bób-oz) l. BÓBÁZ. | |
* | |
| vagy BOLCS, elvont törzsöke bocsánat, bocsát, bocsú vagy bucsú, stb. szóknak, melyek régenten így arattak: bolcsát, bolcsu, de tájdivatosan ma is ekképen mondatnak. Eredetök tehát világosan bol vagy boly gyök (bolyong szóban) cs képzővel és elmenesztést, eleresztést jelentenek. V. ö. BOCSÁT. | |
* | |
| (2), fn. tt. bocs-ot. Némely állatoknak, különösen medve- és bialnak fia, kis medve, kis bial. Medvebocs, bialbocs. Továbbá darabos, idomítatlan vastömeg, amint az olvasztókemenczéből kijő. | |
* | |
| (3), faluk Hevesben és Erdélyben; helyragokkal: Bocs-on, ~ra, ~ról. | |
* | |
| fn. tt. bócs-ot. Állattudományi ért. tengeri férgek neme, melyek hengerded alakuak, s növényekhez tapadva élődnek. (Ascidia L.) | |
* | |
| puszta Bihar megyében, helyragokkal: Bócs-on, ~ra, ~ról. | |
* | |
| KIS~, NAGY~, puszták Pest megyében; helyragokkal: Bócs-án, ~ra, ~ról. | |
* | |
| l. BOCSÁT. | |
* | |
| (bocs-a-an) kiavult ige, mely csak bocsánat, bocsánandó közelebbi származékaiban él. Értelme: bocsát. Alakjára hasonló a fogan, izen, kiván igékhez. | |
* | |
| (bocs-a-an-and-ó) mn. tt. bocsánandó-t, tb. ~k. Amit meg lehet bocsátani; gyarlóságból, nem gonosz szándékból elkővetett. Bocsánandó bűn. | |
* | |
| (bocs-a-an-at) fn. tt. bocsánat-ot. Elengedése a büntetésnek, melyet valaki vétke, hibája miatt érdemlene. Bocsánatot kérni, adni. Nincs bocsánat. Udvarias, társalgási nyelvben élünk e szóval mentegetődzésül. Bocsánat! ha talán alkalmatlan vagyok. Ezer bocsánat! bizon nem akartam. Egyházi értelemben elengedése azon bünhödésnek, melyet a bünös ember az Isten itélete szerént érdemlene. Bünök bocsánata. Törzse az elavult: bocsán. | |
* | |
| (bocs-a-an-at-os) mn. tt. bocsánatos-t, tb. ~ak. Amit megbocsátani lehet, bocsánandó. | |
* | |
| faluk Nógrád és Torontál megyében; helyragokkal: Bocsár-on, ~ra, ~ról. | |
* | |
| (1), férfi kn. tt. Bocsárd-ot. Németűl: Burghard vagy Burchard, am. erős várú. Egyébiránt Bocsárd egészen magyar elemekből áll = bocs-ár-d mint csal-ár-d, és hihetőleg csak a hangrokonság után jelöltetett meg a német névvel. | |
* | |
| (2), falu Abaújban; BÚZÁS~, MAGYARBOROS~, OLÁHBOROS~, helységek Erdélyben; helyragokkal: Bocsárd-on, ~ra, ~ról. | |
* | |
| BOCSÁJT, (bocs-a-ít vagy bocs-aj-t) áth. m. bocsát-ott, parl. bocsáss, htn. ~ni vagy ~ani. 1) Menni hagy, enged, ereszt, elereszt, meneszt. Haza bocsátani a kiszolgált katonákat, a foglyokat. Szélnek, útnak bocsátani. Füstbe bocsátja = mint a füstöt szabadon eltünni hagyja. Leginkább igekötőkkel divatozik. Bebocsátani valakit a szobába. A rabokat kibocsátani a börtönből. Fölbocsátani a papiros sárkányt. Valakit kötélen lebocsátani a mélységbe, a kútba. Szétbocsátani a beparancsolt népeket. 2) Meghagyja, parancsolja valakinek, hogy menjen; küld. Alkudozó követeket bocsátani az ellenség táborába. A hűtlen tiszteket, cselédeket elbocsátani. 3) Átv. ért. bizonyos bántalmat, sértést, bünt, hibát feledésnek menni enged, mintegy emlékezetéből eltávoztat, illetőleg a büntetést, megtorolást, megboszulást elengedi. Krisztus hatalmat adott az apostoloknak és utódaiknak bűnöket bocsátani. Isten bocsáss! Igekötővel: megbocsát. És bocsásd meg nekünk vétkeinket. Úr imádsága. Az udvarias és társalgási nyelvben gyakran előfordul, midőn a társalgás szabályai ellen elkövetett bibánkat mentegetjük, s azok átnézéseért az illetőket kérjük, s midőn általán oly valamit tettünk vagy szóltunk, ami talán bántalmat okozhatott. Bocsásson meg ön, ha hibáztam.
Régiesen, pl. a régi halotti beszédben: bulcsát vagy bolcsát. "És bulcsássa mend ő bünét," a melynek gyöke bol járáskelésre, menésre vonatkozik a bolog (= bolong) származékban. Ezen ige gyanítólag így képződött: a bol (járkel) gyökből lett bolos (járókelő, menő), ebből bolosajt vagy bolosít, bolsít, bolcsit vagy bolcsajt, bolcsát, (azaz menővé tesz, meneszt) fejlődött ki. Néhutt a palóczoknál és Göcsejben: bucsít, (mint: szakajt, szakít, ahajt, ahít). A törökben is létezik bosat-mak vagy bosalt-mak am. kiürítni, lerakni, lerakodni, szabadon bocsátani (los- vagy freilassen, francziául lâcher) és kary bosatmak, feleségét (aráját) elbocsátani. A törökben a törzs bos am. üres. | |
* | |
| (bocs-a-ít-ás) fn. tt. bocsátás-t, tb. ~ok. Cselekvés, midőn valakit menni hagyunk; engedünk; eleresztünk, küldünk, stb. Haza bocsátás. Útra bocsátás. Elbocsátás. Kibocsátás, stb. V. ö. BOCSÁT. | |
* | |
| (bocs-a-ít-gat) gyak. áth. m. bocsátgat-tam, ~tál, ~ott. Gyakran, folytonosan, vagy többet, többeket egymás után bocsát, menni hagy, ereszt; enged; küldözget. A kiszolgált katonákat haza bocsátgatni. | |
* | |
| (bocs-a-ít-gat-ás) fn. tt. bocsátgatás-t, tb. ~ok. Gyakran vagy folytonos bocsátás, többnek vagy többeknek bocsátása. | |
* | |
| l. BOCSÁTHATATLAN. | |
* | |
| (bocs-a-ít-hat-at-lan) mn. tt. bocsáthatatlan-t, tb. ~ok. Amit bocsátani nem lehet, nem szabad. Leginkább meg igekötővel am. erkölcsi gonoszsága miatt el nem nézhető, büntetés nélkül nem hagyható. Megbocsáthatatlan hanyagság, bűntett. Határozókép am. bocsáthatatlanul, meg nem bocsátható módon. | |
* | |
| (bocs-a-ít-hat-ó) mn. tt. bocsátható-t, tb. ~k. Akit el lehet ereszteni, küldeni, vagy amit el lehet engedni. Követségbe bocsátható személy. Megbocsátható gyarlóság, gyermeki könnyelmüség. | |
* | |
| (bocs-a-ít-hat-ó-lag) ih. Megbocsátható módon. | |
* | |
| (bocs-a-ít-koz-ás) fn. tt. bocsátkozás-t, tb. ~ok. Cselekvés, midőn valaki bizonyos helyre vagy dologba ereszkedik. Tengerre bocsátkozás. Alkuba bocsátkozás. Lebocsátkozás az alantabb állókhoz, erkölcsi leereszkedés. | |
* | |
| (bocs-a-ít-koz-ik) k. m. bocsátkoz-tam, ~tál, ~ott, par. ~zál. 1) Menés, távozás végett bizonyos helyre, útra ereszkedik, indul. Tengerre bocsátkozik. 2) Valamely dologba folytatólag működve beleereszkedik. Alkuba, beszélgetésbe bocsátkozni valakivel. Mélyen bocsátkozni a vitatkozásba. 3) Le igekötővel leszállás végett aláereszkedik. Kötélen lebocsátkozni a kútba. Átv. ért. Kegyesen, nyájasan lebocsátkozni az alsóbb ranguakhoz. | |
* | |
| (bocs-a-ít-mány) fn. tt. bocsátmány-t, tb. ~ok. Egyes esetre, s bizonyos időre kiadott, kibocsátott felsőségi rendelet. Királyi bocsátmány (edictum regium). | |
* | |
| (bocs-a-ít-vány) fn. tt. bocsátvány-t, tb. ~ok. 1) l. BOCSÁTMÁNY. 2) Szolgálatból, hivatalból eleresztő iromány. | |
* | |
| (bocs-fogó) ösz. fn. Vashámorosok nagy fogója, melylyel az idomtalan vastömeget a hámor alá tartják és idomítják. | |
* | |
| (bocs-a-ít) áth. Göcsejben s némely palócz vidékeken divatos tájszó a szokottabb bocsát értelmében. V. ö. BOCSÁT. | |
* | |
| (1), (bocs-ka) fn. tt. bocskát. 1) Csöbörhöz vagy vederhez hasonló víztartó edény fából. Hasonló hozzá rocska. 2) Balaton mellékén három-négy akós kis kád. 3) A székelyeknél bormérő kis hordó. | |
* | |
| (2), falu Zala megyében; helyragokkal: Bocská-n, ~ra, ~ról. | |
* | |
| fn. tt. bocskor-t, tb. ~ok. Némely vidéki, főleg hegységi lakosok és pásztorok egyszerű lábbelije, egy vagy több darab varratlan durva bőrből, melyet szíjszalaggal a lábra fűznek, s a boka körül megkötnek. Telekes bocskor, mely czifrán föl van szíjazva, tákozva. Szíjas, mint a telekes bocskor. Km. Tót bocskor. Kanászok bocskora. Hegyes, mint a harmathasító bocskor. Km. Bocskorban járni. Felkötni a bocskort. Felkötötte a telekes bocskort, azaz kevély. Km. Elrúgta a bocskort. Kinek csizmája nincs, bocskort kössön. Bocskorban keresni, csizmában költeni, válik becsületedre. Km. Tüszög, mint a bocskor, hogyha nagy a por. Km. Uczczu bocskor, ne tüszögj! Km. Átv. ért. a talphoz tapadó sár vagy más ragadós test, különösen vadásznyelven, midőn a nyúlnak, ázott talajon szaladva, szőrös talpaira sár ragad.
Alkalmasint egy eredetü a bakancs, bokancs szóval, s gyöke bok, boka, s átvetett szó: bokasor vagy boksor, bokcsor helyett, mint: szöcskő = szökcső, szököső. | |
* | |
| (bocskor-bőr) ösz. fn. Vastag ló- vagy tehénbőr, melyből a bocskorokat készítik. Bocskorbőr a pofája = orczátlan, szemtelen. | |
* | |
| (1), (bok-sor-os) mn. tt. bocskoros-t vagy ~at, tb. ~ak. Bocskorban járó, bocskort viselő. Bocskoros bakonyi kanász. Bocskoros nemes. | |
* | |
| (2), (mint föntebb) fn. tt. bocskoros-t, tb. ~ok. A szegény nemest, kinek alig van valamije, vagy épen semmije sincs, úgyhogy csizma helyett is bocskort visel, gúnyosan bocskorosnak hívják. | |
* | |
| (bocskor-os-an) ih. Bocskorban. | |
* | |
| (bocskor-os-od-ik) k. m. bocskorosod-tam, ~tál, ~ott. Valakinek vagy valamely állatnak talpára a nedves földön mentében vagy futtában (pl. a nyúléra) sár ragad. | |
* | |
| (bocskor-os-úl) önh. m. bocskorosúl-t, l. BOCSKOROSODIK. | |
* | |
| (bocskor-oz) önh. m. bocskoroz-tam, ~tál, ~ott. El igekötővel am. elillan, eltalpal, elhordja az irháját. Népies kifejezés. | |
* | |
| (bocskor-szíj) ösz. fn. Szalag formára hasított szíj, melyet a bocskorszegély likaiba fűznek, s ha hosszabb, a lábszárra föltekernek. Elódzott (oldódzott) a bocskorszíj, azaz fillentésben találnak vagy fillentésen kapnak valakit. Km. | |
* | |
| (bocskor-ták) ösz. fn. Bőrfolt, mely a bocskor talpára tétetik, s hátuljával a láb sarkára nyúlik fel. Bocskornak nem leszek tákja, azaz magamnál alábbvaló embernek szolgája. | |
* | |
| (bocskor-telek) ösz. fn. Szíjszalag, melylyel a bocskor elülhátul felkötik. Innen: telekes bocskor, azaz, szíjakkal öszvefűzött. | |
* | |
| l. BOZSÓD. | |
* | |
| falu Heves megyében; helyragokkal: Bocsonád-on, ~ra, ~ról. | |
* | |
| (bocsos-bunda) ösz. fn. Medvebocs, vagy vén medve bőrével béllett, prémezett bunda. | |
* | |
| BOSPOR, népies BORSPOR helyett. | |
* | |
| l. BUCSÚ. | |
* | |
| elvont gyöke boczér, boczéros szóknak, s ugyanaz boz gyökkel, melyből bozontos származott. | |
* | |
| (bocz-ér) mn. tt. boczér-t, tb. ~ok. Aminek szőre, haja gubanczos, bozontos, öszvebonyolodott, kuszált. V. ö. BOCZ. | |
* | |
| (boczér-haj) ösz. fn. Az emberi fejet takaró hajnak kóros állapota, midőn szálai megvastagodva öszvetapadnak, s nyírés alatt vérzik a gyökerök. Lengyeleknél gyakoribb. (Plica polonica). | |
* | |
| (boczér-kalászu) ösz. mn. Aminek bozontos szálkáju kalászai vannak. | |
* | |
| (boczér-lábu) ösz. mn. Szőrös lábu. | |
* | |
| (bocz-ér-os) mn. tt. boczéros-t vagy ~at, tb. ~ak. Kuszált hajú, fésületlen, baglyas, borzas, bozontos. Boczéros czigány gyerekek. | |
* | |
| falu Zala megyében; helyragokkal: Bóczföldé-n, ~re, ~ről. | |
* | |
| (bocz-i vagy boz-i) fn. tt. boczi-t, tb. ~k. Gyermeknyelven am. kis borju, máskép: becze, beczi, beczike. Gyökre nézve hangutánzó, s a bég, bőg, (latin boat, bos) szókkal egy eredetü. | |
* | |
| (1), elvont gyök, melynek származékai valami gömbölyűt, kerekdedet, kanyarodottat, keringést jelentenek, mint: bodon, bodor, bodorít, bodoró, bodros, boda, bodáz, bodag, bodacs, stb. Legközelebbi rokona a szintén gömbölyüséget jelentő bog, mint a boga, boglya, bogács, boglár, stb. származékok gyöke. V. ö. BOGY és BODON. | |
* | |
| (2), falu Heves megyében; helyragokkal: Bod-on, ~ra, ~ról. | |
* | |
| (1) elvont gyök, mely megegyezik a bod gyökkel, mennyiben származékai keringést, kanyargást jelentenek. Egyébiránt alkalmasint öszvehúzott törzs bold, melynek gyöke bol, s ennek származéka bolog vagy bolyog; honnan bódorog = boldorog, bódúl = boldúl, bódít = boldít. V. ö. BÓT, BÓLT. | |
* | |
| (2), elvont gyöke bódog szónak. V. ö. BÓDOG, BOLD, BOLDOG. | |
* | |
| (1), helységek neve Baranyában; egyik: FAZEKAS~; helyragokkal: Boldá-ra, ~n, ~ról. | |
* | |
| (2), BÓDA, (bod-a) fn. tt. bodát, tb. bodák. Görbe vagy kanyarodott fogantyúja, markolata valaminek. Kard bodája. V. ö. BODÁZ. | |
* | |
| (bod-acs) fn. tt. bodacs-ot. Székely tájszólással jelent csiribiri apró szarvasmarhát, tinókat, borjukat. Alkalmasint az apró éretlen gyümölcsöt jelentő bodocs szónak átvitt értelmü változata, t. i. a tinók, borjuk is a magok nemében még apró éretlen, fejletlen állapotban vannak. | |
* | |
| l. BODÁZ. | |
* | |
| falu Liptóban; helyragokkal: Bodafalvá-n, ~ra, ~ról. | |
* | |
| BODAK, (bod-ag) fn. tt. bodag-ot. Kenyérsütéskor a teknő oldalairól levakart tésztából csinált vakarcsféle sütemény. | |
* | |
| szabad puszta Pozsony vármegyében; helyragokkal: Bodaházá-n, ~ra, ~ról. | |
* | |
| mezőváros Fehér vármegyében; helyragokkal: Bodajk-ra, ~ról, ~on. | |
* | |
| KIS~, NAGY~, helységek Pozsony megyében; helyragokkal: Bodak-on, ~ra, ~ról. | |
* | |
| (bód-al) ösz. fn. tt. bódal-t, tb. ~ok. Bódító erővel biró szer. (Narcotin). | |
* | |
| (bód-ár) mn. tt. bódár-t, tb. ~ok. Aminek bódító ereje van. Bódár füvek, magok. Bódár italok. Bódár szerek. | |
* | |
| (bóda-véd) ösz. fn. A kard markolatát körülvevő sodronyrács, mely a vívó kézfejét a versenytárs csapásai ellen födözi. | |
* | |
| (bod-a-az) önh. m. bodáz-tam, ~tál, ~ott. Ide-oda, átabotába csapong, ugrál, megyen. Bodáznak az agaraktól űzött nyulak, a futósdit játszó gyermekek. Bodáznak a szelek, midőn irányaikat változtatják. | |
* | |
| falu Veszprém megyében; helyragokkal: Bódé-n, ~ra, ~ról. | |
* | |
| fn. tt. bódé-t. Leginkább deszkákból öszveállított hajlékféle házikó, nem rendes, hanem csak ideiglenes lakásul szolgáló némely foglalkozás végett. Vásárok, vámosok bódéja. Piaczi bódék. Pálinkások bódéja.
Idegen eredetü szónak látszik; németül Bude, lengyelül buda, csehül bauda. Egyezik vele a franczia boudoir, boutique, arab bajt = pajta, stb. V. ö. BUDÁR. | |
* | |
| (bód-elem) ösz. fn. Valamely szernek azon lényeges alkatrésze, melyben bódító erő rejlik. | |
* | |
| tájszó a helyesebb bódorgó-ból átalakítva, am. bódorgó eszű, mamlasz, bászli. | |
* | |
| (bódé-s) fn. tt. bódés-t, tb. ~ok. Aki bizonyos foglalatosságot bódéban űz, bódéban áruló. V. ö. BOLTOS. | |
* | |
| (1), férfi kn. l. BÓDOG és BOLDIZSÁR. Ebben: bódi szilva (korán érő, gömbölyü kék szilva) a bódog vagy boldog szóra van vonatkozás, minthogy az Boldogasszony napja (augusztus 15-ke) körül érik. | |
* | |
| (2), (bol-d-i) mn. tt. bódi-t, tb. ~ak. A bolond szónak kicsinyített, s némileg kiméletesebb változata. | |
* | |
| (bód-ít vagy bold-ít) áth. m. bódított, par. ~s, htn. ~ni vagy ~ani. Az agyvelőre és idegrendszerre oly erős hatást gyakorol, melynél fogva az észt rendes működéseiben megzavarja és gátolja, szédülést, ideiglenes észtompulást okoz, s mintegy bolondít. Némely szeszes italok, mérges növények magvai bódítanak. Átv. ért. álokokkal, igéretekkel, csellel az elmét elfogulttá teszi, s az itélő erőt elaltatja, tévedésbe hozza. Hiuságának hízelkedve elbódítani valakit. V. ö. BÓD. | |
* | |
| (bód-ít-ás vagy bold-ít-ás) fn. tt. bódítás-t, tb. ~ok. Hatás vagy cselekvés, mely bódít. | |
* | |
| (bód-ít-ó vagy bold-ít-ó) mn. tt. bódító-t, tb. ~k. Agyvelőre és idegrendszerre megzavarólag ható. Bódító italok, bódító füvek. Bódító erős illat, füst. | |
* | |
| falu Fejér megyében; helyragokkal: Bódmér-on, ~ra, ~ról. | |
* | |
| (bod-on-ár) fn. tt. bodnár-t, tb. ~ok. Máskép: kádár, németesen pintér. Szoros ért. oly mesterember, ki bodonféle edényeket készít; de szélesb értelemben hordókat, kádakat, sajtárokat, kannákat s hasonló faedényeket gyártó mesterember. Tudnillik a nyelvszokás többféle kézmívest egyes műveiről szeret nevezni, pl. asztalos, lakatos, kerékgyártó, stb. jóllehet ezek nem csupán asztalt, lakatot, kereket, stb. csinálnak. Különböztetésül V. ö. BOGNÁR. | |
* | |
| (bodnár-kés) ösz. fn. Különös alaku kés, melyet bodnárok használnak. | |
* | |
| (bodnár-műhely) ösz. fn. Műhely, melyben bodnárok dolgoznak. | |
* | |
| (bod-on-ár-ság) fn. tt. bodnárság-ot. 1) Bodnármesterség, kádárság, németesen: pintérség. Bodnárságot tanulni, űzni. 2) Bodnárok öszvesége, czéhe, testülete valamely városban vagy vidéken. | |
* | |
| (bodnár-sulyok) ösz. fn. Sulyok, melylyel a bodnárok az abroncsot fölverik. | |
* | |
| előfordul több helynevekben, mint Bodófalva, Bodóháza, melyek oda mutatnak, hogy magában személynév, a minthogy több családok is hivatnak e néven. Alkalmasint a Bódi módosulata, mint Kati, Kató, és magashangon Peti, Pető. | |
* | |
| fn. tt. bodobács-ot. Fekete foltokkal pettegetett tavaszi piros bogár. Másképen petikebogár. Túl a Dunán bodóbácsi vagy budabácsi. Valószinüleg átvitt személynév, mi nyelvünkben nem szokatlan, mint az Iloncza, büdös Marczi, büdös Kata, bűdös Bencze bogárnevek mutatják. | |
* | |
| (bod-ocs) fn. tt. bodocs-ot. Apró bogyó, mennyiben bod = bogy. A székelyek így nevezik az almát, körtvélyt, szilvát stb. éretlen kis korában. Az alma, szilva bodocs korában nem egészséges. Átv. ért. bodocs eszű ember = éretlen eszü, gyermekeszű. | |
* | |
| helység Turócz megyében; helyragokkal: Bodófalvá-n, ~ra, ~ról. | |
* | |
| (bód-og vagy bold-og) férfi kn. tt. Bódog-ot. Régies, sőt ma is több vidéken divatos kiejtés Boldog (Felix) helyett. l. BOLDOG. | |
* | |
| puszta Kis-Kunságban; helyragokkal: Bodoglár-on, ~ra, ~ról. | |
* | |
| puszták Bihar és Pozsony megyében; helyragokkal: Bodóházá-n, ~ra, ~ról. | |
* | |
| helységek Nyitra megyében és Erdélyben; helyragokkal: Bodok-on, ~ra, ~ról. | |
* | |
| falu Baranya megyében és Erdélyben; helyragokkal: Bodolá-n, ~ra, ~ról. | |
* | |
| BODOLLÓ, faluk Abaúj és Bereg megyében, és puszta Gömör megyében; helyragokkal: Bodoló-n, ~ra, ~ról. | |
* | |
| (bód-ol-og vagy bold-ol-og) gyak. önh. m. bódolog-tam, ~tál vagy bódolgottál, bódolgott, htn. ~ni vagy bódolgani. Görbe, kanyargós utakon, bizonyos irány nélkül ide-oda bolyong, tévelyeg, kódorog, kóborol. | |
* | |
| falu Baranya megyében; helyragokkal: Bodolyá-n, ~ra, ~ról. | |
* | |
| l. BÓDOLOG. | |
* | |
| (1), (bod-on) fn. tt. bodon-t, tb. ~ok. 1) Kivájt vastag faderék, melyet kis kutakba víztartó edényül szokás alkalmazni. 2) Szélesb ért. gömbölyü szerkezetü s abroncsos faedény, melyben zsírt, vajat, turót, lisztet tartanak. Vékonyhangon: bödön, s megfordított gyökkel: döbön.
Gyöke bod azon nagy családu szónemzetséghez tartozik, melynek egyes sarjaiban a gömbölyü hangzók uralkodnak s mássalhangzóik egyfelől ajakhanguak, másfelől nyelvhegyiek (d, t) vagy torokhangok (g, k), mint: bog, bok, pog, pok, stb. s származékaik valami gömbölyü, kerekded alaku testet jelentenek, mint: boglya, boglár, boka, pogács, stb. Egyébiránt rokonok vele a hellen boution (palaczk), héber , német Butte, Bütte, Bottich, perzsa pute, puta, magyar putton, stb. | |
* | |
| (2), vagy BÁDON, falu Kraszna megyében; HAGYMÁSBODON, MEZŐBODON, helynevek Erdélyben; helyragokkal: Bodon-ba, ~ban, ~ból. | |
* | |
| falu Vas megyében; helyragokkal: Bodoncz-on, ~ra, ~ról. | |
* | |
| falu Sopron megyében; helyragokkal: Bodonhely-en, ~re, ~ről. | |
* | |
| (bod-on-ka) fn. tt. bodonkát. Kis bodon. Vékonyhangon bödönke, fordítva: döbönke. | |
* | |
| (bodon-kút) ösz. fn. Oly kút, melynek kerülete bodonforma kivájt faderékból áll. Olyan képzésű, mint: köbölkút, mennyiben a köböl hasonló a bodonhoz. | |
* | |
| falu Sáros megyében; helyragokkal: Bodonlaká-n, ~ra, ~ról. | |
* | |
| (bodon-pót) ösz. fn. Amarantok egyik faja, melynek bod, azaz bogyóalaku gombos virágai vannak. | |
* | |
| falu Bihar megyében; helyragokkal: Bodonos-on, ~ra, ~ról. | |
* | |
| 1) l. BODON (1); 2) falvak Baranya, Heves és Nógrád megyékben; helyragokkal: Bodony-ba, ~ban, ~ból. | |
* | |
| (bód-ony vagy bold-ony) fn. tt. bódony-t, tb. ~ok. Bódító szer. (Narcoticum). | |
* | |
| (1), (bod-or) mn. tt. bodor-t vagy bodr-ot, tb. ~ok. Fokozva: bodor-abb vagy bodr-abb. Általán karikásan, tekervényesen meghajlott. Különösen bodor haj, szőr, szakál, melynek szálai göndörök, gyűrüsek. Bodor növénylevelek, növényindák. Bodor szalagok, ruhaszegélyek. Bodor füst, mely tekervényesen terjedez fölfelé. Bodor ökör = göndör szőrű. Csáli Bodor!
Legközelebbi rokona fodor, s hasonlók hozzá a vékonyhangu běděr, pěděr. | |
* | |
| (2), (mint föntebb) fn. tt. bodor-t vagy bodr-ot. Gyűrüsen, karikásan, tekervényesen, göndören megkanyarodott szőr, haj, szalag, fonal, stb. másképen fodor. Bodorba sütögetett hajfürtök. Üng bodra. Bodorba kötött szalag. | |
* | |
| (bód-or vagy bold-or) mn. tt. bódor-t, tb. ~ok. 1) Aminek bódító, szédítő ereje van. Bódor ital, bódor fű. 2) Csavargó, kóborló, kódorgó. Keményebb hangon: pótor. Származékai: bódorog, bódorgás, stb. | |
* | |
| helységek neve Baranya és Zala megyében; helyr. Bodorfá-n, ~ra, ~ról. | |
* | |
| (bód-or-og-ány vagy bold-or-og-ány) mn. és fn. tt. bódorgány-t, tb. ~ok. Bódorogni, ideoda csapongni, csavarogni szokott. Bódorgány vöcsök, a vöcsök nemű buvármadarak egyik faja, mely a tavak fölött repkedve bódorog. | |
* | |
| (bód-or-og-ás vagy bold-or-og-ás) fn. tt. bódorgás-t, tb. ~ok. Csavargás, tévelygés, kóborlás, tekergés. | |
* | |
| (bód-or-og-ó vagy bold-or-og-ó) mn. tt. bódorgó-t, tb. ~k. Kóborló, csavargó, tekervényes utakon járó, bujdosó. Bódorgó szökevények. | |
* | |
| (bod-or-ít) áth. m. bodorít-ott, par. ~s, htn. ~ni vagy ~ani. Hajtogatás, tekergetés által bodorrá tesz; fodorít, gondorít, göndörít. Hajat, fürtöt bodorítani. V. ö. BODOR és BĚDĚRÍT, PĚDĚRÍT, SODORÍT. | |
* | |
| BODORITÁS, (bod-or-ít-ás) fn. tt. bodorítás-t, tb. ~ok. Cselekvés, midőn bizonyos testeket bodor alakuakká teszünk; kondorítás, göndörítés, fodorítás, pederítés. | |
* | |
| (bód-or-ka vagy bód-or-ga) fn. tt. bódorkát. A madártanban sok fajú gázló. Máskép: vöcsök. | |
* | |
| (bod-or-od-ás) fn. tt. bodorodás-t, tb. ~ok. Bodor alakuvá tekeredés; kondorodás, göndörödés, fodorodás. Hajnak, szőrnek bodorodása. | |
* | |
| (bod-or-ó) fn. és mn. tt. bodoró-t. Székely tájszó, s jelent oly nőt, kinek csak egy gyermeke van vagy volt. Eredeti jelentése homályos. | |
* | |
| (bod-or-od-ik) k. m. bodorod-tam, ~tál, ~ott. Bodorrá tekeredik, csavarodik, fodorodik, kondorodik, gyűrüsödik. A tinó szarvai között bodorodik a szőr. Bodorodnak a tüzes vassal sütögetett hajfürtök. Bodorodik a pipából fölszálló füst. | |
* | |
| helység Turócz megyében; helyragokkal: Bodorófalvá-n, ~ra, ~ról. | |
* | |
| (bód-or-og vagy bold-or-og) gyak. önh. m. bódorog-tam vagy bódorg-ottam, ~tál vagy bódorgottál, ~ott, htn. ~ni vagy bódorg-ni vagy ~ani. Bizonyos irány nélkül tévesztett görbe útakon bolyong, csavarog, bujkál; kódorog. | |
* | |
| falu Erdélyben; helyragokkal: Bodos-on, ~ra, ~ról. | |
* | |
| (bod-or-i) mn. tt. bodri-t, tb. ~k. A bodor szónak változata s am. bodros haju vagy szőrű, természetes göndörségü. Bodri fej. Bodri czigányrajkó. Bodri kutya. Bodri ne! Csípd meg Bodri! Némileg kicsinyítő árnyalatú, mint: Andri, Sándri, Bandri, tupri, csitri, stb. | |
* | |
| (bod-or-og) Béla jegyzőjénél s több régi oklevelekben Budrugh, Budurog. (Jerney). 1) Folyó neve, mely Tokajnál a Tiszába szakad. Nevét valószinüleg tekervényes folyásától kapta, mint némely mások, pl. Körös, Bódva. 2) Régi vármegye neve, mely törvényesen Bácscsal van egyesülve: Bácsbodrog. 3) Falu neve Somogy megyében; helyr. Bodrog-on, ~ra, ~ról. Mint helynév gh-val is iratik: Bodrogh. | |
* | |
| (Bodrog-köz) ösz. fn. Zemplén vármegye vidéke, járása a Bodrog és Tisza között. | |
* | |
| (bod-or-os) mn. tt. bodros-t vagy ~at, tb. ~ak. Bodorrá alakított szalaggal, szegélylyel ékesített, piperézett, fodros. Bodros üng. Bodros fejkötő. | |
* | |
| (bod-or-os-an) ih. Bodrokkal ékesítve, fölpiperézve, diszítve, szegélyezve. | |
* | |
| (bod-or-os-ít) áth. m. bodrosít-ott, htn. ~ni vagy ~ani. Bodrossá tesz, bodrokkal felékesít, felczifráz, bodrokkal piperéz, szegélyez. | |
* | |
| (bod-or-os-ít-ás) fn. tt. bodrosítás-t, tb. ~ok. Bodrokkal felczifrázás. | |
* | |
| (bod-or-os-úl) önh. Bodrossá alakul, bodorodik. | |
* | |
| (bod-or-oz) áth. m. bodroz-tam, ~tál, ~ott, par. ~z. Bodornomű piperével, szegélylyel ékesít, czifráz, fodroz. Üng ujját, mellét bodrozni. Fejkötőt, szoknyát bodrozni. | |
* | |
| (bod-or-oz-ás) fn. tt. bodrozás-t, tb. ~ok. Bodorral vagy bodrokkal piperézés, diszítés, fodrozás. | |
* | |
| (bod-or-oz-at) fn. tt. bodrozat-ot. Valamely ruhaneműt diszítő, piperéző bodrok öszvege. Legújabb divatu, ékes, drága bodrozat. Fejkötő bodrozata. | |
* | |
| (bód-úl vagy bold-ul) önh. m. bódul-t. 1) Szédül, kábul, elméjében ideiglenes tompulást, zavarodást szenved. Bódúl a fejem. Megbódúl. 2) Téved, útat veszt. Jártam, keltem, míg végre ide bódultam. Sötétben járva elbódulni. | |
* | |
| (bód-ul-ás vagy bold-ul-ás) fn. tt. bódulás-t, tb. ~ok. 1) Fejszédülés, kábulás, elmezavarodás. 2) Tévedés, útvesztés. | |
* | |
| (bód-ul-at vagy bold-ul-at) fn. tt. bódulat-ot. Bódult állapot. Bódulatba esni. Bódulatban szenvedni. Pillanatnyi, gyakori bódulat. | |
* | |
| (bód-ul-t vagy bold-ul-t) mn. tt. bódult-at. Szédült, kábult, elméjében ideiglen zavarodott. Bódult fejjel ide-oda tántorogni. | |
* | |
| (bód-ul-t-an) ih. Szédült, kábult állapotban, zavart elmével. | |
* | |
| (bód-ul-t-ság) fn. tt. bódultság-ot. Kábultság, szédültség, ideiglenes elmetompulás, észzavarodás. | |
* | |
| (bód-ul-t-ság-i) mn. tt. bódultsági-t, tb. ~ak. Bódultságban levő; bódultságra vonatkozó. Bódultsági állapot. Bódultsági szünet. | |
* | |
| Béla jegyzőjénél: Buldua. Folyó Torna és Borsod megyében, s falu neve is az utóbbiban, midőn helyragozva: Bódvá-n, ~ra, ~ról. V. ö. BODROG 1). | |
* | |
| (1), (bod-za vagy bogy-za) fn. tt. bodzát. Fanem az öthímesek és háromanyások seregéből; csészéje kicsin, öthasábu a magzat fölött; bokrétája ötmetszésü; bogyója három magvu; virágzása bogernyő vagy fürt, virága fehéres (Sambucus). Fajai: gyepü- vagy fái bodza (S. nigra), sallangos bodza (S. laciniata), fürtös bodza (S. racemosa), földi bodza (S. ebulus) stb. Ă büröktől a bodzáig, azaz kevés vagyonu vagy tapasztalásu. Km. Néhol: bozza vagy borza.
Legvalószinűbb, hogy nevét sürűn termő bogyóitól kapta, s gyöke bod vagy bogy, am. bogyó. Innen lett bod-zik azaz bogyzik, bogyózik, s részesülőben bodzó, bodza = bogyozó, bogyoza. Mennyiben tájejtésileg: borza, némelyek véleménye szerint borzas leveleitől vette volna nevét. Mások erős szaga után a bűz szótól származtatják. Hasonló hozzá a szláv bez. | |
* | |
| (1), népes puszta Erdélyben; helyragokkal: Bodzá-n, ~ra, ~ról. Együtt van vele Bodzafordulás, l. ezt. | |
* | |
| (bodza-bél) ösz. fn. Taplószerű, rugalmas, fehér anyag, mely a bodza belsejét képezi, s a fiatal hajtásokban aránylag nagy. | |
* | |
| (bodza-bogyó) ösz. fn. A bodzának fürtösen növő szapora gyümölcse, mely feketére érik. Bodzabogyóból főtt kása. A bodzabogyót különösen kedvelik a seregélyek. | |
* | |
| (bodza-fa) ösz. fn. A bodzanemű növények azon faja, mely magasbra nő s fává lesz. Bodzafa hajtásából csinált furulya. Bodzafából való szegek. Görcsösderekú bodzafa. Vidékies kiejtéssel: bodzfa. | |
* | |
| (bodza-fa-puska) ösz. fn. l. BODZAPUSKA. | |
* | |
| népes puszta Erdélyben; helyragokkal: Bodzafordulás-on, ~ra, ~ról. | |
* | |
| (bodza-fű) ösz. fn. Gyalog, egy éves bodza. | |
* | |
| (bodza-gomba) ösz. fn. Gombafaj, mely vén bodzafák tövén szokott tenyészni. | |
* | |
| (bodza-íz) ösz. fn. Érett bodzabogyókból való befőzött, bodzalekvár. | |
* | |
| (bodza-kása) ösz. fn. Bodzabogyókból főtt pépféle eledel vagy nyalánkság. | |
* | |
| (bodza-kos-bor) ösz. fn. A kosbor nevű növények egyik faja, melynek levelei a bodzalevelekhez hasonlók. V. ö. KOSBOR. | |
* | |
| (bodza-lé) ösz. fn. Bodzabogyókból főzött vagy sajtólt lé. | |
* | |
| (bodza-nedv-sűrü) ösz. fn. l. BODZAÍZ. | |
* | |
| (bodza-pép) ösz. fn. l. BODZAKÁSA. | |
* | |
| (bodza-puska) ösz. fn. Bélétől kitisztított fiatal bodza, melyet a gyermekek játékszerűs csővé alakítnak, s hozzá alkalmazott toló által fecskendő gyanánt használnak. | |
* | |
| (1), (bod-za-as) mn. tt. bodzás-t vagy ~at, tb. ~ak. 1) Bodzanemü növénynyel benőtt. Bodzás föld. Bodzás gyöpü. 2) Mondják fájós lábakról, melyek köszvényben szenvedvén, kisebesednek, kifakadnak. Valószinűen átvitt értelmü kifejezés, mennyiben az ily kóros lábszárakon támadt kékes feketés csomók, a bodza bogyóihoz hasonlók. Ily átvett értelmü szó a szederj szinétől nevezett szederjes. Más értelmezés szerint onnan vette volna nevét, mert a köszvényes lábakat bodzalevelekkel is szokták gyógyítani. | |
* | |
| (2), falu Zemplén megyében; helyragokkal: Bodzás-on, ~ra, ~ról. | |
* | |
| (bod-za-as-od-ás) fn. tt. bodzásodás-t, tb. ~ok. Azon kóros állapot kifejlődése, melyet lábköszvénynek hivunk; bodzássá levés. | |
* | |
| (bod-za-as-od-ik) k. m. bodzásod-tam, ~tál, ~ott. Lábai bodzásak lesznek, köszvénytől megdagadnak, kifakadoznak, stb. | |
* | |
| (bodza-szörp) ösz. fn. Érett bodzabogyókból készített szörpféle főzet vagy pép. | |
* | |
| (bodza-ták-ajak) ösz. fn. Növényfaj a tákajkak neméből, szára tompa, négyszögű, levelei nyelesek, szivesek, fürészesek. Máskép: fekete cseresnye, fekete bodza, torokgyékfű, varjú mogyoró. Diószeghi Füvészkönyve. (Scrophularia nodosa. L.) V. ö. TÁKAJAK. | |
* | |
| (bodza-virág) ösz. fn. A bodzanemű fák és cserjék fehéres boglár- vagy fürtvirága, mely leforrázva izzasztó hatásu, s házi gyógyszerül használtatik. | |
* | |
| (bodza-virág-eczet) ösz. fn. Bodzavirágból készített gyógyeczet. | |
* | |
| (bodza-virág-por) ösz. fn. Kiszárított s porrá tört bodzavirág. | |
* | |
| (bodza-thea) ösz. fn. Leforrázott bodzavirágból készített izzasztó gyógyital. | |
* | |
| tájdivatos, BODZAFA helyett; l. ezt. | |
* | |
| l. BOJÁR. | |
* | |
| helység Belső-Szolnok megyében; helyragokkal: Boérfalvá-n, ~ra, ~ról. | |
* | |
| önálló gyök és fn. tt. bog-ot. Általán csomóalaku dudorodás, kinövés, nevezetesen a fákon s más növényeken, göcs. Öszvetéve: ágbog. A somfának, bodzafának sok boga van. Így neveztetnek némely növények fejei, pl. a kenderé, máskép: buga. Vadász nyelven: az agancs tülkei, mielőtt ki lennének fejlődve, és még kéreg alatt vannak.
Közvetlen származékai: bogos, bogács, boglár, boglya, bogár, bogoz, stb. Mennyiben valami gömbölyűt, dudorút jelent, rokonai: bod, bogy, bok, pog, poh; vékonyhangon: bög, bögy, böd; fordítva: gob, göb, gub, güb. Rokonokúl tekinthetők a török bagh (a többek közt nodus jelentéssel), német biegen, Bug, góth bjugan, szanszkrit bhuj (meghajt, görbít), hellen ptussw (öszverakom, redőzöm) stb. | |
* | |
| (1), (bog-ács) fn. tt. bogács-ot. Az együttnemzők és egyenlőnősök seregéhez tartozó növénynem; vaczka gyapjas, fészke hasas, tojásdad, tövishegyű pikkelyekkel födelékes, bóbitája hajszálas vagy sertés. Virága veres vagy kék, ritkán fehér. Alnemei: szárrafutó vagy nyeletlen levelűk, mindegyik számos fajokkal. Akánt-, bérczi-, bókoló-, csüggedő-, fodros-, horgas-, patyolat-, puha-, tarka-, tövises-, szöszös, stb. bogács. (Carduus).
Nevét bóbitájának bogos, tojásdad, gombforma alakjától vette, s eredetileg bogás, melyben az s átváltozott cs-re, mint: bordás, bordács, ordas, ordacs, stb. Mátyusföldi tájejtéssel: bógáncs. | |
* | |
| (2), falu Borsod megyében; szintén több erdélyi falu neve is; helyragokkal: Bogács-ra, ~ról, ~on. | |
* | |
| l. POGÁCSA. | |
* | |
| (bogács-fej) ösz. fn. A bogácsnemű növények szára hegyén levő bogos, gombalaku csomó, mely az illető növény magvait foglalja magában. Tövises, szöszös, sima bogácsfej. | |
* | |
| (bogács-kóró) ösz. fn. Mezőkön és szántóföldeken termő bogácsfaj, melynek hosszukás, tövises kórója van. Kerti bogácskóró, mely mivelés által tenyésztetik, Dunán túl takácsmácsonya. | |
* | |
| (bog-ács-os) mn. tt. bogácsos-t vagy ~at, tb. ~ak. 1) Bogácsféle növényekkel bővelkedő, benőtt. Bogácsos legelő, ugar. 2) Bogácsfejekkel keveredett. Bogácsos lóserény. | |
* | |
| (bogács-pillangó) ösz. fn. A bogácsok körül repkedő, s azok virágain élődő pillangófaj. Némelyek szerint tengeliczmadár, mely a bogácsok magvaival táplálkozik. | |
* | |
| (bogács-rend) ösz. fn. Scótországi díszrend, melynek czímerén András keresztje, és bogácsfej díszlik. | |
* | |
| (bogács-sarló) ösz. fn. Erős pengéjü sarló, melylyel a bogácskórókat irtják. | |
* | |
| (bogács-tetü) ösz. fn. A bogácsok egyik különös fajának boga, mely borsó nagyságu, s igen ragadós levén a legelő barmok szőrébe, kivált juhok gyapjába bele keverődzik. Tréfás neve: koldustetű. | |
* | |
| falvak Baranya megyében; helyragokkal: Bogád-on, ~ra, ~ról. | |
* | |
| lásd BOGÁCS. | |
* | |
| (bog-áncz) fn. tt. bogáncz-ot. Székely tájszó, am. papucs. Eredete homályos. Talán boka szótól: bokáncz. | |
* | |
| (bog-ár) fn. tt. bogár-t vagy bogar-at, tb. ~ak. 1) Széles ért. az állatország második főosztályához, úgynevezett gerincztelenekhez tartozó állatkák, melyeknek egy szívkamrájok, fehér hideg vérök és csápjaik vannak (Insecta). Szabatosabb természetrajzi műnyelven l. ROVAR. Vizen, szárazföldön, növényeken tenyésző bogarak. Csunya bogár. Büdös bogár. Csípik a bogarak. Sok bogár gyűl ott öszve, hol sok a tej. Km. Bogara sincs azaz semmivel biró. Km. Különböztetésül V. ö. FÉREG. 2) Szükebb ért. a rovarok azon alnemei, melyeknek szaruhártyaféle kemény födelékes átlátszó röptyüik vannak. (Coleoptera. Käfer). Szarvasbogár, Kőrösbogár, cserebogár, szarturóbogár, zöldbogár, stb. Fekete, mint a bogár. Bogár szemű = fekete szemű. Bogár után indulni. Km. Öszveeszik tücsköt, bogarat. Km. 3) Népies nyelven így hívja a kedveskedő anya gyermekét. Édes bogaram! Kedves szép bogaram! Adják e nevet igás ökröknek is. Csáli Bogár! Hajsz Bogár! 4) Átv. ért. mondjuk hóbortos emberről, kinek kedélye változékony és nyughatatlan, mintha bogarak csípnék, hogy bogara van.
Elemezve am. bogos, sok bogu, mennyiben tagjai, ú. m. csápjai, falámjai, lábai ágasbogas szervezetüek. | |
* | |
| (bog-ár-as) mn. tt. bogaras-t, tb. ~ak. 1) Bogárral bővelkedő. 2) A barmokról, különösen a lóról mondatik, hogy bogaras, midőn a bogaraktól csípdestetvén nyugtalankodik. Innen: bogaras tinó, bogaras ló, am. szilaj tinó, szilaj ló. | |
* | |
| (1), (bog-ar-ász) fn. tt. bogarász-t, tb. ~ok. Természetbuvár, aki különösen bogarak gyűjtésével s tudományos meghatározásával, ismertetésével foglalkodik. | |
* | |
| (2), (bog-ar-ász) önh. m. bogarász-tam, ~tál, ~ott, par. sz. 1) Bogarakat keres, gyűjt. 2) Átv. ért. holmi aprólékosságot bibirkélve motozgat, keresgél. | |
* | |
| (bog-ar-ász-at) fn. tt. bogarászat-ot. Természettudományi buvárlat, melynek tárgya bogarak gyűjtése és ismertetése. | |
* | |
| (bogarász-csacsogány) ösz. fn. Amerikai vándormadár, mely férgekkel és bogarakkal táplálkozik. (Graculus quiscala). | |
* | |
| (bogár-báb) ösz. fn. Bogárivadék, midőn alakulásának második fokát érte s hengerded meztelen vagy szőrös teste van. | |
* | |
| népes puszták Fejér és Veszprém megyékben; helyragokkal: Bogárd-on, ~ra, ~ról. | |
* | |
| helység Erdélyben; helyragokkal: Bogárfalvá-n, ~ra, ~ról. | |
* | |
| népes puszta Nógrádban; helyragokkal: Bogárföldjé-n, ~re, ~ről. | |
* | |
| (bogár-hátu) ösz. mn. Aminek bogár derekához vagy fölborított teknőhöz hasonló dudorodásu emelkedése, teteje van. Bogárhátu szántás, midőn a barázdolást úgy teszik, hogy a fölszántott föld közepe magasabb legyen, mint a szélei. Ily szántás a fölösleges nedvesség elvezetése végett a lapos földeken van szokásban. Bogárhátu szekér = gyékényes vagy ponyvás födelű szekér. | |
* | |
| falu Torontál megyében; helyragokkal: Bogáros-on, ~ra, ~ról. | |
* | |
| (bog-ár-oz-ik) k. m. bogároz-tam vagy bogárzottam, ~tál vagy bogárzottál, ~ott vagy bogárzott. Mondjuk barmokról, midőn bogaraktól csipdestetve ideoda futkároznak. Átv. ért. bogározni mondják a barmokat akkor is, ha jó kedvökben ugrálnak, viczkándoznak, mi leginkább tavaszkor történik, midőn a zárt aklokból szabad mezőre mehetnek. Emberre átvéve, am. csintalankodik, pajzánkodik. | |
* | |
| (bogár-sejt) ösz. fn. A méhkasban azon sejtek vagy lakocskák, melyekbe az anyaméh tojásait rakja, különböztetésül a mézsejttől, melybe mézet gyűjtenek a dolgozó méhek. | |
* | |
| (bogár-szěmű) ösz. mn. Kinek fényes fekete szeme van. Bogárszemű kis galambom! | |
* | |
| (bogár-szín) ösz. fn. Fényes fekete szín, milyen némely bogárfajoké. | |
* | |
| (bogár-tan) ösz. fn. A természetrajz azon része, mely a bogarak nemeit, fajait, tulajdonságait tárgyalja s ismerteti, bogarászat. | |
* | |
| falu Erdélyben; helyragokkal: Bogártelké-n, ~re, ~ről. | |
* | |
| l. BOGÁRTAN. | |
* | |
| l. BOGÁROZIK. | |
* | |
| (bog-as) mn. tt. bogas-t, tb. ~ak. Aminek bogai vannak, csomós, görcsös. Ily alakban csak az ágas szóval ikerítve használtatik. Ágasbogas fa. Különben bogos, mert tárgyesete bogot, többese bogok. | |
* | |
| l. BOGOSODIK. | |
* | |
| több helység neve Magyarországon és Erdélyben; helyragokkal: Bogát-on, ~ra, ~ról. Van MAROS~, és OLÁH~ is. | |
* | |
| l. BAKDÁCSOL. | |
* | |
| MAGYAR~, OLÁH~, helységek Belső-Szolnok megyében; helyragokkal: Bogátá-n, ~ra, ~ról. | |
* | |
| 1) több helység neve Erdélyben. 2) KIS~, NAGY~, több falvak és népes puszták neve; helyragokkal: Bogdán-ba, ~ban, ~ból. 3) Férfi keresztnév. l. BOGDÁNY. | |
* | |
| falu Közép-Szolnok megyében; helyragokkal: Bogdánd-on, ~ra, ~ról. | |
* | |
| falu Kraszna megyében, helyragokkal: Bogdánházá-n, ~ra, ~ról. | |
* | |
| 1) férfi kn. tt. Bogdány-t, tb. ~ok. Eredetileg szláv szó, am. Istenadta, a latin Adeodatus fordítása. 2) l. BOGDÁN. | |
* | |
| (bogdány-pecsenye) ösz. fn. A német Lungenbraten értelmében jelent marhahússültet, a tüdő tájékáról kihasított konczból. | |
* | |
| (bog-ernyő) ösz. fn. Némely növények virága, midőn szirmaik nem egy tőből, kehelyből nőnek, hanem rendetlenül és rendkivüli tömöttségben fejlődnek ki. | |
* | |
| (bog-galyak) ösz. tb. fn. Sűrüen kihajtott egymásba tekerődző, s bogot képező fiatal galyak, pl. a lebotolt fűzfákon. | |
* | |
| (bog-köz) ösz. fn. Némely bogos növények szárain, derekain azon köz, melyet a bogok képeznek. Nádszár bogközei. | |
* | |
| (1), (bog-la-ár vagy bog-ol-ár) fn. tt. boglár-t, tb. ~ok. Általán valamely ékesség, mely bog alakúra van hímezve, kötve, verve, szőve vagy öntve. Különösen 1) Befoglalt gyöngy, drágakő, melylyel ruhákat ékesítenek.
"A pánczéljoknak is csillagok módjára Készíttetett s müvelt igen szép formára Vagyon sok aranynyal tündöklő boglára, Kik a napot híják fényekkel csatára." Gyöngyösi István. 2) Hímzett, szövött, varrott gömbölyü, gyűrü formáju ékesség, csillagocska, milyennel a lovak szerszámait, lótakarókat kiczifrázzák. "Szkófiomos nyergét bársony szépítette, A melynek környékét arany kerítette, Annak is szép művét kék zománcz szinlette, Van boglárinak is rubint közepette." Gyöngyösi István. 3) Boglárnak mondatik a könyveket öszvetartó gombalakú kapocs. 4) Némely növények virágai, honnan a boglárvirágok, boglárfák elnevezése. | |
* | |
| (2), falvak Fejér és Somogy megyében; helyragokkal: Boglár-on, ~ra, ~ról. | |
* | |
| (boglár-bárcs) ösz. fn. Tüskés, szurós levelű növény, gombalakú virágokkal. V. ö. BÁRCS. | |
* | |
| (boglár-csat) ösz. fn. Kapocsféle csat, mely gombalakú ékességgel van diszítve. | |
* | |
| (boglár-fa) ösz. fn. Fanem az egylakiak és sokhímesek seregéből. Fajai: juharlevelű, virginiai boglárfa. Nevét bogláralaku virágfürtjeitől kapta. (Platanus). | |
* | |
| (boglár-gyártó) ösz. fn. Mesterember, ki fémből boglárokat, gombokat s más csecsebecséket készít. | |
* | |
| (1), (bogla-ár-ka) kics. fn. tt. boglárkát. 1) Kis boglárnemű díszmű, csillagocska. 2) Növényfaj az éplevelű szironták neméből; szára czérnaforma, levelei szálasak, virágai aprók; terjedő szironták. (Ranunculus reptans). | |
* | |
| (2), falu Sáros megyében; helyragokkal: Boglárká-n, ~ra, ~ról. | |
* | |
| (boglár-kökörcsín) ösz. fn. Növényfaj a leveles száru s csákótlan magvu kökörcsínek alneméből, melynek sárga virága öt-hat kiterült szirmu. (Anemone ranunculoides). | |
* | |
| (bog-la-ár-os) mn. tt. bogláros-t, tb. ~ak. Boglárokkal ékesített, kirakott. Bogláros lószerszám. Bogláros kalpag. Bogláros öv. | |
* | |
| (bog-la-ár-os-an), ih. Boglárral ellátva, ékesítve. | |
* | |
| (boglár-pót) ösz. fn. Növénynem az öthímesek és négyanyások seregéből; csészéje öthasábú, bokrétája ötszirmú, pilise öt, mindenik szívforma, húsos, felálló gombos sertékkel prémezve. (Parnassia). | |
* | |
| (bog-la-ár-oz) áth. m. boglároz-tam, ~tál, ~ott. Boglárokkal kirak, felékesít. Szerszámokat boglározni. | |
* | |
| (bog-la-ár-oz-ás) fn. tt. boglározás-t, tb. ~ok. Boglárféle gombokkal, csillagocskákkal ékesítés, diszítés. | |
* | |
| (boglár-virág) ösz. fn. Az éplevelű szironták alneméhez tartozó növényfaj, szára félredölő, ágas; levelei tojásdadok, láncsásak, nyelesek. Máskép: lángos szironták, békavirág. Sömörfű. (Ranunculus flammula). | |
* | |
| l. BAGLA. | |
* | |
| (boglya-kemencze) ösz. fn. Némely vidéki parasztházakban sárból rakott boglyaformáju kemencze. Néhutt banyakemencze, és búbos. | |
* | |
| l. BAGLYAS. | |
* | |
| (bog-lya-az) önh. és áth. m. boglyáz-tam, ~tál, ~ott, par. ~z. Szénát, szalmát, néhutt gabonakévéket is boglyába rak. A cselédek elmentek boglyázni. A szénát elébb petrenczézik, azután boglyázzák. | |
* | |
| (bog-lya-az-ás) fn. tt. boglyázás-t, tb. ~ok. Takarítás neme, midőn a szénát, szalmát, stb. boglyába rakják. | |
* | |
| fn. tt. bognár-t, tb. ~ok. A német Wagner-ból vétetett által, valamint kollár a tótból. Magyarosan l. KERÉKGYÁRTÓ. Különbözik tőle: bodnár. | |
* | |
| (bognár-fa) ösz. fn. Fal, mely bognár azaz kerékgyártó által készítendő szerszámokra, eszközökre alkalmas, milyen pl. a szilfa. | |
* | |
| fn. tt. bogolyá-t, tb. ~k. A székelyeknél oly férfi neve, ki valamely nővel tiltott szerelemben él. Eredete homályos. Talán am. bókoló vagy pedig búgó (= párzó), honnan búgol s búgoló származhatott. Figyelmet érdemel a persa bagha Beregszászi szerint Liebchen, amasia, de Vullers szókönyvében am. cinaedus, azaz buja, bujálkodó (finemű). | |
* | |
| (bog-oly-ó) fn. tt. bogolyó-t, tb. ~k. Hordócska, melyben a mezőn dolgozók vizet visznek magukkal. Máskép: csobolyó vagy vataléj. A székelyeknél éretlen apró alma, valószinűleg ugyanaz bogyó szóval. l. ezt. | |
* | |
| férfi kn. tt. Bogomér-t. Szláv eredetü szó. | |
* | |
| (bog-os) mn. tt. bogos-t, tb. ~ak. Aminek boga, azaz csomóféle gombja, kidudorodása van. Ágas szóval ikerítve: bogas. | |
* | |
| (bog-os-an) ih. Boggal vagy bogokkal ellátva. | |
* | |
| l. BOGOZIK. | |
* | |
| (bog-oz) áth. m. bogoz-tam, ~tál, ~ott, par. ~z. 1) Holmi szalag-, fonal-, kötélnemü testeken csomót köt. 2) Le igekötővel, lebogoz, am. a bogokat beszedi, letördeli, levagdalja. Lebogozni a fa derekát. | |
* | |
| (bog-oz-ás) fn. tt. bogozás-t, tb. ~ok. Csomókötés, csomóra fojtás, lebogozás. Bogozik közép igétől pedig: csomósodás, görcsösödés; agancs fejlődése. | |
* | |
| (bog-oz-ik) k. m. bogoz-tam, ~tál, ~ott vagy bogzot-tam, ~tál, ~ott. Valaminek bogai nőnek, csomósodik. Bogoznak a fák. Mondatik különösen a szarvasról, midőn szarvakat ereszt, midőn agancsai fejlődnek. | |
* | |
| fn. tt. bogrács-ot. Vaslemezből készült főzőedény, mely fülekkel vagy félkörü nyéllel ellátva, a tűz fölé akasztatik. A tanyákon, pusztákon lakók közhasználatu edénye. Igaz barátságot bográcsban nem főzik. Km. Néhutt: bagrács, meg: bográncs.
A vékony hangú bögre szóval azonos, honnan bögre-ecs vagy bogra-acs am. bögre-eszköz megvan a török nyelvben is: bokrads, üst, kazán jelentéssel. | |
* | |
| BOGRÁCSOSHÚS, (bogrács-hús vagy bográcsos-hús) ösz. fn. Az alföldi magyar nép kedvelt eledele; vöröshajmával, pakrikával fűszerezett s szalonnával bográcsban főtt marhahús, gulyásos hús. | |
* | |
| l. BOGRÁCS. | |
* | |
| (bog-szarvas) ösz. fn. Vadászok nyelvén fiatal szarvas, melynek szarvai még el nem ágasodtak. | |
* | |
| l. BOGOZÁS. | |
* | |
| l. BOGOZIK. | |
* | |
| elvont gyök, melynek származékai általán valami csomódad, gömbölyü alaku testet vagy bogya, bogyó jelent gömbölyü apró gyümölcsöt, s rokonai: mogy és magy, mint a mogyoró és magyal szók gyökei, 2) a bogyol, bogyolál származékokban am. gömbölyegbe, csomóba tekergetett valami, s ez érteményben rokonai: baty, paty, bugy, poggy, moty, mint a batyu, patyol, bugyor, pogyász, motyó szók gyökei. Közbevetett n hanggal hasonlók: bongy, pongy, běngy, melyekből bongyol, pongyola, bengyel származtak. Rokonok a szanszkrit paç, (köt), szláv pasz (öv) német Pack, hellen phgnuw, stb. V. ö. BOGYÓ, BOGYOL, BONGY. | |
* | |
| (1), (bogy-a) fn. tt. bogyát. Tájejtéssel am. a szokottabb bogyó. Mindkettő gyöke az elavult bogyik ige, melynek a bogyó és bogya részesülőji. | |
* | |
| (2), helységek Komárom megyében; helyr. Bogyá-n, ~ra, ~ról. | |
* | |
| férfi kn. tt. Bogyiszló-t. A szláv eredetű Bogoszláv-ból van átalakítva, mely am. istendicsőítő. Falu neve is Pest megyében; helyr. Boyyiszló-n, ~ra, ~ról. | |
* | |
| (bogy-ó) fn. tt. bogyó-t, tb. ~k. Némely fákon, cserjéken, s más növényeken termő húsos, leves, és jobbára gömbölyü apró gyümölcs, melyben a magok tok nélkül elszórva rejlenek. Gányafa, galagonyafa bogyói. Szőlő bogyója, a szőlőfürt egyes szeme. Fekete, piros bogyó. Czigány bogyó. Bodzabogyó. Köznépi tréfás nyelven: kecskebogyó am. a kecskének bogyóalakú ganaja. A székelyeknél jelent éretlen apró almagyümölcsöt is, máskép: bogolyó.
Hasonló hozzá közelebbről a latin bacca. | |
* | |
| (bogyó-fürt) ösz. fn. Egy fürtbe öszvenőtt több bogyószem. Bodzafának bogyófürtjei. | |
* | |
| (bogy-ol) áth. m. bogyol-t. Valamit ruhaféle takaróba göngyöl, burkol. Fejét kendőbe bogyolni. Papirba bogyolni valamit. Egy jelentésü vele: patyol. | |
* | |
| (bogy-ol-a) fn. tt. bogyolát. A bogyoló részesülőnek változata, s am. kendő, lepel, ruhanemű, melybe valamit bogyolnak, takarnak. V. ö. PONGYOLA. | |
* | |
| (bogy-ol-a-al) áth. m. bogyolál-t. Valamit bogyolával, azaz, takaróval, lepellel stb. beburkol. Kis gyermeket a hideg ellen bogyolálni, bebogyolálni. Máskép: bugyolál, patyókál. | |
* | |
| (bogy-ol-at) fn. tt. bogyolat-ot. Amit valamibe bogyolnak; bebogyolt valami. | |
* | |
| (bogyó-pikk) ösz. fn. Növénynem a kétlakiak seregéből és egyfalkások rendéből; hímvirágának barkája kevés pikkelyü; csészéje egytagu, két tompa fogú, puffadt; himszálai öszvenőttek; anyavirágának csészéje öt, bokrétája nincs, anyaszála kettő, magva kettő, melyeket a meghúsosodott csészék bogyósan borítanak. Leveletlen cserje. (Ephedra). | |
* | |
| (bogy-ó-as) mn. tt. bogyós-t vagy ~at, tb. ~ak. Bogyótermő, bogyókkal bővelkedő. Bogyós növény, bokor; bogyós fa. Bogyós fagyal, bodzafa. | |
* | |
| (bogy-ó-as-an) ih. Bogyóval vagy bogyókkal. | |
* | |
| (bogy-ó-as-od-ik) k. m. bogyósod-tam, ~tál, ~ott. Bogyót terem, bogyóval bővelkedik. | |
* | |
| 1) lásd BOGYISZLÓ. 2) Faluk Bihar, Sopron, Vasmegyékben (Rábaközben RÁBA~), helyr. Bogyoszló-ra, ~ról, ~n. | |
* | |
| (bogy-ó-oz) áth. m. bogyóz-tam, ~tál, ~ott. A bogyókat leszedi. | |
* | |
| (bogy-ó-oz-ás) fn. tt. bogyozás-t, tb. ~ok. A bogyók leszedése. Bogyótermés. | |
* | |
| (bogy-ó-oz-ik) k. m. bogyóz-tam, ~tál, ~ott. Bogyókat hoz, bogyók teremnek rajta. Az elvirágzott bodzafa már bogyózik. | |
* | |
| (bogyó-zöld) ösz. mn. Éretlen bogyó szinéhez hasonló szinű. | |
* | |
| elvont gyök, származékai: bohó, bohócz, bohókás, bohóság, bohózat stb. Alaphangra és érteményre nézve rokon azon bol boly gyökökkel, melyekből bolond, bolyó, bolyókás származtak. V. ö. H betű. Erdélyi kiejtéssel bah. | |
* | |
| (boh-ó) fő és mn. tt. bohó-t, tb. ~k. A bolond szónál valamivel lágyabb, szelídebb értelmű, s am. aki természeténél fogva együgyü, ostoba, esztelen, vagy gyermeteg ötleteivel, és tetteivel nevetséget gerjeszt. Öcsém! te nagy bohó vagy. Szerelmes bohó, kis bojtár. Vitkovics. O te kis bohó. Mily bohó beszéd volt ez? Sándor I. szerint egyezik vele: bolyó. | |
* | |
| (boh-ó-cz) fn. tt. bohócz-ot. Oly ember, ki szándékosan, némely mutatványoknál, szinpadon, álorczás mulatságokba stb. bohót játszik; néha talpraesett, majd sületlen tréfákat, bolondos dévajságokat űz. (Bajazzo). | |
* | |
| (boh-ó-k) mn. tt. bohók-ot. A nevetségesnek azon neme, mely valami nagy vagy komoly dolgot tréfásan ad elő. (Burlesque). | |
* | |
| (boh-ó-ka) mn. tt. bohókát. Kis bohó; kisebb mértékben együgyű. | |
* | |
| (boh-ó-ka-as) mn. tt. bohókás-t, vagy ~at, tb. ~ak. Aki akár természeti, akár utánzott együgyü ötleteivel és tetteivel nevetséget okoz, bolondos tréfákat űz. Máskép: bolyókás. | |
* | |
| (boh-ó-ság) fn. tt. bohóság-ot. Együgyüség, esztelenség; bolondos tréfálkodás. | |
* | |
| (boh-ó-os-kod-ás) fn. tt. bohóskodás-t, tb. ~ok. Bohó tréfálkodás, nevetséget, röhögést okozó bolondos elménczkedés. | |
* | |
| (boh-ó-os-kod-ik) k. m. bohóskod-tam, ~tál, ~ott. Mint valóságos bohó, vagy bohót utánozva tréfálkodik; köznépies sületlen beszédek, és taglejtések, arczfintorítások stb. által másokat nevettetni akar. | |
* | |
| (boh-ó-oz-at) fn. tt. bohózat-ot. 1) Általán bolondos, köznépies tréfák öszvege. 2) Szépműtani értelemben oly költemény, mely köznépi életből vett tárgyát köznépies és bolondos tréfálkodó nyelven adja elő. Különösen szinműi bohózat, mely alsórendű személyeket saját modorú nevetséges jelenetekben tüntet fel. | |
* | |
| (boh-ó-oz-at-i) mn. tt. bohózati-t, tb. ~ak. Bohózatot illető vagy tárgyazó. Bohózati irásmód. Bohózati tárgy. | |
* | |
| mn. tt. bohózatos-t vagy ~at, tb. ~ak. Bohózattal vegyes. | |
* | |
| (1), elvont gyök, mely különféle érteményü származékokban másmás eredetü. 1) A bojt, bojtogat igékben és bojtár névben azon boly változata, melyből bolyog, bolyong, bolygat származnak, s jelent nyugtalan ideoda mozgást vagy mozgatást. 2) A bojt és bojtor, bojtorjány nevekben a csomót, vagy együvé kötött valamit jelentő bog rokona. 3) l. BUJ, BUJT. | |
* | |
| (2), ALSÓ~, FELSŐ~, falvak Erdélyben; helyr. Boj-on, ~ra, ~ról. | |
* | |
| (1), vagy BÓJA, (boj-a vagy búj-a) mn. tt. boját. Ideoda bolygó, bujdosó. Származékai: bojász vagy bójász. | |
* | |
| (2), falu Erdélyben, Hunyad megyében; helyr. Bojá-n, ~ra, ~ról. V. ö. BOLYA. | |
* | |
| falu Kraszna megyében. CSICSÓ~, falu Belső-Szolnok megyében; helyragokkal: Boján-ba, ~ban, ~ból. | |
* | |
| (baj-ár? azaz bajnok) fn. tt. bojár-t, tb. ~ok. Román nemesúr. V. ö. BAJ, BAJNOK. | |
* | |
| (bojár-ság) fn. tt. bojárság-ot. Román nemesség. | |
* | |
| (1), vagy BÓJÁSZ, (boj-ász) önh. m. bojász-tam, ~tál, ~ott, par. ~sz. A székelyeknél am. ideoda bolyong, bújkál. | |
* | |
| (2), (mint föntebb) fn. tt. bojász-t, tb. ~ok. Bujdosó, bujkáló. | |
* | |
| falvak Erdélyben; helyr. Bojczá-n, ~ra, ~ról. | |
* | |
| l. BOLYGAT. | |
* | |
| l. BOLYH. | |
* | |
| l. BOLYHOS. | |
* | |
| (bójin-hal) ösz. fn. A pontynemű halak egyik faja. | |
* | |
| fn. tt. bojnyik-ot. Palócz és mátyusföldi szó, s am. zsivány, utonálló. Alkalmasint a bajnok szóból vétetett által, lealacsonyító értelemben, mint a latin latro, mely eredetileg zsoldos bajnokot, katonát, utóbb rablót, zsiványt is jelentett. Egyezik vele a tót zbojnyík. | |
* | |
| (bolyh-posztó) ösz. fn. Bolyhos, azaz, bozontos, gubanczos szőrű, bojtos, ritka szövetű posztó. | |
* | |
| (1), (boj-t) fn. tt. bojt-ot. 1) Csomóba, fürtbe tekeredett s mintegy bogot képező haj, szőr, gyapju stb. 2) Boglárforma rojtos függelék pl. ruhákon, függönyökön, lepleken, kendőkön. Németesen kvászli. V. ö. BAKALLÓ. 3) Néhutt oltó- vagy döntővessző, vagy ágacska. V. ö. BUJT, ige.
Gyöke boj azon boly változata, melyből az apró almát vagy bogyós gyümölcsöt jelentő bolyó származik. Rokona bog is. Valószinüleg létezett hajdan boj-ik (azaz gömbölyödik, csomósodik) ige is, melyből lett boj-at, öszvehúzva bojt, mint sajik-ból sajt. Hasonlóan fejlődtek ki a roj, rej, sej, lej gyökökből: rojt, rejt, sejt, lejt. | |
* | |
| (2), (boj-t vagy boly-t) áth. m. bojt-ott, par. ~s, htn. ~ni vagy ~ani. 1) Bolygat, különösen valakinek kedélyét ingerli, erkölcsi értelemben mozgásba hozza, bizonyos cselekvésre ösztönzi. Mások ellen bojtani, fölbojtani valakit. Származékai: bojtor, bojtorkodik, bojtogat, bojtogatás.
"Ha csak kicsiny s gyenge a láng, A szél mindjárt elfojtja; De ha már elharapozott, Azt még inkább felbojtja." Kisfaludy S. "Szívem tüzét ha fájdalmas, Mért szeretem bojtani? Ha pediglen nem ártalmas, Mért kivánom oltani?" Kisfaludy S. 2). l. BUJT. Gyöke az első pont alatti érteményben azon boly változata, melyből bolygat, származik, tehát elemezve: boly-t, boly-at, azaz, eszközli, hogy mozgásba jőjjön. Képzésre hasonló a haj-t, foj-t, nyúj-t, gyűj-t, sér-t, sej-t, rej-t igékhez. | |
* | |
| (3), falu Bihar megyében; helyr. Bojt-on, ~ra, ~ról. | |
* | |
| (boj-t-ár vagy boly-t-ár) fn. tt. bojtár-t, tb. ~ok. Általán gyerkőcze, siheder, vagy legény, ki öregebb nyájőr fölügyelése alatt barmokat őriz, legeltet. Juhász-, gulyás-, kanász-, csikósbojtár.
"Én vagyok a petri gulyás, Én őrzöm a petri gulyát, A bojtárom vizen, sáron, Magam a paplanos ágyon." Népdal. "Hej juhászbojtár, hol a juh? Mért vagy te olyan szomorú?" Vitkovics. V. ö.BACSÓ, SZÁMADÓ. Törzse azon bojt vagy bolyt, mely mozgatásra vonatkozik, s képzésre olyan mint: hajtár, hajtsár. V. ö. BOLYONG, BUJDOSIK. | |
* | |
| (boj- vagy boly-t-ár-kod-ás) fn. tt. bojtárkodás-t, tb. ~ok. Szolgálat neme, melyet valaki mint bojtár bizonyos nyáj vagy csorda mellett végez. | |
* | |
| (boj- vagy boly-t-ár-kod-ik) k. m. bojtárkod-tam, ~tál, ~ott. Valamely nyáj vagy csorda, illetőleg gulya, ménes, konda stb. mellett bojtári szolgálatot tesz. | |
* | |
| (boj- vagy boly-t-ás) fn. tt. bojtás-t, tb. ~ok. 1) Ingerlés, izgatás, kiváltképen tilos, vagy vakmerő tényre. 2) l. BUJTÁS. | |
* | |
| (bojt-csúcsu) ösz. mn. Növénytani ért. aminek bojtos, bozontos szörü csúcsa, hegye van. Bojtcsúcsu növények. | |
* | |
| (bojt-ezüst) ösz. fu. Vékony hajszálnyira kinyujtott ezüst, melyből holmi bojtféle díszmiveket készítenek. | |
* | |
| (boj-t-i-ka) l. BOJTVIRÁG. | |
* | |
| (boj- vagy boly-t-og-at) gyak. áth. m. bojtogat-tam, ~tál, ~ott, par. bojtogass. Valakit folytonosan izgat, ingerel, mások ellen, vagy bizonyos tiltott, vakmerő tényre ösztönöz. Az alattvalókat bojtogatni a törvényes hatóság ellen. A polgárokat egymás ellen bojtogatni. Ezt ő nem tenné magától, hanem bojtogatják. Az elégületlen népet lázadásra bojtogatni. Más kiejtéssel: bujtogat. Elemzését illetőleg l. BOJT. 2) | |
* | |
| (boj- vagy boly-t-og-at-ás) fn. tt. bojtogatás-t, tb. ~ok. Rosz akaratú és czélu ingerlés, izgatás, ösztönözés. | |
* | |
| (boj- vagy boly-t-or) elavult, de használható mn. tt. bojtor-t, tb. ~ok. Aki másokat ingerelni, izgatni, bojtogatni szeret és szokott, másokkal ingerkedő, öszvekötő, veszekedő. Származékai: bojtorkodik, bojtorkodás. Törzse az ingerlést jelentő: bojt. | |
* | |
| (boj-t-or-jány vagy boj-t-or-vány) fn. tt. bojtorján-t, tb. ~ok. 1) Növénynem a csöves virágú együttnemzők seregéből és egyenlőnősök rendéből; vaczka kopasz, fészke gömbölyü; (bogos, bojtos) pikkelyei behajlott horoghegyűk; bóbitája sertepolyvás. (Arctium). Fajai: keserű lapu, és pókhálós bojtorján. 2) Ezen növények bogácsféle feje, bóbja, mely töviseivel ruhába, szőrbe, gyapjuba stb. akad. Ragad, mint a bojtorján. Tökre hány bojtorjánt. Km.
Első tulajdon értelménél fogva a bogos csomót jelentő bojt származéka. Átv. ért. pedig azon bojtor szóval rokon, mely másokba kötelődzést, akadást jelent a bojtorkodik származékban. | |
* | |
| (boj-t-or-vány-kod-ik) l. BOJTORKODIK. | |
* | |
| (bojtorján-mizsót) ösz. fn. Növényfaj a mizsótok neméből; magvai apró szigonyokkal borzasak, ragadók; virága kék, vagy fehér. (Myosotis lappula). | |
* | |
| (boj-t-or-ján-os) mn. tt. bojtorjános-t vagy ~at, tb. ~ak. Bojtorjánnal bővelkedő; ami bojtorjánnal teli van; mibe bojtorjánok akadtak. Bojtorjános lapu; bojtorjános lófark, birkagyapju. Néha a ló is jános, mikor bojtorjános. Km. | |
* | |
| (boj-t-or-kod-ás) fn. tt. bojtorkodás-t, tb. ~ok. Ingerkedés, akadékoskodás. | |
* | |
| (boj-t-or-kod-ik) k. m. bojtorkod-tam, ~tál, ~ott. Veszekedésre alkalmat keres; ingerkedik, incselkedik; másokat egymás ellen bojtogat. | |
* | |
| (boj-t-or-od-ik) k. m. bojtorod-tam, ~tál, ~ott. Bojtorkodó lesz, akadékoskodni, ingerkedni, kötődni kezd. Neki bojtorodik. | |
* | |
| l. BOJTORJÁN. | |
* | |
| (boj-t-os) mn. tt. bojtos-t vagy ~at, tb. ~ak. 1) Aminek fürtökbe, csomókba tekeredett szőre, gyapja, szálai vannak; gubanczos, bozontos. Bojtos gucsma, kalpag, guba. Bojtos medve. 2) Bakallós, aláfityegő rojtcsomóval ellátott, diszített. Bojtos csizma. Bojtos szűrgallér. | |
* | |
| (boj-t-os-an) ih. Gubanczosan, bozontosan. Bojttal vagy bojtokkal ékesítve. | |
* | |
| (boj-t-os-od-ik) k. m. bojtosod-tam, ~tál, ~ott. Szőre, gyapja, serénye stb. bojtossá lesz; gubanczosodik, bozontosodik. | |
* | |
| (boj-t-oz) áth. m. bojtoz-tam, ~tál, ~ott, par. ~z. 1) Szőrt, hajszálakat stb. csomóba szed, vagy gubanczos, bozontos. 2) Bojtot képező rojtozattal ékesít. | |
* | |
| (boj-t-oz-ás) fn. tt. bojtozás-t, tb. ~ok. Cselekvés, midőn valamit bojtoznak; gubanczozás, bozontozás; bojttal, bakallóval ékesítés. Midőn bojtozik igétől származik, am. bojtosodás. | |
* | |
| (boj-t-oz-at) fn. tt. bojtozat-ot. Bojtokból álló diszítmény. Ruha, függöny, csizmaszár bojtozata. | |
* | |
| (boj-t-oz-ik) k. m. bojtoz-tam, ~tál, ~ott. Bojtossá lesz; gubanczosodik, lógó, fityegő szőrökkel megtelik. | |
* | |
| (bojt-virág) ösz. fn. Növénynem a húszhímesek seregéből, és ötanyások rendéből, számos bojtforma csomókkal. (Mesembryanthemum). Fajai: szárnyas, szives, jeges bojtvirág. | |
* | |
| elvont gyök, mely a boka, és bokor származékokban valami csomódadot, gömbölyűt, kerekdedet jelent. Rokonai: bak, mint a bakalló gyöke, továbbá: bog, bög, és a gömbölyü szegfejet jelentő pok, valamint: bug(a), bunk(ó) stb. | |
* | |
| (bol-k vagy ból-k) fn. tt. bókot. Általán am. fejhajtás, fejbólintás. Különösen udvarias tiszteletet jelentő testmozgás, mely a fej és derék meghajtásával történik. Bókot csinálni. Bókokkal tisztelkedni. Bókot bókkal viszonozni. Mély bókkal fogadni valakit. Átv. ért. valamely kedveskedő, széptevő, nyájas, dicsérő szó, vagy mondat, melyet valakinek akár udvariasságból, akár hizelegve, akár meggyőződésből mondunk. Ez rám nézve nagy bók. (Francziául: compliment).
Mind alaphangra, mindérteményre nézve rokonai a szintén hajlásra vonatkozó német bücken, beugen, Bug, Buckel, Bogen, goth binga, szanszkrit bhuj (meghajt, görbít) hellen ptux stb. Ezen szó azon számosak egyike, melyek mind a magyar mind az árjaféle nyelvekben közösek, és nyelvünkből épen úgy elemezhetők, mint amazokból. Tudniillik ezen szóban bók a hajlás alapérteménye rejlik, s egy eredetű a bólint, bólogat, és bolt szókkal, mennyiben fejjel bólintani am. bókot csinálni, és bolt, am. ivalakulag meghajlott valami, pl. égbolt, házbolt. E szerint bók azon szók egyike, melyekben az ol al öszvehúzva, kivált palóczos ejtésben ó, mint: toldúl tódul, folka fóka, bolt bót, halkkal palóczosan: hókval, alma, óma, stb. És így: bók = bol-k, mintegy bol-ék vagy bol-ok. V. ö. BÓKONY és különböztetésül l. BÓKLÁL. | |
* | |
| (bok-a) fn. tt. bokát. Az allábszár két csontjának alsó részén két oldalt levő kidudorodások, melyeknek egyike a sipkonczon, másika a szárkapcson van, honnét amaz belső, ez pedig külső bokának hivatik. Bokáig járni a hóban, sárban. Bokáig érő köntös. Öszveüti bokáit, azaz tánczol vagy vigan van, mint aki tánczol. Csont a boka azaz érzékeny, mert mindjárt csontot ér az ütés. Km. Majd megüti érte bokáját = lakolni fog. Km. V. ö. BOK. | |
* | |
| (1), (bol-k-a) fn. tt. bókát. Növénynem a kétfalkások seregéből, és tízhímesek rendéből; csészéje ötfogú, hüvelye besüppedt, és két rekeszű, minden rekeszében egy sor mag. (Astragalus). Fajai két alnemre oszlanak, ú. m. melyeknek fölálló, és melyeknek lehajló, lecsepült bókoló száraik vannak, és ezek számosabbak, honnan az általános elnevezés. | |
* | |
| (2), falu Torontál megyében; helyr. Bóká-n, ~ra, ~ról. | |
* | |
| (boka-csont) ösz. fn. Az alsó lábszáron kétfelül kidudorodó csomós csont, vagyis röviden: boka. | |
* | |
| (boka-csukló) ösz. fn. Üreg az alsó lábszár alján, melyben a bokacsontok forognak. | |
* | |
| (boka-czifra) ösz. fn. Pőczforma kötés a harisnya azon részén, mely a bokákat fekszi meg. | |
* | |
| falu Szala megyében; helyragokkal: Bókaházá-n, ~ra, ~ról. | |
* | |
| (boka-hüvely) ösz. fn. A hosszu, és rövid szárkapcs-izmok által képzett hüvely, mely a bokát körülveszi. | |
* | |
| falu Erdélyben; helyragok. Bokaj-ba, ~ban, ~ból. | |
* | |
| (bok-ák-ol) önh. m. bokákol-t. Olyan emberről, vagy állatról mondatik, ki vagy mely okádni készül, s erőtetés alatt bizonyos tompa hangon ökrendez.
Hangutánzó, az okád változata. | |
* | |
| (bók-ál) fn. tt. bokál-t, tb. ~ok. Erdei mezőségen tenyésző növény, széles, gömbölyü, konya levelekkel. (Alchemilla vulgaris. L.) Mint lekonyuló, aláhajló, vagyis bókoló levelű növény neve a bók, bókol szókkal egy eredetű. | |
* | |
| l. BAKANCS. | |
* | |
| (bók-any) fn. tt. bókany-t, tb. ~ok. Félérczek közé számított mirenyféle ércz. (Nicolum). A német Nickel után (mintha a nicken-ből származnék) bötű szerinti fordítás. | |
* | |
| (boka-szőr) ösz. fn. Lovak bokájáról függő hosszukás szőrszálak. | |
* | |
| (bol-g-lál) önh. m. bóklál-t. Mondják barmokról, különösen ökörről, lóról, midőn szabadon csapongva ideoda bolongnak a mezőn.
E szóban, mint másokban, a gyökbeli ol öszvehúzva lett ó, és a g-ból lett k, mint: járogál, járkál, turogál turkál, stb. És így: bolglál, bóglál, bóklál. | |
* | |
| (bol-g-lál-ás) fn. tt. bóklálás-t, tb. ~ok. A barom ideoda bolongása a mezőn. | |
* | |
| (bol-g-ol-ász) önh. m. bóklász-tam, ~tál, ~ott. l. BÓKLÁL. | |
* | |
| falu Komárom-, és népes puszta Vas megyében; helyr. Bokod-on, ~ra, ~ról. | |
* | |
| (bol-k-ol) önh. m. bókol-t. Fejét meghajtja, meghajol, különösen valaki előtt tisztelgő hódolattal, vagy tulságos alázattal hajtja meg magát. Bókolni a fölebbvalóknak. Ő büszkébb, mintsem hogy valakinek bókoljon. V. ö. BÓK. | |
* | |
| (bol-k-ol-ás) fn. tt. bókolás-t, tb. ~ok. Fejhajtás, tisztelgő, hodoló, hizelgő hajlongás. Szélesb ért. mindennemű tulságos, vagy nagy szertartással járó hódolás. | |
* | |
| (bol-k-ol-at) fn. tt. bókolat-ot. Maga azon taglejtési helyzet, melyet a bókolás képez, mint a hodoló tisztelet külső jele. | |
* | |
| (bol-k-ol-og-at) gyak. önh. m. bókolgat-tam, ~tál, ~ott, par. bókolgass. Sok bókot csinál, sokszor meghajol magát megalázva, vagy mások iranti tiszteletből. | |
* | |
| (bol-k-ol-og-at-ás) fn. tt. bókolgatás-t, tb. ~ok. Többszöri, gyakori bókolás, magameghajtogatás, fejhajtogatás; alázatos, hizelgő tisztelkedés. | |
* | |
| (bol-k-ol-ó) mn. tt. bókoló-t. Tisztelkedésből magát meghajtó, fejhajtó. Bókoló alattvalók, szolgák. Növénytani ért. bókoló levelek melyek derékban kifelé görbülnek, s lefelé kezdenek konyulni. | |
* | |
| l. BOGOLYÓ. | |
* | |
| (bók-ony vagy bol-k-ony) fn. tt. bókony-t, tb. ~ok. Hajó bordája, azon görbe bélfa, melynek egyik horgához a hajó feneke, másikhoz a hajó oldala szegeztetik.
Ezen fa ívded, vagy boltalakú, tehát neve elemezve bol-k-ony, vagy mint Bodrogközben ejtik: balkony. Egyezik vele a közös gyökű német Bogen. V. ö. BÓK. | |
* | |
| (bol-k-ony-os) mn. tt. bókonyos-t, tb. ~ak. Aminek oldaldeszkái vagy gerendái bókony nevü görbe bélfához szegezvék. Bókonyos csónak, dereglye. | |
* | |
| (bol-k-ony-oz) áth. m. bókonyoz-tam, ~tál, ~ott, par. ~z. A hajó belsejébe bókonyféle bordákat szegez be. Bókonyozni a hajót, dereglyét. | |
* | |
| (bok-or) fn. tt. bokr-ot vagy bokor-t, tb. bokr-ok. 1) Cserjenemű fanövény, mely egy tőből eredő rövid ágaival mintegy bogot vagy csomót képez. Csipkebokor, rózsabokor, tövisbokor, galagonyabokor, gyalogfenyőbokor. Nyáron minden bokor szállást ad. Km. Ki kell ugratni a nyulat a bokorból, azaz, a rejtett, titkolt dolgot napfényre kell hozni. Estve van a faluban, farkas lakik a bokorban. Km. Félre bokor, jön a fa, azaz, nagyobb elől hátráljon vagy térjen ki a kisebb. Véletlen bokorban gyakran nyúl fekszik = ott is rejlik valami, ahol nem gondolnád. Bokorból ugrott ember = ismeretlen eredetű, egyszerre feltünt új ember. Tüskén bokron keresztűl. 2) Másféle növényekből egyegy csoport. Három bokor saláta, három leány kapálta. Népdal. Egy bokor szegfű, viola. 3) Csokor, vagyis szalagnak, kendőnek csomóba kötése. Bokorra kötni a nyakszalagot, az ingujj kötőjét. 4) Együvé fűzött holmi. Egy bokor kulcs lóg a szegen. Egy bokor virág. 5) Pár, vagyis azonnemű valamiből kettő. "És hogy áldozatot adnának, egy bokor gerliczét, vagy pár galambfiat." Lukács. II. 24. Káldi. Szép egy bokor ember. Bokorvers.
"Félre rántogatnám kendődet, Hogy láthassam bokor emlődet." Kazinczy F. Minden érteményeiben több részekből álló, egymással öszvekötött, s mintegy bogot, csomót képező valamit jelent. Ennélfogva gyöke bok am. bog, bug. l. BOG, BOK. | |
* | |
| népes puszta Gömör megyében; helyr. Bokr-on, Bokor-ra, ~ról. | |
* | |
| (bokor-fa) ösz. fn. Cserjenemű alacson fa, melynek tőből fölsarjadó ágai mintegy bogot képeznek, pl. galagonya, gyalogfenyő, fagyal, stb. | |
* | |
| GYALOGFENYŐ. | |
* | |
| (bokor-iszák) ösz. fn. Halászok kis kézi hálója, melylyel a bárkában tartott halakat kimeregetik. Egyszerűbb neve: szák. | |
* | |
| (bokor-háló) l. BOKORISZÁK. | |
* | |
| (bokor-szeder) ösz. fn. Cserjenemű szederfák gyümölcse, vagy, földiszeder. | |
* | |
| BOKORZÖRGÉS (bokor-zörrenés vagy ~zörgés) ösz. fn. A bokornak szél vagy állat pl. gyík által történt megzördülése. Fél minden bokorzörrenéstől. | |
* | |
| falu Vas megyében; helyr. Bokrács-on, ~ra, ~ról. | |
* | |
| (bokr-atlan) mn. tt. bokratlan-t, tb. ~ok. Ahol bokrok nem tenyésznek, sík, tiszta talajú. Bokratlan kopár vidék, rétség. Bokratlan erdő. | |
* | |
| (bokor-ét-a vagy bok-or-ít-ó) fn. tt. bokrétát. 1) Bokorba kötött virágszálak, vagy tollak. Virágbokréta, tollbokréta, aranyos bokréta. Bokrétát kötni, föltűzni.
"Vörös bársony süvegem, Most élem gyöngyéletem, Bokréta van mellette, Barna babám kötötte." Népdal. 2) A virágnemű növények szirmos feje, koronája. Györgyike bokrétáji. 3) Vadász nyelven a nyúl farka s a róka-vitorlának fejér vége. E szónak törzse bokor világosan magyar eredetű, noha képzője idegenszerűnek látszik. Hasonló hozzá a franczia: bouquet. | |
* | |
| (bokréta-fa) ösz. fn. Vadgesztenyefa, melynek szép hosszukás bogláru fehér virágai vannak. | |
* | |
| (bok-or-ét-a-as) mn. tt. bokrétás-t vagy ~at, tb. ~ak. Toll- vagy virág fűzérekkel ékesített. Bokrétás legény, bokrétás kalap, süveg. | |
* | |
| (bok-or-ét-a-as-an) ih. Bokrétával ékesítve, ellátva. | |
* | |
| (bokréta-virág) ösz. fn. Növénynem a három hímesek seregéből, és kétanyások rendéből, melynek bokrétája a csészéből kinyúlik, s virágzáskor szétterűl, azután pedig a magra nő. Máskép: tippan. Fajai részint kalászosak, részint kalásztalanok. (Agrostis). | |
* | |
| (bok-or-ét-a-az) áth. m. bokrétáz-tám, ~tál, ~ott, par. ~z. Bokrétával békesít, díszít, fölczifráz. Kalapot, süveget bokrétázni, fölbokrétázni. | |
* | |
| (bok-or-ét-a-az-ás) fn. tt. bokrétázás-t, tb. ~ok. Bokrétával czifrázás, diszítés. | |
* | |
| (bok-or-od-oz-ik) k. m. bokrodz-ottam vagy bokrodz-tam, ~ottál vagy ~tál, ~ott, htn. ~ni vagy ~ani. Bokrossá leszen, sürű galyakban nő fel. Bokrodzanak a lebotolt fűzek, a kivágott cserfák gyökerei. | |
* | |
| (1), (bok-or-os) mn. tt. bokros-t vagy ~at, tb. ~ak. 1) Cserjés, csalitos, bokrokkal bővelkedő. Bokros legelő, bokros erdő. 2) Halmozott, öszvegyült, sok. Bokros gondok, bokros foglalatosságok. Bokros búbánat.
"Az én életemnek is úgy vagyon sorsa, Mert bokros búbánat azt igen futkossa." Népdal. 3) Ijedős, kirugó, ragadozó. Lóról mondatik. 4) Dunántul hallani: bokros szent azaz vakbuzgó. 5) Csomóba füzött, kötött. Bokros galand, bokros kendő. | |
* | |
| (2), puszta Sopron megyében; helyragokkal: Bokros-on, ~ra, ~ról. | |
* | |
| (bok-or-os-an) ih. 1) Cserjésen. 2) Halmozottan. 3) Ijedősen. 4) Csomóba fűzötten. | |
* | |
| (bok-or-os-od-ik) k. m. bokrosod-tam, ~tál, ~ott. 1) Cserjésedik, csalitos leszen, bokrokkal benőni kezd. Bokrosodik a tavali vágás; bokrosodnak a folyók partjai árvíz után. 2) Öszvegyülekezik, szaporodik, sokasodik. Bokrosodnak gondjai, bánatai. 3) Ijedőssé leszen. Dobszólásra, puskalövésekre bokrosodnak a lovak. | |
* | |
| (bok-or-os-ság) fn. tt. bokrosság-ot. Lovak tulajdonsága, midőn ijedősek, s kirugók. | |
* | |
| (bok-or-oz) áth. m. bokroz-tam, ~tál, ~ott, par. ~z. Bokorba, csokorba, csomóba fűz, köt valamit, nevezetesen szalagot, kendőt. Átv. ért. halmoz, öszvegyüjt.
"S mint zászlósa a vezérnek, Megfelelt a bajnokvérnek, Melyből fényre származott, Melyre új díszt bokrozott." Kisfaludy K. | |
* | |
| (bok-or-oz-ás) fn. tt. bokrozás-t, tb. ~ok. 1) Bokorba kötés, csokrozás. 2) Mint a bokrozik származéka am. bokorral benövés. | |
* | |
| (bok-or-oz-at) fn. tt. bokrozatot. Bokrok többsége, öszvesége. | |
* | |
| (bok-or-oz-ik) k. m. bokroz-tam, ~tál, ~ott, par. ~zál. Bokrokat hajt, bokrok tenyésznek rajta. Bokrozik a lebotolt fűz dereka, a kivágott cserfa töve. | |
* | |
| falu Sáros megyében; helyr. Boksá-n, ~ra, ~ról. | |
* | |
| falu Arad megyében; helyragokkal: Bogszeg-en, ~re, ~ről. | |
* | |
| (bók-tat vagy ból-ok-tat) önh. és áth. m. bóktat-tam, ~tál, ~ott. Bóktat a ló, midőn a nagy meleg miatt fel-alá hányja fejét, s mintegy bókokat csinál, bólogtat. Fejét bóktatja, vagy bóktat fejével a ló. V. ö. BÓK. | |
* | |
| (bók- vagy bol-ok-tat-ás) fn. tt. bóktatás-t, tb. ~ok. Fejének fel s le hányása. V. ö. BÓKTAT. | |
* | |
| elvont gyök. 1) Oly származékok gyöke, melyek mozgásra, menésre, bolyongásra vonatkoznak, s rokon a boly gyökkel. Ide tartoznak: bolha, (mint a német Floh a fliehen-től), bolcsát, bolyog, bolygat. Változattal: bel, bal, bil, úgymint a bellöke, ballag, billeg stb. származékokban. Ugyanezen bol öszvehúzva rejlik a bódorog, bóklász (boldorog, bolklász) szókban. 2) Hajlást, görbeséget jelent ezekben: bolt, bolda, megnyújtva ból, a bólint bólogat igékben. Ide tartoznak: bócz (bolcz), bók (bolk), bóka (bolka) bóda (bolda). 3) Átv. ért. bolond, akinek esze tébolyog, eszement, változattal bel, a belindek származékban. Öszvehúzva ide tartoznak: bódúl (boldúl), bódít (boldít), bódi (boldi). 4) l. BOLDOG.
Észrevételkép megjegyezzük, hogy a szláv nyelvekben is a bl gyökü szók hasonló érteményüek: bluditi (bolyongani), blázen (bolond), blázsen, blagí (boldog). | |
* | |
| (1), vékonyhangon BŐL, névmódosító rag, mint: vár-ból, vér-ből, kor-ból, kör-ből, sír-ból, szív-ből. Régiesen balól (= belől), pl. házbalól = házból. Részletes tárgyalását l. BŐL alatt. | |
* | |
| (2), elvont gyöke e származékoknak: bólint, bólog, bólogat, bólt vagy bolt. Alapértelme: hajlás, görbedés, ívded alak. V. ö. BOL. Rokonukúl tekinthetők a szanszkrit vall (föd), német wölben, walzen, stb. | |
* | |
| kunsági puszta; helyragokkal: Bolcsá-n, ~ra, ~ról. | |
* | |
| (bol-cs-á-t vagy bol-cs-aj-t) áth. m. bolcsát-ott, par. bolcsáss, htn. ~ni vagy ~ani. Régi szó. Am. a mai megrövidített vagy elkoptatott bocsát, bocsájt, palóczosan: bucsít. Eredeti jelentése: meneszt, vagy menni enged, elereszt. "Hogy Isten bolcsássa ő bünét." (Könyörgés, Nyelvemlékek I. köt.) Részletesebben l. BOCSÁT. | |
* | |
| székely tájszó. l. BÚCSU. | |
* | |
| elvont törzse boldog szónak és származékainak. Régiesen, sőt ma is a népnyelvben bód, bódog, bódogít, bódogúl, stb. Ez utóbbi kiejtésben egyezik vele a szanszkrit bhad, mely am. sikerűl, boldogúl, honnan bhadrasz (szerencsés, boldog) származik. Ide számíthatók a latin beo, beatus, cseremisz piäl (fortuna), és a szláv blág, blázsen, blaho. l. BOLDOG. | |
* | |
| női kn. tt. Boldát. Beatrix. | |
* | |
| ALSÓ~, FELSŐ~, falvak Szathmár megyében; helyragokkal: Boldád-on, ~ra, ~ról. | |
* | |
| l. BOLDIZSÁR. | |
* | |
| l. BOLDIZSÁR. | |
* | |
| férfi kn. tt. Boldizsár-t, tb. ~ok. Az ó testamentomi Balthazar név magyarítása. A három keleti bölcs, máskép három király egyikének tulajdonított név. Gáspár, Menyhárt, Boldizsár. Kicsinyítve Boldi, Bódi, Boldis, Bódis. | |
* | |
| (1), (bol-d-og) mn. tt. boldog-ot. 1) A szerencse javaival bő mértékben megáldott, s ennélfogva megelégedett. Különbözik boldogság és szerencse. Ez csak egyes esetbeli kedvezése, adománya a sorsnak, amaz folytonos élvezete a szerencse több adományainak. Mily boldog ember vagyok, mióta megházasodtam! Halála előtt ne mondj senkit boldognak. Nem mind boldog (megelégedett) akinek sok pénze van. Boldog ország, haza, nép. Boldog a méh, mely téged viselt és boldogok az emlők, melyeket szoptál. (Biblia). 2) Erkölcsi ért. idvezült vagy idvességre méltó igényt tartó jámbor. Boldog ember, aki az istentelenek tanácsán nem jár, és a bűnösök után nem állott, és a dögleletesség székében nem ült. (I. Zsoltár. Káldi). Boldogok a lelki szegények. Boldogok a szelidek, stb. (Idvezítőnk szavai. Máté V.) Boldog emlékezetű apám. 3) Különösen mondatik Istenről. Boldog Isten! mire jutánk! Szegény ember szándékát boldog Isten birja. Km. És a szent szűzről. Boldog anyánk. 4) A római katholika anyaszentegyház értelmében, túlvilágra költözött jámbor hív, kit az anyaszentegyház idvezültnek vall és kijelent, de a szentek sorába nem igtat (Beatus). 5) Használtatik búcsuzásul: Légy boldog! Maradjatok boldogok! 6) Így nevezik tréfásan a botnak vastagabb végét. Előfogta a botot, s boldog végével ütött hozzá.
Mennyiben a boldogság a jó állapotnak teljes, bő voltát jelenti, ez értelemben rokon vele a szanszkrit pul, pall (tölt, halmoz), pulitasz (teljes), hellen plhJw, pleoV, német voll, füllen, stb. Ahonnan a boldog eredeti jelentése: megtelt, megelégedett. A török nyelvben is bol, mandsuban fulu, finnben paljo, am. bő, sok. A föntebbiekben a legtöbb szó gyökeleme: pu-, pa-, vo-, fü-, bo-, teljesen öszveüt a magyar bő szóval. V. ö. BŐ, és BOLD, BÓDOG. | |
* | |
| (2), férfi kn. tt. Boldog-ot. Régiesen: Bódog. A latin Felix fordítása. | |
* | |
| (3), vagy BOLDOGH, falu Pest megyében; helyr. Boldog-on, ~ra, ~ról. | |
* | |
| (1), (boldog-asszony) ösz. fn. Idvezítőnk anyja, szűz Mária.
. . . . "Boldogasszony Anyánk! Nagy inségben lévén, így szólít meg hazánk: Magyarországról, romlott hazánkról, Ne feledkezzél el szegény magyarokról." Tárkányi Béla. Innen több innepek, és hó nevei: Boldogasszony vagy Nagy-Boldogasszony napja (Aug. 15.), Gyümölcsoltó Boldogasszony napja (Mart. 25.), Gyertyaszentelő Boldogasszony napja (Febr. 2.), Boldogasszony fogantatása (Dec. 8.), Boldogasszony hava (Január.), Boldogasszony képe, oltára, temploma, kápolnája. Tréfásan: Boldogasszony katonája = gyáva, félénk, anyámasszony katona. Boldogasszony bogara. Több növények elnevezésére is használja a népnyelv. Boldogasszony csipkéje. Boldogasszony méntája. Boldogasszony rózsája. Boldogasszony teje, azaz tejes száru tüskefaj. Boldogasszony tenyere, széles levelű tüskefaj. | |
* | |
| (2), számosabb helység neve Magyarországon és Erdélyben; helyragokkal: Boldogasszony-ba, ~ban, ~ból. | |
* | |
| (Boldog-asszony-hó) ösz. fn. Boldogasszonyhava, januárius, melyben Mária eljegyzésének ünnepét ülli a katholika anyaszentegyház. Újabbkori elnevezés szerént: télhó. | |
* | |
| több helység neve Magyarországon; helyr. Boldogasszonyfá-n, ~ra, ~ról. | |
* | |
| helységek neve Erdélyben; helyr. Boldogasszonyfalvá-n, ~ra, ~ról. | |
* | |
| puszta Bihar megyében; helyr. Boldogasszonytelké-n, ~re, ~ről. | |
* | |
| helység Szala megyében; helyr. Boldogfá-n, ~ra, ~ról. | |
* | |
| helységek neve Magyarországon és Erdélyben; helyr. Boldogfalvá-n, ~ra, ~ról. | |
* | |
| ezen gh a helynevekben fordul elő; lásd BOLDOG, és az ezzel összetett többi helyneveket. | |
* | |
| jászsági puszta; helyr. Boldogházá-n, ~ra, ~ról. | |
* | |
| (bol-d-og-ít) áth. m. boldogít-ott, par. ~s, htn. ~ni vagy ~ani. 1) Boldoggá, azaz, sorsával elégedetté tesz, szerencse javaival folytonosan halmozva megáld. 2) Idvezít, mennyország örömeiben részesít. Isten boldogítsa őt! | |
* | |
| BOLDOGITÁS, (bol-d-og-ít-ás) fn. tt. boldogítás-t, tb. ~ok. Boldog állapotba helyezés; idvezítés. V. ö. BOLDOG. | |
* | |
| BOLDOGITÓ, (bol-d-og-ít-ó) mn. tt. boldogító-t, tb. ~k. Aki vagy ami boldoggá tesz, megelégedést szerző, a kedély vágyait betöltő; idvhozó. Boldogító szerelem, szerencse. Boldogító keresztény szeretet. Boldogító hit. | |
* | |
| népes puszta Pest megyében; helyr. Boldogkátá-n, ~ra, ~ról. | |
* | |
| (boldog-lét) ösz. fn. Boldog állapot, megelégedettség, a szerencse javaiban bővelkedés. | |
* | |
| (bol-d-og-ok) többes fn. tt. boldogok-at. Egyházi értelemben: idvezült hivek, mennyország lakosai. A boldogok szinről szinre látják az Istent. | |
* | |
| (bol-d-og-ság) fn. tt. boldogság-ot. 1) A kedély vágyainak teljesedéséből, s folytonos tartásából származó nyugott megelégedettség. Boldogság az életem. Ily országban lakni, ily emberek társaságában élni csupa boldogság. Most van ő teljes boldogságában. A boldogság csak akkor kezdődik, midőn a többrevágyás megszünik. Km. Oh mily nagy lesz boldogságom hő karjában. Versegi. Földi, világi boldogság. Első boldogság a jó ész. Nagy boldogság a jó házasság. Közmondatok. 2) Üdvösség, túl világi lelki örömek teljessége. Mennyei boldogság. Angyali boldogság. Örök boldogság. | |
* | |
| (bol-d-og-ság-os) mn. tt. boldogságos-t, tb. ~ak. Boldogsággal, megelégedett állapottal áldott; idvezített, idvezült. Boldogságos szűz Mária. Boldogságos szűz anya. | |
* | |
| (bol-d-og-talan) mn. tt. boldogtalan-t, tb. ~ok. 1) Sorstól üldözött szerencsétlen, megelégedetlen, lelki fájdalmakban szenvedő. Boldogtalan apa, kinek gonosz gyermekei vannak. Boldogtalan férj, feleség. Egész életében boldogtalan volt.
"Nincs boldogtalanabb a parasztembernél, Ki nyomorusága nagyobb a tengernél." Régi panaszos ének. 2) Átv. ért. kedvezőtlen állapottal járó, boldogtalanságot okozó. Boldogtalan óra, melyben először láttalak. 2) Szélesb ért. akinek bizonyos vágyai, tervei nem sikerülnek, leginkább tréfás értelemben véve. Boldogtalan furulyás! Boldogtalan szerelmes! Oh te boldogtalan! Határzókép am. boldogtalan állapotban, boldogtalanul. | |
* | |
| (bol-d-og-talan-ít) áth. m. boldogtalanít-ott, htn. ~ni vagy ~ani. Szerencsétlenné, elégületlenné tesz; kárhozatba ejt. | |
* | |
| (bol-d-og-talan-kod-ik) k. m. boldogtalankod-tam, ~tál, ~ott. Boldogtalan, elégületlen állapotot folytat; tengődik; semmi munkájának, törekvésének sikerét nem látja; magányos szomorú életet él. | |
* | |
| (bol-d-og-talan-od-ik) k. m. boldogtalanod-tam, ~tál, ~ott. Boldogtalanná leszen, elégedetlen állapotra jut. | |
* | |
| (bol-d-og-talan-ság) fn. tt. boldogtalanság-ot. Szerencsétlenség, mostoha sors, elégületlen állapot, idv nélküli élet. | |
* | |
| (bol-d-og-talan-ul) ih. Boldogtalan állapotban, elégedetlenül, a sorstól üldözve, mostoha módon. Egész élete boldogtalanul tölt el. | |
* | |
| (bol-d-og-talan-úl) önh. m. boldogtalanúl-t. l. BOLDOGTALANODIK. | |
* | |
| (bol-d-og-ul) ih. A sors kedvezéseitől elhalmozva és megelégedve, kénye kedve szerint minden baj, szenvedés, szomoruság nélkül. Boldogul folynak napjai. Élj boldogul! | |
* | |
| (bol-d-og-úl) önh. m. boldogúl-t. Folytonos szerencséhez jut, valamiben czélt ér, vágyai teljesednek. Különösen vel ragu viszonynévvel am. megfér valakivel, czélját éri vele. Némely emberrel nem lehet boldogúlni. Erkölcsi ért. idvezűl, a mennyei boldogok közé jut. Aki hisz, az boldogúl. | |
* | |
| BOLDOGULÁS, (bol-d-og-úl-ás) fn. tt. boldogúlás-t, tb. ~ok. Boldog állapotba, megelégedett sorsba jutás; idvezülés. | |
* | |
| (bol-d-og-ul-ás-i) mn. tt. boldogulási-t, tb. ~ak. Boldogulást tárgyazó, boldogulásra vonatkozó. Boldogulási vágy, ösztön. | |
* | |
| (1), (bol-d-og-úl-t) fn. tt. boldogúlt-at. Megholt, túlvilágra költözött. Alattomban mindig valami főnév értetik, mely a beszéd szövegéből ismeretes. Emlékezzünk a boldogúltakról. A boldogúltnak hamvai e sirban nyugosznak. | |
* | |
| (2), (mint föntebb) mn. Meghalálozott, többé nem élő. Boldogúlt apám sirhalma ez. Boldogúlt őseink egyszerübben éltek, mint mi unokáik. | |
* | |
| falu neve Krassó vármegyében; helyragokkal: Boldur-ra, ~ról, ~on. | |
* | |
| l. BÓDVA. | |
* | |
| l. BOLY, BOLYOG. | |
* | |
| fn. tt. bolgár-t, tb. ~ok. A déli szláv népek egyik ága, a török birodalomban, és ehhez tartozó személy. Szélesb ért. Bolgárország lakosa. | |
* | |
| (Bolgár-hony) ösz. fn. Falu neve Nógrádban, helyr. Bolgárhony-ba, ~ban, ~ból. Máskép némi összehúzással: Bolgárom. | |
* | |
| (Bolgár-ország) ösz. fn. A török birodalom egyik tartománya Európában. | |
* | |
| (bolgár-ul) ih. Bolgárok módja, szokása szerint; bolgár nyelven. Bolgárul beszélni, írni. | |
* | |
| (bol-ha vagy boly-ga) fn. tt. bolhát, tb. bolhák. 1) Általános neve különféle apró rovaroknak, melyek részént az állatokat csípik, részént némely növények leveleit, kivált száraz nyárban, megemésztik. Milyenek: kutyabolha, földibolha, kertibolha, stb. 2) Különösebben, ismeretes barna rovar, hat szökdécselő lábbal, és hegyes ormánynyal. Bolhacsipés, bolhaugrás. Bolhát keresni, bolhát fogni. Csoda féreg a bolha, addig szökdécsel, míg vagy vízbe esik, vagy tűzbe. Km. Bolhafészek. Bolhalajtorja azaz földi erő ruha. Máskép: balha.
Megegyezik vele a hellen fulloV, fulla, német Floh, latin pulex, szláv blha, blokha, blecha, török pire. V. ö. BOL gyök. | |
* | |
| (bolha-csipés) ösz. fn. Tulajdonképen szúrás, melyet hegyes ormányával ejt a bolha. Így neveztetik azon piros foltocska is, mely a megszúrt bőr szinén látszik. | |
* | |
| (bolha-fogó) ösz. fn. Csövecske, felülről kilyukgatva, s belülről megmézezve, melybe a nyalánkoskodó bolhák bebujván ott ragadnak. | |
* | |
| (bolha-fű) ösz. fn. l. BOLHASĚRTECSÉK. | |
* | |
| (bolha-halál) ösz. fn. Láncsás levelű növény, melytől, mint mondják, elvesznek a bolhák. (Conyza). | |
* | |
| (bolha-kandics) ösz. fn. Bolhához hasonló vizi féreg, mely a víz szinén szökdécsel. | |
* | |
| (bolha-mag) ösz. fn. Lásd BOLHAÚTIFŰ. | |
* | |
| (bolha-pohár) ösz. fn. Szeszes ital, pl. egy kupicza rozs- vagy szilvapálinka, melyet némely ember lefekvés előtt vesz be, hogy álomba merülvén a bolhacsipéseket ne érezze. | |
* | |
| (1), (bol-ha-as) mn. tt. bolhás-t vagy ~at, tb. ~ak. Bolhákkal bővelkedő, bolháktól lepett, amiben bolhák tartózkodnak. Bolhás ágy. Bolhás szemetes szoba. Bolhás komondor. | |
* | |
| (2), falvak Somogy és Veszprém megyében; helyr. Bolhás-ra, ~on, ~ról. | |
* | |
| (bol-ha-as-an) ih. Bolhákkal telve, bolháktól lepve. Aki ebbel fekszik, bolhásan kel fel. Km. | |
* | |
| (bolha-sás) ösz. fn. Az egy mátkás barkáju sások neméhez tartozó növényfaj, melynek barkáji fölül hímvirágúk, hengerdedek, magvai bolhaformájúk. (Carex pulicaris.) | |
* | |
| (bolha-sěrte-csék) ösz. fn. Növényfaj a sertecsékek neméből; szára felálló, ágasbogas; levelei szárölelők, fodrosak, szőrösek; szára tövön húsos tapintatú, verhenyes. Máskép: bolhafű. (Inula pulicaria.) | |
* | |
| (bol-ha-as-ít) áth. m. bolhásít-ott, par. ~s, htn. ~ni vagy ~ani. Bolhássá tesz, bebolház; okozza, hogy bolhák teremjenek, szaporodjanak valamiben. | |
* | |
| (bol-ha-as-od-ik) k. m. bolhásod-tam, ~tál, ~ott. Bolhássá leszen, belepik a bolhák. Egyik eb a másiktól bolhásodik. Ágya, ruhája bolhásodik. Száraz nyárban bolhásodnak a kerti vetemények. | |
* | |
| (1), (bol-ha-ász) önh. és áth. m. bolhász-tam, ~tál, ~ott, par. ~sz. Bolhákat fogdos. Ágyban bolhászni. Átv. ért. és népies kifejezéssel am. valamit gondosan keresgél, kikurkász; minden részeiben kifürkész. | |
* | |
| (2), (mint föntebb) fn. tt. bolhász-t, tb. ~ok. Aki bolhákat fürkész, és fogdos. | |
* | |
| (bolha-szín) ösz. fn. és mn. Vörhenyegesbe menő barna szin, milyen a bolháé. | |
* | |
| (bolha-szinű) ösz. mn. Vörhenyeg barna, mint a bolha. Bolhaszinű bajusz. | |
* | |
| l. BOLHÁZKODÁS. | |
* | |
| l. BOLHÁZKODIK. | |
* | |
| (bolha-úti-fű) ösz. fn. A leveles száru útifűvek alneméhez tartozó növényfaj; szára szőrös, elágazó; levelei szálasak; virággombjai tojásdadok. Máskép: bolhafű, bolhamag. (Plantago psyllium.) | |
* | |
| (bolha-az) áth. m. bolház-tam, ~tál, ~ott. Valamit a bolháktól megtisztít. Eb ebet bolház. Km. Kibolházta az ágyi ruhát. Átv. értelemben, s alsóbb előadási nyelven am. fürkész, kutat, nyomoz, keresgél. Kibolház = kifürkész valamit. | |
* | |
| (bol-ha-az-kod-ás) fn. tt. bolházkodás-t, tb. ~ok. A testét, vagy rajta levő ruhát ellepő bolhák keresgélése, s fogdosása. | |
* | |
| (bol-ha-az-kod-ik) k. m. bolházkod-tam, ~tál, ~ott. Ön magán vagy rajta levő ruhájából a bolhákat kikeresgéli. Lefekvés előtt, és felkelés után bolházkodni.
Hasonló képzésüek: tetvészkedik, tollászkodik. | |
* | |
| falu Somogyban; helyragokkal: Bolhó-n, ~ra, ~ról. | |
* | |
| (ból-int) önh. m. bólint-ott, htn. ~ni vagy ~ani. Álomtól, ülés vagy állás közben, elnyomatván, fejét lehajtja, leszegi, fejével biczczent. Nagyot bólintott s feleszmélt. Fejével bólintani. Szélesb ért. intés, helybenhagyás jeléül fejét meghajtja, fejével bókot csinál.
Elemzését illetőleg l. BOL és BÓL gyök. | |
* | |
| (ból-int-ás) fn. tt. bólintás-t, tb. ~ok. Elálmosodás közben vagy intés jeléül a fejnek leszegése, aláhajlítása. Fejbólintás. | |
* | |
| férfi kn. tt. Boliszló-t, tb. ~k. A szláv eredetű Boliszlav-ból vétetett. | |
* | |
| falu Szalában; helyragokkal: Bollahidá-n, ~ra, ~ról. | |
* | |
| falu Zemplénben; MAGYAR~, falu, NÉMET~, mezőváros Baranyában; helyragokkal: Bolly-on, ~ra, ~ról. | |
* | |
| vagy BOLYÁN, vagy BALLYOM, falu Kraszna megyében; helyr. Bollyán-ba, ~ban, ~ból. | |
* | |
| falu Baranyában; helyragokkal: Bolmánd-on, ~ra, ~ról. | |
* | |
| népes puszta Pest megyében; helyragokkal: Bolnoká-n, ~ra, ~ról. | |
* | |
| (ból-og) önh. m. bólog-tam, ~tál, ~ott. Ültében vagy álltában elálmosodván, fejével többször bólint, szunydikál. Olvasás közben bólogni. | |
* | |
| (ból-og-ás) fn. tt. bólogás-t, tb. ~ok. Gyakori bólintás, szunydikálás. | |
* | |
| (ból-og-at) önh. m. bólogat-tam, ~tál, ~ott, par. bólogass. Folytonosan bólog, fejét több ízben leszegve szunyókál. Ebéd után zsölleszékében ülve bólogat. | |
* | |
| (ból-og-at-ás) fn. tt. bólogatás-t, tb. ~ok. Szunydikálás közti fejbiczegetés, le-leszegés. | |
* | |
| helységek neve; helyragokkal: Bologd-on, ~ra, ~ról. | |
* | |
| (bol-ond) fő- és mn. tt. bolond-ot. 1) Eszement, eszeveszett, kinek elméje s itélőtehetsége megzavarodott, eltébolyodott, s valamely rögeszme körül keringnek gondolatai és beszédei, s mint olyan a lelki nyavalyában szenvedők különös osztályába való. Fél bolond, egész bolond, sült (azaz szült vagy született) bolond. Kötözni való bolond. Futó bolond. Okos bolond. Nevető bolond. Bolondok háza, tornya. Bolondnak a fapénz is jó. Km. A bolondok bolond dologban törik fejöket. Km. Bolond Istók, (A németeknél Bolond Miska), Bolond Jancsi, Bolond Kata, mind népmesebeli személyek. Betekintett mind bolond Istók Debreczenbe. Km. A gazdag, ha bolond is, szerencsés. Km. Egy bolond oly követ dobhat a kútba, melyet tíz okos sem húz ki. Km. Bolondnak fapénz is jó, ha elveszti sem kár. Km. Bolond is mond néha okosat. Km. Bolonddá lenni. Ha eszes vagy, ne tedd magadat bolonddá. Eszeveszett vármegyének bolond az ispánja. Km. Kárán tanul a bolond. Km. Udvari bolond, akinek, mintha bolond volna, szabadságában áll holmi igazságokat büntetlenül kimondani. 2) Bolondok által vagy bolondok módjára elkövetett valamely tett. Bolond beszéd. Bolond lépést követni el. Bolond dolog. Bolond lomba, máskép: ördöglomba vagy ördög lova, azaz fejszédítő körjáték. 3) Bolondságig szenvedélyes valamibe vagy valakibe, esztelenül lekötelezett, magát rabbá tevő. Aki mindennek barátja, mindennek bolondja. Km. Pénzének, lovainak, kutyáinak bolondja. Szerelem bolondja. Én nem leszek senki bolondja. Ruha bolondja. Asszony bolondja. 4) Tréfa tárgya. Valakiből bolondot űzni. Valakit bolondnak tartani. A bolondját járja. Megjáratták vele a bolondját.
Gyöke bol ugyanaz, mely a bolyog (té)bolyog, stb. szóké. Rokon vele a perzsa bul és válih, német blőd, wend blod, blud, lengyel bloud, tót blázen, franczia fou, fol, stb. Általán a szláv nyelvekben, valamint a magyarban, a bolond és bolygás szók ugyanazon gyökből származnak. V. ö. ŐRÜLT. | |
* | |
| (bolond-gomba) ösz. fn. Általán több gombanemek és fajok, melyek mérgesek lévén a gyomrot fölkeverik, a fejet elbódítják, s gyakran halált is okoznak. Úgy beszél, mintha bolondgombát evett volna. Nem ettem bolondgombát. | |
* | |
| (bolond-hagymáz) ösz. fn. Hagymázféle idegláz, mely bolond kórjelekben mutatkozik. V. ö. HAGYMÁZ. | |
* | |
| (bolond-ház) ösz. fn. Kórintézeti épület, melybe a bolondokat zárják és gyógyítják. Szokottabban: bolondok háza. | |
* | |
| (bol-ond-ít) áth. m. bolondí-tott, htn. ~ni vagy ~ani. 1) Bolonddá tesz, valakinek eszét megzavarja. 2) Tréfaeszközül használ, megcsalás által nevetségessé tesz. Elbolondítani valakit holmi igéretek által. Holmi hazugságokkal bolondítani valakit. | |
* | |
| (bol-ond-ít-ás) fn. tt. bolondítás-t, tb. ~ok. Bolonddá tevés, megtréfálás. | |
* | |
| (bol-ond-ít-ó) mn. tt. bolondító-t, tb. ~k. Aki vagy ami bolonddá tesz; elmezavaró. Bolondító szerelem. Bolondító füvek. | |
* | |
| (bol-ond-ja-ban) ih. Minden megfontolás nélkül, vaktában, esetleg; hű bele Balázs módjára; nem komolyan, csak úgy tréfából. Bolondjában belekapni valamibe. Bolondjában megkérni valakit és elvenni. Csak úgy bolondjában megpróbálta és sikerült neki. | |
* | |
| (bolond-lomba) ösz. fn. Falusi legénykék s gyermekek játéka. Leütnek egy czöveket vagy karót a földbe, melyre középen likkal fektetve egy dorongot alkalmaznak, ennek végeire egy-egy gyermek vagy legény kapaszkodik, a többiek pedig minél sebesebben lehet, forgatják. Máskép: ördögló.
Nevét szédítő, kábító s mintegy elbolondító hatásától kapta. V. ö. LOMBA. | |
* | |
| (bolond-óra) ösz. fn. Azon időpont, mely alatt a bolondokra különösen rájok jő az észzavarodás, s nagyobb fokban dühöngnek, sírnak, nevetnek, káromkodnak, stb. mint rendesen szoktak. Köznépi nyelven: bóna óra. Ismét rájött a bolondóra. | |
* | |
| (bol-ond-os) mn. tt. bolondos-t vagy ~at, tb. ~ak. Aki nem valóságos bolond, hanem a bolondokhoz hasonló dolgokat cselekszik, néha tréfából s önakarattal, néha pedig szelességből, hebehurgyaságból, stb. Bolondosak az úgynevezett bajazzók, harlequinek s más álorczás mulattatók. | |
* | |
| (bol-ond-os-kod-ás) fn. tt. bolondoskodás-t, tb. ~ok. Esztelenségekkel tréfálkodás, bohóczkodás. | |
* | |
| (bol-ond-os-kod-ik) k. m. bolondoskod-tam, ~tál, ~ott. 1) Esztelen tréfákat űz, úgy beszél és cselekszik, mintha esze nem volna; bomlik. 2) Ízetlen tréfából ingerkedik, kötődik. | |
* | |
| (bol-ond-oz) önh. és áth. m. bolondoz-tam, ~tál, ~ott, par. ~z. 1) l. BOLONDOZIK. Ne bolondozz! Már ismét bolondoztok? 2) Valakit bolondnak nevez, csúfol, bolond czímmel illet. Képzésre olyan, mint: ostobáz, szamaraz, kurváz, gazemberez. | |
* | |
| (bol-ond-oz-ás) fn. tt. bolondozás-t, tb. ~ok. Bolondoskodás. Bolondnak nevezés, csúfolás. | |
* | |
| (bol-ond-oz-ik) k. m. bolondoz-tam, ~tál, ~ott, par. ~zál. Bohóságokat mível, bohóczkodik, sületlenül, esztelenül tréfálkodik, ingerkedik. Beszélj már okosan, ne bolondozzál. Ki ebbel bolondozik, bot legyen kezében. Km. | |
* | |
| (bol-ond-oz-ó) mn. tt. bolondozó-t. Bohóczkodó; esztelen tréfákat űző. Bolondozó komédiás. | |
* | |
| (bol-ond-ság) fn. tt. bolondság-ot. 1) Eszeveszettség, az észnek zavart állapota, valami rögzött eszme körüli forgolódása. A bolondságon nehéz segíteni. 2) Tréfa, sületlen bohóczság. 3) Csekélység, hiábavalóság. Nem bolondság az uraság. Km. Bolondság a papság, ha diákul nem tud. Km. Nem bolondság egymásután három nap és három éjjel virrasztani. Ez mind bolondság, szót sem érdemel. Fele sem bolondság. Ily bolondságért kár haragudni. Pénzét holmi bolondságra vesztegeti. Bolondságból tanulni bölcseség. | |
* | |
| (bolond-sipka) ösz. fn. Csörgő sipka, milyent hajdan az udvari bolondok és bohóczok viseltek. Föltenni a bolondsipkát. | |
* | |
| (bol-ond-úl) önh. m. bolondúl-t. 1) Bolondság jeleit kezdi adni; megy az esze. Öszvetételeiben már többet jelent. Megbolondúl, am. valóságos bolonddá lesz. Belebolondúl valamibe, am. eszevesztéig bele szeret, bolond módra kedveli. 2) Hibába esik, eltéved, megzavarodik. Elbolondúlt, mint czigány szerint a nap, midőn se fel, se alá nem ment. Monda. | |
* | |
| (bol-ond-ul) ih. 1) Bolondok módjára, eszeveszetten. Bolondul beszélni. Ezt bolondul cselekedted. 2) A czéltól egészen eltérve, rosz sikerrel. Bolondul megjárni. Ez bolondul ütött ki. | |
* | |
| BOLONDULÁS, (bol-ond-úl-ás) fn. tt. bolondulás-t, tb. ~ok. Bolonddá levés, az észnek megzavarodása s bizonyos rögeszme körüli forgása. Bolondulásig bele szeretni valakibe vagy valamibe. | |
* | |
| (bol-ond-úl-ás-i) mn. tt. bolondúlási-t, tb. ~ak. Bolondúlást illető, arra vonatkozó. Bolondulási előjelek. | |
* | |
| (bol-ony) fn. tt. bolony-t, tb. ~ok. A nadragulyák neme alá tartozó s bódító magvu mérges növényfaj; máskép: nagyfű, farkascseresnye. (Atropa belladonna). | |
* | |
| (bol-ony-ik) fn. tt. bolonyik-ot. Növénynem az öthímesek seregéből és kétanyások rendéből, különösen ennek faja: mérges bolonyik, máskép: békakorsócska. | |
* | |
| s mintegy bolondító erejétől vette nevét. | |
* | |
| BÓLT, (bol-t vagy ból-t) fn. tt. bolt-ot. Némely tájak kiejtése szerint: bót. 1) Hajlást képező ívezet az építésben, mely különféle szögű és alakú lehet. Félkörű bolt. Hegyes szögű bolt, stb. Magas, széles, keskeny bolt. Boltra építeni a pinczéket, szobákat. V. ö. ÍV. 2) Terem, szoba, melyben a kereskedők, kalmárok áruikat vásárra kiteszik, mennyiben eredetileg és jobbára biztosság végett boltos tetejüek. Fűszeres, posztós bolt. Boltot nyitni. Jár föl-alá, mint görög az üres boltban. Km.
Gyöke azon bol vagy ból, melyből hajlásra vonatkozó szók származnak, és így alapfogalomban a hajlék szóval rokon. Különben egyeznek vele az olasz volta, dalmát bulta, botu, franczia voűte, boutique, szláv bolta stb. V. ö. BOL, BÓL. | |
* | |
| (bolt-ablak) ösz. fn. Ablak, a boltokon, különösebben a kalmárboltokon. | |
* | |
| (bolt-áru) ösz. fn. Boltban eladásul kirakott áru. | |
* | |
| (bolt-bér) ösz. fn. Díj, melyet a haszonbérben kifogadott boltért fizetnek. | |
* | |
| (bolt-ék) ösz. fn. 1) Az épitészetben azon czifrázat, melylyel az elkészült boltozatot diszesítik. 2) Ék formáju zárkő vagy fa a boltozatban. | |
* | |
| (bolt-gyám) ösz. fn. Falak, vagy oszlopok, melyekre a boltívek szárnyai támaszkodnak, s nehezednek. | |
* | |
| (bolt-hajtás) ösz. fn. Ívalaku födélzet az épitésben. Különösen oly ív, mely a pinczék, szobák, teremek stb. falaira nehezkedvén az általok körülvett tért befödi. Bolthajtásra venni a szobákat. | |
* | |
| (bolt-hajtásos) ösz. mn. tt. bolthajtásos-t vagy ~at, tb. ~ak. Bolthajtásra épült mi nem fekirányosan helyezett gerendákkal, hanem bolt formára rakott fallal van ellátva, befödve. Bolthajtásos templom, folyosó. | |
* | |
| (bolt-hajtásosan) ih. Bolt formára; bolthajtással ellátva. | |
* | |
| (bolt-hajtásoz) ösz. áth. l. BOLTOZ. | |
* | |
| (bolt-i) mn. tt. bolti-t, tb. ~ak. Amit boltban tartanak, árulnak. Bolti áruk. Valaminek bolti ára. | |
* | |
| BOLTIV, (bolt-ív) ösz. fn. Ív, melyet az épületi bolt képez. V. ö. ÍV. | |
* | |
| (bolt-láb) ösz. fn. A boltívnek alsó része, mely a boltgyámra nehezkedik, s melyre a bolt építve van. | |
* | |
| (bolt-oldal) ösz. fn. Bolt széle, az ív formára hajtott födélzet külső része. | |
* | |
| (1), (bolt-os) mn. tt. boltos-t vagy ~at, tb. ~ak. 1) Ami boltozva van. Boltos pincze, boltos szoba. 2) Ami boltokkal, azaz, kalmár rakhelyekkel el van látva. Boltos utcza, boltos udvar. | |
* | |
| (2), (mint föntebb) fn. tt. boltos-t, tb. ~ok. Kalmár, kis kereskedő, ki tőzsczikkelyeit boltban árulja. E nevezet leginkább kisebb városokban és faluhelyeken divatos. | |
* | |
| (boltos-leány) ösz. fn. Leány, ki holmit kalmárboltban árul. | |
* | |
| (boltos-legény) ösz. fn. Férfi biztos, kalmársegéd, ki boltbeli portékákat árul. | |
* | |
| (bol-t-oz) áth. m. boltoz-tam, ~tál, ~ott, par. ~z. Valamely épületet, pinczét, szobát, teremet stb. bolthajtással ellát. Beboltozni, bolttal befödni. | |
* | |
| (bol-t-oz-ás) fn. tt. boltozás-t, tb. ~ok. 1) Boltcsinálás; bolttal befödés. 2) l. BOLTOZAT. | |
* | |
| (bol-t-oz-at) fn. tt. boltozat-ot. 1) Boltalakú födözet, ívded kömives- vagy ácsmű. Pincze, szoba boltozata. Erős, magas, kúpidomú boltozat. 2) Az egész bolt terjedelme; vagy 3) bolthoz hasonló alakzat. Menny boltozata. | |
* | |
| (bol-t-oz-atlan) mn. tt. boltozatlan-t, tb. ~ok. Ami beboltozva nincsen. Határozóilag: bolt nélkül. Kellő magasságig emelt, de még boltozatlan álló épület. | |
* | |
| (bol-t-oz-at-os) mn. tt. boltozatos-t vagy ~at, tb. ~ak. Boltozattal ellátott, bolttal befödött. Boltozatos földszinti szobák. | |
* | |
| (boltozó-ív) ösz. fn. Kőből, vagy fából ideiglenesen rakott ív az épületben, melyre a maradandó ívet rakják. | |
* | |
| (bol-t-oz-ott) mn. tt. boltozott-at. Ami bolttal van födve. Boltozott szoba, kamara. | |
* | |
| (bolt-őr) ösz. fn. Ki a boltokra leginkább éjjelenként vigyáz. | |
* | |
| (bolt-öv) ösz. fn. Ékesség, czifrázat, mely a bolthajtást körülveszi. | |
* | |
| (bolt-szěr) ösz. fn. 1) Kalmári áruk, melyek boltokban eladásul kitétetnek. 2) A bolt fölszereléséhez, bebútorozásához tartozó holmi. | |
* | |
| (bolt-szög) ösz. fn. Szög, melyet a boltívek szárainak öszvejövetele, egymásba szegülése képez. | |
* | |
| (bolt-talp) ösz. fn. Azon nyugvó pont, melyen a boltív fekszik. | |
* | |
| (bolt-törés) ösz. fn. 1) Bányászi munka, midőn földalatti járásul nyilást törnek, s azt, mennyire lehet, boltalakúvá idomítják. 2) Kalmárboltnak erőszakos kinyitása, s megrablása. Bolttörésről vádolt tolvajok. | |
* | |
| (bolt-váll) ösz. fn. Azon hézag, mely a bolthajtás és a falak között kövekkel stb. kitöltetik. Máskép: boltvánkos. | |
* | |
| (bolt-vánkos) ösz. fn. Lásd BOLTVÁLL. | |
* | |
| (1), elvont gyök, mely különnemű származékaiban másmás alapértelmü. 1) Ideoda járást kelést jelent ezekben: bolyog, bolygat, s nem egyéb, mint a hasonérteményü bol, bal, bil gyökök lágyított mása. 2) A bolond szó gyökének változata a bolyóka, bolyókás származékokban. 3) Valami gömbölyüt jelent a bolyó (bogyó, golyó) szóban. Egyezik vele az önálló boly pl. hangya-boly. 4) Gubanczos, tekeredett csomósodott szőrt, hajat, tollat stb. jelent a bolyh származékban. 5) Több helység neve, önálló állapotban, vagy helységnevek gyöke, milyenek: Bolya, Bolyk, Bolyok, Bolyom, melyek alapértelme valószinüleg azon bolyéval egyezik, mely halmot, dombot jelent; lásd BOLY, fn. Több jelentésében egyezik vele az árja nyelvek vol, val, gyöke (a görögben Curtius Etymologiája szerint Fal, Fel, pl. latin volv-o, volu-men, volu-to, góth valv-j-an, régi felső német wellan, német wälzen, cseh val-i-ti, görög elu-w, eilu-w stb. V. ö. BOL, BONY gyökök, és PÓLYA fn. | |
* | |
| (2), fn. tt. boly-t, tb. ~ok. 1) Öszvehordott, rakásra gyült holmiból álló halmocska, dombocska. Különösen a hangyák által öszvegyüjtött gabona vagy egy helyre rakott tojások fészke. Az hangya vonsza vala a búzát szemenként az ő bolyába. Pesti G. (84 mese.) Innen: hangyaboly = hangyafészek. 2) l. BOLLY. | |
* | |
| falu Erdélyben, Felső-Fehér megyében; és népes puszta Hevesben; helyr. Bolyá-n, ~ra, ~ról. | |
* | |
| l. BOLLYÁN. | |
* | |
| l. BOLYOG. | |
* | |
| falu Sáros megyében; helyragokkal: Bolyár-on, ~ra, ~ról. | |
* | |
| (boly-og-ás) fn. tt. bolygás-t, tb. ~ok. Tévelygés, bizonyos irány nélküli ide s tova járás kelés. | |
* | |
| (boly-og-at) áth. m. bolygat-tam, ~tál, ~ott, par. bolygass. Nyugtalanít, háborgat, ideoda kerget, hajszol, s mintegy bolygóvá tesz valakit vagy valamit. Ne bolygasd, aki nem bánt. A nyugvó barmot nem kell bolygatni. | |
* | |
| (boly-og-at-ag) mn. tt. bolygatag-ot. Ideoda bolygó, tévelygő, hánytvetett. A székelyeknél am. esztelen, balgatag vagyis átv. ért. akinek esze mintegy rendetlen úton, zavart módon bolyog, tébolyog. | |
* | |
| (bolyg-ideg) ösz. fn. A bolygideg a régiek szerént a nyolczadik párideg részének tartaték; az újabbak szerént a tizedik párideget teszi, mely a tüdőben és gyomorban terjedvén el tüdőgyomoridegnek is neveztetik. Az érző idegek sorába tartozik, és különösen a gőg, a tüdő, és gyomor működéseit vezérli. (Nervus vagus). | |
* | |
| (1), (boly-og-ó) fn. tt. bolygó-t, tb. ~k. 1) Oly ember, kinek teljes élete szüntelen ideoda tévelygésben, járáskelésben, bujdosásban áll. 2) Bolygócsillag. | |
* | |
| (2), mn. Tévelygő, járó kelő, bizonyos czél és irány nélkül utazó; tekervényes. Bolygó zsidó. Bolygó főfájás. Bolygó tűz, fény. Bolygó kert. Némely tájakon annyit is tesz mint bohó. | |
* | |
| (bolygó-csillag) ösz. fn. A naprendszerben azon égi test, mely bizonyos idő alatt kiszabott körben végezi nap körüli futását. Ilyenek: Merkur, Venus, Föld, Mars, stb. (Planeta, Wandelstern). | |
* | |
| (boly-og-ócz) fn. tt. bolygócz-ot. Így neveztetik azon négy bolygó csillag, ú. m. Ceres, Pallas, Juno, Vesta, melyek Mars és Jupiter között teszik nap körüli forgásaikat, s melyek a csillagászok gyanítása szerént egy hajdani égi testnek négyfelé oszlott részei. | |
* | |
| (bolygó-kert) ösz. fn. Oly kert, melyből tekervényes utai miatt a kimenetel igen nehéz. Máskép: csalkert, tömkeleg, tévkert. | |
* | |
| (bolygó-ösvény) ösz. fn. Körkörös ösvény a nap, mint középpont körül, melyen a bolygócsillagok időszaki futásaikat végzik. Máskép: bolygópálya. | |
* | |
| (bolygó-pálya) ösz. fn. Lásd BOLYGÓÖSVÉNY. | |
* | |
| (bolygó-szilak) ösz. fn. Hajdani bolygócsillagnak egyegy szilakja, azaz darabja, mely ma külön égi testet képez, máskép: bolygócz. | |
* | |
| (bolygó-tűz) ösz. fn. Mocsáros mezőkön, sírkertekben, s más helyeken, hol rohadó állati testek léteznek, sötét estéken és éjeken feltünő csillagforma fényláng, melyet a köznép lidércz-nek, tüzes ember-nek hí. Bolygótűz után indulni = eltévesztő utra menni. | |
* | |
| (boly-h) fn. tt. bolyh-ot. 1) Hoszszu szőr, gubancz. Bunda bolyha, guba bolyha, kecske bolyha. 2) Boncztani értelemben am. a vékony belek belső fölszinén létező apró, vékony, hosszukás, hengerded- vagy kúpdad kiállások.
Mennyiben szőr, gyapju, hajféle szálas kinövést jelent, némi hangváltozattal rokonai: molyh, némely növények szőre, és polyh, ugyanaz, továbbá vékonyhangon: pělyh vagy pölyh, és pili. Egyeznek vele a latin vellus, pilus, német Vliess, szláv wlasz, stb. | |
* | |
| (boly-h-ó) bolyhó-t. A balgatag szónak rokona, gyöngédebb mint: bolond, s körülbelül am. bohó, azon különbséggel hogy az együgyüség, ostobaság alapfogalmát is magában foglalja. Másképen: golyhó. | |
* | |
| (boly-h-os) mn. tt. bolyhos-t v. ~at, tb. ~ak. Hosszú lógós szőrű, gyapjujú, gubanczos, kóczos. Bolyhos posztó, szűr. Bolyhos kalpag. Rokonai: molyhos, polyhos, pělyhěs vagy pölyhös. l. BOLYH. | |
* | |
| (boly-h-oz) áth. m. bolyhoz-tam, ~tál, ~ott. Kóczosít, borzassá tesz, gubanczoz. Bolyhozni, felbolyhozni a kalap szőrét. | |
* | |
| (boly-h-oz-ás) fn. tt. bolyhozás-t, tb. ~ok. Cselekvés, midőn valaki bolyhoz. | |
* | |
| IPOLY~, falu Nógrád megyében; helyr. Bolyk-on, ~ra, ~ról. | |
* | |
| (1), (boly-ó) mn. tt. bolyó-t, tb. ~k. l. BOLYHÓ, BOLYÓKA, BOLYÓKÁS. | |
* | |
| (2), (boly-ó) fn. tt. bolyó-t, tb. ~k. Általán kis golyóalakú gömbölyű test, nevezetesen, bogyó. Kis gyermekek nyelvén, alma, és más gyümölcs.
"Apám, kiáltának Szemlélve a hajót, Hoztál kardot nekem, S édes piros bolyót?" Vörösmarty. | |
* | |
| (boly-og) önh. m. bolyog-tam vagy bolygottam, ~tál vagy bolygottál, bolygott; htn. bolyogni vagy bolygani vagy bolygni. Czél és irány nélkül tévelyeg; általán: jár kel. Elbolyogni az erdőre vagy erdőben. Bebolyogni a félvilágot. Körülbolyogni valamely világrészt. Szélesb ért. görbe, kanyargós utakon, ösvényen halad czélja felé. A hold földünk körül, a föld a nap körül bolyog. | |
* | |
| falu Borsod megyében; helyragokkal: Bolyok-on, ~ra, ~ról. | |
* | |
| (boly-ó-ka) mn. tt. bolyókát. 1) Bolondos, hóbortos, hóbolygó, féleszü. 2) Bohó tréfát űző. Gyökre és alapérteményre a bolondos szóval rokon. | |
* | |
| (boly-ó-ka-as) mn. tt. bolyókás-t vagy ~at, tb. ~ak. Bolyóka módra tréfálkodó, bolondoskodó, bohóczkodó; esztelenkedő; ostobácska. | |
* | |
| (boly-ó-ka-az) önh. m. bolyókáz-tam, ~tál, ~ott, par. ~z. Bohóskodik, bolondos, ostoba, sületlen tréfákat űz. | |
* | |
| (boly-ong) önh. m. bolyong-tam vagy bolyong-ottam, ~tál vagy bolyong-ottál, ~ott, htn. ~ni vagy ~ani. Folytonosan, szünetlenűl bolyog, járkel. A közbeszúrt n az illető cselekvésnek hatályosabb voltát jelenti, mint a zsibong, tolong, tátong, mereng, stb. igékben. V. ö. BOLYOG. | |
* | |
| (boly-ong-ás) fn. tt. bolyongás-t, tb. ~ok. Szüntelen ideoda járás, görbe, tekervényes utakon tévelygés, leginkább kitűzött czél és irány nélküli bujdosás. | |
* | |
| (boly-ong-ó) mn. tt. bolyongó-t. Folytonosan tévelygő, bujkáló, tekervényes utakon járó. Pusztákon, erdőkön bolyongó utasok, szökevények. | |
* | |
| (boly-os) mn. tt. bolyos-t vagy ~at, tb. ~ak. Bolyféle rakásokkal, csoportokkal bővelkedő. Bolyos, hangyabolyos mező. V. ö. BOLY. | |
* | |
| elvont gyöke különböző értelmű szócsaládoknak. 1) A bomol, bomlik, bomlás, bomlott stb. származékokban azon om előtétes változata, és rokona, melyből omlik, omlaszt stb. származnak. Jelenti bizonyos egész vagy tömeg részeinek belülről kiinduló egymástól elválását, elszakadását szétomlását. Könnyebb kiejtés végett nem ajakbetüvel kezdődő képzők előtt m bötüje n-re változik, mint: bont, boncs, (rojt, czafrang) bonczol, e helyett: bom-t, bom-cs, bom-czol. 2) Gömbölyüt jelent a bombék (bimbó) bombálka szókban, s rokonai: pom, mint a pompos, pomposka (gömbölyü sütemény) gyöke, továbbá: bun, a bunkó, és bunczi (gömbölyü fejes répa) származékokban. 3) Tompa, vastag, mély hangutánzó, honnan: bong = bom-g, vékonyhangon: böm, bömböl. | |
* | |
| (bom-b-a vagy bomb-a) fn. tt. bombát, tb. bombák. A lövésztanban nagyobbféle álgyugolyó, melyet, belül üres lévén, lőporral megtöltenek, s leginkább épületek meggyujtására lőnek ki. Bombákat vetni, hányni. Szétpattanó bomba. Máskép bombi és bombik.
Mint tompa vastag hangutánzó (bum!) számos nyelvekben közös, pl. francziául bombe, németűl Bombe, olaszul bomba, oroszul bomba, angolúl bomb, tótul puma. Mint hangutánzó megvan a latin bombus, bombilat, a hellen bomboV szóban is. | |
* | |
| (bomba-ágyu) ösz. fn. Nagyobb csövű ágyu, melyből bombákat lődöznek ki. | |
* | |
| (bomba-csőte) ösz. fn. Gyujtó, mely a kifúrt bombában van elrejtve, s midőn czélra ér, lángot vet. | |
* | |
| (bomba-ék) ösz. fn. Ék, melylyel a bombaüreg nyilása be van ütve. | |
* | |
| (bomba-gyujtacs) ösz. fn. Gyujtacs, azaz pózna végére kötött gyujtó kanócz, melylyel a bombaágyut elsütik. | |
* | |
| (bomba-měntes) ösz. mn. Minek a bombalövések nem ártanak, ami a bombalövés határán túl fekszik. Bombamentes sziklavár. | |
* | |
| l. BOBÁLKA. | |
* | |
| (bomba-lövész) ösz. fn. Tüzér, vagy pattantyús katona, ki bombákkal lődőz. V. ö. BOMBA. | |
* | |
| (bomba-naszád) ösz. fn. Bombaágyúkkal és bombagolyókkal fölszerelt hadi hajó. | |
* | |
| fn. tt. bombárdát. Régi ágyú neme, melyből köveket lődöztek az ellenségre.
A külföldi nyelvtudósok közől többen a latin bombus és ardeo szókból alkotottnak vélik, "quia cum ardore editur sonus ille." (Erasmus, Faber, stb.) | |
* | |
| (bomb-a-ász) fn. tt. bombász-t, tb. ~ok. Tüzér vagy pattantyús, ki bombákkal lődöz. | |
* | |
| (bomba-száj) ösz. fn. Lyuk a bombaféle ágyutekén. | |
* | |
| (bombász-kar) ösz. fn. A tüzérek azon osztálya, mely különösen a bombalövésekben gyakorolja magát. | |
* | |
| (bomba-az) önh. és áth. m. bombáz-tam, ~tál, ~ott, par. ~z. Bombákat hány, bombákkal lődöz. V. ö. BOMBA. | |
* | |
| (bomb-a-az-ás) fn. tt. bombázás-t, tb. ~ok. Bombák lődözése, bombákkal rongálás. | |
* | |
| (bom-b-ék) fn. tt. bombékot. Baranyai tájszó, am. bimbó.
Gyöke bom, törzse bomb azon gom, dom, csom, czom, gomb, domb, czomb, csomb eredetű szókkal rokon, melyek valami dudorút, jelentenek. A bimbó gyöke kicsinyítve van, mint a csombóké csimbók. | |
* | |
| (bomb-i) fn. tt. bombi-t, tb. ~k. Lásd BOMBA. | |
* | |
| (bomb-ik) fn. tt. bombik-ot. l. BOMBA. | |
* | |
| (bomb-ik oz). l. BOMBÁZ. | |
* | |
| (bom-for-di) fn. és mn. tt. bomfordi-t, tb. ~k vagy ~ak. Nagy fejü, dudorodott buta képü, idomtalan zömök termetű tökfilkó. Néhutt: bumfordi. Hasonló jelentésűek: bufti, mufti, mufla, muma.
Gyöke a dudorút jelentő bom, s fordi gunyolódva am. forma vagy formáju. | |
* | |
| (bom-ol-ad) önh. m. bomlad-tam, ~tál, ~t vagy ~ott. Bomló állapotban van, részei oszlásnak, szětválásnak indulnak. | |
* | |
| (bom-ol-ad-ék) fn. tt. bomladék-ot. A bomlott egésznek egymástól elvált részei; omladék, romladék. | |
* | |
| (bom-ol-ad-oz) önh. m. bomladoz-tam, ~tál, ~ott, par. ~z. Folytonosan bomlad, részei egymás után elválnak, elszakadoznak. A sereg bomladoz. V. ö. BOMLADOZIK. | |
* | |
| (bom-ol-ad-oz-ás) fn. tt. bomladozás-t, tb. ~ok. Folytonos bomlás, részekre oszladozás, szakadozás. | |
* | |
| (bom-ol-ad-oz-ik) k. m. bomladoz-tam, ~tál, ~ott, par. ~zál. Valamely test, megszünvén vagy megtágulván részei között az öszvefüggés, oszlásnak indúl, egymástól független részekre, töredékekre, romokra stb. szakadoz; romladozik. Bomtadozik az elhagyott épület tetőzete. | |
* | |
| (bom-ol-ad-oz-ó) mn. tt. bomladozó-t, tb. ~k. Folytonos bomló állapotban levő; oszladozó, szakadozó, romladozó. Bomladozó sövény, kerítés. | |
* | |
| (bom-ol-ás) fn. tt. bomlás-t, tb. ~ok. 1) Oszlás, romlás, szétválás. Elbomlás, felbomlás, megbomlás. 2) Zavarulás, az egész részeinek öszvevissza hányódása. Észbomlás, gépbomlás, órabomlás. | |
* | |
| (bom-ol-aszt) áth. m. bomlaszt-ott, htn. ~ni vagy ~ani. Valaminek részeit öszvevissza keveri, zavarja, feloszlatja; valamit romba dönt. | |
* | |
| (bom-ol-ad-ag) mn. tt. bomlatag-ot. Ami könnyen bomlad, bomlásra hajlandó, ami idővel el fog bomlani. | |
* | |
| (bom-ol-ék-ony) mn. tt. bomlékony-t vagy ~at, tb. ~ak. l. BOMLATAG. | |
* | |
| (bom-ol-ik) k. m. boml-ott, htn. boml-ani. 1) Részekre válva, szakadva oszlik. Bomlik a vásár. Bomlik az esőnek kitett vályog. Bomlanak a régi várfalak. Szétbomlik a roszúl fűzött, vagy gombolt ruha. Fölbomlik a zsák szája. Kibomlik a befont haj. 2) Átv. erkölcsi ért. bizonyos társadalmi viszony kötelékei megtágulnak. Bomlik a barátság, béke, egyesség. 3) Népies nyelven am. bolondozik, rendetlenséget csinál, másokkal meghasonlik, szóval úgy teszen, mintha eszének járása rendes kerékvágásából kihágott volna. Már megint bomlik. Megbomlott az esze. Ne bomoljatok. | |
* | |
| (bom-ol-ó), mn. tt. bomló-t, tb. ~k. Oszló, szétválásnak, szakadásnak induló. Bomló épület. Már bomlóban van, nem sokára leroskad. V. ö. BOMLIK. | |
* | |
| (bom-ol-ott) mn. tt. bomlott-at. Feloszlott, részekre szakadozott, törött, összekuszált, zavart. Bomlott haj, bomlott kötél, bomlott ostor, korbács; bomlott társulat, békeség. Bomlott óra. Annyit hazud, mint a bomlott óra. Km. Elbomlott, összebomlott fonal. Bomlott eszü. V. ö. BOMLIK. | |
* | |
| (bom-ol-ott-ság) fn. tt. bomlottság-ot. 1) Valaminek részekre vált, szakadozott, szétoszlott állapota, vagy tulajdonsága. 2) Esztelenség, eszeveszettség. | |
* | |
| (bom-ol) önh. önhangzós mult: bomolék, bomolál, bomola stb. m. bomolt, htn. bomolni. Bomlik közép igével egy értelmű, csak hogy bomol szóban több az önnönség vagy alanyiság pl. Bomol az esze, bomlik a háza. Ne bomolj. Néha a ,bomlik' igében is közbe veszi az o-t, könnyebb kiejtés végett, pl. bomoljam, bomoljál, bomoljék e helyett: bomljam stb. | |
* | |
| tompa mélyhang, melynek származékai: bong, bongás. vékony hangon: bön, böng, böngés. Hasonlók hozzá: don dong, dön döng: V. ö. BONA. | |
* | |
| (bon-a). Csak zene szóval ikerítve divatozó fn. tt. ~bonát, zenebonát. Jelent tompán szóló, bongó hangot. | |
* | |
| (bóna-óra) ösz. fn. Hóbortos bolondos állapot, mely valakinél közbenközben jelenkezik. Rájött ismét a bónaóra, azaz, bolondóra.
A bóna, mint e szó fogalma mutatja, legvalószinübben am. bolna, azon bol gyöktől melyből bolond származik. | |
* | |
| (bom-cs, v. bom-os) fn. tt. boncs-ot. Rojtokból, rostos szálakból, szőrből, hajból, serényből stb. álló czafrang, czifraság, bakalló, melynek részei bomlékonyak, mozgatáskor bomladozók.
Gyöke a szétválásra vonatkozó bom. Képzője cs az os képzőből változott által, honnan: boncs, = bom-os (rojtos, rostos) öszvehúzva: bons, boncs. Hasonlón elemezhetők: roncs (romos), loncs (lomos), vakarcs (vakaros, mint az Őrségben mondják), görcs (görös) stb. | |
* | |
| (bon-cs-ik) fn. tt. bon-csik-ot. Betűátvetéssel am. csimbók, és magas hangon: böncsőlék. | |
* | |
| (bom-cs-ok) fn. tt. boncsok-ot. Lófarkszőrből álló boncs, azaz, fürt, rojtos czafrang, melyet a török hadi főtisztek viselnek turbánjaikon. Ugyanezt használják hadi zászlókul is. Egyezik vele magas hangon: bincsők. | |
* | |
| (bom-cs-ok-os), mn. tt. boncsokos-t. v. ~at, tb. ~ak. Boncsokkal jegyzett, ékesített. Boncsokos turbán, boncsokos félhold, azaz török zászló. Három boncsokos beglerbég. | |
* | |
| (boncs-virág) ösz. fn. l. TÉLIZÖLD. | |
* | |
| (1), elvont törzse bonczol igének, és származékainak. Gyöke az oszlást, szétválást jelentő bom, ebből lett; bont, innen elavult: bontoz mint: hord, hordoz, s még egy gyakorlatos képzővel: bontozol, öszvehúzva, bont-zol, bonczol, mint: hordozol-ból, hordzol, horczol, hurczol. Így elemezhetők: döm, dömt, dönt, döntöz, döntözöl, dönczöl; von, vonoz, vonozol, vonzol, vonszol; un, unoz, unozol, unzol, unszol. E törzs tulajdonkép gyakorlat, s mint olyan egyszersmind kicsinyezés fogalmát is rejti magában. Ennélfogva az újabb gyógytani nyelvben helyesen alkalmaztatott az anatomia magyarítására, mennyiben bonczolni am. valamely szerves testnek részeit egymás után szétválasztani, szétbontogatni. Különben, ha közvetlenül a bom gyökből származtatjuk, mint önálló főnevet úgy elemezhetjük mint a koncz szót, mely eredetileg gom-cz, azaz, gomot, csomót képző részek együtt véve. | |
* | |
| (2), fn. tt. boncz-ot. 1) Némely vidéken a czomb szónak betűáttételes változata: bom-cz. 2) Nyakláncz, nyakékesség. Ez érteményben rokona: boncs. l. ezt. 3) Vannak ily előnevü helységek Erdélyben: Bonczhida, Boncznyires, melyekben a Boncz valószinüleg az eredeti birtokos vezetékneve. | |
* | |
| (bom-cz-ár) fn. tt. bonczár-t, tb. ~ok. Aki a szerves, különösen állati testeket részeikre bontogatja, bonczolja. (Anatomus.) | |
* | |
| (boncz-emelő) ösz. fn. A bonczárok és sebések aczél eszköze, melylyel a törött kaponya részét kellő helyére emelik, vagyis igazítják. (Elevatorium.) | |
* | |
| (boncz-eszköz) ösz. fn. Sebészi eszközök, melyekkel az emberi hullákat föltagolják, részekre választják, bonczolják. | |
* | |
| falu Erdélyben; helyr. Bonczhidá-n, ~ra, ~ról. | |
* | |
| (boncz-kés) ösz. fn. Bonczárok kése, melylyel bonczolnak. | |
* | |
| (boncz-mesterség), ösz. fn. Ügyesség az állati test feldarabolásában, a végre, hogy annak belső alkotása is megismertessék. | |
* | |
| falu Erdélyben; helyr. Nyires-en. ~re, ~ről. | |
* | |
| (Bonczod-földe) ösz. fn. Falu neve Szalában. Helyr. Bonczodföldé-n, ~re, ~ről. Többek szerént: Bonczófölde. | |
* | |
| (bom-cz-ok) fn. tt. bonczok-ot. Bonczféle czifrázattal ékesített kantárszár. V. ö. BONCZ. | |
* | |
| (bom-cz-ol) áth. m. bonczol-t. 1. Általán valamely szerves állati vagy növényi testet alkatrészeire föltagol, szétbontogat. Levágott ökröt, juhot bonczolni. Sült ludat, csirkét bonczolni. 2) Az állati, különösen emberi hullát legkisebb részeire szétválasztja, s tanulmányozás végett szoros vizsgálat alá veszi. Megmérgezett ember hulláját, szivét, agyvelejét bonczolni. | |
* | |
| (bom-cz-ol-ás) fn. tt. bonczolás-t tb. ~ok. Valamely állati testnek részekre feltagolása Különösen orvosi műtét, melynél fogva a holttestek tapasztalás vagy látlelet végett felbontatnak. | |
* | |
| (bom-cz-ol-at) fn. tt. ~ot. 1) Bonczolási műtét. 2. Bonczolt rész. | |
* | |
| (bom-cz-ol-ó) fő- és mn. tt. bonczoló-t. Ki valamely állatot, különösen holt emberi testet feltagol. Eszközről is mondatik, melylyel valamit feltagolnak, szeldelnek. | |
* | |
| (bonczoló-kés), ösz. fn. 1) Orvosi vagyis sebészi bonczkés. 2) Konyhakés, melylyel a sülteket, s egyéb húsnemüeket konczokra szeldelik. | |
* | |
| (bonczoló-terěm) ösz. fn. Orvosi intézetekben vagy kórházakban azon terem, hol a holttesteket bonczolják. | |
* | |
| BONCZTANI, l. BONCZTUDOMÁNY, BONCZTUDOMÁNYI. | |
* | |
| l. BONCZTUDOMÁNYILAG. | |
* | |
| (boncz-tudomány; ösz. fn. Tudomány, mely az életmüves, különösen emberi testek részeinek helyzetét, öszvefüggését, irányát, nagyságát, idomát, és alkotását fejtegeti. (Anatomia.) | |
* | |
| (boncz-tudományi) ösz. mn. Boncztudományhoz tartozó, arra vonatkozó. Boncztudományi értekezések, előadások. | |
* | |
| (boncz-tudományilag) ösz. ih. Boncztudomány elvei szerint. | |
* | |
| (boncz-tudós) ösz. fn. Boncztudományban elméletileg és gyakorlatilag jártas személy. | |
* | |
| Szatmárvidéki tájszó. l. BENDŐ. | |
* | |
| (bom-d-or) fő- mn. tt. bondor-t, tb. ~ok. 1) A bodor szónak változata, lágyan: bongyor, s rokona: kondor, gondor. 2) l. KAMBORZ. | |
* | |
| fn. tt. bóné-t. tb. ~k. Halász kézihálók egyik faja. Máskép: póné. A cseh báné-ból eredettnek látszik. | |
* | |
| (bóné-virág) ösz. fn. A czikszárnemű növények egyik faja, máskép: pujkaorr, őszi borozlán, karmazsinvirág (Polygonum orientale). | |
* | |
| (bóné-z) önh. m. bónéz-tam, ~tál, ~ott, par. z. Bónéval halász. V. ö. BÓNÉ. | |
* | |
| l. BOMFORDI. | |
* | |
| (bon-og, v. bom-og) gyak. önh. m. bong-tam, ~tál, v. bong-ottam, ~ottál, ~ott, htn. ~ni. v. ~ani. v. bonogni. Tompa bon v. bom-féle hangon szól, mint némely darázsok, méhek, legyek Legközelebbi hangrokona: dong. A persában bam alhangot (bassust) jelent. | |
* | |
| székelyes betüáttétellel am. gomb: l. ezt. | |
* | |
| (bon-og-ás) fn. tt. bongás-t, tb. ~ok. Némely bogarak, nevezetesen darázsok, cserebülyök, babócsok tompa szólása, dongása. | |
* | |
| (bon-gy) elvont vagy elavult gyök, származékai: bongyol, bongyolodik stb. Olyan, mint rongy. | |
* | |
| (bon-gy-ol), áth. m. bongyol-t. l. BONYOL, BENGYEL. | |
* | |
| (bon-gy-ol-od-ik) l. BONYOLODIK. | |
* | |
| l. BONG, ige. | |
* | |
| (bom-t) áth. m. bont-ott, par. ~s, htn. ~ni, v. ~ani. 1) Valamely ép, egész testet részekre választ, szakaszt, metél, tör stb. Házat bontani. Hidat, falat bontani. Ágyat bontani. Leölt disznót, csibét bontani. Igekötőkkel: Elbontani a puskát. Felbontani a beszegezett ládát. Kibontani a csomóra fojtott madzagot. Lebontani a ház födelét. Szétbontani a szekeret, a gépet, stb. 2) Átv. ért. bizonyos erkölcsi viszonyt, öszveköttetést megszüntet. Házasságot, békét, barátságot bontani. Szükség törvényt bont. Km.
Képzésre hasonló a szintén m hanggal végződő gyökökből származott ront (romt), ont (omt), önt (ömt), dönt (döm-t), hint (himt), szánt (szám-t), hánt (hámt), igékhez. | |
* | |
| (bom-gy-or) mn. és fn. tt. bongyor-t, tb. ~ok. Dunán túli lágyított kiejtéssel am. bondor, kondor, különösen borzas. Bongyor haju czigányrajkó. Bongyor fejű. | |
* | |
| férfi kn. tt. Bonifácz-ot. A latin eredetű Bonifacius értelmében am. jótevő. | |
* | |
| (bom-ka) előfordúl a csonka szóval ikerítve: csonkabonka. l. CSONKA. | |
* | |
| (bon-gy-a v. bom-gy-a) mn. tt. bonnyát. Gubanczos, kóczos, rongyollott, mintegy szétbomlott, rendetlen szálú, hajú, rostú stb. máskép: bannyas.
Törzse a Somogyban és Baranyában divatos bongy v. bangy (ringy-rongy). | |
* | |
| (bom-ta) mn. tt. bontát. Mind túl a Dunán, mind a székelyeknél divatos érteményben am. tarka, kétszinű, különösen fele fehér, fele fekete. Bonta kecske. Bonta disznó, malacz.
Egyszerűen rámondhatnók ugyan, hogy a német bunt-ból vétetett; azonban a német nyelvészek sincsenek tisztában a bunt szó származtatására nézve. Némelyek a franczia pointé - (pettyezett), vagy latin punctatus-tól származtatják; mások Pontus szóval rokonítják, melynek vidékéről hozattak a tarka pettyes bőrök, mint: hölgy, czoboly, stb. Mi magyarokul a bont igéből származtathatjuk, mennyiben a bonta mintegy bomladozott színek vegyületét jelenti. | |
* | |
| (bom-t-a-koz-ás) fn. tt. bontakozás-t, tb. ~ok. Szétoszlás, részekre szakadozás. V. ö. BONTAKOZIK. | |
* | |
| (bom-t-a-koz-ik) k. m. bontakoz-tam, ~tál, ~ott. 1) Nem külső erőszak miatt, hanem saját kényszerüségből szétoszlik, elváladozik, részekre szakadoz, romladozik. A meghasonlott társulat pártokra bontakozik. A várbeli őrkatonaság kibontakozott a falak közől. 2) Sereg, csapat rendbeszedett szabályos részekre osztályokra fejlik. A katonák, hadi gyakorlat alkalmával, különféle csapatokra bontakoznak. Átv. Nehezen bontakozik am. alig tudja magát kifejezni. | |
* | |
| (bom-t-a-koz-ott) mn. tt. bontakozott-at. Önmagától szétoszlott, részekre szakadozott. Bontakozott ország. | |
* | |
| (bom-t-ás) fn. tt. bontás-t, tb. ~ok. Részekre oszlatás, szétválasztás, rontás, törés. Házbontás, hajbontás, békebontás. Vegytani bontás. Elbontás. Felbontás. Megbontás. V. ö. BONT. | |
* | |
| (bonta-sólyom) ösz. fn. A sólymok legnemesebbik faja, tollai fehértarkák, hazája Tunis. | |
* | |
| (bon-t-at-lan) mn. tt. bontatlan-t tb. ~ok. Ami felbontva nincsen, egészen, töretlenül, osztatlanul álló. Bontatlan levél, pecsét. Bontatlan ágy. Bontatlan szövetség, barátság, béke. Határozóilag am. bontatlanul. V. ö. BONT. | |
* | |
| (bom-t-at-lan-ság) fn. tt. bontatlanság-ot. Bontatlan állapot. | |
* | |
| (bom-t-at-lan-ul) ih. Teljes épségében, egészen, részekre nem válva. Bontatlanul vissza küldeni a kapott levelet. A békekötést bontatlanul megtartani. | |
* | |
| BONTHATLAN (bom-t-hat-at-lan) mn. tt. bonthatatlan-t. tb. ~ok. Szétválaszthatatlan, szakaszthatlan; mit részekre oszlatni nem lehet. Bonthatatlan házasság. Fölbonthatatlan szerződés, csomó. Elbonthatatlan kőfalak. Határozóilag am. bonthatatlanul. | |
* | |
| (bom-t-ó) fő- és mn. Ami vagy aki bont. Bontó akadály (impedimentum dirimens). | |
* | |
| (bontó-fésű) ösz. fn. Fésü, melylyel a befonott fürtöket szétválasztják. | |
* | |
| (bom-t-o-gat) áth. m. bontogat-tam, ~tál, ~ott. Folytonosan bont, lassan-lassan részekre oszlat, választ valamit. Bontogatni a sövénykerítést. Bontogatni a beburkolt áruczikkeket. Leveleket bontogatni, felbontogatni. | |
* | |
| (bom-t-og-at-ás) fn. tt. bontogatás-t, tb. ~ok. Valaminek folyton folyó bontása, részekre oszlatása, választása. Csomagok bontogatásával foglalkodni. | |
* | |
| (bontó-rúd) ösz. fn. Bányászi nyelven vakaróvassal ellátott rúd, melylyel az olvasztó kemenczék oldalait tisztogatják. | |
* | |
| (bom-t-os) mn. tt. bontos-t, tb. ~ak. Azon kevés melléknevek egyike, melyek os, es, ös, képzők által igetőből származnak. A székelyeknél am. kibomlott, kigörbedt. Bontos lábu. | |
* | |
| elvont gyöke a bonyol, bonyolít, bonyolódik szóknak, és ezek származékainak, melyek alapértelme szerint burkolást, takarást, befödést jelent. Vékonyhangon rokona azon beny, melyből benygyel. v. bengyel származott. Egyezik vele pony, mint a pongyola, ponyva szók gyöke. Végelemzésben am. beny, azaz benségi állapot. | |
* | |
| helységek Somogy és Sopron megyében; helyr. Bonyá-n, ~ra, ~ról. | |
* | |
| falu Erdélyben; helyr. Bonyhá-n, ~ra, ~ról. | |
* | |
| mv. Tolna megyében; helyr. Bonyhád-ra, ~on, ~ról. | |
* | |
| (bony-od-al-om-as) mn. tt. bonyodalmas-t, tb. ~ak. Szövevényes, nehéz vagy kétes megoldásu. Bonyodalmas pör, kérdés, esemény. Bonyodalmas szinműi cselekvény. | |
* | |
| (bony-od-al-om) fn. tt. bonyodalm-at. Valamely ügynek szövevényes, és nehéz megfejtésü állapota; különösen szépirodalmi értelemben, regényben, színműben az események, illetőleg cselekvények olyatén beszövődése, melynek kimenetele akadályokkal jár, s az olvasóban vagy nézőben kétes várakozást gerjeszt. | |
* | |
| (bony-ol) áth. m. bonyol-t. Valaminek szálait, rétegeit egymásba keveri, szővi, burkolja, fonja, s ez által megoldását nehezíti. Bebonyolni, öszvebonyolni a fonalat. | |
* | |
| (bony-ol-ás) fn. tt. bonyolás-t, tb. ~ok. l. BONYOLÍTÁS. | |
* | |
| (bony-ol-at) fn. tt. bonyolat-ot. Bonyolt, bonyolított dolog, szövevény, nehéz megoldatú csomó. | |
* | |
| (bony-ol-ít) áth. m. bonyolít-ott, htn. ~ni. v. ~ani. Valamit mesterségesen akarva vagy akaratlanúl öszvevissza rakogat, vegyít, szövöget, mit szétbontani nehezen vagy csak ügyességgel lehet. Fonalakat bonyolítani. Beszély vagy dráma meséjét bebonyolítani. Magát valamely perbe bonyolítani. | |
* | |
| (bony-ol-ít-ás), fn. tt. bonyolítás-t, tb. ~ok. Öszvevisszarakogatás, vagy szövögetés vagy vegyítés, kuszálás. | |
* | |
| (bony-ol-od-ás) fn. tt. bonyolodás-t, tb. ~ok. Keveredés, valamibe szövevényes fonódás, vegyülés. | |
* | |
| k. BONYOLÓDIK, belsz. mult: bonyolod-tam, ~tál, ~ott. Keveredik, szövevényesen valamibe vegyűl, kötelődzik. Bajba, perbe, veszedelembe bonyolodni. A tyúk lábai kenderbe bonyolodtak. Üstöke tövisbe bonyolodott. Bonyolodnak a drámai cselekvények. | |
* | |
| BONYOLÓDOTT (bony-ol-od-ott), mn. tt. bonyolodott-at. Szövevényes, öszvevissza fonott, kötött, szőtt. Bonyolodott ügy. Bonyolódott üstök. Bonyolódott fonalak, bonyolodott gép. | |
* | |
| (bony-ol-od-ott-ság) fn. tt. bonyolodottság-ot. Bonyolodott állapot. | |
* | |
| (bony-ol-úl) önh. m. bonyolúlt, l. BONYOLODIK. | |
* | |
| (bony-ol-úl-t) l. BONYOLODOTT. | |
* | |
| elvont gyöke több külön családot képező származékoknak. 1) Erős, rengő, mély hangot utánoz a borbora, v. barbora, bordó hangszerek neveiben. 2) Takarót, födőt jelent ezekben: ború, borúl, borít, borong, borda, borona; változattal: bur, p. a burok, burkol, burjány származékokban. A törökben is bürümek am. borítni. 3) Metszésre, hasításra vonatkozik: borotva, borázda, s rokonai bar, ber, melyekből barkócza, berecz származtak 4) Jelent valami gömbölyüt a bors, borsó, boróka szókban. 5) Ezekben: borz, borzas, borzad, borzaszt, fölmerevedést, magasodást jelent, s rokona magas hangon ber, mint a berz, berzenkedik szók gyöke. V. ö. R gyökhang. | |
* | |
| önálló gyök és fn. tt. bor-t, tb. ~ok. 1) Széles ért. bizonyos növények gyümölcseiből erjedés vagy főzés által kifejlett szeszes, csipős, részegítő lé. Gyömülcsbor, almabor, meggybor, cseresznyebor, égettbor. 2) Szoros és szokott ért. szőlőszemekből sajtólt lé, mely már forráson keresztűlmenvén must lenni megszünt, és szeszszel vegyes sajátságos ízt, szamatot kapott. Fehér, vörös, kástélyos, piros bor. Ó bor, új, vagy idei bor. Aszú bor, máslásbor, édes, savanyú, csipős, fanyar bor. Erős, gyönge bor. Ürmös, fűszeres bor. Eczetes, megpimpósodott, büdös bor. Tokaji, ménesi, somlai, budai egri borok. Hazai, külföldi, borok. Hegyi, kerti borok. Bort inni. Borral élni. Bortól undorodni. Borba fúlni, fújtani. Borban úszni, bővelkedni. Bort fejteni, lehúzni, vegyíteni, javítani rontani. Borral űzni a bút, a gondot. "Itt a pohár! itt a bor! Vígasztal ez mindenkor." Kisfaludy K. "Gondot ki ne felejtene Forrásidnál, bor istene!" Vörösmarty. "Éljünk mink is akiket most A barátság egybefont, És borunkat vígan iszszuk. S távol elkerűl a gond." Bajza. "Szerelem és a bor! Kiben a kettő forr, Nincsen ott nyugodalom." Beniczky Péter. "Ha bort iszom vidám vagyok, Danolhatok, kaczaghatok; Megcsókolgatom Kökényszemű galambom." Népdal. Adjon isten három bé-t: bort, búzát, békességet. Km. Borral mosdik, kolbászszal törölközik. Km. Sokat tud a bor. Km. Bor beszél belőle. Km. Mást beszél, mint Bodóné, ha a bor árát kérik. Km. Bor nélkül szegény a vendégség. Km. Borban lakik az igazság. Km. Többen halnak borban, hogysem a tengerben. Km. Általán a borról vett közmondások és példabeszédek száma igen nagy, milyenek: Pogány bor, erős, tiszta, vizzel nem kevert bor, ellentéte: keresztelt bor. Konty alá való bor, édes, nőknek való bor. Jó bornak nem kell czégér. Jó a sör, de még is bor az anyja. Nincs oly bölcs, kit a bor meg nem bolondít. A bor lator bajnok, először is lábáról ejti le az embert; stb. stb.
Eredetre nézve rokon a forr (ferveo) szóval. Az Erdélyi borkút szóban is nem a valóságos bor, hanem a forrás azaz pezsgés értelme rejlik. Kiválólag ráillik pedig ezen értelem a borra, mely forrás, erjedés által létesűl. Horácznál olvassuk: fervida vina, s Ovidnál: mustum fervidum; így a héber (ferbuit, fermentavit) igéből lett (vinum); az arabban szinte ekképen: khamara (ferbuit) és khamr (vinum). A latin merum, mely hangban is közelebb rokon a magyar borral (m és b ajakhangok), kétségtelenül viszonyban áll ferveo, fermento igékkel. A forrás, erjedés alapfogalmából indulván ki, talán nem hibázunk, ha ide számítjuk a német Bier szót és ennek rokonságait is, péld. angolszászul: beor, régi felső németül: peor, irlandul: bior, francziául bičre, angolul: beer stb. Albániai nyelven: ber v. ver, és a kalmuk nyelvben boro am. tejből készült részegítő ital. A hellen botruV-ból származtatás erőtetett. - A magyar sěr v. sör szóban is az élénk mozgás, forgás alapfogalma rejlik, mint a sürögforog öszvetétből kitetszik. | |
* | |
| női keresznév, tt. Borát, többes: Borák. Borbála. Máskép: Borka, Borcsa, Boris, Boriska. Biri. | |
* | |
| (bor-adag) ösz. fn. Az italul kiosztott borból bizonyos mennyiségü mérték, vagy járandóság. A húsadaghoz boradag is jár. Messzelynyi, itczényi, pintnyi boradag. | |
* | |
| (bor-adó) ösz. fn. Fogyasztási adó neme, melyet bortól fizetni kell. | |
* | |
| (bor-ág) ösz. fn. Képes költői kifejezéssel am. szőlővessző.
"Borág köríti mostan homlokom; Ott, hol Tokaj nyujt nektárt istenének, Víg szárnyakon kél a nem hallott ének. E szép vidék lőn kedvelt birtokom." Kazinczy Ferencz. | |
* | |
| (bor-akólás) ösz. fn. A bornak akó vagy más hígmérték szerinti megvizsgálása, különösen valamely hatósági személy által megmérése. | |
* | |
| (bor-akóló) ösz. fn. 1) Általán személy, ki a bort akó vagy más hígmérték szerint megvizsgálja. 2) Hatósági személy, tisztviselő, ki a dézmálandó, vagy vámalattas, vagy fogyasztásra szánt borokat mennyiségökre nézve megvizsgálja. 3) Maga az akólóvessző, vagy hígmérték neme. | |
* | |
| (bor-alag) ösz. fn. Alag, azaz pincze, melyben borokat tartanak. | |
* | |
| nem szerencsésen alkotott új szó az alkohol kifejezésére. | |
* | |
| BORALYJA, l. BORSĚPRÜ. | |
* | |
| (bor-áros) ösz. fn. A köz divatú borkereskedő, bormérő szóknál jobb hangzatu, de jóformán csak mint családnév divatozik. | |
* | |
| (bor-árosság) ösz. fn. Borkereskedés; bormérési jog. | |
* | |
| (bor-árulás) ösz. fn. Bornak bizonyos áron és mérték szerént, ú. m. akó, kupa, itcze stb. számra kimérése. | |
* | |
| (bor-áruló) ösz. fn. Kocsmáros, vagy más borosgazda, kereskedő, ki árért, pénzért bort ad. | |
* | |
| l. BORÁROS. | |
* | |
| (bor-ász) fn. tt. borász-t, tb. ~ok. Bort szakértőleg termelő és kezelő. | |
* | |
| (bor-ász-at) fn. tt. borászat-ot. Bortermelés és kezeléssel olyatén foglalkodás, mely a gazdaság ezen ágára vonatkozó tapasztalati és tudományos ismeretek szabályai szerént történik. Helyes alkotású újabb szó. | |
* | |
| népes puszta Győr vármegyében. helyr. Borbá-ra, ~n, ~ról. | |
* | |
| női kn. tt. Borbálá-t. Eredetije a hellen-latin Barbara. A magyar történetekben nevezetes: Ekebontó Borbála, Zsigmond király neje. | |
* | |
| falu Sopron megyében; helyr. Borbályá-n, ~ra, ~ról. | |
* | |
| (Bor-bánd), mezőváros Erdélyben, helyr. Borbánd-ra, ~on, ~ról. (Weindorf) | |
* | |
| (bor-barát) ösz. fn. Borkedvelő, ki a bort mindenek fölött magasztalja s búban örömben élvezi.
"Kancsóban a világ; Igyuk le búját, örömét, A többit szélvész hordja szét; Így szól a szíves borbarát." Vörösmarty. | |
* | |
| a Debreczeni Legendáskönyvben am. Barnabás. | |
* | |
| BORBÁT, székely tájszó, jelent serény, szorgalmas embert. Van ilynevü hegy is Erdélyben. Homályos eredetű, hacsak a forr, forog, forgolódik szóval nem rokonítjuk, mennyiben a serénynek fő tulajdonsága a forgolódás. V. ö. FORBÁT. Vagy talán bötüáttétellel a bátor szóból eredett. | |
* | |
| ALSÓ~, FELSŐ~, falvak Erdélyben; helyragokkal: Borbatény-en, ~re, ~ről. | |
* | |
| falu Erdélyben; helyragokkal: Borbátvíz-en, ~re, ~ről. | |
* | |
| fn. tt. borbély-t, tb. ~ok. Tulajdonkép am. beretvás, beretváló, ki némely sebészi műtételeket is végez, pl. fogat húz, köpölyöz, eret vág; de a sebészetet rendszeresen nem tanulta. Falusi borbély. A köznép így nevezi az okleveles sebészeket is.
A latin barba szóból lett az olasz barbiere, franczia barbier, német Barbier stb. s ezek után honosodott nálunk borbély, perzsául és törökül berber. | |
* | |
| (borbély-eszköz) ösz. fn. Mindenféle szer, melyet borbélyok használnak műtételeikben, különösen: beretválkozó eszköz. | |
* | |
| (borbély-kendő) ösz. fn. Kendő, melyet a borbélyok a beretválandó vagy megnyirendő nyakába akasztanak, máskép általvető. | |
* | |
| (borbély-kés) ösz. fn. Lásd BOROTVA. | |
* | |
| (borbély-legény) ösz. fn. Növendék, ki legényképen gyakorolja a borbélyságot. | |
* | |
| (borbély-medencze) ösz. fn. Sárgarézlemezből, néha ezüstből való hosszukás medencze, melyben a borbélyok borotválkozáshoz szappanlevet vernek, gúnynéven: lencsés tál. | |
* | |
| (borbély-mű-hely) ösz. fn. Terem, boltforma szoba, hol a borbélyok borotválnak, fogat húznak, hajat nyírnak, stb. | |
* | |
| (borbély-ság) fn. tt. borbélyság-ot. Borbélymesterség. Borbélyságot tanulni, gyakorolni. | |
* | |
| (borbély-szěr) ösz. fn. 1) Bőrtok, melyben a borbélyok beretváikat tartják. 2) l. BORBÉLYESZKÖZ. | |
* | |
| (borbély-zacskó) ösz. fn. Erszény, vagy táska, melyben mindenféle borbélyeszközök együtt vannak. | |
* | |
| (bor-berek) ösz. helynév. Erdélyi mezőváros, helyr. Borberek-be, ~ben, ~ből. | |
* | |
| (bor-betegség) ösz. fn. Mértéktelen borivásból, iszákosságból eredő vagy eredett betegség. Székely tájszólással: részegség. | |
* | |
| (bor-bogár) ösz. fn. 1) Apró legyecske, mely a pinczékben, és boros hordókban szeret tanyázni, máskép muszlicza. 2) Átv. ért. a székelyeknél am. iszákos ember. | |
* | |
| (bor-boló) ösz. fn. Úgynevezett lopótök, melylyel a hordóból bort szoktak húzni. Székely tájszó. V. ö. BOLY 1). | |
* | |
| fn. tt. borbolyát. A hathímesek seregéhez tartozó cserjenem. Sóska vagy közönséges borbolya, máskép: fái sóska, leánysom, ürömborbolya. Hasonló a latin berberis-hez, de nyelvünkből is elemezhető, s am. bor-bolyó, mert bolyói azaz bolyói borízü savanyúságuak. | |
* | |
| (borbolya-bogyó) ösz. fn. A sós borbolya nevü cserjének borízü veres bogyója. | |
* | |
| (borbolya-szörp) ösz. fn. A borbolyabogyók levéből készített szörp. | |
* | |
| (bor-buzgás) ösz. fn. Az erjedésben, forrásban levő bornak, illetőleg mustnak pezsgése, kevergése. | |
* | |
| fn. tt. borcs-ot. Kölesszemekhez hasonló kütegek az emberi bőrön. | |
* | |
| (1), női kn. tt. Borcsát. Borbála kicsinyezve. | |
* | |
| (2), falu a bánsági végvidéken; helyragokkal: Borcsá-n, ~ra, ~ról. | |
* | |
| (bor-csap) ösz. fn. 1) Csap, melyen a bort leeresztik a hordóból. 2) Átv. ért. iszákos ember, kinek torka olyan, mint a csap. V. ö. CSAP. | |
* | |
| (bor-csaplár) ösz. fn. Bormérő, itczés kocsmáros, ki más borát méri, csapolja. | |
* | |
| (bor-csěběr) ösz. fn. Nyilt tetejü, füles faedény, melybe a borokat eregetik a borkezelők, kimérés, vagy általtöltögetés, keverés stb. végett. Máskép: boros cseber. V. ö. CSĚBĚR. | |
* | |
| (bor-cs-ik, azaz boríték) fn. tt. borcsik-ot. Szala és Vas vármegyében am. szekérboríték, ernyő. | |
* | |
| (bor-csipősség) ösz. fn. A kiforrott új bornak azon tulajdonsága, melynél fogva némi éles, csipős ízt éreztet kóstolásakor. | |
* | |
| (bor-csiszár) ösz. fn. 1) Borkereskedő, ki különféle borokat öszvekever, vegyít, ki a borokkal mesterkél. 2) Gúnyneve az iszákos embernek. V. ö. CSISZÁR. | |
* | |
| (bor-cső) ösz. fn. Belül üres facső, melyet borforráskor a hordó szájába dugnak, hogy a mustból kibontakozó gőz kijöhessen rajta. | |
* | |
| l. BORCSĚBĚR. | |
* | |
| női kn. tt. Borcsus-t. A Borcsa név kicsinyezője, épen olyan, mint: Ila Ilus, Anna Annus, Kata Katus, Juda Judus stb. | |
* | |
| (bor-czégér) ösz. fn. Czímerül kiakasztott gyalogfenyőág, szőlőfej, vagy más jel, mely bormérésre mutat. Jó bornak nem kell czégér. Km. Minden borczégérnek köszönt. Km. Tréfás néven: Péter szakálla. | |
* | |
| falu Thurócz megyében; helyragokkal: Borczfalvá-n, ~ra, ~ról. | |
* | |
| (bor-czibere) ösz. fn. l. BORLEVES. | |
* | |
| falu Erdélyen; helyragokkal: Bord-on, ~ra, ~ról. | |
* | |
| (1), (bor-da) fn. tt. bordát. 1) Azon ívforma oldalcsontok, melyek hátul a gerinczekkel, elül pedig a mellcsonttal vannak öszveköttetésben. Oldalborda. Bordába ütni. Bordát törni. 2) Átv. ért. a szövőszék rámája, mely fűsüformáju vékony fogakkal van ellátva, köznyelven: takácsborda. Egy bordában szőtték, azaz, egy húron pendülnek, egyik olyan rosz, mint a másik. Gonosz bordában szőtték. Km. 3) A fölmagzott vöröshajmának gömbölyü üres szára, mintegy borítója. 4) A hajó oldalait képező gerendaszálak. 5) Van ily nevű hegy is.
Gyöke a födést, takarást, burítást jelentő bor, tehát mintegy borító. Megvan a szláv nyelvekben is, lengyelül berda, illirül és oroszul bardo, csehül brdo stb. továbbá finnül prita, esztül pürd. | |
* | |
| (2), falu Abaúj megyében; helyragokkal: Bordá-n, ~ra, ~ról. | |
* | |
| (bor-dal) ösz. fn. Mindenféle dal, melynek tárgyát bor teszi, s rendszerint borivók által énekeltetik. | |
* | |
| (borda-emelintő) ösz. fn. Bordacsontok végein a gerinczek közelében levő izmok, melyek közől tizenkettő rövid, három pedig hosszu. | |
* | |
| (borda-fa) ösz. fn. Az ágyuszekerek két oldalán fekvő gerendák. | |
* | |
| (borda-fejecs) ösz. fn. Az oldalbordának a gerinczek felé álló bunkós vége. | |
* | |
| (borda-ficzam) ösz. fn. A bordacsontnak rendes helyzetéből kimenült, kiiszamodott állapota. | |
* | |
| (borda-ficzamodás) ösz. fn. A bordacsontnak kimenülése, kiiszamodása. | |
* | |
| (borda-gumó) ösz. fn. A bordacsontnak a mell felé nyuló emelkedése, mely gömbölyded ízlappal van ellátva, s ez által a hátgerincz hárántnyújtványával jő izületbe. | |
* | |
| (borda-köz) ösz. fn. A bordacsontok között levő hézag. | |
* | |
| (borda-közi) ösz. mn. A bordák hézagaiban levő, azokat kitöltő. Bordaközi izom. Bordaközi idegek. | |
* | |
| (bor-dal) ösz. fn. Bor dicséretét éneklő versezet, zenével vagy a nélkül. | |
* | |
| (borda-lap) ösz. fn. A lopvanősző harasztok seregébe tartozó növénynem, melynek termése a levél alsó lapján bordás vonásokban nyúlik el. Fajai: szarvasnyelvű, kacskaringós, csipkés, egyenetlen, kőruta, feketéllő bordalap. (Asplenium). Mint gyógynövény a rásztkór ellen hasznosnak tartatik. | |
* | |
| (borda-alj) ösz. fn. A bordacsontok alatt levő táj. | |
* | |
| (borda-mag) ösz. fn. Növénynem az öthímesek seregéből; ernyője nagy, sok levelű gallérral; gyümölcse hosszudad, nyolcz vagy tíz hártyaszegletű. (Laserpitium). Fajai: széleslevelű, galamós, borzas, kocsordos, sinóros, sziklai, gyűrűs, párkányos, leveletlen bordamag. | |
* | |
| (borda-nád) ösz. fn. Nádvessző a takácsok bordáján. | |
* | |
| (borda-nyak) ösz. fn. A bordacsont azon része, mely a bordafejecs és bordagumó közé van foglalva. | |
* | |
| (borda-porcz) ösz. fn. A bordacsontok porczogó környezete, mely ritkán csontosodik meg, s alakzatra a bordához hasonló. | |
* | |
| (bor-da-as) mn. tt. bordás-t vagy ~at, tb. ~ak. 1) Aminek állati bordái vannak. A négylábu emlős állatok bordásak. 2) Bordaféle készülettel fölszerelt. Bordás szövőszék. | |
* | |
| (bor-da-atlan) mn. tt. bordátlan-t, tb. ~ok. Aminek bordái nincsenek, vagy ami bordával fölszerelve nincs. Bordátlan rovarok, férgek. Bordátlan szövőszék. Bordátlan hajma. | |
* | |
| (bor-da-az) áth. m. bordáz-tam, ~tál, ~ott, par. ~z. A szövőszéket bordával fölszereli. | |
* | |
| fn. tt. bordély-t, tb. ~ok. Szeméremből kivetkőzött, testökkel buja kereskedést űző nyilvános kéjnők tanyája, bűnbarlangja; kurvaház.
Idegen származásu szó, olaszul bordello, francziául bordel, németül Bordell, törökül babulluk, babulkháne (bordélyház). | |
* | |
| (bordély-gazda) ösz. fn. Gazda, ki nyilvános szabadszemélyeket, kéjnőket tart, s velök üzérkedik. | |
* | |
| (bordély-ház) ösz. fn. Ház, melyben bujaságot űző rosz személyek tanyáznak. Egyszerüen: bordély. | |
* | |
| (bordély-os) fn. tt. bordélyos-t, tb. ~ok. l. BORDÉLYGAZDA. | |
* | |
| (bordély-os-kod-ik) k. m. bordélyoskod-tam, ~tál, ~ott. Bordélyban tartózkodik, kurválkodik. | |
* | |
| (bordély-oz) önh. m. bordélyoz-tam, ~tál, ~ott. Bordélyba vagy bordélyokba jár, bordélyházban kurválkodik. | |
* | |
| (bordély-oz-ás) fn. tt. bordélyozás-t, tb. ~ok. Bordélyba járás, kurválkodás. | |
* | |
| BORDÉZSMA, (bor-dézma) ösz. fn. Tized, melyet a termett borból az illető termelő ad. | |
* | |
| bord-icz-a) fn. tt. bordiczát. Ököriga bélfája, mely az igatalpat az igafejjel öszvetartja; kis borda.
A borda szónak kicsinyezője. Egyezik vele a szláv brdtzo. V. ö. BORDA. | |
* | |
| hangutánzó fn. tt. bordó-t. 1) Hosszu síp a dudán, mely mindig egy hangon mormog. A dudás vállra veti a duda bordóját. Magashangon: bördő. A persában burghó am. 1. cornu intus cavum, quod instar tubae inflatur; 2. sonus vel clangor illius instrumenti. V. ö. GORDÓ. 2) Vöröshajma üreges szára, máskép: borda. | |
* | |
| (bord-on) fn. tt. bordon-t, tb. ~ok. Növénynem az együttnemzők seregéből; vaczka zsejtes; fészke födelékes, szálkahegyű fulánkos pikkelyekkel; bóbitája hajszálas. (Onopordum, Diószegi). Fajai: fehérhátu, és horgos bordon.
Törzse bord a borz, borzas szókkal egy eredetű. | |
* | |
| (bordó-os) mn. tt. bordós-t vagy ~at, tb. ~ak. 1) Aminek bordóféle sipja van. Bordós duda. 2) Kivájt, csöves, mint a bordósíp. Bordós bodzaág, melyből tilinkót, furulyát készítenek. | |
* | |
| (bordó-síp) ösz. fn. Általán vastag, morgó hangu síp, különösen a duda és orgona mélyhangu sípja. Máskép: gordósíp. | |
* | |
| (bor-dús) ösz. mn. Sok bort termő, borral bővelkedő. Bordús Magyarország. Bordús Baranya. | |
* | |
| BORÉV l. BORRÉ vagy BORRÉV. | |
* | |
| (bor-eczet) ösz. fn. Borból vagy borral készített eczet. V. ö. ECZET. | |
* | |
| (bor-égető) ösz. fn. Ki törkölyből, rozsból, burgonyából, szilvából stb. lélt vagy szeszt, vagy égettbort készít. | |
* | |
| (bor-ék) fn. tt. borék-ot. Átalán am. boríték. Levél borékja. A Népdalok I. kötete 243. lapján. Különösebben: rugalmas, redőkbe szedődő bőrzacskó, mely az állati heréket burkolja; köznyelven: tökzacskó. Borék petyhüdése, daganata, gyuladása. | |
* | |
| (borék-dag) ösz. fn. A tökzacskónak kóros dagadása. | |
* | |
| (borék-lob) ösz. fn. Tökzacskó gyuladása. | |
* | |
| (borék-rák) ösz. fn. Rákféle seb a tökzacskón, mely Angliában a kéménytisztítóknál gyakori. | |
* | |
| (borék-sérv) ösz. fn. A tökzacskónak megtágulása, s alásűlyedése. | |
* | |
| (borék-sövény) ösz. fn. Azon hártya, mely a borékot azaz tökzacskót két üregre választja, melyekben a herék foglaltatnak. | |
* | |
| (borék-varrány) ösz. fn. A tökzacskón látszó hosszas csíkolat, mely a nemzővessző tövétől kezdve hát felé terjed, egész a végbél nyilásáig. | |
* | |
| (borék-vér-sérv) ösz. fn. Az edényből kiömlött vérnek meggyülése a borékban a herék körül. | |
* | |
| (borék-viszketeg) ösz. fn. Kóros viszketeg, mely a tökzacskó bőrét izgatja. | |
* | |
| (borék-vizeny) ösz. fn. Vízkorság neme a tökzacskóban. | |
* | |
| (bor-ének) ösz. fn. Ének a borról, és borivás közben. V. ö. BORDAL. | |
* | |
| (bor-érlelő) ösz. mn. Szőlőérésnek kedvező. Borérlelő meleg napok, langyos éjek. | |
* | |
| l. BORBOGÁR. | |
* | |
| (bor-festő) ösz. fn. és mn. Általán szerek, melyekkel a bornak bizonyos színt adnak. Különösen l. BERZSEN. | |
* | |
| (bor-fa) ösz. fn. Játszi beszédben am. szőlőtő.
"Jaj beh okosan találta Aki a borfát plántálta." Népdal. | |
* | |
| BORFÜGE, (bor-fige) ösz. fn. Székelyeknél am. veres ribiszke, vagy tengeri szőlő. | |
* | |
| (bor-folt) ösz. fn. Folt, azaz mocsok, melyet ruhára, abroszra, asztalra stb. hullott borcseppek csinálnak. | |
* | |
| (bor-föld) ösz. fn. Bortermésre alkalmas, szőlőtermő föld, boros ország, tartomány. | |
* | |
| (1), (bor-fű) ösz. fn. 1) Általán mindenféle fű, melyet némelyek a borba tesznek, hogy ízt adjanak neki. 2) Bizonyos réti növényfaj a kökörcsínek neméből (Anemone pratensis). | |
* | |
| (2), helységek neve Honth megyében; helyr. Borfű-re, ~n, ~ről. | |
* | |
| l. BORFIGE. | |
* | |
| falu Vas megyében; helyragokkal: Borgáthá-n, ~ra, ~ról, | |
* | |
| (bor-gőz) ösz. fn. 1) A forrásban levő mustból kibontakozó fojtó gőz. 2) A borból kipárolgó fínom részecskék. Borgőzzel tölt szoba. Büdös a borgőztől. Elfogta eszét a borgőz. Km. | |
* | |
| (bor-gyökér-fű) ösz. fn. l. HARAMAG. | |
* | |
| (bor-hajhász) ösz. fn. Alkusz, ki a borkereskedők részére megbizásból vagy a nélkül borokat keres, és azokra alkuszik. | |
* | |
| (bor-hamisítás) ösz. fn. A bornak idegen alábbvaló borral keverése, s valódi gyanánt árulása, különösen a savanyú bornak ónczukorral édesítése, vagy akármely bornak vízzel elegyítése. | |
* | |
| (bor-hamisító) ösz. fn. és mn. Borcsiszár, oly borárus, vagy kocsmáros, ki borokat kever, zagyvál, ront, vízzel vagy ónczukorral elegyít. | |
* | |
| (bor-ház) ösz. fn. 1) Ház, melyben bort tartanak, különösen a szőlőhegyeken levő épületeket, szüretelő hajlékokat nevezik így. 2) Kocsma, csapház, melyben bort mérnek. | |
* | |
| falu Szathmár megyében; helyragokkal: Borhid-on, ~ra, ~ról. | |
* | |
| falu Vas megyében; helyragokkal: Borhidá-n, ~ra, ~ról. | |
* | |
| (bor-himlő) ösz. fn. Vörös buborcsikok a részeges ember arczán. Kiverte a borhimlő. Némely vidékeken: kuprecz vagy réz. | |
* | |
| (bor-himlős) ösz. mn. Sok borivástól kivörösödött bibircsós arczú. Dunán túl: kupreczes, rezes. | |
* | |
| (bor-hordó) ösz. fn. Hordóféle edény, melyben bort tartanak, különböztetésül más folyadékokat tartalmazó hordóktól. Tíz, ötven, száz, ezer akós borhordó. Közönségesen: boroshordó. | |
* | |
| (bor-hűtő) ösz. fn. Edény, fából vagy vas-, rézlemezből, melyben forró nyári napokon bort hűtenek hideg vagy jeges vízzel. | |
* | |
| BORY, falu Honth megyében; helyragokkal: Bori-ba, ~ban, ~ból. | |
* | |
| (bor-illat) ösz. fn. Sajátnemű szamat, mely a fínomabb ó borok ízlésekor az ínyeket és orrt kellemesen illeti. | |
* | |
| BORISKA, l. BORCSA, BORBÁLA. | |
* | |
| (bor-ismerő) ösz. fn. Ki ügyességgel bir a borok fajait, korát, tiszta valódiságát, szóval a borok tulajdonságait megkülönböztetni, meghatározni. | |
* | |
| (bor-isten) ösz. fn. A régi hellen-román hitrege szerint, Bacchus. | |
* | |
| (bor-isza) ösz. mn. és fn. Aki bort szokott inni, aki nem útálja a bort. Ellentéte: bornemisza. | |
* | |
| (bor-iszák) ösz. fn. Aki a bort szereti, s gyakrabban és nagyobb mértékben iszsza. | |
* | |
| (bor-ít) áth. m. borít-ott, htn. ~ni vagy ~ani. 1) Föd, takar. Víz borítja a réteket, legelőket. Felhők borítják a napot. Arczát fátyollal borítja. Feledékenység borít sok nagy embert, és müvet. 2) Fordít, felfordít. Kocsit az árokba borítani. Felborítani a kosarat. 3) Szegélyez, beszeg. Dolmányt sinórral borítani. 4) Körülkerít, körülvesz. Ködbe borítani, lángba, tűzbe borítani, szégyenpirba borítani. 5) Behúz valamivel valamit, pl. az asztalos némely lágy fabútort keményfa-lappal borít. Összetételei: Beborít, felborít, kiborít, elborít. Beborítani az ágyat terítővel; felborítani a tálat; kiborítani valamit az edényből; leborítani a kosarat; elborította a vér egész arczát. 6) Némely him állatról p. rőtvadról mondatik midőn párzik.
Elemzését illetőleg l. BOR, elvont gyök. | |
* | |
| (bor-ital) ösz. fn. 1) Általán am. borivás. A borital magában nem ártalmas, bár szokszor és soknak tiltatik. 2) Különösen: mértéken tuli használata a bornak. Boritalnak adni magát am. részegeskedni. 3) Bornemű ital. | |
* | |
| (bor-ít-ás) fn. tt. borítás-t, tb. ~ok. 1) Betakarás, befödés. V. ö. BORÍT. 2) A gombkötőknél lapos, vagy gömbölyü sinór, melyet a szabók ruhabeszegésre használnak. | |
* | |
| (bor-ít-ék) fn. tt. boríték-ot. 1) Burok, lepel, melylyel valamit betakarnak. Ágyboríték, süveg-, kalapboríték, levélboríték. V. ö. BORÉK. 2) Egyes személy elébe terített asztali készület, jobban: teríték. 3) Gabonaszem tokja, vagy vetemény hüvelye. | |
* | |
| (bor-ít-ék-os) mn. tt. borítékos-t vagy ~at, tb. ~ak. 1) Befödött, takart, leplezett. Borítékos ágy, szék, pamlag. 2) Asztali készülettel ellátott, jobban: teritékes. 3) Természettani értelemben: tekenős, hüvelyes, tokos. | |
* | |
| (bor-ít-ék-os) áth. m. borítékoz-tam, ~tál, ~ott. Boritékkal ellát. Ágyat borítékozni. | |
* | |
| (bor-ít-ék-talan) mn. tt. borítéktalan-t, tb. ~ok. Minek borítéka, takarója födője nincs. Borítéktalan ágy. | |
* | |
| (boríték-papír) ösz. fn. Általán durvább vagy vékonyabb anyagú papír, melybe holmit borítani, takargatni szoktak. Czukorsüvegek, rőfös kelmék borítékpapírjai. | |
* | |
| (boríték-üveg) ösz. fn. Üveg, melylyel valamit beborítanak. Czukrászok, kertészek borítéküvege. | |
* | |
| (boríték-vászon) ösz. fn. Ritka szövetű könnyü vászon, különféle rőfös áruk betakargatására. | |
* | |
| (bor-ít-gat) gyak. áth. m. borítgat-tam, ~tál, ~ott, par. borítgass. Több tárgyat betakargat, beburkolgat, egymás után befödöz. | |
* | |
| BORITÓ, (1), (bor-ít-ó) fn. tt. borító-t, tb. ~k. Vesszőből font szellős és magas kosár, alul széles, fölül szük nyilással, mely alá baromfiakat szokás zárni. Ha halfogásra van készítve, szokottabban tapogató a neve. | |
* | |
| (2), (mint föntebb) mn. tt. borító-t. Aki vagy a mi borít. | |
* | |
| (borító-kas) ösz. fn. Lásd BORÍTÓ fn. | |
* | |
| (borító-szeg) ösz. fn. Szeg, melylyel némely borításokat megerősítenek, ilyenek pl. a késnyeleken levő szegek. | |
* | |
| (borító-tál) ösz. fn. Tál, mely némely más edények befödéseül használtatik. | |
* | |
| (bor-ittas) ösz. mn. Bortól megrészegedett. | |
* | |
| (bor-ivás) ösz. fn. Bornak italul használása. Boriváshoz szokni. Mértéktelen borivás. | |
* | |
| (bori-veréb) ösz. fn. Veréb, mely nem városokban és falukon, hanem erdőkben tartózkodik, s odvas fákban fészkel.
Bori melléknevét talán onnan kapta, hogy mintegy elburkolva rejtezik. | |
* | |
| (bor-ivó) ösz. fn. és mn. Ki bort iszik, ki rendesen borral él. Borivó népek. Máskép: borisza. | |
* | |
| (bor-íz) ösz. fn. 1) A bornak sajátságos szamatja. 2) Íz, mely a boréhoz hasonló savanyuságu. Némely almafajok boríze. | |
* | |
| (bor-ízlelő) ösz. fn. Borkóstoló, ki a borok minőségét, korát, ízök után vizsgálgatja. | |
* | |
| (bor-ízü) ösz. mn. Minek íze a boréhoz hasonló. Borízű alma.
"Most úgy vágyok a szőkére, Mint a szőlőszemecskére, De még inkább a barnára, Mint a borízü almára." Népdal. | |
* | |
| falvak Baranya és Tolna megyében; helyragokkal: Borjád-on, ~ra, ~ról. | |
* | |
| (bor-ju-as) mn. tt. borjas-t vagy ~at, tb. ~ak. Minek borja van, mi borjat ellett. Borjas tehén. | |
* | |
| népes puszta Torontál megyében; helyragokkal: Borjas-on, ~ra, ~ról. | |
* | |
| (bor-ju-az-ik) k. m. borjaz-tam, ~tál, ~ott, par. ~zál. Borjat ellik. Borjaznak a tehenek. | |
* | |
| BORJÚ, (bor-j-u vagy bor-j-ú) fn. tt. borjú-t vagy borj-at, tb. borjú-k vagy borj-ak. Birtokraggal: borjúm, borjúd, borjúja, stb. vagy borjam, borjad, borja, stb. Tehénféle nőstényállat magzata, mert tulajdonkép csak azon fiatal állatot nevezzük borjunak, melyet tehén ellett. Bivalborju, bivaltehén fia, szarvasborju, melynek szarvastehén az anyja; őzborju, őzanyától. Nemre nézve: bikaborju, himnemű, üszőborju, nösténynemű. Rugott borju, melyet az anyja már nem enged szopni. Tinóborjú, melyet kiheréltek. Tavali borju. Szalmán hízott borju. Nem sokat finczál a szalmán hízott borju. Km. Ostoba mint a borju. Km. Kényén szokott gyermek borjú neven ébred. Km. Néz, mint borju az új kapura. Km. Adj neki, hogy el ne vesse borját. Km. Kinek nem borja, nem nyalja. Km. Holnapután kis kedden, borjunyúzó pénteken, azaz sohanapján. Átv. ért. tengeri borju, a tengeri emlősállatok egyik neme, némi hasonlósága miatt a borjuhoz. Vizi borju, tüzes hasu béka, melynek szava a borjubőgéshez hasonló. Így nevezik a gyalogkatonák azon táskáját is, mely szőrös borjubőrből van készítve, s melyben motyóikat hordják. Fölkötni a borjút.
Gyöke bor vagy bar, melyből j képzővel lett borj, s u kihangzással borju. Hogy eredeti rövid alakja borj, onnan kitünik, mert több ragot és képzőt ez alakban veszi föl: borj-at, borj-ak, borj-am, borj-as, borj-azik. Hasonló képzésüek: var-j-u, varj-at, sar-j-u, sarj-at, gyap-j-u, gyapj-at, ifj-u, ifj-at, szom-j-u, szomj-at. Érteményezését illetőleg l. BAR, gyök. | |
* | |
| (borju-aprólék) ösz. fn. A leölt borjunak vég tagjai, nevezetesen körmei, fülei s belei, bélfodrai. Borjuaprólékból készített becsinált. | |
* | |
| (borju-bél) ösz. fn. A borjunak fodros béle. | |
* | |
| (borju-bőr) ösz. fn. A borjunak nyers vagy kikészített bőre. Szintannyi borjubőrt visznek a vásárra, mint ökörbőrt. Km. Borjubőrből varrott csizma. | |
* | |
| (borju-czímer) ösz. fn. A föltagolt borjunak hátulsó negyede. | |
* | |
| (borju-czomb) ösz. fn. A leölt borjunak egyegy czombja. Nyárson sült borjuczomb. Borjuczombból hasított szeletek. | |
* | |
| (borju-fark) ösz. fn. Borjunak a farka. Czitromlével készített borjufark. | |
* | |
| (borju-fark-fű). Lásd ÖKÖRFARKKÓRÓ. | |
* | |
| (borju-fej) ösz. fn. Borjunak a feje. Borjufej tormával, czitromlével. Átv. gúnyos ért. idomtalan, ostoba, busa fej. | |
* | |
| (borju-fodor) ösz. fn. A borjubél redős, fodros része, némely ínyenczek kedves eledele. | |
* | |
| (borju-fóka) ösz. fn. Tengeri emlősállat a fókák neméből, máskép: tengeri borju vagy tengeri kutya. | |
* | |
| (borju-fül) ösz. fn. 1) A borjunak füle. 2) Borjufülfű, hölgymál, ölvfű. | |
* | |
| (borju-gyomor) ösz. fn. Borjunak a gyomra. | |
* | |
| (borju-hurka) ösz. fn. 1) A borjunak hurkaféle belső része. 2) Öszvevagdalt borjuhúsból készített hurka vagy kolbászféle eledel. | |
* | |
| (borju-hús) ösz. fn. A leölt borjunak kivágott s eledelül használt húsa. Pörkölt, sült, rántott, paprikás, czitromlével készített borjuhús. | |
* | |
| (borju-kedesz) ösz. fn. A borju szegyében levő mirígyes rész. | |
* | |
| (borju-kolbász) ösz. fn. Apróra vagdalt borjuhúsból csinált kolbász. V. ö. KOLBÁSZ. | |
* | |
| (borju-kötél) ösz. fn. Kötél, melylyel a borjút jászolhoz kötik, s melynél fogva anyja alá szopni eresztik, vagy onnan elhúzzák. Átv. ért. s köznépies nyelven am. rövid póráz, gyermeki fenyíték. Borjukötélen tartani a gyereket. | |
* | |
| (borju-láb) ösz. fn. 1) Borjúnak a lába. Kirántott, kocsonyával készített borjuláb. 2) l. BORJULÁBFŰ. | |
* | |
| (borju-láb-fű) ösz. fn. Növényfaj a kontyvirágok neméből, máskép: kontyosfű, mocskos kontyvirág. (Arum maculatum). | |
* | |
| (borju-lé) ösz. fn. Borjuhusból, borjuvelőből készült sűrü becsinált. | |
* | |
| (borjú-leves) l. BORJULÉ. | |
* | |
| (borju-nyúzó) ösz. mn. Tréfás népnyelven előfordul e közmondásban: Holnapután kis kedden, borjunyúzó pénteken, azaz soha napján. | |
* | |
| (borju-oltó) ösz. fn. Tej, mely a leölt borju gyomrában megsavanyodott állapotban találtatik, s melyet tejoltásra, azaz, a tejnek mesterséges aludttá csinálására használnak. | |
* | |
| (borju-orr) ösz. fn. 1) Borjunak az orra. Karikát húzni a borju orrára. 2) Lásd BORJUORRFŰ. | |
* | |
| (borju-orr-fű) ösz. fn. Növényfaj a pintyő nemüek közől, máskép: orozlánszáj, ebfejüfű, piros gerézdes, orros fejü fű, aranyevő pintyő. (Antirrhinum majus). | |
* | |
| (borju-őrző) ösz. fn. és mn. Ki borjukat, borjucsordát őriz, legeltet. Borjuőrző suhancz, gyerkőcze. | |
* | |
| l. BORJUŐRZŐ. | |
* | |
| (borju-pázsit) ösz. fn. 1) Legelő, kertaljai pázsit, melyen borjukat legeltetnek. 2) Növényfaj a kéthímpázsitok neméből, máskép: szagos kéthímpázsit. (Anthoxanthum odoratum). | |
* | |
| l. BORJUSÜLT. | |
* | |
| (borju-sült) ösz. fn. Borjuhús sülve. Szalonnával, foghajmával megtűzött borjusült. Egy adag borjusült salátával. | |
* | |
| (borju-száju) ösz. mn. 1) Gúnyosan szólva, széles, tertyedt száju. 2) Borjuszáju ing, melynek bő, lobogós ujjai vannak, különböztetésül a sípujjú ingtől. | |
* | |
| (borju-szegy) ösz. fn. A borjunak azon része, mely két első lábai fölött s tokája alatt van, azaz melle. Az ökörnek, tehénnek szegye, a lónak, szamárnak szügye, az embernek melle van. | |
* | |
| (borju-táncz) ösz. fn. Ficzánkolás, ugrálás, melyet a borjúk jó kedvökben tesznek. Megjárta a borjutánczot. Km. | |
* | |
| (borju-tüdő) ösz. fn. Borjunak a tüdeje. V. ö. TÜDŐ. | |
* | |
| (1), női kn. tt. Borkát. Borbála név kicsinyezője, mint e hasonló keresztnevek: Dorka, Jutka, Ilka, Katka, Janka, Miska, Gyurka, stb. | |
* | |
| (2), (bor-ka) fn. tt. borkát. Szokottabban l. BOROCSKA. Szereti a borkát. Szójáték a föntebbi két szóval. | |
* | |
| (bor-kancsó) ösz. fn. Kancsó, vagyis nagyobbféle füles cserépedény, melyben a bort a pinczéből fölhordják. Szokottabban: boroskancsó. | |
* | |
| (bor-kefe) ösz. fn. Kemény sertéjü kefe, melylyel a boros hordókat tisztogatják. | |
* | |
| (bor-kereskědés) ösz. fn. Borok bevásárlása s árulása nyerekedés végett. | |
* | |
| (bor-kereskědési) ösz. mn. Borkereskedésre vonatkozó, azt illető. Borkereskedési vállalat, ipar. | |
* | |
| (bor-kereskědő) ösz. fn. Borokat vásárló s áruló, borokkal űzérkedő tőzsér. Hazai, külföldi borkereskedők. | |
* | |
| (bor-kilenczed) ösz. fn. A szüretelt must kilenczed része, melyet az illető földes uraság, mint a földnek tulajdonosa törvény szerént kap. | |
* | |
| (bor-király) ösz. fn. 1) A borok királya, legjava. 2) Nagy borivó. | |
* | |
| (bor-korcsolya) ösz. fn. 1) Korcsolyanemű, csúsztató készület, melyen a boroshordókat szekérről leeregetik vagy elszállítás végett föltolják. Lejtős borkorcsolya. Létraféle borkorcsolya. 2) Átv. ért. olyanféle étkek, melyekre a bor igen csúszik. A pogácsa, sajt, jó borkorcsolya. 3) Gúnyosan szólva am. iszákos, részeges ember. | |
* | |
| (bor-korcsolyázó) ösz. fn. Pinczenapszámos, ki a boroshordókat korcsolyán leeregeti. | |
* | |
| (bor-korsó) ösz. fn. Tágas száju, öblös hasu cserépedény, melyben az elkölteni való bort a pinczéből felhozzák, s melyből isznak is, mint a részegesek szójárása mondja: Kis korsó, nagy korsó, torkomat újító, ruhám rongyosító. | |
* | |
| l. BORÍZLELŐ. | |
* | |
| (bor-kő) ösz. fn. 1) ösz. fn. 1) A borból kifejlődő mészföldes só, mely a boros hordók oldalához ragad. 2) Tágasabb értelemben így nevezik azon hasonló keménységü anyagot is, mely az emberi fogak tövére rakodik. 3) A vegyészetben némely gyümölcsök kivonata. (Tartarus, cremor tartari). | |
* | |
| (bor-köles) ösz. fn. Lásd BORMOHAR. | |
* | |
| (bor-kő-nemű) ösz. mn. Olynemű, olyanféle tulajdonságu, mint a tulajdon értelemben vett borkő. Borkőnemű savak. | |
* | |
| (bor-kő-olaj) ösz. fn. Olaj, mely borkőből készül, s eleinte híg és sárga, utóbb nyúlós, fekete és büdös. | |
* | |
| (bor-kő-por) ösz. fn. Borkőtől elválasztott sós részek, porrá zúzott állapotban. | |
* | |
| (bor-kő-sav) ösz. fn. Borkőből vegyészileg alkotott sav. (Acidum tartaricum). | |
* | |
| (bor-kő-savas) ösz. mn. Borkősavval vegyített, készített. | |
* | |
| (bor-kő-só) ösz. fn. Só, mely a borkőnek egyik alkotó részét teszi, s égetés által választatik el. (Sal tartari). | |
* | |
| (bor-kő-szesz) ösz. fn. Borkőből vegyészileg kifejtett szesz, azaz savanyú s éles szagú folyadék. (Spiritus tartari). | |
* | |
| (bor-kő-tajték) ösz. fn. Borkőből vegyészi műtét által kifejtett tajtéksó. (Cremor tartari). | |
* | |
| (bor-köves) ösz. mn. Amiben borkő van; borkővel vegyített; borkővel bevont, betakart. Borköves hordó. Borköves fogak. | |
* | |
| (bor-kulacs) ösz. fn. 1) Boroskulacs. 2) Boriszák. | |
* | |
| (bor-kút) ösz. fn. Erdélyi tájejtéssel am. savanyúvíz-forrás. Vannak ilynevü helységek is Máramarosban és Erdélyben. | |
* | |
| (bor-lang) ösz. fn. 1) A bornak hevítő és részegítő ereje. 2) Víz tisztaságú, általható s részegítő erővel bíró folyadék, mely borból vagy más, forráson keresztülment, híg anyagból választatik el. (Spiritus vini.) V. ö. LANG. | |
* | |
| (bor-légy) ösz. fn. Apró légyfaj, mely a pinczékben s boros hordók körül éldegel; muszlicza. | |
* | |
| l. BORLANG és LÉL. | |
* | |
| (bor-lél-mérő) ösz. fn. Bizonyos eszköz, melylyel a borlélnek, vagyis borlangnak erejét, fokát mérik. | |
* | |
| (bor-leves) ösz. fn. Főtt, s holmi fűszerekkel elegyített borból készült leves. Czitromos, fahéjas, tojásos, czukrozott borleves. | |
* | |
| (bor-mámor) ösz. fn. Mértéktelen borivástól, részegségtől származott mámor. V. ö. MÁMOR. | |
* | |
| (bor-mártalék) ösz. fn. Borból vagy borral készült mártalékféle lé bizonyos ételekhez. V. ö. MÁRTALÉK. | |
* | |
| (bor-mérés) ösz. fn. Borárulás kisebb mértékekben, pl. pint, itcze, messzely, félmesszely számra. | |
* | |
| (bor-mérési) ösz. mn. Bormérést illető, arra vonatkozó. Bormérési jog, szabadalom. | |
* | |
| (bor-mérő) ösz. fn. 1) Borárus, kocsmáros, ki bort kisebb mértékekben pénzért mér ki. 2) Eszköz a bor jóságának, ereje fokának kikutatására. | |
* | |
| (bor-mérték) ösz. fn. Mindenféle mérték, melylyel bort mérnek, pl. cseber, akó, kupa (Erdélyben), pint, itcze, messzely, félmesszely. | |
* | |
| (bor-mohar) ösz. fn. Moharfaj, melynek füzérbugája ijasfias, füzérkéi torlottak, vagy csomósak, füzérgerincze borzas, máskép: borköles. (Panicum germanicum).
Előneve bor, vagy bugájának öszveborult alakjától, vagy gerinczének borzas voltától vétetett, tehát = boruló, vagy borzas mohar. | |
* | |
| (bor-na) fn. tt. bornát. 1) Így nevezik a székelyek azon fenyű- vagy más faszálakat, melyekből házfalakat raknak. Alapértelemre hasonló hozzá a borításra, takarásra vonatkozó borda, mennyiben a bornák a háznak mintegy oldalbordái. 2) Szintén a székelyeknél am. a fölszántott s bevetett földet beborító borona. | |
* | |
| (bor-nem-isza) ösz. fn. tt. bornemiszát, tb. bornemiszák. Ki nem iszik bort, ki természeténél fogva undorodik a bortól. Régi magyar nemes családok neve is. | |
* | |
| elvont törzs, mely tájdivatosan használtatik borj helyett, a bornyas, bornyú stb. szókban. A j kivált túl a Dunán gyakran fölcseréltetik ny-vel, mint: varjú varnyú, sarju sarnyú stb. | |
* | |
| (bor-nyu-as) mn. tt. bornyas-t vagy ~at, tb. ~ak. Dunán tuli tájejtéssel am. a szokottabb: borjas. | |
* | |
| (bor-nyu-asz) mn. tt. bornyasz-t, tb. ~ok. Buta, ostoba, mint bornyú. | |
* | |
| (bor-nyu-ász) fn. tt. bornyász-t, tb. ~ok. Bornyu- vagy borjuőrző, gondviselő; borjupásztor. | |
* | |
| (bor-nyomó) ösz. fn. 1) Szüretelő munkás, ki a kádba rakott szőlőfejeket lábaival, vagy bizonyos eszközzel tapossa, zömöcsköli. 2) Csömöszölő rúd, vagy dorong. | |
* | |
| (bor-nyomó-zsák) ösz. fn. Szüretelők zsákja, melyben a szőlőfejeket tapossák. | |
* | |
| (bor-ny-ú) fn. tt. bornyú-t vagy bornyat, tb. bornyú-k vagy bornyak. Dunán túl s másutt is tájdivatos szó, az országos szokásu, és elemzésileg helyesebb borjú helyett. l. BORJÚ. | |
* | |
| (bor-ocs-ka) fn. tt. borocskát, tb. borocskák. 1) A bor szó kicsinyítve, melyet akkor használ a magyar, ha vagy kevés bort ért, vagy kinált borával kérkedni nem akar, söt azt mintegy tartózkodva nyujtja oda. Igyék vagy tessék ezen borocskából. Nem rosz borocska.
"Ha szíhatok borocskát, A gondjaim csucsulnak." Csokonai. 2) Növényfaj a tarsókák neméből, melynek táskái kerekek, alsóbb levelei hosszudadok, fogasak, kopaszak, a felsők dárdaformák, szárölelők. Máskép: nagy borocska, vetési tarsóka, temondád, vad mustár, nyűfű. | |
* | |
| (bor-og-at) gyak. áth. m. borogat-tam, ~tál, ~ott, par. borogass. Általán am. valamit bizonyos takaróval, ruhával stb. körültekerget, befödöz. Kendőbe, papirba borogatni holmit. Különösen, sebet, testnek fájós részét gyógy- vagy enyhítő szerekkel bekötözget, bepólyáz, befödöz. A lobos testet jeges ruhával borogatni. Meleg kásával borogatni az alsó részeket. Vadászok nyelvén mondják az agárról, midőn ezt a nyúlat forgatásban erősebben abajgatja, úgy hogy néha a nyúlon felül látszik lenni. (Bérczy K.) | |
* | |
| (bor-og-at-ás) fn. tt. borogatás-t, tb. ~ok. 1) Cselekvés, midőn valamit borogatunk. Sebek, fájós tagok borogatása. 2) Azon szer, melylyel valamit borogatnak; borogatmány. Minden órában fris borogatást alkalmazni. | |
* | |
| (bor-og-at-mány) fn. tt. borogatmány-t, tb. ~ok. Tapasz, melegítő ruha, kása, vagy más enyhitő- vagy gyógyszer, melylyel a fájós testet, tagot beborogatják, betakarják. Meleg, jeges borogatmány. | |
* | |
| (bor-ó-ka) fn. tt. borókát. 1) Gyalogfenyű, borsfenyű. 2) A gyalogfenyű gömbölyü, s megérve fekete csipős izü bogyója. A székelyeknél: borsika.
"Mint egy megért boróka, Mely tiszta hóra hullott." Csokonai. Egyezik vele a némely szláv nyelvekben divatos borovka. l. BOR, elvont gyök. | |
* | |
| (boróka-bogyó) ösz. fn. Gyalogfenyű magva, melyből kesernyés csipős ízü szeszes italt főznek. | |
* | |
| (boróka-bor) ösz. fn. 1) Borókával, azaz gyalogfenyű magvával fűszerezett bor. 2) Borókamagokból égetett bor, borókapálinka. | |
* | |
| (boróka-csipa) ösz. fn. Csipa, vagy gyántaféle sűrü folyadék, mely a borókafenyűből forrad ki. V. ö. CSIPA. | |
* | |
| (boróka-fenyű) ösz. fn. Cserjefaj a borókák neméből; levelei árformák, szálkahegyűk, hármával veszik körül a szárat, kinyiltak, a bogyók mellett hosszabbak. Máskép: gyalogfenyű. (Juniperus communis). | |
* | |
| (boróka-füst) ösz. fn. Parázson égetett fenyűmagok füstje. Borókafüsttel párolni a fájós lábakat, kifüstölni a szobát. | |
* | |
| (boróka-gyánta) ösz. fn. l. FENYŰGYÁNTA. | |
* | |
| (boróka-korpa-fű) ösz. fn. Növényfaj a lopvanősző harasztneműek közől; szára elágazó, ágai esztendőnként egyegy izzel szaporodnak; levelei ziláltak, öt oldalra nézők, szálasak, keskenyek, fűzéri a szárhegyeken felállók. Lakik fenyveserdőkben. (Lycopodium annotinum). | |
* | |
| (boróka-nedv) ösz. fn. Borókamagokból sajtólt csipős, kesernyés ízü nedv. | |
* | |
| (boróka-olaj) ösz. fn. Borókamagokból kivont, készített olajnemű folyadék. | |
* | |
| (boróka-pálinka) ösz. fn. Fenyűmagból égetett pálinkaféle kesernyés ital, borovicska. | |
* | |
| (boróka-páprád) ösz. fn. A mohok seregéből, s páprádok neméből való lopvanősző növényfaj, mely a közönséges páprádtól abban különbözik, hogy levelei épélűk. (Polytrichum juniperum.) | |
* | |
| (bor-on-a) fn. tt. boronát. Szántóvetők eszköze, melylyel a fölszántott s bevetett földet simára egyengentik, s a magot eltakarják, beborítják. Tövis borona, mely egyedűl beborításra, vas borona, vagy fogas, mely egyszersmind hantok, göröngyök szétzuzására szolgál.
A szláv nyelvekben: brána, obrona, oroszul: borona, mely kaput és védelmet is jelent. Mennyiben a borona takaró, födő, borító eszköz, végelemzésben a bor (borít, borul, borogat) gyöktől származtatható, mely a szláv nyelvekben nincs meg, de a kapu értelemben vett borona vagy brána sem egyéb, mint bizonyos nyilást elzáró, befödő, betakaró, beborító alkotmány. | |
* | |
| (borona-fal) ösz. fn. Töviságakból csinált kerítés, vagy tövissel födött, vagy fölülről szegekkel tetézett, vagy vasboronához hasonló rácsozatu fal. | |
* | |
| (borona-fog) ösz. fn. Vasszegek a vasborona bordáiban, melyek a hantokat, göröngyöket porrá tördelik. | |
* | |
| (borona-hajó) ösz. fn. Talphajó, vagy tutaj, mely boronaformára fenyűszálakból van öszvefűzve, s holmi áruk szállítására használtatik. | |
* | |
| (bor-on-a-al) áth. m. boronál-t. A fölszántott s bevetett földet boronával simára lapítja, illetőleg a barázdaféle magházakat beborítja. | |
* | |
| (bor-on-a al-ás) fn. tt. boronálás-t, tb. ~ok. A felszántott, bevetett földnek borona által megegyengetése, s az elvetett magnak betakarása. | |
* | |
| (bor-on-a-al-t) mn. tt. boronált-at. Boronálva simára lapított, egyengetett, beborított. Boronált föld. | |
* | |
| falu Kraszna megyében; helyragokkal: Boronamező-n, ~re, ~ről. | |
* | |
| (bor-on-og) önh. m. borong-ott, borongtam vagy borongottam, htn. borongni vagy borongani. Tulajdonkép az égről és időről mondatik, midőn homályosodik, felhősödik, felhőkbe borul, szomorodik. Borong az ég, borong az éj. Átv. értelemben: midőn valaki komorodik, kedvetlenné lesz, s arcza mintegy sötétedik. Borongó kedvü, ábrázatu. | |
* | |
| (bor-on-og-ás) fn. tt. borongás-t, tb. ~ok. Homályosodás, felhősödés. Komorodás. V. ö. BORONG. | |
* | |
| (bor-on-gat) áth. m. borongat-tam, ~tál, ~ott. Valami enyhitő szerrel takargat, födözget. Hideg vizzel, hóval borongatni a fagyos tagot. Meleggel borongatni a gyuladást. V. ö. BOROGAT. | |
* | |
| (bor-on-g-at-ás) fn. tt. borongatás-t, tb. ~ok. Sebnek, fájos testnek holmi enyhítő szerekkel takargatása, födözgetése. Máskép: borogatás. | |
* | |
| (bor-on-g-ó) mn. tt. borongó-t, tb. ~k. Felhős, homályos; kedvetlen, komor. Borongó őszi napok. Borongó arcz. | |
* | |
| (borongó-fű) öszvetett fn. Lásd PEREMÉR. | |
* | |
| (bor-on-g-ó-os) mn. tt. borongós-t vagy ~at, tb. ~ak. Ami borongni szokott, folytonosan vagy gyakorta beboruló, felhősödő, elhomályosodó. Borongós időjárás. Átv. komorságra, szomoruságra hajlandó. Borongós kedélyű. | |
* | |
| falu Somogy megyében; helyragokkal: Boronká-n, ~ra, ~ról. | |
* | |
| (bor-os) mn. tt. boros-t, tb. ~ak. 1) Bortermő, borral bővelkedő. Boros vidék, tartomány. Boros gazda. 2) Borra ügyelő, bort kezelő. Boros kulcsár. Rosz boros kulcsár az, aki szomjan meghal. Km. 3) Amiben bort tartanak, bornak való. Boros pincze, boros hordó, boros kancsó, boros kulacs, boros korsó. Ha titkot akarsz kitanulni, járasd a boros korsót. Km. 4) Szelidebb kifejezéssel szólva am. bortól részeg, ittas. "Bort ittam én, boros vagyok, haza mennék, de nem tudok." Népdal. 5) Mint főnév több nemes család neve, s ekkor többese: Borosok. | |
* | |
| (bor-os-an) ih. Boros állapotban ittasan. Borral benedvezve. | |
* | |
| MAGYAR~, OLÁH~, helynevek Erdélyben; helyragokkal: Boros-Bocsárd-on, ~ra, ~ról. | |
* | |
| falu Vas megyében. | |
* | |
| puszta Békés megyében; helyr. Borosján-on, ~ra, ~ról. | |
* | |
| mezőváros Arad megyében; helyragokkal: Boros-Jenő-n, ~re, ~ről. | |
* | |
| KIS~, NAGY~, helynevek Erdélyben; helyr. Borosnyó-n, ~ra, ~ról. | |
* | |
| (bor-os-od-ik) k. m. borosod-tam, ~tál, ~ott. Borivástól részegedni kezd. Megborosodott am. részeggé lett. Leborosodik, azaz tántorgásig, elesésig ittas lesz. | |
* | |
| (boros-rigó) ösz. fn. Rigófaj, mely él férgekkel is, de a szőlőt különösen kedveli. Húsa ízletesnek tartatik. | |
* | |
| (bor-os-ság) fn. tt. borosság-ot. Bortól ittas állapot, ittasság. | |
* | |
| mezőváros Arad megyében; helyr. Boros-Sebes-ěn, ~re, ~ről. | |
* | |
| fn. tt. borostát, tb. borosták. Általán disznósertéből kötött kefeforma eszköz, meszelő. Különösen, ha kurtára, élesre van vágva, am. ecselőkefe, melyet némely vidékeken sűrü fésü helyett használnak. Borborosta, mivel a hordókat kefélik. Gyalog borosta, melynek nyele nincsen. Meszelő borosta. mivel meszelnek, fehérítenek. Olyan a haja, mint a borosta, azaz, sűrü, kemény.
Némelyek a magyar porosztó (kefélő) szóból akarnák elemezni, de valószinűbben a német Borste (sörte), Bürste szóból alakúlt. Törökül fircsa. | |
* | |
| (borosta-al) áth. m. borostál-t. Borostával fésül, a hajat ecselőkefével simára egyengeti. | |
* | |
| (borosta-sěprü) ösz. fn. Hosszabb szálu és puhábbféle sörtéből készített porozó seprű. | |
* | |
| falu Bihar megyében; helyr. Borostelke-n, ~re, ~ről. | |
* | |
| fn. tt. borostyán-t, tb. ~ok. 1) Cserjeszáru növénynem az őthímesek seregéből. Legismeretesb faja: repkény, melynek szára földön futó, a fák oldalain fölmász, s beléjök gyökeredzik. (Hedera helix). 2) l. REPKÉNY. Máskép: földi borostyán, kerek nádrafű, katonapetrezselyem. 3) Lásd BABÉR.
Idegen eredetű; perzsául barsan (hedera), a szláv nyelvekben barstran, berstan, berslyan, bretstán. | |
* | |
| (borostyán-bogyó) ösz. fn. A borostyánnövénynek bogyóféle gyümölcse. | |
* | |
| (borostyán-erdő) ösz. fn. Erdő, mely borostyánfákból áll. l. BOROSTYÁNFA. | |
* | |
| (borostyán-fa) ösz. fn. Görög- és Olaszországban tenyésző fanem, hosszú, csúcsos, kemény, eres, és sötétzöld levelekkel, melyeket télen sem hullat el. Máskép: nemes babér. (Laurus nobilis). | |
* | |
| (borostyán-koszorú) ösz. fn. Borostyánlevelekből fűzött koszorú; babérkoszorú, mint érdemnek, dicsőségnek tiszteletjele. Borostyánkoszorút érdemelni. Borostyánkoszorú diszíti fejét. | |
* | |
| (1), (borostyán-kő) ösz. fn. Kemény, átlátszó földi gyanta, rendesen sárgás vagy fehéres, ritkábban vereslő, zöld, vagy kék. Dörzsölés által vonzó erőt fejt ki, meggyujtva kellemes szagu. Legbővebben a keleti tenger poroszországi partjain találtatik. Borostyánkőből készített pipaszár-, szivarszopókák.
A német Bernstein-ból módosított szó. | |
* | |
| (2), mezőváros Vas, és falu Pozsony megyében; helyr. Borostyánkő-re, ~n, ~ről. | |
* | |
| (borostyán-kő-míves) ösz. fn. Míves, ki borostyánkőből különféle ékszereket s eszközöket készít. | |
* | |
| (borostyán-kő-olaj) ösz. fn. Borostyánkőből kifejtett olaj. | |
* | |
| (borostyán-kő-lél) ösz. fn. Lél, azaz szesz, mely a borostyánkő párolása által fejlik ki. | |
* | |
| (borostyán-kő-sav) ösz. fn. Sajátnemű sav, melyet vegyészileg a borostyánkőből fejtenek ki. | |
* | |
| (borostyán-levél) ösz. fn. Általán a fára kúszó vagy földi borostyán eleven zöld levele. Különösen konyhai fűszerűl használt babérlevél. | |
* | |
| (borostyán-meggy) ösz. fn. A meggynemű fák egyik faja, melynek fája középszerű, levelei bőrformák, mindig zöldek, s alsó lapjokon két vagy több bibircsó van. (Lauro-cerasus). | |
* | |
| (borostyán-meggy-víz) ösz. fn. Borostyánmeggy gyümölcséből sajtólt vagy csepegtetett gyógyerejű víz. | |
* | |
| (borostyán-olaj) ösz. fn. Borostyán bogyóiból kifejtett olaj. | |
* | |
| (borostyán-os) mn. tt. borostyános-t, tb. ~ak. 1) Borostyánféle növényekkel, fákkal benőtt, bővelkedő. Borostyános erdő. 2) Borostyánkoszorúval diszített, ékesített, megtisztelt; babéros. Borostyános költő, müvész. | |
* | |
| (bor-osz-ol-án?) fn. tt. boroszlán-t, tb. ~ok. Növénynem a nyolczhímesek seregéből; csészéje bokrétaforma, négy metszésű, a hímeket bezárja; bokrétája nincs, bogyója vagy csontárja egy magvu. Cserje. Fajai: farkas, havasi, szőrös, henye boroszlán. (Daphne).
Gyöke bor valószinüleg azon sajátságára vonatkozik, mely szerint hímszálai be vannak zárva, borítva, tehát elemezve: boroszoló, borozoló, mint: oroszlán vagy orozlán = orozoló (rapidus, lhVthV) s pereszlén = perezelő (pergető). | |
* | |
| (boroszlán-fa) ösz. fn. 1) l. BOROSZLÁN. 2) Néhutt am. orgonafa. | |
* | |
| (1), férfi kn. tt. Boroszló-t. Borislaus, Bratislaus. Szláv eredetű. | |
* | |
| (2), fn. tt. Boroszló-t, helyr. mint minden külföldi helynévnél: ~ba, ~ban, ~ból. Porosz-Szilézia fővárosa (Breslau). Vannak ily helynevek Magyarországon és Erdélyben. | |
* | |
| (boroszló-i) mn. tt. Boroszlói-t, tb. ~ak. Boroszló városából való, oda tartozó. Boroszlói kereskedők, kalmárok, gyárosok. Boroszlói hírlap. | |
* | |
| (borot-va vagy bor-ot-va) fn. tt. borotvát. Borbélykés, melylyel a szakált, hajat, szőrt simára bőrig lemetszik. Borotvát fenni, köszörülni, meghúzni. Széles, keskeny pengéjü borotva. Éles, angol borotva. Elmetszeni borotvával a nyakát. Ez a kés úgy fog, mint a borotva. Nem minden botból válik borotva. Km.
Ugyanezen értelemben egyezik vele a szláv nyelvekben divatos britva, melyet ugyancsak a szláv nyelvekből lehet-e elemezni, feleljenek meg rá a szláv nyelvészek. Mi magyarok e szónak alapfogalmát és gyökhangjait öszvehasonlítva így elemezhetjük: bor mint metszésre vonatkozó gyök egyezik azon bar, ber gyökökkel, melyekből barkócza, barázda, berecz (ripacs) származtak, továbbá b előtét nélkül megvan az ort, orot, arat, irt igékben, melyek mind metszést jelentenek. Miszerint borot = orot, arat, irt, innen: borotó = orotó, arató, irtó, melyből előbb: borotv, s a utóhangzással borotva fejlett ki. | |
* | |
| (borotva-fok) ösz. fn. A borotva háta, az élnek ellentett szélesebb része. Borotvafokkal levenni a szappant. Éles, mint borotvafok. Gúnyos km. | |
* | |
| (borotva-kő) ösz. fn. Különös márványnemű kőből készített síma lapos kőeszköz, melyen az életlen borotvát fenni szokták. | |
* | |
| (borotva-al) áth. m. borotvált. Szakált, szőrt, hajat borbélykéssel lemetsz. Könnyü a kopaszt borotválni. Km. Elborotválni a bajusz tövét. Leborotválni a barkókat. Megborotválni az egész arczot. Körülborotválni a fejet. Csinján kell vele borotválni. Km. Átv. ért. és tréfásan, megborotválni valakit am. a játszó asztalnál minden pénzéből kifosztani, kiüresíteni. | |
* | |
| (borotva-al-ás) fn. tt. borotválás-t, tb. ~ok. Szőrnek, hajnak borotvával lemetszése. | |
* | |
| (borotva-al-at-lan) mn. tt. borotválatlan-t, tb. ~ok. Aki vagy ami nincs megborotválva. Borotválatlan vén koldus; borotválatlan rab, borotválatlan arcz. Határozóilag am. borotválatlanul, borotválás nélkül. | |
* | |
| (borotva-al-koz-ás) fn. tt. borotválkozás-t, tb. ~ok. Magának borotválása. | |
* | |
| (borotva-al-koz-ik) k. m. borotválkoz-tam, ~tál, ~ott. Maga magát borotválja. Minden héten egyszer, kétszer, háromszor borotválkozni. Szépen megborotválkozni. | |
* | |
| (1), (borotva-as) fn. tt. borotvás-t, tb. ~ok. 1) Borotvacsináló mives. 2) Borotválásból élő ember, bordély. | |
* | |
| (2), (mint föntebb) mn. tt. borotvás-t vagy ~at, tb. ~ak. Borotvával ellátott, borotvához való. Borotvás tok. | |
* | |
| (borotva-szíj) ösz. fn. Feszítőfára húzott s olajjal beitatott, vagy más szerrel megkent bagariabőr, melyen borotválkozáskor meghúzogatják a borotvát, hogy jobban fogjon. | |
* | |
| (borotva-tok) ösz. fn. Tok, melyben a borotvát vagy borotvákat tartani s hordozni szokás. | |
* | |
| (bor-oz) önh. m. boroz-tam, ~tál, ~ott, par. ~z. Bort iddogál, borivással tölti az időt. Többed magával borozni. Elborozni késő éjszakáig. Képzésre olyan, mint: serez, pálinkáz, kávéz. | |
* | |
| (bor-oz-ás) fn. tt. borozás-t, tb. ~ok. Bor mellett ülés és iddogálás. Borozás közt vagy közben eljár az ember szája. | |
* | |
| (l. BARÁZDA) fn. Tájdivatos kiejtés a székelyeknél, és némely más helyeken, származékaival együtt: borozdál, borozdás. Túl a Dunán néhutt berázda. | |
* | |
| (bor-pálma) ösz. fn. Keletindiai pálmafa neme, melynek gyümölcséből borféle részegítő italt készítenek. | |
* | |
| (bor-parlag) ösz. mn. Oly tartomány, vidék, határ, melyben nem terem bor, hol szőlőhegyek vagy kertek nincsenek. Borparlag Csalóköz. Néhutt a köznép tréfásan ily vidéket józan országnak nevez. | |
* | |
| (bor-pecsét) ösz. fn. Folt, szenny, melyet a kiöntött bor ruhákon, bútorokon stb. csinál. | |
* | |
| (bor-pecsétěs) ösz. mn. Borfoltos, bortól bemocskolt. Borpecsétes asztalabrosz. Borpecsétes ruha. | |
* | |
| (bor-piacz) ösz. fn. 1) Köztér, mely különösen borok árulására van nyitva, különböztetésül másféle, pl. gabona-, baromfi- stb. piaczoktól. 2) Borvásár. | |
* | |
| l. BORSAJTÓ. | |
* | |
| (borra-való) ösz. fn. tt. borravaló-t. Munkabérhez vagy ingyen szolgálathoz ajándékul toldott pénzecske egy italbor fejében. Jó borravalót kapott a kocsis. Borravalóért is megtehetni ezen csekélységet. Rajta legények! lesz borravaló. Oly fösvény, még csak borravalót sem adott. | |
* | |
| falu Erdélyben; helyragokkal: Borré-be, ~ben, ~ből. | |
* | |
| (1), (bor-s) fn. tt. bors-ot. Némely meleg tartományi fákon és cserjéken termő gömbölyü bogyóforma gyümölcs csipős és égető ízzel, melyet fűszerül szoktak használni. 1) A keletindiai közönséges borscserje fekete bogyói. (Piper nigrum). Egész borsot, törött borsot tenni az ételbe. Megadni az ételnek borsát, savát. Kicsiny a bors, de erős. Km. Borsot törtek az orra alá. Km. 2) A nálunk közismeretű és használatu kedves fűszerféle paprika, máskép törökbors, kertibors, veresbors. (Capsicum annuum).
Nevét vagy gömbölyü alakjától kapta, mely tekintetben hasonló hozzá: borsó, vagy talán csípős ízétől, midőn a bor (szeszes ital) és birs szókkal rokon. Egyébiránt hasonlókul tekinthetők a hellen peperiV, latin piper, német Pfeffer, lengyel pieprz, stb. | |
* | |
| (2), falu Bihar megyében; helyragokkal: Bors-ra, ~ról, ~on. | |
* | |
| falu Erdélyben és Máramarosban; KIS~, NAGY~, falvak Pozsony megyében; helyragokkal: Borsá-ra, ~n, ~ról. | |
* | |
| puszták neve Veszprém megyében (Kresznerics); helyragozva Borsad-ra, ~on, ~ról. | |
* | |
| (bor-s-ad-ék) fn. tt. borsadék-ot. A bors csipős alkatrészeinek kivonata. (Piperinum). | |
* | |
| (bor-sajtó) ösz. fn. Gépnemű készület, melylyel a szőlő levét, különösen a taposott vagy csomoszolt szőlőben maradt nedvet kinyomják. V. ö. SAJTÓ. | |
* | |
| (bor-sajtóló) ösz. fn. Szüreti munkás, ki a szőlőnedvet sajtóban kinyomja. | |
* | |
| (bors-al) ösz. fn. l. BORSADÉK. | |
* | |
| (bor-sav) ösz. fn. l. BORKŐSAV. | |
* | |
| (bors-cserje) ösz. fn. Keletindiában tenyésző cserjefaj, melyen az úgynevezett feketebors terem. | |
* | |
| (bors-dobosz) ösz. fn. Dobosz, azaz több likacsokból álló tok, melyben a borsszemek rejtvék. | |
* | |
| (bor-seprü) ösz. fn. Bor alja, mely a hordó fenekére leszáll. | |
* | |
| (bors-ěvő) ösz. fn. Aránylag igen hosszú, vékony, fürészded csőrü madárfaj, mely borssal él. | |
* | |
| helység Zala megyében; helyragokkal: Borsfá-n, ~ra, ~ról. | |
* | |
| (bors-fenyű) ösz. fn. Így nevezik bogyóinak hasonlósága miatt a gyalog vagy borókafenyűt. | |
* | |
| (bors-fű) ösz. fn. Angliában s Francziaországban tenyésző növény, melynek levelei hasonló ízűek a borshoz. | |
* | |
| (bors-fű-mag) ösz. fn. A borsfűnek fűszerül használt magva. | |
* | |
| (bors-festvény) ösz. fn. Borsból vegyészileg készített festvény. V. ö. FESTVÉNY. | |
* | |
| falu Zemplén megyében; helyragokkal: Borsi-ba, ~ban, ~ból. | |
* | |
| (bor-s-i-ka) fn. tt. borsiká-t. A tormanemű növények egyik faja, szára tövön hengeres, fölebb szegletes, legfölül elágazó; levelei tojáskerekláncsásak, szárölelők; táskái épvégűk, hegyesek. (Cochlearia draba). | |
* | |
| (bors-íz) ösz. fn. A borsnak csípős, égető íze; olyan íz, mint a borsé. | |
* | |
| (bors-ízü) ösz. mn. Minek olyan íze van, milyen a borsnak. | |
* | |
| (bors-lé) ösz. fn. Borsos lé, másképen borsporos. | |
* | |
| (bors-malom) ösz. fn. Kis kézi malom, melylyel borsot őrlenek. Különbözik tőle: borstörő. | |
* | |
| (bors-millye) ösz. fn. Szelencze, vagy más kisded edény, melyben törött borsot tartanak. | |
* | |
| (bor-s-ó) fn. tt. borsó-t, tb. ~k. Tájejtéssel: bossó. 1) Szélesb ért. így neveztetnek a kétfalkások seregéhez tartozó több növénynemek és ezek magvai, milyenek: törökborsó, a paszulynak egyik faja; kakukborsó, azaz tavaszi lednek; szeges borsó, a bükkön egyik faja; abrakkorsó, máskép: vadlencse; bagolyborsó, máskép: bagolcsa, a lencsék neméből; vad borsó, vagy kardos borsó, vagy szeges lednek. Ide tartoznak csicseri-, fehér-, fekete-, bársony-, csiga-, varjú-, erdei-, ligeti- stb. borsó. 2) Szükebb ért. veteményborsó, melynek kocsányi két s több viráguak; nyelei hengeresek, többnyire négy levelűk, pálhái csipkések, tövön kikerekítettek; virága fehér vagy tarka. Ebből váltak a kerti borsónak egyéb fajai és fajtái: gyalog- (földön kúszó), karós-, fölfutó-, hártyátlan-, czukor-, tányéros, stb. borsó. Borsót falra hányni, am. sikeretlen munkát tenni. Adjon Isten a magyarnak minden jót, diófából koporsót, a lengyelnek sok borsót. Borivók áldomása. Borsót törtek az orczáján, azaz ripacsos.
Elemzését illetőleg l. BOR, elv. gyök. Hasonlítni látszik hozzá a hellen oroboV, közelebb rokon vele a mongol burcza vagy burczak, persa burcsak vagy burdsak, és a tájdivatos bossó-val a latin pisum. | |
* | |
| (bor-s-ó-cs-ka) fn. tt. borsócskát. 1) Piczi borsónövény vagy borsószem. 2) Növényfaj a szirmanyúltak neméből; levelei szárnyasan hasadtak, csészéje vereses, bokrétája fehér. Máskép vadretek vagy bűdösfű. (Iberis pinnata). | |
* | |
| (borsó-csont) ösz. fn. Ezen csont a kéztő első sorának egyike, melynek róna lapja a hármoldalcsonttal köttetik öszve, többi része pedig gömbölyűs és érdes lapjával szabad. | |
* | |
| vármegye a Tiszán inneni kerületben, továbbá falu ugyanott; az utóbbi helyragokkal: Borsod-on, ~ra, ~ról, mint megye Borsod-ba, ~ban, ~ból. | |
* | |
| falu Bács megyében; helyragokkal: Borsód-on, ~ra, ~ról. | |
* | |
| (bor-s-ó-d-oz-ás) fn. tt. borsódzás-t, tb. ~ok. Kellemetlen érzés, melyet irtózat, félelem, undorodás gerjeszt. V. ö. BORSÓDZIK. | |
* | |
| (bor-s-ó-d-oz-ik) k. m. borsódz-tam vagy ~ottam, ~tál vagy ~ottál, ~ott; htn. ~ni vagy ~ani. 1) Irtózat, félelem, undorodás miatt rázkódik, s oly érzése van, mintha bőre alatt, kivált hátán borsószemek gördülnének végig. Borsódzik a háta. 2) Hideg miatt vagy egyéb okból a testen borsó szemnyi dudorodások vagy keményedések, buborcsékok keletkeznek. Némely embernek, ha valamitől megcsömörlik, kiborsódzik a teste.
Mennyiben ezen rázkódás borzalommal jár, így is elemezhetnők: borzódzik, azaz borzadozik. | |
* | |
| (borsó-fa) ösz. fn. A dudafürtök neméhez tartozó cserjefaj; levelkéi körkörösek, behorpadt végük; vitorláján két rövid púposodás van. Máskép pukkantó dudafürt vagy varjuköröm. (Colutea arborescens). | |
* | |
| puszta a Jászságban; helyragokkal: Borsóhalmá-n, ~ra, ~ról. | |
* | |
| (borsó-hüvely) ösz. fn. Hosszukás tok, mely a borsószemeket takarja. Zöld, érett, fölrepedt borsóhüvely. V. ö. HÜVELY. | |
* | |
| (bor-s-ó-ka) fn. tt. borsókát, tb. borsókák. Apró, gömbölyü boborcsós fakadás az állati, különösen emberi testen, mely bizonyos érettségre jutván magától elapad. | |
* | |
| (borsóka-babó) ösz. fn. Növényfaj a babók neméből; levelkéi tojáskerekek; virága vajszín. (Vicia pisiformis). | |
* | |
| (borsóka-bükkön) ösz. fn. A sok virágu és kacsos bükkönök alneméhez tartozó növényfaj; kacscsai soklevelűk, levelkéi körkörösek, tompák; szára gatyátlan, éles, szegletes. Virágai apró, fehérpiros csíkokkal. (Lathyrus pisiformis). | |
* | |
| (borsóka-galócza) ösz. fn. Galóczanemű gombák egyik faja, kalapja egérszinű, kúpos, egy borsónyi, tönkje tövön gyapjas, egérszinű. Lakik fák odvában, bokrosan nő. (Agaricus caesius). | |
* | |
| (borsóka-pöfeteg) ösz. fn. Borsónyi nagyságu, durva, barnahéju, tönktelen, likas pöfetegfaj. (Lycoperdum pisiforme). | |
* | |
| (bor-s-ó-ka-as) mn. tt. borsókás-t, tb. ~ak. Borsókákkal, fakadásokkal, apró buborcsikokkal kihányt bőrű. Borsókás orcza, borsókás nyak. | |
* | |
| (borsó-kór) ösz. fn. A bőrnek buborcsékos kifakadásaiból álló kórállapot. | |
* | |
| (borsó-kő) ösz. fn. Apró, borsóformáju gömbölyü kövecs, pittykő. | |
* | |
| (bor-s-ol) áth. m. borsol-t. Borssal behint, borssal fűszerez. Ugorkasalátát, rántott tojást borsolni. Megborsolni az étkeket. Felborsolni valami árát, azaz drágára verni. Kotty bele szilvalé, majd megborsolnak, azaz, ne szólj, ne kottyanj a beszédbe hivatlanul. | |
* | |
| (bor-s-ol-ás) fn. tt. borsolás-t. tb. ~ok. Borssal behintés. V. ö. BORSOL. | |
* | |
| (borsó-leves) ösz. fn. Leves, melyben borsó főtt. Olyan, mint bableves, lencseleves. | |
* | |
| falu Erdélyben; helyragokkal: Borsómező-n, ~re, ~ről. | |
* | |
| (borsó-pille) ösz. fn. Pillefaj, mely a borsóvirágokon éldegel, továbbá zsizsik, mely a borsószemeket emészti. | |
* | |
| (bor-s-os) mn. tt. borsos-t vagy ~at, tb. ~ak. Amit borssal behintettek, kevertek, fűszereztek. Borsos leves, Borsos pogácsa. Borsos kolbász. Borsos húsételek. Átv. ért. drága. Ennek ugyan borsos az ára. | |
* | |
| (bor-s-ó-os) mn. tt. borsós-t vagy ~at, tb. ~ak. 1) Borsóval bővelkedő, borsót tartalmazó, borsót termő. Borsós vidék, borsós láda, borsós kerti ágy. 2) Bőrkifakadásokkal teljes, buborcsékos. Borsós arcz, borsós nyak, borsós bőr. | |
* | |
| (bor-s-os-an) ih. Megborsolva, borssal fűszerezve. Borsosan szereti az ételeket. | |
* | |
| (borsó-sárga) ösz. mn. Sárga borsóhoz hasonló szinű. | |
* | |
| falu Nógrád megyében; helyr. ~Berényké-n, ~re, ~ről. | |
* | |
| (borsos-fű) ösz. fn. Nagysásafű, kerti sása. | |
* | |
| falu; KIS-BORSOS-GYŐR, népes puszta Veszprém megyében. | |
* | |
| (bor-s-os-ka) fn. tt. borsoská-t, tb. borsoskák. 1) Fű neme, borsos menta. 2) Csalóközben s némely más vidékeken am. mézes kalács, köznépiesen: sifli. | |
* | |
| (borsos-menta) ösz. fn. Növényfaj a menták neméből; fűzérjei gombos gyűrükből állanak; borsízü. (Mentha piperita). | |
* | |
| (borsó-szalma) ösz. fn. Kicsépelt borsószár. | |
* | |
| (borsó-szár) ösz. fn. A borsónemű növények sudaras indája, melyen hüvelyes gyümölcseik teremnek. Földön kúszó, fölfutó borsószár. | |
* | |
| (borsó-szěm) ösz. fn. A borsónövénynek egyes magva. Egy hüvelyben öt-hat borsószem. Hüvelyből kipergett borsószemek. | |
* | |
| (borsó-szěmnyi) ösz. mn. Akkora, mint egy borsószem. Borsószemnyi bibírcsó, labdacs. | |
* | |
| (borsó-szín) ösz. fn. és mn. A borsó színéhez hasonló világosabb vagy zöldbe menő sárga szín. | |
* | |
| (borsó-szinű) ösz. mn. Olyan szinű, mint az érett borsó szokott lenni; sárgás. | |
* | |
| (borsó-tok) ösz. fn. l. BORSÓHÜVELY. | |
* | |
| (bor-sotú) ösz. fn. Prés, azaz gépféle nyomó készület, mely a szőlőből vagy törkölyből a levet kisajtólja, borsajtó. V. ö. SOTÚ, SAJTÓ. | |
* | |
| falu Bereg megyében és Erdélyben; helyr. Borsová-n, ~ra, ~ról. | |
* | |
| (borsó-virág) ösz. fn. A borsóféle növénynek fehér vagy csíkos, pillangós tarka szirmu virága. | |
* | |
| (bor-s-oz) áth. m. borsoz-tam, ~tál, ~ott, par. ~z. Valamely ételt, süteményt stb. borssal fűszerez, behint. Ugorkasalátát borsozni. Levest borsozni. Kotty bele szilvalé, téged is megborsoznak. Km. | |
* | |
| (bor-s-oz-ás) fn. tt. borsozás-t, tb. ~ok. Borssal behintés, fűszerezés. | |
* | |
| BORSÓZIK, m. borsóz-tam, htn. ~ni, lásd BORSÓDZÁS, BORSÓDZIK. | |
* | |
| (borsó-zsizsik) ösz. fn. Zsizsikfaj, melynek hernyója a borsó belét kirágván csak üres héját hagyja. V. ö. ZSIZSIK. | |
* | |
| (bors őrlő) ösz. fn. Lásd BORSMALOM. | |
* | |
| (bors-por) ösz. fn. Apróra zúzott, őrlött feketebors. Némely vidékeken: bosspor v. bospor. | |
* | |
| (bors-poros) ösz. mn. Amiben borsport főztek, borsporral készített, fűszerezett. Borsporos lé. Főnévül is használják. A Tisza némely vidékein: bossporos. | |
* | |
| (bors-szagú) ösz. mn. 1) Aminek a belé kevert, vagy rá hintett borstól szaga van. Borsszagú leves, sütemény. 2) Aminek szaga a borséhoz hasonló. | |
* | |
| (bors-szelencze) ösz. fn. Fából, bádogból, csontból stb. készített edényke, millye, melyben az asztali borsot tartják. | |
* | |
| (bors-szěm) ösz. fn. Egyes mag vagy bogyó a feketeborsból. A besavanyított, hordóba tiport káposzta közé egész borsszemeket tenni. Borsszem Jankó, népmesebeli törpe termetű s igen erős ember. | |
* | |
| (bors-tartó) ösz. fn. Konyhai edény, bödönke, melyben borsot tartogatnak. | |
* | |
| (bors-törő) ösz. fn. Kótisforma kis ütőeszköz fából, vagy rendesen vasból, melylyel a borsot mozsárban porrá zúzzák. Így nevezik azon füles kis mozsarat is, melyben borsot, s néha más fűszert is törnek. Tájejtéssel: bosstörő, sőt böstörő is. | |
* | |
| (bor-szag) ösz. fn. Általán a bornak sajátságos szaga, melyet zamata éreztet. Különösen a borból kipárolgó részecskék szaga, mely a levegőt betölti, s az érintett testeket általjárja. A szoba teli van borszaggal. Ezen pohárnak borszaga van. Csak úgy dől belőle a borszag. | |
* | |
| (bor-szagú) ösz. mn. Aminek vagy akinek szaga van a bortól, borbüzű. Borszagú hordó, kancsó, palaczk. Borszagú kocsma. Borszagú iszákos. Borszagú gőz. | |
* | |
| (bor-szállítás) ösz. fn. A bornak hordóban, palaczkokban stb. szekéren, hajón küldése valahová. Borszállításra vállalkozó fuvarosok. | |
* | |
| (bor-szállító) ösz. fn. és mn. 1) Kereskedői biztos, bizományos vagy szekeres, fuvaros, hajósgazda, ki bizonyos bérért borokat szállít valahová. 2) Ami által a szállítás történik. Borszállító szekerek, hajók. | |
* | |
| (bor-szamat) ösz. fn. A bornak sajátságos szaga, illata, és íze, mely a szagló és ízlelő érzékeket meghatja. Édeses, csipős, földízü borszamat. V. ö. SZAMAT. | |
* | |
| híres fürdőhely Erdélyben; helyr. Borszék-ěn, ~re, ~ről. | |
* | |
| (bor-szeplő) ösz. fn. Lásd BORHIMLŐ. | |
* | |
| (bor-szeplős) ösz. mn. Kinek a sok borivástól szeplőforma veres foltok kiverték az arczát. V. ö. BORHIMLŐ. | |
* | |
| (bor-szesz) ösz. fn. 1) A bor részegítő ereje. Általjárta fejét, s megártott neki a borszesz. 2) A borból kivont, világos tiszta, metsző erejű és különösen részegítő folyadék, borlél. Borszeszszel keverni, javítani a gyönge borokat. Borszeszszel kereskedni. | |
* | |
| (bor-szín) ösz. fn. Szín, milyen a boroké szokott lenni. Világos, sárgás fehér borszín. Vörös, kástélyos borszín. | |
* | |
| (bor-szinű) ösz. mn. Aminek szine a boréhoz hasonló. Borszinű szeszek, pálinkafélék. Borszinű vizelet. | |
* | |
| (bor-szivó) ösz. fn. Hosszu nyakú üvegedény, vagy lopótök, melylyel a bort a hordó felső akonáján kihúzzák. Németesen: hévér (Heber). | |
* | |
| (bor-szüret) ösz. fn. Borosgazdák, szőlőmívesek takarító munkája, midőn a szőlőt leszedik, és kisajtólják. Egyszerüen: szüret. l. ezt. | |
* | |
| (bor-szürő) ösz. fn. és mn. 1) Szüretelő gazda, szőlőmunkás. 2) Amivel a szőlő levét szürik. Borszürő zsák, melyben a szőlőfejeket tapossák. Borszürő kosár, edények. | |
* | |
| (bor-talan) mn. tt. bortalan-t. tb. ~ok. Ahol bor nem terem; borban hiányt szenvedő. Bortalan ország, vidék. | |
* | |
| (bor-tár) ösz. fn. Palaczkokban vagy hordókban áruba bocsátott borok rakhelye. | |
* | |
| (bor-termés) ösz. fn. Tulajdonkép szőlőtermés, melyből bor leszen. Átv. ért. szüret. Gazdag, középszerű, silány bortermés. | |
* | |
| (bor-termesztés) ösz. fn. Szőlőmivelés a végett, hogy bort sajtóljanak belőle. Bortermesztésre alkalmas vidék, ěghajlat. Bortermesztéssel foglalkodni. Előmozdítani a bortermesztést. | |
* | |
| (bor-termő) ösz. mn. Tulajdonkép am. szőlőtermő; szőlőhegyekkel bővelkedő, szőlőtőkékkel beültetett. Hazánk bortermő ország. Bortermő Hegyalja, Baranya. Bortermő vidékek. Bortermő év, melyben jó szüret van. | |
* | |
| (bor-tized) ösz. fn. A szüretelt must, vagy új bor tizedrésze, melyet a termesztőtől az illető földesuraság vagy tizedjog birtokosa kap. | |
* | |
| (bor-tömlő) ösz. fn. 1) Bőrből készített tömlő, azaz bőrzsák, melyben a régiek hordók hiányában boraikat tartogatták, szállítgatták. 2) Borok lehuzásánál használt cső, vagy szivatyú bőrből. 3) Átv. gúnyos ért. iszákos, részeges ember, kinek torkán sok bor lefolyt, borzsák. | |
* | |
| BORU, (bor-ú) fn. tt. ború-t, tb. ~k. Felhő, vagy köd okozta homály, mely mintegy takaróképen a tiszta kék eget és nap világát elborítja. Ellentéte: derű. Innen: borúra derű, felhős, ködös, szomorú idő után tiszta, világos, derült idő. Ború után derült az ég. Népdal. Használjuk szellemi, kedélyi állapotra is általvéve.
"Igyunk derűre, igyunk borúra Úgy is hol kedvre, úgy is hol búra Fordul az élet." Kölcsey. | |
* | |
| BORUL, (bor-úl) önh. m. borúl-t. 1) Az ég homályosodik, sötétül, a világosság lassanként oszol. Borul az ég, midőn felhő borítja. Az egész látkör beborúl. Ki-kiderűl, meg beborúl, csak az én szivem szomorú. Népdal. 2) Bizonyos körülomló test által mintegy burokba takartatik. Tűzbe borúlt az egész ház. A meggyujtott asztag lángba borult. A hegyek ormai ködbe borultak. Füstbe borult az egész tábor. Szemei könybe borulnak.
"Lángba borúl az ég, ha a nap enyészik. Pirúl a kis leány, ha legények nézik." Népdal. 3) Mondjuk némely zöldséges veteményekről, midőn leveleik egymásra befelé hajlanak, s egymást betakarják, beburkolják. Borúl a káposzta, a saláta, azaz, fejesedik. 4) Mondjuk emberről, midőn valamely testet rá hajolva vagy feküdve betakar, beföd, különösen midőn ez által bizonyos kedélyi állapotot, örömet vagy szomorúságot stb. fejez ki. Rám borúlt, és keservesen, sírt. A rég nem látott kedvesnek, barátnak nyakába borulni. "Isten hozzád, többet nem szólt, Nyakamba borúlt, s megcsókolt." Csokonai. "Ha meghalok, sem bánom, Úgy sincs, aki sajnáljon, Koporsómra boruljon, Temetőmig sirasson." Népdal. Porba, földre, arczra, valakinek lábához borúlni, és esedezni. "Im arczunkra borúlunk Előtted istenség." "Imádlak oh istenség, leborulva." Egyházi énekek. 5) Ezen öszvetételekben: kiborúl, fölborúl, am. bizonyos helyzetből kidől, feldől, s testével borít valamit. Kiborulni a kocsiból. Fölborult a szán, a csónak. Elemzését illetőleg l. BOR, elv. gyök. | |
* | |
| (bor-úl-ás) fn. tt. borúlás-t, tb. ~ok. Állapot, midőn valami vagy valaki borul; felhődzés, stb. l. BORÚL. | |
* | |
| (bor-úl-at) fn. tt. borulat-ot. Felhő vagy köd okozta setétség, homály az égen. Átvitt ért. szomorgó szív, vagy lélek, búsongó kedély.
"A csatasíkon mély borulattal ballag az útas, Elgondolva minő kétes az emberi sors." Kisfaludy K. "Búsan csörög a hab, A fülmile zeng, Fenn a szerelemnek Szép csillaga leng. Mit nézsz mosolyogva Sugárid alól? Ah lelkem öleld ki Borulatiból!" Kölcsey. | |
* | |
| (bor-úl-t) mn. tt. borult-at. 1) Homályos, felhős, ködös. Borult őszi napok. Borult éj. 2) Bizonyos körülomlott testtel födött, takart. Könybe borult szemek. Lángba füstbe borult ház. 3) Átv. ért. komor, szomorú. Borult arcztekintet. | |
* | |
| (bor-ul-t-an) ih. Borult állapotban; felhősen; homályosan; komoran, szomorún. | |
* | |
| (bor-u-os) mn. tt. borús-t vagy ~at, tb. ~ak. Borúval födött, felhős, homályos. Borús ég. Borús napok, éjek. Átv. ért. komor, haragos, szomorú. Borús arcz. Borús tekintet. | |
* | |
| (bor-ú-os-an) ih. Felhősen, homályosan; komoran, szomorúan. Borúsan kel a nap. Borúsan tekint rám. | |
* | |
| (bor-válu) ösz. fn. A borsotúnak egyik része, válu formára kivájt fa, melyen a kisajtólt must a kádba foly. | |
* | |
| (bor-vám) ösz. fn. Vámdíj, melyet a kis- vagy bevitt boroktól fizetni kell. | |
* | |
| (bor-vásár) ösz. fn. 1) Borok árulására s vevésére kitűzött hely és idő. 2) Borvétel, borok bevásárlása. | |
* | |
| (bor-vásárlás) ösz. fn. Áruba bocsátott borok vevése, beszerzése bizonyos áron. | |
* | |
| (bor-věrěs) ösz. mn. 1) Olyan szinű, mint a veres bor. 2) Borhimlős, rezes, kupreczes. Borveres orr, pofa. | |
* | |
| (bor-vétel) ösz. fn. l. BORVÁSÁRLÁS. | |
* | |
| (bor-věvés) ösz. fn. l. BORVÁSÁRLÁS. | |
* | |
| (bor-věvő) ösz. fn. Aki borokat vásárol. Szüret után jelenkező borvevők. Hazai, külföldi borvevők. | |
* | |
| (bor-virág) ösz. fn. 1) Turós, nyálkás fehér anyag, mely a borok fölszinén fejlődik ki, midőn tisztán nem tartatnak, vagy annak idején föl nem töltetnek. 2) Az arczot kiverő borszeplő, borhimlő, kuprecz. 3) Növényfaj a fűnemű bajnóczák közől; levelei csonkatollas-szárnyasak, alul fehér molyhosak; virági bogernyősek, gyökere rojtos. Máskép: legyező fű vagy legyező bajnócza. (Spiraea ulmaria). | |
* | |
| (bor-virágos) ösz. mn. Amit borvirágok lepnek. Borvirágos borok. Borvirágos orr, arcz.
"A kocsmáros beh haragos, hajja ha! Mert az orra borvirágos, hajja ha!" Gúnydal. | |
* | |
| (bor-vitel) ösz. fn. Borszállítás szekéren, hajón stb. borfuvar. | |
* | |
| (bor-víz) ösz. fn. Erdélyiesen am. ásványos, érczes savanyúvíz. V. ö. BOR, fn. | |
* | |
| l. BORI. | |
* | |
| (bor-z). 1) Elvont törzs, melyből borzad, borzaszt, borzogat, stb. származnak. Jelenti az állati bőrnek, szőrnek, hajnak fölmeredését, melyet félelem, undor, vagy harag szokott okozni. Legközelebbi rokona a vékonyhangu běrz, börz, mint a běrzen, běrzěg, běrzenkědik vagy börzen, börzög, börzönködik szók törzse; továbbá mint kedélyhang rokonságban áll ezen r gyökhangu kedélyszókkal: berreg, remeg, retten, reszket, irtózik stb. s idegen nyelvek közől a latin horreo, hirsutus, finn hirmustaa gyökei és a szanszkrit brais vagy brés, a görög jrissw (Rost szótára után: rauch sein, sich sträuben; schauern, schaudern stb. tehát a ,borz' törzs minden magyar jelentésével is egyezik: borzas lenni, felborzadni; elborzadni stb.) Ikerítve: torzonborz, mintegy föltornyosodó s fölmerevedő szálu. Torzonborz bajusz. Mennyiben fölmeredésre vonatkozik, azon r gyökhangu szókkal rokonítható, melyek magasságot fejeznek ki, mint: torlik, torony, orom, morj, stb. | |
* | |
| (bor-z); fn. tt. borz-ot. Emlős állat, hosszu hegyes orral, kurta erős lábakkal, hosszu, kemény tüskékkel, melyeket féltében vagy haragjában fölmereszt. Fajai: közönséges borz, máskép: tüskés disznó; torkos-, mosó-, öves borz. Öszveakadt hörcsök a borzzal azaz, két hirtelen haragú, berzenkedő ember. Km. Törökül porszuk, francziául blaireau. | |
* | |
| falu Bihar megyében; helyragokkal: Borz-on, ~ra, ~ról. | |
* | |
| BORZAFA, lásd BODZA, BODZAFA. | |
* | |
| (bor-z-a) fn. tt. borzát. Müller szerint kétlaki úszóállat, melynek egész testét tüskék borítják, de hasán úszószárnyai nincsenek. (Hystrix, Diodon.) | |
* | |
| (bor-z-ad) önh. m. borzad-tam, ~tál, ~t vagy ~ott. Valamely nagy veszélylyel meglepve fenyegető tüneményre, behatásra annyira megfélemlik, megretten, hogy bőre kimerevedik, s haja szálai fölállanak. Borzadék, midőn a feneketlen mélységet megpillantottam tátongni lábaim alatt. Borzadok tőle. Elborzadtam bele. Egész valójában fölborzadni, megborzadni. Jelenti néha az undorodás és utálat legfőbb fokát. Borzadok, ha ezen undok embert látom. V. ö. a félelem különféle nemeire és fokaira vonatkozókat: Ijed, Rezzen, Retten, Réműl, Szörnyed, Irtózik. V. ö. BORZ, (1). | |
* | |
| (bor-z-ad-al-om-as) mn. tt. borzadalmas-t, tb. ~ak. Ami borzadalmat okoz, félelmes volta által egész valónkat megrázó, hajmeresztő. Borzadalmas látvány. Borzadalmas helyzet, veszély. | |
* | |
| (bor-z-ad-al-om) fn. tt. borzadalmat. Megrázó kellemetlen érzés, mely nagy veszedelemnek vagy undok, utálatos tárgynak véletlenül meglepő benyomásából ered. Borzadalommal szemlélni a sziklafelé csapdosott, s bizonyosan összezuzandó tengeri hajót. Ily szörnyü kegyetlenséget, veszélyt csak hallani is borzadalom. | |
* | |
| (bor-z-ad-ály) fn. tt. borzadály-t, tb. ~ok. l. BORZADALOM. | |
* | |
| (borz-ad-ály-os), l. BORZADALMAS. | |
* | |
| (bor-z-ad-ás) fn. tt. borzadás-t, tb. ~ok. A meglepő s erős hatásu rettenés, és irtózás azon neme, melytől az ember teste borsódzik, s haja fölmerevedik. | |
* | |
| (bor-z-ad-oz) gyak. önh. m. borzadoz-tam, ~tál, ~ott, par. ~z. 1) Folytonos, vagy meg-megújuló rettenés, iztózás következtében háta borsódzik, hajszálai fölmerevednek. 2) Valamitől folytonosan undorodik. 3) Nagy hideg miatt egész testében reszket, didereg. | |
* | |
| (bor-z-ad-oz-ás) fn. tt. borzadozás-t, tb. ~ok. Nagy félelem, irtózat, undorodás miatti remegés, a bőrnek borsódzása, s a hajszálak felállása. | |
* | |
| BORZANG, a honti palóczoknál am. földi bodza. Somogyban: csete. l. BODZA. | |
* | |
| (bor-z-al-om-as) mn. tt. borzalmas-t, tb. ~ak. Ami borzalmat okoz, borzalommal tölt el. Borzalmas tűzveszély. Borzalmas jajveszéklés. V. ö. BORZALOM. | |
* | |
| (bor-z-al-om) fn. tt. borzalm-at. A megrettenésnek, irtózatnak valamivel kisebb foka, mint: borzadalom. l. ezt. | |
* | |
| (borzalom-költő) ösz. mn. Ami borzalmat okoz, a maga nemében rendkivül rettentő, irtóztató. Borzalomköltő látvány, kegyetlenség, vérontás. | |
* | |
| (bor-zamat) ösz. fn. A bornak sajátságos íze, szaga, illata, melyből annak eredeti faját, korát, fínomságát, szeszét megitélik a hozzáértők. | |
* | |
| (bor-z-as) mn. tt. borzas-t vagy ~at, tb. ~ak. 1) Fésületlen, simítatlan hajú, kinek haja szálai rendetlenül öszvekuszálva állanak, fölmerevednek. Borzas fejű. 2) Holmi tollas, szőrös, hajas testekről szólva am. gubanczos, bozontos, kóczos. Borzas pokrócz, posztó, szűrkelme. Borzas kalap, gucsma. Rokon hozzá különösebben a latin hirsutus, finn pörröinen. | |
* | |
| (1), l. BODZÁS. | |
* | |
| (2), falu Kraszna megyében és Erdélyben; helyr. Borzás-on, ~ra, ~ról. | |
* | |
| (bor-z-as-an) ih. Borzas alakban, fésületlenül, bozontos fürtökkel; gubanczosan, boczérosan, kóczosan. Borzasan, mosdatlanul, pongyolán járni. | |
* | |
| (borzas-galamb) ösz. fn. Házi galambfaj, melynek tollai borzasak, bozontosak. | |
* | |
| (borzas-hal) ösz. fn. Lásd CSĚPÜHAL. | |
* | |
| (bor-z-as-ít) áth. m. borzasít-ott, par. ~s, htn. ~ni vagy ~ani. Borzassá tesz; haját, szőre szálait, tollait stb. föltorzítja, bozontossá, gubanczossá, kóczossá teszi. Negédességből borzasítja haját. | |
* | |
| (bor-z-as-ít-ás) fn. tt. borzasítás-t, tb. ~ok. Cselekvés, midőn valaki borzassá tesz valamit. | |
* | |
| (bor-z-as-od-ik) k. m. borzasod-tam, ~tál, ~ott. Haja, szőre, tollai borzasakká lesznek, föltorzulnak; gubanczosodik, kóczosodik, bozontosodik. Borzasodik a fésületlen hagyott haj. A beteg tyúk tollai borzasodnak. A visszásan kefélt posztó szálai borzasodnak. | |
* | |
| (bor-z-asz-kod-ik) k. m. borzaszkod-tam, ~tál, ~ott. 1) Félelem, vagy hideg miatt egész testében folytonosan borzadoz. 2) Tollait borzasan fölmeregeti. Borzaszkodik a beteges madár. Borzaszkodnak a viaskodó kakasok. | |
* | |
| (bor-z-asz-t) áth. m. borzaszt-ott, htn. ~ni vagy ~ani. 1) Irtózásba ejt; úgy elrémít, megijeszt valaki, hogy a haja szálai felállnak bele. 2) Borzassá, gubanczossá, kóczossá tesz, zavar. Felborzasztani a kutya szőrét, a posztó barkáját. | |
* | |
| (bor-z-asz-t-ás) fn. tt. borzasztás-t, tb. ~ok. Cselekvés, illetőleg hatás, mely által valakit vagy valamit borzasztunk. V. ö. BORZASZT. | |
* | |
| (bor-z-asz-t-ó) mn. tt. borzasztó-t. Szörnyü félelmet gerjesztő, hajszálmeresztő, irtóztató. Hajunk szálát felborzasztó káromkodások. Pázmán P. Borzasztó szerencsétlenség történt. Borzasztó látvány, kegyetlenség, kinzás. | |
* | |
| BORZASZTÓLAG, (bor-z-asz-t-ó-an, bor-z-asz-t-ó-lag) ih. Borzasztó módon, irtóztatóan. Borzasztóan forgatta szemeit. Borzasztóan ordított kinjában. A köz nyelvszokás néha csekélyebb dolgok nagyítására is használja. Borzasztóan piszkos, mocskos. | |
* | |
| falu Veszprém megyében; helyr. Borzavár-on, ~ra, ~ról. | |
* | |
| (bor-z-az) áth. m. borzaz-tam, ~tál, ~ott, par. ~z. A rendes, sima állapotban levő hajat, szőrszálakat, tollakat torzosan fölkeveri; gubanczos, borzassá tesz. | |
* | |
| (borz-bőr) ösz. fn. A borz nevü állat bőre nyers, vagy kikészített állapotban, mely esőellenes létére vadász- és uti táskáknak igen czélszerű. | |
* | |
| (borz-deres) ösz. mn. Olyan szürkeségű, mint a borz. | |
* | |
| (borz-eb) ösz. fn. Apróbb faju, de erős, jobbára fekete eb, hosszukás keskeny derékkal, és kurta lábakkal, mely a borzak fölkutatására használtatik. Máskép: tacskó. | |
* | |
| l. BORZLYUK. | |
* | |
| (borz-lyuk) ösz. fn. Tekervényes fölalatti üreg, melyet a borz, buvó- és lakhelyül készít magának. | |
* | |
| (bor-z-og-at) áth. m. borzogat-tam, ~tál, ~ott. 1) Félelem, irtózat, undorodás, vagy hideg valakit remegtet, rázkódtat. Borzogatja a csömör, a harmadnapos láz, a kemény hideg. 2) Valamit gubanczossá, kóczossá teddegel. Haját borzogatja.
"Szép állat a liba, magát megmossa, Tollait orrával felborzogatja." Népdal. | |
* | |
| (bor-z-og-at-ás) fn. tt. borzogatás-t, tb. ~ok. Remegtetés; rázkódtatás. | |
* | |
| (bor-z-ol) áth. m. borzol-t. l. BORZAZ. | |
* | |
| (bor-z-on) fn. tt. borzon-t, tb. ~ok. Növénynem az öthímesek seregéből és kétanyások rendéből; ernyője többnyire sugárzó, középen virágrugó; szirmai begöngyölödöttek, csorbák; gyümölcse soros sertékkel borzas, honnan a neve. Virága verhenyes fehér. (Caucalis). Fajai: nagyvirágu~, vigály~, szárnyas~, kétágu~, teleki~, mezei~, cseplesz borzon. | |
* | |
| (bor-z-on-cz) fn. tt. borzoncz-ot. A menyétek neméhez tartozó állatfaj, melynek rövid és tárt fülei, fehér szőre, hegyes orra és vörnyeges szemei vannak. | |
* | |
| (bor-z-on-og) önh. m. borzong-tam, ~tál, ~ott, htn. ~ni vagy ~ani. Félelem, irtózat, undorodás, vagy hideg miatt remeg, reszkedez, borzadoz. Borzong a hátam. Fűtetlen szobában az egész testem borzong. | |
* | |
| (bor-z-on-og-ás) fn. tt. borzongás-t, tb. ~ok. Borzadozás. | |
* | |
| (bor-z-on-og-at) áth. m. borzongat-tam, ~tál, ~ott. l. BORZOGAT. | |
* | |
| (bor-z-on-kod-ik) k. m. borzonkod-tam, ~tál, ~ott. l. BĚRZĚNKĚDIK. | |
* | |
| falvak Szathmár és Torna megyében; másképen Borzsova; továbbá Erdélyben; helyragokkal: Borzová-n, ~ra, ~ról. | |
* | |
| (bor-zsák) ösz. fn. Bőrből készített zsák, melylyel hordókba bort töltögetnek. V. ö. BORTÖMLŐ. | |
* | |
| (bor-zsufa) ösz. fn. Czitromlével s czukorral készített sűrü, sárgás borleves. (Chaudeau). Innen: borzsufás gombócz, ily borlevesben föladott fínomabb tésztás étek neme. Utóbbi része: zsufa egyezik a német Suppe szóval. | |
* | |
| (borz-zsák) ösz. fn. Zsákforma erős háló, melynek vaskarikás keskenyebb végét a vadászok a borz- vagy rókalyukba dugják. | |
* | |
| (1), BOZS, tompa vastag hangutánzó gyök. Származéka: bosog vagy bozsog. Rokona a kicsinyített értelmű bis vagy bizs, honnan biseg vagy bizseg. Keményebb előhanggal: pos vagy pozs, pis vagy pizs, posog vagy pozsog, pisěg vagy pizsěg. | |
* | |
| (2), falu Erdélyben; helyragokkal: Bos-on, ~ra, ~ról. | |
* | |
| falvak Erdélyben; helyragokkal: Bós-on, ~ra, ~ról. | |
* | |
| KIS~, NAGY~, falvak Nyitra megyében; helyr. Bosány-ba, ~ban, ~ból. | |
* | |
| (tyúk), hegyaljai tájszó bósás azaz búbos helyett. | |
* | |
| l. GYALAKUTA. | |
* | |
| Bosnia szóból eredett, önállólag nincs szokásban. l. BOSNYÁK. | |
* | |
| fn. tt. bosnyák-ot. Bosnyaország lakosa. Szoros ért. a déli szlávok egyik ágából való. Több családok neve, honnan a közmondás: Rá-rákezdi, mint bosnyák a tánczot. | |
* | |
| (Bosnyák-ország) ösz. fn. A török birodalom egyik európai tartománya, éjszakról az ausztriai tartományokkal határos. | |
* | |
| (bos-og vagy bos-ong) önh. m. bosog-tam, ~tál, ~ott. Balaton mellékén am. sűrü csapatokban tolakodva járkel, mozog, pezseg. Bosong a nép a vásárban. | |
* | |
| l. BOSZ. | |
* | |
| stb. l. BOSZONKODIK, BOSZONT, BOSZU, stb. | |
* | |
| falu Baranya megyében; helyragokkal: Bostá-n, ~ra, ~ról. | |
* | |
| elvont gyök, melynek származékai: boszú, boszúl, boszuság, boszont, boszonkodik, stb. Alapértelme: haragra gerjedés, neheztelés, visszatorlási vágy valamely méltatlanság, bántalom miatt, legyen az való vagy képzelt. Úgy látszik, a haragos ember kitörő hangjának, mely fúvás- és sziszegésben nyilatkozik, utánzása- s némileg rokon bús szóval is: "Mikoron jutottak volna egy nagy pusztában, reájok estveledék és eltéveszték az járt utat. Mikoron mindnyájan elboszúltanak volna rajta, kezdének az vitéz legények tétova futosni." Katalin prósai legendája.
Nagyobb nyomatosság végett az sz megkettőztetik: bossz. Rokonai magashangon bősz, mint a boszusnak nagyobb fokozata, továbbá azon bös és pěz gyökök, melyekből böstörködik és pězděrkedik származtak. Mind alaphangokra, mind érteményre nézve egyezik vele a német bőse, török-perzsa bed. V. ö. BOSZÚ. | |
* | |
| (bosz-on-kod-ás vagy bosz-ong-od-ás) tt. boszonkodás-t, tb. ~ok. A kedélynek haragos neheztelésre fölgerjedt állapota, midőn valamiért boszonkodik. l. BOSZONKODIK. | |
* | |
| (bosz-on-kod-ik vagy bosz-ong-od-ik) k. m. boszonkod-tam, ~tál, ~ott. Kedve ellen történt, bántalommal járó méltatlan dolog miatt haragoskodik, neheztel, evődik, mérgelődik, s visszatorlási vágyat forral. Boszonkodik, hogy mindent akarata ellen cselekesznek. Boszonkodni valakire. Minden csekélységért boszonkodni. Megboszonkodni, fölboszonkodni.
Elvont törzse boszong, melyből lett boszongodik, s a g átváltozván keményebb k-ra, boszonkodik, mint: szorong-ból szoronkodik, torzong-ból torzonkodik, pirong-ból pironkodik, běrzěng-ből běrzěnkedik, töpröng vagy töpreng-ből töprönködik vagy töprenkedik. Egyébiránt az egyhanguság kikerülése végett helyeselhető a boszankodik, boszankodás tájdivatos kiejtés is. | |
* | |
| (bosz-on-t vagy bosz-an-t) áth. m. boszont-ott, par. ~s, htn. ~ni vagy ~ani. Valakit haragra, méregre ingerel, gerjeszt; olyasmit követ el, ami másnak kedve ellen van, akár anyagi, akár erkölcsi, akár szellemi tekintetben. Szóval, tettel boszontani valakit. Mondtam már, ne boszontsatok. Ha megboszontanak, jaj nekik. Tájejtéssel: boszant, boszint. | |
* | |
| (bosz-on-t-ás) fn. tt. boszontás-t, tb. ~ok. Cselekvés, mely által más haragra gerjed, fölmérgelődik; kedélybántó ingerlés, izgatás. Mikor lesz már a sok boszontásnak vége? A boszontás minden embertől kitelik. Km. Tájejtéssel: boszantás, boszintás. | |
* | |
| (1), (bosz-on-t-ó) mn. tt. boszontó-t, tb. ~k. Általán, aki vagy ami boszont, ezen igének minden értelmében. Hazafiakat boszontó idegenek. Boszontó beszédek, czélzások. Boszontó állapotban élünk. Orrboszontó, tréfásan am. pordohány. S-ggboszontó szintén tréfásan = frakk. | |
* | |
| (2), helynév, máskép: BOZONTA. | |
* | |
| fn. tt. boszorkány-t, tb. ~ok. Közönséges értelemben, a nép hiedelme szerint, bűbájos nő, ki holmi babonás, varázserejű, szemfényvesztő szerekkel mintegy természet fölötti csodás dolgokat mivel, péld. förgeteget idéz, a tejet, vizet vérré változtatja, gyermekeket megigéz, stb. stb. A könnyen hivő együgyű nép leginkább undok vénasszonyokat czímez ezen névvel. Vén, tüskérevaló, pemeten, piszkafán nyargaló boszorkány. Gellérthegyi, böjti (helyesebben, bűdi) boszorkány. Megvesztegették, belelőttek, megnyomták a boszorkányok. Szelidebb ért. népies nyelven, csintalan, dévaj, pajkos nő. Te kis boszorkány!
Mennyiben a boszorkányokat mint ártalmas, kártevő, boszuló, boszúforraló lényeket adja elő a népmese: a boszorkány szó jelentésére nézve a boszu szóval volna rokonítható. A persában buszur vagy buszul Vullersben am. dira imprecatio, maledictio, s buszurídan ige am. dira imprecari, maledicere. Némelyek véleményével eredetét az ősrégi hitregék honából Ázsiában vette. Ipolyi szerint (Magyar Mythologia, 411. l.) a hindu nyelvben bhomasura v. bhumaser jelent setétségi rosz szellemet; s a perzsa busurge am. nagytehetségü, nagyszerü, bűvösféle ember és basur, am. zivatart támasztó garabonczás. Beregszászi is a buzurgán-t így fordítja: die Weisen, magi. Azonban Vullers legújabb persa szótárában buzurk csak ekkép értelmeztetik: magnus, és buzurgán (többes) alakról ez mondatik: epith. virorum illustrium, sapientum et religiosorum: illustris, potens, optimas. Az utóbbi szó pedig, a mennyiben a föntebb előadott buszur értendő alatta, így értelmeztetik: dira imprecatio (átok, átkozás). Bozorg vagy Boszork (de genere Boszlik), mely egészen a persa buzurk-nak (= nagy) lenni látszik, előjön mint pristaldus egy 1231-diki oklevélben (Jerneynél). Előfordúl a szláv nyelvben is: boszorka és boszorák. | |
* | |
| (boszorkány-járás), ösz. fn. A babonás nép hite szerént a boszorkányok éjjeli kalandozása, seprünyeleken Gellérthegyére nyargalása. | |
* | |
| (boszorkány-kása) ösz. fn. Az egyenlő bugás csenkeszek neméhez tartozó növényfaj, bugája felálló, elágazó; füzérkéi tíz-tizenöt viráguak, kalásztalanok, hengeresek, ondói karczoltak, fehér fényes szélűk, rongyos hegyűk. Máskép: mannafű, mannakása, harmatkása (Festuca fluitans.) | |
* | |
| (boszorkány-kod-ik) k. m. boszorkánykod-tam, ~tál, ~ott. Boszorkányi bűvöléseket teszen; mint boszorkány éjjelenként kalandoz, seprűnyelen nyargalódzik, t. i. a babonás hit szerént. | |
* | |
| l. NYULÁRNYÉK. | |
* | |
| (boszorkány-kör) ösz. fn. Bűvös kör, melyet a babonahitüek szentelt krétával kerítenek, és bizonyos működés végett bele állanak, azon hiedelemben levén, hogy a megjelenő boszorkányok és rosz lelkek nem árthatnak nekik. | |
* | |
| (boszorkány-látmány) ösz. fn. A boszorkányokat hivő együgyű emberek képzelődésében támadó tünemény, midőn úgy rémlik előttök, mintha boszorkányt látnának. | |
* | |
| l. BŰMESTER. | |
* | |
| (boszorkány-nyomás) ösz. fn. A babonás emberek hiedelme szerént álomban szenvedett nehézség, nyomás, és lélekzetszorulás, melyet boszorkányok okoznak kutya vagy macska képében. | |
* | |
| boszorkány-oz) áth. m. boszorkányoz-tam, ~tál, ~ott, par. ~z. A babona szerént boszorkányok módjára megbűvöl, varázsol, megront valakit vagy valamit. Megboszorkányozni a teheneket, hogy véres tejet adjanak. | |
* | |
| (boszorkány-pěr) ösz. fn. Per, melyben valaki boszorkányságról vádoltatott. Mai időben boszorkánypert nem indítanak. | |
* | |
| (boszorkány-pille) ösz. fn. Vörös pettyekkel pontozott nagy éjjeli pillefaj, mely a méhesekben nagy kárt szokott okozni. | |
* | |
| (boszorkány-ság) fn. tt. boszorkányság-ot. A babona szerént titkos bűvölés, ördöngös mesterség, boszorkányi mű. Boszorkányságot űzni. Valamely rendkivüli eseményt boszorkányságnak tulajdonítani. | |
* | |
| (boszorkány-táncz) ösz. fn. A köznépi babonahit szerént bűvös táncz, melyet a boszorkányok régi várak omladékai között, de különösen Gellérthegyén átalakulva tánczolnak, s melybe más embereket is átváltoztatva behúznak. Így nevezi a köznép a forgószél által fölkerekített por forgását is. Boszorkánytáncz a puszta csárda alatt.
"Kidőlt, bedőlt az oldala, Bele jár az istennyila, A forgószél dúdol rajta, Boszorkánytáncz van alatta." Vörösmarty. | |
* | |
| l. ÖRDÖGSZEKÉR, ÖRDÖGBORDA, BALLANGKÓRÓ. | |
* | |
| (boszorkány-ünnep) ösz. fn. Ünnep, melyet a babonás köznép hiedelmeként a boszorkányok tartanak, midőn lakomát csapnak, tánczolnak, stb. | |
* | |
| (boszorkány-zsír) ösz. fn. Népmese szerint bűvös zsír, vagy kenőcs, melylyel ha valaki megkeni tenyerét és talpait, odarepűlhet, ahová akar. | |
* | |
| (bosz-ú) fn. tt. boszú-t. 1) Haragra gerjedt, mérges kedélyi állapot, bizonyos méltatlanság vagy bántalom miatt. Boszúra ingerelni valakit. Boszúra gerjedni, fakadni. Boszuból mindenen keresztüljár. Boszujában sír, káromkodik, haját tépi. 2) A valóban szenvedett vagy képzelt bántalomnak, méltatlanságnak, sérelemnek stb. visszatorlása. Boszút forralni. Boszut állani. Boszuját tölteni valakin. Rettenetes, kérlelhetetlen boszúval üldözni az ellenséget. 3) Mások kedve ellen elkövetett dacz. Mások buszujára tenni valamit.
"Be-beül a bugaczi csárdába, S nagyot iszik világ boszujára." Vörösmarty. A persa nyelvben buszul vagy buszur am. dira imprecatio, maledictio, és buszulídan vagy buszuridan am. dira imprecari, maledicere. | |
* | |
| (boszú-állás) ösz. fn. A mások ellen fölgerjedt haragnak kielégítése, midőn valaki a rajta elkövetett bántalomért az illető bántalmazót meglakoltatja, bűnhödteti, megtorolja. | |
* | |
| (boszú-álló) ösz. mn. 1) Aki a rajta elkövetett sérelmet, bántalmat, méltatlanságot visszatorolja. Boszúálló indulat. Boszuálló nyers ember. 2) Erkölcsi és polgári törvények szerint büntető. Boszuálló Isten. Boszuálló bíró. | |
* | |
| (boszú-kivánat) ösz. fn. Haragos indulat, mely a szenvedett bántalmat visszatorolni kivánja. | |
* | |
| (boszú-kivánó) ösz. mn. Aki máson vagy másokon boszút állani kiván. V. ö. BOSZÚ. | |
* | |
| (bosz-ú-ol), áth. m. boszúl-t. Gonoszt gonoszszal fizet vissza, megtorol, a szenvedett bántalomért büntet. Boszúld meg magadat, azaz végy elégtételt a bántalomért. A természet megboszúlja magát a rajta elkövetett vétkekért. Pesti Gábornál ,megboszúla' önhatólag am. megboszankodék: "Melyet mikoron az róka látott volna, igen megboszúla." CLVII. mese. | |
* | |
| (bosz-ú-ol-ás), fn. tt. boszúlás-t, tb. ~ok. Gonosznak gonoszszal visszafizetése, megtorolás, büntetés. | |
* | |
| (bosz-ú-ol-ás-i) mn. tt. boszúlási-t, tb. ~ak. Boszulásra vonatkozó. Boszulási vágy. | |
* | |
| (bosz-ú-ol-at) fn. tt. boszúlat-ot. Annyi mint: boszulás, elvont értelemben véve. | |
* | |
| (bosz-ú-ol-atlan) mn. tt. boszúlatlan-t, tb. ~ok. Aki vagy ami megboszulva, megtorolva, megbüntetve nincsen. Boszúlatlan ellenség. Boszúlatlan sérelem. Boszúlatlan törvényszegés. Határozóilag am. boszúlatlanul. | |
* | |
| (bosz-ú-ol-atlan-ul) ih. Torolatlanul, büntetlenül, a bántalmat nem viszonozva. A vett sérelmeket boszulatlanul eltürni. Ily nagy bűn boszulatlanul nem maradhat. | |
* | |
| (bosz-ú-ol-ó) mn. l. BOSZÚÁLLÓ. | |
* | |
| (bosz-ú-os) mn. tt. boszús-t, tb. ~at, tb. ~ak. Haragos, mérgelődő, felindult, kedvetlen. Boszús vagyok magamra is. Boszús tanító, elüljáró. Igen boszús. A boszús embert hagyni kell, nem ingerelni. Boszús állapot, boszús dolog, azaz boszúra gerjesztő. Boszús egek.
"Nem látod a boszús egeknek Ostorait nyomorult hazádon?" Berzsenyi. | |
* | |
| (bosz-ú-ság) fn. tt. boszúság-ot. Mérgelődés, felindulás, kedvetlenség. A boszuság nagyra viszi az embert. Km. Ma engem sok boszuság ért. Sok a boszuságom. Boszuságból azt sem tudja, mit beszél. Boszuságában iszik. Ezen hivatal sok boszusággal jár. | |
* | |
| (bosz-ú-ság-os) mn. tt. boszúságos-t, vagy ~at, tb. ~ak. Haraggal, kedvetlenséggel járó. Boszuságos munka, állapot. Ma boszuságos napom volt. | |
* | |
| (bosz-ú-ság-os-an) ih. Haragosan, mérgesen. | |
* | |
| (boszú-töltés) ösz. fn. Elégtétel a szenvedett bántalomért; visszatorolás; valaki ellen forralt méregnek kiöntése; a boszúvágy, boszúkivánat kielégítése. | |
* | |
| (boszú-vágy) ösz. fn. Indulat, mely a szenvedett bántalom megtorolására ösztönöz, sürget. Boszúvágytól égni. Boszúvágyát kielégíteni. | |
* | |
| (boszú-vágyas), ösz. mn. Kit indulata ösztönöz, hogy a szenvedett sérelmet megtorolja. Boszuvágygyal teljes. | |
* | |
| l. BOSZÚVÁGYAS. | |
* | |
| elvont gyök, mely csomót, bogot jelent e származékokban: botk, botkos; vékonyhangon: böt, vagy böty, vagy büty mint a bötk, bötkös, bütyk, bütykös szarmazékok gyöke. Rokona: but, melyből butikó = nád bugája, és pot, vagy pota = csögbög, csomós forradás a fa derekán. Ide tartozik: bocz, vagy bucz, mint a boczkó v. buczkó. gyöke. | |
* | |
| önálló gyök és fn. tt. bot-ot, kics. botocska. 1) Általán fából, nádból, vagy más szilárd testből készített szálas kézbevaló, melyet gyalogember támaszul, ütőeszközül, vagy divatból, hivatalból stb. visel. Útazó bot. Pásztori bot. Káplárbot. Békebot. Koldusbot. Botra dőlni, támaszkodni. 2) Különösen, vastagabb ilynemű eszköz, mely értelemben ellene tétetik a vékonyabb pálczának. Bunkós, furkós, görcsös, kürtös, fütykös, lánczos, csomós bot. Dákosbot, ólmos, czuczás, szeges bot. Somfa bot. Tollas bot, azaz buzogány, a régi vezéreknél. Barkóczás bot. Valaki ellen botot fogni, ragadni, emelni. Bot után kapni, nyúlni. Bottal kergetni, űzni, fenyegetni. Bottal ütni a nyomát, az elszaladtat hiába üldözni. Aki ebbel játszik, bot legyen kezében. Km. Amely ebet bottal kergetnek a nyúl után, el nem fogja az azt. Km. Bot alá venni, fogni, bottal büntetni, botra itélni valakit. Botot forgatni, pergetni. Bottal játszani.
"Midőn kanász a mezőn A botjával játszik, Úgy leüti a süldöt, Csak a füle látszik." Népdal. Minden botnak végén a feje. Km. Nem minden botból válik beretva. Km. Aki verekedni akar, könnyen talál botot. Km. Ki bottal köszön, annak doronggal felelnek. Km. A botnak két vége van. Km. 3) Átv. ért. ahoz képest, amint az öszvetételben foglalt társszó értelme kivánja, jelent hatalmat, felügyelést, fenyítéket, fegyelmet, gyámságot, stb. Kezébe venni a pásztori botot. Püspöki bot. Káplárbot alá venni a kicsapongó közlegényt. Koldusbotra jutni. Kis ember nagy bottal jár: = kicsiny a bors, de erős. Ebben: füle botját sem mozdítja, am. gombját, csomóját. V. ö. BOT, elvont gyök. Származékai: botol, botlik, botor; botorkál, botrány, botránkozik; botos, botoz stb. Ezen szóban az ütés alapfogalma rejlik, mennyiben ezen eszköz kiválólag e czélra használtatik. Ennélfogva rokonai a magyar: öt (ötvös szóban), üt, pat (pata szó gyöke), pet (pete, petél szókban), bit, böt (bitó, bötü szókban), a latin batuo, melyből lett baculus (= batulus) ütőszer; a szanszkrit badh (üt), hellen patassw, franczia bâton (bot) és battre (ütni), szláv biti (ütni), bitka (verés). Különösen az üt értelme szerint: botlik, botorkál am. valamibe ütközik, botos mintegy botlós; botránkozik erkölcsi átv. ért. megütközik; botrány (Anstoss). | |
* | |
| vagy BOTH, mint hely- és személynév gyakran előfordúl régi oklevelekben. (l. Jerney. Magyar Nyelvkincsek.) | |
* | |
| stb. l. BOLT, BOLTOS. | |
* | |
| palóczos tájejtéssel am. balta. l. ezt. | |
* | |
| (bot-dühöncz) ösz. fn. Oly nevelő, vagy tanító, ki gyöngédebb szerek helyett bottal fenyíti növendékeit. | |
* | |
| falu neve Szala megyében. Helyr. ~fára, ~fán, ~fáról. | |
* | |
| l. BOTFALVA; helyr. ~ba, ~ban, ~ból. | |
* | |
| ALSÓ~, FELSŐ~, helységek Nyitra megyében; helyr. ~ba, ~ban, ~ból. | |
* | |
| több helység neve Magyarországon és Erdélyben. Helyragozva: ~falvára, ~falván, ~falváról. | |
* | |
| helység Bihar megyében; helyr. ~ěn, ~re, ~ről. | |
* | |
| népes puszta Fehér megyében; helyr. ~on, ~ra, ~ról. | |
* | |
| falu Erdélyben; helyr. Botházá-n, ~ra, ~ról. | |
* | |
| (bot-ik-ó) fn. tt. botikó-t. Kis csomót, bogot képező kinövés valamely állati, vagy növényi testen. Máskép: butikó, v. botkó. | |
* | |
| (bot-ik-ó-os) mn. tt. botikós-t. v. ~at, tb. ~ak. Aminek botikóféle csomós, bogos kinövése van, bötykös, botkos. Botikós nád. Botikós somfa. | |
* | |
| (bot-k) elvont törzsök, melynek gyöke a bogot, csomót jelentő bot, s képzője k, mint: far far-k, sar sar-k, der der-k. Rokonai vékonyhangon: bötk, bötyk, bütyk. Származéka: botkos. | |
* | |
| (bot-ka) fn. tt. botkát. 1) Kis bot: szokottabban: botocska. 2) Több nemes család neve Magyarországban. | |
* | |
| (bót-ka) fn. tt. bótkát. A honti palóczoknál am. kurta száru saru, vagy topán. Úgy látszik hogy a tót bóti (hosszu nagy száru) szónak kicsinyítője; de a magyarban is eléfordúl botos, l. ezt. | |
* | |
| (bot-kalács) ösz. fn. Tésztás sütemény neme, melyet hengeralakú sodrófán, vagy dorongon sütnek. Máskép: dorongfánk, botratekercs, kürtöskalács. | |
* | |
| (bot-k-ó) fn. tt. botkó-t. Csomós, bogos kinövés, kiforradás az állati vagy növényi testeken, furkó, bütyk, fütyk, butikó, boczkó, buczkó. | |
* | |
| (bot-k-os) mn. tt. botkos-t, v. ~at. tb. ~ak. Csomós, buczkós, bunkós, bütykös, furkós. Botkos láb, melynek alsó részén csomós kinövés vagyon. Botkos lábu ló, am. inpókos, vagy hinpókos. Botkos somfa. | |
* | |
| (bot-k-ó-os) mn. l. BOTKOS. | |
* | |
| (bot-ol-ad-oz-ik) k. m. botladoz-tam, ~tál, ~ott. Sötétség miatt, vagy rögös, göröngyös uton, vagy testi gyöngeségből gyakran ütközik lábaival valamibe. Botladozik a járni tanuló kisded, a lábadozó beteg; botladozik a fáradt ló, a részeg ember, a sötétben járó. Átv. ért. elmei vagy erkölcsi gyarlóságból hibákat követ el. | |
* | |
| l. BOTLADOZIK. | |
* | |
| (bot-ol-ás), fn. tt. botlás-t, tb. ~ok. 1) A lábnak valamely kiálló rögbe, testbe ütközése, s e miatt a menésben levő test súlyegyenének némi megzavarása. 2) Általánosabb értelemben ütközés, valamibe akadás. 3) Átv. ért. baklövés, hibaelkövetés. Nagy botlást követtél el. V. ö. BOTLIK. | |
* | |
| (bot-ol-aszt), áth. m. botlaszt-ott, htn. ~ni v. ~ani. 1) Valakit láb alá vagy elé vetődött valamely akadály, rög, göröngy, kő, stb. egyenes menésében megzavar, súlyegyenéből kiüt. Oly gyönge, hogy a szalmaszál is megbotlasztja. 2) Hibába ejt, tévedésbe vezet. | |
* | |
| (bot-ol-é-kony) mn. tt. botlékony-t, tb. ~ak. 1) Aki vagy ami könnyen botlik, mindenbe bele ütközik. Botlékony vaksi, botlékony vénember; botlékony paripa. 2) Átv. ért. könnyen, vagy gyakran hibázó, tévedő. Botlékony elme, botlékony nyelv. | |
* | |
| (bot-ol-é-kony-ság), fn. tt. botlékonyság-ot. Könnyen botlás; hibázhatóság. | |
* | |
| (bot-ol-ik V. ö. BOT) k. m. botlott, htn. botlani. Foglalóban: botoljam, botoljál v. botolj, botoljék. stb. 1) Botlik a menő, vagy futó, midőn lába elé vagy alá valamely akadály, rög, göröngy vetődik, melybe ütközvén testének egyensulyát némileg elveszti. Botlik a sötétben járó, gyönge inu, beteges ember. Aki hamarkodik, hamar botlik. Km. A ló is megbotlik, noha négy lába van, vagy: a lónak négy lába van, mégis megbotlik. Km. Elbotlik. Csetlik-botlik, ötlik-botlik. 2) Be és bele igekötővel am. ütközik, vetődik, bevetődik. Véletlenül bebotlott hozzánk; belebotlott a szegletkőbe. 3) Átv. ért. téved, hibát követ el. Botlik az elme, midőn hibásan itél; botlik a nyelv, ha olyasmit mond, mi az észszel s akarattal ellenkezik. Nagy ember nagyot botlik. Km. | |
* | |
| (bot-ol-ós), mn. tt. botlós-t v. ~at, tb. ~ak. Aki gyakran, vagy könnyen botlik. Botlós paripán veszedelmes futtatni. Képzésre olyan mint: kotlik-ból kotlós, hajlik-ból hajlós. | |
* | |
| (bot-ol-ott) mn. tt. botlott-at. Ami vagy aki valamibe ütközött; hibába esett, tévedésbe jött. Megbotlott ló. Botlott nyelv. A megbotlott nyelv is néha igazat mond. Km. | |
* | |
| (bot-nyelv) ösz. fn. Így nevezik tréfából némely vidéken a csengés nélküli idegen, különösen tót nyelv azon kiejtését (Sárosban, Zemplén és Abaúj felső vidékén), melyben hosszú, zengzetesb önhangzók nem igen hallatszanak. Nem tudok én botnyelven. | |
* | |
| (bot-ó) fn. tt. botó-t. Dajkanyelven am. kisgyermek feje. Vigyázz fiam, meg ne üsd botódat. Fáj a botód? | |
* | |
| (bot-ocs-ka) kics. fn. tt. botocská-t. A maga nemében kis bot. | |
* | |
| BOTÓKA (bot-o-ka) fn. tt. botoká-t. A székelyeknél am. almatörő almazúzó kis bot; botka. | |
* | |
| (bot-ó-ka-al) áth. m. botókál-t. Dajkanyelven am. a kisded botókáját azaz fejecskéjét kefélgeti, fésülgeti. | |
* | |
| (bot-ol), áth. m. botol-t. 1) A fa ágait levagdalja a végett, hogy derekából újra hajtson ki. Botolni szokták a fűzfákat, nyárfákat, akáczokat stb. 2) A halászoknál am. a vizet halászat előtt megzavarja, zurbékol. | |
* | |
| (bot-ol-ás) fn. tt. botolás-t, tb. ~ok. 1) Faágak levagdalása, nyesése. Füzfabotolás, nyárfabotolás. 2) l. BOTLÁS. | |
* | |
| (bot-ol-gat) áth. m. botolgat-tam, ~tál, ~ott. Lassan, de folytonosan, magát meg nem erőtetve vagdalja a fák ágait. | |
* | |
| (bot-ol-gat-ás) fn. tt. botolgatás-t. tb. ~ok. Cselekvés, midőn valaki a fák ágait botolgatja. V. ö. BOTOLGAT. | |
* | |
| (1), (bot-or), fő- és mn. tt. botor-t tb. ~ok. Tompa eszü, ostoba, müveletlen, faragatlan, buta, olyan mint a bot, vagy aki mindenbe megbotlik. Botor ember, botor kábaság. O te botor! Rokona: buta. | |
* | |
| (2), (bot-or) elvont törzsöke botorkál, botrány, botránkozik stb. szóknak. Jelentése: megütközés valamibe vagy valamin. | |
* | |
| (bot-or-ka-al), önh. m. botorkál-t. Gyakran megbotolva, akadozva, mindenütt megütközve járkál. Sötétben botorkál. A vak koldus bebotorkálja a falut. Elbotorkál mindennap a templomba. Fölbotorkál a harmadik emeletbe. Kibotorkál a mezőre. Lebotorkál a pinczébe.
Ez ige eredetileg: botolgál, v. botlogál, melyben az l és g keményebb rokonhangu r és k-ra változtak. Az alap-gyökige: botlik. | |
* | |
| (bot-or-ka-al-ás) fn. tt. botorkálás-t. tb. ~ok. Minduntalan megütközve mendegelés. A sok botorkálásban öszvesértegette magát. Eredeti elemeire visszaállítva: botolgálás v. botlogálás. | |
* | |
| (bot-or-ka-al-ó) mn. tt. botorkáló-t. Járáskelés közben gyakran megbotló, tapogatózva menő. Sötétben botorkáló utas. Botorkáló sánta, vak koldus. Botorkáló vén ló. | |
* | |
| (bot-or-ka-az-ás) l. BOTORKÁLÁS. | |
* | |
| (bot-or-ka-az-ik) k. m. botorkáz-tam, ~tál, ~ott. l. BOTORKÁL. | |
* | |
| (bot-or-kod-ás) fn. tt. botorkodást, tb. ok. Botor, ostoba, erkölcsileg botló, hibákat követő magaviselés. | |
* | |
| (bot-or-kod-ik) k. m. botorkod-tam, ~tál, ~ott. Botorul viseli magát, butaságokat követ el, a józan ész szabályai ellen gyakran vét, botlik. | |
* | |
| (botor-merész) ösz. mn. Aki botor módra, meggondolatlanul, esztelenűl, mint vak légy neki rohan a veszélynek. Máskép: vakmerész, vakmerő. | |
* | |
| (bot-or-ság) fn. tt. botorság-ot. Butaság, ostobaság, tompa eszüség, észbeli botlás. Botorságot követni el. Ez nagy botorság volt tőled. | |
* | |
| (bot-or-ul) ih. Botor módon, ostobául, bután, tompa észszel. Botorul eljátszotta szerencséjét. Botorul beleszól, amihez nem ért. | |
* | |
| (1), (bot-os) fn. tt. botos-t. tb. ~ok. 1) Szőrből, gyapjuból szőtt, vagy kalapos posztóból varrott téli meleg lábbeli. Botos csizma, botos kapcza, botosban járó köszvényes ember. Hangutánzónak látszik, mint csizma a csosz-ogástól, topán a top-ogástól, és így botos mintegy botlós a bot-olástól. V. ö. BOT 2). Rokon vele a tót bóti, mely nagy téli sarut jelent. 2) Székelyeknél am. pézsmavirág, minthogy a virágjának botja, azaz gombja van. | |
* | |
| (2), (mint föntebb) mn. tt. botos-t, v. ~at, tb. ~ak. A kinek botja van, bottal járó. Botos utazó, botos juhász, botos szolga, hajdu. | |
* | |
| (bot-oz) áth. m. botoz-tam, ~tál, ~ott. Bottal ver, megver. Megbotozzák az elitélt rabokat. Kibotozták a házból. Jól elbotozták, szinte porzott bele a háta. Mennyiben büntető verésre vonatkozik, hasonló képzésü ezekkel: pálczáz, vesszőz, farmatringoz, ostoroz. | |
* | |
| (bot-oz-ás) fn. tt. botozás-t, tb. ~ok. Bottal verés, bottal büntetés. Eltörölni a botozást. | |
* | |
| (bot-puska) ösz. fn. Sajátságos készületü bot, mely puskacsőt képez, s a reá illesztett sárkány által puska gyanánt használható. | |
* | |
| falu Bereg megyében; helyr. ~on, ~ra, ~ról. | |
* | |
| (bot-or-ánk-oz-ás) fn. tt. botránkozás-t, tb. ~ok. Eredeti ért. am. valamibe ütközés, belebotlás, fennakadás. Szokott erkölcsi ért. am. valamely rosz példa, s más vétke miatt belső lélekbeli megütközés, s bűnre csábító tulajdonsága fölötti boszonkodás. Illetlen magaviseletével botránkozást okozni. A jámbor hivek botránkozására kegyetlenül szólni a vallási dolgokról. "Lehetetlen, hogy botránkozások ne jöjjenek; jaj pedig annak, aki által jönnek." (Luk. 17. v. Káldi.) "Jaj e világnak a botránkozásokért. Mert szükség, hogy botránkozások jőjjenek: mindazáltal jaj annak az embernek, aki által botránkozás jő." (Máté 18. 7. Káldi.)
Elemezve: a botlik törzsből lett botlánk, (mint fal falánk, nyúlik nyulánk, nyal nyalánk), s az l-nek keményebb r-re változtával: botránk, s innen: botránk-oz-ik = botlánkozik. Csakugyan ily értelembe fordúl elő Pesti Gábornál is: "de mikoron leszállana, megbotránkozék repillésébe." LXIII. mese. | |
* | |
| (bot-or-ánk-oz-at) fn. tt. botránkozat-ot. Botránkozás, elvont értelemben véve. V. ö. BOTRÁNKOZÁS. | |
* | |
| (bot-or-ánk-oz-atlan) mn. tt. botránkozatlan-t, tb. ~ok. Aki nem botránkozik, erkölcsileg semmiben vagy semmin meg nem ütközik. | |
* | |
| (bot-or-ánk-oz-at-os) mn. tt. botránkozatos-t, vagy ~at, tb. ~ak. Ami belső megütközésre alkalmat, okot ad, amin a gyönge erkölcsüek, gyarlók könnyen fennakadván s általa bűnre csábulván, e miatt a jobb erkölcsüekben boszonkodást, utálatot gerjeszt. | |
* | |
| (bot-or-ánk-oz-ik) k. m. botránkoz-tam, ~tál, ~ott. 1) Általán, erkölcsi értelemben valamin megütközik. Különösen: mások gonosz vagy gonosznak vélt tettein fönnakad, s a miatt hogy ezek által másokban is bünös gondolatok, gyanúk keletkeznek vagy mások is hasonló tényekre kapnak kedvet, ösztönt, boszonkodik, utálatra gerjed. Botránkozik az együgyü ember, midőn szinházi szerelmes jelenéseket lát. Botránkozik a tiszta erkölcsű, szemtelen beszédek hallatán. Botránkozik a képmutató is, de csak külsőleg. Botránkozik a jámbor ember, látván az istentelenek gonoszságát. Kiván ez ige ban ben vagy, on ěn ön ragu neveket maga mellé, pl. Vigyázz, hogy senki meg ne botránkozzék tetteidben. Némely ember hamar megbotránkozik ártatlan dolgokon is. 2) Jelent tájdivatosan annyit is, mint: vétkezik. Bizony uram, én sokat botránkoztam. "Ti mindnyájan megbotránkoztok énbennem ez éjjel." "Ha mindnyájan megbotránkoznak is benned, én soha meg nem botránkozom." (Máté 26. Káldi.)
Elemzését illetőleg l. BOTRÁNKOZÁS. | |
* | |
| (bot-or-ánk-oz-tat) áth. m. botránkoztat-tam, ~tál, ~ott. Eszközli, vagy okozza, hogy valaki botránkozzék, azaz, erkölcsileg megütközzék valamiben vagy valamin; bűnre csábításai által a jámbor érzésüekben boszonkodást, utálatot gerjeszt. "Ha a jobb szemed megbotránkoztat téged, vájd ki azt és vesd el tőled." (Máté 5. 29.) "Aki pedig megbotránkoztat egyet e kisdedek közől" - - "Ha pedig a kezed vagy lábad megbotránkoztat téged, vágd el azt és vesd el tőled." (Máté 18. Káldi.) | |
* | |
| (bot-or-ánk-oz-tat-ás) fn. tt. botránkoztatás-t, tb. ~ok. Oly cselekvés, melybe vagy melyen valaki erkölcsileg megütközik, mely amiatt, hogy általa a gyöngébb erkölcsűek bűnre csábulnak, a jobbakat boszonkodásra, utálatra gerjeszti. | |
* | |
| (bot-or-ánk-oz-tat-ó) mn. tt. botránkoztató-t. Aki vagy ami botránkozást okoz, mások gyöngéd erkölcsi érzelmét sérti; másokat bűnre ingerlő. Botránkoztató beszédek, színpadi jelenetek. | |
* | |
| (bot-or-ány) fn. tt. botrány-t, tb. ~ok. Maga azon cselekvés, illetőleg erkölcsi kihágás, rosz példa, mely másokat bűnre ingerel, s ezáltal a jobbakban boszonkodást, utálatot gerjeszt; a botránkozás tárgya. Nyilvános, köz botrány. Házi botrány. A társadalmi rend, törvény, illedelem ellen elkövetett botrány. Szinházi, utczai botrány.
Helyesen alkotott, új szó; a botlik törzsből botlány helyett: botrány, mint: foszlik foszlány, vág vágány, köt, kötény. V. ö. ~ÁNY ÉNY képző. | |
* | |
| (botrány-kő) ösz. fn. Tulajd. ért. útban fekvő, kiálló kő, melyben a járó megbotlik, vagy botolhatik. Átv. ért. oly körülmény, állapot, viszony, stb. mely botrányra nyujt alkalmat, melyen valaki erkölcsileg fönnakad, megütközik. | |
* | |
| (botrány-könyv) ösz. fn. Nyilvános, vagy magánéletben elkövetett botrányok jegyzéke, gyüjteménye. XV. Lajos franczia király udvarának botránykönyve. (Chronique scandaleuse). | |
* | |
| (bot-or-ány-os) mn. tt. botrányos-t, vagy ~at, tb. ~ak. Botránynyal járó, botrányt elkövető, bünre csábitása miatt boszonkodást gerjesztő. Botrányos tisztviselő, botrányos magaviselet, botrányos beszéd, szini előadás. | |
* | |
| (bot-or-ány-ta-lan) mn. tt. botránytalan-t, tb. ~ok. Botrány nélküli, miben erkölcsileg megütközni nem lehet. Botránytalan életű pap, elüljáró, atya, tanító. Határozóilag am. botrány nélkül. | |
* | |
| (botra-tekercs) ösz. fn. l. BOTKALÁCS. | |
* | |
| l. MOTRING v. MATRING. | |
* | |
| (bot-or-og) fn. tt. botrog-ot. Apró tengeri rákfaj, melynek ollói nincsenek, minélfogva mintegy botrogva botorkálva mászkál. | |
* | |
| (bot-or-o-mász) ösz. mn. Balaton mellékén am. Botlékony, aki gyakran elesik, illetőleg botlik és mászva fölkel, botlómászó. | |
* | |
| (bot-szalag) ösz. fn. Szalag, melyet a botnak kilikasztott felső végébe húznak. | |
* | |
| helyek nevei Bihar, Komárom, Pest, Somogy, Zemplén megyékben; helyr. ~on, ~ra, ~ról. | |
* | |
| falu Baranya megyében; helyr. Botyká-n, ~ra, ~ról. | |
* | |
| elvont gyök, melyből bozót, bozótos, bozont, bozontos, bozlán származtak. Ezek jelentése szerint eredetileg am. borz, bozz, mert bozót = öszvevissza keveredve borzasan nőtt holmi gizgaz, sás, burján; bozontos = borzas; Sándor István szerint a régieknél boz am. bodzafa. - Mint a boza főnévnek gyöke am. buz. l. BOZA. Göcsejben használtatik moz helyett; bozog = mozog. | |
* | |
| (boz-a) fn. tt. bozát. Kölesből készített szeszes ital, a régi kunoknál, mely Oláh Miklós korában még nagy keletben volt. In campis Cumanicis praeter vina advectitia usum habent Cumani cujusdam liquoris, ex milio et aqua suo more expressi, quem Bozam vocant. (Nicolai Olahi Hungaria, Cap. 18.) Föléledt mint a bozaczibere, azaz jó kedvében csintalankodik.
Elemezve am. bozó azaz buzgó, t. i. erjedés által készült ital. A persa nyelvben Vullers így értelmezi: boza potus ex farina oryzae, milii, hordei, simil. paratus et in Mavaralnahr et Hindűstân pervulgatus. Meg van a török nyelvben is. Hellen neve: parabiaV. | |
* | |
| (boza-sör) ösz. fn. Áztatás által kicsirázott kölesből sörféle részegítő ital. Egyszerüen: boza. | |
* | |
| (boz- v. borz-ol-án) fn. tt. bozlán-t, tb. ~ok. Letörött faág, melynek levelei megszáradtak, s borzasan öszvezsugorodtak. Törzse: boz vagy borz, s tulajdonkép am. borzolán vagy borzovány. V. ö. BOZ. | |
* | |
| (boz-og) önh. m. bozog-tam, ~tál, ~ott, vagy bozg-ott. Göcsejben am. mozog. | |
* | |
| m. város Honth megyében; helyr. ~on, ~ra, ~ról. | |
* | |
| (boz- vagy borz-on-t) fn. tt. bozont-ot. Hosszukás lógó, egymásba fonódott szőr, milyen általán a medvék, juhászkutyák, farkasok szőre. Átv. értel. fésületlen, öszvekuszált, tekeredett hajcsomó az emberi fejen.
Gyöke boz = borz, minthogy származéka: bozontos = borzas. | |
* | |
| KIS~, OLÁH~, máskép: Boszontó és Bozinta, helységek Erdélyben; hely. Bozontán, ~ra, ~ról. | |
* | |
| (boz- v. borz-on-t-os) mn. tt. bozontos-t, v. ~at, tb. ~ak. Hosszu, fityegő, s összekuszált szőrü, baglyas, borzas, fésületlen, kóczos. Bozontos guba, gucsma; bozontos komondor, medve, róka, farkas; bozontos czigánypurdé. | |
* | |
| (boz- v. borz-on-t-os-an), ih. Bozontos állapotban. | |
* | |
| falu Ung megyében; helyr. ~on, ~ra, ~ról. | |
* | |
| (boz- v. borz-ót) fn. tt. bozót-ot. Sűrű, magasra nőtt gaz, burján, sás, csáté stb. melynek szárai s levelei megszáradva kuszáltak, borzasak. Bozótban lappangó farkasok. Elégetni, kiirtani a bozótot.
Elemzését illetőleg l. BOZ gyök. Rokonnak látszik a franczia bosquet, olasz boschetto, német Busch, perzsa bésah, (sylva, arundinetum.). | |
* | |
| (boz- v. borz-ót-os), mn. tt. bozótos-t v. ~at, tb. ~ak. Bozóttal benőtt, gazos, burjános, kákás, sásos, nádas. Bozótos Sárvíz, Marczal, Szala. Bozótos ugarok, pagonyok. | |
* | |
| hangutánzó elvont gyök, mely valamely mozgásban levő sokaságnak tompa neszét jelenti. Vékonyhangon: bizs, honnan: bozsog, bizseg. Kemény mássalhangzóval: pozs, pizs, pezs. | |
* | |
| NAGY~, KIS~, puszták Bihar megyében; helyr. ~on, ~ra, ~ról. | |
* | |
| (bozs-og) önh. m. bozsog-tam, v. bozsgottam, ~tál, v. bozsg-ottál, htn. ~ni v. bozs-gani, Szüntelen mozogva, keveregve tompa neszt csinál. pezseg, nyüzsög. Bozsog a vásáros nép. | |
* | |
| (bozs-og-ás) fn. tt. bozsogás-t, tb. ~ok. Pezsgés, nyüzsgés, élénk mozgás. | |
* | |
| falvak Baranya, Vas, Veszprém és Szala megyékben; helyr. ~on, ~ra, ~ról. | |
* | |
| (bozs-ong) önh. m. bozsong-tam, ~tál, ~ott. Erősebb neszszel, folyvástabb, nagyobb sokaságban nyüzsög, zsibong, mozog. | |
* | |
| (bozs-ong-ás) fn. tt. bozsongás-t, tb. ~ok. Erősebb, élénkebb bozsogás. | |
* | |
| l. BODZA. | |
* | |
| falu Vas megyében; helyr. ~ba, ~ban, ~ból. | |
* | |
| l. BO. | |
* | |
| (1), hangutánzó elvont gyök, a bőg, bődűl, bődít származékokban. Rokonai: bé, bú, mint a bég búg igék gyökei. | |
* | |
| (2), önálló gyök mn. tt. bővet, tb. bővek; fokozva: bővebb v. tájdivatosan bőebb, a Müncheni codexben: bővöbb, és a tt. bővöt. 1) A maga nemében tágas (a szüknek ellentéte), öblös, aminek beltartalma nagy. Ez értelemben mondatik ruhanemüekről, vagy más, szövetekből álló, rostos szerkezetű, tágulékony testekről. Bő ruha, bő gatya, bő nadrág, bő ing, bő csizma, bő keztyű. Bő száju zsák, erszény. Bő ruhát viselni. Bőre szabni a dolmányt. 2) Ami a maga nemében sokat hoz, terem, illetőleg dús, gazdag, szapora tartalmú; sok, nagy. Bő termés, bő aratás, bő szüret. Bő jövedelem, bő nyereség, bő ajándék, bő jutalom. A vásári portékának bő kelete van. 3) ,Kéz' szóval öszveköttetésben: Nagy mennyiségben adakozó. Bő kezű jótévők. Vagyonából bő kézzel osztogat. 4) Átv. ért. irásban, beszédben terjedelmes. Bő tollú. Bő beszédü szónok. Használtatik főnévileg bőség helyett is. A gabonának, szénának bővében vagyunk. Bőben büdös, éhben édes, vagy szükben édes, azaz, midőn sok van valamiből, fitymáljuk, válogatunk benne, midőn pedig kevés van, megbecsüljük, kedves. A régieknél, pl. Pázmánnál, s némely tájejtéssel: bé vagy bév.
E szóban alapfogalom a belsőség, beltartalom nagysága, minélfogva a be ben bel szókkal rokonítható, s am. beő, öszvehúzva bő, mint fe-ből lett feő fő, ne-ből neő nő, he-ből heő, hő. Rokonok vele a török büjü-mek (nőni), a szanszkrit bah (crescit) pi, pjái (opimare, fecundum reddere), persa bajá vagy bejá (plenus; janua), hellen piwn, piainw, tót bivní, sínai pu (amplum, spatiosum). | |
* | |
| (3), több hely neve Erdélyben és Magyarországon (ALSÓ~, FELSŐ~, TISZA~); helyr. ~n, ~re, ~ről. | |
* | |
| (bő-beszédü) ösz. mn. Sokat beszélő, aki terjedelmesen szokott eléadni valamit. Bőbeszédü szónok, ügyvéd. | |
* | |
| (bő-beszédűség) ösz. fn. Tulajdonság, minél fogva valaki sokat beszél, valamely tárgyat terjedelmesen, tövéről hegyére ád elé. Némely szónokban legfőbb hiba a bőbeszédüség. Általán, a tárgyhoz, dologhoz lényegesen nem tartozó szószaporítás. | |
* | |
| fn. l. BĚCS. | |
* | |
| l. BÖLCS. | |
* | |
| BELSŐ~ falu Borsodban; KÜLSŐ~, Zemplénben; helyr. ~ön, ~re, ről. | |
* | |
| BÖCSÜL, (régiesen BÖCSŐL), BÖCSÜLÉS, stb. l. BĚCSMÉRĚL, BĚCSÜL, BĚCSÜLÉS, stb. | |
* | |
| l. BÖLCSŐ. | |
* | |
| elvont gyöke 1) böczölész, böczörög szóknak, s nem egyéb, mint a bicz változata, melyből biczeg, biczczen stb. származtak; 2) böczek szónak, mely tuskót jelent, s ezen értelménél fogva rokona bocz bucz mint a boczkó, buczkó szók gyöke. | |
* | |
| (böcz-ek) fn. tt. böczek-ět. Kemenesali tájszó, am. tuskó, tőke, Máskép bölőke. | |
* | |
| (böcz-ög) önh. m. böczög-tem, ~tél, ~ött. Tántorogva, szédelegve izegmozog. Rokona: biczěg. V. ö. DÖCZÖG. | |
* | |
| (böcz-ög-és) fn. tt. böczögés-t, tb. ~ěk. Tántorgás, ideoda billegve menés, Rokona: biczěgés. V. ö. DÖCZÖGÉS. | |
* | |
| (böcz-öl-ész) önh. m. böczölész-tem, ~tél, ětt. par. ~sz. Tántorogva, ideoda biczegve megy, mint a részegek szoktak. | |
* | |
| (böcz-ör-ög) önh. m. böczörög-tem, vagy böczörgöttem, ~tél, vagy böczörgöttél, böczörgött, htn. ~ni. vagy böczörgeni. Jelentésére nézve l. BÖCZÖLÉSZ. V. ö. BICZĚRĚG. | |
* | |
| elvont gyöke bödön, bödönke szóknak. Vastaghangon bod, mint bodon gyöke. | |
* | |
| (1), (bő-d) elavult mn. tt. bőd-öt. A maga nemében elég bő, vagy bővecske. A d képző az alapértelmet némileg kicsinyíti, mint a lassud, karcsud, gyöngéd szókban. | |
* | |
| (2), helységek neve Magyar- és Erdélyországban. Helyr. Bőd-re, ~ön. ~ről. | |
* | |
| (3), (bő-d) hangutánzó törzs a bő elvont gyökből. Származékai: bődűl, bődít. | |
* | |
| Némely tájakon ludakat behajtó szólítás, nógatás. Másutt: haj be! huj be! be be! haja luda! Repülésre a szárnyas állatok ezen szókkal nógattatnak: hess! hess be, hess ki! stb. | |
* | |
| (1), (böd-e) fn. tt. bödét. Kis gömbölyü testü, piros hátu bogárfaj. Vastag hangon: boda, vak boda. (Coccinella.) | |
* | |
| (2), falu neve Szalában. Helyr. Bödére, Bödén, Bödéről. | |
* | |
| falu Szalában; helyr. ~házán, ~házára, ~házáról. | |
* | |
| erdélyi falu Csik székben. Helyr. Bödes-re, ~ěn, ~ről. | |
* | |
| (bő-d-ít) önh. és visszah. m. bődít-ětt, par. ~s, htn. ~ni, vagy ~eni. Bőgő hangot ereszt. Bődítenek a kopár mezőn éhező, szomjazó barmok. Elbődíti magát a szelindekek által kinzott ökör. | |
* | |
| (bő-d-ít-és) fn. tt. bődítés-t, tb. ~ěk. Egyes bőgő hang eresztése. Ökör, tehén, bika bődítése. | |
* | |
| falu és puszta Győr és Veszprém megyében. Helyr. Bödőgé-re, ~én, ~ről. | |
* | |
| (böd-ön) fn. tt. bödön-t, tb. ~ök. 1) Kis hordóforma faedény, különféle élelemszerek tartására való. Sós bödön, vajas bödön, sajtos bödön, lisztes bödön. 2) Kivájt vastag faderék, mely a kiásott kútba eresztetvén annak oldalát, körületét képezi. Kútbödön. Vastaghangon: bodon. Némely tájakon átvetve: döbön. | |
* | |
| falu Erdélyben Doboka megyében; helyr. ~re, ~ön, ~ről. | |
* | |
| (böd-ön-ke) kics. fn. tt. bödönkét. Kisebbféle bödön. Átvetve: döbönke: V. ö. BÖDÖN. | |
* | |
| l. BÖDÖN. | |
* | |
| BŐDÜL, (bőd-űl) önh. m. bődűl-t. Egyes bőgő hangot ad, bőgésre fakad, elfakad bőgve. Nagyot bődűl a haragos bika. Elbődűlnek a tehenek, midőn döglött társukat megszagolják. Képes kifejezésben bődűlni mondják a tenger csapkodó hullámait, a rengetegbe ütköző nagy szeleket; elbődűlnek, vagy megbődűlnek az ostromló ágyúk torkai. | |
* | |
| BŐDÜLÉS, (bőd-űl-és) fn. tt. bődülés-t, tb. ~ěk. Egyes bőgő hangnak eresztése, bőgésre fakadás. | |
* | |
| 1) A kutya természeti hangja, midőn nem folytonosan ugat, hanem csak egyes hangra tör ki. Származékai: böffen, böffent. 2) Ökrendezők hangja, mely többnyire a gyomornak nem tetsző ételektől ered. Származékai böfög, böfögés. Mennyiben e hang fölfújt pofák által képződik, rokonai: pöf, pof, puf. | |
* | |
| (böf-ék-ěl) önh. m. böfékěl-t. Fölfújt pofáján ereszti ki a tüdőből kinyomuló léget, vagy gyomorból föltoluló gőzt, szelet. Keményebb ajakhanggal: pöfékěl. | |
* | |
| (böf-ű-en, böf-v-en) önh. m. böffen-t. 1) Tulajdonkép a kutya böffen, midőn az indulat egyes kitörését kifakadólag hangoztatja vissza, pl. ha az éjjeli őreb valamely neszt hall, s valakit jönni gyanít, nem ugat mindjárt, hanem csak böffen. 2) Átv. ért. mondatik oly emberről, ki más beszédébe egy-két szóval belevág, közbekiált. Bele böffenni a szónok eléadásába. Nem beszél, csak néha beleböffen mások szavába. 3) Böffen az ember, és más állatok, midőn gyomrukból valamely kelletlen étel vagy ital feltolódik. Nagyokat böffen a fokhajmás kolbásztól. | |
* | |
| (böf-v-en-és) fn. tt. böffenés-t, tb. ~ěk. Olyan hangadás, mint az ugatni készülő kutyáé; vagy milyent az hallat, kinek gyomrából a kelletlen étel ital föltolúl. Kutya böffenésére fölébredni. | |
* | |
| (böf-ü-en-t vagy böf-v-en-t) önh. és áth. m. böffent-ětt, htn. ~ni, vagy ~eni. 1) Böfögő hangot ereszt ki a száján. 2) Átv. ért. egyes szókat nagy erővel, vagy hirtelenül kiejt, kivakkant. Haragból, vagy véletlenül kiböffenteni valamit. Vigyázz, hogy valamikép ki ne böffentsd a titkot. | |
* | |
| (böf-v-en-t-és) fn. tt. böffentés-t, tb. ~ěk. Az ugató kutya hangjának egyes kitörése, egy böf hangadás. | |
* | |
| (bő-fizető) ösz. mn. A fizetésben bőkezű, bőven adakozó. Átv. ért. termékeny, bőven termő. Bőfizető szántóföldek. Bőfizető köles, mák. | |
* | |
| (böf-ög) önh. m. böfög-tem, ~tél, ~ött. 1) Kinek gyomrából valamely kelletlen étel, ital bizonyos tompa ökrendezéssel föltolul. Böfög a sok pálinkától, foghajmás sülttől. 2) Átv. értelemben: félig értetlen hangon, s mintegy nehéz részeges nyelven ejti ki a szókat. Nem is beszél, csak úgy böfög. Igekötővel használva am. illendőség ellen, nem a maga helyén és idején, nem is annak módja szerént szól. Beleböfögni más szavába. Kiböfögni a titkokat. Reáböfögni valakire. Mondják néhutt vastag hangon is: bufog. | |
* | |
| (böf-ög-és) fn. tt. böfögés-t, tb. ~ěk. Gyomorból a kelletlen étel-italnak felnyomulása, s ebből származó tompa ökrődés. | |
* | |
| (böf-ög-ő) mn. tt. böfögő-t. Kinek gyomra evés után ükölődik, ökrődik, ökrendez. | |
* | |
| (1), önálló gyök és fn. tt. bög-öt. Általán am. valamely testből kinövő, kidudorodó csomó, göcs, bötyök. Ikerítve: csögbög. Vastaghangon: bog. Alapértelemben és alaphangban egyeznek vele: bögy, buga, bogy, mogy, pog, pok részint önálló szók, részint elvont gyökök. | |
* | |
| (2), mint helynév l. BÖGH. | |
* | |
| (bő-ög) önh. m. bőg-tem, ~tél, ~ött. 1) Tulajdonkép mondjuk a szarvas marhákról, midőn sajátságos tompa mély hangon szólanak. Bőg a bika, ökör, tehén, bival. Bőgnek a borjúk, tinók. Idegen ökör haza felé bőg. Km. A tehén elveszett borja után bőg. Mint hangutánzóhoz legközelebb áll a juhok, bárányok hangját kifejező bég. 2) Alsóbb népies beszédben mondják emberről is, midőn hasonló tompa hangon éktelenül kiált, kivált gyermekről, ki nagy erőködéssel sír, ordít. 3) Képes kifejezéssel: bőgnek a zivataros morajú szelek, a tengernek földuzzadt hullámai, a haboktól csapkodott sziklák, az ágyuk torkai.
Gyöke a természeti hang bő, melyből ög vagy g képzővel lett: bőg, mint a bé, bú, sú, zú elvont gyökökből: bég, búg, súg, zúg. V. ö. BÉ, (2). Rokonai: a magyar bömböl, búg, a latin buccino, mugio, hellen bauzw, mukaomai, szanszkrit bukk, német muhen, franczia mugir, finn pöylin stb. | |
* | |
| falu Pozsony megyében; helyr. ~n, ~re, ~ről. | |
* | |
| (bő-ög-és) fn. tt. bőgés-t, tb. ~ěk. 1) Szarvasmarhának természeti hangja, szózata. Ökörbőgés, bikabőgés, bivalbőgés. 2) Kelletlen erőködő, idomtalan, éktelen sírás, kiabálás. Szelek, hullámok, ágyuk erős tompa szózata. | |
* | |
| (bő-ög-et) áth. és mivelt. m. bőget-tem, ~tél, ~ětt. Bőgni kényszerít, bőgésre ösztönöz, sürget. Az elzárt borjúk bőgetik anyjaikat, és viszont. Egy döglött tehén megbőgeti az egész gulyát. Képzésre olyan mint: síkat, ríkat, brúgat, csígat. | |
* | |
| (bő-ög-et-és) fn. tt. bőgetés-t, tb. ~ěk. Bőgésre kényszerítés, ösztönözés. | |
* | |
| KIS~, NAGY~, puszták Pest megyében; helyr. ~ön, ~re, ~ről. | |
* | |
| (bög-öl-ész) áth. m. böglész-tem, ~tél, ~ětt, par. ~sz. Balaton mellékén am. böngész, a megszedett szőlőben, gyümölcsösben elmaradt böngöget, bingyókat keresgél. Valószinüen eredetileg böngölész volt. | |
* | |
| (1), (bő-ög-ő) mn. tt. bőgő-t, tb. ~k. Szarvasmarha módjára kiáltó. Bőgő ökör, bőgő bival. 2) Éktelenül síró. Bőgő gyerek. Képes kifejezésben mondatik az erősen zúgó szelek, hullámok, ágyúk felől. Bőgő szelek; bőgő hullámai a zivataros tengernek. Bőgő ágyúk. | |
* | |
| (2), (mint föntebb) fn. tt. bőgő-t, tb. ~k. Dunántúl am. öreg hegedü, néhutt brúgó, gordon, barbora. A részeg ember még az eget is bőgőnek nézi. Km. Kis bőgő (gordonka), nagy bőgő, bőgő hegedű. Bőgősíp a dudán, am. bordó. Bőgőt húzni. Bőgőn játszani. | |
* | |
| (bőgő-hegedű) ösz. fn. l. BŐGŐ, fn. | |
* | |
| (bőgőr-húr) ösz. fn. Bőgőhegedűre való vastagabbféle, mélyhangu húr. | |
* | |
| (bög-öly) fn. tt. bögöly-t, vagy böglyöt, tb. ~ök, vagy böglyök. Mezei nagyobbféle szürke légy, mely a barmok körül szállong, s azokat meleg nyári napokon éles mérges fulánkjával bökdösi, csipkedi, vérig üldözi, s gyakran fölbőszítve futásra kényszeríti. Fajai: marhabögöly, mely a gulyákat, szarvasmarhákat kinozza; irámbögöly, lóbögöly, juhbögöly.
Máskép tájejtéssel: pőcsik, vagyis átvetve bökcsi, azaz, bökdöső. A bögöly gyöke is tulajdonkép: bök, s am. bökő, bökölő. Képzésre olyan mint: törköly, hömpöly, szipoly, seregély stb. V. ö. ~ALY, ~ELY, ~OLY, ~ÖLY képző. | |
* | |
| (bögöly-szin) ösz. fő- és mn. Sötét szürkeszin, milyen a bögölyé. Bögölyszinű. | |
* | |
| (bögöly-szinű) ösz. mn. Olyan szinü, mint a bögöly, azaz, sötét szürke. Bögölyszinű posztó. | |
* | |
| (bög-ös) mn. tt. bögös-t, vagy ~et, tb. ~ek. Aminek böge van, csomós, bötykös. Vastaghangon: bogos. Bögös faderék. | |
* | |
| (bö-ög-ő-ös) fn. tt. bőgős-t, tb. ~ök. Zenész, ki bőgőhegedűn játszik, ki a brúgót, gordont, barborát húzza. Bőgős czigány. | |
* | |
| falvak Vas megyében; helyr. Bögöthé-n, ~re, ~ről. | |
* | |
| (1), (bög-öz) áth. m. bögöztem, ~tél, ~ött. par. ~z. Egy vagy több bögöt, azaz csomót köt valamin. Vastaghangon: bogoz. | |
* | |
| (2), falu Erdélyben, Udvarhely székben; helyr. ~ön, ~re, ~ről. | |
* | |
| (bő-ög-ő-öz) önh. m. bőgőz-tem, ~tél, ~ött, par. ~z. Bőgőhegedűt húz, bőgőn játszik, brúgóz, barboráz. | |
* | |
| (bög-öz-és) fn. tt. bögözés-t, tb. ~ěk. Valaminek csomóra kötése. | |
* | |
| (bő-ög-ő-öz-és) fn. tt. bögőzés-t, tb. ~ěk. Bőgőhuzás, brúgózás, barborázás. | |
* | |
| BÖGZIK, (bög-öz-ik), k. m. bögzött, htn. bögzeni. Csomósodik, bütykösödik, göcsössé lesz. Bögözik a vén bodzafa, somfa, fűzfa. | |
* | |
| (bög-ör-e) fn. tt. bögrét, tb. bögrék. Kisebb alakú cserépfazék, mit néhutt csupornak, másutt pl. Dunán túl pohárnak neveznek. Némely palóczoknál megfordítva: göbre, vagy gěbre. Tejes bögre, tejfölös bögre, leveses bögre, vajas bögre; mázos bögre. Itczés, messzelyes bögre. Bögrében főzni, bögréből inni, bögrével mérni a cseresnyét, epret. Más bögréjében ne kanalazz = más rétjébe ne vágd a kaszádat, más nejét, kedvesét ne bántsd.
Gyöke a dudorodásra vonatkozó bög, vastaghangon bog, honnan rokona: bogrács. | |
* | |
| (bög-ör-e-ecs-ke) kics. fn. tt. bögrécskét. Kis bögre, csuprocska. | |
* | |
| (bögre-képű) ösz. mn. Kinek dudorodott, bögre gömbölyüségü ábrázata van. Bögreképü, buksi fejü, zömök ember. | |
* | |
| (bögre-tok) ösz. fn. Növénynem az öthímesek seregéből és egyanyások rendéből; csészéje egytagu, mely a magzatot befödi, s annak tokjává lesz; bokrétája nincs; magva egy. (Thesium.) Fajai: lenlevelű~, bérczi bögretok. | |
* | |
| l. BĚGY. | |
* | |
| (bögy-ke) tulajdonkép fn. s am. bögyöcske, de összetéve a hegyke szóval melléknév gyanánt használtatik, s jelent rátartóst, kényesen járót, kevélyet. Hegyke bögyke leány vagy menyecske. V. ö. BĚGYĚS. | |
* | |
| (bögy-ök) fn. tt. bögyök-öt. Dudor, dudorodott test; tömött bögyhöz hasonló valami. Korsó bögyöke, palaczk bögyöke. Innen a nő csöcse is bögyöknek mondatik, ha dudorodott, teljes. Alaphangban és fogalomban rokona: bötyk, vagy bötyök, vagy bütyök. | |
* | |
| (bögy-ök-ös) mn. tt. bögyökös-t vagy ~et, tb. ~ek. 1) Kidudorodott, teljes, tömött, öblös. Bögyökös korsó, bögyökös tintatartó. 2) Csöcsös, nagy mellű. Bögyökös leány, asszony. V. ö. BÖTYKÖS, BÖTYÖKÖS. | |
* | |
| (bögy-ör-ő) fn. tt. bögyörő-t. Férfi szeméremtaga, leginkább kis gyermekeknél nevezik így némely tájékokon.
Elemzésére nézve l. BĚGYĚRŐ. | |
* | |
| (bögy-ör-ő-ös) mn. tt. bögyörős-t, vagy ~et, tb. ~ek. Kinek bögyörője van. | |
* | |
| BÖGYÖSKÖDIK stb. l. BĚGYĚS, BĚGYÉSKĚDIK. | |
* | |
| falu Somogy-, és népes puszta Heves megyében; helyr. Böhönyé-n, ~re, ~ről. | |
* | |
| vagy BĚJT (böj-t, vagy běj-t) fn. tt. böjt-öt. 1) Általán am. koplalás, midőn valaki önszántábol, vagy szükségből bizonyos idő alatt vagy kelletinél kevesebbet eszik, vagy egészen éhes állapotban marad. Sok dőzsölés, eszemiszom után böjtöt tartani. Böjttel sanyargatni, zabolázni a testet. Hetenként három napi bőjtre itélni a rabot. 2) Különösen hitvallási szent gyakorlat, midőn az illető hivek bizonyos fegyelmi rendeletek szerint az ételital mennyiségére, és miségére nézve szűk mértéket tartanak. Izráeliták böjtje, Mózes törvénye szerint. Mozleminek böjtje, melyet Mohammed rendelt. Keresztények böjtje, mely napjában egyszeri jóllakást enged meg, s némely ételektől megtartóztatást parancsol. Böjtöt fogadni. Megtartani, megszegni a böjtöt. Fogadott böjt. Köteles böjt. Száraz böjt. Jó az imádság böjttel. Tóbiás 12. 8. Részeg ember imádsága, beteg ember böjtje semmit sem ér. Km. Teli hassal könnyü a böjtöt dicsérni, vagy a böjtről papolni. Km. Kinek nem kell, annak böjtöt szab. Km. Duna pontya, Tisza kecsegéje, Ipoly csukája legjobb böjt, ha szerémi borban főtt. 3) Azon egyházilag meghatározott napok, melyeken a hivek böjtölni kötelesek. Ádventi, karácsonyi böjt. Minden péntek és szombat böjt. Boldogasszony böjtje. Apostolok, Mindenszentek böjtje. Negyvennapi, vagy hosszu, vagy nagy böjt. Böjt első, második, harmadik stb. vasárnapja. Böjt eleje, közepe, vége. Aki sok zabáló csötörtököt tart, hosszu böjtre szorúl. Km. Minden farsangnak van egy böjtje. Km. Se bőjti, se téli. Km. A tűz is böjtön bakzik. Km.
E szót némelyek a latin jejunium, mások a szláv beda, bjeda (nyomoruság) szóból származtatják. Rokonítják a finn paaston-val is, de ez a német Fasten, svéd fasta, és szláv post puoszt szók módosítványa. Mi a magyar nyelvből kétféle elemzését hozzuk föl. 1) Bű-ét, azaz, bűvös ét, olyan ét, melynek bűvös, szent erő tulajdoníttatik, s ebből öszvehúzva lett volna: böjt. 2) Azon alapfogalomból indulván ki, hogy a böjt lényege éhezésben áll, az éh vagy ěh gyökből származtatható, t. i. éh máskép éj, honnan: éhomra vagy éjomra, éhomét vagy éjomét. Az éj vagy ěj előtéttel béj, vagy běj, igévé alakulva: béjik vagy bějik, = éhezik, éhes állapotban van, s ebből lett: bějés, (éhezés) és béjet bějt (éhom, éhállapot). A b előtét nyelvünkben gyakori, mint: ámul bámul, iczeg biczeg, illeg billeg, anya banya, állvány bálvány, ennünket bennünket, öklel böklel stb. A régieknél gyakran eléfordúl bejt alakban. Így Sz. István király legendájában olvassuk: "lelkét éltetvén ajojtatus imádságokkal - - - ez világi testi eletét szent bejttel." A hellen nyelvben is a böjtöt jelentő szókban: nhVteia, apastia, asitia a nem evés, éhezés alapfogalma rejlik. Képzésre nézve egy osztályba tarzozik a sajt, rojt, bojt, lejt, rejt szókkal. | |
* | |
| (böjt-vel-es) mn. tt. böjteles-t, tb. ~ek. Dunán túl am. amit böjti napokon szabad enni. Vajjal, olajjal készített böjteles étkek. Főnevűl is használtatik. Szereti a böjtelest. | |
* | |
| (böjt-elő) ösz. fn. 1) A hosszú, azaz negyvennapi bőjt kezdete. 2) Midőn hónapot jelent, böjtelő hava, am. február, minthogy jobbjára a nagybőjt ekkor veszi kezdetét, télutó, másodhó. Az utána következő: böjtmás hava. | |
* | |
| l. BÖJTELŐ 2) | |
* | |
| (böjt-i) mn. tt. böjti-t, tb. ~ek. Böjtre való, böjti napokon, böjti időszakban létező. Böjti ételek. Böjti napok. Böjti ájtatosság, ének, prédikáczió. Böjti szelek. Sohajt, mint a böjti szél. Km. Böjti (helyesebben: bűdi) boszorkány. Borzas hajú böjti boszorkány. Úgy néz, mint a böjti boszorkány. Km. | |
* | |
| (böjt-köz) ösz. fn. Az egész hosszuböjt alatti időszak. Böjtközben húst nem enni. | |
* | |
| (böjt-más-hava) ösz. fn. Martius, vagy tavaszelő, vagy harmadhó. Böjtmáshavának 21-dik napján kezdődik a tavasz, midőn a nap a kosjegybe lép. A husvét néha böjtmáshavára esik. V. ö. BÖJTELŐ. | |
* | |
| l. BÖJTMÁSHAVA. | |
* | |
| (böjt-nap) ösz. fn. Nap, melyen az egyház parancsából böjtölni tartoznak a hivek; böjti nap. A magyarországi katholika egyházban minden péntek és szombat böjtnap. | |
* | |
| (böjt-napi) ösz. mn. Böjtnapot illető, ahhoz tartozó, arra vonatkozó. Böjtnapi ebéd. | |
* | |
| (böjt-öl) áth. és önh. m. böjtöl-t. Használtatik tárgyesettel, és a nélkül. Értelmére nézve am. böjtöt tart, bizonyos ételektől megtartóztatja magát, s csak egyszer eszik napjában jóllakásig. l. BÖJT. Sokat vagy keveset böjtölni. Negyven napot böjtölni. Ádventi szerda-, péntek- és szombat napokon böjtölni. Kiböjtölni a nagy böjtöt. Átv. ért. Kiböjtölni valakit, am. addig várakozni, mig más el nem megy valahonnan. | |
* | |
| (böjt-öl-és) fn. tt. böjtölés-t, tb. ~ěk. Nélkülözés, ételekből megtartóztatás neme, midőn valaki böjtöl, böjtöt tart. V. ö. BÖJT. Böjtöléssel sanyargatni a testet. | |
* | |
| (böjt-öl-ő) fő- és mn. tt. böjtölő-t, tb. ~k. Aki böjtöt tart; bizonyos ételektől magát megtartóztató, s az evésben bizonyos mértéket tartó. Negyven napig böjtölő hívek. | |
* | |
| (böjt-ös) mn. tt. böjtös-t, vagy ~et, tb. ~ek. Böjti, böjtre való, ami zsírral nincs készítve, nem húsféle. Böjtös eledelek. Használtatik főnevül is, s ekkor jelent oly embert, aki különös, az egyháztól nem rendelt, csak szabad akaratból fogadott bőjtöket tart. Én böjtös vagyok, nem eszem egész héten húst. | |
* | |
| (böjt-szegés) ösz. fn. Az illető egyház által rendelt böjtnek meg nem tartása. | |
* | |
| (1), önálló gyök és áth. m. bök-tem, ~tél, ~ött. Általán am. szúr, hegyes, csúcsos végével belenyomúl valamely testbe. Bök a tövis, ár, tű, villa, kés, midőn szilárd testbe hat hegyével. A kiálló csizmatalpszegek bökik a talpat. Bök a tarló, a beretválás után sarjadzani kezdő szakál. Különösen szarvval, vagy más hegyes taggal szúr, taszít, öklel. Bök a szilaj tehén, bika, ökör, kos. Bök a tüskés disznó. Bök a rák ollója. Ujjával megbökni valakit. Képesen szólva, valakit bökni, megbökni am. szóval, czélzással élczes mondattal érzékeny oldalát érinteni, elevenére tapintani. Öszvetételekben némely példák: Tűhegygyel átbökni a papirt. A villát bebökni a sültbe. Karddal felbökni valamit a földről. A rakásalma közől egyet kibökni. Ujjal lebökni valaki fejéről a süveget. Tenyerét árral megbökni.
Származékai: bökcse, bökdös, böke, bökés, bökőcze stb. Egyezik vele az öklel ige gyöke: ök, melyből b előhanggal lett bök. De a b-nek be értelme is lehet: be-ök = be-szúr. A székelyeknél az ö megnyujtatik ebben: bőke. Különben rokonok vele a fordított magyar kép midőn szúró fegyvert jelent, valamit a kópja gyöke kóp, továbbá a hellen pux, pukteuw, pugmh, latin pugio, pugil, pugno, pugnus (ököl), pungo, figo, macto, héber paga, német pochen, boxen, fechten, szláv pichnem (bököm), lengyel pika, finn pökin, franczia piquer, stb. | |
* | |
| (2), újabban használt fn. tt. bök-öt. 1) A latin punctum értelmében bökés által csinált jegypont. V. ö. PETTY. 2) Fínom hegye, fulánkja valamely testnek, szernek, melylyel bökni szúrni lehet. A bök ige és bök név között oly fogalmi viszony van, mint a nyom ige és nyom (vestigium) főnév között. Mindkettő azon szók osztályába tartozik, melyek nevek és igék ugyanazon alakban, mint: les, zár, nyit, csavar, zavar, stb. | |
* | |
| (bök-cse) fn. tt. bökcsét. 1) Általán minden hegyes szúró szer, czucza, fulánk, tövis, tű stb. melylyel bökni lehet, vagy szokás. 2) Nyári melegekben barmokat csipdeső, zaklató szürke mezei légy; máskép: bögöly vagy pőcsik. | |
* | |
| (bök-öd-ös) gyak. áth. m. bökdös-tem, ~tél, ~ött, par. ~s. Szúró, hegyes eszközzel, czuczával, fulánkkal stb. szúrkál, gyakran, vagy folytonosan bök. Tűvel likakat bökdösni a papíron. A szilaj tinók szarvaikkal bökdösik egymást. Villával bökdösni, kibökdösni a húst. A halakat szigonynyal bökdösni. Ujjal bökdösni valakit.
Ez igében kettős gyakorlati képző van: bök-öd, bök-öd-ös, bök-dös, mint: pök-öd, pök-öd-ös, pök-dös, csip-ěd, csip-ěd-ěs, csip-děs. Hasonlóan fejlődtek ki: kapdos, mardos, repděs stb. | |
* | |
| (bök-öd-ös-és) fn. tt. bökdösés-t, tb. ~ěk. Gyakran, vagy folytonosan űzött bökés. Legyek bökdösése. | |
* | |
| (bök-öd-öz) gyak. áth. Érteményét illetőleg l. BÖKDÖS. | |
* | |
| (bök-öd-öz-és) fn. l. BÖKDÖSÉS. | |
* | |
| (bök-e) fn. tt. bökét. Általán hegyes eszköz, czuczás bot, melylyel bökni, szúrni lehet. A bökő igenévnek módosítványa. | |
* | |
| (be-ök-e vagy be-ök-ő) mn. tt. bőkét. A székelyeknél am. horgas, görbe, kajmós, melyet t. i. bizonyos testbe, nyilásba stb. beökni, azaz, beszúrni lehet. | |
* | |
| falu Ugocsa megyében; helyragokkal: Bökény-be, ~ben, ~ből. | |
* | |
| l. BÖLKÉNY. | |
* | |
| (bök-és) fn. tt. bökés-t, tb. ~ěk. Szúrás valamely hegyes eszközzel, különösen szarvval. Tehénbökés, bikabökés, kosbökés. V. ö. BÖK. | |
* | |
| (bök-esz) fn. tt. bökesz-t, tb. ~ěk. Hegyes eszköz vasból, mely több mesterségi munkáknál bökésre, szúrásra használtatik. Képzésre hasonló csipesz szóhoz. | |
* | |
| (bök-et) fn. tt. böket-ět. Lyukacska, vagy pontjegy, melyet bökés által csinálunk. (Punctum.) | |
* | |
| (bő-kezű) ösz. mn. Átv. ért. adakozó, aki vagyonából bőven osztogat, ajándékoz másoknak. Ellentéte: szűkmarkú. | |
* | |
| BŐKEZÜLEG, (bő-kezűleg) ösz. ih. Bőven adakozva, sokat ajándékozva; nem szűkmarkúan. Bőkezűleg megajándékozni valakit. Más szolgálatát bőkezűleg megjutalmazni. | |
* | |
| BŐKEZÜSÉG, (bő-kezűség) ösz. fn. Másokkal jótevő tulajdonság, melynél fogva valaki ingyen adományokat, ajándékokat bőven osztogat, s mások szolgálatát dúsan jutalmazza. | |
* | |
| falu Sáros megyében; helyr. Böki-be, ~ben, ~ből. | |
* | |
| (bök-ü-en vagy bök-ven) önh. m. bökken-t. Valamibe akadva, belemenve további haladásában fentartóztatik, hátráltatik. Elemezhető akár a bök igéből, mennyiben, aki valamibe bökken, mintegy beleszúródik, belenyomúl, akár a bukik-ból mintha volna: bukkan, azaz, mentében gödörbe, mélységbe esik, s ez által czélja elérésében akadályt szenved. Képzésre olyan mint: szökken, zökken, csökken, bukkan. Végelemzésben mind a bukás mínd a bökés bizonyos testbe nyomulást vagy tolást jelent. V. ö. ~AN, (1). igeképző. | |
* | |
| (bök-ven-és vagy bök-ü-en-és) fn. tt. bökkenés-t, tb. ~ěk. Akadályos állapotba jutás, midőn belebökkenünk vagy bukkanunk valamibe. V. ö. BÖKKEN. | |
* | |
| (bök-ven-ő vagy bök-ü-en-ő) mn. és fn. tt. bökkenő-t. Akadékos, amibe beleütközünk vagy belebukkanunk. Mint főnév jelent a kitűzött czélnak útjában álló nagy akadályt, nehézséget, a dolog bibéjét. Itt a bökkenő. Ez a bökkenője. Ez ám a bökkenő. Ugyan rá találtunk a bökkenőjére. V. ö. BÖKKEN. | |
* | |
| (bök-ő) mn. és fn. tt. bökő-t. 1) Aki vagy ami bök, szúr. 2) Eszköz, hegyes szerszám, mely bökésre használtatik. V. ö. BÖK, ige. | |
* | |
| (bök-ő-cze) fn. tt. bökőczé-t. Általán tövis, mint bizonyos növények hegyes szúró szálkája, fulánkja. Tüskebokor, akáczfa bökőczéje. Máskép lásd AKICS. | |
* | |
| (bök-öd) áth. m. bököd-tem, ~tél, ~ött. Gyakran vagy folytonosan bök, szúr. Czuczás bottal böködni a bivalt. Valamivel kisebb hatásu, mint a kettőztetett gyakorlati bökdös, azaz bök-öd-ös. Képzésre hasonló a köpöd, csipěd, tapod igékhez. | |
* | |
| (bök-öd-és) fn. tt. böködés-t, tb. ~ěk. Gyakori vagy folytonos bökés. | |
* | |
| (bök-öl) áth. a szokottabb bököd vagy bökdös értelmében. Származéka: bökölődik. V. ö. BÖKÖD. | |
* | |
| (bök-öl-ő) fn. tt. bökölő-t. Újabbkori szó, az idegen scorpio kifejezésére, mely mérges fulánkjával bök, bököl. | |
* | |
| (bök-öl-őd-ik) k. m. bökölőd-tem, ~tél, ~ött. 1) Szarvaival öklelődik, szurkálódik. Bökölődik a szilaj tinó, ökör. 2) Átv. ért. valakit csipős szavakkal, élczes czélzatokkal ingerel, izgat, bántalmaz. | |
* | |
| faluk Szabolcs és Arad megyében; helyragokkal: Bököny-be, ~ben, ~ből. | |
* | |
| (bök-ő-ös) mn. tt. bökős-t vagy ~et, tb. ~ek. Ami természeti hajlamánál vagy tulajdonságánál fogva bökni, szúrni, öklelni szokott. Bökős bika. Bökős csipkebokor. Képzésre olyan mint: harapós, rugós, csipős, szúrós. | |
* | |
| (bök-seb) ösz. fn. Seb, melyet bökés, szúrás okozott. | |
* | |
| (bök-tet) áth. m. böktet-tem, ~tél, ~ětt. Hegyes karót, rudat, pálczát úgy dob el, hogy leesvén mindenkor hegygyel álljon a földnek. A pilinczkező gyermekek böktetnek. | |
* | |
| (bök-tet-és) fn. tt. böktetés-t, tb. ~ěk. Cselekvés, midőn böktetünk. | |
* | |
| (bök-uszónyosak) ösz. tb. fn. Azon halak, melyeknek úszószárnyai bökősek, tüskések. | |
* | |
| elvont gyök, s ugyanaz a vastaghangu bol gyökkel, a bölény, bölicze, bölő származékokban. V. ö. BOL, elv. gyök. | |
* | |
| (bé-el vagy belé-el) helyviszonyító névrag, mélyhangon: BÓL, pl. kert-ből, ház-ból. Kétfélekép elemezhető, a) azon bé-ből, mely bizonyos térfoglalat felé irányzást jelent, s oly képzésü (be-é), mint: föl-é, köz-é, mög-é, fel-é és a távolodást jelentő el-ből, be-é-el, öszvehúzva bél, változattal ből, mint közé közől, mögé mögől, felé felől, alhangú szóban: alá, alól, melyekben szintén a távozást jelentő el rejlik; a régieknél, például Katalin legendájában gyakran előjön bel alakban: nemzetbel, kinszenvedésébel; b) a belé irányzóból, belé-el, belől, mélyhangon balól, mint e régies ragozásokban: tömnöczebelől, e helyett: tömnöczéből; országbalól, e helyett: országból. Mind a régi, mind az élő nyelvszokás könnyebb kiejtéssel így is használja: bül, bul, kertbül, házbul, vagy kertböl, házbol.
Eredeti tulajdon értelemben jelent távozást, kiindulást, kieredést bizonyos térfoglalatból: házból, templomból, színházból jön; idegen városból, országból érkezett vendégek. Szélesb értelemben járul oly nevekhez, melyek burkot, takarót jelentenek, midőn kibonyolodást, kifejlődést, kitakaródzást jelentő igékkel állanak viszonyban. Majd kiugrik a bőréből. A diót kifejti héjából. Virág fakad a bimbóból. Kibújik a szeg a zsákból. A nyúl kiugrik a bokorból. Tömeget, gyűtestet vagy anyagot jelentő nevek után, melyekből valami ered, támad, készül. Borból égetett szesz. Buzából sütött kenyér. Fából épített ház. Nem minden botból válik beretva. Szíjból, vesszőből font korbács. Kóczból, kenderből sodrott madzag. Sokasági, gyülekezeti, testületi nevek után távozást, kieredést jelentő viszonyigékkel. Tanácsból, gyűlésből, lakodalomból jő. Vásárból haza megy. A gulyából két tinót, a ménesből négy csikót elhajtott. Oly tömegnév után, melyből egy rész kivétetik. Kenyérből, szalonnából, sajtból metszeni. Száz forintból tízet elvenni. Borból tölteni. "És a pogányokból (= pogányok közől) öle meg ezert és negyvent." (Sz. Krisztina élete). Átv. ért. általán származást eredetet, kifolyást, következést, szóval az illető tárgynak mintegy belsejéből, lényegéből kiindulást jelentő igékkel viszonyuló nevek után, nevezetesen: a) Kedélyi, erkölcsi, szellemi állapotból, mint okból kiindulva. Haragból, boszuból fölkiáltani. Bánatból, keserűségből sírva fakadni. Rokonszenvből pártolni, ellenszenvből üldözni valakit. Felebaráti szeretetből jót tenni. Szenvedélyből, hajlamból vonzódni valakihez. Fösvénységből böjtölni. Becsületből szolgálni. b) Az illető érzelmek és kedélyi állapotok székhelyéből kiindulva. Szívből, lélekből szeretni, gyülölni. Gyomrából utálja. Józan észből eredt eszmék, tervek. Ez nem az ő fejéből sült ki. c) Egyik állapotból másikba átmenve, másra változva. Diákból lett katona, barátból ellenség. Ebből nem lesz szalonna. Egyik nyavalyából másikba esni. Kötődésből támadt verekedés. A személyragokat nem ből, hanem belől alakban veszi föl: belőlem, belőled, belőle, stb. épen úgy, mint: felőlem, fölőlem, alólam, kivülem. V. ö. BE, BEN. | |
* | |
| (böl-cs) mn. és fn. tt. bölcs-et. 1) Másoknál többet tudó, tanult, oly dolgokban jártas, melyeket nem mindenki tud, ért. Különösen oly ember, ki a gyakorlati életben eszélyes, ildomos, mennyiben a czélhoz vezető czélirányos eszközöket ismeri, s azokat cselekvéseiben alkalmazza. A bölcs ember mindenütt otthon van. Km. Tudatlanok közt könnyü bölcs nevet szerezni. (Inter vaccas bos est abbas). Km. Ki bölcset küld, kevés szóval küldi. (Mitte sapientem, et nihil ei dixeris). Km. Oly bölcs, mint az én macskám. Km. Bölcset beszédéről. Km. Bölcs embernek nehéz tudatlanok közt szólani. Km. Bölcset is megvakít a szerelem. Km. Nincs oly bölcs ember, kit a bor meg nem bolondít. Km.
"A bölcs mindent összevesz, Ami volt, van, s ami lesz." Kisfaludy S. 2) Nemesebb erkölcsi értelemben oly tudós és erényes férfiu, ki korának vezérfáklyája, s szoros értelemben philosoph. Görögország bölcsei. 3) Mondatik dologról is, mely a maga nemében a dolog lényegének megfelelő s czélirányos, inkább elvont, elméleti, mint gyakorlati értelemben véve. Bölcs gondolat. Bölcs mondat. Bölcs észrevétel. Bölcs tanács. Ezen jelentése után, amennyiben ez főnévül is vétethetik, alakult újabb időben a bölcsész szó, mely am. bölcs dolgokkal foglalkodó. 4) Igen bölcs vétetik gúnyos értelemben is: szőrszálhasogató, versengő, ellenmondó. Ő mindenben igen bölcs ember. Régen így is irták: belcs, mint a gyöngyösi codexben olvassuk: "A benne való belcs olaszokra." Honnan némelyek elemzése szerint annyit tenne, mint a dolgok belsejével foglalkodó, a dolgok belsejébe ható, belátó. De származtatható a bű gyöktől is: bű-öl-cs, bűvölcs, mint rejtélyes, bűvös dolgokhoz értő, s ez értelemben használtatik a bibliai fordításokban, hol a magus bölcs-nek neveztetik. Napkeleti bölcsek. A törökben is bil-mek Meninski szerént, am. scire és divinare. Hasonló jelentésü a szláv wolchu (magus). Egyébiránt, mennyiben tudósságra vonatkozik, rokon vele a finn welho, és a török billit (tudó, értő), bilmek igétől, és b előtét nélkül a magyar ildom, ildomos. A török bil-mek is az arab 'ďlm (scire, scientia) szóval összeköttetésben látszik lenni, honnan 'alem, 'alím, 'ullam az arabban, am. sapiens, doctus, eruditus. Népies kiejtéssel, és a régi iratokban l nélkül bőcs, pl. Sz. Katalin verses legendájában: "Leány, téged bőcsnek véllek." Ez alakjánál fogva hasonlítható hozzá a szanszkrit bhud (tud), innen budhasz (tudós, bölcs). Képzőjét illetőleg ezen és hasonló szók osztályába tartozik görcs, szemölcs, gyümölcs, tekercs, vakarcs, habarcs. | |
* | |
| (bölcs-el) elvont törzsöke bölcselet, bölcselő, bölcselkedik szóknak és származékaiknak. | |
* | |
| (bölcs-el-et) fn. tt. bölcselet-ět. 1) Bölcselkedési elv vagy állítmány, vagy vélemény. 2) Bölcselkedés elvont értelemben. Mély, alapos bölcselet. | |
* | |
| (bölcs-el-et-i) mn. tt. bölcseleti-t, tb. ~ek. Bölcseletre vonatkozó, ahhoz tartozó. Bölcseleti tudományok. | |
* | |
| (bölcselet-tan) ösz. fn. Tan, melynek tárgyát bölcselkedési elvek és állítmányok teszik. | |
* | |
| (bölcs-el-kěd-és) fn. tt. bölcselkedés-t, tb. ~ěk. Általán alapos okoskodás, és erre épített cselekvésmód. Különösen az ismereteknek bizonyos rendszerbe hozása, tudományos elvekre alapított elrendezése. V. ö. BÖLCSELKĚDIK. | |
* | |
| (bölcs-el-kěd-ik) k. m. bölcselkěd-tem, ~tél, ~ětt. 1) Elveket állít, s azok szerént rendezi ösméreteit, melyeket az ész és tapasztalat vezérfonala után indulva összegyüjtött, vagyis a szoros értelemben vett bölcsészetet gyakorolja. V. ö. BÖLCSÉSZET. 2) Gúnyos értelemben, álokoskodásokkal, szőrszálhasogatásokkal bibelődik, holmi elméleti hamis fogásokkal a valót más szinbe öltözteti, elferdíti. | |
* | |
| (bölcs-el-ő) fn. tt. bölcselő-t. Bölcselkedéssel, bölcseletekkel foglalkodó; bölcsész. | |
* | |
| (bölcs-el-ő-i) mn. tt. bölcselői-t, tb. ~ek. Bölcselőt illető, bölcselőhöz illő. Bölcselői arcz, kifejezés, modor. | |
* | |
| (bölcs-en) ih. 1) Alapos elvekből kiindulva, józan észszel, okosan. Bölcsen gondolkodni, itélni. Bölcsen vitatkozni. Bölcsen tanácsolni. 2) Czélirányosan, kellő eszközöket kellő módon használva. Bölcsen elintézni, elrendezni dolgait, ügyeit. Amit a körülmények kimondani tiltanak, arról bölcsen hallgatni. Ezt bölcsen cselekedted. 3) Népies kifejezések: Mi ezt bölcsen tudjuk, bölcsen általláttuk, azaz, jól tudjuk, általláttuk. | |
* | |
| (bölcs-e-ség) fn. tt. bölcseség-ět. 1) Tulajdonság, melynél fogva valaki alaposan szól, itél, és czélszerüleg cselekszik. Minden szava bölcseség. A bölcseség legjobb uti költség. Km. 2) Szoros értelemben véve, tudomány, mely a dolgok okait, czéljait, viszonyait, tulajdonságait kipuhatolja, s életre alkalmazza. Elméleti bölcseség, életbölcseség, világi bölcseség; isteni, mennyei bölcseség. l. BÖLCSÉSZET. | |
* | |
| (bölcseség-fog) ösz. fn. Azon zápfog, mely legutoljára nő ki. A férfi későbben, néha 28 éves korában, a némber korábban, néha első terhessége alkalmával kapja meg. | |
* | |
| (bölcseség-hallgató) ösz. fn. Ifju, ki a bölcseségi tudományok tanulása végett iskolába jár. | |
* | |
| (bölcseség-oktató) ösz. fn. Tudós, tanár, ki másokat bölcseségre oktat. Nem helyeselhető öszvetétel, mert oktat a tárgyesetben csak személyre viszonyúl: oktatni valakit valamire, de soha sem mondjuk: valamit oktatni, tehát bölcseségoktató nyelvtanilag elemezve annyit tenne mint: bölcseséget oktató, ki a bölcseséget oktatja; ezek pedig a magyarban hibás kifejezések. Jobban: bölcseségtanító. V. ö. OKTAT. | |
* | |
| (bölcseség-szabály) ösz. fn. Életgyakorlati, vagy erkölcsi szabály, melyet ildomosan, eszélyesen, józan ész szerint követnünk kell, hogy tetteink czélt érjenek. | |
* | |
| (bölcseség-tan) ösz. fn. A bölcseség (philosophía) körébe tartozó ismeretek rendszeres eléadása; bölcsészettan. | |
* | |
| (bölcseség-tanító) ösz. fn. Ki másokat az elméleti és gyakorlati bölcseség tudományára oktat. | |
* | |
| (bölcs-ész) fn. tt. bölcsész-t, tb. ~ěk. Szoros értelemben am. a hellen-latin philosophus. Új alkotásu szó, melyben e szó, bölcs, főnév gyanánt vétetik, s am. bölcs dolog, miszerint bölcsész = bölcsdolgokkal foglalkodó. Ebből származott: bölcsészet. l. ezt. | |
* | |
| (bölcs-ész-et) fn. tt. bölcsészet-ět. Az idegen s minden mivelt népeknél ismeretes philosophia kifejezésére újabb korban alkotott és elfogadott magyar műszó. A bölcsészet tárgyra nézve: szellemi erőink, törvényeink, és czéljaink, szóval, szellemi életünk tana; kútfőre nézve: az embert, világot, és Istent tárgyazó eszmék tana: czélra nézve: azon tudomány, mely az igaznak, szépnek, és jónak eszméit czélszerüleg fejtegeti. Elméleti bölcsészet, mely közvetlenül az emberi tudást, gyakorlati bölcsészet, mely a cselekvést tárgyazza. Tiszta elméletiek: a gondolkodástan, és ösmerettan, tiszta gyakorlatiak: a természetjog, és erkölcstan. Részint elméleti, részint gyakorlati: a széptan. | |
* | |
| (bölcs-ész-et-i) mn. tt. bölcsészeti-t, tb. ~ek. Bölcsészetre vonatkozó, bölcsészetbe való, bölcsészetet illető, bölcsészeti elvek szerént rendezett. Bölcsészeti értekezések, viták. Bölcsészeti pályakérdések, pályamunkák. Bölcsészeti rendszer. | |
* | |
| (bölcs-ész-et-i-leg) ih. Bölcsészeti úton, bölcsészeti elvek szerént. Bölcsészetileg felfödözött igazságok, rendszeresített isméretek. | |
* | |
| puszta Bihar megyében; helyragokkal: Bölcsi-be, ~ben, ~ből. | |
* | |
| (1), (bölcs-ke) mn. tt. bölcskét. Bölcseséget fitogató, szőrszálhasogatásokkal bibelődő. | |
* | |
| (2), falu Tolnában, helyragokkal: Bölcské-re, ~n, ~ről. | |
* | |
| (böl-cső, azaz, bill-cső) fn. tt. bölcső-t. Személyragozva: bölcsőm, bölcsőd, bölcsője, vagy bölcseje. Köznépiesen ejtve: bőcső. Ágyacska, csecsemő gyermekek számára, mely vagy ívded talpu lábakon ringatható, vagy lógó állapotban lóbálható. Bölcsőbe fektetni a kisdedet. Bölcsőt ringatni. Bölcső mellett virrasztani. Ezt sem fa bölcsőben ringatták, am. nagy uri szarmazásu. Km.
"Még akkor nekem igértek, Mikor bölcsőben rengettek." Népdal. Átv. ért. jelenti valaminek zsenge állapotát, első eredetét, keletkezési helyét. Emberi nem bölcsője, Ázsia. Tudományok és müvészetek bölcseje, Hellasz. Jelenti az emberi élet kezdetét is, melynek végét a sír teszi. Bölcsőből sírba lépni = születés után legott vagy hamar meghalni. Bölcsejétől sírjáig sok viszontagság éri az embert. Különösen am. születéshely, szülőföld. "Hazádnak rendületlenül Légy híve oh magyar, Bölcsőd az, majdan sírod is, Mely ápol s eltakar." Vörösmarty. Gyöke böl nem egyéb, mint a mozgásra vonatkozó bill, miszerint am. billső, billcső, billegő, s változata bellöke, azaz két rúdra vagy faágra akasztott lepedő, melyben a kisdedet hintálják. Rokon vele a franczia berceau (berszó) mely a bercer (ringat) törzsből eredt. Hasonló a török besik is. Képzésre olyan mint: emelcső, lépcső, szökcső, hágcsó. V. ö. CSÓ CSŐ képző. | |
* | |
| (bölcső-dal) ösz. fn. Dajkák dala, melyet a bölcső mellett szoktak énekelni, hogy a benne fekvő kisdedet elaltassák, altatódal, pl. Csucsulj csucsulj! Beli, beli! Csicsi, beli! Ilyen a karácsoni szent énekben:
"Alugyál galambom, Nyugodjál virágom." | |
* | |
| (böl-cső-de) fn. tt. bölcsődét. Gondviselő intézet, melyben az árva és szegény csecsemőket köz fölügyelés alatt tartják és ápolják. | |
* | |
| (bölcső-deszka) ösz. fn. Bölcsőfenékül szolgáló deszka. | |
* | |
| (bölcső-ének) ösz. fn. l. BÖLCSŐDAL. | |
* | |
| (bölcső-láb) ösz. fn. Sajátságos, ivded talapzatú állvány, mely a csecsemő ágyául szolgáló készületet tartja. | |
* | |
| (bölcső-madzag) ösz. fn. Madzag, szalag, vagy vékonyabb kötél, melynél fogva a bölcsőt ringatják, vagy lógázzák. | |
* | |
| (bölcső-ringató) ösz. mn. és fn. Aki a kisded bölcsőjét ringatja, rengeti. Bölcsőringató dajka, kis leány. Szegény agg néni már csak bölcsőringatónak való. | |
* | |
| (bölcső-ruha) ösz. fn. Vászondarab, vagy más szövet melyet a bölcsőbe fektetett kisded alá tesznek. V. ö. PELENKA. | |
* | |
| (böl-ény) fn. tt. bölény-t, tb. ~ěk. Vad bika, ökör, sötétes szőrrel, s gubanczos nyakkal, mely eredeti vadságában szabadon él. Amerika vadonaiban még nagy számmal találtatik.
Változattal: bělény. Gyöke böl vagy běl az ideoda járásra vonatkozó bol gyökkel azonos, miszerint bölény am. bolygó, bolyongó. V. ö. BOL, gyök. | |
* | |
| ALSÓ~, FELSŐ~, falvak Nyitra megyében; helyr. Bölgyén-be, ~ben, ~ből. | |
* | |
| fn. tt. böliczét. Erdélyben am. fehér juh. Alkalmasint vagy török vagy szláv eredetű szó, mert törökül bejaz am. fejér, szlávúl pedig bilicza = fehérke, fehéres. | |
* | |
| BÖLING, (böl-ing) fn. tt. bőling-ět. Székelyeknél am. belénd, beléndek. l. BĚLÉND. | |
* | |
| falu Erdélyben, Kolos megyében; MAGYAR~, OLÁH~, Torda megyében; helyragokkal: Bölkény-be, ~ben, ~ből. | |
* | |
| (l. BELLÉR) fn. tt. böllér-t, tb. ~ěk. Disznóölő, disznóhússal kereskedő, hentes. Néhol átalán: kereskedő. Másképen: bellér; úgy látszik (csere-)berél-ből eredett. | |
* | |
| (böll-ön-köd-ik) k. m. böllönköd-tem, ~tél, ~ött. Somogyi és baranyai tájnyelven am. ellenkedik, ingerkedik, perlekedik. A közös divatú ellenkedik szóból b előtéttel módosított kiejtés. Ilyen a játszó gyermekek kiolvasó versében: ellen, bellen. | |
* | |
| (böl-ő) fn. tt. bölő-t. Tőke, tuskó. Gyöke böl vastaghangon: bol, lágyítva boly am. goly, golyó, vagyis bölő = golyóhoz hasonló gömbölyü tönk, fadarab. V. ö. BÖLÖNCS. | |
* | |
| (böl-ő-ke) kics. fn. tt. bölőkét. Kis bölő, tőkécske, tuskócska. Hasonló hozzá a német Blöckchen. V. ö. BÁLIKÓ, BALLA. | |
* | |
| hangutánzó törzsökök bölömbika és bölömböl szókban. | |
* | |
| (bölöm-bika) ösz. fn. Gémfaj, mely fejét a vízbe dugván bika módra bömböl. Máskép: dobosgém. | |
* | |
| (böl-ömb-öl) önh. m. bölömböl-t. Tompa, vastag, mély hangon szól, mint az ökör, bika. Képzése olyan mint e hangutánzóké: dörömböl, zörömböl, dorombol, csörömpöl, kolompol. | |
* | |
| falu Erdélyben a miklósvári székely székben; helyr. Bölön-be, ~ben, ~ből. | |
* | |
| (böl-öncs) fn. tt. bölöncs-öt. Csömbölyék, labdacs alakú gömböcske. Székely szó. | |
* | |
| több helységek neve (KÁNYA~, BÁBOLNA~, SÁNDOR~, SZIGETH~) Abaújban; helyr. Bölzsé-n, ~re, ~ről. | |
* | |
| BŐÖJ, falu Erdélyben Torda megyében; helyr. Bőly-ön, ~re, ~ről. | |
* | |
| 1) elvont hangutánzó gyök, vastaghangon: bom, mely különösen a bikának tompa dörmögését utánozza. Származékai: bömb, bömböl, bömbölés, bömmög. 2) Jelent a maga nemében valami gömbölyűt, dudorodottat a bömbő, bömhécz, böndő (bömdő) böng, bönge stb. származékokban. Rokonai: bom, bim, mint a bombék és bimbó gyökei, továbbá: pom, pim, pompos, pimpó. | |
* | |
| (böm-b) elvont törzsök, melyből bömbő, és bömböl származtak. Oly képzésü mint: dömb (icz), gömb (öcz), domb, gomb, csomb, csömb, csimb, romb, és az újabb alkotásu: tömb. | |
* | |
| l. GÖMBÖCZ. | |
* | |
| (böm-b-öl) önh. m. bömböl-t. Bömböl a bika, midőn haragjában, vagy nemi gerjedelmében fel-alá járkálva tompa hangon folytonosan dömmög. Átv. ért. költői nyelven, bömböl a szélvésztől felzaklatott tenger, vagy rengeteg erdő, vagy elsütögetett ágyutelep. Mint mikor a tölgyes, bükkös Bakony erdeje bömböl. Augsb. Ütközet. Képzésre hasonló a dörömböl, zörömböl, csörömpöl szintén hangutánzó igékhez. V. ö. BŐG. | |
* | |
| (böm-b-öl-és) fn. tt. bömbölés-t, tb. ~ěk. Bikamormogás; haragos vagy gerjedelmes bika szózata. V. ö. BÖMBÖL. | |
* | |
| (böm-he-ecz) fn. tt. bömhécz-ět. Vas vármegyei tájszó, am. feneketlen nagy gyomor, nagy bél, nagy has, poczok. Rokona: vemh. | |
* | |
| hangutánzó gyök. Származéka: bömmög. | |
* | |
| (bömm-ög) önh. m. bömmög-tem, ~tél, ~ött. Tompa mély hangon morog, midőn valaki zárt ajakkal mintegy magába fojtva szózatát, ennek egyedül hangját bocsátja által az orrlikakon. Máskép: dömmög, vagy dörmög, vagy dünnyög. | |
* | |
| (bömm-ög-és) fn. tt. bömmögés-t, tb. ~ěk. Dömmögés, dörmögés. V. ö. BÖMMÖG. | |
* | |
| elvont gyök, eredetileg böm, mennyiben az m bizonyos hangok előtt könnyebb kiejtés végett n-re változik, mint: böng (ige) = bömg, böndő = bömdő. | |
* | |
| (bömcs-öl-ék) fn. tt. böncsölék-ět. A ruha aljához, vagy állatok szőréhez tapadt, s csomósan megszáradt sár, ganéj. E szónak törzse tulajdonkép: csömb, tehát eredeti alakban: csömbölék, vastaghangon: csombolék. | |
* | |
| (bömcs-öl-ék-ěs) mn. tt. böncsölékěs-t, tb. ~ek. l. CSÖMBÖLÉKĚS. | |
* | |
| (böm-de-ész) mn. és fn. tt. böndész-t, tb. ~ěk. Göcsejben am. buta, bámész, félostoba. Gyöke böm a mélyhangon ejtett bám változata. | |
* | |
| (böm-d-ő) fn. tt. böndő-t. l. BĚNDŐ. | |
* | |
| (böm-d-öly) fn. tt. böndöly-t, tb. ~ök. Több bogyószemből álló fürtöcske, tulajdonkép: böngöly, a böng törzsöktől. V. ö. BINGYÓ, BOGYÓ, BĚNG. | |
* | |
| (bő-nedvű) ösz. mn. Ami aránylag sok nedvet, levet, nyirkos részeket foglal magában. Bőnedvű gyümölcs. | |
* | |
| BŐNEDVÜSÉG, (bő-nedvűség) ösz. fn. Nedvekkel bővelkedő állapot. A bőnedvüség könnyen rohadásra ad alkalmat. | |
* | |
| (böm-g) fn. tt. böng-öt. l. BĚNG. Származékai: bönge, böngész. | |
* | |
| (böm-g) önh. m. böng-tem, ~tél, ~ött, htn. ~ni vagy ~eni. Mondjuk némely rovarokról, vagy bogarakról, midőn sajátságos tompa böm-féle hangjokat hallatják. Böngenek a méhek, darázsok, cserebogarak, némely legyek, stb. Máskép: döng, alhangon: bong, dong. | |
* | |
| (böm-ge) fn. tt. böngét. Szedés után elmaradozott kisebb szőlőfűrt, kukoriczacső, vagy aratás után elhullott kalászka. | |
* | |
| (böm-g-és vagy böm-ög-és) fn. tt. böngés-t, tb. ~ěk. Némely rovarok vagy bogarak tompa szólása. Máskép: döngés, vastaghangon: bongás, dongás. | |
* | |
| (1), (böm-ge-ész) önh. és áth. böngész-tem, ~tél, ~ětt. Aratás, vagy szedés után az elmaradozott fejeket, csöveket, fürtöket, kalászokat öszveszedi. Átv. értelemben: a tudományok mezején a tudósok munkáiban böngészni, am. az ismeretek nagy halmazából némelyeket kiszedegetni, kiválogatni. | |
* | |
| (2), (mint föntebb) fn. tt. böngész-t, tb. ~ěk. Aki aratás, szedés, vagy szüret után maradt böngéket, azaz, szülőfürtőket, szemeket, kukoriczacsöveket, kalászokat öszveszedi. Azon szók osztályába való, melyek ugyanazon alakban nevek és igék, mint: halász, vadász stb. | |
* | |
| (böm-ge-ész-et) fn. tt. böngészet-ět. Böngék összegyüjtése. V. ö. BÖNGE. | |
* | |
| (böm-ög-et) önh. m. bönget-tem, ~tél, ~ětt, par. böngess. Folytonosan vagy gyakran bőg, mint ökör, bika, stb. Képzésre olyan mint: kurjong- vagy kurjog-ból kurjongat, kurjogat, ujjong-ból ujjongat. | |
* | |
| (böm-ög-et-és) fn. tt. böngetés-t, tb. ~ěk. Folytonos vagy gyakori bőgés. | |
* | |
| (böm-gy-öl-e) fn. tt. böngyölét. Szeged tájékán így nevezik a gyékénykákának megszáradt csomóalakú, lisztféle anyagú tövét, melyből szükség idején kenyeret lehet sütni, honnan: böngyölepogácsa. Gyöke a csomódadot, gömbölyüt jelentő böm, vastaghangon: bom. | |
* | |
| BÖNÖGÉS, l. BÖNG, BÖNGÉS. | |
* | |
| falu Győr megyében; helyr. Bőny-ön, ~re, ~ről. | |
* | |
| (bőr-nye?) fn. tt. bőnyét. Boncztani értelemben, széles, vékony mócsing, mely alakjára nézve bőrhöz hasonló. | |
* | |
| (bör-nye-es) mn. tt. bőnyés-t vagy ~et, tb. ~ek. Széles, vékony, bőrnemű mócsinggal benőtt. Bőnyés tenyér. | |
* | |
| (bőnye-sisak) ösz. fn. Boncztanban am. mócsingnemű szövet, mely a koponya felső boltozatának nagyobb részét befödi. | |
* | |
| helynév, régiesen írva, l. BŐ. | |
* | |
| l. BŐD. | |
* | |
| l. BŐLY. | |
* | |
| l. BŐS. | |
* | |
| elvont gyöke börböncze, börhe, börtön, börü szóknak. Ugyanaz a vastaghangu s takarót, borítót jelentő bor gyökkel. | |
* | |
| önálló gyök és fn. tt. bőr-t, tb. ~ök. 1) Különféle rostokból álló szövet, mely az állati testet burokképen közvetlenül befödi, s azt a külső sérelmek ellen oltalmazza. Fejbőr, nyakbőr, arczbőr, hátbőr. Megsérteni, fölkarczolni, lehúzni, lenyúzni a bőrt. Fehér, barna, sárgás, fekete, vékony, vastag bőr. Szőrös, sima, lúdbőr. Fínom, érzékeny, kényes bőr. Durva, érzéktelen, bocskor bőr. Csak a csontja, bőre, azaz, igen sovány. 2) Ugyanazon rostos szövet, vagy burok lenyúzott nyers állapotban. Padláson lógó birkabőrök. Bőröket vásárló kalmár. 3) Timárok, szűcsök által kikészítve. Ökörbőrből való csizmatalp. Tehénbőrből, borjubőrből, kecskebőrből varrott csizma. Lóbőrből való saru. Bagariabőr, szattyánbőr. Bőrbe kötött könyvek. Bőrrel behúzott ládák. 4) Növények derekát és szárát s gyümölcsök húsát takaró hártyanemű burok, héj. Lehúzni lehántani a szilva, baraczk bőrét. Vastag bőrü alma. 5) Átv. ért. jelenti az emberi élet és állapot érzékeny oldalát. Félteni a bőrét. Bőrében jár a dolog. Km. Nem szeretnék a bőrében lenni. Km. Ezt bőröddel fizeted meg. Bőrére megy. Bőrében áll. Örömében majd kiugrik a bőréből. Km. Rosz bőrben van, am. beteges. Szőröstül bőröstül am. mindenestűl, egészen. Ide tartozó közmondások: Egy rókának nem lehet két bőrét lehúzni, = nem lehet valakit kétszeresen adóztatni, büntetni. A bőrét is lehúzzák, azaz, egészen kizsarolják, kifosztják. Ha nincs szőre, vagyon bőre. Erőtlen, mint a bőréből kivetkezett kígyó. Kiki a maga bőrét viszi a vásárra. Előre meginni a medvebőr árát. Meg nem fér a bőrében, am. nyughatatlan, kicsapongó. Bocskorbőr az orczája, am. szemtelen, orczátlan. Kicserzett bőrű. Könnyü más bőréből hársat hasítani. Kis bőrben is ember lappang.
Más főnévvel elűl tétetvén öszve, számos esetekben annyit tesz, mint: bőrből való, bőrből csinált. Bőrtarisznya, bőrzsák, bőrtáska, bőrnadrág, bőrpaizs. Másnemű öszvetételek: bőrféreg, bőrgyár, bőrgomba, bőralma, bőrgőzölgés stb. Származékai: bőrke, bőrödzik, bőrönd, bőrös, bőrtelen stb. Eredeti jelentése ugyanaz, mely a bor elvont gyöké a borít, borogat származékokban, mennyiben a bőr nem egyéb, mint az állati, illetőleg növényi test burka, borítója. Rokon vele a hellen bursa, továbbá valamint a magyar bul, bula takarásra vonatkozik, s am. bura, hasonlóan ide sorozhatók a latin pellis, velum, velo, vellus, pilus, hellen jelloV, német Fell, Balg stb. Bőr persául par, törökűl deri. | |
* | |
| (bőr-alá-ömlés) ösz. fn. Az edényéből kiszivárgó vérnek vagy más nedvnek a bőr alá tolulása. | |
* | |
| (bőr-alatti) ösz. mn. Ami közvetlenűl a bőr alatt van. Bőralatti nyálka, nedvek. | |
* | |
| (bőr-alma) ösz. fn. Ízletes télialmafaj, melynek bőrhöz hasonló keménységü barnás héja van. | |
* | |
| (bőr-áru) ösz. fn. Vásári vagy eladási czikkelyek, melyek kikészített bőrökből állanak. | |
* | |
| (bőr-árus) ösz. fn. Aki bőrnemű árukkal kereskedik. | |
* | |
| (bőr-atka) ösz. fn. Bőr alatt tenyésző apró féreg. V. ö. ATKA. | |
* | |
| (bőr-át-ültetés) ösz. fn. Sebészi műtét, midőn a test egyik részének bőrét fölhasítják, s azt egy más rész hiányának kipótlására áthelyezik. | |
* | |
| (bőr-át-változás) ösz. fn. Midőn a bőr elébbi színe, alakja, vastagsága másra változik által; vedlés, pl. a kígyóknál. | |
* | |
| l. BERBECS. | |
* | |
| (bőr-betegség) ösz. fn. Mindenféle kóros állapot, mely a bőrön mutatkozik, vagy mely a bőrnek rendes működését, pl. kipárolgását akadályozza. A sömör, kosz, bőrhámlás mindannyi bőrbetegségek. | |
* | |
| (l. BERBITE) önh. és áth. m. börbitél-t. Mormogva, szájbezárva, értelmetlenül mondogat, vagy beszél valamit. Börbitélnek az imádkozó izraeliták. A gyermek börbitélve tanulja leczkéjét. | |
* | |
| (l. BERBENCZE) fn. tt. börbönczét. Millye, különösen dohány, burnót, tartására szolgáló edényke. Kis pipám, dohányos börbönczém. (Faludi). Börbönczékben tartják szereiket a gyógyszerárusok is.
Gyöke bör vastaghangon bor, bur jelent valami betakarni, beburkolni valót. | |
* | |
| falu Győr megyében; helyr. Börcs-ön, ~re, ~ről. | |
* | |
| (bőr-csáva) ösz. fn. A timárok, szűcsök, tobakok stb. sajátságos lúgja, melyben a kikészítendő nyers bőröket áztatják, puhítják. V. ö. CSÁVA. | |
* | |
| (bőr-cse) fn. tt. bőrcsét. Hártyaszerű fínom bőr, vékony bőröcske. | |
* | |
| puszták Veszprém és Győr megyében. Helyr. Börcsházá-ra, ~n, ~ról. | |
* | |
| (bőr-cserzés) ösz. fn. Timárok, tobakok, s úgynevezett cserzővargák kezelése, midőn a bőröket cserfakéregből, vagy gubacsból készített lúgban áztatják. | |
* | |
| (bőr-cső) ösz. fn. Bőranyagból készített s bizonyos czélokra való cső. | |
* | |
| (bör-cz) fn. tt. börcz-öt. 1) Némely tájejtés szerint am. a szokottabb bércz. l. ezt. 2) A fonalnak öszvezsugorodott csomós része. Innen: börczös fonal am. nem egyirányos, hanem itt-ott csomós. | |
* | |
| (bör-cz-öl) áth. m. börczöl-t. Kemenesalján am. meghág, megugor. A bika börczöli a tehenet, a csődör a kanczát. Törzse börcz am. a magasat, ormot jelentő bércz. | |
* | |
| l. BORDÓ. | |
* | |
| (bör-dő-cs) fn. tt. bördőcs-öt. Kis bördő, azaz vastaghangon: bordócs, bordócska. Lásd BORDÓ. | |
* | |
| falu Szala megyében; helyragokkal: Bördöczé-re, ~n, ~ről. | |
* | |
| (bördő-síp) ösz. fn. Hosszu síp a dudán, mely folyvást azonegy tompa vastaghangon mormol. Máskép: bordósíp. | |
* | |
| (bördő-sípos) ösz. mn. Bördősíppal fölszerelt; bordós. Bördősípos duda. | |
* | |
| (bőr-egér) ösz. fn. Egérhez hasonló emlős állat, mely szárnyalaku hártyákkal birván, röpködni képes, s jobbára esténként bujik ki odujából. Máskép: szárnyas egér, denevér, bőrmadár. Hej húj bőregér, meg nem fognám, tudja mér. (Népd.) | |
* | |
| (bőr-életmű) ösz. fn. Életmű, melytől a bőr mozgékonysága s rugonyossága függ. Lásd: ÉLETMŰ. | |
* | |
| (bőr-enyv) ösz. fn. Nyers bőrfaradékok-, bőrhulladékokból főzött enyv, különböztetésül másféle anyagból készített enyvtől. | |
* | |
| (bőr-ernyő) ösz. fn. Általán kipányvázott bőrből való ernyő, pl. a hintókon, kocsikon. Különösen kemény bőrből készített félkarima a sipkán vagy csákón. | |
* | |
| (bőr-esőlék) ösz. fn. l. BŐRHULLADÉK. | |
* | |
| (bőr-etlen) mn. tt. bőretlen-t, tb. ~ěk. Kinek vagy minek bőre nincsen. Bőretlen disznóhús; bőretlen szék, vagy bőrtelen. | |
* | |
| (bőr-faradék) ösz. fn. A nyers vagy kikészített bőrről lefaragott hulladék. | |
* | |
| (bőr-fejlés) ösz. fn. Lásd BŐRHÁMLÁS. | |
* | |
| (bőr-féreg) ösz. fn. Meleg tartományokban tenyésző hosszukás vékony, fehér féreg, mely a lábszárak bőre alá veszi magát, s gyuladásokat okoz. Vannak sajátságos bőrférgeik a lovaknak is. Máskép bőrfurdancs. | |
* | |
| (bőr-festő) ösz. fn. Mesterember, aki a cserzett, szűcsölt bőröket különféle szinekre festi. | |
* | |
| (bőr-folt) ösz. fn. A bőrnek külsején kifejlődő mindenféle folt. Szeplőféle vörhenyeges bőrfoltok. | |
* | |
| (bőr-foszlás) ösz. fn. l. BŐRHÁMLÁS. | |
* | |
| (bőr-furdancs) ösz. fn. Lásd BŐRFÉREG. | |
* | |
| (bőr-futrinka) ösz. fn. Fehéres bőrszinű és fürgén futó kis féregfaj. V. ö. FUTRINKA. | |
* | |
| (bőr-fű) ösz. fn. l. VÍZFONAL. | |
* | |
| falu Vas vármegyében; helyragokkal: Börgölin-be, ~ben, ~ből. | |
* | |
| népes puszta Fehér vármegyében; helyragokkal: Börgönd-re, ~ön, ~ről. | |
* | |
| (bőr-gőzölgés) ösz. fn. A test repülő részecskéinek a bőrlikacsokon kipárolgása. | |
* | |
| (bőr-guta vagy bőr-guta-ütés) ösz. fn. A bőr működő erejének teljes bénulása, megszünése. Küteges, vérfoltos bőrgutaütés. | |
* | |
| (bőr-gyár) ösz. fn. Gyár, melyben nyers bőrök kikészíttetnek. | |
* | |
| (bőr-gyártás) ösz. fn. Timárok, szűcsök, irhások, cserzővargák gyári kezelése, melynélfogva a nyers bőröket különféle czélokra elkészítik. | |
* | |
| (bőr-gyártó) ösz. fn. Timár, tobakos, cserzővarga, irhás, stb. aki cserzéssel, csávázással, korpázással stb. a nyers bőröket czélirányosan kikészíti. | |
* | |
| (bőr-hámlás) ösz. fn. 1) Midőn az állati testről a bőr felszíne levedlik, lefoszlik. Kígyók bőrhámlása. 2) Bőrbetegség, midőn a külső bőr mintegy megkorpásodva szüntelenül foszlik. | |
* | |
| (bőr-hántó) ösz. fn. 1) Személy, ki az állati test bőrét lehántja, azaz lehúzza. 2) Eszköz, mely által a hántás történik. | |
* | |
| (bőr-harang) ösz. fn. Tréfás nyelven am. segg, alfel. Valaki megszakad az uraság dolgán, olyat bőrharanggal fizetnek ki Budán. Km. | |
* | |
| (bőr-hártya) ösz. fn. 1) Boncztanban, az emberi bőrnek azon rétege, mely a többi rétegek között legvastagabb, igen érzékeny, sok vért foglaló, vörnyeges fehér szinü és sok apró nyilású sejtszövetből áll. 2) Oklevéltanban, am. bőrből, irhából készített hártyapapiros, melyre a régi oklevelek irvák. | |
* | |
| (bör-he) fn. tt. börhét. Székelyföldön divatozó, sajátságos szabásu nadrágféle lábravaló, melyet máskép harisnyának hívnak. Egyezik vele a régi iróknál, nevezetesen Pázmánnál előforduló běrhe, mely általán testtakaró előkötőt jelent. Gyöke bör a vastaghangu bor, bur változata, melyekből lett: borít, burok. Képzésre olyan mint irha, turha, purha, marha, csürhe. | |
* | |
| (bőr-he) fn. tt. bőrhét. Bőrkötény, milyet némely mesteremberek, pl. ácsok, bognárok, kovácsok szoktak maguk elé kötni. | |
* | |
| BŐRHID, (bőr-híd) ösz. fn. 1) Bőrtömlőkből készített hídforma alkotmány valamely folyón keresztül. 2) Átv. ért. bőrhídnak mondják a) midőn a győző hadi sereg a levert ellenség teste fölött tör be valamely várba, sánczba; b) midőn a befagyott vizen a jég meg nem vastagodván, a rajta járók alatt meghajlik s ingadoz. | |
* | |
| (bőr-horholó) ösz. fn. Eszköz, melylyel a szűcsök a munkába vett nyers bőrt puhítják. | |
* | |
| (bőr-hulladék) ösz. fn. A vargák-, csizmadiáknál s bőrből dolgozó más mesterembereknél am. szabás alatt elhullott bőrdarabkák. Máskép: bőresőlék, bőrfaradék. | |
* | |
| (bőr-ideg) ösz. fn. Boncztanban, am. idege a bőrnek. V. ö. IDEG. Ilyenek: belső bőrideg, mely a felkar oldalán nyúlik alá; közép bőrideg, mely a hátidegből jön ki; hátsó bőrideg és külső bőrideg, melyek az ülőcsont idegeiből származnak ki. | |
* | |
| (bőr-ing) ösz. fn. A régi katonai fölszerelésben, ingszabásu derékravaló bőrből, mely vértként a mellet és hátat befödte. | |
* | |
| (bőr-ingerlő) ösz. fn. és mn. Gyógyszer, mely a petyhüdt s érzéketlenné lett emberi bőr tevékeny erejét fölébreszti. Bőringerlő szerek, kenőcsök. | |
* | |
| (bőr-iszák) ösz. fn. Iszák, vagyis tarisznya bőrből, melyet nyakbavetve oldalon vagy háton szokás viselni. Vándorlegények, gyalogutazók bőriszákja. | |
* | |
| (bőr-kapcza) ösz. fn. Melegen béllelt harisnyaféle lábravaló bőrből, melyet az utasok téli időben meghűtés ellen húznak fel. | |
* | |
| (bőr-kása) ösz. fn. l. BŐRMIRÍGY. | |
* | |
| (bőr-ke) fn. tt. bőrkét. 1) Túl a Dunán am. leölt disznó bőre, melyről a szalonnát lefaragták. Káposztában főtt bőrke. Öszvemegy, mint a szalonnabőrke a tűzön. Km. 2) A székelyeknél am. párhagyma, de ez inkább börke. | |
* | |
| (bőr-kěczěle) ösz. fn. Bőrkötény, milyet némely mesteremberek munkaközben viselnek. Kovácsok, lakatosok, ácsok, kádárok bőrkeczeléje. V. ö. KĚCZĚLE. | |
* | |
| (bőr-keményědés) ösz. fn. A bőrnek megvastagodása, s ruganyosságának elveszése, mi különösen a test azon részein támad, mely folytonos nyomásnak van kitéve, pl. a lábsarkakon, a nehéz szerszámokat forgató tenyereken. | |
* | |
| (bőr-keménység) ösz. fn. A bőrnek azon tulajdonsága, minél fogva megvastagodván, ruganyosságát veszti, s mintegy megmerevedik. | |
* | |
| (bőr-kenőcs) ösz. fn. 1) Gyógyszerféle kenőcs, holmi bőrfoltok, bőrnyavalyák ellen. 2) Zsiradéknemű anyag, melylyel a bőrből készített lábbelieket, szíjgyártó munkákat, lószerszámokat, stb. megkenik, hogy szivósak maradjanak, megpuhuljanak, föl ne repedezzenek. | |
* | |
| (bőr-kéreg) ösz. fn. Kéreg formára megkeményedett bőr, pl. a lábsarkakon, vagy a kasza-, kapa-koptatta tenyéren. Lefaragni, lemetszeni a bőrkérget. Vastag, fölcserepesedett bőrkéreg. | |
* | |
| (bőr-kereskědés) ösz. fn. Kereskedés neme, melyet valaki nyers vagy kikészített bőrökkel űz. | |
* | |
| (bőr-kereskědő) ösz. fn. Nyers vagy kikészített bőröket áruló. | |
* | |
| (bőr-ke-es) mn. tt. bőrkés-t vagy ~et, tb. ~ek. Aminek bőrkéje van; amit bőrkével főztek. Bőrkés szalonna, disznóhús, bőrkés káposzta. V. ö. BŐRKE. | |
* | |
| BŐRKÉSZITÉS, (bőr-készítés) ösz. fn. A nyers bőrnek csáva, lúg, cserezés, s egyéb szerek és módok által különféle czélokra alkalmassá tétele. Timárok, tobakok, szűcsök, irhások, cserzővargák foglalkodása. | |
* | |
| BŐRKÉSZITŐ, (bőr-készítő) ösz. fn. Mesterember vagy gyáros, ki nyers bőröket sajátságos módon különféle czélokra alkalmassá teszen. Ilyenek a timárok, cserzővargák, tobakok, irhások, szűcsök, stb. | |
* | |
| (bőr-ki-ütés) ösz. fn. A bőr külsején támadó különféle apró pörsenések, bibircsók, stb. Máskép bőrküteg. | |
* | |
| (bőr-korpázás) ösz. fn. 1) Bőrbetegség neme, midőn a hámló bőr korpaforma részecskékre oszlik. 2) A csávából kivett szűcs-, irhásbőröknek korpával behintése. | |
* | |
| (bőr-kórság) ösz. fn. l. BŐRBETEGSÉG. | |
* | |
| (bőr-kötény) ösz. fn. Vékonyabb vagy vastagabb bőrből való kötény, milyent az irhások, ácsok, kovácsok lakatosok stb. viselnek. Máskép: bőrhe. "Hol bőrkötényed, és a mérvonal?" Vörösmarty. | |
* | |
| (bőr-kötés) ösz. fn. 1) Csomó, melybe bizonyos számu kikészített bőrök, pl. irhák, szattyánok, kordoványok köttetnek, s a kereskedők által árultatnak. 2) Könyvkötői munka, midőn a könyv tábláit bőrburokkal vonják be. Fekete, zöld, piros bőrkötés. Egész, fél bőrkötés. | |
* | |
| (bőr-kötő) ösz. fn. Lásd BŐRKÖTÉNY. | |
* | |
| (bőr-küteg) ösz. fn. l. BŐRKIÜTÉS. | |
* | |
| (bőr-láda) ösz. fn. 1) Egészen bőranyagból készített láda, máskép: bőrönd. 2) Deszkákból öszveállított, s kivülről bőrrel behúzott láda. Vas abroncsos bőrláda. | |
* | |
| (bőr-ladik) ösz. fn. Tömlőféle készület bőrből, melyet ladik gyanánt használni lehet. | |
* | |
| (bőr-lap) ösz. fn. 1) A kikészített bőrnek fölszine. 2) Az egész bőrből kivágott darab, karéj, vagy folt. Bőrlappal foldott nadrágülep. | |
* | |
| (bőr-leppentyű) ösz. fn. Bőrlap, bőrfolt, bőrszirom, mely leppentyűképen hozzá van toldva valamihez, pl. ruhához. V. ö. LEPPENTYŰ. | |
* | |
| (bőr-lob) ösz. fn. Gyúladás okozta bőrbetegség neme, bőrgyúladás. | |
* | |
| (bőr-madár) ösz. fn. Alsó Mátyusföldön am. denevér, szárnyasegér, bőregér. Lásd DENEVÉR. | |
* | |
| KIS~, NAGY~, puszták Erdélyben Kolos megyében; helyr. Bőrmény-be, ~ben, ~ből. | |
* | |
| (bőr-mirigy) ösz. fn. Igen apró mirigyek, melyek a bőr alatt nagy mennyiségben terjednek el, s köleskása nagyságuak. (Glandulae miliares). | |
* | |
| BŐRMIVES, (bőr-míves) ösz. fn. Ruhaneműt, és eszközöket bőrből készítő mesterember, pl. keztyűs, szíjgyártó, stb. | |
* | |
| (bőr-moh) ösz. fn. Sömörforma folt a bőrön, mely némi gyúladással párosulva tovább-tovább harapódzik. | |
* | |
| (bőr-munka) ösz. fn. Bőranyagból készített mindenféle mű, készület, ruha, eszköz stb. pl. lábbelik, keztyűk, lószerszámok, táskák, vödrök, tömlők. | |
* | |
| (bőr-nadrág) ösz. fn. Bőrből, irhából szabott és varrott nadrág. Szarvasbőrnadrág, birkabőrnadrág. | |
* | |
| (bőr-nemű) ösz. mn. Bőrféle; bőrből készűlt; olyan mint a bőr. Bőrnemű hártya a felforralt tejen. Bőrnemű kéreg, héj. | |
* | |
| (bőr-nyavalya) ösz. fn. A bőrnek kóros állapota; betegség, mely különösen a bőrön fejlődik ki, bőrbetegség. | |
* | |
| (bőr-nyomó) ösz. fn. 1) Mesterember, ki sajtó által a bőrökre holmi jeleket, képeket, czifraságokat présel. 2) Azon eszköz, illetőleg gép, mely által e munkálat történik. | |
* | |
| (bőr-nyű) ösz. fn. Bőr alatt tenyésző apró nyüvek által okozott nyavalya. Bőrnyűben szenvedni, kiaszni. | |
* | |
| fn. tt. böröcz-öt. Azon erős talapzat, az álgyutaligán, melyre az ágyut fektetik. A német Protze-ból vétetett. | |
* | |
| (böröcz-horog) ösz. fn. Horog, melylyel az ágyut a böröczhöz kapcsolják. | |
* | |
| (böröcz-karika) ösz. fn. Karika az álgyutaligán, melyen a böröczlánczot általhúzzák, s az ágyutaligához kötik. | |
* | |
| (böröcz-kerék) ösz. fn. Az ágyutaliga első kerekei. | |
* | |
| (böröcz-láncz) ösz. fn. Láncz, melylyel az ágyut a böröczhöz kötik. | |
* | |
| (böröcz-nyerěg) ösz. fn. Padféle emelvény az ágyutaligán, melyre a tüzérek szállitás alkalmával fölülhetnek. | |
* | |
| (bőr-öd-öz-ik) k. m. bőrödz-tem vagy ~öttem, ~tél vagy ~öttél, ~ött. Bőrösödik, bőrrel behúzódik az állati vagy növényi test. Bőrödzik a hegedő seb. Átv. ért. hártyásodik, pillésedik. Bőrödzik a téj. | |
* | |
| l. BÜRÖK. | |
* | |
| (bőr-öl) áth. m. bőröl-t. Bőrrel behúz, bevon. Székeket, ládákat bőröl. Átv. ért. tréfás nyelven: megver, megdönget. Jól megbőrölték. | |
* | |
| népes puszta Veszprém megyében. Helyr. Böröllő-re, ~n, ~ről. | |
* | |
| falu Szala megyében; helyragokkal: Börönd-ön, ~re, ~ről. | |
* | |
| (bőr-öm-d) fn. tt. bőrönd-öt. Bőrből készült táska, vagy láda. Az utasok bőröndjeit kimotozni. | |
* | |
| (bőr-öm-d-ő) tt. bőröndő-t; l. BŐRÖND. | |
* | |
| (bőr-öm-d-ös) fn. tt. bőröndös-t, tb. ~ök. Aki bőröndöket készít, vagy árul. | |
* | |
| (bőr-ostor) ösz. fn. l. SZÍJOSTOR. | |
* | |
| (bőr-ös) mn. tt. bőrös-t vagy ~et, tb. ~ek. 1) Amin rajta van a bőr, amiről a bőrt le nem húzták, le nem nyúzták. Bőrös szalonnaszelet. Bőrös pecsenye. 2) Nyers vagy kikészített bőrökkel rakott, terhelt. Bőrös bolt, padlás, kamara, pincze. Bőrös szekér. 3) Bőrrel behúzott. Bőrös láda. Bőrös székek, pamlagok. | |
* | |
| (bőr-ös-öd-ik) k. m. bőrösöd-tem, ~tél, ~ött. Mondjuk állati testről, midőn fris bőr képződik rajta. Bőrösödik a hegedő seb. Átv. ért. bőrnemű hártya támad rajta. Bőrösödik a felforralt tej; máskép: pillésedik. | |
* | |
| (bőr-ös-t-ül) ih. Bőrrel, vagy bőrével együtt. A szalonnát bőröstül megenni. Szőröstül bőröstül fölfalta. | |
* | |
| (bőr-öz) áth. m. bőr-öz-tem, ~tél, ~ött, par. ~z. Bőrrel, illetőleg bőrből készített, szabott lappal behúz, betakar, beköt, ékesít. Székeket, pamlagokat bőrözni. Sisakot, lovagnadrágot bőrözni. | |
* | |
| (bőr-öz-és) fn. tt. bőrözés-t, tb. ~ěk. Cselekvés, midőn valamit bőröznek. Könyvtáblák bőrözése. V. ö. BŐRÖZ. | |
* | |
| (bőr-öz-et) fn. tt. bőrözet-ět. Azon bőrmű egészben véve, mely valamit takar, vagy bizonyos készletnek részét teszi. Pamlag bőrözete. Csákók, sipkák, paizsok bőrözete. Lovasnadrág bőrözete. | |
* | |
| (bőr-párlás) ösz. fn. Bőrbetegség neme, midőn a bőr az ízületek hajlásiban dörzsölődve fölmelegszik, gyuladásba jő, és hámlani kezd. Ennek egyik nemét az alfel vágányában farkas-nak hívják. Tisztátalanságból származó bőrpállás. Sok járásban, lovaglásban bőrpállást kapni. | |
* | |
| (bőr-poklos) ösz. fn. és mn. l. BÉLPOKLOS. | |
* | |
| (bőr-poklosság) ösz. fn. l. BÉLPOKLOSSÁG. | |
* | |
| (bőr-portéka) ösz. fn. Lásd BŐRÁRU. | |
* | |
| (bőr-repedék) ösz. fn. Külső erőszak, vagy belső nyavalya által okozott hasadék a bőrön. | |
* | |
| (bőr-réteg) ösz. fn. Egyes hártyalapok, melyekből a bőr áll, bőrrétegeknek hivatnak, milyenek: a bőrhártya, Malpigh reczés hártyája, és a felbőr vagy hám. | |
* | |
| (bőr-ruha) ösz. fn. Akármiféle állati bőrből készített ruha, öltözék, pl. suba, bunda, nadrág, ködmen, stb. | |
* | |
| (bőr-sapka) ösz. fn. Bőranyagból készült sapkaféle fejrevaló. | |
* | |
| BŐRSENNY, (bőr-seny) ösz. fn. Kosz, vagy korpaforma hámlás a bőrön. | |
* | |
| l. BŐRSAPKA. | |
* | |
| (bőr-sipoly) ösz. fn. Sipoly a bőrön. V. ö. SIPOLY. | |
* | |
| (bőr-sisak) ösz. fn. Sajátnemű hadi föveg vastag kemény bőrből, vagy bőrrel behúzott lemezből. Római katonák bőrsisakja. Taréjos aranyozott bőrsisak. V. ö. SISAK. | |
* | |
| (bőr-szék) ösz. fn. Bőrrel behúzott szék. Lószőrrel, csőpüvel tömött bőrszék. | |
* | |
| (bőr-szěmölcs) ösz. fn. A bőrben az idegek végei több helyen feldagadván, bőrszemölcsökké lesznek, melyeket a nyelv fölszinén, a makkon, a csecseken világosan, a test egyéb részein pedig kevesbbé lehet észrevenni. A bőrszemölcsök különféle érzések szerveiül szolgálnak. | |
* | |
| (bőr-szenny) ösz. fn. A bőrön időnként feltünő, majd ismét elmuló foltok. | |
* | |
| (bőr-szín) ösz. fn. és mn. Olyan szín vagy szinű, milyen az emberi bőré. | |
* | |
| (bőr-szín-változás) ösz. fn. A bőrnek kóros állapota, midőn természeti rendes szine változik, különösen sáppadttá, sárgássá lesz. | |
* | |
| (bőr-tapintású) ösz. mn. Mi ha érintetik, oly benyomást tesz a tapérzékre, mintha bőr volna. Bőrtapintásu vászon, gyolcs. Bőrtapintásu gomba, vargánya. | |
* | |
| (bőr-tarisznya) ösz. fn. Bőrből vagy bőrrel készített tarisznya, bőrtáska. | |
* | |
| (bőr-táska) ösz. fn. l. BŐRTARISZNYA és V. ö. TÁSKA. | |
* | |
| (bőr-telen) mn. tt. bőrtelen-t, tb. ~ěk. Aminek bőre nincs, amiről a bőrt lehúzták. Bőrtelen disznószelet. Bőrtelen szalonnadarab. Máskép bőretlen. | |
* | |
| (bőr-tok) ösz. fn. Bőrből készített tok vagy hüvely, melyben bizonyos eszközt vagy akármely testet tartanak. Beretvát, kést bőrtokba tenni. Kardnak, szúronynak bőrtokja. Az imakönyvet bőrtokban tartani. | |
* | |
| (bőr-tokmány) ösz. fn. Kaszások tokmánya bőrből, melyben a kaszakövet tartják. V. ö. TOKMÁNY. | |
* | |
| (bőr-tömlő) ösz. fn. Bőrből készített tömlő. V. ö. TÖMLŐ. | |
* | |
| fn. tt. börtön-t, tb. ~ök. Tömlöcz, fogház, fogság. Börtönbe vetni, zárni valakit. Sötét, mély börtön. Vármegye börtöne. Börtönből kimenekülni, elszökni. Föltörni a börtön ajtaját. Átvitt értelemben:
"Börtönéből szabadúlt sas lelkem, Ha a rónák végtelenjét látom." Petőfi. Az újabb büntető törvény szerint különbözik a börtön a fogságtól; ez vétségek és kihágásokért szabatik, amaz bűntettekért, minélfogva az azokba zárt bünhönczökkel bánás módja is különböző. Eredetére nézve egyezni látszik az alhangú borító szóval. Rokonnak látszik a mélységet jelentő hellén baraJron, valamint a magyar barlang és baradla is. Molnár A. szerint börtön = praeco, stentor, carnifex, azaz, hirdető, ki-kiáltó, hóhér. Érsekújvárott még ma is a városi tömlöcztartó egyszersmind dobszó mellett szokta a községet illető hirdetményeket kikiáltani. Ebből azt is gyaníthatni, hogy börtön eredetileg avagy egy másik értelemben kikiáltót (stentor) jelentett, s elemezve annyit tenne, mint bördő, bordó, s mennyiben ugyanazon személy egyszersmind poroszlói, illetőleg hóhéri minőségben is működött, s az elitélt bűnösöket ennek fegyelmezése és fenyítéke alá bízták, innen átv. ért. a fegyenczházi helyiség jelentésére is használtatott. | |
* | |
| (börtön-őr) ösz. fn. Ki a börtönt vagyis a börtönbe zártakat, börtönözötteket őrzi. | |
* | |
| (börtön-ös) fn. tt. börtönös-t, tb. ~ök. Tömlöcztartó; rabokra vigyázó; porkoláb, foglyár. | |
* | |
| (börtön-öz) áth. m. börtönöz-tem, ~tél, ~ött. Börtönbe vet; tömlöczöz; börtönbe zár, börtönben tart. Bebörtönöz. | |
* | |
| (börtön-öz-és) fn. tt. börtönözés-t. tb. ~ěk. Börtönbe vetés; börtönben tartás. Tolvajok, rablók, gyilkosok börtönözése. | |
* | |
| (börtön-pénz) ösz. fn. Tartási vagyis élelmezési díj, melyet a börtönbe zárt fogoly fizetni tartozik. | |
* | |
| (börtön-űl) önh. m. börtönűl-t. Orvostanilag am. valamely belső testrész rendes helyzetéből kimozdulván valamely más helyre szorul, záródik, mi leginkább a belekkel történik. | |
* | |
| (börtön-ül-t) mn. tt. börtönült-et. Ami rendes helyzetéből kivétetve, vagy kimozdulva valami más helyre záródott. V. ö. BÖRTÖNŰL. | |
* | |
| lásd BÜRÜ. | |
* | |
| (bőr-ülep) ösz. fn. Bőrből varrott ülep a nadrágon, milyet pl. a lovagok, csizmadiák viselnek. Ilyen a salavári vagy salavárdi nadrág is. | |
* | |
| (bőr-vánkos) ösz. fn. Bőrrel behúzott vánkos, pl. Szarvasbőr-vánkos. Hintók, pamlagok bőrvánkosai. V. ö. VÁNKOS. | |
* | |
| (bőr-věděr) ösz. fn. Kemény bőrből készített veder vagy kannaforma edény, mely különösen a tűzoltásoknál használtatik. | |
* | |
| (bőr-vedlés) ösz. fn. Az állati bőrnek foszlása, lehámlása. Kigyók bőrvedlése. V. ö. VEDLÉS. | |
* | |
| falu Szatmár megyében. Helyr. ~re, ~ěn, ~ről. | |
* | |
| (1), fn. tt. börvény-t, tb. ~ěk. Növényfaj a meténgek neméből, szárai lecsepültek, gyökerezők; levelei láncsás tojáskerekek, kocsányi egyvirágúk. Máskép: bervéng, szászfű, loncz, erdei puszpáng, földi borostyán.
Eredetére nézve valószinüleg a latin pervinca módosítványa. | |
* | |
| (2), puszta Erdélyben, Kolos megyében; helyr. ~be, ~ben, ~ből. | |
* | |
| (bőr-vér-ér) ösz. fn. Tágasabb értelemben: visszér, mely egyenesen a bőrnek sajátja. Szűkebb ért. oly visszér, mely, játütere (arteria homonyma) nem lévén, a bőr alatt létezik. | |
* | |
| (bőr-vérzés) ösz. fn. A bőr kóros állapota, midőn a bőrlikacsokon vér fakadoz ki. | |
* | |
| (bőr-vész) ösz. fn. Emberi bőrbetegség, midőn a bőr foszlásnak, romlásnak, rohadásnak indul. | |
* | |
| (bőr-virág) ösz. fn. Általán bibircsónemü vörös kütegek, persedékek a bőrön. | |
* | |
| (bőr-viszketeg) ösz. fn. Általán bőrbántalom, midőn rühtől, kosztól stb. izgatva viszket. Különösen igen élénk izgalom, midőn úgy tetszik, mintha hangyák csipkednék a bőrt, vagy futkosnának rajta. | |
* | |
| (bőr-víz-kór) ösz. fn. Az egész testnek vizenyes daganata, a bőr alatti sejtszövetbe gyült nyirkos nedvtől. (Hydrops anasarca). | |
* | |
| (bőr-vör) ösz. fn. l. BŐRVÖREG. | |
* | |
| BŐRVÖRHENYEG, (bőr-vöreg vagy vörhenyeg) ösz. fn. Bőrnek kóros vörössége vagy vörhenyege. Helyben támadt - (idiopathicum), higanyos - (mercuriale), kórjeles - (symptomaticum), rokonszenves (sympathicum) bőrvöreg (erythema). | |
* | |
| (bőr-vöregěs) ösz. mn. Kinek bőrén kóros vörösség, vagy vörhenyeg támadt. | |
* | |
| fn. tt. börzét, tb. börzék. 1) Kereskedelmi városokban nyilvános hely, hová a kereskedők űzérletek, adások-vevések végett öszvegyülnek. Máskép: tőzsde, alkuda, alkuház.
A hellen bursa után lett a francziában: bourse, olaszban: borsa, hollandban: borse, burse, beurs, németben: Börse, s innen a magyaros ejtésü börze is. V. ö. PERSELY. 2) Lásd BÖRZŐ. | |
* | |
| lásd BÖRZÖNCZE. | |
* | |
| BÖRZENKĚDIK, lásd BĚRZENKĚDÉS, BĚRZENKĚDIK. | |
* | |
| (bőr-öz-ik) k. m. bőrz-ött htn. bőrz-eni. Bőrösödik, bőrféle hártya képződik rajta. V. ö. BŐRÖSÖDIK. | |
* | |
| (bör-öz-ő) fn. tt. börző-t. A kendernek nyövéskor elmaradt kuszált apraja. Balatonmelléki szó. Máskép: běrzěnye. Lásd ezt. | |
* | |
| falu Szala megyében helyr. Börzönczé-n, ~re, ~ről. | |
* | |
| (bőr-zuzmó) ösz. fn. Mulékony kihányása a bőrnek; szeplőforma ideiglenes bőrfolt. | |
* | |
| puszta Veszprém megyében. Helyr. Börzsá-ra, ~n, ~ról. | |
* | |
| (bőr-zsák) ösz. fn. Bőrből varrott zsák, holmi útravalók elrakására. Átv. ért. has, gyomor. Megtöltötte bőrzsákját. | |
* | |
| BÖRZSÖNY, (1), l. BĚRZSĚN. | |
* | |
| BÖRZSÖNY, (2), mezőváros Hont megyében, falvak (KIS~, NAGY~) Veszprém megyében és népes puszta Tolna megyében. Helyr. ~be, ~ben, ~ből. | |
* | |
| (1), (bő-ös) mn. tt. bős-t, vagy ~et. tb. ~ek. Ami a maga nemében bőven van, sokaságos; máskép bőves. Ellentéte: szükes. Mindegyik gyéren használtatik. Eléjön a persában: bés (augmentum, incrementum), továbbá bász vagy besz (multus, multi), mely a zendben: vazu. V. ö. BŐ. | |
* | |
| (2), mezőváros Pozson megyében. Helyr. Bős-re, ~ön, ~ről. | |
* | |
| női keresztnév: Máskép: Bözse, Börzse, Böske, Erzsi, Perzsi. Az Erzsébet név kicsinyzője. | |
* | |
| (bő-ség) fn. tt. bőség-ět. 1) Tágasság, terjedelmesség. Nagy bősége miatt nem viselheti a ruhát. Üng, gatya bősége. 2) Valaminek sokasága, termékenység. Bőség van a borban, búzában. A pénznek nagy bősége van. Bőséggel termett mindenféle gyümölcs. Bőség szarva. Ungvári bor, beregi búza, nyíri makk nem szerez bőséget. Km. | |
* | |
| (bő-ség-ěs) mn. tt. bőségěs-t, vagy ~et, tb. ~ek. Fölösleges, rendes mértéket, termést túlhaladó. Bőséges étel ital volt a lakomában. Bőséges gabona-, bortermés. | |
* | |
| (bő-ség-ěs-en) ih. Fölöslegesen, igen nagy mennyiségben, mértékben. Bőségesen megáldotta őt Isten mindenféle vagyonnal. Bőségesen el vagyunk látva takarmánynyal. Búzánk, borunk bőségesen termett. | |
* | |
| (bő-ség-ěs-ség) fn. tt. bőségesség-ět. Bőséges állapot; termékenységnek nagy foka, fölös mértéke. | |
* | |
| (bőség-szaru) ösz. fn. A képző müvészetben, virágokkal, gyümölcsökkel, s másnemű kellékszerekkel töltött szarualaku festmény, mint a bőségnek jelvénye. Régi római hitrege szerint Jupiter azon kecske szarvát, mely őt tejével táplálta, kedves ajándékokkal bőven megtölté, s Melisseus leányainak kedveskedett vele. Innen származott ez elnevezés. (Cornucopiae). | |
* | |
| falu Erdélyben Közép-Szolnok megyében; helyr. ~házán, ~házára, ~házáról. | |
* | |
| női keresztnév. Lásd BÖSE. | |
* | |
| (bő-ös-öl) önh. m. bősöl-t. Evésben ivásban mértéket nem tartva bővelkedik. Székely szó, Máskép V. ö. DŐZSÖL. | |
* | |
| (bő-ös-öl-és) fn. tt. bősölés-t, tb. ~ěk. Evés-ivási túlbővelkedés, duskálkodás. V. ö. DŐZSÖLÉS. | |
* | |
| (bő-ös-ör-él) önh. m. bősörélt. Folytonosan, vagy gyakran bőven eddegél iddogál, dőzsölget. Olyforma kicsinyezve gyakorló, mint: iszkorál, csuszkorál. | |
* | |
| (bősz-ö-vény?) fn. tt. bösövény-t, tb. ~ěk. Növénynem az öthímesek seregéből, és kétanyások rendéből; ernyője gallértalan, ernyőkéji sűrük, virágai nem sugárzók; gyümölcse tojásdad. (Phellandrium) Fajai: vízi, havasi bösövény. | |
* | |
| elvont törzse böstörködik igének. l. ezt. | |
* | |
| (lásd BÖSTÖRKÖDIK) fn. tt. böstörködés-t, tb. ~ěk. Haragos, patvarkodó, dühösködő ellenmondás, ellenszegülés. | |
* | |
| (bősz-tör-köd-ik) k. m. böstörköd-tem, ~tél, ~ött. Haragosan, felbőszülve ellenmond, perlekedik, veszekedik. Hangban és értelemben hasonló hozzá: pözdörködik, pězděrkědik. V. ö. BŐSZ. | |
* | |
| (bors-törő) ösz. fn. Mátyusföldén s néhutt a palóczoknál divatos szó, melyben az előszó az utóbbihoz simulva, az egész nem egyéb, mint a borstörő. l. ezt. | |
* | |
| mn. tt. bősz-t, tb. ~ek. Heves indulattól elragadtatott, s mindennek vakon, dühösen neki rohanó, dühös, dühöngő. Bősz ellenség, Bősz állatok. Bősz bika, bival. Bősz harag. Bősz állati gerjedelem.
Önálló gyök, melynek legközelebb rokonai a magyar bosz (boszú), vesz (veszett eb), bös (böstörködik), pěz (pězderkedik); V. ö. BÜ, elvont gyök; továbbá hasonlók a német: bőse, hollandi: boos, boze, latin: pessimus, franczia: pis, orosz: bies, stb. Menyiben ez indulat kifejezése fuvalkodással jár, ide sorozható a magyar büszke, buzma is. | |
* | |
| (bő-szavú) ösz. mn. Beszédes, bőbeszédü, ki sokat tud beszélni. | |
* | |
| (bősz-e) mn. tt. bőszét. Aki bősz ember vagy oktalan állat modjára föl szokott indulni, dühösködő. | |
* | |
| (bősz-en) ih. Bősz módon, vak dühhel. Bőszen nekirohanni valakinek. Bőszen futkosni fől-alá. | |
* | |
| BŐSZÉR, puszta Pest megyében; helyr. ~ěn, ~re, ~ről. | |
* | |
| (bősz-ít), áth. m. bőszít-ětt, htn. ~ni. vagy ~eni. Haragos indulatra gerjeszt, vak dühbe ejt, szilajjá tesz. Elbőszíteni az egész gulyát. Felbőszíteni a lakosokat a felsőség ellen. Neki bőszíteni az ebeket az elszabadult ökörnek. | |
* | |
| (bősz-ít-és) fn. tt. bőszítés-t, tb. ~ěk. Haragos, dühös indulatra gerjesztés. | |
* | |
| l. PISZKE és PÖSZMÉTE. | |
* | |
| (bősz-me) mn. tt. bőszmét. 1) Bőszült, bősze, aki dühös indulattal mindennek vakon neki megy. 2) Túl a Dunán, nevezetesen Vasban és Szalában, am. tompa eszű, buta, ostoba, pimasz. Ez értelemben véve gyöke bő a bámulásra és ostobaságra vonatkozó bű bá kedélyszókkal rokon. | |
* | |
| hajdúváros a nemes Hajdú kerületben, és falu (BEREG~) Bihar megyében helyr. ~be, ~ben, ~ből. | |
* | |
| BÖSZTÖRKÖDIK, l. BÖSTÖR, BÖSTÖRKÖDIK. | |
* | |
| puszta a Kis-Kunságban; helyr. ~ön, ~re, ~ről. | |
* | |
| l. BÖSTÖRŐ, BORSTÖRŐ. | |
* | |
| BŐSZÜL (bősz-űl) önh. m. bőszűl-t. Bőszszé lesz, azaz dühös, vakon rohanó indulatra, különösen haragra, boszura gerjed. A lázadók bőszűlve futkosnak fölalá. Igekötőkkel: elbőszűl, felbőszűl, megbőszűl. Belebőszűl valamibe, am. dühösen beleszeret, megkiván. | |
* | |
| (bősz-űl-és) fn. tt. bőszülés-t, tb. ~ěk. Vak dühösségig fokozott megindulás, elszilajodás. Bőszülésig ingerelni valakit. | |
* | |
| bősz-ül-et) fn. tt. bőszület-ět. Bősz indulatu állapot, mint a bőszülés tüneménye, mint kedélyi mozgalom. | |
* | |
| (bősz-űl-t) mn. tt. bőszült-et. Neki szilajodott, indulattól vakon elragadtatott, ész nélkül vakon, dühösen rohanó. Bőszült bival, ökör. Harcznak neki bőszűlt katona. Bőszűlt indulat, harag; bőszült szerelem. | |
* | |
| (bősz-űl-t-en) ih. Szilaj, elragadó indulattal, vak dühösséggel. Bőszülten nekifutni, nekirohanni valakinek. Bőszűlten marakodó vadak. Bőszülten harczolni, hadonázni. | |
* | |
| (bősz-űl-t-ség) fn. tt. bőszültség-ět. Bőszült állapot. | |
* | |
| elvont gyök, származékai: bötke, bötök, bötkös. Vastaghangon bot, a botk, botkos származékokban. Lágyítva: böty, honnan bötyök, bötykös, és büty. V. ö. BOT, gyök, Értelme: csomó, dudorodás, kifakadás. | |
* | |
| (bő-tartalmú) ösz. mn. Magában bizonyos anyagi vagy szellemi részekből sokat foglaló. Bőtartalmú erszény, melyben sok pénz van. Bőtartalmú kamara. Bőtartalmú beszéd, könyv. V. ö. TARTALOM. | |
* | |
| régies, bötő vagy bötű helyett. | |
* | |
| puszta Szala megyében helyr. ~fán, ~fára, ~fáról. | |
* | |
| (bő-tejű) ösz. mn. Kinek, vagy minek sok a teje emlőjében vagy tőgyében. Bőtejü dajka; bőtejü tehén. | |
* | |
| (bő-tenyész) ösz. mn. Dúsan, gazdagon szaporító, vagy szaparodó, buján növekedő, sokasodó. Bőtenyész növénynemek. | |
* | |
| (bő-termő) ösz. mn. Termékeny, mi az elvetett magot sokszorozva visszafizeti. Bőtermő föld; bőtermő Bánság, Bácska; bőtermő alföldi vidékek. Bőtermő gyümölcsfák, szőlőtőkék. Időre vonatkozva, bőtermő esztendő. | |
* | |
| (böt-k) fn. tt. bötk-öt. Általán kemény állományu csomó, dudorodás, kinövés az állati, különösen növényi testen. Nád, búzaszár, kukoriczakóró bötke. Lágyítva: bötyk. Származékai: bötke, bötkös. V. ö. BOT, elvont gyök. | |
* | |
| (böt-ke, vagy böt-k-e) fn. tt. bötkét. 1) A bötk szónak könnyebb kiejtés végett e-vel toldott változata, s am. kemény csomós kinövés, kidudorodás, pl. tölgyfa, fűzfa bötkéje. 2) Némely növények csomós gyökere, hajmája. Györgyike bötkéje. | |
* | |
| (böt-ke-es) mn. tt. bötkés-t vagy ~et, tb. ~ek. 1) Csomós. Bötkés fatörzsök, bötkés búzaszár. 2) Minek hajmaféle gyökere van; bötkés tulipán, jáczint, györgyike. | |
* | |
| l. BÖTKE. | |
* | |
| (böt-k-öcs-ke) kics. fn. tt. bötköcskét. Kis bötk, bogocska, csomócska a fák derekain, és növények szárain. | |
* | |
| (böt-k-ön-ként) ih. Csomónként, bogonként. Bötkönként eltördelni a szalmát, nádat. | |
* | |
| (böt-k-ös) mn. tt. bötkös-t, vagy ~et, tb. ~ek. Aminek bötke vagy bötkei vannak, csomós kinövésü. Bötkös somfa. Bötkös növényszárak. Bötkös lábhüvelyk. Lágyítva: bötykös. | |
* | |
| (böt-k-ös-öd-ik) k. m. bötkösöd-tem, ~tél, ~ött. Bogosodik, csomósodik, gombaforma kidudorodások nőnek rajta. Bötkösödik a vén fa. Bötkösödnek a láb hüvelykujjai. Lágyítva: bötykösödik. | |
* | |
| (böt-k-ősz) fn. tt. bötkősz-t, tb. ~ök. Nagy tengeri békafaj Amerikában, mely halászatból él. Feje aránylag igen nagy, zömök. (Lophius piscatorius). | |
* | |
| régies alak; lásd BETŰ. | |
* | |
| (böt-ök) fn. tt. bötk-öt. Lágyítva: bötyök, bütyök. Értelmét illetőleg lásd: BÖTK. | |
* | |
| (böt-ök-ös) mn. Lásd: BÖTKÖS. | |
* | |
| v. BÜTÜ, BÖTÜZ, BÖTÜZÉS stb. l. BĚTŰ, BĚTŰZ, BĚTŰZÉS stb. | |
* | |
| elvont gyöke bötykő, bötyök szóknak. Azonos böt gyökkel. | |
* | |
| (böty-k-ő) fn. lásd: BÖTKŐ. | |
* | |
| (böty-ök) fn. tárgyeset: bötyköt, többes, bötykök, lásd BŐTK. | |
* | |
| (böty-ök-ös) mn. Lásd: BÖTKÖS. | |
* | |
| (bő-v) mn. Lásd: BŐ | |
* | |
| (bő-v-el-kěd-és) fn. tt. bővelkědés-t, tb. ~ěk. Akármiféle vagyonnak nagy mértékben birása, illetőleg sok mennyiségben élvezése. Aki megszokta a bővelkedést, nehezen fog neki esni a szükölködés. | |
* | |
| (bő-v-el-kěd-ik) k. m. bővelkěd-tem ~tél ~ětt. Valamit nagy mennyiségben bir, gazdagon el van látva, nagy mértékben élvez. Ellentéte: szükölködik. Segítő és marasztaló ragú neveket vonz. Mindennel bővelkedik. Magyarország borral, gabonával, sóval bővelkedik. Ételben italban bővelkedni, am. bőven élvezni. Akinek módja, pénze van, mindenben bővelkedhetik, duskálkodhatik. | |
* | |
| (bő-v-el-kěd-ő) mn. tt. bővelkědő-t. Valamit nagy mennyiségben, bőségben biró, illetőleg élvező. Kincsekkel, pénzzel bővelkedő gazdagok. Halakkal bővelkedő folyók. Vadakkal bővelkedő erdők. Mindenben bővelkedő ország. | |
* | |
| (bő-v-en) ih. 1) Nagy mennyiségben, fölös számmal. Mindenféle gabonánk bőven termett. 2) Gazdagon dúsan. Bőven megajándékozni a vendégeket. Bőven megvendégelni az utasokat. Ajándékokat, alamizsnát bőven osztogatni. Bőven költeni. Valakinek szolgálatát bőven megjutalmazni. 3) Terjedelmesen, sok ürességet, hézagot hagyva. Bőven szabott ruha, Bőven áll rajta a nadrág. 4) Sok szószaporítással, apró részletekre kiterjeszkedve. A történt dolgokat bőven elbeszélni. Bőven értekezni. V. ö. BŐ. | |
* | |
| BŐVÉRÜ (bő-vérű), ösz. mn. Vérmes, sok vérrel biró, telivér. Bővérü fiatal ember. | |
* | |
| bő-vérüség) ösz. fn. Vérmesség, sok vérrel birás. | |
* | |
| (bő-v-es) mn. tt. bőves-t, vagy ~et. tb. ~ek. Valamivel dúsan, nagy mértékben, mennyiségben ellátott. Aranynyal bőves Erdély. Bőves tárház. Faludi. | |
* | |
| BŐVESKĚDŐ, l. BŐVELKĚDIK, BŐVELKĚDŐ. | |
* | |
| (bő-v-ít) áth. m. bővít-ětt, par. ~s, htn. ~ni, vagy ~eni. Terjedelmesbbé tesz, kitágít. Szűk ruhát toldással bővíteni. 2) Szaporít, sokasít. Cselédei fizetését megbővíti. | |
* | |
| BŐVITÉS, (bő-v-ít-és) fn. tt. bővítés-t, tb. ~ěk. Cselekvés, mely által valamit bővítünk; tágítás, szaporítás. V. ö. BŐVÍT. | |
* | |
| (bő-v-ít-ětt) mn. tt. bővítětt-et. 1) Amit tágabbá, nagyobbá, terjedelmesbbé tettek. Bővített öltözék. 2) Holmi járulékokkal toldott, sokasított. Bővített kiadása valamely könyvnek. | |
* | |
| (bő-vizű) ösz. mn. Sok vizet tartalmazó, gazdag forrásu. Bővizű kút. | |
* | |
| (bő-v-öd-ik) k. m. bővöd-tem, ~tél, ~ött. Régies. Megbővödik (abundabit). Müncheni codex. | |
* | |
| lásd: BŐVELKĚDIK. | |
* | |
| (bő-v-öl-köd-et) fn. tt. bővölköd-et. Bővölködő álapot, bőséges vagyon. "Mert mendezek ő bővölködetekből (ex abundanti sibi) eresztették isten ajándokit." Müncheni codex. | |
* | |
| (bő-v-öl-tet-ik) régies; eléfordúl szintén a Müncheni codexben, abundat, abundabit értelemben. | |
* | |
| (bő-v-ség) fn. Lásd BŐSÉG. | |
* | |
| (bő-v-ség-ěs), mn. l. BŐSÉGĚS. | |
* | |
| (bő-v-űl) önh. m. bővűl-t. 1) Tágúl, terjed, s ez által ürege, hézaga nagyobbodik. Viselés által bővűl a csizma. 2) Szaporodik, illetőleg több helyet foglal el. Újonnan szerzett könyvekkel bővűl a könyvgyüjtemény. | |
* | |
| falu Somogy megyében helyr. ~fán, ~fára, ~fáról. | |
* | |
| l. BŐSHÁZA. | |
* | |
| falu Erdélyben, Udvarhely székben; hely. ~ön, ~re, ~ről. | |
* | |
| helység Erdélyben, Udvarhely székben; helyr. ~ba, ~ban, ~ból. | |
* | |
| (1), BÖZSI, női kn. lásd ERZSI, ÖRZSE. | |
* | |
| (2), népes puszta Somogy megyében helyr. Bözsé-n, ~re, ~ről. | |
* | |
| fn. tt. brácsát. Nagyobbféle s mélyebb (alt) hangu hegedű. Másképen: karhegedű, karvas (karu-as). Olaszul viola da braccio, németűl: Bratsche. | |
* | |
| (brácsa-hegedűs) ösz. fn. Zenész, aki brácsát, azaz karhegedűt húz, aki brácsán játszik. | |
* | |
| fn. tt. bráhát. Serfőzés után maradt moslék, melylyel a marhákat hizlalják. Szatmárvidéki szó. Közelebbről a német Brau-ból látszik eredettnek; egyébiránt a német brauen brennen, latin ferveo, szanszkrit bhâr, magyar forr stb. rokonok. | |
* | |
| (Brassó-i) mn. tt. ~t, tb. ~ak. Brassó városából való. | |
* | |
| város neve Erdélyben, a szászföldön. (Kronstadt. Corona. Stephanopolis) Helyragozva: Brassó-ba, ~ban, ~ból. Brassó vidéke. Van ily nevű falu is Hunyad megyében. | |
* | |
| 1) Férfi keresztnév, am. Wratislaus. 2) Helynév Sziléziában, máskép, Boroszló. | |
* | |
| fn. tt. Braziliát. Déli Amerikának egyik legnevezetesebb része. | |
* | |
| (Brazilia-i) mn. tt. brasiliai-t, tb. ~ak. Braziliából való, ott létező, ott termett, stb. | |
* | |
| hangutánzó gyöke brekeg és brekeke szóknak. | |
* | |
| (brek-ěg), önh. m. brekěg-tem, ~tél, ~ětt. Brekegnek a békák, midőn szájaikat a víz szinén feltolván sajátságos rekedt hangon kiáltoznak. | |
* | |
| (brek-ěg-és) fn. tt. brekěgés-t, tb. ~ěk. Békakiáltozás, mely sajátságos rekedt hangon történik, s a kuruttyolástól különbözik. | |
* | |
| (brek-ek-e) fn. tt. brekekét. Hangutánzó szó, s jelenti a békák rekedt kiáltozását. Brekeke, brekeke, brekeke. Zeüsz minket szerete, a vizekbe szöktete. Kazinczy F. | |
* | |
| (brekeke-el) önh. m. brekekél-t. Brekeke-hangon kiáltoz. Brekekélnek a békák. | |
* | |
| lásd: BREZNÓBÁNYA; helyr. Breznó-n, ~ra, ~ról. | |
* | |
| szabad kir. város Zólyom megyében helyr. ~bányán, ~bányára, bányáról. | |
* | |
| fn. tt. briliánt-ot. Általán minden drágakő, s ebből készített ékszer, mely ragyogóra van kiköszörülve. Briliántgyűrü. Közelebbről a franczia brillant (ragyogó), ez ismét a szintén franczia briller (ragyogni) szóból vétetett, melynek gyökbetűji a hellen pur, és magyar pir szóval vannak rokonságban. | |
* | |
| (briliánt-os) mn. tt. briliántos-t vagy ~at, tb. ~ak. Ragyogóra köszörült drágakővel ékes. Briliántos gyűrü, briliántos kereszt. | |
* | |
| (briliánt-zsizsik) ösz. fn. Ragyogó szárnyu bogár, melynek alapszine fekete, torján aranyos zöld húzás vonul el, s paiskáján tíz vonal látható, melyek sárga, vöröses, és zöldes szinnel sugárzanak vissza. (Curculio imperialis). | |
* | |
| fn. tt. brindzát. Breznóbányán és vidékén sajátságos módon készített ízletes turó, melyet bödönökben árulnak. Azonos a Breznó szóval. | |
* | |
| (brindza-ás) mn. tt. brindzás-t vagy ~at, tb. ~ak. Brindzát tartalmazó, brindzát áruló. Brindzás bödön. Brindzás edény. | |
* | |
| (1), fn. tt. britt-et. Britannia polgára, lakosa. | |
* | |
| (2), mn. tt. britt-et. Britanniai. Britt hajók, britt hadi seregek. | |
* | |
| BRITTORSZÁG, (Britt-hon, Britt-ország) ösz. fn. Brittannia. | |
* | |
| fn. tt. bronsz-ot. Öntés által vegyített érczmű, melynek részeit réz, ön, és czink teszi, barnaréz, barnaércz. Közelebbről a franczia bronze-ból vétetett, mely ismét a német Braunerz-ből származottnak látszik. Mint melléknév jelent ilynemű öntött barnaérczből valót. Bronsz szobor, bronsz gyertyatartó. Bronsz áruk. | |
* | |
| tompa, reszketeg, mély természeti hangot utánzó szó. Származékai: brúg, brúgat, brúgatyú, brúgó, brúgós. | |
* | |
| (brú-og) önh. m. brúg-tam, ~tál, ~ott. Brú-féle tompa, reszketeg hangon szól. Képzésre olyan mint a szintén hangutánzók: súg, búg, zúg. | |
* | |
| (brú-og-at) önh. és áth. m. brúgat-tam, ~tál, ~ott. Brú hangot ereszt vagy eresztet. Brúg az a gordon, ha húzzák. | |
* | |
| (brú-og-at-ó) fn. tt. brúgatyú-t. Játékszer, melynek lényege a brúgás. Készül átfúrt dióhéjból, vagy facsigából, mely megperdítve a földre bocsáttatik, s nagy búgással forog. Búgó csiga. | |
* | |
| (brú-og-ó) fn. tt. brúgó-t. Alhangu nagy hegedű. Több vidéken: bőgő, Erdélyben: gordon, Gömörben: barbora, Vasban: kobza. Legközönségesebben: brúgó. | |
* | |
| (brú-og-ó-os) fn. tt. brúgós-t, tb. ~ok. Ki bőgőhegedűn, barborán, gordonon játszik. Vén brúgós. A vén brúgós mindennap egy nótát felejt. Km. | |
* | |
| (brú-og-ó-oz) önh. m. brúgóz-tam, ~tál, ~ott, par. ~z. Brúgót húz, brúgón zenél, brúgón játszik, bőgőz, barboráz. | |
* | |
| (brú-og-ó-oz-ás) fn. tt. brúgózás-t, tb. ~ok. Zenélés a brúgón, bőgőzés, barborázás. | |
* | |
| (1), fn. tt. bú-t. Személyragozva: búm, búd, búja vagy búva, bújában vagy búvában. 1) Levert kedélyi állapot, vagyis tartós és belsőleg meggyökerezett szomoruság, keserv, fájós érzelmű indulat, valamely csapás, veszteség, szerencsétlenség stb. miatt. Búba esni. Búban lenni. Búnak ereszti fejét. Bújában iszik. Búnak adni magát. Búba merülni. Öli magát bújában. Búját látod te még ennek. Eszi, emeszti őt a bú. Nem tud hová lenni búvában. Meghalt bújában. Búra okot adni. Bút kergetni. Szegre akasztani a bút. Megemészti embert a bú, mint fát a szú. Km. Hadd Istenre dolgodat, búból vigasztalást hoz. Km. A bú sem tart örökké. Km. Nehéz a bút eltagadni. Km. A búnak is van ideje. Km. Minden búnak vége boldog halál szekere. Km. "Mikort nagy bú vala Magyarországban." Csáti Demeter.
"Napok jönnek, napok mennek, De búm csak nem távozik." Kisfaludy S. 2) Aggság, gond, töprenkedés. Búban élni. Az egyes élet bú nélkül nem lehet. Kétes jövendője, gyermekei miatt sok a búja. Sok ősz hajat szerez a bú. Km. "Eszem iszom, vigadok, A búnak helyt nem adok." Népdal. Önálló gyök, mely, úgy látszik, a szomorkodónak tompán dunnyogó hangját utánozza. Ikertársa a bán, bánat gyöke bá, honnan búbánat oly öszvetétel, mint a szintén hangutánzó bűbá, bűbáj. Hangra és értelemre egyezik vele a vend buba. | |
* | |
| (2), vagy BÚJ, vagy BÚV, önálló gyök és önh. búok vagy bújok, vagy búvok, búsz, vagy bújsz, vagy búvsz, bújunk vagy búvunk, bútok, vagy bújtok vagy búvtok, búnak, vagy bújnak, vagy búvnak; első mult: bújék, vagy búvék; másod mult: bútt, vagy bújt, vagy búvt stb. Valamely szoros szűk helyből kijön, vagy oda bemegyen. Ily alakban mint ik-telen ige eléfordul mind régi mind újabb iróinknál, s jelentésében önakarat, önkéntesség rejlik, az ik-es búvik vagy bújik ellenében, (mint ez általában más hasonló igékről is áll), pl. Tavaszkor odvából kibú a medve, a földből kibúvik a fű. Az ember a barlangba bebú, a folyóka a sövényen átbuvik. Használtatik átv. értelemben is, pl. a tudományokat, a könyveket búni, am. azok tartalmába mélyebben behatni, azokkal foglalkodni. V. ö. BÚJIK. | |
* | |
| (bú-ák) mn. és fn. l. BUVÁK. | |
* | |
| (bú-ár) fn. és mn. l. BUVÁR. | |
* | |
| fn. tt. búb-ot. Általán csomódad alaku gömbölyü kinövés, kidudorodás; kemény ajakhanggal: púp. 1) Némely madarak fején emelkedő tollcsomó. Kakas, tyúk, galamb, pacsirta búbja. 2) Némely fejkötők földudorodó teteje, máskép: bóbita. 3) A kalapok azon része, mely közvetlenül a fejtető fölött emelkedik s azt befödi. Alacson, magas búb a kalapon.
Származékai: buba, búba, búbor, búbos, búboz, stb. Rokonságait l. BÓB alatt. | |
* | |
| (bub-a) fn. tt. bubát. 1) Báb, baba, mint a maga nemében gömbölyü alaku gyermekjáték, fordítva: bábu. Kemény ajakhanggal ejtve hasonló hozzá a kenyér kidudorodó csomóját jelentő pupa. 2) Átv. ért. kis gyermek, kis leány, kis baba. Édes, kedves bubám. Rokonok a német Puppe, olasz pupa, puppa, franczia poupée, stb. | |
* | |
| (búb-a vagy bób-a) fn. tt. búbát. Am. búb, toldalék a-val szaporítva. Tyúk, galamb búbája. Fejkötő búbája. Máskép: bóba. | |
* | |
| (bú-bánat) ikerített fn. tt. búbánat-ot vagy bú-t bánat-ot. Bú és bánat együtt, szomorúságból és sajnálásból vegyített indulat, tartós fájdalmú kedélyi állapot. Sok búbánat éri őt. Ne oly sok búval bánattal, hanem több örömmel és vigasztalással folyjon le az új év. Verje meg a búbánat.
"Nem hittem én, de már hiszem, Hogy szerelmem búra viszen, Búra viszen, búbánatra, Ezer győtrő gondolatra." Népdal. "Simonyiban van egy malon Búbánatot őrlnek azon, Nekem is van búbánatom, Oda viszem, lejáratom." Népdal. | |
* | |
| (búb-a-as) mn. tt. búbás-t vagy ~at, tb. ~ak. Minek búbja, búbája, vagy bóbája van, búbbal ékesített. Búbás tyúk, búbás galamb, búbás fejkötő. | |
* | |
| (bub-a-az) önh. m. bubáz-tam, ~tál, ~ott. Bubával, azaz babával vagy bábbal játszik. Bubázni szoktak a kis leányok. | |
* | |
| (búb-a-az) áth. m. búbáz-tam, ~tál, ~ott. Búbjánál, vagy üstökénél fogva megtép, megczibál. Várj csintalan gyerek, majd megbúbázlak. A heréczelő kakas búbázza (búbozza) a tyúkot. | |
* | |
| (bub-a-az-ás) fn. tt. bubázás-t, tb. ~ok. Bubával, bábuval, gyermekbábbal való játszás. | |
* | |
| (búb-a-az-ás) fn. tt. búbázás-t, tb. ~ok. Cselekvés, midőn a búbát, bóbot, vagy üstököt megczibálják. | |
* | |
| puszta Szala megyében; helyragokkal: Búberek-en, vagy berk-en ~re, ~ről. | |
* | |
| (búb-födél) ösz. fn. Épületnek, edénynek, vagy valamely eszköznek búbalaku teteje. Búbfödél a pipán, tornyon, levesestálon. | |
* | |
| l. BUBUJICSKA. | |
* | |
| (bub-or) elvont törzsök, mely buborék, buborcsék stb. származékokat adja. Jelent növényi vagy állati testen kidudorodó gömbölyüséget. Innen mint új alkalmazásu természetrajzi műszó jelent csigafajt. l. BUBORÉKCSIGA. | |
* | |
| (bub-or-csó-ék) fn. tt. buborcsék-ot. Domboru kiütés, kifakadás a testen. Máskép: bibircsó. Arcza, melle teli van veres buborcsékokkal. | |
* | |
| (bub-or-ék) fn. tt. buborék-ot. 1) A nedvnek lég, gőz segítségével gömbölyü formára ideiglenes kiterjedése kidudorodása. Szappanbuborék, esőbuborék, vízbuborék, sörbuborék. Elpattant, mint a szappanbuborék. Km. Buborékot hány a sebesen ömlő patak. 2) A boncztanban, némely edények buborékfajta felfuvódásai, ilyenek: a tápbuborék, táppadmaly, bélbuborékok, stb. A szanszkritban bubura, barbura, bribuka szintén am. buborék. | |
* | |
| (buborék-csiga) ösz. fn. Csigafaj, mely buborékoló tajtékot izzad. Újabb műszóval: bubor. | |
* | |
| (bub-or-ék-ol) önh. m. buborékol-t. A víz, vagy más híg anyag buborékokat hány, gyöngyözik. Buborékol a záporeső; buborékol a pezsgő, a sőr. Buborékol a szappanlé. Máskép: bugyborékol. | |
* | |
| (bub-or-ék-ol-ás) fn. tt. buborékolás-t, tb. ~ok. A víznek, vagy más folyó anyagnak buborék formára alakulása, fölfuvódása. | |
* | |
| (bub-or-ék-os) mn. tt. buborékos-t vagy ~at, tb. ~ak. Buborékokat hányó. Buborékos pezsgő, buborékos szappanlé. Buborékos záporeső. | |
* | |
| (bub-or-ka) fn. tt. buborkát, tb. buborkák. Hoszszukás gyümölcse azon indás növénynek, mely a tökkel egy nemhez tartozik s egyik fajtája a sárga dinnye. Buborkát savanyítani. Nyári buborka, téli buborka. Kovászban vagy eczetben savanyított buborka.
"Bokrétás szarkaláb, tejfölös buborka, Hát a sok vajrénye, mind tarkatyúk tojta." Vőfélköszöntés a népdalokban. Máskép: uborka, ugorka. Legközelebb állnak hozzá a szláv uharka, uhorka, és német Gurke, melyek szintén nem eredetiek, hanem a latin cucumer, cucumis-ből kölcsönzötteknek látszanak. | |
* | |
| (buborka-fa) ösz. fn. Tréfás neve az uborka szárának, indájának. Fölhágott a buborkafára. Leszállították a buborkafáról. Km. Ez értelemben bizonyos csekély rangot, hivatalt, tisztséget jelent. | |
* | |
| BUBOS, (búb-os) mn. tt. búbos-t vagy ~at, tb. ~ak. Kinek vagy minek búbja van. Búbos menyecske, búbos galamb, búbos tyúk. V. ö. BÚB. | |
* | |
| BUBOS, (búb-os) fn. tt. búbos-t, tb. ~ok. Agyagból készült szobakemencze, melynek czifraságul búbja vagyon. | |
* | |
| BUBOSAN, (búb-os-an) ih. Búbbal felczifrázva, fölékesítve. Átv. értel. nyalkán, hegyesen, hegykén. Búbosan lépdegelő menyecske. Ez értelemben máskép: pípesen. | |
* | |
| BUBOZ, (búb-oz) áth. m. búboz-tam, ~tál, ~ott. 1) Búbbal czifráz, ékesít. Haját, fejkötőjét búbozza. 2) Bubjánál, üstökénél fogva megráz, megczibál. Megbúbozlak, csak ne maradj veszteg. | |
* | |
| (búb-tető) ösz. fn. Valamely épületnek, pl. toronynak, nyaralónak, mulatóháznak búbalakú teteje, búbfödél. | |
* | |
| (bub-uj) elvont törzse bubujka, bubujicska, és bubulcs szóknak. A bób búb gyökből származott szók osztályába tartozik. | |
* | |
| (bubuja-tök) ösz. fn. Hosszukás tökfaj. Vas vármegyei tájszó. | |
* | |
| (bub-uj-ics-ka) fn. tt. bubujics-kát. Növényfaj a barabolyok neméből, melynek gyökere gyönge korában mogyoróforma (búbocska) gumó, és édes ízü. (Chaerophyllum bulbosum). Máskép: mogyorósaláta, csemegebürök. | |
* | |
| (bub-uj-ka) fn. l. BUBUJICSKA. | |
* | |
| (bub-ul-cs) fn. tt. bubulcs-ot. Ormánysági tájszó, s jelent bogyót. Gyöke bub = bob, búb s képzésre olyan mint a gyüm (= güm), szěm gyökökből származott gyüm-öl-cs, szěm-öl-cs. | |
* | |
| (bub-us) fn. tt. bubus-t, tb. ~ok. Bubaforma, bábalakú rémkép, melylyel a gyermekeket ijesztgetik. Jön a bubus. Megesz a bubus. Máskép: mumus, mumu. Rokonok vele a német Pöpel, vagy Popel, Mummel, Popanz. | |
* | |
| elvont gyöke bucsak, bucsér, bucska szóknak. Jelent valami domborodottat. Rokon bucz gyökkel, melyből buczkó származott. Eléfordul némely helynevekben is. | |
* | |
| (1), elvont törzsöke búcsu szónak, és származékainak. Eredete bulcs vagy bolcs (lásd ezt), minthogy a régi iratokban többnyire bulcsu, bolcsu, bolcsát szókat találjuk, búcsú, bocsát helyett. V. ö. BOCSÁT. | |
* | |
| (2), falu Esztergom megyében. Helyragokkal: Búcs-ra, ~on, ~ról. | |
* | |
| több helység neve hazánkban. Helyr. Bucsá-ra, ~n, ~ról. | |
* | |
| (bucs-ak) fn. tt. bucsak-ot. Csomós, zömök tuskó, átvetve: bucskó, (mint: csutak csutkó, tusak tuskó), székely szó. V. ö. BUCS, BUCZKÓ. | |
* | |
| NAGY~, KIS~, helységek Nyitra megyében; helyr. Bucsán-ba, ~ban, ~ból. | |
* | |
| BUCSÍR, (bucs-ér, bucs-ír) bucsér-t, tb. ~ok. Sopron- és Vas vármegyékben, am. szalmából vagy vesszőből font hátas kosár, melyben almát, tojást hordanak a piaczra. V. ö. BUCS, gyök. | |
* | |
| (bucs-ít) áth. m. bucsít-ott, par. ~s, htn. ~ni vagy ~ani. Nyitravölgyében am. bocsát, ereszt, elhagy. Nem akarják elbucsítani. Ez a posztó bucsítja a szinét. V. ö. BÚCSÚ. | |
* | |
| (bucs-ka vagy bocs-ka) fn. tt. bucskát, tb. bucskák. Vasban és Szalában am. kis hordócska, melyben pálinkát tartogatnak. Gyöke bucs vagy bocs fordítva megvan a csobolyó, csobány edények neveiben. | |
* | |
| elferdítve am. böcsmérel, néhutt: gucsmol. | |
* | |
| BÚCSU, BUCSÚ, BUCSU, (1), (búcs-u) fn. tt. búcsú-t, tb. ~k. Régiesen: bulcsu, bolcsu, bocsu. 1) Elváláskor, eltávozáskor mondott végszó, illetőleg viszonyos köszönés, jókivánás, magaajánlás mind a két részről. Bucsút venni, s odább menni. Mondjunk bucsút, azután induljunk. Bucsút venni egymástól. Ez legyen a végbúcsu. Faképtől, vagy kapufától vett bucsút, azaz bucsuvétel, köszönés nélkül távozott.
"A lélek is sírt belőlem, Midőn búcsút veve tőlem." Csokonai. Eredeti jelentése bocsánat, mennyiben népies szokás szerint az elváló bocsánatot szokott kérni, ha talán valamivel megbántotta a maradókat. Ugyanezen alapfogalom rejlik az elkövetkezik (elbucsúzik) szóban is, mely annyi mint másokat megkövetve elmegy. Öszvetételei: bucsuszó, bucsudal, bucsubeszéd, bucsulevél. 2) Egyházi ért. a bűnökért szenvedendő bűntetések elengedése bizonyos föltételek mellett, bünbocsánat. Teljes búcsú. Száznapi, negyvennapi búcsú. Búcsút hirdetni. Búcsút osztogatni. Búcsút nyerni. "Bulcsuért a szent földre menvén" Debreczeni Legendáskönyv. 3) Egyház vagy templom napja, midőn a templom védszentének vagy fölszentelésének innepe tartatik, mennyiben a megjelenő hivek gyónás és áldozás által bűnbocsánatot nyernek. Búcsú van a faluban. Búcsúra menni. Innen ez öszvetételek: bucsuvásár, bucsufia. 4) Ájtatos zarándoklat. Bucsút járni. Bucsút vezetni. Búcsú pénzzel jár, vagy, Pénzzel járják a búcsút. Km. Szentkereszti, sasvári, czeli búcsú. V. ö. BOCSÁT. | |
* | |
| (2), falu Beregh megyében; helyragokkal: Bucsu-ba, ~ban, ~ból. | |
* | |
| (búcsu-árus) ösz. fn. Az Anyaszentegyház hűtlen szolgája, ki a búcsú rendeltetésével visszaélvén pénzért osztogatja vagy hirdeti a bűnök bocsánatát. | |
* | |
| (búcsú-beszéd) ösz. fn. Beszéd, melyet valaki eltávozása, elmenete előtt tart az illetőkhöz. | |
* | |
| (búcsú-csók) ösz. fn. Csók, melylyel az egymástól elválók búcsút vesznek. | |
* | |
| (búcsú-dal) ösz. fn. Alkalmi költemény, mely végbúcsuul iratik az eltávozandó személy tiszteletére. | |
* | |
| (búcsú-ének) ösz-fn. 1) l. BÚCSÚDAL. 2) Gyászének, melyet temetéskor a halott koporsója fölött szokás tartani. Szokottabban l. BÚCSÚZTATÓ. | |
* | |
| (búcsú-év) ösz. fn. Bizonyos év, melyben szokott föltételek alatt az Anyaszentegyház búcsút hirdet, és osztogat. (Iubilaeum, annus jubilaris). | |
* | |
| (búcsú-fia) ösz. fn. tt. búcsúfiát, többese nincs. Ajándék, melyet a búcsújárók kedveskedésül visznek haza illető szeretteiknek különösen gyermekeknek. Oly képzésü mint: vásárfia. | |
* | |
| falu Pozsony megyében; helyr. Bucsuházá-n, ~ra, ~ról. | |
* | |
| (búcsú-hely) ösz. fn. Szent hely, hová a hivek ájtatosságból zarándokolnak, hogy ott meggyónván és áldozván bűnbocsánatot nyerjenek. | |
* | |
| (búcsú-hét) ösz. fn. Hét, melynek lefolyta alatt az illető ájtatosságot el kell a hiveknek végezniök, hogy a bűnbocsánatban részesülhessenek. | |
* | |
| (búcsú-hirdetmény) ösz. fn. Pápai vagy püspöki levél tartalma, foglalata, melyben a hivek az illető búcsú felől tudósíttatnak. | |
* | |
| (búcsú-hirdetvény) ösz. fn. Búcsút hirdető pápai vagy püspöki levél, mint irott okmány. | |
* | |
| (búcsú-járás) ösz. fn. 1) Valamely szent helyre, vagy csudás képhez zarándokolás. 2) Körmenet; a híveknek egyik szent helyről másikig menése, ének- és imádságok között. Könnyen veszik, mint a búcsujárást. Km. Kereszthéti, nagypénteki búcsujárás. | |
* | |
| (búcsú-járó) ösz. fn. Ki szent helyekre zarándokol ájtatoskodás, gyónás, bűnbocsánat végett. Máriaczeli, szentkereszti, sasvári, radnai búcsujárók. Messzeföldről érkezett búcsujárók. | |
* | |
| (búcsú-lakoma) ösz. fn. Lakoma, melyet az elmenendő tiszteletére adnak. Búcsúlakomán mondott felköszöntések, áldomások. | |
* | |
| (búcsú-látogatás) ösz. fn. Látogatás, melyet valaki eltávozása előtt barátainál, ismerőseinél, kedveseinél stb. tesz. | |
* | |
| (búcsú-levél) ösz. fn. 1) Levél, melyben valaki elmenés előtt búcsút veszen, istenhozzádot mond. 2) Elbocsátó levél, különösen a katonáknál azon oklevél, melynél fogva valaki a hadi szolgálattól fölmentetvén haza bocsáttatik. Rövidebben: búcslevél. | |
* | |
| (búcsú-leveles) ösz. mn. Kinek hadi szolgálattól fölmentő búcsúlevele van. Búcsúleveles vagy búcsleveles katona. Köznépiesen: obsitos (Abschied német szó után). | |
* | |
| (búcsú-lövés) ösz. fn. Eltávozó fő ember vagy vendég tiszteletére szóló ágyuzás, mozsarazás, taraczkozás. Rövidebben: búcslövés. Búcsúlövésekkel megtisztelni a fő vendéget. | |
* | |
| (búcsú-nap) ösz. fn. Egyház napja, templom napja, melyen az illető hivek községe a templom védszentének vagy fölszentelésének ünnepét tartja. Egyszerűen: búcsú. | |
* | |
| (búcsú-pohár) ösz. fn. Áldomás, melyet az eltávozandó iszik barátaival s a hozzá tartozókkal. Búcsúpoharat emelni, üríteni. V. ö. CZOKIPOHÁR. | |
* | |
| BUCSUS, (búcs-ú-os) fn. tt. búcsús-t, tb. ~ok. Búcsúra menő zarándok, ájtatoskodó utas. Czeli, sasvári, szentkereszti búcsúsok. Búcsusok előtt vinni a keresztet, zászlót. Búcsúsok elé harangozni. Búcsúsokat vezető pap. Búcsúsokat gyóntatni, áldoztatni. Búcsúsoknak szállást adni. | |
* | |
| (búcsú-szó) ösz. fn. Elváláskori istenhozzád, az elmenendőnek végszava. | |
* | |
| (búcsú-tor) ösz. fn. l. BÚCSÚLAKOMA. | |
* | |
| (búcsú-vásár) ösz. fn. 1) Az egyházi búcsúnak (az anyaszentegyház szándéka és tilalma ellen) pénzen árulása. 2) Vásár, mely búcsúk alkalmával tartatik. | |
* | |
| l. BÚCSÚVÉTEL. | |
* | |
| (búcsú-vétel) ösz. fn. Elbúcsuzás; az eltávozandónak végső szava, istenhozzádja kedveseihez, barátihoz. | |
* | |
| (búcsú-vétlen) ösz. mn. Búcsuvét nélkül történő, távozó. Búcsuvétlen eltünés, elutazás. Búcsuvétlen vendégek. Határzóilag am. búcsút nem véve. Búcsuvétlen távozott. | |
* | |
| (búcsú-vétlenül) ih. Anélkül, hogy elbúcsuzott volna, alattomban, mások tudta nélkül eltünve. | |
* | |
| BUCSUZÁS, (búcs-ú-oz-ás) fn. tt. búcsúzás-t, tb. ~ok. Elváláskori, elutazás előtti viszonüdvözlés, jókivánás, istenhozzádozás, hálálkodás, bocsánatkérés stb. Érzékeny, fájdalmas búcsuzás. Menyasszony búcsuzása szüleitől. | |
* | |
| BUCSUZATLAN, (búcs-u-oz-atlan) mn. tt. búcsúzatlan-t, tb. ~ok. Aki nem búcsúzik, vagy el nem búcsúzott; búcsúvétlen. Határozóilag am. búcsúzatlanul. l. ezt. | |
* | |
| BUCSUZATLANUL, (búcs-u-oz-atlan-ul) ih. Anélkül, hogy elbucsuzott volna; búcsúvétlenűl, a kapufától véve búcsút. | |
* | |
| BUCSUZIK, (búcs-ú-oz-ik) k. m. búcsúz-tam, ~tál, ~ott. 1) Elválás előtt vég istenhozzádot mond. Búcsúzik barátitól, kedveseitől, szüleitől. Elbúcsúzott és elment. A menyasszony sírva búcsúzik szüleitől. "Mélyen illetődve búcsúzom tőletek." Berzsenyi. 2) Elmegy, leszáll. Őszszel elbúcsúznak a gólyák, fecskék. Lebúcsúzott a nap. Búcsúzik az esze. | |
* | |
| BUCSUZÓ, (búcs-ú-oz-ó) mn. tt. búcsúzó-t. Elválás előtt istenhozzádot mondó. Búcsúzó katona. Búcsúzó beszéd, búcsúzó ének. Búcsúzó félben van. Átv. ért. elmuló, eltünő. Búcsúzó szépségek. (Faludi). | |
* | |
| BUCSUZTAT, (búcs-u-oz-tat) áth. m. búcsúztat-tam, ~tál, ~ott, par. búcsúztass. Temetés alkalmával búcsúztatni szoktak a kántorok, midőn a halott nevében az illető rokonoknak, ismerősöknek, barátoknak stb. énekelve búcsút mondanak. Versekben búcsuztatni, elbúcsuztatni a halottat. Beh szépen elbúcsuztatták az Istenben boldogultat. | |
* | |
| BUCSUZTATÁS, (búcs-u-oz-tat-ás) fn. tt. búcsúztatás-t, tb. ~ok. A halott nevében búcsúmondás, illetőleg versekbe szedett búcsúszavak eléneklése. | |
* | |
| BUCSUZTATÓ, (búcs-ú-oz-tat-ó) fn. és mn. tt. búcsúztató-t. A halott nevében mondott búcsúzó szavak kivált versekben. Búcsúztatót csinálni leginkább a mesterek dolga. Búcsúztató ének, búcsúztató vers. Hiába minden szó a lusta fülének, A biztatás neki búcsúztató ének. (Paprik. vers.) | |
* | |
| régi elavult fn. annyit tett, mint: czomb, s ez értelemben rokon vele a hellén pouV, pezoV, német Fuss, latin pes stb. Általán kidudorodott valami, honnan: buczka, buczkó. Azonban a székelyeknél még itt-ott hallható. Fordítva: czub, honnan: czubák, czubók = czomb, madárczomb. Változattal V. ö. BÖCZ, BÖCZEK, BOCZ, BOCZKÓ. | |
* | |
| (bucz-i) fn. és mn. tt. buczi-t. Nagy czombu, czombók. Székely szó. | |
* | |
| (bucz-ka) fn. tt. buczkát. Domborún emelkedő torlás, különösen homoktorlás, homokdomb, szélhordta homokhát, homokbuczkó. | |
* | |
| (bucz-ka-any) fn. tt. buczkány-t, tb. ~ok. Székely szó, am. patkány. | |
* | |
| (bucz-ka-as) mn. tt. buczkás-t vagy ~at, tb. ~ak. Homokdombos, hol buczkák vannak. Buczkás legelő, Buczkás határ. V. ö. BUCZKA. | |
* | |
| (bucz-ka-az) önh. m. buczkáz-tam, ~tál, ~ott, par. ~z. Buczkák azaz torlásos homokdombok között járkálva vadász. | |
* | |
| (bucz-ka-az-ik) k. m. buczkáz-tam, ~tál, ~ott. Bukfenczezik, bukdácsolva fut. Buczkázik a nyúl. | |
* | |
| (bucz-kó) fn. és mn. tt. buczkó-t. Kemény állományu kinövés, csomós kidudorodás az állati vagy növényi testen. Buczkó a lábhüvelyken, a boka mellett. Vén fák derekaiból kinövő buczkók. Mint melléknév jelent köpczöst, zömököt, dömsödit, dömöczköst. Buczkó gyerek. Buczkófejű hal. | |
* | |
| (bucz-kóró) ösz. fn. Veres virágu mezei pésma. (Centauria campestris flore rubro). | |
* | |
| (bucz-kó-os) mn. tt. buczkós-t vagy ~at, tb. ~ak. Amin egy vagy több buczkónemű kinövés, kidudorodás van; csomós, bunkós. Buczkós lábu ló. Buczkós somfabot. V. ö. BUCZKÓ. | |
* | |
| (bucz-kó-os-od-ás) fn. tt. buczkósodás-t, tb. ~ok. Buczkók, csomós kinövések támadása valamely állati vagy növényi testen. Faderék buczkósodása. Lábak buczkósodása. | |
* | |
| (bucz-kó-os-od-ik) k. m. buczkósod-tam, ~tál, ~ott. Buczkók, tömör kemény csomók nőnek, támadnak rajta. Buczkósodik a somfa, a bodzafa dereka. | |
* | |
| (1), (bucz-ó) mn. tt. buczó-t. Göcsös, rögös, buczkós. Ritka használatu szó. | |
* | |
| (2), (bucz-ó) fn. tt. buczó-t. Sügér hal faja. | |
* | |
| (bucz-ok) fn. tt. buczok-ot, v. buczk-ot. Egy darab buczkót képező idomítatlan tömeg, pl. hant, földrög, csomóagyag. | |
* | |
| (bucz-or-og) önh. m. buczorog-tam, ~tál, buczorg-ott. Somogyi tájejtéssel buczorog a göbe, (herélt emse) midőn sajátságos síró hangon nyöszörög, kuczorog. | |
* | |
| (1), Magyarország iker fővárosainak egyike. Helyragozva: Budára, Budán, Budáról. Budára utazni, Budán lakni. Budáról távozni. Tinódinál és némely más régi iróknál olvasni: Budában, a most divatos Budán helyett. Országos nevezetessége miatt a nép szájában sok közmondás és példabeszéd forog róla, milyenek: Nem oda Buda. Csak egyszer volt Budán kutyavásár. Messze Buda sánta ebnek, vagy sokáig ér a sánta kutya Budára. Sokszor megjárják addig Budát. Sokszor vítták Budavárát. Kinek lova nincsen, Budán is gyalog jár. Ha Budáról jött volna, sem hinném. Mi hír Budában? Török a várban. Tökkel harangoztok minapában Budán. Oly messze jár tőle, mint Bécs Budától. Több is veszett Buda alatt. "Él magyar, áll Buda még." Kisfaludy K.
"Nyolcz századoknak vér zivatarja közt Rongált Budának tornyai állanak." Berzsenyi. Nevét Kézai krónikája szerént Buda fejedelemtől, Ethele (Attila) testvérétől vette: "Ethele király a kúnoknak és más népeknek megparancsolta volt, hogy azt Ethele városának (Urbs Ethele - Béla király jegyzője szerént: Civitas Athilae Regis -) hívják; a németek a tilalomtól félve azt Eczelburgnak (Echulburg) nevezték; de a hunok azon tilalommal keveset gondolva mint előbb, mai napig is Ó-Budának hivják" (Szabó Károly fordítása szerint). Továbbá: "Ó-Buda ..... e nevet a mongol pusztítás következtében 1245-1247. táján az akkor Pest város határában esett Új-Buda, oklevelekben: novum castrum montis Pestientis, a mai budai vár építtetése után, s így Kézai krónikájának szerkesztetése előtt alig több mint harmincz évvel nyerhette." Szabó Károly jegyzete. A rómaiak korában a régi történészek és számos kiásott római régiségek tanusága szerént Acincum vagy Ăquincum nevű város állott Ó Buda helyén és környékén. Kis-Buda, Ó-Buda, Szász-Buda, Új-Buda, l. az előző szók betűrendében. | |
* | |
| (2), fn. tt. budát. Hegyes karó, vagy pálczika, gyermekek játékszere, melyet úgy igyekeznek eldobni, hogy hegyével a földbe akadjon. Máskép: pinczk, pilinczk, pinczke. Nevét vagy az ideoda csapongást jelentő boda szótól vette, vagy am. oly eszköz, melyet a földbe bujtatnak, mintegy = bú-da. | |
* | |
| (3), fn. tt. budát. Némely vidékeken am. árnyékszék, máskép: budár. Elemezve = bú-da, búv-o-da, azaz, búvóhely. V. ö. BUDÁR, BÓDÉ. | |
* | |
| (4), fn. tt. budát. Jelennen divatos, sajátságos magyar szabásu felső öltöny, melyet panyókán is szokás viselni. Nyári buda. Téli prémes buda. V. ö. ATILA, öltöny. | |
* | |
| BUDABÁCSI, lásd BODOBÁCS. | |
* | |
| lásd OLÁH-BUDA-BURJÁNOS. | |
* | |
| (1), (buda-fa) ösz. fn. l. BUDA (2). | |
* | |
| (2), több helység neve; helyr. Budafá-n, ~ra, ~ról. | |
* | |
| (buda-fáz) ösz. önh. Budafával játszik, budást játszik, pinczkez, pilinkez. Tavaszkor budafáznak a fiúk. V. ö. BUDA (2). | |
* | |
| falu Ungh megyében; helyragokkal: Budaházá-n, ~ra, ~ról. | |
* | |
| (buda-i) fn. és mn. tt. budai-t, tb. ~ak. 1) Buda lakosa, polgára. A Budaiak gyakran járnak Pestre. 2) Budára vagy Budáról való, Budához tartozó. Budai vár, budai hegyek, budai fördők. Budai bor. A budai bor nyelízü km. azaz jóizűn lehet nyelni. Vérét vette a budai vörös kancsónak. Km. Budai mértékkel fizet. Km. Budai vékával mér km. azaz oly bőbeszédű (hazug) minő nagy a budai véka. | |
* | |
| KIS~, NAGY~ vagy OLÁH~ vagy OLÁH-NAGY~, SZÁSZ~, helységek Erdélyben; helyr. Budak-on, ~ra, ~ról. | |
* | |
| falu Pest megyében; helyragokkal: Buda-Keszi-be, ~ben, ~ből. | |
* | |
| falu Sáros megyében; helyragokkal: Budamér-ba, ~ban, ~ból. | |
* | |
| falu Pest megyében; helyr. Buda-Őrs-ön, ~re, ~ről. | |
* | |
| (bú-da-ár, vagy búv-o-da-ár) fn. tt. budár-t, tb. ~ok. 1) Némely vidékeken am. árnyékszék, putraszék, perváta, székelyesen: buda. 2) Vinczellér. Első értelemben egyezik vele a franczia boudoir. V. ö. BÓDÉ. Második jelentésének eredete homályos. | |
* | |
| l. BUDORLÓ. | |
* | |
| Ó~, falu Szala megyében; helyr. Budavár-on vagy ~ott, ~ra, ~ról. | |
* | |
| BUDAVÁRA, (Buda-vár vagy Buda-vára) ösz. fn. Budai vár, a helytartó (nádor), helytartótanács, és országos kincstár székhelye. Béla király jegyzője: Budavár alatt a régi Budát (Ó-Budát) érti: quae per lingvam hungaricam nunc dicitur Buduuar et a Theotonicis Ecilburgum vocatur. V. ö. BUDA (1). | |
* | |
| (bú-da-az) önh. m. budáz-tam, ~tál, ~ott, par. ~z. l. BUDAFÁZ. | |
* | |
| helység Máramarosban; helyragokkal: Budfalu-ba, ~ban, ~ból. | |
* | |
| helység Gömör megyében; helyr. Budikfalvá-n, ~ra, ~ról. | |
* | |
| KIS~, NAGY~, falvak Baranya megyében; helyr. Budmír-ba, ~ban, ~ból. | |
* | |
| (bud-ó vagy bod-ó) fn. tt. budó-t. Ormánysági szó, am. a szokottabb bodon. l. ezt. | |
* | |
| (bú-d-og) k. m. búdog-tam, ~tál, ~ott. Gyakran, ismételve bú, lebú, elbú, mint a buvárok szoktak. V. ö. BUJDOKOL. | |
* | |
| (bú-dog-ó) fn. tt. budogát. Baranyában am. büdös banka, babuka. | |
* | |
| (bú-d-og-tat) mivelt m. búdogtat-tam, ~tál, ~ott. Gyakrabban búni, bukni, kényszerít; eszközli, hogy búdogjon. V. ö. BÚDOG. | |
* | |
| (am. bodonka) fn. tt. budonkát. Fölül keskenyebb, alúl szélesebb kétfenekü edény fenyüfából, melynek felső végén lyuk van. Eczettartó budonka. Székely szó. V. ö. BÖDÖN. | |
* | |
| BUDURLÓ, falu Erdélyben, Kolos megyében; helyr. Budorló-n, ~ra, ~ról. | |
* | |
| (1), BÚDOSÁS, lásd BÚJDOS, BÚJDOSÁS. | |
* | |
| (2), helynév, l. BUJDOS. | |
* | |
| elvont gyök, s jelenti azon tompa hangot, melyet felfútt arczú ereszt ki ajakain, vagy melyet akármily felfútt test ad, midőn rá ütnek, vagy összenyomják. Kemény hangon puf, felhangon bőf, pőf. Származékai: bufa, bufás. Jelent továbbá ütés, ütődés által okozott tompa hangot, honnan: bufál, bufog, kemény ajakhanggal: puf, puff. | |
* | |
| (buf-a) fn. tt. bufát. Fölfútt arcz, pofa. Melléknevül használva am. pofás, pofók, pofitos, nagy pofáju, pöffedt arczu. Bufa gyerek. | |
* | |
| (buf-a-al) áth. m. bufál-t. Általán am. dönget, azaz úgy ütöget, hogy pufog, bufog bele az ütögetett rész. Különösen: pofon ver. Jól megbufálták. Kemény ajakhanggal: pufál. | |
* | |
| (buf-a-al-ás) fn. tt. bufálás-t, tb. ~ok. Ütés, döngetés, midőn valamit vagy valakit bufálnak, különösen pofoznak. V. ö. BUFÁL. | |
* | |
| (buf-a-as) mn. tt. bufás-t vagy ~at, tb. ~ak. Pofás, fölfújt arczú, duzzadt képü. | |
* | |
| (bú-felejtő) ösz. mn. és fn. Búoszlató, mi a bút kiveri fejünkből. Búfelejtő ital. Búfelejtőt vagy búfelejtőül inni. Tréfásan: akasztófa. Felkötötték a búfelejtőre. | |
* | |
| (buf-u-an-t vagy buf-v-an-t) önh. m. buffan-t. Leesés után, vagy ütés alatt buf hangot ad. A leesett zsák nagyot buffant. Keményebben: puffan. | |
* | |
| (buf-u-an-t vagy buf-v-an-t) áth. m. buffant-ott. Úgy ejt vagy üt valamit hogy ez buf hangot ad. | |
* | |
| (buf-og) önh. m. bufog-tam, ~tál, ~ott. Kemény hangon: pufog. Hangutánzó ige, s gyakorlatos jelentésű, t. i. többszöri ütés verés alatt tompán visszahangzik. Bufog a háta, midőn verik. Bufog a bőrnadrág a mogyorópálcza alatt. | |
* | |
| (buf-og-ás) fn. tt. bufogás-t, tb. ~ok. Az ütésnek tompa viszhangzása. | |
* | |
| (buf-og-at) áth. m. bufogat-tam, ~tál, ~ott. Úgy ütöget, vereget valamit, hogy bufog bele. Hátát, alfelét megbufogatták. | |
* | |
| (buf-og-at-ás) fn. tt. bufogatás-t, tb. ~ok. Ütögetés, veregetés, melytől bufog az ütött test. | |
* | |
| (buf-ol) áth. m. bufol-t. 1) Balatonmellékén am. lékes halászatkor sulyokkal a vízet csapdossa, zavarja, hogy a halak a hálóba rezzentessenek. 2) Pofoz, pofon ver. Kemény ajakhangjai: pufol. | |
* | |
| (buf-ol-ás) fn. tt. bufolás-t, tb. ~ok. 1) Sulyokkal lubiczkolás a vízben. 2) Pofozás, pofon verés. V. ö. BUFOL. | |
* | |
| (buf-ti) fn. és mn. tt. bufti-t, tb. ~k vagy ~ak. Nagy, tömött, duzzadt pofáju. Alsóbb irásmódba való kifejezés. V. ö. MUFTI, BUKSI. | |
* | |
| (= bog) fn. tt. bug-ot. Némely növénymagok bogos tokja. Fenyő buga (tobozza), len, kender buga. Toldva: buga, személyragozva: bugám, bugád, stb. V. ö. BUGA, BOG. | |
* | |
| (1), fn. tt. búg-ot. Galambház, galambkalitka, galambducz. Kicsinezve: bugocska.
"Nem kellene nekem bugocska. Hogy engemet benne tarts fogva." Kazinczy. Persául: búds. A magyarban azonosnak látszik búg igével. | |
* | |
| (2), (bú-og) önh. m. búg-tam, ~tál, ~ott. Bú hangot vagy hangokat ad, különösen fájdalmas, epedő indulatból fakadó hangon vagy hangokon s mintegy bújából szól. 1) Búgnak a galambnemű madarak. Búgnak a szerelmes galambok.
"Zöld ágon kis gili zokogva búg, Mert párját nem leli, mindegyre búg, Zöld ágon kis gili ne búgj sokat, Szerelmes kis szived majd megszakad." Vörösmarty. 2) Búgnak a sertések, midőn párosodni vágynak, mit néhutt, nevezetesen Mátyusföldén zúg, túl a Dunán görög, görg igével fejeznek ki. 3) Mondják a csigaféle játszószerről, midőn sebesen forogva bú vagy brú hangot ad. Képzésre hasonló a súg, zúg, bég, bőg, nyög hangutánzó igékhez. | |
* | |
| (1), (bug-a) fn. tt. bugát. 1) Némely vidékeken am. guba, gubacs a fákon. 2) A székelyeknél: szemgolyó. 3) Több tájain az országnak: kenderfő, a magvas kender feje. Nagy bugájú kender. 4) Ágbog. Mindezen érteményekben a gömbölyű valamit jelentő bog alapfogalma rejlik. V. ö. BOG. | |
* | |
| (2), (mint föntebb) melléknév tt. bugát. 1) Csonka, különösen kis szarvu, vagy épen szarvatlan barom. Buga ökör, buga kos, buga tehén. Néhutt: csira. Csira tehén. 2) Pécsett buga ködmön am. prémtelen ködmön. 3) Vas vármegyében buga ember am. pórias ember.
Ez érteményekben jelent a maga nemében valami kicsit, hitványat, alávalót, s rokonai: bige, pige. l. ezeket. | |
* | |
| BUGA, (3), (búg-a vagy bug-a) fn. tt. búgát. Szeged tájékán am. csomó, kéve len, vagy kender, melyet nyüvéskor kötnek. Hány búga lened termett az idén? V. ö. BOG, BOGA. | |
* | |
| (bog-acs vagy bog-ar-acs) fn. tt. bugacs-ot. Boros hordók körül éldegelő pinczebeli legyecske, bogaracska. Alkalmasint a bogaracs szóból van öszvehúzva. | |
* | |
| vagy BUGACZ, puszta neve Pest vármegyében, tt. Bugacz-ot, helyr. Bugacs-ra, ~on, ~ról. Származéka: bugaczi.
"Be-beülsz a bugaczi csárdába, Nagyot iszol világ boszujára." Vörösmarty. | |
* | |
| (buga-gereben) ösz. fn. Gereben, melyen a kender vagy lenbugákkal száraiktól megtisztogatják. | |
* | |
| (buga-légy) ösz. fn. Neve különféle apró legyeknek, melyek a fák leveleire rakják tojásaikat. | |
* | |
| (bug-a-as) mn. tt. bugás-t, tb. ~ak. Minek bugája, azaz csomódad magtokja, magfüzére van. Bugás kender, len, azaz magvas. | |
* | |
| (búg-ás) fn. tt. búgás-t, tb. ~ok. 1) Galambok, giliczék turbékolása, szerelmi siró hangja. Zöld erdő zúgása, Vad galamb, búgása, Kedves galambomnak szája mosolygása. Népdal. 2) Párosodásra gerjedező sertések hangja. 3) Tompa hangja némely sebesen forgo eszköznek, pl. csiga búgása. V. ö. BÚG ige. | |
* | |
| (1), (bú-og-at) áth. m. búgat-tam, ~tál, ~ott. Valamely eszközt úgy perdít meg, hogy búgjon. Búgatni a brugatyút, azaz búgó csigát. | |
* | |
| (2), (bú-gat) önh. m. búgat-tam, ~tál, ~ott. Búgó hangot ad, pl. búgat a bölömbika. | |
* | |
| BÚGATYU, (bú-gat-ó) fn. tt. búgató-t. Búgócsiga, búgó eszköz; malomforma játékszer, melynek kereke megindíttatván búgással kereng. | |
* | |
| (bú-gaty-ú-oz) önh. m. búgatyúz-tam, ~tál, ~ott. Búgatyúval játszik. V. ö. BÚGATYÚ. | |
* | |
| (bug-a-az) áth. m. bugáz-tam, ~tál, ~ott. Kendert vagy lent, arra való eszköz által, bugájából megtisztogat. V. ö. BUGA. | |
* | |
| (bug-a-az-ás) fn. tt. bugázás-t, tb. ~ok. A kender vagy len bugájának leszedése, leverése. | |
* | |
| l. BUGYGYAN. | |
* | |
| l. BAGLYA, BOGLYA. | |
* | |
| BUGLYÁZ, lásd BAGLYA, BAGLYÁZ. | |
* | |
| (bug-oly-os vagy bog-oly-os) mn. tt. buglyos-t vagy ~at, tb. ~ak. 1) Csomóba tekeredett, öszvekuszált, kóczos. Buglyos haj, szőr, gyapju, sörény. Buglyos fej. Máskép: boglyas, baglyas. 2) Mondják virágról, melynek szirmai tömöttek, öszvetorladozottak. Gyöke bug azonos a csomódadot jelentő bog szóval. V. ö. BAGLYAS. | |
* | |
| (búgó-csiga) ösz. fn. Lásd BÚGATÓ. | |
* | |
| (bug-oly) fn. tt. bugolyt vagy buglyot, tb. buglyok. Némely növények virágai, melyekben a szirmok igen sűrüen s borzasan állanak. | |
* | |
| (bug-oly-a) fn. tt. bugolyát. 1) Némely madarak tollas búbja, bóbitája; máskép: buglya. 2) Virágfüzér, virágköteg, csokor. | |
* | |
| (bug-oly-a-as) mn. tt. bugolyás-t vagy ~at, tb. ~ak. Búbos, bóbitás. Bugolyás tyúk, galamb. Mátyusföldén: buglyás. | |
* | |
| (bú-gond) ösz. fn. Búval elegy gond, aggodalom. Ha nincs búgondod, házasodjál meg. Km. | |
* | |
| (bú-gondos) ösz. mn. Búval gonddal járó, vesződő, aggodalmas. Búgondos élet, állapot. Búgondos szülék. | |
* | |
| (búgó-síp) ösz. fn. Legvastagabb s leghosszabb vastag hangu síp a zenekarban. (Fagot). | |
* | |
| (bug-or-os?) mn. tt. bugris-t, tb. ~ok. Baranyában bugris ember am. pórias ember, mely Vas vármegyében: buga ember. | |
* | |
| 1) hangutánzó elvont gyök, mely a fakadó, vagy forró víz hangját, vagy a hig anyagból, pl. borból, vízből kitolakodó levegőét utánozza. Bugy-bugy. Származékai: bugyka, bugyog, bugygyan. stb. 2) Azonos bogy gyökkel bugyola, bugyor szókban. | |
* | |
| (bugy-a) 1) elvont törzsök, mely csak összetételes szójátékban, és annak származékaiban él, mint: egyebugya, egyebugyál, egyebugyáz. 2) Göcsejben am. agg tölgyfának buborcsékos gyümölcse, melyből pipát csinálnak a gyermekek, azaz buga. 3) Őrségi szó am. holmi aprólékos gömbölyüség. V. ö. BOGY, BOGYA. | |
* | |
| (bugy-acs) fn. tt. bugyacs-ot. Kis rákfaj a keleti tengerben, melynek sok lába van, de ollója nincs. (Cancer crangon). | |
* | |
| puszta Szala megyében; helyr. Bugyberek-en, ~re, ~ről. | |
* | |
| (bugy-banka) ösz. fn. tt. bugybokát. Baranya- és Somogyban am. büdös banka. | |
* | |
| BUGYBURÉK, (bugy-bur-ék) fn. tt. bugyborék-ot. A forrás erén, vagy szűk száju edény nyilásán hólyagocska formában ömledező víz, vagy egyéb folyó anyag, mely a tolakodó lég ütközése miatt bugy-bur hanggal jő ki. | |
* | |
| BUGYBURÉKOL, (bugy-bur-ék-ol) önh. m. bugyborékol-t. A kiömlő víz, vagy más folyó anyag gömbölyü tömegecskékben, s bugybur hangot adva gördicsél. Bugyborékolva ömlik ki a víz a szük száju korsóból, ha feldöntik, vagy felfordítják. Bugyborékol sebes esőtől a víz. | |
* | |
| (bugy-bur-ék-ol-ás) fn. tt. bugyborékolás-t, tb. ~ok. ,Bugybur' hanggal kiömlés. | |
* | |
| (bugybur-ék-ol-ó) mn. tt. bugyburékoló-t, tb. ~k. Bugyborékokat csináló, bugyborékképen ömledező. Bugyborékoló zápor; bugyborékoló récze. Átv. ért. mondatik oly beszédről, vagy irásmódról, mely holmi üres czikornyamondatokból áll. Bugyborékoló beszéd, bugyborékoló versezet. | |
* | |
| BUGYBURÉKOS, (bugy-bur-ék-os) mn. tt. bugyborékos-t, tb. ~ak. Bugyborékokkal teljes, bővelkedő. Bugyborékos a folyó- vagy tóvíz, midőn sebes zápor esik bele. | |
* | |
| (bugy-fa) ösz. fn. l. BUGYKA. 2) | |
* | |
| (bugy-u an vagy bugy-v-an) önh. m. bugygyan-t. A fakadó vagy forrásnak indult víz, vagy más folyó anyag hirtelen kiömlik. Fölbugygyan áradáskor a fenékvíz. Kibugygyan orrából a vér, vagy takony. | |
* | |
| (bugy-v-an-ás) fn. tt. bugygyanás-t, tb. ~ok. A forrásból fakadó, vagy felmelegült víznek, vagy más hig anyagnak bizonyos hangon kiömlése. | |
* | |
| (bugy-v-an-t) áth. m. bugygyant-ott, htn. ~ni vagy ~ani. Vizet, vagy más folyó anyagot úgy ereszt, ömleszt ki, hogy bugy hangot adjon. A teli korsóból néhány cseppet bugygyantani. Pofoncsappással kibugygyantani valaki orrából a vért. | |
* | |
| falu Pest megyében; helyr. Bugyi-ba, ~ban, ~ból. | |
* | |
| (bugy-ka vagy bugy-og-a) fn. tt. bugykát. 1) Szűk nyakú és csöcsö száju korsó, melyből bugyogva foly ki a víz, bor, stb. Eredetileg bugyoga, azaz, bugyogó a bugyog törzstől, s képzésre hasonló a szotyka (szotyogó), locska (locsogó), csacska (csacsogó), fěcske (fěcsěgő), czinke (czinegő, czinege) s több másokhoz. 2) A halászok zurboló rúdja, melylyel a vizet fölkeverik, zavarják, bugyogtatják. | |
* | |
| (bugy-ka-az vagy bugy-og-a-az) áth. m. bugykáz-tam, ~tál, ~ott. 1) Bugyka nevü halászdoronggal a vizet zavarja, bugyogtatja. 2) Szélesb ért. bugyburékokat csinál, a vizet vagy más folyadékot bugyogtatja. | |
* | |
| (bugy-ok-os) fn. tt. bugykos-t, tb. ~ok. l. BUGYKA. 1) Képzésre olyan mint: lucskos, mocskos, fütykös. | |
* | |
| (bugy-ol-i) fn. tt. bugyli-t, tb. ~k. Kusztora, fanyelü, csukló bicsak. Dunántuli szó; csúfoló, tréfás neve a fanyelü zsebbevaló késnek, máskép: békanyúzó. | |
* | |
| (bugy-og) önh. m. bugyog-tam, ~tál, ~ott. 1) Bugyog a víz, midőn a forrásból, vagy valamely szük résen kiömledezik. Fölbugyog, kibugyog. 2) Bugyog az edény szája, melynek szük nyilásán a hig folyó anyag kiömlik. Bugyog a kulacs, csöcsös korsó. 3) Öblöket képezve hol be- hol kinyomul, pl. a bő ülepű, és száru nadrág, melynek bugyogó a neve. | |
* | |
| (bugy-og-a) fn. l. BUGYKA. 1) | |
* | |
| (bugy-og-ány) fn. tt. bugyogány-t, tb. ~ok. Betegség neme, midőn a bőrt apró vizes hólyagocskák verik ki. | |
* | |
| (bugy-og-ás) fn. tt. bugyogás-t, tb. ~ok. 1) A víznek, vagy más folyó anyagnak hólyagocska formákban ömlengése. 2) Azon hang, mely az ilyetén ömlengéssel hallatszik. 3) Valamely öblös ruhának ki s benyomódása. Török vagy német nadrág bugyogása. 4) Székelyföldön, am. érthetetlen beszéd, csacsogás. | |
* | |
| (bugy-og-ó) mn. és fn. tt. bugyogó-t. 1) Ami bugyogva ömlik ki, vagy bugyborékokat vet. Bugyogó forrásvíz. Bugyogó korsó. Orrból bugyogó vér. 2) Bőre szabott, nagy ülepű, szotyogó, térdig érő nadrág; továbbá, bő szabásu pantalon, plundra. Szellős bugyogó.
"Már ezután bugyogóban járok, Annál jobban szeretnek a lányok." Népdal. | |
* | |
| (bugy-og-ó-as) mn. tt. bugyogós-t, tb. ~ak. 1) Bugyogva ömledező. Bugyogós forrás, bugyogós korsó. 2) Szotyogó, öblöket csináló. Bugyogós nadrág, csizmaszár. 3) Bugyogóban járó. | |
* | |
| (bugy-og-tat) áth. m. bugyogtat-tam, ~tál, ~ott. 1) Folyó anyagot bugyogni kényszerít. 2) Szük száju edényből úgy folyatja ki a vizet, bort, stb. hogy bugyogó hangot adjon. 3) Öblös bő ruhát, pl. bő nadrágot szotyogtat. | |
* | |
| (bogy-ol) áth. m. bugyol-t. Lepelnemű ruhába takar, beköt valamit. Fejét nagy kendőbe bugyolni. A kis gyermeket bebugyolni. V. ö. BOGYOL. | |
* | |
| (bogy-ol-a) fn. tt bugyolát. 1) Lepel, kendő, ruha, melybe valamit betakarnak. 2) Ruhába, lepedőbe kötözött holmi czeleczula, bugyor. Máskép: bogyola. | |
* | |
| (bogy-ol-a-al) áth. m. bugyolál-t. Holmi czeleczulát, vagy testnek egyes részeit betakargat, begöngyölget. Bebugyolálni a fejét kendővel. V. ö. BUGYOLA. | |
* | |
| (bogy-ol-a-az) áth. m. bugyoláz-tam, ~tál, ~ott. l. BUGYOLÁL. | |
* | |
| (am. bodonka, budonka) fn. tt. bugyonkát. Víztartó fa edény, vízcsöbröcske. Székely szó. | |
* | |
| (bugy-or) 1) fn. tt. bugyort vagy bugyrot, tb. ~ok vagy bugyrok. Ruhába, lepedőbe kötözött holmi, melyet a gyalogoló háton szokott vinni. Bugyor a világ, szatyor a vénasszony. Km. Bugyrot vinni, czepelni a háton. Bugyrán kivül semmije sincs. Egy bugyorban mindene elfér. V. ö. BATU, BATYU, MOTYÓ, PONYECZ, BÚTOR, POGGYÁSZ. 2) Elvont törzsöke bugyorog szónak. | |
* | |
| (bugy-or-og) önh. m. bugyorog-tam vagy bugyorg-ottam, ~tál vagy ~ottál, bugyorg-ott, htn. ~ni vagy bugyorg-ani. Folytonosan bugyog, bugyburékokat vet. Bugyorog a forrásból fakadozó víz. Bugyorog a feldöntött bugykából a bor. | |
* | |
| (bugy-or-os) mn. tt. bogyros-t vagy ~at, tb. ~ak. Bugyrot vagy bugyort viselő, bugyorral járó. Bugyros asszony, bugyros házaló. | |
* | |
| BUJ, önh. l. BÚ, BÚJIK. Ragozása szabályszerű: bújok, bújsz, bújék, bújál, bújj, stb. | |
* | |
| helynév l. BÚLY. | |
* | |
| (búj-a) mn. tt. buját. 1) A nemi ösztön kielégitésére mértéktelen módon törekvő, más nemüvel, illetőleg közösülés végett mintegy öszvebújni vágyó, parázna. Buja ifju. Buja nő. Buja kivánságok. Buja cselekedetek. 2) Szertelen nemi közösülésből eredő, vagy azzal rokon. Buja nyavalya, buja kór, buja mirígy, buja dög, buja senyv, buja szerelem, buja tűz, buja gerjedelem. 3) Szaporán tenyésző, nagy bőségben terjedő. Buja növésü erdő. Buja növényzet. Buja sarjadzás. Buja testalkat.
Gyöke valószinüleg a búj vagy bújik ige, mennyiben a buja személyek mintegy bújni öszvebújni szeretnek, s a buja növények sarjai sűrüen kibujnak. Mind a két érteményben egyezik vele a tót bujni, honnan bujniti am. bujálkodni, és buján tenyészni. | |
* | |
| (buja-dob) ösz. fn. Bujasenyv által keletkezett lobos daganat, többnyire a lágyékokban. | |
* | |
| (buja-dög) ösz. fn. Általán bujaságból eredni szokott ragályos senyv. | |
* | |
| (buja-fekély) ösz. fn. Bujasenyves méreggel megfertőzött helyen támadni szokott fekély; vagy az egész test közfertőzése következtében elterjedő, kerekded, határozott kemény szélü, és genynyel telt fenekü, nem sarjadzó fekély. (Cancer syphiliticus). | |
* | |
| falu Sáros megyében; helyr. Bujak-on, ~ra, ~ról. | |
* | |
| falu Nógrád megyében; helyragokkal: Buják-on, ~ra, ~ról. | |
* | |
| (buja-kelevény) ösz. fn. l. BUJADOB. | |
* | |
| (buja-kór) ösz. fn. Általán mindenféle betegség, mely bujaságból ered, akár közvetlenül, akár érintkezésből a bujakóros testekkel. | |
* | |
| (buja-kóros) ösz. mn. Bujakórban szenvedő. | |
* | |
| (buja-kórság) ösz. fn. l. BUJAKÓR. | |
* | |
| (buja-koszorú) ösz. fn. A külbőrön, főkép az arcz és homlok külbőrén eleinte világos, később rézszinü vörös, vagy vörös szélü foltok, csécsek, vagy genyedékek által mutatkozó bujasenyv. (Corona Veneris.) | |
* | |
| (buj-a-al-kod-ás) fn. tt. bujálkodás-t, tb. ~ok. 1) A nemi ösztönnek tulságos, mértéktelen, tiltott kielégítése. 2) Fölöttébb, kelletinél bővebb, szaporább növése, tenyészése valaminek. | |
* | |
| (buj-a-al-kod-ik) k. mult: bujálkod-tam, ~tál, ~ott. 1) A nemi ösztönt tulságos mértékben, és tiltott utakon, módokon elégíti ki. 2) Fölöttébb, kelletinél bővebben tenyészik. | |
* | |
| (buj-a-al-kod-ó) mn. tt. bujálkodó-t. 1) A nemi ösztönt, és közösülést tulságos mértékben, és tiltott módokon gyakorló. 2) Bőven tenyésző | |
* | |
| (buj-a-al-kod-va) ih. 1) A nemi ösztön kielégítését tulságosan gyakorolva, paráználkodva. 2) Szaporán tenyészve. | |
* | |
| (buj-a-al-kod-ó-lag) l. BUJÁLKODVA. | |
* | |
| (buja-mirígy) ösz. fn. Általán, bujasenyv, ragályos bujakorság, különösen: bujadob. l. BUJADOB. | |
* | |
| (buj-a-an) ih. 1) Buja módra, pajkosan. Buján kacsingatni, buján tánczolni, taglejteni. 2) Bőven, termékenyen, nagy szaporasággal. Buján terem a fű; buján sarjadzanak a lebotolt fűzek derekai. | |
* | |
| falu Szatmár megyében; helyr. ~házán, ~házára, ~házáról. | |
* | |
| (búj-ár) fn. l. BUVÁR. | |
* | |
| (buja-rák) ösz. fn. A bujasenyvnek azon neme, mely a testen tovább harapódzván azt megemészti. V. ö. RÁK, RÁKFENE. | |
* | |
| (búj-ás) fn. tt. bújás-t, tb. ~ok. Szűk, szoros helyen bemenés; titkos helyre vonulás, rejtőzködés. | |
* | |
| (buj-a-ság) fn. tt. bujaság-ot. 1) A nemi ösztönnek tiltott, és mértéktelen kielégitése; szertelen hajlam a testi gyönyörökre. Szorgos munka felejteti a bujaságot. (Km.) Bujaságot űző soha bölcs nem lehet. Km. Egyházi értelemben, a hét fő bünök egyike, s a katekizmusi rend szerént harmadika. Első a kevélység, második a fösvénység, harmadik a bujaság. | |
* | |
| (buja-seny) ösz. fn. A test elsoványodásával, s elgyöngülésével járó nyavalya, melynek oka a testben dúló bujadög. | |
* | |
| (buja-senyv-ellenes) ösz. mn. Bujasenyv ellen való, működő, annak további harapódzását akadályozó. Bujasenyvellenes gyógyszerek. | |
* | |
| (buja-senyves) ösz. mn. Bujasenyv által megfertőzött, bujasenyvben sínlődő. Bujasenyves betegek. | |
* | |
| (buja-senyv-utáni) ösz. mn. A bujasenyv meggyógyulása után újra kiütő, jelenkező, pl. kórjelek, betegségek. | |
* | |
| (buja-vágy) ösz. fn. Nemi közösülésre, paráznaságra, fajtalanságra ingerlő ösztön. | |
* | |
| (buj-dok-ol-ás, vagy buj-od-og-ol-ás) fn. tt. bujdoklás-t, tb. ~ok. 1) Titkos utakon tévelygés, elrejtőzködve járás, folytonos bujdosás. 2) Alá-alá merülés. Buvár bujdoklása. V. ö. BUJDOKLIK. | |
* | |
| (buj-dok-ol-ik, vagy buj-od-og-ol-ik) k. m. bujdokl-ott, htn. bujdokl-ani. 1) Rejtőzködés, menekülés végett titkosan bolyong, bujkál, tévelyeg. 2) Alá-alá merül. Bujdoklik a fürdő récze, a buvár.
Ezen igében hármas gyakorlati képző van: ~od, ~og, ~ol, melyek közől a két elsőből öszvehúzva lesz dok; buj-od-og-ol, buj-dok-ol. Hasonló képzésüek: haldokol (hal-od-og-ol), fuldokol (fúl-od-og-ol), tündöklik (tün-öd-ög-öl-ik), öldököl (öl-öd-ög-öl), nyeldekel (nyel-ěd-ěg-ěl) stb. | |
* | |
| (buj-dok-ol-ó, vagy buj-od-og-ol-ó) mn. tt. bujdokló-t. Titkos utakon járó kelő, rejtőzködő, menekülés végett bujkáló. Bujdokló szökevények. Erdőkben bujdokló haramiák | |
* | |
| (buj-dok-ol, v. buj-od-og-ol) önh. m. bujdokol-t. V. ö. BUJDOKLIK. | |
* | |
| (1), (buj-dos, vagy buj-od-os) gyak. önh. Gyakran búj, bebúj valahová, vagy kibúj valahonnan. V. ö. BÚ, ige és Bujdosik. | |
* | |
| (2), vagy BÚDOS, falu Erdélyben, Belső-Szolnok megyében; helyr. ~on, ~ra, ~ról. | |
* | |
| (buj-dos-ás, v. buj-od-os-ás) fn. tt. bujdosás-t, tb. ~ok. 1) Mint a bujdos származéka, am. gyakori búvás, vagyis szük helyen átmenés, átsurranás. 2) Titkos helyeken rejtőzködés, bujkálás. 3) Megállapodás nélküli ideoda vándorlás, idegen földön menekülés végetti járáskelés. | |
* | |
| (buj-dos-ik, v. buj-od-os-ik) k. m. bujdos-tam, ~tál, ~ott. 1) Titkon, titkos utakon tévelyeg, bolyong. Bujdosik a szökött katona, az üldözött tolvaj, gonosztévő; bujdosik az oskolakerülő diákgyerek. Heverő testben bujdosik az elme. (Km) 2) Vándorol, külső országokban jár. Bujdosnak a hazájokból kivándorlott lengyelek. Rákóczy és Bercsényi kibujdostak Magyarországból. Bujdosik, bujdosik szegény árva diák. Ha a nap elnyugszik, ő is elbujdosik, a szegény legénynek szive szomorkodik. (Népd) Bebujdosni, elbujdosni.
Kettős gyakorlati képzővel = buj-od-os-ik, öszvehúzva buj-dos-ik, mint: csapodos, csapdos; kapodos, kapdos; szöködösik, szökdösik; pöködös, pökdös stb. | |
* | |
| (1), (buj-dos-ó) fn. tt. bujdosó-t. 1) Bolygó, tévelygő; országból, hazájából száműzött, hazától fosztott személy. A kurucz bujdosók egy része Törökországban telepedett meg. 2) A csillagásztanban, a naprendszerhez tartozó, s a nap körül forgó csillag. (Planeta.) | |
* | |
| (2), (buj-dos-ó) mn. tt. bujdosó-t. 1) Bolygó, tévelygő, titkon rejtőzködve járó. Bujdosó katona, zsivány. 2) Lakát, tartózkodási helyét sokszor változtató. Bujdosó madarak, bujdosó halak. Bujdosó köszvény, bujdosó kalmár. Mondatik a kísértetről is: bujdosó lélek; a vándorló szabad életü nőről: bujdosó kurva; közlekedési, kézről-kézre küldött levelekről: bujdosó levelek; utazó társról: bujdosó társ; a sorba járó lakomapohárról: bujdosó pohár. Ez a pohár bujdosik, éljen a barátság. Bujdosóba menni. Bujdosóba jutni. Bujdosót inni. | |
* | |
| (búj-hat-ik) k. m. bujhat-tam, ~tál, ~ott. El bír bújni, képes elbújni. Erővel nem bújhatom a földbe. (Km.) El nem bújhatunk az Isten szemei elől. | |
* | |
| BÚJIK, (búj-ik) k. m. búj-t. Elrejti magát, szük helyre vonúl, az emberek szeme elől rejtőzködik. Bozótba bujik a róka, farkas. Lyukba bujik az egér, ürge. Igen vad fiú, bujik az emberek elől. Aki ebért, gyermekért veszekedik, pad alá bujjék. (Km.) Szégyenemben majd a föld alá bujtam. Öszvetételei: Általbujik, bebujik, belebujik, elbujik, kibujik, összebujik. Alig bujik ki a tojásból, már fut a fürjecske. Majd kibujik a bőréből, úgy örül. (Km) V. ö. BÚ, ige. | |
* | |
| (buj-kál, buj-og-ál) gyak. önh. m. bujkál-t. 1) Rejtőzködés, menekülés végett az emberek szeme elől bújik, elvonja magát, ideoda csavarog. Bujkál a poroszlók által üldözőbe vett gonosztevő. Bújkálnak az iskolakerülő gyermekek. Erdőben, pusztákon, bozótban, nádasokban bujkáló szökevények. Átv. ért. bujkál a nap, a hold, midőn közbenközben felhők alá rejtőzik. 2) Gyakran ki- vagy bebujik valamely résen, szorulaton. 3) Képes kifejezéssel: éjjel-nappal a könyvekben bujkálni am. azok olvasásába merülni.
Ezen igének képzője kál elemezve = og-ál, buj-og-ál, mint fujkál, fuj-og-ál; szurkál, szur-og-ál; hasonlóak: turkál, furkál, irkál, firkál, áskál, vájkál stb. Egyébiránt törzsökül vétethetik bujka (= buj-og-a) is, mint bugyka (bugy-og-a) csacska (csacs-og-a), stb. | |
* | |
| (buj-kál-ás, vagy buj-og-ál-ás) fn. tt. bujkálás-t, tb. ~ok. Folytonos, gyakori bújás, rejtőzködve, lappangva járás. | |
* | |
| (buj-kál-ó, vagy buj-og-ál-ó) mn. tt. bujkáló-t. Aki bujkálni szokott; titkos, rejtett utakon bolyongó. Bujkáló szökevények, menekültek. | |
* | |
| (buj-na) mn. tt. bujná-t. Buja, könnyen tenyésző. Innen: bujnán. Bujnán szaporoszik. (Lippai, Virágos kert. 53. l.) Vannak ily vezetéknevü családok is. | |
* | |
| (buj-na-ság) fn. tt. bujnaság-ot. Bujaság, paráznaság; könnyü, szapora tenyészés. | |
* | |
| (buj-nok) fn. tt. bujnok-ot. Földbe buvó, föld alatt lakó cserebogárfaj. | |
* | |
| (buj-nyik vagy buj-nok) fn. tt. bujnyik-ot. Az ország több vidékein am. zsivány, utonálló, pusztákon kullogó, bujkáló. Győr vidékén: am. sunnyogó, félénk ember. Mátyusföldön: bojnyik. Rokon vele a szláv: bujní, mely szilajat, vadat jelent, és zbojnyík = zsivány. V. ö. BUJNOK, és BOJNYIK. | |
* | |
| (buj-ó) mn. Lásd BUVÓ. | |
* | |
| (buj-ó-os) fn. Lásd BUJÓSDI. | |
* | |
| (buj-ó-os-di) fn. tt. bujósdi-t. Játék neme, midőn a játszótársak egyet kivéve elbujnak, s ez fölkeresni indul őket. Bujósdit játszani. Képzője di általán játékjelentő szókat alkot, mint: lovasdi, katonásdi, szembekötősdi, zálogosdi stb. V. ö. ~DI képző. | |
* | |
| (buj-ó-os-ka) fn. tt. bujóskát. Lásd BUJÓSDI. | |
* | |
| (buj-ó-os-ka-az) önh. m. bujóskáz-tam, ~tál, ~ott. Bujóska, vagy bujósdiféle játékot játszik. V. ö. BUJÓSDI. | |
* | |
| (buj-t, bú-ít) áth. m. bujt-ott, par. ~s. htn. ~ni. vagy ~ani. 1) Tenyésztés, szaporítás végett a növény ágát, sarját földbe dugja, s mintegy buvó állapotba helyezi. Szőlővesszőt, rózsaágat, szegfűt bujtani. 2) Valakit bizonyos czélra mások ellen fölingerel, nógat, ösztönöz. Az alattvalókat elüljáróik ellen bujtani, fölbujtani. E másod értelemben máskép: bojt, s eredetileg: boly-t azon boly gyöktől, melyből bolygat származik. V. ö. BOJT, ige. 3) l. BUJTAT. | |
* | |
| lásd BOJTÁR. | |
* | |
| (buj-t-ás vagy bú-ít-ás) fn. tt. bujtás-t, tb. ~ok. 1) Valami növényágnak tenyésztés végett elültetése. Szőlőbujtás, rózsabujtás, szegfübujtás. 2) Maga az elültetett ágacska. A bujtások mind megeredtek. 3) Ingerlés, alattomos biztatás. Ez értelemben elemezve: boly-t-ás, V. ö. BOLY, gyök. | |
* | |
| (buj-tat) áth. m. bujtat-tam, ~tál, ~ott. 1) Valakit más által elrejt, vagy parancsolja, kivánja, hogy bujjék el. A tolvajt pinczébe bujtatta az orgazda. Katonaállításkor elbujtatta fiát. Ágy alá, pad alá bujtatni. Ördögöt bujtatni valakibe. 2) Növény ágacskákat ültettet. Kertész által virágokat bujtat. 3) Alattomban izgat, ingerel, bizgat valaki ellen. V. ö. BUJT. | |
* | |
| (buj-tat-ás) fn. tt. bujtatás-t, tb. ~ok. Cselekvés, midőn valakit vagy valamit bujtatunk. V. ö. BUJTAT. | |
* | |
| (buj-tat-ó) fn. tt. bujtató-t. Szíjgyűrü a nadrágszíjon, melybe a bekapcsolt szíj végét betolják, hogy le ne fityegjen. | |
* | |
| (buj-t-ó, boly-t-ó) fn. tt. bujtó-t. Alattomosan valakit mások ellen, vagy gonosztettre ingerlő, izgató, bizgató személy, bujtogató. | |
* | |
| (bujtó-ág) ösz. fn. Ágacska melyet száráról lemetszenek, s tenyészés végett földbe bujtanak. V. ö. BUJT, BUJTÁS. | |
* | |
| (bujtó-fa) ösz. fn. Fölül kajmos, alúl hegyes fa, melylyel a kertészek a bujtóág, vagy más ültetvény számára lyukat csinálnak a földbe. | |
* | |
| (1), (buj-t-og-at) gyak. áth. m. bujtogat-tam, ~tál, ~ott. par. bujtogass. Gyakran, folytonosan több növényágat tenyésztés végett ültetget. | |
* | |
| (2), (boj- vagy boly-t-og-at) gyak. áth. m. bujtogat-tam, ~tál, ~ott, par. bujtogas. Izgatva, mintegy felbolygatva ingerel valakit mások ellen. Máskép: bojtogat. | |
* | |
| (boj- vagy boly-t-og-at-ás), fn. tt. bujtogatás-t, tb. ~ok. Izgatás, bizgatás, alattomos ingerlés mások ellen, vagy bizonyos rosznak elkövetésére. | |
* | |
| (boj- vagy boly-t-og-at-ó) fn. tt. bujtogató-t. Aki valakit törvénytelenül izgat, felingerel mások vagy valami ellen. Máskép: bojtogató. A népet bujtogatók által föllázítani. A bujtogatókat elfogni, s törvényszék elé állítani. | |
* | |
| (bujtó-tőke) ösz. fn. Szőlőtőke, melyről bujtóágakat vesznek a szőlősgazdák. V. ö. BUJTÓÁG. | |
* | |
| BUJTVÁNY, (bu-ít-o-vány) fn. tt. bujtvány-t, tb. ~ok. Az elbujtás által megfoganszott ágacska, szőlővessző, stb. Kerti, szőlőbeli bujtoványok. Szépen díszlő bujtovány. | |
* | |
| (önálló gyök) fn. tt. buk-ot. Valamely test felső részének lefelé hajló helyzete. Sulyosbítva: bukk, pl. bukkáz szókban. Bukra van a kazal rakva, midőn előre bukik. Bukra építvék némely alföldi vidékeken a házak födelei. Bukra állítani a fogyatékon levő boros hordót. Bukra áll a feje. Innen: bukfencz, bukfity, kecskebuk, buksi.
Származékai: bukározik, bukdácsol, bukik, bukkan, buktat stb. Rokonságait lásd BÓK alatt. | |
* | |
| (buk-ár) fő- és mn. tt. bukár-t, tb. ~ok. A vízben lelebukó, buvár. | |
* | |
| (buk-ár-oz-ik) k. m. bukároz-tam, ~tál, ~ott. Buvár módjára a vizbe lelebukik, bukdácsol. Bukároznak a tóban úszó réczék. Balatonmelléki szó. | |
* | |
| (buk-ás) fn. tt. bukás-t, tb. ~ok. 1) Fejjel lefelé esés, merülés. Vízbebukás, gödörbe bukás. 2) Átv. értelemben, a kereskedő azon állapota, midőn hitelezőit, s gyárosait kielégíteni nem képes, midőn adósságai fölülmulják vagyonát. Bukáshoz közelíteni; bukást vallani, jelenteni. Mondatik ezen értelemben másokról is, kiknek több adósságuk van, mint birtokuk. | |
* | |
| (buk-ás-i) mn. tt. bukási-t, tb.. ~ak. Bukásra vonatkozó. Bukási per, bukási állapot. | |
* | |
| BUKÁZÁS, lásd BUGYKÁZ BUGYKÁZÁS. | |
* | |
| (buk-od-a) elvont törzsök, melyből bukdács, bukdácsol, szarmaztak. Gyöke buk(ik) melyből gyakorlatos od (= os) képzővel lett buk-od elvont ige, s ebből bukodó, bukoda, bukda. Hasonló képzésüek: csapda (csapoda), lobda (loboda), szabda (szaboda) stb. Értelme: gyakori, ismételt bukás. | |
* | |
| (buk-od-acs) fn. tt. bukdacs-ot. A buvárok neméhez tartozó vízi madárfaj, az éjszaki tartományokban. (Colymbus arcticus. L.) | |
* | |
| (buk-od-ács) elvont közvetlen törzsöke bukdácsol igének. Eredetileg: buk-od-ás, mint: forgács = forgás, faragás, bogács = bogás. Innen: bukdácsol = bukodásol, mint: forgácsol = faragásol, azaz, faragásokat csinál. | |
* | |
| (buk-od-ács-ol) önh. m. bukdácsol-t. 1) Fürdés, úszkálás közben lelebukik a vízbe. Bukdácsolnak a réczék, ludak, midőn esőt éreznek; bukdácsolnak a fürdő gyermekek. 2) Fejbuktatva jár, megy, vagy aluszik, bólogat. Bukdácsol nyáron a legyes ló. Bukdácsolva megy, ugrál a nyúl. V. ö. BAKDÁCSOL, BAKTAT. | |
* | |
| (buk-od-ács-ol-ás) fn. tt. bukdácsolás-t, tb. ~ok. A vízbe le-lebukás. Fejbuktatva járás, bólogatás. | |
* | |
| (buj-dog-ál) önh. m. bukdogál-t. Fejlógatva megy; vagy: meg-megbotlik. | |
* | |
| (buk-dog-ál-ás) fn. tt. bukdogálás-t, tb. ok. Fejlógatva menés. Meg-megbotlás. | |
* | |
| (buk-dos) önh. m. bukdos-tam, ~tál, ~ott. Jó kedvéből, önként bukdácsol. | |
* | |
| (buk-dos-ás) fn. tt. bukdosás-t, tb. ~ok. Bukdácsolás. | |
* | |
| (buk-dos-ik) k. mult. bukdos-tam, ~tál, ~ott. Akaratlanul, önkénytelenül bukdácsol. | |
* | |
| (buk-dos-tat) áth. m. bukdostat-tam, ~tál, ~ott. Gyakran lebuktat. A csintalan fürdő fiúk bukdostatják egymást. | |
* | |
| (buk-dos-tat-ás) fn. tt. bukdostatás-t, tb. ~ok. Le-lebuktatás. | |
* | |
| (bú-kergető) ösz. fn. és mn. Akármiféle szer, mi bút űz, bút oszlat, bút felejtet. Különösen népnyelven am. bor, dinomdánom. | |
* | |
| (buk-fěncz) ösz. fn. tt. bukfěncz-ět. Testgyakorlat, midőn valaki földre feszítvén kezeit, fejjel lefelé általvetett testével félkört csinál. Bukfenczet vetni, bukfenczet hányni. Máskép: bukfitty, bakfitty, kecskebuk, hengerbucz. Második alkatrésze fěncz am. fincz, melytől finczos, finczároz származtak. Ettől a czigánykerék némileg különbözik. l. CZIGÁNYKERÉK. | |
* | |
| (buk-fěnczěz) ösz. önh. m. bukfěnczěz-tem, ~tél, ~ětt. par. ~z. Bukfenczet csinál, bukfenczeket hány. V. ö. BUKFĚNCZ. | |
* | |
| (buk-fěnczězik) k. m. bukfěnczěz-tem, ~tél, ~ětt. Akaratlanul, kényszerítve úgy esik, hogy teste bukfenczezve forogjon, pl. a hegyről lefelé kergetett nyúl; vagy a háztetőről leeső cserepes. | |
* | |
| (buk-fitty) ösz. fn. l. BUKFĚNCZ. | |
* | |
| (buk-ik) k. m. buk-tam, ~tál, ~ott. 1) Általán, testével hirtelen alámerül lehajlik, leereszkedik. Bukik a buvár, midőn a víz alá buvik. Bukik a laptaütést kerülni akaró játszó. Bukik a lesben álló vadász, ha közelít a vad. Bukik az alacson ajtón vagy korláton bemenő. Előre, hátra, hanyatt bukni. 2) Magasról alá esik. Hajóról vízbe, lóról sárba, árokba bukni. Igekötőkkel: Alábukni. Belebukni valamibe. Elbukni. Fölbukni. Kibukni. Megbukni. 3) Játékban, kereskedésben forgó vagyonát elveszti. Aki bukott, tegyen. (Játékban). Kétszer bukott ezen kalmár. Másokról is mondatik, ha adósságai vagyonát felülhaladják. Rokonságait illetőleg l. BÓK. | |
* | |
| (buk-u-an vagy buk-v-an) önh. m. bukkan-t. Felható, vagy beható ragu neveket vonz, s am. véletlenül ráakad, bemegy, beleütközik. Rábukkant a vadra, melyet keresett. Bebukkant a házba. Belebukkant. Mondatnak ezek is: Kibukkant a szeg a zsákból. Fölbukkant a vízből. Alábukkant. Elébukkant.
"A megszakadt fellegekből Most a hold kibukkana." Kisfaludy S. | |
* | |
| (buk-u-an-ás vagy buk-v-an-ás) fn. tt. bukkanás-t tb. ~ok. Hirtelen lemerülés; vagy beleütközés, véletlen jelenés. Kibukkanás, lebukkanás, fölbukkanás, elébukkanás, bebukkanás. | |
* | |
| (bukk-áz) önh. m. bukkáz-tam. ~tál, ~ott. Magas helyről, péld. házról, kazalról, fáról súlyegyenét vesztve alábukva leesik. Székely szó. | |
* | |
| (bukó-gát) ösz. fn. A patakmalmok fölött bizonyos távolságban emelt gát, melyen az öszvegyült víz mintegy bukva lezuhan. | |
* | |
| (bú-kór) ösz. fn. Epesztő búra hajlandó, komorságban szenvedő embernek kedélyi állapota. | |
* | |
| (bú-kóros) ösz. mn. Aki búkórban szenved; búskomor. | |
* | |
| (buk-ott) fő- és mn. tt. bukott-at. Aki játékba vagy kereskedésbe belevesztett; bárkinek adósságai vagyonát meghaladják. Bukott bankadó, bukott kalmár; vagyonbukott, értékbukott. V. ö. BUKIK. | |
* | |
| (buk-réz) ösz. fn. Réz, mely az úgynevezett czementvízből lerakodik, s mintegy bukva leszáll. | |
* | |
| (buk-rucza) ösz. fn. Ruczafaj, melynek kiválólagos sajátsága a bukdácsolás. Közönséges, nagyobb, szemkörves bukrucza. | |
* | |
| (buk-si) fő- és mn. tt. buksi-t. Kurta nyaku, nagy fejü ember; aki bukva, vagyis fejét lehajtva jár. Néhutt am. buta, bamba.
Képzője si hibás tulajdonságra mutat, és gúnyos jelentésü, mint ezekben: ebsi, silapsi, habsi, kapsi, vaksi, töksi. l. ~SI képző. | |
* | |
| (buk-ta) fn. tt. buktát. Tésztából készült sütemény, mely nagyobbféle gömbölyü részekből van öszveállítva. (Wespennest, köznépiesen: Wuchtel).
Gyöke buk a gömbölyűt, csomóalakut jelentő bog változata: bog-ta, bog-da. | |
* | |
| (buk-tat) áth. m. buktat-tam, ~tál, ~ott. 1) Alámerít. Vízbe buktatni a fürdő gyermeket. 2) Átv. ért. játszót, kereskedőt stb. veszteségre visz, kényszerít, veszteségbe juttat. A kártyaasztalnál ezer forintba buktatták egy éjszaka. Belébuktatni. Lebuktatni. Fölbuktatni. Elbuktatni. Megbuktatni. | |
* | |
| (buk-tat-ás) fn. tt. buktatás-t. tb. ~ok. Alámerítés. Veszteségbe juttatás. | |
* | |
| (buk-tat-ó) fn. tt. buktató-t. Fürdőhelyen, uszódában azon emelvény, honnan a vízbe ugrálnak. | |
* | |
| 1) hangutánzó elvont gyöke bulikol igének és származékainak, 2) a takarásra vonatkozó bula, bulál, bulázó szók elvont gyöke, máskép: buly. 3) l. BULCSU. | |
* | |
| ~BÜL, lásd ~BŐL. | |
* | |
| BULÁL, BULÁZ, BULÁZÓ, lásd: BULYA, BULYÁL, BULYÁZ, BULYÁZÓ. | |
* | |
| (bul-cs) l. BÚCS. | |
* | |
| (bul-cs-u-ájt) áth. m. bulcsát-ott. htn. ~ni, vagy ~ani. Elavult ige a mai bocsát értelmében. "Hogy Isten ő imádságuk miá bulcsássa (vagy bolcsássa) ő bünét." Halotti beszéd. Nyelvemlékek I. kötete. | |
* | |
| BULCSÚ, (bul-cs-ó v. bul-cs-ú) fn. tt. bulcsó-t, vagy bulcsú-t. Régies, de a székelyeknél ma is divatozó főnév búcsú helyett. | |
* | |
| (bul-ik-ol) önh. m. bulikol-t. Galamb, vagy gerlicze módjára (bulik-bulik hangon) búg, nyögdécsel. Másképen: buríkol, turbikol. | |
* | |
| (bul-ík-ol-ás) fn. tt. bulikolás-t, tb. ~ok. Galamb vagy gerlicze nyögdécselése, turbikolása. | |
* | |
| (1), elvont gyöke bulya, bulyál, bulyáz, bulyázó származékoknak. | |
* | |
| BULY, (2), falu Szabolcs megyében, tt. Buly-t, helyr. Buly-ba, ~ban, ~ból. | |
* | |
| (1) (buly-a) fn. tt. bulyát. Fínom fehér gyolcsszövet, patyolat, milyet a déli s keleti meleg tartománybeli népek fejtakaróul használnak. Származékai: bulyál, azaz, bulyával betakar, bulyáz, ugyanaz, bulyázó. Ezen érteményeinél fogva rokon a pólya szóval, mely szintén takarót jelent. V. ö. BUR, BUROK, BURÍT. | |
* | |
| (2) fn. Pápai Páriz szerint am. hárembeli nő a törököknél. | |
* | |
| (3) régies, buja helyett. l. ezt. | |
* | |
| (buly-a-al) áth. m. bulyál-t. Lepelbe takargat, beköt. Kendővel bulyálni, bebulyálni a fejet. Rokona: pólyál. | |
* | |
| (bulya-szövet) ösz. fn. l. BULYAVÁSZON. | |
* | |
| (bulya-vászon) ösz. fn. Fínom török patyolat. Egerben bujavászon am. ugyanott készíttetni szokott fehér vászon. | |
* | |
| BULÁZ, (buly-a-az) áth. m. bulyáz-tam, ~tál, ~ott. Bulyavászonféle lepellel betakar, beburogat. Fejet bulyázni. | |
* | |
| BULÁZÓ (buly-a-az-ó) fn. tt. bulyázó-t, tb. ~k. Érsekújvár vidékén, hosszu fehér gyolcskendő, melylyel az asszonyok fejeiket bekötik, s állaik alatt általöltvén térdig függeni hagyják. E fejtakaró már lassan kimegyen divatból. Ha fekete selyemből van, fátyol a neve. | |
* | |
| elvont gyöke buma, bunczi, bunda, bunkó szóknak. Jelent valami tömöttet, dudorodottat. | |
* | |
| (bum-a) fn. tt. bumát. Tejes fazék, köcsög. Baranyai tájszó. | |
* | |
| hangutánzó gyöke bung igének, máskép: bon, bong. | |
* | |
| ALSÓ~, FELSŐ~, KIS~, NAGY~, helynevek Erdélyben; helyragok: ~ba, ~ban, ~ból. | |
* | |
| (bum-czi, vagy bom-czi) fn. tt. bunczi-t. Dunán tuli tájszó, am. czukorrépa. Rokon a gömbölyűt, dudorodottat jelentő boncz (czomb) és bunkó szókkal. | |
* | |
| (bum-da) fn. tt. bundát. Általán gyapjas, szőrös bőrből készült, vagy azzal bélelt hosszu bő ruha. Különösen 1) Úgynevezett magyar juhok fürtös, szűcsölt vagy sós vízben áztatott s lánczon törött bőréből való ilynemű burkony, juhászbunda, parasztbunda. Szirmos, hímzett, sallangos bunda. Báránybőrgalléros, gallértalan bunda. Ujjas, ujjatlan bunda. Térdig, sarkig érő bunda. Bundában járni. Bundát viselni. Bundába takaródzni. Kifordítani a bundát. Kifordítom, befordítom, mégis bunda a bunda. Km. Leterítem a bundámat, mégis bunda a bunda. Népdal.
"Szűr van rajtam, nem bunda, Tudod rózsám, nem dunna." Népdal. "Szűr, hozz fát, palást (vagy köpönyeg), rakj tüzet, bunda, nyugodjál". Km. 2) Némely drágább prémü bőrökből készített burkony. Farkasbunda. 3) Posztóból vagy más tömör szövetből való, szőrmével béllelt, s prémmel szegélyezett. Róka-prémes décz vagy déz bunda. Különböztetésűl V. ö. SUBA, GUBA, KACZAGÁNY, KÖDMEN. | |
* | |
| (bunda-gallér) ösz. fn. A bundának azon része, melyet reája a nyakon és háton szőrével kifordítva ékesitésül varrnak, s a szebb szőrű, többnyire fekete vagy tarka báránybőrök közől választanak. Terem az ember, mint a bundagallér, (vagy, subagallér), azaz, csak válogatva lelhetni jobbakat vagy szebbeket. | |
* | |
| (bum-da-as) mn. tt. bundás-t, vagy ~at, tb. ~ak. 1) Kinek bundája van, aki bundát visel. Bundás legények, betyárok. Bundás Geczi. Km. 2) Hosszu fürtős szőrű. Bundás kutya. Mint ebet jelentő vétetik főnevül is, s ekkor többese: bundás-ok. Bundás ne! Bundás, csipd meg. | |
* | |
| (bum-da-az) áth. m. bundáz-tam, ~tál, ~ott, par. ~z. Bundával ruház, bundába öltöztet. Hideg ellen bundázni, felbundázni valakit. | |
* | |
| (bum-di) fn. tt. bundi-t. 1) Kicsi, gyermeknek való bunda, bundika. 2) Lásd BUNDSI. | |
* | |
| (bum-dsi) fn. tt. bundsi-t. Kis bundás, azaz, fürtös szőrü kis kutya. Hajsza Bundsi! | |
* | |
| lásd BONFORDI. | |
* | |
| BUNGÓ, lásd BÚG, BÚGÁS, BÚGÓ. | |
* | |
| (am. bum-di-ka) fn. l. BUNDI. | |
* | |
| (bum-kó) fn. tt. bunkó-t. Nagyobb görcsös csomó a levágott faág, dorong, illetőleg bot végén, vagy buzogányon. Jelenti magát az ily göcsös botot is. Bunkót viselni. Bunkóval fejbe ütni valakit. Hasonlítás végett V. ö. BANKÓ, MANKÓ, BUCZKÓ, FURKÓ, FÜTYK. | |
* | |
| (bunkó-csápu) ösz. mn. Aminek csápja végén bunkóforma gömb vagyon. Bunkócsápu bogarak. V. ö. CSÁP. | |
* | |
| (bum-kó-os) (1) mn. tt. bunkós-t, vagy ~at, tb. ~ak. Minek bunkója van, göcsös, csomós végü. Bunkós bot. A maga nemében sulyos, nehéz föloldatú. Itt a dolog bunkós vége. Átv. ért. durva, gorombáskodó. Bunkós modor. Bunkós kritika. (2) fn. tt. bunkós-t, tb. ~ok. Bunkós, buczkós, fütykös bot. Bunkóst fogni. Bunkóssal fenyegetni, ütni. | |
* | |
| (bum-kó-os-an) ih. 1) Bunkóval a végén. Bunkósan kifaragott bot. 2) Bunkósbottal kezében. Bunkósan kísérni a csordát. | |
* | |
| lásd BONTA. | |
* | |
| KIS~, NAGY~, helységek Kővárvidékében; helyr. ~ba, ~ban, ~ból. | |
* | |
| elvont gyök, melyből a takarásra, befödésre vonatkozó burok, burkol, burogat, burdé, burján stb. származtak. Változattal rokona bor, szintén elvont gyök, borít, borúl stb. szókban, továbbá a török: buru-mak (borul-ni). | |
* | |
| l. BÚR-SZENTGYÖRGY, BÚR-SZENTMIKLÓS, BÚR-SZENTPÉTER. | |
* | |
| (bura azaz burító) fn. tt. burát. A természetbuvároknál, harangalaku üveg, mely különféle levegői kísérletekre használtatik, borító üveg. (Recipiens.) | |
* | |
| falu Heves megyében, helyr. Burá-n, ~ra, ~ról. | |
* | |
| (bur-ány) fn. tt. burány-t, tb. ~ok. Általános nevezete a koralloknak. V. ö. KORALL. | |
* | |
| (bur-ány-ász) fn. tt. burányász-t, tb. ~ok. Burányokat kereső, fogdosó. | |
* | |
| (burány-nemű) ösz. mn. A burányok neméhez tartozó, burányhoz hasonló. Buránynemű tengeri állatok. | |
* | |
| (bur-dé) fn. tt. burdét. Hitvány, földalatti (földdel borított) kunyhó. Székely szó. Dunán túl: putri. V. ö. ODOR. | |
* | |
| (burdé-hely) ösz. fn. Bordélyház l. BORDÉLY. | |
* | |
| eléjön ezen öszvetett szóban: szeleburdi, azaz szeleverdi. | |
* | |
| (bur-dó) fn. tt. burdó-t. Bugyor, motyó, melybe holmi utravaló ruhanemüeket burogatni, takargatni szoktak, tehát valami beburított. De származtathatik hord vagy bír szótól is, így a rokon hellen jortoV szót is jerw-tól származtatják, s a szinte rokon német Bürde szót bären-től. Ezekkel egyezik a franczia fardeau, angol burden, persa farda, birdan, szanszkrit bharman, bharasz (teher) is. | |
* | |
| fn. tt. burdó-t. Lóapától és szamáranyától lett öszvérállat. Talán a teherhordástól kapta nevét. | |
* | |
| (burduj-lapu) ösz. fn. tt. burdujlapi-t. Széles lapu neme, melylyel a medve tavaszszal barlangjából kibujtakor élvén új erőt vesz. Székely szó. | |
* | |
| (bur-og) elvont törzse burgonya szónak. Jelentése: gyakran vagy bőven burul, vagy burkolódik. | |
* | |
| (bur-og-ó-nya vagy bur-og-ony-a) fn. tt. burgonyát. A csucsorok neméhez tartozó növényfaj, s ennek föld alatt csoportosan tenyésző gumóforma gyümölcse. Máskép: gurgonya, kolompér, krumpli, (Grundbirne), földi alma, pityóka, csucsorka, tréfásan: svábtök, kutyatök. (Solanum tuberosum.) Főtt, sült burgonyát enni. Marhahús rostélyosszelet burgonyával. Burgonyából pálinkát főzni. Teheneket burgonyával tartani. | |
* | |
| (burgonya-czukor) ösz. fn. Burgonyából készített czukor. | |
* | |
| (bur-og-ony-a-as) mn. tt. burgonyás-t, vagy ~at, tb. ~ak. Amiben burgonya van, amiben burgonyát tartanak, hordanak vagy termesztenek. Burgonyás verem, pincze. Burgonyás zsák. Burgonyás kert. | |
* | |
| Ludakat öszvehívő szó. Néhutt: bi! bi! vagy: zsu! zsu! vagy: ők! ők! | |
* | |
| BURIKOLÁS, lásd BULIKOL, BULIKOLÁS. | |
* | |
| lásd BORÍT. | |
* | |
| (bur-ít-ó) fn. tt. burító-t. Vesszőből font, alul öblös, fölül szükebb magas kosár, mely alá apróbb majorságot zárnak, borítókas. Burítóba zárt libák, csirkék. | |
* | |
| (bur-j) elvont törzse burjad, burján szóknak, és származékaiknak. Gyöke bur azonos a födést, takarást jelentő bor (borít) gyökkel. Képzésre hasonló a sarj, marj, tarj, surj, fürj, cserj törzsszókhoz. | |
* | |
| (bur-j-ad) önh. m. burjad-tam, ~tál, ~t, vagy ~ott. Lásd BURJÁNOSODIK. | |
* | |
| (bur-j-án, vagy bur-ja-an) fn. tt. burján-t, tb. ~ok. Parragon heverő leginkább kövér televény földet ellepő, sűrüen benövő gyimgyom, gizgazféle növények. V. ö. BURJ. | |
* | |
| helység Erdélyben, Hunyad megyében; helyr. ~falván, ~falvára, ~falváról. | |
* | |
| (burján-káposzta) ösz. fn. Terepélyes levelű, szétterjedt fejü német vagy bécsi káposztafaj. | |
* | |
| (bur-ja-an-os) mn. tt. burjános-t, vagy ~at, tb. ~ak. Gyimgyommal, gizgazzal bővelkedő, benőtt. Burjános kert, burjános mező. Burjános ugarok, parragföldek. | |
* | |
| OLÁH-BUDA-BURJÁNOS, falu Erdélyben Kolos megyében; helyr. ~on, ~ra, ~ról. | |
* | |
| (bur-ja-an-os-od-ik) k. m. burjánosod-tam, ~tál, ~ott. Burjánnal benő. Elburjánosodik, burjánnal tele nő. | |
* | |
| (bur-ja-an-oz ik) k. m. burjánz-ott, htn. ~ani. Burján gyanánt sűrüen, buján tenyészik. | |
* | |
| (bur-ja-as) mn. tt. burjás-t, vagy ~at tb. ~ak. Buján, bőven tenyésző, sarjadzó. Burjás szőlő, burjás fa, burjás nedves idő, az az tenyésztő idő, Szeged vidéki szó. | |
* | |
| (bur-ok) lásd BUROK. | |
* | |
| (bur-k-ó, bur-og-ó) fn. tt. burkó-t, tb. ~k. Állattani nyelven, am. henger- vagy teke-alaku hüvely, melyre a bogarak bábjai általváltoznak, s melyben ezen állatkák teljes kifejlődésökig maradnak. (Puppa). | |
* | |
| lásd BURKOZIK. | |
* | |
| (bur-k-ol) áth. m. burkol-t. Burokba takar, leplez, beköt, beföd. Fejét kendőbe burkolni. Lepedőbe burkolni holmijét. Hideg ellen köpenybe, bundába burkolni, beburkolni magát. | |
* | |
| (bur-k-ol-ás) fn. tt. burkolás-t, tb. ~ok. Burokba takarás, bekötés, befödés. | |
* | |
| (bur-k-ol-at) fn. tt. burkolat-ot. Burkot képező, bizonyos testet vagy tért takaró gyanánt belepő födelék. Utczaburkolat, kőburkolat, faburkolat. | |
* | |
| (burkolat-kő) ösz. fn. Utak, utczák, udvarok kirakására, beborítására való kő. Négyszögü lapos járdai burkolatkövek. | |
* | |
| belsz. m. burkolód-tam, ~tál, ~ott. Valamely lepelbe beletakaródzik; körülkeríti magát valamely ruhával, takaróval. Bundába, köpönyegbe burkolódik. | |
* | |
| (bur-k-ony) fn. tt. burkony-t, tb. ~ok. 1) Szeged vidékén am. hajó oldalbordája, melyhez az oldal- és fenékdeszkák szegeztetnek, másutt: balkony, bókony. ,Burkony' jobban a bókonyhoz szegezett deszkázat. 2) Úri nők köpenye, melybe burkolódznak. (Wickler). 3) Más ily bőtakaró öltöny is. | |
* | |
| (bur-k-ony-a) l. BURKONY 2) 3). | |
* | |
| (bur-k-os) mn. tt. burkos-t, vagy ~at, tb. ~ak. 1) Aminek takaróféle burka van, burokba takart. Burkos bimbók. 2) Buján növő ágakkal, sarjakkal, lombokkal lepett. Burkos fűzfa. | |
* | |
| (bur-k-os-od-ik) k. m. burkosod-tam, ~tál, ~ott. 1) Burkot képező hártya, héjazat nő rajta. 2) Sűrüen lombosodik, buján sarjasodik. | |
* | |
| (bur-k-oz-ás) fn. tt. burkozás-t, tb. ~ok. Takaródzás, lepelbe vagy bő ruhába öltözés. | |
* | |
| (bur-k-oz-ik) k. m. burkoz-tam, ~tál, ~ott. Takaródzik, felső bő ruhába, köpenybe, lepelbe öltözik. Bundába, szürbe, lepedőbe burkozni. | |
* | |
| fő- és mn. tt. burkus-t, tb. ~ok. Általán am. porosz, különösen, brandenburgiai. Adják e nevet lovaknak is. Burkusok ellen viselt hét esztendős háboru. Mint melléknév a nép szájában am. nyers, kemény természetű. Burkus gyerek, burkus ficzkó. A brandenburgicus szónak második alkatrészéből van elcsavarítva. | |
* | |
| lásd POROSZORSZÁG. | |
* | |
| (burkus-ul) ih. Poroszul, porosz módra. Átv. ért. nyersen, keményen, rettentően. Burkusul viselte, tartotta, forgatta magát. | |
* | |
| székely tájszó, helyesebben lásd: DURMONYÁS. | |
* | |
| fn. tt. burnót-ot. Pordohány, melyet orrba szoktak fölszíni, tobák. Sárga, fekete burnót. Valószinüleg török származásu, mert burun törökül am. orr. Hindoglu szótára franczia-török részében áll: Tabac.... bournotou (francziásan írva = burnotu). | |
* | |
| (burnót-millye) ösz. fn. Millye, azaz, börböncze, szelencze, melyben burnótot tartanak. Csontból, ezüstből, aranyból való burnótmillye. | |
* | |
| (burnót-ol) áth. m. burnótol-t. Burnótot, azaz pordohányt szipákol, tobákol. | |
* | |
| (burnót-ol-ás) fn. tt. burnótolás-t, tb. ~ok. Pordohány szivása, tobákolás. | |
* | |
| (burnót-szelencze) lásd: BURNÓTMILLYE. | |
* | |
| (bur-nya-ász-kod-ik) k. m. burnyászkod-tam, ~tál, ~ott. Székely tájszólás szerint am. szerelmeskedik, azaz, mintegy galambmódra burikolva nyájaskodik. | |
* | |
| (bur-ok) fn. tt. burk-ot. Személyragozva burk-om, ~od, ~a, vagy burok-ja. 1) Általán, hártya, héj, takaró, ruha, lepel, mely valamely testet födő vagy tok gyanánt körülvesz. 2) Azon vékony hártya, mely az anyja méhében levő magzatot takarja. Burokban született gyermek, szerencse gyermeke. A négylábu állatok vemhét takaró hártya poklának neveztetik. Tehénpokla, lópokla. V. ö. MÁSA. 3) A virágbimbók külső héja, hüvelye. 4) A fák derekait és ágait burokképen övedző galyak, lombok. | |
* | |
| (bur-ok-nya) fn. tt. buroknyát. Általán takaró, mibe valami burkolva van; burkony. | |
* | |
| falu Pozsony megyében; helyr. ~ön, ~re, ~ről. | |
* | |
| falu Pozsony megyében; helyr. ~on, ~ra, ~ról. | |
* | |
| falu Pozsony megyében; helyr. ~en, ~re, ~ről. | |
* | |
| (bur-ok-ol) önh. m. burokol-t. A galambokról, giliczékről mondják, midőn szerelmeskedve turbikolnak. Máskép: burukkol, bulikol, burikol. | |
* | |
| (bur-t-ok, azaz bur-ít-ék) fn. tt. burtok-ot. Növényi vagy állati testet sűrüen takaró burító sarjak, illetőleg szőrök tömege. | |
* | |
| (bur-t-ok-os, vagy bur-ít-ék-os) mn. tt. burtokos-t, tb. ~ak. 1) Törpe, de sűrü ágakkal benőtt. Burtokos fa, cserje. 2) Tömött bajuszú, és barkóju. Burtokos férfi. Székely szó. | |
* | |
| BURUKKOLÁS, l. BULIKOL, BULIKOLÁS, és TURBÉKOL. | |
* | |
| BURULÁS, BURULT, lásd BORÚL, BORULÁS, BORULT. | |
* | |
| elvont gyöke busa, busás szóknak. Megegyezik mind alaphangban mind értelemben bős (bőves) szóval. | |
* | |
| (bú-os) mn. tt. bús-t, vagy ~at, tb. ~ak. Akinek búja van, búval teljes, búban szenvedő, epedő, szomorú. Nagyon bús a szegény. Ne légy oly bús. Bús, mint a kotlós tyúk. Km. Bús, mint a kárvallott, mint a kereke-törött kocsis. Átv. ért. fájdalmas, komor, sötét, háborgó, beborult, gyászos. Bús arcz. Bús a szivem, fáj a lelkem. Bús ég. Bús napok. Bús tenger.
"Derül az ég, bús fellegén Ég a szivárvány már." Kölcsei. "Bús éjbe az arcz, szeme könybe borul." Vörösmarty. "Szomorú csillagzat, mely bús sugárokkal Játszol a csendesen csergő patakokkal." Ányos. Érzi, miként hasad el bús élete minden örömtől." Kisfaludy K. "Már négy bús kikelet látta siralmait." "Egy bús óra alatt ajtaja megnyilék." Berzsenyi. "Egy bús sejdítés lepé meg szivemet." B. Eötvös, A Carthausi. | |
* | |
| (bus-a) mn. tt. busát. Nagy zömök fejű, fölfujt ábrázatu. Busa gyerek. Busa képü. Átv. ért. önfejü, makacs.
Mennyiben a fej tulajdonságára vonatkozik, a török bas-hoz hasonlítható, mely fejet jelent. Egyébiránt a duzzadtság, fölfujtság alapfogalmából kiindulva hasonló a német Baus (back), bausen Bausch, svéd pösa (felfúni) szókhoz. Ide tartoznak a magyar buzma, duzma, duzmatt is. V. ö. BÚSA. | |
* | |
| (bús-a) fn. tt. búsát. Baranyában am. csiganemü állat, máskép: puzsu. Mind héjának dudorú alakjánál fogva, mind azért, hogy testét kiduzzasztja, alapfogalomban a busa szóval rokon. | |
* | |
| (bú-os-an) ih. Bús kedélylyel, szomorúan. Búsan jár fölalá. Búsan mereng magában. Búsan és szótalanul áll.
"Búsan, elfelejtve, sasként egyedül Szellős sátorában a vén Toldi ül." Vörösmarty. | |
* | |
| (bus-a-as) mn. tt. busás-t, vagy ~at, tb. ~ak. 1) Tömött, zömök, fölfújt, puffadt. Busás arcz. 2) Makacs, önfejű. 3) A maga nemében nagy bő, sok. Busás áron tartani, venni valamit. | |
* | |
| (bus-a-as-an) ih. Bőven, drágán. Busásan megvették rajtunk az ebéd árát. Busásan fizettünk. Ritkábban am. durván, vastagon, nyakasan, makacsul. Busásan odabeszélt. | |
* | |
| (bús-fűz) ösz. fn. l. SZOMORÚFŰZ. | |
* | |
| BUSÍT, (bús-ít) áth. m. busít-ott, htn. ~ni, vagy ~ani, par. ~s. Bússá tesz valakit, bút, szomorúságot, keserüséget, aggságot okoz. Ha ezt teszed, szüleidet búsítod vele. Hazám jövője, gyermekeim kétes sorsa búsítja szívemet. | |
* | |
| BUSÍTÁS, (bús-ít-ás) fn. tt. búsítás-t, tb. ~ok. Valakinek búba ejtése, szomorítása, keserítése. | |
* | |
| (bú-os-kod-ik) k. Lásd BÚSLAKODIK. | |
* | |
| (bús-komor) ösz. mn. Szomorú s emberkerülő kedvetlen. Lélektani értelemben: fekete vérmérsékletü (melancholicus). | |
* | |
| (bús-komoran) ösz. ih. Kedvetlenül. Feketevérü állapotban. | |
* | |
| (bús-komorság) ösz. fn. Szomorusággal elegy, emberkerülő kedvetlenség. Lélektanilag: feketevérüség, fekete vérmérséklet (melancholia). | |
* | |
| BUSLAKODÁS, (bú-os-ol-ak-(=og)-od-ás) fn. tt. búslakodás-t, tb. ~ok. Folytonos búban merengés, szomorkodás. | |
* | |
| (bú-os-ol-ak-(=og)-od-ik) k. m. búslakod-tam, ~tál, ~ott. Folytonos búnak ereszkedve szomorog, kesereg, aggódik. Búslakodik, mint a kereketörött paraszt. Km. | |
* | |
| (bú-os-ol-og-ás) fn. tt. búsolgás-t, tb. ~ok. Kedélyi állapot, midőn valaki búsolog. V. ö. BÚSOLOG. | |
* | |
| BUSOLG, (bú-os-ol-og) önh. m. búsolog-tam, ~tál, vagy búsolgott-am, búsolgott-ál, búsolg-ott, htn. ~ni, vagy busolg-ani. A bús merengésnek alsóbb, illetőleg gyöngébb, csendesebb fokát fejezi ki, mint a búslakodik, s körülbelül am. fájdalmas érzések között andalog, epedez. | |
* | |
| (bú-os-ong) önh. m. búsong-tam, vagy búsong-ottam, ~ottál, ~ott. htn. ~ni, vagy ~ani. l. BÚSOLOG. | |
* | |
| (bú-os-ong-ás) fn. l. BÚSOLGÁS. | |
* | |
| falu Nógrád megyében; helyr. Bussá-n, ~ra, ~ról. | |
* | |
| falu Pozsony megyében; helyr. ~en, ~re, ~ről. | |
* | |
| BÚSUL, BUSÚL, BUSUL, (bú-os-ul) önh. m. búsul-t. Bús kedélyi állapotban van, búban mereng, szenved; szomorkodik, aggódik. Éjjel-nappal búsúl. Azon búsul, mi történik majd vele. Miolta a gyászhírt vette, nagyon búsul. Ne búsulj, majd máskép lesz. Azért kár búsulni. Eb, aki búsul, dehogy búsulok. Ne búsulj rajta! Hadd búsuljon a ló, elég nagy a feje. Km. Neki búsulja magát, és semmit sem szól. Neki búsulta magát az idő, azaz, beborult, folytonosan esik.
"Minden állat megindul, Csak a bűnös nem búsul." Faludi, Böjti ének. "Búsuljon az, kinek tetszik, Nem búsulok, Búmban tudom soha meg nem Bolondulok." Népdal. "Csak busúl csak őszűl, Vég- s határtalan, Mert, hajh! kedve nincsen Élni bajtalan." Vörösmarty. | |
* | |
| (bú-os-úl-ás) fn. tt. búsulás-t, tb. ~ok. Búval eltelés; szomorkodás, aggódás, töprenkedés. Kár után késő a búsulás. Km. A sok búsulásban megőszűlt. Busolással nem fizetsz adósságot. Km. | |
* | |
| (bús-víg) ösz. mn. A szinműi költeményeknek, különösen a daljátékoknak azon neme, melyben a szomoru elem víggal van vegyítve. (Tragicomicum). | |
* | |
| fn. tt. busz-t. A szerfelett átmelegült ember fuvása, szuszsza. Baranyai tájszó, am. nyári nap fojtó hősége, vagy kútban, pinczében megromlott dohos levegő. E második érteményénél fogva hasonló hozzá a magashangú bűz. | |
* | |
| falvak Erdélyben; helyr. Buszd-on, ~ra, ~ról. | |
* | |
| (busz-ma) fn. és mn. tt. buszmát. 1) Otromba puffadt képü. 2) Akaratos, egyszersmind buta ember. Egyezik vele böszme, továbbá duzma, duzmati, duzmonyás. Rokon érteményü: pimasz. Képzésre hasonló szusz-ma, tuty-ma szókhoz. | |
* | |
| (busz-ma-ság) fn. tt. buszmaság-ot. Otromba, parasztos puffadtság, buta akaratosság; pimaszság, duzmaság. Magashangon: böszmeség. | |
* | |
| elvont gyök, s azonos bot szóval, származékai 1) a csomósat, buczkósat jelentő butikó, 2) buta, butaság, butít, mely értelemben rokona botor. | |
* | |
| (but-a vagy bot-a) mn. tt. butát. Tompa eszű, ostoba, olyan mint a bot; botor. (Stockdumm.) Buta gyermek. Buta gondolat. | |
* | |
| (bú-talan) mn. tt. bútalan-t, tb. ~ok. Bú nélkül való, élő, kinek búja nincsen, nem búsuló. Bútalan könnyelmű ifjuság. Bútalan élet, állapot. Határozóilag am. bútalanul, bú nélkül. Bútalan folynak napjai. | |
* | |
| (bú-talan-ul) ih. Bú, gond nélkül, nem szomorkodva, nem aggódva. Bútalanul élni. | |
* | |
| (but-a-an) ih. Tompa észszel, ostobán, botor módon. Bután beszélni, cselekedni. | |
* | |
| (but-a-ság) fn. tt. butaság-ot. Ostobaság, botorság, tompaeszüség. Ezen ember csupa butaság. Minden beszéde butaság. Ezt cselekedned butaság volt. | |
* | |
| BÚTATÁS, l. BUJTAT, BUJTATÁS. | |
* | |
| puszta Hevesmegyében; helyragokkal: Bútelek-en, ~re, ~ről. | |
* | |
| (bú-teli) ösz. mn. A német kummervoll után alkotott szó, am. sok búban, gondban, aggodalomban levő, igen bús. Búteli élet, állapot. | |
* | |
| (bú-teljes) ösz. mn. l. BÚTELI. | |
* | |
| (but-ik-ó vagy bot-i-kó) fn. tt. butikó-t. Nád, káka, s több más növények szára hegyén levő buganemű csomó. Csalóközben a nád bugája: balla. Gyöke but azon bot, bod, bogy, böt, büt gyökökkel rokon, melyek valami csomódad alaku kinővést, vagy más gömbölyü testet jelentenek. | |
* | |
| (but-ít) áth. m. butít-ott, apr. ~s, htn. ~ni vagy ~ani. Tompítja az elmét, ostobává tesz. Serivással butítja magát. Nevelés elhanyagolása, ál tanok, babonaság által butítani az embereket. | |
* | |
| (but-ít-ás) fn. tt. butítás-t, tb. ~ok. Cselekvés, mely által az ész tompává, ostobává, butává tétetik. | |
* | |
| (bud-ka) fn. Kis budár, kis hájlék, bódécska. V. ö. BUDÁR. | |
* | |
| (bú-talan) mn. l. BÚTALAN. | |
* | |
| (bút-or) fn. tt. bútor-t, ritkán: bútr-ot, tb. bútor-ok vagy bútr-ok. 1) Azonos bugyor szóval, lágyan, bútyor, am. csomóba, kötött, lepedőbe takargatott holmi, máskép: batu, batyu, motyó, poggyász, ponyecz. Háton czepelni a bútort. Mindene belefér egy bútorba. Ebben hordozzák a vándor életet élők minden czeleczulájokat, holmijokat. 2) A házi, lakosztályi kényelemhez tartozó készületek, ú. m. asztal, székek, pamlagok, szekrények, ágy, stb. Egyszerű, szegényes bútorok. Fényes, drága bútorokkal díszített úri teremek.
Elemzését illetőleg l. BUGYOR. | |
* | |
| (bút-or-os) mn. tt. bútoros-t vagy ~at, tb. ~ak. 1) Búgyort, batyut viselő, bugyorral járó. Bútoros vándorlegény. Bútoros házaló. Szokottabban: bugyros. 2) Lakási kényelemhez tartozó holmi készületekkel fölszerelt, ellátott. Bútoros termek. Bútoros szobát bérlelni. | |
* | |
| (mint föntebb) fn. tt. bútoros-t, tb. ~ok. Lakot fölszerelni való bútorokkal, illetőleg asztalos, kárpitos stb. müvekkel kereskedő. | |
* | |
| (bút-or-oz) áth. m. bútoroz-tam, ~tál, ~ott, par. ~z. Lakot, lakosztályt bútorokkal fölszerel. Bútorozni az újonnan épített házat, termeket, szobákat. Drága pamlagokkal, székekkel, üveges szekrényekkel, tükrökkel stb. bebútorozni a palotát. A könyvtárt, boltot bebútorozni. | |
* | |
| (bút-or-oz-ás) fn. tt. bútorozás-t, tb. ~ok. Fölszerelés, midőn valamely lakot bútorokkal ellátnak. Úri lak bútorozása sokba kerül. Bútorozással megbizott asztalosok, kárpitosok. | |
* | |
| (bút-or-oz-ás-i) mn. Butorozáshoz tartozó, azt illető, arra vonatkozó. Bútorozási költség, ügyesség, ízlés. | |
* | |
| BÚTORZAT, (bút-or-oz-at) fn. tt. bútorozat-ot. Valami szobában, teremben, lakhelyen levő bútorok öszvege. Pompás vagy egyszerü bútorozat. Olcsó, drága, kényelmes bútorzat. | |
* | |
| (bút-or-oz-ó) fn. tt. bútorozó-t. Mesterember, vagy más megbizott személy, aki valamely lakot, lakosztályt kellő bútorzattal fölszerel. | |
* | |
| (but-úl) önh. m. butúl-t. Butává lesz, tompúl az esze. | |
* | |
| (but-úl-ás) fn. tt. butúlás-t, tb. ~ok. Butává levés, ész tompulása. | |
* | |
| azonos bugy gyökkel. 1) Természeti hang a butyka, butykos származékokban. 2) Jelent valami csomódadot, gömbölyűt a butyor szóban. V. ö. BUGY. | |
* | |
| (buty-ka) fn. tt. butykát. 1) Bugyogós korsó, bugyoga, bugyka. 2) Kátyol, vagyis lőtyés, lucskos sáru gödör, kerékvágás, zökkenő az úton. | |
* | |
| puszta Szabolcs megyében; helyragokkal: Butyká-n, ~ra, ~ról. | |
* | |
| (buty-ok-os) fn. tt. butykos-t, tb. ~ok. Öblös hasú, szűk száju, bugyogós korsó. Tréfás népnyelven gúnyneve az iszákos, részeges embernek. | |
* | |
| l. BUGYOR. | |
* | |
| (buty-or-a) fn. tt. butyrát. Baranyában am. csukló pengéjü fanyelű bicsak, máskép: bugylikusztora. | |
* | |
| (bú-üző) ösz. mn. l. BÚKERGETŐ. | |
* | |
| l. BÚ önh. ige. | |
* | |
| (bu-v-ó? talán a hangutánzó bu gyöktől?) fn. tt. buvát. Gyermekek nyelvén am. alvás. Innen buvál am. alszik, másképen buviskál, néhol csucsul vagy csücsül. | |
* | |
| (bu-v-ák vagy bu-v-ók) fn. tt. buvák-ot. Gabona között termő, gyógyerejü növény, melynek virágszirmai igen sűrüek, s mintha egymáson keresztül buvnának, oly tömöttek. (Bupleurum rotundifolium.) | |
* | |
| (mint föntebb) mn. tt. buvák-ot. Kutató, vizslató, szaglászó, ki mindenfelé bujkál, hogy kifürkészhessen valamit. | |
* | |
| (buv-a-al) önh. m. buvál-t. Gyermeki nyelven am. alszik. | |
* | |
| (buv-ál) önh. m. buvál-t. Eléjön Pesti Gábornál. Többször bú. "Mert ott a szegények félfele buválnak." Oly alkotású, mint hálál, járál. | |
* | |
| (bú-v-al-kod-ik) k. m. búvalkod-tam, ~tál, ~ott. Folytonos búban, szomoruságban szenved, epekedik, búval emészti magát.
"És mivel így búvalkodom, és szaporán siet éltem Vége felé: mély gondolatok sűrü tábora gyakran Nyom le." Horvát Endre. | |
* | |
| (bú-vallás) ösz. fn. Búban szenvedés. Bút vallani am. búban szenvedni. Három rosz vallás vagyon a világon: kárvallás, szégyenvallás, búvallás. Km. | |
* | |
| BUVÁR, (bú-v-ár) fn. tt. búvár-t, tb. ~ok. Általán: víz alá buvó, merülő. Különösen 1) Vizi madár, mely részént természeténél fogva, részént a vadász, vagy más rabló madár elől félelemből a víz alá merűl, bujkál. (Mergus). 2) Ember, ki bizonyos készület (buvárharang) által a vizek, tengerek mélységére bocsátkozik gyöngykeresésért, vagy akármely más végből. 3) Átv. ért. tudományokba merült, ismereteket fürkésző, könyvekben bujkáló. Könyvbuvár, történetbuvár, régiségbuvár, természetbuvár.
Képzésre hasonló a szintén igékből származó rovár, nyuzár, buzgár, csaplár, csapodár, hajtsár stb. szókhoz. | |
* | |
| (buvár-harang) ösz. fn. Harang-alakú készület, melyben a buvárok a víz fenekére bocsátkoznak, s benne a lélekzéshez szükséges levegő meg nem romlásáig elmaradhatnak. | |
* | |
| (bu-v-ár-ka) fn. tt. buvárkát. A buvár nevü vízi madarak egyik kicsi faja. | |
* | |
| (bu-v-ár-kod-ás) fn. tt. buvárkodás-t, tb. ~ok. Keresgélés, fürkészés, valami elrejtett dolgok, különösen tudományos tárgyak körüli vizsgálódás. | |
* | |
| BUVÁRKODIK, (bú-v-ár-kod-ik) k. m. búvárkod-tam, ~tál, ~ott. 1) Buvár módon, pl. buvárharanggal a víz, a tenger fenekére ereszkedik. 2) Valamely tudományban mélyebben fürkész, elrejtett dolgokat keres. Könyvtárban, könyvekben, a régi történetekben buvárkodik. | |
* | |
| (buvár-kutya) ösz. fn. Vadász eb, mely a vízi madarak után szaglász, s azokat kifogja. | |
* | |
| l. BUVÁROL. | |
* | |
| (bu-v-ár-ol-ás) l. BUVÁRKODÁS. | |
* | |
| (bu-v-ár-lat vagy bu-v-ár-ol-at) fn. tt. buvárlat-ot. Buvárkodás elvont értelemben. Buvárlás, fürkészés által létrehozott ismeret, lelemény. | |
* | |
| (buvár-lúd) ösz. fn. Európa, Ázsia, és Amerika éjszaki vidékein tenyésző lúd faja, melyet az ottani lakosok halászatra megtanítanak. (Mergus Merganser. L.) | |
* | |
| BUVÁROL, (bu-v-ár-ol) áth. m. buvárol-tam vagy buvárlottam, ~tál vagy buvárlottál, ~t vagy buvárlott, htn. ~ni vagy buvárlani. Keresgél, fürkész, valamely elrejtett dolgot különösen tudományos tárgyat mélyebben visgál, nyomoz. Kibuvárol, átbuvárol, felbuvárol. Az ős nyelvet buvárolja. Átbuvárolta a régi történeteket. | |
* | |
| (bu-v-ár-ol-ás) fn. tt. buvárolás-t, tb. ~ok. Mélyebb fürkészés vagy visgálás. V. ö. BUVÁROL. | |
* | |
| (buvár-vért) ösz. fn. Bőrből készűlt, könnyü, vizellenes vért, vagy öltöny, melyben víz alá ereszkednek a buvárok. | |
* | |
| BUVÁS, (bú-v-ás) fn. tt. buvás-t, tb. ~ok. Cselekvés vagy állapot midőn valaki (be- vagy ki-) bú vagy buvik. V. ö. BÚ önh. ige. | |
* | |
| BUVIK, (bú-v-ik) k. Buvom, buvol, buvik, buvunk, búvtok, buvnak, múlt: búttam, búttál, bútt, stb. htn. búni vagy buvni. l. BUJIK. | |
* | |
| (buv-is-kál) önh. m. buviskál-t. l. BUVA alatt. | |
* | |
| (buvó-bolha) ösz. fn. Bolhafaj Amerikában, mely homokban él, s melynek nősténye a lakosok lábkörmei alá rakja le, ha szerét teheti, tojásait, miből gyakran kínos gyuladás, néha rákfene is támad. | |
* | |
| (búvó-hely) ösz. fn. Rejtekhely, hova el lehet bujni. A rókák, és farkasok buvóhelyeik a nádasok, és berkek. Tolvajok, zsiványok buvóhelye. | |
* | |
| (búvó-lik) ösz. fn. Lik, mely elrejtőzködésre, elbuvásra szolgál. | |
* | |
| (búvó-lyuk) l. BÚVÓLIK. | |
* | |
| elvont gyöke buzdít, buzdúl, buzog, buzma stb. származékoknak. Élénk belső mozgalommal járó hangutánzó. Nagyobb nyomatékossággal: buzz. Mennyiben mozgásra vonatkozik, rokona moz, honnan, mozog, mozzan, stb. | |
* | |
| (1), (búz-a) fn. tt. búzát vagy buzát. Ismeretes gabonafaj, mely sásos, vastagabb, és sötétebb levelei, tömöttebb kalásza, és gömbölyübb magvai, és ezekből őrölt fínom lisztjénél fogva a rozstól s egyéb gabonafajoktól különbözik. Fajtái: fekete, bolyhos, alakor-, fejes, nyári, lengyel, tar, tönköly- stb. búza. Fehér megyei, bácskai, bánsági búza. Tiszta, kétszeres, konkolyos búza. Búzát vetni, aratni, nyomtatni. Sokszor kivesz a búza, megmarad a konkoly. Km. Nem mind tiszta búza, ami az ő földén terem. Km. Régi búzából is válik jó kenyér. Km. Fekete földben terem a jó búza. Km. Búzába, vagy búza közt konkolyt hint. Km. Kevés jó válik az üszögös búzából. Km. Más búzájába vágja vagy veti sarlóját. Km. Tiszta, mint a szemen szedett búza. Km. Könnyü a kepe mellett búzaszemet szedni. Km. Hallgat, mint siket disznó a búzában. Km.
"Káka tövén költ a rucza, Jó földben terem a búza." Népdal. Néhutt tájnyelven így nevezik általán a gabonát. Innen: törökbúza, búzát szentelni, búzával kereskedni, búzapiacz = gabonapiacz. Eredeti jelentése homályos. Némelyek véleménye szerint a búvik vagy buja szókkal rokonítható, s annyi volna, mint buján, vagy bőven tenyésző (bujázó, bujáza). Egyébiránt hasonló hozzá a gabonát jelentő szláv zbozse, továbbá a régi felső német huez, hweizzi, weizze, honnan a mai Weizen, mit Adelug fehér lisztje miatt weiss-ból származtat. Ezen értemény rejlik a magyar boza szóban is, honnan boza gyerek am. szöszke, fehér hajú. | |
* | |
| (2), falu Erdélyben, Doboka megyében; helyr. Buzá-n, ~ra, ~ról. | |
* | |
| (búza-alj vagy aly) ösz. fn. Szemetes, apró szemű, ocsuféle búza, mely a rostán általhull, máskép: rosta alja. | |
* | |
| (búza-aratás) ösz. fn. Mezei munka, midőn az érett búzát sarlóval levágják, kévékbe kötözik, stb. Általánosabban minden gabonaaratás, és kaszálás. | |
* | |
| (búza-asztag) ösz. fn. Búzakévékből rakott asztag. V. ö. ASZTAG. Kétszáz, háromszáz, ezer keresztes búzaasztag. | |
* | |
| falu Temes megyében; helyr. Buzád-on, ~ra, ~ról. | |
* | |
| BUZADARA, (búza-dara) ösz. fn. Búzaszemekből őrlött dara. V. ö. DARA. | |
* | |
| (búza-fej vagy -fő) ösz. fn. Búzakalász, buga, melyben a búza magvai vannak. Könnyű a kepe mellett búzafejet szedni. Km. Teljes, tömött, léha, üszögös búzafej. | |
* | |
| (búza-fejes) ösz. mn. Búzafejekkel bővelkedő, vagy diszített, ékesített. Búzafejes koszorú, búzafejes nőkalap. | |
* | |
| (búza-féreg) ösz. fn. Apró féreg, mely a búzát emészti, búzazsizsik. Nagy búzaféreg a henye ember. Km. | |
* | |
| (búza-föld) ösz. fn. Föld, melyben búzát termesztenek, mely televény tulajdonságánál fogva búzatermelésre való. | |
* | |
| (búza-haj) ösz. fn. Búzamag héja, hártyája, mely őrléskor leválik s korpát ad. | |
* | |
| (búza-ház) ösz. fn. Búzatár, hová a fölszelelt, rostált búzát betöltögetik; magtár, gabonatár, magszín. | |
* | |
| falu Erdélyben Maros székben; helyr. Búzaházá-n, ~ra, ~ról. | |
* | |
| (buz-ak) fn. tt. buzak-ot. Székely tájszó, am. buzalisztből, zsemlyetésztából főzött kása. | |
* | |
| (búza-kalász) ösz. fn. l. BÚZAFEJ. | |
* | |
| (búza-kalász-koszorú) ösz. fn. Koszorú, melyet bevégzett aratás után az aratók búzakalászokból kötnek, s azt főnökük fejére tevén, a gazda házáig énekszóval kísérik. Egyszerűbben: búzakoszorú. | |
* | |
| (búza-kas) ösz. fn. Vesszőből font, s kivül belül betapasztott nagy kas, melyben néhutt a búzát tartják, s némely vidékeken hambárnak hívják. | |
* | |
| (búza-kása) ösz. fn. Búzalisztből készített kása, vagy pépféle eledel, egyszerüen: lisztkása. V. ö. BUZAK. | |
* | |
| (búza-kazal) ösz. fn. Kaszált búzából, mely kévékbe nincs kötve, összerakott kazal, pl. a dúsan termő alföld tanyáin és vidékén. Többnyire nem kazalba, hanem asztagba rakják a gabonát, különösen pedig a búzát; elébb kévékbe kötvén s keresztekbe rakván azokat. De az árpát és zabot a Tisza mellékén általán boglyába s kazalba hányják. | |
* | |
| (búza-kenyér) ösz. fn. Búzalisztből sütött kenyér. Fehér, gyürkés búzakenyér. Búzakenyérrel élni. | |
* | |
| (búza-kepe) ösz. fn. Learatott s kévékbe kötözött búza, amint a szántóföldön öszverakják. Máskép: kereszt, búzakereszt vagy csomó, négyszögűen rakva. Néhutt tizenkét vagy tizennyolcz, másutt tizenhárom kéve tesz egy csomót, s ez utolsóból kettőt vesznek egy keresztbe, pl. alsó Mátyusföldön. A legfelső kévének, mely a többit takarja, pap a neve. | |
* | |
| (búza-kereskedés) ösz. fn. Általán, mindenféle gabonával, de nemesebb értelemben búzával való kereskedés. | |
* | |
| (búza-kereskedő) ösz. fn. Gabonakereskedő. E név a gabonák legnemesbikétől van kölcsönözve. Győri búzakereskedők. | |
* | |
| (búza-kereszt) ösz. fn. Lásd BÚZAKEPE. | |
* | |
| (búza-kéve) ösz. fn. Midőn több marok learatott búzát egy kötésbe kötnek, kéve a neve. Buzakévéket kötözni, öszvehordani, a szekérre vagy asztagra adogatni. | |
* | |
| (búza-korpa) ösz. fn. A megőrlött búzának öszvezúzott héja. Búzakorpából készített savanyító, czők. A sertések moslékába búzakorpát keverni. | |
* | |
| (búza-koszorú) ösz. fn. Lásd: BÚZAKALÁSZKOSZORÚ. | |
* | |
| (búza-lepény) ösz. fn. Buzalisztből sütött lepény. V. ö. LEPÉNY. | |
* | |
| (búza-liszt) ösz. fn. Megőrlött buzának lisztje. Patakmalmi, hengermalmi, gőzmalmi búzaliszt. Szitára, parasztra őrlött búzaliszt. A disznó is néha búzalisztet eszik. Km. Búzalisztből készített sütemények, tésztásételek. | |
* | |
| (búza-mag) ösz. fn. l. BÚZASZĚM. | |
* | |
| (búza-mag-tok) ösz. fn. Tok, vagy toklász, melyben az egyes búzamagok rejlenek. Egyszerűbben: búzatok. | |
* | |
| (búza-maláta) ösz. fn. Lásd: BÚZASZALAD. | |
* | |
| (búza-marok) ösz. fn. Aratói nyelven: egy fogás búzaszár, melyet az arató levágván földre fektet. Több ily öszvekötött búzamarokból kerül ki a kéve. Markon fekszik a búza, azaz még nincs kévébe kötve. | |
* | |
| falu Belső-Szolnok megyében; helyr. Búzamező-be, ~ben, ~ből. | |
* | |
| (búz-any, búza-nyomó) ösz. fn. Székelyeknél am. gabonanyomtató, vagy cséplő. | |
* | |
| (búza-nyomtató) ösz. fn. l. NYOMTATÓ. | |
* | |
| (búza-ocsu) ösz. fn. Lazás, léha, könnyü búzaszemek, melyeket szóráskor a szél tovább visz, mint a jó magot, s melyet fölözővel a java magoktól elválasztanak, vagy mely rostáláskor részint általhull, vagy fölszinre emelkedik. V. ö. OCSÚ. | |
* | |
| (búza-őrlés) ösz. fn. l. ŐRLÉS. | |
* | |
| (búza-pép) ösz. fn. Búzalisztből jobbára kis gyermekek számára készített kásanemű könnyü eledel. | |
* | |
| (búza-polyva) ösz. fn. A nyomtatott, vagy csépelt búzának legapróbb, legkönnyebb hulladéka, toklásza. A nagyobb hulladék törek. Búzapolyvával vegyített agyagból való tapasz. | |
* | |
| (búza-piacz) ösz. fn. Általán piacz, melyen mindenféle gabonát árulnak. | |
* | |
| (búz-a-as) mn. tt. búzás-t vagy ~at, tb. ~ak. Búzával biró, búzát, magában foglaló, bővelkedő. Búzás verem, kamara, zsák; búzás hajó, szekér; búzás föld, vidék. | |
* | |
| falu Erdélyben; helyragokkal: Búzás-Besenyő-n, ~re, ~ről. | |
* | |
| falu Erdélyben; helyragokkal: Buzás-Bocsárd-on, ~ra, ~ról. | |
* | |
| puszta Bihar megyében; helyragokkal: Buzásd-on, ~ra, ~ról. | |
* | |
| (búza-sör) ösz. fn. Búzából főzött sörféle részegítő ital. V. ö. BOZA. | |
* | |
| BÚZASIKER, (búza-süker) ösz. fn. A búzalisztnek nyálkás enyves része, melyben tápláló ereje foglaltatik. V. ö. SIKER, SIKERES. | |
* | |
| (búza-szalad) ösz. fn. Áztatott és kicsiráztatott búzából való szörpféle édesség. Búzaszaladdal készített költés, vagy szalados. V. ö. SZALAD, SZALADOS. | |
* | |
| (búza-szál) ösz. fn. Egyes búzanövény, melynek bütykök által több szakaszokra osztott szára tetején kalász lengedez. Tőből kiszakasztott, letiport búzaszálak. | |
* | |
| (búza-szalma) ösz. fn. Nyomtatott, vagy csépelt búzának szára. Sásos, kövér levelű búzaszalma. A szarvasmarhák takarmányát búzaszalmával vegyíteni. Búzaszalmán telelt barmok. Buzaszalmából csinált kalapok. | |
* | |
| (búza-szár) ösz. fn. l. BÚZASZÁL. | |
* | |
| (búza-szěm) ösz. fn. Egyes magva a búzakalásznak. Vaktyúk is talál néha búzaszemet. Km. Piros, sikeres, aczélos búzaszem. Galambok által öszvehordott búzaszemek. | |
* | |
| (búza-szěm-tok) ösz. fn. Lásd: BÚZAMAGTOK. | |
* | |
| (búza-szěmělés) ösz. fn. Búzaszemek kiválogatása, kitisztítása. | |
* | |
| (búza-szentelés) ösz. fn. Márk evangelista napján tartatni szokott búcsujáró ájtatosság, midőn a helybeli pap híveinek kíséretében a vetésekre menvén azokra Istentől bő áldást kér. | |
* | |
| (búza-tarló) ösz. fn. A learatott vagy kaszált búzaszárnak a földön vagyis tövén hagyott része. Búzatarlóra hajtani a sertéseket. Búzatarló közt tenyésző növények. | |
* | |
| (búza-termesztés) ösz. fn. A mezei gazdálkodás azon ága, mely búzavetéssel, és termeléssel foglalkodik. | |
* | |
| (búza-termesztő) ösz. mn. és fn. Aki a többi gabonafajok közől különösen búzát szokot vetni, és termeszteni. Búzatermesztő bánsági gazdák. | |
* | |
| (búza-termő) ösz. mn. Mondjuk oly földről, telekről, illetőleg tartományról, vidékről, országról, melyben a búzatermelés különösen díszlik, melyben sok búza terem. Búzatermő televényes határ. Búzatermő Bácska, Bánság. | |
* | |
| (búz-a-atlan) mn. tt. búzátlan-t, tb. ~ok. Búza híjával levő, búza nélküli, hol búza nem terem. Búzátlan Árva, Liptó vármegyék. | |
* | |
| (búza-tok) ösz. fn. Lásd BÚZAMAGTOK. | |
* | |
| (búza-toklász) ösz. fn. Lásd BÚZAMAGTOK, és V. ö. TOKLÁSZ. | |
* | |
| (búza-varjú) ösz. fn. Varjúk azon faja, mely nem döggel, s hússal, hanem gabonával él; népnyelven: pápista varjú. | |
* | |
| (búza-vásár) ösz. fn. 1) Vásár, melynek fő áruczikkét búza s más gabonafajok teszik. 2) l. BÚZAPIACZ. | |
* | |
| (búza-verěm) ösz. fn. Fölül szük száju, alúl öblös verem, melyben gabonát tartanak a gazdák némely vidékeken. Zsolt, Kalocsa, Dömzsöd, kunsági helyekkel, melyek bővelkednek tölt búzavermekkel. (Kistükör). A búzavermet kipörkölni, zsuppal béllelni. Dohos, tisztátalan, nedves búzaverem. | |
* | |
| (búza-vetés) ösz. fn. Mezei munka, midőn a fölszántott földbe termelés végett búzát vetnek. Őszi, tavaszi búzavetés. V. ö. VETÉS. | |
* | |
| (búza-viasz) ösz. fn. Tréfás szó, mely alatt tulajdonkép emberganéjt értenek a pajkoskodók. Búzaviasz a markodba, km. arról mondatik, aki nem tud megfogni vagy megkapni valamit pl. a labdát. Így tréfásan gúnyneve a bajuszkenőcsnek is. | |
* | |
| (búza-virág) ösz. fn. 1) A csüküllők azon alneméhez tartozó növényfaj, melynek fészekpikkelyei szemszőrösen fürészesek. Virága szép kék, de van fehér is, piros is. Nevét onnan kapta, mert kiváltképen a búzaföldeken szeret tenyészni. (Centauria Cyanus.) 2) A búzalisztnek lángja, legfínomabbja. | |
* | |
| (búza-virág-szín) ösz. fn. és mn. 1) A búzavirágnak szép kék színe. 2) Olyan szinű, mint a búzavirág. Búzavirágszín kelme. | |
* | |
| (búza-virág-szinű) ösz. mn. Olyan kékségü, mint a búzavirág szirmai. Búzavirágszinű posztó, mente, dolmány, nadrág. | |
* | |
| l. BUSZD. | |
* | |
| (buz-d-ít) áth. m. buzdít-ott, par. ~s, htn. ~ni vagy ~ani. 1) Valamely híg, folyékony anyagot buzgó anyagot buzgó állapotba hoz, eszközli, hogy buzogjon. 2) Szó, vagy biztatás, vagy igéret, ajándék által valakit bizonyos cselekvésre ösztönöz, illetőleg ráveszi, vagy rávenni iparkodik, hogy buzogjon. A tanulókat ösztöndíjjal buzdítani szorgalomra. Harczra buzdítani a katonákat. V. ö. BUZOG. | |
* | |
| (buz-d-ít-ás) fn. tt. búzdítás-t, tb. ~ok. Cselekvés, midőn valamit vagy valakit buzdítunk. Bíztatás, ösztönzés. V. ö. BUZDÍT. | |
* | |
| BUZDOVÁNY, némely szójárásban am. buzogány, l. ezt. | |
* | |
| l. BUZOGÁNYKÖRTE. | |
* | |
| (buz-d-úl) önh. m. buzdúl-t. 1) Buzgásnak, forrásnak indúl. Buzdúl a víz a kősziklából; buzdúl a must, midőn forrni kezd. 2) Átv. ért. valamire felgyulad, nekihevül, megindul. Vitézségre, bátorságra, ájtatosságra buzdúl. Fölbuzdúl a vére. | |
* | |
| (buz-d-úl-ás) fn. tt. buzdulás-t, tb. ~ok. Állapot, midőn valami buzgásnak, forrásnak indúl. Valamire hevülés, gerjedés. | |
* | |
| (buz-d-úl-at) fn. tt. buzdulat-ot. Lelki indulat, melynél fogva valaki felgyulad, nekihevül valamely dolognak, fellelkesül bizonyos csleekvésre. | |
* | |
| BUZSÉR, (buzs-ér vagy bozs-ér) fn. tt. buzér-t, tb. ~ok. Olasz, és franczia országokban vadon termő tövises növény, melynek gyökeréből igen szép vörös és tartós festéket készítenek. (Rubia tinctorum). | |
* | |
| (buzér-festvény) ösz. fn. Buzér gyökeréből készített piros festvény. | |
* | |
| (buzér-fű) ösz. fn. l. BUZÉR. | |
* | |
| (buzér-gyökér) ösz. fn. Buzérfűnek gyökere, melyből a buzér nevü piros festék készül. | |
* | |
| (buzér-gyökér-por) ösz. fn. A megszárított buzérgyökérből törött por. | |
* | |
| (buzér-lepke) ösz. fn. Éjjeli lepkék egyik faja, melynek vörös foltokkal pettyegetett szárnyai vannak. | |
* | |
| m. buzg-ott, htn. ~ani. l. BUZOG. | |
* | |
| l. BUZGALOM. | |
* | |
| (buz-og-al-om-as) mn. tt. buzgalmas-t vagy ~at, tb. ~ak. Aki valamely cselekvésben, munkában, vállalatban különös hévvel, tűzzel, iparral, szorgalommal kitartólag eljár. Buzgalmas tisztviselő, tanító, tanuló. | |
* | |
| (buz-og-al-om) fn. tt. buzgalmat. 1) Hév, tűz, csüggedtlen elszánt indulat valamely munkának végrehajtásában. Buzgalommal folytatni hivatalát. 2) Ájtatosság, vallásos lélek, indulat. Buzgalomra gerjedni, buzgalommal imádkozni. Szent buzgalom, keresztyéni buzgalom. Vak buzgalom. | |
* | |
| l. BUZOGÁNY. | |
* | |
| (buz-og-ár) fn. tt. buzgár-t, tb. ~ok. Buzogó ár, azaz a víznek örvényes mozgása, midőn pl. a hal felveti magát benne, vagy evező lapáttal csapkodják. Buzgárt vet a fennúszó csuka, az elhaladó csónak. | |
* | |
| (buz-og-ás) fn. tt. buzgás-t, tb. ~ok. 1) Viznek felbugyogása, forrása, örvényes mozgalma. 2) Átv. ért. lelki mozgalom, hév, indulat, vallásos áhítozás. | |
* | |
| (buzgás-mérő) ösz. fn. Természettani eszköz, melylyel a forrás fokát mérik, és meghatározzák, mennyi vizet ömleszt ki bizonyos idő alatt. | |
* | |
| (buz-og-ó) mn. tt. buzgó-t. 1) Mozgásban levő híg testekre, folyadékokra vonatkozólag am. bugyogva fakadozó, gyöngyöző, örvényező. Buzgó forrás. Buzgó, felbuzgó fenékvíz. 2) Átv. ért. heves, tüzes érzelmű, és cselekvésű, aki bizonyos teendők végzésében pontos, szorgalmas. Buzgó hazafi. Buzgó tisztviselő. 3) Vallási szent gyakorlatokban fáradhatatlan, ájtatos. Buzgó pap. Buzgó keresztény. Buzgó imádság, fohászkodás. V. ö. VAKBUZGÓ. | |
* | |
| (buz-og-ó-an) ih. l. BUZGÓN. | |
* | |
| (buz-og-ó-d-oz-ik) k. m. buzgódoz-tam, ~tál. ~ott. Folytonos hévvel, tűzzel, szorgalommal buzog. V. ö. BUZGÓLKODIK. | |
* | |
| (buz-og-ó-ol-kod-ás) fn. tt. buzgolkodás-t, tb. ~ok. 1) Tüzes, heves, fáradhatatlan működés, iparkodás bizonyos ügyben, vállalat végrehajtásában. 2) Vallásos érzelemből fakadó szent elmélkedés, ájtatoskodás. | |
* | |
| (buz-og-ó-ol-kod-ik) k. m. buzgólkod-tam, ~tál, ~ott. 1) Hévvel, tűzzel, teljes indulattal munkálkodik valamiben. 2) Ájtatoskodik. | |
* | |
| (buz-og-ó-an) ih. 1) Hévvel, tüzesen, ügyszeretettel, teljes szívből és lélekből. Buzgón vinni, folytatni, teljesíteni hivatalát. 2) Ájtatosan. Buzgón imádkozni. | |
* | |
| (buz-og-ó-ság) fn. tt. buzgóság-ot. Hév, tűz, belső indulat, folytonos pontosság; bensőség. A nagy buzgóság néha többet árt a jó ügynek, mint használ. Szívbeli buzgóság. Mély buzgósággal imádni az Istent. | |
* | |
| (buz-og-ó-ság-os) mn. tt. buzgóságos-t vagy ~at, tb. ~ak. A maga nemében nagyon, fölötte buzgó, különösen hévvel, tűzzel, bensőséggel járó. | |
* | |
| (buz-og-ó-ság-os-an) ih. Indulatteljesen, bensőséggel; nagy ájtatossággal. | |
* | |
| (buz-ma vagy buz-va) mn. tt. buzmát. Fölfuvalkodott, nagyravágyó, büszke, pöffeszkedő. Rokona: duzma, aki hirtelenre haragra buzdul, vagy, mint mondják, földúzza az orrát.
Képzésre hasonló fity-ma, szusz-ma, tuty-ma, duz-ma szókhoz. | |
* | |
| (buz-ma-al-kod-ik) k. m. buzmálkod-tam, ~tál, ~ott. Fölfuvalkodik, pöffeszkedik, büszkélkedik. | |
* | |
| (buz-ma-ság) fn. tt. buzmaság-ot. Fölfuvalkodási, pöffeszkedési állapot, vagy tulajdonság. | |
* | |
| (buz-og) önh. m. buzog-tam vagy buzg-ottam, ~tál vagy ~ottál, buzog-ott vagy buzg-ott, htn. ~ni vagy buzg-ani. 1) Mondjuk folyékony testekről, különösen vízről, vérről, midőn belső mozgásban, pezsgésben, bugyogásban vannak. Buzog a forrásból fakadozó víz. Buzog a felizgatott vér. Buzog a gyöngyöző bor. Bennem is buzog Árpád vére. 2) Átv. ért. valamely ügyben, munkában, valami végett különös hévvel, tűzzel, élénkséggel munkálkodik, meleg ájtatos érzelmeket táplál. Hazájáért, nyelvéért, vallásáért buzog.
Alapfogalomban, mint élénk fogalomra vonatkozóval rokonok: moz-og, bizs-ěg, pezs-ěg, pizs-ěg. | |
* | |
| (boz-og-ány vagy bog-oz-ány) fn. tt. buzogány-t, tb. ~ok. 1) Bizonyos kákafajnak bogláros feje, bugája, bakája, kákabot, vagy butikó. 2) Régies hadi fegyver, rendesen hengerded nyéllel, s végén gombbal, bunkóval, mely tömör, vagy belül üres; síma, vagy görcsös, vagy szeges szokott lenni. Vas buzogány. Tollas buzogány, a hadvezéreké. Buzogányt forgatni. Buzogánynyal sujtani.
"..... Vala ékes párducza vállán, Rendítő buzogány jobbjában." Vörösmarty Zalán fut. "Réz buzogányt hordoz, s hadijesztő barna fején mély Vas kalapot." Ugyanaz, ugyanott. Buzgány alakban is: "András alatt vérző buzgánynyal Vívok mindennap a pogánynyal." Kazinczy. 3) Dunán túl némely vidékeken, nevezetesen Fehér vármegyében, rövid nyelű bunkós bot, melyet a pusztai betyárok szűrujjba dugva vagy szíjra akasztva szűr alatt viselnek. Alapértelménél fogva jelent valami bogosat, bunkósat, miszerint gyöke boz azon bod, bot, pot gyökökkel rokon, melyekből boda, bodor, botk, pota származtak. Vagy átvetve a bog gyöktől am. bog oz-ány, bogozó (csomódzó). Egyezik vele a persa buzghah (securis falcata), török bozdogan. | |
* | |
| (buzogány-baka) ösz. fn. A bakák neme alá tartozó növényfaj, szára fölül görbegurba, szétágazó. (Sparganium erectum.) | |
* | |
| (buzogány-fű) ösz. fn. Vizek körül tenyésző széles levelü fű, melynek buzogányhoz hasonló virágbugája van. | |
* | |
| (buz-og-ány-os) mn. tt. buzogányos-t vagy ~at, tb. ~ak. Buzogányt viselő, buzogánynyal biró. Buzogányos apáink. Buzogányos vitézek, Buzogányos káka. | |
* | |
| (buz-og-ány-os-an) ih. Buzogánynyal fölszerelve, fegyverkezve. | |
* | |
| (buz-og-ány-oz) áth. m. buzogányoz-tam, ~tál, ~ott. 1) Buzogánynyal feldiszít, fegyverez. Felbuzogányozta magát, és seregeit. 2) Buzogánynyal megver dönget. Megbuzogányozták emberül. | |
* | |
| (buz-og-ány-oz-ás) fn. tt. buzogányozás-t, tb. ~ok. Cselekvés, midőn valaki buzogányoz. | |
* | |
| (buzogány-körte) ösz. fn. Nyakas körte, torzsátlan körte, kármán körte a Duna-melléken. | |
* | |
| l. BUZGÁS. | |
* | |
| (buz-ong) önh. m. buzong-tam, ~tál, ~ott, htn. ~ni vagy ~ani. Erőteljesebb, nyomatékosabb és terjedelmesb érteményü, mint buzog, melylyel egyébiránt belsőleg rokon. V. ö. BUZOG. | |
* | |
| (buz-ong-ás) fn. tt. buzongás-t, tb. ~ok. Nagyobb hévvel gyakorlott buzgás. | |
* | |
| falu Somogy megyében; NAGY~, puszta Arad mellett; helyr. Buzsák-on, ~ra, ~ról. | |
* | |
| (buz-u-an vagy buz-van vagy buzz-an) önh. m. buzzan-t. Hirtelen, egyes buzgó mozdulást tesz, buzogni kezd. Buzzan, felbuzzan benne a vér. Léptei alatt kibuzzan a fenékvíz. Fölbuzzan benne a harag. | |
* | |
| (buz-van-ás vagy buzz-an-ás) fn. tt. buzzanás-t, tb. ~ok. Hirtelen felforrás, felpezsdülés. | |
* | |
| (1), elvont gyöke bűz, bűzöl, bűzös, büd, büdös szóknak. Azon visszataszító természeti hangot fejezi ki, mely rosz szag érzésekor, vagy csunya, fertelmes dolog láttára, vagy valamely belső indulat, dühösség miatt valakiből kitör. Mint indulatszó jelent utálatot, s rokona: piha! bü! beh büdös! Egyezik vele a hellen ju, német pfuj, franczia fi (donc), latin vah, olasz puh, stb. a persában bó vagy bói Vullers szerint am. odor sive bonus sive malus. Fogalomban rokon vele az erkölcsileg csunyát, utálatost jelentő bűn is. "Hű, bű, bá, szájunk tátva ezt mondjuk, ha valakit alávalónak akarunk jelenteni." Pázmán P. V. ö. BÜDÖS, BŰZ. Mint önálló melléknév divatozik a székelyeknél, s am. csunya, fertelmes. Bű ház, bű konyha. Bű asszony. | |
* | |
| a bámuló szájtátást jelentő bá szónak ikertársa: bű-bá. Mindkettő külön fölveszi a tárgyeseti ragot. Se bűt se bát nem mondott, azaz, nagy elfogultsága miatt szája úgy tátva maradt, hogy ezen bámulási hangokat sem volt képes kiejteni. | |
* | |
| fn. tt. bűv-öt vagy büv-öt. Leginkább báj szóval ikerítve (bűbáj) és származékaiban, bűvöl, bűvölés, bűvös, bűvösség, divatozik. Jelent titkos, természetfölötti, bámulatgerjesztő erőt, melyről az a köznépi vak hiedelem, hogy gonosz szellemek segítségével működik, és pedig némely babonás szavak, imádságok, énekek, s egyéb tettek és szerek által.
Alapfogalomban a bámulási, csudálkozási bá hasonmása, mennyiben titokszerű hatásával bámulatra indít. Rokonai: pű! beh! "Pű, mily csoda dolog ez!" "Beh szép!" V. ö. BÁ, BÁJ. | |
* | |
| BIBA~, mezőváros Sopron megyében; helyr. Bű-n, ~re, ~ről. | |
* | |
| (bű-báj) ösz. fn. Ördögi, vagy legalább titokszerű mesterség, boszorkányság, gonosz szellemek czimboraságában működés; holmi babonás szavak, énekek, imádságok elmondása, természetfelettinek látszó valamely siker elérése végett. Szelidebb értelemben véve l. BÁJ. | |
* | |
| BÜBÁJOL, (bű-bájol) ösz. áth. m. bűbájol-t. Ördöngös vagy titkos mesterséggel megveszteget, megboszorkányoz, hatalmába kerít, édesít. | |
* | |
| (bű-bájolás) ösz. fn. Cselekvés midőn valakit vagy valamit bűbájolnak. | |
* | |
| (bű-bájos) ösz. fn. és mn. 1) Ördöngös, vagy titokmester, babonázó, boszorkányozó személy. 2) Ördöngösséggel, babonás működéssel, boszorkánysággal járó, vagy felruházott. Bűbájos cselekvés. Bűbájos banya. | |
* | |
| (bű-bájoskodás) ösz. fn. Bűbájos cselekvények, babonaság, ördöngösség, gyakorlása. | |
* | |
| (bű-bájoskodik) ösz. k. Bűbájos mesterséget, ördöngösséget gyakorol, boszorkányságokat űz. | |
* | |
| (bű-bájosság) ösz. fn. Bűbájos mesterség, ördöngösség, boszorkányság. | |
* | |
| (bű-bájoz) ösz. áth. l. BŰBÁJOL. | |
* | |
| elvont gyök, melyből büdös, büdösödik, büdösít, büdösség származtak. Ugyanaz büz szóval, melynek származékai: büzöl, büzös, büzít. Eredetére nézve utálatból fakadó természeti hang. Rokonok vele gyökben a latin foetor, foetidus, putor, putidus, putorius (görény), a hellen poJw, pow, a szanszkrit púj (büdösít) honnan púti (bűz) pútasz (büdös, büzhödt), stb. | |
* | |
| falu Szabolcs megyében; HERNÁD~, falu Abaújban; helyr. Bűd-ön, ~re, ~ről. | |
* | |
| (büd-öcs-ke vagy büd-ös-ke) fn. tt. büdöcskét. Göcsejben am. büdösféreg, poloska. | |
* | |
| (büd-ör) fn. tt. büdör-t, tb. ~ök. Nehéz szagu paréj faj. (Ferula). Érdes büdör (ferula hispida). Aszatbüdör (assa foetida). | |
* | |
| (büd-ös) mn. tt. büdös-t vagy ~et, tb. ~ek. Kellemetlen rosz szagu, mi előtt orrunkat befogjuk. Büdös hús, büdös láb, büdös száj. Büdös utcza, udvar, konyha. Büdös mesterség. Ne bizgasd, nem lesz büdös. Km. Több helynevek jelzője; pl. Büdöshegy, Büdöskút, Büdöspatak, Büdöstó. Átv. ért. ami nem tetszik, mit utálunk, mitől undorodunk. Büdös neki az iskola; büdös neki a korán kelés, a munka. Büdösben maradt, azaz kudarczot vallott. Km. Büdös, mint a bak. Km. Bőben büdös, szűkben (vagy éhben) édes. Km. Rokonságait l. BÜD alatt. | |
* | |
| (büdös-babuk) ösz. fn. Lásd: BABUK. | |
* | |
| (büdös-banka) ösz. fn. Lásd: BABUK. | |
* | |
| (büd-ös-en) ih. Büdös állapotban, kellemetlen szaggal, bűzölve. A vadhúst büdösen is megeszi. | |
* | |
| (büd-ös-es) mn. tt. büdöses-t, tb. ~ek. Kevessé büdös, büdöskés. | |
* | |
| (büdös-fa) ösz. fn. Cserjefaj a bengék neméből; tövistelen; levelei tojásdad-láncsásak, virágai nősek; bibéje egyes. Bogyója elébb vörös, azután fekete. Máskép: kutyafa, büdöscseresnye. (Rhamnus frangula.) | |
* | |
| falu Baranyában; helyragokkal: Büdösfá-n, ~ra, ~ról. | |
* | |
| (büdös-féreg) ösz. fn. Lásd: CSIMAZ, POLOSKA. | |
* | |
| (büdös-férges) ösz. mn. Amiben, ahol büdösférgek, azaz, csimazok, poloskák tenyésznek. Büdösférges szobák, gőzhajók. Büdösférges ágy. | |
* | |
| (büdös-gőnye) ösz. fn. A gőnyék neméhez tartozó növényfaj. (Bryonia alba). V. ö. GŐNYE. | |
* | |
| (büd-ös-ít) áth. és önh. m. büdösít-ětt, par. ~s, htn. ~ni. vagy ~eni. 1) Büdössé tesz, bűzzel betölt. Mocsárok, dögtestek büdösítik az utczákat. Bebüdösíteni a szobát. 2) Büdösen gőzölög, büdöset ereszt, szelek mennek el tőle. Mi büdösít oly csunyául? Büdösítenek a kutyák, macskák. | |
* | |
| (büd-ös-ít-és) fn. tt. büdösítés-t, tb. ěk. Cselekvés, midőn valaki vagy valami büdösít. | |
* | |
| (büd-ös-ke) fn. tt. büdöskét. Növénynem az együttnemzők és nősözvegyek seregéből; vaczka kopasz, csészéje egytagú, ötfogú, csöves. Sárga szirmai rendszerint öt számmal, bóbitája öt felálló kalász. Nevét büdöses virágától vette. Több fajai vannak. (Tagetes). Nevezik bársonyvirágnak is bársonytapintatú szirmainál fogva. | |
* | |
| (mint föntebb) mn. Kissé büdös. | |
* | |
| (büd-ös-ke-es) mn. tt. büdöskés-t, vagy ~et, tb. ~ek. Olyan szagu, mintha büdös volna; kevéssé büzös. Büdöskés sajt. Büdöskés vadhús. | |
* | |
| (büdös-kő) ösz. fn. Köznépies nyelven am. kén, kénkő. Lásd ezt. | |
* | |
| (büdös-kő-szín) ösz. fő- és mn. Olyan szin vagy szinű mint a büdöskőé vagy kéné, olyan sárga, mint a büdöskő. | |
* | |
| (büdös-köves) ösz. mn. Büdöskövet, azaz ként tartalmazó, azzal vegyített, készített. Büdösköves ásványok. Büdösköves fürdő. Büdösköves ír. | |
* | |
| (büdös-kő-virág) ösz. fn. Fínom jegecz, mely az égetett kénkő repülékeny részecskéiből alakúl öszve, kénvirág. A macskáknak tejben büdöskővirágot adni. | |
* | |
| (büdös-kút) ösz. fn. Falu neve Sopron megyében. Helyragozva ~ra, ~on, ~ról. | |
* | |
| (büd-ös-öl-ik) k. m. büdösl-ött, htn. ~eni. Mondjuk testről, melyből büdös szag gőzölög, párolog, fejlik ki. Büdöslik a rohadásnak indult hulla, növény. A döglött halak már messziről büdöslenek. | |
* | |
| (büd-ös-öd-és) fn. tt. büdösödés-t, tb. ~ěk. Büdössé levés, büdös szag kapása. | |
* | |
| (büd-ös-öd-ik) k. m. büdösöd-tem, ~tél, ~ött. Büdössé leszen, büdös szagot kap. Büdösödik az állott hús. Megbüdösödik a döglött hal. | |
* | |
| falu Kővár vidékében; helyr. ~patakán, ~patakára, ~patakáról. | |
* | |
| (büd-ös-ség) fn. tt. Büdösség-ět. Rosz, kellemetlen szaguság. A nagy büdösségtől elájult. Undok, utálatos, gyomorkeverő, kiállhatatlan büdösség. Rohadt testek, döglött halak büdössége. | |
* | |
| puszta Gömör megyében; helyr. ~n, ~ra, ~ról. | |
* | |
| (büd-ös-űl) önh. m. büdösűl-t. Büdössé lesz, avasság, rohadás következtében visszataszító, undorító bűzszag kezd fejleni belőle. | |
* | |
| (büd-ös-ül-és) fn. tt. büdösülés-t, tb. ~ěk. Büdössé levés. | |
* | |
| (bű-hatalom) ösz. fn. l. BŰVERŐ. | |
* | |
| falu neve Szala megyében. Helyr. Bük-re, ~ön, ~ről. Vannak ily nevü hegyek is Szatmár- és Közép-Szolnok megyékben. NEMES~, falu, PARASZT~, puszta Borsod megyében. | |
* | |
| BÜKFA, BÜKMAKK stb. lásd BÜKK, BÜKKFA, BÜKKMAKK. | |
* | |
| (talán: bige) fn. tt. bükét. Sándor István szerint, bizonyos hal neme. | |
* | |
| fn. tt. bükk-öt. Hazánkban, kivált hidegebb éghajlat alatt dúsan tenyésző erdei fanem az egylakiak és sokhímesek seregéből, tojásdad eleven zöld levelekkel, melyek szélei kevéssé behajlottak. Sima kérge, míg fiatal, szürkés zöld, utóbb hamuszín fehér. Fája szilárd, és tömör, színe barnás, vagy fehér. Ebből készítik a bakonyi talicskákat, lapátokat, villákat stb.
Eredetre nézve bog vagy bög gyökkel rokonítható, ahonnan bükkfa am. ágasbogas fa. Egyébiránt idegen nyelvekben számos rokonságai vannak, ú. m. a hellenben jhgoV, latinban fagus, németben Buche, Büche, svédben bok, dánban boege, finnben pöki, pyökki, szlávban buk, buka, bug, bukva, (innen: Bukovina = bükkös). | |
* | |
| falvak Szalában; ALSÓ~, FELSŐ~, KÖZÉP~, falvak Sopron megyében; helyr. ~ön, ~re, ~ről. | |
* | |
| lásd BÜKKÖS. | |
* | |
| (bükk-fa) ösz. fn. Lásd: BÜKK. | |
* | |
| (bükk-makk) ösz. fn. Makk, mely bükkfán terem. Bükkmakkon hízlalni a sertéseket. | |
* | |
| (bükk-makkol) l. BÜKKÖL. | |
* | |
| (bükk-makk-olaj), ösz. fn. lásd: BÜKKOLAJ. | |
* | |
| (bükk-makkos), ösz. mn. Bükkmakkal tartott, hízlalt. Bükkmakkos sertések. | |
* | |
| (bükk-olaj), ösz. fn. Bükkfa makkjából sajtolt olaj. | |
* | |
| (bükk-öl), áth. m. bükköl-t. Bükkfa makkjával etet, hízlal. Bükkölni a sertéseket. | |
* | |
| (bükk-öl-és), fn. tt. bükkölés-t, tb. ~ěk. Bükkmakkal tartás, hízlalás. | |
* | |
| fn. tt. bükkön-t, tb. ~ök. Hüvelyes vetemény, alakjára a lencséhez hasonló, a barmok kedves takarmánya. Fajai: borsóka-, borzas-, csicseri-, erdei-, felemás-, kacstalan-, kalászos-, leveletlen-, mogyorós-, pallagi-, szagos-, szeges-, széleslevelű-, tavi bükköny. (Lathyrus). V. ö. LEDNEK.
Alkalmasint: bög-öny am. ágabogas növény, V. ö. BÜKK; rokonságai: a hellén bikion, jakh, a latin vicia, német Wicke, lithván wihke stb. | |
* | |
| (bükkön-szalma), ösz. fn. Kicsépelt, vagy nyomtatott bükkönnek szalmája. | |
* | |
| (bükkön-szár), ösz. fn. A bükkönnek szára, amint lábán áll, melyből, ha kicsépelik, vagy nyomtatják, bükkönszalma lesz. | |
* | |
| (bükk-ös) mn. tt. bükkös-t, vagy ~et. tb. ~ek. Bükkfákkal benőtt, bükkfákat termő. Bükkös hegy. Bükkös Bakony. | |
* | |
| (mint föntebb) fn. tt. bükkös-t, tb. ~ök. Bükkfákból álló erdő, vagy erdőség. A bükkösbe hajtani a sertéseket. Kivágni a bükkös egy részét. | |
* | |
| MAGYAR~, OLÁH~, falvak Erdélyben; helyr. ~ön, ~re, ~ről. | |
* | |
| (bükk-tapló) ösz. fn. Bükkfán termett, vagy bükkfa beléből való tapló. | |
* | |
| (bük-öl-et) mivelt. m. büklet-ětt, par. bükless. Erdélyben am. buktat, leereget, pl. az erdőben levágott fát. Gyöke bük azonos buk, bukik igével. | |
* | |
| (bük-öl-ög) önh. m. büklög-tem, ~tél, ~ött. Erdélyi székely szó, am. bukkadoz, bukdácsolva megy, V. ö. BÖKKEN. | |
* | |
| (bű-kör) ösz. fn. Kör, melyet a bűvölők, boszorkányozók, babonacsinálók vonnak magok körül, hogy, vakhitök szerént, a gonosz szellemek megrohanása ellen biztosítva legyenek. | |
* | |
| (bük-ös) fő- és mn. 1) Lásd: BÜKKŐS. 2) Falu neve Erdélyben. Helyr. Bükös-re, ~ön, ~ről. | |
* | |
| (bük-ös-d) mváros és puszta Somogyban, falu Baranyában. tt. Bökösd-öt. helyr. ~re, ~ön, ~ről. | |
* | |
| NÉMET~, falu, MAGYAR~, puszta Vas megyében: helyr. ~re, ~ön, ~ről. | |
* | |
| puszta Baranyában; helyr. ~on, ~ra, ~ról. | |
* | |
| lásd: ~BŐL. | |
* | |
| (rokon boly gyökkel). Lásd: CSEREBÜLY. | |
* | |
| (bű-mester) ösz. fn. A bűvölésben gyakorlott személy, ki babonaság, boszorkányozás által csudás dolgokat visz véghez; vagy aki különös szemfényvesztő ügyesség által bámulatos mutatványokat ad elé. | |
* | |
| (bű-n, lásd. BŰ) fn. tt. bűn-t, tb. ~ök. 1) Általán, valamely törvénynek szándékos áthágása. Polgári, katonai bűn. 2) Szorosb ért. szántszándékos megszegése valamely erkölcsi, illetőleg isteni, és egyházi törvénynek, s maga azon cselekedet, mely e megszegésből származik. Bűnt követni el. Bűnt cselekedni. Bűnre vetemedni. Mást bűnre ingerelni, csábítani. Bűnbe merülni. Bűntől irtózni. Bűnt vallani. Bűneit szánni, bánni, töredelmesen meggyónni. Meguntam, vagy utálom, mint a bűnömet. Km. A keresztény erkölcstan szerint: bocsánandó bűn, halálos bűn, eredendő (eredeti) bűn (peccatum originale), cselekvési bűn; égbekiáltó bűn; fő bűnök; idegen bűnök; Sz. Lélek ellen való bűn; néma bűn (Sodomia). Nagy bűn, szarvas bűn. Bűnöket megbocsátani. Bűntől feloldozni. Ez még nagy pénteken sem bűn. Km. Ne uralkodjék a bűn a ti halandó testeteken. II. Kor. 5. 21. Ki bűnt nem tett sem álnokság nem uralkodott szájában. Péter. 2, 22. A Szentirásban a bűn gyakran annyi mint hajlandóság a bűnre, az ember erkölcsi természetének megromlása. "Minden zsidók és görögök a bűn alatt vannak." Rom. 3. 9. "De az irás mindeneket a bűn alá rekesztett." Galat. 3. 22.
Rokonokul tekinthetők a parszi vinah, továbbá hellen binew, poinh, jonoV, latin poena, punio, német Pein stb. | |
* | |
| (bün-bánás), ösz. fn. Szívbeli fájdalom az elkövetett bűn miatt, s annak ezutáni kerülése. Egyházi értelemben: a penitencziatartásnak egyik lényeges része. | |
* | |
| (bün-bánat) ösz. fn. Lásd: BÜNBÁNÁS. | |
* | |
| (bün-bánó) ösz. fn. Ember, ki elkövetett bünei fölött bánkodik, s azokat kerülni feltett szándoka van. A bünbánót feloldozni. A bünbánónak megbocsátani. Töredelmes bünbánó. | |
* | |
| (bün-biró) ösz. fn. Biró, ki büntető perekben itél; büntető törvényszéki biró. V. ö. BIRÓ. | |
* | |
| (bün-birói) ösz. mn. Bünbiróhoz tartozó, azt illető, attól származó. Bünbirói hivatal. Bünbirói itélet. | |
* | |
| (bün-bocsánat) ösz. fn. Általán a bünért érdemlett büntetésnek elengedése. Egyházi értelemben: a bünösnek feloldása mindazon büntetésektől, melyeket e földön az egyház törvényei, s más világon Isten itélete szerént érdemlett volna. Bünbocsánatért esedezni. Bünbocsánatot nyerni. | |
* | |
| (bün-bukás) ösz. fn. Bünbe esés, bünbe merülés. Ádám és Éva bűnbukása. | |
* | |
| (bün-díj) ösz. fn. Általán minden büntetés, melyet az elkövetett bünért a bünösre kimond a biró. Különösen 1) Polgári értelemben: birság. Lásd: BIRSÁG. 2) Egyházi ért. a gyóntató atya által rendelt ájtatos cselekedetek, testi sanyargatások, melyeket a bünbánó megtenni köteles. | |
* | |
| (bűn-eset) ösz. fn. Az elkövetett bünnek tényállása, minden körülményeivel véve. | |
* | |
| (bün-feledés) ösz. fn. Országlati ért. am. az állodalom vagy fejedelem ellen fellázadt polgároknak megbocsátás, mely szerént azok a lázadókra szabott büntetés alól fölmentetnek. (Amnestia). | |
* | |
| (bün-fenyítő) ösz. mn. Az elkövetett, s bebizonyított bűnért az illető bünöst törvényes büntetésre itélő. Bűnfenyítő biróság, törvényszék. Bünfenyítő hatalom. | |
* | |
| (azonos bong szóval) önh. m. büng-ött, htn. ~ni. vagy ~eni. 1) Sebes mozgásban tompa hangon bong, péld. az elhajított kövecs. 2) Eléfordul ezen kettőztetésben; csüngbüng, mely értelemben egyenes vonalban függést jelentene, s megfelelne a latin pendeo szónak. | |
* | |
| fn. tt. büng-öt. A föntebbi igének második jelentése után, a csillagászoknál azon képzelt égi pont, mely a földön állónak fejteteje fölött lebeg, szokottabban: tetőpont. (Zenith.) | |
* | |
| (bün-ög-és) fn. tt. büngés-t, tb. ~ěk. Bongás. Lásd BÜNG, (1). | |
* | |
| (bün-gyónás) ösz. fn. Lásd: GYÓNÁS. | |
* | |
| (bűn-hely), ösz. fn. Hely, hol bizonyos bűn elkövettetett. | |
* | |
| BÜNHÖSZT, lásd BÜNTET. | |
* | |
| (bűn-höd-és), fn. tt. bűnhödés-t, tb. ~ěk. 1) Bűnnek elkövetése, vagyis oly törvényellenes cselekvés, melyért valaki büntetést, fenyítést érdemel; régiesen bünhötés, bünhötet is. 2) Szenvedés, lakolás az elkövetett bünért. | |
* | |
| (bűn-höd-ik), k. m. bűnhöd-tem, ~tél, ~ött. Molnár A. szerint. 1) Bünt követ el. "Bünhödtem, az ártatlan vért elárolván." Müncheni cod. "Ne akarjh bünhönnöd." Ugyanott. "Bünhöttönk te személyedben." Bécsi c. 2) Az elkövetett bünért lakol, szenved. Ha vétkeztél, bünhödjél. Ezért bünhödni fogsz. Bünhödik, aki ebül cselekedik. Km. "Megbűnhödte már e nép a multat s jövendőt." Kölcsey. Ma inkább csak a második pont alatti értelemben divatozik. | |
* | |
| (bűn-höd-tet), áth. m. bűnhödtet-tem, ~tél, ~ětt. par. bűnhödtess. Valakit az elkövetett bünért lakoltat, szenvedtet, megfenyít. | |
* | |
| (bün-hösz-ik), k. Csak a jelentőmód jelenidejében használtatik, különben lásd: BŰNHÖDIK. | |
* | |
| BÜNHÖTET régies, BÜNHÖDIK BÜNHÖDÉS helyett. | |
* | |
| BÜNIRTÓ (bűn-irtó) ösz. fn. Ki a bűnöket irtja, a bünök rosz következményeit elnyomja. | |
* | |
| (bün-jog), ösz. fn. Helyesebben lásd: BÜNTETŐJOG. | |
* | |
| ösz. fn. Az elkövetett bünnek nyoma, maradványa, jelensége, pl. a gyilkosság bünjelei: maga a megölt test, a véres fegyver, a gyilkos ruháján látszó vércseppek, stb. | |
* | |
| lásd BÜNJEL. | |
* | |
| (bün-közösség), ösz. fn. Két vagy több személynek bizonyos bűn elkövetésében részvevése, együttes működése. | |
* | |
| (bűn-maradvány) ösz. fn. Lásd: BÜNJEL. | |
* | |
| (bűn-oldozat) ösz. fn. Általán birói nyilatkozat, mely szerént a vádolt büntelennek, s a büntetéstől mentnek nyilváníttatik. Egyházi ért. gyóntató atyai eljárás, midőn a bűnöst, ki ájtatosan meggyónt, s maga megjobbitását erősen fogadta, Isten nevében és hatalmával bűneinek büntetésétől mentnek jelenti ki. | |
* | |
| (bűn-öl, vagy -öll) áth. m. bűnöl-t. Bűnnek tart, bűnnek vall, azt alajtja valamiről, hogy bűn. Amit én jónak tartok, ő bünöli. | |
* | |
| mn. tt. bűnös-t, vagy ~et, tb. ~ek. Bünnel teljes, bűnbe keveredett. Bűnös ember, bűnös lélek. Szegény bűnös fejem. Irgalmazz Istenem, én bünös lelkemnek. Bünös lélek, sirasd kérlek, Uradnak nagy kínját. (Egyh. ének.) Ki miben bünös, abban gyanus. (Km). Bünösnek vallja magát. | |
* | |
| (mint föntebb) fn. tt. bűnös-t, tb. ~ök. 1) Ember, ki általán bünt követett el, valamely törvényt megrontott. 2) Gonosztévő. 3) Egyházi ért. gyarló ember, kiben a bünre nagy hajlandóság van, s az Isten törvényeit megszegi. Öröm leszen mennyben egy penitencziatartó bűnösön. Luk. 15. 7. Az Új Testamentomban néha annyit is tesz, mint idegen, nem zsidó hitü, pl. midőn szemére vetették Idvezítőnknek a zsidók, hogy bűnösökkel (azaz pogányokkal) eszik. | |
* | |
| (bűn-ös-öd-ik) k. m. bűnösöd-tem, ~tél, ~ött. Bünössé leszen. | |
* | |
| (bűn-ös-ség) fn. tt. bűnösség-ět. Bűnös állapot, vagy tulajdonság. Bűnössége miatt megvetett ember. | |
* | |
| (bűn-pěr) ösz. fn. Törvényszék előtti kereset, melyben valakit mint gonosztevőt vádolnak, s büntetés alá vonatni kérnek. Bünperbe idézni, fogni valakit. | |
* | |
| (bün-pěrěs), ösz. fn. Kit gonosztételről vádolnak, s ellene testi büntetést kérnek. | |
* | |
| lásd: BÜNPĚR, BÜNPĚRĚS. | |
* | |
| (bün-pör-gyakorlat) ösz. fn. Szokott eljárás bünpörökben. Különösen a büntető törvényszékeknél a bünök különböző fajaira, ezeknek fokozataihoz képest a bevett elvek szerint kimondatni szokott büntetések. | |
* | |
| (bün-rovás) ösz. fn. 1) Bűnök öszveirása, öszvejegyzése. 2) Gúnyneve oly embernek, ki teli van mindenféle bűnnel. Te bünrovás! | |
* | |
| (bün-rovat) ösz. fn. Bünök jegyzéke, fölirt sorozata. | |
* | |
| (bün-rögzött), ösz. mn. Mondjuk oly emberről, kiben a bünök elkövetése második természetté vált; javíthatatlan, gonosztévő. | |
* | |
| (bün-suly) ösz. fn. Azon erkölcsi teher, és felelősség, mely valakire nehezül, mint az érintett bűnnek okára, végrehajtójára. A bünsuly azt terheli, kinek a bűn betudatik, beszámíttatik. Lelkét nagy bünsuly nyomja. | |
* | |
| (bün-szerző) ösz. fn. A büntársak között azon személy, ki az elkövetett bűnnek fő oka, indítója. | |
* | |
| (bün-szerzőség), ösz. fn. Vétség, gonoszság, melyet valaki mint bűnszerző követ el. | |
* | |
| (bün-társ) ösz. fn. Ki a bűntettben részt vesz, ki a bűn végrehajtását akármikép elősegíti. A büntársakat szembesíteni, hasonló büntetésre itélni. | |
* | |
| (bün-teher) ösz. fn. A bűnnek gonosz következményei, melyek a bünöst akár belső öntudat, azaz lelkiesméret furdalása, akár külső büntetések által nyomják. | |
* | |
| (bün-telen) mn. tt. büntelen-t, tb. ~ěk. Kinek büne nincsen, bűn nélkül levő, ártatlan. Büntelen vagyok, mégis engem szidnak. Határozóilag am. büntetlenül, bün nélkül. | |
* | |
| (bün-telen-ség) fn. tt. büntelenség-ět. Bűnnélküli állapot vagy létel. | |
* | |
| (bün-telen-ség-i) mn. tt. büntelenségi-t. Büntelenséget illető, arra vonatkozó. Büntelenségi körülmények. | |
* | |
| (bűn-telen-ül) ih. Anélkül, hogy bünt hövetett volna el. Büntelenül szenvedni. | |
* | |
| (bün-tény) ösz. fn. l. BÜNTĚTT. | |
* | |
| (bün-terhelt) ösz. mn. Ki nagy vagy sok bünt követett el. Bünterhelt, megrögzött gonosztévő. | |
* | |
| (bün-terheltség) ösz. fn. Bünterhelt állapot. V. ö. BÜNTERHELT. | |
* | |
| (bün-tet) áth. m. büntet-tem, ~tél, ~ětt. Valakit bűne miatt lakoltat, szenvedtet. Pénzre, erszényre büntetni; veréssel, bottal, bezárással, börtönnel, halállal büntetni. Keményen, példásan büntetni. Megbüntetni. Isten büntesse meg.
Gyökre nézve egyezik vele a latin punio. | |
* | |
| (bűn-tét) ösz. fn. l. BÜNTĚTT. | |
* | |
| (bün-tet-és) fn. tt. büntetés-t, tb. ~ěk. Általán, a bünösnek lakoltatása, lelki vagy testi szenvedés, kín, mely az elkövetett bün miatt éri a bünöst. Különösen felsőség, hatóság, törvényszék által szabott és végre hajtott fenyítése a bünösnek. A bűnt nyomában éri a büntetés. Km. Méltó, sulyos, kemény, halálos büntetés. Büntetést szabni, végrehajtani. Enyhíteni, elhalasztani a büntetést. Félni, rettegni a büntetéstől. Kiállani, kiszenvedni a büntetést. Büntetés alól föloldani. Isten büntetése. | |
* | |
| (bün-tet-és-i) mn. tt. büntetési-t, tb. ~ek. Büntetésre vonatkozó, büntetéskép járó. Büntetési dij, öszveg. | |
* | |
| lásd BÜNTETLEN. | |
* | |
| (bün-tet-get) gyak. áth. Gyakran, vagy többeket büntet. | |
* | |
| (bün-tet-het-len) mn. tt. büntethetlen-t, tb. ~ěk. Amit büntetni nem lehet, ami büntetés alá nem esik, például a puszta gondolat. | |
* | |
| (bün-tet-het-ő) mn. tt. büntethető-t. Amit büntetni lehet, ami büntetés alá esik, például a bünkísérlet, habár a tett valósággal véghez nem vitetett is. | |
* | |
| (bün-tet-het-ő-ség) fn. tt. büntethetőség-ět. Oly állapot vagy minőség, melyet büntetni lehet, mely büntetés alá esik. | |
* | |
| (bün-tet-len) mn. tt. büntetlen-t, tb. ~ěk. 1) Akit meg nem büntettek, fenyítetlen. Büntetlen tolvajok. 2) Amiért az illető bünös nem lakolt. Büntetlen lopás, gyilkosság. Határozóilag am. büntetlenül. | |
* | |
| (bün-tet-len-ség) fn. tt. büntetlenség-ět. Büntetés nélküli állapot. Büntetés elmaradása. | |
* | |
| (bün-tet-len-ül) ih. Büntetés nélkül, torolatlanul, fenyítetlenűl. Ez nem marad büntetlenül. | |
* | |
| (bün-tet-ő) mn. tt. büntető-t. 1) Aki vagy ami a bünöst bűneiért lakoltatja. Büntető biró, büntető törvényszék, büntető jog vagy igazság, büntető törvény, büntető hatalom, büntető itélet, büntető parancs. 2) Mondatik az időről és helyről, melyekben a büntetés történik; büntető hely, büntető nap, óra. | |
* | |
| (mint föntebb) fn. tt. büntető-t. Törvényes személy, vagy hatalom, kinek joga és kötelessége büntetni. Isten a gonoszok büntetője. | |
* | |
| (büntető-biróság) ösz. fn. Egy vagy több személyből álló biróság a vétkek s büntettek iránti eljárásban s azok elitélésében. | |
* | |
| (büntető-foglalás) ösz. fn. Valamely jószágnak, a büntetőtörvényszék itélete következtében elkobzása. | |
* | |
| (büntető-törvény-szék) lásd: BÜNTÖRVÉNYSZÉK. | |
* | |
| (bün-tětt) ösz. fn. Maga azon cselekedet, mely a törvényszegés által keletkezett. Polgári büntett, erkölcsi büntett. Az elméleti büntetőjogban különbség tétetik a büntett és vétség között, amaz különösebben gonosz szándékból keletkezik és sulyosb büntetést von maga után, ez inkább elvétés eredménye; azonban a gyakorlati büntető törvényben a kisebb fokú és mértékü büntényeket pl. kisebb lopásokat, csalásokat is, bár gonosz szándékból keletkeztek, a vétségekhez számítják, sőt ezek és némely úgynevezett (rendőri) kihágások közt is különbséget tesznek. | |
* | |
| (bün-těttes) ösz. fn. tt. büntettes-t, tb. ~ek. Ki bűnt követett el, gonosztevő, a törvény szándékos megsértője. | |
* | |
| (bün-tet-vény) fn. tt. büntetvény-t, tb. ~ěk. Bünteher, mely a vétkes ellen biróilag határoztatik, péld. pénzbirság, fogság. | |
* | |
| (bün-těvő) ösz. fn. Lásd BÜNTĚTTES. | |
* | |
| (bün-töredelěm) ösz. fn. Az elkövetett bűn fölötti bánkódás. Egyházi ért. tökéletes bánat, midőn a bünös nem az örök büntetés félelméből, hanem azért bánja bűnét, hogy azzal a véghetetlen jóságu Istent megbántotta. | |
* | |
| (bün-törődés) Lásd: BÜNTÖREDELĚM. | |
* | |
| (bün-törvény) ösz. fn. Általán azon törvényhozói rendeletek öszvege, melyek a törvénysértők büntetésére, megtorolására hozattak. Különösen, minden egyes törvény, rendelet, mely külön külön meghatározza a bün s vétség neméhez és fokozatához képest a reájok szabandó büntetést. | |
* | |
| (bün-törvény-könyv) ösz. fn. Törvénykönyv, melyben a gonosztettek, vétségek és kisebb fokú kihágások megbüntetésére vonatkozó rendeletek foglaltatnak. | |
* | |
| (bün-törvény-szék) ösz. fn. Több személyből álló biróság, mely a vétségekről s bűntettekről és azok büntetései végett támasztott ügyekben eljár, illetőleg itéletet hoz. | |
* | |
| (bün-törvény-széki) ösz. mn. A bűntörvényszékkel viszonyban levő. Büntörvényszéki biró, idézés, itélethozás. | |
* | |
| (bűn-ügy) ösz. fn. Oly ügy, mely büntettekre vonatkozik, azokat tárgyalja. | |
* | |
| (bün-vád) ösz. fn. Vad, mely valaki ellen, mint bűntettes, és törvényszegő ellen indíttatik. (Actio criminalis). | |
* | |
| (bün-vádi) ösz. mn. Bünvádra vonatkozó. Bünvádi kereset. | |
* | |
| (bün-vallás) ösz. fn. 1) Bünbe esés, bünnek elkövetése. Oly értelmű, mint: kárvallás. szégyenvallás, ezen sajátnemü mondatok után: bünt vallani, kárt vallani, szégyent vallani a régies vall (habet) igétől. 2) Lásd: GYÓNÁS. | |
* | |
| (bün-vallatás) ösz. fn. A bünről vádolt személynek törvényes kikérdeztetése, kérdőre vonatása. V. ö. VALLAT, VALLATÁS. | |
* | |
| (bün-valló) ösz. fn. Aki bűnét, vagy bűneit bemondja, bevallja. Egyházi ért. gyónó, gyónkodó. | |
* | |
| (bün-vétěk) ösz. fn. A törvénynek oly általhágása, mely által a vétkes oly gonosztettet követ el, mely gyalázó, becstelenítő büntetést von maga után. (Delictum criminale.) | |
* | |
| azonos bur gyökkel a bürök, bürke, bürü származékokban. Lásd: BUR. | |
* | |
| (bür-ke, és bőr-ke) fn. tt. bürkét: 1) Dió-, mogyoró- s több fákon termő barka, és fenyőtoboz. Rokon vele a mélyhangu burk, burok. 2) Túl a Dunán am. bőrke, szalonna bőre. Ez érteményben is = burok. V. ö. BŐR. | |
* | |
| falu Erdélyben, Felső-Fejér megyében; helyr. ~ön, ~re, ~ről. | |
* | |
| (bür-ök) fn. tt. bürk-öt. 1) Növénynem az öthímesek seregéből; kisgallérja féloldali, mintegy három levelű, nagygallérja apró levelű; gyümölcse gömbölyűded, mindenik magva öt sinóros, sinórjai érés előtt fodrosak. (Conium). Köz ismeretű faja: büdös bürök, melynek szára bördős, fényes, verhenyes mocskokkal foltos. Máskép: bötök, sípfű. A bürök is nagyobbra nő, mint a lóher. Km. 2) Lásd: CSOMORIKA.
Nevét bördős azaz burkot képezö üreges szárától kapta. | |
* | |
| (bürök-ár-orr) ösz. fn. Növényfaj az árorrok neméből. (Erodium cicutarium.) Lásd ÁRORR. | |
* | |
| (bürök-fű) ösz. fn. Lásd: BÜRÖK. | |
* | |
| (bürök-fű-por) ösz. fn. Bürökfűből gyógyszerészileg készített por. Dercze, langolt bürökfűpor. | |
* | |
| (bürök-ír) ösz. fn. Bürök vonatából készített kenőcsféle ír. | |
* | |
| (bürök-lé) ösz. fn. Méregbürökből azaz csomorikából sajtólt mérges, életölő nedv. | |
* | |
| (bürök-tapasz) ösz. fn. Gyógytapasz, melyet bürökvonatból készítenek, bürökír. | |
* | |
| (bürök-vonat) ösz. fn. Gyógyszerészileg bürökből készített vonat. V. ö. VONAT. | |
* | |
| (bür-ü) fn. tt. bürü-t, tb. ~k. Árkon vagy patakon keresztül tett deszka, vagy gerenda, illetőleg kis hid, általjárás végett. Molnár Jánosnál tengeri bürü = tengerszoros.
Elemezve am. buru = borító, buritó. Rokonok vele a német Brücke, svéd bro, dán broc, brygge, islandi bru, finn porras, zend peretu, pehlvi puar, parsi puhal, persa púl, a ghiláni szójárásban purd stb. Lengyelül bruk kőburkolatot, utczai kövezetet jelent. | |
* | |
| BÜRŰS, (1), (bür-ü-ös) mn. tt. bürüs-t, vagy ~et, tb. ~ek. Bürüvel ellátott. Bürüs patak. Bürüs árok. | |
* | |
| (2), falu Somogyban; tt. Bürüs-t, helyr. ~ön, ~re, ~ről. | |
* | |
| (bür-ö-öz) áth. m. bürüz-tem, ~tél, ~ött. Bürüvel ellát, hidpallóval, gerendával fölszerel. | |
* | |
| (bür-ű-öz-et) fn. tt. bürüzet-ět. A bányajárásokban lerakott pallózat, melyen a bányamivesek be és ki járnak, s az ásványokat kiszállítják. | |
* | |
| puszta Szabolcs megyében; helyr. ~ön, ~re, ~ről. | |
* | |
| (bü-ség) fn. tt. büség-ět. Csunyaság, fertelmesség. Székely szó. | |
* | |
| falu Baranyában; helyr. Büssé-re, ~n, ~ről. | |
* | |
| falu Somogyban; helyr. ~be, ~ben, ~ből. | |
* | |
| elvont gyöke büszke szónak és származékainak. A rátartó ember hangjának, mely fölfuvalkodásban és fuvó hangok kitörésében mutatkozik, utánzása. Elemezve: büsz-ög-e (büszögő) mint: biczke = biczegő, ficzke = ficzegő, czinke = czinegő, stb. Mint fölfuvalkodásra vonatkozók, rokonok hozzá: bősz, buz, honnan: buzma. | |
* | |
| (bü-szěmély) ösz. fn. A székelyeknél am. fertelmes, buja életű nő. | |
* | |
| (bü-szerzet) ösz. fn. Rút, tisztátalan nép. Székely tájszó. | |
* | |
| lásd: BÜZHÖDIK. | |
* | |
| (büsz-ke, büsz-ög-e) mn. tt. büszkét. 1) Szelidebb ért. mondjuk oly emberről, ki némi önérzetből, magát bizonyos körülmények közt rátartja, illetőleg felsőbbséget, és erkölcsi becset igényel. Ez érteményben vett büszke nem vet meg másokat, mint a kevély, nem követel érdem fölötti kitüntetést, mint a gőgös, nem oly felfuvalkodott, mint a dölyfös, de meg sem alázza magát, mint a szerény, vagy alázatos, s leereszkedni nem szeret. Rangjára, állására, becsületére sokat tartván annak megsértését nem tűri. Büszke létére készebb szükölködni, mint valakitől kegyajándékot elfogadni. Büszkébb, hogysem alsóbb rendűekkel társalogjon. 2) Aki magával eltelve, s inkább külső előnyeinél mint valódi belső érdeménél fogva taglejtéseiben és beszédében föltünőleg hegyke, begyeskedő, negédes, kényes. Büszke legény. Büszke leány. Büszke katona. Büszke, mint a kompolti kisasszony; mint az előhasu menyecske; mint a borbély legény; mint a paripa; mint a kanpáva. Közmondások. 3) Átvitetik élettelen dologra is.
"S nyögte Mátyás bús hadát Bécsnek büszke vára." Kölcsey "S a büszke várnak tornyain..... Búsan szállong gyászlobogó." Eötvös. "Nézd ott a tetőn ama büszke falat." Kisfaludy K. Mennyiben a büszkeség rendesen bizonyos önteltségből fakadó fuvás által nyilatkozik, gyöke büsz rokon a pöffeszkedést, felfuvódást jelentő buzma szó buz gyökével. Képzésre hasonló a hegyke, iczke, ficzke, nyalka, fecske, csacska, s több más igenevekből alakult melléknevekhez. - Fokozati különböztetés végett V. ö. KEVÉLY, GŐGÖS, DÖLYFÖS, FENNHÉJAZÓ, NEGÉDES. | |
* | |
| (büsz-ke-el-kěd-és) fn. tt. büszkélkědés-t, tb. ~ěk. Büszke indulatból származó tüntetések gyakorlása; rátartóskodás. | |
* | |
| (büsz-ke-el-kěd-ik) k. m. büszkélkěd-tem, ~tél, ~ětt. Büszkén, rátartósan viseli magát, dicsvágyból dicsekedőleg valódi, személyes vagy képzelt jelességeit fitogtatja. Büszkélkedik nemességében. | |
* | |
| (büsz-ke-en) ih. Büszke módon, büszkélkedve, rátartósan, magát föltüntetve. Büszkén beszél, jár. Büszkén viseli magát. V. ö. BÜSZKE. | |
* | |
| (büsz-ke-ség) fn. tt. büszkeség-ět. 1) Rátartóság, mely nem annyira mások megvetésében, s fennhéjazásban, mint saját becsünk tudatában áll. Férfias, nemes, úri büszkeség. Az igazságtalan uton ajánlott hivatalt büszkeségből el nem fogadni. Megsérteni valaki büszkeségét. 2) Oly rátartósság is, illetőleg hegykeség, negédesség, begyesség, mely magát kitüntetni akaró taglejtésekben, vagy mások lenézésében is nyilatkozik. V. ö. BÜSZKE. | |
* | |
| (büsz-ke-ít) áth. m. büszkít-ětt, par. ~s, htn. ~ni, vagy ~eni. Büszkévé tesz. Bölcs embert semmi nem büszkíti. Hiú dicséretekkel nem kell bűszkíteni a növendékeket. | |
* | |
| (büsz-ke-ít-és) fn. tt. büszkítés-t, tb. ~ěk. Cselekvés, illetőleg hiú dicsérés, magasztalás, mely által valakit büszkévé tesznek. | |
* | |
| (büsz-ke-ül) önh. m. bűszkűl-t. Büszkévé lesz. | |
* | |
| elvont gyök, azonos üt, vagy bot szóval. Származékai: bütü. V. ö. BOT. | |
* | |
| lásd BÜTYÖK. | |
* | |
| falu Abaújban; helyr. ~ön, ~re, ~ről. | |
* | |
| (büt-ü) fn. tt. bütü-t. 1) A székelyeknél am. valaminek elvágott vége, mintegy lebotolt, leütött csúcscsa; továbbá: rovat, metszet, például a fán. 2) Lásd BÖTÜ, BETŰ. | |
* | |
| (bütü-kert) ösz. fn. Háztelek végén levő kert. Székely szó. | |
* | |
| (büt-ü-ös), mn. tt. bütüs-t, tb. ~ek. Aminek bütüje vagyis elvágott vége van. Bütüs fa, gerenda. | |
* | |
| (büt-ü-öz) áth. m. bütüz-tem, ~tél, ~ött, par. ~z. 1) A fa végét egyenesen elvágja, lebotolja. Székelyszó. 2) Lásd BÖTÜZ, BĚTŰZ. | |
* | |
| (büt-ö-öz-és) fn. tt. bütüzés-t, tb. ~ěk. 1) Elvágás, különösen a fa végének egyenesre metszése, rovása. 2) Lásd BÖTÜZÉS, BĚTŰZÉS. | |
* | |
| elvont gyöke bütyök, vagy bütykő szónak, azonos a gömbölyüt, csomósdadot jelentő bögy, bogy gyökökkel. Jelentése: szilárd állományu csomó, göcs. | |
* | |
| (büty-ök-ő) fn. Lásd BÜTYÖK. | |
* | |
| (büty-ök-ös) mn. tt. bütykös-t, vagy ~et. tb. ~ek. Aminek bütyke, azaz kemény csomója, göcse, kinövése van. Bütykös láb. Bütykös fa. Hasonló hozzá: fütykös (bot). | |
* | |
| (büty-ök) fn. tt. bütyk-öt. Általán göcsös, csomós kinövés, dudorodás valamely állati vagy növényi testen. Bütykök a gabona száron, a nádon. Különösen a csontokon támadt gömbölyűs, jobbadán idomtalan görcs, mely az izülést alakulni segíti, s melynek az ellenkező csonton annak domboruságához mért kivájulat vagy árok szokott megfelelni. Máskép: bötyök. | |
* | |
| (bütyök-árok) ösz. fn. Üreg a bütyöknek megfelelő csonton, melyben a bütyök mozog. V. ö. BÜTYÖK. | |
* | |
| (bütyök-nyujtvány) ösz. fn. A nyakszirtcsonton, az öreglik mellett fekvő bütykök, melyek monyorú idomú porczkoronggal födvék. | |
* | |
| fn. tt. bűv-et. vagy ~öt. l. BŰ, fn. | |
* | |
| mn. lásd BÜ, vagy BŰ, mn. | |
* | |
| (bű-vegyész) ösz. fn. Titokszerű vegykémlő. V. ö. BŰVEGYÉSZET. | |
* | |
| (bű-vegyészet) ösz. fn. Titokszerű vegykémlet, a közép századok szüleménye, mely csudás dolgok, és kísérletek előállitását pl. az arany csinálást igényelte. (Alchymia). | |
* | |
| (bű-vegy-tan) ösz. fn. Jobban: bűvegyészet, lásd ezt. | |
* | |
| (bü-v-eny) fn. tt. büveny-t, tb. ~ěk. Nehéz ásvány, mely szürke, s kisebb-nagyobb mértékben fényes; ha több ideig levegőn áll, fölszine baraczkvirágszinű porral húzódik be. Jobbára mirenykénettel, és vassal vegyes állapotban találtatik. (Cobaltum). | |
* | |
| (bűv-ereklye) ösz. fn. Ereklye, melyet valaki magánál visel, mert csuda erőt, és működést tulajdonít neki. (Amulet). | |
* | |
| (bűv-erő) ösz. fn. Titkos, csudás hatásu erő, melyet a babonás hiedelem a büvészeknek tulajdonít. | |
* | |
| (bű-v-ész) fn. tt. bűvész-t, tb. ~ěk. 1) Személy, ki, a babonás hitüek véleménye szerént, csudatüneményeket képes eszközölni. 2) Szemfényvesztő, ki első tekintetre bámulatos és természetfölöttinek látszó dolgokat visz véghez, melyek egyébiránt csak természeti törvényeken alapulnak, vagy a szem elől elrejtett eszközök, szekrényfiókok stb. által létesíttetnek, vagy igen nagy kézi ügyesség művei stb. | |
* | |
| (bű-v-ész-et) fn. tt. büvészet-ět. lásd BÜVÉSZSÉG. | |
* | |
| (bű-v-ész-et-i) mn. tt. büvészeti-t, tb. ~ek. Büvészetre vonatkozó. Büvészeti eszközök, szerek. | |
* | |
| (bű-v-ész-i), mn. tt. büvészi-t, tb. ~ek. Büvészt illető, büvészre vonatkozó. Büvészi ügyesség. | |
* | |
| (bü-v-ész-ség) fn. tt. büvészség-ět. Bűvölő mesterség, melynél fogva valaki természetfölöttieknek látszó dolgokat mivel. V. ö. BOSZORKÁNYSÁG. | |
* | |
| lásd: BŰKÖR. | |
* | |
| BÜVÖL (bű-v-öl) áth. bűvöl-t. Titkos, természetfölöttinek látszó erő által valamit vagy valakit megront, megveszteget, hatalmába hajt. | |
* | |
| (bű-v-öl-és) fn. tt. büvölés-t, tb. ~ěk. Titkos, babonás mesterség által megrontás; babonázás, boszorkányozás. | |
* | |
| (bü-v-öl-köd-ik) k. m. büvölköd-tem, ~tél, ~ött. Székely tájszó, am. mocskolódik, tisztátalankodik, csunyálkodik. V. ö. BÜ, mn. | |
* | |
| (1), (bű-v-öl-ő) mn. tt. bűvölő-t. Boszorkányozó, titkos, természetfölöttinek látszó mesterség által megvesztegető. Bűvölő szók, énekek, mesterségek. Büvölő szerek. | |
* | |
| (mint föntebb) fn. Személy, ki a büvészmesterséget űzi, büvész. | |
* | |
| (1), (bű-v-ös) mn. tt. bűvös-t, vagy ~et, tb. ~ek. Lásd BŰVÖLŐ, mn. | |
* | |
| (2), (mint föntebb) fn. tt. bűvös-t, tb. ~ök. Lásd BŰVÖLŐ, fn. | |
* | |
| (bűvös-asszony) ösz. fn. Boszorkány. Székely szó. | |
* | |
| (bű-v-ös-ség) fn. tt. büvösség-ět. Bűvös mesterség, boszorkányság. | |
* | |
| (bűv-szer), ösz. fn. 1) Általán mindenféle szerek, eszközök, melyeket a büvészek használni szoktak, péld. holtak csontjai, kenőcsök, stb. 2) Talisman, azaz, babonás szertartások között készített képecske, melyet a balhitüek bizonyos bajok, veszélyek, nyavalyák ellen szoktak viselni. Ily bűvszerek viselése különösen Napkeleten van divatban. | |
* | |
| fn. tt. büz-t, tb. ~ök. Székely tájszó, jelenti a kifutósdi labdajátékban a ki-tűz-ött czélpontot, mi nálunk a játszó diákok nyelvén: meta. | |
* | |
| lásd BÜ gyökelemet s rokonságait Büd alatt), fn. tt. bűz-t, tb. ~ök, vagy ~ek. 1) Régi értelménél fogva am. szag. Innen: Se íze, se büze. (Km.) Megérezte a kolbászbűzt. (Km.) 2) Újabb, és közönségesebb értelemben jelent rosz, kellemetlen szagot. Bakbűz, dögbűz, kaptabűz, lóbűz. Föltaláltad büzén a ganajt. (Km.) Rút bűzzel vagyon a jámbor. Bűzt csinál. Ki nem állhatni a bűzt. Senki sem érzi a maga bűzét. (Suus cuique crepitus bene olet). Km. Bűzbe keverni am. rosz hírbe hozni. Bűzre talált azaz szeretőt lelt. Bűzén keresd, feltalálod. Km. Büzivel jó a káposzta azaz husával. Megérezte a pendel bűzit azaz szeretni kezdi a nőnemet. Km. | |
* | |
| (bűz-aszat) ösz. fn. Gyantaszerű igen büdös nedv. (Assa foetida). | |
* | |
| (bűz-aszat-festvény) ösz. fn. Büzaszatból készített festvény. V. ö. BÜZASZAT és FESTVÉNY. | |
* | |
| (büzbe-futó) ösz. fn. Székely tájnyelven am. kifutósdi labdajáték. Büzbefutót játszani. V. ö. BÜZ. | |
* | |
| (bűz-bogár) ösz. fn. Szürke bogár, mely leginkább őszszel és tavaszszal látszik némely vidékeken, s igen büdös szagáról ismeretes. Néhutt büdöskatának, vagy büdösbenczének híják. | |
* | |
| (bűz-el) áth. m. bűzel-t. Valaminek büzét, illetőleg rosz szagát érzi. Dögöt, ganajt bűzelni. Rokon képzésüek: szagol, ízel. Gyakorlatos értelemben: büzlel, szaglal, ízlel. Lásd ezeket. | |
* | |
| (bűz-el-ít) áth. m. bűzelít-ětt, par. ~s, htn. ~ni, vagy ~eni. Folytonosan vagy ismételve szagol, s büzét érzi valaminek. A szaglászó eb büzelíti a vadat. | |
* | |
| (büz-eny) fn. tt. büzeny-t, tb. ~ěk. A tengeri vizekben találtató vegyelem, vagyis egyszerü alapanyag, mely nevét kellemetlen büzétől vette. Ez egy sötét barnaveres folyadék, mely közönséges hévmérsékben magából sárgaveres halvany-szagu gőzt bocsát ki. Balard által 1826-ban födöztetett föl. (Bromium). | |
* | |
| (büz-höd-és) fn. tt. büzhödés-t, tb. ~ěk. Büdös szag kifejlése. | |
* | |
| (bűz-höd-ik) k. m. bűzhöd-tem, ~tél, ~ött. Büdös szag fejlik ki belőle. Büdösödik. Bűzhődik nyáron a sokáig álló hús. Bűzhődik a tóvíz. Bűzhödnek a csatában elesettek testei. | |
* | |
| (bűz-ít) áth. és önh. m. bűzít-ětt, par. ~s, htn. ~ni. vagy ~eni. 1) Büdössé, büzössé tesz. Utczán heverő dögök büzítik a várost. 2) Bűzt ereszt, büdös szag párolog ki belőle. Büzítenek az ebek. | |
* | |
| (bűz-ít-és) fn. tt. bűzítés-t, tb. ~ěk. 1) Büdösítés, büdössé tevés. 2) Bűznek eresztése. | |
* | |
| (bűz-el-el) áth. m. bűzlel-t, Folytonosan szagolva, szimatolva büzét érzi valaminek. A ló bűzleli a farkas nyomát, s legott füleit hegyezi. Képzésre olyan mint: ízlel. | |
* | |
| (bűz-öl-et) áth. m. bűzlet-tem. ~tél, ~ětt. Büzlel, szimatol, szaglász. A vizsla eb büzleti a vadat. Képzésre hasonló hozzá: vizslat. | |
* | |
| (bűz-öl-ik) k. m. bűzlött, htn. ~eni. Valaminek rosz szaga érzik. Bűzlik az állott hús, a békalencsés tó, az utczai csatorna. Képzésre olyan mint: ízlik. | |
* | |
| (bűz-öl) áth. és önh. m. bűzöl-t. 1) Bűzzel betölt, bebüdösít, bűzít. Pézsmával bebűzölni a házat. 2) Szagol, szaglász, szimatol, valamit bűze után keres. 3) Balaton mellékén átv. ért. szeretgetni kezd, mintegy a nők büzét érezni kezdi. V. ö. BŰZ. | |
* | |
| l. BŰZÖLÖG. | |
* | |
| (bűz-öl-ög-és) fn. tt. bűzölgés-t, tb. ~ěk. Valamely testből büdös, kellemetlen szagnak kifejlődése, kipárolgása. Ganajnak, dögnek bűzölgése. | |
* | |
| (bűz-öl-ög-ő) mn. tt. bűzölgő-t. Büdös kellemetlen szagot eresztő. Bűzölgő kemencze, bűzölgő kőszén, bűzölgő döglőtt hal. Bűzölgő árnyékszék, csatorna. | |
* | |
| (bűz-öl-ög) gyak. önh. m. bűzölög-tem vagy bűzölg-öttem, ~tél vagy ~öttél, bűzölg-ött, htn. ~ni vagy bűzölg-ni vagy ~eni. Büdös szag párolog, gőzölög, fejledezik folytonosan belőle. Bűzölög a fris ganaj. Bűzölögnek a rohadásnak indult testek, a döglött halak. Bűzölög a mocsárvíz, az árnyékszék. | |
* | |
| (bűz-ös) mn. tt. bűzös-t vagy ~et, tb. ~ek. Kellemetlen rosz szagu. A büdös szónál valamivel gyöngébb kifejezés. | |
* | |
| (bűz-ös-en) ih. Bűzös állapotban. | |
* | |
| (bűz-ös-ít) áth. m. bűzösít-ětt, htn. ~ni vagy ~eni. Bűzzel, kellemetlen szaggal tölt be, bűzössé tesz. Ennél valamivel keményebb jelentésü a büdösít. | |
* | |
| (bűz-ös-ít-és). Lásd: BŰZÍTÉS. | |
* | |
| (bűz-ös-öd-ik) k. m. bűzösöd-tem, ~tél, ~ött. Bűzössé leszen, pl. büzösödik a vadhús, ha néhány napig áll, s ekkor még éldelhető; de ha már büdösödik, éldelhetlen. | |
* | |
| (bűz-só) ösz. fn. Tiszta folyó állapotban levő hugyag. (Liquor ammonii causticus).*
| |